Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.

 
10.77 MB
2010-03-08 15:17:18
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
1314
5190
Rövid leírás | Teljes leírás (1.39 MB)

Zalai Közlöny 1934. 197-221. szám szeptember

Zalai Közlöny
Politikai napilap
74. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

74. évfolyam 197. szám
Nagykanizsa, 1834. szeptember 1, szombat
Ara 12 mK*
ZALAI KÖZLÖNY
bdknilMf Uídíbiv»t«l: r«»t 5 uja Megfenik minden reguel, héUÖ Uv4le]«vel
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkeszti: Barbarlts Lajos
EMHictM áta: egy hón « pengő 40 IfUfa SwjkmtSiísl ét kudóhlvaUll taMoo: 71. M
Ipari kivitelűnk
az utóbbi Időben örvendetesen emelkedik. Ezt igazolja az a most megjelent statisztika, amely kivitelünk árcsoportok szerinti megoszlását mutatja. E kimutatás adatataj-ból a magyar ipar kivitel állandó és gyors emelkedéséről győződhetünk meg. Az ipari cikkek exportja egész kivitelünkben egyre növekvő helyet foglal el és ez az ipari kivitel aránylag nagyobb mértékben emelkedik, mint a mezőgazdasági e/port. Az adatok szerint a mult év első hét hónapjában összes kivitelünkből még csak 19.8 százalék, a folyó év első hét hónapjában már 22.8 százalék esett az ipari cikkek kivitelére. Az östermelési ipar kiviteli arányszáma pedig 43-ról 5.6 százalékra emelkedett, amiben a legnagyobb rész a liszt és a cukor kivitel emelkedésére esik, tehát közvetve a mezőgazdaság has/.nára válik. A folyó év első hét hónapjában összes kivitelünk értéke 25.1 millió pengővel volt nagyobb, mint az előző évben és ebből az emelkedésből 11.4 millió pengő jut az iparcikkek kivitelének növekedésére. Az ipari kivitel tehát külkereskedelmi eredményünket már ugyanannyival növelte, mint a mezőgazdasági termények kivitele, amelynek értéke ebben az évben ugyancsak 114 millió pengővel volt nagyobb, mint a mult esztendő hét hónapjában. Allatkivitelünk értéke a csökkenő árak folytán sajnos — a mult évhez gépest csökkent, mert mig az elöéö esztendő első hét hónapjában összklvitelünk értékének 37 százalékát szolgáltatta az állattenyésztés, addig a folyó évben az állattenyésztés az első helyről 27 4 százalékos arányszámával a második helyre szorult. Az állattenyésztési kivitel csökkenéséért azonban az ipari kivitel emelkedése kárpótlást nyújtott.
Ha mérlegre tesszük a magyar ipari kivitel jelentőségének ezt a megnövekedését, ugy a magyar gazdaságpolit/ka irányvonalát abban kell megtalálnunk, hogy a mezőgazdasági export támogatásán és fejlesztésén kivül figyelmet keü fordítanunk az ipari kivitel fejlesztésére is. Már a mezőgazdaságnak is nagy érdeke az, hogy termékei lehetőleg feldolgozott állapotban jussanak kl külföldre, mert ezzel olyan piacokat is hódithatunk termékeinknek, amelyek nyers állapottan ezeket nem hajlandók felvenni. Tehát á mezőgazdaságnak is haszna szár\' marik abból, ha buza helyett magyar liszt, nyers gyümölcs helyfett gyümölcsbefőtt és konzerv, élőállat helyett feldolgozott húsáru, nyers főzelék helyett főzelékkonzerv megy ki nagy mennyiségben a külföldi piacokra. A gazdasági élet szempontjából ez azért is nagyon fontos, mert a feldolgozott termékek értékében munkabér is foglaltatik, sokkal nagyobb arányban, mint a nyersállapotban exportált termékek értékében Még fokozottabb mérték-
ben érvényesül ez a nagy szociális érdek az ipari fél- és készgyártmányok mentől nagyobb kivitelében. A kereskedelmi mérleg megjavításában tehát egyre nagyobb és súlyosabb szerep vár ipari kivitelünkre, amelynek révén az ipari lakosság fogyasztó- és váráslóképessége megnövekszik és ezzel a mezőgazdasági termelés belső piaca és értékesítési feltételei is bővülnek és megerősödnek.
Ipari kivitelünk jelentőségének ez
a fokozása teljesen Igazolja Fabi-nyi kereskedelemügyi miniszter legutóbb hangoztatott azt a felfogását, amely különben az egész kormány gazdaságpolitikájának a tengelye hogy a különböző termelési ágak békés együttmüködteo a gazdasági erők összefogása révén valóban egyetemes nemzeti közérdek. A magyar ipar megerősödésének hasznát látja a többi termelési ág is és végső elemzésben maga az ország.
GOmbös miniszterelnök a jövő héten érkezik vissza Budapestre
Októberben jelenik meg a gazdák magánegyezségéről szóló miniszteri rendelet
Budapest, augusztus 31 | Ma délelőtt minisztertanács volt Keresztes-Fischer belügyminiszter elnöklete alatt. Gömbös Gyula ezen a héten még szabadságon van és csak a jövő hét folyamán érkezik vissza.
Budapest, augusztus 31 A földmüvelésügyi minisztériumban készül a gazdák magánegyezségéről 3zóló rendelet, amely valószínűleg október közepén jelenik meg. A kormány ügyel arra, hogy ezzel a rendelettel a hitelélet ne szenvedjen csorbát. ^
Budapest, augusztus 31 Fabinyi kereskedelmi miniszter ma délelőtt megnyitotta az Ipar-csarnokban az őszi lakberendezési vásárt, amelyet máris számos érdeklődő keresett fel.
Budapest, augusztus 31 A magyar szellemi élet is kiveszi részét a Nemzeti Munkahét pro* gramjából. Október 6-án, a Munkahét utolsó napján a Városi Színházban nagyszabású műsoros lro« dalmi estet rendeznek, amelyen az elszakított országrészek irói és költői Is részt vesznek.
Ma éjjelre várják a világ legnagyobb strájkjának kitörését
Amerikában a munkaidő a/ beosztásával csökkentik a manka-nMMMget
hogy julius hónapban az Egy©3Ült Államok területén a munkanélküliek száma 11 millió volt, vagyis 670 ezerrel több, mint a mult esztendő hasonló időszakában.
F.lhatározták, hogy a munkabérek csökkentése nélkül a munkaidő uj beosztását teszik kötelezővé, hogy ezáltal csökkentsék áNnagy munkanélküliséget.
Az amerikai textilesek a munkásságtól hozzájuk intézett ultimátumot elutasították és azért holnap éjjel egy millió munkás sztrájkbalépését tartják valószínűnek. \'Ma a mbnká* sok mind valóban sztrájkba lépnek, ugy ez lenne a világ legnagyobb sztrájkja.
Washington, augusztus 31 • A munkásszövetség elnöke jelenti, 1
A Saar-vidék emlékirata a Népszövetséghez
A Balti államok kedvező álláspontra helyezkednek szerződés kérdésében
Keletl-
Páris, augusztus 31 A Saar-vidéknek a Népszövetség elé terjesztendő emlékiratát ma hagyta jóvá az államtanács. Az emlékirat kéri a Népszövetséget, hogy tanulmányozza, miképpen rendeződnek bizonyos kérdések, ha a Saar-vidék a népszavazás folytán Németországhoz kerülne vissza. Ilyen kérdés például az állami bányák átengedésének kérdése és a valuta szabályozása azon a területen, ahol most francia frank van forgalomban.
Páris, augusztus 81 A francia lapok élénk figyelem-
mel kisérik a Balti-állan;ok rigai megegyezését Kijelentik, hogy a Balti-államok kedvező ^álláspontra helyezkednek a keleti szerződés kérdésében és hasonlót tesznek a rigai egyezmény és a kisantant szerződés között
Páris, augusztus 31 A Páris-környéki nagy légihadgyakorlatok ma értek véget A gyakorlatokon 600 repülőgép szerepelt. A vezetőség ugy látja, hogy a támadók nagyarányú győzelmet vívtak a védők\' felett. A rádió felvevő
és leadókészülékek nem működtek kielégítően.
Páris, augusztus 31 Titulcreu román külügyminiszter ma tárgyalt 2í-thou francia miniszterrel.
Hnsz éve ma...
(A Zala 1914. szeptember 1-lkl számából)
^ólomnehézségd órák, irja a Zala vezércikke a várakozás órái nehezednek az emberiségre. -Eny-nyit talán a világon élt emberiség együttvéve sem várt a következő napoktól .. Várjuk az északi harctéren duló döntő háború kimenetelét, amelyért kétmilliós seregünk viaskodik a számarányában rettenetes orosszal. Várjuk, hogy Románia Oroszországra vesse magát... És várjuk, hogy szövetségesünk, Olaszország... hadat üzenjen a gőgös Albionnak...*
Rettenetes Istenítélet szakadt mondja egy berlini távirat az orosz hadseregbe, amely be merészelt törni poitMZ területre Az orosz sereg teljesen megsemmisült; 250.000 emberből talán egy se Jut haza. 60.000 fogságba került, a többit részben a csatatéren, részben menekülés közben lemészárolták németek. Szörnyűséges volt ez tömegmészárlás a mazurl tavaknál.
400000 /ónul orosz katotjaságot Finnországban koncentráltak.
Német bomba Parisban. Egy német katonai léghajó jelenti egy Románián keresztül .ékezett távirat 2000 m magasbólVPárls fölött egy katonai kórház közelében bombát dobott le. A léghajóból egy német lobogót is ledobtak ezzel a levéllel : »A német hadsereg Páris kapui előtt van, adjátok meg magatokat !c
000 ház dőlt össze eddig Antver-penben a német bombáktól.
Orosz betörés Kománián át. Nagyszámú orosz haderő vonult fel, hogy Románián át betörjön Bukovinába.
Az tzr. Pntronage Ejycsület négy hadbavonult özvegy apának gondozó nélkül ittmaradt 4 gyermekét tel* jes eltartásra magára vállalta. 2 gyen 1 mekét Pongor Henrik vállalt, egyet Grünhut Henrik és csapi Sommef Ignác, a negyediket pedig WeisS * Tivadar és dr. Balázs Zsigmond.
A kórházi mütO részére lepedőket, törülközőket kér a Zala. Horvát lapokat, könyveket, fejvánljgeokat és matracokat kérnek a sebesültek részére. Az éjjel megint sebesültvonat utazott át Nagykanizsán, Sop« ronba.
18 20 é»es gyerekek önként jelentkeztek a Polgári Egyletben a sorozóbizottság előtt, mintegy negyvenen. »Égtek a vágytól, Írja a Zala hogy a harctérre mehessenek, de ezt a dicsőséget csak kettő
»_
-rw-
M6U&afiffi
1834. jffiBMg \'•
•1, a tttbbtl unMuRliohndb
találták. .1
Uapi/ölt Airu)r4l«il>ol berukkolni egjg- ktvé«4orolt nugyor- Ntv »»■ rint CslXBMdja flMvoc Kanizsin ol-vcultM* »\' ösweí pénzil, 300 koronát A1. Zilla utján k<Te»l a bwsü letes twglalál.it-
A H/tplrodu 93 alkalmazást kínál (48 mezei munkásnak, 21 nap-siámoaoak, 7 takarítónőnek stb.), (le 193, helyet keres állástalanoknak, Az állást keresők közül 98 nő.
Id6 j á rás
A aagykKDlxMl meteorolOKlat meR-tl|&elA lelMtéaekt — pénteken a hfl-márrtUet: remei 7 órakor + 12-4, délután 2 árakor + 240, eate e érakor + 16-3.
FilMul: reKKel, (télben és eate borult. — Csapadék 5-4 mm.
Stéltrdny: Reggel délnyugati, délben északnyugati, eate keleti.
miuafad rádMfckntiti * fllal mMaallalawlt 10 érskart DaiRV«aatl, nyqatt axél, wáltoxé (.lk«..l, h.l,,,* *.t a»«, alaalar, •JWM\' • »•«■»*o.Okk..
Meghűlésnél, niltiiláinil, torok-gywlUdMnál, mudolalobnál, fnlki-lanuanil, valamint Idegfájdiinuknál és szaggatásnál naponta fél pohár teroxtiMiM .Ferenc József" keaarU-vli nagyon jót tesz, mert a gyomor* béksalornál alaposan klliszlilja és dninilcUlja, azonkívül pedig meg-fe\'eU emísztéit biztosit.
Mexikó kjUollkussága a be záil templomok megnyílását követeli
Mexikó, augusztus 31
Mexikó utcáin ma hatalmas, több mint 2000 hívóból álló menet vonult végig, akik a bezárt katolikus tem* plomok megnyitását követelték hunJ gos szóval és tüntetéssel.
RÁDIÓ-MŰSOR
szombat.
645 Torna. 0.45 Hírek. 10 •Tófűk mesék. > - 10.40 «Tta perc fényképezd s. — 12.10 (MriMmé Kunezy Teré* énekel. - 13.15 Időjelzés, időjárásjeleuté*. — 14.30 Köm1-tités Szombathelyről. az ünnepi hét megnyitásáról. Uwoélő: Turehányi Isi-ván. — 15.25 Hirek, árak. 10 «Kzer. mester niült«ly.> A Kádióélet ifjúsági órája. Harsány! (iizi előadása. — 10.45 Időjelzés, hirek. — 17 «fiszakameri^a <-soíipparkjai.> Cz. Bocze Anna uli-rajzp. — 17.30 Timkó Margit magyar nótákat zongorázik. 18 Kádióama-tór|»sta. 18.30 Állástalan Zenészek Szimfónikus Zenekara. — 19.05 «A táv<-bewélő iK\'uiaaikózi tanácsadó bizottságnak budapesti jubiliVris értekezle-te.» I)r. báró Stalay (iábor áljaintit-
ár, a posta vezérigazgatójának elő-
ása, — 10.45 A hegedű. Hüky C.yörgy elbeszélés". - 20.15 Dajjátékelőadás u Stúdióból, "Mézeskalács.. I)u|játék 3 felvonásban. Irta: Emőd Tamás. Zc. néjét szerzetté Sz.rmai Albert, Hvndc-zö Kiss Ferenc. 22.30 Hűek, versenyeredmények. - 22.50 Cigáiiyjzcnc.
IW>q* 12 Lemezek. - 13.20 l-eine-rek. - 14 Hirek. - 14.10 Mnvészle-mezek. — 10.05 Hirek. 10.40 Man-dol|nBcne. — 17.40 Az állástalanok zenekara, — 20.05 hitzafc tenorista dal- és áriaestje. - 20.15 A piebcrscei lóvéunnnep százéves évfordulója huly-sxini közvetítés lemezeken. 21.15 Jarno.: A muzsikus lány. Iiáromfelvo-násps operett u stúdióból A szünet-ben hirek, időjárás - 23.15 Jurilz-jazz, Pelnov Emil énekével.
A vármegye háztartása egyensúlyban van
Az alispán évnegyedes jelentéséből
Zalaegerszeg, auguaztus 31 Bődy Zoltán alispán évnegyedes Jelentésében kimerítő tájékoztatást nyújt a vármegye helyzetéről. A Jelentés szerint a gazdasági helyzet súlyos. Bár a terményárak emelkedtek, alig érezhető- javulás, mert kevés gazdának van eladható termény* feleslege. A közigazgatási bizottság u gyenge te rmétwred menyek kel foglalkozó részletes jelentést fölküldi a földmüvelésügyi miniszterhez, aki 40 vagon rozs és 25 vagon búzavetőmagot utal ki. (A kiutalt vetőmagból a nagykanizsai járás 300 métermázsa rozsot kap ) Megemlíti a jelentés a Keszthely zalaegerszegi transverzális ut építését is. Az uj ut t«rv-vázlatának elkészítése folyik. Mivel a megye a maga erejéből ezt az utat megépíteni nem tudja, állami segítségre - a kilátásba helyezett 180.000 pengős évi segélyre lenne szükség. Ekkor a bekötőutak építését is lehetne folytatni. Az ut nagyszabású földmunkáiban négy járás Ínséges lakossága kapna munkát. A fentlekre nézve a kormánynál már elő* terjesztéseket tettek.
A közbiztonsági viszonyok kielégítők.
Beszámol a jelentés az örvendete-
sen megnövekedett .balatoni fürdő-forgiüomról, a nagyobb balatonieseményekről és a Balatonpart >villa-nyosltásáról, amely ügyben a tárgyalások annyira előrehaladtak, hogy a Balaton zalai partjának villanyvilágítása a jövő évadra már teljesen biztositottnak látszik.
A vármegye háztartása 953000 P potado hátralék mellett is egyensúlyban van. A vármegyét terhelő banktartozásokból 42000 pengőt törlesztettek, ezenkívül visszafizetett a községi* alkalmazottak segélyalapból felvett kölcsönre Is 28.000 pengőt. A községek kintlevőségei csökkentek, a váriak és kölségefr vezetőinél takarékosság észlelhető.
A közegészségügyi állapotok kl-elégltőek. ./ívtrachomás betegek száma 35 százalékkal csökkent. Az elmúlt 8 hónapban 2641 gyermek születésével szemben az elhalálozás 1712 volt, Igy a természetes szaporulat 929 lélek. Apadás egyetlen jó* rásban sem volt.
Az állategészségügyi viszonyok kfclégitőek, csak a sertésbetegségek szaporodtak. A szarvasmarhák, lovak és sertések ára csökkent.
Junius hónapban Ausztriába 42 marhát, 39 lovat és 351 sertést ; Olaszországba 1115 szarvasmarhát és
1934.
őszi divatujdomágok megérkeztek
Nöl roba kosztüm és kabátszövetek. Férfi öltöny, nadrág és kabátszövetek. Kész nöl kabátok. Flanelek és par-getok. Nagyobb tétel szövetmaradék.
Sstolld árak! :Pontos kiszolgálás ! Nagy válasxiék!
2x2 = 4
flfteister
sxappant végy
11 lovat; Németországba 12 szarvas marhát és 30 lovat szállítottak ki, részint levágásra, részint tovább-tartásra.
A jelentés\\égül beszámol a sok irányban folyó, élénk ütemü ut-munkákról és a\'1 hivatalok ügyforgalmáról is.
Kanizsa urai és Kapitányai
Minlegy hánőm évivel ezelőtt fogtam hozzá Kanizsa történetének kibogozásához. Nem az egészet akartam feldolgozni, hisz azt csak al4po:tfl>b, majd 10 évi kutatás után tudom nyilvánosságig hozni. Így tsak egy részt ragadtam ki a város történetéből s azt választottam kutatásom tárgyául. Kezdeti támpont volt az az idő, mikor a vár a Kanizsay család (Osl) kezébe j utotl; munkámban elértem az H»00-ik évhez, mikor u vár ormára török félhold és lófarkos zászló került. A Kanizsay a k előtti *<or adatait is jól ismerem, cK\' "ezek okiratai most vannak átrendezés alatt u Nemzeti Múzeumban és uz Országos levéltár-|>un s fsak az átrendezés után fogom rendszeresen átdolgozni.
Adataimat nem mesékből, régi elbeszélésekből, hanem oklevelekéi, más hiteles iratokból, meg a légi történetírók l>ecses munkáiból gyüjtóttnn össze. Átkutattam az összes valamire való bécsi és pesti levéltárakat s ezele ]ionos aktukóteteiböl kutattam ki a valót. Ha valakit közelebbről érdekel a város története, szívesen megmutatom az aktaszámokat is.
130!>-l>cn a magyar trónra uj dinasztia került, a ná|»lyi Anjouk, kik lemenő ágon rokonai Voltafc a francia királyi családnak. A trönváltozás meg. rázkódtatással járt, lázadások "ütötték fel a fejüket. Kanizsa ebben az idő-l>en a Németujvári vagy másképen a Köszeghv család kezén Volt, II. Kokus Miklós fellázadt Károly lobért ellen. 1319-ben » király Osl Lőrinc hívét küldté ellene, i.örinu eomes megfelelt u bcléjchelyezelt bizalomnak s Odostro-iHolta Kokus Miklóst a várból. A király bőkezűen megjutalmazta kedvelt hivét. 1321-ben kelt (oklevél szerint örökadománnyal kapja Kanizsát, Kerektó, Csákány, Lazsnak ,s Bllle faluval. Ettől kezdve yeszifi fel uz Osl-ojc1 a Kunizsay nevet.
A Kanizsay család jelentős szerepet visz az ország történetében s e^el u birtokaik szánna is erősen gyarajxxlik, különösen a kanizsai vártartomány nő erősen.
Az utolsó Kanizsay visszatérve a mohácsi ütközetből 1532-ben lud meg, leányát, Orsolyát Zápplyja fiusitja. Ka-nizsay Orsolya kezét mérhetetlen va-gyonávul együtt Nádasdyi Tamás, a későbbi nátlor nyeri tel ,oki még növeli kanizsai várbirtokot.
150(H>an meghal a nádof. A vár stratégiai helyzete nő, hiszen elesett l»é<-s, Kajiosvá^, Sziget s Huboc.su kapuit döngeti nufcr a hitetlen jwgány. A Mura falaton kapuban csak egy erősebb vár áll még: Kanizsa. Kz a vár még érintetlenül védi a Habsburgok kedves osztrák tartományait a török ellen. A uá<k>r halálu után nincs a vár élén erős férrikér, itfy u császár reguláris katoiuíságot küld a váj koszár-
1W4. ngifcmbtr 1.
ZALAI KÖZLÖNY
Van szerencsém értesíteni a t. hölgy kOiOnlégel, hogy Nagykanizsán, Sugár ul 2. sí. alatt szeptember 1-én
hölgyfodrászszalont nyitok.
Szivei pártfogást kér „a Gávay Nusl
nyálba s cgyseersmind meg\'fc*rdődlfc az alku a JTincslár és Kanizsay Orsolya közölt a vár átadásáröl. Már augusztus lfi-ín « Zalavári Upái és Jurlslch Miklós királyi oomcs leltárát vesznek fel a vártartományról és a vár felszereléséről.
A végleges szerződést Bécsben kötik meg 1568. január 4-én Ferdinánd és Nádasdyné. (Wien Hoíkammerar-chiv (íedenkbüfcher 1568 -70. 108. I. és Bp. Orsz. I/evéltár Benlgna,. réso-lutioues 1568. 25. 1.) A szerződés szerint Nádasdyné T&másné született Ka-nizsay Orsolya, a nádor özvegy*\' átadja a kincstárnak a kanizsai vár- • birtokot, mely áll Kanizsa vára s a falvak: Szépeinek, IVecsehely, Palin, Újudvar, Zsigárd, (J«ls«, IJJnép, Alma. szeg, Sormás, ZsegÜce, C.sarnoka, VenÓo6, János, Bikalja, Cinegefölde, Kislag«l, Mikefalva, Bánfalvu, Kszte-regnye, (iereche, Pewnye, Oíomaliáza, Szentgőg, Martonfalva Zalanu\'gyébeti, Somog>\'megyél>en Berény, Szenlpál, Miháld, Benek, Sáros, Csiesó, KLs-asszoml, Saág, Szenlpéter, Fakos, Bírt, Tcvel és Pald. iíHenszolgiÜtatásul Ná-dasdvné Borsmonostor apátságot kapja s\'jiégy év múlva még 10.000 aranyat kap. A császár Morsmonostort nem tudja átadni a nádoréknuk, mert zálogban vall s jii|>cs pénze kiváltani, így Borsmonoslort Cscjthe várára cse-r6l»i fel.
A kanizsai várbirtok hivatalos átadása 1568. január 22-én ment végl>e A\'inbry Baltbazár é-s Luka János oo-mlssáriusok előtt. lizzel Kanizsa teljesen kincstári birtok lett s az is marad a török átadásig, mi(kor •l\'ura-diesomos Cyurka. (Paradeiser (iyörgx) rutul kapitulál a töröfc előtt-
A birtokosod jegyzékét szép sorban összeállítottam ,de málya kapitányojt jegyzéike nem ilyen pontos. 1115-ben, mikor a HozguiiyW ostroiiK)Uák a Zsigmond király TcörüH zavaros idők-ben a várat, bt&óna&i Tőrök László és Nádasdi Oswald voltak a vár kapitányai. Mátyás király idejében Magyar Balázs volt u vár \' kupitánya, ■í hatalmaskodásra hajlamos ember. Mátyás király egy oklevélben utasítja, liogy Csapi András jogtalauul elfoglalt birtokát adja vissza.
A Nádasdyak alatt a vártartomány vezetője 1554-től Szele Jakab. A Ná-dasdv levéltár tele van a levelezésével. A katonai ügy«\\k vezetője Magyar Bálint kapitány. Szele feladata az épités, gazdasági ellátás volt.
Szigetvár eleste után királyi katonaságnak nyitja meg a vár kapuit Ná-dasdyné. Pahy Ferenc lesz a kapitányi 68-ig. 68—7l-ig Thury György, Európa leghíresebb bajvívója kerül a vár élére. Ezen idő alatt mozgalmas volt a hadi élet. Alig mult el hét portyázás nélfcül. Thury még Pécs körül is a császárnak szedette az adót. De a portyázás lett a vs^rtje a hősneft. Egyszer lizszjerej* túlerővel léprecsa\'ta őt a tö-•"öQc. De megadla a* árát, két karddal kezében harcolt ellenek ,mig birta szusszal.
Thury utódjául ideiglenesen Srhwcmdl Lázár Bánfi C.yörgyöt nevezte ki. Majd 73-ban Zrinyl intenciójára Alapy (iásftár került a vár élére. 1574. húshagyó keddjén Alapy ,kapltányi be-\'iiHott az egész őrséggel együtt s a törők ezalatt a vár alatt elterülő város-ből rabszíjra fűzte a lakosságot, el-hujtotta a lábas jószágul, olvitte az ingóságot s végiül lángokba boritolta a váró*. I ,
Alapyt büntetésből Bo»rniáJ>a helyezték, utódja a hlrcs Bornemissza János lett. Az ő személyével raéljók\'ip lelt betöltwc a kapitányi tisztség. Valóban Thurv ii tőd ja volt ő. l.VN-ben a dunánhill főkapitányság is ide ke-rült, Igy Zrltiyi Á tónál versengve űzték a törököt a kanizsai huszárokéi. Iígv évvel később Zrinyl a fizetetlcn-ség miatt kivonult katonáival és igy Bornemissza lett a vár főkapitánya. 77-oen felrobbant a lőportoruny, bele. csapott ugyanis a villám. Bornemissza családja odapusztult ,maga is nyomorék lelt. v
Hornom issza helyébe Kielmann András komáromi ezredes kerül, ki már dupla fizetést kap, hiszen ő
oszjrák cml>er w\'t, q*m rel>ellis ma-
gyar. Kielmann csak 81-ig birja a puskaporos levegői, utódja Braun Bez^ mán óvári német kapitány osztrák enil>er, de helyettes faintos magyaii vitéz, a hettyk\'e \'ITwllóezy Fartóu, 1582-iteu Zrínyi György lese,a kapitány, Hrauu Bezmán visszamegy Óvár-ra. Zrínyit a diadalmas kacorlak! r.,j-taűtés után megfosztják hivatalától. (Jhiczy IkTialun követi a kapitányi székben. 95-lien újból változás áll be Heine* Kristőf czK\'des kerül a vár élére, majd/l508-ban a vár kapitánya u hitvány törökkel cimboráló Paro-deiser (lyőrgy leli.
Iir. M«kovAczky Gyuip
Hét embert agyonvágott a villám egy fa alatt
Kaposvár, augusztus 31 Nem mindennapi tömegszeren-esétlenség történt a napokban az egyik somogyi községben. Vörs község közeiében munkások dolgoztak kint a mezőn. A délutáni órákban hatalmas vihar kerekedett. Az átvonuló vihar és az óriási felhőszakadás elől a muntóások egy része, számszerint heten a közelben lévő magányos nagy fa alá menekültek.
Már mulóbun volt a vihar, amikor a villám, hatalmas mehnydörgés kíséretében a fába vágott. A villám oly nagy erejű volt, hogy a fa alá menekült hét munkást agyonsújtotta. A borzalmas tömegszerencsétlenség, amelyhez hasonlóra a környéken még -a legöregebb emberek sem emiéheznek, megrendítő huftst te^ a környék népére.
Férfi és női szövetek
I Az őszi «• tóit divat szabb-
■ nél tzebb miniéi pompásan 1 S (••tanok • női ruha, kabát 6> I i kosztüm izöveteken. Foko- I
■ zódö Igények kielégítésére -" választékunk sokksl msgyobb, "
mint eddig volt Amilyen (eltűnő nagy a választékunk, ugyanolyan meglepő olosók áraink, melyek lehetővé teszik, hogy bárki valami szép újdonságot vásároljon.
Schfitz Áruház
Sohse:\' (elejtse el hétről-hétre változó kirakataink megtekintését, melyek mint elö-dlvatlap mutatják be a legszebb újdonságokat. — Férd ruhaszöveteink legszebb mintáit láéiatja most kirakatunkban. - Vételkényszer nélkQI ; készséggel megmutatjuk tel- 2 ■ Jes választékunkat.
i Schfitz Árnház
Férfi és női szövetek
A Hangya-telekről és a Speyer-kötvényekről
nyilatkozik dr. Krátky István polgármester — Hélfön ül össze a pénzügyi bizottság
Nagykanizsa jövő évi költségveté- I zást feltételhez kötöttük. Az OTI
gének sokszorosítása elkészült éj központi kiküldötte azzal jött hoz-
valószinü, hogy a pénzügyi bizotl- | zárn, nwndotta a polgármester, hogy^
hétfőn délután kezdi meg n a város hajlandóé székházépítés;
költségelőirányzat tárgyalását, ami néhány napig fog tartani. A költségvetés szeptember 10 e körül kerül a városi közgyűlés elé
Kérdést intéztünk dr. Krátky István polgármesterhez az OTI székház ügyében. A polgármester kijelentette, hogy már évekkel ezelőtt felajánlotta a váfos egyik telkét székházépítés céljaira, tehát a kérdés nem uj kelet.ü. Azonban, amikor mi valamit nyujtunk, kell, hogy megfelelő ellenértékét kapjunk és ezértvolt az, hogy a telekadományo-
céljaira megfelelő telket rendálke-, zésre bocsátani. Én azonnal a Hangya-telekre hivtam fel a figyelmét, a kiküldött ur azonban azt válaszolta, hogy ahol eddig az OTI. épitletett, mindenütt ingyen kupta a telket. Én nagyon örülnék, ha az OTI a Hangya-telkén épitené fel székházát, ezt a megoldást legjobbnak vélem a székház szempontjába). Aiért mindaddig* nem is beszélek. máe megoldási lehetőségekről, amig a Hangya-telek kérdését nein sikerült tisztázni Mfn\'tfenesetre a
Pucc a neve pucolj velel
Ára:
JUH ■M
y U
M1& MUr
város már jxz iparosság szátoára való munkateremtée céljóból is f- a legnagyobb előzékenységgel viseltetik a székházépítés kérdésiénél, mert egyik főfeladatát képezi a munkalehetőségekről való gondoskodás.
Ezekután megkérdeztük a polgármestert, hogy mit szól egyes vidéki városoknak ama akciójához,, amely a Speyer-kölcsönkütvényeket igyekszik kedvezően visszavásárolni és igy a várost tehermentesíteni.
Azt a választ kaptuk, hogy M»\'gy-kanlzsa Is abban a kedvezi; helyzetben vólt, hogy visszavósár Imtta volna kötvényeit a Drávavölg- i ál-J tal nyújtott 600 000 pengfrvt1! de ezt az összeget a Magyar Föl.lhltel-intézietnél fennálló 630.00> pfenfeés tartozásra kellett iordltan. De igy is jól jártunk, mert,AJOrávaVölgyl kölcsönével sikerült a polgárság terhét csökkentenünk?
Áldott állapotban levő nők, ifjú anyáü és löbbgyamettfs asszonyok az enyhe IcniMzetes .Ferenc József" ke«ertlviznek már mérsékelt adagokban vaió használata által i* könnyű és big Urüléat, úgyszintén rendes gyomor- és bélmüködést érnek el.
Ismét váglgházalt idegen kereskedő Nagykanizsán
Mindenki tudja, hogy Nagykanizsának szabályrendelete v.in, amely meg-tiltja idugen kereskedők házalását* Tegnap égj\' idegen optikus ennek ellenért végigházolla a váiosl, az irxHlákat ís a légjobb üzleteket kötötte. I\'f?viui-c\'Mkor a mi kereske<ldii<k nem tudjiVk háihéröket fizetni ,nem ludnoK adózó kötelezettségüknek eleget tenni, M legsúlyosabb viszonyok közöli vívják harcukat n mindennapi kenyérért. Nem tudjuk elképzelni, hogyan lehetséges, hogy -idegen kereskedő «YO\' egész dúlelölt végigjárhatja a vánost anélkü^ hogj\' valaki hatós;igi közeg kezére adta\' volna Van .N\'ngj\'kaniisán elég o|)tikus, akik semml\\-el sem drágábban árusítják a |>ortókáj|uk»t és akik\' szc-mélyükben garanciát vállahjak azért;, amit eladnak. •
A nagykanizsai kereskedőknek, n helybeli ijMtroboknak, <le baját magunknak is tartozunk ajzal, hogy minden idegen kereskedő^, és ügv-nrtkre, nkl ebben a városban w\'gighá-zul, fölhívjuk a rcndörőrsiíi\'m Hgyel-mét. A teguapl optikus olyan üzleteket kötött Nagykanizsán, amilyeouket a város összes optikusai és órásai hönnpokon át nem Itőtnek
Iig>e|len-íUjári<l M ^mogusSuk az klegenböl kloérkc*<r Isim-kf^.n -kt\'M-s-
ke<lőket és ügynököket. Mjnd.cn fillé-rüoftét i\'ti htlyl>eb tflifítiik \'«1 >és a helybeli Itvreskod«lm<ít é< ij>yH támogassuk. Nagykanizsának\' •» )ur|uzunk eznll
** "\' \' í
ZALAI KÖZLÖNY
J___
Figyelmeztetés I
Több oldalról értesülünk, hogy »a a hlr járja, b^gy a bombázása
cimü film már Kanixsán be njlt mutatva. Tudomásáru hozzuk a n. é. közönségnek, hogy cr a mó8 volt Nagykanizsán. Ez egy izgalmas kémdnáma, amelyben- Gerda Mtaurus, a híres szőke filmsztár alakítja « ifl-—«pct. (A két é* előtt lejátszott film dme-volt: Sanghai express.
Vároat Moígó-
Frontharcos bajtársak!
fA mit- cs. és kir. 48. gyalogezred hősi halottainak emlékét megörökítő szobor nnp-tember hó 2-in tartandó le. ÜpBbiri ünnepélyére vonattozólag mi alábbiakat közöljük:
Szeptember hó 2-áa a polgári ruhát, bajtársak pontosan 0 óm 30 párékor gyülekeznek a gimnázium udvarán, honnan zárt alakulatban vonalinak fel az^únncpély színhelyére.
A formaruhás ! a Hársak 10 óra> 15 perckor gyOtelMvaoek a\' Pannónia szálloda előtt.
Fetttivnnk minden bajtársat, hogy a gyftlekező helyeken a pontos időben jelenjenek meg, tekintve-, hogy a ■ meffUbpitolt programot pofenyi pontossággal b© lcrlt tartani.
Egyesüfctüok jfbuaava «laíenért, Hazáért és Ilajtáraainkért mindhalálig^ tehát minden bajtáni ott legyen
SPORTÉLET
Ax NTE halas* Jíísat ekfi bajnoki meccsét a Pécsi DPAC ellen
Htfnam havi nyári toünct után. holnap ismét meglreedfMnek a bajnoki Itűndeltnek. Sorsolás szerint a Pécsi DPAC legénységét látja vendégül az NTE a Zrtnyi pályán az őszi szezon el»& bajnoki ruérkótáxáa. A n^kn-zsai sportközónség, tolfes bizalommal tekint ar NTE stereplEsc elé, merf a vasárnapi Spilwn kupa mérkőzésén láthatta, hagy a taapM alaposan fel-késeült n őszi sneponra. M-egblzható védelem, munkabíró haltor és jó tor-mában lévő gólképes csatársorból áll as NTE csapata és igy joggal híw-wQW, hegy komoly fczorejjet tölt be a délnyugati alosztály bajnokságában. A Pécs-bányalclepi csapat nehéz f«L adatra káuteti az NTE-t;. miért is minden tudását ki kell fejtenie, ha győtni akar. A szereti első bajnoki, mérkőzése bánt sportkórókben igen nagy értkiklődés nyilvánul, meg.
A me^ts délután fél 5 órakor kez-(Kfcltk a ZHnyi páljlán. Biró v. Adorján Kaposvár. ______
— KiaUsatrtseUfk réaoM rendkívül eUJnyös batorrásáHátl alkalom. Uodero bsvondazések, tökéletes Jó kiviteli** Iwma lejáratú részletre, sőt k«mat> ment—en ia kaphatók KipHik butor-áivbácbao, Horthy Mlktós-ut 4.
A 48-a» ünnep
Nagykanizsa nagy ünnepe, a 48-as leleplezésével kapcsolatot ünnepségek ma Uldtjdnek. Ma d. u. 2 óra. kor érkerik a bécsi autóbusz az osztrák bajtársakkal, fogadtatásuk az oreságzisdó előtt lesz. D. u. fél 7-k»r (pontos kezdés !) a városháza dísztermében lesz a Petóli Társaság niütoros nagygyűlése, a már többször ismertetett programmal. Esto 8 51 órakor érkezik Budapest felől az egykori ezredzászló, aminek ün« nepélyes fogadtatása lesz a vasúton. A Leventeseoekar este zenés takaró-dóval masírozza be az utcákat, a honvédzenekar pedig szercnádot ad a zászlófogadtatás lezajlása után a Korona előtt.
Lobogónak fel házainkat
Felkéretlk Nagykanizsa véros hazafias közönsége, hogy a 48-as hősök két nagy napja alkalmából házalkat fellobogózni szíveskedjenek !
A polgármester a város közön ségéhec
A polgármester kéri a város közönségét, hogy a pázsitot és ültetvényeket kfmélni szíveskedjék és ügyeljen, arra, hogy mások által Is
mai eseményei
a kímélet szabálya megtartassék. Főleg a filléres vonatokkal érkezó közönséget kérje fel, hogy vigyázzanak a pázsitra é» ültetvényekre.
Nem lehel Mnyképcinl a kor donon belül
A 48-as ünnepély rendezöblzottsá. ga okulva a tapasztalatokon, a rend zavartalan biztosítása érdekében ugy intézkedett, hogy a kordonon belül az ünnepség alatt nem lehet fényképezni. Ugyanis a kor-donon bolül való fényképezésre három helybeli és egy budapesti hl-vatásos fényképész kapott engedélyt, más nem fényképezhet ott. Csak a kordonon kivül.
A filléres gyorsok érkezése
A \'filléres gyorsvona! Budapestről vasárnap, d. e. 10.22 órakor érkezik Nagykanizsára, mlg a soproni gyorsi vonat 8 58 órakor. Visszaindulás Budapestre este 8 órakor, Sopron felé este 805 órakor.
A kordont lezárják szigorúan
A rend fenntartása érdekéten aként történt intézkedés, fco?y vasár nap délelőtt a katonai kordont 10 óra 50 perckor lezár|ák. Akkor senki sem mehet többé keresztül a katonai kordonon.

Nagy előkészület
KIS BUDáBAN
a 48 s> hfiil-tBDbor Mepluéu llksl-mával. — Aki |<l akiijl magát (itul, az ctak a
ma BiioAq*,^
SMMMgmtó*"*\'
V4t Török, Klpim at 21.
■■,......"\'.............
Az OMKE a szoboravatáson
testületileg jelenik meg^z egyesület tagjai a honvédszobornál gyülekeznek és fél 11 órakor testületileg vonulnak at ünnepségen feiwifc»r-tott helyükre.
Felhívás ■ 20 as honvédekhez és népfelkelőkhöz
A 48-as szoborleleplezéfil ünnepségen részt veszünk, felhívjuk a 20-as bajtársainkat, hogy saept 2-án (vasárnap) délelőtt 9- óra 30 perckor a gimnázium udvarán gyülekezünk. Mindenki ott legyen !
Vezetfaóy.
A formaruhás frontharcos bajtársak
nem 9 óra 1& perckor, mint előző híradásunkban közöltük, hanem 10 óra 15 perckor gyülekezzenek a Pannónia szálloda előtt a vasárnapi 48-as szofcorleleplezéshez.
Gyülekezés
az osztrák bajtársak fogadtatásához háromnegyed 2 órakor az ország zászló előtt. Minden bajtárs ott legyen !
A lobogó vasúti fogadtatásához a 48-as disz-század fél 8 órakor gyülekezik a gimnázium udvarán. Felette kívánatos, hogy az ünnepélynek ezen a magasztos aktusánál bajtársaink össaessége ott legyen
Roosewelt unokáit akarta elrabolni egy rendőrkézre kerfltt vakmerő zsaroló
Newyork, augusztus 81 Roosevelt elnök felesége ma éies-hnngu fenyegető levelet kapott, a melynek írója 168000 dollárt köve tel az elnök feleségétől, azzal az indokkal, hogyha nem fizet, elfogják rabolni unokáit. A rendőrség erélyes nyomozást indított és hosz-szas kutatás után sikerült elfogni n levél íróját, aki Zarn Francklln műszerésszel arontís. v
ítéletidő a Vág völgyében
Pozsony, augusztus 31 Tegnap a Vágvölgyten Ítéletidő dult. Az óriási felhőszakadás következtében a patakok és a Vág megáradt és számtalan községet elöntött. Legtöbb helyen, csak csónakokkal lehet közlekedni. A rétuk és mezők teljesen viz alatt állanak, ugy hogy az őszi vetés mindenhol elpusztul.
— Aotfttl sititek NOgy*antetán
Anglia és egyben a világ két leghíresebb szóvetgyárának, Jenncus Welch & Co, valamint Josiah Fraoz ltd. gyártmányai czldén először kaphatók Nagykanizsán, Kirschncr Mór divatáruházában.
bUuG és iskolai csíkos vásznak,
szávaiak,
paplanok

kHünft minfiaág- beír, nagyon i
Kirschner Mór dlvatáruházában
\\
Iskolai, utcai és dlivat cipők legolcsóbban és a legfőbb tliltényi Sándor és fia cipőáruházában.
minne^n 7»*»n J \' _____
1134. ntp\'embtf I
ZALAI KÖZLÖNY
A szülő legnagyobb gondja a gyerekek iskolai felruházása. Ezen segit a legjobb minőségű szövetek, iskolai anyagok
filléres árusításával
a Filléres Divatüzlet
NAPI HÍREK
NAPIREND
Szeptember I, szombat
Római katoHkas: Egyed. Proteat.: Egyed. Isr.: El>l hó 21.
Mozi elöadáaok hétköznap 6 <• 9, vaaár éa Unnepaap 3, 5,7 éa Ó órakor.
Qyógyaaeiliri <||ell »iolgálat e hónapban: Metkly-Belua gyógyszertár Ffi ul 12 aa. éa a kiakanlisai gyógyszertár.
üözlUrdö nyitva icggel 6 órától eate 6 óráig (bétfő, azerda, péntek délután, kedden egéaz nap nóknek).
— (Aranylakoditom) I-itxkó János, u Ccoirái volt föpinoére és felesébe, Szikra l\'ona ma déli Tél 12 órakor tartják a plébániatemplomban házasságkötésük 50. évfordulóját. Fitzkóék-nak 12 gyermeköje éH 9 unokájuk van.
- (A «Gyöngyös llokréla.) hctyjl c«)|«orlju legelőször az országban zalai községben, (lalamlwlqoii alakult meg. Az egye«üle| elnöke — az alajwzabá-lyok szerint — Varga János tanító. Á tagok száma 18.
r- (Wvosi hir. l)r. líenodig Árpád fogorvos (Deák-tér^3) rendelését ismét megkezdte.
Angoretto, düftlmelé, dlagonál és az őazl dlvatujdonságok nagy válaaz-tékban Singer Divatáruhdibon.
— (Iuy- lroiIaföUszt titokzatos halál®) A napokban Németh István 01 éves barcsi ny. irodufőliszt bal csuklója ismeretlen okból eltörött. Né-illethet azonnal u pécsi sebészeti klinikára szállították, ahol ápolás alá vélték, de az idős ember anélkül, hogy visszanyerte volna eszméletét, meghalt. A tragikus körülmények közt elhunyt irodafőtiszt fia tegnap megjelent u l>écsi nyomozó hatóságoknál és jegyzőkönyvbe mondta, hogy édesapja ha. lála előtt pár nappal elpanaszolta, Ikogy két héttel eaelőtt az esti órákban kél ismeretlen fiatalember mjegtájnadta egy sötét utcasarkon és súlyosan bántalmazta. Németh Vilmos azt .hiszi, libgy édesapja halála összefüggésben van ezzel az esdi támadással. A nyomozást megindították a két támadó ki\'zrckeritésérc, a holttestet pedig fel-
IxmouljAk.
- Afevadék osztályt** a legkelleme.
sebb meglepetéseket nyújtja. Mielőtt vásárol, nézze meg Schötiék maradék \'
osztályát.
— (Csákány legrég bb neraeal kúriája Iqtgtlt)\' A napokban a villám belevágott Veress Lajos csákányi földbirtokos régi családi házába ,amely a község legrégibb nemesi kúriája volt. A nemesi kúria kigyulladt ós bár hamarosan négy község tűzoltósága ott termett, a |>adláson lévő ezévi zab- ós bükkönytermés és rozs elégett. Emlwr-életben nem esett kár, a kúria lakott részeiből u bútorokat is idejében kj. lwrdlák. \\
— TMa gy«p|u és angol férfi szövetek nagy választékban olcsó áron Ciolenszky Divutözlelbcn.
— (JplinJkc/irk eg) dv<*z«ll kar-kölő tfizdA^) Akinek tavaly október első napjaiban arany karkötője elveszelt vagy el\'opták, a rendőrkapitányság I. eme.ei l .sz. helyiségében a legrövidebb időn belül jelentkezzék.
— Nupputa éruczoei clpöujdonsá-gok Millónyi Sándor és Fia cipőáru-házába. /
— (A nyomorék gy^nnrk) intézetbe helyezése céljaira folytatott gyűjtésünkhöz Szakonyl György 2 pengői adományozott.
— Antikor l\'éna bárad Ulaftu vo«... A halhatatlan ifjúsági iró emlékezésének áldozik Az En Újságom uj száma. Kóla rajzolt képet Muhlbeck bácsi, rótó irnak szép történeteket a legnevesebb magyar ifjúsági irók.
— \\Uuaak éa dammxlok, papluQOk, takarók állandó nagy választéka Singer Dlvatdruhdzban.
— Tor on tál! és Bakié s tő. i vegek
olcsó áron tiolcuszky Divatüzletben
— (Börtönbe koritft « pal.nl tolvaj)
l\'alinpuszlán Magyar István napszámos betört Ihász József gazda házába. Mialatt a házbcUek a földön dolgoztak, öklével benyomta a folyosó ablakának üvegét, bemászott az ablakon és az egyik nyílott szekrényből kilo|»ta a gazdáék nehezen óászeku-porgatolt 250 |>cngöjél, majd ruha és íehérucinülíélékei csomagolt össze, majd l\'judvar korcsmájában eveli-ivott és másoknak is fizetett. Sőt odáig ment nagylelkűségében ,hogy fivérének is küldött postán OÜ peugő •segélyt.. A dologhamar napfényre kjeruli és a cseiúJőrUg a jiostán letil-lotta sürgő ny ileg a pénzt. Több mini száz |>engöt költött el Magyar a l«j-poll pénzből, mire a csendőrség el-logla. A uagykanizsai lörvényszók hat havi börtönre iiélte Magyart. Az Ítélet jogerős.
— intézeti kelengyéket nagy hozzáértéssel áll>t össze ütiiget Divatarulidz.
— A legszebb ébmpy, Altay Margit
bájos nyári regénye, legizgalmasabb részéi kóflfi, u Magy;ir.J«únyok uj száma. Miust dől el a szereplők sorsa s az ifjú olvasók szivdobogva olvassák a foiytuiást.
— NŐI ixibúk gyönyörű fazonokban idényvégi árakon Scliülznél.
Városi Hoigó.
September 1-én és 2-án, szombaton és vasárnap Az izgalmzik napja!
Sanghaj bombázása
Idegfeszítő kémtörténet Gerda Maurus főszereplésével.
Vigyázat: Nem tévesztendő össze a Sanghai express cimfl filmmel, amit már bemutattunk I — Ezenkívül
Harry Piel bravúros attrakciója, a világsikert aratott
Havasok ördöge
Előadások kezdete — tekintettel a műsor hosszúságára — mindkét napon 3, 6 él 9 órakor.
Az első előadások filléres (20—gO) helyárakkal
— Ádám hol t Ez a cixne annak a regénynek .amelyei Hen-jseg £V. rcnc folytatásokban jelentet meg az Uj Időkben és amely már oddig Is rendkívüli sikert aralott. Ez a finom és erőteljes mcsiennü méltó párja a nagy író Pogányok eirnü regények,
témája is u magyar po#knyvílágból való. Az UJ Idők emellett még egy regényt közöl: Egy leányt1 a sok közül clrtnttcl, Kosáryné fléz I-ola müvé*zi tollából.
AUlŰ éx motaiterttpí; PBCttmatikBk
i legjobb küllüdl gyáilmánjokbíu iikkUhI, Autóalk«tr*M»fc (Himi oliax, francia ét ameilkal autókboa, «•!-iiaraléil oikkok legolcsóbban Nagy Józsvf Budaposft,
im Andrány-nt U. Ttltlon 231-47.
Együtt a „TükOr"-rel
A Franklin-Társulat képes havi folyóirata, a »Tükör«, rövid idő alatt a »Zalai Közlönye előfizetőinek is Aedves szórakoztatója, mulattatója, tanácsadója Jett. Tisztelt előfizetőink szivesen veszik igénybe uz együttes előfizetés kedvezményét, melynek révén lapunkat a »Tükör«-rel együttesen kedvezménjtes-áron kaphatják meg, olcsóbban, mint ha a kettőre külöiTkülön fizetnének elő. Többször hirt adtunk már arról, s most megismételjük, hogy lapunk előfizetői a kedvezmények, pályadíjak és jutalmak egész sorának lesznek várományosai, ha kiadóhivatalunk utján rendelik meg a legszebb és legértékesebb képes havi folyóiratot, a »Tükör«-t.

A »Zalai Közlöny és a »Tükör« együttes előfizetésének kedvezőié-nyes dija egy hónapra P 2 96. E kedvezményes előfizetési akcióhoz tisztelt előfizetőink bármely időponttól kezdve csatlakozhatnak.
ftméaytfefft
Buza tlmv. 77-ea 1615-1835 78-aa 16-30-16\'50. 7&-e» 1645-1665. 80-«a 16 55-16 75. dunínt. Tl-tu 15-0-1580 78-as 15 65-1575, 19-** 1580-15-90, 80-M 1590-1600. R«*» uj ptatvldekl 11-85-11-95, mis 1100-1230. Zab uj köiép 11 60-1275. — TaoRerl ÜMáatt! 1125— 113).
OszI dlvatuidonsdflok nasy választéKban!
Legolcsóbb bevásárlási forrás: Golcnszky Divatüzlet-
ZALAI KOZL0NY
1984. sieplenbtr 1
Közgazdaság
Gyümölcs-export a Dráva \\ mentén
Az/ kién különös nagy gyümölcs-o.\\|)oriot bonyolít le Zákány és (ivtfkó-nyos. Különösen a szilva len teljes értékű versenytársa a boszniai szijvá-nak, ugy hogy n*ponlu 1-5 vagon szilvát szállítanak teherautókon különösen Itéesbe é.s llerlinbe. A kit A ml drávanicnli szilván klfvül nagymennyiségű alma és körte kerül a kOiföklL fogyasztás ízlésesen csomagolva, azon harmatosai) ,ahogy leszedik a iáról. •__\'
(—) Burgenlandi Kaniáik tátog,itása Kwzihehxvi. Szeptember elsején mintegy 50 főből álló burgenlandi bor-gazdacsoport érkezik n keszthelyi kiállításra. A burgenlandi bortermelő gazdák látogatása azért is jelentős, mert ugyanakkor tartffi az Osztrák liorlermelők Szövetsége is tanulmányúját a Balatonon, bkik kalauzolására a földművelésügyi miniszter « tapolcai kcr. borászati felügyelőt rendelte ki.
(—) He íratás gantasá^l Iskolába Szombathelyen hét éve működik u kéléves téli gazdasági iskola, amtfv iskolatípus a kisebb birtok.i gazdák fiainak nevelésére igen bevált intézmény. A lanitás az iskolában teljesen ingyenes. Beiratási dftf, tandíj stb. nincs. Egyetlen tankönyv megvásárlása tanácsos, amelynek dra azonban csak <W pengő. Beiratkozhat az iskolába minden 10. életévét betöltött gazda-TTju. A vonaton bejárni tudók kedvezményes áru tanulói havi bérletjegyet kaphatnak. IntemátusáJ>an a téli gazdasági Iskola tanulói ha\\$ 30 pengőért, vagy ennek az összegnek megfelelő értékű terményért teljes ellátást kaphatnak Jelentkezéseket egyszerű levélben is elfogad az iskola igazgatósága Szombathelyen, Szent Imre lier-fog-iiüca 8. szám.
B»ri6ná»ár
.hallás 574, eladatlan 273. Bls*-rendű 078-081, szedett 071-073, sre dett közép 068-0-70, könnyű 062-0 65 ellő rondü öreg 065 -068, ll-od rumlit öreg 060-062, angol süldő I. 076 - 084, ■szalonna nagyban 0 95—100. zsír 1 10 1 32, ba« 078 - 088. félsertés 0i6 1 02.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdaság Rt, üutenberg Nyomd* éa Délznlal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telelőn: Nagykanizsa 78. síéin
APRÓHIRDETÉSEI
Kát diák minden Iskolához közel, családi környezetben, - caendcs házban, lanul-mányl felügyelettel, külön szobában, teljes ellátást kaphat havi 55 - 70 pengőért, megállapodás uerlnt. Rozgonyi-atca 19.
Vendéglői üveg és porcellán áruk leg-olcsóbbak Moloxor üvegkereskedé»ben, Horthy Mlklós-ut 1.
FOhifikádak köiiimerl legjobb Baksa-gyártmány, valamint Rába autaltUsho-lyok jétáUsMl legolcsóbban s kedvező llictésl feltételekkel Vojtfa vaikereikedén-ben kaphatók. 2638
Két dlékflMt vagy loányt felveszek teljes ellátással, gondos tanulási felügyelettel. Megbeszélés Erzsébet-Úr 17. az udvarban.
Egy u] adómentes osaládl ház, 3 szoba, Ittidőszobával Józsellöherceg ut 71. eladó. Bővebbet 69. sz alatt. 3248
B*Jár<él«á«y, aki főzéshez is ért, kerestetik. Királyi Fái-utca 5/a. ♦
Csengety ut 38 alatt udvari egyszobás lakás mellékhelyiségekkel kiad* azonnal vagy káaöbbie. 3257
öszl férfi kalap u]donságoksl hatalmas választékban talál Rltter divaláruház-bsn. Teleion 250. •
Királyi Pál utca 6. s«. alatt egy iitin-danca (elvétetik. 3254
Szép, száraz é-t«nn«rl kapható Be-leznal János, Sugár ut 53 *
JáaaUD ambarsk I Ki fogndná őrökbe 8 éves kislányon at, 4 éves klsllamat és 2 hónapos kis leányomat. Címem: Ko-vácsné, Barakk II.
Rét diák, minden Iskolához közel, kU-lányos ajtó.
ÉRTESITJQk a mélyen tisztelt hölgykttzönséget, hogy az Őszi salsont a mai nappal megkozdtUk. Teljes tisztelettel Varga-Rotter divatszalon.
Fahár ablakranooo (UH) Ismét kapható •tarit üvegkercskedéstben, Főút 2. 3204
Diákayarakakvt lelveszek ágynemű nélkül, jó bánásmed, különszoba. KlnlzM-utca 19. Ozv. Vargáné 3169
FOrdAkádak, aaatallAahalyak a
legjobb minőségben, jutányos átban, ré»z-letlltetésie kaphatók Eladó 1 drb 1000 kg-os, keveset használt tizedes mérleg (hitelesítve), ^chleilr.ger Qyu a vaike-e*-k» dinéi. 2990
El ne felejtse, hogy a kiváló minőségű és olcsó BUn-oaokoládá csakis Blen cégnél kapható, volt Strém és Klein üzlet
Elszökött egy keresztezett ártán sertés, h megtaláld 1110 Jutalom ellenében jelentse a kiadóhivatalban.
Koraaak kUlönbejáiatu albérleti szobát bútor, ágynemű nélkül. Cimekel a kiadóban kérem leadni. 3262
Van szerencsém értesíteni a t. vevőközön-aéget, hrgy mindenkor leggyorsabb és legpontosabb kiszolgálást biztosítok. Szíves pártfogást kér Sonlaalagap stlkvlzgvár Kölcsey útra 3. (^ 3259
gabona-
Egy kereskedelmiBta vagy almnaolala tanulót kosztra vennék olcsóbba, hogy 10 évea fiammal foglalkozzék. Jobb elláiás, kU\'ön szoba. Rákóczi u. 93 3215
Vároa központjában Üzlet, raktár, gal pad\'áa és pincehelyiség kladé. Deák-tér
2 sz.
Főzni tudó mlndanoa felvétetik. Pet-rlcs Ferenc, Király utca 25. *
Vasárnapi Ünnepélyre
folo filmek
lemezek
nagy választékban,
f otoama tormunk ák kidolgozása
Szabó Antal fotoszaküzletében
Fö-ul B. szám. -—
ön is fényképezhet vasárnap, ha 10 pengAArt vesz egy fényképező gépet 1 tet.ércs filmmel.
Lagjobb é« legolcsóbb boazerzéai forrás
tejtermékekre:
Ugllnomabb trappista ii|t le |ei i>iro>, kiváló mindéi, keieKvételnél
II r«tdl trapplili lajt, síimén garan^ll teljes zslioi Leitlaoaibe II ttos ciemege teával >/< kg
P <-40 P 1-23 P - 82
Fisom teavaj >/i kg. P - -46
Ftitnl \'/< lig. P --42
Inblnró, lenlliomabb, klikuoiágl </io kg. P --16
Azonkívül mindennemű tejtermék állandóan a legjobb minőiig legolcsóiib áiban kapható. Ugyulntén kl üo6 „Hindu" csokoládé 40 dkg .os láMa 88 llllír.
Wortmann tejtermék szaküzlet és falatozó, Erzsébet-tér 14.
II X . ( kőfaragónál Utall Király-u 33.
kaphatók minden méretben és színben, minden m, elfogadható árért, míg a készlet tartl
Sátor Kocsi Kazal
Gép Turista KOIcsön
PONTYA
Varrás, javítás — Hirsch és Szegő cég
Katoaatlojrtl és alllaall azabáiy-ezeril sonkák minden számban, sza-báiyszerQ aapkaarnyik, tiszti szalon éa féiszalon kartfok, arany és ozüfct kardbojtok 5 pengőtől, tisztesi kani bojtok 96 fillértől. - CIpö, csizma és tánc-aa«-kantjruk nagy választókban. — Vlté«ó«l áram-...1.0 16 fillér, aáv 12 fillér darabonként. — Hatf npród-0rm«at«rl és flnkénlaal aaaralv4nyak és mlndonuomtl aByanruháMatl fal-axaroléaak
legolcsóbban beszeroshetők Belexnai Jánosnál
Sugár-ut 53. 3138
8151/B. 1934. Mám.
árverési hirdetmény
a tfözlartozások felében lefoglalt ingóságoknak az 1923. ért VII I. c. 56-58. § al értelmében eszközlendö nyilvános elárvere\'éséröl. A végrehajtást szenvedő neve: Cbalupcczky Jánop.
Lakása: Semjénhiíza. • Az első ái vei és helye: Erzsébel-lér 10. sz.
Az első árverés ide|e -.(nap és óra)^ 1934. szeftember U-é.i d. e. 10 óra.
A második árverás helye: Erzsébet-tér 10. sz.
A második árverés ideje (nap és óra): 1934. szeptember 22-én d. e. 10 óra.
A lefoglalt Ingóságok megnevezése sommásan, nemenként.
12 métermázsa búza 162 p?ngö. Árverési fellételek.
1. Az első árverésen az egyes ingóságok csak akkor fognak eladatni, ha a becsértéknek legalább háromnegyed része megígértetik.
2. A második árverésen azonban az ingóságok a becsérték háromnegyedén alul is, a legtöbbet Ígérőnek mindenesetre eladatnak.
3. A vételár készpénzben azonnal fizetendő, vevő által fizetendő a forgalmi>dó és az esetleges fényűzési adó is.
Nagykanizsa, 1934. évi augusztus hó 30 an.
Lehoc ky Lajos f. k.
U52 városi végrehajtó.
Allatok nevelésénél és hizlalásánál
nélkülözhetetlen*
A valódi Fator osak eredeti gyári csomagolásban korty forgalomba.
ZsákMI kiairtflITM-t cntil m Min il I
2 kg.-oa csomag ára ...... 54 fillér
fi kg.-os csomag ára ...... 110 fillér
60 kg.-oé zsák ára (zsákkal) 600 fillér
VUionUUdókntk J él 5 Vg.-oi iiból engedmény
Beszerezhető:
orszAq józbef
mag, műtrágya, növényvédelmi szerek stb. keteskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A bírósági palota mellett. Telefon 130
(Nromalott a Uplulajdonos KözgazdaOii R.-T. üutenberg Nyomda és.Délulal Udi.mM Vállalata kőnyvoyomdiiában, Nagykauixaáa. (Felelős Üzletvezető: Zalai Károly.)
74.
érf^ÉHÍIFa
Nagykanizsa, 1934. szeptember 2 vasárnap
Ara 12 fillér
Al KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
_ i kfAdóblvalB): fflo" 5. uiM minden tejjel, hf 110 MvileMvel
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
HöfUetéil In : ejy hóra t ptngö 40 IIIUi SKikentMjl íi kladöhlvilill illetőn: 78. n
A Névtelen Infanterista üzenete
(b!) Ne^ét addig se igen tudták, amig élt. Leírni nem sokszor kellett Csak amikor megszületett, meg amikor a pirostéglás kanizsai utcán pántlikásan dalolta végig a sorozás után, hogy »teirták a nevemet a nagykönyvbe.* Aztán már csak egy-s?er kellett leírni a nevét A veszteséglistán.
Éppen ugy lehetett Kovács Péter, mint ahogyan talán Nagy István volt. Pár emberen kivül mindenki nck üresen kongó mindegy.
Infanterista volt. 48-as.
Ott lóbázta a lábát a Kanizsai állomáson a tehervagon ajtajában ülve, amikor tölgyfaleveles, kivirágozott sapkáját a szeme sarka fölé vágva, a töretlen férfi-izmok hety-keségével indult a nagy ismeretlen felé. Ott gyúrta a feneketlen galíciai ^arat, névtelenül, együtt o többi csukaszürke százezrekkel Ott ro hant a vércsatakos orosz tarlókon, ahol gránátok ugattak, srapnellek vijjogtak, eltorzult ember-arcokon az é\'.et és a halál tébolyult dühe vonaglott és szuronyok füröd\'.ek friss meleg vérben.
A Névtelen Infanterista dehogyis értette akkor, hogy miért kell neki azzal*ti két kezével, amellyel nemrégen a kisfia szöszke fejét simogatta, ejjiliWRoponyákat szétverni a puskatussal. Dehogyis értette, hogy miért kell neki odatárni a mellét, amit odahaza melegszemü asz-szony ölelt, vad kozák-pikák elé.
Nem tudott a Névtelen Infanterista semmit. Nem is kérdezett semmit. Csak ment. És csak egyet tudott De azt az egyet érezte a tefcte minden porcikája, a vére minden tseppje. Érezte, tudta, hogy ha ő és a többi százezer névtelen nem állna oda a feltámadt fergeteg elé, akkor az elsodorná a drága földet, a bogárhátú házikókat, a selyemfüves réteket, leWontené a piros templomtornyokat, a tarkaszalagos májusfákat, megkeserítené a gémeskutak vizét, magyar buza izét, szüretelő hegyoldalon a nótaszót. Érezte, tudta, hogy menni kell, ölni kell, meghalni kell, mert ha nem, akkor a hazája pusztul el a szörnyű földindulásban.
A Névtelen Infanterista csontjai két évszázadon át szóródtak mindenfelé. Ott porladnak valahol a lombardiai sikon, Jéna falai alatt, a Rajna-völgyében, a napoleoni hadakutján, vagy a Kárpátok szurdokában, a ikraszniki mezőn szántja ki őket az eke, a Dobsrdó sziklapoklában fújta szét a bóra, az Isonzó vize ringatta el messze ócoá-nok fenekére. És a Névtelen Infanterista szive ma mégis itt dobog Nagykanizsán. Itt dobog az övé és ezer meg ezer névtelené," akik két évszázad ó,ta a dicső 48-as regiment zöldparolls zubbonyában. Jelentkeztek odafenn, átlőtt szívvel, szétdarabolt testtel, vértelen arccal, minden ellenség és minden jóbarát örökkévaló Hadura előtt.
A Névtelen Infanterista is eljött
az ezrede utolsó nagy táborozására Összekoppanija a bokáját a bronzba öntött bajtársak előtt és hangt.v lan szóval leteszi a szobor tövébe minden idők névtelen 48-as halottjainak üzenetét.
Azt mondja ez az üzenet, hogy az élők tanuljanak a holtaktól. Ne csak j ünnepe, emléke, szobra legyen az ö hősi áldozatuknak, hanem legyen minden magyar szivbe Íratlanul be-véí\'ett törvénye is. Ez a törvény tegye egymásba minden magyar kezét, amikor végigsöpör az \\|dők vihara Európa felett. Érezze ennek a földnek minden lakója a magyarság összekovácsoló parancsát ugy, ahogyan történelmi \'dök és terek távolában is egy maradt a halott 48-asok regimentje
Azt mondja ez az üzenet, hogy a töretlen, egész magyar föld szive dobbanik ma Nagykanizsán ünneplő, nagy örömre. Mikor azonban kilobbantak az öröm tüzei, a sok ki; ontott vér emléke buzogjon tovább az élőkben és tanitsa meg őket arra, hogy az égig rivalló esküvés, a lelkes szó, a büszke bronzmemento semmit sem ér, ha hiányzik a magyarság lelkéből az áldozatosság A hazát nem elég szeretni, a hazáért áldozatot is kell hozni. A gond, a
törődés, az anyagi javak áldozatát. A türelem, az önzetlenség legnehezebb áldozatát. Ha kell a szenvedését, a lemondásét és ha az is kell:
a Krisztus megváltó áldozaTŐto az életet is.
Azt mondja ez az üzenet, hogy halott százezrek tenger szenvedése? tanitsa meg az élőket a béke megbecsülésére. Ezer éven át szenvedett, pusztult, vérzett a magyar fajta és szerteszét, ahol az európai népek lába alatt magyar hősök szive porladozik, a hazáért adott életek minden atomja becsülettel megérdemelt .békéért kiált. Békéért, aminek egyetlen szilárd fundamentumát ismeri a történelem és ez : az igazság. Ne szuronyok írják ezt az igazságot és ne uiabb magyar milliók vére pecsételje meg, hanem az igazságnak önmagában való ereje. Ugyanaz az erő, ami nem engedi a vizet felfelé folyni, de elszakitja a bilincseket, ha gátak közé kényszeritik. Azt mondja ez az üzenet, hogy tisztelettel álljon a világ a magyar hősi virtus előtt, de imádkozzék minden élő, hogy több magyar regimentnek ne kelljen a szive vérével idegert rögöt öntöznie, több magyar anyának ne kelljen a szive magzatát ágyuk torka elé küldenie. Petőfi kinyújtott karja ne vérzlvatart prófétáljon, hanem á szellem erőinek diadalát, a magyar koponya, a ma-(gyár lélek nagyságát, ami előtt ka-
laplevéve álljon meg a világ és adja meg a hősöket és Petőfiket .termő földnek méltó helyét uz ég alatt.
De üzenik uzt is a névtelen inf&n-teristák, hogy Petőfi lánglelke a magyarság trianoni börtönébezárva tüzet is tud gyújtani. Nem csak a bronz 48-asba karol bele, nem csak annak az öklét szorítja kemény csomóba, nem csak annak a kezében tépi el a kézigránát zsinórját, hanem a csonka határok közt és azón tul is, minden rögön, ahol magyar él. Rettenthetetlen oroszlánokká edzi a magyar föld fiait, Dobd Katicákká erősiti a magyar asszo* nyok, leányok szivét, karját, akik a pokol minden fegyvere elé oda\' állnak, ha az igazság és a szellemi fegyverei nem elegendők ahhoz, hogy Európa elmúlt ezerévének tenger vérrel megszentelt bástyája felett felkeljen újra a nap.
A magyar élet trianoni Prokrustes* ágyán vergődő minden magyarok pedig néma hódolattal állnak a ma* gyar vértanu-hekatombák fölé most emelt bronz-emlék előtt. Hála és csodálat vegyül az imádságunkba, amivel minden halott és élő 48-as hősi áldozatára az Ur áldását esde kejjük Amely nemzetnek 48-asal voltak, annak nem"*BBHt dicsőséges tegnapja volt, hanem napsugaras holnapjai is lesznek.
Megérkezett a 48-as ezredzászló, a bécsi és a budapesti bajtársak
Tömeges idegenforgalom Nagykanizsán a 48-as hősi szobor mai leleplezésére
Ünnepid díszbe öltözőit tegnap délutánra Nagykanizsa. Nem csak a 48-as szolx>r környéke színesedett meg u házak ormán, magas rudakon lobogó nemzeti zászlóktól és a város piros-fehér lobogóitól ,hanem végig «z uleák is zászló-parádés ünnepi köntöst öltöttek.
Az osztrák bajtársak írkezése
Az ünnepségek sorozata 2 órakor kezdődött az országzá triónál, ahova felvonult az egykori 18-asok disz.szá-zadu, a Leveniezenckar. Majd egy. inásufán jöttek Zsifkovics Sándor ny. tábornok, vitéz l\'acor József ny. altábornagy, vitéz Zsákmándy ny, tálwrnok, (iötzl Virgil ny. tábornok, Sehöffl Rezső ny. ezredes, Finla József, Czigány Gyula" esperes, egykori ezredlelkész é,s a többi egykori parancsnok és vezető-tiszt. Majd megér kezed dr. Králky ]s|ván polgármester, Király Sándor ta-nácsnok és a város számos vezető tényezője. A bécsi bajtársak Keszthely felől jöttek, ahová elébük utazott Hremser Gusztáv testnevelési tanácsnok.
Fél három óra < étt futott be a Sugár-utón ál a gyönyörű bécsi autó-busz, amit a l.eventezenekar indulóval köszöntéit Schiller János zeneiskolai tanár vezetése mellett.
Vigyázz! hangzóit a vezénysteó Sehöffl ny. ezredes ajkáról, mint egykoron, amikor még a Garnizonsstiuit
Nagykanizsa utcáin vezényelt® hős fiainkat — é-s mindenki feszesen tisztelgett a megérkezett osztrák ezredtársuk elölt, akik családjaikkal érkéz, lek ezredük egykori városába. Hatalmas < Éljen* hangzott fel, mialatt kiszálllak a régi Nagykanizsa régi ka-tónál és u nagykanizsaiak félkörben eléjük mentek ünnepélyes fogadtatásukra.
Néhány pillanatnyi megilletődött csend után do hánynak könny szökött a szemébe, amikor viszontlátta a régi bajtársaikat, volt parancsnokaikat. Karjaikba záriák egymást, összeölel. keziek. Soha melegebb, kedvesebb, közvetlenebb fogadtatás! A régi érzelmi kapcso\'utok pillanat alatt megteremtődlek.
Vitéz Pacor József ny. altábornagy, volt ezredparancsnok köszöntötte először a \\oll bajtársakat német nyelven. Oly erős ,mint a gránit, a 48-as ezred bajtársias szelleme és együttérzése, monodlta és Ilyen lesz, amig az utolsó 48-us is "bevonul, az utolsó parancsra Hatalmas éljenzéssei válaszoltak az osztrák bajtársak. Majd Králky Islváu polgármester üdvözölt*\' az osztrák vendégeket német nyelven.
— A sziv és kitörölhetetlen bajtársiasság nevében köszónli önöket ez a város — mondotta, amely büszke az ő 18-asairn ós szerelné mind-mind magához ölelni. A jólét, a nyugodt élet jellemezte a háború előtt ezeket az
országokat. Nagykanizsa is guzdag volt, ma szegény és gondterhelt. Ez u város a l>éke és gondtalanság után vágyik A bajtársiasság érteiével vártuk é.s köszöntjük a régi bajtársakat HoWIogok vágjunk, lwgy ismét falaink között üdvözölhetjük önöket és síc-rclnék, hogy hu majd visszaindulnak, még melegebb érzésekkel távoznának tőlünk és vinnék magukkal o város szeretetét.
Von Elmer ny. ezredes mondott ezután meleg szavakban köszönetet az osztrák bajtársak részéről a nagykanizsaiak szeretetteljes fogadtatásáért. Kljén! — fejezte lm szavait magyarul.
— Éljen! viharzolt fel a magyarok részéről.
— lleill — az osztrákok részéről, miközben a Leventezenekar a régi kedvelt Regimentsinusik darabjaival kedveskedett az egykori bajtársaknak.
Az ünnepélyes fogadtatás után meg. indult az egymásra-találás. Volt Őröm és szeretet sugárzott mindenfelől. Felelevenedtek az egykori ezred-emlékek, a front közös szenvedései és izgalmas élményei, mig mindegyik egywgyi ka. nizsai ismerősével karján széloszlott és a Filó Ferenc igazgató által kijelölt szállására sietett.
.Keszthelyről dr. Gárdonyi Lajos Ír. városbíró, "rokkant 48-as hadnagy ve-zetésével nagy küldöttség érkezett Nagykanizsa nagy ünnepére.
ZALAI KÖZLÖNY
A Petőfi Társaság nagygyűlése
Kevés ilyen ni vés és nagysikerű irodalmi estet élvt\'flünk végig -dttig Nagykanizsán, mini amilyen a tegnap osti nagVflftibásu est volt, amelyet a Petőfi Társas^; réndezeit a nagyka. nizsai Zrinvj Miklós Irodalmi é-s Művészeti Körrel katóltve, Petőfi Sándor volt ezrede, a cs. és kir. 18. gvulog-ozrftl hö»i emlékművének leleplezése alkalmából. A városháza dísztermét ez alkalommal jmég a szokotmá.1 is számosabb és előkelőbb* közöii-ség töltötte meg. Az elhangzott előadásokkal helyszűke miatt nem foglalkozhatunk részletesen, mint azt megéredmelnék, csillan az est lefolyását Ismertetjük az alábbiakban.
A Hiszekegy után a Petőfi Társasápot a város nevében dr. Krátkv István polgármester üdvözölte. Szavaiból ki-csendéit — miként P«kár (iyuJa mondta válaszában — a 17. száz ul végeinek szava és az a meleg szeretet és sziv, amely melleit minden szó eltörpül. A Zrinvl Irodalmi és Művészeti Kör nevében dr. ThoKvay Zsigmond elnök köszöntötte a Petőfi Társaság tagjait meleg szavakkal P«kár Gyula dr., n Petőfi Társaság elnöke megnyitójában Petőfi két kurdjáról szólott, iifnies érzéseket keltő összehasonlítási tett a kél poétaős, a zöldhajlókás, sár^a pltykés 17 éves gyerek, infanterist Petőfi és az egykori dirsö vezérlő gróf: Zrinvl közölt. Marsányl Zsolt,
o közkedvelt flnomtollu Író, a I>etőfi Társaság lagja olvasta fel .Őrnagy és közlegény dmfi halkszavu, de Petőfi nagyságáról és egyénis^éről markáns képel adó elbeszélését. Kiss Menyhért, a Petőfi Társaság tagja és a Petőfi ház igazgatója méltóan adózott Petőfi nagy emlékének nagy költői erejű, ha-talmas ódájával, amelyet nagy átérzéssel adott elő. lH\'tőfi katonaéletéből olvasott fel egy\'jelenetet (léezy István, u Petőfi Társaság lagja. A hangul Uos és éles írói meglátással megrajzolt jelenei érdekesen világított rá Petőfi katonaéletének egyik megragadó jelenetére. Dr. Gárdonyi Lajos Keszthely város h. bírája, az ismert tollú balatoni iró igen szép előadásban méltatta a lánglelkű kimagasló köl löszei fcmet, Petőfit, annak főként z.dai kapcsolatait. Barburits l.ajos .I8-1. toborzó.-j^í az idő rövidsége iniatl elmaradt. Végül Finta József, a 48-tfs szoborbizott-ság tagja átadta « Petöri Társaságnak a nagykanizsai ezred birtokában levő Petőfi-emlékeket, a 48-ns ezredről szóló, Petőfi által ihleten olasz költő • Azur kanok, eiiuü vorg>wkóityve egyes lapjainak fényké|»-má>ol.»lát, a melyei I\'ekár Gyula, u Társaság elnöke nagy örömmel vett át Az emlék 0 Petőfi házba kerül. A nagysikerű irodalmi nagygyűlés a Himnusszal ért véget.
Megérkezik az ezredzász/ó
A kótn«|x)S 48-«s ünnepségek kg. meghatőbb, kgmagasziosubb ^sonénye volt tegnap este 9 órakor az ezred zászlajának fogadtatása a pályaudvaron. Óriási tömeg szorongott a per-ronon. legelöl hosszú sorban Szatb-máry Béla volt 48-as százados vezetésével az egykori 48-i(sok ói a 48-as vitézek é« frontharcosok fegyelmezett sorai Olt volt a helyőrség tisztikara az ál\'omásj>aruncsnok vezetésével, a városi vezetőség a polgármesterrel, uz osztrák bajtársak, hölgyek sokan, az egykori ezredparancsnokok, Pacor és Zslfkovies ny. altábornagyok, I\'rom-njer és Zsákmándv ny. tál>ornokok, Habacher ny. ezredes.
Amikor a vonat megérkezett, a honvédzenekar a 48-as indulóra zendített. A vonatról a pesti 48-asok 60 tagu küldöttsége szállt le a virágos, külön 48-as kocsikból. Velük érkezett Kisfaludy-Strobl Zsigmond, a kanizsai szobor alkotója Az ezredzászlót, ami eddig a Hadtörténelmi Muzieumban pihent, tisztelegve fogadta a tömeg, a Himnusszal a zenekar. Oszlányi volt 48-as őrnagy adta át a zászlót Pacor altábornagy nak, Pacomé, Zsifkovicsné, dr. Krátkyné megkoszorúzták a zászlót, majd Sehöffl ny. ezredes üdvözölte a pesti bajtársakat. Dr. Kása Lajos táblabíró a pestiek nevében poétikus beszédben köszöntötte Nagykanizsát és a volt ezredtársakat. Sehöffl Rudolf ezután a zászlót köszöntötte, majd tisztelgésre emelkedtek a kezek, a szemekben köny-nyek csillantak meg, a zászló tépett selyme meghajolt. Azután vitéz Tóth Béla és vitéz Mohácsy kanizsai volt 48-asok átvették a zászlót és ünneplő hosszú menetben megin-
Fejféjést magszüntetik
és meghűlésnél j
gyors Javulást era«Jményeznek az I Asplrin tabletták. \'
dúltak vele a városba, a piarista kápolnába, ahol pihenni fog a szab.»r-leleplezésig.
Kállay Tibor dr. országgyűlési képviselő megérkezett Nagykanizsára és résztxesz a 48-as ünnepségeken.
Az Ipartestület tagjai ma d e. 10 órakor gyülekeznek a székházban a 48-as ünnepségre.
A Kath. Legényegylet felkéri tag* jait, hogy ma d. e fél 11 órára az egyesületben megjelenni szíveskedjenek. Zászló alatt testületileg veszünk részt a 48-as hősi szobor leleplezésén. Elnökség-
A rendezőség közlései
A 18-UK l>ajtársuk rél 10 órától kezdődő\'eg gyülekeznek a volt 18-as laktanya udvarán (Sugár-utl reálgimnázium) s irrtien zári sorokban fél 11-kor vonulnak a leleplezési űnne-pélyre.
A meghivott közönség közül mindazok, akiknek ülőhelyük van, a Sugárúti, Csengcrj-nti és "a Nemzeti Bank melletti lejárónál léphetik ál a kordont, a testületek pedig u relsőtemp-!om melleni bejárónál, a Széchenyi-tér felől jövet. \' 1
A koszorulartók a szobor mögött félkörben, a koszorúzás sorrendjében állíttatnak fel; sorrendjükből a koszo-ruzók láthatják majd, hogy mikor kerülitek sorra.
Diszmenetre a kivonult testületek a Csengerj.uton, Zrinvi Miklós-utcán és Horthy Miklós-uton ál zárkóznak fel a 18-asok mögé.
De a valódi Aspirin tűblollák •\'egyonelt a 3AYER kereszttel GyóHya<«rtérban kapható.
Időjárás
A nagykanizsai meteorolo*lal megfigyelő Jelentőitek: szombaton n hőmérséklet: reggel 7 órakor -f- 16-0, délután 2 órakor + 220, este 9 órakor + 16-5.
Felhőzet: reggel borult, délben és este tiszta. — Csapadék 7-4 mm.
Szélirány: Reggel déli, délben és este délnyugati.
(ÉJtxakal rddióJeUniit) a H.too^H-a>«> lnUMlialMtl mU IO *rm\\mrt Élénk axél„ sok h.ly.H ujaba aa«, xivatar, hémóraéklet véttoxatlan
iW4. szep\'ember 2
1,556,403 pengő Nagykanizsa jövő évi költségvetése
A városi főszámvevő részletes jelentése a város anyagi hely zetéről — Kedden délután pénzügyi bizottsági ülés
Nagykanizsa jövő évi költségve.é-sének számadatai még sokszorosítás alatt vannak. Hemmert Károly főszámvevő jelentéséből módunk van már ma a nagyközönség tájékoztatására rövid kivonattan az alábblakat közölni.
Javuló jelenségek
Megállapítja a jelentés, hogy ha nem is következett be a legutóbbi félévben kedvező fordulat a város gazdasági éleiében, de mindenesetre stagnálás, sőt itt ott javulásra biztató Jelenségek következtek be. A költségvetés összeállításánál mondja a jelentés a.város teljesítőképességének legmélyebb szintjét vette irányadóul, kiindulva abból a köteles óvatosságból, melyre az átélt nehéz idők tapasztalatai tanították.
Változatlan normál-szDkségletek
Az előző évi költségvetésben számításba vett jövedelmek a költségvetés megállapítása óta tovább estek. A háztartás normál-szükségletei majdnem változatlanok.
A tényleges alkalmazottak járandóságainál alig van eltéréá, csupán
ami a fokozatos előléptetésből származik A létszámapasztási rendelkezések nyomán várt megtakarítások teljes egészében még nem jelentkeztek. A rendes c\'o\'.ogl kiadások nál mindenütt az elkerülhetetlen legkisebb szükséglet van felvéve.
Ai ibkola terhek
Az iskolai tercek emelkedtek az iparostanonciskolánál és a leány-líceumnál. A tanonciskolánál a növendékek szaporulata várható és ezért szaporítani kellett az osztályokat. A teányliceumt kiadások még nem teljesek. Az Intézet VIII. osztályúvá fejlődött és az internátus, úgyszintén a rendház fokozatos benépesítésével fokozatosan alakulnak kl azok az állandó terhek, melyiket a város az Iskolát fenntartó szerzetes renddel szemben hozzájárulásként vállalt. Több évi átmeneti tercet jelent még az intézet elhelyezésére kijelölt épületek megfelelő átalakítása és ültalános helyreállítása.
Az 1930. évben létesített uj aszfalt utak ingyenes fenntartásának határideje lejárván, a további fenntartás költségei uj teherként jelentkeznek
1934.
őszi divatujdonságok megérkeztek
Női ruha kosztüm és kabátszövetek. Férfi öltöny, nadrág és kabátszövetek. Kész női kabátok. Flanelek és par-getok. Nagyobb tétel szövetmaradék.
Szolid árak! Pontos Kiszolgálás! Nagy választék!
1884 aiepltmhcr 1
ZALAI KÖZLÖNY
Felhívás a Sldol t. fogyasztóihoz!
Több oldalról azt a hirt terjesztik, hogy az óri»» üvegben, t pengős árban forgalombahozoit RiDOL minősége nem azonos a többi palackok tartalmának minőségével
Nyomatékosan hangsúlyozzuk i. t. Sidoltogyasztóipk elöt\', hogy az orl<»« üveg tailalma\'teljesen nonoi egyéb nagyságaink minőségével é» kérjük az I. t. Háziasszonyokat, hogy a jövőben is kifejezetten
§>idolt kérjenek
és mást ne fogadjanak el.
Minden mis készítmény ■Iámat, QÖTZL LIPÓT Sldol «agilUrmékek gyára Részvénytársaság
ai83 Budapest, VII, Cserei-u. 14.
A kölcsönök
A hitelügyi terheknél számottevő megtakarítást a Speyer-kölcsönöknél a dollár-árfolyam csökkenése eredményezett. Súlyos tehertétele a költségvetésnek a Lapp-fele vállalkozói hitel és a Földhitelintézetnél felvett kölcsön rövid visszafizetési határideje- Ha ezt a két tar!ozásl hosz-szu lejáratú törlesztéses kölcsönnel konvertálni lehetett volna, az annuitás különbözet egymagában 10 százalékos pótadómérséklést tett volna lehetővé.
A hitelviszonyok olyan rosszak, hogy minden erre irányuló fáradó zás sikertelen maradt, sőt a vállalt 5 éves törlesztést is az adott viszo nyok között eredményszámba kell venni.
A villanykoncesszió
A villanykontesszió uj szerződésének kedvező kihatásai 1986-ben már teljes egészében mutatkoznak és jelentős mértékben hozzájárulnak a költségvetés egyensúlyának megtartásához.
Jövedelmezőbb lesz az erdőüzem, biztos bevételi többlet pedig az uj villamoskomesszió magasabb terű lethas^aélati dija.
51% pótadó
A város normálköltségvetésének mérlege :1,508.993 pengő rendes szükséglet, 1,848194 pengő rendes fedezet, 165 799 pengő hiány, melyet 38 százalékos pótadóval lehelne fe dezni.
Miután ilőzetesen megállapított beruházási programunk a bizonytalan gazdasági helyzet, a hitel hiá nya folytán ezidöszerint nincsen* az előirányzatba felvett 62000 pengő rendkívüli szükséglet az előirányzott pótadót 13 százalékkal, vagyis 51 százalékra emeli.
Hangsúlyozza a jelentés, hogy a költségvetési tervezetben a magasabb pótadószázalékkal való egybeállításának kizárólag az a célja, hogy a képviselőtestület az átmeneK szükségletek között szabad választást nyerjen.
A költségvetési főösszeg : 1,556.403 pengő szükséglet, 1,348.194 pengő fedezet, 208 209 pengő hiány, melyre 410.000 pengővel számításba vett adóalap 51 százalékos pótadókulcs melleit teljes fedezetet nyújt, illetve 891 pengő felesleget eredményez
A pótadóalap 50.000 pengővel
esett vissza. Ennek fóoka a házbérek csökkenése
VIz- és csatornamű, kórház
A viz- és csatornamű költségvetésénél arra törekedtek, hogy a rendes üzemi szükségletek, úgyszintén a halaszthatatlan kisebb beruházások a folyó évien ismételten csökkentett használati dijakkal fedezve legyenek. A használati dijak továl.bi csökkenésére csak az esetten van további lehetőség, ha a dollár árfolyama tpvább esik
A kórház költségvetése azonos az előző évivel.
A pénzügyi bizottság kedden délután 6 órakor ül össze.
Szívbetegeknek és érelmeszesedésben szenvedőknek reggel éhgyomorra egy fél pohár természe ei .Ferenc József" keieiüviz^ — a legkisebb erőlködés nélkül — Igen könnyű tlrü éat biz\'o. it, a gyomor és a belek működését elősegni 8 az emésztés renyheségét csakhamar megsiüntell. K inikai tapasztalatok igazolták, hogy a rendkivül enyhén ható Ferenc József viz elsősorban agyvérzésre és guiaülé^re hajlamos idősebb embereknek tesz nagyfontosságú szolgálatot.
— Uraim l Qyönyörü férfidpót már P 10 80 és P 14.80-ért vehet-nek az .Ideál" cipőáruházban.
Tegnap éjjel földrengés volt Nagykanizsán és környékén
Tegnap reggelre virradó éjjel két óra tájtan egy nagyobb és utána több kisebb földlökést éreztek Nagykanizsán. Reggel egymásnak uj ságolták az emberek és a városban sok helyütt észlelték, söt egyesek állítása szerint a falon függő képek is megmozdultak. Felhívtuk ez ügylen a nagykanizsai meteorológiai megfigyelő állomást, ahol azt a fel-
sokan az egész éjjelt az utcán töltötték, nem mertek visszamenni a házakba, mert féltek, hogy a földlökés újból megismétlődik. Nagyka-pornakon és Dióskálon is meglehetős erősen érezhető volt a földlökés, mig Zalaegerszegen gyengébben.
A nagybakónaki körjegyzőség jelenti telefonon : Ma éjjel fél egy és egy óra között északról dél felé
Férfi ás női szövetek
BBffiEB Az öszi és téli divat szebb- I nél azebb mintái pompáaan ■ tan»m»> leatenek a nöl ruha, kabát éa ■ mmmmmmm koaztüm szöveteken. Foko- ■ zódó \'Oónyok kielégítésére -""""választékunk sokkal magyobb, " mint eddig volt. Amilyen feltűnő nagy a válaaztékunk, ugyanolyan meglepő otoaók áraink, melyek lehetővé teázik, hoay bárki valami azép újdonságot vásároljon.
Schfitz Áruház
Sohae telejtae el hétről-hétre változó kirakataink megtekintését, melyek mint elö-dlvatlap mutatják be a legszebb újdonságokat. — Férfi ruhuzövétélnk legszebb mintáit láthatja most kirakatunkban. — Vételkényszer nélkül \' készséggel megmutatjuk tel- Z i Jea választékunkat. ■
! Schfltz Áruházi
Férfi és női szövetek
világosítást kaptuk, hogy ők nem észleltek semmit és készülékük sem jelzett földlökéseket.
A kora reggeli órákban Pacsáról jelenti tudósítónk telefonon :
Pacsán és környékén éjjel fél egy .óra tájban 4 5 másodpercig tartó erős földlökéseket éreztek. Különösen Szentpéteruron volt erős a földrengés, ahol néhány, ház kéményét is ledöntötte és a falon lévő tárgyakat mind megmozgatta. A lakosság pánikszerű ijedtséggel ugrált ki ágyából és otthagyva éjjeli nyughelyét, az utcára menekült. Nagyon
húzódó erősebb földlökéseket észleltek. A földrengés oly éfős volt, hogy nemcsak az alvó emberek, de | 4 5 éves gyermekek Is valameny-nyien felébredtek. A lökések sorrendje : először egy nagyobb, majd pár perc múlva kisebb, hullámszerű lökések.

