Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.

 
9.76 MB
2010-02-28 14:42:37
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
1203
8424
Rövid leírás | Teljes leírás (1.49 MB)

Zalai Közlöny 1929. 197-221. szám szeptember

Zalai Közlöny
Politikai napilap
69. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

00. évfolyam, 197. uán
Nagykunlisa, 1929 szeptember 1, vasárnap
Ára 16 Hllér
ZALAI ROZIM
SxcikcjriasÍB is kiadóhivatal: P6-ul 5. uim. Kuilhclyl llókkladóhlvalal Kosmlh Lajoa u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
KkMxcUd hí : Cfj bórt 1 ptagd M mfc
Apponyi Genfben
Smlth Jeremiás Is megérkezett a népszövetség ülésére
(Jeni, augusztus 31 \' Éjszakai rádiójelentés) Apponyi Albert gróf ma délelőtt megbeszéléseket folytatóit a magyar delegációval. Ma, különben AfncDona/r/.\'Londonból ulrakelt Genfbe. Smlth Jeremiás, volt magyar pénzügyi főbiztos ma megérkezett a genfi ülésszakra.
Bud János — kereskedelmi miniszter
Hermann Miksa — kormányzói kitüntetése
Budapest, Hugusztus 31
(Éjszakai rádiójelenlés) A kormányzó ma kéziratot intézett Hermann Mikia kereskedelmi miniszterhez, akit áHésából (elment és ugyanekkor buzgó és eredményes szolgálatai elismeréséül az I. osztályú magyar érdemkeresztet adományozta neki. — A kormányzó Bud János gazdasági minisztert kézirattal kereskedelmi miniszterré nevezte kl és továbbra is megbízta a tárcanélküli gazdasági minisztérium vezetésével.
Fogházra Ítélték
és a fővárosból kitiltották a Petőfi-tért tüntetőket
liudupeHt. AUgUSZtUS 31
A törvényszék ma hozta meg Ítéletét a Petőfi téri tüntetések ügyében. Rubin Lajost egy évi fogházra, Slern-berger Györgyöt egy évi és hat hónapi fogházra, Ötvös Károlyt két évi fogházra és Bálint Károlyt 200 pengő pénzbüntetésre Ítélte a bíróság. Bálint kivételével az összes elitélteket kitiltják Budapestről.
Elhalasztották az országos ipari kongresszust
Szeged, augusztus 31 A szegedi országos ipari kongresz-szust szeptember 8-ról szeptember 22-ére halasztották.
A kisebbségi kérdésről tárgyaltak Bukarestben
Bukarest, augusztus 31 Bukarestben tegnap minisztertanács tárgyalta a kisebbségi kérdési és bizottságot nevezett ki, amelynek feladata a kisebbségi törvényjavaslatnak megszerkesztése.
A Kisantant titkos Katonai sszerxödését a csefp KUiUgy-minisxtérium fötisxtviselö/e fyoxta nyilvánosságra
Prága, augusztus 31 Óriási feltűnést keltelt mindenütt, hogy a Ceske Slovo hosszabb cikkben foglalkozott a kisantant titkos katonai szerződéseivel. A leleplezés rendkívül horderejére a Ceske Slovo nem számított, melynek hatása egész Nyugat-Európában mutatkozott. Igy különösen Angliában fogadták éles kritikával a kisantant titkos katonai szerződéseinek bejelenlését. A Manchester Quardian nyíltan rámutatott arra, hogy a kisantant háborút készit elő. Ugy, hogy erre a cseh külügy-
miniszter cáfolatot adott ki: hogy Csehország, Románia és Jugoszlávia közölt nincs kalonai egyezmény.
A cáfolatra a Ceske Slovo most megírja, hogy a közleményt a „Lidové Noviny"-től kapta, melynek rovatát Benes külügyminiszter egyik munkatársa, egy magasrangu miniszteri hivatalnok vezeti.
Megállapiláit nyert, hogy a brünnl Lidove Noviny-ban a szenzációs leleplezést tényleg a prágai külügyminisztérium egyik előkelő vezetőembere tette közzé.
A s szíriai (határvidék arab törzsei behatoltak Palesztinába és élOrenyomuInaH a Jordán völgyében
Az angolok bombavető repülőgépeket küldtek a lakosság védelmére
London, augusztus 31 Palesztinában ujabb válságos fordulat állott be. A gyarmalügyi minisztérium éjszakai hivatalos jelentése szerint Szíria felöl ujabb arab támadás indult meg. A szíriai határvidéken élő arab törzsek átjöttek a határon és megkezdték az elfinyo-mulást a Jordán völgyében. Az arab csapatok létszáma többszáz ember. Az angol katonai parancsnokság bombavelő repülőgépeket küldött a Jordán völgyébe és remélik, hogy a légi támadással sikerül megaka-dályo\'tii az arab harcosok előnyo-inulását. Szíriában a hivatalos jelentés szerint egyre nagyobb arányokban folyik a zsidóellenes agitáció. Az arab törzsek falvait mohamedán
papok járják bc és felszólítják a harcosokat, hogy siessenek palesztinai testvéreik segítségére.
A gyarmalügyi minisztérium jelentése szerint egyébként a szafedi támadástól eltekintve, a tegnapi nap Palesztinában aránylag nyugodtan telt el. A szafedi ütközet rendkívül véres lefolyású volt. Az arabok az egész várost felgyújtották, a zsidókat felkoncolták és nagy zsákmányt ejtetlek Szafedben közel hat óra hosszat folyt a harc. Az arabok a város felgyújtása után Tiberias felé folytatják elónyomulásukat.
Belgrád, augusztus 31
(Éjszakai rádiójelentés) A belgrádi cionisták holnap tiltakozó gyűlést tartanak a palesztinai események miatt.
Snowden: A Qágai konferencia Európa rekonstrukcióját nagy lépéssel előbbre vitte
Ujabb heves tárgyalások után a hágai konferencia befejeződött — A hatalmak kártalanítás lemondási nyilatkozatot követeltek Németországtól
heves tárgyalásra került a sor a hitelező hatalmak képviselői és Németország delegátusai között. Németországtól azt kívánták, hogy a Young-tervezet 143. paragrafusa alapján lemondási nyilatkozatot adjanak, amely minden kártalanításra, főleg a
Hága, augusztus 31 A hágai konferencia pénzügyi bizottsága ma délelőtt befejezte ülését és berekesztette a záró jegyzökönyvet.
Heves tárgyalás a hitelező hatalmak és Németország között A mai délelőtti ülésen ismét igen
német javakkal kapcsolatos likvidá-ciós bevételre (erjedjen ki. A németek makacs ellenállására abban állapodlak meg, hogy ennek a kérdésnek további tárgyalására külön bizottságot küldenek ki.
Szeptember 14-én vonulnak ki az angolok
A rajnavidéki angol csapatok parancsot kaptak, hogy szeptember 14-én kezdjék meg a kivonulást.
Snowden válasza Stresemann beszédére
Hága, augusztus 31 (Éjszakai rádiójelentés) A konferencia záróülésén, melyet Stresemann elnöklete alatt tartottak meg, Jaspar megállapította, hogy a politikai és pénzügyi bizottság beterjesztette jelentését. Az első jelentés elfogadása után vitatkoztak, majd elfogadták a második jelentést is Ezután aláirták az egyezségi okmányt. Jaspar végül köszönetet mondott a konferencia tagjainak, majd üdvözfö táviratot küldtek Vilma holland királynőnek. Snowden pedig az ülés végén válaszolt Stresemann beszédére. Európa rekonstrukcióját — mondotta — a hágai konferencia nagy lépéssel vitte előre.
Európa klengesztelődését várja Hágától MacDonald
I,ondon, augusztus 31 MacDonald miniszterelnök Hender-son külügyminiszterhez, a hágai konferencia befejezése alkalmából a következő táviratot intézte:
„l-\'ogadja szerencsekivánalaimat a végzett derekas munkához, amelynek eredménye remélhetőleg hamar jelentkezni fog Európa pacifikálásában."
Az elsüllyedt gőzös 68 utasa a tengerbe fult
Newyork, augusztus 31 San Franciscóból jelentik, hogy az elsüllyedt San Jüan kaliforniai személyszállító gőzös utasai közül eddig csak negyvenkettő menekült meg és 08 kétségtelenül a tengerbe veszett.
Attila-Nemzeti 1.1 (1:1)
Budapest, augusztus 31 (Éjszakai rádiójelentés) Az Attila-Nemzeti bajnoki mérkőzésen, mellyel az I. liga bajnoki szezonját megnyitották, a csapatok 1 :1 arányban megosztoztak a két bajnoki ponton. — A Sabária Szombathelyen 2:0 (1:0) arányban legyőzte az Újpest-Hungária B) kombináltat.
2» ZALAI KÖZLÖNY
Ügyvédjelöltek, jogászok, államszámvltelesek
Szontagh-Szemin áru m
4{71 BudajKU, IV.. Váct-ulc^ 51
Elhelyezik a kirakodókat az Erzsébet-téri piacról
A most megkezdődő aszfaltozás mialt — ami több hónapon ál (og tartani — az Erzsébet-téri piacról a kirakodók keddtől kezdve részint a hö-ulra, Deák-térre, Széchenyi-térre, részint a Csengery-ut felső szakaszára, a Kossuth Lajos-térre és a Szentgyörgyvárl-ulra lesznek elhelyezve. A huslparosok és a zöldségpiac megmaradnak eddigi helyükön.
Autójavitás,
traktor, motorkerékpár és autóhenger köszörülés, alkatrész gyártás. Az ország legmodernebb autójavító üzeme:
Nébel, Szirmai, Vadász
Automobil Ipari R.-T. Biiiptit, YL, Lehel-utca 17/a. u. Telefon: Aut 147- 27. tm
A nagykanizsai csendőr iskola legénységének tűzoltó vizsgája
Nagykanizsa, augusztun 31 Az ország mai helyzete, de a fejlődés folyamata is fokozottabb teljesítményeket követel a mai magyar csendőrségtől. így nagyon jó intézkedés volt a nagykanizsai csendőriskola parancsnokságától, hogy a két éves csendőrtanfolyam hallgatóinak lehetővé tette, hogy részt vehes senek egy 12 hetes tűzoltói tanfolyamon, hogy ha majd kikerülnek az ország különböző részeinek községeibe, tüzeseteknél nemcsak|intézkedni tudjanak mig megérkezik a tűzoltóság, de maguk is szakszerű kiképzésük folytán kellően segíthessenek.
A tanfolyam ma záróvizsgával véget ért. A vizsgán olt volt Pein Radován csendörszázados is.
A tanfolyam vezetője és oktató-tisztié Szépudvary László tűzoltóparancsnok, aki először elméletileg, majd gyakorlatilag levizsgáztatta az Iskola legénységét.
A több mint ötven főből álló csendőrség minden várakozási felülmúlóan felelt a legkomplikáltabb kérdésekre és a különböző tüzoltószereknél oly otthoniasságot és fürgeséget tanusí-tott, amely az Idősebb hivatásos tűzoltókat is bámulatba ejtette. A tüzoltótanfolyam kitűnő sikerének érdeme Szépudvary László parancsnoké, akinek Pein százados kö zö-netet mondott önzetlen fáradozásáért.
Olcsó alumínium edényvAsár osak 14 napig.
Önköltségi gyári áron durnbon-<31/ leint 2 pengő
VAJDA GÉZA wkerexkedéxéton
Mindenkit kielégítő megoldást talál az országos vásárok rendezése ügyében
jelentette ki a polgármester
Nagykanizsa, augusztus 31 Tegnapelölt délben a kereskedőknek egy négytagú küldöttsége, melyben tíyenes Lajos, üutmann Viktor, Kaufmann Károly é6 Singer Sáudor foglaltak helyet, tisztelgelt a városházán dr. Sabjdn Gyula polgármesternél, akinek átnyújtották a kereskedő érdekeltségeknek az országos vásárok ügyében szerkesztett memorandumát.
A memorandum kéréseivel már többizben foglalkoztunk. Kaufmann Károly fejtette ki a polgármester előtt, aki Igen szívélyesen fogadta a dcputációl, — hogy a kereskedőkre mennyire sérelmes a mai országos vásárok rendje. Addig Is, mig eselleg csökkentik a vásárok számát, a kereskedőkre az volna üdvös, ha a kirakodó-vásárokat kihelyeznék. A közönség, különösen az egyszerűbb falusi nép gyakran becsapódik a vásári lármában nyakába sózott áruval. Legfő-képen pedig az a baj, hogy mióta minden hónapban országosvásár van, a hetivásárok forgalma jelentéktelenné zsugorodott össze. A polgármester nagy megértéssel
a kereskedők küldöttsége előtt
fogadta a kereskedők sérelmeit és kijelentelte, hogy minden erejével azon van, hogy a kereskedők érdekeivel egyeztesse az iparosságnak e kérdésben elfoglalt álláspontját és olyan megoldást teremtsen, mely mindenkit teljesen kielégit.
A polgármester különben kifejtette, hogy a maga álláspon\'ja ebben a kérdésben az, hogy az országos vásárok számát az eddigi tizben meg kell hagyni, csak a kirakodó-vásárokat kell apasztani. Az állatfelhajtások maradjanak változatlanul, illetve egye6 országosvásárok csak ezekre terjedjenek ki.
A kereskedők küldöttsége megnyugvással vetle a polgármester szavait és bizik abban, hogy a memorandumban foglaltak rövidesen kedvező elintézést nyernek.
Mint értesülünk, a polgármester a küldöttség fogadása után azonnal tárgyalt ebben a kérdésben főtiszt-viselőivel és meg is állapodott abban, hogy az országos vásárok rendjére, már a legközelebbre vonatkozólag uj intézkedéseket léptei életbe.
A kereskedelmi miniszter megadta jóváhagyását a kanizsai strandfürdő építésére
A város jövőre a terület birtokában lehet és megépítheti a strandfürdőt
Nagykanizsa, augusztus 31 A nagykanizsai létesítendő strandról, mint a város közönségének régi jogos követeléséről, sorozatos cikkeket irtunk és nem egy Ízben ismertettük hasábjainkon a város állásfoglalását ebben az ügyben.
. Legutóbb a polgármester azt a kijelentést lelte előttünk, hogy a strandfürdő építésének ügye azért késik, mert a kereskedelmi minisztériumban még nem intézték el a kisajátítás kérdését. Most — mint a város hivalalosan
m
közli velünk — végre ez is elintézést nyert, ami azt jelenti, hogy a városnak most már megvan a legfelsőbb jóváhagyása ahhoz, hogy az általa kiválasztott Principális-menti 10 holdnyi területen a strandfürdőt megépítse.
A város most már az érdekelt terület-tulajdonosokkal még egyszer tárgyalásokba bocsátkozik és megkísérli a békés megegyezést. Ha ez nem megy, akkor a kérdés a képviselőtestület elé (az u| képviselőtestület elél) kerül és az dönt a ki-sajálitás végrehajtása felett.
1929. szeptember 8.
GROSZ ÉS TÁRSA
bankház
NAGYKANIZSA, FŐ-UT 15. SZÁM
a Ncmzeli Bankkal szemben.
Nagykanizsai Bankegyosület éa Délzalai Takarékpénztár, Nagykanizsai Takarékpénztár, Zala-megyei Gazdasági Takarékpénztár részvényeket,
hény8»erkölc»ttnkatwényeket,
arany- és ezüst pénzeket legmagasabb napi áron vásárolunk. Betéteket folyószámlára magas kamattal elfogadunk, azonnali visszafizetéssel. Tőzsdei megbízásokat és átutalásokat egész Európában leggyorsabban és legkedvezőbben teljesítünk.
TELEFONOK: 32 1. ÉS 44. SZÁM.
I*
> riSRHxn
Vegy+n ogy Mreb/ámpó/ a világhlrö :
boforkúfjcn a
•/■/nW, - me/ij a laQncrtyohb fénnymt-
olttghofjiabb időig »£>» • ■ w
vMqqir!
megnyitó díszelőadás a Városi lozgóban
Valóságos theaíre de pare jelleget nyert a Városi Mozgó ünnepélyes megnyitó előadása azzal, hogy a város közönségének színe-java töltötte meg zsúfolásig a széksorokat.
A nagy érdeklődés amellett, hogy a Városi Mozgó élére a tegnapi nappal uj direkció került, annak szólott elsősorban, hogy erre a napra (ma is ez a műsor fut) a direkció bril-liáns előadást rendezett.
Miután Csillag Jenő igazgató szellemes, szórakoztató bevezetői mondott, melyben talpraesetlen konferálta be az uj direkeót. Magyar János vezérigazgató néhány keresetlen kedves szóval jelentette be az uj ér a programját. Ez a program: minél szebbet, nívósabbat, szórakoztatóbbat adni.
Magyar János — mint mondotta — a kaposvári mozgókai vezeti évek óta és ezeknek a moziknak kitűnő prosperálása valóban, |ó ausplclum-mul kell szolgáljon a nagykanizsai mozikat illetőleg.
Mindenesetre az igazgatóság áldozatkészsége méltánylandó tény lesz éB remélhető, hogy a filmművészet általános népszerűségének ezen a téren nem is lesz semmi hiánya. A kellemes, olcsó, igen változatos szórakozás kell a közönségnek ét ha Igazi, jó filmek kerülnek vászonra, akkor a mai rossz gazdasági viszonyok mellett is az eddiginél nagyobb érdeklődést lehet kiváltani a közönség minden rétegéből.
Egyébként a megnyitó díszelőadás hatalmas programja pompásan sikerüli. Mindjárt elsöhelyen kell megemlítsük a hatos vizipolótornáról készült nagyszerű felvételeket, melyeket a közönség jelenetről-jelenetre valósággal végigdrukkolt, mintha a Császár fürdő tribünjéről nézte volna Jamesz remek góljait, vagy a német-belga kemény küzdelem izgalmas fordulatait.
Ezután Hans Junkermannal. ezzel a kedves, — engedjék meg nekünk — vén csirkefogóval filmet forgatni kész siker
Még jói emlékszünk Csákó és kalap-beU frenetikus sikerére és azóta ez a kiváló jellemszinész minden szerepével csak közelebb julott a közönség szivéhez. Ahol 6 játszik, olt minden csatát megnyertek. Tetmészetesen ebben a kettős szerepben, am\\[ az „Ófenségea hordár" cimü vidámságban játszik, mód nyílik humorának gyakori csillogtatására. A Cárevicsben Pelrovlcs Szve-tiszláv alakítása fogta meg a nézőt. Különben a film a legszebb rendezések közül való. Igazi nagy sikert aratott.
Szép kapunyitás volt. Csak igy további .(—n)
meg Juhászt. Oly értelmű vallomást tett ebben az ügyben, mint aminőt mi irtunk annakidején a meccsről Írott kritikánkban, hogy Bakonyi nagy rössel ugrott a vakmerő kapusba A rendőrség a nyomozás során
jVS Méptember i.__£ALAI KŐ2LÖNV
A nagykanizsai ügyészség eljárást indított Bakonyi József futballista ellen a Józsefvárosi meccsből kifolyólag
Azzal vádolják Bakonyit, hogy a bajnoki mérkőzésen szándékosan rugla le Juhász kapust
Nagykanizsa, augusztus 31
Még ez év májusában történt, hogy a Zala-Kanizsa—Józsefváros bajnoki meccsen Barna budapesti birő Ha IcQfiyi Józsefet, a Zala-Kanizsa balösszekötő csatárát kiállította, mert — állítólag — szándékosan megrúgta Juhászt, a Józsefváros kapusát.
A közönség akkor protestált a biró Ítélkezése ellen és több szem-anu ugy látta, hogy Bakonyi minden szándékosság nélkül, oly erővel startolt a labdára, hogy az azt felragadó Juhászba rohant.
Juhász akkor megsérült és ki is állott egyidőre. Bakonyit a fulball-leslületek a szabályok értelmében cl is ítéltek és ezzel ugylátszott, hogy az Ugy elintézést nyert.
Azonban a mostani körülmények után ítélve, mégsem nyert elintézést Uakonyi Ugye, mert — miután Juhász sérülése két héten tul gyógyult — a rendőrség Jelentésére a nagykanizsai kir. ügyészség Bakonyi József ellen testisértés címén eljárást indított.
Az ügyészség utasította a rendőrség bünügyi osztályát a nyomozás lefolytatására, mely hosszabb időn ál tartott A nyomozás során kihallgatták Bakonyit, aki természetesen lagadta, hogy szándékosan rúgta
szükségesnek látta, hogy a meccset levezető Barna bíró Jelentését is beszerezze és czlrányban meg Is tette a lépéseket.
Barna biró sporljclentése a meccsről, fogja jelentékenyen lisztázni a kérdést, mert a biró kétségtelenül jól látta a szituációt, melyben Juhász sérülése történt.
Az ügyészség most megvárja a rendőri nyomozás teljes lefolytatását és a beérkező iratoktól leszi függővé a további eljárást Bakonyi ellen.
AKineK a férfe nem tud a safáí Őáxasságáról
A dollár-milliomos és a szép görl különös históriája
felesége — de a legnagyobb tilok-
Newyork, augusztus hó Villiam Ott rendőr hélfőn letartóztatott egy szép fiatal női, mert az részegen belehajtotta az automobilját\' három másik kocsiba. A szép fiatal nő négy órát löllölt a rendörségen, mielőtt óvadék ellenében a tárgyalásig szabadlábra helyezték.
Ez a letartóztatás meglehetős szenzációt okozott Newyorkban, nem annyira a vád természete mialt, mint inkább a vádlott személye miatt.
A letartóztatott nő Mrs Rose Gallagher Lo/lnak vallotta magát és meglehetős közvetlen modorban kijelentette, hogy ő két évvel ezelőtt még l\'lorenz Ziegfeld egyik, népségekkel tele kórusában volt, most azonban George León l.ojlnak, a multimilliomos üzletember fiának
bari. Kijelentette egynlial, hogy a Greenwich Villageben levő szerelmi fészkük felé igyekezell éppen, mikor a rendőr megfogta
Az újságírók és a löbbi kíváncsiak tegnap valósággal megrohanták Oeorge Leon Loflot és a papáját. Mindketten kijelentették, hogy az egészből egy szó sem igaz.
A fiatal l.oft kijelentette, hogy ismeri ugyan a volt Ziegfeld szépséget, de nem vette el feleségül, viszont az öreg Loft azt mondja, hogy ő a szépséget sose látta és fogalma sincs róla, hogy a fia elvette. A titokzatos esetnek a tárgyaláson, amely néhány nap múlva lesz, feltétlenül tisztázódnia kell.
T. Forráskezelőség
Moha.
Ürömmel értesítem, hogy a Mohai Ágnes-forrás használata uláu régi gyomorbajom (Dyopepsie) tetemesen javult, s a jelek ulán Ítélve hiszem, hogy a javulás tartós marad. Az Ágnes-forrás tehát nemcsak mint kellemes üdttS ltol, de mint gyomorbajnál hathatós gyógyszer is nagy fontossággal bir.
Dr. Petrovlé
Fiume.
lOMion
vese-, hólyag-, gyomor-és cukorbajoknál, köszvénv és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese- és hóiyaghomok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott
elsőrendű gyógyvíz Házi ivókurára rendklvQI alkalmas.
Állandóan friss töltétl "" Főraktár:
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Klrály-u. 21.
— Iparostársaink figyelmébe I
Felkérjük mindazon igen tisztelt iparostársunkat, akik az országos kirakodó vásárokat áruikkal fel szokták keresni, hogy szeptember 1-én (vasárnap) délelőtt 10 órakor az ipar-teslület tanácstermében az országos vásárok rendezése ügyében tartandó értekezleten megjelenni szíveskedjenek. Az i/>artestület elnöksége.
Mielőtt
őszi bevásárlásait eszközli,
tekintse meg dúsan felszerelt áruraktáramat, mert pénzt fog megtakarítani,
ha szükségletét nálam szerzi be.
Férfiszövet.......140 széles 6 Pengő
Férfiszövet, tisztagyapju 140 széles 10 P-től kezdve
A tavalyi idényről megmaradt angiol féríiszövetek féláron lesznek kiárusítva. Téli kabát, valamint a legújabb Toledó-Flokotlé felöltő-kelmék és más divat férfi és női szövetkelmék megérkeztek.
Dus választék ebédifiszőnyegekben, függöny, paplan, plüsch és Moguett átvetfikben
KIRSCHNER MÓR
férfi és női divatkelme áruházában
Fő-uft 3. (Városházával szemben.)
4181
ZALAI KÖZLÖNY
PORCELLÁNPUDER
legjobb a világon.
Egyct\'cii puder, mely a pórusukal nem tömi el; alatta az a ct>ör éi, lé ck*ik is szépík Háromféle nagy ságban minden jobb üzletben kapliató. 3442
4
NAPI HÍREK
NAPIREND
Sauptamber I, vasárnap
Róm. katolikus: Ejived. Protestáns:
Egyed Izraelita: Ab hó 26.

Városi Mozkó Szenz\'clól mltBOr: „Acárevlcs" Lehár-film .Olcliégea hor dír* vígjáték. .Hatos vizlpolótorni\'
Uránia. ,A vaiember\', Izgalmas dráma. .Az ezllst lálloi\', íllmjálék.
Oyógyszertárl éjjeli szolgálat: I. Iió végéig a Déry József-léle Fó-ull .0 angyal" gyógyszertár.
Qózfflrdó nyitva reggel 6 óráiól este 6 óráig (bttfő, szerda, péntek délután éa kedden egéiz nap nóknek).
Szeptember 2, hétfő
Római katolikus : litván. Proteit : Rebeka. Izraellla: Ab hó 27.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai meg-ügyelő Jelentések\'. Szombaton a Mmfr-.1Aleí: Reggel 7 órakor -fis, dUulán 2 órakor +21. este 9 órakor +20.
Felhőül: Egész napon ál tlizla ég boltozat.
Szélirány: Reggel délkelet, délben kelet, este délkeleti szél.
* M«t»oro!6gl»l latént aata 10 «ralzor Jelenti i matag ld» «*r-ható, halfl atsatarskkal.
— Istentisztelet a Mlsszlösház-ban. Ma vasárnap reggel a szokásos szentmise egynegyed 9 órakor lesz a Missziósház kápolnájában.
— Üzletek zárórája Nagykanizsán. A kereskedelmi miniszter rendelete értelmében szeptember l-löl kezdve Nagykanizsán a nyílt árusítási Üzletek zárórája (április 30-ig) este hét órától reggel fél 8 óráig, fűszer és élelmiszerkereskedéseknél egész éven ál este 7 órától reggel 7 óráig. Szatócsüzleteknél egész éven át este 7 órától reggeli ti óráig. Vaskereskedéseknél egész éven át este 6 órától reggeli fél 8 óráig.
— EskOvft. Fényes eskUvö lesz folyó hó 4-én, szerdán VSsárosdom-bón. Akkor vezell oltárhoz az oltani plébánia-templomban Po\'Anyi Géza, a Duna—Száva—Adria Vasutlársaság nagykanizsai forgalmi kirendeltségének köztiszteletben álló fönöke liőbel Horváth Rózsa úrhölgyet. Az eske-tési szertartást a község plébánosa végzi._
Walter magántanfolyama
elókfszlt az összes kOzépitkolal vizsgákra. Vidékieknek levefezó oktatás.
Kívánságra prospektust kuld. Válaszbélyeg csatolandó. Budapest, Rákóczi-ut 51.
V/2. (Ltlt) Telelőn József 323—19.
— Gyógyszertári éjjeli szolgálat szeptemberben. Szeptember 1-tól, vagyis a mai naplói kezdve szeptember 30-ig Nagykanizsán Déry .Őrangyal" gyógyszertára tart éj|eli inspekciót.
— Ezúton értesítjük a m. I. hölgyközOnségel, hogy az öszi szezont szeptember 1-én megkezdtük. Tisztelettel Varga-Roller.
— A csendőrség köréből. Far-baky József m. kir. csendórszázados, a nagykanizsai csendőriskola kiváló parancsnoka Pécsre helyeztetett ál. A mai napon távozik Nagykanizsáról, hogy elfoglalja uj állomáshelyét. Farbaky csendörszázados köztiszteletben álló tagja, volt a nagykanizsai uritársadalomnak, távozása érzékeny veszteségei jelent.
= Parketok, flanellok. Téli mosóanyagokból a legnagyobb választék Singer divatáruházában látható. A legdivatosabb flanellok maradékban is kaphatók.
— A Szanatórium Egyesölet Ismét megkezdi rendelését. A Szanatórium Egyesület szeptember 3-án, kedden, újból megkezdi rendelését.
— Kedden országosvásár Nagykanizsán. A\' szeptember havi országosvásári folyó hó 3-án kedden tartják meg Nagykanizsán..
— A polgári fiúiskolába a pót-beiratás szeptember 2—3—4-én délelölt 9—12-ig lesz. Az igazgatóság ezulon is értesíti az érdekelt szülőket, hogy egy ujabb intézkedés értelmében a beírás alkalmával okvetlen csaí a mellékdíjak fizetendők (I—II. osztályban 2224 P, III-IV. osztályban 22 74 pengő), a tandíj a tanév folyamán fizethető négy részletben.
= Mosonyl Mimi áll. kép. oki. zenetanárnő Keszthelyen tanítását újból megkezdi. Az 1929/30. tanévre jelentkezni lehet kedden és pénteken d. e. 11 —12-ig. Akadémiai vizsgára előkészít.
— Az iparosok és a vásárkérdés. A nagykanizsai iparosok a vásárkihtlyezés kérdésében ma délelőtt 10 órakor értekezletet tartanak a testületi székházban.
— A nagykanizsai kereskedő-tanonciskolában az 1929/30-i iskolai évre a beírásokat az állami polgári fiúiskola helyiségeiben szeptember 4. 5. és 6-án délután 4 órakor tartjuk meg. Aki tanulóját a kitűzött időben be nem Íratja és e mulasztását elfogadható módon igazolni nem tudja, az 1922. t.-c. 128. §-nak 4. pontjába ütköző iparkihágást követ el. Beirási dij 10, tandíj az 1929/30-i tanév első (szeptember—-november) negyedére 10, összesen 20 pengő. Ezen összeg a beíráskor egyszerre fizetendő. Az Igazgatóság.
= Felhívjuk olvasóink figyelmét a mai lapunkban levő Bozzay és Szegő cég hirdetésére.
— A Missziósház főnöknője kéri a Szent Ilona Leányklnb tagjait, hogy 2-án, hétfőn délután 6 órakor az iharosl kirándulás és\'egyéb megbeszélések végett minél nagyobb számban jelenjenek meg a klubhelyiségben.
FinKnlum I Ha ló bori akar olcsSn
rigyemm i „_ lllclja
borlhnil 1 liter asztali 50 fillér 1 liter siller 60 fillér t liter rizling 80 fillér
Zárt palackokban, AragCMrával.
Boraim kltflng zamatosak ás noha-menteaak
R«ndeléscket A lltsrtöl házhoz szállítok
8ÁFBÁU JÓZSEf lagjar-ntoa 71
«.s_T.mom sgr _
— Kongreganlsták figyelmébe.
Felkérjük a magiszlrálus tanácstagokat, hogy folyó hó 4-én, szerdán délután 5 órakor a kongregáció-tcrem-ben megjelenni szíveskedjenek. — Vezetőség.
«= Lehoczky Emília áll. polg. isk. tanárnő, oki. francia nyelvtanárnő Bzepl. l-lől ismét megkezdi a francia nyelv tanítását Teleki-ut 27.
1929. Bzepteitiber 1,
— A Városi Zeneiskola uj tanéve. Az uj tanév 3-án veszi kezdetéi, mikor is a pótbelratást tartják meg délelőtt 10—12 éa délután 4—6 óra között. A fennálló rendelkezések értelmében az iskola a tanév folyamán csak igen kivételesen vehet fel uj növendéket. A pótbeiratáskor csak a még rendelkezésre álló üres helyekhez mérten fogad el uj jelentkezéseket. A pót- és javitóvizsgákal 4-én délután 4—6 óráig tárlják meg, míg a felvétellel kapcsolatos vizsgálatok 5-én délelőtt 11—12 és délután 4-5 óra között lesznek Ily vizsgát mindazon már beirt növendékek tesznek, kik valamely tanszakon nem a legelső osztályt kívánják látogatni és készültségüket zeneiskolai bizonyítvánnyal igazolni nem tudják. A növendékek tanórabeosztásukat 5-én csütörtökön délulán 5 órakor kapják meg, személyes jelentkezés mellett. Ez időben valamennyi növendék megjelenni tartozik, amikor is a növendékek az összes tudnivalókról felvilágosítást kapnak. A rendes oktatás 6 án kezdődik.
A Polgári Egylet éttermében abonensek szept. 1-től felvétetnek.
— Pallos Erzsébet angol nyelv-tanárnő tanulmányait a londoni egyetemen befejezvén, szeptember l-tól kezdve lakásán — Erzsebet-tér 18. sz. II. em. — tanítást vál al. Angol nyelvtan, társalgás, Irodalom.
— Italmérők figyelmébe. Minthogy az uj bortörvény kivonat s a korcsmai hitelekről szóló miniszteri rendelet kifüggesztése minden ital-mérőre — a korlátolt kimérőkre is — szigorúan kőtelező, nehogy a legközelebbi borvizsgálat vagy rendőrhatósági ellenőrzés plkalmával bárki kellemetlenségeknek legyen kitéve s megbirságoltassék, igyekezzék mindenki a bortörvényből egy példányt, a korcsmahltelekről szóló rendeletből pedig az Italmérő helyiség minden szobájára egy egy példányt beszerezni s ízt olt mielőbb kifüggeszteni. (Borlörvény kivonat 1 P 10 flll. Korcsmahitel rendelet 60 flll. a Zalai Közlöny nyomdában kapható.,) Vendéglősök titkára.
Vás»on és damaszt. Fehérnemű, ágynemüanyag, asztalterítő, szalvéta, törlő, törülköző elismerten legjobb és legolcsóbb Singer József és Társánál.
-=• Órák, ékszerek nagy választékban legolcsóbban Zsoldos Qyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók. Fő-ut 14. Biztosító palota. Szakszerű javítások,
Zürichi tárlat
Párls 2034, London 25\'187/1, Newyork Brflssel 72 23, Milano 27171/1 "Aadrld 76 45, Amsterdam 208 17l/i, Berlin I23 72\'/|, Wien 7317. Softa 8-75V,, Prása I5-39VJ. Vsrsó 58 271/1. Budapest tO\'IB Belgrád 9-12>/4, Bukarest 3 08\'/i
Férfiak ne csüggedtnek I
80 llllír bíljffü allaatixa díikraWn btrm.niv. kapjik Itikorvoll klriilt agy naniid&a lalil-minvnak, (m«ly azonnal ili.ndá tirtl aről bliloall mlodan korú, gyanga vagr nau/utanlia Hrfinak). KELETI J. orvoaaaMiittl mflamrylr Budapest, Petítt S.-Mtca IT. Alap. im. 1061
Í»kola-CÍpŐk, cserkészcipök, sport-és vadászcipők, továbbá tornacipők MILTÉNYI SÁNDOR ÉS FIA cipőüzletében
» Főúton, a város palotájában.
Telefunken Philips Vatea Tungsram
RÁDIÓ
készülékek, hangszórók, csövek, fejhallgatók,
az összes rádió alkatrészek, felszerelések olcsón és kedvező részletfizetésre kaphatók
Szab6 AiUta 1
fegyver-, lőszer- és 8portárunagykere„kedés rádio-osztAlya.
Főút 5. szám Telefon: 91.
1929. 8 téptem bor 1.
Sienredö ifiknél a természetes Fénnt léttel keserűvíz könnyű, erőlködés nélkül vsló bélklürülést idéz elő és ezáltal sok esetben rendkívül jótékony hatással van a beteg szervekre. A női betegségekre vonatkozó tudományos irodalom több megalkotója Írja, hogy a „Fereic I4uef" viz kitűnő hálásáról a saját kísérletei alapján Is alkalma volt meggyőződést szerezni. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és ffllzerűzletekben.
— *utóbu»«-hlr«k. Vásóri autóbusz-iimtt A Nagykanizsai Autóbusz Vállalat vezctöaége közli, hogy szeptember
2-án, héttőn a ZalaapáU-l vásárra reggel 5 órakor és ugyanaznap reggel <S órakor a Csurgó-1 vásárra autóbuszt tndit. Viteldíj: Zalaapátiba retour 5\'80, oda
3-20, Csurgóra retour 4 40, oda 2 60 P. -flutúbuszjural a kaposvári kiállításra I Kellő jelentkező esetén a Nagykanizsai Autóbusz Vállalat a hót Dárrnely napján autóbuszt Indít a kaposvári klállltilsra. Oda és visszaindulás nz utasok megállapodása szorlnt. VitoldlJ retour H pengő. Vtzttisig.
= A Polgári Egylet éttermében abonensek szept. 1 -tői felvétetnek.
Sérvben szenvedők "H
munkabirátát, rugalmasságit helyreállít-|ik, a »érv fejlődését megakadályozzák még a legsúlyosabb esetekben la világhírű szab francia rugó nélküli sérvkötölnk
Salvator Kötszergyár?:
Budapest, VI., Nagymező-utca 4. sz.
(Teréz templommal nemben) Qummlharlsnyák. cipőbetétek legolcsóbb vezető szaküzlete. Kéije 40. II. ingyenei Árjegyzékünket.
— Az Ipartestületi jegyzői állás felett a csütörtöki elöljárósági Dlés dönt végleg. Az ipartestületi vezető-jegyzői állásra hirdetett pályázati határidő a tegnapi nappal lejárt, összesen beérkezett 9 szabályszerűen felszerelt pályázati kérvény. Az ajánlkozók között vannak nyug. körjegyzők, pénzügyőri lőszemlész, iparos, könyvelő, Jegyzőgyakornok és a Jelenlegi jegyző is. A beérkezett ajánlatok felelt a csütörtöki elöljárósági ülés fog dönleni. Miután azonban PolUk látván tanító (másodjegyző) isméi téaylígcslttetetl, aki az állásáról már le is mondott és a hivatali esküt is letette, aktuálissá válik a másodjegyzői állás betöltésének a kérdése is.
= Barta Miksa- elsőrangú női dlvatáruházába megérkeztek az őszi divatáru újdonságok. Ne" hangzatos reklám, de elismert szolid , és megbízható jó áruk a legolcsóbb árban. NŐI és leányka Intézeti kabátok szintén raktáron. Vásárlás előtt saját érdekében tekintse meg kirakataimat.
= Írógépet addig ne vásároljon, amig meg nem nézte a Smits Premier gépeket. Havas Miklósnál Nagykanizsa, Deák-tér 15.
ZALAI KÖZLÖNY
— A Vas- és Fémmunkások Dalköre ma, vasárnap délután fél 2 órakor dalpróbát tart. Pontos megjelenést kérünk.
= Qummlharlsnyák és boka-szorltók nagy választékban kaphatók Vágó Endre lllatszertárában.
= Férllszővetek. Elsőrendű minőségű öltöny és kabát-szövetek rendkívül olcsó árban kaphatók Singer József és Társa divatáruházá-b*n. Nagy választék. Nagyobb meny-nyiség lérfiszövet maradék nagyon jutányos árban.
— A Kiskanlzsal Kath. Ifjúsági Egyesület ma délután 1/24 órai kez-deltel tartja tánccal egybekötött mulatságát a Templom-téri Iskola udvarán. A szépsikerűnek, mozgalmasnak Ígérkező mulatság iránt élénk érdeklődés nyilvánul meg.
= Felhívjuk olvasóink figyelmét Orosz és Társa Bankház mai lapunkban közölt hirdetésére.
— Iparostanonclskolal értesítés. Az 1929—30. tanévre az összes iparostanoncok, tehát a téli tanfolyambeliek beiratása Is szeptember 2—7-ig bezárólag a Roz-gonyi-ulca uj iskolához rsatoit régi gimnáziumi épületben földszinten, a be|árattól balra levő tanonciskolái rajzteremben (7. sz. terem) vasárnap kivételével naponkint 4—7-ig történik. Beiratásra kitűzött időben köteles minden munkaadó a tanoncát, illetve a tanoncalt korukra való tekintel nélkül bniratni és szeptember 9-től, illetve a téli tanfolyamban november 1-től kezdve pontosan az iskolába járatni.\'
= Látványos kirakatok. Fellétlen tekintse meg Singer kirakatait, ha szépei akar látni. (Központ szálló.)
= NŐI mell és harisnyatartók nagy választékban kaphatók Vágó Endre lllatszertárában.
Ingyen osztunk ki
10.000 drb fenőkövet
hogy üzletünk szolidságáról és munkánk minőségéről mindenki mielőbb meggyőződést szerezhessen.
Elhatároztuk, hogy nagyrabecsüll üzlelfeleinknek már a legkisebb megrendelésnél, vételnél, vagy munkamegbizásnál egy darab, a háztartásnál nélkülözhetetlen dupla Uésfenö Kövei adunk /el/esen Ingyen.
Áruinkért, valamint kifogástalan munkánkért teljes garanciát vállalunk. Nagybecsű pártfogást kér
Bozzay és Szegő
késmüves és műköszörűs
Nagykanizsa, Sugár-ut 2.
(1)l (Babochay-ház) Főút sarok.
Orvosi műszerek javítása és nlckelezése.
Visszaélések a szőrmeiparban I
Hagy olfivlgjáiatol ajánlunk iiírme-
• vásárlásnál
A szőrme- és bundavásárlás mindenütt és mindenkor bizalom kérdése volt. A szőrmefestő Ipar olyan tökélyre emelkedett, hogy csak szakértő tud|a megkülönböztetni a valódi szőrmét. Ezért nem győzzük eleget figyelmeztetni olvasóközönségünket, hogy szőrme-, bundavásálásnál csak olyan céget keressen fel, hol bizalommal vásárolhat. Ilyen az országszerte előnyösen Ismert Palugyai képesilett szűcsmester cég, Budapest, Nagymező-utca 20., nol szokatlanul nagy a választék, olcsók az árak, részletfizetési kedvezményt ad és bőrkabátokban is nagy a készlete. (=)
Éger, nyár, bükk,
<114 ktfris, Wljy, kin rtk. rtakMktf Állandóan vásárol
rwaáiOTirfalMtajMmaM IT.
BwUpwt, DL, Csont-utca I.
= Zongora-tanítás. Nagykanizsa
uri családjainál négy esztendeje fejt ki eredményes működést a zongoraoktatás terén dr. Vásárhelyi Nándorné zongoratanárnő, aki Liszt Ferenc tanítványánál, Juhász Aladárnál és Vida Prelesnikora prágai művésznőnél szerezte meg kiváló képesítését. Vásárhelyiné a budai zeneakadémia volt tanárnője október 1-töl Fő ut 19. I. em. alatt folytatja tanitását. Órákra jelentkezni lehet Teleky-ut 11. sz. a.
=3 Szőnyegek. Nagy választékban futó-, ágyelö-, ebédlőszőnyegekben, ágygarniturák és sezlonátvetőkben Singeméi.
— Uj rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengönként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat Is megtérítjük. Kopsteln Szombathely, Kőszegi-utca 5.
Jön az országos hiril
60 JiiÉlj. Idomított lütmL 30D0-Í útto_40
Hétfftn, szeptember 2-án teljesen kOIBn vonattal
Az nj postapalotával szemben levó flres telken.
Olyan világvárosi műsorral fog bemutatkozni, amelyet még cirkusz Nagykanizsán eddig nem mutatott be. Egymást váltják fel a bámulatos hajmeresztő attrakciók, amelyek messze eltérnek az eddigi sab Ionos műsoroktól. A Gazdag Cirkusz az egyedüli magyar cirkuszvállalat, amely bármilyen külföldi cirkusszal versenyezhet. A magyar közönségnek meg is van a bizalma a Gazdag Cirkuszhoz, mert nem csalódik benne. Kinai és jap án csoport.
6» ZALAI KÖZLÖNY
1929. szeptember 8.
SPORT ELET
Ha reggel Indultak a kanizsai leventék a szombathelyi kerületi versenyre
A főispán és a polgármester
Nagykanizsa, augusztus 31 Ma reggel 5.30 órakor Indullak el a kanizsai leventék föoklatóik vezetése mellett Szombathelyre, hogy a többi zalai leventékkel és Vas és Sopronvármegyék leventéivel összemérjék erejüket. Nagy esemény a mai kerületi verseny, mert Magyarország kormányzója Is megnézi a leventék teljesítményeit. Nagykanizsáról megjelenik dr. Sabján Oyula polgármester, dr. Hajdú Oyula iskolagondnok-ságl elnök, Zalaegerszegről Oyömö-rey OyOrgy főispán, Oabsovlls Kornél vármegyei testnevelési felügySó, Czobor Mátyás polgármester és szá-
is megjelenik a mai versenyen
mosan ZalamegyébőL
Zalából összesen 180 levente Indul. Nagykanizsáról kü(önösen kiemelendő a 18 pár díszes nemzeti ruhába öltözött leány és flu, akik magyar nemzeti táncokat fognak lejteni, Kiskanizsáról felvonul a 40 tagu levente dalkör, azonkívül a mérkőzés résztvevői.
A gazdag sportprogram kiemelkedő része a kerület olimpiai és svéd stafétája, melynek védője Zalavármegye. Mindkettő vándordija egy-egy gyönyörű müvü szinezüst serleg.
Leventéink még az éjjel érkeznek vissza Nagykanizsára.
Luxus, ami nem kerül pénzbe!
Minden vásárló vevő szeptember hó 4, 5, 6-én
Ingyen kap 1 csomag legkitűnőbb hajápoló
Atlas Luxus Schampoont
Vágó Endre illatszertárában.
>S3
EluiaxtaR a profilt, a Rákospalota elleni meccsre
Rákospalota Búzát szerződtette és jelentékenyen megerősítette csatársorát is
Nagykanlzta, augusztus 31
A Zala-Kanizsa szombaton délulán fél 3 órakor elutazott a budapesti személyvonattal, hogy vasárnap délután teljesen fitten állhasson ki a Rákospalota elleni első bajnoki mérkőzésre.
A csapat az Imperlál-szállóban száll meg, ahonnan holnap délután két órakor autón mennek ki Palotára, hogy megízleljék a palotai homokot, mely már annyi vidéki csapat bajnoki pontját temette el a számum hatalmával.
A Rákospalota a legkomolyabban veszi a Zala-Kanizsa elleni küzdelmet, amit az Is bizonyít, hogy leszerződtette Búzát, a jeles center-halfot és még két csatár csapatba
állításáról van szó.
A Zala-Kanizsa változatlanul ezzel a csapattal áll ki: Modrovics — Réder, Fekete — Tamás, Babos, Horváth — Farkas, Orsolyák, Csida, Bakonyi, Csász.
A mérkőzésre egyik legjobb birót: Biró Sándort küldte ki a BT.
aSINGER varrógépük
n&on A LEOdOBBAK !
Halló! Ipartestületi vendéglő! Halló!
Megérkezett prima nemes kadarka borom,
amit mától kezdve
disznótoros vacsorával
egybekötve oloaá árért fogom forgalomba hozni. Ma és minden este jó olgányim*.
Szives pártfogást kérve Kosztolitz vendéglős.
NTE—KRSC
A mai programon amatőr-mérkő-zések szerepelnek:
Fél 3 órakor az Egyetértés le-venlecsapat barátságos mérkőzést játszik a Szombathelyi TK csapatával. F. mérkőzés érdekes erőpróbája lesz a nagykanizsai ifjúsági sportnak. Fél 5 órakor az NTE bajnoki mérkőzési játszik a Kaposvári Rákóczi
:: SzTK—ESC
Sport Clubbal. Az NTE győzelme esetén nagyon megerősítené vezető pozícióját, bizonyos tehát, hogy lelkesedéssel fog küzdeni. De szükség is lesz a lelkes játékra, mert a KRSG szívós egyUitese aligha adja olcsón a pontokat.
Mindkél mérkőzés egy jeggyel tekinthető meg.
A Polgári Lövészegyletek területi versenye Nagykanizsán szeptember 7-én Három vármegye lövészei Nagykanizsa város vendégel
Nagykanlzaa, aiigusztUB 31 Nagy eseménye lesz f. hó 27-én Nagykanizsának. Akkor zajlik le a lőtéren Zala-, Vas- és Sopron-vármegyék Polgári Lövészegyletének nagy kerületi versenye, melyre az előkészületek máris lázasan folznak. Nem kevesebbről van szó, minthogy
három vármegye lövészei jönnek össze Nagykanizsán, hogy a leg-hazafiasabb sportnak áldozzanak és eldöntsék a három vármegye bajnokságát. A lövészekel Nagykanizsa városa ünnepélyesen fogadja és annak vendégel is lesznek Itt tartózkodásuk alatt.
(BlrókOldés a Levente Szö-.et-ség vasárnapi mérkőzései:) Szövetségi pályán 3 órakor Bocskai— 11. ker. (II. o.) Biró: Schweiger. — Fél 5 órakor Nemzeti—Hunyadi (II. o.) Biró. Bárány. — Zrínyi pályán 3 órakor Szombathelyi TK—Egyetértés Biró: Klemann. — Teleki-utcai pályán 4 órakor Ékszerész—Húsos (barátságos). Biró: Flumbort.
(Kerékpár-verseny.) A Nagykanizsai Kerékpár Egylet a f. évi augusztus hó 25-rc hirdetett kerékpárversenyt kedvezőtlen ldó|áráB miatt nem tartotta meg, helyette ma vasárnap, szeptember 1-én délután fél 2 órai kezdettel Nagykanizsa, Pacsa, Zalaapáti, Sármellék, Balatonmagyaródon, Kiskomáromon és Oalambo-kon keresztül rendezi meg a versenyt. Indulás Magyar-utca végéről. Cel: Zrínyi sportpálya. Benevezni lehet még a helyszínen induláskor, ekkor már a benevezés 3 pengő. Versenybizottság.
(A vasárnapi futballeredménye-ket) vasárnap este hét óra tájban a Zalai Közlöny eredménytábláján, Szabó Antal sportüzletében tesszük közzé. Ugyanakkor hirdetjüki ki a tippverseny eredményét is.
Tei aéaftéuá)
Buza - flll., rozs 05 flll. esett. Buta tliHV. rr-íi 22-10 —22*30, 7Í-U 22-30 -22 50, 79-tl 22 SO-22*80, 80-u 22 >0-22 60, dunint 77-u 2I6Ó-2I80, \'&->« 21 80 -2200, 79-Cl 22-00-22-20, BO-ÍI 22* 10—22" 30, rou I5M-1»«Í, lik lipa I620-16TO, lörárpA 19-50— 21 50, ub 13 50-13 75, tengeri tilt. 23-60— 24 —, dunántuti 22 25 - 22-50, repce 46 00— 48 - ltorp* 12 25-12-50.
Elitta: Mlxalal IjmIi é« UyHatt
Yillalat, Itnkulah.
Felelős kiadó: Zalai Károly, tatmrbu telefon i Nwykutna 78. az.
Tipp-szelvény
NTE—KRSC
eredmény:............ félidő :.........
Z ALA Kflll IZSfl—RAK 0 S P ft LQTA
eredmény:............ félidő:
olvasható névaláírás.
Nagykanizsa legrégibb temetkezési vállalata, mely nem tévesztendő össze ujabb alakulatokkal.
HILD ELSŐ NAGYKANIZSAI TEMETKEZÉSI VÁLLALAT
VÁLLALUNK disz- és egyszerű temetéseket, exhumálások, huliaszálhtások bel- és külföldre bármely irányban és irányból, vasúton, vagy saját hullaszállító kocsinkon (fourgonon) Díszes nyitott és üveg halottaskocsik NAGYKANIZSÁM ALAPÍTÁSI ÉV I8«l. NAQY RAKTÁR érc, imitatió, kemény- és puhafa, ugy hullaszállító koporsókban, szemfedelek, vánkosok, koszorúk, szalagok stb. Egyleti temetések rendkívüli mérsékelt árakon
ÖZLETHELYISÉQ ÉS IRODA MÜHF.LY ÉS RAKTÁRAK Deák Ferenc-t\'ér 3 síim Klíily-ulra 4 síim TELEFON SZÁM : 269 TEl EFON SZÁM : 120.
sürgAnvcim. HiLD Nagykanizsa PoljróuJmli ai Angol-Migyír Bank Nagykanliaal Plik|init
Ugyanitt a Néhai Hild István Emlékére Alapított Temetkezési Egylet irodahelwlséue ahol tagakat BS éves korig felfedünk éa a legmagasabb temetkezési segélyt nyujtjuic "«
1929. szeptember 1.
apbóhibdetések
wtpMD 10 uólf »0 fillér, mlndea toiN.1 nó dija • flll. Szerdái 4a
..ii. an mű.
kken 10 szóig 10 «DMr, „6 dljs • Ml.
lÖSí
Címszó • minden vasta-
S\'<t>b l.etobói álló nó két mkiik azámtt-llk. AHáit keresőknek NA* engedmény.
Klrdatósak S (•«) pe.gS lau«|« alul a falaalagas klqMHa, uinUalf slfcsrMéaa véásH . | A r • llnlní Ik
■ ladaaasláayt keresek. Érdeklődni lehel Zrínyi Miklós utca 56 bűin, naponta i u. I-Ííii körött.
Madara, használt, jőkaibu levő efcádlét megvételre keresek Almiatokat , kijd hivatalba kérek.
Elad* Sénc kőiaégben. országút melletti Tétll-lfle ház. Ertekezéa, he yizlnen 4 90
Kit 1 srobás és ölizobás lakés no-(cmtxi I re klsdó. Bővebbet Uaut.c i Ede, Deáklér 12.__4184
Evy aiariaal és egy vaxaté titkár
tlókeíó biztosítónál Iclveletik. Ajánlatokat .Diukrétló\' jeligére • kiadóhivatalba. 4268
Taaval a legfinomabb \'/< kgr. t\'70. Kapható Maisai és Prledenthal caioiege-kereskedésében. 4193
lrág<kpat keressk bérbe. Címeket a kiadóba kérek.
lilét törzskönyvezett anyától srár-mlzó 2 darab 7 lietca rövid,zöiü német vizllskölyök Fóul 5. -(316
latalllgan. helybeli klaaaaaonyl
lelvtiie* délutánra I. polg. Isk. lanu ó leányom mellé. Német éa francia nyelvben llilu k előnyben I Je eatkezés déltórákban Ciengery-utca 2., félemelet, 2. ajtó.
GUBACSOT,
mézet, nyarabftrt. ágy-tallat, vasat éa fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát és Fiai
Erzsébet-tér IS. MSJ,
A közlamert kitűnő aágnia taaval limét olcsóbb lelt, > < kgr. l\'tO fillér. Qyenaa ciemegeízlet. 4227
Pénakkfeaknt békebeleréére Hifiidén tuie^ben a legelőnySaabben éa leggyor abban lolyóslttal álra él Igaáo Stnx-tocsonktiivetliö Irodák Najwkaaíaaáo. Kizlnay-uica 2. nt«T ■ 4Ké
T.nMlAlaáayok felvétetnek Sió Mária
•ól-iubónál, Magyar.utca 20. aUll. 4226
Péktanonook éa egv háilssolga felvitetik Doroghy Kálmán pékmesternél Kis káslzss, Ortaágut 82. 426«
Vaaat, aérga éa «0Hls raiat, álmát legmagasabb áron veai Sternberg Vllmoa, Telekl-ut 2a 3914
Egy utcai bútorosod szoba aionnal kiadó Telekl-ut 42. 4271
ás polalri Iskolai Kuk h Hányok 1*1 •IW. „Ilí.kaü.k,^ „4HJI hivl 70 Paagé dll "•"•II. ■ 1,50,M bfyvMákttl távé < aj
SZENTENDREI REF. POLO. ISK. INTERNATUSOKBAN. franki.,i kaid u ioazoatósAo.
Jól fóró ntlndonos szakácsnő azon Mlra Mvétetlk Sugár-ut 4(Vb. 4265
(\'ad* ,1 Erzsébet téren egy elegánsan
buloro/ott utcai és egy 2 ágyas udv,ri "lön bejárattal. Clm a ktadólilv.
__________ .4245
íA\'Í"?9 fehér sját termésű aazlalFbor
™ üli llrklnt eladó, tegkeverebb mennyl-« Hier. Balthyány-utca 10. 4236
mílííl",",1" 4 »"■ »•\'<• 2 szobás lakés mellékhelyiségekkel együtt november I re
^_____"__4325
Wt helyiség Iradéaak, van mi-lí,? h "ovmberre kiadó Eruébel-__________4318
J?!;*4 egyszobás lakás október l-re
""-"íjS!
Ejy szép 2 szobás lahéa a Pótíren 0K» bér mellett átadó, űx • kiadóban.
-un
ZALAI KÖZLÖNY
Naponta ad|on növendék ésli zóátlatainak
„FUTÓIT
■lensavat tsktrmánymesrel.
A .PUTOR- növindékSIIatoknil a ciontképzödést előseghl, hízásra
SÍK i étvágygerjesztő^
A ,1\'UTOR* nam orvosság hanem a legflnomabban őrlótt m-szsóláp, smely »z állatok szervereiébe Igen könnyen lelsz vódik, s amelyet az altatok arománkul anyagtartalmánál lógva szívesen logysszlsnak. A .PUTOR" etetése a konyhasó eleié-sét feleslegesaé teazl. A nagyhlalalók, uradalmak, uazdaiágok a .PUTOR" t állandóan etetik. Ara: 1 kilogrammonként 40 llllér. Zsák vételnél: 1 zsák 50 kg (zaákkal
egyOtl) P 10 30. 1 tea i/i kg oi próbadoboz ára 30 lll ér.
Kicsinyben él zaákulmra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvédöazerok aos kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. Telefon: 130.
1500 holdas elsőrendű birtok, rajta 15 azobás lőuri kastély, 5 nobás tlirll-hkáiaal éi epy (10 hatása, va\'amlnt
I2S holdas ugyancsak elsőrendó birtok, a Déllvaiul mentén, rajta 6 szobás urt-lakátaal él 3 szobái llsslllakással eladó. Dóvabbrt Aoaél Igaáo Ingatlanforgalmi irodájában Nagykanizsán, Kazinczy ulca 2.
Héxaaaatarl álláat vállal gyerm\'k-lelen háraaplr. Clm a kiadóban. 4299
Kamidét hancizóróval vevő 3 lámpásoi, kiltliió kaiban levő rádiómat él Palhé eufonomat 30 dtb. nagv Pathé lemerzel, olcsón eladnám B logli Intéző, Zákány.
4261
Klakanlzaa, Templom-tér, egy korcsma-Űzet kiadó. 42. 6
Márlatalapan állomás mellett, liila-Ion parton 2 h )ld melyből 1 hold Jótermő szőlő, 3 izobás urlvllls berendezéssel, vincellér lakás, pinceielszereléssel, hordókkal Jutányosán elsdó. Bővebbet Máriatelep, állomáson 4270
10 hsldas szabadhegyi elaőrendU saánló él rétből álló birtok, skár egy dirsbbsn, vagy parcellákban la eladó. — Bővebbet: Aczél Ignác ingatlanlorgalml Irodtja, Nagy-kanlzián, Kaslnczy-u- 2
Egy lakataaaagéd állandó munkára fe vételik László Perenc Ukatosmesternél, Teleki ut 4. 4 .90
Rgy udvail szép szobs konyhával, mel-lékhelyiségekkel, olcsón szonnsl kiadó. Magyar-u. 137. -4291
A város belterületén egy modern fi szobás uri msgánház eladó Bővebbet: áozál tgaáo pénz kölcsön közvetítő és ingatlan forgalmi Irodája Nagykanizsa, Kazlnczy-utca 2. az.
Zala ás Somsgvisasayéhaa több ktsebb-nagyobb birtok lakóházzal és gazda-lágl épületekkel alaáák. Bővebbet áoaál Ignác Ingatlanforgalmi és pénzkólciön-közvetitó lrodá}ában Nagykanizsa, Katlnciy-utca 2
Csy 2 szobái ulcal lakás minden mellékhelyiséggel azonnal kladá Huíz y tér 7.
4234
Telekl-ut 3V szám alatt u cai háromszobás lakáa nov l-re kiadó. 4219
Kladá 4 szobás és 2 szobás lakás város közepén. — Relchenfeld husárutlzlet, Erzsébet tér 4. 4214
Vsrasdl llt 3b. izámu ház szabadkézből aladá. — Ugyanott egy egyszobás Iskás kladá. ____4I»2
Háromazobás modern Iskás fürdőéi előszobávsl kiadó Eriaébet-tér 2. 4318
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon : 595.
Benoze
Lakáa Ceengery-ut 217a
HM
ÉRTESÍTÉS.
Értesitcm a nagyérdemű vevőközönséget, hogy raktáron tartok a legegyszerűbbtől a legdíszesebb kivitelű síremlékeket, termfikttvet, •védgrAnttol és márwényi, a temetői
összes munkálatokat, úgymint betflvésés és anrayo-záat, sirkeretezést pontosan és jutányosán
vállalom. Kérem a nagyérdemű közönség szives pártfogását.
Ti8ilele,,el Kovács Jóitfí Mrnmm, nagylaiizsa. XiiiW)).
mi Saját héa.
Házak 6, 5, 4 ét 3 azobái modern asa-yánházak a belvárosbsn, tóbb nagyobb él kisebb Jövedelmeaő bárházak emeletes és Dzlatháaak, vendéglők. Birtok, Somogyban 1000 ksl. hold Jó bírlak épületekkel, szép urllakkal, Egaraaaal Járásban 130 hold ssép épületekkel Aialzaa halárában, 10, 8 él 4 hold btrtsk, Kaazthaly mellett 60 éa 53 hold kl Kinő bírtak épületekkel. Szabadhegyi* 10, 5 és 2 hold épülettel. Saíléblrtok Szentgyörgyvári hegyen 5, 3 és I hold pincével, FArháaoaa 4, 1 és I hold pincével, Baraayábaa 415 kst. hold bérlat arép épületekkel sloaé árbaa elsdok. Bővebbel Dukáss Miksa Nagykanizsa, laaatrM. 3 sz -38\'3
Szepesi imre
Zrlayl Mlklás-atoa 22. csatornázás, vlrvezeték-berendezés, épület és mfi-iwi bádogos. — Telefon 2-95
Egy Jókaiban lévő karákpár elidó. Cfínyl Lászlo-u. 22 -4292
2 szobás udvari Iskás, furdőszobs, mellékhelyiséged, november t-re kladá. Msgyar-u. 30. 4293
Ozlathalylség kiadó, Pclóli-u 6. Itóvebbel Koutelltz, Kinizsi u. II. 4294
Jáházbél valé llu tanulónak falwátatlk Ehraaatala Károly áa Tár., oágaál. Fá-.t II. 4295
Legjobb mlnőiégU fin mllazt 1 kgr 36 fillérért k-phaló Rehnllzer Mórnál, Kl-rály-u. 14. 4296
Különböző lakáaberendezéal tájgyak és lláatartásl cikkek olcsón oladék. Sient-gjörgyvárl u. 1. S-h Ibér. -4297
rajgalambok aladék. Clm: Hunyadi-utca 13. -4303
Kiadó november l-re Sugár-ut 18. izám alalt öt izobás emeleti Iskás. Bővebb:l Vin\'ie Qyu\'a, Saglr-ut 48. 4240
Homokkomérom nagykanizsai hegyen kedvéző lizetést lelté elek mellett el adó szóló, terméssel együtt, Igen szép helyen fekvő. Ugysnott szólóháa rgyaso-bából álló, borpince, szobs. Istálló, kösel kul, azu\'án 11 drb. uj ablaktok, 2 darab luvarozó kocsi él egy léderes kocsi Bó-\\ebbel Szávlts U)ó gy Sormás, 45. szám.
4218
llrllaéay, prlms msnlkürnő elhelyezkedni óhajt, esetleg bármilyen álllst elvállal Szives meg<ereté<ek levéllleg Oyör, Király ulcs 17, höigyfodrászil. -4 89
■ladé november l-re Sugár-ut 18. szám alatt lói tizlnll négysiobái Iskás. Bővebbet Vincse Oyuls; Sug.tr-ut 48 4211
Értaaltés. A nsgyérdemO hölgykö-zöniég szives tudomáaára boian, bogy s alonomsl megnagyobbítva megnyltottaa. Pövároal tapasztalatokkal kéislltk elsőrangú angol- és frsoda munkál és kérem továbbra li szivei pártfogásukst llute-leltel Ráta Juliska, Kszlncay-u\'ca 5. Varróleányok felvétetnek. 4308
Egyszobás Ukás mellékhelyiségekkel együtt axaptembcr 15-ra kladá, Hajcsárul __-4315
Eötvös-tár 18. Slámu báibsn egy Tl azobáa verandás, ssárss. egészséges Iskás, szeptember hó l-re klsdó. Bővebbet: Aoaél Igaáo péiuko csonkőzvelltó és in^allsnforgstml Irodája Nagykanizsa. Kazinczy u. 2. H. -37SS
Kiad* külön bejáratú, ulcal iiazta, bútorozott aioba azonnalra. Clm: Hinysdl a. 13 st. 4304
Intelligens uriletny elmenne gyermekek mel é aldékra. Clm • kiadóbsa. -4302
Eny klfatélla szonosU belépésre leT vétetik Kelemen Reiső régnél, Deák-tér 9.
-4300
Exant.rpráa, négyei, hasa iáit, Vulkán, l\'xd, fogaskerék áttételű, nsgyon Jó karban eladó. Qm a ktidóban. 4305
Két fiatalasabart tellea elUtáua tW
logadok. Zrlayl Miklós-u. 30. 4310
Két izépen bútorozott utcai szobs lör-dőszobávsl, esetleg konyhi használattal kladé. Csenger\'ut 27/s, Kiufmanné.
-4309
Márl.tslapaa egy 5 holdas Móló, e.etleg 8 - 800 négyszögöles parcellákbaa ll villa lelkek réuére Igen olcsón aladé. Bóv. bbet ásaál laaao luga lanforgalml Irodája, Nagykanizsán, Ke-
és pénzkó caón I
>lnczy-utcs 2.
-3910
Kalapaaaloaba tanulóleány Jó llla-téisel kivétetik. Hollmann Anny, Caányl Uszhu 8. -4312
Egy vsgy kátdákotef^gadoktaHes átlátásra* Klrályu 47, M<«<u(et.
-4313
2\'ssobás modem, vlzveaetékes lakáa sí összes mellék hely laégekkal. bútorozva k adó. Clm a kUdóban. -4323
Igaa az ép I szoba>koayhás lakás összes mellék hely iaégckkej azonnal.a
II kiadó Kulncxy-n ca 49. 4324
utcai parkettái modem lakát no/, l-re kiadó Pőul 23. I. em. Bővebbel Priak Vilmosnál. 4162
Csengery-ul 27 a. I. am.t egy kétszobás Iskás butorosva, vsgy anélkQI, lürdőssoba használattal, esetleg konybabtlználattal, Irodának Is slkilmu kiidó. -4319
Gazdák és uradalmak figyelmébe!!
Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a
„KÜHHE Mezőgazdasági Gépgyár RL Moson,
Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, borprések, szőlózuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjutá-nyusabb árban, agy vagy két évi részletfizetésre is, minden előleg nélkül kaphatók a
„KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál,
Nagykanizsa, Fö-ut 12. szám.
Ugyanoll kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban éa legkényelmesebb fizetési fellételek mellett.
BzOkséglatalnefc baazarzéaa alfttt faltétlan kérjan árajánlatot II
8» ZALAI KÖZLÖNY
1929. szeptember 8.
Tűzifát* szén
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
deszka, épületi®, mész, cement él egyéb építkezési anyag kereskedése
Nagykanizsa, Király-utca 4. Telefon: 120.
Értesítem a n. é. hölgyközönségei, hogy a mai napon
hölgyfodrász, manikűr és kozmetikai szalonomat,
volt Dr. Orosmé-léle helyiségbe, Kazlnczy-utca 2. helyeztem át. Kérem az Igen tisztelt hölgyek szives pártfogasát
özv. Hahn Barnabásáé.
Mos I
Festi
Mayer Klotild Utóda
VARÖA NÁNDOR
g6zmos4, wgythxtltó, ruhafest0
■ ixombathtljrl ont. Ipi/kllllltlion aranyértől m«l kltQnUtva
NAGYKANIZSA
Oyfljtöletep I Gyártelep t
Kazlnczy-u, 8. Hunyadl-u. 19.
Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bármit leilet vagy UszlilUU üyőtód(ön meg árslm olcsóságéról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen tényB gallértlsztltás I Tisztit I na Pllsséroz I
Üzletmegnyitás
Szeptember t-én Kinizsi utca 4. szám alatti
korcsmát
megnyitottam.
Szives pártfogást kér
Zsiga János.
Nem trükk, valóság!
Kedves, barátságos, tiszta szoba-árból
201
Bőséges, Ízletes, házi étkezési árból
10%
engedményt kapj Ön, mint ezen lap előfizetője BUDAPESTEM
Park Nagyszállódéban,
VIII., Baross-tér 10.
Építők figyelmébe!
Újdonság!
Eternit csövek- és kéménytoldalékok.
Könnyű! Tartós! Olcsó!
Kapható
Eppinger I. és Fia
fakereskedő cégnél, Nagykanizsán.
Nagykaniaaaiak találkozóhelye az im
István király Szálloda
Budapest, VI. Podmanlozky-utoa 8.
Nyugati pályaudvar melleit. Telefon : (Inieruiban) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim : HOTELIST. Minden modern kényelemmel berendezett elsőrangú családi szálloda. Minden szobában központi fűtés, hideg, meleg folyóvíz és lelefon. Lift. Szállodában kávéház, cukrászda és fodrászlerem. A keleti pályaudvartól közvetlen villamosösszekölletés2-esés 46-os kocsikkal.
Ez az autó
Siti
:ell Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. szám.
Telefon: 3-22.
Raktárról az összes typusok azonnal szállíthatók. — Kedvező fizetési feltételek I
rfxegésxéleüxen hű kardi
SINGEK
VARRÓGÉP. t—^—.
firieíá&L fi&UátehJc JVAcl&i&tuj havx. kő.íxZaía/o.
SINGER VARRÓGÉP RESZV TÁRS.
Fióküzlete: HA6YKAHIZ8A Fű-it 1.
Mtaden magyar, magyar TÜet lgytkl
Szent-Margitszigeti
PALATÍNUS
gyógy- és ásványvíz kerületi lerakatát megnyitottam.
Palatínus
gyógy-, bor-és ásványvíz
nagyban és kicsinyben jutányos áron kapható
Fischer és Leitner
fílszer- és gyarmatáru kereskedőnél
Király-utca 8.
VI\'__
Telelői 239.
magyar, magyar TU«t lffrtk I
FONTOS,
hogy gyermekének Jó cipője legyen, ezer1 vételkényszer nélkül tekintse meg ílusan felszerelt saját készit-ményii gyermekcipő raktáramat.
Minden szin I \\
Legolcmóbb úr 1 l\'.eglobb mlnöaóg I
JPapp Osxteár
cipészrnester
Nagykanizsa, Magyar-utca 6. sz. _ 6
Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat
Könyvnyomda # Nagykanizsa • Könyvkötészet a „Zalai Közlöny" politikai napilap kiadóhivatala
Készítünk:
TELEFON: 78.
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, műveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, Körleveleket, röplapokat és mindenféle ízléses kiállítású nyomtatványokat.
Gyártunk i
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, minta-zacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakat stb. elsőrangú kivitelben é» a legolcsóbb árakon.
Nyomdahelyiség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt.
1029. ncplember
fisk pneu
a laggaidatá-
oHbb
Vtxlfképtlieltl:
Autófelszerelési R.T.
Budapest,tV.,Aranykéz u.2 T<l. Aut >11-41
nagykanizsaiak
kedvelt találkozóhelye
budapesten
zponti m
VII., Baro.s-tér 23. > Keleti pályaudvarnál
Teljesen újonnan berendezett
kényelmes családi ház. Központi fűtés, hideg-melegvíz, ■éraékelt polgári Arak.
E lapra hivatkozóknak 200,0 engedmény.
Testvérvállalat:
OSTENDE KÁTÉHÁZ
Tulajdonos: OROSZ ÖDÖN.
HIRDESSEN
a „Zalai K5zl5ny"-ben.
S"g*r-ut LX-58. számú na*
szabadkézből! a I ■ * ó. I
Bővebbet: Koréin és
4-81.
Stroch cégnél.
A nagykanlzaal klr Járá.blróaág mint telekkönyvi hatóság.
6262/1928. Ikv. azám.
Árverési hirdetmény
ll|. Pap Zsigmond pacsai lakót végre-ha|talónak Dancaák Józaet pacsalllttősi lakó* végreha|táat szenvedő ellen Indított végrehajtási ügyiben a telekkönyvi hatólig a végrehajtató kérelme következtében •z 1881 : LX. t.-c 144, 146 és 147. §-al értelmében elrendeli a végrehajtási érvéréit 107 P 66 II1L köllséglőkc 5 P eddig megállapított per- éi végrehajtási éa ti Irveiéal kérvényért ezúttal megállapított 15 P költség behajtó a végeit a nsgy-■liilzul klr. járásbíróság teiUletén levő, Picsa községben lekvó a a pacaal 478. utjkvben 2020. hrsi. szőlő borháizal a Caobaknsl dűlőben vha|táit szenvedő nevén Illó \'/( részére 1C0 P, az u. o 897 sitjtiv-b«n 1136 hisz. a. foglalt szántó a kiszitkal ■üllőben Ingatlan Vsi rétzére 1C0 P, a pacsatü tósl 459. sztjkvben 19. hrsz. ház udvilial él kelttel Ingatlannak Vu részéie **> P. az u. o. 439 sztikvben 192. hiaz. \'Ilnló a Cserhát dűlőben IngalUnnak határozatim arányú résaére 100 P, az u 0. « • sztjkvben 446. hiaz. a foglalt siólő a vi|«i dűlőben Ingatlan ift lészére 40 P, « «■ 0. 674. sztjkvben 430. hnz. a. felvett JtfM a Varjai dűlőben ■ u lészéie 40 P UHillási álban és pedig valamennyi Ingatnia »z 1362/tk. 1920. sz. végzésiét özv. Usncsák Péterné sí. Párkai ZsOfl Javán "ekebelezelt Özvegyi haszonélvezeti szol-galmljognak fenntartásával.
A leiekkönyvi hatóság az átverésnek Ficsa községházánál megtartására 1929. V\'.V\'P\'ember hó 10. napjának dél-
•Mtll 10 óráját tüil kl
Az árverés aU kerülő Ingatlanok a kikiál-ííí 1\'íthiim.dánál alacsonyabb áron nem Kihalók el. (1908: LXI. t c. 26. §.)
Mp|í,y 19W\' évi l""\'1" hó 23
D\'- Bentalk s. k. klr. |biró.
A kiadmány hiteléül : (1M Szöllősy s. k.
ZALAI KÖZLÖNY
Matracéssezlon huzatok
Kárpitos kellékek Gabonás — — X i. és szalma- ZS3K Ponyva, lópokróo és autótakarók gyári lerakata
HIRSCH ÉS SZEGŐ
cégnél.
Utazót
keresek tekintélyes oserépgyár részére
Balatonvidékre és Zala megye területére. im
Plachner István
Szombathely KOrmendl-utoa 58. u.
Duna-Száva-Adria Vasúttársaság (aseiőti Déli Vasút)
A íagykanlssa állomásra él állomásríl érk«6 éi Induló vonatok
MENETRENDJE
Érvényes 1829. évi május l5-t6l 1930. évi május 14-ig
1 Budapest—Nagykanizsa
216 202 212 214 204
A vonat neme
Szem. v. Oyv. Szem. v Szem. v. Oyv.
Budapestről |j Indul
Nagykanl-
21-4S 7\'48 645 14 10 1815
415 11-30 1305 20-45 22 25
Von«l A vonat Nagykanizsá- \'íúdapeslre
ixáma neme ról Indul érkezik
211 Szem. v. a2í 7-42
201a Oyv. 557 10-05
213 Szem. v. 850 1600
216 Szem. v. 14-35 20-25
203 Oyv. 17-52 21-40
gyorsv. május 15-tő1 Junlua l 15-tól szeptember 15-lg na-
Budapest éa Nagykanizsa közOtt a 202. és 203 az.
14 lg éa szeptember 16-tól csak vasárnapokon, mlg junlus __ _____ . _
p nta közlekedik. Junlus 15-IŐI szept 15-lg terjedd Időben e vonatokkal Budapest—Trleste közöli közvetlen I—II III. oszt. kocsi, Budapest—RogaSka S allna (Rohitseh lUrdó) közöli I—II—III ont közvetlen kocsi, Uudapest-Llenz (Tirol) kOzölI közvetlen 1-11—111. oszt. kocsi él Budapest—Vlllach (Wörll tó) közölt egy étkező kocsi közlekedik
A 204. és 201. sz. gyorsvonatoknál Budapest—Nagykanizsa koiötl étkezőkocsl, Budapest - (Abbázlu)— Fiume közölt közvetlen I—II. oszt. kocái éi Budapestről hetenkin-3-szor szeidán, pénteken és vasárnapon, Fiúméból hétlón, csütőr ökön, szombaton hAló-kucsi, Budapest - Tri\'ste közölt közvetlen IIL oszt. kocsi, Budapest-Venezla között hálókocsi, Budapest—Kóma közöli közvetlen I—II oszt kocsi közlekedik.
A május 15-tól szeplcinbei 15 lg teíjcdó Idóben 303—104. éi 20la-302. íz. vonat tokkal Bratislavs (Pozsony) és Trlesle közöli közvetlen II-III oszt. kocsi Is közlekedik.
Sió/ok Nagykanizsa
Mólokrrl kiukui- I ; Nagykanizsáról- Siófokra
Indul r.t. (rt.ili) , |! Indul Jrkezlk^
TíJltSínautoOuuT" 5Í37 (~2f4? |®3inautol>usz|[ ffljé j IM6 A slnautóbuaz vonatok junlus 23-t ,1, bezárólag szeptember 5-lg közlekednek. Balatonszentgyörgy—Nagykanizsa
Balalonazenl IJ Nagy ka nl-ről Ind.jizsára érkezik
236 Vegyes I\'
Nagykanlzsa-
miit
"2Ö| Vegyes Íj IJFIT Szombathely- Wien S. B.
kani- Balatonszent-Indul gyflrgyfe érk.
WcsWil Szombil- Nlgykuil-
Indul twlyra IrkiriV rsiri bkulk
3 7 Szem. v - ™ "" - * Tí5~
321 — 605 835
301 Oyv. 8-20 11-40 13-35
311 Szem. v. 1015 14-54 17-40
303 Szem. v. 15 34 20-59 22-55
307 Slnauló — 21 21 2355
I ,« IM náSíSl 4^
302 ji Szem v 320 Szem. v 304 I Oyv.
324 Szem. 328 ! .
5-30 718 14-23 1800 21-10
Ulyr* irkar il
7-35 10-10 16-23 20 50 24-00
Bécsbe érkezik
12-10 20-15 19-40
A 301—902- 903- 302 íz közvellen vonatok Wien S B-Barcs közölt; e vonatokkal lováhblttalnak : Wien-Osi|ek (Eszék) közvetlen I-ll-lll. oszt. kocsi, Wien S. B. Zagrcb 0 K. közvellen I ll-lll. oszt kocsi.
A 911-302 és 303—!-0t sz. vonatokkal Praha (Piága) éa SuSak kOzOtt Urális-lava (Pozsony) Ovflr, Swimlulliely, Nagykanizsa, Gyékényes éa Zagiebon át közvetlen 1-11-111 oszl. koc.lk lözlekednck
Nagykanizsa—Barcs— Pécs
5 Pécsről [ Bar.sról
| _iiulid |j Indul
611\' Szem. v.T" - I \' 4"\'31
901 II Oyv. 9-40 !! 11-51
913 I! Szem. v. 13 21 » 15 51
915 Szem. V. 16-02 i1 20"55
Hagykuil-iti/a í-karik
1348
17-47 23 00
ruagykaalraá-jl Barcsra! l \'Cvnre |j >61 itKl.l ||érkezik(;éikczlk ||" 4líJi| 112] 8-48 914 || „ 9-35 II 11-34 14-40
902 11 Oyv. ! 14 05 I 15-50 !\' 18-00 932 Vegy.v. il 18-10 I 21-35 23 34
* \'Szem. t
A 911-320—311—932. sz. vonatok közvetlen vonatok Barcs és Szombathely között. A 9,12—903. sz. vonatok közv. gyorsvonalok Wien és Barcs között. Közvetlen I—ll-lll. oszt. kocsikkal Osi|ek Wien és Zagreb—Wien között.
Nagykanizsa—Gyékényes
901 Oyo svon«( 90\' Slnaiitobusz 905
904
440 \' 10 35 15 55
"5 18 II 18
16 33

kani-\' Oyíkíny..-il Ind rt éiknlk
9u8 " Sinsutobuiz" \' 6:4tf | * Í.M~" 906 . 12 05 12 49
9 4 Uyorav nat . 23 06 23 41
11—111. oszt. kocsik Praha (Prága)
A 901—904. sz. gyorsvonatoknál közvetlen és Susai lölöll Poisony, Oyőr, Szombathely Nagykanizsa, Oyékényes. Zagrebon át.
Nagykanizsa—(akovec (Csdklornya)-I\'ragersko (Pragerhof)
kanlzsárólll Csáktornyára
I Csáktornyáról i «>«yl»»l _ Indul bán trtazfc
=2úlí=Öyv"~ll "T3r T SM
221 |i Szeui.v 1 1105 I! 12 40
2.13 !\' Oyv. 16 07 17 24
223 Szem. v. , 19-35 21-08 Közvellen kocsik, mint
Indul
S/etii. Oyv.
"füü 11-55
Szem. v.I 13-44
___ ... Oyv. || 2313 s .
Közvellen kocsik, min. BucUpcM-Nagykani^ vÍ8iosiyUIJ«n A W2-203 az. vonatok c.ak lunluus 15-től szepteuibeer 15-lg közlekednek. A 221 -222-223-274. iz. vonalok közvetlen vonatok Nagykanlzsa-Marlbor U. (Marbuig) nozoii.
6l|i Csáktornyái
|l érkezik J *
13-15 15-24 0-44
Az összes
hu rü
.bangszerek,
hurok, alkstrészek éa JavItáMk a legklválób minőségben.
Nagy válsszlék ul és régi
hegedlakben
II PangAtttl felfelé.
Zongora hangolás,
bőröxéí, )avitás. A leglobb márkájú bécsi és német-Oftzági longoragyárak képvlse-
léte — kedvezd fixetéal feltételekkel -
valamint hmnált zongorák. Minden munkáért és áruért a legmesszebbmenő garancia
LADECZKY MM
Raivkaalita, Kaalaozf.utoa S.
4111 _
A nagykanizsai klr, Járálblrótág, mint telekkönyvi hatóság.
6657/1929. Ikv. az.
Árverési hirdetmény éi árverési feltétetek.
A Nagykanizsai Magyar Bank végrthaj-talónak Szekeres Ferenc és neje Borsos Erzae sormást lakások végrehajtást azen védők ellen Indítóit végrehajtást ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881: LX. t -c. 144., 146. éa 147. § al értelmében elren deli a végrehajtási árverést 3200 P tökekövetelés, ennek 1928. évi okt. hó 30. napjától járó S°/o kamata, 157 P 20 flll. eddig megállapított per- éa végrehajtási éa az árverési kérvényért ezúttal megállapított 99 P költség, valamint az ezennel csatlakozottnak kimondott Dr. Petrlcs Józstl ügyvéd, végrehajtató 150 P, 240 P, 42 P, Kellemiann Ferenc végrehajtató 5 P 51 1111, Magyar Francia Bizf Társ. vígre-hajtató 2 P 14 I., Oárdonvl Jenő végrehajtató 16 P, özv. Beiger üyőzőné végrehajtató 31 P él Arnatetn Sándor végrehajtató 8 P 12 t. tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a nagykanlzaal kir. Járásbíróság IcrtUelén levő, Sormái községben fekvő • a loimáii 966. sztltvben 177/b hisz. ház, 37/b. aa. a. udvar ét kert vhajtást szenvedő Borsos Erzae ff. Szerecz Ferencné nevén álló egész Ingatlanra 2700 P éa aa eazleregnyel 1827. aztjkvben 142V2. hisz. a. foglalt szőlő éa szántó a Czlczelle hegyen u. a. nevén álló egéaz Ingatlanra 500 P kikiáltási árban és pedig az eazte regnyel 1827. sztjkvben 1425/2. hrsz. a. foglalt Ingatlanra a 3260/tk. 902 végzéssel Benke Anna özv. Borsos Istvánné javára bekebelezett özv. haszonélv szolgalmi jognak fenntartásával, — amennyiben ezen szolgalmi jogot megelőző tehertételek éa előnyösen sorzandó követelések és költségek fedezetére ezennel megállapított 200 P az ingatlanért be nem Igértetnek, — az árverés hatálytalanná válik éa az Ingatlanok a szolgalmi jog fenntartása nélkül bocsáttatik árverés alá.
A sormást 678. sztjkben foglalt Ingatlanok™ nézve a csatlakozás a«60Mk..929. az. a. t. évi szept. 24, én megtartandó átveréshez már kl van mondva.
A tkvl hatóság az árverésnek Sormás községhálánál megtartására 1929. évi szeptember hó 24 lk napjának délelőtti 10 óráját, az eszteregnyel Ingatlanra nézve pedig ugyanaion napnak d. a. S éráját tüzl kl és az árverést feliételekel az 18Í1!: LX t. c. 150. § a alapján a következőkben állapítja meg:
Az árverés alá kerülő Ingatlanok a kikiáltást ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el.
Az árverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 100/o-át készpénzben, vagy az 1881: LX t.c. 42 § ában meghatározóit árfolyammal azámltott óva-dékképes értékpaplrosban kiküldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek előlegea bírói letétbe helyezéséről kiállított elismervényt a kiküldöttnek átadni éa az árverési feltételeket aláírni. (1881 : LX. t. c. 147., 150,, 170. §§., 1908: JUJ. t. c 21. 6.)
Akt az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett. ha többet ígérni senki sem akar, kötetes nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (192íTXLI. t. c. 25. §.)
Nagykanizsa, 1929. évi jullus hó 10. napján.
A kiadmány hiteléül: Szöllősy a. k. 4281 liodatótlazt.
Üzletvezető: Zalai Károly.)
KOPSTEIN
bútoráruházai
10»_ZALAI KÖZLÖNY_
Minden
berendezést
díjmentesen
saját felelősségünkre
lakásába!
szállítjuk.
3-tól 18 hónapig
terjedő
fizetési feltételeket nyujtunk.
Ön feltétlenOl jelentékeny pénzt takarít meg és sok kellemetlenségtől kiméli meg magát.
Cégünk öt évtizedes múltja garantálja a 1 egteljesebb megelégedését.
Keressen fel benn\'Onket személyesen!
1929. szeptember 8.
SZOMBATHELY,
Kőszegi-utca 5. (udvarban)
és
SOPRON, Várkerület 62
Alapítva s 1887-bew.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős
89. évlolyam, 198. szára
Nagykanlua. 1929 szeptember 3, kedd
Ára 14 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
Szerkeulftiég és kiadóhivatal: PS ut 6. Síéin. Keszthelyi llókkladóhivslal Kossuth Lsj<*-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
EMAietM in : egy hón 1 peafd
Szepetnek népe
ciallahozott a Revíziós Ligához
Dr. Pozsogár Rezső képviselői beszámolója
Szepetnok, tzeptombor 2 (Saját tudósítónktól) Dr. Pozsogár Rezső, a letenyei kerület országgyűlési képviselője revíziós gyűlés keretében vasárnap tartótra politikai beszámolóját Szepelneken
A gyűlési Lévay Endre körjegyző nyitotta meg, ki bensőséges, meleg szavakkal üdvözölte a község nevében a kerület képviselőjét s a társaságában megjelent országgyűlési képviselőket, valamint dr. Laubhaimer Alán tb. főszolgabírót.
Dr. /\'ozsogár Rezső beszédében a hallgatóság nagy érdeklődése melleit azt fcltcgetlc, hogy a mai gazdasági válságéri a kormányt bűnbakul odaállítani nem lehel, mert a favorizált utódállamoknál ma ugyanazok a válságos gazdasági jelenségek mutatkoznak, mint nálunk. A kormányban megvan a készség és képesség arra, hogy a világszerte felmerült és nálunk is jelentkező gazdasági krízist leküzdje vagy legalább is kihatásait enyhítse s rámutatott azokra a hatalmas munkálatokra, amelyek a többtermelés céljíilt szol-
aák. Az adózás terén nyújtott eny ■ sek ismertetése ulán az .egyke" káros hatásairól emlékezett meg. A termelési hitel szükségességét fejlegelte, de egyben figyelmeztette a hallgatóságot arra is, hogy ne mindent az államtól várjunk, hanem magunktól is össze kell fognunk és munkálkodnunk a gazdasági válság leküzdésén. Utána dr. Csák Károly beszédében rámulatott a trianoni határok lartha-lallan vollára és a revizió szükségességére, aminek gondolaiával a minket megcsonkító államoknak is számolniuk kell. Abból a tendenciából, hogy ujabban az európai egyesült államok eszméjét propagálják, arra lehel következtelni, hogy politikai és diplomáciai vereség nélkül akarják jóvátenni azt a botor hibát, amit Közé p-E u r ó pa gazdasági helyzetének felboritásával elkövettek. Bármily súlyos is jelenlegi helyzetink, nincs ok a kétségbeesésre, mert célludalos, • ü\'ctncs munkával le tudunk győzni minden nehézségei. — Nekünk közös erővel, közös akaratul a revíziónak belső feltételeit kell megteremtenünk, a külpolitikai részt nyugodtan bizzuk gróf Bethlen Istvánra, mert az ő kezében jó kézben van a mi sorsunk.
. Oyöntörey István országgyűlési képviselő, aki épen a beszámoló idején utazott át Szepelneken, mint volt fő-szolgabirája szolt a község népéhez.
A gabona világexportról és fogyasz tásról beszélt. A nagyrészt kisgazdákból álló közönségnek azt fejtegette, hogy necsak többet, hanem Jobbat Is termeljünk. A magyar
buzanemesités sikerét ismertette és felhívta a hallgatóságot, hogy karolja fel azokat a termelési ágakat is, amelyek nem küzdenek oly válsággal, mint a mag-termelés és amelyek kivitel szempontjából is kedvezőbb konjunktú-
rákkal kecsegtetnek. Végül a földművelésügyi minisztérium nagy teljesítményeit méltatta.
A beszédek elhangzása után Fábián Gábor szepetneki plébános mondott köszönetet a képviselőknek és Indítványára
a népgyűlés egyhangúlag elhatározta a Revíziós Ligához való csatlakozását.
A népgyűlés a sormásiak sok sikert aratolt dalárdájának énekével ért véget.
Rabló-támadás a belügyminisztériumban
Étheres paprika-oldattal dolgoztuk a titokzatos, banditák — 7500 pengő hiányzik a megtámadott Igazgató kasszájából — Reggeltől délután egy óráig tartott a helyszíni nyomozás
Budapest, szeptembor 2 Ma reggel a belügyminisztérium házipénztárában két ismeretlen, jól-öltözölt férfi meglámadta a hivatalában egyedül tartózkodó Csizmadia Oktávián segédhivatali igazgatói, akinek szemébe az egyik férfi étheres paprika-oldatot öntött. Mikor az eszméletét vesztett igazgató magához tért, észrevette, hogy a pénztárból mintegy 7600 pengő hiányzik. Azonnal fellármázta a hivatalokat és megérkezett a rendőrség is. Ujjlenoyoma-lokat, vagy az igazgatón külsérelmi nyomokat nem talállak. Az igazgató valamelyes személylcirásl is adott
támadóiról, de annak alapján sem tud\'ak eddig eredményt elérni annál kevésbbé, mert sem a folyosókon, sem az udvaron senki nem látta az amerikai stílusban dolgozó táma-dókai.
A belügyminisztériumban történt rablótámadás helyszíni szemléje délután egy órakor ért véget és a rendőri bizottság visszatért a főkapitányságra. miután megkérte Csizmadia Oktávián igazgatói, hogy a nyomozás sürgőssége érdekében a bizoit-sággal együtt jelenjen meg a főkapitányságon és mint panaszos diktálja jegyzőkönyvbe a feljelentést.
Magyarország 15 tagságot kapott a genfi közgyűlés főbizottságaiban
ötvenegy állam képviselői megkezdték a népszövetség uj közgyűlését
{lent, szeptember 2
Qenf város zászlódiszben fogadta a népszövetség közgyüléséie a világ minden részéről kiküldött delegátusokat. összesen 51 állam képviselői vannak jelen a közgyűlésen.
A közgyűlés mai bevezető üléséi kevéssel 11 óra után nyitotta meg Ali Foroughi titkár, a népszövetség ezidőszerinli elnöke. Bevezető szavaiban méltalta a népszövetség munkájának jelentőségét és visszapillantást vetett azokra a fontosabb mozzanatokra, amelyek a közelmullban a béke megalapozása és biztosítása körül felmerüllek, A közgyűlés mostani ülésszakának elnökéül megválasztották Guerrero meghatalmazott minisztert, Salvador fódelegátusál.
A közgyűlés már mcgrtViló ülése alkalmával a tagok számára fenntartóit padsorok az utolsó helyig megtellek. Apponyi gróf kftzvctlen Briand mögött, Tánczos tábornok pedig Locheur mögött üt Magyarok a főbizottságokban Oent, szeptember 2 (Éjszakai rádiójelentés) A délutáni ülésen a napirendet állapilullák ine< és kiküldték a főbizottságukat. Magyar részről a főbizottságokban a következők foglalnak helyet: jogügyi: Apponyi Albert, ligry
Aurél, Oajzághó László, közigazgatási : Szlcrényi József, Görgey István, leszerelési: Tánczos Gábor, Hunyadi Ferenc, Ziegier ezredes, költségvetési : Lakatos Gyula, Tánczos Gálwr, szociális: Apponyi Alberlné, Szterényi Józsefné, politikai: Apponyi Albert, Vészi József, Oajzághó László.
„Becsületes megértés"
(lent, szeptember 2 (Éjszakai rádiójelenlés) M i délután MacDonald nyilatkozott a sajtó képviselői előtt a leszerelési problémáról és a hágai slatu\'umok fakultatív záradékáról.
— Becsületes megértéssel — mondta egyebek közt — a fegyverkezésre fordított millióknál sokkal jobban tehet biztosítani az európai államok biztonságát.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai mtí-ügyeld Jelenlések t Méltói.\' s hSmtrsék-tet: Reggel 7 órsk. r +17.4, dtlulán 2 ólakor +29. este 9 órakor +20.6.
Felhőzet: Kgész napon ál tiszta ég boltozat.
Szálirány: Reggel nyugati, délben északkeleti, este délkeleti szél.
A Meteorológiai Inlésst aata 10 órakor Jalentl i egyelőre még me-IdA várható, ezórvAnyoean helyi zivatarokkal.
A kormányzó jelenlétében
Vass miniszter ünnepi beszédével avatták fel Szombathely kórházát
Szombathely, szeptember 2 A vármegye és a város u| közkór házát, amelyet a törvényhatóság és az állam hozzájárulásával ötmillió pengős költséggel emeltek, vasárnap avatták fel. Az ünnepségen lésztvetl
a kormányzó is, aki feleségével reggel kilenc órakor érkezeit meg a városba.
A felavató ünnepség fél 11 órakor kezdődőit. Az ünnepi beszédet
dr. Vass József népjóléti miniszter mondotta. Beszéde során a nemzetet óriási gyermeknek nevezte a miniszter. A nép lelkében vannak indokolatlan szenvedélyek és vannak indokolatlan szeretetek is. A nemzet lelkében ezek az erők az urak és ezeket az erőket kell okos vezetéssel olyan irányba terelni, mely a nemzet naggyátételére szolgál. F.z az óiiás gyermek most bástyát épített egészségének ápolására. A bástya hősei az orvosok, a bástya angyalai az apácák és az ápolónők. A bástyát szerelni kell, a bástyát védeni kell. Ez a bástya nem lehet felhőbe vesző orom, elszakítva a nemzet, a város és a megye életétől.
Viharos éljenzés követte a miniszter szavait. A kormányzó feleségével erután megtekintette a közkórházat, délben Mikes püspöknél volt villásreggeli. A továbbiak során a kormányzó megszemlélte a székesegyházat, a sportpályái. Megszemlélle a leventcoszlagokat és résztveti a sportünnepélyen.
Délután dr Tarányi Ferenc főispán adott teát a kormányzó tiszteletére. A kormányzó különvonalán hét órakor utazott cl a városból.
A 20-as hősi szobor
lerrpilyátalal kflzül vasárnap választották kl Hybl lóssef mÜTéssl tervét kivitelre
Budapest, szeptember 2 (Saját tudósítónktól) A 20-as honvédek és népfelkelők emlékmű-bizottsága junius 6-án, Budapeslcn tartotta ülését, melyen végérvényesen elhatározta, hogy az emlékművet Nagykanizsán felállítja és 1930. május utolsó vasárnapján (a hősök napján) leleplezi.
Megválasztotta ekkor a szobormű bíráló és végrehajtó bizoltságát, melynek lagjai lettek : vitéz uzsokl báró Szurmay Sándor v. b. t. t. volt miniszter, ny. gyal. tábornok, elnök, pilicai Riffl Ferenc ny. altábornagy, Nagykanizsa város kiküldöllje, Vá-rady Lajos őrnagy, festőművész, Markó Lajos t. főhadnagy, festőművész, Reischl Richárd orszgy. képv. v. népik, százados, alelnök, Győry Sándor v. népfk. százados, a bizottság titkára, vitéz Urassy József vk.
12» ZALAI KÖZLÖNY
1929. szeptember 8.
százados, Antal József voll őrmester, festőművész.
A pályázati féltélelekel július 8 án 17 szobrászművésznek küldték szét és egyben felhívták azokat, hogy tervpályázatukat 1929. aug. 31-én délig nyújtsák be a budapesti Országos Tiszti Kaszinóba székelő bizottságnál.
A pályázati feltételek legérdekesebb pontja, mely az elkészítendő szobor-míl jellegét körvonalazza :
„A szoborbizottság olyan emlékmű felállítását véli legalkalmasabbnak, mely a volt 20 as honvéd és nép-fölkelő gyalogezredei, mint a volt m. kir. honvédség egyik legvitézebb ezredét örökiti meg. Ép ezért az emlékművön ugy a honvéd, mint a népfelkelő jellegnek érvényre kell jutni.
Nem komor síremléket akarunk, melynek látására elszomorodunk, hanem lelkesítő emlékmüvet, olyat, amely a nagy háború kapcsán a hós 20-as honvédek hadidicsöségél, hadi-, erényeit, vitézségéi jelképezze, amelyből a jövő nemzedék követendő példái lásson, melyet látva, méltó utódai maradjanak őseiknek".
Szeptember 1-én, vasárnap déli fél 12 órakor összeüli a biráló és végrehajló bizottság, amely hosszas vila uián ugy döntött, hogy kivitelre a „Dalolva mentek csatáról csatira!" jeligés tervel fogadja el. A terv mestere : Hybl József szobrászmiivész (Kispest). A terv kettős alakkal örökili meg a 20-as honvédek dicsőségeit. A szoboralakok (bronzból) 2 50 méter magasak. Az egyik az öreg népfelkelő, Ki a felemell puska boldogabb végével akar halálos csapást mérni az elölte levő ellenségre, míg a fiatal honvéd szuronnyal vág utat a glóriás magyar dicsőségbe. A biouzszobormü 3 méter magas talapzaton áll.
Igy lehál Nagykanizsa város legközelebb monumentális szoborral lesz gazdagabb. Oy. S.
Mozgószinház
Elsodort ember
Ma kedden és holnap szerdán ke-rlll bemutatásra a Városi Színházban a filmirodalom, a filmlechnika és a filmművészei egyik legszebb és leghatalmasabb alkotása. A világ legnagyobb filmszínésze, Emil Junnings lép elénk a világsiker! aratott „Elsodort ember" című szenzációs fiinben.
Ezzel minden meg is van mondva, fölösleges, hogy ennek a műsorszámnak a lovabbi előnyeit ismertessük, mert a film Ilire jóval megelőzte már a bemutatást, Jannings Emil művészete és utolérhetetlen színészi alakítása pedig annyira közismert, hogy azt bekonferálni már bóbc8zédüseg volna.
Értesülésünk szerint ugy a mai, mint a holnapi előadásra már nagyban folynak az elővételek s biztosan remélhető, hogy mindkét napon zsúfolt nézőterek előtt fognak a filmek leperegni.
A kisérő műsor egy vígjáték, a „Kedélyes weekend", amely sok-sok kacagás! fog előidézni. \' (=)
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
Fosztogató körúton a ferencesek zárdájában és a piaristáknál
Egy elvetemült borbélysegéd perselyeket feszitelt és barát-cellakat lopkodott végig a klastromban, mlg a páterek ájtatosságukat végezték
Nagykanizsa, szeptembor 2 Somogyi Aladár 22 éves borbélysegéd Horváth Katalin nevű 20 éves pécsi nőismerösével a mult napokban Nagykanizsára érkezeit, hogy ilt munkát vállaljoa Podgyászát Kirák Péter Kazinczy-ulcai lakásába vitte megőrzés végett.
Somogyi nyomban hozzá is látott a „munkához".
A prei.iler Mikor ugyanis vasárnap Kirákhoz meni a csomagjáért „próba munkakép" egy imakönyvet és ezüst láncol lopott ki a szekrényből.
Majd a Magyar-u. 16. sz. alatt vett ki egy hetibéres lakást Horváth Katalinnal együtt.
Munkában Mikor igy a lakáskérdés el volt intézve, most már jöhetett a „munka".
Elment a ferencesek zárdájába. Azt az Időt használta fel épen, amikor a barátok az I. emeleti házi-kápolnában á|latoskodtak. A gyóntató helyiségen it, a temlomba vezető ablakon bemászott a templomba, ahol a perselyeket próbálta felfeszileni. Ez a kísérlete azonban a perselyek ellentálló erején ineghlusult.
Felment tehát a rendház emeletére, ahol a papok épen összegyűlve imádkoztak. Az volt a szándéka, hogy végigfosztja a cellákat és ahogy jött, az alsó gyóntató helyiségen ál elmenekül.
Igy bejuloll a 4-es számú szobába. Ugylálszik nem ludolt arról, hogy a ferences-barátoknak egy fillérjük sincsen. A pénz a házfőnök-nél van, aki a barátok szükségletei-
ről gondoskodik. Igen nagy voll a csalódása — amikor a szekrényben egy fillért sem talált. Hogy ne menjen mégsem llres kézzel, az asztalfiókból két borotvát és 100 szivart lopott A szobatulaldo;ios szegény barátnak havi szivarjárandóságát lopta el.
Majd a 9-es szobában próbálkozott. De a szegényes cellában egy pár könyvön kivül nem talált semmit.
Azután végigpróbálta a többi szobákat — de ezek mind le voltak zárva.
Az első kudarc ugylálszik nem szegte Somogyi kedvéi, mert visszament a templomba és újból próbálta felfeszíteni a perselyeket. Útközben
találkozott egy baráttal, akitől az első pillanat ijedtsége után segélyt kért. Az a plébánoshoz utasította.
Ám Somogyinak nem voll elég a kudarcokból. Ugylálszik abban a rögeszmében éli, hogy a perzsa sah kincsei vannak elrejtve a szegény barátok zárdájában.
Azért másnap ismét felkereste a barátok zárdáját, a megszokott módon ! a gyóntató-helyiségen át felment az emeletre, ahol végigkutatta az egyes szobákat. Az egyikből Ismét egy borotvát, egy másik szobából alamizsna-pénzt lopott.
Nemsokára a barátok visszajöttek cellájukba. Somogyi léplük zajára tovább lógott.
Miután a barátoknál tett „látogatása" csak csalódást hozott számára, máshol próbálkozott. Most
a piaristákat szemelte ki munkája teréül. Ilt se-
Ingyen osztunk ki
10.000 drb fenőkövet
hogy üzletünk szolidságáról és munkánk minőségéről mindenki mielőbb meggyőződést szerezhessen.
Elhatároztuk, hogy nagyrabecsüll üzletfeleinknek már a legkisebb megrendelésnél, vételnél, vagy munkamegbizásnál egy darab, a háztartásnál nélkülözhetetlen dupla Icésfenö Követ adunk /el/esen Ingyen.
Áruinkért, valamint kifogástalan munkánkért teljes garanciát vállalunk. Nagybecsű pártfogást kér
Bozzay és Szegő
késműves és műköszörűs
Nagykanizsa, Sugár-ut 2.
ím (Babochay-ház) Főút sarok.
Orvosi műszerek javítása és nickelezése.
gélykérés ürügye alatt ment a tanárok szobáiba. Az egyikből néhai Molnár tanár hagyatékából 2 üveg likőri, egy ezüstórát és egyebet lopott. Másnap ujabb látogatást teli \\a piaristáknál, de egy vele szembejövő tanár ugylálszik megzavarta munkájában.
A rendőrség csakhamar rálelte Somogyira és barátnőjére is a kezét és ma már mind a kellő a kir. ügyészség foglya.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Szeptember 3, kedd
Róm. katolikus: Mumvéd. Protelt.:
Hilda. Irraelila : Ab bó 25.

Városi Mozgó .Elsodor! ember\', vIlAgcsímíny. Remek kiegészítő mllior és Híradó.
Gyógyszertárt éjjeli szolgálat: I. hó végéig > Déiy Jóssef-féte Fó-utl .0 angyal" gyógyszertár.
(lóztOrdó nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (héttó, szerda, péntek délután én kedden egész nap nóicnek).
Cxobor Mátyás,
Zalaeaertxeg polgármestere mondta a pusxtasxert Ünnep emlék beszédéi
Puaztaazer, szeptember 2
A pusztaszeri Árpád Egyesület, mini a múltban, az idén Is zarándoklatot rendezett a pusztaszeri Árpád-emlékhez. Az ünnepség szentmisével kezdődött, majd a Tfimnusz eléneklése ulán Czobor Mályás, Zalaegerszeg város polgármestere mondott beszédet. A jelenlevők ezulán megkoszorúzták az emlékművet.
— Esküvő. Samu József, a Samu József és Lajos rézműves cég beltagja, a nagykanizsai plébánia templomban oltárhoz vezelte Kopár Tetut-kát. Az esketési szerlartás! P. Deák Szulpic plébános, ferencrendi ház-fönöK végezte, aki magasszárnyaiásu beszédet intézeti a fiatal párhoz.
— Tanári kinevezés. Miltényl Györgyike német-francia nyelvtanáritól a „Miasszonyunkéról nevezett iskolanővérek tartományfőnöknője a szegcdi tanítónőképző Intézethez nyelvlanárnönek kinevezte.
— Archeologusok Zalában. Keszthelyről jelenti tudósítónk: Szeptember 6-án mintegy 70 német, osztrák é6 magyar archeologus larlja vándorgyűlését Keszthelyen. A gyűléseket Becsben kezdték el, Kismarionban, Sopronban, Szombathelyen, Kőszegen és több archeológiai központban folytatják. A tudósok Keszthelyen két napot töltenek és a város vendégei lesznek. Nagykanizsán is átutaznak, de itl csak megvacsoráznak a vasuli vendéglőben. A zalai lelőhelyek ulán Veszprém, Székesfehérvár a következő állomások.
= Ma is holnap EMIL JANNINGS legnagyobb alkotása, az „Elsodort ember" lesz müto ron a Városi Színházban.
GAZDAG CIRKUSZ
a postapalota melletti Orti telken
fé"í S órakor nagy diszelőadást
tart csakis elsőrangu, itt még nem látott újdonságokkal,
kinai csoport és a nagy attrakciók felléptével.
I9?0 wptember 3.
_ Pótbelratás a városi zeneiskolába ma, 3-án délelőtt 10—12-ig és délután 4—6 óráig. Pót- és Ja-vitóviisgálat 4-én délután 4—6 óráig. A fülvétellel kap:solaios vizsgálatok már beirt, de zeneiskolai bizonyítvánnyal nem rendelkező u) növendékek részére 5-én 11—12 óráig és délután 4—5-ig. Tanórabcoszlás 5-én délután 5 órakor, melyen minden növendék személyesen megjelenni tartozik. Rendes lanllás 6-án kezdődik.
= Vászon és damaszt. Fehérnemű, ágynemüanyag, asztalterítő, szalvéta, törlő, törülköző elismerten legjobb és legolcsóbb Singer József és Társánál.
— A Klskomároml Onk. Tűzoltó Egylet szeptember 8 án, a kis-komáromi Korona-vendéglő kert-udvarán, saját alapja javára táncmulatságot rendez. A vidámnak Ígérkező mulatság délután 3 órakor kezdődik.
= Soha ,nem látott fllmszen-íáctó a Városi Mozi ma és holnapi műsora.
— Halálos gyermekbaleset. A napokban Kissziget községben Belső András kisszigeti lakos 20 hónapos fia az uicán játszadozott. Epén akkor haladt arra VöröS Oyörgy novai lakos, kavicsfuvarozó kétlovas kocsijával. A gyerek a lovak közé szaladt s az egyik ló a kis gyermek fejére lépett, oly súlyos sérülést ejtve, hogy a fiu azonnal meghalt. A vizsgálat megindult.
= Oummlharlsnyák és boka-szorltók nagy választékban kaphatók Vágó Endre lllatszertárában.
= Parketok, llanellok. Téli mosóanyagokból a legnagyobb válaszlék Singer divatáruházában látható. A legdivatosabb llanellok maradékban is kaphatók.
ZALAI KÖZLÖNY
— Az üzletek zárórája Nagy kanlzsán cimtl tegnapi közleményben tévesen közöltelitlk a zárórái, mert az üzlelekel — élelmiszer kereskedések kividével — nem 7, hanem esli 6 órakor kell zárni. Keresk Alk Egyesülete.
= Dr. Farkas Oyula fogorvos rendelőjét Erzsébet-tér 20. sz. alall megnyilotta.
= Szőnyegek. Nagy választékban futó-, ágyelö-, ebédlőszőnyegekben, ágygarniturák és sezlonátvetőkben Singeméi.
— A Gazdag-cirkusz megnyitó előadása. Rég nem láttunk már oly szép cirkuszi produkciót, mint a Gazdag-cirkusz tegnapi megnyitó előadásán. Gazdag műsorából azonban különösen kiemelkedtek: a gyönyörű görög arlisla-csoporl, a kínaiak bravúros mutatványai és legfőképen az artisla-duo bámulatos teljesítményei. A többi számok is messze felül vannak az átlag cirkuszok mutatványai felett. A Gazdag-cirkusz valóban megérdemli, hogy naponta zsúfolt ház nézze végig.
— Tekintse meg az uj kés-mfives és műköszörűs sollngenl acéláru raktárai Bozzay és Szegő Nagykanizsa, Sugár-ut 2., a Főút sarkán. (Babóchay-ház.)
~ EMIL JANNINGS a legnagyobb alkotását nyújtja az „Elsodort ember" ben.
Dlewüok Julla játék im fog-■ ■IkoiUtA dél.lSdl.l. I) I c w o c k
Júlia oki. gyermekkertésznő 6k német nyelvmestornő ezúton Ih értesíti a Hzlllfikot, hogy folyó hó It-ón megkezdi U7. annyira bevált Játók és foglalkoztató délel/illjeli n Hntthyány-utca r>. az. atiitt. lilrtjegyzáneket szeptember 5., II. í>s 7. napjaiban Akt gyermekeit Jó társaságban, biztos Icltlgyclut alatt, kellemesen foglalkoztatva akarja tudni — bízza reám szeretteit. Dlewock Júlia.
Elrontott gyomor, bélzavarok émelygés, kellemetlen szájíz, homlokfájás, láz, székszorulás, hányás vagy hasmenés eseteinél már egy pohár természetes „Ferenc lóssef" keserűvíz gyorsan, bizlosan és kellemesen hat. A gyakorlati orvostudomány igazolja, hogy a Ferenc Jóuef víz használata a sok evés és ivás káros következményeinél igazi jótéteménynak bizonyul. Kipható gyógyszertárakban, drogétiákban és füszerüzletekben.
= ön ts hallotta már az »Elsodort ember" világsikerét 7
= Barta Miksa elsőrangú női dlvaláruházába megérkeztek az ószl divatáru újdonságok. Ne n hangzatos reklám, de elismert szolid és megbízható Jó áruk a legolcsóbb árban. NŐI és leányka Intézeti kabátok szintén raktáron. Vásárlás elótt saját érdekében tekintse meg kirakataimat.
— Aktái .Elsodort ember"-t nem nézi meg, sokat veszít.
Legjobb üditő ital
a közismert
Legjobban vesz
és elad mindenfajta idegen pénzeket (dollár, dinár, stb.)
Magas áron vásárol ezüst-koronákat, aranyakat, kény-•zerkSIotönkötvénye-
ket és helyi pénzintézetek részvényeit.
Megtakarított pénzeket biztosan és magas kamattal
gyümölcsöztet.
KÁLMÁN LEÓ Nagykanizsa,
KlrAly-utc* 34.
— Árlejtés. A m. klr. nagykanizsai honvéd és közrendészeti kórház igazgatósága lü2tl. okt. l-töl egy évre terjedd husnemüek, liszt, fűszer, nyerster-mónyek, tejnemttek, tojás, baromfi szükségletére, nzeptemher 14-én délelőtt 10 órakor, a kórház gondnoki hivatalában árlejtést tart. nyilvános versenytárgyalás utján. Etotrt mintájú ajánlatokat az árlejtés órájáig kell írásban benyújtani.
= Az „Elsodort ember" az utolsó St év legnagyobb slágere.
= Női mell és harisnyatartók nagy választékban kaphatók Vágó Endre lllatszertárában.
— Találtak pénteken este a Városi Mozgóban egy pénztárcát Tulajdonosa Jelentkezzék a szerkesztőségben.
— Ezúton értesítjük a m. t. hölgyközönséget, hogy az őszi szezont szeptember 1-én megkezdtük. Tiszteletlel Varga-Rotter. i ■ ,.•.<-„■

Mielőtt
őszi bevásárlásait eszközli,
tekintse meg dúsan felszerelt áruraktáramat, mert pénzt fog megtakarítani,
ha szükségletét nálam szerzi be.
Férfiszövet.......140 széles 5 Pengő
Férfiszövet, tisztagyapju 140 széles 10 P-től kezdve
A tavalyi idényről megmaradt angol férfiszövetek féláron lesznek kiárusítva.
Téli kabát, valamint a legújabb Toledó-Flokotlé felöltő-kelmék és más divat férfi és női szövetkelmék megérkeztek.
Dus választék ebédifiszőnyegekben, függöny, paplan, pliisch és Moguett átvetfikben
KIRSCHNER MÓR
féifi és női divatkelme áruházában
Fő-ut 3. (Városházával szemben.)
14» ZALAI KÖZLÖNY
SPOR7ELET
Ismét salai csapat ax olimpiai staféta győztese
A kormányzó kezet fogott a nagykanizsai Vass Györgygyei és melegen gratulált kiváló teljesítményéhez — A szombathelyi sportflnnepély legnagyobb hatást keltő száma a nemzeti ruhás kanizsai táncos párok magyar tánca — A Klskanlzsai Levente Dalkör szép szereplese
Zalai gyöxelmek a lcormányxó előtt a sxombatfielyl lcerUletl levente-versenyen
nok tervei szerint készült. A nagyszerű sportprogram kima-száma volt
az olimpiai staféta,
amelyen a zalaiak résziről a következők vettek részt: Nagy Lajos Nagykanizsa (cipész), Kuss György Nagykanizsa (szabó), Gérl József Zalaegerszeg (borbély), Póku József Zalaszentjakab (földműves). Felállításuk: Póka (400), Nagy (200), Géri (200). Vass (800).
A zalai leventék itt fényes teljesítményt mulaltnk. És amint előre volt látható,
.Szombathely, szeptember 2
(Saját tudósítónktól) A zalai leventék már a nagykanizsai versenyeken is mindig olyant produkáltak, ami a legszebb reményekre jogosított, de különösen kiváltak a kanizsai fiuk, akik strarn és sportszerű magatartásukkal a legjobb leventeanyagot szolgáltatták és kiválót produkáltak. Azért nyugodt érzéssel küldtük őket a szombathelyi kerületi versenyre, mert tudtuk, hogy Zala fial, — és Itt elsősorban Nagykanizsái kell hangsúlyoznunk — csak elismerést fognak aratni a három vármegye levente-if|uságával folytatott mérkőzésen. Várakozásunkban nem csalódtunk. A zalaiak, igy elsősorban a kanizsaiak, az egész sportprogram alatt nemcsak a kormányzó és nejének és a megjelent előkelőségeknek, de a sokezer főnyi nézőközönség legnagyobb érdeklődését és tetszéséi váltották ki. Diadalútja volt ez a kanizsai ievenlccsapatnak.
A gyönyörű sportunnepségról röviden az alábbiakban számolunk be :
A kerületi verseny közönsége
Zala, Vas és Sopron kerületi le-venteversenye a legfényesebb sportünnepély jegyében folyt le, amelyen megjeleni Horthy Miklós kormányzó nejével, dr. Vass József miniszter, Dréhr államtitkár, vitéz Pávai Mátyás vezérfőlanácaos, vitéz Shvny István körletparancsnok, Mikes gróf szombathelyi püspök, Gyömörey György zalai főispán, dr. Tarányi Ferenc vasi főispán. Bódy Zoltán alispán, dr. Sabján Gyula, dr. Turner és Kiskos polgármesterek, vitéz Tamásy István h. polgármester, Gabsovits Kornél Zalavármegyei tesl nevelési felügyelő. Csorba iBtván tanácsnok, Lemberkovics Alajos járási vezető, a három vármegye közéletének kitűnőségei.
A kormányzó ellép a leventék előtt
A kormányzó és nejének és kíséretének fogadása páratlanul impozáns volt. A korminyzó a Himnusz hangjai mellett elhaladt a két lépcsőre sorakozott, 1800 főből álló Icventecsapal elölt, kiket Gabsovits Kornél főtanács-nők vezényelt.
Az ünnepély megkezdéséhez az engedély megadása után
a Klskanlzsai Levente Dalárda,
mely az ország első levente-dalárdája, Lenz karnagy vezénylete alatt elénekelte a „Hiszekegy" et, egy irredenta dalt és egy toborzól. Kis-kanizsa fiainak dalárdája nagyszerű hatást váltott kl. Az óriási embertömeg viharos tapsban tört ki. A kormányzó neje is különös tetszésének adott kifejezést.
A sopronmegyei csapat szabad-
gyakorlatokat mutatott be, melyek komoly sportmunkáról taruiskodlak.
A kanizsai leventék egyenruhája
Mikor felvonultak a zalai leventék, Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Tapolca, Zalaszenijakab, stb. stb., minden szem a sirám nagykanizsai leventékre tapadt, akiknek célszerű és magyaros egycnruházaluk — a fekete sujtásos zsinórzattal — általános figyelmet keltett. A kormányzó szemmellátlia-tólag, különösen figyelte a pompás formájú kanizsai leventéket. Az uj egyeuruházat Csorba István lanács-
a xalal csapat lett a staféta gytíxtese
A közönség tombolt lelkesedésében és éljenezte a csapatot. A díszpáholyban a kormányzó és neje hosszan és lelkesen tapsollak a zalai leventéknek. akik most másodszor nyerték meg Szombathely város vándordiját, a gyönyörű kivitelll ezüst serleget Azonkívül a staféta minden részt-
vevője egy-egy diszes kivilelü emlékérmet kapott. A mllvészi kivitelű diszes ébenfa stafétabotot a befutó VassGyörgy kanizsai levente kapta meg Vass odafutott a díszpáholyhoz és átadta a stafétabotot a kormányzónak. Lélekemelő jelenet következett ezulán,
a Kormányxó felállt a páholyban, Kexet fogott a nagykanixsai leventével, Vass György sxabósegéddel és axt mondotta nelcl: »GratuláloR fiam !«
Leírhatatlan lelkesedés tört ki erre az előkelőségek és a diszes közönség soraiban.
Majd töinegsport-bemulatás következett, melyben mind a három vármegye csapata részt vett. A gúlák és mulalványok keretében ismét a kanizsai leventék tűntek ki. A 16 nemzeti díszruhába öltözött kanizsai levente táncos-pár magyar nemzeti táncszámai, melyek közül főleg h palolási kell kiemelnünk 32 figurájával, valósággal frappiroz-ták a közönséget. Egyöntetű volt a vélemény: Ez volt a program legjobb száma.
Volt is éljenzés, taps, elismerés olyan, amilyent egyhamar Szombathely nem látott.
A 16 magyarruhás táncos-pár a következőkből állott!
l-\'arkas Ilus Szabd István, Slozarek Mariska -Andris József, Szatttl llözsl t\'ngár József. Itotter Margit—Németh
Klemór, Kedmenee/. Manet Munkácsi I-AszlA, Kuruc/, SArl llorvátli (lóza, lluthausen Bözsi -Tóth Ferenc, Ked-menccz Annus l-\'arkas Sándor, Feldo Gizi—Császár Imre, Pálovlcs Manci Itendotzkv l,aJos, Cserén Annus-illő Sándor, Varga Margit Wlnkler János. Szabadi Bözsi- Szakonyl Jenfií^ficren-csérllus üanoberKrnfljOtenbeckTerus-Ixivasi István, Virág Annus Nagy I.a]on.
És itt elismeréssel kell adóznunk Szabó Pistának, aki a táncokai heteken át, teljesen a jó ügy iránti szeretetből belanitotla.
A svéd stafétában Zala csapata II. lett. Majd az összes levenlék diszmenet-ben vonultak cl a kormányzó elöli, akinek alyai tekintete különös melegséggel pihent a nagykanizsai-zalai leventéken.
Este 12 óra volt, amikor a nagykanizsaiak ismét itthon voltak, egy valóban felejthetetlenül szép nap gazdag impresszióival.
A győzelmes nagykanizsaiak...
(B. R)
l/Jabb siker a feltörő kanizsai atlétikában
A Zrinyi Torna Egylet fiatal allétája lett első a diszkoszvetésben
Nagykanizsa, szeptember 2 A kanizsai fiatalok feltörő atlétikája a legjobb auspiciumokal Ígéri arra, hogy Nagykanizsa a magyar sportban újból elfoglalhatja majd azt a helyet, amit a magyar tornász-élet megindulásának idején jelenlelt akti-
vitásával és eredményeivel a magyar sporl történetéhen.
Alig múlik el vasárnap, hogy a Nagykanizsai Zrinyi Torna ügylet fiatal gárdája meg ne lepné az országos sport-figyelmei valamely jelentékeny teljesítménnyel. Igy ma a MAC
1929. szeptember 8.
ifjúsági versenyének eredményei közt szerepel az NZTE nagyszerű eredménnyel, amiről igy számol be a .Nemzeti Sporl":
Diszkoszvetés (16 induló): l.
Józsa NZTE 35.76 m, 2. Paksi
MAC 35.02 m, 3. Aczél BBTE
34 81 ni. — A kanizsai Józsa
nagy tehetség.
A Zrinyi Torna Egylet kebelében megindult élet az ulolsó esztendőkben megteremtette országos viszonylatban is a kanizsai atlétika reneszánszát. __
NTE-KRSC 4:1 (2:1)
Nagyarányú győzelmet aratott az NTE — megérdemelten. A játék nem ugy Indult, hogy az NTE fog győzni I Az NTE teljes belső triója tartalék volt, mert a standard játékosok a szombathelyi levente versenyen veitek részt. S a lartalékos NTE csatársor az első félórában nem ugy játszóit, hogy gólokat lehetett volna tőle várni. Sőt, amikor a kaposvárlak a 30. perc körül egy szerencsés akcióból a vezető gólt megszerezték, már-már el lehetett könyvelni az NTE vereségét. Az NTE hallsor azonban nagyszerűen állt a lábán, tömte labdával a csatársort s e^y szerencsésnek mondható kapás-lövésből rövidesen megtörtént az egyenlítés, az ulolsó percben egy kavarodásból pedig a vezctőgóll is megszerezte az NTE. — A második félidőben rá se lehetett ismerni az N TE csatársorára. Nagyszerűen passzollak, pompásan lőttek s csak ugy zuhogtak a lövések a kaposvári kapura. Az NTE halkora kifullasztotta a kaposiakat s minél jobban fogyóit azok ereje, annál szebben operált az NTE csatársor. A kaposvári védelem nagy szerencsével operált; 8 vagy 10 esetben az ulolsó pillanatból sikerült lábukat beletenni a közelről megeresztett, már-már gólnak látszó lövésekbe.
Az NTE-bcn a halfsor és Mészáros, a KRSC-ben a centerfedezet volt a legjobb. Spilzer jól bíráskodott.
Amalőr bajnokság
PVSK— VOGE 4:2 (3:2) Dombóvár. A mérkőzés eldurvult s végül a csendőrség teremlelt rendet a közönség közt.
KAC KTSE 7:0 (3:0) Kaposvár. Túlzott eredmény, a góloklian a Turul kapusa a ludas.
PSC—NTSE 5:2 (1:2) Pécs. Megérdemelt győzelem.
PAC-SzAK 2:2 (1:0) Pécs. A PAC könnyen győzhetett volna.
A Rákospalota— Zala-Kanizsa mérkőzést
a palotai csapat nyerte meg 7:3 (5:2) arányban. A vizlpoló eredményi Modrovils kapus leégése okozta, aki egymásután szedte be a gólokat. Bővebbet helyszűke miatt holnapi számunkban közlünk.
—• UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zala-vármegye egé6z területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk Százpengőnként csupán öt pengő havi résziéi fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatukat is megtérítjük. Kopstein Szombathely,
l
I*egjoljlj iskola-cipők, cserkész* sport- és vadászcipők, továbbá tornacipők M1LTÉNYI SÁNDOR ÉS FIA cipőüzletében
Frtlltutl n xiírno ^
Főúton, a város palotájában.
1929. szeptember 3.
ZALAI KÖZLÖNY
Eternola Edison-Bell Parlophon
GRAMOFONOK
igen kedvező havi részletfizetésre. Legújabb schlager
gramofon lemezek
állandóan raktáron
i
Szabó Antal
fegyver-, lőszer- és — sporlárunagykereskedés
rádió és gramofon osztálya
A Dráván túlról
Itendtíloboytaió&mal uavöxuI-Mk " Cégntara KlrdnduH Vaautaa Dailtttr foxallai Anekef/
Nagykanizsa, szeptember 2 A nagykanizsai Vasutas Dalkör szépen sikerült kirándulást rendezett Légrádra, az igazságtalan ideiglenes magyar határra.
A kiránduló dalosokat és azok vendégeit nagyszerűen elkészített halpaprikással, betyárpccscnyével és jó borral fogadták. Oly nagyszer U vigadozást rendeztek a kiránduló társaság tagjai, hogy a környék lakóinak százai Osszesereglettek és elmulatlak velük a késő éjjeli órákig.
Pintér Nándor meleg szavakban méltatta a kirándulás szervezőjét, Ansorge Antalt, aki a szeretet üdvözletét küldötte át harsány hangon a haláron túlra. Beszédének mottója: bizni a magyar rabbilincs lerázásában és elkövetkezendő szebb magyar lövőben. Uhrmann Ferenc karnagy a legszebb hazafias dalokat vezényelte, amit a dalosok lelkesen énekeltek, messze átzengve Trianon határait. Megható jelenet volt a Dráva túlsó oldalán összegereglett elszakított testvéreinknek kendölobogtatása, üdvözlése.
= Látványos kirakatok. Feltétlen lekintse meg Singer kirakatail, ha szépet akar látni. (Központ szálló.)
= Felhívjuk olvasóink figyelmét a mai lapunkban levő liozzay és Siegfi cég hirdetésére.
Gazdasági-magvak. Kerti-magvak. Műtrágyák.
Szuperfosztát, mésznitrogén. kállsó, chilei salétrom itb. jlt). Slrius növénytápsó. Hármas hatású kerti műtrágya.
GyümSIoafa •idtizarak.
Babona oaáváxiazarek
(porpácok és nedves pácok). Kadiralsiigtk. Baromfi aladalak.
Kicsinyben és nagyban kaphatók :
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya és nSvényvédóazerek kereskedésében
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett. Telefon 130
= Fértlszővetek. Elsőrendű minőségű öltöny és kabát szövetek rendkívül olcsó árban kaphatók Singer József és Társa divalátuházá-ban. Nagy választék. Nagyobb meny-nyiség lérfiszövet marai fék nagyon jutányos árban.
TŐZSDE
Egyenetlen nyitás után barátságos hangulat uralkodott a mai piacon. Azon érlékekbcn, amelyekalacsony.nl indultak, az árveszteségek megtérül-ttk. A tözsdeidö második felében a berlini tőzsde azonban lanyhilólag hatolt a piacra, ezért sok papírban realizációs eladások folytak. Ennek koveikezlébén az előbb mutatkozó árnyereségek lemorzsolódlak és sok értéknél némi árveszteség is előfordult. Mind égig szilárdan tendált Izzó, amelyben kedvező hírekre véleményes el dások folytak ugy, hogy 5 5 P-vel zárt magasabban legutóbbi árfolyamánál A lőzsde irányzala zárlatkor csendes A fixkamatozásu pa-rÍrok piaca üzletlelen. A valula és devizapiacon az irányzat nagyrészt gyengébb, nagyobb árveszleségek azonban nem fordultak elő.
Zürichi zárlat
Plrls 2013, London 25-l9t/<, Newyork 51975, BrUssel 7223, Milano 27 171/1 Aadrld 76 45, Amsterdam 208 17>\'s, Berlin 123 72\'/,. Wien 73 17. Solll 3-751/., Práes lS39\'/s, Vsrsó 58 27>/l. Budapest M-ig Belgrád 9 12\'/i, Bukarest 3 08\'/!
TerwéByWüsdí
fiuza — fitt, rozs 05 fill. emelk.
Búza llszav. 77-es 22 :0-2230. 7?-as 22 30 22.50, 79 ei 22 50 22 80. 80 as ?2 0 —22 90, dunánt. 77-el 21 fO-21 80, 8-as 2I80-2Í00, 79 el 22 00 - 22 20, -0 as 22-10 22 30. rozs 15 90-160). tak irpa 1620-1660, aflrárpa 19-50-21 50, zab 13 50-13 \'5, tengeri tlzt 23 60-24 -, dunántull 22 25 22 \'0, repce 46 00-48 - korpa 12 25 1250.
A budapesti Tőzsde deviía-Jcsyzéí®
vai.utAk
Angol I. 27\' 3-27-83 Belga fr 79-45-J9 85 Csellk. 16-89-16 99 Din k 152-10-152 70 Dinár 9 99-10 07 Dollár 570 20-572*20 Pranrla 1.22-25 22 55 Holl. 228-95 229 95 Lengyel 64 05-64 35 Leu 3-37-3-41
l.eva 411-415 Líra 29 75-30-05 Márka 136 10-136 70 Norvég 152-20-152 80 Schlll. 80-40 80 80 Peseta 83-90 84 60 Svájci 1.109 85 110 45 Svédk. 153-15 153 75
devizAk Árast 229-32-í30\'02 Belgrád 10-05 1007 Berlin 136-27-136 67 Brüsszel 79-55 79-80 Devlzalel 3*39-3*41 Kopenh.152 30 \'52 70 London 27-73 27-81 Madrid 84-00-84 60 Milano 29*91-30*01 Newyork 572*30 3 90 Oazlo 152*40-152 80 Párlí 22*39-22 46 Prága 1694-16*99 Szófia 4*14-4-16 Stockh. 153-30-153-70 Varsó 64*15-64-35 Wien 80 55-80-80 Zürich 110-10-110 40
Sertéivásáf
Felhaitás 6160, eladatlan 2400. — Klsö randa 1*70-1*72, szedett 1*62—1*64, szedett közép 1*50-1*54, könnyű I-J0-1-40, l-s« rendű öreg 1*56—1 60, 11-od rendű öreg 1-40-1 46 íngol sllldö 1*40-1-60, szalonna nagyban 1-8S—1*92, zsír 2*07-2*10, hus 2 00 2*24, szalonnás télsertés 2*00-2*10.
Kiadja: DMitlal Nyomda él Lapkiadó Vállalat, lifTkaniiaái.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
Intsrnrbu tataion l Najrykanlzsa 78. aj.
APRÓHIRDETÉSEI
Ax apróhirdetések dija 10 sióig 60 flllór, Minden további szó dija * fill. Vasár- át ünnepnap 10 azólg 10 fillér, minden további bxó dija • fill. Szerdán és pénteken 10 szóig BO flllór, minden további szó dija • ffll. Grasió a minden vaats-
Sabb beltlbói álló aió két siónak eiánlit-Itlk. Alláit keresőknek Ufi!» engedmény.
Hirdalásak S (At) paagfi áaaaagan alul sí lelaslngea klayvalás, aaámláaás alktrOláaa aigatt • Krs tlastaaálk
■ oáarn, haaanátt, Jókarban levó • IsédlSt megvételre keresek A|lnlatokat a kl.d hivatalba kérek.
Ér-taaitóa. A nagyérdemű hölgyközönség szíves tudomására hozom, hogy s; alonomst megnagyobbítva megnyitottam. FSvároal tapasztalatokkal kénltek elsőrangú angol- és francia munkát és kérem továbbra li szíves pártfogásukat Tlszle-leltei Rátz Juliska, Kaztnczy-utca 5. Varró leányok felvétetnek. 4308
ToavaJ a legfinomabb >/l kgr. 120. Kapható Muszel és Frledentbal csemege-kereskedésében. 4193
Kél 2 szobás él ölazobis lakóa \'november 1 re kiadó. Blvebbet Deut-ch Ede, Deák-tér 12. 4184
l||*n aarép I aKoba-konyháa lakóa összes mellékhelyiségekkel azonnal, a Is kiadó Kaiinczy-utca 49 4<2t
írógépel keresek bélbe. Címeket a kiadóba kérek.
jFigyelem! Jlni1.4bo"
Inni, uaj litelje mtg boraimat
1 liter asztali 50 fillér 1 liter siller 60 fillér I liter rizling 80 fillér Zárt palackokban, fl*tgcs*rá»el. Boraim kltünfl zamatosak íi noha mentesek Rendeléseket 5 litertől kaihoz szállítok
8ÁFBÁH IÓZ8EI\' 1 agyar-utca 74.
<1 9 Telefon i 3».
Kiadó november I re Sugár-ut 18 szám alatt öt.zobás emeleli lakás. Bóvebbit Vin\'ie Gyula, Suglr-ut 48. 4240
Egy lakatoasogád álbndó munkára le vétetik Lészló Ferenc Iskaioamesternél,
I elekl-ut 4. 4.90
péktanoasook és egv háziszolga felvétetik Doroglly Kálmán pékmesternél, Kis-kanlzsa. Orrzágul 82. 4266
Kiadó november l-re Sugár-ut 18. szám alatt lúllszlnll négyszobás lakás. Bóvebbet Vinctc Oyula, Sugár-ut 4». 4241
■ 61 divat axalonomsi Klataoay. catoa a. ax. alá (postapilolával szentben, Dr Ooda téle ház) helyeztem át. — S.-ives pártfogási kér Kovóoa Antal nölszabó. 4314
fiz idei tanévre, jobb családnál elsórangü ellátást nyerhet 2 flu, vagy S leány Indulók. Bóvebbet Fóut 13 Szabó fodrász-Üzletben. 4349
Vaaat, aórga 4a vBrfla rraatj
ólmot legmagasabb áron vesz Slernberg Vilmos, Teleki-ut 20. 3918
GUBACSOT,
mézet, nyerebftrt. ágy-tollat, vaaat én f*met
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernit éa Fial
Erzsébet-tér IS. m»
Qyora- óa géplróabaa gyakorlott klassssonyt keresek lehetőleg azonnali be* lépésre. Sípos Andor -4310
Diók ellátását olcsón vállal|a uilcsalád. Clm megtudható Kelemen cégnél, Deák-tér 9. 4339
Eliaazstt 2 drb vasull szénkönyv, at errylk Flumboit László, a m\'sik özv. Lstln Andriané névre szól. A becsületes meg-tváló szlvesked|ék a rendóriégen leadni.
Diók flu vagy diák leány teljes ellá-tásúl elfogadtat k Clm a kiadóban. 4331
Szép, sulyeszló varrógép, egy antik eladó. Clm a kiadó-
fehérnemtl szekrény
ban
4333
Bérautó
csukotl, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon : 595.
Benoze
Lakás Caengarj-ut 87/a
UM
Kiadó novemberre Su^ár-ut 12, emeleten 2, esetleg 3 egymásbanyiló lipcaóliázt beiáratu konyhanéikUII sz.,ba lakásnak.
vagy Irodának, 4334
Lóaxlb Haraag.utca 9. sz. családi
ház kertiéi, szabad kézból sUrgósen, minden elfogadható árért eladó. -4335
Egy liu.-v.igy leány diákot tel|es ellátásra elvállalok Arany János-u. 10. 4336
Intelligens urlnSnek otthont adnék modem, fürdőszobás lakásomban Ciengeiy-ul 27a. Kaufmsnté.i 4337
Bútorozott szoba aromái klsdó —. Ugyanott borospince bérelhető Sugár-ut 34 Htrach. 43*8
pgy ai|g használt karókpór Iken Jutányos áron sürgóaen eladó — Klafaludy-utca 34. -4347
TURUL cipöraktár
fiókjában l
— ERŐS ISKOLACIPÖK:
szinbőr (iucipő 30—35-ig
fekete gyermekcipő 26—30-ig 30—35-ig 36—39-ig
barna „ 26-30-ig
30—35-ig 36—39-ig
10--
12-50 15*90 18*50
13-80 16*80 19*80
NŐI fél és pántos cipók egyes számban még olcsón kaphatók I He mulassza el a kadaezS alkalmat I
16» ZALAI KÖZLÖNY
19430/1929.
Hirdetmény.
Az országos vásártéren folyó hó 3. napjának e. 10 órájakor tartandó nyilvános árverésen a város egy kiselejtezett bikát fog eladni.
Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1929. évi aug. hó 31-én.
Polgármester.
Mos I Fut I
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
g0xmo»tf, V*gytl»tltó, ruhaftstfi ■ i»omb»th«l)rl or»i. IptrfcUllltiton
aranyár*mmsl kitflntotv«
NAGYKANIZSA
OyflJ tő telep i Gyártelep i
Kazinczy u. 8. Huny«dl-u. Ift.
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit festet vífry Usztittat. Uyözödjfln meg áialm olciósigáról és munkám
kiválótágáról. Utolérhetetlen tényü gailértleztltáa I Tisztit i ica Plisséroz!
Elemi ét v«Ult var tntlkü.
polgárt ItkoUI fiuk ti Itinyok f«l lUiikOTOmbiéu nélkül havi 70 Pengd dll • gyönyörű hegyvidéken I»v6 4 M
SZENTENDREI REF. POLO. ISK. INTERNATUSOKBAN.
\'(oip.kluil klld 11 IOAZOATÓsAU. I
A nagykanizsai klr Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
7637/1929. tkv. azám.
Árverési hirdetmény % és árverési feltételek.
Kohn Samu végrehajtatónak Mayllnger
tánosné sz Mllnarlcs Franciska fllyeházl ■k/s végrehajtást szenvedó ellen Indított végrehsjtásl ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme folytán sz IMl:LX. t.-c. 144, 146. és 147. §-al s 176 és 185. §-al értelmében elrendeli a végrehajtási árverési 516 P tőkekövetelés, 1957. évi május hó 6. u,ip|ától Járó 90/0 kamata, 94 P és 20 P eddig megállapított per- és végr\'hajtási és sz árverési kér vényért ezúttal megállapított 19 P 60 flll költség és hírlap hirdetés dijai együtt behajtása végett s nagykanizsai klr. JArás-btróság területén levő, Pltyelnzs köziégben lekvó s s tigyeházai 568 szl|kvbeir + I. sorsz. 102. hrsi. ház, udvsr és keit Ingat-tannsk végreha|lást szenvedő nevén álló részére i60ü P kikiáltást árban Mllnailcs Oyörgy és neje Kedmenecz Katalin Javára bekebelezett holttg\'artásl haszonélvezeti szo\'galmtiog fennlartálával.
A telekkönyvi hatóság az árverésnek Fltyeháza községházánál megtartására 1929. évi október hó 8. napjának délelőtti 10 órálát tűzi kl az árverési fettételeket ai 1881 . IX. l-t IÍ0. § a alapján a kö-velkezókben állapítja meg:
Az árverés alá kerülő Ingatlanok a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók eL
Az árveielni szándékozók kötelesek bá natpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vsgy az 1881 : LX. t.-c 42. §-ában meg határozott árfolyammal számított óvadék-képes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen biról letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az ár verésl feltételeket aláírni. (1861 : LX. l.-c. 147., 150, 170. §§.; 1908 : Xl.l. t.-c. 21. §) Az, aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni •enki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. 1908 : LXI. I. c. 25. § ).
Nagykanizsa, 1929. évi augusztus hó 10. nspjin.
A kiadmány hiteléül: Mlkó s. k. főtiszt.
luxus, ami nem kerül pénzbe!
Minden vásárló vevő szeptember hó, 5, 6-án
ingyen kap 1 csomag legkitűnőbb hajápoló
fltlas Luxus Schampoont
Vágó Endre illatszertárában.
A nagykanizsai klr. ügyészségtől.
/929. El. 24./A. 8. szám.
Versenytárgyalási hirdetmény.
A felügyeletem alall álló nagykanizsai klr. törvényszéki fogháznál a csatornázási munkálatoknak vállalatba adására 1929. évi szeptember hó 12. napjának d. u. 3 órájára a klr. ügyészség hivatalos helyisé-
f\'ében mcglailandó versenytárgya-ást hirdetek.
Felhívom mindazokat, akik a munkát elnyerni óhajtják, hogy szabályszerűen felbélyegzett nyilt írásbeli egységáras ajánlataikat 1929. évi szeptember hó 12-én déli 12 óráig a kir. ügyészséghez adják be.
Az eszkttzlendő munkálatok és a vállalati feltételek a nagykanizsai kir. ügyészségnél a hivatalos órák alatt tekinthetők meg.
Nagykanizsa, 1929. évi augusztus
hó 30. „ c
Dr. Szabó s. k. 4329 klr. ügyészségi elnök.
.hangszerek,
Ai. öíszes h u r o
hurok, alkatrészek és Javítások a legkiválób minőségben.
Nagy válmlék uj és fégi
hegedűkben
12 Pengőtől felfelé.
Zongora hangolás,
bfrözéi, javilás.
A leg obb márkájú bécsi éo németországi longorjtgyárak képvlsa-
l«ta — kcdvcíó fizrtési feltételekkel —
valamint Insznált zongofák. Minden munkáéit és áruért a leg mcs xcbbmcf.ó gnancla
LADECZKY haigiZlAÍIZltliKI.
Nngykanliaa, Kazlnov,-utoa 8.
Sugár-ut (L J. _ nstiaJkéiból i8. számú "I a * eladó.
Bővebbet:
Koréin és Stroch cégnél.
Gazdák és uradalmak figyelmébe!!
Van szerencsém a n. é. gazdaközflnség figyelmét felhívni a
„KÜHNE Mezőgazdasági Cépgyár Rt. Noson,
Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányóira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, bor-prések, szólőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjutá-nyosabb árban, egy vagy kél évi részletfizetésre is, minden előleg nélkül kaphatók a
„KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál,
Nagykanizsa, Fö-ut 12. szám.
Ugyanott kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltételek mellett. Szükségleteinek beszerzése előtt feltétlen zs3j kérjen árajánlatot I
ELADÓ
egy üzemképes, jó állapotban levő csukott
Prestó autó,
esetleg 18 havi hitelre
Bővebbet:
Szántó Vilmos és Társai cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. sz.
1929. szeptember 8.
A nagykanizsai klr. járásbíróság,
mint telekkönyvi hatóaág.
8207/1929. tkv. sz.
Árverési hirdetmény és árverési feltételek.
Pspp Ferenc nsgvksntzssl kereskedó véfiretpjlatónak Bngá\' János nagykanlziat Iskós végrehelláil szenvedő ellen Indítóit véjrrhaiusl ügyében » telekkönyvi hatón, * vésrrha|l«tó kérelme következtében az 1881 : LX. I C 144, H6 és 147. g al 6,. leimében elrendeli a végreha|láit árverést 36 P 09 lill lőkekövetelés, ennek 1928 évi Január hó 1. nap)ától IVÓ 9% kamala\' 10 P 50 flll. eddig megallarltott per- éi végrehajtási ét az árverési kérvényéit ezuttsl megállapított 8 P költség tőVekö/e-lelés és Járulékai behajítsa végett a nagy. kanizsai kir. lirásbiróság területén tevő. Nagykanizsa városban fekvő s a nagykanl\' zial 2319. s;t|kvben A f 2. sorsz. 8113 hrsr. ház, udvar, kerttel lngstlsnnsk végre-hallást izenvedő nevén illó (ele részére 1500 P kikiáltási árban.
A telekkönyvi hatóság a kért végrehsjtái logsnalosltásf költség erejéig az árverést nem rendelte el, mert nincs igazolva.
A telekkönyvi hatóaág az árverésnek a Ikvl hatóság hivatalos helyiségében (Igaz. ságügyl palota, löldsslnt 8. »|tó) megtsrtt-sáia 1929. évi október hó 13-lk napjának délelőtti 10 óráját tOzt kt és az árverési feltételeket az I8<I:LX t.-c. 150. § a alap-Ián a következőkben állapltja meg -
Az árverés alá kerülő Ingatlanok a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el.
Az áiverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 100/n-ál készpénzben, vagy az IÍ81 : LX t.c. 42 § ában meghatározott árfolyammal számllott óva-dékképea értékpaplrosban kiküldöttnél letenni, hogy a há-atpéninek előleges bírói letétbe helyezésről kiállított elismervény! a kiküldődnek átadni és az árverési felié-teleket aláírni. (\'881 : LX. t.c. 147., 150., 170. §§, 1908: XLI. t.c. 21. §.)
Aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb 1,\'érelet tett. ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kl-kiállási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1921: XLI. I c. 25. §■)
Nagykanizsa, 1929. évi augusztus hó 26. napián.
A kiadmány hiteiéül: Mlkó a. k. főtiszt.
Keszthelyen
két alsó osztályú reálgimná-ziumi tanuló teljes ellátást és gondos fel-Ogyeléet kaphat. — Cím: Balaton drogéria, Keszthely.
lluán Oyula nagykan zsal bírósági végrehajtótól.
Nyomalotl a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Üzletvezető; ZaUi Károly.)
683/1929. vht. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehsjtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. § s értelmében ezennel köl hírré teszi, hogy « nagykanizsai klr |árá»-bíróságnak 1929. évi IW48. számú végzése következtében Dr. Siöllóiy Qyörgy ügyvéd állal képviselt Msgy. Alt. Takarékpénztár Javára 68!0 P s |ár. ere|étg 1929. éri junlus hó 22-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján Te- és lelülfogUn és 2710 Pengőre becsült következő tngóst gok, u. m.: srobsbutorok, üzlell berendezés, stb. nyilvános árverésen eladalnsk.
Mely árverésnek s nsgykanlzssl klr. |árái bíróság 1929-lk évi 10448. számú végzéie folytán 6820 P — flll. tőkekövetelés, ennrk 1929 évi május hő I. napjától |áró I0M> kamatai, i,s->o váltódl| és eddig Összesen 516 P <0 flll. bíróilag már megállapított költségek erejéig Nagykanizsán, Rik^\' ulca 13 és 15. rz leendő megtartására 1929. azept. 7. napjának d. e. 11 órája határidőül kltüzettk éa ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hlvstnsk meg. hogy sz érinteti ingóságok sz 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108, S al értelmében ké«-pénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén bccsáron alul Is el log»" adatni.
Kelt Nagykanizsán, 1929. évi aug M 17. napján.
Haán Oyula s k.
klr. blr végrehailó
«9. évfolyam, 199. szára
Nagykanizsa, 1929 szeptember 4 szerda
Ara 16 Hllér
ZALAI HZLOKY
Slerkuitósíg H kiadóhivatal: Fó-ut 5. Ilin. Kruthelyl Híkkltdóhlvátal Kossuth U|<x u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarils Lajos
án: egy Ma • ftagő M I
A polgári iskola
Irta: ürót KLEBBLSBEIIG KIJNO, vallás- 6a közoktatásügyi mlnUzter
A fa minden évben hajt uj ágakat, viszont a régi ágak elhalnak, azokat tehát le kell fűrészelni. Igy kell eljárni az intézményeknél is és igy Jártam el én a polgári Iskoláknál Is.
Mindig az .értelmi proleláriálus" nevelést emlegetik I A magyar közép-osztályu társadalomnak — de értem ezalatt már az egészen kispolgárt is fel a nagyobbig — csak igen kis részben jár a gyermeke leányliceumba, vagy leánygimnáziumba. A magyar inlelligencla leányainak iskolája a polgári Iskola. Erről nem szabad elfeledkezni. Azt hiszem, nagyon kevés család van ma abban a helyzetben, hogy FiSuleint, mademoiselle!, vagy misst tarthasson a leánya mellett ; azt hiszem, a vagyonos osztályokban is nagyon keveset tartanak Nem minden lány bir hajlandósággal a középiskolára, hiszen sokszor hallom és látom, hogy a VII. és VIII. osztályban mltyen vérszegények a leányok a tanulástól. A legtöbb apa polgári Iskolába adja a leányát, ez a magyar intelligencia iskolája. Az Isten szerelmére, ne bontsuk le tehát azt az iskolatípust, amely a magyar középosztály anyáit neveli. Ezt mindig szem előtt kell tartani. Ahol nem ludják felvenni azt a leányiskola-tipusl, ott próbáltam leánykollégiumot megteremteni, de valahogy a magyar vidék publikuma vagy középiskolába adja gyermekét, ha egyetemre akarja adni, vagy beíratja a polgári iskolába.
Kilogásolták, hogy sok polgári iskola Jött léire. De kérem, hogy jöttek léire ezek az intézmények? Elveszítettük az ország kétharmad részét, amely tele volt polgári iskolával. Onnan a polgári iskolai tanárok visszaözönlöttek és elmenlek egy-egy nagyobb községbe, aholazulán kapacitálták a magánosokat vagy a községi képviselőtestületet arra, hogy csináljanak polgári iskolát. Ha ezek az iskolák nem jöttek volna léire, akkor ennek következményeképen nagy nyugdljterheket viselnénk. Azt hiszem tehát, nem ártott, hogy megalakultak ezek az Iskolák és ebben nem akadályoztuk meg őket, mert ezek többnyire mint magániskolák, vagy községi polgári iskolák alakul-ak meg. Az idő megmutatta azt, •\'ORV mi volt élélképes és mi nent. Ami nem életképes, az mindig megszűnik és azt meg is kell szüntetni.
Most a polgári iskoláknak egész •"ügyeletét ugy csináltam meg, hogy az életképesnek nem bizonyult pol-8án iskolákat, amelyeknek kevés tanulója bérhelyiségekben volt ellte-yczve, megszüntettem és igy nyerem azokat a tanerőket, amelyekkel te ügyeltetek a polgári iskolákra, mert "Mig a középiskoláknak a felügye-, \'"Cg volt a főigazgatóságokban, a Polgári Iskolákra meg hát felügyel-
tek is, meg nem is. A megszüntetett polgári iskolák igazgatói létszámából még négy polgári iskolai főigazgatóságot szerveztek. Az összeg tulajdonképen kezdet és csak az útiköltségekre szolgál, de illetményeiket ugy takarítottuk meg, hogy bizonyos isko Iákat megszüntettünk. Azt hiszem, hogy ezzel ennek az iskolatípusnak a pedagógiai belső érlékél eléggé jelentékenyen emeltem.
Száz tanulón aluli létszámmal nem hagyok polgári iskolát; amely ennél kisebb volt, azt megszüntettem. De itt Is vigyázzunk egy dologra I Kétezernél több néptanító került B-lis-lára, azért, mert nem tudtam megérlelni a létsiámblzotlsággal azt, hogy az elemi iskoláknak ahhoz a létszámához szabtam a tanítóknak a
számát, amely akkor volt, amikor a háborús kis évfolyamok voltak a népiskolákban. Ma ezeket a létszámcsökkentéseket vissza kell csinálni. Mosl vagyunk épen abban a stádiumban, hogy a polgári Iskolák I—IV. osztályában van az apály. Ez a helyzet négy év múlva tökéletesen megváltozik, ne essünk tehát mégegyszer abba a hibába, amibe egyszer már az elemi iskoláknál beleestünk.
Ha a mostani létszámhoz arányi-tanám a tanári létszámot, akkor négy év múlva megint vissza kellene hívogatni az embereket a B-llstáról. Azt hiszem, okosabb az, ha figyelemmel kisérjük minden községben, hogy hányan fognak négy év múlva belépni az első osztályba és ehhez szabjuk a dolgok intézését.
Gráf Zeppelin kedden délután Spanyolország felett repfllt
Ma várják a léghajó megérkezését FrledrlchshaUnbe
Friodrlchahafen, szeptember 3 Már ma rengeteg sok az idegen és a városi hatóság ugy számitja, hogy körülbelül 50—60 ezer kiváncsi fog Friedrichshafenbe seregleni. A német Turingklub 8C00 autóval érkezik. A leszállás után rövid hivatalos üdvözlés következik, aztán a városházán lesz a hivatalos fogadtatás. Ha a Zeppelin a késő esti órákban szállna le, akkor fáklyásmenettel kisérik a hajó személyretél és az utasokat végig a városon, a német Turingklub pedig rendelkezésre bocsát 8C00 autót.
Coruna, szeptember 3 (Éjszakai rádiójelenlés.) (Spanyolország). A Fineslerre foki megfigyelő
állomás jelentése szerint a Oraf Zeppelin 15 óra 30 perckor, középeurópai időszámilás szerint Finis-terrétöl 25 kilomélerre haladt Coruna felé. Negyed órával később a Oraf Zeppelin átrepülte Ontarias községet, majd a Szent Péter hegyvonalon haladt át és átrepülte Corunát. A léghajó most Aslura felé halad.
Krledrlcbihaíen, szeptember 3 Az ulolsó poziciójelentésckből, amelyek a üraf Zeppelin fedélzetéről |öttek, ugy számltja a Zeppelin-tnüvek vezetősége, hogy a léghajó szerdán a reggeli órákban vagy legkésőbb szerdán délelőtt fog megérkezni Friedrichshafenbe.
A világ nyugalma csak a népek együttműködésén épültei fel
— hangsúlyozta MacDonald a népszövetség előtt — Apponyl Albert lett az V. bizottság elnöke — A népszövetségi palota alapkőletételét szombaton tartják meg
A1 RorváioK a szerb csapa/oknak visszavonását kérik Horvátországból
Gént, szeptember 3 (Éjszakai rddiójelenlés) A főbizottságok megalakulása során az V. bizottság másodelnökéül gróf Apponyl Albertet választották meg. A népszövetségi palota alapkőletételi ünnepélyét szombaton, szeptember hetedikén tartják meg Oenfben.
(iont. szeptember 3 (Éjszakai rddiójelenlés) A délutáni közgyűlést 4 órakor nyitották meg.
A plenáris ülésen elsőnek az évi jelentést terjesztették elő, melyhez elsőnek MacDonald szólt hozzá és nagy beszédet mondott.
Beszéde a béke eszméje mellett való megnyilatkozás volt. A népek együttműködésének és megértésének szükségességét hangoztatta. Mert csak ezen épülhet fel a világ nyugalma és ezen lehetséges a föld népeinek virágzása. Minden nemzet-
nek össze kell fognia, hogy a népszövetséget minél erőteljesebbé tegyék, mert ez a legbiztosabb módja a béke megóvásának.
Ezután Adatéi japán és Antuna uruguayi delegátusok méltatták a népszövetségnek a világbéke megszervezése körül kifejtett eddigi munkásságát. A közgyűlés este negyed 8 órakor ért véget.
A magyar külügyminiszter Genfbe utazott
Budapest, szeptember 3 Walkó Lajos külügyminiszter a Nemzetek Szövetségének közgyülé-lésére ma Genfbe utazott.
A szerb uralom kínszenvedései
Zágráb, szeptember 3 Piivelics, a horvát emigránsok vezére, beadványt intézett a népszövetséghez, amelyben felsorolja, hogy a szerb uralom minő kínszenvedésekkel sújtja a borválságot és köveleli, hogy vonják vissza Horvátországból a szerb csapatokat és engedjék meg, hogy a horvdtság megszállás nélkill önállóan szervezked-hessék és élhessen.
MacDonald az alelnök választásnál ötödiknek érkezett be
l\'árls, szeptember 3 Oenli telefonjelentés szerint Briand nagy beszédét valószínűleg csütörtökön fogja megtartani. A beszéd kél kérdés körül fog forogni. Az első az Európai Egyesült Államok kérdése, a második Franciaországnak az általános döntőbíráskodáshoz való csatlakozása. Stresemann távolléte a magánmegbeszélések ütemét meglehetősen meglassítja. Az értekezlet körében élénk kommentárokkal kisérik az alelnök választásának azt az eredményét, amely szerint Stresemann és Briand a jelöltek névsorán vezetlek, mig MacDonald ötödiknek érkezett be. Mivel a szavazás titkos volt, csupán találgatni lehet, va|on minő államok tagadiák meg bizalmukat MacDonaldlól.
Lezuhant a vonat
a szakadékba egy próbaútján
Bukarest, szeptember 3 Grődel báró Kovászna melletti iparvasutján, amely nemrégiben készült el, próbautat tartottak. A kisérleli vonat egy hidról a szakadékba zuhant. Két munkás meghalt, 13 pedig súlyosan megsebesült. A mozdony vezetőjének nyuniaveszett.
18» ZALAI KÖZLÖNY
■ Átvágta torkát
és meghalt a Nemzeti Színház eltűnt művésze
Budapest, szeptember 3 Almdssy Endre, a Nemzeti Színház tagja még szombaton eltűnt lakásáról. Az eltűnt színészt keddre virradóra megutálták az Esplanade-szál-lodában, ahol beretvával átvágta torkát. Haldoklott, mikor a korházba szállították.
Kiderüli, hogy Almdssy az utóbbi időben igen nagy összegeket vesztett kártyán. A színház nyugdíjintézetében, melynek Almássy pénztárosa volt, — rovancsoiást tartottak s hiá nyokat találtak, ezért bűnvádi feljelentést tettek Almássy ellen.
A szerencsétlen ember ma délután meghall a Rókusban.
lagyar hadifoglyok
ezrei várják még Oroszországban a szabadulást
Budapest, szeptember 3 A Magyar Vöröskereszt Egylet vezetőségének nyilatkozata szerint a belügyminisztérium még olyan 5000 emberről tud, aki mint magyar hadifogoly Szibériába került és ma is ott van. Ezek egy része azonban orosz állampolgárságot szerzett s körülbeiül 2—3000 azoknak a száma, akik hazaszállításra várnak. A hazaszállítást megnehezíti az, hogy a szovjet ennek fejében pressziót akar ránk gyakorolni, hogy felvegyük vele a diplomáciai összeköttetést.
Az egyetemi (elvételekről
nyilatkozott a kultuszminiszter
Budapest, sznptember 3 Pakots József országgyűlési képviselő ma a szülők nevében kérdést intézett Klebelsberg Kuno gróf kultuszminiszterhez az idei egyetemi felvételek ügyében. Felhívta a miniszter figyelmét arra, hogy felekezeti különbség nélkül nagy számban szorulnak ki az egyetemekről a most éreltségizelt diákok.
A kultuszminiszter kijelentette, hogy ez a kérdés nem olyan aggályos, mint azt a megriadt szülök gondolják. Az ó megállapítása szerint a budapesti főiskolákon a numerus clausus keretén belül felvehető tanulók száma magasabb, mint a Budapesten érettségizett diákok száma. A nehézséget csak az okozza, hogy a vidéki ifjúság nagy része is a budapesti egyetemeken akar tanulni. A kultuszminiszter kijelentette, hogy a létszámemelés ellen elvi kifogása nincsen.
A Toka-per
Pozsony, szeptember 2 A Tuka-per mai tárgyalásán egy jegyzőkönyvei olvadtak fel a Rodo-brana oiszágos gyűléséről, mely szerint Tuka azl indilványozla ott, hogy vezessenek kél jegyzéket. Egy fehér és egy fekele listát a hivatalos személyektől és azokról, akiket cl lehet távolítani a hiv-talnoki karból.
Majd kihallgatták az állítólagos bécsi „kémiroda" házmesterét és gazdaasszonyát, akik kijelentették, hogy egy pozsonyi professzor (Tuka) többször megjelent dr. Scibcl irodájában.
22\'5 százalókról 299 százalékra emelkedik a községek vármegyei hozzájárulása
Hozzászólás nélkül fogadiák el javaslatra a vármegye félmillió pengős költségvetését
A megyei áUanűó
Zalaegerszeg, Bzeptomber 3 (Saját tudósítónk telefonjelentése.) A vármegye állandó választmánya Gyömörey György főispán elnöklete alatt ma, kedden délelőtt tartotta a szept. 10-iki megyegyűlési előkészítő ülést. Az ülés kevés számú tárgy-ponljii minden vita nélkül pereglek le. Egy felszólalás volt csupán, dr. Ftttöp Jenőé. A soproni átirathoz kapcsolódott ez, amely
Zalavármegye csatlakozását kérte a pénzügyminiszternek kifejezendő blzalom-nyllvá-nltáshoz, az adócsökkentésekkel kapcsolatban.
A felszólaló ehhez a javaslathoz szólva kifejtette, hogy hiszen az adók mégis csak magasabbak, az alapok felemelése folytán. A felszólalás azonban — a taglalás maga nem tartozván a tárgysorozatban megjelölt ponthoz — nem változtatott a csatlakozási javasló határozaton.
A hadigondozottak támoga tása
érdekében kiadotl miniszteri rendeletre 2000 pengőt javasoltak a vármegye költségvetésébe. Az árvaszék jelentése szerint a hadikölcsön-segé-lyezésre felvett I millió pengőből 172225 pengő jutott Zalamegyére, ami 14—20 százalékos valorizációnak fog megfelelni. A választmány ezért
válasxtmány Illése
köszönő feliratot javasol a minisztériumnak és a gyámügyi osztálynak.
Az egyke ellen a Stefánia fokozottabb állami támogatását feliratban javasolja kérni Baranyavármegye. Ehhez Zalavármegye csatlakozását is javasolja a választmány.
Az ülés legfontosabb pontja a vármegye
1930 évi költségvetése, amit Zarubay számvevőségi főnök ismertetett Az időközi nyugdíjazások, a nytig- és kegydijak emelkedése, személyi pótlékok folytán
a kiadások emelkedtek 32.782 pengővel
a tavalyihoz képest. A többletben benne van a Csányi-szoborra 4000, a Külügyi Társaságnak 3600, a Revíziós Ligának 7500, a MOVE ZsE részére 2000 pengős megyei hozzájárulás is. Az emelkedés folytán
a községi hozzájárulás az
Idei 22-5 százalékról 29"9 százalékra emelkedik,
e/. azonban a kilátásba helyezeit magasabb állami támogatás folytán valóságos teher-többletct nem fog jelenteni. A költségvetés végösszege 535.114 pengő. A javaslat hozzászólás nélkül ment át.
Az ülés fél tl ónkor végetért.
Egy fiatal legény tyulláját fogíák Ki a Zalából
A folyó áldozata egy
Nagykanizsa, szeptember 3 A Zala ezidén aránylag jól viselte magát A mull évekhez képest nem sok halálos áldozatot követelt. Épen azéit nagy megdöbbenést keltett a folyó partvidékén, hogy Zalakoppány-nál egy fiatal legény hulláját fogták ki a vízből. A csendőrség a nyomozás során
zalaudvarnoki legény
megállapította, hogy a folyó áldozata Ferenczi Sándor zalaudvarnoki legény, aki fürdés közben a Zalába fulladt. A halálos fürdésről senki sem tudott, csak a legény eltűnését jelentették a szülök a csendőrségnek, mely most kiderítette, hogy Ferenczi Sándor utolsó utja a Zalába vitt...
a legjobb, tehát a legolcsóbb!
Nagykanizsa, Sugáv-ut 16. sz.
1929. szeptember 8.
Mindenütt kaphatóI Termeli:
Orsi. Magy.
TtjuOntkeMtl KOxpont
Budapest. I., Horthy Miklós-ut 119-121
Mozgószinház Ax elsodort ember
Bemutatta a Vdroal Mozgó
Emil Jannlngs csodálatos, sokoldalú művészetét már többször át-rajongluk, de amit az Elsodort emberben ad, az minden túlzás nélkül megérdemli a tökéletes jelzőt.
Egy ember, egy szürke, becsületes robotos életmunkás végzetszerűen bekerül egy lavinagörgeteg útjába, mely sodorja, viszi magával a mélybe, ahonnan csak visszatekintés van, de visszatérés nincs.
August Schillingnek hivják ezt az embert. Életének nagy darab kenyerét a biztos családi rév, derűs, meleg tűzhely mellett ette meg.
Egy napon a bank, melynek cégvezetője, Cslkágóba küldi August S.hillinget. Százezer dollár értékkel a z-ebében egy utcalány karmai közé kerül és akkorát zuhan, hogy egy éjszaka eiveszit mindent. Elveszti teljes önmagát.
Meghal a világ számára és évek múlva az élet árja temetőbe sodorja, ahol saját fejfáját öleli át...
Ez az Elsodort ember.
Az abszolút művészet, melynek salakja nincs. Melynek művészi valórje az emberi szellem maximumát tálalja elénk.
Egy hatalmas mérföldkő a film születésétől mai fejlődéséig. A tökéletesség elérése, amit vászonra vetíthet a tehetség, a tudás — az ember.
Éposza és örök mementója az embernek ez a kép: vigyázz ember, biztos ösvényen is jól fogódzál meg, mert ott leselkedik talpad körül a narancshéj, melyen elcsúszol és örökre fekve maradsz I
Igaz, ez a film August Schilling lába alá nem kikerülhető narancshéjat, hanem a megmásíthatatlan végzetet dobta. Ellene nem volt harmadik ut. A zuhanó ember alakja alatt csak a borzalmas mélység tátongott. A szakadék, melybe bele kellett zuhannia az élet örök törvénye szerint. Mlntahogy a kő, melyet feldobsz, csak lefelé eshet, mert a gravitációs elmélet ezt mondja.
Mit mondjunk lanningsról ? Hogy felülmulta önmagát? Hogy megrázkódtatta a lelkünket és egy éles sikollyal belénk döbbentette saját emberi sorsunkat ? Az embert ? A legnagyobb ö. Költő kell Ide, aki ezt az arcot, mely a gyermeke kezére hajlik és bünbánólag megcsókolja, megirja méltón. Egy-egv tekintete, mint a letaposott élet felsikoltása. Egy tekintete, mint a keresztre feszítettemben sors.
Ö törülte a szemét és a nézőtér vele zokogott...
összemarkolta a szivünket, mintha azt mondta volna: látjátok, ezek vagyunk — emberek.
Akik látták ezt a filmet és akik látni fogják, azoknak nevében elismerés és köszönet az igazgatóságnak.
Csendes kikötőben élő és viharzó tengeren sodródó emberektől az Elsodort emberért. U. Oy.
— Legjobb tóvárosi napilapok Nemzeti UJság 6s tij Netnzodék.
!(>« tseptember 4
A nagykanizsai Iparosok érdebében
és nem ellentik történik a kirakodó-vásárok kihelyezése
Nagykanizsa, szeptember 3 Ismeretes a nagykanizsai kereskedőknek az a határozata, mely a kirakodó vásárok kihelyezését kéti. A kereskedőket ebben elsősorban az a cél vezette, hogy a város belső területén a nagykanizsaiak és a zalai-somogyiak nyerhessenek elhelyezést, akiket a budapestiek tömege a legjobb helyekről kiszorított. Az iparosság a nagykereskedőknek legjobb intencióból született elhatározását ugy látszik félreérlette. Azért vasárnap erősen látogatott értekezletet tartottak, hogy a vásári kihelyezés ügyében állást foglaljanak.
Kiss Ernő ipartestületi elnök hosz-szabb beszédben kifejtette, hogy nemcsak hogy nem lehet iparos sérciem-ról beszélni, de ellenkezőleg, a polgármester kijelentette neki, hogy épen a kanizsai és zalai somogyi iparosság érdekében történik a kanizsai piacol mindig tömegesen felkereső budapestiek ellen.
Az értekezlet megnyugvással velle ezt tudomásul, majd elhatározta, hogy Klis elnök vezetésével az ipartestület csütörtökön küldöttségileg keresi fel l polgármestert, hogy ez ügyben tőle magától hallják meg a város hivatalos álláspontját és szándékát. Azonkívül kérni fogják az illetékes ténye-
r
ZALAI KÖZLÖfrt
zők olyan irányit Intézkedését, hogy az országos vásárokat ezenlul ne kedden, hanem hétfői napon tartsák mef. Iiogy igy a szerdai hetivásár ne szenvedjen miatta.
= Vászon és damaszt. Fehérnemű, ágynemüanyag, asztalterítő, szalvéta, törlő, lörülközö elismerten legjobb és legolcsóbb Singer József és Tdrsdndl.
önként jelentkezett egy budapesti betörés gyanúsítottja Nagykanizsán
Nugykanlum, szeptember 3 Tolola József 23 éves nagykanizsai aszlalos, ujudvari lakos a bádapesti főkapitányság értesítése szerint kétrendbeli lopást és betörési követeli él Budapesten. Ezután csakhamar megkeresték a kanizsai kapitányságot Totola letartóztatására. Miután a rendőrség tudomására jutott, hogy Tolola Újudvaron tartózkodik, megkereste az ottani csendőrséget a gya-
núsított letartóztatására.
Totola ugy látszik, előre megérezte a veszedelmet, mert a községből odébbállt, majd bejölt a nagykanizsai rendőrkapitányságra és önként Jelentkezett dr. Mdtyds Samu rendőrkapitánynál, a bűnügyi osztály vezetőjénél, aki kihallgatása után álkisérlette a kir. Iljiyészségre.
Totola Józsefet még ma felszállítják a budapesti rendőrkapitányságra.
luxus, ami nem kerül pénzbe!
Minden vásárló vevő szeptember hó 4, B, 6-án
ingyen kap 1 csomag legkitűnőbb hajápoló
fltlas Luxus Schampoont
Vágó Endre illatszertárában.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Szoptember 4, mpda
Róm. katolikus: Roiálta. Protest.:
Róla Izraelita: Ab hé 29.
*
Városi Mozgó. .Elsodort ember\', vilá^esernény. Remek kiegészítő mtlsor
Gyógyszertári éjjelt szolgálat: I. hó végéig s Déry József-féle FS-utl .0 angyal",gyógyszertár.
Gözftlrdö nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétffi, szerda, péntek délután és kedden egész nap nőknek).
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai meg-llgyeló jelentések! Kedden a htmiriék-tet: Reígrl 7 órskri +17, délután 1 órakor -j-2 J.6 este 9 órakor +202
FethAui: Reggel tiszta, délben felhős, este llszta égboltozat
StiUrány: Reggel délkeleti, délben déli, este délnyugati szél.
* Mat.araltglal laMsat ssts 10 Arakar J.l.atli sgisllrs má| n>«-IdS várható, axérváayoaaa h.lyl jelvata pakkal.
— Bérmálás. Dr. Rott Nándor megyéspüspök a pacsai esperesi ke-rülelben bérmakörulra indul. Szept. 12-én Kehida, 13-án Zalacsány, 14-én Nemesrádó, 15-én Pacsa (Itt felszenteli az emeletes, uj iskolát), 16-án Zalaszentmlhály, 17 én Felsőrajk, 18 án Szenlpéterur, 19-én Dióskál, 20-án Zalaapáti, 21-én Zalavár az állomások.
= Uummlharlsnyák és boka-szorltók nagy választékban kaphatók Vágó Endre lllatszertárában.
Mielőtt
őszi bevásárlásait eszközli,
tekintse meg dúsan felszerelt áruraktáramat, mert pénzt fog megtakarítani,
ha szükségletét nálam szerzi be.
Férfiszövet ....... 140 széles 6 Pengő
Férfiszövet, tisztagyapju 140 széles 10 P-től kezdve
A tavalyi idényről megmaradt angol féríiszövetek féláron lesznek kiárusítva. Téli kabát, valamint a legújabb Toledó-Flokoné felöltő-kelmék és más divat férfi és női szövetkelmék megérkeztek.
Duj választék ebédifiszőnyegekben, függöny, paplan, plüseh és Moguett átvetőkben
KIRSCHNER MÓR
férfi és női divatkelme áruházában
Fö-ut 3. (Városházával szemben.)

ZALAI KÖZLÖNY
1929. szeptember 8.
— Zászlószentelés. Tudósítónk jelenti: Vasárn ap szenleile fel Kauzli Uyula csatári esperes a sárhidai kath. ifjúság két zászlaját, ünnepi keretek között.
= Orvosi hir. Dr. Balta János külföldi tanulmányúira utazott.
— Tanító-választás. Sáringer Oyula magyarszerdahelyi kántortanítót, a somogynagybajomi róm. kath. kántortanító! állásra szeptember 2 án nagy szótöbbséggel megválasztották.
— Gyógyszertár-engedélyek. Zalaegerszegről jelenti tudósítónk: A vármegyei közegészségügyi bizottság tegnap, kedd délelőtti ülésén a sOjtöri gyógyszertár engedélyezését javasolta, ellenben nem javasolta a márodik sümegi gyógyszertár engedélyezését.
= Parketok, flanellok. Téli mosóanyagokból a legnagyobb választék Singer divatáruházában látható. A legdivatosabb flanellok maradékban is kaphatók.
— A magyar királyi postamesterek és poslames\'eri alkalmazottal: országos nyugdi|egyesülele szeptember 8-án Balatonfüreden választmányi üléssel kapcsolatosan országos kongresszust tart.
— TUzoltógylllés Tapolcán. Zalavármegye tüzoltószövetsége szept. 8 án a tapolcai községházán tartja választmányi ülését.
= Barta Miksa elsőrangú nőt dlvatáruházába megérkeztek az őszt divatáru újdonságok. Nen hangzatos reklám, de elismert szolid és megbízható jó áruk a legolcsóbb árban. Női és léányka Intézeti kabátok szintén raktáron. Vásárlás előtt saját érdekében tekintse meg kirakataimat.
— Strandfürdő Badacsonyban. A balatoni körúttal kapcsolatban két-százméleres strandfürdő készül Badacsonyban. Az építés előkészítő munkálatai már folynak.
= Zongora-tanítás. Nagykanizsa uri családjainál négy esztendeje fejt ki eredményes működést a zongora-oktatás terén dr. Vásárhelyi Nándorné zongoratanárnő, aki Liszt Ferenc tanítványánál, Juhász Aladárnál és Vida Prelesnikora prágai művésznőnél szerezte meg kiváló képesítését. Vásár-hetyiné a budai zeneakadémia volt tanárnője október 1-től Fő ut 19. I. em. alatt folytat|a tanítását. Órákra jelentkezni lehet Teleky-ut 11. sz. a.
— Halálos szerencsétlenség. A Nagydobsza—gyöngyösrnelléki országúton eddig még meg nem állapitható módon Simon István 10 éves dobszai gyermek egy traktorral vontatott cséplőgép alá került, mely halálra gázolta. A szigetvári csendőrség megindította a nyomozást.
— Elveszett Mukl névre h illgató fiatal, fekete-tarka (fején barna foltos), hosszú szőrű foxi-kulya, nyakán pirosbéléses bőr-övvel. Megtaláló vagy nyomravezető jutalomban részesül. Zrinyi Miklós-utca 56.
Ceiartóxtaítdlc
a ferences »drda iotva/ál
Nagykanizsa, szeptember 3 A nagykanizsai törvényszék vizs-gálóbirája ma délelőtt hallgatta ki Somogyi Aladárt, a ferences barátok és piarista tanárok szobáinak diszkrét látogatóját, majd kihallgatása után kihirdetle elölte a letartóztatásról szóló határozatát. Vele együtt le-tartóztalták Somogyi barátnőjét, Horváth Katalint is, mivel egyiküknek sincs se foglalkozása, se lakása, igy szökésüktől tartani lehet.
= Férfiszövetek. Elsőrendű minőségű öltöny és kabát-szövetek rendkívül olcsó árban kaphatók Singer József és Társa divatáruházá-bjn. Nagy választék. Nagyobb meny-nyiség lérfiszövet maradék nagyon jutányos árban.
— Valódi ezDst és Berndorfi alpakka evőeszközök és dísztárgyak legolcsóbban Zsoldos Gyula orás és ékszerész uj üzleteben kaphatók. Fő-ut 14. Biztosító palota.
A SINGER VARRÓGÉPEK
irfiA LEOJOBBAK I
— ..Szentírás", kötve: I nengő. A Szent István Társulut kiadásában legújabban megjelent U/szövetségt Szentírás korlátolt példányban még Kapható a plébánia hivatalban. Áru 1 pengő.
— Ezúton értesítjük a m. t hölgyközönségei, hogy az őszi szezont szeptember l-én megkezdtük. Tiszteletlel Varga-Roller.
— Kisiklott a Czája-clrkusz különvonata Alsóőrsnél. Könnyen végzetessé válható balesel érte pénteken a hajnali órákbin a Czája-cirkusz különvonatát, mely nagy felszereléssel utazott Veszprémből Keszthely felé. A különvonat egyik kocsija Balatonalmádi - Öreghegy és Alsóörs között kisiklott. A kocsiban a cirkusz értékes fajlovai voltak. A mozdonyvezető szerencsére még idejében észrevette a balesetei és megállította a vonatot, amely egy 3 és fél méter migas töltésen haladt A baleset ulán telefonon segélyvonalot hívlak, mely azulán tovább ville a cirkuszt. A forgalomban a biteset inialt nem állolt be zavar.
= Szőnyegek. Nagy választékban futó-, ágyelő-, ebédlőszőnyegekben, ágygarnlturák és sezionátvelőkben Singeméi.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmúlt héten 17 gyermek sziitetett. II tlu, 8 leány. Kállvlts György vasiintősegéd óh Szmodlcs Katalinnak rk. flu, Horváth János koosis ós Márkus Annának rk. tlu, Jós IjuJos földműves ea Gerencsér Annának rk. leány, Szécscnyl István lakatos és ezerelőmesterés Dobrl Máriának rk. flu, Auer József földműves és MII lei Mártának rk. leány, Vo-ber Lujos kereskedő és Kantor Teréziának Izr. leány, Gödinek György csere-pessegóil és Körmendi Máriának rk. flu, Csillag György vasúti raktármunkás és Mester Katalinunk rk. loány, Falca József hentes ím mrszárossegód és Imrei Katalinnak rk. llu, Sándor Imre gazdasági hivatalnok és Kátal Tóth Erzsébet rk. leány, dr. Slemmer József kórházi főorvos és Morandlno Máriának (Zalaegerszeg) rk flu, Kutast GyUr.y tűzértlzedes ós Szabó Annának rk. leány. Sarlay József erdőmérnök és I\'olknmnn Klárának (l^tenyu) rk. loány. Koszlnecz István mészáros ós Szlovecz Teréziának (ftrtllos) rk. flu. vltóz Ka-garkutl Józsot vasntl tiszt ós Tar Máriának (Hűk) rk. tlu, Házasságon kívül 1 llu ós 1 leány. HiUntoZ\'ts K i/lrUnt: Rali Mátyás fühlmUves rk. H2 óves, Szomllcs Kálmán rk. 1 napos, Horváth Forenc rk. t hónapos, Otenbeck György
rk. 5 hónapos, lloros Klára rk. 27 napos, Dani László rk. 3 hónapos, Ha| János földműves rk, 76 éves, Horváti! Katalin varrónő rk. 40 óves. Itii-.assá-got kötött 4 púr l\'lrltl János molnárso-gód ós Markán Kntnlin rk., Hóbor György földműves é« Büki Ilona rk Samu József rézműves ós Kopár Terézia rk., Kadlts tetván (özv.) nyug vasúti tőkaieuz és I\'fetter Mária (özv j rk. Az anyakönyvi hírek közé tartozik az a budapesti értesülésünk, hogy Dobrovlts Milán v. országgyűlési képviselő neje Budapesten, a Vörös Kereszt Szanatóriumban, egészséges tlq. gyermeknek agott életet Ezzol az egyik legrégibb kanizsai család neve öröklődött át — reméljük — a város lövő közéletébo. _
Saját altealmaxottat
loptaK meg egy Ktnlzat-uícal fien/esineaíerl
Nagykanizsa, szoptember 3
Petrlcs Oyula Kinizsi-utca 35. sz. alatti hentes és mészárosmester feljelentést tett a rendőrségen, hogy a pincéjében fel raktározott zslrkészlc-tét megdézsmálják.
A bevezetett nyomozás csakhamar kiderítette, hogy a toivajlást Petrics alkaimazo\'tai köve ték el. És pedig Bagonyal Sándor mészárossegéd és egy társi, akik a lopott zsirt elöhb egy Batlhyány-u\'cal jégveremben helyezték el, másnap pedig eladták Pelrics egy másik alkalmazottjának, Tóth János kocsisnak. A zsirt meg is találták Tóth lakásán.
Tóth lelkiismeretéi más bűnök is terhelik.
Pelrics Gyula ugyanis jégszűkség-lelét a sörgyárból szerzi be. Az érte járó ö szegeket naponta ál szokta adni Tóthnak, hogy a naponta szükséges mennyiségű jeget készpénzzel fizesse ki.
Tóth itt ugy károsította meg gazdáját, hogy kevesebb mennyiségű jeget vásáro|t, mint amit gazdája neki meghagyott és a differencia összegét megtartotta\' magának.
A lolvajlásokban szereplő triumvirátust a kapitányság átadta a nagykanizsai kir. ügyészségnek.
— A Napkelet szeptemberi első száma a Nobel-díjas lengyel iró, Reymont tollából „Én öltem meg" cimmel novellát. Mécs Lászlótól és Lelkes Évától verset közöl. Németh László folytatja „Emberi színjáték" című modern társadalmi regényét, Halász Gábor pedig „Az ujabb regényről" irt tanu\'mányt. A gazdag kritikai rovatban és szemlékben Eck-hardt Sándor, Farkas Zoltán, Maj-Ihényl György, Rédey Tivadar és Vajthó László Írlak. Mutatványszámot dijtilanul küld a kiadóhivatal Budi-pest, 1., Döbrentei-u\'ca 12.
= Látványos kirakatok. Feltétlen lekintse meg Singer kirakatait, ha szépet akar látni, (Központ szálló.)
Nagykanizsa legrégibb-temetkezési vállalata, mely nein tévesztendő össze ujabb alakulatokkal.
i HILO ELSŐ NAGYKANIZSAI TÉlHETKEi KÉSI VÁLLALAT
VÁLLALUNK disz- és egyszerű temetéseket, exhumálások, hullaszállitások bel- és külföldre bármely Irányban és irányból, vasúton, vagy saját hullaszállító kocsinkon (fourgonon) Diszes nyílott és üveg halottaskocsik IAOTKA Ml Z S A M ALAPÍTÁSI ÍV 1861. ■AB* RAKTÁR érc, imltattó, kemény- és puhafa, ugy hullaszállító koporsókban, szemfedelek, vánkosok, koszorúk, szalagok stb. Egyleti temetések rendkívüli mérsékelt árakon
ŰZLETHELYISÉQ ÉS IRODA MŰHELY ÉS RAKTÁRAK Dttk Ferenc-lér 3. s-4m Király-utca 4 siám TELEFON SZÁM: 269. TEI.EFON SZÁM: 120.
6ÜRGÖNYCIM t HILO MA BVK AH 128 A PolvóMimli u AQgol-Migjar Bit k N.gyliioliáil fiókjánál
Ugyanitt ■ Néhai Hild látván Emlékére Alapított Temetkezem Egylet irodaholvisén. .hnl tagokat ea éve. korig fehre.iünk é. a legmagasabb temetkezési segélyt nyüjtlJk ""1
Eternola Edison Bell Parlophon
GRAMOFONOK
Igen kedvező havi részletfizetésre. Legújabb schlager
gramofon Bemezek
állandóan raktáron
Szabó Antal sportáruuagykcrcskcdés
rádió é« gramofon osztálya
1929. tttptember 4
_ Elfogták a keszthelyi karmelita templom szélhámosát. A
soproni rendőrség letar.ózl.rolt egy elegánsan öitözült fiatalembert, aki a keszthelyi karmelita tomplomra gyűjtőit. A nyomozás során megállapi-tolták, hogy az elegáns ruha egy szélhámos, csavargó cigányt takar, aki már Oyórött is hasonlóan hamis iralokkal gyűjtögetett a keszthelyi karmelila templomra. A rendőrség a szélhámos elfogásáról értesítette a keszthelyi cscndörségel.
— SzépivB, szépnilvü szemöldök. Észrevették már Uraim ? Ha még talán nem vették volna észre, konzervatívabb Izléstl nőlsmerőselk a fölháborodna Izgalmával már bizonyára flgyelmeztet-lék önöket erre az uj Jelenségre. Mert ök mér bizonyosan észrevették I Fölhá-borogva, de észrevették. Azt ugyanis, hogy a kevésbé konzervatív hölgyek, Istenem, fllmszlnésznők és effélék.. egy Idő óta valami újfajta, Idegen szabású szemöldököt viselnek. Sőt valljuk be, inér nemcsak az „effélék", hunéin az ur| társadalom némely hölgytaglal Is. Mort lassan, de biztosan tért hódit ez a illvnt is. csak ugy, mint a többi, ami szintén föiháborodáson kezdődött, hogy aztíin megértésen, mcgbocsájtáson, sót követésuti végződjék. Arról van szó, hogy a hölgyek ujabban szemöldöküket szigorúan szálrol-szálra szemügyre veszik, mogroíulázzák, addig tépik, nyírják, beretválják, szabályozzák, gyom léljik, amíg egy mértanllag szabályos kör pontos éa tinóra Ivrésziütének rajzét adják. Nem egészen uj dolog ez, mert hiszen már Mona i.lsa én a többi korabeli hölgyek azemótdöke sem volt egészen a természetre bízva, amint ez a Lsntos Magazin szeptember l-l szómé-Imii olvasható számos érdekesnét-érdc-kesebb cikk és Illusztráció között. A Lantos magazin havonként kétszer Jelenik meg. Ára számonként 1 pengő, fivl előfizetés 24 pongő. Minden éves előfizető ajándékul ogy tixfl cm-es Kodak fényképezőgépet kap. Prospektust levelezőlapon kérhet barkl a Lantos Magazin kiadóhivatalától, Budapest, IV., Muzeum-körut i. V.
— UJ rendszer buiorvásátlók részére. Közalkalmazottak részérc Zala vármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásbercndezé-sekel, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnkénl csupán öt pengő havi részlel (izélendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokai Is megtérítjük. Kopsteln Szombathely, Kőszegi-utca 5.
— Italmérók figyelmébe. Minthogy az uj bortörvény kivonat s a korcsmai hitelekről szóló miniszteri rendelet kifüggesztése minden Ital-méröre — a korlátolt klmérőkre is — szigorúan kötelező, nehogy a legközelebbi borvizsgálat vagy rendőrhatósági ellenőrzft alkalmával bárki kellemetlenségeknek legyen kitéve s megblrságollassék, igyekezzék min denki a bortörvényből egy példányt, a korcsmahltelekről szóló rendeletből pedig az Italmérő helyiség minden szobájára egy egy példányt besze rezni s szt ott mielőbb kifüggeszteni. (Bortörvény kivonal 1 P lOfill Korcsmahílel rendelet 60 fill. a Zalai Közlöny nyomdában kaphatój Vendéglősök titkára.
Sérvben szenvedők
munkabírásét, rugalmasságát helyreál Illák, a aérv fejlődéaét megakadályozzák még a legsúlyosabb esetekben Is világhírt! szab. franda rugó nélküli sérvkötólnk
SalvatorKOtszergyár?:
Bud.paaf, VI.. Nagymező-utca 4. sz.
fTeiéz temp\'ommsl szemben) Uummiharlsnyák, cipőbetétek legolcsóbb vezető szaküzlete.
Kérje 40. az. Ingyenes árjegyzékünket.
ZALAI KÖZLÖNY
SPORTELET
/t Zala-Kanixsa FC 7:3 (5:2) vereséggel főtt &aza Rákos-palotáról
Hipnotizálták Modrovlts kapust az uton Budapestre menet, vagy nem? Mit beszélnek a városban?
Nagykanizsa, szeptembor 3
Zala-Kanizsa: Modrovits — Ri-áer, Fekete — Tamás, Babos, Horváth — Farkas, Orsolyák, Csicta, Bakonyi, Csdsz.
Rákospalota: Hosszú — Mind-rovlts, Reisner — Roszkopf, Laukó IV., Mödl — Fessler, Trenz, Szan-datszky, Laukó Ili, Dénes.
Az I. és II. profiliga kapunyilása egyformán bővelkedett meglepetésekben. Nagykanizsái természetesen az a meglepetés érdekli elsősorban, melyben kedvenc csapata Rákospalotától 7:3 (5; 2) arányban vereségei szenvedett.
A vereség számlájából lehet valamit a rákospalotai homok számlájára is írni. Azonban nem lehel figyelmen kivül hagyni, hogy a Zala-Kanizsa FC csapata ezt a bajnoki mérkőzést megelőzőleg olyan kemény meccsekel játszott, aminőt egyetlen II. liga beli csapat sem és igy tréningben voll.
Más okai is vannak... Ebben a pillanatban még nem tudjuk, hogy mennyiben felelnek meg a valóságnak azok a hírek, melyek szerint a Budapestre való hosszú ut alatt
Modrovltsot hipnotizálták és a gyenge idegzetű kapusi ez annyira felőrölte, hogy nem volt ura magának a pályán. Rengeteg aszpirint kapóit, úgyhogy magától értetődően, elkábult és igy nem csoda, hogy öt perc alatt négy gólt szedelt be, olyanokat, aminőket egy elemista kapusnak sem lett volna szabad beengedni.
A Zala-Kanizsa FC vezetőségén a sor, hogy az eselet kivizsgálja és a súlyos vereség mialt felelősségre vonja azt, aki felelősséggel tartozik.
Magáról a meccsről ezekulán nem sok irnivalónk van. Az első gólt Laukó ///. rugla a 2. percben, majd ugyanő a 14. percben kettőre, később pedig Trenz háromra szaporítja a gólok számát. A negyedik gólt is Laukó Ili. rúgta, majd Orsolyák (a nap legjobb embere) rug gólt. 4:1.
I l-esből ugyancsak ő 4:2-es eredményt ér el. A félidő utolsó percében Laukó III. az ötödik gólt rúgja. 5:2.
Szünet után Fessler 6:2, Orsolyák
II ese 6:3 és végül Mödl 7 : 3-ra állit|a be az eredményt.
Bíró Sándor mindvégig jól vezeite a mérkőzést.
Tipp-versenyflnk győztesei
Három trlbQnjegyet sorsolunk ki a győztesek között
Nagykanizsa, szeptember 3
Első tippversenyünkön még érezni lehet az ősz eleji kánikula bágyadt-ságát, mert .alig" 389 szelvény érkezeit be.
A beérkezett tippek legnagyobb része bizolt a kanizsai csapatok győzelmében. Természetesen a vízipóló 7:3-as eredményt senki sem merle volna gondolni és igy csupán az amatőrök küzdelmének voltak helyes tippelői.
A beérkezett tippek között Magyar Antal és Sütő Mihály találták el az NTE—KRSC amatőr meccs félidejét és végeredményéi. R-ijtuk kivül: ifj. Ujváry József, Totola Frigyes Drimók László, Schreiber Ferenc, Kohn Zoltán, Erdélyi György, Weisz Rudolf, Fischer György, ifj. Olenbeck Karoly, Keszcy Ferenc, Kovács József és Miklós József találták cl a végeredmény! más félidőkkel.
Bár veiscnyllnknek két főgyőzlese van, azért mindhárom Iribünjegyet kisorsoltuk és azt Stllő Mihály, Magyar Antal és IVe/sz Rudolf nyerték.
A jegyutalványokat a legközelebbi mérkőzés előtt egy-két nappal délután át lehet venni a szerkesztőségünkben.
- Legjobb olvasnivaló a Nemzeti Újság Arauykönyvtára. Ara előfizetőinknek kötelenként L50 P és 30 fillér portó.

Szeptember 4 (szerda)
Budapest 9.15 Az 1 honv gy. ezred zenekarinak hingv. 9 30 l( 9.45 A hangv. lolyt 11.10 Nemzetközi vizjcliószolgálat 12 Déli hatangazó. 2 06 A Mandlls szalonzenekar hangv 12 25 H. 12 35 A hangv. lolyt 13 Pontoi Idó.elzéa. 14 30 H. |;..30 Moisí tanfolyam 16 10 Novellák. 16.4) Pont a Időjelzés. I/.I5 Komlóaay Emma magyar nótákat énekel clgánvzenekiséreltel. 18.43 Rádió amatirposis. 20.10 Tarka ma-gyar-eal. Utána kJ. 22.15 Pontos Időjelzés. 22.30 Az Operaház tagjaiból alakult zenekar hangv.
Bécs 11 Z. 16 Hangv. 20 Zenés költemény. Utána L.
Berlin 14 0. 19.30 Hsrmónlumelőadás. 20 Karénekhangv
Ha savanyu a bora, vegyítse
REGEDEI
vizzel, mely a legsavanyubb bort Is kellemes itallá varázsolja.
Kapható inlndenött!
Főraktár:
Weisz 1 Iliim,
Király-utca 21.
w—m—mm
Naponta adjon növendék és h\'xóállaUlnák
„FUTOR"
szénssvaa takarmánymeszet.
A .PUTOR" növendékéItátoknál l csontképződést elősegíti, hízást*
^ío\'nViétvágygerjesztőÖS
A .fUTOR" nem orvösség, hanem a legfinomabban őrlött míszsótáp, amely sz állatok szervezetébe Igen könnyen felaz vódlk, s amelyet az állatok aro-maUkua anyagtaitslmánál .lógva szívásén fogyasztanak. A .PUTOR" etetése a konyhasó etetá-aét feleslegessé teszt. A nagyhlzlalók, uradalmak, gazdaságok a .FUTORM állandóan etetik.
Ari: 1 kilogrammonként 40 tilléi. Zsák vételnél: 1 zsák 50 kg. (zsákkal
együtt) P 1030. 1 ccs Vj kg os próbadobol árs 30 UUé>. Kicsinyben és isáksxámrs ksphstó:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, mátrágya, nővényvédőszerak sas kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett. Telefon: ISO.
KÖZGAZDASÁG
— _____M
Ujabb zalai kltOntetések a kaposvári kiállításon
Nagykanizsa, szeptember 8
Jelenlelte a Zalai Közlöny, hogy a kaposvári országos mczögaidaságl és ipari kiállításon ujnépl Elek Otu és dr. Elek Pál aranyérmet nyertek a kertészeti csoportban csodaszép dáliáikkal. Mint most értesülünk, a két földbirtokod vajkiálltfisáért szintén I-6Ő díjjal, aranyéremmel és díszoklevéllel tüntették ki. Mojzer Qyula keszthelyi sámfa és kaptafakészítőt Serényi Árpád zalaegerszegi fényképészt és Szlgrln Lajos tapolcai kefekötőt ezüsleiemmel lüntetták ki.
(—) A nagykanizsai országos vásár élénk forgalmú volt. A felhajtás nagy, ugy szavasmarhákban, mint lovakban. Sok idegen kereskedő Is lejött az állatvásárra. A kereslet is élénk volt. Valahogy az egész város képe megváltozott a tegnapi nagy forgalom alatt. A régi, békebeli Nagykanizsának miniatűrjét láttuk tegnap.
TŐZSDE
Az ösztönzés nélkül maradi piacon eleinte gyengébb hangulat uralkodott, amelyet még fokozott az Ismét beállolt üzlettelenség. A tózsdeidő későbbi folyamán bár Berlinből ba rátságosabb irányzatot jelentettek, a javulás csak néhány értéknél történt, míg a többi papírnál az árveszteségek csak egy részben térüllek meg. Végeredményben a tőzsde gyengébb irányzattal zárt. Az egész tőzsdeklő alatt élénkebb vásárlásokat bonyolítottak le Magnesitban és Brassóiban, amelyekben külföldi vételi megbízások is szerepellek. Ezzel szemben a tegnap favorizált Izzó árnyereségének jó részét elvesztette. Az átlagos gyengülés az I"/t-ot ritka esetben lépi tul. A fixkamatozásu papírok piacán barátságosabb volt a hangulat A valuta és devizapiacon az irányzat gyengébb volt, említést csupán Newyork; és Dollár 10 pontos árvesztesége érdemel.
ZtrlcU xárlit
I
Pária 10-33, London 25\'lftVi, Newyosk 519-65, Brüssel 72221/s, Milano 7717»/s Madrid 76-55, Amsterdam 2»\\V/t, Barfin 123 68, Wien 73 16 Sofla 875 Vt, Prára 15-Ws, Varsó SM?1* Budapest M<OTV| Belgrád 0-IS«/a, Bukarest WSV*
22» ZALAI KÖZLÖNY
Btiza — fiit., rozs-10-20flU.emelk.
Bum liszav. 77-es 2210—22\'30, 7í-ss 22-30-22 50, 79 cs 22 50 -22-80, 80-as 22 80 23 10, dunánt. 77-es 21 C0-2180, 78-as 21 80 -22 00, 79-cs 2200-22-20, 80-as 22 10- 22 30, rozs 1600-1620, lak árpa 1620-1660, sörárpa 19-50— 21 50, zab 13 50-13 75, tengeri tszt. 23 60— 24\'—, dunántúli 22 25-22 50, repce 46*00-48 — korpa 12 25 1250.
A bndapnsli Tőzsde devlaa-joiryzéM
valütIk
Angol 1. 27\'t 8-27*83 Belga fr. 79-40-79 80 Cseh k. 16-88-I6-98 Dánk. 152*10-15270 Dinár 998-10-06 Dollár 570-10-572-10 Francia f. 22*25-22 55 Holl. 228*95 229 95 Lengyel 64 05-64 35 Leu 3-36-340
Léva 411-415 Líra 29 ( 0-30*10 Márka 136 00-13660 Norvég 152 20 15280 Schili. 80-40 80 80 Peseta 84*05 84*75 Svájd 1.109 90 110*40 Svédk. 153*15-153 85
devizAk
Amst. 229*22-229 92 Belgrád 10-05 1CW)8 Berlin 136*17-136 57 Brüsszel 79*50-79 75 Devizáid 3*38-3*40 Kopenh. 15230 152 70 London 77*74-27*82 Madrid 84*15-84-75 Milano 29*91-30K)l Newyork 572*20-3\'80 Oszló 152-4C-152 80 Pária 22*38-22 45 Prága 16 93-16*98 Szófia 4-14-4*16 Stockh. 153*30-153 70 Varsó 64* 15-64*35 Wien 80-55-80*80 Zürich 110*10-11040
Swté/Tá.lir
Felhaltás 3802, e!adltlan 2110. - Első rendo 1*70-1*72, szedett 1-62—1*64, azedcll közép 1*50—1*54, könnyű 1*30-1*40, 1-sí rendll öreg 1*56—1 60, ll-od rendű öreg 1*40—1 46 angol sllldó 1*40-1-60, szalonna nagyban 1*88—1*92, xslr 2*07-2-10, hui 2 00—2-24, szalonnás félsertés 2-00-2*10.
KIMja: Bélnlil ütobü k UpkliátS Tállilat, Jirykáiluái
Felelős kiadó: Zalai Károly.
Intemrfeau telefon r N\'aykanixsa "n. ex.
APRÓHIRDETÉSEI
Az spnttitrdetések dt)a 10 szóig »0 fillér, Mtaden további szó dl (a I HU. Vasár- éa ünnepnap 10 szóig *• fillér, minden további szó dl)a 8 flll. Szerdán és pénteken 10 szóig (O fillér, minden további szó dija • Mit. Címszó s minden vastagabb beidből álló szó két szónak számíttatik. Állást keresőknek 50Vs engedmény.
Hlr^stóaak 5 (öt) pengő Dasiaiaa alul a feleslegéé kAnyvelés,
alul a felesleges klnyvaláa, sxámláxás elkerOlése végett a I A r s Itzstssáik
Értesítés. A nagyérdemű hölgykö-zönség szíves .tudomására hosom, hogy szalonomat megnagyobbítva megnyitottam. Fővárosi tapasztalatokkal késsltek első-rangú angol- és frsneis munkát és kérem továbbra ti szíves párttogásukat 1 Iszle-lettel Rátz Juliska, Kazinczy-ulca 5. Varsó leányok felvételnek. 4308
Itaasltzl kétszer mosott kovácss-
axáa Welser J. C gépgyár,Sugár ul 16. \'187
■•dara, hasxnált, jókarban levő sbédlAt megvételre keresek. Allnlatokal a kiadóhivatalba kérek.
Teavaj a legfinomabb \'/s kgr. 1*20, Kapható Muszel és Frledenthsl cserrege-kereskedésében. 4193
Ez Idei tanévre, Jobb családnál elsőrangú ellátást nyerhet 2 flu, vagy 2 leány tanulók. Bővebbel Fóut 13. Szabó fodrászüzletben. 4345
NAI divat szalonomat Kaxinozy-utoa S. az. alá (postspalolávsl szemben, Dr Ooda lile ház) helyezlem át. — Szíves pártfogást kér kovács Antal nőiszabó. 4344
CmuUiasI lla Jó bon akar olesdn
figyelem : inni, u«y izieua >«
BHsa^BH b o r a Tra a t
I liter asztnll 50 fillér 1 liter siller 60 fillér t liter rizling 80 fillér Zárt palackokban, Ovegcserável. Boraim kllflnd zamatosak és noha-menlesek Rendeléseket s lltertól házhoz szállítok
8ÍFHÁ!UÓZ8Ef Bagyar-nlca 74.
41-9 Telefon: 335T
Szép, sülyeszlő varrógén, egy antik fehérnemű szekrény eladó. Cim s kisdó-ban. 4331
Eladó kedvező fizetési feltételek melleit: 1 amerikai íróasztal, 1 Werthol.-n szekrény, I ó-német eb dió izekrény tüköinl és márvá ínyei, I plüss dívány, 1 nsgy Allé és fali lükör csiszolt, I »l-lágos háló-szobs pohárszékkel ós a\'z-talial, 2 tölgyfa karoaszék, 2 fekete bAr karosszék, ssjét termésű gyOmAlos eost kitűnő literje SO fillérért. Sreiő Mór, Eötvös-tér 2. 4373
Két helyiség Irodának, vsgy stíl. halynah kiadó Erzsébet-tér 2. 4372
GUBACSOT,
mézet, nyersbőrt, ágy-tollat, vasat és fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát és Fiai
Erzsébet-tér 15.
Kétszobás, vlzvezetékes lakás novemberre kisdó Csengery ut 67. 43)2
Két diákot vállal állandó felügyelet melleit Breuer Vllmosn\', Su^ár ul 6. 4375
Tanonc, hlfutóffu, vsgy leány fizetéssel felvétetik füizeiüzletben — Csengery-ut 17. .4369
Diák flu, vagy diák leány teljes ellátással elfogadtat.k Clin a kiadóban. 4331
Igen szép I szoba-konyhás lakás összes mellékhelyiségekkel szonnal\'a Is kisdó Kazinczy-ulca 49. 4321
Szepesi iiwre
Zrínyi Mlklós-uto o 22.
csatornázás, vízvezeték-berendezés, épület ós mfl-1(07 bádogos. — telefon 2-95
PénxfcStosAnt bekebelezésre mindén
összegben n legclú.ijösebben és leggyoe-eabban folyóslllat Aoaál Ignáo ptnz-kőlcsönkö\'vetltö Irodája Nagykanízaáa, Küdnay-utai. 2. szásfc> " 4325
Elemista flu, vagy leány teljes ellátást kaphat jó családnál Király utca 45. Deutsch. 4360
írógépet keresek bélbe. Címeket a kiadóba kérek.
Egy lakatosssgéd állandó munkára fe\'vételik László Ferenc Wkatosnieslernél, Teleki ut 4. 4:90
Péktanonook és egy háziszolga lel-véletlk Doroghy Kálmán pékmesternél, Kis ksntzsa, Orszégul 82. 4266
Vasat, sárga és vArós rozst,
.Slmot legmagasabb áron vesz Sternberg Vilmos, Teieki-ut 20. 3919
KU\'földet hangszóróval vevő 3 lámpásos, kllü.ió kaiban Ir.vó rádiómét és Palhé eutunomst 30 drb. nsgy Pathi leme/zel, olcsón eladnám B.logh Intéző, Zákány.
4261
Kiadó november l-re Suglr ut IS. srám alatt lólJizIntl négyszobái lakás. Bővebbet Vlncze Oyuls, Sugir-ut <8. 4211
KltOnA fehér n-Ját iermésU aszlalt bor 40 flll. Hrklnt eladó, legkevesebb mennyiség 25 liter. Baltliyány ulca 10. 4236
Kél 2 szobás és ölszobás lakáa november I re kiadó. Bóvebbet Deutich Kde, Deák-tér 12.______4184
2 szobás modern, vlzvezetékes lakás az összes mei\'ékhelyiségekkel, bulorozva kiadó. Cim a kiadóban. 4323
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon : 595.
Bencze
Lakás Csengery-ut 27la
3XU
Eladó axAlA förhfncl u|hegyen 1 holdas ojlvány, pincével, felszerclé.sel. méhcisel, terméssel egylilt. — Bővebbet Klnlzslmtca 83. szám alatt. 4343
Só-ulcábsn egy háromszobás magánház november l-re kiadó. Bővebbet Kazinczy-ul n 43 B. II. ajtó. 43j7
HézzvaxotAnAnek középkorú nőt keresek falura. Érdeklődni lehet Nagykanizsán. Szemére uich 13. t35fl
: hangszerek,
Az összes h u r o
hurok, alkatrészek és javítások a legkiválób minőségben.
Nagy választék u| és régi
hegedűkben
12 Pengőtől felfelé.
Zongora hangolás,
bőrözés, javítás.
A legjobb márkájú bécsi és németországi zongoragyámk képviselete — kedvező fizetési feltételekkel — valamint használt zongorák.
Minden munkáf/t és áruért a legmesszebbmenő garancia
LADEGZKT hanDizerfefiszltfinei.
Nagykanizsa, Kailnozfutoa 8.
<191 _ _
A helybeli honvédkórház
gyakorlott
irodistát
keres
azonnali belépésre. — Ajánlkozók saját kézzel irt ajánlatukat személyesen nyújtsák be a honvédkórház gondnoki „;o hivatalánál (Barak).
Egy flu, vagy leány diákot teljes ellá tásra elvállalok Arany jános-u. 10. 4336
Olcsó gyermekcipőtfásár | TURUL cipöraktár
fiókjában!
ERŐS ISKOLACIPÖK:
szinbfir fiucipó 30—35-ig ... P 10- —
fekete gyermekcipő 26—30-ig ..............................P 12*50
30—35-ig ..............................P 15*50
36-39 ig ..............................P 18*50
barna . 26—30-ig ..............................P 13*80
30—35-ig ..............................P 16-80
36 —39-ig ..............................p 19-80
Női fél és pántos cipők egyes számban még olcsón kaphatók 1
Ne mulassza el a kedvező alkalmat I
1929. szeptember 8.
Kle.nl is polgárt Iskolai Iluk << l.lnvok |,i vitele vtlIlskűTömbiív néljtűl h.vl 70 Pénzű di mellen, a s,anyöfü li.sjvldíKtn Uv5 , s\'
SZENTENDREI REF. POLG
ISK. INTERNATUSOKBAN.
Proipckluil kOld
ioazoatósAo.
íebérneműéshQris ^oppolás. varrás
S ii ■III ..m
^ WRBÓÜÉP RtSl^-" rióküzlete: HA8YKAH1Z8A Fő-it 1.
■lnden magyar, aagy\'fTlitt IgT^kl
Szent-Margitszigeti
PALATÍNUS
gyógy- és ásványvíz kerületi lerakatát megnyitottam.
Palatínus
gyógy-* bor-
ós ésványviz
nagyban és kicsinyben jutányos áron kapható
rischer és Leltoer
faszer- éa gyarmatáru kereskedőnél
Király-utca 8. Telefon 239.
glnden magyar, magyar Tizet Igyák I
Haán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
4\'9/1929. vht. szám. Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó ai 1881. évi LX. t.-c. 102. S-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagyksnlzssl klr. járás-blróságnsk 1929. évi 9645. siámu végzése következtében Dr. Beck Dezső ügyvéd álul képviselt Labor Gyógyszer Vegy. Oyár Rt. javára 511 P 71 flll. s |ár. erejéig 1929. évi május hó 8-án foganatosítón kielégítési végrehajtás utján le- fa lelulloglall és 1380 Pengőre becsült következő Ingóságok, u. m.: 2 drb ló, 2 kocsi stb. nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai klr. Járásbíróság 1929-ik évi 9845. számú végzése folytán 511 P 71 flll. tőkekövetelés, ennek 1928 évi febr. hó 15. napiától járó 5o/o kamatai, 1 »v0 váltódíj és eddig összesen 130 P 21 flll. bíróilag már megállapított köllségek erejéig Nsgykanlzsán, Erzsébettér 22. na alatt leendő megtartására 1929. szept. 5. napjának d. e. II őrája határidőül kilüzetlk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel htvatnak meg. tiogy az érinteti Ingóságok sz 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-al értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szűkség esetén becsáron alul la el lognsk adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és felülioglalUfták éa azokra kielégítést jogot nyertek volna, ezen árverés sz 1881. évi LX. t.-c. 102. értelmében ezek javára la elrendeltetik.
Kelt Nsgyksntzsán, 1929. évi aug. hó 16. napján.
Haán Oyula s. k.
<m klr. blr. végrehajtó.
IQM. ucptembtr 4.
ZALAI KÖZLÖNY
Sugir-ut h A * "abadkéibál 58. ízAmu . i. d Ó.
Bóvebbet ■ 48\'
Koréin ás Stroch cégnél.
19550/1929.
Árverési hirdetés.
A Vécsey Zsigmond-utcában raktározott, az útépítésből kikerült kb. 400 00 m3 homok értékesítésére 1929. szeptember hó 4-én d. e. 12 órakor a gazdasági hivatal helyiségében szóbeli árverést tartok.
Fcntartom a jogot arra nézve, hogy az ajánlatok felelt szabadon dönthessek, esetleg az értékesítéstől elálhassak.
Nagykanizsa, 1929. évi szcp tember hó 3-án.
Polgármester.
Linóleumé, mozaik
viaszkos vászon
minden méretben olcsón beszerezhető
HIRSCH ÉS SZEGŐ
cégnél
A nagykanizsai klr. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság.
6MI 1929. tkv. szám.
Árverési hirdetmény és árverési feltételek.
Mlhilecz György nagykanizsai lakós végrehajta tónak Agoiton Jtnoi pallnl (ke-rtüő pusztai) lak/a végrehajtást szenvedő ellen Indított végreha|tásl ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881 : LX. L-c 144., 146. és 147. §-al értelmében elrendeli a végrehajtáai árverést 28 P tőkekövetelés, 1957. évi ápillls hó 1. napjától Járó 9°/o kamata. 14 P 50 fill. eddig megállapított per- ér végr\'hajtáai és az árverési kér-Vényért ezúttal megállapított 16 P 20 lill. toltséj, valamint az ezennel csatlakozoll-nak kimondott özv. Ney Józsefné 245 P tőkekövetelés és járulékai beha|lá a végett a nagykanizsai klr. járásbíróság teiületén «TÓ. Uludvsr községben fekvő a az újvári 720. sztjkvben IOI8/a. 21., 1018/á. JJ, 1018/a. 23., lOlS/a. 24. éa I0i8\'a. 25. «r»z. szántó, erdő, és ház Ingatlanoknak végrehajtást szenvedő nevén álló \'/J részére Wtlesen 38Í0 P kikiáltási árban.
A telekkönyvi hatóság az árveréanek Uludvsr községházánál megtartására 1929. •vt szeptember hó 27. napjának délelőtti 10 órálát tűzi kl ai árverési feltételeket "» 1881 :LX. t C. 1Í0. § a alap|án a kö vetkezőkben állapítja míg:
Az árveréa alá kerülő ingatlanok a klklál-jJJ^Mtharmadánál .lacaonyabb áron nem
Az árverelnl szándékozók kötelesek bá-■ál pénzül a kikiáltási ár IWo-át készpénzbe?. "gy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ábsn meg JJUtozott árfolyammal számított óvadék-f-s értékpaplrosbán a kiküldöttnél le-ffi valíy a bánatpénznek előlegesen biról letétbe nelyezésérol kiállított letéti ells-wnrényt a kikül,löllnek álsdni és az ár U,™1, leltételekel aláírni. (1881 ; LX. t.-c. >«-. 150, 170. §§.; I90H: XLI. t.-c. 21. §) "í; " Itlíatlanérl a kikiáltási árnál fásabb ígéretei tetl, ha többet ígérni kiflii ,k,r. ^telea nyomban a kl-JJ"|«I ár százaléka szerint megállapított
Mpíff\'kan\'"a\' ,9Í0, évi
julius hó 14
Epitők figyelmébe!
■■■ ■■■ —p ii m m ammmm———————
Újdonság!
Eternit csövek- és kéménytoldalékok.
Könnyül Tartós! Olcsó!
Kapható
Eppínger I. és Fia
!j fakereskedő cégnél, Nagykanizsán.
ÉRTESÍTÉS.
Értesítem a nagyérdemű vevőközönséget, hogy raktáron tartok a legegyszerűbbtől a legdíszesebb kivitelt) síremlékeket, tei-mfikövet, svédgránitot és márványt, a temetői
összes munkálatokat, úgymint betüvésés és aranyozást, sirkeretezést pontosan és jutányosán vállalom. Kérem a nagyérdemű közönség szíves pártfogását.
Tiszteletid kq^j jtoí| kifaragűmester. Mm Kiráiy-atta 3).
4482 BojAt hái.
Gazdák és uradalmak figyelmébe!!
Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a
KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Mojon,
Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, borprések, szőlőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjutá-nyosabb árban, egy vagy két évi részletfizetésre is, minden előleg nélkül kaphatők a
„KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál,
Nagykanizsa, Fö-ut IS. azém.
Ugyanoll kaphatók mindennemll varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb átban és legkényelmesebb fizclési fellételek meilctt. SzQkoéglnteinek beszerzése előtt feltétlen „3, kérjen érajánlatotl
# Ez az autó \\kell Önnek!
A kiadmány hiteléül: Szöllöay s k. Itodalóllszl.

Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
\' Nagykanizsa, Deák-tér 2. szám.
\\ Telefon: 3-22.
Rattti«-róS az összes typusok azonnal szállít-hatók. — Kt>dve*ő fizetési feltételek I
Keszthelyen
két alsó osztályú reálgimni-ziuini tanuló teljes elláthat és gondos fsl-ügyelést kaphat — Clm: Balaton drogéria, Keszthely.
NAGYKANIZSAIAK
kedvelt találkozóhelye
BUDAPESTEN
VII., Baro s-tér 23.
a Keleti pályaudvarnál.
Teljesen újonnan berendezett
kényelmes családi ház. Központi fOtés, hideg melegvíz. Mérsékelt polgérl érak.
C lapra hivatkozóknak 200 o enged.nény.
Testvérvállalat:
OSTENDE KÁVÉHÁZ
Tulajdonos : OROSZ ÖDÖN.
A nagykanizsai klr. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
6310/1929. tkv. az.
Árverési hirdetmény és árverési fellételek.
Ooldllnger József zslaazentmlhályl lakós vétreh. Italónak özv. Rádl Perencné szül. Kötél Ilona most fér|. Lampert Lajo.né orosztonyt lakóa végrehajtást azenvedő ellen Indítóit végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság . végrehaltató kérelme következtében az 1881 : LX. I c. 144., H6 és 117. § al értelmében elrendeli a végrehajtást árverést 200 P tőkekövetelés, ennek 1929. évi január hó 15.\' napiától |á.ó 9»/o kamata, VsO/o váltódll 8 26 P eddig megállapított per- és végrehajtási költség, 200 P tőke, ennek 1929. lebr. ló tól áró 90/0 kamata, WVí váltódi| éa 38 P aöltaég, 300 P tőke, ennek 1929. lebr 25-től J A ró 9" o kamata éa 43 P költség éa az árverési kérvényéit eaultal megállapított 20 P költség behajtása végett a nagy-kanizsai kir. iáráabiróaág területén levő. Orosztony községben fnkvö s az oroas-tonyl 978. sztjkvben A t 1. aorsz. a togl.lt 30310 b hrsz. erdő a horgoii dűlőben végrehajtást szenvedő nevén álló egész Ingatlant. 1500 P kikiáltási árban.
A telekkönyvi hatóság .z árverésnek Orosztony községházánál megtartására 1929. évi október hó 3-lk napjának délelőtti 10 óráját ttlzl kl éa .z árverési lellitele ket az 18*1: LX L-c. 150. §a .lapján a következőkben állapltja meg:
Az árvetés alá kerülő ingatlan . kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható el.
Az árverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10°/o-át készpénzben, van az 1881: LX l.c. 42 §ában meghatározott árfolyammal számított óvs-dékképcs értékpsplrosban kiküldöttnél letenni, hogy . bánatpénznek előleges biról letétbe helyezéséről kiállított elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételekel aláírni. (1881 : LX. I. c. 147., 150., 170. §§., 1908: XLI. t. c. 21. 6.)
Aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet Igémi senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százalék, szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1921 : XLI. t. C.
25. §•)
Nagykanizsa, 1929. évi Junlus hó 26. napján.
A kiadmány hiteléül:
Szöllöay s. k.
InxUtlitl.
részére, díjmentesen és saját felelősségünkre lakásba
szállítjuk a megrendelt
3-tól 20 hónapig terjedő folyószámlahitelt nyujtunk. Készpénzárban adunk el hitelre is! Győződjék meg erről személyesen saját érdekében.
Óriási választékot tartunk finom kárpitosbutorokban, vas-, réz-, konyha-, előszoba-, leányszoba- és irodabútorokban is.
Állandó lakásberendezési kiállítás!
SZOMBATHELY és SOPRON
K6szegi-utoa 6. (üzlet az udvarban). Várkerület 82.
a Í887-BEN.
tf. évfolyam, 200. uám
NagykanlxM, 1929 szeptember 5, csütörtök
Ara 14 Ullér
ZALAI mZLOHY
S«rtuilMg és UuMMvaUI
Keuthelyl női
rt-ut S. Mim. kklsdóhlvsUt Kossuth Lsjos-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: B«rbarits Lajos
EWUctM ta: I ptars M «Ms
- Veni Sancte
Mint folyamáradat, megtelik ismét minden kacagó gyermekhangokkal. Az utcán dagad, hömpölyög a friss magyar vér, a kifolytnak folytatása és mohó életkedvvel részt kér ma gának az örök ember jogaiból.
Színt, életet, napot, mosolyt, célt, lövői, mindent jelent ez a nyüzsgő hangyaboly, mely a magyar vértanúság stigmájával homlokán ma ellepi a város utcáit és hangos szóval, pezsdülfi élettel rálép az emberi élei széles országútjára.
Az Iskolák és tantermek ma meglelnek napsugárral, hangos szárny-csaltogásu galambokkal, madárcsi-csergéssel, gyermekdallal, a jövő friss Otemü zenéjével — és megkezdődik minden újra, ugy, mini tavaly ilyenkor, vagy Hz, vagy ötven év előli. Csak a formaságok, a rendszer, az emberek mások.
És megtelnek a templomok. Its a magyar gyermekseregekból, az oktatók éa szülők szivének benseiéből fellflr a tanév megkezdése előtt a itiélyséees fohász:
— Veni, Saticte Spiritusl
Mert a magyar gyermek, a magyar tanuló, a magyar ifjúság ma nagy, komoly feladatokra kell hogy készüljön.
Ellenségeink lehetetlenné tették a jövőt a magyar gyermek számára, • boldogulási, a kenyeret, az érvényesülési. Szűk határi szabtak a magyar földnek, fojtogató keretek közé szorították a magyart, negyedére vágták számára a karéj kenyeret és ezt a kicsi, sótalan, ízetlen, fekete, elégtelen kenyérdarabol Is veszélyeztetik.
A szenvedés, a mártiromság jegyében szülelett magyar gyermek és magyar ifjúság jövőjének ege oly sivár, borús és fekele felhős, hogy roppanl nagy lelkierő, a magyarságnak óriási ősereje, elpusztlthatatlan-•ága, a szenllstvánok hite, az appo-nylsk fanatizmusa kell ahhoz, hogy össze ne roppanjon a fekete rém meglátásánál.
A magyar isszony ma szorongva áldoz az anyaság oltárán, mert a holnap, a bizonytalan jövő, a félelmetes kérdőjelek, melyek feléje mertetik vérfagvasítótekintetüket: megdöbbenésre késztetik.
Szülő,oktató, gyermek és mindenki, aki szenvedő részese a nagy magyar tragédiának, ma alázatos fejhajlással küldi fel esdő fohászát a firmamen-lumhoz:
— Veni, Sancte Spirltus I
"Iszen a magyar gyermekeknek,
J magyar ifjúságnak ma kétszeresen MII vérteznie magát a tudás erős és kl "cm csavarható fegyverével.
A magyar ifjúságnak ma kélszeres erővel míg kell förnle a földel, hogy «nyeret teremjen egyszer számára, magyar Ifjúságnak ma tudnia
kell,
hogy olyan lesz Magyarország
képe, mint amilyen a mai ifjúság lelke.
— Veni, Sancte Spirilusl
Mert ott az iskolákban, a tantermekben, az intézetekben ott alakul, ott formálódik az u| nemzedék, a magyar jövő, az elkövetkezendő uj Magyarország, amelynek másnak kell lennie, mint a ma Magyarországának. Szebbnek, jobbnak, demokra-tikusabbnak, meglisztullnak, az apák bűneitől mentesnek.
Roppant nagy felelősség az alkoló munkája ; nevelni, alakítani, oktatni, lelket belehelni abba a fogékony,
minden Impresszióra reagáló, zsenge magyar gyermeklélekbe, amely teljesen olyan formál fog nyerni, mini amilyenné azl oktatója formálja. — Veni, Sancte Spiritus I Iskola és szülői ház, oklatók és szülők, nevelök és lelkészek kell, hogy egymásba kapcsolódjanak a közös cél, az egymásrautaltság, a gyermek, a magyar jövő érdekében. Mert csak azzal az egymást kiegészítő, támogató munkával végezhetik el feladatukat, mit isten és a Haza reájuk bizolt.
(D. R)
1 héten végetér a genfi közgyűlés
Walkó megérkezett Genfbe — MacDonald Londonba repül
Ment, szeptember 4 A népszövetség mai közgyűlésén folytatták az évi jelentés részletes vitáját. Csao-Cso-lVu kinai delegátus, a kinai nemzeti kormány álláspontját ismertelle a Kelelet közelebbről érdeklő kormányzati problémák tekintetében. Stunntng dán miniszterelnök pedig sürgette a népek gazdasági együttműködését.
Genf, szeptember 4 (Éjszakai rádiójelentés.) A délutáni ülésen Dandurand, Kanada fődelegá-tusa beszéli a kisebbségi kérdésről, kiemelve annak fontosságát, hogy a jövőben, a kisebbségi eljárások során, a népszövetségi hármas bizottság közvetlenül a panaszttévő kisebbségekhez fordulhat adatokért.
Hir szerint MacDonald repülőgépen Londonba utazik, ahol okvetlenül részt akar venni a szombati repülő-versenyeken. A még felvetődhető komolyabb tárgyalást a kereskedelmi miniszterre bízza.
A népszövetségi közgyűlés a héten befejeződik.
Oení, szeptember 4 (Éjszakai rádiójelentés) Walkó Lajos magyar külügyminiszter ma Genfbe érkezett.
tíenf, szeptember 4 Genfben ma ült össze az az értekezlet, amely a hágai nemzetközi bíróság statulumainak revízióját tárgyalja. Az értekezleten Magyarországol Gajzághó rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter képviseli.
„Nem akarom, hogy jogászok kormányozzák az országot"
— mondotta a kultuszminiszter az egyetemi létszám felemeléséért nála járt küldöttségnek — Felemelték a létszámot
minden fakultáson — Rassay
Uudapest, szeptember 4
Rassay Károly országgyűlési képviselő vezetésével ma, szerdán délben küldöttség kereste fel Klebels-berg Kunó gróf kultuszminisztert és átnyújtotta neki a mull vasárnap tartott nagygyűlés memorandumát, melyben azt kérik, hogy a főiskolák első szemeszterére felveendők létszámát emeljék fel és elsősorban a helyi lakókat vegyék figyelembe.
A miniszter válaszában köszönetet mondott a küldöttségnek azért, hogy ennek az ügynek nem adtuk az Idén sem politikai, sem vallási jelleget. Nagyon helyesnek tartja, hogy a vidéki ifjúság inkább a vl-
Károly vezette a deputádót
dékl egyetemeken helyezkedjék el. Összeállította a budapesti, valamint a környék érettségi statisztikáját, amelyből kitűnik, hogy 1017 a jeles és jólérettek száma. A fakultásokra felveendők létszámát kibővítette, igy a jogi karon 300 helyett 400-at, az orvosi karon 160 helyeit 200-at, a bölcsészéll karon 200 helyeit 300-at vesznek fel, a közgazdasági egyetemen a létszámol 300-ról 400-ra emelte. A műegyetemi hallgatók létszámának felemeléséről ma este fog dönteni. A fővárosi egyetemeken tehát 1330-ról 1670 re emellék fel a felvehető hallgatók szárnál.
Ha később ugy látná, hogy jogos
panaszok vannak, igyekezni fog a bajokat elhárilanl. Intézkedni fog aziránt is, hogy amelyik szülő bebizonyítja azt, hogy egy év óta a fővárosban lakik, ugy gyermekét vegyék Jel a fővárosI egyetemre. A kultuszminiszter a továbbiak során tanácsol adott a szülőknek arról, hogy olyan pályákra adják gyermekeiket, hogy meg is tudjanak élni. Hangoztatta, hogy nagyon sokan mennek a jogi pályára, pedig a jog-végrelt ifjak majd nem tudnak mind elhelyezkedni. Semmi esetre sem akarja, hogy Jogászok kormányozzák az országul. A minisztériumokba ezután közgazdasági egyetemet végzetleket fognak alkalmazni és a jö-vöben a műegyetemi végzeitekre is tekintettel lesznek.
Rassay Károly a küldöttség nevében köszönetet ntondoll a mlnlsrter-nck intézkedéseiért. Hangsúlyozta, hogy továbbra is küzdeni fognak a tanszabadságért, de értékelik a ml-nlszler jóindulatát, amelyet a jövőre-nézve is larlson meg.
Böjttel gyászolnak a zsidók Palesztinában
Külön bíróságot szerveznek a zavargások kriminális részének likvidálására
London, szeptember 4
A három angol parlamenti párt képviselőiből a palesztinai események felülvizsgálására kiküldőit bizottság elsősorban annak megállapítására törekszik, hogy előre megszervezett tervszerű akció eredménye volt-e a zavargások kitörése? A palesztinai hatóságok utasítási kaptak a zavargásokra vonatkozó összes bizonyítékok gyűjtésére.
Az előreláthatóan nagyszámú bűnügy elbírálására független birósdgot szerveznek.
Általában nyugodt a helyzet Palesztinában, de kisebb csetepaték még mindig előfordulnak. Hallanlban visszaverték az arabok támadását a rendőrkaszárnya ellen. Jessonban és Hamalában kézitusa fejlődőit ki, melynek során több embert letartóztattak.
Az egyik palesztinai zászlóaljnál szolgálatot teljesilö Bulfin angol kapitány egy arab kávéházban mérgezési tünetek között megbetegedett. Azt hiszik, hogy kávéjába mérget kevertek. A kapitány I beszállították a
zala) közlöny
inaO. tttptember 8
haifai kórházba, ahol iizonyu kínok közölt mohait. Az angol hatóságok erélyes vizsgálatot Indítottak.
Joruzsátum, szeptember 4 (Éjszakai rádiójelenlés) A Jeruzsálemi főrabbi ma egész napra, a zsidóság gyásza jetéttl, szigorú böjtöt rendelt el.
Zárt fllésen,
hétlöa kuálk M| * kláiuéaotl kémktáéil per tárgy alálát
Budapest, szeptember 4 A Marglt-köruti katonai törvényszék szeptember 9-ére tűzte ki a Hidasnémetiben kémkedésen tetten ért Pecha Vencel csehszlovák vasutas ügyének tárgyalását. A tárgyalás valószínűleg több napot fog igénybevenni.
Mivel kémkedésről van szó, a tárgyalást teljesen a nyilvánosság kizárásával fogják lefolytatni, azonban mivel egész Európa figyel az Ügyre, a tárgyalás lefolytatása után hivatalos közleményben fogják tájékoztatni a nyilvánosságot a perről.
A 6raí Zeppelin
megérkezett Friedrichshafenbe
Krtedrichshaten, szeptember 4 A Gr aj Zeppelin ma reggel 8 48 órakor a friedrichshafeni repülőtérre leszállt. Hatalmas tömeg gyűlt össze, amely óriási lelkesedéssel üdvözölte a léghajó utasait.
Honatyáink
Svájcba Indultak tanulmányútra
Budapest, szeptember 4 Ma délben indultak el Budapestről a svájci tanulmányúton résztvevő országgyűlési képviselők és felsőházi tagok. A csoportot Puky Endre, a képviselőház alelnöke vezette. A magyar törvényhozók szeptember 14-én érkeznek haza.
Kigyulladt egy lőporgyár
17 halott, 20 sebesült
Castene Dotó, szeptember 4 (Éjszakai rádiójelenlés) Spanyolország. Egy itteni löporgyár kigyulladt. A gyárban 37 munkás, többnyire nők dolgoztak. A tttz következtében ugy a gyárban, mint a raktárban hatalmas robbanások voltak. Eddig a katasztrófának 17 halottját és 20 sebesültjét szedték ki a romok alól. A legtöbb sebesültnek állapota életveszélyes. A vizsgálat még nem tudta megállapítani a szerencsétlenség okát.
20.000 munkanélküli,
legnagyobbrészt erdélyi magyarok tengődnek Bukarestben
Bukarest, szeptember 4 A román fővárosban és környékén 20.000 munkanélküli tengődik. A munkanélküliek legnagyobb része erdélyi magyar ember, akik azzal a reménységgel költöztek Bukarestbe, hogy jobb és állandó munkaalkalmat találjanak.
37-röl 50 sstdxalékra ugrott Kesxt&ely pótadófa
A megyei hozzájárulás tetemes felemelésének és a beru házások terheinek hatása a jövő költségvetésbea
öaxl HOxgyUléa, nyári hangulatban, a tícmxt-öclyl vdroaQaxán
fontkölcsOn terhei
Keszthely, szeptember 4 (Saját tudósítónk tele/onjelentése) Nyári hangulatban, csendben, csekély érdeklődés mellett tartotta Keszthely őszi közgyűlését ma délelőtt. A tárgysorozat, a rajta szereplő 1930. évi költségvetésnél fogva, bizony nagyobb érdeklődést érdemelt volna, amint az kitűnik a következőkből.
Keszthely 1930. évi költségvetésének bevéteti oldalán 291.131 P, kiadási oldalán pedig 391.962 P előirányzat szerepel. Ez annyit Jelent, hogy Keszthelynek a Jövő évre
100331 P fedezetlen hiánya van a háztartásában, amit a 201.741 pengős adó-alap után csak ugy lehet fedezni, hogy az Idei 37J/o-os községi pótadót 50 \'h-n emelik fel. Eredetileg 59\'io-os pótadó kívánkozott az előirányzat Összeállításánál, de ebből annyit lefaragtak, hogy kinyomatva már 53 7o-ot láttak a városatyák, mig végül is a közgyűlésen ezt is 50\'Vra sikerült redukálni.
Honnan a többlet?
A költségvetésnek az ideihez mérten nagy többlete s ezzel á pótadónak jelentékeny emelkedése a következőkből áll elő:
Elsősorban is érzékenyen sújtja Keszthelyt a vármegyei hozzájárulás lelemelése. Több mint 70.000 P,
az ideinél 13.000 P-vel több lesz jövőre Keszthely megyei hozzájárulása.
Másodsorban a városi fejlődés követelte beruházások terhei okozzák a többletet. így csupán a tanügyi kiadások
14.000 P többlettel terhelik az uj költségvetést, inig a most felvett
is nem kevesebb, mint 14.500 P kiadási tételt jelentenek.
A közlekedés tételnél 15.000 P-vel kevesebb az előirányzat a tavalyinál.
A bevételeknél az ingatlan-jövedelmek mutatnak csak Jelentékeny emelkedést.
A fürdő
költségvetése 28.000 P-vel egyensúlyban van, a bevételt a strand fejlesztésére és a park ápolására fordítják.
A kórház 62.000 pengős költségvetése is egyensúlyban van.
A villany-üzem költségvetése meghaladta a 200.000 P-t. A korábbi befektetések törlesztéséből 61.000 P mutatkozik, ezenkívül ingyenben van a községnek a közvilágítás, ugy hogy 3 év múlva vlllany-tlzeme hasznából fog Keszthely csatornázni és vízvezetéket építeni. Ezért igazán érdemes és okos politika volt ellenállni az ikervári áram-centráléba való bekapcsolódást illető törekvéseknek.
Választások
A költségvetésnél is nagyobb gondot okozott a képviselőtestületnek a községi szülésznő választása. Szervezett pártok vonultak fel a kivivőit névszerinti szavazásra és nagy többséggel megválasztották 4 reftektáns közül Benkő Józsefnél.
A kcreskedötanonc-iskola felügyelő bizottságát is megválasztották 4 évre. Elnök: Erdős József, tagok: Helbek József, dr. Hoffmann Imre, Rosen■ berg Samu, Opitz Lajos, Frank László.
A közgyűlés közel 2 óra hosz-szat tartott.
Meggyilkoltak, és kiraboltak egy kereskedő Qdxaspdrt
A rablógyilkost rövidesen elfogta a csendőrség — A kereskedőt kalapáccsal verte agyon, az asszonyt megfojtotta
Nagykanizsa, szeptember 4
Hétlön reggel a Tab melletti Zi-csen borzalmas rablógyilkosságot fedeztek fel, melynek két halálos áldozata : Háziinger János zicsi kereskedő és felesége.
A 61 éves kereskedőt és egy évvel fiatalabb feleségét meggyilkolva találták a kora reggeli órákban.
Háziinger János az istálló előtt feküdt hatalmas vértócsában.
Fején tObb kalapácsütéstől eredő borzalmas seb.
Melléből még folyt a vér, két erős szúrás mutatta a vadállati kegyetlenséggel végrehajtott gyilkosság nyomát.
A másik áldozatra a hálószobában, az ágyban akadtak rá holtan.
Az öregasszony feje la több kalapácsütéstől be volt zúzva, nyakán gyilkos hurok feszült.
A gyilkosságot felfedező polgárember észrevette, hogy az utcán gyanúsan igyekszik át a községen Láng Ferenc szolgalegény, aki Ház-llngeréknél volt alkalmazva. Fellármázta a szomszédokat és utána eredt Láng Ferencnek, aki batyut cipelt. Hosszas Üldözés után sikerült Is elfognia és akkor derült ki, hogy a polgár ügyessége az elvetemült gyilkost juttatta a csendőrség kezére.
A csendőrség szinte percek alatt tisztázta a gyilkosság lefolyását.
Megállapítást nyert, hogy • gyllkoí t Láng Ferenc 30 éves Jászberényi földmlves még az élmult nyáron került Zict községbe, ahol mint időszaki munkás dolgozott, majd a munkaidő után is olt maradt és Ház-tlngernél vállalt szolgai állást.
Hétfőn hajnalban Háziinger elmenni készült hazulról és már korán felkelt, hogy befogasson. Amint az öreg az Istálló előtt állott, hirtelen hátulról egy előre elkészített kalapácscsal többször a fejére sújtott, majd az összeesett embert kétszer mellbeszurta, hogy biztosabb legyen dolgában.
Ezután Láng Ferenc bement a hálóba, ahol a kereskedő felesége aludt és a véres kalapáccsal az alvó öregasszony fejére sujtotl. Az asszony eszméletét vesztette, de még nem halt meg.
Láng azt hitle, hogy áldozata már kiszenvedett, hoizilátott, hogy
a lakást kirabolja. Közben az öregasszony félig-meddig magához tért és kiáltani akart, de az elvetemült ember hozzáugrott és kötélhurkot dobolt a nyakára és azzal megfojtotta.
Ezután összeszedte, amit tudott és a gyilkosság színhelyéről futásnak eredt
A csendőrség a kettős gyilkosságról értesítette a tabi járásbíróságot, majd onnan jelentették az esetet a kaposvári klr. ügyészségnek, mely elrendelte a két holttest felboncolását.
A gyilkost a csendőrség még részletesebben kihallgatta, majd bekísérte a kaposvári fogházba.
Mozgószinház
NagysxerU start
Erősen hisszük most már, hogy a mozi uj vezérkarának beígért programja nem marad Írott malaszt. Mert szinte lehetetlennek tartjuk, hogy Ilyen nagy és nívós film-hét után, amikor a legértékesebb vllágslágere-ket mutatta be, hogy ezután holmi értéktelen tucat-filmeket hozzon a nyakunkra. Ugy látszik, az ö üzleti politikájuk nem ismeri a bovli-müso-rokat, mert az egész havi programjuk igazán válogatott és nagy sikert aratott filmek hosszú szériája.
Ma, csütörtökön és holnap, pénteken ugyancsak egy világszenzációt mutat be a Városi Mozgó. Az egyik film cime: „A szeplőtlen asszony*. Főszereplője a legbájosabb filmprimadonna, akinek magyar szempontból is nagyon rokonszenves szereplését a Hotel Imperlálból Is Ismerjük, továbbá Beregi Oszkár, a magyar királyi Nemzeti Színház volt hősszerelmese. Még más magyar vonatkozása is van ennek a filmnek. Aki Irta, Vajda Ernő, az Ismert, Izmos magyar tehetség. Az ő .Szerelem vásará"-ból készült a film. A film rendezése és gyönyörű felvételei meglepőek.
A másik műsorszám: .Postás Frici". — Ennek főszereplője Eddie Cantor, aki már réges-régen meghódította az ő utolérhetetlen humorával Nagykanizsa közönségét. (—)
ibqo szeptember 3
A magyar nö diadala
No tossék bizalmatlanul olvasni az Alábbiakat. Most, araikor a magyar nő ^adatáról szólunk, nem szépségverseny-rjl van szó, nom „Misa Európa", „Misa Amerika" stb. votélykcdéséről, hanem » valóságos asszonyi diadalról, amit „om kendőzéssel, szépséggel, tértlhódl-yugal lehet elérni, hanem ésszel, szelemmel, toliotaéggel 6s tudással. Ezt a világra szóló diadalt, a szolleml torna „agy versenyét. Arató Amália dr., « buuapesü Andrássy-utl leányllcoum nagyműveltségű tanárnője nyerte mog, megszerezve vele az egész világ elismerését, tiszteletéi
Az tőrtónt ugyanis, hogy a mtlvelt, diplomás nők kongresszusra gyűltek egybe Centben, hogy megbeszéljék, lel tenne a legalkalmasabb, arra a nom kis teladat elvégzésére, amellyel az uj, teljesen modem leánynevelést kell megteremteni, hogy az egész világon egységoson bevezethető legyen. Nom kevesebb, mint hatvanháromezer diplomás nő Jelont meg a kongresszuson és mintegy ötszázan terjesztették elő Indítványukat o nohóz, h lövő leány-nevelésre fontos kihatással bíró ügyben. Az lnternaüoűal Kederatlon ol univer-ajty Women egyesülőt, amelynek összefüggő társegyesüloto az „Egyotomet fa Főiskolát végzott Magyar Nők Egyesülete" nagyon szigorú szabály&at állított lel a pályázóknak, többok ktiz/itt csak azok vehettek részt azon, akik legalább öt nyolvot tökéletesen beszélnek. Így a pályázók közül csupán hármon kerültek be a döntőbe, egy dán, ogy német ós egy magyar nő. A babért Arató Amália dr. tanárnő vltto cl, őt bízták meg ugyanis azzal, hogy az egész világot beutazza s szerzett tapasztalatai nyomán, dolgozza ki a hatalmas tervet
Eddig bzóI a híradás. De nekünk, magyaroknak, magyur asszonyoknak, sokkul többet Jolent ez n dicsőség, Jelenti elBŐsorban szellemi életünk kiválóságát, dolgozó nőink képzettségét, nagy tudását.
Egy évvel előbb Amszterdamban vettek tudomást erről a kis nemzetről, amikor a szellemi torna győztesé magyar omber lett Alig pár hónapja a magyar női szépség diadalmaskodott SlmóTf Erzsin keresztül, móst pedig a magyar nő szelloml letaóbbsége nyilvánul mog a nagy kitüntetés nyomán.
A magyar nőről nem sok feljegyezni való volt a múltban. A magyar nő visszavonult, elvonult élotot éli, asz-rzonylsága csupán a férfivel szomben vállalt kötelezettségek között morzsolódott le. Emlékezzünk a régi magyar asszonyokra akik sütöttek, főztek a hetekig tartó dárldókra, de azokon már részt nem vettok, egyrészt mert kizárólag férfimulatságok voltak ezok, másrészt mert n nőnél nem tartolták Illendőnek, hogy a szórakozásokból részt kívánhasson magának. Szépasszonynlnk Jó feleségek, szerető, gondos anyák voltak, akik Igyekeztek hlrnévro szórt tenni, do csupán azzal, hogy a házukat példás rendben tartották és a konyháinkat kifogástalanul vezették. Régi Időben a tanult nő fogalma teljesen IsmereUen volt. Minek a nőnek tudomány? — volt a csodálkozó kérdés minek szoknak főzőkanálon kívül más tudás Is?
Bizony nom volt kis dolog áüépnl a maradiság korlátján. Nehéz szerep Jutott az úttörőknek, akik engedtek a tehetség hivő szavának és mindent feláldozva Indultak az uj útra I Útjukban mindenütt gúnnyal, lenézéssel találkoztak. Senki nom bízott bennük, nom hitt tehetségükben, kifinomult \'szellemükben. Később, sok harc árán, sok síkor elérésével sikerült Jobb véleményre hangolni az ollenségeskodőkot. Kezdték belátni, kezdték moglátnl a nóben ls a felsőbbrendű embert, akt loggsl kíván részt magának a tudás otthonában.
A világháború váratlan felfedezéshez Juttatta a htteUenkedőket Araikor a ""lak letotték a^pllat, hogy karddal cseréljék tol, nagy meglepetésükre azt taták, hogy ezek a tollak nom rozsdáidnak be a pihenéstől, mert fölvették, ""\'okába fogták az osszonyok, a nők, akik most tudták csak Igazán megmu-mit tudnuk, mert csak most nyílt nwg előttük a produkálás lehetősége. A szabad mozgási tér azután meg Is ózta a költő oredményt Szinte csodá-atosl mit produkáltak n nők ugy az irodában, mint az üzleti életben, ugy a !i mlnt " tudomány torén. Meg í, " \'" , látni, tudomásul kellett venni, SÍP nok, dolgoznak, produkálnak. A Mboru követő évtized podlg raogliozta icetolJosebb győzelmet I Ma már nem
ZALAI KÖZLÖNY
csodálkoznak, ha a nő nagy, komoly eredményt ér el, Nem csodálkoznak k tartó szorgalmán, hatalmas munkabírásán. Nom lepődik mog senki, ha azt hallja, hogy nő volt. aki átrepülte az Óceánt, vagy aki érdemes lelt az Irodalmi Nobel-díjra. Ma elismert ténnvé vált, hogy a nők sok tekintetben fölülmúlják a férfit, többek között alaposság-bnn, kitartásban, lárndhatatlanságbnn.
A nők (Hadain hódit az egész világon. Most Magyarországra Is rásütött a dicsőség napjának ogy sugara. Arató Amália dr. megmutatta, hogy n magyar nő méltó minden elismerésre és téves azt hinni, hogy csupán könnyű győzelmekhez tud jutni.
Most útra Indul Arató Amália, hogy beutazza nz. egész világot éa megmutassa a valóságon magyar nőt ott Ih, ahol eddig csak a szépségversenyek reklámjaiból volt Ismeretes. Megmutatja a magyar nőt olyannak, amllvcn a valóságban, olyannak, hogy minden nemzet fia önkéntelenül felnézzen ró. amerre csak elhalad.
Arató Amália dr. magával viszi nagy útjára a magyar nemzet hódolatát és u magyar nők litlszkc háláját.
M. ötuiís Magúa
A lalcásohL felsxaba-dlídsdt
*érl Talaegeraxeg vöroaa 193O. mó/usatól
Zalaegerszeg, szeptember 4
(Saját tudósítónk telefonjelentése) Zalaegerszeg város pénzügyi, gazdasági és jogügyi bizottságai kedden délután együltes ülésl tartottak, melyen dr. Fllrt Jenő indítványozta, hogy Írjanak tel a kormányhoz és már november elsejétől kérjék a szabadforgalomra való áttérést a lakásoknál. Hosszabb vita után a bizottság ugy határozott, hogy a szabad lakásforgalomra való áttérést a jövő évi május elsejétől kezdődőleg fogja kérni a népjóléti minisztertől.
— Italmérők figyelmébe. Minthogy az uj bortörvény kivonat s a korcsmai hitelekről szóló miniszteri rendelet kifüggesztése minden Italmérőre — a korlátolt klmérőkre Is — szigorúan kötelező, nehogy a legközelebbi borvizsgálat vagy rendőrhatósági ellenőrzés alkalmával bárki kellemetlenségeknek legyen kitéve s megblrságoltassék, igyekezzék mindenki a bortörvényből egy példányt, a korcsmahitelekről szóló rendeletből pedig az italmérő helviség minden szobájára egy-egy példányt beszerezni s azt olt mielőbb kifüggeszteni. (Bortörvény kivonat I P 10 fill Korcsmahitel rendelet 60 fill. a Zalai Közlöny nyomdában kapható.,) Vendéglősök titkára.
előhívás, másolás, nagyítás olcsón elvállaltatlk.
NAPI HÍREK
napirend Szeptember B, oeütftrtSk
Róm. katolikus: Juizttn. Protest.:
Viktor. Izraelita: Ab hó 30.
»
Városi Mozgó. .Szeplőtlen asszony", dráma 8 felv. .Póstás Frici\'. «z évid legszellemesebb vígjátéka 7 felv.
Gyógyszertári éjjeli szolgálati I. hó végéig a Déry József-féle Fó-utl „O angyal" gyógyszertlr.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután és kedden egész n«p nőknek).
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések i Szerdán > hőmérséklet: Reggel 7 órakor 4-18 8, délután J órakor +27.7. este 9 órakor +20.9.
Ftlhfizrl; Reggel derült, délben felhős, este derült égboltozat.
Szélirány: Reggel észik, délben északkelet, este déli izét.
A Meteorológiai liittnl aata 10 Arakor Jalasitl ■ Továbbra la m»-leg IdS várható, nagyobbaké fel-HSzettel, eaatleg egyaa helyeken zivatarokkal.
— Miniszteri megbízatás. A
közoktatásügyi miniszter Csorba István főtanácsnokot Zalavármegye test-nevelésügyi felügyelőjének helyettesévé nevezte ki és mlnt ilyent Nagykanizsa város, a nagykanizsai, pacsai, letenyei, novai és alsólendvai járás levenleoktatásának felügyeletével és ellenőrzésével megblzla.
— Szabadság. Dr. Laubhalmer Alán tb. főszolgabíró nyári szabadságáról visszaérkezett és átvette a járási rendőri büntető bíróság vezetését. — Botka Andor főszolgabíró szabadságra ment, ahonnan szept. 10-én érkezik vissza. Dr. Kaufman Lajos városi tanácsos nyári szabadsága után hivatalát tegnap újból elfoglalta.
— Hitközségi hlr. A nagykanizsai róm. kalh. egyházközség tanácsa szeptember 6-án délután 4 órakor, a plébánián ülést tart. Tárgy: a véglegesen elkészített ügyrend és a módosított alapszabályok.
= Szőnyegek. Nagy választékban futó-, ágyelő-, ebédlőszőnyegekben, ágygarnilurák és sezlonátvetőkben Singeméi.
Nagy választék
kedvező részletfizetésre.
9X12 lemezesgép . 38 pengő és feljebb „K 0 D A K" . . . . 24 pengő és feljebb
Mindig friss
lemezek, filmek, másolópapírok, vegyszerek
Siabó Antal r"4"4"\'
i képéazeti szaküzlet
— A bencés főapát rendkívüli helyettese. A betegeskedő Bárdos Kernig dr. pannonhalmi főapát mellé teljes felgyógyulásáig a tómai Szentszék Kelemen Krizosztom győri gimnáziumi igazgatót nevezte ki rendkívüli helyettesnek. Kelemen Krizosztom már át is vette a rend Ideiglenes vezetését. A rendkívüli helyettes személyének megválasztása bennünket, zalaiakat különös örömmel tölt el, mert zalai származású férfiura esett ez a kitüntető bizalom. Kelemen Krizosztom ugyanis zalavári származású, ottani földműves szülök gyermeke, aki a keszthelyi gimnáziumban végezte el a hat osztályt s onnét 1903-ban ment el Szent Benedek fiai közé.
=» Vászon és damaszt. Fehérnemű, ágynemüanyag, asztalterítő, szalvéta, törlő, törülköző elismerten legjobb és legolcsóbb Singer József és Társánál.
— Az 1930. évi költségvetés a pénzügyi bizottság előtt Nagykanizsa város 1930. évi költségvetése most kerül kl a sajtó alól, ugy, hogy annak letárgyalását a pénzügyi bizottság még a héten megkezdi.
— Barta Miksa elsőrangú női dlvatáruházába megérkeztek az őszi divatáru újdonságok. Nem hangzatos reklám, de elismert szolid és megbízható Jő áruk a legolcsóbb árban. Női és leányka Intézeti kabátok szintén raktáron. Vásárlás előtt saját érdekében tekintse meg kirakataimat.
— Tanévnyitó Istentisztelet. A
polgári flu- és leányiskola izr. vallású növendékei szeptember hó 6-án, pénteken délelőtt 8 órakor jelennek meg tanévnyitó istentiszteletre.
= Mosonyl Mimi áll. kép. oki. zenetanárnő Keszthelyen tanítását újból megkezdi. Az 1929/30. tanévre jelentkezni lehet kedden és pénteken d. e. 11—12-ig. Akadémiai vizsgára előkészít.
— A nagykanizsai önkéntes Tűzoltó Egylet szép munkáját felesleges bővebben méltatni, hiszen szemünk előtt folyik le minden. Hogy még jobban tudjon céljának megfelelni és a város tűzbiztonságát szolgálni, az anyagiakai a pártoló tagok számának erős szaporításával kívánja elérni. A tagdíj olyan csekély, hogy mindenki beléphet pártoló tagnak. Mindössze évenként 4 pengő. A vezetőség embereinek megbízottai a közeli napokban mindenkit otthon, saját lakásában keresnek fel, hogy mlnt pártoló tagot az Önkéntes Tűzoltó Egyletbe való belépésre kérjék. A Tűzoltó Egyesületnek sok ezer pártoló tagra van szüksége, hogy misszióját az eddiginél is nagyobb mértékben tudja végezni.
= Látványos kirakatok. Feltétlen tekintse meg Singer kirakatait, ha szépet akar látni. (Központ szálló.)
— UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zala-vármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyújtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtéritiak. Kopsteln Szombathely, Kőszegi-utca 5.
ZALAI KÖZLÖNY
Két gaxda pajtája, istállója leégett MuraKeresstturon
A IQz hajnali 4 órától reggel 7-ig tartott ság okozta a tüzet
Gondatlan-
Nagyk&nlzsa, szeptember 4 Minap hajnalban tűz pusztított Murakereszturon és csak a lakosság önfeláldozó oltási munkájának köszönhető, hogy nem váll súlyosabb arányúvá a tűz, mely két gazdának Igy is tekintélyes károkat okozott.
Hajnalban 4 órakor futott végig a falun a ttlzllárma és percek alalt az épen ébredező község polgárai nagy tömegben igyekeztek Kocsis Oyörgy földműves főutcái portája felé, ahol a szérűskertben hatalmas lánggal égelt a pajta és az istálló.
A rögtön megkezdett oltás ellenére is a tűz átcsapott a szomszédba,
Jakopanecz Ádám pajtá|ára és az is veszedelmesen égelt.
Hajnali 4 órától reggel 7 óráig pusztított a ttlz a két gazdasági udvarban, mig végre le lehetett gyűrni a veszedelmes elemet.
Ekkora a tűz elpusztította Kocsis György Istállóját, pajtáját és Jakopanecz Ádám pajtáját a bennük levő terményekkel egyült.
A tűzkár tekintélyes.
A csendőrség a nyomozás során olyan adatokat laláll, hogy a tűz keletkezése okául gondatlanságot valószínűsítenek.
Kellemefen sxájszafg
▼isexatasiító. Csanya siínft fogak eltorxítják a legszebb arcot. Mindkát sslpsághibát azonnal éa alaposan ol lehet tűntetni a pompásan &dKA Chlorodont-fogpasxta gyakran már egysaeri használatival, A fogak már egygíeri hasanálat a Un gyönyört alefántcsontsxlnbea ragyognak, különösen ha a tWításhoi k&löB erre a oélra készített fogaaatos sört éji Chlorodont-fogkefét haasnáljok. A fogak köaé stornlt rothadó ét«lm»radékok, melyek a kcllsmcQen »»ájitAgot okoaaák, exael a /orkeíével alaposan eltávolíthatók. Kísérelje meg egy tnbns fogkrémmel, melynek ára 60.fillér, egy nfgy taboa ára P 1\'—. Chlorodont - fogkefe (pnha vagy kemény sörtéjO) P 160y<;hlorodont szájvíz üvegenként P 2 60. Caak kok-söld aaínfl csomagolásban „Chlorodont" felirattal ralódi. Mindenütt kanhatá. — Leo-Werke A. G., Dreed^n, magyarországi vezérképviselete: Molnár Hertalan és Társa, Budapest. \'."
_s__
— Kitüntetett zalai Iparművészek. Az Ollői-ull Iparművészeti Muzeumban rendezett Országos Ipar-mflvészeti és Háziipari Kiállítás bíráló bizottsága tegnap tartolt ülésén határozott a kereskedelemügyi miniszter részéről elismerő oklevéllel való kilűnlések felett. Kitüntetésre tíz kiállítót ajánlottak, köztük van Gyórffy Jánosné Nagykanizsa, .Pannónia" C8Ípkemflhelye és Varga Béla keramikus, Keszthely.
A laManya^p/Zkezés
boltréta-UnMpátyB mmomba-ioa a«lelöa Ibmm
Nagykanizsa, szeptember 4 A laktanya-épitkezés első fázisának munkálatai olyan gyors iramban haladnak előre, hogy az épület bokréta-ünnepélyét szombaton délelőtt 10 órakor tartják meg. A bokréta-ünnepélyre a generálvállalkozó uj társíónöke, Fazekas építészmérnök ma meghívta a polgármestert éi az egyes tanácsosokat, akik mind résztvesznek a szombat délelőtti bokrétaünnepélyen. _
— Bucsuk Andocson. Szokatlan ugy tömeg vett részi az andocsl Mária-kegyhelyen a tnult vasárnap. Egymás után jöttek péntek óta a körmenetek. Szépen képviseltették magukat Pest, Fejér, Tolna, Baranya, Zala és Somogy megyék. Szeptember 8-dn, Kisasszony napján újból nagy bucsu lesz az andocsi kegyhelyen. Bejelentve vannak a következő nagyobb zarándok csapatok : Tihany, Büssü, Barcs, Bonnya, So-mogymernye, Zalamerenye, Balatonboglár, Felsőnyék, stb. Szeptember 15-én pedig, vagyis Mária neve napján : külön vonaton jönnek a budapesti Villamosai kai mazottak Országos Nemzeti Szövetsége Borsy István főtitkár vezetésével, továbbá Balatonendréd, Siófok, KaposfUred, juta stb. nagyobb csapatok. Mindkét búcsúra a Magyar Államvasutakon 50\'U-os kedvezmény. A Déli Vasulon is 20-nál több zarándok megkap|a az ugyanezen kedvezményt, ha idejében kéri az igazgatóságot. Mindkét vasárnap reggel 5 20 órakor különvonat Kaposvárról Andocsra.
= Parketok, flanellok. Téli mosóanyagokból a legnagyobb választék Singer dlvafáruházában látható. A legdivatosabb ftanellok maradékban is kaphatók.
_
Regedei viz
nemcsak kitűnő borvtz,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál. i
Kapható minden fflszer-és csemegcűzletben.
FOraktár: ,
WEISZ MÓR
| Nagykanizsa, Király u.2l
— A Gazdag-cirkusz. Nemrégen volt itt egy óriási cirkusz, amiből — árai, méretei és reklámja ulán — mindenki több-kevesebb csalódással Jött ki. Az ellenkezője ennek a most itt időző Oazdag-clrkusz. Ettől viszont senki sem vár annyit, mint amennyit nyújt. Tudni kell, hogy a Gazdag-família a legrégibb s ma egyetlen magyar cirkusz-dinasztia. Állandóan a Beketow-val cserél műsorszámokat, mert olyan attrakciói vannak, amik ma Kanizsán, holnap Pesten jelentenek szenzációs látnivalót. A most Kanizsán bemutatott számok közül mind érdekes, komoly artista-produkció és több közülük világvárosi figyelemre is méltán érdemes. Ilyen a kínai csoport, a zeneakrobaták, az ötös gladiátor csoport, a függő bambusz szám, a kis ballet-táncosnők, a modern láncokra is Idomított lovak, a jó augusztok. A cirkusz zenekara is szép és a korral haladó teljesítményeivel lepi meg a közönséget. Olyan cirkusz ez, ami a legigényesebb közönséget is kielégíti nívós, gazdag, változatos és a maga nemében ritka értékes műsorával. Ezért van, hogy minden este a legjobb közönség hívja elő a kitűnő artistákat tapsaival, egyik-mási-kat többször, mint valami kedvenc primadonnát.
-- ..Szentírás", kötve: 1 pengő. A 8zent István Társulat kiadásában log ujabban megjelent Újszövetségi Szenllrds korlátolt példányban még kapható n plébánia hivatalban. Ára 1 ptngö.
= Legjobb olvasnivaló a Nemzeti Újság Aranykönyviára. Ára előfizetőinknek kötetenként 150 P és 30 fillér porló.
Gyengélkedés Keféi, különösen, ha a rosszullétet szotulás fokozza, a természetes „FerMC lóuel" keserűvíz fájdalommentes székürülést és kielégítő emésztést hoz léire. Híres nőorvosok a legnagyobb elismerés hang|án írnak a valódi Peréic lólíef vízről, mert ez a kritikus korban is hosszabb időn át alkalmazható, anélkül, hogy kitűnő eredménye változnék. — Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzlctekben.
— Négy szlnldlrektor kapott koncessziót Zalára. Zalaegerszegi tudósítónk jelenti: A vármegye alispáni hivatala most kapta meg a kultuszminisztertől a Zalában működő színigazgatók uj beosztását. Eszerint Fodor Oszkár Nagykanizsán, Radó Béla Zalaegerszegen és Tapolcán, Szabó Ferenc Keszthelyen, Balatonfüreden és Sümegen és Pethes Dezső Zalaszentgróton tarthatnak sziníelő-adásokat társulataikkal.
— A nagyrécsel TDzoltó Egyesület vasárnap, szeptember 8-án, kedvezőtlen idő esetén a következő vasárnapon, szüreti táncmulatságot rendez a Nyerki-udvaron. A mulatság délután 2 órakor, Zalasárszegen és Kisrécsén át lovasbandérium felvonulásával kezdődik. Cigányzenén kivül a galamboki tűzoltó-zenekar gondoskodik talpalávalóról.
Egy évig kell katonának lenni Romániában
Bukarest, szeptember 4
(ÉjszakaI rádlójetentés) Hir szerint a román sorozási törvényt oly-képen módosítják, hogy a katonai szolgálat ideje egy esztendő lesz.
_1929. szeptember 6.
— Elveszett Mukl névre hallgató fiatal, fehér, fekete-tarka (fején barna foltos), hosszú szőrű foxi-kutya, nyakán plrosbéléses bőr-övvel. Megtaláló vagy nyomravezető jutalomban része-süL Barbarits, Zrlnyi-u. 56.
—Félholtra vertek egy babócsal embert Vasárnap Babócsa községben egyik korcsmában véres verekedés zajlott le. Maretlcs Adolf babócsal lakos összeverekedett Kutlcs Vendel, Kutlcs Adolf és Kergyula István nevű emberekkel, akik nekiestek és egy vasbottal agyba-föbe verték. A verekedés vége az lett, hogy Maretlcs vérében eszméletlenül maradt a korcsma padlóján. A szerencsétlen embert lakásán ápolják életveszélyes sérüléseivel, a garázda verekedők ellen pedig megindították az eljárást.
Teljesen ingyen
tölthet 2 napot Budapeiten a
Zalai Közlöny minden előfizetője
A ZALAI KÖZLÖHY minden tőle telhető áldozattal méltányolni óhajtván előfizető-táborának ragaszkodását 69 esztendős újságjához, olyan kedvezményt léptetett életbe az előfizetők részére, ami szokatlan a vidéki újságkiadás történetében.
A ZALAI KÖZLÖNY minden Igazolt előfizetője két napot tölthet el Budapesten, a legkitűnőbb szállodában, teljes ellátással, vagyis szobát, étkezést a ZALAI KÖZLÖNY fizeti a kedvezményben részesülő előfizető helyett, A folyó év elejétől fogva minden hónapban egy előfizetőnk részesülhet ebben a kedvezményben.
Felhívjuk tehát előfizetőnket, hogy aki a kedvezményre reflektál, azt Jelentse be Írásban szerkesztőségünknek, amely minden hónapban sorshúzás utján választja kl azt, aki a két napos budapesti week-end-re a Zalai Közlöny vendége lesz a Baross-téri KÖZPONTI SZAlLODAéAH.
Minden húzás a hónap 1-én van, amire minden hónap 28 lg lehet Jelentkezni.
Gazdasági-magvak. Kerti-magvak. Műtrágyák.
Szuperfoszfát, mésznitrogén, killsó, chilei salétrom stb. stb.
Slrius növénylipsó.
Hármas hatású kerti múlrágya.
SyUmftloafa vádftsxarek.
Gabona oaávázóazarak
(poipácok éa nedves pácok).
Madéraleségek.
Baromfi eledolak.
Kicsinyben éa nagyban kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF
mag. műtrágya éa növényvédőszerek kereskedésében
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett. Telelőn 130
lB9. taeptembtr 5.
> Zár alatt
egy somogyi KUxaég. Ismeretlen Járvány miatt
Kaposvár, szeptember 4 A somogymegyel Koppányszántó kOzségben ismeretlen betegség ütötte fel a fejét, mely rövid Idö alatt egy egész földműves családot elpusztított. Az orvosok megállapították, hogy a betegség ragályos és már kézfogás-léi Is el lehet kapni. A hatóságok a községet elzárták és a lakosság csak halósági engedéllyel hagyhatja el lakóhelyéi A betegség okát az orvosok most Igyekeznek kideríteni.
A KÖZÖNSÉG ROVATA
Sétatéri levelek
1. A Sétatér közönségének óhaja Ebben a kánikulának Is beillő
nyárutóban sajátságos látványban és tapasztalatban részesül a sétatéri közönség. Esténként 5 és 7 óra közt sürü porfellegek borítják az egész teret s miként a mérges gáz-rétegek elöl a harcoló, gázmaszk-nélküli katonák menekülnek, ugy menekül a porfelhő elől a közönség. Okozója a pornak az a sok szekér, amely moslanában a szenlgyörgy-vári uton, a Oyár-utca és Vécsey-ulcán ál közlekedik. A közönség és a gyermekek slnylik ezt a port, amely átkozott rossz hatással van a légzőszervekre. Nem volna lehetséges egy öntöző kocsit a temető mellett elvonuló mezei uton Járatni, hogy ez a veszedelem megszűnjön ? Kedves figyelemnek venné a közönség ezt az Intézkedést. A Jelenlegi állapotot nem tekinti tréfának, hanem azt mondja rá: „Ime, ez Kanizsai".
Aláírás.
2. A katonazenekar nem adhatna
térzenét a parkban ?
Igen tisztelt Szerkesztő Ur I A közérdeket véljük szolgálni, midőn a nagyközönség körében lépten nyomon hallható panaszos kérelmet e lap hasábjain hozzuk az Illetékes körök szíves figyelmébe, ama reményben, hogy a mennyiben
ZALAI KÖZLÖNY
r {
hatáskörükben áll, orvosolni fogják.
Közludomás szerint a helybeli kalonal zenekar az egész város szeretelét élvezi. Nem volna indokolatlan a nagyközönség ama óhaja, hogy hetenklnt legalább kétszer, délután a városi Sétatéren térzenét adna. A déli órákban, legtöbbször szaharal hőségben, vasárnaponkint a Főutcán szokásos térzenének a fentiek ellenében leendő redukálásába szívesen belemegy városunk közönsége annál is inkább, mert a déli órákban, egy-két kiváltságos egyéni kivéve, a legtöbbnek alig van ideje, másrészt figyelembe veendő, hogy mlg a Fóuton állva vagy sétálva hallgathatja a szintén állva és izzadva zenélő bandának muzsikáját, addig a Sétatéren mindkét fél zöldelő fák enyhe árnyékában, festőin szép virág gruppok közelében teheti ezt. Ez volna a közönség nagy részének óhaja, a minek Itt a nyílt téren midőn kifejezést adunk, tisztelettel megjegyezzük, hogy a katona-zenével rendelkező szomszéd városok vezetősége ugyanezen költségmentesnek mondhaló élvezetben már évek óta részesül városának közönségéi.
Midőn hálásan köszönjük, hogy kérelmünknek a lap panasz-hasábján helyet méltóztatott szorítani, maradiunk Szerkesztő Urnák őszinte tisztelői
a sétateret Igénybe vevó közönség nagyrésze.
Olcsó gyermekcipőuásár TURUL cipöraktár
fiókjában I
ERŐS 1SKOLACIPŐK:
szinbőr fiucipö 30—35-ig ... ....................P 10-—
fekete gyermekcipő 26—30-ig ..............................P 12-50
30-35-ig ..............................P 15-50
36—39- ig ..............................P 18-50
barna „ 26 -30-ig ..............................P 13-80
30—35-ig ..............................P 16-80
36— 39-lg ......... ............P 19-80
NŐI tél és pántos cipők egyes számban még olcsón kaphatók I
Ne mulassza el a kedvező alkalmat I
(Rövidítések) H — blrck. közgaxda-sig Hangv. — hangverseny. B — dóadáa Qy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z — icnt Mg. mezógazdúág. H|. .. i(|uaí#l elöadia. F — lelolvssás. 0 — yr.\'moforuetle. Ib — jazz-band. K — kabaré. nZ — népt/erü zens.
Szeptember 5 (csütörtök) Budapest 9.15 A rádió hlzlkvarlett-|ínek lungv. 9.30 H. 9.45 A hsngv. folyt 11.10 Nemzetközi vizlelzószolgálal. 12 Déli harangszó. 12.05 Cigányzene. 12 25 H. 12 35 A hangv. folyt 13 Pontos Időjelzés. 14.30 II. 16 Rádió Szsbid Egyelem. Utána Pontos ldó|elzés. 17.15 Novellák. 17.4) Operettrészletek. 19 Hllssztln Nsmlk lel-olvaeáia. 19.30 Dr. Mlcsey Józaa hangver-senyénekesnó énekszámai. 20.10 Üordonks-és zongoraizonlták. 21,25 A Vskokst Gyámolító Orsi. Egyesület hangv. Utána kb. 22 Pontos Időjelzés. Ms)d cigányzene.
Bécs II Z. 16 Hangv. 20 Szlnmll E. Utána hsngv.
Berlin 14 Egyházi Z. (01 17 Hangv. 19.30 Z. 21 Vonóskvintett Utána Z.
London, Daventry 110 12 és 13 Hsngv. 15 Egyházi dalok. 16 Zene. 17.15 Oyennekóra. 18.45 Mozart-kvartettek. 19.45 Hangv 22.30 Zene.\'
Milánó 11.15 O. 13.35 Rádiókvarlett. 16.3o Oyermtkkarének. 17 Jb. 2030 Optra E. közvetítése.
München 12.30 O. hsngv. 16.30 Hsngv. 18 Z. I9.45és 11.15 Hangv.
Prága 10.30 0. II 15 és 12.20 Hangv. 15 0. 16.20 Oy. 16.30 Katona Z. IB05 Tamburlca Z. 20 Hangv. 21 Zene. 22.20 O.
Kóma 13.15 Rádió-trió. 17 Hsngv. 21 Sziml. hsngv.
Varsó 12 05 O. 16 30 Oyermekórs. 18 éi 20.30 Hangv. 22.45 Z.
=. Férfiszövetek. Elsőrendű minőségű öllönv és kabál-szövetek rendkívül olcsó árban kaphatók Slnger József és Társa divatáruházában. Nagy választék. Nagyobb meny-nyiség terfiszövet maradék nagyon jutányos árban.
Zlriehi zárlat
Párti 20-.13VI. Lonlon 2ÍH9. Newyork 919*571/1. Brflsset 7220. Mitsno 27 17\' < Madrid 7S55, Amsterdam 20820. Berlin 123 6fi Wien 73 IS. Solis J-76. Prács 15*381/*, Varsó 58-27Vi. Bndaoeat SO-tT\'/i Belgrád 9!2>/l, Bukaieal 3 0SV<
Nyílt-tér.*)
Nagykanizsáról való eltávozásunk alkalmával az összes jóbarátainktól, ismerőseinktől és jóakaróinktól ezúton veszünk bucsut és kérjük őket tartsanak meg bennünket jóemléke-zelükben.
Nagykanizsa, 1929. évi szeptember hó 5-én.
Schelber József és neje.
♦) E rovat slslt kdzIOItekért sem a sser-kesxtóiég, sem s klsdóhtvsUI nem vállal fslslósiéget
KÖZGAZDASÁG
TŐZSDE
A szilárdabb newyorkl tőzsde hatására már nyilátkor barátságos hangulatban indull meg a forgalom és az egyes értékek iránt mutatkozó élénk érdeklődés jelentősebb árlavu-lást eredményezett. A tőzsdeldö második felében a kontremin nyugtalanító hírek terjesztésére Igyekezett az árnivót lenyomni, ami azonban eredményleien maradi és a piacon mindvégig barátságos volt a hangulat. A legjelentősebb árnyereséget a Keres-kedelml Bank érte el. Erősebben ja-vult még ezenkívül a Drasche, Mag-nesit és a Magyar Cukor. Kisebb árveszteséget szenvedett a Bauxit, Fegyver és a Salgó. A forgalom élénk voll. A fixkamatozásu papírok piaca üzlettelen, a valuta és devizapiacon az Irányzat kissé barátságosabb volt, jelentékenyebb árváltozások nélkül.
T«ratayt<sa4<
Duza 5-10 flll., rozs 10-20flll. emelk.
Buxs liaiav. 77-ss 22 10 22-30. 7«-«s 22 35 -22 55, 79-es 22 60 - 22 80, SO-sa 2280 -2300, dnnánL 77-es 2155—2176, 78-as 21 75-21-95. 79-es 2195-22 15, 80 as 22*05 —2252, roza 16 20-16-80, tak árpa 1575-162), sörárpi 1900-21 00, rab 1300-13 25, lenget tsit 23Í0-24 —, dunántull 21 75 -22 00, repce 47 00 -49- korpa 1200-1225.
A budapesti Törnie deTlxa-j«(TxéM
valutAk
I. 27v 6-27-83 . fr. 79*40-79 80 Cselt k. ,16*88-1698 Dán k. 152-10-152 70 Dlnir 9 98-10-06 Dollár 570-10-572*10 Prsnits t. 22-25-22 55 Holl. 228-95 229 95 Lengyel 64 05-6135 Lti 3*36-3 40 \' Léva 411-4 15 Ltra 29 ( 0-30*10 Márks 136 CO-136\'60 Norvég I52\'20 152 80 ScIlliL 80 40 80 80 Peseta 84-05 84-75 Svájd 1.109 90 110 40 Svédk. 153 15153 85
devizAk
AmsL 229-22-229-92 Belgrád 10-06-10-08 Berlin 136-17-13657 Brüsszel 79*50-79-75 Devizáiéi 3-3S-3-4Ü Kopenh. 152 30 152 70 London 27-74-27*82 Madrid 84*15-84*75 Milano 29*91-3001 Newyork 572-20-380 Oszló 152*40-152-80 Piris 22*38-2245 Prága 1693-16*98 Szófia 4*14-4-16 Stockh. 153-30-153 70 Varsó 64*15-64-35 Wien 80*55-80*80 Zürich 110*10-11040
SírtéJTÍJár
Felhaltál 1954, eladatlan 1798. — EIsS-rendü 1*64-1*66, szedett 1*52—1-56, szedett kdsép 1-44-1*48. kOnnytl I-20-I-S0, l-«6 renda Oteg 1*46—1-S2, II-od rettdd öreg 1*32-1 36 sngoi slldó 1-30-1-50, szalonna nagyban 1*82—OOO, aalr 2*00 - 0*00, hu 1*80—2*10, szalonnás félsertés 1*90-208.
Ikája: Déhalal Byoafa éf LipUaáó
Yálialat, IinkuliliL
Felelős kiadó: Zalai Károly, latanitaa telefon i Nsaykaolísa 78, ss.
ZALAI KÖZLÖNY
18B9. gjpjggbw 6.
APRÓHIRDETÉSEK
Ai spróhizdetéssk dija 10 s*Mg 10 fillér, MJadea további szó dija S «IH. Vasár- és ftnnepnap K) szóig 80 fillér, minden további sxó dlU • «il. Szerdán és pén-kken 10 uófe »0 miér, minden továhbl azó dljs • ffll. Cimssó i minden vssta-gabb belüból álló sió kél siónak számíttatik. Állást kezesóknek SOVs engedmény. Klrdatéssk B (81) pangd tssssgss alul a felesleges kAtiyvaléa, saémléaés elksrUléss eégstt a I a r a flaatsndSk
Olssé alumínium sdényvésár
darsbonklnl 2 és 3 prngós éibsn Unger Ullmann és Tólh vsskereskedésében. 4382
Tsavai a legfinomabb \'/« kgr. T20. Kapható Muazel és Piicdenlhsl csemege-kereskedésében. 4193
írógépet kelesek bélbe. Clmekeí-! kiadóba kérek.
Kaulmsnn KAroly lóvldéiu szakmában legolcsóbb és legnagyobb. 4381
2 szobás modern, vízvezetékei latráa az Összes mellékhelyiségekkel, bútorozva kiadó Clm s kiadóban. 4323
Eladó kedvező llutésl feltélelek mellett: I amerikai Iróasstsl, 1 Werthelm szekrény, 1 é-sémat eb dió szekrény tllkóiríl és márvánnyal, t plQaa dívány.
I nagy Allé és fali lUkOr csiszolt, 1 »(-léass kélé-szoba pohirizékkel és fl\' z-tálul, 2 tSIgyls ksrossaék, 2 fakata Ur karosszék, ssját termésű gyfimaioa aoai kitunó, literje BO fillérért. Siegó Mór, EOIvOs tér 2. 4373
Hisnisllatask középkorú nót keresek falura, Erdtklódnl lehet Nagyksnl-zsán, Szemere utca 13. <358
Gll BACSÓT,
mézet, nyarabirt. ágy-tollat, vasat és fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát és Fiai
Erzsébet-tér IS. vm
KOIAnkejératu nlcsl szobs elóizotá-val azonnal kiadó, esetleg bútorozva Is Kazinczy utca 2. 4388
Elemista Hu, vagy leány teljes ellátást ksphat |ó családnál Király utcs 45. Deutsch. 4360
Péktanoscsk és egv háziszolga felvétetik Doroghy Kálmán pékmtslernél, Kis ksnlzss, Országul 82. 4266
Rlséé november l-re Sugár ul IS. izém slstt ól.-zobás cmclell lakás. Bóvebbit Vlnrze Oyula, Sugár ul 48. 4240
Dlék Hu vagy diák leány teljes ellá-tásssl ellogsdtat k Clm a kiadóban. 4331
Vaoat, sárga és vflrSs rizst,
ólmot legmsgasabb áron vesz Stzrnberg Vilmos. Teleki-ut 20. 3919
Két szobás Iskás mellé, helyiségekkel klsafc Erzsébet-tér 14. PoUák. 4T,9
■égyssokés lakás szo nslrs, 2 irobái novemberre klsdók. Uövebbtt Rclchenleld, Erzsébet-tér 3. 4385
rOrásapsrt minden mennyilégben el sdunk 80 llllézért métermázsánkint Hungária kelegyár, Klrály-u. 28. -4388
Klnlzsi-utca 4. sz. alatt 2 szobái lakéa mellékhelyiségekkel együtt november l-re kiadó. 4325
FISK PNEU
■ leggazdatá* losabb
V«i*,k*pvUelcl:
Aulófelszerelési R.T.
Budspesl, IV., Aranykéz-n. 2 T.l, AuL 813—II
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon : 595.
Benoze
Lakás Csengery-ut 27/a
3333
Sugár-ut L ^ _ nahailkézból 58. számú "a* eladó.
Bővebbet: < "
Koréin és Stroch cégnél.
világmárkáju angol motorkerékpárok
zaiamegyci képviselete
Balaton drogéria )M0 Keszthely.
lagyar Távirati B.-T. és Magyar Hirdető R.-T.
nsgyksnlzssl fiókja Sugár-ut 4. sz. alól Irodáját
Erzsébet-tér 18. szám
I. em. helyezte ét.
NAGYKANIZSAIAK
kedvelt találkozóhelye BUDAPESTEN
VII., Baro:S-tér 23.
s Keleti pályaudvarnál.
Teljesen újonnan berendezett
kényelmes családi ház. Központi lütés, hideg-melegvíz. Mérsékelt polgári árak.
E Isprs hivatkozóknak 20° o engedmény. Testvérvállalat:
OSTENDE KÁVÉHÁZ
Tulajdonos:
OROSZ ÖDÖN.
elvállatja
lapunk nyomdája, Főút 5.
Gazdák és uradalmak figyelmébe!!
Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a
„KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Moson,
Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, borprések, szőlózuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjutá-nyosabb árban, egy vagy két évi részletfizetési** Is, minden előleg nélkül kaphatók a
„KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál,
Nagykanizsa, Ffl-ut 18. szám.
Ugyanott kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltételek mellett.
Szükségleteinek beszerzése előtt feltétlen un kérjen árajánlatot I
ELADÓ
egy üzemképes, jó állapotban levő csukott
Prestó autó,
esetleg 18 havi hitelre.
Bővebbet:
Szántó Vilmos és Társai cégnél
Nagykanizsay Deák-tél* 2. sz.
Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat
Könyvnyomda f Nagykan ■ „Zalai KÜzl8ny" politikai
Í Z S a • Könyvkötészet napilap kiadóhivatala
Készítünk:
"j TELEFON: 78. |"
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és csketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállítású nyomtatványokat.
I
Gyártunk i
llzleli könyveket, ügyvédi napiókat, Jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, minta-zacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon.
Nyomdahelyiség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt
— — — - ^wm—
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
09. évfolyam. 201. uám
Nagykaiilm, 1929 szeptember 6 péntek
Ara 14 flUér
ZALAI KÖZLÖNY
SuikciitMs ét klidóhlvatal: FS-ut 5. uám. Keizthclyl liókklidóhlvatal Kossuth LsJoj-u. 32.
POLITIKÁI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbartts Lajos
EMUcUsl ln: egy Un 1 ftafí
Lengyel emigránsok merényletet terveztek a litván miniszterelnök ellen
Fel akarták robbantani a Genfből hazatérő Woldemaras vonatát?
párlhivél, akiknél sok löszért talállak.
Eyditkuhnen, szeptember r> (Éjszakai rádiójelentés) A német csendőrök letartóztatták a lengyelországi emigránsok vezérét és ól
A csendőrségnek az a gyanúja, hogy a lengyel emigránsok a náluk talált robbanó anyaggal azt tervezték,
hogy Woldemaras litván miniszterelnök arra haladó vonatát, mikor Woldemaras a népszövetségi ülésről hazatérőben lesz, felrobbantsák.
...................................................*ri*r*i*i-*,i*i* *" \'inqruiriArVu\'iVtartJia\'iiwiAt
Magyarország elleni mozgósításról, közös támadásról szólnak a kisantant titkos katonai szerződései
Ueul, szoptember 5 A Journal de Oenéve ma reggeli száma külön cikkben ismerteti azokat a katonai szerződéseket, amelyeket a kisanlanihoz tartozó államok kötőitek egymással.
A kisantant államok közölt fennálló katonai szerződések — Írja a lap — a közöttük létesült politikai szerződések második pontján alapulnak.
A cseh—jugoszláv katonai egyezmény felsorolja azokat az erőket, amelyeket
Csehszlovákia egy jugoszláv— olasz háborús összeütközés esetére a magyar határon, Pozsony környékén összevonni köteles. Az egyezmény két részből áll. Az egyik rész megállapítja azokat a katonai Intézkedéseket, amelyeket Magyarország semlegessége esetén kell foganatosítani, a második rész pedig azokat,amelyek akkor lépnének életbe, ha Magyarország valamelyik szerződő fél ellen támadólag lépne fel.
A cseh román katonai egyezmény arra az eselre vonatkozik, ha Magyarország megtámadná a szerződő felek valamelyikét, tehát akár Csehországol, akár Komániát.
Most folynak a tárgyalások a két halalom vezérkarai közölt, hogy megállapítsák, hogy mindegyik tél milyen erőket kOtetes Magyarország ellen felállítani Az egyezmény második része Intézkedéseket tartalmaz arra az cselre, ha a szerződő felek valamelyikéi nem Magyarország, hanem egy másik hatalom támadná meg. Ebben az esetben a szerződő felek kötelesek Magyarország ellen azonnal mozgósítást elrendelni az egész magyar-román, Illetve magyar-cseh határvonal meg szállására
és arra az esetre is, ha Magyarország azonnal kijelentené, hogy
semlegességben marad.
A román erőket Szalmár és Temesvár körül csoportosítanák.
A román-jugoszláv katonai egyezmény nemcsak Magyarország, hanem Bulgária, sőt Szovictoroszország ellen Irányuló Intézkedéseket is tartalmaz Ez az egyezmény 1928. elején bizonyos változásokon ment át. A mó dosltá8ok oka az volt, hogy Jugoszlávia Olaszországgal szemben fokozottabb erőkifejtésre érezte magát kényszeriive. Az 1928. év elején történt módosilás ulán az egyezmény határozatai kimondották, hogy
a két fél azonnal megtámadja Magyarországot,
vagy Bulgáriái, ha Magyarország valamely szerződő fél ellen háborús cselekedetnek minősíthető lépést tesz. A Szovjeloroszország ellen vállalt kötelezettség Jugoszláviát arra kötelezi, hogy hadat üzenjen Oroszországnak Románia ellen irányuló támadás esetén.
Rriand nagy hékebeszéde a népszövetség ülésén
Az egyezség okmányai nem zárják kl a háborút — A földrajzilag egymásra utalt népek között szorosabb kapcsolatot kell teremteni — Brland az európai egyesült államok érdekében
■ai tárgypont: A magyar kormány kérése az optáns-ügy tárgyalására
Genf, szeptember 5 A mai értekezleten Ihman belga delegátus felszólalása után Brland beszelt, aki nagy szónoki sikert aratolt. Brland a béke megszilárdítására irányuló törekvésekkel foglalkozva rámutatott arra, hogy minden, ami ezen a téren történi, a népszövetség sugalmazására történt. Utalt a .\'legutóbbi szerződésekre, amelyek rendkívül nagy haladást jelentenek a népek éleiében és nagy mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a népek egymáshoz való közeledéséi előmozdítsák. Meg kell azonban állapítani, hogy
ntlyOM hézag mutatkozik a népszövetségben,
amelyei ki kell tölteni.
Az egyezség-okmány rendelkezései ugyanis nem zárják kl teljesen a háború lehetőségét. A népszövetség e kötelességének csak akkor tesz eleget, ha mindent elkövet a háború megakadályozására éa a háborúskodás megtorlására.
Ezután tf hágai tanácskozások eredményének jelentőségét méltatta. Voltak a tanácskozás folyamán nyugtalanító pillanatok, de mégis sikerült célhoz érni. A leszerelés kérdésétől kijelentene, hogy a népszövetség tagállamai kell, hogy eleget tegyenek annak a kötelezetlségnek, amil a népszövetség egyezség-okmánya előir nekik.
Részletesen nyilatkozott az európai államok szövetségének kérdéséről. Az a meggyőződése, hogy
a földrajzilag egymásra utalt népek közölt szorosabb kapcsolatot kell létesíteni.
Ai európai szolidaritás kialakulása nemcsak gazdasági, hanem politikai és szociális szemponlból is rendkívül fontos eredménnyel iárliat.
A kötelező döntőbíráskodásról szólva, örömmel üdvözölte azt a bejelentést, hogy Anglia is hozzájárul a nemzetközi döntőbíróság statútumainak záradékához. Bejelentette, hogy Franciaország szintén megfogja újítani csatlakozását Franciaország
hozzájárult a döntőbíráskodásról szóló állalános okmányhoz is és erre-vonatkozólag a francia kormány már be Is terjesztette a parlamentben a ratifikációs törvényjavallatot.
A háború elhárításának legcélszerűbb utja, ha a nemzeti ellentéteket békésen elintézik.
Lendületes szavakkal hirdette, hogy nem szégyen az a népekre, ha a döntőbíráskodáshoz tordulnak vitás kérdéseik rendezése célból és ha alávetik magukat a bíróság ítéletének.
Befejezésül hangoztatta, hogy a népszövetségnek ugy, mint a múltban, sikerülni fog a jövőben is súlyos problémákat rendezni, mint ahogyan sikerült már kitörőben lévő háborút is megakadályozni. Üldözni kell kíméletlenül azokat, akik megakarják mérgezni a lelkeket, meg kell őrizni a jövő nemzedéket ettől a mérgezéstől és meg kell tanítani egymás kölcsönös megbecsülésére.
Brland az európai egyesült államok érdekében
Genf, szeptember 6
(Éjszakai rádiójelentés) Brland a mai ülésen az európai egyesült államok lervéről mondott beszédében bejelentette, hogy megkéri az eutópai nemzetek képviselőit, hon foglalkozzanak az eszmével és hívják fel a tervezetre kormányaik figyelmét. Ha ez megtörténik, akkor a jövő évi közgyűlésen konkrétebben tárgyaihalják a kérdést.
A rabszolgatartás még ma Is sok helyen fennáll.
Oenf, szeptember 5
(Éjszakai rádiójelenlés) Lord Cecil a politikai főbizottság mai Ülésén foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy rabszolgatartás és kényszermunka még ma is igen sok helyen fennáll. Azok közül az államok közül, melyek aláírták a rabszolga és kényszermunka megszüntetésére vonatkozó nemzetközi egyezményt, 17 állam még nem ratifikálta az egyezményt. A bizottság ugy határozott, hogy a kérdés tanulmányozására albizottságot küld ki.
A mai tárgysorozaton szerepel az optánsDgy tárgyalásának kérelme
Oenf, szeptember 5 (Éjszakai rádiójelentés) A pénteki tanácsülés tárgysorozatának utolsóelőtti helyén szerepei a magyar kormány kérése az optánsügy tárgyalására vonatkozólad.
Walkó Lajos külügyminiszter Sir Drummondnál
Genl, szeptember S
(Éjszakai rddiójelentés) Walkó Lajos dr. külügyminiszter ma látogatást tett Sir Erick Drummondnál, a népszövetség főtitkáránál.
zalai KÖZLÖNY
Hétfőn megKeszdődik a Csengery-ut belső sxaRasxtínaK asxfaltoxása
A jövő héten sor kerül a Fő-ut burkolására Is — Vagonszámra érkezik a burkoláshoz szükséges anyag — Az „aszfaltgyár" az Erzsébet-téran lesz —1 A Csengery-ut külső sza kaszának bazaltkövezése rAvldesen befejezést nyer
U! ru&dba öltöxncU asc tísxOn a belváros utat
1929. szeptember 6
Mini a háború alatt a győzelmes fegyvertényeket, olyan örömmel jelentjük az útburkolások frontszakaszáról, hogy Nagykanizsa utcái most már hamarosan megkapják azt az uj könlöst, amit már olyan régóta stlrget a közönség.
A Csengery ut külső, a sorompótól kifelé lerjedő szakaszának nagyobbik részén a bazaltkövezés készen van. Kár, hogy a fákat a kövezés miatt kl kellett vágni.
Amig itt még dolgozik a munkások serege, hogy az utat minél hamarabb meglehessen nyílni a forgalomnak, társzekerek reggeltől estig hordják az öszi utburkolást programban foglalt utvonalak elkészítéséhez szükséges anyagot.
Érdeklődtünk a városi műszaki hivatalnál, ahol azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a város belterületének burkolásához eddig mintegy 120 tonna bitumen, 35 vagon kavics, 1 vagon cement, rengeteg szerszám, gépek stb. érkezeit, amit az Erzsébet téren a mészáros bódék háza mögött halmoztak fel.
Ugyanis Itt lesz a tulaidonképeni központi „aszfaltgyár". Az aszfalt főző gépeket itt állítják fel, mivel ez a tér a legközpontibb fekvésű a körötte végbemenő munkálatok részére.
Az ulburkolási program végrehajtása, — mint velünk dr. Király Sándor városi műszaki tanácsos
Ezek a legfontosabb utvonalak tehát még a tél beállta előtt burkolatot kapnak és ezzel régi, sorozatos panaszokra kerül pont. A város tSbbi részének burkolása az útburkolás tavaszi programjába esik, ugy, hogy minden remény njeg van rá, hogy a Jövő nyárra az Idén tapasztaltportengerheznem lesz szerencsénk.
Nem csalódunk, ha azt mondjuk, hogy az utburkorkolás végreha|tása egészen más szint ad a varos külső képének és első sorban az aulo-moblllzmusnak enged széles téren való előrelendülést.
A hétfőn kezdődő aszfaltozási munkálatok előremeneteléröl időnként cikkekben fogunk beszámolni.
közli, — semmit sem változott.
Az őszi idényre, amig az időjárás engedi a Csengery útnak sorompótól befelé eső szakasza, Fő útnak a Sugár ultól az Erzsébei léren át eső szakasza és a Király utca végig kerülnek munkálat alá.
Az aszfaltozás szeptember 9-én, hétfőn kezdődik a Csengery utca sorompótól kezdődő részén, egészen a Kisfaludy utcáig. A forgalmat természetesen lezárják és azt az útburkolás alatt álló utcákkal parallel futó útvonalon bonyolítják le. A Csengery ut aszfaltozása után, pár napra rá megkezdődik az utburkolás a Fő uton Is, majd igy továbbá Király utcán és az Erzsébet téren.
Snlyos szerencsétlenség a cirkuszban
A délelőtti pióbán tiz méter magasban összeomlott egy élő tabló és a szereplők a földre zuhantak
Nagykanizsa, szeptember 6 Tegnap délelőtt a Nagykanizsán időző Oazdag-clrkuszban súlyos szerencsétlenség történt a — lapunkban is ismertetett — görög-artista csoport próbája közben.
Ennek a csoportnak öt tagja van. Egy gladiátor-erós fiatalember, három hölgy és egy klsleányka. Mutatványaik igen szépek és módfelett veszélyesek. Hogy minél szebben
tudják magukat produkálni, naponta délelőtt próbáiiák számaikat.
Több veszélyes mulatványuk között nem kissé teszi kockára valamennyiük életét az a mutatvány, melyben a férfi maga tart egy hatalmas póznát és azon kúsznak fel a hölgyek, mlg végül mind az öten tablót formálnak. Ez a mutatvány a görög csoport legnehezebb száma és érthető, ha az artisták legélesebb
figyelmét követeli meg.
Tegnap délelőtt aztán próba közben az történt, hogy iz egyensúlyt elvesztették éS mikor a hölgyek több mint tir. méter magasságban voltak, a mutatvány összeomlói!.
A férfinak és két hölgynek, valamint a kisleánynak semnli baja nem történt, atonban az egyik hölgy oly szerencsétlenül zuhant te, hogy feje összetörölt.
Azonnal orvost hívtak hozzá, aki összevarrla sebét, aztán — mivel a cirkusz pár nap múlva elhagyja a várost —• hazaszállították a lakására.
Állapota Igen súlyos.
A cirkuszi szerencsétlenség a cirkusz embereinek körében érthető szomorúságot kellett, mert a lépten-nyomon fenyegető végzet intőjelét látják benne.
Mivel azonban az életkockázat a cirkuszarfislának kenyeret jelent, a görög csoport legnap este már Isméi produkálta magát nagy sikerrel. A közönség pedig észre sem vette, hogy öt szereplő közül csak négyen álllak ki a porondra...
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyeli! Jelentésekr Csütörtökön • Mmlr-télclet: Reggel 7 Örskor -J-16 8, délután 2 őrskor +28, este 9 órakor +20.8.
Felhőzet: Reggel tiszta, délben felhős, este tiszta égboltozat.
Szélirány: Reggel dél, délben délkelet, este déli szél.
M ■riaanléalal taliial ..<• 10 érakor jalantli MaUg 4a hal>t zivatarokra ha]IA idS tirkaté.
«= Parketok, flanellok. Téli mosóanyagokból a legnagyobb választék Singer divatáruházában látható. A legdivatosabb flanellok maradékban is kaphatók.

Szeptember 8., 9. é» 10-én (vasárnap, hétfő, kedd)
a Polgári Egylet emeleti nagytermében mérsékelt árakkal
rendez
SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA.
KIÁLLÍTÁSRA KERÜLNEK: futó, összekötő, ágyelő és nagy szőnyegek az összes méretekben. Függönyök, sezlon-, ágy és asztalteritők, falvédők. Gyapjú, flanell és kocsi-takarók. Paplanok. Matrac- és bútorszövetek. Linóleum és viaszkosvásznak.
Vásárlás reggel fél 8-tól este 6-ig. Kiállítás este 9-ig.
Az árak olcsóságáról mindenki meggyőződhetik vételkötelezettség nélkül.
1929 szeptember 6
A zalai gazda-panaszok országos parlamenti akciót indítanak útba
ZALAI KÖZLÖNY
A zalai gazdák Farkas Tiborral az élen, nem foglaltak állást a tőzsdei fedezetlen határidős üzletek ellen — A tejérléke-és egyéb agrár-problémák
sit£s
A Zalamegyet Gaxűasúgl Egyeslllet közgyűlése
Keszthely, szeptumbur r> (Saját tudósítónk telefonjelentése) A Zalavármegyei Gazdasági Egyeslllet ma délelőtt 10 órakor lartotta évi rendes közgyűléséi a keszthelyi városháza diszlermében, dr. Tarányl Ferenc vasi főispán, elnök vozetésével A gyűlés megnyílásakor olyan kevesen voltak, hogy Farkas Tibor beszéde közben nem mulasztotta, el megjegyezni:
— Egy jó! beharangozott miniszteri tanácsosi látogatás bizonyára lobb közönséget vonzott volna.
Lassan azonban rácáfoltak a megjegyzésre és egymásután érkeztek Zala nagy- és kisbirtokosai, Bódy Zollán alispán, Csák Károly országgyűlési képviselő és mások. Keszthelyről Reischl Richárd orszgy. képviselő, Sztankovlcs János gaza. akad. igazgató, Slefalls Aladár apái, az akadémia lanárai, a vidék jegyzői voltak jelen a közgyűlésen.
A gyűlés mindvégig emelkedett hangulalu volt.
Vida János titkár terjesztette elő a tárgysorozat legfontósabb pontját,
a fedezetlen határidős üzletek megrendszabályozását.
Eköré csoportosult aztán minden felszólalás. Vida Jáhos jelentésében rámulatott a gazda-társadalom válságára, a látszólagos csendre és nyugalomra. ami azonban csak
a vihar előjele. Rámutatott, hogy milyen káros a fedezetlen, határidős üzlet, amíts*e-rencsejátéknak nevezeit. Farkas Tibor közel egyórás beszédben világította meg a kérdést. Szerinte nem szerencsejáték a fedezetlen határidős üzlet, sőt a jelen viszonyok közt nem is tartja azt űldözendőnck, meri hiszen
ma mindenkin csak véletlen szerencse segíthet A határidős üzlet csak részben oka az alacsony áraknak, sokkal inkább a pénzszűke, a hitelek megvonása, az agrár-ellenes politika, az adózási kérdések, stb.
Pálffy László földbirtokos (Pölös-kefő) egyetért Farkas Tiborral és oda konkludál, hogy a gazdatársadalom ne nyugodjék bele apitlku-san bajaiba, hanem mindig adjon hangot panaszainak.
Ujnépi Elek Ernő földbirtokos Igazat ad Farkas Tibornak, indítványozza, hogy a gazda-sérelmeket minél szélesebb körben ismertessék és hozzák azokat tudomására a törvényhozás agrár-blokkja minden egye8 tagjának, akik ezután erőteljes parlamenti akciót
indíthassanak a gazda-társadalom érdekében."
Buchberger József ny. miniszteri tanácsos, földbirtokos felszólalása Után Németh János pacsai kisgazda a nagy- és kisbirtokosok összefo-
gását sürgette. Zoltán Boldizsár kisgazda (Nagybakónak) hangsúlyozta, hogy adjanak továbbra is kamatmentes műtrágya-hiteleket és hogy az adóbehajtásokat december végéig függesszék fel. Szenlivdnyi Dezső földbirtokos a hizlalási hitelek kiterjesztését kérle.
A közgyűlés végül is határozalí-lag kimondta, hogy Farkas Tibor felszólalása értelmében s a csatlakozó szónokok indítványaival kibővítve, részletes elaboratiimot készítenek, megküldik azt az összes gazdasági érdekeltségeknek s az agrárblokk minden tagjának, kiket felkérnek a parlamenti akció megindítására. Dr. Tarányl Ferenc elnök rekapi-
lulálta az elhangzottakat és örömének adott kifejezést, hogy a zalai gazdalársadalomból indult ki ez az erőteljes mozgalom. A közgyűlés másik nagy kérdése volt a tejértékesltés problémája. Az ekörül kifejlődött hosszú vitában Reischl Richárd orszgy. képviselő, Náray Andor gazd. akad. lanár és Farkas Tibor veitek részt. Mindegyik megegyezett abban, hogy
egy nagy tej-központra szükség van,
ezt azonban ne a gazdák ellenére létesítsék, hanem azokkal egyetértésben.
A különféle át- és leiratok tárgyalása után elhatározták, hogy szeptember végén a ZOE
Zalaszentgróton állatdljazást
rendez, valamint felír a kormányhoz kedvezményes
gyümölcsfa-csemeték
kiosztása érdekében. A közgyűlés 12 óra után ért véget.
Olcsó gyermekcipők
Hiltónyl Sándor és Fia cipőflzletében
Fekete kézi, szeges gyermekcipő 26—30 30—35
. * . „ 36—39
Barna , , . 26-30
30-35 36-39
12--1550
18-50 13-50 16-50
19-50
Női fél és pántos cipők 161> és felj.
Férfi fél vagy egész cipő 19 P és felj.
A fel&úborodoít laKossúg
a xlcsl rablógyilkost felkötötte egy fára
Nagykanizsa, Rzoptombor 5 A Zalai Közlöny tegnapi száma részletesen beszámolt arról a vád-állati kegyetlenséggel elkövetett kettős rablógyllkosságról, melynek Zics somogymegyei községben Háziinger János kereskedő és felesége esett áldozalul.
Mini most jelentik, a község lakossága, mikor értesült a gyilkosságról, megrohanta a megkötözött gyilkost, egy Iához vonszolta és szilkok V.özeptltií felkötötte egy ágra.
Végül is a falu több józanabb polgára levágta a kőiéiről a már fulladó gyilkost és átadta a csendőröknek.
Amig a falun végig vitték, újból ma|dhogy meg nem lincselték.
Láng Ferenc, a gyilkos, a csendőrség előtt töredelmesen beismert mindent. Ugyanigy bevallotta a vizsgálóbíró előtt, hogy előre készült a gyilkosságra, igy tehát cselekedete a bíróságok előtt a legsúlyosabb elbírálás alá esik.
a legjobb, tehát a legolcsóbb!
Nagykanizsa, Sugár-ut 16. az.
_________jban,
izben éddemá/tw
■"OETKERCJ*
miiiiNmoatíTóiímmm
Kérje miDdei NsmHééii
a most megjelent, US receptet tartalmazó, színes képekkel Illusztrált ir. OETKER-fál.
RECEPTKÖNYVET
ári 30 llllér. Ha a lllszereanél nincs, lorduljon közvetlen
hozzánk: dr. OETKER A. gyárhoz lila Budapeat, VIII.. Conll u. 25.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Szsptambar 8, péntek
Róm. katolikus : Ida. Protestáns: Zakarlia. Izraelita: Elül hó I.
Városi Mozgó. .Szeplőtlen asszony\', dráma S telv. .Póstta Frici\', az évad legszellemesebb vígjátéka 7 telv.
Gyógyszertári éjjeli szollálat: I. hó végéig a Dézy Józaef-léie Fó-utl ,0 angyal" gyógyszertár.
dözfardó nyitva reggel 6 órától eate 6 óráig (bétfö, szerda, péntek délután és kedden egész nap nóknek).
— A polgármester Budapesten.
Dr. Sabján Oyula polgármester hivatalos ügyben tegnap Budapesten tartózkodott.
— Az uj pécsi postafölgazgató átvette hlvataláL Staár Ferenc, a pécsi uj poslafőigazgató vasárnap vette át hivatalát. A főigazgatót a kartársak nevében Mair József postaigazgató üdvözölte.
— Kanizsaiak zarándoklata BucsuszentlAszlóra. Évek óta nem volt már olyan hatalmas arányú a nagykanizsaiak őszi zarándoklata Zala ősi kegyhelyére, Bucsuszent-lászlóra, mint az idén. Száz számra jelentkeznek férfiak, nők egyaránt, a társadalom minden rétegéből. Hosszú kocsisorból álló különvonat viszi a résztvevőket P. Deák Szulpic plébános vezetése alatl. A zarándokok előzetes gyónás és áldozás után vasárnap reggel indulnak zárt sorokban a fiályaudvarra, egyházi ruhás papoktól kísérve. A nagykanizsaiak délután 6 óra után érkeznek vissza. Jelentkezni még ma és holnap lehet a plébánián.
~ L.alobb tóvárosi napilapok a Nemzeti Újság és UJ Nemzedék.
IX. pántokén .VÁROSI MOZGÓSZINHÁZBAN
A szeplőtlen asszony A
Dráma 8 felvonásban. — főszerepben: W
Pala Negri és Beregi Oszkár.
este 7 él 9 órakor
ici
Az évad legszellemesebb vígjátéka 7 fejezetben.
ZALAIKÖZLÖNY
Autó-Karambol
Egy Mlauenionl/I keivi-
hmffi tcQcrausóla tfMxe-UtlcttMBtt ugy uemélyau/óual
Zalnszentgrót, Bzeptembor 8
Hamburger Mihály zalaszentgróti kereskedő tegnap este léi 8 órakor Szombathelyről teherautó|án Zala-szenlgrólra haza igyekezett. A teherautó meg volt rakva szesszel telt és üres hordókkal. A szesznagykereskedőn kivül soffőrje ült a teherautón.
Mikor a teherautó Balogfa és Kisunyom kőzött haladt egy szembelövő szabálytalanul hajtó személyautóval összeütközött. A szerencsétlenség következtében a teherautó felborult. A személyautóban ülő két hölgy — Flelschmann Simon sárvári gépgyáros rokonai, — kizuhantak a kocsiból és megsebesültek.
A csendőrség megindította a vizsgálatot.
■» Orvosi hlr. Dr. Kahán Imre fogorvos szabadságáról hazaérkezett és rendelését újból megkezdte.
— A kanizsai bíróság kiszállott Keszthelyre. A nagykanizsai törvényszék büntetőbírósága két nap óta tárgyalásokat folytat Keszthelyen, ahol több bünügy kerül letárgyalásra és Ítélethozatalra.
— Érdekes szabadságos hir. Megírtuk nemrég, hogy dr. Szigethy Károly nagykanizsai orvos fiát, dr. Szigethy Aladárt a schleswig! kórház elmegyógyintézetének osztály-főorvosává nevezték ki. A fiatal főorvost a napokban egyik dühöngő betege egy összetört üvegpohárral rnegtá-madla és az arcán megsebesítette. A főorvos súlyos sebe gyógyulása után most rövid szabadságát ilthon tölti szüleinél. Két vendéget ii hozolt magával, dr. Hinrichs Uwe hamburgi egyetemi tanársegédet és nővérét, Hinrichs Gudrun-t, akik most kirándulásokat tesznek a Balatonra, Hévizre és tapasztalataikat Németországban a Balaton propagálására fogják felhasználni. (Ha ugyan a külföldiek találnak megcsodálni és propagálni valót a balatoni fürdőkultúra körül. A szerk)
— Látványos kirakatok. Fellétlen tekintse meg Singer kirakatait, ha 6zépet akar látni. (Központ szálló.)
— A városi mérnOkOk országos szövetsége szeptember 7., 8, 9. és 10-én Veszprémben rendezi a városi és községi mérnökök negyedik vándorgyűlését.
= Női mell és harisnyatartók nagy választékban kaphatók Vágó Endre lllatszertárában.
— Ismét emberéletet rabolt a Balaton. Néhány nappal ezelőtt Balatonklilti községből eltűnt Szarka János balatoni halász, kilitil lakos, akinek nem birtak nyomára akadni. Mosl a Balaton megoldotta a halászember rejtélyes eltűnéséi. Hollteslét tegnap reggel a viz partra vetette. Kétségtelen, hogy a szerencséden einber a Balalon hullámaiban lelte halálát.
= Szőnyegek. Nagy választékban futó-, ágyelő-, ebédlőszőnyegekben, ágygarnlturák és sezlonátvelőkben Singemét.
— Kiraboltak egy asszonyt az erdőszélen. Horváth Vendelne so-ntogyszobi asszony eladott egy tehenet a vásáron 450 pengőért A pénzt zsebkendőjébe kölölte és 10 éves fiával megindult faluja felé. Amint a segesdi erdő szélén haladt, három csavargó megtámadta és kirabolta. Az asszony a segesdi csendőrségen feljelentést tett a banditaizü támadás miatt, a 450 pengőjét pedig siratja.
== Barta Miksa elsőrangú női dlvatáruházába megérkeztek az őszi divatáru újdonságok. Ne n hangzatos reklám, de elismert szolid és megbízható jó árak a legolcsóbb árban. Női és leányka Intézeti kabátok szintén raktáron. Vásárlás előtt saját érdekében tekintse meg kirakataimat.
— Kaland egy jegesmedvével -a pályaudvaron. Hétfőn délelőtt Gyékényesen egy tehervonat futott be az állomásra, amelynek két utolsó kocsijában vadállatok vollak elhelyezve. A két kocsi díszes cirkuszi teherkocsi volt. A hatalmas vasrácsokkal ellátott kocsikat lekapcsolták és egy szabad vágányra tolták. Etelés közben a legnagyobb jegesmedve kiugrott a vagonból és egyenesen a perron felé tartott. A közönség nagy pánikban menekült, a vadállat pedig a legnagyobb nyugalommal véglg-heveredett az első vágány előtt. Bjarns dán kapitány, az állalsereg-let tulajdonosa korbáccsal pár perc alatt leszerelte a szökevényt és embereivel visszavitte a ketrecbe.
= Vászon és damaszt. Fehérnemű, ágynemüanyag, asztalterítő, szalvéta, törlő, törülköző elismerten legjobb és legolcsóbb Singer József és Társánál.
A SINGER VARRÓGÉfEK
mé«S A LEGJOBBAK t
Srmttrás", kötve; I píngfl, A Szent István Tátfsulat kiadásában teg-ujabban megjelent UjszOvets/el Sunllrás korlátolt példányban még Kapható a plébánia hivatalban. Ára I pengő.
Eternola Edlson-Bell Parlophon
GRAMOFONOK
Igen kedvező havi részletfizetésre. Legújabb schlager
gramofon lemezek
állandóan raktáron
SzJtH\'Á Antal fegyver-, lőszer- és = wWUW MTltai sportárunagykereskedés
rádió és gramofon osztálya
1929. szeptember fi
Szülők figyelmébe!
Iskola táskák finom börböl és lakkból már 4 Pengőtől feljebb kaphatók
„Rekord" bőrtáskagyár
Deák-tér 6 szám.
SPORTELET
"Polgári Cövésx Egyletek területi versenye Nagykanlxsán
Három vármegye lövészei érkeznek Nagykanizsára — A város vándordija egy szlnezüst dlszserleg
Nagykanizsa, szeptember & A szombathelyi nagy sportesemény után szombaton Nagykanizsa városa lesz színhelye három vármegye lövészei mérkőzésének, melyre nagyszámú, előkelő közönség érkezik Nagykanizsára.
Zala, Vas és Sopronvármegyék polgári lövész-egyesületei nagy területi versenyt rendeznek szombaton, az elemi lőtéren, mely alkalomra számos város igen értékes dijat é6 vándordijat adományozott. Igy Nagykanizsa városa egy gyönyörű kivitelű szinezüst serleget adományozott vándordi|ul.
A versenyre részben már péntek este érkeznek a lövészek Nagykanizsára, másik részük szombaton reg-
gel és azonnal kimennek a lőtérre Az állomáson a város megbízottja fogadja és kalauzolja a megérkező-kel, akik mind Nagykanizsa város vendégei lesznek.
A Nagykanizsára érkező előkelőségek közül kl kell emelnünk viléz Somogyi Béla területi parancsnokot, dr. Hohl Jejtő, a Oyőr—Sopron— Ébenfurtl vasút igazgatóját, Qyömörey Oyörgy főispánt, viléz Endrody Géza soproni parancsnokot.
A reggel 8 órakor kezdődő lövészverseny délután 4 órakor nyer befejezést.
Az összeköttetést a város és a lőtér között autóbuszjáratok tartják fenn, ugy, hogy a közönség kényelmesen részt vehet a versenyen.
A Zala-Kanizsa itthon áll ki vasárnap második bajnoki meccsére a megerősített VAC FC ellen
Ez a mérkőzés nemcsak a játékosok mullheti szereplését kell felejtesse, hanem vissza kell harcolja a közönség bizalmát is, mely bizony egy 7 : 3-as arányú vereség hallatára megrendül egy kicsit. *
A Zala-Kanizsa második bajnoki mérkőzésére azt a VAC FC-t kapta, melynek csatársorát a két hétlel ezelőtt Kijárt Hungária csatár: Haar dirigálja, egyik hátvédje Baldn, a volt újpesti játékos, balszélsőjepedig Schwarlz, akit a VAC FC a Nemzetitől vett meg.
A vezetőség — ugy hirlik — tárgyal két kapussal és lehetséges, hogy
Modrovits helyén már otás fogja védeni Zala-Kanizsa kapuját a VAC erős csatársora ellen.
A VAC-ban Haar (Hungária) játszik centert és Bálán (Újpest) behk véd — A helyi proficsapatnak köszörülni kell a palotai csorbát
Nagykanizsa, szeptember 5 A Rákospalotától elszenvedett 7 : 3 (5:2) arányú vereség irreális voltál senki nem vonja kétségbe. Épen ezért a közönség fokozottabb érdeklődéssel várja, hogy a Zala-Kanizsa csapata vasárnap milyen játékot és eredményt produkál második mérkőzésén a VAC FC ellen.
vese-, hólyag-,gyomor- é» cukor-bajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese- és hólyaghomok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott
elsőrendű gyógyvíz. Házi ivókurára rendkívül
alkalmas. Állandóan friss töltési "" Főraktár: u
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Klrály-u. 21.
Amatörök vasárnapja
Nagykanizsa, szeptember 5 Az NTE szabadnapos, meri a PVSK elleni mérkőzéséi a iftrülel a PVSK kérésére elhalasztotta.
Pécsett lesz a vasárnapi forduló legerősebb meccse, a PAC—KAC. Az első és harmadik helyezett küzdelmének eredménye teljesen nyílt, de bármelyik is győz, mindenké|)en az NTE pozíciója erősödik. Pécsett szerepel a másik kaposvári csapat, a KTSE is, a DVAC-lól azonban aligha tud pontot szerezni. Szlgetvdrolt a SzAK- KRSC mcccs
van soron; a a valószínű. szigetváriak győzelme

Nagyatádon a dombóvári VOOE
vendégszerepel — favoritként
A bajnokság állása a következő:
t. KAO 4 t - 14 4 H
2. NTE .1 3 1 12 3 7
3. PAC .1 2 2 - 10 7 «
4. l\'YSK 11 2 - 1 12 5 J
6. PSC 3 1 1 1 7 5 3
6. VOOE 3 1 t 13 4 3
7. KRSC -1 1 — 3 r. 10 2
8. DVAC 2 1 - 1 3 8 2
9. SzAK -1 - 1 3 5 8 1
10. NTSE 3 3 5 10
II. KTSE 2 _ _. 2-12
IH2Q. áléfltember. 6.
Ai MLSz visszaadta a Ferencváros játékjogát
Budapest, szoptomber B
(Éjszakai rádiójelentés) A Magyar Labdarugó Szövetség Intéző bizottsága ma este tárgyalta a Ferencváros Ismeretes tilraUgyét és iugy döntött, hogy a vizsgálatot tdvább folytatja. Addig Is azonban az egyesület Játék jogát vlsszaadjá, ntelyetfelfüggesztelt rolt az MLSz. _t
ílpp-versenyOnk:
Magraroraiág—Caehoraxág, Zala-Kanlzaa —VAC FC Nagykanizsa, szeptember &
Alig kezdődőit meg a tipp-verse-nyUut, máris rtyaktg vagyunk a tipp-szez ohban. Második feladituhk, melv nek első szelvényeit mai számunkban közöljük, nem kevesebb, mint eltalálni a Magyarország—Csehország válogatott mérkőzés eredményét és helyesen tippelni a Zala-Kanizsa— VAC FC mérkőzés kialakulását.
Tippek bedobása: Szabó Antal sportüzletében, Vékássy órásüzletében és a Cenlrálban vasárnap délelölt 10, illetve a Centrálban déli 12 óráig.
Tipp-szelvény
SEI
eredmény;............ félidő :............
immm-m FI
eredmény :............ félidő :............
olvasható névaláírás.
(Figyelmeztetés a leventékhez) Kt-
ÍyJinoztotem a középiskolát végzett, e fól8kolába be nem Iratkozott levonto köteles korben fltíOO—ISMW évfolyam) lov« ltjukat, hogy ,az Iskola év kezdetétől fogva loventekötolesek. lsy tehát a levente foglalkoztatáson résztvonnl kötelesek. Beszervezéstik végett —akik eddig még ezt nem tették meg — azonnal jelentkezzenek a városi lovonte nylvántftrtó hivatalban (Városháza II. lépcső, II. emolet 2. áltól. A főiskolába beiratkozott loventekoteles korban levő ltjak a levente nyilvántartó hivatalban Indexüket tartoznak bemutatni. A mulasztások szigorú büntetéseket vonnak maguk után. Város! testnevelési vezető.
•» Férfiszövetek. Elsőrendű minőségű öltöny és kabát-szövetek rendkívül olcsó árban kaphatók Singer József és Társa dívatáruházá-ban. Nagv választék. Nagyobb meny-nyiség lérflszövet maradék nagyon jutányos árban.
ZALAI KÖZLÖNY
— UJ rendszer bulorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zala-vármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a kövelkezö előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat Is megtérítjük. Kopsteln Szombathely, KSszegl-utca 5.
Naponta adjon növendék és hzóállalaluak
„FUTOR"
színsavai taksrmánymeszet.
A .FUTOR" növendékillatoknál a csontképzódést elősegíti, hlzáita
SSK, étvágygerjesztő-Ja
A .FUTOR" nem orvosság. hanem a leglinonubban ötlött míszsótáp, smely ■ z állatok szervezetébe Igen könnyen lelsz vódlk, s amelyet az állatok aro-inallkui anyagtartalmánál fogva szívesen fogyasztanak. A „PUTOR- etetése a konyhasó eleié-sét feleslegessé leszi. A naiyhlalalók, uradalmak, uazdaiágok a .í UTOR" t állandóan etetik. Ara: 1 kilogrammonként 40 Iliiét. Zsák vételnél: 1 zsák 60 kg (tsákkal
esytltl) P 1030. 1 cc« 1,1 kg oi próbadoboz ára 30 llllér
Kicsinyben és zsákszámra kapható :
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, nővényvédőszerek sóé kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett. Telefon: 130
TŐZSDE
Csaknem változatlan árfolyamokkal, azonban gyenge irányzattal indult a mai lőzsdén a forgalom A várakozó álláspontot az angol dis-konl kamatláb várható emelése okozta később azonban, amikor az Angol Bank a diskont kamatlábat változatlanul h igyla és Berlinből is barátságos Irányzatot jelentettek, a forgalom megjavult, jelentősebb árválto zás csak egy-két értéknél tudott létrejönni, mert a holnapi rendezési nap likvidáclós eladásai már ma megkezdődtek. Szilárdan tendált Drache, Magnesll, Kőszén, ezzel szemben lanyha volt a Kereskedelmi Bank, mely tegnapi árnyereségét teljesen elveszítette, továbbá a Magyar Cukor és Izzó. A tőzsde egyenetlen irányzattal zárt. A forgalom csekély volt. A fixkamatozásu papírok piacán az Irányzat dzlcltclen. A valuta és devizapiacon Dollár és Newyork 10 pontos árvesztesége érdemel említést.
Olcsó gyermekcipővásár TURUL cipőraktár
fiókjában I
ERÖS 1SKOLACIPÖK:
színbőr fiucipő 30—35-ig
fekete gyermekcipő 26—30-ig 30—35-ig 36-39-ig
barna „ 26—30-ig
30—35-ig 36- 39-ig
Nőt tél és pántos cipők egyes számban még olcsón kaphatók I Na mulassza al a kedvező alkalmat I
P 10-— P 12-SO P 15\'50 P 18-50 P 13-80 P 16-80 P 19-80
• és teherautók
ti a M. klr. áll. Vai.,*.(ll««a •épayérak állal grárUM
MÁVAG-MERCEDES-BENZ
tehsraaték, aatóbsaaok ás kStönlsgea aalók vesárkáprlsslste «• eladást központja :
MERCEDCS-BSMZ AUTOMOBIL RT. Budapest, IV, Váel-utéa M
Megbízott: Saághy látván Szombathely, Vörösmarty u. 15.
Ztrlehl Kárlat
Mrli 20-33\'/!, London 25-19, Newyork 519 SS Brtlssel 72 30. Milano 27 17\' I Madrid 76\'55, Amsterdam 208 20. Berlin 153(16, Wien 73 U. Sofla 3 76, Práza 15 381/\' Varsó 58-27\'/), Budapest tO-97 Belgrád 9-1W», Bukarest 3 08Vl.
Tímé«TM«l4»
Buza 10 flll., rozs —fiit. esett.
Buza llszav, 77-es 22 00 -22-20, 78-as 22 25—22 45, 79-H 22 50 -22 70, \' SO-ss 22 75-22 90, dunánt. 77-es 21 4.1— 2185, 78-as 21 65-71 8\\ 79-es 2IM-22 05. 80 as 21-95 —22IV rozs 1020-1830, tak árps 15-75—162i, sőrárpa 19-00-21 00. zab 1300-1325, temrert tszl. 2360— 24 -, dunántúli 21 75 -2200, repce 47 00-49 — korpa 1200-12-25.
A bndapMtí Tizede davlsa-jegyíéí*
valutAk
Angol I. 27- 8-27-83 Belga tr 79 40-79 80 Cseh k. 16-88-16 9Í Dán k. 152-10-152 70 Dinár 9 98-10-06 Dollár 570 IO-572MO Francia 1. 22-25-22 55 Holl. 228-95 229 95 Lengyel 64 05-64-35 Leu 3-36 3 40 Léva 411-4 15 Ltra 29 1 0-30-10 Márka 136 00-136 60 Norvég 152-20 152 80 Schllt. 80-40 80 80 Peseta 84-05 84-75 Svájci 1.109 90 110 40 Svédk. 153-15 153 85
DEVlZáK Amst 229-22-229-92 Belgrád 10-05 10-08 Berlin 136 17-136-57 Brüsszel 79-50-79-75 DevIzalel 3-38-8-40 Kopenh. 152 30 152 70 London 27-74-27-S2 Madrid 84-15-84-T5 Milano 29-91-30-01 Newyork 572-20 3Í0 Oszló 182-40-152 80 PártS 22*38-22 45 Prága 16 93-16-98 Szfifta 4-14-4-16 Stockh. 153-30-153 70 Vanó 64-15-64-35 Wien 8055-80-80 Zürich 110-10-110 40
Sertésráiár
Pelha|tás 3584, eladatlan I0\'4. — Etaő-rendu 1-64-1-66, szedett 1-62—1*66, szedett köaép 1-44-1-48, könnytl 1-20—1-30, l-ti rendű öreg 1-46-1-52, Il-od rendű öreg 1-32—I 36 angol stlldó 1-30-1-50, szalonna nagyban 1-82—0-00, zsír 2-00 - 0-00, hu> I-8Ö—2-10, szalonnás lélaerlés 1-90-2-08.
lladji: DiliaUl lyoata ét Lapkiadó
Tállilat, link
Felelős kiadó: Zalai Károly. Intanirbaa telefon t Naaykanlxsa 78. s
APRÓHIRDETÉSEK
Az apróhirdetések dija 10 szóig 10 fillér, Minden további szó dtjn II flll. Vasát és ünnepnap 10 sióig 80 fit tér, minden további szó dija • flll. Szerdán és pénteken 10 szóig >0 lUlár, minden lováhbl szó dija • flll. Címszó s minden vasta-
6abb bétából álló azó kél srónak számlt-ittk. Alláat keresőknek 50°,1 engedmény. Hirdetések 5 J8t) pengS Sasa«tl*a alul a lalaalaaaa klafsaláa. siámláaáa elkerflléae végett s I I r s llsstssálk
Oldsá alumínium aááa|váaár
darabonklnt 2 és 3 pengős árban Unger Ullmann és Tóth vaskereskedéaében. 4382
ügy aeartaloetaneno felvétetik Török István asztalosmesternél Rózsa-utca 31. 4407
Teava] a legfinomabb V< kgr. 1-20.
Kapható Muszel és Frledenlhsl csemege-kereskedésében. 4183
Risaltal kálsxsr mosott kováoe-
azénWelserJ.C gépgyár,Sugár-ut 16. 4187
Hegedü-tanltáat vállalok Jutányosán, régi praxissal, teljes képesítéssel. Zenetanár, Caányl Uszló-utca 6/d. 4395
Nagyon szép balalonmelléld édes Nsefle az6l« 1 kgr. —56, 5 kgr. kóserban, bárhova franco azálHtva 3-JO. Oyenes csemegeüilel, 4101
Kaulmann K*rely rövidáru axakmábart legolcsóbb él legnagyobb. 4384
Kél 2 aiobáa éa ölszobás lakáé no. vember 1 re kiadó Bővebbel Deutich Ede, Deák-tér 12.
Irégépet keresek bérbe. Címeket a kiadóba kérek.
Figyelem I ?■>
- borshnsl *
I liter asztali 50 fillér 1 liter siller 60 fillér 1 liter rizling 80 fillér
Zárt palackokban, ItvegCMrávoL Borain kttSnO tuuttosak tf •oh.-n.olt.tk Rendeleteket s Itl.rtíl tiáikox isállttok
8ÁFBÁH )ÓZ8EFIagnr-ntoa 71.
" » T.lctoa i SÜT_
Házvezet8n6nek középkorú nőt keresek falura. Érdeklődni lehet Nagykanizsán, Szemere-ulca 13. 4358
■81 divat szalonomat (aalaoay utoa S. aa. al* (postapalotával szemben, Dr. Ooda féle ház) helyeztem át. -S lvea pártfogást kér ■•■áoa Aatal nőiszabó. 4344
Páktaaonook és egv háziszolga felvétetik Doroghy Kálmán pékmesternél Kts-kanlzaa. Országul 82. 4266
GUBACSOT,
mézat, nyerab&rt, Agy-tollat, vaaat éa témát
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát és Fiai
Erzsébet-tér 18. «a
PénakflloaBat bekebelézéMl\'
összegben a legelőnyösebben éa I aabban folyóalttat AexM " * kölesönközvetltö Imdája Kaziet*]r-iii0L2.J*á» -
Elemista llu, v. látást kiphat Jó csal
Denhch.
zy leány tel|es el"-dnil Király utca 41 436»
Vasat, sárga éa sSr*a ra«l
Almot legmsgasabb áron vesz Slernber Vilmos, Telekl-ut 20.
Szepesi imre
Zrínyi ■ihléa-utoa fl.
caatornáiáa. vlzrexeték-berendezés, épület és md-jior bádogos. — Telefon 2-96.
SzalmazaappoUal vállalok, ujat, akár javitást. Plrbos Zsigmond, ftherceg ut 15.
. józsJ 4410
Klnlzal-utoa 19. szám slatt egy szobából álló udvari lakáa szeptember 15-te kiadó. -t40»
Bobslln előlestését válUloo, természet után, megbeszélésre hlzhoi la megyek. — Clm a kiadóban. 439T
Bysnfetanuló polgárisuk tanítását
vállalom, valamint hegedtiőrát ebédéit adok Clm a klad. bsn.__-4391
K8zépkoru Jobb nő mindenesnek felvétetik. Böhm Antal, Kazlnczy-u. 6. 4400
Kél helyiség lakáa, vagy I-------
novembe. re kTadó Erzsébet-t?r 2. 4401
Raasak 6-nímet ebédlő Jutányos árban eladó. - Érdeklődni lehel: Dr. Schwara Károljnénál, Ktntaal utca 6, 4396
36» ZALAI KÖZLÖNY
Bórautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. telefon: 595.
Banoice
Lakáa Csengery-ut 27/a
J3M
Az előrehaladott szezon folylán festékáruimat olcsón elárusítom:
1 ti. MÉttHi jjjjjfjfjj P 2-
ih. aBütifejntlPno
és a szakmába vágó Összes festék- és lakkáruk legolcsóbban szerezhetők be
Friedentbal Rezső
festék, kefe és háztartási cikkek üzletében Fő-ut f. i Véraikáiul izemben.
JVélkiUöxheteílen
müuUn hafldanlá&bcux
VARRÓGÉP
mindent varr. stoppol íl mimiz Kadvmió fizaMat /ml/ettUM.
Alacsony haul r4*zl*tmki mnoír varróoíp részv társ.
niklxlett: HA8TKÜIIZ8A Fö-nt I.
Halló II HallólI
Olcsóbb lett a bns!
kg. marhahús (pörkölt, gulyás) P 1-60 II od rendel ... , 1-80 . I 3ó rei.du ...
borjúhús (eleje) .........
(comb is szelet)
sertéshús (oldalai)
(Isó rendű) . zslrszalonna..........
WJ...................
Zalr napi árban.
Füstölt szalonna, szalámifélék olcsó árban.
81I1 Eraí ÉJ ÍIÍ. ftoaer lioiut
hascssrnoka
Eötvös-tér 3. szám.
Hallói A« Hallói
„Aranykalitka"
mepjlll Klnlssl-ntca 4. alalt.
Érlesitem a nagyérdemű közönséget, hogy f. ho 7-én ünnepélyes keretek közölt cigányzenével az „Aranykatitkát" megnyitom és szombat és vasárnap este 12 órakor l-a 20 liter bort lógok a vendégeim között kisorsolni.
Szives pártfogást kér
<ol Zsiga János.
Matracéisezlon huzatok
Kárpitos kellékek
Gabonás ..Xla és szalma- m 9 Cl II Ponyva, lópokróc és autótakarók
gyári lerakata
HIBSGH ÉS SZEGŐ
cégnél.
Hell 100 PaaaB biztos keresetre Iskhelyén kitanítunk féiílakat, nóket kö tség nélkül. Részletes letvltágoiltiit ad Stelner Oyörgy Budapest, Szövetség-utca 29. 4103
Mt»á»ia«tT»r. magyarrlzel Igyák!
Szent-Margitszigeti PALATÍNUS
gyógy- és ásványvíz kerületi lerakatát megnyitottam.
Palatinus
gyógy-, bor. éa Ásványvíz
| nagyban és kicsinyben jutányos áron kapható
Fischer és Leitner
tflszer- és gyarmatáru kereakedönél
Király-utca 8. Telefon 239.
[ Iliden mpar, magyar rUet lgyék I
Mj>s I Fest t
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gözmosé, vejyttjztltó, ruhsleilj
a iiombiUuljI mí*. fpukUlllláio. uurSn.il kltQat.lv.
NAGYKANIZSA
OjflJtatclcp i Oyánetip i
Kazinczy u. 8. Hunyadt-u. 19.
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit tealet vagy tisztiitat. Oyőíő.t|ön meg áraim oíc, óságáról és munksm
kiválóságáról. Utolérhetetlen tényfl gallértlsztllás I Tisztit t IV Pllssérozt
elvállalja
lapunk nyomdája, Főút 5.
1929. szeptember 8.
ÉRTESÍTÉS.
Értesítem a nagyérdemű vevőközönséget, hogy raktáron tartok a legegyszerűbbtől a legdíszesebb kivitelű síremlékeket, termőkövet, svédgránitot és márványt, a temetői összes munkálatokat, úgymint betOvésés és aranyozást, sirkeretezést pontosan és jutányosán vállalom. Kérem a nagyérdemű közönség szives pártfogását.
Tisztelettel
Kovács József küMinfer, Maisa, KiUta 3].
Bajéi h*».
Építők figyelmébe!
mmmmmmmmmmmmmmmrm wmarnwmtmmmammimmm/wmmmmmmmMmmmmmammmMm
Újdonság I
Eternit csövek- és kéménytoldalékok.
Könnyű! Tartós! Olcsó!
Kapható
Eppinger I. és Fia
fakereskedő cégnél, Nagykanizsán.
Gazdák és uradalmak figyelmébe!!
Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a
KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt Moson,
Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, borprések, szőlőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjutá-nyosabb árban, egy vagy két évi részletfizetésre is, minden előleg nélkül kaphatók a
„KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál,
Nagykanizsa, Fft-sat 18. szám.
Ugyanolt kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltélelek melleit.
Szükségleteinek beszerzése slfttt feltétlen jsjj kérjen ársjánlatot I
Ez az autó kell Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. szám.
Telefon: 3-22.
Raktárról az összes typusok azonnal szállíthatók. — KedvezA fizetési feltételek I
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető; Zalai Károly.)
69. évfolyam, 202 szám Nagykaalzia, 1929 szeptember 7, szombat
Ara 14 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
Sjukeiilóség kladóhlvaljil: F«-ut 5. izJm. Keuthelyl fltSkkladóhlvst.il Kossuth Lijoi-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Bóftccttsi int: egy hón a peagA
Ujabb összeesküvés
kirobbanásától tartanak Bukarestben — Katonaság szállta meg Brassó kosipüleloit
Kolozsvár, szeptember (i Brassóban katonaság szállta meg a középületeket. A polgárság azt hiszi, hogy a most folyó lázadási perrel kapcsolatban ujabb összeesküvés kirobbanásától tartanak Az összeesküvők perének tárgyalását a bukaresti hadbíróság folytatja. Sloica ezredes fővádlóit visszavonta vallomását és politikai vádbeszédeket mond, amelyeket az elnök mindig félbeszakit. Fia, Stoica mérnök, kijelentene, hogy semmit sem tud az összeesküvésről. Stoica tagadja, mintha összeesküvéseken vagy gyilkosságokat készített volna elö.
Budapesten szünetelnek az iskolák
a nagy hőség tartamára
Budapest, szeptember ti A vallás- és közoktatásügyi miniszter Bércei Jenő alpolgármester előterjesztésére megengedte, hogy mindaddig, amig jelenlegi kibirha-lallan hőség lart, a budapesti elemi iskolák összes növendékei, valamin a polgári és középiskolák I. és II. oszlály növendékei részére a tanilás szüneteljen, inig a középiskolák és a polgári iskolák növendékei részére a III. osztálytól felfelé a tanítás csak 8 árától 11 óráig tartson. Ez a rendelkezés azonban csak addig marad érvényben, amig a rendkívüli hőség tatt. (Ez Budapestnek szól. És Nagykanizsán ? Ahol a hőség ugyanaz ?)
Kézigránát támadás
a bolgár határőrség ellen
Szótla, szeptember ti A szerb-bolgár halálincidensek még jóformán cl sem simullak, isméi újra, a szeptember l-éről 2-ikára vitradó éjszaka szerb részről támadást intéztek a bolgár határőrség ellen. Cusero község mellett mintegy 150 lövés dördüli cl anél-kül, hogy bárki is áldozatul cselt volna. A negyedikére virradó éjszak?, a pelacsinszi község mellett levő 15. számú bolgár határőrséget támadok meg, több ké/i gránátot doblak a bolgár őiség házára, ugy, hogy annak ajtaja beszakadt és a bolgár katonaság az ablakon mászott k, hogy az odasereglő falusiakkal együtt visszaverje a támadási. A küzdelem \'él óráig tarlóit és egy katona megsebesült.
A rendőrség letartóztatta Csizmás Oktáviánt, a belügyminisztérium segédhivatalának igazgatóját
Nem rablótámadás történt, hanem Csizmás hivatali sikkasztást követett el
Budapest, szeptember ll A belügyminisztériumban történi rablólámadás ügyében a rendőrség a napokban többször beidézte Csizmás Oktávián igazgatói. Bizonyos ellentétek merültek fel a nyomozásban, azonban a deteklivek ujabb adalokal szerezlek be, amelyek alapján isméi szükségessé váll Csizmás kihallgatása. Ezért a kor.i délutáni órákban ismét bekérelték Csizmást főkapitányságra és újból meg-
kezdték kihallgatását. A ma délig nyomozó munkálatoktól eredményt vár a rendőrség és kétségtelennek lálja, hogy ma estére az ügyben szenzációs Joidulut fog történni.
Budapest, szeptember ti (Éjszakai rádiójelenlés) A budapesti főkapitányság hivatalosan je-lenti: Csizmás Oklávián belügyminisztériumi segédhivatali igazgatót ma este előzetes letartóztatásba helyezték. Mint a lapok közléséből
ismeretes, a belügyminisztérium segédhivatali pénztárban rablás történt és bUOO pengőnél nagyobb összeg Kint el.
A nyomozás eddigi eredménye és a lefolytatolt vegyvizsgálat eredménye arra kényszerltették a rendőrségei, hogy Csizmást lelarlózlatásba helyezze, miután alapos a gyanú, hogy az állítólagos rablás nem történt meg és a hivatali sikkasztás tettese nem lehet más, mini Csizmás Oktávián.
Genfben megkezdték az optáns-ügy tárgyalását
Henderson lett az ügy előadója — Románia érvényben farija az optánsiigyben eddigi álláspontját — Vészi nagy beszédben a világ elé tárta a magyar szellemi termékek üldöztetését az utódállamok allal — Henderson közvetlen tárgyal a magyarokkal és románokkal
„Ha njból hábora lesz, annak borzalma felülmúl minden eddigit"
Genf, szeptember 11 Henderson angol külügyminiszter beszédében hangoztatta, hogy a népszövetségnek nemes hivatása az, hogy az erőszak alkalmazása helyébe a népek egyetértéséi juttassa. A hágai értekezlet legnagyobb jelentőségét abban lálja, hogy
az értekezleten létrejött megegyezéssel megtörtént az első lépés a háború végleges felszámolásához. Anglia nagy jelentőségei tulajdonit az általános döntőbíráskodásnak, ami lehetővé leszi a nemzetek közötli ellen tétek elsimítását. A kötelező döntőbíráskodás felfogása rendkívül értékes eleme -a biztonság megtartásának.
Ha újból háborúra kerülne a sor, ennek borzalma felülmúlná minden eddigi háború borzai másságát. Mindent el keli követni, hogy bekövetkezése megakadályoztassák. A döntőbíráskodás kötelezővélélcle, a leszerelés megvalósítása a két legfőbb garanciája a biztonságnak. Befejezésül csatlakozott ahhoz a felfogáshoz, hogy a párisi szerződés elfogadása szükségessé leszi a népszövetség alap-okmánya egyes rendelkezéseinek módosítását.
A népszövetség csökkenti az.
Ülésszakokat
Gént, szeptember ti (Éjszakai rádiójelentés) A népszövetség tanácsa ma délutáni ülésén elhatározta, hogy évente csökkentik
az ülésszakokat. Az eddigiekkel szemben évente három ülést tartanak. Egyet januárban, egyet májusban és egyet a népszövetség év közgyűlése előli három nappal. A szellemi termékek szabad forgalmának akadályai
Gént, szeptember ti (Éjszakai rádiójelentés) A második főbizottság mai ülésén dr. Vészi József a szellemi együttműködésről tartott nagy beszédet A szellemi termékek szabadforgalmának akadályairól beszélt. A bizottság lagjaira nagy halással volt Vészi beszéde. Mikor arról beszéli, hogy a kisantant a szaksajtót sem engedi be és megtörténi azaz esel, hogy egy keresztrejtvény újságot nem engedtek be a kisantant államokba a bizottság tagjai nagy derültséggel fogadiák a bejelentési. Vészi ezután határozati javaslatot terjesztett be, melynek értelmében a könyvek, szaksajtó nemzetközi forgalmát a körülményekhez képest meg kell javítani. El kell hárítani azokat az akadályokai, melyek akadályozzák a szabadjorgalrnát a szaksajtónak és más szellemi termékeknek. A magyar optáns-ügy tárgyalása tienl. szeptember ti (Éjszakai rádiójelen/és) Este hét óra volt, mikor a népszövetség tanácsa áttért a magyar opláns-ügy tárgyalására.
Az elnök felszólítására Apponyi Albert gróf födelegátus helyet foglalt a tanács asztalánál. Adatci delegátus a szokásnak megfelelően a tanácstól azt kérte, hogy jelöljön ki a tárgy-pont előadására előadói és kérjék fel erre a tisztségre az angol delegátust : Henderson!.
Titulescu kijelentette, hogy hozzájárul chez a javaslathoz. Kijelentelte továbbá, hogy Románia érvényben tartja eddigi álláspontját ebben a kérdésben és azokat a feltételeket Is fenntartja, melyeket eddig hangsúlyozott. Gróf Apponyi Aliiért kifejtette, hogy a tanács olyan határozatot hoz az előadó kiküldé: e lekintetében, amilyen! akar. Véleménye szerint azonban nem szükséges előadót kijelölni, mert
a magyar kormány által benyújtott beadványban az optáns-ligy olyan részletesen ki van fejtve, hogy azt teljesen elegendőnek tartja. Nincs azonban az ellen sem kifogása, ha előadói jelölnek ki és megliszlelvc érzi magát, ha az előadó : Henderson lesz.
Titulescu viszontválaszában kijelentette, hogy
okvetlen ragaszkodik előadó ki-jelüléséhez, mert szerinte a magyar kormány beadványa magyar szemszögbál fejtegeti az ügy részleteit. Henderson angol belügyminiszter a kiszemelt előadó ugy nyilatkozott, ezután, hogy az előadói lisztet el-
38» ZALAi KÖZLÖNY
vállal|a.
Tltulescu most felveti a kérdést, hogy ez azt jelentl-e, hogy a két fél közvetlen az előadóval fog tárgyalni?
Az elnök igenlő választ adott. Ezután rátérlek a tárgysorozatra.
Az „utódállamok" a kertészeti folyóiratoktól és orvosi lapoktól Is félnek
üont, szeptember tt (Éjszakai rádiójelentés) A második főbizottság ülésén Vészi József a bizonyítékok egész garmadáját tette le a tanácskozó asztalra. Kimutatta. hogy a csehek divatlapokat, sakklapokat, kertészeti, vallási folyóiratokat, otvosi lapokat tiltoltak ki az ország területéről. Amig azonban a cseh hatóságok, illetve a cseh posta a feladókat értesítette, hogy a küldeményt a kormány rendeletéből kifolyólag nem kézbesítik és visszaküldik, vagy az elkobzásról kapott értesítést a magyar feladó, addig a romának és a jugoszlávok még ezl a fáradtságot sem vették maguknak, hanem egész egyszerűen megsemmisítették a felpinaszol! folyóiratokat és a feladókat még csak nem is értesítették a küldemények sorsáról.
(leni, szeptember fi (Éjszakai rádiójelentés) A második főbizottság ülésén Vészi József beszédére nyomban válaszol! Fierlinger cseh delegátus, aki azt hangoztatta, hogy
a magyar könyvekben és folyóiratokban Magyarország Irredenta propagandát fejt kl.
Motla, a bizottság elnöke felkérte a cseh és a magyar delegátust, hogy igyekezzenek ezt a kérdési ugy kezelni, amint azt a bizottság szelleme megkívánja.
Loucher francia delegátus azt fejtegette, hogy
ez az Ogy kisebbségi Ogy
és ezért arra kéri Vészit, hogy indítványát vonja vissza.
Különben ó lesz kénytelen olyan értelmll Indítványt tenni, hogy térjenek napirendre a magyar delegátus javaslala felett.
Vészi József erre kijelentette, hogy &z elnök és a francia delegátus személyére való tekintettel visszavonja javaslatát, mert
célját elérte, mikor a nyilvánosság elé tárta a fenti eseteket és ráirányította ezekre az állapotokra a világ figyelmét. Ezulán emelkedett hangon folytatta: — Magyarország nem kisebbség, hanem független szuverén állam és mint Ilyen, tagja a népszövetségnek 1 Magyarországnak megvan a maga irodalma és tudománya és a magyar delegátusnak kötelessége ennek érdekében szót emelni I
Motta elnök ezután megköszönte Vészinek, hogy visszavonta javaslatát és egyben kérte a jugoszláv és román delegátusokat, hogy álljanak el bejelentett felszólalásuktól. Ma-zsurani jugoszláv delegátus kérte, hogy alkalomadtán később térjenek vissza a tárgyra, mire Motta elnök azt válaszolta, hogy ne ragaszkodjék ehez a kérdéshez.
Vészi József: Tartanánk talán egy magánülésl és hívjuk meg az egész bizottságot rá I (Nagy derültség).
Végül Motta elnök berekesztette »z ülést.
Snlyos mérgezéssel vittek a kórházba
•gy Rákóozl-litoal
Nagykanizsa, szeptember (3 Fürdős Imre nagykanizsai, Rákócziutcai bognár-segéd lakásán hirtelenül rosszul lett és állapota olyan súlyossá váll, hogy sürgősen kórházba kellett szállítani.
A kórházban megállapították, hogy veronáimérgezés történt. Miután fellehető volt, hogy Fürdős esetleg öngyilkossági szándékból vette be a mérget, az esetről értesítették a kapitányságot, melynek egyik tisztviselője kihallgatta Fürdós Imréi.
Fürdős többek között elmondotta, hogy hosszú idő óta álmatlanság-
bognár-megédet
ban szenved. Azért elment a Társadalombiztosító egyik orvosához, aki rendelt is neki veronált. Az altató valóban megtette hatását.
Fürdős — mint vallomásában mondja — elaludt, de később any-nyira rosszul lelt, hogy a kórházba kellelt szállítani.
Azon feltevés ellen, mintha öngyilkosságot kísérelt volna meg — tiltakozott. Semmi oka arra, — mondotta — hogy öngyilkos legyen.
Fürdős állapota nagyon súlyos. A rendőrkapitányság szigorú nyomozási inditott.
A zicsi kereskedőpár rablógyilkosának borzalmas vallomása a bűntényről
Láng Ferenc nagy lelki nyugalommal elmondja, hogyan tervezte kl a gyilkosságot és mint végzett a szerencsétlen emberekkel
Nagykanizsa, szeptember 0 Láng Ferenc a zicsi kettős rablógyilkosság elvetemüli tettese a kaposvári ügyészségen Thurzay Károly ügyész élőt! részletes vallomást tett.
A gyilkos ember, akinek két gyermeke és felesége él Jászberényben elmondotta, hogy még 1927-ben mint summás munkás dolgozott Zicsen. Otthon Jászberényben
gondokkal küzdött
és eszébe jutott, hogy Zicsen, ahol ő dolgozott lakik a jómódú Háziinger házaspár és elhatározta, hogy Zicsre fog utazni, hogy az öreg szatócs házaspárt kirabolja. Láng szeptember 1-én
el Is utazott Zicsre, magával vitte revolverét és zsineget tett a zsebébe.
Este Siófok felöl érkezeit a tabi állomásra és gyalog meni Zicsre, ahova este 9 órakor érkezett meg. A kertek alatt ment a Háziinger-
portára és ott
az istálló-küszöbre keresztbe lefekadt,
hogyha jön a szatócs, végezhessen vele. Elaludt s hajnal tájban felébredt és
a pincét feltörve, ott egy
fél liter bort talált, amit megivott.
A pince mellett talált egy kalapácsot, amit magához veti.
Hajnalban lesni kezdte Hazlingert, aki ki is jött a lakásából és az istá-lóba ment. Ó belül várta a szatócsot és amikor az belépett, a kalapáccsal fejbevágta. Majd utána a kését markolatig döfte bele. Amikor az öreg ember összeesett,
a kalapáccsal addig ütötte, amíg meg nem halt.
Ezután a ház felé tartott, ahonnan abban a pillanatban lépett ki
a szatócsné az ajtón, amikor ö odaéiL Az ajlón
ÉRTESÍTÉS.
A Frankfurti Általános Biztosító R. T. magyarországi igazgatósága nem szűnteti be működését. A biztosítási ügyletek adminisztrációjára a Magyar Francia Biztosító R. T.-ot kérle fel és ezl a Felügyelő Hatóságnak is bejelentette. Ezen tárgyalások folyamán újból megállapítást nyert, hogy a Frankfurtinak magyarországi vagyonállaga és az Alllanz Stuttgarti Biztosító Társaság a Felügyelő Hatóságnál elfekvő szavatossági nyilatkozata minden tekintetben megvédi a biztosítottak érdekeit. A Frankfurti ugy min! eddig, továbbra is minden biztosítási szerződésen alapuló kötelezettségének eleget fog tenni, amint hogy természetesen ragaszkodik az ezen szerződéseken alapuló 1927. X. t.-c. rendelkezéseiben védett jogaihoz is.
A biztosítottaknak tehát óvakodniok kell attól, hogy a Frankfurtihoz való szerződéses viszonyukat önhatalmúan felbontsák, mert a már hivatkozott törvény alapján a Frankfurti díjköveteléseit per utján is érvényesítheti.
442]
1929. szeptember 8.
kilépő asszonyt fejbe vágta a kalapáccsal, amikor az összeesett, a konyhába behúzta és bezárta az ajtót. A súlyosan sérült asszony később magához tért és másodszor Is fejbevágta. Majd kivette a zsebéből a zsiniget és az asszony nyakára kötötte. A kalapács nyelét betette a zsineg és az asszony nyaka közé és
a kalapács nyelével addig csavarta a zsineget, amig az asszony megfulladt
Ekkor a rablógyilkos a lakást akarta kirabolni és hogy a menekülés majd könnyebb legyen, levetette véres nadrágját és egy magával hozott nadrágot húzott fel. Amikor a szekrények átkutatásához fogolt, akkor szólt be egy földmlves a szoba nyitott ablakán és dohányt kért.
Ekkor ó meneküléshez fogott és kiugrott az ablakon éB a ház sarkánál éppen
a dohányt kérő ember karjaiba futott.
Láng Ferenc ellen betöréses lopás, két rendbeli gyilkosság és rablás kísérlete miatl Indult eljárás.
Gazdasági-magvak. Kerti-magvak. Műtrágyák.
Szupciíoszfát, mésznitrogén, kállsó, chilei salétrom stb. stb. Slrius növénytipsó. Hármas hatású kerti műtrágya.
Qyümöloafa védóuartk.
Gabona otáváxéu«r«k
(porpácok és nedves pácok). Madártlaiégtk. Baromfi eledelak.
Kicsinyben és nagyban kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya ét n&vényvédAszerek kereskedésében
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. Telefon 130
Mozgószinh áz
A fe(fér rabsseolganö
Viszontlátjuk ma szombaton a filmvilág két klasszikus alakját. Az egyik a női sztárok legkiválóbbja és legszebbje közül való: Liane Haid, a másik a legnagyobb élő orosz színész Wladimir Gaidaroff. A főszerepét játsza e két tüneményes művész abban a filmben, amit a Városi Színház ma reprizben bemulat. A fehér rabszolganő egy csodálatosan szép keleti mese, amely tele van a Kelet minden .bubájával, szépségével és misztikumával. Tele van izgalmas jelenetekkel, amelyek a néző lelkét megfogják, lebilincselik. Természetesen nagy élvezetei nyújtanak a Kelet etnográfiai és csodás földrajzi felvételei.
Ez a film egyike azoknak, amelyek a világ minden részében osztatlan sikert arattak.
Ugyancsak a mai műsorban mulat be a Városi Színház egy Izgalmas boxmérközést is, amely különösen a sportkedvelő közönségnek fog nagy élvezetet szerezni. (=■)
1828 szeptember 7.
Jegyzőválasztás az Ipartestületben
Az elöljáróság szeptember havi ölése
Nagykanizsa, szeptember (1
Tegnap csle tartotta az ipartestület elöljárósága szeptember havi ülését Kiss Ernő elnöklete alatt. Tárgysorozat előtt az elöljáróság 27 tanoncot szabadított fel. Bevétel volt 972 P, ezzel szemben az augusztusi kiadás 745 P.
A jegyzői állásra összesen 15 pályázat érkezett be, melyek közUI a következőket kandidálták : dr. Fodor József nagykanizsai hadapród őrmester, jogvégzettséggcl, dr. Herczeg Jenő nagykanizsai banktisztviselő, Supka Béla a testület mostani próba-szolgálatos |egyzője és Tillmann Ferenc, a pécsi ipartestület másod-jegyzője. Titkos szavazással nagy többséggel Supka Béla került ki győztesen.
Kiss Ernő elnök az újonnan kidolgozott pénz- és vagyonkezelési szabálytervezetet mutatta be, amit külön bizottság elé utaltak. Szakértőül Hemmeri Károly városi fő-számvevót kérik fel.
Háznagyul Makoviczky Gyulát választották meg, mig a lemondott Berény Árpád helyére Belső Jánosi hivták be az elöljáróságba.
Miután Neusiedler Jenő vezető-jegyző halhónapi betegszabadsága lejárt, Kiss Ernő rendkívül meleg szavakban méltatta érdemeit, miket
ZALAI KÖZLÖNY
az elöljáróság Jegyzőkönyvben is megörökít.
Polliik István másod jegyző lemondván állásáról, érdemeit ugyancsak jegyzőkönyvben örökítik meg. He-lyere egy jegyzőgyakornoki állást szerveznek.
Piiczer Albert pénztárost az clfil-járóság, iparosságának 50 esztendős jubileuma alkalmából meleg szeretettel ünnepelte. Az ülés éjfélkor ért véget.
Hasbasscuria
a csenddr/ egy kovdcalegény
Bárra, szeptember 0 Lakócsa községben az Oppcrmann-féle vendéglőben egy vándortrupp játszott. Ugylátszlk a csepűrágók előadása nem tetszhetett a falusiaknak, mert a legények állandóan zavarták kívülről az előadást és kővel dobálták meg az ablakokat. Éjjel fél 11 órakoi egyik színész megkérte Csuha Ferenc 25 éves csendőrör-mestert, hogy teremtsen rendet. A csendőrőrmester hozzá is fogott a rendcsináláshoz, azonban ennek az a szomorú vége lett, hogy Veriga Ferenc lakócsai 21 éves kovácslegény kést rántott és hasbaszurta a csendőrörmeslert, akit életveszélyes állapotban szállítottak be a szigetvári kórházba. A merénylőt letartóztatták.
Látványos kirakatok. Feltétlen tekintse meg Singer kirakatait, ha szépet akar látni. (Központ szálló.)
A rövidszoknyás
leányokat az olasz férfiak bojkottálják
Kóma, augusztus in
Ujabb kampány indult meg az egyházak részéről Olaszországban a tulrövid szoknya ellen, mely a nyári időszakban még kihívóbb, mert nagyon átlátszó anyagból készilik. — Eddig nagy eredménye nem volt az intelemnek, meri az asszonyok és a leányok ragaszkodnak hozzá. Most azonban már a világi és ipari körökből is támogatják az akciót, az olasz gyárosok ugyanis anyagi érdekből is szerelnék a nőket a hosz-szabb szoknyára szoktatni, mert ezáltal több selyem kelne el.
Egy női ruhagyáros összes női alkalmazottaira ráparancsolt, hogy elcsapja őket, ha nem viselnek olyan szoknyát, mely a térdnél legalább egy arasszal hosszabb. Azonkívül azt is tudomására adta a női alkalmazottaknak, hogy elbocsátja őket, ha a gyáron kivüi, a magánéletben nem viselkednek rendesen. Ebben a leányok személyes szabadságuk megsértését látják
Genovában a fiatalemberek szövetséget alakitottak, azzal a céllal, hogy a szemérmet sértő női öltözködés ellen a harcot felveszik. A szövetség tagjai kötelezték magukat, hogy nem kisérnek az utcán olyan leányt, aki rövid szoknyában jár, mélyen kivágott a blúza és átlátszó a szoknyája.
Kommentár:
Kanizsai, léhát kisvárosi szemmel nézve is csuk egy a konkrétum az olasz világváros gyárosainak és ifjainak megmozdulásában. Tény ugyanis, hogy — kár a benzinért.
A genovai aranyifjúság szövetség-alakitásának hasznában sem bízunk. Az mindenesetre biztos, hogy a szövetségnek sem lesz sokkal több lagja, mini ahány asszony és leány a bojkottól való félelmében bokáig ereszti a szoknyáját.
fájdalmak elleni
Minden csomagoláson és tablettán a
Buyer-kereszt
látható.
Az Erdélyt-b&npert
a tábla még karácsony előtt tárgyalja
Budapest, szoptombe\' II Az Erdélyi-bünper iralainak irásba-foglalását a törvényszék befejezte és elküldte a lábiához, ahol Kállay Miklós tanácsához osztották ki. A felebbviteli tárgyalást még karácsony előtt megtartják.

Szeptember 8., 9. és 10-én (vasárnap, hétfői kedd)
a Polgári Egylet emeleti nagytermében mérsékelt árakkal
rendez
SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA.
KIÁLLÍTÁSRA KERÜLNEK: futó, összekötő, ágy elő és nagy szőnyegek az összes méretekben. Függönyök, sezlon-, ágy és asztalteritők, falvédők. Gyapjú, flanell és kocsi-▲ takarók. Paplanok. Matrac- és bútorszövetek. Linóleum és viaszkosvásznak.
% Vásárlás reggel fél 8-tól este 6-ig. Kiállítás este 9-ig.
X Az árak olcsóságáról mindenki meggyőződhetik vételkötelezettség nélkül.
40» ZALAI KÖZLÖNY
— Átutazó archeologusok Nagykanizsón. Mini jelenlellük, a dunán-tuti körúton lévő magyar és külföldi archeologusok a zalai lelőhelyek látogatása közben Keszthelyt választották egyik állomásnak, ahol is a város vendégei. A 70 tagu csoport 28 főre olvadt le, mire Kanizsára értek, ahova tegnap délulán fél 2 órakor robogoll be a vonaluk Szom-balhely felől. Az állomáson Sabján Qyula dr. polgármester, dr. Krátky István főjegyző, dr. Prack István és Király Sándor tanácsosok, Eberhardl Béla c. tank. főigazgató, Balog Dávid felsökercsk. igazgató, Scliandl Béla kegyesrendi tanár, Weiser János OyOSz elnök fogadiák a vendégeket. A polgármester néhány meleg szóval köszöntötte őkel „a régiségeit megbecsülő Zala földjén" (Nagykanizsa ilyenformán aligha tartozik Zalához. A szerk.) és tolmácsolta a német, dán, belga, magyar tudósoknak a főispán és a város üdvözletét. Szavait Weiser János tolmácsolta németül. A tudósok meglepetve köszönték a kedves fogadtatást, majd a vasuli étteremben megebédellek, együtt a fogadásukra érkezettekkel. A tudós társaság fél 3 órakor ulazotl tovább, miután meleg bucsut veitek a kanizsaiaktól.
1929. szeptember 8.
Emelet magasságból leauöant
Egy klmtcanlzaal legény súlyos twleaere
Nagykanizsa, szeptember ti
Péntek délelőtt könnyen végzetessé válható baleset történt a lözér-ségi lakianya építésénél a sporttelep hála mögölt.
Munka közben Szmodks Ferenc 20 éves kiskanizsai napszámoslegény emeletnyi, mintegy 4 méter magas ságból lezuhanl és igen súlyos belső sérüléseket szenvedeti.
A szerencsétlenséget valószínűleg a legény vigyázatlansága okozla. A mentőautó beszállította a nagykanizsai városi kórházba.
— Kanizsai fényképész sikere a kaposvári kiállításon. A kaposvári országos kiállításon, mint azt jelentettük, löbb zalai kiállító igen szép sikerrel szerepeli. Most a névsor még bővült Halász Sándor nagykanizsai fényképész nevével, aki a kiállításon részlvett és művészi mun káival II. dijai, ezüst érmei nyert és díszoklevéllel tüntették ki. Halász Sándor folóportrékat, gyermckfelvé-lelcket állított ki és azokal a budapesti zsűri a legnagyobb tetszéssel fogadta.
Telefunken Philips Vatea Tungsram
RÁDIÓ
készülékek, hangszórók, csövek, fejhallgatók,
az összes rádió alkatrészek, felszerelések
olcsón és kedvező részletfizetésre kaphatók
Szabó Antal
fegyver-, lőszer- és sportárunagykereskedés rádio-osztálya.
*
NAPI KIREK
NAPIREND
Szeptember 7, szombat
Róm. katolikus : Kassai vt. Protest. : Regina. Izraelita: Elul hó 2.
Városi Mozgó .Fehér rabszolganő\', Izgalmas keie\'l történet. .Box-samplon\' érdekfeszítő boxmérkőzés
Gyógyszertári éjjeli szolgálat: I.
hó végéig a Déry József-féle Fő-utl .0 angyal" gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel ti óráról este 6 óráig (hétfő, szerda, pintek délután és kedden egész nap nőknek).
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai meg-llgyelő Jelentések: Pénteken a Mmirslk-UT: Regpel 7 órokrr -J-17. délután 2 órakor +27 2, este 9 őrskor +76
Felhőzet: Reggel liszls, délben felhős, este borult égboltozat
SitUrány: Reggel délkelet, délben északkelet, este északi azél.
a Mataoroléfllal Inléiol eaU 10 érakor laUatlt Nyugatias Mg-áraaailáaaal a molsg osaakanésa várható, helyenként esővel.
— Egyházmegyei hlr. A megyéspüspök Boldizsdr Zoltán kaposvári segédlelkészt a Pécsi-utcai Hősök temploma adminisztrátorává nevezte ki és egyben megbizta a Jézus Szive egyházközség vezelésével. Ugylálszik tehát Kaposváton már felállították a második plébániát.
A gimnázium uj tanárai, dr. Schandl Béla, Kajmó József és dr. Bartha István megérkeztek Nagykanizsára és elfoglalták katedráikat.
— Tanévmegnyltó Istentisztelet az cv. templomban. A nagykanizsai evangélikus tanulók tanévmeg-nyiló istentisztelete holnap, vasárnap délelőtt fél 11 órakor lesz az evangélikus templomban. Gyülekezés a templom udvarán negyed 11 órakor. Az istentiszteletet Horváth Olivér evangélikus lelkész larlja.
=" Aía disznótoros vacsora WolláhndL
— Iparosok küldöttsége a polgármesternél. A nagykanizsai Iparosok küldöltsége keresle fel tegnap délben dr. Sabjdn Oyula polgármestert, hogy óvási emeljenek a vásárok lervezelt kihelyezése ellen. Sabján polgármester megnyugtalta a küldöttségei, kijelentvén, hogy felmerült ugyan ilyen óhaj, de ezt az iparosság szempontjából nem tartotta megengedhetőnek. A küldöllség megnyugvással vette ludomásul a polgármester válaszát.
— A Klsdalárda ma este fél 9-kor a Polgári Egyletben dalpróbál tart. Karnagy.
— Férllszővetek. Elsőrendű minőségű öltöny és kabát-szövciek rendkívül olcsó árban kaphatók Singer József és Társa divatáruházában. Nagy válaszlék. Nagyobb meny-nyiség lérfiszővet maradék nagyon jutányos árban.
— Leégett egy „ház". Keszthelyről jelenti tudósítónk: Tegnap kigyulladt és teljesen leégett Kar-macson Üeoscli Pál vándorköszörűs hajléka. A kár 8<X) pengő. A tüzel valószínűleg gyújtogatás okozla.
Főút 5. szám
ÍV. 7_
— A Városi Zeneiskola a be-iratások Idejét meghosszabbította. Az a nagymérvű érdeklődés, mely az uj tanévben nyilvánul meg az iskola iránt, szükségessé tette, hogy azon akadályok, melyek a növendéklétszám korlátozását vonják maguk után, kiküszöböltessenek. Ez sikerült is és ennek megfelelően a zeneiskola e hó közepéig fogad el uj jelentkezéseket, hogy minden érdeklődő és iskolában tanulni akaró gyermek, vagy felnólt számára lehetővé válljék az intézet látogatása. A tanítás a tavalyinál magasabb létszámmal tegnap kezdetéi vette.
«= Elsőrendű disznótoros vacsora Wolláknál.
Jégeső Dombóváron. Szerdán délulán léi 3 órakor Dombovár felelt viharos idő vonu\'d cl. Közben mogyóró nagyságú jég is estit néhány percun át.
Telefon: 91.
— Befizette a cirkuszba, hálából kifosztotta. Keszthelyről Jelenti tudósítónk: Nemrégen Keszthelyen voll a Czája-cirkusz. Az egyik előadásra Hambalgo János péklegény befizette munkanélkül lézengő barátját, Németh Károly borbélysegédei is. Előadás közben egyszer csak eltűnt mellőle a barátja és eltűnt vele együtt a zsebéből 420 pengő pénze is. Hambalgo lármát csapolt, de már hiába. Némethet Székesfehérvárod fogiák el, körözés alapján és Keszthelyre szállították. A lopási beismerte, de a pénzt az utolsó fillérig clverle Pápán és ulja többi állomásain. Jelenleg a nagykanizsai ügyészség foglya.
= Szőnyegek. Nagy választékban futó-, ágyelő-, ebédlőszönyegekben. ágygarniturák és sezlonálvetőkben Singeméi
— Legjobb fővárosi napilapok u Nemzeti Ujaiig és Uj Nemzedék.
S Egy szdzéves Oxvegy
trlMCn. e0éM*é|;c.ien fcapdZ
a ralubcllelthal
Nagykanizsa, szeptember 0
A Kaposváron megjelenő Somogyi Újság laptársunk írja, hogy Topo-nár községben özv. Illés Ádámné most töltötte be századik életévéi. A matróna friss, egészséges és — mint a lap Írja — most is legszívesebben kijár a mezőre kapálni a fiatalokkal.
özv. Illés Ádámné, mint elmondotta a lap tudósítójának, végigélte a szabadságharcol és egyik testvérét sirva búcsúztatta el, mikor a hős honvédekkel együtt elindult a szabadságharcba.
— Szflretl mulatság. A nagykanizsai Katolikus Legényegylel ebben az évben is megrendezi hagyomá-nyoi szüreti mulatságát, mely az őszi szezon jól sikerüli nyitánya szokolt lenni. A Legényegylet szüreti mulatsága a Polgári Egylet emeleli termében lesz, sokféle szórakozással egybekötve. A műsort ezúttal egy irredenta magyar lánccsoport fogja alkotni, melynek betanítását 0. Gábor Lajos tánctanár vállalta. A próbák a táncokból már megkezdődlek és a szeptember 15-iki mulatságra a le-gényegyleti műkedvelők és táncosok a legszebb produkcióval lépnek a közönség elé.
= Parketok, flanellok. Téli mosóanyagokból a legnagyobb válaszlék Singer divatáruházában iái-haló. A legdivatosabb flanellok maradékban is kaphatók.
*érslsw a kAsflnséghsa, Szegénysorai!, iótanuló koreakedelmlsta én polgárlsta fiuknak kl volna hajlandó hetenként egy-egy ebédet adni, hogy a kél vidéki ffu zavartalanul tudja közép Iskoláit elvégezni. Értesítéseket Oavkg Ferenc püspöki biztoshoz kérjük leadni.
= Barta Miksa elsőrangú nól dlvatáruházába megérkeztek az ószl divatáru újdonságok. Nen hangzatos reklám, de elismeri szolid és megbízható jó áruk a legolcsóbb árban. Női és leányka Intézeti kabátok szintén raktáron. Vásárlás elótt saját érdekében tekintse meg kirakataimat.
= Vászon és damaszt. Fehérnemű, ágynemüanyag, asztalleriló, szalvéta, törlő, törülköző elismerten legjobb és legolcsóbb Singer Józscj és Társánál.
— Vendéglősök. korcsmárosok, kávé-aok. kiknek levente-köteles alkalma Kottáik vannak, a klilön oktatási dijai m\'\'K a mai nap lolvamán szlveskedje nek hozzám okvetlenül beküldeni. -Vendéglősök tilkitra.
1928. aieplembtr 7._
rKÖZÖNSÉG ROVATA
Mégegyszer az üzletek Zárórájához
A Zalai Közlöny szeptember 1-ei számában örvendetes hír jelent meg az üzletek zárórájára vonatkozólag. Az évről-évre megismétlődő vitatkozásnak látszott elejét venni azzal, hogy a fennálló rendeletek értelmében a szeptember és május hó 1-én változó Üzleti zárórára vonatkozólag felhívta ugy a város közönségének, mint maguknak az érdekelt kereskedőknek figyelmét. Annyival inkább megnyugtató volt ez a híradás, mert azt hittem, hogy ez nem is eredhetett mástól, mint az arra illetékes OMKE-től.
Amilyen örvendetes volt ezt a hirt olvasni, annyival nagyobb volt a meglepetésem, amikor a Zalai Közlöny szeptember 3-lki számában a Kereskedelmi Alkalmazottak Egyesülete egy ujabb közleményt adott közre, amelyben áz áll, hogy tévesen közölte az egyesület a zárórát, mert az élelmiszer kereskedések kivételével nem 7, hanem esll 6 órakor kell zárni.
Tisztelettel megállapítom, hogy a Kereskedelmi Alkalmazottak Egyesületének az első közleménye volt a helyes és a helyreigazító közleményük volt téves, aminek bizonyságául i vonatkozó kereskedelmi miniszteri rendeletet szószerinl közlöm.
Egyben felkérem az ellenőrzést gyakorló rendőrkapitányságot, hogy ezen rendelet legszigorúbb betartására (ugy a reggeli nyitás, mint az esli zárás) az őrszemélyzetet mindenkor kellő időben oktassa ki, hogy végre megszűnjék az évenként május és szeptember 1-én következetesen megismétlődő vitatkozás az őrszemélyzettel és hogy elő ne fordulhasson többé olyan sajnálatos körülmény, mint ami velem folyó hó 2-án megtörtént. Ugyanis ezen 1921. óla érvényben Tévő rendelet értelmében, amely kizárólag a nagykanizsai nyilt árusítási üzletekre (boltokra) vonatkozik, folyó hó 2-án este 6 órakor nem zártam be. Ugy fél hét tájban hozzám jött a szolgálatát teljesitő rendőr és figyelmeztetett a 6 órai zárórára. Természetesen felszólításának nem tettem elegei, hanem igyekeztem néki megmagyarázni, hogy a
6 órai záróra 1-ével megszűnt és az április 30-ig szünetel, de ő csak hajthatatlan volt és nem kevesebbet helyezett kilátásba, mint azt, hogyha azonnal le nem zárok, elő fog állítani. Kellő további megmagyarázás után persze továbbra is nyitvatar-tottam és az előállítás is elmaradt
A m. klr. kereskedelemügyi miniszternek 929U-I93I. K. M. számú rendelete.
A Nagykanizsa r. t. város területén • nyílt árusltásu üzletek zárórájának szabályozása
1. Az üzleti záróráról szóló 1013: Mi. t- c. kiegészítéséről alkotott 1921:37. t-e. 2. ft-ában nyert felhatalmazás alapján Nagykanizsa r. t. város területén a nyílt árusltásu üzletek záróráját a következekben állapltom meg:
a) nyílt árusltásu üzleteket (boltokat) az azokhoz tartozó Irodai és raktárhelyiségekkel együtt az alábbi kivételektől eltekintve május hó 1-től augusztus hó 31-ig este (i órától reggeli 7 óráig, szeptember hó 1-tfil áprűlH hó 30-lg este
7 órától reggel fél 8 óráig,
b) fűszer- és élelmlszerkereskedése-ket, valamint túlnyomóan állami egyed-árusltásl cikkeket árusító üzleteket az egész íven át esto 7 órától reggeli 7
óráig,
c) szatócs üzleteket az egész éven át este 7 órától reggeli t) óráig,
d) vaskereskedeseket és nagybani el-árusítással foglalkozó rövidáru kereskedéseket egész éven át esto ti órától reggeli fél 8 óráig zárva kell tartani,
2ALAI KÖZLÖNY
A városházán kapott hivatalos in-tormáció szerint ujabb rendelkezés erre vonatkozólag nem jeleni meg.
Fogadja a Tekintetes Szerkesztőség oszinle tiszteletein nyilvánítását.
Nagykanizsa, 1929. szeptember 4.
Schtvarcz Dezső.
- .Szentírás", kötve: I pengő. A ■Szorít István Társulat kiadásában legújabban megjelent Újszövetségi Szentírás i/,1! , példányban még liHpliutó u plébánia lilvaUilbuii. Ara I pengd
-» Szombat, vasárnap disznótoros vacsora Wolláhnál.
— UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállilunk teljes lakásberendezésekel, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopstein Szombathely, Kőszegi-utca 5.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
Olcsó gyermekcipők
ffliltényi Sándor és Fia cipőüzletében
Fekete kézi, szeges gyermekcipő 26--30
30-35 36—39
Barna „ , „ 26-30
30 35 36-39
12*-1550
18-50 13-50 16-50
19-50
Női fél és pántos cipók 16 P és felj. Férfi fél vagy egész cipő 19 P és felj.
SPORTÉLET
A Zala-Kanixsa Bácsay ufpesti Kapus és Kiss centerfialf sxer-xődtetéséröl tárgyal
Ha ezen a héten megtörténik a szeződtetés, mindketten szerepelnek a VAC FC ellen
Nagykanizsa, szeptember tl Nagykanizsa egész spoittársadal-mát érthető izgalommal foglalkoztatja a vasárnapi Zala Kanizsa—VAC FC bajnoki mérkőzés.
Mióta a VAC jelentősen megerősítene csapatát, a Zala-Kanizsa is arra kényszerül, hogy a jelenlegi formáción erősítéseket végezzen, ha nem akar ujabb pontveszteségeket szenvedni.
Ezért az Újpest igazgatójával; l.angfelder Ferenccel a vezelóség tárgyalásokat folytai, hogy engedjék át Bácsayt, a jeles kapust Langfelder
a maga részéről készségesen igérelel telt erre telefonon pénteken. Csak azt kntölte ki, hogy magától Bácsay-tól függ a dolog, amennyiben neki kedve van Nagykanizsára jönni a Zala-Kanizsához, akkor már vasárnapra a VAC elleni mérkőzésre le is igazolhatják.
Szó van ezenkívül az ittjátszotl Kiss, centerhalf és csatár egyszemélyién, szerződtetéséről Ha öt kiadja a törökszentmiklósi MOVE még ezen a héten, akkor ö is már hallói vasárnap délután. A felállításokat holnapi számunkban tesszük közzé.
Szülők figyelmébe!
Iskola táskák finom bőrből és lakkból már 4 Pengőtől feljebb kaphatók
„Rekord" bőrtáskagyár
Deák-tér 6. szám.
A Zrínyi Toina Egylet tenni-szezőinek vendégszereplése Zalaegerszegen
Nagykanizsa, szeptember li A nagykanizsai Zrinyi Torna Egylet jeles lenniszgárdája szép meghívást kapott Zalaegerszegről az otlani Move ZSE tennisz-szakosztályálól. Arról van szó, hogy a kél klub közölt tenniszversenyl rendeznek, mely hivatva vau tisztázni az erőviszonyokat a kanizsai és az egerszegi csapatok közölt. A Zrinyi elfogadta a meghívást és legjobb csapatával szeptember 8 án, vasárnap álrándul Zalaegerszegre, hogy megmérkőzzön a Move ZSE csapatával. A Zrinyi legutóbbi sikerei arra engednek következtetni, hogy győzelemmel térnek haza.
= Legjobb olvasnivaló a Nem-zeli Újság Aranykönyvtára. Ára előfizetőinknek kötetenként 150 P és 30 fillér portó.
Tipp-szelvény
eredmény:......... lílldő :...........
immim-m n
eredmény:............ léHdö :............
olvasható névaláírás.
(Rövidítések) II — hírek, közgazdaság :langv. hangverseny. E ~ eMsdás Oy — gyerekeknek. A — sssaooyok-tuk. Z — zene. Mg. mezőgazdaság, m. - itju.iági előadás. F — felolvasás. O gramofoDzene. Ib — (síz bánd. K — kabaré, al — népszerű zent.
Szeptember 7 (szombat)
Budapest 9.15 Az 1. honv. gy. ezred zenekarának hangv. 9.30 H. 9.45 A hangv. folyt 11.10 Nemzetközi vlzjelzóazulgálat. 12 Déli harangszó. 12.05 Q. hangv. 12 25 H. 12.35 A hangv. lolyl 13 Pontos Idó-Jelzéa. 14 30 H. 16 E 16.45 Pont a Időjelzés. 17.15 E 18 Másfélóra könnyU zene. 19 35 Sporteredmények. 19.4> Előadása Stúdióból. .Románc\'. Szlnmll 3 telv -ban. Utána kb 21.59 Pontos Időjelzés. Msjd : Cigányzene.
Bécs II z. 16 Hangv. 19.10 Kamaraest 20.05 Operett E.
Bsrlln 14 Olasz opermréazletek. (O.) 20.15 Jb Utána Z. 21 30 Z.
London, Davontry 13 Zene. 17.15 Oyermekóra, 18.45 Mozart-kvartettek 19 30 Diákdalok. 20 Hangv. 22.15 Vaudevllle-esl. 22.45 Zene.
Milánó 1115 ü. 12 30 Hangv. 16.30 üyerruelrkarének. 20 30 Z. 23 15 Jb.
München 12.30 és 14 30 O. 16 Rádiókvartett. 18 Schrammel-trió. 20 Indulók. 21.20 K. 22 Zene.
Prága 10.30 O II 15 éa 12.20 Hangv. 15 U 16 30 Jd, 18.05 Hugó von Hollmann-lllnl tlnnep közvetítése. 19 05 Fúvót Z. 20 tálkáéit. 22.25 Jb.
Kóma 13.15 Rádló-lrté. 17.30 Hangv. 21 Hangv.
Varsó 12.05 O 16.30 Oyermekóra. 18 Hangv. 20.30 éa 22.45 Zene.
KÖZGAZDASÁG
TŐZSDE
Az amerikai és berlini tőzsdékről érkezeit gyengébb jelentések, valamint a rendezési nap eladásai lany-hilólag hatollak a helyi piacra Mivel ösztönzést később sem kapóit a piac, az irányzat az egész lőzsdeidő folyamán gyengébb voll. Az üzletlelenség következtében nagyobb árveszteségek azonban nem következtek be, csupán az Izzó, üummi, Nasici, Kőszén és Magnesit szenvedett 1%-on felüli árveszteséget. — Ezektől eltekintve azonban az árcsökkenések csak jelentéktelenek. Jobb érdeklődés következtében szilárd volt a Kereskedelmi Bank és Magyar Cukor. Zárlatkor az irányzat gyenge, a forgalom csekély. A fixkamatozásu papiros piaca üzlettelen, a valuta és devizapiacon kissé gyengébb volt az Irányzat.
Zürichi tárlat
Pária 20-33V4, London 2518\'l, Newyork 51950, Brtlssel 72 18, Milano 27 l6\',« Madrid 76 52\'\'s, Amsterdam 208 15, Berlin 123 63, Wien 73 13, Solta 3-75>/t, Prága 15 38, Varsó 58"27Vl, Budmpeit tO-MVi Belgrád 9 12\'/!, Bukarem 3 08\'/i.
Ten»é«yt6is4e
Búza dl. 15 fill., rozs 15-20fill. emeik.
Buza tlszav. 77-ei 22 00 -22 20. 78-aa 2275 -22 45, 79-ea 22 50-2270, 80-aa 22 70-23 00, dunánl. 77-es 21 60 -2180, 78-as 2180 -2200, 79-el 2200-22 20, fOai 22 10-2230, roza 16 35-16 50, lak árp. 15-75-162>, sőrárpa 19-00— 20 50 zsb 13 00-13 25, teneerl tazL23 60— 24-—, dunintull 21 50 -22 00, repce 47\'00-49— korpa 12 00-12-25.
SerWirásár
Felhaltál 1338, eladatlan 651. - Elsőrendű 1-64-1-66, szedett 1-52—1-56,szedett kőaép 1*34—1*42, kflnnytl 1-20—1*30, l-ső rendU öreg 1*46—1 52, ll-od rendű 0reg 1*32—1 36 angol aűldő 1*30—1*50, szalonna nagyban l*82—fr00, zsír 2-00-000, hui 1-80—2-10, szalonnás léi sertés 1-90-2*08.
zalaikOzlOny
Olcsó gyermekcipővásár TURUL cipöraktár
fiókjában I
ERŐS ISKOLACIPŐK:
30—35-ig ... ........................I" 10-
26—30-ig ..............................P 12-50
30—35-ig ..............................P 15-50
36—39-ig ..............................P 18-50
26—30-ig ..............................P 13-80
30—35-ig ..............................P 16-80
; ; 36—39-ig ......... ............p 19-80
NŐI léi és pántos cipők egyes számban még olcsón kaphatók !
Na mulassza el a kedvező alkalmat I
szinbőr fiucipö fekete gyermekcipő
barna
i budapesti Tőzsde devlza-]cfíyzése
VALUTÁK Angol I. 27*8-27*83 Helga Ir. 79\'35-79\'7S Cten k. 16-87-16 97 Dánk. 150*05 150 05 Dinár 9 97-10 05 Dollir 570 00-572-00 J Francia f. 22*25-2? 55 ( Holl. 228-90 229 90 I Lengyel 64-05-04-35 Leu 3-36:140
Uvi 4 11-4 15 Líra 29 85-30-15 Mirka 13fiOO-136iO Norvég 102 15 152 75 Schlll. 80-40 8U «0 Peseta 84-00-84-70 Sv*|d 1.10995 110-45 Svéd k. IS3M0I53 70
DEVIZÁK Áras\', 229* 17-2^9-87 Belgrád 10*05-10-08 Berlin 136*17-136 57 Brüsszel 79*47-79-72 Devizalel 3*38-3*40 Kopenb. 152 25 152 65 London 27*73-27*81 Madrid 84*10-84-70 Milano 29-90-30*00 Newyork 572*10-3 70 Oszló 152*35-15275 Háris 22*38-2245 Prága 16-93-16*98 Szollá 4*13-4*15 Stockh. 153*25-153 65 Varsó 64*12-64*32 Wlrji 80-52-80*77 Zürich 110*12-11IM2
Kkd|i: Délzalal Ifyoaii él Lapklaió Vállalat, Nagrkanlisán.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
Interurbán telető:, i Nacykanlua 78. az.
APRÓHIRDETÉSEK
Ax apróbirdetéttk dija 10 wcólg 50 fillér. Minden további ní> dija B Vl<il. Vasát és ünnepnap 10 szóig »0 fillér, minden torából mó dija e fill. Szerdán és pénteken 10 szói« OO fillér, minden további mó dija O fill. Gmsxó s n inJcn vuU-cabb betűből álló szó k*t 87í> ■ k számit-tatik. Állást keresőknek 5üO-o engedmény.
Hirdotéaok 5 (Ol) perrgS a»*xegen alul a fölösleges ktnjvolés, számlázás olkorQiése vágott alOra fizetendők
Oloaé alumínium odányvásár
darabunk int ? éa 3 pengős árban Unger Ullmann ós Tóth vaskereskedésében. 1382
Egy aiztaioatanono felvétetik Török István asztalosmesternél Rózsa-utca 31. 4407
Taavaj a legfinomabb Vtfkgr. 120. Kapható Muszel és Friedenlhal cseroege-kereskedésében. 4193
Elemlala flu, vagy leány teljes ellátást kaphat Jó családnál Klrálv utca 45. Deutsch. \' 43b0
Nagyon szép balatonmellékl édes csemege axOlfl 1 kgr. —-56, 5 kgr. ko>ár-ban, bárhova fianco szállítva 380 Qyenes csemegeüzlet. 4401
GUBACSOT,
mézet, nyersbőrt, ágy-tollat, vasat éa fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát és Fiai
Erzsébet-tér 15.
Kaufmann Károly lövidáru szakmában legolcsóbb és legnagyobb. 4384
Két szobás lakás mellékhelyiségekkel kladö Erzsébet-tér 14.\'Pollik. 4379
Négyszobás lakás azo nalra, 2 szobás novemberre kiadóK. Bővebbet Kclchcnfeld, Erzsébet-tér 3 438b
8»lm»z«uppoláat vállalok, akár ujat, akár Javítást. Pirbcs Zsigmond. József főherceg ut 15. 4410
Egy alig h-s ntlt kerékpár sürgősen eladó Kisfaludy utca 34 1422
Szobát kereaek előkelő bertn-dexásQ, külön bejératut azonnalra. — .Pedáns" Jeligére a kiadóba. -44?3
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon : 595.
Bencze
Lakás Csengery-ut 27/a
3333
Vaaat, aárga éa vflrOa rezet, álmot legmagasabb áron vesz Sternberg Vilmos. Teleki-ut 20. 3919
Eladá ház korcsma-Üzlettel, Jogfolytonossággal. 4 szoba konyha, kamra, pince, Jégverem, tekepálya szaletllval, gyönyörű udvar, kerthelylség Jutányosán eladó Bővebb felvilágosítást Szalai János kalapüziet. Nagykanizsa. 44\'6
Koczák János kisbagolal hegyen három hold sxóló és szántó birtokát teljes pince-felszereléssel 8-án, vasárnap délután, a legtöbbet ígértnek snabadkézból eladja a babócsal birtok mellett. -1417
Egy ktllönbejáratu bútorozott szoba feltétlen úriember részére kiadó Hunyadi-utca 2. -4418
Egyxzobás, konyhás lakás az összes mellékhelyiséggel, konyhakerttel azonnaha kiadó Petőfi ut 73, 4420
világmárkáju angol motorkerékpárok
zalamegyei képviselete
Balaton drogéria
4W0 Keszthely.
Mos I FeM 1
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gffzmoső, vegytlsxtltó, ruhaftstfl
a iiombilbclyl oki. IpirUilliiá.ou •íittyércniiru*^ ^inotclv*
NAGYKANIZSA
OjrfiJtő\'clcpi Gyártelep t
Kazlnczy-u. 8. Hunyadl-u. 19.
Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bármit festet vagy tisztíttat. Győződjön meg áraim olcsóságáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlszlltáa I Tisztit! s-K Pllsséroz!
Halló!! Halló!!
Olcsóbb lett a hus!
kg. marhahús (pörkölt, gulyás) P P60 II ód rendű ... . 1-80 I só rci.dü ... . 2 —
, borjúhús (eie,c) ......... „ 2\'—
(comb és szelei) , 2\'40
I sertéshús (oldalas) ...... „ 2 —
(l-só rendű) .... 2-20 . zs rszalonna . 2 30
. háj.................... . 2-&0
Zsír napi árban.
Füstölt szalonna, szalámifélék olcsó árban.
Rein Ernő és Dzv. Mim igníuí
huscs.rnoka
Eötvös-tér 3. szám.
1929. szeptember 7.
HIRDESSEN
a „Zalai K5zl8ny"-ben.
Ragályos
betegségek
ellen a legjobb védekezés a
tisztaság,
Viselt felsőruháit idüközönkint tisztittassa vegyileg a
Rózsagyárban
Kaposvárott.
Gyíljtőtelep: Nagykanizsa, Erzsébet-tér
4262
Gazdák és nradalmak figyelmébe!!
Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felliivni a
„KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Moson,
Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, borprések, szőlózuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjutá-nyosabb árban, egy vagy két évi részletfizetésre is, minden előleg nélkül kaphatók a
„KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál,
Nagykanizsa, FS-ut 12. uám.
Ugyanott kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési fellélelek mellett. Szükségleteinek beszerzése előtt feltétlen mm kérjen Árajánlatot I
ELADÓ
egy üzemképes, jó állapotban levő csukott
Prestó autó,
esetleg 18 havi hitelre
. Bővebbet:
Szántó Vilmos és Társai cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. sz.

elvállalja
lapunk nyomdája. Főút 5.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán, (felelős Üzletvezető: ialai Károly.)
«9. évfolyam, 203. szám
Nígylunlxia, 1929 szeptember 8. vasárnap
Ara 16
ZALAI KBZLONT
Szezkezztóaíj (• kiadóhivatal: P6ut 5. szám. Keszthelyi llokkladóhlvatal Kossuth Ls|os u. 31.
POLITIKAI NAPILAP
Feleifis szerkeszti: Barbarits Iji|os
RKfbettal ára : egy Ura * pengd
Jugoszlávia újjászervezi ^odere/é/
Másfél évi katonai szolgálat lesz ezentúl — A király ma Irta alá az uj rendeletet
Hulgrád, szeptember 7 szervezéséről szóló rendeletet. Eszerint (Éjszakai rádiójelentés) A „Pravda" a katonai szolgálati idö 18 hónap jelenti, hogy Sándor király ma alá- lesz, csupán a repülőknél lesz a szol-Irta a katonaság és tengerészet ujjá- gálali idö 2 év. A rendelet értclmé-.................................MtWWWMWWWSWWWWWWWVWI^WMWWWWWW
ben a szülök beleegyezésével a gyermekek 18 éves korukban megkezdhetik katonai szolgálatukat.
146 halálos áldozatot szedett a fülöp-szigeti tájfun
Számtalan ház rombadőlt
Monllla, Bzeptember 7 (Éjszakai rádiójelenlés) A legújabb jelentések szerint a Fülöp-szigeteken dühöngő tájfunnak /4fi halálos áldozata van.
A lakosság élelem és vízhiányban szenved
F.gyik, az úgynevezett „Infanta" tclepitvényen 50halottja van az elemi csapásnak. Itt csak 6 ház maradt meg, a többi mind romba dőlt.
A lakosság élelem és vízhiányban
szenved. Három repülőgép útban van a csapás sujlolla területekre. Orvosokat, ápolónőket és élelmet visznek.

Egy emigráns magyar
A merénylő az attaséban látta üldöztetésének előidézőjét
revolveres merénylete a bécsi követség attaséja ellen
Bécs, Hzeptomber 7 Ma délben 12 órakor Chalupny Béla magyar emigráns, aki a meidllngi telepen lakik, behatolt a magyar követség épületének második emeletére és benyitott Ziegler Vilmos sajtó-előadó szobájába, ahol
Zieglerre két revolverlövést adott le és súlyosan megsebesítette. A lettest letartóztatták. — Elmondotta, hogy azért követte el tettél, mert politikai üldözöttnek érzi magát és Ziegler-ben látta üldöztetése értelmi szerzőjét. Ziegiert a testében maradt két
golyóval, súlyos állapotban a kórházba szállították.
A merénylő teltét inár tegnap akarta elkövetni, azonban az attasét nem találta irodájában. Személyazonosságát még nem sikerüli pontosan megállapítani. F.gyik verzió szerint ügyvéd és dr. Buda a neve.
Nem emelik Magyarország, Ausztria és Bulgária jóvátételi terceit
„A magyar népek békéje a nemietek közeledésétől fii^g
ségl palota alapkőletételén
OenT, szeptombor 7
A népszövetségi tanács Illésén elsőnek Hubib-Uílah indiai delegátus szólalt fel. Woldemaras litván miniszterelnök szükségesnek mondotta a népszövetségi alapokmányok rendelkezéseinek összhangba hozatalát a párisi szerződésben előirt kötelezettségekkel. Venizelosz görög fő-delegálus kijelentette, hogy a népek üdve és békessége attól függ, ha a nemzetek közeledését sikertll minél teljesebb mértékben megvalósítani. Bejelentette, hogy a maga részéről mindent elkövet, hogy Görögország is csatlakozzék az állandó nemzetközi biróság staiulumainak fakultatív záradékához. A spanyol fCdeie-gátus hangoztatta, hogy Spanyolország a maga külpolitikájában mindig a népszövetség szellemében jár cl.
A legközelebbi plenáris ülés hétfőn délelőtt lesz.
A magyar képzőművészeti
Az uj népszövetségi palota alapkőletétele
(Jen!, szeptember 7 (Éjszakai rádiójelentés) Az Ariana parkban ma délután folyl le az uj népszövetségi palota ünnepélyes alapkőletétele. Rengeteg néző jelent meg az ünnepi aktusnál. Az előkelőségek részére külön tribünt emeltek. Este a svájci szövetségi tanács diszban-keltct adott az államférfiak liszteletére. melyen Apponyi Alberl gróf és Tdnczos Gábor tábornok is részt veitek.
Megnyílt a genfi magyar képzőművészeti kiállítás
Genf, szeptember 7, (Éjszakai rádiójelenlés.) M:i délután nyitották meg itt a mauyar képzőművészeti kiállítást, melynek összeállítását Déri Béla, a Nemzeti Szalon igazgatója végezte. A megnyitó ünnepségen megjelentek Zalesky
Apponyi Albert a népszövel-klállilás megnyitása Genfben
lengyel külügyminiszter a lengyel delegáció több tagjával, Balodiseszl fődelegálus, Freytag meghatalmazott miniszter német delegátus, Apponyi Alberl gróf, Walkó Lajos dr, Hevesy Pál, Vészi József és Gajzághó László és a genfi magyar kolouia leljes számban.
Nem emelik Magyarország jóvátételi terheit
(iont, szeptember 7 Az utóbbi napokban többször vol-tak tárgyalások az angol pénzügyminisztérium és a bolgár kormány képviselői kőzöl! a hágai konferen-ciáitak arról a It»tározatározatárói, amely elrendelte egy szakértőbizottság kiküldését, hogy az szabályozza Magyarország, Ausztria és Bulgária jóvátételi tartozásait.
Angol részről a tárgyalások során megnyugtatták a bolgár kormány képviselőjét, hogy Anglia nem fogja |
megengedni a békeszerződésben megszabott bolgár fizetési kötelezettségek növelését, amint azt már a hágai konferencia folyamán ki is jelentette. Az angol kormány Hágában formális nyilatkozatot tett, hogy a Jóvátételi tartozások tekintetében a nagyhatalmak közölt nem jöhet létre olyan megegyezés, amely a kisebb államok pénzügyi terheit súlyosbíthatná és ez a nyilatkozat megnyugtatóig hatott.
Az angol —bolgár lárgyalások során angol részről ezt a nyilatkozatot ismételten hangsúlyozták.
A tengerbe veszett
egy finn gőzös 150 utasa
Stockholm, szeptember 7 (Éjszakai rádiójelentés) A „Kuru" finn gözös katasztrófája borzalmas méretű voll. Kétszáz utasából 150 a tengerbe veszett.
Élet-halál harc
a viharzó Balatonon
Keszthely, szeptember 7 A hatalmas szélviharban, amely a mai napon egész Dunánlult porfelhőbe boritotla, Siófokról ismeretlen lobogó alatt három utassal egy vitorlás indult neki a Balatonnak.
Az óriási szélvész a szigligeti öbölben felborította a törékeny hajót és a somogyi partok felé sodorta. Keszthelyről azonnal gőzhajó indult a vitorlás három utasának megmentésére, akik közül csak egyet leheleit látni. A másik kettőnek nyoma veszett. Kétséges, hogy a gözös kellő időben el tudla-e érni az éleiéért kélségbeesetten küzdő vitorlást.
Keszthelyen
melegen fogadták a KMAC-tura résztvevőit
Keszthely, nzoplember 7. A KMAC lura résztvevői ma indultak útnak. Dunántulon nagyon megnehezítene uljukat az erős orkán. A versenyzők baleset nélkül élték el a Balatont és 11 óra körül az első kocsik befulottak Keszthelyre, az ebéd állomásra. — Keszthelyen rendkívül melegen fogadták a versenyzökef, akikéi megvendégellek. Majd Keszthelyről egy órás szünet után Pápa felé visszaindullak Budapestre.
Walkó miniszter Oraham és Venizelosz vendége
(lent. szeptember 7 (Éjszakai rádiójelentés) Walkó Lajos külügyminiszter ma délben Oraham angol kereskedelemügyi mi-niszler vendége voll ebédre, este pedig Venizelosz gnrög miniszterelnök vacsoráján veit rét-zl.
ZALAI KOZLONTT
á
Minden tilt kjphstól
Orsz.

Magy.
Te iszö vetkezeti Központ
Budapest, I., Horthy Mlklós-ut 11S-121
bokréta-ünnepélye
A munkásság szónoka a kormány zót köszflntötte beszédében
Nagykanizsa, szeptember 7 A nagykanizsai laklanya-épilkezés olyan mértékben előrehaladt, hogy tegnap délelőtt megtartották az úgynevezett Mkréla-Unnepélyt. Az épületet ebhői az alkalomból nemzetiszínű motívumokkal feldíszítették. A honvédelmi minisztérium is leküldte képviselőiét Novakovics vezérkari ezredes személyében, kívüle többek között megjelentek Jesko alezredes, Wittmann százados, a pénzügyi lebonyolítást végző Délzalai Takarék és liankegyesület részéről Hirschler Sándor kincstári tanácsos, vezérigazgató és Löwenstein Emil igazgatósági tag, a hivatalos váios részéről dr. Krdtky István főjegyző és Király Sándor műszaki tanácsos, azonkívül a vállalkozó-cég főnökei. Az összes munkásság is fclsorako-zolt ebből az alkalomból, akik az építkezésen dolgoztak.
A megjelentek megtekintették az az építkezést, amelynek szerződés-szerinti határidőre való befejezése és átadása a mai bokréta-ünnepség után teljesen bizonyos. A szakérlök is teljes elismerésüket fejezték ki a végzett munka felett.
Az építkezés beható megszemlélése után egy épitőmunkás az összes munkások nevében beszédet mondott, köszöntvén a kormányzót, a honvédelmi minisztert és mindazokat, akik az épület emelésének részesei, egyben megköszönte az igy teremtett munkaalkalmat, majd azzal a kívánsággal zárta\' beszédét, hogy ez az épület is segítse a magyar célkitűzést.
Huszár építésvezető mérnök válaszolt ezután, aki bejelentette a minisztérium pénzjutalmát a munkásságnak a mai alkalomból.
A munkásság ezután folytatta ismét abbahagyott munkájál, mig a megjelent vendégeket büffé várta.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai meg figyeli Jelentések: Siombaton s hőmérséklet: Reepel 7 órakor +18\'8, délután 2 órakor +21-8, este 9 órakor +16.
Felhőzet: Egész nspon át borult égboltozat.
Szélirány: Reggel észskkelel, délben és este északi szél.
A Meteorológiai latéi.t aata 10 érakor Jelenti. Véltoaé, felhSa, oandaa, sgjslftr. még hu.«. Id6 várható.
Bigámiával gyanúsítanak egy nagykanizsai embert
Pécsett tarióztatták le és Nagykanizsára kisérték
Nagykanizsa, szeptember 7 A nagykanizsai rendőrséghez a mult hetekben névtelen feljelentés érkezett, melyben azt állították, hogy Czirják Imre 29 éves nagykanizsai lakósnak kél felesége van. A rendőrség elő akarta állítani Czirjákol, de nem találta meg. Körözési adlak
ki ellene és ennek alapján Pécseit a rendőrség lelartózlatta és a bigámiával gyanúsított embert, akit átkísértek a nagykanizsai rendőrkapitányságra. Ügyében tovább folytatják a nyomozást, hogy megállapítsák, kik vollait a .feleségei" Czirjáknak
Az antóba kötözte klskanizsal potyautasát egy keszthelyi soffőr
Mulatságos kaland egy balatonparti autó-turán
Keszthely, szeptember 7
(Saját ludósilónk teiefonjtientése.) Szerfelett vidám körülmények közt került hurokra Keszthelyen egy uri passziókra szomjazott kiskanizsai ifju-ember.
A Zalai Közlöny keszthelyi fiókszerkesztősége előtt, a főutcán tegnap estefelé egy bérautó-állt meg Egyetlen utasa bele volt kötözve, pányvázva az autóba. A soffőr diadallal magyarázta el az esetet a szerkesztőségnek és a csakhamar összeverődött, hatalmas, hangosan hahotázó tömegnek.
Ugy történt, hogy Belalinec Mihály 20 éves gazdasági cselédnek kedve szottyant autózni. Mit tesz ilyenkor az ember? Odamegy a bérautó-strandra és fogad egy autói. Így telt Keszthelyen Belatinec barátunk is. Megalkudott egy Poda-bérualóval és sélakocsizásra indult Hévizre, majd ugy beleiziett, hogy onnét Vlndornya-iakra robogott. Azt mondta asoffőr-nek, hogy ott hozzátartozói laknak. Valóban le is szállt a faluban euy ház előtt, be is ment a kapun. Csakhogy szemfüles volt a soffőr is és
figyelte a .pasast." A figyelem nem volt hiábavaló. Belalinec ugyanis a kertek alatt kezdte keresgélni a rokonságot s mikor már azt hitte, hogy tul van a veszélyes zónán, a kerlek között a faluból kifelé igyekezett. A soffőr futóra utána. Két kilométeren át futott versenyt Belatinec és a soffőr, árkon-bokron, kerítéseken ál, mignem a solförnek sikerült a fizetés elöl menekülő vendéget elcsípni. A markos legény nem ijedt meg az árnyékától, hanem megkötözte potyautasát és visszavitle a ház előtt maradt autóhoz, visszaültette bele, biztonság okáért még az autóhoz is hozzákötözte, aztán teljes gázzal nekiindult az uinak, vissza Keszthelyre. Belalinec sorsába belenyugodva élvezte az uri-módon utazás 36 kilométerét és akkor sem mulatott különös indignáiódást, mikor Keszthelyen nagy lömeg verödött össze a csudájára.
A soffőr végül is a csendörségre vitte hősünket, aki ott murakereszturi születésű, kiskanizsai lakosnak vallotta magát.
Az eljárás Megindult.
Szives tudomására hozom pártoló hölgy-közönségemnek, hogy üzleti tanul-ményutamról hazatérve, a legújabb angol és francia divatkreéoiókat
hoztam magammal.
Egyben közlöm, hogy Csengery-ut 27. sz. alatt volt
DIVATSZALONOMAT
Kisfaludy-utca 14. szám alatt folytatom tovább.
Készséggel állok pártoló hölgyközönségemnek rendelkezésére, Tisztelettel
Holczheim Károlynó
volt Schlllerné (divatszalon.)
UgyaaoU tanulók felverolock.
1929. szeptember 8
I befcrkaíjcna / jph^bén
Vepy«/J «py zsoh/ámpo/ a világhírű
mJqmm*J, - moly a ktQnogyobb fénnynt•
o foghavzobb /c/oig *£> 9 v
vifaqir!
Mozgószinház
Sláger-nap
Pazar bőkezűséggel nyújtja a mozi vezetősége a műsorokat. Az eddig bemutatott nagysikerű filmek után ma is olyan műsorokkal rukkol ki a mozi, hogy igazán zavarba jött a közönség, miképen ossza be az idejét a filmek megtekintésére.
Ma, vasárnap, a Városi Mozgóban is, meg az Urániában is olyan műsorokat mutatnak be, amelyek ugy a szereplök személye, mint a filmek tárgyai miatt is a legnagyobb érdeklődésre tarthatnak számot.
A Városiban bemutatásra kerül a .Gyáva hős", amelynek főszereplője Harold Lloyd, ez a csodálatos őstehetség, aki úgyszólván apostola a filmművészeiben népszerűsített humornak. Egészen sajátságos Harold Lloyd-humor ez, amely nem a Chapliné, de nem is burleszk-humor A szó valódi érielmében művész, aki a maga művészete számára az egész világol meghódította.
A Városi Mozgó mai másik mü-sordarab|a egy szenzációs vígjáték, melyben egyik leghíresebb filmsztár, Clara Bow csillogtatja szépségét és művészetét. A film cime .Vereshaju". A darab az idény egyik legszellemesebb vígjátéka, mely igazi sikereket aratott az egész világon.
Az Uránia műsora ugyancsak két vígjáték. Az őserdők leánya és .Akit felvet a pénz". Mindakettő nagy attrakció, amely elejétől végig leköti a nézők figyelmét és a kacagtató jelenetek egész sorozatával teszi élvezetéssé a két órás mozielőadást. (=)
Orosxor&xág
Hazardirozás. Ugy érezzük, elkényeztet bennünket a mozi direkciója. Egymásután kapjuk a világattrakciókat.
Holnap hétfőn a Városi Mozgó bemutatja Neumann Alfrédnak diadalmas darabját, az „Oroszország"-ot.
Ennek a főszerepét Budapesten Csortos, Kanizsán pedig Sarlay Imre játszotta. A darabban mindkét színész utólérhetetlen alakítást és sikert ért el Amit Csortos és Sarlay játszottak, azt a szerepet mutatja be nekünk holnap Emil Jannings, a
A Városi Mozgóban *■« »a»*rnap 3, 5, 7 és 9 órakor az Urániában
Harold Lloyd legnagyobb vigjétéka Két szenzációs vígjáték
A gyáva hös
és a híres filmsztárnak Clara Bow-nak csodás vígjáték-szerepe ^
mm mm m^ ps aa ■ ■ a a a a i.Kn.gyooo szerepe: _ ....... ■■ ■ S- SS U I X- szel a loszerepoen:
VERESH AJU/OROSZORSZÁG\\Akitfelvet a pénz
C-t__-__II I.. _ i ■ I P uJ« Stnno » (TllntántlrilunA Plnranoa l/Mnr t>X..^...ul.. j z z ®
7 felv. — Az idény legkiválóbb filmjei.
Hétfőn
7 és 9 órakor
Emil Janningeni
s vllíg legnagyobb [zinészének legnagyobb szerepe:
\\Az őserdők leánya
8 felvonásban és Riohard Dia- szel a főszerepben:
l\'alrengető kacagás I
Levis Slone és a szépségkirálynő Florence Vidor közreműködésével Rendea helyárakl ~mm f/0- Wllágalkar I
l8%) szeptember S.
világviszonylatban is legelső színművész. Megrázó drámai erővel alakítja Pál cárt s leírhatatlan hatással játsza ennek a hatalmas uralkodó nak a tragédiáját. Ez a szerep őrlik időkig emlékezetében marad annak, aki azt Emil Janningstől látta.
Jannings mellett nem kisebb művészek kaptak szerepet, mint l.ewis Sione és az amerikai szépségkirálynő Florence Vidor.
Élmény lesz a hétfői mozibemutaló, melyhez hasonlóban csak ritkán és kivételes alkalmakkor van része a közönségnek.
Dicséretreméltó a mozidirekciónak
zalai közlOny
az az intézkedése, hogy e filmet nem felemelt, hanem rendes helydrak mellett mulatja be. A közönség ebből is meggyőződhetik, hogy a direkció beváltja ama beigért programpontot, liogy nem az. anyagi, de főleg a kijjturcél lebeg a szemei előtt b
A nagy érdeklődésre való tekintenél ezt a filméi előreláthatólag hétfőn az Urániában is le lógják játszani, mert a közönség a telt házakhoz való jegyeket már elővételben nagy részben elvitte. Az Uránia az előadást ezek szerint tiz perccel később kezdené. ( )
Y
PORCELLÁNPUDER
legjobb ■ világon.
Egyetlen puder, mely a pórusokat nem tömi el; alatta az arcbőr él, lélckzik ói ai<pUI. Háromtíle nagy-•Ágban minden |obb Üzletben kapliiló. 3<4i
Borzalmas tűzvész pusztított Tapolcán
öt ház égett le rövid Idő alatt — A tüzet gyermekjáték okozta
Minap délben tüzilárma verte fel Tapolca utcáit és mire a lakósság megindult oltani a Csobánci-ulca irányában, ahonnan a tüzet jelezték, már egész lángtenger (árult szemük elé.
Valószínűleg — ezt a nyomozás állapította meg — gyermekjátékból kifolyólag a déli órákban kigyulladt Mojzer Dávid bádogosmesler háza tövében egy szénaboglya. Percek alatt tüzet fogotl a ház is és az erós szél gyorsan vilte a tüzet végig a háztetőn egész a szomszéd házig: Málé Mihály fodrász házáig. Éltől meg az azzal egybeépüli Sárdi Jó-zsefné háza fogolt tüzet, majd Nagy István portáját pusztította veszedelmes elem és mire megtorpanlliatták
l

t
a tüzet már Tollinger Jánosék háza és egész gazdasági udvara lánglen-gerben úszott.
Rettenetes küzdelem fejlődött ki a tüz és a tűzoltók között. A hónapok óla tartó szárazság mialt elképesztő gyorsassággal pusztilott a tüz és alig egy óra alall mind az öt embernek, mindene: háza, pajtája, isiállója, ólai, lakarmányai, kazaljai stb. porrá égett. Még a kulkávák, vályutartók is megsemmisültek a tűzben.
A lüzkár csak kis részben térül meg biztosítás utján. Most a csendőrség azt kutatja, hogy a borzalmas tüzpusztilásaérl mennyiben felelős felnőtt ember, alkalmasint a tűzzel játszadozó gyermekek szülei
Olcsó gyermekcipők
fliltényi Sándor és Fia cipőüzletében
Fekete kézi, szeges gyermekcipő 26—30 ... ... P 12-—
30-35 ... ..........P 1550
36-39 ...... ... p 18-50
Barna „ , „ 26-30 ... P 1350
30—35 ................P 16-50
36-39 ..................P 19-50
Női fél és pántos cipők 16 P és felj. Férfi fél vagy egész cipő 19 P és felj.
Rablógyilkosság áldoszata lett egy lófiajcsár
Kegyellen módon meggyilkoltak egy kaposvári lóhajcsárt és hulláját a kukoricásba vetették A gyilkosság ezelőtt 5-6 nappal történt, de csak most fedezték fel a hullát
orvosok szerint a gyilkosságot legalább 5—b nappal ezelőtt követhették el.
Pénteken délután az Ügyészség utasítására felboncolták az áldozatot.
A csendőrség munkája most elsősorban azt igyekszik kideríteni, hogy kicsoda az áldozat. A jelek szerint egy kaposvári lóhajcsárt gyanítanak benne. Zsebei átkutatásakor sem pénzt, sem iratot nem talállak nála.
Az áldozat ölvén év körüli egyszerűbben öltözölt ember. A csendőrség reméli, hogy 24 órán belül résziekkel is kideríthet az ujabb rablógyilkosságból.
= Legjobb olvasnivaló a Nemzeti Újság Aranykönyvtára. Ára előfizetőinknek kötetenként 150 P és 30 fillér portó.
Nagykanizsa, szeptember 7 Ugylálszik Somogy a gyilkosságok hazája lelt, mert a zicsi kettős rabló-gyilkosság után most ismét emberéletet oltottak ki gyilkos kezek.
Pénteken reggel Somogyhatvan és Kátmáncsn községek közölt az országúton haladó emberek erős hulla-büzre lellek figyelmesek. Kutatni kezdték a büz eredetét és az ut mellett borzalmas felfedezésre jutottak.
Pár méterre az úttól a kukoricásban találtak egy férfi hullát, melynek feje borzalmas módon össze volt roncsolva.
Azonnal értesítették a szigetvári csendőrségei, mely megindította a nyomozást. Kétségtelenül megállapította a csendőrség, hogy rablógyil-kosság lörtént. A tettes egy kemény tárggyal szélverle az áldozat fejét, aztán kifosztotta a hulla zsebeit, majd bevonszolta a kukoricásba. Az

Szeptember 8., 9. és IO»én (vasárnap, hétfő, kedd)
a Polgári Egylet emeleti nagytermében mérsékelt árakkal
nagy szőnyeg-kiállitást
rendez
SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA.
KIÁLLÍTÁSRA KERÜLNEK: futó, összekötő, ágyelő és nagy szőnyegek az összes méretekben. Függönyök, sezlon-, ágy és asztalteritők, falvédők. Gyapjú, flanelt és kocsitakarók. Paplanok. Matrac- és bútorszövetek. Linóleum és viaszkosvásznak.
Kiállítás reggel fél 8-tól este 9-ig. uy Belépődíj nincs.
46» ZALAI KÖZLÖNY
E.gy a sorsunK
Árnyékból Jöttünk, utunk eijy : Arany nagy napfoltot JárunK mámn. Vágtató pillanat rohan felöltünk, foszlott időgyeplőt markolni — hiába erőtlen kezünkből kirepül!
Testvérem, sírhatsz magadon, vadul rázhatod ölő Jobbod céltalan, ostoba eröpazarlás! Gyermek kívánással a napot akarod markodba rejteni magadnak?
Testvérem, látod sorsunk egy. Máma aranyat szitál a köd, ezüsttől csillogó minden pocsolya. Boldog mámorodban a kezem ellököd, társtalan gőgödbeu kinevetsz!
Testvérem, ne bánts, ne gyötörj, ne huzd el tőlem büszkén kezed! Árnyékból lőttünk -azutunkmanaplény Holnap akaratlan megyékén Is veled h bus szürke porszemek hullnak ránk. (Keszthely) vti/aa Mariam
Sirva letérdelt
védője elé Csizmás Oktávlán
Budfipest, szeptember 7
A letartóztatott belügyminisztériumi igajgató, Czlzmás Oktávlán mai kihallgatása kapcsán égre-földre es küdözött ártatlan voltáról és egyre hangoztatta, hogy őt csakugyan megtámadták és kirabolták.
Amikor délben Csizmást védőügyvédje felkereste, az sirva horull ügyvédje lábai elé és egyre hangoztatta, hogy ártalUn és meghal a szégyenlől. A rendőrség tovább nyomoz az ügyben.
sing nirg I, nem néíte a Smfth Premlergénekei Leg\'edtezóbb !t<el«si teltételekkel Havai Miklós-nit X.gjk.n...., OetV-tér 15
Kalapszalonomat megnyitottam.
Több íves berlini bécsi és budapesti tanulmányaim révén a legkényesebb igényeknek is eleget tudok tenni. Megfelelő modelekkel és saját készitményli készlettel rendelkezem.
Hofmann Anny
Chic Parhlenne Kalapszalon
Ceányi LéezlA-utca 8.
Saját házának felgyujtásával gyanúsítanak
egy előzetes letartóztatásba helyezett balatonmagyarodl gazdát
Nagykanizsa, szeptember 7.
A csendőrség Balázs Ján«í puszta-intgyarodi gazdaembert ma behozta Nagykanizsára és áladla az ügyészségnek. Balázs János ellen súlyos gyanú merült fel, hogy családi birtok-viszályból kifolyólag saját házát felgyújtotta.
A csendőrségi kihallgatás folyamán Balázs János körömszakadtáig tagadta, hogy neki bármi réste is lenne a gyujtogatásban.
A törvényszék vUsgálóbirája Balázsi magihoz kisérletlc és kihallgatása utan kihirdette előtte az előzetes letartóztatásáról szóló végzé-
csAK-Xternit vídszóval jilőitpala és cső valódi.
STERNrT MvVfK MATÍCHIK UUOi. BUDAPIST. ANOflASSY-£rT33;öir«.MVIR6ISUJI/UU
£lftru«ltúh»ty«.k i üpplrifler I. és Flu !.«-, remem és egyéb építési anyag keres kedést! Nag. ka tzss. l.azSr J zset takereskedé*. építési anyagok raktára Keszthely. Szaiursek Jánns tnkereskedís ráment é inükógyár KomárvÁros Szommer Sándor gnbona . termény kereskedés Z. Egera/eg. Mosonyl Hrnrlk fakereakedó Z.tlsszentgrót
1929. szeptember 8.
sét. Balázs felfolyamodásl Jelentett he a vizsgálóbírói határozat ellen a kir, törvényszék vádtanácsához.
A gyujtogalásra még mindig statárium áll fenn.
NAPI HÍREK
napirend
Szeptember 8, vasárnap
Hóm katolikus ; Kis B. A. Proteat -Máris Izraelita: Elul hó 3.
Vérosl Mozgó .Gyáva Hós", vlg-liték ,Veresha|u", az évad legszellemesebb vtglátéka.
Uránia Mozgó. .Az ftserdók leánya\' vlglíték. .Akli lel vet > pénz\', film-Iá-ék.
Gyógyszertári éjjelt azolgálat: I.
hó végéig a Déry Jóaaet-féle Fó-utl .O\'sngysl" gyógyszertár.
Ofizffirdó nyitva reggel 6 órától eate 6 óráig (hétló, szerda, péntek délután és kedden egész nap nóanek).
Szeptember 9, hétfft
Hómat katolikus : KI. Péter. Protest : Adám. Irrsellta : Elul hó 4
Városi és UránU mozgók. .Oroszország\', A. Nrumsnn sztnmllve. Váro-ilban 7 és 0. tlrániábsn lét 7 és léi 9 órakor.
— Orsenigó Ccsare pápai nun-cius meglátogatta a Balatonfüreden üdülő Bárdos Remlg dr. panonhalmi főapátot. A nunciust elkísérte útjára dr. Lutter Ferenc valikáni tanácsos és dr. Wéber Pál veszprémi püspöki irodalgazgaló. kanonok. A pápai nunciust diadalkapuval és a szeretetnek ezer jelével fogadták Füreden.
"1
Mielőtt
őszi bevásárlásait eszközli,
tekintse meg dúsan felszerelt áir\'Ufaktáramat, mert pénzt fog megtakarítani,
ha szükségletét nálam szerzi be
Férfiszövet.......140 széles 5 Pengő
Férfiszövet, tisztagyapju 140 széles 10 P-től kezdve
A tavalyi idényről megmaradt angol (éríiszövetek féláron lesznek kiárusítva.
Téli kabát, valamint a legújabb Toledó-Flokoné felöltő-kelmék és más divat férfi és női szövetkelmék megérkeztek.
Dus választék ebédlőszőnyegekben, függöny, paplan, plüseh és Moguett átvetőkben
KIRSCHNER MÓR
j^B^HH
fés fi és női divatkelme áruházában
Fő-ut 3. (Városházával szemben.)
szeptember 8.
Krdmer La fos :
fefiér asxtal melleit
Hézagpótló könyvecske jelent meg az eseménytelen kanizsai könyvpiacon. Krdmer Lajos, a helybeli felsőkereskedelmi iskola tanára „Fehér asztal mellett\' cimen alkalmi beszédek gyűjteményét adta ki. Nöegyleli lakomán, iskolai találkozón, hivatalos, politikai, társadalmi események, bankettjein elmondható pohárköszöntőket lartalmaz a könyvecske. Finom, szép, gondos stilusban, okos, szellemes gondolat-vetésben, rutinos könnyedséggel megirt felköszöntök ezek. Valóban mintául szolgálhalnak az éleibe kikerülő fiatalságnak, amely sokszor áll tanácstalanul, ha a fehér aszlal melleit szólnia kellene. Ez a könyvecske útmutató, ami gondolatot ad, példái mulat, könnyűszerrel tanit meg a toaszt-mondás mesterségére. Hasznát veheti a gyűjteménynek mindenki, akinek gyakran esik dolga a fehér asztalok körül.
A csinosan kiállított könyvecske a Zalai Közlöny nyomdájából kerüli ki és megszerezhető a szerzőnél.
ASINGER VARRÓGÉPEK
Htea A LEGJOBBAK I
— Gyászistentisztelet. Tegnap délelőll nagy rekviem vnlt a keszthelyi templomban dr. Burdny Gergely voll csornai prépost lelkiüdvéérl. A főpapi gyászmisél Ste/uits Aladár apát mondla, a premonlreiek fényes asszisztenciájával. Megjeleni azon herceg Festetics Tasziló és a város társadalmának reprezentánsai.
zalai közlöny
— Tanévmegnyltó református Istentisztelet. A nagykanizsai ref. egyház összes tanulóinak tanévmegnyitó istenlisztelete folyó hó 8-án, vasárnap reggel 9 órakor lesz a ref. imaházban (Ualthyány-utca 16. sz.) A tanulók az imaház udvarában gyülekeznek.
— Halálozás. Pécsek Gyula bala-lonedericsi laniló pénteken, Keszthelyen, 35 éves korában meghalt. Községe hazaszállittaita igen szeretett tanítója holttestét. Tegnap temették el általános részvét mellett.
— Se nem kMUI/ds, se nem vdsdr, — a sxönyeg mégis legolcsóbb Baridndl.
Ügyvédje öltek. Jogászok, államszám vltelesek
Szontagh-Szeminárum <Í7J Budapcit IV., Vicl utci 51
— Az Ipartestületi Dalárda
holnap, hétfőn este 9 órakor próbál tart. Az uj szezonban uj tagokat is szívesen lát a dalárda és felkéri a belépni szándékozókat, hogy már a holnapi próbán megjelenni szíveskedjenek. A régi és uj lagok pontos megjelenését kéri a karnagy.
— Tekintse meg az uj kés-műves és műköszörűs sollngenl acéláru raktárat. Bozzay és Szegő Nagykanizsa, Sugár-ut 2., a Főút sarkán. (Babóchay-ház.)
— A Vas- és Fémmunkások Dalárdája ma délután 6 órakor dalórát tart.
=■ Egy zseblámpa megkímél és megvéd a sötétséggel járó minden bajtól és kellemetlenségiől. Természetesen a zseblámpaelemnek elsőrendű gyártmánynak kell lennie, ilyen a Gold Palaba, mely a legnagyobb fényerővel és leghosszabb égéslarlammal bir.
Fráter Lóránt
dalest/e NagyUantmsdn
A legnépszerűbb magyar dalkőllö: Frdter Lór.iml dunánluti körútja során csütörtökön este Nagykanizsán a Polgári Egylet cmclcli termében nótaestei larl, melyen szebbnél-szebb nóláit muiat|a be a közönségnek.
Fráter Lóránt, akiről darabot írtak és akinek dalai révén valóságos legendá|a kerekedett, Tapolcán, tegnap szombaton pedig Zalaegerszegen frenetikus siker melleit tarloll estjét. A gyönyörű dalokból kötött csokorral lépett a pódiumra és cigányzene kísérettel álomba ringatta a hallgatóságot a száz meg száz nóta jeles szerzője.
Nagykanizsai estjén különösen szép műsorral lép a közönség elé és bizonyos, hogy a dalkulturát szerelő közönség meleg szeretettel fogja fogadni a nóta fejedelmét. Az estre jövő számainkban még visszatérünk.
Kis költségeim lehetővé teszik, hogy a „kis haszon, nagy forgalom" elvéi keresztül vigyem.
Szönyegvétel bizalom dolgai
Mielőtt szőnyeget vesz, jöjjön el és nézze meg
dúsválasztéku raktáramat.
Elsőrendű Haasz-féle gyapjú Axminster szőnyeg 2x3.........P 116
la. Boucle szőnyeg 2x3 nagyság . . . P 45
Marhaszőr és gyapjú Boucle legnehezebb
minőségben 2x3........P 90
Sezlonteritő már 28 pengőtől kezdve
Selyemfényű mocket bársony sezlonteritő, gyönyörű perzsa mintákban, ezelőtt P 72, most............P 64
Ebédlőszőnyegek már P 30-tól kezdve.
Ágyelők már P 3-tól kezdve.
Kétszárnyas ablakfüggöny P 10-től.
Nagy választék őszi női divatujdonságokban.
Rendkívül kedvező fizetési feltételek I
BARTA MIKSA, elsőrangú női divatáruháza.
fiKi AI-o/l0n*
— Eljegyzés. Szegő Lili és Schlésinger Árpád a Magyar-Olasz Bank R. T. főtisztviselője Budapest, jegyesek.
— Kanizsai mfivésznövendékek kiállítása. Gárdonyi (Ooldstein) Ella és Holczer Rózsi kanizsai urileányok már évek óla tanulnak Budapesten és festészetben, illetve grafikai művészeiben haladnak szépen. Tehetségük már eddig is szép munkákat eredményezel!. Most a kél művésznövendék Nagykanizsán a Kaszinóban kiállítást rendez. A kiállilást matinéval ünnepélyes külsőségek közöli nyitják meg az Izr. Leányegyletben az eddigi tervek szerint szeptember 29-én. A kiállításon festmények, rajzok, grafikai dolgok kerülnek a közönség elé, mig a matiné műsorán egy kedvelt előadónk fog beszélni a művészetek fejlődéséről. A közönség minden bizonnyal szívesen veszi a kanizsai művész-jelöltek próbálkozását és támogatásával igyekszik őket további eredményekre serkenteni.
= Mosonyl Mimi áll. kép. oki. zenetanárnő Keszthelyen tanítását újból megkezdi. Az 1929/30. tanévre jelentkezni lehet kedden és pénteken d. e. II —12-ig. Akadémiai vizsgára előkészít.
= Ma söröző nap és zóna-reggelizés ?
= Vászon és damaszt. Fehérnemű, ágynemüanyag, asztallerilő, szalvéta, törlő, törülköző elismerteti legjobb és legolcsóbb Singer /ózsef és Társónál.
= A régi magyar népszokás felelevenítése, mely a szüreti ünnepségeket rendszerint egy hatásos tűzijáték rendezésével fejezi be, mindinkább újból tért hódit. Ezen tűzijátékokról a legrészletesebb díjmentes felvilágosítást adji az évtizedek óta közismert F.mmerllng A. pyro-technikai gyár Budapest, gróf Károlyiutca 26.
Ha savanyu a bora, vegyítse
REGEDEI
vízzel, mely a legsavanyubb bort ls kellemes Itallá varázsolja.
Kapható mindenütt 1
Főraktár:
I Ilii
Király-utca 21.
MEGÖL
!<tay»*.raolyt.azúnyogot, poloskát, ivábbngrrat, hangyát, bolhát, taHii
Ktb 4a uok pólóit, lüolve Uu-rAlt
Nem hagy Htot!
"*-"•• • <^FLY-IOX;
A» agy«<1tlll IMa^sUoll rovarirtó*! er
kti. n-ayrd ltf«.lülnkWJ %— p
BieoffuUlroniMai kb. s HL kk. I In, kft. 1IH. kt) a In.
P li^- P «o. p
N»m niárofl I
Hatása meglepői MinHenUtt. kaphatói
froiocktnii kirtnitra rílH,
NAwém írnö ó. TAr»*
bndiLK-1, V. kt., Nl.l\'H iuv» 30. I ttrIÍM i Upól WB—M
Ax arcőeoloousoh;
fogadtatása és tdözése Kewíüelyen
Keszthely, szeptember 7.
(Saját tudósilónk telefonjelentése.) A külföldi és magyar archeológusok csoportja pénteken délután Keszthelyre érkezett. Az állomáson Reischi Imre városbíró és dr. I.ovassy Sándor, a Balatoni Múzeum igazgatója üdvözölték őket német nyelven. Az üdvözlésekre dr. Seger egyetemi tanár (Breszlau) válaszolt. A vendégek megnézték a Balatoni Muzeum épülő palotáját, majd Hévizre mentek, megfürödtek, este pedig Reischl Imre vacsorál adott tiszteletükre. Ma délelőtt a dobogói népvándorláskori sirmezöl nézték meg, később Keszthely lelőhelyeit, műemlékeit és az iskolák gyűjteményeit. A város a Hungáriában ebédel adott, honnét az igen vidám hangulat után, a Rákóczi-induló hangjai mellett indullak vefük az autóbuszok Fenék-pusztára, ahol Mogentiana római vár helyét tanulmányozták. Délután a hercegi uradalom adott ozsonnát a vendégek tiszteletére, a Hullámban. Az estét ismét Hévizén töltik, holnap reggel pedig Darnay Kálmán vezetésével Sümegre mennek, ahol a Darnay-muzeumot, a várat nézik meg, majd pár órai tartózkodás után folytalják utjukat Veszprémbe, Székesfehérvárra, Budapestre.
— A Kat. Legényegylet szüreti mulatságára lázasan készülnek. Szakadatlanul folynak a próbák dr. Mutschenbacher Edvin törvényszéki tanácselnök, az egyesület világi elnökének főrendezése és Gábor Lajos tánctanár tanítási mellett. Előre is elárulhatjuk, hogy a mulatság annyi meglepetést Ígér, hogy minden eddigi mulatságot tul tog szárnyalni. A hegybiróné tisztségére Sélley Teréz gelsei földbirtokosilöt kérték fel, aki készséggel vállalta, mig a hegybíró tisztségében Gombár Gyula járás-birósági elnöknek nyílik alkalma, bögy a derűs szüreti mulatságban Ítélkezzen a szőlőtolvajok serege felett. Természetesen a százféle móka közölt első helyen áll az az irredenta tánccsoport, mely Nagymagyarország fellámadását fogja ábrázolni. Ez már azért is szenzáció számba megy, mert Nagykanizsa legszebb leányai fognak láncolni n csoportban. Bizonyos, hogy a jól megrendezett mulatság hatalmas érdeklődő és szórakozni vágyó közönsége! vonz mához egyhélre, vasárnap este a Polgári Egylet öreg falai közé.
= Qummlharlsnyák és boka-szorltók nagy választékban kaphatók Vágó Endre lilatszertárában.
= Felhívjuk olvasóink figyelmét a mai lapunkban levő Bozzay és Szegő cég hirdetésére.
Látványos kirakatok. Feltéllen tekintse meg Singer kirakatait, ha szépet akar látni. (Központ szálló.)
1929. szeptember 8.
Utolsó szó
a hanlxsat zdróra-kénléiOei
Nagykanizsa, szeptember 7. Napok óta vitáznak, argumentálnak, cáfolnak, helyreigazítanak lapunk hasábjain a kanizsai kereskedők és alkalmazónak a záróra kérdésében. Most azonban a szerkesztőség ezennel pontot tesz minden további vita után a következőkkel: A zárórára vonatkozó 1921. évi intézkedések, melyek tegnapi számunkban olvashatók, változatlanul érvényesek. Hiába igazolták azonban a városházán, hogy ezügyben ujabb rendelet nem jelent meg és hiába nem lát senki tiszlán a kérdés szövegében : Igenis, jeleni meg uj rendelet, 1923-ban, >94.306/1923. sz. a. Ez a rendelet azonban csak egy kiegészítés s minthogy ez Schvarcz Dezső tegnapi cikkéből hiányzóit, — ime: közöljük azt az e) pontot, amit ez az 1923-as rendelet pótlólag füz az 1921. évihez: ne) A textiláru-kereskedéseket az egész éven át este 6 órától az évnek május hó 1-töl augusztus hó 31-ig tartó szakában reggel 7 óráig, a szeptember hó 1-től április hó 30-ig tarló évszakban pedig reggel fél 8 óráig zárva kell tartani, mely idő alalt az üzleti alkalmazottakat foglalkoztatni tilos."
Ez a rendelet csak Nagykanizsára vonatkozik és csak textil-üzletekre.
Ezek ulán minden további vita merőben felesleges és épen ezért azt lezárjuk.
<- Néxxft zneg vasárnap 6» tjéttön narta sxtínycgltlraUa-taií.
= A Mohai Ágnes-forrás keze-lösége közli velünk, hogy ezen kiváló hazai természetes ásványvízzel az utóbbi időben végzett kísérletek ismét fényes eredményeket hoztak. Különösen feltűnő hatásúnak bizonyult emészlési zavaroknál és a túlságos gyomorsav képződés és az ezzel járó gyomorégés leküzdésére volt kitűnő befolyással: A Mohai Ágnes-forrás gyógyhatása mellett elsőrendű asztali viz. Borhoz, pezsgőhöz kitűnő. A legolcsóbb természetes ásványvíz. Érdeklődök forduljanak a forráskezelöséghez: Moha, Fejérmegye.
r«omiAsosm 6rMTVIIt \'■*■\' V SAYOLOÓÍviItUTHAJTÓ )
WORFtfl
Nagykanizsa legrégibb temetkezési vállalata, mely nem tevesztendö össze ujabb alakulatokkal.
HILD ELSŐ MA GYKANIZSAI TEMETKEZÉSI VÁLLALAT
vAllalunk disz- és egyszerű temeléscket, exhumálások, hullaszálhtások bel- és külföldre bármely irányban és irányból, vasúton, vagy saját hullaszállító kocsinkon (fourgonon) Diszes nyitott és üveg halottaskocsik NAGYKANIZSÁN ALAPÍTÁSI ÉV 1881. ■AGY RAKTÁR érc, imitatió, kemény- és puhafa, ugy hullaszállító koporsókban, szemfedelek, vánkosok, koszorúk, szalagok stb. Egyleti temetések rendkívüli mérsékelt árakon \'
ÖZLETHELYISÉO ÉS IRODA MŰHELY ÉS RAKTÁRAK DeAk Ferenc-tér 3. siAm Király-utca 4. s?ám TELEFON SZÁM: 269. TEI EFON SZÁM : 120.
BÜRGÖNYCIM i hild NAGYKftSIZSA Folyói tlmla ai AnKol-MiKyir 11.nk Nifrykinliul\'rióklinlt
Ugyanitt a Néhai Hild István Emlékére Alapított Temetkezesi Egylet irodahelyiséos ahol tagakat B5 éwes korig felveszünk és a legmagasabb temetkezési segélyt nyújt iuii
1929. szeptember 8.
lllilíibititlu I
Tartisiéja Mkbl

lifluIM, Itgltlísii, folylsnégö kályha
10 Kü. FÜT 24?
egy normál szobát
Nagyobb típusok 3—4 szobás lakást Is egyenletesen fűtenek.
Legtakarékosabb, leghlglénlkusabb lütés!
Vfgyí»lO*íU»Ü Rekord í» Zcphlr folylonígó kályhák. Klltetikaríklllih»ly»k KíménytnlilAk I
Átlapol díjtalanul küld :
HÉBERSÁNDOR
tllylU- 11 lOjli»l,>jyAi« UuJ«|>«il, Vlliliu. rUiliiut 39. iilm (IfiJdi iiK* i»rok)
KAJyhálnhból állandó lerakat i
Iilcblschelndl Pál, Hagykanizsa
— Zarándoklat N igykaulzsáról kucsii-Izenllász óro. Amint már megírtuk, szeptember H-án, azaz Kisasszony napján népes zarándoklat indul Nagykunt zsArnl a plébánia vezetésével a gyö nyiiril fekvésű bucsuszentlászlól kegyo-Icmhelyre. A búcsújárás részletes programja H következő: .Szombaton délután I órától H óráig végezhetik a hívek szentgyóuásukttt a plébánia templomban. Vasárnap reggel hat órakor szentmise, alatta szontatdo-zás. inujd mise végeztével sornkozás a Olnktó-rluriiban. l-\'.löl a tértink, utána a nők négyes sorokban. Így vonulnak kl a/, állomásra, ahonnan 7 óra íiO perekor indul a zarándoklat különvonata. Ilu-causzenllászlórn érkezve ugyancsak négyes sorokban bevonulás a kegyelem-templomba, ahol P. Zénó segédlelkész ünnepélyes szentmisét celebrál Azevan-géllum után I\'. Ooák Szulplc plébános-názfőnök szentbeszédet mond. Délután
3 órakor Ismét prédikáció, utána pedig litánia. A különvonat pontosan .ri óra 35 perckor indul vissza Nagykanizsára.
A bevonulás a szokott rendben történik, A zarándoklat, tekintve annak nsgy számát, nem a plébániatemplom ban. hanem a Cinktóriumban részesül szentségi áldásban. Másnap hét órakgr hálaadó Istentisztelet a zarándoklat kegyeimelért A plébánia ugyanez évben másik zarándoklatot Is tervez a a szomszédos Homokkomárom községbe, ahol Szent Kéllx teste pihen. Ideje október második vasárnapjára, azaz Magyarok Nagyosszonyának ünnepére van kitűzve. Rendezéséről később részletes értesítést közöl a plébánia.
= Szőnyegek. Nagy választékban futó-, ágyelő-, ebéülöszönyegekben, ágygarniturák és sezlonátvetökben Singeméi.
zalai közlöny
Ha fáj a íe]« éj szédül, lta telt-sége, belizgalmat gyomorégést, oldalszurást, mellszorulást és szívdobogást érez, igyék minél előbb valódi „rereao lóuef" keserüvlzel. uyomor- és bélszakorvosok bizonyit-1", hogy a Ferenc József viz remek természetalkotta hashajtó. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszertlzlelekben.
Itt ÍIX ŐS3...
közeledik a tél Is és súlyosbodnak a
Missziósház Napközi Otthonának gondjai.
A reggeltől esilg olt Játszó szegény kicsinyek száma folyton növekszik, a tavalyi .Ill és létszám 50 liilé emelkedett I
A Napközi Otthon tehát megint csak kénytelen a nagykanizsai társadalom ló szivéhez folyamodni, hogy tiszta, meleg hajlékban szeretetteljes lotllgvo-let alatt hancúrozó, mesét, verset mondó, éneklő és Imádkozó kicsinyeinek napról-napra egy-egy tányér\' meleg ételt Juttathasson.
A Missziós házhoz legközelebb álló Szent Ilona l.eánykltib szlvecskélben gyulladt fel legelőször és legerősebben az emberszeretet áldásos tüze. nmely-lycl a klubtagok a legközelebbi napokban házról-házra Járva minden Jó emberhez bekopogtatnak a Napközi Otthon gylljtőlvelvel.
Tudjuk : nehéz ma tíz élet és min (lenklnok nagyobbak a gondjai 1 De azért senki ne nézze kl, fogattja szeretel tel lelkes klubtagjainkat és adja ál nekik kegyes adományát, amit anyagi ereje klnck-kinak megenged és jólelküsége benső hangja diktál.
A Jó Isten megjutalmaz érte mindenkit azzal az édes életörömmel, amit egy testileg-lelkileg egészségesebb uj nemzedék erősödésének látása támaszt a nemes felebarát egyttttérző szivében I
— Megvizsgálják a zalai kutak vizét. Az Országos Vegyvizsgáló Inléz.el kérése az egész ország területén megindul a falusi kutak vizének vegyvizsgálal alá való vétele. Zalamegye valamennyi kutjábó! is vesznek mintákat és annak alapján a vízellátástól kimutatás készül.
Molnárnál a Polgári Egylet éttermében.
Kérelem a késttnaéahai. Sze-génysorsu, lótunuló kereskcdelmlsta és polgárlsta fiuknak ki volna hajlandó hetenként egy-egy ebédet adni. hogy •P
egy-egy ebedet adni. hogj nkét vidéki flu zavartalanul tudja közép iskoláit elvégezni. Értesítéseket OazilaK
Kérem: püspöki biztoshoz kérjük leadni.
= Parkelok, flanellok. Téli mosóanyagokból a legnagyobb választék Singer divatáruházában látható. A legdivatosabb flanellok tna-t.dékban i-t kaph\'itók.
»» Kllílnó szemüvegek orvosi receptre és recept nélkül legolcsóbban Zsoldos üyula órás, ékszerész és látszerész uj üzletében kaphatók Fóut 14. Biztosító palota. Szakszert) Javítások.
— Legjobb fővárosi napilapok a Nemzeti IJjság és 1JJ Nemzedék.