Keszthelyen éjjel negyed 1 óru tájban éiezték az első lökést, amelyet földalatti moraj kisért és plyan erős volt, hogy a lakásokban a bútorok, képek megmozdultak. Ezt fél 1 órakor ujabb, gyengébb lökés

R AD IO *
SZEPTEMBER 5 ÉN KEROt FORGALOMBA
követett.
Zalaegerszegen fél 1-kor délkeletészaknyugat irányú erős, morajlástól kisért lökést észleltek, amely a vasúti kocsikat a síneken egymáshoz ütötte. A tűzoltó torony őre olyan erősen érezte a lökést, hogy meg kellett a torony korlátjában fogóznia, olyan nagy volt a torony kilengése 3 órakor ujabb, gyengébb lökés következett. A rengés keletre és délkeletre, Zaiabesenyö és Boc-földe községekbe* is, északnyugaton pedig Teskándon volt érezhető.
Hahóton a házak meginogtak, az edények csörömpöltek, a rengés 5 másodpercig tartott, a lakosság kimenekült az utcára és ott virrasztottak sokarí^eggelig.
fcrdekes, hogy a Zalaegerszeg közvetlen szomszédságában fekvő falvakban nem érezték a földrengést. \' .
Budapest, sxeptembe\\l
A budapesti földrengéstani intézet a zalamegyei földlökéseket szeptember elsején 0 óra 29 jKsrckor jelezte. A készüjékek mint leolvasható volt, maximálisan 2 ram. földlökést mutattak. Budapesten a földlökések 3 percen át tátották. A földrengés-t tani intézet kériVmindazokat, akid a tegnapi földreng&t érezték, hogy szíveskedjenek az intézetet tudatni erről. Az intézet cime : Budapest, Muaeum-körut 6 8. szám.
Az összes iskolák részére
beszerezhetők »
UH US
könyvkereskedésben.
Iskolai, utcai és divat cipők legolcsóbban és
a leofobb MUtényi Sándor és fia cipőáruházában, minosegben J r
«
l_MUl KÖZLÖNY
1984 izeplcmber 2
Nemcsak iskolai kelengyék, hanem a legjobb minőségű tiszta gyapjú női és férfiruha szövetek legnagyobb választékban megnyitási reklámárakon kaphatók
a Filléres Divatüzletben.
Hnsz éve ma...
(A Zala 1914. szeptember 2-lkl számából)
Táborba szállt kanizsai katonák-Tegnap és ma jelenti a Zala ismét két zászlóalj utazott el Nagykanizsáról a táborba. Az állomáson nagyszámú közönség búcsúztatta e! öreg harcosainkat, akik bámulatosan könnyű szívvel, tele lelkesedéssel hagyták el otthonukat.
A kanizsai 20. mtnetzászlóalj, mielőtt a csatatérre ment volna, néhány napot Keszthelyen töltöttek és a városka lakossága a magyaros vendégszeretet minck-n jelével elhalmozta őket, amiért honvédeink most n Zala utján mondanak köszönetet.
A hadl&gélu-kiosztás a napoktan megkezdődik, a pénz a hadügyminisztériumból megjött.
Újságokat kérnek Sabján polgármestertől a zenicai reservespital katonái. Kálmán főhadnagy levélben kéri a polgármestert újságok gyűjtésére A Zala gyűjtési felhívása igy fejeződik be : »Küldjünk tehát nekik régi és uj\' évfolyamú Tolnai Világlapot, Uj Időket, fcrdeke3 újságot, Borsszem Jankót stb. Hátha éppen a mi fiaink olvassák őket.* Az Izr. templomban az izr. népfölkelő tisztek részére katonai isten« tisztelet volt. Neumann főrabbi lelkes beszédet mondott. Ma délután az Izr. legénység részére lesz isten* tisztelet.
A Szarvas-szálloda előtti téren kincstári lóárverés lesz holnap.
A Népiroda vezetősége kéri a környékbeli birtokosokat, munkáltatókat, hogy munkás szükségletüket az iroda utján biztosítsák.
Háborús hirdetés. »Ragályok ellen - mondja a Lysoform hirdetése - most igen alaposan kell védekeznünk, mert kolera, tlphus, himlő stb. fokozottabb erővel lépnek fel.
Inog az orosz haderő, olvas suk a vezércikkben. »A cárnak sok, irtózatosan sok katonája van s hadai mint sebes özönviz, beláthatatlan rajokban özönlenek felénk De a csata sorsa már el van döntve A szörnyű kolosszus testén már ott vibrál a halálvonaglás*
Hetedik napja volt tegnap a világ legnagyobb háborújának mondia a hivatalos távirat, de még ez sem hozta meg a döntést az orosz
fronton. Csapataink ha lassan is, de ellenállhatatlanul nyomják vissza az ellenséget. Az orosz taktika, hogy a Galíciába betörő csapatok a mi {obbszárnyunkat hátbatámadják, meghiusult. Most a mi csapataink tesznek bekeritő mozdulatokat.
Mélységes csönd van Olaszország magatartása felől. Az olasz sajtó reméli, hogy az egyptomi annek-szió ügyében érkezett angol ultimá\' tum bonyodalmai dacára is sikerül az olasz semlegességet megőrizni.
Elmenekült Antuerpvnböl Londonba a belga királyné fiaival.
Ostendét a németek elfoglalták.
Hindenburg seregének kdetporosz országi győzelme után már\' orosz területen üldözik az elmenekült orosz csapatokat
Naggkanlzsa Siófok, - ennyire vannak a németek Páristól, -jelenti a Zala fc a világ büszke fővárosa még eze\':1. a héten német kézre jut. Franciaország már nem sokat szemit a világháború színpadán. A*frimcia kormány ir.ejkezdte a menekülést, az állami javak és nemzeti kincsek biztonságba helyezését. A katonai intézkedések arra vallanak, hogy Páris nem fog ellenállni n német ostromnak. Egy német Zeppelin ma is két tombát do bolt Párisra.
Megkezdődött másfél millió amerikai munkás sztrájkja
A hatóság katonasággal és gáz bombákkal felszerelve várja a fejleményeket
A hatóság csapatokat vont össze és óriási gázkészülékeket szerzett Le. A gyárosok sztrájktörőket toboroznak, akikkel hétfőn megakarják kezdeni üzemükben a mjnkát. A sztrájkolók pénztárában mindösz-szc 1 millió dollár áll rendelkezésre, ami csak egy hétre elegendő.
London, szeptember 1 Az összes közvetitőkisérletek mog-hiusulása folytán ma éjjel kezdődik a világ legnagyobb sztrájkja Amerikában. A gyapjú, selyem és mü-selyem-ipar munkásai utasítást kaptak, hogy azonnal csatlakozzanak a gyapot-munkásság sztrájkjához. Ma éjjel 726000 munkás szünteti be a munkát és ugyanannyi csatlakozik, ugy hogy másfélmillió sztrájkol.
— Női rubúk gyönyörű fazonokban Idényvégi árakon Schútznél.
Hölgyeim!
| Fáradságukba nem ! kerül, sétáik alkalmával tekintsék meg minden vétel-kényazer nélkül
ivicni és budapesti
tanulmány-ulamrál hozott eredeti
modell kalapjaimat
Windisch Teri
Van szerencsém értesíteni a t. hölgy közönségei, hogy Nagykanizsán, Sugár-ut 2. sz. alatt szeplember 1-én
hölgyfodrász-szalont nyitok.
Szi.es pártfogást kér
l200 Gávay Nusl
Tizenöt éves álarcos rablókat nevelt a ponyvairodalom
Nemrégen történt, hogy Nagykanizsán több helyen lopásokat követlek cl a legagynfurtabb módon. TöJ>bCk közölt dr. Villányi Henrik ny. Igazgató lakását, Szabó Antal üzletét sem ki-inéllék meg. loptak, ami kezűk ügyébe került, nem voltak válogatósak . Egy egész kis krájzwrájravalól toptak össze apránként, amíg a tolvajok kilétét egy nap meg nem állapították és csakhamar mi ml a keltő kézre került.
A nyomozás megállapította ,hogy a k,ét kiskorú - mjpd a keltő 15 éves — együtt dolgoztak lakásokban és ezt az alkalmat használták fel arra, hogy körültekintsenek é.s alkalmilag lopásokat kövessenek cl. Számos lopás illetve lopási kísérlett miatt indult meg ellenük az eljárás. Sikerüli sok lopott holmit megtalálni és a rendőrségre szolgáltatni. Mifeor kihallgatták őket, elmondották, bog)\' nagyon szerettek olvasni Nfck Carthert és hasonló férceket o1 vasiak, a zsákmányból eredő |>énzcn moziba meniek, arunjuezí napokat szereztek és olvasni valót vettek. Az egyik álarcot csinált mindkettőjük számára, hogy «klrándulásalkon» jic Ismerhessék Tel őket. Elhatározták, hogy majd kiszöknek jugoszláv területre, de a csendőrség ügyesebb volt, elcsípte őket. Hetek óta a fiatalkornak fogházában váriák a mai tárgyalási, amelyen a kél bűnös szülei is megjelentek. A háttérben azonban megbu-iódik a szegénység, a családi otthon melegségének és ncvelömunkájánuk hiánya. Igazi proletárgyermekek. A bíróságon is észrevenni, hogy mindezeket latolgatja, mielőtt Ítéletet hoz Mindakettő töredelmesen beismeri cselekményéi és őszintén elmondanak mindent, mit csináltuk, hogyan lelték. A figyelő gyermekbarátnak elszorul a szive a sok bűnözés hallalára.
A bíróság az egyiket javítóintézetbe utalta, míg a másik, aki már javító-nevelésre volt régebben Ítélve, hat havi fogházat kupott. Az Ítélet jogerős
Oszi Mujdonságok nagy választékban!
Legolcsóbb bevásárlási forrás s
Golenszky Divatüzlet.
ligái ggpjgnbg 2,
ZALAI KÖZLÖNY
t
írlnailam * ll\'ztoll közSnséget, hogy a mai nappal mog-C.riH«IIBm nyitom a »oll Jé-b.r-141. k.ro.mét,
amolyel a legszolidabb alapon Ionok vezetni, amelyrOl a múltban 1» a tlaztelt vendégeim meg voltak gyOzédve. Sorai.. Jiaágárai valamint •loa4aá(ér4l garaaUlok. Szlveapirtlogéitkérek, vagyok tisztelettel
PetOU-at 39. II.
Szántó fiéza korcsmáros.
NAPI HIRiÜ
NAPIREND
Szeptember 2, ven
Római katolikus: Igtvinklr. Protett.: Reb.. Ur.: Elöl bó 22.
Mozi előadások hétköznap 6 ót 9,
vasár ét ünnepnap 3, 5,7 ét 9 órakor. •
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hónapban: őrangyal gyógyizertár Deák-tér
10 sí. a kltkanlssal gyógyszertár. •
QózfUrdó nyitva reggel f> órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek „délután, kedden egész nap nőknek).
Szeptember 3, hétfő
Róm. katolikus: Manixvél pk Prolest.: Hilda. Ixr.: Elül hó 23
— (NévtaiagyarosHásoU) Skorjáneiz János nagykanizsai Máv segédtiszt C.sj-gaházi-ra, Tanner Rezső nagykanizsai Máv mozdonyvezető Tnrnal-ra változ. tatták családi nevűket n belügyminisz-ler engedélyével.
— Orvosi hlr. Dr. Benődig Árpád fogorvos (Deák-tér 3) rendolését ismét megkezdte.
— ((.yorMmoloro« Perről és Bé<*b6l a Balatonra) A Máv igazgatósága elhatározta, hogy a Budapest—bécsi ul-\\onalon gyorsjáratú motorkocsik jára-
fását vezetik be. li gyorsjáratú motorosok a Bécs—budapesti utat 3 óra alatt teszik meg beleértve a vámVizsgsí-latot is. A menetdíj alig nagyobb, mint a gyorsvonat harmadik osztályon. Ma ezek a kocsik beválnak, ugy a jövő szezonra bevezetik a ""BudajH-sl -Balaton, illett* a Bécs Balaton vonalán is. A gyorsjáratú motoros forgalom lényegcsen közelebb vinné a Hala-iont a két fővároshoz.
— Maradék osztályunk a legkellcme. jsebb meglepetéseket nyújtja. Mielőtt
" vásánol, nézze meg Schützék maradék
osztályát.
— Naponta érkeznek dpőujdonsá-gok Miltényl Sándor és Fia d]>őáru-házába. /
Rajztábla, körzö, Írószer, fUzetek, iskolatáskák, összes iskolaszerek
— (A 4K as .síohorjiljpra) Blach Kánoly (Trieszt) 20 j)Cngőt, lítanér
( Margit t pengőt kú,ldött a Zalai Közlöny szerkesztőségébe.
Angorette, düttlmoló, dlagonál és az őszi dlvatujdonságok nagy választékban Singer Dlvaláruhdzbon.
— (A momoréu gyernV<&) intéaaeii elhelyezésére inditott gyűjtésünkhöz u Keresztény Jótékpny Nőegylet 5 |>en-göt adományozott.
— Tiszta gyapjú és angol férfi szövetek nagy választékban olcsó áron (iolcnszky Divatüzletben.
— (Megtaláltak egy Uét évvel ezelőtt cUüjnt kislányt) Még két évvel ezelőtt történt, liogy a Hartmanp Károly zalaegerszegi ny. irodatisztnél gondozásban levő Juhász Margit 12 éves kis-leány nyomtalanul eltünk Akkor rádiókörözési adtuk \\ ki ellene, dc az is hasztalan vo\'.t. Most a ka|£>svári rendőrség egészen véletlenül az augusztusi lakásváltozásokkal kapcsolatban nyomára akadt a két óv óta körözött kislánynak és az egyik kaposvári uri-családnál megtalálták. Juhász Margit elmondotta, hogy elfogta a honvágy és Budapestre akart szökni szüleihez. Az utat azonban eltévesztette és igy került Kaposvárra. Ki volt éhezve é.s az egyik uricsaládnál árva leánynak adta ki
magát és koszt fejél»en pár napra munkál vállalt. Közben azonban meg. szerette a családot, akik szintén megsajnálták az -árva. leányt és igy vígképp ott maradt, lla most két év után nem költöznek uj lakásba munkaadói, még mindig megoldatlan lenne a 12 éves za\'aegerszegi kislány eltűnése.
— A nagyérdemű szülők tudomására hozom, hogy a német tanítást 15-én \'megkezdem. Beírás 12 -15-ig délelőtt 10-12 óráig. Szíves pártfogást kérek Dlcwock Jalia.
— Van inak 6» damasztok, paplanok, takarók állandó nagy választéka Singer Divatáruháiban.
— (A bika megölte a gondozóját) Bcncze József ntfnt bikaetető, Belesa-puszlán a KrenndKr féle uradalomban volt alkalmazásban. Az állatok etetése közben tegnap az egyik hatalmas bika ismeretlen okból megdühödött és szarvára kapta Benczét. Majd be-dobta a jászolba és szarvaival addig döfödle, inig a szerencsétlen ember belehalt sérüléseibe. £ napszámos kiáltására ugyan segítségére siettek, de már nem leheléit rajta segíteni. A bika teljesen összeroncsolta Benczc Jó-zsér belső részeit és mfties szerveit.
— Torontáli és Bükié szőnyegek olcsó áron Golcnszky Divatüzletben
— Bútorvásárlás nem gond! Teljes bereudezéseket rendkívül előnyős részletfizetésre, sőt kamatmentesen is szál-lituuk. Kopstein butoráruház, Horthy Miklós-ut 4.
öregedő egyéneknél, ha az erek me-
szesednok, IgmándlvalHegllhotuck 8 évekkel tovább
élhetnek.
Intézeti és
iskolai
kitűnő minőségben,
nagyon olcsón
csikós vásznak,

szövetek,
paplanok

f
Kirschner Mór divatáruházában
*
siMei Anúdtelep is zseblámpaelem
tbt lil ItlipilkiikuilituiMrí
A végsóvlg regenerálódik!
Sav- ósszalmlákmontes! jj*.
Mindenütt kaphatót
Figyelmeztetőt I
Több oldalról érlesülünk<\\ liogy az a hír járja, hogy a San(í*\'i bombázása cimü film már Kanizsán bc voU mulatva. Tudomására hozzuk a n. é. közönségnek, hogy ez a fÖm még nem volt Nagykanizsán. Ez egy izgalmas kémdráma, amelyben Gerda Maurus, a híres szőke filmsztár alakítja a főszerepet. (A két év előtt lejátszott film dmc volt: Sanghai express.
Városi Mozgó-
— A moxi forgatómba kerülő rádiókészülékek tij szerkesztési elv szerint, reflex kapcsolással készülnek. A reflcfc-kapcsolás ugyan drágább anyag felhasználását teszi szükségessé, de ezjzel lehelévé vált a rádiócső kétszeres kihasználása. liánom hullámsávon, teljes fadingkiegycnlitíéssel dolgozik és állomásbeállitó, árnyékjelző műszerrel van ellátva. Minden Orion rádlók«reV kedő készséggel szolgál az érdeklődőknek szaktanáccsal és felvilágosítással.
— Intézeti kelengyéket nagy hozzáértéssel áll t össze Singer Dlvataruhdz.
Hölgyeim l Nöi dpőujdonságok írketek az .Ideál" cip&ruháiba.
Együtt a „Tflkör"-rel
A Franklin-Társulat képes havi folyóirata, a »Tükör«, rövid idő alatt a »Zolai Közlöny* előfizetőinek is kedves szórakoztatója, mulattatója, tanácsadója lett. Tisztelt előfizetőink szívesen veszik igénybe az együttes előfizetés kedvezményét, melynek révén lapunkat a »Tükör«-rel együttesen kedvezményes áron kaphatják meg, olcsóbban, mint ha a kettőre külön-külön fizetnének elő. Többször hírt adtunk már arról, s most megismételjük, hogy lapunk előfizetői a kedvezmények, pályadíjak és jutalmak egész sorának lesznek várományosai, ha kiadóhivatalunk utján rendelik meg a legszebb és legértékesebb képes havi folyóiratot, a >Tükör«-t.
A >£alai Közlöny és a »Tükör« együttes előfizetésének kedvezményes dija egy hónapra P 296. E kedvezményes előfizetési akcióhoz tisztelt előfizetőink bármtíly időponttól kezdve csatlakozhatnak.
Ha bérautóra vanszüksége
Telefonáljon 544-ra
Kényelmes csukott kocsik, 4—6 személyes, vidékre és helyben, mindenkinél olcsóbb, éjjel-nappal. Telefonhívás fuvarból levonható.
BOJTOR GARAGE
Telefonszámra kérem ügyelni!
3ALAI KQZLONV
1934. szeptember 2
ÉRTESÍTÉS.
Értesítem a t. hölgyközönséget, hogy 6 hónapos párisi tanalmánvutamvol hazatérve, Erzsébet té 11. szám alatt
női- és gyermekruha szalont
nyitottam.
Párisi tartózkodásom alalt alkal mam volt ottani előkelő szalonokban dolgozni, amelyekkel állandó Összeköttetést tartok fenn és igy módomban áll Párlssal egyidejűleg hozni a legújabb dlvatmodelleket.
A t. hölgyközönség szíves pártfogását kéri
Komlósné.
— A PAJOR SZANATÓRIUM (Bu-dapest, Vas-utca 17.) uj olcsó kórházi osztálya. A Vas-utcai dr. l\'ujor szanatórium u gazdasági helyzethez alkalmazkodva kórházi osztályt nyitott szanatóriumi ellátással napi 8 pengő ápolási díjjal. A külön szobák áruit is lényegesen leszállította. Különleges gyógy tényezői: Rádiumkczclésck, bél-ffirdők, (entrocieaner, Darmbad) sziv. betegeknek kímélő és pihenő kúrák (eiectrocardiograph) szénsavas fürdők slb. Nagyszabású vizgyógy, Zandcr és ortopftd gyógytermék, astmaszobák, sebészeti osztály elsőrangúan felszerelt mülőtenneivel, plasztikai sebészet, em-lőplasztika, orrkorrekció, arcmegfiatall. tás (ránceltüntetés) stb., urológiai osztályán a legmodernebb berendezés és készülékek. Szülőosztály 10 napi leg-mérsékeltebb átalányárban stb.
SPORTÉLET
MA BAJNOKI NYITÁNY
Az NTE a Pécsi DPAC futballcsapatát látja vetidégQI
Ma kezdődik az 193L-r>. évi bajnoki íutballszezon. A péc.M és kaposvári a\'osztály egyesítéséből alakult egységes első Osztály — mely 12 csapatból áll — ina kez<j inieg a nagy munkát a bajrokságért. Knnck az egyesített a\'osztálynak ez lesz az első éve, ami/kor a kerület legjobbjai vesznek csak részt uz első osztályban és a gyengébb játékerőt képviselő\' csuktok l>edig a II. osztály bajnokságáért játszanak. Az első osztály 5 pécsi, 2 nagykanizsai, 2 kaposvári, 1 síinon-tornyai, 1 nagymányo&i és 1 szekszárdi csapatot foglal magában.
A mull évi nivóhoz viszonyítva, összehasonlíthatatlanul jobb s|x>rtl>an lesz része a nagykanizsai sporlközön-ségnek, mert a jelentéktelen kis csapatok helyett az alosztály 5 legjobb-jához, a péi-si a\'osztály 7 legjobb egyesülete került A bajnokság mind*\'n mérkőzése nagy küz<lelme| fog eredményezni, hisz nem kevesebb, mint 0 állandó bajnok és bajnok-aspiráns vesz részi a délnyugati alszóvctség küzdelmeiben. A pécsiektől a l\'VSK, DYAC és PEAC közül az első keltő volt már bajnok ,mig a PEAC bajnoksága hajszálon múlott, a kaposvári a\'oszlályból pedig a Simoutór-nyai BTC, KPAC ós az NTE már inind \\o\'tak bajnokok. Amint vasárnap a Spijzer kupa mérkőzésen láthattuk, iigy uz NTE, mint a Zrinyi csapata a!a|»san felkészült a bajnoki nyitányra, hogy méltóan képviselhessék Nagykanizsa futball^ o<°tját uz aj beosztásban is. A látottak alapján a csapatok szereplését illetőleg aggodalomra nincs ok, ha csak unyugiak nem veszélyeztelik egyesületeink működését. Ugyanis u nagy távolság, n
mely uz a\'oszlályhoz tartozó városok közölt fennáll, sokkal nagyobb ki ulást ró egyesületeinkre. E\'. pedig c:u\'k ugy fedezhető, ha u nagykanizsai sporlkózöuség sokkal nagyobb meretekben támogatja a futballsportol és vesz részt a mérkőzéseken. A kél ka-iwsvári csaj>ul kivételível minden mérkőzése uz NTE és Zrínyinek 2!)0 l>engöl)e kerül, igy minden inérköz.\'svn 500 embernek kellene lenni, hogy a kiadás fedezve legyen. Tehát a nagykanizsai sportegyesületeink léte teljesen a sportközönség -megértő támogatásától függ, ami reméljük nem marad el, hisz egy 32000 lakosú városnak el kell tudni tartani 2 egyesületet.
Mu megindul tehát u bajnokság. Az NTE iltlion a Pécsi DPAC csapalát lálja vendégül, a Zrinvi pedig u múlt évi bajnok Simonlornya vendége lesz.
A |>é<-sbányatclepi csapat nehéz feladatot ró uz NTE-re, melyet csak ugy sikerül sikeresen megoldani, ha az NTE kijátszu u mull vasárnap a Zrinyi ellen mutatott formáját.
Az NTE csapata kész a mai nagy küzdelemre. Éspedig: Pandúr — Czig. ler, Csáky — Horváth, Bittér, Ku-dich — Farkas, Szollár, Szendrői Ju-kubecz, Csász. Tehát ugyanaz a csapat, amelyik u Zrínyi ellen állt ki, csak a jó formában lévő Farkas kerül jobbszélre és a nagyszerű Pandúr váltja fel Csondort.
A mérkőzés délután fél 5 órakor kezdődik a Zrínyi pályán. Biró vitéz Adorján Kaposvár.
__(Ofl)
(I)PÁC—NTE nn\'rkőz;\'n rl{|t) Tél 3
órakor a Nemzeti -Vasutas SE-vel barátságos mérkőzést játszik.
Az őszi idény
közeledtével felhívom a n. é. holgyközönség szíves figyelmét
ffüzöszalonomra,
Szalonomban a divathoz valamint a test vonalaihoz igazodó ezakazerü-s\'dll\'l készül a tűzők minden fajtája.
A t. hölgyközönség b. látogatását kérem
B. Benoze Magda
Roxgonyi-utoa 6. szám
Modern kalapszalón
Nagykanizsa, Csengery ut 12.
Női kalapok és sapkák. Legújabb modellek.
Dús választék. Jutányos átalakítások.
Kedvaxö fizetési feltételek I
RADIO-MÜSOR
liiidapet.1, vaȇrpap.
9.15 Illrck. — 10—10.55 Református istentisztelet. — 11 12.15 Egyházi zene és Azentl>eszéd közvetítése Szom-bathelyről, « domonkosrendiek templomából. Szentbeszédet mond P. Ba-dalik Berlalati, a doinonkosrci\\d osztrák-magyar tartományfőnöke. 12.20 Időjelzés, Időjárásjelentés. 12.U0 Oj>eraházi zene. — 11.15 Hangeme^ck.
— 15 Pinkovich Józseí dr. tb. főszolgabíró: «Az aszály tVuVzöldmező..
- 15.15 Kárpálh Zoltán dr. magyar nótákat zongorázik. — lfi.3!) < Szólás-magyarázatok. > Horváth Endre dr. előadása. — 17 d cegylviízi nap.- Közvetítés Kiskunfélegyházáról Ossz\'álli-totla Puulini Béla. Beszélő D dlosSán-dor. — 17.50 Az Ostende szalon- és jazz-zenekar, énekel Kalmár Pál.
19 .Minden máskép van . Záyon István csevegése. — J0.35 Zenés részletek Lelíár: «A mosoly országa, elmü filmopercitjéből. Főszereplő Taulx-r Bicluird. - 20.10 Cs. Aczél IU»na és Bajnay (láLor előadóestje. — 21 Hírek, sporteredmények. 21.30 Végh\' Sándor luegedül. — 22.15 Cigányzene. — 23 30 A Buchmann szalonkvintelt.
Nagy előkészület
KIS BUDÁBAN
a 48 as hőil-szobor leleplezése alkalmival. — Aki |ől akirjt magát érezni, az ciak a
KIS BUDÁBA mfKY. mert
** kliunó bor
és olrsó ltkezé« kaphr.t<S. — Étkezés bármikor éjjel 2 óráig.
3i« Török, Klnlisl ut 21.
Budapest II. és a relék. 15.10-15.10 • llorvál főidőn.> Tarczay Gizella elfl-adása.
IKo» 11.20 A szimfónikus Hnm|>er. dinck-emléklihngverscnye. 12.30 Bá-dlózcnekar. 15.55 Schubert: D-moll vonósnégyes. - 10.35 Korfu, cseve-gés lemezekkel. —. 17.05 Szimfőniku-sok. — 10.20 Isserlis Cyulu és Bita zongorázik. - 20.05 A bécsi rádió utolsó hangversenye a Burg kertjéből; rádiózenekar. — 22.20 Brunner-jazz, tánczene. - 24—1 Tánplemezek. B\'.idupest, hétfő.
ti.45 Tonia. — Utána liiinglenu\'zck. -- 9.45 Hírek. — 10 «MeiCskovszki..
- 10.40 «()rosz költők.. - 13.30 Zől-dessy Mária zongorázik, Hollay Béla énekel. 14.40 Ilink, áruk.\' 10 Diákfélóra. <l\'ókavadászók|cal a Kelell tengeren.. - 10.45 Időjelzés, hirek.
— 17 «A fogbetegségek és az.ik megelőzése,. Országh Nándor dr. előadása.
— 17.30 Berciid Endre szu\'on- és juzz-zenekara. 18.3!) 1. •Különös pár-buj.. 2. <I.ábnyomok a homokban.* Nadányi Zollán ell>eszélései. ií» Lu-gossy István tárogatózik. 19.35 «Tur-tós országhatárok • Csolnoky Jenő dr. előadása. — 20.10 A Budapesti III. ker. Törekvés Dalkör. \'20.55 Hirek.
- 21.15 Operaházi zenekar. 22.40 Időjárásjelenlés. 22.45 Cigányzene.
Jludiipist I|. és a relék. 21.25 22.30 Cigányzene, Szántó (iyulu énekével. Bét* 11.30 Népzehe.leniezek. — 12
rádiózenekur. 10.40 Orosl szoprán Franz-du\'oknt énekel. - 17.10 Brahms és magyar táncai, előadás zongorával - 17.40 lemezek. — 10 Verdi: Aida, négyfelvonásos o|H-ra az állami o|H\'ra. házból. — 22-Az 1890-i tiroli szabad-sághanok országos emlékünnepe. Mik-fonrl|»orl az innsbrucki és az Isser-hegyl ünnepségekről, lemezeken. 22 50 Tolzancr-jazz. - 24—1 Scluaui mel zene.
— Ani\'ol s/övflPk Nagykanizsán
Anglia és egyben a világ két leghíresebb szövelgyáráiiak, Jennens Welch & Co., valamint Josiah Franz I|d. gyártmányai ezidén előszór kaphatók Nagykanizsán, Kirschner Mór divatáruházában.
TerménytŐMde
Buza tluzav. 77-es 16 20-1640 78-as 16 35 1655, 79-es 1650-1670, 80-ai 16(50-1680 dunínt. 77-e« 15" 5-15 65 78-as 15 70-15 80, 79-es 1585-15-95. 80-as 1595-1605 - Rozs u| pt»tvldfkl 12 10-12 20. más U\'30-12-40. Zab u| körép 1160-12 75. — Tengeri tisaántuil 1135 -11 45.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt, Outenberg Nyomda éa Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán teleion: Nagykanizsa 78. ssám.
Iskolacipőket és őszi divatcipőbet
legolcsóbban vehet az
„IDEÁL" cipőáruházban
urn—m Fi-st 11. u-
Nii cip8k regalla és pántos, trottör-snrok, [ekclc és barna P 8-M, 7 M Nöl elpfik box bőrből, regatta és pántos. troltőr-sarok P 9\'W Nöl aiv.ldpfik színes és fekete, bőr é4 antilop, alacsony és magas sarokkal P 8 «0, 9 80, 10 80 NSi (tlvatclpfik, különleges klvltctöen, alacsony és magas sarokkal P ) 4 80, 13-80. 12 80, 1180 Férfi clpflk. egész és fél ÍUzős P 14 80,
18 80. 12 80, 10 80, 9 80 Iskola elpfik 27 - 30-ig P 5-50 I.kol. clpsk jobb kivitelben 27—30-ig P Ík0, Sl-35-ig P 8-M
Tornacipők éa hiil cipók na(T
TáUaxtékb. n
„IDEÁL"
cipőéru házban
Fó-ut 12.
1984 i zeplcmber 2
APRÓHIRDETÉSEI
Két diák minden itkolához közel, családi környezetben csendes házban, lanul-inAnyi felügyelettel, külön szobáhan, teljes ellátást kaphat tiavi 55 70 pengőért, megállapodás szerint Rozgonyi-utca 19
Veíidéglól üveg ét poicellán áruk Itg olcsóbbak Moloxor üvegkereskedésben, Honhy Mlklóa-ut 1.
Autótaxik, kizárólag kényelmes, ciu kott, hatszemélyesek, olción rendelhetők. Telelon-állomás 822. szám, K*ulmann Manónál.
Két dlékflat vagy laényt] felveszek teliéi ellátással, gondos tanulási le\'ügye-lettel. Megbeszélés Erzsébet tér 17. az udvarban.
Margit fürdft. Csengery-ut 19. Nyitva reggel 6 tói este 7-ig Tyukszemvágás. Kedvezményei jegyek az Ipartesteiben Omke ban, Kaoe-nél. 81
ZALAI KÖZLÖNY
Rét diák, minden likolához közel, ktl-lön szobában, jutányos áron ellátá.t kap bat Fő-ut 19 Ili. ajtó.
Héromaxobéa lakái Szemerében azonnal kiadó. Bővebbet Klráiy-utca 36 Relchenleld. 329)
Bőhm Antalné kéalmunka és elő-nyomdája Záida utca 8. Legújabb éi leg izebb mlnlálm megérkeztek. Legolccóbb elönyomtatás. 3294
J ^karban levő héx kerttel, l\'o dtraktor, beiuin lokomobll, cséplőgépek eladók — Klnlzsi-ulca 64 3297
Korosok különbejáratu albérleti szobát bútor, ágynemű nélk(|l. Címeket a kiadóban kér m leadni. 3262
Dlékgycrokaket lelveszek ágynemű nélkül. Jó bánátmid, külömzoba. KlnlrM-utca 19. özv. Vargáné. 3169
El ne felejtse, hogy a kiváló mlnóiégü éa olcsó Blosoaokoládé cukit Blen cégnél kapható, volt Strém és Klein üzlet.
Szobafestést, mázolást legszebben és legolcsóbban végez Pápai, Petőll ut 91.
POGÁNYVÁRI
uradalmi fajboraim kaphatók llterenkint már 30 filléré! t. Legkisebb létei 25 liter.
GR08S KAROLY földblitokos Batthyány-utca 26 szám.
FOrdfikádok köiiimerl legjobb Bakia-gyártmány, valamint Rába aaxtaltOxhs-lyak Jótálással legolcsóbban s kedyetó fizetési feltételekkel Vajda vaskereskedés-ben kaphatók. 2638
Saját termésű kerecaenyi aaztali lehér bor literenként P — 56 ért. siller (völös) P — 48 ért kapható Csengery-ut 19 8Í,
Fahér oblakragaoo (kltl) Ismét kapható Starn Uvegkereskedéstben, Fő
ut 2. 3204
Prlvéipánx diszkréten, csakis biztos helyre, vagy ékszerre kapható. — Clm a kiadóban. 3111
Egy kereskedclmlcta vagy glmnaxlala
tanulót kosztra vennék olcsóbba, hogy 10 éves fiammal foglalkozzék. Jobb ellátás. kUlön szoba. Rákóczl-u. 93. 3215
Ratonatlaxtl és altlsatl nzabály-szerll sapkák minden számban, szabályszerű oapkaarayék, tiszti szalon és féiszalon kardok, arany és ezU-t kardbojt ik 5 pengőtől, tisztesi kardbojtok 96 fillértől. - Cipő, csizma és tánc-aa^-kantrak nugy választékban. — Vltézséal éram-oialaB 16 fillér, séw 12 fillér darabonként. — Hadapród-őrmaaUrl én Ankéataai aaaralvéwyak 6s mindennemű agyanruhéxati fai-axaraléaak
legolcsóbban beszerezhetők Beleznai Jánosnál
Sugár-ut 53. 3138
Mlndanaalséayt keresek azonnali belépésre, Aczélné Magyar-utca 7. 3291
Kátasobáo udvari verandás lakás novemberre kiadó Kinizsi utca 11 3295
Fellendül üzlete,
ha párisi motlclljeiuct bemutal)a rendelőinek.
Jules Erőt, Budapest
IV. Btotya-ucca le, íz.
lagyar Hirdető Iroda
helyiségdt
F6-ut 24. al* helyezte.
Telepes és ÖAlóxatl tu
Uádió.
Legmodernebb
Gramofon
és lemez.
^kkiimuldior, axáraxielep, tonés, favlíöa
ecektronnAc
Városba*-palota. Telefon <452.
Csengery-ut 38 alatt udvari egyszobás lakás mellékhelyilégekkel kiodé azonnal vagy későbbié. 3257
Egy uj adómentes osaládí béx, 3 szoba, iü dószobával Józseffőherceeut 71. eUdó. Bővebbet 69. az. alatt. 3248
Legújabb elöirésu tiszti és altiszti sapkák nagy választékban, valamint mindenféle egyenruházati cikkek
lagolooébboa baaaerexhatSk
aoaa Kaufmann Károlynál.
■oraladáa. 25 litertfii feljebb házhoz szállítva, 24 illlér literje. A bo« ptina, erős, édes. lehér, kUiönssedett ojtvánv. Simon István hentes, Klskanlzsa. 3162
vagy mindenest felveszek. Királyi 19 sz.
Voasok használt, Jókarban levő »ató-gépot, — aladok, esetleg bérbeadók xongorét. Clm: Kovács D. I«az-gató-tanltó, Murxkeresztur 3219
Hollói Máma a vasutparti vlkkoad-háxba hatott málna. Qyerünk uzsonára.
3283
ÉRTCSITJBk a mélyen tisztelt hölgyközönséget, hogy az őszi salsont a mai nappal megkezdtük. Teljes tisztelettol Vacga-Rottor divatszalon.
Tanér elogad diákot tel|«s ellátásra korrepetálással, Csengery-ul 17. 3253
Tanulói.án,ok felvétetnek S\'ó Mária női divattermében, Arany János u 2/a sz. ^latt. 3286
ülrawszobás lakás mellékhelyiségekkel kUdó Arany János-u. 2/a iz. 3286
Fsataaaais Mémathal. Toiaky-ut
Sl. iiim, . 3291
í
MIELŐTT
szándékozik venni, tekintse meg dúsan felszerelt raktárunkat.
Minden igényeknek megfelelő: hálók, ebédlők, urlSZObák, szalonberendezések, konyhák, előszoba-berendezések és mindenféle kárpitos-árukbanI
Nagy választék! Olcsó árak!
Kedvező fizetési feltételek!
KOPSTEIN
BÚTORÁRUHÁZAK
Telefon l 410.
Nagykanizsa Sopron Békéscsaba Szombathely
Horthy Mlklóa-ut 4.
H
ZALAi KÖZLÖNY
1934. szeptember 2.
Városi Mozgó.
Szeptember 2-án,
vasárnap
Az izgalmak napja I
Sanghai bombázása
Idegfeszítő kémtörténet Gerda Maurus főszereplésével.
Vigyázat: Nem tévesztendő össze a Sanghai express clmü filmmel, amit már bemutattunk! — Ezenkívül
Harry Piel bravúros attrakciója, a világsikert aratott
Havasok ördöge
Előadások kezdete — tekintettel a műsor hosszúságára — 3, 6 és 9 órakor.
Az első előadás filléres (20-80) helyárakkal
Városi Mozgó
Szeptember 3-án és 4-én hélfőn és kedden . Katonaparádé Kanizsai vig napok Katona-zene A kutyamosó éa a sxakáoanó idillje. Mikor a tábornok ur inspiciál
Ki az ezred büszkeséíe
3 órás falrengető kacagás. — II. sláger:
Ha a férj csapodár
Lucle Englisch ragyogó alakítása. Nagy aranyéremmel kitüntetett zenés vígjáték. — Előadások 6 és 9-kor.
Az első előadások olcsó nyári helyárakkal
15.197/1934.
Faeladási hirdetmény.
Készpénzfizetés ellenében bárki, 6 hónapi kamatmentes részletfizetésre minden közszolgálati alkalmazott rendelhet tűzifát a város erdőhivatalánál.
Nagykanizsa, 1934. évi ju-lius hó 21-én.
u Polgármester h.
3 kai. hold szólló ««
szobás villával, gyümölcsössel és kl>. 40 hl. borterméssel 3600 pengőéit eladó. — Bővebbet Király-u. 35. alatt - Ugyanott Klrály-u. 3. sz. ház is megvehető. 3joj
Valódi elsőrendű
már kapható nagyban, kicsinyben Városi Szeszfözda
Báthory-utoa 4. (a törvényszéknél).
Ajánlunk legjobb minőségű szilva-, seprű-, törköly- és
barackpálinkát. Kiadás nagyban é« kicsinyben.
Qabona
osiváziszereki
Porpácok: Nedvespácok: Arzópáo Bigriul Porzói Higozán
Tillantin Tillantin
eredeti gyári árban és csomagolásban. MUtrágyák i Péti-só
Aav. szuper foszfát 40%-os kálisó Mésznltrogén Thomassalak
kg.-ként, zsák-számra és waggon-tételekben,
FUTOR,
vegytiszta szénsavas takarmánymész.
PEKKi
„D" vitamin készítmény. Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
nag, műtrágya, nö»ényvédelmUx®rak,
stb. kereskedésben Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mellett)
Vasárnapi ünnepélyre
foto filmek
lemezek
nagy választékban,
fotoamatarmunkák kidolgozása
Szabi Rntal fotoszakiizletében
Fő-ut S. szám.----
ön Is fényképezhet vasarnap, ha 10 pengfiért vesz egy fényképező gépet 1 tekercs filmmel.
y üs oranu i
u JL m m kőfaragónál V V a % a Király-u 33,
kaphatók minden méretben és szinben, minden elfogadható árért, mig a készlet tart I
PONYVA
Varrás, javítás — Hirsch és Szegő cég
Sátor Kocsi Kazal Oép Turista KOIcsön
Nagykanizsaiak találkozóhely* az
István király Szálloda
Budapest, VI., Podmaniozky-utoa 8.
Nyugati pályaudvar melleit. Telelőn : (Interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink árát mérsékclták. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi fűtés, folyó hideg-meleg viz, litt, telefonos szobák. Teljes komtorl. A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar
Árverési hirdetmény.
Ez iharosbeiényi lege\'te ési társulat tulajdonát képező kiskocsmáját lakással és méBjárszékkel és a hozzátartozó épült tikkel r gyűlt a he\'ys inén f. évi szsptsmbsr hó 16-án délután 2 órakor 1935. j\'.nuár hó 1 - töl kezdődő 3 évre nyilvános árverésen a legtöbb:! Ígérőnek haszonbérbe adjuk.
Kikiáltási ár: 450 pengfl.
Az áiverési fellélelek alulírott elnöknél megtudha\'ók.
Iharosberény, 1934. augufzlus 23 Varga Imre 8. k. 3150 társ. elnök.
l l«g)obb kOlföldl gyirtmányokbin gir.ncliv.l, Aulóalkalrénak flsszes olniz, (randa és ame>lkti autókhoz, f«l-aiaralial oikkak legolcsóbban
Nagy Józssf Budapest,
Í771 Audrluy ut U. Ttltfon 2JI-»7.
17932/1934.
Versenytárgyalási hirdetmény.
A rendes erdei főhasznála-tokból kikerülő és cca 800 tm\'-t kitevő
14—25 cm kéreg nélküli vastag bányafaanyagra,
26—35 cm kéreg nélküli vastag talpfaanyagra,
35 cm-től felfelé I. o. tölgyrönkre zárt Írásbeli ajánlatot kérek.
Az árat ab vagon Nagykanizsa értendő ugy, hogy fuvarleveleket vevő prezentálja, az esetleges vagon kiállítási és mérlegelési dijakat szintén a vevő viseli.
A ; zárt Írásbeli \'ajánlatok, melyeknek borítékjára kiviül „Ajánlat tölgymüfára" van rá-irva, legkésőbb folyó évi szeptember hó 22~ének d. e. 12 órájáig adhatók be a város iktatóhivatalába.
Bővebb felvilágosítás a vá ros erdőhivatalában kapható, ugyanott átvehetők a versenytárgyalás feltételei is.
Nagykanizsa, 1934. évi aug. hó 31-én. Polgármester
(NjomíoII • UptuUjdoDOí Kto^riüáS K.-T. Gutenberg Nyomda fc.MIzalal UmucB Vállalata kOoyrayomdálibu, Nagykaaiztiil. (PekUs DzlttveztU: ZalaT
Károly.)
74. évfolyam 199. szám
Nagykanizsa, 1934. szeptember 4 kedd
Ara 12 HHér
ZALAI KÖZLÖNY
gMfk«ut6i*K kiadóhivatal; Fönt 5. irin Megjelenik minder. reggel, hétlö kivételével
POLITIKAI NAPILAP
Felelfls szerkesztő: Barbarlts Lajos
ElöfUetétl <r<: egy hóra * pensó 40 Iliiéi Sierkcfitőiegt ét kiadóhivatalt telefon: 78. u
esőben is impozáns Ünnepe volt Nagykanizsának a 48-as hősi emlékmű leleplezése
J6zsef főherceg megbízásából Pacor ny. altábornagy leplezte le a magyar vidék legszebb hősi szobrát — A magyar kormány is elkOldte koszorúját a szobor talapzatára — A volt 48-asok a bécsi bajtársakkal együtt külön zászlóaljként vettek részt az Ünnepségen volt parancsnokaik vezetésével
Reggeltől estig szakadatlanul zuhogó esőben zajlott le Nagykanizsa nagy ünnepe, a 48-as hősi szobor leleplezése. yA monumentális mé-rqtü és páratlanul gondos, preciz rendezés, amivel a 48-as és a mindig nugyszerüen bevált városházi rendező-apparátus az ünnepséget előkészítette, nagyrészt kárbaveszett. >
József főherceg nem érkezett meg a leleplezésre. Fontos közügyek távoltartották. Zodrauecz István tábori püspök megérkezett, de a tábori mise körül felmerült kontroverziák miatt el is utazbtt, a tóbori mise (ugy látszik : az idő is "ezt akarta) elmaradt. A filléres gyors több mint félórás késéssel érkezett meg a pesti és az útvonalba esö bajtársakkal, mert a vonat utolsó kocsija útközben kisiklott. Mindezeken felül percnyi szünet nélkül valósággal ömlött a hideg, szeles eső.
Nagy tömegek érkeztek igy is Kanizsára, de ha az idő szép lett volna, 10 15000 idegenre lehetett volna számítani. A vidék nagy ré sze, de a kanizsai közönség Is jórészt elmaradt. Legnépesebb mintegy 100 tagú volt a keszthelyi küldöttség, amit dr. Gárdonyi Lajos h. városblíó, rokkant 48-as hadnagy vezeteti (Gárdonyi, a keszthelyi 48-as bizottság elnöke 800 pengőt gyűjtött ösz sze a szobor-alapra ) Zalaegerszegről dr. Mlkiüa Szigfrid városi főjegyző, az ottani 48-as csoport elnöke érkezett meg küldöttség élen (Zalaegerszeg is szépen kivette részét a gyűjtésből : 450 pengőt adtak össze a szoboralapra ) Szilván főjegyző vezetésével érkezett kisko máromiakkal bejött a lelkes dalárdájuk is s ha az országzászlónál tervezett műsorukat el is mosta az eső, de koszorújukat letették az országzászlóhoz és szép nótaszavuk az ebéd alait kissé felvidámította az elborult kedélyeket. A letenyei csoport Kovács Sándor főjegyző vezetésével érkezett meg, a komárváro-siak Vitális Géza körjegyzővel az élükön jöttek. Az alsópáhokiak 40 ,;>gu csoportja feherautókon Indult ulnak. Az esö okozta zűrzavarban nem lehetett összeírni az érkezetteket, de képviselet nélkül a járás egy községe sem maradt és messze vidékekről is megható hűséggel jelentek meg az utolsó ezredpa-Ktncsto az öieg 48-asok
Általában az egész ünnepség még igy is, az 1848. március 15-ie, Petőfinek zuhogó esőben először elszavalt Talpramagyarjára szinte stílusosan emlékeztető időben Is, impozáns bizonysága volt annak a kivételes ezredbajtársi összetartásnak és ragaszkodó e^red-szeretctnok, ami a 48-asokat mindig és ennyi idö elteltével is jellemezte.
Csendes mise, a 20-as hősi szobor megkoszorúzása
A leleplezés ünnepsége csendes misével kezdődött a barátok templomában A misét Zlgány esperes, volt 48-as ezredlelkész mondta. Ugyanekkor istentiszteletek voltak a többi felekezetek templomaiban is.
Utána Gyára Sándor (Budapest) vezetésével a volt 20-asok, majd a kanizsai ezred, a volt 48-asok és a keszthelyi küldöttség egy egy koszorút helyeztek el a 20 as hősi szobor talapzatára.
Tiz órakor a város villásreggelit adott a városházán az ünnepségre megérkezett előkelőségek részére A katonai méltóságokon kivül megérkezett Gyömörcy György főispán, fífxly Zoltán alispán,\' dr. Kállai) Tibor országgyűlési képviselő, dr, Pllhál Viktor felsőházi tag, gróf SomMlch Antal országgyűlési képviselőt, Kisfaludy-Strobl Zsigmond stb.
Pacor József ny. altábornagy 11
órákor vonult el a notabilitásokkal a Fő-utcán felsorakozott katonaság előtt, majd kiséretéver a szobor elé vonult, ahol az esernyő-tenger alatt ázó-fázó ünneplő tömeg várt a leleplezésre. Ott állt fegyelmezett rendben a volt 48-asok zászlóalja, a volt 20-asok, a vitézek, a frontharcosok, a hadirokkantak, rendörök, tűzoltók, leventék, cserkészek, mind begöngyölt zászlókkal, bőrig vizesen, de hősles kitartással. Ott voltak az összes nagykanizsai testületek, hivatalok, egyesületek, érdekképviseletek küldöttségei, a hivatalvezetők a díszsátor mellett, a díszsátorban az egykori 48-as ezred parancsnokai, a katonai és polgári méltóságok, a Petőfi Társaság tagjai és o notabilitások hölgy-esaládtagjal-
Negyed 12-kor 3 ágyulövésre felharsant a 48-as kürtös trombitáján a régi ezredhivó és az ázott lobogók lassan legöngyölődtek a 48-as szobor bronztestéről. A honvédzenekar a felejthetetlenül ünnepélyes pillanatban a Himnuszt játszotta.
Minden szem a szoborra tapadt. Altalános a megállapítás, hogy szebb, művészibb értékű és beszédesebb hősi szobor alig van a ma« gyar vidéken. Ihletett pillanatban fogamzott meg a gondolat Zala szülöttének, K!slaJ>.iduSlrotl Zsig\' mondnak lelkében s az inspiráció őszinte lendülete él a szobor minden vonalában.
Az egykori ezredparancsnok szoboravató beszéde
Következett Pacor József ny. altábornagy, a 48-asok volt ezredparancsnokának beszéde. Bejelentette, hogy József főherceget igen fontos funkció akadályozta meg a lejöve-lelben és általa küldi szeretetteljes üdvözletét Nagykanizsának és minden volt 48-asnak. A hála és elismer rés szavaival adózott az alkotó szobrászművésznek, a Zslukorlcs ny. tábornok vezetése alatt működő szoborbizottságnak és minden adakozónak.
A 120 éves ezred dicsőségének állomásai
a szobor — folytatta — emlékeztei\' a 18. ezred 120 évés fennállá-Sára A 18. század végén vérzivatar tombol Európa felett. Feltűnt a nagy korzikai csillaga, Na|>olcon megkezdte hódító utjál Kbben a vészes idolH\'n, l7tW-l.au állították fel a 18. gyalogé-ledet 3 kivá\'ó magyar ezrefl, a 32-esck,
33-asok és 53-asok egy-egy zászlóaljából Veronában. Gróf Gyulai Béla volt az első ezredparancsnok A következő évben már átment az ezred a tűzkeresztségen. S. Luciánál és Massimonál, Verona mellett, a nuigyar t\'ray tábornok hadseregeiben Kitol kezdve az ezred diadalmasan hordozta zászlóit Kurópa egyik végébői a másikig 18üf)-ig az ezred folyton Olaszországban harcolt, 1809-Ikmi Lengyelországban, majd az asperni és waagrumi csatákban. 1812-ben Schwarzenlx\'rg hadseregéiben végigkü^di a hires orosz hadjáratot. 1813-ban megvívja Német-országban a kulmi, drezdai csatákat és a .népek csatáját Li|iesénél, 1811-ben francia-, majd olasz-, 1815-ben ismét Olaszországban harcol. 1818-ban a sonai és eustozzui csatákban ar.it diadalt. 1859-ben Solferinonál. 1860. ban ujhói a véráztattá euslozzai dom-bokon szerez babérokat. 1869-ben 10 véres ütközetben töri le a fanatizált dalmát lázadók ellenállását. 1878-ban Uuszniábau és Hercegovinában küzd...
Aztán jött a világháború. Az ezred itt is minden fronton, a végtelen orosz síkságokon, a Kárpátok bércein. a kietlen Karszton, az Isonzo, a Piave poklában, mindenólt száz meg száz cjítában, támadásokban és rohamok-hmv, a lövészárok minden borzalmaiban, kimondhatatlan kinok, szenvedések ós nélkülözések közben, mindig vitézül és férfiasan állta meg a helyét és mindig csak dicsőséget .szerzett királynak, liazánnfc és a zwlai szülőföld-nek. 1916-ban a Doberd^n, 9l7-ben a Tölgyes-szorosban József főherceg vezérlete alatt győzedelmeskedett.
— A világháború nagy tragédiával zárult Szinte Ökölbeszorított kezekkel zudulunk fel a sors kegyetlen végzése ellen. IX\' vigasztalódnunk kell. A jövő nemzedékek mindig hálásan és büszkén fognak gondolni azokra a férfiakra, akik 1914-ben kivonultak a nagy megpróbáltatásra, azt derekasan meg-állták és megfogyva, de megtörve nem, tértek haza.
— Ha most felkelne sírjából a novl csata bakája vagy Aspcrn é-s Lipcse gránátosa, mély tisztelettel és csodálattal venné őket körül :i mai világ fippen olyan csodálattal és hódolattal fognak meghajolni a jövő száradok nemzedékei a világhálóm 48-as ka-tonája előtt, ha az sirját elhagyva megjelenne közöttük
— A háború vérzivatarából fénye-*n nnelktidlk kl azoknak a hősöknek emléke, akik meghaltak a királyért és a hazáért. Szent kötelességünk, hogy ne feledkezzünk meg róluk sem. F.z a szobor legyen tehát sírköve is azoknak az ezreknek, kikndk hamvai egész Kurópáhan porladoznak. Itl nyugszik a szegény ismeretlen katona is, az a névtelen hős, akiről ,ncm szól semmiféle krónika és ének, akinek mellére nem raktak eslllogó érdemjelekcl. Akinek nem volt egyebe, csak az élete és azt is engedelmesen oda adta, amikor az eskü és a becsület j>arancsoHa Csak az Úristen odafönn látta Őket szenvedni és meghalni Áldott legyen emlékük mindörökké! fis mrtst az ösz-szes 48-asok nevében «émán kezet fogok mindazokkal a bajtársakkal, u<kik közel másfél századon át l»evonultak oda föl, a nagy ármádiához. Fogadjuk ünnepélyesen, hogy ha majd a liaza hívni fog, ml is ugy fogurrtc majd tudni élni, harcolni, szenvedni és meghalni, mint ők.
— fis ott, a világhálnjru gránátvető bakája és az ezH\'d dicső zászlaja mellett áll t\'gy magasztos alak, a \'Talpra magyar- halhatatlan költője, Petőfi Sándor. Mi, 18-asok, benne nem csak a magyar I*trnasstis dicsőséggel koszorúzott költőjét látjuk, hanem ezredbajtársunkat is. Petőfi 1839-től 1811-ig mint .(\'.emeiner Alexander Pet-rovics. 18 hónapig szolgált az uk-kori báró C.ollner Linien-lnfanterje. regimentl»eii. Petőfi géniusza és szellr. mc vezette a 48-asokat a világhálxi-ruban, az vezesse a zalaiakat a .jövőben is.
— Ameddig csak Zalának kies dombjai tükröződni fognak a Balaton vizében és amíg e.sak kialudt vulkánjai termelni fogják a tüzes magvar bort, amig csak magyar szivek fognak do-ltogni és az édes magyar szó ős ének fog hangzani ezeken a tájatfou, addig
c r «*
élni fog a 18-asok emléke. Addig m*. séi^»vés i\'ojjélni fognak JuUMSZCrefflJ. rőtó|fosé||»r ésl^Wézsjtorö! mindha-lálift* ^ Hegélui és mesélni a Jfígna-gyotiK tinjpur bakiiról, a íöidhajió-
ZALAIKOZLONY
k«s, súrgapilykés közlegényről is, letöri Sándorról.
Végül átadta Paoor altábornagy a MÖb>ot gondozásba Nagykanizsa |>o!-gáAnesterénPli.
Gömbös miniszterelnök üzenete
GyÖmhey György, Zalavarmeg^ főispánja lépett ezután a mikrofon ele.
Magyarország miniszterelnöke mondta --megbízott, hogy nevében és képviseletében itt megjelenjek és tolmácsoljam részéről ls a kegyelet legmélyebb érzését és fejezzem ki háláját és köszönetét mind azoknak, kiknek a szobor létesitése körül érdemeik vannak.
- Ez a szobor kiáltsa világgá, hogy ne legyen ebben az országban ellentét magyar és magyar közt, ne legyen visszavonás és pártoskodás. De ne legyen gyáva beletörődés se az átkos Trianon teremtette helyzetbe, hanem legyen elpusztíthatatlan a reménységünk, hogy az ország ebből a helyzetből ki fog emelkedni és igazunkat ki fogjuk vivni. A nemzetek élete is, mint az emberé : fény és árnyék, öröm és bánat váltják egymást. Az a nemzet él egészséges,
elpusztíthatatlan életet, amelynek fiai a fény és boldogság korszakában el nem bizzák magukat, minden időkben megteszik Isten és a haza iránti kötelességeiket, viszont a szomorú viszonyok közepette nem ősnek kétségbe, nem roppannak össze, hanem vállvetett munkával, acélos akarattal dolgoznak. Ez a nemzet 1000 év óta vérzik, de mindig meg tudta állni a helyét, nagy veszélyek idején mindig meg tudta találni az utat és £<z egyetértést, amelyekkel ki tudta vivni mindig helyét a nemzetek nagy családjában. Hiszem, hogy a jelen és a következő pom-zedék is meg fogja tartani ezeket az ősi erényeket és félretéve minden egyéni érdeket, minden egyéni becsvágyat, vállvetve fognak dolgozni, hogy ez az ország újra régi fényéken ragyogjon a neki Istentől rendelt határai között
A polgármester beszéde
Dr. Krátky István, Nagykanizsa polgármestere átvette ezután a város nevében a szobrot.
Mélységes meghatottság -mondta és büszke magyar önérzet tölti el lelkemet, amikor ezt a gyönyörű művészi alkotást átveszem. Meghatottság,, mert eszembe jut a mérhetetlen véráldozat, - fájdalom, hogy mindez nem volt elég ahhoz, hogy ezeréves hazánkat csonkitat-lanul megvédjük, de büszke önérzet is, mert látom a hazánk egén tornyosult vérzivataros felhők közül glóriásan kiemelkedni a magyar katona hős alakját. Ez a szobor emlékeztet a dicső múltra, a sok küzdelemre. Emlékeztet, hogy a jövő csak a dicső múlton épülhet fel. És figyelmeztet a nehéz, súlyos kötelességekre, amelyek teljesítés^ nélkül nincs feltámadás, nincs jobb és szebb magyar jövő. A hazaszeretet, a nemzeti gondolat ereje, a magyarságnak ebből fakadó öntudatos nemzeti érzése, önfeláldozó vitézsége tartották fenn a magyart ezer év sorscsapásai között. Ez tette képessé arra, hogy a háborút a túlerővel szemben is nem a harctereken veszítette el, hanem a gazdasági összeomlás és a belső aknamunka következtében. A magyar név, amelyet azelőtt oly kevesen ismertek, a világháborúban egyszerre ismertté lett ellenség és jóbarát előtt egyaránt.... A gigászi harc egyik leghősiesebben küzdő ezrede volt a zalai 48 gyaiogezered, amely a hazaszeretet oltárán 12000 hős lelket áldozott fel. Ezeknek emlékét őrzi ez a szobor, amely, a 20-as szoborhoz hasonlóan, nem a lemondó, kétségbeeső gyászt tükrözi, hanem a küzdő, a haza védelmében meghalni is kész zalai bakát, a magyac nemzet élniakarását, amelynek harcratüzelő, buzditó szelleme Petőfi Sándor.
— Nem kell ennek a szobornak amerikai beszélő szerkezet, hogy szóljon hozzánk. Petőfi és a 48-as hös érctekintettel néznek körül ós látják nem messze innen a trianoni határt. Látják alig 200 méterre innen a rohamozó 20 -as honvéd és nép* felkelő vállvetett küzdelemre indulását. Látják itt, a város szivében a íélárbócra engedett országzászlót, a város utcáin az elszakított magyar városok, az 1848-as szabadság- I
hősök virágokból kirakott neveit és mindezek mögött látják, érzik a magyar lelkekben összegyűlt kese rüséget, a sok nélkülözést, szenvedést, elszegényedést, munkanélküli-
séget, amelynek okozója Trianon. Előbb végigsimogatja az érc-tekintet a küzdő honvédőt, akivel testvéri pillantása összetalálkozik, majd könnyet éjt a félárbóoos ország-, zászló láttán, aztán megvillan, görcsösen szorítja a kemény kéz a szűzmáriás ezredzászlót, magához öleli a világháború zöldhajtókás, sárgapitykés hős zalai bakáját és megszólal a néma ajak :
- Testvér! Magyar testvér ! Látom szörnyű sorsodat. Látom, jLe horgasztott fejedet s mégis azt mondom : emeld fel a fejedet, ne tekints vissza a múltba, lesz még egyszer ünnep, magyar ünnep a világon ! Te élni és boldogulni akarsz és fogsz is. De soha ne felejtsd el, hogy magyar életednek tápláló for rása azok emlékének megbecsülése, akik a te életedért, a nemzet életéért a maguk drága életét áldozták. Ez a hely, ahol én állok a 48-as zalai bakával, az emlékezés szent áldozati oltára. Gyertek Ide emlékezni, gyertek ide imádkozni, de az emlékezés, a kegyelet virágain kivül hordjátok ide élő honszerelmetek örökzöldjét és öntözzétek azt a fájdalom és büszke bánat könnyeivel, hogy magyar hit, a magyar feltámadás reménységének sudárba szökkenő fája verjen itt erős gyökeret a köny nyéktől megtermékenyített drág.t magyar földben. Az emlékezés és az ima után pedig emeljétek fel a fejeteket, mert uj »Talpra magyar«-t
1934.
őszi divatujdonságok megérkeztek
r
Női rnha kosztüm és kabátszövetek. Férfi öltöny, nadrág és kabátszövetek. Kész nöi kabátok. Flanelek és par-getok. Nagyobb tétel szövetmaradék.
W34. rceplcmbtr 4.
Sxolid árak 1 :Pontos Kiszolgálás! Nagy válasxtéR !
kiáltok és uj esküvésre hivők : Fogjátok n»eg erősen,- testvértewn «gy. más kezét, mert csak igy állhattok talpra ! Ügyetek "büszkék 48-as hő-, seitekre, de legye lak hozzájuk méU tók is és fogadjátok meg, ffigy amiként ők egyesültek a hazáért elszenvedett halálban, ugy akartok ti is egyesülni a jobb magyar jövőért íplyó munkában és .kiUdQ\'.emben, nemzetetek, hazátok szeretetében, egymás megbecsülésében, mert Így szolgáljátok a magyar imába foglalt szent célWtözést, a magyar fcf. támadás mielőbbi valóraválását Nyissátok ki szemeiteket, lássátok mcg\\ högy békével az afkán az egész világ háborúra készül. Látom, hogy a ti lelketekben is háború vön; mert a Trianonban megcsúfolt igazság nem hagy titeket nyugodnr s ha boldogulni akartok, a magyar Igazságért folyó harcot egy pillanatra sem szabad feladnoíok. Amit én a »Talpra magyaréban hirder-tem, ma is igazság : »Sehonnai bitang ember, ki hogy ha kell, halni nem mer, kinek drágább rohgy élete, mint a haza becsülete * Még az eskü is ugyanaz ! Esküdjetek hát, hogy rabok tovább nem lesztek, esküdjetek, hogy nem akartok Trianon rabjai maradni é$ esküdjetek, hogy Trinnortbaii- soha meg nem nyugodtok, mert a történelem és az Isten igazsága győzni fog.
Mi pedig hallgatjuk az ércszobor szavát, kezünk esküvésre emelkedik és esküszünk szent áhítattal ismételve a szent fogadást Gyakran eljövünk ide ehhez az áldozati oltárhoz, meggyujtjuk lelkünkben az emlékezés tüzét, hogy abból erőt, hitet, bátorítást merítsünk a ma és holnap magyar küzdelmeihez, hogy méltók legyünk Petőfi és a 48-as hősök dicső emlékéhez és erősek a szent fogadás teljesítéséhez.
- Isten minket ugy segéljen I Ezzel a fogadalommal átveszem a szobrot a város gondozásába.
Koszorú erdő
A beszédek elhangzását minden al-ka\'ommal a türelmesen ázó közönség éljenzése fogadta. Utána megindult a szobor talapzata felé a koszorúk hosszú sora a következő sorrendben: 18-asok (Paoor nyug. altábornagy;, osztrák IK-asok (Elmer ezredes), kormány (Gyömörcy főispán), vegye sdan-dár, buda|H\'s|i o\'asz követség, vármegye (Bödy Zoltán alispán), Nagykanizsa város (Krátky polgármester), Sopron város (Sopron h. |x>lgármestere>, utód-ezred, Zalaegerszeg város (dr. Mi-kula Szigfried főjegyző;, Keszthely város (dr. Gárdonyi Lajos h. városbíró), Ilatthyány-Stratimann hercegi család Hariltos Gyula erdőmester , 20-as honvédek (Győry Sándor), 76-osok, 18-as honvédek, H-es huszárok, 13-as tüzérek, 11-es vadászok, zalaegerszegi helyőrség, vármegyei testnevelési felügyelőség, rendőrség (Solymosy László rend-őrtanácaos), vitézek (vitéz Farkas szék-kapitány;, hadirokkantak (Viola Ix-jos), frontharcosok (Iliid József), Nyukosz (Unger-Ullmann Elek), nagykanizsai járás (dr. Ixjntay főszolgabíró), nagykanizsai járás jegyzői kara (Szllvay Gyula), kiskomáromi választókerület (gróf Somssich Antal), Kis-komárom község, Kiskomáromi Dalkör, gelsei 48-asok, nagykanizsai nöegyle-tek, posta, Máv. forgalmi személyzete, fűtőház, folyam mérnökség, felsőkereskedelmi iskola, elemi iskolák, izr. elemi iskola, TESZ, Polgári Egylet, Nem-zoti Szövetség, Ipartestület, Kath. legényegylet, Kaszinó, Irodalmi és Mü-észeti .Kör, Kiskanitfsai Polgári 01-asókőr, OMKE, Move LövóMCOgylet, Iponoskör, Ipartestületi Dalárda. Osz-szesen Ai koszorú.
Dlsz-elvonulás
A iszukadó esőben még folyt a koszorúzás, a három megafon fnég a vá-
1884, &&gbflfc
ZALAI KÖZLÖNY
ms Mvo^hi ré^Lbe is olyjttc a srcbbuéUjrtíb átímmKlatokai, de $z jdő ttotaft tftár ie hallani, * \'játtá nem igeu leheléit oaisU. csak esernyőket és az cső szapora kopogását. Ezért .1 diszclvonUjAssal tem yúrták meg a koszorúzás befejezéséi, hanem már a-kózben hicgindull a mostoha időben v is léUfcewAltim «aáp ás impozáns ■ tisztelgő elvonulás a honvédz<nekar kózrenifiWWéae mellett. A . katonaság \'•után a volt 48-asok tisztiszakasza kővel kcíjctt Zsifkovics ny. tábornok vezetésével, i^ajd a 48-as zászlóalj, élén SchMíl KudoU ny, Az, «is0
|századot Kása Lajps táblabíró vezette. ,A zászlós szakasz élén dr. Gárdonyi Ujos hafá<ft.\'ft fbSzlott\' selymü; tír\'á-ffa étoitlyéí \'Vitéz Tóth Béla vitte, <mellette ^vilés MohAczy-tószlósÜszt. A 48-asok után u 20-asok, a rendőrök,
aiin6
Társassbéd
Délután-2-órakor--tártasebéd volt
az Ipartestület székházában, ,\\z időjárás miatt módfelett pregszáptfrbVlolt az ebéden résztvevők száma. Eredetileg 200-an jelentkeztek az ebédre. A rendezőség óvatosan 300 ebédé* rendelt, a vendéglős 350-rc teritelt, de legalább 400-an szorongtak a termekben. Igy néni csoda, ha zűrzavar támadt és sokan, akiknek megvolt u jegyíik, nem jutottak ebédhez.
Az első felköszöntőt a veg-yesdan-dárparancsnok mondta\' á khrrrtányzór;\', Dr. Krátky polgármester a távollévő József főhercegei, a* élő 48-asokat, az osztrák,,bajtársakat, Gölz, tábornokot, mint a legöregebb 48-ust, a hon. védséget és ti vendégeket, Ebner osztrák 48-as ezredes a polgármestert és a várost, Pacor ny. altábornagy , Ki»-faludy-Strobl szobrászművészt, Stróbl Zsigmond a szoborbizottságot, Paior ny. altábornagy a Petőfi Társaság képviseletében jelenlévő iró-v«ndégeket kószónlőtte fel..
Tudósításunk nem lenne teljes, "ha meg nem <Vnlékeznénk az ünnepség rendezőségének hatalmas munkájáról. Schórn Builolf, Finta József, Brein-ser Gusztáv, Szathmáry Béla, dr. Tholway Zsigmond, dr. Pottyondy, József, Fényes Jenő, Filó l-\'crcne és itt névleg fel nem sorolható minden segítőtársuk odaadó, önzetlen és nagyon fáradságom mujikát végeztek.
Köszönetnyilvánítás
A következő sorok közlőre kértek fel bennünket.
Mindazon testületeknek, egyesületek, nek és magán személyeknek, ukilc ünnepségeink alkalmával bármily módon segítségünkre voltaki vagy szállást ajánlottak fel idegepből, jött bajtársainknak, czylon pipndunk hálás köszönetet. \'{
Különös hálánkat és köszönetünket milvánitjuk a «Zabi Kó^löuy. szer-késztőségének ,hogy hasábjaikat ón-Zeljknül rendelkezés fűikre turtollák.
Ezúton tolmácsoljuk még wlenl és más külföldi bajtársaink háláját a lelkes és meleg fogadtatásért, melyben Nagykanizsa derék polgársága őket részesítette. \' Volt c«. M klr. 48-Bí gyalogezred szoborbizottsága \\«gykinin*
- Kflsafcatmaadflfck figyelmébe I Bu-
to rá ni nkat .ényegesen leszállított ára-kon Ar-isltjuk. Hosszú .ejáratu hitelre la, kamatmentesen. Kopsteln butoráru-ház, Horthy, Mikló«-ut 4. szám.
Kisiklott a filléres gyors két kocsija
Emberéletben nem esett kár — Harmadik baletet a kanizsai
filléresekkel
Amikor az első filléres gyorsnak örült a kanizsai közönség, - kigyulladt a vonat egyik kocsija. Egy másik kanizsai filléres gyors kettészakadt és ugy kellett visszamenni a lemaradt kocsikért, mikor észi\\M vették a balesetet. Vasárnap moginj filléres gyors indult Kanizsára, * 48-as szobor ünnepségre. Az érdeklődés olyan nagy volt Budapesten, hogy már a meghirdetés első napjaiban megtelt egy vonat és ugy volt, hogy két vonatot fognak egymás után indítani- A Máv azonban r.em indított két vonatot, hanem 23 kocsiból (egy-egy kocsi 50 szemíH lyes) csinált egy mammut-szerel-• vényt. Természetes, hogy a vonat végén már olyan rázós jelentkezett, ami az utasok számára nem volt éppen kellemesnek mondható
Sávoly-tőzegtelep állomás bo« járója előtt közvetlenül történt a baleset, ami csak Isten csodája, hogy nem járt komolyabb következményekkel. A hátulsó kocsi a te4 futó sinek szétágazásánál kiugrott, a leghátulsó pár kerék levált a koi
csiról, messze elszaladt s a vagont a vonat igy cipelte maga után vagy 30 méteren, amíg a vonat megállt. Állítólag sintörés történt. A pályát a baleset nagyon megrongálta, a vágányok elgörbültek, a pályatestben hutalmas árok maradt a baleset he* lyén Kiugrott a következő kocsi is, ezzel azonban komolyabb baj nem történt. Az utasok közt nagy volt az ijedtség, de senki nem sérült meg. Nagykanizsára telefonáltak, ahonnét segélyvonat Indult vasúti szerelökkel. Közben a sérült kocsit lekap» csolták és a filléres szerelvény miután a késés miatt a kanizsai ünnepség funkcionáriusainak és kö» zönségének háromnegyed órával tovább kellett ázniuk az utcán — ezután már baj nélkül beszaladt a kanizsai pályaudvarra. A sávolytőzeg telepi pályarongálás olyan méretű, hogy utána a gyorsvonat ls átszállással tudta csak a forgalmat lebonyolítani, megfelelő késéssel. A Máv megindította a vizsgálatot.
A soproni filléres baj nélkül érkezett meg Nagykanizsára.
A vadházasság vége: — az elkergetett asszony rágyújtotta a házat egy alvó családra
Hat évi fegyházra ítélték az asszonyt, aki már egy gyermekét is elpusztította
Még ez év március 9-én este töf-tént, hogy a csendes Balatongyörök községet tüzlárma verte fel. »Tüz van ! Ég Bán gazda háza !« - kiáltották. Csuk Bán József gazda és házanépe nem tudott semmiről, mert felnőtt fiával és annak családjávav együtt korán lefeküdtek és már mély álomban voltak. Egy csendőtármes* ter futott és zörgetett az égő házban alyó Bánék íelköltésérc. »£g a háza, meneküljenek ! - kiáltotta a csendőr, azután maga is segített oltani*
A tüz a sertésólnál keletkezett, azonban a szeles időben a lángok á|t csaptak a pajtára és a lakóházra, a mely félig leégett. A lángok átcsaptak Mikola József nyári lakásába, majd Major Kálmán hidasára, amelyek szintén elégtek. Bán József gazdának elégett a pajtája, a tenne lévő gazdasági felszerelése, hidasa és takarmánya is.
Megindult a nyomozás és a csendőrség csakhamar elfogta Fonnyadt Józsefné szül. Somogyi Anna fiatalasszonyt, akit Bán gazda egy ideig magánál tartott és bizalmas barátságban élt vele, december 24-én, Karácsony reggelén azonban kiadta neki az utat, mert Időközben elköltözött feleségével Ismét kibékült Fonnyadt Józsefné akkor beismerte, hogy ő volt a gyújtogató és tettét azért követte el, mert a gazda elküldte őt. A nyomozás folyamán meg állapltáást nyert, hogy a gyújtogató fiatalasszony Bán gazdának és hozzátartozóinak is fenyegető leveleket
Irt. A csendőrség megállapította azt ls, hogy Fonnyadt Józsefné annak idején eltörte gyermeke kezét, ml» bői kifolyólag a gyermek meghalt és az asszony halált okozó súlyos testisértés miatt két évi fegyházat ült.
A csendőrség őrizetbe vette a gyujtogatást teismerő asszonyt és beszállította a nagykanizsai törvényszék fogházába. Hónapokig tartó vizsgálati fogság után most került ügye a büntetőtanács elé, amelyen dr. Mutschenbacher Edvin elnökölt
A fiatal nő a bíróság előtt párat\' lan konoksággal tagadta a terhére rótt bűncselekményt, amit pedig csendőrt kihallgatása alkalmával teljesen beismert, sőt a csendőrök előtt eljátszotta, hogyan követtí cl a gyujtogatást. Azt mondta, hogy azért vallotta be a csendőrök elölt, mert azok kínozták és bottal verték. Azonban a kihallgatásnál jelenvolt biznlmiférfiak, igy többek között Nemes községi bíró, kijelentették^ hogy senki sem nyúlt a gyanúsított-,, hoz, teismerő vallomását Önként tette^meg, minden presszió nélkül.
Fonnyadtné ezzel szemben most még azt is letagadta, hogy Bán gazdánál lelt volna. Majd a biróság felolvasta azokat a fenyegető leveleket, amiket az asszony Irt (olyan stílusban voltak írva ezek a levelek, hogy dr. Mutschenbacher felolvasásukra zárt tárgyalást rendelt cl).
A biróság 18 tanút, köztük dr. Balázs László keszthelyi főjegyiőt
HBIgfiml
1
Tanulmányutamról hazaérkezve, térem tekintség ipeg
istiltlll-szalDioÉiii
I.Cjuj.bb modatljalmet
vételkényszer nélkül. DIvatBvck, lérti\' ároik,
átalakítások. Javítások,
laaaAllltott Arak.
KASZTLüÉ HOLZEH FLLY
Wortfay ><Ul6*-«t 11. B. *- \'t......
Is kihallgatta. A bizonyítási \'1 járás befejezése után vitéz Szily DczsÖ klr. ügyész gyújtogatás bűntettében kérte a vádlott asszonyt bünösneji kimondani, mig dr. Lindberger Gyula védőbeszédében az enyhítő körülmények betudását kérte. A biróság hosszabb tanácskózás után \' 2 óra előtt hirdette ki ítéletét, mely szerint Fonnyadt Józsefnét biuiös-nek mondotta ki a vádbeli cselekményben és ezért hat esztendői fegyházra Ítélte. Indokolásában rámutat a bíróság arra, hogy bosszúból követte el a gyujtogatást. azért, •mert a gazda eüavarta őt mag* ■mellől. Sulyosbitónak vette, hogy egy ízben már két évi fégyházrf, volt Ítélve. .
Fopnyadtné fellebbezett az Ítélet telién védőjével együtt. Vitéz Szily ügyész pedig a büntetés súlyosbítása végett fellebbez, j,
t 1 (B^W.)
Ha fáradt és Izgatott, ha a hasban feszülés érzése\' kinorza és gyakori félelemérzetben szenved, akkor igyék reggelenként éhgyomorra egy pohár természetes „Ferwic József" keserüvizet, mert ez megsyűnteti az \' emésztési zavarok okait, csökkenti a mérges bélgázfejlödést s elhárítja a vériódulásokat. Az eméiztőszervek bánfalmainak több orvostanára elismeri, hogy olyan tüneteknél, melyekel a bé\'ben ke\'elkezö mérgek okoz-nsk, a Ferenc József viz kitűnően beválik.
Időjárás
A nagykanizsai meteorologlal^eg-ögyelő Jelentések: - hétfőn a hőmérséklet: reggel 7 órakor -f 12-4, délután 2 órakor -f 14 0, eate ö órakor + 14-8.
Felhőzd: reggel, délben és eute borult. — Csapadék 16-0 mm.
Szélirány: Reggel éa délben északi, eate északkeleti.
Cejuakat rádlójtltnlii) A litMra!*-fllal iNléial JaUntl ••«• 10 éraker? ■ég (fSlaB ■« AlfOtdflnk) 4Uak éasakl aiél, kavaaabb aaS, ■ hS-Méraéklet nem váltoalk.
— Tiszta gyapjú és angol férfi szó-vetek nagy Választékban olcsó áron (iolcnszky Divatüzletbcn,
— Uraim l Oyönyörtl férficlpőt már P 10.80 és P 14.80-ért vehetnek az Jdeál\' cipöáruházban.
Oszí dívatujdonstfaoK nagy választékban!
Legolcsóbb bevásárlási forrás s Golenszky Divatüzlet.
ZALAI KÖZLÖNY
Iskolacijröket te őszi divatclpökfit
legolcsóbban vehataz
„IDEÁL" cipöáruházban
Mi regatta és pántos, trottör-
sarok, fekele és barna P MO, 710 Ml cip«k box bérbél. regatta és pántos. trottőr-saTok P ÍM ÍM Jlvattlpék sdn«s és fekete, bér 44 antilop, alacsony és magas sarokkal Rm 10* m dt.-.lplh, különleges Uvttdben,
i maga* sarokkal P U S*. 11*0,12 M, 1150 Férfi, dagk, égési és fél fülöt P 14-St,
1*10. Itt ttU, 9-90 Uk«U cipék 27- 30-ig P 5 59 Uk*U dp«k Jobb kivitelben 27-30-lg P ti* 81*—35-ig P IH
Tonulyék éi háti cipők un válautékb. a
„IDEÁL" oipft ápuháiban
Fő-ut 12.
Az ár pusztitá&a Tarcalon
Taroal< szeptember 3 A nagy esőzés következtében a viz még mindig magasan áll az utcákon. Ihu* ház- roipbadőH é* a vit aláásta annyira, hegy több ház rowbaéftlésé-tői tartanuk Az árviz áldozatot is követelt, Tóth Dániel 9óve« kis tiu a magas vizbe esett és belefulladt A. nagy árviz következtében a szőlő több mint 30 százaléka elpusztul.
100.000 métermázsa magyar buza megy Svájcba
Svájc 100.000 métermázsa magyar búzát kötött le szeptember és október hónapokra A szállítmány egy részét svájci frankban, a másik részét pedig clearing számlán cgycnliti ki Ez ügyiben most folynak a tárgyalásaik a K01-kereskedelmi Hivatalban.
őrmester-lázadás Athénben
A légi elháritó üteg egyik cao» portjának őrmesterei hétfőn fellázadtak és lázadást akartak szítani A legénységet felfegyverezve, pán* célos gépkocsikra akarták ültetni. A legénység azonban vonakodott részi venni a puccsban. Ezután megvesztegetni próbálták a legénységet, de igy sem voltak a szövetkezésre hajlandók. Majd az.elháritó üteg hivatalos helyiségében lévő páncélszek rényeket felfeszítették és az ott ta Iáit nagy összegű pénzzel elmenekül teli. A katonai és rendőri nyomozás folyamatban van.
A sztrájkoló amerikai szövő munkások követelései
Páris, szeptember 3 Newyorki jelentés szerint a sztráj koló szövőipari munkáaok követelik, hogy Ismerjék el a nemzeti szakszervezeteket, létesítsenek döntőbíróságot, vezessék be a 84 órát •munkahetet, módosítsák a béreket fogadják vissza a nemzeti szakszervezetbe tarlozó elbocsátott munkásokat és kevesebb gópet bizza nak egy munkásra, /
Az osztrák, nagyar és bolgár pénzügyi kelyzeltel foglalkozott s népszövetség pénzügyi bizottsága
Genf, szeptember 3
A Népszövetség pénzügyi bizottsága ma ült össze és elsősorban Ausztria, Magyarország és Bulgária pénzügyi helyzetének megvizsgálására került a sor. Ez alkalommal tárgyalásba lépett a pénzügyi bizottság az uj bolgár kormánnyal Az uj kormány vonakodik elismerni egy uj népszövetségi biztost, azt kívánja, hogy az eddigi népszövetségi biztos helyébe ne nevezzenek ki utódot- A pénzügyi bizottság azon ban igyekszik fenntartani álláspontiát. A magyar pénzügyi helyastet az ottani népszövetségi biztos je* lentése alapján vizsgálják meg és ugyanakkor tudomásul veszik a magyar kormány állásfoglalását. Különös jelentőséggel bir Ausztria pénzügyi helyzetének megvizsgálása. Ausztriából Butesch pénzügyminiszter és más szakértők képviselik Ausztriát. A Vizsgálat alapjául itt
Is a népszövetségi biztos jelentését veszik.
Szeptember 6-án ül össze az osztrák kölcsönnel foglalkozó garancia bizottság is, azt hiszik, hogy a bizottság nem emel kifogást az 1932-ikl kölcsön átvállalása ellen.
A szovjet és • Népszövetség
London, szeptember 3 Anglia, Franciaország és Olaszország fáradozása sikerrel jántf, mert Lengyelország és Hollandia is a Szovjetnek a Népszövetségbe való felvétele mellett fognak szavazni. Tataresca Belgrádban
Belgrád, szeptember 3 Tatarescu román miniszterelnök ide érkezett, hogy közvetítsen Jugoszlávia és Franciaország,.közt a német jugoszláv közeledés miatt előállott elhidegülés ellensúlyozására Belgrádba visszaérkezett Sándo-kiráiy is a nyaralásból.
Újra folyósítják a vitézségi-érem póttljalt
Budapest, szeptember 3 Gömbös miniszterelnök a honvédelmi tárca képviselőházi tárgyalá4 sán.már többször kijelentette, hojy amint az ország pénzügyi helyzet* megengedi, a vitézség érem pótdijának ujrafolyósitását javasolni fogja- A legutóbbi minisztertanács az erre vonatkozó előterjesztést elfogadta. A honvédelmi miniszter rendeletet ad ki, amely szerint ha
az igényjogosult kéri, ez év Julius 1-től visszamenőleg a legénységi arany vitézségi éiem tulajdonosai havi 20 pengő, a legénységi ezüat vitézségi érem tulajdonosai, ha há romizten kitüntetettek voltak, havi 10 pengő, a legénységi I- oszt. ezüst vitézségi érem tulajdonosai, ha két-izben lettek kitüntetve, havi 5 pengő vitézségi érempótdijban ré szesülnek.
csikós vásznak,
Intézeti és szövetek,
iskolai paplanok

kitfinő minőségben, nagyon olcsón
Kirschner Mór dlvatéruházábart
1,
min - mpgjf lfflV*a rlIKcIv
NAPIREND lagpMmkM^kMM
Hómat ka tol Utal: Vlt. ml. Róta. ftoLt Rozália, lat.: fihil hó 24.
Mezi előadások hétköznap Q éa 9, már és Himrpaap 3, 5,7 (a d érakor. .. .. t ..... >
ay&gyssMtéd éjjeli SMlgátat a béaap. baa: óraagyal gyógywertái Deák-téi 10; klskaaiasal gyógyszertár.
Oözftlrdő nyitva reggel 6 órától e»U 0 óráig (hétfő, szerda, péntek déhitáu, kedden egtar osp j^flfcati).
- (£rU«ftée) A nagykanizsai kegyesrendi róm. kflth. reálgimnázium igazgatósága értesíti a mélyen tisztelt szft-löket, Iwgy a nagyméltóságú Vallás-és közoktatásügyi miniszter urnák leg-utóbbi roHdeiet* értelmében a beírások szeptember 10 és lí-én délelőtt 9-12 óráig lesznek. i
- (MoM érteiKé*) A nagykanizsai városi négy évfolyamú flu felsőké its. kedelmi lskp*ában a jávitó vizsgálatok szeptember hó Wn délelőtt 8 órakor kezdődnek A pétbeirásokat szeptember 6 - és 7^én délelőtt 9 órai k««det-tel tartjuk még. A nm. Vallás- és Köz. oktatásügyi Miniszter Úrnak 40799--1931. az.- rendelete értelmében a íc1sö-kvreskedclmi iskola I. évfolyamába a szeptemberi pótbelrások alkalmival azok a tanulók 4s felvehetők, okyi a közép -vagy polgári iskola IV. osz-tályát csak ismétlésééi vagy javító vizsgálattal végérték el. A felvételi dlj 30 pengő. Ebben az összegben a be-irási díjon kívül az előirt összes mellékdíjak is bentfoglaltatnak. A felvételi cüj a beíráskor ftoetendő és ennek fizetése alól senki semr menthető fel Az évi tandíj 200 pengő. Az első negyedévi tandijat ,azaz 50 pengőt szintén a beírás alkalmával kell megfizetni. Kivételes esetekben a taadij havt részletekben is fizethető. Az Igazgató-
•ág. , ^ I
- Aagoratte, düítlmstó, dtógonál é« az őszi dlvatuJdoneágQk nagy válaw-tékban Slnger Divatáruházbon.
- (A ÍM- ** leéitylaUoUbau)
a beiratfiwk folyó hó 10-én lesznek A javitó vizsgálatok folyó hó 4-én, a tanlervkúlónbözcti vizsgálatok folyó hó 5-én tartatnak meg: A tanév megnyitása folyó hó 11-én lesz.
I — Eljcffrséa. Szaváry Erzsébetet eljegyezte Sólyom Kálmán klr. fogház-felügyelő. (Minden külóu értesítés helyett.) . r ■ f
- Aa*l BMÓvtmk N0gy1tMri«<án Anglia és egyben « világ két leghíresebb szövet gyárának, Jenmna Welch & <jO., valamint iöSiah F«ma M. gyártmányai ezidén előatfr kaphatók Nagykanizsán, Kirtchner Mó» <ü?et-áruházában.
- (A ayowtflft &mr**> W*" elhelyezése céljai!* Poór Bndiéaé 1 pár cipőt és 1 kábátot,; ÖZV. GjrenSs Lajosné egy tollpÁmát ajándékozott.
- Maradék .áztálJW* a legkellem*-aebb meglepetÍÉfclartrnyújtja. Mielőtt vásárol, nézze meg Schütaék maradék
osztálját.
Hölgyeim4 N0i dipőujdonságok
érkeitek az Jdeál^ \'típöáruházba.
ím-
ZALA! KÖZLÖNY
TÉLÉT
Az NTE futballcsapata győzött a szezon első * bajnoki meccsén
Nagyktnlzsal Torna Egylet-Pécsi DPAC 1:Q (1:0)
tt34. nep\'ember 4._
- (A h*fcgv«»*»liye)
A szomballic.yi honvcdzene\'kar, amely o\'y«» szájam finolie «< 18-as na|x>k ünnepi r fényét kiIüüö játékával. szi\'p-Wmber\' ffrén osic 8 órakor hhngvcr: scnyl ad Nagykanizsán, a Városi Szín-házban, részlten a városi inségákció" céljaira, DilUiinnn ácotariiternagy vezetésével, *gé«z<m olcsó (1 \'italigötöl lefelé) h«lyámkkal ; ifo
- N«mWkNgyóny<iríi fazonokba,, nléjiyvégl á rakott Scbfltzríél.
-t(.\\*Oak<lnyvl hírek) Nag>*aájzjjjn az elmúlt tótén 10 gyermek született, bél fítV és .liánom leány.: Farkas I.ásjfló cipész mesler ós Bolf Máriának rk. íia, Tizedes Mván pénzbeszedő és Büki Máriának rk. leánya, Fcilor Lajos villanyszerelő segéd és Kulcsár Margitnak ág. h. cv. fia, leniek György cipész meste^ és Slikel Máriának rk fia, Vineze Vendel rcndőrfőlórzsörmes-ter és C^nilics Teréziának rk. leánya, Halász Imre cipész mester és Gábor Annának rk. leánya, Bojtás György napszámos és Herzscnyák Máriának rk. fia, Dérfalvi István nyug. honvéd főszámvevő és Gulyás Gizellánuk rk. fia, Varga József földműves ós Kel-lcrmaim Annának rk. fia, Bei«czki Imre szitás segéd és Skorjam\'cz Erzsé-belnek ref. íla. — Haláozás hét esetben: Kovács János földműves rk. 65 éves, Bekc Mária rk. 8 hónapom ózv. Tollár Józsefné Horváth Ilona rk. 81 éves, Albert János rk. 9 kórfapos, özv. Sugár Frigyesné Bandi Franciska rk. 75 éves, Fekeie József nyug. Máv. pályamester rk. 71 éves) Fahn Adolf fényképész izr. 58 éves. — Házasság egy esetben: Simon Ferenc kereskedő segéd és Pankász Mária rk.
- Torontáli é» Bufclé szőoyefje*
olcsó áron üolenssky Divatúzle(ben.
- .1 Nyugat szeptember l-l számának élén Babits Mihály «Könyvről Könyvre, c. rovatában többek közt Tnockij önélclrajzűról, Bródy Sándorról uj magyar regényekről és egy vers-anthologiáról Ir. Földi Mijiály •Jelszavak ellen. c. cikke az iró feladatát jelöli ki a mai világválságban A botrányos magyar regény/orditások-ról Gyergvai Albert rajzol sremléltejö képet Malraux-esszéjében. Adorján An-ilor Strínberg sxerclini levelezését is-merteti, melyet most adott ki harmadik felesége. Kassák Lajos a magyar pa-raszt képzőművészeti tehetségéről, Ter-sánszky J. Jenő a daltermö magyar faluról elmélkedik.
— Intírell kelengyéket nagy hozzáértéssel állit össze SInger Divataruhái.
- A PAJOR SZANATÓRIUM (Bu-dapest, Vas-utca 17.) taj olcsó kórházi osztálya. A Vas-utc»i dr. Pajor szanatórium a gazdasági helyzethez alkalmazkodva kórházi osztályt nyitott szanatóriumi ellátással napi 8 pengő ápolási díjjal. A külön snobák árait \'» lényegesen leazállitolta. Különlegee gyógy tényezői: Bádiumkezelések, bél-fürdők, (entrocieaner, Darmb«d) sziv. betegeknek Idmálő és pihenő kúrák (electrooardiograph) szénsavas fürdők Stb. Nagyszabású vizgyógy, Zander ét oriopftd gyógytermék, astmaszobák, se-l>észeti osztály elsőrangúan felszerelt mütőtenneivel, plasztikai sebészet, em-lőplasztlka, orrkorrekdó, arcm«gfl«taH-tás (ránceltüntetés) stb., urologUl osztályán a legmodernebb berendezés és készülékek. Szülőosztály 10 napi leg-mérsékeltebb átalányárban stb.
Az egész napi zuluogó eső uWn lelK-ieiicn sáros talajon játszotta le az N\'TE az őszi .szoron első l>aji>oki mecsedét a IVí-si fjp.\\C csapatával. A mór. közós az N l lí megérdemelt győzelmével végződött. A pécsi csapat ncin v»H komoly ellenfele az NTE-nck Állandóan a |>ec.sick kapuja előtt tanyázik az NTE csatársor, de a mély tulajon minden labda elakad a sárban, vagy a nagy szerencsével védő kapus meni.
A kél csa|>ai a kövelkcző felállilás-ban játszóit-. /
NTE: Pandúr — Czigler, Csáky -Horváth, Bittér, Kudlch — Farkas, Szollár, Szendröi, JakulK\'cz, C*ász.
DPAC: Prosberger - Mül".er, Pe-rencs — Holbus, Balog, Bukovszky — Fogl, Kotócs, Halas, Vintár,. Splrik.
Az első félidölK\'n állandóan az NTE Itámud, a lövések egész sorozata \'nie^y kapura, Jakul>ecz é-H Csász lövéséi is a gólvonalon belülről kanalazza ki u pócsi kapus, de u lehetetlen rosszul bíráskodó kaposvári biró nem ilél gólt. Amig a pécsi kapus . alig (látszik ki a sárból, addig Pandúr jóformán nem is kapóit labdát. Az NTE ba\'szárny támadásából Jakubecz a korncrvonalból adja l»e a lalxlát, SÁ)llár :> méterről kapásból remek gólt lő a felső sarokba. Ideális szabályos gól, de a biró. lesáilást látott és nem adta meg. A közönség nagy fültykoncertlal fogadjn a- leheleden
Az elmúlt vasárnap az NTE ellen lefolytatott Spitzer kupa mérkőzésen már látni lehetett a Zrinyi Játékán, hogy a nyári szünetben komolyan készülődött az 1931-35. labdarugó év bajnoki rajtjára. Nagy lelkesedéssel, lendülettel és akarással játszotta vé-a mérkőzési, ugy liotfy a nézőközönségben és szurkoló lál>orl>au örömmel várták a kezdődő rajtol. Hogy cz a várakozás és a csaj>atban való bizakodás nem volt hiába való, ezt a csapat most Simonlornyán is bebizonyította, Pedig egy hosszú autóut volt a játékosok lábaiban. Végig zuhogó esőben, egy nem é|>cn kellemes U-hrr-autón tette meg a csa|>at flz utat Si» montornyára, hogy a tavalyi alosztály és kerületi bajnokkal lejátszi u kisorsolt bajnoki mérkőzést.
Simonlornya csapata az utolsó idő-
i te lelet. Már-már döntetlennek látszik a félidő, amikor a 42 perben Gsász lövése a gólvonalon belül **Ti1lrn>l n sárban, de ezt már vógr« gólnak lléll a biró. Fogl vezeti az első veszélyes támadást az NTE ellen é.s már gólnak is lúlszik, do közeli magas lóvésót l\'andur robinzonáddal komerre vődí.
Szüik\'I után u szél erősödik és az NTE játszik szól ellen. így is állandó fölényben van. de gól nem esik. A 32. perében Farkus beadása a tiszta helyzetben álló Szcnejről elé kerül, aki 5 materről lő, a kapus isidét l>elülről kanalazza ki a ,£lxlát, de u biró most siem ilél gólt. Az utolsó ÍU percl>en a szél erősödik és a DI\'AC is támad, de védelmünk Csákyvul az élen helyén van. t
A r»)SM. lalajon u csapatok formájáról beszélni nem is lehet. Kr. NTE minden csa|>airész» felülmúlta ellen-feli\'l é.s száraz talajon biztos nagy gólarányu győzelmet aratott volná. A pécsi esa|)flt inkább a durvaságokkal és sportszerűtlenségekkel hivta fel ma-gára a figyelmet. Az NTE védelmének psz!o|>a Csáky volt. A halfsorból Horváth szép játékával meglepetést keltett, de Bilter is nagyon jó volt. A csatársorból Szollár saorgalmas játéka és Csász érdemel dicséietet.
A DPAC-bÖl a közvetlen védelem végzett nagy munkát.
Vitéz Adorján kaposvári biró kritikán aliiliun verette u mérkőzést.
(Ofl)
bon, különösen oilhonában, szinte ver-hetetlen volt és egy ellene elért döntetlen eredménnyel még a budupc.sti első osztályú csupatok is mcgclóge-delten hagyták el Simonlornya pályáját.
Mindezeket uzért soroltum fel l>e-számolómbnu ,hogy ez is kidopibo-rilsa azt az értékes sportteljesítményt, ainil a Zrínyi csa|>atu Nagykanizsa labdarugó híveinek őszinte örömére vasárnap teljesített. Pedig nem is tudóit teljes csapatával kiállni, mert a csapat egyik értéke* tagja, Pum sérülése miatt nem is játszhatott.
A csapat minden egyes tagját dicséret illeti, liogy a már említett hosz-szu és kénvc!metk:n uluzás után, nagy akarással küzdölte végig u mérkőzést és még arra is volt ereje, ho^y a itv\\-sodik félidő 13. percéig vezető, honi
9
csapattól W értékes dönteiV?n eredményt csikarja ki.
Nehéz, térdig Sáros pályán állt fel a kél csapat kezdésre. Az első |>crcek blzonvlalansága ulán Slmontornya kap előSzflr lábra és meg Is szerzi a vezetést ( Nem sokáig őrölhet neki, mert Wcllák irtózatos erejű lövése védhetetlen és megvan a kiegyenlítés. Erősen rákapcsol a Simonlornya ,d© a Zrinyi védelme ís nagyon jó ós érdé-kes mezőnyjáték alakul ki. A fé|jdő vége felé egy szerencsés véletlen folytán újra SiiiiontothVa jnt vezetéshez, így 21 eredménnyel fordulnak « csapatok. ••#»„
Szünet után a Zrinyi csapata erő, sen belcfckszik a játékba, Baoos u mezőny fölé nő. Szüntelenül frontba (lobja a csatársort JJe a csatársornak nineS\'\'szerencséje. Már-már ugylálsZik, hogy Simonlornyán murád «tiV\\d a két pont, mi^or a II. félidő 43. percében l*oórnafc sikerült a kK\'gyenütö gólt berúgnia. . >
A mérkőzést Bosenfeld pécsi biró vezette
Kíváncsian várjak a csapat vasárnapi első itthoni szereplését.
_ IIJ
Alosztály eredmények
Szekszárdi TSE-KPAG 5:2 (4:2).
NSE-KTSE 2:1 (0:1).
PVSK-DVAC 3:2 (0:2).
PEAC-PAC 5 s 1 (1 :1).
Profi eredmények
Altila—Szeded 2:1 (1:1).
Somogy—III. kcr. 2:2 (1:2).
Kis]>est—Soroksár 1:0 (0:0).
A tőfibi meccsek a nagy esőzések miatt elmaradlak.
— Viunak U daMautok, papiunok, takarók állandó nagy választéka SInger Divataruháiban.
RÁDIÓ-MŰSOR
Budapest, krrfd-
0.45 Torna. Utána hanglemezek.
- 0.45 Hirek. — 10 Somlay Károly elbeszéléseiből. - 10.40 \'Babonák a szemgyógyitás körül.. — 12.05 Szer-vánszky-sza\'onzeeankr. — 11.40 Hírek, áruk. 10 «Asszouyok lanácaadója.. Arányi Mária előadása. — 10.15 Időjelzés, hirek. — 17 1. «A moZigé|>ész.. 2. «filetem kész regény, kérlek.. Tőrök Sándor elbeszélései. — 17.3U Vineze László dr gordonkázik. — 18.15 Cigányzene. - 20.15 A Budapesti Hangverseny Zenekar. — 21.15 Hirek. — 22 50 Jazz. ,
Budapest U. és a relék. 21.50-22.30 Jazz-zenekar, )
Béén. H.30 Alpesi dalok lemezeken.
— 12 Bádiózenekar. — 10.15 Gyer-mekóra a vándorlásról énekkarral. 17.40 Schubert-lemezek. — 17.55 Izlandi dalok (szoprán). — 10.2") Wolf: Mörikc-dalok. — 20.15 BádiózeiK\'kar és Schieder-Jazz. — 22.50 Daxi*ergcr Lajos Neuhofer Osztrák szonátáját játszu a Bruckner-orgonán. — 23.20f—1 Tánclemezek.
Ha Pestre ntazlk,
napi ■ penflőért
kaphat szép fttobAt, reggelit, ebédet, vacjiorrtt a parlamentnél
a Bellewue panmóban.
01a: V. Gála-álca 3. eiáa,
ín, dr. Heitllni.
Központi ftltée, tolyóvln, dunai Uláttb, balkönon Hzobák. elBörendll elütás-Szobik ellátásául é> anélkül la kaphatók.
Városi Moiflő
Szeptember 4-én, kedden Katonaparádé Kanizsai víg napok Katona-zene a kutyamoeó éa a axakáosnö idillje. aNikor a tábornok ur inepioiál
KI oz ezred büszkesége
3 órás falrengető kacagás. — II. sláger:
Ha a férj csapodár
Lucle Engllsch ragyogó alakítása. Nagy aranyéremmel kitüntetett zenés vígjáték. — Előadások 6 és 9-kor.
Az első előadások olcsó nyári helyárakkal
Értékes döntetlent ért el a Zrinyi Slmontornyán
SBTC—Zrínyi 2:2 (2:1)
ZALAI KOZL0NY
1984. tieplembtr 4
Közgazdaság
Ttrménylöxsdp
Buta tlsxav. 77-es 16 25 —1645 78a» 1640-1660, 7»*s 1655-1675. 80-M 1665-1685. dunínl. TliÉ 1560-1575 7»*a 1575-1590, 79-es I5£0—1605, a0-»« 1600-1615, — Ro>« »| [Kitvldíkl 1215-I2-25, má» IS !5—1250. Zab uJ kOi(p 1160-11-85. — Tengeri tieilntull 1140-11ÍO.
SertéiTáair
falbaltle 4156, eladatlan 70. BUS rendll 078—0 80. «j»detl 074- 076. i«e datl Witp 070 - 072, kOnnyi. 064-068 elad rendfl Breg 068 0-72, ll-od rendll Oreg 060-064, angol allldö 1.078-087, uaJonaa nagyban 095-1 00, islr 1 10-132, hua 0-83-090, lilserléa 0 !6-104.
Kiadja a laplulajdi.no. KDigaidalágl KI, Gutenberg Nyomda is Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanlziin. FelelCs kiadó: Zalai Kiroly. Interurbán teleion: Nagykanliaa 78. szám
APBOHIRDETESEI
■ét diák minden Iskolához közel, családi környezetben, csendes házban, tanul-mányi felügy elet lel, külön szobában, teljes ellátást kaphat havi 55 -70 pengőért, megállapodás szerint. Rozgonyl-utca 19.
Vendéglőt Üveg ét porcellin áruk leg olcsóbbak Maloxar Uvrgkereskedésben, Horthy Mlklömt 1.
FOrdlkádak köslsmert legjobb Baksa gyártmány, valamint Rába aaxtaltdxha-lyak jóUliasal legolcsóbban s kedveaő flietésl feltételekkel Vajda vaskereskedé*-ben kaphatók. 2638
Kéz alatt vennék (élig rakót, léiig akasztót axakréayt. Rozgonyl-utct 19
Két dlákflHt vtgy laáayt! (elveszek teljes ellátással, gondot tanulási le Ügyelettel. Megbet zélét Erzsébet tár 17. az udvarban.
Szép száraz é-tan*arl kaphaló Beleznat Jánosnál, Sugár ut 53. *
A Jó mlnőtégü fabér ablakragaoa
(kitt) Ismétkapható Itarn üvegkereskedé-sében, FÖ ut 2. 3204
Kllünő abédkaaat a legolcsóbb árban özv. Krausz Sándorné, Klnlzsy-u. 11. S3I5
Kisméretű By«rmakáey malratzat, konvhaaMtal, vüágáványok eladók. Sugár-nt 38. uám alatt •
Doktor kiváló eredménnyel tanít németet, franciát. Artny Jánct u. 2 •
■ét diák, minden Iskolához közel, külön szobában, jutányos áron ellátást ksp-bat Fó-ut 19. 111. aj ló.
Kettó éa háromstobás lakások, vízvezetéket konyhákkal, ciendet szerelőknek kiadók. Szemere-u. 4/b. 3313
Báthory-utca 22.
ssaat, aki jól löz, alkalmaznék.
Két utcai parkettát szoba azonnal kl-adé, esetleg Irodának. Horthy MIklós-ut 3. n. 3188
Dlékojrarakakat (elveszek ágynemű nélkül. )ó bánásmíd, különszoba. Kin 1**1-utca 19. uzv. Vargáné. 3169
Ctengery-ut 38 alatt udvari egyszobás lakát mellékhelyiségekkel kladé azonnal vagy kétöbbic. 3257
Széchenyi-tér 1. u. alatti maoánháx-ban 2 szép utcai tzoba tágas mellékhelységekkel, kertet udvarral november l-ie kiadó. — Ugyanoll többféle házberendezést tárgy és kerti szerszámok eladók. 3318
Lagaaabb angol ét francia ruhák legolcsóbb árban készüleak Báron szalonban Hoithy MIklós-ut 11. *
Szép nagy keleti amyrna szőnyeg el-tdó. Vermet, Kisfalud! Sándor-utca 17/c emelet.__________3316
70 cm. magas, nagyon szép ascoba-••st»6 ((enyApálma eladó. Megtekinlhető Klsfaludl-utca 16. udvarban
ElkSItBiéa miatt aladóki Titánla
gyorsmosógíp, villanyóra, villany vasalók, falióra, Íróasztal, réioszlopos márván7 éjjeli szekrény, garaniáltan tiszta ágy párnázott ruganyos Betéttel, összehajtható vaságy háromrészes matraccal konyhabu!oro\'<, 11 méteres\'futószőnyeg, (Urdókád tiszta dnk-bó\', hintaszék és egyéb buto.ok. Kltlaludl-utca 21. 3320
Xukorloapórát kibérelnék. BCvebbet
a kiadóhivatalban. __• 3321
Egyszobás konyhás udvari lakás azon* nal kiadó.
18.001/1934.
Árlejtés! hirdetmény.
A nagykanizsai iparostanonc iskola 1934—1935. évi tan- és rajzszer szükséglet biztosítására 17.796/1934. szám alatt kiirt árlejtés határidejét 1934. évi szeptember hó 7. napjának déli 12 órájáig meghosszabbítom. Ajánlatok tehát szeptember hó 7. napján déli 12 óráig adhatók be a városi iktató hivatalba.
Nagykanizsa, 1934. szeptember hó 3-án.
„„ Polgármester
Cséplőgép tulajdonosok figyelmébe I
Cséplés) forgalmiadó könyvek 60 és 100 lappal,
Mázsakönyvek és
Szállítási bárcakönyvek
kaphatók
a Zalai Közlöny kiadóhivatalában
Fő-ut 5. szám.
Remington Junior
Portable Írógép
Pnnr Minden typusu Irigfp — díjtalan bemulalása a
Remington gyári képviseletnél: \\
SZABÓ ANTAL
Telefon : 91.
Nagykanizsa
sportüzlele
Fö-ut 5.
Km u á » c kőfaragónál II V a i 9 Király-ii. 33.
kaphatók minden méretben és színben, minden ji», elfogadható árért, mie a készlet tart I
Sátor Kucsl Kazal Gép Turista , Kölcsön
PONYVA
Varrás, javitás — Hirsch és Szegő cég
Hirdessen a Zalai Közlönyben
Fellendül ítelete,
ha párisi modelljeiuct bemutalja rendelőinek.
Jules Eroa, Budapest
IV. Bástya-ucca 18, sz.
HOlOANXtNt lO «\'IÓ VttOHAttQI tAHABU Mf
mmm^mmmmt
poppAcoiAssal 0«iö»MtHrr»oto im»t»iOi»m
i«»i/Uutoti m»i»o»i««i6
ORSZáQ JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvédelmi szerek ttb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A bírósági palota mellett. Telelőn 130.
j-
I mindenki a Helyi koreakodőknéi I éa iparosoknál szerezze bel .1
A letenyei klr. lárátbirótág. mint telekkönyvi hatóságtól.
1352/tk. 19?4. szám.
Árverési hirdetmény ^kivonat.
Dr. Pozsogár Rezső végrehajtónak Zsupán Imre végrehajtást szenvedő ellen Indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság végrehajtási árverést 450 P tőkekövetelés és Járulékai behajtása végett
A letenyei klr. járásbíróság területén levő Csörnyelö\'de községben fekvő t a ctőrnyeföldti 902. tillkv. (elve t 264/a/l hrsz. Vízimalom a Hosszú hegyháton Ingatlanból végrehajtást szenvedő nevén álló Vs résaére 404 P,
az u I. 669. aztlkv-ben felvett 264^/2 hrsi. Egykerekű vízimalom, molnárlak és szántó a Hostauhegyháton Ingatlanból végrehajtást szenvedő nevén álló >/* részben 1900 pengő kikiáltási árban.
A fedezeti elvre tekintettel [at árverés e bocsőtott Ingatlanok közül végrehajtató kérelmére megtartandó átverő c*etén a 264/a/l hrsz. Ingatlan illetőség 600 pengőn, a 264/a\'2 hrsz. ingatlan illetőség pedig 1300 pengőn alul.
A csatlakozott Le\'enyel Takarékpénztár R. T. követelésének behajtása Ivégett kérelmére megtartandó árverés esetén pedig az árverés alá bocsátott Ingatlan Illetőségek a kikiáltási ár kétharmadán alul el nem adhatók.
Az árverést 1934. évi azeptember hó 26. napjának d. u. 4 óráján Csörnye-földe községházánál log|ák megtartani.
1. Az árvetés aU kerülő ingatlanok a megállapított legkisebb vételárnál alacso nyabb áron nem adhatók el.
2. Azárverelni szándékozók kötelesek bá-
natpénzül a kikiáltási ár 10e/o-át készpénzben, vagy az 1881: LX. tc.\\42 § ában meghatározott árfolyammal számított óva-
dékképes értékoapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegeten bírói letétbe Helyezéséről kiállított letéti ells
mervényt a kiküldöttnek átadni és az ár-veréai (eltételeket aláírni. (1881 : LX. t.-c-147., 150., 170. §§., 1908 :LX. te. 21. §.)
3. Ai, aki a> Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb lgárelet tett, ha többed ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908: XLI. 25 §.)
Letenye, 1933. évi március hó 22.(napján. Dr. Bányai Lajot t. k. klr. jblró.
A kiadmány hiteléül: Balassa Sándor s. k.
t«l«kköny vvn«IA.
(Njromatott a Uptulajdonot Közgazdasági R.-T. Outenberg Nysmda és Délzalai Uoaiadó Vállalata könyvnyomdájában, Nagykanizsán. (Felelős Üzletvezető: Zalai Károly.) "
74. tvftriywn 200 szám
Nagykanizsa, 1834. szeptember 5, szerda
Ara 12 "H*r
ZALAI KÖZLÖNY
SacrkasiMtég éi kiadóhivatal: Pfat 5. tsia Mfffclfpik minden reggel, hétíó kivételével
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
BlófUetéai ára : egy hóra « pengő 4> IlUéi Smkuatfeégt éa kiadóhivatalt tcteloa: 7*. aa
A Népszövetségnél
szorgos a munka, nagy a sietség. Az öszi közgyűlés foglalkoztatja az egész nagy gépezetet. Azt mondják a benfentesek, hogy az idei munka \' történelmi jelentőségű lesz, hogy miért ? Talán azoknak a téve déseknek és igazságtalanságoknak jóvátételében, amelyek a párlskör-nyéki békék révén az örö!<ös nyűg talanság és elégedetlenkedés bacil lusaivai oltotta te egész Európát ? Vagy talán a kisebbségi torsok or voslásával, amelyekről csak nemrégiben állapította meg egy kiküldött angol bizottság, hogy >r.em lehet arcpirulás nélkül tudomásul venni szenvedéseik kifogyhutatlan láncolatát.*
Dehogy is. Ezek mind nem kérdések a Népszövetség előtt, vagy ha kérdések is, csak olyanok, amelyek óvatos elkerülését oly meggyőződéssel ajánla a tehetetlenség és a kényelem. Nos hát ugy látszik a Népszövetségnek vannak fon-tosabb kérdései is a népkisebbségi panaszoknál. Az öszi közgyűlés legfőbb programpontja : a rabszolgakérdés. No, mert a Népszövetség, amelyet voltaképpen arra szántak, hogy az\'tfllteHae? szive—tegyen, ezúttal csakugyan szívként is jelent kezik s észreveszi, hogy abesszinai néger valósággal rabszolgatelepet tart fenn, még pedig hatósági segédlettel s hogy az ausztráliai szigetvilágban még mindig járnak a rabsfcolgakereskedők hajói, amelyek csak ugy szállítják az emberhúst, akár csak a norvég halászhajók a heringet. Az a nagy fegyelem, a mely a Népszövetség részéről a rabszolga sorsát kiséri, igazán megható. Ebből a nagy figyelemből tudjuk meg, hogy az egész világon az afrikai Waday vidéket, Szene-gambiát, valamint a délkinai Bhu tan és Titer vidéket iS beleszámítva, még mindig öt, azaz ötmillió rab-fltolga sorvad emberhez nem méltó sorsban, a mai idők kultúrájának Örök és megbélyegző szégyenére Érthető és természetes tehát, ha a Népszövetség vajszive még puhábbá, még érzékenyebbé válik erre a szómra s az öt millió rabszolga felszabadítására világmozgalmat in-cfit. £z, mondjuk és hangsúlyozzuk érthető. Csak egy dolog teszi zavarossá az ügyet. Még pedig az, hogy amig a Népszövetség Afrika legtávolabbi pontjain is észreveszi a rabszolgasorsot, 3melyet az emberiség megszégyenítése nélkül tovább tűrni nem lehet és nem szabad, addig ugyanaz a Népszövetség a lepbékésebb türelemmel nézi, hojy itt Európában évszázados kultúrában nevelkedett szabad népek rabszolgákká süllyesztessenek.
Mert bátorkodunk felvetni egy kérdést. Ha a Népszövetség szeme olyan éles, hogy Genfből ellát a Szenegamba legrejtettebb pontjáig, ha észre tudja venni az ausztráliai szigetek közt bujkáló rabszolga-hajókat és meg tudja hallani oz ott nyomorgatott páriák szenvedő ke-
Kudarcot vallott a románok ükciófa a magyar tisztviselők elmozdítására
Uj oláh támadás a magyar egyházak ellen
Kolozsvár, szeptember 4 A román kormány párt; oli lkai elgondolása folytán a törvény leien kinevezésü tisztviselőket el akarták bocsátani Most, hogy tüzetesebben megvizsgálták az ügyet, csak fizetéscsökkentést fognak eszközölni. Ha végrehajtják az eredeti tervet, ugy az összes román tisztviselőket el kellett volna bocsátani, mert csak a kisebbségi magyar tisztviselők vannak törvényesen kinevezve. Igy
épp az ellenkező hatást érték volnael Kultuszminiszteri rendelet értelmében az egyházaknak okiratokban kell bizonyítani vagyonuk eredetét. A kisebbség ezáltal nagyon nehéz helyzetbe került, mert évszázadokra visszamenőleg meg kellene szerezni az okiratokat, pedig a katolikus egyház még Arpádházi királyoktól kapták vagyonukat Ez a rendelet is uj román támadás a magyar egyházak ellen.
Schuschnigg a Németországgal való kibékülés mellett
Ausztria nem engedi többé erőre jutni a szocialistákat
Bécs, szepteml»er 4 Schuschnigg osztrák kancfcllár ma az újságírók előtt kijelentette, hogy a szociáldemokratákat fok >z Ho>anisza-hadon engedik a gyü jtő I&borok)>ól, \' azonban a szocialista eszmék bármilyen módon való újjászületését az „ osztrák kormány nem engedi meg.
Hnnjísulyoztn a Németországgal való kibékülés szükségességét. Kijelentette, hogy Aaszlriu uem emel |>anaszt Genf-l>on a nemzeti szocialista erőszak miatt, de az ellenük való nagy anyuig együtt vnn és ezt bármikor nyilvánosság elő lehet liozni.
Véres összeütközés a rendőrség és a sztrájkoló munkásság között
A tűzharcnak számos halottjai és sebesMtjH vannak
Newyork, szeptember 4 Az amerikai sztrájk ,amely tudvalevően u világ legnagyobb sztrájkja, ma véres ősszelftzísre íjdolt alkalm\'u Hoockrofclban történt uz első vér-onlás. A iztrájkolók ugyanis körülfogtuk egy uugy iKXK\'kfordi gyárat, amelyben sztrájktörő munkások dolgoztak. A gyár teljes üzcml>en dolgozod, u sztrAjkólók |>CiUg meg akarlák nyerni a sztrájknak a munkásokat, akar erőszakkal is. A rendőrség kivin-null és megakarta szabadítani a dolgozó munkásokat a terrortól, miközben véres ősszéütközésre került sor.
Valóságos utcai tűzharc fejlődőit ki a kivonult rendőrség és a sztrájkolók közölt, melynek következtében számos súlyos M-lrt-sülés történt. Az elesetlek és sebesüllek száma egyenlőre méif
ismeretlen.,
Newyork, szeptember 4 Az amerikai szövőipari sztrájkhoz a munkásság 50 százaléka csatlakozott A kormány utasította u Munkaügw Tanács elnökét, hogy dolgozzon lei cfjy tervezetet, uinelynck alapján dón. tőbiróság utján el lehessen intézni u nagy sztrájkban rész ivet lek ügyét.
Az Eckhardt-Boross-Tur-csányi-féle sajtóperek
Budapest, szeptember I
A budapesti törvéuywók mu tárgyalta azt a kajtópert, umelyet Eekhardt Tibor indított Boros* László, us EsÜ Kurír felelős szerkesztője ellen, uki a Trettina-üggyel kapcsolatban irt cikkében meggyanúsította u párt vezetőségéi, erkölcsileg meg nem engedett magatartása miatt és az ügyben való részvételével vádolta. A bitó-ság elrendelte a bizonyítás kiegészítését és töliái képviselő kihallgatását, h«gy valóban iparkodtak eltitkolni a Tretöna-ügyet.
Ugyancsak inn tárgyalták a a Tur-csányl Egon ellen Indított pert is, amcíy azonban békésen végződött, mert\' Turcsányi elégtételt adott Kck-hardtnak. I
Felfedezték a rákot okozó bacilust
Berlin, szeptember 4
Bremer Rechner tanár, a bexUnl birodalmi biológiai intézet anatómiai kísérleti osztályának vezetője közli, hogy sikerült felfedeznie a rákot okozó />acilust. Rákbeteg emberek véréből ,és vérsejtjéből olyan mikroskópial élőlényeket termelt ki, amelyek Hgészaéges emberek vérében nem fordulnak elő A kísérletek során ezeket a kitermelt élőlényeket és rákokozó bacilusokat ki sérleti állatokba oltotta, amelyek rákbetegségbe megbetegedtek.
L Idö]4r4i
A nagykanizsai «eteorologlol megfigyelő jelentések: — kedden a hőmérséklet : reggel 7 órakor + 16-0, délután 2 órakor H- 186. v este 9 ómkor 4- 156.
FelhAzet: reggel, délben és~~ borult — Csapadék 2-3 mm.
Szélirány. Reggeles délben észak,!, este ésaaknyngaU.
(Újunkat rádlóJtltrU*t) a bIkI lat4a«t|al«iHl IO ératr»n Időnként még étán* Miéi, kavéa kavéa - « H6«ér»ékUt
amalkadik.
rergését: vájjon jniért mondja fel ugyanez a szem\' s ugyanez a fül legott a szolgálatot, mihelyt nem színesek fájdalmairól és rabszolgatartásáról van szó, hanem fehér emberről Miért nem mozdul meg ugyanez a sziv, ha nem műveletlen vadakról, hanem civilizált emberekről s nem négerekről, hanem pl. magyarokról van szó
Az ötmillió fekete rabszolgát fel kell szabadítani. Ezt értjük. Ez helyes. De ugyanakkor, amikor ötmillió rabszolgát fel akarnak szabadítani, azt is követeli az osztó igazság, hogy ne engedjenek három és félmillió magyart a kulturábéil a kulturálatlanságba, a szabadságból a rabszolgaságba nyomorítani. Ha a Népszövetség keze el tud érni Afrikáig, miért nem tud elérni a I"elvidékre, Erdélybe, a Bánátba s
mindazokra "a megszállott területekre, ahol a szó betűszerinti értelmében szörnyű1 emberirtás folyik Az ezerszámra kenyértelenné vált, utcára dobolt magyar családok fájdalma követel leRalább Is annyi irgalmat a Népszövetségtől, de az egész emberiségtől is, mint az ausztráliai hajókra gyűjtött fekete rabszolgák. Ezeknek legalább a testi ellátását blztositja a kalmár, aki arőszakkal összegyűjtötte őket- De ki teszi felelőssé a különböző kormányokat azokért a szerzödéssize-géíekért, amelyeket kötelezet/sé-ségeik kijátszásával nap mint nap elkövetnek a megszállva tartolt vidékeken.
A Gömbös;kiprmány hivatalba léj-pése után azonnal megtette az intézkedéseket, hogy a magyar sérelmek a Népszövetség elé kerüljenek. A
magyar szerb határsérelmek ezúton nyernek orvoslást legközelebb. Gömbös Gyula ki is jelentette, hogy minden magyar sérelmet a Népszövetség elé terjeszt Minden magyar cáak örülhet ennek az elhatározásnak. Népszövetség elé tehát mihamarabb magyar testvéreink sérelmével ! Hadd tudja meg az egész világ, mi folyik a megszállt területeken, különösen Erdélyben, ahol éppen most rendelték el, hogy középiskolába csak az a tanuló vehető fel, aki a »román nemzetrvk* tagja. Már a nyelvvizsga rendelettel a nekik meg nem felelő tanároktól, tanítóktól megszabadultak* Most már megszabadulnak a tanulóktói is. Az afrikai rabszolgák sorsára felfigyel a Népszövetség. Vajtón mikor fog felfigyelni a szegény, üldözött magyar rabszolgákén* ?
»
ZALAI KÖZLÖNY
IBM, sztpltmbcr 6
Összeállították az irredenta szobor lépcsőzetét
Hazajöttek a cserkésztáborok
Mu már minden kanizsai cserkész-csapat juhon van, de nemrégen még két csapat szívta magába a cserkész-pirositó Jábori levegői
A 77-es Szent László cserkészcsapat mónchelyi tál)ora a halastó mellett lévő tóig, csergő egvfk legszebb tisztásán épült. Kék, zöld, sárga szinü sátraival és ötletes káknbnzogányos tá-borkeritésével egyike volt a legeser-késziesebb .táborunknak. Minden sátor csúcsán nemzeti színű zászló mesélgette, hogy Ilt haza szerető magyfcr cserkészek élnek.
P. Horváth Athanáz cserkésztiszt, a tábor lelkésze szeretettel mesélgetett a tábori életről.
— Felejthetetlen lesz ez évi táborozásunk — mondja. — Sokan vannak közöttünk, akik még nem voltak táborban. Ezeken a fiukon látszik legjobban a tábor jótékony hatása^-Vi-dáman lubickolnak, usznl, evezni tanulnak. Nagyon érdekli őket a halgaz. daság. Zalán Antal intéző bemutatta a halastavakat és <Az ország halté-nyésztéso. cimmel értékes előadást tartolt ... Táborhelyünk tulajtkínosa, Bárczuy Ferenc méltóságos ur elhalmoz minket szeretetével, mindenben segítségünkre van, sőt a tábor élelmezése is megérzi kedves gondoskodását.
— Közművelődési előadásokat is tartottunk Úszóban Előadás közben apró cserkészmókákka 1 és cserkészért-kekkel kedveskedtünk a falu közönségének. Kritikát is kaptunk egy nénitől. <Istenem, irtanak ,de szépen is korn.\\?káltak!»
Igazi cserkészmunkára is volt alkalom. Egy favágó fejszével térdébe vágott — ót pere alatt kész volt a szakszerű kötés. — Büszkén vert* a mellét a mentőszolgálat.
Sajnos hamar elmúlt a táborozás 10 napja és szomorú szívvel szedték ósz-sze cserkész sátorfájukul, hogy a szinte üdülésként ható táborozás után megkezdjék a munkájukat — sokan bizony a holnapi kenderükért. •
A 374-es Oregcsapat is csak nemré-gen jött haza fonyódi táborából, ök is számos élménnyel indiái^barnára sülve érkeztek vissza.
Balogh József s ttsfct a következőkben számol be a táborról:
A táborépítés munkái hamarosan elkészültek. Az idő igazán balatoni táborozásra való volt. Csóti táborparancsnok szerült «jól kifogták az időt,, bár sok bosszúságot okozott a későbbi esős időjárás. Igaz, hogy cserkészen nem igen fog ki az idő, mert jókedvűen uótázni sátorban is lehet... Idejüket komoly cserkésZmunkávul és vidám fürdőzéssel töltötték. Lebonyolították az országos akadályver enyt és egy tanulmányi kirándulást tettek Badacsonyba.
Nekik nem volt szerencséjük a takáccsal, mert egy Ízben a főzés nehéz mesterségét rábizták szeretett tisztjükre, I^joskára, aki olyan ehetetlen barnára |>örkólte az ebédet, hogy kénytelenek voltak a szomszédos hizlalda lakóinak elküldeni. Állítólag másnap u lüzlaldabelk\'k tisztelgő látogatást tettek jóttevőjüknél. Okulva a történte-ken máskor nem adták más kezébe a főzőkanalat, csak régi szakácsuknak, (\'•őrének, aki nem csak főzni, de futballozni is jól tud.
Táborukat meglátogatták dr. Bar-tók Egyed, a pécsi cserkészkerúlei el. nőke, — a tábor lűvatalos ellenőrzését is ö végezte, Bremser (lusztáv testnevelési vezető és Danis Jenő cser-késztiszt, akik elismerésüket fejezték ki az igazán szép cserkésztálKirról, Csapatuk parancsnoka, Gazdag Ferenc püspöki tanácsos elfoglaltsága miatt csak két napra tudott kimenni a táborba, onnan is táviratilag hívták baza.
Ezzel befejeződött a kanizsai csa-patok táborozása. Vége a cserkésznyár-nak. A csapatok munkája szünetel s ősszel újból megkezdik a félbehagyott jnunk&t. B. Gy.
Megírtuk már többször, hogy n Sehless-féle »Nagymagyarország« irredenta szobor munkálatai nagyban folynak. Most arról számolhatunk be, hogy az alapozási munkálatokat befejezték s mintegy 80 cm. magas betontömb emelkedik ki a földből. A betontömb közepén az emlékmű felső részeinek összekötéséhez szükséges vasrud-hálózat látható. Fel állították már az álványoz\'áshoz szükséges hatalmas farudakat is. Megérkezett Budapestről a kőfaragó
A londoni Dear és Dawson utazási iroda és az Ibusz szervezésében ma az ötödik angol cserevonat érkezik hazánkba. Angol vendégeink különvonata Velence felől 17 óra 14 perckor fut be a nagykanizsai pályaudvarra és fél óra múlva megy tovább Budapestre.
A város idegenforgalmi ügyosztálya most is ünnepélyes fogadtatást készít elő a vendégeknek. A feldíszített pályaudvaron a Levente-zenekar az angol himnuszt játsza, Berke József uszodaigazgató pedig
mester, akinek vezetésével kezdték meg az emlékmű lépcsőzetének ösz« szeállitását. Az elmúlt napokban az esős Idő miatt szüneteltek a munkák, de október 6-ra minden bizonnyal kész lesz e szép és monumentális emlékmű.
A szobor-leleplezés nagyarányú ünnepség keretében október 6-án lesz. ,A polgármester szükebbkörü értekezletet hívott össze holnajTiféli 12 órára a rendezés előkészületeinek megbeszélésére.
angol nyelvű üdvözlő beszédet mond.
A rendezőség kéri a város közönségét, hogy a fogadtatáson minél nagyobb számban sziveskedjék résztvenni A kislányok magyar ruhában jöjjenek s lehetőleg virágot is hozzanak magukkal. A rendezőség ezúton is kéri a leventez^nészek munkaadóit, hogy a zenészeket a munka alól ugy szíveskedjenek mentesíteni, hogy azok délután 4 órára a zeneiskolában megjelenhessenek. V
Mindazon mérgezési esetek leküzdésénél, melyeket romiolt ételek okoznak — tehát főleg husmérgezés vagy gomb3mérgezés előfordulásakor — a gyorsan h»tó természetes .Ferenc József" keserűvíz azonnali használata rendkívül fontos segédeszköz. „
Hnsz éve ma...
(A Zala 1914. szeptember 3-5-lkl számából)
Lmxberg még a miénk. Höfer-je-lentés : Lemberg még birtokunkban van, mindazonáltal a helyzet ott -az erős túlsúlyban lévő orosz elő-töréssel szemben - nagyon nehéz.
A nyolc napos csata az orosz fronton, Zamose és Tisovce vidékén Auffenberg csapatainak teljes győzelmét eredményezte. Az oroszok a Búgon át visszavonulóban vannak. A hivatalos jelentés feltűnően lakonikus erről a győzelemről, amely legjelentősebb és legnagyobb mondják a kommentárok az északi harctéren. 90.000 fogoly, 160 ágyu.
Lublln alatt a Dankl-hadsereg »szakadatlan sikereket* jelent.
Relms és Verdiin között a németek 10 francia hadtestet megvertek és Üldözik. Páris halálréműletben.
Készülődik Bulgária, az összes ezredeket hadilétszámra emelték. Elrendelték a kivételes állapotot.
S\'JáJc lámád? 270000 svájci katona áll a francia határon. A csapatok felállítása olyan, mintha Franciaországba akarnának betörni.
Törökország rövidesen megtámadja Oroszországot.
Lehot telefonálni. Eddig korlátozva volt a megyei és Balaton -körforgalmi telefonforgalom. Most a korlátozáson enyhítettek.
Feltételes vonatok közlekednek a Nagykanizsa bécsi és barcsi viszony latban. A vonatok elmaradásáért vagy késéért a vasút nem vállal felelősséget.
Az uj pápa Della Chiesa olasz biboros, aki X. Pius néven foglalja el a pápai trónt. Másnap helyreigazit a Zala. Az uj pápa nem X. Pius, hanem XV. Benedek.
Menekül a kormánu Párisból. A székhely-áthelyezést a kormány manifesztumban közölte. A német repülők naponta bombázzák Párist.
Visszavonulást jelent szept. 4-én a Zala a lembergi frontszakaszról. A hivatalos jelentés hangsúlyozza, hogy Auffenberg nagy diadala még nem jelent döntést. Különben Auffenberg és Dankl győztes csapatai Lemberg alatt küzdő seregeink megerősítésére siettek. » Tehát Lemberg feladása sem jelentené már helyzetünk kedvezötlenségét,« — mondja a hivatalos bécsi távirat.
Relms a németeké. Harc nélkül vonultak be. Kluch német tábornok csapatai Párisig portyáznak. Páris lakossága menekül. A Zeppelinekál-landóan bombázzák a várost.
Románia mozgósít. A csapatszálli-tás lázasan mozgósít az orosz határ felé. Magyarország felé teljesen szabad a román határ.
Gyilkolják a zsidókat. Tarnopol-nál az oroszok halomszámra gyilkolják a zsidókat, akiket forradalom szitásával vádolnak.
Francia hajók bombázzák Cattaro egyik erődjét. A 40 lövés kevés kárt tett, mindössze három katonát sebesített meg
Megsebesült a belga király. Egy
1934.
őszi divatujdonságok megérkeztek
Singer Divatárulíba
NŐI roha kosztöm és kabátszövetek. Férli öltöny, nadrág és kabátszövetek. Kész nöl kabátok. Flanelek és par-getok. Nagyobb tétel szövetmaradék.
Szollá árak! :Pontos kiszolgálás! Nagy választék!
Da angol cserevonal érkezik
Ünnepélyes fogadtatás lesz a pályaudvaron