HA NINCS/AKKOR VEGYEN!
.Szentírás", kötve: 1 iierixö. A Szent István Társulat kiadásában legújabban megjelent UiszövetsSf>l Szentírils korlátolt példányban még kapható a plébánia hivatalban. Arii I pentfö.
=- Sok éves kísérletezés és láradhatatlan tudományos kutatásokra voll szükség, hogy egy gyártmányt teremtsenek, mely ma már az egész világon el van terjedve s kb. 33 év óta minden ország népei körében osztatlan kedvcllségnek örvend. Az Aspirin-tabletták jóságál számtalan orvosi szakvélemény és a közönség széles köreinek önkéntes dicsérete elismerte. Minthogy tudvalevőleg csak jó és általánosan kedvelt gyártmányokat utánoznak, természetes, hogy gyakran megkísérlik éppen az Aspirin-tablelták utánzását. Ezek az úgynevezett .pótszerek" azonban hatástalanok, sokszor még hozzá hárosak is, amig az eredeti labletták a szívnek nem ártanak.
= Férllszővetek. Elsőrendű minőségű öltöny és kabát-szOvetek rendkívül olcsó árban kaphatók Singer József és Társa divatáruházában. Nagy választék. Nagyobb meny-nyiség lérfiszövet maradék nagyon jutányos árban.
Kl HIINT VET, UGY ARAT.
Az Államgépgyár gyártmányú
szabadalmazott SCHULE-rendszerü
99
NOVA
99
wetőmagtisztitógép Által tökéletesen tiazta vetőmag nyerhető I
| 33\'/»0/0 állami hozzájárulás. |
Állványra vagy vssvázás rugói kocsira szerelt elsSrendO golyóscsapágyas kivitel.
\' d Szerkezeti 1 ira.sal, jövedelmezőségi számtlással, árajánlattal, esetleg kiküldetéssel
díjmentesen szolgát s
MAGYAR KIRÁLYI ÁLLAMVASUTAK GÉPGYÁRÁBA* VEZÉRÜGYNÖKSÉGE
NEMZETKÖZI GÉPKERESKEDELMI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Budapest, V., Vilmos osábsxér-ut »2. se. Telelőn i 100-00. ^
= A „Zephlr" kályha az egész világon elvan terjedve és a legjobb hírnévnek örvend Több ntinl 20000 drb. van már forgalomban és éven-kint több mini 1000000 pengőt takarít meg az emberiségnek és így a/, egész emberiség javát szolgálja. 10 kg. Iával fűt egy normál szobát 24 órán át. Legújabb árjegyzékét készséggel küld az egyedüli gyáros: Héber Sándor, Vilmos császár-ut 39. Állandó lerakat van az összes vidéki városokban.
— Levente zenekar alakul Nagykanizsán. A nagykanizsai Le-^ vente egyesületek vezetősége elhatározta, hogy megfelelően kiképzett levente-zenekart szervez, hogy ünnepi alkalmakkal saját zenekarával szerepelhessen. Ezért felhívja mindazon zeneérlö leventéket, akik ebben a zenekarban belépni és közreműködni akarnak, hogy minél előbb jelentkezzenek a testnevelési vezetőnél, Városház, II. emelel ajtó 5.
— Versenytárgyalás. A baját utász-, nagykanizsai tüzér- és nyíregyházai gyalogsági laktanya kályhás- és tűzhely-munkálataira t. évi szeptember 12-en 11 órakor a m. klr. honvédelmi minisztérium II. osztályában (I., Dísztér Ifi., I. 47.) nyilvános, egységáras, Írásbeli versenytárgyalás log\' tartatni. Az ajánlatok kizárólag az önköltségi áron rendelkezésre bocsátott költségvetés és ajánlati lapon tehetők ineg s ezek, valamint a részletes feltételek az esetleges szükséges felvilágosításokkal 1029. évi augusztus hó 23-tól kezdve 12—14 óra közölt I . Vár, Dísztér 18. I, r>l, ajtószám alatt átvehetők. A munkálatok az építésvezetőség ezlrányu felhívására azonnal teljes erővel mog-kezílenrlők és 11)211. évi november hó I lg feltétlenül befejezendők. M kir. /lUiiVídrhi/i miniszter.
UJ rendszer bulorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengönkénl csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopstein Szombathely, Kőszegt-utca 5.
50» ZALAI KÖZLÖNY
előhívás, másolás, nagyítás olcsón elvállalt.tik.
választék
kedvező részletfizetésre.
9X12 lemezesgép . 38 pengő és feljebb „K 0 D A K" . . . . 24 pengő és feljebb
Mindig friss
lemezek, filmek, másolópapírok, vegyszerek
Szabó Antal képészeti szaküzlet
SPORTELET
Bácsayt leszerződtette a Zala-Kanizsa és Így a VAC ellen ma délntan mar ő véd
A mérkőzés fél 5 órakor kezdődik — A két csapat felállítása
Nagykanizsa, szeptember 7
A Zala-Kanizsa FC táborában bizonyára nagy örömet fog kelteni az a távirat, melyet a vezetőség ma délben kapott budapesti intézőjétől: Balog Györgytől. Ez a sürgöny a következőket mondja:
Bácsay ma esti gyorssal érkezik Balog.
Ez a pár szó tehát azt jelenti, hogy Balog Qyörgy a kitűnő nevü újpesti kapussal megegyezel! és Bácsay már alá is irta a szerződést, mely öt a Zala-Kanizsához köti. 1 Így tehát a ma délutáni VAC FC elleni bajnoki mérkőzésen a pirosfehérek kapuját Bácsay védi, ami megnyugtatólag hat a mult heti vereség után.
A két csapat a következő felállításban áll ki ma délután tél 5 órakor:
VAC FC: Léderer — Bálán, Dá-vldovlts — Klopfer, Orünfeld, Kohn II. — Singer, Neuspillcr, Haar, Engl, Schwariz.
Zala-Kanizsa: Bácsay — Kéder, Fekete — Tamás, Babos, Horváth — Farkas, Orsolyák, Cslda, Bakonyi, Csász.
Itt Iriuk meg, hogy a tegnap emiilett Kiss megérkezett Kanizsára, azonban az amatöröklöl még nem jött meg az átigazolása és így a VAC ellen még nem szerepelhet.
A mai bajnoki meccsnek, mely a bajnoki szezon első pontokért való küzdelme itthon, az az érdekessége is meglesz, hogy itt fog a kanizsai publikumnak bemutalkozni Orsolyák, az uj Osszekötö, akinek játéka volt egyedül kielégilö a Rákospalota ellen mult vasárnap.
A mérkőzést Szél biró vezeti
NTE-»-Vasas
Nagykanizsa, szeptember 7
A bajnoki mérkőzés előtt fél 3 órakor az NTE elömérközést játszik a Vasas ieventecsapattal. Az NTE komplett első csapatával szerepel, mert szüksége van a komoly tréningre, hisz a következő vasárnap nehéz mérkőzése lesz Pécsett a DVAC-al. Az összes NTE játékosok már 2 órakor tartoznak a pályán jelen lenni.
(BlrókOldés a Levente Szövetség vasárnapi mérkőzéseire:
Zrínyi pályán: Fél 2 órakor Zala-Kanizsa levente—Egyetértés (I. o.) Biró Spétzer. 3 órakor Vasas—NTE (barátságos.) Biró Szirtes. Magyarutcai pályán : Fél 2 órakor 13 FC— Haladás (I. o) Biró Schwelger. 3 órakor Turul— Kiskanizsal Levente II. (II. o.) Biró Waidmann. Fél 5 órakor II. ker.— Hunyadi (II. o.) Biró Bárány. Teleki-utcai pályán: Fél 5 órakor Nemzeti—Bocskai (II. o.) Biró Lackenbacher. Kiskanizsán 4 órakor Kiskanizsai Levente I.—Húsos (I. o.)
Biró Izsák, — Figyelmeztetjük a bírákat és csapatokat, hogy a mérkőzések a kiillzött időben pontosan kezdődnek.
(A mai futballeredményeket) este fél nyolc és nyolc óra között fogjuk közzétenni a „Zalai Közlöny legújabb sporteredményei" tábláján Szabó Anial sportüzletében. Ezzel kapcsolalban arra kérjük a közönséget, hogy állandóan lehetőleg ne csoportosuljon az üzlet előtt, hanem amint megnézte az eredményeket, ne akadályozza a szabad, forgalmat.
Tipp-szelvény
eredmény:
lélldö:
ZALA-KANIZSA—VAC Ft
eredmény:............ íélldő :.
olvasható névaláírás.
közgazdaság
Megépül
a nagy bajomi gazdasági népiskola
Nagykanizsa, szoptember 7 A kultuszminiszter kél évvel ezelőtt elhatározta, hogy Somogyinegyébén, Nagybajom községben megépítteti az első gazdasági népiskolát. A terv azóta csak terv maradt, mig most a kormánynak van pénze az iskola megépítésére, az a pályázat szerint a jövő tavaszra meg is kell épüljön. A gazdasági népiskolában két tanlerem, egy munkaterem és négyszobás igazgaló-taniló lakás lesz. (Nagykanizsán... ? Videant consules I A szerk.)
Ezer tagja
van a gyümölcstermelést egyesületnek
Zalaegerszeg, szeptember 7 A Zalavármegyei Gyümölcstermelési és Értékesítő Egyesület taggytl|-tése szép eredménnyel folyik s már eddig mintegy ezer tagja ián az egyesületnek. A tulajdnnképeni szervező munka csak az ősszel indul meg és belekapcsolódik a földmive-lésllgyi miniszter gyümölcstermelési akciójába. Illetékes helyen arra törekednek, hogy az egyesület taglétszáma elérje a tízezret. Az egyesület munkája előreláthatóldg a tavasszal indul meg és első célja az lesz, hogy a termelőket nemes facsemetékkel lássa el. Meg fogja könnyíteni az egyesület munkáját az az államsegély amilyet a minisztérium már kilátásba helyezett.
(—) A Balatoni Szövetség szeptember 8—15-én Balatonfüreden tartandó gyümölcs- és borkiállítását, a tanulmányi csoportok, tanítóik és tanáraik vezetése mellett, lehetőleg a délelőtti órákban díjtalanul látogathatják. Azok a termelők is, akik a kiállításon terményeikkel és termékeikkel részt vesznek. A kiállítás iránt széleskörbeti nagy az érdeklődés és annak megtekintésére előkelő államférfiak érkezését várják.
1929. szeptember 8.
TŐZSDE
A mai értéktőzsdén az irányzat nyitáskor egyenetlen volt, ezt az egyenetlen jellegét a lőzsde mindvégig megtartolta. Az árdifferenciák azonban ma sem voltak nagyméretűek és az l" \'-ot Is ritka cselben léplék tul. Feltűnő volt a Drasche 65 pengős áresése, melyet realizációs eladásoknak tulajdonítanak. — Ugyancsak jelentősen visszaesel! a Kereskedelmi Bank is. Ezzel szemben újból szilárd volt Izzó és Magyar Cukor, barátságosan tendált a Na-sici is. Dacára az uj üzleti hétnek, a forgalom nem élénküli meg. A fix-piacon Uzlettelen az irányzat, a valuta és devizapiacon lényegesebb változás nem történt.
Zürichi zárlat
Párls 20-33VS, London 2S I8\' », Newyork 519-35, Brtlssel 72 18, Milano 27-16\' > Madrid 76 52>/t, Amsterdam 206 15, Berlin 123 63, Wien 7318. Softa 875>/t, Prága 15-38, Varsó 58-27\'/». Budapest tO-ISi/i Belgrád S ll\'/l, Bukarest SOSVi.
TersémytízWs
Buza 5—20 flll., rozs 35 flll. emelk.
Buza tlazav. 77-ea 22 30 -22-40, 7<-ss
22 45 - 22 65, 79-es 22 70 22"90, 80-«s
23 00-2330, dunánt. 77-ea 21 65-21 85, ;8-as 21 85-2205, 79 es 22 09-22 25, HO as 2215-2235, roza 1670-1685, tak árpa 1575-16-25, aflrárpa 19-00-20 50, sab 13 00 -13 25, tengeri tazt. 23 60-24—.dunántull 21 50 22-00, repce 47 00-49— korpa 1200 12 25.
1 budaoestt Tfiisdíi Javlzii-le\'^TéM DEVIZÁK
VALUTÁK Angol L 27- 8-27-83 Belga fr. 79 35-79-75 Cseh k. 16-87-16-97 Dán k. 150-05-150-65 Dinár 9 97-10*05 Dollár 570 00-572-00 Prancla f. 22-25 22 55 Holl. 228-90 229 90 Lengyel 64 05-64 35 Leu 3-36-1-40 Léva 4-11-4 15 Líra 291-5-30-15 Márka 136 00-136 0 Norvég 152 15 152 75 SchllL 80 40 80 80 Peseta 84-00 84-70 Svájd f. 109 95 110 45 Svéd k. 153-10 153 70
AmsL 229 17-229-87 Belgrád IO-OS-1CK18 Berlin 136-17-13657 Brasazel 79-47.79-72 Devizalel 3-38-3-40 Kopenh. 152 25 15265 London 27-73 27-81 Madrid 84-10-8170 Milano 29-90-30-00 Newyork 572-10-3-70 Oszló 152-35-152 75 Párta 22-38-22 45 Prága 16 93-16-98 Szollá 4-13-4-15 Stockh. 153-25-153 65 Varsó 64-12-64-32 Wien 8052-80-77 Zürich 110-12-\' 1042
: Dél zalai Ryoafe és Lipklatt Vállalat, linhillili
Felelős kiadó: Z«l«l Károly. Interurbán teleion 1 Nagykanizsa 78. as.
Ingyen osztunk ki
10.000 drb fenőkövet
hogy üzletünk szolidságáról és munkánk minőségéről mindenki mielőbb meggyőződést szerezhessen.
Elhatároztuk, hogy nagyrabecsült üzletfeleinknek már a legkisebb megrendelésnél, vételnél, vagy munkamegbizásnál egy darab, a háztartásnál nélkülözhetetlen dupla késfenö Kövei adunk fel/e*en Ingyen.
Áruinkért, váfaminl kifogástalan munkánkért teljes garanciát vállalunk. Nagybecsű pártfogást kér
Bozzay és Szegő
késmOves és műköszörűs
Nagykanizsa, Sugár-ut 2.
<"\' (Babochay-ház) Főút sarok.
Orvosi műszerek javítása és nickelezése.
1929. szeptember 8.
ZALAI KÖZLÖNY
APRÓHIRDETÉSEK
As aoróhlidetéeek dl|a 10 Mik 00 fillér, Kodén további azó dija » II I. Vaaár- ét inneonap "> "óig fillér, minden Mibbl u6 dlj« • fin. Szerdán ét pénteken 10 szóig «0 fillér, minden további azó dl|» • fill- Cimuó b minden vastagabb belliből 4116 azó kél szónak számit-ütik. AlUUt keietiéknek 50f» engedmény.
„Irdeléeek » (Bt) pangd (tuagu alul a feleelegee kBnyvelén, ..ámlázáa elkerOléee „égett , | | r • fizetendő*
Oioeó alumínium edónyváeá.-
darabonkint 2 és 3 p-ngós árban Uttíer Ullmann ti Tóth vaskereskedésében. 1382
Fialal urllaény elmenne urlaealád-
ho< (eserleg vidékre li) egy iagy kél gyermek mailé. Cimekel a kiadóba kér.
Nagyon azép bahlottmellékl éden oaa-aaege ■■•16 I kgr. —5ti, 5 kgr ko.ár ban bá\'hnva l.anco szállítva 3\'80. Oyenea csemegeüilet. 4401
Elamlata flu, vagy lelny teljes el-liláit kaphat |ó csalidnál Király utca 43. Deatach. 43\'!0
ISuO holdae elaórendü birtok, ra|ta 15 szobáé lőurl kaatély, h szobás tiszti-lakással é* egy tftO holdae, valamint |28 holdae ugyancsak elsórendó birlok. a Déllvesut mentén, rajtn fi sznhás tirl-lakánal la 3 arobla tiszlllakássat eladó. Bővebbet Aozél Ignáo Ingatlanforgalmi irodájában Nagykanizsán, Kazinczy-u\'ca 2.
TaavaJ > legfinomabb \'It kgr. 170. Kapható Muszel és Pfiedenllial caetnege-keteikedésében. 4191
Két 2 aiobás és őlszobán lakán november I rc kiadó Bivebbet ü/ut.ci Ede, Deák tér 12. 4IS4
Négyezobáa lakás azo nalra. 2 szobás novemberre kiadók. Bóvebbet Relchcnleld, Erzsébet-tér 3. 438j
GUBACSOT,
mézet, nyersbőrt, ógy-tollat, vasat és fómet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát és Fj«i
Erzsébet-tér IS. sas
írógépet ketes;k bérbe. Címeket a kiadóba kérek.
Házak 6, 5, 4 éa 3 szobás modern magánházak a belvárosban, több nagyobb cs kisebb Jövedelmező bérházak entele ei éa Üzletházak, vendéglők. Birtok, Somogyban 1000 kai. hold jó birtok épültekkel, szép urllak kai, Egerezegi Járás-ban 130 hold aiép épületekkel Kanlzea határában, 10, 8 éa 4 hold birtok, Keutheiy mel\'elt 60 ét 53 hold kl Unó birtok épületekke\', Szabad-kegyen 10, S éa 2 hold épülettel, (■llóblrtok Szenlgyörgyvárl hegyen S. 3 éa I hold pincével, Fdrhénoen 4 2 u 1 hold pincével, Baranyában 415 kat. hold bérlat arép épületekkel oloaé érbnn eladok. Bóvebbet Dukási Miksa Nagykanizsa, laanara-u. 3. sz -38 \'3
Hegeda-tanltáat vállalok Jutányosán, regi praxisul, leljea képesítésiéi. Zenetanár, Caányl László-utca 6/d. 439)
Ml divat azalonomat Kazlnoay-uloa 8. asz. alá (poalapilolávat szein-Mrt, Dr. Ooda léle ház) helyeztem ál. -Szivet pártfogást kér Ko.áoe Antal nőiszabó. 4344
Eladó ezdld förhéncl újhegyen 1
holdsa ojlvány, pincével. felaaereléiael,
méhessel, terméaael egyült. — Bővebbet
Kinizsi-utca 83. szám alatt. 4343
_ HaakdloaBirt bekebelezésre minden Oaazegben a fegelőnyösebben és leggyor-"abban folyóslttat Aozél Ignáo pénz-■olcsönközvetlló Irodáin Nagykanizsán, Mziaczy-utea 2. szám. 4925
Keveset használt 500-as
motorkerékpár
oldalkocsival eladó Fogeí Harmatinál, Keszthelyen, Fejér György-utca. 4l3i
figyelmébe!
Iskola táskák finom bőrből és lakkból már 4 Pengőtől feljebb kaphatók
„Rekord" bortáskagyár
Deák-tér 6 szám.
Vaaat, eái-ga éa wörda rezei, ólmot leginaga-anb áion vesz Sternberg Vilmos. Tcleki-ut 20. 3919
Kiadó no/einber l-re Sugtr-ut IS. siám alalt lói tszlnll négyszobái likís. Bóv-bbet Vlncze Qyuta, Sugár-ut 48. 42ll
KUUnd lelrér s - Ját IcrmésU asztali bor 40 fill Itrklnl eladó, legkeve«ebb mennyiség 2> lilét. Ballltyány-utca 10. 4236
Szalmazeuppnláet vállalót, akár u|<l, akár lavltást. Plrbos Zsigmond, József fóhetceg ut 15. 4tl0
Romok ó-német ebédlő lulányos árban eladó. — Érdeklődni lehel: Ur. Schwarcz Károlynénál, Klnlzsl-ulca fi 4396
10 holdaa szabadhegyi elsőrendű szántó éa rétből áll > hirtok, akár egy tl.rabran, vagy parcellákban is eladó. — Bóvebbet Aczél Ignác ingatlanforgalmi Írod íja, Nagykanizsán, Kazlnczy-u. 2.
Egyszobás, konyhás lakás az őiszes ntrllekhelyliéggel. konyhakerttel azonnaba kiadó Petőfi ut 73. 4421)
Eladó ház korcsma-üzlettel, Joglolyto-noiaá^gal. 4 szona. konylra. kamra, pince, jégverem, tekepálya szaletltval, gyouyörll udvar, kerthelyiség Jutányosán eladó Bővebb felvilágosítást Szálai Jánoa kaltpllzlet, Nagykanizsa. 446
EOtvOa tér 18. számú házban egy I azobéa verandás, száraz, egészséges
Ivkás. azonnalra kiadó. Bővebbel: Aozél Ignáo pénzkö csónkózvetltö és inüallan-lorgalmi Irodája NagykanliM. Kaztnczy-u. 2. sa. -37M
Kllutó tanulélaány (elvétetik SIÓ Má-tia ttót szabónál Magyar u. 2C.alatt. -4465
FS-ut 10. sz. alatt egy kétszobás lakáj azonnalra átidó. Bóvebbet Melczei llveg-üzletben. -4461
Olcsó gyermekcipővásár
Hiwi 11—1 mit «11 zam^g—g—^Man————
TURUL cipöraktár
fiókjában I
ERŐS 1SKOLACIPŐK:
szinbőr (iucipfl 30—35-ig ... .........
fekete gyermekcipő 26—30-;g ............
30—35-ig ............
36-39 ig ............
barna „ 26—30-ig ............
30—35-ig ...........
36-39-ig ......... ...
Női tél és pántos cipők egyes szántban még olcsón kaphatók I
Ne mulassza el a kedwezS alkalmat I
p 10-—
p 12-50
p 15-50
p 18-50
p 13-80
p 16-80
p 19-80
J^zaof f Aharoag-utoa I számit sarokház üzletnek alkalmas azonnal bekol-tűzhető, — eladó. Érdeklődni lehel Oold scltmld fttszerüzletben, Msgyar utca 79 -4454
KltQnfi hézlkoazt, négil/il étel. ..teán át la kapható, abonánsok felvétetnek. A menü t pengő. Erzsébet tér 20. -4472
Szepesi imre
Zrínyi Mlkléa-uto* 22.
csatornázás v|.vezeték-berendezés. épüL-t cs tnü-2bádogo.. — Telefon 2-95
A város belterületén egy modem 5 szobás uri magántláz ela :ó Bővebbel : Aozél IgnAo pénzkölcsönkózvetlló és ingatlan-lorgarml Irodája Nagykanizsa. Kazlncly-utca 2. sz.
Belvárojban kétlzobts ulcal lakáat keresek. Cint a kiadóban. 4464
Xl.dé újonnan reno áll komplett szép
3 izobár, lakás, Szíchrnyl-lér 4. szám.
•4451
Háromaiobáa ulcal parkettás, modern lakás nov l-re kiadó. Fő-ul 23. I.em. Bóvebbet Frank Vilmosnál. -4471
Zongora vagy pla..lno haaznált knraatatlk, gyakorlatozéara, la-kolandvnndékek részi a. Olmat a kiadóba azloaakadjek laadnl.
A város kózponltán ecy elegánsan berendezett ulcal és egy kétágyas udvari bulorozolt szoba azonnal kiadó Citn a Idadóban. \'
Polgári iskolát végzeit leányokat tanultnak telveazünk. Pallos SAnárak, Erzsébet-tér 18 -4(73
Raktárnak vagy műhelynek alkalmas helyiségek a volt Szatvas udvarban kiadók. Bővebb felvilágosítás nyerhető dr. Halphen Qgyvéd irodában. -44c9
Kifutó flu vagy lanuló felvé élnek. Kelemen Rezsó cégnél. Deák-tér 9. -4432
Kefélni ludó bejAró takarítónő felvétetik. Cscngcry u. 27/i. I em. -4414
Elndó Balatonmária lürdőn egy parti villa 107 U-ól leiekkel. Értekezni lehel szeptember 29 lg Proks Jlnosnénál, II Ik szakasz .Ura el labóra- villa. -4380
Klskanizaa, Templom-tér, egy korcsma-üzlet kiadó. -4206
Üzlatbolylaég kiadó, Petőll-u. 6. Bóvebbet Kosatelitz, Kinizsi u. II. 4294
Egy Jobb házból való leány 2\'/n éves kisliu me lé folvétotlk, aki már gyermek-melleit volt. Német előnyben. FUrsl Józsel, Fő-ul 6. -4443
Egyszobás konyhád, újonnan épült lakás az óiazes mellékhelyiségekkel okt. l-re kiadó, Só-u II. Bőveboet Koituth-tér24.
-4442
Eladó Király-u. 17. sz. hál lebontva, anyagg<l, Az udvarban egy 16 m. hosszú, 4 m. széles gyárépülettel és Irodahelyiség-
Eladó Jó szántóföld, Julányos áron, városhoz közel. Bővebbet Attila u. 17., tuja|-d mosnál. -4439
Zala éa Somopymagyábata több kisebb-nagyobb birtok lakóházzal éa gazdásági épületekkel aladék. Bővebbet Atszél Ignáo Ingatlanforgalmi éa pénzkólcaóa-kózvetltó Irodájában Nagykanizsa, Kazlnciy-utca 2.
Alléét keres gyermekei mellé, 4 polgárit végzett utlleány Lehet vidéken la. Clm s kiadóban. -4440
Jobb mladenea leány hostzu bizonyítvánnyal. szeptembe 15-re felvételik. Sugár-ut 34 ^445
2 szobás lakás október elsejére kledé. Eötvös-tér 20. szám. 4466
Finvnlam I H* Jó Sört akar oteaia ■■""■■an borarnsl
1 liter aaztall 30 Hllir 1 liter siller 60 fillér 1 liter rl>lln« 80 fillér
Zárt palaekokbaa, Ovafcaarévat. Borain ktltaS aanatoaak áa aoka-aaataMk Raodeltaakat a UtartSI klalua szállítok
8 Lf B A116 Z 8 E F Ijmr-itM 74.
« a Tcl.loa r SÍT
F6zéehez értő mlndenea lányt kereaek tizenötödikére. Blióné, Magyar Nem\'eti Bank, Fő utca 16. -4444
Egy tanuló leány felvétetik. Oaálné női divatszalon, Kazlnczy-u 15. -444«
Márlatelepen egy 5 holdat szóló.
eselkg 6 - 800 négyszögöléé parcellákban Is vlllatrlkek réizéfe Igen olcsón eladó. Bővebbel Aozél Ignao Inga\'lanforgalml és pénzkö\'Clön Irodája, Nagykanizsán, Ka-ilnczy utca 2. -3910
19863/1929.
Versenytárgyalási hirdetmény.
22.000 m3 kongótégia burkolat megújításával kapcsolatos immkálatokra nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
Az ajánlatokat 1929. évi szeptember hó 14-én déii lü óráig a v. mérnöki hivalal iktatójába\' kell beadni.
Ugyanott a kiírási müveletet hétköznapokon d. e. 10—12 óráig megtekinteni és az 56.607. sz. postatakarékpénztári csekkszámlára befizetendő 1 pengő ártérités ellenében beszerezni lehet.
Nagykanizsa, 1929. évi szeptember 7-én.
„, Polgármester.
Nagykanizsai Városi Kőzkórhfe.
227/1929. ikt. szám.
Versenytárgyalási hirdetmény.
A Nagykanizsai Városi Közkórház 150 (Egyszázötven) tonna légszeszgyári magyar diókokszra írásbeli versenytárgyalási hirdet.
Az ajánlatokat 1929. szeptember 26-án déli 12 óráig a közkórház cimére kell beküldeni. Ugyanitt a szállítási feltételek beszereznetök.
Elkésve, vagy távirati utón érkezett ajánlatok nem vétetnek figyelembe.
Nagykanizsa, 1929. szeptember hó 5-én.
Nagykanizsai Várotl
44/0 Kőzkórház.
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon: 595.
Benoia
Lakás Csengery-iit 27lm
no
_Í£_
ZALAI KÖZLÖNV
192$.
eptember I
19861 — 1929.
Versenytárgyalási hirdetmény.
A László herceg, Mária \'és Zrinyi Miklós utcákban készítendő makadám burkolatok munkálataira nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
Az ajánlatokat 1929. szeptember 14-én déli 12 óráig a v. mérnöki hivatal iktatójába kell beadni. Ugyanott a kiírási müvelet hétköznapokon d. e. 10— 12 óráig megtekinthető és az 56.607. sz. postatakarékpénztári csekkszámlára befizetendő 1 P ártérités ellenében beszerezhető.
Nagykanizsa, 1929. évi szeptember hó 7-én. „s, Polgármester.
19862 -1929. Versenytárgyalási
hirdetmény.
ASzepetneki utcán készítendő vasbeton híd munkálataira zárt írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
Az ajánlatokat f. évi szeptember hó 14-ének d. e. 12 órájáig a v. mérnöki hivatal iktatójába kell benyújtani.Ugyanott a kiírási müveletet az 57607. sz. postatakarékpénztári csekkszámlára befizetendő 1 pengő ártérités ellenében beszerezni és hétköznapokon d. e. 10—12 óra között megtekinteni lehet. B Nagykanizsa, 1929. évi szeptember hó 7-én. „., Polgármester.
trfx egésx, éWben hl kárál
SINGER
VARRÓGÉP.
Xethmnji\' fin_eJ-&s.l fiUtáleleJi,
SINGER VARRÓGÉP PÉSZV TÁRS. Fióküzlete: HA9YKAH1ZSA Fö-ot 1.
Tűzifa és szén
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
deszka, épűletfs. mész, cement és egyéb építkezési anyag kereskedése
Nagykanizsa, Király-utca 4. Telefon: 120.
Özv. Szskonyi József né ugy a saját, mint gyermeket József és Fsreno, valamint az összes rokonság nevéMn mély fájdalommal tudalja, hogy szeretett jó férje, a legjobb édijfc-atya, testvér és rokon
SZAKONYI JÓZSEF
folyó hó 6-án délután 4 órakor életének 64-ik, boldog házasságának 37-ik évében hosszú szenvedés és a haldoklók szentségének ájtatoE felvétele után visszaadta nemes lelkét Teremtőjének.
Drága halottunk földi maradványait folyó hó 8-án délután fél 5 órakor fogjuk a róm. kath. temető halottasházából örök nyugalomra helyeztetni.
Az engesztelő szentmiseáldozat a boldogult Icikiüdvéérl szept. 9-én délelőlt fél 9 órakor fog a szentferenaendi plébánia templomban a Minhenhatónak bemutattatui.
Nagykanizsa, 1929. szeptember 7.
Áldás és béke lengjen porai felett I
Barsl Istvánné sz. Szakonyl Anna nővére. Peti Józaet éa neje, Horvílh Vendel és neje, Pintér Zal/mond éa neje, llerjávecz Sándor és neje, Bedenek Ferenc és neje sógorai és sőgqrnól.
Szüreti mulatságokhoz
szükséges összes cikkeket, mint tűzijátékokat, lampionokal, serpen-tinl, confettil, tanc-sarkaniyukal, trombitákat, stb. legolcsóbb gyári
áron szállit: Emmerling A. lüzijálék, zászló, fáklya slb. gyára Budapest, IV., "M Gróf Károlyi-utca 26.
14. u. árlMysSkat klviailx* dljmenimn kOMOnk.
Helyi képviselőt keresünk
kórházak, orvosok, hivatalok, irodák és nyilvános helyiségek látogatására
elsőrendű tömegcikkünk
terjeszlésére. Könnyű m\'ünka. Igen magas jutalék. Csak jómegjelenésü, n.« nagyon szorgalmas urak irjaiuk
USIVEB8AL, Bniapeit, V., Bank-utca 1.
Beszüntetett borkereskedés
eladja összes elsőrendű
hordóit
27 drb. 5—800 literes és 5 drb. 20—60 hektós «l9
SCHWENK Sopron, László kirily-u. 21.
Naponta adjon növendék és h zóállatainak
«4
„FUTOK
szénsavai takarmánymeszet. A „FUTOR" növc.idékállatoknál a csontképződést elősegíti, hízásra
SÜSS étvágygerjesztőd
A „FUTOR" nem orvosság, hanem a leglinomabban őrlött mfszsótáp, amely hí. állatok szervezetébe Igen könnyen félsz vódlk, s amelyet az állatok aro-matlkus anyagtartalmánál fogva szívesen fogyasztanak. A „FUTOR- etetése a konyhasó etetését feleslegessé teszi. A nagyhirlalók, uradalmak, gazdaságok a .FUTOR"-1 állandóan etetik.
Ára: 1 kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételnél: 1 zsák 50 kg. (zsákkal
együtt) P 1030. I ccs l/j kg os próbadoboz ára 30 llllér. Kicsinyben és zsákszámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
msg, műtrágya, nővényvádószerek WQ kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. Teleion: 130
FONTOS,
hogy gyermekének jó cipője legyen, ezért vételkényszer nélkül tekintse meg dúsan felszerelt saját készítményt! gyermekcipő raktáramat.
Minden sxln 1
Legolcsóbb árt Ceg/obb mínöBég I
Papp OsxKár
cipészmester
Nagykanizsa, Magyar-utca 6. sz.
___._40 6
19519/1929.
Hirdetmény.
F. hó 9 én d. e. 9 órakor
a gazdasági hivatalban a v. erdők gubacstermését, továbbá az alsó erdői gyümölcsös és a volt Pick erdő alátelepitett gyümölcsösének almatermését eladjuk.
Nagykanizsa, 1929. évi szép tember hó 5-én. (UÜ Polgármester.
18523/1929.
Árverési hirdetmény.
Kossuth-tér 14. sz. házban november l-re megürülő 1 szoba konyha és melllékhelyiségekből álló lakást a városi gazdasági hivatalban f. évi szeptember hó 10. napjának d. e. 10. órájakor tartandó árverésen bérbeadom.
Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1929. auguszt. hó 28-án.
Polgármester.
Önkéntes árverés.
E hó 15-én vasárnap délután \'/z5 órakor Kiskanizsán, Bába-utca 2/a. számú ház a helyszínen meg-taitandó árverésen el fog adatni. Vevő 1000 P-öt nyomban tartozik lefizetni, a hátralékos vételár meg-állajiodás szerint fizetendő. Felvilágosítás nyerhető dr. Elek Mór ügyvéd irodájában.
A nagykanizsai klr. Járásbíróság mint telekkönyvi halóság.
6154/19211. tkv. az.
ürrerítl Mitainj-kiiiiat.
A telekkönyvi hatóság dr. Balázs Zsio mond Végrehsi\'atónak Czoma Kálmánt neje Simon Zsífla pacaai lakósok végrt hajtást szenvedők ellen Indított végrehiú táal ügyben az I8«l. : LX tc 144., 146 I 147. §-al érielmében elrendeli a végrihsi tásl árverést és pedig: Csorna Kálmán cL len 1002 P 45 fillér tőke, ennek 1927. hi december hó 7. napjától járó 5".\'o lianui és 201 P 24 llllér költség Czoma Kát mánné szül. Simon Zsólfa ellen 213 P % fllléz tőke éa ennek 1927. évi decembo hó 7. napjától |áró 5o)o kamata és 39 P 20 llllér költség, mindkét végreha|Ust szea-vedő ellen 120 P 20 fillér lőke, ennek 1939 évi december hó 7- napjától járó 5% ka-mat és 110 P 50 fillér eddigi és ezuttil 60 pengőben megállapított árverés kérelmi költség behajtása végett a nagykanizsai klr Jáiásblióság területén lévő is Plai községben fekvő és a pacaál 1460 sztjkvben és Czoma Kálmán nevén átló 255é hrsz. rét. a lüttösl berekben egész ingatlanra 1000 P, 150 hrsz. házhely egészV ga lanra lOOO P, 286/a hrsz. szántó i csuazói dűlőben 700 P és 1360 b. hrsz szántó a vallsu dűlőben 2500 P és a psetai 1800 sztjkvben foglalt 316. hrsz. szántó a Clgánykertl dűlőben egész Ingatlanra 450 P, a pacaai 1552. szt|kv-hen foglalt 2540 hrsz rét a tüttost határban egész Ingatlanra 600 p, 149. hrsz. kert a belttíek ben egész ingatlanra 12000 P, 310 hrsz. rét a Nagyrét dűlőben 50 P, 413. hrsz. rét a nagyréti dűlőben 100 P, 345. rét ■ felső berekben 370 P, 54i\'l hrsz. réi i felsőberekben 100 P, 1441. hrsz. itt i Hammad dűlőben 450 P, 2471. hrsz. rét 4 komakutl dűlőben 50 P, 2255. hrsz szóié a Tóthegyen 450 P, 2254/a 2 hrsz. szóié borházzal a Tólhegyen 400 P, 2254b. I szóló a Tóthe«yen 1050 P, 2254/b. 1 hrsz szőlő a Tóthegyen 750 P, 2441/,. hisz. rét a komkátl dűlőben 50 P, 347/b, rét a nagyréti dűlőben 10 P, a pacaai 954, sztjkvben 33-t/a. hrsz. alatt foglalt rét ■ nagyréti dűlőben 50 P. V« féíze a pscssl Sói, sztjkvben 311. hraz. alalt foglalt réti nagyréti dalóben \'/a része 10 P, a pacsaf IMÓ. sztjkvben Czoma Kálmun éá a* Simon Zsóüa nevén álló 910. hrsz. szánt) a Kányabegy dűlőben egész ingatlanra 800 P, 1333/b. hraz. ssánló a d|<íuykertl dűlőben egésa Ingatlanra 4000 P, 1973. hrsz. szőlő boihászal a caorbskutl dülóbea 3800 pengő Idkláltáal árban.
A telekkönyvi hatóaág az árverésnek Pacsa községházánál megtartására IMS. évi október hó 3-fk napjának dálelítU 10 óráját tűzi kl és az árverési feltételeket az 18HI: LX L-c. ISO. § a alapján l következőkben állapítja meg:
A telekkönyvi hatóság az árveréa elrca-delését a pacsal 150. sat|kvben 2253 hisz. is az u. o. 885. sztjkvben 56 b. és Ms. 2. hrsz. alatt és az u. o. 1562. sztjkvben 869. hrsz. alatt foglalt Ingatlanra vonstkozólaf megtagadja, mert ezen Ingatlan kikiáltási árának megállapításához szükséges adó is becsérték bizonyítványban feltűntetve nlna.
Megtagad|a továbbá az áiveréa elrendeléséi s Czoma József éa Lugosi Karóim ntvén álló éa az 1ÓS0. asl|kvben felvitt 2363. hrsz. és a felaőrajkl 1000. szt|kvbta 614 14/b. hraz. alatt foglalt ás Korács István nevén álló ingatlanra, mert a véjrt-hajtást rendelő végzés neveseiteknek kézbesítve nem lett, Így az velük szembea nem Jogerős.
Az árverés alá kerfllő Ingatlan a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adható el.
Az árverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 100/o-át készpénzben, vagy az 1881 : LX tc. 42 § éba« meghatározott árfolyammal azámllott óva-dékképes értékpsplrosban kiküldöttnél !<• tenni, hogy a bánatpénznek előleges biréj letétbe helyezéséről kiállított elismervényt a kiküldöttnek átadni és sz árverési feltételeket aláírni. (1881 : LX. I. c. 147., 150, 170. §§., 1908 :ku. I. C. 21. 6.)
Aki az Ingatlanért a kikiáltási ántü magasabb ígéretet tett, ha többet Igém senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállspUoh bánatpénzt az általa ígért ár ugyansnnyt százalékáig kiegészíteni. (1921: XLI. I. c. 25. §.)
Nagykanizsa, 1929. évi lunlus hó Jl-A kiadmány hiteléül: Szöllöay s. k.
44] 7 IrodtlUiL
HIRDESSEN
■ „Zalai K5zlSny"-ben.
szeptember fi.

zalai közlöny
Matracéisezlon huzatok
Kárpitos kellékek
Gabonás mm ékig és szalma- ■•OH Ponyva, lópokróo és autótakarók
gyári lerakata
hibsch és szegő
cégnél.
hl előrehaladott szezon folytán festékáru Imat olcsón elárusítom:
íjjjpMM padlőfeilék P ?-
ityMtoiö
\'email lack)
bármely nlnbeti
P 240
és a szakmába vágó ósszes festék- és lakkáruk legolcsóbban szerezhetők be
frledenthal Rezső
festék, kefe és háztartási cikkek (lzlelében F6-ut l. i Tároiháiial szemben.
FISK PNEU
■ leggazdasá-oaabb
Vti«ik<pvti*ltt:
AulófelszerelésIR.T.
Budapest, IV., Arsnykéz-u. 2 T*l. Aul. 813—41
NAGYKANIZSAIAK
kedvelt találkozóhelye
BUDAPÉSTEN
V1L, Baross tér 23. a Keleti pályaudvarnál.
Teljesen újonnan berendezett
kényelmes családi ház. Központi fűtés, hideg-melegvíz. ■*r«ékelt polgári Arak.
E hivatkozóknak 20Vo engedmény.
Testvérvállalat:
OSTENDE KÁVÉHÁZ
Tulajdonos: OROSZ ÖDÖN.
Hallói! Hallói!
Olcsóbb lett a hus!
1 kg. marhahús (pörkölt, gulyás) P 1-60 \' . Ilod rendű ... . 1-80
1 ső rendű ... . 2*—
borjúhús (elc|e) ......... . 2*—
. (comb íi szelet) 2-40
aerténhua (oldalai) ...... , 2 —
(l-só rendű) ... . 2-20
zalrazilonmt ..... 2 30
h*J..................... . 2-50
Zatr napi árban. Füstölt szalonna, szalámifélék olcsó árban.
Heln Emi ft özv. Mm Ignacop
huaesarnokft
Eötvös-tér 3. szám.
világmárkáju angol motorkerékpárok
zalamegyei képviselete
Balaton drogéria
ua, Keszthely.
Moa I Fest I
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gOxmosó, vegytljzlltó, ruhaftitfl
a Mombathdyl orix. IparktillliAaon uiayértmmel kltQnUtv*
NAÜYKANIZSA
Offijtólclep i Oyirtelep j
Kazlnczy-u. 8. Hur^yadl-u. 19.
Nem kell Idegenbe mennie, rrtlelőtt bármit tealet vágy tlsztftUL Qyói4d|fln meg áraim olcsóságáról ée munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlaztltáa I Tisztit I >m IMIaaéroz t
Klndtn magyar, magyar Tizet lgyékl
Szent-Margitszigeti
PALATÍNUS
gyógy- és ásványvíz kerületi lerakatát meg nyi tol la m.
Palatínus
gyógy-, kórós ásványvíz
nagyban és kicsinyben jutányos áron kapható
Fischer és Leitner
fQazer- és gyarmatáru kereskedőnél
Király-utca 8.
ÍI«I _
Teltfon 239.
Itaden magyar, aagrar vizet Igy ék I
ÉRTESÍTÉS.
Értesítem a nagyérdemű vevőközönséget, hogy raktáron tartok a legegyszerűbbtől a legdíszesebb kivitelű síremlékeket, termókövet, svédgránitot és márványt, a temetői ?zes munkálatokat, úgymint betüvésés és aranyo-l"»t, sirkeretezóst pontosan és jutányosán "■Halom. Kérem a nagyérdemű közönség szíves pártfogását.
,TlWele,k" Kovács Jözsef köfaraoúmuler. Maba. Király-utca 33.
Saját ház.
11
Nagykanizsaiak találkozóhelye az
István király Szálloda
Budapest, VI. Podmaniozky-utoa 8.
Nyugali pályaudvar melleit. Telefon: (Interurbán) 202-43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Minden modern kényelemmel berendezeti elsőrangú családi szálloda. Minden szobában központi fűtés, hideg, meleg folyóvíz és lelefon. Lift. Szállodában kávéház, cukrászda és fodrászlerem. A keleti pályaudvartól közvetlen villamosösszeköllelés 2-es és 46-os kocsikkal.
Gazdák és nradalmak figyelmébe!!
Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a
„KÜHNF Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Moson,
Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, borprések, szólózuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjulá-nyosabb árban, egy vagy két évi részletfizetésre is, minden előleg nélkül kaphatók a
KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál,
Nagykanizsa, FB-iat 12. axám.
Ugyanott kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési fellélelek melleit. Szükségleteinek beszerzése elfttt feltétlen ZS3W kérjen árajánlatot I
EpHök figyelmébe!
Újdonság I
Eternit osOvek- és kéménytoldalékok.
Könnyű! Tartós! Olcsó!
Kapható
Eppinger I. és Fia
fakereskedő cégnél, Nagykanizsán.
9 1
Ez az autó Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
■agykanizsa, Deák-tér 2. szám.
Te\'elon: 3-22.
Raktárról az összes typusok azonnal szállíthatók. — Kedvező fizetési feltételek I

zalai közlöny
1929. szeptember 8.
saját felelősségünkre
lakásába!
Minden
berendezést
díjmentesen
szállítjuk.
3-tól 18 hónapig
terjedő
fizetési feltételeket nyujtunk.
Keressen fel bennünket személyesen I
ön feltétlenül jelentékeny pénzt takarít meg és sok kellemetlenségtől kíméli meg magát.
Cégünk öt évtizedes múltja garantálja a 1 egtelj esebb megelégedését.
KOPSTEIN
bútoráruházai
SZOMBATHELY,
Kőszegi-utca 5. (udvarban)
és
SOPRON, Várkerület 62
Alapítva: 1887-ben.
Nyomatot! a Dé>zalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
M. évfolyam, 204 szám
NauylunliM, I92y szeptember 10 kedd
Ara 14 ftllár
IV-
POLITIKAI NAPILAP
Sttrtwitíaég ét kiadóhivatal: Pó-ol J. lrém Kuxthdyl flokkladóhlvatal Kotaulh Lajoa-n. 3í]
Felelős szerkeíztő: Barbarlts Lajos
KKKtetM in: egy Ma t ptagd M Dm
A trianoni négy Jog
Irta: dr. Lukica OySrgy v. b. t. t. országgyűlési képviseld
A ml siralmas gazdasági helyzetünknek lehelnek beisö, politikai,
f;azdasági és egyéb okai is, de a egf^bb ok trianoni megcsonkiiott-lágurtkban gyökerezik. Legelső némten feladatunk tehát az, hogy igyekezzünk felvilágosítani a világ közvéleményét arról az óriási tévedésről, amelyet velünk szemben elkövettek : másszóval, hogy Trianon revíziójára törekedjünk.
Mi, a jelen helyzetből való kibontakozást nem kívánhatjuk háborús lítoii. Az egyedüli Ut; amely rendelkezésünkre áll, a békének az UIJu. Azért leheljük ezl, azért kell ezt csak |gy lennünk, mert hiszen aláirtuk a Kellogg;paktumot, amely a háborút kliltialla a nemzetközi viszályok rendelésének keretéből és Aláirtuk a Nfcrazelek Szövetsége állandó nem-zelközi bírósága alapokmányának azl a klauzuláját, amelyben kötelezzük magunkat arra, hogy minden más állammal szemben, amely ugyanezt a klauzulát aláirta, a nemzetek közt fennforgó vitás kérdéseket, kizárólag, nemzetközi bíráskodás uiján fogjuk elintézni.
Annál fontosabb tett ujabb időben a Nemzetek Szövetsége paktumának az a 19. cikkelye, amely a revízióról szól, mert hiszen, most már a Kellog-paklum, elvileg legalább, a háborús megoldást lehelet-lenné teszik. Nekünk van szilárd nemzetközi jogi alapunk, amelyre állhalunk, amikor a revíziót kívánjuk: ez a paktum 19. cikke. Ez megmondja : hogy kél eselbeu lehet helye és kell, hogy helye legyen a nemzetközi szerződések felülvizs gálásának.
Az egyik eset az, ha olyan nemzetközi viszonyok forognak fenn, amelyeknek fennlarlása a békét veszélyeztetné. És Közép-Európában a mai nemzetközi viszonyok olyanok, hogy a legkomolyabban veszélyeztelik a békét. Olyan világrend van rákényszerítve Közép Európára, amely igazságtalan és amely a népek önrendelkezési |ogának lábballiprásá-val történt. Már pedig, ha a lelkek elégedetlenek, sohasem tudhatjuk, mikor és hol pallan ki az a szikra, amely a békés megoldást lehetetlenné teszi.
A másik ok, amelynek fennforgása esetén a nemzetközi szerződések revíziójának van helye, az, ha a fennálló nemzetközi szerződések alkalmazhatntlanoknak bizonyulnak. A Irianoni szerződés pedig nlkal-mazhatatian. Még pedig nem miattunk, akik csodálatos béketűréssel hordozzuk a Trianon minden keresztjét váltunkon — mert aláiiluk ezt a szerződési, ennélfogva betartjuk, mindaddig, inig legálisan meg nem változtatható, — hanem alkal-niazhatatlan azok miatt, akiknek
kedvéért hozatott. Mert a körülOtltlnk lévő utódállamok a trianoni szerződésnek mindazokat a rendelkezéseit, amelyek nekik kedveznek, változha-lallan evangélium gyanánt hirdetik, azl a pár rendelkezést azonban, amely nekünk is biztosit némi, igen csekély jogokai, rongy papírnak le hintik, amelyet nem kell betartani, amelyet lábbal tipornak. Ök szegik meg a trianoni szerződés rendelkezéseit, ók teszik alkalmazhatatlanná a trianoni szerződést, az ö eljárásukból következik ennélfogva a legegyenesebb logikai okfejtéssel, a re vízió szükségszerűsége.
A trianoni szerződés 99%-a kárhozat és átok reánk és csupáu egyetlen százaléka az, amely némi jogokat tartalmaz részünkre. Én gyakran áttanulmányoztam ezt az átkos iratot, amelynek annyi szakasza van, mint ahány napja van egy esztendőnek és egy riagy sereg melléklete, de nem találok benne többet, mint négy jogot, amelyei
nekünk adnak. Az első az, hogy a tőlünk elszakított kisebbségeket az utódállamok védeni kötelesek, a második, hogy a mi lefegyverezésünkel nyomon fog(a kövclni az összes többi államok és nemzetek arányos lefegyverzése: a harmadik az, hogy azok a magyar állampolgárok, akik meglartják magyar állampolgárságukat, erre való tekintet néiküi\'/nqr-tartják az elszakított területen levő birtokaikat; a negyedik jog pedig az, hogy egyes vitás eselek, amelyek fennforognak magyar állampolgárok és az ulódállamok között, nincsenek kiszolgáltatva az ulódállamok önkényes elintézésének, hanem nemzetközi bíróság, az úgynevezett vegyes döntőbíróság által inlézendök el.
Ennyi a jog, ami Trianonban foglaltatik és ezek közül a jogok közül a gyakorlatban egyetlen egy sem érvényesülhet, mert azokat a szakaszokat, amelyek ezeket a jog okai nekünk biztosítják, szomszédaink pa-pirrongynak tekintik.

Világháborúi fósol a sxovfeí ax orosx-KInai fyelyxetböl
Választás helyett újra kineveznek a szovjet üzemekben
PárlH, szeptember tl Rigai híradás szerint a szovjet megszüntette a kollektív rendszert a gyári és nagyobb ipari üzemeknél. Az eddigi választott vezető helyett kinevezett igazgitó!;at állítanak az üzemek élére.
Rokov szovjet vezető kijelentette, hogy Kina és Oroszország közölt lejálszódó események egy világháborúra engednek következtetni, miért is a hadsereg lisztjei készülje nek cl minden eshelöségre.
Siresemann: „Nem utópia az európai gazdasági szövetség gondolata"
Benes az .ellenséges propaganda" és az ifjúság „háborús szellemben" való nevelésének megszüntetésében látja a kisebbségi kérdés megoldásának garanciáját
(lent, szeptember II A népszövetség mai ülésén elsőnek Siresemann szólalt fel. Beszélt a népszövetség föladatairól. Lehelellennek tartja, hogy még mindig vannak Németországnak itéil lerííle-tek idegen megszállás alatt. A népszövetség tekintélye atlól függ, hogy milyen eréllyel kezeli ezekel az ügyekel. Célja a békés ulnn való fejlődés lehetőségének és a háború kiküszöböl ésének megalkolása.Taglalla
a kisebbségi kérdést. A népszövetségnek kölclesséi;c biztosítani a kisebbségek békés fejlődését kulturális, nyelvi, vallási jogait, melyek a\', emberi jogok alap-
jai. A népszövetség nem merili ki kötelességét azzal, ha az eléje terjesztői t panaszokkal foglalkozik, hanem állandó bizottságot kell szervezni, mely figyelemmel kiséri a kisebbségek sorsát. Nem meri állilani, hogy e téren megértés lenne a tagállamok között. Nem lesz különbségei érdekeli és nem érdekeli nemzetek közöli. Erfls a reménye, hogy már a közeljövőben külön szervezetet létesítenek a kisebbségek védelmére. Amíg a kisebbségek védelméről a népszövelség nem gondoskodik, addig minden évben javaslatot fog beterjeszteni, amely ezt a célt szolgálja, mert ennek a kér-
désnek megoldása szolgálja leginkább a béke érdekéi.
Az európai gazdasági szövetség eszméjét zseniálisnak tartja.
Sok olyan dolog van, ami közel fekszik az őrültséghez, de ami uj és nagyszabású, az rendesen először őrültségnek tünlk. A gazdasági szövetséget nem tartja lehetetlennek. Ez nem utópia. Ennek a megalkotására irányuló munkálatoknál közreműködését kötelességének tartja.
Utána Scialoja olasz delegátus bejelentelte nemzetének csatlakozását a hágai döntőbiráskodási egyezményhez.
Az ülés utolsó szónoka lienes cseh külügyminiszter volt. A legfontosabb problémákat a következőkben lát|a: a döntőbíráskodás megszervezése, a biztonsági intézkedések és szerződések, leszerelés és európai államok gazdasági megsze vezéíei Egy jobb, biztosabb jövőt lát közeledni, amelyben tisztult atmoszféra lesz államok és államok közölt. Reméli, hogy meg tudják oldani a kisebbségi kérdést, azonban ennek előfeltétele van: az ellenséges propaganda megszüntetése, az Ifjúság háborús szellemben való nevelésének megszüntetése. A leszerelési tárgyalások befejeződtek. A hágai egyezmény rendezi a nyugati államok közölt levő gazdasági kérdést, most csak az van hátra, hogy ugyanígy rendeződjék a keleli államok gazdasági helyzete. A gazdasági egyesülés gondolatát a cseh kormány támogatja. Az ülés negyed 2 órakor véget ért.
Délutáni ülés
Gent, szeptember 9 (Éjszakai rádiójelenlés) A ma dél-u\'áni plenáris ülésen (iraham angol kereskedelmi miniszter azt fejtegette, hogy az államoknak minél pontosabb slalisztikát kell vezetniük pénzügyi helyzetükről. Motta nagy clismerés-ícI adózott a delegátusoknak, hogy csatlakoznak a fakultatív záradékhoz.
Ebédutáni tanácskozás Egyeslllt Európáról
(lent, szeptember 0 (Éjszakai rádiójelenlés) fíriand ma ebédet adolt a ginli delegátusok
ZALAI KÖZLÖNY
1929. szeptember 10
tiszteielére, melyen Walkó Lajos külügyminiszter Is megjelent. Ebéd után a meghívottak eszmecserét foly-tattakJBriand Európa-egyesülési terveiről. A delegátusok ugy állapodlak meg Briand-rai, hogy többször fognak eszmecserét folytatni még ebben a nagy horderejű kérdésben, hogy előkészítsék a népszövetség jövő évi közgyűlésére.
Vacaora a magyar delegáció tiszteletére
Oenf, szeptember II (Éjszakai rádiójelentés) Hevesy Pál dr. miniszteri rezidens ma 90 személyes vacsorát adott a magyar delegáció tiszteletére, melyen gróf Apponyl Albertné töltötte be a háziasszonyi tisztet.
A népszövetségben nem szimpatikus az Egyesűit Európa
Párls, szeptember 0 Az európai egyesült államok Iránt mind nagyobb és nagyobb az érdeklődés. A népszövetség titkársága határozott közönyt sőt burkolt ellenszenvet mutat Brland terve iránt. Igyekszik a titkárság ezt a tervet lehetetlennek feltüntetni és elhallgattatni.
Cigányok megostromoltál a nyíregyházai köz-kórházat
Először megverték a rendőrt, aztán betOrtek kórházba
Nyíregyháza, BZeptember 9 A nyíregyházai közkórház előtl cigányok veszekedtek. A kórház személyzete rendöit hivott, aki a verekedők közé állott azzal a szándékkal, hogy azokat szétválassza. A nekidühödött cigányok nekiestek a rendőrnek és agyba-föbe verték. A kórház személyzete sietett segilségére és sikerült behozni a súlyosan sérült embert a kórházba. Egy cigányt is behoztak azzal a szándékkal, hogy igazoltatják. Mikor a cigányok látták társuk lefogását, elsiettek és kapák-kai, ásókkal felfegyverkezve, behatoltak a kórházba. Elsőnek dr. Dónál főorvost találták, aki a feiéje sújtott csapás elől kitérve, revolvert rántott és a támadókra szegezte. Szerencsére a telefonon hivott segítség megérkezett és elfogta a cigányokat, akik közül egy megszökött. 5 cigányt bilincselve szállítottak el.
k hidasnémeti
kémkedés ügyében a hétfői zárt tárgyalás után kedden lesz ítélet
Budapeet, szeptember 9 Pecha Vince ismeretes kémkedési ügyben, valamint Tóth János bűntársa ügyében ma kezdődött meg a katonai büntetötörvényszéken a tárgyalás. A tárgyalás megkezdésekor elrendelte a biróság a zárt tárgyalást Pecha személyi adatait magyarul mondotta be. 8 tanút Idéztek be A biróság hoz ítéletet az Ítélet kihirdetése nyilvános ülésen történik
Veszedelmes £afnali itíx pusztított Galambokon
Másfél óra alatt porrá égett egy lakóház á hozzátartozó gazdasági épületekkel — A gondatlanságból eredő tűz egész utcasort fenyegetett
Nagykanizsa, szeptember 9 Pénteken hajnalban Galambok községben a Csapi-utca 220. számú ház kigyulladt. Az éjszakai álmát alvó község lakóssága a tűzjelzésre percek alatt talpon volt és nagy tömegben sieteit az önkéntes tűzoltókkal a már teljesen lángban álló ház oltására.
A kigyulladt ház ügyed Imre földmivesé, akit családjaval együtt alvás közben ért a tüz. Alig tudtak kimenekülni az égő házból.
Bár erősen folyt az oltás, mégsem lehetett megakadályozni, hogy az égő háztól ne fogjon tüzet az istálló, majd a pajta, melyek hatalmas lángban pusztullak.
Mikor látták az emberek, hogy Egyed portájának megmentése lehetetlen, arra szorítkoztak csupán, hogy Borbás István szomszéd hazái mentsék meg, mely szintén kezdett
égni és félő volt, hogyha szél támad, a tüz végig pusztítja az egész utcasort. Ez a törekvés eredménnyel Is járt.
Egyednek azonban mindene oda-égelt. A tüz oly gyorsan végzett a házzal, hogy még a bútort sem lehelet! megmenteni. Ugyancsak odaveszett az istállóban és pajtában az idei termés, gazdasági eszközök, takarmány stb., amiknek az értéke a leégett épületekkel együtt tekintélyes kárt képvisel.
A ház biztositva volt és a kár így megtérül.
A kiskomáromi csendőrség szombaton délelőtt tnegindüolla a nyomozást és megállapította, hogy a másfélórán át pusziitó lUz gondatlanságból eredt.
Ilyen irányban folyik tovább a nyomozás.
A háborús évek gyermek-bősége után az „egyke" és ,,semmike" érezhető már az iskolákban
Körséta kapanyitás után
Nagykanizsa, szeptember 9 Az iskolákban már lezárult a be-iralás, megkezdődő!! a tanév, ugy, hogy nagyjában már tiszta képet lehet nyerni az 1929/30-ik iskolai év beiratásai nyomán az uj iskolai évad statisztikájáról, ifjúságáról és az úgynevezett .iskola-anyag" kvalitásáról. Sok érdekes megfigyelési, impressziót nyer az ember Érdemes a beszélő számokkal foglalkozni A központi elemi Iskolában az elmúlt esztendőben 378 fiu, 324\' leánynövendék volt beiratkozva, mig az idén 368 a fiu és 351 a leány. Miután utólag is beiratkoznak néhányan, számitani lehet arra, hogy a fiuknál elérik a mult esztendei létszámot A leányoknál máris 28-tel több a létszám a tavalyinál. Pole-slnszky igazgató elmondja, hogy az idén már lul vannak a „háborús iskola-anyagon", azonban nagy veszély! jelent ezzel szemben, hogy
már érezhető az „egyke" és a „semmlke."
Főleg az utóbbi. A nép, az alsóbb réteg még hü maradt egészséges, józan tradícióihoz, de az intelligencia gyermekeinek száma egyre kevesebb lesz.
Egyébkén! a Központi-iskola utolsó osztályai! is áthelyezték a régi gimnázium épületébe, mig elkészül a Vécsey Zsigmond-utcai iskola, mely-lyel azután végleges megoldást talál ennek a körzetnek közismert iskolaproblémája, (bár nent valószínű, hogy az még ebben az évben megtörténik.)
ARozgonyl-utcal elemi Iskolai körzetben 392 fiu és 376 leánynö-
a kanizsai Iskolákban
vendék íratott be, a tavalyi 428 fiu és 398 leánytanulóval szemben, azonban a még várható behatásokkal valószínűleg itt is el fogják érni a tavalyi lélszámot. Filó Ferenc igazgalónak nagyszabású programja van az idei tanévre.
Fel kell hívnunk azonban a kir. tanfelügyelőség figyelmét azokra a lehetetlen állapotokra, amik az úgynevezett Kis-Rozgonyi (Hunyadi) utcai iskolában vannak.
Lehetetlenség, hogy 1930-ban olyan egészségtelen tantermekbe kényszerítsék be a 9—12 éves gyermekeket, az oktatókat, mint azok a nedves, egészségtelen tantermek.
Évek óta emelünk óvást sok száz kanizsai szülő, adófizető polgár és a közvélemény nevében, azonban a zalai és főleg a nagykanizsai iskolaügy szégyenére, még ma is ugyanazok itt az állapotok — mint liz évvel ezelőtt.
A klskanizsal elemiben még folynak a beiratások, ami, tekintve, hogy földmives gyerekektől van szó, érthető. Iit tehát csak néhány nap múlva lesznek készen a végleges kimutatások. A kiskanizsaí .iskola-anyag" kitűnő.
Az Izraelita elemi Iskolában
az idén alig van változás a növen-dükek létszámában. 162 gyereket írattak be összesen, fiukat leányokat. Halász Jenő igazgató az uj iskolai tantervet dicséri, mint amellyel eredményt lehet elérni.
Az Iparostanonciskola beiratásai még nem fejeződlek be.
A polgári fiúiskolának
a mult évben 306 növendéke volt, mondja Somogyi Imre igázgató h., az idén eddig 270 iratkozott be. A differencia onnét van, hogy a vidéki szülők csak Veni Sántáé,után hozzák be gyermekeiket. Az idén kivételesen mi volt a Veni Sancte. Az Idén töbB az I. osztályú növendék, mint a tavaly, mer! az idén már tul vagyunk a háborús esztendők ismert állapotain. Tavaly ugyanis 59 volt, az idén már 88 az I. osztályú növendék. A IV. osztályban ezzel szemben tavaly volt 105, az idén\' már csak 69.
Jövő esztendőben az I. és II. osztály „kinövi" magát a III. és IV. osztállyal. 3 év kell még ahhoz legalább, mig isméi elérjük a békeévek i arányszámait.
Majd átmegyünk a most már teljesen elzárt és külön épületet képező polgári leányiskolába. Polónyl György Igazgatótól megtudjuk, hogy eddig 850 leánynöven-dék Iratkozott be a tavalyi 328 tanulóval szemben. Itt ugyanaz a helyzet, mint a fiuknál. Az 1. osztályban már eddig 35-lel több a növendék, mint a mult esztendőben. Számitani kell arra, hogy az utő-beiratkozások még magasabb számot produkálnak. A francia-tanfolyamra is sokan iratkoztak be. Polónyi igazgató tervei minta-intézetet Ígérnek a .Gróf Zrínyi Ilona" polgári leányiskolából.
A felsőkereskedelmi Iskolába 143 fiunövendék iratkozott be, vagyis a létszám a tavalyihoz képest 18 növendékkel csökkent. Balogh igazgató meg is adja mindjárt a magyarázatát :
a közoktatásügyi minisztérium megszigorította az I. évfolyamba valő felvételt.
A női tanfolyamokra
összesen 33 leánynövendék iratkozott be, valamivel kevesebb, mint tavaly.
A piarista reálgimnáziumban
Eberhardl Béla főigazgató áll rendelkezésünkre A növendékek száma a mai napig 400-nál löbb és miután még több jelentkező várható, itt évről-évre való örvendetes emelkedést mulat a statisztika. A konvlktusban az elmúlt évben 9 növendék volt, az idén 17. A reálgimnáziumi növendékek között kecskeméti, szolnoki és egyéb városban lakó szülök gyermekei is vannak.
Időjárás
A nagykanlzaal meteorológiai nwg-flgyeló jelentések r Hétifin a Mmirték-Itt: Reggel 7 órakor +112, délután 2 órakor +23, este 9 órakor +I7-8.
Felhőzet: Reggel felhős, délbea és este Úszta égboltozat/
Szélirány: Reggel délkelet, délben * este délnyugati szél.
BA Meteorológiai lattant •«\'• 10 érakor jolosatls meleg M«
haté, nyugatról ssagialtboaM hfixottol *m alvataroo oa»kkol.
= Látványos\'kirakatok. Feltétlen tekintse meg Singer kirakatait, ha szépet akar látni. (Központ szálló.)
1928 szeptember
10
ZALAI KÖZLÖNY
kodéra Casanova
Nagyon gyanús a cim. Fölötte gyanússá teszi azonban a filméi az, hogy a cenzúra csak tizenh it éven felüliek részére engedélyezte annak megtekintését.
Három főszereplője van annak a filmnek, amelyet ma kedden és holnap szerdán bemutat a Városi Mozgó, Harry Liedtke, Vivlan Oibson és lAa Eibenschiltz. Az ilyen tehetségeknél teljesen fölösleges a hangos film, mert ezeknek a játéka „beszél". Az a sok gyönyörűség és élvezel, amit Harry Liedtke már a mi közönségünknek nyújtott, épen elegendő az ajánló levél arra, hogy megleljék a Városi Mozgó nézőiere, hátha még hozzávesszük azt a két partnert, akiknek nevei ugyancsak a nagy szlrárok első sorában Vdti regisztrálva. — Etlől a három sztártól hozzá vagyunk szoktalva a bájos és vidám humorhoz, nem értjük hát a cenzúrabizottságot, miért nem engedi meg pont most, hogy az ő vidámságukban a serdüli ifjúság is gyönyörködhessen. Ugylálszik, .komoly" dol gról lehel szó, ha ennyire vigyáznak a mi utánpótlásunkra.
Tehát vigyázat, csak felnőtteknek I Ugy értesülünk, hogy a rendőri Ugye lel is az öregebb, edzellebb rendőrökből kerül ki. Arról is értesülünk, hogy a mozi pénztáránál egy külön erkölcsör zavarja el a jegyelövéle-lezők közül azokat, akik .alullak". Mennyi álszakállas gyerek és ruzso-zoll kislány le»z a mozi elöcsarnoká-banl A műsor másik száma egy nagy drámai világattrakció. A Hagewald-gyár legnagyobb filmje. Nagyvárosi regény, amelynek főszereplői a magyar Pelrovich Szveliszláv és Káday Imre, valamint a gyönyörű Evelyn Holl. — Ez a film is csak felnőtteknek van cenzúrázva. (--)
A véletlenül elsült fegyver megölt egy asszonyt, egy férfit pedig súlyosan megsebesített
Az asszonyt szivén találta a golyó Az embert kórházba szállították — Szigorú nyomozást Indított a csendőrség
Nagykanizsa, szeptember 0
Alsósegesd községben halálos szerencsétlenséget okozol! a véletlenül elsüli fegyver. Egy asszony meghalt, egy férfi a szerencsétlenség következtében igen súlyosan megsebesült.
Ugy történt a dolog, hogy Bódls Imre hegycsösz kerülő utján összetalálkozott Pécsek Mihály és Pécsek Vendciné alsósegesdi lakósokkal. Aminl beszélgetlek, egyszerre a
hegyőr vállán lógó fegyver véletlenül elsüli és a golyó azonnal megölte Pécseknél, Pécsek Mihályt pedig életveszélyesen megsebesítene.
Az asszonyi felboncolták. A férfit kórházba szállították. A csendőrség szigorú nyomozást indított, hogy megállapítsa, lerheli-e a csőszl felelősség az emberhalállal végződöli szerencsétlenségért.
15 évi fegyOáxra ítélték a férjgyilkos assxonyt
NajtykanlzM, szeptember t) Julius 30-án Csömend községijén Bogdán Ferencné fejszével agyon-ülölle az urál. Férjgyilkosság miatt szombaton vonta felelősségre a kaposvári törvényszék.
Az asszony megtörten adta elő a bíróság elölt a gyilkosság előzményeit. Elmondla, hogy az ura Iszákos, munkakerülő ember volt. Több Ízben kérlelte, men|en dolgozni, de ilyenkor mindig brutálisan rátámadt és nagy veszekedést rögtönzött. A gyilkosság napján ugyanígy
történt. Rogdánné kérte henyélő urát, hogy menjen ki a mezőre a szénái behordani. Bogdán dühösen rátámadt az asszonyra és szidalmazta. Ez annyira elkeserítette az asszonyi, hogy fejszél ragadott és hat ötéat mért az ura fejére. Mindegyik ütés halálos volt. A törvényszék löbb tanút hallgatóit ki, valamint az asszony két kiskorú gyermekéi, akik valamennyien terhelő vallomás! lettek a meggyilkolt férjre. A törvényszék Bogdánnét
15 évi fegyházra ítélte Afcrtlgyészség súlyosbításért, a védő enyhítésért fellebbezett.
A bucsusxentlá»xl6l xarándoklai
Nagykanizsa, szeptember 0
Rég nem láttunk ekkora tömegei Nagykanizsáról Bucsuszentlászlóra indulni, mini vasárnap reggel. Az ulóbbi évek szokásos őszi zarándoklalainak egyik legszebb és legsikerültebb zarándoklata volt ez. A résztvevők száma, az elkelt jegyek ulán számítva, megközelítette az 1200-at.
Amikor a különvonat megérkezeti a kegyhely állomására, az oltani ferencesek házfőnöke P. Horváth Domokos fogadta egyházi menet élén a nagykanizsaiakai, akik zárt sorokban bevonultak a kegyhelyre, ahol P. Deák Szulpic plébános bevezető beszédet mondott. Az ünnepi nagymiséi P. Pulvermann Zénó nagykanizsai ferenceslelkész tartotta, mig az utána következő ünnepi beszéd szónoka P. Deák Szulpic plébános voll, aki méltatta az ünnep jelentőségét.
A délutáni Istentisztelet keretében ugyancsak Deák plébános beszélt, a tőle megszokott nagy szónoki készséggel.
Erősen sötétedett, amikor bucsu-saink ismét bevonultak hangos énekszóval Kanizsára, ahol az utcákon végig ezrek várták őket.
A Cinktóriumban áldás és befejező beszéd voll, amely ulán az óriási tömeg hazafelé oszlott.
— Legjobb [óvárost napilapok n Nemzeti lij»ág C. UJ Nemzedék.
I ♦
J

Szönyegkiállitás,
Ma utolsó nap.
Nagy látványosság.
Polgári Egyletben.
SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA.
ZALAI KÖZLÖNY
«
NAPI HÍREK
napirend
Szeptember 10, kedd
Róm. katolikus : T. Miklós. Prolest. : Erik. Izraelita: Blul hó S.
a
Vároal Mozgó. .Modern Casanova\' viftjátékattrakcló. ,A nőorvos\', szenzációs dráma.
Gyógyszertári éjjall szolgálat: I. hó vígéle s Déry József-féle Fó-utl .Orsngyal" gyógyszertár.
Oóxftlrdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (bétfó, szerda, péntek délután éa kedden egész nap nóknek).
— A hercegprímás Zalába jön.
Dr. Serédt Juszlinián hercegprímást felkérték a zalaegerszegi Nolre Dante nővérek zárdájának felszentelésére. A hiboros készséggel vállalta ezt és értesítette a zalaegerszegi plébániái, hogy október 6-án Zalaegerszegre érkezik Impozáns fogadtatást készítenek elö az egyházfejedelemnek.
— A fflldmUvelésUgyi miniszter Zalaegerszegen. Tudósítónk Jelenti: A Zalaegerszegi Gazdakör székházát szeptember végén avatják fel. Az ünnepségen megjelenik Mayer János földművelésügyi miniszter is, aki e zalkalommal megtekinti a zalai legelö-javitási akció eredményeit is.
—Nyugalomba vonult főjegyző. Horváth Jenő nyugalmazott tapolcai főjegyzőt Tapolca község megható ünnepség keretében búcsúztatta el hivatalából. Az ünnepségen meg|e-lent a főszolgabírói hivatal, a községi elöljáróság és képviselőtestület, azonkívül a község közönsége nagy számban.
— Férfiszövetek. Klsőrendü minőségű öltöny és kabát-szövetek rendkívül olcsó árban kaphatók Singer József és Társa divatáruházában. Nagy választék. Nagyobb meny-nyiség lérfiszövet maradék nagyon jutányos árban.
— A magyar -jugoszláv bizottság befejezte a megyében a gyám-ügyi egyezmény végrehajtását Közel egy hónapig dolgozott Zalaegerszegen a magyar—jugoszláv vegyes bizottság, melynek feladata volt a két állam között létrejött gyám-ügyi egyezményt végrehajtani. A bizottság a főkönyvek alapján kiszámította az elszakított területi kiskorúak értékeit és ennek eredménye alapján az árvaszék átadta a jugoszláv delegátusnak a kezelésében levő értékekel, mig a jugoszlávok többi követelései kölcsönös elszámolással nyernek kiegyenlítést. Megkapta a jugoszláv delegátus az elszakított területi kiskorúak ügyére vonatkozó iratokat is, amelyeket még korábban kiválogattak. A zalai árvaszék 21 ezer iratcsomót adott át, amelyek megtöllenek egy 15 lonnás vagont. Az iratokat később szállítják el, az értékeket azonban a jugoszláv delegátus magával vitle.
, Szentírás", kötve: t pengő. A Szont István Társulat kiadásában leg-ujabban megjelent Újszövetségi Szentírás koriétolt példányban még kaphstó a plébánia hl\\ nt&Iban. Ara, I pengő.
AI mai megyegyüléa
Nagykanizsa, szeptember í)
Zalavármegye törvényhatósági bizottsága ma, kedden délelőtt 10 órakor Oyömörey György főispán elnöklete alalt rendes őszi közgyűlését tartja, amelyen Nagykanizsát dr. Sabján Gyula polgármester és dr. Krátky Islván főjegyző képviselik. A mai tárgysorozaton ismét több nagykanizsai ügy szerepel, azonban mindegyike kisebb jelentőségű. A tárgysor 278 pontból áll.
— Nagykanizsán lesz a megyei tűzoltó-gyOlés. Tudósítónk jelenti: A Zalavármegyei Tűzoltó Szövetség vasárnap tartotta választmányi ülését Tapolcán. A zárszámadások, költségvetés és szervezeti ügyek letárgyalása után elhatározták, hogy a Szövetség közgyűlését október 20-án Nagykanizsán tartják meg.
— Vasúti Igazolványok érvényesítése. A ra. kir. államvasutak által a tényleges és nyugdijas közszolgálati alkalmazottak, hivatásos havidíjas katona személyek és rendőri közegek, tényleges és nyugdijas m. kir. állami vas-, acél- és gépgyári hivatalnokok, segédtisztek, altisztek és tényleges munkások és ezek családtagjai részére kiállított és a m. kir. államvasutak által 1929. évre érvényesített arcképes igazolványoknak a Duna-Száva-Adria Vasúttársaság vonalaira való érvényesítését folyó évi szeptember hó 15-től kezdve annak személypénztárainál és a menetjegyirodákban 5 pengő kiállítási dij lefizetése mellett foganatosítjuk. Az igazgatóság.
= Barta Miksa elsőrangú női dlvatáruházába megérkeztek az őszi divatáru újdonságok Ne n hangzatos reklám, de elismert szolid és megbízható jó áruk a legolcsóbb árban. Női és leányka Intézeti kabátok szintén raktáron. Vásárlás előtt saját érdekében tekintse meg kirakataimat.
— A nagybakónaki önk. Tűzoltó Testület szeptember 15-én, kedvezőtlen idő esetén a következő vasárnapon szüreti mulatságot rendez. A program tűzoltó-gyakorlatlal kezdődik, amit \\ órakor felvonulás és 5 órakor tánc követ.
= Eljegyzés. Dr. Vargha Pál siklósi ügyvéd és takarékpénzlári ügyész eljegyezte f. évi szeptember hó 8-án Fonyód-Bélalelepen Józsa Máriát özv. dr. Józsa Fábiánné szül Glavina Emília és néhai dr. Józsa Fábián alsólendvai nyug. járásorvos és Zalavármegye tb. tisztifőorvos leányát.
— Kedvezményes utazás Budapestre. A „Polgári Otthon" lakberendezési és háztartási vásár alkalmából Budapestre használható 50 százalékos menetdijkedvezményre jogosító igazolványok újból érkeztek. Az odautazás szeptember 15-ig, a visszautazás pedig szeptember 16-ig érvényes. A kedvezményre szolgáló igazolványok ára 3 P 20 f és kap-halók a (Nagykanizsai Takarékpénztár, Csengeri-ul \\) Menet jegyirodában.
= Szőnyegek. Nagy választékban futó-, áijyelő-, ebédlőszőnyegekben, ágygamiturák és sezlonatvefőkben Singeméi.
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán
n/. elmúlt héten 9 gyermek született, 5 tlu és 4 leány : l-ekotc l\'oronc cipész-segéd és Pintér Katalinnak rk fia, Hazsó György nagyszámos és Domonkos Rozáliának rk. fin. Vlnkovlcs Ferenc kovács-segéd éa Bognár Erzsébetnek rk. fia, Bagó Pál napszámos és Szíjártó Máriának rk. Inánya, Veres István ka tonjfeZjmésK é« Németh ItouUléimk ref fia. Sötét Ferenc vasúti munkás éa Szolár Máriának rk. leánya, (iyerg.vák József napszámos és l.ugvár Ágnesnek rk. fin. Czofter József asztalos-mester és Czárl Máriának rk. leánva. Házasságon klvlU 1 leány. Halátozas 7 tör-itnt: Boros ltozáila rk. 2(1 napos, Dani Mlhályné Tóth MárlR rk. 32 éves, Bazsó János rk. 3 napos, Szakonyl József ny. vasúti tiltó rk. III éves. Baj l\'lcz József földműves rk. 7(1 éves, Kancsalics Gvózö rk. 3 hónapos, lielnor Antal vasúti kalauz rk. 4f> éves. HúzassávktUts 2 volt: leránt Péter fözv.) napszámos és Balnssa Margit rk. Kálmán László (elv.) kéményseprő (Kalocsa) és Péter Erzsébet rk.
— Kedélyes mfivészest. Ma, kedden este 9 órai kezdetlel a .Központ" szálloda kerthelyiségében (kedvezőtlen idő esetén a kávéházban) Vértes mester nagysikerű külföldi turnéja után kedélyes estél rendez, melyen kabarészámok, szenzációs kártyalrükkök, gondolatátviteli produkciók és élő lexicon (Barkochba) szerepelnek műsoron. Az előadás teljesen újszerű, nivós- számokból áll és a közönség figyelmét és érdeklődését teljesen leköli. Az estétyre belépődíj nincs.
_1929. szeptember 1Q
A kanizsai ferencesek
kótxUínah letetlepUléaUk UiBxdxtvct fuMJiuimtlro)
Nagykanizsa, szoptomber <1
A Szent Ferenc-rend, amely any-nyira összeforrt Nagykanizsával, múltjával, történelmével, minden bajával és szenvedésével — októberben üli meg nagykanizsai letelepedésének ötszázéves jubileumát. Olyan jubileum ez, ami csak nagyon kivételes esetekben adódik és azért illő, hogy Nagykanizsa városa csakúgy, mint Zalavármegye, a Rend érdemeihez méltóan ülje meg ezt az évfordulót a ferenciekkei együtt és ily módon is lerója velük szemben hálóját.
Csak természetes, hogy a ferenc-rendiek is méltóképen kívánják ezt a nagy eseményt megülni. 500 esztendő a nemzetek életében is hatalmas periódus. Azért P. Úcák Szul-pic plébános már megkezdte az előkészületeket a három-napos jubiláris ünnepélyre, amelynek keretei túlszárnyalják a városi ünnepségek megszokott kereteit és programjának gazdagságával is maradandó emiékel állit az 500 éves évfordulónak.
— UJ szenzációs cikksoroz t a 8Órsl Új-ágban A Budapesten megjelenő 8 Órai Újság tavasszal általános [eltűnést és szenzációt keltett Izgalmasan érdekes cikksorozatával,amely az aradi 13 vértanú kálváriáját, a hadbírósági tárgyalást, az ítélet kimondását és vég rehajtását; a hadbíró vádbeszédétól Ha.vnuunak n kivégzést elrendelő és Ernst hadbírónak a kivégzést tanúsító clausulájálg, először közöile híven, történelmi aktákkal és dokumentumokkal Most n nagy tragédiának egy raáslk fejezetét tárja az olvasók elé a « Urai iljitlg szeptembv 15-tn meginduld llj cikksorozatában, Batthyányi Lajosnak, a: első felelős kormány miniszterelnökinek pőrét Ismertdl eredeti aktákban fs dokumentumokban. Ezt az ujabb Izgalmas és szenzációs cikksorozatot Is mindennap megjelenő folytatásokban közli a S Oku Ujsáp, amelynek szerkesztősége é« kiadóhivatala Budapesten, VIII. ker, Józsot-körut 5. alatt van.
= Vászon és damaszt. Fehérnemű, ágynemüanyag, asztalterítő. Bzalvéta, törlő, törülköző elismerten legjobb és legolcsóbb Singer József és Társánál.
— Káralam ■ kflaSaMkghaz. Sze génysorsu, Jótanuló kereskedolmlsta és polgárista fiuknak kl volna hajlandn hetenként egy-egy ebédet ndnl. líotty a két vidéki flu zavartalanul tudja közép iskoláit olvégeznl. Értesítéseket Gazdag Ferenc pÜBpökl biztoshoz kérjük leadni.
= Parketok, flanellok. Téli mosóanyagokból a legnagyobb választék Singer divatáruházában látható. A legdivatosabb flanellok maradékban is kaphatók.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
a
Regedei viz
nemcsak kltünö borvíz,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál.
Kapható minden fOszer-és csemegeüzletben.
„» Főraktár: i
WEISZ MÓR
i Nfigykanlzsa,Király u. 21
HHHBBi
Telefunken Philips Vatea Tungsram
RÁDIÓ
készlilékek, hangszórók, csövek, fejhallgatók,
az összes rádió alkatrészek, felszerelések olcsón és kedvező részletfizetésre kaphatók
Szabó Antal
fegyver-, lőszer- és sportárunagykereskedés rádio-osztélyai.
Főút 5. szám Telefon: 91.
loaa. Mtptembef 10.
Áldott állapotban letfl i«k él Utl
UTák a természetes „Ferenc lótuF\'
keserűvíz használata által rendes gyomor- és béimüködést étnek eL A modern nögyógyitás főképviselői « fereio lóuef vizet igen sok esetben kipróbálták és kivétel nélkül gyorsan, megbízhatóan és fájdaiom-nélkül hatónak találták. — Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és foszerűzletekben.
Késségen
t»lmé»*oii a 2ZOO voltom vll-laayvexe\'ék osxlopdra, lezu-Kani 6* életveszély eaen tfu-ueiiizta magúi
Zalaegerszeg, szeptember U
(Saját tudósítónk telefonjelenlése) Könnyen végzetessé válható szerencsétlenség történt ma reggel fél 7 órakor Zalamihályfán. Hajnalban a petöhenyel búcsúról egy csomó jókedvű mihályfai legény Indult el hazafelé. Köztük Egyed Oyula 25 éves gazdaiegénynek volt a legvirá gosabb kedve. Reggel felé, mikor már sokan mentek a mezőre dolgozni, Egyed mindenáron produkálni akarta magát. Felmászott hát az egyik utmentl villanyoszlopra, melynek drótjaiban 2200 voltos áram volt. A legény a 10 méteres magas pózna tetején akrobata-mutatványok-kal Igyekezett szórakoztatni a munkába igyekvő faluslakat, kiket nagy kalaplengetéssel, kiáltozással kény-izerllett, hogy tudomást szerezzenek róla. Mikor aztán lányok haladlak el az utón, egyszeriben tótágait állt Egyed Qyulában minden józanság és hangos rikoltozva rugdalni kezdte a vUlanydrótokat. De abban a pillanatban le Is zuhant fejjel lefelé és eszmélellenfli elterüli a földön. Orrin-száján jölt a vér, testét a nagy feszültségű áram összeégette. A falusiak kocsira rakták, majd telefonon kihívták a sümegi mentőket, akik az ottani kórházba szállították. Az orvosi vizsgálat szerint a cipőtalp felfogta ugyan az áramot, de az égési sebeken felül súlyos belső vérzése és fején és alsótestén szenvedett zuzódásáS reménytelenné teszik állapotát. A vizsgálat megállapította, hogy teljesen részeg volt, igy senkit felelősség nem terhel.
-- QycrmvhtorBa. Mint a múlt tanévben, ugy ebben Is megnyitja gyermektorna tanfolyamát Deák János reálglmn. testnev. tanár. Jelentkezés lolyo hó 10—lS-ig tv gimn. tornatermében d. u. 4--6-ig. Havidíj 4 P.
— UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujljuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlefftés esetén a kamatokat Is megtérítjük. Kopsteln Szombathely, Köszegt-utca 5.
—* Legjobb olvasnivaló a Nemzeti Újság Aranykönyvtára. Ára előfizetőinknek kötetenként 1\'50 P és 30 fillér portó.
(A Zala—Kanizsa FC) elnöksége vezetősége és választmánya Bzerda este 9 órakor a Cenlrál szuterénjé-ben ülést tart, melyen — a tárgysorozat fontosságára való tekintettel — az összes tagok jelenjenek meg.
ZALAI KÖZLÖNY
SPORTELET
A meccs utolsó percéig vezető csehektől gigászi küzdelemben elragadta a válogatott csapat a győzelemmel felérő egy pontot
Magyarország —Csehszlovákia 1:1 (0:1)
nem küzdött. Turayt a II. félidő 17. percében kiállították, — mert inzultálta egy csehi — emiatt a magyar csapat levonult Miután újra visszatértek válogatottjaink, a 10 ember elszánt hősök módjára küzdött és Kalmár 30 méteres, csodás bombájával kiegyenlítettünk a mérkőzés utolsó perceiben. 1 :1;
A magyar fiuk lelkesedése és küzdöképessége megölte a csehek ellenséges indulatát, melynek helyébe a csodálkozás lépett.
Az Európai Kupa első helyén állunk és az október 27-ikl magyar-olasz meccs megnyerése esetén mienk a Kupa.
A prágai eldöntetlen az ismert előzmények után fényes győzelemmel ér fél, amit a közönség bolrány-okozása sem tudott ellensúlyozni.
Prága, szeptember ö Dr. Föidessy szövetségi kapitány igy állította fel Prágában a magyar válogatottat: Acht - Mandi, Fogol III. — Borsdnyi, Kalmár. Kronen-berg — Markos, Takács II., Turay, Toldi, Hirzer.
A cseheknél ez a csapat játszott: l\'lanlcka — Burger, Hoyer — Hajny, Kada, Cipera — Podrazil, Swoboda. Meduna, Sllny, Puc.
A mérkőzést két cseh halárbiróval a svájci Ruoff vezette.
A küzdelem, melynek 30 ezer főnyi közönség volt szemtanuju, gigászi volt a magyar csapat számára. Maga a mérkőzés inkább az izgalmak 90 perce, mint a futball-élvezete volt. A csehek gólja az I. félidő 4. percé, ben Swoboda ismételi szabadrúgásából eredt. A magyar csapal\'a meccsnek az első felében csak látszott, de
A Zrinyi tenniszgárdája 14:2 arányban lehengerelte a zalaegerszegi tenniszezőhet
7:5, 2:6, 6.4; dr. Forintos (Z)— Oyömörey J. (M) 8:6, 6:8, 6:4; Heiszer (Z)-Müller (M) 6:1 .6:3. Női páros: vitéz Csikósné, Reischi M (Z)—Rupptechtné, Oyömörey B. (M) 6: 1, 6:3; Oroszné, Vidos O. (Z)—Fülöp 0., Mayerné\' (M) 6:3, 7 :5. Férfi páros: Briglevics, Horváth L. (M)—dr. Makó, Heiszer (Z) 7:5, 5:7, 6:3; Müller, OyömöreyJ. (M) —dr. Forintos, Bittera (Z) 6:0, 6:3. Vegyes páros: Heiszer, Reischi M. (Z>—Müller, Rupprechtné (M) 6: 2, 6:2; Bittera, Csikósné (Z)—Briglevics, Oyömörey B. (M) 6:2, 5: 7, 6:3; Makó, Oroszné (Z)-Ján, Fülöp O. (M) 6:4, 6:2; Forintos, Bittera D. (Z)—Berta, Mayerné (M) 6:4, 6:2.
A nagykanizsai Zrinyi Torna Egylet tenniszgárdája vasárnap nagy győzelmei aratott Zalaegerszegen az ottani MOVE csapata felett.
A győzelem annál értékesebb, mert az egerszegi lenniszezők sorában igen jó nevek vannak. A 14 : 2-es végeredmény arra enged következtetni. hogy a tenniszezók Egerszegen bombaformát fulotlak ki és valósággal lehengerelték az egerszegieket.
Eredmények: Női egyes : Reischi (Z)—Mayerné (M) 6:2, 6:0; vitéz Csikósné (Z)—Rupprechtné (M) 9 :7, 6:2; Bitlera D. (Z)-Fülöp O. (M) 6:3,7:5; dr. Makóné (Z)—Oyömörey B. (M) 6:2, 6:0 Férfi egyes : Bidera B. (Z)—Briglevics (M) 6:3, 2:6, 9:7; dr. Makó (Z)-Ján F. (M)
A halísor csődje és a csapat gyenge játéka majdnem mindkét pontot a VAC-nak juttatta
VAC FC-Zala-Kanizsa 1:1 (0:0)
Nagykanizsa, szoptomher 9 VAC—FC: Léderer — Dávidovics, Bálán — Klöpfer, Orünfeld, Kohn II, — Singer, Neuspiller, Blau II, Engel II, Svarc.
Zala-Kanizsa FC: Bácsay — Ré-der, Fekete — Tamás, Babos, Hor-
váth — Farkas, Orsolyák, Csida, Bakonyi, Csász.
Annak a nagyszámú és lelkes közönségnek, mely vasárnap délután a Zrinyi pályán a labda útját lesle és az első itthoni bajnoki meccs eredményére volt kíváncsi, lesújtó
Olcsó gyermekcipővásár TURUL cipöraktár
fiókjában I
ERŐS ISKOLACIPŐK:
szinbőr fiucipő fekete gyermekcipő
barna
30—35-ig 26—30-ig 30—35-ig 36-39-ig 26—30-ig 30—35-ig 36 —39-ig
10--
12-50
15-50
18-50
13-80
16-80
19-80
NŐI fél és pántos cipők egyes szánban még olcsón kaphatók I He mulaaaza el a kedvezft alkalmat I

csalódásban volt része. ,
Ezt a csalódást egy kdlemesebt) csalódás — a VAC váratlanul szépt stílusos és lelkes játékai — csak részben enyhítette. Ilyen csapkodői összevissza, észnélkllli játékot nen1 szoktunk meg a Zala-Kanizsától él az sem vigasztal, hogy az egyik pontot — 1 l-esből kifolyólag I — itthon tudluk tartani. r
Nem volt halfsorunk vasárrtap él a csatársorban is csak Jjtft,,eotbej tette meg a magát: Orsolyáit él Csida. Talán még Cxfsz igyekvés! érdemel szól. De a többlek .kényelr mesek, lusták és lélektelcüek volta< A második félidőben némileg belá lendültek, de akkor már kéá voli A fedezetek közül egyedül Horváti dolgozott profi futballistához lllőrf. Réder elsőrangút nyújtóit. Fekete sehol sem volt. fíácsay bemutatkozása kész sikert jelentett, rneft remekül véd és a gólról sem (ehe|.
A VAC-ból szintén Léderer végíett jó munkát, mig Orünfeld a közéd-half, Blau és Singer csatArposztJal-kon ragadták nem egyszer tapsra a közönséget.
A Zala-Kanizsa nlvótlan játékára a legtalálóbb Ítéletet a közönség mondta meg, mely a piros-fehéreket lepfujolta és a VAC-ot tempózta.
Maga a Játék Is kevés futball élményt adott. Amit láttunk azt Is a vendégektől. Az első félidő esemény-teiensége után a második félidőben már a 3. percben Engel átadásiból Blau II. megszerzi a VAC gól|át, amit Orsolyák 1 l-ese a 36 percben egalizál.
Hullámzó volt a Játék képe végig, mégis a VAC fölénye többször
tűnt ki.
A Zala-Kanizsánál mélyreható balok vannak. A halfsor kritikán alullsága a tréningek rendszertelenségére, hiányára vallanak. A harmóniát, nélkülöző jálék pedig a csapat nem legjobb szellemére vet fényt, A vezetőség — hisszük — baftumsan elejét veszi, hogy a közönség szeme elé ilyen játék többet ne kerüljön. Ezt mindenki elvárjai Szél bíró gyengén vezette a mérkőzést.
Futballeredmények ■
II. liga bajnoki: Vasas—Merkúr 3:2 (2:0). Sabária—Turul 1:0 (1:0). Soroksár—Rákospalota 2:1 (011), Terézváros—Megyer 3:2 (2:0). Bak—Józsefváros 2:1 (0: 0).
Barátságos mérkőzések; Hungária-Kispest 5 :1 (1:1). Újpest fl)—Budai 33-as 4:3 (2:1).
Bástya—III. ker. 3 :1 (1:0). Ferencváros B)—Kispest B) 6:4 (2:2).
Attila—CSK 5:0 (0:0) Kassa. Nemzeti—Bratlslava 0:0 Pozsony.
Amatőr bajnoktáa
KAC-PAC 1:0 (0:0). Pécs. Egyenlő ellenfelek, erős küzdelem. A PAC az utolsó percekben erősen visszaesett, ekkor érték el góljukat a kaposváriak.
DVAC—KTSE 4:1 (2:1). Pécs. Durva mérkőzés, megérdemelt győzelem.
(A migysr—cieh válOMtűtt mírttízéit) és s többi vasárnapi eredményeket Szabó Antal sportüzletében a Zalai Közlöny eredmény hirdeti tábláján közöltük elsőnek a város közön-Bégével. Hatalmas sokaság leste az eredményekot a Kő utcán es valóság-
?al tcüolegzett mindenki, mikor az : l-es eldonteüen eredmény hírét tettük közé.
(Tlrpverienyflnk eredményét a sport anyag torlódása miatt holnapi számunkban tessr.Uk közé,
ZALAI KÖZLÖNY
Gazdasági-magvak. Kerti-magvak. Műtrágyák.
Szupcríoszfát, mésznitrogén, kálisó chilei salétrom stb. stb. Sirlus nővénytápsó. Hármas hatású kerti műtrágya.
fiyflmőloifi védfttiertk.
Qabona OBávézótsertk
(porpácok és nedves pácok). Madáraleiégek. Baromfi •ledelek.
Klc*lnyben és nagyban kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya és növény védőszerek kereskedésében
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. Telefon 130
Itá
416\' # ^^ n
(RóridltíaM) H — kink. kton«li-lég. Hangv. — hangverseny. B — enadáa Oy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z — zene. Mg. - mezőgazdaság. M. — tf|<uági előadsi. P — felolvssás. O — grsmofonzene. Ib — jazz-band. K — kabaré. aZ. — népkerti teoa.
Szeptember 10 (kedd)
Budapest 9.15 O. hlngv. 9 30 H. 9 45 A liangtf. folyt. U A budapesti rendőr-zenekar hsngv Kozuen 11.10 Nemzetközi vlzjeliószolgiut. 12 Dili harangszó. 12.05 A lungv. lolyt 12 25 H. 1135 A hsngv. további lolyt 13 Pontos Idólelzé.. 14J0 H. 15.45 .Emlékezés Benedek Elekről". UUns Harsányl Qlzl meséi s gyermekeknek Benedek Elek meséiből. 16.45 Pont is idő-jelzés. 17.10 A Msndils-szslonzenekar hangi. 18 E. 18.30 Mit tizen • rádió 7 20 Régi operellrészlelek. UUns kb. 21.45 Pontos Időjelzés. Majd; Cigányzene.
Bécs II Z. 16 Hsngv. 19.15 O. 20 Hangv. 22 Ib.
Bari la 14 U. 16 E. UUns lung«. 19 Zongora-- és ssx, lonhsngv. 20 Komor Oéza hangv 21 Népdalok.
London, Daventr, 110. 12 Orgons-hangv. 13 Hsngv. 16 Zene. 17.16 Oyer-mekórs. 1S.45 Vsudevllle-til. 21 és 22.15 Hsngv. 2235 és 23 Zene.
Milánó 11.15 a 12.30 Hsngv 1630 Oyermektiírének. 17 Ridlókvsrlelt. 20 30 Hsngv 23 Z.
München 11.20 0. 12 30, 18 és 10 30 Hsngv. 21.15 Angol jszz-dslok.
Prága 1130 U 12 20 Hsngv. 16 20 Qy. 1630 Zene. 19 05 Hangv. 20 Z. 21 Hangv
TŐZSDE
A mai értéktőzsde mindvégig kedvezőbb megítéléssel tendált. A jobb megítélés csak egyes papírokban ju toll érvényre, a többi papíroknál jelentéktelen árváltozások fordullak csak elő. Jelentősebb áremelkedésre tettek szert Drasche, Bauxid, melyeket külföldi megbízásból vásároltak. Megemlíthető még Magnezit, Magyar Cukor, Izzó is. A barátságos megítélés zarialig érvényben volt. A forgalom csendes. Eixkamalozásu papírok piaca üzletiden. Valuda és devizapiacon nem fordult elő lényeges változás.
ZftricW zárlat
Párls 20*33\'/i, London 2S I7\'í«, Newynrk 6I9-32VI, BrUssel 72-15, Mllsno 2715\' > Midrld 78 60, Amiterdsm 20S 10. Berlli 123 65, Wien 7310 Softs 3 75\'/,, Práei 15 38. Varsó SS\'25 Budapest 10-69 Belgrád a iKi. Bukarest 3 08\'/i
Ter»4iTM«»4«
Ruza 15/111., rozs 20 flll. emelk.
Iluza llsz.v. 7 7-ei 22-35 -2255. 7"-as 22-0CI-22 80, 79-ei 22 85 23-05, 80-»i 23*15—23*45, dunánt. 77-es 2180-22 00, 78-ss 22 00 -22 20. 79-es 22-20-22 40 80 si 22 30 22 50. rozs 1685 -17 00 tsk árpa 15 25-16 25, sörárpa 19-00-2050 zab 1325-1375. tengeri UzL 23 60 24--, dunántúli 21 25 - 22 00, repce 48*00— 50 00 korpa II00—1525.
A budapesti Tflzsdn dívha-legyzéss
VALUTÁK Angol I. 27- 8-27-83 Belgsfr 79-35-79*75 Cseh k. 16-87-16-97 Dán k. 150-05 150*65 Dinár 9 96-10-04 Dollár 57000-572-00 Francia 1.22-25-22 55 Holl. 228-90 229 90 Lengyel 64 05-6135 Uu 3-36-.1-40 Levi 4-11-4-15 Líra 29 \'5-30*15 Márka 136 05-136^5 Norvég 152-15 152 75 Schlll. 80 40 80 80 Peseta 84-00 84-70 Svá|el 1.109-9.5 110 45 Svédk. 153*10 153 70
DEVIZÁK
AmsL 229 20-229 90 Belgrád 10-05-10*08 Berlin 136-22-13662 Brüsszel 79-47-79*72 Devizalel 3-38-3-40 Kopenh. 152 25 152 65 London 27*73-27-81 Madrid 84*10-84*70 Milano 29-90-30*00 Newyork 572-10-3 70 Osxlo 152*35-15275 Párls 22*38-22-45 Prája 16 93-16-98 Ssóna 4-13-4-15 Slockh. 153 25-153 65 Varsó 64*12-64-32 Wien 80-52-60*77 Zürich 110-16-110-46
Sertéirásár
Felhaltál 4424, elsdáUan 1800. - Elaó rendli 1-62—1*66, szedett 1*54- 1-58, szedett kOsép 1*36-1-40, könr-ytl 1*16-1-26, 1-sö rendű Oreg 1-44—1 48, ll-od rendű őreg 1-30—1-34 engol stlldó 1-50-1-60, szalonna nagyban 1*82 OOO, islr 2-00 0*00, hus I-8Ö—2-10, szalonnás félsertés 1-90—2-08.
Uaájt: Bálulil Hyoadi fa UpkUlá Tállalit, IiOTkuluáa.
Felelős kiadó: Z«l«l Károly.
latsrarbaa telefont Nswykaalssa 7*. ss.
apíóhíbdetések
As apróhirdetések dija 10 aaóáa fillér, Minden további szó dl|a I Hit. Vssár és
-v K) ssólg 10 fillér, minden
további szó dija • flll. Szerdán és pénteken 10 ssólg 10 ftálér, minden továbbá szó dija • flll. Omssó s minden vssta-gabb fielüból álló szó kél szónsk számit-tatlk. Á1U.1 keresóknek JOS/s engedmény.
Hlrdatéaak S (8t) pangé l....g.n alul a falaalagaa k*ay»aléa, ssámláaás .IksHIIé.. «tg.H a I a r m fla.tandók
TanaaJ s Irgllnomsbb t/t kgr. 1-20. Muizel és Prisdenthsl csemegc-
Kapható kereskedésében
4193
Zangora vagy flsalas haaanélat karaatatlk, gyakorlatoaéara, la-kolanévandék réaaéra. Cimat a kiadóba aalvaakadjék laadnl.
■Iádé november l-re Sugár-ut t8. szám alatt főldizlntl négyszobái Iskás, Bővebbet Vlnczs Oyuls, Sugár ul 48. 4211
•aalmaaauppaléat vállalok, skár ujat, skár laviUil. Pirboi Zsigmond, Jórsel főhercegül 15. 4410
GUBACSOT,
mézet, nyarabirt, égy tollat, vasat és fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát és Fiai
Erzsébet-tér 15. jsm
Pogányvár! .izőlő" legnemesebb csemegelajokból I. hó 14-161 lakásomon kaphstó, ugyancsak téli eltsrtásrs eló-Jegyrzhttő - kllónklnt 50 lillír. Clengery-ul 36 Kólal Ferenc. 44r9
írógépet keresek bérbe. Címeket a kladOba kérek.
R.msk ó-német ebédlő Jutányoi árban eladó. — Érdeklődni lehel: Dr. Schwarcz Káról,nénil, Kinizsi utca 6 4306
Fiatal takarítónőt kertiünk koiztlal. kis családhoz. Csengery-ut 35. -4485
HagadU-tanitéat vállalok jutányosán, régi praxissal, lel|es képesítésiéi. Zenetanár, Csányl László-ulca 6/d. 4395
Vaaat, sárga éa vlrés r«s.l,
ólmot legmagasabb áron vesz Sternberg Vilmos. Tcleki-ul 20. 391ft
Egy kíllönbejératu biatoroaott izoba fellétlen úriember részére kiadó Hunyadi
ulra 2.
118
Kétaaabé* Utcai vízvezetékei lakás aznnnslts klídő Józseflóherceg-ul 58/a.
BaJérénSt élelmezéssel és fizetéssel (elveszek. Clm a kiadóban. -4482
Pélffy Léaalé pö Oskelől gazdsságába
egy 15—16 év kOrüil llu kovácstauoncnak felvétetik. — Izcr gépészkovács, 4487
Kél cstoal szoba emeleten balkonnal, Irodának, vagy lakásnak kiadó Ugyanott aaffért keres tizenötödikére — Brtucr, Sueár ut 6. 4<84
Etamlata ffu, vagy leány teljes ellátást kaphat Jó cssltdnál Király utca 45. Deutsch. 4360
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon : 595.
Bencze
Lakáa Caengerf-ut 27/a
Jéaaaf llh.rasg-al 47. stámu ház
szsbsdkézból eladó 4486
■andallMoaisI, clmbalmoznl, hegedülni kotUból olcsón tanítok. — Clm a kiadóban. -4491
Clpéaamiankéaak felvétetnek Varga Ferencnél, Pelőtl-ul 3M). 4492
Isrs.ak egyszobás, konyhás tiszta lakául október l-re. Clmtkel kére* a kl adóba leadni. -1493
Lagfloomabb csemege szőlő nap nls friss szedés, Irgolrsóbb árban, kicsinyben él nagyban Arlner Sándorcégnél kapható. 4494
rAaéabéas, lakarltéakan Jártás bejárónőt keresek. Bemulstkozás délután 3—5 kflzOtt. Gm s kiadóban -4495
H29. szeptember 10.
köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarátainknak, is-merősi-inknek, a Déli Vasút alkalmazottainak és a Vasutas Dalkörnek, kik fciejlhelcllen jó férjem temetésén megjelentek és mély gyászunkat részvétükkel enyhíteni Igyekeziek, ezúton is hálás köszönetet mondunk.
Relner család.
Boros hordók)
Vslsttilnt ÜilndeHlélh
bórá»t*tl edények
él mlndenfajU fahordók nagyon olcsó árban ksphstók
BDS8ÁÍIA HOBDÓfiZEB, Budapest,
VI Lőpoillr u. 8. Telefon: L. 998-07
__IÍM
Mos I Peit I
Mayer Klotild Utóda
VARQA NÁNDOR
fSsniQSé, ngjrtlsztjté, raHal.stl
. Iionb.ts.lyl oiii. iMtSISttlUMa
imv^msi Mls.r.lv«
NAOYKANIZSA
Qjrllléisl^li [jykrt.l.p
Kazinczy-a. 1 Hunysdl-u. m.
Nem kell Megellhr thednic, mlelótl bármit lektet vagy llsztlltst. Győződjön meg áraim otc.-óságáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlsztltái I Tisztit t s Sl Pllsséroz I
Gazdák és uradalmak figyelmébe!!
Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a
„KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Moson,
Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetógépek, konkolyozók, bor-prések, szőlőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjutá-nyosabb árban, agy vagy két évi réazlatfljratéara is, minden előleg nélkül kaphatók a
„KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál,
Hagykanlzaa, FB-ut 18. ulm.
Ugyanott kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valaminl zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltételek mellett. IzOhaéglatalnak baazerzéaa alAtt feltétlen mi kérjen érajénlatotl
ELADÓ
egy üzemképes, jó állapotbim levő csukott
Prestó autó,
esetleg 18 havi hitelre.
Bővebbet:
Szántó Vilmos és Társai cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. sz.
Nyomatott a Dél zalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Üzletvezető: Zalai Károly.)
69. évfolyam, 205 szám
Nagykanizsa, 1939 szeptember II, szerda
Ara 16 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
Szerkesztősig és kiadóhivatal: PS-ut 5. sz4m. Keszthelyi IMkklsdóhlvatal Kossuth t.a|os-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Feleifis szerkeszti: Barbarits Lajos
IMflKlésl fcs: ejj taén « M alfa
Folyik a ffáboru Szzovfetorosszorsszág és Kína köszött
Szovjetrepülök bombázlak egy kinai várost — A kínai főhadiszállást akarták elérni — Elpusztították a határállomást és postaépületét — A kínaiak ágyútűzzel visszatartottak egy előnyomuló orosz hadihajót
London, uzeptembcr 10 Mukdeoból jelentik a Tiniesnek: Szovjelorzszország Itadllzenel nélkül formális háborút visel Kina ellen. Az orosz csapatnk előnyomulása arra vezethető vissza, hogy Oroszország helseléböl segédcsapatok érkezlek és Rlücher szovjelfőparancsnok veile ál személyesen a csapalok vezetéséi. A hél folyamán ujabb erősítéseket várnak Moszkvából A kinai csapatok utasilásl kaplak, hogy a végsőkig védelmezzék állásukat, azonban
semmi eselrc se nyomuljanak be orosz területre.
Cnrbln, szeptember III (Éjszakai rádiójelentés) Mulin felelt átrepüli hal szovjet repülőgép és három bombát doblak le a városra. Kél másik bombái a város határában doblak le. A repülőgépek a kinai főhadiszállást és az oltani garni;ont akarták elérni.
Mukden, szeptember II) (Éjszaka érkezeti rddiiijelentés). Hivatalosait jelentik : Proxranicskája
vasútállomását, posta és távirda hivatalát és rádióállomását szovjet röpülőgépek elpusztították bombázással. Negyven kalona és 20 vasuli liszlviselő meghall, illetve megsebesült Egy szovjet hadihajó megkísérelte, hogy behatoljon a Sungarl szorosba, de a kinai csapatok a szorost ágyútűz alatt tartották és ezt a szándékot nieghiusilollák. Mulin városát ma reggel szovjet repülők bombázták.
Dagad az amerikai flottabotrány
Négy ellentengernagy titkos okmányokat játszottt Shearer kezére
Washington, Meptembor tü A flolla-botrány egyre szélesebb hullámokat ver. Egymást érik a vádaskodások és egyre növekszik a kompromittált politikusok száma William Shearer, akii ludvalevően azzal vádolnak, hogy három amerikai hajógyár megbízásából meghiúsította az 1927. évi flotta leszerelési konferencia sikeréi, ellentámadásba meni át s megnevezett négy amerikai el-
lentengernagyot, hogy ezek bujtatták fel arra, hogy n tengeri leszerelés ellen agitáljon. A négy ellentengernagy lényegesen megkönnyítette akcióját azzal, hogy rendelkezésére bocsátották a lengerészeli minisztérium különböző lilkos okmányait, amelyeknek segítségével könnyű volt megakadályozni a flotta-leszcrelési konferencia sikerét. Ez a négy ellentengernagy Sámuel
S. Robinson, William V. Pratt, Henri A. Wiles és Charles P. Plunkett.
Ilorah szenátor erre a váratlan fordulatra a beható vizsgálat megindítását követette. Adams tengerészeti miniszter egyelőre csak annak a mcgállapilására szorítkozik, hogy William Shearer és az 1927. évi floltaleszerelési konferenciára kiküldött tengerésztisztek közölt semmiféle lilkos kapcsolat nem állott fenn.
A világbékét veszélyeztető szerződések megvizsgálását követelték a népszövetség mai ülésén
a klnal fődelegátus feltűnést keltő javaslata — Apponyi Albert nagy beszéde a döntőbíráskodásról, a kisebbségi védelemről és a leszerelésről
Genf, Bze\'ptember 10 Az évi jelentés általános vitájában ma elsőnek Apponyi Albert gróf került sorra. Beszédéi mindvégig nagy figyelemmel hallgallák és egves kijelentéseit melegen megtapsolták.
Apponyi a kötelező döntőbíráskodás elvének méltatásából indult ki. Ez az elv egyik vezető gondolata volt a közgyűlésen lefolyt mostani általános vitának.
A Kellogg-szerződésben az államok kötelezettséget vállallak a háború elitélésére. Ha ezl a kötelezettséget komolyan vállalják, akkor okvetlenül gondoskodni kell arról, hogy megfelelő eljárást építsenek ki a nemzetközi ellentétek békés rendezésére.
Jobb ugyan a viszályok okail elhárítani, mint a már kitört viszályokat orvosolni, bizonyos azonban, hogy
amíg nem találnak megoldást az esetleg felmerülő viszályok békés rendezésére, mindaddig számolni kell a háború lehetőségével.
Örömmel veszi tudomásul, hogy most már a nagyhatalmak is hozzájárultak a nemzetközi bíróság statútumának fakultatív záradékához. A fakultatív záradék biztosítja a jogi ellentétek békés megoldását.
Nagy örömmel üdvözli a döntőbíráskodás gondolatának érvényesüléséi,
sajnálja azonban, hogy a kötelező döntőbíráskodás elgondolásához az országoknak módjukban áll fentartásokat fűzni. Ezek a fenlartások nagyon gyengítik a döntőbíráskodások hatásosságát.
Az aláírás ériéke azon fordul meg, hogy milyen fenlarfásokkal élnek az illclö államok. Igy például az a fentartás. amely a döntőbíráskodás alól kiveszi a békeszerződések értelmezéséből származó ellentéteket, teljesen lerontja a csatlakozás ériékét. Nem elég a csatlakozás, fontos az is hogy a bírói döntésnek teljes te\'kintélvl éi feltétlen végrehajtási biztosítsanak
Végzetes az az áramlat, amely arra törekszik, hogy a döntőbíróságok Ítéleteit politikai fórum felülvizsgálata alá bocsássák. A döntőbíráskodás fejlődése azon fordul meg, hogy sikerül-e biztosítani a döntőbíróságok politikai függetlenségét és a döntőbírósági Ítéletek érintheletlenségét.
Reméli, hogy ez a végzetes áramlat eltűnik és annak a reményének ad kifejezést, hogy a nagy- és kisnemzetek egyaránt megfognak hajolni a döntőbíróságok ítélete előtt. Éppen a kisnemzelekre áll az, hogy akkor nézhetnek megnyugvással az ellentétek döntőbírói szabályozása elé, ha biztosak lehelnek abban, hogy a másik fél, az esetleg hatalmasabb fél, nem vonja ki magái az ítélet végrehajtása alól. Apponyi azután
a klssebbségek védelmének kérdését érintette. Ezen a ponton teljes mértékben csatlakozik a nétncl biro-
dalmi külügyminiszter fejtegetéseihez. A maga részéről az eljárás legnagyobb hiányosságának azl tekinti, hogy
a panaszosok nem szerezhetnek tudomást arról a válaszról, amelyei az érdekelt államok adnak
az előterjeszteti panaszokra. A továbbiakban
a leszerelés kérdésével foglalkozott Apponyi. A vilás pont ilt az, hogy az egyik fél álláspontja szerint elöbbrevaló a biztonság, a másik fél szerint pedig előbb a leszerelést kell megvalósítani.
Utalt Briandnak arra a kijelentésére, hogy az államok nagyon szigorúak akkor, amikor saját biztonságukról van szó, de nagylelkűek, amikor mások biztonságát kell megvalósítani.
Apponyi Alberl gróf ulán Trygge delegátus szólalt fel, aki a népszövetség gazdasági tevékenységével foglalkozott. Halodis lett lődelegátus a döntőbíráskodás fontosságát hangoztatta.
Nemzetközi gazdasági értekezlet és a szénkérdés rendezése
Genf, szeptember 10 (Éjszakai rddíójelentés.) A plenáris ülésen az elnök bejelenlelte, hogy a francia delegáció oly értelmű javaslatot terjesztett be, hogy a nemzetközi gazdasági értekezletet hívják össze. Az angol delegáció javasolta, hogy hívjanak össze nemzetközi értekezletei a szénkérdés rendezésére.
A perui delegáció beterjesztett javaslata arról szólt, hogy a népszövetség alapokmányának rendelkezéseit hozzák összhangba a ^ellogg-paktumban vállall kötclezetnégekkcl.
A klnal fődelegátus feltűnést keltő javaslata
A délutáni plenáris ülésen Csau-Wu kinai fődelegátus nagy feltűnést keltő javaslatot terjesztett be.
Javaslata szerint a népszövetség küldjön ki bizottságot, hogy tanulmányozza, mlké-pen lehetne az alapokmány 19. cikkének rendelkezéseit hatályosokká tenni. /I 19. cikk ugyanis azt mondja, hogy a népszövetségi közgyűlés időnként felhívhatja a közgyűlés tagjait az alkalmazhatatlanokkd vált szerződéseknek és olyan nemzetközi állapotoknak megvizsgálására, amelyeknek fennmaradása a világ békét veszélyeztetnék.
Walkó miniszter tárgyalásai Hendersonnal
Genf, H/.eptember 10
Walkó Lajos külügyminiszter ma délelőtt felkereste Hendersont és vele hosszabb megbeszélést folytafolt.
*
ZALAI KÖZLÖNY
1929. szeptember 11.
Adómérséklés és a végrehajtások elhalasztásáért Ir fel Zalavármegye a kormányhoz
Hozzászólás nélkül fogadia el a megyegyülés a költségvetést
Angol fegyverszállltmány
indul Jugoszláviába
Ixmdon, aieptembcr 10 A londoni hajótözsde jelenlése szerint angol gőzösök 1600 tonna puska és 10000 tonna lőszer szállítását vállalták el. A szállítmányt az Északi-tenger egyik kikötőjéből Su-sakba szállítják. A szállítási október elején kezdik meg, a fuvardijai a rendeltetési állomáson fizetik.
A jelentés szerint sz angol kormány és a népszövetség hozzájárult a szállításhoz. (I)
34 fokos hőség Franciaországban
Párts, szeptember 111 Franciaország területén nagy szárazság uralkodik. A hőmérséklet tegnap átlagosan 30 fok volt. A maximum Clermontban 34 fokot mutatott. Párisban a hőmérséklet a délutáni órákhtn 29 fok volt.
Brelagneban a vannesi érsek feljogosította a papságot arra, hogy könyörgő istentiszteleteket tartsanak esőért. Morblau városban nyilvános körmenetet rendeztek az esö érdekében.
Ujabb letartóztatás
Schafftior Klty meggyilkolása ftgyébea.
Bécs, Bzeptembor 10 Schüfftner Kilynck, Feliner András feleségének meggyilkolása ügyében ujabb érdekes fordulat állott be. Ismeretes, hogy a gyilkosság elkövetésének gyanúja miatt Berlinben letartóztatták Rauer Gusztávot, akinek kiadatása az osztrák és német hatóságok közölt már hetek óta folyamatban van.
Az eljárás késedelmessége a Síunde szerint arra vezethető vissza, hogy a berlini államügyészség Bauer bűntársa után is kutatott és kél nap elölt le is tartóztatták Bauer egyik rokonát annak gyanúja alalt. hogy segítségére volt Bauer Gusztávnak a nyomok eltüntetésében. A letartóztatott rokon nevét egyelőre nem hozzák nyilvánosságra.

Mindenütt kaphatói Termeli -.
0,11 ntTv
T*juS«alk*uti KBzpont
Budapest. I.. Horthy Mlklóa-ut 119-121
A Meteorológiai lateaet aali 10 érakor jelenti ■ meleg caAkke-néae vérható egyaa helyeken aaa«el vagy zivatarral.
Zürichi zárlat
Pária 20-3I1/!, London 25-16\'4, Newyork 51910, Britsael 7215, Milano 271-t1 i Madrid 76 55, Amaterdam 208 04, Berlin 123 60, Wien 73 OS. Sofla 375, Prá*a IS-36"t Varsó ,10-25 Budipeat >0-19 Belgrád 9IMi Bukarest 3-09
Zalaegerszeg, szeptember 10
(Saját tudósítónk tetefonjetentése). Zalavármegye törvényit, lósága ma tartotta ó.-zi közgyűlését Gyömörey György főispán elnöklete alatt. A bizottsági tagok részéről csík közepes érdeklődés nyilvánult meg. Nagykanizsát Sabján Gyula polgármester és Kráttcy István főjegyző képviselték.
A Hiszekegy elmondása ulán a főispán méltatta Vass József népjóléti miniszter érdemeit miniszterségének tízéves évfordulója alkalmából. Indítványára a közgyűlés feliratban üdvözli a minisztert.
Majd bejelentette a főispán, hogy a 11 örökös törvényhatósági tag közül 10 köszönettel vette ezt tudomásul, csak Farkas József mondott le, ö a megye bizalmát nem értékeli.
Az nlispártl jelentéshez elsőnek Nóvák János (Nagykani<sa) szólalt fel. Nemcsak kevés a termés, mondotta, hanem az ára is 40%-kal csökkeni, az adózás azonban a 30 jiengös buza-alapon történik.
A pénzintézetek 15%-os k;.nialra adnak pénzt. Ifa annak idején mindent az akkori buza árak szerint
Nagykanizsa, szeptember 10
Vasárnap délután izgalmas rablótámadás rémített halálra két kanizsai hölgyet, akik kedélyes szórakozás céljából kirándultak Balatoufoldvárra.
A rablótámadás a maga nemében a legvakmerőbb niúdon, mindenre elszánt bandita-fogással történt, hasonlatos azokhoz a rablólámadások-hoz, melyek a mult hetekben Budapesten a Svábhegy környékén ismétlődlek meg.
Sxóralcoxás, amely kellemesen Indul a Balaton parifán
Vasárnap reggel a 8 óra 50 perckor Nagykanizsától Budapeslre induló személyvonattal Hirscht Hcr-min ismert nagykanizsai zongoratanárnő és egy fiatal leány ismerőse: Jakubetz Erzsi, elutazlak H t-latonfoldvárra, hogy olt kellemesen ellölisék a délutánt. Hirschl Hertnin azonkívül előzőleg eligérkezelt egy ismerős földvári családhoz, akik kérték, hogy kerl mozijukban kisérje
igazítottak, ugy most is azt kellene lenni.
Indítványozza,
írjon fel a törvényhatóság a kormányhoz adómérséklés végett, az adóvégrehajtásoknak január 1-lg való elhalasztására és hogy a pénzintézetek mérséklésre Intessenek.
A közgyűlés elfogadta az indítványt.
Az ellenforradalom vértanúinak emlékét jegyzőkönyvileg örökilik meg. A közgyűlés ezulán minden hozzászólás nélkül elfogadta a jövő évi költségelőirányzatot, mely szerinl 569.633 pengő bevétellel szemben ugyanannyi n kiadás. Községek hozzájárulása .50%, városoké 143<>/o.
Nagyobb vita folyt
a vármegyei zászló
kötül. Végre is abban foglaltak állást, hogy a vármegye címerének és színeinek miniszteri jóváhagyása után készittclik el.
A közgyűlés ezulán rohamosan letárgyalla a lobbi tárgyponlokat Nagykanizsa minden pontja gyorsan keresztül ment. A közgyűlés ntár 12 órakor végei éri.
le a vasárnapi előadást, mely utolsó volt ebben a szezonban.
A két kanizsai hölgy 12 órakor érkezeti Balatonföldvárra, ahol megebédeltek. maid ebédután sétára indultak. A zongoratanárnő meg akarta mula\'ni Jakubetz Erzsinek a földvári magas partról a balatoni kilátás pannrámá|át és ezért az úgynevezett Stefánia-sétányon felindultak, hogy a part teleiére jussanak. Vidáman beszélgetve haladlak kelten az uton és észre sem vették, hogy egy munkás kinézésű. 40 45 év körüli gyanús férfi követi őket. Egyik kanyarodónál az ismeretlen alak pár lépésre voll tőlük, majd mikor a villákat is elhagyták és a hegy te-le|e felé igyekeztek, annyira hátuk mögött volt. hogy a kél hölgy ijedten bujt össze és most már érthetően remegni hezdlek az agresszívebb magatartást tanúsító alaktól.
„Forgács J-Inna esete..."
Közben egy nagvobb társaság haladt el mellettük. Ekkor a gyanús
alak Jobbnak látta odébb állni. Alighogy a társaság elhaladt, ismét feltűnt a gyanús férfi ée most ntár arra is merészkedett, hogy az előle menekülő urlnőt megszólítsa:
— Miért nem tetszenek a szakadék széléig menni, gyönyörű onnan a kilátás a balatonra ?
Tudni kell, hogy Balatonföldvá-ron a fonyódi hegyhez hasonlóan, meredek partfal emelkedik, melyről veszélyes szerpentin ut vezet le a völgybe. A part tetején pedig korlát védi a sétálót a lezuhanás veszedelmétől.
Ezen az uton elég egy kis félrelépés vagy meglökés és az illető már a mélybe zuhan. Hirschl Hertnin tanárnőnek Forgács Anna esete jutott eszébe és halkan odasúgta a kislánynak :
— Látja, ilyen lehetett az a sziklaoldal, ahonnan Erdélyi Béla letaszította Forgács Annát.
Rendkivül szorongatott helyzetben voltak. Nem tudták merre menjenek. Elöltük volt a meredek sziklapart, mögöttük ez a mindenre elszánt sötét alak. Abban reménykedtek, hálha valaki időközben feltűnik a sétányon, mely különben meglehetősen távol esik a villáktól é* attól védelmei kéinek.
Addig is leültek a part tetején levő kis köröndön egy padra és Izgatottan ügyelték az utat, nem |ön-e valaki, aki megszabadítaná őket.
Kabol és menehUl a banálta
Alig üllek olt pár percig hátat lordiiva az ismeretlen alaknak, aki többizben sikertelenül próbált beszédbe elegyedni velők, mikor vakmerő és váratlan dolog törlénl.
A férfi, aki majdnem félórája üldözte őket, vérben forgó szemekkel vésztjóslóan toppant a zongoratanárnő elé és ökölbe szorított Jobbkezét ütésre emelte és a tanárnő arcába sújtott, majd ugyanebben a pillanatban retiküljét kirántotta kezéből. Balkézzel is feléje sújtott, majd a leány ulán iramodott, aki kétségbeesetten sikoltozott:
— Segítség I Emberek segítség I
A két ütéstől megtántorodott
tanárnő is a község felé akart szaladni, de az izgalom annyira erői vett rajta, hogy csak pár lépési tudott tenni, aztán összerogyott közvetlenül a szakad szélén. Még voll annyi lélekjelenele, hogy egy kiálló erős ágba kapaszkodott, különben lezuhant volna a husz méternyi magasságból és halálra törte volna magái.
A bandita a kétségbeesetten szaladó Jakubetz Erzsit utolérte, de a kislány egyik kezében görcsösen szorongatta retiküljét, másikkal pedig védte magái a rabló ellen, aki ütésre emelte hatalmas öklét, de nem sújthatott le, mert messzebbről feltűnt ugyanaz a társaság, mellyel a kél hölgy felfelé jövet találkozott.
A bandita erre megelégedett a zongoratanárnőtől rabolt retTküllel és a társaság irányába rohant el. Csak
Hirscpl Hermln zongoratanárnő és Jakubetsz Erxsl ellen vakmerő rablótámadást követett el egy banálta
Két kanizsai hölgy Izgalmas kalandja a balatonföldvári hegy tetején — A tettes félóráig lesett áldozataira — Vasárnapi kirándulás szomorú vége
Tekintse meg
K
vételkényszer nélkül, nagy választékáról és olcsó árairól közismert
„Menyasszony" divatáruházamat
H melyet újból rendeztem be. ,M\'
ŐREIN JENŐ Nagykanizsa, Deák-tér I. í.i\'.&\'^r\'ÜÜ:
if)29 szeptember ll.
zalai közlöny
később derűit ki, hogy a gaz támadó ait mondotta a társaságnak, melyben három férfi is volt; „Sietek segítséget hozni, mert a két hölgyet egy veszett kutya megmarta."
Ugyanis a többszáz méterre, kanyargós utón Jövő társaság lagjai nem látták, hogy mi történt a két hölggyé\', csak a fiatal leány kétségbeesett sikoltozását hallották és erre rohantak a hang irányába.
Az is kiderüli később, hogy a menekülő rabló egy másik társaságnak, mely szintén a „segítség" kiáltásokra szaladt a hölgyek felé, azt mondotta:
— Egy nagy kutya rájuk ugatott és amiatt ijedlek meg I
Persze ilyenformán senkinek sem julott eszébe elfogni a banditál, aki így egérutat nyert és a mezőkön keresztül bevetette magát egy cserjésbe.
A zongoratanárnő az izgalomtól ájultan a szakadék szélén feküdi, Jakubetz Erzsi még tett néhány lépést, de 6 Is djullan eseti össze az átélt izgalmak hatása alatt.
Mikor két irányból is többen odaérkeztek a sétáló társaság lagjai, az volt első leendőjük, hogy magukhoz térítették a két ájult hölgyei, akik elmondották az egész rablótámadási a társaság tagjainak, többen a rabló ulán futottak, de hírét sem látták már.
Hlrscltl lanárnö oly súlyos ütést kapott a bal arcára, hogy lábra sem bírt állni, noha széles kalapja felfogta a bandita öklének sulyái. Egyik ur valósággal ölbe vélte és ugy vitte
aitiig meg _ nem nírte ■ Smíth Preraiergépektt "Legkedver6b» flielésl feltételekkel Hava* MlklAa-aál ■ •ayk.nl*>>, Deík-lér 15.
le a meredek ulon, mig a még mindig reszkető Jakubetz Erzsit két oldalt támogatták, mig beérlek a villasorok közé.
Híi/axa a tettes után — eredménytelenül
Azonnal a csendörségre ment az egész társaság és a kél hölgy meg-tetle feljelentéséi, pontos személyleírás! adlak a vakmerő banditáról
A feljelentés után több csendőr, egyik motorkerékpáron, a környék felkutatására indull és megkezdődön a hajsza a bandita után.
Estérc már megvasalva behoztak egy csavargót, de a megtámadott hölgyek nem ismerték fel benne támadójukat.
Jelentkezelt egy úriember is a csendőrségen, aki elmondotta, Imgy a rablót erősen gyanilja egy balatonföldvári emberben, aki neki már ni\'.pok óla gyanús. A csendőrök most ezt az alakot keresik és amint elfogják, Nagykanizsára hozzák.
Egyébként az a legérdekesebb a dologban, hogy a zongoratanárnő elrabolt retlküíjében alig pár pengó és néhány kulcs és más jelentéktelen értékll apróság volt. A bandita ugy-látszik a jói öltözött hölgyekben gazdag ékszerrel rendelkező nyaralót, vagy mágnáshölgyet sejtett.
A két kanizsai hölgy ellen elkö-vetett rablótámadás egész Balaton-földváron nagy konslernációl kellelt és mindenki a csendőrség legerélye-sebb fellépését várja, hogy az elvetemüli tettes lakai alá kerüljön.
U. Gy.
Zalaegerszeg megakadt városi háztar tását 80.000 pengő lüggőkölcsönnel segítik át a krízisen
Nagykanizsa, szeptember 10
Kégebben jöltek hírek arról, hegy Zalaegerszeg város háztartása csődbe került. A hitek azonban részint homályosak voltak, részint megcáfolták azokal. Röviden aztán a zalaegerszegi városi képviselölestülel olyan határozatot hozolt tegnapi közgyűlésén, ami a „hiób-hireket" meg-erÖRitctte.
A képviselőtestület ugyanis legutóbb 8ÜOOO pengő függő kölcsön felvételét határozta el, mivel a város kintlevőségei lassan folynak be és igy
a város nem tudja máskép
fizetési kötelességeit teljesíteni, mint kölcsön felvétele segítségével,
A minisztériumok Czobor Mátyás polgármesler felvilágosításai alapján hozzájárullak ahhoz, hogy a város a kölcsönt a zalaegerszegi intézetektől felvehesse és és igy a kölcsön rövidesen folyósilásra kerül.
Igaz viszont, hogy Zalaegerszeg ennek a háztartási zökkenőnek árán olyan fejlődésnek lendült, ami megtermi a maga kamatait a város egyre tűrhetőbb, elevenebb életének fokozatos gazdagodásában.
Elkugllxta a pénzét, axtán 15 pengőért leütötte a partnerét
Hajnali rablótámadás az Erzsébet-téren
— Órák, ékszerek nagy választékban legolcsóbban Zsoldos Gyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók. Fő-ut 14. Biztosító palota. Szakszerű javítások
Nagykanizsa, szeptember 10 Ma délután nagv fellünésl kellett az Erzsébet léren, hogy két rendőr egy erősen megkötözött embert kiséri ál az ügyészségié. A nem mindennapi látványnak suk nézője akadt, a delikvens pedig mellére ejlett fejjel igyekezel! elkerülni a kiváncsiak tekintetéi.
Peti Jánosnak hívják a delikvenst. Alig \'21 éves. Nőllen kanizsai napszamos legény. Nem megrögzött gonosztevő és látszik az arcán, hogy rellcnetesen liánja amit tett.
Peti a nyiron Kaposszéplakra szegődön, ahol szeptember l-ig dolgozott. Ekkor
90 pengő összegyűjtött pénze volt.
Ugylálszik aira gyüjtötle, hogy egy hatalmas kugli pártira legyen elveszíteni való pénze, mert bizony a derék legény a 90 pengőt Nagykanizsára jövet 5 pengő hljján elkugllzta.
A megmaiadl öt pengőjével beült egy Kazinczy ulcai korcsmába, ahol letelepedett egy asztalhoz és
kártyázni kezdett.
Három pengőt elveszített a kártyán, kellővel pedig kifizette amit fogyasztott, aztán a többi asztaltársával,

zőnyegkiállitásunkat
——maamwTniMí\'T ^mbwbiww—
befejeztük,
A nagyrabecsült közönség szíves érdeklődését
hálásan köszönjük.
Az eladást olcsó árakkal Erzsébettéri üzletünkben csütörtökön, f. hé
12-én kezdjük meg.
Singer József és Társa
t i;
zalai közlöny
1929. szeptember 11
hárman megindultak egy másik korcsmába, a RozgO\'.yi ulcába. — Innen azonban
mindhármukat kidobták, mire az Erzsébetlér sarkán kiki elindult hazafelé.
Peti is megindult a Magyar-utca felé, de kOzben meggondolta magát és az Erzsébet téren lassan haladó egyik kártyapartnerét: Plander László ügynököt követe.
Mikor Plander a fák árnyékában haladt, Peti
felkapott az útról egy hatalmas téglát és azzal leütötte Plandert, aki eszméletlenül esett össze. Ezután odaugrott az eszméletlen emberhez és kirabolta. Lázasan kutatott pénz után, de csak három darab öt pengős! talált nála, amit magához veit es elrohant haza. Plandcit reggel felé találták meg vértócsában. Beszállították a kórházba, ahol másnap délelőtt magához téri és elmondotta az őt kihallgeló rendörlisztviselönek, hogy kikkel volt együtt azon este.
Ezen az alapon indull meg a nyomozás, mely egy hell munka után kideriletle a teltest.
Kedden délelőtt egy detektív jeleni meg Peti Magyar ttlcai lakásán. Mikor a titkos rendőr belépelt Peti ijedten kiáltott fel:
— Kérem én semmit sem tudok Planderrőll Nekem semmi közOm az egészhez 1
— Ne beszéljen, hanem jöjjön, — fele)te a detektív és bekísérte Petit a rendőrkapitányságra, ahol rövid tagadás után részletes beismerő vallomást teli.
Tagadta, hogy már a korcsmában gondolt volna arra, hogy leüli Plan dert, csak az utcán mikor Plander
mellé került fogamzott meg a rablótámadás terve — igy vallja.
A 15 pengőt, uniit rabolt már másnap elkuglizta.
Igy a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte, az ügyészség intézkedett, hogy azonnal helyezzék cl a fogházban a 21 éves rabló-támadót, akinek elrendelte letartóztatását a vizsgálóbíró is.
Zivaiar
ax ösxl kánikulában
Nagykanizsa, szeptember 10
A szokatlanul tarlós őszi kánikula után szinte fellélegzett ember, mikor kedden délután zivatart Ígérő felhők kóvályogtak az égaljára, majd villámlás és inenydörgés Ígért kiadós záport és okozolt bosszúságot a lele-fonozóknak és rádiósoknak. Nagykanizsának azonban csak mulatóba jutott a zápor szeléből.
Annál kiadósabb zivatar vonult át Keszthelyen, ahol — tudósilónk jelentése szerint 5 óra tájban jó egyórán ál zuhogott és csattogott, olyan bőségesen, hogy a keszlhclyi utcákon palakokb.ni ömlött a víz.
A szarazságra jellemző, hogy Cserszeglomajon (ahol kutak sincsenek) a gylljiömcdencéből már annyira kifogyott a víz, hogy Keszthelyről kértek ivóvizet. Keszthely öntöző-autóval küld ki vizet a víz szükségbe jutott cserszegieknek.
= Férfiszövetek. Elsőrendű minőségű öltöny es kabál-szövetek rendkívül olcsó árban kaphatók Singer József és Társa divatáruházában. Nagy válaszlék. Nagyobb meny-nyiség lérfiszövet maradék nagyon jutányos árban.
A 20-as emlékmű
elhelyezésének megállapítására az alkotó művész Is lejön Kanizsára
Nagykanizsa, szeptember 10 Dr. Sabján Gyula polgármester mint jeleztük, nemrég Budapesten larlózkudott, ahol lübbek között felkereste Hybl József szobrászművészt, a nagykanizsai 20-as emlékmű pályadíjnyertes művészéi, hogy a szobor tervrajzát megtekintse éa az emlékmű elhelyezéséről tanácskozzék.
Amikor ugyanis a varos az 5000 pengő hozzájárulását adta, ezt azzal a kikötéssel lette, hogy a városnak is legyen beleszólási joga a szobor kivitelébe és felállításába.
Az emlékmű, mint megírtuk, 2 5 m. magas, bronz szobor, melynek kél főalakja egy honvédet es egy népfelkelőt ábrázol, megfelelő mellékalakokkal, 3 méter magas talapzaton.
Hybl szobrászművész a kivitelre legközelebb már megkapja a megbízatási. Most akörül folynak a tanácskozások, hogy melyik hely lenne leginkább megtelelő az emlékmű felállítására.
Vannak ugyanis sokan, akik a fclsótcinplom előtti lejtős leret nem tartják eléggé alkalmasnak arra, hogy azon az emlékmű megfelelően érvényesükön. Az általános kívánság inkább oda irányul, hogy az Erzsé-belléri kis parkban állítsák fel, gondozott, sétáuyszerűen \' átalakított parkövezéssel.
Hogy a kérdést végleg cldönlsék, Hybl mester rövidesen Nagykanizsára jön, ahol Meágyaszay tanárral és dr. Sabján polgármesterrel megszemlélik az alkalmas tereket és meghozzák határozatukat.
Két német tilm
a Városi Mtoxgóban
Tegnap este két német filmnek : Modern Casanovának és a Nőorvos-nak voll a premierje.
Elég jó Harry Liedtkc barátunkkal a vígjáték, melynek sok öllete, burleszkszerű fordulati és elsősorban világvárosi kiállítása, nagyon tetszett a publikumnak. Harry Liedlke az ő szokott édeskés modorában egy tutyi-mutyi tanárt játszik, aki beíccseppen a félvilági életbe és egykettőre betanulja az uj reglamát... Csupa szép nő, görlice sereg, pezsgő, kínai és félvér táncosnők, jól vasalt frakkok, klakkok és egy csomó szerelmi flört, melynek hőse természetesen a tanár úrból tokáidirektorrá avanzsált Harry. Ha mindez ámbár az a bizonyos .csak felnőtteknek\' ezúttal nem sokat óv meg az erkölcsöktől. Azon egyszerű oknál fogva, meri a kétsoros francia zakóban hódlló Casanova szerelmi kalandjai egyáltalán nem veszélyesek. Lenne benne, lenne benne, ha a cenzúra... de igy olyan, mint az erős bor sok szódával... A végén inkább a szóda sistereg benne, mini amennyire bort érez az ember.
A Nőorvos igen gyenge kis film. A cenzúra ollója itt orgiát ülhetell, mert összefüggésnélkül csirizeitek össze a szétvagdalt, szabdalt jeleneteket és igy végeredményben az egészből annyi maradt, mint egy meggomboslüzött luftballonból. A Nőorvost Petrovich személyesíti meg. Szép férfi. Jó, vállas alakja és lud (van neki miből I) öltözködni. A partnernek gyengék. A rendezés közepesen aluli. Ha akarom, társadalmi dráma. Ha akarom, szolid vígjáték, mely egyáltalán nem apellál a nevető izmokra. Felsőbb osztályba nem léphet. (—n.)
Mielőtt
tekintse meg dúsan felszerelt áruraktáramat, mert pénzt fog megtakarítani, i,^
ha szükségletét nálam szerzi be
Férfiszövet.......140 széles 5 Pengő
Férfiszövet, tisztagyapju 140 széles 10 P-től kezdve
A tavalyi idényről megmaradt angol féríiszövetek féláron lesznek kiárusítva.
Téli kabát, valamint a legújabb Toledó-FIokoné felöltő-kelmék és más divat férfi és női szövetkelmék megérkeztek.
Dus választék ebédlőszőnyegekben, függöny, paplan, plüseh és Moguett átvetőkben
KIRSCHNER MÓR
| férfi és női divatkeime áruházában
Fő-ut 3. (Városházával szemben.)
if)29 szeptember ll.
napi hírek
NAPIREND
Szeptember II, szerda
Róm. katolikus: Protáz. Protest. :
Teodóra. Izraelita: Elül hó 6 #
Vároal Mozgó. .Modern Casanova\' víglálékattrakdo! .A nóorvof, szenzációi dráma.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat: I. hó végéle a Déry József-féle Fó-utl ,0\'angyal" gyógyazertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órálól eale 6 óráig (hétfí, szerda, pénlek déluUn is kedden egéaz nap nőknek).
— Jegyzői helyettesítés. A betegség miatt szabadságolt Horváth Ferenc hévizszentandrási adóügyi Jegyzó helyettesítésével Binder Lászlót bízta meg az alispán.
— Menetrend-változás. Folyó évi szeptember hó 16-tól kezdve Székesfehérvár és Nagykanizsa közölt a Nagykanizsára II\'30 perckor érkező 202. számú gyorsvonat és Nagykanizsáról I7\'52 perekor induló 203. ízámu gyorsvonat csak vasárnapokon fog közlekedni — Szeptember hó 18 lói kezdve Nagykanizsa—Budapest közöli a Nagykanizsáról 5 57 perckor Induló 201/a számú gyorsvonat helyett a 6 50 perckor induló 201. számú gyo\'svonai fog közlekedni, mely Budapestre 10 óra 32 perckor érkezik. Az állomásfőnök.
Bécsben fogtáH el
a B*élCdmos naoykanlxaal piacért
Nagykanizsa, szoptember 10
Nemrégen foglalkoztunk Rácz János, a javíthatatlan szélhámos nagykanizsai pincér ujabb szélhámosságaival. Miután a .főhadnagy urat* a hatóságok nem tudlák feltalálni, a nagykanizsai kir. törvényszék köröző levelet, illetve elfogató parancsot adott kl ellene, amit a szomszéd államok Igazságügyi szervei is megkaptak.
Rácz János ugylátszik megérezle a bajt, mert sztlk lett neki Zala föld|e és Vasmegyén keresztül átszökött Bécsbe. Ott sem volt azonban szerencséje,. A körözés alapján az osztrák rendőrség csakhamar rátalált és előállították a központba, ahol őrizetbe vellék.
A fogásról értesítették a nagykanizsai törvényszéket, amely most a magyar Igazságügyminiszlérium utján í éri Rácz János kiadatását.
— Barta Miksa elsőrangú női dlvatáruházába megérkeztek az őszt divatáru újdonságok. Ne>■ hangzatos reklám, de elismert szolid és megbízható Jó áruk a legolcsóbb árban. Nól és leányka Intézeti kabátok szintén raktáron. Vásárlás előtt saját érdekében (e-
zalai közlöny
Eternola Edison Bell Parlophon I
GRAMOFONOK
Igen kedvező havi részletfizetésre. Legújabb schlager
gramofon lemezek
állandóan raktáron
Szabó Antal sportárunagykereskedés
rádió é* gramofon osztálya
Ellopták
a Köxség blkel/dnuk árút
Zalaugesszeg, szeptember III
(Saját tudósilónk telefonjelenlése). Pozva község birája a tegnapi zalaegerszegi országos vásáron eladta a község biká|át, amelynek árát, 800 pengőt zsebébe dugott, l.éránt József bíró urnák a jó vásár után kedve szoltyant egy kis korcsmai betérésre, ahol csakhamar víg társaságba keveredett. De nem volt benne köszönet, mert egyszerre azt vette észre, hogy a bika ára elttlnt. Megjelenlek a csendőrök, akik a tolvajok egyikét rövidesen kézre is kerítették.
— Hévízen lesz az egyházmegyei papi QdOIŐ. Tudósítónk jelenti: A hévízi papi-otthon egyesület Csólhi Géza murakereszluri apát elnöklésével gyűlést tartott Keszthelyen. A megyéspüspököt Krdnltz Kálmán felszentelt püspök képviselte. Ott volt az egyházmegye mintegy 70 kiküldöttje között dr. Simon Oyörgy prelátus kallóitok, Horváth Lajos felsöőrsi prépost, Stefaits Aladár keszthelyi és Böthy István sümegi apátplébánosok. A gyűlés örömmel fogadta Csólhi Géza bejelenlését, hogy az otthon céliaira, felhatalmazás alapján, 28.000 pengőért megvette az egyik 11 szobás hévízi villát és megvett mellette egy telket, is. Gyűlést tartott az egyházmegyei nyugdíjintézmény is, melynek keszthelyi papi-otthon létesítésére vonatkozó tervei így meghiúsultak Lukslcs József dr. prelátus-kanonok pénzügyi jelenlése szerint az intézmény maga nem is tudná megvenni az ecélra kiszemeli Csányi szállói. A gyűlések résztvevői meleghangú táviratban üdvözölték dr. Rott Nándor megyés-püspököt.
= Látványos kirakatok. Feltétlen tekintse meg Singer kirakatait, ha
= Orvosi hlr. Dr. Neumann Henrik bclbctcgségek szakorvosa, a József főherceg szanatórium egye\'ü-lel tüdőbeteg-gondozó Intézet rendelő orvosa Nagykanizsa, Kazinczy-utca 11. sz. újból rendel délelőtt II—12-ig, délután 3—5-ig.
= Parketok, llanellok. Téli mosóanyagokból a legnagyobb választék Singer divatáruházában látható. A legdivatosabb flanellok maradékban is kaphatók.
— Kérelem a közönséghez. Valamely ünnepély alkalmával ott (elejtettem, vngy valakinek kölcsönadtam fekete vászonkBtésbe kötött kottagyüjteménye-met. Miután nagy szükségem van rA, ezúton kórom a t. közönség közlll azt, akinél a kotta van, vagy akt tud róla valamit, engem értesítőül szíveskedjék. Urbán Qyulü hírlapíró.
= Oummlharlsnyák és boka-szorltók nagy választékban kaphatók Vágó Endre lllatszertárában.
— Súlyos baleset a szeszgyárban. Kovács János nagykanizsai szeszgyári munkás munkaközben forró vízzel leforrázta magát. Igen súlyos égési sebekkel a mentők szállították be a közkórházba. A nyomozás megindult, hogy Kovács szerencsétlenségéért nem terhel-e valakit felelősség.
«=> Vászon és damaszt. Fehérnemű, ágynemüanyag, asztalterítő, szalvéta, törlő, törülköző elismerten legjobb és legolcsóbb Singer József és Társánál.
— Éjjeli szurkálás. Horváth István nagykanizsai kéménysepró-segé-det az éjszaka folyamán utcai verekedés közben késszurással súlyosan megsebesítették. Beszállították a kórházba. A rendőrség bevezette a nyomozást a tettesek kiderítésére. Horváth állapota súlyos.
— Forróvlzbe esett kisgyermek. Tudósítónk jelenti: Vindornyafok községben Horváth Anna egyesztendős kisgyermek a konyhában hagyott forróvizbe esett és egynapi szenvedés után tegnap meghalt. Az eljárás
Qrarmattoraa. Mlnt a mult tanévben, ugy ebben is megnyitja gyermektorna tanfolyamát iieAk János reAlglmn. teatnev. tanár. Jelentkezés folyó hó 10—13-lg a glmn. tornatermében d. u. 4-S-Ig. Havidíj i P.
— Erdőtűz. Tudósítónk jelenti: Vasárnap délután eddig Ismeretlen okból kigyulladt a rezil erdöblrto-kosság fiatal fenyvese. Az egész község megfeszített munkájával sikerüli a szárazságban roppant gyorsan terjedő tüzet megfékezni. Egy holdnyi erdő igy is a tűz martaléka lett.
Holtan találtáK
egy nxcgcdl paprllca-céo
budapesti Ügynökét Zala-nxenlgróion
Zalaazentgrót, szeptember 10
(Saját tudósítónk telefonjelentésc). Zalaszenlgróton az ipartelep mellett Györké Lajosné egy emberi hullát talált. Fellármázta a lakosságot, csakhamar megérkeztek a hatóság emberei is, akik megállapították, hogy a halott ember Korddlyos Ferenc budapesti lakos, egy szegedi paprika cégnek ügynöke. Szívszélhűdés ölte meg.
ASINOER varrógépek A LEUdOBBAK I
= Szőnyegek. Nagy választékban futó-, ágyelö-, ebédlőszönyegekben, ágygarnlturák és sezlonátvetőkben Singeméi.
— UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentese szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopsteln Szombathely, Kőszegi-utca 5.
— láralaa a kSataaéaliM. Szegénysorai], lótanuló kereskedelmist* éa polgárin ta (luknak kl volna hajlandó hetenként egy-egy ebédel adni, hogy akét vidéki (Tu zavartalanul tudja középiskoláit elvégezni. Erteeltéaeket Oazdaf Ferenc ptlapJikl biztoshoz kérjük 1
vese-, hólyag-, gyomor- és cukorbajoknál, köszvény és reumái megbetegedéseknél, de különösen vese- és hólyúhomok t? dara eltávolítására kívátó orvod szaktekintélyek által ajánlott elsőrendű gyógyvíz.
Házi Ivókúrára rendkívül
alkalmas. Állandóan friss töltési
»» Főraktár:
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, KIrály-u. 21,
Nagykanizsa legrégibb temetkezési vállalata, mely nem tévesztendő össze ujabb alakulatokkal.
HILD ELSŐ NAGYKANIZSAI TEMETKEZÉSI VÁLLALAT
VÁLLALUNK disz- és egyszerű temetéseket, exhumálások, hullaszállitások bel- és külföldre bármely Irányban és irányból, vasúton, vagy saját hullaszállító kocsinkon (fourgonon) Díszes nyitott és üveg halottaskocsik NAGYKANIZSÁN ALAPÍTÁSI ÉV 1881. NASY RAKTÁR érc, imilatió, kemény- éa puhafa, ugy hullaszállító koporsókban, szemfedelek, vánkosok, koszorúk, szalagok stb. Egyleti temetések rendkívüli mérsékelt árakon
ŰZLETHELVISÉO ÉS IRODA MŰHELY ÉS RAKTÁRAK Deák Ferenc-tér 3. srám Klrály-ulca 4 síim TELEFON S7.ÁM: 269. TEI EFON SZÁM : 120.
SÜRGÖNTCIMi HiLD NAGYKasizsa FnlyAiiámli 11 Anaol-Mavvir B»nk N.aykinliial riókiánál
Ugyanitt a Néhai Hild latsán Emlékére Alapított Temetkezési Egylst irodahelyisége, ahol tagokat BS éves korig felveszünk és a legmagasabb temetkezési segélyt nyujtjuk.
zalai közlöny
1929. szeptember 11
SPORTELET Két íőgyőztese van tippversenyünknek
Angyal Endre és Totola Frigyes a főgyőztes — Három tribün Jegyet sorsoltunk ki a következő bajnoki meccsre
Rajtuk kivül: Schnltzer Ferenc, Vilcsek Imre, Zalai Lajos, Gerencsér Pál, Szekeres Ferenc és Bede Sándor találták el a válogatottnak pontos 1 : l-es eredményét hibás félidővel. Weisz György, Schmldl Antal és egy aláiratlan szelvény a Zala-Kanizsa—VAC-meccs végeredményét találták el szintén hibás félidővel.
Sorsolás utján elsősorban Angyal Endre és Totola Frigyesé, a többiek közül pedig Zalai Lajosé lelt a szerencse, akik a következő bajnoki mérkőzésre tribünjegyeket nyerlek.
A jegyutalványoka! pénteken vagy szombaton délután át lehet venni szerkesztőségünkben.
(A Zala-Kanizsa EC) vezetősége és választmánya ma este 9 órakor a Centrál szuteréniében ülést tart. Kérjük az összes érdekellek pontos megjelenéséi.
Nagykanizsa, izeptember 10
Mult heli tippversenyünk kettős feladala: a magyar—cseh válogatott és a Zala-Kanizsa—VAC FC bajnoki mérkőzés nem volt könnyű feladat. A futballhelyzetnek meglehetős ismeretét követelte meg mindkét meccs, hogy valaki előre, jó nyomokon járó tippet adjon le.
Örülünk, hogy sportközönségünk erre a kettős versenyre már a tavalyi impozáns számban vonult fel. Ugyanis 522 tipp érkezett be. Túlnyomó rész ben magyar győzelmet fogadva Prágában es a Zala-Kanizsa minimális győzelmét a VAC felett.
Végeredményben a kellős versenynek két főgyözlese van: Angyal Endre a Zala-Kanizsa—VAC-meccs 1:1 (0: 0), Totola Frigyes pedig a magyar -cseh mérkőzés 1:1 (0:1) eredményét tippelte pontosan.



(Rfrrktttfeek) H - hírek, •ág. Hangv. — hangveneny. E — eJőadii Oy — gyermekeknek. A — aaasonyok-ui. Z — zcae. Mg. -= uiezőgaidaaág. tfl. - tf|u»égl előadás. F — [elolvasás. 0 — giainofonzene. Ib — Jazz-band. K — kabaré nZ. — uéptzerü zene.
Szeptember ti (szerda)
Budapest 9.15 Hangv. 9 30 H. 9 45 A . loM. 11.10 nemzetközi vlzjelző-lat. 13 Déli harangszó. 12.05 A rtdlí házi kvartettjének hangv 12.36 H. 12.35 A hangr. folyt. 13 Pontoa ldó)elzéa.
14.30 H. 15.30 Morie tanfolyam. 16.10 Mese délután. 16.45 Pont. a ldő|elzéa. 17.Ih E. 17.45 Az I. honv. gy ezred zeneksránsk hangv. 1M5 Rádióamalőrposta. 20 Q. hangv. Utána kb. 22.30 Pontos Időjelzés. Majd; Cigányzene.
Béta II Z. 16 Hsagv. 20 E. Ulána hang*. ■
Berlin 14 ü. 17 Z. 19 Csellóhangv. 19 30 Dalok. Utána Z.
London, Davantry 11 O. 12 Hangv. 12J0 O. 13 Zene 16.46 Orgonhangv 17.15 Gyermekére. 19.45 Zongorahangv. 20 Hangv. 22.15 Varieté ». 16 Zene.
Naponta adjon növendék éa bzóállatalnak
„FUTOR"
szénsavas takarmánymeszet. A .PUTOR" növendék*Hatoknál a csontképzódést elősegíti, hízásra
^étvágygerjesztő^
A .EUTOR" nem orvosság, hanem a legfinomabban órtOU m\'szsótáp. amely sz Allatok szervezetébe Igen könnyen felszívódik, s amelyet az állatok aro-matlkui anyagtartalmánál lógva szívesen fogyasztsnak. A .EUTOR" etetése a konyhaié etetését feleslegessé teszt. A nagyhizlalók, uradalmak, vazdaságok a .FUTORM állandóan eteUk. Ara: I kilogrammonként 40 lillér. Zsák vételnél: I zsik 50 kg. (zsákkal
egyOtl) P 10\'30. 1 cca l/l kg OS próbadoboz ára 30 llltél Kicsinyben és zsikizáinra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvédőazerek Sí* kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A biróság mellett. Telefon : 130.
KÖZGAZDASÁG
TŐZSDE
Az értéktőzsde irányzata nyitáskór tartott volt, az árfolyamokban lényegesebb eltolódások nem mulatkoztak. A berlini tőzsde gyengébb irányzata, továbbá az újból fellépő üzleltelen-ség és a megbízások hiánya a tőzsde idő későbbi folyamán gyengébb irányzatot eredményezett ugy, hogy zárlatkor csaknem az összes árfolyamok alacsonyabban állnak legutóbbi árfolyamuknál. Jelentős árveszteséget azonban csak néhány érték szenvedett, amelyek közül Beocsini, Bauxit, Izzó, Kereskedelmi Bank és Magyar Cukor említendő meg. Kivételes árnyereséget tud felmutatni Drasche, melyet ma is élénken vásároltak. Az irányzat zárlatkor gyenge, a forgalom azonban csekély. A fixkamato-zásu papírok piacán ma is csekély volt a forgalom, lényeges változás nem fordult elő. A valula és deviza piacon az irányzat barátságos, megemlíthető Newyork és Dollár 10 pontos áremelkedése.
Tmfcnttfsi*
Buza 20 flll., rozs JO—35 f iit. eselt.
Búza llizav. 77-es 22 15—2235. 78-as
23 40—22 60, 79-ea 22 65 -22-85, 80-«s 22-95 —23-25, dunánt. 77-es 21 90-21 80, 78-ss 21 80 -22 00, 79-ea 22-00-22 20, 80-si 22-10-22-30. rozs 1660-1670 Uk árpa 15 25—16 25, iörirpa 19-00 -20-50, zab 13 50—13 75, tengert tazt. 23 60—
24 —,dtmántoll2l 00 -21-75, repce 48-00-50-00 korpa 12 00 12 25.
A budapesti Tőzsde de7Íza-jegyzé«»
VALUTÁK Angol t. 27-68-27-83 Belga fr 79-35-19 76 Cseh k. 16-87-16-97 Dán k. 15CK15-15065 Dinár 996-10-04 Dollár 570-10-572-10 Francia f. 22-25-22 55 HolL 228-90 229-90 Lengyel 64 05-64-35 Leu 3*36-3-40 Léva 411-415 Líra 29^5-30-15 Márka 136C5-136BS Ntfvég 152 15 152 75 ScU\'. 80-40 80 80 P. .- s 8410-84-80
Svi, .j I. UO 05 110 65 Svédk. 153-10-163 70
DEVIZÁK Árast 229-25-229 <11 Belgrád 10-05-i0f;8 Bedln 136-22-136 62 Brüsszel 79*50-79-75 Devizalel 3*38-3*40 Kopenh. 143-25 15265 London 27-73-27-81 Madrid 84-20-84-90 Milano 39-90-30-(f> Newyork 572*20-3 80 Oszló 152-35-152-75 Párls 23-38-22 45 Prága 16 93-16*98 Szófia 4*14-4*16 Stockh. 153*25-133 65 Varsó 64-15-64*35 Wien 80 "63-00*7 7 Zürich 110*22-11053
Serif, váj,;,
Felhfllti-. 4424, eladatlan 1800.— Elsőrendű 1-62—1*66, szedett I-Í4—1-56, szedeit közép 1*30 1*40, köi-yü [-16—1-26, l-só rendű öreg t-44—1 48, ll-od rernlü orcg 1-30—1-34 angol slltdó 1*60-1-60, szalonna nsuyban 1-82- 0-00, zsír 2-00 0-00, hm 1*80—3*10, szalonnás télsertés 1-90- 2-08.
Iliiji: DéUalti Jyomda él Lapkiadó Tálialflf. Hurkanlxsái.
Peleiős kiadó: Zalai Károly.
Interurbán telefon r Nagykanizsa 78- aa.
APBÖHIRDETÉSEK
Az apróhirdetések dija 10 ttóls 50 fillér, Minden további azó dija 8 fl»l. Vasár- éa tnnepnap 10 szóig fillér, minden további szó dija S flll. Szerdán éa pénteken 10 szóig 60 fillér, minden további szó dija • flll. Cimaaó a minden vaata-;ahb beiQból álló szó két szÓAak azimit-itík. Állást kereaóknek 50»/a engídmény.
Hirdetések 5 (fit) pengő 0en*eg*n alul a felesleges kdnyvelóc, exémláxás elkerAlée*! végett • I5re flxetendttk
6"
H
Háromtiubás lakán n város közepén, október l-re kiadó. Ciin a kiadóhivatalban.
Teavei a legfinomabb \'/« kgr. 120. Kapható Muszrl éa Priedenthal cseuege-kereskedésében. 4193
Zongora vagy pianino használat kerestetik, gyakorlatozéara, ls~ kolsnflvendék részére. Címei a kladéba ezlveskedjék leadni.
Fínunlam I Ha Jó bort akar olcaAn
r.pyeiem » lnnl „ lít,tlJe mtg
■^■■■■i^aBBai borii m a t
1 liter asztali 90 fillér 1 liter siller 60 fillér 1 liter rizling 80 fillér
Zárt palackokban, ivegctcrével. Bornlm kllönd Kamatosak é» noha-mcnlesrk Rendeléseket A litertől házhoz szállítok
BÁFHÁK IÓZ8EF Jagyar-ntca 74
f\' ««» Telefon i 339.
T.kf.n :
Eötvös-tér 18. szimu házban egy a aaebáa verandái, izáraz, egész*éeei lakás, azonnalra kiadó. Bővebbel : Aoaél Ignéo pénzkoicsonközvetilö és Ineatlan-forgalml irodája Nagykanizsa, Kazinczy u. 1. SZ.
Jéháiból való tiu tanulónak Iclvéte tik Ehienslein Károly ét Társa cégnél Föut 11. 4502
Kiadó november l-re Sugár-ut 18. azáin alatt föllizlntt négyszobái lakás. Bővebbet Vlncze Oyula, Sugár-ut 48. 4211
írógépet keresek bérbe. Címeket a kiadóba kérek.
Kiad* ujonnsn renovált kompiéit, izé| 3 izobíi lakat, Széchenyi-tér 4
uíp
1505
■itOtiS fehér s\'Ját lerntésU asitalt bor 40 lill ltrklnt eladó, legkeve>ebb mennyiség 25 lilét. Batthyány-ulca 10. 4236
Sxalmaaauppnlóat vállslo\'i, skár u|st, skár javitáit. Pirboi Zsigmond, József főhercegül 15. 4110
Clpéaxmunké.ok felvétetnek Varga Ferencnél, Petóft-ut 36/b. 4492
GUBACSOT,
mézet, nyerabttrt, *a». tollat, ••ut éa Umit
legmagasabb áron vásárol
SStrém Bernét és Fiai
Erzsébet-tér 16.
Pog.nyvópl .kzőló- legnemesebb csemt-gefajokbol f. hé 14 tói lakásomon kapható, ugyancsak téli eltartália elő Jegyezhető — ktlónklnt 50 fillér. Clenoeiv. u I 36. Kótal Ferenc.
PénakBloaBM bekebtleiéwe mhdea
összegben a legelőnyösebben és lei sabban foIyósltUt Aoaél Itj \' kölcsonkörvetttö Irodája Kaiiaczy-utca Z százn..
I-áizló htreeg-u 9. sz. oaailádllUa kerttel, szabadkézből sürgősen, minden ellogadhafó árért etadó. .4504
KUkant/ia, Templom-tér, egy korcsma-üzlet kiadó.
Szepesi imre
Zrlayl Hlklóa-uto. 2g.
csatornázás, vízvezeték-berendezés. épület és mú-1107 bádogoi. — Telefon 2-95
L.gflromailib csemegr szőlő nip nti friss aiedéi, legolcsóbb árban, kicsinyben él nagyban Anixr Sándor cégnél kapható. 4494
Vasal, aárga éa vSrS. raaxt. ólmot legmagasabb álon vesz SternberK Vltmoa, Teleki-ut 20. 3919
PélHy Lé.aló pótöskefól gazdaságiba
egy 15-16 év körüli llu kovácstanoncnik [elvétetik. — lzer gépészkovács. <467
Jéxa.l f6hamao-ut 47. számú ház szabadkélból eladó. 4486
Eladó Király.u. 17. az. ház lebonlvi. anyaggal, Az udvarban egy 16 m. hosszú, 4 m szélea gyárépülettel éa trodahelyliég. gel. 4441
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon : 595.
Benoze
Lakáa Csengery-ut 27lm
mi
JÓ kaibm levl .bédtft-.aSxyaa.l
keresek megvételre. Clm s kiadóban. -4500
Ném.tai tudó nő Jó bitonyllványok-elinrnne gyermekek mellé fél napra, esetleg igetz napra is. Clm s kiad ban. 4501
Héamaatarnak tllztességes gyermektelen házaspár felvétetik — Deák tér 4. I. emelel. -4603
Kit uilethelyiiég, továbbá egy ktnon-beiáratu bútorozott izoba buloroava, vagy anélkül kiadó. Ugyanott egy házmester felvételik. Kazlnczy-u. 15. I. em. 4509
Egy nagy azoba, konyhával, mellékhelyiséggel kiadó Tcleky ut 54. az. 4510
Príma aaztaltüzhely, előszobs (Szekrény aladó Sugár ul 8. földszint. 4511
a legjobb, tehát a legolcsóbb!
■^■■■aai^^MMHi^BBaai^aaH
Nagykanizsa, Sugár-ut 16. sz.
1929, iteptember 11.
hérneműé5haws
&toppolás,varrás4/,y^
WMÓGÉP W fUklslele: ÍASTKiHtZSá Fö-nt 1.
Az előrehaladott szezon folytán
festékáruimat olcsón elárusítom:
III
yiiiiíBift P r

és a szakmába vágó összes festék és lakkáruk legolcsóbban szerezhetők be
Frledenthal Rezső
festék, kefe és háztartási cikkek Üzletében F«-ut I. a Városházzal szembei.
Keveset használt 500-as
motorkerékpár
oldal kocsival eladó Fogel Hermannál, Keszthelyen, Fejér György - UtCa. 4,39
H«»n Oyula nagykanlztal bíróitól végrehajtótól.
IIMi\'1929. vM. SJáa.
árverési hirdetmény.
AWlrott blrösigl végrehajtó az 1881 évi IX L-t. 102. $ a értelmében ezennel köz »«té leszi, hogy a nagykanizsai klr. járáa wwágnak 1929. évi 11689. siámu végzése ívfttkrilébcn Dr. Krclsler Józaef éi t. W»M álul képviseli Hirsrli és S;egő 139 P 58 tilt. s lár. ereiéig 1929. évi "Juilui hó 29-én loganati.sltott kielé-l<W végrehaltát utján le- és telultoglall alaao Pengőre becsüli következő Ingó ff". «• m.: lovak, kocái, hintó stb. nyíl »Um árverésen eladatnak. kJ?,* Írv«<"ík a nagykanizsai klr. JArás
rí™"* 1929-lk évi 116-.9 siámu végiéle " 139 P 58 Ilii. tőkekövetelés, enntk "I iunlua hó 18 napiától |áró 8«/o jtoaisi, i,»,0 vl|t(i(1jj c(jd|g összesen * f 92 Hll. bíróilag már megállapított ^liégtk erejéig Nagykanizsán, Eizsébet-= "L slstt leendő megtartáiára 1929. fffil- 26. napjának d. e. 10 órája halár-kllmetlk és .ihhoz a venni szándékozók ^el oly megjegyzéssel hivatnak meg. V érintett Ingóságok aj 1881. évi ± -c. 107. és 108. S-tl értelmében kész "Wlzelés mellen, a legtöbbet Igérónek, StJl e\'Clé" bc"4,n" "lul I\' lógnak
Amennyiben az elárverezendő Ingóságo *V mások Is le- és leltllloglaltatlik él kielégítési Jogot nyertek volna, ezen »> 1881. évi LX. l.-c. 102. §. érlel-"k.i? "tk l"vl,« Is elrendeltetik. .. , Kykanlzsán. 1029. évi szept hó "Plán. 1
Haán Oyula s. k.
" klr. blr. végrehajtó.
ZALAI KÖZLÖNY
M ndnn magyar, magyar rlgel l^ákl
Szenl-fflargitszigetl
PALATÍNUS
gyógy- és ásványvíz kerületi ierakalát megnyitottam.
Palatínus
gyógy-, bőréé ásványvíz
nagyban és kicsinyben jutányos áron kapható
Fischer és Leltner
tfli/er- és gyarmatáru kereskedőnél
Király-utca 8. Telelői 239.
a:a<
világhírű,
A DEROXON
légyfogót
HHMm sokan utánoxxák
B.»á«áHá.niH OgyalJ.n n névrm1
Saját érdekében ne togaijoiel máil,
mivel ennek l„góképe*sége minden más gyártmányt teltllmul. mindenhol ezt kBveteljel
Viszonreladókit kiszolgál a gyár UI3 kizár lagos vezérképviselője:
TOLNAI JÁNOS JEHŐ
Budapest, VI., S«ois4y-at«a T».
Hildán magyar, wfg vizet Igyák 1
önkéntes árverés.
E hó 15-én vasárnap délután
1/25 órakor Kiskanizsán, Bába-utca 2/a. számú ház a helyszínen megtartandó árverésen el fog adalni. Vevő 1000 P-őt nyomban tartozik lefizetni, a hátralékos vételár megállapodás szerint fizetendő. Felvilágosítás nyerhető dr. Elek Mór Ügyvéd irodájában. <ui
ÉRTESÍTÉS.
Értesítem a nagyérdemű vevőközönséget, hogy raktáron tartok a legegyszerűbbtől a legdíszesebb kivitelű síremlékeket, termökBvet, svédgránitot és márványt, a temetői összes munkálatokat, úgymint betdvésés és aranyozást, sirkeretezést pontosan és jutányosán vállalom. Kérem a nagyérdemű közönség szíves pártfogását.

Tiszteletiéi
Kováu Józni kítaraiínester. Mm Híj-ma31.
S.JAt híx.
Gazdák és uradalmak figyelmébe!!
Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a
„KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Mojon,
Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, borprések, szólőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjutá-nyosabb árban, egy vagy két évi részletfizetésre is, minden előleg nélkül kaphatók a
KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál,
Nagykanizsa, Fft-u* 12. uám.
Ugyanolt kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltételek melleit. PzQkaégletelnelc be»»rz*M előtt feltétlen
kérjen árajánlatot!
"J I / . \\ G) \'"9 ^
VV \\ r d . Í4r
Ez az autó kell Önnek!
kuí Jf ~kTOÖS^BI
Rendelje azonnal meg
N Szántó Vilmos és Társai
cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. szám.
Telefon: 3-22.
Raktárról az Bsszes typusok azonnal szállíthatók. — Kedve.cő fizetési feltételek!
ül
világmárkáju angol motorkerékpérok
zalamegyei képviselete
Balaton drogéria
4390 Keszthely.
Linóleum é. mozaik
viaszkos vászon
minden méretben olcsón beszerezhető
HIRSCH ÉS SZEGŐ
cégnél
A nagykaatuat klr. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
7716-1929. tkv. szám.
Árverési hirdetmény és árverési leltételek.
Ozv. Tóth Oá bőmé szül. Salovecz Piroska egetaracul lakós végrehajtatónak Molnár llánot dlóskáll lakós végrehajtást szenvedő ellen Indított végrehajtási Hevében a telekkönyvi hatóság a végreha|tató kérelme következtében sz 1881 : LX. t-e. 144, 146. és 147. §-ál értelmében elrendeli a végrehatási árverést 320 P tartás-dlj tőkekövetelés, ennek 192S. évi december hó fi. napiétól, s minden 16 pengőt havi részletnek minden hó 6. napjától Járó 9% kamata, tori bt*., 330 P lejárt tar-tásdljtőke ét havi 16 pengőt réazletnek 1928. évi december 1-tól minden hó 1. napjától Uró 5o/o kamata, 302 P 20 flll. eddig megállapított per- ét végr\'hajtásl ét ti árverési kérvényért ezúttal megállapított 58 P 78 fin tökekövetelét ét |áru-lékal behajtá\'a végett a nagvkanlzaal klr. Járásbíróság területén levő. N»gyrada községben lekvó s t nagyradal 34. tzt|kvbea 42. hru. a foglalt ház, udvartér ét kert Ingatlannak 8. 9. soraz. szerint végrehal-tást srenvedő nevén álló \'/« rétzére 1000 P, a. o. 191. Sitlkvben 4S. hisz. a. foglalt 29. az. ház (az udvartér köiöt « 28. sz. házzal) Ingatlannak ugyanannak nevén állA B. 13. sortr. a Vl réazite 1000 P. a nagy-radal 711. sillkheq telvdt 599 hrtz rél a sitlaal dalöben, 671. hrtz. kendertold a ktmktMttt dulötm; 773. hrnt. srántó aa ortzágulra ddlóben és 815. hrsz. szánté a lelsPráclöldl dűlőben végreha|táat aze»-vedónek B 2. sorsz. a "i résrbenl Illetőségére együttesen 1330 P kikiáltást árban és pedig azokra a 4013/tk 1928. si. végzéssel HegedOs Márta Ozv. Friss Sándorné lávára bekebelezett holtigtartó haazonélve-zetl szolgalmi |ognak fenlartásával.
A telekkönyvi hatóság ax átverésnek Nagyrada községházánál megtartására 193*. évtazeotember hó 28. napjának délelőtti 10 órálát ttlzl kl az árverési tettételeket az 1881 : LX. t -c 150. §-t aUpJán a következőkben állapltja meg:
Az árverés alá kerülő Ingatlanok a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el.
Az árverelnl szándékozók köteletek bánatpénzül a kikiáltási ár I0°/o-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. l.-c. 42. §-ában meg-határozott árfolyammal számított óvadéí-képes érték papirosban a kiküldöttnél letenni. vagya bánatpénznek előlegesen biről leiétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881 : LX. t.-c. 147., 150, 170. §§.: 1908: XLI. t.-c. 21. §.)
Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet Igéml senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni 1908 : LXt. L-t 25. §.).
Nagykanizsa, 1929. évi augusztus hó 13. napján.
A kiadmány hiteléttl: Mlkó a. k. 4498 főtiszt.
zalai közlöny
1929. sz-ptember II
részére, díjmentesen és saját felelősségünkre lakásba
szállítjuk a megrendelt
3 tói 20 hónapig terjedő folyószámlahitelt nyujtunk. Készpénzárban adunk el hitelre is! Győződjék meg erről személyesen salát érdekében.
Óriási választékot tartunk finom kárpitosbutorokban, vas-, réz-, konyha-, előszoba-, leányszoba- és irodabútorokban is.
Állandó lakásberendezési kiállítási
KOPSTEIN
SZOMBATHELY és SOPRON
Kftszegi-utoa 5. (üzlet az udvarban).
Várkerület 62.
1887-BEN.
Nyomatott a Dél>»lai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Uzlelvezetó; Zilál Károly.)
59. évfolyam, 206 szím
Nagykanlzua, 1939 szeptember 12, csütörtök
Ara 14 Hllér
ZALAI KDZLOVT
SicrttiilÓJíli kiadóhivatal: Pflut 5. uim. Kuxthelyl llókkladiíhlvatal Kouulh l.a|oa-u. 35.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
EVSHwtfaí ka: egy Ura I pcagfl M (Ma
Termelés, fogyasztás, kereskedelem
IrtH: Dr. KrOger Aladár orszgy. képviselő
Adók eltörléséről beszélni teljes lehetetlenség, hiszen költségvetésünkben a földadó 35 millióval, a vagyonadó 11,600.000 pengővel, a jövedelemadó 46,400.000 pengővel szerepel.
Amikor a földadót 4 millió pengővel leszállítottuk: az államháztartás egyensúlya szempontjából, ami pedig mindnyájunk elölt fel tétlenül első szempont kell, hogy legyen — lehelellennek látszik, hogy további adócsökkentésekhez nyuljunk. És mégis, ha a beruházások terén némi törlések árán Is, szükségünk van arra, hogy az adóterheket, bizonyos mértékben csökkentsük, még pedig a régi elvre való visszatéréssel lessék a földadó leszállítása terén lassan továbbhaladni és a jövedelemadó terén szintén bizonyos mérsékléseket lehetővé tenni, a jövedelemadómentes minimumot valamivel feljebb emelni és a fokozatos Skálát valamivel lejjebb szállítani I
Átlagban a gazdaságok most tízszeresét fizetik jövedelemadó fejében annak, mint amit fizettek általános jövedelmi pótadó fejében a béke idején. Ezt a tízszeres emelkedést nem birja el semmiféle gazdaság. Itt tehát segíteni ketl. Amikor a hátralékok utáni kamatokat leszállították, a községek rendkívül nehéz helyzetbe kerültek és pedig az úgynevezett vármegyei hozzájárulás terén. A községekben azonban az adókat évenkint csak egyszer tudják beszedni: ősszel. A vármegyei hozzájárulást eddig a község ugy szállította be, hogy függő kölcsönt vett fel 127o-ra. Nagyon örült, ha 12%-ra kapott s ezt a 12-o/o-ot áthárította a hátralékos adózókra, mert azok, ugyancsak 12o/o-ot fizettek. Ha a hátralékos adózók adójuknak 90%-át kifizelik november végéig, akkor csak 6% kamatot fizetnek, a községnek megmarad 6% kamatja, amelyei a vármegyei hozzájárulásnál neki kell fizetni. Vagy ki kell tehát kapcsolni az egységes kezelésből a vármegyei hozzájárulási, vagy pedig módot kell adni a községeknek arra, hogy olcsó hitellel fedezhessék a vármegyének beszállítandó összegeket és a saját tisztviselőik fizetéséi. A községeknek olyan súlyos problémái ezek, amelyekkel feltétlenül érdemes foglalkozni.
Elismerem, hogy az adóterhek könnyítésével az első lépést a mezőgazdaság lalpraállitására és a gazdasági válság elhárítására megtettük, de c (éren lovább kell mennünk. Pusztán adóleszállitással iönban a mezőgazdaságot talpraállilani, a világversenybe újra beállítani, a ma-Ryat gazdasági válságot elintézni nem fogjuk. Aki ilyesmivel áll elő, az egyszerűen félrevezeti a népei.
Ismerjük be, hogy a korszerű gazdálkodásnak, a magyar feltámadásnak ujabb erőforrásokra, magas adókra van szüksége Arról, hogy az adókat a békebeli nívónál is alább szállítsuk, szó sem lehel. Másl vár a gazdaközOnség.
A gazdaközönség azt várja, hogy ebben a nehéz helyzetben, amely ma van, a beruházást programban
elsősorban a gazdákat, elsősorban a termelőosztályakat vegyék figyelembe. Mert beszélhetünk racionalizálásról az ipar terén, ha a racionalizálást nem visszük keresztül a mezőgazdasági termelésben és ha nem szervezzük meg a termelési és a fogyasztást ugy, aminl megvan szervezve a közvetítő kereskedelem, akkor az ország tönkre megy.
Leszállítják a forgalmiadót
A pénzügyminisztériumban dolgoznak már az adó-
könnyítési
Budapost, szeptember 11 Wekerle Sándor pénzügyminiszter programja szerint a forgalmiadónál bizonyos könnyítéseket kíván élelbe-léptetni és most dolgozik azon a rendeleten, amely a legkisebb egzisztenciáknak nyújt kedvezményeket az adófizetésnél.
Arról van szó, hogy az eddigi 2 százalékos kulcs helyeit alacsonyabb kulcs szerint fogják megállapítani mindazon kézmUiparosok forgalmi-adóját, akik segéd nélkül dolgoznak, vagy csak egy-két tanoncot foglalkoztatnak. Tekintetbe fogják venni a forgalmi helyeket is, vagyis, hogy
rendeleten
nagyobb forgalmú városban, vagy kis bb városban, községben lakik-e az adóalany.
Mintegy 100.000 kisembernek adócsökkentését jelenti Wekerle pénzügyminiszter ujabb rendelelében, mely gondoskodni kíván arról is, hogy a minden évben szokásos adó-megállapításoktól mentesítse ezeket a kisemberekel. Az a törekvés, hogy a moslani alapon történő megállapítások után csak akkor álljon be változás az adóalapban, ha a kisiparos üzemében is lényeges változás történik. Addig évri\'l-évre a mnbl megállapított átalányt fogják fizetni.
Sorozatos letartóztatások az északnémetországi bombamerényletek ügyében
Tizenegy pokolgép robbant rövid egymásutánban
Berlin, szeptember II
A némel rendőrség Berlinben, Schleswigholslcinben, Hannoverben és Hamburgban több személyt helye-zell előzetes letartózlalásba, akik alaposan gyanusilhatók, hogy részesei a Rcichstag épülete ellen és a minap Lüneburgban elkövetell pokolgépes merényletnek. (Ez utóbbi rövid időn belül a 11 ik bombamerénylet volt Észak-Németországban.) Igy letartóztatták Salamon Ernőt, dr. Sal-lingerl, akinél Salamon lakolt, l.ass Wernert és Techow Oert Jánost.
Hamburgban egy kereskedőt tartóztattak le, aki összeköttetésben állolt a letartóztatott Nlc\'íel voll rendőtkapílánnyal és állítólag tőle pokolgépet kapott.
Berlin, szeptember II A bombamerénylet ügyében elrendelt nyomozás során ma délelőtt
a rendőrség házkutatást tarlóit Erhardt kapitány irodájában. A rend-órfőnökség IcfORlaltalla az irodában találl Os\'.zes irományokat és őrizetbe vette a titkárnőt.
A Berlinben letartóztatottak házkutatása során a letartóztatott egyének lakásán olyan okmányokat talállak, amelyek arra engednek következtetni, hogy a letartóztatottak szoros összeköttetében állottak Salamon Endrével, Techow-i\\ és Lass-szal.
Berlin, szeptember 11
A Hamburgban és Berlinben tör-, lént letarlóztatásokkal kapcsolatban Boroszló környékén két ujabb letar-lóztalás történt, még pedig a sziléziai agitációs körúton levő Hankon ismeri l.andfolk-vezérl és a kíséretében levő Mulhmann üzletvezetői vette őrizetbe a rendőrség.
fATi-^iWJjirinrivrfiVi\'rr -r ....................."\'
Mironescu soKalJa a Kisebb-ségeKnek sszánt fogolcai
Románia és Írország csatlakoznak a hágai záradékhoz
Genf, szeptember 11 A népszövetség mai ülésén Miro-nescu román külügyminiszter szóiali fel és beszédében kijelentene, hogy Románia Is csatlakozni fog a hágai nemzetközi biróság
statútumainak fakultatív záradékaihoz.
A kisebbségek ügyéről azt mondotta, hogy nem adhatja a népszövetség a panaszos kisebbségnek a nemzetközi jogi személy jellegei. Bizonyos
oldalról a kisebbségi kérdés jelentőségét túlozzák. Románia jóindulattal bánik kisebbségével. A kérdés rendezésére uj törvényt készil elő a katonai leszereléssel együtt. Az európai államok szövelségét helyesli. Apponyi gtóf beszédére reflektálva azl mondja, hogy aki a népszövetség keretein belül dolgozik annak elsősorban kötelessége, hogy állandóságra törekedjék. Ennek alapfeltétele a szerződések lisztelelbentarlása. Amikor Románia egyesítette az el-szakllottan élő tománokal, ezzel régi igazságtalanságot szüntetett meg I Írország is csatlakozik
Oenf, szeptember 11
(Éjszakai rádiójelentés) Az ir fő-delegátus bejelentelte a mai ülésen, hogy Írország még a moslani ülésszak alatt csatlakozik a döntőbíráskodás fakultatív záradékához.
.A legyőzött népek lelke..."
(Éjszakai rádiójelentés) A svájci sajtó nagy figyelemet szentel gróf Apponyi Albert tegnapi beszédének, melyet nagy\' kivonatban közölnek. A .Neue Züricher Zeitung" igen meleg hangon méltatja a nagy államférfiú beszédét. Kiemeli, hogy milyen nemes előkelőséggel és finoman érintette Apponyi gróf a kényes kérdést, melyet senki sem mert elmondani. A legyőzött népek lelke szólt Apponyi Albertből, — végzi a lap cikkét.
„Becsflietes megtaláló"
Budapest, szeptember 11 Az egyik fővárosi gyár képviselője 40,000 pengővel utazott és a pénzt tartalmazó csomagját a pécsi gyorsvonat étkezőkocsijában hagyta. A csomagol Farsang István pincér találta meg, aki azt visszaadta tulajdonosának. A becsületes megtaláló 100 pengő jutalmai kapott.
Csend van Palesztinában
Jeruzsálem, szeptember II (Éjszakai rádiójelentés) Az arab nomád törzsek betörései — mint attól erősen tarlani lehetett — elmaradtak. A zsidó lelepek elleni támadások is megszűntek. A város felelt keringő repülök számát csökkentették.
A jugoszláv fegyverszállit-mány angol szemüvegen át
l/indon. szeptember 11 (Éjszakai rádiójelenlés) A „ Manchester Quardian", mint nagy feltűnést kellő eseményről számol be a Jugoszláviába történt fegyverszállításról. A lap szerint a fegyvert és lőszert egy német gyárból szállították. Az angol kormány azért adla beleegyezését, mert angol hajón szállították. Jugoszlávia azzal magyarázza a fegyverszállítást, hogy nincsen hadianyaggyára. Mindaddig, antig körölte nincsenek lefegyverezve az államok, ingában áll fegyverekről gondoskodni.
zalai közloot
J__
Uj tanszakkal bővült a zeneiskola
A gordonka (cello) tanítását is megkezdik — Kanizsa zenei életének eseményei, tervei
Nftgyktinlzan, szeptember 11
Az a nagyjelentőségű és Nagykanizsa kultur életében messzehaló program, melynek egyik legelső pontja a zeneiskola felállítása volt, az uj tanévvel kibontakozásának ujabb állomásához érkezett. A kamarazenélés, de a symphoníkus jellegű zenekari élet biztosítására nélkülözhetetlenül szükséges volt a zeneiskolában a gordonka (cello) tanszékének megszervezése és felállítása, melyen már a holnapi napon megkezdődik az oktaiás. E lanstak vezető tanári állására a helybeli darai Margit nyert meghívást, ki a most mult tanévben fejezte be tanulmányait a Zenemű vészeli Főiskolán, honnan absolulo-riutnot is nyeri. A cellista Garai Margitot, ki immár a zeneiskolánk tanára, jól ismeri Nagykanizsa közönsége, mely érdeklődéssel várja munkásságának eredményét.
Hogy e tanszak mennél szélesebb-körü érdeklődési elégíthessen ki, az iskola igazgatósága felnőtteknek is rendszeresít külön tanfolyamot. A gotdonka lanszak ugyanazt a szervetetet mutatja, mint pl. a hegedi! lanszak, ennek megfelelően a tandíj is ugyanannyi. Vagyis az alsó tagozatban, mely 2 osztályból áll, havi 12 P, a középlagozal -1 osztályában havi 16 P, a felsőtagozatban (az u. n. akadémiai osztályokban) havi 20 P. A közalkalmazottak és közvetlen hozzátartozóik ugyanazon kedvezményeket élvezik, mint a többi tanszakon.
A gordonka tanszak felállításával a zeneiskola egészséges fejlődése ujabb lendületei vet. E fejlődés, mely a még egyre bővülő érdeklődésnek lermészeles következménye eiedményezte azl, hogy zeneiskola uj tanév ét a tavalyinál is magasabb növendék létszámmal kezdte el. Az emelkedés már eddig is, bár a felvétel még nincs lezárva, 30 fő körül mozog és igy ma kb. 220 növendéke van az iskolának.
A megindult fejlődési folyamai a fentieken kivül egyébb eredményeket is hoz.
Igy pl. örömmel üdvözlendő az a lerv is, mely egy városi levente zenekar felállítását célozza. E zenekar felállítása a zeneiskolával karöltve történne. Tagjai rendes zenei kiképzésben részesülnének, a tanév-
végén a zeneiskolában vizsgáznának és onnan bizonyítványt is nyernének. A szervezéssel kapcsolatos munkákkal a városi testnevelési ve zető foglalkozik. E zenekar felállítása hatalmas lépéssel vinné előbbre egy 6ymphonikus — akár városi, akár egyesületi —■ zenekar ügyéi is, mert a fuvóhangszereket játszókban jelentkező semmiesetre sem tisztán localis jellegű hiány gyors és radi-
kális kiküszöbölésére komoly reményeket nyújtana.
Nagykanizsa megérdemelt fejlődésében mindeneseire nagyban hozzájárulnak zenei életének ujabb eseményei és akik c város sorsát csak csekély mértékben viselik is szivükön, örömmel iáinak minden olyan n>o-mentumot, melyek e városnak a zenei gócpontlá történő kiépítéséi célozzák és rövidesen eredményezik is.
_1929. szeptember 12
lyettes jelentése szerint Zalamegyében az összes
adótartozás
6.779 932 P, ebből augusztus elsejéig befizettetett 1.835.593 P, tényleg esedékes 3.846.437 P, ami 86 százalékot
jelent.
Augusztus havában befolyt fényűzési adóban 1.665.083 P, általános forgalmi adóban 64.051 P, illetékekben 153.52031 P.
Többek hozzászólása ulán a bizottság kimondotta, hogy
felír a pénzügyminiszterhez az adóbehajtás szigorának enyhítése végett.
A mult hónapban 10 tüzeset fordult elő a megyében.
A bizottság ülése fél egy órakor ért végei.
Mozgószinház
A budai leány
Lassanként magyar tehetségekkel lesz tele Hollywood. S lassanként rá fog eszmélni a világ, a mi megnyo-moritott kis országunkban viszonylagosan sokkal több kullura terem, mint bárhol a világon.
A magyar itók, magyar rendezők és magyar színészek mind nagyobb, előkelőbb pozíciót töltenek be a filmvilágban s ugy az amerikai, mint az európai filmgyárak és filmközpontok nagyon szívesen látják őket
A Városi Mozgó ma csütörtökön és holnap pénteken isméi magyar írónak magyar tárgyú filmjét mulatja be, amely film a Paramount-gyárnak egyik kimagaslóan szép alkotása. Vajda Ernó „A budai leány" cimU filmregénye kerül bemutatásra. Ennek a filmnek a főszereplője Adolphe Menjou és Cathryn Carver. Már maga a főszereplők személye jellemzi a film kiválóságát, mert hiszen tudvalevő, hogy a sztárok nagyon megválogatják a filmeket, amelyekben szerepet vállalnak. .A budai leány" bájos történet, amelyben a szereplő művészek az iró inlencióinak megfelelően a legapróbb nüánszokat is kellőképen domborítják ki.
A műsor másik száma „A nevadai orgyilkos" Ez egy nem mindennapi cowboy-toiténet káprázatosan szép felvételekkel. Ez is Paramount-film, ami már magában garantálja, hogy értékes, szép alkotás. (=)
Időjárás
A nagykanlzaal meteorológiai metf-llgyeló Jelentések: Szerdin a htmtrUk-let. Reggel 7 órskor +15 8, délulln 1 óiskot +21.8, este 9 órakor +15 8.
Felhőzet: Reggel tlssta, délben felhóe. este tlssta égboltozat.
SziUrány: Reggel éazak, délben északkelet, eate éizakl szél.
* ■•••orolóolal InUaal ••«• 10 órakor joloalTi túlnyomóan 4*-rült, nappal Igán molog Isid várható.
Az iskolai ier&ek, rokkant-seoélyezés és adóbeöaHások ügyében
feliratokkal fordul Zalavármegye a miniszterekhez — A közigazgatási bizottság nagy vitája Csóthi Qéza indítványa
körül
Csóthi Qéza 86 százalék az adóhátralék Zalában
Zalamegye KOxlgaxgatásl bizottságának Illése
Zalaegerszeg, Hzcptember 11 (Sajál tudósítónk telefonjelentése.) Zalavármegye közigazgatási bizottsága ma délelőtt tarlolla szokásos havi ülését Gyömörey Qyörgy főispán elnöklete alatt.
Az ülés legnagyobb részét Csóthi Oéza murakereszluri apáinak annak idején beterjeszteti javaslala:
az iskoláh fejlesztése körül követett tempó meglassitása
és a tanitói nyugdíjhátralékok befizetése körül bizonyos könyilések engedélyezése foglalta le. Dr. Csák Károly a a hadirokkantak segélyezését telte szóvá. Nem tartja helyesnek a segélyezés mai módját. Javasolja, írjon fel a bizottság a népjóléti miniszterhez, hogy az igényjogosultságot megállapító bizottság határozatát ne a minisztérium, hanem egy aulonom szerv vizsgálja felüt. Amit a bizottság el is fogadott.
Viléz dr. Barnabás István tanfelügyelő Ismertei! a
tanítói nyugdíjhátralék ügyét. Zalamegyében a tanitói nyugdíjhátralék 224 724 pengő, amiből a tanilóságot 51 000 pengó terheli. Tud eseteket, amikor a befizetett összegeket az iskolaszék más célra fordilotla. Meddő lenne a miniszlerhez való felirat. Kéri Csóthi javaslalának a napirendtől való-levételéi.
Csóthi Qéza szólal fel ezután. \'Távol áll tőle, hogy a kultura fejlesztésé! megakadályozza, azonban a nép terhei olyanok, hogy indokoltnak tartja a feliratot.
Farkas Tibor dr. elismeréssel szólt a tanítóság munkájáról. Szóll
az egykéről, amely már érezteti hatását az iskolában. Támogatja Csólhi indítványát.
Bődy István alispán beszélt ezután a községek nehéz helyzetéről. A kultuszminiszternek a belügy és a pénzügyminiszterrel egyértelműen kell a kérdést rendeznie. A miniszteri biíottság bennhagyta a költségvetésben a községek iskola-terheil.
Vitéz dr. Barnabás válaszolt az elhangzottakra. Igy Farkasnak, hogy a tanítóság hivatása magaslatán áll. Kéri Farkas előző kijelentésének, hogy „a régi tanitók nagyobb eredményt értek el" — korrigálni. Csóthi-nak megjegyzi, ltogy ha a tanfelügyelőség nem szorgalmazná a pótlásokat, ugy néhány év múlva az iskolaépületek lerongyolódnának.
Farkas dr. félreérteti szavait magyarázta.
Gyömörey főispán: Ulána fog nézni, hogy a befizetések rendesen történjenek.
Az iskolai terhek emelése elleni feliratra vonatkozólag a tanfelügyelő azt mondja, hogy a terhek emelkedését az élei, a zalai nép diktálja :
Egyik évről a másikra 4000-
rel emelkedett az iskolakötelesek száma.
Gyömörey főispán megállapítja, hogy Csóthi indítványának nem célja a kullura fejlesztésének megállítása. örvendetesen emlékszik meg a népszaporodásról.
A bizottság végül is Csólhi Qéza javaslala értelmében elhatározta, hogy
felír a közoktatásügyi miniszterhez.
Ruuschenberger pénzügylgazgató-he-
Tekintse meg
K
vételkényszer nélkül, nagy választékáról és olcsó árairól közismert
„Menyasszony" divatáruházamat,
melyet újból rendeztem be.
ŐREIN JENŐ Nagykanizsa, Deák-tér I. = .—»•"■
Telefon 385. uént.
tft?fl szeptember 12
Október második felében lesznek Nagykanizsán a képviselőtestületi választások
ZAI.AI KO/.LON*
Nagykanizsa, szeptember II Jól informált nagykanizsai közigazgatási és politikai körökben tudni vélik, hogy a községi képvlselö-teslllleli választás Nagykanizsán október hava második felében fog lezajlani.
A törvény szerint ugyanis a közigazgatási bíróságnak szeptember 30 ig kell döntenie a válaszlói lista ellen beérkezett panaszok és felszólamlások felett, ugy, hogy a belügyminiszter rendelete a képviselő-
választás elrendezéséről és idejéről csak október első felében fog meg jelenni.
A vármegyei választmány ennek alapján, a belügyminiszter állal meghatározott idő kerelében kilílzi a választás pontos terminusát.
A hirek szerint a vármegyében és Nagykanizsán a községi képviselőtestületi választások október második felében lesznek, mig a törvényható-sági joggal felruházott városokban csak november havában.
nlán bűnösnek mondotta ki a vád-lotlakat és özvegy Szekeres Ferencnél magáttokiraihamisilas bünleitének kísérlete mialt hat hónapi bfírlönie és 10 P pénzbüntetésre, fiái, Pétert
magánokirathamiMlás vétségének kísérletéért négy hónapi fogházra és 10 P pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős.
Ravatalán íratták alá a végrendeletét
A sormási öreg gazda hamisított testamentumáért felesége és fia kerültek a bíróság elé
Nagykanizsa, nseplernber 11 Annak idején hosszabban foglalkoztunk Szekeres Ferenc öreg sormás! gazda halálával és annak körülményeivel, amikor is a nagykanizsai csendőrség elhagyás gyanu|a miatt őrizetbe vette özvegy Szekeres Ferencné születeti Borsos Erzsébetet é« fiát, Szekeres Pétert.
Anya és fia március 1 -töt május 2-ig voltak vizsgálati fogságban, mig szabadlábra kerültek. Az elhagyás miall megindult eljárási beszüntették ellenük, ellenben a nyomozás folyamán kiderüli, hogy az
asszony és fia, mikor oz öreg gazda már holtan feküdi, bejöltek Nagy kanizsára és ill a halolt Szekeres nevében vígrendeletet készitellek, mely szerint Szekeres Ferenc gazáa (a ravatalon fekvő férj I) vagyonát fiára, Szekeres Péterre ruházta át. A vagyonátruházás szabályszerűen ki volt állítva, ínég az öreg gazda neve és tanuk is alá voltak írva.
A keltő anya és lia — igy magánnkiralhamisitást követtek cl, ma felellek a törvényszék előtl csalafintaságukért.
A bíróság több tanú kihallgatása
Rövidesen kiirják a pályázatokat a nagykanizsai strandfürdő megépítésére
Hlr szerint a Szarvat szálloda volt gazdája, Antal Jent lesz a strand bérlője
Nagykanizsa, szeptember 11 jelentettük voll, hogy a kereskedelmi miniszter hozzájárult a strandfürdő céljaira szánt területen a kisajátítás végrehajtásához.
Most a város még egyszer megpróbálja, hogy a terlllet-tulajdono-sokkal békésen egyezzék meg. Ha nem sikerül, megy a kisajátítás a maga rendes utján.
Most ugy értesülünk, hogy a tavaszi — esetleg már az őszi — munkálatok megkezdése céljából, a napokban kiirják a strandépítésre a pályázatot.
A (ervek szerint a strandfürdői a város létesítené és annak bérlője a Szarvas szálloda voll gazdája, jelenleg Harkány-fürdő bérlője : Antal Jenő lesz, akinek a fia fogja a kanizsai strandot vezetni. Természetesen a strandfürdőt ugy épitik meg, hogy olt vendéglő is lesz.
Ha e>ek a hirek nem csalnak, ugy jövő nyárra kétségtelenül lesz szibadfürdöje Nagykanizsának. Fel-
téve, ha financiális ügyek nem szólnak bele a dolgokba és nem keresztezik a szépen elgondolt terveket.
Félholtra veriék
és üuzesxiirkiindk a bucsun
Nagykanizsa, szeptember 11
Vasárnap a szentjnkabi bucsun az esteli órákban Simon József kaposvári napszámos összeveszeti két ismeretlen fiatalemberrel. A veszekedésből verekedés lett, melynek során a két ismeretlen fiatalember doronggal össze-vissza verte a napszámost, majd több késszurással életveszélyesen megsebesítették. A súlyos sérüléseket szenvedett embert embert eszméletlen állapotban vitték be a kórházba, ahol csak másnap tért észhez. A csendőrség keresi a szurkálókal.
= Vászon és damaszt. Fehérnemű, ágyneműanyag, asztalterítő, szalvéta, törlő, törülköző elismerten legjobb és legolcsóbb Singer József és Társánál.
t
Szőnvegkiállitásunkat E
— II !■■» ..........I I liBII II— ■—
befejeztük,
A nagyrabecsült közönség szíves érdeklődését
hálásan köszönjük.
Az eladást olcsó árakkal Erzsébet-téri üzletünkben csütörtökön, f. hó
12-én kezdjük meg.
. Singer József és Társa _
zalai közlöny
«_
Néhány szó Singer lózse! és Társa árnházáról
Szeptember 8—9—10-én a Polgári Egylet emeleti termében nagyszabású és minden izében sikerüli kiállítást rendezett a Singer József és Társa ismert nagykanizsai cég.
A terem falai köröskörül fel voltak diszitve szebbnél-szebb szőnyegekkel, függönyökkel, melyeknek változatos szinpompá|ában naponta sokszázan gyönyörködlek. Egy hatalmas keleti bazár képéi mulatta a terem, melynek padlóján egymás mellett kiterítve hevertek a kiállítás slágerei, tanúskodva arról a gazdag raktárról, melyből a cég a közönség elé varázsolla őket. Különösen a szőnyegek, sezlontakarók, ágy-gar-nilurák és ágybetét-szövetek, flaneltakarók, bútorszövetek, ragadták meg a túlnyomó részben hölgysereget, akik elragadtatással szemlélték a nem mindennapi kiállítás gazdag anyagát. Egyöntetű volt a vélemény, hogy ehhez hasonló készletlel felvonulni még a legnagyobb {óvárosi cégeknek Is dicsőségére válnék.
Mini egy képtárlaton égy-egy kiemelkedő ecsetmunka körül, ugy rajzottak a nézők azok előtt a kézzel festett (batikol!) és hímzett paplanok előtt, melyeknek ragyogó színei szinte tavaszi hangulatot vittek a terem falai közé.
Megtekintettük a kiállítást, mielőtt bezárult volna és akkor informált minket Singer Pál cégtárs ur afelől, hogy tulaidonképen milyen célt szolgál a kiállítás:
— Cégünk, melynek hatalmas raktárát, költséget nem kiméivé, meg-szemlélhelövé tettük ennek a teremnek pazar feldíszítésével, azt tartotta szem előtt, hogy a közönségnek alkalma legyen a rendes üzleti meneten kívül minden olyan árut megtekinteni, aminek vásárlása hosz-szabb időt, nagy bizalmat Igényel. Az a nagy érdeklődés, mely három napon át mulatkozott, arra enged következtetni, hogy kiállításunkkal elértük célunkat. A kiállítás anyagát visszaszállítottuk már az üzletbe és szeptember 12-én, csütörtökön megkezdődik az eladás.
Csupán ennyi információt sikerült szereznünk erről a kiállításról, mely három napon át színes, mozgalmas életet vitt a Polgári Egylet felső termébe.
Ezek után tehát érdekesnek tartottuk körüljártatni szemünket a cég Erzsébet-téri üzletében. Nem kis feladat erről a nagy áruházról riportot írni. Csak ugy lehetséges, ha Singer Sándor cégtárs ur személyében szakavatott kalauzt kapunk, aki elvezet minket a selymek, bársonyok, szövetek, finom fehérnemű dolgok világába.
Mindenekelőtt megállapítjuk, hogy a cégnél olyan lázas sürgés-forgás van, ami csak annak Jele lehet, hogy a szezon küszöbén állunk. A polcok roskadoznak az áruk terhei alatt, a raktárak tömve, hogy szinte levegő is alig fér belé
Mindjárt fel is használtuk az alkalmat és egy kis divatprognózist kérünk az őszi hölgy-divatról.
Tessék, itt áll a jelentés:
— Az egyszerűbb flanel! dolgokon kezdhetjük, mert talán ez indult a legnagyobb sikerrel. Az őszi szezonban biztos győzelemmel indult meg a virággal diszitett flanellek légiója. Egyik hatalmas kirakatot díszítik most Is ezek a flanel lek, melyeken a pompázó virágdíszek egészen az élő virág üdeségél és hangulatát hozzák elénk. Ezeknek az anyagoknak kitűnő, tartós minősége és fő-
leg olcsósága hamar hamar kedveltté telte őket a hölgyek táborában. Nem győzünk belőle elegei hozatni.
— Selymekből a divat: a crep tu-nist, crep tiflisi, crep satint, crep de chinet és georgellet favorizálja ezen az őszön. Divatszinek: kakaóbarna, niandtilazöld, sötétkék és fekete.
Elénk omlasztották ezeket a selymeket végszámra és c-todálkozással szemléltük a női raflittériára és kényes Ízlésre épitelt szinpoinpát. Alig hisszük, hogy lenne valaki, aki ne találná fel ebben a selyemáradatban azt a szint, azt a minőséget, amelyet keres.
Megtudtuk azt is a divatinlerju során, hogy a bársony, mini mindig, az idén is kedvelt anyaga a hölgyvilágnak. Nem lehet letagadni: ez a kelme valami különös bájt ad viselőjének.
-— Külön kell szólni — kaptuk az információi — az ezúttal igen nagy divatot uraló trikó-anyagokhoz hasonló sokszinü szövöll kelmékről, melyeket a színben hozzáillő alj részekkel együtt, elsősorban a fiatal hölgyek annyira fognak szerelni.
Megtekintettük a szövetkészleteket. Magyar, angol, cseh príma márkák mind. Amint értesülünk, a cég egyenesen a gyárakból szerzi ba áruraktárát és így ez a magyarázata annak, hogy a legfinomabb árukat aránylag a középosztály anyagi viszonyaihoz mérten tudja vevőinek kiszolgálni.
A szövetekben, melyek a férfiakat érdeklik: divatcsikos nadrág, raglán-télikabát — és női szövetek.
— Nagy súlyt helyezünk rá, — mondotta az egyik cégtulajdonos, — hogy vevőközönségünket alkalmi vételekkel a legprímább szövetekhez juttassuk és ezeket olyan áron bocsássuk rendelkezésére a közönségnek, amely a lényleges ériéknél jelentősen kisebb kiadást jelent.
— Rövid idö alatt igen nagy forgalmat ériünk el ezekkel az alkalmi szövet eladásokkal és a nap-nap ulán megnyilvánuló tömeges kereslet arra indít bennünket, hogy továbbra is ezt az üzletpolitikát folytassuk.
Körülünk végére érünk. Még megtudtuk, hogy a Singer József és Társa cégnek két fő üzleti elve van : mindig friss, Ízléses, diva\'osárut tartunk, arra törekszünk, hogy a kiszolgálásban a régi békeévek legszolidabb kereskedő nyelvén beszéljünk közönségünkkel és minden figyelmünkkel vigyázunk rá, hogy csak megbízható gyáraktól vásároljunk. Lendületes angrókereskedelműnk ezt mindennél jobban igazolja.
Azt hisszük, hogy a fentiekhez csak az a hozzátennivalónk, hogy a cég 1860-ban történt alapítása óta elért eredményeket az eddig szerzet! általános megbecsülés mutatja. (=)
Ha savanyu a bora, vegyítse
REGEDEI
vízzel, mely a legsavanyubb bort Is kellemes Itallá varázsolja.
Kapható mindenütt!
Főraktár:
is/1 Irtait
Király-utca 21.
ASM iv
NAPI HÍREK
NAPIREND
Szeptambar l2omü»8riök
Róm katolikus: Mária n. Prolest.: Guldó. Izraelita: Elül hé 7.
Városi Vozgó .A budai leány\', Va)da Ernő müve Ilimen. .A nevadal orgyilkos\', Izgalmas kalandoriörténel.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat: f.
hó végéig a Déry József-féle Fó-utt ,0\'angyar gyógyszertár.
Oözfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután és kenden egész nsp nőknek).
Fráter Córáni
ma tarifa dalcst/éi Kanlxsdn
Nagykanizsa, szeptembor II „Száz szál gyertya"... „Őszi rózsa"... „Ha meghalok"... meg a többi száz nóta: ugye milyen egyszerűek, majdnem primitívek, mindenki fülének kedvesek ? Ez a felülmúlhatatlan értékük. Ez teszi őket művészivé. Ök a szülő édes anyjli a magasabbrendü magyar zeneművészet zseniális gyermekeinek. Mert minden hang, minden érzés, minden kép bennünk van. Akárhogy hangolja lelkedet az élet, a magyar dalra rezonálnia kell. Mert része a lelkednek ez a dal. Te vagy ez a dal. •
Práter Lóránt valamelyik kritikájában olvastuk ezt a pár nagyon jel-jemző sort, ami szinte a fülünkbe varázsolja — ha szabad így kifejezni — a Fráter-nóták édes-szép izét.
Ma, csütörtökön eBte 9 órakor, a Polgári Egylet nagytermében Nagykanizsa magyarnóta-szerető, magyar-lélek-becsülő közönsége gyönyörködhetik a .magyar nóláskapilány" muzsikájában, nótaszavában.
Jegyelővétel a Králky-tőzsdében (1-3 pengő). ___
— A kórházépltkezésl bizottság
ölése. Nagykanizsa város kórház-épilkezési bizottsága tegnap délben ülésezett a városházán. Az ülésen részt vett dr. Sabján Oyula polgármester is. A bizottság több átépítés ügyében hozott határozatot.
— Tanügyi hírek. Sárváry Zoltán talliándörögdi kántortanítót a kultuszminiszter október 1-töl nyugdíjazta. Krausz Antal almásházai tanítót az orbányosfai. Kovács Ka-talinl a garabonci iskolához kinevezte. A sormási ll.-ik tanilói állásra Keszel Györgyöt választották meg.
— Szövetkezeti tejközpont Zalában. Zalaegerszegről jelenti tudósítónk: A földmüvelésügyi miniszter értesítette a vármegyéi, hogy a megyei szövetkezeti tejközpont felállítására megbízottat küld le Zalába.
UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopstetn Szombathely, Kőszegi-utca 5.
_1929. szeptember 12
— A Kath. legényegylet szüreti mulatsága minden esztendőben ugy köszönt be a kanizsai társadalmi élei nyári csendje után, mint a kapu-nyitás friss, u| életet pezsdltő levegője. De ugy is készül arra minden évben a Legényegylet, hogy mulatsága valóban indítója, kedvderltőjc legyen a szórakozások szezonjának. Ezidén különösen nagyszerűnek ígérkezik a szüreti mulatság, ami vasárnap lesz a Polgári Egylet emeleli termeiben, este fél 9 órai kezdettel 80 fillértől 2 pengőig terjedő hely-árakkal. Schless-testvérek üzletében naponta élénken folynak a jégy-elő-jegyzések. A ragyogó rendezésű műsor a hegybiróság bevonulásával, a vidám felköszöntőkkel, a lörvény-hirdetéssel kezdődik, majd követi a Magyar szüret c. irredenta táncjáték, aminél színpompásabbat régen láttak Nagykanizsán. Utána jön a gyümölcslopás rengeteg mókája ét a táncmulatság, amihez Torma Tóni muzsikál. ___
A kesxtöelyl posta
a lövtt év clefén költözködik
be ax ul épllle/ébe
Zalaegerszeg, szeptember 11
(Saját tudósítónk telefonjelentése.) A pécsi postaigazgatóság ma arról értesítette az alispáni hivatalt, hogy a keszthelyi postaépület teljesen elkészült és a jövő év elején költözködik be a posta az uj épületébe.
— Szabadlábra kerülnek Petrics hentes tolvajai. Petrics Oyula Kinizsi-utcai hentes tolvajainak ügyiben fordulat történi. Petrics a letartóztatottak hozzátartozóinak kérelmére visszavonta feljelentését és miután a cselekmény magánvádas, mind a hármat még a mai nap folyamán szabadlábra helyezik.
= Férllszövetek. Elsőrendű minőségű öltöny és kabát-szövetek rendkívül olcsó árban kaphatók
Singer József és Társa divatáruházában. Nagy választék. Nagyobb meny-nyÍBég lérfiszövet maradék nagyon jutányos árban.
OMKE-ayUlés
Nagykanizsa, szeptember 11
Az OMKE nagykanizsai kerülete szeptember 15-én, vasárnap délután 6 órakor a városháza nagytermében taggyűlést tart A gyűlés tárgysorozatán két nagy értékű előadás szerepel : egyik Nádor Jenőnek, az OMKE központi titkárának előadása aktuális gazdasági kérdésekről, a másik Balog Dezső felsőkereskedelmi Iskolai igazgató előadása a kereskedő-tanoncok neveléséről. Mindkét téma a legszélesebb körű érdeklődésre tarthal számot.
— Gyújtott a villám. Felső-szentmárton községben a folytonos villámcsapások Kovdcsevics Ferenc oltani jómódú gazda szalmakazaljál is megkeresték A villámcsapás mintegy 20 szekérre való buzaszalmát teljesen porrá égetelt. A kár jelentékeny.
« __ 19Ü9. szeptember 13
Halálos
dldoxata van a Zalán átvonult zivatarnak
Zslaegorszeg, szeptember 11
(Saját tudósítónk telefonfelen tése) Az egész Zalamegye felett keresztül vonuló kedd esll viharnak halálos áldozata is van. ZatalBvő határában a villám agyonsújtotta Sztankovits Pái lövői gazdát egyik ökrével együtt, amint hazafelé igyekezett.
— Betöréses lopások a ho-mokkomároml és szerdahelyi hegyeken. Tudósítónk jelenti: lsme-relien tettesek, kihasználva az alkalmat, hogy vasárnap Homokkomárom-ban bucsu volt, amikor is a lakosság a begyre nem jár ki — a szöllő-hegyeken garázdálkodtak. Sorozatos betörést és lopást köveitek el a szőliő-hegyi pincékben. A károsultak a következő szőlőbirtokosok: Hepper József fótanltó, Schmidt István, Gáspár István hosszuvölgyl, Péntek Lajos obornaki lakosok. A károsultak az illetékes csendőrőrsöt megkeresték a nyomozás lefolytatása véget\'.
— Barta Miksa elsőrangú női dlvatáruházába megérkeztek az őszt divatáru újdonságok. Ne hangzatos reklám, de elismert szolid és megbízható jó áruk a legolcsóbb árban. Női és leányka intézeti kabátok szintén raktáron. Vásárlás előtt saját érdekében tekintse meg kirakataimat.
— Pesten fogták el a marcali! kastély betörőjét. Budapestről jelentik: A fővárosban a detektívek elfogták Beke István többszörösen büntetett veszedelmes betörőt, aki a detektivekre revolveréből többször rálőtt, de a golyók célt tévesztettek. Beke tört be Széchény István gróf marcalii kastélyába is.
= Pirketok, llanetlok. Téli mosóanyagokból a legnagyobb választék Singer divatáruházában látható. A legdivatosabb flanellok maradékban Is kaphatók.
— Megölte a ráomlott kavics. Göncz Kálmán pórszombati lakos hétfőn délután Cseszlreg község kavicsbányájában építéshez kavicot bányászott. Közben a kavicsfal t>ieg-mozdult és Qönczöt a mintegy 25 köbméter kavicslömeg dtemette. Mire a kavics alól kihúzták, már halott volt.
= Látványos kirakatok. Feltétlen tekintse meg Singer kirakatait, ha szépet akar látni. (Központ szálló.)
össxeíaposia a bika
Zalaegerszeg, szeptomber 11
(Saját tudósítónk telefonjelentése.) A Szepetk melletti Tassziló-major-ban a gazdasági cselédek éppen itatták az ökröket, amikor az egyik hatalmas bika valamitől megvadult és nekiment Cser János 32 éves gazdasági cselédnek, akit felöklelt, majd megtaposott. Szájából egy darab hust szakított ki szarvaival. Majd oly lendülettel lökte fel, hogy mesz-szire kidobta az úttestre a szerencsétlen embert. A bikát csak nagy nehezen sikerült megfékezni. Cser állapota válságos. Kórházba szállították.
zalai közlöny
£e szúrták a verekedőket szétválasztó korcsmárost
A korcsmáros tüdejét érte a szúrás — A garázda legény ellen megindult az eljárás
Nagykanizsa, szeptember 11 Vasárnap este Csere Imre galamboki korcsmájában véres események jálszodtak le.
Az elfogyasztott bor hatása alalt több fiatal legény hajba kapott egymással. Már-már véres verekedésre került a sor, mikor Csere a duhaj-kodók közé lépett, hogy csillapítsa őket.
A békítési akció nemcsak hogy nem (árt sikerrel, de a békítő is
megjárta, mert egyik fiatal legény mellébe döfte a bicskáját.
Csere a szúrás után azonnal összeesett és csak később téritelte eszméletre az orvos, aki megállapította, hogy a szúrás a tüdejét érte és azon mintegy háromcenliméteres sebet ejtett.
A kiskomáromi csendőrség egyik járőre megindította a nyomozási és ennek alapján eljárás alá vonják a Szurkáló legényt.
előhívás, másolás, nagyítás olcsón el vállaltatik.
Nagy választék r ff r
kedvező részletfizetésre.
9X12 lemezesgép , 38 pengő és feljebb „K ODAK" . . . . 24 pengő és feljebb
Mindig friss
lemezek, filmek, másolópapírok, vegyszerek
Szabó Antal ír4"4"\'-
képészeti szaküzlet
. Szentírás", kötve: 1 pengő. A Szent István Társulat kifutásában legújabban megjelent Újszövetségi Szenllrús korlátúit példányban még kapható a plőbánla hivatalban. Ára I pennó.
— Szerencsétlenséget okoztak az autótól megvadult lovak. — Heinrich Zsigmond zalaegerszegi utazó a napokban a Lówenstein cég kocsiján a Bak-zalaegerszegi országúton hajtott. Egy szembejövő autótól a lovak megvadultak és a kocsit az árokba fordították. Henrich leesett a kocsiról és a sárhányó alá került, amely jobb lábát hároin helyen ettörle.
= Szőnyegek. Nagy választékban futó-, ágyelö-, ebédlöszönyegekben, ái;ygarniturák és sezlonátvetökben Singemét.
= Legjobb olvasnivaló a Nemzeti Újság Aranykönyvtára. Ára előfizetőinknek kötetenként 1\'50 P és 30 fillér porló.
Zürichi tárlat
Parii 20-31, London 25 161\'!. Newyork 51920, Brüssel 7213\',i, Milano 27\'HVl Msdrld 76 60, Amsterdam 20e07\'/>, Berlin 123 57, Wien 73 08, Sotla 375, Prága I537>/|, Varsó 58-25, Budapest BO-BO Belgrád 9-12*1, Bukarest 3 08.
SPORTÉLET
A Zala-Kanizsa FC le akarja hozatni a Terézvárost
Tárgyalnak a pályaválasztó jog megvételéről Kelemen lett a csapat trénere
Nagykanizsa, szeptember 11 A Zala-Kanizsa FC legközelebbi ellenfele a bajnoki sorsolás szerint a Terézváros. A pályaválasztójog a pesti csapaté, mellyel a vezetőség tárgyalásokat kezdeti, hogy a vasárnapra Budapestre kisorsolt bajnoki mérkőzést a két csapat itt játsza le Nagykanizsán.
A tárgyalások elég jól haladn.k előre és minden remény meg van arra, hogy vasárnap isinél bajnoki küzdelem lesz a Zrínyi pályán.
A vezetőség szerdán esle ülést tartott, melyen foglalkozott a legutóbbi mérkőzés eredményével és az
annak nyomában felmerült csapit-összeállilási kérdéssel és igy haláro-zolt, hogy vasárnap már a több center-hali jelö.t közül egyik fog a csapat tengelyébe állni. A vezetőség ülésén kifogások hangzottak el a tréner működése ellen. Ebben I itták többen a csapat kellős kudarcanak okát. Ilyenformán Windisch Dénes tréner lemondott. Ezt a választmány tudomásul velte és megbízta a tréneri teendők ellátásával Kelemen Richárdot, aki vállalta a tréneri tisztséget Szó volt ezenkívül a taggyüjtések lovábbfolytatásáról is.
Giarmaktoraa. Mint a mult tanévben, ugy ebben ls megnyitja gyermektorna tanfolyamát Deák János rcálglmn. testnev. tanár. Jelentkczéi folyó hó 10-13-lg a glmn. tornatermében d. u. 4—6-lg. Havidíj 4 P.
A gyomorfájás, gyomornyomás, bélsárpangás, nagyfokú erjedés, rossz emésztés, fehér nyelv, kábultság, füizudás, halvány arcszín, kedvellenség a lermészetes „F«r«ac lózsel" keserűvíz használata által sok ecetben elmúlnak. Az orvosi világ a legnagyobb elismeréssel nyilatkozik a magyar Pereac lóxsel vízről, mert halása megbízható és rendkívül enyhe. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben.
— Sáraiam a trSadnsághaa. Sze-génysorsu, lótanuló kereskedelmist® 6a pnlgárlsta lluknak kl volna hajlandó hetenként egy-egy ebédet adni, hogy « két vidéki tiu zavartalanul tudja középiskoláit elvégezni. Krteslléseket Oiizdar Ferenc pUspÖkl biztoshoz kérjtlk leadni.
— Lagjobb tővárosl napilapok a Netnzeü UJsAg és 11) Nemzedék.

(Rövidítések) H - hírek. közgaada-
Ság tfsogv. — hangverseny. C — uóaóáa
Oy — gyermekeknek. A — ssasoajcác-
osk. Z — zene. Mg. -. metfgiiitM%
tH. — ifjúsági előadás. P — felolvasás.
Q — gramofonzene. Jb — Jazz-bead.
K — kabaré. aZ. — nepszerU seaa.
Szeptember 12 (csütörtök)
Budapest 9.15 A rádió házUvirtettJé-nek hangv 9.30 H. 9.45 A hsngv. tolyt. II . 10 Nemzetközi vizJelzósxolgáUt. 12 Déli hsrsngszó. 12.05 Az 1 honv. gyslogezred zenekarának hsngv. 12.25 H. 12 35 A hangr. lolyt. 13 Pontos Időjelzés. 1430 H. 14.40 Kísérleti átvitel Bécsből. 16 Rádió Szabad Egyelem. Utána: Pontos Időjelzés. 17.20 Az Operaház tagjaiból alakult zenekar hangv. 18.30 P. 19 Cigányzene. 20.15 Előadás a Stúdióból. Hároin egyfelvonásos. Uláns kb. 22.20 Pontos Időjelzés. Majd : U. hsngv.
Bécs II Z. 14.30 és 16 Hsngv. 19J0 Opera E. 22 Jb.
Barlln 14 Z. 17 Hangv. 17.30 Z. 19 0. 20 Kamara Z. 21 Vidám óra Ulána Z.
London, Daventry II Zene. 12 Hangv. >3 Orgonahangv 15 Egyházi dalok. 16 Hangv. 17.15 Uyermekóra. 18 45 A zene alapjai 19.45 Hangv. 22.30 Zene.
Milánó 11.15 0. 12 30 Hangv 1630 Oyerinrkkarének. 17 Hangv 20 30 Opera E. 22.55 Z.
München 12.30 Hangv 17.30 Zene. 18 Dalok. 20 Népszínmű E. 21.30 Modem kamara Z
Prága II 30 a 12 20 Hangv. 16.20 Oy. 16 30 Katonazene. 19.05 Mandollnzene. 20 Hsngv. 22.20 O.
Varsó 12 05 Q. 16 30 Gyermekóis. li Kamsrs Z. 20.30 és 22.45 Zene.
Gazdasági-magvak. Kerti-magvak. Műtrágyák.
Szupcrfoszfit, mésznitrogén, kállsó chilei sslétrom slb. stb. Slrius nővénytápsó. Hármas hatású kerll mOtrágys.
CyQmSIoafa •édtuirtk.
Gabona ciánézótnNli
(porpácok és nedves pácok). Madáraltségak. Baromfi eladatok.
Kicsinyben és nsgybsn ksphslók:
orszAg József
mag, műtrágya és növényvédőszerek kereskedésében
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10.
A blrósig mellett Telefon 130
zalai közlöny
TŐZSDE
A mai értéktőzsdén egyes értékek iránt mutatkozó érdeklődés kivételével eseménytelen és csendes volt a piac A külföldi tőzsdékről érkezett jelentések sem hatoltak ösztönzőleg a piacra, ugy, hogy néhány értéktől eltekintve az árfolyamokban csak minimális eltolódások következtek be. Az egész tftzsdeidö folyamán élénk kereslet mutatkozott D/a-che és Izzó részvények iránt, amelyek ennek következtében számottevő árnyereséget érlek el. A Beocsini tegnapi árvesztesége jórészt megtérült. Számottevő árveszteséget csupán a Magyar Cukor és Magnesit szenvedett. Ezektől eltekintve a zárlati árfolyamok a tegnapi nivón mozognak. A forgalom csak egyes favorit értékekben volt élénkebb, egyébként a piac mindvégig Uzleltelen volt. A fix-piacon csekély forgalom mellett az irányzat vállozatlan. A valuta és devizapiacon lényeges árváltozások nem történtek.
Terafarttiifa
Buza dt. W fill., rozs 20 fill. eseti.
Buza tlazav. 77-ta 22*1$—22 35. 78-as 22 40- 2260, 79-ci 2185-2285, 80-«> 2295-tt*», dunánL 77-es 21 50-21 70, 78-aa 21*70—2190, 79-el 21-90-22 10. 60-as 22-00- 2220. rozs 1640-1655, tik árpa 15 25—16 25, aörárpa 19-00-20SO, zab 1350-1375, tengert tlzt. 23 60-34 -, dunántúli 20-75 - 21-25, repce 48 00-50-00 korpa 1200-12 25.
A budapesti Tőzsde derizs-jegyxéM
VALUTÁK Angol I. 27\'66-27*83 Belga Ir. 79*35-79 75 Caeh k. 16*87-16-97 Dánk. 152*10-152 70 Dinár 9-96-KKH Dollár 570-10-572*10 Franda 1.22-25-22 55 Holl. 229*00-230\'00 Lengyel 64 05-64 36 Leu 3-36 3-40
Lava 4-11-415 Líra 29C5-30-I5 Márka 13600 I36o0 Norvég 152 15 152 75 SctUll. 80-40 80 80 Peseta M* 10-84*80 Svá|d L 110*00-110 50 Svédk. 153-10 153 70
DEVIZÁK AmsL 229*30-230*00 Belgrád 10-05-10-08 Berlin 136*17-136-57 Brüsszel 79*52-79-77 Devizalel 3-38-3*40 Kopenh. 162 30 152 70 London 27-73 27*81 Madrid 84*20-84*90 Milano 29-90-30-00 Newyork 572-20-3 80 Oazlo 152*35-152-75 Pária 22-38-22 45 Prága 16-93-16-98 Szóna 4-14-4-16 Stockh. 153*25-153 65 Varsó 64*15-64-35 Wien 80*55-80-80 Zürich 110-21-110*51
Sertásrásár
Felhaltál 3282, eladatlan 700. — Elsőrendű 1*64—1*66, aztdelt I-.\'0—1-54, szedett kOaép 1-34-1*40, könnyű 116-1-26, l-só renda öreg 1-42—1-44, ll-od rendU öreg 1-30-1*32 angol sllldó 1-36-1-50, szalonna nagyban 1-84—0-00, zalr 2-02 0-00, hui 1-60—1*96, szalonnia léleertés 1-80-2-00.
Kiadja *. Dáhalal Hyoada és Lapkiadó Vállalat, ligTkaiUiáa.
Felelős kiadó: Zalat Károly. Interurbán telelőn t Naaykunlzaa 78. az.
APRÓHIRDETÉSEK
Az apnSblr<te«é»ak dt)a 10 aa/Jg 10 fillér, Minden további azó dija I fin. Vasár- 6a flnnepoap 10 azóíg (0 fillér, minden tovlbbl azA dija • fill. Szerdán ás pinteken 10 szóig SO fillér, minden lováhbl azO dija ( fill. Címszó a minden vasla-gabb betűből álln szó kit srónak aiámit-tatik. Álláat keresőknek StJV engedmény.
Hirdetések S (St) p.ngA Saaaegen ■ tlll ■ lalaalagaa klafvalás, aaámláxáa alkaréláaa vágatt • I A r • lliatandtk
Háriiaaaabáa lakéa a város közepén, október l-re kiadó. Clm a kiadóhivatalban.
Jóházbó! való liu tanaiénak feivéte-lik Ehienaleln Károly és Társa cégnél Féul II. 4502
Zongora vagy planlno használat karéetetik, gyakarlatoaéara, la-kolanAvaadék réeatére. Címet a kiadóba ail»eakedjék leadni.
Taawai a legfinomabb >/l kgr. 1*20. Kapható Muszel és Frledenthal caemeg\'
keieskedésében.
4193
Mlndeneat f;ó ógazdaságban alkal mázok. Clm a kiadóban. 4ÓI9
Perfekt olaaa levelező Iclvélellk nagyobb fizetéssel délutánra, va;y délelőttre. Ajánlatokat 88 as postafiók, küldendők. 4524
Szalmoaauppnléet válla\'or, akár ujai, akár Javítást Pirbos Zsigmond, Józsel főherceg ut 15. 4410
írógépet keresek bérbe. Címeket a kiadóba kérek.
Kladé Főút 10. izám alalt egy elegánsan bútorozott sz"ha szeptember I5-re. — Bővebbet Melczer UvegUzletben. 4518
4 szobás él 2 izobái lakéa város központján kiadó. — Relchenleld hüsüzlet, Erziébet-tér 3. 4523
GUBACSOT,
mézet, nyersbőrt, Agy-tollat, vasat és fémet
legmagasabb áron vásárol
Btrím Barnát és Fiai
Erzsébet-tér 15. >»
jó karban levő ebédlA-exAnyoget
keresek megvételre. Clm a k iadóban. -4500
Clpáaamunkáaok (elvélelnek Varga Ferencnél, Pelóll-ut 36.1). 4492
Pélffy Léazlé palöskelől gazdaságiiba egy 15—16 év kórtlíl tlu kovácstanoncnak felvétetik. - Izer gépéazkováci. 4487
Kél Üzlethelyiség, továbbá egy külön-be|áratu bútorozott szoba bútorozva, vagy anélkül kladé. Ugyanolt egy liázmesler (elvétetik. Kazlnczy-u. 15. 1. em. 45C9
Kladé újonnan renovált komplett, szép
3 szobás lakás, Széchenyi-léi 4 4505
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon : 595.
Bencze
Lakás Csenqery-ut 27/a
SÍM
Tanulók, kiknek zon órájuk nincsen, olcsón gyakoro.halnak. Clm n kiadóban. 4507
Vaaat, sárga éa vfirfla reaat, ólmot legmagasabb áron vesz Stcrnberg Vilmos, Tcleki-ut 20. 3919
Jó blzonyivánnya! rende\'lrzó, főzni tudó mlndanaat szeptember 15-re keresek Sugár-ul 28. 4527
Elvaaaett szerdán délelőtt s Klrály-ulcában Kati Erelnreich névre szóló útlevél A becsli eles megla álő szíveskedik lapunk kiadóhivatalában leadni. 4517
Evy szépen butoroMott ulcal azoba 15-re kiadó Klrály-ulca 20. ,z. Ssltierné -4521
Sörnyel gazdaságunkban
(Somogymegye)
cca 200 drb jó conditióban levő számfeletti
birka eladó.
Bővebbet: Ring Lipót és Samu cégnél, Kaposvár.
A balatonffiredi áiL pa!g. Isk. interaátasban
ínég 15 férőhely üres. A nm. Kultusiminis-terlumhot cimzett és okmányokkal IcNicelt kérvények 6ürgósen teküld<ndök as intézet igazgatóságához, mely az ország c gyönyörű (tirdöhrlyén polg. Isk. leányok elsőrangú elhelyezéfét is vállalja és polg. Isk. (luk és leányoknak középiskolai különbözetire vak1) elt\'tkéiziUséröl Is gondoskodik 4513
Gazdák és uradalmak figyelmébe!!
Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a
„KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Moson,
Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, borprések, szőlőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjutá-nyosabb árban, egy vagy két évi réazletflzetésre is, minden előleg nélkül kaphatók a
„KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál,
Nagykanizsa, Fö-ut 12. szám.
Ufyanott kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési fellételek mellett. Szükségleteinek beszerzése elttt feltétlen zm« kérjen Árajánlatot!
ELADÓ
egy üzemképes, jó állapotban levő csukott
Prestd autó,
Bővebbet:
esetleg 18 havi hitelre =
Szántó Vilmos és Társai cégnél
Nagykanizsa, Deák-tétr 2. sz.

1929. szeptember 12.
TOxblatoaltAaok aaaraéaébsn
4*20 Jártas és gyakorlott
DzleiszerzAk
fix javadalmazás és magas |utalékok mellett éllandé alkalmazéara kerestetnek régi, elsőrangú szervezetid bíró blztoslló társasághoz, Ciak írásbeli ajánlatok lo, adtitnak el e lap kladó-hlvalalán ke:cj.lül „Blzlosilái" jeligére.
Haán Qyula na]
a nagykanlzaal bírósági végrehajtótól.
1IC4 1928 vtrl. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881.é>l LX t.-c. 102. }-a értelmében ezennel közhírré teszt, hogy a nagykanlzaal kit. járás-bíróságnak 1928. évi Pk. 12537. számú végzése következtében Dr. Kovács Láizló ügyvéd állal képviseli Német P Pál nagy. kanizsai lakói javára 280 pengő 60 fillér s járulékai erejéig 1928. évi november hó 14 én logapatoiitotl klelégllésl végrehajtás utján le- és felüifoglall és 102) pengőre becsült következő Ingóságok, u. m.: szoba-bútor, k stb. nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanlzaal klr. járáaulrőság 1928-lk évi Pk. 12537. számú végzése folytán 2Í0 pengő 60 llllér tőke követelés, ennek 1928. évi o lóber hó I napjáról |áró lJo/o kamatai. Vs°Ai váltódlj és eddtg összesen 55 pengő 86 fillérben bíróilag má megállapított költségek erejé\'g a netán fizetett összeg levonásával Nagykanl-zaán, Fóut 13 él Bajza-u 9 sz leendő meg tartására 1929. évi szeptember hó 18. napjának d. e. 10 órája határidőül IU-lUzelik és ahhoa a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy ai érinteti Ingóságok az 1881 évi LX. I -c. 107. éa 108. J al értelmében készpénzllzelís mellett a legtöbbel ígérőnek fzUkség eaetérr becaáron alul ii el tojnak ad\'tnl.
Amennyiben az elárverezendő Ingóaágo-kat mások Is le- és leltllloglaltalták és azokra klelégltéai jogot nyertek volna, ezen Srverés az 1381. évi LX. t.-c 102. }. értelmében ezen javára li elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1929. évi aug. hó 2\'. napján
Haán Oyula s. k.
4\',IS klr jhir, végrehajtó.
A nagykanizsai klr. Járásbíróság.
mlnt telek-őnyvl hatóság.
82C6/I929. Ikv. szám.
Árverési hirdetmény és árverési leltételek.
Dr. Fülöp Oyör<y ügyvéd végrehallatónak Id Kunica László ki,kanizsai iakrSs végrehajtáat szenvedő ellen indított végrehatási Ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881 : LX l.-c 144, 146 és 147. §-al értelmében elrendeli a végrehajtási árverési 488 P 89 fill tőkekövetelés, ennek 1929 évi Július hó 13. napjától |áró 9°/a kamata, 84 P 40 fill. eddrg megállapított per- és végr. hajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 14 P költ Hég behajtá.-a végett a nagykanlzaal kii. járásbíróság területén levő, Nagykanizsa városban fekvó s a nagykanlzaal 5547. sztjkvben f I. lorsz. alatt foglalt 7-3*. hrsz. ház, udvar és kert Klikanlzaán Ingatlannak végrehaltán izenvedő nevén álló 1/1 részére 2iX)0 l\'engó kikiáltási árban.
A telekkönyvi hatóság az árverésnek a klr. járásbíróság hivatalos helyilégében (Igazságügyi palota, földszint 8. altó) meg-rartására 1929. évi október hó 12. napjának délelőtrl 10 óráját tüzl kl él az árverési leltételeket az 1881 : LX. I.-C. 110. s-a alapián a következőkben állapilja meg:
Az árveres alá kerülő ingatlanok a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adhalók el.
Az árverelni szándékozik kötelesek bá natpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában meg határozol! árfolyammal számított óvadék-kepes értikpapirosban a kiküldöttnél lelenni, vagy a bánatpénznek elálegesen biról letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni éa az árverési feltételeket aláírni (1«8I : LX. t.-c. 147., 150, 170. §§.; 1908 : XLI. t c. 21. § 1
Az, aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb igéretel letl, ha többet lg<™ senki sem akar, köteles nyomban a kl-klállásl ár százaléka szerint megállapító! bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi izázafékáig kiegészíteni. 1908 : LXI. t- c-V5. §.).
Nagykanizsa, 192?. évi augusztus hó 26 napján.
A kiadmány hiteléül: Mlkó >. k.
•1514 fótiszt
Nyomatúit a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető; Zalai Károly.)\'
09. árfolyam, 207 izám
Nagykanlzia, 1929 szeptember 13 péntek
Ara 14 Kiér
ZALAI lOZLONT
SjtrkeuWifg t» kiadóhivatal: F«-nt 6. uim. Keaithelyl ftókkladóhlvalal Kossuth U|m-u. 32.
POLITIKÁI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
EMUettri fa: tgj hóta 1 pngí M BHa
Országos Katolikns Haggyfllés Budapesten
Október 27-28- 29-én less a magyar katollkniok nagy isregiiemléje
\'Budapest, síeptember 12 (Éjszakai rddiójelentés) Az idei Országos Katolikus Nagygyűlést október 27—28-29-én fogják megtartani Budapesten. Az ünnepélyes Veni Sancte október 26-án szombaton, a nagygyűlés megnyitása 27-én, vasárnap délelőtt lesz a katolikus társadalom nagynevű vezérelnek jelenlétében.
Nyílt harcba
Indul a felvidéki tót néppárt
Prága, szoplcmber 12 (Éjszakai rddiójelentés) A Slovak élesen lámadja a cseh sajtót a Tuka-perben tanúsított magatartásuk mialt. A pohár beteli — írja a lap — a tót néppárt rtyill harcba Indul. A parlamentit /el kell oszlatni és uj választásokat kell elrendelni, hadd szólaljon meg a lót nemzet.
Oa Ítélkezik
a honvédtörvényszék Pecha Vince és társa ügyében.
Budapcat, szeptember 12 A budapesti honvédlörvényszék dr. Kovács Béla százados-hadbíró vezetésével ma reggel 9 órakor folytatta Pecha Vince és Tóth János kémkedési bűnügyének tárgyalását. A tárgyalás természetesen ma is zárt ajtók mögött folyt.
Délben 12 órakor szünetel rendeli az elnök. Tizenkél óra ulán tovább folytatták ugyancsak zári ajtók mögött a tárgyalást. Ma befejeződnek a perbeszédek és holnap, péntek délelöll 11 órakor hirdet Ítéletet Pecha Vincéék bűnügyében a hadbíróság.
Tűzharc
a román—bolgár határon
Bukarest, szeptember 12 A constanzai határrendőrség jelenti a bolgár határról, hogy bolgár határőrök gyalogsági tűzzel és kézigránátokkal megtámadták a román határőrséget és annak épületét erős tüz alatt tartották. Emberéletben nem esett kár.
Arzént találtak
már a csecsemők holttestében Is.
Nagyrév, szoptembor 12 Miután kél nagyrévi csecsemő holttestében arzént találtak, a szolnoki ügyészség elrendelte, hogy az utóbbi években Nagyréven elhalt gyermekek haláleseteit vizsgálják meg.
Az angol kormány helyreállítja a diplomáciai viszonyt Szovjetoroszországgal
Henderson angol külügyminiszter most találkozik Genfben a szovjet-megbízottakkal
Ixindon, szeptember 13 (Éjszakai rádiójelenlés) A Reuter iroda jelenti, hogy hir szerint a munkáskorntány Norvégián keresztül
jegyzéket intézett a szovjethez, melyben közli, hogy elérkezettnek látja az időt az angol kormány, ho^y felvegye a tárgyalásokal Oroszország-
gal. — Valószínűnek tartják, hogy Henderson már Qenfbcn találkozni fog a szovjet megbízottal, hogy újra tárgyalásokba bocsátkozzanak.
Franciaországban nagy izgalommal fogadták a kinai födelegátusnak a békereviziót elősegítő indítványát
A francia sajtó ,a békét" félti az égbeklálltó Igazságtalanságok jóvátételétől Csau-Wu javaslatát le akarják vétetni a napirendről Szeptember 16-án kezdődik Párisban a keleti jóvátételek tárgyalása — A párisi lapok Mlronescu beszédét kedvezően Ítélik tneg
„Le kell bontani a népek között a gazdasági válaszfalakat...!"
(ient, H/.eptember 12 A népszövetség második főbizottsága ma délelőtt Hreitscheid nétnel delegátus előadása alapján a népszövetség gazdasági vonatkozású tevékenységéről tárgyalt. Az előadó előrebocsátotta, hogy fejtegetésében nem szorítkozik csupán az elért eredmények méltatására, hanem a kép lisztasága érdekében feltárja a nehézségeket is. A kél évvel ezelőtt egybehívott gazdasági értekezlet különösen abból az alapgondolatból indult ki, hogy le kell bontani a népek között a gazdasági válaszfalakat, elsősorban a vám-sorompókat. Sajnálattal kell megállapítania, hogy indítványai és megállapításai ellenére ezen a téren nem történt semmiféle komolyabb változás. Az angol javaslatnak, amely a vámemelés terén két évi fegyverszünetet óhajt biztosítani, az előadó szerint az a hátránya, hogy megnöveszti a mostani vámtételeket. Felveii a gondolatot, hogy az érdekelt államok üljenek össze értekezletre és vitassák meg egymás közölt
a vám-fegyverszünet lehetőségeinek és esetleges előnyeinek kérdését. Az előadó röviden utalt arra, hogy a gazdasági közeledés szorosan összeJUgg a politikai közeledéssel.
Brazillá aláirta a nemzetközi döntőbíráskodást: de nem tagja a népszövetségnek.
Cíenf, szeptember 12 (Éjszakai rádiójelentés.) Az állandó nemzetközi bíróság slatulumának revíziósról tárgyaló bizottság ma befejezte munkáját. Brazília delegátusa bejelentette, hogy Brazília különleges helyzetben van. Aláirta URyan a nemzetközi döntőbíráskodás statulumáról szóló okmányt, de nem
tagja a népszövetségnek A bizottság munkáját a népszövetségi közgyűlés elé terjesztik, mely a megállapodási közgyűlési határozatba foglalja.
Szeptember 16-án kezdődik a keleti jóvátételek tárgyalása
(jent, szeptember 12 (Éjszakai rádiójelentés) A „Journal de Geneve" közli, hogy a keleti jóvátételekről tárgyaló értekezlet Párisban szeptember 16-án ül össze Az értekezleten csupán a középeurópai és keleti államok vesznek részt. A lap ugy véli, hogy az értekezlet hosszabb idöl vesz igénybe. A francia sajtó kedvezően kommentálja a román kUlUgyminlsz ter beszédét
1\'árln, Kzejitember 12 (Éjszakai rádiójelenlés) A Irancia sajló kedvezően kommentálja Miro-nescu román külügyminiszter tegnapi beszédét.
A „La Temps" vezércikkében méltatja, hogy Mironescu kidomborította, a népszövetség valamennyi tagjának elsőrangú érdeke kell legyen a fennálló békeszerződések fenntartása. A „h\'igaró" szerint Mironescu beszédét mindenki örömmel vette, amiért a béke megóvásáról beszélt. Franciaország felszisszen a kinai fődelegátus békerevlzlós javaslatára Párls. Hzeptcmbor 12 (Éjszakai rádiójelenlés) A „Petit Párisién" meggondolatlannak mondja Csau-Wu kinai fődelegátus indítványát, mely az alapokmány 19. szakaszál követeli érvényre juttatni. Ez a szakasz az egész békemüvet felboríthatja (!)
Ha a 19. szakasz feltámad, megkezdi romboló munkáját Német- és Magyar ország javára.
Ez a javaslat örökösen visz-szajáró kísértet lesz. Mindig döngetni fogja a népszövetség ajtóját, mint a leszerelés és a kisebbségek problémája. Egyszer aztán addig döngeti
az ajtót, amíg be Is töri. A „La Temps\' azl Írja Csau-Wu nagy kavarodást előidézeti javaslatáról,
hogy akciója semmi esetre sem fog sikerrel járni. Ezt a javaslatot megtenni nagy hiba volt, mert ez az egész békemüvét veszélyeztetné.
Az Ügyrendi bizottság vissza akarja vetni Csau-Wu javaslatát
fiondou, szeptember 12 (Éjszakai rádiójelentés) A Reuterügynökség uny értesül genfi levelezője utján, hogy Csau-Wu javaslata a 19. szakasszal kapcsolatban
nagyon bonyolult helyzetet teremtett.
Az ügyrendi bizottság most vissza akarja vetni a javaslatot. Kína eddig nem fenyegetőzött azzal, hogy kilép a népszövetségből.
Magyar Ifjak a Nemzetközi
Diákszövetségben.
Genf, szeptember 12 A népszövetség közgyűlésével egyidejűleg ülésezik most Genfben a Népszövetségi Diákegyesületek Nemzetközi Szövetsége is. Az ülésen 17 ország kiküldöttei beszámoltak mult évi munkásságukról, amit a népszövetségi eszmék propagálása terén végeztek. A magyar ifjak kiküldöttei közül viléz Nagy Ivánt a szervezési bizottság előadójává, Martin Jánost pedig a főbizottság titkárává választották. A kongresszus elfogadta azt a magyar javaslatot, hogy nemzeti
zalai közlöny
Gyömörey György főispán és Bödy Zoltán alispán Kanixsán
Nagykanizsa, szeptember 12
CsülörlOkOn délelőtt a vármegye autóján Nagykanizsára érkeztek Gyömörey György löispán, ItMy Zoltán alispán Berta Jenő főispáni titkár és egy vármegyei számvevő.
A főispán és kísérete egyenesen a nagykanizsai járási főszolgabíró ságra ment, ahol hivatalvizsgálat volt.
A szokásos hivatali aklus több
órán át tartott és annak befejezése után Gyömörey főispán és Bődy Zoltán alispán megelégedésüket fejezték ki Bolka Andor főszolgabírónak és dr. Laubhaimer Alán tb. főszolgabírónak, a föszolgabiróság ügyeinek példás vezetése feléli.
A megye legfőbb vezetői ebéden dr. Plihál Viktor felsőházi tag vendégei volták, majd autón este visszatértek Zalaegerszegre.
A keszthelyi állomáson felrobbant
agy osepegft benzin-vagontól ■ váltóőr kaséban a lámpa — h váltóőr súlyosan összeégett
Keazttiely, szeptember 12
(Saját tudósítónk telefonjelentése). Szomorúságában is érdekes esel hozta izgalomba csütörtökre virradó éjszaka a keszthelyi pályaudvari.
Az egyik vágányon állt egy ben-zin-szálliló vagon. Szabályszerű, jellegzetesen nagyhasu benzintartály. A vágány mentén — éjjel I óra volt — vasúti lámpájával a kezében ballagott dolgára Kuruu József 24 éves, nőtlen, keszthelyi váltóőr. Ku-rucz valami gyanús csepegés! hallott a benzin-tartálynál és nem ludva, hogy az üres, jól tudva ellenben azt, hogy — kár a benzinért: közelebb meni a tartályhoz, hogy megnézze, hol és miért folyat.
Eddig rendben is volna minden. Elvégre vagy van lelkiismeret vagy nincs. Emberünk azonban nagy siettében elfelejtette, hogy a benzin amilyen hasznos, olyan veszedelmes is lehet. Fogta tehát a kis vasúti lámpát és azzal kezdte egészen közelről vizsgálni a klürités után maradt néhány cseppjél hullajtgató benzin-tartályt. Addig emelgette a lámpát, addig forgatta, mig megtalálta a csepegés helyét. Abban a
pillanatban azonban egy benzin-csepp a kézilámpára hullott, a kézilámpa nagy zajjal felrobbant és Kuruu váltóőr eszméletlenül, véresen terült el a sötét vágánysoron.
Nemsokára egy arra haladó vasutas rátalált az ájult emberre. A ruhája nagyrészt leégett róla, kezén, lábán, arcán súlyos égési sebek és a szétdobott lámpa darabjaitól eredő sé-lülések voltak. Kuiuczot súlyos, de nem életveszélyes állapotban azonnal beszállították a keszthelyi közkór-házba, ahol azonnal ápolás alá vették. Mikor magához tért, kihallgatták, de ö maga sem tudja összefüggően rendezni memóriájában szerencsétlen esetét.
Ma délután Sass Gábor gazd akadémiai tanár rendőri bizottsággal helyszíni szakértői szemlét tartott, a további eljáráshoz szükséges adatok megállapítására.
Ha Kurucz véletlenül tele-vagon-hoz közeledett volna lámpájával Ilyen buzgósággal, ugy ma már darabokra tépett testtel és nagy katasztrófa romjai felett elmélkedhetne arról, hogy néha valóban — kár a benzinért.
Amikor a cigányasszony rendűmének adfa kl magát
Németh István nőtlen kanizsai rendőrön követelték a faluslak „felesége" szélhámosságainak rendezését
«
központján keresztül részi vesz a Budapesten nemrégiben megszervezett nemzetközi diák-bibliográfiai központ munkájában. A jövö tanév folyamán minden állam diáksága foglalkozni fog az európai kisebbségi problémával.
A ruténföld Is tűzfészekké válik...
Genf, szeptember 12 Alexis Gerovszky, a rutének központi végrehatóbizoliságának elnöke beadvánnyal fordult a népszövetséghez és sürgeti, hogy a népszövetség szerezzen érvényt a békeszerződéseknek, amelyek széleskörű autonómiát irtak elő a terület védelmire.
Megállapítja, hogy a cseh kormány nem tett eleget a rendelkezéseknek és a nagyhatalmak sem törődtek a rutének óhajaival. Ha a helyzet nem változik meg a közeljövőben, akkor megtörténhetik, hogy a ruténföld olyan veszedelmes tűzfészekké válik Európa szivében, mini amityen valamikor Bosznia és Macedónia volt.
BánMdy Antal
ma visszatért repülőgépével Budapestre
Budapest, szeptember 14 Bánhidy Antal .Róma* nevü kis sport-repülőgépével európai körulon volt és ma érkezett vissza a fővárosba,ahol nagy ünnepléssel fogadták.
Leégett
egy nagy német repülőgépgyár
Bréma, szeptember 14 AbrémaiPocks-Wulff-féle repülőgépgyárban maéjféltájban nagy tüztámadl. A műhelyek teljesen leégtek, csupán az övező falak és vasszerkezetek maradtak meg. Az igazgatósági épületet a tüz megkímélte. A kár igen jelentékeny. Számos nagy repülőgép elpuszlult, köztük sok Möwe és Buchflnk tipusu, ujszerkezetü gép hamvadt el. Csupán két kis sport-repülőgépet tudtak megmenteni. Él-jel 2 órakor a tüz még tartott. A repülőgépgyár igazgatója ezldösze-rint Berlinben, Edzard főpilóta pedig Franciaországban tartózkodik. A tüz okál még nem sikerül kideríteni.
Kegyelmet kapott
Vörömarty Margit gyilkosa
Prága, szeptember 12 Massaryk köztársasági elnök megkegyelmezett Mihalko Jánosnak, akit Vörösmarty Margit meggyilkolása miatt halálra ítélt a bíróság. A köztársasági elnök Mihalko büntetését életfogytiglani börtönre változtatta át.
A Toka-per
PozAony, s-zeptember 12 A mai tárgyaláson a védők elkeseredett harcot folytattak, hogy a bízonyitáskiegészitési indítványokat elfogadtassák.
A bíróság elutasította a védelem Indítványait és hétfőig elnapolta a tárgyalást.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelt) Jelentések: Csütörtökön a hdmir-aAlrt: Reggel 7 órakor -f 11 6. rlélurln 7 órakor +2C8, esle 9 órakor + I86.
Felhőzet: Kgtaz napon át dertlll égboltozat f
Szélirány: Reggel tszak,. dólben dél, eale délkeleti szél.
A Bataoroléglal laUaal ••(• 10 4r«kar Jelenti i túlnyomóan ria-
HIH. salraa éa aaalag IM vár-
Nagykanizsa, szeptember II Már jó egypárszor foglalkoztunk Bllkkt Istvánné Rákóczi-ulcai cigányasszony eseteivel, aki ugylátszik sehogyan sincs arra berendezve, hogy mint más cigányzenészék — be-csülcles munkával keresse meg belevő falatját. Éppen ezért mar sokszor meggyűlt a baja a bűnügyi hatóságokkal.
Legutóbb Újfalu, Bakónak, Csapi és a környék falvait kereste fel, ahol azzal a mesével állt elő a jámbor polgárok előtt, hogy mint Németh islván rendőr felesége, módjában van olcsó szövetet és ruhaféléi szerezni, élelmicikkek ellenében. A falusiak hittek a bőbeszédű cigányasszony szavainak és igy egyre-másra bedűltek, Bűkkiné kosarába csak ugy dűlt a sokléle falusi jó.
BUkkiné talán még ma is járná a falvakat mint Németh István rendőr
felesége — ha egy polgárasszony meg nem elégeli a hosszas várakozási és meg nem reklamálja a késedelmes szövetet Németh rendőrnél, aki igy tudta meg, nőtlen volta mellett — hogy neki .felesége" van. Németh a kapott személyleírás alapján csakhamar kinyomozta ismeretlen feleségél, aki igy törvény elé került.
A bíróság hét hónapi börtönnel sújtotta Bükki Istvánnét. Az ilélet jogerős. Németh István, szegény — özvegyi sorra jutott.
= Parketok, llanellok. Téli mosóanyagokból a legnagyobb választék Singer divatáruházában látható. A legdivatosabb flanellok maradékban is kaphatók.
= Női mell és harisnyatartók nagy választékban kaphatók Vágó Endre lllatszertárában.
____19Ü9. szeptember 13
Virágos Nagykanizsa
Budapest székesfővárostól indul kl a mozgalom. Nem uj efcme. Hatékonysága esik kissé eltómályoso-dott a mindennapi kenyérért való tülekedésben é8 a magángazdaság nyomorúságában.
Budapesten egyetemi fHOfeszorok és államtitkárok veszik fezükbe a mozgalmat. Ezek utján átirattal jutott Kanltsára. Itt a gazdasági hivatalnak osztották ki az ügydarabot. Ennek a hivatalnak élén Prack István dr. városi tanácsos áll, aki az űgydarabot véleményezésre kiadta e sorok Írójának. A véleményezés az ügyre nézve csak kedvező lehetett, különösen amikor olyan hívei szegődnek a mozgalom végrehajtásához, mint Dobrovics Milán és néhány lelkes vlrágtenyészlö és szakember.
Arról van szó, hogy Nagykanizsa házainak ablakaiban ismét nyíljanak a muskátlik, a begóniák, fukszlák és egyéb alkalmas kerti virágok. A lakásbérlök és háztulajdonosok nem húzhatnak anyagi hasznot ebből a virágdíszből, de ha mindenkinek érdeke, hogy Nagykanizsa város külső képe lehetőleg barátságos legyen, akkor a szervezett ö\'ökös nya-fogás helyett tegyen ki mindenki muskátlit az ablakába, kezdve a Király-utcától a Telekl-ut, kezdve a külső Csengery-úttól a Sugár-ul végéig.
A virágon ál nyilatkozik meg a lakosság kedélyvilága Az üres ablakszem azonban ugv tátong kifelé, mint a kísértetek üres szemgödre, amelyből kihalt az élei. Azérl, hogy ne Ilyen érzéssel nézzük az utcákat, tegyünk virágokat az ablakba.
De nemcsak az ablakók felvlrá-gozásával fog a megalakítandó bizottság foglalkozni, hanem a Sétatér fejlesztését is figyelemmel kíséri majd és azon lesz, hogy a Sétatér hiányosságai megszűnjenek. A Sétatér az egyetlen intézmény, amely a sport mellett Nagykanizsán virágzott Mu\'ogaljuk idegeneknek, de magunk is örülünk pompájának, ha a napnak fáradalmai után flórája ránkmosolyog. Vagy ha napkeletkor szent csendjében keresünk lelkünk számára lendületet.
Gyönyörűen fejlödött a nyáron a köröndben a Iroptkus khlnal banán (Musa chinensis) ritka példánya és a sok dracena, amely délszaki vidéket varázsolt szemünk elé. Mindjárt a bejárainál köszönt bennünket a sok-sok dáhlia és őszirózsa éa ez a változatos flóra dicséri Dene kertész Ízlését és tudását.
De vannak a Sétatérnek hiányai is. Elsősorban nem volt elegendő az öntözés. Emiatt elgazosodott és kiégett a pázsit. A gazdasági hivatal beszerzett két önműködő öntözö-gépett, de nem volt hozzávaló tömlő. Ezen a jövö évben segítenek. A padokat szaporítani fogják, az el-rongáltakat ki fogják cserélni. Minderre ki fog terjedni a Szépitöegyesület helyett működő végrehaltőblzottság figyelme, persze csak ellenőrző, de nem Intézkedési joggal.
Reméljük, hogy városunkra a jövő évben rámondhatjuk: Nagykanizsa kertváros. Dr. Villányi Henrik.
— UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zala-vármegve egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengönként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat Is megtérítjük. Kopsteln Szombathely, Kőszegi-utca 5.
in a Vidáhsz! K
tón
« __ 19Ü9. szeptember 13
zalai közlöny
[»„ n,.. Pé„..».„ .VÁROSI MOZGÓSZINHÁZBAN,„ 4„k„,
A BUDAI LEÁNY I Anevadaiorgyilkos
v,jdm Ernd müve 8 felv. Főszerepben: Adolphe Menjou I Izgalmas történet 7 fejezetben.
A;

Az Urániában
pénteken é« uombaton
QUO VADIS :
Vád- és védőbeszéd
„Költeni annyi, mint Itélőszókel tartani Önmagunk felett" — monct]n Ibsem Henrik. A csodálaton északi költő nogv-szerü Igazságából kiszakadva, orv másik meztelen Igazság született. A költő, amikor ozt az öntudatlan ttélőszéket tartja ügyésze éa védőügyvédje egy-személybee önmagának. Megnyitja agya rejtelmes útjait, felhasítja szivét, hogy megmutassa legtitkosabb önmagát. Fi ajándékozásra készen szórja köt kézzel kincseit, csak oaztja, osztja önmagét, nem gongolva a vádra, védelemre és nem gondolva az ítéletre. A közönség pedig hidegen, megfontoltan, bólongató fellel ezen az öntudatlan ítél kezóson ltélkozlk.
Ml, akik nem vagyunk írók, rsnk emberék. egyetlen regényünket, az életet napi fejezetekben éljük meg, lís egész életünk, Jajgatásunk és örvonde-zéaünk. tettrekészségünk. vagy álmos tunyaaágunk, meaazlre kiáltott Jótétté-luk hangja éa gonoszságunk rejtegetése nem móa, mint átgondolt vád- és védő beszéd, melyro jogosnn vagy Jogtalanul, dc elvárjuk a „világ" telmentó ítéletét Az Istenáldotta költó, amikor regényeiben, írásaiban önnmgát adja. mlnd-erro nem gondol, fsak ad, mert adnia kell és boldog, akinek van mlból ajándékoznia. Ül az <> láthatatlan mikrofonja előtt s belekiáltja a világba szive szavát. Bátorítást harsog a caflggeriők-nek, álmot lehel az álomtalanoknak, ébresztőt fuj a tespedőknek, a bűnöshöz lelkiismerete hangján szól, reszkető öreg léteknek mankó az ő zsoltáron szava éa szerte gyöngyöző nap fé-nyoa dortlje szárítja Tel a könnyekot.
I>e mire eljut a hang, ahová szánva volt, kl tudja hányan teszik félre lelkük hallgató kagylóját ásltón unatkozva, leklcalnylőn, gonoszul, sükoten. mog nem értőn De azt Is kl tudja, hogy ilyenkor hány szívből Indul el mcsszedobbanó szivének ritmikus visszhangja.
Vannak Írók, akiknek megnyilatkozása olyan, mint ezer fáklya egybe-lobbanó fellángolása Bevilágít eget-földet, mindent, ami közte van, tüzével körülfonja a tolmagasodókat, hideg ténye rávilágít a sötétbon bujkálókra és eléri azt a mcsazl. csodálatos pontot a horizonton, hol ég a földdel egybeolvad.
Vannak Irók, akiknek megnyilatkozása olyan mint esti szélrázta ablak mögött felmo8olygó meleg lámpafény. Otthont varázsol a szobából a gyengéd lágyan elsimítja az árnyakat.
Vannak írók, nem la Irók, csak félve megazóUűó, ajándékozni vágyó emberek, akiknek mognyüatkozása felcsll lanó gyufafény csupán. Egy szempillantás, már el In dobják, sót néha rá la szoktak tiporni klcsIL De gyutafény mellett már sokan megtalálták elgurult, sötétben meglapuló aranyukat, vagy egy rég), kedves emléket talán, ami másnapra elkallódott volna a sok limlom között. Az Ilyen elfogott arnny, vagy megtalált emlék pedig kincs. A kis gyutafény csak a kötelességét teljesítette.
Ugy lehet oz a pár sor sem más, mint öntudatlan vád- és védőbeszéd. Már óiak az Itftlet kövo\'kezlk. (ZuLaegtnieg) Mara*
Lopott kerékpáron Budapestről 15 óra alatt Nagykanizsára
Egy kanizsai fiatalkorú kriminális és sport-bravurja
1 Nagykanizsa, szeptember 12
Nemrégen történt, hogy egy fiatalkorú kanizsai fiúnak szűk lelt Nagykanizsa és itt hagyta, Budapestnek velte ulját. Egy razia alkalmával azonban elfogták a pesti rendörök, majd — mivel nem követett el semmit — szabadon engedték.
Ugylátszik alaposan rá akart cáfolni múltjára Miulán megunta a hálátlan magyar fővárost, amely sehogyan sent fedezte fel benne Nagykani/sa nagy fiát — elhatározta, hogy minden áron visszatér őseinek hűtlenül elhagyott földjére.
Amint a Nyugati pályaudvar felé haladt, egy bolt elölt odalámasztolt kerékpárt látott. Körülnézett és a másik pillanatban már felkapott a kerékpárra és uccu neki, addig
Fokossal verték agyon
a aomogybati\'anl gyllKos-sdf/ áldozatát
Nagykanizsa, szeptember 12
Jelentettük volt, hogy Somogy-liatvan község határában egy férfi holttestre akadtak, mely a nyomozás szerint gyilkosság áldozata. Most felboncolták a már oszlásnak indult hullát és az orvosok konstatálták, hogy az áldozat fejét fokossal vagy hasonló tárggyal verték széjjel és az
hajlott, mig csak meg nem érkezeit — Nagykanizsára.
Meg kell hagyni — rekord telje-silmény volt. Mert — állilólag — Budtpeslröl egyfolylában nyergen ült Kanizsáig, egy pillanatnyi leszállás nélkül. Az ulat ugyancsak állítólag — 15 óra alatt telte meg. Ami sport szcmponlból sem megvetendő.
Ám nem sokáig örülhetett az olcsón .szerzett" budapesti kerékpárnak. A károsult jelentést lelt a főkapitányságon, ahol csakhamar megállapították, hogy a tolvaj nem lehet más, mint a kanizsai fiu és röglön ment a telefonértesi lés Kanizsára.
Az egyik detektív a kerékpár .rekordert" ma délben átadta a fiatalkorúak bíróságának.
ütések közül bármelyik halálos lehetett. Az áldozat kilétét még mosl sem sikerült megállapítani. Ugyanígy kevés kilátás van a tettesek kézre-keritésére, miután a csendőrség kezei közölt nyomok majdnem elégtelenek a nyomozás sikeréhez
= Szőnyegek. Nagy választékban futó-, ágyelő-, ebédlöszőnyegekben, ágygarniturák és sezlonátvetökben Singeméi.
a legjobb, tehát a legolcsóbb!
Nagykanizsa, Sugár-ut 16. sz.
Mozgószlnház
Quo Vadls?
Ma és holnap, pénleken és szombaton reprizben mutatja be az Uránia mozi a világ legnagyobb és leghatalmasabb filmjét, amely egyben Emil janningsnak is a leghatásosabb szereplése.
Sienkiewicznek a Quo Vadis ? cimü nagy regényének filmváltozata a mai darab. Nem először lát|uk, de mégis szolgálatot tett a mozi direkciója, hogy a filmet idehozta, mert annak megtekintése mindannyiszor ujabb és ujabb élvezetet szerez s ennek a filmnek szépségeivel, a szereplő művészek alakításával igazán nem is lehet hefelni
A sok hatalmas és nagyszerű szerep közül, amit Jannings játszik, igazán nehéz kiválasztani a legnagyobbat és a legmüvészíbbet, mégis megállapítható, hogy Jannings az ő reálisztikus játékával és Neró császár megszemélyesítésével talán ebben a szerepében alkotta a legeslegna-gyobbat. — Kisérőfílmje is van a mai műsornak. Egy igen szép katonai vígjáték. (—)
Kanlxsára öosctáK
Qórom megye micéltXimosát
Nagykanizsa, szeptember II
Részletesen foglalkoztunk Bakonyi nagykanizsai soffőr esetével, akit egy szélhámos Csáktornyái korcsmáros alaposan becsapott, körautózást végeztetvén vele, majd amikor fizetésre került volna a sor, Sárváron kiderült, hogy a gáláns autózó és Nagykanizsán grand seigneurl pózzal mulató .ur" — közönséges szélhámos, aki Zala-, Vas- és Sopronmegyékben bevásárlás ürügye alatt sok gazdát becsapott.
A sárvári csendőrök vasraverve kísérték végig mindenütt azokba a községekbe, ahol kiderült, hogy az embereket felültette. Kiderült időközben igazi neve is — Jáger Jakab. Nem pedig, amint elsőlzben mondotta magát a csendörök előtt: Nóvák Iván. Volt is rá oka, hogy megtagadja kilétét.
A csendőrök befejezték a nyomozást és Jáger Jakabot ma délben Nagykanizsára hozták és átadták a klr. ügyészségnek.
— .Szentírás", kólve: I pengó. A
Szent István Társulat kiadásában legújabban megjelent UiszBvetsig! Szentlrds korlátolt példányban még kapható a plébánia hivatalban. Ara I pengő.
Tekintse meg
vételkényszer nélkül, nagy választékáról és olcsó árairól közismert
99
Menyasszony9\' divatáruházamat,
melyet újból rendeztem be.
//
ŐREIN JENŐ Nagykanizsa, Deák-tér I.
• falaAtemplom mellett.
Telefon
uám.
zalai közlöny
1929. szeptember n
NAPI HÍREK
íruujiiiiiiliiiiiiii nmitlrini.n ■..■\'. m i
NAPIREND SMptcnibar
Róm. katolikus : Nothurga. Proteat.: l.udovikl Izraelita: Elul hó 8.
Vároal Mozgó. .A budai leány\', Va|da Ered müve nimett. ,A pevsdat orgyilkos", Izgalmat kalSndortorténc:
Uránia Mozitó. .Quo Vadls\', a virág legnagyobb filmje. .NÓiUljön meg hadnagy ut\'. katooat vígjáték.
Gyógyszertárt éjjeli szolgálat: I. hó végéig » Déry József-féle Fő-utl .0 angyal" gyógyszertár.
Űőzfflrdő nyitva regge! 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, pintek délután és kedden égési nap nőknek).
— Szabadságról. Metz József kir. ügyészségi alelnök nyári szabadságáról hazaérkezett és tegnap elfoglalta hivatalát.
— Áthelyezés. Fedor Lászlót, a Társadalombiztosító nagykanizsai kirendeltségének voll helyettes vezetőjét, főtiszti minőségben Makóra helyezték.
— Radnat Farkas c. érsek bérmai a veszprémi püspök helyett Dr. Rott Nándor veszprémi püspök csütörtökön akarta megkezdeni őszi bérmaköruliát a pacsai kerületben. E szándékában közbejött betegsége megakadályozta a főpásztor!, akinek orvosai pihenést rendeltek. Helyette és felkérésére Radnai FarkaB c. érsek szolgáltatja ki a kerülelben a bérmálás szentségét.
— A Fráter Lóránt nóta-estét, amit tegnap estére hirdettek Nagykanizsára, október elejére elhalasztották. Nagykanizsa közönsége min denesetre megérdemeli volna annyi figyelmet, hogy erről ne a kitűzött és hirdetett terminus után értísllsék.
= Orvosi hlr. Dr. Neumann Henrik belbetegségek szakorvosa, a József főherceg szanatórium egyesület tüdőbeteg-gondozó intézet rendelő Orvosa Nagykanizsa, Kazlnczy-utca 11. sz. újból rendel délelőtt 11—12-ig, délután 3—5-ig.
— A Leányklub hírei. A M(sz-sziósház vezetősége kéri a Szent Ilona Leányklub tagjait, hogy folyó hó 15-én reggel negyed 9 órakOT a Missziósház kápolnájában tartandó „Vcni Sancte"-ra teljes számban, feltétlenül megjelenni szíveskedjenek. Következő nap, 16-án délután 6 órakor az első klub-összejövetel. — Ma, pénteken délután pontosan fél
6 órakor énekpróba.
= Vászon és damaszt. Fehérnemű, ágynemüanyag, asztalterítő, szalvéta, lörlö, törülköző elismerfen legjobb és legolcsóbb Singer József és Társánál.
— Soha Ilyen szüretet! Már t. i. olyant, amilyen vasárnap lesz a Katit. Legényegylet szüreti mulatságán a Polgári Egylet emeleti termeiben. Ha mindenki ott lesz, aki oda készül, akkor Séllyey Teréz és Gombár Oyula hegybírónak ugyancsak lesz dolga. Hogy mégis minden rendben menjen, arról a rendezőség nagyszerűen gondoskodott. Jegyekről (80 I - 2 40 P) ajánlatos előre gondoskodni Schless-testvérek üzletében.
Barta Miksa elsőrangú női dlvatáruházáha megérkeztek az őszi divatáru újdonságok. Nem hangzatos reklám, de elismert szolid és megbízható Jó áruk a legolcsóbb árban. Nól és leányka Intézeti kabátok szintén raktáron. Vásárlás előtt saját érdekében tekintse meg kirakataimat.
Brvrméwtopna. Mint a\'inult tanévben, ugy obben is nicgnylt|a gyér-mektoraa tanfolyamát Oe*k íátioit
rt\'álcitnn tesinov. tnnár. Jelentkezés folyó hó III 13-ig n glinn. tornatermében ti. u. 1 ti-ig. llavldl) 4 1\'.
— Pályanyertes zalai diákok. A Nemzeti Újság cimü budapesti napilap nemrégiben irodalmi és rádiópályázatot hirdetett. A pályázatban 70 középiskola 527 növendéke Vílt részt 8 a bírálóbizottságban az Ország legkiválóbb pedagógusai vettek részt. Ezen a pályázaton zalai Ifjak Is szerepeltek és pedig kiváló eredménnyel. A valláserkölcsi-, i kongre-ganista- és cserkész, val$(ninl a magyar irodalmi és reklámiévelező-lap pályázaton Francsits István nagykanizsai piarista gimnáziumi VII. osztályú, a naplópályázaton Kámán István zalaegerszegi reálgimnázium! VI. osztályú tanuló, a rádiópályázaton Szalay József, a kaposvári reálgimnáziumban az idén érettségizett sármelléki ifjú neve szerepel a nyertesek közölt.
Elutasították
Kukuruxsnydk Jóx.nef éa Mémellj Mtátyiía peru/ra-felvételéi
Nagykanizsa, szoptomber 12 Kukuruzsnyák József és Németh Mátyás, a kél tnolnárii rablógyilkos, már hónapok óta töltik büntetésüket a kőhldai fegyházban. Nemrégen kérvényt nyu|!oltak be a nagykanizsai törvényszékhez, amelyben ügyükben perújrafelvételt kértek. A nagykanizsai törvényszék most foglalkozott a két rablógyilkos perujrafel-vételi kérelmével és miután nem lálott semmiféle okot az újra fel-felvételre. A kérelmei elutasította.
— Az andocsl bucsuk. Mindig nagyobb bucsuk zajlanak le a kis, de ősrégi andocsi Szűz Mária kegyhelyen. A Kisasszonynapi bucsun cirka 15.000 zarándok fordult meg, akik vonaton, gyalog s kocsikkal már előző nap meglöltötték a templomteret, udvart és kertet A gyón-latás kettő napon át reggel 5 órától este 8 óráig larto.lt. Az andocsi kegyhelyén á Mária-neve napi bucsu szeptember 15-én, vasárnap lesz, amire mír nagy az érdeklődés. Kaposvárról regpef V20 órakor külön vonat indul Andocsra, mely önnél délután félőt órakor megy vissza. A zarándokok magyar Államvasutak egyes vonatain 50 százalékos kedvezménnyel utazhatnak Andocsra. Szom bat este 6 órakor a szentbeszédet Gréber Oyula miklósi esperes-plébá nos, napján pedig Kovács P. Katliszt nagyatádi hitoktató és Putvermann Zénó nagykanizsai ferencesalya tartja,
— Kérelem. Ezúton kéri a Missziós ház vezetősége a Jószívű embereket, hogy nélkülözhető tlres partidleso-mos üvegüket szlveskodjönok küldeni a MlKSzlósházbn, hogy a téli étka-zéshoz aztlkséRM paradlósom-készlet el-tevését la Ily módon Is megkönnyítsék
= Látványos kirakatok. Feltétlen tekintse meg Singer kirakatait, ha szépet akar látni. (Központ kiálló:)
— Tüz Hahóton. Tudósítónk jelenti • Kisasszonynapján tüzilárma zavarta meg a bucsu vidámságaiba merült hahótiakal. özv. Reich Edéné háza mellett kigyulladl a szérű, valószínűleg gyermekek gyujtogalása folylán, A hahóli tűzoltóság gyors beavatkozása a nagyobb veszedelemnek elejét vetle.
— A keexttie\'vl nostannlota építkezéséről Irt tegnapi hírűnkből o(ry sző kimaradt s ez elegendő volt ahhoz. hoj?y a postapalotát ugy tüntesse fel, mint
ami mér me. épiilt. Helyesen: .....a
postaépület tervel teljesen elkészültek " Kz természoteson nem válloztat közlésünk lényegén, mely szerint l!t:ifl-bun az épület beköltözhető Iwz.
SW
Telefunken Philips Jatea- Tungsram
kteMkek\'jfángszórók. csövek, fejhallgatók,
az összes rádió alkatrészek, felszerelések olcsón és kedvező részletfizetésre kaphatók
Szabó Antal
fegyver-, lőszer- és sportárunagykereskedés rédio»osztálya.
Főút 5. szám Telefon: 91.
Kárelem a kflwttna4qhea.Sz.lv
génvsorsu, lótanuló keroskudelmlsta és poigárlsta fiuknak kl volna hajlandó hetenként ogy-egy ebédet adni, hogy a kél vidéki nu zavartalanul tudjakfeép-Iskolált elvégezni. Értesítésüket Oüiitag Ferene püspöki biztoshoz kérjük leadni.
= Valódi ezüst és Berndorfl alpakka evőeszközök és dísztárgyak legolcsóbban Zsoldos Cyula órás é& ékszerész uj üzletében kaphatók. Fó-ut 14. Biztosító palota.
SPORTELET
Vasárnap Nagykanizsán játszák le a Zala-Kanizsa-Terézváros mérkőzést
A vezetőség a csapalösszeálitás gondját még nem velte le válláról, mert kétségtelen, hogy a mai összeállításban a csapat.nem küzdőképes, vlszoftt uj összeállításnál Is nagy körültekintéssel kell ellátni.
Véleményünk- szeilnf a halfsorba és a csatársorba kell egy-egy uj ember. Ha Babos rendesen tréningben van és sportszerűen él, akkor a halfsorban nem sürgős aViltozás, viszont a csatársor eredményességét lehetni; fokozni Kissnek összekötőbe való állításával.
Bácsay és két hálvédflnk megnyugtató és így nincs okank pesszimistáknak lenni,
Nagykftnlüsa, szeptember 12
Azok a tárgyalások, melyek a Zala-Kanizsa és a Terézváros vezetőségei között a pályaválaszlói jog megvétele körül folylak, sikerrel fejeződtek be. Vasárnap délután a Zala-Kanizsa harmadik mérkölését itthon jálsza le a Terézvárossal.
Nem szükséges hangsulyoanl, hogy a vezetőség súlyos anyagi áldozatok árán biztosította a meccs itthon való lejátszását, amit a közönségnek méltányolni kell. ViszQiit a., publikum mtfsrmar\'— sók\'\' körülmény változása folytán is I — elvárhatja csapatától,tlogy végre m^emberelje magát éi Olyan játékot mutasson, amely méJló a piros-fehér színekhez.
vasárnap Pécsett Játszik « DVAC-cel Nagykanizsa, ssaptenjber 12 Népszerű amatőrcaapatünk, az NTE, mely ebben a szezonban igen Jó startot vett, két Heti pthenö után vasárnap, szeptember 15-éti Pécsett játszik a DVAC-cal.
A piros-fehéreknek ez lesz ebben a szezonban talán legvehemensebb küzdelme, miután a DVAC Igen jó formában van. Ha -tz NTE\' eddigi formáját vészük .és remélhetőleg sérűlljci is rendbcjötlek, akkor nehéz küzdelem után bár, de az NTE győzelmét tippeljük; *
A Zrínyi TE
fiatal etlétafeHétségeí Ismét Budapesten versenyeznek
Nagykanizsa, nzeptoml>er >12 A na®kanizsai Zrínyi Torfia Egylet fiatal atlétalehetségeí: "Barthos Oyula és Józsa Dezső szombaton egy atlétikai emlékverseny keretében ismét indulnak. A két fiatal atléta szorgalmasan trenírozott égést hétén és bizonyos, hogy a 110 méteres gáton és távolugrásban, illetve Józsa diszkoszban újra szép eredményekel fognak elérni. Sajnos, Barthos tornaszer hiányában magasugrás! nem gyakorolhat és igy ebből az esélyes
állhal
atlétikai számból nem Is starthoz. _
(Uj tréner a Zala-Kanizsában)
Mini közöltük, a Zala-Kanizsa választmánya Kelement bízta meg a tréneri teendők ellátásával, aki nagy buzgalommal fogott munkához. Szeretnők, ha ö maga is tréningbe átlna, mert képességeit nem nétkülOztieli a csatársor, melyben pálánál sokkal gyengébb erők vannak.
nemcsak kltflnö borvíz,
. . hanem "\'
orvosi szaktekintélyek ajánlják vtae, hólyag,
gyomor- és tókórtJájokríál.
Kapható minden füszer-és ctsemegeüzletben.
isis Főraktár: i
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király u. 2i
1830. szeptember^
Tipp>*z«l«ény
NTE — DVAC
eredmény:
U-Un-TMn
eredmény:.....
félidő.......
olvasható névaláírás.
zalai közlöny
(Tipp versenyflnk> e héten újra kettős feladat elé állítja a közönséget. Tessék eltalálni a Zala-Kanizsa-Terézváros profi és NTE—DVAC amatőr bajnoki meccsek eredményeit. Első tippszelvényünk mai számunkban jelent meg. Itt közöljük azl is, hogy ezentúl csak két lipi>gylljtö szekrényt tartunk. Egyet Vékássy órásüzletében és egyet Szabii Anldl sportüzletében. Mindkettőnél lehel lippeket bedobni szombaton este 6, Illetve vasárnap délelőtt IU óráig.
KÖZGAZDASÁG
A gazdatársadalom óm a katonaság
Az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara junius 16-lki gyönki gazda-gyülés határozata következtében érintkezésbe lépett a pécsi vegyesdaudár parancsnoksággal az irányban, hogy a gazdaközönséget az egyik legnagyobb és szivünkhöz legközelebb álló magyar fogyasztóval, a magyar kir. honvédséggel közvetlenül összehozza. Sajnos a kamara ezen akciója a gaz dák részvétlensége folytán nem járl a kivánt eredménnyel, amennyiben dacára annak, hogy a kamara széles körben letie ezt közhírré a gazdák között a hirdetett versenytárgyaláson a gazdák alig vettek részt.
Itt említjük meg, hogy az őszi hadgyakorlatok alkalmával helyben átadandó és helyben kifizetésre keitllő több vagon zab felajánlására is intézett a vegyesdandár az illető községek gazdáihoz felhívást. Jellemző, hogy a gazdák erre sem jelentkeztek, és pesti kereskedők utján kellett a szóban forgó terményt biztosítani.
(—) A Balatont \'Szövetség gyu-mölcsészeti és szőlészeti kiállításának szenzációja id. Noll Ferenc ny. Jószágigazgató gyűjteményes kiállítása a gyil-möicsfabetegségekröl. Qyüjteményé-ben kiválóképen látjuk szemléltetve az ápolásban és permetezésben részesített és a nem kezelt gyümölcsfák termése közötti nagy különbséget. Úgyszintén feltűnést keltett az Alsódunán-lull Mezőgazdasági Kamara kiállítása Is, amelyben a kamarai körzet köz-és mezőgazdasági viszonyaira vonatkozó értékes statisztikai adatgyűjtések eredményeit láttuk szemléltető grafikonon feltűntetve.
(—) GyOmOlcsfavédetml körzetet szándékozik alakítani az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kani ra a Balatoni Szövetség támogat-isával Balatonfüred, Balatonarács, Csopak, Balatonkövesd, Palóznak és Lovas községek bevonásával. A körzet megalakítása ügyében f. hó 9-én volt Balatonfüreden clőértekezlet, amelyen «z érdekelt községek vezelö férfiai előtt Cséplő Ernő, a Balaloni Szövetség igazgatója, Rajczy Géza és Faber György kamarai tisztviselők és id. Noll Ferenc ny. jószágigazgató Ismer-
eték a körzet \'megaiaTdtásának tervét és szükségességét.
(—) Országos vásár. Tótszerdahelyen holnap szeptember 14-én országos állat- és kirakodóvásár lesz. Vasulállomás Murakeresztur.
tőzsde
Az tlz eltclen tózsdemenet melleit a mai tőzsdén jelentősebb események nem fordullak elő. Eleinte inkább kissé gyengébb, később az angol dis-kont kamatláb változatlanságára és a bcilini tőzsde barátságosabb hírére kissé javult az irányzat, ugy, hogy zárlatkor lényegtelen változások fordullak csak elő. A forgalom mindvégig sztlk keretek közöli mozgott. Zárlatkor az irányzat tartott. A fixpapi-rok jvaca barátságosabb volt csekély forgalom melleit. A valuta és devizapiacon az irányzat barátságos, megemlíthető Newyork és Dollár 10 pon-tos áremelkedése.
Zürichi zartat
Parii 20 32, London 2517\'/z, Newyork 519 3\'r, Brtlssel 7213Vs, Milano 27 14\'/l vlldrld 76 60, Amsterdam 208 07\'/t, Bellt i 123 57, Wien 73 OS. Solls 375, Prágs 15-37"j, Varsó 58\'25, Budapest 90-84 Belgrád Q\'I2>|, Bukarest 3OK.
Tnrroísylöanln
Buza 10-20flll.. rozs —flll. emelk. Buza tlszav. /7-es 22-35 ~22\'55. 7S-ss
22 fO-22 8:1, 79-ei 22 89 -23-05. 80-sj
23 15-2335, duuánt 77-es 21 60 21 80. í8-ss 21 80 -72-00, 79-es 2200-22 20 80 ai 22 10—22 30, rozs 1640-16-55. Isk árps 15 2)—16 25, sörárpa 19-00— 20 50, zab 13 50 — 13 75, tenprrl Iszl. 23 60-
24 -, dunántúli 20 50 21 00, repce 48 00-5000 korpa I2U0 1225.
A bndapeitl Tózsdí deTb.a-]esyzél»
valuták
Angol I. 27-68-27*83 Belgstr. 79-35- 9 7\') Cseh k. 16-87-16 97 Dán k. 152-10-152 70 Dinár 9 96-I0O4 Dollár 57Ü 10-572-10 Ptsncfs t. 22-25-22 55 Holl. 229-00 230 00 Lengyel t>4 05-<>l 35 Leu 3-36 J-40 Léva 4-11-4 15 Líra 29 Í5-30-15 Márka 136 OO-136\'eO Norvég 152-15 152 75 Schlll. 80-40 80 80 Pfcsets M-10-84-80 Svájdt. I IOOO-jIO 50 Svéd k. 153-10 153 70
devizák
Amst. 229-30-230-00 Belgrád 10*05 1008 Berrin 136*17-136 57 BiUSBzel 79*52-79*77 Devizalel 3*38-3*40 Kopcnh. 152 30 152 70 London 27-73-27*81 Msdrld 84*20-84-90 Milano 2S-90-30-CŰ Newyork 572-20-3 80 Oszló 152*3.5-152 75 Párfs 22*38-22 45 Prága 16 93-16-98 SxóRs 4-14-4*16 Slocktl. 153*25-153 65 Varsó 64*15-64*35 Wien 80*55-80-80 Zürich 110-21-11051
= Férllszőveiek. Elsőrendű minőségű öllöny es kabát-szövelek rendkívül olcsó árban kaphatók Singer József és Társa divatáruházában. Nagy választék. Nagyobb meny-nyiség lértiszövel maradék nagyon jutányos árban.
Klaila: Délzalal gyonda él Lapkiadó Vállalat, Ragrkanlxtáa.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
InUrarban telefon r Nagykanizsa 78. sz.
MBKEDES-BBIZ
sasatVr ál tsksrssták ás a M. klr. *IL «••-, árét- és OáMfársk áltat gyárt.«í
MÁVAG-MERCEDES\'BENZ
tekersaték, aatóbaaaak ás klISilstsi aatók v e s é r k 6 p T laa t«á« és eladási központja:
MERCEDES-BENZ AUTOMOBIL RT. Bu^pa.r, tv, vsm*-«.
Megbízott: Saághy István Szombathely, Vörösmarty ti. 15
Serléfrálár
Felhs|tái 3690. eladatlan 876. Flsfl-rendű 1*64—1*66. rzedell 1-50—1-54, szedett közép 1-34-1-40, kflrnyil 1*16-1*26, l-sö rendű üreg 1*42—1*44, ll-od rendű öreg 1*30—1*32 angol sUldó 1-36-1*50, szalonna nagyban 1*84-0*00, zsír 2*02 0-00, hus 1-60—1*96, szalonnás lélsertés 1*80—2-00.
APRÓHIRDETÉSEK
Az apróhirdetések dija 10 ssllg 10 fllMr, Minden további szó dija 5 flll. Vsaár és ünnepnap 10 sióig 10 fillér, minden további szó dija • flll. Szerdán és péa-teken 10 szóig 00 tUlár, minden további szó dija • flll. Qmssó s minden vasta-gsbb l.etttból álló izó két siónak számíttatik. Állán keresfiknek 500/, engedmény.
Hirdetések » (Ot) pang" Saaaagan alul a felaalages kSnywaléa, ssámtázás slksrlllásnvágstt alSra flaefandttk
Rasaital kétsaar mosott kováoa-
aaán Welierj. C gépgyár,Sugár ul 16. <187
Jóbllból való liu tanulónak lelvéte-lik Ehienltein Károly és Táiss cégnél Fóul 11. 4502
GUBACSOT,
mézet, nyersbőrt. ágy tollat, vasat és fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát és Fial
Erzsébet-tér 16. hm
Teavaj a legfinomabb ll< kgr. 1*20. Kapható Mujzel és Friedenthal csemege-keieikedéséoen. 4193
Irógápat keres;k 1 bérbe. Címeket s kiadóba kérek.
Ossmaga sxOlfl naponta friss szedés,
kipbató A tner Sándo. cégnél. 4510
PámtkDIoaSirt bekebelezésre mlndea
összegben a legelőnyösebben és leggyorsabban folyósIlLit Aoxál Ignáo vénz-kölcsónközvetltA Irodája Nágykanlrsán, Kazinczy-ulca k. szára. 4924
Olcsó qyermekcipővásár TURUL cipöraktár
fiókjában!
ERŐS 1SKOLAC1PŐK:
szinhör fiucípő fekete gyermekcipő
bartia
30--35-ig ... .........
26—30-ig ............
30—35-ig ............
36-39-ig ............
26—30-ig ............
30—35 ig ............
I 36 —39-ig .........
NŐI tét és pántos cipők egyes számban még olcsón kaphatók I Ne mulassza el a ked«ez6 alkalmat!
10-— 12*50 15*50 18*50 13-80 16*80 19-80
Egy Jól lózóJlmlisrfaHMi szakácsné
azoooslrl kerestetik. Clm i kiadóban. 4544
Eötvös-tér 18. izámu házban egy t szokás verandái, izársz. egéstsévm
lakás, azonnalrs kiadó. Bővebbet: Aoxél Ignáo pénzkotcsonkozvellló és Inrallart-forgslml Irodája Nagykanltss, Kazlnczy-u.
2. sz.
----- ,
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon: 595.
Benoze
Lakéa Csengery-ut 27/a
Pálff, Usslé pOWakeHH gtzdssáfába
egy 15-16 év körtlll tlu kovácstanoncnak (elvétetik. - Izer gépészkovícs. 4487
Pariakt olaaa levelezd felvétetik
nagyonb llzetéssel délutánra, vagy dél-előlire. AJánlalokst 88 is postafiók küldendők. 4524
4 szobás é« 2 szobás lakAa város központján kiadó. — Relchenteld hUsttsIet, Erzsébet-tér 3. 4523
Mindanaat szö\'ógazdaiágban alkalmazok. Clm a kiadóban. 4919
Elssssslt szerdán délelőtt a Király-
utcában Kall Ereinreich nérre szóló útlevél A becsületes megts áló szlvezked|ék lapunk kltdóhlvalsIában leadni. 4517
Sörnyel gazdaságunkban
(Somogymegye)
cca 200 drb. ló condltlóban levő számfeletti
birka eladód
Bővebbet: Ring Lipót és Samu cégnél, Kaposvár.
Kiadó újonnan renovált komplett, artp 3 szobás lakás, Széchenyi tár 4 4505
Olcsó fOatSIt Oldalas kspható —
R\'lchenfeld husüzlelben, Erzsébet-tér 3.
4522
Háronssobáa utcai, parkettás,
dern Isk\'s nov. l-re kiadó Pőut 23. I. Bóvebbel Prsnk Vilmosnál.
VadAsxokl Egy In-os W lactMer seréles vadii; puska olción eladó Ci4n-
gery ut 2. kapusnál. 4531
Jófsrgalnix Oalstháa eladó Somoáy-Slmonyibrn. Ozv. Miatta Ozörgyné. 4538
Szepesi imre
Zrtayl SlkUs-atos M.
csatornázás, vlzvezefék-
berendezés. épület éa nA-,«7 bádogos. — Telefon 2-96.
Egy fSsaarOalst kerestetik megvételre.
Érdeklődni lehet Arlner Sándor i égnél. 4541
Kél axolss emeleten balkonnal, Irodá-nsk, vagy lakásnsk kiadó — Breuer,
Sugár-ut 6. «33
Egy házlpooyvs éa egy pokróc lolyó hó loTn este 7 és 8 óra között; Surd község elótt slrasasH. Becsületes megtaláló szlvnskedjék s surdl bíróhoz, vsgy i nagykanizsai rendőrségre lesdnL Vass látván, Surd _
Prlms asztsltllzhely, elöszobs szekrfny slsdé Sugár-ut 8. földszint. 4611
zalai közlöny
Naponta adjon növendék éi hlsóállatalnak
„FUTOR"
szénsavas takarmánymeszet. A „FUTOR* növendékállatoknát » esontképzőUést elősegíti, hizásra
SiiSr. étvágygerjesztőd
A .PUTOR" nem orvosság. hanem a legtlnomabban őrlötl mfszsótáp. amely az állatok szervezetébe Igen könnyen felszívódik, a amelyet az allatok aro-matlkus anysgtirtiímánál fogva astve-
acn fogyasztanak. A .FUTOR" etetése a konyhasó etetésit feleslegessé teszt. A nagyhlalalók, uradalmak, gazdaságok a ,FUTORM állandóan eteUk.
Ara: 1 kilogrammonként 40 fillér. Zsák vétetnél: t zsák 50 kg. (zsákkal
együtt) P 10 30. 1 cca Va kg os próbadoboz ára 30 llllér. Kicsinyben és zsákszámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, nővényvédőszerek sm kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A blrósái mellett. Telefon: 130.
JSélMlöxheleílen
minden tiaxiaMasUvi
SINGER
VARRÓGÉP
MinOtNT VARR STOPPOL ti UHU
Kedumzó famtúsí faltétmLct*. Alac%ony havi r4szl»t9k
MNOtR VARRÓOtP RÉSZV. TÁRS.
Flókblete: HAÍTK1HIZ8A F4-»t 1.
Az előrehaladott szezon folytán
festékáruimat
olcsón elárusítom :
l >i ifttimttf paüBttt p i-
üi. untot afa
(email l«ck)
bármely színben
PHO
és a szakmába vágó Összes festék- és lakkáruk legolcsóbban szerezhetők be
Frledentbal Rezső
festék, kefe és háztartási cikkek üzletében Fő-ut 1. a Yároiházxal nemben.
17379/1929.
Árverési hirdetmény.
Az Erzsébet-téri barakk északi részén levő üzlethelyiségei folyó évi szeptember hó 16-án d. e. 10 órakor a városi gazdasági hivatalban tartandó nyilvános árverésen bérbeadom. A helyiség azonnal elfoglalható.
Bővebb felvilágosítást a v. gazda-
sági hivatal ad.
Nagykanizsa, ber hó 10-éa
1929. évi szeptem-Polgármester.
ÉRTESÍTÉS.
Értesítem a nagyérdemű vevőközönséget, hogy raktáron tartok a legegyszerűbbtől a legdíszesebb kivitelű síremlékeket, termőkttvet, svédgránitot és márványt, a temetői összes munkálatokat, úgymint betUvésés és aranyozást, sirkeretezést pontosan és jutányosán vállalom. Kérem a nagyérdemű közönség szives pártfogását.
Tiszte,elte, J^jj Jjjggf It^BlK], RííílMltU 3).
Saját hál.
;, JAMES ÉS IAII
világmárkáju angol motorkerékpárok
zalamegyei képviselete
Balaton drogéria
43W Keszthely.
Matracéisezlon huzatok
Kárpitos kellékek
és szalma- m 5 Cl K Ponyva, lópokróc és autótakarók
gyári lerakala
HIRSCH ÉS SZEGŐ
cégnél.
Minden magyar, magyar vizel Igyekl
Szent-Margitszigeti
PALATÍNUS
gyógy- és ásványviz kerületi lerakalát meg ii y i lot ta tn.
Palatínus
gyógy, borét ásványviz
nagyban és kicsinyben jutányos áron kapható
Fischer és Leitner
fűszer- és gyarmatáru kereskedőnél
Király-utca 8. Telefon 239.
Minden
Gazdák és uradalmak figyelmébe!!
Van szerencsém a n. é. gazdakőzönség figyelmét felhívni a
KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Moson,
Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetógépek, konkolyozók, borprések, szőlőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjutá-nyosabb árban, egy vagy két é«i részlettizstéere is, minden előleg nélkül kaphatók a
KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál,
Nagykaniaaa, Fö-ut 19. siám.
Ugyanolt kaphatók mindennemű varrógépek én kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb átban és legkényelmesebb fizelési fellélelek melleit. Szükségleteinek beszerzése előtt feltétlen wn kérjen árajánlatot!
Ez az autó kell Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. szám.
Telefon: 3-22.
Raktárról az Sssyes typusok azonnal szállíthatók. — Kedvező fizetési feltételek I
1929. szeptember la
csak mosolyognak ma már a hang aatos, széd.tő, pénzért megjeicn teteit reklámokon, meit jól tudjak\' még a reklámozók is, hogy olcsóéit |ó árul csak az adhat, aki kevés tliletl rezsivel maga vezeti Ültetél, 8 ahol nincs évekről visszamaradt tömegáru. — Nálam kiváló mini ségü kelengyedolgok, divatos nól is férftsxö vetek, flanellek és min-dennemü divatáruk a legcsekélyebb haszon mellett árusittatnak.
Támogassuk a kisipart I
Krámer Zoltán
dlvatáruháza a .Tulipánhoz\', a Patrtes hcnitsaslet m.ll.lt,
Moat Ka.ll
Mayer Klotild Utóda
VAROA NÁNDOR
g6imo»4, wgythitlM, r«h«f<«tl
• nomb«th«lyl or»t. lp»rkUllllá*oa axanyirf raraal kltBnUtvi
NAGYKANIZSA
OrUMMIaa i (lyártalsp i
Kazinczy-u. 8. Hunyadl-u. IS,
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit leatel vagy Unitittat. Oyózőó|ó« meg áiatm oic óságáról és munkára
kiválóságáról. Utolérhetetlen lényt gallártlutltáal Tlaztttl in Ptlssároz I
A nagykanizsai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
6550,1929. tkv sz.
Árverési hirdetmény és árverési feltételek.
Dr. Petrlcs lóasrf nagykanizsai ügyvéd végrehsjlatónsk Parkas Qyörgy saepetaekl lakói végrehsjtáit azenvedó ellen indított |ti(sl Ügyét*
végrehatási Ügyében a telekkönyvi tutósáf a végrehajtató kérelme követkeitébea n 1881 : I.X. t-c. 144., 146 éa 147. §al értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 95 P tőkekövetelés, ennek 1917. M október hó I. napjától jáió 9°.o kamati. 14 P 50 Ilit. eddig megállapított per-végrehajtási éa az árveiéal kérvény** ezuItal megállapított 11 P kfillaég, »ls-mint ezennel csatlakozotlnak kimondott Nagykanizsai Segélyegylet Siövetkezet 400 P tőkekövetelés és liiulékat behajtása ví gett a nagyk.nlual kir. látásbiróság tart leién levő, Szepetnek községben lekvő l
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
a szepetnekl 6j8. sztjkvben felveri hrsx ház, 365. st. a. udvar éa kerl in«.t Un 800 P. 645/b. hisz. szánló s teleti podverti du őben 650 P, ai 1731/c. hrsi szántó a téglafzln dtltób:n 400 P kikiáltási árban.
A telekkönyvi hatóság az árver\'i-K\' Ssepetnek községházánál megtartáslia 1Í29 évi szeptember hó 28lk napjának d.e. 10 óráját ttlzl kl és az árveiésl lellttele kel az 18-1: LX t.c. 150 §-s alsp|án " következőkben állapítja meg
Az árvetés alá keralő Ingatlan a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhaló el.
Az árverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár l<Wo-ál kési-pénzben, vagy az 1881 : LX. t c. 42 § áb» meghatározott árfolyammal siámliolt o"\' dékképcs értékpapirosban kiküldöttnél letenni, hogy a bá atpénznek előleges t»<" letétbe helyezésétől kiállított ellsmerytafl a kiküldöttnek átadni és a;, árverési feltételeket aláírni. (\'Ml : LX t.c. 147., I»* 170. §§., 1908: XLI. t. c. 21. §.) , , ..
Aki as Ingatlanért a kikiáltási iM magasabb ígéretet telt, ha többel Igera senki sem akar, köteles nyomban a » kiállási ár százaléka szerint megállapít" bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanaOT1 százalékáig kiegészíteni. (1934 : XLI. I-
^N^kanizia, 1929. évi julluo hó \'
naP|4n\' A kiadmány hitelt
Szöllőiy » Irodát UiL
9. évfolyam, 208. szám
Nagykanizsa, 1939 szeptember 14 szombat
Ara 14 IHlér
ZALAI KBZLOHT
Sierkejilőiétf é» klsdóhlvolal: F6 ut 5. «iim KuiMiclyl tlokktadóhlvstnl Kossulh La|osu. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
RHfttttM ta: I pc««4 aa mii
Pecöát öt évi súlyos börtönre ítélték
Tólh János 3 évi szigorított börtönt kapott — Mindketten semmiségi panaszt jelentettek be A öadhiróstíg Ítélete és lndolcolása
Rudapest, szeptember 1.1 A houvédtörvényszék vitéz Sztt-bolics ezredes elnöklése és Kovács Béla százados-hadbiró vezelése mellét három napos tárgyalás után ma hirdetett Ítéletet Pecha Vince 3ti éves cseh vasutas és Tóth János 43 éves hidasnémeti földműves kémkedési ügyében. A tárgyalás
zárt ajtók mellett
folyt az egész idó alatt. Ma délután léi 3 órakor bevonulI a tanács és Kovács hadbíró kihirdette az
l/éie/e/.
Eszerint a katonai büntetőtörvényszék bűnösnek mondotta ki Pecha Vincét kémkedés bűntettében, amit azáltal követelt el, hogy Hidasnémetin, mint a magyar pálvaudvarhoz beoszloll tisztviselő, 1929 áprilisától június 28-án bekovetkezelt letartóztatásáig i magyar hadieröre vonatkozó, nem nyilvánosan telt intézkedéseket, főleg a magyar hadsereg hadianyagának hollétére vonatkozó adatok felöl tárgyalt Tóth Jánossal, akinek
1000 pengő jutalmat
igérl Később
feljelentéssel való fenyege téssel késztette Tóthot arra, hogy a csehszlovák Illetékes hatósággal közölje a bizalmas adatokat és különösen a hadianyagokra vonatkozó adatokat szerezze meg. Pecha ezeket a jelentéseket Tóthlól át is vette.
Tóth János bűnös ugyancsak kémkedés bűntettében, amit azzal követett cl, hogy Pecha rábeszélésére a hadianyagokra vonatkozó jelentéseket megszerezte és azokat Pechának áladla.
Ezért a kalonai törvényszék Pcchát az 1925. évi 14. t.-c. 2. §-ának enyhébb rendelkezései alapján, két
lieli vizsgálali fogság betudásán ki-vül, a régi közös hadseregbeli sza-kaszvezetöi rangjáról való lefokozás mellel\',
öt évi, havonta egy napon át kenyér és viz melletti böjttel és kemény fekhellyel, valamint a büntetési év első és hatodik hónapján két heti ntagánfogsággal súlyosbított súlyos börtönre iléli és büntetésének kitöltése után
Magyarország területéről örökre kitiltja.
Tóth János ugyan ezen paragrafus alapján örvezelői rangjától való leiokozás és előléptetési képtelenség, valamint a Károly csapatkereszt elvétele mellett, az önhibáján kivül vizsgálali fogságban ellöllöit kél hét betudása mellett
háromévi, havonta egy napon át kenyér és víz melletti böjttel, valamint kemény fekhellyel és a büntetési év első és hatodik hónapjában két heti magánfogsággal súlyosbított súlyos börtönre
itéllc.
Az itélel rendelkező részének kihirdetése után Kovács hadbitó ismertette az ítélet terjedelmes
Indokolás át.
Pecha - mondja az indokolás — feltűnően kereste a magyar vámőrség tagjaival való érintkezést, különösen olyan emberekkel, akiket iszákosoknak ismeri, vagy hallotta, hogy különösen eladósodtak és alkalmasak lehelnek arra, hogy a velük való érintkezés során tőlük valamit megtudjon. Ennek alapján ismerkedett ineg Tóthtal, akit min d.nki iszákos, eladóodolt embernek ismert. Pecha védelmébe vette Tóthot
és borozgatás mellett hosszasan elbeszélgetlek, rendszerint a vasúti vendéglőnek egy elrejtett zugában. A vendéglős több Ízben bepillantott hozzájuk, azonban mikor Pecha ezt észrevette, felszólította a vendéglőst, hogy ne tartózkodjék a közelben, mert bizalmas dolgokról beszélgetnek. Tanúvallomások bizonyítják, hogy Pecha egy ízben együtt iddogált Tóthtal, mikor aztán Tóth eltávozott és Pecha magára maradt, a zsebéből egy cédulát húzott ki. A cédulát utóbb elejtette és azt később megtalálták. A cédula Tólh és Pefha aláírásával volt ellátva és azt tartalmazta. hogy Pecha ItXX) pengői ad Tóthnak, ha a kért adatokat közli vele.
Tólh bevallotta, hogy nála van a cédula másolata és az egész dolognak az az előzménye, hogy egy ízben részeg fővel Pecha elölt azt mondotta, hogy tud elrejtett fegyverekről. Azóta Pecha állandóan üldözte és igyekezett arra kényszeríteni. hogy szolgáltassa ki az adatokat, mert különben gondoskodik arról, hogy súlyos kellemellenségei legyenek. Pecha kivánla azt, hogy a megállapodást írásba foglal|ák, mert az írással akarta bizonyítani, hogy nem haszontalanul kéri az l(XX) pengőI a cseh kormánytól.
Semmiségi panaszok
Amikor az Ítélet kihirdetése után az elnök megkérdezte Pechálól, hogy megérlelle-c az Ítéletet és él-e per-orvoslattal, Pechu látható zavarba jölt, mire az elnök engedélyt adott, hogy mielőtt nyilatkozik, védőjével tárgyalhasson. Pecha erre védőjével néhány percig értekezelt. A védő azután három napi gondolko-zási idői kért, Pecha pedig semmiségi panaszt jelenteti be. Tóth védője is semmiségi panaszt jelenlett be az ilélel ellen.
Magyarország nem fogadhatja el a háborúval fenyegetett államok pénzügyi segítésére vonatkozó javaslatot
Napirendre tűzték Genfben a revíziót elősegítő kinai indítványt — Magyarország nem szállíthatja le a vámokat, amíg elzárják a határokat agrár termékel elől
Magyar sxónoKoK nap/a a népszövetség ülésein
Tánczos tábornok beszéde a leszerelési bizottságban.
Ciení, szeptember 13 (Éjszakai rádiójelentés.) A leszerelési bizottság ma délutáni vitájában, annak az egyezménynek (árnyalása során, amely a háború vagy linborus fenyegetés esetére pénzügyi támogatást biztosit a megtámadott állapinak, Tánczos tábornok, magyar
Genf, szeptember 13 A népszövetség napirendi bizottsága három ülés után ma délben egyhangúlag elhatározta, hogy a népszövetségi egyezség-okmány 19. cikkelyére vonatkozó kínai indítványt a közgyűlés első, a jogi és alkotmány-ügyekkel foglalkozó bizottság napirendjére tűzi. A kinai indítvány mint ismeretes — azl célozza, hogy
küldjenek ki tanulmányi bizottságot azoknak a módoknak megvizsgálására, amelyekkel az alkalmatlanná vált szerződések revíziójáról szóló 19. cikkely hatályossága fokozható. Azt hiszik, hogy a kinai indítvány napirendre tűzésével kiküszöbölték azokat a nehézségeket, amelyek az indítvány körül támadlak.
delegátus a következőkel mondotta: — Az egyezmény nagy lépést jeleni előre az irányban, hogy az államoknak védelmet biztosítanak valamely támadás ellen. Kél észrevétele van azonban. Az egyik, hogy
a tervezetet tegyék függővé olyan egyezmények megkötésétől, amelyeknek révén a fegyverkezés csökkentését kielégítő mértékben valósíthassák meg.
A második észrevétele, hogy \'nagy nehézségekbe ütközik ezt a tervezetet már háborús fenyegetés esetére is alkalmazni.
Magyarország nem tud aláírni ilyen egyezményt mai pénzügyi helyzetében, de ha pénzügyi helyzete kedvezőbb lesz, ugy a magyar kormány módo-silja ezt az elhatározását.
Lakatos magyar delegátus vámpolitikai beszéde
tient. szeptember 14 (Éjszakai rádiójelen/és) A gazdasági kérdésekkel foglalkozó főbizottság mai ülésén Lakatos Gyula ki-fejlette, hogy helyesli a vámtételek kétéves megkötésének gondolatát. Kollektív megállapodások létesítéséi tartja célszerűnek, hogy a nemzetközi árucsere akadályait elháríthassák. Magyarország kénytelen tartózkodó álláspontot elfoglalni a vámtételek leszállításának kérdésében mindaddig, amíg a vele legélénkebb gazdasági összeköttetésben álló államok nem szakítanak eddigi elzárkózó politikájukkal.
és amig továbbra is elzár|ák a haláraikat a magyar agrár-cikkek bevitelétől.
Apponyi Albertné beszéde a gyermekvédelemről
Genf, szeptember 13 (Éjszakai rádiójelenlés) Az ötödik főbizottság ülé: én a leánykereskedelem elleni intézkedések megbeszélése során a bizottság alelnöknője, gról Apponyi Albertné állalános figyelem köze[)elte részletesen ismertelle Magyarország gyermekvédelmi intézményeit és kiemelte, hogy a gyermekvédelmi törvény alkalmazásával és a társadalmi intézményekkel, menynyire sikerült csökkenteni a gyermekhalandóságot.
Folytatják
az angol- orosz tárgyalásokat
Moszkva, szeptember 13 (Éjszakai rádiójelentés) A Tass iroda jelenti: A szovjet-kormány elfogadta azt az angol javaslatol, hogy a félbeszakadt angol-orosz tárgyalásokra megbízottakat küldjön Londonba és ismét kezdjék meg a tárgyalásokat.
zalai kozlqnv
19a, szeptember 14
Privát óraadással foltozgatja kenyerét a szellemi torna magyar világbajnoka
Tízezer cédulára gyűjtött tudományos anyag vár feldolgozásra dr. Mező Ferenc Íróasztalán - KészDI az olimpiai-koszorús mü német kiadása — Milyen legyen a kanizsai sport ?
Gyorsvonat-Indulásig a buáal perronon ár. Meaö Ferenccel
Buda, Délivasut-perron
Még van egy negyedóra. Addig körülnézünk a perronon. Hátha akad ismerfis, akivel agyondtheljük az idól Kanizsáig. A gyors mozdonya türelmesen pöfékel. Türelmesen és fölényesen. Mintha azon a nagy sietségen, kapkodáson dohogna, amivel megkéseli balaloni utasok loholnak, izzadnak, kiabálnak, cipekednek, mintha minden pillanat az ulolsó volna. Pedig még 15 perc van indulásig és Franciaország felól
uj hőhullámot jelentenek.

Ismerős a láthatáron!
Kanizsai ismerős: — dr. Mező Ferenc. Megörülünk egymásnak nagyon. Meséli: a napokban jölt meg Kanizsáról, ahol a vakációja jelentékeny részéi töltölte. Ország-világot is járt ezen a nyáron, de mégis csak a kanizsai párhetes kikötés\' napjai után érezte, hogy rövid voll, nagyon rövid a nyár.
Kérdezzük : hol-merre járt nyaralni ? A válasz ilt van szórói-szóra:
— F.vek óta nem megyek nyaralni. Nem lelik. A nyár felét apósomnál töltöm Eszlergomban, másik felél a szüleimnél, Nagykanizsán. Eddig Is Igy volt. Az idén is csak igy.
Hatalmas kérdőjellé merevedtem
-- Hogyan? A szellemi lornák magyar világbajnoka . . . ? Ugyanakkor mikor fulbali-rugásból százan és százan pompásan megélnek ? Amikor szépségversenyek egy életre elég karriert jelentenek . . .?
A válasz elmaradt kérdésemre
Felesleges is volt. . . *
A munkája felöl érdeklődöm.
— Ugyanolt és ugyanugy tanítok, mint azelőtt. És változatlan jókedvvel.
— További kutatások?
— Most pályanyertes könyvem német fordítását
készítem elő. Eddig még nincs is lefordítva más nyelvre. A német fordításra már a szerződés is megvan. Sőt előleg Is — volt.
— Egy müncheni kiadó adja ki. A rengeteg német tudományos irodalmat tekintve, ez\'is lesz legalább akkora siker, mint az amszterdami volt.
— Hogy az 1932-es olimpiászra készülök-e?
— Erre azzal felelek, amit kalo-náéknál tanullam a tereptanban. „A tereptől és a viszonyoktól függ." Van mintegy
10.000 cédulám,
minden cédulán egy-egy feljegyzésem. Ez mind sport-anyag és mind feldolgozásra vár. Temérdek olvasás és kulalás közben még a keresztény egyháznagyokhoz, igy szent Metho-diushoz is eljulotlam é6 boldog voltam, mikor öreg foliánsok egyheli böngészése ulán egy kétsoros cédulát könyvelhettem el eredményül.
— Különben életemnek talán legnagyobb büszkesége, hogy
az enyém az ország egyik
legnagyobb sport-könyvtára.
25 éve gyüjlök mindenféle sport-könyvet, nyomtatványt, emlékei és 10 éve különös előszeretettel az
elszakított területek sport-emlékeit.
— Igen . . . nagyon szerelném, ha újra dolgozhatnék. Arra azonban aligha merek megint vállalkozni, hogy délelölt az iskolában dolgozzam, délután meg privát-órákat adjak késő estig. Mert — sajnos —
Igy kell megkeresnem, privátóraadással, ami szerény tanári fizetésemen felül kell
családom ellátására, negyedévi 1G0 P lakbér-lulfizelésre, kisleányom életbiztosítására, kulturális igényeim, társadalmi, tudományos és sport-egye-stllelek tagdijaiéshasonlókfedezéséie.
— Most kezdődött az iskolaév és legsúlyosabb gondom, hogy valami mellékjövedelmet biztosítsak.
A magyar szellemi fölény jelszavából valóságos világ-dicsőséget érlelt koponya felett, az ezüstös dérrel sziláit halánték körül krajcáros gondok sunyi árnyai hegyezgeiték
láthatatlan karmaikat.
*
A Székely Ibolyák, Simon Böskék tejbe-vajba, fénybe szédült diadalútja jut eszembe és keserűen prüszköl a tollam hegye a tinta kárörvendő feketéjében. Sok-sok minden torlódik a kis acél-hegy sietős ulja elé... de... chI menjünk csak tovább I Isinél kérdezek:
— És mi az, ami
az uj olimpiászra
készülne, ha — készülhetne?
Mező Ferencnek felcsillanik a szeme. Nem ludom, mi van ebben a csillogásban. A tudós láza, uj siker igérele, vagy csendes, reménytelen siratás ?
— Egy rendkívül érdekes sporl-lörléneti kérdés van kialakulóban — felel - a 10000 cédulábil. Hogy mi, az még
„műhely-titok." Hogy pedig lesz-e valami erre vonatkozó elgondolásomból, az — mai körülményeim mellett — még előttem is titok. •
A7. érem másik oldalán talán biztatóbb szinek lapadnak. A budapesti II. ker. áll. Mátyás király reálgimnázium 1928/29. évi értesítőjéről gondolom, ahol a tanári kart felölelő részben Mező Ferenc arcképe alatt ezt olvastam nemrég:
„Mező Ferenc dr. olimpiai bajnokságot nyert az 1028. évi amsterdami ollmplászon Az olimpiai Játékok története c. müvével. Az Otthon Írók, Hírlapírók Köre rendes, u Magyar Francia Kultur-llga választmányi, az Esztergomi Sport Club Usztclet-bell, a Nemzeti Sport Club dlnztagja, a Zala-Kanizsa FC dlszelnökc, a MASz könyvtárosa és propuganda bizottságának előadóin, a KlSoK véleményező tanácsának tagjn. önállóan megjelent munkál: Az olimpiai Játékuk története. Budapest, IU2H. - Nagy-knnlz.su sportélete, Budapest, I!I2!|. Megírta n magyur sport történetét
l.ukács tíyörgy: Magyarság és civilizáció c. munkájában. - Bírálatokat, Ismertető cikkeket irt az Irodalom történőt, l\'ász.torlllz. (Kolozsvár), Testnevelés, l-evento. Sporthlrlap, Honvédelem, I1J. Testnevelés, linlversum, Jövőnk, Ijintos Magazin, Kllenzék (Kolozsvár). Pesti Hírlap, tljság, l\'es-ter Moyd, Zalai Közlöny e. lapokba. A Zürichben megjelent „Dio Ollmp. Splele 1928." e. albumnak, Barharlts: Nagykanizsa monográfiájának munkatáras, a Kókui: Magyar Sport-könyv-tár szerkesztője. Fülolvasott a Phllo-loglai Társaságban, négy előadást tartott a Testnevelési Főiskoláit, hármat rádióban, kilencet a Pestvármegyei Népművelési Bizottság felkérésére, Vácott, Klstarcaán, ezeken kívül Kolozsvárott, Nagyváradon, Marosvásárhelyt. aZ esztergomi szabadegyetemen, a budai községi pártban, a Budai Clubban".
Az érem másik oldalán léhát az erkölcsi eredmények utan érdeklődöm :
— l-ttzött-e várakozást az olimpiai sikerhez ? — kérdem.
— Igen Nem annyit, amennyit jósollak, de többel, mint amennyit kaptam.
—• A sikerrel járó megbecsülés igen jól esett, bár voltak, akik ugy gratuláltak, mintha kondotcáttak volna. Különösen meghatolt az a szeretet, amivél a megszállolt területek magyarsága fogadott erdélyi előadó-körutamon.
— A görögországi állami ösztöndíjas tanulmányul? — érdeklődöm.
— Nem állami, hanem görüg ösztöndíjjal töltöttem 4 hetet tizenegyedmagammal
Oörögországban. Reám nemcsak mint filologttsra volt feledhetetlen és igen termékeny ez az ut, hanem sport-történeti ismereteim is jelentékenyen meggyarapodtak. Megtanultam fényképezni is az uton.
Valóban szedi elő 120 szebbnélszebb görögországi fotográfiáját és ragyogó arccal magyarázza a sok követ, romot, szobrot, torzói, mezőt, ligetet, amit lencséje elé kapott.
— Ezek a képek — folytalja részben már könyvem német kiadását fogják gazdagítani.

Síelni kell már. A negyedóra igen gyorsan repül és nem szabad lemaradnom a vonatról. Még csak Kanizsáról valamit seblében, de ezt
már a vonat lépcsőjén állva. *
Az obligát kérdés: — a kanizsai sporlról ?
— Lelkem mélyén — hangzik a válasz —
nem vagyok feltétlen híve a profi-sportnak. De a város szempontjából (propaganda és kereskedelmi szempontból is) fellétlen kívánatosnak tartom, hogy Kanizsának is legyen olyan kiváló csapata, mint pl. Miskolcnak, Debrecennek, Szegednek.
— A profi-játékost nem becsülöm többre, mint egy árlistát a cirkuszban. De viszont el ludom képzelni mindegyikről, hogy kifogástalan gentlemanti. Éjjen ezért a leghatározottabban ellene volnék annak, hogy — mint a múltban — fiatalemberek napközben a kanizsai korzón lebzseljenek és egész elfoglaltságuk a heti egy mérkőzésben és a két délutáni tréningben merüljön ki. Az ilyesmi demoralizáló hatással lenne városunk becsületesen dolgozó, sok gonddal ktlzködö polgárságára.\' Csak olyan játékost szabad idehozni, aki mint futballista, értéket jelent, de amellett állásba is akar menni és abban lelkiismeretesen dolgozni. Igy meglesz a megélhetése, az egyletnek pedig nem kell havonta 2—300 P fizetéseket adnia Csak iay ludom elképzelni, hogy a Zala-Kanizsa életképes club lesz. Viszont városunk minden polgárát arra kérem, támogassa az egyletet legalább annyival, hogy a mérkőzésekre eljár és ukl teheti, jegyezzen egy-egy részjegyet.
Az ujabban feltörő
kanizsai atlétikáról, kérdeztük még.
— A legszebb sportot, — tnondla világbajnokunk — az atlétikát újból fel kell támasztani. A test minden részének harmonikus fejlődése szempontjából kétségtelenül ez jár a legtöbb haszonnal. Marvattts személyében már angol bajnokot is produkált a kanizsai sporl. A most feltörő fia\'alok: Molvarecz, Barthos, bizonyára a régi niv.\'ijára emelik Nagykanizsa atlétikáját.
— A természetes rivalizálás szempontjából kívánatosnak tartanám, hogy az NTE újra művelje az atlétikát. Viszont ehhez szükséges volna a város jóindulatu támogatása is. Boldog volnék, ha a következő polgármester-választás győztese a sportnak az eddiginél hatékonyabb
támogatását is zászlajára írná. «
A gyors méltóságteljesen kigördült a budai pályaudvar perronja alól. Hosszú kocsisora őszbe hajló kertekre vetette elnyúló árnyékuszályát.
A magyar szellem világol-győzölt olimpikonja egy darabig a szivevárosa felé szaladó vonat után integette üdvözletét, azlán visszafordult és csendesen elindult a nagy háztömbök közé.
Privát-órát adni . . .
Apró diák-tudományok tölcsére-zésébe önteni szabad-idejének alkotó kedvét, energiáját.
*
Vagy talán annyi az óriásunk a csonka magyar ég alalt, hogy a privát-órák kuli-munkájára is csak belőlük tudunk posztol állítani... ?
(bl)
vese-, hólyag-,gyomor- és cukorbajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese- és hólyaghomok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott
elsőrendű gyógyvíz. Házi ivókurára rendkívül
alkalmas. Állandóan friss töltés!
Főraktár: *■
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király-u. 21.
« __ 19Ü9. szeptember 13
zalai közlöny
SPORTÉLET
Ha állit fák Össze a Terézváros ellen sstereplö csapatot
Uj játékosok szerződtetéséről tárgyalnak Pesten — Egyelőre Kiss a csatársorban balösszekötőt játszik
Nagykanizsa, szeptomber 13
Szerdán és csütörtökön a Zala-Kanizsa legénysége erös tréningeket vell és igy készül a vasárnap itt lejátszandó Terézváros elleni bajnoki meccsre.
A klub budapesti képviselője tárgyalásokat folytat egy-két uj játékos: egy cenlerhalf és egy csatár szerződtetéséről és amennyiben ezek a tárgyalások sikerrel járnak, ugy aszerint szombaton délután vagy legkésőbb szombaton este állítják össze véglegesen a csapatot.
Ha nem sikerül szerződtelni uj
embereket, akkor a csatársorban fog Kiss játszani és ez esetben a csapat igy áll fel: Bicsay — Réder, Fekete — Tamás, Bibos, Horváth — Farkas, Orsolyák, Csida, Kiss, Czász.
A mérkőzés délután fél 4 órakor kezdődik, miután a csapat vissza is akar utazni a hatórás gyorssal. Mivel a mérkőzést a Terézváros rendezi, a Zala-Kanizsa klubtagok a tribünön egy pengői, az állóhelyen 50 fillért fizetnek.
A holnapi ellenfél igen erős. Fddig két mérkőzésen négy pontot szerzeit és jelenleg a tabella első helyén áll.
AImatörök vasárnapja
DVAC és NTE Pécsett
Nagykanizsa, szeptember 13 Vasárnap az NTE Pécsen a DVAC ellen az uj szezon ötödik bajnoki mérkőzésére áll kl. A pécsi csapat sajál otlhonában nagyon kemény ellenfél és ezt az NTE-nek nem szabad szem elől téveszteni, ha eddigi sikereiket nem akarják kisebbíteni. Azt hisszUk, hogy a két pontot ha-a hozzák, meri a legkomplexebben indulnak el, ezzel a csapattal: Csondor — Jámbor, Györgydeák — Relthoffer, Vellák, Kadics — Beke, Mészáros, Szabó, Siollár, Kiss, Harangozó.
A csapat vasárnap délelölt fél 10 órakor indul Kanizsáról. Gyülekezés a Centrál előli fél 9 órakor. Felszereléséi mindenki tartozik magával hozni.
Ezen a mérkőzésen kívül a KRSC —PSC mérkőzést Kaposváron játszák le, melynek favoritja az erősen feljavult PSC. Dombóváron a VOGE a PAC-cal küzd, melyen a pécsi csapat győzelmét tippeljük. Nagyatádon a két uidonsült első oszlályu csapat találkozik: az NTSE—SzAK, melynek tippje, egyenlő erőkről lévén szó: eldöntetlen.
Az NTE futballszakosztályáért
Slérakoztaté esteket és táncvlgalmakat rendeznek
Nagykanizsa, szeptember 13 A nagymultu NTE-t veszély fenyegeti, anyagi veszély: nem bírja még az amatőr élethez szükséges csekély összeget sem előteremteni. Ezéri az egyesület vezetői már régen gondolkoznak azon, hogy valami megoldási Inrmát találjanak, ami megmenti az egyesületet és hagyományos híréhez méltón továbbviszi a fejlődés ulján.
Az NTE vigalmi bizottsága kérésziül akarja vinni, fjogy az NTE a l\'olgdri Egylet alsótermét vegye ki klubhelyiségnek és ott rendszeres klub-életet Indítson meg. Már meg is indult a taggyüjtés és azt hisszUk, Sikerrel is fog járni, mert az NTE tagdíjai havonta 1 pengő, illetve 50 fillér. Mintegy 100 ujtagra számi\'a-«ak Főleg Természetesen a legifjabb aranyifjúság köréből.
Ezügyben ma, szombaton este értekezlet lesz a Polgári Egylet alsótermében fél 9 órakor. Ugy tervezik, hogy elegendő tag belépése esetén a klubban hetenként szórakoztató és liinceslélyeket rendeznek, azonkívül esténként lehetővé teszik az ifjúság-"ak, hogy különféle megengedett
Tipp-szelvény
NTE—DVAC
eredmény............ lélldó :.........
szórakozásokkal töltse el idejét. A klubbmegnyitást ünnepélyessé akarják tenni és azt szeptember 29-ikére tervezik kabaréesttel összekötve.
(A Zala-Kanizsa tisztikara) a
szerdai vezetőségi ülés után a következőképen alakult: ügyvezető al-tinök ifj. Hoffer Viktor, pénztáros Taschner István, főtitkár Kreutzer Károly, titkár Kaufmann Qyörgy. — Az elnökség és a választmány változatlan.
(Zrínyi atléták a dunántull válogatottban.) A Magyar Allélikai Szövetség az október i\'3-iki Dunán-lul—Stájerország közölii atlétikai viadalra Molvareczel és Vasst jelölte Nagykanizsáról. A két Zrinyi atléta szerepléséhez szép reményt fűznek atlétikai körökben.
Csúnya fog k» 6
« " m*,,,4lMáí»l- ,A <W»ri baainálal ulán gyOryOrá
«l««ruc„n sz nben ragyognak, kolonosen l„ , HsiMáshos a kOltto tni a ^ult^.ÍÍH* ÍST" <:bIoroüonf-IoKketél haasnáljnk. A fogak ko.é
satuit rothadó ttolmararfíkok, amelyak a kellemetlen szájtsagot „kosták, <"\'\',\' fcgkeMr.1 .lapoann .llávolfthaMk Tw,M kísérletet eg, kis tuba. íog paattátal, melynek ára IMI Hll«r cg, nagy tolna ár, P I . Chlorodonl-logkef.
Vm "J "\'."\'l61 \'\' \'■\'■lorodo-t-.zdj,!, („génkor1>"S lék sol.1 tz,nil csomagolásban és .Chlorodonl" Itlirattal v.lodi. Min.lonatt kapható Táüa,iíudapiat" c"\' rertrlépvlaeiete: Molnár BaVulaa
KÖZGAZDASÁG Lépfene pusztít álsópáhokon
A tavalyinál is hevesebben lépett fel a járvány
Keszthely, szeptember 13 (Saját tudósítónk telefonjelenlése) Hónapokon át pusztította tavaly a Szentgyörgyvár és környéki gazdák szarvasmarha-állományát a lépfene. Most, a Szentgyörgyvárral haláros Álsópáhokon, ahol lavaly csak szórványos esetek voltak, szokatlan vehemenciával ujull kl a lépfene. Az utóbbi 4—5 hét alatt is történtek már lépfenés elhullások (összesen -I), de most már az eddigi óvintézkedéseken kivül sürgős halósági intézke-
dés vált szükségessé. Tegnap ugyanis (egy nap alatt I) 8 áll\'at hullott el, az épen emiatt olt időző keszthelyi állatorvos megállapítása szerint, valamennyi lépfenében. Ma újból 2 állat elhullását jelentenék, a vizsgálat azonban kiderilettc azt is, hogy az állomány legnagyobb része beteg már.
A főszolgabíró ma helyszíni vizsgálata ulán távirali jelentést teli az alispánnak és szakorvos sürgős kiküldését kérle. — A községben érihe-tőleg nagy a pánik a gazdák között.
Beütött a paradicsom-kracö a kanizsai piacon
Egy kosár paradicsom 20—30, egy kiló 2-3 fillér
a paradicsom, mint égen a csillag és senkinek
A nagykanizsai piacon annyi a paradicsom, hogy mozogni is alig lehet tőle. Kevesen emlékeznek rá, hogy valaha is ennyi paradicsomtól piroslott volna a piac, mint az idén.
Napok óla dühöng a paradicsom-krach a termelők táborában. Ez aztán a mai hetivásáron elérte a mélypontját. Ma rengeteg paradicsomot hoztak be Kiskanizsáról és a környék minden községéből. Kosaranként 20 —30 50 fillérért adták, dj igy sem
— Annyi sem kell
tudlak vevői találni rá.
Házról-házra járva hordják a termelők a paradicsomo1, melynek alig akad gazdája, miután a háziasszonyok mar jóeleve sietlek magukat bebiztosítani a jelentékenyen drágább paradicsommal, most már nem kell senkinek még ingyen sem a szép piros fözelékgyümölcs.
Kilónkén! mérve a legszebbjét 3, a gyeugébbjét, ha ugyan ilyenről lehet beszélni, 2 fillérért adták.
■WW<JViW%rVW>V*>*>*\'*\'" »»«»«\'
Serttsntiar
Felhajtás 12.11, eladatlan 600, — Elsőrendű 1-64—1-66, szedett 1-50—I-S4, szedett kösép 1-34-1-40, könnyd 1-16 — 1-26, l-ső rendll öreg 1-42—1 44, ll-od rendU öreg 1-30—1 32 angol aüldő 1-36-1-50, sralonna nagyban 1-84—0"00, zsír 2-02 0-00, hm 1-60—1-%, szalonnás lélsertés 1-80—2-00.
(Blróktlldés.) Az NTE—DVAC pécsi mérkőzési Lehner, a Dombóvári VOGE—PAC meccset Kaufmann birók vezelik.
Zah-XnizB—IhMiu
eredmény:............ félidő:
olvasható névaláírás.
Eternola Edison Bell Parlophon
GRAMOFONOK
Igen kedvező havi részletfizetésre. Legújabb schlager
gramofon lemezek
állandóan raktáron
i
Szabó Antal
rádió és gramofon osztálya
fegyver-, lőszer- és = sporlárunagykereskedés
TŐZSDE
Az értéktőzsde ma ismét csendes, üzletiden volt. A rendezési nap nem hozott élénkséget a piacra, a berlini lanyhább tőzsde is hatás nélkül maradt a nagyfokú Uzletlelenség következtében. Említésre méltó árváltozás csak egyes értékekben következett be. Igy barátságosabban tendált Magne-sit é6 Gummi. Gummi ujabb 6 pengős emelkedési ért el. Az értékek t«-nyomó része azonban árnyalati gyengülést tüntet fel. Ezek közölt meg-említhető Rima 1%-ot kitevő árvesztesége. Az irányzat zárlatkor nyugodt a forgalom dacára. — A fixpipirok piacán az irányzat változatlan, a valuta és devizapiacon egyenetlen volt az irányzat, ]eleiitősebb árváltozások nélkül. _
Zürichi zárlat
Párls 20 31 \'/a. London 25 16\'/j, Newyork 519-22V1, Brtlssel 7215, Milano Í7\'15 Vtadrld 76\'60, Amsterdam 208 10. BtlUn 123 571!, Wien 73 10. Solta 3-76, Prága ISWj, Varső 5825. Budapest SO-tO Uelgrád 912U, Bukarest 3-08.
Terséaytéui*
Buza 05 flll.. rozs — fill. emelk.
Buza tlszav. /7-ej 22 40 -22-60. 78-as
22-65 - 22-85, 79-es 22 95 -23 10, 80-as
23-25-23-40. dunánt. 77-ea 2165-2180, 78-as 2185—2205. 79-es 2205 -22-25, 80-as 22 15-22-35. rozs 16\'40—16-55. tak. árpa 15-25—1625, sörárpa 1»00— 20 50, sab 13 50-13 75, tengeri tszt. 23 60— 24 -, dunántull 20 25 -20 75, repce 48-00-50 00 korpa 11-75-1200.
ZALAI KÖZLÖNY
APRÓHIRDETÉSEK
At apróhirdetések dija 10 saélg 10 ftllér, Minden további sxó dija 5 flll. Vasár és ünnepnap 10 sióig 80 «UUr, minden további ssó dija B flll. Szerdán (a pénteken 10 szóig 10 fillér, minden további szó díja « fiíl. Gmszó s minden vssta-sbb belüból Illó sió két szónak azánilt-tik. Állást keresőknek engedmény.
Hlnlsllsak S (fit) pnngS daexeDen alul a lalaalsgas kSnyveláa, saámllaáa slkse0léa«v4gslt ■ I I r s IlKlindlk
JÓMzből való >flu tanulónak (elvétetik F.hreniteln Károly és Társa cégnél Főül II. 4502
pl tat
Teavaj a legfinomabb >/( kgr. 1-20. Kapható Muszel éa Frledenlhal csemege-kereskedésében. 4 [03
írógépel keresek bérbe. Címeket kiadóba kérek.
Lópesmézety
nyersbőrt, ágytollat, vasat éa fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát é* Fiai
Erzsébet-tér IS.
asss
Perfekt olaei levelező felvétetik nagyobb fizetéssel délutánra, vn.y délelőttre. Ajánlatokat 88 aa postafiók kut-dendók. 1524
Egy fHaaarflalal barsadsals keres-telik megvételre. Érdeklődni lehet Arlner Sándor r égnél. 4541
KUlönbejlratu utcsi szoba előszobával, esetleg bútorozva aaonnal kiadó. — Kazlnczy-utca 2. 4553
Mindenest szőlőgazdaságban alkalmazok. Clm a kiadóban. 4519
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon : 595.
Bencze
Lakáa Csengery-ut 27lm
__3MJ
Pélffr Láailó píilöskelól g«zdaslglb»
egy 15-16 év körüli llu kovArstsnoncnak (elvétetik. — lier gépészkovlcs. 4487
JAfargalmu Dslsthás eladó Somogv-Simonyibsn. Orv. Miatta Gzörgyné. -IMS
4 szobás él 2 szobls lakáé vlros központján klsdó. — Relchenteld liüiUilel. Erzsébet-tér 3. 4523
Kladé ujonnsn renovált kornplelt, szép 3 szobls lakls, Széchenyi.tét 4 4505
Somogyszil községben,
700 hold prima szánló épületekkel kedvező fizelési feltélelek mellett kisebb-nagyobb télelekbcn
eladó.
Érdeklődőknek válaszol a <.«i községi főjegyző.
Önkéntes árverés.
E hó 15-én vasárnap délutón Vz5 órakor Kiskanizsán, Bába-ulca 2/a. számú ház a helyszínen meg-taitandó árverésen cl fog adatni. Vevő 1000 P-őt nyomban tartozik lefizetni, a hátralékos vételár megállapodás szerinl fizetendő. Felvilágosítás nyerhető dr. Elek Mór ügyvéd irodájában. )u.
Haladó gazda T I L A N T I M-iial csáváz
...
j&L *m

Magyar Mezőgazdák 8zövelkezete Eezógaidaságl és Ipari Vegjsxerek lkaiul. IlkitmíiMlti 29. mi Eemkcdelml r. t. ItliM.\' ■ "W-\'-
A GENIUS kiadásában most jelent meg Maurlce Paléologue világhírű, szenzációs naplója
A cár országa a nagy háborúban
(Kulisszatitkok, udvari intrikák, szerelmek) Uj teljes propaganda kiadás Három kötet (888 oldal) Ára 3*90 pengő
Kapható minden könyvkereskedésben.
Gazdák és uradalmak figyelmébe!!
Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a
KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Mo*on,
Magyarország legrégibb gépgyárinak gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetógépek, konkolyozók, borprések, szólőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjulá-nyosabb árban, egy vagy hét évi részletfizetésre is, minden előleg nélkül kaphalók a
„KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál,
Nagykanizsa, F8-ut 12. szám.
Ugyanolt kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltélelek melleit. Szükségleteinek beszerzése előtt feltétlen rui kérjen árajánlatot I
Értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy
mészáros- és hentesüzletemet
Teleki-ut 43. uám alatt a mai napon megnyitottam.
Pontos és figyelmes kiszolgálás.
Szives pártfogást kér
KOVÁCS FERENC mészáros.
íi Ez az autó ell Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. szám.
Telefon: 3-22.
Raktárról az összea typusok azonnal azállit-hutólc. — Kedvező fizetési feltételek I
Nyomatúit a
1929. szeptember 14.
« » lártss és gyakorlott
Üzletszerzők
fix Javadalmaiáa és magas |utnlékok mellett Állandó ■Ikalmaaásra keresletnek régi, elsórsngn szervezettel biró biztosító társasághoz. Csak írásbeli ajánlatok fo, adt-tnak cl e lap kiadó-hlvalatln ke\'CKlul .Biztosítás" Jeligére.
Moa I Fest I
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
g6zmo>4, vegytlsrtHÓ, ruhafestő
a izonib«th«lyl oru. lp»ikUHIU»on » aranyéremmel kltQnUlvt
NAOYKANIZSA
OjllJtótclcpi Oylrtol.p t
Kazinczy u. 8. Hunyadl-u. 19.
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bár-rrlt testet vagy tisztíttat. Oyőzfid|ön meg lialm olcsóságáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlsztitás I Tisztit I r ti Pllsaéroz I
Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető; Zalai Károly.)\'
A nagykanizsai klr. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
7022/1929. tkv. szám.
Árverési hirdetmény és árverési feltételek.
Raffel Vilmos kereskedő, Jennersdorfi lakín végrehajtatnak Virág Uyula dióskáli lakós végrehajtást szenvedő ellen Indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi ható. ság a végrehajtató kérelme következlé-ben az 1881 : LX. t.-c. 144, I4«. és 147. §-al értelmében elrendeli a végre-hallási árverést Í0 P tőkekövetelés, ennek 1928. évi október hír 1. napjától |áró I0o/o kamata, 2A P 37 lill. eddig megállapított per- és végrehajtási és az Irverésl kérvényért erultal mrgillspltoll 19 P 20 llll. költség ek behull! s végett s nsgyksnlzul klr. Jlrlsblr\'-slg területén levó. Dioskál községben lek vő s s diótklll 1216. sztjkv.-ben (elveit 330. hrsz. ház, udvsr és szántó Ingatlannak l/s tészére 125 P, 1083. hrsz. szántólöld u. o. Inga\'l. l/s részére 125 P, 492 c hrsz. szóló a sieglalusl hegyen Ingatlannak t/s réazére 90 P, ;.09/a. hrsi. szántó u. o. ingstl t/s részére 75 P, 912/b. hrsz. rét a kltnal rétekben Ingáit. >/s részére 50 P, 453/s. hrsz. szintó s szegfslusl hegyen Ingstl. i/s részére 50 P, 973. hm. rét s klsnal rétekben Ingstl. Vs résaére 17 P. 533/b. szőlő és pince a szeglalual hegyen IngatL Vi részére 260 P. 53 l/c. hrsz. szélé u. o. ingstl Ls részére 260 P, 888/s. 2. hrsz. szóló és rét u. o. Ingstl. Vs részére 50 P, a dióskáll 297. sztjkvben felvett 163. hrsz. berek s siegfalusl hegyen Ingatlanaik •/Jisod részére 20 P. s dióskáll 180. sil|kv.-ben (elvett >00 b. hrsz. legelő a szegfalosi hegyen ingatl. Vs részére 4 P klkllltisi árban és pedig valamennyi Ingatlanrs nézve az azokra a 3490/tk. 1918. az. végzéssel Dell Regina özv. Vlrlg üyulání lavlia bekebelezett özvegyi nasionélve-zrti szolgalmi Jog fentartáaával, mégis s dióskáll 1216 sztikvben felvett Ingatlanokra vonatkozólag, amennyiben azok a szolgalmi jog lentartásával az előző tehet-tételek és előnyösen sorozandó követelések fedeleiére eiennel 1200 P-ben megállapított óssiegért el nern adatnának, az árverés hslllylalannl vilik és az Ingatlanok > szolgalmi iog lentartála nélkül lógnak a kitűzőit határnapon elárvereztetni. r
A telekkönyvi hstóaág az árveréínrk Dlóskál köiségházánll meglartlslrs 1929. évi október hó II. napjának délelőtti 10 óráját tűzi kl és az Irverésl leltételeket az 1881 : LX. t. c. IÍ0. § a alapjln a következőkben állapítja meg:
Az árverés alá kerülő Ingatlanok a klklál-tásl ár kélhsrmad! II alacsonyabb áron nem adhatók el.
Az árverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10°/o-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában meg-határozott árfolyammal számított óvadék-képes értékpanlrosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen biról letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881 : LX. t.-c. 147., 150, 170. §§.; 1908 :XLI. t. c. 21. §1 Az, aki az Ingatlanért a kikiáltási írnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerinl megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi s/ázafékllg kiegészíteni. 1908:1X1. t.c. 25. §.).
Nagykanizsa, 1929. évi |ullus hó 24 napjín.
A kiadmány hiteléül: Mlkó s. k. 4514 főtiszt.
69. évfolyam, 209. szám_Nagykanizsa. 1929 szeptember 15. vasárnap
Ara 16
ZALAI nZLONT
Saerfceaxtóaég is kfsdóhlvstsl: Pí-ut 5. axim. Kuitbelyl flókkladóhlvatal Kossuth La|oa-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
m&nitd ára: efy Mca I pca(4 M mfc
"Politika... ?
Csütörtökön megalakult Nagykanizsán is a törvényhatósági választásokra országszerte r.ervezkedíi Nemzeti Párt, A megyebizottság megválasztásán kivül bizonyára a városi képviselőtestület és magisztrátus ösz-szeállilásában is részt kér magának az uj párt, melynek kohéziós ereje a közigazgatási reform sima lebonyolításának szükségességében rejlik. A vád ellene : politika.
A Nemzeti Párt szervezkedése Nagykanizsán a Községi Párttal találja magát szemközt. Ez ellen is a vád : politika.
Az erőviszonyok még annyira a kialakulás stádiumában vannak, hogy objekliv szemlélettel jóslásokba bocsátkozni lehetetlenség. Mindegyik párt a maga módján és a maga eszközeivel igyekszik ma még csekély álfltő erejét eleven energiává növelni, hogy mire gyakorlati eredményekre kell váltani a felajzott hangulatokat, addigra egységes tábort hengeríthessenek szembe egymással, a titkos urnák elé.
A városi tömegek nagyobb része még sem ennek, sem annak a pártnak kötelékébe nem tartozik. Ezekért a tömegekért folyik a harc, a szomorúan speciális kanizsai fásultság leküzdése. A harcnak egyik ijesztőszerszáma : — az országos politikai tartalom vádja. Egyik és másik felől Is sok embert ejt ez gondolkodóba Sokat tart távol annak lehetőségétől, hogy intenzív párt-életen belül, az abban kínálkozó mérlegelések és látószögek felhasználásával, érell meggyőződés bátorságát szűrje le magának. Sok ember elé mered ez a vád karakterbéli gátlásként, hogy aztán végeredményben pillanatnyi hangulat zsákmányaként dobja szavazatukat a város éleiét formáló döntés asztalára.
Hít ezzel a .politikai tartalommal" egyszer szembe kell nézni és meg kell mondani, hogy akár pro, akár contra: merőben elhibázott és irreális volna politikummal összekötni a községi választások nagy iram felé induló propagandáját. Mindkél oldalon tiltakoznuk a politika keverés Icl-felröppenö rakétája ellen, de a rakéták csak robbannak mindegyik sáncárokból — a másik felé. Ha pedig körülnézünk a táborokban, békés egyetértésben találjuk azokban az ilyen és amolyan politikai párt-állásuakat is.
Sohasem voll valami nagy hasznára Nagykanizsának a politizálás, aőt talán na visszanézünk mult századának második felére, épen azt kell megállapítanunk, hogy Nagykanizsát a politizálás juttatta oda, ahonnét még ma is csak a legnagyobb erőfeszítésekkel próbál kiemelkedni. Történelmi béke osloros tanulságai suhoglak ennek a városnak a hátán. Minden ütésének saj-
gásából nagy kvóciens van a mai ja|okban is. Ez a tanulópénz! év-század-előre megfizetell város nem lehet, hogy újra politikával és politikáért döntsön önmaga felelt.
Csak természetes, hogy száz százalékos lilliálást nem lehel csinálni. Tökéletes légmentességgel nem lehel elzárni az országos érdekekel az anionom közületek érdekeitől. Amennyire emezek annak szerves részei, annyira kapcsolódik politikai érdek-közösségük is. A fórumok személyein kérésziül való kapcsolódás pedig inkább csak látszólagos, akármilyen pártállásban is. Mindkél-fajla politikai vonatkozásnak együttesen sincs azonban annyi irányitó-ereje, hogy mellette másodrendű kérdéssé válhatnék a tulajdonképeni cél: a városi polgárság közvetlen érdekeinek elöbbreviteie.
l-\'élre tehát most a po <a mumusával ! Józan, tárgyilagos szemléletre és ne beszuggcráll politikai szenvedélyek kutatására törekedjenek a pártok közkatonái. Ne legyen politikai szemüveg a pártok megítélésében sem és ne legyen ebből eredő félelem sem attól, hogy sub specie városi választások: valamely politikai irány stigmája ütődik a becsületes meggyőződések hitvallóira. Minden meggyőződés jogos és mindegyik lehet becsületes is, de hasznos csak akkor, hí nem szorul hamis váltóállítások rémképei mögött tátongó spanyolcsizmákba Tisztában kell lennie mindenkinek azzal, hogy a most folyó szervezkedéseknek a közigazgatási választásokon lul, országos politikai viszonylatban józan elgondolással úgysem lehetnek a ma távlatából elérhető céljaik s az ilyenirányú beállítások legfeljebb arra jók, hogy a mindennipi kenyér-gondnkba fásull tömegek csendes desinteresscinentját hívják elő minden közéleli joggal és kötelességgel szemben.
F.hbcn a választási kampányban csak egyetlen politika lehet és kell legyen : egv sokai szenvedett város sorsának becsületes ulon való jobbra egyengetése.
A népszövetség
hozzájárult a nemzetközi bíróság szabályainak revíziójához
Genf, szeptember H (Éjszakai rddiójelenlés) A ma délutáni plenáris ülésen több bizottság jelentését tárgyalták le, majd hozzájárullak a hágai nemzetközi bíróság statútumának revíziójához, hogy az íszak Amerikai Egyesült Államok is elfogadhassák ezt az egyezményt. Miután a slatutumok revíziója megtörtént, nyomban az ülésen több delegálus bejelentette, hogy aláírja az egyezményt kormánya nevében.
Nagy bányakatasxtrófa tlx fialottal és sszámos sebesülttel
Felgyülemlett széngáz okozta a hatalmas robbanást
HolgrAd, szeptember 14 (Éjszakai rddiójelenlés) Zajecsar-lól 40 kilométernyire levő Rtanj nevű szénbányában, mely a Mönch-testvé-rek lula|dona, ma délelőtt súlyos szerencsétlenség történt. Egyik aknában hatalmas robbanás pusztított, melynek 10 munkás esett áldozatul.
Kilencen súlyosan és igen sokan könnyebben sebesüllek meg. A katasztrófát valószínűleg a felgyülemlett széngáz okozta. Ha a szerencsétlenség akkor történik, mikor 1300 bányász dolgozott volna a föld alatt, kiszdmilhalatlan leli volna a katasztrófa következménye.
Orosx gyermekek forradalma a vallásos nevelés ellen
Megtorló intézkedéseket követeltek a papság és tanítóság ellen
l/Hulon, szeptember 14 (Éjszakai rddiójelenlés) A Tiniéinek jelenlik Rigából: Az oroszországi Tver kerületben a szovjethalóságok gyermekforradalmal rendezlek a vallásos nevelés ellen. Mintegy ezer gyermek szüleikkel felvonullak és határozati javaslatot hozlak, hogy
megtorló intézkedéseket követelnek az ottani papság és tanítóság ellen, mert vallásos nevelésükkel .erkölcsromboló befolyást gyakorolnak" a gyermekekre.
Követelte a határozati Javaslat a papoknak és tanítóknak a városból való kilakoltatását.
Kina
visszautasította a szovjet ellenjavaslatát
A kinai kormány a német nagykövetnek adta át válaszjegyzékét
haladéktalanul egy orosz igazgatót és aligazgatót kell kinevezni, továbbá azt, amely szerint a helyi halóságoknak mindkét kormány utasítást log adni, hogy a pekkingi egyezmény pontjait szigorúan tartsák be.
Moozkva, azoptomber 14
A kinai kormány átadta a német nagykövetnek válaszjegyzékéi a szovjet legutóbbi javaslatára. A kinai válasz|egyzék elutasítja a szovjet-kormány ellenjavaslatát, nevezetesen azt, hogy a keletkinai vasutak élére
megkezdődött az angol csapatok kivonulása a megszállott Rajna-vidékről
„Az angol katona sohasem érezte magát ellenségnek a német földön"
l*ondon, szeptember 14 Ma kezdte meg kivonulását a rajnavidéki angol hadsereg. A kél előretolt ezred csapatai ma utaztak cl Wiesbadenbói, ahol az angol katonai és a német polgári hatóságok ünnepségeket rendezlek tiszteletükre.
Az egész angol sajló nagy megelégedéssel állapítja meg, hogy Anglia az első szövetséges halalom, amely kiüríti a még megszállt német területet és ezzel likvidálja a háború örökségének utolsó maradványait. A lapok különösen büszkék arra
a jó viszonyra, amely a megszállás legnehezebb óráiban is állandóan fennáll az angol katonaság és a német polgárság között és hangsúlyozzák, hogy az angol kalona sohasem érezte magát ellenségnek a német földön, sőt az angol katonák remélik, hogy korrekt és barátságos magatartásuk elömozdilotta a közeledést a két nemzet közöli.
Sir Waller Twaites tábornok, a megszáll* csapatok főparancsnoka az elutazó csapattestckhcz intézett parancsában clismeiésscl emellé kí,
zalai közlöny
Asc utolsó percben vágtalc le a Kőtélről egy öngyilkos rendőr őrmestert
Azért akart meghalni, mert nem vehetett meg egy szőlőt — Öngyilkossági riadalom a Magyar-ulcában
Nagykanizsa, szoptember 14
Tegnap, pénteken este a Magvar-, utca 71. számú házban nagy riadalom támadt, mert egy ott lakó rendőr-őrmester öngyilkosságot kisérelt meg.
Jandró-WH kanizsai rendörörmes-ter pénteken későn tért haza. Felesége észrevette, hogy szokatlanul lanul komor és kevésbeszédü.
A máskor jókedvű ember egész vacsora alatt egy szól sem szólt, ami hozzátartozóinak erősen felttlnt. Asztalbontás után Illés egyszerre eltűnt, ami feleségének felettéb gyanús volt. Keresni kezdte a házban, udvaron, de nem talált reá. Azt tudlák, hogy nem távozhatott el hazulról, mert a kapu be volt zárta.
Egyszerre lllésnének gyanúja támadt, hogy az ura talán a padlásra ment fel, gyorsan utána ment ő is. Amint felért a padlásra, megdöbbentő látvány tárult szemei elé. Férje a padlásgerendán lógott felakasztva, de
még volt benne élei, mert eltoi zult arca rángatódzott.
lllésné segitségért sikoltozott, majd az izgalmak hatása alatt összeesett. Csakhamar felrohant az azon udvarban lakó Pintér József, levágta a kötélről az öngyilkosságot megkísérelt embert, aki csakhamar eszméletre tért.
Közben az esdnek hire jutott a legtávolabbi szomszédokig és percek alatt nagy tömeg vetle körül a házat.
A haláltorkából megmentett rend-őrmester nem akarta megmondani, hogy miért akart meghalni. Később mégis elárulta, hogy a feleségével összezördtllt, mert ő meg akart venni egy szőlőt, az asszony pedig földet akart. Ezen annyira összevesztek, hogy emiatti elkeseredésében, meg aztán néhány pohár bor elérzékenyilő hatása alatt elhatározta, hogy végez magával.
Miután megvacsorázott, szép lassan kiosont és felment a padlásra, ahol a ruhaszárító kötelet a nyakára csavarta és felakasztotta magát.
Rotschlld Divatterme Budapest, VI., Haris-köz 2.
♦ É\'lesiti a nagyérdemű vevőközönségei, hogy az eredeti J564 párisi &**i és téli újdonságok, ka bét ok, ^^
ruhák, kosUlmök és kontplék bemutatása megkezdődött,
Rálőttek, majd leütöttek egy csendőrfirmestert
A "golyók nem találtak, a dorongOtés halálos volt — A tetteseket letartóztatták
»_
hogy az angol katonák eredményesen tartották fenn az angol;,hadsereg presztízsét olyan nép körében, amely szívében mindig katona maradt.
Rejtélyes gyilkosság
áldozatát fedezték fel egy ládában a HUel pályaudvaron — A gyilkos valószínűleg egy korábbi bűntényének tanujától akartmeg-szabadulnl
l\'áris, szeptember 14
A francia sajtó nagy izgalomban tartja annak a rejtélyes halálesetnek ügye, amelyet tegnap a lillei pályaudvaron egy ládában fedeztek fel. A holttest mellett személyazonosságát igazoló iratokat találtak, amelyek Rigandu 31 éves könyvelő nevére szóltak. Az a tény azonban, hogy a holttest mellett igen sok okmányt találtak, a rendőrségen gyanúi ébresztett. Amellett feltűnt az is, hogy a holttest arca a felismerhetetlenségig össze van roncsolva. Az orvos-szakértők megállapították, hogy a holttest legalább is 10 napos, holott Rigandut 5 nappal ezelőtt még látták. Mindebből a rendőrség arra következtet hogy nem a könyvelő az áldozat, hanem a könyvelő a gyilkos. A könyvelő édesatyját ugyanis nemrégiben rejtélyes körülmények között meggyilkolták. A rendőrség azt hiszi, hogy a könyvelő maga is résztvett a bűntettben és most egy bűntársától akart megszabadulni a nyomozás folyik.
Banditák vakmerő rabló támadása
Nagybecskerek, szeptember 14 Tegnap este Karlova községben vakmerő betörés történt Beslin Mili-voj földbirtokos lakásába. A vakmerő betörök a kora esti órák dacára nyugodtan dolgozhattak, mert a földbirtokos és családja nem volt otthon és a lakásban csak a szobalány tartózkodott, akit könnyű szerrel ártalmatlanná tettek. A földbirtokos pénzszekrényét, ékszereit és ériékes műtárgyait kocsira rakták s a feltört kasszál ma a hajnali órákban találta meg a község határában a rendőrség. A kárt 600 000 dinárra becsülik. A nyomozás mindeddig nem járt eredménnyel.
Lunacsaiszki bukása
Moszkva, szeptember 14 A népnevelésügy teljhatalmú diktátorát, Lunacsarszki népbiztost tegnap hivatalosan is felmentették állásától. Lunacsarszki távozása már régóta elhatározott dolog volt.
Mlndenltlt kaphatói Termeli:
Oraz. MW
Tejszövetkezet! Központ
Budapest, I., Horthy Mlklós-ut 1IB-12I \'
Nagykanizsa, szeptember 14 Ugylátszik Somogyban nem múlik el nap, hogy valamely gyilkosság, vagy véres verekedés ne zajlana le. Tegnap este Somogyvár községben történt megdöbbentő eset.
Lenpach György somogyvári csen-dőrőrmeBter Mária-napi névünnepre volt meghiva egy házhoz, ahonnan a hajnali órákban indult hazafelé. Mikor a kálvária melletti bozótnál haladt el, egyszerre piszlolyból több lövést adtak le rá. A golyók azonban nem találtak. A csendőrőrmester erre kirántotta revolverét, de ebben a pillanatban doronggal többször feléje sújtottak Egyik ülés a fejét érte és vérében eszméletlenül esett össze a csendőr.
A revolver dörrenésére többen rohantak a telt szinkelyére, ahol a csendőrőrmeslert eszméletlenül találták. Mikor rövid időre magához lérl, elmondotta, hogy mi történt
vele. Azután újra eszméletén kivül esett össze.
A csendőrség erélyes nyomozása hamar kézrekeritetle a tetteseket Tapolczai János és (ivére személyében, akik beismerő vallomást tettek. Mindkettőt megvasalva bekísérték a kir. ügyészség fogházába.
Eddig még azt nem sikerült megállapítani, hogy miért történt a támadás. A lettesek erre nézve megtagadtak minden felvilágosítást.
A csendörőrmester állapota élei-veszedelmes.
Szüreti mulatságokhoz
szükséges összes cikkeket, mint tűzijátékokat, lampionokal, serpen-tint, confetlil, lánc-sarkanlyukat, trombitákat, slb. legolcsóbb gyári | áron szállít:
Emmerling A. lüzijálék,zászló, fáklya slb. gyára Budapest, IV., \'«« Gróf Károlyi-utca 26.
r H. ti li|«nyithtl Uvimlu dtjmenUun holdunk.
1929. szeptember IS
A Dispatching-rendszer
(leaetlrányltó szolgálat) (2)
Irta: Kousz Nindor, I). S. A. Igazgató-li.
A vonatok tényleges menetét az e célra szolgáló nyomtatványon grafikailag ábrázolja s ide feljegyzi a többi szükséges adalokat is. Igy állandóan szente előtt van a vonalok mozgása és mindaz, ami a vonalon történik.
Ez lehelövé lesri: az állomásokon szükséges tolatások és kezelések legalkalmasabb időben és módon való elvégzését;
késés esetén a vonatkeresztezések és megelőzések legelőnyösebb szabályozását ;
az clegymozgatás legcélszerűbb irányilását és a vonatok gazdaságot kihasználását;
meddő mozdonymenelek és üres kocsifulások legkisebb mértékre való szorítását.
A menelirányitótól nyert, vagy 161c minden pillanatban kikérhető útbaigazítások és tanácsok lehetővé teszik, hogy a forgalmi szolgálattevő az összes körülmények teljes ismeretében cselekedjék.
Az állomások ugyanis kötelesek a menetirányltónak minden vonat indulását, érkezését, illetve áthaladását jelenteni Vele ludatni a vonal összeállítását, a továbbító mozdonyt és a vonatkísérő személyzelet, nemkülönben az állomásokon visszamaradó, illetve onnét elviendö kocsik meny-nyiségét és rendeltetését, továbbá minden oly eseményt, amely a vonalközlekedésre befolyást gyakorolhat Ezen adatok központosítása következtében a menetirányiió a vonalon levő helyzetről mindig jobban van tájékozva, mint bármely állomási forgalmi szolgálattevő. Utóbbiaknak tehát hivatalból, vagy kérésre útbaigazítást ad és velük megbeszéli a helyzetadta, vagy követelte leghelyesebb intézkedéseket és azok foganatosítását.
Szükség esetén a menetirányitó, mint az igazgatóság megbízottja, rendelkezéseket is ad. Igy elrendelheti a vonalok visszatartását, feloszlatását, vagy más menetrendben való közlekedését.
A menetirányító szolgálat előnyel
Az a körülmény, hogy a menetirányiió valamennyi vonat menetéi lépésről-lépésre kiséri, előmozdítja és biztosítja a vonatforgalom pontosságát és rendességét. A vonatközlekedés pontossága emeli az üzem biztonságát és gazdaságosságát.
A menetirányiió szolgálat egy-szerllsili, gyorsítja és tökéletesiti az értesítő szolgálatot. Jelentékenyen mentesíti az agyonterheli láviróvona-lakat. Megkönnyíti és egyszerűsíti a központi szolgálatol, mert a vonatok lényleges menete alapján készített
I literje 1P 20 fiü.
itflfl. sieptember 15.
menetrendben a vonalforgalomban előforduló hibákat és mulasztásokat szemléltetők* feltünteti és Igen alkalmas tapasztalatok és tanulságok uvilltésére, valamint a gyakra előforduló hibák intézményes kiküszöbölésére.
Mindezekhez az előnyökhöz eléggé mg nem becsülhető tényezőként csatlakozik a forgalmi szolgálaltevők nevelése gazdaságos gondolkodásra, általános érdekek figyelembevételére és kötelmeik pontos teljesítésére, merl érzik tanácsadójuk állandó ellenőrzését.
Ar a felfogás, hogy a menetirányitó szolgálat létesítése csak rendkívül erősforgalmu vonalakon gazdaságos, léves. A menetlrányi\'ó táv-beszélő-berendezés beruházási és fenntartási költsége aránylag csekély és messze alatta maradt azoknak az előnyöknek, amelyeket az uj szolgálat nyújt.
(Folyt köv.)
zalai közlöny
Mozgószlnház
Mtsa Arábia
Nem ,1 szépségével, hanem a hősiességével nyerte el a elmet a sejk leánya, aki a hatalmas nagyúr — az apja — ellenzése dacára megvédelmezte egy egész francia légió ellen azt a fogságben lévő francia tisztet, akibe halálosan beleszerelelt s akinek végül felesége is lett.
Kelcli történei, tele exotikumokkal, gyönyörű szép felvételekkel és tele a Kelet minden misztikumával.
Kél nagy művész játsza benne a főszerepet: Richárd Arlen és William Powelt. Mindketlő kiváló tehetségű filmszínész, akiknek már sok nagyszerű szerepében gyflnyörködötl Kanizsa közönsége.
Ezt a filmet mulatja be ma, vasárnap esle az Uránia mozi.
A kisérő műsor egy izgalmas delek-fivlörténet: A kisértelek órája. (=)
Hajánál fogva felakasztotta szerelmesét
Pénzt követelt a szegen fuldokló asszonytól
Nagyatád, szeptember 14 Sprigmann János szomajoml gazda évek óta udvarolt őzv. Szolavics Györgynének. Ez év április 7-én Sprigmann megjelent Szolavicsné lakásán, de zárt ajtókra talált. Ezen annyira feldühösödött, hogy betört a lakásba és előbb megverte az asz-szonyl, majd a hajánál fogva fel-
akasztotta egy kiálló szögre. Mikor az asszony kellemetben helyzetében a falon függői, a férfi pénzt követelt tőle, majd leszedte és a földre dohla az asszonyt. Az özvegy feljelentésére Sprigmann ma került a kaposvári törvényszék elé, mely magánlaksértés és könnyű testisértés miatt 4 havi fogházra itélle jogerősen.
Mit táncolonk az idén?
Uj tiicok: tagol valcer, blues yale, tangó 1930, qniok itejp, cocktall
Nagykanizsa, szeptember 14
Már szótrepülnek a meghívók a szüreti mulatságokra, fényesítik a báltermek parkettjeit: tagadhatatlanul Itt az tor. E» vele együtt az u] táncok bevonulása.
Előre elárulhatjuk, az Idén a táncokban nem sok változást fog találni a közönség. Ami változás van, az csupa előnyt Jelent, mert a táncoknak mind- ■ Jobban kidomborodó sima Jellegét növeli. A szezon uj slágere: az angol valcer, mely a legrégibb boston tempóra mero és különös, finom figuráival a keringőtáncok híveinek szimpátiáját nyeri meg.
I)e adjuk át a szót Oábor I^ajos tánctanárnak, aki most érkezett mog Budapestről, ahol a táncakadémián továbbképző tanfolyamon sajátította el az uj táncokat, hogy azokkal aztán Itthon megismertesse a közönséget:
— Már a tavalyi táncoknál Is tapasztalhatta a közönség, hogy a figurák összeállítása egészen sima formákat követ. Ez az Idén még Jobban fennáll. Minden táncnál arra törekedtek a kreáló-mesterek, hogy a tánc minél sl-niább. minél elegánsabb és szalonképesebb legyen. Teljes szakítás történt a iQkállzQ, Idétlenül rángatózó figurákkal. Érdekes változás a testtartásban, hogy a férfi táncközben mindig balra elhajlik.
- Ami az uj táncokat Illeti, örömmel jelenthetem, hogy az angol valcerrel egy olyan három-negyedes Utemü boston-noz hasonló tánc vonul be a báltermekbe, amelyet mindenki könnyen meg-
tanulhat. Kz a tánc tulajdonkénen a rögi valcer átvariált figuráiból áll. Utána következik a tangó 11)30. A tangó szin tón a figurák sokaságából tevődik ösz-82». Elsősorban szép, rftigó fordulatai tetszetősök, de az egész tánc a bálok főtánca lesz. A blues yale a sima chasso-lépések kombinációja, apró keresztlépésekkel színezve. A quiek-stepp a gyors foxtrottra emlékeztet. Jellegzetes lépése a duplázó lépés. Kót-negyede8 élénk tempója van, de mint a többi tánc, ez is sima, több oldalkllépéa van benne gyors fordulatokkal. Ugyanilyen ritmusu a cacktail melyben több humoros figura van, tipegő lépésekkel. Könnyen elsajátítható. Ez tulajdonképen az uj táncoknak ós a réglek átvarlálásának legnagyobb előnye, hogy nem kell egyikhez sem különleges talentum, csupán egy kis taktus-érzék.
Szerdán este különben résztvettünk Oúbor tánctanár bemutatóján, mely alkalommal feleségével eltáncolta a fent elsorolt táncokat Megállapítottuk, hogy az uj táncok valóban sikkesek, finomak, könnyűek és mindenképen alkalmasak arra, hogy a közönség hamarosan megszeresse őket.
Ma vasárnap este
diSZÉH 119
a Markó féle Vendéglőben
Rbonnensek felvétetnek.
o-
Tea reggelire ... hogy izlik?

Kitűnően! Ha ön a
Tíásmmux
védjegyű Lila íeak evet éhet,
az egyenlete* kUlevelQ. ennélfogva ldaJó» í* kiválóan lzlete* roeBoIi Uái aotéten felóníve, esetley tejjel éa — a-bo#y szered — cukorral. v*qy anélkül lMza. Lőnek élvezete után filH erőben
fogja ön napi munkáját megkezdeni. Azonkívül ez olcaóbb, mint a legtöbb reggeli Kai, mert 1 kg. = 1000-1000 CU-*xe\' caak 00.— pengőbe kerOL
Egy 50 g.-os csomagt 1 pengő,
ennélfogva
egy csésze erőteljes tea csak 2 fillér
A
f*iuj6 . r«
U«aLbfta i
*>l.»»«m t
A
„n.. LiU

, ipö,; mlM u éli.l többi t.iV. ....l.t. (»»•<>•
•iittv^ a.
ulon lliuérva, k.iOln.W a toi,.loBl>t. Uik m.|.tn*m ovlnj.n ÍO..«r is c**-..n l.ph.tAW IWvUUl6b*ly«k cW
_..........a^AiAlink — 30000. — o»4rh» / Wb.
07000.- OMI«U<> jut.lmAl. u J.oU
VérJt.r. m!o<I l.jwbli vllwtért ..Mily •!»• ■iyfihk.1 bl> . imkmmU m>k. r.,g»ll il-loU lyaM ro,«.llk4n« v.16 4lv.*.<.?" K*.J« • |>Uy4«*< rJláUUH b*v4>4>lAb«ly4n. v»«» •• «l»oU v«<.Sité,>vi»« lilénél. Il»v»» M.oyK4,<»41, l)ud.p..l, A.drfc..yiU S4.. vMy
• ei(oil T••kanna Co., Dr«»<i«n"A.l S<blie6UA 374.
Nagy RároRat oRoszott és oyuf~ íott a Zalán átvonuló vl&ar
Nagykanizsa, szeptember 14 Megírtuk, hogy az a vihar, amely a minap vonult át Zalamegyén, löbb helyütt károkat okozott és Zalalövön emberáldozatot is követelt. Mint az ujabb jelentésekből kitűnik, a vihar különösen Göcsejben okozott károkat. Ortaháza községen délután háromnegyed 5 óra tájban vonult végig a vihar. Több házról ledobta a tetőt, szalmakazlakat borított fel, közben pedig négy percig tarló jégverés pusztított. Bab és dió nagyságú jég leple el a földet » nagy kárl okozot\' a terményekben, szőlőkben és gyümölcsösökben. A vihar nagy égiháboruval is járt. A villám beleütött Takács István szalmakazlába, szerencsére azonban a község tűzoltóságának és lakosságának sikerült nagy erőfeszítéssel a tüz továbbterjedését megakadályozni. A jég más községben is jelentős káro-
kat okozott, különösen Hotfón, ahol szinte lapátolni lehetett a jeget. A jégverés északdéli irányban vonult át Qöcsej felett, szerencsére csak keskeny sávban. Kispáll és Nagy-páti lapály szólóit és gyümölcsöseit szinlén teljesen elverte a jég.
Csizmás Oktávlán
szabadlábra helyezését az ügyészség felfolyamodta
Budapest, szeptember 14 Miulán az ügyészség felfolyamodással éli Csizmás Oktávián belügyminisztériumi igazgató szabadlábra helyezése elten, Csizmás még nem keríti szabadlábra. Az ügyben a vádtanács dönt.
= Legjobb olvasnivaló a Nemzeti Újság Aranykönyvtára. Ára előfizetőinknek kötetenként 150 P és 30 fillér portó.
Tekintse meg
vételkényszer nélkül, nagy választékáról és olcsó árairól közismert
99
Menyasszony" divatáruházamat,
melyet újból rendeztem be.
//
iOREIN JENŐ Nagykanizsa, Deák-tér I-
zalai közlöny
NAPI HIREK
NAPIREND
Szeptember IS, vasárnap
Róm katolikus : Fá|d sillz Prnlest : Nikii lém Izraelita : Elül hó 10.
OMKE tag-gyűlése d. u 6 órakora városháza dísztermében
Kath. I.egényegy let szüreti mulattá^a este lét 9 kor a Polgári Egyletben
Vároal Mozgó ,A fekete sejk", szalura! regény .Vigyázz a nőmre*, burleszk bohózat.
Uránia Moznó. .Mlss Arábia\', film. jíték .A kísértetek órá|«", izgalmas de tektivtflrlénel.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat: t. hó végéig s Déry József-féle FiJ-utl .Őrangyal" gyógyszertár.
Oőzfördő nyitva reggel 6 órá\'ól esle 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután és kedden egész nsp nőknek).
Szeptember IB, hétfő
Római katolikus : Kornél. Pnitest : Edllh Izraelita: Elul hó II.
í
A polgármester Budapesten.
Dr. Subjtln Oyula polgármester hivatalos Ügyekben tegnap Budapestre-utazott.
— Megválasztották az uj sormás! körjegyzöt. Szombaton dél elölt a sormási községházán üolka Andor főszolgabíró elnöklete alall megválasztotlák az uj körjegyzöt. A főszolgabíró a pályázók közül 1. helyen Hosszú Lászlót, 2. helyen Csizmadia Sándori és 3. helyen Scheibelhofer Miklósi jelölte. Nagy izgalmak után szótöbbséggel Hosszú Lászlói választották meg, aki eddig is a körjegyzőség helyetles vezetője volt
a legolcsóbbtót a legftnomabblg, nagy választékban — Mindennemű fárfl és nll sapkák, kalapkalMkak nagy
válatztémi eladása. Alakításokat elvállalunk.
Gyenes és Vida.
— Ajánlat felbontás. Dr. Krdlky István polgármesterhelyettes elnökiele alatt tegnap délben bontották fel 1. a László herceg, Mária és Zrínyi utcák útburkolatainak kiszélesítésére, 2. kongó-burkolatok megújítása és 3. a kórház sebészeti részének különleges lakatos-munkálataira beérkezett ajánlatokat. Döntés a jövő héten történik.
— Halálozás. Török János, Ko-márváros község jegyzője, tegnap reggel, 43 éves korában elhunyt. A jegyzői működésének hosszú ideje alall közszeretetet és általános becsü-lést kiérdemelt jegyző halála az egész községben mély részvélel keltett. Nemrégiben agyvérzést kapotl s már-már bizlak felépülésében, mikor sziv-bénulás megölte. Ma, vasárnap délután 4 órakor lemetik a komárvárosi róm. kalit temetőben. Temetésén a járás tisztikara nagyszámban lesz képviselve.
= Szőnyegek. Nany választékban luló-, ágyelö-, ebédlöszönyegekben, áuygamilurák és sezlonátvetökben Singeméi.
1928. szeptember 15
A 48-as nap
Nagykanizsa, szeptember 14
A volt 48 as közös gyalogezred József kir. herceg tábornagy védnöksége alalt szeptember 29-én ezred-napot tart Nagykanizsán.
Az ünnepély sorrendje a kővetkező: Szeptember 28-án esle 8 30 órakor bajldrsi összejövetel a Korona szállodában, 9 órakor az ezredzdszió Jogaddsa a pályaudvaron. Szeptember 29-én délelőtt 8—9 óráig gyülekezés az Erzsébet-téren, hol az ezred megalakul. 9 órakor Idbori mise a felsővárosi templom előtt, továbbá a 48 as és 20-as hősök emléktáblájának megkoszorúzása. Az ünnepi beszédet vitéz karslenfelsi és hegyaljai Pacor József altábornagy mondja. Kb. 1130 órakor díszmenet. 12 30 órakor díszebéd a Polgári Egyiel nagytermében.
A I). Sz. A. Vasul 50 százalékos mr-iirlih/ hnivrzmtnyt biztosiI, Iih egy:itjíy helyről legalább 20 Igénylő akad. Kééibe. I tl btnlnpestl ílzletve/.otosóghez egy kérvény adandó be. A menetdíj keit vexménv kórósé azonban estik nagyobb távolságról Indulók" részére fl/.etl ki magát (rentábilis), mert ti kérvényhez fejenként t pengő illeték csatolandó. Szállásról Nagykanizsán Hremse: (iltsz-lAv őrnitgy (ti. ti. gv. ezred) gondoskodik. Igénylés levelező-lapon lürténlk. •Szeptember 28-án IL\' órától, 2ll-én délelőttig ii nagykanizsai pálytuidvaron egy fogadó bizottság rntikódlk, amely tt beérkező bajtársaknak mindennemű Felvilágosítással szolgál. Ismertető Jele * acélz.öltl zászló 48-as számntul. A hadtörténeti múzeumtól kikért ezrcdzás\'zlót n KAstt I .aJos v. tart. százados vezetésével Hudapestről Induló csoport viszi magával Indulás Itlldnpest Déli pálya udvarról szeptember 28-án 14 fira 10 jíerckor.
=» Orvosi hlr. Dr. Láng Sándor kiskom romi körorvos tiszti orvosi vizsgái! sikerrel letéve, lanulmányi szabadságáról végleg megérkezett és ezeniul ugy hivaialái, mint rendeléséi személyesen tálja el.
Nagy műveltségű, születeti angol nó kiiüno módszerrel angol órakai ad Bővebb felvilágosítást nyújt e lap kiadóhivatala.
Hírek
a Városi Zeneiskolából
Nagykiinlzsa, szeptember 14
Megírtuk, hogy a Zeneiskola uj tanéve az előző évhez mérten jelentős változásokkal indult meg. Igy tmszéket kapóit a gordonka (cello) is, melyre a felvételek folyamaiban vannak. A többi tanszakkal egyenlő alacsony landij, valamint e tanszak vezető tanárának személye lehetővé leszi, hogy a gordonka épp oly elterjedésnek és kcdvellbégnek fog örvendeni Nagykanizsán is, mini minden zenei szempontból is jelentős városban. Hogy felnőttek is látogathassák a gordonka tanórákat, az iskola részükre killiln tanfolyamokat rendszeresít, melyek egy részéi az esteli órákban fogják megtartani.
Úgyszintén külön tanfolyam nyílik meg a többi tanszakon is felnőttek szdmdra. minthogy a jelen tanévvel igen sok felnőtt jelentkezett felvételre.
A fuvólanszak vezető tanári állásában is változás állolt be. Az uj tanévben Schiller János végzi a fuvólanszak növendékeinek kiképzéséi. Schiller hosszú ideig mint katonakarmester müködölt és nagy sikereket ért el. Képesítését a Zeneművészeti Főiskolán nyerte el. Régi óhajt és indokolt kívánságot teljesít az iskola, amikor e tanszakra is bevezette a felnőttek oktatását, mely ugy napközi, mini esti órákban pyerhet lebonyolítási.
Az immár helybeli Schillerrel Nagykanizsa város ériékes muzsikussal gazdagodott.
Ügyvédjelöltek, Jogászok, államszámvltelesek
Szontagh-Szeminárum
OJJ Budapest, IV.. Vári-utca 51
Philips, Telefunken
sth.
RADiO
készülékek, hangszórók,
lámpák, anódpótló, összes rádió felszerelések és alkatrészek
Díjtalan be-
Szabó Antal;
fegyver és sportüzlet rádió és gramofon osztálya.
Loemre
hangszóró
a legjobb I
havi részletre
HOLLANDIAI
virághagymák
megérkeztek
MAUTHNER ÖDÖN
Magtermelő és Magkereskedelmi R. T.
Rslteabiller-utca35. Budapost, Kossuth Lajos utca 4
Ttkío.i: J.izscl 4H3 6.). Uj óízI árj\'gyzé\'t ingyen és bérmentve.
> SINGER Y\'UíivJÖGÉFEK •c\'en A Lt-:€><IOftBAK 1
= Orvosi hlr. Dr Hallá János megérkezeti és rendelései! megkezdte.
— Meghívó. A nagykanizsai róm. kalh. Szenl József egyházközség képvisclőleslülete folyó évi szeptember hó 22-én, vasárnap délután 4 órakor a nagykanizsai sr.ent Ferenc -rendi plébánia kongregációs termében rendes közgyűlést lart, melyre a képviselőtestületi tagokat tisztelettel meghívja az egyházközség elnöksége : P. Dedk Szulpic r. kalh plébános, egyházi elnök. Tdrgysorozul: Ügyrendi szabályok tárgyalása. 2 Módo-siloll alapszabályok tárgyalása. 3. Egyházközség megalakulásának kimondása. 4. Világi társelnök és jegyző választása. 5. Egyházközségi adó-kivelési munkálalok megindítása. 6. Beérkező indítványok tárgyalása
Három fokozat van : jó, Jobb, legjobb, PFAFF a legjobb I
— Tánciskola. Értesítem a n. é. közönséget, hogy folyó hó 17-én a Kaszinó nagytermében lánciskolámat megnyitom. Külön gyermek, diák él felnőtt kurzusok. Külön órák egész nap. Beiratkozások a helyszínen délelőtt 10-12-ig, délután 5 —7-ig. Szives pártfogást kér üdbor áll. kép. oki. tánctanár.
T.
Forráskezelóség
Moha.
Midőn a Mohai Agnes-forrás vizétől, mini kitűnő gyógy és asztali\' viznek, különösen hurutos bántalmak, székrekedés, vérszegénység és étvágytalanságnál é zlelt nagymérvű gyógyhatású s kellemesen élvezheti ize miatti teljes megelégedésemnek kifejezést adnék, egyuilal nyilvánítom, hogy ezvn Itdltő s egészséges gyógyhatású hazai ásványvizet fogyasztásra mindenütt, hol tehetségemben áll, melegen ajánlom.
Dr. Akanllsz Jusztin városi főorvos I >»\'•> Eger.
« __ 19Ü9. szeptember 13
Ma:
txUretl múlatattg a Icait).
Cegényegyleiben
Nagykanizsa, szeptember l-l
A nagykanizsai Katii. Legényegylet ritkán lép ki a nagy nyilvánosság elé ilyen nagyarányú rendezéssel, de olyan kor aztán nem sajnál fáradságot, ötletet, ambíciót és méltó keretek közt nyitja meg a kanizsai vigasságok sorozatát.
Ma, vasárnap este fél 9 órakor kezdődik a Legényegylet nagyarányú szüreti mulatsága a Polgári Egylet emeletén. A hegybiróság bevonulása, felköszöntése, törvény-hirdetés és a gyönyörű irredenta táncjáték ragyogóan díszített teremben fogja megalapozni a hangulatot a következő táncmulatsághoz.
A belépő-dijakat ugy szabták meg, hogy senkinek se essék nehezére vidámnak lenni egy szüreti éjszakára.
Legjobb üdítő ital
a közismert
Kapható minden fűszeréi csemcqekertikedésben.
Főraktár:
Wé 1 Maira.
Király-utca 21.
•= Orvosi hlr. Dr. Neumann Henrik belbetegségek szakorvosa, a József főherceg szanatórium egyesület tüdőbeteg-gondozó intézel rendelő orvosa Nagykanizsa, Kazinczy-utca 11. sz. u|ból rendel délelőtt 11—12-ig, délután 3—5-ig.
— A Vécsey-utcal elemi Iskola építkezése most már teljes tempóban folyik és annyira előre halad, hogy a |övö hó végén elkészül. Az épilkezés májusban fejeződik be, amikor sor kerül a belső bebútorozásra is. Rendeltetésének csak a jövő iskolai évadban lehet majd átadni az épületet.
— Kérelem. Ezúton kért a Mlsszlós-|«7. vezetősége a Jószívű embereket, >\'°gy nélkülözhető üres paradicsomos üvegeket szíveskedjenek küldeni a Missziósházba, hogy a téli étkezéshez szükséges paradicsom-készlet el-tevésél Is Ily mórion Is megkönnyítsék
= Qummlharlsnyák és boka-ízorltók nagy választékban kaphatók Vágó Endre lllatszertárában.
zalai közlöny
Ax OMKE taggyűlése Nádor Jenő titkár és Balog Igaxgaíó előadása
Nagykanizsa, szeptember II Nagykanizsa éleiében fontos szerepet tölt be az OMKE helyi járásköre. Mindenütt ott van, ahol a kereskedők érdekeit védeni kell. A nagykanizsai OMKE idei őszi programjának kapunyitása a mai taggyűlés a városháza nagy közgyűlési termében. Erre sikerült megnyerni Nádor Jenőt, az OMKE központi titkárát , akinek előadása az összes időszerű kérdésekre kiterjed. Témája nemcsak a magyar kereskedőkhöz, de a magyar gazdasági és kereskedelmi élethez kapcsolódó nagyközönséget is érdekelni fogja. Ugyancsak a Icgszélcsebbkörü érdeklődésre tarthal számot Balog Dávid, a nagykanizsai felsőkereskedelmi iskola igazgatójának előadása, a kereske-dőtanonc-nevelés aktuális kérdéséről. Az előadás, amelyen megjelenik dr. Kdllay Tibor országgyűlési képviselő is, pont 6 órakor kezdődik. Belépés díjtalan. Mindenkit szívesen tát a vezetőség.
A ltór&áxt Kápolnáért
Nagykanizsa, szeptember l-l
Hosszú eszlendők óta regisztráljuk e hasábokon a nagykanizsai közkórház kápolnájára befolyt adományokat. Mindannyiszor őszinte csodálattal adózunk a jóságos irgalmas-nővérek türelme és kilartása iránt, amivel ezt az akciójukat szinte lég-Iánként viszik előre. Pedig nem is az ő kötelességük volna a városi közkórház hatalmas iramú fejlesztése mellett arról gondoskodni, hogy a szenvedő százak és százak a szomorú falak közöli lelki enyhülést találjanak. Meg kellene végre mozdulni a város vezetőségének és dülöre juttatni ezt a kérdési, ami óriási feladat a nővérek számára, de aránylag egészen kicsiny áldozat volna a város többi épilkezései között.
A kórházi főnöknő mély hálával nyugtázza most a következő adományokat : dr. Lukcsics József apáikanonok (Veszprém) 20 P, dr. Rad-vdnyi Viktor apáikanonok (Veszprém) 20 P, Krdnitz József félsz, pllspnk (Veszprém) 10 P, Haspel Pál postatiszt 10 P.
HAZAI GÉPKERESKEDELMI R.T.
mi ÉS UIISÍ-OÍNUBIUS GCP. WAGGON £8 hajúgyár r. i. vezérképviselete
V, Vilmos császár út 76. ^ TSLtroM, upöi eoe-oo *. 01. *
az»b. AevANYt-ui*
KUKORICASZARTEPOK
4 iiluz kukoricaszárban mi: Fehérje ITI Zsil 05% KemenyMO 2MI ntíiwosi 23\'n
Irt l| tauuuv IftííUll - ItB II 110 IJttJ tttWtML
N* psisíolls • kufcoHcsMSrst. h.nem <í<ügoítjt«i Ul u JUvSnyl-l*l« kuko#k»»ikrttpö 0*PP*í-KJvSnalr* hi.i.t\'ju* wpIflSIunfc á/»i»ní»ltil «• p,ovp«kluw>kk»J
— A Nagykanizsai Maróczy Oéza Sakk-kör folyó hó 22-ével
ünnepélyesen megnyitja az őszi cam-pagne-l. Ezalkalommal illusztris vendége lesz a Körnek, a magyar sakkélel kiválósága, a Magyar Sakkszövetség és a Budapesti Sakk-kör elnöke, a világhírű sakkszimultán játékos, Abonyi István kormányfő-tanácsos, aki a nemzetközi világ sakk-kongresszuson a magyar sakkéletet hivatalosan képviselni fogja, átutazik Nagykanizsán s 22-én, vasárnap délulán városunkban monstre sakkszimultán mérkőzést tart. A szimultán idejét és helyét később fogjuk közölni. Nevezési dij személyenként I pengő. A Sakk-kör vezetősége kéri az összes tagokat, valamint a sakkélel minden kanizsai barátját, hogy a szimultán-mérkőzésen okvetlenül vegyen részt. Előjegyzések az egyesület főtitkáránál eszközölhetők.
= Három litertől kezdődőleg
balatoni fehér és vörös fajborok 60 fillértől feljebb kaphatók. 25 liter vételénél nagybani áron számilom. Zerkowitz Albert bornagykereskedése.
/uMtATJÍSÍHAM 6Y9«YVlIt\\^
* \\ SAvotoi.viiETETHAJTÓ )
^WorTO^
= Parketok, flanellok. Téli
mosóanyagokból a legnagyobb választék Singer divatáruházában látható. A legdivatosabb flanellok maradékban is kaphatók.
— .SíentlrAs-. kötve: t pengő. A Szent Istviin Társulat kiadásában leg-
apható a
ujabban megjelent UiuHvetsigt Sunth korlátolt példányban még kapl plébánia hivatalban. Ara I pengi.
Nagykanizsa legrégibb temetkezési vállalata, mely nem tévesztendő össze ujabb alakulatokkal.
HILD ELSŐ NAGYKANIZSAI TEMETKEZÉSI VÁLLALAT
VÁLLALUNK disz- és egyszerű temetéseket, exhumálások, hullaszálltlások bel- és külföldre bármely "ányban és irányból, vasúton, vagy saját hullaszállító kocsinkon (fourgonon) Diszes nyitott és üveg halottaskocsik NAGYKANIZSÁM ALAPÍTÁSI Év I8«l. HAGY RAKTÁR érc, imitalió, kemény- és puhafa, ugy hullaszállító koporsókban, szemfedelek, vánkosok, koszorúk, szalagok stb. Egyleti (emelések rendkívüli mérsékeli árakon
ÚZLETHELYISÉO ÉS IRODA MŰHELY ÉS RAKTÁRAK Deák Ferenc-tér 3. síim Király-utca -1 srim TELEFON SZÁM: 269. TEI EFON SZÁM : 120.
SÜRGÖNYCIMi HlLD NAGYKANIZSA Polyútiiinli 11 AitKol-MiRyír BiI,k N,nyk.nlii»l Fiókjánál
Ugyanitt ■ Néhai Hild latvén Emlékére Alapított Temetsezesi Egylet irodahelyisége, ahol tagokat 85 éves korig felveszünk éa a legmagasabb temetkezési aegélyt nyujtjuk.
zalai közlöny
Járásunk hölgyközönségének figyelmét
(elhívjuk, hogy nagy elövígyázalot tanúsítsanak szőrmevásárlásnál, meri a szőrmeiparban van a legnagyobb visszaélés. Ez az ipar olyan tökélyre emelkedett, hogy csak elsőrendű szakértő tudja megkülönböztetni az utánzott szőrmét a valódi szőrmétől. Csakis olyan cégeket keressenek lel hölgyeink, ahol bizalommal vásárolhatnak, mert Bzörme és bundavásárlás mindenkor bizalom kérdése volt. Városunkból és járásunkból igen sokan keresik fel az egész országban előnyösen ismert Palugyai képesiletl szűcsmester cégf.t, (Budapest, VI., Nagymező-utca 20.) ahol szokatlanul nagy választékot találnak. Az árak szembeötlően olcsók és részlet fizetési kedvezményt is ad a cég. Most megjelent illusztrált szőrme és bunda divatlapját levelezőlapom óhajra ingyen és bérmentve kuld a cég. __(«=)
— Mafvar népdal-tanfolvam. Arnber-ger Rudolf Ismert kanizsai karmesternek hossias fáradozás után sikerült egy olyan zongoratanltási módszert találnia, mellyel bárkit megtaníthat 2, illetve hónap alatt zongorázni magyar dalokat és darabokat. A tanfolyam, melyet a tanulni szándékozók számára rendez, két részből fog állani. Az első csoportba tartoznak azok, akik még nem tanultak zongorázni, ezek háromhónapos kurzusra Járnak. A második csoportba kertllnek azok, akik már tudnak zon-
f\'oráznl. A tandíj a háromhónapos tan-olyamon a kezdőknek 70, a kéthóna-
pos, gyakorlattal bírók részére f>0 pengő, A tanfolyamra való pengő, a tanfolyam
megkezdésekor a többi összeg fele, másik fele a tanfolyam közepén fizetendő, dennemü felvilágosítással berger Rudolf karmester, 20. szám alatti lakásán.
Min-szolgál Arn-Báthory-utca
Tipp-szelvény
NTE —DVAC
eredmény:............ félidő:.........
Zala Hailzsa—Terézváros
eredmény:............ lélldö :........
olvasható névaláírás.
— Építőmesterek és iparosok figyelmébe I Miliőid község elöljárósága a lüzoilószei tárának tataro-zási munkálataira versenytárgyalást hirdet. írásbeli zárt ajánlatok benyújtási ideje szepl. hó 20. déli 12 óra; a feltételek az oltani jegyzői irodában megtekinthetők. A költségvetési összeg IOCO P körül mozog. Ezeu munkaalkalomra ezúton hivjuk fel az igeri tiszteli iparostársaink szives figyelmét. Az ipartestillet elnöksége.
= Varrógépvásárlásnál gondoljon a „PFAFF" névre.
A kiskanizsai levente egyesület közgyűlése. A kiskanizsai levente egyesület szeptember 22 én Kiskanizsán a Polgári Olvasókörben tartja meg ez évi rendes közgyűlését, melyen az összes lagok megjelenése kivánatos.
= Vászon és damaszt. Fehérnemű, ágynemllanyag, asztalterítő, szalvéta, törlő, törülköző elismerten legjobb és legolcsóbb Singer József és Társánál.
— Kitűnő szemüvegek orvosi receptre és recept nélkül legolcsóbban Zsoldos Uyula órás, ékszerész és látszerész uj üzletében kaphatók Főút 14. Biztosító palota. Szakszerű javítások.
Epe- ii májbetegségeknél, epekő és sárgaság eseteiben a természetes „Ferenc lóüsel" kcserüviz a hasi szervek működését élénkebb tévé-kenységre serkenti. Klinikai lapasztalatok igazolják, hogy az otthoni ivókura különösen hatásos, ha a Terenc lózsel vizet kevés forró forró vizzcl keverve, reggel éhgyomorra isszuk. A Ferenc József keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható.
Látványos kirakatok. Feltétlen tekintse meg Singer kirakalait, ha szépei akar látni. (Központ szálló.)
= Barta Miksa elsőrangú női dlvatáruházába megérkeztek az őszi divatáru újdonságok Ne n hangzatos reklám, de elismert szolid és megbízható Jó áruk a legolcsóbb árban. Női és leányka Intézett kabátok szintén raktáron. Vásárlás előtt saját érdekében tekintse meg kirakataimat.
Férfiak ne csti^jiedjenek 1
KI (Illír bílyefi elleniben ,lnkrelen bíímcnlve kaplak „ikoivotl Irlráiai .ny irmiáclói I.UI-mányink, (m.ly irr.nmí HIiikIa IMI ciAt bltloill mlnjtn kom, K7«n8< viK7 neutMUnlli llilln.k). KRl.KTI I. (,(vo»«cbíii*li iniliicrsytr Hudapett.
Petőfi S.-utc* 17. Al.p l»7S. UftJ
— italmérök figyelmébe. Minthogy az uj bortörvény kivonat s a korcsmai hitelekről szóló miniszteri rendelet kifüggesztése minden ital-mérőre - a korlátolt kimérőkre is — szigorúan kölelcző, nehogy a legközelebbi borvizsgálat vagy rendőrhatósági ellenőrzés alkalmával bárki kellemetlenségeknek legyen kitéve s inegbirságoltassék, igyekezzék mindenki a bortörvényből egy példányt, a korcsmahitelekröl szóló rendeletből pedig az itatmirö helyiség minden szobájára egy egy példányt beszerezni s azt oll mielőbb kifüggeszteni. (Bortörvény kivonal 1 P 10 fill. Korcsmahiiel rendelet 60 fill. a Zalai Közlöny nyomdában kapható.,) Vendéglősök titkára.
Éger, nyár, bükk,
dió, köt U, tölgy, hárs stb. rönklikai
Állandóan vásárol
Fornérgyár fa Kern ényf atanaeló l.T.
Budapest, IX., Csont-ntM I.
«=■ UJ rendszer bulorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zala-vármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnkénl csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törleszlés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopstein Szombathely, Kőszegi-ulca 5
« 1929. szeptember 15
A KÖZÖNSÉG ROVATA
Állatkínzás a kanizsai utcákon
A nagykanizsai uttestek útépítésénél és a házak építésénél alkalmazott fuvarosok némelyike oly durva bánásmódban részesiti lovait, hogy eljárásuk az állatkínzás fogalmát, a megbotránkoztatást teljesen kimeríti.
Oly nagy teherrel rakják meg a szekereket a gödrös talajban, hogy a lovak minden igyekezet mellett se birkóznak meg vele. Istráng, kötél elszakad. Következik a káromkodás és vad ütlegelés. Dübörög a föld a lovak patái alatt. A kocsisok jól végzik munkájukat, nem félnek a közönségtől, győzik gorombasággal; rendőr közeiben nincs rend szerinl. Hol van az 50 igazolványos állatvédő? Egyik se vizsgálja ki, ml a kocsis neve, egyik se vesz magának fáradságot, hogy a legközelebbi rendőrcszemet felkeresse és pontos adatokai bemondjon. Adat nélkül a rendőr nem jelenthet fel senkit. Az álialvédciem hatékonysága a közönség segítésén múlik, nem csupán a rendőrön, akikből ezidő szerint elég kevés van Nagykanizsán. Aláírás
smig meg . . n«m nélle s Smlth Premiergépeket Legkedvezőbb fizetési teltételekkel Ha.aa Miklósnál Nagykanizsa, Deák-tér 15.
A kapualjak kUNágltása
Kapluk az alábbi panaszos levelel: Igen tisztelt Szerkesztőségi Kérjük nb. lapjuk panasz-rovala utján felhívni a nagykanizsai rendőrkapitányság szives figyelmét arra a körülményre, hogy a kapualjak kötelező kivilágításáról szóló rendeletet egyik-másik utcában szerfelett hiányosan tarlják be. Ez a határozottan üdvös rendelkezés megfeleli ellenőrzés nélkül sokhelyütt kiment már a divatból. Az örszemes rendőrök egy-egy esti körsétája alkalmával könnyű volna erről meggyőződést szerezni. Bízva rendőrségünk gondosságában és a tek. Szerkesztőség szives közbevetésének eredményestégében, maradtunk tisztelettel: több magyarutcai előfizeti.
INT VET, UGY ARAT.
Az Aliamgépgyár gyártmányú
szabadalmazott SCHULE-rendszerű
H
NOVA."
vető mag tisztitógép által tökéletesen tiszta vetőmag nyerhető 1
| 33\' no/o állami hozzájárulás. |
Állványra vagy vaivizáz rugós kocsira izerelt elsőrendű golyóiesapágyas kivitel. Szerkezeit leírással, jövedelmezőségi számítással, árajánlattal, esetleg kiküldetéssel díjmentesen szo\'gál a
MAGYAR KIRÁLYI ÁLLAMVASUTAK GÉPGYÁRÁNAK VEZÉRÜGYNÖKSÉGE NEMZETKÖZI GÉPKERESKEDELMI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
Budapest, V., Vilmos caáazár-ut 32. aa. Talafon i 100-00.
« __ 19Ü9. szeptember 13
SPORTELET
zalai közlöny
Boronhay biró vexeti ma délután a Zala-Kanixsa—Terézváros meccset
^ VEGYFV 4
A két csapat felállítása
Nagykanliaa, szeptember 14 A Terézváros a ma déli fél 12-ös budapesti gyorssal érkezik Kanizsára. A mérkőzés délután pontosan fél 4 őrskor kezdődik a Zrinyi pályán, annál is inkább, mert a pesti csapat délután hal órakor visszautazik a fővárosba.
A Terézváros minden bizonnyal azt a felállítását szerepelteti, mellyel a múlt vasárnap Újpesten legyőzte 3:2-re az újonc Megyer FC csapalát : Müller — Slreicher, Jerzsabek — Simkó, Konlardó, Ontthenz — Tólh, Phelter, Udvaros, Bernáth, Mihalecz. A Zola-Kanizsa, mint jelcnlcliuk,
Fél 4 órakor pontos kezdet
még tárgyal u| jálékosok szerződtetéséről, de ha holnap délutánig nem sikerül .villám" igazolással le-igazoltalni az uj erőket, akkor a csapat igy áll fel: Hácsay — Réder, Fekete — Tamás, Babos, Horváth Farkas, Orsolyák, Csida, Kiss, Csász. Tartalék Bikonyi.
A mérkőzésre a BT. az ország egyik legnevesebb biróját: Boronkayt küldte ki, akinek személye eleve garancia, hogy a mérkőzés simán fog lezajlani.
Fgyébként a papírforma Zala-Kanizsa győzelmet mond, amit a mi tippünkkcl 2—3 gólosnak jósolunk.
Józsa második lett a MAC Ifjúsági versenyén
Budapest, szeptember 14 (Éjszakai rádiójelentés) A MAC margitszigeti pályáján rendezett Csur-gai-emlék atlétikai ifjúsági versenyen józsa Dezső a nagykanizsai Zrinyi Torna Egylet diszkoszvezetője második lelt 34 58 dobásával.
(BlrókOldés a Levente Szövetség vasárnapi mérkőzéseire:
Zrinyi pályán : Fél 2 órakor Vasas— Húsos (k o.> Biró Izsák. Magyar-utcai pályán : Fél 2 órakor Ékszerész -Hunyadi (II. o.) Biró Szirtes. 4 órakor Haladás-Egyetértés (I. o.) Biró h\'ischer II. Teleki-utcai pályán: 2 órakor Nemzeti—II. ker. (II. o.) Biró Lackenbacher. 4 órakor Bocskai - Turul (II. o.) Biró Mandler. Kiskanizsdn 2 órakor 77 Elóre— Klskanlzsai Levente II. (II. o) Biró Kohn I. 4 órakor Zala-Kanizsa levente—Kiskanizsai Levente I. (I. o.) Biró Wuldmann. — Azok a levente-birók, kik még nem iratkoztak fel és bíráskodni akarnak, feliratkozhatnak a titkárnál. Az uj leventebiró-igazolványok f. hó 19-én kerülnek kiosztásra az iparoslanonciskolában.
Ismétellen felhívjuk a levcnteköteles birók figyelmét, hogy fegyelmi vétség terhe melleit tarloznak résztvenni az oktatáson.
(Kanizsaiak a vármegyei lövészversenyen.) Holnap folytalják le Zalaegerszegen a vármegyei lövészversenyt, amelyre Szépudvary László kanizsai lövészkapitány vezetése alatt 7 kiskanizsai lövész, a Kiskanizsai Polgári Lövészegylet tagjai vesznek részt. A kiskanizsai elemi iskola volt ti-ik oszlályának 13 nö-* vendéke bemutaló-gyakorlalot végez a versenyen.
(Az NTE) egy kísérővel ma délelőtt fél 10 órakor indul Pécsre, hogy megmérkőzzék a DVAC-cal.
(Vasárnapi sporteredményeket) Szabó Antal sportüzletében tesszük közzé ma, vasárnap este 7 és 8 óra között a .Zalai Közlöny" sporteredmény tábláján.
=* Férllszővetek. Elsőrendű minőségű öltöny és kabát-szövetek rendkívül olcsó árban kaphatók Singer József és Társa divatáruházában. Nagy választék. Nagyobb meny-nyiség lérfiszövet maradék nagyon jutányos árban.
Olcsó gyermekcipővásár TURUL cipőraktár
fiókjában I
ERÖS ISKOLAC1PÖK:
szinbőr fiucipö 30—35-ig ... .........
fekete gyermekcipő 26— 30-ig ............
30-35-ig ............
36-39-ig ............
barna . 26—30-ig ............
30—35-ig ............
36 — 39-ig .........
NŐI léi és pántos cipők egyes számban még olcsón kaphatók I
Ha mulassza el a kedvező alkalmat I
P 10-— P 12-50 P 15-50 P 18-50 P 13-80 P 16-80 P 19-80
HA NINCS/AKKOR VEGYEN!
TŐZSDE
A mai értéktőzsdén csekély forgalom melleit inkább kissé gyengébb volt az irányzat. A gyengülés azonban csak néhány értéknél jut kifejezésre, különösen pedig azokban a papírokban, amelyeket az előző napokban a spekuláció favorizált. Igy megemlíthető a Drache, Magnesjl, Kőszén és Oummi árvesztesége. Ezzel szemben Izzó szilárdabban tendált. Az értékek legnagyobb részében csaknem változatlan a helyzet. Az irányzat zarlalkor csendes, a forgalom igen csekély. A fixkamatozásu papírok piacán az irányzat barátságos csekély forgalom melleit. A valuta és devizapiacon nincs jelentősebb árváltozás.
Zürichi zárlat
parii 20-31, London »-16\'/i, Newirk 519-70 Brllssel 72 15, Milano 27 15 .Madrid 76-55, Amsterdam 20810. Berlin 173 59 Wien 7310. Solti 3-76. Prása I536"!. Varró 58 25, Budapeat »0-SI\'1 Belgrád 912*4, Bukarest 3 08.
A budapesti Tőzsde dovha-jtíiTiéM
Ttraéa7tJnii
Buza 05 fill . rozs 15 fill. esett.
Buzi llazav. 77-ci 2240 -22-60, 78-aa
22-85—22 85, 79-es 22 95 23 10, 80-ai
23-25 -23 30. dunánt. 77-es 21 60-21 80, 78-aa 2180-22 00, 79-ei 22-00-22 20, KO-ai 22-10-22-30. rozs 1625-18-40, tik árpa 1525-1625, aörárpa 19-00— 20 50, zab 13 50-13 75, tengeri tait. 23-60— 24 -, dunántull 20 25 -20 75, repcc 48-00-50-00 korpa 11-75-1200.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyeld jelentések: Szombaton a hőmérséklet: Peegel 7 órakor +16 2, délután 2 órakor +22, este 9 érakor +19.
Felhőzet: Reggel Unta, délben és esta borult égboltozat.
Szélirány: Reggel délkelet, délben délnyugat, este északnyugati szél.
a ■•Uorológlal l»té*.l aata 10 árakor JaUnlli ráaabtn falhfla, éa mératkallan malag Iái •Ár-haté.
valutAk
Angol I. 27-68-27-83 Belga Ir /9-35-.9 75 Csehk. 16*87-16 97 Dán k. 152-10-152 70 Dinár 9 96-10*04 Dollár 570 20-572-20 francia f. 22-25-22 55 Holr. 229 00 230-00 Lengyel 64 05-64-35 i Leu 3-36 3-40
Léva 411-415 Líra 29 £5-30-15 Márka 136 00-136 oO Norvég 152-15 152 75 Schlll. 80-40 80 80 Peseta 84 10-84-80 Sválcll. 110-00 110 50 Svédk. 153-10 153 70
devizAk
Amst. 229-30-230*00 Belgrád 10-0.5 1008 Bénin 136-17-136-57 Brüsszel 79-52-79-77 Devizáid 3-38-3-40 Kopenh. 152 30 152 70 London 27-73 27-81 Madrid M-20-84-90 Milano 29-90-30*00 Newyork 572-30 3 90 Oazlo 152-35-15275 Pária 22*22 45 Prága lü 93-16-98 Szófll 4-14 4^6 Stockh. 153-25-153 65 Virsó 64-15-64-35 Wien 80-55-80-80 Zürich 110-21-110 51
Kiitta: DéUalal Hyoaii ét Lapkiadó íillalat, Hagykanlisái.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
Interurbán telelőn i Nuykanlssa 7S. «.
Naponta adjon növendék él hlaóátlatalnak