ZALA! KÖZLÖNY
Üzletáthelyezés t
szerencsém értesíteni a nagy\' érdemű ktaönaéget, Hogy
clpésaz-tíxleíemei
Suffdr-at 2. szdm alól (Baböchay-hdzl Caengery-ut 6. sx. alá
(volt Transdanubia csillár-üzlet) lyex/em d/, ahol szolid drak mellett készítek mindenfajta clptíi. Javítást olcsón vállalok. Kérem a n. é. közönség szíves pdrtfogdsdt. Tisztelettel-. Plánder Károly U32 url- és női cipész.
német gránáttól kapta a sebet a kezén. Albert király sebesülten ís csapatai közt maradt. — Grnö lip-pai herceg elesett, ö az első koronás halottja a háborúnak.
Betörtünk Montenegróba. Merész katonai bravúrral, több napi erős harc után 3 hegyi dandár Belica mel lett benyomult Montenegróba.
20-as sebesültek, hét közlegény érkezett Kanizsára.
48-as menetzászlóalj, az 5., 6., 7. és 8. század lobogó é« virágdíszben indult hajnalban a harctérre.
Ég1, tünemény. Kedden este fél 9-töl 9-ig a kanizsai meteorológiai megfigyelő kézfej alakú tüneményt figyelt meg az égboltozaton. Valószínűleg az üstököst látták.
Gyorsvonat Is jár mától kezdve naponta egyszer Budapest -Nagykanizsa között. ,
Sóhlány. Mától fogva a sóhiva-talban lehet sót; venni 26 és fél fillérért kilóját. ;
Háború a hirdetésben. Sebesülteknek matracot ajánl saját árban Scherz Lujza utóda kárpitos. — A háború sebesültjeinek kimutatása megrendelhető Fischelnél, ahova ma a 9. sz. veszteséglista megérkezett és kapható.
JÓL JÁR
műiden cipész, ha rendelőinek cipőit a legújabb párisi modeltielm és szibásmlntttm slap|án készíti.
JUslaa Em, BaMtapMt
IV. Báity»-i«xa 18. a>.
Esrfttt a „TtMr"-rel
A Franklin-Társulat képes havi folyóirata, a »Tükör«, rövid idő alatt a »Zalai Közlöny- előfizetőinek is kedves szórakoztatója, mulattatója, tanácsadója lett Tisztelt előfizetőink szívesen veszik igénybe az egylU-tes előfizetés kedvezményét, melynek révén lapunkat a »Tükör«-reI együttesen kedvezményes áron kaphatják meg, olcsóbban, mint ha a kettőre külön-külön fizetnének elő Többször hírt adtunk már arról, s raost megismételjük, hogy lapunk előfizetői a kedvezihények, pályadíjak és jutalmak egész sorának lesznek várományosai, ha kiadóhivatalunk utján rendelik meg a legszebb és legértékesebb képes havi folyóiratot, a »Tükör«-t.

A »Zalai Közlöny és a »Tükör« együttes előfizetésének kedvezményes dija egy hónapra P 2.96. E kedvezményes előfizetési akcióhoz tisztelt előfizetőink bérmely időponttól kezdve csatlakozhatnak.
A gazdaság! válság jelenségei . a dollár hazájában
Dr. Diskai Imre elmondja élményeit a Broadway-ról és a kivándorló -karrierekről"
Jelentettük már, hogy dr Dtskal Imre nagykanizsai orvos többhetes amerikai tanulmányul után hazaérkezett. Munkatársunk felkereste ez alkalomból és kérdést intézett bozzá az Újvilágban szerzett Impressziói, tapasztalatai felől. Elsősorban a földgömb másik felének gazdasági viszonyai Iránt érdeklődtünk. Dr. Diskai tele van élményekkel. Látszik, hogy minden érdekelte, minden/ nem csak a kíváncsi utas szemével, hanem az intelligens szemlélődő alaposságával nézett meg. A részletek - sajnos - nem férnek belő egy újságcikk keretébe, azért ehelyütt csak az általános Impressziókra térünk ki a gazdasági helyzetre vonatkozólag kapott válasza közié\' sében.
^ - Csodálatos élmény az, - mondja dr. Diakai - amikor egy ilyen utazáson megelevenednek az emberben a földrajzi fogalmak. Minden nap, minden percben uj, nagyszerű és meglepő dolgokkal találkozik az| ember. Csak egy nem uj. A gazdasági válság. Az ott is éppen ugy mindennapi téma és az élet állandó kísérő jelensége, mint nálunk idaát. Csak a méretek etekintetben is nagyobbak.
Kiadó üzletek és tőrtaranybottok a Broadwayn
- Irtózatos erővel dühöng a gazdasági válság az Egyesült Államokban. A világ kereskedelmének gigantikus központjában, a new* yorki Fifth Avenue-n és a Broadwayn, - amt máskor elképzelhetetlen volt ma kiadó üzletek vannak.
— Érdekes, hogy amióta az állam bevonja az arany- és ezüst készleteket, azóta az előkelő üzleti negyedben is egymást érik a kis üzletek, amelyekben tört aranyat és eeüstöt vásárolnak. Emberek Járnak az utcákon táblákkal, melyeken egyik cég a másikra licitálja a tört
arany és ezüst árát, lévéa az most kedvesebb portéka, mint a dollár. Az állam eközben tüzzel-vassal szedi össze az aranyat és az ezüstöt
Az amerikai nép mindamellett optimista. A naivságig bizakodó emberek azok, akik még nem mentek k^eszttil semmin, Így fanatikusan hisznek abban, hogy az uj prosperity már a küszöbön van. Az amerikai tömeg általában naiv és tudatlan.
15 óra li^il munkaidő
- A munkanélküliség ? - kérdeztük.
- Óriási a munkanélküliség. Ez a fő baj odaát is. 12 millió ember él munkanélküli segélyből. Törvény saerint öt munkanap van hetenkéaift, naponta 6 óra a munkaidő. A valóságban hatalmas üzemek egész sora dolgozik 3 napot, naponta 5 órával.
- Drágaság van-e ?
- Tulajdonképpen drágaság nincs, Csak nincs, aki meg tudja venni a portékát, akármilyen olcsó Is. Amitf az eredendő közvetlen ok, a munka nélküliség Ilyen méretű, addig ezen nem tudnak segíteni. De félő, hogy amint Wllson önrendelkezési elvét is megcsonkította a trianoni és vergaillési szerződés, ugy lesz majd Roosevelt gigászi nemzeti újjáépítő törvényével. A nép vakon bízik tenne, de — papir-törvény marad. Ma még a tömeg nagy része Istennek tartja Rooseveltet, de a tőke nagyon gyanúsan figyeli. Amíg pedig a töke bizalmatlan... Látjuk ezt Európában Is.
A bandita mint nemzeti hós
- Van aztán még egy igen nagy, majdnem leküzdhetetlen handl kap-je Amerikának. A racketterizmus. A
gangster-uralom. A bandita-mindenhatóság politikában és minden téren. Azoknak a keze és főként e pénze elér mindenhova és megfer-
Férfi és női szövetek
I Az őszi ás téli divat szebb- I
■ nél szebb mintái pompásan \' t festenek a női ruha, kabát ás I
■ kosztüm szöveteken. Foko- i - zódó Igények klelágltáeáre • \' válssztékunk sokkal magyobb, \'
mint eddig volt. Amilyen (eltűnő nagy a választákunk, ugyanolyan meglepő olosók áraink, melyek lehetővé teszik, hogy bárki valami szép újdonságot vásároljon.
Scbfltz Áruház
Sohse felejtse el hétről-hétre változó kirakataink megtekintését, melyek mint elő-dlvstlsp mutatják be a legszebb újdonságokat — Férfi \' ruhaszöveteink legszebb mintáit láthatja most kirakatunkban. — Vétel kényszer nélkül I készséggel msgmutatjuk tel-■ jes választékunkat. —■
i Scbfltz ArnbázS
Férfi és női szövetek
HBIgyaiml
V
Tanulmány uta inról feazaárkez-ve, kérem tekintség meg
retiHI-szalinnkai
UguJ.bb mod.1li.lmet
vételkényszer nélkül. Divatfiwak, fértJlároák,
átalakítások, Jarltáiok,
KASZTL1É IMZEK ELLI
Horthy Mlkl6»-«t II. II. sm. I.
tőz mindent Bíróságot, rendőrséget,
törvényhozást, iskolákat Meri ott a biró Is, a tanitó is választott tisztviselő és a voksait félti- A nagy tömeg pedig romantikus hősöket lát a híres banditákban Djllingert valósággal hősi nimbusz Övezi a nép között.
Nem Jó üzlet kivándorolni
Az amerikai magyarok helyzetéről érdeklődőit munkatársunk.
— Őszintén mondhatom, hogy nem irigylendő honfitársaink helyzete odakünn Ne gondolja senki, hogy jobb sors vár a kivándorlókra, mint idehaza. A kivándorlók 80 százaléka nem tudja elérni odakünn azt az életnívót, ami idehaza volt. Nem jó ület ma már a kivándorlás. Minden munkát elsősorban a bennszülöttek kapnak. Az amerikai önző- Ezért aztán legsúlyosabban a kivándoroltak érzik a gazüasóg-krizist.
A spenót és a Rlgotetto
— De hiszen - vetjük közbe — annyi Jólsikerült amerikai magyar karrierről hallunk Idehaza.
— Igen, válaszolja Diskai. -£n is találkoztam magyar énekessel, akinek itthon jó neve volt és mo6t is ugy tudja itthon u közvélemény, hogy nagy karriert csinált Amerikában. £n most láttam, mi az a karrier. Az illető magyar művész énekes-pincér egy étteremben. Spenó* tot és miegyebet hord, közben-köz-fcen kiáll a pódiumra és Rigolettot énekel. Megtapsoíjők és jó borravalót kap. Este levelet 1r haza a nagy sikerről, hogy a Metropolitan-opera tagja és hogy kifogták a benzint az autójából.*. A esikágói kiállításon találkoztam egy petnré-gen jónevü budapesti ügyvéddel. Levelezőlapot árult. Ugyanott egy híres magyar szobrász árnyékképeket vagdal Nemo »müvészi« álnév alatt.
Beszéltem egy magyarral, akl« nek 8 étterme van odakünn. Azt mondja, hogy a forgalom ma Is meg van. Az ember rengeteg. De ma csak 10 20 centes ételeket fogyasz-1 tanak. Az életnívó minden vonalon csökkent.
Általában bárkit kérdez az ember, csak kétféle embertípus van ma Amerikában. Aki igen sokat keresett azelőtt, de most letört és aki fanatikusan hiszi, hogy előbb-utóbb sokat fog keresni. Olyan, aki raa keresne sokat, - fehér holló.
Dr. Diskai további, közérdeki*-désie számot tartható élményeiről néhány cikk keretében fog beszámolni.
- KtsUezWiaclők ré<z*r« rendkívül eiönyöe bútorvásártól i alkalom. Modem berendezések, tökéletes jó kivitelben, bosasu lejáratú részletre, sőt kamat-mentesen is kaphatók Köpetein bútoráruházban, Horthy Miklós-ut 4,
ZALAI KÖZLÖNY
1984 szeptember 5
Aranyérnél é« az ezzel Járó béldugulás, véftbélberepedés, keléi, terhes vizelési inger, májduzzadlság, derékfájás, mellszorufás, szívdobogás és szédQléil rohamok esetén a természetes „Ferenc Jówel" keserűvíz használata csakhamar kellemes megkPnnyebbüléit eredtté yrz.
A 48-as gyalogezred hősi szobrának Jelentősége
A 48-ik császári és királyi gyalog-ezred hősi halottainak emlékére emelt szobor méltó felavatási ünnep lebonyolítása után ott áll Nagykanizsa legszebb terén, a Deák-téren. Talapra, tát pázsit és virágok veszik körül. Dir szes házak és pa\'olák, a magosba szökellő felső templom képezik festői környezetét. K. Stróbl Zsigmond, az országhirrs művész az ő elgondolása és az illetékes tényezőkkel folytatott tárgyalások értelmében talapzatra \'állította a közös hadsereg 48-ik gyalogezredének egy gránátvető katonája alakját, akihez Petőfi 10 cm-el maga. sabb alakja simul, balkarja kezével dél felé mutatva. E két alak mögött a háttéri kilátást az ccred régi lobogó zászlaja takarja el. A külső kapcsot Petőfi és az ismeretlen katona közt •z a körülmény szolgáltatja, hogy Petőfi Sándor ugyancsak 1839—1841-ig ebben az eiredben szolgált mint közkatona. Belső értelme az, hogy Petőfinek megalkuvást nem ismerő haza-fiassága tüzeli a magyar katonát az ellenség támadására, és ki. lett v*>lua erre alkalmasabb, mint a nemzet lantosa és hazafias költészetének ragyogó vezércsillaga. Ki lenne erre alkalma-sabb, mint az a katona, aki önkéntesen viselte a 48-lk gyalogezred mon-durját, mint közkatona A művész ezt az elgondolást megkapó módon valósította meg vigaszul az egyívású kor-nak és buzdításul az unokáknak és uz utókornak. A szobor mély hatást gyakorol a hazafiasai) és művésziesen érző szemlélőre. Csak érzéketlen ember lehet az, akit ez az alkotás a kikelet és a uvár viránya közepette a környezet szépségével meg nem ragad. A műyészen kivül a városi műszaki és kertészeti hivatal, valamint minden tervező és rendező, aki a Deák-tarét rendezte és a szobormű felépítésében részt vett, Nagykanizsa város közönségének háláját kiérdemelte.\' Benső áhítattal halad e] majd a szobor mellett a város, a vidék, az ország minden értelmes szemlélője.
i vh-
Svájc nem híve a szovjetnek
Bern, szeptember 4 j A szövetségi tanács elfogadta a külügyi bizottság előterjesztését, a mely a Szovjetnek a Népszövetségbe való felvételi kérését utasítja el.
Gömbös a genfi kérdésekről tárgyalt Eckhardttal
Eckhardt Tibor provokáltatta Rassay Károlyt
Budapest, szeptember 4 Imrédy Béla |>énzügyminiszter ma reggel (lenibe utazott a Népszövetség pt\'jízt" i bizottsági ülésére. Imrédy, valószínűleg csak o hét végén jön haza.
Budapest, szeptember 1 Gömbös Gyula magyar miniszterelnök ma llómann Bálint kultuszminiszterrel tárgyalt, majd fogadta Eck-har%lt Tibort, a népszövetségi magyar fődelegátust, akiv«l a genfi kérid&sek-rjöl tanácskozott. Eckhardt valószínű-
leg holnap, vagy holnapután utazik Genfbe.
EckharVt Tilwr a választójogi tervezet körül támadt bonyodalmak következtében provokáltatta Rassay Károlyt. Rassay segédei kijelentették, hogy az a véleménytik, hogy az üg}.\' nem alkalmas arra, hogy azt lovagias útra tereljék. Szerintük Eckhnrdtnok joga van panaszával a bírósághoz fordulni. A bírósági eljárás lefolytatása után természetesen rendelkezésére állanak.
A közönség rovata
Nagykanizsa utal és az Idegenforgalom
Nagykanizsa városa, amely ez utóbbi években szépneiórekvő akaratának o\'y sok tanújelét adta, ez a város, amelyik dicső múltja és a békeszerződés csapása után most kezdi kibontani fejlődési akaratának szárnyait, nem hagyj hatja figyelmen kivül azt, liogy idegenforgalmának növelésére, amely a városnak a lüktető életét mozgalmasabbá teszi, elengedhetetlenül szükséges mt?« e városba bevezető utaknak mielőbbi rendbehozása. Értem alatta elsősorban a Nagykanizsa—k-tenyjel ós Nagykanizsa—galamboki országutal, a melyek se!iogy?em alkalmasak arra, liogy az idegent a városba a mi fejlődő Nagykanizsánkra beliozza, lévén az ut o\'yan rettenetesen rossz állapotban, hogy az autósok megrettenve fordulnak róla vissza akkor, ha az ismeretien végzet véletlenül erre az országúira sodorja őket. A napokban egymásután három autó szenvedett ezen az utón tengelytórésl, amelyhez azután pera kell külön magyarázat, hogy jaz illető autótulajdonosok minő gondolattal voltak eltelve Nagykanizsával szemben. Sok esetben előfordult, hogy Jugoszlávia felől jövő, vagy arra felé tartó autók hallva, vagy ismerve ennek az útnak rettene-tességeit, inkább választották a nagy kerülő utat Szentgotthárd felé, mint
ezt az istenkisértést, hogy erre az útra térjenek, megpróbálják.
Pedig egy vátos idegenforgalmának emeléséhez azt mindenki jól tudja és amelyet szerejett polgármesterünk . is a Zalai Közlöny hasábjain is fontos céljául tűzött ki, elsősorban és elengedhetetlenül szükséges a városba be. vezető utak rendbehozatala. Nem uj kérelem ez, hiszen a küldöttségben, amely a méltóságos Főispán ur elé járult magam is részt vettem, ahol Ígéretet és biztatást kaptunk arra nézve, .hogy ezt az áldatlan Nagykanizsa —letenyei, valamint a balatonszentgyörgyi utak rendbehozását rövid időn belül meg fogják kezdeni. Ugyanezt a városi képvl9PföK?táletbfn is szóválettem. «
Azóta az idő már egy kissé eljárt és a szép igóiét a feledés homályába borult. Nagykanizsa kereskedelme és ipara tárt kanokkal várja az életet adó idegenforgalmai és meg vagyunk győződve arról, hogy az illetékesek mindent elkövetnek, hogy ezt elő is mozdítsák. Igy remélni merjük, hogy) meghallgatásra talál égetően fontos kérelmünk olt, ahol módját tudják ejteni annak, hogy a város életének és idegenforgalmának a legfontosabbika az, liogy a bevezető, különösen n letenyei országutat múlhatatlanul és sürgősen megkezdjék renclbehozni.
Ez nem az autósok érdeke egyedül, hanem ez Nagykanizsa város életszükséglete.
Bojtor József
tv. biz. tug, városi képv.
Vérosi Mozgó
Szeptember 5-én é« 6-án, szerdán és csütörtökön
Titkosszolgálat
Borzongató szenzáció, amilyen egyszer van az életben. Rejtelmes kalandok, Idegfeszítő izgalmak. Elszánt áttörések pokoli akadályokon.
Ezenkívül: Előadások 7 és 9-kor.
I. Kacagtató burleszk. — 2. Kinai jazz. 3. Magyar világhiradó. — 4. A világ főutcáinak bemutatása magyar magyarázattal.
Az első előadások olcsó nyári helyárakkal
NAPI HIRIK
NAPIREND l^eptambw 5, mxmrdm
Római katollkaa: Juszt. Lőrinc. Prot.: Viktor. Ur.: Elöl hó 25.
Mozi előadások hétköznap 6 éa 9, vasár é« Qnhepnap 3, 5,7 és 9 órakor.
Oyógyszertári éjjeli uolgálat e hónapban: őrangyal gyógyszertár Deák-tér 10 sí. és a klskanlisal gyógyszertár.
Qözfflrdö nyitva reggel 6 órától eata 6 óráig (bétlő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
— (Pápai kBűtitetfs; XI. Piuspttpa, dr. Bolt Nándor megyéspüspök előterjesztésére .JjJszáváry (Schürger) János dr. keszthelyi gazdasági akadémiai tanárt a Szent Szilveszter renddel tüntette ki.
— (A kórházból) Dr. Takács Zoltán közkórházi igazgató-főorvos nyári sza-badságáról hazaérkezvén, átvett^ ismét a kórház vezetését.
— (Plébános! beiktatás) Megyesi Józsefei, á Nagykanizsán hittanári mi-nőségben fok évig működött látrányi plébánost a megyéspüspök most iktatta be plébániai javadalmába.
• Angorette, düftimeló, diagonál éa az őszi dlvatajdonságok nagy választékban Singer Divatdruhdzbiin.
— (Szabó István Igazgató-tanító meghalt) A zalai tanítói karnak nagy gyásza van. Egyik legkitűnőbb és leg-képzetebb tagja, Szabó István nyűg nagykanizsai állami iskolai igazgató-tanító életének (WMk évében, hosszú szenvedés ulán jobb hazába költözött Szabó István u magyar tanító hivatását nemzeti szem|)ontból fogta fel Generációkat nevelt hazafias magyar szellemben. Tanító volt a szó legnemesebb érteimében, akinek elemi az iskola ,a gyermekek. AJki a tanítói hivatást magasabb szempontból nézte és oly áldásos tevékenységet rejtett ki hosszú éves működésében, amelyre a tanítói kar büszke lehet. TanitóA nlükódése mellett szakított magának időt arra is, hogy társadalmi téreu fejtsen ki munkásságot. Egyesületeket alakított fiatalabb éveiben, szervezte az ifjúságot, a polgárságot és megbecsülhetetlen közérdekű munkásságot fejtett ki. 28 évi kiskanizsai áldásos tévé-kenysége után bekerült Nagykanizsára, az első körzet Igazgatójának, ahol még inkább volt alkalma lelkes népszerető ifevélcenységét kifejteid, toig kiváló munkásságának befejezése a tán a jól megérdemelt nyugállományba került. Szabó István sokáig szenvedett, inig tegnap megváltotta őt a Halál. Temetése szeptember fi-án, csütörtök délután I órakor lesz a Kisfaludy-utcfl 21. számú gyászházból, míg az engetfc-telő szentmiséi ugyancsak csütörtök reggel fi órakor tartják a plébániatemplomban.
— Tiszta gyapjú és angol férfi szövetek nagy választékban olcsó áron Golenszky Divatüzletben.
Őszi divatú jdonsfígok nagy választékban!
Legolcsóbb bevásárlási forrás:
Golenszky Divatüzlet.
2ALAI KÖZLÖNY
1134. uepicmber 5_
A magyar sínautóval 120 kHóméteres gyorsaságot sikerűit elérni
Bécs, szeptember 4 Az Árpád nevü sinautó ma megtette próbaútját a Semmeringen. A próbaúton részt vettek Schuschnigg osztrák kancellár, Stockínger osztrák kereskedelmi miniszter és Fajrfnyi magyar kereskedelmi miniszter. A próbaút kitűnően sikerült, az átlagsebesség megközelítette az óránkénti 100 kilómétert, a maximális sebesség pétiig a 120 kilo métert is elérte. A kancellár és a miniszterek autón utaztak vissza Bécsbe.
Fabjnyi ma Rómába utazik, majd pedig onnan Barriba, ahol megtekinti az árumintavásárt.
— Titkos szolgálat.
(frlMjUéa!) A II. körzeti (Boz-goiiyi-utcai) állami elemi iskolában a mindennapi- és továbbképzö-ískolaj, tanulók beiraiása folyó évi szeptember
10-én (hétfőn) egész nap és\'szeptember
11-én (kedden) délután lesz a Bozgo-nvi-utcai iskola földszinti tantermek. Imii. A Veni Sancte és a tanév mlg-nyitása szepteml>cr 11-én délélQU 8 órakor lesz. A tanítás szeptember 12-én szerdán) reggel 8 órakor kezdődik.
— I galmas kémtörténet a Titkos s olgálat.
— (Az Izr. elemi Isltolábanj ü pót-lH-iratások folyó hó 7-én és 9-én k*iz-nek. Mindkét napon délelőtt 9<-12 óráig és 7-én délután 2—4 óráig.%
— Vánaak 4a damaaitok, paplanok, takarók állandó nagy választéka Slnger Divatáruházban.
— (A plarjsla Itápohw) céljaira Simon lajos nv. főlkalauz 5 pengőt, Búgván Ignácné, tanító özvegy^ ő pen-gőt adományozott-
— (fcrtesUést) Az óüszes iparos- és kéreskedoianoncok, valamint a léli tanfolyam építőiparos tanoncok beira. tását szepiemltcr hó 10. ós 11-én délelőtt 8—12-ig és délután 2 7-ig tartjuk az igazgatói irodában Kltbcn a/, időben minden munkaadó tartozik tanoncát beíratni. Az a munkaadó, aki tanoncát a jelzett időben l>e nem íratja, kihágást követ el s a törvény idevonatkozó) rendelkezése értelmében ellene az iskola igazgatósága a/, eljárást meglnditja. Minden tanonc vitán, a beiratás alkalmával taiiszordij címén egy tanévre 5 |jengőt köteles a munkaadó fizetni, mely ősszegből az iskola a kötelezően megállapított író-és rajzeszközökkel látja e| H tanulót\' Ugyancsak a beiratás alkalmával 50 íilléJ- könyvtári dij is fizetendő. Ki\'i(í az igazgatóság a munkaadókat, hogy lm több tanoncuk van, azokat az osztályokba való kedvező leosztás céljából egyszeri* ira>(Vik be. A tanítás kezdete szeptember hó 12-én délután i órakor. Az igazgatóság.
— A Titkos szolgálat női fő szereplője: Mödy Chrlstlans.
— Női ruhák gyönyörű fazonokban idényvégi árakon Schütznél.
— (A hévízi IparosgyógViclrp) Több Ízben foglalkoztunk a hévízi Iparos-gyógtfelepi leutalások ügyével. A folyó idényix-n még liárom turnusban vehetik igénybe az iparosok a gytógyf lok-pet. A jelenlegi túra szepteml»:r 14-én végződik ós mivel még néhány hely betöltetlen, a legrövidebb idtyi belől ezekre is történik beutalás. A legközelebbi túrák szeptember l7-től október 15-ig illetve október 8-tól ok-tól>er 20-ig .tartanak. A beutalás a jelentkezés sorrendjében történik a jelentkezés alkalmával 10 napi ellátási költséget, 2050 pengőt 1*\' kell küldeni a Közjont tdniére. Ipartestflleick Országos Központja Budapest, VII., Iir-zsébet-körut 9/11. szám.
— A világháború Izgalmas kém-hlstőrlája a Titkos szolgálat.
Szabadlábra helyezték a vasúti bor-szállltmány tolvajait
A nagykanizsai törvényszék vádtanácsa dr. Szabhdy Lőrinc törvényszéki elnökhelyettes elnöklete alatt ülést tartott, amelyen fogl^ koztak Róth és Bozó vasúti altisztóft\'" ügyével, akik, mint ismeretes, megdézsmálták a Centrál cimére érkezett borszállitmányt. A törvényszék utalással arra, hogy nem kell szökésüktől tartani, hogy családos emberek és lakásuk van és a várható büntetés nem olyan nagy, helyt adott szabadlábrahelyezési kérelmüknek. Róth és Bqzó még a délelőtt folyamán elhagyták a törvényszék fogházát, de a bünügyi eljárás tovább folyik ellenük. A vasút részéről megindul a fegyelmi vizsgálat
— Intézeti kelengyéket na>;v hozzáértéssel állit ösazo Singer Divataruház.
— (A tiUít-Kabyl asztaltársaság)
czulon értesíti tagjait és azok barátait, valamint mindazokat, akiknek szivében a rohamosan közelgő |él nincstelenjel iránt szánalom él, hogy rendes havi összejövetelét szeptember hó 5-én délután (\'» Arakor 4 Markó-fólc vendéglőben tartja, hova szerétéitől meghívja és elvárja a vezetőség.
— A Titkos szolgálat lérfl fő szereplője: Paul Hartmann.
— (A gimnáziumban találtatott) 5
diáksapka és egy esernyő. Érdeklődni lehet Schaffer altisztnél az intézetben,
— Torontáli és Buklé szőnyegek olcsó áron üolcnszky Divalftzletben
Katanatlaatl és altlaxtl szabályszerű sapkák minden számban, szabályszerű sapkaarny6k, tiszti araion ós félszalon hardoh, arany és ezU\'t kardbojtok 5 pengőtől, tiszten! kardbojtok 96 fillértől. — Cipő, csizma és tánc-an-hantvMh nagy választókban. — Vltézséul érám-■ Kalap 16 fillér, s*v 12 fillér darabonként. Hadapród-öi-meet«rl és Ankéntaal axaralwényak éa mindennemű «yyen\' uhAxatl fei-axaraléaak
legolcsóbban beszerexhetók Beleznai Jánosnál
Sugár-ut 53. 3138
Közgazdaság
A nagykanizsai országos vásár
A keddi nagykanizsai országos vásár váratlanul gyenge volt, ami x»cm kis részijén az előző kedvezőtlen időjárásnak is betudható, másrészt a magas helypénzek. Az utóbbi időkben, sajnos, a nagykanizsai vásárok gyengék, ami ellen valamit (fenni kellene vfgrc Felhajtottak összesen 750 szarvasmarhát és mintegy 000 lovat. Kgyftlen egy vu^on állatot sem szállítottak ki Olaszországit. Belföldre uradalmakba 4 vagon szarvasmarhát, 1 vagon l>or-jul szállítottak és 10 vagon tinót az a csádi uradalomba. A tinó igen olcsó voll, másféléves, sovány testű tinóért 35—40 fillért fizettek, ezzel szemben a borjának meglehetősen Jó ára volt, 51 fillért fizettek érte élő súlyban.
- Közalkalmazottak figyelmébe! Hu.
torániukut .ényegesen leszállított árakon árusítjuk. Hosszú icjáratu hitelre \'Ja, kamatmentesen. Kopsteln bútorára-jfaf Horthy Miktós-ut 4. szám.
BÚTORT
szépet, = ízléseset, = Jót, kevés pénzért
csakis
vásárolhat.
Talafon < 410.
Nagykanizsa Sopron Szombathely Békéscsaba
Horthy Mlklóa-ut.
Minden igényt kielégítő választék: Kombinált szekrények, recamierok, fotelok, hálák, ebédlők és konyhabútorokban.
Kedvező fizetési feltételek. Dijtalan szállítás.
ZALAI KÖZLÖNY
1934 wtp\'tabrr 5
RÁDIÓMŰSOR
lliKlapnd, *trrrfa.
6 45 Torna. — l lána hanglemeze*. — 9 tó Hirek. - 10 < Képen a földműn világ gazdálkodásából • 10.10 iKézitnunkaujdonságok 12.ft"> Ál-
lástalan Zenészek Szimfónikus Zenekara 13.20 Időjo.\'zé*, időjárásjeicn-tés. 13.30 Cigányzene. lt.10 Hirek. árak - 10 Diákfélóra. .Kik épi-Klték Budapestet?. — lö 10 Időjelzés, hirek. 17 Kalmár és Balázs szalon-kvintettjének műsora — 17.15 «Magya-rok vándorlása Belgiumban.\' Hunkiss János dr előadása. - 18.20 Muszka Hózsi énekel - lit «A mindenség törvénye,. Baklav HrWn előadása. 19 tó Szarvas Klári hárfázik. - 20.10 Szinmúelőadás a Stúdióból \'Ezüsthegedű • Színmű 3 felvonásban. Irta Máriás Imre. Rendező. Odry Árpád.
2190 Minek, időjárásjekntcs. 22 10 Si hulhof Ottó zongorázik, Tibor Zoltárt énekel - 23 Cigányzene.
Budaptfl II. és a relék. 20.20-21.10 Az államrendőrség zenekara
Béén- 12 I-emezek. - 13.10 1.emezek 11.20 Múvészlem<zek. 18.45 U-mezek — 17.35 Balassa Melánia szoprán és Franki bariion énekel — 21 A bíróságon, vidám előadás. t\'Lina Kolmann Plágium, szinpiú 22.10 Bádiózenekar 23.10 1 Panseh^\'r-jazz Nagcl énekessel, tán ezen\'\'
_ Maradék osztályunk a legkellemesebb meglepetéseket nyújtja. Mielőtt vásárol, nézze meg Sehützék maradék osztályát
Ttraéiytfxiái
Buza tiszav. Tl-t* 16 15-16 35 78-aa 16 30-16-50, 79-es 1645-1665. 80-as 1655-16-75, dunínt. 77-«s 15(30-1570 78-as 15 75-15 85, 79-es 15*0-1600 80-as 1600-16-10. — Rozs uj pestvidéki 1200 12-10, mis 12-20—1235. Zab uj közép 1185—1200. — Tengili tiszántúli 1140-11-50.
Berttaráfár
Paftaftás 24\\ ikdiüm 133 Bité-raodü 078—080, S*«d«tt 074-0 76, aze-(fett közép 070 -072, könnyű 064-068 daó rendű treff 068 072, ll-od rendű Öreg 060-064, angol tűidé 1.078 -087, •salorma nagyban 095—100, zsir 1 10 — 1 32, boa 08J-092, lélserlét 0S8-106.
Kiadja a laptulajdonoi Közgazdasági Rt, Qatenbarg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán.
P^lös kiadó: Zalai Károly, laterurban telelőn: Nacv\'-anfx** 78. «xám
Oabona
otáváziftzereki
Porpácok: Nedveapácok: Arzópáo Bigriol Porzói Higozán
Tillantin Tillantin
eredeti gyári árban és csomagolásban.
Műtrágyák i
Péti-a*
Aav. azuperfoazfát 40° o-oa kéliaó Méaxnltroflén Thomaamalak
kg.-ként, zsák-számra és waggon-tételekben.
FUTORi
vegytiszta széwavas lakarmánymész.
PEKKi
„D" vilamin ké zitmény. Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
•ug, műtrágya, .övényvédelmtiMrek,
• <b. kcr.lk.df.4brn
Nígykoilm, Erzsíbel-tér 10.
(A blrósAg mellell.)
öiv. Szabó Istvánné a maga és az egész család nevében fájó szívvel, de Isten akaratában megnyugodva jelenti, hogy férje
Szabó István
nyűg. áll. elemi Iskolai Igazgató
69-ik életévében hosszú, türelemmel viselt szenvedés után f. hó 4-én csendesen elhunyt.
A megboldogult lelkiüdvéért f. hó 6-án 8 órakor a Plébánia-templomban szolgáltatunk engesztelő szentmiseáldozatot.
Temetése f hó 6-án d. u. 4 órakor lesz a Kisfaludy-utca 21. sz. gyászházból.
Az Ur békéje legyen vele és velünk I
Dr S..W litván, Nádor.4 Si.bó Házi., Ss.1] Já.o., P. SuU I. Dávid, gyermekei. Dr. Subáaó Hu,m Hmm. IuU J<.o.«é C.ál llárU. menyei. NádorCygrgy, vöje. Szabó litván. Ito.a, Nád.rG)í-gr. Aan., LáwU, unokák* Oav. K.U1IU Lajomé Si.bú A.m, lestvére. 0... Sx.W J.uo.no Tűo.o.
K.ulia, sógornúje.
Gyermekek, íein<3«ek paradicsoma
Balatonfenyves
Ott vegyen villatelket sgr
központban, fürdőjoggal,
o-fl!
Hagyszerí lékebeleklelés — Kényszertakarék! Díjtalanul kap prospektust, felvilágosítást
Szabó Antal sportiizletében, Fő-ut 5.
rvanv es orii sir
csak
K^ X m m kőfaragónál O V a V 9 Király-u. 33.
kaphatók minden méretbemés színben, minden ml elfogadható árért, míg a készlet tart I
Közeledik az uj rádiószezon! Felvilágosításokat adunk!
KéiMi ÜlÉl llÉillÉ MM ELEKTRON
VárosOdx-palota. Telefon 423.
Gramof onlemez-k i ár usitás I
Sátor Kocil Kazal Otp
Turista Külcsőn
PONYVA
Varrás, javitás — Hirsch és Szegő cég
APBÓHIBDETÉSEI
Két diák minden iskoláhoa közei, cm ládi környezetben. csendes házban, i.nol-mlttyl lelfliyelettel, kafön azobába-. teltei ellátást kaphat hivl 55 70 pengőért, mi-áflapodás izerir.t. Roryonyi utca 19.
Vendéglőé üveg és poicellán áruk leg. olcsóbbak BB.Iov.r Ovegkezeakedéiben Hoi hy Mikként 1
Fűráákád.k közismert legJo> b Baku gyártmány, valamin! Rába ■•artaKAah.. hfak jóláliiial legolcsóbban i kedveit fiaeteti feltételekkel «•■<• yaskereskedé.-
ben kaphatók. 3289
Kéz alatt vennék léiig rakó* léiig lkáu tía liakrányl Rozgonyt-u\'ci 19.
KM dMkfbrt van MM! (elveszik leijei ellátással, gondol tannláil féltig, leltei. Megbeizéféa EznRxt tb 17. a: udvarban.
pogAnyvAri
uradalmi falboraim kaphatók litcrenM.it már 90 filléré t Legkisebb tétel 29 Hter. q a a 9 9 kAroly földbiitokos -"Batthyány-utca 26 »zám.
Vendíglói ■•••árakat legoksóbban Sttrn Bvcgkereaktdésében kaphatók. PA ut
2. iz. 3204
Kiadó kattlasobta, előszobás, konyhás lakás EölWVs-tér 32 alatt november l-re. Bö ebbtt Rosenthál Jakab, Deák tér 4 3326
Rákóezy-ntca 29. Mrháx és Szemere olea 3. sz magánház eladók. -3331
tanulóieány felvé\'etlk Sió Márta női dlvatlermében. Arany Jinoa~utca 21*
3329
■é« diák, minden Iskolához közel, külön szobában, jutányos áron ellátást kap-bat Pó-ui 19 111. «jtó.
Fiatal, nőtlen ftuarkeraakatfa.
Mfétf állást karai helyben, vagy vidéken. Bővabbet Folkmayer QynU boibilydzleté-ben. Vasútállomás 3330
Főzni tudó, vidékre elszegődő salntfa-mmm jelen keziék Széchenyi té i trafikban.
érettségizett Ifja laalraAIAal vilUl, esetleg kosz éri is F.rtesilést kérek a kiadóba 3327
Aatólaxlk, kizárólag kényelmes, csukott, hatszemélyesek, olcsón rendelhetők. Teleion-állomás 218. szám, Kaulmsr.n Manónál.
ElkAltAséa aslatt alaáéks Titánli gyorsmotőglp, villanyóra, villanyvasalók, falióra, irtásiul, réioszlopos márvány éjjeli
I, réioszlopos n szekrény, garanláltaa tiszta ágy párnáiott ruganyos betétlel, öMzehajtható vaiágy háromrészes matraccal, konyhabulorok, II
méUaea kókusz futószőnyeg, luidókád tiatta cink bő\', hintaszék és egyéb butoiok. Ki-(aludl utca 21. 3320
3 bal. hold szőllő
szobás villávll, gyümölcsössel éa kb. 40 hl borterméssel 3600 pengMrt eládó. -Bővebbel Király-u. 35. alatt — Ugyanott Klrály-u. 3. az. ház la megvehdö. na
Teaár e logad diákot tellea elUláMa korrrpaUlásui, Ciengtiy-nt 17. 3251
SzéchMyl-tér 1. sa. alatti ban 2 aiég utcai azoba tá^as mdlí-bc-lylségekkel, kertes adniral november l-.e Uadó. - Ugyanolt többféle házberendr zisi tárgy fi kerti tzertzimok eladók. ,018
Kettő és hirocizoUa lak*»k, veze\'ékaa kooyUkkal. e kUllóK. Siemere-u «/b-
___________ vlz-
kooyUVkal, cteádet szereíókork
DIAksy.rakak.l felveszek ágynemtl nélkül, jó bánáimed, küiönizoba. Klnlr-i-utca 19. 0<v. Vviá«A 3169
Fiatal gyermektelen házaapáz ká.m.i-tarnakTelvéletlk Jelen kezéid.e 9-12-ig Csengery-ut 7. 1.
Egyszobás konyhás udvatl lakás azon. nal kiadd. Eötvös Uz 19.
jó lózö k.járúnA azonnal lelvélellk. Eölvöi lér 33 IU»U 3336
Mayazzokék. módira lakék vlz-vezelekkel, lutdSaiobával. ctclédazobával együtt S\'Jgéz ut 27. sa a. Hérwaiaaafcí • utál lakás Magyat-ulca 25 iz. alatt kiadó november l-re. 3337
(Nyomatott a ta"ptiila|donos Kíigazdatígl R.-T. Oulenbetg Nyomda és Délzalál UbatazM Vállalata könyvnyomdájában, Nagykanizsái (PelelSs Ozletv bzélS:\' Zataí Kiioly.)
r
74. évfolyam 201. szám
Nagykanizsa, 1934. szeptember 6, csütörtök
Ara 12 fölér
ZALAI KÖZLÖNY
_________________POLITIKAI NAPILAP
M^L^ÍS^Mt&^tt Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos OSS&A
Gömbös miniszterelnök Ernszt Sándorral és Wolff Károllyal tanácskozott a választójog reformjáról
Budapest, szeptember 5 Gömbös Gyula miniszterelnök ma Ernszt Sándorral, a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt vezérével, majd Wolff Károlyal tanácskozott Hir szerint a választójogi reformról szóltak a tanácskozások.
Ma délben fél egy órakor Hennel Lipót osztrák követ Rehele Oszkár vezérkari ezredes, osztrák katonai attasé kíséretében megjelent Gömbös Gyula miniszterelnöknél és az osztrák kormányelnök megbízásából
átadta a magyar miniszterelnöknek az osztrák hadi emlékérmet.
Átszervezték a kultuszminisztérium ügyvitelét
Hóman Bálint kultuszminiszter minisztériumának ügyvitelét teljesen átszervezte. Rendelkezései szept^m-laer 15-én lépnek életbe. Eszerint 5 csoportba osztja az ügyvitelt és pedig: 1. általános igazgatás, 2 vallásügy, 3. közmüvelödés, 4. közoktatás és 6. közalapítványi csoport
Hitler: „További nemzetiszocialista forradalom romlásba vinné áz országot"
Az átmeneti Időszak végetért, a tartós rend következik
i választójogi vlbar
Az őszi ülésszak megkezdése előtt jóval, feltűnő elevenség uralkodik a magyar belpolitikai .életben, melynek hangulatát a választójog kérdése kavarta fel. A magyar közéletre nézve ez a döntő befolyással bíró probléma, amely a magyar élet jövő kialakulására o\'y nagy hatással bir, hivatalos ténjezőkmeg állapítása szerint az ösz folyamán elérkezik ahhoz az időponthoz, a mikor azt, mint közvetlenül aktuális kérdést kell tekintenünk.
Gömbös Gyula miniszterelnök több alkalommal ugy a sajtóban, mint népgyűléseken, de a törvényhozás házában is nem egyszer kijelentette, hogy nem hive a nyilt választói jognak s ezért programjába tűzte a választójogi reformot a titkosság elvi álláspontjának gyakorlati megvalósulására Legutóbb még tovább ment a miniszterelnök, amikor kijelentette, hogy az ősz folyamán elkészül a kormány választójogi tervezete és azzal a nyilvánosság elé is áll.
Mialatt a belügyminisztérium illetékes törvényelőkészítő osztálya a miniszterelnök kívánságához híven dolgOM^i nagyjelentőségű reformon, azalatt, miként a legutóbbi napok eseményei mutatják, az ellenzék körében is igen behatóan foglalkoznak a reformmal. A legszélsőbb baloldal választójogi törekvései nagyjából ismeretesek 3 magyar közvélemény előtt. Nyilvánosságra kerültek azonban azok az elgondolások is, amelyek az egyik polgári ellenzéki pártot töltik el a választójogi reformmal kapcsolatban. Érdekes, hogy ezek az alapelvek mily feltűnő kritikát váltottak ki a politikai élet egyes köreiben. Minket ez a harc, de annak különösen szsemélyi része, közelről nem érdekel, annál inkább felfigyelünk azonban arra az örvendetes jelenségre, hogy a magyar élet egyik legdöntőbb jelentőségű rc-formalkotása nem csupán előkapva, kialakulatlanul kerül a megvalósítás stádiuméba, hanem ellenkezőleg, miként a tünetek is mutatják, széleskörű megvitatás utján jut el a törvényhozás asztaláig, mialatt minden oldalról reflektorfény elé kerül s megvilágítást nyer annak minden paragrafusa a nemzet életnívójának fenntartása s jövő életének méltó biztosítása érdekében
Mialatt az ellenzéki pártok között széles mederben megindult a kriJ tika s az eszme csiszolódik, megszólalt Gömbös Gyula miniszterelnök is, aki ezúttal is hangoztatja, hogy miniszterelnöksége kezdete éta állandóan foglalkozik a választójog kérdésével s ez ügyben tanácskozásokat folytatott nemcsak Pártja vezető tagjaival, de az ellenek politikusaival is. Tette ezt elsősorban azért, mert tudatában Ví»n annak, hogy a választójogi reformnak döntő befolyása lesz a magyar jövő kialakulására A kormány Máspontja azonban még nem ke-
Nürnberg, szeptember 5 A nemzeti szocialista birodalmi gyűlésen felolvasták Hitler Adolf vezér-kancellár inditványát, amelyben kijelenti, hogy a nemzeti szocialista mozgalom forradalmi korszaka véget ért. Elérték azt, amit ettől a mozgalomtól várni lehetett, mert ha tovább is folytatni akarnák, a mozgalom romlásba vinné a népet, a gazdasági életet és az államot. A rövid átmeneti időszak véget ért és most tartós rend következik.
Róma, szeptember 5 A külföldi sajtó több organuma arról ad hírt, hogy Ottó királyfi eljegyezte Mária hercegnőt, az olasz király legfiatalabb leányát. Ez a külföldön elterjedt hlr beavatott körökben is meglepetést keltett. Illetékes helyen azonban kijelentet-
rülhetett nyilvánosságra s természetesen megállapodás sem történt cz-ügyben a különböző pártokkal.
A kormány választójogi reformiának egyik fontos szakaszát azonban már ismerheti a közvélemény. Hangsúlyozta ezt legutóbbi nyilatkozatában Gömbös Gyula miniszterelnök is : »Legyen titkos választás, de junktimban a kormányzói jogkör további kiterjesztésével * Ugyanekkor vázolta a miniszterelnök a választójog kérdésében kifejtett tanácskozásainak körülményeit is. Ezügyben fontos állomás volt a pannonhalmi minisztertanács, melyen első alkalommal folytattak hivatalosan eszmecserét a felelős tényezők Az ott kialakult felfogás után a miniszterelnök újra átbeszélte a felvetett irányelveket a belügyminiszterrel és a miniszterelnökségi államtitkárral. Ezután következik a reformnak egyik legfontosabb etappja, amikor elkészülhet a nyers
Nürnberg, szeptember 5 A Pártkormány birodalmi nagygyűlése ma zenés ébresztővel kezdődött. Amikor Hitler alhaLadt t karhatalmi lánc előtt, amely mögött több mint 30000 ember szorongott a nép kézfeltartással üd\' vözölte. A vezér Hess Rudolf kíséretében jelent meg. Hess az elhunyt Hindenburgról emlékezett meg megnyitó beszédében. Viharos taps fogadta Hess szavait, amely után Wagner körzeti elnök olvasta fel Hitler kiáltványát.
tették, hogy eddig semmit sem tudnak az eljegyzésről.
Via Reggio, szeptember 5 Az olasz király és a királynő ma Zita királynéval tárgyalt és igy terjedt hire, hogy Ottó eljegyezte Mária hercegnőt Az eljegyzés hírét megcáfolják.
tervezet, amelyet a miniszterelnök megbeszél a nemzeti egység pártjának vezetőségével, igy gróf Bethlen Istvánnal és Sztranyavszky Sándor pártelnökökkel ls. Ezután a végleges tervezetet a párt illetékes bizottsága rendelkezésére bocsájt-ják.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy csak olyan választójogi javaslatot tud a maga részéről akceptálni* amely megfelel annak a haladó konzervatív világnézetnek, amelyet ő eddig hirdetett.
A nemzet sorsáért aggódó sazért lankadatlan kitartással dolgozó magyar közvélemény nyugodt lélekkel várja a kormány választójogi javaslatát, mert az előjelekből Ítélve, máris látni lehet, hogy nem egy elhamarkodott reformmal, hanem a közélet harcában kicsiszolódott választójoggal fogjuk modernebb alapokra helyezni törvényhozásunk
jövő életét.
Az utolsó Idei angol vonat fogadtatása
Az idei utazási szezonban az utolsó angol külön cserevonat érkezett tegnap délután 5 óra 14 perckor, — ezúttal kivételesen percnyi pontossággal - Jugoszlávia felől. 270 utast hozott, volt köztük amerikai, ausztráliai, de főként sok skó-8M, akik Budapestre jöttek többnapos tartózkodásra.
A fogadtatás külsőségei a megszokottak, szinesek, lelkesek, barátságosak. Leventezenekar, lobogók, magyar ruhás apróságok, kiscserkészek, angol és magyar himnusz, sok-sok virág. Ott volt a fogadtatáson dr. Krátky István polgármester, Király Sándor műszaki tanácsos is. Berke József hibátlan angolsággal mondott talpraesett üdvözlőbeszédet. Az idegenforgalmi dolgok körül kitűnően használható, öt nyelven beszélő, jó kiállású fiatalember igen megtetszett az angoloknak, mert sokszor tapsoltak bele a beszédébe és beszéde vége felé aUg akarták leengedni az emelvényről. Az angolok nevében E. Hope Prln-ce angol újságíró, a »Liverpool Echó* kiadója válaszolt kedves közvetlenséggel és meleg barátsággal. HnHották éir-elvasták, mondta — hogy milyen kedvesen fogadták minden alkalommal az angolokat Nagykanizsán és most az összes eddigi csereutasok nevében Is megköszönte ezt a városnak és a polgármesternek.
Háromszoros éljen az angolokra, háromszoros hip-hip a magyarokra, aztán megindult a barátkozás. Rengeteg kanizsai virágot vittek el az angolok, cserébe jelvényeket, Skóciából hozott, nálunk ismeretlen virágokat, névjegyeket adtak a gyorsan, de annál melegebben megkötött barátság emlékéül. A kanizsaiak közt volt, aki skatulya süteményt osztott szét az utasok közt, mások magyarruhás gyermekeik fényképét osztogatták tömegszám, ismét mások egész gépelt leveleket osztogattak a vonat utasai közt, vagy az átadott virágokra már otthon előre kis cédulákat raktak a elmükkel.
Szombaton, szept. 8-án délután francia cserevonat érkezik, amelyet dr. Krátky István polgármester fog üdvözölni. •
A »L Ouvre Latiné* (Latin munka) cimü francia újság, a Latin Uniók Ligája hivatalos lapjának szerkesztője, Raoul Follereau is járt Nagykanizsán az egyik francia cserevonattal. Lapjában többoldalas, fényképekkel Illusztrált cikkben számol be a magyarországi kirándulásról. A cikkben igen tekintélyes hely jutott a nagykanizsai fogadtatásnak. Közel egy hasábon, külön cim alatt számol be a kanizsai megérkezésről. Egy példányt elküldött a szerkesztő (fr. Krátky Istvánnak, aki magyarruhás kislányok között fényképen is ott moslyog a lap ha-
Ellentmondó hírek Ottó királyfi és Mária olasz hercegnő eljegyzéséről
ZALAI KÖZLÖNY
• ltyÜ stép^fatbcr 6\'
siWJfifrt. íCáu^ö\'-fcsiipa mosoly, melegség és szin a kanizsai fogadtatás ~ irja R. Föüéreau. - Igen bájos,^ dott
ter.< Beszámol ható mpetröl, vágás iJVnugyar* odalépétt a frad(3& és ótudta neki »csodálatos szépséggel sajátkezüleg faragott* fokosát
Husz éve m...
(A Zala 1914. szeptember 6-ikl szájából)
Lemberg eleseit, az oroszok bevonultak a városba. »Nem menekítés volt, mondja a hivatalos jelentés hanem tervszerű taktikai visszavonulás. A hadvezetőség álláspontja az volt, hogy a szép várost nem teszi ki az oroszok bombázásának* »Lemberg az ellenségé s mi ajkbiggyesztve, lekicsinylő mosollyal térünk napirendre felette* irja a Zala vezércikke.
Kurdcsa/xis nélkül kiürítették a franciák Rouent.
Páris nem felel■ A németek valószínűleg elvágták Páris összes telefonvonalait.
Polgárőrségei szerveznek és ássák a lövészárkokat Budapest körül.
Gyenaéd és udvarias az orosz a hadifoglyokkal és a kezükre jutott setesültekkel szemben, mondja egy pesti távirat az ittbonmaradottak vigasztalására. Ellenben a franciák fs angolok dum-dum lövegeket használnak.
Napközi otthon alakult Nagykanizsán a hadbavonultak gyermekeinek gondozására. Dr. Szekeres Józsefné az elnöke, dr. Dómján Lajos az igazgatója, Orűnhut Henrikné én Farkas Vilma a gondnoka, Kaan Irma a felügyelője. Az otthont a Rozgonyi-utca végén lévő régi iskolában helyezték el.
A vasúti áruforgalom korlátozásain enyhítettek.
A Népiroda (Csengery-ut 6.) Dobi-rovits Milán vezetésével állandóan üzemben van.
A Nemzeti Egység hírei
A földműves szakcsoport értesiti a gazdálkodó érdekcsoportot, hogy az ősz folyamán gyümölcsfa nevelés, ápolás, gyümölcsvédelem és annak tárolása tárgyakkal Filó igazgató gyakorlati szakoktatást kíván "* előkészíteni. Kérjük az érdekelteket, hogy ezen értékes szakoktatáson való részvételi szándékukat a Nem!-zeti Egység helyiségében naponta este 6 -6 óra között bejelenteni szíveskedjenek. Az elöadáisokon való
részvétel dijtalan lesz.

A munkások szakcsoportja családvédelmi érdekből az alábbi adatok közlését kéri: Családtagonként mennyi kenyér, burgonya, hus, liszt, zsir, fa, vegyes szükséges, mibe\'kerül a lakás, ruházkodás, kinek mi a legkisebb igénye, 2-töl 10 tagu családokra számítva.
Időjárás
A nagykanizsai meteoroloelai megfigyelő jelentének: — szerdán a hőmérséklet: reggel 7 órakor -f 16-0, délután 2 órakor + 20-8, este 9 órakor + 174.
Felhőzet: reggel, délben és este borult — Csapadék 09 mm.
(Bfuakal rádiójelentii)■* ■•t«»r«l*-fllal latévalJ«l«al. ••(• 10 érakort É«Mkf»aa«U légáramlás. Halyaa ként aa«. aéhal xlvatar. A hflmér-aéklat fclaaé aaiclkaéik.
-Vi W^^-."\'.-............ - 3 T
Meghalt Pongor Henrik, a Transdanubia igazgatója, másfél órával felesége halála után
Tegnap jéggel a Transdartubiától kaptuk a mégdöbbentő hírt/ hogy Pohgor Ileprik és felesége Budapesten majdnem egyidöben, meghalt.
Pongor Henrik kir. kormányfőtanácsos 73 éves volt. Közel fél év-százudo* töltött a malom-ügyek szolgálatában és ebből a hosszú időből 27 esztendőt a Transdanubia kötelékében töltött. Vezérigazgatója és irányitója volt a hatalmas vállalatnak és nem élte tul annak nagy kanizsai feloszlását. A szakmában val£, -széles látókörű jártassága, európai nivóju közgazdasági műveltsége országos tekintélyt adtak már régen nevének és vállalata meg is becsülte azt.
Az utolsó esztendő sok Izgalma a gyomorbaját fokozta. A nyár folyamán bél-Infekciót kapott. Pröfesz-szortól professzorhoz ment betegségével, kezeltette magát a margitszigeti szanatóriumban, majd onnét átvitette magát az amerikai-uti Szeretetkórházba egy növés gyo mor és bélspecialistához. Itt is, mindent megkíséreltek, injekciókat adtak, de állapota nem javult.
Szerdán reggel fél 7 tájban Pon-gorék budapesti lakásán hirtelen, meghalt az igazgató feleséga, szül. Löwi Zsófiu. Szívszélhűdés ölte meg. A halálhírt nem közölték
•bben az Idődén már ugyancsak ha-■ gyon rosszul volt. MásféJ órával utóbb, 8 órakor Pongor Henrik is követte feleségét a nagy útra. A szanatóriumi ágyon örök álomra hunyta le szemét. Halálának közvetlen oka : éltalános szepszis, ami. a béllnfekcló következtében átterjedt nz egész szervezetre.
Temetése csütörtökön délután lesz, amelyre Nagykanizsáról Is többen felutaznak, elsősorban a Transdanubia tisztviselői közül, kiknek körében - de egész Nagykanizsán is őszinte, mély gyász döbbenete lett úrrá a halálhír nyomán.
Budapesti tudósítás szerint Pongorué luminállal mérgezte meg magát, mert előző nap már megmondták néki, hogy férje menthetetlen és 38 óvi szép házasélet után nem bírta elviselni a gondolatot, hogy férje nélkül élje to-vább az ék-let.
— Bútorvásárlás nem gond! Teljes berendezéseket rendkívül előnyös részletfizetésre, sőt kamatmentesen is szállítunk. Kopstein butoráruház, Horthy Milliós-ut 4.
Intéxetl kelengyéket nagy hozzá-
szanatóriumban fekvő férjével, aki I értéssel állit össze Slnger Dlvataruház.
1934.
őszi divatujdonságok megérkeztek
Női rnba kosztüm és kabátszövetek. Férfi öltöny, nadrág és kabátszövetek. Kész női kabátok. Flanelek és par-getok. Nagyobb tétel szövetmaradék.
Szolid árak! "Pontos kiszolgálás! Nagy választék!
A szevedő, beteg nőket reggel
éhgyomorra egy kis pohár térrészé-
......* ke,W
;en ;ok eset-hatásMtvan
lom tObb nagynevű alapvetés irja müveiben, hogy a Ferenc József vtael e\'ért kitooö ereditiínyekrOl aajál kntrlcl«l ut|ín Is alkalma -volt mnggyözödést szerezni.\' 1
A világ vége.. > t
Néhány nappal ezelőtt egyik-másik Újság arról irl, hogv egy belga tudós számilásai szerint rövidesen, körülbelül Kzepteml>er tizedikén vége lesz a világnak. Pár szó magyarázat kévét, kezeit, a föld helyzete megváltozik
slb.
Naiv mese; mosolyodtunk el újságolvasók sokan. Mese, a világ végéről, amit annyiszor jósoltak már a jóhiszemű tudósok. Legutoljára 1910-ben, amikor a llalley-üstökös jelent meg Most nem vár a világ üstököst, nincs elfogadható ok és érv u világ eltűnése mellett, tehát a legegyszerüb-Ihmi elmosolyodunk a iK\'lga csillagász rémlátomásán és már el is felejtettük az egész jóslatot! Mielőtt azonban e|. felejtenénk teljesen, alkalmasnak látszik baráti körl>cn évődni fek\'tte, mit csinálnál <te, vagy a másik, ha tényleg elhinnód, hogy már csak pár nap a vég és elkerülhetetlenül jón a pusztulási Mulatságos társasjáték lesz u do-legbóL fantasztikus elgondolásokon kacagunk.
Az egyik ur kijelenti, hogy gazdag, de ismerten fukar barátjától becsületszóra kölcsönkérne huszonnégyórára pénzt, lejáratkor jönne a krach; esküszik, hogy ezt nem fájlalná a fukar hitelező, csak azért szeretne pár órát élni, ltogy -bevasalja, a kölcsönt. A másik agyonenné magát gulyással (évek óla orvosilag van eltiltva kedvenc ételétől). A harmadik szemtelenül bejelen ü, hogy a vele szemben- ülő szőke asszonykát megszöktetné utolsó este, hogy együtt érje őket a vég. fis igy tovább. - i
Bucsuzásul, a témával kapcsolatban, pikáns viccet mesél még gyorsan az egyik ur, aztán elmennek a vendégek, éjfél elmúlott, rpár jól esik ágybu bifjni. Gyorsan pár oldal olvasás, villany eloltás, éjfél ulán félegy. — aludjunk I
fis ekkor valami különös dolog tör-téuikl Mintha sylyos teherautó döcögne az ablak alatt, morajlik, recseg a földi Buta képzelődés, — ötlik nz ember agyába a gondolat — az éjszakai tréfálkozás visszatérő halluciná-ciója. I)e nemi Már világosan érezhetően himbálózik az ágy, tm#nozdul a szoba. <
Világosságot! 1 >
fifc a lámjja és recsegéssel kicsaj>ó-dik a szobálwn levő szekrény ajtaja. Ez már nem képzelődés. Valóság. Hintáztat az ügy, hunyorgat a vUlany v* belénknómük a sejtós. ftt « világ vége: Egy pillanat ezredrészéig sem tart amíg erre rájövünk, fis nincs balalom, ami eltérítse többó belőlünk a rossz érzést. Itt a világ vége!
Valami meghatározatlan érzés »nosl ez bennünk, mozdulni nem frerünfr. passziv clgyöngülé-ssel várjuk, lessüV, l>ogy jöjjön, aminek jönnie kell. Tudjuk, ha így vau ,mosl már biztos tudat bennünk, hogy igy vau, nem segíthet semmi, legkevésbbé a gyenge emberi ellenállás.
A tőid furcsán, kulyaszerü ugatással mordul még egyet és utána — teljes csend! Az éjjeliasztalkán, ép ugy mint máskor, ég a rózsaszínű lámpaernyös villany, uz asztalon a hamutartóién még füstöl a kioltott cigarettavég. A könyv ugyanaz, mini amit pár perce olvastam, a kitárult szekrényajtó mö-gölt uz én ruháim láthatók, semmi kótség: ott vagyok, ahol eddig voltam — otthon, a szobában, biztonságban I fis lassan kezd felengedni a rénvüJer Tehát mégsem! Kétségtelenül furcsa,
00120714
1984* m&tm bw t
*>ha nem érceit dolog történt Itt most az előbb. v
Földrengés!
V\'iláflos tudat már bennünk, mégsem nyugtat mog többé. P,s eszünkbe jut /ezen «z éjjelen ézátt&or, ezerszer u belga tudós ur ő jóslatával. Hátba igaz lesz, hátha éz csak előjel, a dőld jiyuglalankodásának Jole? Ami pár órával előbb tréfa volt, most komoly gondolat: mit kellene tenni c pár nap alatt, amig az élet még a miénk? Re„ geleg terv, elgondolás... Elutazni sze-rclttittkhez és velük várpi meg a lyi-csu pillanatát... Megfogni valakinek a kezét, felszabadult boldogsággal ország-világ szeme előttiv.<\' Megigazi. Jani, a friss koszorút egy siron ... Meg ölelni az igaz barátot, megvenni az éves vágyat, amliől mindig elüt a bizonytalan holnap gondolata ... Megbocsátani az ellenségnek, megbékülni a haragossal, duhajul átmulatni, hogy semmit no érezzünk a mámor fátylában... Ezer kiszínezett kép.
Istenem, már csak reggel lenne, h jözauság ideje, amikor belefegyelmPZ-zük agyunkat a hétköznapokba, amikor Növesszük intelligensebb énünkét és rájövünk ,hogy itt semmi más nem történt, mint a sokszor ismétlődölt dolog — futó földrengés volt az éjjel
ty másnap tetetett jókedvvel meséli a társaság: épen hazaértünk tőletek ... mondom a* uramnak: jól elmulattunk azon a l>elga tudós jóslatán a világ végéről és pont akkor, kérlek... és Jön a mese a fóíd megmozdulásáról, amit mindnyájan éreztünk, persze mingyárt tudtam... de mégis 0ljian furcsa volt az összefüggés a belga ..
Nem is kell tovább mondani. Mind nyájunk szemében olt árulkodik pz éjszakai rémület, az álmatlanság jele és a nappal hozta boldog felszabadulás csillogása. Aki tagadja, csak ón. magát vigasztalja vele ...
M. «tvö« Magda
H5iflyiml
!
Tanulmányutamról hazaérkezve, kérem teklntség meg
lelikiii-ualoueBliaii
IH\'JiM mialljalmal
vételkényszer nélkül. DlvatSvsk, fór ti ár-oák,
átalakítások, jaritánok,
l«uélll«*M Arak.
USZTL1É HOLZEK ELLT
Horthy MlH6»-«t II. II. «n». I.
Mozgószinház Titkos szolgátat
Izgalmas levegő fütölte tegnap a mozi zsúfolásig megtelt nézőterét. A kémek titokzatos élete mindig nagyszerű anyagot adott a filmíróknak. A <Titkos szolgálat nem háborús kémfilm, csupán egy nagy hajó-épitőválialat egyetlen tervrajzának megszerzése körül bonyolódik. De mégis annyi izgalom van ebben a fltorben, mint kevés detektivfiistóiiában. , Fz |>edlg az ügyes rendezőnek, tialeeu-Wk köszönhető. Fondorlatos és váltó-Ntos a mese, az Qgyes rendezői beállítással pedig mélyen belelátunk egy kémszerveret ügyes machinációiba. S minden menne simán, ha közbe nem szólna minden idők méregkeverője a szerelem, amelyet a rendezői kéz ugy s*ő a játékba, hogy ínég változatoddá, érdekfeszítőbbé tegye vele filmjét. Tényleg, alig van a filmben egy. pár sablonos és felesleges mé|tcr. Végig cselekmény, ék-dekes, lebilincselő, ügyesen felépitett cselekmény. KI is "\'égit, mert az igazság éh a becsület győz. A titkos szolgálattal megbízott főszereplő Mády Christian finom já-tékát fll vezet tel néztük. Brdekes szép-csak fokozza kitűnő játékát. Paul Hartnjan mint minden eddigi filmjében fölényes játékával kitűnően alakit ís hódit. De mellettük egy -egész sor Ulímő színész jeleskedik. A kisérő mü-^r hangulatos és változatos, a híradót Uvévc ,amlt már napokkal euelőtt lát-lunk egyszer.
ZALAI KÖZLÖNY
á pénzügyi bizottság 44.000 pengőt faragott le a költségvetés tárgyalásának első napján
összeült Nagykanizsa város képviselőtestületének pénzügyi bizottsága, hogy a város jövő évi költségelőirányzatát letárgyalja. A bizottsági ülésen Babochay György elnökölt. Jelen volt dr. Krátky István polgármester és a referensek. Előadó Hemmert Károly városi főszámvevő. A polgármesteri jelentés előterjesztése után, amit a Zalai Közlöny vasárnapi számában kivonatosan közölt, dr. Bartha István beterjesztette a Háztulajdonosok Szövetsége határozatát, amelyben arra kérik a polgármestert, hogy te kfntettel a nyomasztó közterhekre, tegye lehetővé az 51 százalékos pót adónak leszállítását.
A költségvetés tárgyalása során Dobrovlts Milán Ismételten az egyes költségvetési tételek leszállítása mellett szólalt fel. Hasonló értelemben beszéltek Blankenberg Imre, dr. Gaertner Antal, dr. Schtelfelt Imne, dr. Rotschild Béla, dr. Kreis ler József stb. A bizottság figye lemre méltó munkát végzett mér az első napon, amennyiben sikerült tü temes összegeket lefaragni az előirányzott télelekből. A rk. temető ravatalozó építkezésének második fázisát, ami mintegy 26.000 pengőt tett ki, a bizottság a jövő évi költségvetésből kikapcsolni javasolja, tekintettel a város közönségének súlyos anyagi helyzetére. A strand-
fürdőnél 2000 pengő volt előirányozva villanyvilágításra, a II. osztályú öltözö padozatának betonból való elkészítésére. A bizottság ezt Is kivette a költségvetésből. A leány-líceumnál az utcai homlokzat javítása 2280 pengővel szerepelt,, a bizottság itt 1000 pengőt faragott le, ugyancsak elhagyták a nyitott folyosó beüvegezését, ami 2000 pengő megtakarítást jelent Kikapcsolták a Városi Zeneiskolánál a hangverseny, teremre beállított 1600 pengőt. Itt több felszólalás hangzott el. Azt kérték, hogy a Városi Zeneiskolát városllag szubvencionált magán-zeneiskolává minősítsék. Nagyobb té telt töröltek az Ínségesek sc^Öy-akclójánál, ahol 5000 pengő segély volt beállítva,
így a rendkívüli kiadásoknál több mint 87 000 pengővel csökkentették az előirányzást
A féláru vasúti igazolványokhoz való hozzájárulást az egész vonalon törölték, a hivatali szükségletek 16 000 pengős tételénél szintén 1000 pengőt faragtak le. Helyiség fenn tartásnál 400, utazási költségeknél 300, erdészetnél 2000, az adófizetők részére biztosított kedvezmények tételénél 1500 pengőt töröltek- Az első ülésnél összesen 43 900 pengőt faragtak le a legszűkebbre szabott jövő évi költségvetésből.
100.000 pengő van előirányozva a kanizsai OTI-székházra
A székház ügye a jövő heti városi közgyűlés elé kerfli — A Zala vármegyei Ipartestületek Szövetsége Nagykanizsán tartja őszi gyűlését
Mint a zalai Ipariestületek elnökeinek Keszthelyen megtartott értekezlete elhatározta, a Zalavármcgyel Ipartestületek Szövetsége ismét megkezdi munkásságát és pedig mint az IPOSz zalai fiókja. Értesülésünk szerint a Szövetség megmozdulása erőteljes lesz A zalai iparosságot érdeklő összes kérdésekről kíván behatóan tárgyalni, főleg a munkalehetőségek biztosítását megteremteni és ezért őszre nagyarányú gyűlést hlv össze Nagykanizsára, egész Zalamegye és a Balatonvidék iparosságának bevonásával.
A nagykanizsai OTI-kerület szék* házának ügyével a nagykanizsai Ipartestület most a legerőteljesebben kíván foglalkozni és azért a képviselőtestület jövö heti közgyű-
lésén meginterpellálják a polgármestert ebben a kérdésben.
Tény, hogy a nagykanizsai OTI-kerület épít, hogy igy a nagykanizsai iparosság és munkásság nagy munkanélküliségén is enyhítsen. Az uj székház építésére ahogy értesülünk kb. 100.000 pengő van előirányozva, amely összegből a mai körülmények között megfelelő székházat lehet épiteni, ügyvezetői és Irodnszolgai lakással. Tény az Is, ha az OTI-nak ma a város nem tuc$-na megfelelő telket felajánlani, akkor a Batthyány-utcai meglévő telkén épltl fel uj székházát. Valószínű azonban, hogy sikerül megegyezni a telek-kérdésbon és az Ipartestület Hangya objektuma cserél ecélra gazdát.
Ma már mindenki tudja ...
Kerékpáralkatrészt .
legolcsóbban
filléres árban ■ m
SZABÓ ANTAL
kerékpárnagykereskedőnél lehet beszerezni.
Csepel Rapid turakerékpár szabadonfutó Torpedó-aggyal 96.— pengő.
Jüm ^í-tümk. a. vta kUl-iét, MH-Ááll-tí(, ua-AáÉ-iÚC.-
10 L Klváli acél
Homorú kAftzArüléa Tartóm <1
YADÁSZTÖLTÉNY8YAB.
RÁDIÓ-MŰSOR
Budap«M, cMitörtftk.
6.45 Torna. — Utána hanglemezek. — 045 Hirek. — 10 «Magyar népmesék.* - 10.10 .Japáni képek.» - 12.05 Ilákos Ar\'xi\'d hegedül, Benyovits Piroska énekel. - 13.20 Időjelzés, idöjá,-rásjclentés. — 13.30 Az 1. Jjonvédgya-\'ogezred zenekara. — 14.40 Hirek, árak. - 10 «AZ árvák.. Hajós Teréz Ifjúsági fe\'olvasáüa. - 10.15 Időjelzés, hirek. — 17 «Az első hírszolgálati iroda Pesten.. Előadás. — 17.35 lta-dosné Beck IlUda bécsi dalokat énekei, Schrammelzene kísérettel. *r 18.20 • Hajtáson, lesen.. Bárány I-ászló vadásztörténetei. _ 18.50 Bárányi I-jtt zongorázik. - 19.30 Munkásfélóra. — 20 Zenés részletek a «Ula akác- c. uj mag ar hangosfilmből. - 20.35 Cigányzene. - 21.40 Ifinek. - 22 Az Operaház zenekara. — 23yhA Máudits jazz-zenekar műsora. \'*
Budapest II. és a relék. 22.10-23.10 Cigányzene.
Bécs 12 Rádiózenekar. - 14.20 Művész lemezek. — 16.45 Filmlemezek. — 17.45 Margaritis I,orls és Ida zongorázik. — 19.35 Bádiózenekar (ílaaer tenorral. — 21 Szlmfónlkusok Markig zongoraművésznővel. — 22.50 Tauten-ha n: Négyes, bécsi zene* - 23.50-1 Mathé-jazz Sternan Viktor énekével.
- A PAJOR SZANATÓRIUM (Bu-dapest, Vas-utca 17.) uj olcsó kór-házi osztálya. A Vas-utcai dr. Pajor szanatórium a gazdasági helyzethez alkalmazkodva kórházi osztályt nyitott szanatóriumi ellátással napi 8 pengő ápolási díjjal. A külön szobák árait is lényegesen leszállította. Különleges gyógy tényezői: Rádiumkezelésck, bél. fürdők, (entrocieaner, Darmbad) sziv. betegeknek kímélő és pihenő kúrák (eiectrocardiograph) szénsavas fürdők stb. Nagyszabású vizgyógy, Zander és ortopAd gyógytermék, astmaszobák, sebészeti osztály elsőrangúan felszerelt mütőtermcivcL plasztikai sebészet, em-lőplaszllka, oírkorrekció, arcmegfiatali-tás (ránceltüntetés) stb., urológiai osz-tályán a legmodernebb berendezés és készülékek. Szülőosztály 10 napi leg-mérsékeltebb átalányárban stb.
Ne utazzon Párisba
divatmodellekérl és szabásmintáiéit, mert a legújabb eredeti párisi felsőruha , köpeny-, fűző- és fehémemü-model^ket és szabásmintákat nálam beszerci..icli« Jules Epoi, Budapest IV., Báitya-ucca 12. sz.
ZALAI KÖZLÖNY
NAPI HIRCK
NAPIREND
■zaptambw 0, oaOlOrtfik
Római k«loHku»: Ida. ProleiUm:
Zakailás. Iu.: Elul hó 26.
Mozi előadások hétköznap 6 és 9, vasár és tnacpoap 3, 0,7 és 9 órakor.
Oyógyttertári é^ali swlgálal • bókban: ÓíangyaT gyógyszertár D«ák-téx
10. M. k • kütenlssai gyégfftatUC. •
(Jftzttrdő ayttva reggel 6 órától este 6 óráit <bét(ó, szerda, péntek détatáu, kedden egész nap aók^ak).
Stefatt) Cd Mare,
akit *\' románok államalkotó vajdának tisztelnek, .szeretle-e u puliszkái? Exeu a nevetséges kérdésen fordult meg jónéhány szerencsében magypr testvérünk sorsa. Azoké a kisebbségi mártir-tauilók és tanároké, akiket odaállítottak a kinzóasztal elé, hogy a román cenzor eJhMty*: m«gliuiult-e már romémO- S IWkr a szegény magyar legkiiogástalauabb román nyelven fe-lelt, hogy a legnagyobb Sajnálattal, de nem tudja, — mégis megbukik. Csupán azért ,mert erre a szellemes kérdésre azt kellett volna felelnie: «Nem szerette, de nem is szerethette, mert abban az időben, mikor a kérdéses államférfiú élt, Európában még nem is ísn»«rték a kukorféát • IKhát ez «nyelvi-vizsga. és a cenzorok kicsire nem néznek. Kiválasztott kérdésejk melleit ott a f>ele!et és ha nem találják el, — szegények högy is találhatnák cl? — menthetetlen ül elbuknak. Ilyen és hasonló puliszka-kérdések miatt lesznek magyar testvéreink földön, futókká. Vagy például megkérdezik, hogy egy másik román mtnzeii hősnek ki volt az apja„ A vizsgázó nem,tudja. Nem románul nQm tud, hanem1 a hivu-ta\'os feleletei nem tudja, amely Így Mól: «A hős maga sem ismerte az apját, mert ta\'ált gyeiek vo!t.» Mellesig raegjegyezre szép nemzeti hőseik vannak a románoknak, de ez nem íoi.(-U>», a vizsgázó megbukik. Arra u kérdésre; miért írják a Ram Meie-t, két szóba, m^den szakszerű magyarázat meddő, csak egy íel«|«i, helyes: «lg|y szokás!* S menthetetlenül eivfcalik 1k. nyerüket a magyarok. Kézenfekvően osloba komédia ez a látszat-vizsga, amely e\'.őre meghatározott céllal tör a romániai magyarokra. Barbárabb és hozzájuk méltóbb «vizsgáztatási mód*, ot cl sem tudtunk volna képzelni Most sem tagadták meg önmagukat Sor-suak történetében nem ismeretlen a rnagyarüldózé*. Megedződtünk ellene és hisszük, hogy most is eljön az idő, mikor az Igazság győzni fog. Az Isten sem ver bottal, de mi hisszük, hogy minden magyar könnycseppet számadás jár ... At égi (kmzor pedig nem lesz <olyan> igazságos, mint ök voltak,
—__ (* ®,)
— (A tUK suszeot áHtMl urá.?doktat,)
mint már jeleztük, íolyó hó Ö-én, va, sárnap lesz. Indulás reggel a 6 órai mise után lesz. Buc*uszentlászlón az ünnepélyes bevoniilás után csendes mise 1Q órakor szentbeszéd, nagymis«. Délután 3 órakor keresztút, szentbe-széd. Aki részt akar venni a zarándoklaton, a menetjegyet legkésőbb szombaton estig szerezze be, inerl vasárnap az indu\'ás reggelén jegyei már iw$n lehel kapni. A menetjegy ára UH) pengő, besaerezhelö az egyházközség iBo(tájában iS« a sekrestyében.
— (B« trati* a leány lkaimba) A nagykanizsai leányíloeumlm a beiratá* sok szeptember 10-én és lt-én lesznek, amikor is kihirdetik az iskolai tanítás ki\'zdetét. Az internátus a líceummal egyidejűleg meguyiük.
Iskolakönyvek B \' írószerek kaphatók
MAWR könyvkereskedésben (Csengery-nt).
A budapesti valuta-Qgyészség detektivjei nyomoznak Nagykanizsán
Több nagykanizsai állatkereskedőtói elvették az utkvelBket
Nagykanizsán az utóbbi napokban a legképtelenebb hirek keringenek arról, hogy nagyarányú valuta-vkw-szaéléseknek Jöttek a "hyomára ós ebben az ügyben nagyszabású vizsgálat folyik.
A Zalai Közlöny munkatársa ebben az Ügyben nyomozást folytatott, eddig azonban csak a következőket sikerült megállapítani.
Minap feljelentés érkezett a budapesti kir. valuta-ügyészséghez, amelyben nagyobbarányu valutakihágást ;e\'.enl«tiek. A feljelentés folyományaként megindult a nyomo-
zás az egyik budapesti bankár ellen, akinek irá?aiból megállapították, hogy nagykanizsai üzletfelekkel levelez és ebből kifolyólag kiterjw tették a vizsgálatot több nagykani zsai ismert állatkereskedőre- A*ént Budapestről lejött két valuta-detek-tlv, akik a szóban forgó állatkejes-kodőknél kutatást t«fribltak és ezen Időre elvették tőlük uüevelUket. Kihallgatásuk. alkalmával elöadláki hogy semmiféle kihágást nem kö vettek el. Valószínű, hogy az iigy rövidesen tisztázódik. ~
Iratkozzék be a »Zalai Közlöny* angol és német nyelvtanfolyamára !
Soha nem volt olyan jelentősége az idegen nyelvek * tanulásának, mint ma, amikor egyfelől megno-hezedett a kenyérszerző élet a szűk magyar határok közt, másfelől az idegenforgalom folytonos fejlődése minduntalan hozza öesie egymással az egymás nyelvét nem. értő embereket. Magyarországon, főként a fővárosban a nyelvtanulás ma olyan divat, mint akár a bridzs. Ez az éttékes »dlvat* most kezd terjedni vidéken is.
A »Zalai Közlöny* módot akar adni előfizetőinek, hogy olcsón sajátíthassák el a le&gyakorlatibb .ér tékü világnyelveket. Evégből egészen modern alapon vezetett nyelviskolát tesz hozzáférhetővé minden Igazolt előfizetőjének Az iskola vezetője Pallos Erzsébet, aki a ion-doni egyetémgn szerezte mág u nyelvtanári diplomát A »Zalai Közlöny* nyelviskolájának két tanfolyama van, egy angol és egy német. Az angol kurzuson a kiejtéu tökéletes elsajátítását biztosítja, hogy az anyag minden órán Mr.
Walter Ripman, a iondoni egye^ lem fonetika tanárának eredeti
grammofoníemezein is kerül. Er. a módszer hlbátííW dalmi londoni kiejtést biztosit.
Minden tanfolyam 6 hónapos, hetenként 2 órával. Egy.egyi -óráé legfeljebb 4 növendék . v<«a • véset, tehát nem csoport-tunitás.
A tanfolyamokat a »Zí>laJ Közlöny* előfizetői havonta 5 pengéért lálogathatják. Beiratkozni Pdl-los Erzsébetnél lehet (Erzsébet-tér 18 II. em.), a névre szóló utolisó előfizetési nyugta felmutatásával. Nem előfizetők havi 10 pengőért iratkozhatnak te a tanfolyanfra.
— (OriásMzerű vihar Kaposváron)
A legnapc\'őltl szél Kaposváron m;ytj-netn orkánszcrü volt. A hirtelen támadt vihar fákat tépclt ki Kapoi«U non, leszakított több oimltWát és ke-\' riléseket döntött ki. A környékén nyolí láviréosz\'opot döntött ki. A kaposvári áldomáson az ívlámpák vezetékei elszakadlak, jwri\'ekig teljes sötétség volt A vihar károkul okozott, de különösebb baj i»em történt.
Vérosi Mozgó
Szeptember 6-án, csütörtökön
Borzongató szenzáció, amilyen egyszer van az életben. Rejtelmes kalandok, Idegfeszítő izgalmak. ■Issán* Áttörések pokoli akadályokon. .
Ezenkívül:
Előadások 7 és 9.kor,
I. Kacagtató burleszk. — 2. Kínai jazz. 3. Magyar világhiradó. — 4. A világ főutcáinak bemutatása magyar magyarázattal.
Az első előadás olcsó nyári helyárakkal
„ ^ (Névmagyarosítások) K. fcetyw
miniszter engedélyével Szittár József nagykanizsai Máv főlisztvíSádaflytrn, Mujdricza Mihály .nagy kuniul Máv líiuukás és Mujdtfeza Aranka nagy. kanizsaj lakos Mo nos tori-ra, Gyergyák Sáqdo\'\' Máv munkás piádig C.yöngy-ip változtatták családi neveiket
— A nagyérdemű esOUS.\'tudomásáru hozom, hogjr a német taiúiást 15-én megkezdem. Beirás l&--l5-ig délelőtt 10—<12 órákf." Ssivee |>ártfogást kópék Dk^ik julta-
—" (Tteiérnyttá* « zntflAwHInn) BelratáX: szepteirtber 6-án, 7-én és lÖ-én délelőtt 10—12-lg és déiutáh 1 Ö-lg, továbbá 11 -fen délelőtt 10-M2 óráig. I\'ót-jnvitó és magánvlzsgák 7-An dél u Ián l-»8 óMIg. fi-éh déhitán fél 0 ódakor tanóraheosztás, melyen mini deti \'növendék \'jetc\'njcn meg. 12-é^ren. drt tanhás: •
AdgM*tu, düftlawlö, dlagonál és az őszi divatujdonaágok nagy választékban S inger Divatáru házbűn.
- (firtwItfs) A nagykánlzlsal áll el iikolábaii a tTlIudrrtnapí-\' H lováM). kéWŐ Iskolai laríufÖk pótttelrása \'swpl tifn?Ul" lü-(fi\' Ui\'élfőnV égés* Wip é^ If^tt (ktíddchV déhitáy \'Wsz. Venl Sáttcie és a lanév ánuepélfes megnyl-táSa, szénietnb^r if^H \' déJWÖlt 8-óra. kor\'k\'jjZ A t^iítás mind a három kór-zéljbetí stép1eml>er 12-iJn (szerdán1 tv^. gcl! 8 órakó\'r kezjőeffk.
77, (A hottvédznieka\'\' téfzfnéje H A .bpnv&Jzvnckár ina dél-ulán„5 <»rátvl íél 7-lg az és 18emlékmű közötti, térségen tór, zenéi, ad, Nagykanizsa, közönségének l\\edde« dumálj 5 órákor szCfínáiiol ad a, jiolgárnAefiierivek a., fö»wlga-
biróJWk ,a \' vámháza olttll, is\'.
iuéi léí-z^nét a,.közönségnek..4
^Hs.Jfs ............,
ai.52. filkftr.. -Jii k^.ü. iött
teavaj 92 fHfér.
I J/ÍL\'ÜO?^^;
.(Istwiot tl iVMHHfr A .
kzeptemUv^Wn •
Ix^d^ a JvpfuuíUÜi.órai ktodeltel.\'
l-i\'W «»5y **é n kftíjótéiy^iáK\' tvCén.sZuna.\'masan fúükődŐ egyenüUt
őszi szezon-ayitóia, egj-ben elsy ulka-lom a^j^ftSMiRlWft^/M^14\'! uj idényének ulbamdilSsára. Tánc- és tea jegy ^ -íill^r., 4) bevétel az
egyesület jótékony céljait szolgálja.
- (Flflére* pyoM) Folyó hó K-á i a Wcs - szombathelyi filléres gyorsr i Nagykanizsán fel- és leszáHás, mely Sbpronlg fog közlekedni. A menettérti jegy Szombathelyre 2.HO, Soproitlia 3:80\'\'pengő. Előjegyzést elfogad és fcl-viláííösitást ad a Menetjegyífoda.
f\'"— (E^lhano® bajtársainkat)
felkérjük, hogy Szabó János bajtársunk éde^atyiának, Sza-hó István nyug. áll. elemi iskolai igazgatónak temetésin fo\'yó hó 0-án délután 1 órakor a KJs-faiudy-ulca 21 SZ. alatti gyászháznál
bajtársi együttérzésünk kifejez&se-kép.
pen jjíinél számosabban megjelenjenek. A Vezetőség.
— (ttivenják a far^aUMnibói a* 5« pmgMIInl) A Magyar Nemzeti Bank a forKa\'ombaii lovö 1Ű20. évi ntáreius hó 1-i kelettel,ellátott 50 pengős cim-K-lű bankjegyeket szeptember U)-lől
kezdődöleg kivonja a forgalomból. A
régj 50 |>engö«öHet 1U33. uiárrius 31 kell e|fo«ud\'u, mint fizetési eszközt Ezen időpont után a Nemzeti Bank ím évi március bó 31-ig már csak kiiworéléa végeit fogadja el, \\t uj 50 pengős szeptember ,l0^n kerül forgalomba é*-MÖ2-. évi október hó 14 ke-leltei van ellátva. Az uj 50 peng<>* bankjegy zöldes»$aürkc (.középen yórö-s«»s), »2Íruiyomásu, előoldalán HPtöfi Sándor képe, hátoldalán, pedig Visty János <Terelés a Hortobágyon* dinú képénok metszete látható.
IW4. nep\'etnber 6
A Transdatmbla Egyesült Gőzmalmok R. T. és az érdekkörébe tartozó Eiflngl Msvalom és nuamotfliem R.T., valamint a Bonyhádi Hengermalom és VUlamosüzem B.-T. Igazgatósága és felflgyelőblzoltsága mélyen meghatva
jelenti, hogy a vállalat igazgatóságának és végrehajtóbizottságának tagja és
vezérigazgatója
1
méltóságos PONGOR HENRIK ur
m. klr. kormányfőtanácsos
)
a vállalat több évtizeden át volt vezetője és irányitója f. hó 5-én hosszú szenvedés után jobblétre szenderült.
A Megboldogult mindvégig fáradhatatlanul szolgálta vállalatunkat, melynek fejlesztése körül kimagasló érdemeket szerzett. — BŐ tapasztalatait és bölcs tanácsait fájdalmasan fogjuk a jövőben nélkülözni.
Emlékét hálás kegyelettel őrizzük!
A Transdanubla Egyesült Gőzmalmok
R.-T. és az érdekkörébe tartozó Enyingi Gőz-malom és VlllamosOzem R.-T., valamint a Bonyhádi Hengermalom és Villamos-Özem R.^T. tisztviselői és munkásai mélyen szomorodott szívvel jelentik, hogy a vállalat igazgatósági, végrehajtóbizottsági tagja és vezérigazgatója
UH
m. klr. kormányfőtanácsos
f- hó 5-én élünkről örökre eltávozott.
A Megboldogultat évek hosszú során át nemcsak mint hivatott vezérünket, de mint igaz barátunkat és atyai jóakarónkat tiszteltük és szerettük. — Elmúlása pótolhatatlan ürt hagy szivünkben.
Áldott emlékét kegyeletes szeretettel őrizzük.
Áldás és bófee poraira!
A Nagykanizsai Takarékpénztár rt.
igazgatósága, felügyelőbizottsága és tisztviselő-kara őszinte fájdalommal tudatja, hogy
PONGOR HENRIK
m. klr. kormányf<tanác*os ur
az intézet igazgatóságának hosszú időn át volt ügy-buzgó tagja folyó hó 5-én elhunyt.
Emlékét kegyelettol fogjuk megőrizni I
A Nagykanizsai Közraktárak Részvénytársaság igazgatósága, felügyelőbizottsága és tisztikara mély megilletődéssel tudatja a vállalat igazgatósági tagjának
PONGOR HENRIK urnák,
kormányfőtanácsos, vezérigazgató,
Budapesten történt elhunytát.
A megboldogult hosszú éveken át volt vállalatunk igazgatóságának ügybuzgó tagja, ki nagy tudásával és munkásságával kiváló érdemeket szerzett vállalatunk fejlesztése körül.
Emlékét bálás kegyelettel őrizzük meg!
Nagykanizsa, 1934. szeptember hó 5.
ZALAI KOZ1.0NY
1984. Htp\'tmbcr I
SPORTÉLET
Úszósport
A Iflftívezölfcn időjárás az úszósport nak áldozó ifjúságot egyáltalán nem kedvetlenítette el. A helybeli ifjúság a legrosszabb két esős nap kivételével állandóan trenírozott ,hogy e hó 8-án lés ^-éji a városi slmndrürdöbcn ismét porondra állhasson. A versenyt, nme. lyen Nagykanizsa város 1031. évi diákbajnoksdgai kerülnek eldöntésre, a helyi középiskolák közösen rendezik, A verseny részletes piogramját közölni fogjuk.
A* NTE uszószí^coszlályának vcw-tölége, biivTa az Idő jobbra fordulásában ,tárgyalásofoat folytat a Szombat-helyi Sportclubbal egy Nagykanizsa-Szombalhely várof(közi mérkőzésre. A versenyt e" hó 23-án tartanak meg a a városi strandfürdőben.
Vasárnap helyett szombaton játszik a Zrínyi a KPAC ellen
A vasárnapra tervezett nagyszabású népünnepély miatt ka|>óra jött a ka-posvári csa|>al kérelme, hogy az eredetileg vasárnapra kisorsolt bajnoki mérkőzésüket szombaton játszák le. A csapat vezetősége kész őrömmel bel®-egyezelt. Igy( Nagykanizsa snortközon-ségénck már szombaton alkalma lesz meggyőződni arról, hogy állandósult n csapatnak az a jó formája, melyet aZ NTE ellen a Spitzer kupában és az elmúlt vasárnap a Simontornya elleni bajnoki mérkőzésén játszott ki.
A KPAC csapata az alosztály örök másodikja Nagyszerű játékerőt képvisel. Ezideig mindig a balszerencse ütötte el a megérdemelt alosztály-baj-npk pimtől. Kíváncsian várja tehát Nagykanizsa a mérkőzést. A tavalyi alosztály-bajnok- után, tehát szombaton az alosztály második helyezettje, u KPAC ellen játszik a Zrínyi.
Országos tennlszverseny a Zrínyi pályán
A Zrínyi Torna Egyket országos ten
niszversenyl rendez. A verseny csütörtökön délután 2.15 órakor kezdődő-\' A Sorsolási a versenyrendezőség már meg is ejtette. Az eredményekről na-Iionként beszámol a Zalai Közlöny. A versenyintézőség ezúton is figyelmezteti a játékosokat, hogy a kiírásokat kísérjék figyelemmel. A kiirásokbt a rendezőség u Zrínyi pályán és a Pannónia éttermében függeszti ki. Be-lópti dijakat -a rendezőség a k-gmél-tányosabban állapilotla meg. Mind a négy napra a ltttépCkHJ 1 P 50 fillér. Naponként 60 fillér, foiákjegy 60, álló-hely ;K) fillér.
Kiirás csütörtök délutánra: 2.15óra: HOffmann—Adám, Varga l.uslgartcn, Baán—Onoszné. 3.30 óra: Almássy I..
-Sárkány, Brand—Almássy I). 1.15 óna: Mukóné— Báczné, Adám—I.ich-(teostein. 5 óra. Eichner—Liclitenslein, Adám—Lustgarten.
TtrménytÖMde Buza tlszav. 77-es 1615-1635. 78-as 16 30-1650, 79-ea 1645-1665, 80-as 16 58-16-75, dunánt. 77-ei 15 60-15 75 78-aa 15 75—1590, 79-es 1590—16-05. 80-as 1600-1615. — Rozs uj pestvidéki 1210-12-20, más 12 25-1235. Zab uj közép 11 85—12 00. — Tengeri tlMántuü 1165 -1181
Mécráiár
ráhajtás 1617, eladatlan 150. Bisó reodfl 0 82- 0 83, swdett 075-0 77, sze dott közép 0-72-074, könnyű 066 -0"70 első rendű öreg 0-70 -0-72, ll-od rendi! 0r«g 0-62-066, angol aüldö I. 078 -0 85, Bialonna nagyban 095—100. zsir 1 16— 1 32,hua 0-84-0-96, lélsertés 1 02 1 10.
—W1 a laptulajdonos Közgazdasági Rt, Oateaberg Nyomda éa Délzslal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán teleion: Nagykanizsa 78. szám
A Nagykanizsai Bankegyesület és Délzalai Takarékpénztár rt. igazgatósága, felügyelőbizottsága és tisztviselői kara fájdalmas megilletődéssel tudatja, hogy igazgatóságának tagja
méltóságos PONGOR HENRIK
m. kir. kormányfdtanácio* ur a Tranadanubia EgyeaUlt Giimalmok rt. vezérigazgatója
folyó hó 5-én elhunyt. _
fl megboldogult 15 éven át volt igazgatóságunk tagja, mindig őszintén érdeklődött intézetünk ügyei iránt és gazdag tapasztalatain alapuló értékes tanácsait készséggel bocsátotta rendelkezésünkre.
Emlékét kegyelettel őrizzük meg!
APRÓHIRDETÉSEK
Két diák minden iskolához közel, családi környezetben, csendes házban, tanulmányi felügyelettel, külön szobában, teljéi ellátást kaphat havi 55 - 70 pengőért, megállapodás szerint. Rozgonyi-utca 19
Vendéglői üveg és porcellán áruk legolcsóbbak Molovar üvegkereskedétben, Horthy Mlklói-ut 1.
Fürdőkádak közismert legjobb Baksa-
gyártmány, valamint Rába aaataltOaHo" lyak jótáMssal legolcsóbban s kedveiő fizetési feltételekkel Vajdai vaskereskedés-
ben kaphatók.
Kéz alatt vennék félig rakós, félig akasztós aaekrényt. Rozgonyl-ulca 19
Két dlákfiut vagy leányt felveszek teljes ellátáaaal. gondos tanulási lelügya-lettel. Megbeszélés Erzsébet-tér 17. az udvarban.
Mézes üveget éi lámpacsövet nagybani árak mellett Sterrt üvegkereskedésben.
3204
Lagaaebb angol éa francia ruhák leg-olctóbt) árban készüleak Bír <n szalonban Horthy Mlklós-ut 11. •
Két diák, minden iskolához közel, külön szobában, jutányos áron ellátált kaphat Fó-ut 19 III. ajtó.
Kettflexobáa, utcai, emeleti lakást keresek belvárosban november l-re. Címeket kiadóba. 4
KaiOnbajáratu bútorozott szoba kiadó. Sugár-ut 47. •
Rákóczy-u. 29. sz ház eladd. Bővebbet a tulajdonosul!. *
Doktor kiváló eredménnyel tanit németet, (randát Arany Jáncs u. 2 *
D Iák gyereke ka t (elveszek ágynemű nélkül. |ó bánisméd, különszoba. KlnlrM-utca 19. özv. Vargáné. 3322
Motorkerékpár oldalkocsival, fürdő-kád, faház elköltözés miatt türgösen eladó Kisfaludy-utca 16 3342
Kiadó há omszobáa utcai lakáa Ztlnyi I Miklós utca 56. OTl mellett. •
Főzni tudó mindassoa (elvétetik. Pelrica Ferenc Király-utca 25. sz.
lar. magánóvodába behatások f. hó
7-én és 9 én d e:9-12-ig (Sít. Imre u. 5.) Óvodai foglalkozás f. hó 2 én 9 órakor kezdődik. 3348
Pk. 13697/1930 sz. 1930. vghtól 1877. sz.
Árverési hirdetmény.
Dr. Kardos Jenő zalaegerszegi ügyvéd által képviselt Philips Rádió és Villamossági rt. budapesti bej. cég engedményese Po\'gár Endre zalaegerszegi lakos Javára 741 P tőke é* (öbb követelés Járulékai e«e jélg a nagykanizsai klr. Járásbíróság 1931 évi 6165. sz. végzésével elreridelt kielégítési végrehajtás folytán végrehaitást szenvedőtől 1930 évi október hó 27-én lefoglalt 6595 pengőre becsült Ingóságokra a nagykanizsai kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908 évi XLI. t.-c. 20. 6-a alapján a fent megnevezett s a foglalási Jegyzőkönyvből kl nem tüuő más foglallatók Javára Is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra ai eaetre, ha kielégítési Joguk ma Is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereaet folyamatba nincs, végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében, Nagykanizsa, Batthyány-u. 18. házsa. alatt, a fizetett öaazeg l« vonásával leendő megtartására határidőül 1934. évi szeptember hó 13. napjának d. e. 11 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag le foglalt bútorok, szőnyegek, képek, rádió, írógép s egyéb ingóságokat a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban csak a végrehajtást s\'envedó beleegyezésével, el fogom adni Azon Ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn (elül van, az 5610—931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedreszét bánatpénzül leteszik.
Nagykanizsa, 1934. évi aug. hó 23.
Elek László s. k. klr. blr. végrehajtó, 3J«3 mint bírósági kiküldött.
K^ II X # « kőfaragónál Király-u. 33.
kaphatók minden méretben és színben, minden W7 elfogadható árért, mig a készlet tart I
PONYVA
Varrás, javítás — Hirsch és Szegő cég
Sátor Kocsi Kazal Gép Turista Kölcsön
Pk. 14237/1937. az. 1930. vghtól 1542, az
Árverési hirdetmény.
Dr. Kardos Jenő ügyvéd által képviselt Polgár Endre zalaegerszegi lakos Javára 1071 P tőke és több követelés járulékai erejéig a nagykanizsai klr. járásbíróság 1930. évi 14237. sz. végzésével ebendelt kielégítési végrehajtás lolyUn végrehajlást szenvedőtől 1930 évi december hó 3 án lefoglalt, 1610 pengőre becsült ingósá-
(•okra áT nagykanlzaai klr. járásbíróság enti számú végzésével az árverés elrendeltetvén annak az 1908. évi XLL t -c. 20. 6-a alapján a fent megnevezett s a fogla-fi a 1 jegyzőkönyvből ki nem tün§ más fog-laltatók javára is az árverés megtaitását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kl elégitésl joguk ma Is fennáll és ha ellenük halautó hatályú igénykereset folyamatba nincs, végr. szenv. lakásán, üzletében, Nagykanizsán a Centrál-épületben, azután folytatva Balza-u. 9. az. alatt, a fiietett összeg levonásával leendő megtartására ha téridőül 1934. évi szept hó 13. napjának délelőtt 9 órája tüzelik kl, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, rádió, stb. és egyéb Ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg becsáron alul Is - de i kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban csak a végrehajtást szenvedő beleegyezésével, el fogom adni. Azon Ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5610/931. M. E. számú rendelet érteiratben csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytized réazét bánatpénzül leteszik.
Nagykanizsa, 1934. évi augusztus 21.
Haán Gyula s. k.
klr. bir. végrehalté, 33U mint bírósági kiküldött.
Gabona
otivázószereki
Porpácok: Nedveapácok: Arzópáo Bigríol PopzoI Higoxán
Tíllarstin Tillantin
eredeti gyári árban és csomagolásban.
műtrágyák i Piti-aó A...
40%-ob kálisó Métaaltpoáén Thomasulak
kg.-ként, zsák-számra és waggon-tétclckben.
FUTORi
vegytiszta szénsavas takarmánymész.
PEKKi
„D" vitamin készítmény. Beazerezhotők:
ORSZÁG JÓZSEF
■■I, mfitráff ya, nS.éay.td.tml.i.r.lf, ■ !b. k«rfliU?d<*4bcn
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bírómig mellett.)
(Nyomatott > Uptulíjdonoa KSituduigl It-T. Outimberg Nyomd. é» Oélulal UmudO VilUUU kttoyvnyomdáiíban, N^ylualiiln. (Felelős Uzletvezeti: Z»lti Károly.)
74. évfolyam 202. szám
Nagykanizsa, 1834. szeptember 7, péntek
Ara 12 Mér
ZALAI KÖZLÖNY
faiftsuMrfg ét kUdótalvitil: Főst 5. néi Msg felesik minden regcsl, béliö klrétslévtl
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előftieté«l áis: egy hói* S pengő 40 Iliié Sierket* tó»égl é« kfadóblvtUll telefon: 78. i
A 48-as nap és a fővárosi sajtó
(bl) Bécstől Budapestig, Soproné tó! Zágrábig országok és országrészek mozdultak meg a legendás hirti 48-as ezred 12 000 hősi halott jának emelt nagykanizsai emlékmű leleplezésére. Valóban el lehet mondani, hogy ez az ünnep nem csak Nagykanizsáé, nem csak Zaláé, hanem az egész régi nagy Magyarországé volt. Eszmei tartalmán kivül országossá avatták az itt megjelent notabilitások, a Petőfi Társaság vidéki nagy-gyűlése, az alkotó szobrász neve és a rendezés méretei is. Csak Budapestről 1200 embert ho zott a filléres gyors és nem sokkal kevesebben nem kaptak mér jegyet a filléresre Budapesten. Nagykanizsa tehát ezen a napon az or. szágos érdeklődés középpontjában állt. Ezer és ezer volt 48-as és netrt 48-as várta országszerte másnap a fővárosi lapokat, hogy tudósítást olvasson Petőfi Sándor ezredének utolsó nagy seregszemléjéről.
És a fővárosi sajtó ?
A hétfői lapok jóformán csak annyit irtak meg a 48 óra történetéből, hogy kisiklott a filléres gyor* (az egyik azt is ugy irta meg.-^ogy Székesfehérvárott belefutott egy álló másik vonatba ! ?) Az országraszóló egész ünnepségből csak a vért szimatoló pár soros jelentés volt »anyag« egyes pesti lapoknak. A másnap reggeli lapok már valamivel bőkezűbbek voltak. Közöltek egy uniformizált 10 15 soros, eldugott napihlrecskét, amiben többre se futotta, csak éppen annyira, hogy kutyafuttában odavetettek pár nevet a jelenvoltak közül. (Még a pár név közt is az egyik Zadravetz tábori püspöké, aki pedig ott se volt és nem is<-misézett)
A fővárosi lapoknak ugyanezekben a számaiban egész hasábos tudósítást olvastunk a vasi tűzoltók hősi emlékoszlopának leleplezéséről, féloldalas tudósítást a szombathelyi ünnepi hétről, a kiskunfélegyházai városi ünnepről és hasonló egyebekről.
Hol itt a hiba ?
Talán , elfelejtették meghívni a fővárosi sajtót ? Lehetséges. De aki kor is majdnem minden fővárosi lapnak megvan a külön tudósítója Nagykanizsán. A tudósítók el is látták volna lelkiismeretesen a tisztségüket, amiről a kanizsai telefonközpont tanuskodhatik. De...
De a pesti redakciók szinte egyöntetűen nem a tudósitóik anyagát használták fel, hanem ami sokkal kényelmesebb, a Magyar Távirati Iroda kőnyomatosát. Tudva azt, hogy az MTI kis falusi iskolaszen-telésekről is sokszor ad bő tudósítást és Ismerve megfontolt, mindig hazafias szellemtől irányított munkásságát, lehetetlen azt hinnünk, hogy az MTI bánt volna ilyen kur-tán-furcsán Nagykanizsával és a 48-as gondolattal, amely ezegyszor annyi munkát és helyet legalább
Berlinben nagy kommunista központot lepleztek le
Hitler beszéde a német munkásság seregszemléjén
London, szeptember 6 Berlinben egy nagy kommunista titkos központot lepleztek le. Közelebbi jelentések még nincsenek.
Nürnberg, szeptember 6 A belvárosban megszüntették a kocsi és autóforgalmat, mert egész éjjel és egész délelőtt érkeztek a különvonatok, amelyek hatalmas tömegeket hoztak a pártgyülésre. A felvonulás maga két és fél óráig tartott.
Nürnberg, szeptember 6 Hitler Adolf kancellár-vezér a
német munkásság seregszemléjén nagy beszédet mondott és többek között a következőket jelentette kl: - El fog jönni majd az idő, ami-kor egyetlen német ember sem léphet be a nemzet közösségébe, mielőtt végig nem járta a munkaszolgálat iskoláját.
London, szeptember 6 Az angol lapok ugy tudják, hogy Hitler Hess Rudolfot nevezi ki az újonnan rendszeresített elnökkancellár helyettesévé.
Ujabb harcok a sztrájkoló munkások és a karhatalom között számos halálos áldozattal
és sok súlyos sebesülttel
Newyork, szeptember 0 Amerikában azt hiszik, hogy a nagy sztrájkhoz a mai nappal ujabb 100.000 ember csatlakozik. Észak Karolina több városában összetűzések voltak a karhatalom és a sztrájk koló munkásság között, de nem fulladtak vérbe. *
Az Egyesült Államokban eddig még mindig 340.000 ember sztrájkol. Dél-Karolina államban véres harcok keletkeztek, mert a sztráj-kolók megakarták akadályozni, hogy a munkások az egyik gyárban dolgozzanak. A véres összetűzésnél hat ember vesztette életét, tizen\' négy megsebesült. Rodiy Islandban a rendőrség könnyfakasztó bombák-kal\\és gumibotokkal verte szét a zavargókat, akiknek azonban még is sikerült 800 munkást megakadályozni abban, hogy folytassák munkájukat. Egyéb helyről érkezett jelentések szerint másutt is voltak összetűzések.
A halottak szőma ujabb 10, a sebesülteké 40. Eddig 64 egyént tartóztattak le.
Newyork, szeptember 6 Az . amerikai nagy sztrájkmozga lommal kapcsolatban ma ujabb véres verekedések és összetűzések voltak a rendőrség és a sztrájkolók között. A rendőrség minden esetben használta fegyverét és a könnyfakasztó bombákat. Sebesültekről és halottakról még nem érkezett pontos jelentés.
Imrédy a genfi ülésen
Genf, szeptember 0 A Népszö\\etség délutáni ülésén foglalkozott Magyarország pénzügyi helyzetének felülvizsgálásával Imrédy Béla pénzügyminiszter ismertette az ország gazdasági és pénzügyi helyzetét, este pedig Buresch miniszterrel tárgyalt.
megérdemelt volna, mint egy tüz-oltóemlék leleplezése. Avagy a3 MTI kapott volna ilyen semmit* mondó tudósitást Nagykanizsáról ?
Ha pedig a szerkesztőségek kurtították le a kanizsai ünnepet 10 16 sorra, Nagykanizsai akkor is érthetetlenül áll a fővárosi újságok mostoha magatartása felett. Széltében szóbeszéd és súlyos kifakadások tárgya a beküldött hirek rovatban elintézett országos ünnepség ügye. Azt mondják a kommentárok és igazuk vari hogy amikor sokszor jelentéktelen vidéki városok nak anyagi számításra alapított ilyen meg amolyan heteiről naponta látni hasábokat és fotográfiákat a pesti lapok oldalain, akkor egy ország hazafias kegyeletének megmozdulása is többet érdemelt volna 10 15 sornál. Avagy a hazáért 120 éven át vérzett egykori ezrednek, a világháború 12.000 negyvennyolcas halottjának is
pénzért kellett volna megvenni helyet a kiadóhivataloktól, mint ahogyan a városok ünnepi heteknek nevezett üzleti vállalkozásai tették ?
Tudjuk, sok fővárosi kolléga mosolyog a vidéki újságíró úgynevezett puritán naivságán, de mi mégis • ugy érezzük itt a vidéken, hogy uj-ságcsinálás közben néha magasabb szempontok is vezethetik a toll munkásait\' az események jelentőségének megítélésében, mint a pénz szaga Ha pedig szerintük minden hir annyit ér, amennyi business vart benne, akkor is megérdemelte volna a fővárosi lapok sokezer kanizsai, budapesti, bécsi, soproni, stb. olvasója, hogy a 12.000 hős/ halottnak és tizszerannyl élőnek kedves esemény csak egy századrészannyi helyet kapjon az újságban, mint a mennyet egy színházi öltözőben elcsattant pofon heteken át minden pesti újságban kapott.
A nemzet hőseiért
Soha el nem muló hálával és a lélek legmélyéből fakadó köszöne*-nettel tartozik a magyar nemzet azoknak a hősöknek, akik két évtizeddel ezelőtt harcba vonultak és négy éven keresztül a világháború leírhatatlan szenvedései és borzalmai között saját testi épségük és életük veszélyeztetésével, sok esetben : feláldozásával védelmezték meg a hazái a világ minden tája felől reánk törő ellenségek támadásai ellen. Ennek a világháborúnak gyászos lapjai a magyar katona hősiességének és vitézségének bá-mulutosan fényes tényeit örökítették meg, olyan tényeket, amelyek minden tekintetben méltóak a magyar nemzet évezredes katonai erényeihez és dicsőséges múltjához. Ott hurcoltak a magyar katonák nemcsak az ország és a monarchia határainál, nemcsak Szerbia és Galícia hegységeiben, a Kárpátok lejtőin, az orosz lengyel sikságon és Doberdó poklában, hanem a magyar vitézség színhelye volt még a nyugati hadszíntér is és a lángbaborult világ mindazon vidéket, ahol az egykori központi hatalmak harcoltak a világ túlereje ellen.
A világháború szenvedései után sajnos nem a béke és megnyugvás hanem ujabb csapások és ujabb, szenvedések vártak a vitézül küzdő magyarságra. Az összeomlás, a forradalmak, a trianoni országcson-kitás, majd a gazdasági zür-zavar és leromlás szomorú esztendői kö--Vjotték a háborút s ez ujabb sorscsapások közepette mintha a nemzet megfeledkezett volna a világháború magyar hőseiről. Mintha a sok nyomorúság, baj és gond elhalványította volik a nemzet lelkében azok érdemét>~alsik mindent kockára tettek a magyarság szebb és iobb jövőjének biztosítása érdekében és akik valóban new voltak hibásak abban, hogy a magyarság a nemzetek nagy mérkőzésében elbukott. Mintha az ezeréves ország testének kegyetlen feldarabolása, az inflációs évek lázas kapkodása és a reánk törő gazdasági világválság minderősebben tornyosuló hullámai annyira elkábították volna ezt a nemzetet, hogy szinte elfelejtett azokra gondolni, akik hősies önfeláldozásukkal és magatartásukkal a nemzetet örök há Iára kötelezték.
Gömbös Gyula miniszterelnök kormányra jutása után hamarosan kijelentette, hogy a nemzet önmagát becsüli meg és önmaga iránt való kötelességét teljesíti akkor, ha a világháború áldozatairól, a hadirokkantakról, a hadiözvegyekről és a hadiárvákról megfelelően gondoskodik és ha a világháború közöttünk élő hőseinek is megudja azt a tiszteletet és jutalmat, amely őket minden teklrftetben megilleti. Kétségtelen, hogy amikor a miniszterelnök a nemzetet erre figyelmeztette, elsősorban a katona bajtársias ^j-zése szólalt mezben-
ZALAI
KOZLOy
1864. szeptember 7,
ne, azé a katonáé, aki saját szemével látta harcolni, szenvedni éa meg halni a világháború magyar hőseit s aki egész lelkével együtt érez mindazokkal, akik egykor a frontokon küzdőitek.
Igy születelt meg az elmúlt esztendőben az uj hadirokkant törvény, amely az ébredező nemzeti lelkiismeret bizonysága volt és a mely az ország lecsökkent teher-biróképességéhez mérten, de még is számottevő módon emelte a világháború áldozatainak ellátását és járulékait. S ugyancsak Gömbös Gyulu miniszterelnök bajtársias, de egyúttal szociális érzését is bizonyltja az a legújabb hir, amely szerint uz állam a közeljövőben ismét folyósítani fogja a világháborúban szerzett vitézségi érmek pótdíjait azok részére, akik a magas legénységi kilüntetésekben többszörösen részesültek. A kormányelnök megJ értő gondolkozását bizonyltja ez a legújabb rendelkezés, amely a magyar állam nehéz pénzügyi viszonyai ellenére módot és lehetőséget talált arra, hogy havonta visszatérő jutalomban részesítse azokat, uklk a világháborúban különösképen kitüntették magukat a akiknifr régi szerzett joga elevenedik fel a vitézségi érmek pótdijainak folyósítása révén.
A nemzeti közvélemény bizonyosan a legnagyobb örömmel és megelégedéssel fogadja a miniszterelnöknek és a kormánynak ezt a legújabb elhatározását, mert tudatában lesz annak, hogy a nemzet egy soha, el nem évülő adósságát rójja le, amikor megérdemelt pénzjutalomban részesiti a világháború magas kitüntetésekben részesülő legénységi hőseit s ezzel bizouysá-got tesz arról, hogy a magyarság sohasem lesz háládatlan saját fiaival szemben, akik életük és vérük kockáztatásával síkra szálltak a hazáért és a magyar nemzet legszentebb céljai érdekében.
Mozgószinház
Ismét egy mezálliansz
Ünnepi estre készül megint a Városi Mozgó. Olyan nagyszabású operettét mutat be ma és holnap, ajnelylien ü főszerepeket a kósónség dédelgetett kedveméi alakítják. A film elm taoség «a ereiméit. Egy mczálliár vau benne szó s már m«gu a cime is elárulja, hogy kedves, < báj történet van benne feldolg Eltekintve u film csodás felvétc és u tündéri tájaktól, amikben ; zónség gyönyöfltődhetik, a film I replői garámiát nyújtanak arra, hogy u pénteki és szombati előadások kivé-\\ teles élvezetet fognak sxerezni 8 mozi *\\közöoaógén«k.
Ha .végigtekintünk a szereplőkön, ott látjuk közöttük első sorban a bűbájos Eggcrlh Mártát, a hírneves svéd 0|>era. eitefteat, flans SőhnkCrt, a csodaszép Ery Rost, a nagyszerű huinoru Ida Wüstót, Ottó Wallburgot és Georg Alexandert. Hogy micsoda cnsemble van itt összeállítva, úrra jellemző, hogy Ottó Paulnak, ennek a kivételes tehetségű éa hírneves színésznek csak epizódszerep jutott. Ebben a filmben valósággal túltengenék a ns^jy tehetségek.
A film világsikeréhez nem Kis részben járul hozzá, hogy annnak zenéjét l.ehár Ferenc szerzetté.
Az előrelátható nagy sikerre való tekintettel a mozi már pénteken három előadást üu|, 5, 7 és 9 órai kezdettel, mig a szombati ünnepnapon 3, 5, 7 és ü órai kezdettel a szokásos négy előadásban mutatja azt be a közönségnek.
Az első előadsáok mindkét napon olcsó <20-80 filléres) helyárakkal
népnek.
Holnap francia cserevonal érkezik
Az idegenforgalmi ügyosztály ün nepélyes fogadtatást készít elő a vendégeknek. Az üdvözlő beszédet francia nyelven dr. KrálkV István polgármester fogja mondani. Az első francia cserevonat fogadtatása mély nyomokat hagyott a vendégekben s élénk visszhangot keltett a francia lapokban is. Ezért a ren-
dezőség már most kéri a város közönségét, hogy a fogadtatáson majd minél nagyobb számban vegyen részt, hisz e fogadtatások meleg hangulata számos barátot szerez hazánknak s igy a Trianon elleni küzdelemben fontos jelentőséggel bJr. A vonat pontos érkezési idejét holnapi számunkban közölni fogjuk.
Nyolc és fél százalék pótadót lefaragott a pénzügyi bizottság
Ujabb könnyítés a víz- és csatornadijakon
A képviselőtestület pénzügyi bizottságának második ülésén ugyancsuk Babochay György elnökölt és Krátky István polgármester is részt vett. A tagok most is szép számmal jelentek meg. Előadó Hemmert Károly főszámvevő.
Dr. Bartha István folytatta a háztulajdonosok kívánságainak előterjesztését, umelyek további csökkenéseket eredményeztek. Igy u járványkórháznál 2000 pengőt, a pénzkészletek átmeneti gyümölcsöztcté-séből eredő kamatoknál 1000 pen* gőt sikerült a város javára menteni.
Végeredményben a bizottság a rendkívüli és rendes kiadásokból <15.828 pengőt törölt, ami egy másfél milliós költségvetésben nem
megvetendő összeg a polgárság tehermentesítése szempontjából.
A viz és csatornamüvek költségelőirányzatát Király Sándor műszaki tanácsnok terjesztette clö. Itt a háztulajdonosok azt kérelmezték, hogy a vizdij általános magánfogyasztásban 20 fillérről 16 fillérre csökkentessék, a csatornamüveknél pedig a jelenlegi 5 százalék 3 százalékra. Tekintettel a súlyos anyagi terhekre, amik a háztulajdonosokat nyomják, a bizottság ezt el is fogadta és ily értelmű javaslatot tesz a közgyűlésnek.
Ezután Lobrovits Milán köszönetét nyilvánította a polgármesternek u háztulajdonosok Irént tapasztalt jóindulatáért és megkérte, hogy hasson oda a minisztériumban, hogy
1934.
őszi divatujdonságok megérkeztek
Női ruha kosztüm és kabátszövetek. Férfi öltöny, nadrág és kabátszövetek. Kész nöl kabátok. Flanelek, és par-getok. Nagyobb tétel szövetmaradék.
Szolid áraK! Pontos Kiszolgálás! Nagy választéle!
Üzletáthelyezés !
Vim szerencsém értesíteni a nagyérdemű közönséget, hogy
clpésx-Hstíteiemet
Suydr-ut 2. szám alól (Bűbóchoy-ház) Cscngery-ut 6. ss. old
(volt Transdanubla csINdr-üzlel) fle-lyes/em át, ahol szolid árak mel tett készítek mindenfajta cfpdf. Javítási olcsón vállalok:. Kérem a n.é. közönség szíves pártfogását. Tisztelettel: Pfándcr Károly
1337 url- és nty Cipész.
n pótadó a felterjesztés szerint, valamint a vlz és csatornajárulék az Itteni megállapítás szerint hagyas-sék jóvá. A jövedelmek mind ke-\\esebbek, ezzel szemben a terheft folyton nagyobbodnak, a háztulajdonosok képtelenek közteher kötelezettségeiknek eleget tenni. Majd több kisebb Ugy letárgyalása után Babochay elnök az ülést kedd délutánra halasztotta.
A költségvetés szerdán délután 3 órakor városi képviselőtestületi ülés élé kerül, amelyen dr. Krátky Ist-rván polgármester hosszabb expozéién Ismerteti a város általános helyzetét.
Akinek a szívműködése rendetlen, úgyszintén az, akinél a vérnyomás emelkedésének tünetei mutatkoznak, ugy érhet el erölködés nélkül megfelelő könnyű sxékelétt, ha reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes .Ferenc József" kete-rüvizel isiik.
Hnsz éve na...
(A Zala 1914. szeptember 6-ikl számiból)
UibUn eleste órák kérdése. Az orosz csapatok ellenállása rohamosan lankad.
Románia mozgósít. A rendelet megjelenését minden pillanatban várják. Hogy kl ellen mozgósít, azt még nem tudni.
Lemborg kiürítésinek hatása alatt pesszimizmus szállta meg a magyarországi közhangulatot.
Háromszor cseréit gazdát egy hét ulatt Ostende. Belgáké volt, angolok szállták meg, most 40.000 német katona üdül.benne-
Polnearé ellen zajos tüntetés volt Párisban. A tömeg a köztársasági elnök lakása elé vonult és katonaságnak kellett szétverni.
Lobkovltz herceg a szerb harcok bpn egy komitácsi kardvágásától súlyosan megsebesült. Megsebesült Schwarzenberg heroeg is.
Lenk Vilmos 48-as kapltánu sebesülten hazatért Nagykanizsára és harctéri élményeiről nyilatkozik a Znla hasábjain. Résztvett a krasz-nlki csatában. Aug. 28-án tatáH-golyótól sebesült meg. A tatárok, - mondja - nagyon gyávák. Eldobálják a fegyvert és térdenállva könyörögnek kegyelemért Aug 28-án árulók egy falu tornyából adtak jelet az oroszoknak, hogy hol vannak a 48-asok. A miéink kevesen voltak, de a harc igen heves volt Nugyon sok volt Itt a sebesültünk
Pamutot és jlanelll, télre való m^-leg holmikat kér a társadalom jó-szivétől az ecélra alakult gyűjtő akció. Most már senki sem hiszi, hogy vége lesz a háborúnak, mire lehullanak a falevelek.
00120714
IW4. szeptember 7.
Rég nem: látott népünnepély lesz vasárnap a Zrínyi pályán
Hatalmas méretűnek ígérkező népünnepély! készit -elő a Zrinyi TE agilis vezetősége. Vasárnap délíjlárf 3 őrui kezdettel u Zrínyi sportpálya egész icrQletén a szórakozások ózóne várj; majd az érdeklődőket.
A műsor kiemelkedő száenai a kővetkezők: 1
Humoros lovasverseny, lepényevés, zsákbafutás, srcrencsesátor, horgászat, céllövészet, körhinta, 11-cs rúgás és jjox\\-erscny .
Ugyanakkor 3 órai kezdettel a Zrí-nvi rendezésében lefolytatott országos jellegű vidéki teuniszverseny/\'dőittöS.
Este 8 órakor az ünnepély komoly része következik, olyan nívós Szabadtéri műsorral, melyre jnóg Nagykanizsán nem igen volt példa. Fellépnek: Wittenberg zenehumorista, Varga Lajos lírai hőstenor, Sáfrány Zoltán szava lónlüvész slb.
Nem szabad megfeledkezni a közben megrendezett szépségversenyről sem.
Tánc természetesen reggelig lesz. 2 zenekar szerepel a műsoron. Egy elsőrangú sza\'onzenekar, neves helyi ze-ítészekkel és egy kalonazeuekar. Azt hisszük, nem kell ércnél több egy Ünnepély keretébe, mert mind biztosíték arra, hogy jól fogja magát mindenki érezni.
Belépőjegy ára 50 fillér. I)iák-, le. vente- és katonajegy, 20 fillér.
Tífutzkdrháiat rendeznek be a zalaegerszegi Gazdakörben
Zalaegerszeg, szeptember 6 Napokkal ezelőtt Zalaegerszeg közelében, Kálócfán több tifuszmegbe-tegedés történt. A mezőgazdasági munkások szél hurcolták a bajt és most félő, hogy a tömegesen Zalaegerszegre szállított betegek megfertőzik a várost. A zalaegerszegi kórházban 30 tifusz-l>ct«g fekszik, de ujabb betegek érkeznek, akiket oda már n«m lehetett el-helyezni, ezért az alispán a Zalaegerszegi Gazdakörben rendeztet be ideig, lyies tifuszkórházat. A fertőzött helyeken a ljcieg környezetét védőoltásokkal látják el és a legszigorúbb hatósági intézkedéseket teszik ugy a falvakban, mint Zalaegerszegen. Bemélik, Iiogy így elejét veszik a veszedelmes bajnak.
RÁDIÓ-MŰSOR
Budaperit,
0.45 Torna. — Utána hanglemezek.
- Ü.45 Hirek. — 10 Időszerű apróságuk — 10.40 Ifjúsági kózleméuyek.
- 12.05 Eugcn Stepat balalajk^-zene-kara 13.20 Időjelzés, időjárásjelen-tés. 13.30 Országos Poslászenekar. • 11.40 Hirek, árak. — lö Diákfélóra. Léghajón az északi sark felé.. —
1645 Időjelzés, hirek. — 17 «A postakocsi.. Hosszú Zoltán elbeszélése. — 17.35 Zenekari hangverseny. — 18.50 Mii üzen a rádió. — 19.25 Fejér Gy. és Adler T. kétzongorás jazz-számai.
- 20 Külügyi negyedóra. — 20.15 Sporikózleményck. — 20.30 Kisoperák a Stúdióban. Rendező Kiszely Gyula. 1- Az elizondai leány, szerzetté Offen-bach. 2. Eljegyzés \'lámpafénynél. Ze-néjét szerzetté Offenbach. - 22.15 HU *k. - 22.35 Cigányzene. - 23.15 Du-rtnm lánclemezek.
Budapw* n. és a relék. 21-22 Ci-itfnyzene.
Ww- 11,30 Paraszttánook lemeze. kCn- 12 Lemezek. — 13.10 Lcmc-- 10.40 Jónás szoprán és Ula-"ovsky zongorahangversenye. — 17.40 Umezck 20.20 Beethoven: Tizenkét \'állozat Hándel Judására; A-dur szo-nála, Krotschenk cselló- és Schulhoff ^"Hora-mÜTész előadása. - 21 Bádió-*\'IK\'kar, operett-est. — 22.50 I-\'uvós katonazene __ 24 -1 Béijsi népzene;
~ V*Wn«k ia damanxtok, paplanok,
állandó nagy választéka Slnger \'\'"toihdtbQn.
ZALAI KÖZLÖNY
DIVAT-TUDÓSÍTÁS
Leányka ruhák
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, de a hosszabbodó esték és u hűvös hajnalok, mór figyelmeztetik a kánikulában szenvedőket, minden vakáció véget ér és nemsokára megkezdődnek az iskolák.
A drága kis emberpalánták a könnyű és levegős nyári ruhácskák után a fegyelem ós kötefcsség iskola ruháját szedik magukra.
Csak ne legyen ez a ruhácska egy zord és minden gyermeki bájt* megölő uniformis, ne legyen a kedves kis arcoDskák mosolyát kemény, kényszeredett vonalak közé szorító szövetpáncél.
Az iskolás leányka ruháján lehessen érezni az anyai szeretet me-
íehér (gallér, kézelő, pánt, csokor), ami különös bájt ad a ruhának. Viselője tud is vigyázni rá. Ugy készítjük a fehér holmikat, biogy azok lekapcsol hatók legyenek a gyakori cserélés miatt. Egy-egy ügyesen aplikált galiérocska, ővecske, kézelő két-három változatban a legegyszerűbb ruhácskát is kedvesen és ízlésesen variálja.
A leányka ruhák készítésénél mindig gondoljunk arra, hogy a leány gyermeknél a ruha nem csak egyszerű szükségleti cikk, hanem a jövő nőjének Ízlését és karakterét nevelő pedagógiai eszköz is. A rendesen és csinosan öltöztetett kis leányból sohasem lesz lompos, rendet-
leg gondosságát, csinosító és nevelő hatású jóiziését.
A 6—10 éves leányka ruhájánál tekintettel kell lenni arra, hogy a ruhácska ne gátolja viselőjét a mozgásban és futkározásban. Éppen azért az alj rész mindig lerakott, pliszérozott vagy derékban bőven húzott legyen. Az öv vonalát Inkébb feljebb vegyük, mint pontosan a derék vonalon, ezáltal az alsó test mozgása szabadabb lesz.
Kevés, ügyesen elhelyezett pliszé vagy húzott fodrocska a nyakon, a galléron, az ujján, egy kis azsur, egy pár finom hímzett díszecske tegye széppé a mindig könnyen mosható ruhácskát., A színek világosak és bátrak legyenek. Nincs bor zasztóbb látvány, mint az úgynevezett hálás (szürke, barna) színű ruhákba bujtatott kis leánykák. A gyermek ruhája legyen a gyermek kedélyéhez való élénk, szines, de azért izlésnevelően finom összeállítású.
A 10-14 éves leánykák ruhái már bizonyos komolyabb jelleget, kívánnak. Ebben a korban főleg sok
len asszony, hanem\' mindig üde, friss és mindenkiben kellemes érzést keltő ízléses kulturhölgy.
Bemutatunk egy matróz szabású ruhácskát, habár nem kedveljük ezt az uniformis jellegű ruhadartot, éppen azért a gallér és a kézelő zsinórdíszítését vitézkötés szerű megoldással igyekeztünk megoldani. Tekintve, hogy sok intézet előírja a matróz ruhát, itt inkább az Ilyen apró díszítésekét igyekeztünk egyénivé tenni.
A csokor megkötését ls variálhat-hatjuk, valamint a pántok, a nyakkendő, a gallér és kézelő színének változtatásával egyéni Ízlést vihetünk ebbe a nem szimpatikus ruhadarabba.
Másik ábránk nagyobb leinyka részére való magyaros szabású ruhát mutat be. Itt az aljrész egy elől hímzéssel díszített ;mellénykére (lelbhen) gombolható, egy , másik mellényke készíthető oly formán, hogy hosszú ujjal legyen ellátva.
A bluz része magyaros szabású, oldalt hajított és paszománnyal di- , szitett háromnegyedes ujjal készül,
Mindenütt...
még a legkisebb falvakban la kaphaU.a .TUDOR* ACCUMU-LATOR-GYAR I.-T. világhírű gyártmánya, a
PERTRIX
zseblámpaelem...
ugyancsak paszománnyal díszítjük az előrész középnyilását, míg a vállra szintén egy elől nyitott, és paszománnyal díszített, felgom-fcolható pelerin rész borul.
Ez a praktikus és szép magyaros ruhácska különféle szlnü paszományokkal, fa és fémgombokkal díszíthető, úgyszintén a pelerin rész is készíthető más színű anyagból. Hordható hosszú ujjal, rövid ujjal, pelferinnel és pelerin nélkül, általában négy-öt féle változatban viselhető. Julea Eroa.
Agy- és szlvérelmeszesedésben szenvedőknek megbecsülhetetlen szolgálatot tesz az enyhe természetes „Ferenc József keserűvíz azáltal, hogy a tápcsatorna tartalmát kíméletesen levezeti és az emésztőrendszer működését biztosan elősegíti. _
A telepítések legalkalmasabb helye: a Balaton—Duna köze
Gömbös Gyula miniszteneluök neszeli munkatervének egyik legfoutiwbb és tafán legnépszerűbb célkitűzéscv<J lelte u teiepitési akció megkezd-Wt.
Erről u kérdésről adott ki a Mlipf»r Társaság Némethy B^la dr. trillából egy birtokpolitikái tanulmányt: «Hol van nz ország telepítési tcrülelc?» dnirnel. ;(
A munkíjban , Némethv Béla aljból indul ki, hogy a tflepltésnek iwiácsak fezt a célt kell fizojgáilida, hogy ország arra érderafes ■Jtfdmüm népét földhöz, és eszel biztos ^xisienctáh tó juttassa, hanem e mellett snölgálnia kell azt a, tö,rejj;\\ftít js, hogy. flz ukdóvipl az ország birtokmegoszlása u mainál jobb, igazságosabb, egészségesebb és\' tőképen arányosai)!) legyen.
A köztudatba is átment már az a lény, liogy Csonknmqjfcarország nieto-gazdasági nuivrijésfo «pkalm«s földjének 30 százaléka az .1000 kat. holdon felüli nagybirtofcfefiok pezében van akként, hogy több dunántuli vármegyédben (Fejér, Somogy, Komárom, Veszprém) iwT a hzázjiV& a 40 százalékot is meghaladja. Nem szorul bizonyításba, hogy a nagybirtokoknak ez az nrán^ -talan nagysága rendkívül egészségtelen állapot egy olyan agrár országból, amelynek dolgozó népe 70 százalékban földműveléssel foglalkozik, fis nem szorul bizonyításra az sem, — mert hiszen ebből a lényből\' következik, — hogy a telepítésekhez szükséges föjtl csakis az 1000 kat. holdon felüli nagybirtokokból vehető cl. A nagybirtokosok Illetve nagybérlők kezelésben álló ezeknek a földeknek felhasználása azonban csak megállapítandó program szerint és fokozatosan használhatók Tel a telepítések céljára ukk&il, hogy lelsősorbau ott\'kell a tyriokpol\'iü-kai Akciónak megindulnia, ahol a nagybirtokok nyomasztó és sorvasztó túlsúlya a legkirívóbb. ahol a mezőgazdasági \'népesség a legritkább. Némethy szerint tehát első>orb(U> m a nagybirtokok eladósodása és nem a nagybirtokok kötött jelleg, hanem a nagygazdaságok k zeljsében ;U1Ó (szántóterületek arányú s a vidé-keknek i\'zzel legszorosabban összefüggő pépsürüségi viszonyai állapítják meg u telepítések helyét.
EzekkK\'k « helyeknek pontos minden Kétséget kizáró megállapítása ér-
ZALAI KÖZLÖNY
1984 szeptember 7
doldében -Némethy részletes kutatás és vizsgálat alá vett* Csonkamagyarország művelési ágak szerinti, n«m birtok, hanem üremi statisztikáját s megállapítván ott, hogy a csonkaország 3417 községéből 442 községben a nagy-gazdasági szántóterületek az 1000 kat holdat meghaladják: ennek a 412 községnek adatalt dolgozta fel. Külön csoportosítván azt a kilencvenkilenc községei, ahol a nagygazdasági kezelésben álló szántóterületek a 3000 kat. holdat meghaladják, 563.470 kat. hold terjedelmű szántóterülethez jutott. Aránytalan és egészségtelen birtokmegoszlásunk kiáltó adata ez a tény, mert ez ar adat azt jelenti, hogy ebben Uz országban több, mint félmillió katasztrális hold szántóterület oly fon iában áll nagygazdasági kezelésben, hogy egy-epV kózsétf halárára 3000 kat. holdon fplá\'J, illetve nagyátlagban cir-i-a 5000 kat. hold szántóterület jut. A megyék és járások további vizsgálata alapján szerző konstatálja a nagybirtokok .\'egtlpikusabb vidékét s ezzel a telepítések legalkalmasabb helyét: a nyolc járást magában foglaló clr<f» 6000 négyzctkl\'oinétert kitevő földrajzilag is összefüggő és összetartozó <Balaton-Duna közét,> ahol 2100 négy. cetkilométer t«rűlelen harminchat község határában 189.106 kat. hold nagygazdasági szántóterületet talált. Ezen a 2000 négyzelkl\'ométernél nagyobb, Budapesttel szomsrédos területen, ahol a szántóterületek aránya a 70 százalékot is meghaladja, a népsűrűség 432 lélek, -tehát az országos népsűrűség állag felénél is kevesebb. Az 1030. évi népszámlálás ilt 92.756 lelket talált, hololt ez az áldott termékeny terület kényelmesen tudna 2Ü0000 magyar földművest eltartani. A tanulmány, a melyet 442 község birtokmegoszlását tartalmazó melléklet, valamint térkép és grafikonok egésziientjk ki, 2 ;lengőért kapható.
Iratkozzék tik a » Zalai Közlöny « angol és német nyelvtanfolyamára !
Soha nem volt olyan jelentősége az idegen nyelvek tanulásának, mint ma, amikor egyfelől megnehezedett a kenyérszerző élet a szűk magyar határok közt, másfelől, az idegenforgalom folytonos fejlődése minduntalan hozza össze egymással az egymás nyelvét nem értő embereket. Magyarországon, főként a fővárosban a nyelvtanulás ma olyan divat, mint akár a bridzs. Ez az értékes >divat< most kezd terjedni vidéken is.
A »Zalai Közlöny* módot akar adni előfizetőinek, hogy olcsón sajátíthassák el a leggyakorlatibb értékű világnyelveket. Evégből egészen modern alapon vezetett nyelviskolát tesz hozzáférhetővé minden Igazolt előfizetőjének. Az iskola vezetője Pallos Erzsébet, aki a londoni egyetemen szerezte meg a nyelvtanári diplomát. A »Zalai Közlöny, nyelviskolájának két tanfolyama van, egy angol és egy német. Az angol kurzuson a kiejtés tökéletes elsajátítását biztosítja, hogy az anyag minden órán Mr. Walter Ripman, a londoni egyetem fonetika tanárának eredeti grammofonlemezein\' ls közvetítésre kerül.: Ez a módszer hibátlan irodalmi londoni kiejtést biztosit.
Minden tanfolyam 6 hónapos,
hetenként 2 órával. Egy-egy órán legfeljebb 4 nöyendék v<*sz részt, tehát nem csoport-tunitás.
A tanfolyamokat a »Zalai Közlöny* előfizetői havonta 5 pengőért látogathatják. Beiratkozni Pallos Erzsébetnél lehet (Erzsébet-tér 18- II. em.), a névre szóló utolsó előfizetési nyugta felmutatásával Nem előfizetők havi 10 pengőért Iratkozhatnak be a ..tanfolyamra.
Időjárás
A nagykanizsai meteoroloelal megfigyelő jelentések: csütörtökön a hőmérséklet: reggel 7 órakor + 14-6, délután 2 órakor + 234, eate 9 órakor -f 174.
FtlMut: reggel éa délben borult, eate tiszta. — Csapadék 0-0 mm.
Szélirány: Heggel délnyugati, délben és este északkeleti.
(BjttaJuu rúdiOJéitnlítl * N«t»or«!é. diai latéxat (alanti aeta 10 érákon Északnyugati légáramlás. Halyen ként aaA vagy xlvntar. A HSaéf aékfat alig váltaalk.
— (MMéHA ■ «se«tayháKl gyilkost)
Még pünkösd másnapján történt, hogy Tóbl József 70 éVés szegényházi cmher doronggal és fejszével agyonverte társát, Nagy János koldusbíró!. A kaposvári törvényszék most tárgyalta Tóbl ügyét, akit szándékos ember-ölés bűntettében az enyhítő szakasz figyeleml>e vételével 0 évi börtönre és 10 évi jogvesztésre itéit. Az Ítélet jogerős.
Dr. Kőnlg József: egészségügyi tanácsos
A kormányzó a belügyminiszter előterjesztésére dr. Kőnlg József nagykanizsai fogorvosnak a közegészségügyi szolgálat terén kifejtett eredményes munkássága elismeréséül a m. kir. egészségügyi tanácsosi cimet adományozta.
Jk ■ SZENZÁCIÓS
Nőikalap
ÚJDONSÁGOK
legnagyobb fálailtékbaí ltgolcióbl) árakon
BRONYAI
DIVATÁHUHÁZBAH -
HORTHY 1-ÜT I.
vAro&hAz
Nűi kabát, Női ruha, Köpeny, Costume, Férfi kabát, Öltöny.
Uj szinek, Uj minták, Uj szövések, □ Icsó árak.
A minden eddigit felülmúló anyagok vételkényszer nélkül megtekinthetők Szőrme nagy választékban I
Kirschner Mór divatáruházában
J5t
NAPI HÍREK
NAPIREND liepUmliw 7, péntek
Római katolikus: Kassal vért. Protest : Regina. Ur.: Elül hó 27.
Mozi előadások hétköznap 6 és 9,
vasár és ünnepnap 3, 5,7 és 9 órakor. •
Gyógyszertári éjjeli saolgilal a hónapban: őrangyal gyógyszertár Dtik-tér
10. u. éa a kiskanlisai gyógysrerUr. •
Oöxfflrdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (béUö, azerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
Borzasztóan sajnálom
szegényt. Itt járl körülöttünk évekig és kimúlt anélkül, hogy találkoztam volna vele. Sokan szerették, sokan gyűlölték, verekedtek .harcoltak, köz-döttek érte. Voltak, akik jálszva szerezték meg — engem, iram tudom\', mivel hántottam meg, de elkerült. Magda Schneider és Wiily elénekelték, hogy ■ Csak látásból ismerem .. .• — én még ugy sem. Megvigaszlalhatatlanul szomorú vollom. Végre itt a hlr, hogy jön helyébe uj. Szebb lesr., jobb lesz, mint a régi volt, talán hűségesebb is, mint a régi. Képzeletemben már megsimogattam, magamhoz szorítottam és ugy örültem. Már azt is elhatároztam, hogy magamnál tartom, becézni, kényeztetni fogom, hátha megszokik nálam. Izgatottan, látható örömmel vártuk az első rccentiós példányt. Ha egy uj könyv jelenik meg, pontosan megkapjuk, ha cirkusz .színház jön„ l»zza a jegyet. Minden uj kiadása (lotog tisztelet példánya beérkezik hozzánk. Most is lázasan vártuk a sajtópéldányt. Végre meglőtt a — leírása. Hát ez több volt, mint amit vártunk. Több a sióknál. Itt is kivételt teszuek — és pont ennél az egynél!? Elhatároztuk, hogy semmi jót nem írunk róla a premierje alkalmából. Nem igaz, hogy szép! Zöldesszürke háta van ós a közepe vörös I Nagyon recés, meg szaga is van. De kerüljön csak egy a kezembe, tudom ,hogy jaj lesz neki. Csípjek cl csak egyet, ugy •lehúzom,. mint a pinty. Nom lehet ki-)>ékitcni bennünket, csak ugy, lia a legközelebbi kiadásnál (ajáljuk az ezer l>engöst!) megkapjuk a sajtónak járó tiszteletpéldányunkat. Akkor csinálunk neki is reklámot! I)e addig halál vár minden uj ötvenpengősre, Érni « kezünkbe kerül. Percek alatt végzünk vele...
Sajnos ... __—nő.
ZALAI KQZLONV
— (A polgármrwr Budapesten) Dr
• Krátky István polgármester csütörtök reggel hivatalos ügyben Budapestre utazott, ahonnan szombaton délln-n ér-kezik vissza, amikjo\'r is a délutáni francia fogadtatáson az üdvözlő l>eszédet mondja. v
— (Más.szló* hlr) Ma délután hat órakor Jézus Szive ájtatosság és szentbeszéd lesz a Missziósház kápoluá-jtiban. 8-án délelőtt fél 1Ü órakor ugy a szervezet hölgyei, mint a Szent I\'ona Leányklub tagjainak Veni S«nete közös szentáldozással, mely ájtatossá-«okm mindenkit szeretettel\' ezúton hív ineg a Mlsszósház főnöknője.
Amiatt*, düttlmeló, dlagonál ás az őszi divatujdonságok nagy választékban Slnger Divatáruháibon.
— (AfWoo*á» « ptirtvta kápo*w f*-»zére) Az épülő piarista kápolna részére ujabban a következők adakoztak. Kováes-Sel>cstériy Miklós 20, dr. Ni. V. 5, Dolmányos József 2, dr. Ijóky Béla 2, Szoinolányi József 50, Büchler Margit gyűjtéséből 80, Stréni Károly 10, N. Ni. 1 i>engöt. A jólelkű adakozóknak hálás szívvel mond köszönetei a piarista rendház főnöke.
— (l\'Utórwi gyors) Folyó hó 8-án a Pécs -szombathelyi filléres gyorsra Nagykanizsán fel- és leszállás, mely Soproiűg fog közlekedni. A in«neliérll jfgy Szombathelyre 2.G0, Sopronija 3.8U pengő. Előjegyzést elfogad és fel-világosilást ad a MenetjCgyjroda.
— A nagyérdemű szülök tudomásár^ hozom, hogy a német tanítást 15-én megkezdem. Beírás 12—15-ig délelőtt 10—12 óráig. Szíves pártfogást ké-rfk Dfeffxx* JiiUa-
— Iatá*«ti kelengyéket nagv hozzáértéssel áll t össze Slnger Dlvataruhdz.
; - (Turista hírek) A Magyar Turista Egyesület Nagykanizsai Osztálja folyó lui 9-én .vasárnap u következő egész napos túrát rendezi: l\'jnéppuszta, Ke. rfilőhegy, (313 m), Szik ukő, Nagybakónak, Ádám. újhegy, Csap^, Allgvári hfcgy, Öreghegy, Felsőheg/, G\'yórbegy Itigóhcgy, Aszói erdő, Zalaszentjakab. Nagykanizsától Ujnéppusztáig és Za-loszentUkabtól Nagykanizsáig vonaton, (iyalogiifs 5 óra. Útiköltség igazolvánnyal biró turistáknak oda-vissza 80 nÍJíSi-, igazolvánnyal pem reudelke-pőknek 1 P 20 fillér. Akik az igazolványt kiváltották már, azt feltétlenül liozták magukkdl. Vezető dr. Szűcs IJJszló. Találkozás a vasútállomáson reggel 7 óra 10 jX\'rckor, a vonat indul 7 óra 58 perckor. Visszaérkezés 20 óra 51 perc-kor.
— (A SzrptloeUl Dalkör) folyó hó 8-án, szombaion este 7 órakor avatja fel a Idskomáromi versenyen nyert ser-legét, a stepetneki kultúrházban, műsoros ünnepség ki\'retlbcn.
Ha ön gyoraan akar, jól megkönnyebbülni Használjon „Igmándlt" a b» tog teljMÜlnb
Városi Mozgó
Szeptember 7-én él 8-in, pénteken éa szombaton pénteken 5, 7 és 9. szombaton 3, 6, 7 és 9-kor
Őfensége szerelmes
(A oárevios) üdvari lirtíiü a réfi cári vilii líiyluíMI
Pazar kiállítású film — Lehár-muMlka
Eggerth Márta, Albert Bassermann, Oeorg Alexander, Ottó Wallburg, Ida Wfl»t é«
Ha«s SBhnker, a hamburgi opera első tenoristája. Fenségei operett! Fülbemászó melódiák!
JU «M elSadáaok filléresek 1
Nem biztosíthatja jobban
gyermeke és a saját jövőjét, mintha
telketvesz
havi 10—20 pengős részletre.
Kérjen ingyen prospektust, vagy felvilágosítást a SZABÓ ANTAL sportüzletében
Balatonfenyvesi Inkey közp. villatelkekről.
A honvédzene hangversenye a szlnhazban
A Nagykanizsán tartózkodó hon-, védzenekar szeptember 10-én este 8 órai kezdettel Dillmann Antal karnagy vezényletével hangversenyt rendez a Városi Színházban. A műsorban kitűnő magyar és külföldi szerzők müvei, operaábrándok és nyitányok szerepelnek. A tiszta jövedelem egy részét a nagykanizsai városi inségakció javára fordítják. Jegyek elővételben és a hangverseny napjón a Városi Szinhóz pénztárában válthatók.
— «A 48-a* szoborra) Kiskanizsá-ról Horváth C.yórgv, Marton László, Parti Józscí, " Máté* Vendel, Jfolf (iyflrgy, Bolf l.ászló 11 pengőt, Po-lal (iyórfjy 80 fillért, Vörös István 50 fillér) adakoztak
— (KoszorumegváHás) A nagykanizsai Bankegyesület é-s Délzalai Taka-rékpénzlár IVmgor Henrik elhuuvta alkalmából 5ü |>engŐt osztott szét" jóié-kony célra. (
— (A gő*- é* kádfürdé) ezután va. sárnapokon nem csak délelőtt, hanem délulán is nyitva van. Uigyanigf ünnepnapokon.
— (Tekevemeny mi Iparovkőrben) Az Iparoskör közkívánatra folyó hó 7-éti este 6 órától, 9-én, vasárnap este 7 óráig tartó nagy tekeversenyt rendez öt értékes és díszes díjjal.
— (Véres testvérbáboniatf*) Joda-puszlán Bedernyák István 21 éves nap-számos összeszólalkozott öccsével. A vitát verekedés kövelle, amelynek borán a felbőszült kisebbik Bedernyák gyerek késsel bátyja há|ál>a szúrt. Bedernyák István azonnal össseeselt. A mentők szállilollák a kanizsai kór-házba. Allajxita elég súlyos. A vizsgálat megindult.
SPORTÉLET
A nagykanizsai Zrínyi TE tennlszversanyóaek első napi eredményé*
A nagykanizsai Zrínyi TE országos I tennlsz versenyt rendezőit Nagykanizsán, amelyen sokan vettek részt. Az első nap eredményei a következei:
Női egyes: Makóué-Ilácené Ü:3, ü l, Baán -Ofloszné 0:1, 0 ü. Férfi l>ánoS: Ádám, Lustgarteu—lüchhoru, IJchlenstein 0 ; 1," (1:0. Férfi egyes. Ádám—Lichtenstein 0:4, ü ; l. Almás-sy—Sárkány (S:3, li:2. Almáss| Brand G;3, 0:1. Lustgarteu—Varga 0:0, 0:1- I
Kiírás holnap délutánra: 2 óra: Lichíenstein—Ats, Adáin—L\\is(ggrten, .Baáil—AU Bahy. 2.45 óra: Máré Lustgarteu, \' Brigk-vics—Varga, Weisr—At*^ B 3.30 óra. Briglevics, Hoffmann -» Ats, Láng, Baán—HácZné, Makóné -(íörsy. 4.15 óra: Sallér-Mal^ Láng lüchner. 5 óra: Almássy, Baán-Als, (iörsy, Láng» HácZué—Brlglevle^, Bécséi, Makóné-ALs B. 5.45 óra: Al-mássy Máré, Ats—Eichner.
V
Szombaton: KPAC-Zrinyl
A vasárnapra tervezett hatalmas méretű és nagysikerűnek ígérkező népünnepély miatt szombat dél\'utún játszu hujitoki mérkőzését u (két Vsapat. Fz jlesz a Zrínyinek az uj évadban az első ilthoni szereplése. Lejátszott mérkőzé-n mutatott formája alapján komoly •méllyel vannak a Zrínyinek, hog^ a tavalyi ^\'o«ztályl)ajnokságsmásodik helye^itj1^ u \'•o"1 pályán megadásra késztesse. Itcndszeres és kitartó munka folyik uz idén a Zrínyi csapatánál. A vezetők ezért nagyon bíznak a csapatnak jó szereplésében. Mindenesetre Nagykanizsa s|iortköZönsége is ivagyon őrülne a csapat jó szereplésé-ltok, mert az idén egységesített pécsi é-s kaposvári alosxlály feltétlen biztosíték arra, hogy nivós é* érdekes mérkőzésekben lUsz része. Most a helyi (-sapalokon a sor, hogy jA játékukkal minél nagyobb számú sportbarátot hó-UilwuMk meg maguknak.
I Hétfőn megkezdődik az NTE | tornaszakosztályának ! munkája
Fzulon kéri a szakosztályvezető, l»og)- mindazok a hölgyek és férfink, akik az egyesület díjmentes tornaok-tatásában részt akarnak venbi, hétfőn délután jelenjenek meg a reálgimn.i-zium lornatermél>en. És pedig a hölgyek délután 0 órakor, a férfiak fél 8 órakor. Tornaoktatás hetenként kétszer van. Hölgyek résaáre hétfőn és csütörtökön délulán 0 órától fél 8 óráig, « férfiak részére fél 8 órától 1) óráig. Uj résztvevőket is nagyon szivosen lát a szakosztály agilis vezetője, Idr. Vit Fcienc.
- KOxtlurffUelttk rfeaért rendkívül előnyös tmtorrásárláai •Utalom. Modem r berendezések, tóWIetes Jö klritetbon. bosazu lejáratú rdszletre, »öt kusat-menteaeo is kaphatók KspaMa bulor áruhásban, Horthy ItikU^el 4
ZALAI KÖZLÖNY
1984. wepltmbw 7.
KÖZGAZDASÁG
ál ilsódanántnll mezőgazdasági Kamara növénytermelési szakosztályinak ülése Keszthelyen
Keszthely, szeptember 0
AZ AIsódUDántuli Mezőgazdasági Ka-mára talajmüvelési é.s növénytCmic. lési szakoszUllyu a Balatoni Szövetség által rendezett ünnepségsorozatok keretében a Zalavánnegyci Gazdasági Egyesillet több tagjának részvételével szakosztályi ülést tartott Keszthelyen a gazdasági Akadémi" dísztermében. Az értekezleten főként zalai és so-mogymegyel birtokosok gazdák \'jelentek meg nagyobb számban, de jöttek szakosztályi tagok meg a távolabbi Tolna és Baranya vármegyéből is.
A szakosztályi ülés elnöki megnyitóját Manningcr Gusztáv Adolf m. kír. gazdasági főtariáoos, a hg. Monté-nuovo uradalom jószágigazgatója tartotta A szakórtekezletcn megjelent gazdakózönség élénk érdeklődéssel hallgatta a kiváló képzettségű gazdának szavait, amikor bejelentelte, hogy a kamarai szakosztály a vármegyei székhelyeken lógja szakosztályi űlé- • seit az Alsódunánlull Zöldmező Egyesülettel tartani s mindenkor keresni fogja a kapcsolatot a vármegyei gaz. dasági egyesületekkel és a vármegyei in. kir. gazdasági felügyelőségekkel.
Kolbay Károly gazd. akad. tanár, az akadémia növénytermelési tanszékinek vezetője nivós előadást tartott a zöldmezögazdálkodásról. A leromlott állalárak, az alacsony tejárak különösen időszerűvé és indokolttá teszik a zöld mezőgazdálkodás helye sirányu elveitek gyakorlati megvalósítását azért, hogy ok-són termelt takarmánnyal olcsón tudja takarmányozni u gazda állalállományát és CtöáHitani ;»z állattenyésztéssel kapcsolatos állati termékeket.
Jtajczy Géza kamarai titkár \'Zala-vármegye időszerű növénytermelési kérdései, rímmel megindított vitakérdést vezette be. Hangsúlyozta, hogy a kamarai talajmüvelési és növénytermelési szakosztálynak az a célja, hogy a kamara körzetét képező vármegyék növénytermelési problémáit részleteire szólóan ismerje é.s luigy talajmüveléssel a növénytermeléssel és terményértékesitéssel kapcsolatos hibákat orvosolja. Kérdés tárgyává tette bevezető előadásában azt is, hogy a felszólalók « talajművelés, talajerő visszapótlás kérdéseiben észk\'lnek-e a vármegye területén olyan hibákat, a melyeket előadások tartásával, oktató füzetek közreadásával orvosolni lehet-i>e. A bevezetőt élénk és nivós vita követte, amelvnek során felszólaltak;gróf Teleky Béla, Tersánszky Géza, dr. Kunffy Zoltán földbirtokos, l\'esthy Béla akadémiai igazgató, Sümeghy Béla és Pörneczy Mihály földbirtokosok, Klsiván János, Szekeres János,
HOLOANKtHT
GiMZsmMannmiia
rorpAcoiAssal
0»*6SM«"\'»»»*O ttRMtl
uuAunott *j>o« aisnaiiHi
9l
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvédelmi szerek »tb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. A bírósági palota mellett Telefon 130.
Gulai Antal kisbirtokosok, Kőszcghy Béla uradalmi felügyelő. A hozzászólásokra Sámlk József kamarai a\'.e|. nök, felsőházi tag, Manningcr (insz-táv Adolf szakosztályi elnök, uradalmi jószágigazgató és Hajczy Céza k&nuu rai titkár válaszoltak. Manningcr szakosztályi dnók különösen a buzaminő-ségi kérdésekkel és a buza elővetemtt* nyével kapcsolatos megfigyeléseit adta eíő. A talajmüvelésnek a talajbakté-riuini élet fejlődését és sza|Mirodását célzó talajmüvelési szaktanácsait élénk érdeklődéssel hallgatták a jelenlevők.
A szakosztály legközelebbi szakülését Szekszárdon fogja megtartani.
TsraéDTlösUs
Bum tliuv. T7-es 16 20-16 40 78-a» 16 35-1655, 79-e« 1650-16 70, 80-a» 1660-1681, dunánt. 77-es 1565-15 80 78-as 15 80-15 95, 79-es 1595-1610 80-M 16-05-1620. - Rozs uj pestvidéki 1210 1220, má» 18 25 - 1235. Zab ul közép 1210-1225 — Tengeri tUsántnlI 1200 -1210.
Ssrtésváiir
Fclha|lás 2998. eladatlan 25 Klaé rendű 082-084, siwIeU 076-078, tze dett közép 072-074, könnyfl 066 0"70 első rendű öreg 0-72 -076, ll-od rendű öreg 064-066, angol süldő I. 068-085, szalonna naeyban 095—100. zsír 1 18 1 32, bui 0 86 0 98 télsertés 1 02 1 10
Kiadja a laptulajdoiioi Közgazdasági Rt, Qutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa <8. szám
APRÓHIRDETÉSEI
Két tfláhfliit vagy laányt felveszek teljes ellátáisal, gondos tanulási felügyelettel. Megbeszélés Erzsébet-Úr 17. az udvarban.
Vendéglői üveg és porcellán áruk legolcsóbbak Maloxar Uvegkereskedésben, Horthy Mlkló«-ut 1.
FDrdfikádak kötiimert legjobb Bakta gyártmány, valamint Rába aaxtalMxlia-lyak JótáMsul legolcsóbban s kedveiö fitetésl feltételekkel Vajtfa vaskereskedés-ben kaphatók. 3289
Autótaxik, kizárólag kényelmes, csukott, hatszemélyesek, olcsón rendelhetők. Telefon-állomis 222. szám, Kaulmsnn Manónál.
pogAnyvAri
uradalmi fajboraim kaphatók llterenklnt már SO flIr.Téit Legkisebb tétel 25 lllei. BROSS KAROLY föl Jbh tokot
Batthyány-utca 26 ilám.
Kél diák, mlndeo Iskolához közel, külön azobában, jutányoa áron elliUlt kap-bat Pö-ut 19. III. ■)■<}. -
Ovagaaréal munkálatokat, klfteléat leg-olcaöbban Stern szaküzlete végei, hátaknál la. 3204
Ulákgyarakakat felveazek ágynemű
nílktll, |6 bánáaméd, klilönuoba. KlnUH-utcá la. Ozv. Vargáné. 3322
Fiatal gyermektelen házaspár háansaa-tarnak felvétetik. Jelentkező d. e. 0— 12-tg Ctengery-ut 7. I. emelet. 3334
Kiadó htUuikla, e.ó»zoOás, kony. háa lakát Eölvfls-lér 32. alatt november l-re. Bővebbet Rotentbál Jakab, Deák-I" « 3326
■ oUrkarákpir oldalkoeafval, fürdőkád. falráz elkOltfizéa miatt aOrgósan eladú Klsfaludy-utca 16. 3342
SattSaaabáka „áraz lakái mellékhelyiségekkel azonnal ktadó Király-utca V
Boldog u|éve leaa. ha kaláoMI Klaa sdlddéMI veaz. Megrendelhető Enaébel-
tér 20. 3365
Négyatobát komfortot Magáthát I Király-utcában, kerttel, november 1 re kiadd, ám ■ kiadóban. 3358
Kéltrobát fOrdSitobáa \'akáa azonnal kiadó Zrínyi Mlklót-utct 45 — udvarban balra 3364
■laaSataaat, tkl jól Ida, alkalmaznék.
Bálhory-ufct 22. 3311
Na utazzon Párisba
divatmodellekért ét izaháimlntákért, mert a legújabb eredeti páriái felsőruha, köpeny-, fűző- ét fehérnemlt-modellekei éa Bzibásmlntákal nálam beazerezhetl. Julea Eroa, Budapest IV., Báitya-ucca 12. az
Cséplőgép tulajdonosok figyelmébe I
Cséplés! forgalmiadó könyvek 50 és 100 lappal,
Mázsakönyvek í8
Szállítási bárcakönyvek
kaphatók
a Zalai Közlöny kiadóhivatalában
Fő-ut 5. szám.
luniiMIU HtttK Vállalat
MENETRENDJE
érvényes 1934 májút 15-lflt
Craséhat*téf>— VaatatállaMáa
Va»utállomásra Erzaébet-térre

B« O
730 M
(40 g c
H 05 * 1
,2M
13 25
1401 j :
I6 5« 3 15
1750 ■? s
HM 1 *
18 00 N
20 40 »
21 »
22" >
Latanyai manatrend
UK/MI U. 1« NitykuüU/i árfc. 8 00
NatykMlzilrát M. 1430 UtMyWtirk. 10 48
— Arizol azőv«*Hí Nagykanizsán
Anglia és egyben a világ két leghíresebb szővelgyáránnk, Jernient Welch & Co, valamint Jotlab Fnuil lld. gyártmányai ezittóű elősaőr kapliatők Nagykanizsán, Kirachner Mór divat-áruháziban.
18.147/1934.
Hirdetmény.
A csurgói főszolgabíró értesítése szerint Berzencze községben a hetivásárokra sertések ismét felhajthatók.
Nagykanizsa, 1934. szeptember hó 5-én.
Polgármester
Rádióamatőrök 1
A legújabb super- és takarékkapcsoláiu készülékekbe: Behangolt tekercsek, Középfrequenciáju transformatorok, Hármas forgók Mindennemű rádiókellék legolcsóbb budapesti árakon kaphatók. Nyugodtan építhet rádiókészüléket,
mert szaktanáccsal, beméréssel díjtalanul szolgálunk. Rádió antiquarlum. Csere, vétel, eladás. Weekendezők :
Gramofonlemez kölcsönzés filléres árakon, legmodernebb slágerlemezekből.
E.CE.K.TR.ONNAC
81 Cdroi(KIS)Mta(a Telefon 432.
csak
Kovács
kőfaragónál
Kitály-u. 33.
kaphatók minden méretben és színben, minden elfogadható árért, mic a készlat tartl
Sátor Kocsi Kazal Gép Turista Kölcsön
PONYVA
Varrás, javítás — Hlrsch és Szegő cég
(Nyomatott a Uptulaldono, Kojjaidttájl R.-T. Gutenberg Nyomda ét Dilzalal Lauoadó vállalata könyvnyomdájában, Nagykaalitán. (FelelSt Idetvezett: Zalai Károl/J
74. évfolyam 203. szám
Nagykanizsa, 1834. szeptember 8, szombat
Ara 12 Altér
ZALAI KÖZLÖNY
SMfkMJtótig é« kiadóhivatal: l\'óot 5. tiim. Megjelenik minden reggel, hétlő kivitelévé
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési ára: e«v hóra 9 pengő 40 Iliiéi Sieikeutőség! éi kiadóhlvaUII telelőn: 78. u
Veni sancte
(Iskolán gondok és go.idolatok)
Minden sreptembernek megvan a sajátos diákos hangulata. Nemcsak a diákok, tanárok, tanítók számára hozza meg a kezdődő munkaév komoly hangulatát, de a szülők,, a felnőttek ls kiveszik részüket a "lázas nekikészülődésből. A különféle iskolák tisztára takarított tantermekkel várják a fiukat és leányokat, a diákok pedig kezdik a •drukkolást*
Mostanában azonban ez a drukk nem Izolálódik a diáktársadalom keretein belül élö emberpalántákra csupán, hanem betör a felnőttek és szülők lelkébe is ; terhes nagy gonddal sulyosodik rájuk minden kezdődő iskolaév. És amint megelevenednek a kanizsai utcák a diáksapkás, egyenruhás aprónéptől, ugy sokasodnak a házak falain belüllakó édesapák és édesanyák \'iskolás* gondjai is. Tandij, könyvek, beiratás nemcsak az iskolás#iákos élet témái, de sok-sok szülő álmatlan és gyötrődéses éjszakájának kisértő árnyékos gondja is.
Az klei szeptember azonban az anyagi gohaok és nefiézáégek felhalmozódásán kivül súlyos erkölcsi kötelezettségek elé állitja a diákokat, szülőket és nevelőket.
Ma már sajnos nem lehet az Iskolákat a magyar jövö féltett melegágyainak tartani, ahol jövőt épít és jövőt szerez a diáknemzedék, amely a hagyományok tisztult és szent levegőjében, az élet elméleti ismereteivel felfegyverzett és kiművelt szellemével a mindennapi életben való elhelyezkedés és biztos megélés készségét keresi és leli meg az iskolában.
A mai élet sokráncu válsága az iskolák kapuit is kikezdte és ma már nem képesek az iskolák a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségeket kapun kivül hagyni. Az iskolákban épugy megtaláljuk a kész társadalmi osztályokat, minden erkölcsi, szociális, gazdasági bajával küzdelmével és problémájával, mint »kint« az életben.
Igaz ugyan, hogy a magyar tanítói és tanári kar eléggé sohasem méltányolt erőfeszítéssel és áldozatos kötelességteljesitésévcl, a súlyos Idők többszörös felelősségének tudatában minden erejét latbaveti, hogy biztosítsa a magyar Ifjúság jövőjét, de vannak olyan jelenségek, amelyek nemcsak hatáskörükön esnek tul, hanem hozzáférhetetlenek is számukra. És ezért a szülőknek és mindenkinek, még azoknak ls, akiknek nincsenek gyermekeik révén közvetlen kapcsolatban az Iskolával, be kell állaniok az iskolai munkába, mert a jövő nemzedékért mindnyájan felelőssek vagyunk és gyermekeink jövője nemcsak kapcsolatban van a jelennel, hanem magánhordja a jelen kéznyomát.
A diákcsinyek aranyos tohémsá-gai nagyon megritkultak. Helyettük
Nagy kommunista zavargások Bécsben
Bécs, szeptember 7 Az éjszaka a város külső kerületeiben nagy kommunista zavargások voltak. Rengeteg röpcédulát osztogattak, amelyben a lakosságot a kormány és a fasiszta-rendszer
ellen való tüntetésre hívják fel. Számos gyárkéményen vörös zászlót tűztek kl és hogy le ne vehessék, a feljáratot szöges dróttal vonták be. A rendőrség számos zavargót letartóztatott.
Fabinyi miniszter vizsgálatot rendelt el a sütőkartel ellen
A választójogi törvénytervezet ügye
Róma, szeptember ? Fabinyi miniszter ma telefonon tá jékoztatta magát a pékmesterek Ismeretes kartelügyéről és az elhangzott támadásokról. A telefon* tájékozódás után Fabinyi a karte. törvény alapján vizsgálatot rendelt el a sütőket védő egyezmény és a kurtel miatt.
Fabinyi egyébként ma Rómában több olasz politikussal fog fontt« tanácskozást folytatni.
Budapest, szeptember 7 Politikai körökben tudni vélik, hogy a kormány választójogi tör-
vénytervezete, melynek nyilvánosságra hozatalát Gömbös miniszterelnök őszre Ígérte, a belügyminisztériumból kiszivárgó hírek szerint még távol van az időpont, amikor egy választójogi törvénytervezet körvonalai kialakulhatnak. Egyelőre csak az adatgyűjtés munkáját folytatják le és csak tárgyalások folynak a pártvezérek között és megnyilvánult az a vélemény, hogy Keresztes-Fischer belügyminiszter nem kiváltja elsiettetnf a fontos kérdést.
szomorú gyakran olvasunk diáköngyilkosságokról, éhező, rongyos, csavargó kis elemistákról, a nagyobb városokban szerencsére már csak szórványosan előforduló - diákkomunistákról. Az összes ideális célú ifjúsági, akár önképző, akár hltbuzgalmi egyesületek és előadások eredeti célkitűzésükön tul kényszerhelyzetben részt kérnek a szükségből divatos »szo:iálls< munkából. Az egyes osztályok tanítót, osztályfőnökei, hitoktatói kicsi gyerekszájakból felsiró családi nyomo-ruságokból olyan tragikus titkokat tudnak meg, amelyek súlyosan hárítják át n »diákokért* való felelősséget a szülőkre és felnőttekre is. Az őszinteségben és bizalomban páratlan elemisták a velük egyénileg is foglalkozó tanitók és hitoktatók előtt szabadon teritik el a lelküket és abból legtöbbször a mai élet erkölcsi és anyagi lecsuszottságó-nak döbbenetes kaleidoszkópját olvassuk le.
Házbér, nyugdij, soros ebéd.mun-kanülküliség, éhezés, álláshalir.ozás, sok gyerek, vadházasság, családi veszekedések, sőt verekedések, a mindennapi kényért és a gyerekeket megfedő kis rongydarabokért elkövetett kényszerüs raffinált hazugságok, csalások, vallás tanulás, minden sorra kerül sokszor csak egy tanítási napon is és legtöbbször súlyosabb arányban, mint az »isko-lás< témák. Mert minél nagyobb a diák, annál inkább keresztezi az iskola munkáját az élet,\' hiszen már
alsóosztályos gimnazisták és pol-gáristák is beszélnek a rájukváró állásnélküUség és jövőtlenség tilosra állított sorompóiról, vagy »meg-telt* és »lefoglalt« jelzésű tábláiról. És igy a beszéd és értelemgyakorlat, helyesírás, fizika, német, matematika az iskolában gyakran elhalkul és első tantárgy az Élet lesz.
A Veni Sancte himnuszos hangjai munkára ütemeztetik a kis és nagy »diák-mesteremberck« szellemét, eszét és lelkét, ök tudják és élik a gondjukat és teszik a dolgukat.
A tanitók és tanárok is tudják a hivatásukat a magyar gyermek életélen rájukváró uttörés és gyökérverés munkájában és hősies becsületességgel állják is a helyüket.
De állják meg helyüket a felnőttek is ! Amikor felzeng az iskola kis magyarjait munkára meghivó himnusz, minden felnőtt magyar lelke csengjen vissza. Ha féltjük gyermekeink jövőjét, ha uj magyar nemzedéket és Nagymagyarországot akarunk, ha azt akarjuk, hogy az utánunk jövők emberebbek legyenek és emberibb életbe érjenek, a becsületes, tisztes, vallásos magyar élet példájával, anyagi segítésünkkel és erkölcsi támogatásunkkal legyünk velük és »drukkoljunk« értük, hogy diákok, tanitók, szülők, aprók és nagyok, közös munkával neveljük gyermekeinket, de magunkat is a legfontosabb tantárgyra : az Életre.
Dr. Mészáros Béla hlttwiár
Barthon és Benes tanácskozása a középeurópai helyzetről
Megnyílt a Népszövetség 81-lk ülésszaka
Genf, szeptember 7 Eckhardt Tibor népszövetségi ma-gyar fődelcgátus ma OCnfbe érkezett
Genf, szeptember 7 A népszövetségi tanács 81-ik ülés-szaka ma délelőtt fél 11 órakor nyílt meg Eduárd elnöklete alatt- Megnyitás után több formalitás elintézése után zárt ülésre vonullak vissza,\'amikor megállapították u napirendet, a költségvetést és az adminisztrációs ügyeket. 11 órakor nyílt meg a nyilvános ülés, amelyen megkezdték a napirend tárgyait tárgyalni; de e#y pont sem voll, ami bennünket magyarokat közvetlen érdekelt volna. A legközc-lebbi tanácsülés holnap fél 11 órakor lesz.
(ienf, szeptember 7 Barthon francia külügyminiszter ma reggel 8 órakor érkezeit (Vcnfbé A pályaudvaron Eben főpecaélőrf®! hosz-szabh beszélgetést folytatott, majd Bencsscl tárgyúit llgy Barthou, mint Hcnes teljesen egyetértett a szovjetnek a Népszövetségbe való felvétele kérdésében, Úgyszintén a keleti egyezmény kérdésében. Majd a k^St államférfi megvizsgálta Középeurópa helyzetéi és ugy határoztak, hogy az osztrák függetlenség kérdése teljesen nemzetközi kérdés és csak Anglia, Olaszország és Franciaország együttes fellépése, valamint a Dunai-ál lantok gaz. dasi\'igi megszervezése álüil lehet a kérdést megoldani.
Bern, szeptember 7 A locarnói béke-kongreasxuK ma tartotta utolsó ülését, \'amelyen ugy határoztuk, hogy egy bjfcotlságol küldenek ki azzal a megbízásul ,liogy tegyék tanulmány lármává u Népszövetség alapszabály revíziójának kérdését. A kongresszus azonkívül az államok közötti egyenlőség fenntartásán fáradozott- 1
Páris .szeptember 7 A francia sajtó egyhangúan követeli az olasz-francia megegyezést A ioblKildali lajxik még a tengeri egyenlőség mellett is állást foglatpak, vagyis hogy Frunciaországnak és Olaszországnak egyenlő hadihajói illetve tengeri haderői legyenek.
Páris, szeptember 7 Az egyik párisi lap ugy tudja, hogy a keleti egyezmény ügyié megakadt. Genfi értesülés szerint a Rómában megkötött olasz magyar - osztrák egyezményt módosítják. Biztonsági intézkedésekkel bővítik, olyanokkal, mint amilyenek eddig a keleti egyezményben voltak. Ezek a biztonsági intézkedések Ausztria függetlenségét célozzák.
Róma, szeptember 7 Reuter iroda jelentése szerint az állítólagos francia olasz szövetségről szóló hirek minden alapot nélkülöznek. Egyik olasz külügymi-niszteriumi főtisztviselő szerint a megbeszélések még nagyon kezdetleges stádiumban vannak, francia -olasz katonai egyezményről pedig szó sem lehet.
ZALAI KÖZLÖNY
1334, siept ember 8
SCHMIDTH AUER-féle Az egészség Á-B-C-je Lep yen rendes emésztése, Legyen piros-tiszta nyelve.
Igmándil
& VILÁG LEGJOBB K-ES ERÜ VIZE. Egybaa gaxdaaágaaabb la, mart „Igmándlu-bólnem kell pohárazámrainni negyed- vagy félpohár elég szokott lenni Xiphalé airittItt kis- is hu Ivtghn 1 Reggelenként jó megnéznünk, meg tiszta-e a nyelvünk ? Mert legtöbbször ez a jele, Gy*mrunk-belünk rendben van-e. Ha betegség környékezi, mlgmdndr-vlz megelőzi 1
Busz éve ma...
(A Zala 1914. szeptember 8-ikl számából)
Sabac ?t?sett. A nagy Potlorek-féle szerbiai kudarcot apró távirat adja hirül imigyen : »Safcácot, amelyet több napi elkeseredett harc után foglaltuk el, a hadvezetőség kiüritette. A mi csapataink most már a Szaván innen vannlak.* Ugyanekkor azonban a Zala vezető helyén öles betűk hirdetik : •Nagy győzelem a szerbek felett, egész hadosztályt megsemmisitet-tünk.« T. i. a szerb Timok-hadosz-tály betört a Száván át a mi területünkre és ott az osztrák magyar csapatok szétugrasztották.
Pária ostroma néhány napon belül megkezdődik.
18 éves gyerekehet soroznak Franciaországban.
Uj csata kezdődött Lemberg körül. Dankl hadserege Lublint ostro mólja, ahova nagy orosz segédcsapatok érkeztek.
A török hadüzenet Oroszország ellen minden órában várható.
Szentpétervárig repüli egy német aeroplán és a város fölött német újságokat és röpcédulákat szórt le
A dunt-dum lövegek nagy felháborodást keltettek a sajtóban. Az elfogoU franciáknál és angoloknál hadvezetőségük hivatalos csomagolásában találják a barbár harcieszközt. Németország roterzióként rombol Belgiumban. Löwen városát is elpusztították.
Víz alá merítik 70 négyzetkilométernyi területen a belgák Antwerpen vidékét, hogy második fővárosukat « németek ne tudják elfoglalni.
Egy francia erőit, Montinedy elesett. Száz év alatt ir.oít harmadszor jutott német kézre.
Pejaesevlcs honfit minisztert a háború francia földön érte, fogságba vetették. Mikor elfogyott a pénze, sáncot akartak ásatni vele. Közben, azonban pénzt kiapotl « fiától.
Lengyel téglák fogtak fegyvert és harcolnak hazájuk szabadságáért a mi oldalunkon.
Amerika kiutasította a megerősített angol hajókat az USA kikötőiből.
20-as sebesültek érkeztek Kanizsára. A gimnáziumban ápolják őket. Két kanizsai is van köztük : Plander József és Velák Jenő. A nagykanizsai tartalék-kórházaknak Sándor ezredorvos a parancsnoka. A szabadkőmü\\es-páholy Rozgonyi-utcai kórháznak, ahol 30 sebesültet ápolnak, Neumann Aladár gyógyszerész 1000 korona értékű gyógy-és kötszert ingyen felajánlott.
A vasúti menetrend szinte naponta változik. A közönség naponta az újságból tudja meg, hogy hova mikor indulnak vonatok.
Nincs gomb a megérkezett uj csukaszürke egyenruhákon, amiben i
harctérre kell indulni a 48-as menetalakulatoknak. A katonai hatóság a Zala utján kéri a közönséget, hogy aki csak tüt tud fogni a kezébe, akár férfi, akár nő, menjen be azonnal a laktanyába, ahol egy hatalmas termet rendeztek be ecélra ott van a posztó, a tü, a cérna, csak
hnmkás kéz hiányzik. A csapatnak két nap múlva kell indulni a harctérié. »A katonaság termész;:osen csak hálás köszönettel fizethet* — mondja a felhívás.
Agyat a sebesülteknekl Sabján polgármester felhívásában felszerelt ágyakat kér a kanizsai katonai kórházak részére
Komtlácslk Nagykanizsán. 196 szerb komltácsit szállítottak Nagykanizsán át fogolytáborba. Sorkatona egy se volt köztük Sok 14 éves gyerek és 60 éven felüli ember volt köztük.
Kórmenet lesz vasárnap délután a háború szerencsés kimeneteléért.
Háború a hirdetésben. »Hósapká-nak és haskötőnek való flanell kapható Rolsehild Albert cégnél a Fő-uton. Hósapka-minta a közönség rendelkezésére áll.«
flüfű ei motorkeiÉkpái PDeomatikak
i kfjobb kQ 1161 dl gyártateyekbtn (uancjávtl, Aut4alka«r«aaak Összes oirtz, francia éa amerikai autókhoi. fal-\' aaaraléai olkkak legolcsóbban
Nagy Jóistf Budapest,
tm Aadiátiy-ai M. TtUfcM 231-tf.
főtitkára indítványozta, hogy a TESz és Nemzeti Szövetség központjait kérjék fel, hogy egy cég által gyártott »lrre-denta gyermek-kabát,« egy cégnél való, minden háztulajdonosra kötelező lobogó-beszerzés, könyvkiadások ügynököltetése és hasonló üzleti szellemű vállalkozásokkal az irredenta eszme maga&ztosságára való tekintettel ne foglalkozzanak. Dr. Szabó Zsigmond, Dobrovits Milán, Farkas Vilma, Kelemen Fe^ renc felszólalásai után a választmány az inditváayt magáévá tette.
Az Ipartestületi Dalárda válsága ügyében a csoportok olyan határozatot hozlak, togy készséggel fogják azt támogatni, ha az Ipartestület maga is közreműködik országos nevű dalárdája fennmaradásán
A TESz nemzeti munkahét keretében ünnepli decenniumát. A nemzeti munka serlegét ekkor adják ki az arra legérdemesebbnek. A csoportok egyhangúlag amellett foglaltak állást dr. Hajdu> Gyula elnök beszéde után, hogy a serleget a Move megalakltójának, a TESz elnökének, Gömbös Gyula miniszterelnöknek adják ki.
Ezt követőleg a Polgári Egylet is választmányi ülést tartott s mint a TESz tagja, ugyancsak egyhangúlag tudomásul vette dr. Hajdú Gyula elnök előterjesztését, amely szerint a nemzeti munka serlegére Gömbös Gyula miniszterelnököt tartja legérdemesebbnek.
Az Ipartestületi Dalárda íigyében dr Tholwny Zsigmond, Lányi László, Zsigmond .Józief, Barbarlts Lajos és mások hozzászólása után a Polgári Egylet is a fenti értelemf-ben határozott.
RÁDIÓMŰSOR
Budapest, szombat.
9.15 Hírek. — 10 Egyházi ének és szenll>e*zéri a Szent István Bazilikából. Szentbeszédet mond dr. Székely László szombathelyi hittudományi tanár. 11.15—12.15 (iörögkathölikus Istentisztelet. 12.20 Időjelzés, idő-járásjelentés. - 12.30 Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. — 14.3J Cigányzene. — 15.30 «Kz«rmester műhely.. Harsányi Gizi előadása. — 10 Hanglemezek. 10.30 «Az ősz és a fertőző betegségek.- Melly József dr. előadása. 17 Szabadtéri dalosvcr-Seny közvetítése Szombathelyről. — 18:10 .Vidám történetek.. Harsányl Zsolt csevegése. - 18.45 Bertha-István szalonzenekara. 20 Előadás a Stúdióban. •Szerelem.* Tarka óra. 1. IIo-
fan kell verset csinálni? Jelenet. 2.
megismételt idill. Hangjáték. 3. Mi erősehh a halálnál? Hangjáték. -21.20 Hírek, versenyeredmények. - 21.50 Debreceni trió. 23 cigányzene Há-day László énekével.
Budapest II. és a relék. 18.15-ip.35 «A hét eseményei.. (Hírek.) - 21.55 —22.55 Budapesti Koncert Szalonze-ne kar.
Béw 12 Lemeaek. 13.10 Lemezek, - 11.10 Müvészlemezek, — 16.25 Citera- és harmonikarene. — 17.25 Állástalanok zenekara. — 19.35 Cza-riwbki Kornél zongorázik. — 20.15 Ho-kokócst. Ninon de I.enclos, egyfelv. dráma. 21.45 Hádlózenekar. 23.30 1 Jecha-jazz Nagel énekessel. Tánczene. .
Nagykanizsa egyesflletei Gömbös Gyulát jelölték a Nemzeti Hnnka Serlegére
Az „Irredenta gyermekkabát" és az Ipartestületi Dalárda ügye a kanizsai egyesöletek előtt
Csütörtökön délután a nagykanizsai egyesületek tekintélyes részének részvételével választmányi ülést taríolt a TESz és a M3gyar Nemzeti Szövetség nagykanizsai cso-porvtja, mindkettő dr. Hajdú Gyula vm. tb. főügyész elnöklése alatt. Az egyesületei érdekében mindig tett-
re és áldozatra kész elnök beszámolt a csoportok működéséről, az elnök által a zalai falvakban kifejtett, nagyon hatásos propagandáról (aminek eredményeképpen például 21 község máris belépett a TESz kötelékébe).
Barbarlts Lajos, mindkét csoport
Szövetek
Szőrmék
Selymek
Bársonyok
Kabátok
Flanelek
Vásznak
Szőnyegek