FUTOR

szénsavai takarmánymeazel. A .FUTOR" növendékállatoknál a caontképzódésl elósegitl, hízásra
^Eiótvágy gerjesztőd
A .FUTOR\' nem orvosság. Innem a leglinomibban órlötl m\'szsótáp \'mely i»z állatok szervezetébe igen könnyen lelsz vódik, s amelyet az állatok aro-matlkul a yagtartlímánil lógva aalve-
sen fogyasztanak. A .FUTOR" etetése a konyhasó etetését feleslegessé teszi. A nagyhizlalók, uradalmak. íazdaságok a .FUTORM állandóan etetik.
Ara: I kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételnél: I zsik 50 kg (zsákkal
egyttti) P 10-30. I cca 11 kg oa próbadoboz ára 30 tlllér. Kicsinyben és zsákszámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvédőszerek H* kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett. Telelőn: 130.
zalai közlöny
« 1929. szeptember 15
APRÓHIRDETÉSEK
Az •t#ihhd*a*ei dl|a 10 aaók M fm«H Mtndea további szó <M> .« Ml. Vaaár- éa ■estepaap 10 nóff M fillér, mlndw
további azó dija • fül. Szerdán és pén-tckoi 10 szél. M MMr, minden további azO dija • ML Címszó I minden vaata-
Sabb betűből álló azó két szónak számit-itlk. Állást kzreaókaek SOW engedmény.
Teavaj a legfinomabb \'/, kgr. 1 \'20. Kaptrató Muszel é» PrledenUial cscmege-keieikedésében. 4193
--iy--
Perfekt olaaa levelező lelvétetlk nagyobb fizetéssel délutánra, vagy délelőttre. Ajánlatokat 88 aa postafiók küldendők. 4524
Édea must kapható mától kezdve a Polgári ügyletben, Molnár vendéglősnél.
•4578
Llbaxalr és pehely eladó Csenget^
Kaufatann Káraty rövidáru szakmában legolcsóbb és legnagyobb. -4586
Mlndeaeat szőlőgazdaságban alkalmazok. Clm a kiadóban. 4519
IMS holdaa elsőrendű birtok, rajta 15 szobás főúri kastély, 5 szobás tlizti-lakással és egy MS haldaa, valamim 121 holdaa ugyancsak etaórendó birtok, a Déllvasut menlén, rajta 6 szobás url-lakásaal éa 3 azobáa HszUlakással eladó. Bóvebbet Aosél Igaáo Ingatlanforgalmi irodájában Nagykanizsán, Kazlnczy-ulca 1.
KltOnS fehér uját lerméiU aszlall bor 40 fill. Itzklnt eladó, legkeveiebb mennyiség 25 liter. Balthyíny-ulca 10. 4236
Oaeaaaaga aalll naponta frls* saedés, kapható Ar Ineí Sándor cégnél. 4540
Pékaég a város beHerlIlelén felszeie-léssel egyUlt kiadó. Cim a kiadóban.
Lépesmézet,
nyerabftrt, égytollat, v a a a t és fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát és Fiai
Erzsébet-tér 15. um
10 haMaa szabadhegyi elsőrendű izántó és létből álló birtok, akár egy darabban, vagy paicellákban la eladó. — Bóvebbet: Aczél Ignác Ingatlanforgalmi Irodája, Nagykanizsán, Kazlnczy-u. 2.
iéaaaf <Bheroeg-iat 47. számú ház szabadkézből eladó. 4486
Egy f UezarDzIet berendezi. keresletű megvételre. Érdeklődni lehet Ariner Sándor cégnél. 4541
Gyermektelen házaspár héxnaeaterl állási vállal. Clm a kiadóban.
Kiad* l óul 10. szám alatt egy elegánsan bútorozott szoba azonnalra, vagy T-re. Clm Melczer flvegllzletben
P4n.kSlo.8nt bekebelezésre mhdea
összegben a legelőnyösebben és leggyorsabban folyóslttat Aozél lonio pénz-kötcsönközveUtft Irodák Nagykanizsán, Kaztaco; utcáéi, irts.^ 4S2S
Ne várja meg hidegebb Idő, mert
akkor már sztlkiége van a melegebb ruhákra. Ha moat rendeli meg azt, nyolc havi részletfizetésre csak november elaején kell az első részletet fizetnie. A legnagyobb válaaz-ték ó<zl és téli, lérfl és nól szövetekben, tianellek, vásznak, selymek és egyenruha-szövetekben slb. Megrendeléseket, köztisztviselők éa közalkalmazottaktól (elvesz éa mintákat kézséggel bemutat a Trtbon ruházati r.-L megblzotl|a: PRANQER JÓZSEF, Sugár-ut 14. az. alntt. 4579
4 szobás és 2 azobáa l.ká. város központján kiadó. — Reichenleld hllstlzlel. Erzsébet-tér 3. 4523
Kiadó ulonnan renovált komplelt, szép
3 szobás lakta, Széchenyi-lér 4. 4505
Eladó Király u. 17. iz. ház lebontva, "nyaggal, Az udvarban egy 16 m. hostzu,
4 m. azélea gyárépülettel éi Irodahelyiségül. 4141
Eötvös-tér 18. számú házban egy a azobáa verandás, izáraz, egészséges lakás, azonnalra kiadó. Bővebbel : Aozél Ignáo pénzkölcsonközvelitó és ingallan-lorgalmi Irodája Nagykanizsa, Kazlnczy-u.
Fájdalomtól, megtört szívvel tudatjuk, hogy forrón szeretett gyermekünk, illetve testvérünk
Török János
Komérvéros nagyközség jegyzője
folyó hó 14-én reggel fél 4 órakor 43 éves korában hosszas és kinos szenvedés után, a halotti szentségek ájtatos felvételével az Úrban csendesen elluinyt.
Drága halottunk földi maradványait folyó hó !5-én délután 4 órakor fogjuk a róm. katli. egyház szertartása szerint a komárvárosi róm. kalit, temetőben örök nyugalomra helyezni.
Komárváros, 1929. szeptember 14.
Áldéa éa béke hamvaira !
Törők János, Török Jánoané sz. Cuél Rózaa szülei.
Tőrök József és neje, Török Mária, Olzclln, Sándor, Rózsi testvérei.
Zala As Bomogymegyib.n több
klaeJbb-nagyobb birtok lakóházzal és gazda sági épületekkel eladók. Bóvebbet Aoaél Ignáo Ingatlanforgalmi éa pénzko\'ciön-közvetítő Irodájában Nagykanizsa, Kazinczy-utca 2.
lateltlgena némát assszony, hosszú éves gyakorlattal, jó bizonyítványokkal, az Iskokal feladványban la segédkezik, keres félnapi állást gyermekekhez. Clm a kiadó hivatalban. 4501
Szepesi imre
Zrlayl Mlklóa-utea 22.
csatornázás. vízvezeték-berendezés, épület és mfl-jtoj bádogos. — Telefon 2-95.
Egy 35 éves, Intelligens, jómegjelenéstl iparoi, 26—32 évea hölgynek ismeretségét l ercsi háaaaaág rél|ából. Jobb gazdálkodó családból való hölgyek válaszát la iziveien veszem, leveleket dupla borítékban dmeave .Jobb lesz ketten* |ellgére kiadóba kérem, ahonnét majd elmemre továbbutalni lógnak. 4\'36
Megbízható tlazt.lealA azonnalra kereiteltk. Kizárólag írásbeli ajánlatokat 73. postafiók. 4575
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon : 595.
Bencze
Lakés Csengery-ut 87lm
____síu
■árlatatapen egy 5 holdra azőlő, eietleg 6 - 800 négyszögölei parcellákban la villa telkek részére Igen olcsón eladó. Bóvebbet Aozél Ignáo Injailanlorgalml én pénzkölcsön Irodija, Nsgykanizián, Ka-zlnczy-utca 2. 3910
Jó állapotban levó jkonyhabutor éi egy leijeien io lUrdókályha eladó. — Bóvebber Csengery-ul 7. I. emelet. 4584
4 polgárit végzett leány elmenne gyermekek mellé. Clm a kiadóban. -4587
Házmaaternek gyermektelen házaspár kerestetik Deák-lér 4. I. em. 4592
Nagyobb Qzlethelyleég a város bel. területén azonnal kiadó. Érdeklődni lehet Csengery-u. 6 , emelet. -4516
ÉRTESÍTÉS.
Tisztelettel érlesilem a nagyérdemű hölgyközönséget, hogy Erzsébet-tér 4. szám alatti
szalonomba
a legújabb modell nól-kalapok
megérkeztek.
javitások a legolcsóbban eszközöltetnek. Pontos kiszolgálás.
Fekete Imréné
Koaztelloz BAaal
íms kalapsznlonja.
Ugyanott tanulóleányok felvételnek.
Értaaltam a mélyen tiszteli hölgyeket, hogy az eddig részben az őszi tanulmányutam, részben betegségein mlalt szünetelt izaIonomat, I hó II) án újból tizembe helyezem. Kérem, hogy a legu|abb éi legszebb őszi—léli tlpplelmet, megleklnleni sziveskedlenek. K váló tisztelettel Wortrnann Juliska. Deák lér 10. -4573
Jó állapotban levS Unom, nagyobb ebédlő; szőnyeg megvételre kereslellk. Írásbeli ajánlatok „Szany.g" jelige alalt e Jap kíadóhlvalalához kérelnek. -4590
Egy szobás udvari lakáa hozzávaló mellékhelyiséggel oklóber elsejére kiadó Rákóczl ulca 43. -4583
Jó férfiöltöny, aladb Pő
Jny, gyermekruha és bőrkabát ut 15. udvarban, második al\'ó.
Eladó |ó szántólöld, julányos áron. városhoz közel. Bóvebbet Atilla utca 17, tulajdonolnál. -4576
A város belterületén egy modern 5 szobás urt magánház eladó Bővebbel: Aozél Ignáo pénzköicsönközvelllő és Ingatlanforgalmi Irodája Nagykanizsa, Kazlnczy-utca 2. sz.
öakóatea árveróaen, klsbagolal
hegyen, Babóchay birtok mellett szeptember 15 én délután 3 órakor három hold földbittok legtöbbet Ígérőnek eladatlk. Koczák János. -4574
Kavóa vízzel kényelmesen türödhet aaját otthonában, nálam készüli, kitalált fürdőkádakban. FOrdókid, fotelkid, aulókád. ulókád, gyermekkád készen kapható. Vlzvazatókat azerelek, |avllá<l eazközlök. Baksa bádogot vizvezetékazereló, Kinizsi u 15. tz. 4580
Használt bútort, ágytollat, varrógépet vesz és elad Kukeczné, Rákóczl-U. 4. Ugyanott egy világos háló és egy 3 méteres szőnyeg aladó. -4532
FONTOS,
hogy gyermekének jó cipője legyen, ezért véle/kényszer nélkül tekintse meg dúsan Jelszerelt saját készit-méityü gyermekcipő raktáramat.
Minden sxln I
Ccgolcsóbb árt Legtöbb znlnOség /
Papp Osszkár
cipészmester
Nagykanizsa, Magyar-utca 6. sz. __-tors
a belvárosban eladók. Lakás, raktár, üzlethelyiség » és irodáknak alkalmas helyiségek kiadók. Bővebbet Zerkowitz irodában.
yarröfltp i Iqutfebn trtnl lirrójíp l IttBlbktt Uw! * arrigép a IqttAhn tt«f pd I
Ezért válasszon „Pfaff"-ot I
Hosszú lejáratú részletfizetés mellett beszerezhető
Deák-lér 2. a leUótemplomaál
Hirdetmény.
Dióskéli háromjáratu szivógáz-motoros malom, kétközség köz-ponlján, hozzávaló épületekkel 30190 négyszögöl agyagfölddel, 1929. évi szeptember hó 29-én önkénles árverésen eladatlk. Kikiáltási ár: 45 000 pengő, fele hosszabb ideig
törleszlhetö. — Bóvebbet Ekarnp Lajosnál, Dlóskál (Zala m.)
Gyümölcsfák
koronával és dus gyökérzetlel, gömb, jegenye és piros akácok, alacsony íö zsü eredeii hollandiai rózaa újdonságok, gyümölcsfa vsdoncok nagy mennyiségben Igen előnyős ára ken kaphatok
Dr. Temeavéry Géza
ny. lőlipán gazdaságának aranyéremmel és oklevelekkel kitüntetett, az Allöld
egyik legnagyobb faiskolájában. Telep I Uliztiztdm, * iiöríjri oritáKUt taflUM.
* 3 kml |«ta0 oiilopnar. Irodát Sztvrd, SftnthlromaJg.utca 16. Hint
sorvönyclm r Terncivtry fiilkola, Si.fcd. Npsynbb (n«|r«odtl**nai 4* vltionrtltddknik áíktdvtzméoy. *IM K«r|.n árj«|]rzáka4.
Haán Gyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
10387/1929 vhl. szám.
Arveréai hirdetmény.
Alulírott blróaágl végrehajtó aa 1881. évi LX. t.-c. 102. 5-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai klr. járásbíróságnak 1939. évi Pk. 10387. száma végzése következtében Dr. Rapoch Aladár ügyvéd által képviselt Krausz József és Fia marcali I lakós javára 223 pengő 75 fillér s járulékai erejéig 1929. évi Junloa hó 19-én loganatositott kielégítési végrehajtás l\'-ján le- és felülfoglall éa 6470 pengőre becsült következő Ingóságok, u. m.: különféle és külömbozó Iák és futó kocsi slb. nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai klr. Járáaolróaág 1929-lk évi Pk. 13387. számú végzéae folytán 223 pengó 75 lllléz tőkekövetelés, ennek 1929. évi márcfaí bó 26. napjától Járó .V/o kamatai, W/0 vállódh és eddig összesen 77 pengő 50 fillérben bíróilag már megállapított költségek erejéig a fizetett összeg levonásával Tö.löa pusztán, a fatelepen, Oalambok melleit leendő megtartására 1929. óv! azeptember hó 21. napjának d. u. >/s4 órája határidőül kl-lüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hlvstnak meg, hogy az érinteti Ingóságok az 1881 évi LX. l.-<-107. éa 108. § al értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbel ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fosnak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások It le- és felultoglallatlik éa azokra kielégítési jogol nyertek volna, ezen árverés az IMI. évi LX. t.-c. 102. §. értelmében ezek Javára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1929. évi sug. hó 29, napján.
Haán Gyula s. k. «i» klr. |blr. végrebájtó.
« __ 19Ü9. szeptember 13
éleiben hű barál
SINGER
VARRÓGÉP.
Xa^v^tű fi^M^i fiUtáleíaJc
JlicLCJXrfty /tavi KÁ&lleltdt,. SINGER VARRÓGÉP RÉSZV TÁRS.
Fióküzlete: IÍ8TKUIZ8A Ffl-ut 1.
Matracéisezlon huzatok
Kárpitos keltékek
és szalma- SSaK Ponyva, lópokróo és autótakarók
gyári lerakata
HIRSCH ÉS SZEGŐ
cégnél.
FISK PNEU
■ leggazdaságosabb
Jflu
Bl \\ 1 V«j4*hft>,iicUI
AulóíelszerelésIR.T.
■KIT Budspesl, IV. Arinykíz u.2 T«l. Aul 81)- 41
Mos I ptlt |
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
íöxmoió, MgytUzthó, ruhaftstfl
I dODib<tb«lyl oru. lp«ikUiiltiáOD umyiremmcl klIOnUtv*
NAGYKANIZSA
OjrSJMUIapi Uyártclep i
Kazlnczy-n. S. Hunyadl-u. tg.
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit íeitet vágy tisztíttat. Qyőződlön meg áraim olcsóságáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényit gallértlsztltás I ■""•Itt 3\'ss Pllsséroz I
JtaUitoritáuk sssrsáséksn
""> jártas és gyakorlott
Oxltiazeriők
llz javadalmazás és magas jutalékok mellett Állandó alkalmazásra kerestetnek régi, elsőrangú szervezetlel bitó biztosító társasághoz. Cssk írásbeli ajánlatok logadtalnak el e lap kiadóhivatalán keieaitlll „Biztosítás" jeligére.
Somogyszil községben,
700 hold prima szántó épületekkel kedvező fizetési feltételek mellett kisebb- nagyobb télelekben
eladó.
Érdeklődőknek válaszol a uh községi főjegyző.
zalai közlöny
ÉRTESÍTÉS.
Érlesitem a nagyérdemű vevőközönséget, hogy raktáron tartok a legegyszerűbbtől a legdíszesebb ^ kivitelt! síremlékeket, termőkövet, svédgránitot és márványt, a temetői
összes munkálatokat, úgymint betHwésés és aranyozást, sirkeretezést pontosan és jutányosán vállalom. Kérem a nagyérdemű közönség szives pártfogását.
Tisztelettel ^ jjjjjgf ^gjg Kj[^-||t[j| ]].
tar »a|A« hé*.
önkéntes árverés.
E hó 15-én vasárnap délután !/25 órakor Kiskanizsán, Bába-ulcí 2/a. számú ház a helyszínen meg-laitandó árvetésen el fog adatni. Vevő 1000 H-ót nyomban tartozik lefizetni, a hátralékos vételár megállapodás szerint fizetendő. Felvilágosítás nyerhető dr. Elek Mór ügyvéd irodájában. ««i
világmárkáju angol motorkerékpárok
zalnmegyei képviselete
Balaton drogéria
4-K0 Keszthely.
■agykaatzaalak találkozóhelye az <™
István király Szálloda
Budapest, VI. Podmanlczky-utoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon : (Interurbán)
202-43, 294—34. - Sürgönyeim: HOTELIST.
Minden modern kényelemmel berendezett elsőrangú családi szálloda. Minden szobában központi fűtés, hideg, meleg folyóvíz és telefon. Lift. Szállodában kávéház, cukrászda és fodrászterem. A keleti pályaudvartól közvetlen viliamosösszckötletés 2-C6 és 46-os kocsikkal.
Gazdák és uradalmak figyelmébe!!
Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a
„KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Moson,
Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, borprések, szőlőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjutá-nyosabb árban, egy vagy két évi részletfizetésre is, minden előleg nélkül kaphatók a
„KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál,
Nagykanizsa, FA-ut 12. szám.
Ugyanott kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltélelek mellett. Szükségleteinek beszerzése előtt feltétlen -a,, kérjen árajánlatot!
U7 UJ i
\\+\\9!* » {
Ez az autó kell Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
Nagykanizsa, Deék-tér 2. szám.
Telefon: 3-22.
Raktárról az összes typusok azonnal szállíthatók. — Kedve.;ő fizetési feltételek I
Tíizifaésszén
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
deszka, épületta, mész, cement éa egyéb építkezési anyag kereskedése
Nagykanizsa, Király-utca A. Telefon: 120.
Az előrehaladott szezon folytán
festékáruimat olcsón elárusítom:
1 fcp. jjgljjrt|i JBfljfBttt P Z\'~
iii máit m
és a szakmába vágó összes festék- és lakk-áruk legolcsóbban szerezhetők be
Friedenthal Rezső
festék, kefe és háztartási cikkek üzletében
Fft-it 1., a Városhájzal uenbei.
Kiadta íiiTtr magyar tliet Igrékl
Szent-Hargitszigeü
PALATÍNUS
gyógy- és ásványviz kerületi lerakatát megnyitottam.
Palatínus
gyógy, bor-és ásványvíz
nagyban és kicsinyben jutányos áron kapható
Fischer és Leltner
fűszer- és gyarmatáru kereskedőnél
Király-utca 8.
S:li _
Telefon 239.
Klaáu magyar, g|gr vlwt Iptt I
NAGYKANIZSAIAK
kedvelt találkozóhelye BUDAPESTEN
VII., Baross-tér 23.
a Keleti pályaudvarnál.
Teljesen újonnan berendezett kényelmes családi ház.
Központi lütés, hideg-melegvíz.
Mérsékelt polgári árak.
E lapra hivatkoznak 20e,o engedmény. Testvérvállalat:
OSTENDE KÁTÉHÁZ
Tulajdonos:
OROSZ ÖDÖN.
ZALAI KÖZLÖNY ____1929. szeptember J5_
Minden
berendezést
díjmentesen
saját felelősségünkre
lakásába!
szállítjuk.
3-tól 18 hónapig
terjedő
fizetési feltételeket nyujtunk.
ön feltétlenül jelentékeny pénzt takarít meg és sok kellemetlenségtől kiméli meg magát.
Cégünk öt évtizedes múltja garantálja a 1 egteljesebb megelégedését.
Keressen fel bennünket személyesen!
Nyomatott a Déi/alai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Feleiós üzletvezető: Zalai KáröwJ
KOPSTEIN
bútoráruházai
SZOMBATHELY,
Kőszegi-utca 5. (udvarban)
és
SOPRON, Várkerület 62
Alapítva: 1887-ben.
évfolyam, 210. szám
Nngyknr.lm; ItfiM szeptember 17 kedd
Ara 14 fillér
ZALÁI KOZLOMY
Sztrkeszldség ts kiadóhivatal: Pd-ut 5. izim Keszthelyi llökkladóhlvatal Kossuth l.sjos-u. 32.
Serédl hercegprímás kitüntetése
Budapest, szeptember ll> (Éjszakai rádiójelenlés) A kormányzó megengedte, hogy dr. Serédi Jusztlnlán hercegprímás-bíborost a tudomány és fftképen az egyházi Jogtudomány körül kifejlett értékes munkájáért a budapesti Pázmány Péter Tudomány Egyetem a hittudományok doktorává avassa és az erről szóló doktori oklevelet számára kiszolgáltathassa.
Az IPOSz küldöttsége Bnd miniszternél
Budapest, szeptember Ili Az Iparosok Országos Szövetségének küldöttsége Papp József vezetésével ma üdvözölte llud János kereskedelmi miniszteri, akilől a fontos Iparos kívánságok megoldását kérte. Bud János válaszában kije-lenlelte, hogy az iparosok helyzetének érdekében megoldásra kívánja Juttatni a kisipari hitel kérdését és ugyancsak sürgősen foglalkozik a közszállilásokkal is, hogy az iparosoknak közmunkához való jutását megkönnyítse. A kivitelnél is szem-eiőll tartja az iparosság érdekeit. Ami a kézműves kamara felállítását illeti, e kérdésben nem foglalhat állást mindaddig, amig az összes érdekeltségeket meg nem hallgatta. Amint ez megtörténik behatóan foglalkozik ez üggyel és rövid időn beiül dűlőre viszi a kérdést.
Henderson tanácskozásai a szovjetmegbizotlakkal
I,ondon, szeptombor Ili (Éjszakai rádiójelenlés) Henderson tanácskozásokat folytai a szovjet-megbízottakkal a diplomáciai tárgyalások felvételeinek módozatairól.
Szerb rablók kegyetlenül megöltek egy gazdag vállalkozót
Belgrád, szeptember 111 (Éjszakai rádiójelenlés) Ma meggyilkolva találták Belgrádban Száva Sioilkovics gazdag épitési vállalkozói, akit a rendőrség szerint a legnagyobb kegyetlenséggel rablók öllek meg.
Három hordó benzin felrobbant egy vonaton
Belgrád, Hzepleinber Ili (Éjszakai rádiójelenlés) A Szabadka—újvidéki vonalon levő Zsed-n>ik állomáson egy tehervagonon 3 hordó benzin felrobbant. Tizenegy ember, köztük többen súlyosan megsebesüllek.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
rafizcUsi ára: egy Un 1 pcafd M mfa
Apponyi az emberiesség nevében emelte fel tiltakozó szavát a palesztinai zsidóül-áözések ellen
Palesztina rendjének biztosítását sürgette Az amerikai horvátok a népszövetség segítségét kérik a Jugoszlávia elnyomása alatt sínylődő horvátok érdekében „A szerb diktatúra Európa békéjének komoly veszedelmét jelenti"
/1 xágrábl térparancsnok megblxást kapott Raúlcs munkatársainak meggyilkoltatására — mondják a (yorvát emigránsok
Genf, szeptember Ili (Éjszakai rádiójelenlés) A politikai ügyekkel foglalkozó halódik főbizottság mai ülésén több delegátus foglalkozott a palesztinai eseményekkel. Gróf Apponyi Albert is e tárgyban beszédet mondott.
Az ad jogcímet felszólalásomra — mondotta gróf Apponyi — hogy olyan állam alattvalója vagyok, melynek sok izraelita fia van, akik ma izgalommal nézik, hogy milyen veszélynek vannak kitéve Palesztinában testvéreik. Nem kívánok részlelekbc bocsátkozni, de ugy vélem, hogy ennek a kérdésnek felvetése becsületből és emberiességből folyó kötelesség és ez elsősorban azoknak, akik a palesztinai telepítéseket előmozdították, hogy a zavargásoknak végei vessenek és megakadályozzák a továbbiakat.
— Nem szabad megengedni, hogy azok, akik letelepedtek, most áldozatul váljanak ennek. A zavargások a kereszténységet és annak évezredes kegyhelyeit is érintik és ebből a szempontból is felemelem szavamai a palesztinai esemenyek ellen.
Beszéde végén gróf Apponyi bejelentette, hogy a magyar delegáció nevében csatlakozik azoknak a delegátusoknak felszólalásához, akik Palesztina rendjének biztosítását sürgették. Bízom benne — folytatta az agg államférfiú hogy elsősorban Nagybriltánia megteszi a szükséges intézkedéseket és erélyes rendszabályokkal a rendel helyreállítja.
Anglia az egyezmények ellenőrzésére nemzetközi hatóságot kíván
tienf, szeptember Ili (Éjszakai rádiójelenlés) Az utóbbi időben különböző hírek terjedtek el az angol delegációnak a leszerelés kérdésében elfoglalt álláspontjától. Az angol delegáció, hogy elejéi vegye a híreszteléseknek ma leszö-
gezte, hogy olyan nemzetközi hatóságra van szükség, amely a nemzetközi egyezmények végrehajlását ellenőrizze és erről jclenlést legyen Nincsen akadály a rajnai vidék kiürítésénél
London, szeptember Ili (Éjszakai rádiójelentés) lllelékes helyen teljesen valótlannak mondják azokat a híreket, hogy a rajnai vidékek kiürítésében akadályok merüllek volna fel és hogy Shaw Tiitimas angol tábornokot a Rajna-vidéki angol hadsereg parancsnokát Londonba rendelték volna.
Az Amerikában élő horvátok a szerb uralom alatt levő horvátok érdekében
(lent, szeptember in (Éjszakai rádiójelenlés) A „Neue Züricher Zeitung" írja, hogy az amerikai horvát egyesület főtitkára levelet intézett a népszövetség fő-lilkárságához, melyben szót emel a Jugoszláviában élő horvátok érdekében és a népszövetségei kéri az Amerikában élő másfél millió horvát nevében, hogy a horválok érdekében legyen lépéséket.
A klráiygyilkosok a horvát vezéreket akarják most láb alól eltenni
(lent, szeptember 1H (Éjszakai rádiójelenlés) A svájci lapok közlik dr. Krnjevics horvát politikus, a Bécsbe emigrált horválok egyesületének fólitkárának levetél, melyet a főtitkár a népszövetséghez intézeti: ■ A levél egyebek közötl ezeket Írja : „A szerb diktatúra kommunista üldözés ürügye alatt nyomja cl a horvátokat.
Julitis végén egy Morganov itcvü zágrábi horvát embert a rendőrségen agyonverlek, aztán a hulláját kivetették az udvarra, hogy azt a látszatot keltsék, mintha öngyilkosságot követelt volna cl. Az orvos a
boncolás során megállapította, hogy verés okozta Morganov halálát és feljelentést tett az államügyészségen, ahol azonban inai napig nem indították meg az eljárást.
A horvát emigránsoknak Belgrádból kapott értesítésük nyomán tudomásuk van arról, hogy a szerbek diktatúrája Radlcs volt horvát parasztvezér munkatársalt: Ma cseket, Krnjevicset, Kozuti-csot, el akarja tenni láb alól. A gyilkosságok irányításával BelimasztovTcs tábornokot, a zágrábi térparancsnokol bízták meg". A levél a továbbiakban idézi a délszláv állam megalakulását és hangsúlyozza, hogy a szerbek diktatúrája uláássu a délszláv állam békéjét és Európa békéjének komoly veszedelmét jelenti.
„Palesztinában minden csendes"...
Jeruzsálem, szeptember llí (Éjszakai rádiójelentés) Palesztinában minden csendes. A zsidók lassan visszatérnek otthonaikba. Az angol katonaság zenekara tegnap a citadellában térzenét adott, melyen megjelentek az arab és zsidó személyiségek is békésen egymás mellett.
A Tnka-per
ügyészének kirohanása Magyarország ellen
Pozsony, szeptember Hl Óriási érdeklődés mellett nyitották meg a Tuka-lárgyalást Uoriezky államügyész megkezdte vádbeszédét: Sokszor hallottuk, — mondta hogy ez pulilikai per. A „Sluvak" című lap szerint a cseh klikk ki-szemelte Tukát, hogy rajta keresztül agyonüsse a szlovák autonómia eszméjét. Ez nevetséges. Tuka is azt állítja, hogy ez politikai per. Ez nem politikai kampány, hanem bllnper. Prága nem keveredett bele és Prágának semmi érdeke sincs ebben a perben, legfeljebb kellemetlensége. Ez a per tisztán szlovák per és ebben csak Szlovenszkó problémáiról vau szó.
Van azonban a pernek politikai oldala is, ez a magyar irredentizmus, amely Nagy-Magyarország visszaállítására törekszik és különösen az ttlóbbi iilóben nagy erővel működik.
— A magyar irredentizmus Szlo venszkót és Ruszinszkól akarja visz-szaszerezni Magyarországon feudális világ van, ahol a i.emesség uralko-
zalai közlöny
« 1929. szeptember 96
dik és ahol a polgárságnak csak másodrangú szerepe van Érthető. hogy a feudális nemesség hátrányát látja annak, hogy az ország határait visz-szaszorilották oda, ahová való és ezért a régi állapot visszaállítására törekszik.
Ha végigmegyünk Magyarországon, mindenlllt ott látjuk a „Nem, nem, soha" plakátokat. Az utóbbi időben már a hivalalos Magyarország is részlvesz az irredenta munkában, nyíltan hangoztatják, hogy Magyarország sohasem mond le az elszakított területekről.
A keleti jóvátételi bizottság ülése
l\'itrls, szeptember 1(1
(Éjszakai rádiójelenlés) A keleti jóvátételi ügyek likvidálására összeüli bizottság ma délelölt ülést tartott, melyről azonban semmiféle hivatalos közlési nem adtak ki. Ugyancsak ma délelőlt ülésezett a a természetbeni szolgáltatásokkal foglalkozó bizoltság is, melyben Németország, Belgium, Anglia, Franciaország, Olaszország, Japán és Jugoszlávia delegátusai foglalnak helyei. A bizottság megszakítás nélkül folytalja ülésezéseit mindaddig, amig fel nem dolgozza anyagát.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyeli! Jelentések i Héllón a himérsik-Itt: Reggel 7 óraker +116, dtlulAn 3 órakor -(-316, este 9 órakor +46.
Felhőzet: Reggel lelhós, délben ís este tiszta égboltozat.
Szélirány: Reggel dél, délben ís este északkeleti azél.
A Meteorológiai Intóaet ssla 10 érakar jelenti i túlnyomóan derült, aaéraz, ÓJjel Igen tidvla, aappal méreékelten meleg ÍM •árkaté.
= Legjobb olvasnivaló a Nemzeti Újság Aranykönyviára. Ára előfizetőinknek kötetenként 150 P és 30 fillér porló.
= Három fokozat van : jó, jobb, legjobb, PFAFF a legjobb!
Városi mozgó
Kadden ém azerdán
7 éa 9 órakor
Megrázó drámai játék I Csodás kiállítás! A nihilizmus elleni küzdelem !
Dráma 12 (elvonásban. — Főszerepben : lean ■aajoukln és Carmen Boni
Perzala mutljji és nagysága utolérhetetlen szépségű természetfelvélcle\'-ben.
„Minden vonalon be Kell veaetni a szabott árakat"
kerületének lággyülése forgalmiadóról.
Az OMKE nagykanizsai
Nii(zykanizsa, szeptember 1(1 Az ÜMKE nagykanizsai járásköre vasárnap délután 6 órakor taggyűlést tartott a városháza közgyűlési termében, amelynek diszes közönsége soraiban olt láttuk dr. Kállay Tibor országgy. képviselői, dr. Kratky István főjegyzőt, dr. Prack István és dr. Kaufman Lajos városi tanácsosokat, az ipartestület elöljáróságát, a Baross-Szövetség vezetőségéi, slb.
Btankcnberg Imre hosszabb elnöki megnyitójában rámutatott a kereskedelem nehézségeire,
a töke hiányra ami miatt a magyar kereskedelem ma nem lud mozogni. A legteljesebb takarékosságot ajánlotta. Utalt arra, hogy az évek hosszú során át semmiféle kormányintézkedéssel nem találkozunk, ami a kereskedői szabadságot iehelővé lenné, ellenkező eg annak béklyóba veréséi láijuk. Kiiért a
Társadalombiztosító m.\'ii óriási, mivel sem indokolható apparátusára és felvetette a kérdési : megengedheti ezt a mai sulyos gazdasági helyzet? Az OMKE programjába vette, hogy a Társadalombiztosító nagy terheinek •csökkentése érdekében akcióba lép. Rajki István főtitkár az egyenesadózásról beszélt. Az adóvallomásoknál a kereskedő Is elkövet hibákat — mondta. A végrehajtási utasítás lehetőséget ad az eljáró hivatalos közegnek, hogy ha az adózó nem vallja be az adóköteles összegei, információit és adalail onnét szerzi be, ahonnan ez neki jól esik. Azért a kereskedő leghelyesebben teszi, ha összegszerűen álliija össze adóbevallását. Ha a vallomást beadjuk, kérjünk igazolványt a Kamarától arra vonatkozólag, hogy Itány százalékkal dolgozik ma a kereskedő és ezt mellékeljük a bevalláshoz.
Nádor Jenő az OMKE központi titkárának figyelemreméltó, tartalmas előadása következet ezután, mely lelve volt gyakorlati tanácsokkal és útmutatásokkal a kereskedővilág számára.
A mai nehéz viszonyok között is lehet előbbre jutni, Trianon dacára — kezdte meg általános helyeslés közepette előadását Aminlhogy a Csonkaországban is lehel emelni a kullurális nivól, aminek eklatáns példája a közoktatásügyi miniszter programjának végrehajtása. Konce-dálja, hogy olyan államban, amelyben 80\' ii mezőgazdaság, oll a többi ág ennek a függvénye, de ugyanakkor idézi Mayer minisztert: hogy a kereskedelemnek, az iparnak a mezőgazdaságban kell, hogy helyéi feltalálja. De ennek sem szabad azt jelentenie, hogy az ipar és a kereskedelem az utolsó helyre kerüljenek. Majd beszéli a
Az OMKE a forgalmiadó végleges eltörléséért küzd. Sajnos, jelenleg a kincstár még nem lud erről a bevételről lemondani. Szóvátette a szövetkezetek kérdését. Az igazi szövetkezeteknek a legális kereskedők nem ellenségei, de maradjon meg a szövetkezet az eredeti kerelei közöli Vannak szövetkezetek, ahol a tagok a vásárlóknak csak ti . dl teszik ki A szövetkezetek állami lámogatásának beszüntetését kéri az OMKE és hogy csak a lényleges szövelkezcli tagokai szolgálja ki.
A szabott-árak minden vonalon való bevezetését
javasolja. Nem az a baj — mondotta, hogy ha a kelleténél több a kereskedő hanem, hogy nem szabályozzák egymással az árakat. Aki készakarva, önköltségi áron, rezsijének pontos be nem kalkulálásával árusítja portékáját: az a hitelezőjét károsítja meg.
A kereskedői hitelről
szólva, elmondja, hogy mlg a .Hangya\' és a „FAKSz" 10 millól kaplak, addig az összes budapesli kereskedők mindössze 1-4 millió pengőt. A kereskedők nem kérnek másl, mint egyenlő elbánást.
Balog Dávid felsőkereskedelmi iskolai igazgató családi események mialt nem tarthatta meg nagy érdeklődéssel várt előadását.
A taggyűlés Blankenberg Imre elnök zárószavaival ért végeit.
Keszthelyen vesznek házat üdülőnek és internátusnak Zalamegye jegyzői
„Hagyják szabadon élni a községeket!" —• A falvak és a jegyzői kar bajai és a közeljövő tervel a Zalamegyei Jegyző Egyesület közgyűlése előtt
Keszthely, szeptember 1(1 (Saját tudósítónk telefonjelentése) Zalavármegye jegyzői kara vasárnapra Keszthelyre adotl egymásnak találkozót, a Zalavármcgyei Jegyző Egyesület közgyűlésére. Mintegy ötvenen jöttek össze. Ott volt az Országos Jegyző Egyesület elnöke, dr. Koncz János csepeli főjegyző, Brogly József, az Országos Jegyző Árvaház Egyesület elnöke, a Hévizén üdülő Milotay István, a „Magyarság" főszerkesztője, Keszthely notabilitásai. A közgyűlés elnöke Vajda Ákos hé-vizszenlandrási jegvző volt, a Zalavármegyei Jegyző Egyesület elnöke.
ft terjedelmes elnöki jelentési az Egyesület jegyzője, Kovács Sándor oroszlonyi jegyző terjesztette elő. Érdekesen világított rá
a falvak elszegényedésére, bajaira, fóként a sulyos hitelviszonyokra.
Dr. Konc János tatlalinas felszólalásában a falura és jegyzői karra vonatkozó közeljövő intézkedéseket ismertette. Bejclenle te a községi háztartások megkötöttségének kilátásba helyezett felszabadítását.
Sürgette a KX) százalékos pótadózás lehetőségét ott, ahol a község bírja és kívánja azt. Hagyják szabadon élni a községeket! — mondta. Ismertette, hogy
a vármegyei hozzájárulást kl fogják venni a községek háztartásának keretéből
és visszaáll a régi rend : a vármegye fog pótadót kivetni. Jelezte, hogy a kormány
a kei-eseti adó helyett a házadót készül átengedni a községeknek.
Ut sürgelle, hogy engedélyezzék az uj házak póllékolásál. Bejelentette, hogy nagy harc lesz az érdekkép-
viseletekkel (közjegyzők, ügyvédek) a jegyzői magánmunkálatok
körűi. Erős kitételekkel kelt ki
az adóhivatalok hatalmi túltengése ellen.
Brogly József az Árvaház Egyesület támogatását kérte. Adatai szerint Zalából 7 jegyző-árvát taníttat teljesen ingyen, 44-nek ad tanulmányi segélyt és 11 özvegynek állandó évi segélyt.
A szokásos közgyűlési tárgysor sablonos pontjainak letárgyalása után Takács Mihály alsópáhoki jegyző, egyesületi alelnök, a jegyzőképzés reformját és az egységes nyugdij-tervezetet referálta. Vajda Ákos elnök bejelentette, hogy
Hévízen megvan a közigazgatási tisztviselők üdűlő-ott-
hona, de a jegyzők még 1
P 10 f. szobaárak mellett sem Igen veszik igénybe.
Most a zalai jegyzők azzal a tervvel foglalkoznak, hogy Keszthelyen vesz-nek egy házat, ami nyáron tldltlő, léten internátus lesz.
Igen zamatosan szólt hozzá a ház-larlási törvény reformjához Zumbach János nagykapornaki jegyző.
Az indítványok során Paczulyák Lajos lesencetomaji jegyző indítványaira elhatározták :
1. kérni fogják az alispánt, hogy az iskolai törzskönyvezést vegyék cl a jegyzőktől és bizzák a tanítókra ;
2. a munkaerő kérdését egységesen rendezzék;
3. a közgyűléseket ezután hétköznap tartják, a következő közgyűlést pedig — ha csak addig Csáktornya fel nem szabadul (ez a fellétel minden évben ugyanígy szerepel ennél a határozatnál) — Hévizén tartják.
A közgyűlést társasebéd fejezte a hévízi Ferenczy-szálló éttermiben.
« __ 19Ü9. szeptember 13
A Kath. Legényegylet szüreti mulatsága
Nagykanizsa, szeptember Ki
Olyan lázas ós alapos előkészületek előzték meg a Kath. Legényegylet vasárnap este tartóit szüreti mulatságát, hogy a siker elmaradhatatlan voll.
A Kath. Legényegylet elnöksége: dr. Mutschenbacher Edvm világi-, Gazdag Ferenc püspöki biztos egyházi- és dr. Dámján Oyula rendező-bizottsági elnökök fáradságot nem ismerve minden ötletüket, báli tudományukat ÖBSzehordták, hogy az őszi tánc-szezonnak méltó nyitányt rendezzenek.
A siker mindenben koronázta a lelkes agilitást. Mikor vasárnap délben a falu életét, izét hozó szüreti mulalozók ökröktől vontatott szekéren, szalagokkal felcifrázva megjelenlek Kanizsa utcáin, a közönség százainak tetszése fogadta.
Mikor este 9 óra után felgyúltak a Polgári Kedoul öreg termének lámpái, már .zsúfolt ház" közönsége várla a diszes hegybirósági bevonulást, mely az elragadtatás moraját váltotta ki a közönségből. Az élen Sélley Teréz gelsei föidbirtokosnö és Gombár Oyula táblabíró, a magas ítélkező bíróság vezetői haladtak, utánuk az esküdlek sora kövelkezctt. Olt voltak: dr. Sabjdn Oyula polgármester és felesége, dr. Krdtky István főjegyző és felesége, dr. Kanj-man Lajos tanácsos és felesége, dr. Szabó Lajos ügyészségi elnök. Ké-«öbb érkezett meg dr. Kdllay Tibor országgyűlési képviselő és még igen sokan társadalmunk előkelőségeiből, akik a birói emelvényen foglallak helyet.
Ezuián feltűntek a magyar-ruhás párok, a kisbíró, mög a Kátsáék ö. m. a. f.
Markó Manci és Sípos József felköszöntői ulán kezdődölt a .Magyar szüret" c. irredenta táncjáték, melyet dr. Dómján Oyula tervezett hazafias lélekkel, tánciátékot formált belőle és betanította Gábor Lajos lánctanár, akinek művészi munkája feledhetetlen marad sokáig a közönség lelkében. A táncot stílusosan, igazi magyar ritmusban Gábor Lajosné kísérte.
A lánc és a vele mondott prológ szinte megkönnyeztetle a közönséget, mely a végső akkordokat, a Hiszekegyet állva hallgatta végig. Hatalmas tapsvihar jutalmazta a táncosok nagyszerű teljesítményét. A lánc ulán megkezdődön a szőlő-lopás és a lettenért tolvajokat a hegy-
zalai közlöny
bíróság elé cipelték az éber örök. III Sélley Teréz umö és Gombár Oyula táblabíró kiszabták a büntetéseket, melyeket nagy nevetés kiséri minden percben.
Különösen a hegybiróné kedves szeretetreméltóságát fogadta a fiatalság szeretettel és az egyesület mély-séf-s köszönettel azt a gazdag természetbeni ajándékot, mely a Sélley-kuria adományaképen érkezeit.
A tánc Torma Tóni talpalávaló muzsikájára hajnali 4 óráig tartóit és vigadott a báliközönség a legjobb hangulatban, szívesen gondolva a rendezőség és szereplök kitűnő mun-
kájára, a fényesen sikerült szüreti mulalságra.
Szereplők a táncjátékban: Vámtor magyar: Pelermann József. Magyar Irlncntok • Cserép Annus Ganglcr Krnő, Uruzsln Hellus Winkler János, Farkas Ilus Borost* l.njos, He!-ter Manci — Hotvel Imre, Kiirossl Ilii-zsl Itenrlelzkl l.nJos, Kodrmmecz Anna Szllvásl Kálmán. Kuli-sár Mlel Antalits József, Kuruc/. Sár! Nómeth Klemör, Mnrkó Manet- -Andris József, Márty Annus ilrnzillnaGéza, Otenheek Terus Gyarmati György, Virág Annus -IJnííár József.
Tündérek: Gál Krzsl. Murtincsevits Mariska, Gerenesór Ilus, Itadlcs Ilus. Huchl-liausen Bözsi, Skerlák Bözsi, Kedme-neez Anci, Szabó Ilus. Kornpetár Mariska, Kzakaeslcs Manel. Major Annus, Varga Grétl.
Nagy botrány rendőri beavatkozással a vasárnapi fuiball-mérköstésen
Egy verekedő nézőt az állóhelyről a rendőrök a pályán vezettek keresztül és kitört a botrány
Nagykanizsa, szeptember 10
Vasárnap délután a Zrinyi pályán lejátszóit labdarugó mérkőzésen nagy botrány töri ki. amilyenre nem is voll még példa Nagykanizsán.
Mindjárt a második félidő elején a tribün arra lelt figyelmes, hogy az állóhely felé több rendőr igyekszik futólépésben. Senki sem tudla, mi történik és ez csak fokozla az izgalmai, ugy, hogy a jálék képe perceken át senkii srm érdekelt.
Az állóhely közönsége is egy irányba sodródott, ahol hangos vitatkozás, kiabálás kezdődött és a tribünről csak annyit leheteti lálui, lioi^y négy rendőr megragad egy fiatalembert és a pályán kérésziül hozzák a tribün felé.
A fiatalember nem akart a rendörökkel menni és tiltakozott, hogy ól lefogják. Az izgalom a tribünön és az állóhelyen tetőpontjára hágott és a padsorokon mindenki felugrált helyéről, többen lerohanlak az öltöző bejáratához, ahol mintegy százfőnyi tömeg izgatott vitkozása hallatszott.
Közben a négy rendőr átcipelte a még mindig magát kiszabadítani akaró fiatalembert és egyik őrszem jelentést telt az inspekciós rendőrtisztnek, aki intézkedett, hogy a fiatalembert vigyék be egyik öltöző helyiségbe.
A tribünről közben leszaladt Bo-genrieder Frigyes, a Zala-Kanizsa elnöke is, aki érdeklődött, hogy mi történt. Senki sem tudla, miről van szó és igy mindenki összavissza kiabált.
Késölib aztán kiderült minden. A fiatalember Ágoston Ferenc nagykanizsai mészáros segéd, aki az állóhelyről nézte a meccsel. A rendőrség szerint két másik nézővel összeverekedett, akik a pesti csapatnak drukkoltak. Emiatt az egyik rendőr igazoltatni akarta, ö megtagadta az igaz Itatást és — mint a rendőrségi jelentés mondja agresszíven lépett fel a rendőrök ellen. Ezért fogták le és az öltözőben való leigazoltatása után eltávolították a pályáról.
A kihágási eljárás ellene tovább folyik. Ugyanezen a délutánon Boron-kay biró sértegetése mialt két nézőt az állóhelyről eltávolítottak.
= Barta Miksa elsőrangú nöl dlvatáruházába megérkeztek az őszi divatáru újdonságok. Ne n hangzatos reklám, de elismert szolid és megbízható Jó áruk a legolcsóbb árban. Női és leányka Intézeti kabátok szintén raktáron. Vásárlás előtt saját érdekében tekintse meg kirakataimat.
A Dlspatchlng- rendszer
(Heiettráayllá ixolgálat) (3)
Irla: Kousr nindor, 1). S. A. Ig&zgató-h.
Különösen megbecsülhetetlen a melletirányító szolgálat bevezetése az erősebb forgalmú egyvágányú pályákon, a pilya teljesítőképességének szempontjából. Az egyvágányú pályákon ugyanis a vonatok egymásra való hatása igen nagy, az előforduló vonaikésések nem maradnak elszigetelve, hanem átvivődnek a többi vonatra is, ami igen sokszor jelentékeny zavarokat okoz.
Érdekes itt felemlíteni, hogy a cseh-szlovák vasulak brünn—lunden-burgi egyvágányú vonalán addig, mig a Dispatching-rendszer nem volt bevezetve, még a gyorsvonatokat is minduntalan meg kellett állítani 10— 15 percre az ellenvonaiok beérkezése, vagy a vonatkeresztezések áthelyezése miatt. Mióta azonban a Dispatching-rendszer működik, a gyorsvonatok sima közlekedése biztosítva van, indokolatlan vonatmeg-allilások a legritkábban fordulnak elő és igy a vonal teljesítőképessége annyira megnövekedett, hogy a második vágány megépítését mellőzni lehetett.
A menetirányitó-rendszerre ugyanazt lehet mondani, amit a jó borra, nem kell neki cégér. Aki megfigyeli működését és tapasztalja előnyeit, az el van ragadtatva tőle. Eddig legalább mindenkinél, aki megnézte, lamtlmányozla, ezt tapasztaltam.
Hogyan jött létre az első magyar menetirányltó-berendezés ?
Legyen szabad néhány szóval megemlékeznem azokról a körülményekről és okokról, amelyek Magyarország első mcnetlrányitó-berendezésél létrehozták.
A budapest—nagykanizsa—mura-kereszturi o. h.-i vonal, mely csak Nagykanizsa és Murakeresztur közölt kcltősvágányu, hazánk egyik legfontosabb és legforgalmasabb egyvágányú pályája. Jelentőségét a nemzetközi viszonylatokon kivűi az adja meg, hogy kereken 80 km. hosszban a Balaton melleit fut és Igy vonatforgalma a nyári 3 hónapban rendkívül erős. A nyári idényben a pálya igénybevétele az évről-évre emelkedő hétvégi, illetve vasárnapi kiránduló forgalom miatt rendszerint szombat déllöl hélfö délig a legnagyobb, mely időben a nyári idényvonatokon kívül még több különvonatot is kell járatni. A kiránduló utasforgalom rendkívül ingadozó, különösen a Balatonról való visszatérésnél. A hirtelen beálló rossz időjárás például minden előre kidolgozott tervet felborit. Igy volt ez a mult évi balatoni kulturnapon is, amikor az utasok a közbejött zivatar miatt mind a korábban induló vonalokat vették igénybe és nem azokat, amelyek részükre elő voltak készítve. A balatoni utasforgalom okozta sürü vonalközlekedést — ugyancsak a nyári hónapokban, meg nagyobb ünnepek alkalmával is — tovább növeli az élénk külföldi utasforga-
Tekintse meg
K
vételkényszer nélkül, nagy választékáról és olcsó árairól közismert
Menyasszony" divatáruházamat,
melyet újból rendeztem be.
ŐREIN JENŐ Nagykanizsa, Deák-tér I. lEttalrZE^
zalai közlöny
lom, mely kedvező összeköttetések folytán állandóan szaporodik és amelynek sima lebonyolilása céljából igen gyakran oszlott vonatokat kell forgalomba helyezni.
Mindez az egyvágányú pálya teljesítőképességét erős próbára teszi. A mértékadó körök m\'>r 1923 óta látják a vonal aggasztó lulterhelését és keresik a megoldás módját.
Volt szó vonatjelentö őrhelyek, forgalmi kitérők létesítéséről, sőt a második vágány kiépítéséről is: pénz hiányában azonban egyik terv sem került kivitelre, sőt erre a közeljövőben nincs Is kilátás.
A mult esztendőben, mikor az igazgatóság forgalmi és szállítási osztályának vezetését átvettem, természetesen szintén sokszor bzó esett a pálya, továbbá az értesítő eszközök (távíró és távbeszélő) teljesilő képességének eléglelenségéről. Ekkor történt az, hogy a modern és hasznos újítások iránt rendkívül fogékony vezérigazgatónk azt az utasítást adia nekem, hogy a megoldást a vonat-közlekedés irányításának központosításával, azaz a Dispatching-rend-szer bevezetésével keressük és eziránt beható tanulmányokat folytassunk. Megvallom, eleinte magam is egy kissé kételkedtem a terv sikerében! de tanulmányaim, melyek a külföldön működésben levő Dis-patching-rendszerek megfigyelésére is kiterjedtek, meggyőzlek arról, hogy a rendszer nagyszerű segédeszköz a pálya teljesilöképeiségének fokozá sára és a vasútüzem biztonságának és gazdaságosságának emelésérc és Igy természetesen leglelkesebb hivévé váltam.
Meg vagyok győződve, hogy a menelirányltó (Dispatching)-rendszer rendkívüli előnyeinél fogva hazánkban is el fog terjedni. Minden gyakoriali ember el fogja ismerni, hogy — a műszaki előfeltételek melleit — a vonatközlekedés rendességének, biztonságának éB gazdaságosságának egyik legfőbb kelléke az, hogy minden közremüködö közeg idejében mindenről jól és pontosan tájékozva és értesítve legyen. (Vége)
= Parketok, flanellok. Téli mosóanyagokból a legnagyobb választék Singer divatáruilázában látható. A legdivatosabb flanellok maradékban is kaphatók.
— Három litertől kezdődőleg balatoni fehér és vörös fajborok 60 fillértől feljebb kaphatók. 25 liter vételénél nagybani áron számítom. Zerkowitz Albert bornagykereskedése.
Gazdasági-magvak. Kerti-magvak. Műtrágyák.
Szuperfoszfát, mésznitrogén, káliió chilei salétrom stb. stb. Slrius növénytipsó. Hármas hatású kerti mfitrágyn.
Gyflmölnsfa védfiazerek.
Gabona oiávázászerek
(porpácok j^s nsdves pácok). Madáreleaégek. Baromfi eledelek.
Kicsinyben és nsgyban kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF
mag. mútrágyu és nóvényvédórzerek kereskedésében
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Szeptember 17, kedd
Rém. katolikus: Fcrcnc. Protest. Ludmilla. Izraelita: Elül hé 12
városi k\'ozfcó .A cár gárdlstá|a\\ dráma .Dárius birodalmában", gyönyörű természeti felvételek.
OyógyszertArt éjjeli szolgálat: I. hó végelv a Déry Jóiscl-fdle Fö-uti .Őrangyal" gyógyszertár.
Oózfürdó nyitva reggel 8 érától este 6 óráig (hétló, uerda, péntek délután és kedden egésr nip nóknekl _
1929. szeptember 17.
— Kápolnaszentelés Bagóhegyen. A bagóhegyi uj kápolnái szeptember 22-én ünnepélyes keretek közölt Kreutzer Dezső gelsei esperesplébános szenteli fel. Nagykanizsa városát dr. Krátky István polgármesterhelyettes képviseli. A kápolna-szenlelésen Nagykanizsáról és környékről is sokan vesznek részt
— Török János főjegyző temetése. Ttirtlk Jánost, Komárváros nagyközség hirtelen elhunyt főjegyzőjét vasárnap délután helyezték örök nyugalomra a komárvárosi temetőben. Temetésén részlvelt az egész község és környék lakossága, a földbirtokosok nagy számban, ott volt saárdl Somssich Antal gróf, komárvárosi nagybirtokos, a járás jegyzői kara teljes számban, a nagykanizsai fö-szolgabiróságol fíotka Andor főszolgabíró, dr. Laubhaimer Alán Ib. főszolgabíró, dr. Szabó Zsigmond járási tisztiorvos képviselték. A gyászszertartást dr. Sárközy Lajos kisko-máromi esperes-plébános végezte, aki a község képviselőtestülete nevében is buciuztálta a község érdemes jegyzőjét. Lévay Endre szepetneki főjegyző, a jegyzői kar, dr. Szabó Zsigmond a Muraközi Szövetség nevében — melynek menekült osztály-sorsosa volt az elhunyt — búcsúztatták. A koporsót a községek százakra menő lakosságának könnyei között ezután átadták az anyaföldnek.
— Esküvő. Licht Rózslka (Lete-nye) és Sándor Miklós, a csillaghegyi slrandfürdő orvosa, vasárnap tartották esküvőjüket Letenyén.
=■ Orvosi hlr. Dr. Láng Sándor kiskomáromi körorvos tiszti orvosi vizsgáit sikerrel letéve, tanulmányi szabadságáról végleg megérkezett és ezentúl ugy hivatalát, mint rendeléséi személyesen látja el.
— A Szociális Missziótársulat
nagykanizsai szervezete szeptember 19-én délután 6 órakor gyűlést tart. Ezalkalommal üdvözli a szervezet uj egyházi tanácsadóját, P. Deák Szulpic plébánost, aki az üdvözlésre beszéd keretében válaszol. Folyó-(Igyek és indilványok vannak még a tárgysorozaton.
= Vászon és damaszt. Fehérnemű, ágynemüanyag, asztalterítő, szalvéta, törlő, törülköző elismerten legjobb és legolcsóbb Singer József és Társánál.
„SzentlrAs", kfltve: I pengó. A
Szent István Társulat kiadásában legújabban megjelent Újszövetségi Szentirils
= Eljegyzés. Schmldt Mariskái Nagykanizsáról eljegyezte Simon Gyula Balatonboglár.
= Férllszövetek. Elsőrendű minőségű öltöny és kabát-szövetek rendkívül olcsó árban kaphatók Singer József és Társa divatáruházában. Nagy választék. Nagyobb nieny-nyiség térfiszövef maradék nagyon jutányos árban.
— Kezdődik a Fő-utca burkolása. A Főutcán, a Csengery-ut és Kazinczy-utca közt, az utburkolást megelőző bontási munkálatok a mai nap folyamán megkezdődnek. A munka előhaladásával az ut-szaka-szon a kocsi-forgalmat a Rozgonyi-és Zrínyi Miklós-utcára fogják áthelyezni.
= Szőnyegek. Nagy választékban futó-, ágyelő-, ebédlőszönyegekben, ágygarniturák és sezlonátvetőkben Singeméi.
— Nyugdíjas vasutasok figyelmébe I Felhívatnak az összes déllvasutl nyugdíjasok. (nyugbéresek és kegydljaaok kivételével) hogy h családtagok (gyermekek) arcképes Igazolványainak az. 1930. évre való érvényesítése végett a gyermekek Igazolvány Jogosultságát okmányllag (Iskolai, munkaadói) az ál-lomásföníikségnél mlolöbb Igazolják. Az (Ulomiisjönök.
= Látványos kirakatok. Fellétlen tekintse meg Singer kirakatait, ha szépet akar látni. (Központ szálló.)
Egy arab Serceg
ixgalmaí kaland/a a Balatonon
Zalaegerszeg, szeptember Ifi
A balatonfüredi régi úszóházban Ibrahim bey Tarib aiab herceg és társa csónakra szállt, hogy kievezzen a napfürdözésre szolgáló lerögzített tutajhoz. Mikor a herceg a csónakból föl akart lépni a napozóra, elcsúszott és a mély vízbe esett. Nem tudóit úszni s már alá is bukott, amikor a társa utána ugrott, hogy kimentse. Az exotikus herceg azonban olyan szerencsétlenül kapott a segítségére siető férfi ulán, hogy azt is magával rántotta. Erre a társa kitép\'e magát a herceg kezéből és tovább úszott. Közben a kiabálásra sokan figyelmesek leltek, az uszó-házból mentőcsónakot! többen odaevezlek és a vizben úszva odasiető Héjj Imre dr. országgyűlési képviselő segítségével kimentenék az óiiástermetü arab herceget.
irányárnál és az evvel járó bél-dugulás, repedés, kelés, gyakori vizelési inger, derékfájás, mellszorulás, szívdobogás és szédűlési rohamoknál a természetes „Ferenc lóssef" keserűvíz használata mindig kellemes megkönnyebbülést, sőt gyakran teljes gyógyulást eredményez. A belső bajok orvosai az igen enyhe Itatásit Ferenc lóisef vizet sokszor mindennapi használatra reggel és este egy-egy félpohárnyi mennyiségben rendelik. A Fereno Jósief keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerilzletckben kapható.
Külföldről
megérkeztem
W. Révész Magda
Erzsébet-tér 20. 1. em.
— Elveszett a Kath. Legényegylet szüreü mulatságán egy arany melltll. Becsületes megtaláló kéretik azl lapunk kiadóhivatalában leadni.
— ,,Fogházra ítélték a pucsal utblz-tost\' elmü cikkünkre vonatkozólag több zalai utbtztos annak megállapítását kéri. hogy Farkas Imre, akit sikkasztásért iiathétre elitéltek, soliasom volt ulblz-tos, csupán munkavezetőnek fogadták tel. Ezt annál Is inkább lorögzltjük ml Is, mivel cikkünkből Is nyilvánvalóan kitűnik ez,
=. UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük.\' Kopstein Szombathely, Kőszegi-utca 5.
— Legjobb fővárost napilapok a Nemzeti l\'jság és UJ Nemzedék.
a belvárosban eladók. L^kás, raktár, Üzlethelyiség § ós Irodáknak alkalmas helyiségek kiadók. Bővebbet Zerkowitz irodában.
Eternola Edíson-Bell Parlophon
GRAMOFONOK
Igen kedvező havi részletfizetésre. Legújabb schlager
gramofon lemezek
állandóan raktáron
SZflháS Aflinl feí?yver-- lőszer- és =
MIllClI sportárunagykereskedés rádió és gramofon osztálya
I
1928. szeptember 17.
zalai kóz1.öny
SPORTÉLET
Gólokban ki nem fejezett fölénnyel 2:0 (1:0) arányban verte a Zala-Kanizsa a Terézvárost
A csatársor és a védelem pompás munkája volt a nap eseménye — Schuster debüje kitűnően sikerült — Mindakét gólt Orsolyák rúgta
Nagykanizsa, szeptember 16 Szép időben álllak íel a csapatok, mikor Boronkay biró sipjába fujt. A Zala-Kanizsa balösszekötóban a leg-frisebb és mindjárt hozzátehetjük, értékés akvizícióval: Schusterrel
állt fel.
Helyválasztás után Terézváros kezd, Zala-Kanizsa nappal hátban játszik.
Az első percek lanyha játék képét mutatják. Mindjárt az elején a Terézváros jön frontba és több támadási vezetnek ellenünk, de ezek a 16-oson tul nem julnak a két bekk biztos szereplése következtében. Bosszantó, hogy halfsorunk Ismét rossz és egy percig sem ludja a labdát magánál tartani, illetve a csatársor semmi támogatást nem kap tőlük. Végre azlán mégis feljön a piros-fehér csapat és kornert ér el a pesliek ellen. Nem lesz belőle semmi, de annál veszélyesebb az a labda, amit Schuster tálal Csidának, aki fejjel remek lövési küld kapura, amit Mllller csak nehezen öklöz ki.
A kanizsai támadásokat Csász lendili előre, aki élete legszebb játékát produkálja és ismételten, mint a villám cikkázik le a balszélen. Orsolyákkal együtt szép összjátékkal közelilik meg a pesti kaput. A közönséget a szezonban először tapasztalt lelkes, gólratöró játék felvillanyozza és feszülten figyeli a labda iilját.
A 15. perc hozza meg a gólt.
Schuster-Cslda—Orsolyák a labda utja, melyből utóbbi fordulásból szenzációs gólt lő. Ezt a gólt még Planlcka
sem védnette volna 11:0. Ezelőtt a gól előtt Boronkay nem adta meg Csida gólját, ami pedig szemtanuk szerint benn volt a hálóban.
Továbbra is ml támadunk, melynek két korner a bizonyítéka, de az óriási fölényt nem bírjuk gólra váltani. Főleg Farkas csapnivaló rossz Játéka az oku ennek, aki beadás halyttt folyton lődöz kapu — fölé, mellé.
Szünet után már az első perc eredményes. Schustertől
Cslda kap labdát, amivel kiugratja Orsolyákot, aki közelről beteszi a második gólt.
2:0.
Közvetlenül ezulán nagy botrány tört ki az állóhelyen történi incidens miatt, melyről lapunk más helyén számolunk be.
Gól után ismét Zala-Kanizsa támad és tiz perceken ál kapujához szegezi a pestieket, akik ellen egymásután négy kornert rugunk, de egyéb eredményt nem érünk el. Csida, Schuster, Orsolyák egymásután engedik meg bombáikat, de Müller elképesztően mindent véd, úgyhogy a kanizsai játékosok a kö zönség nagy tetszésére nyilt szinen patulálnak Müllernek. Csatáraink nem JOnriek rá, hogy lapos labdákat engedjenek meg, miután a terézvárosi kapus minden magas labdái elragad vagy kornerre tói.
Kanizsa fölénnyel végződik a mecss, mely a helyi csapat mutatott játéka alapján 5:V, 6:0-ás eredményi kellelt volna hozzon.
A közönség teljesen meg volt
elégedve a csapattal, csupán a half-sorban, illetőleg annak tengelyében látott erélytelen, színtelen mozgást. Elsőrangút adott: Csász Schuster, Orsolyák és Csida, ulóbbi mesteri Irányilása nem mindennapi. Nem tehet róla, hogy lövéseit nem kísérte szerencse. Farkasra nem lehet ráismerni. A tavalyi kitűnő szélső csak halvány árnyéka önmagának.
A halfsorban Horváth végzett nagy munkát, mig Tamás szürkén, de biztosan ellátta dolgát. Babos a mult hetihez képest javult, de még mindig messze van tavaszi kitünö szerepléseitől. Mindkét bekk: Réder is, Fekete is Bácsayval együtt nem megerőltető munkáját hidégvérrel, fölényesen
végezte. Csupán egy könnyelmű kifutása voll a kitűnő kspusnak, mikor könnyen baj lehetett volna belőle. Azt hisszük ez a csapat a helyrejövő halfsorral az, amire vártunk.
A Terézváros együtles kevés technikával, de elismerésre méltó ambícióval rendelkezik. Kitűnő emberük a jobb hálvéd, a két szélső és a centerhalf.
Boronkay biró, a meg nem adol! góltól eltekintve, rendesen vezette a mérkőzést. Csász lerugásáérl elfelejtett büntetőt adni.
A vasárnapi erdmény, azt hisszük, kezdete egy dicsőséges győzelmi sorozatnak.
Ax NTE. ne&éx KUxdelem utón Pécsről is 1yoxott agy pontot
A 2:1 es vezetés után a kanizsai csapat az utolsó percben kapta az egalizáló gólt — Csak két veretlen csapat van: az NTE és a KAC az amatőröknél
AMATŐR-EREDMÉNYEK
Nagykanizsa, szeptember lü
Habár amatőrjeink eldöntellenjéről kell beszámolnunk, mellyel Pécsről is hazahoztak egy pontot a DVAC pályáról, mégis sikernek kell elkönyvelnünk ezt az eredményt.
A lelkes kanizsai amatőrök legnagyobb ésdeme, hogy az uj szezonban még veretlenek. Ezzel rajtuk kivül csupán a KAC dicsekedhetik.
Az NTE pécsi útjára legjobb csapatát küldte el és amint a meccs-jelentésből látjuk, csak az utolsó percben kapóit góljuk fosztotta meg őket a győzelemtől.
Mivel az NTE csapata már érkezés után rögtön a pályára lép, kezdés után a fáradtság jelei mutatkoznak rajta. Később azonban a csapat fellelkesül és egyik formás támadást a másik után vezetik. A sorozatos akcióknak meg is van az eredménye, mert Kiss erős lövését a pécsi kapus kiejti és Szabó szemfülesen a labdán van; amit a kapuba továbbit, t :0.
Ezután a félidő végéig változatos mezőnyjáték folyik, mig a pécsiek a befejezés előtt felnyomulnak és Györgydeák hibájából egyenliienek. 1 : I.
Szünet után olyan tempót diktál az NTE, hogy mindenki több gólos kanizsai győzelmet vár, azonban a belsők puhasága miatt az akciók befejezetlenül maradnak és igy nagy fölénye nem fejeződik ki gólokban.
A vezető gólt mégis sikerül megszerezni a 10 percben. Harangozó egyedül lestartol és jó helyzetből nem centerez, hanem maga enged meg egy süvítő lövési, mely a hálóban köt ki. 2:1.
A csapat ezután már nem ambició nálja a játékot annyira. Ez megbosszulja magát, mert a 44. percben ismét súlyos védelmi hibából a pécsiek egyenlítenek. Kezdésre sem tudnak felállni a csapatok, mert a biró végét jelzi a meccsnek.
A közönségnek nagyon tetszett a kanizsai csapat stílusos, lelkes játéka. Jók voltak: Csondor. Velldk, Harangozó és Mészáros II.

A Dombovári VOOE nagy meglepetésre legyőzte a PAC csapatát 3 : 2 (1 :), a KRSC-PSC mérkőzés a kaposvári csapat 6 : 2 (2 : 1) arányú győzelmét hozta.
(Levente Szövetség vasárnapi mérkőzésének eredményei) I. osztály: Húsos Vasas — 2:1 (0:1). Meglepetés! Kiskiinizsai Levente l.—Zala-Kanzsa Le-evnte — 2:1) (1:1)). Egyetértés-Haladás — 1:0 (l):(>). Hunyadi -Ékszerész = 4:2 (4 :2). II. ker -Nemzeti = ll:U (2:0). 77-es—Kiskanizsai Levente // = 3:2(1:1). Turul—Bocskay = 2:2 (2:2).
(A Zaiu-Kunlisa FC* választmánya (gazdasági 6a legyeim! bizottsága ma esto II órakor a Contrál szuterénjében Ülést tart Az összes tagok megjelenését kérik.
(A nagykanizsai lövészek rgerszegl sikeréről) unyagtorlódás miatt holnap számolunk be.
TarBéaytÍMÍe
Buza 05-15 fill, rozs 35-40 fl" eseti.
Buza ilszav. /7-ei 2225—22-55. 7"-as 2250 —22 90, 79-ei 22 80 -22-95, 80-ai 23 00-23 25, dunánt. 77-es 21 45 -21 65, .8-as 21 65 -21 85. 79-ea 2185 -2205, POai 21-95 22 15. roza 15 95-1605, tak árpa 15 25-16 25, aörárpa 1»00-20 50, sab 13 50 —13 75, tengeri tazL 23«0— 24—, dunántull 20 25 - 20 50, rep« 48 00— 5000 korpa 11 60 11-80.
Ha savanyu t bora, vegyítse
REGEDEI
vízzel, mely a legsavanyubb bort is kellemes Itallá varázsolja.
Kapható mindenütt!
Főraktár:
Wkz 1 laukwziL
Király-utca 21.

(Rövidítések) H — hírek, kOznzda-■ág. itangv. — hangverseny. B — előadás Qy — gyermekeknek. A — assaooyoittak. Z — zene. Ma. — mezégezdaaág.
tíL ~ Ifjusáfi előadás. P — feiolvaaá*. O — gramofonzene. Jb — Jazx-barxL K — kabaré. nZ. — nöpuarfl mos.
Szeptember 17 (kedd) Budapest 9.15 Az I. honv. gyalogezred zenekarának hangv. 9 30 H. 9.40 A hangv. folyt. 11 A budapesti rendőrzenekar hangv. Közben: 11.10 NemzelköztvlzJeJző szolgálat. 12 Déli harangszó. 12.05 A hangv. folyt. 12 25 H. 12 35 A hangv. lolyl 13 Pontoa Időjelzés. 14.30 H. 15 30 Mtsedélutin. 16.45 Pontca Időjelzés. 17.10 Marglttay Margit magyar nótákat énekel cigányzene-kísérettel IS B. 1830 MII üzen a rádió? 19.30 Operettelőad Is a Stúdióból: .Sziblll-. Utána kb. 22.10 Pontoa időjelzés. Mljd : (1. hangv.
Bécs II Z. 16 Hangv. 20.06 A aport a zenében és s dalban. Berlin 14 Hangv. 16.30 Zoagorahangv.
17 Z. 19 éa 20 O.
London, Daveotry 11Q. J2 Orgona-hangv. 13 és 16 Zent 17.16 Oyermekóra. 18.45 Bach zongonhangv, 20 Csajkovazky hangv 22.15 és 23 Zene. \\
Milánó II 16 0. 16.30 Oyermekkaréíek. 17 Rádiókvartett. 20 30 Zene. 22.10 Hangv München II20O 1230, 16, 18, 20 Hangv. 21 Hangjáték. 21.\'0 Szonáta óra.
Prága 1130 0 12.20 Hangv. 16.20 Ov. 16.30 és 19.05 Hangv. 20 Spanyol-est. 21 Hangv. 22.20 Zene.
Varsó 12.05 Q. 14.30 Oyermekóra. 18 Hangv. 19 50 Opera E.
TŐZSDE
A megszokott csekély forgalom keretein belül kisebb áreltolódások jellemezték a mai piacot Is. Az irányzat eleinte egyenetlen, később tartott, zárlatkor pedig csendes volt. Megemlítendő Juta áremelkedése, mely múltkori nagyobb árveszteségét ma behozta. Urikányi ezzel szemben jelentős árveszteséget szenvedett — Egyébként a többi értékeknél csak lényegtelen árdifferenciák mutatkoztak. A fixpapirok piacán az irányzat barátságos, csekély forgalom mellett. A vaiuta és devizapiacon az irányzat egyéneden, lényegesebb változások nélkül. _
Zürichi sáriit
Ptrli 20-30* 4, London 25-15a/«, Newyoltr 51905, BrtUael 71*15, Milano 27 I4Vi \'Aadtld 76-55, Amsterdam 208 37\'/«,B«Sn 123 56, Wien 7309, Sofla VI6. Práta 15-36, Varaó 58 20. Budapest MHaftM Belgrád 9 13»\'s, Bukarest 308.
A budapesti Tóiiie derlu-jegyiá*
VALUTÁK Angol L 27-68-27-83 Belga Ir. 79-35-19 75 Csen k. 16-87-16 97 Dánk. 152-10-152 70 Dinár 996-10-04 Dollár 570-20-572-20 Pranda f. 22-25-2255 Holl. 229-00 230 00 Lcngvel 64 05-64-35 Uu 3-36 3-40 Lni 411-415 Llrs 29 Í5-30-15 Márka 136 00-136 nO Norvég 152-15 152 78 Schlll. 80-40 80 80 Pueta 84-10-84*80 svájci 1. 110-00 110 50 Svéd k. 153-10 153 70
DEVIZÁK
Amst. 229-30-230-00 Belgrád 10-05 10-08 Berlin 136-17-136-57 Brüsszel 79-52-79-77 Devizáid 3-38-3-40 Kopeak.152 30 IS2 70 London 77-73-27-81 Madrid 84-20-84*90 Milano 29*90-30-00 Newyork 572-30-390 Oazlo 152*35-162*75 Pária 22-38-22-45 Prága 16-03-16*98 Ssóns 4*14-4*16 Stodrh. 153-25-15365 Varsó 64*15-64-35 Wkn 80«-8fr«0 Zürich 110*21-11051
Seriérrtsir
Pelnaltás 4470, eladatlan 1307, — EM-rendo 1*64—1*66, ssedett 1*50—1*54, szedett közép 1-34-1*40, karayfl 1*18—1*26, l-só rendű öreg 1*42—1 44, 11-od rendO Oeeg 1*30—1 32 angol s«ldó 1*3«-1*S0, szalonna nagyban 1*84—<K>0, zsír 2-02-0-00, hus 1W-1-96, szalonnás tálaartés 1-80—2*00.
Mittlal lyaaia is U»kM«
TállaUt lirrkulata.
Felelős kiadó: Zalai Károly, anutaa Ulíion l Nacykaslisa 78. sz.
APRÓHIRDETÉSEK
A> •pxitifexkttMk dija 10 uóJf SO fillér, Máslás további tsó dija I tflL Vasár-éa axMpiwp KI siótg *• fillér, mtnűea toiíbW ssó dtls 1 tIM. Szerdán éa pén-tekea 10 uólg (0 fillér, minden további sió dija • MII. Clmssó ■ minden vaita-gabb belliből álló uó kát szónak számit-a tik. AJ iáit keresóknek 50M engedmény. Mlrd.téaok 5 («t) pengfi luugu alul a falaalagea kényoaléa, aiémléaéa olkarOléss. végatt lllrl lliiliallk
Teavaj a legfinomabb \'/( kgr. 1\'20. Kapható Muszel éa Frledenlhal csemege-keteakedésében. <193
|KIIUnó niágaáa taavajaiss limét olcsóbb, \'/l kgr. 1 pengó Oyenea csemege-üzlet. 4600
Kaufmann Károly rövidáru axakmá-ban legolcsóbb és legnagyobb, -4586
Perfekt olaaar levelező felvétetik nagyobb flietéasel délutánra, vagy délelőttre. Ajánlatokat 88 aa postallók küldendők. _4524
Lópesmózet,
nyersbőrt, áqytollaf. vasat és fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Barnát éa Fiai
Erzsébet-tér 16. sus
Pékség s város belterületén felszereléssel együtt kiadó. Clm a kiadóban -4S8I
Magblxható tlaxtsrlaalé asonnalra
kerestetik. Kizárólag írásbeli ajánlatokat 73. postallók. 4672
Kladé ufonnan renovált komplelt, szép £ szobás lakáa, Széchenyi-tér 4. 4505
Ne várja meg ítf Idő, mert
akkor már azükiége van a melegebb ruhákra. Ha mo«t rendeli meg azt, nyolr havi részletfizetésre csak november else|én kell az elsó részletet fizetnie. A legnagyobb válaiz-ték óul éa téli, fé>fi éi nól a»övetekb«n, flanellek, vásznak, selymek és egyenruha-szövetekben stb. Megrendeléseket, kőz-tlaztvlseJök éa közalkaímasottakiól felvesz és mintákat kézséggel bemutat a Trlbon ruházati r. I megbízottja: PRANOER JÓZSEF, Sugár-ut 14. az. alatt. 4579
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon : 595.
Bencze
Lakás Csengery-ut 27lm
Klfsstélaéay tlzetéssel felvétetik kalap Sulon réazére. W. Kévfsz Msgds, Errsé-bet-tér 20. 1505
Egy ttalathalylaég kiadó november l-re Ország ul 7 4594
Egy atoal egy szoba, konyha, minden mellékhelyiséggel biró lakás kladé. Cim a kiadóban. -1597
Kiadó novemberre Sugár-ut 12, emeleten 3 egymásbanylló lépcsóhlzl bejárstu szoba, esetleg Irodának 4598
Cladé Rozgonyl ulca 12. számú telek, rajia levó épülettel, esetleg mlthely és át-alakitandó lakásnak kiadó. — Bővebbet Blumenscheln, Sugár út 12. 4599
Takarltéaé negyven éven lelUtl fel-vételik Rákócal-ulca 15 azám alatt. -4609
Tiszta, finom llbax adó Magyar-utca 2l.
sir kllónklnt is el--4601
Egyszobás utcaI lakás kladé október elsejére Vörósmarlhy-utca 13. -1602
Ó-német ebédlő, 3 ajtós előszoba-szekrény, ebédlóazónyeg, nagyon jókarban, eladó. Érdeklődni lehet: ózv. Dr. Schwarz Károlynénál, Kinizsi utca 6 4611
KatfSaaobéa, vlzvezetékes lakás kiadó Erzsébet tér 2. Csengery-ut 67. 4610
Szép utcsi butorovott szoba azonnal kiadó Batthyány utca 19. 4613
zalai közlöny
Ferenczy JMargit féije/ett Amtmann SAndorné és Ferenoxy Géza fajdalomtól megtölt szívvel jelentik, hogy szcrelett jó édesanyjuk
özv. Ferenczy iánosné
szül. Glazer Katalin
folyó hó 16-án délelőtt fél 10 órakor visszaadta jóságos leikét Teremtőjének, az isteni gondviseléstől 70 évvel jutalmazva.
Megboldogult drága jó édesanyánk földi maradványait folyó hó 17-én délulán fél 6 órakor a temetői kápolnából a róm. kalh. egyház szertartása szerint kísérjük örök nyugvó helyére.
Az engesztelő szentmise folyó hó 18-án délelőtt 8 órakor lesz az Egek Urának bemutatva a szt. fercncrendi plébánia templomban. Nagykanizsa, 1929. szeptember 16.
Sieretetiik kísér utolsó ntadral - lmod) békében I

Unokák : Ferenczy Oyörny,
Ákos, János, György, Amtmann Margit, Sándor, Jolán, Anna, László, Pálés Kata.
VÓJe : Amtmann Sándor. - Menyei: Szv. dr Ferenczy Oyőrgyné szil. Schönbeck Hona, özv. Ferenczy Jánosné szili Szent-lmrey Hedda.
Somogyszil községben,
700 hold prima szánló épületekkel kedvező fizetési feltételek mellett kisebb-nagyobb tételekben
eladó.
Érdeklődőknek válaszol a tssi községi főjegyző.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gOzmosd, vegytlutltó, ruh«fc«t6 l szombathelyi ortf. IpérkUllltáson a/i«)rífemrael kliOnlttv®
NAGYKANIZSA
Oyfljtótelcp i Gyártelep i
Kuzinczy u. 8. Hunyadl-u. 19.
Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bármit festet vagy tisztíttat. Qyózö.l|ön meg áraim olc óságáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényQ gallértlsztltás I Tlsztltl a a Pllsséroz I
[Gazdák és uradalmak figyelmébe!!
Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a
„KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Moson,
Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, velögépek, konkolyozók, borprések, szőlőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a iegjiná-nyosabb árban, egy vagy két évi részletfizetésre is, minden előleg nélkül kaphatók a
„KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál,
Nagykanizsa, FS-ut IS. azám.
Ugyanott kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési felléleiek mellett.
Szükségleteinek beszerzése elfttt feltétlen 2sw kérjen arajánlatot I
Kédéraagédak azonnal (elvétetnek Zalalgricén, Pacsa mellett — Holczer Kádárnál. 4614
ELADÓ
egy üzemképes, jó állapotban levő csukott
Prestó autó,
esetleg 18 havi hitelre
Bővebbet:
Szántó Vilmos és Társai cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. sz.
1929. szeptember 17.
A nagykanizsai klr. flgyészségtól.
1929. El. 21/C. 16.
Versenytárgyalási hirdetmény.
A felügvcle\'em alalt álló nagy. kanizsai kir. törvényszéki fogház le-tarlóztatottainak élelmezésére 1929 évi oklí.ber hó 1-tól 1929 évi december hó 31-ig terjedő időre szükséges élelmiszerek — marhahús, zsir és kenyérstllésrtek — Szerződé-\' slleg biztosítására versenytárgyalási hirdetek.
Számmal és betűvel kiirt egységáras ajánlatok zárt borítékban 1929. évi szeptember hó 24. napjának déli 12 órájáig nyujlandóklbe a nagykanizsai kir. ügyészségnél (Igazságügyi palota, emelet, 16. ajló).
Az ajánlatok a nagykanizsai kir. ügyészség hivatalos helyiségéhen 1929. évi szeptember hó 24-én délután 3 órakor fognak felbontatni. Ai ajánlattevők, vagy igazolt képviselőik jelen lehetnek.
Ajánlailevők ajánlataikkal a verseny tárgyalástól számított 30 napig maradnak kötelezettségben
A kiíró hivatalnak jogában áll, hogy a beérkezelt ajánlatok közOli az ajánlatot árakra tekintet nélkül szabadon választhasson.
A szállítási feltételek a kir. ügyészségnél a hivatalos órák alatt megtekinthetők.
Nagykinizsa, 1929. évi szeplem-ber hó 16.
Dr. Szabó s. k. 4601 klr. Ugyészégl elnök.
MiiMiik a Zalai KizSnlnl
A letenye| klr. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
3029/tk. 1929. ss.
Árverési bIMMM.
Dr. Ujfalusay Ödön végrehaitatónak kis korú Koprlvecz Katalin véglcliajlást szenvedő ellen indítóit végrehs|tásl Ügyében s telekkönyvi hatóság a végrehajtáal árverési 99 P 20 flll. költség tőkekövetelés és |áni-lékal behajtása végett a letenyel kit. járás, bíróság tertllétén levő, Molnári községben lek vő. s a molnári I 406 sztjkvben A t I. sorsz. 117. hrss. Ingatlannak végreha|tásl szenvedő nevén álló részére 900 P. az n o 244. sztjkvben A f 1. sorsz. 140c. hrsz. illetőségére 200 P, az u.o 176. sztjkv-ben A I 2-4. sorsz. Ml., 312/a, 425/b. hisz illetőségre (400+1000 + 300) 1700 P, az u. o. 21 6 sztjkvben A t 1. sorsr. 453. hrsz Illetőségié 120 I\' kikiáltási árbln elrendelte.
A 406, 244. és 206. szl|kvekben özv. Poszavecz Qyórgvné sz. Lancaár Mária özv. haszonélvezeti Joga, valamint a 106. és 176. sztjkvekben Koprivec Tamás |avára bekebelezett holtigtarló haszonélvezeti |og érintetlent!! mama
Az árverést IITC9. évi október hó 7-lk napján d. a. II órakor Molnáil községházánál fog|ák megtartani.
Az árverés alá kertlló Ingatlanok ■ kl kiáltást ár kéthsrmadánál slacsonysbb áron nem adhatók el.
Az átveretni szándékozók kötelesek oá nstpénzltl a kikiáltás! ár 10°A>-á! készpénz ben. vagy az 1881:LX. t.-c. 42. §-ában meg határozott árlolyammal számított óvadékkí-pes érlékpsplrbsn s kiküldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek előleges blról letítbe helyezéséről kiállítóit letéti elismervényt • kiküldöttnek átadni és az árverési leltélele-kel aláírni <1881:LX. t.-c. 147.. 150.. 170. §5., I908:XL. t.-c. 21. 6).
Az, aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet lett. ha többet Igta1 senki sem akar, köteles nyombsn s kikiáltási ár százsléks szerint megállapított bánatpénzt az állata ígért ár ugyanannyi szá-zalékáig kiegészíteni <I908:XU. 25. §•)■
Letenyén, 1929. évi május ho » napián
Or. Hltzclberger s. k. kir. jbiró.
A kiadmány hlteláül: (Olvashatatlan slálráa)
S60I i.lekkanyvvutlfl
Zalai Károly.)
89. évfolyam, 211. szám
Nagykanlzia, 1929 szeptember 18 szerda
Ara 16 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
SierkeazlÓJÍz kiadóhivatal: Póut 4. azám. Kcaztticlyl llókkladóhlvalal Kojjuth Lajoa-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
BtezcU* ára : egy hóra C pea«6 M HUa
á vidéki adóhátralékok
rendezésénél szómos régi adótartozást elengedtek
lludapest, szeptember 17
A pénzügyigazgatóságok már befejezték a vidéki adóhátralékok méltányos rendezését. A három évnél régebbi adótartozások rendezésénél igen sok esetben teljesen elengedték az adóhátralékot, más esetben is nagy számmal engedték cl a tartozás bizonyos részletét, úgyszintén részletfizetési engedélyezlek kamatmérsékléssel együtt. Nagy összegekre rug az clengedelt adók értéke. A föváros-ben még folyamatban van az adórendezés ügye.
Á magyar gazdák
a rendkivai alacsony búzaár mellett i«n találnak vevőre — i gazda-köiöuség más jövedelmi forrás alán lés — i vidéki mezógaidaságl kamarák szomorít jelentése
Budapest, szeptember 17
(Éjszakai rádiójelentés) Az OMQE-hez a vidéki mezőgazdasági kamaráktól beérkezett legutóbbi jelentések egyebek közöli a következőket mondják: „Az egész mezőgazdasági életen végig vonul a pesszimizmus a termények, főleg a buza hihetetlen alacsony ára miatt. Országos viszonylatban ma a buza ára 20, a rozsé 14 pengő, de 13 pengős rozs is van némely vidéken, sől sok helyen még ezért az alacsony árért sem talál vevőre a gazda. Egyedül Szabolcsban és más fagykársujtolla vidékeken van kereslet gabona iránt, ilt a búzát 22 pengőért lehelne eladni, de nem igen van.
A hitelviszonyok rendkívül leromlottak az egész országban. A váltókamat 13—14%, 12 százalék nagyon titka, mig 18 százalékos kamatról több helyről érkezeit be jelentés a központba. Ilyen körülmények közölt a gazda kényszerítve van, hogy rossz árak mellett is eladja gabonáját.
A műtrágyák iránt mulalkozott érdeklődés úgyszólván teljesen megszűnt, ami abban leli magyarázatát, lingy a gazdák nem képesek a mü-Irágyát a mai terményárak mellett beszerezni. A vidékeken most élénk mozgalom indull ineg oly irányban, hogy a rendkívül alacsony búzaárak nűail mást termeljenek, illetve más jövedelmi forrás után nézzenek. Az Alföld egyes helyein baromfitenyésztéssel. bab, borsó, mák dohány termesztéssel próbálkoznak. Az a baj, hogy ezekhez még nincs meg a kellő tapasztalat és igy nem minden cselben vezetlek sikerre a próbálkozások.
Zarubay Andor pöre a Magyarország" ellen
00
Budapest, szeptember 17 l.éval Jenő a „Magyarország" 1928. november 11-i számában cikket irt, hogy tizennégy vármegyei tisztviselő közös beadványt intézeti (lyömörey Györgyhöz, Zalavátinegye főispánjához és ebben a beadványban a tisztviselők súlyos kifogásokai emellek Zarubay Andor, Zalavármegye számvevőségi főnöke ellen.
Azt is megirla l.évay Jenő, hogy a zalavármegyei vizsgálat folyamán aggályos jelenségek mutatkoznak. Hermann Béla miniszteri tanácsos vezette a vizsgálatot Zarubay ellen, dc a tisztviselők váratlanul valameny-nyicn visszavonták vádjaikat.
A cikk miatt fclltalalmazásra hivatalból üldözendő rágalmazás cimén indull eljárás Lévai Jenő ellen.
A törvényszék Schadl-lanicsn mára tűzte ki ebben a sa|lóperbcn a tárgyalási. Lévai Jenő és védője a cikk minden állítására vonatkozólag a valódiság bizonyítását kérték. Csaknem száz tanút jelenlellek be.
A tanukon kivlll rengelcg irat beszerzését is kérték. Zarubay tillakozotl a valódiság
bizonyilhatásának elrendelése ellen, arra hivatkozva, hogy fegyelmi eljárást nem is indítottak ellene, csu pán egy vizsgálat folyl, ez a vizs-gálal kiterjedi a cikkben felhozottakra is és ez a vizsgálat, amelyet alaposan folytatlak le, a vádakai nem látta igazolva.
A Schadl-tanács elrendelte a valódiság bizonyi\'ását, elrendelte a Zarubay által felajánlóit ellenbizonyítást is, elrendelte valamennyi tanúnak a kihallgatását, valamennyi iratnak a beszerzését.
A halározat kihirdetése ulán tanácskozás indull meg, hogy hol lehel majd tárgyalni ezt a monstre-sajló-pert. Ha Zalaegerszegről felidézik Budapestre a tanukat, akkor Zalamegye egész közigazgatása megáll két-három napra, annál Is inkább, mert úgyszólván Zilamegye levéltárának egy jókora részét fel kell hozni Budapestre
Most dönti el a törvényszék, hogy a Schadl-tanács száll c ki Zalaeger-^ccgrc a per lelárgyalására, vagy esetleg egy másik tanács.
, Tanár ur, ön Magyarország érdekében dolgozott" —
mondotta az ügyész Tuknhoz,
Pozsony, szeptember 17 (Éjszakai rádiójelentés) A Tuka-per mai napján az ügyész folytatta vádbeszédét és felsorolta a terhelő körülményeket a vádlottakra nézve. Igy Tukánál külön kiemelte, hogy mint a kormányzópárt tagja, mint a külügyi bizottság póttagja, mini voll csehszlovák katonatiszt követte el a bűnöket. Ezután Titka felé fordult az ügyész és neki mondotta ezeket a szavakil:
vádbeszédéllek befejezéséül
— Dr. Tuka lanár ur, ön a per kezdelélöl a végéig ugy állítja be a dolgok.it, mintha ön a tói nemzet jogaiért küzdött volna. Valójában azonban ön Magyarország érdekében dolgozott.
Ezután a bíróság elutasította a védők ama kérését, hogy egynapi szünettel folylassák a tárgyalást és igy a holnapi napon már valószínűleg a védőbeszédekre kerül

/Íz angol sajtó a csodálat gangján ír AIpponyiról, a népszövetség legkiválóbb szónokáról
A norvég kamara elnöke éles támadást intézett a közi munkaügyi hivatal vezetője ellen
nemzet-
(ient, szeptember 17 A népszövetség IV. bizottságában, melyben a nemzetközi munkaügyi hivatni főtitkárságának szabályzalá-
ról tárgyalnak, llambro, a norvég kamara elnöke meglehetős éles támadást intézett Albert Thomas, a munkaügyi hivatal vezetője és a
munkaügyi hivatal több más tisztviselője ellen. — Hambro kijelentette,
hogy
nem tartja megengedhetőnek, hogy nemzetközi hivatalnokok hazájukban politikai, különösen pedig belpolitikai beszédeket tarthassanak. llambro ilt Thomasnak a nemzetközi szocialista kongresszuson mondott beszédérc célzott.
Albert Thomas a lámadásra igen hevesen válaszolt. Kifejtette, hogy csak a nemzetközi munkaügyi hivatal intéző tanácsának volna joga ahhoz, hogy ilyen szemrehányásokat legyen neki. Kijelentette, hogy a nemzetközi szocialista kongresszuson felszólította a munkásságot, hogy minél gyakrabban vegyék igénybe a genfi intézményeket. Ugyanezt mondotta volna keresztény irányú munkások elölt, valamint munkaadók előtt is.
A leszerelési főbizottság tárgyalása
(lent, szeptember 17 (Éjszakai rddiójelentés) A harmadik (leszerelési) főbizottság ma befejezte annak az egyezménynek tárgyalását, amely a háború vagy háborús fenyegetés esetére biztosítandó pénzügyi támogatásról rendelkezik.
Apponyi — a csodálatos aggastyán
(leni, szeptember 17 (Éjszakai rádiójelentés) A Manchester Quardian foglalkozik a népszövetség kiváló szónokaival és első helyen ir gról Apponyi Albertről. Csodálatos aggastyánnak titulálja a lap gróf Apponyit, aki magas kora ellenére ifjú frisseséggel dolgozik hazája érdekében. A népszövetség legkimagaslóbb szónoka, aki pompásan beszél angolul, franciául pedig tökéletesen. Legutóbbi francia nyelvű beszéde alalt is alig nézett be jegyzeteibe.
A keleti Jóvátételi bizottság tagjai
Párts, szeptomher 17 (Éjszakai rddiójelentés) A keleti jóvátétel és az átengedett javak kérdését tárgyaló bizottságnak a francia, belga, angol, japán, portugál, lengyel delegátusokon kívül tagjai román részről Tilulescu, cseh részről pedig Ossucski párisi cseh kövei és a jugoszláv delegátus.
zalai KÖZI ont
Belgium jegyzéket
Intézett Kínához a megölt franciskánusok ügyében
Sanyim, szeptember 17 Belgium kinai kövelével erélyes tiltakozó jegyzéket Juttatott el a naukingi kormányhoz a hároin fe-rencrendi barát meggyilkolása Ügyében. A jegyzék követeli a nyomozás • azonnali elrendelését és a bttnösök szigorú megbüntetését.
A német bányarobbanás
sok emberáldozatot követelt
Saarbrückeu, szeptember 17 A Charles-bányában történt második robbanás halottainak száma 13-ra emelkedett, mig a sebesültek száma 26. Eddig három eltüntet jelentettek. Azt hiszik, hogy ez a három is meghalt. A vasárnapi első kaiasztrófa halottaival együtt összesen 20 ember halt meg, az eltűntek száma pc-dig3l._
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyeli Jelentések: Kedden a hóméi sék-Ut: Reggel 7 órnki t +12, ditiráu 2 órakor +21 6, este 9 órakor +3 6.
Felhőiét. Regcel borull. délben derllíl, este borull égboltozat
Szélirány: Egériz napon ét ész.ikkelell szél.
A Mataorolófjlal letézst aata 10 órakor jaUnlli derült, aaérax 146 várható nappalt telmalage-rfóaaal.
A íerences-xtírda tolva/ónak
saafeoilldbnrSelyezésI kérelmét a tábla Is elutasította
Nagykanizsa, szeptember 17 Megirluk, hogy a ferences-zárda és a piarista-rendház vakmerő tolvaja : Somogyi Aladár és barátnője — felfolyamodlak letar\'ózlalásuk miatl. Miután sem a férfinak, sem a nőnek rendes lakása és foglalkozása nincsen, a kir. törvényszék vádla-nácsa helybenhagyta a vizsgálóbíró végzését. Somogyi a vádtanács döntését felfolyamodta a táblához, amelynek tanácsa ugyancsak hozzájárult Somogyi letartóztatásához. Somogyi előreláthatólag a jövó hónapban fog felelni bírái elölt. A fóiár-gyalási elnök legközelebb kitűzi ügyében a tárgyalás pontos terminusát.
Városi mozgó
Még i
7 ói
9
■zárdán
árékor
Megrázó drámai Játék [ Csodás kiállítás! A nihilizmus elleni küzdelem !
Dráma t2 felvonásban — Főszerepben: ■van ■aajouklta é» Carman Boni
A hercegprímás és kultuszminiszter részvételével
fövö vasárnap szentelik
Zalaegerszeg, szoptember 17 (Saját tudósitónk telefonjelentése) Tudvalevően az újonnan épült zalaegerszegi nőzárda és Imézet felszentelés! ünnepét október 6-ra tervezték. A hitközség tegnap ülést tartóit ebben az ügyben, amelyen — tekintettel az október 6-i nemzeti gyásznapra, valamint arra, hogy akkor a kultuszminiszter el van foglalva és nem vehetne részt az ünnepségen — elhatározták, hogy a felszenielési tln-
tel ax cgersxegl zárdát
nepet szeptember 29-ben fixirozzák. Igy semmi akadálya, hogy Klebels-berg Kunó gróf is Icjőjj\'in Zalaegerszegre. Kivtllc lejön még Serédi hercegprímás. Ugyancsak megállapították az ünnepség teljes programját. Kroller Miksa zalavári apát végzi az épület és kápolna felszentelését, mely után a hercegprímás az újonnan szentelt kápolnában ünnepi nagy-misét celebrál.
A lovak beugrottak egy Kazinczy-ntcai kirakatba és mindent összetörtek
Karambol a postapalota előtt
Nagykanlzan, szeptember 17 Szombaton cslc 7 óra tájban nagy ijedelmet keltelt a Kazinczy-utca postapalota előtti részén, hogy egy ló, mely slráfszekerel húzott, felrohant a járdára és egyenesen l.adeczky János hangszerkészítő mester kirakatába ugrott. A kirakat üvege csö römpölve törött össze, az olt elhelyezett hangszerek pedig használha-
tatlanná vállak.
Mint megállapítást nyert, a lovat Wimmer József Magyar-utcai fuvaros hajtotta, aki valószínűleg beru gott és nem vigyázott a lóra. Igy az állal előbb a posla előtti járdára szaladt fel, majd beugrott a kirakatba.
Wimmer ellen megindult az eljárás. l.adeczky J.inns követeli az okozott kár megtéiitésél.
Perzsia mullja és riavysft^a utolérhetetlen nzép.CgU természelfetvétete oen.
Diónyi lugkövet gyömöszölt a négyhónapos törvénytelen gyermeke szájába
Az elvetemült legényt két és félévi fegyházra Ítélték
Nagykanizsa, szeptember 17 Takács József 22 éves vindernya-foki legény megismerkedett Nagy Ilona 17 éves karm,.csi leánnyal. Minthogy komoly szándékol hangoztatott a leány szülei elölt, azoknak nem volt kifogásuk a legény udvarlása ellen. Egyszer csak aztán megtörtént itt is az, ami oly sok szomorú tragédiának közvetlen előidézője. Takács azéit továbbra is felfel kereste Nagyék portáját, hangoztatta is, hogy feleségül veszi a leányt, azonban már nem volt a régi, elhidegült a leánytól és gyakran kesergett, hogy kellemetlen terhet jelent számára az, ami törvényes szerelemnél a legnagyobbfoku boldogság : a gyetmek. Sói odáig ment, hogy többször szemrehányást tett kedvesének, hogy miért nem fojtotta meg az apróságot születésekor.
lassan azután a látogatások <it-kábbak lettek. De h.> néha Nagyiknál volt, ulána mindig észrevették, hogy szokatlanul sir a kis Ilonka és gyanúsan vörös a szája. Eleinte mégsem tulajdonitoltak ennek nagyobb fontosságot.
Törlént azonban húsvét másodnapján, hogy Takács Józsi az esli órákban ismét felkereste Nagyékat és a leánnyal hosszabban elbeszélgetett. Éjfél leheteti, amikor a leányasszony egy pillanatra a másik szobába ment. A lelkiismeretlen legény ezt az időt arra használta fel, hogy a magával hozott lugkóbőt egy . jó diónagysága darabol begyömöszölt saját négy hó-
l\'j&t. szeptember 18
napos kis leánykájának szájába, sőt erősen be is szorította kezével a csöppség száját, valószínül\' g azért, hogy ne kiálthasson. .
Az ártatlan apróság a maró fájdalomra mégis olyan hangos.in kezdett sírni, hogy az anyja befulutt. Amint belépeti, még látta, hogy Takács valamit a gyermek szájába dugott. A leány többször is elrántotta gyermeke szája mellől a legény kezét és akkor látta, hogy véres hab jön a gyermek szájából. És látta azt is, hogy egy diónagyságu lugkó oldódik a kicsi szájban.
Nagy Ilona azonnal Keszthelyre vitte gyermekéi, ahol sikerült is megmenteni az életnek, azonban a legény csendörkézte került, ahol kihallgatása alkalmával töredelmesen bevallotta, hogy el akatta emészteni a gyermeket, mert kellemetlen volt számára és Nagyné gyermektartási perrel is fenyegette már.
Takács József április óla fogságban volt Nagykanizsán.
Mosl tárgyalta ezt a bűnügyet a törvényszék dr. Mulschenbacher- tanácsa, amelyre számos tanul idéztek be. Takács József azt vallotta, hogy nem érzi magát bűnösnek. Azt mondja, hogy ittas volt, majd a leányt akarja bekeverni a dologba, mint bűnrészest. Azonban szemmel láthatólag észre lehetett venni vallomásán a hazug kertelésl, a palkányfogóba kerüli bűnös vergődését.
A törvényszék a délutáni órákban hirdette ki ítéletéi, mely szerint Ta-
kács Józsefet bűnösnek mopdotta kl> szándékos emberölés bűntettének kísérletében és őt ezért két és fél esz-tendei fegyházzal sújtotta.
Metz kir. ügyész az ítélet súlyosbításáén fellebbezett.
ifflir
Mindenütt kaphatói Termeli:
Or«. WW Magy.
TejuCnetkezetl Központ
Budapest, I., Horthy Mlklós-ut 119-121
Fronífiarcosok
Szövetsége alakul Kanizsán
Nagykanizsa, szeptember 17
A Magyar Frontharcosok Szövetségének több vidéki városban megalakult a helyi szövetsége. Igy legutóbb Kaposváron alakították meg ezt a hazafias irányú szövetséget és mosl lervbe vették, hogy Nagykanizsán is megalakítják. A helyi szervezkedést Németh Zoltán gyógyszerész végíi, akinél belépési nyilatkozatot is lehet kapni. Ugyanő szolgál mindennemű felvilágosítással.
A frontharcosok Szövetségének tagja lehet minden volt katona vagy liszt rangra való tekintet nélkül. Fellélel az, hogy valaki frontszolgálalál igazulja Megfelelő erre vagy a Károly csapat kereszt, sebesülési érem, vitézségi érmek, tiszteknél kardos kitüntetések, vagy hivatalos igazolvány arról, hogy az illető fogságban volt. A Frontharcosok Szövetsége országos nagygyűlését október 6-án tartja Budapesten, a MOVE palotában, melyre kívánatos a volt fronlharcosok minél számosabb megjelenése.
A háború volt fronlharcosainak tömörülése azt is célozza, hogy a vitézségi érmek pótdíjának folyósítását vagy végkielégítését a kormánytól kérje ; a frontharcosok elhelyezkedését előmozdítsa, állami, megyei állásoknál előnyt biztosítson számukra ; a szolgálati időt nyugdíj-jogosultaknál beszámítsák és általában a frontharcosok létérdekeit megvédeni és a nemzeti szellemet fejleszteni a háborút viseltek nagy tömegeiben.
ASÍNGÜR ^ÍRÓGÉPEK
Mé-.:r A lKG«iOBBv\\K I
Regedei viz
nemcsak kitűnő borvíz,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál.
Kapható minden fllszer-és csemegeüzlctben.
.. Főraktár: t.
WEISZ MÓR
Nagykanizsa,Király u.2l
1929 szeptember 18
zalai kozt onV
Felmentették a sikkasztás vádja alól a vonyarcvashegyi Hangya boítkezelöjét
Nagykanizsa, szeptember 17 Érdekes bünpcrl tárgyalt a nagykanizsai törvényszék Mutschenbacher dr. egycshirósága alatt.
Knbin István karádi születést!, nős kereskedő, 5 gyermek atyja, feleségével együtt boltkezelője volt a Hangya" szövetkezet Vonyarcvashegyi fiókjának. Kuliinnak több Ízben differenciái vollak a szokásos (Ízleli elszámolás alkalmával, igy a legutóbbi alkalommal mintegy \'2-100 pengővel nem tudóit elszámolni.
A szövetkezet ezért sikkasztás cimén feljelentette Kubint és feleségél.
A sulyos váddal illelelt Kuhiti elismerte azt, hogy hiányai volt .k az elszámolások alkalmával. F.f>y ízben több, mint 10 milliós hiánya voll —, mondotta — de akkor mindem\'t el-
adta és igy pótolta n hiányt, A mosiani hiány onnét van — védekezel! Knbin — hogy mindig hiányzott az érkező árak sutyáböl. Mindig kevesebb jött, mini a mennyi jelezve volt. Emellett ö sosem látott számlál, mert azt nem ő kapta meg. Ól csak megterhelték, Egész vagyonát költötte bele, — fakadt ki a szerencsétlen ember, aki most korcsmáros.
Majd feleségét hallgatták ki. Utána a .Hangya" képviselőjét Budapestről és több más tanul.
A törvényszék a bizonyítási eljárás befejeztével Kabin István voll boltkezelőt és feleségét felmentelte. az ellene emelt vád és következményei alól, mert nem lálott semmi olyant lennforogni, ami a vádat alátámaszthatta volna.
Megkezdte Zalamegyében az adatok gyűjtését a KATOKIKUS LEXIKON
PÁRATLAN KEDVEZMÉNY OLVASÓINK RÉSZÉRE
Nagykanizsa. szeptember 17
A püspöki kar, a kir. hercegi családok s minlegy ölszá\' katolikus közéleti nagyság fővédnöksége és védnöksége, P. Zadravecz István plispök cenzorsága, P. Banglia Béla főszerkesztése gróf Zichy János szerkesztőbizottsági elnöksége mellett, Alszegi Zsolt, Artner lülgár, Halanyi György, Baranyai Jusztin, Czapik Gyula, Dőry Ferencz, Uere-vich Tibor, Haász István tábori püspök, hányi János, Korniss Gyula, Kühár Floris, Tóth Tihamér, Pezen-hoffer Antal, Schlllz Antal. Vécsey Aurél báró, P. Böle Kornél, Czettler Jenő főmunkatársak, valamint kétszáz katolikus tudós és itó munkatárs Közreműködésével kiadják az utóbbi idők legnagyobb irodalmi müvét a 10 kötetes, Magyar Katolikus Lexikont. A magyar katolikus éleinek kimagasló eseménye lesz az a .Magyar Katolikus Lexikon", amelyei a magyar katolikus szellemi élet legkiválóbb irodalmi reprezentánsai készítenek elő.
A .Magyar Katolikus Lexikon" az •orientáló és nemzetépítő munkál akarja megkönnyíteni, amikor tömör összefoglalásban a ragyogó szintézisben akarja bemutatni azt a csaknem végtelenbe vesző gondolatbőséget, kulturmunkál, azokat a fel nem becsülhető szellemi és etikai értékeket, amelyéket a katolicizmus,
a világtörténelemnek ez a legnagyobb s legtermékenyebb kuIturtes-tülele, közel kétezer év óla kitermelt.
A lexikonok ma kettős okon válnak a művelődés hézagpótló eszközeivé. Először, mert a specializálódás, a Indásnak ágakra és szakokra bomlása mindinkább szükségessé leszi a tömör összefoglalásokat azok számára, akik általános műveltségre tartanak számot; de aztán azért is ; mert a jó lexikon egész könyviárt pótol.
Majd ennek kiegészítő könyve a hatalmas Magyar Katolikus Képcsarnok mintegy ezer oldalnyi terjedelemben, nagy album alakú formában, fényezett papirosra nyomva, diszes aranyozott kötésben.
A könyv első száz oldala az ezeréves magyar katolicizmus történelmét foglalja magában. Második részében egyházfejedelmeink arcképe és élettörténete foglal helyei, s azon világi kiválóságok életrajza, akik a katolicizmus ügyéért harcolók táborának vezetőivé küzdőtlék fel magákat. Ezen, a két megelőző rész után az egyes megyéspüspökségek vezető papságának, majd az egyes plébániák étén álló plébánosoknak, a helyi viszonylatban vezető katolikus világiaknak fényképe következik, oldalanként középütt a helybeli templom látképével. Ugyan e részben adjuk közre a magyar katolikus falu
meseszerűen mélységes jelentőségű népies szokásainak leírását és történetét: Betlehem járás és énekek, búcsújárás stb. Végül a könyvet a katolikus műemlékek ismertetése zárja be. Majd közli a plébániák történetét.
A .Magyar Katolikus Képcsarnok" avval, hogy ezernyi és ezer arcképel és élelleirast foglal magában, nem az egyéni hiusiguak kiván segédkezet nyújtani, hanem missziót, hézagpótló, mindezidáig elmulasztott feladatot akar betölteni.
Az adatok beszerzése végett egyházmegyénk területére küldle meg-bizolljíl ki, ezúton kéri fel az egyházközségekel, egyházi hatóságokat, katolikus intézmények vezetőit, hogy a „Magyar Katolikus Lexikon" Nagykanizsa Centről szálloda cinue erlesitsék, a községterűletére mikor szállhat ki az egyházi hatóságok, katolikus intézmények, a vezető plébánosok és világi elnökök éietada-lainak és fényképeiknek a mü részére való feldolgozása végetl.
Nagyszerű kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak I
E kedvezmény nem vehető igénybe, csak a hirdelcs megjelenésétől szi-milott nyolc napon belül. E kedvezményt csak bizonyos mennyiségié és bizonyos záros időtartamra sikerült kieszközölnünk a Zalai Közlöny olvasói részére, ezért ajánlatos azt sürgősen igénybe venni. A .Magyar Katolikus l..-xikon árai: [jiíüií manuális kutatat 2 kötetben 80 P Bibliofil kudasta 8 kltttku 150 P
Inalni kuiiiiii » kililbu 400 P
A Zalai Közlöny olvasói azonban, ha a mű megjelenése előtt, amely féléven belül meg fog történni, a könyvet megrendelik, kedvezményben részesülnek. A 80 pengős könyvel 70 pengőért, a 150 pengős kiadmány! 130 pengőért, a 400 pengís sorozatot 350 pengőért kapják, ha a megrendeléssel egyidejűleg a 70 pengős kiadmány megrendelése esetén 30 pengőt, a 130 pengős 8 kötet után 50 pengői, a 400 pengős sorozat megrendelésekor 100 pengői, mint előzetes megrendelési dijat fizetnek be a .Magyar Katolikus Lexikon" megbízottjának Nagykanizsa, Cenirál szálloda. A fennmaradó összeg a könyv álvélele után, négy egyenlő havi részletben törlesztendő.
=> Órák, ékszerek nagy választékban legolcsóbban Zsoldos Oyula órás és ékszerész uj Üzletében kaphatók. Fő-ut 14. Biztosító palota. Szakszerű javítások
_
NAPI HÍREK
NAPIREND
Szeptember 18, szerda
Mm katolikus: K Józsel. Protest.: Tlluoi. Izraelita. PJul hí 13.
Városi Mozgó .A cár gárdistája", dráma .Dárius birodalmában", gyönyörű természeti felvételek.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat: f. hó végiig a Déry József-férc Ffi-utl .O-angyal" gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, uerds, péntek délután és ke<íilcn eeésí nap nőknek)
— Egy újságíró emiékelből közöl hosszabb cikksorozatot a Pesti Hírlap, melynek feljegyzései gróf Andrássy Gyuláról és kortársáról szólnak. Vasárnapi számában éide-kes nagykanizsai ismerősökkel találkozunk a feljegyzésekben. Igy Lehr-mann Ferenc nagykanizsai hegedű-lanár, nyug. századosról elmondja, amint gyalogos főhadnagy korában a t.ajtha hidjánál teljesitett szolgálatot és a kommün legényei elől Ausztriába menekülő előkelőségekel nagy előzékenységgel és hathatós segítséggel kísérte a veszélyes de-markáción át, ahol már a vörös őrség szuronyai feltartóztalták a vörös pokolból menekülőket. Az iró a hála szavaival emlékszik meg Lehrmann Ferencről. Ugyancsak rendkívül melegen ir Nagy Lajos v. kanizsai tanilóról, a tüzes lelkű verselőröl, aki a direktórium egyik vezetőjétől igazolványt tudott kicsikarni a menekülő előkelőségek részére, ugy, hogy sikeríllt őket minden bántódás nélkül osztrák területre vinni, ahol már várták őket a többi „fehérek". Évek multak el azóla. Az egykori slramm közös százados, Lehrmann Ferenc ma békés hegedűtanár Nagykanizsán, Nagy Lajos, az izzó lelkű magyar pedig már nincs az élők között. Öszi rózsák viszik az elismerés ágál a csendes sirdomb fölé...
— A Hahótl IparoskOr szeptember 22-én délután 1 órakor, saját helyiségében jótékonycélu, zártkörű szüreti mulatságot rendez. A délutáni változatos program után este 7 órakor kezdődik a tánc-mulatság. Fővédnök : Kende Péter pacsai főszolgabíró. Védnökök Pacsáról: Landi Ferenc ig.-tanitó, Koronya László ipartestületi elnök, Török Oyula főjegyző, Hahóiról: Bálint Rezső tanító, Gerstner Béla plébános, vitéz Major ig.-tanitó, Román János főjegyző.
= Divathölgy : Tegnap Singeméi voltam és elragadtatással szemléltem a sok szép divatos selymet.
Tekintse meg
K
vételkényszer nélkül, nagy választékáról és olcsó árairól közismert
„Menyasszony" divatáruházamat,
melyet újból rendeztem be. ŐREIN JENŐ Nagykanizsa, Deák-tér I.
zalai közlöny
« 1929. szeptember 18
A Ranlxsal tűzoltóság
naqyayaUorlatoi mu/at bc a Zala-meavei íUxolíó SxötxstiéU lUvti 0ui>l UMsén
Nagykanizsa, szeptember 17
Ismereles, hogy a Zalovármegyci Tűzoltó Szövetség október 20-án Nagykanizsán tartja ülését. A nagykanizsai tűzoltóság a Szövetség felhívására ezalkalomból nagy tűzoltó-gyakorlatot fog bemutatni a város központjában, a járás tüzoltóságá nak bevonásával.
A gyakorlatok már hetek óta folynak Prack István dr. tüzoltófőpa-rancsnok vezetése és oktatása mellett.
A végzendő feladatot a Szövetség vezetősége fogja megadni lejövetele-kor, ugy, hogy most valóban alkalma lesz az egész vármegye tűzoltóságának képviselete előtt bemutatni: mit tud a nagykanizsai tázoltóság.
A nagygyakorlatok ünnepi keretben zajlanak le a szövetségi ülés után, amelyen dr. Brand Sándor vármegyei főjegyző, szövetségi elrlök. dr. Hunyady László alelnök és több más vezetőségi tag is résztvesz.
Praktikus hölgy ; Köpenyszövetét azért veszem Singer József és Társánál, mert ott mindig divatos és jó anyagot kapok. Kiválóak a fekete és tegeth-anyagai is.
— Anvakönyvl hírek. Nagykanizsán uz elmúlt héten 14 Kyermek szüléiéit. H leány, ti tlu : Mlke István vnsull lakatos ós Tóth Annának rk. leánya. Stelgler Ferenc kőműves-segéd ós Voznek Rozáliának rk. leánya, Tenk .János gyárimunkás ós Varga .Juliannának rk. 2 leánya. Mészáros Gyula kávógyárl felügyelő ós Kotnyek Katalinnak rk. leánya, Marton István fogházór ós Zsuppovlcs Ilonának rk leánya. Maitinecz Sándor malom-munkás ós Vóber Annának rk. fia, Garzó I\'ál banktisztviselő óh Sehandl Margitnak rk. Ila, Mendlovics Béla gyárvezető ós Pfeiffer Herminának Izr. leánya, Takács Géza cipósz-mester ós Gábor Annának rk. fia, S/.egő László kereskedő ós Szabó Saroltának Izr. fia, Halász Károly kőműves-segéd ós Horváth Veronikának rk. fia. Kunién László földműves óa l,eni»yel Katalinnak rk. fia. Házasságon kívül született 1 leány. — Halálozás H történ! özv. Roseh József-né Mlkovles Borbála rk. 75 óves, Flan-der József földműves rk. Ü4 éves, Vas Józsofnó Berke Terézia rk. 3(1 óves. l-\'arkas József földműves rk. 78 éves, özv. Dolmányos Györgynó Zsamár Terézia rk. fiO óves, özv. Kolongya Jó-zsefnó Tomaslcs Julianna rk. 78 óves, Kovács László rk. 3 hónapos. — Házasságot kötött 3 /uir: Uikner József (özv.) vendéglős ós Herbóll Anna (özv.) rk., Martlnecz Ferenc vasúti munkás ós Matallcs Ilona rk.. Csákányi .Jánoi clpő-felsőrészkészltő-mester Bucsuszentlászlő és Vlaslcs Erzsébet rk.
= Varrógépvásárlásnál gondoljon a „PFAFF" névre.
— „Sientlréa". kötve: I pengő. A Szent István Társulat kiadásában legújabban megjelent Újszövetségi Szentírás korlátolt példányban még kapható a plébáuia hivatalban. Ára I pengő.
Urlnók: Pongyoláinkat Singer-nél szerezzük be, mert nála legszebb flanellek és bársonyok dúsan felhalmozott raktárát találjuk.
TILLANTIN
nedves- is szárazpácok fogyasztása év rö l-é v re nagymértékben
EMELKEDIK
Í Magyar lezöpazdák Szövetkezete ludipul. I. Jlkitiíij-ilu 29.
Mezőgazdasági és Ipari Vegyszerek Kereskedelmi r. t. IMaptil. I, ÉII|J-I U.
Forró vixxel
öntötte le vetélytórsnö/et: Oétbavl börtönnel sullottúlt
Zalaegerszeg, szeptember 17 Tibiik Jánosné szentkozmadombjai asszonyi férje elkergette a házától és Sifler Sándornéval folylatott bizalmas viszonyt. A szegény elűzött asszonyt a dolog annyira elkeserítette, hogy egy napon forró vízzel leöntötte velélytársnöjét, Sifternél. A merénylő nő toost került a törvény szék elé, amely hélhónapi börtönbüntetéssel snjlolta. A férj kijelentette a tárgyalás; n, hogy hajlandó visszafogadni feleségét.
— Utazási kedvezmény. A Duna-Száva-Adria Vasúttársaság Igazgatósága az Ipartestületek Országos Szövetsége részére Szegeden, 1929. évi szcplember hó 22-én larlandó országos iparos kongresszusra utazók részére az összes állomásról az oda-és visszautazáshoz I, II., III. kocsi osztályra 50%-os menetdíj kedvezményt engedélyezett. Az ooautazás szeptember hó 18 -22-ig kezdhető meg és szeplernber hó 22—26. közt befejezendő. Az utazási kedvezmény a kiadott .Igazolási-jegy" alapján vehelö igénybe. Az tlllomdsjőnök.
— Egy jólöltözött ur: Singer szöveteiből készült öltönyheti kellemesen érzem magam,meri kelméi rugalmasak és finomabb, tartósabb anyagokat még Londonban sem kapok.
— Nyngilljtis vsstlln&nk figyelmébe I Felhívatnak az összes délivasutl nyugdíjasok, (nyughéresek és kegydljasok kivételével) hegy a családtagok (gyermekek) arcképes Igazolványainak az tSí;Wl. évre való érvényesítése végett a gyermekek Igazolvány Jogosultságát okmányilng (iskolai, milnttadói) az ál-Ininásfönllkségnél mielőbb\' Igazolják, Az n liomasjónök.
— A vasszécsényl kastély betörői. Ismeretes az a borzalmas gyilkosság, aminek a Farkas-erdőben kél kisszcnfgróti gazdaember eseti áldozaiul. A csendőrök a nyomozás folyam irt őrizetbe vették Németh Ferenc erdőst, aki tagadta a gyilkosságot, a csendőrök azonban megállapították, hogy Németh is egyike a vasszécsényi kastély betörőinek. Németh ezt be is ismerte, hogy Pirlnger Lajos ncvll társával kifosztotta a kastélyt. Most tárgyalta ezl az ügyel a szombathelyi törvényszék, amely mind a két beiöröt kél évi és három havi fogházra Ítélte.
= Egy okos kis baba: Anyucim, nekem ruhácskát, pyjamát és fehérnemű anyagot Singer bácsinál végy, inert olt szépet és jót kapni.
=» Három fokozat van : jó, jobb, legjobb, PFAFF a legjobb I

a legjobb, tehát a legolcsóbb!
Nagykanizsa, Sugár-ut 16. sz.
— A*beomló fal agyon nyomott egy gazdát, felsözsilva községben halálos szerencsétlenség lör-tént. Németh János gazda istállójának lebontásához kezdett lübb ismerősével. Amikor a tetőzet lebontásához foglak, egy téglából rakoll fal nagy robbajjal ledüll és maga alá temette Németh gazdái, akinek már csak a holtleslét tudták a romok alól kihúzni. A katasztrófáért senkit sem terhel felelősség.
= Egy jó tanuló: Ugy látom, hogy Singer szöveteit még az iskolapad sem teszi tönkre.
— Tifuszesetek Dömeföldén.
Zalaegerszegről jelenti tudósítónk: A pákai körjegyző telefonon értesítette a zalaegerszegi hatóságot, hogy Dömeföld községben több lifuszeset fordult elő. A betegeket tegnap délután szállították a kórházba. A zalaegerszegi mentők a vonalon várták a betegeket, akiket azunnal kórházba szállítót lak.
= Három litertől kezdődöleg balatoni fehér és vörös fajborok 60 fillérlől feljebb kaphatók. 25 liter vé-lelénél nagybani áron száiniiom. Zerkowitz Albert bornagykereskedése.
R hlö <yllKi>sság n majorban elmen A. Snrleur. a párizsi dotcKtlvfeJedelem egyik legérdekesebb kaliimlját meséli el it „Magyar Magazin" szeptember ifi-lki szamában s ennek a rejtélynek meg-ohlAsút, pályázat keretében, a közönségnek kell kitalálnia. A „Magyar Mn-gazln" uj, hllnligyi pályázata „Ki volt n lettes?" elmen Indult meg s az olvasókat a logikai nyomozás technikájával akarja megismertetni. A „Magyar Magazin" rendkívül érdekes uj szánia ezenkívül Is szenzációkban gazdag, leleplezi Al Jolson, a világhírű beszélő-filmsztár származását és lllneményes karrierjét, Ili oldalas aktuális magazint ad, mely színházról, filmről, sportéletről tudósít s a lap főrészében, a rendkívül érdekes, Illusztrált cikkek mellett, a legnevesebb Irók érdekfeszítő novelláit és verselt közli. A nagyszerű anyagból l-\'arkas Imre, Lörínczy 0;
Zsolt Béla, Palásth.v Marcell, Segestly László és Mrlnez Miklós írásait kell kiemelnünk. A lap ára I pengő. Kap-Imló minden pályaudvaron, utcai árasnál és a könyvkereskedésekben. Mutatványszámot \'díjtalanul küld a kiadóhivatal : Budapest, V., Sziget-utca 2.
—. Tüz Bocskán. Papp Ferenc bocskai gazdálkodó istállójában a hajnali órákban lüz támadt. A gyorsan kivonult tűzoltók elejét vették a nagyobb tüzveszedelemnek. A tűzkár nem jelenlös. Gondatlanság esete látszik fennforogni.
UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére\'Zala-vármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öl pengő havi részlel fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megléritjük. Kopstein Szombathely, Kőszegi-utca 5.
Nagykanizsa legrégibb temetkezési vállalata, mely nem tévesztendő össze ujabb alakulatokkal Főűzlet: Deák-tér 3. szám alatt, a felsfltemplomnál. ■
IfILP ELSŐ NAGYKANIZSAI TEMETKEZÉSI VÁLLALAT
VÁLLALUNK
disz- és egyszerű temetéseket, exhumálások, hullaszállilások bel- és külföldre bármely irányban és irányból, vasúton, vagy saját hullaszállító kocsinkon (fotirgonon)
Diszes nyílott és üveg halottaskocsik
MAGYKANIZ
alapítási év 1861.
s A N
úzlei helyiség és iroda
Deák l\'Cfcrr-lér 3. s árii telefon szám: 269
műhely és raktapak
Király-ulra 4 szám Tl-:i EI-ON SZAw : 120.
Ugyanitt t<
SÜRGŰNYCIM . HlLD NAGYKANIZSA
Polyőuáml, ,j Angol-Migyír B.nk N,K>fc.nln.i HQkiJnil
WflBV RAKTÁR
érc, imilatió, kemény- és puhafa, ugy hullaszállító koporsókban, szemfedelek, vánkojpk, koszorúk, szalagok slb.
Egyleii temetések rendkívüli mérsékelt árakon
litt a Néhai Híld látván Emlékére Alapított Temetkezési rnai., :_„,.,___ . .--—r
apókat 65 é.e, k.rl, f,..,.,0wfc é. . l.BmaB.,,bb ^0élyt nyüf»]ui.
« __ 19Ü9. szeptember 13
Megkezdődik a sakk-élet
jhonvJ Isívón aat(k-mes/er tlmuUání tar! a Sakk-Körben Magykanixsán
Nagykanizsa, szeptember 17 Elmúlt a nyár és mindjobban kezdenek háttérbe szorulni a szabadtéri szórakozások. Helyettük más szórakozások következnek, közluk egyik legkedveltebb: a sakk-játék.
A Nagykanizsai Sakk-Kör most ismét alkalmat ad a sakk-jálék kedvelőinek és művelőinek ismereteik továbbképzésére. Meghívta Abonyi István budapesti sakkmestert egy simultán-játék tartására. A mester készséggel eleget telt a Kör meghívásának és vasárnap f. hó 22-én ellátókat Nagykanizsára. Abonyi mes-ler — nem akarunk túlozni — a világ egyik legjobb simultán játékosa. Neki teljesen mindegy, hogy ölvén, vagy száz ellentél ellen mérkőzik, sót előzőleg, mint tervbe volt véve simultán világrekordot\' óhajtott Abonyi meslcr Nagykanizsán javítani, de erről a tervről egyelőre lemondott, amennyiben 110-120 játékosnak egy napra való összehozása kissé bizonytalannak látszott.
Ha valaki szép és gyors játékot akar látni, az tekintse meg Abonyi mester simultánját.
Még élénk emlékünkben él Maróczy nagymester sakk-eslje. Ugyanez lesz most is. Abonyi mesler szintén olyan tökéletes és jó slmultánjálékos, mint Maróczy.
Hálás köszönettel tartozunk a Sakk-Kör vezetőségének, hogy sok más vidéki várost megelőzve, Abonyi sakk-mesterrel megismertet bennünket. Most már a játékosokon múlik minden, szorgalmas előkészülettel és nyugodt játékkal talán sikerül egykéi játszmát nyerni és eldöntetlenné lenni Minden körülmények közölt leiedhetetlen emléke lesz a nagykanizsai sakk-éleiben Abonyi mester simultánja. _ —hm—
= Menyasszony: Akárki akármit beszél, ludom, hogy csak akkor lesz tartós és szép kelengyém, ha vásznai, asztalneműt és paplant Singer-néi veszem.
— A pusztamagyarodl gyújtogatás rendes bírósági eljárás elé kerül. Balázs János, a puszta-magyarodi gyújtogatás gyanúsítottjának ügyében a vizsgálat teljesen befejeződött. A vizsgálóbíró több ízben kihallgatta Balázst, aki minden egyes esetben azt vallotta, hogy nem ó követte el a bűncselekményt. Értesülésünk szerint, habár gyújtogatás bűntettére még mindig fennáll a slaláriális eljárás, Balázs ügyét rendes büntetőbíróság elé utasítják. A gyanúsított puszlamagyarodi gazda Ügyvédje élján felfolyamodolt letartóztatása miatt, a törvényszék vádtanácsa azonban elutasitotla a fel-lolyamodást, amit a pécsi tábla is jóváhagyott. Balázs János Ugye rövidesen tárgyalásra kerül.
= Közismert Singer József és lársa dúsan felszerelt szönyegrak-ára. Elsőrendű minőségek mérsékelt árban.
"= Női mell és harisnyatartók "a8y választékban kaphatók Vágó Endre lllatszertárában.
zalai közlöny
SPORTELET
Nagykanizsa lövészeinek és minta gyermektornacsapatának sikere Egerszegen
Több egyéni győzelmet és a csapatversenyt nyerték a klskanlzsal lövészek
Nagykanizsa, szeptember 17 A zalaegerszegi MOVE rendezésében vasárnap délután bonyolították le a megyeszerte nagy érdeklődéssel kísért lövészversenyt. A díszes, előkelő közönség sorában megjelent (lyümörry György zalai főispán, Bódy Zollán zalai alispán, Czobor Mátyás zalaegerszegi polgármester, dr. Brand Sándor vármegyei főjegyző, stb.
A veisenyen Nagykanizsa, Salom-vár, Petölienye, Pacsa lövészei vettek részt. A nagykanizsai csoporlot Szépudvary László vezette. Szemct-lelket gyönyörködtető látvány volt, amint a kiskanizsai gyermekcsapat felvonult és a gyermekkort meg-hazudloló komolysággal starlhoz állottak. Különben az egész mintacsapat előkészítése Szépudvary tanító érdeme, akinek a megye előkelőségei sorban gratulállak.
Verseny után Gyömörey főispán üdvözölte a csapalokat, majd Czobor
Mátyás polgármester a kískanizsai gyermek-csapatnak könyvajándékot adolt át. A déli lövészebédnél az első felköszöntőt a^ kormányzóra Szabó József központi kiküldött mondotta.
Eredmények: Egyéni versenyszámban : 1. Rácz J. (Kiskanlzsa) 96, 2. Horváth J. (Petöhenye) — 3. Majsa K. (Kiskanizsa), 4. MlháleczJ. (Kii-kanizsa), 5. Szegedi K. (Salomvár). — Csapatversenyben: 1. Kiskanizsa (3643), 2. Salomvár (2558), 3. Páli (2539). Talajtorna bemutatón 1. Kiskanizsa, 2. Petöhenye.
Délután az agyaggalamb lövészet első sorozatában 1. Kende Péter, 2. ifj. dr. Bódy Zoltán. Második sorozatban 1. Kende Péter, 2. Szűcs Andor. Harmadik sorozalban 1. dr. Brand Sándor, 2. viléz dr. Berta Jenő.
Futószarvai versenyben I. dr. Csák Szilárd 52 egységgel, 2. Ifj. dr. Bódy Zollán 52 egységgel.
Egy fögyőztese és 38 győztese van multheti tippversenyünknek
722 tippet küldtek be — A hatalmas mezőnyben bő szüretje volt a tippelőknek
Nagykanizsa, szeptember 17 Multheti tipp-versenyünkön olyan hatalmas mezőny vett részt, aminőre a tavaszi tipp-versenyek során is kevésszer volt példa. 722 tipp érkezeit be a tipp-szekrényekbe. A népes
mezőnyben széttekintve, a győzteseknek légióját fedeztük fel. Főgyőztese a kellős versenynek, (aki minden félidőt és eredményi pontosan eha-lált az NTE—DVAC-nál és a profimeccsnél) egy van: Schmldt Antal.
előhívás,\' másolás, nagyítás olcsón elvállaltatlk.
Nagy választék
I*
kedvező részletfizetésre.
9X12 lemezesgép . 38 pengő és feljebb „K 0 D A K" . . . . 24 pengő és feljebb
Mindig friss
lemezek, filmek, másolópapírok, vegyszerek
Szabó Antal"0.......
i képéazeti MakfliUt
Annál többen Indultak sikerrel a feladatok egyikének helyes tippelésé-ben. Igy csak a Zala-Kanizsa— Terézváros mérkőzés végeredményét találták el: Kuzsner György, Schrel-ber Ferenc, Szeghő Károly, Fischer György, Vaska István, Ofenbeck Károly kereskedő segéd és Szabó Máté. Csupán azN+E-DVAC végeredményt találták el pontosan : Joó Imre, ifj. Noll László, Szabó Kálmán, Szeghő Károly, Kuzsner György, Bede Sándor, Totola Frigyes, Schnitzer Ferenc, Horváth József, Kránitz János. A profimeccs végeredményét és félidejét pontosan tippelték: Szloboda József, Maters-dorfer Imre, Noll László, Kenedi Lajos, Gréger Károly, Bede Sándor, Weisz Oyörgy, Kohn Zoltán, Punger János, Joó Imrq, Ifj. Kovács József, Farkas István, Ofenbeck Károly kereskedő, Hirschl Aladár. Csupán az amatőrmeccs két félidejét találták el pontosan : Slateller István, ifj. Kovács József, Farkas István, Drimók László, Kovács Lajos, Tolola Frigyes, Fischer Tibor.
A sorsolás megejtése után tribünjegyet nyertek a következő meccsre elsősorban Schmldt Antal, mint abszolút főgyóztes és Kuzsner Oyörgy, Gréger Károly.
Kisfaludy Stefi lelkes hölgytippe-lőnknek azt Üzenjük, hogy számára félretetlünk egy tribünjegyet é> amint nyer, ,6 is" megkapja jutalmul.
A nyertesek legyeiket pénteken vagy szombaton délután 3—5 óra közölt átvehetik a szerkesztőségben.
(A Zala-Kanizsa FC csapata) kedden délután könnyű tréninget tartott. Ma, szerdán nincs tréning. Holnap, csütörtökön délután 4 órakor az összes játékosok tartoznak megjelenni a nagy tréningen.
(Az NTE vlgal^ilgárdája) ma, szerdán este fél 9 órakor a Polgári Egylet földszinti termében fontos ülést lart. Megjelenés nagyon kívánatos.
fiá

1ip
(Rövid!t«Mfc) H — hírek, kömnd»-•ág. íUngv. — hangverseny. E — előadás Oy — gyermekeknek. A — aaeionyok-nak. Z — zene. Mg. - mezőgazdaság, W. -- iljuságl előadás. F — felolvmaia. Q — gramotouzene. íb — jazz-band. K — kabart. aZ. — aipszertl ztn*.
Szeptember 18 (szerda)
Budapest 9.15 Hangv. 9 30 H 9.40 A hangv. folyt 11.10 Nemzetközi vlzjelző szolgálat. 12 Déli harangsió. 12.05 Cigányzene. 12 25 H. 12 35 A hangv. folyl. 13 Ponlo, Időjelzés. 14 30 H. 15 30 Morse-tanfolyam. 1610 Somlay Károly novellát. 16.45 Pontos Időjelzés. 17.15 Operettrészielek. (Zenekari .hangv) 18 30 Rádió amatórpoata. 20 Spanyol-esl. Utána kb. 21.45 Pontos Időjelzés. Majd: Jb. 22.00 Cigányzene.
B4ca II Z. 16 Hangv. 20.05 A világirodalom humoristái. Utána Z.
Berlin 14 O. hangv. 16.90 Ifj. 17 Hangv. 19 Z. 19.30 Abeli-dalok. Utána Z.
London, Daventnr 110 12 Hangv. 12.30 Q. 13 és 16 Zene. 16.45 Orgoon-hangv. 17.15 üyarmekóra. 18.45 Hangv. 19.45 Katona Z. 20.40 Spanyol nemzeti l. 22.15 Zongorahangv. 23 Zene,
zalai közlöny
« 1929. szeptember 1
KÖZGAZDASÁG
Előkészületek a nagykanizsai országos iparkíálMiásra
Az útépítési program befejezése után kerül sor az országos iparkiállitásra
A nagykanizsaiak kaposvári ulja, az ottani kiállítás megtekintésére, nem volt minden cél nélkül való. A nagykanizsai ipartestület elnökségéi az a gondolat vezette, hogy a zalaegerszegi, soproni és szombathelyi kiállítás ulán megtekintik a kaposvári kiállítást is, nemcsak hogy gyönyörködjenek a kiállított magyar ipari termékekben, hanem hogy magát a kiállítást, annak elhelyezését es megszervezését komoly lanulmány és megfontolás tárgyává tegyék. Kiss Ernő ipartestületi elnök az összes tényezőknél behatóan informálódott mindenről, ugy, hogy a leszűrt tanul-
ságokai mind a nagykanizsai országos ipari kiállításnál lehet gyümölcsöztetni.
Hogy milyen komolyan veszi a nagykanizsai ipartestület elnöksége a nagykanizsai országos ipari és mezőgazdasági kiállítást, mulatja az, hogy ntár most megkezdi lassankint az egyes érdekeltségekkel és tényezőkkel való érintkezőt és tárgyalásokat. A terv ugyanis az, hogy a városi útépítési program befejezése ulán nyomban sor kerül a nagykanizsai országos ipari-, gyáripari-, háziipari-és mezőgazdasági kiállításra és vásárra.
A mai értéktőzsdén gyengébb volt az irányzat. A kedvetlen hangulatot növelte a berlini tőzsde gyengesége is ugy, hogy üzlettelenség melleit az egész tőzsdeidö folyamán lanyhább irányzat uralkodott a piacon. Az árveszteségek azonban csupán a papitok egy részében jelentősebbek, míg az ériékek túlnyomó részében csak kisebb eltolódások következtek be. Számottevő mértékben visszaesett a Fegyver, Bauxit, Kőszén, Urikányi, Gschwindt és Izzó. Élénkebb speku-láciös vásárlásra szilárdabb volt a Franklin és Vulkán. Zárlatkor az irányzat továbbra is csendes, a forgalom közepes. A fixkamatozásu papírok piacán az Irányzat gyengébb voll A valuta és devizapiacon barátságosabb irányzat mellett lényegesebb eltérések nem történtek.
Zürichi zárlat
Pirii 10-31, London »I5V>, Newyork 519-00, llrüssel 7112, Milano 2714\'A Madrid 76-55, Amsterdam 208 05, Berllr 123 55, Wien 73-03, Softa 8-76, Prága 15-36, Varáé 58 20, Budapest tO-S« Belgrád 91Bukarest 308.
Ttraáiytfart*
Buza 25-30 flll., rozs 45 flll. esett.
Buza Hssav. 77-es 22-00—22-20. 7«-es 22-25-22 45, 79-t. 22 55-22-70, 80-ss 22-75-22-90. donánt. 77-ej 21 10-21-30, 78-as 21-40-21 60, 79-ea 21-60-22-80, 80-ss 2170 -2190, rozj I5-50-15M. tak árpa 1525-1635, Klrárpa 19-00-2050, «»b 13 50-13 /5, tengert tsit 23 60-24 -, dunántúli 20 25 -20 50, repce 48 00-50*00 korpa 11 60—11-80.
Naponta adjon növendék éshizóáltatalnak
„FUTOR"
szénsavas takarraánymeazet.
A .FUTOR- növendékállntoknál s cio n (képződést elősegíti, hízásra
^.étvágygerjesztő &
A .FUTOR" nem orvosság, lianeni a legflnomabban őrlőit míszsótáp, amely sz állatok szervezetébe Igen könnyen lelsr.lvódik, s amelyet az állatok aro-mstlkus anyagtartalmánál lógva szive-
sen logyasztanak. A .FUTOR" etetése a konyhsió eteté-sét feleslegessé teszi. A nagyhirlalók, uradalmak, «azds,ágo- s .FUTOR\'-t állandóan etetik. Ára: 1 kilogrammonként 40 lillér. Zsák vétetnél: 1 zsák 50 kg (zsákkal
együtt) F 10-30. 1 cca t/2 kg os próbadoboz ára 30 fillér. Kicsinyben és zsákizámra l apható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, ntWényvédőfzerek k* kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett. Telelőn : 130.
VAUIT AK
Angol I. 27-68-27-83 Belga Ir. J9-40-/9 80 Cseh k. 16-87-16-97 Oánk. 152-20.152 80 Dinár 9 96-10-04 Dollár 37U20-572-20 Francia 1.22-25 225$ Moll. 229-05 230-05 Lengyel 64 05 64 35 I Lcu 3-3ti-1 40 , Léva 4-11-4-15 Líra 29 85-30-15 Márka 1360i.|36o5 Norvég IW20 1S2 80 Schlll. 80-35 80 75 Peseta 84-15-84-B5 Svájci 1. 110-10 110 60 Svédk. 153-15-163 75
UliVIZAK AmsL 229-35 .\'30-05 Belgrád 10-06 :0U« Berlin 136-23-136 (irt Brüsszel 79-52-79 77 Devizáiét 3-3Í-34" Kopenh.lí>2 37152 77 London 27-73 27-81 Madrid R4-25-8-I 8\' Milano 29-W2 30-r>2 Ncwyoik 572-30 3 9U Oszló 152-37-152-7\' Pária 22-38-22 40 Prága 16 93-16-98 Szófia 4-14-4-16 Stockh. 153 30-153 70 Varsó 64-14 64-31 Wien 80-50-00-7.1 Zürich 110-26-11056
SertirnUár
Felhajtás 1325, eladatlan 500. — Elsí-icndU 1-54-1-58, siedelt 1-48— 1-42, szedeti kösép 1-34-1-40, kOnnytl 1-16—1-26, I-ső rendű öreg 1-36—I 48, ll-od rtndü meg 1-24-1-30 angol süldő 1-40-1-60, aialonria nsgyban 1-76—0-00, isir MJ IWO, hu> 1-60—1-90, szalonnás félsertés 1-80—1-94.
Úrija: Wlxaltl Ryttaán él Upkliáó TállaUt, Imkuiuái.
Felelős kiadó: ziöiÜTurotj.
Intererben telefon i Nagykanizsa 78. aj.
APRÓHIRDETÉSEK
Az spróhtrdetéeek dt)a 10 sióig M ItIMr. Minden további «zó dija B flll. Vaair és ftsnepoep 10 sióig ■■ fillér, minden loeábbl szó dl|a 8 flll. Szerdán éa pénteken 10 sióig «0 fillér, minden további UA dija • flll. Cimsió s minden vast*.
£al)b betuból állfi aaó kél mdoak számit-illk. AlUhl kafesőknek 50s/a enerdntény. Hlrrtetéaek S (öt) pe^qS Dciegen ulul a felaaiegea kCny.eléa, exémléxée olkerOIéoN vógclt \' \' » \'e Its.tm 6 k
Roaallxl kétaxer mosott kovéee-szén Wetser J.C gépgyár,Sugár ul 16. -187
Teavaj a legllnomabh 1 < kgr. 1 ptngó. Kapható Muszel és Friedenlhal cse.-nege-kereskedétében. 4(93
Meghízható tl»»t»laeló azonnalid kerestetik. Kizárólag Írásbeli ajánlatokat
73. postafiók. 4572
Kaulmaan Kéről, rtWdáru szakmában legolcsóbb és legnsgyobb. -4580
Kevée wlxxel kényelmesen ftlrödhel ss|át otthonában, nálam készül\', klialált fürdőkádakban. FttrdSkéd, folelkád autókád. tllókád, gyermekkád készen kapható. Vtxu.xetéket szerelek, lavllásl eszközlo*. Baksa bádogos vlzveietékszcreló, Kinizsi u 15. sz. 4J80
Lépesmézet,
nyersbőrt, ágytollaí, vasat és fémet
legmagasabb áron vásárol
. Irém Bernát éa Fiai
Erzsébet-tér 15. ^
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon : 595.
Bencze
Lakás Caengery-ut 27/a
31U
i——— Másaai m m
lióuépet keresek bérbe. Címeket kiadóba kérek.
PAnakaicaDnt hekebe\'ezésre minden Ossrcgben a legeli:,><>scMicn és leggyorsabban folyósltlat Aoxél Innéo pénzkölcsön közvetítő Irodája NajtyluoUsán, Kazluciy-utca 2. 492i
Butéllás üveget veszek. — Boda, Teleki-ut 35. <630
Férfi és női Mm
a lcgolc?óbbtó! a legflnomabblg, nagy válv\\ztékban — Mlndcnnerrü férfi és női sapkák, kalnpkelléhek nagv ms vá\'a\'Zié\'ui cladiUa Alakltásoknt elvállalunk.
Gyenes és Vida.
Eladók I I amerikai redőnyös iró-aszbl, 2 különleges tölgyh fotel, 1 Werthelm pénzszekrény, i pohárczék, 1 sezlon, 30<> liteies szőló prés Sxejjő Mór nyetster inénykercskcdónél. Efttvóe tér 2. 4637
Perfekt olau levelező (elvétetik nagyobb fizetéssel délutánta, vnyy délelőttre. Ajánlatokat 88 as roaMók kül" dendők. 4524
Kádárengédok azonnal felvétetnek Zalalgricén, Pacsa mellett -— Holczer kádárnál. 4614
Szepesi imre
Zrínyi Mikló»-uto.« 22.
csatornázás, vl/vezeték-berendezéfl, épület és mfl-2407 bádogos. — Telefon 2-Ö5.
Eladó Hozgonyi utca 12. számú telek, rajta levő épülettel, esetleg műhely és át-alakitandő lakásnak kiadó. — Bővebbet
Blumenicheln, Sugár-ut 12. 4599
Kiadó novemberre Sugár-ut 12, emeleten 3 egymá8banylló lépcaőházl bejáratú aaoba, esetleg irodának. 4598
Kiadó újonnan renovált komplett, szép 3 szobás lakás, Széchenyi-tér 4. 4505
Zalavénmagye terUlctérr maga? juialéxkal szorgalmas, komoly
üzletszerzőt
alkalmaz budapesti gyJrvál\'alat Ajánlattak .Lelkiismeretes mun!;a" Jel-l^tre Schwarz József hirdntőlrodájába Budapest, VI., Andrássy-nt 7. szAm alá kéretnek 4635
Találtatott egy komit gyermekkatát Igazolt tulajdonosa átveheti lapunk kiadóhivatalában.
KétaxobAe lakás november l-rr kiadó Petőfl-ut 3t7a. ^
Pgy utcai szoba kiadó. — Cim aliü adóban. .^532
Kiadó 4 szobás és 2 szobás lakás város közepén. Relcheníeld hüsüzlet, Erzsébet-4-______4633
Boanár segédek azonnal felvétetnek Fodor Jenőnél, Bárány vendéglő udvar. 4034
Arany János-utca II. sz. ház, egy utcai háromszobás lakással, előszobával, egy udvari kétszobás 8 egy egyszobás\' lakással, mellékhelyiségekkel, Istállóval, kocsiszínnel, szabadkézből eladó. 4636
Jól főző mindenes, jó bizonyítvánnyal ajánlkozik. Bajza-utca 20. -4&g
Kszdé kisasszony borkereskedésben felvétetik, németül tudó előnyben. — Cim 1 kiadóban -4639
Egy fiatal be|árón6t felveszek Csányi László-utca !7>a. -4640
Egy alig használt kerékpár sürgősen eladó Klsfaludy-utca 34. 4641
A PFAFF varrógépgyár
késiitményett sz egész világon kedvelik, mert a PFAFF varrógépek tartósak, szépen éa csendesen varrnak, Ízléses a kiállításuk
Hossiu lejáratú résiletltzeléa mellett 4S4S II besxercshetö:
nAHDL SlKDOII íl FIA cégiéi
Deák-tér 2., a leli6templom»ál.
a belvárosban eladók. Lakás, raktár, üzlethelyiség § és irodáknak alkalmas helyiségek kiadók. Bővebbet
Zerkowitz irodában.
Olcsó gyermekcipővásár TURUL cipöraktár
fiókjában I
ERŐS ISKOLACIPÖK:
szinbör liucipö fekete gyermekcipő
barna
30-35-ig 26—30-ig 30- 35-ig 36-39-ig 26—30-ig 30—35-ig 36—39-ig
10--
12-50
15-50
18-50
13-80
16-80
19-80
Női léi és pántos cipók egyes számban még olcsón kaphatók I Na mulaaaza el a kedvező alkalmat 1
IJ29. «eplemberJ8.
ZALAI KÖZLÖNY
*efcérnemű és hQr/ atoPP Q^vorrásA^
í//yefff vwfiflÓGÉP RÉ51V rióköilete: SABYKAfllZSi\' Fő-nt 1.
Iliiig Illeg
Bn.».----. —-----—, nrm nézte
a Smlth Premiergépeket Legkedvezőbb Untén! feltételekkel Ha.aa Miklósáéi NagjlMBlKM, Deik-lér 19.
A mgykanlzsal kir. Járátblróság. mint telekkönyvi halóság.
6970/1929. Ikv. szám.
Árverési hirdetmény Íí árverési feltételek.
Vui Perencné szUI. Tóh Sarolta diós-káli lakós végrehajtatnak Vass ferenc gondnokság alall álló u. o. lakós régre-ha|Uit szenvedő ellen Indított végrehatási Ügyében a telekkönyvi hatóság a végre-tisltltó hírelma következtében az 1881 ■ LX. l-e. 141, 146. és 147. S-al értelmében elrendeli a végrehajtási árverést dr. Ovulsl Béla nagykanizsil ügyvéd kezéhez fizetendő 162 P dű Ilit. perköltség lóké és 7 P végrehatási kérelmi költség, I P 70 1111. bejegyzési Illeték ós aa árve ital kérvényért ezúttal meglllspltolt 130 P kéltségek behajtása végett a dlóskájl 89. Iztjkvben letvetl 271. hrsi. szőlő és pince s ssegfalusl begyen egész ingatlanra 361 P, Ml hrsz szótő u. ... egész ingatl. 360 I\'. JJI/b. hrsz parlag told u. o. egész Ingni. 200 P, 752/b hrsz. berek u o. egész Ing.tl. » P. 306 a. hrsz liba legelő a Intelekben ejéss Ingatl. 50 P. 937 a lirsz. legelő a Tílsl nyugati dllóben 90 P, u o, 1107. utjkvben felvett 1678. hrsz izialó Ungl-hepmelléken 650 P, u. o. II IS. aal|kvben "OM. si. a. (elvett rét a szeglalusi heiyen 30 P, u. o. 1224. sztjkvben 627. hrsz. a. foglalt izőlő a szegfalusi hegyen 75 P, u o. H2 sztjkvben lOW/a. hrsz. a. loglall "álló a kisnádl keleti dűlőben 150 P. ». o. 882. sztjkvben 773. hrsz. szántó a ueglslinl hegyen 130 P, u 0. 794. íztjkv.-1»1. lirsz. a. foglalt caepólés a klsnádi keleti dűlőben 150 P, az ung|a<abfai 49\'. szljivben foglalt 23. hrsz. szóló az alsósági hegyen 80 P, u. o. 342. sil|kvb!n lojlalt l/b. 91. a. hrsz erdő a Jakabfa puaztán 350 P, a dlóskáll 924. sztjkvben SgMII 3335. hrsa. szántó a Káli hegyen «0 P kikiáltást árba-.
A telekkönyvi hatóság az árverésnek Utóskál községházánál megtartására 1929. ért október hó 9. napjának dílelótil 10 óráját ttlzi kl és az árverési feltételeket « 1881 : LX f.-c. IÍ0 § a alapján a követ "lükben állapítja meg:
Az árverés alá kerülő ingatlanok a klklál-««lár kétharmadárát alacsonyabb áron nem •dhaiók el.
*z árverelni szándékozók kötelesek bá-wpénzlil a kikiáltási ár I0».o-át készpénz-Wn vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában nteg nstározóit árfolyammal számított óvadék-"pes í-itékpapirnsban a kiküldöttnél le-
™gy a bánatpénznek előlegesen biról letétbe helyezéséről kiállitol! letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az ár ;«*si teltételeket aláirni. (1881 ; LX. t.-c.
150, 170. §§.; 1908: XLI. t. c. 21. §) »z, aki aZ Ingatlanért a kikiáltási árnál ™»sabb Ígéretet lett, ha többet ígérni Vtíui ,®cm akar köteles nyomban a kioltási ár százaléka szerint megállapítod "Matpéiizl az általa Igérl dr ugyanannyi ás" f e kiegészíteni. 1908 : LXI. t.c.
évi július hó 22
Nagykanizsa, 192;i
niP|án.
1027
A kiadmány hiteléül: Mtkó s. k. főtiszt.
vüáth„í JEROXOfTsx.
fO au utánojo4k inna.....
Bywó-órl,.(,n^t Dmaljan anívra|
Saját ériekHen n» fogadion ol mást,
nnvel ennek I góképoséte minden más gyárlminyt felülmúl. Mindenhol ezt kBwetglje I
Viszonteladókat klsiolgál a gyár MII ktzar lag\'.s v.-z\'rképvlselője:
TOLNAI JÁNOS JENŐ
■uáap.at, VI., Saonriv-utoa 7».
világnlárkáju ■ ttgol motorkerékpárok
zalamcgyti képviselete
Balaton drogéria
4 $90 Keszthely.
Minden magyar. magyarTlzet Igyikl
Szent-Margitszigeti
PALATÍNUS
gyógy- és ásványviz kerületi lerakalál megnyitottam.
Palatínus
B»6o»-» bor-é» Ásványviz
nagyban és kicsinyben jutányos áron kapható
Fischer és Leitner
fűszer- és Kyarmatáru kereskedőnél
Klrály-itea 8. Telelői 239.
Bicém nngyar, angyarrlict Igrik I
ÉRTESÍTÉS.
Értesítem a nagyérdemű vevőközönséget, hogy raktáron tartok a legegyszerűbbtől a legdíszesebb kiviteltl síremlékek*t, termökSvet, svédgránitot és márványt, a temetői összes munkálatokat, úgymint betUvésés és aranyo-láit, sirkeretezést pontosan és jutányosán vállalom. Kérem a nagyérdemű közönség szíves pártfogását.
TiK,cld,el Kovács József mmm. fiaim. Király ntca 3).
Saját hál.
Gazdák és uradalmak figyelmébe!!
Van szerencsém a n. é. gazdakózönség figyelmét felhívni a
KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt Mojon,
Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, borprések, szőlőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjutá-
nyosabb árban, egy vagy két éwi részletfizetésre is, minden elóleg nélkül kaphatók a
„KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál,
Nagykanizsa, Fft-ut IS. »zám.
Ugyanott kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltételek meilctl.
Szükségleteinek beszerzése el&tt feltétlen kérjen árajánlatot I
Ez az autó kell Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. szám.
Telefon: 3-22.
Raktárról az Ssszes typusok azonnal szállit-haték. — Kedvező fizetési feltételek I
Linóleum*, mozaik
viaszkos vászon
minden méretben olcsón beszerezhető
HIRSCH ÉS SZEGŐ
cégnél
Az elórchaladott szezon folytán
festékáruimat
olcsón elárusítom:
1 fcg. játUXÉBfl Jjjgjgjjz
1 kp. ZMÜKBÍZ^r:t\'.I^P2\'4fl
és a szakmába vágó összes festék- és lakkáruk legolcsóbban szerezhetők be
Friedenthal Rezső
festék, kefe és háztartási cikkek üzletében ft-nt 1., t Városházul izemben.
A nagykanizsai kir. járásbíróság, mint tslekkOnyvI halóság.
712&I929. Ikv sz.
Árverési hirdetmény és árverési feltételek.
Sternbesg Vilmos pötrétel lakós végrehajtatnak Bakos Ferenc picsái lakói végre-lisjtáat szenvedő ellen Indítóit vézrehafiásl ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az IS81 :1.X. t.-c. 144., 146. éa 147. §<•! ételeimében elrendeli a végrehajtást árverést 52 P tőkekövetelés, ennek 1927. évi február hó 17 napjától Járó 8°/o kamata, 6 P 40 flll. eddig megállapított per- éi végrehajtás! és az árverési kérvényért cuttal megállapított 16 P 20 flll költség behajlása vé-
t;ett a nagykanizsai kir. járásbíróság lerö-etén tevő, Pacaa községben fekvő s • pacsal 1758. aaljkvben 2583/147 hrsa. szántó és rét Kogyár dűlőben végrehsjtást szenvedő nevén álló fcleréazre 300 P, 2S83 191. hrsz. Siáató ét rét u. o. végrehajtást szenvedő nevén te le részt c 300 P, 25*8/193. hrsz ssántó és rét u. o. végrehallást szenvedő nevén álló L 62 részre 300 P, 2583/193. hrsz szántó és rét végre-hsjtáit szenvedő nevén álló L 62 részre 30 P, 1559/d. 2. hrsz. szántó és gulyarét végrehajtást szenvedő nevén álló Iderétzre 40(1 1\' és az u. o. 2012. siljkvben felveit 258398. hisz. ingatlanoknak (rét Kogyár dülób n) végrehsltást uenvedő nevén állott és most Papp József és neje Nagy Mária nevén álló feíeiésrre 300 P kikiáltási árban.
A telekkönyvi hatóaág az árverésnek Pacsa községházánál megtartására 1929. évi október hó 15-lk napjának d. e. 10 óráját tüzl kl és >z árverési feltételeket az I8M:LX t.-c. 150. §-a alapján a következőkben állapítja meg:
Az árverés alá kertllő Ingatlan a kikiáltást ár kétharmsdáiull alacsonyabb áron nem adható et.
Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10)/c-ál készpénzben, vagy ai 1881: LX t.c. 42 § ában meghatározott árfolyammal siámllott óva-dékltépes értékpapírosban klktlldöltnél letenni, hogy a báiatpénrnek etóle«es bírói leiéibe helye/éléről kiállított elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (\'881 : LX. t.c. 147., 150., 170. SS., 1908: XLI. I. c. 21. §.)
Aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb IgéreMMett, ha többet Ígérni senki sem akar, kötetes nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1921 : XLI. t. c. 25. §.)
Nagykanizia, 1929. évi iulliia hó 26. napján.
A kiadmány hiteléül: Mlkó s. k. 4628 főtiszt.
részére, díjmentesen és saját felelősségünkre lakásba
szállítjuk a megrendelt
3 tói 20 hónapig terjedő folyószámlahitelt nyujtunk. Készpénzárban adunk el hitelre is! Győződjék meg erről személyesen saját érdekében.
Óriási választékot tartunk finom kárpitosbutorokban, vas-, réz-, konyha-, előszoba-, leányszoba- és irodabútorokban is.
Állandó lakásberendezési kiállítás!
KOPSTE
SZOMBATHELY és SOPRON
Kfiszegi-utoa 5. (üzlet az udvarban), Várkerület 62.
WT ALAPÍTVA: 1887-BEN. -*r
M. évfolyam, 212 szám_N.gykaBlIM> IM9 szeptember 19 csütörtök
Ara 14 fillér
ZALÁI KÖZLÖNY
SwrktiilíiéK és hladöhlvaUt: Ffl-ut 5. szim Keszthelyi flókklsdóhlvatsl Kossuth Ls|os-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
BSe»rté«l ára: ecy Ma I P«»«e M IU,
Afí lesx ?
Ez a kérdés leszi most ráncossá g gazda homlokát. „Ha igy megy tovább..." halljuk lépten-nyomon. A panasz mind ugyanaz s a gazdapanaszok mögött ma komoly kérlel-helellenséggel ott sötétlik a valóság. Ma minden panasz keserű igazságot mond, ma minden panasz indokolása helyiálló.
A becsületes munka ma nem hoz gyümölcsöt, a magyar föld megszűnt szilárd megélhetési alap lenni. Sokkal nagyobb sulyu e megállapítás, semhogy könnyelműen s bizonyos felelősség ludala nélkül lehelne pa pirra vetni. Ehhez a megállapításhoz vezető útnak kilométerköveit ismerjük. Kár és fölösleges ill kormányi szidni, Ízléstelenségig menő rövidlátás a gazdákat pazarlás vádjával illelni, vagy maradiságot vetni szemükre. A mezőgazdasági válság világjelenség ; hogy nálunk érezhelö a legjobban, az mindenesetre azért van, mert az ország mezőgazdaságra utalt tömegei tényleg tömegek, meri a magyar élet alfája és ómegája a magyar föld.
A hónapok óta esőt nem látott magyar falu poros utján nagy problémák lerhével ballag a gazda és nincs az a segitö kéz, mely vállának terhét le emelni tudná: a magyar föld megszűnt szilárd megélhetési alap lenni. És ezen egyhamar nem lehel változtatni. De ha megszűnt a föld varázslatos felsőbbsége a többi megélhetési ág felelt, ennek néhány következményét nem szabad látatlanba venni. Ha a föld megélhetésnek nem jó ma, nem lehet az immár adóalapnak sem, ami eddig volt. Ha a föld csak gondot jelent, nem lehel a gazdái meggondolatlan „könnyű neked" vállveregetéssel elintézni. Bűn ma a gazdát buikolt és társadalmi adók leleményes kitalálásainak célpontjává tenni.
Ma a gazda szenvedő hőse a magyar mezőgazdaság tragédiájának. Ne irigyeljétek a libériás kocsis mögött látszólagos gondatlanságban ülő gazdát, hisz tüzesre mclegili vánkosát éjszakánkint a gond. S ha autója porát veri szemetekbe a szél, gondoljatok arra, hogy a váltót meghosszabbítani jött be a városba. Hogy autón jött, az nem az ö bűne, a mai rohanós élet Ültette fel a gazdát autóra és e tekintetben a gazda aulója a benneülö állal mintegy termelési együttható lelt, mely azt jelenti, hogy később indul és előbb ér haza, az Otthon pedig munkát jelent ma minden gazdának.
Az ügyes bajos dolgát elintézni hivatalba lépő gazdái is más szemmel kell nézni mostan. Ha van a Raragrafusok közt hézag, enged|ük ^ rajla lehetőség és lelkiismeret szerint a gazdái. Hiszen az ö pénzén ebédel ma Magyarország, hiszen amit haladtunk az újjáépítés terén, azt nagyiészt ö izzadta ki. Ö a magyar
glóbusz Atlasza. Hogy a magyar föld ma nem az, ami volt, hogy a magyar gazda ma a gondok kénytelen vőlegénye: ennek a megállapításnak következményeit öntudatosan átvinni az éleibe, ez a legelemibb kötelessége ma minden magyar embernek, kisbirólól miniszterig. Méltányossá-
got kérünk tehát a magyar gazda számára, nehéz helyzetének pártatlan felismerése folytán. Ma minden magyar ember felelős a magyar földért és igy közvetve vagy közvellenül felelős azért, hogy „Mi lesz ?"
SxUcm Ervin, kamarai előadó.
Fenyves Ferenc tanárt a budapesti főkapitányság internálta
Fenyves bűnös tevékenysége a gazdasági életre káros -mondja az internálás indokolása
Budapest, szoptomber 18 A budapesti főkapitányság fogház és toloncügyoszlálya Fenyves f-\'erenc tanárnak, aki 1886-ban született és Nagykanizsán is volt „zeneiskolája" az inlernálási rendelet 2. § alapján internálását rendelte el. Fenyves Ferenc- külföldi nyarallatási akciójához jóhiszemű embereket társulásra szó-
lított fel és ezektől kisebb-nagyobb összegeket vett vei. Az internálás indokolása szerint Fenyves többrendbeli bűnös tevékenysége a gazdasági életre káros és ellene többrendbeli csalás cimén eljárás van folyamatba Fenyves Ferencet már át is vitték a toloncházba.
AI Körülfogott bandita lelőtt egy csendörörmestert
és elmenekül/ Ulüöxtíl elöl
Ungvár, szeptember IS ball rejtőzködik. Körölvették a házat,
(Éjszakai rádiójetentés) Egy csend- de a haramia felszökött a tetőre és
őrjárőr cirkálás közben megludta, onnan lövöldözölt le a csendőrökre,
hogy Ondrei Sidor lengyelországi akik küzül egy őrmestert eltalált és
haramia Domanicsi faluban egy ház- agyonlőtt. Ezutána banditaelmenekűlt
Korányi Frigyes Magyarország teljhatalmú megbízottja a párisi jóvátételi konferencián
A hatalmak meghivták a magyar kormányt a bizottság tárgyalására — A német delegátus Genfben 2—3 éves vámfegyverszünetet javasolt
„Magyarország nem fog beleegyezni kötelezettségeinek felemelésébe"
Budapest, szeptember 18 A keleti jóvátételi konferencia, amely most ülésezik Párisban és Magyarország, Ausztria és Bulgária jóvátételi összege, illetve az u\'ód-államok erre vonatkozó igényeinek megállapítására van hivatva, a közeli napokban elküldi a magyar kormánynak a meghívót azzal a kéréssel, hogy Magyarország, mint érdekelt állam, küldje el teljhatalmú megbízottját a konferenciára.
Értesülésünk szerint báró Korányi Frigyes holnap reggel Párisba utazik, hogy szükség esclén rendelke-
zésre álljon. A kormány ugyanis öl delegálja Magyarország képviseletére Párisba.
A magyar jóvátétel bizottságának főtitkárai
I\'árls, azeptember ÍR Magyarország, Bulgária és Ausztria jóvátételi kérdésével foglalkozó bi-zotlság főtitkárául az angol llrawnt és a francia Rodenbachot választották meg. A bizottság munkálatai közel egy hónapon ál tartanak el. Munkálataik eredményét a kormányok meg-bizollaiból álló értekezlet elé terjesztik.
Henderson az optáns-flgyben a közvetlen tárgyalások folytatását javasolja
Genf, szeptember 18 Népszövetségi körökben híre járt, hogy Henderson a magyar-román opláns-llgyben a tanács holnapi ülésén a kél fél közötti közvcllen tárgyalások folytatását fogja javasolni. Javaslat a vámfegyverszünet kérdésében
Genf, Bzeptemüer 18 (Éjszakai rddiójelentés) Breltscheit német delegátus, a II. számú főbizottságban, mint a gazdasági kérdések előadója a vámfegyverszünet kérdésében oly értelmű javaslatot szerkesztett, hogy az egyes kormányok a vámfegyverszünetet szabad elhatározásuktól tehetik függővé. A vámlegyveiszünel, amennyiben létrejön, 2—3 évig tartana.
„Magyarország a legnagyobb pontossággal fizeti a jóvátételt" London, szeptember 18 A Times párisi tudósításában Írja, hogy a harmadik bizottság, amelynek feladata az elcsatolt területeken levő köztulajdon felértékelése és az előző kormányok adósságainak átvétele, nagy nehézségek elölt áll.
A továbbiakban foglalkozik a cikk Ausztria és Bulgária különös helyzetével, majd
Magyarországról megállapítja, hogy 1023-ban olyan fizetést módozatban állapodott meg. hogy Magyarország húsz éven át evl
400.000 fontot fizet. Kötelezettségeit ez az ország mindeddig a legnagyobb pontossággal be is tartotta és a legnagyobb mértékben valószinti, hogy nem egyeznék bele ennek az összegnek a felemelésébe, vagy a fizetési kötelezettségnek a husz évi időponton tut való meghosszabbításába. Meghívták a magyar kormányt » jóvátételi bizottság Illésére
Budapest, szeptomber 18 (Éjszakai rddiójelentés) A Magyar Távirati iroda lapzártakor jelenli: A belga miniszterelnök értesítette a magyar kormányt, hogy a keleti jóvátételi bizottságba Magyarország, Ausztria és Bulgária képviselőn, mihelyt a bizottság tárgyalásai ezek az államok érdekeit érinti, meghívják.
Ugyancsak ma a budapesti francia követség közölte a magyar kormánnyal, hogy a keleti jóvátételi bizottságba a magyar kormány képviselőjét meghiv|ák azzal, hogy a szeptember 26-ikára a kiküldött képviselő a tárgyalásokon vegyen részt. A magyar kormány báró Korányi Frigyest, voll párisi magyar követel, a magyar pénztlgvi kérdések kiváló ismerőjét küldte ki Párisba.
zalai közlöny
A város és háztulajdonosok tárgyalásai a Szemere-utca útburkolása és aszfaltozása Ügyében
Az utburkolás költségének felét a város, felét a háztulajdonosok viselik
Nagykanizsa, szeptember 18 Nagykanizsa városa régi jogállásához hiven az egyes utcák burkolási költségeinek felél fedezi, ha a háztulajdonosok az épilési költségek másik felét viselik.
Ebből kiindulva, a város vezetősége a Szemere-utcai háztulajdonosok egy részét ma délelőtt magához kérette, hogy a Szemere-utca burkolását megbeszéljék.
A háztulajdonosokkal dr. Prack István közigazgatási tanácsos tárgyalt, aki ismételten hangsúlyozta a város eme álláspontját.
A Szemere-utca utburkolási szempontból két részre oszlik. Az alsószakasz a Kazinczy utcától a Csányi László-utca keresztezéséig terjed, mig a felső-szakasz a Csányi-utcától Csengery-ut sarkáig. Mindkét szakasz ügyében folyt a tárgyalás, noha az alsó szakaszon egy cég mdr dolgozott. Ennek a szakasznak a
háztulajdonosai kijelentették, hogy megvannak elégedve a kövezéssel, viszont a felső szakasz háztulajdonosai hajlandók az utburkolás költségeinek felét viselni.
Ezek a háztulajdonosok egyben a járdák aszfaltirozását is kérték a város vezetőségétől. Persze, ennek az épitési költségei teljes egészükben a háztulajdonosokra háramlanak.
Az összes költségek 10 éves amortizálással lennének lebonyolítva.
Ha a még meg nem jelent felső Szemere-utcai háztulajdonosok- is hajlandók az utburkolás és aszfaltozás kérdéséi lebonyolítani, ugy a város mdszaki hivatala rövidesen elkészíti a tervezetei, ugy, hogy a Szemere ulca utburkolási és aszfaltozási munkálatai tavasszal végrehajthatók lesznek.
Az úttest épitési költségei ház-folyóméterenként 40—45 pengőbe kerülnek.
A kikosarazott kérő le akarta lőni a leányt, de egy másik legény lett az áldozat
Véres szerelmi dráma egy barcsi vendéglőben
«
A Tüka-per:
politikai per — hangsúlyozta a védő — Dr. Oalla megkezdte védőbeszédét — A közigazgatási bíróság elutasította dr. Tuka nyugdijkeresetét
Pozsony, szeptember 18 A Tuka Béla dr. és társai elleni per mai tárgyalását délelőtt fél 10 órakor nyitotta meg az elnök, aki dr. Oallának, Tuka védőjének adta meg a szót.
Oalla dr. mindenek előtt rámulatott a per politikai jelentőségére, mert a most folyó perben politikai ügyről van szó, amely az összeomlás óta játszódott le Szlovenszkóban.
Tuka polilikai egyénisége állandó támadásoknak volt kitéve és e támadások nyomán támadt bizalmatlanság nem ttlnt el még akkkor sem, amikor a néppárt belépeti a kormányba. Rámutatott arra, hogy másokat is a vádlottak padjára kellett volna ültetni, olyanokat, akik bevallották, hogy államellenes tevékenységet fejleltek ki és államellenes tevékenységük büntetésétől csak a Tukára vonatkozó vallomások miatt menekültek meg.
Részletesen foglalkozik a Tuka ellen indított hadjárattal, amely a „Vá-cuum juris" cimü cikkének megjelenése után érte el tetőpontját, majd rámutatott arra, hogy a tót autonómia tervét Tuka 1921-ben a tői néppárt megbízásából dolgozta ki, de nem abból a célból, hogy azt azonnal megvalósítsák.
A tervet a párt magáévá Is tette. Egyáltalában nem igazolódott be az az állítás, hogy ezt a tervezetet Tu-kának Budapestről szállították volna, miként azt egy tanú állította. Tuka megalapította a diákegyesületet a tanuló tót ifjúság támogatásával, amelyet ő erős nemzeti öntudatban nevelt és amelyet el akart vezetni a tót nemzet anyjától a nemzet apjához: Prágához. A tárgyalást holnap reggel fél kilenc órára halasztották. A holnapi tárgyaláson Galla folytatja védőbeszédét.
I\'rága, szeptember 18 (Éjszakai rádiójelentés) A legfelsőbb közigazgatási biróság ma tárgyalta dr. Tuka nyugdijkereseti ügyét, melyben Tuka azt kéri, hogy nagyobb nyugdijat állapítsanak meg számára. A bíróság a keresetet, mint alaptalant és törvénytelent, elutasította.
CsűtOrtOk és pénteken 7 és 9 érakor
Ma SmH, a legtemperamenlumo-sabb fllmszlnéssnfi éa a ml feledhetetlen Lukéoa Pilaak el*5 nagy koiöl játéka
A színésznő szarelmei
Dráma a kulisszák életébél.
Leányvásár
Burleazk 2 (elv.
Meglógtam a skótot
Burleszk 2 lelv.
Harca, szeptember 18 (Saját tudósítónktól) Tegnap éjjel halálos szerelmi dráma történt Barcs községbena Holczer-féle vendéglőben.
Az Ugy előzménye ott kezdődnek, hogy egy osztrák ember, aki a Dráván leusztatott fatuta-jokkal érkezett Barcsra és ott löbbizben megfordult, hevesen udvarolni kezdett egy Babics Cili nevű ottani leánynak.
A leány azonban nem fogadta szimpátiával a tiroli ember udvarlását, aki valahányszor Barcsra jött, soha netn mulasztotta el a leányt felkeresni és kérte, hogy
legyen a felesége. Babics Cili hallani sem akart erről és ezt meg is mondta a tiroli embernek, akit ugylátszik ez annyira elkeserített, hogy bosszút forralt a leány ellen.
A bosszú végrehajtására a tegnap estél látta elérkezettnek.
Kedden este az osztrák ember Szabó János nevű barcsi barátjával a Holczer vendéglőben iddogált, ahol nemsokára megjelent Babics Cili is ismerősei kíséretében.
Szabó ismerve a leányt,\' azonnal átült hozzájuk éa a tiroli ember magára maradi bosszújával.
A tiroli ember —■ akinek nevét a csendőrség a nyomozás érdekében nem hozta még nyilvánosságra — éjféltájban
több megjegyzést tett Babics Cilire,
aki végül is kérte Szabót, hogy védelmezze meg öt az osztrák emtter szóbeli Inzultusaitól. Szabó át is szólt a tiroli asztalához, hogy kímélje meg a leányt célzásaitól, majd gondolva, hogy elejét veszi komolyabb eseményeknek, kérte a lányt, hogy induljanak haza.
Már készülni kezdtek, mikor a tiroli felugrott aszlalától és egyenesen a leánynak tartott. Szabó ebben a percben már azt Is látta, hogy a tiroli zsebéből revolvert huz elő
és a leányra emeli. Nyomban a tirolira ugrott, hogy kicsavarja kezéből a fegyvert, de az ekkor ráirányította a revorvert és
egyetlen lövéssel agyonlőtte Szabót, aki holtan terült el az udvaron.
A többiek, akik a gyorsan történt véres eseményből alig láttak valamit, felugrállak helyeikről és a gyilkos tirolit ártalmatlanná tették, mielőtt a leányra lőhetett volna.
A vendéglős hamarosan értesítette a csendörségel, mely a gyilkos embert
bilincsbe verte
és a nyomozás lefolytatása után bekísérte a kaposvári ügyészség fogházába. 6 Szabó hulláját felboncolták és megállapították, hogy a golyó szivén találta és rögtöni halált okozolt.
___19Ü9. szeptember 13
A téli nyomor
enyhítésére városok és egyesületek megkezdték már az előkészületeket
Nagykanizsa, szeptember 18
Az ősz beálltával a legtöbb magyar város már most megteszi előkészületeit a téli Ínség és nyomor enyhítésére. A magyar vidéki városok szinte nemes versenyt fejtenek ki egymással, hogy feledtessék a nincs-lelenséggel a rideg téli időszak borzalmait. Szombathely város rendszerint nagy mennyiségű tüzelöfával, naluraliákkal, pénzzel igyekszik enyhíteni az Ínséget a jótékony egyesületeken kívül, melyek népkonyhákat tartanak fenn. Kaposvár város és Zalaegerszeg ugyancsak vagonszámra szerzik be a tüzelőt ingyenes szétosztásra, azonkivül hathatósan segítik elő pénzzel és rendszeres segélyekkel a különböző humanitárius egyesületeket. Budapest — olvassuk egy tegnapi híradásban — 60.000 pengőt szavazott meg csupán 10.000 gyermeknek naponta 2 deciliter tejjel való ellátására és csukamáj-olaj beszerzésére. Az ínség enyhítésére kiadott sok millióról nem is szólva.
Nagykanizsa városa is — bár a többinél nehezebb gazdasági viszonyai mellett — igyekszik a téli Ínségen segíteni. Ezt azonban nem — mint más városok — közvetlenül, hanem a különböző jótékony egyesületek révén végzi, melyeknek megfelelő évi segélyezéssel lehetővé teszi nagyobb akciók keresztülvitelét. Mint a melegedő szobák, napközi otthon, meleg tea és kenyér-akciók stb. létesítését. Nagykanizsa városa évente 70—80.000 pengőt fordít a szegényügyre, amiben benne van a városi, szegényház ellátása is.
Sokat jelentenek az ugynevezá* gyorssegélyek Is, amiket a város nzt-gényügyí osztálya utal ki úgyszólván naponta az arra érdemeseknek. Igy a napokban egy nehéz sorsban levő iparoscsalád 40 pengőt kapott. Hogy mennyire veszik igénybe a hivatalos városnál ezt a gyorssegélyt, mutatja, hogy az idei költségvetésben előirányzott összeg már március havában kifogyott. De azért azóta sem szűnt meg a rendkívüli gyorssegelyezés.
Nagykanizsa különböző jótékony egyesületei már lassanként megkezdik előkészületeiket a téli inség enyhítésére. A polgármesternél már folytak is ily irányú tárgyalások a vezetőségek részéről.
A hivatalos város segélyezése azonban nem minden. Kell, hogy a társadalom nemes szive is megszólaljon és tegye minél segélyképesebbé a küiönbözö jótékony egyesületeket, intézményeket, hogy annál áldásosabb működést fejthessenek ki.
Gondoljunk már most a tél Ínségeseire.
.Szentírás\', kötve: 1 pengő. A
Szent István Társulat kiadásában legújabban megjelent UjszBvctUgi Suntird\' korlátolt példányban még kapható » plébánia hivatalban. Ara 1 pengd.
Városi mozgi
« __ 19Ü9. szeptember 13
Egyes közüzemeket
I kor*i«Tt&rT<"T«l »kir btulitctul
Budapest, szeptember Ifl
A pénzügyminisztériumban a magángazdaság helyzetének javítása és az iparfejlesztés útjában álló akadályok elháritásá céljából jávaslaf készül. A korthány töl-rénnjrcl ákat réget vfetnl annak a helyzetnek, hogy adófizető polgároknak, kereskedőknek, iparosoknak indokolatlan kon-kurrenciát lámasszanak a hatósági ízemek. Az üzemük fenntartását vagy megszüntetését mlnlszterközi értekezleten vitatják meg, amelyen a kereskedelemügyi-, pénzügy és a belügyminiszter vesz részt.
A kormány figyelmét nem kerülte el, hogy a községi üzemek túltengenék és a legtöbb üzemet, mely a háború alatt Indokolt volf, nem szüntették meg. Az űzetnek nagyrészének Inkább üzleti, mini közérdekű célja volt. A kormány már többször leiratban sürgette a nem közszükséglelet képező üzemek megszüntetését, de leiratai nem mindig jártak eredménnyel. A kormány törvényhozás utján a legnagyobb eréllyel ■kar belenyúlni a közüzemek megszüntetésének és leépítésének kérdésébe.
Elkobozták
a Popolo dl Rortiát, mert a pápát támadta
Kóma, szeptember IS A Popolo di Roma clrnü lapot, amely tegnap erősen megtámadta a pápát, megjelenése után kél órával elkobozták.
Az Osservatore Romano tegnap este ujabb beszédet közölt, amelyet a pápa Ismét a katolikus ifjúsági szövetség tagjaihoz, továbbá a szövetség papi vezetőihez intézett s ugyanazzal a tárggyal foglalkozott, mint a vasárnapi beszéd.
A miniszterelnök Budapesten
Budapest, szeptember 18 Bethlen István gróf miniszterelnök ma I óra után átutazóban Budapestre érkezett. A miniszterelnök rövid időt tölt a fővárosban, ma|d Radványba utazik, ahol gróf Károlyi vendégejlesz. Sáskavész pusztít az Indiai tartományban
Karachce, szeptember 18 Szind indiai tartományban, ahol az elmúlt hetekben árviz pusztított, most sáska vész lépelt fel. Thar és Pakar kerületekben millió és millió sáska leple el rajokban a földeket és elpusztította azt a kevés termést, amely az árviz után még megmaradt.
ZALAI közlöny
Én nem fiirdetek sokat, mert \\ a sok adminisztráció drágitl\\
Helyette igen ilsitelt vevőimet a legnagyobb mértékben kielégítem, melyet
BUTORTELEPEM
ló hírneve bizonyít. Hitelképes egyénüknek ké sz pé ni á rbs n nfujtok kileli. Jó minóségU hálószobák mir P 350-181 ebédifik P B50-1SI
Saját kárpllosmQhslysnsben ■ legolcsóbb ás Isglsbb munkát késxltsm.
SxéRely Vilmos buiortelepe Hayy1tantz.su,
............Kaxlncjty-uicu 4. «n
Mi is ax a „Magyar Gyermekek Hálaalbuma" ?
Furcsa gyűjtés a szülök körében lord Rolhermere és az iskolák nevével — Tizenhat pengőért gyermeki hálát, fényképet, nyaralást és karácsonyi krlsztkindllt ígérnek
Nagykanizsa, szeptember 18 Alig múlik cl nap, hogy valamiféle gyü|téssel ne zavarnák a közönséget, mely maholnap szinte zárt ajtók mellett kell éljen, mert reggeltől-estig kopogtatnak ajtaján, küiönlélc elmeken történő gyűjtésekkel.
Amiről most értessünk, az Nagykanizsán az eddigi gyűjtések és megrendelések krónikájában is egyedülálló. Megrendelésekkel keresik fel azokat a szülőkéi, akiknek iskolás-gyermekük van. .Magyar Gyermekek Hdlaalbuma" cimet viseli ez az akció, mely azt a célt szolgálná, hogy abban a magyar gyermekek hálá |ukat fejezzék ki a revizió legelső vezére; lord Rnthermere Iránt, a magyar ügy érdekében kifejteit munkásságáért.
Az album több ezer magyar gyermek arcképéI vinné ki l.ontlonba a Lordhoz és a képek üzenetekkel adnák tudtul Magyarország nagy barátjának, hogy a gyermekvilág mennyire szivébe zárta az ö képét.
Mindez rendjén is volna. Az, hogy ilyen album készül és ebbe a vidéket is belekapcsolják, csak elismerési érdemel. Azonban I... És itt megállni ! Azonban azt nem lehet kritika nélkül elengedni szemünk előtt, hogy ezek az akciók nehéz pengőkben lyukadjanak ki és az eszmél, mely kétségtelenül nemes és hazalias intencióju, 16 pengőért keljen a szülőknek megfizetniük.
Hs ilyen felbuzdulást nem lehel anyagiak kizárásával megcsinálni, akkor nem látjuk semmi értelmét annak, hogy a szülőkéi, különösen most, beiralás idjén, mikor legnagyobb a költségtik, Ilyen megrendelés-gyűjtéssel zavarják.
Előfordult, hogy ezek a gyűjtők,
hálaslbum akció megbízottai, Itt Nagykanizsán több szegénysorsu szülőt kerestek fel, akiket a legsebezhetőbb ponton : az anyai szerelet emlegetésével bírlak rá, hogy gyermeküket is sorakoztassák az albumba és 5pengő készpénz előleg felvétele után aláírattak nyilatkozatot, hogy további II pengő fizetésére kötelezettséget vállalnak.
Igy löitént ez a Magyar utcában tegnap, ahol egy Magyar Qyuláné nevű szegény asszonyt vetlek rá, hogy fizessen 5 pengői és Írjon alá nyilatkozatott. Itt, ebben az esetben, mint az asszony nekünk elpanaszolta, az album-akció megbízottja nemcsak az albummal kapcsolatosan jogosan használható érvekkel érte el célját, hanem hivatkozott az iskolára, hivatkozol! arra, hogy az asz-szony gyermeke karácsonykor ajándékot kap (!) és hogy külföldre viszik nyaralni!
Különben az ügyben a rendőrkapitányság vezetőjének helyettese dr. Mátyás Samu rendőrkapitány is lefolytatta a nyomozást és rövid idő alatt megállapította, hogy az alburh-akció nem szélhámosság, de viszont megtiltotta a megbízottaknak, hogy az akcióval kapcsolatban bármire hivalkozzanak, mint csak arra, amire jogcímet ad nekik az album megrendelési nyilatkozat.
A rendőrség tehát további lépéseket nem tehetett, felhívjuk a szülők figyelmét, hogy ilyen és ehez hasonló, hazafias köntösbe öltöztetell akciótól larlózkodjék.
= Divathölgy: Tegnap Singeméi voltam és elragadtatással szemléltem a sok szép divatos selymei.
Keletafrikai levél
A sáskarajok — Termelési és
szállítási költségek — A tanító Afrikában
A bibliából lehet olvasni azokról a büntetésekről, melyeket az egyiptomiaknak kellett elszenvedniük Mózes idejében. Habár én tudom sajnálni az akkori embereket, akik mindent elveszlettek abban az országban, mégis csak most tudom igazán megérteni a sáskarajok állal okozható nyomort.
Egy hónappal ezelőtt 6zürke, gyorsan haladó felhőt lehetett látni a tiszta afrikai égen, de nem figyelte azt senki, amig erős zümmögés nem hallalszolt és nagy csodálkozásunkra láttuk, hogy a felhő nem más, mint egy óriási nagy sáskaraj. A sáskák gyorsan közeledtek, mi pedig előkészítettük a nagy füstölgő tüzeket, hogy azzal megfélemlítsük őket — más védekezés sajnos, nincs ellenük, — de azok nem hátráltak meg egy pillanatra sem. Egy óra múlva már az én tengeri-ültetvényem már teljesen elpusztult, dacára a füstölésnek, a tűztől megszáradt leveleknek és az embereim nagy lármájának. Nemsokára beszüntettük a harcol, mert a sáskák elsötétítették a déli napot és megsüketítettek bennünket az óriási zümmOgéssel. A következő napon megtámadták a kávéüllclvényeket, lerágva leveleik ágail, sőt még a törzsét is egészen a föld szinéig. Azután lerágták az óriási erdőség lombját, amely most olyan, mint az európai erdőség télen.
Én magam veszítettem 10.000 drb. kávésfát, azonban más ültetvények is elpusztultak. Egy ültetvényes ismerősöm közel 2 millió fácskái veszített, a benszülötteknek pedig elpusztult az összes banánlermésük. tengerijük és legelőjük, stb. De most már közeleg az esőszezon s reméljük, hogy ez a veszedelmes rovar elhagyja az országot.
A sáska fejlődése érdekes, legalább is nekünk, akiknek el kell szenvedni azok rablásait.
Először a sárga nőstény lerak kb. 20 tojást a sivatagba, kikelve a kis rovarok onnan szárny nélkül lábon jönnek, de már tudnak ugrani nagyon hosszú távolságokat s útközben lerágnak minden mezői, zöldet, maguk után hagyva a kopasz földet, ugy mint az asztal. Azután kinő a szárnyuk és megkapják a vöröses szint, ebben az állapotban jönnek illetve repülnek Panganjikoba, hol szintén mindent letarolnak. Végül azok megérnek, a nőstények megsár-
Tekintse meg
K
vételkényszer nélkül, nagy választékáról és olcsó órairól közismert
..Menyasszony" divatáruházamat,
melyet újból rendeztem be.
ŐREIN JEHŐ Nagykanizsa, Deák-tér I, Tr^fer^
zalai közlöny
Philips, Telefunken
stb.
RÁDIÓ
készülékek, hangszórók,
lámpák, anódpótló, összes rádió felszerelések és alkatrészek
Szabó Antal
fegyver és sportüzlet rádió és gramofon osztálya.
Loewe
hangszóró
a legjobb!
Díjtalan bemutatás ! Ára 72 pengő, 6 havi részletre
Mí főbb : a szappan, vagy a mosószer?
— Háziasszonyok figyelmébe I —
Egy-két tudományos megállapítás az agyonlilrdetett „önműködő" mosószerekről
_
gulnak, mielőtt lerakják tojásaikat s ezzel az életműködésük befejeztetett.
önflk kedves olvasóim könnyen megértik, hogy a mi gondolataink mennyire megtöltődnek ezzel az állatpestissel, annak dacára mi tudunk más különböző dolgokról is elmélkedni.
Ebben a kerületben, melynek neve „Ngare Nairobi" (Világos vizekl. Kérvényekel Írnak, gyűléseket hívnak össze azért, hogy legyen uj vonatjuk: Jelenleg nekünk a terményeinket szállítani kell 40 mejlo (300 km.) távolságra, a mi sajál kocsijainkban Moshi városba. Ott egy zsák buza ára 11 silllng (kb. 10 pengő), a szál-lilási költség 8 silling (750 P). Azért nem termelnek itt sok búzát.
A kávé ára egy angol tonna (1015 kg) 130 silllng, azonban, ha szállításért fizetni kell 40 slllinget, akkor nagyon kevés haszon marad.
Itt ezelőtt egy évvel még egy iskolája sem volt az európaiaknak. A buroknak és a benszülötteknek azonban sok iskolájuk van, de az angoloknak, németeknek és másoknak vagy el kellett küldeni gyermekeiket Európába vagy felfogadni saját tanítót. Ngare Nairobi most abban a szerencsés helyzetben van, hogy felép\'iti az első iskolát Tan-ganjikban a fehér gyermekek részére és mi büszkék vagyunk arra I A tanitó ausztráliai angol.
A tanítónak a gyermekek tanításán kívül maguknak kell házat építeniük, vizet hordaniuk sa|át szekerükön, ellátni a póstahivatall," fákat hordani és sok más teendők. Önök tehát láthatják, hogy nem is olyan könnyfl dolog tanítónak lenni Afrikában I
Jack Williamson etperantó levele után közli: T. Cty.
Mozgószinház
A színésznő szerelmei
Ma csütörtökön és holnap pénteken mutatja be a Városi Mozgó azt a drámát, amelyben a nagy sztár, Pola Negri együtt játszik a budapesti Vígszínház volt kitűnő művészével, Lukács Pállal. Ennek a két nagy művésznek ez a filmje az egész világon nagy sikert és elismerést aratott s a lapok egyöntetű krilikája szerint ezt a sikert meg is érdemelte. Lultács Pál hírnevét tulajdonképen ez a film alapította meg.
A film a kulisszák mögötti életről beszél és nagy realizmussal vetiti elénk azokat az eseményeket, amelyek a színfalak mögött lejátszódnak.
Két nagyszerű bohózat képezi a kisérö műsort. (r^)
— Praktikus hölgy ; Köpenyszövetéi azért veszem Singer József és Társánál, mert ott mindig divatos és jó anyagól kapok. Kiválóak a fekete és legeth-anyagai is.
— Uj rendszer bulorvásáriók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállnunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öl pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokal is megtérítjük. Kopstein Szombathely, Kőszegi-utca 5.
A Királyi Magyar Természettudományi Társulat hivatalos lapja a .Természettudományi Közlönv" 1929. szept. 1-i számában dr. Dubovilz Hugó vegyészmérnök az európai hiríl szappan- és mosószer szakértő igen érdekes és tanulságos értekezést közöl a mostanában üzleti okokból annyira hirdetett „önműködő" és egyéb újfajta mosószerektől.
A cikket közérdekű voltánál fogva háziasszonyaink okulására ideiktatjuk :
„Több reklámmal, mint eredménynyel hirdetik a mosóporokat. Ezeknek ma két fajtáját isrperjük, nevezetesen a közönséges\' mosóporokat és az u. n. „oxigénes" vagy .önműködő" mosóporokat. A közönséges mosóporok évtizedes multuk ellenére is nálunk sohasem tudlak elterjedni, hozzátettetek: szerencsérc. Ezeknek a poralaku szereknek túlnyomó része szóda és ennek kristályvize, kismennyiségü szappan mellett. Már jónak számit az a mosópor, mely 50"/o szódát, 10°/o zsírsavat (ez megfelel 16% szinszappan-nak) és kb. 34% (kötött) vizet tartalmaz. Éppen ezért Mzi célokrk nem ajánlatos, mert aránytalanul drágább,mintha a háziasszony ugyanannyi szódát és szappant venne; de a szóda nagy mennyisége ártalmas is. Vannak a piacon kis számmal mosóporok, melyek tartalmasabbak, de vannak olyanok is, melyek a ruhára egyenesen veszélyesek.
Az „önműködő" mosószerek fehér porból állanak, melyek a közönséges mosópor fent említett alkotórészei (szóda, víz, szappan) mellett még 50—10% nálriumperboratot is tartalmaznak. A nátriumperborat (NaBOa 4HzO) főkép melegítés közben oxigént tesz szabaddá, mely azonban éppen mint a klór, nemcsak a Bzinezfi anyagokra hat rom-holólag, hanem a ruha anyagét is megtámadhatja.
Ma már kétségtelen, hogy az oxigénes mosószerek, ha hatásukban enyhébbek is mint a klórtarlalimiak, de nem veszélytelenek és csínján kell velünk bánni, mer! szintén roncsolják a fehérneműt. Gyakoriali mosási prólíák és a mosott árunak szakítógépekkel való vizsgálata azt
mutatta, hogy az oxigénes mosószerek mind a len-, mind a pamutvásznat gyengítik és pedig a finomabb lenvásznai sokkal nagyobb mértékben, mint az olcsóbb pamutvásznat. A pamutvászon erősségének csökkenése jelentékeny, ezért az oxigénes mosószerek legtöbbje állandóan nem használható. Ha nem azonosítjuk is magunkat Heermann-nak, a kiváló német szövöipari kémikusnak szavaival, aki azt mondotta, hogy „az oxigénc6 mosószerek talán még elég jók a vadak számára, de gazdaságilag gondolkozó kulturiiépeknek irtózattal kellene visszautasítani", kétségtelen, hogy az oxigénes mosószereket hébe-korba szükségből ugyan lehet használni,
de Állandó használatra, vagy éppen a szappan pótlására teljesen al-katmalmatlanok.
Színes ruhához az oxigénes mosószerek már azért is használhatatlanok, mert a szint is ellehéritik.
Sokan ugy érvelnek, hogy számítás dolga megállapítani, mi olcsóbb: a ruhát szappannal kíméletesen jiiosni, vagy a mosásra nem sok idftk fordítva, munkabért takarítani és a" ruhát kitenni a gyorsabb tönkre-menetelnck? Kétségtelen, hogy ahol az anyag olcsó és a munkabér drága, ott talán helyesebb a munkabérrel takarékoskodni s valóban, Angliában és Amerikában a fehérnemű élettartama szokatlanul rövid. A mi viszonyaink között azonban kétségtelenül helyesebb a fehérneművel takarékoskodni és nem a munkával.
Dr. Dubovilz Hugó, kir. törvényszéki hites vegyész."
Megszívlelendő dolgok ezek, különösen, ha olyan feltétlen komoly, pártatlan tudományos szaklap közli őket, mint a „Természettudományi Közlöny", ajánljuk tehát, hogy maradjon meg mindenki a kipróbált és jól bevált szappan mellett, ami \'a ruhára teljesen ártalmatlan. ( = )
■ = Urlnök: Pongyoláinkat Singer nél szerezzük be, mert nála legszebb flanellek és bársonyok dúsan felhal mozoll raktárát találjuk.
„, ~ L"«l°bl> fővárosi napilapok n Nomzetl UJság és UJ Nemzedék. *
__1929. szeptember 19.
Lángoló petroleomfolyam zúdult a kaliforniai tengerpartra
A borzalmas pokolból űrével aene-külnök a hajléktalan családok
Newyork, szoptomber ÍR Tegnap a tengerpart és a parton épült Ventura város fölölt elhúzódó Siera de S. Rafael hegységben kisebb erdőtűz támadt, amelyet későn fedeztek fel, amikor komoly mentésre már gondolni sem lehetett. Az erdőtűz pár óra alatt kilométerekre ter-tedt. Hiábavaló volt minden erőfeszítés. Ollfield községet, amely a közvetlen veszélyeztetett területen fekszik, idejében kiürítették.
Oilfield halárában az erdőtűz elérte a hegyoldalban levő petróleumciszternákat, a temérdek ásványolaj meggyulladt. Egyik robbanás a másikat érte, az tüz úgyszólván percek alatt véglgömlött az összes petró-leumlelepeken.
A felrobbant ciszternákból az égő petróleum kiömlött 8 a magasan lekvő helyekről, mint lángoló folyam zudult a partmenli lakott vidékekre.
A borzalmas pokolból ezrével me-külnek a.hajléktalanná vált munkáscsaládok. A tüz egyre Jobban terjed, maga Ventura város is veszedelemben forog.
Most már 40 kilométeres vonalon égnek az erdők és pusztit az égő petroleum-folyam.
Az egész környék lakosságát kirendelték a mentési munkához. Katonaság és rendőrség irányításával és közreműködésével mély sáncokat ásnak a veszélyeztetett, de még tűzmentes erdőszakaszokon, igy próbálják útját vágni a tűznek. Már eddig is felbecsülhetetlen a kár, azt sem lehel megállapítani, hogy sikerült-e elmenekülni a borzalmas tűzvész állal sújtott területekről.
Vyskovsky az uj cseh hadügyminiszter
Prága, Bzeptombor 18 Vyskovsky Károly dr.-l hadügyminiszterré nevezték ki. — Eddig Udrzsal miniszterelnök vezette a hadügyminiszteri tárcát.
Kirakat üvegromboló járvány Londonban
London, szeptember IS Londonban kirakat-üvegrombolójárvány ütötte fel fejét, amely állandóan terjed, annak ellenére, hogy a rendőrség többszáz detektivje figyeli az üzleteket. Néhány napon belül 1500 esetet jelentettek. A biztosítótársaságok vonakodnak kártérítést fizetni. A közönség elkeseredése határtalan. Tegnap több embert, akiről azt hitték, hogy kirakatüvegeket tört be, majdnem meglincseltek.
Összeütközött a Simplon expressz
Konstantinápoly, szeptember 18 A páris—konstantinápolyi Simplonexpressz tegnap Konstantinápoly közelében, Kumkapu állomás bejárati váltójánál hibás váltóállítás következtében összeütközött egy tehervo-nattal. Az expressz szerencsére lassított az állomás előtt, ugy hogy az összeütközés ereje aránylag csekély volt. A tehervonat mozdonya és négy első kocsija teljesen összeroncsoio-dott, a Simpton-expressz utasainak azonban nem történt semmi bajuk. A lehervonat mozdonyvezetője és fűtője súlyosan megsebesült. Az anyagi kár jelentékeny. A forgalom több óra hosszat szüneteli.
« __ 19Ü9. szeptember 13
NAPI HÍREK
NAPIREND
Snptemlwp l8,oaütflrtök
Róm. katolikus: Január. Protestáns :
Vllhelnilna. Izraelita: Étül hő 14. •
Várod Mozgó. , A színésznő sze-relmif, dráma. .Leányvásár" é« .Meg-lógtam a skótot\', burleszk 1—1 (elv.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat: I. hó végéig a Déry Józsel-léie Fő ull .Őrangyal" gyógyszertár.
Oőrfflrdő nyitva reggel « óráról nte 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután és kedden egész nap nőknek)
Városi Közgyűlés clött
Nagykanizsa, szeptember 18
A polgármester tegnap utasítási adotl az összes referenseknek, hogy közgyűlés elé kerülő tárgypontjaikat írják össze és terjesszék be hozzá. Ami azt Jelenti, hogy közvetlenül képviselőtestületi ülés előtt állunk. Hogy a sajtó alól kikerült költségvetés is a mostani közgyűlés elé kerül-e, még nem tudni. Nem valószínű, hiszen a pénzügyi bizottság napokon át tartó üléseken kell hogy részletesen foglalkozzék vele és letárgyalja. A tárgypontok fontosságától és azoknak sürgős voltától függ a polgármester döntése, hogy a moitáni közgyűlés elé kerül-e a város 1930. évi költségvetése, vagy pedig egy másik, ugyancsak a legközelebbi napokban összehivand/5 közgyűlés tárgyalja-e. A legközelebbi közgyűlésen szerepel a Nagykanizsa —böhönyei vasút ügye is, melyet a város pártolólag ajánl a közgyűlésnek.
— A Járásbíróságról. A fiatalon elhunyt dr. Horváth Tivadar nagykanizsai klr. járásbiró megürült biról (lékére a pályázatok határideje már rég lejárt. A tábla a beérkezett 36 pályázatot felterjesztette az igazság-ügyminiszterhez. Az ország minden részéből érkeztek pályázatok. Vannak természetesen zalai és nagykanizsai pályázók is Horváth Tivadar dr. örökére.
— Az Országos Orvos Szövet-■ség zalamegyei fiókjának nagykanizsai csoportja ma este 8 ótakor a Cenlrálban orvos-vacsorát tart.
— A kanizsai távbeszélő kábelek kiépítése. A nagykanizsai távbeszélő kábeleket a postapalotától a Kazinczy-ulcán át a Király-utca 26. számú házig kiépítik. A szokásos bejárást a hatósági közegek tegnap ejlették meg a pécsi postaigazgatóság műszaki képviselőjének és a városi műszaki hivatal vezetőjének közbenjöttével.
— Missziós hlr. Értesítjük hölgyeinket, hogy a szokásos havi „Egy napot Istennel" legközelebb folyó hó 26-án lesz. Jelentkezni lehet 22-ig. A Vezetőség.
— Nyugdíjas vasutasok figyelmébe I
Felhívatnak az flsszes déllvasutl nyugdíjasok, (nyugbéreaek és kogydlJasoK kivételével) hogy a családtagul
zalai közlöny
díjasok, (nyugbéreaek és kogydljasöl kivételével) hogy a családtagok (gyermekek) arcképes Igazolványainak az IÖ30. évre való érvényesítése végett a
gyermokek
Igazolvány Jogosultságát »k(.........
okmányllag (Iskolai, munkaadói) az ál lomáatonökségnól mlolőbb Igazolják. Az Marxis/ónok.
~ A laktanya-építkezésekhez még szükséges lovábbl területek telektulajdonosai és a város közölt tegnap folytak le\'az egyezkedési tárgyalások a városháza kis tanácstermében. A 35 ingatlanlulajdonos közül 28-cal sikerüli a megegyezés, mig a többi 7-tel még folynak a tárgyalások. A megegyezés a régi alapon, négyszögölenként 2 pengős árban lörlént. A többi telektulajdonosokkal való megegyezés is csak rövid idő kérdése.
— Kisajátítási eljárás a tihanyi nevelőintézetek területére. A kereskedelmi miniszter kisajátítási eljárást rendeli el a kultuszminiszter állal Tihanyban tervezeti nevelőintézetek és egyéb intézmények területének megszerzésére. Ez ügyben október 3-ára tűzték ki a kisajátítási eljárás foganalositásál.
= Egy Jólöltözött ur: Singer szöveteiből készült öltönyben kellemesen érzem magam,mert kelméi rugalmasak és finomabb, tartósabb anyagokat még Londonban sem kapok.
Faragó Márton
feslömUvésx letelepedett Nagykanludn
Nagykanizsa, szeptember 18 Sok képkiállitásáról és jócsengésü művészneve után sokan ismerik Nagykanizsán Faragó Márton festőművészt, aki legulóbb tavaly állított ki városunkban és akkor melegen mél-tatluk művészetét. Faragó Márton most véglegesen Nagykanizsán telepedett le. Hónapok óta több igen szépet festett Nagykanizsán. A sétatér festői szépségeit tette vászonra és a környék hangulatát örökítette meg több képen. A festőművész most azt tervezi, hogy véglegesen megtelepedik Nagykanizsán és Bajza-utca 3. szám alatti lakásán legújabb képeiből állandó képkidllltást rendez. Tervbe velte ezenkívül, hogy elegendő jelentkező esetén festőiskolát nyíl. Ezenkívül is festészetből és rajzolásból magánórákat ad, akadémiára előkészít. A művész, akit sorsa nem övezett körül rózsákkal, de inkább tövisekkel, legutóbb a fővárosban szerepelt a Nemzeti Szalon őszi tárlatán, ahol képei nagy sikert arattak. Mint a kanizsai közönségnek régi ismerősét, örömmel ajánljuk a képek iránt érdeklődő közönség figyelmébe, hogy a közönség támogatásával művészeiének tovább élhessen és Nagykanizsa alig néhány művészének számát személyével szaporilsa. Becsüljük meg a művészi ériékeket, tehetségeket, hogy azok mindenkor megbecsülést szerezhessenek ennek a városnak.
— Még néhány gyermeket délutánt órára cllogadok olvasás, Írás óa német beszélgetésre. Olewock Julla.
— Szüreti mulatság Tótszerdahelyen. Szeptember 29-én Tótszerdahelyen a Gergály-vendéglőben szüreti mulatság lesz, mely kellemes szórakozást igér a község derék népének. A mulatságon a vendéglős gondoskodik szórakoztató szüreli tréfákról. Természetesen a mulatság legjavát a tánc fogja adni.
8lánoi nól bajnál a természetes „Feríno lótiel" keserűvíz használata végtelen nagy megkönnyebbülést szerez. A nőorvosi klinikák bizonyítványai tanusilják, hogy a rendkívül enyhe hatású Ferwc JóíSCÍ vizet különösen a szülészeti osztályon a legjobb sikerrel alkalmazzák. A Fereno JÓIMÍ keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszer-üzletekben kapható.
— Sárdy Oéza bünDgye a Kurla előtt. A pécsi tábla állal négyévi fegyházra Ítélt Sárdy Oéza irodafőliszt ügyének periratait felterjesztették a Kúriához. Tekintve, hogy foglyos ügyről van szó, a bünügy még az ősz folyamán tárgyalásra kerül a Kúrián, amely akkor az utolsó szót fogja kimondani a nagy pori felvert ügyben.
•= Grandadame Berta francia nyelvlanárnő működését jövő héten ismét megkezdi.
— Tejrazzia a piacon. Kedden rajtaütésszerűén nagyobb lejrazziái tartott a nagykanizsai piacon a magyaróvári vegykisérleti állomás vegyésze a városi piacrendészeli kö-zőgek részvételével. A razzia alkalmával 28 gyanús tejből mintát vettek, amely vegyvizsgálat alá kerül. Tekintve a nagykanizsai piacra hozott tej nagy mennyiségére — a 28 tejminta-vétel nemcsak normálisnak, hanem kedvező állapotnak mondható, az előző évekhez képest.
Egy okos kis baba: Anyucim, nekem ruhácskát, pyjamát és fehérnemű anyagot Singer bácsinál végy, mert olt szépet és jót kapni.
— Megépül a SDmeg—keszthelyi telefon. Zalamegye területén már majdnem az összes jegvzősé-gck el vannak látva telefonállomással. Még csak a Sümeg-Keszthelyi áramkör és a hozzájuk tartozó központok kiépitése van hálra, de a közeljövóben megkezdődik ezeknek kiépítése Is. A bejárást még e hó folyamán megtartják.
= Egy Jó tanuló: Ugy látom, hogy Singer szöveteit még az iskolapad sem teszi tönkre.
— Felakasztotta magát, mert nem tudta az előleget visszaadni. Zalaegerszegről Jelenti tudósítónk: Molnár József lentiszombathelyi cipészmesler Üzletfeleitől előlegeket vett fel, amit nem tudott visszaadni. Elkeseredésében ma fel-meet a padlásra és egy dróttal felakasztotta magát. Mire észrevetlék, már halolt volt.
vese-, hólyag-,gyomor- és cukorbajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese- és hólyajjhomok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott
elsőrendű gyógyvíz. Házi ivókurára rendkívül alkalmas. Állandóan friss töltési W Főraktár:
WE1SZ MÓR
Nagykanizsa, Király-u. 21.
Gazdasági-magvak. Kerti-magvak. Műtrágyák.
Szuperfoszfát, mésznitrogén, kállsó chilei sslétrom slb. slb. Slrius nóvénylápsó. Hármas hatású kerti műtrágya.
Gyümölcsfa védfiazerek.
Babona caávázóaxerek
(porpácok és nadves pácok).
Madérelaaégek. Baromfi eledelek.
Kicsinyben és nagyban kaphatók :
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya és növényvédőszerek kereskedésében
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett. Telelőn 130.
A tömegmérgezések
után az első negatív lelet
Szolnok, szeptember 18 Virág Miklós martonszállási főjegyző holttestében nem találtak arzént. 27 pozitív lelet után ez az első negatív. A vizsgálat igazolta azt is, hogy a föld nem arzén-tartalmu.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai meg-llgyelő Jelentések: Szerdán a hőmérték-lel: Reggel 7 órakor -)-9\'4, délután 1 órakor -f20, este 9 órakor +118.
Felhőzet: Egész napon át Úszta égboltozat.
Szélirány: Reggel kelet, délben és este déli szél.
* Meteorológiai Isstóaet aata 10 órakor Joleatls róaxben felhSa, •jjel hDvIa, nappal aaéraékelten meleg lóé várható.
= Menyasszony: Akárki akármit beszél, ludom, hogy csak akkor lesz tartós és szép kelengyém, ha vásznat, asztalneműt és paplant Singer-nél veszem.
— A naworkl tőzsde első fekete pántekével kezdődött Edison karrierje. Hatvan évvel ezelőtt, 1869. szeptember 24-én érte meg a newyorkl tőzsde, fönnállása óta, a legkatasztrófállsabü napját, az úgynevezett első „fekete péntekét". Szinte másodpercről-másod-percro estek 07, aranyárak és valami rémlllutcs, páni Ijedelem tllte meg az emberek lelkét. Telelőn akkoriban nem volt de az arany-tőzsde alelnökének volt ogy külön távíró-hálózata, amely-lyel szüntelen ellátta hatszáz ügynökét a szllkséges utasításokkal. A legnagyobb zűrzavar porcóben egyszerre hangosat horkant a tiold Iteporting Co. alelnökének távlrógépe: a masina (elmondta a szolgálatot. A szerelők nem értenek önnek a különös gépezetnek a kezeléséhez, az arany ára plllanalról-plllanalra hull, az alelnök homlokán vórverejték ül ki és a gép némán áll. libben a percben Jelentkezik egy fiatalember, elbocsátott tAvIrótlszt, aki — munkátalan lévén — az elmúlt ójet a a távírász kollegái Jóvoltából olt töltötte a telegraf-boxban ígéri, hogy ő egy-kettőre rendbehozza a masinát. A (latalomber, akiről a rossz nyelvek utólag azt mondották, hogy a gépet ő maga rontotta el és aki annyit bevallott, hogy éjjel alaposan szemügyre vette a gép rugószerzetét, Edison volt, aki ezen a napon nyúlt belé elsőlzben nagyvonalúan Amerika ós a világ gazdasági életébe. Kdlson egész élotét a legénlekesebb epizódokkal adja a Lantos Magazin legújabb szeptember 16-1 száma, számos egyéb Igen érdekes cikkel és Illusztrációval egytltt. A Lantos Magazin havonként kétszer Jelenik mog. Ara számonként 1 pengő.
= Közismert Singer József és Társa dúsan felszerelt szönyegrak-tára. Elsőrendű minőségek mérsékelt árban.
ZALAI közlöny
közgazdaság
(—) Central States Electric Corporation 25 millió dollár kötvény klbo-caátáaa. Newyor bo| lávlraib n Jelentik, hoty Dlllon Read & Co Bankház a Cenl-ral Slalei Electric Coipoiallon, az Egyesüli Államok legnagyobb közmüvek holding companyja Javára 25 millió dollár össregü 25 ív alatt amo\'llzál«nd<t 5Woo» kötvényt bocsátoll kl 99\'/a e« árlolyamon. Minden kötvényhez egy igazolvány Is van csatolva, amely tula|donosát leljogosllja arra, hogy 193\'. év szeptember l-e előli 10 darab rendes részvényt legyezzen 89-104 dollár közölt változó áron. A Je\'enlés szerint a kibocsátás Jelentékeny részét Európában egyezlék. A Ubooátáinak egyik izokit-ían Jrlensége, hogy a kölvény birtokosoknak opciójuk van aira, hogy az itWn kamatot készpénzben vehetik lel, avagy pedig kétévenkinl Vs rendes részvényt kaphatnak oszHlék elmén. Ily módon a kótvény (ula|donoaoknsk Is meg ven sdva sa a lehetőség, hogy a vállalat prosperitásában részesüljenek, amely Inkább a Corporation részvényeinek árfolyam emelkedé-aében Jut kile|ezéare. A Central Ststei Electric Corporatldn 1912-ben alakult és főrészvényese a Norili American Company-nak, Amerika leghatalmasabb energia termelő vállalatának. Kontrolláló érdekeltsége van továbbá az American Power and Ligltl Co.-ban, Jelentékeny holdingja aok más közmüveket ellátó és energia termelő válla latban, amelyek kőzött szerepelnek a Buffalo, Niagara and Eastern Power Co, az American Oas and Electric Commen-wealth, az Edison Detroit, az Edison Gm aolidated Oas 01 Ntw-York, s Psdllc Oss and Electric Co. I?. Egyik legjelentékenyebb lnvestlciújs 2,3 5.000 darab részvény sz ujabban alakult Shennaudeah Corporatlonban. A holding truslők Amerikában való expanslóját legjobban llluixt-rálja sz a lény, hogy a Cenlral States vagyona 17 év elólt 10 millió dollár volt és ma a vállalat vagyonát 300 millió dollárnál többre becsalik. A vállalat részvé nyeinek árlolyama kb. 6 (Knappal ezalőlt 144 dollár volt. AzMa a rendes részvények után két osztalésot űzettek: áprilisban 1000\'o-ot éa lullusbsn pedig 20CO.O ot, s rendes részvényeket pedig egyenként hal réazre osztották. A felosztás folytán s vállalalnak moit 2.280.890 darab részvénye van forgalomban és egy Ilyen l s részvénynek az árfolyama ura 79 dollár, ami az eredeti réazvény 474 dollár árfolyamnak felel meg. Hat hónap előtt a részvény, k árfolyama kevesebb volt, min! a mai árfolyam egy harmada.
TÖZSD.E
Az értéktőzsdén ma isméi gyengébb volt az irányzat. A berlini és newyorki tőzsdékről érkezett kedvezőtlen hirek hálása alatt állott a piac a tőzsdeidő egész folyamán, ugy, hogy az értékek túlnyomó részben ma ismét árveszteséggel zártak. A lanyhaság nagyobb mérteteket azonban csak a bányapiacon öltött, ahol Bauxit és Magnesit 4 5, a Kőszén árfolyama pedig 5 pengővel esett vissza. A többi értékek árfolyamvesztesége általában 11 „ körül mozog. Kivételesen élénk érdeklődés nyilvánult meg a Magyar Cukor részvények iránt, amely ennek következtében jelentós árnyereséget ért el. Az irányzat zárlatkor is gyenge volt, a forgalom csekély. A fixpiacon lényegtelen forgalom mellett szintén gyengébb volt az irányzat A valuta és devizapiac taitott volt.
Zürichi zárlat
Pária 20-31, London 39-lSVt, Newyork 519 00, Brtlssel 7210, Milano 27 14\',i Madrid 7ó 55, Amsterdam 208 05, Berlin 123 55, Wien 73 03, Solla 315, Prár>a 1536, Varsó 5820, Budapest tO-54 Belgrád 9" 123.*, Bukarest 3 08.
T»i a<s)t<»»é«
.Buza 25 flll., rozs 30-35 flll. emelk.
Buza llszav. 77-ea 22-25—22-45. 78-as
22 50-22 70, 79-es 2280 22-95. 80-ss
23 00 -23 15, dunánt. 77-es 21-35—2155 78-as 2l-65 —21 85, 79-es 21-58-22-00\' 80 as 21-95 -22-15. rozs 15 80-16 00 tak árpa 15 25—1625, sörárpa 1900-20 50, zab 13 50-13 75, tengeri tszt. 23 60-
24 —, dunántull 20 25 -20 75, repce 49 00-5100 koma 11 60 11-80.
i budapesti Tóíide derUi-jem*"
valuták
Angol L 27-68-27-81 Belga fr 79-40- 9 80 Caehk. 16-87-16 97 Dán k. 152-20152 80 Dinár 996-10-04 Dollár 570 20-572-20 francia f. 22-25 22 55 Hol). 229 05 230 05 Lengyel 64 05-64 35 Leu 3-36 >10 Léva 411-4 15 Líra 29Í5-3Ü-I5 Márka 138 05-136 \'5 Norvég 152-20 152 80 SchlU. 8035 80 75 Peseta 84-15 84-85 Svájci I. 110-10 110 60 Svéd It. 153-15 153 75
DEVIZÁK Amst. 229-35-230 05 Belgrád 10-06 01 f Berlin 136-23-136 03 Brüsszel 79-52-79? 7 Devizalel 3-38-3--IO Kopenh.152 37 \'52 77 London 27-73 27-81 Madrid 84-25-84-B\'i Milano 29-92-30-! <2 Newyork 572-30 3 90 OsxJo 152-37-152 77 Pária 22-38-22 40 Prága 16 93-16-98 Szófia 4-14-4-16 StóCkh. 153-30-153-70 Varaó 64-14-64-3 ( Wien 80-50-80-75 ZUrlch 110-26-11056
SertMráíár
Felhajtás 3661, eladatlan 1017. — Elsőrendű 1-54—1-58. szedett 1-48—1-52, szedell kflaép 1-34—1-40, kOnnylI 1I6-1-26, l-ső rendű öreg 1-36—1 48, ll-od rendll óreg 1-24— 1 30 sngol süldő 1-40-1-60, szalonna nagyban I •76—000, zsír 2-02 0-00, hui 1-60—1-90, szalonnás lélsertés 1-80—1-94
lUiji: Délnlal iTtnü él U>U«tt
Tállala l, link
Felelős kiadó: Zalai Károly.
latararbaa telefon i Nagykanizsa 78. ax.
APRÓHIRDETÉSEK
As ansókinletéMk dija 10 Hóig ID WMr, Mtadea további sió dija I flll. Vasár éa innepaap 10 szóig •• fillér, mlndaa további aaó dija ■ flll. Szerdán éa péntekéi 10 szóig ao fillér, minden további axó dija • flll. Cimsxó s minden vastagabb belUból átló azó két szónak számíttatik. Állást kereaóknek 50°/t engedmény. Hirdetések S (61) pangA SssaaBsa ■ lul ■ IsIssUbos kAnyvaléa, aaómUaróa tlkarOláu végett slírs I Isi Is s á I h
Taawaj a legfinomabb »/i kgr. 1 pengő. Kapható Muszel és Priedenlhsl csemegr-kereskedésében. 4193
A.némat ebédló, 3 s|lós eiőszoba-szekiény, ehédlótzónytg, nsgyon jóksrbsn, eladó. Érdeklődni lehet: özv. Dr Schwarz Károlynénál, Kinizsi utca 6 4611
Trappiataaalt, kerékvételnél klló|a P 2 60. Vlds, Kazlnczy-utca 13. 4„48
Pariakt eiaai levelező felvétetik nagyobb fizetéssel délutánra, vaey délelőttre. Ajánlatokat 88 as postafiók küldendők. 4524
Kétaxob aa lakáa november l-re kiadó Petóff-ut 3t/a. 4626
Kédéraegédak azonnal felvétetnek Zalalgrlcén, Parsa mellett — Hotczer kádárnál. 4614
Egy Oalathalylaég kiadó november I re Ország ut 7. 4594
Kiadó novemberié Sugár-ut 12, emeleten 3 egymáalranylió lépcsőházi bejáistu szoba, esetleg Irodának 4598
Lépesmézet,
nyersbőrt) ágytollat,
vasat éa fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernit éa Fiai
Erzsébet-tér 15. mm
Eladó Rozgonyiutca 12. számú telek, rsjta levő épülettel, esetleg műhely és át alakítandó lakásnak kiadó. — Bővebbel Blumenicheln, Sugár-ut 12. 4599
Kiadó újonnan renováll komplelt, szép 3 szobás lakás, Széchenyi-tér 4 4505
SzasstadorJAss és Vidéke Hsngya Szövetkezet igazgatósága azonnali belépésre bollkezelót keres. Szerény Igényli pályázók lelentkezzenek. Fizetés megegyezés szerint. Óvsdék ötasáz pengő. -46W
Ne várja meg SkSffiU
akkor már azukiége van a melegebb ruhákra. Ha most rendeli meg azl, nyol- hsvl részletfizetésre csak no.ember elae|én kell az első részletet fizetnie. A legnsgyobb választék ó zl és téli, félti és nól szövetekben, Ilanellek, vásznak, selymek és egyenruha-szövetekben stb. Megrendeléseket, köztisztviselők és közalkalmazottaktól felvesz és mintákat kézséggel bemutat s Trlbon ruházsti r.-t megblzotl|a: PRANOER JÓZSEF, Sugár-ut 14. sz. alatt. 4579
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon : 595.
Bencze
Lakáa Csengsry-ut 87lm
sasa
Egy aartéaól kifutóval eladó. Clm : Dukász fatelep, Magyar-ulca. 4646
Bejáró takaritónl felvétetik Csen-gery ut 27. löldsalnl. 4647
Kérpltoa raankát, sxal n garnitúrák, sez Ionok, matracok átdolgozását, függöny leltevését Ízlésesen és olcsóért vállalom Frledmann kárpitos és dlislló, Sikátor-utca II, 4654
Barétaógoa, egéazségea nagy azoba l személynek olcsón azonnal kladé. — Jelentkezni lehet Sugár-ut 18. a házmesternél. 4655
lagyar Távirati R.-T. és lagyar Hirdető R.-T.
nsgykanlzssl fiókja Sugár-ut 4. sz. alól Irodáját
Erzsébet-tér 18. szám
I. em. helyezte át
ELADÓ
egy üzemképes, jó állapotban levő csukott
Prestó autó,
esetleg 18 havi hitelre
Bővebbet:
Szántó Vilmos és Társéi cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. sz.
1829. szeptember lg
egy újonnan épült sarok-ht< wendégl6«el eladó vagy bérbeadó. Azonnal átvehető,
Cim megtudható a kiadóhivatalban és a keszthelyi fiók-kiadóhivatalban.
Haán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál\'Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető"
744/1929 vht. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajló sz 1881. évi LX. t.-e. 102. J-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai klr. |árás. bíróságnak 1939. évi Pk. 11449. számú végaéte következtében Dr. Elek Mór ügyvéd által képviselt Vajda Oéaa és túl nsgykanlzssl lakós javára 190 éi 263 pengő s járulékai ere|éte 1929. évi iu» hó 2 án foganatosított kielégítést végrehajtás utján le- és feltllfoglall és 7226 pengőre becsült kővetkező Ingóságok, u m -különféle és külömbóaö Iák, Tutó kocsi stb. nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árveréanek a nagykanizsai klr. járásbíróság 1929-lk évi Pk. 11449. számú végzése folytán 190-—.éa 265— pengő tőkekövetelés, ennek 1928. évi július hó 20-lk napjától járó 11 <Vo kamatai, \'/S°A> váltódíj és eddig összesen 126 pengő 80 fillérben bíróilag má\' megállapított költségek erejéig Töllös pusztán, s fatelepen, üalambok mellett leendő megtartásán 1929. ávl szeptember hó 21. napjának d. u. Vt4 órája határidőül U-tllxelik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy as érintett ingóságok sz 1881 évi LX l-t. 107. és 108. } al értelmében készpénzfizetés mellett s legtöbbet ígérőnek szükség esetért becaáron alul la el tojnak adatni.
Amennyiben ax elárverezendő Ingóságokat mások la le- éa lelllltoglsltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árveréa ax 1881. évi LX. t.-c. 102. }. értelmében exea Javára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1929. évi aug. hé 27. nap|án.
Haán Oyula s. k.
mii klr. Jbtr. végrehaltó.
Haán Oyula nagykanlzaal bírósági végrehajtótól.
9184/1929. vht. az.
Árverési hirdetmény.
Alulírott blióságl végrehajtó az 1881. évi LX. t-c. 102 § a éttermében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai ktt Járásbíróságnak 1929. évi Pk. 9IS4. számú végzése következtében Dr. Welsz Lajoi Ügyvéd állal képviselt í\'osis Antal javára 1112 pengó s jár. erejéig 1929 évi márdul hó 20 án foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és leiulfoglslt és 2/60 pengőre becsalt következő Ingóságok, u m.: szobabútorok stb. nyilvános árvetésen eladatnak.
Mely árveréanek a nagykanizsai klr. járásbíróság 1929 évi Pk. 9184 számú végzése folytán 1112 pengő - fillér tőkekövetelés, ennek 19Z9. évi március hó 6-lk napjától Járó 60/o kamatai, Wi váltódíj éa eddig összesen 137 P 11 BU. bíróilag már megállapított költségek erejéig, a fizetett öaazeg levonáaával Nagykanizsán, Eötvös-tér 15. sz. leendő megtartásáre 1929. évi szeptember 21. napjának d. u. I órája határidőül kiltlzetik éa ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett Ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 10\'. éa 108 §-al értelmében kéaxpénzlfzetés mellett a legtöbbet ígérőnek szükség eaetén becs-áron slul is el fognak adatni.
Amennvlben az elárverezendő Ingőságp kat mások Is le- és feltllfoglaltalták és szokta kielégítés! |ogot nye lek volns, ezen árverés sz 1881. év? LX. t. c. 102. §-a értelmében ezek Javára ls elrendeltetik.
Kell Nagykanizsán, 1929. évi szepl. M 4. napján.
Haán Oyula s. k.
«,» klr. bir. végrehaltó
Zalai Károly.)
M évfolyam, 213 sxám N&gykanlita, 1929 szeptember 20 péntek
Ara 14 fillér
ZALAI KOZLONT
Szert eiztötég h klidöhlvntil: P6-ut 5. «iim Keszthelyi nókklidáhlvíUI Kossuth L«|os-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts I^jos
EMfbeMd ára: ety Ma I fmtfi M MHe
Magyarországnak nem Kell aggódnia ujabb jóvátételi megterheléstől
Éjszakai miniszteri tanácskozás a párisi konferencia ügyében — Korányip Frigyes báró a kotmányelnftk utasításaival Párisba utazott — Magyarország szanálásanak előfeltétele volt, hogy 20 esztendőn át nem fizet jóvátételt
Budapeat, szeptember Hl
Bethlen István gról miniszterelnök tegnap este a késő esti órákig beható tanácskozást folytatott Wekerle, Walko és dr. Víhs miniszterekkel, majd Korányi Frigyes báróval, aki Magyarországot a keleti jóvátételi bizohság párisi konferenciáján képviselni fog|a. A miniszterelnök megadta az utasításokat a magyar delegáció követendő magatartására.
Korányt Frigyes ma reggel Párisba utazott. Hatalmas anyag áll rendel-
kezésére, amelynek alapján a konfe renciá n előtárhatja mindazokat az okokat, amelyek kizárják, hogy Magyarországot bármi/éle ajabb megterhelés érje.
Bethlen Islván gróf miniszterelnök ma újból elutazott Radványba, ahol vadászatokon vesz részt. Magyarországnak nincs oka aggodalomra
Budapest, szeptember 18 Az „Uj Nemzedék" beavatott helyről szerzeit é testliése szerint a ke-
leti jóvátételi konferenciával kapcsolatosan Magyarországnak nincs oka aggodalomra vagy nyugtalanságra. 1923 ban, amikor a szanálási tervet kidolgozták, ennek előfeltételeként megállapilotlák, hogy
Magyarország 20 éven át nem tizet jóvátételt, kivéve évi nyolcmillió aranykoronát.
A nagyhatalmaknak nincs érdekükben, hogy megterheljék a veszteit államokat.
Hendersonközvetitésévelismétmegindulnak a tárgyalások Romániával az optáns-llgyben
Az angol külügyminiszter békés szellemű javaslatát a közvetlen tárgyalásokra ugy Apponyl, mint Tltulescu elfogadta — Románia emlékiratban válaszol a magyar kormánynak legutóbbi beadványára
(leni, szeptember 10 (Éjszakai rádiójelentés) A népszövetség tanácsa ina tárgyalás alá veile a magyar kormány kérelmét a magyar—román optáns ügyben. Henderson angol külügyminiszter, a kérdés előadója azt jelentette az ülésnek, hogy érintkezési keresett Magyarország és Románia delegátusaival. Megfelelő válaszokat kapóit. Ezekután behatóan tanulmányozta az egész kérdést és arra a felfogásra jutott, hogy a két fél közölt megindítandó közvetlen tárgyalások kilátást nyújtanak a megegyezésre. Ennélfogva tehát azt javasolja, hogy a két fél delegátusai folytassák a közvetlen tárgyalásokat az 6 személyes vezetése és közreműködése mellett egy kölcsönösen megállapítandó helyen.
Esetleg a kérdés könnyebb megoldására pénzügyi szakértőket is bele-
vonnának a tárgyalásokba.
Gróf Apponyi Alberlnek adla meg ezután a felszólalás jogát az elnök, aki ezeket mondotta :
Természetes, hogy Henderson külügyminiszter javaslatát lehetetlen visszautasítani. Az a tény, hogy Henderson külügyminiszter időt és fáradságot vesz magának nagy elfoglaltsága mellett is, hogy behatóan foglalkozzék a kérdéssel, már ez is elég ahhoz, hogy javaslatát elfogadja. De elfogadja a magyar delegáció azért is, mert Henderson személyében és a pénzügyi bizottság segítsége melleit ujabb lehetőségét látja annak, hogy az eddigi jo^fcnntarlások érvényben tartása melleit, a megegyezés sikerülhet
Titulescu román delegátus színién bejelenlelle, hogy Románia is elfogadja Henderson javaslatát. Románia emlékiratot fog benyújtani, melyben pontról-pontra vá-
laszol a magyar kormány legutóbbi beadványáia. Ez az emlékirat majd kifejti, hogy minő keretek között folyhatnak a meg indítandó tárgyalások A tanács elnöke ezután köszönetet mondott a delegátusoknak a békés szellemért, amellyel elfogadták az előadó javaslatát és ezzel át értek a napirend tárgyalására.
A revíziós javaslatot albizottság elé utalták
(Éjszakai rádiójelentés) A jogügyi bizottság délután foglalkozott a kinai delegáció ismeretes javaslatával, melyben a I!). alapegyezségi okmány alkalmazását kérik. Magyar részről Tánczos tábornok melegen beszélt a javaslatról és pártolta azt. Az angol delegáció albizottság elé való utalását kérte a kinai javaslatnak, amit el is határoztak. Az albizottságba meghivták gróf Apponyi Albertet is.
TUrhetetlen a népszövetség eddigi rendszere
A magyar kormány képviselőjének éles és feltűnést keltő birálata a népszövetségi fő
titkárságról
Oenf, szeptember 11!
A Népszövetség ma délelőtti ülésén nagy feltűnést keltett Hevesy Pál miniszterrezidensnek, a magyar kormány állandó népszövetségi képviselőjének beszéde, amelyben éles birálatot gyakorolt a népszövetség főtitkári hlvalalának titkos diplomáciája fölött. Azt fejtegette, hogy a főtitkárságnak a népszövetség teljes ülésén lul a tanács melleit is igen nagy szerepe van, hatalma még na-
Láthatatlan kezek dolgoznak a titkárságban
gyobb, mint a közgyűlésnek és a iMcsnak. Minden állani a népszövetségben magában ugy van képviselve, mint a főtitkári hivatalban. A legfontosabb határozatok nem a plenáris ülésen, vagy a tanácsban esnek, hanem a főtitkárságban és itt láthatatlan kezek dolgoznak. Rendesen két vagy három ember mondja ki a döntő szót, amely azután szentírás.
A népszövetség teljes ülésén már
hosszú idő óla nem hozlak életbevágóan fontos határozatokat, mert mire a nagy kérdések a teljes ülés elé kerülnek,
már megtörtént a döntés a főtitkári hivatalban. A titkos diplomáciának ezzel a módszerével végre valahára szakítani kell. Tűrhetetlen az eddigi, metódus,
hogy a főtitkári hivatal csak egyol-
dalúan szerezzen tájékozódást. Lehetetten állapot az, hogy a népszövetség főtitkárságának valamely hivatalnoka fontos dolgokat eltitkolhasson a saját külügyminisztériuma előtt. A főtitkári hivatalnak nyíltan kelt dolgoznia, mert különben elképzelhetetlen az, hogy egy nagy tengerentúli állam, amely a legelesebben kárhozlatja a titkos diplomáciát, csatlakozhassák a népszövetséghez.
A főtitkári hivatal úgynevezett információs osztálya nem álra helyzet magaslatán és ami a legerősebben kárhoztandó, nem pártatlan.
Megtörténik, hogy bizonyos államok képviselőinek beszédeit alaposan megnyirbálják és csak érthetetlen kivonatokat adnak ki belőlük, mlg más államok képviselőinek beszédeit egész teljességükben közlik a nyilvánossággal. Az információs oszlály túlságosan sokat politizál, mlg a főtitkári hivatal egyéb osztályai Informálással foglalkoznak. Javasolja, hogy a lövőben a fölrtkári állás helyeit alakítsanak két fótitkárból álló hivatalt.
Hevesy Pál beszédét a bizottság lagjai sürü helyeslésekkel kisérték.
A fegyverkezés korlátozására
a leszerelési bizottság tervezete nem alkalmas
(leni, szeptomber 10 A népszövetség leszerelési bizottságának mai Illésén lord Róbert Cecil hosszabb beszédben indokolta meg a leszerelésre vonatkozó angol javaslatol.
Massigly francia delegátus han-goztatla, hogy a francia delegáció a maga részéről mindent elkövetett, hogy a bizottság hozzájáruljon a hadianyagoknak költségvetési ulon való korlátozásához. Akkor ezt a javaslatot nem fogsdták el, hanem áthidaló megoldást kerestek. Sokkal hasznosabb, hogy ha megelégesz-nek azokkal a javaslatokkal, amelyeknek elérése lehetségesnek látszik.
Bcrnsdorf gróf német delegátus azt a nézetet vallja, hogy
a leszerelés egyik leglényegesebb kérdése a népszövetségnek.
Ez az a probléma, amelynek megoldását a népek elsősorban szűksé-gelik. Hivatkozik arra a nyilatkozatára, amelyet az elökészitőbizoltság legutóbbi illésén lett és amelyen megállapitolta, hogy a- ^bizottság tervezete nem alkalmas a fegyverkezés korlátozására.
Ha a bizottság tervezete alapján alkotnák meg a leszerelési egyezményt, akkor az tulajdonképen egy leszerelés elleni egyezmény lenne. Elfoga dásra ajánlja az angol javaslatot.
zalai közlöny
Keszthelyi bérautó feldöntött egy szekeret a hévizi uton
A szekér három utasa közül egy asszony életveszélyesen megsérült — Ugyanennek az autónak két hete a vihar sodort neki egy asszonyt
Keszthely, ezeptembor 111
(Saját tudósítónk telefonjelentése.) Tegnap délelőtt a Keszthely-hévizi uton, a hercegi vadaskert mellett 6ulyos autószerencsétlenség történt.
Kern Ágoston keszthelyi bérautós a vadaskerti uton robogott, utas nélkül, kocsiiával. Ugyanakkor Rujz Lajos zalaszantói földműves a vadaskerti bejárónál az erdőshöz akart befordulni szekerével, melyen kivűle felesége és fia üllek. Kern messziről dudált, hogy a szekerei a keskeny uton kitérésre figyelmeztesse. A szekér azonban épen keresztben állt az uton, ugy, hogy az egész uttestet elfoglalta. Az autónak viszont a fékje nem működött, ugy, hogy 30 lépésről nem ludott lefékezni, hanem belerohant a szekérbe. Rujz, (aki jóelőre leszállt és a lovat fogta,
ahelyett, hogy igyekezett volna kitérni az autónak) és fia nagyobb baj nélkül megúszták a karambolt, de az asszony a feldőlt kocsiból olyan nagy ívben repült kl, hogy az esés következtében a fején életveszélyesen megsebesült. Azonnal kórházba vitték, de állapota még nem javult.
A tegnapi szakértői vizsgálat megállapította, hogy az autó fékje valóban rossz volt. A csendőrség az autót lefoglalta és folytalja a nyomozást.
Érdekes, hogy Kern Ágostonnal két hét elölt ls baleset történt autójával. Akkor az épen kitört vihar, Kiskeszlhely mellett, a hévizi országúton, nekisodort egy asszonyt, Marton Islvánnél, Kern autójának. Az asz-szonyt ma ls kórházban ápolják.
Autószerencsétlenségek napja Zalaegerszegen
A súlyos beteget szállító autó elgázolt egy kisfiút — A sörös-teherautóról lezuhant egy kocslcs — Mindkét áldozat állapota életveszélyes
Zalaegerszeg, szeptember 19 (Saját tudósítónk tele fon jelentés:.) Autó-szerencsétlenségek napja volt
ma Zalaegerszegen. Egyiktől a másikhoz kellett a mentőknek kivonulniuk.
Ma délután 5 órakor a Balthyány-utcában robogott Balogh Jenő zalabéri autója, amelyet maga a tulajdonos vezetett. Az autó egy súlyos beteget szállított be a zalaegerszegi közkórházba, dr. Kulka Hugó körorvos kíséretében. Az autó Molnár Ferenc szabómester 5 éves kisfiát, aki az úttesten játszadozott, elgázolta. A gyermeknek a lába és két helyen a keze eltört. A gázoló autó szállította a fiúcskát a kórházba, ahol azonnal ápolás alá vették, de életben-maradásához nincs remény. A vizsgálat megindult.
Lótaszvlrágos tó partján
Irta: N. SZABÓ GYULA (1) Hévíz, augusztus
Kicsi koromban az anyámtól kaptam egy virágos tolltartót. Különös, furcsa virág volt. Olyant még nem láttam soha sem a Miska kocsis pörge kalapján, sem a kertünkben. Pedig ez a huncut Miska sok virágot kapott a falu legszebb bimbóitól. Mind valamennyi a Miskáé akart lenni. Az volt az első legény. Szép volt, dolgos volt, erős volt, bátor volt és huncut volt. Akkor még eny-nyivel is megelégedtek a lányok.
Olyan különös virágot, mint az én tolltartómon volt, nem láttam, mondom, sem a Miska kalapján, sem a kertünkbwi.
Kozáry, a vén arató is végignézegette a tolltartót. Tudós ember hírében állolt. 0 bizonyította be nekem először, hogy hamis uton jár a csillagászat. Sohasem higyjem el, hogy a Föld kering a Nap körűi. Bolond beszéd ez. Józan ésszel el sem lehet gondolni. Minden éjjel kipotyognánk az ágyunkból, a szénskazlak mind ráhullanának a tüzes Napra és a kutakból kifolyna a viz. Hogy teljesen meggyőzzön, elvette labdámat. Arra huzaszemet tett és az leesett.
-r- Na látja, — mondta kevélyen
Ugyancsak ma történt a zalaegerszegi vasulállomás melleit
a másik szerencsétlenség. Singer Tóbiás sörkereskedő teherautója, sörösládákkal megrakva, robogott erős iramban a vasúti vendéglő fele. Eközben leesett az autóról Simon Pál 50 éves kocsis. A kórházban megállapították, hogy koponyaalapi törést szenvedett. Állapota élei-veszélyes. A vizsgálat ebben az esetben fr> megindult.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai meg-llgyelö Jelentésekr Csütörtökön a | hómét-séklet-. Heggel 7 érakor +9, délután 1 Arakor +31-2, este 9 órakor +\'3
Felhitel: Egész napon át tiszta égboltozat.
Szflirdny: Egész napon át déli szél.
és nagy tudománya tudatában — igy kell hinni az uraknak.
Hál bizony a vén Kozáry szemében nagy pont volt a Föld, „akinek" a kedvéért süt és forog a Nap, a Hold és ragyog az a teméntelen sok csillag. Hogy is lehetne az máskép.
Hát persze, a vén Kozáry, az sem hitte el, hogy az én tolltartóm kék virága meleg vizben terem.
Valahogy kiszivárgott egy jó hus-darabbal a konyhából az istállóba, a Miska kocsishoz: abba a tóba gyógyult meg a nagyasszony, akibe a kék virág terem... Azt festettek a tolltartóra is ... Meg arra a magas üvegpohárra is . .. De az övegen piros is van ...
Miska még csak elhitte a Nacának, de a vén Kozáry már ezt mondta Miskának: jába vagy első legény, de a/ér\' ennek a bóbitás csibének ni, több az észbeli sajátsága.. .
Az első l\'egény csak azért nem szólt erre, mert haj I mégis csak a Kozáry Zsuzsit tartják a legszebb lánynak.
Ollan szemrevaló, hómmá fölösleges, — mondta egyszer a vén Darabos is, a csordás.
Darabos bácsi tudós ember voll. Sohase tudóit addig az állalorvos zöld ágra vergődni, amig a Darabos meg nem unta a földi dicsőséget. Respeklust szerzett a békarokkás
I9& szeptember ÍM
Riport a Fő nt uj ruhába öltöztetéséről
Felszántották, elhordják a téglákat — Titokzatos gépszörnyek az Erzsébet-téren — Esedékes a fővárosi aszfalt-Illat — Nagykanizsa nemsokára elveszti a Téglák Városa cimet
Teme/Ili a tégla-romantikái Nagykanlxsán
Nagykanizsa, szeptember 19
Nem ügyelték meg? Milyen érdekes. Az emberek állnak a Fő-ut gyalogjárója szélén és bámulnak az úttestre, mini egy csendesen folydogáló vizre. Pesten a Duna, vagy Kolozsváron a Szamos pariján láttam ilyen álldogáló embereket, akiknek tekintete órákon át lerögződött a viz hátára. Nézték, mintha meg akarták volna állítani a viz folyását. Vagy le akarták volna állítani az apró hullámocskák titkos jeleit, amiket egyik parttól a másikig váltoltak egymassatj.
Merengő emberele a Fö-uí két partján
Ugy állnak ilt ezek az emberek is a Fő-ut két során. Vájjon mit néznek? Mit akarnak a merőn leszegett fejekből kinéző tekintetek meglátni az utleslen ? Milyen csodára várnak ezek a megtágult pupillák, miközben köröttük zajlik az uica lármája?
Rá|öltem, hogy mit néznek ezek a parton sorakozó emberek. Az ulca öltözködését nézik. Most vell le a régi köntösét a szélesen terpeszkedő Fő-ut. A régi köveket csákányok döfik oldalba és a hepe-hupás tégla-szőnyeg, mini foszlott rongy, halomba kerül. Onnan szekerekre hajigálják és álhurcolják valahová, ahol bevárják ujabb rendeltetésüket.
Ezt nézik az álldogáló emberek.
Ahogy leszaggatják az ut testéről a régi ruhát, a megszokott piszkos téglavörös színű kockácskákat. Ez állítja meg a sielő embert és ez önti gyökérbe a munkanélküli facér lábál a járda szélén.
A markos munkás kezek pedig reggel frissen, később mind fáradtabban bontogatják a nagy utca teritőt és lépésről-lépésre darabolják a az ut régi, régi sok eseményt megért, végigéli ruháját.
El lehet ezen tűnődni. Épen ugy, mini mikor a falon régi fényképen
furcsa tornyos kontyu frizurában még a cipő orrát Is elbujtaló krino-linos szoknyában rokonokat, ismerősöket nézünk.
Minden téglácskához, amit kilépnek a sorból, ennek a városnak, az embereknek, évtizedeknek emléke tapad. Hozzánőtt az idők folyamán és most, hogy nagy szurkos csöbrökből készítik az aszfaltot és maholnap végigöntik az egész Fő-uiat vele, ugy érzi minden kanizsai ember : ennek a városnak egy nagy darab életét födi be a rossz szagú bitumen.
HalűokUk a tégla-romantika
A kis piros téglák a maguk téglakorszakával Nagykanizsát szinte specializálták az egész országban. Ha idegen érkezeit ide, szeme röglön a téglákon akadt meg és nem kis érdeklődés járt kl azoknak a magyarázatoknak, melyek a tengernyi tégla kultuszát megvilágították...
— De honnan az Isten csudájából vettek ennyi töméntelen téglái? — kérdezte akárhány idegen, akit útja idesodort a Téglája Városába ét s kérdezett rendesen igy kezdte:
— Ja, uram, ennek nagy története van...
És jött a szó régi esetekről.., Tégla özönről és sok egyébről, de aztán az idegenvezetőben ha felbuzgóit a lokális szeretet, a szűkebb pátriája iránti rajongás büszkén vágta kl:
— De azért érdekes ugye?l Ez-zel csak Kanizsa dicsekedhetik.
Most a tégla-romantikájának is vége lesz hamarosan.
Munkások raja munkavezetők ráncos szemöldökétől nógatva, mint bősz ellenségnek esnek neki a tégla-mezőnek. Ahol csákányuk megdöng, olt egy fia téglának sem kegyelmeznek.
Az emberek pedig csak állnak, állnak és nézik az ulcabontásf. Olyan
vízzel, meg a sárganyelü bicskájával. Később rá is ragadt a szó: Respek-tus Darabos ...
Dehát maga voll az oka. Azl szokta mondogatni: csak a kapitányomnak voll akkora respeklye, mint nekem az állati nyavalyákban. ..
Mondom: nagy respeklusa volt Darabosnak. Még a nagyasszony tekintélyét Is veszedelembe sodorta. Kiszivárgott az is, hogy az a virágos ló, ami kihajtja az ember vékonyából a hasogatást, az oldalából a boszorkányszurást meg még talán a nyilalásos rontást is, akkora — mit mongyak? — hogy amollan kisgazdalánynak elég vóna nyomlalónak, ha nem folyna tele megvizzel. Meg lehetne belőle élni, mert nem sokba van az liz hód is.
Ez már mégis sok volt Respektus Darabosnak, de a vén Kozárynak is ám. Szerencsére a Miska kocsis akkor élt legokosabb korszakában, mert csak a földi csillagok fényéi hajkurászta, igy nem állt be a két tagadó táborába, amely mondom, veszélyeztelte a nagyasszony tekintélyéi.
Kozáry igy:
— Meleg vizben csak a kóbász érik meg, de hogv abban virág fa-kaggyon, amíná mégis sok vóna, ha mondom ...
Darabos emígy:
— Loppaa tüzeli azt a vizel a Bel-
zebub a Pululóval, meri kénvlrág szaga van. Máskép nem is lehet. Mert teszem, még a kis bögre se melegszik fel két forgácstú, hit akkor annak a nagy viznek hány öl köllene? Ennyárra se vóna ölig az uraság erdeje. Vappedig ott lehetett a vérsárkány tüzes liktya a főd alá, ha má uvvan, mer azér mégse mondhat jábavalót a nagyasszony, ha csak az a locsogó, vigyori fejérnip rosszu nem hallotta a szót, ami többször megesett, minhonnem.
Hanem egyszer azután az történt hogy a Kozáry Zsuzsii megrontotta az öreg Qyurgyainé, a vajákos. A lábára mondta a rontó szavakat:
Húsodba, csalódba vájjon . ■.
Még reggel is fájjon ...
Soha kl ne álljon ...
Mindig veled háljon ...
Soha el ne szálljon ...
Hamar meggyógyult volna szegény Zsuzsi, de közben meghalt, azaz hogy elvitte az ördög a boszorkány Oyur-gyainét. Az öreg Tólh Pesta, az erdőkerülő látta Is, mikor éjfélkor, a bo-szorkánygyülés után söprüre ült és röhögve ment a Szent Gellérthegyre. Biztosan utódját, a sánta Vitainét nevelte, aki sehogyan sem találta meg a Zsuzsi orvosságát.
(Folyt, köv.j
HBB tzeptembei
:r 20
az cgész, mintha barrlkádokat akarnának emelni. A téglasorok, hasonlatosan a felszántott földekhez, felszakadnak és egymáshoz kocogva kerülnek a szekerek mélyébe.
Megkérdeztem ma a műszaki hivatalban : ml lesz ezekkel a téglatömegekkel ?
— Ebből foltozzák azokat az utcákat, melyek egyelőre nem kerülnek burkolás alá.
Tehát egy darabig még szolgálják a várost, koptalják a cipőtalpat, aztán véglegesen elintézik sorsukat és a népes korzóról, melvnek partjain pihentek hosszú évtizedeken keresztül, messze fognak kerülni.
Jön az asztali, a
almára vasalt utca
Amíg pedig a F6-ut köntösét lehúzzák, meztelenre vetkőztetik az utcát, az Erzsébet-téri husszékek mögött titokzatos gépszörnyek sorakoznak egymás mellé és naponta különféle, ritkán látott nyersanyagok kerülnek halomba.
Aztán, ha az utcabontást elintézték. bevonul Nagykanizsára is a pesti ulcák asztfalt-illata. A nagy főző-kemencék csipős (üstje teleszórja a várost.
Ez a füst azl fogja majd mondani: vége a téglakorszaknak, iit a bitumen százada I
Amikorra pedig a rücskös, homokos, össze-vissza tépett Fö-utat be-Ontik a sistergős aszfalttal, az emberek egy-kettőre megszokják a kivasalt, sima, előkelő utat. Annak is, amig uj lesz, akad néhány bámulója, de mivel minden csuda csak három napig tart, az aszfalt-páncélba öntötl Fó-ulon is hamar napirendre térünk jfeleti, hogy tegnap tégláKon bukdácsoltunk keresztül.
Addig azonban a város fő ütőere szétdobolt hangyabolyhoz, gránátoktól felszántott mezőhöz hasonlít és a parton két oldalt rámeredt szemek bámulják a najjy utca öltöztetését.
Mint a folyóvizet, "amely tovatűnik és magával viszi a régi, régi megfakult emlékeket... U. Gy.
PFAFF
Iparban dolgozók részére
„PFAFF"
a legtökéletesebb varrógép.
Hosszú lejáratú részletfizetéssel beszerezhető:
II [1
D«ák-tér 2., a leWStemplomnál.
<SU III
ZALAI KÖZLÖNY
Zalai és somogyi magyarok tragédiája Pittsbnrgban
A robogó vonal egy átjárónál kettészelte Molnár Pált
Nagykanizsa, Bzeptembor 10 Egy somogyi magyar borzalmas tragédiájáról ad rövid hirt egy káb;l távirat az amerikai Pittsburgból.
Molnár Pá! péterszállás-pusztai magyar már évekkel azelőtt kivándorolt Soinogyból Amerikába, ahol legutóbb a pennsylvániai Pittsburg-ban lakott, alkalmaztatás! helye azonban Glen Osborn volt, ahol mint kertész működött.
Az 50 esztendős Molnár Glen Osbornról Coraspolisra rándult ál, ahol Lajos nevű fia dolgozol!. Apa és fiu találkoztak is és hosszabb időt töltöttek egymással, majd az öreg Molnár Fegykó Mihály nevű zalai emberrel éjjel visszaballagott, haza Glen Osbornba.
Amint beszélgetésbe elegyedtek, nem vetlék észre, hogy az egyik állárónál nagy sebességgel közeledik feléjük a plltsburgi vonat, amely
Mozgószinház
A színésznő szerelmei Cufcdca Pdl éa Pola \\egrl film/éneit premierje
Egy ünnepelt francia színésznő: Rachel életét vitték vászonra. A. Zukor és Lasky urak newyorkai ateiiereiben. A két főszerepben Pola Negrl és Lukács Pál. Mindentől eltekintve ez a két név elegendő ahoz, hogy a film művészet legyen és lekösse az érdeklődést. Örömmel állapítjuk meg, hogy a Vígszínház egykori hősszerelmese férfias szépségének, tehetségének teljében került a felvevő gépek elé és ebben a filmben már ugy mozog, mintha hosszú esziendök rutinja állna hála mögött. Fellépése, mimikája, játéka a magyar színészet világhiire jutó iskoláját mutatja. Hosszú idők óta láttunk filmen ilyen pompás ember-példányi, ha szabad ezl mondani Lukács Paliról, akinek nemes arcéle, duzzadó energiája, tökéletes férfialakja ennyire biztosan jött ki filmen. Nem túlzás azt mondani, hogy van olyan délceg, mélyszemü férfiszépség, mint szegény Valenlinó. Sőt talán benne a 30 és 40 közölt taposó férfi komolysága, határozottsága súlyosabb. — Büszkén mondhatjuk magyarnak őt és büszke lehet rá Pola Negrl is, a nagy filmdiva, hogy ilyen remek partnert adott neki — Budapest. Pola Negri böskáláju asszonyisága, leegyszerűsített mozgása és az emberibb eszközöket kereső arcjátéka a színésznőt, akit itt előttünk formál, variál elbihetöen a Co-medle Francolse csillagává teszik. — Azok a jelenelek, ahol Lukács Pállal együtt szerepel, színesek, érdekesek, izgatók. Van bennük ész, sziv, szenvedély, minden, ami körülölelhet egy ilyen nagyszerű emberpárt. Nagyon szép, korhű, stílusos a rendezés. Kabinetfigura a Comédia
Molnár Péter elkapta és valósággal kettészelte.
Velőtrázó sikoltását elnyelte a vonat zakatolása. Molnár testének foszlányai a kerekek közzé csavarodtak és méternyire piroslott az áldozat vére a pályatesten.
Csak egy hajszálon mult, hogy barálját a zalamegyei Fegykó Mihályt is hasonló sors érte. A mozdony, amely az előtte haladó Molnárt elkapta — az ő |obb karját is végighasitotta, ugy, hogy ezt teljesen összeroncsolta. Eszméletlenül bukott le barátjának véres roncsai mellé. Súlyos állapotban kórházba szállították.
Molnár Pált a somogyi magyart a pittsburgi Lazelwoodi ^emelőben helyezték örök nyugalomra. Sírját magyar katolikus pap szentelte be és magyar munkások gyászdalban mondottak neki utolsó istenhozzádot.
igazgatója, két-három színházi habitüé. Finom fotóművészet az operatőr munkája. Ha pedig ennyi minden elismerésre méltót találunk benne, kétségtelen, a film első klasszisu. — Előtte két burleszk szalad. Amerikai sülellcnségek, de jól lehet rajtuk nevetni. Aki csinálta őket, az sem remélt és akart tőlük egyebet, (-n)
Egy ebédet
kér a Keresztény Jótékony Nőegylet, mint minden évben, az idén is, minden jószívű ember asztaláról, amelytől a Gondviselés távollartotta a falat kenyér idegölő gondjait. Egy ebédet azoknak a szerencsétleneknek, kiknek otthonában a nyomor veietle meg fojtogató \'Jvegőjü ágyát. Egy ebédet a tél e!é is mezítláb, rongyosan, üres kamrával tekintő családok iskolás-gyermekei számára.
Az ingyen-ebéd akció az idén november 1-én kezdődik és 7 hónapig tart. Ki ki tehetsége és szive szerint egy héten egy vagy több ebédet adjon az éhező gyermekeknek. Segit ezzel a Nőegylelen is, amelynek gondjai a nyomor egyre fokozódásával meggyarapodtak. A 300 menhelyi gyermek gondozása körül is vállalt feladatot ujabban a Nőegylet, ugy, hogy anyagi erői inesszemenőlcg igénybe vannak véve.
Ebéd-felajánlásokat telefonon, írásban vagy szóval elfogad és e hasábokon nyugtáz a Zalai Közlöny szerkesztősége. Örömmel fogadunk a 10 hónapos egész iskolaévre szóló jelenlkezéseket is.
VVVtwLXl\'P Budapestről
niinciarani eiső kézből
kivételesen »icptcrab«r végéig hozathat ínég reklámáron. UJ CluS- Tr»rní»Hn kon,f»\'
rangú német, 1 UrpCUU, itrapikerékpir, jummlkkal. lámpa, pumpa, cacn-
•^USftS 140 P készpénzért.
Clrsrs u P A II S 7 \'\'""il14
Oerdnl I IV t\\ rt U O t nigy rakUra ll u il . p t ■ I. IV.. Vsfss Pálpé-q. 30. 3H7
Városi mozgó
Még ma, pAntaken 7 éa 9 Arakor
Pola Maori, s legtempersmentumo-ssbb lllmszlnéssnő és s ml feledhetetlen Lsikáoa Pálunk tlií nsgy ko-Os Játéka
A szinésznő szerelmei
Dráms s kulisszák éleléból.
Leányvásár
Burleszk 2 felv.
legíogtam a skótot
Burleszk 2 telv.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Szeptember 80, péntek
Róm katolikus: Easzlák. Protestáns: Friderika. Izraelita: Elül hó 15.
Városi Mozgó .A silnészrró szerelmei\', dráms. .Leányvásár* és „Meg-lógtam s skótot\', burfeuk 2—2 telv.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat: I. hó végéig s Déry Jósset-léle Fó-ull ,Őrangyal" gyógyszertár.
QAztfirdó nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (bittó, szerda, péntek délután és kedden egét? nap nóknek)
— József főherceg Lentiben vadászik. Tudósítónk jelenti: Pár nap óla Lentiben tartózkodik vadászaton József főherceg és társasága. A vadászatok eddig szép eredménynyel jártak, sok trófeát és vadat szállítottak fel Budapestre.
— Abonyl István sakk-mester vasárnap délelőtt fél 12 órakor érkezik Budapestről Nagykanizsára. A szimultán délután fél 3 órakor kezdődik. Este a mester a gyorssal tovább utazik Olaszországba. Ajánlatos lenne, hogy a fogadtatáson mennél többen jelenjenek meg, ugy a Sakk kör, mint a közönség részéről. A szimultánra eddig elég szép számú jelenlkezés történi Azok, kik még részt akarnak venni, lehelöleg vasárnap délig jelentsék be szándékukat, hogy elegendő hely álljon a rendelkezésükre Résztvételi a belépődíj I pengő. Sakk-garnllurákat lehetőleg mindenki hozzon magával. Jelentkezni lehet a Kör helyiségében a főtitkárnál, Schiess-testvéreknét (Ka-zinczy-utca) és Wagner borbélyüzletben. A szimultán színhelye a Polgárt Egylet földszinti éllerme.
= Divathölgy: Tegnap Singeméi voltam és elragadtatással szemléltem a sok szép divatos selymet.
Tekintse meg
K,
vételkényszer nélkül, nagy választékáról és olcsó árairól közismert
Menyasszony" divataruházamat,
melyet újból rendeztem be.
ŐREIN JENŐ Nagykanizsa, Deák-tér I. Tj^fer"^
ZALAI KÖZLÖNY
« 1929. szeptember 118
A vasárnapi tufball-botrány
Ugy*/ nu^pén/eken föryyalfa a rendőri büntetőbíróság
Nagykanizsa, szeptember 10 Beszámoltunk arról a botrányról, ami vasárnap délután a Zrinyi sportpályán történt, mikor is az állóhelyen verekedés kelelkezelt és ebból kifolyóiig a rendőrök Ágoston Ferenc nagykanizsai mészáros segédet vaiótágos dulakodás közben kivezették a pályáról. A megindult kihágási eljáráa tegnap befejezést nyert és az Ugy nyilvános tárgyalását péntek délelölt 9 órára tűzte ki dr. Lakatos Ferenc s. fogalmazó, mint rendór-biró. — Ez lesz tulajdonképen Nagykanizsán az első bírósági tárgyalás meccsen történt botrányból kifolyólag. Ágoston ellen a kihágási eljárás verekedés, botrányokozás és rendör-igazoltatás megtagadása cimén folytatják le, illetve emiatt vonják felelőségre.
OETKERfi
kuglófjouiyagyal
m miodeo WefeilÉÉo
■ most meglelent, US recep\'et lar-
Ulmazó, színes képekkel Illusztrál! dr. OETOER-f*U
RECEPTKÖNYVET
ára 30 fillér. Ha a faszereknél nincs, lorduljon közvetlen
hozzánk: dr. OETKER A. gyárhoz iraa Budapest, VIII.. Contl u. 25.
— Halálozás. Özv. Kuttner Sa-muné temetése 20 án délután fél 5 órakor az izr. temető halottasházából lesz.
— A keszthelyi forgalmiadó-hlvatalból. Tudósítónk jelenti: A körzeti forgalmiadóhivalal hatásköréből a tavasszal, mint megírtuk, elcsatolták a pacsai és kanizsai járás egyes községeit. Ennek következtében a keszthelyi forgalmiadóhivatalnál létszám-redukció történt. Igy Murányi Gyula oki. gazda for-galmiadóellenört Pacsára, Buday Lászlót és Tahy Júliát Nagykanizsára helyezték, Gelencsér Pál betegszabadságra ment.
— Praktikus hölgy; Köpenyszövetét azért veszem Singer József és Társánál, mert olt mindig divatos és jó anyagot kapok. Kiválóak a fekete és tegcih-anyagai is.
— Az Országos Művész Színház szeptember 28-án kezdi meg nyolcnapos szezonját Keszthelyen, ahova Szigetvárról érkezik. Következő állomásuk Nagykanizsa.
aSINGER varrógépek
mé«s A L(idOBBAK I
=■= Három litertől kezdődőleg balatoni fehér és vörös tájborok 60 fillérlól feljebb kaphatók. 25 liter vételénél nagybani áron számilom. Zerkowitz Albert bornagykereskedése.
Eternola Edison Bell Parlophon
GRAMOFONOK
Igen kedvező havi részletfizetésre Legújabb schlager
gramofon lemezek
állandóan raktáron
CvakÁ Antal fegyver-> \'ószer- és =
N9DII Máltai sportárunagykereskedés rádió é* gramofon osztálya

— A szepetnekl fiatalság vasárnap sztlreti mulatságot rendez a Cigány-nagyvendéglöben. Délután 3 órakor kezdődik a cigányzenés, jelmezes felvonulás, ami csupa eredeti szlireli népszokást mutat be. öl órakor kezdődik a lánc, a letenyei banda muzsikájára.
— Urlnök: Pongyoláinkat Singer-nél szerezzük be, mert nála legszebb flanellek és bársonyok dúsan felhalmozóit raktárát találjuk.
— Jugoszláv állampolgár a barcsi gyilkosság tettese. A barcsi
halálos dráma letteséről a csendőrség megállapította, hogy Wahler Jakabnak hívjak és jugoszláv állampolgár. A gyilkos áldozatát, Szabó Jánost nagy részvét mellett lemették el Barcson.
= Oummiharlsnyák és boka-szorltók nagy választékban kaphatók Vágó Endre lllatszertárában.
— Büntetés zOllöt élet miatt.
Fürdős Elei 19 éves, lakás- és tog-lalkozás nélktllicsavargó cselédleányt, aki a rendőrségnek régi ismerőse, ztlllöl élet miatt a kihágási bíróság 8 napi elzárásra Ítélte jogerősen. — Mlkó Katalin 19 éves, letenyei születésit csavargó, züllöt cselédet, aki már csavargásért kélizben volt bün-telve és legulolsó bünlelése óta a (örvényben előirt két esztendő még nem telt el, a rendőrség őrizetbe vette. A züllöt leányt legnap átkísérték a nagykanizsai járásbirófágra, ahol Ítélkeznek felette.
— Még néhány gyermeket délutáni órára elfogadok olvasás, Írás ób német beszélgetésre, Diewoek Julla.
- A diplomás feleségéről, az Krzaé-bet-térl csecsemőszobáról és egyéb érdekességekről közöl kitűnő Illusztrált cikkeket a Nők IMságla, a Háztartás szeptember ÜO-ikl száma. Ezenkívül temérdes novella, vers, anekdota, színházi és divatcikk teszi változatossá a lapot, mely a háziasszony leghívebb barátja és tanácsadója. Kapható minden ujságárusltó helyen. Mutatványszámot díjtalanul kllld a kiadóhivatal: Budapest, IV. Bécsi-ucea 3.
= Orandadame Berta francia nyelvlanárnö működését jövő héten ismét megkezdi.
- Hivatalban tisztességesen kell vIselkednL Kovács József 39 éves nagyrécsei korcsmáros valami ügyben panaszt akart tenni a rendőrség bűnügyi osztályán, ahol azonban olyan tiszteletlen és a hely komolyságához nem illő botrányos viselkedést lanusilolt, hogy a tervezett feljelentése helyeit ellene indítottak kihágási eljárá\'t.
= Egy Jólöltözött ur: Singer szöveteiből készült öltönyben kellemesen érzem magam,mert kelméi rugalmasak és finomabb, tartósabb anyagokat még Londonban sem kapok.
- QyQmölcsfa és szőlő állományunkat az elmúlt léi erősen raegrlikltolla. Ne mulasszuk el ■ hiányokat még az Idén kipótolni és UlleasGnk minél löbb nemes gvümölrilát. Mezőgazdasági termelésünk nehéz helyzetén segiltlnk i blitos JövőJtl gyümö cstermesztésset. Már közeledik az ültetés Ideje, szerezzük be szükségletünket mielőbb a legnagyobb és legmegbízhatóbb cégnél az Unghvdry László Faiskola RT-ndl Cegléd, Budapesten : IV , Vád-utca 77. IPiailsta palota ) Faiskolai ár|egyiéket mindenkinek díjmentesen kaid.
=• Egy okos kis baba : Anyucim, nekem ruhácskát, pyjamál és fehérnemű anyagot Singer bácsinál végy, mert olt szépet és jót kapni.
a legjobb, tehát a legolcsóbb!
Nagykanizsa, Sugár-ut 16. sz.
FöxöKanöllal
csavarta a nyaltára Kötött Kötelet és ugy lett HogyII-Kos egy assMony
Kaposvár, szeptemtler 10
Német Jánosné 68 éves kaposvári lakos furcsa módját kereste annak, hogy az életet eldobja magától, — Délelőtt, mig az ura a piacon paprikát árult, otthon a lakásban egy kötelet kötött a nyakára. A kötél és a nyaka közé egy főzőkanalat tett és a kanalat addig csavarta, mig meg nem fulladt. Az öngyilkos asszonyra csak akkor akadtak rá, amikor már halott volt. Az ügyészség, mivel bűntény nem forog fent, kiadta a temetési engedélyt. _
— Falusi gyermekek kőzáport zúdítottak egy autóra. Simonja községben haladt át autóján h. A. kaposvári mérnök, akire éretlen suhancok kőzáport zúdítottak. Egy féltégla darab a mérnököt fején érte és súlyos sebesülést okozott. A csendőrség megindította a nyomozást.
= Egy Jó tanutó: Ugy látom, hogy Singer szöveteit még az iskolapad sem teszi tönkre.
Naponta adjon növendék éahltóállatalnak
„FUTOR"
szénsavas takarminymeszet.
A .PUTOR" növendékállaloknál a caontképzödéat elősegíti, hizátra
vágy gerjesztő^
A .PUTOR" nem orvosáig, hanem a Icgflnomabban őflött mészsótáp, amely rz áltatok szervezetébe Igen könnyen lelsz vódlk, s amelyet az állatok aro-matikus anyagtartalmánál fogva szívesen fogyasztanak. A .PUTOR\' etetése a konyhasó etetését feleslegessé teszi. A nagyhlilalók, uradalmak, «azdaságok s .FUTOR* t állandóan eltük.
Ari: I kilogrammonként 40 tűiéi. Zsák vételnél: 1 zsák 50 kg (uékkal
együll) P 10-30. I cca 1/1 kg OS próbadoboz ára 30 fillér. Kicsinyben és zaákszámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvédő szerek sm kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett. Ttlefon : 130.
— A „Magyar Orermektk Hála-aibu-
má"-ról szóló tegnapi cikkünkkel kapcsolatban a következők köztélét kérik: „Tény az, hogy a Magyar Gyulánénál eljáró tisztviselő szabálytalan megrendelést eszközöli. Mint ezen mozgalom szervezénl osztályának főnöke, a mai napon meglátogattam mindazon rendelő teleket, akiknél a torit említett tisztviselőm eljárt Megállapítottam, hogy Magyar Gyula RAkóczy-utca 83. számú lakósnál szabálytalanul Járt el, nevezettet valótlan ígéretekkel bírta a rendelés megtételére. Bár a többi helyeken. ahol eljárt, panasz, ellene fel nem merült, a mozgalom tisztasága érdekében elbocsátottam én Magyar Gyuláné megrendelését Btomiroztam. lily l-úszlo Béla".
= Menyasszony: Akárki akármit
beszél, ludom, hogy csak akkor lesz tartós és szép kelengyém, ha vásznat, asztalneműt és paplant Singer-nél veszem.
— Kútba fulladt egy kisgyermek. Szenlmikióspusztán Mózsi litván gazdasági cseléd 13 hónapos gyermeke eddig még kiderítetlen módon egy kávanélkOlf kútba zuhant és megfulladt. A csendőrség megindította a nyomozást, hogy kit terhel felelősség a szerencsétlenségért
= Varrógépvásárlásnál gondoljon a „PFAFF" névre.
= Közismert Singer József és Társa dúsan felszerelt szőnyegraktára. Elsőrendű minőségek mérsékelt árban.
IQM. szeptember 20
— Három fokozat van: Jó, jobb, legjobb, PFAFF a legjobb!
— Uj rendszer bulorvásárlók részért. Közalkalmazottak részére Zala-vármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő elönyöket nyujtjuk. Százpengönként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat Is megtérítjük. Kopsteln Szombathely.
— „Szentírás", kötve: I penna. A Szent litván Társulat kiadásában legújabban moglolent U/stlIvelséel Szenlinis korlátolt példányban raétf kapható a plébánia hivatalban. Ara í pcnyó.
A ■•KaMláalal heMmat aata 10 iraker Jalantii arda ájjall l.ha-llaakkal, raggal! talajmenti k«. dökk.l, nappal n>4g lakAbb derült, mérwékmttmm malag Idő »*r-kata gylnga 4*11 Mgáramláaaal.
Legjobb üdítő ital b
a közismert
Kapható minden fűszeréi cjemagekereskedésben.
Főraktár:
ZALAI KÖZLÖNY
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon |óbarálainknak és Ismerőseinknek, kik felejthetetlen dr\'ga jó édesanyánk
1». Guta Józsefné
elhunyta alkalmával a temetésén meg|elenni szivesek voltak, ezúton mondunk hálás köszönetet.
A gyászoló család.
dió\' ^ ***tfm

(Kövldlléaek) H — blrek. közgazdaság tlangv. — hangverseny P. — elóedás
Qy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z — zene. Mg. ■ mezőgazdaság. Ifj. Ifjúsági elöadls. F — (előírását a — gramofonzene. Ib — jazl-baod. K — lubará. nZ. — népazertt zen*.
Szeptember 20 (péntek) Budapest 9.19 A rádió háilkvartell|é nek hangv. 930 H. 9 45 A hangv. lolyt 11.10 Nemzetközi vlzjelzó srolgála" 1] Déli harangszó. 12.05 A Mandlta-azalonzenekar hangv 12 25 H. 12 35 A hangv. folyt. 13 Ponloi Idójelzéi. 14.30 H. 16 20 Mesék 16.45 Ponl-íB tdőjelzéi. 11.15 E. 17 50 Zenekari hangv. 19 F 2020 Hangv. Utána kb 21.50 Pontos Időjelzés. Majd : A F«|es szalonteneksr. Béca 11 Z. IS Hangv 20.05 Optra E. Bari In 14 O. hangv. 17 Z. 20 Hang. Játék. Utána Z.
London, Daventry II Q. 12 Hangv 13 Orgonahangv 15 Egyházi dalok. 1/5 17.15 Qyermekóra. 18.45 Bach-zongora-hangv. 1h.45 Vaudevllle-est. 22.n0 Zene.
KÖZGAZDASAG
A nagykanizsai adótartozások ügyében egy héten belül lesz döntés
Eddig ctah Pacta ím Hahót rttzaMftk elenfedfoben
Nagykanlzaa, azeptember l»
A pénzügyminisztériumban legnagyobbrészt már megtörténi a dön tés az adótartozások revíziója kérdésében.
Alig van még egy-két város az országban, amely ugy állana gazdaságilag mint Nagykanizsa. Nagyon sok azoknak a száma, akik nem birnak adózó kötelességeiknek eleget tenni, az adótartozásukat megfizetni, mert a gazdasági helyzet összerop-pantotta vagy teljesen megbénította őket.
Nagykanizsán tehát nagyon sok
adóthátralékos különös várakozással tekint a pénzügyminisztérium végzése elé. A nagykanizsai adótartozások ügyében ugyan még nem történt döntés, de remény van arra, hogy egy hét keretén belül leérkezik a nagykanizsai m. kir. adóhivatalhoz is a pénzügyminisztérium végzése, amely sok kanizsai adózó terhén könyiteni fog.
A nagykanizsai m. kir. adóhivatal körteiéhez tartozó 46 községe közül eddig mindössze Pacsa és Hahót községekbeli adótartozásokról jött határozat Eszerint Pacsa nagyköz-
Olcsó gyermekcipővásár |
TURUL cipöraktár
!
fiókjában 1
ERŐS ISKOLACIPŐK:
szinbőr flucipő fekete gyermekcipő
barna
30—35-ig ... .........
26—30-ig ............
30—35-ig ............
36—39-ig ............
26—30-ig ............
30—35-ig ............
36—39-ig ......... -
N6I fél és pántos cipők egyes számban még olcsón kaphatók 1
Na mulanu el ■ kedvező alkalmat I
P 10-—
P 12-50
P 15-50
P 18-50
P 13-80
P 16-80
P 19-80
la a M. kir. álL Vaa-,«e»l-éa Oépgyérak által lyirUtt
MÁVAG-MERCEDES-BENZ
(•keratták, sitébnsss^ la ktllöntegea autók ve sé rk t p vtaelete
éa elatáat központja:
MERCEDES-BEMZ AUTOMOBIL RT. BudaP..t, iv. v*ei-u.o. m Megbízott: SaAghy^lstwán Szombathely, Vörösmarty u. 15.
ségben 7 adótartozónak elengedlek összesen 2.797 P, Hahóton 1 adótartozónak 275 P adótartozást.
A többi községek ügyeiről atost nap-nap után érkeznek be a döntések.
A HÉT.
(!)
Több folyóiratból éa azskmüból Baszo-
állltotta\' Oelletieh Renáto méhóaz
A méz vegyi összetétele olyan, hogy az a szervezetbe |utva, majdnem tökéletesen és közvetlenül a vérbe megy át, ahol Igy szinte egészében á test felmelegítésére és ezzel életerő fejlesztésére szolgál. Hogy a méz mennyire felszivódik a vérbe, ezt abból is lehel következtetni, hogy a méhek, melyeknek a téli eledele a beraktározotl méz, télen a hideg miatt (a méhek csak plusz foknál hagyják el a kaptárukat) sokszor csak 4 hónap után képesek .tisztulás" végett kirepülni, vagyis 4 hónap alatt csak annyi anyag gyűlt össze a belekben, hogy ezek még képesek azt felvenni. (Ha 4 hónap alatt a méh nem tisztulhat meg, akkor megbetegszik.) Itt csak tigyel-meztelésképen felemlítem, hogy ha véletlenül az ilyen tisztulási napol választolta ki a háziasszony a télvégi családi ünnep megülésére, röviden szólva a napmosásra, a méhes közelében ki ne teregesse a ruhát száradni, mert a felaggatott ruha fölött röpködő méhek ugy behintik a patyolat tisztára mosott fehérneműt, hogy azt nem elég még-egyszer kiöblögelni, hanem ki Is kell főzni.
A méz alkotó részel közép számítással a kővetkezők :
Viz ...............18-96 °/o
Invertált cukor (szőlő és
gyümölcs cukor ......72-51 ,
Nádcukor............ 2 69 .
Dextrin ............ 3 »9 .
Fehérje állomány ...... 142 .
Hangyasav ......... 0 11 .
Hamu ...... 0-24 .
Szervcsanyagok ...... 0 18.
Ezenkívül löbb fajta vitamint nagy mértékben tartalmaz.
A méz faja szerint a fenti alkatrészek sokszor tetemesen változnak.
A szőlő és gyümölcsculyának magas tartalma folytán a méz, amiképen már feljebb elmondtam, kitűnően felemészthető és ezzel együtt igen nagy tápláló értékkel bir. Emellett a méz olyan jó Ízzel bir, amely azt különösen kis és legkisebb gyermekek táplálására a legmagasabb mértékben alkalmassá teszi. Sőt nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy a legkisebb gyermekek halandósága feltétlenül csökkenne, ha azok táplálékát nem cukorral, nehezen emészthető nádcukorral, hanem mézzel, tehát azzal az olyan könnyen emészthető szőlő- és gyümölcscukorral édesítenék meg. A méz tápláló értékét a mindennapi élet más élelmiszereivel, igy a hússal, tojással, tejjel, stb Összehasonlították él azl találták, hogy az nemcsak kitűnő, hanem
egyúttal igen olcsó élelmiszer. Igy: 1 kg. méz tápértéke egyenértékű 2 kg. tojáséval, vagy 3 kg. ökörhusé-val; egy evőkanálnyi méznek tehát több a tápériéke, mint egy tojásnak, vagy 01 liter tejnek. (Folyt, köv.)
TŐZSDE
A bécsi nyugtalanító híreket az angol diskont kamatláb változatlansága és a berlini nyugodt tőzsde sem tudta ellensúlyozni. A gyenge ellenállású piac a felkínált árumeny-nyiséget felvenni nem bírta és ennek következtében az irányzat mindvégig lanyha volt. Egyes papíroknál, amelyekben különösen erős eladások folytak az osztrák számlára, nagyobb árveszteséget szenvedtek. Elsősorban Bauxit említhető meg, amely cca 10 ponttal esett vissza. Nagyarányú árveszteséget szenvedtek még Drache, Fegyver, Magyar Cukor, üummi, Gschwindl, továbbá erősen visszaesett még Qans-Danubius, Lámpa, Kőszén és a Kulisz papírok is. A gyenge irányzatot a kontremin is kihasználta és eladásaival a lanyhasá-got még fokozta. Közvetlen zárlat előtt némi javulás mutatkozik ugyan, ez azonban az árveszteségeknek csak egy kis részét egalizálta. A tőzsde lanyha irányzattal zári. A forgalom ma valamivel élénkebb volt. A fix-kamalozásu papirok piacán az irányzat üzlettelen. A valuta és devizapiacon az irányzat barátságos, feltűnő voll a Dollár 25 pontos árnyeresége.
Zürichi tárlat
Párli 20-30VS, London 25151/s, Newyork 518 95, Brtlaael 7212, Milano 7714 Madrid 76-55, Amsterdam 208 05, Berlin 123 53 Wien 7302>.1 Solla 3-75, Práoa 15-351/1, Vsrsó 58-20, Budapest tO-al\'/i Belgrád 9 12>\'i, Bukarest 3 08.
TeraénrWii**
Buza 5-10flll. rozs20-25flll emelk.
Buza llszsv. \'/7-ei 22 35—22-55. 7"-«s 22 55 -22 75, 79-es 22 85 -23-00. 80 ss 2305—23 20, dunlnt. 77-es 21 45 —21 65, 78-as 21 70-211)0, 79-es 21-90-22 10, 80 as 22 00 - 2220, rozs 1600-162), tak árpa I5 2)-16\'25, sörárpa 19-00-20 50, zab 13 50-13 75, lenied tszt. 23 60— 24\'—, dunántúli 20 25 - 20 75. repce 49 00— 51-00 koma 11 60-11 80.
VALUTAK
Angol L 27-68-27-83 Belga Ir. 79"40-i9 80 Csdl k. 16*87-16 97 Dánk. 152-20-152 80 Dinár 9-97-1007 Dollár 570 45-572-45 Prancla f. 72-25-22 55 Holl. 229-20 230-20 Lengyel 64 05-64-35 Leu 3-36.1-40
Léva 411-4 15 Líra\' r 29 85-30-15 Márka 136 10-13670 Norvég 132-20 152 80 Schlll. 80 35 80 75 Peseta 84-20 84-90 Svájcit. 110-10 110 60 Svédk. 153-10 153 70
DEVIZÁK Árast. 229-50-230-20 Belgrád 10-06-1009 Berlin 136-27-136-67 Brüsszel 79-55-79 80 Devizáiéi 3-39-3-41 Kopeuh. 152 40-152 80 London 27-74-27-82 Madrid 84-27-84-87 Milano 29-93-30*03 Newyork 572-40-4 00 Oszló 152*40-152-80 Pária 22*39-22-46 Prága 16-93-16-98 Szófia 4*14-4-16 Stockb. 153-30-153 70 Varsó 64-17-64*37 Wien 80-50-80*75 Zürich 110-30-11060
llitji: Mulli Hyonia b Lapkiadó Tállalit. Higrkuluái.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
latmital telefon i Nagykaotua 78. sz.
ZALAI közlöny
APRÓHIRDETÉSEK
ttattéaek <HJa 10 uife M «IUr, további azó dija S fM. Vasár-4t
10 szóig »0 Hllór, minden további azó dJ{a B fill. Szerdán fa pinteken 10 azólg 10 fUlér, minden további azó dija • fali. Qmaió a mladen vastt-
Slbb betűből állo azó két siónak számit-Uk. AIUUI keresőknek SOI* engedmény.
HMatáaak I («t) aaagl (»•««(■« alul * I eleolftgaa kAnyvctás, számlázás olkarllláas**B«H illri llotsaálk
Roaaltzl káteiar mosalt hosáoa-
azén WeberJ.C gépgyár,Sugár ul 16. <187
Taavaj a legfinomabb 11 kgr. I pengó. Muszel éa .....
Kapható Musze kereskedésében
Friedenlhal esem.
ieg.
41!
93
ben éa leggyoc-lanáo Maz-Nagjkaalzsin,
PónakSIeaflnt belrebetetésre minden
összegben a legelőnyösebben éa lt •abban folyóslllat Aozól " kölcsflnkOzvelltó Irodája Kazlaczy-uáca ZmUm.__- «M5
Trappistasajt, kerékvételnél kllóla P 2\'60. Vlda, Kazinczy-utca 13. 4S48
Auatro-Dalmla\'- hatazemélyea autó oteaón, részletre eladó. — Kaulmaun Manó.
Tsltlon: 107. 4672
Lépesmézet,
nyersbőrt, égytollat, vasat éa fémet
legmagasabb áron vásárol Strém Bernit éa Fiai
Erzsébet-tér 15.
IKIttlnö mágiaáa taa.a|am lamél
olcsóbb, Va kgi. I pengó Oyenes caemege-flzlet.__4600
Hoaszu gyakorlatú nJlaaabáaaoáda
kai és kifutót (llul, leányi) lelveszek. -Szabados Rózsi, Csengery-ut 27/a. 4670
Barátságos, egéazségea nagy szoba 1 rz.mélynek olcsón azonnal kiadó. — Jelentkezni lehet Sugár-ut 18. a házmra-lernít. 4655
ZEPESI IMRE
> Zrínyi ülklóa-aalon II.
csatornázás, vízvezeték-berendezés. épület éa mű T<
bádogos.
Telelőn 2-95
Ne várja meg :Xe"t\'
akkor már szüksége van a melegebb ruhákra. Ha most rendeli meg azt, nyolr havi részkifizetésre csak no.ember else|én kell az elsó réízletet fizetnie. A legnagyobb választék ö^zl éa téli, léitl éa nói K/Övetekben, tlanellek, váaanak, selymek éa cgynnruha-azövetekben stb Megrendeléseket, köztisztviselők és közalkalmazottaktól lelvesz éa mintákat kézaéggel bemutat a Trlbon ruházati r.-t ntegblzott|a. PRANQER JÓZSEF, Sugár-ut 14. sz. alatt. 4579
Egy aartóaól kllulóval eladó. Clm : Dukasz fatelep. Magyar-uica. 4fi(6
Kiadó 4 azobás és 2 szobás lakás város közepén. Relchenleld liUillzIet, Erzsébet-tér 4
4633
Butálláa
Teleki ül 35.
üveget veszek. — Boda, 4630
Kétszobáa lakás november l-re kiadó Petöll-ul 3e/a. 4626
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon : 595.
Bencze
Lakás Csengery-ut 27/a
Magblaható tlaztolsalfl azonnalra kerestetik. Kizárólag írásbeli ajánlatokat
73. postafiók. <572
Kiadó újonnan renovált kompiéit, szép 3 szobás lakás, Széchenyi lér 4 4505
Ajánlkozik házlatlás minden ágában ISnas 22 éves tisztességes, szolid Jobb leány, csakis |obb házhoz. — Bővebbel Kopjár, Csengery-ut 31. <66f
Kiadó novemberre Sugár-ul 12, emeleten 3 egymásbsnylló lépcsőházi bejáratú sroba, esetleg Irodának. 4598
Zongora gyakorlásra kiadó növendékeknek Rákóezl-utca 23. -4660
LHaasaaáiat a legmagasabb napi áron vessek Fáhnné, Záida u.2. Ugyanolt naponta friss libahús es llbahál kapható. 4fti7
Eladó Rozgonyl-ulca 12 számú telek, rajta levő épülettel, esetleg műhely és ál-alakitandó lakásnak kiadó. — Bővebbet Blumenicheln, Sugár-ut 12. 4599
Blnisa mmrysr. BggytrTluUgrékl
Szent-Margitszigeti
PALATÍNUS
gyógy- és ásványvíz kerületi lerakafát megnyitottam.
Palatínus
ayAgy, bor-és áwánjffiz
nagyban és kicsinyben jutányos áron kapható
Fischer és Leltaer
fűszer- és gyarmatáru kereskedőnél
Klrály-itci 8. Telefon 238.
Mlad»» Magyar, magyar Tlxat lgyik 1
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gSzmosó, vegytlsztltó, ruhafestő
NAGYKANIZSA
OytltSlalap t Oyárltlap i
Kazlnczy-u. 8. Hunyadl-u. 19
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit lesiet vagy tisztíttat. Oyőződjön meg á alm olc óságáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényO gallértlaztlUs I Tlaztlt 1 m Pllsaéroz I
ÉRTESÍTÉS.
Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy Laaanakban folyó hó tB-ón, vasárnap
szüreti mulatságot
randaaek. — Kedvezóllen Idő eselén következő vasárnap 29-én lesz megtarlva.
KltOnA aana óa tóno raggallg.
Aki |ól és olcsón akar mulatni, az el ne mulassza < kedvező alkalmat II
BaUpSdlj SO flllár.
Szlvea látogatást kér
Sxénlá Gézáné
korcamáros.
Matrac éi sezlon huzatok
Kárpitos kellékek Gabonása* JLIf
és szalma- HOll Ponyva, ló pokróc és autótakarók
gyári lerakata
HIRSCH ÉS SZEGŐ
cégnél.
a belvárosban eladók. Lakás, raktár, üzlethelyiség ^ és irodáknak alkalmas helyiségek kiadók. Bővebbet Zerkowitz irodában.
ÉRTESÍTÉS.
Értesítem a nagyérdemű vevöközönséget, hogy raktáron tartok a legegyszerűbbtől a legdíszesebb kivitelű airemlékeket, termőkövet, svédgránitot éa márványt, a temetői Összes munkálatokat, ugymint betflvéaéa éa aranyozást, airkeretezéat pontosan éa jutányoaan vállalom. Kérem a nagyérdemű közönség szives pártfogását.
Tisztelettel R^ jfogf |[Őf6[DEitCL MMül Rij-UlU 3).
aa, Saját ház.
££ Ez az autó kell Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
Ragykanizea, Deák-tér 2. azám.
Telefon: 3-22.
Raktárról az Saazea typusok azonnal szállíthatók. — Kedvező fizetéai feltételek I
1929. szeptember 20
JVélMlöxheleden
minden háodarJá&ban
VARRÓGÉP
MltlDENT VARR. STOPPOL ti HIMU
Kcduezó fixmtiai /altételek. Alacsony haut r^ntttmkz
5IN0ER VABRÓOéP BÉSZV T/Uj
riikblstt: IA8TKAR1ZSA Fő-ul I.
Az előrehaladott szezon folytán
festékáruimat olcsón elárusítóin:
ül lIlfflfBltt P
11| IBBilCBáZ
email lack) a \' bifm.tr nlnbtn 1 t
és a szakmába vágó Összes festék- és lakkáruk legolcsóbban szerezhetők be
Friedenthal Rezső
festék, kefe és háztartási cikkek üzletében FÓ-lt L, i Városházul nemben.
világmárkája angol motorkerékpárok
zalamegyei képviselete
Balaton drogéria
uso Keszthely.
Haán Oynta
kanizsai bírósági
a nagykanlzsa
végrehajtótól.
11909,1928 vht. azám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtő az 1881. évt LX. t.-c. 102. }-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai klr. Járásbíróságnak 1928. évi Pk. 11909. átírna végzése következtében Dr. Frled Odóa ügyvéd álul képviselt Trieszti Alt. Blit Társ. Javára 853 pengó 80 fitt a (átulóksl erejéig 1928. évi október hó 3-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján le-és felü foglal! és 2350 pengőre becsüli következő Ingóságok, u m.: 1 autó és aertéaek nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanlzaal klr. lárásbtróság 1928-lk évi Pk. 11909. ulm végzése folytán 853 pengó 80\'IHI. tókt; követelés, ennek 1927. évi november W 1. napjától Járó S«Vo kamatai, Wfe váltódíj
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezetó: Zalai KárolyJ
éa edrílg összesen 188 pengő - flllírben blróltag má\' megállapított költségek erejéig, a fizetett összeg levonásával Sormáson, s gazdasági hengermalomban leendő meg* tartására 1929. évi azeptember hó 24 napjának d. u. 4 órája határidőül kl-tűzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hlvslnsk meg, ho© as érintett Ingóságok az 1881 évi LX 107. és 108. } al értelmében kéazpénzlizetts melleit a leglöbbet ígérőnek szükség esetei becsáron alul Is el lógnak adatni. ,
Amennyiben az elárverezendő Ingóságo-kat mások Is le- és felülfogUIUtlák O azokra kielégítési Jogol nyellek volna, ezw átverés sz 1881. évi LX. t.-c. 102. §. írlet-tnében esek .Javára Is elrendeltetik. _ Kelt Nagykanizsán, 1929. évi sug. " 28. napján. . k
Haán Oyula s. klr. Jblr. végrehajts ^
69. évfolyam, 214. uim
Nagylitnlm, 1029 szeptember 21, szombat
Ara 14 Hllér
zílahozlokt
Sjokcsilöiég és kiadóhivatal: Pó-ut 5. síim.
Keslthelyt ftókktadóhlvsUI Kojiuth U|oe-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
adtodé* ta: igtfa I remei M M
Bomba okozta
a detroiti tüzet, melynek már 16 halottja van
Detroit, szoptember 20 (Éjszakai rádiójelentés) A borzalmas Stade Club-lUz 25 sebesültjének állapota teljesen reménytelen. A nyomozás megállapította, hogy a lllzel a lépcsőházban elhelyezett bomba okozta. A lépcsőket pedig petróleummal öntötték le.
l\'áris, szoptember 20 (Éjszakai rádtójelentés) A Newyork Herald Jelentése a detroitUüzkalasz-trólának eddig 16 halálos áldozata van.
Vulkán-hirek
Batávia, szeptember 2(1 (Éjszakai rádiójelentés) A Krakalóa vulkín Ismét működésbe lépett. A kitörést földrengés kiséri.
l\'árls, szoptember 2(1 (ÉJszdkal rádiójelentés) Martiniqun sziget kormányzója érlesiteltea francia gyarmaldgyl minisztériumot, hogy a szigeten levő Phele lüzhányó alábbhagyott A falvak népe lassan, lassan visszaszállingóznak lakóhelyeikre.
23 halottja
van a saarbrDckenl bányarobbanásnak
Saarbrtlcken, szeptember 20 A klein-roselli Szent Károly-tárná-ban történt bányalégrobbanás halottainak száma a végleges megállapítások szerint huszonhárom. A saar-brtlckeni kórházban huszonöt súlyos sebesültet ápolnak. Több sebesültnek az állapota életveszélyes.
Az ügyészség tegnap megadta az engedélyt a halottak eltemetésére. A földalatti tárnákban pusztító bánya-lüzet még mindig nem tudták eloltani. Az anyagi kárt húszmillió frankra becsülik. Az elpusztull tárna tlzcmbc-helyczése legalább félévig tarló mun-kát fog jelenteni.
Meggyilkoltak
egy ujságirót és kisérójét megsebesítették
Szófia, ezeptomber 3(1 Várnából jelenlik, hogy Bajdarov macedón hírlapiról Várnában meggyilkolták. A rendőrség két egyént letartóztatott azzal a gyanúval, hogy részük volt a Bajdarov ellen végrehajtott merényletben. Bajdarov a Kyilkosság pillanatában egy bizonyos Kotzev nevll egyén társaságában volt, aki könnyebb sebet kapott. A letartóztatott egyének egyikéi Kotzev felismerte, mint a Bajdarov elleni merényletnek egyik lettesét. Az illetőt Csavdarov-nak hívják.
A bécsi minisztertanács elhatározta az alkotmányreform-novella benyújtását
Ellentétes hírek és Izgalom közt várják a Heimwehr
izgalom közt várják mai felvonulását
Bécs, szeptembor 211 Dr. Settz polgármesler tegnap egy szociáldemokrata gyűlésen beszédet mondolt, amelyben
az alkotmányreformról ezeket mondotta:
A szociáldemokraták az alkotmánytervezeteket, amennyiben ezek komolyan vehetők, nyugalommal és tárgyilagossággal fogják megvitatni. Beszéljünk az elnöknek arról a jogáról, hogy minisztereket nevezhessen ki, beszéljünk a közoktatási és a pénzügyi alkotmányról, beszéljünk a tartományok jogairól, a szövetséghez és egymáshoz való viszonyaikról, természetesen mindegyik szániára egyenlő jogok alapján ; de beszéljünk gyorsan és az elmélkedést fejezzük be gyakorlati tettekkel, hogy azután annak szentelhessük magunkat, ami kell, hogy a legfőbb gondunk legyen : a gazdaságnak és a szociális politikának.
— Mi a legvilágosabban megmondjuk — mondotta dr. Seilz — hogy hajlandók vagyunk minden józan módosításra, amely nem lereml egyenlőtlen jogokat és hajlandók vagyunk általános leszerelésre, de kijelentjük, hogy az oszlrák munkásság minden erőszak, minden puccs és minden államcsíny ellen meg fogja védeni a demokráciái és annak alkotmányát
Bécs Ideges
HécA, szoptember 20 A kormány mindent megleli a holnapi Heimwerh gyűléssel kapcsolatosan a nyugalom biztosítása érdekében. Bécs lakossága mégis félelemmel várja a gyűlést. Az idegesség a fővárosban igen nagy. Mindenki igyekszik élelmiszeri nagyobb mennyiségben vásárolni.
A hangulat, tekintettel az alkan-cellár tegnapi nyilatkozatára, kissé megnyugodott, mindazonáltal sokfelé hallani az aggodalmat, hogy a Heimwehr holnap esti népgyülésé-vel kapcsolatban zavargásokra kerill a sor.
Nem lesz „Marsch auf Wien" V
Bécs, szoptember 211 A Helden-plalzon tartandó holnapi Hcimwehr-gyülésiick mindössze az a célja, hogy a Heimwehreknek az
alkolmányreformra vonatkozó programját nyilvánosságra hozza. A résztvevők nem jelennek ineg zári sorokban a gyűlésen, nem is vonul nak fel ilyeti csoportokban és garantálták a tüntetés nyugodt lefolyását. A négy alsóauszlriai vidéki városban szeptember 29-én tartandó felvonulásokkal kapcsolatban visszautasítják azt a nevetséges híresztelést, hogy Bécs felé terveznek felvonulást. E tüntetések résztvevői csak gyülekezési helyükön tartják meg szokásos felvonulásukat. (MTI.)
Benyuftfák az alHoí-mdnyretorm-novelldt
Bécs, szeptember 20 (Éjszakai rádiójelentés) Hivatalosan jelentik: A szövetségi kancellár elnöklete alatt ma több órás minisztertanácsot tartottak, melyen elhatározták, hogy a nem zetl tanács csütörtökI első üli sin novellát nyújtanak be a szövetségi alkotmányreformról
Bécsben teljes a rend
Bécs, szeptember 20 (Éjszakai rádiójelentés) A bécsi kereskedelmi és iparkamara minden ellenkező hírrel szemben megállapítja, hogy Bécsben teljes rend és nyugalom uralkodik, a gazdasági élet menetében semmiféle akadály nem merült fel.
Uj hizlalási hitelt kapnak
Kendelet készül a közszállitásoknál a fokozottabb támogatásáról
Budapest, szeptember 2(1 (MTI) A kormány tagjai dr Vass József népjóléti miniszter ».\'nöklésé-vel ma délelölt mtnlszler.\'anácsol tartottak. A minisztertanács Bud János kereskedelmi miniszter előterjesztésére elhatározta, hogy utasítja a hatóságokat, a közszállitásoknál a magyar guzdasági és ipari érdekeknek
a gazdák
magyar Ipar
az eddiginél Jokozottabb és szigorúbb megvédésére. A minisztertanács elvben elhatározta, hogy ujabb hizlalási hitelt bocsájt a gazdák rendelkezésére. A részletekről ez alkalommal még nem lörtént döntés. A minisztertanács a továbbiak folyamán gazdasági kérdésekkel foglalkozott és 2 órakor éri véget.
Corá R. Cecil átQidaló Javaslatával oldfáK meg a leszerelési Konferencia nehézségeit
Szombaton tárgyalják Genfben a 19. szakaszt — Vámfegyverszüneti konferencia lesz januárban
tíenl. szeptember 20 A népszövetség leszerelési főbizottságának mai ülésén
Tánczos tábornok a magyar delegáció nevében kifejtette álláspontját. Szerinte az a leszerelési értekezlet, amelyet a bizottság határozata alapján hívnának egybe, nem nyujlhatna kielégítő eredményi. Cecil lord javaslala azonban alkalmas arra, hogy a bizottságot visszavezesse az egyedüli tilra, amelyen csakugyan inegvalósilható a lényleges leszerelés.
Áthidaló javaslat készlll
tíenl, szeptember 211 (Éjszakai rádiójelentés) A leszerelési főbizottságban a kisebb államok nyilatkoztak az aitgol delegáció leszerelési javaslatáról. A dánok, fittnek
és osztrákok a j ivaslat mellett pár-tolólag, a jugoszlávok, románok és lengyelek ellene szóltak. Az ülés végén Politisz görög delegátus be-jelcntetle, hogy lord Cecillel áthidaló javaslatot dolgozott ki, amely az angol javaslat alapelveivel, de az ellentétes nézetek figyelembevételével készült. Ezt a tervezetet még nem hozták nyilvánosságra, csak a holnapi bizottsági ülés tárgyalja. Vám-fegyverszüneti konferencia a láthatáron
flent, szeptembor 20 (Éjszakai rádiójelentés) A vám-fegyversztlncti javaslatot tárgyaló bizoltság az alábbi határozati javaslatban állapodott meg:
— Az államok mindenekelőtt 2—3 évig tartózkodnak a vámvédelem további fokozásától. Ez év december
ZALAI közlöny
Nagykanizsa képviselőtestülete legközelebbi ülésén emlékezik meg
a ferencesek fél-exer éves Jubileumáról
Nagykanizsa, szeptember HU
Már csak két hét választ el attól a nagy jubileumtól, amit a ferenc-rendiek nagykanizsai letelepedésének 500 esztendős évfordulója alkalmából rendeznek a város minden rendd és rangú polgárának részvételével. Nagykanizsa igazi, meleg ünnepe lesz ez, amelyen a város minden lakójának szive megdobban a hála és elismerés érzésével az iránt a Kend és tagjai iránt, akik félezer esztendőn keresztül részt veitek a lakosság minden bajában és szenvedésében és mindenütt ott voltak, ahol vigasztalni, segileni, gyámolitani kellett.
Nagykanizsa város közönsége felekezeti különbség nélkül ki akarja venni részét ebből a nem mindennapi jubileumból. A város képviselőtestületének legközelebbi ülésén a városatyák napirend elölt méltatni fogják a kanizsai ferences-barátok érdemeit és azokat a jegyzőkönyvében a késői utókor számára megörökítik. A hivatalos város egyben
részt vesz a ferencesek egyházi jubileumi ünnepségein.
P. Deák Szulpic lerencrendi plébános most állapította meg a jubiláris tridium sorrendjét. A jubiláris ünnepségre lejön Nagykanizsára Gyömörey Oyörgy főispán, Bödy Zoltán alispán, P. Vinkovics Viktória tartományfőnök, dr. Rott Nándor megyéspüspök és az egész környék papsága.
Október 4-én, assziszi Szent Ferenc ünnepén az ünnepi nagymiséi P. Vinkovics Viktória magyar tartományfőnök tartja, mig az ünnepi szónok P. Deák Szulpic plébános lesz. — Délután ugyancsak istentisztelet.
Október 5-én, szombaton nagy rekviem a Kend összes elhalt tagjaiért, jótevőiért és barátaiért. Végzi P. Deák Szulpic plébános. Délesli istentisztelet, egyházi szónoklat.
Október 6-án, vasárnap nagy ünnepi istentisztelet, melyet maga a megyéspüspök, dr. Rott Nándor végez, aki ugyancsak ünnepi szónoklatot mond.
lövő szombaton adják át Keszthelyen a kultuszminiszter díszpolgári oklevelét
JÉ__
31-ig az államok kötelesek nyilatkozni a közgyűlésnek, hogy hajlandók-e a kormányok megbízottaikat arra az értekezletre elküldeni, mely a vám-fegyverszüneti kérdést tárgyalta? Ez az értekezlet állapítja meg a kollektív szerződés megkötésének programját. A vám-fegyverszüneti értekezlet a jövő év január végén lenne.
Japán ls meghívót kapott a ftótta-leszerelésl konferenciára
Toklo, szeptember 20 (Éjszakai rádiójelenlés) Megbízható helyről azt mondják, hogy a japán kormány meghívást kapott a londoni kormánytól a tengeri leszerelési értekezletre.
A 19. szakasz szombatra maradt
Genf. szeptember 20 (Éjszakai rádiójelenlés) A jogügyi bizottság ma foglalkozott a kinai delegáció Indítványával, melyben a 19. szakssz alkalmazását kérik. A kérdésben döntés nem történt, mert a holnap délutáni főbizottsági ülésre maradt az indítvány tárgyalása. Ausztrália aláírja a döntőbírósági egyezményt
London, szeptember 20 (Éjszakai rádiójelentés) Bruce ausztráliai miniszterelnök táviratilag utasította népszövetségi megbízottját, hogy Írja alá a nemzetközi döntőbírósági egyezményt
Korányi báró Párlsba érkezett
Pária, szeptember 20 A keleti jóvátételi konferencia körében hangsúlyozzák, hogy a konferencia feladata nem más, mint jelentést tenni azokról a bonyolult dolgokról, amelyek nem a qémet reparáció körébe tartoznak.
Korányi Frigyes báró megérkezett Párisba és tárgyalt Vlllani párisi követtel és valószínű, hogy a délután folyamán tárgyalni fog Sir Vlllem Good- al.
Lótoszvirágos tó partján
Irta: N. SZABÓ GYUI-A (2)
Pedig a Vitainé sem voll ám utolsó. Tudta, hogy a sárga félholdkor szedett águsztusí békarokka herbaté ha nem gyógyítja meg a vesét, akkor semmi sem. Azt is tudta, ha a Bódis vesztette karajcárt bekenik a sebes ember rosszával és éjiéi elölt eldobják a keresztúton, akkor elszáll a betegség. Azaz hogy abba lopakodik, aki a karajcárt fölszedi. Ezért azután nem is volt ám szamár ember falun néhai bakterje, aki azt a tanácsol adta a fiának: az uton talált garast ne lásd meg, de a pöngöt ne hagyd ott. Tudta azt a jókajátó bakter, hogy a pöngöt nem szokták kereszlutra szórni a javosok. Ez az orvosi rendnél hatalmasabb burján sokkal jobban szereti az aranyat, ezüstöt, a ropogós százast, semhogy az útra szóratná. Azt otthon őrzi a sijónyér, a suglal sarkában. A füveket, a kenőcsöket, a szereket a vakablakban, a mestergerenda tetején tartogatják,
vagy a hibán lógnak acskókban. *
Hát csak tessék rajiam mosolyogni, nevetni. Tessék I Én azért még sokszor Írok a javosokról, a vajákosokról, ezekről a kiirthatatlan gazokról, mert a hármas kisantantnak negyedik veszedelmes szövetségesei.
(Saját tudósítónktól) Mint jelentettük, Keszthely nagyközség képviselőtestülete ezév február 28 án tartott rendkívüli közgyűlésén gróf Klebelsberg Kunó kultuszminisztert Keszthely díszpolgárává választotta.
A kultuszminiszter szeptember 28-án, szombaton veszi át díszpolgári oklevelét Keszthelyen, a kép-
viselőtestület díszközgyűlése keretében.
Klebelsberg 28-án reggel 7 órakor autóval indul Budapestről, ugy, hogy a közgyűlést délelőtt 11 órára hivták össze. Utána a miniszter herceg Festetics Tasziló vendége ebédre, ebédután pedig Tihanyba autózik.
Keszthely vezetősége nagy eló-
__1920. szeptember 21.
készületeket tesz a fogadásra. Á részletes programot moit állítják össze. Annyi bizonyos, hogy a Balatoni Muzeumot, annak csonkán maradt palotáját megmütalják a miniszternek, valamint az uj iskolát is, aminek megépítéséhez épen Klebelsberg gróf segítette hozzá a keszthelyleket.
Dombovár, szeptember 20 Dombovár község képviselőtestülete legutóbb díszpolgárává választotta Klebelsberg Kuno gróf kultuszminisztert, akit október 20-án iktatnak be nagy ünnepség keretében.
Jászolhoz kötve
tartotta a gondjaira bízott leányt
Budapest, szeptember 20 A rendőrséghez jelentés érkezett, hogy a pesterzsébeti határban levő Hangya-telepen Szabó István szóiga brutálisan bánik a gondjaira bízott 11 éves kisleánnyal. Detektívek mentek ki a helyszínére és az egyik istállóban vastag lánccal a jászolhoz kötve találták meg a kisleányt. Az előhívott lakatos szabadította meg ■ kisleányt láncaitól. Megállapították, hogy a leányka Mehner János nyer-gesujfalusi kőfaragó-mester leánya, akit szülei nevelés céljából bíztak Szabó Istvánra és ezért fizetést Is kapott. A távollevő Szabónak és feleségének előllilására megtették az intézkedést.
Egy asszony megnősült:
negyvennapi elzárásra ítélték
Ixindon, szeptember 20 (Éjszaka! rádiójelentés) A bíróság 40 napi elzárásra ítélt egy Mary Brewa nevű hölgyet, aki évek óta férfinak adta ki magát és a glaas-gowi katolikus templomban megesküdött egy másik asszonnyal. Védekezésül azt hozta fel, hogy az asz-szonyt — eltartotta.
osztanám: lelki csoportra és lelki-testi csoportra.
Az első csoportba tartozik a müveit hölgy és férfi, aki csak lelki ügyeivel fordul a babonához, a másodikba az alig müveit Julls és Jancsi, aki lelkét és testét is a csudaszerekkel, a mondásokkal akarja, szeretné megjavítani, meggyógyítani.
Az első csoport aszfalton, parkettán, szőnyegen fogyasztja másodperceit, a másik a föld porában.
Hát: tessék mosolyogniI
Figyelem a falukat. Mindenhol ott él a javosasszony, a megtevő asz-szony, a tudós ember, a timinyező boszorkány, a sámár. a vajákos, a kuruzsló, a kártyavető, a rostaper-getö valamilyen fajtája. Néha: valamennyi.
Ha ezek kipusztulnának I
Pedig megvan ellenük a szer: » hit és a tudomány. És még valaki — a csendőr.
De nagy bűnténynek kell kipattanni, amikor egy vajákos a csendőr kezébe kerül.
A magyar nem akar vagy nem mer tanúskodni a tettes ember ellen, a kuruzslót meg akkor jelenti fel pironkodva, ha a láda legfenekére
nyúlt a cigányasszony.

Hanem hál mi van a beteg Zsuzsival? Nem ártott-e meg neki a sok szer ? (Folyt. kilv)
Valamikor én is mosolyogtam. De amióta gyűjtöm a babonát, hogy megfojtsam, kórészom a javosok hét pecsét alatt őrzött titkos tudományát, azóta látom, hogy a népegészségügy, a szaporaság, a kulturális fejlődés mindent lerágó hernyója, — a babona és a falu tudós embere és a megtevő asszonya.
Es tessék tovább mosolyogni.
Ideírok egy varázsmondatol:
„Uj hold, uj királ, engöm vendig-sigbe hlnak, de én nem mehetek, hanem ezt a szüőcsingel (szemölcsöt) ködöm..."
Se szeri, se száma az ilyen mon dásnak. Minden ilyen mondás az orvosi tudomány pofonja.
Mosolygó urak, tegyetek kezeteket szivetekre: ti is babonások vagytok.
Asszonyom, maga is az, mert megkopogtatja az asztalt: másnak legyen mondva...
Alig különbözik abban a percben a sámántól, a kártyavetö cigányasz-szonytól, a rostapergetö Juli nénitől és attól a sebes falusi embertől, aki a gennyel bekent krajcárt vagy paklidohányt hátrafelé fordulva eldobja a keresztúton.
Vadász uram, maga is az. Legyen szíves, írja meg nekem babonáit.
Azután maga, méltóságos asszony, miért őrzi az akasztott ember kötelét ? Miért nem tudja a tűzbe dobni ?
És maga, aki zongorázni, fran-
ciául, németül tanult, bejárta Európát, ismeri az operákat, a klasszikusokat, igen, maga, kedves kisasz-szony, tegnap miért lopakodott be a jósasszony házába?
És maga, kereskedő uram, miért örült meg a kéményseprőnek; amikor ma reggel az üzletébe ment?
Maga meg hires motorkerékpáros, mondja, miért olvassa már a hatvanhatodik fehér lovat ablakon keresztül ?
És maga, európai műveltségű ur, ha szabad kérdeznem, miért hozatta meg ezt a könyvet: jóslás a tenyérből ?
Es maga, lelkem, asszonynéni, miért mondta vasárnap nyoszolyó-lány lányának: azután lopj ám a menyasszony pántlikájából, mert akkor a jövő farsangon a te fejedet is bekötik?
És maguk hölgyeim, miért öntenek ólmot? Maga meg finnyás, modern, fius Piroska, miért lopakodott fel a Badacsony tetejére ? Tegnap mosolygott a babonán és most mégis ráült arra a póstakőre, hogy férjhez mehessen.
Na — tessék mosolyogni rajtam, a falusi Zsuzsin, a vén Kozáryn, meg a Daraboson.
De hisz már nem mosolyoghak, hanem száz és száz babona jul az eszükbe. Jajl Ugy-e, mennyi van? Ja|! Ugy-e, mennyit tudnak maguk is,1 Jé! Ugy-e?... K
A babonásakat két nagy csoportra
1929 szeptember 123
zalai kozt oNV
Városi mozgó
Szombaton, caak I nap 7 éa B Arakor
Felnőtteknek!
Az asszony és a céda
Afrikai őserdő-történet 8 felvonásban
Két nö egy férfi ellen
Dráma 8 felvonásban
Mozgószlnház
Jön :
„Csákó és kalap"
Klaéröfllm: Harold Lloyd a ..Nagymama flacakd/d"-l>an
Szenzációk elé néz olyan izgalom, mini amilyennel várta évekkel ezelőtt Nagykanizsa mozi-lálogató közöii-sége az Európa-szerte ritka film-diadalutat bejárt
,Csákó és kalap"-ot,
főszerepeiben Harry Liedtke A és Hans Junkermann-i.
Ha jó vígjáték pereg a kanizsai mozi vásznán, azóta is egyre-másra halljuk:
— No... de azért olyan, mint a .Csákó és kalap" nem voll azóta sem.
Értékmérő lelt a . Csákó és kalap". Tóbb is annál. A vidámság maximuma... zsinórmértéke a filmből kapható kacagásnak, derűnek. Mert olyan valóban nem volt azóta.
De hétfőn végre lesz. Még pedig ugy, hogy a .Csákó és kalap• újra lepereg a kanizsai mozi vásznán. A repriz országszerte a premiernél is jobban felkavarta az érdeklődési.
Kisérőfilmje is nagyszert! lesz. A humor nagymestere, Harold Lloyd szerepel ezen a .Nagymama fiacskája" c., egészen uj stilusu komédiában, melynek széles e világon frenetikus sikert volt.
Időjirás
A nagykanizsai meteorológia! megfigyelő jelentések: P.\'nteken a Mmh-sikltt: Reggel 7 órakor -f 13, délután 3 ónkor +33-6, este 9 ónkor + \'S
Felhóut; Egén napon ét lelhós égboltozat.
Szélirány Reggel dél, délben délnyugat, este déli szél. 88
Járási tlsxti-értekexlet a fösstolgabiróságon
Utügyek, tűzrendészet, gazdasági kérdések, levente-ügyek a tiszti-értekezleten
Nagykanizsa, szeptember 211 Pinteken délelőtt a nagykanizsai főszolgabirói hivatalban a járás jegyzói Bolka Andor főszolgabíró elnöklete alott tiszti értekezletei tar tottak, melyen megjelentek dr. Vass Zoltán gazdasági felügyelő, Lember-kovics Alajos testnevelési vezető, dr. Laubhaimer Alán Ib. főszolgabíró és a jegyzők teljes számban.
Az értekezleten elsősorban utügyek-kel foglalkoztak. A jegyzők elreferálták a községeikhez tartozó utak állapotát. Bejelentették, hogy hol szükséges az utak sürgős rendbehozatala, mennyire haladnak a folyamaiba lett munkálatok.
Ugyancsak nagyobb vila fejlődött ki a tűzrendészet kérdése körül, miután ez a kérdés a gyakori tüzesetek miatt rendkívül jelentőséggel
bir. A |egyzők, mint bejelentették, mindent meglesznek, hogy a tűzrendészetet községeikben a kívánt nívóra emel|ék.
A továbbiak során Vass dr. gazdasági felügyelő az aktuális agrárkérdésekről tájékoztatta a jegyzőket. Ismertette az őszi gazdasági teendők elvégzésének módjait.
Lemberkovics Alajos testnevelési tanácsnok a a levente Intézmények fejlődéséről informállatta magát, majd különböző felvilágosításokkal látta el a hozzá forduló jegyzőket.
Az értekezlet, melyben az ösbzcs jegyzők felszólallak és résztvetlek az egyes kérdések tárgyalásában, délelőtt 9 órakor kezdődött és 12 óra után ért végett.
Ezután a jegyzők társas-ebédre jöttek össze.
Elzárásra és pénzbüntetésre Ítélték a mait vasárnapi fntball-botrány szereplőjét
Ml történt a Zala-Kanizsa—Terézváros bajnoki meccsen az állóhelyen ?
Nagykanizsa, december 211 Pénteken délelőtt tárgyalta a nagykanizsai rendőrség kihágási ügyosztályán dr. Lakatos Ferenc s. fogalmazó, rendőrbiró a mulf vasárnapi, nagy porf felvert futballbotrány ügyét.
A tárgyalás délelőtt 9 órától majdnem délig tarlóit és ennek során teljesen fény derült a botrány minden részletére.
A Zala-Kanizsa—Terézváros bajnoki mérkőzés második félidejének elején egyik Terézváros játékos lerúgta Csdszt, a helyi csapat bal-szélsőjél, akii kivittek a pálya szélére.
Az eset nagy izgalmai kelleti az állóhelyen, ahol Ágoston Ferenc 27 éves nagykanizsai mészárossegéd többször odakiáltott Boronkay bírónak, hogy torolja meg a durvaságokat, majd átugrott az állóhely korlátján és Boronkay biró közelébe igyekezett, akinek szemrehányást lelt az előbbi lerugás meg nem büntetéséért. Mikor Ágoston visszament helyére, olt kél kanizsai magántisztviselő helyeselte Boronkay bíráskodását. Ezt Ágoston arra magyarázta, hogy az illetők a pesti csapatnak drukkolnak. Ezért összeveszel! velük, majd formálisan verekedést rögtön-
zött és előbb egyik, majd a másik embert verte meg.
A botrányt észrevette az egyik rendőrőrszem, aki azonnal odasietett és a verekedő Ágostont Igazoltatni akarta. A fiatalember azonban ezt megtagadta, majd mikor elő akarták állítani a tribünön ülő ügyeletes tiszt elé, a rendőrökkel szemben agresz-sziv viselkedést tanúsított.
Igy lőrlénl aztán, hogy több rendőr közrefogta az izgága emberi és átkísérték a tribün-oldalra, ahol leigazolta magát, majd kivezették a pályáról
F.z voll a vasárnapi futballbotrány tényállása. Ágoston botrányokozás, verekedés és igazoltatás megtiga-dása miatt került a kihágási bíróság elé. Több tanú kihallgatása során a rendőrbiró beigazollnak vette a feljelentésben foglaltakat és ezért Ágoston Ferencet 5 napi elzárásra és 50 pengő pénzbüntetésre ítélte.
Ágoston Ferenc fellebbezési Jelentet! be és igy az üggyel másodfokon a szombathelyi kerületi főkapitányság foglalkozik.
= Varrógépvásárlásnál gondoljon a „PFAFF" névre.

a közlekedés ellensége, az On egészségére nézve ls nagy veszt* lyeket rejt magikan. — A pira* telt levegőnek nem csak fokozott mértékben fellfcő
csuz éa köszvény,
Kanta gyakran
rosszindulatú
Is Lehet a követkei legyen Ilyenkor kttWSzsóttss tló-vl^yáiaáos éa vegye be Idejében
Aspftrin
TabUttákat
hogy fájdalmait enyhítse ét • veszélyt megelőzze. — l\'lnitti - i TMasa pótaxarekat ét könttVn min dia «r«J«tí csomagolást, a
Büver-kereszttet.
C«* [ytfTiMrUflhkll ktffcaUk.
= Divathölgy: Tegnap Singeméi voltam és elragadtatással szemléltem a sok szép divatos selymei.
Fel&lvás
Tdraadalomlylxlosltó tartoxd-sok tttrlésc
Az Országos Társadalombiztosító Intézet zalaegerszegi kerület! pénztár ér-teslü ugy az ösazes ipari, mint a háztartást munkaadókat, hogy az. lt!21l: XXXIV. L-o. 5. 8-a alapján a m ktr. DépJóléÜ 6a munkaügyi miniszter ur Onagyméltósága 402Ö 1921). cin. sz. alatt a következőként rendelkezett:
1. Az 11)28. Január I. olöttl Időre kirótt betegségi biztosítási Járulékokból és ezek után számított késedelmi pótlékokból származó tartozások hivatalból töröltetnek.
Az 1925. és 1920. évre előirt betegségi blzt járulékokból és ezek után számított késedelmi póüékokból származó hátralékok fele méltányosságból törölhető akkor, lm az érdekeltek eziránt 1929. október 31-lg kérelmüket elóterjeszük éa ha Igazolást nyer, hogy a hátralékok teljes összegének behajtása
a) az üzem, vagy vállalat anyagi megrázkódtatásával Járna, vagy
b) a munkaadót foglalkozása folyta-ban akadályozná, vagy
a munkaadó és családja megélhe-t veszélyeztetné.
A törlés Iránti kérelmeket akár írásban, akár szóval a zalaegerszegi kerü lotl pénztárnál. Illetve a nagykanizsai kirendeltségnél kell előterjeszteni és a felhozott Indokokat htlelérdemlően Igazolni. (Okmányok hatósági bizonyítvány, atb.)
3. Azoknak a munkaadóknak, akik a terhükre 1928. december 31-lg terjedő Időro előirt betegBég blzt. Járulékokat, Illetőleg ezeket a járulékokat és az. 1925. és 1920. évre az. előbbi 2. pont szerint kérelemre, méltányosságból eszközölt esetleges mérséklés után még felmaradt hátralékokat ts. legkésőbb 1929. évi december hó 31. napjáig hiánytalanul kiegyenlítik, az 1928. december 31-lg terjedő Időre előirt ösz-szes késedelmi pótlékai (kamatok) hivatalból töröltetnek.
Felhívjuk tehát az érdekelt munkaadókat, hogy kérelmüket t. évi október 31-lg annál Is Inkább terjesszék elő, mert a később beadott kérelmeket tekintetbe nem vesszük. Aláírás.
tésit
Tekintse meg
vétélftényszer nélkül, nagy választékáról és olcsó árairól közismert
99
Menyasszony19 divatáruháíamat,
melyet újból rendeztem be.
//
ŐREIN JENŐ Nagykanizsa, Deák-tér I. \'rJ^st^"^
zalai közlöny
« 1929. szeptember 124
NAPI HÍREK
NAPIREND
Snptemlni1 21, szombat
Rám katolikus: Málé. Proles áns : Máté. Izraelita: fiiul hó 16
Városi Mozgó .Az asnrony és a ridsV síi lkai ós-rdó IDrlénet. .Két nó efty félti ellen", dráms.
Oyógy«zertárl éjjelt szolgálat: I. hó végéig a Déry Jóssel-féle Fó-ull .Orsngyal" gyógyszertár.
OOzfflrdA nyitva reggel 6 órától esi\' 6 óráig (bétfó, szerda, péntek délután és kedden egésr nap nóknek). _
— Személyi hírek. Dr. Sabjdn Oyula polgármester és dr. Prack István közigazgatási tanácsos Budapestre utaztak.
— A törvényszékről. Dr. Molnár Imre, a nagykanizsai kir. törvényszék Joggyakornoka Budapesten Degré táblai elnök elnöklete alatt összeüli vizsgáztató bizottság előtt sikerrel letette az egységes ügyvédi és bírói vizsgát.
— Halálozás. Havasi József arany-misés nyug. rezli plébános, a községnek 47 év óla lelki vezetője, csütörtökön délután, 80 éves korában elhunyt. Ma délelölt 10 órakor temetik Rezin. A szertartást Sle/ails Aladár apát végzi nagy papi segédlettel.
— Praktikus hölgy ; Köpenyszövetét azért veszem Singer József és Társánál, mert ott mindig divatos és jó anyagot kapok. Kiválóak a fekete és tegelh-anyagai is.
— A misszlósházból. A nagykanizsai Szociális Misszió Társulat szervezetének tagjai tegnap délután összejöttek a Missziósházban, hogy jelen legyenek uj egyházi tanácsosuk, P. Deák Szulpic bemutató-látogatásán. P. Deák plébánost Bogyay Lajosné elnöknö, majd Celesztin főnöknő-nővér köszöntölte. Az uj plébános meleg szavakban válaszolt az üdvözlésekre. Majd a szervezet választmánya tartotta ülését. Elhatározta a szervezet, hogy kölcsönkönyvtárát megnyitja a nagyközönség számára.
— Október 1-in, kedden, Fráter Lóránd a Polgári Egyletben.
— A templomi énekkar ma (szept. 21. szombat) a gimnázium zenetermében este B órától próbát tart. Tekintettel a Szt. Forenc-rond kész.Ulö Jubileumára, felkérek minden énekest, hogy pontosan megjelenni szíveskedjék. Itacz.
— Szüreti mulatság Klskanl-zsán. A Kiskanizsai Leventcegyesület karöltve a Katolikus Ifjúsági Egyesülettel nagy szüreti mulatságra készül, melyet a Levente Otthonban (volt mozi) fognak megtartani. A szüreti mulatság pontos terminusa szeptember 29. Az előkészületek nagyban folynak. ^
— Urlnők: Pongyoláinkat Singer-nél szerezzük be, mert nála legszebb flanellek és bársonyok dúsan felhalmozott raktárát találjuk.
Éjféli látogatás kilenc késszurással
Rablógyilkos merénylet a gyapjú eladáson szerzett tizenháromezer pengőért
Felkelt és bement a
Dombóvár. Bzeptember 2(1 Tegnap este Szóké István vásá-rosdombói gazdálkodónál megjelent két ismeretlen férfi. Oyapjukereske-dőknek adlák ki magukal és gyapjú iránt érdeklődtek. Szőke gyanútlanul elmondotta nekik, hogy épen az előző napon adtak el. 13.000 pengőért egész gyapjukészletél. A két férfi ezután éjjeli szállást kéri. Éjféltájban Szőkéné gyanús zajra
Előleget
veti fel sxállllandóqat>onára, a pénzt elköltötte
Nagykanizsa, szeptember 20 Heimter István, az egyik előkelő nagykanizsai gépkereskedő 31 éves fia ellen feljelentést tellek a rendőrkapitányságon, hogy többektől gabonaszállítás ürügye alatt pénzt és zsákokat vett fel, a gabonát nem szállította le, ellenben az előleget elköltötte. Igy megkárosította Leitner Ernő Király-utcai és Sierecz Pál kiskanizsai kereskedőket is. Mikor Heimlert kihallgatták, beisinerle tettét, mire átkisérlék a nagykanizsai kir. járásbíróságra.
Miután a járásbíróságon kiderüli, hogy Heimler István már több ízben büntelve volt és igy bünügyében nem a járásbíróság, hanem a törvényszék illetékes — a járásbíróság Heimlert ma délben átadta a kir. ügyészségnek.
Heimler Ugye rövidesen főtárgyaiéira kerül.
= Egy Jólöltözött ur: Singer szöveteiből készült öltönyben kellemesen érzem magam,mert kelméi rugalmasak és finomabb, tartósabb anyagokat még Londonban sem kapok.
lelt figyelmes, szobába, ahol látta, hogy a vendégek felfeszítették a szekrényt. A két férfi késsel rátámadt Szökénére és kilenc súlyos sebei ejtett rajta. Életveszélyes állapotban szállították a kórházba.
A két merénylő, anélkül, hogy a pénzhez hozzáférhetett volna, elmeneküli. A csendőrség nyomozást inditoll kézrekerilésükre.
- Ipartestületi vendéglőit Mta és Holnap disznótoros vacsora, príma édesmust cigány zenével. — Sxlves látogatást kér a vendéglős.
— Dunántúli képtárlat. A kaposvári Berzsenyi Társaság elnöksége a következő körlevelet bocsátotta ki: „Az idei őszi dunántúli tárlatunkat október 13—20 ig Szombathelyen a kultúrpalota nagytermében tartjuk meg. A dunánluli őszi tárlatunkon a szombathelyi művészek kivételével csakis tagjaink vehetnek részt. Fellételek: minden elfogadott kép után 1 pengő dij fizetendő a költségekre. Minden eladott kép vételárának 10 százaléka a Berzsenyi Társaság tárlali alapját illeti meg. A képek oda- és visszaszállításának költségeit a kiállítók viselik. Egy művésztől 10-nél több képet nem fogadunk el I \'v képek Va vármegye és Szombathely város Kultúregyesülete cimére ugy küldendők el, hogy azok október 5—-10 ike között érkezzenek oda."
= Simon József vendéglőjében a kiskanizsai ifjúság 22-én, vasárnap délután szüreti mulatságot rendez, melyre a mélyen tiszteli közönséget tisztelettel meghívja a Rendezőség.
előhívás, másolás, nagyítás olcsón elvállaltatlk.
Nagy választék
kedvező részletfizetésre.
9X12 lemezesgép . 38 pengő és feljebb „K O D A K" . . . . 24 pengő és feljebb
Mindig friss
"^ÜSu. lemezek, filmek, másolópapírok, vegyszerek
Szabó Antal képészeti szaküzlet
A Meteorológiai latéaat aata 10
Arakor jalantll enyhe, eaöre hajíts tdft várható, kóaöbb mag. étonkUIfi éaxaknyugatl Maiakkal höa\'lllyedóe.
- Tánciskola. Vasárnap este 8 órai kezdettel a Kaszinóban össztáncot tartok. — Külön óra egész nap. S:ives pirifogást kér Gábor tánctanár.
— Még néhány gyermeket délután órára elfogadok olvasás, írás ós németi beszélgetésre. Dtowock Julla.
= Egy okos kis baba: Anyucim, nekem ruhácskát, pyjainát és fehérnemű anyagot Singer bácsinál végy, mert olt szépet és jót kapni.
— Meggyilkoltak egy löld-blrtokost. Németh Oyula fiatal larádi földbirtokost, akinek Jobbaházán is van birtoka, tegnap reggel az öreg gulyása, akit mulasztásáért megszidott, zsebkésével 6ziven szúrta. A szerencsétlen földbirtokos nyomban kiszenvedett. A község népe meg akarta lincselni a gyilkost s egy szabadságon levő katona kötözte meg az elvetemült gulyást, akit a csornai csendőrök vettek őrizetbe.
= Egy Jó tanuló: Ugy látom, hogy Singer szöveteit még az iskolapad sem leszi tönkre.
Egy kisleány súlyos kocsi-szerencsétlensége. Felsőbagodon Boronyák l-tván gazda 4 éves Ilona nevű leányával együtt kint volt a mezőn. A kisleány fel akart mászni édesapjának megrakott szekerére és felállt a kerék küllőjére. Közben a kocsi elindult s a kerék hozzászori-totta a kisleányt a lőcshöz. Mire megszabadították veszedelmes helyzetéből, akkorra a kisleány már rendkívül súlyos zuzódásokat szenvedett a mellén, hátán és fején. A mentők szállították kórházba.
= Menyasszony: Akárki akármit beszél, tudom, hogy csak akkor lesz tartós és szép kelengyém, ha vásznai, asztalneműt és paplant Singer-nél veszem.
— Italmérők figyelmébe. Minthogy az uj bortörvény kivonat s a korcsmai hitelekről szóló miniszteri l-éndelet kifüggesztése minden ital-méróre — a korlátolt kimérökre is — szigorúan kőtelező, nehogy a legközelebbi borvizsgálat vagy rendőrhalósági ellenőrzés alkalmával bárki kellemetlenségeknek legyen kitéve s megbirságoltassék, igyekezzék mindenki a bortörvényből egy példányi, a korcsmahitelekröl szóló rendeletből pedig az italméri helyiség minden szobájára egy-egy példányt beszerezni s azt ott mielőbb kifüggeszteni. (Bortörvény kivonal 1 P 10 fill. Korcsmahitel rendelet 60 fill. a Zalai Közlöny nyomdában kaphatój Vendéglősök titkára.
= Közismert Singer József és Társa dúsan telszerelt szönyegrak-lára. Elsőrendű minőségek mérsékelt árban.
= Legjobb olvasnivaló a Nemzeti Újság Aranykönyvtára. Ára előfizetőinknek kötetenként 150 P és 30 fillér portó.
igyelje meg olcsó
Fekete, vagy barna boxbőr fűzős cipő, kézzel szegeit krupontalppal
26—29 számig P 12.— 30—35 számig P 15—
gyermektipőárainkat "ői fél fUzős,és pántos c\'p« 1 -c-- MILTÉNYI SÁNDOR ÉS
16 pengő és feljebb
FIA cipőraktára
« __ 19Ü9. szeptember 13
A Toka-per
Pozsony, szeptember 20 A Tuka-per mai tárgyalásán Oalla dr. védő kijelentette, hogy nem lehet komolyan venni azt a forradalmi tervet, amelyet dr. Beldnszky Tokának tulajdonit. Hasonló kitalálás az is, amely szerint földalatti szervezkdés folyt volna azzal a céllal, hogy Tótországot elválassza a köztársaságtól. Erre nincs is pozitív adat. A tárgyalás tovább tart.
Kémkedés
miatt öt évre Ítéltek egy magyart Kassán
Kassa, szeptember 20 A törvényszék ma ujibb kémkedési ügyben Ítélkezett, öl évi fegyházra & kitoloncolásra Ítélte Ekenessy Péler magyar állampolgárt, akit azzal vádoltak, hogy Kassán Magyarország javára kémkedett. Ekenessy több féle nevet mondott be és igy kilétével nincsenek tisztában.
(RJtrldlttaeM H — tüzek, Mazaada-tág. tlangv. — hangverseny. E — eióadáa
Qy — gyermekeknek. A — asszonyok-sak. Z — zeac. Mg. ~ mezőgazdaság, m. - Ifjúsági előadat. P - felolvasás.
0 — grsmotonzene. Ib — jazz-band. K — kabaré. nZ. — népszerű zene.
Szeptember 21 (szombat)
Budapest 9 15 Hangv. 9.30 H. 9.49 A hsngv. folyt. 11.10 NentselkOzi vlzjelző szol-gálát. 13 Déli harangszó. 12.05 Orosz ba-fslsjka-zenekar hangv 12 25 H. 12.35 A banev. folyl. 13 Pontos Időjelzés. 14.30 H. 16 F. 16.4b Pontos Időjelzés. 17.10 Irodslml délután. 18 Az 1. honvédgyalogezred zene* karán »k hangv. 19.40 A Buda\'Országúti Szentlerencrend Plébánia Egyházközségének a Idnai missziókba Induló nyolc szer zetes tiszteletére rendezendő bucsueatélye a Vigadó nsgyterméból. 19.45 Basilldes Mária dalestje. Utána kb. 22 30 Pontoa Idóletzé*, Majd: Cigányzene.
Bées 11 Z. 15 Gyermekhsngláték. 16.15 Hangv. 18.15 Kamara Z. 19.20 Hsns v. Hammersteln-cst. 20,15 Operett E.
Berlin 14 O. 16.30 Hangv. 19 0. 20 zeneóra,
London, Daventry 11 Z. 13 és 1530 Háttfv. 16.46 Orgonlhangv. 17.15 Oyer-mekóra. 18.45 éa 1".30 Hangv. 20 Zene. 22.40 Rádióvarieté. 22.45 Zene.
Mllátló 11.15 0. 16.30 Oyermekkarének. 2030 Hangv 23 Zene.
München 12.30 Hangv. 14 30 0. 10 Rádlóbló. 19.30 Cllerahangv. 20 Hangv. 22.45 Zene.
Prága 11.30 0. 12.20 Hsngv. 16.30 Jb. 18.15 Zenés gyermekóra. 19 30 Operett E. 22.26 Jb.
Varsó 12.05 és 16.30 a 18 Gyermekéit. 20.30 éa 22,45 Zene.
Ha savanyu a bora, vegyítse
REGEDEI
vizzel, mely a legsavanyubb bort is kellemes itallá varázsolja.
Kapható mindenütt 1
Főraktár:
ImliljjMisa,
Király-utca 21.
ZALAI KÖZLÖNY
SPORTELET
Az egész kerületben Nagykanizsa volt az egyetlen helyezett az országos leventecéllövő versenyen
Nagykanizsa, szeptember 20 Örömmel kell megállapítanunk, hogy az egyre jobban fejlődő leventesportban Nagykanizsa vezető szerepet visz. A nagykanizsai és kiskanizsai levernék mindenkor kilettek magukért, amit a testnevelési és sporttényezők is mindig elismertek.
Az országos levente cél lövő-versenyen, amely Budapesten volt, a kanizsai levenlék is résztvetlek Étsy
Ferenc oktató vezetése alatt. A Zala-, Vas- és Sopronvármegyékből álló III. kerületnek egyetlen helyzetije, Nagykanizsa volt. Az egész ország leventéi között pedig a 29. helyezés: Nagykanizsa. Kaptak is egy gyönyörű díszoklevelet (ami Szabó Antal fegyverüzletében ki van áliitva.) Az egyéniben Bódór István 1910. évf. nagykanizsai levente 23-ik lett. Szép órát kapott jutalmul.
Hallói Figyelem I
Ma szombaton és vasárnap
elsőrendű disznótoros vacsora
a Wollák-étteremben,
hol kittlnő zene, énekkiséret mellett szórakoztatja az igen tisztelt vendégeimet. Balatoni édes must.
Szives pártfogást kér Wollák Jenő vendéglős.
Vasárnap a Zala-Kanizsa tréning-meccset játszik a Levente-válogatottal
A Nemzetivel folytatott tárgyalások nem vez«ttek eredményre a pesti csapat nagy igényei miatt
Nagykanizsa, szeptember 20 A Zala-Kanizsának erre a vasárnapra az Órások csapata volt kisorsolva, azonban a szövetség az Órásokat törölte és így a csapat szabaddá vált erre a napra.
A vezetőség azonban módot kívánt adni a közönségnek, hogy egy első ligabeli csapat: a Nemzeti játékában gyönyörködjék, de a folytatott tárgyalások nem vezetlek eredményre, mert a Nemzeti teljesíthetetlen igényekkel lépelt fel. Igy tehát a vezetőség a Levente-válogatottal játszandó
tréningmeccsre állítja kl a csapatot vasárnap délután 4 órakor.
Több szempontból ls jó) jön ez a mérkőzés. Kiss, a leigazolásra váró uj játékos ezen a meccsen a leventék középfedezel posztján játszik a profi csatársor ellen. Miután Cslda három napi szabadságot ka-p Hlársnr tengelyébe Bakonyi
játszik, Schuster jobb, Orsolyák pedig balösszekötő lesz.
A vasárnapi tréningmeccsre minimális belépődíjakat szabtak. A felállításokat holnap közöljük.
Ax NTE vasárnap isméi "Pécseit inául a PVSK ellen
— Amatőrök
Nagykaztltsa, szeptember 20 Vasárnap az NTE ismét Pécsre megy, hogy ott a szezon egyik legkeményebb csatáját játsza le a PVSK ellen, mely az amatőrbajnok,Törekvést megverte. Az NTE-nek nagyon kell ügyelni, hogy eddigi veretlenségét megőrizze.
Az NTE--PVSK mérkőzési vasárnap délelőtt játszák le Pécsett, mivel délután prufimérközést játszanak. Így az NTE Uass kísérővel az alábbi felállításban vasárnap hajnalban 4 óra 40 perckor indul: Csondor — Jámbor, Reithoffer — Vellák, Radics, Beke — Mészáros, Szabó, Szollár, Kiss, Harangozó. Tartalék Ritter. A játékosok az állomáson reggel negyed 5 órakor gyülekeznek.
vasárnapja —
Az NTE tehát legjobb csapatával indul a nehéz harcba és reméljük, hogy a két pontot haza is fogják hozni.
Egyébként az amatőröknél Pécsen a PAC-PEAC, Dombóváron a VOOE-KRSC, Szigetváron a DVAC —SzAK, Nagyatádon az NTSE-KAC mérkőzések kerülnek lejátszásra.
Türelmetlen a szovjet
Párls, szeptember 20 (Éjszakai rádiójelentés) A szovjet sajtó — mint ideérkezett jelentések mondják — azzal fenyegeti a belga kommunista pártot, hogy a szovjet megvon tőlük minden anyagi támogatást. Ennek az az oka, mint a szovjet lapok irják, hogy a belga kommunista párt nem fejt ki elég tevékenységet a politikai életben.
kOzoazdaság
A MÉZ
(2)
Több folyóiratból éa szakmflbél Oaaze-
állította: Qelletlch Renáto méhéaz 1
Miután a méz Stickstoff mentes, ugy az emberi\' testben mint zsir és melegfejlesztő hat. Az emberi testnek, de különösen a gyermekeknek és öreg embereknek nagy számban, szüksége van melegfejlesztő anyagokra, úgynevezett szénhydrátokra, ezeket a méz nagy mérvben tartalmazza. Kisgyermekek és öregemberek különös nagy előszeretetet tanúsítanak az édességek Iránt, melyek melegfejlesztő anyagokat termelnek. Ezeknek ily kívánságait, ahelyett, hogy valódi mézzel, helytelenül kétes minőségű cukorkákkal elégitjük kl.
A méznek meg azon tulajdonsága is van, hogy ha azt nehezebben emészthető ételekhez cukor helyett használjuk, vagy pedig ilyen ételek fogyasztása után mint utóetell használjuk, azok könnyen emészthetökké válnak.
Van egy német közmondás: „Salz und brot macht dle Wangen roth". A német méhész ezt a közmondást következőképen egészíti ki: „Honig-bulterbröter machen sie noch röther". Helyelte magyarul a következő mondást ajánlom: .Kenyér és só, arcpirosító;" .Vajaskenyér és méz, az egészség kész".
Innen van az, hogy Schweizban, Francia-, Angol- és Észak-Németországban a reggelihez és az uzsonnához, legyen az akár kávé, tea vagy tej, mindig méz szolgál hozzáadásul.
Hangyasavtartalmanál togva egyszersmind fertőtlenitőleg hat, ami jóságának, mint a legkülönfélébb betegségek ellen használható gyógyszernek további fontos tényezője, söl mint Ilyen gombaképzöcfményeket, baktériumokat megsemmisíteni és Igy betegségeket csirájukban elfojtani képes. Torokbetegségek, köhögés, re-kedtség, mellbajok, sőt dagapatok, fagykelések, régi sebek és igy tovább általa a biztos gyógyulás felé vezettetnek. Tiszta méz különösen a test tisztátalan nedveit Javítja, enyhe hashajtó és sok mindenféle bajnak képes elejét venni. A vizben feloldva kitűnő, szomjat csillapító és a lázat csökkentő Italt szolgáltat ugy a betegek, mint nem kevésbé az egészségesek számára. III nem lehet a helye annak, hogy az összes betegségeket megnevezzük, amelyeket a méz élvezete folytán üdvösen befolyásol és ezáltal a javulás felé vezel, de annyi legyen megemlítve, hogy vérszegény és Ideges embereknek, szivgyengeségben szenvedőknek, (a dextrin tartalmánál fogva) gyomor és bélbetegeknek, a torokban és tüdőben szenvedőknek, különösen olyanok számára is, akik álmatlanságban szenvednek, a méz a legjobb szer, amely a bajokat enyhíti és az egészséget megint helyreállítja. Még megemlítem azt is, hogy legújabban a mézet a rák gyógyítása terén is fölhasználják.
Csaknem azt lehet mondani:
Mindennemű betegségnek Veazl a méz elejét, öreg, fiatal éa gyermek Neki köszöni életerejét
De a vevőnek a tiszta, hamisítatlan, természetes méznek a beszerzésénél mindenesetre nagyon elővigyázatosnak kell lennie, mert sajnos, évek óta a mézhez igen hasonló készítményeket hoznak forgalomba, a melyek ugyan alkalmasak a méznek hitelét venni, de a valódi mézet pótolni sohasem képesek.
(Fol^t köv.)
zalai közlöny
(—) óntermelők azővetaége. London-Mi táviratban veaszdk hirét, hogy • brit birodalom óntermelől szövetségbe tömörültek, i szövetség bejegyzett cége : Tln Procudera Assocfstion. Allsndó tsnics orgsntziljs éa vezeti s szövetség összes ügyelt, amelyben sz angol falptr és a brit birodalom óntermelől la, Ma\'aya, Nigéria éa a Kelet Is képviselve vannak, u»y, b az altodalton minden ténykedését angol ón Ipar és ónlermelők 90Woa lógja támogatni. a Követség elnöke Sir Willlam Peat, kivule még Malaya, Nigerit, Slim éa Burma, Australla és ComwaTl termeiéi Is megfelelően vannak képvlielve.
TŐZSDE
Az értéktőzsde ma ismét gyenge volt. A rendezési nap eladásai, a berlini tőzsde gyengébb irányzata, valamint a jelentékeny eladási megbízások lanyhilotlák a piacol. A gyengébb irányzat legerősebben a bányapiacon érezlelte hatását, ahol a Bauxit ismét több, mint 5"<-al esett vissza és a többi vezető érték is jelentősebb árveszteségei szenvedett. Számottevő mértékben gyengült még a Fegyver és a Salgó is. A többi értékek árvesztesége általában az l»/o körül mozog. A forgalom ma valamivel élénkebb volt. A fixplac teljesen Uzlettelen, a valuta és devizapiacon Dollár ujabb 45 pontos ár-javulást ért el, ezenkívül lényeges árváltozások nem voltak.
Ztrlchl zárlat
Párta 20-31, London Newyorlr
51905, Brüsscl 73-10, Milano 77\'M\'/s Madrid 7655, Amsterdam 208 10, Bulin 123 54, Wien 73-09, SoKa *75Va, Prága 15-3&, Varsó 58*20, Budapest tO-SI\'/i Belgrád 9-12»/a, Bukarest 3<fe.
— i i-n.,1.
TtraayMMH
Buza 15-20 fill., rozs 20-25 fill. eseti.
Buza ttazav, 77-ea 22-20- -22-35, 78-aa 22 35 -23 55, 79-ta 2260 -33*80, 80-as 3280-2200, dunánt. 77-e» 2130-21 45, 78-as 2150-21-70. 79-ea 3170-31 flO, 80-ss 2l\'80-f200. rozs I5Í0-I5-90, tsk. árpa 15 24—16-25, sörárpa I9-0U-2050, sab 13 60-14-25, tengeri UzU 2380-2á _, dunántull 2000 --20-50\'repce 49 00-51 -00 korpa II 60 11-80.
A Miki« T6u4« teriza-joiyiáM
valuták
L 27*68-27*83 ifi. 79-40-79 80 ik. 16*87-1697 Dánk. 163-20-152-80 Dinár 9-97-1W7 Dollár 570"90-572*90 Francia t. 22-25-22-55 HolL 229-20 330*20 Lengyel 64-OS^t 35 Leu 3-36-3-40
Léva 411-415 Ltrs 29 85-30-15 Márka 136-10-136 70 Norvég 152-20 15280 ScbllL 80-35 8075 Peseta 84*30-84*90 Svá)dl. 110*10110 60 Svédk. 153*10 153 70
devizAk
Amst 229-45-230*15 Belgrád 10*08-10*09 Berlin 136*27-136-87 Brüsszel 79*55-79-80 Devizalel 3-39-3-41 Kopenh.143 40-IS280 London 37-74-T7-82 Madrid 84*27-84*87 Milano 29*03-30*03 Néwyork 572*40-400 Oszló 153*40-153-80 Pária 22*39-2244 Prága 16*93-16*98 Szófia 4*14-4*16 Stockh. 153*30-153 70 Varsó 84* 17-84*37 Wien 80*50-80*75 Zürich 110*30-11060
Seittiiásár
Felhajtás 1592, eladaüu 786. — Eisó rendi 1*44-1*50, szedett 1*38—1*42, azedetl közép 1*31—1*34, kOnnytl 1*10—140, I-ső rendé öreg 1*34-1-36, ü-od rendű örei 1*30—1*26 angol aaidí 1*31-1*60, szalonna nagyban 1*72—1*74, ssir 2*00 - 0-00, bua 1*48—1*78, szalonnás 141 sertés 1*70-1*80.
\'A^VVVVVUVVVIjI
— UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zala-vármegve egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a kővetkező előnyöket nyujtjuk. Százpengönként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokai Is megtérítjük. Kopsteln Szombathely. Kőszegi-utca 5.
Tálfchrt, Iirrkuinái.
Felelős kfadó: Zalai Károly.
tatsnirtosn taleton r Naoitasbaa 78. II.
Hegjelenik a Magyar Katolikus Lexikon
A püspöki kar, a kir. hercegi családdk s mintegy ötszáz katolikus közéleli nagyság fővédnöksége és védnöksége, P. Zadravecz István püspök cenzorsága, P. Bangha Béla főszerkesztése, gróf Zichy János szcrkeszlőbi70 Isagi elnöksége melleit, Alszegi Zsolt, Arlner Edgár, Balanyi György. Baranyai Jusztin, Czaplk Gyula, Dőry Ferenc, Gere-vlch Tibor, Haász István tábori püspök, Iványl János, Korniss Gyula, KUhdr Florls, Tóth Tihamér, Pezen-
hoffer Antal, Schlltz Antal, Vécs y Aurél báró, P. Bök Kornél, Czeltler Jenő főmunkatársak, valamint kétszáz katolikus tudós és iró munkatárs közreműködésével kiadják az utóbbi idők legnagyobb irodalmi müvét a 10 kötetes, M.igyar Katolikus Lexikont. A magyar katolikus éleinek kimagasló eseménye lesz az a .Magyar Katolikus Lexikon", amelyet a magyar katolikus szellemi élet legkiválóbb irodalmi reprezentánsai készítenek elő.
Bagyszerfl kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak!
E kedvezmény nem vehető Igénybe, csak a hirdetés megjelenésétől számított nyolc napon belül. E kedvezményt csak bizonyos mennyiségre és bizonyos záros időtartamra sikerült kieszközölnünk a Zalai Közlöny olvasói részére, ezért ajánlatos azt sürgősen Igénybe venni. A .Magyar Katolikus Lexikon árai:
UjukI iwtlii ilitóUi 2 lltilta 80 P liftül Uitttai 8 IMIbi 150 P
8 Htttfci 400 P
A Zalai Közlöny olvasói azonban, ha a mfl megjelenése előtt amely féléven belül meg fog történni, a
könyvel megrendelik, kedvezményben részesülnek. A 80 pengős könyvet 70 pengőért, a 150 pengős kiadmányt 130 pengőért, a 400 pengi s sorozatot 350 pengőért kapják, ha a megrendeléssel egyidejűleg a 70 pengős kiadmány megrendelése eseten 30 pengőt, a 130 pengős 8 kölet után 50 fiengőt, a 400 pengős sorozat megrendelésekor 100 pengőt, mint előzetes megrendelési dijat küldenek be a .Magyar Katolikus Lexikon\' kiadóhivatalához: Budapest, Nádor-utca 26. A fennmaradó összeg a könyv átvétele után, "égy egyenlő havi részletben törlesztendő.
Csak a .Zalai
Közlöny\' kiadóhivatalához beküldött rendelés számíthat e kedvezményre. Csak az újságból kivágott azelvé-nyen rendelhető meg I
ItimltKsI lütitnj
(ItkilM i ZiU IfeUij lUtülrililibc)
Ezennel megrendelem a .Magyar Katolikus LexIkonM........
kötetben, ......P árban (70. 130, 350.) Ezen megrendeléslel egy
Idefoleg beküldöttem a M. K Lexikon kiadóhivatalához Budapeil,
Nádor-u. 26.......P megrendeléil dijat: (70 után 30, 130 ulán
50, 350 után 100 P) Nem kívánt törlendő. A Leslkon költségmentesen szállítandó.
Név........................................Foglalkezáa ..
Clm....................................................................................
Kelt.............................19.................... hó..... n.
a rendelő aláírása.
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon: 595.
Benoze
Lakit Csangepy-ut 27lm
___tus
— .Szentírás-, kötve: I pengő. A
Szent István Társulat kiadásában legújabban megjelent Ujszövetstet Szentírás korlátolt példányban móg kapható a plébánia hivatalban. Ara I pen^ó.
— L«{ijobb tóvárosi napilapok » Nemzeti UJság és UJ Nemzedék.
Mos I Fesl I
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
fSzmnsé, vegytiiztttó, ruhaftilS
NAGYKANIZSA
OTtJUUlep i drártalap i
Kazinczy-u. 8. Hunyadl-u. 19.
Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bármit lealel vagv llsztillat. Oyőz4d|ön meg áraim ofcióságáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlsztitás I Tisztit I ns3 l\'llsséroj I
Ez az autó kell Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. tzám.
Telefon: 3-22.
Raktárról az Saazea typuaok azonnal azállit-hatók. — Kedvező fizetési feltételek I
Nyomatott a Délalai Nyomda és Upkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető
1829. szeptember 21.
Gazdasági-magvak Kerti-magvak. Műtrágyák.
Szuperloizfát, méiznitrogén, kálisó chilei sslélro\'n slb. stb. Sirius növénytápsó. Hármas hatású keni mfiUágya.
Gyümölcsfa védfiazerek.
Gabona oiátráióutpak
(porpácok és nadvea pácok).
Madéreleségek. Baromfi eledelek.
Kicsinyben és nsgybsn luphstók:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya éa növényvédőizsrek kereskedésében
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. Telelőn 130
®s__
APRÓHIRDETÉSEK
As snsdMnktésék <B|a 10 nők H fillér, Minis, további s*ó dláa ■ ffll. Vasár ás •nnspaap 1« SK% 16 fillér, mirtfks
. ap M ss£g *0 fillér, ml további saó dija ?«Mt. Szadin és aá» tekén 10 síéég SO Mltr, minden további szó dija • ffll. Cfmaaú • ataadan vasls-
CbeMbél álló ué két szónak .amit-Állást keresőknek SOM engedmény, Hlrd.téaafc ■ (Bt) pa.af
ailial a Islsslsgas klnyvslás. saámláaés slksHHásssásatl ■Ura llislsaálk
Tsavsl s legfinomabb \'/ikgf. I pengő. Kspható Muazel és Priedenüisl csemege-kereikedésében. 4193
Vajmaatart-ssjtoit keresek, aki lejei ss|ál üzembe átveszi. — Szentadorjánl Qazdaaág. 4662
Kiadó 4 szobás és 2 szobás Iskás város
közepén Relchenfeld hustlzlet, Erzsébet-tér í. __4633
TrapalataaaJt, kerékvételnél kilója P 2 60. Vida, Kazinczy-utca 13. \'
4048
Irégápsl keresek bérbe. Címeket a kisdóba kérek.
Lépesmózety
nyersbőrt, áoytollat. • aiit éa fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Barnát ás Fiai
Erzsébet-tér 15. mm
Eladó Rozgonyl-utca 13. azámu lelek, raji a levó épülettel, esetleg műhely éa átalakítandó lakásnsk kiadó. — Bővebbel
Blumenichein, Sugár-ut 12.
4669
Eladó egy dlsznóó: lyukházzal, kél ruhsszekrény, egy vaiágy, egy fürdő kád, egy vaakályha. — Meglealnlhetó Kossulli-tér 15. azsm. - 4671
Kltlinó mágnás l.avajam Isméi
okaóbb, V< kgr. 1 pengő, üyenes
Kiadó novemberre Sugár-ut 12., emeleten 3 egymásuanylió lépcsőházi be|áratt szoba, esetleg irodának 486\'
Ó-aómat ebédlő, 3 ajtós előszoba-
szenrénv, ebédlószónyeg, nagyon Jókarban, eladó. Érdeklődni lehet: özv. Dr
Károlynénál, Kinizsi utcs l
Dr. Schwari 4611
Kiadó uionnan renovált kompiéit, »*éP 3 azobáa takáa, Széchenyi-tér 4 <5®
Haaaaélt kályhái, vssst, rezet, ólmot és mindenféle csfivet magas árért veiz Stemberg Vilmos, Telekt-ul 20.
BarnIs■ lánynak ajánlkozik fiatal leánjl Jobb házhoz. Magyar-ulca 4U. -W9
Tanulónak felveszek lehetőleg négy középiskolát végzeit, Jó rosgavlseletü llut tel|es ellátással - Siopíl l.s|oa, KJ»* kontárom. ^
Zalai Károly.)
09. évfolyam, 215. uám
Nagykulzta, 1929 szeptember 22. vasárnap
Ara 16 iUiér
ZALAI MONT
SMteutMt <• ktodóhtvsUI: PS-at 5. atm. Keszthelyt flókkiidóhiviUI Kossuth U|os-n. 37.
POLITIKAI ÍÍAPTLAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
tMIMM án: a 1 |
A kormány sürgős intézkedéseket tesz a termésértékesités és kivitel érdekében
A pénteki minisztertanács dönt a foganatosítandó Intézkedések dolgában
Rudapost, szeptember 21 Wekerle Sándor pénzügyminiszternél ma délelölt tanácskozás volt a termés értékesítése és a kivitel ügyében. A tanácskozáson résztvett Bud János kereskedelemügyi és Mayer János földművelésügyi miniszter és a szakreferensek. A megbeszélésen
a miniszterek megvitatták a kivitel tokozására szükséges intézkedésekel, amelyeket a kormány már a legközelebbi Jövőben meg fog lenni. Minden irányban megleszlk a szükséges rendelkezéseket, hogy a termés értékesítése elé semmiféle akadály ne gördüljön. Az errevonatkozó tervezet
a |övő héten valószínűleg elkészül s ebben az esetben a pénteki minisztertanács már donleni fog ezeknek az intézkedéseknek dolgában, amelyeket az export, elsősorban a gabonakivitel, de az összes többi termények kivitelére vonatkozóan a kormány legsürgősebben tenni óha|t.
Ha nem fogadiák el a kínai Indítványt, Anglia az összes nemzetközi szerződések revízióját követeli
Az angol delegátus magatartása nagy konsternációt keltett a kisantant között — A jogügyi albizottság ma nem tudott még végleges állásfoglalásra jutni — Hétfőn tovább folytatják a tanácskozásokat a 19. §. kérdésében
Oent, szeptember 21 . A kisantant államok delegátusai között a késő esti órákban ótiási Izgatom támadt, amikor közismertté vált, hogy az angol delegátus azzal fenyegette meg őket, hogy az összes nemzetközi szerződések revízióját fogja követelni, ha nem fogadják el a tizenkilencedik szakasz ponlos értelmének meghatározását célzó kínai indítványt. A népszövetségi egyezségokmány tizenkilencedik szakasza tudvalevően a keresztülvlhetetlennek bizonyult békeszerződések revíziójáról szól. Az angol delegátus ki fogja jelenteni, hogy a revíziós szakasznak Angliában legújabban igen nagy Jelentőséget tulajdonítanak. A szövetséges hatalmak és a kisantant delegátusai lázasan készülődnek, hogy megad|ák a válaszl az angol delegátus váratlan fellépésére. Hir szerint azzal az érvvel fognak
előjönni, hogy a népszövetségi alapszabályok tizedik szakasza a ieg-kategorikusabb formában leszögezte, hogy az államok területi Integritása sénheteilen. Az angol delegátus magatartása a kisantant államok körében rendkívül kínos meglepetést keltett.
A leszerelési főbizottság ülése
A leszerelési főbizottság mai ülésén lord Róbert Cecil bejelentette, hogy a leszerelés kérdésében hozzájárul Politlsz áthidaló Javaslatához. A javaslatot Bernudorf gróf is elfogadta, azonban újból kiemelte, hogy az előkészítő bizottság eddigi munkálatai nem elégítik ki. Az olyan leszerelési egyezmény, amely nem valósítja meg a fegyverkezés csökkentését, ellentétben áll ugy népszövetség alapokmányával, mint a békeszerződésekkel.
A leszerelés kérdésének elintézése ulán a harmadik főbizottság napirendjén már csak jelentéktelenebb pontok maradnak, amelyeket hétfőn fognak letárgyalni.
A 19. §. kérdésében az albizottság még nem tudott megállapodásra Jutni
Oent, szeptember 21 A 19. szakasz alkalmazására vomt-kozó kínai javaslat ügyében a jogi főbizottság kebeléből kiküldött albizottság ma délben még nem tudott végleges állásfoglalásra jutni.
Pllotti olasz delegátus, az albizottság elnöke, azt ajánlotta, hogy Rolin belga delegátus javaslatát olvasszák egybe a kínai javaslattal. Ez az összeegyeztetés nehézségekbe ütközik, mert a kinai delegátus ragaszkodik javaslatának eredeti szövegezéséhez.

ossztráR polgárság megelégelte a szocialista uralmat
Bukás előtt az osztrák
Bóca, szeptember 21 A .Neues Wiener Journal" politikai körökben arról értesül, hogy a Sleeruwitz-kormány napjai meg vannak számlálva. Erősen tartja magát " a hir, hogy a többségi pártok Schober rendőrfőnököt akarják kancel-\'árnak. A Heimwehr ma esle békésen akarja lefolytatni gyűlését, de követeli, hogy a bécsi parlamentet fosszák meg vörös jellegétől. A város tanácsnoki állásait necsak szocialistákkal töltsék be és a szocialista népjóléti intézmények előnyére ne tegyék tönkre a város polgárságát.
A szocialisták ezzel szemben kot-Hciós kormány megvalósítását kiván-
kormány — Riadalom a bécsi tőzsdén gyűlésén 15.000 ember vett részt
ják és maguknak követelik a miniszterelnökségei is. Az osztrák belpolitikai nyugtalanság egyik érdekes tünete az a lázas igyekvés, amellyel a bécsi tőzsdén, de a külföldieken is, nagy tömegben vásárolják a dollárt. Az egész bécsi rendőrség szigorított készenlétben Schober bécsi rendőrfőnök elrendelte, hogy ma kora délutántól kezdve Bécs egész rendőrsége szigorított készeniétel lartson. A közrend megóvása érdekében mindenféle tiltott csoportosulás, vagy zavargási khér-let elfojtására a lehető legszigorúbb rendszabályokat léptették éleibe és valamennyi rendőri közeget lőfegyverrel látták el.
A Heimwehr nagy-
A Heimwehr mindent elkövet arra, hogy a Burg elölt lezajló nagygyűlés méltóságteljes legyen. Az Első Ausz Iriai Kisgazda Szövclség ma délelölt tartott ülésén a Heimwehr céljai melleit foglalt állási. A Heimwehr monstre-gyülése
15.000 emberrel (Éjszakai rddiójelentés) A Heimwehr monstre-gyülése minden incidens és az ellenpárlok megzavarása nélkül folyt le. Mintegy 15 ezer főnyi tömeg vett részt a nagygyűlésen, ahol a vezérszónok Steidle, a szövetség vezetője volt.
Erős beszédében arról beszéli, hog) az ellenfél látva a Heimwehr fölényét, most nem belülről, hanem
az országhatárokon túlról támad. A harcot addig folytatja a Heimwehr, amíg az Austro-Marxiz-must el nem Hintetik és az 1926-ban lefektetett osztrák bolsevista programm fennáll. Ha ezt megszüntetik, akkor — ugy vélik — nemcsak Ausztriának, de egész Európának tesznek szívességet ezzel. Polgárháborúról beszél az ellenfél — mondja a vezérszónok. — Ehhez keltő kell: egy, aki vezeti és egy, aki kiáll a barrikádokra.
A Heimwehr ellenfelei azonban erre nem hajlandók. Ezt rossz lelkiismeretük folyományának kell tudni. A Heimwehr mögött a nép áll és mi vagyunk a nép hangja, a kormánynak tehát reánk kell hallgatni. — Igy végezte Steidle beszédét.
Zalai\'\'\'földbirtokosok \' vitézi telekadományozása
ltudapest, szeptember 21 (Éjszakai rádiójelenlés) A kormányzó elfogadta ujnépi Elek Ernő és ujnépi Elek Géza palini földbirtokosok által felajánlott 10 katasztrális hold földet vitézi telkek céljaira.
Egy omladozó műemlék
Nagykanizsa nem bővelkedik műemlékekben. A Mária Terézia-kora-beli barokképitkezésből alig maradt ránk más, mint néhány művészi értékű oltár a szentferencrendlek templomában és az országos műemlékek közé sorolt gyönyörű lazsnakl kápolna, amelyet Inkey Boldizsár alispán 1768-ban emeltetett. A kápolna képét Barbarits Lajos szerkesztő .Nagykanizsa monografiájá\'-ban be-mulal|a, de aki a kápolnái ragyogó szépségében nem látta, a reprodukcióból nem alkothat magának az emlékműről tiszta képel. Nagykanizsa közönsége sohse méltányolta ezt a barokképilményt műértéke szerint, azt az építményt, amely ugy látszik, ma már senkié. Inkey Boldizsár unokája Inkey Kázmér, nagykanizsai főszolgabíró, később honvédezredes voll. Ennek fia, Tivadar volt a lazs-naki kápolna lakóinak utolsó sarja. Különben is teljes szegénységben halt meg.
Miként a család, ugy kápolnájuk is romlásnak indult s megbízható jelenlések szerint romba fog dőlni, ha az országos műemlékek bizottsága, vagy valamely mecenás a restaurálást nem foganalosittatja. Nem kell hozzá jelentékeny összeg. Semmi-kép sem engedheti meg a város, hogy a múltnak e szép emléke ösz-szedüljön. Nem a várost terheli a kötelesség,\'tudjuk; de a mentő lépési tekintélyénél fogva mégis a városnak kell megtenni. A lazsnaki kápolna a Magyar-ucca végén van. Kanizsához tartozik és városunk egyik nevezetessége, amelyre — sajnos — sohasem emlékeztetjük a kanizsaiakat s még kcvé8bbé a vidéki látogatóinkat. vh
zalai közlöny
1026. szeptember 25.
Miikor lesznek Zalában a megyei és városi választások. ?
A megyei virllls-, szeptember 28-án, a kerü leli választásokat október 13-án tartják (?)
Nagykanizsa, szeptember 21 Az ország kicsi számura apaszlol! vármegyéiben mindenfelé a megyei és városi válaszlások állanak az érdeklődés homlokterében. Szegedi híradás nyomán — ott álliiólag a beltlgyminiszler jelentette ki — általánosan arról ludnak a lapok, hogy a megyei válaszlások már a jövő héten, szeptember 28-án, a kerületi válaszlások pedig október 13-án leaznek.
Ebben a kérdésben zalaegerszegi
tudósilónk érdeklődött a megyénél, ahol azt a felvilágosítást kapta, hogy eddig még nem érkezeit rendelet a belügyi kormánytól, de lehetséges, hogy egy-kél napon belül megkapják a megyék az erre vonatkozó korm íny-intézkedést.
Mint Zalamegye legtávolabbi vidékeiről is értesülve vagyunk, Zalában a válaszlások a legsimábban fognak lefolyni. A titkos szavazás elsősorban biztosítja a válaszlások normális lefolyását.
özftnvizkorabeli padok, használhatatlan táblák és rémes állapotok a Huszthy-téri „iskolában"
Ahol a tanító a szemléltető falitáblákat maga kell, hogy készítse az oktatáshoz — A Huszthy-térl iskola szégyene a magyar oktatásügynek
Nagykanizsa, szeptember 21
Idézőjelbe tesszük ezt a szól, hogy Huszlhy-léri .iskola". Iskola: a hivatalos megállapítás szerinl és iskolának kell minősileni, meri tényleg a II, III és IV. elemi iskolákat szorították be oda, 151 gyermekkel. Ha azonban Üszkübből vagy Teherán külvárosából ide lévedne egy tanitó és bevezelnók a Huszthy-lér ama épületébe, amelynek 73 négyszögöles udvarán a 10 perces szünetek alatt játszik a 151 növendék — kíváncsian kérdezné tőlünk, mi ez ? Fogda súlyos bűntettesek számára, istálló vagy fedett futball-lerem a Htwzfhy-férl patkányok számára ? És nem hisszük, hogy akadna kanizsai, pláne fanitóember, akinek bátorsága lenne egy idegennek megmondani — pirulás nélkül — hogy itt a magyar kultúrfölény dicsősegére, magyar tanítók magyar gyermekeket tanítanak.
Mert hogy hogyan lehetséges ebben az úgynevezett .iskolában" tanítónak oktatni, tanilani: valóban megfoghatatlan rejtély, de mindenesetre Igazi heroizmus.
Az iskolapadok mindenesetre még abból a korból valók, mikor a törökök sanyargatták eleinket. Egyikmásik padban még ott van bevésve egy-egy olyan név, amelynek vése-lóje valamikor itt járt iskolába, de déd és ükunokája most is kénytelen ugyan abban a padbari ütni, amely egyik legértékesebb darabja lehelne a nagykanizsai muzeuriínak. A .hagyomány tisztelő N-tgykanizsa" nagy konservalivizmussal őrzi ezeket a török-korabeli, értékes iskolapadokat.
C6ak természe\'es, hogy Írni, rajzolni a növendékeknek ezeken a padokon — teljesen lehetetlenség, valóságos barázdák és gödrök vonulnak végig ezeken a padokon. Irdsmunkdról itt beszélni sem lehel.
Emellett sok pad teljesen szétlazult már. A kis .növendékek, ha íráshoz fognak, a pad szélére kell hogy üljenek, hogy elérhessék kezükkel az aszlali részt, lábuk azonban így is lelóg és testtartásuk egészségi szempontból meg nem engedhelő.
A tanítók most összefognak állani, hogy saját pénzükből legyalullassák a padokat, inert a gyermekek oly szegények, hogy nincs szivük ahhoz, hogy tőlük ailassák össze a szükséges pénzt.
A táblák, melyeken a tanitó irás-belileg oktat, teljesen használhatatlanok. A valamikor fekete táblák ma vagy telje-en szürkék vagy már egészen feliérek, a krétával Írott képleteket vagy mondatokat a második vagy harmadik padsorból a tanuló képtelen látni, meri a belük és jegyek elmosódnak ide teljesen uj iskolai táblák kellenek. Oktatni igy lehetetlenség.
Szemléltető eszközökről, faliláblakról stb. ne is beszéljünk. Ilyenek ilt nincsenek. Hiszekegy táblát, egyszeregy falitáblát és mind, ami a szemléltető oktatáshoz szükséges, — azl mind a tanítók maguk készítik.
Métí a kalapját sem tudja felakasztani a tanitó — fogas hiányában. A növendékek készítettek egy kainp-fogasl.
TELEFUNKEN
A
VEZETŐ
V
LÁGMÁRKA
Az egész épüieicn, az udvaron és a külsején meglátszik, hogy Nagykanizsán vagyunk, a siralmak városában.
A nagykanizsai iskola-ügyek lételéhez tartozik még az is, hogy a központi iskola 2 Osztályát elhelyezték, a két tantermet ki kell Üríteni, de a rendelet ehhez még nem érkezett meg, viszont tanítani sem lehet benne, Termek hiánya miatt félnapos
A legkáprázalosabb film Joselln Baker és a Tlller-gőrlók
felléptével:
Városi Mozgó Uránia Mozgó
la ranárnap 3, 5 7 át 9 árakor Ha ntinup 3, 5, 7 él 9 órakor
Betty Bronsou és James Hall
legújabb nagysikerű filmje:
RITZY
Szinmű 6 felvonásban
A FEHÉR CSIKÓ
Vadnyugati történet 6 felv.
Jack Luden és Betty Jewel Flasch
felléptével
Magyar Híradó
Szenzációs filmjáték 10 felv.
5>
II herceg iskolája
Filmopcrelt 10 felvonásban. Főszereplők : Erna Purvlance, Petro Batscliell
tanítási rendszert kellett bevezetni. Mint a világháború nyomorúságos éveiben.
A Huszthy-téri Iskola ügyéi ezennel letesszük a tanügyi hatóságok asz-lalára. Egyáltalán a nagykanizsai elemi iskolákagyét. Helyesebben: ai I. körzeti állami elemi iskolák lehetetlenállapotait. Mert aTeleky-uti iskolában sok a panaszra való. (B. R.)
Vepye/i \' vi\'/óghkv
•Umrn*!, . mc/ü/nc-.iapvotó fénru/ml-a ImQftaitlabb idvig m£>w »! f
vitaqir!
\'TtsmrisosuB (iWtmiC \\ s«voLDÓ.vtiutTiiAjró J "\'
S«pt. 23-án, hétfőn VÁROSI MOZGOSZIN H AZB A N e.te 7 é. 9 örak
és kalap ^ Nagymama fiacskáj
Herold Lloyd, a humor nagymestere a főszerepben
Főszereplők: Harry Lledtke, Hans Junkermann, Olga Csellova
itflfl. sieptember 22.
zalai közlöny
Uj keresetforrás a gazdatársadalomnak!
m, A nemesprémtenyésitéa blstos |8vedelmeió»ígc| nyuJI\'
MERZ, NYÚL, EZÜSTRÓKA, stb
elsórendü nemesprém tínyésranyagol ajánl a legrégibb éj legnagyobb német tarm, a
Deutsche Yír«nctox«cMewi Edler Pelztlere fl. m. b. H, A Co Lelpslg C l
Slját lelepek: Rlezlem,( Vonrrlberg, Ooaler n/H.rz, Boberg b/Hamburg. Prospektmsal és felvilágosításul készségesen szolgál a magyarországi képviselet-8IOok B. Miklós Büdapot, V., Dorottya-utca 11 sz. Telefon: 823—06.
Pária királynö/e
Ma, vasárnap mutatja be a Városi Mozgó.
Arról beszél a film, hogy egy kis varrólány, akinek minden álma az volt, hogy „nagy nS" legyen, miké-pen csinált páratlan karriert. Hozzásegítették öt ehhez a picike piskótalábai. Nemcsak nagy nö lelt, de legnagyobb I A tisztesség ösvényein maradva ö lelt Páris királynője, a francia főváros legnagyobb művésznőié.
ilyen történetet halloliunk inlr, sót ilyent már filmen is lállunk, mégis azt kell mondanunk, hogy Ilyent még nem Idtlunk I
F.z a film olyan káprázatos, any-nyira bővelkedik a mesebeli jelenetekben s olyan tömege vonul fel benne a tüneményes és tündéri látványosságoknak, hogy az ember szinte szédül bele I Soha ennyi szépéi, ilyen művészi összeállítást, ilyen revtlt még nem vittek filmre.
Jellemzésül csak annyit mondhatunk, hogy a világhírű Josephine Baker, a kávészinű szlár csak epizódszerepet kapott a filmben, meri egyik szenzációs revüben láqcol a hasával és a banánjaival.
A film a revü-lechnika csodája, aminek a jellemzésére nem lehet megfelelő szavakat találni. Nincs az a költői fantázia, amely el tudna képzelni fényben, pompában káprá-zatossabb, nagyobb alkotási, mint ez a mai fim.
A kÍ8érőfilm egy filmoperett, amely tele van vidám és kedves cselekményekkel és nagyon szép felvételekkel. Címe : A herceg iskolája. (—)
Ri/ay
Az Uránia mozi mulatja be ma, vasárnap Belty Bronsonnak és James Halinak ezt a nagysikerű filmjét. Egy dollármilliomos amerikai gyáros makrancos lányáról van szó, aki nagyon szigorúan elhatározta, hogy ő hercegné akar lenni. Megsúghatjuk előre, hogy ez Belty Bronsonnak sikerül is. De, hogy ez milyen fortélyok, harcok és csalafintaságok után sikerül, azt ezen a helyen nem igen tudnánk elmondani. Annyi bizonyos, hogy kedves, fordulatos és humoros események után jut a drága Betly ebbe a mindenesetre kellemes hercegnői sarzsiba.
Van a műsornak egy másik pontja is. Cime: A fehér csikó. Ebben a filmben Jack Luden, a bravúros cowboy mellett a csodálatos tanulé-konyságu Silver King játszik. A női főszereplő Betty Jewel Flash, akinek elragadó művészeiét Kanizsa közönsége jól ismeri. (=»)
Holnap :
Csákó és kalap
Hétfőn, 23-án kerül előadásra a Városi Mozgóban a „Csákó és kalap" ciniű nagysikerű vigjáték.
Már láttuk egyszer, de megnéznénk még tizszer is. Mert ez nem mindennapi élvezel. Békebeli katona-történet, amikor még nem volt aulo-mobil, amikor a főúri dámák fényes fogaiokon érkeztek a hadgyakorlatok s Millerére, amikor még volt romantika, lira, volt iué(j kedély, fény és pompa. A békebeli nagy és hatalmas oszlrák-magyar hadsereg szellemét varázsolja elénk ez a film és soha el nem felejthető emlékeket idéz fel a mai generációban, akik még teljes fényében és nagyságában látták maguk előtt az oszlrák-magyar katonalisztek. főleg a magyar huszártisztek bravúrjait, snájdigságát és sok szép és felemelő sliklijét.
Ebben a filmben mindez meg van örökitve. van benne mindenből, ami szép, bájos, kedves snájdig. Ami azonban a filmet különösen értékessé teszi az, hogy annak főszerepe Olga Csellova, Harry Liedtke és Hans Juukerinan kezében van. Ez a három istenáldotta művész úgyszólván teljesen belefeküdt ebbe a filmbe s valósággal egész lelkűket beleadták, hogy olyant produkáljanak, ami felüdíti a lelket, ami igazán gyönyörködteli azokat is, akik annakidején az ilyent vagy koruknál fogva nem értettek meg, vagy akik mindennaposnak tartották s az ilyen jelenségekkel szemben közönyösek voltak.
Élmény lesz a hétfői előadás mindenkinek, aki azt megnézi. S csak elismerés illeti a mozi direkcióját a film bemutatásáért.
ül II
Mlndenlllt kaphatói Termeli:
Orsz. Msgy.
T*jizB««tku*ll Kfizponi
Budapest, I., Horthy MlklAs-at 119-121
Min; nti. mUHiriitt ..Batlaol
Bizlot batiiu Irtósiw, m«W (*rtó«ób«Urié
1«t plántál ai llleló llatfaj köiá éi (rrökt-r«»«n kiirt)* Szigorúin tudományos ata-poti etóállltva. Mi*
állatra. emO*rtt Arial* . - . ,, m
mallanl Sváb, rusznl.
csótány, poloska, hanayalrtószer .RUSSIN1
tökiíatcaeu Irt. SxagtaUp I Ntm pluklt! Kaptáiban siállltja\' Ratlnol Laboratórium Budapest. I., Murányi-utca 30. 1691
Horni ma róTed
zamata és minősége a legkiválóbb.
Kétszer kisérelte meg az öngyilkosságot, mlg sikerült meghalnia
Kél évvel ezelőtt ugy megverték, hogy elborult az elméje
Tapolca, szeptember 21 Ifjú Tóth János 32 éves, nöllen gyulakeszi embert még kél évvel ezelőtt Qyulakeszin ugy megverlék, hogy azóta, az elszenvedett verés következtében, elborult az elméje és állandóan részegeskedelt. A züllés útjára került fiatalember
nemrégiben öngyilkosságot kisérelt meg és mellbeszurta magát. A szúrás nem volt halálos és igy tegnap Tóth ismét megkísérelte az öngyilkosságot. Ezultal azonban „szerencséje* volt, mert az önakasztás életébe került.
Az eíte végrehajtott öngyilkosságot reggel fedezték fel.
Én nem hirdetek sokat, mert a sok adminisztráció drágitl
Helyette igen UsitJt vevőimet a legnagyobb mértékben kielégítem, melyet
BUTORTELEPEM
jó hírneve bizonyít. Hltelképaa egyéneknek késspinsárbsa nyújtok hitelt. Jó mlnóséjU háléeaobák már P 3»0-t8l ebédlők P 850-tBI
Saját kérpItoemOhelyamben a legoloaébb éa leglobb munkát kéealtem.
Sxékely Vilmos bulorielepe Nagykanizsa,
Kaxlacxy-ulca 4. wi

Elárueltáhelyek i Kpplnger I. és I I« fa-, cement és egyéb építést anyag kereskedése Nagtksnlzsa. Lazér József lakereskedés, építési anyagok raktára Keszthely. Szatucsek János lakereskedés cement és mflkflgyár Komárvlros. Srommer Sándor gabona . terménykereskedés Z. Egerszeg. MosonylHcnriktakereskedAZalaszentgrót
HAZAI GÉPKERESKEDELMI R.T.
GANZ ÉS lÁRU-DUnnt SÉP-, W1GG0N Él HAJÓGVáR 11. nZÍMÍnilUflE V, Vilmos császár út 76.
miro«iutanos-»é.si * aub. AsvAlswswa
KUKORICASZÁRTÉPÓK
t szárai kukiHcttziflii Ilit Mfeji m
Ztk Itt KMMeyttf 20TL Nrmrol Z3"5t
, pazarol). (J a kUtortCMiSrat. hanan, dotsoxtaaa. W u U>« kukoHcMj*rt*e4 |l»|il
KtvSnal/a k4usaso«l uolBaiw* árajánlattal a* proapektuetiUt^
Tekintse meg
K
vételkényszer nélkül, nagy választékáról és olcsó árairól közismert
Menyasszony" divatáruházamat,
melyet újból rendeztem be. ŐREIN JENŐ Nagykanizsa, Deák-tér I.
4
zalai közlöny
19?9. tzepfember 22
Hölgyeink
Tegnap tette első hivatalos láto-
?atását az Ősz. A bemutatóhoz az
g caatornái Is asszisztáltak, azonban még sok szép, verőfényes napot várunk a természettől, inig megérkeznek Télapó előfutárja!. Nemes kanizsai hölgyeink úrasszonyok és urleányok — azonban már most összeültek és a társadalmi felelősség érzetével, a uő napsugaras, meleg szivével azon tanácskoztak. hogy fognak segítségül sietni a nincstelenségnek akkor, amikor az erdei vad Is a falvakba menekül és a madárkák élelem hljján, csonttá fagyva leesnek az eresz alól.
Az Örök NŐ szive dobbant meg. Ka-Kyogó tiszta női lelke szólalt meg ós melegséget árasztott maga köré, mint ahogy áldás fakadt és boldogság a NŐ lábanyomán, ahová gazdag női szivének dúsan terített asztaláról a Jóság ("ís KönyörUlet sugarai vetődnek széjjel, megaranyozva az élet átkos rldegségót, szint és virágot adva még ott Is, ahol az élet durva kézzel mindent letarolt
Hadltanácskozást tartottak hölgyeink, hogyan lehetséges Télapó szigorát enyhíteni azoknak, akiknek fehérszakállú, zúzmarás Télapó a legnagyobb ellenségük. Kdosanyák gondo««ágáVal Igyekeztek előteremteni az eszközöket egész éven át, hogy a tél rettentő hidegében legyen meleg ruhácskájuk a nincstelenség meztelenjeinek, a kis apró em-berflókáknak, akiknek bölcsője mellett már ott gubbasztott a sötét rém, a Szegénység, hosszú, rideg karjaival. Hogy clpőcske kerüljön a kicsi lábacskákra, akik már oly zsenge élotkoruk-ban kénytelenek megismerni a gyilkos ellenfelet: a Nincstelenséget. Hogy meleg étel, puha kenyér legyen részük azoknak — akiknek senkijük sincsen és ne kelljen félniük a megfagyástól, akiknek nem Jutott még egy darab tüzelőre sem. A melegedő szobák nyitva fognak állani mindazok előtt, akikhez a sors csak a fekete szemüvegen át tekintett
Ya ha végignézünk mindenütt, ahol ez a nemes női tábor a maga szent munkájának diszkrét névjegyét leadta, azt fogjuk látni, hogy ezer ós ezer
könnyöt törölt lo puha kezével. Hogy rengeteg kétségbeesett lelket mentett meg, amelyek különben ma vagy az öngyilkosok temetőjébon, vagy a börtön cellájában átkoznák világra Jöttüket. Hogy sok kis emberbimbót adott vissza ennek a kis, szűkre szabott országnak, amely egyébként az anyai tudatlanság vagy a proletár-szobák fojtogató szegénységének áldozatául esett volna. Hogy sok apát, anyát, gyermekot ragadott kl a halál Jegyeseinek soraiból és a Jó Istent varázsolta lo Jóságában a könnyek ós fájdalmak völgyébe.
Mert a Jó Iston szerepót vállalta magára és végzi ez a napsugaraslelkü, fenkölt gondolkodású, semmi áldozattól és fáradtságtól vissza nem rettenő, aranyszívű női tábor — a ló Istent, akiről fel van írva, hogy földi Jártában, ahol csak megfordult — Jót tett a szenvedőkkel, meggyógyította a betegeket és az éhezőkkel megosztotta kenyerét.
Fontos, komoly és minden elismerésre méltó az a munka, amit nemen hölgyeink a különböző nagykanizsai jótékony egyesületekben végoznek és Igyekeznek a kétségbeesés összeszorított öklét kisimítani, a kőkemény arcálra a szegénységnek egy lágy, emberibb vonást varázsolni.
Nem tudjuk elképzelni a szegény-ügy, a csecsemő- és gyermekvédelem, a gyilkos tüdővósz problémája nagykanizsai megoldását — lelkes, aranyszívű höl ygárdánk nélkül.
Elismerjük, sokat tesz, ad és közbenjár a hivatalos város, az adminisztrációs apparátus — azonban élettelen és 8zlnnélküll szívtelen minden akció, ahol nem szólal bele az érző, raelog női szív és nom nyul bele az ezerszeresen áldott, puha női kéz.
Most, amikor nemes hölgyeink nagy gondossággal és megható aggódással Intézik a nincstelenség nagy, nyílt kérdését a közelgő sulyos téli időszakra, gondoljunk nagy-nagy elismeréssel és nagy-nagy tisztelettel erre a hölgy-gárdára és támogassuk teljes erőnkből magasztos törekvéseiket. (fí R)
BotsohUd Divatterme Bndapest, VI., Haris-köz 2.
Éitesili a nagyérdemű vevőközönséget, hogy az eredeti
♦ páriái (ul és <411 újdonságok, kabátok, ruhák, kosttimök és komplék bemutatása megkezdődön
Halálos kocslszerencsétlenség áldozata lett egy három éves gyermek
Testvérével egyQlt lezuhant a kocsiról és a kerekek alá került
Tapolca, szeptember 21 A Tapolci melletti Ujdörögd-pusz-lán Németh János odavalö lakos meg-hizta 15 éves János nevtl (iát, hogy hajtson kocsijával a burgonyaveremhez. A nagyobbik fiúval együtt felült a kocsua a kiRehbik gyermek Is, a 3 éves László. Mikor egy ákácoson haladtak keresztül, a kocsi egvik kereke nekiütödölt egy fatuskónak. Az Ütődés oly erős volt, hogy mind

Ha nagyobb kapaszkodóképp-séflü, biztonságosabb és tartósabb pneul akar, akkor legközelebb Goodyeart vegyen I
Képviseli:
Szabó Antal
Nagykanizsa. Talafaa ■ •!.
a két gyermek leeselt a kocsiról. A kisebbik szerencsétlenül épen a kerekek alá, melyek halália gázolták. A nagyobbik fiu csak kis horzsolást szenvedett.
A csendőrség megindította a nyomozást.
* ttataarológlal lnté«at aala 10 érakar |ála*Mi HBvSa, tuln,o-mó.n derfllt tdtt várható agyiéra
Bevásárlásaimról hazaérkezve, meghoztam a legújabb divatú
bársony, filez és velour modelleket. — Előkelő f&wárosl éa bécsi kalapszalonok uj kreációt igen mérsékelt szolid árakon adhatom pártoló közönségemnek.
Meglapften finom 4a *z4p az uj divat, amelyet kirakatba nem teszek, kopirozások elkerülése végett.
Átalakítást az uj divatra 4 — pengőtől vállalok.
Özv. Klein lózseíné
Kazlnczy-utca 3.
Tanulóleány felvétetik.
50.000
pengőt osztunk szét a közismerten kiváló minőségű
FILTEX SEVILLA
—i
müielymünk ismertetésével kapcsolatban. PROGRAMMUNKi
MlntavélaextAa i kapcsolatban a három legjobb mintára beérkezett szavazatok becslésével, összesen 1500 pengő összegű dijakkal. Állandó jelsxavak éa veralkék pályázata pénz éa árujutalmazásul.
Zene pályásait Sevilla dalra, csárdásra, tangóra stb. összesen 2000 pengő értékű dijakkal.
MIm Sevilla éa Mlas Dellla választás klruházásul és 2000 pengő díjazással.
Szere noaepályaxat. Az 50 000 pengőből fennmaradó összeg felosztása olyanképen, hogy minden századik vevó bizonyos rendszer szerint Ingyen egy ruhára, minden ezredik vevő három ruhára való anyagot kap. Program műnk különösen szenzációs része lesz az e hó végén rendezendő esemény
a legelőkelőbb míívésznók közreműködésével. „Egy éj Savlllóban" elnevezéssel bált rendezünk. Filmfelvételeket, dlvatazemlét és filmelőadásokat rendezünk. Különös közkedveltségnek örvendenek a kizárólagos szabadalmunkat képező Oyllndrotex eljárással nyomott anyagaink, melyek Qenra-Elaganola elnevezéa alatt kerülnek forgalomba.
Dellla elnevezés alatt forgalomba kerülő ujdonságunk szenzációs lesz. Figyelje piacrakerülését.
Áruink december elsejétől az eddigi arany nyomás helyett aallat nyo-méaaal lesznek ellátva a szövés szegélyén. Csak az Ilyenek valódiak. Részletes felvilágosítások általunk vagy a kereskedők által kaphatók. Kérje pályázatunk feltételeit.
FILTEX R.-T.
I6M BUDAPEST, SZIRT l»TVAH-TÍII IS.

TÁVIRAT
Jelentjük, hogy ma délután 6 órakor Szabi Antal sportáru-üzletében tábort ütünk és vidám táborozás közben boxmérkOzó8t vívunk, gramofon hangversenyt rendezünk és vidáman fogunk élni. Mindenki nézze meg.
a „Farkas Kölykök
Olcsó gyermekcipővásár TURUL cipöraktár
fiókjában I
ERŐS 1SKOLAC1PŐK:
szinbőr liucipő 30—35-ig ... . P 10--
fekete gyermekcipő 26—30-ig..........p 12-50
30—35-ig ..............................P 15-50
, - - 3(5—39 ig ......... ... P 18-50
barna . 26-30-ig ............P 13-80
:x)—35-ig ......... ... P 16-80
36 — 39-ig ..............................p 19-80
Női fél és pántos cipők egyes számban még olcsón kaphatók I
Ne mulasaza el a kedvező alkalmat I
« __ 19Ü9. szeptember 13
zalai közlöny
ítiltoWitlMl
Tártain frttb
liilalítl Kffttbti. filytmigi kil)h
ior., füt 24r
egy normál szobát
Nagyobb típusok 3—4 szobás lakást
Is egyenletesen fűtenek. Legtakarékosabb, Icghiglénikusabb fűtés!
| V.gro I kályhák
.\'••tOieMiO Rekord ♦» Zephlr tolytonégó káiyfiák. Elit*Uk»r<ktO«htly«k. Kémánytoldúk
Arlipot dljUUnul kaid :
HÉBER SÁNDOR
kályha- tt IQahalyvyára Budaptat. Vllmoi raáazár-ut 99. iilm (Hajói uira sarok)
Kályháinkból állandó l.rakat i
Uchtichelndl Pál, Hiflkulisa
Atoonyt István
hormúnyfőtanácsos, satcíc-
znea/er sxlniultán/a Nagy-HanlMán
Nagykanizsa, szeptember 21
A Magyar Sakkszövetség és a 9 éves múlttal rendelkező Budapesti Sakkfii elnöke ma délben a budapesti gyorssal városunkba érkezik, hogy itt a Marőczy Géza SakkOr meghívására a Polgári Egylet uj éttermében szimultán előadást tartson. A magyar sakkéletnek ez a büszkesége a hivatalos magyar sakkvilág képviseletében a rövid ld«n belül összeülő sakk világkongresszusra utazik. Ulját pár órára városunkban megszakítja, hogy itt régi igéretét beváltsa s Nagykanizsa sakkozóit egy ritka sakk-élményben részesítse. Az ö neve a magyar sakkéletben igazi valeur. Évek hosszú során át alapos tudással, komoly tehetséggel és e nemes játék iránti lelkes szeretetével foglalkozik a magyar sakkélet nagy eseményeivel, valóságos apostola a magyar sakk-kulturának. Az ö ön-zetlen lelkes fáradozása nyomán egy egész sakk-generáció nőtt fel Magyarországon, egy lelkes gárda, amely nek komoly sakk-értékeit a londoni, a hágai sakk-olimpiászok páratlan világdicsősége hirdeti. Különösen nagy azonban Abonyi az úgynevezett szimultánjátékban, amelyben a világ legjobbjai közé lartozik. Budapesten több mint 100 féllel Is küzdött már egyszerre. A sakk-slralégiá-nak is egyik legalaposabb ismerője, ö találta fel az úgynevezett „budapesti védelmei" is, amelyet jogg-il lehelne „Abonyi-védelemnek" is nevezni. Ezt a védelmet Aljachln ellen, a mostani világbajnok ellen is sikerrel alkalmazta. A nagykanizsai Ma-róczy Oéza Sakkörnek ünnepet |elent a mai nap s az ö látogatása, az ö szimultánja bizonyára felejthetetlen élmény lesz minden sakkbarát szá mára. A kör vezetősége ünnepélyesen fogja fogadni az állomáson, kívánatos volna, hogy azon a kanizsai sakkbarátok részéről mennél többen jelenjenek meg. A szimultán délután \'/23-kor kezdődik a Polgári Egylet éttermében. A résztvevők sakkjaikat hozzák el magukkal.
= Divathölgy: Tegnap Singeméi voltam és elragadtatással szemléltem a sok szép divatos selymet.
napirend Szeptember 22,•■•Amm^
Róm katolikus: Mótlc Protestáns: Móric. Izraelita: Elül hó 17
A kath. hltkö.ség közgyűlése d. u.
4 órakor a plébánián.
Abonyi sakk szimultán d. u. léi 3 órakor a Polgári Egyletben
,,.Vf™81 Mozgó. .Pári. királynője", op\'retl h£,Ct|! \'*k0"l*" ,ilm
Uránia Mozgó. .Rllzy\', szinmU. -.A lehér csikó", vadnyugati törlénet Magyar híradó
Gyógyszertári éjjeli szolgálat: I.
hó véRélK a Déry József-léte Fó-ull .U angyal- gyógyszertár.
Oöztürdó nyitva regne! 6 órától este 6 óráíR (héiló, szerda, pénlek délután éa kedden eRén nap nőknek).
Szeptember 23, hétfft
Római ialollkus : Tekla. Protest ; Tekla. Izraelita: HIul hó 18
Városi Mozgó. .Csákó él kalap* szenzációs vi([|áiék. .Nagymama fl«s-kájs", komédia.
— Osztott hivatalos Idő a városházán. A nagykanizsai városházán tegnaptól fogva érvénybe lépett ismét az őszi-téli osztott hivatalos óra. Vagyis délelőtl 8 órától l-ig és délután 3 órálól 6 ig van ezentúl a hivatalos óra a városházán.
— Róm. kat. egyházközségi közgyűlés lesz ma vasárnap delulán 4 órakor a plébánián. A tárgysorozat fontossága megkívánja a teljes számú megjelenést.
— Szeptember 28-án hozzák Nagykanizsára a 48-asok zászlaját. E hó 2Ő-én lesz a volt 48. gyalogezred nagykanizsai ezrednapja. 28-án este erre az alkalomra lehozzák a Hadtörténelmi Muzeumból a voll 48-as gyalogezred dicsőség koszorúzta, ellenséges golyóktól és Ütközetektől megtépelt zászlaját, amit az egykori bajtársak nagy fénnyel és ünnepélyességgel fogadnak a vasúti állomáson. Minden egykori 48 as bajtárs legyen ott szombat este 1/29 órakor a beérkező budapesti vonalnál, amikor az ezredzászlót Nagykanizsára hozzák.
— Tárca-folytatásunk anyagtorlódás miatt következő számunkra maradt.
* VE GYEN 1
HA NINCS.-AKKOR VEGYEN!
Revíziós gyűlés Tapolcán.
Október 20-án Tapolcán na*y revíziós gyűlést rendeznek. A rendezőség a gyűlésre valamennyi zalai országgyűlési képviselői meghívja. A revíziós gyűlés napján egész Tapolcán gyűjtést rendeznek a Revíziós Liga javára.
— Október 1-én, kedden, Fráter Lóránd a Polgári Egyletben.
Imtgutraa. íriíkaill
Áron él Kolnár
aiabadalml Iroda Budapest, VIII
4SS9 Felvilágosítás dljtataa. Rákóczi-nt 15.
— Rozsdamentes zsebkéseink megérkeztek Bozzay Szegő kés-müves-műköszörűs Sugár-ut 2.
— Praktikus hölgy : Köpenyszövetét azért veszem Singer József és Társánál, mert olt mindig divatos és jó anyagot kapok. Kiválóak a fekete és tegeln-anyagai íb.
Ingyen osztunk ki
10.000 drb fenőkövet
hogy üzletünk szolidságáról és munkánk minőségéről mindenki mielőbb meggyőződést szerezhessen.
Elhatároztuk, hogy nagyrabecsült üzletfeleinknek már a legkisebb megrendelésnél, vétel,tél, vagy munkamegblzásnál egy darab, a háztartásnál nélkülözhetetlen dupla késfenö Kövei adunk lel/esen Ingyen.
Áruinkért, valamint kifogástalan munkánkért teljes garanciát vállalunk. Nagybecsű pártfogást kér
Bozzay és Szegő
késmllves és műköszörűs
Nagykanizsa, Sugár-ut 2.
(|>l (Babochay-ház) Főttl sarok.
Orvosi műszerek javítása és nickelezése.
—- Tánciskola. Vasárnap este 8 órai kezdetlel a Kaszinóban össztáncot tartok. — Külön óra egész nap. Szives pártfogást kér Gdbor tánctanár.
— A Keresztény Jótékony Nőegylet kéri jótevőit, hogy a gazdaasszonyok őszi eirakás-szezon|ában, mikor paradicsom, gyümölcs, főzelék síb. a legolcsóbb, gondoljanak a Nőegylet nov. elején megnyíló leves-konyhájára. Egy-két üveggel többet eltenni ma senkinek sem megerőltető áldozat s a téli nyomor lerobbanásá-val nagy segítségére lehetnek az áldásos intézménynek.
— Urlnók: Pongyoláinkat Singer-nél szerezzük be, mert nála legszebb flanellek és bársonyok dúsan felhal\' mozott raktárát találjuk.
— Gondnokság alá helyezés.
Hörrsök János klskomáromi lakóit a nagykanizsai klr. törvényszék gondnokság alá helyezte.
= Simon József vendéglőjében
a kiskanizsai ifjúság 22-én, vasárnap délután szüreti mulatságot rendez, melyre a mélyen lisztéit közönséget Iszteleltel meghívja a Rendezőség.
— Monstre-pör a nagykanizsai törvényszéken. Szemző István, 1 városi adóhivatal liszlviselőjének ügyében a büntető főtárgyalás! október 2., S. és 4. napján fogják megtartani. A tárgyalásra igen sok tanút idéztek be.
— A gabelbachl gyorsasági versenyen Rosenberger sportkocsival a nap legjobb lde|ét, Bulló pedig Mercedes Benz SS ko csín s sportkocsik legiobb lde|ét futotta.
= Iskolai könyvtáskák, könyv-szijak nagy választékban Flschel Fülöp Fial könyvkereskedésében kaphatók.
= Egy Jólöltözött ur: Singer
szöveteiböl készült öltönyben kello-mesen érzem magam,mert kelméi rugalmasak és finomabb, tartósabbanya-gokat még Londonban sem kapok.
.Szentírás\', kötve: I pengő. A Szent István Társulat kl&dásáb&n legújabban megjelout Újszövetségi Szentírás korlátolt példányban még kapható a plébánia hivatalban. Ara í pengő.
zalai közlöny
— Egy nagykanizsai kutluróvállal-kozó éi mechanikus alkera. A nagykanizsai Ipar fejlettségére és elsőrendü-ségére nem egy alkalommal mutáltunk rá lapunk hasábjain. Most Ismét módunkban van erről beszámolni. Ugyanis Sáfrány Károly, kanizsai mechanikus és kutturó-vállalkozó Ihárosberiny községben egy 89-22 móter mélységű kutat túrt, amely alkalommal nem mindennapi teljesítményt produkált. A kútfúrás alkalmával egy 1220 méter vastagságú dotomlt-rétegen haloll keresztút, amihez 21 napi erőteljes munkára volt szüksége és sikerült Ily mődon oly bővizű fúrást végeznie, hogy az egész községet ls képes lenne vízzel ellátni. lhárosoerény község elöljárósága ezért meleg elismerését fejezte kl a Jónevü és törekvő nagykanizsai kútfúró, mechanikus mesternek.
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmúlt héten 13 gyermek született. Ezek között 11 leány, 2 fiúgyermek. Oá] István napszámos és I,ajkl Annának rk. loány. Fehér István kereskedő-segéd és Hlrst Erzsébetnek rk. leány, Tóth Roldlzsár napszámos és Kollcr-mann Katalinnak rk. Hu, Dani József vasúti munkás és Dani Erzsébetnek rk. leány, Baj Ferenc téglugyáil munkás és Oodlnck Rozáliának rk. leány, Krta-sek Alajos mlntakészltő és lllováts Erzsébetnek rk. leány, Somogyvárl István napszámos és KIbs Teréziának rk leány, Kunicz András távlrdamunkás és Nagy Annának halvaszületett leány, Plntarfcs János cipészmester és Ansorgo Rozáliának rk. leány, Szabó István napszámos és Gödinek Rozáliának rk. leány, Máté József földműves és Dolmányos Annának rk. leány. Oerócs László napszámos és Szmodlcs Annának rk. flu, Hackler János betűszedő és Nagy Annának rk. leány. Halálozás 10 Wrtint Polal Györgyné szül. Dani Julianna rk SO éves. Péter Jánnsné szül. Simon Rotálta rk. 4IJ éves, özv. Kerenczy Jánosué szül. Olazer Katalin rk. 70 éves, özv. Guta Józsefné szül. Takács Rozália rk. 64 éves. Grünteld Tibor Izr. 7 hónapos, özv. Kuttner Samuné szül. Schmldck Katalin Izr. 79 éves, Mllmlecz Mária rk. 6 hónapos. Kucsna György scrtéapits/.-tor (llalran) rk IK) éves, Orsós Ferenc rk. A hónapos. Krizsován Jánosné szül. Kovács Mária (Somogyszcntmlklósl rk. 57 éves. Házasságot k/HMt 2 p,lr: Mar-valíts József nyug. mozdonyvezető és Berger Jozeta rk., Unger Ferenc bognársegéd és Nagy Magdolna rk.
— Valódi ezüst és Berndorfl alpakka evőeszközök és dísztárgyak legolcsóbban Zsoldos Oyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók. Fó-ut 14. Biztosító palota.
n
Regedei viz
nemcsak kitűnő borvíz,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál. Kapható minden fDszer-é8 csemegeüzletben.
aaaa Főraktár; l
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király u. 21
Megérkezett
a várva várt
hálózati
rádiókészülék.
Kérje dijtalan bemutatását az
Elektron Rádiótechnikai
Deákptér 10. szám alatt.
Ügyeljen a címre!!
Portalanitfák
a xalal uiaUaí
Nagykanizsa, Bzeptemhor 21
Nemrégen szóvá tettük, mily nagy fontosságú lenne a rendkívül poros zalai községekben, legalább az iskolába vivő ul, vagy legalább az iskola előtti szakasznak olajjal való portalanítása. Annál örvendetesebb most a kereskedelmi miniszter rendelete, amely felhívja a községekel, hogy jelentsék be azokat az utakat, melyek portalanítás szempontjából tekintetbe jönnek. Nagykanizsára és a megye minden községébe megérkezett az alispán utján a miniszternek ez a rendelete, ami nem jelent mást, minthogy végre komolyan sor kerül az utak portalanítására, melyek már úgyis valóságos melegágyai a tüdő-vész baclllusainak és a más néppusz-titó és gyermekgyilkos betegségeknek.
= Egy jó tanuló: Ugy lálom, hogy Singer szöveteit még az iskolapad sem teszi tönkre.
= Felhívjuk olvasóink figyelmét a mai lapunkban levő Bozzay és Szegd cég hirdetésére.
= Menyasszony: Akárki akármit beszél, ludom, hogy csak akkor lesz tartós és szép kelengyém, ha vásznat, asztalneműt és paplant Singer-néi veszem.
— UJ rendszer bulorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zala-vármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujljuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat Is megtérítjük. Kopstetn Szombathely. Kőszegi-utca 5.
= „Mlrjam" imakönyvek egyszerű és legfinomabb bőrkötésben kaphatók Flschel FUlö/i Fial könyvkereskedésében.
— Felakasztotta magát, mert megunta az életét. Melkovics József kisörspusztaijómódú gazdálkodó eltűnt lakásáról. Családja mindenfelé kerestette, mig végre az ábrahámhegyi szőlőben megtalálták holtan. Melkovics életuntságból felakasztotta magái.
■= Három fokozat van: jó, jobb, legjobb, PFAFF a legjobb I
« 1929. szeptember 22
igy- és 8zlTérelmeueieiésl>ei
szenvedő egyéneknek a természetes „rerenc lónet" keserűvíz megbe-csUlheletlen szolgálatot tesz azáltal hogy a béltartalmat kíméletesen távolítja el. Tudományos tapaszlalatok kétségtelenné telték, hogy a F&. renc Iónét viz számos féloldali hüdésben fekvő betegnél is megtelte a kellő hálást s igy nagy megkönnyebbülés! okozott. A Poreno lósset keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható.
= Egy okos kis baba: Anyucim, nekem ruhácskát, pyjamát és fehérnemű anyagot Singer bácsinál végy, mert ott szépet és jót kapni.
— A Zalavármegyei Háziipari Szövetkezet, amely anyagiak hiányában mindeddig nem indulhatott meg, mint értesülünk, októberben vagy november megkezdi működését. Mivel államsegélyt a szövetkezet még mindig nem kapóit, egyelőre csak kisebb keretek közöli dolgozik.
= Közismert Singer József és Társa dúsan felszerelt szőnyegrak-lára. Elsőrendű minőségek mérsékeli árban.
— Rendkívül tanulságos filmet játszik a Városi Szinház szeptember 24-től 29-ig. A világhírű Pfaff varrógépgyár hatalmas üzemét mulatja be. A közönség a precíziós szerszámgépektől a gépkolosszusokig láthatja azok működését, a fa és fém megmunkálását. — A Pfaff-gyár a világ etjyik legnagyobb varrógépgyára. — Gyártmányai nemcsak Európában, hanem az egész világon elismerten a legjobbak. — Ne mulassza el a kedvező alkalmai a film megtekintésére.
\'«= Három litertől kezdődóieg balatoni fehér és vörös fajborok 60 fillértől feljebb kaphatók. 25 liter vételénél nagybani áron számilom. Zerkowitz Albert bornagykereskedése.
ÉRTESÍTÉS.
Van szerencsém a I. közönség becses tudomására hozni, hogy a Főút 21. szám alatti
átvettem és azt folyó hó 28-án disznótoros vacsorával ünnepélyesen megnyílom.
Kilünő Tokaj hegyaljai borok, hideg és meleg ételek, állandóan frissen csapolt sör.
Kényelmes, liszla és olcsó szállodai szobák.
A I. közönség becses párlfogását kérve, maradok teljes tisztelettel
Kohn Imre
vendéglős.
Nagykanizsa legrégibb temetkezési vállalata, mely nem tévesztendő össze ujabb alakulatokkal.
HILD ELSŐ NAGYKANIZSAI TEMETKEZÉSI VÁLLALAT
VÁLLALUNK disz- és egyszerű temelésekct, exhumálások, hullaszálhtások bel- és külföldre bármely irányban és irányból, vasúton, vagy saját hullaszállító kocsinkon (fourgonon) Diszes nyitott és üveg hálollaskocsik NAGYKANIZSÁM ALAPÍTÁSI ÉV 1861. NAGY RAKTÁR érc, imilatió, kemény- és puhafa, ugy hullaszállító koj>orsókban, szemfedelek, vánkosok, koszorúk, szalagok slb. Egyleti lemelések rendkívüli mérsékelt árakon
ŰZI.ETHELYISÉO ÉS IRODA MŰHELY ÉS RAKTÁRAK Deák Ferenc-tér 3. síáni KIrály-ulca 4 szám TELEFON SZÁM: 289 TE1EFONSZÁW: 120.
BÜRGÖNYClMi HiLD Nagykanizsa PolyótfinUa it AnKOl-Migysr B»nk N.gyksniiul fiókjánál
Ugyanitt a Néhai Hild latvén Emlékére Alapított Temetxezesi Egylet irodahelyisége, ahol tagokat 65 évea korig felveszünk és a legmagasabb temetkezési segélyt nyuitiuk. i»i
,929. ittplei«ber_22^
SPORTÉLET
Újpest-Attila 4:0 (3:0) Bocskay-Nemzeti 2:2(2:0)
Budapest, szeptember 21
(Éjszakai rádiójelentés) Az Újpest _Attila mérkőzést az újpesti stadionban három ezer néző előli, Viczenik bíráskodása melleit jálszollák. A tartalékolt Újpest könnyen győzött 4 :0 (3:0) arányban. — A Bocskay— Nemzeti mérkőzés színhelye a Millenáris pálya volt, ahol alig ezer ember jeleni meg. A Bocskay góljait a 10. percben Teleky visszapattanó kapufájából Mcrtin, m^jd a H percben Teleky lövi, mig á második félidőben az erősen feljövő Nemzeti Wéber és Győry góljáival egyenlít. A mezőny legjobb embere Sághy Bocskay centerhalf volt. Biró: Széli.
(Blróküldés a Levente Szövetség vasárnapi mérkőzéseire:
Zrínyi pályán: 2 órakor 77 Előre— 11. ker. (II. ot) Biró Czelkó. — 4 órakor Levente válogatott—Zala-Kanizsa (barátságos) Biró Havas. (Hb.) Nagy. — Magyar-utcai pályán : 2 órakor Bocskai—Ékszerész (II. o.) Biró LObl. — 5 órakor Turul Hunyadi (II. o.) Biró Bárány. — Teleki-utcai pályán: 3 órakor Nemzeti — Kiskanizsai Levente II (II. o.) Biró h\'ischer /.
(Ma délutáni csapatfellállltá-sok.) Zala-Kanizsa FC: Kiss — Réder, Fekete — Tamás, Babos, Horváth — Farkas, Orsolyák, Bakonyi, Schuster, Csász. Levente válogatott: Noskó — Klein II., Tö-rOk — Wilhelm, Kiss (Zala-K), Ma^asházi — Ziegler, Mancsek, Klein I., Kudich, Antal. A mérkőzésre az összes játékosok szigorú bünietés terhe mellett kötelesek megjelenni.
(Az NTE vigalmi-gárdája) hél-fón este fél 9 órakor a Polgári Egy-lel földszinti termében értekezletei tart a 29-ikl láncestély előkészítése végeit.
= Varrógépvásárlásnál gondoljon a „PFAFF" névre.
ZALAI KÖZLÖNY
Forgalomba kardit
a Ugijabb gyártási technika lerméke
li ll .%u BJIJKI AMeiHfpali
Aki egvazer hssználla, mindenkinek a|ánlja.
A .Voi Ojlaki Aibestcemenlpala
minőségileg feltllmulhaiallan,
A ,Voi Ojlaki Asbeitcementpala
tartóssága korlátlan,
i .Voi Újlaki Asbeitcementpala
tűznek, fagynak, viharnak Ifiké ete-aen ellenláll.
A .*,-oi Ojlaki Asbestcementpala
azinhaláia minden színben gyönyörűen érvényesül. Árajánlattal és ledési költség, eléasel szolgai:
„Hagybátony-Djlakl" Egyesült Iparmfitek B.-T. Budapest
vezérképviselete:
Dnkáu Ferenc oki. gépészmérnök deszka-, éptlletla- és épilésl anyagkereskedése ■agykasalxM, Magyai-utoa 108.
KÖZGAZDASÁG
A nagykanizsai kereskedők régi ófiafa telJesUl
A vásűrkerdés radikális országos rendezése
Nagykanizsa, szeptember 21 Ismereles a nagykanizsai kereskedőknek hosszú hónapokon át folytatott harca a gyakori országos vásárok régi rendjének visszaállítása érdekében, miután a gyakorlat bebizonyította, hogy a lul-sürü országos vásárok ugy a kereskedelem mint a vásárló nagyközönség érdekeit egy csöppet sem szolgálják.
A nagykanizsai kereskedőktől kiindult mozgalom országos akcióvá nőtt, amelyben belekapcsolódlak az összes magyar kereskedők.
Az együttes eljárásnak meg is lesz az eredménye. A magyar kormány ugyanis elhatározta, hogy megszün-
teti a városi intézményeket, nem egyszerre, hanem fokozatosan, még pedig olyan módon, hogy olt, ahol több vásári nap volt — mint például Nagykanizsán Is — olt ezeknek számát csökkenti is és féléven-kinl egy-egy vásári napot szün\'et meg, ugy, hogy az egész ország területén 3—4 esztendő mulán megszűnnek a vásárok.
A kormány bizzik abban, hogy a vásárokon megjelenő, nem nagy számú érdekeltség el tud majd a kiskereskedelem és kisipar köréb-n helyezkedni és a vásári intézmény megszűnésével nagyobb sérelem nem fog senkit sem érni.
A (3)
Több folyóiratból ős szakmüből össze
állította : Gelletich Renáto méhéaz
Ezekben a legfontosabb része, az igazi természetesség hiányzik, amelyet az csak maguktól a virágok nedveitől, az ezek tulajdonába levő illóolajoktól nyeri, amelyekben a méz gyógyító ereje alapszik és örökké alapulni fug.
Elővigyázalból megemlítem, hogy a tiszta, valódi méz, ha huzamosabb időn ál 14 foknál (akácnál 6) alacsonyabb hőmérsékletnek van kitéve, ugy megsűrűsödik, minél hidegebb és minél tovább tart a hideg, annál sürübb, végül egész kemény lesz (meglkrásodik). Csak a hamis méz marad folyós és nem ikrásodik. Tehát vigyázat I Az üvegben raktározol! megkeményedett mézet azáltal lesszUk ismét csepfolyóssá, hogy a tartályl huzamosabb Időn át meleg vizhe tesszük.
Magyarországon aránylag a mézfogyasztás igen csekély, nincsen vevője, pedig már apróra parcellázták az élelmes tubusban és mégsem kell. Mondják, hogy rossz a gazdasági helyzet. Magyarán: nincsen pénz. Jó, tudjuk, hiszen mindnyájan érezzük, csak azon kell csodálkozni, hogy ptlinkára, meg cigarettára van. Nézzük: hány dohánygyára van az országnak és korcsmája. És mind megél. Sokan vagyont szereznek. Pedig mindakét helyről mérget szállítanak
az embereknek. Csodálatos, hogy erre van pénz. És hány milliói Például az Osztrák köztársaságban évenként 800 millió lillinget költenek szeszesitalra. Egy lakos tehát évenként átlag 120 sillinget költ szeszre. Ha ennek csak a felét vesz-szük dohányra, 180 sillinget kapunk. Tegyük át az összeget Csonka-Magyarországba s mondjuk, hogy 8,000.000-an vagyunk és csak annyi szeszt és dohányt fogyasztunk fejen-kinl, mint az osztrákok. Ebben az esetben 1,200 000 000 (egyezerkeltő-százmillió) pengőt költünk a két méregre évenként.
Ha ennek az összegnek csak t/io részét forditanánk mézre, (amit kellő propaganda mellett el is lehelne érni, mert amint feljebb említettem, a méz nem csak étel, tápszer és orvosság is, sőt mint lejebb említeni fogom a konyhában és pincében is megállja a helyét) mondom: ha csak t/io részét jáltatnánk mézre: egy évben 60.000 000 kg. mézet kellene termelnünk. Ez 6000 vaggon méz. Termelünk pedig átlagosan és valóságban 200 vaggonnal, de ezt is nagyobb részt külföldre visszük. Hol állana ma az ország méhészete I Pedig igazán csekélységet kérünk: vegyen az az apa csak 10 fillérért nié/ct a gyermekeinek, aki 1 pengőért szeszt, vagy nikotint vásárol a maga szenvedélyeinek a kielégítésére.
(Folyt köv.)
TŐZSDE
Az értéklőzsdén nyitáskor jórészt gyengébb árfolyamokkal indult a forgalom. A tőzsdeidő további folyamán az uj üzleti hét szokásos véleményes Vásárlásai a nyitási árveszteséget lud felmutatni. A berlini tőzsde kedvellen hangulata « piacra nem volt hatással. Emiilésre méltó esemény csak a bány.iplacon fordult elő, ahol Drascheban mutatkozó erősebb árukínálat a papír árfolyamát csaknem I0 \'i-al nyomta le. Ezzel szemben megemlíthető Bauxit, Beocslnl és Kőszén árnyeresége. A piac Irány-«ta zárlatkor bizakodó, csendes.
Ztrlohl tárlii
Pária 20-31, London 23-IWs, Newvork 518 00, Brüssel 72-10, Milano 77\'HVs Madrid 76 55, Amsterdam 20610, Berlin 123 58, Wien 73-05. Solti »-75Vs. Prága 15-36 Varsó 58-20, Budapest M-MVa llelgrád 9-I2SZ, Bukarest 3-08.
Buza 20 fill., rozs — fill. esett.
Buza llszav. 77-ea 2200-22-15. 74-sa 22-13—22 40, 79-ea 22 40-2265, ÍO-aa 22 60-22 SS, dunánt. 77-ea 21-10—21-15, "8-as 21 3-)—21 55, 79-ea 21-50—21 75, b0 as 21-00—21-83. ron 15 80-1540, Isk árpa 1525—16 25, aörárpa 1900-20 50, aab 13 60 -14-25, tengeri tazl. 23*50— 24\'—, dunántull 20 00 -20 50,\'repce 4900-51-00 korpa 1160-11 80.
valuták Angol I. 27-68-27-83 Belga Ír ;9-40-19 80 Caehk. I6-Í7-I6 97 Dán k. 152-20 152 80 Dinár 9 97-10-07 Dollár 370 90-572-90 Francia f. 22-25 22 56 Holl. 229-20 230-20 Lengyel 64-05-84 35 Len 3*30 1-40 leva 4 11-4 15 Líra 29 85-30-15 Márka 136 10-136 70 Norvég 152-20 152 80 Schlii. 8035 »0 73 Peseta 84-20 84-90 Svájdl.l 10-10110 60 Svédk. 153-10 153 70
devtzAk
Amat 229-45-230-16 Belgrád 10-06-10-09 Berlin 136*27-13667 Brüsszel 79-55-79 80 Derlzalet 8-39-9-41 Kopenh. 152 40-152 80 London 27-74-77-82 Madrid 84-27-84-87 Milano 29-83-3003 Newyork 572-40-400 Oszló 152*40-152-80 Párls 22-39-22 49 Prága 16 93-16*96 Szófia 4-14-4*16 Stockh. 153 30-153 70 Vartó 64* 17-44*37 Wien 8050-80-75 Zflrlch 110-30-11060
a belvárosban eladók. Lakás, raktár, üzlethelyiség 3 és irodáknak alkalmas helyiségek kiadók. Bővebbet
Zerkowitz irodában.