0)
cn O C
Q N
C/í
£ 15
N CC
cd >
>>
bJO cd
cn O
c o 0-
cd u
o
N
co
N

CD
Wt, mpltmbtr 8.
ZALAI KÖZLÖNY
TARKA HETI HÍRADÓ
Stoikholm. fiszakszibérlából mosi tért vissza egy svéd expedíció, amely Taiga közelében egy jégtáblán beszo-rulva n\'K>" mammut hullát talált. A megfagyott hullarészck főbb darabját a tudósok jégszekrényln-n magukkal bozlák .és miután uz orvosok megáUniti tolták, hogy étkezésre alkalmas, a megérkezésükkor rendczcli bunki\'Ute megfőzették a mamWut liust is.\' Igy a (stockholmi tudótok tízezer éves mantnulpecsenyét ettek.
Jó nekik! Nekünk, kanizsaiaknak legfeljebb csak csonllevcsro jut.
KMenben idegenforgalom terén mennyire előre vagyunk! Nálunk napilap után hatalmas autócarokon, elegáns magánautókon u külföldiek százai iitaaiak át: egész természetesnek tartjuk és észre sem vesszük. Székesfehérváron az egyik újság egy hasábos cikket irt abból az alkalomból, hogy
u városi meglátogatta egy idegen. •
Ifaidapff* Egy esztendeje Molt, hogy levezették n villamosokon n kissza. kaszrendszert. Az első nap ulasforgal. ma 318.000 volt. Az első évben 210,717.251 ntas utazott kisszakaszon. l-z idő alatt 021.000 kg. tantuszi, azaz 02 vagon klsszakaszénnei használtak fel.
Elképesztő mennyiség ez! Ha ezekéi a hatosokat egymásra raknák, egy 343.2 ki\'oméler magas torony nőnu az égig, vagyis Ilit olyan tna^ts tornyot, mint az Eiffel torony. Egymás mellé fejt Jet ve pedig 4320 km. hosszú sort kapnánk, vagyis kb. a, Nagykanizsa— budapesti vasútvonal mindkét
sinét tízszer lehetne végigrakni. •
Oxford. A híres egyetem egyik nagy /előadótermében szerepelt nemrég egy 10 esztendős magyar fiu. lilöadást tartott a tudós professzor uraknak u a Housági madarakról. A kisfiú, Stu-dinko László ugyanis Honság-i gyerek éa már pöttömnyi kora óta nagy ismerője a honsági madárvilágnak, ami l»edig már régóta foglalkoztatta u tudósokat. Most az Oxfordban összeült nemzetközi omiiologiai kongresszusra lilvfák meg előadást tartani! fis megállta a helyét.
Tizenhatesztendős magyar fiu Oxfordban. Az egyetemen. Nem hallgat, hanem tudós professzoroknak tart előadási. Azt hiszem nem is kell magyarázni, miért irtuk ide ezt a hírt
Az alábbi két kis hírt egy amerikai újságból vágtuk ki:
Itaif»taengM horogkeresztes Sajtófőnök cikket irt Hitlerről egy ncwyorki hetilapban és ebben n cikkben a Vezér szónoki képességeiről valóságos elragadtatással ir. Nem tudváu jobb hasonlatot találni, Hitler szónoklatait ósazehasonlitja Kreisier hegedüjátéká-val. - pont Krelslerérel, aki - ftidó.
Még a sajtófőnök is megbotlik néha. •
El Paso Texasban azon iskolás gyerekek, akik két mértföldnyire vagy messzibbre laknak uz iskolától, kapnak az difiimtől <gazolin pénzt.. Kihint, ltogy a gyerekek ezt u pénzt zsebteváglák és öszvéreken jönnek az iskolába. Az öszvér nem szereti " ga-^diiil, de a gyerek ssereti a cukrot Az állam beszüntette a gazolin pén-
lc\'ket. Csúnya állam.
* ■
•Venyot- llnrnindik hónapja virágaik Oklahomu városában a nők ál|a| legjpbbsu megbecsüli club, u: Hálás Férjek Clubja. Ez a 80 taggal alakult "j társaskör a férfiakat akarja ránevelni az otthon megbecsülésére és a <*>ládi béke ápolására. A HFC tagjai-nuk csupán három iwfcuicsuk van, a\'"ire fogadalmat is tettek, fispedlg:
1 Kóiék-íém magajni, hogy felesé-gfWt naponta legalább egyszer m®4-I^VpIom és biztosítom rendíthetetlen """égwnről i
n, hogy napjában egy bótot
mondok feh ségemnek s vn\'umi hiZHftó megállapítási teszek szaW&csmiWésze-
téről. •
iparkodni fogok, hogy legalább két-na|xmként egyszer valami figyelmes-seggel lepjem meg.
Lélektanilag megokolható, okos három parancs. Aki összeállít >lln is-tnerie a női lélek nehezen megismerhető binodulmát. Hogy Európában meghonosodik-e, uzt nem tudjuk. Az oktahomai asszonyok nagyon dicsérik lés melegen ajánlják. l)e a klub csak akkor lehet eredményes működésű, hu az asszonyok is megteszik a kötelességükéi, mert nefelcjlsük el, hogy u férjeknek .hálásuknak .kell lenni.
I\'árts Egy javaslat szerint Páris-ban női rendőrséget akarnak bevezetni. A javaslat kéri, hogy a női rendőrök ne kapjanak uniformist, mert uz szigorúvá és hivula\'ossá teszi külsejüket. Azért voinu szükség női rendőrségre — uniformis nélkül, hogy a párisi utcát vidámabb/l tegyék.
Hát kérem tisztelettel, nem tudjuk mi u véleményük a párisi uraknak a rendről, de mi nehezen képzeljük el cg}- eslélyiruhás csinos hölgy* r^\'nd-őrösködése melleit n rendet, Fura kis rend vohia, az bizonyos. Ami pedig a vidámságot illeti, az se lehet fő cél. Vagy ha az, szerződtessenek utcai l ohócokát a párisi utcasarkokra. Dc meg azoknak is igazuk van, akik azt mondják: elég ha a gyengébb nem otthon dirigál...!
—nő\'
3+2-csövai 303-os Orion rócflénét o reflexkopcsofós teszi lehetővé o nagyobb teljesítményt. Erről bárki a bvkopctolós első pecceiben meggyőzödhal.
Ma francia cserevonat érkezik
Ünnepélyes fogadtatás lesz a pályaudvaron
Az Ibusz szervezésében ma a második francia cierevonat érkezik hazánkba. A vendégek vonatja a francia és olasz Riviérán át Velence felöl, délután 17 óra 14 perckor fut be a nagykanizsai pályaudvarra s fél órui fentartás után folytatja útját Budapest felé.
Az idegenforgalmi ügyosztály ennek n különvonatnak az utasait is ünnepélyes fogadtatásban részesiti. A pályaudvart magyar és francia zászlókkal fellobogózták. Az üdvözlő beszédet francia nyelven dr. Krátky István polgármester mondja. A zenekar a vonat begördülésekor
Közeleg az ősz
Gondoljon a télre
Divatos, ízléses, olcsó és meleg
női télikabátok
nél.
Y
a francia himnuszt, a beszédek elhangzása után pedig a magyar himnuszt játszn majd, indulókkal szórakoztatja a vendégeket.
Az első francia vonat fogadtatása élénk visszhangot keltett a francia sajtóban s hasábokon ét tárgyalták a barátságos nagykanizsai fogadtatást. A rendezőség kéri a város közönségét, hogy ezúttal Is minél nagyobb számban jelenjék meg a pályaudvaron. A kislányok magyar ruhában jöjjenek s lehetőleg virágot is hozzanak magukkal. E fogad-tiltások számos barátot szereztek már hazánknak s a Trianon elleni küzdelemben épen a francia nemzet rokonszenvének a megnyerése a legfontosabb.
Belratások az Iskolákba
Beiratások : A nagykanizsai reálgimnáziumban szeptember 10. és 11-én délelőtt 9 -12 óráig. A Notre Dame leányliceumban szeptember 6. és 7-én voltak. Pótteiratások szept. 16-én délelőtt. A Városi Zeneiskolában szeptember 10-én. A polgári fiu és leányiskolában szeptember 10-én. A felsőkereskedelmi iskolában a pótbeiratások 6. és 7-én megvoltuk. Az iparos és kereskedő tanoncok szeptember 10. és lll-ért déleltőt, mig az elemi iskolákban ugyancsak szeptember 10. és 11-én.
Megkezdődött tehát ismét az iskolai év. A közoktatásügyi miniszter rendelkezései szerint ullg van a tankönyveknél vállozás. A tankönyvek áru is a mai súlyos gazdasági viszonyokhoz mért. Ugyanez áll a. tanszereknél, rajzeszközöknél és a többi iskolai szükségleteknél. Fontos várbsLérdek, hogy csak helybeli kereskedőnél szerezze be mindönki tanszer és tankönyvszükséglet*^ ne indirekt uton. Etéren elsőrendű beszerzési forrás a Fischel-cég, umely az összes nagykanizsai iskolákban és tanintézetekben előirt könyveket raktáron tartja megszabott áron. A több generáción át u közönséget szolgáló Fischel-cég Horthy Miklós-utcai kereskedésében valóságos búcsújárás van ilyenkor, mindenki igyekszik a megyészerte ismert cégnél beszerezni Iskolakönyv és tanszerszükség letelt.
<-)
4
- Buloivánirtá, nem |«m!! Teljee beieodeWseket Hsadklvöl eiínyöi rési-letíizeMsre, söt kumatmente*j] is elállítunk. Köpetein buloráruhti, Horthy UlkUi-ut 4,
TAKARÉKOS SZÜLŐI —— i
Iskolaruhát, Hubertust, télikabátot, Boykabátot csak nálunk vásárol, mert csak megbízható, jó árut tartunk a legolcsóbb árakon
GRÜNFELD RUHAHÁZ
Iratkozzék be a »Zalai Közlöny angol és német nyelvtanfolyamára I
ZALAI KÖZLÖNY
«
Dugulás és aranyeres bántalmak, gyomor- és bélzsvarok, mA|-és lépduzradis, a hu álla-dó puf fadlíága é« a rekeS\'lzom gyaVori le;io!6dJsa, hál- és d.r kfáps ellen a krmészetadta .Ferenc Józsel" keserűvíz, kisebb adagokba c\'oszlva nsponta tOblszOr bcvéve, halha\'ós segibésel nyújt. — Tudományt:s mrgtigyeléíek bfigazoliái, bogy a Ferenc Józsel víz alhaii mrgbtle-gedéítk esi\'eiben — lullápl\'lt, vérbő egyéneknél Is — gyorsan, biz-loian ís mindig enyhén ha\'.
A Nemzeti Egység hlrel
Az é|iitőipari szakcsoport 8-án délelőtt 10 órakor értekezletet tart. Tárgy: a városi költségvetés ismertetése és az ezzel kapcsolatos megbeszélések. Ez alkalommal tárgyalás alá kerül az is, hogy miképen lel»etiie az építtetők fi-gyeimét felhivni a beépítésre alkalmas házhelyekre. Az építési hitel kérdésé, ben is ozalka\'ommal történik eszme-csere.
Számos érdeklődésre értesítjük a szakc.so|x>rtokhoz csatlakozni szándékozókat, ltogy szakcsoportjainkban minden időszerű kérdéssel, a társadalom ügyes bajos dolgaival, panaszai* val, sérelmeivel ,azok orvoslásával állandóan foglalkozunk,
— Közalkalmazottak ügyeiméből Hu-
tonírainkat .ényegesen leszállított árakon árusítjuk. Hosszú .ejáratu hitelre is, kamatmentesen. Kopstein bútoráruház, Horthy Miklós-ut 4. axám.
Soha nem volt olyan jelentősége j az idegen nyelvek tanulásának, mint ma, amikor egyfelől megnehezedett a kenyérszerző élet a szük magyar határok közt, másfelől az idegenforgalom folytonos fejlődése minduntalan hozza össze egymással az egymás nyelvét nem értő embereket. Magyarországon, főként a fővárosban a nyelvtanulás ma olyan divat, mint akár a bridzs. Ez az értékes »divat* most kezd terjedni vidéken is.
I A »Zalal Közlöny* módot akar adni előfizetőinek, hogy olcsón sajátíthassák cl a leggyakorlatibb értékű világnyelveket. Evéglől egér szen modem alapon ve e.ott nyelviskolát tesz hozzáférhetővé minden igazolt e\'.úfizetőjének. Az iskola ve-;etője Pallos Erzsébet, aki a lon-co.ii egyetemen szerezte meg a nyelvtanári diplomát. A »Zalái Közlöny* nyelviskolájának" két tanfolyama van, egy angol és egy német. Az angol kurzuson a kiejtés
_1984 szeptember 8
tökéletes elsajátítását biztosltja, hogy az anyag minden órán Mr. Walter Ripman, a londoni egyetem fonetika tanárának eredeti grammoíonlemezein is közvetitésro kerül. Ez a módszer hibátlan irodalmi londoni kiejtést biztosit.
Minden tanfolyam 6 hónapos, hetenként 2 órával. Egy egy órán Legfeljebb 4 növendék vesz részt, tehát nem esoport-tanitás.
A tanfolyamokat a »Zalai Közlöny* előfizetői havonta B pengőért látogathatják. Beiratkozni Pallos Erzsébetnél lehet (Erzsébet-tér 18. II. em.), a névre szóló utolsó előfizetési nyugta felmutatásával. Nem előfizetők havi 10 pengőért Iratkozhatnak be a tanfolyamra.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai meg-flgyelő jelonté^ek: — pénteken a hőmérséklet: reggel 7 órakor + 15*2, délután 2 órakor + 236, este 9 órakor -f- 164.
Felhőzet: reggel éa délben borult, este tiszta. — Csapadék 00 mm.
Szélirány: Reggel, délben éa este északkeleti.
(Bjtulkai rádtóji\'enUt) A SUta«r«U-glal InUial jalaMtl ••«• 10 éMikari A léfléramláa gyangQUaa. Éaaak kalataa aaatlag M<g lápsraaik. A HAwiéraAklat klaaé amalkadlk, hajnali köd lahataó
— Angorette, dültimelrt, dlagonál éa az őszi dlvatujdonaágok nagy választékban Slnger Divatáruházbon.
Női kabát, Női ruha, Köpeny, Costume, Férfi kabát, Öltöny.
Olcsó árak.
A minden eddigit felülmúló anyagok vételkényszer nélkül megtekinthetők Szőrme nagy választókban!
Kirschner Mór divatáruházában
ősz nttidnp
Uj szinek, Uj minták, Uj szövések, Olcsó ára
1184. BcpUmbtr 8
Üzletáthelyezési
Van szerencsém értesíteni a nagyérdemű közönségei, hogy
cipéax-Uxletemet
Suffdr-ut 2. szám alól (Babóchay-ház) Csengery-ut 6. sz. alá
(volt Transdanubia cslüár-Qzlei) fle-lyez/em d/, ahol szolid árak mellelt készítek mindenfajta clptíi. Javttdat olcsón vállalóit. Kérem a rué. közönség szíves pártfogását. Tisztelettel: P/ánder Károly
1332 url- és nöl cipész.
Mozgószinház
A fenség szerelmes
Erről a filmről csak azt kell mondani: Lehár-muzsika, kitűnő szereplők, pompás felvételek és meghatároztuk a film műfaját és annyi más külföldi és hazai helyen kis riporternőről szól a mese, aki hogy sikere lesz Kanizsán is, mini talán a sikerét ls. Mert valószínű, interjút akar csinálni újságja számára a cáreviccsel. Találkozik is vele, de nem sejti, hogy őfenségével sétál már napok óta, hisz az országúton szedte fel autójába. In« kább szélhámosnak véli, különösen azóta, mióta észreveszi, hogy áj-landóan két detektív figyeli. A cári udvar közben mindent elkövet, hogy őfenségét szerelemre, illetve házasságra bírja a hercegnővel, aki viszont őfensége legjobb barátját szereti. A tévedések azonban csak az utolsó pillanatban derülnek ki> amikor a két szerelmespár közül az egyik egymásratalál, a másik elveszti egymást. És a sáblontól eltérően a cárevics és az újságírónő veszti el egymást. Ez a búcsújelenet talán a film legszebb része. Két szerelmes szív búcsúzik... Mennyi lélek van ebben. Fájó, sajgó szerelmes szivek... És Itt a holdfényes gyönyörű kertben írja meg a kis újságírónő élete legszebb riportját: A cárevics elhagyja Nizzát.
A szép Lejiár-melódlákat a kis riporternő : Eggerth Márta és a cárevics : Hans Söhnker, a hírneves svéd operaénekes éneklik, akikndk nemcsak hangjuk kellemes, finom, hanem a játékuk is szimpatikus. A humort Ida Wüst és Ottó Walburg képviselik. A szép Ery Bosnak méb tó partnere Ottó Paul. Külön meg kell említeni Viktor Jansart, a rendezőt, aki páratlan pazar kiálltás-ban, ötletes fordulatokkal és csodás tüjfelvételek tekezövésével hozta színre ezt a hangulatos operettet
ZALAI KQZLONY
Tessék csak Idehallgatni
Ml azt előre tudjuk, hogys a vasárnapi négy előadás, amikor a «Zöld méreg, cimö filmet mutatjuk b», nem bírja lefogadni a nagy tömeget, amoly ezt a világraszóló izgalmas és idegremegtelő filméi meg akarja nézni, tehát elhatároztuk, hogy hétfőn dél. után még két előadást tartunk. De pem a rcudes idöb«h, hanein félhárom és félőt órai kezdettel.
Szíves figyelmébe ajánljuk a n. é. közönségnek, hogy a jegyeit n
vasárnapi, mint a hétfői előadásokra idejében biztosítsa magának, mert az elővételek után ítélve a napi pénztár csak nagyon korlátolt mepnyiségben fogja az igényeket kielégíthetni.
A film annyire izgalmas, liogy a cenzúrabizottság annak megtekintését kizárólag fclnöltek részére engedélyezte.
Erre az előzetes közlésre kötelez bennünket az udvariasság, amivel a mi kedves közönségünknek tartozunk.
Várost Morgó
U \' és csöcfésatt farttS* | PALM A OKMA CIPÓTALPPAL
küldje gyermekét az iskötábcrl I
MégmarendeljemogdpéMtéffél* I
A honvédzene hangversenye a színházban
A Nagykanizsán tartózkodó hon-védzenekar szeptember 10-én este 8 órai kezdettel DiUmann Antal karnagy vezényletével hangversenyt rendez a Városi Színházban. A műsorban kitűnő magyar és külföldi szerzők müvei, operaábrándok és nyitányok szerepelnek. A tiszta jövedelem egy részét a nagykanizsai városi Ínségakció javára fordítják. Jegyek elővételben és a hangverseny napján a Városi Színház pénztárában válthatók.
GRÜNFELD
RUHRHAZ
ruhái fet&lftfii bőrkabátjai télikabátjai
uralják az őszi divatot f
Legnagyobb választék legújabb szövetek legdivatosabb szabás legolosébb árak.
Mérték utam osztályunk
elismerten a legjobb
GRÜNFELD ruhaház
NAPIREND Szeptember 8, wombet
Római kato«kai< KlaHAaaa. ProMat Mái la. Uh: filal W 28.
Mail előadások htlkOioao 1 fl), ■ vaaár «• «naep«e|ka,5, T <a1őtakaf..
Oyé«yea«tá<l á||ali mlilUI itta, ban: Óiangyal ajógysztllál Qaák-lál 10. aa. éa a klakanlaaal gyógyaaertáj. .
Oözfllrdő ajiw lafgel 8 órtWt aMF S Mit (bÉtlff, reerda, pintek délután, kedden egtaz nap nMnaV)\'.
Romai katolikus: Kl«v. P. Proteat Adám. In : Elöl ni 29:
Hőm.katolikus:Tol MM hv.Proteat.: Etlk. In.: 9695 Thlsrl Bő 1.
_ (ianuMK újév) Izruellte polgártársaink hétfőn és kedden ülik újévüket. A két papig lurtó ünnep vasárnap este fut he és tart kedd estig
— (Szabadságról) Dr. Novai Inti* városi tanácsnok szabadságáról haza-érkezett ós hétfőn veszi ál blwUalát.
— (A lato.vHtTOinban • beuMáasnk) szeptember 15-éJ! délután 3-fl ódig lesznek. Az igazgatóság.
— (Isr. tanévnyitó HMstMMMI Az
izraelita vallású elemi és középiskolai tanulók tanévnyitó lstenllszteklének időpontja szeptember hó 11-én, kedd délután ttl 4 óra.
Ilim* Papp József kereskedő leánya, Ilike & Izjrge RO&ert, * (lazdák Biz. Szóvclkcz*lének cégleg>fS osztályfőnöke augusztus 2V-én Buda-pesleti házasságot kótóltek (Minden külön érleailés helyett)
— A aalla tudvnáaitat. hozom, hogy a német tanítást 15-én megkezdem. BeirSs 12-15-lg déleMtt 10-12 óráig. Szíves pártft^áat kérek IHaw* JNalla-
— 1 waa loapju éa férfi szóvetek nagy választékban olcsó áron Gok-nazky Divatüzletbon.
érttaael állit őaaze Sfagtr DMuuUz.
rr
diuatuldonsáaoh nnjy uálosztéhban!
Legolcsóbb bevásárlási forrás s
Golenszky Divatüz
ZALAI KÖZLÖNY
Modern
kalapszalón
Nagykanizsa, Csengery ut 12.
Női kalapok és sapkák. Dús választók.
Legújabb modellek. Jutányos átalakítások.
Kedvező fizetési feltételek I
• _
Holnap délután népünnepély a Zrínyi pályán
N*gy apnrAlussal készülődik a Zrínyi Tornaegy let holnap délútán a Zrínyi *|)prtpá!yán tartandó népüni<e|*5-lyéne. Az ügyesen összeállított műsor u hytneW számoktól az Irredenta számokig ós a \'komoly művészi számtól « színes látványos ké|>ekig mindent felölelt Délután 3 (órától másnap reggelig lesz .módja szöraloftMÜ a, közönségnek Katonab\'anda, szalonzenékar és dgány-zeuekar utuvikájáru lehel táncolni. 50 riltór a belépőjegy, diákok, leventék és katonák részére 20 fillér.
A Zrínyi újonnan alakított ökölvívó Szakosztálya a népünnepély keretében mutatkozik bc elősxór Nagykanizsán Ugyanakkor 3 órai kezdettel az yr-fzágos jeltcgÜ \\ld2kf finiftsiívértény döntö mérközéaoi folynak le.
A*
Izr. Leányegylet
— (Oleaóbbtok lettek a népiskolai
tankönyve*) firdekes könyvjegyzék érkezett szerkesztőségünkbe, amely " népiskolai tankönyvek, olcsóbbodásá-róíűd számot. JQz a jegyzék u Franklin-Társulat kiadásában megjelent valamennyi népiskolai, továbbképző, gazdasági és tanonciskblai tankönyv árát yu%aJmaan- a ozútnosztopMi arról győ-lik meg az olvasót .hogy ezidéu valóban olcsók lettek a nép legszélesebb rétegének! aukő»y\\«i. A kultuszminisztérium rendelkezése szerint végrehajtott árknaéltUásnak a naúlők in az iskolák szem pontjából nagy jelentősége Tan, minthogy ezidén minden tanuló
tudja szerezni az olcsóbb tankönyveket a még azoknak is vadonatúj köny.v julhat kezükbe, akik mindeddig csak szakadozott, bacillusbördozó, ócska tankönyveket vásárolhatlak Vármegyénk tanítósága és jskelal hatóságai máris arra ösztönzik a gyerekeket, hogy szép uj könyvekkel jöjjenek iskolába, mert olcsók lettél a tankönyvek. A figyelemreméltó könyvjegyzék úrról is tájékoztatást nyújt, hogy előfizetőiek a Zalai Közlöny révén kedvezményesen rendelhetik meg a Tü-kőr-t, a legsztfcb képes havi folyóiratot. Az iskolaév kezdetén bizonyára u tanítóság köréből Ls többen csatlakoznak majd az együttes előfizetés kedvezményét élvező előfizetőinkhez.
— Német nyelvoktatás Szeptember 15-én német nyelvtanfolyamot iáitok íelnőttek részére az Ipartestület helyiségében. Szive* jelentkezéseket lakásomra, Csengeri-ut 13. alá csic 7 óra után kérem. Nagyobb jelentkezés esetén kedvezőbb fizetési feltételek. Szíves pártfogásukat kérem Sponyfc EHy
— (F^y a«Monyoii k« wemper) a kanizsai hetivásánon egy fulusi asz-sxony az egyik tietybeH keTeskeüő sál-rából elemelt egy Zsempert Mire utánaeredtek, a Zsemper nem volt sc-liol. Végre lefejtették róla a kendőjét és akkor idecüH W, liogy a topóit zsempert ipár fel i* vette magára. Amint ezt lefejtették róla, még egy va-donatuj Jw$mper volt rojt". Bizonyára ezt is hasonlóképpen Bérezte. Bekí-sócték a ruaiürwSgrc.
_ Mandék „sziályimk a legkellemesebb meglepetéseket nyújtja. Mielőtt vásárol, nézze acg ScbflUék maradék offtályát-
- (Különös tulvajlás) Tegnap éjjel Sárkány Mór nagykanizsai kereskedő Csengeri-ut 84. szám alatti kőolajrak. tárából ismeretlen tettesek elloptak négy hordó petróleumot. A nyomozás megindult, hogy kik és hogyan lophatták el a i>etróleummal telt liordó-kat, amelyeket nehezen lehet zaj nélkül kjgui\'ilaui a raktárból.
táncteája
— (Izgalmas keresztrejtvényt) tar-, lulmaz értékes nyereményekkel az az újság, amit a nagykanizsai Horthy Miklós-uton levő Fischel-féie könyvkereskedő oég bocsájt ki és amelyben a magyar lrodulom, főleg ifjúsági irodalom terméseiről értékes tájékozódási talál minden igazi magyar könyvbarát. Az újságot ingjén kúpja mindenki, aki a cégtől kéri. A keresztrejtvényt megfejteni nem nehéz és igy mog van az eshetőség mindenki számára, liogy értékes jutalmat kaphasson. A rejtvény megfejtésé^ pontos névaláírással be kell szolgáltatni a Fischel-féJe könyvkereskedésbe. Maga az újság ogyébkéut is fontos szolgálatot tesz olvasójának ,mert mindenről alaposan tájékoztatja ifjúságunkat arról, amit tudnia kell.
— (A gös- ée kádfürdő) ezután va-sárnapokon nem csak délelőtt, hanem délután is nyitva van. U&yanigf .ünnepnapokon.
— (levetkőztetlek ■ disznók kél hivatalnokot) Zalaegerszegen két hatósági tisztviselőt, akik hivatalos utjuk-bon a közeli városmajor felé mentek, a sertéscsordából őt megvadult sertés megtámadott. A disznók összeharapdálták őkel és ruhájukat teljesen leszakították róluk. A két tisztviselőt a kórházban vélték ápolás alá, uhol bekötözték őket, majd uj ruhát sze-reztek számukra. A veszedelmes ku-lundba került tisztviselők állítólag kártérítési ]>ert inditunak a sertések gazdái ellen.
ma a Koronában.
— Milyen legye.i az ön rádiókészüléke? Kis méretek melleit nagy teljesítményű. A rerlcxkajK-solás a rádiócső kétszeres kihasználását teszi. lehetővé. Hallgassa meg a moost forgu-lomba kerülő 303-as Orion reflex-su per rádiót kereskedőjénél és győződjék meg annak nagy teljesítményéről, Fz a készülék nündazl nyújtja, amit ön a rádiókészüléktől elvárhat.
— Aiigo\' szövetek Nagykanizsád Anglia és egyben a •világ/ ké{ kghirr -sebb szövetgyárának, Jennens Welcli & Co., valamint Josiah Franz l|d. gyártmányai ezidén elősoör kaphatók Nagykanizsán, Kirschner Mór divat-áruházában.
_1984. gxeplember 8.
— A legújabb illemkódex. Hos&Zu évtizedekkel ezelőtt jeleni meg utoljjáru illemkódex n világ könyvpiacán. Azóta teljesen megváltozott a világ és csuk most jelent meg Berlinben a leg. ujabb, a mai életre szabott illemkódex. Ebből kőzöl érdekes kivonatot u Színházi Elet uj száma.
— Női ruhák gyönyörű fazonokban idényvégi árakon Schütznéi.
— A PAJOR SZANATÓRIUM (Bu-dapest, Vas-utca 17.) Uj olcsó kórházi osztálya. A Vas-utcai dr. Pajor szanatórium a gazdasági helyzethez alkalmazkodva kórházi osztályt nyitott szanatóriumi ellátással napi 8 pengő ápolási díjjal, A külön szobák árait U lényegesen leszállította. Különleges gyógy tényezői: Itádiumkezelések, bélfürdők, (entrocieaner, Darmbad) szívbetegeknek kímélő és pihenő kúrák (eiectrooardiograph) szénsavas fürdők stb. Nagyszabású vixgyógy, Zander és ortopftd gyógytermék, astmaszobák, sebészeli oszlály elsőrangúan felszerelt mütőtermcivel, plasztikai sebészet, emlőplasztika, orrkorrekció, arcmegfiatali-tás (ránceltüntetés) stb., urológiai osztályán a legmodernebb berendezés és készülékek. Szülőosztály 10 napi leg-mérsékeltebb átalányárban stb.
— Torontáli éa Bnklé «zönye»|ík olcsó áron Golenszky Divatüzletben.
Nagyszerű vásárláal alkalom.
Érdekes látványosság.
isii Lakberendezési és Háztartási Vásár
Biianl-lurtuntk Hjitra sztpttnbtr 16-ig Vasúti kedvezmény
Vásárlgazolványok az Ibusznál és az Ipartestületnél.
Egyfitt a „Tfikör"-rel
A Franklin-Társulat képes havi folyóirata, a »Tükör«, rövid idő alatt\' a »Zalal Közlöny* előfizetőinek is kedves szórakoztatója, mulattaíója, tanácsadója lett. Tisztelt előfizetőink szivesen veszik igénybe az együttes előfizetés kedvezményét, melynek révén lapunkat a »Tükör«-rel együttesen kedvezményes áron kaphatják meg, olcsóbban, mint ha a kettőre külön-külön fizetnének elő. Többször hírt adtunk már arról, s most megismételjük, hogy lapunk előfizetői « kedvezmények, pályacH-jak és jutalmak egész sorának lesznek várományosai, ha kiadóhivatalunk utján rendelik meg a legazebb és legértékesebb képes havi folyóiratot, a »Tükör«-t.
A .Zalai Közlöny és a »Tükör« együttes előfizetésének kedvezményes dija egy hónapra P 2.9Ö. E kedvezményes előfizetési akcióhoz tisztelt előfizetőink bármely időponttól kezdve csatlakozhatnak.
Kis Budában
tiombalo i és taiárnap nagy
disznótoros vacsora
van. — Egy adag 60 llllér. Házilag van minden elkéssltve. Jó éa ízletes minden.
Szíves látogatást kér
TAHIk Péter 3374__Klnlzsy-utca 21.
Szabó Antal rádlóbereskedő
R
olcsó,
tökéletes,
megbírható!
m m •
adioja
ön is vehet rádiót, mert mindenki találhat zsebéhez mért készüléket!
Uj IS. évi tipasD rádiókészülékek
díjtalan bemutatása. Visszavett rádiók már 60 pengőért kaphatók
Szabó Antal rádió- és sportUzletében.
Erzsébet királyné szálló
Budapest, IV., Egyetem-utoa 8.
(A Belváros központjában),
100 modern kényelmes szoba. Liftek. Hideg-meleg folyóvíz. Központi fűtés. Az étterem és kávéházban minden este azalonzene. As Erzsébet pincében egypincér rendszeri Menü i I pengő 60 fillér.
izeplembti 8
ÉRTESÍTÉS!.
2alai közlöny
É\'ltsllim a nagyirdrmll kötön-séqct, hogy újonnan megnyílt
villany felszerelési szaküzletemben
szerelést mankók, azonkívül a legmodernebb csillárok, rezsó-limpih, szerelést alkatrészek
a legolcsóbb órbon S2erezhttik be.
Szíves pártfogást kér
Deutsch László
villany- és rádló-sxerelá. EOtvttm-iér 20.
wl [SOrley vaskereskedés melletti.
SPORTÉLET
Csík Ferenc Európa-bajnok Nagykanizsán
Ingyen szálloda a „Zalai Közlöny11 Budapestre utazó előfizetői részére
A fővárosi lapok ma már a legfantasztikusabb kedvezményekkel igyekeznek egymásra licitálni, csak hogy kedvében járjanak előfizetőinek. ötkilós aranytömbtől az ingyen nyaralásig, kelengyétől az ötemeletes bérpalotáig a legkülönfélébb dolgokat sorsolják ki, külföldi nyári utazásokat rendeznek és a reklám ezer ötletével csinálnak propagandái önmaguknak.
A tZalál Közlönyt a maga szerény vidéki keretei közt nem tud egetverő meglepetéseket igérni előfizetőinek. Mégis igyekszik lépést tartani és előfizetőinek olyan kedvezményeket biztosítani, amelyek nem egy szerencsés nyerőt tesznek gazdaggá és boldoggá, hanem minden előfizető számára egyenlő joggal és egyenlő eséllyel, bármikor elérhetők.
A »Zalai Közlönyt, minden igazolt előfizetője, ha Budapesten van dolga és szállodára van szüksége, jelentkezzék a szerkesztőségben, 9 hol utalványt kap, mellyel egy, esetleg két napon ál díjmentesen lakhatik a főváros egyik legjobb nevű szállodájában. Szoba-számlá-ját t. 1.. a >Zalai Közlönyt fogja kiegyenlíteni.
Nem kell hangsúlyoznunk, hogy ez a kedvezmény a »Zalai Közlönyének anyagi áldozatot jelent, de szívesen ajánljuk fel előfizetőinknek, hogy amikor Budapestre kell utazniuk, megkönnyítsük vele gondjalkat.
A kedvezményt az újonnan be-Hépő előfizetők Is Igénybe vehetik. Tömeges jelentkezés esetén a jelentkezés időrendjében fogja a szerkesztőség az igényeket kiclégi-tenk
A nagykanizsai sportkedvelő közönségnek páratlan attrakcióban lesz része ma délután 3 órakor a városi strandfürdőben a nagykanizsai kétnapos diákuszóbajnokságokkal kupcso.ul-kan. A versenyen megjelenik Keszthely, tehát vármegyénk szülöttje, Csik Ferenc Kurópa ezidei 1Ó0 méteres gyorsúszó bajnoka s egyúttal l.\\200 méteres Európu bajnok magyar sta. féla tagja is. Csik Ferenc már régeb-ben megígérte Berke Józsefnek, az NTE úszószakosztály\' vowlőjének, akihez régi barátság fűzi, hogy » nyár folyamán lejön Nagykanizsára.
Csik kanizsai szereplésének létrcho-zataln körül oroszlán része van dr. Thölway Zsigmond posiafőnöknek.
KOszOnetnyllvánitás.
Mind»zokni|r, kik felejthetetlen férjem temetésén megjelenésükkel fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek, különösen a tantei-lüleleknek szívből Jövő köszönetet mond
özv Szabó István né
U CMÜdja.
Csik Ferencet ugyanis cg>- ideig hiába keresték a keszthelyi rendőrök. Dr. Thölway azonban nem nyugodott addig, mitg egyik küldönce meg találta az Kurópa bajnokot valahol a Balaton közc|>én. A többi már aztán simán ment.
Csik I\'erene Scliulthejsz László, az NTE jóké|>ességü spintere ellen nszik nK) méteren. Amennyiben az Kurópa bajnok nem kifogásolja, Sehulthejsz előnnyel indul. Hihetőleg utóbbinak Csik mellett sikerül majd megúszni a UK) métert 1 p. 10 mpf-en belül s ezzel elnyernó a város által felajánlott serleget az első 1 p. 10 rap-en belüli időt elért nagykanizsai úszónak.
A nagykanizsai Zrínyi TE országos teniszversenyének második napja
A nagykanizsai Zrinyi TE országos tenniszversenyén a második napon el-jutott az elődöntőig és néhány meg-lepetéscn kivül majdnem minden számban a favoritok győztek. A versenyt szépszámú\' és lelkes közönség nézte végig és lelkesen tapsolt a yiindvégig szép é.s intelligens játéku meccsnek.
A második nap fonlosabh eredményei a következők:
Férfi egyes: l.ichtenslein—Ats (1:3, 1:0. 7 :5, I.ustgarten—Móré 3:0, (i ^ ö>0, Hriglevlcs Varga fi:2, 6 2,l.áng —Kiehner, I.ustgarten—Adám 0:1,1:0, 0:2. (
Női egyes: Baán—Ats 0:0, fi:3, (lórsy Makóné (>: 2, 1 :fi, Ü :3, Heiszi\'r -Ats Héby tí:3, fi:4, Ráczné-Raán 7:5, 8:0. f
Férfi páros: Hriglevlcs, lloffmann— Ats, I .áng 0 :3, 7 :5.
Vegyes páros: liriglevics, Bécséi Láng, Háczné 0:0, 6:2-
Old ltoy egyes: l)r. Als~dr. Sallér 0:2, fi rl.
Kiirás holnap délelőttre: 8 óra: AI-mássy- Móré, Ats Héby—Makóné, Ats Eichner dr. !) óra: Almássv, Baán, Ats, Górsy. 10 óra: Ats dr. Makó.
Az elődöntőkbe minden játékos köles, kijönni délután 2 órára. 10 pere késés után szkreecselünk. A döntőkre vasárnap délután 2 órakor kerül sor.
— Vásznak és dauaaxtok, papiunok, takarók állandó nagy választéka Singer Divatáruhátban.
Tankönyvek
minden iskola részére továbbá
iskolai író-, rajz- és festőszerek, rajzeszközök, füzetek, tolltartók táskák, Iskolai bőröndök
legjobb minőségben legolcsóbb árakon
kaphatók »»
FÍIll ÉyvkerÉÉÉn
Nagykanizsa Horthy Miklós-ut 1. Fióküzlet: Sugár-ut 2. Telefon: 179.
Ritkán cseréli
anúdtelepét tt zieMímpaelenit.
ba r-—--líí^ SJtt. ket hasznú.
Savósszalmlákmeiies! /£/
® Indenmt kaphatót 30U
Ma délután a KPAC játszik a Zrínyi ellen
Érdekes mérkőzésre van ma délután ídlálás. Az alosztály bajnokság örök második helyezettje a lut|>osvári Petőfi t\'l*iikn< (:1»l) labdarugó csapata ját-s/ji le bajnoki mérkőzését a foriftijóban fölfelé Ívelő Zrinyi csapata ellen. A kaposvári csapat az alosztály egyik legszebb játékát kultiváló csapata és mint u Somogy anyaegyesülete, játékosainak legnagyobb része ott Is sze-rephe* jut. Így a budapesti hivatásos klasszistól sokat elsajátítva u |eg. ideálisabb játékhoz közel álló mérkőzéseket szokott megvívni. A mérkőzés kezdete délután 1 óru.
Az NTE holnap a Pécsi Vasutassal játszik Pécsett a bajnoki pontokért
Nagy feladat előtt áll az NTE futballcsapata Az állandó délnyugati bajnok PVSK lesz az ellenfele Pécsett Az NTE a következő felállításban játszik: Csondor - Czigler, Csáki —" Horváth, Bittér, Kudieh — Farkas, Szollár, Szendröi, Jávor, Csász. A mérkőzési Hákóczy kaposvári biró vezeti.
Hétfőn megkezdődik az NTE tornaszakosztályának munkája
Ezúton kéri a szakosztályvezető, ( Iwgy mindazok a hölgyek és férfiak, akik az egyesület díjmentes tornaok-latásában részt akarnak venni, hétfőn délután jelenjenek meg a reálgimnázium lornatcrmélK\'n. fis pedig a hölgyek délután fi órakor, a férfiak fél 8 órakor. 7*
Kő/gazdaság
Tsrnénytőude
Buza flszav. 77-es 1620-1640. 78-u 163% tö\'55, 79-es 1650-1670, 80-aa 16 60&-168), donáftt. 77-es 1575-1585 78-aa 1590-1600, 79-es I605-I6-15, 80-aa 1615-1625. — Rozs uj pestvidéki 1220 12-30, más l«*3a—12 45. Zab u] közép 1235-12-50. — Tengeri IIsWjII 12 35-1245.
8ertéyváiir
P«ha|tás 468, «#tadatlan 2)2 íílaó-rindü 082-084, twdett 074-076, sxe dott közép 0-70 -0-72, könnyű 064 -068, első rendű öreg 0-70-0-72, ll-od rendű öreg 0-6Í-0S4, angol sűldft 1.0-76-084, szalonna ntayban 095-1 00, «lr 118— 1 32, htií 0-W--096, félsertés 102-108.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt, Gutenberg Nyomda és Uélzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán.
Felelőt kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagyiianixaa 78. uám.
Párisi divatlapok eladásával
foglalkozni óhajtó hölgyek ós urak adják le elmeiket
W*lnb*«r Gyuláné, Bu4a»«»t,
IX* Kílrla-Mr 9. clmn.
ZALA| KÖZLÖNY
1634. szeptember !
DÖNTŐ SIKER ŐSZIEK TRÁGYÁZÁSÁNÁL
PÉTI S0
FIZETÉSI KEDVEZMÉNYEK
Kérjen azonnal árajánlatot
PÉTI NITROGÉN HÜTRAGYACTAR RT.. Budapest, V, Nádorulca 11
Ivaiv k VrxgtkéavisalBnkatl: 1
és vidéki larakatunknél Nagykanlzaén t I
ORSZÁG JÓZSEF cégnél P"\' \'\'
■I Erzsébet tér 10. (A bírósági palota mellett). Telefon 130. laaHaBBÜ
APB0HISDETÍ8EI
Kél Slákftat vagy laéayt tetveazek lelki ellitáttal, köridői taaulásl teltljye-letiel. Megbeszélés Erzsébellér 17. at udvarban.
AaUtaalfc, klzirólzg kényelmet, c.u
költ, hatszemélyesek, olcsón rendelhelók. Telelon-illomis ISI. síim, Kaulmann
Vendég lói llveg é< poreellán íruk legolcsóbbak Nalaxar üvegkereskedésben, Hoilhy Mlklóa-ul I.
ranltkMak kGziameríiegjobb Baku
gyártmány, valamiül Rába aaata.lt ~ \' lyak jótálitaal legol llaetésl leltételekkel Vaja ben kaphatók.
pogAnyvári
uradalmi fajboralm kaphatók lllerenklnl mii ao lilléréit. Legklaebb lélel 25 lltei. IHOII KAROLT loldblltokoa Batthyány-ulc. 26 azám.
Két riiAk, Minden Iskolihoz kOiel, külön alobában, Jutányos áron ellátáil kap hat Pd-ut 19. lll. a]ló.
AagalmaohanlkAa, itméllöszerke • zelü, rövid, kere.ithuror, 3 pedíloa l.tnberger Gloss longora eladd. Megtekint Iietö d. u. 3-9 lg. Cím a kladíhlvatalban.
3381
RáamavaB-taaaafl felvételik, Samu Deák tét 12. 3387
Ovii, kdr éa szegletes képkarataaé-\' " nagyon olcsón hoz lorgalombt Ikttafele. 3204
_Rákóezy-ntca 4. az. háa
Tla hsM azántttold bérbeadó. Érdek-lódheük Cautakuál Ceányt Láuló ueca 8/c
3375
Sajat termésű karacaanyl édes csemege
must
kapható llterenklnt F\' 0 48-ért Caengery-ut 1t. 3
Kifutó tanulkUány felvétetik Sió Mária •öi-divatteimében Arany Jánoa utca 2/a. az. alatt 3359
Háromszobás lakái, mellékhelyiségekkel kiadó Arany János utca 2/a. az. 3360
(•rtvátpá"* diszkréten, csakis biztos helyre, vagy ékszerre kapható. — Cim a kiadóban. 3111
Háromttxobáa éi kétuobiaTTakál november l-re kiadó Klnlzty u. 8. \'3376
Emeleti kétaalbá., előszoba, viive-seték, konyha, kimara, havi 40 peneő Szamaié-u. 4/b. H 33J0
Irodai „yakamak kezdő llzetéaeel telvétellk. Cim a kiadóban. 3378 Kliaak aataa jó eszméje, vagy u| találmánya, vagy kónnyen lebonyolítható brlete. Cim a kiadóban. 3389
Egy német kOayvtAr szekrénnyel. egyllit kotie 100—110 éve* kdnyrek, ofaó i Vip-ható, úgyszintén egy nagy illó ttlkor. Cim a kiadóban. :t389
Egy uj adómenlei oaatAdl héx, 3 szoba, lürdfrzobávtl Józsellóherceg-ut 71. eladó. Bóvebbct 69. az. aUtt. 3248
Margit MralS, Ciengery-nl 19. Nyílva reggel 6 tót esie 7-ig. Tyuk.iemvágát. Kedvezményez jegyek a iparleaidlelben Omke-ba, Kaoe-niL 81 Saját termésű kerecaenyl asztali fehér bar literenként P —56 hí, alllet (vörös) ét ádaaMast P -\'48 ért kapható Cten-gery-nl 19. 82
Városi Moigé- ,
Szeptember 8-án, szombaton négy előadás: 3, 5, 7 és 9 órakor
Őfensége szerelmes
l* oárevios) OÉWl tWfrt 3 M (tf «IMj-íMI
Pazar kiállítású film — Lehár-muzsika
Eggerth Márlá,* Albert Bassermann, Georg Alexander, Olló Wallburg, Ida Wüat ét
Hans Söhnker, a hamburgi opera első tenoristája. Fenséges operett! Fülbemászó melódiák!
Az első elAadás filléresek I
Városi Moigó.
Szeptember 9-lO-éq Vaiárnap-hétfőn
ERy Ilim, ame\'y 1000 ember ktliUI 1000-nek tatszik I Érdekfeszítő! Izgalmas!
Gyenge Idegzettlek részére nem alkalmas I
Zöld méreg
(Gyilkoaaág az állatkertben)
Estélyi ruhában a krokodllusok torkában.
Aki fái, az másodmagával JÖJj6nt
ElPadísok kezdete vasárnap 3, I, 7 fi t órakor, héllón léi 3 él i«l S órakor.
Iz eisfl eltoltok mlndkfit napsa ultin, filléres helyárakkal!
érettségizett ttja imraMAM vállat, eaet eg kou\'ért la ftrteaitéit kérek a ki-
adóba-__3327
Dtékgyarakakat lélveazek ágynemű nélkül. |ó báni.tníd, kOWntzoba. Ktntol-utca 19. ötv. Vargiaé. 3322
Fiatal gyermektelen bázatpár hAamaa-tar nak felvételik. Jelen-kezét d. e. 9-12 lg Caehgery-ut 7. >. emelet 3334
Mata**ardk»ér oldalkoolv.l, llidó-kád, tahái elköltözés ml.lt iQt|ósen el.ctó Kl.laludy-utca 16 3342
Négyuobáa komtortoa Magánhá. a KIrály-ulcában, kerttel, november t-re kiadó, ám a Majába. 3368
XaltSaaaUa szárat laki. melMkhe-lyltégekkel azonnal kiadó Ktráty-ntca V szim alatt. 3357
ház íí,ton8ré,en\'
23 évig
adómentes "**• Kipolna-lér 12. ti. alatt aladó. Eielle* felesben is. mi
Jól Mzó Mlad.N..l.án,t kticulld-hoz alkalmaanék. Teleky ut 47. 3391
Hilhory-utca 22.
at |ól tdz, alkalmaznék.
aieretó lobb rttládnál k« diák tlu vagy leány havi 35 40 pengó-ért felvétetik IMna tér 24. at. 3396
Elvaaaatt jobbkezei nól keztyü kórház kórayéirén. Migtaléló jat.loo ellené-ben boaaa Caangery-ul 23. alá. 3393
Jtkarban levó ház kelttet, Ford traktor. Benzinlokomobti cséplógek eladók Kinltal-ntca 64. 3392
1034. fzeplembc 8.
ZALAI KÖZLÖNY
és kárpitos árut minden ízlésnek és igénynek megfelelőt, óriási választékban, legolcsóbban és legkedvezőbb feltételekkel szállít díjmentesen és felelősséggel
bútoráruházak
Telefan ■ 410.
Nagykanizsa Szombathely Bikéiciaba Sopron
Hotlbj Binlos-ní 1
Alapitva ( 1887-ben.

Hil
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
18.344/1934.
Hirdetmény.
1. 6 darab téli erdööri és egy kocsis zubbonyra bélelve, ujabéléssel, 1. o. anyagból és kifogástalan mérték szerinti elkészítéssel, ;
2. 6 drb. tái erdööri és egy darab kocsis csizmanadrágra u. m. I. pont alatt,
3. 7 drb téli mellényre, bélelve, u. m. I. pont alatt, a város iktatóhivatalába folyó évi október hó 1-ének d. e. 12 órájáig beadandó zárt Írásbeli ajánlatot kérek.
A zárt borítékra kívül „Ajánlat erdőőri ruhára" írandó fel.
Az anyag beszerzését a város biztosítja.
Bővebb felvilágosítás a város erdflhivatalában nyerhető.
Nagykanizsa, 1934. évi szép tember 6-án.
Polgármester
Szelvény,
Mynck felmutatója 3 peiKfl bolU ár helyett 1 pMgUrt veheti meg
\'>"u jiu.)
I,A ferde löveg"
elmu regényét a Z^.1 Kfalfay kladó-
"\'"Maliban.
f ni grill i
csak
Kovács köfaragón-\'
Király-u. 33.
kaphatók minden méretben és színben, minden elfogadható árért, mig a készlet tartl
Cséplőgép tulajdonosok figyelmébe I
Cséplés! forgalmladó könyvek 50 és 100 lappal,
Mázsakönyvek és Szállítási bárcakönyvek kaphatók
a Zalai Közlöny kiadóhivatalában
Fő-ut 5. szám.
Vetéseknél,
réteken, kínálókon, lucernásokon, kertivetemAnyeknél
csodát művel a
Péti-Só jDfitráiía.
Bizományi raktár:
ORSZÁG JÓZSEF
■u,, matrágya, nfi.ínyvédelmlu.,.!., ■tb. k.i.ik.délben
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A biró.ág mellett.)
15.197/1934. |
Faeladásl hirdetmény.
Készpénzfizetés ellenében bárki, 6 hónapi kamatmentes részletfizetésre minden közszolgálati alkalmazott rendelhet tűzifát a város erdőhivatalánál.
Nagykanizsa, 1934. évi Ju-Iíus hó 21-én.
u Polgármestert!.
A ■ SZENZÁCIÓS
Nőikalap
ÚJDONSÁGOK
lagnagjobb rtlautékban legolcsóbb irikoa
BRONYAI
DITITÁBDHÁZBAI -
H0HTHY I -ÜTl.
10
ZALAI KÖZLÖNY
1934. szeptemher 8
Telepes és 0álóxail 83
Rádió.
Cegmodernebb
Gramofon
és lemex.
Akkumulátor, sxöraxielep, töltés, favltós
ECEKTRONNáC
Váro»6dx-paloía. Telefon 432.
BRIDGE-BLOCK
praktikus beosztással (50 lappal)
darabonhint 20 <illért
kapható
a ZALAI KÖZLÖNY kiadóhivatalában Fő-ut 5.
Krátky György és Ifj. Hiraohlor Mikaa dohány-árudájában, Fiachol Ede és Schleaa Teatvérek
könyv- és paplrkeruskedésében, Horváth Józaef ujságáiudájában.
Tőkeerős, országosan szervezeit nagy|övö|ü szövetkezet Magyarország nvnden városában kirendeltségeket kiván felállítani. Ezek vezetésére lióklgazgatö címmel keresztény megbízható urakat keres, kik megfelelő keieskedeinll érzékkel rendelkeznek és 300—500 pengő dilclréiz jegyzést vállalnak.
Ügykör:
Ipari osztályt közmunkák, magánmunkák elvégzése, ipari hitel stb. Mezőgazdasági osztály ■ Termékeket vesz, elad, értékesít slb. Áruosztályt Magyarország 30 gyáripari bemének országos képviselete (mindennemű cikkek). Hitalosztály ■ KOIciOnOk folyósítása, jelzálog stb. Biztosítási osztály. Telek, földbirtok értékesítés stb. Megfelelés eietén lerakalol létesllunk. BankBsszekBttetés. Csakis komoly, minden információt kibíró urak ajánlatát kérjük. Clm a kiadóban.
PONYVA
Varrás, javítás — Hlrsch és Szegő cég
Sátor Kocsi Kazal Oép Turista Kölcsön
Nagykanizsaiak találkozáhslye az
István király Szálloda
Budapest, VI., Podmaniozky-utca 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202—43, 294-34. - SUr8önycim: HOTELIST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hlvalkozók 20°/o engedményt kapnak. Közponli (ülés, folyó hideg-mele*\'víz, lift, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar
i « a a u t a k
lágy ar Királyi Alii
MENETRENDJE
Ifafftkaniisa állomásra érkexö és az onnan Indnló vonatokról Érvényes i 1034. évi méjue hé IB-t6l kezdve.
Nagykanizsa —Hudapest
Von.1 A vonal neme N.-Kuiluá-ról Indul Kwjth.ij- fipesrrt érkezik Vml A vonatl Bpeairúi neme | Indul r\'j Indul H.-kim" zaára érk
IMI 1213 1211 1231 1201 1)19 2241a Oyv. Szem. v. Szem. v. Motor 0„. S*em. v Motor 600 903 14-25 1808 18-44 22-15 1610 701 10-59 16D0 19-20 2020 ,23-50 Bum. * i 945 1615 21-20 22-45 5-35 ,16-16 1220 1232 1202 1212 1214 1208 1248a izem. v. 1 21.45 Moto< 1 - an. 730 Szem. V. 1 6-10 Szem. V. 1 14 35 Orr. 1 1910 Bu.m«tr«l 19*42 250 5-55 940 11-10 18-40 21-45 2045 4-35 . 7-41 11-19 13-07 2051 22 56 2205
Közvetlen kocsik forgalmai
Az 1202/1201. íz. vonatokkal: egy 3. o. ésegy étkező kocsi Pragerskoig V. 15.—IX. 14-ig egy 1* 2., 3, o. kocsi Ventimiglla
egy I., 2., 3. o. kocsi Roma, csak IX. 15-től egy 1., \'L, 3. o. kocsi Rogaska - Slatina VI. 23.-

egy 1., Z, 3. o. kocsi Kogaska - Slatina VI. 2J.-IX. l-ig Az 12C8 1 207. sz. voratokkal: egy 3. o. kocsi Velencze egy 1 . 2.. o. kocsi Róma egy hálókocsi Velen"e, egy 2., 3. o. koéal Abbazia—Fiume, de csak
VI. 23.—IX l-ig
1..2..3. o. kocsi és egy hálókocsi Fiume Gyékényesen A hálókocsi csak VI. 23.-IX. 15-ig, csak kedd, csütörtök és szombati napokon egy 1., 2. és egy 3. o. kocsi Susák, ugyancsak Gyékényesen át.
Az 123la/l232. sz. vonatok közvetlen vonatok Nawkanlzsa—Keszthely között A 2248/a 2241/a. sz. vonatok közvetlen vonalok Nagykanizsa—Balatonszemes között. A 2241/a. sz. vonat csak VI. 23.—IX. H-ig szombaton és ünnep elölti napokon, mig a 2248 a. sz vonat VI. 24.—IX 9.-e közölt csak vasár- és ünnepnapokon közlekedik. Az 1220/1219 sz. vonatokkal egy 1., 2. és egy 3. o. kocsi fut Budapeat-Zala-egerszeg közt.
Ijagykanlzsa—Ágfalva o h.
1412 Sz. v.
1423 \'Motor
1424 Sz. V. I4l« Sz. V. HM I Motor [ 1448 \\Sz.
Kuilni II E|*«J.
rilIn\' •■
árk.
5-00 6 53 7 58! 9 24 13-42 ■ 1510 16*15 117-38 19 70 20-53 2M7 f 22-50
K«ljr« irt
7-21 10-20 1606 18-33 21 58 23-41
irt.
Motor I Motor I Sz. v. | Sz. v. | Sí. v. Sz. v.
8opfoo- || 4«M»b»t- || Egwu. heljrÜ !i*d. || Imiül
10 03 13-40
7-50 11-27 15-26 19-10 6-20
I 5 35 840 1210 16 25 19 45 7-15
Kiülni. r» irl.
10 16 13 40 18-00 21-42 8-44
Az 1447/1448. sz. vonatok csak VI. 24.-IX. 9-ig vasár- és ünnepnap közlekednek. Közvetlen vonatrészt továbbítanak Siófokra.
Az 1427/1428. sz. motorvonatok V. 15-től VI. 23-ig és IX. 10-től naponta közlekednek. mig VI. 24.—IX. O-ig csak hétköznapodon közlekednek.
Az 1412\' 1421. sz. vonatoknál közvetlen 1., 2. éa 3. o. kocsi Zalaegerszeg-Budapest déli pu. között.
Az 1415/1416. sz. vonatoknál közvetlen 2.. 3. o. kocsi Wien—Pécs között.
• MijrykiAl- íj
B nirfl M.l i
A56 i -|W|irr|
2414 Sz. v. 13*3 16 04 (1801 2413 Sz. v. I 12-15
2428 ; Végy. || 1820 )] 21 3S | 23 38 | | 2421 || Vegy. || 1655
A 2414-2413. sí. vonatokkal körnten W.en-Pécs-i kocsik futnak. A 2420/2421. sz vonatoknál közvetltn kocsik Pécs—Budapest déli pu. közöli.
Nagy kan hsa—G yékén yes — Budapest
ipeslrfllij Gyék. [(Kanizsára
Nagykanizsa- Pécs
Btrciri || Piciri
irt.
írk.
ET
I Picwil l| BifCwil | M ML
14^3
14 14
1920
Nijyk idillin i\'k
*TÍÖ =
16 04 2145
ind |) ind. J j
|| Kanizsáról !| Gyék.
J indul jl érk. u ___ _
2448 S7.cn.. v. \' 2l-.f, : 21 45 (V55 I 2117 S/em. v. : 22 30 || 7 Í7 I 7M 2,06)1 Gyv. || 23-10 || 23-44 || - | 2409Í.Í C3yv. || - 3 4\'50 525
A 2408/2409. sz. gyorsvonatokkal közvetlen kocsik futnak Budapest déli pu. Fiume és Susák között.
Nagykanizsa—Murakeresztur és Kotorlba__
2492 It. v. M. 1202 1 Gyors 1208 Gyors
Hova?
Nagyítani
tálról Indul _
7*15 | M.-Keresztui
11-39 Viotlmiglii, Rimi
2330 |Plume, Róma
|| Honnan ?
1207 Gyors 2497IÍT. I20l|| Qyors
I Rimi, Vtlwwii I 5 40
II M.-Kerr«zluiJ 1158 |;W«i, V*ellntljlii| 18\'15
közvetlen kocsik ugyanazok, mint
A Nagykanizsáról induló személyvonatoknak Murakereazturon azonnal van csaltuk a Jugoszláv személyvonatokhoz.
Az 120a\'1207., 120b 1202. sz. vonatoknál a Nagykanizsa-Budapest viszonylat alattiak.
A 2492/2497 sz. vonatok csak 3. kocsiosztályt továbbítanak. A jugoszláv személyvonatok csak Murakereszturig, Illetve Murakereszturtól közi. Azoknak az utasoknak, akik Jugoszláviába Murakereazturon át személyvonallal óhajtanak utazni, Murakereszturon át kell szállni a magyar vonatokról.
A í.......... " • \' -------------\'----------------
akozásuk
A Zalai Közlöny minden előfizetője
az u\'o\'só havi előfizetési nyugta felmutatása melleit
napi 2 fillérért
tagja lehet a többexer kötetes nagykanizsai Horváth-Hle ujságQzlet hölceönkönyvtárá-nah. Vagyis havi 60 fillérirt a .Zalai Közlöny-minden előfizetője \\
annyi könyvet vihet ki havonta a kölcsön könyvtárból, ahányat ceak el tud otvaenl-Az előfizetési nyugta felmutatói kötetenként 8 filléres kedvezményes kölcsöndijért kapnak könyveket a Horvátb-kölcsönkönyvlárban akkor is, ha a havi kedvrzménvl nem óhajtják igénybevenni.
(Nyomatott > UptulajUonoi Kozgtzdaalfl R.-T. Outeoben Nyomda éa Wlzalal LaMnaM. Vállalata Utayinyom<U|4ban, Natyktatoáo. (Feleiül llzletvezetj i Zalai Károly.)
74. évfolyam 204. szám
Nagykanizsa, 1934. izcptember 11, kedd
Ara 12 flUtr
ZALAI KÖZLÖNY
4. kUdóbiviUl: Ffc.1 5. Megjelenik mindea reggel, béttt klvétalével
POLITIKAI NAPILAP
Feleifis szerkesztő: Bar barit® Lajos
ElöfUetéil áta : e«nr hóra 8 pengő 40 IIIU Sxerkeutóiégi is kiadóhivatal! teleion: 78. i
Fizetésemelés ?
Minden újságolvasó tudja, Ivogy az államháztartás súlyos pénzügyi helyzete csak akként volt orvosolható, hogy az óriási mérvben felszaporodott személyzeti kiadásokat az adózó polgárság teherviselőké-pességéhez mérten csökkenteni sikerült. A közalkalmazottak fizetésének leszállítása tehát szomorú kény szerűség volt. Pénzünk belső vásárlóerejének megerősödése szerencsére részben kipótolta a fizetéscsökkentést, amennyiben az élelmiszerek árának, valamint a lakbérnek csökkenése folytán a megélhetési költségek olcsóbbodtak. A csökkentett fizetés vásárlóereje tehát megnövekedett, amint mondani szokás : a reálbér nem lett kisebb. Kétségtelen, hogy a közalkalmazott nagy áldozatot hozott az ország pénzügyi rendje érdekében, amikor meg állapított Jövedelméből tekintélyes réeszről le kellett mondania az egyetemes nemzeti érdekekért. De tette ezt elismerést érdemlő figyel-mezettséggel, viselte az áldozat terhét 8 amióta a valamivel olcsóbb élet némileg kárpótolta is, azóta a fizetéscsökkentéseket követő Idők-JaoJjgaégtelenül mutatkozott nyűg tnlansiígot ezen a téren is lassú megnyugvás váltotta fel. A közalkalmazottak hamarosan felismerték, hogy reájuknézve előnyt és biztonságot jelent, ha inkább kisebb a fizetésük, de azt állandó értékű, jó pénzben kapják meg. -De azzal is tisztában vannak, hogy a pénzérték állandóságának okvetlen előfeltétele az, hogy az állami pénzügyek rendbejöjjenek és az államháztartás deficitje mentől előbb cgfcszen ki-küízöböltessék.
Ezt a nyugalmi állapotot akarja most megzavarni a sajtó egy része által megindított fizetésemelési akció, amely azt hirdeti, hogy az államháztartás minden megtolyga-tása nélkül ismét fel lehetne emelni a közalkalmazottak fizetését 10 százalékkal.\' A közvéleménybe ekként bedobott Jelszó kétségtelenül népszerű, mert hiszen ki nem szeretne nagyobb fizetést ? Nyilvánvaló, hogy. azok a lapvállalatok, amelyek most minden alkalom és szükség nélkül előráncigálják ezt a kérdést, épen a maguk népszerűsítése érdekében hozták azt szőnyegre. Azzal érvelnek ugyanis, hogy a nagyobb fizetés az államháztartás részére adókban megtérül, mert hiszen szerintük a tisztviselők a fizetési többlelet elköltik és Így a nagyobb fizetés élénkíti a forgalmat és kereskedelmet, ugy hogy az iparosok és kereskedők nagyobb adóbevételt -Juttatnának az államnak. Egészen fantasztikus számításokat is végeznek arról, hogy a tisztviselők n ugy óbb költekezése révén milyen haszonhoz jutna az államkincstár. így megtanulhattuk ezekből a számításokból, hogy a körforgalomba kerülő minden 100 pengő\'után az állampénztár 140 pen gőt vesz be. Hogy ki fizeti meg a
A genfi Jelentós szerint egyre fokozódik a gazdasógi javulás Magyarországon
Genf, sreptember 10 A Népszövetség titkársága közzétette hétfőn ent« a magyar pénzügyi htíty-zciről a tanács elé terjesztendő Jelentést. Kszerinl az állam pénzügyi helyzetében 1933. nyara óta észlelhető ja-\\*ulás 1ovál)l> folytatódott. 1931. ju-nius vn?gón u kölls^jvetés «Js üzemek deficitje 38 millió pengő volt, az előző évi 88 millióval szemben. Az állami üzemek ,ké|A\'sek viollak adósságaikat csökkenteni. M 1931. júliusával kez-dődő uj költségvetési óv első két hónapjában iiigyánllyen irányzat miiiut-
kőzik. A jelentés rámutat, hogy a Magyarország általános gazdásági helyzetében mutatkozó javulás egyre fokozódik. Az i|>ori munkanélküliség csökkent. Nem megnyugtató azonban a lakarékiH\'tétek stagnálása és a tőzsdei index esése. Részletesen foglalko-
zik ezután a jcípntés a Nemzeti Búnk vulula.polilikájával. A bevitel cmclkc. désc erősebb tempóban történik, mint a ,kivitelé. A kivitelből, lefolyt és a külföldi kifizetésre szabadon felhasz-haló fizetési eszköz aránya 47 száfca-lókról 35 százalékra csökkent.
Oroszországot felvették a Népszövetségbe
v Genf, szeptember ld A Népszövetség tanácsa hétfőn este titkos ülést tartott a szovjet felvétele ügyében. Argontina és Portugália nem szavazott. A többi
tagok egyhangúan Oroszország feU vélele mellett döntöttek és ugy ha» tároztak, hogy állandó tanácstagságot kell adni a szovjetnek.
Terroristák gyújtóbombát borítottálc lángba asz 558 utassal part felé tartó amerlKal Kiránduló Jfratót
Eddig 77 halottét Ismertek fel — Részeg volt a legénység és az utasok egy része is a katasztrófa pillanatában
Newyork, szeptember 10 Szombatra virradó éjszaka a newyorkl kikötő bejáratánál a Mor-ro Castle 14 000 tonnás gőzös, amely Kubából kirándulókat hozott vissza, a part közelében -kigyulladt és elpusztult. A luxusgőzösnek 658 főnyi utasa volt.
Hétfőn este 10 órakor érkezett jelentés szerint a halottak közül 77-et agnoscáltak. Hiányzik még 169 ember, közülük 120 utas A zá tonyon 2 ujabb holttestet találtak. , Hétfőn reggel a hajóroncs második kéményéből mennydörgésszerű
robaj kiséietében szikraeső szállt, majd óriási robbanás következett, amitől a hajó legnagyobb része összeomlott. A délelőtt folyamán további robbanások történtek. Wa-rin kapitány, akit kihallgattak, azt hiszi, hogyha katasztrófa gondatlanság következménye.
Az amerikai sajtó egyhangúlag gyávasággal vádolja a legénységet, akik a saját bőrük megmentése miatt az utasokkal nem törődtek. Azt a feltevést, hogy villám ütött a hajóba, elvetették. Lehetséges, hogy a könyvtárban, vagy a hajó t^bb
más helyén egyszerre keletkezett a tüz. Havannai jelentés szerint valószínűnek tartják, hogy az elégedetlen dokkmunkások felgyújtották a hajót. Az áldozatok száma azért oly nagy, mert a menekülést hátráltatta, hogy nemcsak az uta-pok, hanem a hajó legénysége között is sokan ittasak voltak.
A havannai kormány az USA kormányának felkérésére sziioru vizsgálatot indit azoknak a terroristáknak kézrekeritése érdekében, akik állítólag gyújtóbombákat helyeztek el a fedélzeten.
jjegyven pengős többletet és miből, azt nem árulja el oz a sajátszerű számítás. Pedig nyilvánvaló, hogy lábból a kiadott 100 pengőből ke* reskedő, iparos, közlekedési vállalat, szóval a fogyasztás folyama tába bekapcsolódó tényezők is mind meg kell hogy éljenek és valamit a maguk számára is kihasítsanak. Egyikük sem élhet meg abból, hogy az állam Javára a kapott Összegre még 40 százalékot rá< fizessen Nincs az az értelmes, józan polgár, akinek ezt be lehessen adni.
E jiaiv számításokkal sjemten a tényleges helyzet a következő : A folyó évi költségvetésben a köz* alkalmazottak járandóságainak ősz-szege 361 millió pengővel szerepel. Még a leszállított fizetések mállott is az államháztartás előirányzott deficitje 66 millió pengő, azért nem sokkal több, mert éppen a tisztviselői fizetések leszállításából nagyobb arányú megtakarítást lehetett
elérni. Ha már most a 361 millió kiadást a közalkalmazotti fizetések 10 százalékos emelése révén ennyi százalékkal felemeljük, ugy csak a tényleges szolgálatban álló állami alkalmazottak járandóságára 36 millió pengővel több kiadást kellem- az államnak fordítania. És igy a deli cit, amelyet oly nagy áldozatokkal sikerült csak lefaragnunk, egy esi pásra ismét 100 millió pengő fölé ugrana. Hogy ez a 36 millió pengő többletkiadás az adók emelkedésé bői megtérülhetne, az egyenesen abszurdum, njert bármilyen nagy mértékben adózza is meg az állam a fogyasztást és forgalmat, ez az adóbevétel mindig csak egy töredéke ; lehet a tényleg körforgásba kerülő összegnek. Ha tehát igaz (volna is, hogy egy része a nagyobb fizetéseknek megtérül, akkor Is .nagy kiadási szaporulatot jelentene (az államkincstárnak a fizetésemelés. Megrontaná az államháztartás helyzetét, megakadályozná az egyen-
súly helyreállítását és ennek következtében végül is reákényszerülne az állam, hogysCgyéb fedezet hiá» nyában a bankópííSael pótoltassa fezt a hiányt, amely a fizetésemelések révén elóállana. Ez az Infláció, magyarul pénzhigitás, pedig rontaná a pénz vásárlóerejét, tehát megindulna az ujabb drágulási folyamat, amely a közalkalmazottak \\lncgélhetését ismét bizonytalanságod sodorná a mai biztonság helyéin. Ez az, amit a közalkalmazottak t>kulva a multak szomorú tapasztalatain, világosan átlátnak és ami ért hetővé teszi, hogy ezt a mondvacsinált és mesterkélt fizetésemelési akciót gyanúsan fogadják és veszedelmesnek Ítélik. Nagyobb előnynek tartják, ha kevesebb jó pengőt kapnak fizetésben, mintha több rossz pengőt juttat nekik az állam. Ezért maradt visszhang nélkül a fizetésemelés jelszava az érdekelt közalkalmazottak táborában
ZALAI KÖZLÖNY
\' \') "I—jl
.........

Befejezett tény az olasz-trancla megegyezés
Olaszország nem adja fel * revíziót illető álláspontját
Róma, süfcptember 10 Az olasz francia megegyezés befejezett ténynek tekinthető. Valószínű, hogy a francia olasz kibékülés után sikerül biztosítani a szoros politikai együttműködést a kis antanttal is.
London, szeptember 10
A Manchester Guardian római levelezője szerint az olasz francia egyezmény most már véglegesen létrejön. Azonban Olaszország feltétlenül megtartja a békemódositóá érdekében eddig elfoglalt állás, pontját. Ez azt jelenti, hogy Olaszország továbbra sem akarja a békeszerződések módosítását sür* getni, de fenntartja azt az álláspontját, hogy Németországot nem lehet állandóan a jelenlegi leszerelési hutározvánnyal leláncolni és hogy a trianoni békeszerződés igazságtalan volt Magyarországgal szemben.
Benes a háborús légkörről beszélt (ienlben
Genf, szeptember 10 Benes, a népszövetségi tanács elnöke hétfón délelőtt megnyitotta a közgyűlést. Beszédében többek között kijelentette, hogy a világ oly nagy válságon megy keresztül, melyet még eddig nem ismert a történelem A helyzet összegezése után megállapította, hogy nincs ok aggodalomra, a háború gondolatának légköre ugyan még nem oszlott el, de a legutóbbi események megmutatták, hogy a háború nem elhárit» hatatlan veszedelem Hosszas beszédében Szovjetoroszországnak a Népszövetségbe való felvételéivel foglalkozott, mely alatt a hallgatói ság csendesen ült a tanácsteremben. Benes csak beszéde végén kapta meg a szokásos, tiszteletből kijáró tapsot. Majd megválasztották az uj elnököt Schandler svéd külügyminiszter személyében. Az ülést délután folytatták.
Várakozáson felül sikerült a Zrínyi népünnepélye
Mi\'if a kora délutáni órákban hatal. mas néptömeg lepte el a Zrinyi si>ort-pálya minden részét. Ott láttuk a város katonai és jxilgári vezető egyéni-|>égcit. Délután 3 órától háromnegyed 7 óráig tartott a délutáni műsor, ál-landóan derültségben és jókedvben tartvu az érdeklődőket. Nemcsak szórakozást ,de komoly sportlátványos-ságokat is nyújtott a rendezőség. Ugyanis box-bcmulató mérkőzések ke. rültek az únnc|>ély különböző délutáni órAiban a nézőközönség elé. Itt fs akadt mjK mutatnivaló, különösen uz ököWtvás lövendő kanizsai reménységei keltettek nagy derültséget vehemens harcmodorukkal. Tréfás loVaglás, bohóc mututványok stb. feledtették cl u inai nap gondját a hálás közönség\' gel. C.yakran zugolt fel a taps és ez Miit u jutalma az amatörszervplök-nck. Nagy hatást ért el egy zsonglőr mutatványokat produkáló szereplő.
Este 8 órukor az ünni\'|>ély második része szintén nagy tömeg jelen létében folyt le, a legkiemelkedőbb ré-Bzel Vittenl>erg zenehumorista . számai és egy harcszerű korkép beállítás volt, majd utána két zenekar hangjaira n reggeli órákig vidám tánccal töltötte (el a megjelent közönség az időt.
142 százalék lesz r vármegyei ptHattó
A kanizsai helypénzek ügye a
Zalaegerszeg, szeptember 10 (Tiidóaltónk t?lofonj?tentto) Hétfőn délelőtt Gyömörey György főispán elnöklete alatt ült össze Za«
lavármegye kisgyflléae. Horthy Miklós kormányzóságának tizenötéves jubileumi ünnepségén 50 tagu zalai küldöttség vesz részt a főispán vezetésével A Muraközi Szövetséget |s felkérik a küldöttséghez leendő csatlakozásra
A belügyminiszter elrendelte, hogy a vármegyék dijtalan orvos-gyakornokokat alkalmazzanak. A kisgyűlés 2 ilyen gyakornokot alkalmazott.
A vármegye 1935. évi költségvetésére került sor. Háztartási alapoknál a szükséglet 411.000 P, fedezet 32 000 P, hiány 379.000 P. A nyugdij-alap szükséglete 600.000 P, erre fedezet 45 000 P, hiány 555.000 P. A megyei városok adóalapja 885000 P, a községeké 2,434.000 P, az összes adóalap 3,319 000 P. Pótadó-százalék a háztartási alapnál községek és városok részére 11.7 százalék, a nyugdijalapnál a városok részéről 2 6, a községek részéről 19 4 százalék.
Takáts Mihály alsópáhoki jegyzőt nyugdíjazták. ;
A közigazgatási bizottság ugyancsak a főispán elnöklete alatt ülésezett. Csóthi Géza murakereszturi
közigazgatási bizotfcág elölt
,upát szóvátetie a kanizsai magas helypénzeket. Ennek ugy a váró* piacának látogatottság*, vnlatnint a fcazdaközönség érdjfeb*n vtfló le-
fczáUlfását kérte wT-
Bődy Zoltán alispán kijelentette, hogy a helypénz leszállítása iráuat már régen intézkedett, de Nagykanizsa még mindig nem látja be, hogy a magas helypénz kárára van a városnak.
Gyömörey főispán azt javasplja, bogy kétfé\'e helypénf megállapUfca volna szükséges Többet fizessen! aki eladott, kevesebbet, aki nem tudta portékáját eladni. A Wzottság helyesléssel fogadta a főispán pro-pozícióját és intézkedés történt annak perfektuálására.
Kétes és behajthatatlan adókövetelések elmén ezidén 735.000 pengőt írtak le.
Farkas Tibor szóvátette, hogy az inségmunkáknál útügyi szolgálatban szakképzett emberekot kellene alkalmazni, mire a főispán kijelentette, hogy az utbiztosi állásokat tisztviselői állásokká kellen- átminősíteni, Ilyen értelemben a megye felir a kormányhoz.
— (A *6Z- éa kádfürdő) ezután va-sárna|)okon nem csak délelőtt, hanem délután is nyitva van. U&yanigf ,ün-nepnajokon.
Szövetek
Szőrmék
Selymek
Bársonyok
Kabátok
Flanelek
Vásznak
Szőnyegek
ü 2 _
<*) WD
c
o
N
c/3
£ 3
n
cn ed
cd >
u. T3
5o o
ed n Z GO
fi!?
kezíében, de visszafejlődött. A hiba
megoftgédtókl«t Vagy talán Koppány \\<Wr átka! neHWffcdlk erVc a1 vldékré,
mm
idegen uOa\'om s n magyarságot elsöpörni óhajtó nyugati szellem beözönlése elten. * \' »
Ebben o súlyos időben, áruikor a község Jakóit ,a lehetetlen rossz tor-, més is sújtja, most jutoll eszükbe e derék emliereknck, Iwogy visszatekintsenek a történelmi, frfultb\'a s köz.égük 800 éves dicső múltjából merítsenek erőt a Jővfl küzdelmére és csüggedés helyeit daios, büszke magyar élniaka. rással emeljék fel fejüket ós nézzunek szembe minden bajjal. Így született meg az a gondolat, bogy Karád község 800 éves évfordulóját kétnapos ünnep kere.ében megüljék. Az emlék-ün;:epé\'y mezőgazdasági, ipari és háziipari bemulató kilétében törlőik. Ez a\'kalomból feltámasztják a gyönyörű régi karádi népviseletet és népszokásokat. A pályafutását Karád községben kezdő halhatatlan magyar irónknuk, (iárdonyi Gézának bor. cimü darabjából jeleneteket adnak elő. Kélö-nös érdekessége lesz a karádi. napoknak, hogy kitűnő zeneszerzőnk, Kodály Zoltán áitalr összegyűjtött eredeti karádi népda\'okat a\\J elő a dalától. A da\'okat ott-lartózkodása emlékére maga Kodály írta ál férfikarra. Az előkészületek nagyban folynak és abban kí/sfcszii a részét a község minden lelkes lakója. El lehet mondunl, hogy a vállvetett munkában félretéveminden magyar széthúzást, önmagára talált u színmagyar község. A szervezés nagy .munkáját vitéz Igmáiidy. Hcgyes}(, {László ny. testőralezredes, fpidblxto-jkos végzi igaz magyar k-lkéírtdéssel lés odaadással. I-eltó munkáján meg-ilátszlk a magyar faj szeretete, falu-ijának megbecsülése és felemelni aka-jrása.
Itt említjük meg, hogy Korád köz-jség háziiparát — amelynek egyes da-irabjain csodálatot\' gyönyörű iráaos dűntákat találunk és amelynek kive-«zé.vc nagy nenUteti kincs elvetztéae fcolna — a község lelkes magyar n«m-izetcsasszoiiya, vitéz Igmándy lle^es^/ Lászlóné vezetésével felújították. E háziipar oly szakavatott kezekben és (oly lelkes gftrda kezében van, hogy rő-ivid két hónap alatt sok száz munkát itészilettok el, amelyek közül a keszthelyi kiállításon résztwtt darabok nagy isikert értek el. A karádi háziiparban rövidesen több mint száz nő tag dolgozni. A munka folyamatossága és értékesítése. biztosítva van. Havi 30—40 pengői kereshetnek muunkájuklpl a karádi asszonyok és Így segítségükre lehetnek u férfiak nagy és súlyos gondjaikban. így oldják meg a lelkes magyar karádi asszonyok azt, amit a férfiak nem tudnak elérni — a gaz-ál ság enyhítését.
Idójá ré»
A nagykanizsai meteorológiai .meg-Bgyelő jelentétek: - hétfőn a hó-mérséklet: reggel 7 órakor + 13-3, délután 2 órakor +23-0, ette 9 órakor + 186.
JftlMut: reggel felhős, délben ét este borult — Csapadék OK) mm.
Szélirány t Reggel nyugaU, délben éa és te északkeleU. (B)txüuű rádiáJtUitHti * ■■laarall-
tlai Irténllelatt* Mto M» 4»tktn ■■aki, éaaafcfcalatl aaAI, ItkáM
IQfcl ........ ...
EkM-, h hólyag kó
betegek, valamint azok, akik hugy-savas lók luluapcodiaibin it köti-vénybán nemednek, • természetes .Ferese József keserOvlz hasznt-lili által állapotuk |avu\'iiál írtaik el. Az orvosi gyakorlat uámoi kiváló szaklekln\'eíye hosszú megíigye-lé« a\'ap|tn megállapllolla, hogy a Ferenc József viz blztoain él reild-klvü kellemesen ható luthajló i ezén proitata- és végbél bajoknál, valamim vakbáklltitck ulín li a|ánl|ák.
A honvédzenekar hangversenye
Nagyszerűen sifcerölt hangversenyt rendezett tegnap e$te a nagykanizsai vánosi színházban a honvédzenekar A nézőtér teljeset! megtelt a hallgató-ság distfes soraival. A yriOsbr" nagyon kellemes zenei estéi nyújtott. A leg. népsz^vh^. mhi^ ,pú\\C9Ca Mptolt nnogram-száirtók .szépsége minden alka-lommal "lelkes tapsra Kénysjje\'rilcttc a tenyereket. A zenekar JjU<|Bín érezni, liogy heth csqk katonai, kötelesség\' ttf-, rjgálja, hanem a zenje belső lelkesé-
wm.1i " «ÍT wi. «r-a»»r\'8Z^pÍ
stílusban vezényelte a zenekart, amely, • karmesieri pdlca-*gkfcebb intésére,, jóformán a karmester szemének egy-\' égy Rezdülésére kitűnő összjátékban\'
4a
fr w
színeket; a aoNele hangulatot. Á zene- . lar és kiváló. karmestere megérdemelte j
á kóztinaM.leMésénéK íúntetíkn me
kg megnyilvánulásait
fiHl
figyelmébe
A Matfyar Nerrizeti SzflVelaég országos mozgalmat kezdeményezett^ hogy\'nemzéTI ünnepségeinken a Te* telőség szerint imnden épület és lakóház lobogódfszt őltaOrrKOIffll-dön nemzeti ünnepeken nemcsak a középületek, de a lakóházak Is zászlódlszben állanak, ez utódállá-, niokban pedig a magyarságnak "lég nemzeti érzelmeit éa magyar voltét ser tó napokon Is kl kell lüz-niök az utódállamok lobogóját Dr, Krátky látván polgármester ezzel kapcsolatos (elhívása egyebek kózl a következőket mondja :
Attól a gondolattól áthatva, hogy tklnek saját lakóháza van, annyival tartozik a nemzeti gondolatnak, hogy legyen egy nemzeti lobogója, melyet nemzeti ünnepeken kitűzni köteles, - főispán ur Őméltósága 4U/19M. számú felhívása alapján a Nagykanizsai Háztulajdonosok Szövetségével egyetértő leg felké tem, szíveskedjék egy nemzeti lobogót beszerezni és nemzeti ünnepeinken azzal házát feldíszíteni.
Nagykanizsa város legközelebbi ünnepe f. évi-október «-án lesz az Irredenta szobor leleplezése alkalmából. Kívánatos, hogy mint a kalárszéten fekvő és a trianoni béke áttnl erősen snjlDtf városnak mln-*n egyes hazafias érzelmektn áti hatott háztulajdonosa ez alkatomra
nek. I»gí,\'Írtul felhívásomat min-dm háztulajdonos, skl csak teheti,
A Magyar Nemzeti Szövetség ál-tal forgaJoihfea hozott zászlók ára i 1»X66 cm 6.60 P, 160x100 cm 7 60 WOxlOO m. 10 P. _______l .
lALAi <iOZLONV
Albrecht fóheroeg szárnysegédének Izgalmas anló-kalandla Balatonberényben
Balatonierény, szeptember 10 Izgalmas autókalandban volt része Albrecht főherceg szárnysegédének. A főherceg ugyanis motorcsónakon Balatonfüredről Berénybe haladt. Illés szárnysegéd, hogy utolérje, autón robogott utána a balatoni körúton, vele volt egy ismerős orvos is. A soffőr nagy sebességgel haladt a míluton. Amint az autó Balatonberényhez ért, a vasúti átjárónál nem vette észre az erdő fáitól a Szob felöl köjfeledő személy vonatot, ugyanezért a vonat vezetője aem látta a száguldó főhercegi autót. Mikor a soffőr az utolsó pillanatban meglátta a már csak
pár méternyire közeledő vonatot, hirtelen rántással a mező felé irányította a gépet, mely az árokba borult utasaival együtt- Szerencse, hogy az esőzésektől a talaj nedves volt és igy a felfordulós ereje nem volt katasztrófáid, különben \' alig maradt volna valaki életben Mikor az első ijedtségtől magukhoz tértek, Szabó Tivadar földbirtokos nem messze fekvő kúriájába mcnlek segítségért, ahol ökröket és embereket adtak rendelkezésükre, hogy az autót kihúzhassák az útszéli árokból.
A csendőrség vizsgálatot Inaiéit.
Francia és svájci különvonatot, olasz orvosokat fogadott a határváros Nagykanizsa
Szombaton ünnep és szép Idő lévén, valóságos emteráradat yolt a pályaudvaron a francia cserevonat fogadtatásánál.
Nagyon sok magyar ruhás nagykanizsai kislány pompázott a per-ronon, kezecskéikben virágcsokrokkal a francia nők részére, akik agyon meg agyon csókolgatták az ennivalóan bájos csöppségeket.
A zenekar a Marseillesre gyújtott, mikor 271 francia ,és 100 svájci utassal, 25 perces késéssel befutott a különvonat. Az utasok, amikor meghallották himnuszukat, »Vive le Hongrie !« kiáltásokban törtek kl, majd »Hip, hlp, hurrá !«-val köszört-ték meg a figyelmet, amit a több ezerre menő nagykanizsai közönség éljenzéssel viszonzott.
Majd dr. Krátky látván polgái mester francia nyelven mondott üdvözlő beszédet.
- A mi nemzetünk - mondta egyebek közt - ismeri az önök történelmét és tudja, hogy a francia nemzet nemcsak az emberi kul-tura és a haladás első zászlóvivője, hanem az emberi szabadságnak, békének s egyúttal az igazságnak is előharcosa- A hazáját szerető, a szabadságért rajongó magyar nemzet, amelynek jelleme nagyon hasonlatos a francia nemzet jellemé-
dúljon s kitől várja elsősorban a béke érdekében a maga igazságát, ha nem attól a nagy nemzettől, a mely mindig a béke, szabadság -és az igazság nagy eszméjéért küzdött. Ml boldogok vagyunk, hogy önök meglátogatnak minket, mert szent meggyőződésünk, hbgyha megismerik nemzetünket, ha megismerik hazánkat, történelmünket és egy kissé belenéznek ennek a sokat szenvedő, egész Európa kultúrájáért annyit küzdő magyar nemzetnek a lelkivilágába, akkor azzal az érzéssel fognak kedves látogatásuk után hazánk földjéről eltá-
ÉRTESÍTÉS!.
Értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy újonnan megnyílt
villany felszerelési szaküzletemben
szerelési mankók, azonkívül a legmodernebb csillárok, izzólámpák, szerelési alkatrészek
a legolcsóbb árban szerezhetők be.
Szíves pártfogást kér Deutsch László villany- és rádió-szerelő. HÖ/vO M-t ér 29
«i/3 {Sörley vaskereskedés mellett).
vozni, hogy ez a kis nemzet, amely annyit harcolt, annyit vérzett nem csak a maga szabadságáért, hanem egész Nyugateurópa kultúrájáért és fejlődéséért, jobb sorsra érdemes és megérdemli azt, hogy a nagy francia nemzet ls magáévá tegye a magyar igazságot.
A franciák több izben tetszésnyilvánításukkal szakították félbe a polgármester beszédét, amit a végén lelkesen hip-hlp-hurráztak.
A franciák részéről André Vin-cent párisi hírlapíró válaszolt, határtalan örömének kifejezést adva azért a meleg fogadtatásért, amit a lovagias magyar nemzet rendezett nekik a magyar határállomáson.
Háromszoros éljen harsogott erre fe nagy kanizsalak ajkáról. A szokásos virág-osztogatás, ismerkedés és névjegycsére csak pár percig tartott, mert a vonat indulást jelzett.
160 olasz orvos fogadtatása a kanizsai pályaudvaron
i Vasárnap délután az Olaszország felől jövő gyorsvonattal 160 olasü orvosprofesszor és orvos érkezett Nagykanizsára, akik innen a budapesti orr, gége és fül orvosok nemzetközi\' kongresszusára utaztak. Bár az olasz orvosok keresztülutazásái-ról szóló értesítés későn érkezett Ide, mégis a rögtönzött fogadtatás igen jól sikerült és közvetlenségében és szivélyességében nem maradt semmiben sem mögötte az eddigi külföldi cserevonatok fogadtatásának.
Az állomásépületet magyar és
vei, bizalommal várja azt az időt, olasz zászlók díszítették és a per
amikor a nagy francia nemzet segítségével hozzájut a maga történelmi igazságához, mert kihez for»
ronon hatalmas tömeg gyűlt egybe, minthogy igen sokan a Bucsu^ s/antlászlóról érkező bucsu6okat is
Érteaitéa.
Van szerencsém a n. é. közönségei tisztelettel érlesltenl, hogy Klslaludy-utca 30. szám alatt
cserépkályha raktárt
nyitotta in. — Raktáron vannak I. rendű, samott-anyag-ból készüli os«i-ápkályhák a legszebb színekben. — Vállalok cserépkályha átalakításokat kizárólag fatüzelésre (HanHmulh-rendsier), azonkívül gyorsmelegitö csövei, Németb-fé\'e szab. vaibetétekkel. Tollö rendszerű hazai tojásszén (tizeiéire. — Javításokat és minden e szakmába vágó dolgokat a leggyorsabban végzek. — A fennll rendszerekre cuk egy kályhájával kísérelje meg és az eredmény meglepő. — A n. é. közönlég becsei pártfogását kérve, vagyok teljes llszleleitel
IfJ. Németh Gábor kályhás
Nagykanizsa, Klafaludy-utoa 30. U. 3410
tvárták. Nagykanizsa város részéről Király Sándor városi tanácsos, mint a polgármester helyettese jelent meg, az Országos Orvos Szövetség részéről több nagykanizsai orvos dr. Szabó Zsigmond szövetségi alelnök vezetésével, a katonaorvosi tisztikar teljes számban dr. Jandl Jenő törzsorvos vezetésével. A beérkező vonatot hatalmas éljen kiáltások fogadták, az olasz orvosok leszálltak a \\onatról, akiket dr. Szabó Zsigmond olasz beszéddel üdvözölt. Rámutatott az immár szo-rossá lett olasz -magyar kapcsolatokra és kifejezte a nagykanizsai or vosok szívélyes üdvözletét. Nagykanizsa város részéről Király Sándor tanácsos rövid olasz beszéddel köszöntötte az orvosokat Dr. Ar-naldó Maian, a turini egyetem professzora felelt az üdvözlésre- Mély meghatottsággal — mondta - fogadjuk a magyar orvosok szívélyes üdvözletét, akiket mint testvérein* ket tekintünk, mert velük nemcsak az orvosi hivatás közössége, de az olasz magyar nemzet közötti testvéri érzés is összeköt Boldogok vagyunk, hogy ily nagy számban mehetünk Magyarország gyönyörű fővárosába, hogy a magyarokkal éa az odasereglett külföldi orvosokkal együtt a tudomány emelése érdekében müködhetünk. Az olasz orvosok azután szivélyesen elbeszélgettek magyar kollégáikkal. Az utasok között volt Vezió Massini ge-nual orvosprofesszor, Citelli kata-nlal orvosprofesszor, Arslan páduai orvostanár és az olasz orvosi karnak még számos kitűnősége. A vonat a közönség éljenzése közben haladt ki az állomásról.
- Angoictto, dUftlmelé, (Hugónál 6s az őszi divatujdonságok nagy választékban Slnger Divatdruhdzb^h,
ZALAI KÖZLÖNY

NAPI HIRfK
NAPIREND
Szeptember II, kedd
Kómal katolikus: Prol. és Jác. Proleat.i Tcodora. Ur.: UJév, Tbiwl bó 2.
Mozi előadások hétköznap 6 éa 9,
vasár éa ünnepnap 3, 5,7 és ö órakor. •
Oyógyszcitárl éjjeli siolgálat e hónapban: őrangyal gyógysiaxlár Deák-tér 1(X M. és a klskanlisai gyógyszertár.
GöxlBrdö nyitva t«u<> 6 árától este 6 áfáig (bétló, sxMáa, péntek délután, kedden egész nap nóknek).
— <A Uu«*ww»llászlól z»ra*ioktot)
Pompás öszi reggel, 7.35 órakor »n-dult nagykanizsai zaráuitoklai különvonata Jiucsuszcntlászlóra ,hogy a Magyarok ^N\'agy asszonya hires zalai kegyhelyénél .vigaszt és enyhülést ta láljanak at élet *i ■ bajaira. Több mint 900 jegy keli «1 a zarándoklatra, dc sokan voltak, rfVi.k a másik vonattal mentek. \'Mikor a 23 személykocsiktól álló, virágokkal diszitett külón-szeiel. vény megérkezett llucvusceutlúazló állomásra, olt már a megye számos községéből többezer zarándok volt je. len egyházi zászlók alatt, ugy hoyly az utak feketéitek az áhítatos hívőktől. Az állomáson az ottani ferences papság egyházi zászlók alatt Qnne. péíycsen fogadta a nagykanizsaiakat P. Gulyás Gellért plébánossal az áléiig Csendes mise-hallgatás és a szentségekhez való tömeges járulás után délelőtt megkezdődött a mise künn a szabadban, ragyogó napsugaras Időben, amit P. Molnár Arkangyal plébá. uos .végzett .uiajd utána hatásos egyházszónoklatot tartott, amelyben a katolicizmus átütő erejéről beszélt. Délután keresztúti ájtatosság volt a nagyon szép szenllászlói kálvárián, amit P. Iírőss Alajos végzett, aki utána nagyon szép egvházszónoklat-ban fejtegette az örök élet igéit^, A különvonat délután fél 7 óra előtt indult el BucsusBentlászlórót Nagyka oizsára, ahol az utvonaton a plébánia templomig a lakosság százai álltak sor-falat.
— Viuuk U <UnM*atob, paplanok, takarók állandó nagy válMsstéka Slnger Dlvatdruhdxöan.\'
— (UJévJ totnattuztrl-t az IrraHlta
ttw piamban) Izraelita polgártársaink újévi keilös-ünuepe alkalmából az izr. nagy- és kőtemplomban óriási közönség jelent meg az istentiszteleten. Vasáruap délelőtt dr. Wiukler Ernő főrabbi emelkedett egyházszór oklatban méltatta a nap jelentőságét, Abrnmo-vics Márk főkántor pedig egyházzsol-tánok előadásában remekelt pompás hangjával A kóruson a kar Pásztor Miksa és F. Pásztor Irma tanárnő vezetésével szebbnél-szebb vallásos énekeket adott elő. Az újévi ünnep ma este ér véget.
— (Templomot »zia*H|ek Zalaszent-baláZNon) Kisasszony unne|>én lélekemelő ünnepség folyt le Zalaszentbalázs községben. Kiss István plébános nemes buzgólkodásn és áldozatkészsége folytán sikerült a l.jO éves templomot renováltatni és ragyogó szépségben újjáalakítani Ezt a renovált templomot szentelte Tel ujl>ól a megyéspüspök megbízásából Kisasszony ünnepén dr. Iloss József kaposvári apátplébános fényes papi segédletlel. A benedikálás épen a templom 150 éves fennállásának napján törtéig
— Angol szövitek Nagykanizsán Anglia és egyben a világ két kghíre. sebb szövetgyárának, Jennens Welch & Co., valamint Josii>h Franz itd. gyártmányai ezidén előszór kaphatók Nagykanizsán, Kirschner Mór divat-áruházában
Két repfllőgép összeütközött a Mombatfcítyl repülőtér fölött
Szombathely, szeptember 10 A légiforgalmi hivatal jelentése szerint a aiomfcethelyl Iskola-repülő téren ma délelőtt rossz látási -viszonyok következtében 2 sportrepülőgép a levegőben összeütkö-
zött. Az összeütközés következtében Kövtssy Gyula spoctpilóte éktét vesztette, a másik repülőgép sza mélyzetének sikerült ejtőernyővé földet érni.
Nagykanizsai előfizetőnk nyerte
ebben a hónapban a Zalai Közlönynyel együtthaladő Tükör képes haVi folyóirat rejtvénypályázatának első diját. Ez a dij : a Franklin-társulat kiadásában rrtegjelent Külföldi Regényírók clraü értékes könyvsorozat tiz diszes kötete, amely már meg k érkezett lapunk kiadóhivatalába. A Zalai Közlöny és a Tükör együttes előfizetőjének, Freyslinger Agos on urnák azonnal elküldöttük a szép pályadijat s azegyüt-les előfizetés kedvezményét élveitő többi előfizetőnknek is sok szerencsét kívánunk a Tükör pályázatain 1
RatoaaHaatl és altáarti szabályszerű *«pkák minden számban, szabályszerű ••pka«rny4k, tiszti szalon és félszalon karunk, arany és ezlUt h-r4bojt«k 5 pengőtől. tin-tesl kardbojtok 96 fillértől. — Cipó, csizma és tánc-«a>-kantnak nagy választékban. - Vitézségi áram* aiatao 18 fillér, aáv l?fltlér darabonként. — Ha<apré<^ra»al«rl éa InkéntMl axaralwényak ós mindennemű •gjfanr uháaati imi-HaraléMk
legolcsóbban buxerex^etűk Belezne! Jénoenél
8ugár-ut 58. 8138
— <A íőIs|mmi gazdaságának sikere)
A szombathelyi ünnepi hét alkalmával a kiállításokon résztvevő kiállítókat kitüntetésekkel és dljaWcal jutalmazták A konyhakertészeti csoportban kíállilö (Jyömörey Jgyörgy > főispán inlapusztai kertészete szép slker-l\'<M Szerepelt, amit mi sem bizooyil jobban, mint az, hogy az OMjvIi ezüsi-érmével tüntették ki.
— Német nyelvoktatás- I*e<iagogu készültséggel tanítok németül írni, olvasóit beszélni. Iskolás gyermekek, kezdők és haladók tanítását, instruá-lását vállalom. Tanítási idő kezdete szeptember 15. Szíves jelentkezést délután 4—G óra közt kérek, Horthy Miklós-ul 2. emelet jobbra.
— (Az Ipar|asialrti IMlánáa) ma esie 8 órakor ósszpróbát tart, me\'yre a dalárda összes tagjainak megjelenését kéri a karnagy.
Rémet nyelvotíalis.
8september hó 16-ág m*m* ■yafrtoW Mywot i nyitok felnőttek részére as Ipartestület helybégében., —R*J Jelentkezéseket lakásomra: y.tr.nov Caaa|ai»y*ul t IS. ralá -.>,•\' :
este 7 órn irtán kérem. Nagyobb késés esetén kudvozókb UwMaá Ult^
telek. Szíves pártfogásukat
SPAHIK ELLY.
- (A hanvédzeotikar ma mMtidot
W) 5 órtHól f^l 0 óráig a WM* pol-gárnH(ste»ének és a járás főszolgabi-rájának lakásaik elölt, fél 6-tól fél 7-íg pedig a váno.s közönségéig a városháza előtt. — A pofiann^sterJ, hivatal ezúton értesíti a képvis«iŐ-testhlet tanait, hogy a szíreniM lehallgatása céljából a vánosMeT \'kl^ tanácsterem ablakai re«idclket6Sö4ie állnak. i it;e\\l/uirf
- *xtnt <l*réx iianvptly iy tartottak a >Petőftíutcai kis mOkedvelöki szombaton este az Iparoskör\'zsatfrVá*\' sig megtelt nagy termében. Szblre i W-i rült Kvicsák Aunus <Kis sw«t
réz élele és Ivalála. c. 5 MvonAsfl*, színdarabja, Lukács Jáweí és a szerző ügyes betarülás^bap. ,\'A közönség a kedves swreptóVér s\'^ta-datlnniil tapsolta. Közldvín®thi\'\'viaaAf-\' nap .lélotán » órakor iö\'flllért*UétfU árakkal megismétlik ua. élőaáásti i
- Maradék 0*4ályimh a Ugtóíedfe\' sebb meglepetéseket nyújtja, M^Wtt\' vásárol, nézze meg Schütt&\' maradék osztályát.
- (At IznaeMta Leámegylet tánc-toája) A kezdődő őszi szezon e\'s^ W-^ <t)s teaestélye volt az Izraelita i^ány-efOrlet szombaton «ste jótékony rékk-rendezett nagysikerű táacteája. KtJhl-kalommal nagyon szép számmal gyfib ■ lek össre. u Hjorooál*w, alwil * jóké*-., vü fiatalság a legjobb hangulatban;! ropta a támxit a hujuuli órákig.. A; rendezőség műsort nem iktatott teaestély k«retébé, mert a nyári sze-zoiiban úgyis akadt egyéb szórakozils a fiatalság számára, táneletiető:té# azonban kevésbé. Elért hA\'ás a fürfaV ság az Izraelita I,eányogylet«ek ,fcog&" alkalmat adolt m-k| arra, hogyoegyi; kedves estén jól kitiinoolkassa maflát.
— Intfamtl k*laayyék«t aagY hasÉá-\' értéssel áll t össze Slnger DIvataruM^^