iovelje meg olcsó gyermekcipő árainkat
Fekete, vagy barna boxbőr fűzős cipő, kézzel szegeit krupontalppal
26—29 számig P I2-— 30—35 számig P IB-—
N fii fél fűzős és pántos cipő 18 pengő és feljebb
MILTÉNYI SÁNDOR ÉS FIA cipőraktára
zalai közlöny
APRÓHIRDETÉSEK
Az apaóUrdetések (Hiai 10 atóta ■■ ftHór,
Minden további szó dt|a I ttll. Vuát- M flancpnap 10 szótf M Hllór, tniadsa toribU szó dija ■ MII. Szexdin te péss-Ui. 10 sióig (0 ftUér, mlndea tovihM •ró dija • tlll. Qmui • aladen vaata-gabb bettlból álló azó két szónak szimlt-Sitik. Állást ktraókadt 50M engedmény.
Hlrdstéssk b (»«) pm|( (mihw slssl s hhtlagn k»n,..U», iiémléiii •Ikirilléu >áuH ■ lin lliilodlt
Tssvsj • legllnomabb Vi kgt. I ptn|ó. Kapható Muszel él Friedenlhal ciemege-keieskedésében. <193
Szobalánynak ajánlkozik Halál leány
Jobb háihoz. Magyar-utca 40. -4678
pén«k«loaB<H békebilerfare tnhdél
összegben a legelőnyösebben és U •abban lolyósltlat Aoiél Ignáo kölcsönközveUlő hódija Nagyi Kazlucry-uUa 2. szám.
Trapplatnsajt, kerékvételnél
P 2-60. Vlda, Kazlnczy-ulca 13.
Tsssulónsk (elveszek lehetőleg négy középiskolát végzett. Jó magaviseletű Iliit, leijei ellátással - Skopil Lajos, Ki»-komirom. 4680
Klttlnö mágnás tssvsjsm Ismét
olcsóbb, Va kgr. 1 pengő, üyencs csemege
üzlet._________4S00
Asistro-Dslnalsr hatszemélyes autó olcsón, részletre eladó. — Kaulnisnn Manó. Telelőn: 167. 4672
Gyermektelen házaspár hóssassstsri állási vállal. Clm a kiadóban.
Lépesmézet,
nyersbőrt, áqytollat, vasat éa Témát
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát As Fiai
Erzsébet-tér 15. mm
IBOO holdas elsőrendű birtok, rajta 15 szobás föuri kastély, 6 szobás tiszti-lakiasal és egy Ut holdas, valamint Itt heldss ugyancsak elsőreodó birtok, a Déilvasat mentén, rajta 6 izebia urt-lakással éa 3 ssobás llsztllakással eladó. Bővebbet Aoaál Ignác Ingailanlorgalml irodájában Nagykanizsán, Kazlnczy-ulca 2.
Eladó Rozgonyi-utca 12. számú telek, rajra levő épülettel, esetleg műhely és átalakítandó lakásnak kiadó. - Bővebbel Blutnenscllcin, Sugár ul 12. toby
AJánlkoalk hazlsrlis minden ágában Jártas 22 éves tisztességes, szolid Jobb leány, caskls Jobb házhoz. — Bővebbet Kopját, Csengtry-ut 31. 4661
Hasaséit kályhát, vasat, rezet, ólmot és mindenféle csOvet magaa árért vesz Sternbeig Vllmoa, Telekl-ul 20. 4682
10 fcsldss szabadhegyi elaőrendtl szántó ét rétből álló birtok, s kár egy darabban, vagy parcellákban Is eladó. — Bővebbet: Aczél Ignác Ingatlanforgalmi lrodsja, Nagykanizsán, Kazlnczy-u. 2.
*07
\'ZEPESI IMRE
1 Zrínyi Slklóa-uto. 22.
caatornézáa. vlivezeték-berendezés, épület éa mfl-bádogoi. — Telefon 2-95.
kUS* novemberre tyigár-utl\'2, emele-ten 3 egyniásbanylló lépcsőházi bejáratú szoba, esetleg liudának. 4668
Bsrátságss, egészséges nagy szoba l személynek olcsón azonnal klsdó. — Jelentkezni tehet Sugár-ut 18. a liázmci térnél.____46S5
Klsdó 4 szobás és 2 szobás lakás város közepén. Kelchenfeld husUzlet, Eizsébet-\'ér 4. __4633
Eötvös-tér 18. szimu házban egy S aaobáa verandás, száraz, egészséges lakás, axoonalra kiadó. Bővebbel: Aessál Ignáo pénzkölcsonközvelitő és Ingallan-torgalml irodája Nagykanizsa, Kazinczy u.
Egy Qalathelylség klhdó november l-re Ország ut 7. 4584
Háló ■xobabutoi*, tölgyfa garnitúra, egyes bútordarabok é» háztailásl cikkek eladók Klsllluddy-utca 21, 4732
Zsls és Somogysnsgyéban löbb kisebb-nagyobb birtok lakóházul óa gazdasági épületekkel slsdók. Bővebbet Aoaél Ignáo Ingatlanforgalmi és pénzkölcsön-közvetiló Irodájában Nagykanizsa, Kazlnciy-utca 2.
Riadd újonnan renováll kompiéit, nép 3 azobás lakás, Széchenyi-tér 4 4505
írógépet keresek bérbe. Címeket s kiadóba kérek.
Égy szobás utcai lakia klsdó oklóber elsejére Vörösmarlhy-ulca 13. 4731
Bejiró tsksrltónB felvétetik Csengeni-ut 27., földszint. 4733
Rovanbar l-rs kétszobás, konyhás lakás kiadó Főul 24. Ugyanott egyszobás, konyhás lakás és egy bútorozott szoba azonnalra kiadó. 4728
Márlstslspsn egy 5 holdas szóló, esetleg 6 - 800 négyszögöles parcellákban la vtllatclkek részére Igén olcsón sladó. Bővebbet Aoaél Ignáo ings\'lantorgalmi és pénzkölcsön irodajs, Nagykanizsán, Ka-ilnczy-utca 2. 3110
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon : 505.
Bencze
Lakás Caengery-ut 27 lm
__3333
Alig liaalnáll motorkerékpár, rész-lellizeté.sre olcsón eladó. Frank, Eötvös tér 5. azlm. 3691
Szerény, szorgalmai, megbízható, közép-likolát véglett leány, gépírásban némileg ásl keres, .Kezdó" jeligére kl-4701
Jlrlss ált adóba
A város belterületén egy modern 5 szobás url magánház eladó Bővebbet : Aoaél Ignáo pénzkölcsönközveUtó és Ingatlanforgalmi Irodája Nagykanlzaa, Kazlnczy-ulca 2. sz.
Eladó Zrínyi Mlklói-utca 47. szim alatti lakóhái. Bővebb lelviligosilái nyerhető Deák-tér 3, emelet. -4703
Egy alig használt gysr
Teleky-ut 3. (trafik).
■skágf eladó ■4724
Nagy barplnos Erzsébet-tér 10 ilalt kiadó. -4713
Szép utcai butsrsaott szobi aionnal kiadó Batlhyány-ulca 19. -4)23
Oyr rmektelen házaspár háasnsstsr-
nak felvétetik. Clui a kiadóban. -4722
Magyar-ulca 104. sz. sassgánháa, nagy leiekkel sürgősen eladó, bővebbel Ae/él Ignác Ingatlanforgalmi éa pénzkölcsönköz-vetítő irodála Nagykanizsán, Kazlncsl-ut 2.
Egy Jó karban levő, használt ksrókpár olcsón eladó, bővebbel Aczél Ignác Ingat-lanloigllnil és pénzkólcsöuközvelllö hódija Nagykanizsán, Kazlncsy-ut 2. tz.
Naponta adjon növendék éa htzóállatainak
„FUTOR"
szénsavas lakarminynieszet.
A .FUTOR\' iiöveiidékillatoknál a csontképzódéat elíisegitl, hízásra
S* étvágygerjesztőd
A .FUTOR\' nem orvosság, hanem a leglinomabbau órIOll m- ízsoláp, -mily az illatok szervezetébe Igen könnyen lelsr. vódik, s amelyet az állatok aro-matlkus agyagtartalmánál fogva silve-
sen fogyasztanak. A .FUTOR\' etetése a konyhasó etetését feleslegessé teszi. A nagyhulalók, uradalmak, uazdaságok a .FUTOR\'I állandóan etetik. Ára: 1 kilogrammonként 40 lillér. Zsák vételnél: 1 zsák 50 kg. (zsákkal
együtt) P 10 30. I cca 1,2 kg os próbadoboz ára 30 lillér.
Kicsinyben éj zsikszáima kaplialó:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvédóazerek ** kereskedésében
;;:tgykanlzsa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mailéit. Teleion : 130.
ÉRTESÍTÉS.
Tlsileletlel érlesilem a nagyérdem!! közöi«éget, hogy Lsasnskbsn folyó hó SS.én, sissárnsp
s z U r e t i mulatságot
rsndsask. — Kedvezőtlen Idő cselén következő vasárnap 29-én leiz megtartva. ■Itasd xsno ós táno rsog.No-
Aki Jól és olcsón ikar mulatni, az el ne mulassza s kedvezi alkalmat 11
Belépődíj SO fillér.
Szives látogatást kér
Szántó Géiáné
korcsmáros.
a legotcsóhhtól a legllnomahblg, nagy választékban — Mlndennen.il férfi és sál sspkák, kslspkslléksk nagy sius választékú eladása. Alakításokat elvállalunk.
Gyenes és Vida.
Tűzifa ésszén
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
desrka. épQletta, mész, cement és egvéb építkezési anyag kereskedése
Nagykanizsa, Király-utca 4. Telefon: 120.
Matrac éi sezlon huzatok
Kárpitos kellékek
Gabonás X|| és szalma- ISÜII Ponyva, lópokróo és autótakarók
gyári lerakala
HIRSCH ÉS SZEGŐ
cégnél.
Gyümölcsfák SSS^-SS:
koronával és dus gyökérzetlel, gömb, Jegenye és piros akácok, alacsony Tö zsu eredeti hollandiai rózsa újdonságok, gytlmölcsls vadoncok nagy mennyiségben igen előnyös érákon kaphatók
Dr. Temaaaáry Béza
ny. főispán gazdaságának aranyéremmel és oklevelekkel kitüntetett, az Allöld egyik legnagyobb faiskolájában.
Tslep I ujsisicdcn. i siAftrl orsciful m. 11.11,
■ 3 kml j.lió onlopnál Irodai Si.gcd, SftnlhSiOfnsig-ulca 16. tiim
Sarzfloyclmi T.mcviry Itlskol,. Si,g,d Nifyobli mtgrcndeléinfl ít vliiODl.liddknik iikedvtirníny. 4fi6S Kéijso lr|,zyifk,l.
1S29. szeptember 22
iinWf i Iqsihka wil firtlM I iqtMM Inc ntTUt|>lit"rt tartói
Ezért válasszon „Pfaff"-otl
Hosszú lejáratú részletfizetés melleit beszerezhető sím
Deák-tér 2. a feliMempIomnál
20.989/1929.
Versenytárgyalási hirdetmény.
A József főherceg laktanya tatarozására írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
Ajánlatokat szeptember hó 2ö-án déli 12 óráig a v. mérnöki hivatal Iktatójába kell benyújtani. Ugyanott a kiírási müveletet hétköznapon délelőtt 10 — 12 óra között megtekinteni és ártérités ellenében beszerezni lehet.
Nagykanizsa, 1929. évi szeptember hó 20-án. „,o Polgármester.
addig infetoljC
i Smlth Premier gépeket Legk
amíg meg nem nézte
Premlar gépeket "Legkedvezőbb llaetést feltételekkel Kasai Miklósnál ■agykssissa, Deák-tér 15.
20.988/1929.
Versenytárgyalási hirdetmény.
A városi bérházak tatarozására írásbeli versenytárgyalás hirdetek.
Ajánlatokat szeptember hó 26-án déli 12 óráig a v. mérnöki hivatal iktatójába kell benyújtani. Ugyanott a kiírási müveletet megtekinteni és ártérités ellenében hétköznapond. e. 10—12 óra között beszerezni lehet.
Nagykanizsa, 1929. évi szeptember hó 21-én.
S70Í Polgármester.
ÉRTESÍTÉS.
Értesítem a nagyérdemű vevőközönséget, hogy raktáron tartok a legegyszerűbbtől a legdíszesebb kivitelű liremlékekat, termökövet, •*é«lBránitot és márványt, a temetői
összes munkálatokat, ugymint betUvésés éa mrmwgft-*á8t, sir keretezést pontosan ás juUbityoaMn
vállalom. Kérem a nagyérdemű közönség szives pártfogást Tisztelettel .......
SsJát háx.
« __ 19Ü9. szeptember 13
zalai közlöny
4258/1929.
Tárgy: A m- klr PénzOgyminlsz-ler 74.500/VII. 1829. számú rendelete az Ideiglenes házadómen tessíg engedélyezése Iránt elkésetten beadott kérvények tárgyában.
Hirdetmény.
A m. kir. Pénzügymlnlszte ur fenti számú rendelete alap
Ei felhívjuk mindazon nagy-nlzsai lakós háztulajdonosokat, kik az ideiglenes házadómentesség iránti kérvényüket az előirt határidőben be nem adták, vagy elkésetten adták be s igy a kérelmük ezokból visszautasittatott, hogy a ház adómentesség engedélyezése végett kérelmüket szabályszerűen felszerelve és eddigi mulasztásuk igazolására szolgáló körülményeket felsorolva folyó évi szeptember hó 30-lg a helybeli klr. adóhivatalnál okvetlenül nyújtsák be, illetve ujitsák meg, mert a fent hivatkozott P. M. rendelet értelmében az ideiglenes házadó mentességet igy megfogják kapni.
Városi adóhivatal.
Nagykanizsa, 1929, augusztus hó 3-án.
Polay s. k.
V. Íiímvcró.
A nagykanizsai klr. Járásbirósáf, mint telekkönyvi hatóság.
«IOOIM9. tkv. sz.
Árverési hirdetmény
és árverési teltételek.
Rulek Oyöffy murakereszlurt lakói vég-rehattatönak Kocsis Pál u o lakói végrehajtási sienvrdő ellen Indított légrchaTtáal Ipében a telekkönyvi halóság a végrehsl-Utó kérelme kOvtlkcitétx-n az 188. : LX. t-t 144., 148. és 147. §al élteimében elrendeli a végrehajtási árverést 18 P tökekövetelés, ennek 1926. évi október hó I. napjától láró 9% kamata, 11 p 56 flll. eddig megállapított per- és végrehajtási éi sz árverési kérvényért esuttal megállapított 13 P 80 flll. költség behajlása végett a nagykanizsai kir. Járásbíróság területén levó, Murakereszlur községben fekvő < • murskeressturl 981. ssljkvben felvett 193. hrsi. Máz 179. sz. udvar és kert a Kollálaaegl beltekkben Ingatlannak végrt-Htásl szenvedd nevén álló lele részére ™ P, u a. 1SS. sztjkvben felveti 213. hru. szántó a Réglttmetó dűlőben 781\'I hru. szántó a Klarétl dűlőben Ingatlanok egyotleann 400 P kikiáltási árban.
A telekkönyvi hatóság az árverésnek Murakereszlur kOaséghízánál niegtartisára IMS. évi október kó 5-lk napjának d. e. 10 óráját tűzi kl és az árverést feltétele kel az 18*1: LX t. c. 150. §a alapján a következőkben állapítja meg
Az árverés alá keruló Ingallan a kikiáltást ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adható el.
Ax árverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 100/o-át készpénzben, vagy az 1881 : LX t.c. 42 § ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes érték papirosban kiküldöttnél letenni hogy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről klálütott elismervényt « kiküldöttnek átadni és az árverést lelté-«\'tket aiáiraj. (1881 : LX. I. c. 147., 150., "0-§§ , 1908: kLt. L c. 21. §.)
«s Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni «nkl »em akar, köteles nyomban a ki-MáKáal ár százaléka szerint megállapított Mftpénzt az általa ígért ár ugyanannyi S^lékálg kiegészíteni (192* TXUI. t. c.
"•gykanizia, 1929. évi Junlus hó 18. napján.
A kiadmány hiteléül: Szöltösy s. k.
ételben hű b arát
FI5K PNEU
a leggazdaságosabb
VtiltképvlMltl:
Autófelszerelési R.T.
Budapest, IV., Arsnykéz-u. 2
Tat. Aut 81?—41
SINGEK
VARRÓOÉP.
fbxxUátu.fiaUáielaJc
SINGER VARRÓGÉP RÉSZV TÁRS
Fióküzlete: HAOTKáNIZSA Fö-ut 1.
Jlldtli magyar, magyarrliet Igféfcl
Szent-Margitszigeti
PALATÍNUS
gyógy- és ásványvíz kerületi terakatát meg nyitói la in.
Palatinus
gyógy-, bor-éa ásványvíz
nagyban és kicsinyben jutányos áron kapható
Fiscber és Leitner
fűszer- és gyarmatára kereskedőnél
Király-utca 8. Telelői 239.
NAGYKANIZSAIAK
kedvelt találkozóhelye
BUDAPESTEN
ÉIIIÍÍL
VII., Baross-tér 23. á Keleti pályaudvarnál
Teljesen újonnan berendezett
kényelmes családi ház. Központi tOtés, hideg-melegvíz. Méraékalt polgári Arak.
E lapra hivatkozóknak 200 6 engedmény.
Testvérvállalat:
OSTENDE KÁVÉHÁZ
Tulajdonos:
GROSZ ÖDÖN.
Hliden magyar, magyar rliet Igyék I
világmárkáju angol motorkerékpárok
zalamegyei képviselete
Balaton drogéria
, Keszthely.
Magykanlzaalak találkozóhelye ax m
István király Szálloda
Budapest, VI. Podmaniozky-utca 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon : (Interurbán) 202-43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Minden modern kényelemmel berendezett elsőrangú családi szálloda. Minden szobában központi fűtés, hideg, meleg lolyóviz és lelefon. Lift. Szállodában kávéház, cukrászda és fodrászlerem. A keled pályaudvartól közvetlen villamosösszekotlelés 2-cs és 46-os kocsikkal.
Ez az autó kell Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
■agykanizsa, Deák-tér 2. szám.
Telefon: 3-22.
Raktárról az öaszea typusok azonnal szállíthatók. — Kedvejő fizetési feltételek I
Az előrehaladott szezon folytán
festékáruimat
olcsón elárusítom:
ím. rnmi mmm p i-
m im^\'lTJjm
és a szakmába vágó összes festék- és lakkáruk legolcsóbban szerezhetők be
Friedentbal Rezső
festék, kefe és háztartási cikkek üzletében Fö-ut 1., a Városházzal izemben.
Mos I Fest t
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
jflimoad, ttgytisztlt*, ruHaf«»t8 a szombathelyi orai. IparklilUtáaoa ártnyérsmuMi kllOnUlva
NAOYKAN1ZSA
0rl|t6NI«tl OytnaKf I
Kazlnczyu. 8. Hunyadl-u. 19.
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit festet vagy Usitltlal. Qyóz6d|ön meg áraim olcsóságáról éa munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényO gallérti sztitás 1 Tisztit I siti Pttaaéroz 1
19441/1929.
Tárgy: Bortermés összeírása.
Felhívás a bortermelőkhöz.
Felhívatnak a bortermelők, hogy a város területén termelt, illetőleg a szüret végén még készletükben levő úgyszintén a szüret idején vidékről, további kezelés végett a város terü-lelére beszállított, Illetve bejiincézett must mennyiséget a szüret befejezéséi követő 8 napon beiül, de legkésőbb 192t. évi november hó 15-lg a beraktározásra szolgáló helyiségek megjelölése melleit a városi számvevőség jövedéki osztályában jeleljék be.
Ugyanott egyidejűleg bejelenthetik a bortermelők az általuk és háztartásuk állal elfogyasztandó, valamint cselédségüknek, munkásaiknak természetbeni járandóságok címén kiszolgáltatandó s Nagykanizsa város területén, valamint Homokkomárom, Nagybakónak, Nagyrécse, Palin, Sárszeg és Somogyszenlniiklós községek területén termelt, de Nagykanizsa város területén elfogyasztandó boraik ulán járó ÖO\'\'/» adókedvezmény iránti igényüket. Az 50°/» adókedvezmény alá eső bormennyiség után járó adóra nézve évi átalány egyezség is köthető.
Aki a must termését nem, vagy későn jelenti be, pénzbírsággal büntethető.
Aki az 50% adókedvezményre való igényét nem jelenti be, az a teljes adó tételt fizeti.
Az a bortermelő, aki a saját háztartása állal elfogyasztandó bor ulán járó adóra nézve átalányban ki nem egyez, jövedéki felügyelet alá kerül, borkészlete a szüret után hivatalosan felfog vétetni, szemleivel kap és kötelezve van l>orkészlelében beálló minden változást a szabályok értelmétjen bejelenteni s a fogyasztási adót ugy az elfogyasztott, mint az eladott mennyiség után megfizetni.
Nagykanizsán, 1929. évi szeptember hó 12-én.
Polgármester.
_zalai közlönt_
Minden
berendezést
díjmentesen
saját felelősségünkre
lakásába!
szállítjuk.
3-tól 18 hónapig
terjedő
fizetési feltételeket nyujtunk.
ön feltétlenül jelentékeny pénzt takarít meg és sok kellemetlenségtől kiméli meg magát.
Cégünk öt évtizedes múltja garantálja a legteljesebb megelégedését.
Keressen fel bennünket személyesen!
1929. szeptember
KOPSTEIN
bútoráruházai
SZOMBATHELY,
Kőszegi-utca 5. (udvarban)
és
SOPRON, Várkerület 62
_Alapítva a 6887-ben.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (PelelöB
(lzletvezelű: Zalai Károly.)
89. évfolyam, 211. szám
Nagykanlzia, 1929 szeptember 216 szerda
Ara 16 fillér
ZALAI KttZLOMT
Szerkesztőség és kiadóhivatal : Pd-ut S. síim Keszthelyi llokkladóhlvatal Kossuth la|oa-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
EHflxriéri ta: <uUn I po«d M mii
Meghalt Dnbols biboros
Párlw, szeptember 23 Dubois biboros, párisi érsek egészségi állapota a legsúlyosabb aggodalomra ad okot. A biboros környezete elkészüli a legrosszabbra. Tegnap a politikai, diplomáciai és az egyházi élet számos kiválósága telt látogatást a nagybeteg főpapnál. A látogatókönyvbe Villanl Frigyes báró, párisi magyar kövei is bejegyezte nevét. A pápa táviratot intézett a bíboroshoz, amelyben Isten kegyelmét kéri a nagybeteg biboros felgyógyulására.
(lapzártakor érkezeti) Dubois blbornok ma este fél 6 órakor meghalt.
Eltemették Reich Koppéi főrabbit
Budnpeat, szeptember 23 Vasárnap reggel meghalt Reich Koppéi, a budapesti ortodox zsidó hitközség világhírű főrabbija. Négy éviizeden keresztül volt az ortodox hitközség papja, theológiai kérdésekben a világ minden tájékáról hozzá fordultak vitás problémák megfejtéséért. 92 éves volt, nesztora a magyar törvényhozás felsőházának, hova az ortodox zsidóság választotta be. Egy hónapja meghűlt, tüdőgyulladás támadta meg, amivel szervezete nem tudott megküzdeni. Ma délután \'/2.1 órakor temették el. A szertartást 38 rabbi végezte Az ortodox hitközség egy hónapi gyászt rendelt el.
Ismét szól a pnska Mexikóban
Mexikó, szeptember 23 A mexikói elnökválasztási küzdelem során a két párt között véres összetűzés voll. A két párt hivei mintegy száz lövést adlak le. Négy ember meghalt, négy pedig súlyosan megsebesült.
csempésznek Németországba
I.llle, szeptember 23 Francia vámőrök a mull év októberében Joumont állomáson lefoglaltak két vagon ócskavasal, amelyet Németországba akartak csempészni. A nyomozás során kiderült, hogy eddig, már mintegy 150 tonna ócskavasat csempészlek át Németországba egy gyár részére.
Október 14-re hívják össze a kisgazda-képviselőket
Az OMGE memorandumban kér adóvisszatérltést a gazdák részére
Itnrlappflt, sxoptembor 23
A kisgazda-képviselők legutóbbi megbeszélése ulán Szabó Sándor, az cgységespárt alelnöke felkereste Mayer János földművelésügyi minisztert, akii részletesen tájékoztatott a megbeszélésen szóbakeiült dolgokról. A miniszter akkor kijelentette, hogy még a parlament megnyitása elölt a kisgazda-képviselőket értekezletre fogja összehívni és megvitatják mindazokat a kérdésekel, amelyek a kisgazda-képviselőket érdeklik, igy az ország mezőgazdasági helyzetéi és a vármegyei választások kérdéseit, valamint
a Balthazár-féle programot Ma délben közölte Mayer János földművelésügyi miniszter Szabó Sándor-
ral, hogy a kisgazda képviselökel október M-ikére hivla össze, Adóvisszatérltést kérnek a gazdák
Budapest, szeptember 23 Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület memorandumot készit, mely a gabona értékesítéssel kapcsolatos különböző óhajokat fogja tartalmazni. A memorandumot elsősorban Bethlen István gróf miniszterelnök elé akarják terjeszteni, akitől támogatást kérnek a termelök részére, főként adóvissza térités formájában.
A hadlkölcsönkötvény tulajdonosok vasárnap délután a fővárosban népes gyűlést tartoltak. A gyűlésen a kamatszolgáltatások azonnali megindítását követelték.
A felekezeti béke jegyében nyílt meg
a dunántuli református egyházkerület háromnapos közgyűlése
Kaposvár, szeptember 23 A dunántuli református egyházkerület vasárnap nyilotta meg háromnapos közgyűlését. Antal Géza református püspök évi
jelentésében
a felekezeti béke kérdésével és az egyházkerület tnult évi tevékenységével foglalkozott.
Utána Balogh Jenő főgondnok mondod ünnepi beszédet.
— A protestáns erőknek a nemzet társadalmi életébe való bevitelé vet — mondotta — meg kell teremteni a nemzeti egységet. A református egyház mindig a felekezeli béke és a felekezeti türelem alapján állott és ez a gyűlés is dokumentálni kívánja azt, hogy a dunántuli református egyházkerület a haza érdekében szívesen dolgozik vállvetve tnlnden felekezettel. A közgyűlés után Antal püspök
16 uj református lelkészt szentelt föl. Délben 200 teritékes díszebéd voll, amelyen Balogh Jenő, Stephaich alispán, Antal Géza püspök, Huszár Aladár felsőházi tag, Vétek György polgármester, Jókai-Ihász Miklós képviselő. Herczog főrabbi és Hoss József apátplébános szólallak fel.
Hoss József apátplébános hangsulyozla felszólalásában, hogy a római katolikus egyház mindig szívesen állott a felekezeti béke szolgálatában.
Délután a dunántuli református lelkészkerületi közgyűlést tartották meg, amelyen Ollé Sándor pápai lelkész az egyházvédclmi misszióról beszéli, majd a dunántuli református papok feleségei szövetséget alakitottak, amelynek programját Ravasz Lászlóné fejtette ki. A szövetség elnökévé Halka Sándor erdöcsokonyai esperes feleségét, főtitkárrá Izsák Aladár somogyjádi lelkész feleségél választották meg.
Str eruwitz kancellár benyújtja lemondását
Schober rendőrfőnököt emlegetik az uj kormány lejének
Bécs, szeptember 23 Az osztrák belpolitikai válság ma döntő stádiumba jutott. Ma délelőtt juttatta cl a kormány a pártokhoz
az alkotmány-törvény módosításáról szóló javaslatot.
Kormánykörökben meg vannak győződve arról, hogy a válság meg-
oldása békésen megy végbe.
Héea, szeptember 23 Több oldalról jelenlik, hogy Síre-ruwilz el van tökélve a lemondásra, mert tudatára jött annak, hogy a mai nehéz körülmények között nem tud feladatának megfelelni.
Egyre jobban nyilvánul lak meg az óhajok, hogy a jelenlegi kormány adja ál helyéi olyan kabinetnek, amely meg tud birkózni a mai viszonyokkal és állalános az a vélemény, hogy Sclwber rendőrfőnök a jövő embere.
összeverekedtekGrácban a Heim-wehr és a Schutzbund tagjai
(Iráo, szeptember 23 Egy gyűlésről elvonuló republikánus védőszövetségbeliek megjelentek egy vendéglő előtt, amelyben lleim-wehrek szoktak tartózkodni. Rövidesen súlyos kézitusára került a sor, amelyben előbb botokkal és lécekkel, majd revolverekkel hurcollak egymás ellen a szembenállók. A rendőrségnek nagynehezen sikerült a verekedőket szétválasztani. Egy republikánus és egy heimwehr súlyosan megsebesült. A könnyű sebesülések száma igen nagy.
EnyhUlt a feszültség
Bécs, szeptember 23 (Éjszakai rádiójelenjés) A lapok megállapítják, hogy a belpolitikai helyzet némileg tisztázódott és a feszültség enyhült. A szövetségi tanács keresztény szocialista frakciója ma bizalmát fejezte ki a szövetségi kancellárnak és a vezetése alalt álló kormánynak A frakció elismeri, hogy a mai alkolmány módosításra szorul.
Rothermere
most Németország viszonyait tanulmányozza
Berlin, szeptember 24 Lord Rothermere a mult hét végén Berlinbe érkezeit. A lord 10 napra tervezi németországi tartózkodását és célja, hogy Németország politikai viszonyai, valamim a köztársaság viszonyai felöl személyes tapasztalatokat szerezzen.
Időjárás
A nsgyksnlzssl meteorológiai meg-llgyeló Jelentések: Héttőn a Mmhstk■ lel-. Reggel 7 Órakor +112. délután 2 órekor -fl5\'4, este 9 órakor -j-\'l
Felhőzet: Reggel derlllt, délbm lelliói, este tiasta égboltozat.
Szélirány: Reggel délkelet, délben ésrak-kelet, este északnyugati szél
A Metaornlóulal Intáeet eate 10 órakor Jelentti egyelőre még • áltoáatlan, hOv\'a, egyébként túlnyomóan saáraa IdS várható.
ZAUU kozlonv
A kath. hitközség
képviselőtestületének közgyűlése
Nagykanizsa, szeptember 28
Vasárnap délután tartotta közgyűlését a nagykanizsai róm. kath. bitközség, melyen a képviselőtestületi tagok nagy számban jelentek meg a plébánia tanácskozó-termében.
P. Deák Szulpic ferences-plébá-nosnak, mint az egyházközség egyházi elnökének bemutatkozó beszédét osztatlan szimpátiával fogadta a képviselőtestület.
Dr. Dómján Lajos gondnok felolvasta a 70 szakaszos, módosított alapszabályokat. A módosítások abban állnak, hogy a püspök/lég jóváhagyott alapszabály-sémát a kanizsai viszonyokhoz alkalmazták. A kidolgozást az erre korábban kiküldött jogászbizottság végezte. A közgyűlés dr. Fábián Zsigmond, dr. Tamás János, Eberhardt Béla, Gab-sovits Kornél, dr. Ma lek László, dr. Fodor Aladár felszólalásai után az alapszabályokat egyhangúlag elfogadta.
Ezután az képviselőtestület újólag és véglegesen kimondta az egyházközség megalakulását, amire bizonyos formalitások múltbéli hiányossága miatt volt szükség.
Dr. Dómján Lajos felolvasta az ugyanazon bizottság által kidolgozott terjedelmes ügyrendet, amit a közgyűlés egyhangúlag elfogadott.
Kimondta a közgyűlés, hogy a képviselőtestület korábbi ténykedéseit approbdtja, igy a megtörtént választások is érvényetek.
A napirendre tűzött másod-elnök választást az uj alapszabályok felső jóváhagyása utánra^ halasztották. Az egészségi állapota miatt lemondott Algner Géza jegyzőnek a közgyűlés elismerést és köszönetet szavazott
szorgalmas munkásságáért és helyét egyhangúlag Lányi Lászlóval töltötte be.
Dr. A\\atek Llszló indítványára ki-mondotla a közgyűlés, hogy az alapszabályokat és ügyrendet kinyomatják és a képviselőknek kikézbesitik.
Dr. Dómján Lajos indítványozta, hogy a hitközség szervezés költségeire, a templom-felszerelésre fennálló 23.000 P tartozás megkönnyítésére, az egyházközség 1929-re 6000 P segélyt szavazzon meg a ferenc-rendnek, anélkül, hogy átvállalná annak kötelezettségeit. Evégből javasolta a hitközségi adó-kitevés megkezdését.
Hosszabb vita merült fel akörül,
hogy lehet-e és kell-e ugy módosítani az elfogadott alapszabályt, hogy az adókivető bizottságot ne a tanács, hanem a képviselőtestület válassza meg. Szavazás utján dr. Knausz László módosítást kérő indítványát elvetelték. Majd elhatározták, hogy az adókivető bizottságot a tanács rövidesen megválasitja és az megkezdi a kivetés munkálatait, hogy az mielőbb a tanács, onnét a közgyűlés elé kerülhessen. Ez után a vita után, melyben az indítványozókon kivül dr. Sabján Oyula, Ujváry Géza, dr. Fábián Zsigmond, dr. Tamás János, Eberhardt Béla vettek részt, az ösz-szes jelenlevők élénk kommentálása mellett, — a közgyűlés végetért.
Snlyos motorkerékpár-szerencsétlenség a Kis- és Nagykanizsa közötti nton
Welszberger kőfaragómester fiát és leányát érte a szerencsétlenség — A szeszgyár előtt belerohantak motorkerékpárral egy szeneskocsiba
Nagykanizsa, szeptember 28 Vasárnap délután hat óra előtt sulyos motorkerékpár-szerencsétlenség történt a Kis- és Nagykanizsa közötti ulon.
Welszberger Csengery utcai kö-faragómesler György nevű 24 éves fia nemrégiben motorkerékpárt vásárolt. Ezzel a géppel vasárnap délután
kirándulásra Indult
Sormás községbe ismerőseihez, ahonnan fél hat tájban fordult vissza. A hátsó ülésen foglalt helyei Welszberger György
16 éves huga, aki már tőbbizben elkísérte bátyját hasonló motoros kirándulásokra.
A két testvér baj nélkül jutott el Kiskanizsáig, de már a vasárnapi népes utcákon is többeknek feltűnt,
hogy milyen erős iramban száguldanak.
Amint a Transdanubia felé közeledlek,
a vásártér előtt a motorkerékpárbelerohant egy egy-lovaskocslba,
mely szénnel volt megrakva.
A szerencsétlenségnek szemlanuja volt llrazdina Géza kereskedősegéd is, aki színién motorkerékpáron igyekezett haza Kiskanizsa felöl. A kereskedősegéd kb. százméternyire követte a Welszberger gépjét és neki is feltűnt, hogy legalább
70 ktlóméteres tempóban engedi a gépet, noha a kiskanizsai uton már több járművet kellett előzni és több elöl kellelt kitérni.
Hrazdtna a következőkben meséli el a borzalmas szerencsétlenséget:
Lótnszvlrágos tó partján
Irta: N. SZABÓ QYUI.A (S)
Hát bizony két évig itta a csudaszerekel, amig orvoshoz vitték. Arra már a fehér arc piros rózsáját belepte a sárga.
Evett a Zsuzsi korpában főtt zúzát. raktak a lábára ganajos korpát, éljél szedett glz-gazt, ivott ujholdnál meritett vizet, fürdött diófalevélftlr-dőben, megtanult pár kötetnyi mondást, megismerte harminchat falu tudós emberét és „boszorkányát", amig a vén Kozáry rászánta magát, hogy mégis csak megteróbálja az orvost.
Igy került el a Zsuzsi a iótuszvi-rágos tóba. Hej, pedig de féltek I Csak akkor nézett a falu, amikor kiderüli, hogy harminchat falu tudósa
többe került a kénes víznél. *
De miért irom én ezeket?
Megmondom.
A lótuszvirágos tó — Hévíz.
Nézem, figyelem vasárnaponként. Autók, kocsik százai sietnek feléje.
Igy már kora délután autó és kocsitábor keletkezik. Az autók a posta mellett pihennek hangtalanul, a kocsik a lótuszvirágos ló lefolyása mellett, hatalmas legelő szélén. A legelő már a kisbalatoni veszendő világ jzélső területe.
Érdekes föld. Mocsár, nádas, csudálatos viziélet, dolomit, réteges kövek, népvándorláskori temetők, féltett vadaskert, római sir, regényei várromok, gőzölgő, nagy tó majdnem egymás mellett.
A kocsik már délelőtt szállingóznak. Egyik Somogyból, a másik Zala távoli részéből, a harmadik Vasból indult el reggel. Páron öt-hat szu-rásos, nyilalásos falusi beteg érkezik.
Ebéd után már alig lehet megolvasni a sok szekeret. Kitelne azokból jókora országos vásár is. Egyik vasárnap száznál több uj kocsit olvastam meg.
Délben legmozgalmasabb a kép. A kocsikon, a kocsik mellett és alatt megkezdődik az evés. Tüneményes gyorsasággal tűnnek el a fehér somogyi kalácsok.
Azután gyün az alvás. A zene — a lovak jótzü rágása.
És a lovak között vannak büszke paripák is. Azok jómódú gazdáké. Sőt — rossz loval, gebét alig láttam.
Tarka, szines, mozgalmas kép. Egészen a vásárokra emlékeztet.
El is neveztem hévízi egészség-vásárnak.
Pár szekéren sápadt Zsuzsik ülnek. Jót tett nekik a víz. Ulána jót alusznak. Bágyadlan mosolyognak: először féllem tőle, de már nem . ..
Egyik szekéren a vén Darabos meg a Kozáry hasonmása pipál. Dehogy
szánnák rá magukat a fürdésre. 0 nekik semmi bajuk, csak próbálkozzék a Zsuzsi meg a zasszony.
Darabos és Kozáry nézik egymást. De nem szólnának. Figyelem őket. Egyre gondol mindakettő: deiszen csak ne használjon, akkor majd én Is mondok valamit...
A tóra egyik sem kíváncsi. Csak ugy messziről nézik a fejérnépek viháncolását, meg a lovat figyelik : össze ne rúgjanak.
Két asszony közelit a Kozáry szekere felé: egészen megfrlssütem.
Darabos és Kozáry hallgatnak.
Arra gondolnak: valamit csak kell hazudni az asszonynak.
Egyik asszony megszólal:
— Aptyuk, maga is megmoshatná legalább magát. ..
Az aptyuk valamit morrant:
Elnyeli a többif. hogy egy bolond ts sok a háznál. Meg lucféreg bújjék abba a fiatal orvosba, aki a faluba vetődött. Addig a fejérnép nem is gondolt a fürdésre.
Komoly, vasmegyei polgár beleártja magát:
— Nemú vanám az egészen . .
Darabos ránéz-
— Már mér?...
— Eleinte magam is azt hittem.
— Mit ?
— Hogy hiába fogok be.
— Hát most mi a vélekedése?
_WS9. szeptember 24
— Háromnegyed hat óra lehelen, mikor engem mintegy száz méterrel előzve, Welszberger és huga a Kis-és Nagykanizsa közötti uton haladtak. Egyszerre megdöbbenve láttam, hogy a vásártér bejárója előtt á motorkerékpár egyenesen belerohan egy szeneskocsfba és
a fiatalember és hasa lezuhannak a gépről.
A vezető a szekér, illetve a 16 alá került, a ló megsérülten szintén ráesett, a fiatalleány pedig az úttestre. Alig egy szempillantás alalt történt az egész és mire odaértem, már mindketten véres tagokkal hevertek a földön. Egyikük sem volt eszméletnél, Mindkettőt elsősegélyben részesítettem, mesterséges légzéssel próbáltam eszméletre téríteni, de nem sikerült. Aztán a Transdanu-biából egy autó a több sebből és a száján keresztül erősen vérző fiatalembert a korházba szállította, én pedig a mentőket hívtam ki a látszólag könnyebben sérült leányhoz. Amint messzebbről láthattam a szerencsétlenséget, valószínűleg ai okozta, hogy a nagy sebestéggel rohanó gépet a vezető nem tudta elég biztosan kezelni és elvesztvén uralmát a volán felett, belerohant a kocsiba. Talán az zavarta meg a motorost, hogy a szencskocsl, melynek gazdája Horváth József barakki kocsis az útról bekanyarodott a vásártér felé Ugyanakkor pedig mögötte még jött egy flakker és egy parasztszekér. Ez
a három jármú a gyakorlatlan motorost kizökkenthette biztonságából és nem számítva azzal, hogy i szeneskocsi előtte fog kanyarodni, teljes sebességgel engedte a motort Különben sem lelt volna ide|e fékezni a nagy gyorsaságot közvetlenül a karambol etőtt. A ló is sulyo-
— Nekem példázatom van. Még pedig eleven. Gonduhat maga ide is, meg amoda is, de nekem csak egy álláspontom van. Az pedig az, hogy ebbe a vizbe nagy orvon erő-teljesitmény van.
Felesége rábólint:
— Hat évig húztam a lábamat, de mán emelintem is.
Kozáry is megszólal:
— Mást nem hasznát?
— Mi a fityfeneférget ? Még a dörzsűlést is meguntam. Talán e vindűő zsírt is elkeneltem. Mos meg má kezd szünnyi. ..
— Amóta Idejár?
— Azt pedig elhiheti:
Darabos és Kozáry egymásra néznek. Koppány pogány hite lobog szemükben és a babona lidércfénye. Nem szólnak, mert apák is, akik szeretnek, férjek Is, akik tűrnek: hátha .. . hátha ...
Nagy harcot viv a lótuszvirágos tó partján a babona és a tudomány
olt a tarka-barka kocsltáborban. «
Néha órákig figyelem a tábort. Szalonna, kolbász, sonka, kalács illatoznak. Kupakos pipák füstölnek.
F.z a tábor már kiragadott rész a javasasszonyok körme közül. Még orvosi tanács nélkül fürdik, de a javasban már nem hisz, mert köny-nyebb a iába, erősebb a keze és a hasogatás kezd kimenni a hátából.
1929 szeptember 24
ytn megsértlll, úgyszintén a gép is megrongálódott. A kocsi gazdíja a szekér túlsó felén gyalog jött és igy semmi baja nem történt.
Hélfön szerzett értesülésünk szerint Weiszbergert még mindig nem sikerült eszméletre téríteni
és állapota életveszélyes. Húga már vasárnap este későn magához tért, de semmit sem tudott mondani, hogy mi okozhatta a szerencsétlenségei.
Köpenyek,
alkalmi ru&álc,
átalakítások olcsó árak mellett gyorsan készülnek
Fekete Margitnál,
Fö-at 2. sntm alatt.
Fefére esett
a Ir.tőröl leöullö cserép, éleí-
veuélyeHn megsebesít//
Zalaegerszeg, azeptomber 23
(Saját tudósilónk lelefonjelentése) A háztetőt javították özv. Háry Ká-rolyné zalaegerszegi lakos Alsó-utcai portáján. A tetőn dolgozott Havasi István zalaegerszegi cserepesmesler Sdur István nevű zalalövöi segédje, aki a zsindelyeket szórta le a tetőről a főidre. Eközben az egyik zsindely az épen arra haladó Pandúr Lajos uiaszab&ri lakos fejére eselt, aki véresen, bezúzott fejjel, eszméletlenül terült el a földön. A mentők életveszélyes állapotban szállították kórházba. A rendőrség a vizsgálatot megindította.
— Praktikus hölgy ; Kö|ienyszö-vetét azért veszem Singer József és Társánál, mert ott mindig divatos és jó anyagot kapok. Kiválóak a fekete és legetn-anyagai is.
Hanem az óriási rész még otthon van. Azok még nem ismerik az egészség vásárát a lótuszos Hévíz partján.
Gs még hány Ilyen egészségvásári lehetne Magyarországon teremteni I Mert csak azokkal lehetne a zugbörzéket kiirtani, ahol még ma is pereg
• rosta és uralkodik a szenesviz.
*
A hévízi szekértábor megmozdul. Fog|ák a lovakat. És talán még Darabos és Kozáry is azt mondják magukban: abba a rostába és az eldobott paklidohányba mégse lehet akkora erőteljesitmény, mert ni, az asszony alszik melletlem. Peig de
régen szunyókált szeginy feje. «
Valami nagy templom kellene oda a lótuizvirágos tó mellé. Bucsu|áró hely kellene oda. Hadd vinnék haza a búcsúsok:
— Láttunk fehérlábú gólyát. Láttunk meleg vizet, amibe virág terem és egészség.
Hadd gondolkoznék a falu : mi az erösebb ? A babona, vagy az erótel-jesitménycs viz, amit a vajákos nem ismer, de az orvos ajánl.
Hadd gondolkoznék a falu : tudós-e
aki nem ismeri a hires melegszel, amibe meggyógyult a Kozáry Zsuzsi ?
Sajnos: ma még a „tudós* az ur. Es ezt higyjék el nekem, akik a népegészségügyért fáradoznak.
(Vóge)
ZALAI KOZt ONV
Abonyi sakkmester szimultán-versenye Nagykanizsán 58 ellenféllel
A mester három partit vesztett és hetet eldöntetlenné tett — A szimultán délután 3 órától este 10 óráig tartott
Résxletes riport a
Nagykanlzaa, szeptember 23
A Polgári Egylet földszinti terme első pillanatra ugy tűnik fel, mintha bankettre készülnének. Hosszú fehér asztalok, rendezett széksorokkal. Azonban a pepilakockás táblák hamar elárulják, hogy mi van itt készülőben.
Minden tábla elölt ül valaki. Fiatal gimnazisták, cvikkeres öreg urak jókedvű várakozásban sorakoztatják figuráikai megszokott indulási helyükre. Nagy a harci készülődés. A túlerő roppant módon szervezkedik, hogy megmérkőzzék Abonyi mesteirelanagy szimultánversenyben.
Kelemen Ferenc, a Sakk-Kör elnöke és Böhm titkár a két hosszú hadállás elrendezésén szorgoskodnak, hogy a Mesternek és a szimultán-szabályoknak megfelelően foglalja el mindenki helyét.
Az óra 2 óra 42 percei mutat. A Mester még nincs itt. Az egymás mellett ülök egymással folytatnak tréningmeccseket. Közben itt is, otl is, felrepül egy-egy szellemeskedő megjegyzés a nagy tornáról. Különösen Dobrin Hugó barátunk sziporkázik, akinek jókedve egyáltalán nem tükrözi vissza azt a szörnyű pusztulási, amit a Mester bizonyosan rá fog mérni rövid idő múlva. Egynémely titkos, győzelmi reményt tápláló sakkozó ugy mered a figuráira, mintha akaratát próbálná beleönteni a kis faalakokba...
Megkérdezem Mayer bácsit, mi a tippje ?
— Nem tudom, hogy fogok mérkőzni — válaszolja. — Tippje, az nincí, de helyette szomszédja feleli:
— Az ember mindig ugy ül le, hogy nyer. — A harmadik asztaltól egy sugóhang :
— Tapasztalatokat...
Egyszóval mindenkin látszik a
nagy várakozás. A kanizsai sakk
7 órös KUxdelemröl
Hiudenburgok, Bruszilovok ugy beássák magukat az asztal mellé, hogy ember legyen, aki győzelmi álmaikkal ki tudja dönteni onnan őket.
Pár perc múlva 3 óra. Most megérkezik Abonyi mester. Meleg éljenzés. Kelemen Ferenc elnök üdvözli a Nagykanizsai Maróczy Sakk-Kör nevében és az olaszországi nemzetközi sakk-kongresszuson (Abonyi mester odamegy a szimultán után) sok sikert kiván a magyar sakk kultuszának.
A Mester válaszában a vidéki sakk kullura megbecsüléséi hangoztatja és azt kivánja, hogy ebben a versenyben ne legyen győző és legyőzött, hanem csak egy nyertes Ic-Kyen : a magyar sakk művészete. Éljenzés.
Pont három óra. Kezdődik a verseny.
A két hosszú asztalnál 52 sakkozó foglal helyet, akiknek számát a Kör meghivásáraJZalaapátiból, megkésve autón, ideérkező sakkozók 58-ra szaporítják. A két asztal közöli egy ember járkálására hagyott hely van. Itt indul meg Abonyi mester és vagy paraszttal, vagy lóval nyit.
Szabály az, hogy: a szimultáno-zók csak a Mester jelenlétében léphetnek. Tanácskozni akárkivel szabad.
A Mester világos parasztjai a másodpercek gyorsaságával ugranak ki helyükről. Jóformán oda se néz Mikor az asztalfőre ér, az odakészített feketéből iszik egy kortyol.
Már másodszor sétált végig a spekuláló ellenfelek közölt, akiknek annyi idejük van gondolkozni a következő lépés fölölt, mint amennyi idő alatt a mester körútján visszatér. Némelyik sakkozd á Meslcr lépésére azonnal válaszol, mire a Mester is mozdul és uj meg uj rébu-szokat kap az ellenfél.
Most már — pár perce áll a küz-
Philips, Telefunken
stb.
RADIO
készülékek, hangszórók,
lámpák, anödpótló, Összes rádió felszerelések és alkatrészek
Szabó Antal
fegyver és sportüzlet rádió és gramofon osztálya.
Loewe
hangszóró
a legjobb I Díjtalan bemutatás I Ara 72 pengő 6 havi részletre
u&ap*010
Városi mozgó
Kedden és ezerdón 7 óa 9 órakor
Senorita
Különös történet la PlaU országából 9 (elvonásban Főszereplők s Bebe Daniels és Jam«« Hall
15
Billy a viz alatt
Burleszk 2 Idv.
Egy kis házaeságezédelgés
Burleszk 2 felv.
Paramount Híradó
delem — a parasztok után a tisztek is hullanak. A Mester szívesen áldoz akár tisztet is, ha egy jól elgondolt ötletet akar megvalósítani.
Nagyszerű kép áttekinteni, amint a Mester egymaga áll a félszáznál több ellenféllel egyűlt Egy agy — ennyi ellen, egy szellem egy regiment ellen.
Most már teljes gőzzel áll a harc. A Mester kíméletlenül taglózza le a figurákat. Szinte meg sem áll az asztalok előtt. Ahol félkönyökre ereszkedik, ott már hízik a mája az ellenfélnek, mert valóban annak érzi magát...
Valaki megkérdezi a szomszédjától :
— Nem látta, nem esett le egy fulóm ?
— De igen, — feleli váratlanul az odaérő Mester — vigasztalódjon, több is le fog esni.
Tényleg. A sakkfigura hullák már tekintélyes számban szomorkodnak a kockás táblák szélén. Most megint az asztalfőnél van a Mester. Egy korty fekete és már indul is tovább.
Egy fiatalember merészen vissza-riposzlozik. Megbánja, mert két lépése után két sötét ló és csak egy világos futó kerül máglyára. Vannak aztán óvatosak is, akik gombjaikon számlálgatják, hogy reszkírozzanak egy parasztot vagy sem.
Huszonöt perce áll a játék. Az első királyné most került teritékre. Kirschner László siratja. A 33. percben az első hullás feltartóztathatatlanul bekövetkezik. Hritz Béla reményei dőlnek végleg össze és megállapíthatjuk, hogy Abonyi mester javára 1 :0.
Most már lerjengösebb a játék. A küzdelemben izzó agymunka folyik. Pollák Gyulánál rettenetes kaszálást müvei a Mesler. Csak ugy hullanak a gebék.
— -Nem adom fel, juszt sem — dacol a vérző tábla gazdája és tenyereibe ejti fejét, hogy amig visszatér a Mester, hátha talál még egy lehetőséget.
Stolczer\' Emil veszi. Megjegyzi:
zalai közlöny
.Kellemetlen," — mire a Mester nem kis derültség közben, halkan válaszol:
— Nem azért vagyok itt, hogy kcllemességekct csináljak.
Általában a Mester igen szellemes megjegyzéseket lesz.
Most a krach betli Brónyai Lajosnál, az 58. percben. Merészen támad, de: Brónyai támad, Brónyai bánjv Elhullik ö is a dicsőség kockás mezején. 2:0a Mester javára.
A cigareltavégek szaporodása emelkedő tendenciát mulatt. Nehéz szivar-füstök úszkálnak a levegőben, a kibicek raja élvén a gyémánt alkalommal, betegre tanácsolja az ellenfelek seregét. Itt-ott sörökkel olajozzák a nehezen csikorgó agytekercseket
Vannak hosszabb stációi a Mesternek. Ilyen dr. Berger táblája, ahol nagy birkózás folyik. Buknak a tisztek.
— Sakk I ujjong fel egy kisdiák és megvillanó szemekkel néz fel a kedélyes Mesterre, de hamar lelohad, mert ez a válasz:
— Csak voll I — és egy szegény gebe a bemondás ára.
Már ötnegyed órája vagyok a Mester sarkában. Lépésről-lépésre... az óra negyedötöt mutat...
Amióta elmentem, meglátogatta a szimultánt dr. Sabján Gyula polgármester is, aki nagy szeretettel fejezte ki megelégedettségét a Sakk-kör tevékenységének eme pompás eredménye : a szimultán felett.
Most 8 Őra 31 perc. A terem egy felbolygalolt hangyabolyhoz hasonlit. Körülbelül 12 izgalott, drukkoló, tépelődő fej hajlik a lábiákra, de a folyosóról még visszaveri a visszhang Wagner Jenő hangját, akit győzelmi mámorban imádja önmagát :
— Megnyertem a partit I Én vagyok az első győztes I
— De hova siet? — kérdik tőle.
— Viszem haza a hirt. Igaz, hogy elnézte a Mester, de megnyertem és ez a fö.
Azt hiszem, nem adná ezt a győzelmet 200 uj borotválkozó abonáns-ért...
Most már nem olyan nagy a lem-pó, mint délután, de a Mester most is fáradhatatlan. Támad, védekezik, beugrat.1
Schlex Gyula nem győz panaszkodni :
— Kérem, ez igy van. Tizenkél lehetőséget spekuláltam ki és a Mester egy egyszerű lépési tesz, ponl olyant, amire nem is számítottam. Maróczy Is ugy csinált, mikor itt voll. Min-
dig ugy lépett, atnil nem is álmodon senki.
— Azért hívják Maróczynak és Abonylnak — mondom neki, de már nem figyel rám. Elsüllyed a szeme a figurák útjainak láthatatlan labirintusaiban és keresi a tizenharmadik lépési, amit Abonyi fog tenni.
E6le liz óra. Most dől el az ulolsó játszma. Böhm József tartotta magát, mint ama bizonyos utolsó Mohikán. Győzött is. Ugyanígy : Ádám György és a már emiilelt Wagner, tehát hárman. Remis-vei végzett: ifj. Oyarmalhy József (Zalaapáli), Göndör Olló, Barla Sándor gimn. ta-
nuló, Sárossy Zoltán, Kluger Jenő, Argent János, Takács Dezső.
A gyönyörű szimultán befejezése után a Mester megvacsorázott és az éjjel negyed 12 órakor induló Irieszt gyorssal elutazott. Búcsúztatásán — épen ugy, mint a fogadtatása alkalmával — a Sakk-Kör elnöksége megjelent és hálatelten köszönte meg a kanizsai sakk-élei sokáig feleit hetetlen szép napját, amit a nemes ön-zellenségü Abonyi Istvánnak köszönhet.
A Sakk-Kör büszke lehet a szimultán megrendezésére, a verseny résztvevői a nagy ellenfélre, aki ellen küzdőitek U. Oy.
« 1929. szeptember 24
Egyik sikkasztás után a másikért vették elö
a törvényszéken a volt
Zalaegerszeg, szeptember 23 (Sajál tudósítónk telefonjelentése.) Nyirádon volt segédjegyzö Tordal Ignác, akit a zalaegerszegi törvényszék 1928. decemberében hivatali sikkasztás miatt 2 havi fogházra ilélt. Tordai ugyanis különféle adóösszegeket sikkasztott el, amiket a gyanútlan felek neki befizetlek. Ma hirdették ki elölte a tábla jóváhágyó Ítéletét, amely ezzel jogerőre emelkedett.
Amint ezt az Ítéletei kihirdették elölte a törvényszéken, mindjárt leültették a voll segédjegyzőt a vád-
nylrádl segédfegyxöt
lollak-padjára és elővették egy még letárgyalatlan ügyét, hasonló deliklum miatt. Tordai ugyanis 1927 novemberében Sötét Mihálynétól vagyon-váltság cimén vett fel pénzl és azt elszikkasztotta. Beismerése után a törvényszék 14 napi fogházra Ítélte.
A .ciklus" ezzel sem ért végei. Következeti a harmadik ügy. Ugyanilyen természetű kilengés. Ezl azonban zári tárgyaláson bogozta ki a törvényszék, amely végül is a volt segédjegyzöt ebben az ügyben ujabb 21 napi fogházzal sujtolla. Mindhárom Ítélet jogerős.
Megvasalva vitték el a ferencesek nevével szélhámoskodó fiatalembert,
aki P. Deák Szulpic kanizsai plébánostól is mutogatott hamisított igazolványt
Szombathely, szeptember 23 A vasmegyei Szőcz községben elfogták Kovács József nanykutasi születésű munkakerülőt. Kovács barátruhában több zalai és vasi községben szélhámoskodott. Gyűjtéseket aszközölt, mig rajlavcszctt.
Kovács régebben a zalaegerszegi zárda frátere voll, de szabálytalanságok miatt kiléptették. Szöczröl a zalaegerszegi rendörségre kisérlék.
Zalaegerszeg, szeptember 23 (Saját tudósítónk telefonjelentése) Az ex-frálert vasárnap egész napon át tüzetesen kihallgatták. Újból beismerő vallomást telt, mellyel eddigi bünlajslromát tetemesen kibővítette. Igy kiderült egy egész sorozat ok-iralhamisitása. Többek közt P. Deák Szulpic, akkor még egerszegi házfőnök, ma kanizsai plébánostól is
mutogatott egy bizonyítványt, amelyről kiderült, hogy a rendből való „távozásának" körülményeire vonatkozó adatokat kivakarta, helyeilük másokat és más dátumokat hamisított be. Dr. Kovács Malvin zalaegerszegi orvosnőtől kapoll bizonyítványában a légcsőhurul|át lüdőcsucs-liurutlá .minősítette át" és meghamisította Letenye község elöljáróságától kapott igazolványál is.
Mikor ezek vallatása során iga-zológtak, a primitív hamisítványokat össze akarta tépni. Egyiket sikerült is széltépnie, de a rendőrök idejében közbeléptek.
Vasárnap két csendőr jött érte, akik megvasalva vitték el ma Körmendre, ahol csalás és zsaroláson kívül mosl már közoki rathamisitásért is felel a bíróság előtt.
a Köztisztviselők ruházati osztályában vásárolok
ott szerezzen be mindent
ruházkodásához
6 havi részletre
Bzept. 24., 25., 28-án
flókárudában
Magyar Köztisztviselők
Fogyasztási, Termelő és Értékesíti Szövetkezete
= Divathölgy: Tegnap Singeméi voltam és elragadtatással szemléltem a sok szép divatos selymet.
Rendkívül tanulságos filmet játszik a Városi Színház szeptember 24-től 29-ig. A világhírű Pfaff varrógépgyár hatalmas üzemét mulalja be. A közönség a precíziós szerszámgépektől, a gépkolosszusokig láthatja azok működését, a fa és fém mec-munkálását. — A Pfaff-gyár a világ egyik legnagyobb varrógépgyára. — Gyártmányai nemcsak Európában, hanem az egész világon elismerten a legjobbak. — Ne mulassza el a kedvező alkalmat a film megtekintésére.
II
vese-, hólyag-,gyomor- és cukorbajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese- és hólyaghomok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott
elsőrendű gyógyvíz. Házi ivókúrára rendkivfll
alkalmas. Állandóan friss töltést 1803 Főraktár:
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király-u. 21.
Ha mindenki erről beszél,
hogy a || Menyasszony" divatáruház
legújabb divatos áruval lett felszerelve és vételkényszer nélkül meggyőződhet, || hogy a legolcsóbb árban szerezheti be öszi szükségletét rőfös és divatáruban
ilOBEIM JENŐ Menyasszony divatáruhág Nagykanizsa, Deák-tér I.
I
itflfl. sieptember 24.
zalai közlöny
NAPI HIREK
NAPIREND Siepiembar 04, kedd
Róm. katolikus : Fog. Mátli. Protesl.: (Jelién. Izraelitái Cluí hó 19.
Városi Mozgó. .Senotlla", klllönői történet .Bllly a viz alatt" és .Egy kl>
hirassigaeédélgéi", burlesik 2 2 (elv.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat: f. hó végéig a Déry Józsel-félc Főutl ,0 angyal" gyógyizertír.
OőzfOrdő nyitva reggel 8 órltil eate 6 öfáls (hétfő, szerda, péntek délután éa kedden egéaz nap nőknek).
— Vass miniszter köszönete
Zalának. Zalaegerszegről jelenti tudósítónk: Mini lelenlettük, Zalavármegye legutóbbi közgyűlése üdvözölte Vass József népjóléli miniszteri miniszterségének decenniuina alkalmából. A miniszler most meleghangú levélben köszönte meg Zalavármegye üdvözletét.
— A megyéspüspök Balatonfüreden. Dr. Rott Nándor megyéspüspök egészségének helyreállítása végell több heti tartózkodásra Balatonfüredre érkezeti.
— Október 1-én, kedden, Fráter Lóránd a Polgári Egyletben.
— Urlnók: Pongyoláinkat Singer-nél sierezzük be, mert nála legszebb flanellek és bársonyok dúsan felhalmozott raktárát találjuk.
— igazoló választmányi ülés. Nagykanizsa város Igazoló választmánya ma délelőtt ülést tarl, Bődy Zoltán alispán elnöklésével.
— EskDvó. Deckert Lajos forg. adó-ellenör és Bárány Rózsi a mai napon házasságot kötöttek.
— Egy Jólöltözött ur: Singer szöveteiből készült öltönyben kellemesen érzem magam,mert kelméi rugalmasak és finomabb, tartósabb anyagokat még Londonban sem kapok.
— A Klakanlzsal Levente Egyesület közgyűlését vasárnap délután tartották meg a Polgári Olvasókörben P. Pulvermann Zénó alelnök vezetése melleit. Megjelent a közgyűlésen Csorba István testnevelési felügyelő is. Az alelnök megnyitó beszédében a leventenevelés fontosságát és az uj nemzeti generáció lelki-testi fejlesztésének elsörangusá-gát domborította ki. Szépudvary László főoktató az eddig elért eredményekről olvasta fel kimerilő jelenléséi. A pénztári jelentés meghallgatása után megejtették a tisztikar választást. Elnök lelt: P. Pulvermann Zénó, alelnök: Kovács Illés igazgató-tanitó és Anek György, jegyző: Horváth János, pénztáros: üozdán. Az uj elnök zárószavaiban eredményes munkát és ennek eléréséhez pártfogást, támogatást kért.
— Színészeink a soproni társulatnál. A Pécs—nagykanizsai színtársulat tagjai közül Pintér Böske primadonna, Vlncze Emmi szubrelt és Hajnal Belti naiva a soproni társulathoz szerződtek.
Egy okos kis baba: Anyucim, nekem ruhácskát, pyjamát és fehérnemű anyagot Singer bácsinál végy, i mert olt szépet és jól kapni.
- Nőegyletl tea. A Keresztény
Jótékony Nőegylet leadélulánjainak sorozata újból megkezdődik, hogy társidalmi elevenség színeivel töltse meg ismét a mindjobban ősz és léi elé szürkülő napokai s egyben ezekkel a kedves, hangulatos teákkal és előbbrevigye a nyomorenyhítés soha ilyen pregnáns ügyét. Az idei ciklus első teája csütörtökön, szeptember 26-án délután 5 órakor lesz, dr. Aíerir/yfle/iKjózsefnéadja(Széchenyi-lér 6.). Tea süteménnyel 1 pengő. A teára a tagokat és azok vendégeit szeretettel várja az elnökség.
= Egy Jó tanuló: Ugy látom, hogy Singer szöveteit még az iskolapad sem teszi tönkre.
— A leventék lázltóját elítélték. Zalaegerszegről jelenti tudósítónk: A klsbucsai leventék épen gyakorlatozni indullak egyik vasárnapon, mikor Kovács József otlanl 57 éves földműves előbb cngedetlenségre szította őket, majd az oktatókat sértegette, végül pedig már „az urak" ellen izgatott, akik „ingyen eszik az ország kenyerét." A lázítás eredményeként a leventék nem mentek el a köteles oktatásra, hanem egyszerűen sztrájkba léplek. Az Izgatót tegnap vonla felelősségre a zalaegerszegi törvényszék és 14 napi fogházra ítélte.
= Menyasszony: Akárki akármit beszél, tudom, hogy csak akkor lesz lartós és szép kelengyém, ha vásznat, asztalneműt és paplant Singer-nél veszem.
Epek6-, teleki- él hólníMbste-gek, valamint azok, akik hugysavas sók tulszaporodásában és köszvény-ben szenvednek, a természetes „Ferenc Iónéi" keserűvíz használata meilett állapotuk enyhülését érhetik el. Az orvosi gyakorlat számos kiváló férfia hosszú megfigyelés alapján megállapította, hogy a Ferenc liuel viz biztos és rendkívül kellemesen haló hashajló s ezért sérvbajoknál és prostatabetegségeknél is ajánlják. A Ferenc lóuef keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban es füszer-űzlelekben kapható.
= Közismert Singer József és Társa dúsan felszerelt szönyegrak-lára. Elsőrendű minőségek mérsékelt árban.
— Figyelmeztetés. Még mindig igen sokan vannak iskolánkívüli, levcnteköteles korban (1908—1917. évfolyam) levő ifjak, akik beszervezve nincsenek, s e célból a városi nyilvántartónál való jelentkezést elmulasztják. Felhívom a szülőket és munkaadókai, hogy fiaikat, illetve alkalmazottaikat, akik elemi, közép és főiskolába beiratkozva nincsenek, tehát leventeigazolványuk nincs, a városi levenlenyilvántarlónál, (Városház, Kazinczy-ulcai bejárat, II. em., 2. számú ajtó) azonnali jelentkezésre utasítsák. A leventefoglalkozáson való részvételek, az igazolványon lepecsételés által van jelezve. Felkérem tehát, hogy minden hélfön saját érdekükben is, győződjenek meg, hogy leventekötelezettjük részt vette-e a foglalkozáson, mert a mulasztást a levente visszatartásával lenyitjuk, ami a szülőket, hivatallónökökcl s a munkaadókat is sújtja. Városi testnevelési vezető.
Három fokozat van: jó, jobb, legjobb, PPAFF a legjobb I
Megérkezett
a várva várt PHUSLBPS hálózati
rádiókészülék.
Kérje díjtalan bemutatását
az
Elektron Rádiótechnikai
Deák-tér 10. szám alatt.
Ügyelien a cimrel! ■- \'T
Keresek
■megvételre 15 — 30 holdas prima
gyUmölcsöst
részben, vagy egészben beültetve.
Lehetőleg4-6 szobás villával. Csak téli alma és körte érdekel.
Részletes ajánlatok „Készpénz" jeligére
Magyar Hirdető Iroda Budapest, Főherceg Sándor-utca 7.
— Jótékonyság. Dr. Valko Béla ügyvéd hetenként egy ebédet ajánlott fel lapunk utján a Keresztény Jótékony Nőegylet november 1-én kezdődő akciójához, melynek keretében, mint az elmúlt években is, a nyomortanyák éhező Iskolátgyermekei kapnak naponta ebédet a társadalom jószlve által terített asztalokon. Minden felajánlást elfogad és nyugtáz lapunk szerkesztősége.
hftfai. «fc, wnkifcW „litUol1
Blztc>» hititu Irtóátáf, mely fwtó*őb«t«f té-
{«t plántál az ül«t6 \'latfáj köiá t* fyOk*. r«MO kiirtja SÍűfo-rtun todomáaroa alapon •lóállltYI. Mii allatra, ttnbarr* ártal- ^ nullán I Sváb, maxii. eaótány, poloafca, haajmlrtfettf .RUSSIN" l&kéleUttn Irt. Sxi^UUn I N«m pluklt I
Naptárban iiálHtfa; Ratlaol Laboratórium Badapast, I., Maráayt-Htca M- «M
BBD
(RftrUtltÓMk) H - hírek. kOapala-aág Hangv. — hangverseny. B — elóedál Oy _ gyermekeknek. A — aasaoayofc-uk Z — nae Mg. — mezőyudeeis tH. - Ifjúsági dóadáa. F — felolvasás, a — gramotonzene. Ib — |uz-bsn4. K — kaUr*. aZ. — népéiért HM.
Szeptember 24 (kedd) Budapest 9.15 A rádió házlkvartett)é-nek hangv. 9.30 H. 9.45 A hangv. folyt.
11 A budapesti rendőrxenekar hangv. 11.10 Nemzetközt vlzjelzó szolgálat. 12 Dell harangszó. 12.05 A hangv. folyt 12 25 H.
12 35 A hangv. további folyt. 13 Pontos Idólelzéi. 14.30 H. 16 Mesedélután. 16.48 Pontoi Idóietiáa. 17.10 TcH-nugyar nyelv-oktatás. lT.tó Saórakoztató Z 16.30 Mit Uaen a rádió ? 1930 Kentner L«|o» zon-íorahangv. 20.15 Előadás > Stúdióból. Három egyfelvonásos. Utána kb. 22 10 Pontos Időjelzés. Ma)d: Clglnyzene.
Bécs II és 16 Hangv. 17 Opera E. — Utána hangv.
Berlin U O. 16.30 Hsngv. 17.15 Gyermekére. 19 Zene. 20.30 Jazz- és operett-aene.
Milánó 11.15 0. M.30 Oyermekkarének.
17 Rádlókvtntett. 20 30 éa 22.10 Zene. München 11.20 ét 12 30 O 15 Oyőrl
Lakatos Flórls magyar zenekiránák hangv.
18 Hangv. 20 Ai októberi ünnep kOzve-tltése. 22.45 Hangv. 21.25 Silml. hangv.
Prága 1130 O. 12.20 Hangv. 16.20 Oyermekóra. 18J0, 19.05 éa » Hangv. 22.20 Zene.
Rómft 13.15 Rádió-trió. 17.30 H»ntv. 21 Opera E.
Varsó 12.05 a 16.30 Oyermekó a. 19 Hangv. 19.50 Opera E.
zalai közlöny
SPORTELET
A Zala-Kanizsa 7:2 (1:1) arányú győzelmet aratott tartalékoson is a leventék ellen
A csatársor gálhJpessége kielégített — A leventék az elsí félidőben jól tartották magahat
Nagykanizsa, szeptoniber 23 A vasárnap délutáni Zala-Kanizsa —Levente válogatott tréningmeccset Kelemen tréner bíráskodása mellett tartották meg. Az elég szép számban megjelent hívek örömmel könyvelték el a csatársor góllövő képességeit, csupán a gyorsaság tekintetében szorul még a tréner kezének foko-
zottabb munká|ára a csapal. Ezt bizonyítja különben az első félidő 1 : l-es eredménye is. A gólokat: Schuster (2), Horváth, Babos, Bakonyi, Farkas, Orsolyák és a leventék részéről Antal (1 l-esből) és Mancsek rúgták. A csalársorból Schuster, Orsolyák, a halfsorból Babos és Horváth tűntek ki.
VASÁRNAPI FUTBALLEfíEDMÉNYEK
I. liga:
Ferencváros—Ili. ker. 8:0 (4:0). Hungária—Bástya 6 :1 (1:1. Budai 33—Somogy 2:0 (2.0). P.-Baranya—Kispest 0:0.
II. liga:
Sabária-BAK 4:0 (2:0).
Az NTE tartalékos csapata kikapott Pécsen
Az NTE pécsi útjáról Mészáros II. lekésett és rajlakivtll még egy tartalékkal volt kénytelen Játszani a kanizsai csapat. Ezekután nem csoda, ha 4:2 (2:0) arányban kikapott. A PVSK góljait az N félidőben Pozsgay és Jankovics rúgta, de szünet után Szabó és Kiss kiegyenlít. Az utolsó öt percben azonban Jankovics és Bedekovics két góllal bebiztosítják a győzelmet. Az NTE fegyelmezetlen játékosai miatt veszteti két pontot. Atlétika
Dunántul atlétái Óráéban 39:60 arányú vereséget szenvedtek Stájerország válogatottjaitol. Az 1500 m-en Vass (ZTh) 3., a távolugrásban Molvarecz (ZTE) 3. lett. Utóbbi a rudugrásban nem vitte át a kezdőmagasságot.
— UJ rendszer butorváiárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezésekéi, a következő előnyöket nyújtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belllli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopsteln Szombathely.
Gazdasági-magvak. Kerti-magvak. Műtrágyák.
Szupcrloxzfit, méaznitrogén, kálisó chilei salétrom >tb. <tb. Slriua növénytápsó. Hármas hatású kerti műtrágya.
GyűmBIoafa védBazarak.
Gabona caávázóazarak
(porpácok éa nedvei pácok).
MadáraleaAgek. Baromfi aladalak.
Kicsinyben és nagyban kaphatók :
ORSZÁG JÓZSEF
mag, mfltrágya éa nóvényvédóazerek kereakedéaében
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellell. Teleion 130
Soroksár—Terézváros 4:0 (2:0). Rákospalota—Merkúr 1:1 (/: 0). VAC-Józse/vdros 3:1 (1:1). Vasas—Kossuth 3:2 (l. l).
Vidéki Kupa: Attila-Megyer FC 1:0 (0:0).
TerméiytÍHfla
KÖZGAZDASÁG
(—) International Carrlera lJmlted. Az International Carrles Limited az Egye süli Államokban az első Investmenl eom-pany, melyet amerikai és európai vasul vállalatokban való inveszlálás céllaira a la piloltak. Ncwyorkból most táviratban vesz azUk hírét, hogy 400.000 darab résivényét 800.000 darabra emelik fel. Messrs. Cslvtn Bullock, a |ól Ismert newyorkl Investment bankház tog|a a 400X00 darab u| részvényt a közeli napokban kibocsátani és pedig egyidejűleg as Egyesüli Államokban, Canadában éa Európában. Az o| kibocsátás állal a vállalat lókéje 18 millió dollárra emelkedett. Az Inlernatlonal Carrlers Lld elsó 400.000 darab részvényét kb. három hétlel ezelótl bocaátolták kl, darabonkinl 23 dollár áron éa hlvataloa |elentéi azerint a kibocsátási ötszörösen túljegyezték. A tiust \'nvestlciójában angol, kanadsl és amerikai vaautak vannak. A vállalat programja, hogy vaaull Investlciókkal foglal-koszék egész Európában is és európai, valamint angol vasutakban való érdekeltség vállalását tervezik.
TÖZSD.E
A külföldi kedvezőtlen hírek hatása alatt a mai értéktőzsde kedvetlen volt. Vontaiolt forgalom miall csak kisebb eltérések mutatkoztak. Árváltozást csak e^yes értékek szenvedtek, igy Bauxit, Magnezit, Izzó, Ker. Bank, Naslci és Magyar Cukor 1%-kal csökkentek. Feltűnést kellelt Drasche 20 pengős áresése. Éltől eltekintve a zárlati árfolyamok lényegtelen eltérést mutatnak. Zárlatkor az irányzat kedvetlen, forgalom szűk keretek között mozgott. Fixkamalo-zásu papírok piaca rendkívül üzlet-leien. Valuta és devizapiacon Dollár ujabb 30 pontos áremelkedése érdemel említést, máskülönben lényeges változás nem történi.
Ztrichl sárlat
Párls 20-30, London 25\'14. Newyork 518-82\'Zt, Brtlsael 7210, Milano 27Í4\'/j Madrid 7660. Amsterdam 208 05, Berlin 123 52\',\'s, Wien 73 00. SoHa 3-75, Prága IS\'36>/a, Varsó 58-20, Budapest 10-SS Belgrád »I2Vs, Bukarest 3\'07Vi.
Sertétráíár
Pelhnltás 4599, eladatlan 1654. — Elsí-rendU 1-40—1-44, azedett 1-38—1-42. szedeti kózép 1-31 — 1-34, kónnytl 110-1-20, l-«6 rendű öreg 1-34—1-36, ll-od rendű öreg 1-20— 1 26 angol sllldó 1-31-1-60, szalonna nagyban 1-72—1-74, zsír 2-00 0-00, hui 1-46— l-re, szalonnás télaertés 1-70—1-80.
— Lanlobb tóvárosi napilapok n Nemzett tljság é« IJ) Nemzedék.
Buza 20fill.. rozs 20 fill. emelk.
Buza llszav. 77-es -22 20-2215. T-\'t 22-35 -22 60, 79-es 52 60 22-85, 80-as 2280 -230\', dunánt. 77-es 21 30 -21 25, 78-as 21 50-21-75. 79-es 2170-21 95. P0 as 21-80 - 22 05. rozs 16\'OO-lli\'lO lak árpa 15 75-1625, sórárpa I875-20 00 rab 1360-14-25, lencerl tszt. 23 60 -24 -, dunántull 1950 - 2000. repce 50-00-52 00 korpa 11 60 11-80.
á budapesti Wztde devlia-jeCTzélí
VALUTÁK Angol I. 27-68-27-83 Belga fr. 79-40-: 9 80 Cseh k. lti-88-16 98 Dánk. 152-20 152 80 Dinár 9 98-1006 Dollár 571-60-573-60 Prantia I. 22-25 22 53 Holl. 229-20 230 20 Lengyel 64-05-64 35 Leu 3-36 ,1-40 Léva 411-415 Líra 29 85-30-15 Márka 136 10-136 70 Norvég 152-20 132 80 Schlll. 8030 80 70 Peseta 84-25 84-95 Svájci I. 110-15 110 65 Svédk. 153-10 153 70
DEVIZÁK AmeL 229 50-230-20 Belgrád 10-06-10-09 BerTIn 136-27-136-67 Brtlaszel 79-52 79 71 DevIzalel 3-39-3-41 Kopenh. 15237152 77 London 27-73 27-81 Madrid 84-35-81 95 Milano 29-93-30-C3 Newyork 572-40-100 Oazlo 152-40-152 80 Pária 22-39-22 41 Prága 16 94-16-99 Szófia 4-14-4-16 Stockh. 153 27-153 67 Varsó 64-17-64-37 Wien 8047-80-72 Zürich 110 32-11062
Klaija: Mlnlal SyoaU át Upkladé Tállilat, Ruykaaluái.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
Interurbán tataion t Nagykanizsa 78. az.
APRÓHIRDETÉSEK
Az apsóMrdetések dl|a 10 ásóig 10 P llár, Minden további szó dija ( fial. Vasár éa flnnepnap 10 aróig 80 fillér, minden további azó dija 8 fill. Szerdán éa pénteken 10 szóig (O fillér, minden lováhbl azA dija 8 fill. Címszó s minden vastagabb OelUból állO s.\'. ket sróoak Számit-latik Állást keresőknek SOO\'o engedmény.
Hlrdatéaak B (Bt) faagi Saaaagaas alul a falaalaaaa kfinyvaléa, asámláaás alkarSUaa «*gatt a I • r a flaatassdSk
Taaval a legfinomabb Vl kgr. 1 ptngó. Kapható Muszel éa Priedenlhal csemegekereskedésében. 4193
Kttflss8 háalkoaat kapható Molnár Láazlónál. Sugár-u. 18, az udvarban. -4742
Elad* Telekl-ut 88. azámu lakóház, szabadkézből. Érdeklődni ugyanott.
Trapalataaajt, kerékvételnél kilója P 260. Vida, Kazlnczy-utca 13. 4„48
Kautmann Károly Dunánlulon a legnagyobb és legolcsóbb rövidáru szakmában. 4747
Szerény, szorgalmáé, megbízható, középiskolái végzett leány, gérlráiban némileg Járlaa álláat keres, .Kezdő" jeligére kiadóba. 4704
Kasafsnassn Károly kólóit áruban a legolcsóbb éa legnagyobb. 4748
1929. szeptember 24
Lépesmézet,
nyerabört, ág,tollat, « a a a t 6a fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát éa Fiai
Erzsébet-tér 15. „u
Hív |ól fözft mlndanaa egy kél Issu családhoz felvétetik Csengery-ut 35. á74(
Kiadó u|onns n renovált komplett, nép 3 szobás lakás, Széchenyi lér 4.
Eladó egy disznóól tyukházzul, kél ruhasiekrény, egy vaságy, egy fürdő kid egy vaskályha. — Megtekinihető Kossuih-tér 15. 8*im. 4^71
Használt kálfhát, vasat, rezelTóltnöt és mindenféle csővet magas árért vesz Sternberg Vilmos, Telekl-ut 20. 4683
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon: 595.
Benoze
Lakás Caengary-ut 27/a
__Ujj
Kgy aaatalea segéd azonnal felvétetik, laraf-tr. 27. sz. 4744
László hrrceg-u. 9. sz. oaalédl ház kerttel, szabadkésból sürgősen, mindenei, fogadhaló árért eladó. -4746
Egy aarok templom Ülés, a második eme-leien elsó sorban kladé. Bővebbel Efllvsi-tér 28 , loldszlnl. -47«
Egy jókarban levő egy tonnás
tehergépkocsi
sürgősen, jutányos ,7U áron eladó.
Németh István, Zalasárszeg.
Mos! Paall
Mayer Klotild Utóda
VAROA NÁNDOR
göxmosá, Wgytlsztltó, ruhaftstfl
a iiombalhalyl oru. IparkUllltáaoa araayértmmtl kilQnt«tva
NAOYKANIZSA
tiyajtfltalüp t OyárUlap 1
Kazlnczy-u. 8. Hunyadl-u. Iá.
Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bármit leatet vagy ttszlltlaL Clyózód|Sa meg áraim olcsóságáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlaztltásl Tisztit I sraa Ptlaaérozl
ELADÓ
egy üzemképes, jó állapotban levő csukott
Prestó autó,
esetleg 18 havi hitein
Bővebbet:
Szántó Vilmos és Társai cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. sz.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Váltalalnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető:
Zalai Károly.)
89. évlolyam, 217. uim Nagykanlm. 1929 szeptember 25 szerda Ara 16 H
ZALAI I0ZL0HY
__POLITIKAI NAPILAP
Sitrtc«iUJ»Í£ U ktidíhlvital: M-oI S. uim. ^^
KeuiiKiyi nökkiidóhivitai Kouuth ujM-o. 3Z Felelős szerkesztő: Barbaríts Lajos EttarctM : viia i^i m
Véres zavargások Mexikóban
130 halottja és 500 sebesültje van a községi választásoknak
Hadsereg és leszerelés
lrl»: Dr. Henedfli Kálmán, orezáK-gyülénl képviselő
A nyári hadgyakorlatok befejeződvén, immár aktuális elmondani a következőket.
A hadsereg harcképességét és a nemzet védőképességét egyesegyedül és kizárólag az uj hadkiegészítési rendszerre való áttéréssel tudjuk elérni, amely a sorkatonaság mögött a kiképzett tartalék millióit birja táborában. Ezt annál Inkább kérnünk kell, mert az antantnak egyik kiváló tagja is azt hangoztalta a leszerelési előkészítő konferencián, hogy a tartalékok a fegyverkezés mérvének megállapításánál ne vétessenek figyelembe. Ebben a kérdésben a honvéd-legénység ellátásáról szóló törvényjavaslat tárgyalásánál Bethlen István íjról miniszterelnök a következőképen fe|lclte ki a maga nézetét: .Azt hiszem, hogy a trianoni szerződés katonai hatarozmányainak revíziója akkor válik aktuálissá, ha bebizonyosodik, hogy ezek a leszerelési konferenciák eredményre nem vezetnek, vagy azért, mert a velünk szemben Illók nem tudnak, vagy azért, mert nem akarnak leszerelni. Egy bizonyos idő múlva a világ közvéleménye tá|ékozva lesz abban a tekintetben, hogy mivel állunk szemben és akkur jöhet majd a magyar kormány abba a helyzetbe, hogy döntsön ama kötelezeltség tekintetében, hogy a szerződésnek erre vonatkozó revízióját követelje. Azt hiszem, elhibázott politika volna a magyar kormány részéről, ha ebben a kérdésben izolálná magát azoktól az országoktól <» azoknak az országoknak eljárásától, amelyek hasonló helyzetben vannak."
Ami a leszerelési konferenciát illeti, tudjuk, hogy ez mennyire kátyúba jutott. Az egész leszerelési konferencia lulajdonképen a hipokrizis bűnében született és a hipokrizis bűnében fog elpusztulni. Mert hiszen azok a határozmányok, amelyek erre vonatkoznak, megszabják azt, hogy a leszerelést ellenőrző bizottság liz éven-kint tartozik ellenőrizni: eleget leltek-e az érdekeli államok a lefegyverzési parancsnak ? És mit látunk ? Idestova tizenegy esztendeje, hogy a háború lezajlott és még mindig csak ott tartunk, hogy a tulajdonképen való leszerelési konferencia meg se nyilt és annak ellenére, hogy letelvén a tiz esztendő, esedékes volna az első ellenőrzés, vájjon eleget tellek-e az államok a leszerelési parancsnak: minden hiábavaló, az ellenőrzés nem történt meg, mert hiszen az ellenőrzést még el sem rendelték. Ami lörtént, az csak az, hogy a leszerelt előkészítő konferencia ült össze. E\'ről pedig Bernstorff gróf azt mondotta: .Ez a leszerelési komédia lulajdonképen az érdekelt államoknak biztosító szövetkezete minden leszerelés ellen."
Ami az érdekelt és legyőzött államokkal való kontaktust illeti, nagyon természetes, hogy a miniszterelnök és a honvédelmi mlnlBzter bölcse-sége meg fog|a találni a kellő pillanatot, amikor ezzel a kollektív lépéssel az antanlhatalmakhoz járul, de nekünk addig is kötelességünk a hadseregei minél |obban kiépíteni, minél harcképesebbé tenni és a nemzet védőképességét minél jobban biztosítani. Hiszen ezzel Németország példálát kövefjük. ahol szocialista kormány áll az ügyek élén és népszerűségét kockára téve gondoskodik nemcsak a hadsereg, hanem a flotta fejlesztéséről Is.
Nekünk is készülnünk kell, anélkül, hogy háborút akarnánk, készülnünk kell, hogy készülellenül ne találjanak bennünket az események. Hiszen mi Nyugat Európának előretolt hadállásában vagyunk és Közép-Európa békéjének őrzői vagyunk. Semlegességei kizárólag csak fegyveres erővel tudjuk biztosítani.
Van egy másik ut is. de ez a másik ut, amelyet ellenségeink tanácsolnak, szuggerálnak különböző utakon és módokon, az öngyilkosság, a kétségbeesés ut|a volna. Ez az ut odavezet, hogy teljesen pacifista húrokat pengessünk, hogy egy egész ellenséges, felfegyverkezett világgal szemben tel|esen pacifisfák legyünk, azaz tartsuk oda nyakunkat ellenségeink igazságtalan ilélöszékének bárdia alá : ha már véetagjainkat le vágták. vág|ák le fejünket is ; ássuk meg sírunkat, feküdjünk bele. várjuk szépen a halált, hoev kárörvendő szomszédaink hadd rugjanak h-le a mi szégvensirunkba és egy világraszóló. égbeklálió nagy tragédiának kétségbeesett Petur bánjaiként kiáltsuk oda a nemzetnek: Bánk bán, jóéjszakát I
Ez az ut a halál ut|a. ezen az uton mi nem |árunk. Mi az élet utlán járunk és az élet utján visszük előre a feltdmndds felé, egv uj ezredév minden dicsősége felé feltámadásra hivatott, lobb és szebb sorsra méltó nemzetünket.
A Toka-per
mai folytatólagos tárgyalása
Pozsony, szeptember 24 A Tuka-per mai tárgyalásán dr. Welchel védő cáfolta a tanuk szavahihetőségét és igyekezett bebizonyítani azok előéletével, hogy közülük többeknek a vádlottak padján kellene ülni. A bíróság elutasítja azon indítványát, melyben kéri a Budapesti Területvédő Liga igazgatójának és Jehlicskának kihallgatását. Foglalkozik dr. Hanzelik tevékenységének ismertetésével. Levelet olvas fel. A tárgyalást holnap folytatják.
Newyork, szeptember 24 (Éjszakai rddiójelentés) Az Associated Press jelenti Mexikóból: Ve-racruz államban, altul most községi választások folynak, véres zavargások törtek ki. Vasárnap óta a zavar-
l\'rága, szeptember 24 (Éjszakai rddiójelentés) Udrzal miniszterelnök magával hozta a köztársaság elnökétől azt a kéziratot, mely a képviselőház és szenátu%, ülésszakát berekeszti. Hír szerint a
(leüt, szeptember 24 A népszövetség mai plenáris ülésén a leszerelési bizottság tegnap elfogadott javaslatát ismertette az előadó, hangsúlyozva, hogy ez az első lépés a leszerelés felé. Lord Róbert Cecil követelte, hogy 1925. évi fegyverkezési egyezményt ratifikálják a nemzetek. Bejelentelte, hogy Anglia ratifikálja az egyezményt. Tiltakozott az ellen, mintha javaslatának illetve beszédének éle egyes államokra irányulna. Lényegesnek tarl|a az egyezmény alkalmazását vizi, légi és szárazföldi haderők ellen, egyenlően. Végül kijelentette, hogy leszerelés nélkül nincs béke, a hadianyag korlátozás nélkül nincs leszerelés. Beszéde általános tetszést aratolt. A javaslatot a tanács elfogadta.
A főbizottság elfogadta a kínai javaslatot
(íenf, B7.eptembor 24 Délután az első főbizottság tarfoít ülést, melyen Pilotti olasz delegátus ismertette az ismeretes 19. szakaszt A bizottság a javaslatot elfogadta. Tárgyalás során Románia, Jugoszlávia, Csehszlovákia és Lengyelország egységes nyilatkozatot olvastak fel, mely-
gásoknak az egész állam területén 130 halottja és 500 sebesültje van. A halottak között van Ortiz Rubió elnökjelölt unokaöccse is. A zavar gások legjobban az orizabai Cordova városban fajultak el.
miniszterelnök birtokában van a parlamentet feloszlató kéziratnak is. Ez azonban a köztársasági elnök utasítására, csak akkor használhatja fel, ha a néppárt és az agrárpárt között nem sikerül a megegyezés.
ben kijelentik, hogy a javaslatot el Jogadják. Románia delegátusa még indokolásában hozzáfűzi, hogy a 19. szakasz nem áll ellentétben a 10. szakasszal és ezért fogad|a azt el. Apponyi Albert gróf reflektál röviden és megjegyzi, hogy a 19. szakasz kiegé8zifő része a 10. szakasznak. A javaslatot már holnap tárgyalja a népszövetség plenáris ülése.
Aláírták a nemzetközi döntőbírósági egyezményt
Genf, szeptember 24 (Éjszakai rádiójelentés) üajzághó László rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter ma a magyar kormány megbízásából aláirta a hágai nemzetközi döntőbírósági egyezmény slatulumának záradékát, valamint a USA-nak a hágai nemzetközi bírósághoz való csatlakozásáról szóló jegyzökönyvet. Eddig ezeket az okmányokat 42 állam irta alá. A népszövetségi főtitkárság átszervezése
(iont, szeptomber 24 (Éjszakai rádiójelentés) A népszövetség mai közgyűlése 13 tagu bizottságot választott a főtitkárság átszervezésének előkészítésére.
Berekesztik a cseh parlament ülésszakát
A köztársasági elnök felhatalmazást adott a parlament feloszlatására
Magyarország aláirta a nemzetközi döntőbírósági egyezményt
Hadianyag korlátozás nélkül nincs leszerelés, leszerelés nélkül nincs béke — Ma tárgyalja a népszövetség a kinai delegátusnak a békereviziót elősegítő javaslatát
zalai közlöny
Kis Interjú nagy dolgokról dr. Bödy Zoltán alispánnal és dr. Csák Károly képviselővel
A megyei és vároil választások — A panaszkodó falvak — Mit kotyvasztanak a politikai boszorkány-konyhákon?
választó kerületet. Nem mult el va-
Nagykanlzaa, szeptember 24 Mint jeleztük, Bődy Zoltán, Zali-megye alispán)* a nagykanizsai igazoló választmány keddi ülésére Zalaegerszegről Nagykanizsára érkezett, Az alispánnal jött ide dr. Csák Károly, kormányfőlanácsos, országgyűlési képviselő.
A .Zalai Közlöny\' munkatársának kedden délben alkalma nyílt néhány percig beszélgetni Bődy alispánnal és dr. Csák képviselővel, akik a délután folyamán vissza is tértek a megyeszékhelyre.
Az alispán kérdésünkre a kővetkezőket jelentette kl * közeledő vármegyei és megyei városi választásokról:
— Magam is olvastam a lapokban a szeptember 28-ikl terminust, hogy ekkor lennének a viritis választások, azonban ezt teljesen kizártnak tartom.
— Mikor lennének tehát méltóságod szerint a megyei és a városi választások ? — kérdeztük.
— Sajnos, nem tudok erről semmit mondani. Kanizsai utam, mint azt a Zalai Közlöny is megirta mai számában, az igazoló választmány ülésén való megjelenésemet szolgálta. A választásokról, ismétlem, nem sokat tudok mondani. Amig a belügyminiszter ur nem Intézkedik, (és mi eddig semmiféle intézkedésről nem kaptunk rendeletet) addig csak azt végezhetjük a közigazgatási reform régrehajtása körül, amiről a nyilvánosság eddig is tájékozva volt.
Dr. Csák Károly képviselő a beszélgetésre vonatkozólag megjegyzi, hogy véleménye szerint
a választásokra csak a jflvó hónap második felében kerülhet sor.
— A nagy adminisztrációs előkészítés — mondta — ennyi időt fel-tétlenOI igényel. Arról szó sem lehet, hogy ebben a hónapban megejtsék a választásokat, akár a megyénél, akár a városokban.
Megkérdeztük Csák Károly dr.-t a jelenlegi
politikai helyzet
felöl.
— A legaktuálisabb politikai esemény a kisgazda képviselőknek, a sajtóban bőven ismertetett, aktivitása, akik Szabó Sándor egységespárii alelnök vezetése alatt szeretnének eredményeket elérni az általános helyzet javítására. Ezt célozza a jövő hónapban Mayer János földmivelésügyi miniszter elnöklete alatt tartandó nagyobb arányú kisgazda képviselői értekezlet. Mindig fő valami a politika boszorkánykonyháján — mondja jelentősen a népszerű zalai képviselő.
— Milyennek látja méllóságod a gazdasági helyzetet?
— Nem rózsásnak. Igazán nem annak. Egész nyáron át jártam a
sárnap, hogy valamelyik községemben ne beszéltem volna válaszlóimmal, de mondhatom, csak panaszról, nyomorúságról hallottam. A gazdatársadalom egyaránt súlyosan érzi a termények hallatlan elértéktelenedését és elsősorban ebben Iái ja nyomoru-ságának okát. Az én kerületem ha-
gyományosan szegény vidék. Itt az Ilyen gazdasági depresszió hatványozott mértékben áll fenn. Nehéz, nehéz az élet és talán senki sem látja ezt ugy, mint én is, aki hónapokon
át a falvakat jártam.

Dr. Csák Károlynak aránylag rövid politikai működése nagyon meg-sulyositolta szavát és bizonyos, ha ő a fenti pár mondatos nyilatkoza tol ilyen értelemben tette meg, megvan erre az oka. Tuiajdonképen csak mint jó képviselő tolmácsolja választóinak szavait. Ezek a szavak ma bizony keserű panaszok. U. Gy.
Javult az állapota a vasárnapi motorkerékpár-szerencsétlenség áldozatainak
A rendőrség több tanú vallomása alapján igyekszik tiszta fényt deríteni a szerencsétlenségre — Weiszberger György tagadja, a szemtanú állítja a gyorshajtást
Nagykanlzaa, nzoptember 24 A vasárnap délutáni motorkerékpár szerencsétlenség, melyről a ,Zalai Közlöny" tegnapi számában részletesen beszámoltunk, városszcrle nagy megdöbbenést keltett. A rendőrség ez ügyben szigorú nyomozást indított, hogy megállapítsa a felelősség kérdését. Kétségtelennek látszik, hogy Weiszberger György rendkívül sebesen hajtotta a gépel és igy kikerülhetetlen volt az összeütközés.
Tegnap magához tért a kórházban, ahol húgával egyült kihallgatták. A rendőrség előtt Weiszberger György tagadta, hogy gyorshajtástól
eredt volna a karamból, ellenben a kocsi gazdájára hárítja a felelősséget.
A szerencsétlenség szemtanuja, mint azt közöltük a motorosra vall terhelőén. Igy most a rendőrség még többeknek kihallgatását foganatosítsa és ehezképest döntenek majd a további eljárás megindításáról. Mint a kórházból értesülünk, a két súlyos sebesült áldozat állapota Javulást mutat. Weiszberger György azonban hosszabb ideig szorul kórházi ápolásra.
Hir szerint Horváth József kártérítést követet lováért és megrongálódott kocsijáért.
Három férfi lőtte magát agyon egy nap alatt
Ismeretlen ok ... váltó ... családi fátum ...
Nagykanizsa, szeptember 24 Balatonbogláron nagy megdöbben-tést keltett, hogy tegnap délben Frank Henrik ottani kereskedő. Frank Károly boglári nagykereskedő fia agyonlölte magát és meghalt A gazdag kereskedő halálának okát senki aem tudja.
Ugyancsak tegnap délután történt, hogy Kiélsz Jakab egykori gazdag
hácskai polgár, aki Jutpusztára telepedett a szerbek elöl való menekülés után, anyagi gondjai mialt mellbe lőtte magát és meghalt. Kleisznek nagyobb összegű váltótartozása volt, amit nem tudott rendezni és igy árverést tűztek ki ellene. Tegnap kellett volna árverezni Kleisz házánál, amit az egykor gazdag ember annyira lelkére vett, hogy végzeit
Eternola Edison Bell Parlophon
havi réstlel 22 P kart részlet 14 P havi részlet 13 P
GRAMOFONOK
Legújabb scblager
gramofon lemezek
állandóan raktáron
cvaha aulai fegyver-, lőszer- és = J*flUU MlltQI sportárunagykereskedés
rádió éa gramofon osztálya
1026. szeptember 25.
magával.
Dankó József somi lóktreikedő nagyobb üzletet csínéit, aminek öröméic hatalmas mulatozást rendezett. Mikor berúgott, gondolt egyet és katonai •frommer pisztolyával, melyet.még .a háborúból mentett ál, agyon lói te roseéL Tettének okát senki nem tudja. Érdekes, hogy Dankónak már az apja és egy bátyja is hasonlóképen öngyilkosság által vállak meg az élettől.
Hl II
Mindenütt kaphatói Orsz

Termelt:
Msfy
Tejsztratksistl KBxpont
Budapest. I., Horthy Mlklós-nt 110-121
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai meg-llgyelö Jelentések t Kedden a hdntrük let: Reggel 7 órskor +8 4, délután 2 órakor -j-14\'3, eate 9 órakor +12.
Felhőzet: tígésr napon át tlssls égboltozat
Szélirány: Égési napon át északt szél.
A Meteorológiai Intéaet eate M árakor leleistfi felhda, nyugta-lao és továbbra la hlvCs MS
Hó borítja a gráol begyeket
Oráe, BZoptembor 24 Az osztrák déli alpesek völgyeiben lehullott az elsó hó. A juden-burgi völgyben este esni kezdett az esö, reggelre pedig már hó bori-totia a völgyet. A karlntlai erdőkben szintén lehullott az első hó. A hőmérséklet mindenütt a fagypont fölé zuhant. Ma reggel a hőmérő Grácban már csak három fok Celsiust mutatott.
Pályadijat tűztek U
a 18 százalékot vevő pénzintézetek leleplezésére
Budapest, szeptember 24 A gazdák részéről mind több és több panasz merül fel a vidéki pénzintézetek ellen. Vlsnya Ernő főrendiházi tag, a Tébe pécsi kerületének elnöke nyílt levélben bejelentette gróf Hoyos Miksa, a Mezőgazdasági Kamara elnökének, hogy 2500 pengő pályadijat tűzött ki abból a célból, Itogy a 181/o kamatot vevő vidéki pénzintézeteket leleplezzék.
Ujabb határsértések Bulgáriában
Szótla, szeptember 24 (Éjszakai rádiójelentés) Egy jugoszláv katonai repülőgép a határ nyugati részén átrepült bolgár területre, ami kétségtelenül beleütközik a nemzetközi megállapodásokba és annak megsértését jelenti. Ugyancsak a Dunán gyakorlatozó román repülőraj is ellátogatott hívatlanul Ruszcsuk városa fölé. Most a bolgár kormány lépéseket szándékozik tenni ezekben az Ügyekben.
« __ 19Ü9. szeptember 13
Élet a bivalyos-Kordétól a
benstinKutig elfutott Le tényén
Hat utcai lámpája, hősi szobra, emeletes uj iskolája és járási székháza van mar Letenyének — Ahol nincs egyke, háza van a koldusnak és dühöng a békesség a tarokk-asztalok körül
ZALAI KÖZLÖNY
Mi van a csend alatt, 23 kilométerre Kanizsától ?
I,otenye, szeptember 24 (Kiküldőit munkatársunktól.) Nagyon téved, aki azt hiszi, hogy a külvilágtól szinte légmentesen elzárt Letenye felett megállt az idö.
Alit... állt felette sokáig... tagadhatatlanul. Csak az óramutató meni előre a templomtornyán.
Mikor megismerkedtem vele, nem is volt számomra más nevezetessége, csak
a bivalyos kordé, ami naponta kélszer végigcammogott a főutca porlengerében. Csalamádét hordott az uradalmi majorba. Átsütött a nap a szikkadt levelű akácokon és szivárványosra táncoltatta a porfelhőt. Olyankor mindig az Indus mitbologia roppant ködéit éreztem kavarogni a lomha állatok lekete sziluettje körül. Azért volt ez érdekes, mert mindig az volt az impresszióm, hogy a bivalyok szemében egy szomorú, szép világfilozófia ősi rendszere búslakodik. És ez valahogyan nagyon kifejezte számomra Letenye egész életét, az akkori máig vezető útjait, minden holnapjának csendes, céltalan elmúlását. (Lírikus természet voltam akkor még nagyon.) >
Azóta azonban fordult a világ és Letenye felett az óramutatóval együtt megindult az idők járása is.
Először egy csáppal belekapaszkodott a külvilágba. Ez a csáp volt
az autóbusz. (Ma már nagyon elkelne, ha nagyobb kocsik szaladgálhatnának, mert a menetrend jó, csak sokszor van torlódás a sok utas miatt.)
Aztán kinyújtotta Letenye a másik csápját a szivárványos porfelhőből. Ez a csáp volt
a politika. Ennek az iskoláját is hamar kijárta. Előbb nehezen ment, tandijat is fizetett, pótvizsgát is tett. De most aztán ugylátszik rátalált az útjára, mert amerre néz az ember, a mai nagy nyomorúságok közepette is, friss levegő szivárgását érzi az elfeledett, közönybe ásott Letenye felett. Az aludltej-szagu Letenyén végre megmozdult az élet...
A mult kolonca nehéz. A jelen mankója is keserves. De évtizedek parlagra vetett energiái fürészelgellk
már a láncszemekel. Nem lesz vasút, de van hós!
szobor és .letenyei villany"
Szóval Letenye a fejlődés útjára lépett. A vasúttól ugyan még épen olyan messze van, mint ötven évvel ezelőtt és azi sem mondom, hogy a belügyminiszter csend-rendelete valami sok gondot okozna a letenyei hatóságoknak, — de a következő képviselő-választás éjszakaján nem kell tnajd zseb-vilianylámpávai keresnem az utal a szavazóhelyiséghez és vissza a telefonhoz, hogy a szavazat-számlálás eredményét eljuttassam a kanizsai redakció asztalára. Akkor bizony még a kis zseblámpám is a technika csudájának kijáró bámulatot élvezte Letenyén. Mert hát nem is kis dolog volt, amikor azzal a parányi kis szerszámmal mulattam meg a szabadság-oszlop lövében izgatottan drukkoló csoportnak, hogy hányat mutat az óra a templomtorony gombja alatt.
Ma már oda a zseblámpán nimbusza. A letenyei utcákon féltucal (igen: hal darab) petrolem-gáz Ívlámpa szórja a világosságot. Karcsú, magas oszlopaikról ugy néznek le ezek az Ívlámpák, mint az összetört magyar élet újra duzzadó frontján a tábori örs vedettílnak meg-meg-csillanó szuronyai. (Erről jut eszembe I Milyen szép gondolat a letenyei hősök szobrának — mert Letenyén
is van már hősi szobor I — szétvetett lábbal őrlálló vitézei Pár percnyire oda: a Mura, a túlsó pariján jugoszláv szuronyok villognak. Itt igazán nem szabadott volna sebeiben összeomló hőst faragni az emlékezés talapzatára I)
Az utcai világítást a község csináltatta. A lámpák számát rövidesen megduplázzák.
Kérdezem: mi létesült még az időben ?
Az Iskola. Egy emeletes, szép Ölet. Nyolc tanteremmel. 125 000 pengőbe került. Ebből 100.000 államsegély. Mégis kevésnek bizonyult az államsegély, mert most szeptember elején csak az első osztályban tudták megkezdeni a tanítást. A többi oszlályok még a régi iskolában maradtak, amig sikerül egészen elkészülni az uj iskola berendezésével. Pedig ugyancsak sürgős volna. Egyrészt azért, mert a régi iskola olyan rozoga, hogy nem ludni, mikor unja meg az évtizedek roskasztó terheit. Másrészt csak az I. osztályban is 80 a nebuló. Tekintélyes létszám ez a 2400 lakosú községben I
A megye is építtetett valamit Letenyének. Egy másik emeletes házat. A
járási székház ez. 70.000 pengőbe került. Mint az u| iskolának, ennek Is saját vízvezetéke van. A székház szép. Csak különös, hogy nem a község természetes fejlődési vonalába, a kanizsai ut környékére építették, hanem a terjeszkedési zónától távol, az uradalmi megkötöttség miatt meddő, a község belsejélő, lávoleső helyen.
Egyéves a kath. hitközség Kibővült a plébánia-lak is. Tavaly alakult meg a kalholixus hitközség
a legjobb, tehát a legolcsóbb!
• ./
Nagykanizsa, Sugár-ut 16. sz.
és már javában és dicséretesen n)ü-ködik.
Az utakat is foltozgatják. Nem valami nagyszerű eredménnyel, de hát... ut desint vires...
A magánépltkezésből kialakulóban van egy kis
uj Letenye.
Főként a város felé, Kanizsa felé vezető ut mentén. Qombamód nőnek itt a házacskák a sárga, agyagos földből.
69% pótadó
Pedig a község gazdasági horoszkópján nem túlságosan rózsásait a szinek. A pótadó 69 százalék. Az iskola-terhek és a felemelt megyei hozzájárulást sínyli erősen a községi háztartás. Jövedelmező ingatlana alig van Letenyének. Mindössze két. ház: a csendőriaktanya és a Hangyaház.
Amellett itt is stereotip a kanizsai panasz.
Trianon elvette a hlnter-landot:
a muraközi piacot. Pedig valamikor ez tette híressé a hat letenyei vásárt és virágzóvá a ma keservesen kflz-ködő letenyei kereskedelmet. Hetivásár meg nincs. A járási székhelyen I Most van a község kérvénye a kereskedelmi minisztériumban. Ha sikerülne, lendítene valamit Letenyén. Hogy Ingatlan-árverés soha annyi nem volt, mint az Idén, —- ez nem lepett meg. A kanizsai telekkönyv, a budapesti vagy a plripócsl egyformán megdöbbentő statisztikákat rubrikáz etéren.
— Hiteligénylés ? — kérdezem.
— Az van. Rengeteg van. Csak hitel nincs.
De azért megél Letenye takarékja.
A polgár meg hol a rossz termésbe őszül, hol meg az olcsó búzán veszti az eszét kétségbeesésig. A psradl-csomot meg már ingyen i> adnák, ha volna, akinek kellene.
4—5 gyerek > divat
Két megnyugtató momentumot is feljegyeztem. Az egyik: — az egykét Letenyén nem Ismerik
— Urak divatja az, kérem I — mondják.
Igy van az Letenyén is. Az egyszerű népnek szapora a háza tája. A 8—10 gyerekes ház Itt nem is olyan ritkaság. Az átlag pedig 4—5 gyermek.
A másik megnyugtató epteód : egy koldos. Nem öreg, de nyomorék. Mikor megáll előttem, pár fillér után kotorászok. Mikor nagy istenhálálkodva elsántikál, hallom :
Ma mindenki erről beszel,
hogy a „Menyasszony" divatáruház
Koréin JENB Menyasszony divatáruház Nagykanizsa, Deák-téri.]
zalai közlöny
— Kár annak, kérem szépen. Háza van neki Szciilmártonban. Meg pár hold földje.
A Caslno körül
Kíváncsi vollam a letenyei társas-éleire is. No, ez az egy, ami se jobb, se rosszabb, csak maradt a régiben. Nézvést egy család az egész falu intelligenciája. Látómra már nem egészen az a helyzet.
— Nálunk dühöng a békesség I — jellemezte a helyzetet a társasélet egyik korifeusa.
Télen az obllgás tarokk, nyáron kugli a kaszinóban Ez mindennapi szórakozása. Azlán elvélve eskllvö, még inkább elvétve keresztelő, annál gyakrabban azonban névnap és hasonlók, amiknek igen nagy a kultusza Letenyén, ahol különben minden közérdekű problémánál nagyobb a családi események közforgalmi jelenlösége. Talán ez nevelte a letenyei jeunesse d\'orée egymásután következő hires generációit, ami mögött a mai igyekszik nem lemaradni. (Igaz, hogy könnyű ott, ahol a Rudi leszi keresztbe a vonót I)
A Jugoszláv szomszédság, mint ilyen, nem okoz Letenyének sok gondot. Béke van mdr, — mondják. Nyári fürdőzéskor a Muraközepére tűzött határt sem veszik már olyan szigorúan a jugoszláv határőrök, akik nemrégiben bizony még bele-belelöttek a Murába, ha valaki partfelük felé birkózott a viz sodrával. Egy-egy repülőgép néha dlkóvdlyog a szerbektől, aztán ahogyan jött, ugy vissza is talál. Elté-vedl-e, más-e a célja — ki ludná és ki keresse?

Letenyére vigyáz a kőbe faragolt hős örtállója és vigyáz telette a magyar rendeltetésnek a pusztulás szélén uj életet teremtő ereje. — Letenye nagyszerűen startol, hogy mini a magyar sorsnak szomorú határszélre dobott fcls posztja, minél szervesebben kapcsolódjék az ujjá-teremtődés fegyverkezésébe.
Letenye a csend kicsi mezővárosa. De ez a csend a termékenység csendje, nem a tunyaságé.
A bivalyos-kordé helyett ma már a bénzln-kut piros-farka élet-szinei adják a nekilendülő falu szimbolikáját. (bt)
ti
WINGS."
A szárnyam ember.
— UJ rendszer bulorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zala-vármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezésekel, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat Is megtérítjük. Kopsleln Szombathely. Kőszegi-utca 5.
Haladó gazda TILLANTIN-nal csáváz
I Magyar lezógazdák SxÍTetkéiete Wipttl.!.. UtihúiJ ituZl
NAPIREND
Széptant bar 20, azarda
Kóm. katollkua: Oellért. Proleat. :
Kitolás. Izraelita: Elül hó 20 •
Városi Mozgó .Senorlta", kulflnoi történet „Blliy a viz alatt- éa .Egy kii házasaigazédélgéi\', burleszk 2— 2 felv.
Gyógyszertári éjjelt szolgálat: I. hó végéig « Déry Jóaset-téle Fó-ull ,0\'ángyar gyógyizerlir.
UózfOrdö nyitva reggel 6 órától eale 6 óráig (bétfA, ilerda, péntek délután é» kedden egéaz nap oófcnck).
Végérvényes
a nagyhanlxaal irdloulól néu-/egyiék — A* Igazoló vdlawl-möny ll/éae a r<l/\'<>*» (yiixrl n
Nagykanizsa, szeptember 24 Az igazoló választmány ma délelőtt 10 órakor üli össze Nagykanizsán Bődy Zollán alispin elnökiele alatl. Jelen voll dr. Sabjdn Qyula polgármester is. Dr. Krdtky István főjegyző, inint előadó bejelentene, hogy a közigazgatási biróság helyt adott özv. Szommer Ignácné fellebbezésének és igy felvétetett a virilisek névjegyzékébe.
Miután ez voll az egyetlen felszólalás a névjegyzék ellen, az igazoló választmány ugy a törvényhatósági, mint a városi képvlselöválasztók illetve a virilisek névjegyzékét véglegesnek jelenlelte ki és a megfelelő záradékkal ellátta.
Bődy Zoltán alispán dr. Csdk Károly országgyűlési képviselővel és nejével még a kora délutáni órákban aulón visszautazott Zalaegerszegre.
=» Divathölgy s Tegnap Singeméi voltam és elragadtatással szemléltem a sok szép divatos selymei.
Keióguiaságl él Ipari Vegyszerek
Rereiledelsl r. t. I.tont. I, IW|H U.
— UJ plébános. Takács Antal rezii adminisztrátort plébánossá nevezte ki a veszprémi megyéspüspök.
— Iskolaépítés! segély. A kultuszminiszter a tálszerdahelyi iskola építésére 25 ezer pengő államsegélyt és 8 ezer pengő kölcsönt utalt ki.
Praktikus hölgy ; Köpenyszövetét azért veszem Singer József és Társánál, mert ott mindig divatos é6 jó anyagot kapok. Kiválőak a fekete és tegelh-anyagai is.
— Pályázat községi jegyzői állásra. Az elhalálozás folytán megüresedett komárvárosi jegyzői állásra a kanizsai főszolgabíró pályázatot hirdet. Benyújtási határidő október 15-lke. A. jegyzőválasztást Komárvá-roson, október 16-án délelőtt ejtik meg.
— Október 1-én, kedden, Fráter Lóránd a Polgárt Egyletben.
— Uj járási leventevezető. A
keszthelyi járási leventevezetöséget október 1 -ével Jakabfalussy Miklós veszi át.
= Felhívjuk olvasóink figyelmét a mai lapunkban levő Bozzay és Szegő cég hirdetésére.
— Misszlóshlr. A szeptember 26-ra jelzeit „Egy nap Istennel" a kevés jelentkezés miatt a jövő hónap elejére marad. A pontos napot jelezni fogjuk.
— Urlnók: Pongyoláinkat Singer-nél szerezzük be, mert nála legszebb flanellek és bársonyok dúsan felhalmozott raktárát találjuk.
— Leventék figyelmébe. A dísz-szakasz tagjai folyó hó 25-én esle 7 órakor a József főherceg laktanyában okvetlen jelenjenek meg. Puskát hozzák magukkal. Ifj. oktató.
— Egy okos kis baba: Anyucim, nekem ruhácskát, pyjamát és fehérnemű anyagot Singer bácsinál végy, mert olt szépet és jót kapni.
Én nem j&lrdetek sokat, mert\\ a sok adminisztráció drágít /
Helyette Igen llsiltlt vefólmet a legnagyobb mértékben kielégítem, melyei
BUTORTELEPEM
ló hírneve bizonyít. HIUlkápaa .g,án.kn.k káaipáaaárbaa Rjsjtok kileli. Jó mlnóaégU hálóusbák már P SSO-i&l ■bétfISk p (90-181
• ■Ját kárpHoamlkalyraibaa ■ Ugoloaikk éa laalohk munkát kéailt.m.
Saékely Vilmos bulortelepe Nagykanlxsa,
Kaxtncjcy-ulca 4. M„
1026. szeptember 25.
AX OMKE
taggyűlése uepíemher as-dn
Nagykanizsa, szeptember 24
Az OMKE nagykanizsai járásköre folyó hó 26-án, csütörtök este 6 órakor a Kaszinó alsó helyiségében taggyűlést tart, amelynek keretében dr. Barlha István, az OMKE ügyésze ismertetni fogja a magánalkalmazot-takról szóló törvénytervezetet.
Miután az OMKE idei őszi első taggyűlése oly szépen sikerült, a csütörtöki sem fog az elsőnél alólmaradni, annál is inkább, mert dr. Barlha István előadása nemcsak a szorosan veit kereskedelmi alkalmazottakat, de az összes magánalkal-mazotlakat érdekli.
— Helyreigazítás. A Zalai Közlöny tegnapi számának apróhirdetés rovatában megjelent hirdetésein, mely szerint szeptember 24-től Sugár-ut 18 szám alatt élkezdét nyitok tévedés hiba volt, mert üzletem egyelőre még a Polgári Egyletben marad. Molnár László.
— Fejberugott a ló egy gyermeket. Beizence községből beszállították a nagykanizsai kórházba Hosszú Ferenc 10 éves gyermeket, akit egy ló fejberugott, A gyermek sérülése életveszélyes. Megindult a vizsgálat a felelősség megállapítására.
= Egy jólöltözött ur: Singer szöveteiből készült öltönyben kellemesen érzem magam,mert kelméi rugalmasak és finomabb, lartósabb anyagokat még Londonban sem kapok.
= Rendkívül tanulságos filmet
játszik a Városi Szinház szeptember 24-től 29-ig. A világhírű Pfaff varró-gépgyár hatalmas üzemét mutatja be. A közönség a precíziós szerszámgépektől a gépkolosszusokig láthatja azok működéséi, a fa és fém megmunkálását. — A Pfaff-gyár a világ egyik legnagyobb varrógépgyára. — Gyártmányai nemcsak Európában, hanem az egész világon elismerten a legjobbak. — Ne mulassza el a kedvező alkalmat a film megtekintésére.
— Leesett a szekérről — meghalt. Váradl János 72 éves islvándi földműves kukoricával megrakott kocsijáról leesett és mire fel akarták segíteni meghall. Az orvosok megállapították, hogy az öreget szívszélhűdés ölte meg és az esésnek csak annyi köze van halálához, hogy már a szekéren elfogta a gyengeség és Igy egyensúlyt veszlett.
— Három fokozat van: Jó, jobb, legjobb, PFAFF a legjobb I
= Egy Jó tanuló: Ugy látom, hogy Singer szöveteit még az Iskolapad sem teszi tönkre.
— Három litertől kezdödőleg balatoni fehér és vörös fajborok 60 fillérlől feljebb kaphatók. 25 liter vételénél nagybani áron Bzámitom. Zerkowitz Albert bornagykereskedése.
I rigveljg meg olcsó
■ — — , ...— ju—jj számig v !□■—
I gyermekcipő árainkat "6i fél ,nzös é8 pántos c|pö 16 p^6 és feljebb
l\' MILTÉNYl SÁNDOR ÉS FIA cipőraktára
Fekete, vagy barna boxbőr fllzős cipő, kézzel szegeit krupontalppal
26—29 számig P IZ— 30—35 számig P 15-—
fél fűzős és pántos cipő 18 pengő és feljebb
1929. szeptember 25.
Kié lehet U 500.000
a legszerencsésebb esetben
az Öné,
lui a XXIII.-Ilc Magy. klr. Osztály-sorsjátékra a szerencséiéről közismert
TÖIRÖBT ÉS TÁRSA
i\'» banknál
Budapest, V., Krzsébet-lér 7. szám
sorsjegyet a hivatalos áron besz-rez.
Egész P 24.-, Megyed P 6.-Fét P 12.-, Flyolcad P 3.-
fl húzások kezdete: október 2B. éa 29.
CexuQani
a mélységbe egy teherautó
Pécs, szeptember \'24
Halálos teherautószerencsétlenség történt tegnap a baranyamegyei Ma gyarszék község határában.
A kereskedelmi minisztérium egyik teherautója, mely a somogyi útépítéseknél dolgozik, Magyarszék hatá rában, féktörés következtében nekirohant egy cementkerilésnek, majd a mélységbe zuhant. A szerencsétlenség következtében éleiét veszletle Nagy Dénes 32 éves államÁutépitó munkás. A sofför többszörös csonttörést szenvedett, mig egy asszonynak a bokája törött el. Egy kisgyerek is üli a teherautón, de ennek, csodálalosképen semmi baja nem történt.
A szerencsétlenül jártakra dr. Vetter Ambrus kaposvári kórházi főorvos talált rá, aki a sebesülteket elsősegélyben részesítette.
= Menyasszony : Akárki akármit beszél, ludom, hogy csak akkor lesz tartós és szép kelengyém, ha vásznai, asztalneműt és paplant Slnger-nél veszem.
= Részt vesz ön az osztály-sorsjátékban ? Ha igen, akkor vásároljon a fővárosi előnyösen ismert Tömörv és Táisa banküzlettől (Budapest, Erzsébet-tér 7.), ahol a leglöbb kilátása van arra, hogy sorsjegye nyerni is fog. Ez a cég számos esetben nagy nyereményeket fizetett ki szerencsés vevőinek.
= Varrógépvásárlásnál gondoljon a „PFAFF" névre.
= Közismert Singer József és Társa dúsan felszerelt szönyegrak-lára. Elsőrendű minőségek mérsékelt árban.
zalai kolxony,
, — Figyelmeztetés. Még mindig
igen sukan vannak iskolánkivüli, levenlekötelcs korban (1908—1917. évfolyam) levő ifjak, akik beszervezve nincsenek, s e célból a városi nyilvántartónál való jelentkezést elmulassak. Felhívom a szülőket és munkaadókat, hogy fiaikat, illetve alkalmazottaikat, akik elemi, közép és Ifliskulaba beiratkozva nincsenek, tehát ievenlelgazolványuk nincs, a városi leventenyilvántartónál, (Varosház, Kazinczy-ulcai bejárai, II. em., 2. számú apó) azonnali jelentkezésre uiasitsak. A leventeloglalko-záson való részvételek, az igazolványon lepecsélelés által vau jelezve. Felkérem tehát, hogy minden hétfőn sajat érdekükben is, győződjenek meg, hogy leventekötelezelljük részt vetie-e a foglalkozáson, mert a mulasztást a levente visszatartásával lenyitjuk, ami a szülőket, liivatalfőnököket s a munkaadókat is sujlja. Városi testnevelési vezeti.
Legjobb üdítő ital ^
a közismert
Kapható minden fűszerét csemegekereskedésben.
Főraktár:
Weisz ir liütizsa,
Király-utca 21.
= Rozsdamentes zsebkéseink megérkeztek Bozzay Szegő kés-milves-mllköszörOs Sugár-ut 2.
SHORTELET A spanyol-magyar uszómérkőzés
első ns^pja teljes magyar győzelmet hozott Magyarország—Spanyolország vízipóló 8: O
Barcelona, szeptembor 24 (Éjszakai rádiójelentés) A Monl-Juich-tóban legnap kezdődött meg a magyar-spanyol uszómérkőzés. Az első nap valamennyi mérkőzésében a magyarok győztek. Részleles eredmények : 100 m-es háluszás : 1. Mártnnffy 1 p. 16.8 ntp.
4X50 m vegyes slaféla: 1. Magyarország (Márlonffy, Gáborffy, Homonnay II., Mészöly) 2 p. 152
mp. 2. Spanyolország 2 p. 29 5 mp.
5X50 m. gyorsúszó staféta: 1. Magyarország (Keserű 1., Wannie I., H.tlassy, Gáborffy, Mészöly) 2 p. \'25 mp. 2. Spanyolország 2 p. 33 mp.
Az úszószámok után következeti a vizipólómérkőzé8 a belga Delahaye kitűnő bíráskodása mellett. A komplett felállításban látszó magyar csapat iskolajálékkal
8:0 arányban győzött.
Mindig jó tudni,
hogy hogy
egy díszoklevél és 3 esztendős párisi gyakorlat áll mögöttünk; borotváink, késeink, ollóink Solingenböl valók és igy a legmesszebbmenő garanciát tudjuk kedves vevőinknek nyújtani; mindennemű orvosi műszereket szakszerűen javítunk, megrendelésre készilünk s a legmodernebb eljárások szerint nikkelezünk ; mindennemű e szakmába vágó munkálatokat mindenkor szakszerűen és lelkiismeretesen végzünk.
káimfim éa mOkBazSrOa
Bozzay és Szegő
Nagykanizsa, Sugár-ut 2
a Pő-ut sarkán, Babochay-Mte ház.
Henderson tárgyalása a szovjetkövettel
l,ondon, szeptember 24 (Éjszakai rádiójelentés) Henderson külügyminiszter ma délulán kél órán át tanácskozott Dhugalevszky párisi szovjctkövettel. A tanácskozást holnap folytatják.
aSINGER varrógépek
Mim A LEGJOBBAK T
KÖNYVEK, LAPOK
Egymillió kötet
egyetlen Író m0..lb«l
Ha pályázatot hirdetnénk, ki nem olvasta Verne Gyula müveit, ez a páiyázat minden bizonnyal negatív eredménnyel végződne. Vernét mindenki olvasta és olvassa. Ha ellenben arra hirdetnénk pályázatot, ki olvasta mohó élvezettel Verne minden müvét, ki szániitja olvasásukat ifjúsága legszebb emlékei és tanulságai közé, ezer és ezer számra érkeznének a pályázatok. Elmúlt száz éve, hogy a nagyszerű francia iró megszületett, elmúlt hatvanöt éve, hogy első regénye, az Öl hét léghajón, megjelent, a müvei ma Is époly élvezetesek, frissek, mint megjelenésük évében.
Hatvan év alalt körülbelül 43 millió kötet Verne kerüli az olvasók közé az egész világon. Ebből legalább egymillió kötet a magyar közönségre jut. Jókain kívül nincs még egy Írója a világ egész irodalmának, akit ennyien olvastak volna a magyarok. És hatása, népszerűsége ma sem csökken, müvei minduntalan uj kiadásokban kelnek el a, magyar könyveladásban ma is vállozatlan számmal szerepelnek a Verne-könyvek. Nem csupán Irodalmi ügy ez, annál sokkal több: a magyar kultúra egy nagyon fontos jelensége. Tudja mindenki, hogy Vernében kél fényes szellem egyesült, egy ragyogó iró szelleme, aki pompás meséket, izgalmas kalandokat talál ki és merül el szívderítő bajjal és egy univerzális ludós szelleme, aki a modern tudományos kutatások eredményeit teljesen átélte. Benne tehát korunk szellemének két uralkodó tendenciája hat összemflködve: a költészet, a mese szépsége utáni vágy és a tudományos, főképen i természettudományos ismeret szomjúsága Ezért mondhatni, hogy Verne ez iskola mellett a magyarok elsőrendű nemzetnevetője.
De Verne nemcsak terjesztője, hanem nagyhatású fejlesztője, sőt jósa Is a tudományoknak. Nem egy problémát ö vetett fel. 0 szuggerálta az embereknek, hogy igenis lehet tengeralattjáró hajókat épiteni, lehet kormányozható léghajón és repülőgépen uralkodni a légóceán felett, ő jósolta meg a mozgófényképet, a
Nagykanizsa legrégibb temetkezési vállalata, mely nem tévesztendő össze ujabb alakulatokkal.
FŐOzlet: Deák-tér 3. szám alatt, a felsőtemplomn&l. ————
HILD ELSŐ NAGYKANIZSAI TEMETKEZÉSI VÁLLALAT
VÁLLALUNK
disz- és egyszerű temetéseket, exhumálások, hullaszálliláBOk bel- és külföldre bármely irányban és irányból, vasúton, vagy saját hullaszállító kocsinkon (fourgonon)
Díszes nyitóit és üveg haloltaskocsik
■ a G
ykanizsán
ALAPÍTÁSI ÉV 1861. ÜZLETHELYISÉG ÉS IRODA
Deák Perenc-tér 3. szirn TELEFON SZáM : 289
MŰHELY ÉS RAKTÁRAK
Király-utca 4. szám TEI EPON SZÁM : 120.
sUroOhtcim. HiLD nastkamizsk
(•olyáwiinli II Angol-Miyr Bmh N.|tyk«nli,«l Paklinál
MAO* RAKTÁR
érc, Imitatló, kemény- és puhafa, ugy hullaszállító koporsókban, szemfedelek, vánkosok, koszorúk, szalagok stb.
Egyleti temetések rendkívüli mérsékelt árakon
Ugyanitt
tagok
. HAhal Hild atoén Emlékére Alapított Tamatkezéai Egylat irodahalyiaéga,
"at 68 é»aa korlu f.l».«Oak éa a l.gmagaaabb t.m.tjz.zré.l aagélyt nyujtJuk.
■hol
zalai közlöny
telefont, a fotográfot. Nem pontosan ugy valósultak meg, ahogyan ö elképzelte, de róluk sióló művei;azért ma is izgatóan érdekesek, mert izgatóan szép látvány tárul belőlük szemünk elé: az eszme fogantatása, megszületése és csecsemókora.
Nagyjelentőségű kulturcselekmény tehát az, hogy most forgalomba kerül Verne Uyula müveinek teljes gyűjteményes kiadása, melyet a nagy író müveinek kezdettől fogva első magyar kiadója, a Franklin Társulat bocsát kOzre birtokában levő kizárólagos jogosítvány alapján. Ugyanabban a hagyományos kiállításban foglalnak helyet, amelyet megszoktunk és megszerettünk, az eredeti francia kiadás kedves illusztrációival, szép képpel díszített piros vászonkötésben Egyelőre 30 kötet kerül most közkézre ebből a kiadásból—a teljes gyűjtemény 120 pengős árban, mely havi részletekben is törleszthető — valamennyit ugy üdvözöljük, mint kedves Ifjúkori Ismerőst, akivel boldogari ujltjuk fel az ismeretséget s akit örömmel adunk
kezébe az utánunk |övő nemzedéknek. •
Megrendelhető a Franklin Társulat Könyvkereskedésében. Bp. IV., Egyetem-u. 4. Előnyös havi részletfizetésre.
Naponta adjon növendék és hlióállatalnak
„FUTOR"
szénsavas taksrmánymeazet,
A .FUTOR- növendékállatoknál a caontképxődést elóaegltl, hízásra
ftK,étvágygerjesztő &
A .FUTOR" nem orvosság, hanem i legflnoroabban őrtötl raészsótáp, amely az állatok szervezetébe igen kOdnyen félsz vódik, s amelyet az állatok kromatikus anyagtartalmánál lógva szívesen togyasztanak. A .FUTOR" etetése a konyhaié etetését feleslegessé teszi. A nagyhUtalók, uradalmak, gazdaságok a „FUTORM állandóan etetik.
Ars: 1 kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételnél: 1 zsák 60 kg. (zsákkal
egy tlll) P 1030. 1 cca Vi kg oa próbadoboz ára 30 lillér. Kicsinyben és zsákazémra .kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya,, növényvédószerek ■m kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett. Teielon : 130.
)( Hány csillag rauog az égen ? Kne a kérdésre a tudomány legújabb megállapítása alapján art választ az UJ Idók eheti számában dr. Kövesli-
Íetliy Kadó egyetemi tanár. A reud-Ivlll érdekes cikk megvilágítja azt a kérdési Is, hogy milyen sors vár a földgömbre. Kosáryné Réz Lolaarról a mindenkit érdeklő kérdésről Ir, hogy gyermekeinkre nézve mit jelent a ló és rossz könvv, újságok olvasása. Kgy Illusztrált cikk nrról számol be. hogyan él 11 pápa, MUhlbcck Károly pedig humoros képekbon világítja meg a csönd-rendelet következményeit Huda-
Cesten. A számban tovább folyik az \'lldők recept-pályázata és a lap népszerű rovatai.
)( Milliárdos örökséghez Jutott egv pesii lány Izgalmasan érdekes levelet kapott a Színházi Élet egy bánáti előfizetőjétől. Azt Ifja a lap olvasója, aki festő-művész, hogy ott meggyilkoltak egy dúsgazdag milliárdos öregaaézonyt, akinek egyetlen örököse sem maradt. A Színházi Életben ezelőtt két óvvel megjelent egy Molnár Teri nevű szlnllskolul növendék fényképe és annakidején a fcstőrntlvész ezt megmutatta az öreg mUllárdoanőnek, aki kijelentette, hogy ez a leány neki az egyetlen rokona és ha meghal, ez örökít a vagyonát A Színházi Elet szerkesztősége most klrlportozla, hogy a két öv előtti kis szinluövondék ma Varsó egyik Ünnepelt táncosnője, akit táviratban értesítettünk, liogy milliárdokat örökölt. A Színházi Elet uj száma ezenkívül Is csupa érdekesség.
Sztlreti mulatságokhoz
szükséges összes cikkeket, mint tűzijátékokat, lampionokat, serpen-tint, confetlit, tánc-sarkanlyukal, trombitákat, stb. legolcsóbb gyári áron szállít:
EmatsrlInjlL ttlzijáték, zászló, Qróf $árolyi-ulca"26.
fáklya slb.
MIS ~ -
ira Budapest, IV.,
14. si. tr|«ir»*k,t klvlBstra dllmtnlmn kOldtlnk.
KÖZGAZDASÁG
A MÉZ (4)
Több folyóiratból éa azakműból össze-
állitotta: Oelletlch Renáto méhész
Itt még azt Is megemlíteni óhajtom, hogy az az állítás, miszerint a méhek mérges virágokat is felkeresnek s a mézük Is mérges lehet, nem áll nálunk fenn. Megnyugtatom az aggódókat, jhogy Európában termelt méz folytán csak réges-régen, egyszer Görögországban történt mérgezés, mig ellenben a tropikus vidékeken állítólag már ismételten előfordult, hogy mérges virágokból termelt méz mérgezést okozott. A mi mézünk kifogástalan és csak gyógy-halása van.
Ez onnan is van, hogy a méh csak azon virágokból szedi a mézet, mely kis területen tömegesen fordul elő, mig szétszórt egyes virágokat, ha még annyi nektárja is van, nem keresi fel. Kis területen tömegesen előforduló mérges és mézelő virágok Európában nincsenek.
Nálunk Magyarországban leginkább a következő mézek fordulnak eló, melyek nemcsak jellegzetes Izük után, de a mikroszkopiái pollenvizsgálat alapján is megismerhetők: 1. Gyümölcs virágméz. Használatban igen ritkán fordul elő, miután az akkor még fejlődésben levő gyenge családok az Ivadék felnevelésére saját céljaikra használják azt fel. 2. Akácméz, Legnagyobb értékű és külföldön legkeresettebb mézeink közé tartozik. Legtöbb vidékeinken úgyszólván az akácméz képezi a méh tartás alapját. 3. Hársméz. Egytke azoknak a mézeinknek, amelyek kiváló zamatjánál fogva legkiválóbb mézcink közé tartozik. Jellemző, hogy nem mindenütt és mindenkor mézel a hársfa, jól lehet, hogy ezt a méhek szorgalmasan ellepik. Különben egész Csonkamagyarországon sem Igen találunk tiszta hársmézet. A hársméz rendszerint keverve van valamely más mézzel, amil a pollenszemek világosan elárulnak. 4. A vad sáiga lucema-
1026. szeptember 25.
méz. Nyáron különösen vizenyős réten (nedves nyáron szőlőhegyek oldalán is) ez a virág igen díszlik. A hársméz név alatt leginkább ezt a mézet árulják Nagykanizsa vidékén. Némely évben kedvező klimatikus viszonyok alatt Igen zamatos jó mézet termelnek ezen virágokból. Magam is ilyenkor előnyt adok még az akácméznél is és töhh ismerősöm van ezen véleményen. 5. Tarlóvirág-méz. A tarlón vadon növő tisztesül virágából származik. A tarló gyors felszántása miatt csak némely vidéken van. E mézet az egyes külföldi piaezon nem szerelik, bár magas cukortartalma folytán méltóbb hely illetné meg a mézek értékelési sorozatában. 6. Hajdinaraéz harmadrendű méz, úgyszintén 7. a repceméz is. Végül ritkán és keverve fordulnak elő a következő mézek: 8. biborhere, 9. fehérhere, 10. baldacin, 11. mustár, 12. (acélja, 13. borragó stb. stb. méz, miről különben csak a méhész vesz tudomást, mig a kereskedő ezeket a mézeket mint vegyes mézet kezeli. Meg|egyezni óhajtom, hogy egy és ugyanazon fajta méz színe, zamatja, sűrűsége a talaj, a csapadék mennyisége és a klimatikus viszonyok szerint igen változó, de azért mégis jellegzetessége, valamin! a pollenszemel mindig azonosak. A kereskedelemben minél világosabb a méz, annál jobban lesz énekelve, amiben némi rálió is van. Igy az aranysárgánál sötétebb mézet már nem elsőrendű, hanem másod- vagy harmadrendű méznek tekintik. (Vége köv.)
TŐZSDE
Hosszabb idő óta ma ismét barátságos volt az értéktőzsde A jobb megitélést a külföldi barátságos hirek okozták, különösen a tözsdeidő második felében a berlini szilárd hirek voltak nagy hatással. Nagyobb árnyereségre csupán néhány papir lett szert. Igy Bauxit, Magnezit és Fegyver. Barátságos volt még Salgó és Rima. Drasche többszöri felfüggesztés dacára 9 pengővel lanyhult. — Irányzat zárlatkor barátságos, forgalom az egész tözsdeidő alatt csendes. Fixkamatozásu papírok piaca űilet-telen. Valuta és devizapiac irányzata szilárdabb, különösen dollár es az északi fizetési eszközök emelkedtek.
ZlrlchJ tárlat
Párls 20*31, London 25\'lSVl, Nawyork 51875, Brüasel 72-12, Milano Í1 15 Madrid 76 65, Amsterdam 20810, Bellin 123 55, Wien 72-95, .Sofls 3-75, Práes 1636, Varsó 58\'20. Budapest ■0\'4t Belgrád 912SS. Bukarest 3 08
Olcsó gyermekcipővásár TURUL cípöraktár
fiókjában I
ERŐS ISKOLACIPÓK:
S2inbőr Hucipó fekete gyermekcipő
barna-
30—35-ig 26—30-ig 30—35-ig 36—39-lg 26—30-lg 30—35-ig 36— 39-ig
P 10-— P 12-50 P 15-50 P 18-50 P 13-80 P 16-80 P 19-80
N6I fél és pántos cipók egyes számban még olcsón kaphatók 1 x Ma mulassza sl a kedvezd alkalmat I
— , » i Ttraeajtma*
■n
Buza 10/111., rozs 20 fill eseti Buza llizsv. 77-ea 22\'|tl—22-26 lr.u 22-75 -22 70, 79-es 22 70-22-75, 80-as 22 70-22-9-, dunánt 77-es 2120—2135 78-as 21 43—21 6», 79-es 2180-21 85 t-0 SS 21 70-3) 90. roaa tí\'80-15 90 tsk árpa 15*75—1825, sörárpa 1S-60-\' 1975, zab 13í>0 -14 00, tengert tszt 23A0-24\'—, dunántull 19 00 1925, repce 5000-5200 korpa 11 60-II S0.
á budapesti TílMe devlta-jogyséia
valutAk
Angol f. 27-70-27-85 Belgáit 79-40-79 80 Csehk. 16-88-16 98 Dán k. 152-20 152-80 Dinár 9 98-1006 Dollár 572 15-574-15 Francia 1.22-25 22 55 Holl. 229-20 230-20 Lengyel 64-05^4 34 Leu 3-36 3-40 Léva 411.415 Llrs 29 85-30-15 Márka 136 10-I3670 Norvég 152 20 152-80 Schlll. 8030 80 70 Peseta 84-25 84-96 Svájci f. 110-15 1)0 65 Svédk. 153-1015870
DEVIZXK "
Arnst 229-50-230-20 Belgrád I0*06-1(H» Berlin I36*27-136«7 Brüsszel 79-52-79-77 Devizáiéi 3*39-3*41 Koptnh. 15237-152-77 London 27-73-27-81 Madrid 84-35-81-95 Milano 29-93-30-03 Newyort 572*40-4-00 Oszló 152*40-152^0 Pária 22-39-22-4Í Prága 16 94-10-99 Szófia 4*14-4*16 Stockh. 153-27-153-87 Vattá 64-17-64-37 Wien 80-47-80-72 ZMcb 11032-11062
Sertáirásir
Felhajtás 2174, eladjtlan 1054. - Első-rendü 1-40—1*44, szedett 1*38—1-42, szedett kftaép 1-31-1-34, könnyű 1-10-1*20, l-«t rendű öreg 1*34—1 36, lUod rendű óta 1*20-1 26 angol süldő 1*31—1*80, szaloew nagyban 1*72—1*74, zsír 2*00-000, hu, 1-48—1-76, szalonnás lélsertés 1-70—1*80.
Itatta: MiiaM>jw*éik*kMé
TáUakt, lujEtaJ/^
Felelői kiadó: Zalai Károly.
kitanítsa teletem i Nagykanizsa 7S. az.
APBÚÍIÍDÍTÍSEÍ
Az apsrtlS JiMiafc dt)a 10 ssóáj M ftlMr, Mtedea további, saó <*)a IfM. Vasáré)
fckss 10 M Wlér, arindes IovSm
szó dija » -
gabb betűi fistik. Állá
Hlraetések S (At) pe«|t Isusgss alsal a feleslege, kányvelás, aaámláaás elterMése végstt a I • r a llastaaálk
Joéfc •(____,_________
szó dija í fii. CÍmsaó s ■iadsa~vast»-\' ctflbói álló uó két szónak számit-Jlást keresőknek SOS* esigedmésj.
Roesltel kátaatar mosott kaváos-
MánWelserJ.C gépgyár, Sugár-ut 16. 4187
Toanral a legfinomabb Vs kgt. 1 ptngó. Kapható Muszel és Friedenlhal esem ege-kereskedésé ben. 4193
Elaáó Teleki-ut 86. ssámu lakóház, szabadkézből. Érdeklődni ugyanolt 4754
Trmlstasalt, keríkvételnél kilója P 2-60. Vida, Kazlnciy-utcs 13. 4Í48
Lépesmézet,
nyspsb&rt, éoytatlat. vasat és lámái
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernét és Fiai
Erzsébet-tér IS. uu
Király-utca 34. ssám alatt s(y uáp saoba kapsialsttl bejárattal kiadó. Alkalmáé Irodahelyiségnek Is. 4765
Kaswfmann Károly kötött áruban a legolcsóbb és legnagyobb. 4748|
Hasxssált kályhát, vasat, rezet, ólmol és mindenféle csövet magas áréit vesz Sternberg Vilmos, Ttlekl-ut 20. 4682
Pámklloallitt bekebelezése nsMes összegben • Jtgelönyflaebbcn és I •abban folyóslttat JMwál " kötcsltaközvetjtó koMJi IUziaqy: utca í tjim. r__
Kasaim ssnn társia Dunántúlon a legnagyobb és legolcsóbb rövidáru iuk-
Eötvös-tér 18. számú házbsn egy » saobás versndás, száraz, egészséges lakás, azonnalra kiadó. Bővebbel: Aostál Igasáo pénzkölcsónkösvetltő és Ingstlan-forgalml Irodája Nagykanizsa, Káztaczyu
1939. íieptembef_26^
ZEPE8I IMRE
} Zrínyi ■ Ikléa-utoa It.
csatornázás. vízvezeték-berendezés. épület és mű-bádogos. — Telefon 2-95
libamájat a legmagasabb nspl áron «jzek Páhnné, Zárda u. 2. Ugyanott naponta JSs libahua és llbaháj kspgaló. 4667
\'jb^atro-Dalmlar hatszemélyes autó olcsón résziéire eladó. — Kaufmaun Manó. Telefon: 167. _______4672
Taaulónak felveszek lehatöleg négy löiéplskolál végaett, )ó magaviseletű llul, Ula ellátással. - S\' opil Lajos, Kls-komárom. 4680
illáié ulonnan renovált komplett, szén 3 izobii Isjjás, Szécfaeayllér 4. 4606
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és
legolcsóbb. Telefon : 595.
Bencze
Lekáa Cungepyui 27/a
__«»
■átáll** üvgeket veszek. — Roda. Ttlekl-ut 35. 4758
Jdfcarkiís levfl áfiasmlt pahaly
tollal vennék: Cim a kiadóban.
4745
Alin használt MOtarkarékpár, réaz-lellizelésre olcsón eladó. Frank. EólvöJ-lér S. sitm. 4691
[IvsszsH folyó hó 22-én egy darab P 1-60 ellátott íéllves papírra írott és Mlkó György né névre kiállított nyilatkozat. Megtaláló a rendőrségen ad la le. 4757
Pogány.árl aaJAl tarsaéeQ fuj -
boáimat állandóan árusítom lllezcnktnt: Izabella 60 lülér, asztali fehér 80 fillér, ó fehér 130 fillér, ó burgundi 2C0 fillér. Csemege szóló kllónkint 50 fillér. — Lertnezné. 4755
nMáói miúmi\'
s Smlth Premier Képeket Legk
:«mlg meg
j nem nézte
_ _ ___________ergépeket "Legkedvezőbb
(Izélés! leltételekkel Havas Mlklóa-Mt W«ai>r—a, Deák-téf 15.
KaBytiakartéBaatra kiválóan alkalmas, kb. 9 hu|d kiterjedésű, a város szilén fekvő terWet azonnal Mrbeadó. -Fehrllágoiltáat sd : »zv. Silegtr TóWásné
Nagykanizsa, Rákóczi-u\'ca 3/b. 4761
Klfatilaáay, vagy ügyes la Iroda-uolgtnak ielvéleUk. — Cim a kiadóhivatalban. -4762
4 darab oaaréBkáhrha Jutányos áron eladó. - BlumeaacMn, Zrínyi Miklósukat 40. 4798
Mkarkan levő családiház kerttel, iza badkfzból eladó. - Méaziros, Kisksnlzsa, Szentrókus utca 44. 4764
Kél szobás Iskás kla*4 Petőit ul 36/a. szám alatt. 4767
A PFAFF varrógépgyár
készítményeit az egész világon kedvelik, ■Wt « PFAFtF varrógépek tartósak, szépen és csendesenwsrrnak, Ízléses a kiállításuk. Hosazu lejáratú részlelllzetés mellett "" 11 beszerezhető:
fflmn sim B FIA m
2., a feliítem»lonaiL
ZALAI közlöny
a legolcsóbbtól a legiinomabbig, nagy vilaiztékoan. - Mindennemű férfi és n "pkik, kalapkellékek nagy
válaiz!é«u eladása. Alakításokat elvállalunk.
Gyenes és Vida.
Hlndea magyar, magygrrizel Igyák I
világmárkáju angol motorkerékpárok
zalamegyei képviselete
Balaton drogéria
4N0 Keszthely. \'
a belvárosban eladók. Lakás, raktár, üzlethelyiség $ és irodáknak alkalmas helyiségek kiadók. Bővebbet
Zerkowitz irodában.
Egy jókarban levő egy tonnás
teher gépkocsi
sürgősen, jutányos „„ áron eladó.
Németh István, Zalasárszeg.
Szent-Margitszigeti
PALATÍNUS
gyógy- és ásványvíz kerületi lerakatát megnyitottam.
Palatínus
gyógy., bőréé ánányvli
nagyban és kicsinyben Jutányos áron kapható
Fiscber és Leitner
fűszer- és gyarmatáru kereskedőnél
I Király-utca 8. Telefon 239.
[ Ilidéi Mtrtr, Mffirriitt Igyák I
Az előrehaladott szezon folytán
festékárulmat
olcsón elárusítom:
ljygMjgjgjjrtgjT:
MM
és a szakmába vágó Összes festék- és lakkáruk legolcsóbban szerezhetők be
Frledentbal Rezső
festék, keft és háztartási cikkek üzletében
ró-ut 1., i Városházzal Jianbea.
ma
ÉRTESÍTÉS.
Értesítem a nagyérdemű vevőközönséget, hogy-raktáron tartok a legegyszerűbbtől a legdíszesebb kivitelű ei re mié keiket, teraiMIveii svédgránitot i« márványt, a temetői összes muknálatokat, úgymint betüvésés éa aranyosáét, sirkeretezést pontossá és jutányosán vállalom. Kérem a nagyérdemű közönség szives pártfogását.
Tisztelettel
Kovács ÍM köfaragömester. Hagykanlzsa. Király-atca 3].
Saját háx.
Ez az autó kell Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. szám.
Telefon: 5-22.
Raktárról az Bsszes typusok azonnal szállíthatók. — Kedvező fizetési feltételek I
fehérnemű és hQr/ 5toppolás. varrás fc/^

ÍRÓGÉP Fióküzlete: SA8YKASIZ8A Fö-nt L
Ltoolenm*. mozaik viaszkos vászon
minden méretben olcsón beszerezhető
HIRSCH ÉS SZEGŐ
cégnél
A nagykanizsai klr. Járáablrőaág, mint telekkönyvi hatóság.
7019(1029. tkv. sz.
Árverési hirdetmény és árverési feltételek.
Pátria Általános Biztosító R.-T. végrehajtatónak Szanyl Ovdrgy lelaőrajkl lakóa vágrtha|táat aztnvedő ellen Indított végrehajt*! .ügyében a telekkönyvi halóság a végrehaltafó kérelz-íe következtében az 1881 : LX. t.-t \'44 , 146. éa 147. §-al Melmébea etrejideli • végrehaltásl árverést 28 P<46 HU. tőkekövetelés, ennek
1928. évi október hó I. napjától Járó 10% kamata, 20 P 70 flll. eddig megállapított per- éa végrehajtási éa az árverési kér-vényfet-easittal megállapított 12 P költség behajtása végett • nagykanizsai kir. Járáa-biróság területén levő, Felsőra|k községben fekvő s s felsőrijki 734. szljkvben 67. hrsz. alatt foglalt ha, udvar, pajta, istálló és kert ingatlannak végrehajtáat azenvedő nevén álló H részére 1200 P, u. o. 831. aztlkvben 844. hrsz. a. foglalt lét a zsidóberki dűlőben ingatlannak u. a. nevén álló 6 i részére 75 P, éa ai ugyanottani 954. aztlkvben 843/a. hrsz. a. foglalt rét a zsidóberki dűlőben Ingatlannak u. a. nevén álló >/s részére 30 P kikiáltási árban.
A telekkönyvi hatóság az árverésnek Fel sör ajk községházánál megtartására
1929. évi október hó lO-tk napjának d. e. 10 óráját tűzi ki éa az árverési feltételeket az 1811 :LX t.-c. 150. § a alapján a következőkben állapítja meg.
Az árverés alá kerülő Ingatlan a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adható el.
Az árverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 100/o-át készpénzben,-vagy az 1881: LX t. c. 42 § ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpaptrosban kiküldöttnél le-
tenni, hogy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési felté-
teleket aláírni. (1881 : LX. t. c. 147., 150., XLI. I. c. 21. §.) Aki az ingatlanért a kikiáltási árnál
170. §§., 1908:
magasabb Ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa leért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (192* : XLI. t. c.
25. §•)
Nagykanizsa, napján.
1929. évi Julius hó 22. A kiadmány hiteléül: irodatiszt.
ZALAI KÖZLÖNY__1929. ázeptember 25.
részére, dijmeniesen és saját felelősségünkre lakásba
szállítjuk a megrendelt

i
i i
3 tói 20 hónapig terjedő folyószámlahitelt nyujtunk. Készpénzárban adunk el hitelre is! Győződjék meg erről személyesen saját érdekében.
Óriási választékot tartunk finom kárpitosbutorokban, vas-, réz-, konyha-, előszoba-, leányszoba- és irodabutorokbna is.
Állandó lakásberendezési kiállítás!
KOPSTEIN
SZOMBATHELY és SOPRON
K6szegi-utea 5. (üzlet az udvarban). Várkerület 62.
k: 1887-BEN. «r

Nyomatott a Délzalal Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károlv.)
89. évfolyam, 218. nim Nigykaali.,, 1939 ueptember 26, csütörtök
Ara 14 fillér
Mg fa kiadóhivatal: Fó-nt 5. aiim iflókkladóhlvatal Kojiuth l.ajoa-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő:
I
48-ások
.dúltak ők is az elsők közötl, a a véres kardot körül hordozták, mert veszélyben volt a haza.
Nem csupán a parancs vitte őket a zászlók alá, hanem a magyar becsület, a magyar hazaszeretet, a veszélyeztetelt honi rög védelme, ami eltörpített és elnémított bennük mindent, ami a leggyengédebb kapcsokat is szétpattintotta, ami még a gyenge teslü ifjakhól Is Leonidáso-kat varázsolt, ami erőt adott nélkülözésekben, bátorságot az ágyuk pokoli pergőtüzében, kitartást az elleniéi meztelen szuronyrohama előtt.
Mosolygó ajakkal, virágos sapkával, daloló kedvvel Indullak el a 48-asok. Egy virágszálat, egy illatos zsebkendőt, egy rózsafüzért vivén magukkal egy szerelő kéztől: talizmánul. És hány nem látta többé viszont Zala földjét, a meghitt kanizsai utcákat, melyeknek rozoga házacskáiban egy hűséges asszonyszív szorongott az eltávozott kalonáérl. Hány 48-as hős maradt olt ellenséges földön, jelleien sírdomb alatl, anélkül, hogy valaki halálverilékes homlokát lelörölle, fénytelen szemeit lezárta volna.
És otthon, a kicsi, szürke házakban hiába várták a láboti posták rózsaszínű lapjait, a csatamezők sze-rényszavu, de boldogságot hozó hírvivőjét. A kis dombok egyre szaporodtak, a fekete keresztek csak többen lellek és az édesanyák és hitvesek mind gyakrabban kapták a vaslagpecséles ezred értesítéseket, a kis csomagokai, amit a hős 48-as .itt hagyott": a sapkáját, kardját, a medállát a hadiékllménnyel ... És egyre többen lellek a gyásztuhások, a megtépett szívűek, a zokszavuak, a siratók.
És minél jobban fogyott a regi ment, annál több lelt a hős. Mintha a földből nőllek volna ki, minden elesett 48 as után ott volt nyomban a másik. A riadót fújó trombitást szivén találta a golyó: de a riadó folylalódott, tovább fújta a következő. A zászlós kezéből hanyatlani kezdeti az ezred zászlaja, de erős marék tovább fogla és fennen lobogtatva isméi iránytűje lelt a küzdőknek. Meri nem embergépek, korbács-lói hajlott, géppuskákkal tüzelt tömegek vérfagyasztó élet-halál cirkusza volt ez, amit dölyfös imperializmus hajlóit jármába, hogy véres gulyáiból aranytrónol emeljen a maga szántára, hogy ujabb embercsordákat hajtson igájába és holttestekkel szántsa el a hódított terület halálhörgések-kcl teli ugarát. Egy halálraítélt nemzet fiainak küzdelme voll ez a szent \'Óidért, a kicsi hajlékért, a megpihenő otthonért, a meleg tűzhelyért, a mindennapi kenyéréit, az asszony csók-ál" a RVermek édes gügyögé séért és mindenért, ami az Ember előli nagy, szent és örök, amiéri
érdemes élni, küzdeni, szenvedni és meghalni és amit e szóban fejez ki a magyar: a hazáért, a tűzhelyért.
A 48 asok ludták miért küzdenek. Nekik nem voll nyílt kérdőjel a háború, melyre senki nem tudott választ adni. Zala fiainak választ adott a zalai föld, a kis kanizsai utcák, a honi tűzhelyről felszálló kis vékony erezetű füstfelhő, ami mindegyik hallatta a maga jajkiáltisát, szivéig hatolt a küzdő magyar katonának és tigrissé tette a hazai föld védelmében.
És ez a ludat acélosilotla meg öklüket. Ez a lélek telle őket rettenthetetlenekké. Ez a gondolat mint tüzes lávafolyam hasította át ereiket, ugy, hogy nem voll harctér, ahol az ellenfél térdre ludla volna őkel késztetni És ahol megjelentek Zala fiai, — retlegés lett úrrá az ellenség soraiban. Kelet, dél, nyugat, észak, tiszteletlel ejti kl a hós magyar 48-asok nevét.
Esztendők peregtek le azóta, hogy egy egész világ ármádiája ellen küzdöllek a 48-asok. A hősök temetőjében már sokszor nyílott kl azóta a fehér őszi rózsa. A kemény acél a termő föld barázdáit szántja, a hadbavonult harangok helyén ujak kongatják az Alleluját, porladozó hősök csontjain a messze orosz step péken dus kalászok sarjadoznak és a kicsi házakban a szomorú arcú emberek hajlékába is lassan beköltözött a megbékülés, a megnyugvás ; a borzalmas sebek lassanként behegednek és égi dicsőség övezi a hősök sirhalmail.
Az egykori bajtársak, az élő hősök, a megmaradóitok, a 48-asok most vasárnap összejönnek, hogy ezred-einléknapiukat megtartsák, hogy felelevenítsék a csatatér, a küzdés, az I>gyknrl körös sors emlékeit. Hogy kegyelettel adózzanak azoknak, akiknek a Haza fogalma nem volt üres szó, göröglüzzel bevont frázis, de akik fiatal vérüket áldozták fel ezért a hazáért. Hogy összeüljenek — és mint egykoron — a tábortűznél, most a multak tábortüzénél melegedjenek. Hogy örök belükkel szívükbe véssék : hogy nem volt hiába áldozatuk, küzdelmük, szenvedésük. Hogy a véres talajból ha vérvirágok nyíllak is — de meghozták a magyar nemzet szabadsdgfáját és ha pillanatnyilag még nem is adatolt meg nekünk, hogy az Ígéret földjét átléphessük, — az ő véres küzdelmük, harctéri szenvedésük, nagy-nagy ál-dozalhozataluk nem voll hiába. A nagy világ lekintele ránk terelődött, ahol egy maréknyi nép szabadságáért és tűzhelyének védelmében bálor voll az egész világgal szembe szállani. A 48-asok véráldozala nem volt meddő, nem eredménytelen.
De a 48-asok ezred-emléknapja necsak az emlékezés, a kegyelet, hanem a hála napja is legyen, amelybe belekapcsolódik minden igaz zalai hazafi. A hála érzete hasson át mindenkit azokkal a férfiakkal szemben,
Barb wmm
akik .., ..üimui es
mieinket veuték és akiknek a hősiességén múlott, hogy ma magyarul szállhal fel a hálaadó ének a magyarok Istenéhez.
Azért a vasárnapi 48-as ezred-nap nemcsak az egykori 48-as bajtársak emléknapja, de Nagykanizsa város és egész Zalavármegye ünnepe Is, hisz egész Zalából rekrutálódolt a 48-as hősök serege.
Legyen ott mindenki, amikor szombat este Budapestről meghozzák a dicsőség koszorúzta, harcokban meglepett eztedzásilót Nagykanizsára, legyen ott mindenki, aki Zala földje szülöttjének vallja magái, amikor vasárnap a 48-asok ezredzászlaja végigvonul Nagykanizsa utcáján és a megmaradt és visszakerült 48-as hősök megtartják gyönyörű ezred-
- l
^tWit fí\'f - ,\'í-i i I \'
emlékünnepélyüket.
És vonuljon fel lelki szemeink előtt a 48 ások minden hőstette. A San-folyótól kezdve a krasniki csatáig. Stanyu, Lublln, Krakkó, Ivan-gorod. A Kárpátok ormai, ahol rettenetes télben a szent magyar föld határait őrizték. A Sereth-parja, hol lizheti szakadatlan küzdelemben az ezred legvéresebb csalájál küzdötte és sorait tizedelte Bruszilov ármádiája.
Vonuljon el a Doberdó pokla, az isonzói-csata, Qörz, Monté San-Marco, a piávéi véres ütközetek, ahol pirosra festette az olasz folyót a 48-asok fiatal vére...
48-asok I Zalai hősök I Zalaország az emlékezés napján szeretettel és büszkeséggel ölel szivére benneteket.
(B. R.)
SO f)áx lángokban, egy asz-sxony és két gyermek elégett Sxenípéterfán
* ... .... -- ...rTC"^ ■ —j, - . ...•--
CángoKban áll a Kőbányai Hangya-raktár
Szombathely, szeptember 25 (Éjszakai telefonjelentés) A vasmegyei Szentpéterfa községben, mely közvetlen a burgenlandi halár mentén fekszik, szerda délután 3 óra óta borzalmas tűzvész pusztít. Először egy pajta gyulladt ki, majd gyorsan terjedt a lüz, mii hatalmas szél segített. Rövidesen 80 ház álldtt lángokban és a vízhiány miatt oltásról beszélni sem lehetett. Egy öregasszony és két gyermek benn égett a tűzben.
A virej a Perinlból és a szomszéd községekből hordják. Szombathelyről egy század katonaság és az egész
tüzollóság, ezenkívül még husz község tüzollÓ9ága birkózik a rettenetes tűzvésszel, mely szerdán éjfélkor még borzalmas erővel pusztít.
TUx a Kőbányai Hangyában
Budapest, azeptember 25 (Éjszakai rádiójelentés) A Hangya kőbányai központi áruraktárában szerdán éj|cl fél 12 órakor nagy Itlz ütötl ki. Egy százméler hosszú épület áll lángokban. Lapzártakor a tűz még mindig tart. A raktár fűszerrel van megrakva.
Lemondott az osztrák kormány
Schober rendőrfőnök alakltja meg az uj kabinetet
Bécs, szeptember 25 (Éjszakai rddiójelentés) Miután a Lindbund határozata Ismeretessé vált. a többségi pártok konferenciára gyűllek össze. Ezen a konferencián Slreeruwitz kijelentette, hogy az alkotmányreformot egy másik kormányra hagyja. Utódjául Schober rendőrfőnököt ajánlotta. A többségi pártok elismerésüket fejezték ki a kancellárnak és a kormányának de a jelenlegi politikai helyzelre való tekintettel ugy határozlak, hogy tudomásul veszik a kormány lemon-dását és helyeslik Streeruwitznak javaslatát utódjának ajánlása tekintetében.
Bécs, szeptember (Éjszakai rddiójelentés) A Streeru-wltz-kormány lemondását elfogadták. A többségi pártok Schober rendőrfőnököt bízták meg a kormányalakítással.
Az esi folyamán a három többségi párt vezére felkereste Schober rendőrfőnököt, akit felkérlek a kabinelala-kitás vállalására. Slreeruwitz szövetségi kancellár megjeleni Miklas köztársasági elnöknél és közölte a kormány lemondását. Az elnök Streeru witz kormányát megbizla az ügyek továbbvitelével.
zalai közlöny
« 1929. szeptember 26
Kommunisták, komitácslk és banditák véres garázdálkodása Romániában
Bukarest, szeptember 2ö (Éjszakai rádiójelenlés) Háromszáz kommunista a fővárosban gyűlést tarlott és felforgatással fenyegette meg Bukarestet. A rendőrség heves dulakodás után széloszlatta őket, de a kommunisták újra csoportosultak. A rendőrök most már
43 férfit és 18 nőt letartóz-, itattak.
Mikor a Jetartóztatot embereket be akarták szállítani a központi rendörségre a többi kommunisták ismét megtámadták a rendőröket, mire azok
fegyverüket használták. Egy kommunista meghalt.
Bukarest, szeptember 2í> (Éjszakai rádiójelentés) Targóvislc közelében Puclosa községben a liberális megyei bizottsági tagok ülést tartottak, melyen megjelent 30—40 nemzeti parasztpárti ember is.
Véres verekedés
támadt a párlhivek között, melynek 8 életveszélyesen sérült áldozata van. A gyűlésen megjelent Anghelescu
volt kultuszminiszter és Dumltru volt közlekedésügyi miniszter. A liberális párt tiltakozó táviratot küldött a verekedés miatt a régensta-nácshoz.
Bukaroat, ezeptember 2T> (Éjszakai rádiójelenlés) Szilisztriai jelentés szerint egy
hét tagu komttácsl banda megtámadta
a határmenti Cochinahió-i telepet. Enask során a telepesek és a komi-tácsik között véres harc keletkezeti, melyben a telepesek községi bíróját agyonlőtték.
Bukarest, szeptember 25 (Éjszakai rádiójelenlés) A város kellős közepén
három bandita megtámadott egy pénzbeszedőt, akitől 600.000 lelt raboltak.
A banditák után hajtóvadászatot rendeztek a város legforgalmasabb utvonalain keresztül, de csak egyet sikerült közülük elfogni. Ezt Hers-koviis /tvram-nak hivják.
Bud János: „A Kisiparosságnak van fövöfe"
A kereskedelmi miniszter az ipari hitelekről, közmunkákról, exportról és minisztériumának az élettel való kapcsolódásáról beszélt az Országos Kézműves Testület küldöttségének
Budapest, szeptember 2G Az Országos Kézműves Testület
ma küldöttségileg kereste fel Dud János kereskedelemügyi minisztert. Gróf Hadik János elnök üdvözlő beszédében többek között ezeket mondotta ; — Az iparosság lét feltétele a hitelkérdés aultriuisia alapon való rendezése. Erre a célra legalkalmasabbnak tartja a Társadalombiztosító tartalékalapjait igénybe venni mérsékelt kamatra, oly módon, hogy az iparosság ingatlanaival biztosítsa a hitelt. Kérte a minisztert, hogy az iparosságot részesítse a közmunkákban, valaminI a közszállltásokbun. Szüksége van az iparosságnak az export fejlesztésére, valamint az adóteifíek csökkentésére. Bud János kereskedelemügyi miniszter válaszában rámutatott arra, hogy minél egységesebb lesz az iparosság, annál többet fog tudni elérni. Az előadottak nagy részét ő Is programjába vette.
Az Ipartestületekbe több életet kell önteni
— mondta, majd hivatkozott a Testület fontosságára. Legnehezebbnek tartja a kisipari hitei-kérdés megoldását. Legelőiről kellett kezdenie ennek a kérdésnek megoldását. A nagyipari és középipari hitel kérdésének megoldását már jelentheti. Rövid idő mulva sor kerül
a kisipari kölcsön megoldására is,
amit a legfontosabbnak tart. Erre vonatkozólag már kész terve van. A közmunkarendeletet jónak tartja, csak lelket kell belevinni. Itt csupán egy lehet mérvadó: a közérdek. A kisiparosságnak a közmunkákban való részvételét intézményessé kell tenni.
Minden erejével azon lesz, hogy ezt a gondolatot a gyakorlatban keresztül vigye. Az export lehetőségek fejlesztéséhez két ut vezet. Az egyik a belső termelés megerősítése és külföldi piac létesítése. Meggyö-zödése, hogy a kisiparosságnak van jövője. Ezt a legutóbbi kiállításokon is tapasztalta, ahol a kiállított Iparcikkeket mind külföldi vevők vitték el. A terhek csökkentésével nem foglalkozható, mert ez a pénzügyminiszter ügykörébe tartozik, de értesülése van arról, hogy a pénzügyminiszternek van egy megoldása. Majd foglalkozott a miniszter az üzemek racionalizálásával. Azzal a szándékkal-foglalta el a kereskedelmi tárcát, hogy nem az iroda négy fala között óhajtja leélni életét, hanem magáhozengedi azéletet és annak tiszta levegőjével tartja lenn az állandó érintkezést. Azt akarja, hogy minisztériumának minden tagja a.\', étellel közvetlenül vegye fel a kapcsolatot és azzal működjön együtt. A minisztert válasza után a küldöttség megéljenezte.
VEZETŐ VILÁGMÁRKA
Október elején fii Össze a nagykanizsai adófelszólamlási bizottság
Több mint kétszáz felszólamlás kérdi tárgyalás alá
Nagykanizsa, szeptember 25 A nagykanizsai adófelszólamlási bizottság rövidesen megkezdi működését. Tegnap megjött a pénzügyminiszter értesítése Nagykanizsára, mely szerint dr. örley György kir. kormányfötanácsost, nagykanizsai kir. közjegyzőt a nagykanizsai m. kir. a ióhivalal területén működő adófelszólamlási bizottság elnökévé ujabb három esztendőre kinevezte.
Illetékes helyen megtudtuk, hogy az adófelszólamlási bizottság Nagykanizsán október elején kezdi meg működését. A bizottság előadója
Tyll Kálmán pénzügyi tanácsos. A bizottság működésének ügyrendjét az elnök a pénzügyigazgatósággal együttesen állapítja meg.
Értesülésünk szerint az Idén sem lesz több felszólamlás, mint a mult esztendőben. Az egész adóhivatali területen mindössze 200 és egynéhány felszólamlás érkezeit be, ami, tekintve az adózók számát, nem nagy szám és azt mutatja, hogy az adókivetök az adolt viszonyok gondos mérlegelésével jártak el. E kétszáz felszólamlás közül 30 vidéki, a többi nagykanizsai,
A halálraítélt nemesnépi csendőr Ügyének uf tárgyalása
Tizenkét évi súlyos börtönre változtatták a halálos Ítéletet
Nagykanizsa, szeptember 25 Bujtás József ez év január 4-én Nemesnépen agyonlőtte Eredics tiszthelyettest. Ezért, mint azt megírtuk volt — a honvéd hadbíróság Bujtást halálra Ítélte.
Az ítéletet a legfelsőbb honvédtörvényszék megsemmisítene és a szombathelyi hadbiróságot
uj eljárás
lefolytatására utasította.
Kedden reggel kezdte meg tárgyalni a hadbíróság a gyilkos csendőr ügyét. Egész sereg tanút hallgattak ki és ennek során az előző vallomásokat ujabb adatokkal egészítenék ki.
A védelem azt kívánja igazolni uj tanukkal és a módosított vallomásokkal, hogy a vádnak a gyilkosságra vonatkozó része meggyengüli.
« __ 19Ü9. szeptember 13
Sulyos maradt azonban a gyilkosig kísérletének a vádja, amit azzal követett el, hogy w fit üldöző Varga és Török vámőrökre rálőtt.
A katonai büntetőtörvénykönyv erre is halálbüntetés kiszabását rendeli.
|lt is van azonban enyhiiő körülmény. A két vámőr vallomása sok tekintetben ingadozó és nem cáfolja meg Bujlás vallomását, aki azzal védekezik, hogy csak riasztásul lőtt az Qldözőkre, mert Időt akart nyerni az öngyilkosságra.
Valószínűleg ekkörül fog megfordulni a bünűgy és Bujtds csendőr sorsa.
Van néhány olyan mozzanata is az ügynek, amely valószínűleg felderítetlen marad.
A nyomozás során megállapítást nyert, hogy a gyilkos lövés az ajtóból dördült el. Megállapították azl is, hogy
a lövés elölről találta Ere-dicset. Ennek ellenére a holttest háttal volt a lövés Irányának és télig térdelő helyzetben találtak rá.
Tehát 180 fokos fordulatot kellett végezni az áldozatnak, hogy ebbe a
ZALAI KÖZLÖNY
helyzetbe jusson, ami a lövés azonnali halálos volta mellett szinte lehe-tellen.
Hogyan történt?
A tanuk nem ludják. Bujtás sem tudja megmagyarázni.
A tárgyalás, a lanuk kihallgatása este 7 óra után ért véget.
Szerdán reggel a szakértők kihallgatásával folytatta a haditörvényszék a tárgyalási, majd a per iratait ismertették. Ezután a vád és védelem tartotta meg beszédeit. ítéletre csak a késő esli órákban kerülhet sor.
Ax l/élei
Szombathely, szeptember 25
(Éjszakai telefon jelentés) A perbeszédek után, mikor a honvédbiróság inár ítélethozatalra készült visszavonulni, meghaló jelenet jálszódott le a lárgyalóleremben. Bujtás öreg édes ap|a, törődött falusi pásztorember, 14 gyermek atyja, sirva állt a birák elé és kegyelmet könyörgött fia számára.
Hosszú tanácskozás után a honvédbiróság kihirdette Ítéletét, mellyel Bujtást 12 évi sulyos börlönre Ítélte. A védő és ügyész 3 napi gondolko-zási időt kértek a fellebbezés bejelentésére.
Gyilkosság vagy öngyilkosság áldozata lett egy 22 éves legény
Az ügyészség nem adta ki a temetési engedélyt — Felboncolják a legény hulláját — Ml történt Zakócs Józsefék istállójában az elmúlt éjszaka?
fejleményekel, melyek a
Titokzatos ügyben indított nyomozást az inkei csendőrség Sand községben, ahol reggelre halva találták Zakócs József 22 éves gazdag legényt. Zakócs házuk isiállójában átlőlt mellel a földön feküdt. Körülölte vérlócsa jelezte a nagy vérveszteséget. Állítólag levelet hagyott hátra, mely szerint öngyilkos lett.
A csendőri nyomozás azonban több olyan momentumot fedezeti fel, amelyek arra engednek következtetni, hogy Zakócs nem önkezével vetélt véget életének, hanem gyilkosság áldozata lett.
Különösen a holttest fekvése, a golyó okozta seb roncsolása engednek gyilkosságra következtetni.
Az inkei csendőrség telefonon jelenlétié az esetet a kaposvári ügyészségnek, mely a temetési engedélyt nem adta ki, egyben indítványt tett a holttest felboncolására, amil rövidesen megejtenek.
Sand községben nagy izgalommal
várják
következő 24 órában bizonyosan világosságot derítenek Zakócs József fiatal legény halálára.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Szeptemb. 26, oadtSrtSk
Róm katollkua: Clprlin Prolest. : Jusztin. Izraelita: Elul hó 21.
Városi Mozgó. .Wings\' (A szárnyas emter szimfóniája) filméposx. — Két kacagtató burleszk 2—2 felv.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat: I. hó végéig a Déry Jóisel-léle Fó-utl .0 angyal" gyógyszertár.
Qóztürdö nyitva reggel 6 órától eate 6 óráig (bittó, szerda, pintek délután és kedden egész nsp nóanck).
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyeli Jelentések i Szeidin a hőmérséklet: Reggel 7 órakor +9 6. dr lután 1 órakor -fl6-4, este 9 órakor -j- 0 2.
Felhőzet: Egész napon át borult égboltozat.
SzéUrdny: Egész napon ál északt szél.
* Mataorolégiai Máast sati 10 órakar Jatantti túlnyomóan derült, osandis, ájjat tgan hOvtls, nappal méraóhaltan snalag IdA várható.
— A rendőrségről. Dr. Kálnay Oyula rendőrfötanácsos, a nagykanizsai kapitányság vezetője nyári szabadságáról, amit Erdélyben töltött, visszaérkezett és tegnap átvelte a rendőrség vezetését. — Dr. Mátyás Samu rendőrkapitány, a bűnügyi osztály vezetője, aki a rendőrséget dr. Kálnay főtanácsos távolléte alatt vezelte, a mai nappal megkezdi 5 heti üdülési szabadságát. Távolléte alatt a bűnügyi osztály vezetője, illetve a szakreferens dr. Odlfy Dezső s. fogalmazó.
= Divathölgy: Tegnap Singeméi voltam és elragadtatással szemléltem a sok szép divatos selymet.
WINGS
A szárnyas ember hőskölteménye. Fiiméposz 14 fejezetben.
Az amerikai repülőtechnika legnagyszerűbb bravúrjai.
Teljes katonazenekar kísérettel.
— Ma: nőegylet! tea. Ma délután 5 órakor lesz a Keresztény Jótékony Nőegylet első idei teadélutánja: dr. Merkly-Belus Józsefné a háziasszony (Széchenyi-tér 6.) Az érdeklődés is jó hangulatu és sikeres szezon-nyitót igér. A teára a tagokat és vendégeiket szeretettel hívja a Nőegylet elnöksége.
■= llrinők: Pongyoláinkat Slnger-nél szerezzük be, mert nála legszebb flanellek és bársonyok dúsan felhalmozóit raktárát találjuk.
— Az OMKE ma esti taggyűlése iránt rendkívül nagy érdeklődés mutatkozik, annál is inkább, mivel a dr. Bartha István által ismertetett magánalkalmazotti törvénytervezethez mindenkinek alkalma nyílik hozzászólani. Bartha dr. a felszólalóknak készséggel fog magyarázattal és felvilágosítással szolgálni. Minden kereskedelmi és magánalkalmazott, magántisztviselőnek vitális érdeke, hogy a taggyűlésen részt vegyen. A taggyűlés a Kaszinó alsó helyiségében este pont 9 órakor kezdődik.
= Praktikus hölgy ; Köpenyszövetét azért veszem Singer József és Társánál, mert ott mindig divatos és jó anyagot kapok. Kiválóak a fekete és tegelh-anyagai Is.
— 60 európai vasút képviselője a Balaton mentén. Mint ismeretes, a német vasutegylet most tartja kongresszusát Budapesten. Erre az alkalomra kb. 60 európai vasút képviselője, igazgatósági lagja érkezett Budapestre. Az illusztris vendégek a DSzA vasút külön vonatán holnap, pénteken lerándulnak Siófokra, majd Balalonföldvárra, hogy megtekintsék a magyar tenger szépségét.
=> Egy Jólöltözött ur: Singer szöveteiből készült öltönyben kellemesen érzem magam,mert kelméi rugalmasak és finomabb, tartósabb anyagokat még Londonban sem kapok.
= A Király-sörgyár alkalmazottainak futball-csapata e hó 29-én délután * órai kezdettel az Amerika vendéglő kerlhelyiségében, rossz idő esetín az összes termeiben szilreti mulatságot rendez, amelyre a nagyérdemű közönséget a rendezőség tisztelettel meghívja. A futball-csapat sok kacagtató humorral látja el a n. é. közönséget Olcsó ételekről és italokról a vezetőség gondoskodik. Belépődíj személyenként 50 fillér.
— Tolvajlásért letartóztatták. A csendőrség ma Nagykanizsára hozta Szabady Bertalan murarátkai lakosi, aki a nyomozás adatai szerint tolvajlást követett el. Szabadyt átadták az ügyészségnek.
— Egy okos kis baba: Anyucim, nekem ruhácskát, pyjamát és fehérnemű anyagot Sin«er bácsinál végy, mert olt szépet és jót kapni.
Ma mindenki erről beszél,
hogy a „Menyassiony" divatáruhál
leeuiabb divatos áruval lett felszerelve és vételkényszer nélkül meggyőződhet, hogy a legolcsóbb árban szerezhetl|be őszi szükségletét rőfös és divatárubajri
Koréin jenő Menyasszony divatáruház Nagykanizsa, Deák tér I.
zalai közlöny
Mozgószinház
Halté/arepUléa,
ürközlekedés oly közhasználatú szavak a mai embernél, mini akár §utó vagy vonal. A u\'at fentiek felé a Zeppelin s repülőgép jelölik. A Wings a szárnyas ember c. film bámulatraméltó teljesítményei az amerikai hadi-repülők legkiválogatotlabti egyéniségeinek. Azok a hajmeresztő s egyszers mind elkápráztatóan egyszerű s csak tömegeikben haló felvonulások, melyeket e film bemutat, egyedülállóak az eddigi technikai felkészültséggel készült amerikai filmekben. A Városi Mozgó teljes katonai zenekarral mutatja be e képel, hogy annak minden szépsége a hatásos zenei aláfestéssel kidomborodjon. (=■)
— Október í-én, kedden, Fráter Lóránd a Polgári Egyletben.
— A frontharcosok féláru vasu\'l d\'J kedveimén*e. A világháború volt magyar frontharcosai október 8-án délelőtt fél II órakor a MOVK Budapest, VI, VI, Podmanlczky-u. 46. sz. alatt levő székházának II. omelott dísztermében országos bajtársi találkozót rendeznek. A oajtánj találkozó vidéki résztvevői részére a MOVK közbenjárására a kereskedelemügyi minisztérium a MÁV kezelésében levő vasútvonalakra, továbbá a Duna-Száva-Adria (Déli) vasúttársaság ós Győr-Sopron ÉbenfurU vasutak Igazgatóságai saját vonalaikra fóláru inenetallkodvezniényt engedélyeztek. E menotdljkedvezményt azok a frontharcosok Igényelhetik, akik a MOVE frontharcos Igazolványával rendelkeznek (vagy boktlldfltt frontharcos azomélyl lapjuk elintézés alatt áll) és a Duna-Száva-Adria vasutak, továbbá a Oyőr Sopron fihenturtl vasutak vonalain 1\'fiO l>. a MÁV vonHlaln utazóknak pedig --75 P logyklállltásl
bélyegekben,
éa kezelési dijat, esetleg bélyegekben, valamint a kedvezményes Igazolvány megküldésére szolgáló felbélyegzett és megcímzett borítékot, legkésőbb októ-
ber hó 2-ig bezárólag a MOVK budapesti főosztály elnöksége elmérő (Budapest, VI, Podmanlczky-u. 46.) eljuttatják.
= Egy Jó tanuló: Ugy látom, hogy Singer szöveteit még az iskolapad sem tesil tönkre.
— Kép- és grafikai kiállítás a Kaszinóban. Holczer Rózsi és Oár-donyi (Ooldsleln) F.lla budapesti müvésznövendékek, kanizsai család leányai, szeptember 29-én több napos kép- és grafikai kiállítást rendeznek a Kaszinó alsó termében. Holcztr Rózsi grafikai munkákat, plakát-tervekel, rajzokat állit ki, mig Gárdonyi Ella festményekkel, rajzokkal, slb. szerepel. A fialal müvész-jelöltek szárnypróbálgatása elé érdeklődéssel néz a közönség és bizonyos, hogy a kiállítás támogatásával további inspirációi nyerhetnek karrierjük elindítására. A kiállítást ünnepélyesen nyitják meg a feldiszitett teremben vasárnap délulán. Megnyitó beszédei mond dr. Krdtky Islván főjegyző, a modern művészetekről előadást tart Kelemen Ferenc bankigazgató, mig Urbdn Qyula versekkel szerepel a kiállítás megnyílásán.
— A világhírű Telefunken cég
legújabb állomásválasztóval mUkűdő Telefunken 40 W. hálózati készüléke már Nagykanizsán is kapható. Meghívásra bárki lakásán is minden vé-telkölelezetlség nélkül készséggel bemutatja az Elektron Rádiótechnikai Vállalat.
= Menyasszony: Akárki akármit beszél, tudom, hogy csak akkor lesz tartós és szép kelengyém, ha vásznai, asztalneműi és paplant Singer-nél veszem.
mr
A Muraparton
!nke«fféK az u/abb part-•IxtotUdsl munkálatokat
Nagykanizsa, szeptember 26
Megyének, járásnak, Murakeresztur községnek állandó nagy gondját képezte a Mura pirlbizlositása. Sikerült végre elérni, hogy az \'állam vetle kezébe az ügyel és a nagykanizsai folyammérnökség saját tervei szerint megkezdhette a partbiztosi-tási munkálatok végzéséi, melyek két fázisból állanak. Az első fázis befejezést nyeri. E héten azulán a védelmi munkák második fázisára kerüli sor, melynek költségeit legnagyobb részt az állam viseli.
Most dolgoznak a mtirakereszltiri vasuli állomással szemben készítendő 1200 méter hosszúságú, műkőből álló szilárd parlbiztositáson, amelynek a terv szerint 1931. évi junius 31-ig el kell készülnie.
Ez a parlbizlositás megszünteti a már veszélyessé váló partszakadásokat és megmenti a lakosságot a terülelveszteséglől.
Scodnik Rezső miniszteri tanácsos, a nagykanizsai m. klr. folyammérnöki hivatal vezetője a jövő hélen kiszáll Murakereszturra, a partvédelmi munkák megtekintésére és ellenőrzésére.
= Közismert Singer József és Társa dúsan felszereli szőnyegrak-lára. Elsőrendű minőségek mérsékelt árban.
— Lapjobb fővárosi napilapok a Nemzeü UJság és UJ Nemzedék.
Agytérlódulái, szivszorongás, nehéz légzés, félelemérzés, idegesség, migrén, lehangoltság, álmatlanság a természetes Jerenc lóiul" keserűvíz használata által igen sokszor mcgsztlnlethetök. Tudományos megállapítások megerősítik, hogy a Ferenc JójmI viz a makacs szék-szorulás mindenféle jelenségeinél a legjobb szolgálatot teszi. A Ferflnc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerűzletekben kapható.
— Vasúti kedvezmény a 48-as napra. A Duna—Száva—Adria Vasúttársaság Igazgatósága a volt 48-ik gyalogezred budapesti bajtársai cso-|)orlji részére Nagykanizsán, 1929. évi szeptember hó 29-én tartandó 48-as ezredünnepség alkalmával a vasultársaság valamennyi állomásáról Nagykanizsára és vissza való utazásra, I, II, III. kocsiosztály használatára 50.-06 menetdijkedvez-inényt engedélyezett. Az odaulazás 1929. évi szeptember hó 27-től 29-ig kezdhető meg és szeptember 29-től oklóber l-ig befejezendő. A kedvezmény a kiadóit „Igazolási jegy" alapján vehető Igénybe. A kiindulási állomáson vállolt kéregjegy a kiindulási állomás nedves bélyegzőjével lesz ellátva és a visszautazásra ez használható fel. — A Duna—Száva —Adria Vasultársaság Igazgatósága a Soproni Zeneegyesület részére Sopronban tartandó zeneünnepélyre ulazók részére valamennyi állomásról Sopronba és vissza, I, II, III. kocsiosztályon való utazásra 50 \'/o-os
Megérkezett
a várva várt FMillLlF\'S hálózati
rádiókészülék.
Kérje dijtalan bemutatását az
Elektron Rádiótechnikai
Deák-tér 10. szám alatt.
Ügyeljen a címre!!
« 1929. szeptember 26
Ha savanyu a bora, vegyitse
REGEDEI
vizzel, mely a legsavanyubb bort ls kellemes Itallá varázsolja.
Kapható mlndenOttl
Főraktár;
i Mpisa,
Király-utca 21.
menetdijkedvezményt engedélyezett. Az odautazás 1929. évi október hó 17-től 22 ig, a visszautazás pedig oklóber hó 20 lói 25-ig lehető meg. A kedvezmény a kiadóit .Igazolási jegy" alapján vehető igénybe. A kiindulási állomáson kiadott és nedves állomási bélyegzővel ellátott menetjegy a visszautazásra is szolgál. Az állomásfón/ik.
Rendkívül tanulságos filmet játszik a Városi Szinház szeptember 24-től 29-ig. A világhírű Pfaff varrógépgyár hatalmas üzemét mutatja be. A közönség a precíziós szerszámgépektől a gépkolosszusokig láthatja azok működését, a fa és fém megmunkálását — A Pfaff-gyár a világ egyik legnagyobb varrógépgyára. — G)ártmányai nemcsak Európában, hanem az egész világon elismerten a legjobbak. — Ne mulassza el a kedvező alkalmat a film megtekintésére.
A KÖZÖNSÉG BOVATA
Milyen lesz az úttest a Fő-uton ?
Amint halljuk, a járdák szélesítve lesznek — mig az ultest szűkebb lesz. Minap egy gabonaszállító-kocsi kereke eltörött a városház sarkán, a kocsi féloldali dőli s máris elfogta majdnem az egész utcát.
A korzózó közönség, Ita aszfaltos lesz az utca, elmehet az úttesten is, de a kocsikai nem lehet a Járdára engedni. Most kell Intézkedni, nem amikor már késő lesz. E.
Mi lesz a ménteleppel ?
Kaposvár már 4—5 depulációt küldött fel a minisztériumba, hogy oda helyezzék a kanizsai inéntelcpet, úgyszintén Nagyatád is erősen kapaszkodik utána. Mindegyik város hajlandó bármely nagyságú épületet és istállókat építtetni, csakhogy odakerüljön.
Kanizsától tula|donképen netn kérnek egyebet, mint 80 lóra istállói, akkor ilt maradhat a méntelep, — különben nem.
Mindenesetre sürgős intézkedésre van szükség, mert különben Kanizsa ismét megrövidül egy közintézménynyel. De tévedésbe ne essünk, nemcsak a közintézmény marad majd el, hanem a nagy forgalom is, amit a melegvérű lótulajdonosok hoznának Kanizsára, inerl hisz olyan lovak — apaállatok idetelepítéséről van szó, melyek eddig nem vollak a vidéken. — —k.
AS^fc^LVMRdGÉPEK
míuhsA LEOeJOBBAK T
« __ 19Ü9. szeptember 13
Olvasta már?
P.Uologua i A cár országi « nagy háborúban. - Olcaó telíts kiadás 3 kötet P 3-90.
d.marqua. Nvig.ton a helvzet vi|. wzallan — l\'l olcaó ki\'dia, fllzve P S\'80, kqive p 4-80.
dana i A hiboru. P •■—.
Ludwlg Emil i Július 14. P ■•70.
•cakó Daaaő ■ Az elsodort falu. -A trianoni Magyaromig vérei va|u-diainak története 3 kotel P 3-10.
Mára Faraao ■ Ének a buzameiök-röl. — A magyar földnek, a magyar parasztnak éa a magyar eróneK hatalmas eposza 2 kötet P 3- .
Kaphatók i
Fischel Fülöp Fiai
klaivkaraakaSiaéban Nagykanizsán.
— .Szentírás", kótve: I pengő. A Szent István Társulat kiadásában leg ujabban mcgloleut UjsiBvetiígl Szentírás korlátolt példányban még kapható a plébánia hivatalban. Kra 1 pengő.
(Rövidítése\'*) H — hírek. kOzjjszda-
lig. rlangv. — hangYera^ny. P. — előadás
Qy — gyermekeknek. A — naaaooynk-
ul / — zene. Mg. •• i.iezóga^daaág.
m. - ll|u«*gl el6adá>. P — telolvasi*.
Cl — gumofor.zcne. Ib — Jazz-band.
K — kabaré, n2. — népszerű xena.
Szeptember 26 (csütörtök)
Budapest 9.15 Hangv 9 35 H. 9.45 A hangv. folyt 11.10 Nemzetközi vlz]elzó izolgilat. 12 Déli harangszó. 12.05 A ridló hixlkrar1ett|ének hangv. I2 25 H. 12.35 A haogv. folyt 13 Pontoa Időjelzés. 14J0 H. lé Ridló Subád Egyetem. Utina : Ponlua Id6|elzéi. 17.10 E. 17.40 A Mandlla aaalon-zeoekar hangv. 19.10 Angol nyelvoklaláa. 19 46 Máatélóra kőnnytl zene. 21.15 Odry Árpid elóadói esl)e. 22 10 Pontoa Időjelzés. Ma{d: Jb.
Bécs II éa 16 Hangv. 19 Opera E. — Utina hangv.
Berlin 14 O. 17 Hangv. 20 Színmű E. 23 Zene.
Brtnn 1130 0. 12.20 éa 16.45 Hangv. 19 A prigal műsor közvetítése. 20 45 Dán-eaL
Milánó 11.15 0. 14 30 üyernukkarének 22.10 Zene.
München 12 30 Hangv. 16 Kamara Z. 17,30 Dálóra. 19.30, 20 éa 21.05 Hangv. 21.30 Kamara Z.
Prága II JÓ O. 12 20 Hangv. 14.20 Oyermekóra. 16.30 Hai.gv. 19 US Tambu d.lzene. 1935 Hangv. 20.45 Dán-esl. 22.20 0. *
. Wraa 13.15 Kidló-lrtó. 17.35 Hangv 2130 Szlml. hangv.
Varsó 12 as 0. 16.30 Oyermekóra. 18 Kamara Z. 20.30 Hangv. 22.10 Zene
Zörlch 12.32 0. IS és 16 Hangv. 17.15 Uy. 20 Hugó v. Hotmannalahl-est. 21 spanyol hangv.
M UJ címmel éa formában Jelenik "«* a Magyar Rádió Újság. A rádió Mfcénség kedvelt Bzaklapja, a Matyi, KMtó Újság kellemes meglepetéssel "Wlgál olvasóinak. Október elsejétól *Mdvo díszes, u| köntösben Jelenik meg í™™ UJidg címmel és ugyanakkor n «P tartalmi részében Is lényeges változást hoz. Teljesen független hrlükák-lógja kísérni a stúdió műsorát, cikkben tg riportjaiban a legmodernebb jenemben, trinsen és érdekesen szá-!°í j» a rádió világ minden escmó-mí ,J \'ényegesenklbóvltl technikai ™vaiat A R,ul,ó Újság szerkesztősége ™ kiadóhivatala : VI., Vilmos c«A»zár-ul rhri 1 \'élomi-lct 3. Előfizetési ára a zX: évre ü 1\'. Eves elön-
tőinknek értékes rádióalkatrész alán-,adunk. Mutatványszámot szl-n k«ld a kiadóhivatal
zalai közlöny
SPORTELET Ufpest-napid 3:1 (1:1)
Aknayt vállán vitte ki a közönség
l\'rága, szeptember 25 (Éjszakai rádiójelentés.) 17.000 nézö. Biró: Carraró. Első félidő Újpest fölénnyel kezdődik, de a vezető gólt a Rapid rúgja. 0:1. Heves magyar ellentámadás. Szünel után még nagyobb Újpest fölény. A meccs mind hevesebb lesz. Több 1 l-est Carraró nem ad meg. A félidő végén Avar kiegyenlil. A 2x 15 perces meg-
hosszabbilás során újra Avar lő 2 gólt és ezzel a 3: l-es eredménnyel az Újpest a Középeurópai Kupa döntőjébe jutott. A csehek ünnepelték Újpestet. Aknay kapust vállán vitle a közönség az öltözőbe. Legjobb emberek: Aknay, Fogoly III., Avar, Vigh.
Carraró a meghosszabbítás alalt kiállította Kirbest és Slmistiket.
A második nap is teljes magyar győzelmet hozott a spanyolok ellen
Revans magyar—spanyol vizipóló 9 : 1 (4 :1)
Barcelona, szeptember 26 (Éjszakai rádiójelentés ) A magyar —spanyol uszómérközést kedden folylallak. A küzdelmek ismét fölényes magyar győzelmeket hoztak. Részletes eredmény :
100 m. gyorsúszás: 1. Wannle 62 3 mp„ 2. Mészöly 63 6 mp.
50, m. gyorsúszás: 1. Gáborffy 28 mp., 2 Mészöly 28 6 mp. 3X 200 m. slaféta: 1. Magyar-
ország (Halassy, Gáborffy, Wannie) 7 p. 52 8 mp. A második garnitúrát jelentő slaféta is 60 m.-rel győzőit a spanyolok ellen.
Vizipólórevans: Magyarország— Spanyolország 9 :1 (4: 1). Oóldobók: Németh (6), Keserű I (2), Keserű II. Gamber.
A magyar—spanyol mérkőzés ezzel befejeződött. A magyar uszógárda holnap Nizzában fog versenyezni.
A Zala-Kanizsa vasárnap az Üllői-uii pályán Játszik a Turullal
Nagykanizsa, szeptember 25 A Zala-Kanizsa sorrendszerinti ellenfele vasárnap a Turul lesz. Egyike a legjobb II. ligacsapatoknak. A mérkőzésre, melyei vasárnap délután játszanak le az Ollói-uti ferencvárosi pályán, a csapat szombaton délután utazik fel. A Turul ellen súlyos elinlézetlen Ugye van a Zala-Kanizsának még a tavaszról, mikor
fennállása óla legsúlyosabb vereségét szenvedte tőle 7:2 arányban. Ezért revansot kell venni és az idei három pont veszteségből kell behozni ameny-nyit lehet, mert a jelenlegi hetedik hely nem a Zala-Kanizsához mélló.
A piros-fehérek ezen a héten is erős tréningekkel készülnek a Turul ellen s nagyon bíznak, hogy győztesen térnek haza.
Az NTE is idegenben, Pécsett játszik vasárnap a PSC ellen
Nagykanizsa, szeptember 25 Immár két hete, hogy sem amatőrjeink, sem profijaink nem játszottak a Zrinyi pályán bajnoki mérkőzést. Vasárnap ismét .csend" lesz itthon, csak az eredményi várók lömege fogja drukkolva lesni a Zalai Köz löny sporteredmény hirdető tábláját Szabó Antal Üzletében. Ugyanis a kedvelt amalörcsapalunk is idegenben : Pécseit játszik vasárnap. A
PSC ellen száll küzdelemben és reméljük, hogy a múltkori — ireálls-nak mondható — vereséget feledtetik győzelmükkel, amit mindenki elvár tőlük.
Az NTE vezetőinek figyelmébe ajánljuk, hogy nagyobb fegyelmet tarlsanak a csapatban, nehogy újra valaki .lekéssen" és emialt meg-hendikeppelve Induljon útjára a 11 kanizsai fiu.
Philips, Telefunken
stb.
RÁDIÓ
készülékek, hangszórók,
lámpák, anódpótló, összes rádió felszerelések és alkatrészek
Szabó Antal
fegyver és sportüzlet rádió és gramofon osztálya.
Lpewe
hangszóró
a legjobb I Díjtalan bemutatás I Ára 72 pengő 6 havi részletre
Feloszlatták a parlamentet Prágában
Prága, szeptember 25 (Éjszakai rádiójelenlés) Ma délután nyilvánosságra hozták a köztársasági elnök kéziratát, mellyel a képviselőházat és a szenátust feloszlatják.
A csatornák
vijét Imák Londonban a un szárazság miatt
London, szeptember 25 (Éjszakai rddiójelenlés) Londonban a nagy szárazság súlyos zavarokat okoz a viz ellátásban. Pénzbirsággal sújtják azokat, akik kertjüket öntözik. Sok helyen a szennycsatornák vizéből isznak. Lincolnban a villanymüvek működését néhány nap múlva be kell szüntetni, Yorkshlreben drága pénzen veszik a vizet hordónkénL