TAKARÉKOS SZÜLŐI
Iskolaruhát, Hubertust, télikabátot, Boykabátot csak nálunk vásárol, mert csak megbízható, Jő árut tartunk a legolcsóbb árakon
6RÜNFEID RUHAHÁZ
-vaun jkb .mtéMVr1 -"\'S\'" -sHilif ei n»dtiBD0i3qiiínul \'bt tr.jt. DUsrimial Míiw»U.\'»<B»ptt«**f:ii« -I iMogh«i«to<iief*w6k*ieirt1l,
iliSSBI
«»t5>vill«ídlátot HMö^intJiW aukltolta. I»«tn"i»i«w win« n^
lelógó villanyvezetéket megfogta és a Aon.
tett wanMs faitnka^K-
.■•) ■■•inwf n i\'-iErrrrrTrmu-,! ibiöi\'m > (llí7S,JH^ 0|W»/gyftwárA.faa«akha«
idábyaégí.iárttkoB Sdkttaaéfc^ /nrr>l!-.j
"..hur dd»_ ______
A;n>wnA TH\'űinn,! n uíuntoU l.t\'iiii A-.e >i,V->liil»vna ym\'
- lii ^ílluíii.víií.rHj \'m H
adömlsxán könyvkersskaoiBsbePv
Iglfltt »
A l-\'r«nkll, tTímul«l k**i \'fo-ly6irn(«, n-iflNHIaw, rívid i««V W»!f a .\'/»Uí K*lflhy«.\'M!!MWilM"Í» k«t«» izörakoztatól^1 lMila*t«td(a, tanáw«dó}a htt/TtatOlt\' rtlWiz**)-InW\'tzlvnen veaKH-ftínobei tocgytrt-Ia 1 eVMIat*» \'i Uil»mMiitii|él, - Tnely i»k révtn tepuntwt in\'VnkSrwr
egylKMwh 4íedv«wrté*»J«3 feöft-taip-
hatják meg, aluéOkan,1 HtWtm a kttU^ \' KH^kbm\' lttlMiKek «V5 r«ib«c«)f hírt «dt#ilt\'*i*"«rrW, it nxMMmwMttétel)M^Mgy\' lapunk elOflMWr a Mavwmtwytk1, |»«y«Si-)ah M tuUhnak Mt-
nek\' víiViralhyíXataW kiadóMvrtí-luiik oltírv rendelik fneif a Uht»wM) óa teg«rt*ke«ét)t> képes tevl -tolyó-Iratot, a »T«K)W*; •> 1 >T" \' • \'
o! : !t vy^ Atib.llM-i^
i II\'I 11111(1)^. n
♦ fSM\'KMl • ÍIHSI ■ i iínwr.i\'fi! Hfí0íi0b{clu|x6íl I . ••^l\'U.\'iiH.UiiOiűfci,
a ZALAI
•\' J! 11 . !
IKIIíO \' vátérobldk!
\'i iu aa tf^iM
J
\'t^.;,^.-: nv\'
ZAU) WXtLONV
SPORTÉLET
Csík Ferenc 59 másodperc alatt aszta a 100 métert a középiskolások szombati uszóversonyén
Szombaton és vásárnap folytak le a helyi középiskolui bajnokságok, mely. „ok során Csik pékiic Iíurópá-bajno. kulik bemutatót úszott. Nagy kár, liony í\'-^k szereplését csupán a verseny előtti napou sikerült biztosítani, j^y\'nagyobb propagandáról szó sem lelett. Csik Ferenc azonbau ma mar világmárka, akinek vendégszereplése igy ls nugyobb közönséget érdemelt volnu, mint az a Jobbára diátokból ál|ó 250 főnyi iiéjfő. (Hiába, Kanizsán ugylálszjk esak az ingyen cirkusznak van közönsége.)
A kél napos középiskolai bainjksá-aok ré*zleies eredményét egyébWnl ilt adjuk:
Szombat. 4x33 egyharmad m. gy.irs-uszóstaféta bajnok: a felsőkereskedelmi csapata (Koppány, Helnltz, Krá:u», Guth), idő: 1 p. 20.2 mp. 2. A reálgimnázium csapata, (Kelemen, Bégid-sáu, Halász, Gál).
33 egyharmad m. mellúszás, t i éven alul, bajnok: Weis-er József reálgimn. IV. o., 2. Seres László IV. o., 3. Go-lenszky József reálgimn. IV. o.
ü6 kétharmad m. mellúszás, 16 éven alul, bajnok: Uál András reálgimn. Ví o. 1 p. 2 /.»!*. 2. Bittera László reálgimn. VI. o. 3. Hegedűs-Gézu reálgimn. IV. o.
11)0 m. gyorsúszás, e!ŐnyvCrsCn,v. 1. Csik Ferenc BEAC (8 mp. hátránnyal) 1 p. 7.7 mp. 2. Schullheisz László NTE 1 p. 11 mp. Az egyik időmérő szerint Csik tiszta ideje 59 mp. volt, a másik, aki tulajdonképpen Schullheisz idejét mérte, 59.7 mp-ct mért, igy 59.4* mp.-ct hirdettek ki.Az 59 mp. reális volt! Csik Játszi könnyedséggel érte el a kitűnő időt. Schullheisz — érthetően — erősen lámpalázas volt.
100 m. gyorsúszás, bajnok: Krásu János felsőkercsk. III. o. 0 p. 50 mp>. 2. Ilalávz József reálgimn. IV. o. 7 |>. 30 mp. 3. Kelemen László reálgimn. VI. o. 7 p. 31 topi
Üti kétharmad in. hátúszás, 10 éven alul, bajnok: Kovács Islván reálgimn. ■VI. p. 1 p. 6 mp. 2. Begidsán Andor reálgimn. VII. o. 3. Krásu László reálgimn. V. o.
100 m. mellúszás, bajnok: Reinitz László felsőkeresk. II. o. 1 p. 42 mj*. 2. Bittera László reálgimn. VI. o. 1 p. •121 mp. 3. Hegedűs Céza reálgimn. VI. o. Stampf Zsigmond NTE versenyen kívül 137 mp-el első.
Vasáruap 3x33 egyharmad m. ve-gyesstaféta, bajnok: a felsökfiresk. A csapata (Keinitz, Koppáuy, Guth;, 1 p. 13.4. 2. a reálgimn. A (Hegedűs, Kovács, Ujál; 1 p. 19.1. 3. Reálgimn. C. 4. iteálgimu. B.
33 egyharmad m. gyorsúszás, 14 éven alul, bajnok: Koch Imre reálgimn. II. o. 27.0. 2 Golenszky József « reálgimn. IV. o. 28.2. 3- Seres László polgári IV. o. 283.
6ti kétharmad m. gyorsúszás, 10 éveu alul, bajwk: Gál András reálgimn. VI. p. 52.3 mp. 2. Begidsán András \'cálgimn. VII. o. 53.0 mp. 3. Halász József reálgimn. IV. o. 54.8 mp.
200 m. mellúszás,\' bajnok: Bittera László reálgimn. VI. p. 3 p. 49.7 mp, 2. Hegedűs Géza reálgimn. IV. o. 3 p. MJJ mp. 3. Weiser József reálgimn.
IV, o. 3 p. 59 mp.
100 m. gyorsuszá^V bajnok: Guth István felső keresk. IV. o. 1 p. 10 mp. 2. Halász József reálgimn. IV. o. 1 p. 30.8 mp. 3. Kelemen László reálgimn. VL p. 1 j). 81 mp. SchuHheisz László N\'TH versenyen klvűl 1 p. 10.5 mp.
100 in. hátúszás, bajnok: Koppány Imre fefcfikeiesk. III. ö. 1 p. 42.K mp, 2. Kovács István ieálgimn. VI. o. 1 p. 50 mp.
Vízipóló. Felsőkereskedelmi—Beál-Kimnázium 3:1 (2:0). Biró dr. Ska->oud Ferenc. Mindkét csapat más isko-\':>!}okkül vagy már végzett növendékkel iweg8|»ók«lve állt ki a nugy (kOZ-delemre icliát a középiskolai
v\'\'i|>ólóbajnok8ág nem valami szabály-jplyt k (azonfelül az egyik
félidő is rövidebb volt). Jobb játékot mégis u kereskeflelmlsták mutatták, ♦kiknek fizikuma és nagyobb uszótu-dtmiánya jobban érvényesüli a mé\\v
vizben. Góllövök folsökeresk. HeinItjC 2, Guth 1, gimnazisták gólját Begidsán dobta. » i
KÜlörtóa elismeréssel kell megcnikV, keznünk Berke. József nagyszerű agM Utásáról, amivel Csik európabajnokot a kanizsai közönségnek bemutattfli Berke .lözser .nehéz Úttörő inunkájai máris szép és ériékes eredményeket pnodukáll u nagykanizsai vlzjs|«>rl m ega la | ozá sa\'<»\' ré n.
Érdekes küzdelemben újra döntetlent harcólt ki a Zrinyl
Kaposvári Petőfi AC-Zrlnyi TE 1:1 <1:0)
Minthu megérezte volna u közönség, hogy érdekes és nivós küzdelemben lösz része u mérkőzésen, rég nem látott szép számmal tÖllöHe meg ugy az ülő, mint az állóhelyeket, A mérkőzés tényleg meg is érdemelte uz érdeklődési. A kaposvári csapatnak a/, első félidőben mulutoit nagyvonalú Intelligens játéku e||ensulyozta a Zrínyinek második félidőben! lendületes gyözniakuró jálékát ugy liog|l jogos kritikával mondhatjuk azt, hogy igaz-íágos a \'döntetk-n eredmény.
A Zrínyi csapata uz első félidőben-egy-kél Játékosának formán kívüli voltánál fogva nem lulált sehogyan sem ma^úni. Ez nemcsak a Zrínyi cs"|>au\\-nak u IvibáJa, hanem közrejálszotl az is, liogy u kui>osvári csapat nagyon széjK-n játszott- Minden labdát ineg tudoil szerezni ellenfelétől, minden megszerzeit lubdát jóhelyre is továbbítottak, ezáltal részükre olyan fölénye* játékstílust tudtak kialakítani, hogy a Zrinyi védelmének minden erejére és tudására szükségo volt, hogy u nagyobbszubúsu győzelmei megakadályozhassa.
A Zrinyi csajmta a következő össze-állilásban játszott: Helyei — Varg.i, Kúrj)át — Pöic, Babos, Beké — Poór II., Itoór I., Vellák, Pmu, Munkácsi.
A KPAC csalta: lUskó Braun I., Krumj>ach I. — Budai, Nákó, Gold-slei 11 — Horváth, Tadies II., Szilárd, Kővágó és Braun II.
Az első penek tapogatódzó Játéka után a kaiwKvári csa|>at ragadju mu-gáltoz u kezdeményezési és egymás
ulán vezeti szebbnél-szebb támudúsait u Zrínyi kapuja ellen. A Zrinyi nagyobb részi védekezésre szorítkozik é» csuk néhu-néha szakítja meg egy-egy lendületes támadással a KPAC fölét jiyéL l\'jzek a támadási azonban mindig nugy veszélyt Jelentettek a ka|x>s-vári kapura és ez érdessé tudlu igy (lenni a mérkőzés első félidejét. Eredmény azonban csak a 30, j>ercl>en adódik, auiijkor egy súlyos védelmi hibából Szilárd kaposvári játékos ti-I>ikus polyagóllal megszerzi csapatának a \\vzeté«t.
A második félidőben a Zrinyi csalóin teljesen magára talál, lendüleU\'g szép támadásokat vezet a kujxisvári kupu ellen, ugy hogy a kaposvári kapu csak védelmének önfeláldozó és nagyvonalú játéka miatt mentesül a góloktól u 23. percig, amikor is Vei Iák megszerzi a kiegyenlítési. Mindkét csapatnak van még gólszerzésl alkalma. Többek közölt Kővágó kaposvári játékos egyedül áll Hetyei kapussal szemben és kapu mellé rúgja a labdát. A Zrinyi utóbb i\'um 25 m-es kapás lövésével, ínnyel csak a szerencse meni, araloll megérdemelt tapsokat.
A Zrínyi csaptából Helyei, Kárpál, Vellák, Be ke és Babos játszottak kiválóan, de de u lóbbl játékos is megtette kötelességét. A kuposvári csalit-ban Braun I u mezőny kgjoM>ja, Biskó, Horváth és Kruni|>acli játszot-Uik kiválóun, de a csapni minden tagja nagyszerűen kezeli a labdát Krausz pécsi biró jól vezette a mérkőzést.
HJ
Az NTE snlyos vereséget szenvedett Pécsett
PVSK-NTE 5:0 (3:0)
Az őszi szezon első vidéki mérkőzését játszotta az NTE vasárnap Pécsett az állandó délnyugati bajnok, Pécsi Vasutas Spofl Klub ellen, ahol katasztróíá\'is veresedet szenvedett. Az NTE u hossZu autóul okozta fára-dulmak miatl nagyon gyenge játékot mutatott, a PVSK pedig remek formát Játszott ki. Amig a PVSK-nuk úgyszólván minden szép támadásából
sikerült gólt szereznie, addig az NTE lehetetlen csatárai egy-két méterről sem tudták kihasználni a helyzeteket. Alig kap lábra az NTE, már az első negyedórában eldől a mérkőzés .sorsa. A temek formában lévő PVSK esulái\'sorrul szemben tehetően az NTE védelem és Bedeko-vics 3 gólt lő uz NTE hálóba Szünet i^tán az első 5 percben Mus-
Ön íényképez... én kidolgozom.
Fotó filmek, lemezek.
Modem fotólaboratórium
SZABÓ ANTAL foto-Müközlot
Fö-ut B. sz.
Rajztábla, körzö, Írószer, füzetek, iskolatáskák, összes iskolaszerek
iir
OFENBECK
könyvkereskedésben Deák-tér
kát Ik\'dckovlcs róván iwuét tfúU (•r cl u PVSK & hiába uz NTK mljí. den tön\'kvíatí ,ilcin sikerül swíjálvui iu cr.\'dniíny«ii. A PVSK ,sa|«lu rcmi\'k roniiiil Árult cl. A csapat mlndca rí-kzc jotituiak Jiizonyult az NTl^-UÍ-l,
ilc 2 jíólnAI iiu^ohli ^.vöwlmci nem íxilcmclt mc«. UgyauaiinyU ttmadatt aü NTE is ,mklt a Vasutas, clc hUU# (!olK<i7.)lt rengetettél 1IE NTE védelem, a csatársor csapni valóan ross* volt A mérkőzést Rákóczy" biró vezette Ilosszul kcz<lödólt tehát az idei szezon a tavalyi listart\'-zetőkttek. A IÍVAC 2 meccsből 3 polrtol, Simon-hornya 3 ine<(csbfií 3 (Knilol, a KPAC. pe<llK 3 meoatí)® t pontol adott le.
KerQleti eredmények
Szekszárdi TSE SBTC 2:0 (2:0). óriási meglc[*lós. PEAC-NSE -t : <> (2:0). DVAC-KTSE 1:1 (0:0). PPAC-PAC 1:0 (0:0).
Proli eredmények
Atilla-l\'crcncviros 3:1 (2:0). Kispest-Szened 2,2 (2:0). Hungária Soroksár 7:1 (2:0) Phöbus-Dudái 3:1 (2:°)-
— Köíll.ztvlMltík ré»*M rendkívül ílönyőz bnlorrásárláal alkalom. Modern beieodezések, tőkélete. Jó klvll«tblm, bosszú lejárata réizlctre, aót ksrnat-menteaen 1. kaphatók K ipalala bútoráruházban, Horthy lllklí«-ut «.
Cséplőgép
tulajdonosok
figyelméből
Cséplésl forgalmiadó könyvek 50 és 100 lappal,
Mázsakönyvek és -
Szállítási bárcakönyvek
V
kaphatók \\
a Zalai Közlöny kiadóhivatalában
Fő-ut 5. szám.
Közgazdaság
TermínvtSudí
Az Izraelita ünnep miatt a törsdén 8 forgalom nem fejlődött ki és Igy a tömte köléssk nélkol z\'rult.
8»rii»áilr
: ralbiliu 4786 eladatlan 714 Blsfl muKt 000 ■ 0H2, arTlett 074 -070, ase deét közép 070-073, kőnnrü 063 066, |M ttordtl dreg 070 012, ll-od rendit Hitt 062 0 64, angol HUdO I. 080 0 85, gzatonna natyttaa 01*5 -100. zalr 1 18-1 32, Ilus 0-80 096. félsertés I 02 I 08.
Kiadja a t.ptulajdonoa Közgazdasági Rt, Gutenberg Nyomda és Délz.l.l Lapkiadó Villalata N.gykanluén. felelős kiadd: Zalai Károly. Interurbán teleion: Nagykanizsa 78. szám.
iPRÓHIBDETfSEI
Kél dlihfliat vagy leányt lelveeiek teliea ellátással, gondoe tanulási le\'Qgye-letlel. Megbeuélés líruébet tér 17. az udvarban.
Vei
ndéílót üveg éi porcellán link leg-■bbak ■ •loxtr üvegkereskedésben,
olcaóbba! _______
Hoiihy Mlklóa-ut 1
fréSkéalak közismert legjobb Baksa-
gyártmány, valamint Rába aaataltaaka-
lyak jótáll ml legolcsóbban a kedvesó tUetéal feltételekkel Vaj 4a vaskereskedésben kaphatók.
Két allék, Minden Iskolához lözel, külön szobában, lutányoi áron ellátást kaphat Fó-ut 19. 111. ajtó.
Vendéglói ttvaaArakat legolcsóbban Stern üvegktreskedésében kaphatók. Fő ut
Szép azáraz é-taagarl kapható Beleznal Jánosnál, Sugár-ut 53. *
NAayaxabA* moáarn lakAa vízvezetékkel, fürdószobávsl, cselédszobával együtt Sugár ut 2?. *i a. Háromaxobá. utcai lakta Magyar-utca 25 az. alatt kiadó november 1-rs. Bővebbet mindkettő üdvében Magyar-utca 25 alatt 3337
POGÁNYVÁRI
uradalmi lajboraim kaphatók literenkint már SO filléréit. Legkisebb tétel 25 liter. KáROLY földbirtokos _Batthyány-utca 26 azám.
. a berendezés, darabonkint la, eladó. Vörösmartj-u. 20 •
Héasasaatar, gyermektelen, felvétetik: Sugár-ut 8. alatt •
KaraaOak megvételre 1 drb tizedes és 1 dib szekrényes mérleget. Vallcj és Deutsch ftiazerUiletében, Deák-tér 13. •
Elweaxett Fő ut—Király Pál utcai vonalon egy tehér selyem óv és egy pár izzlap BeciUleUs megtaláló küldje be l kiadóhivatalba. 3409
Rákóczy-u. 29. az. ház eladó. Bővebbet t tulajdonosnál. •
Mi kalapkéaxlté ügyes kézlleánvt Tagy dlazitönót lelveu Brónyai Divatház H rthy Mut J.
KtlUnó aranyhegyi »\'itali bor 40 fillér literenkint Sáfránnil, Magyir-u.74. •
Egy és kétszobás lakás kiadó október l-re Teleki ut 25. ♦
Aatétaxik, kizárólag kényelmes, csu kott, hatszemélyesek, olcsón rendelhetők. Telefon-állomás 828. szám, Kauimann Manónál.
oldalkocalral, fürdőkád, faház elköltözés miatt sürgősen eladó Kiaialudy-utca 16. 3342
Négyszobás komfortos maaAakAx f. |firá7:ulcíb«n. kerttel, november l-re kiadó. Clm a kiadóban. 3353
. ,iir41 mellékhe-
lyiségekkel azonnal kiadó Király-utca < izám alatt. 2357
ZALAI KÖZLÖNY
Városi Mozgó
Szeptember ll-én és 12 én, kedden és szerdán Naponta 3 előadási I, 7 él 1 órakor.
Minden előadás filléres I
Égi posta
Soha nem látott repölé bravúrok 1
A levegő uralnak megdöbbentő, halálos bátorságú küzdelmei a légi kalózokkal. Fényes klsérö mOsor.
Jön: Kém voltam ! Conrad Veidt filmje.
csak
K q y £ £ ^ kőfaragónál
Király-u. 33.
kaphatók minden méretben és szinben, minden x„ elfogadható árért, mi* a készlet tart I
It.
Pt 1933/2244. számhoz. 1934. rítt. 738. s, Árverési hirdetmény.
Dr. PoisogAr Rezső letenyel ügyvéd ál. tal képvliclt Bőm Pál Javára Zsúppá,, Imre molnár etten 490 pangd tőke ti u.
a folyó év szeptember ftó
rulékal erejéig a folyó 3-In kait, Szenlmergttf.lv. kóziégbea 1934
étr.tier ho 2fl " \' •
évi szepten ber
- . ____ 24 napjának d. u 5
Óráiéra kitűzőit árveréal hirdetményt hatálytalanítom a helyett, u aUtbbl Árv.r*.! hird.tmányl bocsátom kl i
Bősze Pál szentmsrgltfsivai i.kob loel képvlielője Javéra 450 peng6 töke és |J. rulékal erejéig a nagykanizsai klr. törvény-.lék 1931. évi 1384. II. végtéaével elten-delt kielégítési végreha|té. folytán végre-hajtást sienveddtdf 1933. saeplember hó
Dr. Pozzogár Rezső letenyel ügyvéd, mint ■— Itfafval Tak<
. pengő t
erejéig a nsgykanlisal klr. törvény.
lakos |ogl
2-ia lefoglalt, 2109 pengő becsértékll Ingó.
nagykaalzaaf klr. törvéayslík
Ságokra
A Zalai Közlöny minden előfizetője
az ulolső havi előfizetési nyugta felmutatása melleit
napi 2 fillérért
leg|a lehet a többszer kötetes nagykanizsai Horváthféle lljságüzlet kölcsönkönyvtárá-nah. Vapyls havi 60 fillérért a .Zalai KOzlOny-minden elöflzelöje
annyi hbnvvet vihet hl havonta a kölcsön könyvtárból, ahányat ciak el tud olvasni.
bi előfizetési nyugta lelmulalól koletenként 8 filléres kedvezményes kölcsöndijért kapnak könyveket a Horválh-kMcsOnkOnyvlárban akkor l>, ha a havi kedvezményt nem ólta|l|ák igénybevenni.
Sálor Kocsi Kazal Gép Turista Kölcsön
PONYVA
Varrás, javítás — Hirsch és Szegő cég
fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén. annak 1908 évi XLI. t-c. 20. § a alapján az alább megnevezett • a foglalási jegyzőkönyvből kl nem tűnő más foglalUtók Javára is az árvetés megtartását elrendelem, de es«k arra az esetre, ha kielégítési joguk ms is iennáll és ha ellenük halasztó hatályú Igénvkereset folyamatban nincs. Szentmarglttatva községben, a vh. szenvedő házánál leendő megtartására határidőül Ifidi. évi ueptember hó 26. napjának d. u. 5 órája tűzetik kl, amikor a bíróilag leloglalt mflmalomból, mint vállalatból vh. szenvedőt megillető 12 (fele) részt, Diesel motor 6s hozzávaló felszerelés felerészt, olajmérö és olajtartó edény, sz JJártó tárcsaedény éa egyéb malomfelszerelés, tiiedesmérleg, mindezeknek felerészét a legtöbbet IgérSnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron (alul Is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni.
Letenye, 1934. évi ssept bó 7-én.
Vitéz CMaixteleky Károly >. k.
klr. járásbíróság! végrehajtó, um mint bírósági kiküldött
MOlOANKÍNI-tO KIIÓ VaiÓMASQt »AS»W|1 MIS
tmiiHÉaiiMéniiM
PORPÁCOlASSAl
OsiöSM«NHSs*a TiRMístöasisr
KSlÁUnOM Itt0" M»l«BSIH«lé
_______ SV*«.VAS iCtAai oosoisam v^öo.1
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvédelmi szerek
stb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. A blrósAgl palota mellett Telefon 190.
Kfizgazdatági Részvinytáraatág 0
GiMett Nyomda és D61zq|pl Lapkiadó Oíllolato
Magykan
Könyvnyomda, kOnyvkOtészct. vonatozó Intézet, üzleti könyvek és dobozok gyára a „Zalai KSzIBny" politikai napilap sxerkautftsége és kiadéhhratala
KéazitUnki

mindenféle kereskedelmi, Ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi éa Iskolai nyomtatványokat, ár|egyzékeket. müveket, meghívókat, eljegyzési és eskelésl értesítésekéi, gyászjelentésekel, névjegyet, falragasza-kat, körleveleket, röplapokat és mindenféle -« Ízléses kiállítású nyomtatványokat.
Gyártunk i
üzleti könyvekel, ügyvédi naplókat, Jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzldzeteket és tömböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakat, dobozokat slb. elsőrangú kivitelben éa a legolcsóbb árakon.
Nyemda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt
\' """"•l"0™\' Közgazdasági R.-T. Oulenbcrg Nyomda áa Dtolal Lankuae Villalat. kOayvnyomcUlábaT,, NaotatJzaáa. (Felelős UatetveacU: Zalai Károly.f
74. évfolyam 205. szám
Nagykanizsa, 1934. szeptember 12 szerda
Ara 12 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
SaarkMit/téf ét kiadóhivatal: Pő«t 5. tűim. Megjelenik minden rtggtl, MM kivételével
POLITIKAI NAPILAP
Feleifis szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési ára: egy hór» » pengő 40 Iliiéi Sieikesitőségl éi kiadóhivatalt telefon: 78. u
Béke vagy háború
Sellsbury vllágfeltünést keltő memoranduma a nagyhatalmak szédületes fegyverkezési versenyéről már a mult században életrehivta a most már régen csődbe jutott lefegyverzési konferencia ősét. Miklós cár ugyanis a memorandum hatására konferenciára hivatta egybe az európai nagyhatalmakat avégből, hogy gátat vessenek az esztelen fegyverkezési versenynek.
Már Itt leszögezhetjük, hogy e konferenciának ugyanaz volt az eredménye és vége, mint napjaink lefegyverzési tanácskozásainak. A lefegyverzésből felfegyverkezés lett. Ahelyett, hogy mérsékelték volna a hadianyag és hadieszközök meny-nyiségét a jól felkészült hatalmak, ahelyett, hogy azok, akik kevésbbé voltak ellátva, kiegészíthessék álló4 mányaikat.
Ennyi tanulság után ne csodálkozzanak rajtunk, ha nem tudjuk komolyan venni és elhinni, hogy a kulisszák mögött, (mert hiszen itt döntik el a konferenciák sorsát sokszor jóelöre) tényleg az egycríiö biztonság kérdéséről volt szó, hanem joggal tételezhetjük fel, hogy azon nem tudtak megegyezni a győztes, ma már egymásra is féltékenykedő nagyhatalmak, hogy milyen irányban fegyverkezhessenek fel.
Komolytalan az egész konferen-clázás, amikor a nyugaton ugyan csak a diplomáciai boszorkánykonyhákban ég még a tüz, de d távolkeleten már dörögnek a z ágyuk ! Amikor tetőtöl-talpíg fegyverben állnak a győzök a korcs határokon, azt a látszatot keltve, mintha Európa békéjére vigyáznának, pedig a lepel alatt jogtalan javakat őriznek !
Amikor győzelmi mámortól megrészegedett népek kezéten korlátlan fegyverkezési lehetőség van. Ahol a pzerzödésl jogokat megcsúfolják, s népeket életlehetőségeiktől megfosztva, megaláznak s szolgaságba kényszerítenek ! Amikor az erőszak és nem a jog érvényesül, a háború bármennyire is nem kívánatos, de lehetséges
Mussolini első pillanatra megdöbbentő szavainak, melyet az olasz hadgyakorlatok végén mondott, ez a magyar értelme.
A háború lehetséges, de csak a magyar határokon tul, de ott sem valószínű, nálunk azonban szó sem lehet róla. A nemzetközi él<vt válságai minket csak kellemetlenül érinthetnek, de magukkal nem ránthatnak. Ez a nemzet egyetlen volt a világon, mely óvást emelt Tisza István történelmi alakján keresztül a világégés ellen. Ez nem gyávaság volt, hanem józanság.
Ez a nemzet élni fog történelmi hagyományaival, vallásos és nyu-gatosan kulturált lélekkel óvást fog emelni ezután is minden háború ellen.
Amikor pedig vizbe mártjuk a
begyújtó kanócot s ellentmondunk minden háborús törekvésnek, ugyanakkor kötelességünk fokozottabb erővel kiállni arra a porondra, ahol megvívjuk nugy harcunkat a jog jelszavával.
Ebben a harcban az igazság rakétáinak kell bevilágítani a földeteget, napnyugattól-napkelelig ! Az Igazság testvére a Békének s akkor háború nem lesz\'többé lehetséges.
(~da)
Bethlen a választójogról és a magyar kisebbségek üldözéséről
„A magyarok kipusztítására való törekvés mindig élt mint célkitűzés szomszédaink politikai programjában"
Budapest, szeptember 11
Bethlen István gróf volt miniszterelnök vasárnapi budapesti tartózkodása alatt fogadta a sajtó képviselőjét, aki előtt nagyfontosságú nyilatkozatot tett olyan kérdésekről, amelyek leginkább foglalkozatják a közvéleményt. Az egyik a választói jog problémája, a másik a határon-tuli magyarüldözések ügye.
- A kormányelnök nyilatkozata bizonyltja, mondta Bethlen hogy a kormány a választójog kérdéséről még nem döntött, ftem akarok elébe vágni a kormány állásfoglalásának, amelyet természetszerűleg az egész magyar közvélemény és én magam is nagy érdeklődéssel várok A magyar- közvéleménynek nyugodtan, azt a nyilatkozatot tehetem, hogíy Magyarország ma a biztos, nyugodt és zavartalan munka szigete Európa e pontján. A magam részéről azt tartom, hogy csak olyan reform szolgálja az ország érdekeit, amely a jövőben is biztat arra, hogy ez az állapot nem változik meg Súlyos nemzeti küzdelmet kell kifelé folytatnunk, mely még hosszú ideig fog tartani és ezt nem zavarhatja meg olyan belső zavar és gyöngeség! momentum, a mely ennek a főkűzdelemnck további folytatását lehetetlenné tenné. A választójog reformjának kérdése világnézeti kérdés Is és örülök, hogy a miniszterelnöknek ebben a világnézeti kérdésben megnyilvánított álláspontja fedi az én álláspontomat.
- Az utóbbi években a magyar nemzeti kisebbségekkel szemben a szomszéd államok fokozottabb mér-tékten azt az álláspontot követik, amely odairányul, hogy megélhetésüket lehetetlenné tegyék, gazdasági Intézményeiket elpusztítsák, iskoláikat és kultúrintézményeiket megsemmisítsék, egyéni, politikai és szellemi jogaikat pedig lábbal tiporják. Sokan ezt a revíziós propaganda rovására Írják. Pedig nem ez az igazi ok. A magyarok kipusztítására való törekvés a trianoni békeszerződés óta mindig élt mint célkitűzés szomszédaink politikai programja között.
A.mai viszonyok között a magyar kormánynak és a magyar közvéleménynek fokozatosan arra kell törekednie, hogy minden energiáját arra fordítsa, hogy szomszédainknak eme törekvését bármi módon útját állja. Bár nincs rendes katonai hadseregünk, hogy fajunk a
határontul élő egységeit a tekintély alapján megvédhessük, mégis fennáll ennek a kötelessége. A magyar társadalom feladata, hogy a világ civilizált közvéleménye előtt feltárjuk a tényleges helyzetet, ha szükséges, a revíziós propaganda fokozásával, hogy a világ közvéleménye megismerje az elnyomatásnak azt a mértékét, amely a nyugat előtt ismeretlen.
Nem lehet köztünk és szomszé-dáink között tűrhető jóviszony addig, amig a Népszövetség utján vagy más uton a mai súlyos állapot ból ki nem emelteti a magyarságot.
Nehéz és hosszú küzdelem előtt állunk, ez elől kitérni nem szabad, ha élni akarunk és folytatni akarjuk azt a szerepet, amelyet a magyar nemzet a Dunamedence egységéten egy évezreden ót betöltött.
Tahy követ átadta a Népszövetségnek Henderson szobrát
Genf, szeptember 11 Tahy László magyar kö\\et ma adta át a Népszö\\etségnek Henderson, a leszerelési bizottság elnökének mellszobrát, amellyel Légrádi Ottó, a Pesti Hirlap főszerkesztője ajándékozta meg a Népszövetséget és amit Kisfaludy-Strobl Zsigmond szobrászművész alkotott. Tahy követ nagyobb beszédet tartott. Henderson meghatottan válaszolt és megemlékezett Apponyi Albert gróf államférfiul nagyságáról. Majd Avenol veUe át a szobrot.
Genf, íiop... iber 11 Az államok megegyeztek a. an, hogy megh\'.vják a szovjetet a Nép-szö\\etsé- oe.
Időjárás
A nagykanlzanl meteorologlal megfigyelő Jelentések: - kedden a hőmérséklet: reggel 7 órakor + 15-0, délután 2 órakor + 22-0, esto 0 órakor +• 19-0.
Felhőzet: reggel és este borult, délben tiszta. — Csapadék O\'O mm.
Szélirány: Reggel északi, délben és este északkeleti.
(Bjuakai rüMJtUnlit) A »alter»i<. |lal Intáxat I* lanti aa«a 10 árakon ÉtuhkaUtl légáramlás, oa0kk«-nft f«IH6xat, néhány helyen a«at-Ug xéporaaAk. — <1 tifiwérséklet nam váltovik lénycgesan.
Hasz éve ma...
(A Zala 1914. szeptember 12-lkl számából)
A huszóosseket sorozzák Magyarországon is. Az 1892, 1893 és 1894 es korosztályoknak okt. l-ig kell jelent kezniük összeírás végett. »Hogy ennek mi a célja, egyelőre nem tudni,< mondja a budapesti távírat.
A polgárőrség Budapesten, mintegy ezer taggal, az arisztokrácia részvételével megalakult.
»Világrengető dolgok vannak vajúdásban az északi harctéren, Lem-terg körül bevezették a világ legnagyobb csatáját, amely megszámlálhatatlan milliók, világuraló fajok sorsáért vívódik.« A csata, mondja egy jelentés, hetekig is eltarthat. Csapataink defenzívából támadásba mentek át. A főhadiszállás csak ennyit Jelent: »Lembergi offenzl-vánknak sikere van« Károly trónörökös is az északi harctéren van.
Hindenburg csapatai porosz területen megverték és többnapos csata után üldözik az oroszokat.
A határon l>elört szerbek ügye nyugtalanítja a közvéleményt. A betörés több ponton történt. Napokig semmi jelentés nem érkezett Illetékes hely ma is csak pár soros jelentést adott ki, amely egyetek közt ezt mondja : »A hadmüveletek mai stádiumában semmiféle részletes tudósítás nem adható, hangsúlyozandó azonban, hogy az akciónak nagy jelentősége nincsen és agodalomra nincs semmi ok.«
Párls bevétele már nem »órák kérdése,* mint pár nap előtt írták az újságok. Stein főhadszállásmes-ter (a nyugati front Hőferc) jelenti, hogy a németeket Páristól keletre túlerőben levő ellenség támadta meg Két napi harc után sikerült feltartóztatni a franciákat, dc mivel uj erős segitő csapatok érkezéséről Jöttek jelentések, a németek ezt a szárnyat visszavonták.
Verdim ostroma a német trónörökös \\ezérletével folyik.
Az Adrián végig lesben áll az angol és francia flotta : 16 páncélos, 9 cirkáló és igen nagy számú torpedónaszád.
440 sebesült, köztük 20 tiszt érkezik ipa Nagykanizsára. Hogy helyük legyen, az Itt ápolt sebesüllek egy részét tegnap Siófokra szállították Tegnap sebesüld 14 húszas honvéd érkezett Kanizsára, ök hozták a hírt, hogy dr. Hegedűs György ügyvéd, tart. hadnagy megsebesült.
Őrmesterből hadnagy. Nagykanizsára érkezett Lehota itteni vasúti hivatalnok öccse, aki a 4-es vártüzéreknél szolgált, tűzmester volt a galíciai fronton. Egy napon 3 súlyos sebet kapott a bal lábába, de tovább harcolt. Másnap 26 cm srnpnell-szilánk sebet kapott a mellébe. Még igy is rohamot vezényelt és elvett egy orosz ezredzászlót. Mikor Auffenberg tábornok maga elé hivatta, útközben egy srapnell összeroncsolta a kezefejét,
aut»t.KOaONV _
»\' 1W1 xétiitM*\'i
. \' .........,-.) !\'
Üzletáthelyezés!
vm szerencsém értesíteni a nagy-értkmÜ kötOnségtt, hogy
«Ipésx-Uxletemei
Suffúr-ut 2. szám alól (Bűbóchay-hdz) Csengery-uí 6. 3X. alá
(volt Transdanubia csillár-üzlet) fte-lyexícm át, ahol szolid árak mellett készítek mindenfajta cipőt. Javltánt olcaón vállalóit.
Kérem a n. é. közönség szíves pártfogását.
Tisztelettel-. Plán de r Károly
1331 uri- és női cipész.
ugy hogy ekkor már hordágyon vitték a tábornok elé. A király had-naggyá nevezte ki, arany érmet kapott és »élete fogytáig 1000 korona jutalmat fog kapni* Civilben tör vényszéki hivatalnok volt
A piac hiénái■ A kanizsai rendőrség 11 kofát és kereskedőt igen súlyosan megbüntetett, mert a város végén összevásárolták a faluról behozott élelmicikkeket.
A z tlaszontjakablak deputációban hoztak te Kanizsára 41 inget, 28 alsónadrágot, 13 lepedőt, 57 zsebkendőt, 34 törülközőt, 32 vánkost, stb. a sebesülteknek. Jakabfy biró felesége ezt himozte be az általa ajándékozott párnákba : »Is\'en segítse a betegeket, akik a hazáért szenvednek * Az ingekbe piros rózsákat himeztek a szentjakabi asz-szonyok.
Nemzeti szocialista röpcédulákat foglalt le a kanizsai rendőrsóg
A nagykanizsai rendőrség tetten ért több röplaposztogatót, amint nyomtatott cédulákat osztogattak a város utcáin. A nyomtatványokat le foglalták és teszállitották a kapitányságra. A röplapok az egyik debreceni nyomdában készültek és a nemzeti uzövialisták felhivását tartalmazták n nagykanizsai lakossághoz. A horogkeresztesek megszokott, ismert frázisaival, itt-ott zsidózással spékelve. A röpcédulák terjesztői ellen megindult az eljárás. Kétféle röplapot terjesztettek. Az egyik »Dunántul szenvedő népéhez* van adresszálva, a másikfajta egyenesen a \'Nagykanizsa polgáraihoz* felhívást viseli a homlokán. Mindkét nyomtatvány Debrecenben készült, mindkettőt a Fes-tetlcs-féle horogkeresztes párt adta ki.
Mozgószinház Égi pósta
Az ember é» a gép hlmtiusza tv a film. VérMi repülőkről, igazi pilóták-ról szól cz a film, akik csőben, fagyban, hóban é-s ködlnMi, hegyeken, teu-geroken és völgyeken ál küzdenek, -.z -n-vednek és meghalnak uzérl, hogy a mai kor rohanó tempójának megfelelően erők alalt jutassák e| a leveleket oda, ahová címzőjük kényelmes meleg szobából jullatni akarja, fis ezek a pilóták éjnek idején, téli hóviharban épp agy leijesitik kötelességüket, mint verőfényes tavaszi napon. A film meséje, bár egy kicsit zavaros, meg-bocsájlható, mei? u szenzációs ri\'púlő bravúrok kárpótolnak berniünket érte. A lezuhant pilóta megmentése a film legszebb jelenete, ugy kivitelben, mint lH-c.süle|cs érzésből fukadó emberi kó-lelességteljcsiiéslH-n A rendező Ford a szövődményes mesét ügyesen obija meg. A film primadonnája azonban u pilóták mellett az opcrnlőr, aki megérdemli ,hogy ideírjuk u nCvét: Curl Fncund. A kisérőmüsor kereiében a Uiradóban Hindenburg temetését és egy. burleszket ka|nink.
Mezőgazdasági ügyekről, a kormányzó jubileumáról és a nyugdíjazás alá kerÜtfr tisztviselőkről tárgyalt a tnegy egy filé*r |l
Zalaegerszeg, szeptember 11
(Tudósítónk •telefonjeli\'nlfoi\'l Zalavármegye törvényhatósága ma tartotta öszi közgyűlését Gyömöiey György főispán elnöklete alatt.
Naoirend előtt a főispán az aszály károk ügyében tett intézkedésekről számolt be. Hálás köszönetét fejezi k« Gömbös miniszterelnöknek és a földmüvelésügyi miniszternek, akik ebben az ügyben a legnagyobb megértést tanúsították Zala kárvallott népé\\el szemben. Bejelentette a főispán, hogy földmüvelésügyi miniszter októicer folyamán lejön Zalamegyébe tapasztalolakat gyűjteni. Ezután bejelentette, hogy felterjesztés ment rozs és búzavetőmag biztosítása és a munkaalkalmak megteremtése érdekében.
Az alispáni jelentés kapcsán Sze-recz János kérte, hogy a mező-* gazdasági munkásokon kivül a 3-tól 10 holdas kisgazdáknál gondoskodjanak enyhítésről a szigorú adóintézkedések kapcsán. Közbelépést kér, hogy a cselédgyormekek ne vállalhassanak munkát, marhahajcsárságot stb., mert ma már az a helyzet, hogy cselédet egyáltalában nem lehet kapni.
Takács Mihály a tejkérdést tett3 szóvá és indítványozta, hogy a lisztadóváltság egy részéből 3 4 fillér pótlékot csapjanak a tejárak-
W-i iuni nagyon megjavítaná g;uí4ék híjjxetét. y \'•>\'»
Bbsnyak Andor a mezőgazdasági bizottság, nevében köszönetet mond a főispánnak a vetőmag kiosztása körül kifejtett lelkei és eredményes* munkásságáért. \'«
. iiótly Zoltán uliüpán válaszolj. a felszólalásokra. Minden igyekezete orfdi\'rányul, hogy a tejkérdésten Segítségére lehessen a gazdáknak, továbbá, hogy a kenyér nélkül maradó mezőgazdasági munkásokról gondoskodhassa na k
A megüresedett örökös törvényhatósági bizottsági tagságra egyhangúlag herceg Festetics Györgyöt választották meg.
A Horthy Miklós kormányzói jubileuma alkalmából mint már a kisgyűlés letárgyalta a főispán vezetésével 50 tagu zalai küldöttség vesz részt. A hivatalos küldöttségen kivül bárki részt vehet a megyei küldöttségben, hogyha ebbeli szándékát szeptember 26-ig a fcMspáni hivatalhoz bejelenti.
Tárgyalás alá került a be\'.ügy-miniszter leirata, melyben megsürgeti a végelbánás alá \\ouandó tisztviselők ügyét. Farkas Tibor az előadói javaslattal szemben amely tudomásvételt javasolt — őszinte nyila.kozatot kért, hogy kinek a személyéről van szó. Tudomása sze-
Szövetek
Szőrmék
Selymek
Bársonyok
Kabátok
Flanelek
Vásznak
Szőnyegek
ÚJDONSÁGOK
»i k tf 1 f i> U »itVl \\»« 11V. M " MÍ«l,i aniu .»*$,■>» .-\'..(lií.
--v *;*étíW**V#m.fttb
legolcsóbb árikon
BIYATÁBUHÁZBAH _
HORTHY M-ÜTI.
vAroshAz
rint a rendelet érteimében az alispán, az árvaszéki elnök és a megyei tiszti főorvos lennének azok, akiket a rendelet érintene. Sajnálná, ha a kipróbált öregeket e? a rendelet arra kényszerítené, hogy elhagyják "helyeiket.
A főispán hntározatilag kimondta, hogy alispáni kimutatás készítendő a végelbánásra figyelembe jöhető tisztviselőkről és ezt a decemberi közgyűlésnek kell tőrgyalnia.
Bélrenyheség és kínzó főfájások, a máj és az epeulak bániaddal, gyomor és bélhurul, arany\'eres bántalmak a végbél megbetegedései eselén a terméozetes„Ferenc József" keserűvíz gyorsan és biztosan megszünteti a hasiszervek pangását.
la francia és angol cserevonal érkezik
Ünnepélyes fogadtatás lesz a pályaudvaron
Idegenforgalmunk örvendetesen fellendült. Egymás után hozzák a különvonatok az olasz, francia, svájci és angol utasokat hazánkba. Ma, szerdán délután a szokott jdő-ben, vagyis 17 óra 14 perckor is-hiét jön egy különvonat, amely 250 angol és francia utast hoz.
Az Idegenforgalmi ügyosztály ez-pttal is ünnepélyes fogadtatást ké-fezit elő a vendégeknek. A feldíszített és fellobogózott pályaudvaron dr. Prack István városi tanácsnok és Metzger István sörgyári igazgató mond francia, illetve angol nyelven üdvözlő beszédet, u Leven-lezenekar pedig a himnuszokat ját-pzu, majd indulókkal szórakoztatja a vendégeket.
A rendezőség kéri a város közönségét, h^gy minél nagyobb számban szíveskedjék résztvenni a fogadtatáson. A kislányok magyar ruhában jöjjenek és lehetőleg virágot is hozzanak magukkal: Kéri a rendezőség a levente zenészek munkaadóit, hogy a zenészeket szíveskedjenek a munka alól ugy felmenteni, hogy azok 4 órára a zeneiskolában megjelenhessenek.
Angoieitc, düftlmoló, dlagonál éa az Őszi dtvatujdonságok ^íagy választékban Slnger Dlvatdruhdzban.
szeptember 12
Apróságok a 48-as szobor körül, az Imádkozó v aggastyántól a Petőfi Sándor mntatón||álg
ZALAI KÖZLÖNY
Egy nete elmúlt már, hogy Nagykanizsa legpoétlkifsabb terén ott áll a hős -18-ások \'12000 hősi halottjának emlékműve. Azóta mindennap sokan állják körül a SBohrot, gyönyörködnek benne és felidézik n háborús emlékeket. Az újságírónak Is minden napra jutott azóta még valami irni valója a gyönyörűséges szoborral kapcsolat-ban és még mindig sok minden tollban maradt. Ezekből a tollban maradt dol-gokból néhány apróságot érdemes lesz talán papírra vetni még.
A leleplezés napján, délután, a zuhogó esőben öregember térdepelt egyedül « 18-as szobor tövében. 82 éves volt. No várói jött. Valamikor u sland-beji idejét a 48-asoknúl szolgálta. Most ott térdelt a szobor alatt, sirt és imádkozott.
— Most már lia visszának meg is halok, «em törődöm vele, — mondta, amikor felállt és keresztet vetett.
A legöregebb 48-as most 84 éves. Főhadnagy volt. Most Grazban él. ö irta az első üdvözlő levelet a szobor-bizoltsághoz a leleplezés alkulmábót.
I>c eljómü már nem tudott. •
Lispéről egy Cigány nevű család 3 volt 48-as tagja és velük egy kisfiú meg egy kisleány gfralog jöttek el a leleplezésre. Megvau az ut egyszer is vugy 35 kilométer. Ot |>eiigőt kuptak Zsifkovics tábornoktól, hogy leöblítsék egy pohár borral az ut porát.
(iya\'og jöU a 65 éves Nóvák István Is Nagyradáról. ^
Sopronból 130 volt 18-as érkéz Ut dr, Schindler Antal polgármcsterhe-lyeites vezetésével. Akkor a tudósítás-ból kimaradtak, most pótoljuk a tnu-
lasztá&t.
*
Sokan megkönnyezték, amikor két karnélküli ezredtárs .ölelkezett össze, a bankett után. Az egyik dr. Gárdonyi I-ajos hadnagy ur volt, a 48-as gondolat keszthelyi lelke, akinek egy kézigránát a jobb kezét vitte cl. A másik Martonfalvy László zászlós, akinek miudkét karja hiányzik. Dudapestről
érkezett meg, ahol mozija van. > *
Az ezredzászlón a leleplezéskor is ott ékeskedett a kanizsai lányok szalagja, amit akkor tűztek a lobogóra, amikor derék 48-asalnk a harctérre indultak. A foszlott szalagon még olvasható a liimes betűkből összefonódott Írás: .Jöjjetek dicsőséggel vissza! 1014. augusztus. Nagykanizsa leányai.*
A szalag ma a helyőrségi gyüjte-mény tulajdona.
Hajt volt a zászlón Erzsébet királynő szalagja is. Felirata: «Somma-Campagna, Cuslozza, 1818-1859.. Ezen a szalagon égett és lőtt .sebek- is vannak, d
Csoda-e, ha siró rérfiakat láttunk a kanizsai pályaudvaron, amikor az ezrcdzászló megérkezett Budapestről?
Egy falusi őreg 48-as, amikor meg-kapta a szoboTlelepK\'zésrc szóló ulolsó czncdparancaot, levelet irt a szoborbizottságnak. A levél Így kezdődött: .Alezredes urnák jelentem gehorsamst, n paranosot megkaptam, azt végre is hajtom. A faluban átvettem a kommandói, Stand negyvenegy MunnV...»
Az eszteregnyei 48-asok lelkesen készültek a leleplezésre. Betelefonáltak az eligazító irodába, hogy ők külön akarnak diszmenetet csinálni a szobor elölt, a régi közös vezényszóra Az irodában egy öreg 48-as postás ült a telefondrót kanizsai végén. Élvezet volt hallgalui, ahogyau gondolatban talán még az őrmesteri kardju is hozzá csördfilt az Íróasztal lábához, amikor katonásan bcleteremtettézolt a kagyló-
bU:
— A parancs magukuak is parancs.
Itt nincs semmiféle különféle komén-dó... Itt csak a Sőfll ezredes ur ko-mcudiroz... Nincs külön Defűirung & ehhez tartsák magukulI
Megható volt, ahogyan a régi tisztiszolgák mind felkeresték a leleplezés Ünnepségei során a volt gazdáikut A legkedvesebb jelenetek egész sory adó-dott az ilyen találkozásokból, ltad-oóczy vitéz százados aramnak u hurc-téi\'i tisztiszolgája még a szállodában is egész nap olt strázsált és leste, hogy valamivel szolgálatára lehessen a volt gazdájának. Még ha cigarettát kapott tőle, azt is csak künn a folyó-són merte meggyújtani. Merthogy még a Deckungban megtanulta, liogy mi a tisztesség.
Kgy öreg 48-as levelei irt a szolior-bizottságnak és tanácsokut adott a leleplezési ünnepség megrendezését ille. tfileg. Tanácsúi a következők voltak:
1. Az Erzsébcl-térre pár Fahr-küche álljon és olt főzzenek, hogy «n« csak az urak ellessenek.. (A bankett fejet-leuségébeii az asztal mellől kiszorult urak meg is bánhalták, l»gy nem fogadlak szót uz indítványozónakI)
2- .Senki szombaton részeg ne legyen, hogy másnap az ünnep fényét mindenki emelhesse.. (Ezt uz indítványt nem sikerült teljes mértékben keresztülvinni.)
3: Az ezredkürtös fujju a leleplezéskor a hivójeki. (Ez v\'oít a levéliró egyetlen Inditványu, ami hevült.)
A 48-as szobor felállítása, u kiválasztott hely és annak előkészítési\' rc-
Értasltam a nagyérdemű közönséget, hogy
S\'vrr™ kézimunka-üzletemet
uj áruknál kibővítettem.
Raktáron tartok mindennemű pamutot, gyönyörű gobelineket, szőnyegalapokat, tűzőket, melltartókat, általában e szakmába vágó cikkeket.
Vállalom továbbá függönyök, teritök összeállítását, andllaéat, ■Ifi nyom tatást uj, modern mintákkal és harlanyaiaaemfalaaedéat.
Kiváló tisztelettel
Schweitzer Kálmánné
mekbo sikerüli. Elismeréssel kell adózni érte Király Sándor műszaki tanácsosnak, a kertészeti részért pedig Erőss Bezsö városi erdőmesternek.
Hiba, liogy a Fő-utca baloldaláról akárlionnét nézve, az országzászló a szobor elölt áll. Amikor az országzászló elhelyezése ügyében helyszíni szemle volt, e sorok Írója élőszóval é> a hasábokon nyomtatott betűvel Is amellett kardoskodott, hogy az országzászló! - tekintettel a 18-as szobornak akkor már kiszemelt he-lyéro — valamivel odább, a suszter-allé végében álló hirdetöoszlop he-lyéro álűtsák. Az indítvány egyetlen szavazatot kapott. E sótok Írójáét. M« már. sokkal többet kapna...
A zuhogó cső nem zavarta az öreg 48-asokat a szobornak kijáró tisztelet megadásában. Azt mondták:
- Ha u Piavéban ázhattunk nyakig,
ettől sem fogunk elolvadni... •
Sokan kérdezik: mibe kerüli a szobor? 21.000 |>engőbe. IX- Strobl-mesier nem fogadott el sem)nit a munkájáért Az Fgerszegen összegyűjtött közel fél-
Közeleg az ősz
Gondoljon a télre
Divatos, ízléses, olcsó és meleg
női télikabátok
nél.
ozer |»cngőt már nem is voszi át a wBo-Ixorblzottság, hanem otthagyja Egerszegen, alio! dr Mikula Szigfrid városi főjegyző a 18-as ügy mozgatója ós uliol ebből és a még gyűjtendő pénzből most 48-as emléktáblu ké-szül. Stróbl azt is ingyon csinálja.
A 48-as ünnep minden második résztvevőjének gomblyukában nemzetiszínű szalagon apró Mária-érrnceské. kel láttunk. Kiderült, hogy Nagyku-lüzsán eddig sohase látott szélhámosok lepték meg az ünnet»ség közönségét. Ismeretlen fiataleinl>erek szentké-l>eket, érmekéi crőszuko\'tak rá mindenkire 20 fillérért. Olyun ügyesen csinálták, hogy egy darabig mindenki uzt "hitte: — valami k-gális gyűjtés folyik a rendezőség tudtával. Később lwúllitolt a bankettre egy toprongyos, pálinkaszugu, mezítelen mellű, egész-Ikui elvadult külsejű ember, romantikus kis kccskeszakállul és sientori hangon túlkiabálva a 400 ember zujlá-sát, előadta, ltogy ö nyugdíjas iguz-gató-tanitó, rokkant 44-es hadnagy, 16 évig volt fogságban, Csikszcrefláról «a szerbek. klüzlék, egy fia papnövendék, a másik orvos, a leánya |>edig pr*\'|>a-randista. Egyebekben igazolványokut mutogatott, hogy ö irredenta költő, fcrdekes figura volt csukugyan. Elzül-lött betyár-arca mögött hujduni jobb vonások húzódlak meg. Elkezdte szavalni egy • versét. Akár ő irta, akár nem. — szép volt. De csakhamar akadt, aki ráismert a notórius országcsavargóra és nem engedték gyűjteni. Bendört kelleti hivni, hogy kituszkol-hussák a részeg Gorkij-figurát a teremből Az ajtóból tnég visszakiáltott:
— Éljen a lajtárai szereteti
A 20-as szolior szállításánál annak idején eltörött a puska a bronz-hon-vód kezében. A 48-as szobor hiba nél-"kül érkezett meg. Csak egy buj történt: — Petőfi Sándor ujja kifényesedett. Valami súrolta, ugy látszik, szállítás közlicu és ledörzsölte róla a bronz sötét patináját. Igaz, liogy inig a bronz-szobor u kölalapzai mellett u strúf-kocsin várta, hogy helyére emel. jók, addig sok volt 48-as kamerád áhi-lattal *fogotl kezet, a zöldhajlókás, sárgapilykés halhatatlan közlegény kinyújtott kezével, — de mégsem úttól vált amolyan ragyogóra. Hanem azért, meri uzzal uzVjjával mutat a TaTpr,, magyar köUöjcNc^Mura íelé. Azért, hegy mindenki lássa, merre a holnup útja. Azért, liogy azon a délre mutató ujjon Ufóyulladjon minden ráhulló nupsugár és fényi, meleget, hitet, biztatást hintsen a szivekbe... (bt)

ÉRTESÍTÉS!
ll
Éríesiíem a nagyérdemű közönségei, hogy újonnan megnyílt
villany felszerelési szaküzletemben
szereltei munkák, azonkívül a legmodernebb csillárok, izzó\' lámpák, szerelési alkatrészek
a legolcsóbb drbon szerezhetők be.
Szíves pártfogást kér Deutsch László
villany- és rádtó-szerelö. Föívö* t*r 29.
uii (SOrley vaskereskedés mellett).
ZALAI KÖZLÖNY
IW4 anHwnher.12
Akinek gyakran fáj a gyomra,
bélmükodéie renyhe, má|a duiiadl, emétziése gyengüli, nyelve fehtres-■árgs, étvágya megcsappant, annak a lermészetes .Ferenc József" keserűvíz csakhamar szabályozza a székletét, rendbehozza az emésztéséi, élénkíti a vérkeringését éi Jó közérzetet teremt.
Riasztópisztollyal lődözött elvált feleségére
A Vörösmarty-utca végén lakók szombat éjjel hangos szóváltásra és lövöldözésre lettek figyelmesek. P. Lajos 29 éves nagykanizsai lakos két éve külöriváltan él feleségétől. (vkitöl négy évi együttlét alatt két gyermeke született- A rokonság már mindent elkövetett, hogy a fiatal párt együttélésre bírja. Am az ördög sem aludt és a rossz nyelvek mindent kitaláltak, hogy megakadályozzák a házasság helyreállítását. Pénteken este valószínűleg any-nyira feldühösitették P Lajost, hogy elment felesége lakására. Itt hangos szóváltás keletkezett köztük és a szomszédok állítása szerint P. Lajos revolverrel háromszor rá is lőtt feleségére-A \\olt férjet valószínűleg egyik ellensége tüzelte felesége ellen, majd később fel is jelentették engedélynélkuli fegyvertartás miatt Mint később megállapítottuk, a hirek túlzottak, mert P. Lajos csak riasztópisztollyal Ijesztette meg feleségét.
Éjszakai „csendélet" kitört kerítésekkel a nagykanizsai utcákon
Szombaton éjjel történt, hogy a pe. tőfi-ut végén levő «l\'to!só garas.-li:>z cimzett vendéglőben egy nagyobb társaság idogált. Kg)- darabig vidáman szórakozott a társaság, amelyben elvi-lek és katonák vegyesen mulattak. Fél kettő tájban azonban va\'ami okból összeszólalkoztak és a társaság két pártra oszlott. Félig ittas álla|Kitban a szóváltás annyira elfajult, hojjy mikor elhagyták az l\'lolsó garast, ósszeve. rekedtek. A veszekedés és a hangos szitkozódás a Petőfi-utlól le a Rá-kófzi.utcán át a Sugár-ulig, sőt a Magyar.uteáig tartott. A katonák l>a. joneitjüket vették elő, a civilek k«ri-tésléwket törtek ki és azzal hadakoztak, és védekeztek. Az álmiftfhól felzavart lakók uz ablakon keresztül u zsaluk mögül mertek kikukucskálni, mert a társaság 15 tagl)ól állt és igy senki mii mert közéjük állni. A három utcán tartó verekedés azonban szerencsére inkább hango >s voll, mint súlyos, mert komolyabb se l>e sül és egyik fél részéről sem történt.
RADIO-M U SOR
Burfapeot, szerda.
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
- 9.45 Hírek. - 10 Magyar népmesék.
- 10.40 Aladdin modern < sodnlámpája.
- 12.05 Halalajkazene. 12.30 Hirek. 13.20 Időjelzés, idöjárásjclentés.
13.30 Országos Poslászenekar. 11.10 Hirek, árak. - 1U Diákfélóra. «.\\ tenger titkaiból.. 16.45 Időjelzés, hirek.
17 <Az uj luHla csodái - Szekeres I Asz ló dr felolvasása. 17.35 Kalmár R. és Balázs I.. szaloilkvinlettje. 18 «Mérgek az ál latországban.. Ábrahám Ambrus dr előadása. 19.05 Schwnlb Miklós zongorázik 19.50 O pereitelőadás .Nótás kapitány.. 3 felv. Irta és zenéjéi szerezte Farkas Imre. Rendező Kiss Ferenc. 22 Hirek. 22.15 Cigányzene. - 22.15 A/. Operaház zenekara.
Bécs. 12 Rádiózenekar. 13.10 Jielui: Roth tál>oriiok, induló 11.10 Müvészleinezek li>.|t) l.emc/ek. -19.25 A/. Or\'ov doni kozákok énekkara.
21.15 Rádiózenekar. 23.30 I Ja-ritz-jazz Peuov Hinil énekével.
Értesítés.
7
• út
Van szerencsém a n. é. körOnséget tlszlelellel érleiileni, hogy Klslaludy-utca 30. szám alatt
cserépkályha rakfárt
nyitottam. —- Rakláton vannak I. rendű, samott-anyag-ból készült oaerépkályhák a legszebb színekben. — , Vállalok cserépkályha átalakításokat kizárólag fatüzelésre - (Hsrdlmulh-tendsier), aionklvül gyorsmeiegltö csóvel, Némelh-lé\'e siab. vasbelétekkel. TOltö rendszerű hazíi tojisszén tüzelésre. — Javításokat és minden e szakmába vágó dolgokat a leggyorsabban végzek. — A lennli rendszerekre csak egy kályháj\'val kísérelje meg és az eredmény meglepő. — A n. é. közönlég becsei pártfogását kérve, vagyok teljes llsz\'ele tel
Ifj. Németh Gábor kályhás
■aiikanlzsa, Klsfaludyutoa 30. sz. 3410
Egy sümegi ügyvéd párbaja a törvényszék előtt
Nemrégen történt, logy dr. Benedek Aladár sümegi ügyvédnek, a »Sümeg és Szentgrót» hetilap felelős szerkesztőjének párbaja volt bányavölgyi Tost Aurél nyugalmazott huszárszázadossal a keszthelyi lakianyában, amit könnyű lovassági kardokkal folytattak le
Az ügynek epilógusaként ma vonták felelősségre a nagykanizsai törvényszéken a párbajozó feleket, azonban csak dr. Benedek Aladár je lent meg, ellenfele, Tost Aurél nem jelent meg a biróság előtt.
Dr. Benedek kijelentette, hogy
politikai nézeteltérésből kifolyólag történt az affér kettejük között. Azzal védekezett, hogy Ő nem akart párba.oini, de erkölcsi kényszer alatt kellett párbajoznia.
A biróság figyelemmel a körülményekre, dr. Benedek Aladárt párviadal vétségéért 60 pengő pénzbüntetésre Ítélte. Az ítélet jogerős.
- Bútorvásárlás nem gondt Telje*
berendezéseket rendkívül előnyös ofitf-letflzetésre, sőt kamat mentesen ls szállítunk. Kopsteln bútoráruház, HortQgj Miklós-ut 4.
GRÜNFELD ruhaház
ruhái felöltői bőrkabátjai télikabátjai
uralják az őszi divatot!
Legnagyobb választék legújabb sz&vetek legdivatosabb szabás legolcsóbb árak.
Mérték utáni osztályunk
eli.an.rten a legjobb
GRÜNFELD ruhaház
tilosa fiWMOTtoffItaqA
B«feje*d4őtt* Zrínyi tennlszversenye
Telj., sikert h*Mtt « vmeajr > lusi-»««i Játékwfcüfik
A nagykanizsai Zrínyi Torna lí^lei reudezésében lefolyt a«nuisavCrseny va. , sárnap l>efejezést, nyert A verseny a kanizsai játékosoknak teljes sikert l»o-zoli, merjt a női egve* kizárásos verseny kivételével minden számban a hazai játékosok győzlek.
Szombaton kezdődtek meg az elő-döntő küzdelmek, melyeknek győztesei a döntőkbe jutották. A íérÜ egyesjjeu Lang 0 3, 4:0, 0:4 arányban verte a zalaegerszegi Brlgfevlcset, mi(( a másik ágon Hbffmann 8 -.6, 0 :2 arányban verte l.ustgartent A két győztes a döntőbe került és ott HpffmSnn 6 s 4, 5 : ?, 4:0 W o. arányban győzött. Lang eléggé bágyadtan mozfcott és igy nem tudta az előző meccsekben kifáradt Hoffmannt legyőzni, sürgős elutazása .miatt kénytelen violt a versenyt feladni.
Xői egyesben az elődöntők során Récsei Rózsi 6 0, 6 : 0 arányban verte meg a Zrínyi fiatal játékosát, Bán Máriát, a másik oldalon íiözsy Irén 0:1, 2:0, 0 3 arányban verte Makó-mSL A döntőben RéoK\'i győzött <K>z*y ellen 0.0, 6:0 arányban. Récsei egy klasszissal emelkedett ki a mezőnyből, Imelvnek bizonyíték^, hofljy egyetlen gémet sem vesztett egyik ellenfele ellep *m. (
A férfi páros bajnokság a dr. Brlg-levics Hoffmann pár nyerte 7 :5,6 :3, 0:4 arányban a feltűnő jó páros játékot mutató NXK pár, Adám é» L-ust-garten ellen. A győztesek hálójátékuknak köszönhetik győzelmüket, valamint annak, hogy a nagyszerűen játszó l.ustgarten pa^nere, Adám még mindig nem tud hálózni.
A vegyes páros Bajnokság nagv meglepetést IwTZOtl, mert a favorit dr. Briglevics Pál vereséget szenvedett a Hoffmann -Makóné WltöstŐl 6 :2,8:6, 0 2 arányban. A győztes pár mindkét \'tagja kitűnően játszott, Makóné éle* hátsó ütéseivel, inig Hoffmann háló-játékával biztosilotla be győzelmüket. A vesz les i>ár csak Időnkínt csillogtatta tudását.
A férfi egyen kizárásos versenyt l.ustgaricn nyerte a Zrínyi fiatal játé-Kosával, Almássyval szembeu, akit a döntőben 7:5, 0:1 arányban biztosan vert meg. I.uslgflrten mindig Jobban Javul és jövőre elérheti a legjobbak IzimoiuiláU Alihássy forhand ütése priina, bakkbeudje gyengébb, szerváj i |>edig egészen kezdetleges.
A női egyes kizárásos vcrscnyl h gödöllői ü£zsy Irén nyerte 0:2, 6:2 arányban Báczné ellen, aki nem tudott elég erős játékot felvonultatni az igen Jól lielyezo Gózsy elleu.
Az ifjúsági egyesi Almássy László tetszés szerint nyerte, ugy szintén Bán Mária az ifjúsági női egyeU-
Az pld-boy férfi egyest a favorit Móré nyerte Makó dr. ellco, kit 6: I, 6 l arányban. Az old-boy férfi páros a favorit dr. Makó-Móré pár három széliben elveszítette a dr. Ats—Hirseh-lcr )>árral szemben.
A verseny ulán díjkiosztás volt, melyen a nyeriesek és hel^ezettA Usz-üeletdijat, illetve plak<Uleket kaptak.
Hrleitésl hirdetmény.
A nagykanizsai Keresztény Társas Temetkezési Egylet
árajánlatot kér a Kinizsi-utca 58. szám alatti házának Javítási és átalakitási munkálatainak elvégzésére.
A részletes munkatervek az egyesület irodahelyiségében meg tekinthetők.
Az árajánlatokat legkésőbb szeptember hó 14-én délután 5 óráig lehet benyújtani az egyesület irodájában (Fő-ut 12. a) Elnökség.
1134. szep\'cmber 12
piiri IWHIIt
NAPIREND
Szeptember 18, aserda
Római katoMkui: M40* neve. ProtesL Qaldó. Itt.: Tfclsrl b* %
Mozi vasár éa
előadások hétköznap 6 és 9"
UntieiJtiapty 5, Tés bórakor.
Gyógyszertári é)|ell siolgálat e hónap-Mn: őrangyal gyógyszertár Deák-tér 10. M. és a klskanlxsal gyógyszertár. \' \' fi & (JózlUrdó nyitva reggel 6 órától este ti óráig (bétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nsp nőknek).
— (Kotfiífmrt* arcképét kfUdle egy kanizsai kislánynak) Nerfirégen ki.; ri-pprlban számolt be a Zalai Közlöny egy 11 éves kanizsai licistáról, aki vt\'r-si*t irt, azt angolra Kiokította és kiküldte Motherniere k»rdnak. A lord most életnagyságú arcképéi küldi\' kedves kössónő sorok kíséretében a kanizsai kislánynak, Weiubergcr fivá-iHik, akit egyben arra kér, hogy ha Angliába utazik, látogassa meg őt. A vers nagyon tetszhetett a lordnak, mert az «admirabile> jelzővel emlékezik meg róla.
— (A nugyk*ftl«*al IpülesMlrl) csütörtök ceíto 8 órakor tartja szepleml>er havi elöljárósági üléséi, amelynek tárgy során szerepel a Hangya-telkén építendő OT1 székház ügye.
— NŐI ríihák gyönyörű fazonokban idéiiyvégi árakon Schütznél.
— (IS O\'fBA <*vo«l állás ,vür bfiől" téüre Zalában) Most megjelent kormányrendelet szerint az Országos Tisztviselői Betegsegélyezési Alap or-vesi állásokra irt ki pályázatot a |>éns-ügy miniszter. A hirdetmény szCrtynt Zalaegerszegen 1 fo»>rv«»sj ós 3 körzeti, Nagyaanizsáu 3 körzeti, Keszthelyen, Letenyén, Sümegen, Tapolcán, Balatonfüreden és Zalaszentgróton 1- 1 körzeti orvosi állás kerül betöltésre. Az állás elnyeréséhez 3 évi orvosi gyakorlat szükséges. A kérvényeket a pénzügyminiszleKjiez kell beküldeni
szepteSÍWr 20-ig.
Holnap és holnapután: Remó, az ördögtigris.
— (A Katii- Legényegylet) oklól»er 7-én rendezi ez idén különösen nfigy-szabásu.szürpli,mulatságát az Iparoskör összes termeiben.
— Váaxaak éa daaaaaatok, papiunok, takarók állandó nagy választéka Singer Divatdruhdzban.
, — (ll*r a HZinéiMzekikről) Gál Zoltán a.; kanizsai színtársulat volt tánrosko-uxikusa a Kaposvár -soproni Tolnay-lársulatUoz szerződött ugyanolyan minőségben. Ennél a társulatuál működik Medgyesy Juci is.
Hatalmas cUungelfilm: Remó, az ördögtigris.
— (Virágzik az orgona) Nagybajomban, Sárközy Imre földbirtokos parkjában kivirágzott az orgona. A virágok i pl>en olyan szépek ós illatosak, mint » tavasziak. Ugyanott két almafa is kivirágzott.
— Német nyelvoktatás, pedagógiai
készültséggel tauitok németül inii. olvasni, beszélni. Iskolás gyermekek, kezdők és haladók támlását, instruálá-*át vállalom. Tanilási idő kezdje szeptember 15. Szíves jelentkezést délután 4—0 óra közt kérek, Hüll (Üli Horthy Miklós-ut 2. , emelet jobbra.
Csütörtök—péntek: két hatalmas 8légér. Egyik a hatalmat dsungeJ-Hlm, .Remó az ördögtigris", másik a csodaszép vígjáték, ,Asásonyháború" csupa nösxereplőkkel, a legszebb fllraszinésznök, vezérük a klasx-Bzikus szépségű EUssa Landl.
UUxaÜ kalangyákat nagy hozzáértéssel állit ösne Slnger DtvatdruMz.
ZALAI KQ2L0NY
#
_JL
A budapesti vaiuta-detektivek tovább nyomoznak Nagykanizsán
A kanizsai állatexportőrök tartózkodnak az állatvásárlástól
Beszámoltunk a budapesti valuta-■ügyfcpóg delek tlvjeinek nagykanizsai kiszállásáról, amely általános feltűnést keltett. A valutadetcktlvek ínintegy 10 nagykanizsai állat-exportörnél végeztek kutatást és betekintett-ek könyveikbe, üzleti levelezésükbe. Az egyik tekintélyes ko reskedönek a jegyzeteit is magukkal vitték, hogy azt áttekintsék, nem-e foglal magában olyan adató-kut, amelyek támpontot szolgáltatnak a továbbiakra. Azonban a jegyzetben az üzleti feljegyzéseken kívül semmi mást nem találtak.
Értesülésünk szerint a budapesti valutadetektivek még több napig maradnak Nagykanizsón, ezalatt az összes állatexportörök üzleti könyveit évekre visszumenőleg átvizsgálják- Az eddigiek szerint egyetlen nagykanizsai kereskedő ellen sem merült fel kihágási gyanú. Kihallgatásuk alkalmával mindegyik kijelentette, hogy éveken át a legnagyobb pontossággal felelt meg a fennálló valuta-rendelkezéseknek. A detektívek a jövö héten utaznak Budapestre.
Ezzel kapcsolatban alkalmunk volt a nagykanizsai állatexportőrökkel beszélgetést folytatni. Hangsúlyozták, hogy soha semmiféle va-luUieltitkolást vagy bármi kihágást nem követtek el, hanem mindenkor
a rendelkezéseknek megfelelően jártak el ás így nyugodt lelkiismerettel néznek a nyomozás és vizsgálat befejezése elé.
Az esetből kifolyólag az állat-kereskedők most tartózkodnak a vásárlásoktól, ami a legutóbbi országosvásáron erősen volt érezhető, mert egyetlen vagon szarvasmarha sem került kivitelre.
— Vasalt kedvezménnyel utazhat Budapeslrc az Oszi Lakberendezési Vá-sárru. C.yönyórü az őszi vásár, igazán érdemes a megtekintésre. A nagyszerű magyar bútoripar elsősorban nagyon szolid, nagyon jó és nagyon olcsó bu-torokat állitolt ki, ugy hogy a vásár a legkitűnőbb vásárlási alkalom. Okosan teszik a szülők, akik gyermekeiket u fővárosi iskolákba lxHrntJnk, ha az őszi vásár vasúti kedvezményét fel-használva, ulaznak fel Budaitfstre, meri ezzel sok pénzt takarítanak meg. A lakberendezési vásár szeptember 10-ig tart, de a vasúti kedvezmény szeptember 20-ig érvényes. A" vásárigazolványok az Ibusz kirendeltségeknél és az ipartestületeknél szerezhetők Ím-.
— Maradék osztályunk n legkcllcme. sebb meglepetéseket nyujlja. Mielőtt vásárol, nézze meg Schützék maradék osztályát.
A kit n gy slíger el :ő előadása filléres helyárakkal I
Városi Mo»g6
Szeptember 12-én, szerdán Naponta 3 elfiadáa i S, 7 éa 9 Arakor.
Minden előadás filléres!
Égi posta
Soba nem látóit repülő bravnrok!
A levegő urainak megdöbbentő, halálos bátorságú küzdelmei a légi kalózokkal. Fényes kísérő műsor.
Jön: Kém voltam ! Conrad Veidt filmje.
Remington Junior
Portable Írógép £££
POQR Minden typusu Irőgíp COOi díjtalan bemutatása a
Remington gyári képviseletnél:
SZABÓ ANTAL
Telefon: 91.
Nagykanizsa
sport üzlete
Fő-ut S.
Német nyelvoktatás.
Szeptember hó l&-én némát nyelftan-folyamot nyitok felnőttek részérfc az Ipar test (Hot helyiségében. — SMvee Jelentkezéseket lakásomra:
Caengery-ut 13. alá
esto 7 óra után kérem. Nagyobb Jólent-kezéB esetén kedvezőbb fizetési feltételek. Szíves pártfogásukat kérerá
SPANIK ELLY.
Serleget avatott a győztes Szepetnekl Daloskör
Nagy meglepetése volt a Kfcko-máromban tartott zalai kertfleti dalosversenyn^k a másféléves ,Szc-petneüi Daloskör, amely a nehéz népdalcsoportban indult, elősző* volt versenyen és első lett, elnyerte a Kiskomárom község által vándordíjul felajánlott gyönyörű serleget és az Országos Magyar Dalosszövetség ezüst plakettjét, mint emlékdijat. A kitűnő fiatal dalárda nagy örömmel és lelkesedéssel ünnepelte szombaton este serlegavatását a szepetneki Kultúrházban, amely jeléül annak, hogy a dalárdát megbecsülik a szepetne-kiek tömve volt közönséggel. A daloskerület képviseletében Barbarlts Lajos főtitkár mondta a serleg-avató beszédet, amire dr. Lukács János körjegyző, a dalárda buzgó és lelkes elnöke válaszolt. A dalárda dr. Balázsovics Gyula tanító, a kitűnő és fáradhatatlan karnagy vezetésével énekszámokat adott elő, a közönség kirobbanó, meleg ünneplése közben. A nagyrészt horvát és némtffyjku községben bámulatosan szép éá tiszta kiejtését csodáltuk meg a dalárdának, amely a legnehezebb részletekben Is nagyszerűen az elért sikerhez méltóan állta meg a helyét a pódiumon. Az est műsorán a szepetneki műkedvelők több kedves, derűs jelenetet adtak elő, egyik-másik szereplőjük a városi műkedvelő szinpndokon is megállná a helyét. Műsor után fehér asztaloknál folytatódott a serlegavatás, ahol is többek közt Rába Mariska, a dalárda kiskomároml szép koszorúslánya mondott talpraesett felköszöntöt. Utána vldárrt táncmulatság volt a hajnali órákig.
Schuschnlgg kancellár Nagykanizsán (?)
Az emljer tragédiája szegcdi szabadtéri előadására Magyarországra érkezett St\'huschnigg kancellári a mátyásföldi repülőtéren ünnepélyesen fogudlu a magyar kormány. Ennek a nevezetes eseménynek a hangos felvételét hozza filmen n ma bemutatandó Magyar Ilii a<ló. ügyuiusak beinulaija a Ilirndó a sziámi királyi pár fogadását, valamint Hindenburg tanneubcrgi temetésének a parádéját, valamint Mu»-soliiüt és az őt ünneplő tízezernyi gyermekseregei. A Híradónak egyik ki-emelkedő része az, ahol a lávolbairó gép működését mutatja bo.
Terménytőzsde
A zsidó ünnepek miatt a forgalom nem fejlődött ki és a tőzsde-bizottság uj árakat nem Jegyzett.
Sortárrásár
Paltialtás 742, sladatlan 281. Hsé reodfl 080 -082, szedett 074-07Ö, l» dett közép 070 -073. könnyű 0*63-066. első rendQ öreg 0-70-0-72, ll-od rendű öreg 0-62 - 064, anBr>l süldő I. 080-085, szalonna nagyban 095—100, xslr 118— 1 32, has 0-80-0-96, félsertés 1 02-1 08.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt, Oytenberg Nyomda <s DélzalaI Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadói Zalai Károly.
ZALAI KOZL0NY
1984. aztp\'tmber 12
Tekintse meg vételkötelezettség nélkül
BUTORRAKTARUNKAT
meggyőződhetik arról, hogy a
legolcsóbban a, legjobbat
vásárolhat.
TsUtaas ■ 4i0.
Ragykanixsa Sopron Szombathely Békéscsaba
brib! Mikl&a-iri.
Kedvez 5 fizetési feltételek I Díjtalan azállitáa I
Recamierek garantált jó minőségben már 100 P-tő\'. Modern, kényelmes fotelek 55 P-töl.
APBÖHIRDETÉSII
Friss érkezésfl fogoly és ayul igen jutányosán kapható SIpoi Andor csemegeüzletében. -3420
Két tflAkflat vagy laAayt felveszek teljes ellátással, gondos tanulási felügyelettel. Megbeszélés Erzsébet tár 17. az udvarban.
Vendéglót üveg és porcellán áruk legolcsóbbak Melozer üvegkereskedésben, Horthy Mlklós-ut 1.
ak közismert legjobb Baksa-gyárünány, valamint Rába aastaltOxhe-lyok jótálással legolcsóbban s kedvesó fizetési feltételekkel Vajda vaskereskedésben kaphatók. 3289
Okleveles tanítónő gyermekeknek és felnőtteknek né mai érét ad. Oyermekek három éves kor ól Jelentkezhetnek. Havi dij 2 pengó. Szenti mreherccg-utca 5. 3425
Vendéglói flweaArafcat legolcsóbban Stern üvegkereskedésében kaphatók. Fö ut
2. az. 3204
Két dlAk, minden Iskolához közel, külön szobában, juUnyos áron ellátált kap bat Fö-nt 19. Ili. ajtó.
Klfatéflii a házkörüll teendók elvégzésére, csak a délutáni órákra, jó fizetéssel alkalmazást kap. Csengery-ut 23 Villányinál. 3418
Fax terrier. 3 hónapos, ingyen át-vehető draaaa Jolánnál Magyar- u. 59/b. I Állatvédő Egyesület. -J421
Tanúiét felvesz Ladeczky hangszerkész tó Négy középiskola és zenei Tiallás megkívántatik. .3423
L klzir,5lag kényelmes, csu-
kott, hatszemélyesek, olcsón rendelhetők.
íunlSál 8Iim\' K*u,mann
. W»k®raak kezdő fizetéssel
felvéteUk. Cim a kfsdóban. 3379
PrlwAtpénx diszkréten. csaklT biztos ML\' v,gy ékMe»e kapható. - Cim a kiadóban. jjj.
3 kai. hold szóllő "fist
szobás villával, gyümölcsössel és kh. 40 hl. borterméssel 36<» pengőért eladó. — Bővebbet Király-u. 35. alatt — Ugyanott Király-u. 3. sz. ház is megvehető. 3203
POGÁNYVÁRI
uradalmi la | borai ni kaphatók literenVi it már 30 lillétéit-Legkisebb tétel 25 liter GR08S KAROLY főldblit -kos Batthyány utca 26 szám.
Közeledik az uj rádiószezon! Felvilágosításokat adunk!
Kéiiií díjmentesen HM iái! ELEKTRON
l>dros0áx-paloía. Telefon 425.
Gramof onlemez-kiárusitás I
K AU á r C kőfaragónál csak V <9 l » Király-u. 33.
kaphatók minden méretben és színben, minden elfogadható árért, mi* a készlet tartl
Sátor Kocsi Kazal Oép Turista Kölcsön
PONYVA
Varrás, javitás —- Hirsch és Szegő cég
fontot
vásárol
Dukász Ferenc
fakereskedő, Nagykanizsa, Magyar-utca 108.
Qabona
otivázótxeraki
Porpácok: Nedveapácok: Arzópáo Bigrlol Porxol Higoxán
Tillanf in Tillantin
eredeti gyári árban és csomagolásban.
Műtrágyáid Pétl-aó
■xuperfoszfát 40%-os kéllsó Thomaasalak kg.-ként, zsák-számra és waggon-téteiekben.
FUTORi
vegytiszta szénsavas takarmánymész.
PEKKi
.D" vllamln készítmény. Beazerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
m.gi ultrAgya zaák, növényvédelmi szerek kereskedésiben
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A blrOság mellett.)
(Nyomatott a laptulajdonos K0i£azdas4(i R.-T. OutanUrí Nyomda éa Délialal Uon.dc vállalata köny vnyomdáHban, NajykaulxaiiL (felelős lulelvaietö i Zalai Károly j
74. évtolyaib 206. szám
Nagykanizsa, 1934. szeptember 13, csQ\'.flrtök
Ara 12 HUér
ZALAI KÖZLÖNY
IwUli lH t* H«4ÓWv.tali rfol 5 mim. Mef]et«alk mladaa rcgttl. MtU klitteltvel
\'OLITIIAI NAPILAP_
Feleifis szerkesztő: Barbarlts Lajos
BMfUettlI ára : íRy hóm B penRft 40 ttllél SulkeulMtl fa ki.d4tilv.Kll Itlílon: 78.
„Magyarország nem lehet teltári tárgy"
A magyar közvélemény az ország szempontjából és Így sajátérdekében ls nagyon helyesen cselekszik, ha élénk figyelemmel kíséri az időszerű külpolitikai eseményeket. Ebben a szemléletben különösen nagy szükség van a dolgok higgadt s nyugodt megítélésére, mert a külpolitikai gondolkodás nem tűri az ideges kapkodást, elitéli a minden haraszt-zördülésre riadozó, pánikör szellemet, de épp ugy helyteleníti a lobogó fékeveszettséget, a túlzott hlszékenységet, az elérzékenyülő álmodozást s mindazt, imi nem a józan Ítéletből született.
A magyar közvélemény hosszú évtizedeken át híjával volt a megr felelő külpolitikai iskolázottságnak. Sajnos, máról-holnapra r.em lehet pótolni a mulasztottakat, mégis örötrimel kell megállapítanunk, hogy a magyar közfelfogás rendkívül fogékony a külpolitikai kérdésekkel való foglalkozásra.
Ma Ismét olyan helyzet előtt állunk, melyben igen nagy szerepe van a helyié Ítéletnek. Amióta az olasz és francia politika minden látható jel szerint közeledést mutat egymáshoz, azóta a különWJzŐ nemzetek körében egyre többen foglal-koznuk külpolitikai kérdésesei s legfőképen az olász- francia közeledés problémáját latolgatják. Teszik ezt elsősorbán azért, mert az átcsoportási folyamat minden nemzetre kihatással van és igy érthető, hogy elsősorban a független férfiak mondhatják el legőszintébben felfogásaikat. Ilyen megnyilatkozásnak tekintjük gróf Bethlen István minapi külpolitikai qikkét Is, amelyben valóban nagy határozottsággal állította te Csonkamagyarország helyzetét az aktuális világpolitikai átcsoportosításba. Helyeseljük, hogy olyan kiváló férfiú, mint Bethlen István, aki tiz esztendőn át Irányította a magyar politikát s eközben kivezette az olasz nagyhatalommal kötött barátsággal Magyarországot súlyos elszigeteltségéből, csak helyeselni lehet, hogy a változó külpolitikai légkörben hallatja szavát.
őszinte örömünkre szolgál, hogy a cikk tartalmával" tökéletesen azo nosltanl tudjuk magunkéi, amely a magyar nemzet felfogását tükrözte vissza akkor, amikor felemelte figyelmeztető szavát, hogy : \'Magyarország nem lehet leltári tárgy.« Bethlen látván cikkében ez az egyetlen mortdat, amely egyben állásfoglalás.
Ha az olasz és francia közeledésnek végül egy őszinte középeurópai kooperáció veti meg az alapját,amely által lehetővé válik olyan problémáknak a megoldása, amelyek a mai külpolitikai relációban lehetettencknek tűnnek, szerencsés fordulata lesz a külpolitikának Magyar szempontból mérlegelve a kérdést, azt mondjuk : nemcsak hogy nem vagyunk ellenzői az olasz |
francia közeledésnek, de egyenesen várnivalónk van tőle, mert a revízió kérdésében határozottabb lépést csak akkor tudunk elképzelni, ha Franciaország is változtat az irányunkban eddig elfoglalt merev álláspontján, őszinte örömünkre szolgál, hogy Olaszország miként a Manchester Guardian híradása
ismerteti a francia közeledés után sem hajlandó letérni reviziós politikai útjáról, mert meg van győződve arról, hogy ezáltal lehet legsikeresebben szolgálni Középeurópa békéjének ügyét. A magyar igazság olyan erös, hogy kibírja a külpolitika pilléreinek átépítését. Ebben az átépítési folyamatban a
magyar igazság Ugye nem lehet leltári tárgy, amelyet egyszerűen puszta könyveléssel el lehet bujtatni a külpolitikai megállapodások rubrikáiba. Magyarországnak nincs mit tartania az olasz és francia politika közeledésétől, pláne akkor, ha reviziós politikánkat sem éri ezáltal sérelem.
A magyar városok közt Nagykanizsa tudta legjobban csökkenteni az adózó polgárság terheit
A pótadó lefaragása, a v|z- és csatornadíjaknak Immár 50 százalékos csökkentése mellett az adósságok tőketörlesztésére Is jutott az 1935. évi költségvetésben — A beruházásokat törölni kellett az előirányzatból — A háztulajdon védelme dominál az uj városi költségvetésben
Izgalmak nélküli budgat-közgyQlás a városházán
Mérsékelt érdeklődés mellett nyitotta meg dr. Krátky István polgármester a Magyar Hiszekegy-gyei a városi képviselőtestület költségvetési közgyűlését. Még délután fél 4 kor ls o«ak 18 képviselő foglalt helyet a padsorokban. A többi városatyák csak ezután szállingóztak. Napirend előtti szónok sem jelentkezett A budget-közgyülés tehát szokatlan csendben és a mádkor Ilyenkor megszokott izgalom legcsekélyebb jele nélkül indult meg.
Honimért Károly főszámvevő ismertette az előző költségvetés miniszteri jóváhagyását és a vele
kapcsolatos részletes rendeletet. A közgyűlés Ivozzászólás nélkül elfogadta.
Következett az 1985. évi költségvetés. Hemmert főszámvevő ismertette a pénzügyi bizottság által ejtett módosításokat. (Ezeket a Zalai Közlöny már közölte.) Az 1,556403 pengő szükséglet mellett 208 209 P hiánnyal záruló költségelőirányzatban a pénzügyi bizottság 43.212 P-vei csökkentette a kiadási oldalt, 12.010 P-vel a fedezeti oldalt, vagy is a tényleges megtakarítás, amit a bizottság elért, 31.202 P, ami megfelel 2 százaléknak. A bizottság 44 százalékos pótadót javasol.
Dr. Krátky István polgármester expozéja
következett. Ekkorra már majdnem megduplázódott a jelenlévők száma A városatyák nagy figyelemmel hall gatták a polgármester beszédét.
- A háború után a lázas alkotás. Időszaka következett az állam, a közületek és egyesek életében. A forradalom után Nagykanizsa városnak egy fillér adóssága sem volt, 1930-ban a város kölcsöneinek összege 6 millió pengő volt. A m\\l kor a .küzködés, a tengődés ideje. Nagykanizsa az általános gazdasági összeomlás gondjain és határszéli fekvésén kívül aránytalan nagy kölcsönlerheinek nehéz gondjával is kénytelen küzdeni. Ma nem lehel fontosabb feladat, mint a polgárság terhein fokozatosan könnyíteni.
Takarékosság és élet
Bármilyen nehéz a polgárság helyzete, mégis az a politika, amely a kiadások mindenáron való lefaragásával akar segíteni a városon és az adófizető polgáron egyaránt, egyoldalú szemszögből nézve a dolgokat, megfeledkezik arról, hogy a kiadások végnélküli lefaragása magát az életet bénítja meg és aka-
dályozza azt a gazdasági körforgást, azt a gazdasági vérkeringést, amely végeredményben az existen-ciák megélhetését, az adóalanyok adózó képességének fokozását jelentik. Elviselhető közterhek egyfelől, a fejlődő élet feltételeinek megteremtése másfelől az a két pillér, amelyen az állam, a városok, a közületek mai háztartása felépítendő volna. Enr.ek az elvnek megvalósítását a mai viszonyok akadályozzák. A kiegyenlítés feltételeit keservesen nélkülözzük. Amennyire erősítjük az egyiket, akarva, nem akarva, gyengitjük a másikat Az adózót jóval erején felül sújtják a közterhek, a dolgozó polgár pedig csak morzsánként jut a mindennapi kenyérhez. A magyar sorsközösség teljes átérzése kell ahhoz, hogy ebben a sivár helyzetben mindkét érdek szolgálatában megtaláljuk azt a mértéket, amely a nehéz magyar élet ökölcsapásainak következményeit a nemzet életének veszélyeztetése nélkül, testvéri lélekkel igyekszik ügy kiegyenlíteni, hogy a mindenekfelett álló legnagyobb cél, a magyar jövő csorbítatlanul kerüljön kl a jelen harcaiból. Ezt a kiegyenlítő szellemet igyekeztem sz^n
előtt tartani az 1935. évi költségvetés összeállításánál.
A házlulajdon terhel Nagykanizsán lényegesen az országos
átlag alá esnek
A nagykanizsai háztulajdonosok részéről4*állandóan azt a panaszt halljuk, hogy az egész országban nincs a háztulajdon olyan nagy mértékben megterhelve, mint Nagykanizsán. Nem tudom, mire alapítják ezt a megállapodást. Az állami terhek egyformák az egész országban. A megyei terhek Zalában su-lyosubbak az országos átlagnál, mintegy 4 5 százalékkal. A városi lerhek a vlz- és csatornadíj eisö mérséklése óta (azóta még kétszer csökkentettük ezeket) országos átlagon vannak. Ha pedig most 44 százalék lesz a pótadó, a vizdij helyiségenként 4 P-re, a csatornar dij összesen 3 százalékra csökkenik újból, akkor a nagykanizsai háztulaj\' don terhei lényegesen az onfzágos átlag alá csökkennek. Már pedig az esetleges állami segítség ezeknek u kulcsoknak a nagyságától függ. Ezenkívül a pótadóalap is 50.000 pengővel cökkent.
Az áldozat.. .
Mindez nem volt elérhető áldozatok nélkül. Az áldozatot ^szociális szempontoknak kellett meghoznia. Törölni kellett a költségvetésből úgyszólván mindfcn beruházást, amelyek pedig munkaalkaív mak szempontjából jórészt elenged\'-hetetlennek mutatkoztok.
Adósság-törlesztés
A - Nem hiszem, hogy akad még egy város, amely az adóalanyok terheinek csökkentése terén ilyen eredményt túdna felmutatni. Sőt a csökkentések ellenére egész jelentős tételt tudott a város beállítani füg« gőRölcsönei tőketörlesztésére ls. Csak a földhitelintézeti és a Lapp-kölcsönökre 62 000 P töketörlesztés van előirányozva, ami közel 16
ZALAI KÖZLÖNY
1884. sieplember 13,
Baj PUz\'György ^ttjffir le-\'szállítását-leérté. A poífeármester is támogatta a kérést, mlne a közi\'-u-
százáték pótacfót jelont. Mig tehát a konjunkturális évek Kanizsája csak adósságokat csinált, uz 19$Ó-us idók eladósodott, küzködó Kanizsája becsülettel törleszti adósságait S ha ez a szegény város emellett az udóalanyok terhein is könnyig ez olyan eredmény, ami előtt as objektív kritikának akkor is meg kell\'hajolnia, ha az eredményekben a véletlennek, a körülmények kedvező alakulásának is volt némi szerepe.
A Speyer kötvények
- Nagy problémája a városnak a Speyer-kölcsönkötvényck kérdése. A város mai tartozása 425000 dollár, 5 százalékos kamata 80 000 P. A kötvények olcsón való összevásárlásával szemben vannak, akik a várakozást tartják leghelyesebbnek, mert az idő magától is hozhat kedvező megoldást.
A helypénz
— A helypénzek megállapítása még a konjunkturális időben történt, a mai terményárak mellett a helypénz csakugyan magas. Leszállításától azonban a forgalom nö\\e-kedését nem lehet várni. Tapasztaltuk ezt a torfogyasztási adó leszállításánál, ahol is éppen ellenkezőleg : még tovább romlott a helyzet. A város közönségét olyan rendkívüli nagyarányú közterhek sújtják, hogy nem hozhat áldozatot sen-
kinek az érdekében A város nagy költséggel rendbehozatta főforgalmú utjai burkolatát. Iüzért máshol vámot kell fizetni a vidékről bajövöknek Mindennek éllenére a helypénz kérdés a legközelebbi városi közgyűlés elé kerül. ■
Félre a jajgatássalV , V
Mindent egybevetve, nincs ok arra, hogy a közvéleményben azt a hitet terjesszük, mintha a ml hely zelünk rosszabb volna, mint a többi városé. Ez csak sajnálkozást vált ki, de rajtunk nem segit, a város kereskedelmének, iparának pedig egyenesen árt. Ebben a városban még meggyengült állapotában is olyan életerő van, amely a mult nemes hagyományaiból táplálkozva képessé teszi, hogy a jobb idők hajnalhasadását a jövőben bizó hittel, emelt magyar fővel kivárja és azért csüggedés nélkül dolgozzék.
Elsőnek Aradi Antal szólt hozzá a költségvetéshez. Hangsúlyozta, hogy az emberek nem értik meg a vezetők törekvéseit, sem országos, f.em városi viszonylatban. A mai időkben kötelesség megértéssel segítségére lenni a vezetőknek. Az erőszakolt krajcáros takarékosság helyett a fogyasztóképesség emelését sürgette. Majd részletes kérdésekre (tandíj-kedvezmény, állattenyésztés, kórházi dijak, utcanyitások stb) tért ki.
A háztulajdonosok, az ínségadó és a gyökeres pénzügyi operáció
Dr. Balázs Zsigmond indítványozta, hogy a képviselőtestület örökítse meg jegyzőkönyvében a •18 as szobor leleplezése feletti öröf mét és köszönetét mindazoknak, Kiknek részük van a szobor létrejöttében. (Altalános helyeslés.) Dr. Balázs ezután a Nemzeti Egység képviselőtestületi blokkja nevében bejelentette, hogy a csoport szives készséggel csatlakozik minden indítványhoz, amely a pótadó csök* kentését célozza. A városi lakosság nagy része saját házában lakik, abba építette egy élet munkájával gyűjtött vagyonát. Ezeknek a va-gyonoknak értéke folyton devalválódik, ha a pótadó több, a bér kevesebb lesz. Ezt a folyamatot meg ukadálvozni a város érdekében áll. A Nemzeti Egység nevében kéri dr. Balázs, hogy a polgármester hasson oda, hogy a bérbeadott és a háztulajdonos által lakott lakások bérérték-megállapitásánál mutatkozó aránytalanságokat szüntessék meg A kereskedők, iparosok, late. nerek érdekében a Nemzeti Egység csoportja kijelenti, hogy eleve ellene van annak, hogy az inségadó megmaradjon olyan nagyságban,\' mint tavaly volt. A költségvetés stabilitását - folytatta dr. Balázs - nem a takarékosság fokozásával kell biztosítani, hanem egy nagy operációval. A város egész költségvetését, tételről tételre, az üzemeket, intézményeket gyökeres revízió alá kell venni és ujjá gyúrni a városi gazdálkodás egész felépítését. Helyi viszonylatban tagadja, hogy tul lennének a gazdasági mélyponton. A katasztrófálís mezőgazdasági helyzet sem ezt igéri. Ha a javasolt operációt a város nem viszi sürgősen keresztül, akkor a gravitáció biztos törvényének erejével teljes khaoszba fog jutni a város pénzügyi helyzete.
Van-e szükség utcanyltásra és .operációra"?
Az általános vitának több szóno-ku nem lévén, a polgármester vá-
laszolt az elhangzottakra. A fogy asz
tási képesség emelése kormányzati feladat. Utcanyitásokat nem tart célszerűnek, mert az csak emelné a város terheit, minthogy a tapaszta lat azt mutatja, hogy az uj város részeknek közmüvekkel való cllátá sát mindig a várostól követelek Egyfelől mindent lefaragni, másfelől ujabb terheket a városra róni nem lehet. Beépítésre való terület van még elegendő a város belső részeiben is. Ott van a Horthy Mik-lós-utca beépítetlen oldala. Allitjd a polgármester, hogy erre, ha komoly a szándék, megvan már a lehetőség. A kórházi ápolás dijai tagadhatatlanul magasak, de sok a szegény beteg, különben is kórházi díjhátralékért még senkit se hajtottuk végre. A háztulajdonosok Iak-béregyenértékének a mai viszonyokhoz méltányos megállapítása érdekében a pénzügyigazgatóhoz fog fordulni. Az ínségadót országos rendelet szabályozza. A takarékos-* sag helyett «operáció« játék a szavakkal. Az >operáció« is egy takarékossági müvelet, ugyanaz, amit a pénzügyi bizottság csinált. Balázs Zsigmond pesszimizmusát a polgármester nem osztja. A belügyminiszter megállapította, hogy a kiadások redukciója terén tovább menni nem igen lehet. A felettes pénzügyi hatóság is megállapítja, hogy országos viszonylatban Nagykanizsa háztartása rendben van.
Dobroulls Milán Indítványozta, hogy mivel a költségvetést a pénzügyi bizottság és a háztulajdonosok érdekeltsége alaposan átvizsgálta, fogadja azt el a közgyűlés részletes vita nélkül, azzal, hogy a polgármester járjon közbe a belügyminiszternél, hogy ne emelje fel a 44 százalékos pótadót Ez úgyis csak papiron annyi. Hozzá jön még 14.2 száiuilék megyei adó.
Az indítványt és ezzel a költségvetést is a közgyűlés egyhangúlag elfogadta Az egyes fejezeteknél többen felvilágosításokat kértek, hozzászóltak, itt-ott inkább puri-
parié szerűen.

QJP Hnfrfti Gyula a lakbér-értékelés kérdéséhez szólt hozzá
Magániskola lesz a z«nfis kólából és más Iskola-űgyek \'
Dr. Tamás János és liattöckii/\' György felszólalása ut4n a képviselőtestület utasította a.rolgármes-tert; kezdjen tárgyaiésokát a zeneiskolának városilag segélyezett magániskolává való átalakítása, érdekében, ha másként nem menne, a 15 000 P végkielégítés kifizetésével.
A leányliceum ügyében a polgármester azt a felvilágosítást adta, hogy az iskola révén a polgári leányiskolánál az államnak megtakarítása van. Ezt az összeget igyekszik a város megszerezni a líceum céljaira, vagy állami fizetés-kiegészítést.
Dr. G&rtner Antal javasolta, hogy a város kezdjen tárgyalásokat a piarista renddel, hogy az vegye át a gimnáziumot. A polgárir.es.er véleménye szerint, amit a képviselőtestület is osztott, a városra nézve előnyősebb a jelenlegi helyzet.
Az Ipartestületi Dalárda ögye
Papp Oszkár a lét vagy nemlét kérdése előtt álló Ipartestületi Dalárda segélyezését kérte. Hosszatb* vita alakult ki a kérdés körül. A polgármester közbevetésérc a korábban megszavazott 160 pengőhöz 270 pengő to/ábbi segélyre talált fedezetet a képviselőtestület a költ-ségxetésben. (Az Ipartestület 4&)P-,e! járul hozzá.) ^
Dr. Pohyondy József aljegyző fs mertette az inségakció hatalmas munkáját. Az inségmunka keretében a piarista kápolna 6000 pengős segélyét ^ további munkaalkalom biztosítása végett - 1000 pengővel megtoldották.
A* IpnroskÖrrtek 10 öl tát- Szavazott meg a képviselőtestület.
A közgyűlés este 8 órakor ért véget.
Időjárás
A nagykanizsai mefeoroto <lal megfigyelő Jelentések: — szerdán a hőmérséklet: reggel 7 órakor + 17-0, délután 2 órakor 4-21-6, este 9 órakor + 18 4.
FelMzet: reggel borult, délben éa eate telhőa. — Csapadék OO mm.
SzéUrdny: Heggel éa dóiban északkeleti, eate déli.
(Bjtxakttí ratUófrMétl A ■ilnnU. alal l»«4**«Néraktn Éuakl és katottuM, «
Szövetek
Szőrmék
Selymek
Bársonyok
Kabátok
Flanelek
Vásznak
Szőnyegek

0)
S3
C/5
fcO
c
bc 3
o •
N =
uo
E 3
-2 e
£
IM
-s
1884. ggjgjbjf 13
ZALAI KÖZLÖNY
Meghall P. Bálés Hllár
A magyar Ferencesrend egyik Nagy. kunizsán is Jólismert mindenki által szeretett tagját szólította tegnap magd-lios az Ur.
1\'. Mátés Hjlár József 1897. luliua
3-án szil letett Sompgyszentmiklóson. Iskolát riéttbén Nagykanizsán, majd mintán 1912. augusztus 26^án belé-pclt a Ferencrendbe Nagyszombaton (ós a pofconyi hittudományi rfliskjoián végezte. 1019-ben a cseh megszállás miatt menekülnie kellett a főiskolának, amely l\'ápán talált otthonra. P. Hllár ilt végezte be főiskolai tanulmányait és itt szentelték pappá 1920-ban. Egy évig Andocson hitoktat, maid még 1921-ben Nagykanizsára kerül hitokta. tónak. 1927-ben Zárdafőnók.plébános lesz és ebben a minőségben még két évig működik Nagykanizsán. Innét Zalaegerszegre kerül zárdafőnöknek, majd egy év múlva, 1930-ban Bucsu-szentlászlóra. Két évig volt Bucsu-szentlászlón zárdafőnök-plébános, ami-kor 1933-ban a szombathelyi ferences, plébánia vezetésével bízták meg. Itt fejezte be áldásos földi pályafutását
l>. Mátés Hllár halálhíre mélv meg-döbbenést keltett mindenütt. Nyolcévi nagykanizsai működése alatt mindenki megszerette, hisz példaképe volt nz áldozuloslelkü barátnak. Igazi pap volt, Isten szolgáju a szó legnemesebb értelmében. Nevéhez fűződik a nagykanizsai zárda-templom renoválásának befejezése is. Áldásos működése korán véget ért. Fiatalon,\' 37 éves korában hunyla le őrökre szemeit. Egy hónap. I>al ezielőlt Nagykanizsán jártában meglátogatta nagyszámú ismerőseit. Bosz-szul nézett\'|d és barátai kérésire itt vizsgáltatta meg magát. Ekkor derült ki, hogy előrehaladott és elhanyagolt gyomor- és vesebaja volt. Kezeltette magát, de már későn. Pestre szállították, de olt sem tudojt rajt segíteni az orwsi tudomány. Visszakerüli a szfrm-balhelyi kórházba, ahol párnapi szenvedés után az égi világba költözött. .
Somogy szentmiklóson családja és szélts rokonsága, szerte a Dunántúlon pedig jóbarátainak és tisztelőinek ha-talmas tábora gyászolja a fiatalon és hirtelen elhunyt kedves papot, Nagykanizsa volt plébánosát. Földi maradványait ma, csütörtökön délután fél t órakor helyezik örök nyugalomra a szombathelyi temetőben. Temetésére Nagykanizsáról is nagy számban ul«\'z-nak tisztelői.
TIz „Keresztes gyors" indul, egyedül a kanizsaira nincs még elég Jelentkező
F hó 12-én délelőtt tartotta az egyházközségi eeperesi kerületi ta-nacs rendkívüli gyűlését Nagykanizsán. A rendkívüli gyűlés tárgya a XXV. jubiláris Katolikus Nagygyűlés alkalmából indítandó •keresztes gyors, utaslétszámának biztosítása. Nagykanizsa kiinduló állomáson legalább 400 utas kellene (Zalaegerszeg, Murakereaztur vonal utasaival együtt), ez azonban még hiányzik. Ismételten felhívjuk Nagykanizsa katolikus társadalmának figyelmét a »keresztes gyorsra* s kérjük mindazokat, akik a jubiláris Nagygyűlésre ezen vonattal akarnak utazni, legkésőbb f. hó 14-ig jelentsék be az egyházközségi irodában, vagy a MAV Menetjegyiro aájában. A menetjegy a részvételre jogosító Igazolvánnyal együtt 764 Pengő Az ország minderi részéből ,ndul ilyen »keresztes gyors* - ösz-szesen 10 s már mindnek megvan 1,2 utaslétszáma, csak a Nagykanizsáról indulónak nincs.
- KttztlsZWlselftk ré*«ér* rendkívül előnyös butoi-vásárlásl alkalom. Modern ^rendezések, tökéletes Jó kivitelben, nosszu lejáratú részletre, sőt kamatmentesen is kaphatók Kopateta bútoráruházban, Horthy Miklós-ut 4.
DIVAT-TUDÓSÍTÁS
A MODERN FÉRFI-DIVAT
A modern férfi-divatnak koronázatlan fejedelme a welszi herceg. Bár többször elragadtatta magát olyan szél-sőséges és szabálytalan viseletre, amelyet még hódolói sem inertek követni Divatdiktaturája, ha néha kissé ötletszerű is, mégis elviselhetőbb a női divatkirályok uralmánál. 01 utánozza az argol arisztokrácia, melynek néhány tagja vezetőszercpet visz a divat és s|x>rj terén.
Nem minden ujllás terjed el. A nagy tömeg sokszor visszautasítja a legegy. szcrüblmek látszó reformot is. Van sok olyan divat újdonság, amelyet a kezdeményezőn kivül senkisem visel, sőt a tömeg kikacagta és inzultálta.
politikai vagy diplomáciai bankettre.
A írakk lényegében semmit sem változott nz utóbbi évek alatt. Fehér mellény jár hozzá plkéböl vagy selyemhői, de öreg urakat gyakran lehet látni fekete mellénnyel is. A nyakkendő természetesen fejiéf. Szárnyas vagy egyenes gallér, nein túlságosan magas. Lakk ci|>ő, fekete harisnya, hálbnn selyem harisnya.
Szmokingot vesz fel az ember pre-mierro, tánc-összejövetelekre, klub-es-télyre, operába a földszintié, családi mulatságra. A divat szaktekintélyek szerint szmokinghoz nem lehel puhu inget viselni. Viszont a hőség nagyobb ur mint a {Uvat, mert u nyáron meg-
AZ igazi divat-férfit szolidságáról lehet megismerni.
A mai általános gazdasági válság okozta az|, hogy a férfiak elhanyagoljak u divatot és ma már csak egy divatdiktátor irányadó a zseb. Mindenki csak annyi ruhát csináltat, a mennyi muüialiítlanul szükséges. Kzt a helyzetet elismerték a férfi-divat fejedelmei is és igyekezlck stabilizálni a férfi-divalot. A. magyar gavallérok vigaszlulására megjegyzem, hogy Kurópa fővárosában, Párisban vagy akár Kómában sokkal kevesebb a jól öltözködő férfi, mint nálunk.
A mai férfi-divat irányadó elvei:
Frakkot kell huzrti esti esküvőre, nagyobb fogadó estre, bálra, fontosabb
lehetősen nagy számmal lehetett látni puha inget a szmoking alatt. Hegyes-sarkú szárnyas gallér, lakk cipő és fekete harisnya egészítik ki a szmoking
öltönyt.
A \'zsakclt sokáig nem szerej)eTt a modern divat-férfi rtihaiárában, de ujabban ismét divatba jött. A zsakctlet viselik: nappali esküvön, vasáruap délelőtti viziten, ünnepélyesebb ebéden, temetésen, eljegyzésen, esetleg ötórai Icán. A zsakett szine rendszerint fekete, de gyakori a sötét szürke is. Természetesen a nadrág csikós és a mellény a kabát szövetéből való. Lehet azonban szines vagy fehér mellényt is felvenni. A szürke és fekete nyakkendők minden változatú jól áll a zsa-
Gyermekek, felnőttek paradicsoma
Balatonfenyves
Ott vegyen villatelket fi^r
központban, fürdőjoggal,
Nagyszerű tőkebefektetés — Kényszertakarék \\
Díjtalanul kap prospektust, felvilágosítást
Szabó Antal sportflzletében, Fő-ut 5.
Ha Pestre ntazlk,
napi B pengőért
kaphat szép szobát, reggelit, ebédet, vacsorát a parlamentnél
a Bellevue penaióban.
Clm: Y Géza-utca 3. tsám,
öxv. dr. Hegcd&anó
Központi fűtés, folyóvíz, dunai kilátás, balkónos szobák, elsőrendű ellátás. Szobák ellátással éa anélkül is kaphatók.
kelthez.
Sötétkék ruhát lehel hordani délutáni teához, vugy kisebb családi vacsorára. Puha ing, kemény vagy félkemény duplagallér jár a sötétkék ru-háboz. i
Mély gyásznál fekete zsakeitet vart fekete zakót viselünk. Kemény kalapot, raj la fénytelen gyászszalaggal. Fekete nyakkendő és kesztyű.
Szines zakó ruhát viselünk a mindennapi életben, hivatalban, üz|etl>ert, utcán, munkaközben. A duplasoros kabát két gombos, az egysonos kabát három gom)>os. Középmagas mellény. A nadrág közép szabás, alul hajtókával dipzitett. \' jules £r©s
Husz éve ma...
(A Zala 1914. szeptember 13-ikl számából)
Dodonai jelentések adják hírül, hogy a már 10 napos északi csatában nincs semmi különös újság, hadállásunk kitűnő, az előnyomulás állandó és rohamos, az oroszok már csak rövid Ideig tarthatják Lemberget és ugyanekkor : ,- »a menekülésre semmi komoly ok nincs. Az ország eme veszedelmes határának védelméről előrelátóan gondoskodott a hadvezetőség s annyi fegyvert hagyott lenn, ameny-nyivel esztendőkig fel lőhet tartóztatni minden betörési szándékot *
Ksletafrlkában Is kigyulladt a háború. A német és angol sorkatonaság a gyarmatok határán vére9 harcban áll egymással
Az egyetemi Ifjúságot önként való bevonulásra szólítja fel Krobatin hadügyminiszter fölhívása.
Cigarettát és pár jó falatot kér a Zala a kórházparancsnokság engedélyével a lábbadozó sebesülteknek, hogy >mielőbb megerősödve a harctérre mehessenek.* Dohányt, befőttet, édességet és egyéb crősitő étel-nemüt kérnek a közönségtől.
31 orosz sebesültet hoztak Nagykanizsára, közülük 20 olyan súlyos, hogy hordágyon kellett beszállítani. 249 saját sebesültünk is jött. A vonat éjjel 1 órakor érkezett, hajnali fél 4-kor már mind a kórházakban szétosztva ágyban feküdt.
Megint körmenet lesz ívisárnap fegyvereink győzelméért.
Menekülnek a Sz\'erémségböl■ A Száva-torkolat vidékéről menekülnek a jobbmódu családok. Legtöbben Zágrábba, Pécsre menekültek. •Természetesen - Írja a Zala tülkölt a félelem, mert a magyar fegyverek elég számosak arra, hogy a szerb betörést meggátolják.*
Föltámadt halott. Pécsre jelentés érkezett, hogy Straka Pál 52 gy. ezredbell hadnagy a déli harcokban elesett..A hírt a hivatalos veszteség-lajstrom is megerősítette. Most levél érkezett tőle óriási kerülővel, Románián át, hogy eszméletlenül szerb fogságba került és a nisi kórházban fekszik.
«
ZALAI KÖZLÖNY
Igáli -----« A
i»ut ■zcptcmocr -t^
Nem szenved változást az olasz-magyar barátság
Lengyelország nem vállal Idegen kötelezettséget
Róma ,szeptember 12
Az itteni körödben jól tájékozott helyről kJ jelen leltet, hogy az olasz-francia tárgyalások kizárólag két kérdésre vonatkoznak és pediglen a francia-olasz gyarmati kérdés szabályozására és ehhez hasonló, de kizárólag francia és olasz érdekeket érintő ügyeket intéztek el. A másik kérdés az osztrák függetlenség biztosításának megszilárdítása. Az egyezménnyel kap-
csolatban az olasz-magyar barátság semmiféle változást nem szenved.
Genf .szeptember 12 A lengyel külügyminiszter ma beszélgetést folytatott Barthou francia külügyminiszterrel és Simon angol külügyminiszterrel, akikkel közölte, hogy Ixwgyelország semmiféle idegen kötelezettséget nem akar vállalni és csak saját határainak megvédésében fog háborút viselni.
A nagykanizsai iparosság és az OTI repülő-bizottságai
A kerületi választmány ülésén a munkavállalók leszavazták a munkaadókat
Zalaegerszeg, szeptember 12
(Saját tudósít ónk lói) Tegnap délelőtt tartotta Zalaegerszegen az OTI kerületi választmányi ülését, a melyen részt vettek a nagykanizsa-lak is, noha időközben már önálló kerületté lett a nagykanizsai 0T1-pénztár. Amig ugyanis az uj választások le nem zajlanak, tavaszkor, addig a kerületi választmány a régi összetételben marad.
A választmány foglalkozott a nagykanizsai székházépítés ügyével és több felszólalás után akként határozott, hogy kérelemmel fordul az igazgatósághoz, hogy ne bérpalotát Vegyen székházul Nagykanizsán, hanem építsen.
A soproni iparosság egy átiratának tárgyalása során Samu Lajos nagykanizsai ipartestületi elnök indítványozta, hogy az OTI repülő-bizottságok kiküldése a munkaadók befizetésének ellenőrzésére mellőz-
tessék, vagy pedig ne öt, hanem egy évre visszamenőleg történhessen.
A munkaadók a javaslat mellett foglaltak állást, azonban a munkavállalók részéről Berke György nagykanizsai választmányi tag javasolta, hogy az indítványt utasítsák vissza és a munkaadóknak 5 évre visszamenő ellenőrzése mellett foglaljanak állást.
A választmány, minthogy az ünnepek miatt sok munkaadó tag nem vett részt az ülésen és igy a munka\' vállalók többségben voltak, Samu Lajosnak a munkaadók védelmét célzó javaslatát, illetve a soproni Iparosság átiratát leszavazta
Ahogy nagykanizsai iparoskörökből értesülünk, a kerületi (ülésen történt leszavazás ügyével az összes za la megyei ipartestületek elöljáróságai foglalkozhl fognak.
Rendezni kell a kanizsai szegényflgyet
— Elrontott gyomor é« az ezztl összefüggő télzavarok, IclfuvAdál, kellemetlen szá|lz, émelygés, homlokfájás, láz, hányás, hasmenés vfgy székszorulás eseteiben már egy pohár terméiieles .Ferenc lózael" keserUviz is igen gyorsan, Biztosi n és mindig kellemesen hat. A gyakorlati orvostudomány már régen megállapilotta, hogy a Ferenc József viz hasrnálala a lulsok evés és ivás káros következményeink igazi jólélemény.
KOZMETIKA
Rovatvezető: Pollik S*r«Ha (Budapeet)
Apró tanácsok a tisztálkodáshoz
Kevesen ismerik a mosakodás helyes módját. Vagy csak zsiradékot használnak s teljesen mellőzik a vizet, vagy a másik végletbe esnek és megfeledkeznek a bőr táplálásáról. Normális bőrnél az olajozást este alkalmazzuk. Tapasztalatom szerint éjszakára a zsírozás megnyugtató hatással van a bőrre, mig reggel feltétlenül vizet kell alkalmaznunk. Ugy az arcizmok, mint a szem feltétlenül megkívánják reggel a frissítő mosdást.
Soha se használjunk se langyos, se forró vizet. Ez a legszebb arcbőrt is rövid idő alatt színtelenné, fonnyadttá teszi, s a ráncképződést elősegíti. Kivétel csak a nagyon pattanásos bőr, melynél a meleg mosakodás után rögtön hideg vízzel hütjük le a bőrt.
Nem mindig áll esővíz rendelkezésünkre, bár ez lenne n legjobb. Ezért puhítsuk meg mosdóvizünket vagy egy kevés boraxxal, vagy a még tökéletesebb és ;obbun puhító citromlével. Száraz bőri&él kevesebb mennyiséget tegyünk >i vízbe, mig zsíros bőrnél két-három citromlevet is csavarhatunk a vizbe Zsírtalanít és összehúzza a pórusokat.
A test tisztántartása meleg fürdőkkel történjék. Fürdő előtt dörzsöljük át az egész testfelületet testolajjal. Ez tápialja a bőr rostjait, nem engedi petyhüdtté válni ia bőrt s kellemes, bársonyos fényt ad a bőrnek. Tlz percnyi olajozás után meleg fürdő tökéletesen eltávolítja a felesleges zsírréteget
A haj mosásánál tekintettel kell lennünk a haj minőségére. Zsíros haj hetenként egyszer mosandó, mig az erősebb szálú, úgynevezett >sprőd« hajat elegendő kéthetenként mosni. A lerakott zsírokat legtökéletesebben közönséges háziszappannal távolithatjuk el Szőkék kamillaoldatot használjanak feltétlenül a hajöblitéshez, ez az egyetlen mód, amivel a haj sötétedését meggátolhatják.
Szerkesztői üzenelek*)
llelybrll- Száraz bőrnél ártalmas a füjueres étel, sok savanyu, dohányzás, szeszes italok. Próbálja mindezeket kikapcsolni, könnyű ételekéi enni. Főleg nagy súlyt helyezzen a napi nyolcórai alvásra Emellett természetesen táplálni kell a bőrét, naponta kétszer olajozni és állandó használatra zsiros krémet alkalmazni Keveset puderozza.
E. IJH. Egy ideig ne használjon rúzst. Az állandó feszülő érzés meg fog, szűnni. ■* P.jszakára szöllözsirral kenje.
Itolfcozó lány- Egy kezelés alatt lü —12 szemölcsöt is el lehet tüntetni. Nem fontos tehát, hogy hosszabb időre feljöjjön. Az eljárás iidn fájdalmas.
*) Érdeklődő leveleket (névaláírás nem szükséges) a szorkeaz őség ciroéro kérjük címezni. Cégeket nprn ajánlunk. I
Nemrég olvashattunk a Zalai Közlönyben egy panaszkodó cikket az utcai koldusok tolakodó magatartásáról. Ez adta meg az impulzust ahhoz, hogy a nagykanizsai szegényügyrö1 e néhány sorban megemlékezzem. Köztudomású, hogy a különféle jótékony egyesületek gyánioltiaiu kivül a szegények egész tekintélyes tábora régebben házról-házra járva gyűjtötte a szerény, könyöradományokat. Hogy ez u nem központosított szegény-ellátás, sem az adakozók, sem az arra reá szorultak szempontjából nem volt ideális megoldás, arra már régen i«ácszméllek mindazok, akik akár csak felületesen is foglalkoztak a szegény üggyel. Bizonyára ez a felismerés vezette váró-
sunk mindenre kiterjedő figyelmű polgármesterét, mikor néhány évvel ezelőtt kezébe vette a szegény ügy megoldását. Azt hiszem az egész város társadalma megnyugvással fogadta uz akkor uj rendszert, amely ulapus fl-gondoláttával és az elgondolás k-lkes fis következetes kérésztől vitelével rendet teremtett « téren. Emlékezhetünk, hogy |H»lgármcKlerünk felhívásának megvolt az eredménye. A jó ügy szolgálatát ónként vállaló hölgyek házról-házra járva Jegyezték fel az önkéntes ^adományokat, amelyekei az -adakozók egyrészt a szegényügy rendezéséhez, mint állandó havi hozzájárulást, másrészt a téli hónapokon át mint önkéntes inségadót azért vállaltak, hogy ezzel
Tánciskola.
Szeptember 20 án az Iparos, kör (volt Polgári Egylet) ««fly-terraébMi tánciskolámat megnyitom — Byermekek részére fél B órai, a felnttttak réízére ••te 8 órai kezdettel. KQIftnAra egész napi
Gábor, tánctanár
a lealázó é* molesztáló kéregetést, koldulást Nagykanizsán megszüntessék. Hogy ennék a rendszernek ls voltak gyenge\' oldalai, hogy a mindennapi kenyérért küzdő emberek 10 és 20 filléresei szaporábban gyűltek, mint a te-helősebbek pengői, sőt, hogy ép a jobb anyagi viszonyok kőzött levő emberek báotó módon\'kivonták magukat ez önkéntes adakozás alól, erről csak azért essék említés, hogy tanul. Ságul szolgáljon a jövőre nézve.
A szegény ügy ilyetén való rendezé*c azért nagy eredméuy volt, mert részben a reászorultak igazs\'ágos és jobb ^Hálása, az arra liivaiottak erélye csak. ugyan megszünteite az addig szokásos |<óregetést. Ámde jött az állami iuség-adó, amely komoly összegeket köveiéit az adózó polgároknál. Azt határidőre és okvetk\'n meg kellett fizetni és ennek tulajdonítható, liogy a né-■hány hónapig kifogástalanul működő adakozás és —,. ugy\'álszik — ezzel a helyi szegény ügy intézményes mcgol-dása is, lassanként megszűnt- Ma, saj. nos, már isméi ott tartunk, hogy oz átutazó és egyéb cimen kéregetők se-regeiu kivül, a hét bizonyos napján, megjelennek u -roudszcrescn kéregotök tömegei (30 10-ni) ls és főleg a nyílt üzletek tulajdonosai a megmondhatói unnak, hogy egy.cgjs- ilyeu délelőtt a vevőt váró kereskedőre a koldusuk, hada van rcászabaditvia. A hirtelen" ősziesre forduló időjárás Ls sürgeti, |*ogy o téren sürgőben tenni kell valamit. MinUwgy Magyarországon van már etéren egy kialakult ős jól bevált rendszer, az egri példa, amelyet, mint nemrég olvastum, 17 város átvett és alkalmazod, nem kell mást tenni, mint ezt a rendszeri lekopiroani. Azért teuton szó:ok illő szerénységgel mindazokhoz, akik ez ügyben kezdeményezni, vagy intézkedni hivatottak a város vezetőségéhez, a képviselőtestü-lot tagjaihoz hogy a »zegénvü|$ r«n. deaéséhez mielőbb fogjanak hozzá. Bizonyára mindazok, akikre ez A rendszer u terhét hárítja, nálunk is sen vállalják az ezzel járó munkát, hiszen a szegényügy intézményes megoldása nemcsak a jól végKtt szociális munka öröméi, do egyben a zaklatástői megmenekülő polgárság háláját is jelentené. L. v»
Aggódnak Masaryk életéért
Prága, szeptember 18 Ma mindenütt nagy agodalommal vették Masaryk elnök betegségéről szóló híreszteléseket. Politikai körökben már Masaryk elnök -utódjának nevét találgatják, de eddig egyetlen név sem került felszínre, a melyet általános megnyugvás fogadott volna. Legnagyobb pártja és esélye Malypetr miniszterelnöknek van.
Épelméjünek nyilvánították Róth Bélát \\
A Úszói gyilkos kereskedősegédet, a nagykanizsai Both Bélát, mint tudvalevő, a védő indítványát a kapuvári közkórház elmeosztályán vizsgalat alá vették. A vizsgálat most fejeződött be., és dr Szigethy C.y. Sándor kórházigazgató én dr. Endroasz Frigye* clineosztálvi főorvos jelentést teH<% amely szerint Koth Bélu teljesen épelméjű. A főtárgyalás! xővidesen kitűzik.
Értesités.
Van szerencsém a n. é. közönségül tlszle\'ellel ér!eslteni, hogy Kisfaludy-utca 30. szám alatt
cserépkályha raktárt
nyitottam. — Raktáron vannak I. rendO, samott-anyag-ból készült oaarépkályhák a legszebb színekben. — Vállalok cserépkályha átalakításokat kizárólag latazclésre (Hardtmuth-rendszer), azonkívül gyorsmelegltö csövei, Némelh-féle azab. vasbelélekkel. T01I6 rendszerű husi tojásszén tüzelésre. — Javításokat éa minden « siak-mába vágó dolgokat a leggyorsabban végzek. — A -rtnntl rendszerekre csak egy kályhájával kísérelje meg és az etedmény meglepő. — A n. é. közönség becsei párlfogását kélve, vagyok teljes tisztelettel
Ifj. Németh Gábor kályhás
Nagykanizsa, Kiafaludy-uica 30. az. 3410
ii34. azep\'ember 13
NAPI HIREK
NAPIREND
f •: i
SMpUmber 18, o.atört.
Római katolikus: Notburga. Protett. Lo^ovlktt lm: Thlajl bó 4.
Mozí előadások hétköinap 6 éa 9, vasár éa ünnepnap 3, 5,7 és 9 órakor.
Oyógysiertárl siolgálal e hónapban: őrangyal gyógywiUi Deik-tér 10. ta. és a klskanUsal gyógyszertár.
OŐzftlrdö nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (héttő, szerda, pintek délután, kedden egéaz nap nőknek).
Idegen-vonat fogadtatása a nagykanizsai
pályaudvaron
Szerdán délulán fellobogózva futott be a nagykanizsai állomásra a Icg. ujabb íA^re-vonat francia és angol ulasokkal. Nagykanizsa város közönsége ismét kitett magáért, szép Mámmal voltak künn és meleg éljenzéssel fogadták a vendégekéi, akik az ung,)| királyhimnusz és a ^arsellle* hangjaira szüflni nem akaró lelkesedésben lórtek ki. Prack István dr. közigazgatási tanácsnok a jxilgármester képvlse-Ielél>en üdvözölte franeia nyelven a (iloir nemzetének fiait, mig l^erfte József ungol nyelven kőszönlőtle a mu-gjar|»arál ango\'okat. A fr«nciá^ részéről Charles I*c® párisi publicista, az angolok nevében j>edig C.apt. Barrelt válaszolt, mindkeltő öröménefk adva kifejezést a meleg magyar fogadtatás felelt.
Fablnyl miniszter átutazott Nagykanizsán
A különvonathoz csatolva fulolt be a trieszti gyorsvonat, amely Ifabir^yl Tihamér kereskedelemügyi minisztert hozta Rómából. A miniszter az egés? fogadtatást végignézte és maga is lel-kesén éljenezle a vendégeket, majd bement Barihal Béla Állomásfőnök irodájáig, ahol hosszabbon elbeszélgeted A különvonni közönsége meleg szeréténél búcsúzott u trianoni határállomás lelkes magyarságától, majd utána Fobinyi miniszler is folytatta ulját a trieszti gyorssal Budapest felé.
— (Személyi hír) Dr. Tliassy Gábor vármegyei tiszti főorvos, kir. egészségügyi tanácsos szerdán hivatalos ügyben Nagykanizsán tartózkodott.
— (Szabadságuii) Száva Náudor váuíszald főtanácsos, a m. kir. nagykanizsai fövámhlvuul főnöke megkezdte szabadságát.
— (llázwKátf) Budapesten a Kálvin-lérl refonnátus teinp,onil>an tarlotta esküvőjét Náray AUce, Magyary jíossa Keiizcnstein István kenderes! nagybirtokossal. Az esküvőn tanuk voltak: vitéz nagybányai Horthy István nyug. I<>,v«s)»iigi tábornok és nagybirtokos, Magyary Kóssa István császári é.s királyi kamarás tiszbreffi nagybirtokos, MalaUnszky Ferenc felsőházi tag, gi\'Zd. főtanácsos, zulacsányi nagybirtokos, dr. I.énárd János, hg. Festetics \'•vörgy Idtbizományi umda\'om jogtanácsosa. Az esküvői menetben részt -vettek; Magyary Kossá Béláné szül. báró IWitzenstein Margil,. Náray An-dorné szül. Mndrd Margil, Oxküll Cyl-lelwnd A la grófnő, Magyary Kossá Józsefné szül. Téglássy Eszter, Náray Andor gazd. akad. retfd. tanár, Magyary Kossá Józscí miniszteri tanácsos, ifj. Magyari Kossá István miniszteri titkár. Az esküvői ebéd a Cflrl-loií szállóban volt. Az ifjú pár| az ország minden részéből számosan keresték fel üdvözlő táviratokkal, melyek közölt elsőnek érkezett Magyarország kormányzójának és családjának távira la. Az ifjú pár Olaszországba uia-
ZALAI KQZLÖNY
— (Halálozás) Özvegy Rakav Ala-josné szül. oltrubai Otlrubanví l<la, ISmtó özvegye, élőjének 82. évében ?1-uinyt. Temetése ma délutáni órakor les/\', a róm. kalh. temető halottasházából.
— (Renováljak u TiaftvécMf rniplo-
ittol) A szomszédos Nngyrée»e római katliolikus templomát Kozma t\'.yórgy |)lébános lelkes buzgalma folytán nagy anyagi átdozatokkal megkezdték leijéén átreuoválid. A munkálatok „iég az <>sz folyamán nyernek befejezést, amikor a templomot benediktálják.
— <Tilos a 7<n(okt«ti»# a nem képezett laiMirok.iak) A kultuszminiszter rendelete, amelyet megküldött az ősz-\' s^-s lanrclügyclőségekhez, középiskolai é* tanítóképző intézeti igazgatóplioz, a zeneiskolai tanítás ügyében azt ajánlja, liogy a tanulóifjúság zeneoktutása niúr kezdőtől fogva, csuk az arra ké|»esilclt tanerők által törléojék. A rendelet ki-mondja, hogy az igazgatóknak cric flgyelineziemi kell a tanulóifjúságot. Egy másik kultuszminiszter! rendelet |H dlg nem engedi meg, hogy zemoktu-tásra nein ké|H\'sii<iit középiskolai tanárok akár az iskolábnn, akár Iskolán klvfll zeneórát adhassanak.
— Anforette, dllfUmelé, dlagonál és az őszt dlvatujdonságok nagy választókban Singer Dlvatúruháibon.
— (At <Ij!o\'bó garaH vendéglő) annak a megállapítását kéri, hogy szóm-l>alon este a llákócil-ulon összevere-\' kedeii társaság nem az ö hclylségél>cn szólalkozoll össze, hanem azl s/in-józnnul hagyta el.
— (Jószivü emberekhez!) A püspöki biztosság kéri ,hogy jószívű családok egy szegénysorsu felsőkereskedelmi ls. kolai é-s egy giinnázísla diák részére
nupi ebédel felajánlani szíveskedjenek, amivel kél jóviscletü, szorgalmas diáknak leírnék lehetővé az iskola elvégzéséi.
— (Anyakönyvi hírek) Nagykanizsán az elmúlt héten 10 gyermek szüleied* 0 tiu és 4 leány: Kis Ferenc földműves és Horválli Juliannának rk. leánya, Madarász József napszámos és Varga Apollóniának rk. leánya, Varga János OTI alliszt és Jordanífs Rozáliának rk. ria, Hauk József Ferenc Károly főhadnagy- és Schöfl Bertának ref. fia, Berke György lakatos segéd és Plánder Veronikának rk. fia, Hok-mann Ferenc földműves é-s Varga Annának rk. fia, Farkas István kereskedő segéd és Ba\'ogli Teréziának rk. leánya, Pinke József Máv műszaki segéd-íljizl és Raffay Máriának rk. leánya, Jakahfi József földműves és Nagy Máriának rk. fia, Rezsőfi Antal Máv kocsirendező és Szolár Máriáiuik rk. fia,
- Halálozás hét történt: KoHarícs Im-réiié Bllter Mária rk. 37 éves, Szokol (iyörgy földműves rk. 55 éves, Szibó István nyug. el. isk. igazgató rk. 08 éves, őzv. Plánder (lyörgyné Horváth Rva rk. 77 éves, Bolf László földműves rk. 76 éves, Horváth Terézia rk. 70 éves, Varga Mária rk. 5 éves, -
Házasságkötés egy volt: Seiffert Frl-gyes Károly Rudolf növényvédelmi ki-rendell ág. h, *v. és Fuchs Sarolta ág. h. ev.
— VássMk 4a daauutok, paplanok, takarók Állandó nagy választéka Singer Divatdruhdzban.
— (Turista hJrek) A Magyar Turislu Egyesük! Nagykanizsai Oszlása f. hó 10-án, vasárnap u következő «\'Kész na. |m»s túrót rendezi: Felsörajk, Dióskáli hegyek, J\'ogányvár, Jánoshegy. Vezclö dr. Szűcs László, (ivak)glás 1 óra. 1-elsörajklg és vissza vonaton. Útiköltség tur-reiur jeggyel 1 p (yj fillér. Ta-lálkozás a vasútállomáson reggel 1 óm 50 iterckor. A vonal indul 5 ómkor. Visszaindulás Felsörajkról 17 óra 27 |>erckor, vagy 21 óra 7 perckor. A katolikusok Dióskálban hallgathatunk misét. Jelentkezni lehet dr. Ifcücs Lászlónál f. hó l.r>-ike, szombat déli 12 óráig a városházán I. cm. ÍS. ajtó alatt, az uUköltség egyidejű (erizetése mellen. A jelentkezés kötelező! — l»o-gányvár u kanizsai dombsor északi részének a legkiemelkedőbb jwntja. Rajla Koppány pogányvezér várának romjai még láthatók. Szenl István halála után az ősi magyar |*)gányság ismételten megpróbálta a hauimai visszaszerezni, nem kis munkát okozva királyainknak. I. Béla lIKö-ban Szé. kcsfehérvárra koronázó országgyűlést hirdetett, amelyre különösen vidékünkről jelentek meg nagy számmal, főkén l>edig az ősi |»gány vallás hívéi, akik az ujonan koronázott királytól vallásuk visszaállilásál követelték. A király a |x>gány magyarok lál>orát megiá-madta, az| teljesen szétszórta és egy részüket a Bukonyou ál üldözve a Bu. la!on és a folyó mentén az erdős-berkes jiosványokha szorilolla. Pogányvár nevű hegyi erődítményüket leromboltatta, lálU>saikat Ősszerog-Mla és kivégeztette, oltáraikat pedig fel-dulalta. A iwgányvári hegyről gyönyörű kilátás van. Látható a Balaton, a zalai oldal hegyeivel együtt, Somogy-megye nagy része, sőt Nagykanizsán keresztül a Mura és tiszta időben a Dráva is a gyékényes! híddal.
— I J nwgvar dlvatlip jelent m<\'g: Az l\'j Idők Divatlapja. Ilerezeg I"c. renc szépirodalmi hetilapjának szerkesztésében készül) az uj divatlap, pnwly a miigyar uri üÍmV. s a Jc^ujabb párisi divalölleteket foglalja egybe Az l\'j Idők Divatlapja a müveit uri kö-zéposzlály lapja. Közli a párisi divat K\'gnjabb alkolásaii és azokat a divatrajzokat is, amelyeklH\'n az immár köz-moiuUísossii váll, kitűnő budapesti Ízlés érvényesül. A legkiválóbb párisi dlvalleryezök dolgoznak az Uj Idők Divatlapjának, amelynek é|ső száma körülbelül III uj, őszi modell rajzai közli: fizenkfvöl előkelő helyei ad a lap az uj magyar divaimozgalom legszebb (erveinek. A köznapi é\'elben i.s viselhető magyar ruhák tervének egész sorát képben és írásban ismerteti. Az Uj Idők Divatlaplát az Uj Idők előfizetői ajándékba kapják.
\\ Vérosl Hoigó.
Szeptember 13—14-én Csütörtök—péntek
Bámulni fog... egy megvadult elefán\'csorda rohmás\'n Issulni fog... az oroszlánok vérszomjas timadista Reszketni fog... a maroknyi ex;edició életéért Irtáinl fog... a rohamra induló vérszomjas bestiáktól Borsadni fqg... a dzsungel ezer veszedelmeitől Mosolyogni fog... a vi ág legokosabb csimpAizlna\': mókáin
az ördögtigris
cWaiálöl el leu laudliliL
REMO
Ezenkívül bemutatásra kerül
Asszonyháboru
Az évad legsiellemeiebb vígjátéka tiszta nöl nereplMkel. A két slágerre való tekintettel ai előadások 4, fél 7 él 9 Arakor kezdődnek. Naponta az alatt alBadáa filléraal
Nagykanizsai Takarékpénztár udvarában
volt TitMle mm libel!
Mozgószinház
Remó, az ördögtigris és Assxonyháború
Nem mindennapi élvezetlien lesz része ma és holnap a mozi közönségének. Két nagy slágert mutat be a mozi, melyek közül az egyik egy ugy. nevezett dzsungelfilm, Remó, uz ördög-Ugris. Hz a film a dzsungelben készüli és a .színészek ,valamint a film-operalörök a legnagyobb életveszedelemben voltak, amikor a felvételeket eszközölték. A film egyike a legna-gyobb és k-gizgalmusalil) dzsungelfll. ineknek.
A műsor másik filmje ezzel ellentét, ben egy olyan vígjáték, nmeLvl>cn egy nagy sereg nő játszik s férfi egy sem. Valóságos női hadsereg, amelyben u nők fel váunak páncélozva és fegyve. rezve s már maga az, liogy ennyi gyönyörű leány igy harcraedzeiteu jelenik meg a vásznon, már maga ez nagyon nagy látványosságot és szórakozást nyújt.
A műsor hosszúságára való tekiu-lettet az előadások nein a rende* időben, hanem 4, féjl 7 és 9 órakor kezdődnek.
SPORTÉLET
A Zrinyl Tornaegylet benevezett a Corlnthlán díjra
Jílsö ellenfelekéül a budapesti Egyelem csapatát sorsolták ki A mérkőzést folyó hó 30-ig tartoznak Nagykanizsán lejátszani. Amennyiben a mérkőzés tényleg lejátszásra kerül, ugy érdekes és nívós mérkőzésben lesz része u nagykanizsai sportközönséguck.
A levente labdarugó szak-osztáy csütörtökön megkezdi működését
A les|iK\'v«U$i vezető felkéri az egyesületeket, lu^y ina, csütörtökön este fél » ólakor a Hozgonyi-utcai isl*)lá. ban jelenjenek meg és egj-utlal adják le nevezéseiket. I
l\'elkéri egjultal az NTli-t, Zrínyit és u Vasutast, liogv nevezzenek meg nál kép^áseJjii fogják. A nevtzni kívánó egyesük\'lek jelölik meg az egye. kél megbízottal, akik a Szakoszlály-sület elnökének és intézőjének nev^t.
A Birótestület kél kiküldöttjének nevét legyen szíves és adja ineg.V
A |x>ntos megjelenés unnál isSjjkább fontos, inert a kővetkező vasárnap már megindulnak a bajnoki küzdel. mek. _
<Jón« Dez»ö,) a Zrínyi voll yvr.*\'ny-zője Székesfehérvlrolt megtartott ntlé-likai versenyen 4.r>58 m-es nagysz<-rü dobással nyerte meg a diszkoszveiésl. Ezzel a nagy\\dobással iK\'érkezell u nagystílű diszkoszvetők közé.
<Ma délután) biztosan megkezdődik az NTE tornaszakosztályának munkája. Hétfőn is csak a reálgimnázium tornatermének takarítási munkája miatt maradt cl. Felkéri a szakosztály, vezető a hölgyek 0 órai és a férfiak fél 8 órai megjelenését Uj tagok is ugyanott jelentkezhetnek.
(Nemeftt-Krdészek FC « 1) AzelsŐ félidőben az Erdészék csapata nagy lendülettel játszóit a lanyhán játszó Nemzetivel szemben, aminek eredménye az első félidő 2:1 az Erdészek Javára. A második félidőben a Nemzeti magára talált ós szép iskola játékkal egymásután éri el góljait. Kárpát III., Dávid, Pápai (2), öngól Forral, illetvo Bolf ulján (2). j
ZALAI KÖZLÖNY
1984. ncp\'tmba 13
RÁDIÓ-MŰSOR
inidaprat, caMSrlflk.
8.45 Torna. UtAna hanglemezek.
— 9.45 Hírek. — 10 A poksskel nótárius \\itnzi\\xn. 10.10 A balett megalkotói. — 12.05 Hagyóozy Joliin zongorázik, Horváth Margit énekel. 3230 lllrek. - 13.20 Időjolzés, idő-JArásjetentós. 13.30 Zenekari hangverseny. - 14.40 lliiok, árnk. — 10 Pósa I.ujos kisebb elbeszélő versei. Felolvassa özv.. Pósa 1-ajosné. — lt>. 1"> Időjelzés, hiix-k. - 17 Állástalan Zenészek SzimfóDlktis Zenekara. — 18.15 • Anglia belső átalakulása . Márffy-Mantnano Judit előadása. ~ 19.55 «Ma didi-paródiák\' Galamb Sándor dr. előadása. — 20.30 Bécsi közvetítés. Szórakoztató zene. Közreműködik a Bohém-kvartett é.s a bécsi filharmonikusok rádiózenekara. 22 Hirek. — 22 20 Melles vonósnégyes. - 23 .Francia katonák II. HákóczI Ferenc had-seregében, e. előadás francianyelven.
— 23 20 Sza\'onzenekar.
Budapest U. és a relék. 22.25-23.15 Orszájjos PoslászeiK\'kar.
Bécs- 12 I.emezek. — 11.10 Mftvész-lemezek. — 16.40 Kivánságlemezek. — 17.50 Hammerschlag Ixjlti hrácsázik.
— 20.30 Rádlózcnekar. — 22 Hadra-bova fiva dal- és áriaestje. 23 Mathé-jazz Sternau Viktor énekéül.
TiraénytÖxido
Buta tiaxav. 77-es 1625-1845. 78-as 16 40-1660, 79-es 16 55—16 75. 80-a« 1665-1685. dunánt. 77-e« 15 85-15 95 78-as 1610-1610, 79-?s 1615—16-25, 80-as 1625-1635. — Roxs u| prstvldekí 12-25 12-35 más li-45—1250. Zab uj közép 1285-1300. — Tengeri tiszántúli 1260-12-80.
Bertéiváiár
Pslhsitás 1767, eladatlan 216 KIsA rendű 081-0 83. srwlett 0-75 -077, sze dett közép 072 -074 könny fl 0*64 0 68, első rendű öreg 0*72 -0-74 ll-od rendi* öreg 060-064, angol sttldA I. 080 085, szalonna nagyban 095-1 00 »»<i 1 20-1 32, has 0 84 1ÍO. félsertés 1 00 1 08.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt, Outenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán.
Felelős kiadó: Zatal Károly. Interurbán telelőn; Nagykanizsa 78. ssám.
APBOHIBDETfiSEI
Kit dlékflut vagy l.ái.,1 telvenek lette. clláUual, Kondo. Unulá.i lelügye-lettel. Megbisitlts Kiisibettir 17. ai
Vendéglői üveg éa porcellán átuk Ifg-caóbbsk M slosar Uvegkereskcdésben,
olcsóbbal Horthy Mtktós-ut 1.
Kétszobás, fürdőszobás lakás szonnsl kiadó. Zrínyi Miklós utca 45. — ud;arban, balra. 3364
Érettségizett ifjú lelkiismeretesen, sl-ksrrsl instruál gimnáziumi és pol-gari iskolsl diákokat. Cim a kiadóban. 3432
Értssitás. Fehérnemű, függöny, párna készítését gyönyörű kivlteibén vállalom. Szíves pártjogást kér Horváthné Bogatln Katus
fehírntma sialon — Horlhjr M.-nt 57.
Mézes üveget és lámpacsövet nagybani árak mellett Btsrn Uvegkereskcdésben.
3204
Hidas,
gái-ut 45
kerítéssel, olcsón eladó. Su-3431
■ét diák, minden Iskolához közel, kü-ön szobában, jutányos áron ellátást kaphat Pó-ut 19. Ili. ajtó.
Szép száraz á-t«sa*rl kapható Beleznal Jánosnál, Sugár*ut 53. *
Egy é l-re Tel
^•araaplnoa kiadó. Laborné, Csengery-
Kettöazobás utcai lakált ksr«ask belvárosban november l-re. Janda, Gazdasási Takarékpénztár. \\

porpAcoiással
0a»ö«M«NTta»ío .IUHI.tíí.IIT
lasiáiuroti Uoa s.»ta»«iH"A
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvédelmi szerek stb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A bírósági palota mellett Telefon 180.
BIZTOS
eredményt cssk ugy ér el, ha hirdetéseit a naponta többezer példányban megjelenő, messze vidéken Is el-terjedt ZALAI KÖZLÖNY-ben adja fel. Kiadóhivatal Főút 5. (az udvarban.) Tel. 78.
PONYVA
Varrás, javítás — HIrsch és Szegő cég
Sátor Kocsi Kazal Gép Turista Kölcsön
BRIPGE-BLOCK
praktikus beosztással (50 lappal)
darabonkint 20 fülért
kapható
a ZALAI KÖZLÖNY kiadóhivatalában
Fő-ut 5.
Krátky György és ltj. Hiraohler Miksa dohányárudijában, Fischel Ede és Sohless Testvérek
könyv- és paplrkereskedésében, Horváth József ujságáiudájában.
ÚJDONSÁGOK
legnagyobb Tiluitékbu
iegolosóbb ír.kon
BRONYAI
DlYiTÁBÜHÁZBiS _
HORTHY I -ÜTl.
városház
Csépifigép tulajdonosok figyelmébe I
Cséplés! forgalmiadé könyvek 50 és 100 lappal,
Mázsakönyvek és Szállítási bárcakönyvek kaphatók
a Zalai Közlöny kiadóhivatalában
Fő-ut 5. szám.
KSzgazdasAgi Részvénytársaság e
GuteiM nyomda és Dtlzi LapKladá Uúllalata
Nagykanizsa
KOnyvnyotnda, könyvkötészet, vonatozó intézet, teleti könyvek és dobozok gyára ■ „Zalai KOzrIOny" politikai napilap axerkaaztósége és kiadóhivatala
Készítünk a
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle -f ízléses kiállítású nyomtatványokat.
Gyártunk i
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüieteket és tömböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon.
Nyetnda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt
(Nyomatott a laptulajdonos Közgazdasági R.-T. Outenberg Nyomda és Délzalai UMudó Vállalata könyvnyomdájában, Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető s Zalai Károly.)
74. évfolyam 207. nzám Nagykanizsa, 1834. izeptember 14. péntek Ara 12 mi«r
KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
•Mrkctat\'téf ét kiadóhivatal: fönt f> ni* Megjelenik minden reggel, hétfő kivételével
Feleifis szerkesztő: Barbarits Lajos
ElőlUetési ára : egy hóra 8 pengő 40 Iliiéi SaarkesstAségi éa kiadóhivatal! teleion: 78. <a
Épitsük körül
a Balatont 1
Irta: Kalaatea Ferenc
Tagadhatatlan, hogy a Balaton Csonkamagyarország egyik legnagyobb természeti kincse, idegenforgalmunk legkomolyabb tényezője. Egy nagy kincses bánya, amelynek kiaknázására azonban nem fordítottunk kellő gondot- Alig egy néhány esztendő óta látunk céltudatos balatoni politikát. Pedig a balatoni kultusz már évtizedek óta egyre erősödik A somogyi partokon évek óta lázas kisvilla építkezés folyik. Még a legkisebb fürdőhelyeken Is évenkint 20 30 uj villa épül. Főleg a magyar középosztály gravitál a Balaton mellé. Ma mór nemcsak »sikk« a balatoni nyaralás, hanem főleg a gyermekes családok számára parancsoló közszükséglet. Aki csak egyszer-kétszer nyaralt gyerekekkel a Balalon mellett, az örömmel fogja megállapítani, hogy a fejlődő generációnak, mlndenkoru gyermeknek a Balaton minő áldás. Lehetővé kellene tenni, hogy minden valamire, való családnak- egy-akérmily kicsiny saját fészke legyen a magyar tenger mellett.
Ez természetesen csak egy tervszerű építkezési politika mellett lehetséges. Ma az a helyzet, hogy főleg azok építkeznek, akiknek pár ezer pengő készpénzük van. Akinek ily tőke nem áll rendelkezésére, az nem igen lehet villatulajdonos, mert a vállalkozói hitellel való építkezés egyrészt igen drága, másrészt többé kevésbbé veszélyes De Ily hitel egyébként is al|g áll rendelkezésre Már pedig a feltörő uj generáció testi épségéhez fűződő nagy nemzeti érdekekre való tekintettel mindent el kell követnünk ahhoz, hogy minden magyar családnak legyen a Balaton mellett egy »kis otthona « \'tl egy grandiózus építkezési terv kontúrjai bontakoznak ki az embe.4 szemei előtt, egy olyan építkezési tervé, mely nemcsak a Balaton problémáját vinné hatalmas léptekkel előbbre, hanem óriási lendületet adna a magyar gazdasági élet újjáélesztésének.
Ebbe a tervbe be kellene kapcsolódnia az egész dunántull pénzintézeti világnak. A Balatont ki kell emelnünk az ötletszerű építkezések bizonytalanságából s meg kell teremtenünk a kor igényeivel arányban álló nagy balatoni fellendülés lehetőségeit S ismételjük, ebbe n nagy munkába előbb-utóbb l>ele kell kapcsolódnia minden dunántuli pénzintézeteknek. Ez a dunántuli pénzintézetek lokalpatriotíkus kötelessége, de azonfelül is egy jó üzlet.
Nem lehet feladatunk, hogy itt most ennek a tervnek gyakorlati kivileiével, praktikus megvalósitásá-nak\' részleteivel foglalkozzunk. Mi elindítjuk ezt a gondolatot. Reméljük, lesz uki felfigyel reá s ha
Fablnyl a pékkartelröl, a sinautóbnszról és a balatoni Idegenforgalomról
A magyar sinautóbusz a jövő közlekedési eszköze — Az idén váratlanul élénk volt a balatoni forgalom
Budapest, szeptember 13 Fabinyi kereskedelmi miniszter ma délelőtt a sajtó fogadás után a miniszterelnökségre hajtatott, ahol hosszasan tárgyalt Gömbös Gyula miniszterelnökkel.
A kereskedelmi miniszter nyilatkozott több időszerű kérdésről. Megemlítette, hogy a pékkarlel ellen elrendelt vizsgálat eredményét most hézi át, a döntést még e héten megteszi. Szemelött tartja a pékek és a fűszeresek érdekeit, de mindenekelőtt a fogyasztók érdekeit.
Az Árpád sinautóbusz ausztriai útjáról is nyilatkozott a miniszter és megállapította, hogy a sinautó-/>usz ügye még a kísérletezés stádiumában van és most kezdték meg a, tökéletesítés munkálatalt. Minden esetre a forgalom lebonyolítása szempontjából nagy előnyt nyújt a sinautóbusz bevezetése. Mert pl. a
Bécs budapesti ut időtartamát 3 órára lehet csökkenteni. A balatoni forgalomban ez lenne az igázi balatoni express. A nagyobb vidéki gócpontokat is sokkalta hamarább lehetne megközelíteni. így pl. Pécset a mai 6 óra helyett 3 óra alatt.
Idegenforgalmi kérdésekre vonatkozóan a miniszter ugy nyilatkozott, hogy a balatoni idegenforgalom még soha sem volt olyan, mint az idén. De a jövőben nem szabad előfordulnia olyan eseteknek, mint az idén megtörtént, hogy egyik balatonmenti ki> korcsmában 8 pengőért adjanak éjjeli szállást Nagy súlyt kell fektetni a tisztaság kérdésére is és ezzel kapcsolatban meg kell oldani a szállodák kérdését is. A miniszter véleménye szerint 3 tipust kellene megcsinálni és ezek szerint csoportosítani a szállodákat*

Lengyelország felmondja a kisebbségi szerződést és szakit a Népszövetséggel
Magyarország álláspontja a kisebbségi jogvédelem terén Táncos tábornok és Schuschnigg tanácskozása Genfben
Genf, szeptember 13 Tahy László, a berni magyar követ, a genfi magyar küldöttség vezetője tegnap este Henderson Arthur, -a le. szerelési konferencia elnökének tiszte-leiére vacsorál adott. A vacsorán szá-
mos külföldi |wlilikai előkelőség vett részt.
Genf, szeptember 13 Tánczos Gábor lovassági tábornok a kiküldőit magyar delegátus ma reggel hosszabb megbeszélést folytatott
egyébre nem is számltunk, de legalább egy bizottság alakulhatna, mely megkísérelné ennek a nagy tervnek gyakorlati megoldását.
Jól tudjuk, hogy a mai pénzügyi viszonyok nem nagyon alkalmasak nagyszabású tervek megvalósítására. Mégis ugy éiezzük, hogy ebből a gondolatból, ha a dunántuli pénzintézetek összefognak s a kormányzat támogatását is megszerezzük, még a mai súlyos helyzetben ls nagyon sok megvalósít* ható.
Ez a balatoni terv alkalmas volna arra, hogy a magyar vidéki hiteléletet uj alkotásokra inspirálja s visszaadja valamennyiünknek a kezdeményezés, az uj utakon való elindulás mámorító hitét Évek óta a megdermedt hitelélet jéggé fagyott tulaján topogunk. Üzleti géniuszunk, az alkotás tüze már-már teljesen kihamvadt belőlünk. A pro-longációk aktasze. üségéten teljesen lekopott már bennünk az üzleti érzék Üzletemberekből hivatalnokok lettünk Pedig kapitalista világban, kapitalista intézmények szolgálatában élünk. A túlsó oldalról sok támadás ér bennünket, hogy a ránk
bizott tőkéket nem állítjuk a köz szolgálatába. Azzal vádolnak bennünket, hogy tehetetlenül várjuk az idők, a viszonyok változását s nem iparkodunk a tőke kezdeményezésével belekapcsolódni a gazdasági ó!et regenerálódásának nagy munkájába. Ez nagy részben igaz is. Végre egyszer meg kell mozdulnia annak a nagy apparátusnak, melyet még a mai legyöngült állapotában is a magyar vidéki hitelszervezet jelent s dokumentálnia kell azt az iniciativát, mely ebben az. országban már oly sok alkotást hívott életre.
A Balaton körülépitése, a balatoni kulturának grandiózus parcellázási és építkezési tervvel való hatalmas támogatása kitűnő alkalom volna arra, hogy a vidéki pénzintézetek vezetőinek szunnyadó üzleti érzékét, kezdeményező erejét egy országos nagy ügy és egy kitűnő üzlet érdekében sorompóba állítsa.
A terv kontúrjai kinőnek a mai lehetőségek kereteiből, de abból még ma ís nagyon sok megvalósítható, nem kell hozzá más, mint a Balaton fanatikus szeretete s alko fásokra éhes, erős akarat!
Schuschnigg osztrák kandcllárral.
Genf, szeptember 13 A Nemzetek Szövetségének XV. kongresszusa ma délelőtt tartolta 3-ik kőz. gyűlését. Az ülés egyetlen szónoka Beck lengyel külügyminiszter voU, aki a lengyel kormánynak a kisebbségi jogvédelem általános rendszerének javaslala érdekében nagyszabású beszé. del mondott. A lengyel külügymlnisz-ter beszéd*\' végén nagy deklarációt telt, amely sok kommentárra ad okot. A deklaráció a következő:
Addig is, mig a kisebbségi jogvédelem tárgyában nem jón léire általános és egyöntetű rendszer, kormányom mától fogva ténylegesen megtagad minden együttműködést a nenfr zctkózi szervekkel a kisebbségi jogvédelem rendszerének Lengyelország részéről való alkalmazásának ellenőrzését illetőleg.
Eckhardt Tibor genfi magyar főtnegblzott nyilatkozata
Genf, szeptember 13. I\'Ickhardl Tibor genfi magyar fő-megbízott a MTI genfi tudósilója előtt Beck lengyel külügyminiszter deklarációjával kapcsolatban a következőkép nyilatkozott:
MugyanosZág a kisebbségi jogvédelem szervezése tekintetében elsősorban a nagyhatalmakat tartja illetékeseknek és nem tételezi fel, hogy a nagyhatalmak « kisebbségi jogvédelemnek az erkölcsi alapokon felépilcll mai rendszerét megszüntetni vagy leépíteni akarná-. Magyarországnak azon-han életbevágóan fontos, életérdeke és kötelessége, hogy az érvényben lévő kisebbségi rendszer korrekt betartását szorgalmazza. Magyarország éber figyelemmel kiséri a genfi fejleményeket abbé|l a szempontból, hogy a magyar kisebbségnek szerződésileg biztosítóit jogai ne szenvedjenek hátrányt és liogy a védelmi eljárás mind hatályosabban érvényesüljön.
EgyébkénI a magyar kisebbségek védelmi ügyéi különválasztja a felmerült elvi kérdésektől.
Genf, szeptember 13 Beck lengyel külügyminiszter a Népszövetség közgyűlésén mond-Xt hatalmas beszéde után Genfben az a Insnyomás uralkodik, hogy Lengyelország felmondja a kisebbségi szerződést.
I^mdou .szeptember 13 A kisebbségi szerződés várható fel. mondása minit valószínű, hogy Lengyelország teljesen szakit a Népszövetséggel, mert Beck lengyel külügyminiszter a mai közgyűlésen tett nyilatkozata sérti a népszövetségi alapszabályokat.
Páris, szeptember 13 Politikai körökben ugy tudják, hogy Suvich olasz külügyi főtitkár e hónap végén Berlinbe utazik.
« ZALAI KÖZLÖNY
1B84, tieplembti 14.
" * "\' \'!»•. iiij». .T
. .A jchMM UJm*»n«U tiltunk n«-
línkénl legalább egyezer reggel fel-
%N«)itsft* Egység
«% MW ■wori.v
Értesítjük az összes háztulajd^tfe u^mz^t^.Egy: •k ; Szakcsoportja"
>galafótás« érde! >k l>eto}ezéshez jui ikulás\'rövidesen ki*
_____ .^feidekwMpiekjapndc
zésére álfönk esté\'fc és 6 öra között Deák tér 14 szám alatti helyiségünk
Az éjÜfö ,lp|tro$pk szakcsoport^ karöltve a háztelkek igénylőivél és cptttmf-■«áWtféko*Ökk\'al> küldöttső get szervez felsőbb hatósághoz azért, hogy rámutasson, hogy a város kisebbségének fejlődést gátló, merev álláspontja káros a kisemberek alkotási törekvéseire és sérti azon miUltat, amit a kisemberek épitósi szorgalmukkal kiérdemeltek a katonaréten és másutt A küldöttséghez való csatlakozni szándékozók jelenti .zaenek este 5 6 óra között helyiségünkben.
A TI. Országos Frontharcos találkozó
f folyő évi október hó 7-én lesz Budapesten és arra már most hivjuk fel bajtársaink figyelmi!. Az Országos Elnók ség nagy előkészületeket tesz, hogy ez a jubileumi találkozó méreteiben, ünnepélyes külsőségeiben és a fronl-haroos tábor fegyelmezett ezredeinek felvonulásával messze felülmúlja az eddigi hasonló összejöveteleket. Gondoskodás Jörtént, ltogy 50 százalékos vasúti kedvezmény, a szegényebb sor. su bajtársaknak- |>edig ingjenes vagy uagyon plcsó elszállásolás és étkezés rendelkezésre AUjon. Már most kérjük bajtársainkat, készülődjenek ezen találkozóra, jelenjenek meg azon minél nugyobb számban. Ha egy mód van rá, csináltassál meg az egykori katonaruhát helyettesítő frontharcos formaruhát .melynek beszerzésénél a Vezetőség könnyítésekkel segítségükre siet. Akinek a formaruha beszerzése most nem áll módjában, az polgári ruhában, kitüntetésekkel vesz részt a felvonuláson. Aki a találkozóra fel akar utazni, az már most jelentse be ebbeli szándékát, nehogy a kedvezményes jegyről, elszállásolásról stb. az ulol^i pillanatban kelljen gondoskodni.
Bajtársak! Az országos frontharcos találkozó példát akur adni arra, hogy a magyar frontharcosok n háború vérzivatarai és annyi megpróbáltatás ellenére is sziklaszilárdan hisznek a jobb magyar jövő és annak eljövete-lét vezetőik mögött, zászlóik ulutt fegyelmezett sorokban várják l Legyetek minél számosabban jelen u VI. országos frontharcos találkozón!
A Vezetőség\'
Az osztrák népjóléti miniszter a Balatonról
Balatonfüred .szeptember 13 Az osztrák .népjóléti miniszter hosz-szabb Ideig tartózkodott a Balaton mellett. Most távozásakor a következőket mondta: Magyarország uz utóbbi évek alalt idegenforgalom terén nagyot ért cl. Mi osztrákok pedig valósággal az idén fedeztük fel a jxnnpás Halatont. ltámnézvc valósággal elbűvölő hatással volt. Bár rangrejtve tartózkodtam ilt, Fabinyi miniszter inégj* egy nagyon meleghangú táviratban üdvözölt, ami végtelenül jólesett és örömmel töltött el.
A nagykanizsai afltőiparogoiT .......
egyelőre a régi Arakat tartják fenn
flpntjáró
Pacára a liszt további drágulásának, a várakozás álli helyezkedtek
l^^mu^S^^^ JUgMtt
, A nagykánízsai sütőipírl szakosa tály is megkapta az ors^goa köz-
Ismételten foglalkoztunk a kenyér és sütejpény árának problémájával. Most, hóKy a Magyar Sütők Országos Szövetsége országos mozgalmat indított a kenyérárak ügyében, mely nek hullámai a\'kereskedelmi fnb niszteriumot is foglalkoztatták, kérdést intéztünk a nagykanizsai Ipartestület sütőipari szakosztályának elnökéhez, Márkus Lajoshoz, aki többek között kijelentette, hogy a nagykanizsai sütőipari szakosztály tagja a Magyar Sütők Országos Szövetségének és mint ilyen, élénk figyelemmel kiséri az országos, illetve központi eseményeket a kenyér-ár fronton.
Az a helyzet, mondotta Márkus elnök, hogy a nagykanizsai 28 filléres kenyér-ár megállapítása óta a lisztárak 7.50 pengővel, sőt 8 pengővel emelkedtek és azért a nagv-kanizsai sütők dacára, hogy súlyos anyagi áldozatokat kellett hozniuk mégis megmaradtak a 28 filléres kenyér és a 4 filléres süteményárak mellett. Azonban ezt az iramot nem birják már, mert a lísztárak tovább is emelkedő tendenciát mutatnak és igy csak nagyon rövid ideig tudják a legnagyobb erőfeszítés és áldozatok mellett a mostani 28 filléres kenyérárat tartani.
pont\'ftflhivását a határozatokhoz való csatlakozásra, azonban a nagykanizsai sÍHQk g^&rakQzás .álláspontjára \'fíeíyezVédnek. Bevárják, mig , megtörténik bz országos maximálás és minimálása a kenyéráraknak, Aeétf a kenyérárak minimálására mondotta Mőrkus elnök hogy a megállapított minimális áron alul ne adhasson el egyetlen egy sütőmester sem. Hogy milyen a sütők helyzete, folytatta Márkus mi sem bizonyítja jobban, mint azon tény, hogy egymagában Budapesten 600 sütőmester adta be az iparengedélyét, mert nem birt reuzálni. Ez a szám\'mindennél hangosabban és megrázóbban beszél. Az a meggyőződése, hogy rövidesen kell hogy összeüljön a szakosztály és megállapítsa a magasabb kenyérárakat, mert u jelenlegi árak mellett a sütőiparos képtelen megélni és a közteherviselő kötelességének eloget tenni.
— (A kádrordö) ezután va-
sárnapokon nem csak délelőtt, hanem délután is nyitva van. Iflgyanigf .ünnepnapokon.
Szövetek
Szőrmék
Selymek
Bársonyok
Kabátok
Flanelek
Szőnyegek
A sok idegen-vonat •rethnénye a\' Kimteíiar
posta tükrében . ^ ötven, pengő a Stefániának
Az egyik anft) fqgudlati& alkalmir val egy angol Hölgy, névszöriw Misa Joane Braybrocke hosszabban elbeszélgetett Király Sándor műszaki tanácsnokkal, akinek érdoki\'s dolgokat mondott cl hazájáról. Miss Brpybr.icke amikor hazaérkezett, nagyon kedves levelei Irt Király tanácsnoknak, mely-ben 50 pengőt küldött a kanizsai sl0 fánia csecsemőgondozó (tótjaira.
Az angol hölgy levele, amit klasz-szikus szép belükkel irt, szószcrinta következő:
Kedves Uram, sajnálom, hogy nem tudok Önnek hazája* nyelvén irr$( hogy kifejezzen) .milyen nagyra érié-kelem azt a meleg «Isten hozott.-tat, mellyel ön és az On városának közönsége fogadta az Anglo—Hungárián cse_ re vonat tagjait augusztus 19-én. M«-gum részéről olyan nagyon örültem a magyarországi tartózkodásnak, hogy igen kedvetlen voltam, amikor elhagytam az önök bájos országát ós barátságos népét. Küldök egy adományt az On városa gyermekkórházának, min jelét a köszönetnek és visszaemlékezésnek a nekünk nyUjtoll csodás fogadtatásért, ami olyan mély benyomást telt reám, hogy noha el nem felejtem. A legjobb kívánságokkal az On igaz baráljtr- Miss Joane Braybrocke.
2. A Miss Cserkészparancsnok
levele
Hering I.ajos nagykanizsai cserkész az egyik Nagykanizsán át Budapestre utazó angol hölgytől, aklvol a fogadtatásnál megismerkedett, lcv«l«t kapóit. Az angol hölgy, névszerint Miss Draku, Londonban cscrkészparancs-■tok. Angliában eddig mindössze két női cserkészfőparancsnok van ós ezek közül az egyik Miss Draku. Az ungol lady kedves tónusban megemlékezik a felejthetetlen nagykanizsai fosB(f|U lúsról és viszonzáskép sokféle fényW-pel küldött a cserkész és angol életből Hering \'Lajosnak.
3. Angol zserbó Nagykanizsán
w\\ legutóbbi angol csercvonalnál künn volt uz állomáson Mohácsi vámtiszt Valéria nevű leánykája, aki az egyik angol hölgynek virágcsokorral
kedveskedett. Az angol hölgyet any-nyira meghatolta ez a kedvesség, hogy amikor Buda|>cslre érkeztek, első dolga volt, hogy egy doboz zserbót küldött Mohácsi Vulériának a következő so- \' rok kíséretében:
Drága Valéria, a feleségem ugy érzi, hogy nagyon kedves volt öntől, hogy megajándékozta egy virágcsokorral, amikor az állomáson a polgármestcr fogadolt bennünket. MoSt 0 szerelné felajánlani ezeket az édességeket, mint egy viszonzásul annak, hogy milyen kedvesek voltak. Ml szívesen voltunk ebben az országban: mint a milj-en szivesen uz önök. országú üdvözölt bennünket. Az\' angolok köszönik ]»)-gármestcrük szép üavözlő beszédét, a legjobb kivánatokkal: aláírás.
- Aniorstté, düftiaieló, diagonál ó» az őszi divatujdónságok nagy választékban Slnger Dtvatdruhdztkin.
mpttmbcr 14
K ■ SZENZÁCIÓS
Nőikalap
ÚJDONSÁGOK
legnagyobb TÍluilékban legolcsóbb árakon
BRONYAI
SIT1TÍBDHÁZB1I _
HORTHY l.-UT 1.
vArobhAz
Hnsz éve ma...
(A Zala 1914. szeptember 14-lkl számából)
Aranyat vasért. Berény ékszerész hirdeti a Zalában, hogy vasgyűrűket 14 karátos arannyal 3 koronáért, ezüsttel 1 koronáért bélel ki, a befolyt összegből 30 százalék a Vöröskereszt és az itthonmaradot* tak segélyezésére fordittatik.
A 48-asok dicsér?ts. Sopronban kiplakátolták Puhallo pozsonyi had testparancsnoknak a soproni városi tanácshoz intézett táviratát, amely nagy elismeréssel\' nyilatkozik a 48-asokról, kik az összes harcokban csodálato. bátorsággal tüntették ki magukat
Ezernél több sobzsUlt?t vittek Nagykanizsán át Ausztriába, az északi harctérről. Volt köztük sok orosz is, kik közül többet az állomáson ir.eg kellett operálni. A somogyi sebesülteket a kábizsai kórházakban helyezték el.
Köuesdl Boér Gusztáv m kir honvédezredes, aki néhány éve legfelsőbb kitüntetéssel nyugalomba vonult, őfelsége rendeletére ismét tényleges szolgálatba lépett s átvette az állomásparancsnokságot. •Kévesdi Boér ezredes ténylcgesité-se városszerte nagy örömet keltett s máris sokan keresték fel gratulá* cióikkul az uj állomásparancsnokot, akit mindenkor nemesen gondolkozó, humánus katonának Ismertek.* v ,
Álhírek a délvidékről. A pancsova kiürítéséről szóló híreket cáfolják. Csak a Szerémség egy részét kellett kiüríteni, hogy a lakosság ne álljon útjában hadműveleteinknek.
Az ékszerek »aranyat-vasért< becserélése - panaszkodik a Zala -»nem valami nagy mértékben folyik városunkban * Eddig csak 14-en adtak be aranytárgVakat vasgyü-rüért.
Távuövek adományozását kéri a harctéren küzdő tisztek és altisztek részére a hadsegélyzó hivatal felhívása.
Az alias Anglia. Bécsből érkezett cikket közöl a Zala első oldalán »Anglia lángbaborjtja egész Európát* főcimmel és »Az angol külpolitika gazságai* alcímmel. Egy idézet a cikkből: »Egy már most
ZALAI KÖZLÖNY
bizonyos : több szégyent, több csúfságot és aljasságot egyik hadviselő nemzet számlájának terhire som fog Írni a történelem, mint Angliáéra* Most ugyanis angol és francia pénzen izgatnak, hogy Sapnyol-ország és Portugália is szálljon háborúba az ő oldalukon.
Győzelem visszavonulással, öt na pos elkeseredett harc után Lemberg alatt fényes diadalt arattunk, 50 ágyút, 10.000 foglyot ejtettünk, az oroszokat visszaszorítottuk, de csapatainkat kedvezőbb terepre vontuk vissza. Most Hindenburg se gitö csapataiban van a bizalom. Erős ugyanis a remény, hogy Hindenburg harmadszor is és ezúttal végleg kiveri a napokban az oroszokat Keletporoszországból. •Annyi bizonyos, - Írja a Zala hogy ha egy orosz elesik, kettő
áll helyébe* A nyugati fronton 1 és fél millió német áll szemben 1 és fél millió angollal és franciával. A harc utolsó heti mérlege inkább a franciáknak kedvez, mondja a jelentés - Kluck csapatai kénytelenek voltak, inkább taktikai okokból, egy erősségbe visszavonulni. A szerb harctérre napokon át rengeteg katonát szállítottunk, de agodalomra nincs ok, Nagybecskerek szerb megszállásának hírei nem felelnek mog a valóságnak, pár napon belül biztosan megérkezik a jelentés a szerbek kivcretéséról.
A császárné Is anya. Vilmos császár fiát, Joachlm herceget rendes sebesültvonat hozta Berlinbe. »A császárné a pályaudvaron éppolyan aggodalmas örömmel várakozott fiára, mint a többi német anya«
A nagykanizsai exportörök vételtartózkodása nagyban csökkentette az olaszországi állatkivitelt
Az állatkivltel visszaesése erfoen érezteti hatását
az egész vonalon
Megemlékeztünk róla, hogy a budapesti valutaügyészség detektiv-jei mintegy három hét óta vizsgálatot folytatnak a nagykanizsai állatexportőröknél egy budapesti feljelentés alapján. Ahogy informálva vagyunk, a legmesszebbmenő vizs-\' gálát sem produkált valamilyen • adatot az egész Dunántulon legjobban ismert és tekintélyes nagykanizsai exportőrök ellen. Valószínű, hogy a vizsgálat a jövő héten teljesen befejeződik.
A hatósági eljárás nagy ijedelmet okozott exportőreinknél, annál is inkább, mert a hatósági kiszállás óta a pénzintézetek üzletfeleiktől (az exportőröktől) megvonták a? exporthitelt és a Nemzeti Bank le tiltotta a deviza tanúsítványok ki adását, ugy hogy csupán a kiszál Ütött állatok teljes értéke 50 száza lékának, mint óvadéknak lefizetése ellenében exportálhatnak.
Tekintettel, hogy a kereskedők nem rendelkeznek annyi péiú felett, hogy pénzintézeti támogatá* nélkül tudják ügyleteiket lebonyolítani, de meg azért Is, mert nem
tudják bizonytalanságukban, mi lesz a hatósági \'beavatkozás eredménye, egyikük sem mer állatot vá sárolni. Ez a vételtől való tartózkodás már a legutólsó nagykanizsai or-szágosvásáron szembetűnően érez lette hatását, amennyiben egyetlen vagon marha nem került kivitelre, sem Olaszországba, sem más kül földi piacra- Ennek folyományain a7. Olaszország felé való marhaexport erősen csökkent, ugy hogy mig azelőtt heti 100, sőt 140 vagon magyar szarvasmarha ment ki Olasz országba, addig a nagykanizsai kereskedőknek az állatvásárlástól való tartózkodása óta annyira. visszaesett a kivitel, hogy ezen a héten már csak 33 vagon került kiszállításra- Természetes, hogy ez a quantum is még redukálódik a to vábbiak folyamán.
A gyeng<^ keresletet nagyon megérzik az állattenyésztő^, a kisgazdák is, akik marhaeladásukkal pénzelni akarnak, de állatjaikat nem tudiák eladni. Emellett pedig az élőállat ára is érzékenyen esett, a mennyiben a marha 60 -52 filléres
ára visszaesett 34- 32 fillérre Tehát nemcsak a kereskedők és exportőrök, hanem rajtuk keresztül a gazdaközönséget is súlyosan érintik ezek az események.
60 százalékos óvadék lefizetésére egyébként som vállalkozhatnak exportőreink, mert ez egy ujabb holt tőkét képezne akkor, amikor a préraiák magában véve is nagy tőkét igényelnek es kereskedőink nincsenek abban a helyzetben, hogy ezt egyáltalában megtehessék.
Alkalmunk volt több Ismert nevü nagykanizsai állatexportörrel beszélgetést folytatni, akik kijelentették, hogy eddig ls csak nagy küzdelem és anyagi áldozatok árán tud tak exportálni, mert hónapok óta nincs kereseti lehetőségük, de kötelességüknek tartották munkájukat folytami azért, hogy az olasz piacot ne veszítsék el, ami ugy a magyar gazdaközönséget, mint a kereskedőket végzetesen sújtotta volna
Most azonban, hogy megnehezült számukra az export, ez súlyos gazdasági vérveszteséget eredményez, mert amellett, hogy a marhaárak erősen estek, az olasz piacon tért nyernek a jugoszláv és román kereskedők, akik a részükre előállott helyzetet minden erejükkel Igyekeznek kiaknázni a maguk javára
A helyzet komoly és azért itt sürgősen segíteni, tenni, beavatkozni kell a legkompetensebb tényezőknek fontos nemzetgazdasági érdekekből. Ne csak a tiltó, megszorító rendelkezések sürgős fc\'oldá-gával, hanem a kivitel megkönnyítésével. A szerb exportőrök hetenként 70 80 vagonnal szállítanak Olaszországba, hogy a magyarokat kiszorítsák és elvegyék tőlük az olasz piacot. Az olasz cégek, akik) eddig a mi kereskedőinktől vásároltak, most szerb és román exportőröktől vásárolnak, akik igyekeznek lehetetlenné tenni a magyar behozatalt.
A nagykanizsai állatexportőrök 50 százalékban tonyolitják le az olasz marhaexportot A hangsúly tehát a nagykanizsai exportőrökön van és ézek intézik most SOS kiáltásukat az illetékes tényezők felé, hogy tegyék ismét le\' etővé a normális keretek között való olaszországi állat\' kivitelt számukra. i
Nemcsak kereskedői, nemcsak gaz

Divatos uJ színek! Elegáns fazonok I Uj, olcsó árak J
nálunk legszebbek, logolosóbbak, legjobbak I

Áruház
ZALAI KÖZLÖNY
198* szeptember 14
da és állattenyésztői, nemcsak nagy* kanizsai és zalai, hanem országos és nemzeti érdek, hogy ismét meg> induljon Olaszország felé a rendes export.
(B. R.)
Erőé, vérbő, kövér emberek
igyanak napo. ként, reggel ébgyo-mórra egy kis pohár tcrméizetes .Ferenc József" keserüvizel, meri ez rendes gyomor és bélmüködést biztosit, számottevően e\'ömordiija as emésztést és kilünö n szabályozza a vérkeringést.
Mozgószinház
Remo az ördöctigrls és Assronyháboru
lígy kalandvágyó amerikai ifjú megismerkedik epy híres tigriavudász-azal, akivel lU\'inö, a legveszedelmesebb\' tigris kézrekcritésére indul. Útjukban elkíséri őket az ördögtigris utolsó áldozaténak leánya, Murv is Expedíciót szerveznek és elindulnak az őserdő belseje felé, hogy megöljék az ördógligri-M. Ez a lox dzsungelfilm rövid tartalma. Az expedíció útja tele van meglejietésekkel, kedves jelenetekkel, izgalmas kalandokkal, Útközben egy dzsungel-expedíció éleiét megismerjük, tigriseket, hiénákat, medvéket, leopárdokat, kígyókat, oroszlánokat látunk veszekedni egymással, eb\', fántcsordát látunk rohanni, majmokat játszani stb. A filmet a* expedíció útjába szőtt «dzsungol-párl>uj.-ok teszik élvezetessé. Szereplői ögyoaen játszanak, külön meg kell emlitenünk az expedíció legkisebb tagját, akinek megjelenése sok szint visz u Ilimbe, .iz,. igazság kedvéért meg kell jegyeznünk azt is, hogy az egyébként élvezetes dzsungel film \\gyes rézéin nagyon meglátszik, l»ogy nem az őserdőben készölt.
Az asszonyhálMiru egy mulatságos ós a sablonos vígjátékoktól teljesen eltérő történelmi szatíra. Krisztus előtt 800-ban játszódik le, amikor Pontusz. han asszonyok uralkodtak. Az ama-zonok küzdelmét mutatja l»e ez « film a görög férfiakkal Mondanom sem kell, hogy a gyengébb nem erőségeit bemutató szatirikus film az igazságnak megfelelően uz erősebb ne* győzelmével végződik, bár a film detben eléggé szégyenteljes u férfi nemzedékre nézve. A film e/Cr ötletes, komikus és látványos Jeleneteit Valter Ixtngnak, a kitűnő rendezőnek köszönhetjük. Dicséretet érdemel n mutatóé kosztümök tervezője is, aki munkájával látványossá, de humorossá is tette ezt a filmet. — ge-
— \\ rtositó gong. Henry Paxlou az egyszerű naiv átlagember, aki huszonkét esztendőn keresztül mindig pontosan ellátta hivatalát máról Iwbiapra eléri vágyai netovábbját: tengeri útra küldik egyetlen utasként *gy teherhajóra. Itt aztán egyszeriben olyan elképpeszto dolgok történnek vele, omilyenekre még legmerészebb álmaiban sem gondolt Legizgalmasabb óráinkat igérí és tölt ibc u Pulladis e legújabb Félpengős Regényének olva-sásu. Lenyűgöz uz iró képzeletének kifogy hálátlansága s emellett az élet mélységeiWM felcsillanó humor üde színeit is megtaláljuk lx\'nne
Iratkozzék he a »Zalai Közlöny« angol és német nyelvtanfolyamára !
Soha nem volt olyan jelentősége az idegen nyelvek tanulásának, mint ma, amikor egyfelől megnehezedett a kenyérszerző élet a szük magyar határok közt, másfelöl az idegenforgalom folytonos fejlődése minduntalan hozza össze egymással az egymás nyelvét nem értő embereket. Magyarországon, főként a fóvárosban a nyelvtanulás ma olyan divat, mint akár a bridzs. Ez az értékes »dlvat« most kezd terjedni vidéken is.
A »Zulai Közlöny* módot akar adni előfizetőinek, hogy olcsón sajátíthassák el a leggyakorlatibb értékű világnyelveket. Evégből egészen modern idapon vezetett nyelviskolát tesz hozzáférhetővé minden iguzolt előfizetőjének. Az iskola vezetője PalloJ Erzsébet, aki a londoni egyetemen szerezte meg a nyelvtanári diplomát. A »Zalai
önw ny>
folyuimT van, egy angol és egy német. Az angol kurzuson a kiejtés tökéletes elsajátítását biztositja, hogy az anyag minden órán Mr. Walter Ripman, a londoni egyelem fonetika tanárának eredeti grammofonlemezein is közvetitéorc kerül. Ez n módszer hibátlan Irodalmi londoni kiejtést biztosit.
Minden tanfolyam 6 hónapos, hetenként 2 órával. Egy-egy órán legfeljebb 4 növendék vesz részt, tehát nem csoport-tanítás.
A tanfolyamokat a »Zalái Közj löny« előfizetői havonta 5 pengőért látogathatják. Beiratkozni Pal-I los Erzsébetnél lehet (Erzsé&et-tér 18. II. em.), a névre szóló utolsó előfizetési nyugta felmutatásával. Nem előfizetők havi 10 pengőért iratkozhatnak te a tanfolyamra.
mgmmmmm^m^mmmmmmmmmmmmmm^mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmrnmmmm§
r He dobja el kifényesedett ruháit, 1 a KOVALD gyár ujat készít belőle!
k
Adja le gall/rait, ingeit, ruháit tisztításra, olcsón, e\'sörendüen Msrt tva kapja vissza I
Kov? Id gyüj ö\'e\'ep Schweitzer KAImánnénál Ciengery-ut 6.
Epizód a megyegyűlésen
A keddi megyegyűlésen az alispáni jelentéshez, mint azt u Zalai Közlöny megírta, többen hozzászóltuk; köztük Szervez János is. A válaszokat részben « főispán, részben az alispán adta meg, amely válaszra SzCrecz reflektálni ftkart, de az elnöklő főispán leültette, mondván, hogy reflekcióját fetuk a tárgysorozat végén adhatja elő.
Később, mikor u kormányzói jubileumról volt szó, (iyömörey Sándor, az ukki kerület országgyűlési képviselője u főispán bátyja, azt indítványozta, hogy a jubileum alkalmából a megye feliratban üdvözölje u kormányzót. A javaslatot a főispán magáévá tette, ha nem is teljesen a ju\\U-solt formában, (iyömörey Sándor a főispáni jcije!enlé-sekrc válaszolni óhaj. tolt,... de u főispán nem adta meg a szót, mondván, hogy <a törvényható. sági bizottsági tag ur megjegyzéseit csak a tárgysorozat végén mondhatju el.. — Derültség.
Justilia regnorum fundamentum!
Dr. K.
Bél-lnfeotlónál „Igmánd" gyorsan ssglt, Mert pár óra alatt gyomrot-belst tisztit.
SPORTÉLET
A Szekszárdi TSE-vel játszik vasárnap itthon az NTE
Nehéz feladat előtt áll az NTE. Va-sárnap a kerület egyik nagyszerű képességű csapatát, a Szekszárdi TSR-t látja vendégül. Az NTE e héten komoly tréningekkel készül a vasárnapi nagv küzdelemre, mert ez;*n a meccsen akarja bebizonyítani a " vasárnapi súlyos fereség irrealitást. Aki a PVSK —NTE fölölti nagy győzelmét látlu, önkénytelenül is a 3 év előtti NTE PVSK nagykanizsai mérkőzésre góii-dolt, amikor az NTE 5 • 1 arányban győzött a bajnok PVSK fölött. Aki vissza emlékezik rá, az tudja, bogy a PVSK akkor sem volt rosszabb az NTE-nél, sőt szebben játszott, de az NTE-nws kiíntolt. így volt ez most Pérsett. Az első félidőben 5 lövés nyiit kapura és mind a három gól .olt, uz NTE pedig támadott, de lövéseit nem kisérte szerencse. Az NTE ben megvannak a képességek a szép, eredményes játékra A Simontornyát és KPAC.-ot verő TSE nagy feladat elé készteti, melyet csuk ugv tud sikeresen megoldani, ha teljes tudását a küzdelembe viszi.
NAPIREND
Szcptembsi\' I4| péiitik
Hóaisl kalollke«» Sz,ker. I. Prolest. Szerén ke. Izr.: Thiid\' » 5.
Mozi előadások hétköznap 6 éa 9,
vasár éa Unnepnsp 3, 5,7 és 0 órakor. •
Gyógyszertári éjjeli szolgáját e hónapban: Őrangyal gyógyszertár Deák-tér
10. sa. és a klskanlzsal gyógyszertár. • ■
üözfUrdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (héttő, azerds, péntek délutáu, fteffm agftt a*p ntak),. v
•»-♦ <A ItirvénysBÉkHÍ) I>r. Hennig Alfréd, u nagykanizsai törvényszék el-nőké, Atykáry Vilmos és lmfefl László kir. tó|>éi»yazéki fcirók sznijadságokról
haz&rkezt*k \'tfs Tltvcttóir hintáinkat
— (Bankett dr. Kö rig Józwf lls*. leRtért) Megírtuk, hogy * kormáuyzó Hr KAnlg József \'\'-nagykantmai\' fog-
orvost kir. eg&zségyavi tanácsossá ne. vezte ki. BMWH ai alkalomból uz ()r-i ws, Szóvelség /lágykaniztitti, riókjU szeptember 20-án eslfl 8 órakor a Korona-bap társasvacsorát rendez dr. König József tiszteletére, amelyen az orvos-szövetség tagjain kivül dr. Kónig nagyszámú barátait és HszfelŐit is szívesen látják és amelyen hölgyek Is részt vesznek. Aki a banketten részt kíván venni, szíveskedjék dr. Goda Lipót városi tiszti főorvosnál, vagy dr. Szabó Zsigmond vármegyei tb. főorvosuál jelentkezni előjegyzés végett.
— (Az eJasz-magyar ka ráták Uéré-ben) élénk köri élet folyik. Legutóbb megkezdődölt a kör olasz nyelvtanfolyama, amelyen 60 felnőtt vesz részt ós amit a kitűnő Szekulja Jakab H-ni ló vezet. Egyébként a kör nagyb.ui előkészül a Kalh. Legényegylet szüreti mu bt ságáru, uinikor Nagykanizsára jún Uolonna hercegnő és Pignatelli hercegnő is.
— (Ilázas>ágl évforduló) Benedek Rezső szerkesztő és neje, botfalusi Botli Boriska tegnap ünnepelték házasságkötésük 20-ik évfordulóját.
— (Jószívű emberekhez!) A püspöki biztosság kéri ,hogy jószívű családok egy szegénysorsu felsőkereskedelmi iskolai és egy gimnázista diák részíie egy-egy napi ebédet felajánlani szivs-kedjenek, amivel két jóviseletü, szorgalmas diáknak lennék lelietővé az is-kolu elvégzését.
— Angol szövetek Nagykanizsán Anglia és egyben a világ két legliire-sebb szővetgyárának, Jennens WeUh Sí Co., valamint Josiah pcaaz -Itd. gyártmányai ezidén előssör kaplutók Nagykanizsán, Kirscluier Mór divat-áruUázábau.
Ízönyegeket
minden nagyságban és minőségben
Férfi- és nöl szöveteket
a legdivatosabbai és a legjobbat
legolcsóbban vásárolhatja
KirsÉer Mór mmM
im. wep\'aaber 14
Hukócaf -Spővf«t>
Mé^^OlifcfepWlil) ilsitfPrejftV hVtfy évekkfl aaotőlt-a gimnázium -fárad Imiül lan túlírtra, Majlóriyl Incgalakltofta at- Orsjsiljjóa ItákÓczr Szövetség lt;\'fy-Mi■TWkJAI, a MáWrti-kiillasz fij|<:,z. lésére és ébrentartására. Mikor Maj-1,\'nyi elkerült íyagykanizsáról, a Bá-kóczi Szövetség működése i;i lassan (>11sinyliult,:< niajd teljesen eJhalkuJt. , Most, hogy ® kormányzó megindította a/ országos mozgalmat egy hatalmas KákóeKi-enilékmü felálUlásáru, a iniftyLi kanizsai Zrinyi Irodalmi Kör felvetette a gondo\'atot » Bákóezl!Szövetség ujjft-éledésére M újjászervezésére, ami már a legkőzefcbbi elnöki tanács ülése elé kerül. Ktenkivül a Zrínyi Irodalmi Kör egy nagyszabású Bákóczi ünnepség megrendezését vclic programjába, a mely nagyszabású eseménye lesz Nagykanizsának.
— (Kft utazik Nugykaulwjról a
kormáfoyzó jubileumára?) Megírtuk, hogy Zalavánnegye törvényhatósága 50 lagu küldöttséggel tiszteleg vitéz nagy. bányai Horthy Mlklös kormányzó előtt a Huda|>es|re történi bevonulás lő éve:; jubileumára rendezett ünnepélyen. A küldöttséget Gyömörey György főispán vezeti. Nagykanizsáról a következük vesznek részt n küldöttségben: dr. PUhál Viktor felsőházi tag, dr. Králky István polgármester, dr. örley (,yörgy kir. közjegyző, linger-L\'llmann Klek, dr. Bolschild Béla, dr. Hajdú Gyula, a TESz helyi elnöke. Bajtuk kívül minden ónként jelentkezőt szívesen fogadnak. A megjelenés vagy diszmagyarhan, vagy fekete ünneplő-Ih\'ii történik. Jelentkezések a főispáni irodában.
— Maratlék osztályunk a legkelleme-sebb meglepetéseket nynjtja. Mielőtt vásárol, nézze meg SchüUék maradék
— (A Kerka szabályozása) Mini a megyegyűlésen elhatározták ,ma reggel Gyómórey György főispán, Bődy Zoltán aUspún, Hegedús miniszteri tanácsos a földmüvelésügyi mlnlsz-tóriumból, Bochel I>ezső műszaki tanácsos, a szómbalhelyi kultúrmérnöki
/hivatal főnöke és Kisf! József vm. aljegyző autón kiszálltak a Kerkához, helyszini szemlére, megállupilani, hogy szükséges-e, gazdaságilag hasznos-e, ha a patak medrét szSibályázzák. A szabályozási munkákkal a vidék szegény-lakossága kenyérhez jutna, de a sza-
ZALAi KQZLÖNY
báiytirtssal óvatosan kell eljárni, ri£\' h<fey rélguzdasági szem|>oniból nagy károkat okozzanak vek\'.
t- Váwu.k éa damaavtok, papiunok, ta|arók állandó nagy választéka Singer Difatdruháztwn.
- (l-\'cviuthari i>* IpiriNMU miMka*ztt-vtfk»ze|«) Huda|H\'sten n^nrtfigen meg-qlákull a fVoníha\'nös iparosok munka-szövetkezete, irmely főlug közszálHlá-sofcnál kíván munkaalkalmat biztosi-tu^i a rronthiír«os ipa/.vsokpak. A szövőig 21 körzetbe oszlottá az országol, uhbl relájlitja a maga szövetségi körzetéi. Közlük Nagykanizsán is. 1-rtosü-lésünk szerint a nagykanizsai szervezkedés hamarosan megindul
- (KocKijánuíi kerekei közé e>*c1l) Özvegy Sáti - Józsefné iharos! lakos u hegyről hazarelé tarlóit kocsiján, amikor egy zökkenőnél a bakról oly szerencsétlenül Kesetl, hogy a kerekek közé került, amelyek lábán keresztül mentek. Súlyos sérülésével beszállították a nagykanizsai kórházba.
— (A balaionie\'.lrl trmplomtnszto-gató két évi fegyházai kapott) Tardi Ferenc csavargó ügyét most tárgyalta a kaposvári kir. törvényszék. Tardi ugyanis belört Hala|onle|li\'n a róm. kalh. templomba és ellopta a templom l>eraelyél. A törvényszék Kelemen tanácsa Tardit két évi fegyházra ítélte. Az Ítélet jogerős. |
— NŐI ruhák gyönyörű fazonokban idényvégi árakon Seliütznél.
— (Megkezdődött a balatoni fillére* sztz4*i) A.Balatonnál ilyenkor kiváló a szőlő és gyfunólcskuru gazdagsága. A kertek fái roskadoznak u dustermésü barack, körte ,alma, szilva súlya ulatl b a szőlőben válogatóit termésű fúrtok várják a vendégeket. Sokan már megkezdték a kitűnő eredménnyel járó szőlő és gyümóleskurát. A balatoni utószezon a ^pihenést keresők részére kiválóan alkalmas. Az összes szórakozó és mulatók, szállodák és penziók nyitva vannak és filléres árakon az utószezonban 30—10 százalékkal olcsóbban fogadják a vendégekét. Az üdülés utószezon árai 1-8 pengőig különböző kategóriájú szállodákban ós penziókban, dacáig a jiagy látogatottságnak, már életbe léptek. A balatoni utazási jegyfüzetekben 50 százalékos vasúti kedvezmény van.
- IaUxati kelengyéket na^v hozzáér téssol áll t össze SInger Divataruhdz.
Városi Mozgó.
Szeptember 14-én
Még ma pénteken
Bámulni fog... egy megvidult eicfánlcsorda rohanáson Izgulni fog... az oroszlánok vér»zom]ji tímadásán Reszketni fog... a maroknyi expedíció életéírt Irtózni fog... a rokamra Induló vérszomjas bestiáktól Borsadni fog... I dzsungel ezer vesztdeimeilól Mosolyognlífog... a világ legokorabb csimpirzának mókáin
REMO
az Ordögtlgrls
mm el loi ragadtatva.
Ezenklvfll bemutatásra kerül
flsszonyháboru
Az évad legszellemesebb vígjátéka llszla nöi szereplőkkel. A két slágerre való tekintettel ai előadások 4, fél 7 é« 9 órakor kezdődnek. Napmrta sut .1.6 elBadáa filléres I

Az éter király*
rádió
12 havi részletre. Dijtalah\' bemututás a lakásárt.
SZABÓ ANTAL tSSJSm
Telefon 91. sz.
Fö-ut sz.
Az OTBA és az Orvosszövetség tagjai
Budapest, szeptember 13 A honvédelmi miniszter rendelete ugy intézkedik, hogy az Orvosszövetség katonaorvosi tagjai lépjenek ki az OrvosSzövétségből. Az Intézkedés oka az Orvosszövetség álláspontja az OTBA rendelettel szemben.
Budapest, szeptember 13 Imrédi Bélu miniszter kijelentette az MTI-nek, hogy az OTBA rendeletet az Orvosszövetség határozatával szemben is változatlanul?végrehajtják. Az Orvosszövetség \' tagjai\' ugyanis a hatérozat értelmében egyelőre nem pályázhatnak OTBA állásokra.
— ,\\z elveszett folyó. Zane Grcyn\' k ez a legújabb munkája eddigi szebb-nél-szehb regényei közt is valódi gyöngyszemként foglal helyet. Csodálatos erővel tudja megrajzolni a természet vad szépségei közt élő embereknek szenvedélyektől túlfűtött és mégis mélységesen tiszta érzelemvilágát, minden ii\'oll törvénynél tisztáb-bun kiragyogó Igazságszcreléiét. Színei mindig üdítőin frissek, megragadóak, meseszövése pedig oly könnyedén szárnyaló ,hogy a regénfr- minden szépsége elmúlhatatlan kincse lesz eletünknek. A I\'alladlsnak ezt a legújabb Egy pengős kölPtét a regény szépségeinek hü megőrzésével Fekete Oszkár dr. végezte.
- Közalkalmazottak figyelmébe! Bn-torárainkat .ényegesen leszállított árakon árusítjuk. Hosszú >ejáratu hitelre is, kamatmentesen. Kopstein bútorára-ház, Horthy Miklós-ut 4. szám.
Időjárás
A nagykanizsai meteorologlal megfigyelő jelentések: csütörtökön a hőmérséklet: reggel 7 órakor + 16-0, délután 2 órakor + 184. este 9 órakor + 17 2.
Felhőzet : reggel borult, délben és este folhős. — Csapadék 1-5 mm.
Szélirány: Beggel, délben és este északkeleti.
(ÉJuakal rddiójtUntét) A ■••mmwM-glsl Intéxat jalanll ••«• 10 érsksri Kala9i láftérawilAa, Nyngataaa éa délan •aatlag Még aéptrssik. —• EgyabUtt lulnyomdan darlllt Idé, nappal aaaaa, da mm éjjali lafcftléa kimmé fokoxadlk.
— (Hűtlen alkalmaaatt) Grutó
György 24 éves nagykanizsai péksegéd jiilius 31-én meglopta gazdáját, Ben-kes János soproni lakosi, akitől, zárt helyről pénzt lopott, majd Ismeretlen helyre távozott. Grutó valószínűleg Z.a. lamegyében bujkál, a nyomozást meg. indították.
Ingyen szálloda a „Zalai Közlöny" Budapestre utazó előfizetői rószére
A fővárosi lapok ma már a legfantasztikusabb kedvezményekkel igyekeznek egymásra licitálni* csak hogy kedvében járjanak előfizetőinek. Otkllós aranytömbtől az ingyen nyaralásig, kelengyétől az ötemeletes bérpalotáig a legkülönfélébb dolgokat sorsolják ki, külföldi nyári utazásokat rendeznek és a reklám ezer ötletével csinálnak propagandát önmaguknak.
A *Zalai Közlönyt a maga szerény vidéki keretei közt nem tud * egetverő meglepetéseket Ígérni előfizetőinek. Mégis igyekszik lé|>é«t tartani és előfizetőinek olyan kedvezményeket biztosítani, amelyek nein egy szerencsés nyerőt tesznek gazdaggá és boldoggá, hanem m/n-<ten előfizető számára egyenlő foggal és eggenlö eséllyel, bármikor elérhetők.
A *Zalal Közlönyt minden igazolt előfizetője, ha Budapesten van dolga és szállodára van szüksége, jelentkezzék a saerkesztőségben, a hol utalványt kap, mellyel egy, esetleg két napon át díjmentesen lakhatik a főváros egyik legjobb-nevü szállodájában. Szoba-számláját t. 1.. a tZalal Közlönyt fogja kiegyenlíteni.
Nem kell hangsúlyoznunk, hogy ez a kedvezmény a »Zalai Közlöny «-nek anyagi áldozatot jelent, de szívesen ajánljuk fel előfizetőinknek, hogy araikor Uuda)iestre kell utazniuk, megkönnyítsük vele gondjaikat.
A kedvezményt az újonnan belépő előfizetők Is Igénybe vphellk. Tömeges jelentkezés esetén a jelentkezés időrendjében fogja a szerkesztőség az igényeket kielégíteni. . . , . _
ZALAI KÖZLÖNY
1984. gxcplcmber 14,
- A PAJOR SZANATÓRIUM (Bu-dapest, Vas-utca 17-) uj olcsó kórházi osztálya. A Vas-utcai dr. Pajor szanatórium a gazdasági helyzethez alkalmazkodva kórháti osztályt nyitott szanatóriumi ellátással napi 8 pengő ápolási dijjal. A külön szobák árait is lényegesen leszállította. Különleges gyógytényezöi: Rádiumkezelések, bél-fürdők, (emtrocieaner, Darmbad) szív-betegeknek kímélő és pihenő kúrák (eiectrocardiograph) szénsavas fürdők stb. Nagyszabású vizgyógy, Z"nder és ortopftd gyógytermék, astmaszobák, sebészeti osztály elsőrangúan felszerelt mütőtermcivel, plasztikai sebészet, emlőplasztika, orrkorrekció, arcmegfiatali-tá« (ránceltüntetés) stb., urológiai osztályán a legmodernebb berendezés és készülékek. Szülőosztály 10 napi leg-mérsékeltebb átalányárban stb.
RÁDIÓMŰSOR
BudapeM, péntek.
6.45 Torna. — 1\'tána Hanglemezek.
— 9.45 Hírek. - 10 Időszerű aprósá-gák. - VJ.IO Ifjúsági közlemények.
— 12.05 Kondor I.eó és Polgár Tibor kétzongorás jazz-számai. 12.30 Hírek. — 13.20 Időjelzés, idöjárásjelentés.
— 13.30 Cigányzene. 11.10 Hirek, árak. — 16 Diákfélóra. .Magyar emlékek a passuui kolostorban * — 16.45 Időjelzés, hirek. 17 Közvciités n Magyar Ruggynnia«y árból. .Hogyan készül a gummií- Beszél Lukácso-vich I.ajos dr. — 17.40 Temesváry János brácsázlk. - 18.20 «Vihar.. Aesády Károly elbeszélése. - 18.55 Hcrtha István szalonzenekara. — 20 Sportkózlemények 20.15 «Mars rt. csődje.t Nagy Kndre előadása. -20.45 Cigányzene. 21.15 Külügyi negyed-óra. — 22 Hirek. 22.20 Pilinszky Zsigmond énekel. - \'23 Palaky Vilmos jazz-zenckara.
Budapest II. és a relék. 17.50-18.50 Szalon- és jazz-zenekar. énekel Kalmár Pál. i
Bécs1 12 HádiózeiK\'kar. 16.40 Filmlemezek. — 17.50 Maeho (iusztáv hegedül. 19.10 Népdalok a felső-ausztriai Műhlvíertelköl. — 22 Az állástalanok zenekara. — 21 ? Tánc-lemesek.
Közgazdaság
(—) Orazágosvásár- Zalaapáti község tí\' szeptember 3. napjára «.sctt országos vásárja helyett, amely a vásártartásra teljesen alkalmatlan idő miatt meg nem tartatolt, szeptember 26-án pótvásárt tart.
Tarménytőxide
Búza tiscav. 77-es 1615-1635. 78-as 1630-1650. 79-es 1645-1665, 80-as 16 55-1675, dunánt. 77-es 1575-15 90 78-as 15 90-16-05, 79-es 16 05-16 20 80-as 16 15-1630. — Rozs u| pestvidéki
12 15-12 25, más 12 35-1250. Zab uj közép
13 10-1325. — Tengeri tiszántúli 12 55 -12 70.
8ortéirá8ár
Pelhaltás 2584 eladatlan —. Elaó randfl 082-0 83, szedett 076-079, sze dett közép 073-0*75, könnyű (>66-070 elsőrendű öreg 0*72 075, ll-od rendű öreg OÖO-OÖ6, angol süldő 1.080 - 0 87, szalonna nagyban 095-100, zair 120 1 32, hus 0 84 1 00, félsertés 1 00 1 08.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt, Gutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagvl-anlzaa 78. szám
Értesítés.
Van szerencsém a n. é. kózOnséget tlszte\'ettel érlesiteni, hogy Kisfaludy-utca 30. szám alatt
cserépkályha raktárt
nyitottam. — Raktáron vannak i. rendi), samot.-anyagból kéiztllt atarápkályhák a legszebb színekben. — Vállalok Cserépkályha ála\'akitásoket kizárólag latUzelisre (Hardlmuth-rendszer), azonkívül gyorsmelegltö csövei, Némelh-fé\'e szab. vasbetétekkel. Toltö rendszerű hazai tolásszén tüzelésre. — Javításokat éa minden e «zak-mába vágó dolgokat a leggyorsabban végzek. — A fenntl rendszerekre csak egy kályhájával kísérelje meg és az eredmény meglepő — A n. é. köztmiég becses pártfogását kérve, vagyok tcl|es llszleleltel
If j. Németh Gábor kályháé
■agykanlzaa, Klafaludy-utoa 30. «. 3410
Hirdessena Zalai Közlönyben
Rádióamatőrök!
A legújabb super- és takarékkapcsolásu készülékekbe : Behangolt tekercsek, Középfrequenciáju transformatorok. Hármas forgók Mindennemű rádiókellék legolcsóbb budapesti árakon kaphatók. Nyugodtan építhet rádiókészüléket,
mert szaktanáccsal, beméréssel díjtalanul szolgálunk.
Rádió antiquarlum. Csere, vétel, eladás. Weekendezők :
Gramofonlemez kölcsönzés filléres árakon, legmodernebb sláger-lemezekből.
ecektronnAc
M Váro»Qóx palota Teleion 432.
PONYVA
Varrás, javítás — Hirsch és Szegő cég
Sátor Kocsi Kazal Oép Turista KSksön
Oabona
oaávázóazerski
Porpácok: Nodveapácok: Apzipáe Bigriol Porxol Hígozáfi
Tlllanlin Tillaanlln
eredeti gyári árban és csomagolásban.
M Qlrágyáki Péti-só
Asv. ezuperfoezfát
40 -os kálieó
Thomeeeelek
kg.-ként, zsák-számra és waggon-tételekben.
FUTORi
vegytiszta szénsavas takarmánymész.
PEKKi
„D" vilamin készítmény. Beszerezhotők:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi azerek kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mellett.)
Cséplőgép tulajdonosok figyelmébe I
Cséplés! forgalmiadé könyvek 50 és 100 lappal,
Mázsakönyvek és
Szállítási bárcakönyvek
kaphatók
a Zalai Közlöny kiadóhivatalában
Fő-ut 5. szám.
Együtt a „Tükör"-rel
A Franklin-Társulat képes havi folyóirata, a »Tükör«, rövid Idő alatt a »Zalal Közlöny. előfizetőinek is kedves szórakoztatója, mulattatója, tanácsadója lett. Tisztelt előfizetőink szívesen veszik Igénybe az együttes előfizetés kedvezményét, melynek révén lapunkat a »Tükör«-rel együttesen kedvezményes áron kaphatják meg, olcsóbban, mint ha a kettőre külön-külön fizetnének elő Többször hírt adtunk már arról, s most megismételjük, hogy lapunk előfizetői a kedvezmények, pályadíjak és jutalmak egész sorának lesznek várományosai, ha kiadóhivatalunk utján rendelik meg a legszebb és legértékesebb képes havi folyóiratot, a »Tükör«-t.