(A Zala-Kanizsa két Játékosa),
Bácsay és Farkas meghívást kaptak a 11. liga válogatott keretjébe, mely ma délután lesz Budapesten. Bácsay állandóan Pesten tartózkodik, Csúcsos pedig már tegnap felutazott. Való-szinü, hogy mindketten tagjai lesznek az osztrákok ellen harcoló II. liga válogatott csapatának.
(Eheti tlppversenyBnk Ismét kettős feladvány.) El kell találni a Zala-Kanizsa—Turul és az NTE— PSC amatör mérkőzést. A szelvényeket mai Hzámunkba\'n tesszük közzé, miután az eddigi rendszert megváltoztattuk és a tippeléseket csütörtök, péntek, szombati napokon át rendezzük. Bedobás! határidő szombat este hat óra, Illetve vasárnap délelőtt 10 óra Vékdssy órás- és Szabó sportüzletében.
(Ma, csütörtökön délután) az NTE a Zala-Kanizsával nagy tréninget tart.
(UJra kell játszani a Sabarla -Turul mérkőzést), miután a Sabarla későn Igazoltatta le Játékosait. A szövetség Intézőbizottsága határozott Igy és ebbe a Sabarla Is belenyugodott.
(A* NTE pécsi eredményére) vonatkozólag többen azzal fordultak szerkesztőségünkhöz, hogy azokat ls közöljük a vasárnapi közé-tétel alkalmával. MI készségesen mogtonnők ezt ls, azonban a rádió, sőt telcionjelcntésilnk aem adja In a poesl amatőr-eredményeket. Igy tehát az erre vonatkozó kérést ml ehelyról továbbítjuk az NTH vezetőihez, akiket ml Is kérünk, hogy a Pécsen vagy bárhol Idegenben lejátszandó mérkőzésekről, aKár telefon, akár távirati Jelentést küldjenek nekünk, hogy azokat közölhessük a többi aportere tfményekkel együtt. Az NTE csapat lelkes hlvel valóban megérdemlik, hogy vasárnap este tájékozva legyenek a mérkőzés eredményéről.
= Legjobb olvasnivaló a Nemzeti Újság Aranykönyvtára. Ára előfizetőinknek kötetenként 150 P és 30 fillér portó.
Tipp-sz«lvény
Zala-Haalzsa—Tarol
eredmény:............ félidő:..
NTE—PSC
eredmény:............ félidő:
olvasható névaláírás.
ZALAI KÖZLÖNY
1929 szeptember 26.
Gazdasági-magvak. Kerti-magvak. Műtrágyák.
Szupei foszfát, mésznitrogén, kálisó chilei salétrom stb. stb. Slrius növénytipsó. Hármas hatású keitl műtrágya.
GyÜmOlosfa védfiiiarak.
Gabona osáváxótxapck
(porpácok éa nedve* pácok). Madáriltiégak. Baromfi eledelek..
Kicsinyben és nagyban kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya és növényvédőszerek kereskedésében
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett Telefon 130.
közgazdaság
A MÉZ (5)
Több folyóiratból ós szakmából öaazo-
állította: Qcttetlch Renáto méhész
Áttérek a méz értékesítésére és világpiaci áraira. A mézárak kedvezőtlen termés eselén helyt |ellegüek s azt lehelne mondani, hogy ahány a méhész vagy vevő, oly sokféle a méz ára. Ilyenkor ki a cukor ki a vaj árához kivánja szabni a mézárakat, kit viszont az elmúlt év árai befolyásolnak. A legtöbb esetben azonban teljes tájékozatlanság észlelhető mindenleié. Egy az biztos, hogy ugy a méhész fáradságaihoz és a rezsihez képest, mint a méz jósága és belső értékéhez viszonyiiva a méz mindig Igen olcsó portéka. Egy eset. Pár évvel ezelőtt a rászorult méhészek nem várták meg az eladással a szeptember hónapot, hanem a junlus elején pergetett akácmézet mindjárt eladták 1.20— 1.40 P-ért a kereskedőknek, hogy aztán szeptember hónapban, egy hordás nélküli nyár után, mikor a megtelelendő családokat a hiányzó mézzel elkeltett látni, saját mézüket 2.10-2.30 P-ért vették vissza a kereskedőtől és sokan örültek, hogy általában a hiányzó mézet megtudták venni, oly nagy volt a kelendősége, de nem a fogyasztók részéről, hanem a méhészek részéről akik féltették szeretett bogaraikat és semmiért sem engedték volna, hogy ezek a tél folyamán éhesen megfagyva pusztuljanak el.
De nézzük csak, hogy hol, honnan szabályozzák, mily körülmények befolyásolják a mézárakat.
Nagy termés esetén a beltöldl mézárakat, mint a gabonánál is, Amerika, közvetve Hamburg diktálja, hova egész hajórakományok futnak be.
Cseh-szlovákiába egymaga több mint 30 vagon futott be 1926-ban december 31-ig Hamburgból. Elgondolható. hogy mily mennyisegek jönnek át a lengeren ha csak egy-egy fajta mézből pld. 1000 ládát, 50.000 kg-ot ajánlanak. A legtöbb méz Kalifornia, Quetomala, Jamaika, Havanna és Chile-ből jön Európába és ily elnevezés alatt kerül forga-* lomba. Bár Németország ma — mint azt saját szaklapjaik is beismerik — hatszor annyi külföldi mint német mézet fogyasztanak. Mig Magyarország, belföldi fogyasztók hiányában imporlra nincsen rászorulva.
Egyszóval: nagytermés esetén számolnunk kell, mint komoly kon-
kurenssel a tengeren túli mézzel, mert ez dominálja az európai piacot és tömegeivel az árakat is irányítja, diktálja. Minden eselre éidekes és jellemző, hogy a nagy tengeri és vasúti fuvar mellett mily játszi könnyedséggel veri le és száll szembe az itteni mézárakkal. Érthetetlenebb lesz ez a körülmény, ha tekintetbe vesszük, hogy a magyar méz kedveltebb és keresettebb áru a külföldön, mint az amerikai, azonfelül nem terheli az ut Hamburgtól mondjuk Bécsig. (Vége)
— UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat Is megtérítjük. Kopsteln Szombathely. KSszegi-utea 5.
TŐZSDE
A tegnapi barátságos hangulat ismét ellanynult. A lanyhulásnak oka részben egyes ériékekben történt nagy árukínálat, a külföldi tőzsdék gyengébb jelentései, továbbá egyesek azon megítélése, mely szerint az angol dis-kontkamallábat felemelik. Az a rendkívüli árukínálat, melyet a spekuláció eszközölt, Bauxit és Ganz-Danubius visszaesését okozta. Különösen Bauxit szenvedett nagyobb árveszteséget. A Ganz-Danubius intervenciós közbelépéssel mérsékelte árveszteségéi Jelenlösebb árveszteséget szenvedlek a bányaipari papírok, igy Draschc, Kőszén és Magnezit. Salgó 2V«-kot esett vissza. A többi értékben csak kis mérlékben történt árveszteség. A forgalom az említett papírok kivételével, melyekben élénk voll, szük keretek közöli mozgalt. Irányzat zárlatkor is lanyha. Fixkamatozásu papírok piaca üzleltelen. Valuta és devizapiacon lanyhán tendált Amszterdam, kifizetésétől eltekintve nem volt lényeges változás.
Zürichi xérlat
Párls 20*31, London 2515, Newyork 518-75, Brtissel 72-13\'/!, Milano 27 14 Madrid 76 65, Amsterdam 208 10. Berlin 123 55, Wien 72*95. Solta 3-75\'/«, Prári 15-37, Varsó 58 15, Budaoeat SO-SO Belgrád S IJs.\'i. Bukarest 3 07\'/l.
Tuaésytiuá*
Buza 30/tlt., rozs 55 fill. esett.
Buza IIsesv. 77-es 21-80-21*95. 78-ss 21-95—22 20, 79-es 2220-27>5, 80-ss 22 40-22 6\', dunánt. 77-es 20 S0-2I 05 78-as 2110-21 35, 79-es 21-30-21 55, 80 si 2140 -2165, rozs 15 25—15 35 tsk árpa 1575—16 25, aOrárpa 18*50— 1975, zab 1325-13 75, tengeri tszL 23*60— 24 -,dunántuli 18 75- 19 00, repce 5000-52-00 korpa II 00 -11-25.
A budapesti Tísiis íeTisa-jejfYséís
valutAk
Angol I. 27-70-77*85 Belga Ir >9-40-/9 80 Cseh k. 16*89-1699 Dán k. 152-25 152 85 Dtnlr 9 99-10*07 Dollár 572-20-574*20 Ptsnds f, 22-25-22 55 Holt. 229*30 230-30 lengyel 64 -05-64 -35 Leli 3-36.1-40 Léva 411-415 Ltra 29 85-30-15 Mirka 136 15-136-75 Norvég 152 25 19285 SchllL 80-30 80 70 Peseta 84-30 85*00 Sváldl. 110-15 110 65 Svéd k. 153*15 153 75
DEVKAK
Árast. 229-57-230*27 Belgrád 10-07-1010 Berlin 136-32-136 72 Brüsszel 79-57-79 82 Devizalej 3-39-3-41 Kopenb.152 45-152 85 London 77*75-27*83 Madrid 84*40-85 00 Milano 29*94-30*04 Newyork 572-40-4 00 Oszló 152-45-152-85 Párls 22*40-22 4 7 Prága 16 95-17*0\') Szóda 4* 14-4*1 ti Stodth. 153-32-153 72 Varsó 64-17-64*37 Wien 80 46-80*71 Zürich 110-35-110 65
Ssrtétvátái\'
Felhs|tás 2910, elsdattan 978. — Elsí-rendll 1*42—1*44, szedett 1*34-1*38, szedett közép 1*24-1*28, kí<nnyü 100-1*16, l-só rendU öreg 1-26—1*30, 11-od rendtl Are* 1*10—1 16 angol Su dó 1-30—1*30, szalonna nat>yban 1*66-1*70 zsír IV 6 2-00, hu 1 50-1*70, szalonnás lélsertés 1 60—176.
Elalll: Délulil Ryoals él Lapkiadó Vállalít, Nagykanizsán.
Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon l Nagykanizsa 78. sí.
apIóhirdetések
A1 npióWrdetéaek dija 10 scótg 10 fillér, Minden további szó dija S flll. Vasár- éa ünnepnap 10 azólg 80 fillér, minden további szó dija ■ fill. Szerdán áa pénteken 10 szóig 90 fillér, minden további sxó dija • flll. Cimsxó s minden vastagaid t.ciüból álló szó két szónak számíttatik. Állást keresőknek 50°/« engedmény. Hlrdetósak ft (őt) pengő Aaaiegon alul a felesleges könyvelés, axémléxés elkerülése végett • lőre f I i i t • n d 1 k
Teavaj a legfinomabb >/4 kgr. I pengő. Kapható MuszeT és Friedenthal cscmege-keieskedésében. 4193
Klrály-ulca 34. szám alatt egf szép •soka kapualatti bejáiatial kiadó. A kal-mas irodahelylBíSjinck Ik. 4705
Kladő u|onnan renovált komplett, szép 3 szobás lakás, Szérhfnyi-tér 4 4505
■alatonmellékl muskotály éa saszta szólóin ismét érkezett nagy mennyiségben, téli eltevésre nagyon alkalmas. — Q.enes CiemegeUzlet. 4775
Lépesmézet,
nyersbőrt, ágytollat, vasat éa fémet
legmagasabb áron vásárol Strém Bernát éa Fiai
Erzsébet-tér 15.
Eladó Telekl-ut 86. stámu Iskóház, szsbsdi-ézból Érdeklődni ugyanott. 4754
Trapplataaajt, kerékvf lelnél kilója P 2 60. Vids, Kazlnciy-utcs 13. 4C48
Kaufraann Károly kö 011 áruban « legolcsóbb és legnagyobb. 4748
KQIfinbaJAratu ulcsi szoba bútorozva vagy bútor nélkül azonnal klsdó Kazinczy utca 2.___JI779
Kit szobás Iskás kiadó Pelófl ut 36/a. szám alalt. 4767
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon : 595.
Bencze
Lakás Csengery-tit 27/a
____3333
Dr. Váaárh alyl SAndornA, s budai zeneakadémia volt tanárnőié tanítványokat lelvess Póut 19, I. em. Ugyanott egy rövid kcrcuthuros zongo a kerestetik. 4774
Jók orban levő cssládlhiz kertté\', szs bndkézbAI eladó. — Méiziroj, Kllksnliss, Szenlrókus-utca 44. 4761
ButAIIAa üvegeket vrszek. — üoda Telcki-ul 35. 4756
Kaufmann Károly Dunánlulon s legn.gyobb és legolesebb rövidáru szak. mában 4747
HaaanAlt kAlytiAt, vssat, rezet, ólmot és mindenféle csövet msgss árért vesz Sternberg Vilmos, Teleki-ut 20. 4682
3 tngu családhoz l ére |ól tóié min. danaa kerestetik Sugir-ut 66. 4773
Egy darab nagy fdréazporkAlyha
öntött vasból, nagy termek fűtésére Igen alkalmas, eladó. Dukász fatelep, Msgyar-utca 108. 4777
Mézédes pogányvárl rnusk. tály must kaphaló 1 P. az „Arsnykslltában". 4776
Egy jókarban levő egy tonnás
teher gépkocsi
sürgősen, jutányos ,;u árun a I a d ó.
Németh István, Zalasárszeg.
19681/1929.
Versenytárgyalási hirdetmény.
iskola padoknak beszerzésére nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
Az ajánlatokat a feltételekben megadott címzéssel f. évi október hó 12-én d. e. 12 óráin a v. mérnöki hivatal iktatójába kell benyújtani, vagy póstán beküldeni.
Ugyanott a kiirási műveletet hétköznapokon d. e. 10—12 óráig megtekinteni és két pengőnek az 56.607. sz. postatakarékpénztári csekkszámlára az összeg rendeltetésének a feltüntetése mellett való befizetése és az elismervénynek a városi mérnöki hivatalhoz való beküldése ellenében lehet beszerezni.
Nagykanizsa, 1929. évi szeptember 18-án.
„,s Polgármester.
ELADÓ
egy üzemképes, jó álló pótban levő csukott
Prestd autó,
esetleg 18 havi hitelre.
Bővebbet:
Szántó Vilmos és Társai cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. sz.
Nyomatott a Délzalal Nyomda és Uspkladó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
tg. évfolyam, 219 szám
NagykauUta, 1929 szeptember 27 péntek
Ara 14 fillér
ZALÁI MIM
SmiaxHUi tt kiadóhivatal. Fü-ot 5. Ilim Keszthelyt Itókkladóhlvalal Kossuth LaJos-o. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
EMtsekM án:
r Wo • pmr* M
Gróf Apponyi Albert Zita Királynénál
, (Jent, szeptember 2tl (Éjszakai rddiójelentés) Apponyi Albert gróf és felesége ma délután Bordeuxon keresztül LequiUóba utaz-
máciai akadémián „Magyarország nemzetközi helyzete" cimmel előadást tart.
lak Zita királyné látogatására. Qróf Apponyiék október 3-án Párisba utaznak. Október 5-én gróf Apponyi Albert Párisban a nemzetközi diplo-
..............................*.........••■---r-ri-i-i-i-r." -rinmvuiv-" vixiwjvuuwi
Magyarország Képviselője a Keleti fóvátételi érieK ezleten
Ax értekexlet lefolyásáról nem Informálják a sajtói
Fájis, szeptomber 211 (Éjszakai rddiójelentés) A Magyar Távirati Iroda magánjelentése: A keleti jóvátételi bizottság ma délután fél 4 órakor értekezletet tartott, melyre meghívták Migyarország,
Auszlria és Bulgária képviselőit Magyarországot báró Korányi Fiigyes födelegátus képviselte. Az értekezlet csupán formai jellegű volt. Az elnök üdvözölte a három meghívóit állam képviselőit, akik rövi-
den válaszoltak az üdvözlésre. Az értekezlet lagjai kötelezettséget vállallak, hogy a tárgyalások nyugodt menetének biztosítására a folytatandó megbeszélésekről a sajtónak nem adnak ki közléseket.
Az Angol Bank egy százaléKKal felemelte Kamatlábát
Hatása máris mutatkozik ~t- Az emelés mindenfajta kölcsönt megdrágít — Svédország, Norvégia és Dánia is nyomban felemelte kamatlábát
London, szeptembor 2t: Az angol Bank ma délben tartott Illésén a hivatalos kamatlábat egy teljes százalékkal felemelle.
Svédország, Norvégia és Dánia ls emel
Slockholm, szeptember 26 A Svéd Nemzeti Bank 4 5 százalékról 55 százalékra emelte fel a leszámítolási kamatlábat.
Kopenhága, szeptember 26 (Éjszakai rádiójelentés) A Nemzeti Bank a mai naptól a leszámítolási
kamatlábat az eddigi 5\'Yo-ról 5\'5\'Vra emelle fel.
Osló, szeptember 26 (Éjszakai rddiójelentés) A Norvég Bank a leszámítolási kamatlábal 5\'5 ,-ról 6%-ra emelle fel.
Az angol kamatláb emelésének kihatása
I.oridou, szeptember 26 (Éjszakai rádiójelentés) A ma felemelt angol bankkamatláb színvonala elérte a 8 év óta legmagasabb kamatlábat. Természetesen az emelés
mindenfajta kölcsönt mcgdrágil. Legalább 1 százalékkal növeli az adóterheket. A hadikölcsönök konvertálását elodózza. A inai tőzsde már előre tudott a felemelésről és igy ma ez nem érintette jeienlösebben és nem is reagált rá.
A tózsdén a magyar népszövetségi kölcsönt 100-101-gyei jegyezték. A kamatláb — ugy számítják — megszünteti az arany kivitelt, sőt napyobb hetétekei von maga után. Valószínű, hogy külföldről is nagyobb arany-betétek jönnek majd Igy lehetséges, hogy majtl leszállítsák a kamatlábat
Az uf osztráK Kormány letette az esKUt
Az uj kormány a szakemberek kormánya — A Scliober-kabinet mindenütt kedvező fogadtatásra talált
Bécs, szeptember 26 A nemzetgyűlés mai ülésén csaknem egészen megtelt ülésteremben, amelynek karzatai is zsúfolva voltak, Qartler elnök bejelentette a kormány lemondását. Az ülést délután hat óráig félbeszakították. Délulán 5 órakor a főbizottság összeül, hogy « uj kormány megalakításáról la-nácskozzék.
Schober vállaljaakablnetalakitást
Béca, szeptember 26 ScJiober kancellár a pártvezérekkel n\\a délelőtt folytatolt tanácskozás során közölte, hogy vállalkozik » kwfnánxalakításra és egyben tá-
tlfiia a három többségi párt ve-tervei és szándékai felől, amc-a inai bonyolult helyzet lisztá-4 if4hy\\iljialf. Az uj kancellár a kormányt részint parlamenti fétfiak-
ból, részint magasrangu hivatalnu kokból akarja összeállítani.
Nehézségek a Helmwehr képviselete miatt
Bécs, szeptember 20 A déli órákban a parlamenlben bizonyos nehézségekről eselt szó, amelyek állitólag a gyors kormányalakítás útjában állanak. Különösen abban a kérdésben, hogy az uj kormányban a Heimwehr képviselői is helyet foglaljanak.
Schober meg fogja szilárdítani a kUlföld bizalmát
Bécs, szeptember 24 A tőzsde határozottan megnyugodott és pénzügyi körökben örömmel üdvözlik Schober kancellárságát, mert bizonyságát látják benne, hogy meg fogja szilárdítani a külföld bizalmát Auszlria gazdasága iránt.
Schober egyelőre a kultusz és pénzügyi tárcát Is vezeti
Béca. szeptember 26 (Éjszakai rddiójelentés) Dr. Seipet Ignác, a parlamenti főbizottság előadója a főbizottság mai ülésén előterjesztene javaslatát, mely szerint Schober szövetségi kancellár az idő rövidsége mialt nem tudott a kultusz- és a pénzügyi tárca jelölljeivcl tanácskozni és igy ideiglenesen ez! a kél tárcát is vezeti. A többségi pártok az előterjesztést 84 szavazattal a szocialisták 69 szavazalával szemben elfogadták.
Schoberék elfogadták a megválasztást
Vaguth államtitkár bejelentene Schober kancellár, az egész kormány és a maga nevében, hogy a megválasztási elfogadják.
Az uj kormány listája
Így tehát a kormány listája a következő : Szövetségi kancellár és ideiglenes kultusz- es pénzügyminiszter Schober, alkancellár és hadügy Vaugain. Slama igazságügy, Föder-mayer földmüvelésügy, dr. Innelzer Theodor népjóléti, dr. Huinisch Mihály kereskedelmi és közlekedésügyi, Schumy Vince mérnök belugy.
A hivatalos névsorban dr. Redlich és dr. F.iselsberger tanár neve nein szerepel.
Kedvezően fogadják az uj kormányt
Béca, szeptember 26 (Éjszakai rddiójelentés.) Politikai körökben az a felfogás, hogy a kormány összeálltttisánál kerülni akarták a pártpolitikát. \' A kormány szakminiszterei mind kiváló szakférfiak, akiknek külföldön is mindenütt nagy és elismert nevük van. Az esti lapok azt Írják, hogy Schober kormánya az állam minden rétegében kedvező fogadtatásra talált. Az egész külföldi sajtó kedvezően fogadja az uj kabinetet. Mikás szövetségi elnök még ma este fogadta a kormány Bécsben időző tagjait, akik letettek az esküt.
Kötél általi balálra
ítélték a cseh alezredesné orgyilkosát
Kassa, szeptember 26 Az ungvári törvényszéken ma ért véget Beleba István közkatona, Paclik alezredes feleségének gyilkosa elleni per tárgyalása. A törvényszék csaknem két óráig tartó tanácskozás után déli 12 óra tájban hirdette ki ítéletét. Beleba Istvánt a törvényszék orgyilkosságban mondolta ki bűnösnek é6 ezért kötél általi halálra ítélte. A védő az ítélet ellen semmiségi panaszt jelenteit be.
A szlovák néppárt bennmaradt a kabinetben
Prága, szeptember 26 (Éjszakai rádiójelentés) A szlovák néppárl mai gyűlésén Hlinka kijelentene, hogy egyelőre a pail bennmarad a kormányban.
MacDonald amerikai utja
Ixmdon, szeptomber 26 (Éjszakai rádiójelentés) Ramsay MacDonald miniszterelnök holnap este Soulhamptonba utazik, ahol a Berangária oceánjáróra száll és szombaton Newyorkba hajózik. A jövő hét péntekjén ér Amerikába.
Kedvezően haladnak az angol orosz tárgyalások
London, szeptember 26 (Éjszakai rádiójelenlés) Dovgha■ lesky ma kélszer is tárgyalt llender-sonnal, majd kijelentette, hogy nagyon bizik tárgyalásaiknak eredményességében és azl hiszi, hogy rövid idő alatt be fogja fejezni kiküldetését.
zalai közlöny
1829. neptomber 27.
A Fö ut asxfalíoxdsa Odrom f)ét alatt elkésstül
— mondja a műszaki hivatal vezelője — Addig folynak az utburkolási munkálatok, amig az idő engedi
A magyar mezőgazdaság sorsdöntő órái
Budapest, szeptember 211 Az Országos Mezőgazdasági Egyesület a gazdaság, kereskedelem és a malomipar legelőkelőbb reprezentánsainak bevonásával a közelmúltban értekezleten foglalkozott a ter-inényértékesités és elsősorban a búzapiac válságainak okaival. Az értekezleten kialakult nézet alapján a kamara memorandumban mutatott rá azokra a legsürgősebb kormányintézkedésekre, amelyek a válság enyhítésére alkalmasak volnának. Ezt a memorandumot Hoyos Miksa gróf az OMOE elnöke ma nyújtotta át Mayer földmivelésügyi miniszternek.
A kamara memoranduma javasolja, hogy a Nemzeti Bankkal való tárgyalások utján állapítsa meg a kormány mi módon lehelne a hitelmeg-szorttdsokat azonnal megszüntetni, a gazdahiteleket megköny-nyiteni s ezzel kapcsolatban a vidéki pénzintézeteket rendkívüli hitelének visszavonását felfüggeszteni
Javasolja, hogy adjon a kormányzat a gazdáknak még meglevő gabona és tengeri készleteire nagyobb össszegü
kedvezményes átmeneti hitelt.
A hitelkérdéssel kapcsolatban azt javasolja a kamara, hogy foglalkozzék a kormány azzal a kérdéssel, hogy a feszültség enyhítéséig
a gazdákra háruló kamatteher egyrészét vállalja az állam magára.
Rámutat a memorandum arra is, hogy a novemberi adó és haszonbérnegyed ismét sulyos fizetési kötelezettségeket ró a gazdákra és Igy a forgótőke hiánya Ismét a még meglevő gabona és tengerikészletek el-pocsékolásához fog vezetni. Felveti azt a gondolatot, nem volna-e megoldható
az adógabona kérdése. Ez azt jelentené, hogy az állam az esedékes adók fejében megfelelő árfolyam melleit átvenné a gazdáktól a gabonát s gondoskodna annak oly módon való értékesítéséről, hogy az a belföldi piacot ne nyomja. Amennyiben az adógabona kérdése adminisztratív szempontból nem volna megvalósítható, azt javasolja, hogy
alakítsanak egy intervenciós szindikátust,
mely nagyobb gabonamennyiségek átvételére volna hivatva akkor, ha illetékes tényezők meghallgatása ulán megállapítható lenne, hogy a kínálat Ismét rendkívüli méreteket ölt.
Javasolja továbbá a kamara, hogy rendszeresítsenek a búzára, rozsra, lisztre, árpára, zabra és tengerire olyan behozatali jegynek érvényesítését, amelyeket elsősorban a mezőgazdaság szempontjából figyelembejövő és a termelési költségeket emelő egyes ipari és pénzügyi vámok körére terjesztenek ki.
A kivitel könnyítésére rendkívüli hajózási és vasúti tarifális kedvezmények engedélyezését tartja szükségesnek. A kormányzat ne riadjon vissza a legerélyesebb és leghathatósabb lépésektől sem, mivel a mezőgazdaság és vele az állam gazdasági egyensúlya sorsdöntő óráil éli.
Az Országos Mezőgazdasági Kamara memorandumát egyidejűleg felterjesztette l/asi József miniszter-elnökhelyetteshez, továbbá Wekerte Sándor pénzügyminiszterhez és Had János kereskedelmi miniszterhez, — inint közgazdasági miniszterhez.
Nagykanizsa, szeptember 28
Mindenkit ez érdekel ma legjobban Nagykanizsán, hogy mikorra készül el a \'Fő-ut aszfaltozása. Nemcsak azért, — bár ez falán a legfontosabb ok — mert a főúti kereskedőket érzékenyen érinti a forgalom megszorítása, hanem mert a lövész-árokszerü felfordulást a közönség már szeretné minél hamarabb csak emléknek tudni.
Ma délelőtt érdeklődtünk Király Sándor műszaki tanácsosnál, aki naponta résztvesz az utburkolási munkálatok vezetésének ellenőrzésében, hogy mikorra készül el a Fő-ut aszfaltozása, mire ezt a választ kaptuk:
— A Fő-ut aszfaltozása körülbelül három hét alatt befejeződik és uj, rendes állapotban megnyílik a teljes forgalom számára. Természetesen ez sokban függ az Időtől is. Általában
az utburkolási munkálatokat az őszi program alapján addig folytatjuk, mlg a fagy be nem köszönt és lehet dolgozni. Remélhetőleg ez a terminus minél későbben fog bekövetkezni és igy a Fő-ulon kivül az Er-zsébet-tér egy része, valamint a Csengery-ut belső része is aszfalt alá kerül.
A Fő-uton tudomásunk szerint a munkálatok nem haladhatnak terv szerint, mert a csatornázások elrendezése körül komplikációk vannak és ez hátráltatja az ulburkolás zavartalan folytatását. Az Erzsébet-téren az aszfaltozáshoz szükséges gépek tehát még bizonyos ideig pihenésre van nak kényszerítve, de annál intenzivebben folyik a burkolás a Csengery-ut Kisfaludy-ulca és sorompó közötti szakaszán, ahol az aszfalt alapzala, a cementezé8 mér teljesen elkészült.
Mozgószinház
Wings
A Városi loigi ugy bemutatója
Borzalmasan gyönyörű — ez a Wings. Ha bármennyire paradoxonnak is hangzik, a borzalmakban és rettenetes fantáliákban gyönyörködni is lehet. Söt igy nézve csak gyönyörködni. Ezt és elszédülni a szem előtt végbemenő rettentő légi párbajok láttára.
Követni a szemmel, az aggyal, ameddig lehet, aztán visszahullni semmitnemludó emberré és a csodálat legnagyobb kitüntetését akasztani az Ember nyakába.
A háború borzalmait, földön vizén és levegőben megcsinálni a hadve-zeföségeknek nem volt kunszt. Nem, mert annyi ember és annyi élet állott rendelkezésűkre, amennyit elképzeltek, hogy tervüket, elgondolásukat végrehajtsák.
Ha a feladat az volt, hogy 24 órán át földi poklot kell teremteni Oorlicé-nél — emelet magasságú hullahegyek árán Is állott a pokol. Olt 10-20, vagy 80—100 ezer ember nem számított A poklot a földre varázsolták és az ember, az egyszerű hadialany szolgálta épen ugy ezt a poklot, mint a háború minden más eszköze.
Azért mondom, a Wings szimfóniája, mint valóság, mint a nyugati harcterek iszonyatos légiharca a Vogézek felett, vagy a Marne hosz-szában — nem volt kunszt.
De Itt I Itt előttünk egy pár négyzetméteres vászonra idehozni és tudni (mert folyton csak erre lehet gondolni), hogy ez nem valóság, hanem a valóságnak utánjátszása — ez több, mint amit fel lehet érni emberi ésszel. Ez már maga a tökéletességben pompázó Ember. A Tökéletes Szellem.
Tudni azt, hogy ezek a .madarak" egy felvevő gép előtt, előre megírt scenárlum alapján vicsorgatják pro-pellerjeíketegymáara és köpködik egymásra a masingewehrek gyilkos olómcsutkáit és hogy akik benne izzadnak, azok .fizetett* színészek. Profik. Ebből élő művészek. Hát ez az, ami fenséges I Nem az, hogy ennek a filmnek egy zacharin éde»-ségü amerikai meséje van az Óceánon tul és innen a háborút elevenili fel. Nem az, hogy Clara Bow, ez a cukros kis hollyvoodi menyecske édesen csucsorltja a száját vagy hogy a Rogers Charles .olan he-les gyerek" és olyan megható az egész Ugy. Nem ez I ? Hanem az,. ahogy ezt lefotografálták. Méltóztatnak érteni? — lefotografálták. Vele értődik az egész rendezés, mert anélkül nincs forgatás. Hát ez I az emberi Ész és a Technika diadala. Ehhez képest Jókai Jövő század regénye csak csendes, szórakoztató fantázia. Talán a Nagy Mesemondó is meg-hökkene ennyi Nagyszerűség, ekkorái égig törő Mű felett. U. Oy.
— UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengönként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat Is megtérítjük. Kopsteln Szombathely. Kőszegi-utca 5.
-=- Kitűnő szemüvegek orvosi receptre és recept nélkül legolcsóbban Zsoldos Oyula órás, ékszerész és látszerész uj üzletében kaphatók Főút 14. Biztosit* palota. Szakszerű Javítások,
Az Ipartestület őszi programja:
intenzív klub-élet és az uj székház megvalósítása
A zalai ipartestületek elnökeinek értekezlete a kamarai képviselet megválasztása ügyében
Nagykanizsa, szeptember 2(1 A nagykanizsaiak kaposvári ulja nemcsak határozott mederbe terelte nagykanizsai országos iparkíállitás kérdését, hanem ujabb hatalmas lökést adott az évek óta vajúdó, nagykanizsai Iparosszékház megvalósításihoz.
Az ipartestületi elnökség őszi programiának megvalósításánál különös gondot fordít az egyesületi élet kimélyitésére. Az ipartestületet evégből
klub-szerűen
fogják berendezni, a szükséges napilapokkal, folyóiratokkal, társasjátékokkal, hogy minden tagnak módjában legyen a napi munka után saját testülete kebelében klub-szerű életet élni. Az elnökség sokat vár ettől. It>y elsősorban az ipartestület megkedveltetésél, a tagoknak oda-szoktatását, az egymáshoz tartozás gondolatának és a szolidaritásnak kifejlődését, ami nélkül egészséges akciókat nem lehet elképzelni.
Ugyancsak az ősz folyamán kerül végleges megoldásra a nagykanizsai
ipartestületi székház
kérdése, amely most már nem szenvedhet halasztást. Az elnökség minden eszközt meg fog ragadni, hogy a székházépítés anyagi kérdését megoldja és igy az építést lehetővé tegye. A tetvek szerint az uj székház megépítésére tavaszra kerül sor, és ha nem is lesz olyan monumentális
és olyan komforttal ellátva, mint a kaposvári, mindenesetre modern székház lesz, amelyben az iparosság összes intézményei elhelyezést fognak nyerni.
A Zalavár megy el Ipartestületek Szövetségének nagyválaszlmánya legközelebb Pacsdn fog összeülni, ahol különösen a
Társadalombiztosító
elleni ujabb panaszok kerülnek tárgyalásra. Ugyancsak napirendre kerül a Társadalombiztosító nagykanizsai kerületének ügye. Értesülésünk szerint
a zalamegyel ipartestületek elnökeit legközelebb ismét egybehívják Nagykanizsára,
hogy a kereskedelmi kamara részére a törvényhatósági bizottsági kiküldöttek megválasztása ügyében értekezzenek.
Örvendetes jelenségnek mondható és a magyar elniakarásról lesz tanúságot, hogy az utóbbi időben
egyre több azoknak a száma, akik Iparűzésre engedélyt kérnek
és csökkenőben van azoknak a száma, akik iparukat beszüntetik.
= Urlnök: Pongyoláinkat Singer-nél szerezzük be, mert nála legszebb flanellek és bársonyok dúsan felhalmozott raktárát találjuk.
ÉRTESÍTÉS.
Értesítem a nagyérdemű vevőközönséget, hogy raktáron tartok a legegyszerűbbtől a legdíszesebb kivitelű síremlékeket, termökövet, svédgránitot és márványt, a temetői összes muknálatokat, úgymint betOvésés és aranyozást, sirkeretezést pontosan és jutányosán vállalom. Kérem a nagyérdemű közönség szives pártfogását. Tiszte,ttel fl^ j^f ^^ foj^j, ^ jj\'
<282__Saját ház.
« __ 19Ü9. szeptember 13
Elutasítással
érkeznek vissza az újonnan jelentkezett hadirokkantak Igény-jogosultsági kérelmei
Nagykanizsa, szcptcmlicr 2(1
Egy éve innen-onnan, hogy megjelent a népjóléti miniszternek a hadirokkantak felülvizsgálatara vonatkozó rendelete. Addig (1928. október l-ig) Nagykanizsa városában voll 564 hadigondozott, beleértve az összes hadirokkantakat, özvegyekel és árvákat, ugy tiszti mini legénységi állományban.
A hadirokkantság revizió alá vételénél Nagykanizsán mintegy 90 olyan hadisérillt vagy özvegy jelentkezett igénymegállapitásta, akik mlndezideig nem jelentkeztek hadigondozotti segélyért, mert olyan körülmények közölt éltek, hogy nem voll szükségük reá.
Az igényjogosultságot megállapító nagykanizsai bizottságban a vizsgálatot egv hadviselt orvos, dr. Fodor Aladár végzi és részt vesz abban a HADRÖÁ nagykanizsai elnöke, Kritky György ny. százados. A bizottság mindegyik esetben véleményezte az ujonan jelentkezők igényjogosultságát és ily értelemben felterjesztést Intézett a népjóléti minisztérium illetékes ügyoszlályához.
Miután sokan közülük nem tudták a felterjesztéshez csatolni eredeti katonai felülvizsgálati irataikat, a népjóléti minisztérium illetékes ügyosztálya sok igénykérelmet elulasitott azzal, hogy .a leszerelés ulán 10 évvel nem lehet megállapítani az illető harctéri baját."
Még most is egymásután érkeznek ilyen elutasító határozatok a város rokkanlügyosztályához. Hogy hogyan érinti ez azokat, akik utolsó szalma-szálukat vélték megragadni, hogy számukra az élet némi lehetőségét biztosilsa, — felesleges magyarázni.
Talán segíthetne még valamit, ha zalai képviselőink magukévá lennék ezt az ügyet a most készülő rokkanttörvény parlamenti tárgyalásánál.
4255559P
PFÜFF
Ipaiban dolgozók részére
„PFAFF"
a legtökéletesebb varrógép.
Hosszú lejáratú részletfizetéssel beszerezhető:
ioi és Fia ti
Deák-tér 2., a felsótemplomnál.
VMM III
zalai közlöny
WINGS
A szárnyas ember hőskölteménye. Filméposz 14 fejezetben.
Az amerikai repülőtechnika legnagyszerűbb bravúrjai.
Teljes katonazenekar kísérettel.
Kutyakiállitás Nagykanizsán
Főhercegek a fővédnökei a kiállításnak — Nevezési határnap október 10-lke
Nagykanizsa, szeptember 2(1
Október \'20-án olyan esemény zajlik le Nagykanizsán, aminőt e város falai még nem látlak. Az Eblenyész-lók és Ebkedvelök Dunánluli Egyesülete a Nagykanizsai Állatvédő Egyesülettel karöltve október 20-án a Zrinyi-pályán cbklállitást rendez.
A kiállításnak fővédnökei József főherceg és Ferenc bajor kir. herceg. A kiállítás egynapos. Benevezhető minden fajtiszta eb, akár hazai, akár külföldi származású. A vadász-ebek közül vizslák, vérebek, spánielek, fox-lerrierek és tacskókból csak olyan állatok nevezhetők, amelyeknek liszla-vérü leszármazása pedigreevel igazolható. Másfajta ebeknél a pedigree nent kötelező.
A kiállítás megrendezése felöleli mindazokat a látványos részleteket, amelyek a fővárosi kulyakiállilások alkalmával szereznek nagy tetszést az állatbarátoknak. Igy lesz : müko-lorékverseny, patkányfogó-verseny, rendőrkutya-verseny. Az összes koto-rékebek vadászversenyben együtt versenyeznek korra, nemre és fajlára való tekintet nélkül a .Vadászverseny
győztese" elmért A löbbl ehesopor-lok a „Oyöztcs" cimeért versenyeznek. Az I., II., III. dijai nyeri ebek érem-oklevelei, a IV. dijai nyert ebek oklevelet kapnak.
Nevezési iveket küld a kiállítási iroda : Szombathely, Erzsébet királyné ulcu 34., a Nagykanizsai Állatvédő Egyesület (Rendőrség) Ugyanolt bármiféle felvilágosítást kaphatnak, akik a kiállítás Iránt érdeklödnek.
A kiállítással kapcsolatban pár szóv-il közöljük, hogy az Ebtenyésztők és Ebkedvelök Dunánluli Egyesületének főbb céljai: a veszettség elleni küzdelem, az ebeket lépten-nyomon érő méltánytalan és állatkínzó Intézmények és bánásmódja ellen való küzdelem. Továbbá a magyar kutyafajtáknak, úgymint: komondor, kuvasz, puli, pumi és sárga magyar vizslák tenyésztésének előmozdítása és állatában az állalbaráti eszme ápolása és fejlesztése,
A kanizsai kiállítás sikerének biztosításán a NÁVE is sokai fáradozik és remélhető, hogy erre a ritka alkalomra azok, akiknek kutyájuk van, ki fogják állítani állataikat
Szivenszurta legjobb barátját
Emberhalál egy pofon miatt — Egy tótszentmártonl gazda legény másfél évvel fizetett bosszújáért
Nagykanizsa, szeptember 2ti Az idén februárban történt, hogy egy délután a hecsehclyi szőlőkből hazafelé tartotl Tótszentmárton községbe Rodek Péter (melléknéven .Bestián") fiatal lótszentmártoni gazdalegény, és vele egy társaságban Dobos Márion ugyancsak fiatal szent-mártoni gazda.
Rodek és Dobos a legjobb barátok voltpk, most is együtt mendegéllek é.s beszélgettek, ámbár a
bccschelyi szőlők leve ^ereiket nagyban feszítette. A két jóbarát hirtelen összekapott valamin. A verekedés addig fajult, hogy Dobos többször ugy arcul ütötte Rodek Pétert, hogy annak nagyszerű hangulata melleit is felfortyant az önérzete.
Nem is maradi adós, hanem a kövelkczö pillanatban elővette kését. De mielőlt használni ludla volna, a társaság löbbi tagjai lefegyverezték és kését csak később adták vissza.
A tótszenlmártoniak tovább folytatták ezután u jukat falujuk felé. Rodek és Dobos látszólag ismét összemelegedlek egymással, még egyik a másikát kínálgatta is borából. Alig érlek azonban az országul egyik fordulójához, a kél jóbarát ismét összeveszett, majd birokra mentek egymással.
Vad küzdelem lámadl kellejük közölt, mire Rodek kihúzta az immár visszakapod kését és azt barátjának mellébe majd nyakába mártotta többször, teljes erejével.
Dobos fordult egyet és anélkül, hogy egy kiállási hallatott volna, véresen összerogyott az ulon. Pillanatok alall a helyszínen kiszenvedett. A döfés szivét járta ál.
Rodek csakhamar csendórkézre került és kihallgatása alkalmával azzal védekezel!, hogy önvédelemből cselekedelt és nem voll szándékában legjobb barátját megölni.
Ma voll ebben az ügyben a bűn-lelófőtárgyalás a nagykanizsai törvényszéken Mokdry Vilmos elnöklete alalt.
Rodek Péter a lárgyaláson is jogos önvédelemmel védekezett, amit azonban az eskü alatti tanúvallomásokból nem lehetett megállapítani, ellenben bebizonyítást nyert az, hogy a vádlott cselekményét erős felindult-ságában követte el azért, amiéri őt Dobos jogtalanul arculütötte. Miután a bíróság nem látta az ölési szándékát, csak erős felindulásban elkövetett, halált okozó sulvos testisértés bűntettében mondotta öl ki bűnösnek és Rodek Pétert egy és fél évi börtönre Ítélte. Az ügyész a minősítés miatt, a védő a büntetés enyhi-lése miatt fellebbezett, míg Rmlek megnyugodott a törvényszék Ítéletében.
— Praktikus hölgy : Köpenyszövetét azért veszem Singer József és Társánál, mert ott mindig divatos és jó anyagól kapok. Kiválóak a fekete és tegelh-anyaRai Is.
Megtakarít
holdanHnt 10—15 kg. v«t6magot, ha gabonaféléit nem giliccal, hanem
porpáccal v.gy nedvespáccal
csává/za. Eredeti gyári árban kapható: Ariipáo, Porzol Tillantln
porpácok és
Higozán, Cuprám T i i I a n t i n
nedvespácok.
ORSZÁG JÓZSEF
mag. mfltrágys \' x nővényvédószerek kereskedésében
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. Tcldon 130
KfiiSnf óle műtrágyák Állandóan kaphatók.
Ma mindenki erről beszél,
hogy a ..Menyasszony" divatáruház
legújabb divatos áruval lelt felszerelve és vételkényszer nélkül meggyőződhet, hogy a legolcsóbb árban szerezheti be ős*i szükségletét rőfös és divatáruban
IVOREIN JENŐ Menyasszony divatáruház Nagykanizsa, Deák-tér I.
zalai közlöny
A belUoymlnlsxter
ellenőriző köru/fön a Balaton vidékre érkezett
Scitovszky belügyminiszter, aki a mult héten Vay Kázmér miniszteri tanácsossal, a belügyminisztérium rendészeli o-ztályának főnökével be-iárla a Tiszántúl nagyobb városait, liogy a kés/ülő rendőri tőrvényi személyes tapasztalatai alapján alkossa meg, szerdán reggel ugyanebből a célból a Dunántulra utazott. A miniszter a Dunántiil nagyobb városait fogja meglátogatni, hogy később az északi megyéket járja végig. A belügyminiszter szerdán délelőtt váratlanul Székesfehérvárra érkezett, majd tovább indult Veszprémbe, Balatonfüredre, Hévizre és Balatonlellére. A miniszter országos kőrútja alall a minisztériumban folyik a rendőri törvény előkészítésének munkája, a mely a kerületi kapitányságokat meg akarja szüntetni. A terv szerint a bu-daprstl fökapilány hatásköre érintetlenül marad.
Bonyodalmak
egy ajább kőayrnegraUeléil akciókél
Nagykanizsa, szeptember 2tl
Megint egy gyűjtés... Ugylálszik külön rovatot kell nyissunk: a .gyűjtések rovatát," ahol naponta Ismertessük a közönség idegeire és zsebére menő vekzalurákat.
Ezúttal egy olyan gyűjtésről kell beszámolnunk, amely mindenképen fair dolog és a megkívánt engedéllyel van ellátva. Szederkényi Anna iró gyűjteményes munkáira folyt gylljlés a hetekben Nagykanizsán és ebből a gyűjtésből kifolyólag többen panaszt tettek a rendőrségen.
A panaszosok állítása szerinl ugyanis a megrendelésgyüjtők azon a címen állítottak be, hogy az elhagyott gyermekek javára adományokat kérnek és egy 3 pengős adománnyal jogot tarthatnak Szederkényi Anna löbb müvére.
Aki lefizette a 3 j>engöt az .elhagyott gyermekek javára," attól csak ugy kapásból kértek egy kis autograminot és most eköiül a névaláírás körül bonyolódik a helyzet.
Az adományozók ugyanis már régen elfeledték, hogy pengőikkel az elhagyóit gyermekeken akartak segíteni valamicskét, amikor cimükre egy sorozat Szederkényi kötet érkezett utánvéttel. 27 pengőt — csekélység I — mutatott az utánvételes szelvény. Természetesen a címzetteknek eszük ágában sem volt kiváltani a tekintélyes summát reprezentáló utánvételes csomagot, hanem azonnal a rendőrségre síeltek, ahol a bűnügyi osztályon adlák elő panaszukat
A rendőrség azonban megállapította minden nyomozás nélkül, hogy a könyvmegrendelés szabályos miklon történi és a pesli könyvkiadó cégnek jogában áll per utján is behajtani kövelclésél, meri a megrendelők ebben az esetben saját könnyelműségük áldozatai, mert nem nézték meg mit írnak alá. Amil aláírásukkal elláttak, szabályszerű rendelvény volf.
Tanulság: máskor mindenki né/ze meg, hogy mit ir alá, meri utólagosan a rendőrség semmit sem tehet hasonló esetekben.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Szeptemb. 27, péntek
IMm katolikus: Koama Protol. : Adalbert. Izraelita: Elül hó 11
városi Vozfló .Wings" |A szí.nyas ember szimfóniája) filntéposz — Kel kacagtató burlestk 1-1 felv.
Oyógyszert.WI éjjeli azolttAlat: I. hó végéig a Déry Józsel-léle Fó-utl .0 angyal" gyógyszertár.
lióztOrdő nvltva reggel 6 óiíiól rale 6 óríig (héttő, szerda, pénlck déluUn éa kedden egéa* nap nőknek)
Időjárás
A nagykanlzaal meteorológiai megfigyelő Jelentéaek: Cstllórlókön a hómfr-s&let: Reggel 7 órak\'r +9fi, délután 1 órakor +16-4, este 9 órakor +\'02.
Felhőzet,- Egész napon ál borult égboltozat.
Szélirány: Egész napon ál északi azél.
A ■ a.taorasláslal hrtáaat aa)a 10 árakor j.t.ntli sa» Időjárásban léamaa wiltaaia agyallra nam várható.
— A polgármester Budapesten.
Dr. Sabján Gyula polgármester tegnap hivatalos ügyben Budapesten larlózkodott.
— Dr. Kállay Tibor szombaton Nagykanizsára érkezik. Értesülésünk szerint dr. Kállay Tibor, Nagykanizsa országgyűlési képviselője vasárnap este Kanizsára érkezik.
— A Keresztény Jótékony Nőegylet első teadélulánja tegnap voll dr. Merkly-Belus Józscfné vendéglátó házában. Jól esett végignézni a nagyszámú vendégseregen, jól eselt látni, milyen kellemes hangulat vált úrrá már az első perclől fogva, a hosszú idő után újra teázó-asztalok körül találkozott társaságokon. A háziak szcretetrcméltósága és gondossága, a Nőegylet céljainak magasztosság*, a jótékonysági összefogásnak felette nagy szükségessége egy gondolattá válva, kitűnő auspi-ctummal Indították ulnak a teák idei sorozatát.
— Vikárius Balatonszentgyörgyön. Virág Ferenc megyéspüspök Németh Istvánt Balatonszentgyörgyre ktlldle vikáriusnak.
= Divathölgy: Tegnap Singeméi voltam és elragadtatással szemléltem a sok szép divatos selymet.
— Fráter Lóránd nótaestje Nagykanizsáit. Valamikor, néhány évvel ezelőtt, volt alkalma Nagykanizsa lakosságának h\'ráter Lóránd pompás magyar nótáiban, az illusztris szerző személyes előadása mellett. gyönyörködhetni. Most, a jóté-konycélu dunánluli turnéja kapcsán ismét ulba ejti Nagykanizsát a magyar nótakirály és október 1-én, kedden este régi és uj dalaiból a Polgári Egylet nagytermében nóta-estet tart.
— Árlejtés! ajánlat-bontás. Dr. Krátky István főjegyző elnökiele alatt és Vécsey Barnabás városi mérnök előjdása mellett tegnap bontotiák fel a városháza tanácslermében l)a József főherceg laktanya és 2) a városi bérház talarozási munkálataira beérkezeti ajánlatokat. Az előbbi munkákra 8, utóbbira 12 ajánlat érkezett be. Döntés csak a jövő héten történik. Az ajánlat-bontásnál sok érdekelt iparos volt jelen.
•= Egy Jólöltözött ur: Singer szöveteiből készült öltönyben kellemesen érzem magam,mert kelméi rugalmasak és finomabb, tartósabb anyagokat még Londonban sein kapok.
— Dr. Kogutowltz Károly: Du-nántul és Kisalföld írásban és képben cimll földrajzi mll kedvezményes előfizetői ar mellett való megrendelésére vonatkozó határidő szeptember hó 30-ával lejár. A szegedi egyetem Földrajzi Intézete ezért felkéri mindazokat, akik prospektust kaptak és a müvet meg akarják rendelni, illetőleg a sorsoláson részl-venni óhajtanak, hogy a rendelőlapokat sajál érdekükben sürgősen küldjék be. Akik prospektust nem kaptak és érdeklődnek eziránt a pompás kiállítású, értékes és művészi rajzokkal, csodaszép repülő felvételi fotográfiákká! ellátott mü iránt, forduljanak a kiadóhoz. Egyetemi Földrajzi Inlézet, Szeged.
« 1929. szeptember 27
Amatfir-muokcík:
előhívás, másolás, nagyítás olcsón elvállaltallk.
Nagy választék r n t
kedvező részletfizetésre.
9X12 lemezcsgép . 38 pengő és feljebb „K 0 D A K" . . . . 24 pengő és feljebb
Mindig friss
lemezek, filmek, másolópapírok, vegyszerek
Szabó Antal rportés,ény
I képészeti szaküzlet
jF
■ 4*84
Regedei viz
nemcsak kltünö borvíz,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál.
Kapható minden füszer-és csemegeüzletben.
„i, Főraktár: L
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király-u. 21
Ax adófelsxólamldsl
blxoítsdaok megkezdték működésüket
Zalaegerszeg, szoptember 2fl
Zalamcgye területén az adófelszó-lainlásl bizottságok részben már megkezdték működésüket. A zalaegerszegi adófelszólamlási bizottság szeptember 24-én kezdte meg munkáját és október 5-én fejezi be. A többi bizottság a következő időpontban működik: a letenyel szeptember 26-tói 28-ig, a balatonfüredi október 2-től 4-ig, a sümegi oklóber 2-től 5-ig, a keszthelyi október 8-tól 12-ig, a nagykanizsai oklóber 8-tól 23-lg, a tapolcai október 9-től 11-ig, a novai október 15-től 17-ig, a zala-szentgróti oklóber 17-től 19-ig.
= Varrógépvásárlásnál gondoljon a „PFAFF" névre.
— Qvermek-hóaőket h«re« a MANSz.
A világháború w n rákövotkoző Idők, kommün, megszállás megpróbáltatAnal nemcsak a magyar katonai erények nngvszortl példáit teremtették meg, hanem ii rendkívüli kBrülmónyok között gyönyörű bizonyságát adta liőaleasógé-nék á mindkét nombell magyar gyor-meklljilság Is. A front mögötti polgári élet kllzdotmolbon. a családfcnntarlAs ban, apa vagy anya helyettesítésben t\'ip ugy megtaláljuk a gyermekhősöket, /nlnt a háborús események körött. Mozgalom Indult mog a gyormokhőstoltek adatainak összegyűjtése érdekében. Kérjük mindazokat, akik 18 éven aluli magyar gyermeknek a világháborúban vagy az. azt követő súlyos Időkben, fronton, vagy front mögött Bzámottovó cselekedetéről, hősiességéről tud, hogy az arra vonatkozó adatokat: név, kor, hely, Idő ntb. lehető ponton megjelölésével a következő címre megküldeni szíveskedjék : Miii;v<u Asszonyok Nemzeti Szüvelsége Kudapest, VII., Kóz»a-u. 2S.
= Egy okos kis baba: Anyucim, nekem ruhácskát, pyjamát és fehérnemű anyagot Singer bácsinál végy, inert olt szépet és jót kapni.
— Rendkívül tanulságos filmet
játszik a Városi Színház szeptember 24-től 29-ig. A világhírű Pfaff varró-gépgyár hatalmas üzemét mutatja be. A közönség a precíziós szerszámgépektől a gépkolosszusokig láthatja azok működését, a fa és fém megmunkálását. — A Pfaff-gyár a világ egyik legnagyobb varrógépgyára. — Gyártmányai nemcsak Európában, hanem az egész világon elismerten a legjobbak. — Ne mulassza el a kedvező alkalmat a film megtekintésére.
— Lagjobb tövárrwt napilapok a Nemzeti tJJság és l\'J Nemzodék.
Igyelje meg olcsó gyermekcipő árainkat
Fekete, v«gv barna boxbör fűzős cipő, kézzel szegeit krupontalppal
26 29 számig P 12— 30—35 számig P IS— Hői fél fűzős és pánlos cipő 16 pengő és feljebb
MILTÉNY1 SÁNDOR ÉS FIA cipőraktára
I
i<129. szeptember 27.
— Elkészült az egyetemi hallgatók zamárdl flddlótelepe. A
MEFHOSz balalonzamárdii üdülőtelepének építkezési munkálatai elkészüllek Az építkezést megtekintelteydzse/ főherceg is, aki kijelentette, hogy az üdülőtelep parkját alcsuthí kertészeléből befásittatja és gondoskodik a tdep kertészeti díszítéséről.
= Egy Jó tanuló: Ugy látom, hogy Singer szöveteit még az iskolapad sem teszi lönkre.
— A Klskanlzsal Levente Egyesület vasárnapi szüreti mulatsága. A Kiskanizsai Levente Egyesület va-járnap tartja szüreti mulatságát saját olthonában (volt mozi). A rendezőség minden előkészületet megtett, hogy a közönség |ól érezze magát. Ez lesz az első mulatság, mely a város áldozatkészsége folytán felállított .Levente Otthonban" lesz megtartva. A hegybiróné tisztét Szerecz Pálné tölti be, mig a hegybíró Kovács Illés igazgató tesz. Vasárnap délután fél 3 órakor nagy szüreti felvonulás, este 7 órakor hegybiróné és hegybíró bevonulása a táncterembe a pásztorleányok és pásztorok között, majd megkezdődik a sok móka és mulató program melleit a tánc, amely reggelig tart. Kanizsáról Is számosan részt vesznek a szüreti mulatságon.
a SINGER VARRÓGÉPEK
HttmA LEGJOBBAK I
= Menyasszony : Akárki akármit beszél, tudom, hogy csak akkor lesz tarlós és szép kelengyém, ha vásznat, aíztalnemüt és paplant Singer-nél veázem.
— A Katolikus Népszövetség 1030. ári naptára megjelent. A Katolikus Népszövetségnek, a legnagyobb katolikus társadalmi szervezetnek 1930-as évi naptára megjelent. — Az idei naptár eazmel tartalma célszoigálat tekintetében a népnaptáraknak szinte Ideális nívóját éri el. Feleletet ad minden katolikus, gazdasági éa világpolitikai kérdésekre, amelyekben a mai Időkben a nagy tömegek tisztán látását szorgalmazni kell. A Népszövetség kiadványai e tekintetben egyedülállóan nagv szolgálatot teljesttenok a nép kőzött. A naptárban clkkok Jelentek meg, a tog-tontOMbb katolikus kérdésekről én eseményekről. Európa gazdasági és politikai helyzetéről, a falu gondjairól és weményokrőt. Európa gazdasági kérdéseiről, az év eseményeinek krltlká* Járói, Jogi <m gazdasági dolgokról. Sok szép elbeszélés, apróság, érdekesség teszi még változatossá a toehnlkal kl-áUltáaban Is elsőrendű naptárt. A naptár a Katolikus Népszövetség főklad-ványa. Tagsági Járulékok azonfelül a havonklnt megjelenő tüzel, gazdasági Jf l°Kl ügyökben a tagok tájékoztatása. T>gságl dl] évi 2 P. Akik csak a naptárt óhajtják, azok számára I P, akik Jftk külön füzetet, szintén 1 pongő. Megrendelhető a Katolikus Népszövetség központjánál, Budapest, IV., Feron-dek-taro 7.
= Közismert Singer József és Tírsa dúsan felszerelt szónyegrak-lára. Elsőrendű minőségek mérsékelt árban.
— Három fokozat van: jó, Jobb, legjobb, PFAFF a legjobb I
Tipp.utslwéity
zalai közlöny
A világhírű
Zala Kaiízsa—Tu
eredmény:.
télidé:
NTE—PSC
eredmény:
MERCEDES-BENZ
személy és teherautók és a M. kir. áll. Vaa-, Acél- éa Gépgyárak által gyártóit
MÁVAG- MERZEDES- BENZ
teherautók, autóbuszok és különleges autók vezérképviselete és eladási központja: MERCEDES-BENZ AUTOMOBIL RT. M.p»>, IV, Váol-.to. (4 Megbízóit: Saághy látván Szombathely, VBrSamarty-u. 15.
SPORTÉLET
Vasárnap Nagykanizsán lesz az NTE—PSC mérkőzés
egyesület a sorsolást
fogj — remélhetőleg I — elverni a
Csütörtökön felcserélte a két
Nagykanizsa, szoptember 2H Vasárnapra még sem marad futball
nélkül a sporlközönség. Ma délelőtt váratlanul ugy dőlt el az NTE—PSC amatőr bajnoki mérkőzés sorsa, hogy a meccset vasárnap ilt fogják a Zrínyi pályán lejátszani. Az történt ugyanis, hogy a PSC vezetősége, mivel vasárnap a pécsi pálya levenie-verseny miatt foglalt, kérte az NTE intézőségét, hogy a sorsolást cseréljék fel. Ez azt jelenli, hogy az őszi forduló meccsét, amely Pécsre volt kisorsolva, Nagykanizsán játszák le. Tavasszal viszont az NTE rándul át Pécsre a PSC ellen megküzdeni.
Tehát vasárnap délután, amig a profik Budapesten küzdenek a pontokért, az NTE a Zrínyi pályán
A PVSK-tól szenvedett vereség a játékosok szeme előtt kell lebegjen.
(Nagv tréning.) A Zal*-Kanizsa és az NTE csapatai csütörtökön délután a Zrínyi pályán nagy, kélkapus tréninget tartottak, amelyen mindkét legénység jól mozgott. A védelmek igen biztosak, a halfsorok nagy formajavuláson mentek át é» most már csak az a fontos, hogy a vasárnapi meccseken mind a két kanizsai csapat csatársora berúgja a maga góljait...
(A Zala-Kanizsa FC vezetősége)
ma, pénteken esle fél 9 órakor a Centrál szulcrén|ében fontos ülést tart. Megjelenés kivánalos.
fiá

olvasható névaláírás.
(Rövtdltéaek) H — hírek, Utazd!-aág. tlangv. — hangverseny. B — eJóadáa Qy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z — zene. Mg. — mezőgazdaság. W. - Ifjúsági előadás. P — felolvasás. 0 — gramofonzene. Ib — Jazz-band. K — kabaré. nZ. — népszerű zena,
Szeptember 21 (pintek) Budapeat 9.15 Az 1. honvédgyalomzred zenekarának hangv 9 35 H 9.45 A hangv. folyt. 11.10 Nemzetközi vlzjeiiő szolgálat. 12 Déli harangszó. 12.05 A Msndlls szalonzenekar hangv. 12.25 H. 12.35 A hangv. lolyt 13 Pontos Idó.elzés. 14 30 H. 10.20 Mesedélután. 16.45 Pontos ldő|elzé«. 17.10 E. 17.45 Operettrészletek. 19 Francia nyelvoktatás. 19.45 A Waldbauer-Kerpely vonósnégyes hangv. Utána: Cigányzene. 22.20 Pontoa Időjelzés. Maid: O.
Bécs 11 és 16 Hangv. 17 50 Hegedű sionáták. 20 Beethoven-hsngv. — Utána hangv.
Birlln 14 O. 16 Hangv. 18 40 Cl. 20 30 Nápolyi népdalok. 22.30 Operellrészletek Brflnn 1130 O. 12.20 Hangv, 16.30 Kamara Z. 18 és 21 A prlgal inUsor közvetítése. 22 2ü Katonazene
Milánó 11.15 0. 12.30 Hangv. 16.30 Oyermekkarének. 17 Hangv. 20.30 Sztmt.
\'\'"Ifonchen 12 20 O. 12.55 Rádiótrió. 16 Hangv. 19.45 Az októberi ünnep közvetítése. _
Magyar Rádiósok Évkönyve
A magyar rádió-szakirodalom értékes munkával gazdagodott. Siepessy Árpádnak, a Magyarság rádió-rovatve-zetőjének szorkosztésében egy olyan nagyszabású munka hagyta el a nyom-datermet.mety a XX. század mlndonmü-volt emberének rádiótechnikai ABC-Je.
A 230 oldalas évkönyv 12 fejezetre oszlik 8 több, mint 200 kapcsolási rajz, fénykép é» ábra díszíti. Első fejezetét Babits Viktor műegyetemi adjunktus Irta a .nvolbaldtös--M, egy há2llag megépíthető lávolbalálható készülék
kapcsolási rajzával éa fényképeivel, stb. A II. fejezőt a házilag megépíthető, kifogástalanul működő egyen- és váltóáramú hálózati enódpöUot hoz, 30 eredeti összerakás! rajzzal. A 111., IV. éa V. fejezet a magyar rádiópiac éa kereskedelem problémáit és a rádiószakma cca 1000 cégének országos névsorát közli. A VI. Fojezet „Ólomakkumulátorok kezelése és karbantartása". A VII. fejezet a „Kővldhuilámu ama-tőrlEmus". A VIII. fejezet „Hasznon tanácsok készülékválaaztáa előtt éa után". A IX. lejezat elme „Gyakorlati hibakeresés". A X. felezőt az uj magyar Stúdió technikai berendezését Ismerteti. A XI. fejezet Tolnny Kornélnak „Magyarország 2S éves rádló-multja" cinlü brossurája A XII. fojezet „A rádlóuj-donságok világa". F.gy kitűnő étorzene-készülék rajzán és pontos leírásán kívül érdekes clkkot hoz egy valódi ezUst-szlkracaucgos villám csapda automatáról és egy utalványt annak 12.50 I\' bolti ár helyetti 6.50 pemgős gyári
áron való megszerzésére, ami ma a magyar rádiópiac legnagyobb szenzációja. A fejezet hozza az össazes európai állomások nJ hullámhosszának beállítási táblázatát In.
Hátran állíthatjuk ezok után, hogy az 11129. évi Magyar Uádió Évkönyv közkincse a magyar rádióvllágnak. Színes ós érthető meglátásalt érdekes, közvetlen hangú, újszerű stílusát egyetlenegy rádió-szakkönyvben som talál hatja meg az olvasó. Súlyos és Magyarországon Ismeretlen technikai problémákat fejteget és Ír le vasárnapi szl-ne« riportok nyelvén a amellett telva van gazdag humorral.
A köny ara 5 pengő. Megrendelhető a szerzőnél: Szepessy Árpád rádió-mérnök, Budapest, VII., Demblnszky-u. 4.
KÖZGAZDASÁG
(—) Ruhr Chemical Corporation kötvényeinek visszaváltása. Dlilon Resd & Co. newyorki bankház hivatalosan Jelenti, hogy a Ruhr Cemlcal Corporation 60/o-os 1948 ban lejáró kötvényeiből 100 part áron 106 000 dollár értékű beváltásra kerül. A kötvények október hó l-én váltatnak be és pedig Newyorkban Dlilon Resd <S Co. bankházban, Londonban M. Sámuel dl Co. bankházban, Amsterdamban Mendelasohn A Co. éa a Nedetlandsche Handels— Maat-scbspplj bankházakban éa Zürichben a Credit Sulsse banknál. A mostan beváltásra kerülő kötvények részét képezik az 1928-ban Dlilon Resd 4 Co. álul a Ruhr Chemicals Corporstton javára kibocsátott 4 millió dollárnak. A lenll vállalatot Német. orazág legnagyobb síén éa acél vállalatai slapították avval a céllal, hogy a koksz kemencék kihasználatlan gá<m«inylsé(éból salnte tikui műtrágyát gyártsanak. Ugyanas a bank azlndlkátna ujabban 3 millió dollár hl leli engedélyezett ennek a vállalatnak.
TŐZSDE
Külföldi piacok lanyha irányzata már nyíláskor ts gyengébb hangula-latot okozott. A lanyha Irányzat azonban tetőpontját a tőzsdeidö második felében érte el, amikor az angol dls-kontkamatláb felemelése nyilvánosságra jutott. Különösen egyes papírokban mutatkozott jelentós árkiná-lat, amely ezen értékeknél erős vissza esést okozott. A legnagyobb árveszteségek ismét a bányapiac vezető értékeiben fordultak elő, amelyekben kontremln eladások is folytak. Az árveszteség bányapiacon, továbbá Fegyver, Danubius, Nasici, Cukor és Izzó részvényekben 2-5% között mozgott. Lanyhán tendáltak a kulisz papírok is. A forgalom az előbb emiitelt értékeknél meglehetősen élénk volt, a piac többi részvényeiben ma is teljes üzlettelenség uralkodott. — A valuta és devizapiacon az irányzat egyenellen, említésre méltó London hárompontos áremelkedése, továbbá barátságosan lendált Berlin, ezzel szemben Newyork 20 ponttal esett.
Olcsó gyermekcipővásár TURUL cipőraktár
fiókjában 1
ERŐS ISKOLA CIPÓK:
szinbőr fiucipő 30 -35-ig ............
fekete gyermekcipő 26—30-lg ............
30-35-ig ............
36-39-ig ............
26—30-ig ............
30-35-ig ............
36—39-ig ......... ...
Nól léi és pántos cipók egyes számban még olcsón kaphatók 1
Ne mulaaaza al a kadwazS alkalmat I
barna
10-—
12-50
15-50
18-50
13-80
16-80
19-80
zalai közlöny
Ztrlotl tárlat
Pirii 30-31, London »I5Vl, Newyork 318-65, Brösael 7T10, Milano 27 14"/i Madrid 76-75, Amstotfani J08-12Vi, Berlin 123 55, Wl<n 72-95, Sofla 8*75, Práes 15-37, Varsó 5815, Bildapaat M-41 Belgrád 912, Bukarest 3-07«/i
Buza 20/111.. rozs 5 fill. emetk.
Buia llszav. 77-es 22-00—22-15, 7S-as 22 15-22 40, 79-ea 22 40-22-65, 80-si 22 60-22 8S dunánt. 77-es 2110—2125, 78-as 21 30— 21-55, 7»-ei 2150-2175, 80-as 2160-2185, rois 1530—15 40, lak árpa 1575—16-25, sOráipa 18-50-1975, sab 13-25—13-75, lengeti t»zL 23-60— 24-, dnnántall 18 75-1900, repce 5000-5200 korpa 1100-11-25.
VALUTÁK Angol I. 27*72-27-87 Belga Ir. 79*45-7986 Csekk. 16-88-16-98 Dánk. 152*25 162 85 Dinár 999-10-07 Dollár 57220-574*20 Francia t.23-25-22 55 HolL 22S-30 23O-30 Lengyel 64-05^4 35 Leu 3-38-3-40 Léva 411-415 Líra 39 80-30-10 Márka 136 20-138 80 Norvég 153-25-152 85 SchUl. 8025 801-5 Peseta 84-40-15-10 Svátdl. 1KM0 110 60 Svédk. 153*15-15375
mvbAK
AasL 229*57-230-27 Belgrád 10-07-10-10
Koptak. 152 45-152 85 • \' 77-78-Í7-Í8
8-94-16*99 4"I4-4-l 0 153-32-153-72 64-15-64-35 8042-80-67 1110-32-11062
relhaltál 2910, (Matlsn 978. - Elsőrendű 1-42-1-44, uM 1-84—1*38, szedett tóeép 1-24-1-28, könnyű 1W-1-I6, l-»ő rendtl öreg 1-26—1*30, ü-od rendű öreg 1-10—1 16 sngol ittldő 1*30-1*50, szalonna yban 1-66-1*70, zsir 1-96-2-00, hui \' -1-70, szalonnás lélsertés 1-60-1-76.
ru^yb
Felelót
: MtaUMiliU Vállalat, lacrkaalssáTH
\' óadóTZalal Károtj.
APRÓHIRDETÉSEI
■ap M ssöj* MMr, asMea I sné díta imU Sesrdáa és Ha-10 saő% M MHár, ailaáss további sző dija • ffll. Gmasó I mindé, vastagabb betűből álló szákét Mának ssánH-fctlk. Állást kssesőknsk (OWs engedmény.
HMatéaek S («) p..,a lssaa|iB alul a fotsstsáss ktsyvalés, aaámlásáa stfeaHIMss v»o«tt s I • r s llittasálk
Tesvsl a legfinomabb \'/skgr. 1 pengő. Kapható Muszel és Frlcdenttul csemege-kereskedésében. 4193
Király-utca 34. ssám alatt in aaáa szeba kapualaltl bejárattal kiadj. Alkalmas Irodahelyiségnek Is. 4765
Rladá ulonnan renovált komplett, ssép 3 szobás lakás, Széchenyl-lér 4. 4505
• Austro-Oslinlse hatszemélyes autó olcsón, résziéire eladó. — Kaufmann Manó. Telelőn: 167. 4672
aaa|t, ksfékvétslnál kilója
P 2 60. Vlda, Kazinczy-utca 13. 4S48
Rossltai kétaasi* mosott kovács-
•arénWelserJ.C gépgyár, Sugár-ut 16. 4187
Mpesméot!
nyci-abört, égytollst, • ■■■t és fántt
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernét és Fiai
Erzsébet-tér 15.
Kltlaá mlnőiégu, sa|át termésű boszorkányhegyi asztali bor eladó lllerenkint 40 IlUér. Legkevesebb mennyiaég 25 liter. Batthyány-utca 10. 4787
Kiadó egy négy és egy két szobás lakás. — Bővebbet Relchenteld husllilet.
Erzsébet-tér 3.
4785
Takartténát keresek reggeli órákra
Erisébet-tér I. Dr. Pappné. -478S
Elaáá Teleki-ut 86. azámu lakóhái. azabadkézböl. Érdeklődni ugyanott. 4754
Eötvös-tér 18. számú házban egy S ssokás verandái, siárai, egészségei IskárMoainlra kiadó. Bővebbet: tuél la»*« -péazkölwöntözntltó és inzatlan-Torgshnl irodája Nagykanizsa, Kazlnczv u. 2 4717
S
ZEPESI IMRE
grlsiyl Siklás-latos IC.
csatornázás, vízvezeték-berendezés, épület és mű-M07 bádogos. — Telelőn 2-95
Alig használt aaatarfcsrákpár, rész-letl ize lésre olcsón eladó. Frank, Eólvöi-tér 5. szám. 4691
Egy darab nagy fflrásxparkályha
öntött vasból, nagy termek ftltéséfe Igen alkalmas, eladó. Dukász latclep. Magyar-
utca 1CS.
4777
Két szobás Ultis kiadó Petőfi ut 36 a. szám alatt 4767
Jákarhan levő családlhái kertte\', szabadkézből elsjló. - Mészároa. Klakanlrss, Szentrókus ulea 44. 4761
...__________bekebetezésrt\' mtaden
Bsszegben s legelőnyösebben és l< ■abban tolyóalllat Aon41 laaáa hölcsönköivelltő Irodája \'
Ktdam.ulri 5. arlm nc^^ ■ - - • ^ ■1. -mm
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Teleion: 595.
Banoie
Lakás Cssnasry-ut 37/a
sasi
■■átállás üvegeket veszek. — Boda, Ttkkl-ul 35. 4756
Jákaahan levő éevnsmat pshsty
tollal vennék. On a kiadóban. 4745
—Haaaaétt kályhát, vasal, rezei, ólmot és mlndenléle csövet msgas árért vesz Stemberg Vilmos, Telekl-ul 20. 4682
Használt
BOROSHORDOK
jókarban levók a I adók. Nagyság 3 hl.-töl 25 hl.-ig. Bővebbet: Benkő Józscl és Fia cégnél, Pécs, Szigeti országút 34.
Az előrehaladott szezon folytán festékáruimat olcsón elárusítom:
ni jBimtfl pum pz-
\\ii iiaütifcrrripzio
és a szakmába vágó összes festék- és lakkáruk legolcsóbban szerezhetők be
Frledenthal Bezso
festék, kefe és háztartási cikkek Üzletében rő-nt 1., a Városházzal nemben.
világmárkáju sngol motorkerékpárok
zalamegyei képviselete
Balaton drogéria
Keszthely.
Matracéssezlon huzatok Kárpitos kellékek
Gabe#A»
és szalma-Ponyva, lópokróc és autótakarók
gyári lerakata
HIRSCH ÉS SZEGŐ
cégnél.
Ha<e» tngT\'r. Sj^arrUűtIgyékl
Szent-Margitszigeti
PALATÍNUS
gyógy- és ásványvíz kerületi icrakalát megnyitottam.
Palatinus
gytoy-i bor-
és ásványvíz
nagyban és kicsinyben jutányos áron kapható
Fischer és Leitner
fűszer- és gysrmatáru kereskedőnél
Urálj-utca 8.
arai _
Telelőn 239.
Klaáen aanar, magyar rlxel Igjék I
1929. szeptember 27.
.Néüúilirxhelellen
minden /ipx/an/ás&an
SINGER
VARRÓGÉP
MWOtNT VARR. SroPPOU li KIMU
Kadumíó AzaMii /mllet,Uh
Alacsony ho 1/1
MN0CR VARRÓOÍP HÍSZV TÁR3
fióküzlete: BAemflim F6.pt |.
Mos I Pest I
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
Itam—6, v«gytl»itM<í, nthif«aU • tiombáthtljrl oru. IpirkUUÜiáon aiányérátuotal kitdoUtva
NAQYKANIZSA
OjtltíuKs i OyártsUp i
Kszlnczy-u. 8. Hunyadl-u. 19,
Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bármit festet vagy tlsztlttaL OySződJön meg áraim olcióaágárói és munkám
kiválóságáról. Utolérhetellen fényű gallértlaztitái I Tisztit I i>u pilsaéroz I
ySA
Ez az autó kell Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
■ agykanizsa, Deák-tér 2. szánt.
Telefon: 3-22.
Raktárról az összes typusok azonnal azélBt-haték. — Kedvező fizetési feltételek 1
■ n l \'■■\'■■I.
WEISER
a legjobb, tehát a legolcsóbb!
""■■■■■■■■^■■■iiinaaatnMfpi^^HMMH^HHiiM
Nagykanizsa, Sugár-ut 16. sz.
wi
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál\'Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető : Zalai Károly j
<59. évfolyam, 220. szám
Nagy kanlz*a, 1928 szeptember 28 szombat
SKrtmtórtc és kiadóhivatal: 5 tl4m
Keszthelyi flókkladéblvatal Kossuth Lajos-u. 31
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
EKMUrtWfa: Cf. Wa a p^, M H
á kisebbségi szerződések hézagai
Irta: dr. Lukács György v
A lötlalalinaknak, bármennyire elfogultak voltak annak Idején, ellenünk, mégis volt annyi előrelátásuk, hogy azokat a nagy néprétegeket,\' melyeket tőlünk erőszakkal elszaki tollak, nem szolgáltatták kl minden ksuléla nélkül az utódállamok önkényének, hanem az ő óriási teiüleli gyarapodásuk egyenes feltéleleként szabtak meg azt, hogy a nemzeti kisebbségeknek jogokat is kötelesek ídnl és megszabták azokat a kötelességeket, amelyeket a kisebbségek-ke! Kernben be kelt tartani. Ha ezeket a jogokat tekintjük, akkor azt kelt megállásiulhUllk, hogy nem any-pyira maguknak a jogoknak lar^,\'.": a lényeges, hanem az, hogy a nemzetközi szerződésekben való szabályozás folytán a kisebbségi jog kiemelkedett az államok belső közjoga köréből és a nemzelközi jog alkotó részévé lelt.
, tfla "lár most e Jogok tarfalmát tekintjük, akkor meg kell állapila-ezek a jogok nagy méretteti hézagosak, fogyatékosai. Ezek szerint például a némzetf kisebbst-í« j bíróságok előtt saját anyanyelvüket haszflálhatják. Nem intézkednek azonban a kisebbségi szerződések arról, hogy a közigazgatás ílőlt is hasziiálftmó as anyanyelv, Mha a közigazgatási hatóság előtt W6 fellépés még nagyobb gyakorlati jelentőséggel bfr, mini a bíróságok előtt való eljárás. Arra nézve »em találunk intézkedést, hogy
b. I. t. oiszággyülési képviselő
Az van a kisebbségi szerződésekben, hogy az összes állampolgárok jogegyenlőségei élveznek, de elfelejtették hangsúlyozni ezt az egyenlőséget a választójogra, valamint az agrár reformra vonatkozólag Is. A gyakor-lathan azután ugy a választójog, mini az agrárreform terén a kisebbségekel teljesen elnyomják. Nem találok in-
tézkedést a kisebbségi szerződésekben arra sem, hogy olt, ahol sürün laknak együtt a kisebbségek, hivatalos nyelv gyanánt az állam nyelvén kívül a kisebbségek nyelvét is kelljen alkalmazni, ott pedig, ahol gyérebben laknak, legalább a hirdetéseknek kell kisebbségi nyelven is megtörténniök. Arról sincsen intézkedés, hogy a kisebbségek által fenntartott Iskolák jogállapola ugyanaz legyen, ami a többségi iskoláké és a kisebbségi iskolákat illető alapítványok azoknak ......
birtokában "megha-
............................... » \' " 1 .....................................ÍV • ■ \' "L"LT_"_1_ Jt_l_
gyassanak, ha pedig elvétettek, azoknak visszaadassanak.
Pár hézagát tártam Itt fel a kisebbségi szerződéseknek, melyekkel szemben büszkén hivatkozhatunk arra, hogy mi a mult század közepén önként sokkal több jogot adtunk nemzetiségeinknek, mint aminő jogot most papíroson adlak az utódállamok, de nem a ssját akatálukból, hanem kényszerből, mert hiszen területi gyarapodásuk előfeltételéül kö-tölték ki a fóhatalmak, hogy a kisebbségeket jogokban is részesítsék.
í-/fmLr együttműködést, alkotmányreformot, semleges külpolitikát, a háborús gondolat elvetését, ész-szerübb európai békét, a német birodalom mellett kitartást hirdet
az 11/ osztrák kormány-nyilatkozat
fléfflzáti kisebbségek helyi közületei-Ben az anyanyelv legyen használható. Azt mondják a kisebbségi szerződések, hogy ott, ahol a kisebbségek jelentékeny számban vannak, nekik mtgfclelö könnyítéseket kell nyújtani, hogy gyermekeiket anyanyelvükön oktassák: de sem 9z nincs meg-Dlórtava, hogy mi az a jeíefltékcny arányszám, tem az, llogy mik azok a megfelelő könnyebbitések. Ezekcl a határozatlan kifejezésekel az utódallamok önkényesen elferdítik.
Nagy hiánya a kisebbségi szerződéseknek , hogy a tömören együll-lakó kisebbségek önkormányzatáról liéiti tartalmaznak intézkedéseket, ami 4 mi nemzetközi felfogás szerint fellélletlüi Mttkséges.
Nrncs a kisebbségi Ííéfzödések ben semminemű intézkedés a lefein-tethen, hogy mindenki a saját aka-rald alapján határozhassa meg, hogy a többséghez, vagy valamely kisebbséghez tartozik-e. Feltalálták ennélfogva a név-vegyelemzést és egyéb hasonló csalafinta intézkedéseket Seholsem találtunk inlézkcdést arra. hogy a népmozgalmi adatok statisztikai összeállítása körül nem szabad visszaéléseket elkövetni, noha a gya-korlalban azl látjuk, hogy a legerö szakosabban, a legönkényesebben csoportosiljak c slalisztikai adatok il.
Iléca, szeptember 1 hí|mis képet fessenek délután \'/ti órakor
(MTI) Ma nyitották meg a nemzeti tanács ülését. Az elnök feloívnsla az uj szövetségi kancellár áfiralát, amelyben közli a ma löttént eskütételt és az uj kormány hivatalba lépését. Ezután az elnök bemutrlta az uj kormány tagjait a Háznak, a töl>bségi pártok élénk tapsa közepette.
Scfiober Uancelldr azonnal szólásra emelkedett, hogy a kormány nevében megtegye nyilatkozatát.
— Amikor 1921-ben ílőször emel-kedlcm 6zőlásra mondta akkor ugy jeleztem az akkori kormányt, hogy azl korunk és orlizájtink szüksége teremtette meg, Sajnos, mai nyilatkozatom bevezetőjében ezekre a szavakra kell visszatérnem. Nyilt szavakat kiv.in mondani
a Heimwehr mozgalomról. A mozgalom fellendülése kétségtelenül\' az I927. julius közepén tortént eseményeknek köszönhető. A lakosság minden rétegébe tartozó férfiak tartoznak a Heimwehrbe és valamennyien egyetérlenek abban, hogy nyilvános berendezkedésünk jórésze Sürgős módosításra szorul. E kérdések parlamenti utón való kezelésének eddigi tempója olyan nehtzkes és ki nem elégítő volt. hogy az ilyen reformok utáni vágy egyre han.io<ah-han nyilatkozott tneg. Igazságtalan és helytelen dolog a Heimwehr mozgalmat ugy jellemezni, mintha puccs és polgárháború volna a cél/n. Ezek a beállítások túlzottak voltak és nem jg engedhető meg. hogy a lakosságot szavakkal és nyomtatványokkal izgassák, a külföldön pedig helytelen
országról.
A leg,határozottabban szembe szái| azokkal a fekvésekkel, hogy itt erőszakos felfordulást célzó mozgalmakról van szó. A ml célunk az lesz, hogy erős kapcsolatot tartsunk fenn a Helmwerrel. Egyébként a helyzel pontos tudatában állítja, hogy az allam hatalmi eszközei erősek és teljesen megbízhatók, ugy, hogy ebben az irányban semmiféle veszély nem fenyegethet. Vázolta
az alkotmányreform tervezetei, amelyei a kormány rövid Idő aliilt benyújtani szándékozik. Ennek alapgondolata az államhatalom kibővítése, a közigazgatás biztosítására alkalmas rendszabályok megvalósítása és végül az állami élei és gazdasági viszonyok sikeres fejlődésének előmozdítása. A szövetségi elnök hatáskörének kibővilésé-vcl a kormány kinevezését, nemzeti tanács feloszlalási jogát, szövetségi hadsereg főparancsnokságát, bizonyos meghatározott esetekben a törvényeknek rendeleti uton való megváltoztatását és veszedelmes zavargások esclén a kivélcles állap.il kihirdetésének jogát kívánja a terve-zell alkotmányreform az elnökre ruházni. Szükséges a rendőrség ügyeinek ujabb szabályozása, feladata lesz az állami Intézményeknek a polgáriaktól való mentesítése, különösen közjogi és közigazgatási biróság reformjának megvalósítása ulján. Hécs város helyzetének ujabb szabtilyozá-sára is szükség van. Az elnök részére állandó befolyást kell bizlosi-lani a törvényhozásnál, gondoskodni
kell a választói jog reformjáról és a pénzügyi kiegyezést ujabb alapokra kell hqjyezni. A mezőgazdasági termelés védelme és fokozása is a kormány kötelessége. Korlátozni fogjuk a munkanélküliséget és egyébként is hasznára lesz a munkásságnak. Külpolitikára áttérve hangsúlyozta, hogy a szövetségi kormány politikája a békét akarja minden állammal, elsősorban a szomszédokkal. A köztársaság a semlegesség politikáját fogja követni, az államok egyik csoportjába sem lép be és politikáját nem irányítja senki ellen sem. A háború gondolatát elveti és támogat minden olyan eszközt és törekvést, emely arra irányul, hogy az európai állapotok Igazságosabb, észszerűbb és békés rendjét valósítsa meg, Ebben a politikában — mondotta befejezésül — egynek tulajdonítjuk magunkat a német birodalommal. amely mellett jó és rossz napokban élénken ki akarunk tartani.
Bécs, azoptomber 27 (Éjszakai rádiójelenlés) Az uj kormány nyilatkozata felett megindult vilában Danneberg képviselő kife|lette a azociállstáh álláspontját. — Bizonyos, — mondotta — hogy az alkotmány sem ncbánslvirág. Sőt az volna jó, ha a kormány egyszerre terjesztené be javaslatait, hogy a párl eeyszerre tudja azokat áttekinteni. A munkásosztály Ausztriában sokkal nagyobb és sokkal hatalmasabb, semhogy örökösen kisebbségben legyen. Ennek az osztálynak kívánságait semmiféle erőszakkal nem lehet elnyomni.
zalai közlöny
1026. szeptember 25.
A keresztényszoclállaták szónoka a többségi pártok nevében az uj kormány Iránt legnagyobb bizalmát fejezte ki.
Beszéde folyamán kijelentette az alkotmányról, hogy a szükség eset/re szóló rendeleti jog \\ mellett foglal állási, amit parlament nélkül is gyakorolni kell, de nem mint kor-mányabszolotizmusl. Ezután kifejti, hogy a szocialisták milyen destruktív munkát fejtenek ki. A Schober-kabi-net miatt nem kell nyugtalankodjanak, mert megnyugtalhalja őket —
nem osztálykablnet. A többségi pártok a mostani eseményeknél semmi mást nem lellek, mint meghallgatták a nép kívánságait és annak eleget lesznek. Dr. Wottawa, a nagynémeteh képviselője: — A Heimwehr annak a visszatükröződése, amit a — parlament válságának mondanak. Egyre hatalmasabb fejlődéséi nem lehel feltartóztatni. Nem, meri már
határozott eredménye van a Helmwehrnek: az uj kormány és annak programja.
Alkotmány és nagynémetpártfpro-gramja: eszményi. A továbbiakban élesen bírálta a mai parlamentáris rendszert. Az európai parlamenti vál-ságot — mondotta — elsősorban az a mód jelenti, ahogy ma a népből kiválasszák annak képviselőit. Schönbauer
agrárpárti vezér azt hangoztatta, hogy az alkotmány reformjánál nem kisebbek az agrárproblémák sokasága. A kormány külpolitikai programja kielégíti. Ausztria nem akar semmiféle antantot. A kisantanthoz való csatla kozásról nem lehet szó. Oda tartozunk, — végezte emelt hangon beszédéi — ahová a vér, az ezeréves kuliura füz —
a német birodalomhoz I A nemzeti tanács a beszédek ulán elnapolta magái.
Hegint elkobozták a „Rothe Fahne"-t
A szerkesztőt hazaárulás elmén letartóztatták
Bécs, szeptember 28 {Éjszakai rádiójelentés) A „Rohe Fahne"-l a kommunisták lapját ma is mint tegnap elkobozták. A lap felelős szerkesztőjét hazaárulás vádjával terhelten letartóztatták.
Teljes rendőri készültség Bécsben
Bécs, szoptmnlwr 28 A szociáldomokraták engedélyt
kértek arra, hogy 28-án felvonulást tarthassanak. Schober kancellár nem adta meg az engedélyt a szociális-tak, hogy ennek ellenére is megtartják a felvonulást. Bécsbe remélik, hogy a szociálisták az utolsó pillanatban jobb belatásra julnak, de minden esetre teljes rendőri készültség lesz Bécsben.
Nyolc százalék, 9 havi lejárat a hizlalás! kölcsön feltételei
Egy hízott export-marha után 525, egy hízott sertés], után 105 pengő hitelt lehet Igényelni
Budapest, szeptember 28
A kormány tagjai Vass József h. miniszterelnök elnöklésével ma délelőtt minisztcrlanácsol tartottak a népjóléti minisztériumban. A minisztertanács a földmlvelésügyi miniszter előterjesztésére elhatározta, hogy a hizott állatok exportjának elősegítésére 17 5 millió pengőt bocsát a a mezőgazdaság rendelkezésére. A hitel feltételei a következők:
tí százalékos kamat, melyhez csupán a vállóürlap és a vállóbélyeg költsége számithaló, kilenc hónap letelte után azonban feltétlenül vissza kell fizetni. A száz holdon aluli gazdák részére az OKH, a száz holdon felüli gazdák részére pedig a körzeti hitelszövetkezetek folyósítják az igényelt hitel-összegekel. Egy exportálandó hizott marha ulán 525 P, egy exportálandó hizott sertés után pedig 125 P hitelt lehel igénybe venni.
Egyébként 50.000 pengő az a maximális Összeg, amelyet egy gazda igényelhet, abban az esetben azonban, ha a 175 millió pengönyi összeg nem merülne ki; az akció folyamán t>zó lehet ennek az 50.000 pengi\'s
maximális összegnek felemeléséről. Exporthitelt olyan kisgazdák is igé nyelhetnek, akik vagy egymaguk vállalkoznak arra, vagy legalább is 40 sertést hizlalnak, vagy pedig az illető községben többen állnak össze ilymennyiségü sertés hizlalására. A hizlalást legkésőbb kél hónappal a kölcsön felvétele ulán meg kell kezdeni.
Az egész akció lebonyolitásál az állami mezőgazdasági felügyelők fogják ellenőrizni. A minisztertanács a továbbiakban folyóügyeket tárgyalt.
A kamatlábat
8 és fél százalékra emelte az Osztrák Nemzeti Bank
Bécs, szeptember 27 (Éjszakai rádiójelentés) A Nemzeti Bank főtanácsa tekintettel az Angol Bank kamatláb emelésére, szeptember 28-iki kelettel a vallók, közraktári jegyek, kincstári értékek leszámítolási kamatlábát 8.5%-ra emelle fel. Ez a tény a kölcsönüzleli kamattételeket |0/\'o kai megdrágilja.
6««£éiíík0 Jutalmak
i aWI kinUaro adott legjobb vUauoUrf I Mily .I5ny8kk«I bir a imknmlt r*««t-llr* v«16 itvexete, rnás r»«e*ti Italok balysttf
1 MJ, Mszpéazbm
1 DÍJ. kétzpétulMQ .... 500. 1 DU, készpénzbe .... 400.-
1 DU.készpénibin .... 300.
2 DU. készpénzbMl 200 arárka 400. -loDU.kétzpénzIxniioo „ l.ooo.-40 DIJ, készpénzbená 50 „ 2.000.-
A di)öaiíoyok f«l«co«J4»4neIc, vagy ■
Dijalíi
200 árt. 6 ttmáljM tuktszM
3.400.— I 250 drb. 1 tnmilytt tukészlft
2.760.—
2000 drb. „Komplatta" teáskanna,
rngad-szOrSval, . . 6.000.-3160 drb. portalián ttátcséize lüJástaóJ-porcfilláuMil 2.230.—
booait&a nogvilíoziaUaiiiak Joga íonnfartv*.
A napi árfolyamon való Aí,*imlíiaaal potigAboa fog mogtörUoDá.
Feléét
A kérdéa megválaasoLáaa a ,T*di)ranna" Lilával, mint reggeli Kállai, eizkőtőK legalább ia négyheti aremélyea tapan-talat alapján kell hogy megtörténjen. Ax icletoaaégre, a közérzetre gyakorolt kollomoa badara, valamint a háxtartáa-ban elért pénxmegt*karitáara vonatkoxő magállapltáaok klvánatoaak éa a pályá-Xat olbiráli.akor kalló figyelembe leax-nek réaxeaitve. A válaax találó jelaza-vak. vagy vora, »(b. ÍormiíjAban la be-küldhető, a terjedelem azonban ne ha* Iadjon meg 100 axőtagot. A axövegek levelexőlapon küldendők b«, amelynek előlapján a elmxéa „Tnitanmé Co.", lh»U*n-A. 1, S<hU*Pfcnh 374.. valamin*
•lelt.
a beküldő pontoa cinje éa a felirat .,T*Aikanna.Pilyárar tüntetendő fal. Beérkexéai határidő Iegkéaőbb 1909. november 13. A pélyáxaton mindenki réaxtvehot, de a „Teekanne-Co" köx-veden éa kőxvetett alkalmazottai abból ki vannak xlrva. A birálőblrottaég útján hozott dőntéaek véglegaaek. Ea«t-legea lgényléaek figyelembe non vétetnek. A pályadíjak kioaxtdaa a bakül-déai határidő utolaó napja uíán legrövidebb időn belől megtörténik. Ax,cire<i. menyről a* oasxca réaztvevők hirdetésit útján, vagy közvetlenül fognak i téat nyerni.
jsr ccískzww*.
SÜ\' védj®«yü
A tavasszal megkezdik a nagykanizsai gazdasági iskola építését
A városi hozzájáruláson kívül 250 - 300.000 pengős állami beruházás — Rövidesen közgyűlést hívnak össze a tárgyalások perfektuálására
Megvan ax erdölclternaelés mlntsxierl engedélye
Nagykanizsa, azeptomber 28 Régóta vajúdó terve Nagykanizsának : a
téli gazdasági Iskola
felállilása, melyben nemcsak a kanizsai kisgazdák fiai, hanem az egész zalai-somogyi gazdaközönség gyermekei nyernének szakszerű kiképzést. Ebben az ügyben ismételten fenn járt a földművelésügyi minisztériumban dr. Prack István közigazgatási tanácsos, liogy az illetékes ügyosztállyal megállapodásra jusson.
A város a téli gazdasági iskola létesítése érdekében (a Kazinczy-utcai major környékén, a Szemére utcával szemközt a hercegi földeken) messze menő áldozatokra hajlandó.
Igy az állomáshoz közel 2500— 3000 négyszögöles telket ajánl fel, az épilkezésckhez ingyen téglái és homokot szállít, azonkívül a létesítendő kerthez gyümölcsfákat, bokrokat, slb. ad, olcsó villanyáramol biztosit, továbbá a közmüveket a telek haláráig vezeti.
Az összes állami beruházások az iskola céljaira 250.000- 300.000 pengői igényelnének.
Az építkezés a tavasszal venné kezdetét.
Az egész ügy a legközelebbi összeülő városi közgyűlés elé kerül és nem lehet kétség az iránt, hogy a képviselőtestület, (amely még 2-3-szor összeül a hattyúdaláig) hozzá--járul a tervekhez, egy olyan uj intézmény létesítéséhez, amelynek hiányát régóla érzi a város és a távolabbi vidék is.
A nagykanizsai téli gazdasági is\' kola 2 évfolyamú lesz, földműves gyermekek számára. 4—4 hónapos oktatással, internátussal 30—40 növendék részére. A 4 havi teljes ellátási dijat 200 pengőben kontemplálják.
Ugyancsak hozzájárult a földművelésügyi ■ minisztérium
az erdőkitermeléshez,
melynek jövedelme az utburkolás költségeinek részleges fedezéséül fog szolgálni, úgyszintén hozzájárult
a felsóerdő egy részének eladásához.
Értesülésünk szerint több tárgy sürgőssége szükségessé teszi a legközelebbi közgyűlésnek rövid Időn belüli összehívását, ugy, hogy az l\'J30. évi költségvetés tárgyalása egy másik, következő képviselőtestületi ülés elé fog kerülni.
zalai közlöny
a tó kék vizén, urakéinak a támal.
I-.I merengve nézem. , i\',;\'"-\'?!- e«V möfllk ember, ogy másik ablakban, talán nem Is messze, intáni nwn is oly kövesen, mint gondolnók, szintén elmerengve nézi őket s a lelke jobbik fölét, almait, hófehér vagyait klllill egy sóhaj kíséretében ökörnyál szárnyán röpíti tovább. .Száll|. szállj csak ozüatös ökörnyál. » odafönt Jómagason aztán fogódnátok mog eresen, Itlzzótok ilsszo azoknak a telkCít. akik lilolonn nem tudnak találkozni. vagy közönyösen elmennek egy-egyraás mellett
Aztán Ide már nom messze, vnlame-b\'lk szomszédos faluban találkoztok az Ősszel, slottossélek. Adjatok át a/. Üzenetemet. „Sokan, nagyon sokan várjuk, azok az emberek, akiknek nváron a szlvükro fagy r, könny a akiknek a
szivében ónok akkor enged, amikor eljössz Te, hogy megsirasd ravatalon fekvő pompás nővéredet A Te nagy gyászod láttára ők is megkönuyebiii-nek. Ne aggódjál, méltó lesz ji temetés húgod pompás szőke szépségéin-* Az égbolt Is lövell aznrs/.in bársonypalást-ját s fulblll ezalkalonimul hamuszín gyászköpenyét. A sok-sok aranysárga levél lesz a láklya, kilövell azt a sok fényességet, amit egész nyáron ál magába szilt: s egy-egy sugarát belénk lopja, hogy földerítse komor lelkünket. A sok enyhe rozsdabarna is kitint! a lelke melegét, hogy a szivünkre fagyott Jégpáncélt felolvassza".
Ez az, amit legifjabb húgodért, a Tavaszért lelkesülök nein tudnak megérteni, de ez az, amiért ml nagyon várunk, nagyon szeretünk Tégod, kedves, ráncosarcu, fehérftlrtü Osz. oemma
A 48-asok vasárnapi exred-Unnepe
Ma este mindenki a pályaudvaron várja az ezredzászlót A vasárnapi program
Nagykanizsa, szeptember 27 Lázas készülődések folynak, hogy a vasárnapi, 48-asok ezredünnepét minél impozánsabhá tegyék.
A sok harci dicsőség tanúja, a hircs 48-as ezredlobogó ma, szombaton este érkezik Nagykanizsára.
A 48-asok, az eredeti tervtől eltérően
ezred-zászló sára
fogadtatá-
kivonulandó nem a Koronában gyülekeznek, hanem mindenki egyenesen a pályaudvarra megy, ahol a fogad-talási ünnepség este fél 9 órakor lezajlik.
A hires nagykanizsai háziezred vasárnapi ünnepségei változatlanul programszerint fognak lefolyni.
Az ünnepséget rendező intézőbizottság elnöke:
Zslvkovlcs tábornok már Nagykanizsára érkezeti és innen irányilja az ezrednap előkészítésének munkálatait.
Vasárnap délelőtt
8—9 óráig gyülekezés az Erzsébet téren, ahol az ezred megalakul. — Tiz órakor tábori mise a felsővárosi templom elölt, amit Csölhl Oéza murakeresz\'uri apát celebrál. Ezután megkoszorúzzák a 48-asok és 20-as hősök emléktábláját. Itt az ünnepi-beszédet vitéz karstenfelsl és hegyaljai Pacor József altábornagy mondja. Az ezred tagjai a beszéd után disz-menetben elvonulnak, majd fél 1 órakor díszebéd a Polgári Egylet emeleti nagytermében.
Az intézőbizottság kéri mindazokat, akik a diszebéden részt óhajtanak venni, hogy előjegyzésüket adják le ma és holnap délelőtt a Polgári Egylet emeleti helyiségeiben, vagy a szombati bajlársi összejövetelnél a Koronában.
A jelek szerint a 48-asok holnapi ezred napja minden tekintetben impozáns lesz.
Vadászat közben véletlenül els&lt
fegyver megölt egy fiatal férjet
Vérátömlesztéssel próbálták megmenteni az életnek, de nem sikerült
1929 aagptamber 28_
Vénasszonyok nyara
Az Idén nem vettem észre az éíszt. Ö hívta fel magára b. figyelmemet Igy történi a dologi. í v
Egy \'nap It-oitálaól jö*ét -valóság™ káoai gomolygott a fejemben. Staeea, hltelnapló, regiszter s ohhez hasonló soh\' sem hallott szavak őrült Iramba korlmbózsállak az agyamban.
SzédQlton tántorogtam a Járó-kelők között. Egyszerre valami habklfnnytl, fehér selyem csotla úszott u levegőben szembe velőm. Hirtelen észbe kaptam. Mígsórtott barátom, az Osz küldte első üzenetét, hogy már Itt van a város határában. Mint hófehér békegalamb, szállt az ezüstös ökörnyál. JDc már más Irányt vett. Egyenesen az ut közepe felé tartott s ott veszedelmes gyorsasággal lefelé eroazkedett Megrémültem. Málha lesaáll ut piszkos kövezetére a valamelyik otromba kocsikerék a mocsokba gázolja, holott eaak a későn nyílott rózsa kelyhe lehet méltó koporsója. \'A kmein megrándult a kabátom zsabóben. A tenyeremen akartam fölfogni, Igen ám, de mii szólnának az emberek t Bolondnak tartanának, ha Itt a tofgatmas utoán hadonáaznl látnának. ...Igen az emberek... Megálltam. A letöltőm .mély zsebében ökölre szo rltottafn a kozem. (így néztem, atnlnt szállt lojebh, egyre lojehb, ogy mélv kerékvágásba, hogy ott leljo lucakcis halálát Megborzadtam. Siettem haza. Kitártam:-az ablakot s ugy néztem az. Oszl.
lírdekes, először Is egy darab tavaszt láttam, r
Az ég erősen kék. Az Oaz még nem vonta rá leheletfinom, tejazlntl leplét. Az ablak alatt a növendék diófa levele komor zöld. 11a megtapintom ucm zörög, nem nyögdécsel, az ujjaimhoz simul Oly üde, finom, harmatos, mint öthónappal azelőtt; szinte kedvem volna beletemetni az arcomat.
Alatta a gyep bársonyzöld. Mindegyik tüszál puha, karcsú, duzzad a fiatalságtól.
F.gy darab május.
Igon ám, de nagyon kell vigyázni, hojy az égbolttól a kis diófáig valahogy a szointzédos juharra nc essék a tekintet Különben végo az Illúziónak. Piroara véntllt lombjával, zörgősro aszott levelével rikácsolja a szemedbe:
- Illúzió, ha, ha, ha!
Mögötte a vén hárs Jóindulatúan bólint téléin. Talán nokl la vannak Illúziói. KI tudja, miben töri ott a magason napsugárban fürdő azép fejét? fgnz, van egynéhány színaranyra sárgult levele la, do ezeket Igyekszik elrejteni, mint az öretfedí azép asszony egy-egy újonnan fölfedezett oaz hajszálát.
A vlrágo"k a legérdekesebbek. Mindegyikről kMetokot lehetne Irnl.
Van egynéhány, amelyik még egészeit Jól tartja magát mint a jótartasu öregedő HSHzonyok. Ezeknek a dereka még ugészen egyenes, a fejüket la lönn-hordJáK, a azlnilk Is fiatalos, dc a szirmuk tunyában van valami szikár, száraz., ha közömbe venném, üaszomor-zaolódnék.
Amott ogy merészen fehérbe öltözött, öc az Osz megcsúfolja. Valami sárgás, piszkosszürke szint dob rá.
Amaz már hiába sminkelné magát Barnába vénült Csak egy picinyke da rabon látni valami enyhe-rózsaszlnt, mint a nagyon örog matrónakon látni valami cnyho rózsaszínt, mint a nagyon öreg mairónákon látni hajdani szépségük nyomát
Nem suttognak lUIUkbo bókot mély-z-engésü hangúkon a méhek. A sz.unyo-gok. tücskök Is beletáradtak az örökös muzsikába. Nagv, nehéz csönd van. Ilyenkor álmodják vissza a régi, szép Időket.
Ezflstbo szikrázva UBZlk egy ökörnyál. Most megfogta a tegnap nyitott rózsa bársonvbolyba. Hiába nrőlködlk. Nem enged, erősen fogja. Most mogló-bjdja a levegőben s a másik végét egy piszkosra hervadt őszirózsára dobja.
Odafönt a levegőben, mint a hattyúk
Nagykanizsa, szeptember 27
Mcgreuditői ízcreiicsétlenséf; történt a tóiszeiMgyörgyl erdőbetir tegnapelőtt.
Flllöp József jómódú gazda, Sértő Jánossal a tótszentgyörgyi biró fiával vadászatra ment.
Amint mentek Sértő egyszerre megbotlott és közben a fegyvere elsült. A sok serét a férfi combjába furódoll. Rendkivül sulyos állapotban szállították kórh ízba, ahol vér-
átömlesztéssel próbálták megmenteni az ételnek, dc nem sikerült.
Si\'rtő belehalt sérülésébe. Tragédiáját súlyosbítja, hogy nemrégen nősült és most fiatal feleségét hagyta özvegyen.
A szerencsétlenségért senkit sem letltcl felelősség.
■= Urlnök: Pongyoláinkai Singer-nél szerezzük be, mert nála legszebb llinellek és bársonyok dúsan felhal-inozolt..raktárát, találjuk. *
_»_
Csodát fogott
egy nagyszakácsi! fuvaros a kanizsai országúton
Nagykanizsa, szeptember 27
Farkas József, egy nagyszakácsit\' kereskedő fuvarosa ma reggel Nagykanizsára jött, hogy megbízója számára árut vigyen haza a Sárkány-cégtői.
A nagykanizsai országúton egyszerre csak különös valamit vett észre, ami mozgott és égett. Leszállt kocsijáról, és közelebb lépett a titokzatos, mozgó valamihez. Igy sem tudta magának megmagyarázni, hogy mi lehet az, A nagyszakácsii emberek babonás félelmével mégis közel merészkedett Egy nagy, vékony frész-szlnü bőrt látott, benne egy .csudálatos masina", amelyen egy kis villanykörte égett
Mikor lálla, hogy nem harap, sem ugat, egyáltalán támadó qzándéka ellene nincsen, felkapta, a kocsira tette és behozta Nagykanizsára, ahol. megmutatta a Sárkány-cég irodájában. Itt persze megmagyarázták neki, hogy a budapesti meteorológiai és földmágnesség! intézet egy léggömbje, melynek külső burka megrepedhetett és Igy a földre esefl és a kis jelző villanykörtéje égett rajt. Meg is találták a kis villanybatérlát a gömbbe helyezett kis fonott kosaiában. Mellékelve több nyelven nyomtatott felhívás, hogy a megtaláló sürgönyözze meg a leletet és akkor ládikát küldenek neki a meteorológiai Intézetből, melyben a léggömböt az intézetnek feladhatja. Ezért a fáradozásáért pedig Jár neki 20 pengő.
Nagyszakácsii magyarunknak a 20 pengő hallalára mindjárt dagadt a keble és azonnal elküldte sürgönyét Budapestre, hogy megszolgálhassa a jutalomdijat.
Többen, akik látták a léggömböt 25 pengőt ajánlottak fel neki, ha átengedi, hogy ők küldhessék Budapestre. Ám Farkas bátyánk csava-rintolt egyet a bajszán, nyilván valamilyen uri huncutságra is gondolhatott, mert kijelentette, hogy Ő bizony nem adja, hanem hazaviszi a falujában megmulalni a faluja-belieinek, hogy mit fogott. Nyomban fel is pakolta és boldogan vitte haza felé.
Farkas József valószinüleg azt hiszi most, hogy csudájára fognak járni hozzá az emberek és mint nemrégen tömegesen járlak Nagyszakácsiba, ugy most is megnézik azt a második nagy csodál, amit ö fogolt a kanizsai országúton.
Nincs boldogabb és büszkébb ember ina Nagyszakácsiban, mint Farkas József.
Ma mindenki erről beszél,
hogy a „Menyasszony" divatáruba
lezuiabb diwatos áruval lett felszerelve és vételkényszer nélkül meggyőződhet hogy a legolcsóbb árban szerezheti be őazi szdkaé«t«itát rM8»-tadn»«*árubaii
tOREIN JENŐ Menyasszony divatáruház Nagykanizsa, Deák-tér I,
zalai közlöny
Mozgószlnház Plccadllly
Idegenszerüen hangzó név. Hallására a roppant zaj, a világvárosi fény, pompa zeng fel emlékezetünkben London. A cirkuszi, szinpadi carricrek városa. Hugy ebben a környezetben a csöndes, mélázó Anna May Wong mii fog nekünk hozni, milyen csodás élményeket elevenil meg, egy-egy jellegzetes typikus láncával, hogy a cirkusz, szinház már-már kevés ujat produkáló miljőjében töle valami egészen újszerű, valami egészen frappáns izül fogunk kapni: meggyőződésünk. (=■)
Vendéglőmegnyitás.
Van szerencsém a t. közönség becses tudomására hozni, hogy a Fóut 21. sz. alalti Rózsa vendéglőt utpt. 28-án, ma aste
disznótoros vacsorával
megnyitom.
KilünöTokaj hegyaljai boroki Frissen csapolt sör!
Szives pártfogást kér
Kohn Imre
vendéglős.
Kell-e a klfulótlunak tanonciskolába /árnl ?
A soproni kamara aximondfa: nem-Nagykanizsán a tanonciskola axt monil/a: Igen
Nagykanizsa, szeptember 27 Több nagykanizsai kereskedő a kereskedő tanonciskola igazgatójától értesítést kapolf, hogy a náluk alkalmazásban levő kifulófiut haladéktalanul Írassák be a tanonciskolába.
Egyik kereskedő, aki erre nem volt hajlandó, levélben megkérdezte a soproni kereskedelmi kamarát, hogy a tanonciskola igazgatóságának eljárására van-e törvényes alap? A kamara (tzonnal válaszolt a kérdésre. Közölte, hogy az idevonatkozó törvény szerint csak az kötelezhető tanonciskola látogatására, akivel a főnök tanoncszerződést kötött. A kifutófiu vagy leány eszerint nem esik tanonciskolái kötelezettség alá.
Időjárás
A nsgyksnlzssl meteorológiai megfigyelő jelentések: Pénteken a hámtr-slkiet\\ RcubcI 7 órakor +7 8, délután 2 órakor +16-2, este 9 órákor -fi0 6.
Felhőzet: Egész napon ét tiszta égboltozat.
Szélirány: Reggel észak, délben kelet, este délnyugat
A Meteorológiai Inléaat eate 10 órakor jelenti, topábbra ia réa«-ban falhtta éa nappal enyhe Idd •érháté.
|F
H 4WW
NAPI HÍREK
NAPIREND
Szeptemb
28, szambát
Protesl.
Róm. katolikus : Vencel. Vencel. Izraelita: Elul hó 23
Városi Vozgó. .PiccadMIy" egy Jzl nSsinó regénye .Nászéi hármasban", mulattató vlgillék.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat: I. hó végéig a Déry József-léfe Fó-utl ,0 angyal" gyógyszertár.
Oőztürdő nyitva reggel 6 órától e»le 6 óráig (hélfó, szerda, péntek délután és kedden egész nökneli)
— Kanizsai müvésznövendékek kiállítása. A Kaszinó alsólermének diszilése már folyik, hogy a holnap, vasárnap délután megnyíló kiállítás minél szebb miljöben kerüljön a közönség elé. Gárdonyi Ella és Hoiczer Rózsika kiállítása, a beavatottak szerint, mindkettőjük tehetségéről és eddig eléri művészi sikereiről fog tanúskodni. A kiállítást ünnepélyes keretek között vasárnap délután 5 órakor fogja megnyílni dr. Krdtky István főjegyző. A modern művészetekről Kelemen Ferenc bankigazgató tart előadást.
= Divathölgy : Tegnap Singeméi voltam és elragadtatással szemléltem a sok szép divatos selymet.
— Ahol nem kell propaganda az egyke ellen. I.ondonból jelenlik ■ London közelében egy Roberlson William nevü kisiparos feleségének tegnap megszületett a harmincadik gyermeke Roberlson CO, felesége 55 éves. Roberlson háborús szolgálatot is leljesilelt és egyik lábál elveszítette a harciéren.
= Praktikus hölgy ; Köpenyszövetéi azért veszem Singer József és Társánál, mert ott mindig divatos és jó anyagot kapok. Kiválóak a fekete és tcgelh-anyagai is.
— Laplobb fővárosi napilapok a Nemzeti UJság és l1] Nemzedék.
A Nagykanizsai Községi Párt ma este 8 órakor, a Kápolna-vendéglőben (Csengery- és Ha|csár-u sarok) értekezletet tart. Vezetőség.
— Érdekes helyreigazítás. Minden redakció rendszerint fázni szokott a helyreigazilásoklól. Mi ezalka-lomiual szívesen adunk helyi egy különös helyreigazításnak. Tegnapi számunkban.Bonyodalmak egy ujabb könyvmegrendelési akció körill" cim alalt megjelent cikkünkkel kapcsolatban ma felkeresett bennünket az előfizetéseket gyűjtő hölgyek egyike és annak kiigazítását kérte, hogy a Szederkényi-könyvsorozat jövedelmének egy része nem az elhagyott gyermekek, hanem a magyar anyák nemzeti Ünnepe céljait szolgálja. Kiigazítani kéri azt is, hogy szó sincs 27 pengős utánvétről, ellenben 50 pengőbe kerül a sorozat lés az aláírás utáni első részlelnél c-ak 3 pengőt ulánvételeznek. — Íme: itt a helyreigazítás. Akinek ez kedvel csinált a jótékonycélu könyv-sorozat megrendelésére, az ezek ulán kél-kézzel Írja alá a jótékonycélu könyvrendelést.
Rendkívül tanulságos filmet játszik a Városi Szinház szeptember 24-től 29-ig. A világhírű Pfaff varrógépgyár hatalmas üzemét mulatja be. A közönség a precíziós szerszámgépektől a gépkolosszusokig láthatja azok működéséi, a fa és fém megmunkálását. — A Pfaff-gyár a világ egyik legnagyobb varrógépgyára. — Gyártmányai nemcsak Európában, hanem az egész világon elismerten a legjobbak. — Ne mulassza el a kedvező alkalmat a film megtekintésére.
— Kiesett az emeletes ablakból. Horváth Margit 24 éves zalaegerszegi takarítónő legnap délelőtl a zalaegerszegi állomáson az emeleli ablakot puccolta. Munkája közben egyszerre megszédüli és kizuhant az utca kövezetére. Életveszélyesen megsérült.
Eternola Edison Bell Pariophon
hatl résslet 22 P háti részlet 14 P havi részlet 13 P
GRAMOFONOK
Legújabb schlager
gramofon lemezek
állandóan raktáron
É
Szabó Antal
fegyver-, lőszer- és — sportárunagykereskedés rádió és gramofon osztálya
« 1929. szeptember 28
Ma szombaton és holnap vasárnap
disznótoros vacsora
különféle rétessel, cigányzenével.
KltOnő muskotály és balaton-niellékl rizling borok.
Szives pártfogást kér
Petényi János
4800 vendéglős.
— Tánciskola. Vasárnap este 8 órai kezdettel a Kaszinóban össztáncot tartok. — Különóra egész nap. Szives párlfogást kér Gábor tánctanár.
= Ipartestületi vendéglő. Ma és holnap ^disznótoros vacsora, príma édes must, jó cigányzene. Szíves pártfogást kér a vendéglős.
— Gyermekjáték okozta Szent-péterfa pusztulását. Csütörtök reggeli számunkban jelentettük, hogy aznapra virradó éjszaka, hajnali 4 óráig, Szenlpéterfa községet borzalmas tűzvész pusztította. A lüzvész okának kiderítésére megindull nyomozás csütörtök délelöll megállapította, hogy két gyufával játszó gyermek okozta a tüzet. A kél gyerek kakasgyufákat gyújtogatott Szoldatics Ferenc pajtájának a falán. Az egyik meggyújtott gyufa beesett a pajtába és lángralobbantotta az olt felhalmozóit szénát. Néhány perc alalt már a pajta teteje is égett. A két gyermek — az egyik négy-, a másik öleszlendős — a tüz kitörése pillanatában elszaladt a helyszínéről. Az egyik később visszatért, de a máslkat csak csütörtök reggel találták meg a faluban, ahol egy sarokban megbújva szepegett. Mindkét gyermeket kihallgatták a csendörségen. Először nem mertek semmit sem szólni, később azonban megoldódott a nyelvük és gyermekes elfogulatlansággal mondották el, hogy hogyan gyújtogatták a gyufákat, hogyan gyulladt meg az egyik leeső gyufa-száltól a pajta. Kihallgatásuk után elbocsátották őket a csendőrségről és délben már vidáman játszadoztak a hamuban, amit az ö gondatlanságuk s7fkérszámra halmozott össze az üszőkké váll falurészben.
= Egy jólöltözött ur: Singer szöveteiből készüli öltönyben kellemesen érzem magam,mert kelméi rugalmasak és finomabb, tartósabb anyagokat még Londonban sem kapok.
— Teát reggelire! Délután éa elte szívesen Iszik teát a magyar, ámde reggeli italként még nincs minálunk a tea annyira elterjedve, mint ahogy azt fó tulajdonságainál íogva igazán megérdemelné. Ez talán arra a körülményre ia visszavezethető, hogy eddig még nem voll oly tea-keverék, mely egyesítette volna a tea általános Jó tulaidonaágatt a kimondottan alacsony árral. Most azonban a Teakanna Társasáé a „Teáskanna" tea középeurópai terjesztője, oly u| 1-everéket állilolt elő. mely hivatva van a teát minálunk ép oly népszerűvé tenni, amily népszerű az Angliában, Hollandiában és Oroszországban.
Igyelje meg olcsó gyermekcipő árainkat
Fekete, vagy barna boxbőr fűzős cipő, kézzel szegeit krupontalppal
26—29 számig P I2._ 30-35 számig P IB-— fél flizös és pántos cipő 16 pengő és
N 5 i
pengő és feljebb
M1LTÉNY1 SÁNDOR ÉS FIA cipőraktára
láP. téeptortber 28
zalai közlöny
I Fájdalmak ollon ^
Iflsplrln tabletták |
\' OTÓfly«*»rtárokb«n kaphatók.
— Egy okos kis baba: Anyucim, nekem ruhácskát, pyjamát és fehérnemű anyagot Singer bácsinál végy, mert olt szépet és jót kapni,
_ Rádió Élet A mai nappal uj szin, uj hang vegyUl a magyar rádió-zsurnaliBztikába, amit ebbe az egy szóba és ujságcimbe sürithetünk: Ridiőélet. Amint hogy igaz az, hogy manapság rádió életet él mindenki, ugy ment teljesedésbe a rádióközön-ségnek az a vágya, hogy legyen végre a rádiózásnak olyan magyar organuma, amely mindazt, amire a rádióhallgatónak szüksége van, teljesíti. A Rádió Élet maga elé tűzött célját: a rádió életnek a hallgatóság elé való vetítését avatott írásokban, művészi képekben és rajzokban gazdag bőkezűséggel valósilja meg és minden száma kózli a rádión szereplök képeit, cikkeiben beszél minden, a rádióval összefüggö kérdésről, különösen gazdag mUszakl rovatában behatol a rádió műhelyének titkaiba, nagy gondot lordit az uj nemzedék rádiószeretetére és a diákságnak minden számában oldalakat szemel. A nyomdatechnikai szempontból tökéletes, mélynyomással kiállított lap előfizetési ára egy hóra 1 pengő 20 fillér; szerkesztősége és kiadóhivatala Rákóczi-ut 10. szám aiatt van. Mutatványszámot mindenkinek készséggel küld a kiadóhivatal.
= Egy 16 tanuló: Ugy látom, hogy Singer szöveteit még az Iskolapad sem teszt tönkre.
— Elveszett egy drap nyúlszőr fiukalap. Megtaláló szíveskedjék a Fischel könyvkereskedésben leadni.
— Ul rendszer butorvásárlók részért. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezései, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részjet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopsteln Szombathely. Kőszegi-utca 5.
= Menyasszony: Akárki akármit beszél, tudom, hogy csak akkor lesz tartós és szép kelengyém, ha vásznat, asztalneműt és paplant Singer-nél veszem.
wse-, hólyag-, gyomor- és cukor-bajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese- és hólyaghomok és dara eltávolítására kiváló orvosi «"ktekintélyek által ajánlott
elsőrendű gyógyvíz. Házi ivókurára rendkívül
alkalmas. Állandóan friss töltési Főraktár: «■
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Klrály-u. 21.
SPORT ELET
Ax amatőröK
Nagykanizsán:
Nagykanizsa, szeptember 27 öt mérkőzési bonyolítanak le vasárnap amatőrjeink.
Nagykanizsán kerül megrendezésre a legérdekesebb meccs; a l\'SC és NTE, a két nagy multu és a múltban egymás ellen oly sok heves, izgalmas és gyönyörű küzdelmet vivőit két exbajttok csapat áll itt szemben egymással. A győzelem az NTE-re nézve a fonlosabb, hisz egyrészt a mult lieli csorbát kell kiköszörülnie, másrészt megingott vezető pozícióját kell megerősítenie. Papírforma szerint az NTE a l.svorit, de az a körülmény, hogy épen a PSC elleni meccseit
vasárnapja
: NTE—PSC
sohasem vehette biztosra, biztosítja a mérkőzés izgalmas lefolyását.
Kaposvárott a l\'EAC, a pécsi egyetemisták csapata nem tudja megállítani a KAC-ol győzelmei sorozatában. A másik kaposvári mérkőzésen már egyenlő erők küzdenek s akár a DVAC, akár a KRSC megszerezheti mindkét pontot.
Dombovárotl a VOQE valószínűleg győz a KTSE ellen.
Szigetváron nagy harc lesz s a SzAK legutóbbi formáját tekintve, nagy eshetőség van arra, hogy a bajnok PVSK ismét vészit pontot, esetleg pontokat.
Hallói Figyelem I
Ma szombaton és vasárnap
elsőrendű disznótoros vacsora
a WolIák-étteremben,
hol kitűnő zene, énekkiséret mellett szórakoztatja az igen tisztelt vendégeimet. Balatoni édes must. Szives pártfogást kér Wollák Jenő vendéglős.
KÖZGAZDASAG
Van-e kihatása a magyar közgazdasági életre az angol kamatláb emelésének?
vezetőinek nyilatkozata
belolyása vagy következménye nincs a dolognak. Ma is olyan drága a pénz, mint amilyen voll. Mig a berlini Reichsbank nem szól bele. Mert ez a magyar pénzpiacra már érezhető lenne.
— Hogy a közeljövőben kedvezőbbre fordulnának a viszonyok, arra semmi kilátás nincsen.
A kanizsai pénz-világ
Nagykanizsa, szeptember 27
A közgazdasági élet és főleg a pénzvilág tényezői már hosszabb idő óta számítottak arra, hogy rövidesen valaminek be kell következnie a pénzpiacon. Tudták azt is, hogy az angol pénzpiac eseménye nem várathat soká magára. A közgazdásági élet rendkívül érzékeny szeizmográfja már jóelőre jelezte a jelenségekből, a pénz-szükéből, a különböző megszorításokból, hogy ismét ujabb .hullámverés" előtt állunk és azért a magyar pénzügyi köröket nem érte váratlanul a tegnapi londoni rádiójelentés arról, hogy az Angol Bank egy százalékkal telemelte kannllábát. A nagyközönségben azonban — valljuk be őszintén — bizonyos aggódást kellelt a hír.
Azért a nagyközönség tájékoztatása szempontjából megkérdeztük azokat a nagykanizsai tényezőket, akik a helyi közgazdasági élet ütőerén tartjak kezüket és bekapcsolódnak a világpiacba, mi kihatással lesz a magyar közgazdasági életre
az Angol Bank kamatláb-emelése? *
Hirschier Sándor kincstári tanácsos, a Bankegyesület és Délzalai Takarékpénztár vezérigazgatója igy nyilatkozott :
— Egyelőre nem lehet erről pozitív véleményt mondani. Ma még semmi
Kleinfeld Sándor, a Zalavármegyei Oazdasagi Takatékpénztár igazgatója a következőket mondotta:
— Az Angol Bank ráta-emelése hosszú hetek óta kisérteti és ennek hatása a bankok tartózkodásában nyilvánult meg. Ennél messzebbmenő halása attól függ, hogy milyen kamatláb-politikát lesz kénytelen a német birodalmi bank és ulánna a többi középeurópai jegybank folytatni. Addig az Angol Bank kamatláb emelésének konzekvenciáiról nem lehel beszélni.
«
Golenszky János, Kelemen igazgató távollétében, mint a Nagykanizsai Takarékpénztár titkára a kővetkezőket jelentette ki:
— Mindaddig, amig a Magyar Nemzeti. Bank nem emeli fel a kamatlábot, Londonnak semmi kihatása nincsen. Ha az felemeli, természetesen a többi bankok is át-
Hallt! Figyelem! MEGHÍVÓ.
Van szerencsém a t. közönség és kedres vendégeim szíves tudomására hozni, hogy eaaptember hé 29*én,
tossz Idő eseten október hó 6-án Magyar-utca ÖÖ. szám alatti korcsmámban jelmezes fclvonu\'ással éa tánccal egybekötött
szüreti mulatságot
rendezek, melyre a viros közönségét, kedvei vendégeimet és a tánckedvelő Ifjúságot tisztelettel meghívom.
Belépődíj személyenként 30 1U.
Felvonulás József löhercegut, Petófl-ut, RöUös-tér, Rozgonyi utcs és Msgysr-utcán ál délután 2 órskor.
Jó ételekről, Italokról és pontos kiszolgálásról gondoskodva van. Szíves pártlogást kér
Mészáros Púi
479A korcsmáros.
hárítják. Nálunk olyan szomorúak a viszonyok, hogy egy ujabb rátaemelés nagyon súlyos konzekvenciákkal járna az egész magyar közgazdasági trontra.
— Egyébként ismeretes, hogy a Magyar Nemzeti Bank az ezelőtt 2 évvel adott külön hiteleit lassankint visszavonja az egész országban és december 31-ig teljesen befejezi ezt
a hitel visszavonását.

Hudy József, a Néptakarékpénztár igazgatója a következőkben nyilatkozott :
— Az Angol Bank kamatláb felemelése az arany kiáramlásának megakadályozása céljából történt. Az angol bank-ráta felemelésével a magyar pénzpiac már korábban számolt és az előre vetette árnyékát az országban megnyilvánult nagy pénzfeszültség formájában.
— Hogy további következménye mi lesz, az a Jegybank leközelebW
tanácsülésén fog eldőlni.
*
A nagyközönség pedig aggódva lesi a magyar égboltozaton újból kísértő felhőket és szorongva kérdezi: vájjon mit hoz a holnap?... (B. R.)
Október 27-én választanak Cseh-Szlováklában
Prága, szeptember 27
(Éjszakai rádiójelenlés) A belügyminiszter az uj választásokat a parlament mindkét háza részére október 27-ikére tűzte ki. Ez a dátum vasárnapra esik.
Tipp-szslwény
Zala Kauzsa—Tmol
eredmény :............ félidő :.......
NTE—PSC
eredmény :............ félidő :.......
olvasható névalálráa.
zalai közlöny
Jövő évi
gyümölcstermését
már most részben biztosithatja, ha gyümölcsfáit
enyvgyürükkel
látja el, amelyek megakadályozzák, hogy a fák ágaira az araszunk felmásszanak petéik lerakása céljából.
Gy OmSIcaf a k«r*olineum
kapható :
ORSZÁG JÓZSEF
mig. műtrágya és itővényvédóazerek kereskedésében
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett. Teleion 130.
Különféle matréaják kimérve és
zsékszánsra állandóan raktáron. _««_
(—) A keszthelyi nagyvásár
csütörtökön elég élénk forgalmú volt. Felhajtottak 3745 állatot (848 ló és 2897 szarvasmarha), elkelt 713 drb. 212 ló és 501 szarvasmarha. — A szarvasmarhából inkább a fiatal vágómarhát vásárolták, nagyobb tételekben a diósgyőri cukorgyár részére. Az elkelt tovak is nagyrészt vágóállatok voltak.
TŐZSDE
A lanyha irányzat a mai értéktőzsdei forgalomban tovább folytatódott, bár a lanyhulás mértéke jelentékenyen csekélyebb az elmúlt napok nagyobb arányú áreséseihez képest. A piac vezető értékeiben ugyanis az elmúlt üzleti héten jelentős kontrtmin pozíciók gyűltek fel s ennek következtében a mai rendezési napon ezen értékekben élénk fedezési vásárlások történtek. Ennek folytán a Danubius, Bauxit és Magyar Cukor nemcsak tartotta tegnapi árnivóját, hanem némi nyereségre is lettek szert. Az üt«p-iranyzai azonban gyenge voK és főkép Nasict, Izzó, Telefon és Szikra részvények szenvedtek említésre méltó árveszteséget. A forgalom csupán az emiitett értékekig volt élénk, különben a piac az «gész tőzsdeidő folyamán csendes volt. A fix piac üzlette-len. A valuta és devizapiacon szilárd volt az irányzat, csupln Berlin és London gyengültek kisebb mértékben.
Zürichi lárht
nril 20-32\' s, Umdon 2516. Newyork SIMO. Rrt««l 7TI2\'s, Milano 27141,, Midiid 76 70, Amsterdam 208 10. Beilln 173 55. Wien 7290, Soíla 3-75. FWs I5-3Ö, Varsó 58-15. Budapesl 90-471 -Belgrád 9l2"a, Bukarest 3 08.
á budapesti TSzsíe <eTtza-jecyJé»
vallttAk
Angol L 27-70-27-S0 Belga Ir 79-45-79-85 Cseh k. 16-81-16^8 Din k. 15225 1528^ Dinár 9 9*5-10*07 D.üUr 572 20-574-20 p.anda f. 77-25 22 55 Hou. 229-30 23030 Lengye, 64 OS-tM 35 L«u 3-36 J 40
L«a 4-1M 15 Líra 29 80-30-lú Mirka 136 20-136 80 Norvég 152 25-152 85 Sdilll. 80-25 80 ^5 Peseta M-40 85-10 Svá|ri I. no-io 110 60 Svédk. 153-15 153 75
devizAk
Amat 229-60-230-30 Belgrád 10-07-10-10 Berlin I36-38-I367B Brüsszel 79-57-79® Devfzalet 3-39-3-41 Kopeuh. 152 45-152 85 London 27-76-77-84 Madrid 84-50-85-10 Milano 29-93-30-03 Newyork 572-30 3 90 Oazlo I52-4S-I52gí Pária 22-42-22 49 Prága 16-94-16-99 Szófia 4-14-4-16 Slockh. 153-32-153 72 Varsó 84-15-64-35 Wien 80-42-80-87 Zürich 110-32-11062
Teméiyttaflie
Buza — fill.. rozs 10 fill. tmelk.
Bura llazav. 77-ea 22 00- 22-15. 7\'-ao 22-15 - 22 40, 79-ea 22 <0-22-65, 80-as 22 60 -228-. xlnnánt. 77-es 2110-2125. ;8-as 21 31-21-55, 79-es 2150-2175 t>0 as 21 60 - 21 85. toes ti40-IS55 tak trpa 15 75-1625, sOrtrpa \\8-50— 19 75 isb 13 50—13-75. tengert tszL 23 hO— 2-1 — .dunántnli 1100-19-25, repce 50 00-5200 korpa l» <70 11 25.
Sertttrásár
Felha|tla 849, eladatlan ?5. - Elsó rendi! 1-42—1-44, szedett 1-34—1-38, szedett köaép 1-24-1-28, könnyű 100—1-16, l-só rendu öreg 1-26— 1 30, ll-od rendtl óreg 1-10—» 16 angol as\'dó 1-30—1-50, szalonna nagyban 1-60—1\'66, zair 1-96 200, hu-1-50—1-74, szalonnáa lálaertJr I -«0— 1 -80
1829 szeptember 28.
Poqányvárl ..Ját t.raaá.Q la ■
boraimat állandóan ánuilom H\'«e»k nt: liahe\'la 60 llllér. asitali leh\'r 80 illér. 0 fehér 130 llllér, ó burgundi 2< 0 llller. Cse-ege rzóló kilónkint 50 llllér. -.Uitneiné-. ___<75\'
~Párt kalapok, d vatnyakkendók, U\'l-dlval dolyjj a legn gvobb vllasz éklian Kaulmann aaralyaál. Telefon 3\'2. 4808
Lépesmézet,
nyersbőrt, ágytollat, vasat és fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Barnát és Fiai
Erzsébet-tér 15. saaa
DaQi: MlnU tymii él L.pkl.ifó TáUalat, Iinkiiiua
FeMős kiadó: Zalai Károly.
telefon t Nagykanizsa 78. az.
APRÓHIRDETÉSEK
Aa aoaókMetések dija 10 aaótg M DIMr. IU<a további aaó (Mla ■ ML Vasár «• toaapaap 10 aaólg M flllár, mind— toaábW asó di|a ■ AIS. Szerdán 4a pénteken 10 azótg 10 IHUr, minden további aaó dija • fill. Cmaaó a minden vaata-
C bétából illó uó két szónak azámlt-Ailáat karesőknek 50a* engedmény.
HMtUaek a (Bt) .•>(* iaaaagan alal a falaalagaa UaiveMs, aainliala atfcarSláa* ..a.«t a I • T a llailsallk
Taavaj a legfinomabb \' I Iqjr 1 pangó. Kapható Muszel és rHedenlhal cse-nege-kereskedésénen. 4ft3
■la*4 nlorman renovált komplett, ssíp 3 sanbás Mia. Sééchenyllét 4 4505
Elaáá Teleki-ut 88. ssámu lakáház, siibadkézból. Érdeklódni ugyamlR. 4754

Egy Ma* asMaaH és egy takarító leány (elvétetik Eötvös tér 28. 4791
■arraaa cikkekben agilis OgvnöWk nai,y keres ti lehetőséggel kereslelnek — Levelek helyi vilasabélyegge1 .Köiösmcnka\' jeligére kiad, ba. -4793
Egy jól f»«» isalad.aaa lelvétettk Csengery-ut 35. -4"92
KétaadbSa lakás mellékhelyiségekkel nove • ber I -re kia.ló Oyir ulca 3 sz. 4794
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon: 595.
B«ncze
Lakás Caenfar-y-ot
BT/s
Tfaaflataaajl. t*itkvételnél P 260. Vlda. KaaüEczy-ulca |3.
lókaatán levő ónIIXI raakálflw nwg-vétetre kerestetik. - Bóvebbet Hkach éa
Szegő cégnél. <g04
■áraatá csukott, 6 személyes Minerva megrendelhető Kaulmann Káro^aaál. -
Telefon 372. Lakástelefon 275. t«C6
» my négy éa egy két szobás lakls — Bí.-ebb. I Belcbenteld haaSslet Eraaébel -tér 3 471(5
SvSrmaárwk a legnagyobb választékban rákiéira érlreziek Kaufmann Káraly céghez. Telefon 3 2. 4807
FáaxarSalat, berendezéssel.
anélkül, lóulvonalon áladó. Om adóban.
rSL
4S02
Ma^aáM kályhát, „aat, terel, élmol és mindenféle csóvel magas éréil vesz Slernberg Vilmos, Telekl-ut 211. 4682
Vtkaaairár lelmondatlan állásét elcserélné. hol elsó elemista fiit Iskolába Utat halná, nagy gyakorlattal és hos«in hlio-nyilvánioikal. Clm a klaitéÜSá. <79$
MHa^Hrata ut.ai noha elöazobt-val, tiutorozv;, vagy bulor nélkül kiadó
Kazlncvj-olca 2. 1799
Biatoroiott szoba külön bejárattal. Gyár ulca 54 síim jlait oklóber l-ére kiadó. 48U3
Elagáaaaaa bulorozolt kUldnbeJáratu szobs oktéber I-r« kiadó. Clm a kiadóhivatalban. -M05
Mos t Peat I
Mayer Klotild lltóda
VARGA NÁNDOR
g«*moj<, NKjftíirflW, fvktltiW
1 iír-Bik*fti®iyi őfu. IpaiWiaJ.\'jiou trínyJrtmmcl cit0nt«tv»
n^oykanizsa
0ya|Mt.iw!
Kazinczy 5. S. Huayaj|-u. 19.
Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bármit fes\'et vagy llszrf\'tat. Cijöródífln meg a a lm ofc-óaigirtl és mnnkim
Utolérhetiitn Wnya :l»nértiazt!táa I >■ Pliaséroz I
Tleztft t
Közismert Singer József és Társa dúsan felszerelt szőnyegrak-tára. Elsőrendű minőségek mérsékeli árban.
ELADÓ
egy üzemképes, jó állapotban levő csukott
Prestó autd,
esetleg 18 havi hitelre
== Bővebbet:
Szántó Vilmos és Társai cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér
21.321/1929. ,
Tárgy t A városi vlzvezetík József főherceg utl résrtlnek közhasználatba adása.
Hirdetmény.
Közhirró teszem, hogy a József főherceg-utca 77—95. és 86 -114. sz. házak előtti szakaszon a vízvezeték a közhasználatnak átadatott.
A vízvezetéki szabályrendelet 3. §-a értelmében az ezen utcaszakaszon levő ingatlanok tulajdonosai telkeiket, vagy házaikat a közhasználatba adástól számitott 3 hónapon belől a vízvezetéki csőhálózattal ösz-szekötni, magánvezetéket létesíteni s azt üzemben tartam, illetőleg a már meglevő magánvezetékeket ugyanezen időponttól számitott 1 hónapon belül a vízvezetékbe bekapcsoltatni és üzemben tartani tartoznak.
A fenti határidók elmúlásával a vizdijak kivetése és beszedése megtörténik akkor is, ha a tulajdonos a bekapcsolási kötelezettségének eleget nem tesz.
Nagykanizsa, 1929. évi siep-tember hó 26-án.
Dr. Sabján s. k.
4\'0l polgármester
A nagykanizsai klr. Járiabtróaái, mlnt telekkönyvi hatóság.
7149/1929. tkv. sz.
Árverési hirdetmény és árverési teltételek,
Valkó Ágoston nagyrécsel lafcós végrt-h\'Jtaiónak Növik larvánné «ül. Hajnal Anna. ». lakás »igr|iHsjtiat rzenrecM ellen indítóit Tégrdlajiaaa ugy«én a IMe* könyvi hatóság a végrehallató kérelme következtében az t88i : LX. l-t 144 , 148 éa |47. ft-al értelmében elrendeli ■ Véjrehailási árverést 31 P 08 Bll. tiM-köveVés, ennek 1926 évi oklóber hó I. napiétól )* ó tas.} kamata, 19 P K fill. eddig mtgilla,Jtort per- <S végrehajtisl és 4« irsbial kérvén féri atpluil megsllá-
pitott 16 P 10 fill. költség behajtása sífeH a nagykanl/sal kii. jirisbiróság tertllclén levó, Nagyrécse községben fekvő s a nagy-técael 345 az\'ikvben f I aorsz. alatt (elvett |279l -27ÍV) hrsx. azóló, présháa is rél végrehaiiisl uanvadü na\'ín állá egéss liigatlanr* 1200 P kikiáltási áróati. t*H pedig a C. 10. soraz alatl a> 192»«. 1916. sz. végzéssel No»i« litván nagy-fécsel lakóa |avára bekebeleseit holtig tat tó haszonélvezeti íjolg-lml |ognak len-lartaaával
A telekkönyvi hatóság az árverésiek N a g y r é c a e közsévhiiinil megtaillsára 1929. évi október hó 18-lk napjának d. c. 10 óráját tűzi kl és sz irveiésl lelttlele-ketazl8<l:LX t. c 150 § a alap|án a következőkben állapltja meg:
Az árverés alá kertttó Ingatlan a kikiáltási ár kétharmadánál alanonyaMtámalttn adható el.
Az árverOal íliodékozók kötelesek W" natpénzOl i kikiártáat ir 10o/Mt kész-P«««t\'. vagy az 1S8I . LX I c. 42 J íbi* wtghitározöS árfolyammal Szásáltolt ó»|-d.avepcs ertékpnpfroshsn kik«Al»l*»i<.l ,e-enni, ho^y a bá a»>én/*^ llileges Óiról értsnservényt
a ktküMétií** aud il i, n irverési feltí-CMt:LX I.C. 147, 150., ™ &§, 19C8: XLL L c. 21. 8.) A» aa ingatlanéit a kikiáltási árnál
33$ tx^ji ^
M^n\'\', "aíáitÍT,
gsst-g klegészilenf^.^^tí.\'
Nagykanizsa, napján.
1929,
tFefefös
évi július hó A klaiáminy hiteléül áWkó s. k
fóliizt.
.\'0
09. évfolyam, 221. szára
Nagykanizsa, 1929 szeptember 29 vasárnap
Ara 16 fillér
ZALAI KflZLONT
SKtkcsitSséf 4» kfaddblvstil: Pi-nt 4. uim. Kcsithelyl flékklsdóhlvsUI Kossuth U)os-u. 32
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
QMMIM fa: Vkta I pcafS aa I
Választási praktikák
a Felvidéken — A cseh kormány két magyar pártot akar szembeállítani egymással
Pozsony, szeptembor 28 A Felvidéken az október 27-ikére kiirt választásokkal kapcsolatban megalakítják a tót néppártból kizárt képviselők pártját és szervezkedik egy kommunista ellenzéki párt is. A kormány két magyar pártot is akar alakítani, mert ilyenformán akarja az Egyesült Magyar Párt ellenzéki tevékenységét gyengíteni.
Ryngodtan folyt le az osztrák szocialisták felvonulása
Bécs, szeptember 28 (Éjszakai rádiójelentés) A szociális-Iák ma Mödltng, Stockerau, Pöch-larn és Zweltel városokban demonstrációs felvonulásokat rendeztek a holnapi Heimwehr-tüntetések ellensúlyozására. A demonstráció mindenütt nyugodtan folyt le.
89 éves a „Tigris"
1\'árU, szeptember 28 (Éjszakai rádiójelentés) Clemenceau, a .Tigris", ma töltötte be 89-ik életévét. Irodalmi ipunkájál rövid időre megszakítva fogadta az üdvözlésére meg|elent küldöllségeket.
Az Erdélyl-per a Táblán
Budapest, szeptember 28 A budapesti Ítélőtáblán Haris Sándor táblabírót bizták meg az Erdélyl-per referálásával. A táblabíró ma kezdett hozzá a mintegy fél mázsál kilevő iratok tanulmányozásához, ami körülbelül egy hónapig tart. A táblai tárgyalást valószínűleg még karácsony előtt megtartják.
Vasúti szerencsétlenség 25 sebesülttel
Bécs, szeptembor 28 Ma reggel a Tarvisból a willachi főpályaudvarra befuló gyorsvonal összeütközött egy tolató szerelvény-nyel. A gyorsvonat mozdonya és két kocsija megrongálódott. 25 személy, részben utas, részben vasúti alkalmazott könnyebben megsebesüli.
Anglia és a szovjet felveszik a diplomáciai viszonyt
l/ondoo, szeptembor 28 A Henderson külügyminiszter és Dowgaleszky orosz nagykövet közötl folyó tárgyalások megállapodásra ve-zettek. A megállapodás arról szól,
hogy a két kormány kölcsönösen kinevezi követét és a még függő kérdéseket diplomáciai uton rendezi. A konzervatív sajlóa megállapodásban llenderson megfutamodását látja.
Nagytakarítás a Társadalombiztosítónál
A nem optált, a Röser-érettségis, gyönge és használhatatlan tisztviselőket elbocsátják
Budapest, szeptember 28 Az Országos Társadalombiztosító Intézet tisztviselői karában elrendelt állampolgársági és kvalifikáció felülvizsgálat már eddig is nem várt eredményre vezetett. Kiderült ugyanis, hogy az intézet tisztviselői között többen voltak, akik nem optdltak, tehát nem magyar állampolgárok. Hogy ezeknek mi lesz a sorsuk, még bizonytalan. A Társadalombiztositónál közel egy éve még érvényben van 15 felfüggesztés, amelyet a ROser-botrdny kipattanásakor rendeltek el. Ezeket a felfüggesztéseket véglegesen akkor intézik el, ha a Röser-ügyet véglegesen befejezte a biróság.
Egyébként a budapesti és vidéki pénztárakban folyik a revízió, hogy a gyenge és használhatatlannak bizonyult prőbaszolgálalos alkalmazottakat elbocsássák. Az adminisztráció egyszerűsítésére vonatkozólag is folynak a munkálatok és rövidesen csupa kitűnő munkaerő fog állani a Társadalombiztosító rendelkezésére.
Vass József dr. népjóléti miniszter az egészségügyi szolgálat terén is a legszigorúbb ellenőrzést kívánja éleibe léptetni. Szigorúan elrendelle, hogy az egészségügyi szolgálat ellen felmerült panaszokat megvizsgálják és azok orvoslása iránt haladéktalanul intézkedjenek.
Zendlllést készítettek mára a bécsi kommunisták
A rendőrség idejekorán letartóztatta a szervezkedés vezéreit
Bécs, szeptember 28
Szeptember 28-án a XVII. kerületben egy vendéglőben kommunisták forradalmi akció előkészítését célzó értekezletet tartottak. Hosszabb vita után programinot állapitattak meg, amelynek értelmében a munkásságot fegyverkezésre és a szcplember 29-én Alsóausztriában lervezell tüntetés erőszakos megakadályozására szólították volna fel. A lerv végrehajtására egy szűkebb bizoltságot küldtek ki.
A szövetségi rendőrigazgatóság több személyt, aki ezen az értekezleten akliv részt veit, letartóztatott. Ezenkívül a rendőrség őrizetbe vell tobb olyan embert is, akiket az akció bizottságába akartak kiküldeni. A letartóztatottak között van Ziegter Alfréd ismert kommunista-vezér is. Az őrizetbe veit embereket a nyomozás befejezése után a közrend és
a nyugalCíh elleni vétség miatt átadják iZ országos törvényszéknek.
Bécs, szoptember 28 A bécsi rendőrség messzemenő elővigyázati rendszabályokai foganatosított, amely után bizonyosra vehető, hogy a szociáldemokraták és a Heimwehr vasárnapi felvovulása minden komolyabb rendzavarás nélkül fog lefolyni. Egész Bécs és Alsó-Auszlria helyőrségét készenlétbe helyezték
Öt nap a hét
az orosz naptár-reform szerint
PArls, szeptember 28 Moszkvából jelenlik: Oroszországban naptár-reformot terveznek. A hónapot hat, öl napból álló hétre osztják tel és törlik a naptárból a szombatot és vasárnapot.
/I 48-as nap
naaysxerU elöfátéka volt az ezredzásxló tegnap estl< fogadtatása
Nagykanizsa egyik dicsőséges ezrede, a volt 48. közös gyalogezred, trianoni szétszórtságában is, poraiból éledő Phönix-madárkén: szimbolizálja mai ezrednap|ával az elpusztíthatatlan magyar életenergiákat.
Látni kellett csak az ezred-zászló tegnap esti fogadtatásának lelkes hangulatát, az újra összesorakozott rendeket, összedobbanó lábakat és sziveket.

Az állomás mozgalmas képel oltott. Egyik felöl századba sorakozva a voll 48-asok. A sorokban akliv katonák, rendőrök, postások, lateine-rok, kereskedők. Mind 48-as volt és mindnek dicsőséges emlékek tüze lobog a szemében. A perron többi részéi a katonazenekar, a la\'mpionos, lobogós cserkészek, egyenruhás vitézek, zászlaja alalt a Vasutas Dalkör és szorongásig az érdeklődő közönség.
Zsifkovics István tábornok és Brem-ser Gusztáv őrnagy intézkednek a rendezés dolgaiban. Pacor József altábornagy, az utolsó ezredparancsnok is megérkezett már. Éjfélkor éT-kezlk vitéz Peterdy Ödön tábornok. Tontsch Róbert és Schfíffl Rezső ezredeseket is várják még az este. Egy nagyobb csoport dr. Kállay Tibort, Nagykanizsa országgyűlési képviselőjét várja, aki ugyancsak megérkezik a kanizsai 48-as napra.
Felvirágozva lut be a vonat háromnegyed 9-kor. Harsány éljenzés riad a fekete boltozat alalt. Amint a dicsőséges ezredzászló megjelenik a különkocsl lejáraiánál, felharsan a „Vigyázz!" é6 a Himnuszra zendít a zenekar. Könny fojtogatja a torkokat, amint tisztelgöre hajlik az öreg lobogó. Kása Lajos tart. százados, pesti járásbiró hozta. Vitéz Tóth Béla (Nagykanizsa) a zászlótartó. Békében is ő volt.
A vagon előtt felsorakoznak a pesti volt 48-asok. Bremser őrnagy üdvözli őket, mint legidősebb szolgálattevő a kanizsai volt 48-asok közül. Beszéde katonás, csak a sziv érzi benne az ünneplő melegséget. A végén azokról a 48-asokról emlékezik, akiket örökös szolgálatra rendelt a hősi próba mindnyájunk sorsának Urához.
IViisff Józsel ezredes a budapesti
zalai közlöny
bajtársak köszöntését tolmácsolja.
— Elhoztuk dicső zászlónkat, — mondta — hogy iit is képviselje azt az összetartást, szeretetet, ami annyi hősi harcon segitette a 48-asokat. Elhozluk, hogy segítsen mosl is, — segítse megérnünk újra Nagymagyarországot
A beszédek után kanizsaiak, pestiek — ismerős Ismerősre talál. Fedezék-társak, frontcimborák ölelik át egymást. Majd felsorakozik a menet és cserkészek iainpionos sor-
falával, a katonazene után, hosszan kígyózva indul befelé, végig a Ka-zinczy-uicán, ahol véges végig kisebb-nagyobb csoportok várják a kanizsai ezrednek hősi emlékeket, szép reményeket ébresztő uj bevonulását. •
A mai, vasárnapi program a délelőtt 10 órai tábori misével kezdődik, a felsötemplom elölt. Oyüleke-zés 8—9 óra közt az Erzsébet-téren, fél I órakor díszebéd a Polgári Egylet emeleti nagytermében.
A kultuszminiszter átvette Kesat§ely díszpolgári oklevelét
Keszthely megyei várossá alakulására utalt a miniszter
beszédében — Elismerés a városnak, amely nem csak az államtól vár, hanem maga is áldoz
Keszthely, szeptomber 28
(Saját tudósítónk telefonjelentése.) Politikust nem ünnepelt még Keszthely olyan közvetlen melegséggel, a külső arányoknak megfelelő belső tartalommal, mint ma avatott díszpolgárát, gróf Klebelsberg Kunó kultuszminisztert.
A miniszter ragyogó öszi időben autón érkezett, dr. Kulcsár István titkár társaságában.
A város határában Reischl Richárd orszgy. képviselő, Reischl Imre városbíró, dr. Huszár Pál főszolgabíró, dr. Lénárd János hercegi jószágkormá:iyzó, dr. Gárdonyi Lajos szerkesztő, elöljárósági tag és dr. vitéz Barnabás István tanfelügyelő fogadták. Reischl Richárd üdvözlő beszédében mint a nagy célkitűzések és nagy tettek emberét aposztrofálta a minisztert, aki melegen válaszolt az üdvözlésre.
Délelőtt II órakor voll a díszközgyűlés a városházán. I.obogó-diszben volt a város, magyar ruhás lányok, iskolások tarka serege ékesítette az utcákat. A közgyűlési terem szép dekorációjának fó-helyét Klebelsberg nagy arcképe foglalta el.
Nagy lelkesedés fogadia a terembe lépő minisztert. A közgyűlésen ott volt Gyömörey Ciyörgy főispán, Bödy Zoltán alispán és a város notabiti-tásai is.
Reischl Imre városbíró gyönyörűen felépitelt, klasszikus verclezetü beszéd kíséretében adta át a díszpolgári oklevelet (Korcsmáros János keszthelyi reálgimn. rajztanár értékes müve), hosszan és nagy alapossággal ismertette a miniszter kulturális munkásságát és méltatta Keszthelynek nyújtott segédkeze jelentőségét.
Keszthely megyei város?
Klebelsberg Kunó gróf válaszában Keszthely kulturális és városi jellegét és értékél méltatta, rpint a Balaton-part egyetlen városáét. A megyei városi jelleg megadásával — mondta egyebek közt, nagy feltűnésre — kifejezésre jognak jutni Keszthely évszázados érdemei és alkotásai. A megértés — folytalia — amivel Keszthelyen togadlák munkáját, elő
fogja segíteni, hogy bebizonyítsuk a külföldnek, hogy elsők vagyunk minden léren és elsők is fogunk lenni. Trianon Igazságtalanságára kutturánk fog rácáfolni.
A miniszter beszébe u\'án szívélyesen elbeszélgetett a jelenvoltakkal, a keszthelyi városatyákkal.
A közgyűlés ulán a
Balatoni Muzeum diadalkapuval váró palotájához hajtanak. itt dr. Lovassy Sándor, a Muzeum Egyesület elnöke üdvözölte a minisztert, aki. lövéröl-hegyére megnézett mindent. Érdeklődött, mennyi hiányzik még a palota teljes befejezéséhez 250 000 pengő — volt a válasz. A miniszter abéli nézetének adott kifejezést, hogy nem kell elparcellázni a muzeumokat, hanem regionális központi muzeumokat kell létesíteni, főként olyan helyeken, mint Keszthely, ahol nem várnak mindent az államtól, hanem a város és mecénások is szívesen hoznak áldozatokat.
Az uj Iskolát is megnézte a miniszter, amihez 50.000 P segélyt kapóit Keszthely az ö tárcája jóvoltából. A polgári leányiskola megtekintése után herceg Festetics Tassrilo látta vendégül szűkebb tirsaságban a kultuszmi-nisz\'ert.
Délután megnézték a
karmelita templomot és rendházat. Sokáig időztek itt. A miniszter itt újólag , meleg elismeréssel adózott Keszthely vezetőségének, amely annyi áldozattal és annyi eredménnyel dolgozik a város fejlesztésén.
A miniszter délután fél 4 órakor bucsut mondott Keszthelynek és a keszthelyieknek és elrobogott Tihany felé. Látszott az arcán is, hogy szép emléke marad a keszthelyi kirándulás és ottani fogadtatása.
Termeli :
MlndC\'iutt kaphat\'.!
<»„z. ^
Tejszövetkezet! Központ
Budapest, l„ Horthy Mlklós-ut 119-121
Mapy.
« 1929. szeptember 29
Dr. Plihál Viktor nyilatkozata
■ zalavármagyei Nemzeti Párt tartalmáról és megalakulásának céljairól
Nagykanizsa, szeptomber 28 A megyei törvényhatósági választások elé országszerte szervezkedik a Nemzed Párt, aminek zalamegyei csoportja szeptember 12-én alakult meg Nagykanizsán. A megalakulásról mosl adták ki a következő hivatalos kommünikét:
„F é. szeptember 12-én megalakult Nagykanizsán a Zalnvármegyel Nemzeti párt. A dr. IMI hál Viktor kormány-tótanácaos, felsőházi tag etnilkleto alatt tartott alakuló értekezlet egyben olha-láro/.tu a pártnak Nagykanizsa megyei városra vonatkozó megnzorvezését. A Zntavármegyol Nemzeti l\'árt nagykanizsai csoportjának tisztikarát a kít-vetkezókben választották meg:
titndk: dr. Plihál Viktor kormán.v-tőlanárvroa, felsőházi tag.
Alelnök: Wolsz Tivadar kir. koresk. tanáraim és dr. Fábián Zalgmond ügyvéd.
Választmányi tagok: Blankenbmg Imre, dr. Urod Tivadar, dr. Hnláza Zsigmond, ujnépl lílok Hrnő, dr. Frted Ödön, dr. tlajilu Oyula, győri I\'otal Iiászló, Klsa Ernő, Muztkár Vince, Petiik Dezső.
Jegyzők: IJnger llllmann Elek és dr. Tamás János. A pártnak tagja lehet a város bár-
mely\' választópolgára. Tagdíj nlnes.lBe-lénésre Jelentkezni lehet a vezetőség bármely tagjánál".
Nagykanizsán széltébcn-hosszában élénken pcrtraktállák a Nemzeti Párt megalakulásának ügyét. Megkérdeztük dr. Plihál Viktor felsőházi tagot, aki, mint a Párt elnöke, következő nyilatkozatával világított rá a párt-alakulás céljaira :
— Az 1929. XXX. t.-c. — igy szói a nyilatkozat — a közigazgatás rendezéséről, korszakalkotó reformot valósított meg. Az önkormányzati testületek hazánk jogtörténetében mindenkor jelentős szerepet játszottak. A megyék, mint az alkotmány sáncai és védőbástyái, hazánk történetének legfényesebb lapjait töltik be.
— A városok, mint a polgári elem tömörülésének alakulatai, az ipar és kereskedelem és az ezzel együtt járó kultura ápolása körül vették ki fokozottabb részüket és ezzel a rendeltetéssel kívánták szolgálni a nemzeti eszmét és a haza érdekeit.
Megye és város azonban né\'m mindig ludla megérteni egymást. A megye a városok kereskedelmének és iparának ingó forgalmától sokszor fél-telte a haza legértékesebb kincsét, a nemzeti eszmét, míg a városok a megyében, előretörő érdekeik rovására, sokszor csakis a földbirtok exponensét látták, amely az ő fejlődésüknek sokszor indokolatlan kerékkötője!
— Megváltoztak azonban az idők I Tempóra mutantur et nos mutamur in illis. Meg kell tehát nekünk is változnunk! Alkotmányunk megmaradt, az osztrák megsemmisítő kísérletekkel szemben megmentettük, de elrabolták hazánk területének nagy részét, a trianoni szerződésnek nevezett önkényes békediktátum megtámadta integritásunkat, amit a nemzeti összetartás békés fegyvereivel kell immár visszaszereznünk!
— Ezen nemzeti eszme jegyében születeti meg a közigazgatás rende-
zéséről szóló 1929: XXX. t.-c„ amely az önkormányzati jog érintetlenül hagyásával az önkormányzati testületek minden rangú és rendű lakóját a nemzeti eszme köré hatékonyabban tömöríteni akarja 1
— Ezen korszakot alkotó reform küszöbén született meg a Zalavármegyei Nemzeti Párt.
— A pártnak célja — mint azt a megalakuló értekezleten megnyitó beszédemben is elmondtam — abban áll, hogy a nemzeti összetartás érzésének fejlesztését minden néven nevezendő, tehát faji, vallási, nyelvi, országos politikai, társadalmi állás-beli és születési különbség teljes figyelmen kivttl hagyásával előmozdítsa a vármegyei, városi és községi autonómiát gyakorló polgárság közt a nemzeti összetartás és polgári egység szükségességének felismerését és ezt az összetartást az önkormányzati élet minden terén érvényesítse. Ennek a pártnak feladata, hogy minden, bármely oldalról jövő elfogultság s ennek rendbontó és vészthozó következményei ellen, az összetartásban rejlő erő hatalmával, a vármegyei, városi és községi önkormányzati élet küzdlerét megóvja és hatalmas, megbízható, bármely oldalról jövő nyomás ellen védelmet nyújtó hátvédet adjon az érdemes köztisztviselő mögé, akitől azonban megkívánja, hogy a jóindulatu és önzéstől ment kritikái fogadja nyugodtan, tartsa azt megszívlelésre érdemesnek és érezze át annak szükségét, hogy ezzel a kritikával szemben Is fenntartott álláspontját Indokolja!
— A pártalakulásban foglalt eszme, a nemzeti összetartás eszméje, a jobb sorsra érdemes várost közelebb hozza a megyéhez, — a megyét a városhoz és a nagy célra való egyesülésben a mult minden zavaró félreértését kiküszöbölni van hivatva I

Eddig tartott dr. Plihál [Viktor nyilatkozata, aminek közlését azért láttuk célszerűnek, hogy a város minden polgárának betekintési nyujt-sunk a Nemzeti Párt mibenlétébe és ezzel minden pártállásu érdeklődőnek módot nyújtsunk a pro és contra érvek megvitatására.
IbohDrkóÉon a xöföhben
1 »gy zseblámpa/ a világhírű *
1929 szeptember 29.
zalai közlön Y

Autó felborított egy szekeret: egy halott, három súlyos sebesült
Zalaegerszegről kétszer kihivták a mentőautót Pozvára, majd Kisfaludra, de először nem találták az áldozatokat másodszor nem engedték magukat kórházba vinni
Zalaegerszeg, szeptember 28
(Saját tudósítónk telefonjelentése.) Sulvos és körülményeiben rilka ér-dekességü, halálos szerencsétlenség történt Pozva község közelében.
Délután Zalaegerszegről kihivták a mentö-autót egy súlyos szerencsét lenséghez. Az attló kirobogott Pozvára, de nem talált semmit. Csak elmondták neki, hogy ma, szombaton délután felborult egy zalaistvándl gazda szekere, miközben egy autót akart kikerülni. A 33 éves gazdára, Herczeg Jánosra ráesetl a szekérről a szecskavágó, bezuzla a fejét, mellkasát és eltörte a kezét. Megsebesült Herczeg felesége, kis leánya és sógora is. A sebesüllek azonban eltűntek.
A mentőautó visszafordult Zalaegerszegre és onnét kiküldött egy motorkerékpáros mentőt, hogy keresse meg valahol a sebesülteket és szükség esetén telefonáljon újra az
autóért. A telefon- hívás csakhamar megérkezel!. A motorkerékpáros ugyanis Kisfaludpuszla közelében találta meg az ulon bakialó sz\'. keret, rajt a sebesültekkel és a haldokló Herczeggel.
A sebesültek ugyanis a szerencsétlenség után felpakkollák a gazdái a szekérre és segilség bevárása nélkül hazafelé indullak. Mikor a másodszor kihivoit mentőautó utolérte őket, akkor is olyan erélyesen tiltakoztak Herczeg kórházba szállítása ellen, hogy erőszakot nem lehel Ilyen esetben alkalmazni — uljukra kelleti engedni őket.
Az esti órákban étkezett meg a jelentés Zalaistvándról, hogy Herczeg Lajos meghalt, hátom hozzátartozójának is súlyos az állapota.
A vizsgálat megindult annak kiderítésére, hogy a szerencsétlenségéri kit terhel felelősség.
"Ráxu&ant a kuíúsóra a kavics-csal telt vödör
Súlyos szerencsétlenség egy gyékényes! kulásásnál — Kanizsára hozták az életveszélyesen sérült legényt
Nagykanizsa, szeptember 28 Súlyos szerencsétlenség áldozatát szállították be Gyékényesről a nagykanizsai kórházba tegnap délután.
Gyékényes községben kutat ástak egy gazda udvarán. A kutásásnál dolgozott Kalamlcs Ferenc 19 éves kútásó legény is. Kalamics épen a megásott kut fenekén dolgozott, mikor egyszerre a kut tetejéről rászakadt egy kaviccsal telt vödör, mely
ugy fejbezuzla, hogy eszméletét vesztette és csak nehezen tudták felvonszolni a kut mélyéből.
A szerencsétlen legény rendkivül súlyos sérüléseket szenveded. Eszméielél még a nagykanizsai kórházban sem nyerte vissza. Az orvosok aggasztónak találják állapotát. Megindult a nyomozás, hogy megállapítsák, a szerencsétlenségért kit terhel a felelősség.
Az orosz szovjet prém-árverésén a perzsia szőrme
nagy amerikai vásárlások folytán 50°/o-kal emelkedett. Palugyai szűcsnek Nagymező ucca 20. (Andrássy ut sarok) sikerült idejében — tehát az emelkedés elölt — szükségletét beszerezni és igy módjában van 30
darab perzsa bundát 800 pengőlől kezdve árusítani. Minden bundáért a minőséget garantálja I Fizetési kedvezmény : 100 pengő foglaló, a többi részletekben. Ezen ár és feltétel csak a hideg beálltáig érvényesi ( )
Tárgyalnak a Saar-vidék kiürítéséről
Pária, szeptember 28 (Éjszakai rádiójelentés) Hivatalos jelenlés szerint a Saar-vidék kiürítése tárgyában a némcl és francia delegátusok között október 16-án tárgyalások kezdődnek l\'árísban.
MacDonald atban Amerika felé
London, szeptember 2H (Éjszakai rádiójelentés) Ma délután fél hal órakor MacDonald miniszterelnök a B:rangária fedélzetén elhagyta Angolországol, hogy Amerikába hajózzon.
— Legjobb olvasnivaló a Nemzeti Ujsag Aranykönyviára. Ára előfizetőinknek kötelenként L50 P és 30 fllléi portó.
.S/i-ntlrás". kötve: I pengő. A Szent látván Társulat kiadásában legújabban megjelent Uistö^kevi S*nitiras korlátolt p£luányban még kaplmti\') a plébánia hlvutalbnn. Ara I pengő.
\\ VÁROSI MOZGÓ j
Szept.
2Q
I Esrv eltévedt kisleány vasírnanl története 7 felvonásban
Pősi.: M.r, Pioklord, ^^^^ Ailolphe Menjou.
Zigoto, az áruház gyöngye
Vígjáték.
| URÁNIA IWOZI |
Harry Pieli
EMBEREK, ÁLARCOK
Kalandorjáték 12 felvonásban.
Részletek: A függőhidon. Hajmeresztő helyzet. Dzsungelben. Álöltö-zet. Szökés. A nörablás. Mellnek szegezve. Az éjszaka titka. Csak előre. A sejk bevonulása. Rabláncon. A szentélyben. Repülő csillag. Vőlegény erőszakkal. Ugrás—a semmibe. Rádió, mm! cinvoslárs. Várallan megoldás.
A szekérről az autó sárhányójára ugrott
és sérüléseibe belehalt egy edericsi legény
Keszthely, nzeplembor 28 (Saját tudósítónktól) Különös auló-szerencséllenség lörténl csütörtökön délután Balatanederics közelében. Az ulon egy keszthelyi auló robogott. Egy falubeli paraszlszekér melleit hajlott épen a gépkocsi, amikor a szekérről — talán hogy ijedős lovai-
hoz ugorjon — leugrott Kutasi József 16 éves fiu. Az ugrási azonban rosszul számítolta ki, meri épen az autó sárhányójára ugrott, majd látszólag könnyebb sérüléssel elterült az uton. Bevitlék a keszthelyi közkórházba, ahol ma estefelé meghalt. Halálát belső sérülései okozták.

Tisztogatás közben és megölte
Nagykanizsa, szeptember 28 Löbl Béla tapolcai órásmester ne-mestördemici szőlőjében Berkes József kádármester a hordókat tisztogatta.
Az egyik nagyobb hordóban sok volt a penész, amit szesszel gondoltak kiégetni. Ugylálszik a hordóban gázok fejlődhetlek ki, mert
felrobbant egy hordó a vincellért
amint szesszel beöntötték és meggyújtották, egyszerre az egész hordó felrobbant és megölte az ott álló Csali Mihály vincellért. A kádármesternek és segédjének semmi baja nem esett.
A szerencsétlenség áldozata egy alig 24 éves fiatalember, aki szüleinek eltarlója volt.
■i. jji-ijy.nr.rs\'irrrri\'i\'"-\'\'-*.................................
Kedden hallgatja meg Korányi Frigyes bárót a keleti jóvátételi bizottság
Párls, szeptember 28 Hivalalosan jelenlik: A keleti jóvátételi bizottság tegnap délutáni ülésén Kienbock osztrák megbízott hosszasan ismertette az osztrák felfogást és hangoztatta annak szükségességéi, hogy a saint-germaini szerződés következtében keletkezett pénzügyi és gazdasági kérdéseket végérvényesen meg kell oldani. Az osztrák
bizottság végső következtetéseit emlékiratban a főtitkárság utján valamennyi bizottsághoz eljuttatja.
A bizoltság hélfőn tartja legközelebbi ülését, amelyen Bulgária kiküldötte fogja előterjeszteni a szófiai kormány véleményét, kedden pedig Magyarország képviselőjét, báró Korányi Frigyest fogja meghallgatni a jóvátételi bizottság.
Ma mindenki erről beszél,
.Menyasszony" dívatáruház
hogy a „I
hogy a hjgo\'lcVóbb árban "szerezheti" be" ő.*i szükségletét rőfös és divatáruban
legújabb divatos áruval lelt felszerelve és vételkényszer nélkül meggyőződhet,
Kliugy a >»»—--------------------------------------- ,50,
ŐREIN JENŐ Menyasszony divatáruház Nagykanizsa, Deák tér I.
ZALAI KÖZLÖNY
.. Dollár*"
selyemharisnya
WjWi H££| nsm^k&sL
|v Honig mérek, duda/iesl, vt/Szovftse
élef tu inyirZ I Rozgonyi ut felé
Nugykunlzaa, szoptembor 2K Tetszenek fent hítni ezl 11 furcsn szöveget, amely az első pillanatra ugylálszik, hogy valami kimondhatatlan volapük nyelven Íródott, de aztdn egy kis fejtöréssel rd lehet jönni, hogy mit is akar kifejezni.
Különben ajánljuk mindenkinek, hogy aki ezt a rébuszI élő elevenben akarja látni, ne restelje a fáradtságot és nézze meg a Fő ut kövezésénél a Sugár-uli saroknál az ut közepére van állítva egy tábla és azon díszlekedik ez a felírás.
Sokat tünödtünk rajta mi is, hogy mi is ez a csudabogár és csak nehezen fejtettük meg.
Ilát kérem, ez a táblácska azl jelenti, Iwgy II nyíl irányába visz az ut a Rozgonyi-utca Jelé és a másik nyíl irányába, nos igen. hál épen
itt van az a bizonyos bökkenő.
A balfelé mulató nyíl melleit a szöveg visszafelé olvasva azl jelenti, hogy .Zrínyi ut felé".
Valószínűleg, aki a láblát oly szép kaiigrafikus belükkel kirajzolta, ugy gondolkozott, hogy ha a jobbra néző nyíl irányába azt irja le „Rozgonyi-ul felé" akkor a balra mulató nyíl fölé a szövegéi ugyanígy ellenkező irányban kell irányítani És igy született meg ez a humoros felirás, amelyen most már napok óta nevel az égési város.
Vagy azl gondolta a tábla-rajzoló gentleman, hogy aki megnézi az útirányt, az tükörrel fogja elolvasni a rajta levő szövegel ?
Tessék lörni a fejekel és nevelni, meri ennél murisabb táblát még nem sziulak le soha az éleiben egy utca keresztezésnél...

Óssi
divaiufdonságaim
megérkeztek és azokból uj kirakatokat rendeztünk. Választékunk azonban oly hatalmas, hogy a kirakatok szűknek bizonyulnak. Ezért ma
vasárnap nagy cipő-klálliíási rendeszünk üzletünkben.
Tekintse meg újdonságainkat és meg fog győződni róla, hogy
Sszabó Sándor
■L
cipői elegánclában, divatban, minőségben és árban versenyen felül állanak f
«
NAPIRRND
Szeptsmb. 29, vasárnap
Róm. katolikus : Mihály Protesl. : Mihály. Izraelita: fiiul hó 24
tó-aa nap kezdődik dí\'clóll 10 óra-kor a telsóleniplom clólii téren.
Képkiállítás a Caaltiohin. Ünnepé-lyea megnyitás délmán 5 órakor.
Városi Mozgó .Vadmacska" dráma „Zlgoin, sz áruház gyöngye", mulattató vígjáték.
Uránia Mozgó. .Kinberrk, álatok", kalandorjáték 12 lelvonásbán. Szcnaá-ciós klegészlló műsor
Gyógyszertári éjjeli szolgálat: I. hó végwg a Déry Jórset lélc Fó-ull .Őrangyal" gyógyszertár.
Qózfflrdó nyitva reggel 6 órfiói eale 6 óráig (béltó, szerda, péntek délután éa kedden egész nap nóknek).
Szeptember 30, hétfő
Római katolikus . Jeromos. Protesl : Jeromos. Izraelita : Klul hó 25.
Őszi és téli divat.
Az északi szél már végigszántott az utcákon. Nemcsak a napiárban, hanem a kabátba gombolkozott járókelőkön is látszik, hogy- megjött az ösz. Igen, az ősz és vele a téli gondok. Őnagysága kíváncsian ligyel Párizs felé, vájjon a nagy divatmesterek kozlak-e valami ujai ? Hogy még erre a kérdésié is tudjunk válaszolni nagyságos asszonyom, végig tanulmányoztuk az összes őszi és téli divatérlesitésckel és a a következőkről számolhatunk be: Köpenyben nagy divat lesz a prin-cesse forma. Derékben keveset svejfoll, lenn kissé harangszabásu. Szinben erősen megy a sötétkék (kosztümökre is), fekete, uj szin a barna. Anyagok: Iwid, fulé hátú creppe és a flauscli. Trolteur ruhának marad a jumper. Évek óta bevált, praktikus és kedves. Hogy külön viselik a blouset, vagy az aljjal egybcdolgozva, az tisztára egyéni. Legfeljebb még azt jegyezzük meg, hogy többnyire sima aljat kombinálnak mintás bloussal. Anyaga kasha a legkülönbözőbb szinekbeu. A délutáni toilette már sokkal változatosabb. Legelegánsabb a comple, de nem feltétlenül kötelező, óyapju-ruhákhoz igen előnyös az angol faejon, legújabb anyagok gyapjutiflis és gyapjucreppesatin, divatos még a a crepella és charmcline. A selyemből készüli nagy toilette hosszú, lelógó részekkel, többnyire glocknis. Itt már anyagban is egész sereg áll rendelkezésre, Sziliek: fekele, kék, zöld, piros és barna.
Legegyszerűbb az otthoni ruha kérdésének megoldása. Aránylag csekély összegért elragadó mintás vagy sima cordbársony, színpompás francia fla-ncll ruhácskát lehet összeállítani. Fáradságot nem kiméivé, igyekeztünk mindent, ami szép és uj megszerezni. Nagyságos asszonynak nem kell horribilis összegeket kiadni útiköltségre, hogy a fővárosban szerezze be akár legelegánsabb toilctjéit is, miután helyben a legjobb szabó-nők és szabók várják rendeléseiket. Singer József és Társa a legszebb, legjobb minőségű divatujdonságokat a leginérsékcltebb áron bocsájtja rendelkezésükre. (=«)
= Állatorvosi hlr. Dr Lambert Iván állatorvos Nagykanizsán letelepedett. Sertisek miskárolását felelősséggel vállalja. Lakás barakkórltáz. Telefon G8.
= Egy Jólöltözött ur: Singer szöveteiből készült öltönyben kellemesen érzem magam,mert kelméi rugalmasak és finomabb,tarlósabb anyagokat még Londonban sem kapok.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelenlések: Szombaton a Mmtr-l/kitt: Retigel 7 órak ,r +6 8, délu\'án 2 Makor +15-1, eale 9 órakor +8 8
Felhőzet: Rtgg\'l tiszta, délben felhős, este tlstla égboltozat.
A Meteorológiai latéarat aato 10 Arakar jalantla túlnyomóan 4a-rült, aiáraa éa aappal anyása MS várható, kéaflbb anyba IdS »al<>-aalnQ.
_ 1929. szeptember 29
MAPI HÍREK
— A felsőtemplomi izentmlsék sorrendjében vállozás állott be. Tekintettel a templom túlzsúfoltságára, hogy Bokán ne legyenek kénytelenek a templom előtti lépcsőn tartózkodni a szentmise alalt, a püspöki biztosság háromnegyed 12 órai ke\'deltel beállított egy uj szentmisét, amelyen a Szent Ilona Leányklub tagjai igazán dicséretre méltó buzgósággal, szép kétszólamú énekkel emelik az istentisztelet fényét.
— Szabadságról. Berlólhy Lőrinc rendöitanácsos nyári szabadságáról visszaérkezett és átvette a közigazgatási osztály vezetését.
— Áthelyezés. Dr. Szüfs Mihály tapolcai postafónököl a postavozér-igazgatóság Budapestre helyezte át.
— A képkiállítás megnyitása délután 5 órakor a Caslnóban. Gárdonyi Ella és Holczer Rózsi kiállítása a Casinó alsótermében ma délután 5 órakor nyílik meg. Megnyitóbeszédet tart dr. Krdlky István főjegyző, aki készséggel vállalla, hogy a kél kanizsai művésznövendék első szárnypróbálgatásánál segítségükre lesz. Kelemen Ferenc bankigazgató a modern művészetekről tart előadást, melyben ismerieli a kiállításra kerülő munkák szerepét a képzőművészetben. Urbán Gyula egy-két verset fog szavalni és énekelni fogja Ady Roth: Add nekem a szemeidei és a Sonny Boyt, a The Singing Fool cimü beszélőfilm slágerét, melyet most a világ legnagyobb dal-sikerének tartanak. A páratlanul szép dalnak ez lesz az első kanizsai előadása. A kiállításra az agilis és sokat fáradó kiállítók meghívják a város egész közönségét azuton ia.
— Missziói hírek. Az október 20-án megnyíló Országos Katolikus Nagy-gyűlés programjába a Missziótársulat is bekapcsolódik gyűléseivel és előadásaival. A vidéki szervezetek előadói közé Nagykanizsáról Baksáné Baróti Ryát küldték ki, aki a családvédelemről fog előadást tartani. — Október hó 4-én a Szociális Missziótársulat vezetése alalt megnyílik a hProhászka katolikus kölcsönkönyvtár", melynek havi 20 fillér vagy évi 240 fillér lefizetése után mindenki lagja lehet. Könyvtár óra minden lenieken délután 4-től 5-ig a hely beli Missziósházban. — A Missziós-vezetősége értesíti az érdeklődőket, hogy szeptember 30-tól október 31-ig esténként fél 6 órakor rózsafüzér ájtatosság lesz a Missziósház kápolnájában, melyre testvéri szeretettel mindenkit meghív a vezetőség.
— Egy okos kis baba: Anyucim, nekem ruhácskát, pyjamát és fehérnemű anyagot Singer bácsinál végy, mert olt szépei és jót kapni.
P
I I ^
igyelje meg olcsó gyermekcipő árainkat
Fekele, vagy, barna boxbőr fűzős cipő, kézzel szegeit krupontalppal
2b—29 számig P 12— 30—35 számig P 15—
Hői fél fűzős és pántos cipő Í8 pengő és feljebb
M1LTÉNY1 SÁNDOR ÉS FIA cipőraktára
í
« __ 19Ü9. szeptember 13
MATAGflLPfl
pörkölt kávé,
a kávék királya
állandóan friss pörkölés
\'/, kg. P 2-50
flnszel és Priedenthal
fűszer- és csemegekereskedésében ■ ■gykaniziin.
_ Restaurálják a kanizsai fő-jzolgabtróság épületéi A nagykanizsai járás főszolgabiróságának épületén már régóta esedékes egy alapos tatarozás. Most ez is meglesz. Az épületet klvul-belfll Javítják, festik, ugy hogy a régi hivatal valóságos uj köntöst kap. A restaurálás miatt a fószolgabiróság ezúton is kéri a közönséget, hogy hétfőn, kedden és szerdán csak halaszthatatlanul fontos ügyben keresse fel a főbírói hivatalt, mért a rendes hivatali munka zavar-Ialsósága a javilások mialt nincs biztosi tva.
Legjobb üditő ital
a közismert
Forgalomba került
alegujabb gyártási technika terméke
Imj.voj ÚJLAKI bkRtuntitpala
Akt egyszer haBználla, mindenkinek ajánlja.
A .*.-oi Djlakl Aibesleementpala
minőségileg felülmúlhatatlan,
l .%-os Újlaki Asbeitcsmentp&la
tartóssága korUtlan, i ,Vos Djlakl Albestcementpala
tűznek, (agynak, viharnak töké ete ím eltentáll,
A .Voi Djlakl Askestcsmentpala
ulnhatá-a minden arlnben gyönyörűen érvényesül.
árajánlattal és fedési költségvetéssel szolgAI:
„Sagjbátony-Djlakl" Egyesült Iparművek B.-T. Budapest
vezérképviselete: Dukáji Ferenc oki. gépéismérnük
deszka-, ípületta- éj építési anyagketeskedéae *»gykant«aa, Magyar-utoa I0».
ZALAI KÖZLÖNY
- Szívbetegeknek és érelmesse-seűeaben szenvedőknek a természetes -Ferenc lóííel" keserüviz használata könnyű és pontos bélinükodést biztosit Klinikai vizsgálatok igazolják, "ogy a Ferenc líizsei viz kll önösen agyvérzésre és gulaütésre hajlamos idősebb embereknek kilünö szolgálatot tesz. A Feronc lóüset keserüviz gyógyszertárakban. drogériákban és füszerilzletekben kaphaló.
Auiós banditáit
gardxddlkodáaa Kaposváron
Nagykanizsa, azeptembor 2H
Tegnap délelőtt Kaposváron aulós banditák garázdálkodtak. Négy jól öltözött úrias kinézésű ember megjeleni a Berzseny-ulcában Reisz/eld Ignác 68 éves ruhakereskedőnél. Kél férfi kint várakozott, kettő pedig bement az üzletbe, ahol az öreget le-ülötlék és minden pénzét elrabolták. A tettesek ezután elmenekültek. Kézrekerilésükre minden intézkedést megleltek.
~ Tánciskola. Vasárnap esle fi órai kezdettel a Kaszinóban össztáncot tarlók. — Ktllönóra egész nap. Szives pártfogást kér Gábor tanctanár.
= Esküvő. MamuíK Qéza Vu-kovárról ma larlja esküvőjét Holzer Sámuel ny. á. százados leányával Rózsikával. Gratuláció : délután 5V2 órakor Kiskanizsán, Országul 51.
Közismert Singer József és Társa dúsan felszereli szőnyegrak-lára. Elsőrendű minőségek mérsékelt árban.
- Eljegyzés. yűnierAlice Csurgó Wlmmer Ferenc Nagyatád jegyesek. (Minden külön értesilés helyed.)
= Órák, ékszerek nagy választékban legolcsóbban Zsoldos Oyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók. Fö-ut 14. Biztosító palola. Szakszerű javítások
- Qazdaiától elhacyott selyemszórü fekete, sz.elld uszkárkutya tulajdonba vehető. Kö/.elebbI Csengery-ut 23. sz. a. délután 3—5 éra közt megtudható. Ál-lalviílfi Egyesület.
-= A luzerni autószépségversenyen egy SS Cabriolet Mercedes-Benz saját karosszériával a legszebb autó tiszteletdijal kapta, a gleiwilzi aulószépségversenyen pedig a Mercedes-Banz kocsik négy első dijai nyertek.
= Varrógépvásárlásnál gondoljon a „PFAFF" névre.
— Felakasztotta magát. Keszthelyről jelenti tudósítónk: Akiskeszthelyi Felsömajorban lévő lakásán ma délután felakasztva találták Nádi Sándor 75 éves beteges öregembert. Segíteni már nem lehetett rajt. Halálát valószínűleg egészségi állapota miatl kereste.
miLTOil
vezető
LAGMARKA
— Leesett kocsijáról és súlyosan megsérült. Kovács Péter 69 éves eszleregnyei földmives, amint vágtában haladt a szekere, lezuhant az úttestre. Ballábát törte és egyéb sulyos zuzódásokat szenvedett. Beszállították a nagykanizsai kórházba.
ASINGEJTVARRÓGÉPEK
Mfrra A LBftdOBBAK t
— A N< m/cft Bank a* eillst egy pengősöket ísákiicsWkba csom.igolva hoiza lor-galomba. Ezek a zsákocskák 1000 örb. egy pengőst tartalmaznak. Egy llven zsákot szorongat kél szerencsés kéz a Benkő Bank r.-t inal lappéldányainkba mellékelt prospektusain. On Is nyerhet 500 zsák egypengőst az ii) m. klr. Osztálysorsjálékban, mert az llt elérhető legnagyobb nyeremény egy tél mit-lló pengő. Jutalom 300.000 pengő. Főnyeremény 200.000 pengő. Minden második sorsjegy nyer. Rendeljen azonnal egy sorsjegyei a szerencséjéről közismert elárusító helyen a fíenkö tiank r.-t -níl (Budapest, VI. Andrússy-ut 56) nehogy elkéssen. Az árak változatlanok. Egész sorsjegy 21. Fél 12 Negyed 6 és nyolcad sorsjegy 3 pengőbe kerül.
— Három fokozat van : jó, jobb, legjobb, PFAFF a legjobb I
= A Király-sörgyár alkalmazottainak futbali-csapaia e hó 29-én délután 4 órai kezdettel az Amerika vendéglő kerthelyiségében, rossz idő esetén az összes termeiben szüreti mulatságot rendez, amelyre a nagyérdemű közönséget a rendezőség tisztelettel meghívja. A futball-csapat sok kacagtató humorral lát|a el a n. é. közönséget. Olcsó ételekről és italokról a vezetőBég gondoskodik. Belépődíj személyenként 50 fillér.
— Hősi-emlék leleplezés. Zala-apáiiban október 6-án leplezik le a hősök emlékművét. A nagy ünnepség keretében Relschl Richárd országgyűlési képviselő mond ünnepi beszédet.
Én nem Qirdetek sokai, meríl a sok adminisztráció drágít í|
Helyette igen tisztelt vevőimet a legnagyobb mértékben kielégítem, melyet
BUTORTELEPEM
Jó hírneve bizonyít
Hltetképea ngyéneknek kéaipániárban nyújtok hhatt. Jó minőségű hAló.xobák illát P 3S0-t»t ebédlők P 650-tól
Saját kárpItoamOhatyamben a IcgotcaAbb éa legjobb munkát kéazllem.
Sxélcely Vilmos buiorielepe Nagyltanlxsa,
Kaxlncxy-utca 4. <«* |
Megtakarít
holdan Int 10—15 kg. v*t6magot, ha gabonaféléit nem gáliccal, hanem
porpáccal vagy
nedvespáccal
csávázza. Eredeti gyári árban kapható: Árzópác, Porzol Tíllantin
porpácok és Higozán, Cuprám Tíllantin
nedvetpácok.
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya és növényvédőazerek Kereskedésében
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett. Telelőn 130
Különféle műtrágyák Állandóan kaphatók.
ZALAI KÖZLÖNY
« 1929. szeptember 29
Halló! Figyelem! flal!lil| MEGHÍVÓ.
V«n szerencsém a f. közönség és kedves vendégeim szive* tudomására hozni, hogy uapltmbor hó 29>én,
fonsz Idő esetén október hr"> 6-án Magyar-utca 95. szám alatt- korcsmámban jelmezes felvonu ás»al és tánccal egybekötött
szüreti mulatságot
rendezek, melyre a város t özönsénét, kedvet vendégeimet én a tánc«edvelő Ifjúságot tisztelettel meghívom.\'
Belépődíj személyenként 30 flll.
Felvonulás József fóherceg-ul, Petőfiig, Eöt/ös-tér, Rozgonyi utca és Magyar-utcán át délután 2 órakor.
Jó ételekről, italokról és pontos kiszolgálásról gondoskodva van
Szíves pártfogást kér
Méaziroa Pil
4W korcsmáros.
Még egy balottja
van a magyarsxékl ínfcsruutó uerencsé/lensé(fnel(
Nagykanizsa, szeptember 211
Megírtuk, hogy a kereskedelmi minisztérium egy útépítő teherautója Magyarszék határában lezuhant az útról és halálos áldozata is voll a szerencsétlenségnek. Mint most kapjuk az értesítési, a szerencsétlenség alkalmával súlyosan megsérült Ziczer József budapesti munkás is belehall sérülésébe és igy két áldozata van a kél sebesültön kivül a szerencséi lenségnek.
= RendklvDI tanulságos filmet játszik a Városi Színház szeptember 24-től 29-ig. A világhirü Pfaff varrógépgyár hatalmas üzemét mutatja be. A közönség a precíziós szerszámgépektől a gépkolosszusokig láthatja azok működését, a fa és fém megmunkálását. — A Pfaff-gyár a világ egyik legnagyobb varrógépgyára. -Oyártmányai nemcsak Európában, hanem az egész világon elismerten a legjobbak. — Ne mulassza el a kedvező alkalmat a film megtekintésére.
— Mellberugta a ló. Kohan Ferenc 19 éves rigyácpuszlai legényt munkaadójának lova ugy mellbe rúgta, hogy eszméletlenül esett ösz-sze. Súlyos állapotban szállították be a nagykanizsai kórházba.
— Tudja Ön már, hogy sz Ismert As-ptrin-tabletták 1895-ben beható kísérletek és tudományos kutstások u ári kerültek tor-galombs és Immár kbl. 33 év óta «* emberiséget s .mevlrUIÉsek- elleni vidékeiéinél támogatják. Hlllések minden tüneteinél. Influenza-, spsnyol-|árvány, reuma, csui, Isclilásnál ma mái az egész világon Asplrlu-tsblettákat az eredeti csomagolásban a .Bsyerkeresitlel\' szedik.
«= Egy Jó tanuló: Ugy látom, hogy Singer szöveteit még az iskolapad sem teszi tönkre.
SPORTÉLET
Az NTE—PSC mérkőzésnek a kanizsai csapat a favoritja
Nagykanizsa, szeptember 2H A mai bajnoki mérkőzés, mely 3 órakor kezdődik a Zrínyi pályán, rendkívül fontossággal bir a bajnoki tabella alakulására. Az NTE vezető pozíciója mult heti váratlan veresége miatt megingott s ujabb kudarc derékban törné ketté bajnokaspirációit. Győzelme viszont csak kelle-
metlen emlékké lenné mult heti vereségét, amelynek jelentősége az ujabb pontok révén nagyon alább szállna. A közönség léhát elvárja az NTE tői, hogy megnyerje a meccsel, amelynek papírforma szerint favoritja is és ezáltal megingott pozícióját ismét megerősítse. A, meccs elölt előmérkőzés is lesz.
A Zala-Kanizsa vasárnap reggel a gyorssal ntazik a fővárosba
A 11. Ilgamérközés után a Ferencváros—Bocskay következik — A Turul nagyon erős felállításban játszik
a trénerével és egy kísérővel vasár-
Nagykanlzaa, szeptember 28
A Zala-Kanizsa FC komplett csapata az aláhhi felállításban ütközik meg ma, vasárnap délután az Üllöi-ttli pályán a Turullal: Bácsay — Réder, Fekele — Tamás, Babos, Horváth — Farkas, Orsolyák, Csida, Schuster, Csász. Tartalék : Bakonyi. A Turul igy áll fel: Spindler — Gullmann, Polacsek — Herczfeld, Buza, Hajdú — Vacek, Lutz III., Sángcr, Allmann, Fischer. Láthatjuk tehát, hogy a Turul pompás csapattal áll ki. A mi tippünk : eldöntetlen, bár jobb szeretnénk, ha javunkra cáfolna ránk az eredmény.
A mérkőzést Hajós biró vezeti. Délután 2 órakor kezdődik az Ollöi-uti pályán, ahol a Ferencváros— Bocskay előniérkőzése lesz. A csapat
nap reggel a 6 órás gyorssal indul a fővárosba és esle fél 11 ótakor érkezik vissza — ha győz...
(Biróküldés a Levente Szövetség vasárnapi mérkőzéseire:
Zrínyi pályán: 2 órakor Zala Kanizsa Levente—H usos. (I o.) Biró Lachenbacher. Magyar-utcai pályán: 2 órakor 77 Előre—Bocskai (II. o.) Biró Bárány. Fél 4 órakor Ékszerész —Nemzeti (II. o.) Biró LObi. Telekiutcai pályán : 2 órakor II ker. —- Turul (II. o.) Biró Horváth II. Fél 4 órakor Vasas — Eegyetérlés (1. o) Biró Mandter. — Kiskanizsán 2 órakor Hunyadi—Kiskanizsui Levente II (II. o) Biró Waldmann. Fél 4 órakor 13 FC—Kiskanizsai Levente I. (I. o.)
Philips, Telefunken
slb.
RADIO
készülékek, hangszórók,
lámpák, anódpótló, összes rádió felszerelések és alkatrészek
Szabó Antal
fegyver és sportüzlet rádlo és gramofon osztálya.
Loewre
hangszóró
a legjobb I Díjtalan bemutatás I Ára 72 pengő 6 luvi résziéire
USKa^AMO
UliltfWHlH I
Tdltain Irtot! I
litíalht, léjftlhti, fityinttf küyhi
10 ul; FÜT 24.
444/ egy normál szobát
Nagyobb típusok 3—4 szobás \'akást
is egyenletesen fűtenek. Legtakarékosabb, leghigiénikusabb fUtés!
VegyíitOzcIrul Rekord éi Zephlr lolylonííó kályhák. Bltte UkaréMdihtlytk. Kíménytoldók
Átlapol díjúimul kQld :
HÉBER SÁNDOR
kllyhi- ét lOih.lyyyiri Budipttl. Vllmoi Ciátzái-Ul 3. iilm (111Jól ulca urok)
Kályháinkból állandó lerakat I
Llchtichelndl Pál, Nagykanizsa
Biró Izsák. — A mérkőzéseken csak azok a játékosok vehetnek részt, kik a bírónál előzőleg igazolták, hogy a leventefoglalkozáson aznap jelen voltak. A bírók is tartoznak fegyelmi vétség terhe mellett a foglalkozáson megjelenni.
(A vasárnapi futballeredménye-ket) vasárnap este ismét kitesszük „Zalai Közlöny legújabb sporteredményei" tábláján Szabó Antal üzletében. Körülbelül negyed 8 órakor kapjuk meg az eredményeket, igy elsősorban a Zala-Kanizsa—Turul meccs eredményét Budapestről.
= Menyasszony: Akárki akármit beszél, ludom, hogy csak akkor lesz tartós és szép kelengyém, ha vásznat, asztalneműi és paplant Singer-nél veszem.
— UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopsteln Szombathely. Kőszegi-utca 5
Férfiak ne csüggedjenek!
sn MIK, bílytg íll.níb.n d.lkr.l.n bírrn.nif. kip|lk mkoivoii telráiil *gv ii.niáclói lilái-iniiiynak, (mely Ilonnal IliinJ6 11,11 irGt bliloilt mlndrn korú. xytiig* vigy niurnt.nlil lírMnik) KELETI J. oivoiiibiii.ll móii.rgyár Badapcal, Petöll S.-ntca 17. Alap. ln7S. IOM
Nagykanizsa legrégibb temetkezési vállalata, mely nem tévesztendő össze ujabb alakulatokkal. — Föüzlet: Deák-tér 3. szám alatt, a felsfltemplomnál.
HILD ELSŐ MAGYKftHIZSftl TEMETKEZÉSI VÁLLALAT
VÁLLALUNK
disz- és egyszerű temetéseket, exhumálások, hullaszállilások bel- és külföldié bármely irányban és irányból, vasúton, vagy saját hullaszállító kocsinkon (lourgonon)
Díszes nyitott és liveg halottaskocsik
N A G
Y K A N
ALAPÍTÁSI ÉV ÜZLETHELYISÉG ÉS IRODA
Z8ÁI
Deák Fcrenc-tér 3. siám telefon szám : 209
műhely és raktárak
Király-utca 4 sráni tei et-on SZÁM : 120.
SÜRGÚNYCIM I HILD NAGTKAHIZS*
l-olyoillinli ii Angol Mliiyit Bink N.^kininil ftókllnll
NAGY RAKTÁR
érc, imilatió, kemény- és puhafa, ugy hullaszállító koporsókban, szemfedelek, vánkosok, koszorúk, szalagok stb.
Egyleti temetések rendkívüli mérsékelt árakon
Ugyanitt a Néhai Hild látván Emlékére Alapított Temette,.., Egylet irodahelvi.étse ahol tagokat 65 éve, korig felwea.ünk é. a laBn,.B,..bh temethe\'é.i ^egélVt nV\'jtjÚlt.
1020. weptember 29
közgazdaság
A hitelező védelme.
líti: Dr. Bodroghy József. Az igazságugyminiszter törvénytervezetet dolgoztatolt kl a hitelező-kel károsító cselekmények megtorlásáról és szél kllldölle azokat az érdekképviseleteknek észrevételezés végett.
A torvényjavaslat szerint vétséget kövei el és 3 évi fogházzal büntel-heló, aki egy vagy több hitelezőjének kielégítését szándékosan meghiusítja, vagy csorbítja azzal, hogy a kielégítési alapul szolgáló vagyo nál a valóságban vagy színlegesen, jogtalanul csökkenti. Hz a cselekmény bűntett és 5 évig terjedő börtönnel büntetendő, ha a tettes kereskedelmi könyveit megsemmisítette, elrejlette, hamisan vezette sth., továbbá ha a lettes ilyen cselekmény miall már büntetve volt vagy ha a cselekményt Üzletszerűen követte el. Ugyanez a hünlelés arra az esetre is, ha a tettes a cselekmény elkövetésekor vagyonbukott volt. Ugyanígy büntetendő a vagyonbukott, ha a többi hitelezőjének kárával egy vagy több hitelezőjét kielégíti, zálog- vagy megtartási joggal, vagy más kedvezményben részesili.
Egy évig (erjedhető fogházzal büntetendő a vagyonbukott:
I ha a vagyoni bukására pazarlása, költekező életmódja, feltűnően hanyag vagy könnyelmű üzletvitele is közrehatott;
2. ha üzJelévcl arányban nem álló mértékben igényheveit vagy nyújtott hitelezésből, tőzsdei játékból, vagy rendes üzletköréhez nem tartozó merész üzletből kifolyólag tetemes veszteséget szenvedett;
3. ha — jóllehet ludta vagy tudnia kellett, hogy vagyonbukott — ujabb adósságokat csinált a kielégítési alap mettorbejésévet járó teljesítést elfő gadott vágy pedig csőd, csódön-klvoll kénysieregyesség vagy kény-"erfelszámolás kérésének elmulasz-lisával alkalmat adott arra, hogy vagyonira egy vagy több hitelezője zálog vagy megtartási jogol szelezzen ;
4. ha lörvény ellenére kereskedelmi kOoyveke! nem vezetett, azokat megsemmisítette, elrejtette, hamisan vezette, megváltoztatta, vagy "gy vezette, hogy azokból cselekvő vagy szenvedő állapota vagy üzletének forgalma ki nem deríthető;
5. ha cselokvő és szenvedő álla-
zalai közlöny
pofáról rendes készítéséi tör-
vénv ellenére elmulasztotta
"agyonhukott alalt a törvény azo-fi.ÍV.*!1\' \'\'"\'képtelenek vagy
fizetésképtelenségei színlelnek. A kereskedő akkor is vagyonbukoll, ha tizcléseit megszüntette.
Kétségtelen, hogy a magyar gazdasági éleinek szüksége van olyan instrumentumra, ami biztosítékot ad a belföldi és külföldi hitelezőinek arra, hogy dolozus cselekmények következtében nem fogják elveszíteni klnlevőségeiket. Szükség van olyan eszközre, amely büntetést lelenl a rosszhiszemű adósokkal szemben, dc egyúttal garanciát nyújt arra, hogy a jóhiszemű adósokat a megalkotandó törvény alapján sem zaklatni, sem megbüntetni nem lehel.
Lhből a szempontból vizsgálva a lürvénytervezelcl, meg kell állapitanunk, hogy az igazságűgyminiszler ur inlenció|a helyes és örömmel üdvözlendő, vannak azonbanjhibái is a törvénytervezetnek. Mert amig egyfelől szigorú büntetéseket alkalmaz, addig a másik oldalon nem Írja pontosan körül azokat a tényállásokat, amelyekre ez a büntetés alkalmazható. Olyan általánosításokra, amilyenekei a törvénytervezet tartalmaz, még minősítés esetében sem lehet 5 évi fegyházat kiszabni. Nem lehet ilyen büntetési mértékekel életbeléplelni különösen akkor, amikor másfelől a törvénytervezet szövege nem precíz. Példaképen a törvénytervezet 3. §-a súlyos minősítő körülménynek tekinti azt, ha az adós bizonyos cselekményeket mint vagyonbukott követelt el. Tény azonban az, hogy az adósról sohasem lehel feltéllen precizitással megállapítani azt is, hogy mikor lett fizetésképtelen.
Hibáji a törvénytervezetnek az is, hogy olyan lényállásokat foglal magában, amelyek a legalaposabb kereskedelmi szakértelemmel dönthetők csak el. Azt a körülményt, hogy valamely üzlet mikor merész, hogy valamely hiteligénybevétel mikor túlzott, csak szakmabeli kereskedő tudja eldönteni. A törvénytervezet viszont ennek a kérdésnek az eldöntését annak a bírónak vagy ügyésznek a kezébe adja, aki a maga igen nagy büntetőjogi praxisa melleit is kereskedelmi szakmai kérdésekkel a legritkábban jutóit érintkezésbe. — Félő ezenkívül az, hogy a drákói szigorúságú büntetések oly eszközi adnak egyes rosszhiszemű hitelezők kezébe, amelyeknek az adóssal szemben való alkalmazása éppen az ellenkező célt éri el, mint amelyet az uj intézkedésekkel el kívánunk érni. — [izeknek az általánosításoknak a következménye pedig az, hogy ha ez a törvénytervezet életbelép, minden fizetésképtelen adóssal szemben lehet oly tényállást találni, amely mellett bármily jóhiszemű is, de büntethető. — Meg kell léhát mindenek-elólt állapitanunk azt: melyek azok » pozitívumok, amelyekkel az uj In-
> lecjoóe
k A rl • r s .:\'hFK t ELr 0
t-V


C^K C^nÍt rwÍDSlÓvja JILÓLT P*L* M^ VAlÓDL jrwwrwftvm KATKJtm UUQl. aunAjm jmMtÁiaY- ÜT 3 S.- »YI«<HUJ)>MU^

HA NINCS/AKKOR VEGYEN!
í!ír-"éh"»">\' Epplng„r 1. ó. FI- fa-, cemeni és egyéb építési anysg keres Jedéie N.g.luni!,,. Lázár T-zset tskereakedés, építési anyagok rsktárs Kejzthely. °»lucsek]áno» fakereskedia cement ós mflkógyár Komárváros Ssommer Sándor
K*too&-,terméjiyk«raak*dé»Z. Eg«r*z«g.Mosony[HenriklakereakedöZalaszentgrót
lézkedésnek hirnia kell. Mindenek-előtt meg kell büntetni a rosszhiszemű adóst. Arra vonatkozólag, hogy milyen adós tekinthető rosszhiszeműnek, teljes precizitással intézkedik a Blk. 414. és 416. §-a. Intézkedés kell továbbá a szuperkvótát igénybevevő hitelezők ellen
Teljesen elegendő tehtt az, ha a Blk 414. és 416. §-ai kiterjesztetnek a csődönkivűli kényszeregyesség és magdnegyesség eseteire is. Abból a célból azonban, hogy ez az intézkedés is zavartalanul érhesse el a maga célját, ezenkívül további intézkedésekre van szükség. Mindenekelőtt abból a célból, nehogy az u| törvény szigorúbb szankciói! egyes hitelezők rosszhiszeműen használhassák fel, szükséges az, hogy a bűnvádi eljárást csak akkor indíthassák mer, ha a feljelentést az OHE vagy a hitelezők összegszerű többsége teszi meg. Szükséges továbbá az is, hogy minden oly tényállás esetében, a melynek a lisztázásához kereskedelmi szakértelemre van szükség, hallgassák meg és vegyék figyelembe a kereskedelem szakvéleményét.
TŐZSDE
Az angol bankkamalláb emelése
ulán ma az osztrák bankkamatláb emelését larlják a lanyhaság okának. Az uj üzleti hét szokásos véleményes vásárlásai helyett ma ismét jelentős cl. dások és konlremin működés voll észlelhető. A lanyhulás mértéke ma ismét jelentős voll és több értéknél a 2—3%-ot is túlhaladta. Rendkívül nagy volt az árukínálat Bauxitban, továbbá Magyar Cukor és Oumiban. [izeknek árvesztesége az 5 -ot is meghaladta. Jelentős árveszteségei szenveded ezenkívül még a Kőszén, Fegyver, Danubius és Izzó. Az irányzat zárlatkor lanyha. Az előbb emli-Ictt papírokban a forgalom élénk, egyébként csendes. A lixpapirok piaca teljesen tlzlettelen. A valuta és devizapiacon az irányzat túlnyomóan barátságos, azonban kisebb árveszteségek is előfordullak.
Zürichi zárlat
Pirii 20-32\'/i, London 25i6ai, Newyork 51863, Brtlssel 72*l7Vj, Mllsno 27*I4Vi Madrid 76 76, Amsterdam 208 15, Berlin 123."iíl, Wien 7290. Sofla Vli, Priira 15\'3t\\ Var tó 68-15, Budueat (O\'SO Belgrád 9 12V», Bukarest 3-08.
Tiraéaytfewb
Buza — flll., rozs 5 flll. emelk.
Ituxa Uaxav. 77-es 22 00—22-16. 78-aa 72 15 -22 40, 79-ea 22-55 -22-80, 80 aa 22 70- 22 9S, dunAnt 77-es 2110-21 IS, 8-aa 21 3]—21-55, 79-es 21-50-21-75, HO-ai 21 60 - 21-85, rozs líjtV-15 60, tak árpa 15 75—16 25, aírárpa 18-50-19 75, zab 13 50 -13 75, tengeri tazt 23-60-24-, dunántull 19 00 -19 25, repce 50-00-5200 korpa II 00 11 25.
i badapeiti T6udo dírlza-jegyi**
valuták
Angol I. 27-70-27-85 Helga li 79*1 Carn k. 16*67-16 97
79*50-/9 90
Dán k. 152*40 153 00 Dinár 9 98-1007 Dollár 572-20-574*20 Pranclaf. 22*25-22 56 Holt 229 40 230-40 Lengyel 64*05-64 35 Leu 3-36J-40 Levl 411-416 Líra 29 80-30*10 Márka 136 20-136 80 Norvég 152 40 153 00 SchlU. 80 30 80 70 Peseta M-45 85*15 Svájci L 110-15 110 65 Svéd k. 143*25 153 85
devizák Amst. 229*70-230*40 Belgrád 10-07-10-10 Berlin 136*37-136*77 Brttssiel 79-65-79-90 Devizáid 3*39-3*41 Kopenh.152\'0-15300 London 27-77-27*85 Madrid 84*55-8515 Milano 29-94-30*04 Newyork 572*30-3 90 Osilo 152*60-153 00 Párls 22*42 22 49 Prága 16-93-16-98 Szófia 4*14-4*16 Stodth. 153*45-153 85 Varsó 64-15-64-35 Wien 80-47-80*72 Zürich 110*35-11065
XMt«: MIsalil Vyaaáa és Lapkiadó Vállalat, Itfjkaatuár
Felelős kiadó: Zalai Károly.
iMjerurfeau telefon r Nairykantna 78. az.
filtti) H*1, rokttdrlt „8a11noI\'
Biztos hatiiu Irtósstr, mely fartő*őb«t»ji4-get plántál m Illető állatfaj kOsá nrfike-r«s«n kiirtja SilfO-raan tudominym (lapon előállítva. Mit illatra. untxrre át talraat-Un I .RUMIN** sváb, rutint, csótány, poloska kaagyalrtő-asarak Naptárban utánvéttel ixállltja: Ratlnol Lubornt6rtani Budttpoat, VII..
Murányi-utca.
zalai közlöny
« 1929. szeptember 29
APRÓHIRDETÉSEK
dtj« 10 >
saóli •
• ffll. Vwb- ti fllMr, ndndM
1 aó dija ■ mu Szadin és pérv 10 ssótar M fUlér, minden további Ja ■ IMI. Cimsaó s Minden vasta-
i további szó (Uja ünnepnap 10 szóig 80 Wbbi ásó dija ■ mu Szerdán (a pétt-
axólg ao .........
azó dija IMI. ( gabb betűből álló ázó kit szónak számíttok. Állást keresőknek KM engedmény.
Hlrdstáask B (őt) pengfi Ssszsgsn alul ■ tslsslsgss ktlnyvslés, számlázás slksrQlésn *4gstt s I 0 r a lliltsadlk
Férfikalapok, dlvatnyakkendők, uri-dlvat dolgok a legnagyobb választékban Kaufmann Károlynál. Telefon 3Í2. 4808
Jókaiban levő öntött vaskályha megvételre kerestetik. — Bővebbet Htrsch éa Szegő cégnél. 4804
Trapslstaaajt, kerékvételnél P 2-60. Vida, Kazinczy- ulca 13.
kilója 4Í48
Pénzt fog megtakarítani, ha nem azt nézi, kinek van sok pénze szédítő reklámokra, hanem olyan kereskedőt és Ipsrost támogat, — de csak helybelit, — kl azl olcsó és szolid kiszolgálásáért Igazán meg Is érdemli. Krámer Zoltán róiösdlvaláru-háza a Tulipánhoz. 4849
Kiadó egy négy és egy két szobás lakás. — Bővebbel Relchenfeld liulüllel, Erzsébet tér 3 4785
Eladó Telekl-ul 86. siámu Iskóhár, szabadkézből. Érdeklődni ugyanolt. 4754
Kltflaó mlnóségtl, saját termésű boszorkányhegyi sszlall bor eladó llterenklnt 40 fillér. Legkevesebb mennyiség 25 liter. Bstthyány ulca 10. 4787
Mai korión ügyelje meg I Krámer Zoltán szöveteiből készült öltönyök ízlésességben és minőségben vezetnek. 4849
Egy darab nagy tflrószporkályha
öntött vashói, nagy termek lütésére Igen alkalmai, eladó. Dukási fatelep, Magyar-utca 1(8. 4777
Lópesmézet,
nyersbőrt, ágytollat, vssat ésfémst
legmagasabb áron vásárol Strém Bernét és Fiai
Erzsébet-tér lg. a^s
Ka a nagy, hanem ai ízléses arukat olcsón árusító cégeket támogassa. Futóaző-nyegek 2\'50-ért Krámernál. -4851
Dr. Váaárhslyl Nándorné, a budai zeneakadémia veit tanárnője tanítványokat lelvesz Főút 19., I. em. Ugyanott egy rövid kereulhuros zongora kerestetik. 47/4
Oyetmeklelen házaspár házmaatari állást vállal. Clm a kiadóban.
Házhslysknek alkalmas telkek a katonarélen eladók. Bővebbel: Aoaél Ignáo tngallanlorgalml és pénzkölcsön-közvetlló Irodája Nagykanizsán, Kailnczv-u. 2. szám. 4837
Szepesi imre
Zrínyi NIklós-utoa 82.
csatornázás, vízvezeték-berendezés, épület és mfl-M07 bádogos. — Telefon 2-95.
ISOO holdas elsőrendű birtok, rajta 15 szobás lóuri kastély, 5 szobás Uszít-lakással él egy 680 holdaa, valamint 18a holdaa ugyancsak elsóreiidő birtok, a Déllvasut nienién, rajta 6 szobás url-lakással és 3 szobás tlsztflakással eladó. Bővebbet Aoaél lgn*o Ingaiianlorgalml Irodájában Nagykanizsán, Kazlnczy-ulca 2.
Bzfirmaáruk a legnagyobb választékban raktárra érkeztek Kaufmann Karoly céghez. Telefon 3,2. 4807
Használt kályhát, vaaal, rezet, ólmot és mindenléle csövei msgas írerl vesz Sternberg Vilmos, Telekl-ul 20. 4682
Két lakolás qysrmskhsz délutánra kisasszonyt keresek. Ajánlkozók szíveskedjenek cimtlket a kiadóhivatalba leadni. ___-4814
PánzkSlasSrrt bekebelezésre minden
összegben a legelőnyösebben éa aabban folyóstttat Aox4l li kötcsOnközvcilló Irodája
Magyar-utca 104. sz. magánház, nagy telikkel sürgősen eladó, bővebbet Aczél Ignác Ingatlanforgalmi és pénzkólcsönköz-vclltő irodáls Nagykanizsán, Kazlnczl-ul 2.
Kiadó újonnan renovált komplett, ssép 3 szobás lakáa, Széchenyi-té\' 4 4505
Kétszobás lakás mellékhelyilégekkel november l-re kiadó üyár ulca 3 sz. 4794
FQszsrOzlst, berendezésiel, vagy anélkül, lóulvonalon átadó. Cím a kiadóban. 4802
Konyhaksrtésastrs kiválóan alkalmas, kb. 9 hold kiterjedésű, a város szélén fekvő terület azonnal bérbeadó Pelvllágoillásl ad: özv. Szlrgc- Tóblásné Nagykanizsa, Rákóczi-u ca 3/0. 4-61
Irodának vagy műhelynek ahalmas helyiség a Fóulon azonnal kiadó. Ultyanoll bútorozott szoba egy kél flalalember részére esetleg teljes elláláiisl klsdó. Clm a ki-adóban. -1860
Austro-Dalmlor hstsieméU fs autó olcsón, réizlrtre eladó. — Kaulniailn Manó. Teleion: 107. 4072
Bérautó csukoll, 6 személyei Minerva megrendelhető Kaulmann Károlynál. — Teleion 372. Lakástelefon 275. 4806
Bútorozott szoba külön bejáraltat, Oyár-ulca 54. szám alatt október l-ére kiadó. 4803
Bérautó
csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon : 595.
Benoze
Lakés Caenoerw-ut 27/s
3133
Egy teljesen uj olpószsarrógóp
Igen olcsón, részlelllzetésre Is eladó. Bővebbel : Aozél Ignáo ingatlanforgalmi és pénskölcsönközvetltó Irodája Nagykanizsa, Kazinczy-u. 2. 4836
KOzségskbsn keresek helyi lépvise-lól, kivel egytltt könnyen eladható dk\' elmet teljesíteném Jutalékát azonnal fizetem. Levelek .Magas Jövedelem" |eligére válasz -bélyeggel kiadóhivatalba. -4817
1000 : .1 -01 lálóhegyl szttlSklriok cierépzsindelyes pincével, terméssel együtt Bzahadkézból eiadó. Bivebbet Tomaslts Te tvéreknél, Lálóhegv. 4815
Zala ás Somogymogyáhsa több kisebb-nagyobb birtok lakóházzal és gazdasági épületekkel aladók. Bővebbet Aozél Ignáo Ingatlanforgalmi és pénzkölcsön-közvelitö Irodájában Nagykanizsa, Kazinciy-utca 2.
Örakünyvslást, könyvvezetések téllé.tetrsél, lezárását, adómérleget olcsón váltatok, márlagképna könyvelő.*
kápszsk csekély dijért bárkit, uj állró rendszerekre is megtanítom. Bőkay, Só-u. 14. iz. -4816
Egy completl ebédlő és egy hálószoba-butor sladó. Clm a kiadóban. 4766
Síép egyszobáa la 24. szám.
kiadó. Tclekl-u.
■4827
Elsgánsan butorozclt utcai uoba lürdószobávat egy, vagy két ur részére okt. 1 re kiadó. Szemere-u. 2. -1828
Kifutólsány vagy ügyes liu Irodaszol-gának (elvétetik. Clm a kiadohlvatalbsn.
Kifutó tanalólsány (elvétetik Sió Mária női szabónál, Magyar-u 20 alatt 4831
Eötvös-léi 18. számú házban egy 3 szobás veiandás, izáraz, egészséges lakás, azonnalra kiadó. Bővebbel: Aozél Ignáo pénzköicsonközvetlló és ingatlan-lorgalml Irodája Nagykanizsa, Kazinczy u. 21ss. 4717
Modsrn 2, eselleg 3 szobás, fürdőszobás, összes mellékhelyiségekből álló lakást kertsek november l-re. Városi Mozi Igazgatja. .4838
Kétszobás utcai lakás szonnsl kiadó. Eölvös-tér 20. sz. Ugyanolt egy háimesler felvétetik. .48^5
Sugár-ut 21. számú ház szabadkézből eladó. Bővebbet ugyanolt. -4843
KUlönbejáratu két szép bútorozott azoba kli\'dó. ilatthyány-u. 19. -4842
I .dayürtt szép pogányvárl és halmon-mu .il^aszla és muskotály szólóm érkezeti.
1 kgr. —-60. Gyencs cscmegcüZiV.. -.848

Ha nagyobb kapaszkodóképesség ü, biztonságé-sabb és tartó-sabb pncul akar, altkor leuközelebb Goodyeart vegyenI
Képviseli:
Szabó Antal
Nagykanizsa.
Telefon i 91.
Bútor, antik szekrények, Schöberl ágy, ereded festmények, bronz csillár, uj gyönyörű hímzett ágyterítő dupla és függönyök, vadászfegyverek, chlnaezüst és porcellán servizek eladó*. — Megtekinthetők Rákóczi-utca 16. szám alatti magánlakáa han -4843
Fiatal minden** leány felvétetik. Csengeryu. 22. -4847
Kiadó (kleihelylséf;, 2 raktár Eladó i 4 kerekű készlkocai és 2 kerektl (ragacs VesrUnk : tokkal kétazárnyaR üvegei belső és külsA egyszárnyas berakott ajtót Bővebbet Keresztény Temetkezési Egylet. 4855
Valódi aaOat dísz tárgya k, tálcák, szervizek eladók. Megtekinthetők Rákóczi-utca 15. szám alatt,! magánlakásban. -4854
Katonarótan, Tavasz-utca kilenc számú ház eladó. Érdeklődni lehet Szabadhegyen. 4857
Kiadó 1 szoba konyhával, vagy konyha nélkül. — Ugyanott bejárónő felvétetik Kazinczy-utca 4&C. -4858
~ Suffár ut 68. sz. hós eladó. Megtekinthető naponta 3—5-lg. 4859
FISK PNEU
a leggazdaságosabb
V«l4rkipvlicl«t:
Autrtfelszerelési R.T.
Budapest, IV., Aranykéz u. 2
Ttl. Aut 811—41
rfz eyésx. éleJb&n hű karái
SINGER
VARRÓGÉP.
Xadv«xj&/in&lézU.faUáleleJc yllcun&rxy haJJX f-^xl&iak.,
SINGER VARRÓGÉP RÉSZV TARS.
rióküileta: BA8TKÍHIZSA Fö-nt 1.
Az ország legmodernebb autójavító üzeme,
autó, motorkerékpár és traktor javítása, alkatrészek készítése, hengerek köszörülése, speciális csiszolások, modern precíziós gépekkel. Munkánk a márkánk, Szerszám a bástyánk.
AüTOIOBIL IPáRI R. T. NÉBEL SZIBIál VADÁSZ ajánlatot.
Budapest, VI, Lehel-u. 17/a. mi
„AXA" cipótalp szórom,
ná leszi. Megóv a felfáiis okozta beleg-
Ne léljen a sártól, víztől „Axa" megóv a meghülés\'ól. Az egyetlen Impregnáló szer az ,, mely a talpal egész vastagságában vízhatlanná t ségektól és tartósabbá tessl a fel pót Szű óknek Iskolás gyermekeik részére, cserkészeknek, csendőröknek, leventéknek, posláioknsk slb. nélkülözhetetlen. Sáros vidéki, városokban meglúeiheletlen. Ara: kis üveg P I-ÜIO, nagy üveg P •■— (4—6 pár> cipőre elegendő.) Kapható mladanOtt, ahol nem volna, kérje a gyártól: SaMltraoh Tsstwársk telítő anyagok gyára, Budapsst, Szövelség-ulca 36/b. 4812
Olcsó gyermekcipővásár TURUL cipöraktár
fiókjában!
ERÖS ISKOLA\'CIPŐK:
szinbör fiucipö 30—35-ig .........
fekete gyermekcipő 26—30-ig ...\' ......
30—35-ig ............
36-39-ig ............
barna » 26—30-ig ...
30—35-ig ............
36-39-ig ............
Nól fél és pántos cipók egyes számban még olcsón kaphat ók I
He mulassza el a kedvező alkalmat!
p 10-—
p 12-50
p 15-50
p 18-5Í ,
p 13-» j
p 16-f i0
p 19- 80
Felhivés ■ Bortermelőkhöz 1
Szíves tudomására adjuk szőlőbirtokos társainknak, hogy a „Sadaoaonyl Állami KAxpInoa" kszslését az
eredeti aservezetl szabályok alapján pince -szövetkezetünk vette át. A felügyelet továbbra Is a m. klr. állami közpincék lófeiügyelösége hatáskörében marad. Eltogsdllnk kszslásrs óa ér-té-ksallósro bobokat az állami szabályzatban előirt mérsékelt dijak ellenében. Részletes tájékozlstássaf készséggel szolgálunk.
BaiscionykorrlMU 8x6M«axdák
állami ellenőrzés alalt álló Pinceszövetkezete Badacsonytábdl.
1099. wepttniber 29.
"tikiét magyar. magyar Tizet Igyék I
Szent-Margitszigeti
PALATÍNUS
gyógy- és ásványvíz kerületi lerakatát megnyitottam.
Palatínus
gyógy-, bor-éa ásványvíz
nagyban és kicsinyben jutányos áron kapható
Fiscber és Leitner
ttiazer- és gyarmatáru kereskedőnél
Kirfly-otca 8.
3 I\'_
Telelőn 239.
Iliicn magyar, magyar rlzel Igyék I
s legolcsóbbtól s IfRdnomnhblg, nagy •llsutékban. — Mindennemű Urll ts >41 sapkák, kalapkelUk.k nsgy utó válaiztéku eladása. Alakításokat elvállalunk.
Gyenes és Vida.
Gyümölcsfák r^UX*
koronával és dus gyökérzet\'cl, gömb, Jegenye és piros skácok, alacsony tö zsü eredeti hollandiai rózsa újdonságok, gyümölcsfa vadoncok nagy mennyiségben igen elónyös árakon kaphatók
Dr. Temetváry Géza
ny. fóitpán gazdaságának aranyéremmel és oklevelekkel kitüntetett, az Alföld egyik legnagyobb faiskolájában.
Ttlep: UJaxeg«den, ■ ixórcgi orixigut mellett, - " \' • ■ • • lilopnil
■ 3 kmt jtlxó ontor..., Irodai Sreged, Sx«nthlrom»ig-utc« IS. »«Jm
Slrröuycln ~ ......
tyobb taefi kktdrtxmíny.
,ci«\'j Temetváry falakoU, Szeged. Kígyobb megrendeli incl és vUxonUUdóktuk
Kérjen árjegyxéket.
Matracéisezlon huzatok
Kárpitos kellékek Gabonás - .XI. és szalma- S 5 O 1% Ponyva, lópokróo és autótakarók gyári lerakata
HIBSCH ÉS SZEGŐ
cégnél.
zalai közlönv
20.464/1929.
Árverési hirdetmény.
Folyó évi november hó 1 töl kezdődő időre a Kossuth-tér 14. sz. ház 1. emeletén levő 3 szoba, konyha és mellékhelyiségekből álló lakást a városi gazdasági hivatalban folyó évi szeptember hó 30-án d. e. 10 órakor a gazdasági hivatalban tartandó nyilvános árverésen bérbeadom.
Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1929. évi szeptember hó 24-én.
<w Polgármester.
Az elöreh ilaltott szezon folytán festékáruimat olcsón elárusítom:
P2-
JLlilM^rr„P
és a szakmába vágó összes festék- és lakkáruk legolcsóbban szerezhetők be
Friedenthal Rezső
festék, kefe és háztartási cikkek üzletében F6-nt 1., a Tárosháual nemben.
világmárkáju angol motorkerékpárok
zaiamegyei képviselete
Balaton drogéria
4390 Keszthely.
NAGYKANIZSAIAK
kedvelt találkozóhelye
BUDAPESTEN
VII., Baro-s-tér 23.
s Keleti pályaudvarnál.
Teljesen újonnan berendezett kényelmes családi ház.
Központi lUtés, hideg-melegvíz.
Mérsékelt polgári Arak.
E lapra hlvstkozókntk 200 0 enged.uény. Testvérvállalat:
OSTENDE KÁVÉHÁZ
Tulajdonos: GROSZ ÖDÖN.
amig meg
„„p„----—-----—, nem nézte
a Smíth Premier gépeket Legkedvezőbb fizetési feltételekkel H«««« Mlklóa-nál NagykaaixM, Deik tér 15.
értesítés.
Értesítem a nagyérdemű vevőközönséget, hogy raktáron tartok a legegyszerűbbtől a legdíszesebb kivitelű síremlékeket, termőkövet, svédgránitot éa márványt, a temetői összes muknálatokat, úgymint bettlvésés éa aranyozást, sírkeretezéut pontosan és jutényosan vállalom. Kérem a nagyérdemű közönség szives pártfogását.
Tisztelettel ty^ jfgf Kjfá|y-[(tU ){
Saját háa.
Nagykanizsaiak találkozóhelye az ™
István király Szálloda
Budapest, VI. Podmaniozky-utoa 8.
Nyugaii pályaudvar mellett. Telefo t: (Interurbán)
202-43. 294—34. - Sürgönyeim: HOTEL1ST.
Minden modern kényelemmel berendezett elsőrangú családi szálloda. Minden szobában közpotni fűtés, hideg, meleg folyóvíz és telefon. Lift. Szállodában kávéház, cukrászda és fodrászterem. A keleti pályaudvartól közvetlen villamusösszeköttelés 2-es és 46-os kocsikkal.
Ez az autó kell Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. szám.
Telefon: 3-22.
Raktárról az összes typusok azonnal szállíthatók. — Kedvező fizetési feltételek !
urrttéf i lapztUM ivrl tinMl t Itfoibkti Itiicl nnéfffi lusnttartwll
Ezért válasszon „Pfaff"-ot!
Hosszú lejáratú részletfizetés mellett beszerelhető uss
Deák-tér 2. a felaőtemplomiiál
RAYONKÉPVISELÖT
keresünk Ma.ykanlaaa ás kornyékére, havi 3—400 pengő keresett lehetőséggel, bevezetett elsőrendű hazat gyártmányú műszaki cikkre, mely minden gépUzemben nélkülözhetetlen. írásbeli s|fnlstokst .OIL\' jeligével Rudolf Mosse htrdelőiroda IV , Vád-utca 18. továbbit.
Tüzif a és szén
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
deszka, épületfa, mész, cement és egyéb építkezési anyag kereskedése
Nagykanizsa, Király-utca 4. Telefon: 120.
21.511/1929.
Versenytárgyalási hirdetmény.
A városi közkórház főépület egyes helyiségeinek vízvezeték, csatornázás és villanyvilágítással való ellátására versenviár-gyalást hirdetek.
Az ajánlatokat a feltételekben megadott címzéssel f. évi október hó 7-én d. e. 12 óríig a v. mérnöki hivatal iktatójába kell benyújtani, vagy póstán beküldeni.
Ugyanott a kiírási müveletet hétköznapokon d. e. 10—12 óra között megtekinteni és 2 P-ért beszerezni lehet.
Nagykanizsa, 1929. évi szeptember 26-án.
4S53 Polgármester.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gfizmosó, vegyttiitltó, ruhafestő
• txombathslyi oru. lp*rkUilltlaon íiinyéremmtl kitfiaUtva
NAGYKANIZSA
OjSJrSt.lep i Of Artelep i
Kazlnczy-u. 8. Hunyadl-u. 19.
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit testet vagy tisztittat. Oyőződ|őn meg áralnr olcsóságáról és munkám
• kiválóságiról. Utolérhetetlen tényfl gsllértlsztltás I Tisztit t sin Pllssérozl
»Q
zalai közlöny
1929. szeptember 29.
Minden
berendezést
díjmentesen
saját felelősségünkre
lakásába!
szállítjuk.
3-tól 18 hónapig
terjedő
fizetési feltételeket nyujtunk.
ön feltétlenül jelentékeny pénzt takarít meg és sok kellemetlenségtől kíméli meg magát.
Cégünk öt évtizedes múltja garantálja a legteljesebb megelégedését.
Keressen fel benn\'ünket személyesen!
KOPSTEIN
bútoráruházai
SZOMBATHELY,
Kőszegi-utca 5. (udvarban)
éB
SOPRON, Várkerület 62
Alapitvas 1887-ben.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Villalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai KárolyJ

Insert failed. Could not insert session data.