A »Zalai Közlöny, és a »Tükör« együttes előfizetésének kedvezmé nyes dija egy hónapra P 296. E kedvezményes előfizetési akcióhoz tisztelt előfizetőink bármely időponttól kezdve csatlakozhatnak.
áPBÖHIBPETBSEl
Két álákflnt vagy leányt felveazek teljes ellátással, gondos tanulási le\'Ugye-lettel. Megbeszélés Erzsébet tér 17. az udvarban.
Vendéelól üveg é« porcellán áruk legolcsóbbak Meloarer Uvegkereskedéaben, Horthy Mlklós-ut 1. :
Zongorn bérbeadó Ladeczky hangszer készltöaél. Horthy MlkAa-ut 8. -3438
jobb mlndeneeleány, aki a főzésben la jártas, azonnal felvétetik. Klnizsv-utca 5. 3440
Hasssaált szekrények, dívány, stb e • adók. Csengery-ut 56. -3439
POQÁNYVÁRI
uradalmi talboratm kaphatók iilerenklnt már >0 filléréit. Legklaebb létei 25 liter. BHOIB KAROLT lóldblllokoa Batthylny-utca 26 azám.
LehetAleg emeleti ketlOazobás atcal laUit k.r.s.k belvárosban november l-re. — Janda, Qazdaalgl Takarékpénatár. *
Kél.zobág, fürdőszobás laké. azonnal kiadó. Zrínyi MlkiOa utca 45. — udrarb.n, balra. 3364
űw.a.ié.i munkálatokai, killeléat leg-olciObban Stern szaküzlete végei, házak nil la. 3204
■ét diák, minden lakolához kbzel, ka. On Biobib.n, juUnyoa áron ellátált ktp hal FO-ut 19 III. ajló.
A.lél.Klk, kizárólag kényelmes, etu-kőit, hatazemélyeaek, olcaOn rendeiheiók. Telefon-állomáa 288. arám, Kautminn Manónál.
BIZTOS
eredményt csak ugy ér el,
ha hirdetéseit a naponta többezer példányban megjelenő, messze vidéken Is eltart ZALAI KÖZLÖN Y-ben adja fel. Kiadóhivatal Főút 5. (az udvarban.) Tel. 78.
(Nyomatott a laptulajdonoa Közgazdasági R.-T. Outenberg Nyoiida és Délzalal Uouadó Vállalata könyvnyomdájában, Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
74. évfolyam 208 szám
Nagykanizsa, 1834. szeptember 15, szombat
Ara 12 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
SMjkejil\'a^t éa kiadóhivatal; Pönl y hím HU|[|ika>k! mladu >«fct, bíllö kl>étel«vil
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkeszti: Barbarlts Lajos
BflfUetéal áia: írt hóra ■ pcnRfi 40 llllfci 9ieikaaalM(l éa kiadóhivatal! tikion: 78. aa
Véreink sorsa Genfben
A Népszövetség ez évi öszi közgyűlése az érdeklődés nagyobb hullámait \\eri fel, mint az eddigiek. Az a kérdés foglalkoztatja a delegátusokat, hogy meghívják tagnak a szovjetet és milyen legyen az a forma, amelyen ez a meghívás megtörténjék. Szomorú és jellemző, hogy ez a kérdés sokkal nagyobb vizet zavar, mint talán az összes többi programpontok így aztán érthető, ha a világ figyelme elsiklik ama kisjelentőségünek tetsző esemény mellett, hogy Sander elnök Mag.\'/1-ország jelentését a kisebbségi kérdésien bizottsági tárgyalásra utalta s igy a magyar kiküldötteknek rövidesen alkalmuk lesz a magyar kisebbségi ,sorsról hiteles adatok alapján tiszta és sokatmondó helyzetképet festeni.
Hogy bőséges anyagunk van ehhez a tárgyaláshoz, azt mondanunk Is felesleges. Hiszen minden magyar ember lelke, szive összeszorul ama hirek hallatára, melyek a megszállott területekről, de legutóbb főként Erdélyből érkeznek. Bezárt templo mok, elkonfiskált alapítványok, mesterségesen elnéptelenített iskolák, ál-• táwilikél kidobott egzisztenciák ezrei néma jajkiáltása sikongja felénk a segítség sürgősségét. A magyar szenvedésnek csak nem akar vége szakadni Erdélyben. Hogy milyen eszközökkel teszik pokollá a magyar kisebbség sorsát a »győzők,« mutatja az utóbbi két példa, Szat-máron ahol a békekötések idejében egyetlen görögkeleti román sem lakott most templomot építenek a görögkeletiek. S a templom telkét a római katolikus püspök kert. jéböl szakitjók ki. Persze, a jogta\' lan kisajátítás ellen fellebbezéssel élnek a magyarod A fellebbezést elutasítják. Az indok ? »Az állami egyház tekintélye megköveteli, hogy leploma a legszebb helyen álljon*
S ezzel az ügynek vége is van. Bele kell nyugodni, nincs segítség.
De a másik eset még jellemzőbb. F.ppen abban az időben, amikor a magyar kjsebbség kérdését bizottság elé utalja Genfben az elnök, az »Astra« nevü román kultúregyesület díszközgyűlést tart Kolozsvárott. Ennek főtárgya az »elmagya-rositott románok visszahóditása* Feltűnést keltő előadásban számolt be az elért eredményekről egy Rimmeancu Petru neVü daktor, aki vérvizsgálatot végzett a Székelyföldön vérvizsgálatok alapján meg\' állapította, hogy a székelység román eredetű
Elképzelhetjük, milyen sors váí szegény székely testvéreinkre e nagyjelentőségű megállapítás és e vérvizsgálat után. Sajnos, e fantasz-Ukusnak tetsző magyarirtás nem el* zigetelt jelenség, hanem általános és csaknem minden területre vonatkozik, ahol magyarok uj impérhi-mok alá kerültek a békeszerződések értelmében.
Hogy ez a magyar sors semmivel sem tűrhetőbb a Felvidéken, vagy
A genfi lengyel deklarációval kapcsolatban az olasz delegátus a revíziót hangsúlyozta
„A szerződéseket az Idők változásával megfelelően módosítani kell I"
Genf, szeptember 14 A Népszövetség ma délelőtti közgyűlése érdekesen folyt le. Három nolitikai tényező válaszolt Lengyelország tegnapi kijelentéseire. Az első szónok Simon angol külügyminiszter volt, aki figyelmeztette Lengyelországot, hogy ő is elfogadta a kisebbségi kötelezettséget, hozzájárult a kisebbségi védelem eljárási szabályaihoz is és ennek folytán kizártnak tartja, hogy Lengyelország egyoldalúan felmondhassa ezeket a szerződéseket Utána Barthou francia külügyminiszter mondott beszédet, melyben kijelentette, hogy a francia kormány nem állja útját a kisebbségi jogvédelem
ről szóló szerződés módosításának, de ezeket a módosításokat a törvényes keretek között kell végrehajtani. Alojzi báró olasz kiküldött volt a harmadik szónok, aki beszédében hangoztatta, hogy végeredményben arról van szó, hogy a 16 év előtt megkötött szerződésev ket a viszonyok változása folytán uj törvényekkel helyettesítsék. Ez az indítvány tulajdonképen a re« vízió gondolatának felvetésével egyenlő. Olaszország mindig hír* dette és hangoztatta, hogy a szerződéseket az idők változásával megfelelően módosítani kell, de ezeknek a módosításoknak a törvényes kereten belül kell történnie
„Magyarország Is széttéphetné a trianoni szerződést"
London, szeptember 14 Az angol lapok élénken foglalkoznak Beck lengyel külügyminiszter ismeretes ny ilatkozatával. A Daily Mail azt írja, hogyha a többi nemzetek is követik Lengyelország példáját, akkor a Népszövetség intézménye meghalt
Szól még a lap arról is, hogy a kisantant államok a kisebbség védelmi rendeletet állandóan lábbal tiporják. A New Cronich szerint ha megszüntetnék a kisebbségeknek adott engedményeket, ugy Magyarország is széttéphetné a trianoni szerződést.
A francia lapok is bőven foglal-köznek a kérdéssel és általában véve elismerik, hogy Lengyelország nak a kisebbség védelmének kiterjesztése iránti kérelme jogos, de nem helyeslik azt a formát, ahogy azt Lengyelország előadta.
Genf, szeptember 14 A nyomott hangulat, amelyet tegnap Beck beszéde keltett, ma egy kissé bizakodóbb lett. Délelőtt ugyan is Alojzi báró a revíziós gondolat
előtérbe helyezésével enyhítette a hangulatot. 1
Törökország támogatja a lengyel Indítványt
Genf, szeptember 14 A ma délutáni ülésen Tevfik Rüs-tü bej török külügyminiszter bejelentette, hogy Törökország összes szomszédaival barátságos szerződést kötött, amelyben semmi t|tko3 záradék sincs, örömmel veszi tudomásul, hogy a Szovjet belép a Népszövetségbe, Lengyelország kisebbségi indítványát pedig Törökország i\'.mogatja
Ezután Waldenegg osztrák kül ügyminiszler teszélt Ausztria helyzetéről külpolitikai vonatkozásban Hálás köszönetet rr.ondott teszédc végén Olaszországnak, Magyarországnak és Franciaországnak a jullusi eseményekkel kapcsolatban tanúsított támogatásért.
Lengyelország ukránjainak sorsa
Varsó, szeptember 14 A lénnyel képviselőház ukrán pártjá-nak vezére a Havas Iroda tudósítója
a Bánátban, mint a románoknál, azt aligha kell bizonyítani- Hogy gazdaságilag milyen arányú a magyar térveszteség pl. a Felvidéken, azt egy éppen most megjelent klmuta* tásból tudjuk meg, amelynek adatai minden magyarázatot feleslegessé tesznek. Eszerint a Felvidéken még 1927-ten az uj banktörvény életbeléptetése előtt 126, ruthén földön 18 magyar bank működött, addig ma a Felvidéken 15, ruthén földön 6 magyar bank maradt életben.
Mindezek a szomorú valóságok és tények nem maradhatnak hatás nélkül s fel kell hogy ébresszék a magyar társadalom lelkiismeretét. Az
elcsatolt részek sanyargatott magyarságának éieznie kell, hogy ebben az emberfeletti küzdelmében nem áll egyedül Ereznie kell azt a szolidaritást, amely határsorompók gótjait nem ismerve, a vér, a faj, a származás, a közös bölcső és történelem nagy erejével köt össze Lennünket, még pedig örökre és elválaszthatatlanul Egyetlen pillanatra sem szabad elfelétínünk, hogy a a magyarság egyharmadának sorsáról, életéről van sző, Ha . a 65 milliós németség nem akar lemondani a tőle oly messzeeső erdélyszászok-ról és svábokról, mennyire érthetőbb és természetesebb, hogy mi se hagyjuk magukra magyar véreinket
előtt kijelentette, hogy a I.engyeior. szágban éJő 0 millió ukrán sorsa teljesen u lengyel kormány kénye-ked-vétói függ A lengyel kormány eljárású a kisebbségi kérdésl»en e^jyoldalu eljárás volt és Így nem foszthatja meg Lengyelország a kl*\'bl>séget attól a jogától, hogy sérelem ecetén panaszávul a Népszövetség elé menjen.
Komoly esettel * lünk szemben
Ixmdon, szeptember 14 Angol politikai körökben mind erii-sebb a meggyőződés, hogy l^engyel-orszÚK lleck külügyminiszter l»e&zédc után kilép u Népszövetségből.
Páris, szeptember II A félhivatalos Times Ikvk lengyel külügyminiszter kijelentéseivel kapcsolatban azt\'irja- Komoly esettel Állunk szemben, amely a Népszövetségben súlyos válságot idézhet elő. Lengyelország nem tesz jó szolgálatot ennek az ügynek, ha megtagadja a Népszövetséggel való együttműködést.
A szovjet a jövö héten vonul be Genfbe
(lenf, szeptember u (ienfi |Kililikai körökben biztosra veszik, hogy a ,szovjet legkésőbb a Jövő hét közepén bevonul u Népszövetségbe. Csupán az bizonytalan még, hogy mi képen folytatják le a felvételi eljárást.
Barthou római látogatása
Róma, szeptember lt Barthou francia külügyminiszter római látogatásának időpontját véglegesen megállapítottuk október lödben.
Enyhült a viszony Magyarország és Jugoszlávia kózótt
budujiest .szeptember lt Félhivatalos értesítés KZ"rint a nemrég létrejöll jugoszláv-iuugyar határ szerződés és a legutóbb megkötött .kereskedelmi szerződés jelentős mértékben enyhülést llízott Jug.>szláviu és Magyarország viszonyára. Minden remény megvan arra, liogy mindkél részről megvalósul ennek a szerződésnek szélien)*.
Az olasz kormány visszahívta kiküldötteit
Velence ,s«epteinl»cr 11 A szerb sajtónak \\\\z utóbbi hűiben Olaszországgal szemben tanúsított iiíí*— gulurtásu miatt a U\'lgrádi interparlamentáris unió gyűlésére «rt|azö olasz kiküldötteket ^értesítette az olasz kormány, hogy ne utazzanak tovább. A küldöttség lúgjai már Velencében voltuk, amikor megkapták u visszahívó parancsot. V.
Zila királyné Brüsszelben
Brüsszel, szeptember 14 Zita királyné, aki egy hónapig tartózkodott Olaszországban, tegnap elhagyta Olaszországot és Brüsz-zelbe érkezett.
Aki isit* te lg*int|ri akar
lenni éa el akarja ktrUInl, hogy H-méoy legyen a széke, emésztése meg h-gyen za*f»a, folyton fájlon a feje és Mre tele legyen mlndeoíile pat- • lanálatl, A Igytk hetenként cgytm kétszer reggelizte eifltt egy pohár lermésaates .Ferenc Jóitef" keM-rtlvizet,
A valnta-flgyészség nagykanizsai nyomozása
Kapcsán a Zaftii KÖzíöny tegnapi szá mában cikk jelent meg, amelynek egyes állításaira a Nemzeti Bank naevkanizsai fiókja a következők közlését kéri.
Csak téves információn alapulhal a cikknek az az általános állítása, hogy »a pénzintézetek megvonták üzletfeleiktől az export hitelt és a Nemzeti Bank letiltotta a deviza-tanusitványok kiadását * A Nemzeti Bank a tanúsítványokat eddig is és ezután is éppen ugy szolgáltatja ki a törvényes keretek közt, mint eddig tette. Csupán az a néhány exportőr kénytelen 50 százalékot deponálni, aki ellen a nyomozás folyamatban van. Ezt is különben a törvény Írja igy elő. Akik közülük utólag eleget tettek kötelezettségeiknek, azok szintén ugy kapják a devizát, mint eddig, 20 százalékos deponálás mellett. Túlzás tehát a cikknek a,z az állítása, mintha a nyomozással kapcsolatos törvényszerű bank-eljárás okozná a kanizsai export-piac megbénulását. Az export időszakonkénti stagnálásának egyéb, a piacokkal és a nemzetközi gazdasági helyzet alakulásával összefüggő okai vannak.
— (A gö*- ** fcádftMW ezután va. sárnapokon nem csak délelőtt, hanem délután i» nyitva van. Ugyanig" .ünnepnapokon.
fthsőkéazlSnő
\\ fflxO-kéezltéwt
jMilog nagyobb lakással biró társaságbeli hölggyel társulna. Megkereséseket Jtues Eros Budapest, IV. Bástya-utca 12. címre kérek.
JfiMfififí.
r ItilM
PETŐFI
GiréMyi Lajoa dr. előadása a Petőn Társaság nagykanizsai ünnepi ülésén
Egy tündérmese hősének óriási jéghegyen kellett áthatolnia, hogy elnyerje a szépséges királyleány kezét, Eta a mtwfc s *.\'i»í»ek u mesének a hőstf jutott e-szembe, amikor a Zrinyi Irodalmi Kör nagyon tisztelt elnöke azzal bizolt meg, hogy a mai ünnepélyes alkalommal, cbl>en a díszes keretben, méltassam Petőfit. Nehéz volt a tündérmese hősének vállalkozása, de nehéz az én feladatom is. Petőfi méltatása az engedélyezett rövid negyedóra jrlatt s hozzá még a legfelsőbb \'és leg-illetékesebb ellenőrző és bírálóbizottság, a Petőfi Társaság illusztris elnökségi jelenlétében, fölér mesebelj munkával. I)e amint a tündérmese hőse nem ijedt meg vállalkozása nehézségétől, hanem hittel és e|tókél(és. sel vállalta és elvégezte a jéghegy átvágását, ugy én is hittel és bizalommal vállaltam a megbizást Arra gondoltam, hogy az én munkám mégis csak könnyebb lesz, mint a tündérmese hőséé, mert kitapsolt ösvények állnak előttem; szebb is, mert mindvégig magyar földón, virágos magyar mezőkén fogok járni; de csábilóbb\'is, mert ha sikeresen elvégeztem a megbízást, jutalmul a legnagyobbat, Petőt! géniuszának csókját kapom.
AOt a dicsöségszámlw menő megállapítást, .hogy. méltatásának utja mind-
A csehek ellopták a magyar szűrt, a tárogatót, a debreceni kolbászt és a magyar gulyást a csikágói világkiállításon
A Niiigam vizeséitől vonaton mentem Chicagóba. A;vasút magántulajdonban van Itt s ez meg is látszik a pályatesten, amely meg sem közelíti a mi tökéletes biztonságú és gondozott pályáinkat
Fürdőszobák vannak a vonaton,
de nincsenek,sorompók az utkéfesztezéseknél
A talpfák csupaszon feküszriék, alig vannak megrögz|tve, a sürgönydrótokat vivő póznák helyenkint olyan alacsonyak és primitívek, hogy szinte kézzel elérhetők. Ahol a pályatestet utak szelik át, csak el» vétve s a legnagyobb forgalmú helyeken van sorompó. A mi csinos, békés, megnyugtató őrházainknak nyomát sem látni. A kalauzok az utasokhoz igen előzékenyek, ök tartják számon, hogy az utas a kellő helyen át, vagy leszálljon. A kocsikban minden kényelmet megtalálunk, indulás előtt hűtőkészülékkel temparálják, étkezőkocsik, fürdőkocsik, hálófülkés Pulmann kocsik, játékkocslk, ahol kártyáznak^ újságot olvasnak, biztosítják az utas kényelmét.
Magyar sziget Cslkágóban
Megérkezem Chicágóba, a kiállításra megyek, amely a Mlchigán tó partján egy mesterséges taguná-kon felépített, fénylő, csillogó, fantasztikus város, az egész világ miniatűr képe. Két pontját egy 628 láb magas, acéltoronyra szerelt függd vasút, a »Sky Ride« köti össze. Először a magyar pavillont kerestem fel. Festői a magyar sziget e világ-vásár tengerében. Doktor Vizsoly, Nagy Géza ékszerész Budapestről, Vlncze festőművész bérlői e pavil-lonnak. Jól esett látni a magyar színeket, mezőkövesdi kézimunkát, fokosokat s a különböző magyar motivumu dísztárgyakat, melyeket nagy érdeklődéssel szemlélt és vásárolt a kiállítás közönsége.
A magyar pavillon mellett egymásután következnek Spanyolor-
szág, Belgtotn, Franciaország, Anglia és Olaíiország paviUonjal. A csehek nagy propagandát fejtenek ki s miután nincs elegendő anyaguk, egyszerűen kisajátítják a magyar művészetet, a magyar szellemet, a magyar géniuszt, s ezt mutatják meg az amerikai népnek, mint cseh terméket. A népművészeti részben például a magyar szűrtől a tárogatóig minden tárgy, mint cseh nemzeti termék szerepel. Még a nemzeti dalok motívumai is magyar, népdal hangjaiból szövődtek. De a legmulatságosabb, hogy a cseh restaurant is azt hirdeti kérkedve, hogy a legkitűnőbb paprikás csirke, debreceni kalbász káporttával és gulyás kizárólag csak náluk kaphatók
A tudomány csarnoka
A kiállítás centrumában van elhelyezve a Hall of Sclenee, a tudo\' mány csarnoka. A képes prospektus a modern architektúrában alkotott csarnok képe alá azt a megjegyzést fűzi, hogy ejy hét szükséges az át nézéséhez Amint körül jártam, meggyőződtem, hogy egy hét is igen ke ;é3 a tüzetes tanulmányozáshoz. A tudomány minién ága képviselvé van itt A csillagászat ép ugy, mint a b-nk\'.erológla, a kémia ép ugy, mint az orvostudomány. Időmet az orvostudományi rész megismerésére igyekeztem hasznosítani. Ez önmagában Is hatalmas anyag A cukor, betegség diabétes külön nagy termet foglal el, pedig az inzulinnal is külön termek foglalkoznak. Az orvostudomány minden csúcsteljesítmény a legnagyobb kutatók reiv dezésében megelevenedik itt, olyan tökéletességben > olyan gazdagságban, ahogy csak ez elképzelhető. A kiállítás látogatóinak hatalmas előadótermekben népszerű tudományos előadásokat tartanak. A diabétes terem mellett pár száz hallgatónak vetített képekkel, ábrákkal és statisztikával a helyes táplálkozás módszereit magyarázzák. Az öröklés
m wtmA „
Tánciskola.
Szeptember 20 An az ----
kör (VOH Polgári Egylet) tsrmában tánciakoiámat megnyitom. - záaatére fél B órai, a felnőttek réázére este 8 órai kezdettel. KIHIhiór* egész napi Gábor, tánctanár
! tannak egy külön nagy birodalom \' van, amelynek talán legtöbb a nézője. Japán, angol orvoscsapatok-i kai találkozom itt, akik mindent je-I gyeznek, fotografálnak. Amott egy \'orvosnő tart előadást a születés \'misztériumáról. HaUgatól nagyobbrészt fiatal nők, akik olyan elmélyülten figyelnek, mint ahogy én i először hallgattam a Nemzeti Szln-I házban az .Ember tragédiájának* I díszelőadását.
Klasszikus zene mint autóreklám
Formában és tartalomban\' klma-igasíik Ford pavillonja, csupa fény, a technikai fejlődés minden csodája, a történés sorrendjében megjele-•nitve. Ott sorakoznak az aufomobi-\' lok legkezdetlegesebb fajtái ősei-\' tői a legmodernebb mai és holnapi autóig mind-mind száz és száz for-\' mában. És hogy pavillonjára más módon is felhívja a közönség én deklődését, hatalmas orchestrákal szerződtetett, amelyek Itt a Mlchi-
• gán tó partján a szabad ég alatt klasszikus zenével csalogatja ide a kiállítás közönségét.
A Generálmotor sem hagyja ma-. gót Az ö pavillonja is nagyszabású s oly módon csábítja a közönséget a látogatásra, hogy minden látogató e^y ingyen sorsjegyet kap, melyre ráírja nevét és cimét s a kiállítás végén a látogatók között kl fogja íorsolni a kiállított autókat. Én is kaptam egy ilyen sorsjegyet smost várom a jószerenéaét.
A gyémánt-kiállítás csodái
Tovább megyek, a gyémánt klál-1 t&shoz érek, bemegyek ide ls, hátha
iMnIH
végig magyar főidőn, virágos magyar mezőkön vezet, senkiről igazabban nem mondhatjuk el, mint Petőfiről. Az a köhö, «ki a magyar rónán szűkített, akinek bölcsőjén délibáb volt u takaró, aki rövid, de megcsodált életét magyar napfényben sütkérezte és magyar télben dideregte át, akinek lantján sohse zendült hur csak magyar zenére s akinek vérét az áldott magyar föld itta be: az a költő a legmagyarabb cm}>er, a magyar génínsz kiteljesedése.
Ez a föld, ahol most Petőfiről «tm-lékezünk, messze esik szülőhelyétől, messze a sírjától. Költészetének sugarai se borították íénybe e földrészt. Csak váitdorutján- járt zalai földön Petőfi, akkor is fáradtan, betegen, éhesen. S mi mégis magunkénak valljuk Petőfit, mugunkat pedig I^tőfi népének. Nemcsak általában, inert magyarok vagyunk, hanem mert két különleges és figyelemreméltó kanocs szorosra fűzi kőztünk a köteléket. Az egyik kapocs u hitves emléke, a másik a bajtársiasság.
Általában az emberek alig tudják, hogy Petőfi hitvese, Szendrey Júlia, zalai származású. Itt nem kelt különösebb meglepetést ezen bejelentésem, hisz a 100 éves jubileum alkalmából ugyunezen a helyen méltattam a keszthelyi Születésit Szendrey Júliát., Sajnos, Petőfi egyetlen versében sem éne-, kelte meg felesége szülőhelyét, a Magyar Helikont, ahol j>edig éppen annak a főúri családnak egyik legkiválóbb tagja gyujtottu lángra az irodalmi tü-
zet, amely családnak szolgálatában Swndrey Júlia atyja állott. Sokak szemében célzatosságnak tűnhet fel a demokrata érzelmű kóltő eljárása, mely uz arisztokratái szülőhely mcl. lőzésében nyilvánul. Pedig köunyen megérthető és megmagyarázható ez a látszólagos mellőzés. Szerelme Szendrey Júlia iránt oly hatalmas érzés volt, annyira kitöltötte egész jelenjét, hogy mindig csak a má-ban élt, a szerelem percében s így érzelmileg nem volt módja rá, hogy a múltba visszanézzen. IH- nem volt rá módja időbelileg se. Olyan rövid az az idő, melyet I»etőfi Júliával együtt élt, hogy egyetlen percre se tudta, de bizonyára m\'m is akarta magát kikapcsolni az ideái majd a házastárs érzelmi köréből. A múlthoz és a múltról azérl se lehetett szava, mert az erősebb jövő hamarosan k\'győzte nála a jelent is. A haza lövője, a maga és családja jövő sorsa szólalt meg a lantján már akkor, amikor mint ifjú férj, majd boldog apa adott hangot érzelmeinek. Az átkozott orosz dárda, mely örökre elnémította egyúttal bennünket is megfosztott attól a k\'gszebben zengő magyar hangszert, az prómtől és egyben dicsőségtől, Jiogy. a már megállapodott korú költő megénekelje imádott asszonya szülőhelyét s )*,gy az ősz Petőfi az Öregség csendes napjaiban az emlékezés sugarával öltöztesse fénybe a zalai földet, a \'helikoni magyar ligetet, melyben Számlára a legswiyb virág, a bol-dogság virága kihajtott. Mi azonban mégis közelebb érezzük magunkhoz
Petőfit.
iA közvetett köteléken" kivül van egy személy szerint való kapocs is, mely Petőfit szorosan hozzánk láncolja. Az a 18 hónap ez a kapocs, melyet Petőfi a volt 18. gyalogezred kötelékében töltött. Ne áltassuk magunkat, Petőfit m-m fflzik kellemes emlékek a katonáskodáshoz. Sem a lelke, sem a teste nem birta a szabadságharc előtti osztrák katonai széliemét. Meggondolatlanságában öltötte magára a 100 évvel ezelőtt Sopronban állomásozó s akkor GuUncr-nak nevezett ez. •ed közlegényi mundérját; az elhamarkodott lépést százszor js megbánta.
I)e akárhogyan került is l>etőfi a ■48. gyalogezredbe s bármilyen keservesen hordozta a katonaság kényszer-zubbonyát, mégis az ő személye adja tiH-g a mostani ünnep varázsát. Ebben az ünnepélyes percben, ha lenéz ránk Petőfi lelke a magas mennyekből, láthatja, Jiogy az egykori zóldhajtókás, sárgapitykés közlegény emlékét kegyelmes és méltóságos urak, tál>ornokok és minden rangú tisztek, lelkes magyar asszonyok és szépséges leányzók tisztelik volt ezrede nagy ünnepének előestéjén. Petőfi most bizonyára megbocsát egykori 4«-as káplárjának, aki havat Itordani hajtotta a kaszárnya udvarára s megbocsát annak a kóz-k-gény-társának is, aki a szuronya ka. rikájába tett gyertyát elfújta, mikor a költő emeletes ágyán olvasott. Mi reánk jK-dig, akik kózel egy évszázad után hódolattal közeledünk emlékéhez s a zalai földbe átültetett ezr<jd leg-
1984. szeptember 15
itl í* kisorsolják a látogatók között a. kiállított gyémánt-hírességeket, a »Dél csillagát,« vagy az »Orlowot ?« I e nagy csalódás ért, mert sorsolás r.em volt, hahem még külön belépti oijat kellett fizetni, amiért csoportom san felvisznek bennünket abba a tetembe, ahol a 128 karátos Tiffany gyémánt és a 42 karátos kék bril liáns, valamint a felbecsülhetetlen értékű »Emperor« stb. sárga és vörös gyémánt híresség csillog egy üvegszekrényben. Vezetőnk elöször is arra figyelmeztet bennünket, hogy ne próbáljuk ellopni c kincseket, mert az úgyis lehetetlenség a védő\' berendezések miatt és a kísérlettéi csak magunknak szerzünk kellemetlenséget. Mindjárt be is mutatja, hogy amint csak a szekrény felé nyujtjuk a kezünket, abban a pillanatban a foto-oellák által vezérelt páncélszekrénybe süllyed minden érték és tovább magyarázza, hogy ha az üvegszekrényt betörnénk, azon nal zárt páncélszobává alakul át az egész terem. Körülnéztem a látogatók között, csupa éltesebb nö volt Nem törtem be az üvegszekrényt! öreg nőkkel nem volt kedvem be csukatni magam.
Az Üvegháztól az embercsontok ból készült éks.-erekig
Háróm hónap volna szükséges ahhoz, hogy mindent tüzetesen átnézzek a kiállításon. Gyaloghintóba ültem, melyet egy izmos néger huz s igy járjuk be az egész kiállítás területét. Megszemlélem a . többi pavillonokat, a »House of tu Mor-row,« a »HoInap házát,* az »lll Nois Glas Campeni Glas Housát,* az •Üvegházat,* mely apró kvarc üveg-kockákból van összeállítva, hogy az ibolyántúli sugarakat Is átbocsássa és atechnikal haladás csúcspontjai szerint épitett és berendezett elektromos házat. A Jeholi arany-láma templomot a nevető Budha szoborral, amely tele van arany, ezüst, bronz és embercsontokból készült misztikus kegyszerekkel, az egzotikus japán kertet, Byrd kapitány nagyszerű eredeti hajóját, a City of New-Jorkot, amely az egyik lagunában horgonyoz. Ezzel fe-idezte fel a Déli sarkon a Littl Ame
nagyobb hint közlegényéről szeretettel emlékezünk, megelégedve néz " mennyei bajlárs, mert szeUcmállapotá-nak világos értelmével tudja ,hogy nem hiúság és nagyképűség adott ránk ünneplő ruhát s pem azért hódolunk a legnagyobb magyar lírikus emlékének, mert nagysága sugarában sütkérezni akarunk, hanem hogy dicsőségét mindenki, mindnyájunk fólé emeljük.
Ne higyje azonban senki, hogy a fek\'sége bölcsőjét hordozó s egyk°ri ezredének olthont adó és most emléket állitó zalai föld ki,akarja maga-nak sajátítani a költőt Petőfi annyira egyetemes magyar érlék, hogy kivétel nélkül és maradéktalanul minden ma. gyáré. Mindenkié a hazaszeretete, a szenvedése, az őszinte és tiszta i&crel. ine, a tftfméMJeümádása, a költői nagy. sága, a lelke lángolása, a haragja, a büszkesége, |tz egész ólele és halála.
Igen, mmdenkié a halála is. Stilsze. rímek látszik, hogy amikor a 48. gy. ezred hősi emlékművének leleplezése e\'őtt állunk, Petőfinek ls ne annyira az életéről, mint inkább a haláláról emlékezzünk. I
Pelőfi, amikor hosszas betegeskedés után s egy jóinctulatu ezredorvos se-gitségével le\\e(ette a tiullner-bakák kék nadrágját é-s fehér frakkját, nem örökre búcsúzott el az egyenruhától. Már vajúdóit az idők méhében a nagy magyar megmozdulás, amikor a haza szent szerelme és védelmi s a szabadság szava csatasorig szólította a hűséges honfiakat. Költőnk akkor már csillag volt a magyar égen, volt tüze
____ZALAI
rlkát. A hajó most muzeummő van alakítva és hirdeti Byrd kapitány hősi munkáját. Mellette emelkedik ki a 227 láb magas Havolin thermo-méter, amelyben egy 2f8 láb magas neon csőben olvasható le a légnyomás- Ez a kiállítás minden részéből látható, ehhez hasonló nagyságú thermométert még soha és seholsem alkottak. Általában az amerikaiak minden müvükben a monumentall. tás felé törekednek. Mindenben a rekordteljesítményt akarják elérni.
A vallások pavlllonja
Hatalmas közös pavillonban, a Hall of Religionban, a Vallások pavilonjában gyűjtötték össze a különböző vallásfelekezetek a hitéletre vonatkozó minden adatot. A leglátogatottabb pavillonok egyike. Minden hitű ember megtalálja itt a maga nyáját és a maga pásztorát. Az épület közepéből egy karcsú, magas torony lör az ég felé, jelképezve, hogy minden vallás imája az ég feléfordul, istent tiszteli.
Egy cikk keretei szűkek ahhoz, I hogy beszámoljuk a látottakról Napokig jártam a kiállítást, s csak a |
és fénye, volt jicve és dicsősége. Lanlja hangjára egy egész nemzet figyelt, buzdítása ezreket toborzott n szabadság zászlaja alá, lelkesítő szava könnyűvé tette uz elindulást a dicsőséges halál alján.
Költőnk fizonban nemcsak másokat küldölt a szabadságbanos magyar Iá borba, hanem maga is hadbaszállt. Elhagyta hitvesét, gyermekét, egész földi boldogságát, mert hü akart lenni önmagához és elveihez Erdélyben har^oli Bem tálwrnok oldalán, a szabadság földjén ragadta a végzel a megálmodott, megjósolt és óhajtott vég felé. — Ott essem el a harc mezéjén, dalolta egyik mámoros jpercben f,s ez a kívánsága teljesült ls. Csatamezőn, támadás közben, ellenséges fegyvertől K-\'sett el a legnagyobb magyar Jirai költő, akinél magyarabb emberi is keveset szült a szabadság földje. Halála, áldozata inuHtta a péf. dál a világháború katonáinak, hogyan lehet mindem feláldozni a hazáért, meghalni az ősi szent rögök védelmében. Nem ok nélkül került Pelőfi plakja a 48. gy. e. hősi emlékmüvére, szimbólum az olt, a bajtársiasság é« a hősi halál szimbóluma. Boldog nz az ezred .amelyik ilyen szimbólumra hivatkozhat s boldog az a föld, " mely. a szimbolumol szülte.
Onncpi megemlékezésemet azzal kezdtem, hogy a jéghegyei áttörő mesehős munkájához hasonlítottam a feladatot .melyet a Zrínyi Irodalmi Kör elnöke rá\'m bizolt. Mosl amikor néhány lépést tettem már Petőfi utján,
KÖZLÖNY
legszükségesebb Időt szakítottam a pihenésre, hogy minél többet megszemléljek.
Utolsó este felmentem a 628 láb magas függövasutra, »Sky Ridet-re szétnézni a kiállítás felett- Leírhatatlan kép. Millió és millió különböző szinü és alakú transparens ontja a fényt. Gigantikus szökökutak Izzó vörös reflektorfényben tűzhányóknak látszanak. A pavillonok vakítóan kivilágítva, mint óriási bril-Üánsok ragyognak. Felettünk a levegőben Zeppelinek és éroplánok ezerszínű fényreklámokkal és tűzijátékokkal kápráztatják a szemünket és e tündérálomnál ragyogóbb kép százszorosan visszatükröződik a Michigan tó sima tükrében ; háffjfc ben pedig ott húzódik Chlcngó vé\' ros felhőkarcoló negyede, melynek siluettje ugy hat, mint églgérö csipke egy isteni trón körül. Nézeirt-nézem ez isteni panorámát s a csodálkozástól nem érzem a testem. Goethe egy gondolata merül fel bennem s hangtalanul ezt Idézgetem : »A legmagasabb, amit az ember elérhet, a csodálkozás.*
Dr. Dlskal Imre
amikor élele virágos kertjében leszakítottam néhány |>om|>ázó szirmol és hervadó virágot s amikor néhány életepizódon keresztül belenéztem Petőfi lelkébe s ráirányítottam az emlékezés reflektorfényét katonaéletére és hősi halálára, most érzcin csak igazán, hogy szei*ény eszközeim mennyire elégtelenek ahhoz, hogy Petőfit érdeme szerint méltassam. Igy hát legjobbnak látom, ha levett kalappal oda álk>k a legendás életű és legendás halálu költő szellemeinléke elé és őszinte vallomással öntöm ki dőlte csordultig telt lelkemet. Bevallom neki, hogy\' az adolt hozzá bátorságot ,lu)gy Ilyen ünnepi alkalommal közeledni mertem lelkéhez és emlékéhez ,mert a Zrínyi Irodalmi Kör nevében el akartam mondani, hogy mennyire szeretjük Ot s mennyire megbecsüljük emlékét. Az-illán mint Petőfi egykori ezredének, a dicsőséges multu 18. gy. ezrednek egvik rokkant lisztje, be akartam mutatni összes bajtársaim hódolatát egykori ezredünk legnagyobb közlegénye olőlt. S nein utolsó sorban, mint keszthelyi ember, fel akartam használni a kínálkozó alkalmat, hogy Petőfi dicsőségének fénylő sugarával fel-ékesítsem hitvese homlokát.
Ezen vallomás után, ugy érzem, már csak hódolat következhet. Hódolok te-hál ívtőfi géniusza előH a Zrinyi Iro-dalmi Kör nevében, átölelem Pelőfi emlékéi a 48. gy. e. minden élő tagjának megbízásából s lehajtom a kőllő előtt fejemet ezredünk minden hősi halottjának könnyes emlékezetére, be-
Katonatlaxtt ós altlaxM szabályszerű aaakék minden számban, sza-bályszorll •apkaornirtk, tiszti szalon és félszalon kardok, arany és czdot kardbojtok 5 pengőtől, tisztesi kardbojtok U6 fillértől. - Cipő, csizma és táno-aarkantyak nagy választékban. — Vitézségi érom-a>ata0 16 fillér, aá» 12 fillér darabonként. — Hadapród-Armaatori 6h Ankéataal axaralvAayak és mindennemű ogyaaraháxatl fal-axaraliaak
legolcsóbban beszerezhetők Beleznai Jánoanil _Sugár-ut63._3138
Óvás!
A Zalai Címtár megrendelőinek figyelmébe
Konkrét esetből kifolyólag kénytelenek vagyunk közölni a nyilvánossággal, hogy a Zalai Közlöny, sem annak kiadó-vállalata, senkit nem bizott meg a zalai címtár ösz-szeállitásáviü, sem annak részére elő fizetések gyűjtésével, még kevésb-bé előfizetési dijak előlegként való beszedésével A címtárat Bodry László pécsi lakos teljesen egyéni vállalkozásában akarja kiadni Nevezett a Zalai Közlönnyel semmiféle nexusban nincs, nem is volt, arra tehát sem ő, sem megbízottai megrendelések gyűjtésénél, sem egyébként nem hivatkozhatnak. A kapcsolat a cimtár *kció és a Zalai Közlöny nyomdája közt csupán any-nyi, hogy Bodry László nyomdánktól kért árajánlatot a címtár elkészítésére, mindezideig azonban a nyomda a munkát befizetés hiányában nem kezdhette meg. (Ezzel egyben válaszoltunk mindazoknak ls, akik az egy éve előkészületben lévő Cimtár megrendelését leclőlcgezvén, naponta a Zalai Közlönynél érdeklödnek a Cimtár elkészülte iránt.)
— (Jószívű emberekhez!) A püspöki biztosság kéri ,hogy jószívű, családok egy szegénysorsu felsőkereskedelmi Iskolai és egy gimnázisla diák részére egy-egy napi ebédel felajánlani szíveskedjenek, amivel kél jóviscletü, szorgalmas diáknak lennék lehetővé az iskola elvégzését.
mutatom neki a szülőföldem, Szendrcy Júlia szülőföldjének hódolatát. Eltemerem és hirdetem, Petőfi Sándor, liogy nagy voltál, liogv magyar voltál, hogy hős voltál, hirdetem, liogy szavad a legszebb zene minden magyar fülnek, tanilásod « legszentebb parancs minden magyar számára. Azt is elismerem, hogy leghűségesebb fia vol-Iái hazádnak ,mcrt még*halákid után is vigyázol az- áldott magyar földre. Most láljuk csak, Trianon után, hogy szinte isteni rendelésből \'kellett Erdély földjén elesned és olt jeltelen sírban elpihenned. A Te halálod emléke, a T|u Erdélyben szét|x>rlndt szived ma az egyik legerősebb kajiocs, mely ben* núnkel, magvarokat, összetart hatá-• rokon innen és halárokon tul s már csak a Te emléked miatt sem mondhatunk le az elszakított magyar végekről.
Itt, zalai földön, e város szivélicu, holnap külön is szerepei kap emléked.\' Amikor lehull a a 18. gy. e. hősi emlékmüvéről, átveszed Te a komán-dót Kanizsa főterén. Magasra. Mrlod a zászlót és mutatod az irányt Muraköz felé, melyet elrabollak tőlünk s mulatod az irányt Zágráb felé, melynek kórházában feküdtél egykor s melyei utánad 7<> évvel elszakítottak Ma. gyarországlól A lejK\'l alól csak holnap állsz kl az emberek közé, de mi m\'ár ma közöltünk üdvözlünk és imádságos lélekkel esdve fohászkodunk hozzádi Petőfi Sándor géniusza vezess bennünket boldogabb magyar jövő feiél
Vérosi Moigé.
Szeptember 15—16-án Szombat—vasárnap
Mindkét napon 4 előadás, 3, 5, 7 és 9 érakor
Comrad Veidt egyetlen filmje. Világaiker.
Kém voltam
Izgalmas kémdráma. Mlss Edlth Cavell, Belgiumban a németek által halálraítélt belga ápolónő tragédiája.
EzenkivBI ■ Tüzes ritmusok és
Fax hangos világhiradó
Szombaton az első előadás filléres!
«
ZALAI KÖZLÖNY
I984 «n)teitl«á 15
Erre várt? Itt van a
2 X Rádió;
Ezt megveheti, mert a havi részlete csak
P 10*80
Kérjen díjtalan bemutatót a lakásán!
szabó antal
rádió- és fotoszakflzlete
Fő ut 5.
Telríon 91, sz.
Családi perpatvar miatt kis fiával együtt a kútba ölte magát
Megdöbbentő családi tragédia történt Kálmáncsa község közeiébea lévő Cseméli erdőben. A csemélil pásztor tegnap a kútban emberi hullákat talált, értesitette a csendőr-séget, akik megállapították, hogy Nagy Káiolyné 25 é\\e3 kálmáncsai
asfe/ony és 3 éves kisfia holttestét találták meg. A nyomozás folyamán megállapították azt is, hogy a fiatalasszony családi perpatvar utén határozta el, hogy kisfiával együtt a kútba öli magát A temetési enge délyt megadták.
Iratkozzék be a »Zalai Közlöny« angol és német nyelvtanfolyamára !
A vér felfrissítése céljából -4-kiváltkép középkora férfiaknak és nőknek — a|án!atos néhány napon át korán reggel egy pohár természetes „Ferenc Józsel" kesetüvizet inni.
A Nemzeti Egység hlrel
A Nemzeti Egység vezetőségének minden tagja visszatért szabadságáról s f. hő 17-lkétől rendelkezésére áll az esti órákban a beszervezett tagjainknak.
Értesíti a titkárság a választópolgárságot, hogy azok, akik még nincsenek beszervezve, minden este 5-7 óra között jelentkezhetnek a Deák-tér 14. I. emeletén levő köziponti irodában \\ *
A Vezetőség minden tagját f. hó 17-én este fél 7 órakor pontosan tartandó első öszi értekezletre ezr uton hivja meg az Elnökség.
A Háztulajdonosok Nemzeti Egység Blokkja a legközelebbi napokf ban a háztulajdonosok állal la» kott lakrészek adómérséklésének ügyében fontos értekezletet tarL
A Nemzeti Egység választmányi tagjait értesiti a titkárság, hogy a hivatalos órák alatt külön-külön is készséggel áll rendelkezésükre felvilágosítások adása, kérvények 4ti vétele, vagy bármilyen természetű ügyek megbeszélése végett, de szabályaink szerint a gyors elintézés érdekében tanácsos először az illetékes körzeti alelnök és körzeti titkároknál jelentkezni.
RÁDIÓMŰSOR
Budapest, szombat.
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 9.4ÍÍ Hírek. — 10 János jobbágy. 10.40 öszi kalap, és kusztvü-divat.
— 12.05 Helényi-Heidlberg Albert-Buday Dénes-Sebő Miklós triója. -1230 Hírek. 13.20 Időjelzés, időjá-rásjekíités. — 13.30 Virány l.ászlószalonzenekara. — 11,40 Hirt\'k, árak. — 16 .Hzermester mühe\'y • Ifjúsági félóra. (Harsány! (íizi.) 16.45 Időjelzés, hírek. — 17 A Magyar Cserkész ifjúsági lap vidám műsoros előadása.
— 18 .Nemzeti Munkahét . Szórtsey József dr. előadása. 18.35 Teleky Sándor magyar nólákat énekel l<J.5r) Vigjálékelöadás <Fruska> 3 felvonásban. — 21.35 Hírek. 21.55 Kilényi Ede zongorázik. — 22.40 Az államrendőrség fuvószenckura
Buda,*** II. és a relék. 18.10-1P.30 A hét eseményei. (Hirek.) - 22-22.35 Cigányzene.
Bécs\' 12 Lemezek. — 13.10 Rosen-kranz: Alpesi egyveleg - 11.10 Mü-vészlemezek. 16.35 Citcranégycs. 17.05 Állástalanok zenekara. - 22.20 Rádiózenekar - 23.45 1 I\'ox-jazz, Roland énekessel.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő jelentések: — pénteken a hőmérséklet: reggel 7 órakor + 15-0, délután 2 órakor + 230, este 9 órakor -f 17 0.
Ftlhóut: „reggel, délben éa eflto tiszta. — Csapadék 0ó mm.
Sxéllrdny: Reggel, délben és este északkeleti.
(É)uakal rddiójtltntts) A K.l.or.U-diai lMé««tl.UMI ••(• 10 óraksri É«zahl UoAr.mU., kevés felhö-
mt. A h0mér»éklet nem változik l4n}*|«MRl
Soha nem volt olyan jelentősége az idegen nyelvek tanulásának, mint ma, amikor egyfelől megnehezedett a kenyérszerző élet a szük magyar határok közt, másfelől az idegenforgalom folytonos fejlődése minduntalan hozza össze egymással az egymás nyelvét nem értő embereket. Magyarországon, főként a fővárosban a nyelvtanulás ma olyan divat, mint akár a bridzs. Ez az értékes »divat« most kezd terjedni vidéken is.
A »Zalai Közlöny* módot akar adni előfizetőinek, hogy olcsón sajátíthassák el a leggyakorlatibb értékű világnyelveket. Evégből egészen modern alapon vezetett nyelviskolát tesz hozzáférhetővé minden igazolt előfizetőjének. Az iskola vezetője Pallos Erzsébet, aki a londoni egyetemen szerezle meg a nyelvtanári diplomát. A >Zalal
Közlöny* nyelviskolájának két tanfolyama van, egy angol és egy német Az angol kurzuson a kiejtés tökéletes elsajátítását biztosítja, hogy az anyag minden órán Mr. Waller Ripman, a londoni egyetem fonetika tanárának eredeti grammofonlemezein is közvetítésre kerül. Ez a módszer hibátlan irodalmi londoni kiejtést biztosit.
Minden tanfolyam 6 hónapos, hetenként 2 órával. Egy-egy órán legfeljebb 4 növendék vesz részt, tehát nem csoport-tanitás.
A tanfolyamokat a >ZaIai Közlöny* előfizetői havonta 5 pengőért látogathatják. Beiratkozni Pallos Erzsébetnél lehet (Erzsébetté." 18. II. em.), a névre szóló utolsó előfizetési nyugta felmuíatásával Nem előfizetők havi 10 pengőért iratkozhatnak be a tanfolyamra.
napihírek
NAPIREND
Szeptember 15, szombat
Rómát katolikus: Héti. SzUs. Proteat. Nfkodém. Ur.: Thisil hó 6.
Mozi előadások hétköznap 6 éa 9, vasár és Ünnepnap 3, 5,7 éí 9 órakor.
Gyógyszertári éjjeli aiolgálat e hónapban: Őrangyal gyógyszertár Deák-tér 10. Sí. éa a klskmliaal gyógyszertár.
QözlBsdö nyitva isggd- 6 órától cst« ö óráig (bétló, UMda, péntek délutáu, kedden egész nap NŐkotfc).
— (Világhírű külföldi tudósoW Za-
lában) At. Krdészell Kutató Intézetek Nemzetközi Szövetségének külfö\'rdi ki-küldött tagjat u mull héten érkeztek Magyarországra, hogy előkészítsék a Szövetség 1936-ban Magyarországon tartandó világkongresszusát A külföldi vendégek közölt londoni, müncheni, stockholmi, firenzei és züricti|
vgyeiemi lauárok voltak.Alf feleségeikkel akik \' Rotfi Gyufa\', á Szövetség \'mafcyar elnökével éi Eöfrfrtry Miksa min. tanácsos, crdőigaa^ató vezetésével megieklnlették a zalai és somogyi erdőkel, a balatoni vulkánikus ere-detü hegyeket és a tihanyi gejzir-kujKíkat. A világhírű szakemberek el. ragadtatással nyilatkoztak a látottak feleit és miutáu e^yp^r hala\'oni kirán. duláson részt vettek, kellemes és szép emlékekkel és tapasztalatokkal, utaztak vissza hazájukba.
— (Nagyszabású Goldnwík űoucpé-lyek Iis/nek Jövfiee Keszthelye, i) A balatoni Szövetség az idei sikerüli szez.in után «lhatárózia, luigy jÖvŐr* a keszl-helyi múzeum megnyílásával kapcsi-lallwin, az ősi hercegi parkb«n szabadtéri előadások keretében- nngvsza. básu (ioldmark ünnepségeket rendez A (Ioldmark ünnepségek jóval túlemelkednének a lokális kereteken és u külföldi zenevilág érdeklődéséi is felkeltenék.
— (A irányUcrajm birel) A Nolre Dame nagykanizsai .leánylic«urabuil a l>ótlH,iraiás,>k ma folynak le a híva-talos órák keretében, mig a Vcni Sane-tet hétfőn reggel az intézel kápolnájában lartják meg. Az előadások kedden reggel kezdődnek.
— „Kém voliam", Conrad Veidt na y kóinfilmje.
(AaUés«T»iif*é4i«tisé(t éri egv földbirtokost) Nádossy Kálmán gyug\\i (Somogyin.) földbirtokos egy hölgv és egy férfi társaságában Lancia kocsiján Pécsre akart menni, amikor\' Gödié-KzentímVrton köwIélH\'ii uz aultV Umc-rétien okból az árokba fordult. Az ulasok nagy ivlwn kirepültek az untóból és súlyos .sérülésekkel, kar és bordatörésekkel a kihívott mentőautó a pécsi klinikára szállította őket.
— Ma és hónap: „Kém vo tam".
— (Sorompói helyetttő ajfajla jelzőkészülék) Annak idvjéu részletesen beszámolt a Zalai Közlöny azokról a súlyos 6o halálosvégü szerencsétlenségekről, amelyek a szánlódi.halálsorom-|>ónáL játszódtak le. MosJ mint érte. sülünk, a tavasszal leszerelik a szán-tódi sorompót és újfajta sorompkí pótló luitékonyau figyelmeztető táblákat és jelzőkészülékeket szerelnek fel A Máv igazgatósága részére magyar szabadalmak állnak rendelkezésére, a melyek közül az egyik villanófénnyel figyelinezteii a jármüvek vezetőit a közeledő vonatra .valamint a kanyarnál szembejövő járműre. Egy másik a közeledő jármú hangját erősíti fel, ugy liogy fel létlenül észre kell venni a közeledő vonalot vagy jármúvet. Ha a készülékek,beválnak, ugy másutt is ilyen jelzőkészülékeket szerelnek fel, hogy kiküszöböljék a vasúti átjárói szerencsétlenségeket.
BRIDGE-BLOCK
praktikus beosztással (50 lappul)
darabonkint 20 fillért
kapható
a ZALAI KÖZLÖNY kiadóhivatalában Fő-ut 5.
valamint
Krétky György és ifj. Hirschler Miksa dohányéi udájában, Fischel Ede és Schless Testvérek
könyv- és paplrkereskpdésében, Horváth József ujság.. udájában.
ZAUl KQZlONV
1>34. tieji\'emBtt 18\'
ÚJDONSÁGOK
legnagyobb Tiluilékban legoloitkk írakoa
BRONYAI
DIVATÍHÜHAZBIS -
HORTHY S.-ÜT I.
VAROIHAZ
PONYVA
Varrás, javitás — Hirsctí és Szegő cég
Sátor Kocsi Kazal Gép Turista Kölcsön
is elvesztheti veretlenségét.
Siinontornyán uz NSE veresége valószín Q.
Nagyszabású lövészversenyek Nagykanizsán
A Testnevelési Felügyelőség rendezésében vasárnap, 16-ún tartják Nagykanizsa városi és járási levente és jx>1-gári lövészegyesúk-lek versenyét Nagy-kunizsán. Tekintettel u nagyszámú résztvevőre, a versenyeik egyszerre két pályán folynak és pedig a kiskanizsai levente lőtéren és u nagykanizsai Jó-zseí főherceg lakianya melletti levente lőtéren. A versenyek már reggel nyolc órukor kezdődnek.
dauuxtok, paplanok, takarók állandó nagy válnsztéka Sln^er Dlvatáruháiban.

APRÓHIRDETÉSEI
Két álákfliat vagy laáayt felveszik teljea ellátással, gondot tanulási felügye-lettcf. Megbeszélés Etzsébettér 17. az udvarban.
Vendéglői üveg éi porcellán áruk legolcsóbbak Haluar Uvegkereakedéaben, Horlhy Mlklós-ut 1.
Kélasafcáa udvari lakás azonnal kiadó. Klrály-u. 13 *
Fiatal házaspár keres jól (őzé m\\n-áanaat. Jelentkezés dr. Balázsné, Brxsé-
bet tér 21. •
Halló I Miéit nem válaszol leveleune, miért sétál mindig ami, meg erre, sétáljon Inkább mindig csak arra éa válaszoljon a levelemre. •
OváiTÜr ét sst«tetes Ué^kfUáé-aakat nagyon olcsón boz forgalomba Stem izaküzíete. 3204
— A Rarl-I nemzetközi vásáron nagy feltűnést keltett a magyar gyárak ki-állilása. örömmel könyvelhetjük el ezt ji sikert, mely ismételten tanújelét adta a magyar gyártmányú szövetek kiváló minőségének. Ma már a magyar szövetek minőség, valamint minta te-kintetében a k\'ghiresebb külföldi gyárak készítményeivel versenyeznek s ez az oka annak, hogy a vásárló közönség k\'Rnagyobb részt hazai szöveteket vásárol. A legnevesebb magyur szö-velgyáruk cikkeiből hatulmas választékot tart a Sehűtz Áruház,
— (Szöreíi mulatság) A Nemzeti FC Spilzer-kupa győztes csapata saját felszerelése javára vasárnap szüreti mulatságot rendez a Petőfi-utcai Kau-fer-vendéglőben.
— Izgalom, tu.fü öli almosáéra: Conrad Veidt kérafllmje — .Kém voltam".
— Az ty l\'jaágom chcú szamából külön ki kell emelni a német olda*, amelynek jó hasznát veszik az apró olvasók. Mutatványszámot szívesen u kiadóhivatal: Budapest, VI. ker., Andrássy-ut lö. Előfizetés negyedévre 2 |»engő. (
— A CirtntM E. héten da-rab mellékletül a Színházi Etet u nyári szezon legnagyobb sikerét. Bus Fekete László színdarabját, u Cirkusz csillagát közli érdekes képekkel tarkítva. Azok, ukik nem látták a Cirkusz csillagál, biztos őrömmel veszik «zt a darabmcllékletet.
— A legnagyobb kémtüm : „Kém vol am".
— A suttogó halál. Ixmdon egész \\ közönsége karöltve dolgozik a Scot-
land Yarddal, hogy a <Suttogó>-riuk nevezett vakmerő emlxCr-rublót kk\'P-lezze. A rádió egymásután adja le jelenléseit a zseniális módon elkövetett ujabb meg ujabb gaztettekről, magáréi a gonosztevőről azonban hónapok megfeszített munkájával sem sikerül kinyomozni semmi közelebbit. Mlg végül is egy hátborzongatóan kockázatos éjszakai kaland az Igazság javára dönti cl u ivereenyt és a tiszta szivek győzelmének megnyugtató fénye árasztja el az olvasót. A pailaditWuk «z az egészen rendkívüli izgalmakat \'Kérő Félpengős Regénye Zigény Árpád élvezetes fordításában jelent meg.
— Bútorvásárlás nem goadl Telje* berendezéseket rendkivül előnyös részletfizetésre, sőt kamatmentesen is szál-Htunk. Kopsteln bútoráruház, Horthy Mlklós-ut 4.
-^W MMfrar Lányok - eheti <siáító-
han az Otthonui^melU^Lé^^.s amerikai regénye-sok £ép kézimunkája, divatrajza, KonyWireocptjfr\' hét-ről-hélr*i wkewr olvasónak visz ő;rf>-möt. Mujiilványsiáinol szjve.sen kftld. u kiadóhivatal. íhidápcsi, Ví., Áud-rássy-ut lti. Előfizetés negyétféVre I pengő.
SPORTÉLET
Slmonlornya és a KPAC felett győztes Szekszárdi TSE ellen játszik vasárnap az NTE
A vasárnapi fordulónak két hagy mérkőzése van. A KPAC-PVSK mérkőzés Kaposvárott, a Szekszárdi TSK NTE mérkőzés pedig Nagykanizsán kerül kjálszásra. Az őszi szefeon legizgalmasabb és legszebb mérkőzése lesz a vasárnapi összecsapás. A szekszárdi csapat nagyszerűen kezdte a bajnoki szezont. A délnyugati bajnok SHTC-t 2:0 arányban, a kaposvári PAC-l |K\'dig 5 . 2 uránybun fölényesen legyőzte. A szekszárdi csapat még nem játszott Nagykanizsán, igy ez lesz a bemutatkozó mérkőzése. A nagyszerű rajt után azonban megállapíthatjuk, hogy az alosztály egyik legjobb qgvűt-tcse, mely ellen nchéz lesz az NTE-nek a győzelmet megszerezni. Csatársora u csapatSőerősségc, mely ellen nehéz feladui vár az NTE védelmére. Fekete balszélsö tagja a Délnyugat válogatottnak is.
Az NTE vasárnap u nagy foruu\\l>an lévő szekszárdi csapat ellen akarja beigazolni, hogy nem volt reális n PVSK-tól elszenveddt súlyos veresége és liogy méltóan megérdemli a sport-közönség támogatását.
A mérkőzés délután I órakor kezdődik u Zrínyi pályán, tíiró Fenyő Kaposvár. S
»A Zrínyi Pécsett a PAC ellen játszik a bajnoki pontokért, a DPAC-nak pe-dig a Kaposvári Turul lesz az ellenfele.
Pécs-bányalclepcn az ?ddig veretlen PEAC játszik a DVAC ellen. Kapós-váróit a KPAC-PVSK derbin a l\'VSK
Közgazdaság
Teroényt^tde
Buza tlszav. 77-es 16 20-16 40, 78-aa 16 35-16 55, 79-es 1650-16-70, 80-aa 1660-1680, dunánt. TI-t» 1575-1590 78-as 1590-1605, 79-es 1605-1620 80-as 1615-1630. — Rozs uj pestvidéki 1220 1230, mii 12-45-1260. Zab uj közép 13 35-13-50. — Tengeri tlszántali 1260-12-80.
8ortérráiár
Felhajtás 152, eladatlan 91 Klsé rendű 082-0 83, szedett 076 -079, sre dett közép 073 -075, könnyű 066 070 első rendű öreg 072 -075, ll-od rendC öreg 060 -066, angol tűidé I. 080 - 087, szalonna nagyban 095-100, zab 1 20 1 32, btu 084 100. félsertés 1 00 1 08.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt, Gutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly, interurbán telefon: Nagy\\anltaa 78. ulm
Kétszobás, fürdössobás lakáa azonnal kiadó. Zrínyi Miklós utca 45. — udvarban, balra. 3364
Ha Pestre nlazlk,
napi 6 pengőért
kaphat ezép szobát, reggelit, ebédet, vacáorát a parlamentnél a Bellevue pensíbban.
Cim: Y. fiéu ntca 3. nAm,
öiv. dr. Hegedüíné.
Központi fűtés, folyóvíz,dunai kilátás, balkénos szobák, eleőrendü ellátás Szobák ellátással éo feléikül la kaphatók. *
1 drb egyszemélyes karfcély-aastal
felszereléssel eladó. Horváth, Erzsébet Cér 14. sx. •
Háromasobáa lakás Szemerében azonnal kiadó. Bővebbel Király utca 36. Reicheofeld . *
Jó állapotban levő, használt koraskar-dök eladók. Cscngery-ut\'19. ♦
Telepes autodin réálb olcsóért eladó esetleg hálózatira elcserélhető. Caengtry-ut
19 M. \\ •
Kél álák, minden Iskolához közel, kü-ön szobában, jutányos ároa ellátást kaphat Pó-ut 19. III. ajtó.
ZalraabAáAn legolcsóbban nálam sze-
rezhető be. 35 I. 8 pengő, 4) I. 9 pengő, 45 I. 10 pengő, 50 L 11 pengő. Selejtes zománc-edényt nagyon olcsón árusltok. Pfeifer, Petőfl-nt 44. ♦
Város központjában szép garázs ét pftce ktlTtt. Deák tér 2 •
Felsőtemplom első padjában egy ketztyt! alvsaataH. A megtaláló szíveskedjék a
templomsxolgánál leadni. 3451
Kifatáfiu azonnali belépésre felvétetik, jelentkezés Teleky ut 44. alatti Ozleltai.
BartaraliaáHáli fiQyalmé*al Ml-
elölt bárhol botoit venne, tekintse meg raktáramat véWkényster «MMI, hol gyönyörű aj tele hálószobák, sezlonok, matra-cék olcsón beszerezhetők, özv. Knkeczné-nál, Erzsébet-tér 11. Használt botort vésték ét eladok. 3453
KAtAtt, rövid és divatáruban legolcsóbb Ebrenstelnné, Horthy Miklós-nt 3. • Jól főző mlndanaal, hosszabb bizonyítvánnyal kis családhoz felveszek. Teleidül 47. ____________3454
— Aa#»l aMvetek NegjMiilwf
Anglia és egyben a világ két leghíresebb szővetgyáráua!;, Jermens Welch & Co., valamint Josiali prartz líd. gyártmányai ezidén először kaphatók Nagykanizsán, Kirschuer Mór divat-\' áruházában. ,
ZALAI KÖZLÖNY
1984. gicp\'cmber-15
18.651/1934.
Hirdetmény.
Nagykanizsán a kórház előtti téren folyó évi szeptember 26-án délelőtt 10 órakor magán ménvizsgálat fog tartatni.
Aki ménjét köztenyésztésre engedélyeztetni akarja, a kitűzött időre és helyen állítsa a bizottság elé.
Nagykanizsa, 1934. szeptember hó 12-én.
MU Polgármester
A nagykanizsai kir. járásbíróság, mint telekkOnyvl hatóságtól.
5239/1934. tkv. sz.
Árverési hirdetmény és árverési leltételek.
Welszfe\'d é« Flicber cég végrehajtónak Varga Slndorné Salamon Gabriella végrehajtáit szenvedi ellen Indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881 :LX. t.<. 144, 146. és 147. §§ al értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 124 P 80 fill. tőkekövetelés, ennek 1933. évi január I tói járó b°/o kamata, 34 P 40 Ilii. edd g megállapított per- é* végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 12 P költség behajlása végett, a nagykanizsai kir. járásbír ság területén levő, Nagykanizsa községben fekvő s a nagykanizsai 9254 sí. Ijkvben Afl-2. sorsz. 1301. hrsz. a. foglalt ház (Oyárutca) 51 sz. a. ai AUókukoricás-kertben és 1329/c. 2 hrsz. a. foglalt szántó ugyanott végrehajtást szenvedő nevén álló, a természetben ósizelüggó. egviétjes egészet alkotó ingatlanokra 7000 P Kikiáltási árban, de az Ingatlanok végrehai ató követelőét Illetően 3834 P megállapított legkisebb vételáron alul el nem adhatók.
A telekkönyvi hatóság ai árverésnek a kir. járásbíróság hivatalos helységében igazságügyi palota, földszint, II ajtó) megtartására 1934. évi október hó 2. napjának d. e. 10 óráját tűzi ki é« ai árverési fellételeket as 188! :LX. t c. 150 §-a alapján a következőkben állapítja meg: 1. Az árverés alá esö ingatlanokat a legkisebb vételárnál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1908 sXU. t.-c. 26 §)
Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár lOf/o-át készpénzben. vagy az 1881-^LX. t.-c 42. §-ában meghatározott árlolyafnmal számított óvadékképes értékpapirosbán a kiküldöttnél le tenni, vagy a bánatpénznek előleges biról leiétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és sz árverési feltételeket aláimi. (1881 ; LX. t.-c. 147., 150, 170. §§.; 1908 : LX. t.-c. 21.§.)
Az. aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb igérelet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908: XLI. 25. $.)
Nagykanizsa, 1934. május hó 23. Dr. Bentzlk $. k. kir. jblró.
A kiadmány hlteléUl: 3i4i Mlkó b. k., lótlszL
nr
BIZTOS
eredmény csak ugy ér el, ha bkdetésett a naponta tabbezeV pékttnyban mes-ietonó, messze vidéken is elterjedt ZALAI KÖZLÖNY-ben adja fel. Kiadóhivatal Fóut 5. (az udvarban.) Tel. 78.
lagyar Királyi Allamvaiula
MENETRENDJE
irigykuliu állomáira érkező ei u onnan Induló vonalokról. ÉrvAnyaa i 1834. é«I májua hó 18-161 kazd»».
Nagykanizsa—fíuctapest
llill.
neme I ról indul
Voa.l Avopil |N.-K«nlui.|*wtWj-!|Bp«strí 1 .....lr ;lírk
1107 1313 1211 1231 1201 1219 2!41»
Oyv. [j Szem. v.J Szem. v. Motor Oyv. I] Szem. vjj Motor
6 00 90J 14-25 18 08 18*44 2215 1610
7 01 10-59 16-00 1920 20 20 23 50
9-45 1615 21-20
2245 535
Vooit ||A vonat IBpestrő" *■»« II neme | indul
K*iith*ly- II N.-Kanl-rí! Indul fzsára érk
2-50 5-5Ö 940 11-10 48-40 21-45 20 45 I
7 42 11-19 13-07 2051 22 56 2208
Közvetlen kocsik forgalmai
Az 1202/1201. sz. vonatokkal: egy 3. o. ésegy étkező kocsi Pragerekoig V. I5.-IX. 14-ig egy 1„ 2., 3, o. kocsi Ventimiglia egy 1., 2., 3. o. kocsi Roma, csak IX. 15-től egy L, 2., 3. o. kocsi Rogaska Slatina VI. 23.-IX.l-lg Az 1208/1207.sz. vonatokkal: egy 3. o. kocsi Velencze egy 1, 2.. o. kocsi Róma egy hálókocsi Velencze, egy 2., 3. o. kocsi Abbazia—Fiume, de csak
VI. 23.—IX. l-ig
egy l.,2.,3. o. kocsi és egy hálókocsi Fiume Gyékényesen át. A hálókocsi csak VI. 23.-IX. 15-ig, csak kedd. csütörtök és szombati napokon
egy I., 2. és egy 3. o. kocsi Susák, ugyancsak Qyéké-nyesen át.
Az 123la/1232. sz. vonatok közvetlen vonatok Nagykanizsa—Keszthely közölt. A 2248/a224l\'a. sz. vonatok közvetlen vonatok Nagykanizsa—Balatonszemes közölt. A 2241 /a. sz. vonat csak VI. 23— IX. P-lg szombaton és ünnep előtti napokon, mig a 2248 a. sz vonat VI. 24.—IX. 9.-e közölt csak vasár- és ünnepnapokon közlekedik. Az 1220/1219 sz. vonatokkal egy I., 2. és egy 3. o. kocsi fut Budapest—Zalaegerszeg közt.
Nagykanizsa—Ágfalva o h.
K.níl.í- ífMtl 1 Sopfon- "YJET
rüM. irt. K..r,,< .,k 1 ból Ind. I U.I ,. írt-
MII jSz. V. 500 653 7-21 »Ű8 I427i Motor - - 535 7-33
11,1 Mólul 758 924 1020 - 1427 Motor - 750 8-40 in 16
ím Sz. 1. 13-42 1510 1606 - MIS Sz. v. 10 03 11-27 1210 13 40
MII Sz. v. IR-15 17-38 18-33 2010 1413 Sz. T. 13-40 15-76 16 25 18-00
1131 Motor 19\' 0 20-53 21 56 - I4ÍT Sz v. - 19-10 1945 21-42
MM !sz. v. 2117 22 50 2341 _ 144? Sz. v. - 6-20 715 844
Az 1447/1448. sz. vonatok csak VI. 24.-IX. 9-ig vasár- és ünnepnap közlekednek. Közvetlen vonalrészt továbbítanak Siőfokra.
Az 1427/1428. sz, motorvonatok V. 15-tól VI. 23-ig és IX. 10-től naponta közlekednek, mig VI. 24.—IX. 9-ig csak hétköznapokon közlekednek.
Az <412 1421. sz. vonaloknál közvetlen 1., 2. és 3. o. kocsi Zalaegerszeg—Budapest déli pu. között.
Az 1415/1416. sz. vonatoknál közvetlen 2.. 3. o. kocsi Wien-Pécs között.
1 "a«k««l. II
I Itáról Indul II
Nagykőn Izsa—Pécs
Btrciri j| Picir*
5JW r-STTi 5 10 W TOI" iwr Sz. V. - \'.43 1
2414 Sz. v. 13 53 1604 I8<lt 2413 Sz. V. 12-15 14 14
2428 V.EJ.I 1820 2134 23 38 | 2421 Vegy. 1655 1920 |
IPiciril || Birciró\' ÍTn7 Ind. || M. || ni
7f0 16 04 21-45
A 24I4\'2413. sr. vonatokkal közveten Wlen-Pécs-i kocsik futnak. A 242C/2421. sz vonatoknál közvetlen kocsik Pécs—Budapest déli pu. között.
Nagykanizsa—Gyékényes—Budapest
II KsnlzuiriU Oyík. Bpeítre ii i Öv4k. Kanlzsira
! indul erk Mr ii t Ind Ind. 1 érk
2448 Szem.vJI " 2Í-M" \'5f-4!t 6*55 " 24-17" Siem. v.H »sr 7 IT 1 7-54
2106,1 Oyv. I 23-10 23-44 - 2409, Oyv. | - 450 l| 5\'25
A 2408/2409. sz. gyorsvonatokkal közvetlen kocsik futnak Budapest déli pu. Fiume és Susák között.
Nagykanizsa—Murakeresztur és Kotoilba
l| N.fcyk.nl |i zMról Indul \' Hova? | Honiun ? NigYk«nl-inira érk.
2492! I. ». II-12021 Oyorn 1208 Oyori 7*15 | SS M..Kerenzlui V.ntimlfli^ MM Hlume, ROma 12"?P Qvort 24977. ?. u, u 12011 Oyon Wn.1, V.I.OCI. M.-Kereaztui IK VMtU|li. 540 11-56 18-15
közvetlen kocsik ugyanazok, mint
Az 12C8\'1207., 1201/1202. sz. vonatoknál a Nagykanizsa-Budapest viszonylat alattiak.
A 2492/2497 sz. vonatok csak 3. kocsiosztályt továbbítanak.
A Jugoszláv személyvonalok csak Murakereszlurig, illetve Murakereszturtól közi.
Azoknak az utasoknak, akik Jugoszláviába! Murakereszturon át személyvonattal óhajtanak utazni, Murakereszturon át kell szállni a magyar vonatokról.
A Nagykanizsáról induló személyvonatoknak Murakereszturon azonnal van csat-akozásuk a Jugoszláv személyvonatokhoz.
Nagykanizsaiak találkozóhely* az
István király Szálloda
Budapaat, VI., Podmaniozky-utoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telelőn: (Interurbán) 202—43, 294—34. - Sürgönyeim: HOTELIST. Szobáink árát mersékeltük, E lapra hivatkozók engedményt kapnak. Központi falta, folyó hideg-meleg viz» lift, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem. kávéház éa amerlcan bar
mmmmmmmm
Cséplőgép tulajdonosok figyelmébe 1
íí!*? 17 k !l il! -i
Cséplésl forgalmiadé könyvek 50 és 100 lappal,
Mázsakönyvek is
Szállítási bárcakönyvek
kaphatóik
a Zalai Közlöny kiadóhivatalában
Fő-ut 5. szám.
MOIOANK<n4 10 KIlO VtOMAftQT lAUAIH MIS
wa/natajii-miBumaiLi
PORPÁCOIÁSSAI
C«m (a(M\'i *nüi<uM i« t Aar oo*o|*am wu6o<I
ORSZÁG JÓZSEF
mag, mfltrágy<4, növényvédelmi szerek stb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A bírósági palota melletL Telefon 130.
Wglltlit -;
I—
I mindenki a helyi kereskedőknél | és iparosoknál szerezze bel
NGYEN
kapja a
Zalai Közlönyt
jövfl hó elsejéig,
. ha most előfizet.
(Nyomatott . Uptulajdono, Ktoiaidaiád R-T. Ounrabers Nyomda U Dtlzalal UunaM vállalata könyvnyomdában, Nagykaokalo. (Telelt! uzletveieU: Zalai Károly.)
74. évfolyam 209. szám
Nagykanizsa, 1934. szeptember 16 vasárnap

IberkeaeKaég éa kiadóhivatal: rdot 5 tain Megjelenik; minden reggel, hítlö kivételével
Előllieté.l in : egy hóra t pengd 40 Iliiéi Sattkeeilóaégl ée kiadóhivatal! telelőn: T«. aa
Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajos
A háború furlái a levegőben
Irta: Kalemaa Feronc
.Dlmlnuer la snmme de la souf-francé et de la cruauté: c. est le premier devolr humain." Romáin Rolaad.
.Párjs romokban... London megsemmisült... Bruxelles eltűnt a föld színéről*
Ezek nem egy fanatikus pacifista ijesztő mementól az uj hátoruk felé sodródó világ lelkiismerete számára, hanem hivatalos jelentések a közelmúltban lezajlott légi hadgyakorlatok megdöbbentő .eredményeiről.* A .nyájas olvasó* tekintete ijedten suhan el az újságok ily nyugtalanító tudósításai felett s aztán egy kedvüen napirendre tér felettük. A nyájas olvasó, aki a diktaturás világ falanszter társadalmában hovatovább egyszerű matematikai tényezővé válik. Egy szám a számok törrí Kelegében. A nyájas olvasó, akit a nagy háború utáni idők gazdasági nyomorúsága az Élet egy szük taposó malmába szorított, aki ott robotol, ott gyötrődik, nélkülöz, szenved és apatikusan beletörődik mostoha sorsába. Az ember, akit a mult század elején misztikus történelmi erők felszabadítottak évszázados rabszolgaságukból, aki négy év háborús poklában jogot nyert az Élethez s ahhoz, hogy sorsának intézéséten részt vegyen, aki joggal önérzetesen elvárhatná, hogy »nélküle felette* senki ne határozhasson, igen az Ember... ijedt pillantást vet az újságok ilyen nyugtalanító hirelre s aztán tedugja fejét a homokba... így az Ember...
A militarista gondolat zászló vivője, a légi fegyverkezés irányi tója azonban nem nyugszik bele ebbe a megsemmisítő eredménybe öt egy nugy gondolat üzi, hajtja eiőre. A háború, a győzelem mindenek felett. Nacionalista gondol it, anyagi érdek, lelki, világszemléleti motivumok, nagyhatalmi ambíciók fűtik, izzasztják akaraterejét, alkotó vágyát... Megsemmisül három főváros az ellenség légi támadásá tói ? !... Meg kell akadályozni ! És megindul a munka. A hadi ipar, a hadi chémia, a repülőgépgyárak mérnökei, műszaki személyzete, feltalálók és egyszerű munkások belesűrítik eszük és karjuk minden energiáját egy sziszifuszi gondolatba : megtalálni a légi támadások kivédésének lehetőségeit. Ezek a nagy koponyák, ezek a kiváló ember,>k te vannak ójlitva erre az egyetlen rondolatra. Légi támadás és légi védekezés ! Az uj militarista nagy gondolat.
A napilapok részletesen foglalkoznak vele. Nincs olyan újság, mely legalább egyszer hetenkint riportot ne hozna a légi fegyverkezés front. Járói. És mi .nyájas olvasók* hétről-hétre olvasgatjuk a nagy készülődést, mely végpusztulással fenyegeti az európai civilizáció centrumait. Páris a világ fővárosa, a
fővárosok szépségkirálynője, írók, művészek, szerelmesek évszázados Mekkája... romokban... Vájjon, hogy fogadta ezeket a dermesztő jelentéseket a világváros milliós • lakossága ? A boche-repülők bombája Páris felett. És a meglepetések, melyeket nem a hadgyakorlatok, hanem a háború számára szokott tartogatni az ellenség ? A németek az elmúlt háborúban meglepték a vilá. got a negyvenkettes Bertákkal, Pá rist lőtték ismeretlen messz(>hordó ágyukkal, hajókat süllyesztettek uf-szerü tengeralattjárókkal. Mit rejteget, micsoda meglepetést tartogat ugyan a német felülmúlhatatlan hadiipar és utolérhetetlen chémia a jövő háborúja számára ? Meglepetések, amelyek ellen egyelőre nem lehet védekezni.-Micsoda perspektiva tárul itt fel
Genf, szeptember ,6
Szovjetoroszországmik a Népszövetségbe való belépésre szóló meghívót szombaton délután elküldték Lltvlnov külügyi népbiztosnak. A szovjet válaszában majd hangsúlyozni fogja annak szükségességét, hogy összhangba hozzák a Népszövetségi alapokmányt a Kellog-szen-zödéssel. Szovjetoroszország valószínűleg kedden belép a Népszövetségbe.
Tánczos Gábor tábornok ma délben Irta alá a szovjet-meghívót.
Barthou külügyminiszter a felvétel után előreláthatólag szerdán Genfből Párisba utazik^ hogy Dou-mergue miniszterelnökkel tanácskozzék és valószínűleg még e hét végén visszatér Génibe, mert akkor ott fontos tárgyalások fognak megindulni az osztrák kérdésben és a Saar-tartományban tartandó nép szavazásról.
A francia külügyminiszter vasárnapra villásreggelin fogja vendégül
Ráris, szeptember 15 Az egyik párisi lap genfi tudósi\' tója révén azt Írja, hogy a kisan* tant nem fogadja kedvezően aü osztrák függetlenség fenntartáséi célzó kölcsönös segélynyújtási egyez ménylervezetet, mert ugy véli, hogy csak a kisantant illetékes e feladat megoldására
Genf, szeptember 15 A most létrejött Balti-egyemény\' hez tartozó államok képviselői pén-
az ember szemei előtt ?
Mi lesz itt, ha a háború furlái tombolni fognak a... levegőben ?
A .nyájas olvasó* nem meri nyíltan feltenni magának ezt a kérdést Pedig itt az ő .bőréről* van szó !
Megtanultuk a történelemből, mely nem egyéb, mint véres harcok és megrázó dátumok megszakltás nélküli sorozata, hogy az Emberség minden értékes vívmányáért .patakokban folyt a vér.* Uj hitért, uj jogokért, uj területekért, uj dinasztiákért, egy darab mindennapi kenyérért milliók áldozták életüket.
Harc az élet alkotó eleme.
S a háború ..sajnos, nagy érdekek, nagy ellentétek elintézésének • legfőbb Ítélőszéke.
A történelem tanítása : a háború valóság, a paciflzmus utópia...
De háború és háború között nagy
látni Schuschnigg osztrák kancellárt. Sir John Simon angol külügyminiszter pénteken este elutazott Genfből. (
Szavazás este tél 8 kor
Genf, szeptember 15 A Nemzetek Szövetségének tanácsa szombaton este ülést tartott, hogy megvárja Szovjetoroszország válaszát és döntsön u tanácstagság dolgában. Harminc állam azonos szövegű, öt állam (Svéd, Finn, Dánia, stb. országok) külön szövegű meghívót intéztek Oroszországhoz Este fél 8 órakor megérkezett a válasz, azonnal szavazás volt felette Tizenhárom tanácstag-állam szavazott. Panama, Argentína, Portugália nem szavazott, atöbbi egyhangú lag ugy döntött, hogy Oroszország* nak megjár az állandó tanácstag\'-ság, mihelyt a közgyűlés tudomásul veszi a Népszövetségbe való belé* pést A közgyűlést hétfőre hivták össze.
teken tárgyalást folytattak a kisantant államok képviselőivel a kisebbségi kérdéssel kapcsolatban. Általában a tárgyaló képviselők kormá< nyai készek támogatni a kisebbségi védelem általánosítása iránt tett lengyel javaslatot.
Genf, szeptember 15 A török, görög és szerb külügy miniszterek megállapították az ok* tóber 27-én Ankarában tartandó értekezlet tárgysorozatát.
a különbség.
A háború sohasem volt .szimpatikus dolog.* Milliók életével táplálkozik és milliók könnyeiben fürdik.
De \\o!t benne valami, ami cso^ dálatot > bámulatot keltett. Az ember, a hös, akit a kötelesség, a bátorság, egy nagy gondolatért való lelkesedés kiemelt a mindennapi élet szük kereteiből és hőssé avatott. Tömegek, amelyeknek erőit egyetlen közös nagy cél, egy eszményi vagy gyakorlati gondolat összesűrítette, hogy páros diadalban érvényt szerezzenek akaratuknak.
Igen, ez a páros viadal, akár egy emberről, akár százezrekről van szó, ez a páros viadal, két akaratnak két erőnek, két érdeknek ez az élethalál harca, ez igen, ez imponálni tudott, ez nevelni tudott. Ez fejlesztette a férfiú harci erényeit, fokozta, nevelte bátorságát, növelte azokat az erényeket, melyek nélkül még a mindennapi életben is elbukunk. Ez a becsületes harc ember és ember között...
De most mi készül ?
A háború első pillanatában ellenséges bombaár zudul a világ fővárosaira, mely a légi gyakorlatod tanulságai szerint pár óra alatt megsemmisít milliós emfcerl közüle\' teket. És nemcsak küzdő katonákat, hanem ártatlan gyermekeket, tehetetlen aggastyánokat és gyenge női ket. És civilizációkat, melyeket évszázadok fáradhatatlan emberi munkája termelt kl.
Kérdjük, van-e valaki, aki ezért lelkesedni képes ?
Hirdessünk pacifizmust, prédikáljuk a világokét, amelyről tudjuk, hogy utópia ?
Nem !
De ajbba sem szabad belenyugodnunk, nekünk, akik négy esztenjdó véráldozatával jogot szereztünk a magunk és gyermekeink, asszonyaink életéhez, hogy a közeli háború légi furlái százezerszómra pur(j titsák békés otthonok ártatlan lakólt.
Minden erőnkkel küzdenünk kell a légi háborúk ellen !
Azt nem áll módunkban megaka* dályozni, hogy a technika bármily találmányát a küzdő felek egymáis ellen felhasználják, dc a humanizmus világmegváltó gondolata nevében a leghatározottabban tiltakoznunk kell a polgári elemek és harctéren kivül eső helyek bombázása ellen !
A háborút, sajnos, nem tudjuk megakadályozni, de a háború kegyetlenségeit korlátozni a küzdő felekre emberi kötelességünk...
A nagy genfi remete, a világbéke felszentelt papja, Romáin Roilandir-ja : »ölni kell, hogy élhessünk, ha ezidőszerint nincs más módja a megélhetésnek. De az embernek állandóan arra kell törekednie, hogy a szenvedés és a kegyetlenség mértékét csökkentse : ez a legelső emberi kötelesség !«
Bibliai mélység van ezekben a szavakban.
Európa népei kövessétek !
Oroszországnak szombaton este
megszavazták az állandó népszövetségi tanácstagságot
A Balti-egyezmény államai hajlandók támogatni a lengyel Javaslatot a kisebbségek ügyében
A klsantantnak nem tetszik az osztrák függetlenségi egyezménytervezet
ZALAI KQ2L0NY
szeptember lg.
Munkába kezd az Irodalmi Kör
* Ugjobb külföldi gylttinlnyokban gtrtncUvtl, JUtöalkatréazak Összes oUsz. francia íh amerikai autókboi, fel-axareléai cikkek legolcsóbban
Nagy József Budapest,
2772 Andráuy-at J4. Tel«lon 221-97.
Fontos gazdasági kérdések a keddi minisztertanács elölt
Budapest ,sZop|Cmbcr 15 A kormány tagjai Gömbös Gyula miniszterelnök elnöklett\' alu(t k\'-ddni minisztertanácsot tartanuk, Gömbös jelenleg vidéken van ,de hétfőn visszaérkezik. Hétfőre várják vissza Kt\'resz-tes-Fischer belügyminisztert is ,aki t$z nap óla távol van a fővárostól. A keddi minisztertanácson fontos gazdasági kérdések kerülnek mcgvltulásra
Intézkedés a pék-kartell ellen
Budn|>esl .szeptember 15 Fabinyi kereskedelmi miniszter a karlcll-törvény alapján összehivatja a kartcll-bizottságol a |>ék k-.irlell elleni intézkedés megtételére. 1 w
Valuta-eltitkolásért letartóztattak egy dúsgazdag állatexport ört
Budapest, szeptember 15 A budapesti valutaügyészség előzetes letartóztatásba helyezte Arn,-stein Sándor dúsgazdag székesfehérvári exportőrt, aki az Olaszországba szállított 16000 marha után járó 6 millió Urát nem szolgáltatta be a Nemzeti Banknak.
A Zrinyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör elnöki tanácsa dr. Thol-way Zsigmond elnöklésével szombaton este ülést tartott. Résztvetll a?on a Nagykanizsára visszatért Szakáll Gyula diszelnök is, akit a megjelenték lelkes szeretette^ ünnepeitek. Az elnöki tanács letárgyalta a Kör következő ciklusának munkaprogramját. Október 6-án hazafias ünnepséggel kezdődik a niunka. Az első liceáiis előadás október 28-án lesz, tartja Kelemen Ferenc társelnök, témája : pacifizmus és militarizmus. Husz előadás lesz rnár-
Kaposvár, szeptember 15 Löcsér Mihálynét, u kaposvári Városi Mozi pénztárosnőjét tegnap este ólir.os tóttal le akarták ülni és ki akarták ratoini. A rablóbanda feje csondor Ferenc péksegéd volt, aki Kurucz Józ&ef csavargóval ^es Fülöp .jános aszlalostegéddel tervezte ki, hogy a pénztárosnőt este, előadás után hazafelé menet közben \'eütik és kirabolják. Szerdán beavatták tervükbe Tözsök Pál kárpitos és Bencsik József asztalosi.1;gé-deket is, akik azonban csak látszó-lag vettek részt a terv végrehajtásában, mert még aznap értesítették a rendőrséget. Este polgári ruhás
dus végéig. Köztük Révai József dr,, a Tükör szerkesztője Budapestről és Szakáll Gyula diszelnök ls. Liszt Ferenc centennáriuniát és II. Rákóczi Ferenc halálának százéves évfordulóját szintén megünnepli a Kör. A Kör 40 éves fennállásának\' jubiláris közgyülé&e január első heteiben lesz. Az évi közgyűléseket ezután mindig januárban fogja a Kör megtartani. A díszközgyűléssel kapcsolatban a Petőfi Társaság több tagja is megígérte lejövetelét, azonkívül hangversenyt is rendez a Kör
rendőrök kísérték figyelemmel a pénztárosnő útját és éppen akkor léptek közbe, mikor a banditák végre akarták hajtani tervüket. Csondor és társai futásnak eredlek, ugy ho^y a rendőröknek csak Csondort, a fővezért sikerült elfogni, aki azt is beismerte, hogy egy trafikosnőt is ki akartak még fosztani. A megszökött bundatagokat keresi a rendőrség.
— Bútorvásárlás nem g<>ndl Teljes berendezéseket rendkívül előnyős részletfizetésre, sőt kamatmentesen is szállítunk. Kopstein bútoráruház, Horthy Miklós-ut 4.
— Leendő anyáknak kellő li-tyelmet kell fordllaniok arra, hogy bdmüködé (Ut rendben legyen, ami a régó\'a közismert természetes „Ferenc József" keserűvíz használta á\'M — reggel éhgyomorra egy f 1 pohárral — érhető el. Nőorvosi klinikák vezetői egybehangzóan dicsérik a vílódi Ferenc Józsel vize\', meri könnyen bevehető, rendkívül enyhe h*Hsa pedig gyorsan és minden kellemeteniég nélkül bekövetkezik.
Óvás!
A Zalai Címtár megrendelőinek figyelmébe
Konkrét esetből kifolyólag kénytelenek vagyunk közölni a nyilvánossággal, hogy a Zalai Közlöny, sem annak kiadó-vállalata, senkit nem bízott meg ü zalai címtár ösz-szeállitásával, sem annak részére elő fizetések gyűjtésével, még kevésb-bé előfizetési dijak előlegként való leszedésével. A címtárat Bodry László pécsi lakos teljesen egyéni vállalkozásában akarja kiadni. Nevezett a Zalai Közlönnyel semmiféle nexusban nincs, nem is volt, arra léhát serri ő, sem megbízottai meg rendelések gyűjtésénél, sem egyéb ként n^m hivatkozhatnak. A kap csolat a cimt&r-akció és a Zalai Közlöny nyomdája közt csupán any-nyi, hogy Bodry László nyomdánktól kért árajánlatot a címtár elkészítésére, mindezidelg azonban a nyomda a munkát befizetés hlányá ban nem kezdhette meg. (Ezzel egyben válaszoltunk mindazoknak is, akik az egy éve előkészületben lévő Címtár megrendelését leclőlegezvé\'n, naponta a Zalai Közlönynél érdek
lödnek a Címtár elkészülte iránt.) ♦
Bodry László a fenti nyilatkozat kapcsán annak közlését kéri, hogy a könyv a vidéki adatgyűjtés munkálatainak elhúzódása miatt február l\\ién fog megjelenni. Szerinte a ké-íedelem azért állt elő, mert a címtár a tervezett 400 oldal helyett 6 800 oldalas lesz. A cimtár ügyét ben minden érdeklődéssel Bodt-y Lászlóhoz kell fordulni, Nagykanizsa, Arany jánosiutca 12.
Meskó Zoltánt 14 napi fogházra Ítélték
Budupest, szeptember 15 Meskó Zoltán országgyűlési képviselő lapjában cikket irt, amelyben a keresztényeket a zsidók ellen izgatja. Ma vonta felelősségre a tör. vényszék Meskót ezér tés valláselleni izgatás miatt 14 napi fogházra ítélte.
RÁDIÓMŰSOR
llmlapcsl, vajániap.
0.15 Hirek. lO-tl.tO Egyházi ének az Egyeieini.icmp\'omból. Szentbeszédet mond Tóth Tihamér dr. tl.lt"> 12.t.r> Evangélikus i.dentisztelet
12.20 Időjelzés .időjárásjelentés. 12.30 Az Operaház zenekara. 11 Hangi emezek. 15 Bóhri.\'igcr Károly. né. -Mii tanulhatunk az é\'ehuezéstani szaktanfolyamon.-. - 15.15 Berend E. szalonzenekara, -- 1(5.30 . IK\'nnaiui Ottó,. I.ambrccht Kálmán dr. előad; sa.-.~ 17 Cigányzene. 17.10 A B;
dióélel őszi rádióvadászvcr.senyének is.
mertetése. 18.15 <A tenger napszámosai.. Zilahy Lajos előadása. - Jg.so Keleti l.ilj zongorázik. <Tám-zcnc a rokokótól napjainkig.. 111.35 Szá: Ha és Sarkadt Aladár vidám elomlói estje. — 20.25 Versenyeredmé iyvk. 20.15 Részletek Orfenbach operettjei, bői. {Szabó Ilonka, Halni.>s János e> a Hudapesíi Hangverseny Zenekar. 22.10 Hírek. 22.20 Máudils jazz-zenekar. — 23 Cigányzene.
Budapest II. és a relék. 15.10 15.10 Berend Endre sza\'onzencknr.i. Budapist, hétfő.
0.45 Torna. (Mána hanglemezek. — 0.15 Hírek. - 10 Nagy magyar városok lüzkatasztrófája. 10. io Oszi kerti gondok. 12.(r» Weidingi\'r Ede szalonzenekara. 12.30 Hir\'.\'k. i;{.20 Időjelzés, idöjárásjeU\'iités. 1.1.30 Ci-gányzene 11.10 Hirek, árak. tő Diák fél óra, . Kgy oroszlán vadász emlékeiből.. Ii;.l5 Időjelzés, hirek. 17 (iregor Vilmos énekel. i7.;j5 Német nyelvoktatás. IH.Ií> Heine-mann jazz-zéirekar, 1 *» \\ magyar, ság faji kialakulás Mészáros (ivula dr. előadása. ,nt.;r, Sihwarz János és fiai, János és Oszkár különleges hangszereké., játszanak. 2.1.10 . \\
túlzásról,. Huszár Kárólv l\'üíi cse-vegése. liU. 15 Az Operaház zenekara. 22 ||iri.k 222:) Cigány zene. 2.1 |..„, de l eger-Uri ,„ rra\'n-cianyelvü előadása. 23.2» A Bach-maim szalonkvinlett m(is:)ra.
Kudapwi II. és a relék. 2\'».50 21.50 Cigányzene.
Szövetek
Szőrmék
Kabátok
Bársonyok
Flanelek
Selymek
Vásznak
Szőnyegek
O) -cd bJO
« S)
to o
C N
•a c
C/3
o
JS
mD
N
<Z>
CS >
C
o CL
aj -cö \'O
ISI ^CO
sfU
QJ
So o
cd
o
N Cf)
HÖLGYEIM!
ii ideális!
haicsont- és gumibetél nélkü\'i
. Gca Oarry" raj f
megtaithatpk llatdlos, ka csu alakjukat, Készítésé! bemutatja
Lászlóné Grlinhut Erzsi
Deák tér 2., emeltl. «.»
Ólmos bottal le akarták ütni a mozi pénztárosnőt és egy trafikosnőt
188*. «tepitmber 16
ZALAI KÖZLÖNY
1 I
,asE[RinI
I SOllxx, |<B™n c «,„,„. , \\
Rbayer),
Jl
GyÓQyaxartárbnn kapható.
Hnsz éve ma...
(A Zala 1914. szeptember 16-lkl számából)
Amerika háború elölt. Az USA és Mexikó közt a helyzet kiélésedéit. A hu tárra csapatokét szállítanak.
Nincs kolera. Erélyesen cáfolják a hirt, mintha az oroszok kolerát hurcoltak volna te Kelet-Poroszországba!
Visszavonulás. Csapataink »uj ál lásokba* vonultak az orosz fronton. A hivatalos jelentés ezt szinte győzelmes haditényként közli, mondván, hogy ezzel fölsült az oroszok terve, akik t. i. mag akarták akadályozni Dankl és Auffenterg seregeinek egyesülését
Barrlkádokat emelnek Páris utcáin, mert félnek a németek bevonulásától. A francia offenzíva lankad, Kluck német tábornok visszavonulóban lévő csapatai jó pozícióra lettek szert.
Kórházvonatokut lövöldöznek aa oroszok. A ravaruskai sebesültek vöröskeresztes vonatát ágyukkal lőtték egy kilométerről.
Fogy a dohány, nagy a hiány füstölnivalóban a harctereken.
Kivertük a szerbzkpt, a monarehin területein ma már egyetlen szerb katona sincs. Csak a most kiadott Höier-jelentésből tűnik ki, hogy a Bánátban is benn/holtak a szerbek. »Ez volt az utolsó eset, jelenti a kommentár - hogy szerbek magyar földre merészelték tenni a lábukat *
Angolok bombázták a tengerről Langenberg német várost és csapa tokát szállítottak partra.
Lemészárolták a sebesülteket a franciák egy strassburgi német tábori kórházban. A főtörzsorvost leszúrták, majd a kórházat felgyújtották.
\\ Egyéves háborúra számit Anglia a miniszterelnöknek az alsóházban tett kijelentése szerint.
41.000 orosz és 8000 szerb fogoly van eddig a monarchia területén.
Kluuják a sebesülteket házi ápo-\'á^ii Nagykanizsán is. A kórházak ram bírják felvenni az egyre ujabb sebesült-transzportokat. Mikula alezredes, állomásparancsnok ez-irónyban felhívással fordul Nagykanizsa közönségéhez.
Két évi börtönt kapott egy stejer-országi születésű 66 éves magyar aki a gutorföldel korcsmában szidta 11 magyarokat és dicsőitette a szerteket.
A háborúnál is érdekesebb a fő-biró-választás, amire 300-nál több "\'•egyebizottsági tag érkezett Eger-szegre. .Hiába, - Írja a Zala - a választás még a háborúnál is Job-ban izgat bennünket.* Három főbirót egyhangulag választottak. A zala-
egerszegi főbiróságot szavazás ut ján töltötték be. Dr. Skublics ödön került be Czobor Mátyás főjegyzővel szemben.
Húrom társzekér állt meg n kanizsai kórház előtt. Az egyik kalácsot, a másik ágyneműt, a harmadik ruhafélét hozott a sebesülteknek három zalai faluból. Révai Margit és Roich Ilonka 643 tojást gyűjtöttek Letenyén a kanizsai sebesülteknek. - Steiner Ármin Magyar-utcai pék
hetenként kétszer Ingyen szállít süteményt az egyik kórház sebesültjeinek.
llárl János t olt a minapi őrmester, akit »a király hadnagyá neve-* ze.tt ki.« Most leleplezi a Zala, hogy a »hös tüzér*: még harctéren serrt volt, mert beteget szimulált. »Kine-. vezését* ömnga mesélte a Zala tudósítójának, de másoknak is. El is hitték neki...
Kedden megkezdik az irredenta emlékmű szobor-részeinek összeállítását
Elkészült a négy huszmázsás szobor -kő-anyaga
Hat vagon az emlékmű
A Schless István által Nagykanizsának adományozott irredenta emlékmű kőfaragó és szobrászati műn* kája teljesen elkészült. Dr. Krátky István polgármester, Kelemen Fe-» •tnc bankigazgató és Burbarlts La-)0. főszerkesztő, a szobor-bizottság ugjai csütörtökön Budapesten járlak, ahol a Revíziós Liga elnökségé-\\el megbeszélték az október 7-re kitűzött leleplezés országos ünnepségének egyes részleteit, majd kimen tek a Gyáli-uti kőfaragó-telepre, ahol megszemlélték az utolsó simítások alatt álló szobor-részeket.
Már a szóbornak különálló darabjai láttán is felemelő érzés vesz erőt a e^mlélőn Az egész emlékművön meglátszik (ami pedig nagyon ritka Magyarországon) az architek-turális és szobrászati rész teljes összehangoltsága. Látszik, hogy Hübner Tibor, u mű kitűnő nev^, művészlelkű tervezője nem csuk fantáziát és tudást adott munkájába, haaem érezte is mindazt, amit Schless István mondani ukart a kövek nyelvén. Nem csak a terv Hűbneré. hanem a kivitellel járó szellemi munkábiin is orosziánrész az övé. Kezdve onnét, hogy a dunaharaszti kőbányában többizben személyesen járt a szükséges^kőtöm-bök kiválasztása végett. Azután a njü összes részleteit külön-külön meg kellett rajzolnia a kőfaragó és szobrász részére. Lepedönyi rajzok tömkelege ez, amelyek mind be fog nak kerülni a kanizsai muzeumba.
Gyönyörűen sikerült az emlékmű négy szobor-alakja, amelyek ked-
den érkeznek Nagykanizsára. A négy óriási allegorikus alak négy fenséges gondolat kifejezője Pompásan fognak hatni a 10 és fél méter magas emlékművön. A monumentalitás érzése már a mű részleteinek láttán is úrrá lesz az emberben. Csak a magyar korona, ami az emlékmű tetején lesz, 12 mélermázsás hutal-miis kődarab. A négy szobor egyenként 20 métermázsa. A talapzat 150, a felépítmény 80 mázsa. Mindezen ki vül 173 métermázsa az alapépítmény. Egyedülálló irredenta emlék lesz a kanizsai hatalmas arányainál fogva is.
Schless István 6000 pengővel me, toldotta áldozatkészségét, úgyhogy az irredenta emlékmű 25000 pen gőte kerül. Belekerülne azonban 60 000-be is, ha nem kalkulált volna tervező és kivitelező is önzetlen üzleti lemondással a magasztos gondolat szolgálatában. A hazafias célért mindenki, aki az emlékművön dolgozott, egy darab hazafiasságot Is belevitt a munkájába áldozat formájában.
A szobrok alkotója, Rápolty szobrászművész remekelt. De ugyanezt kell mondanunk a Wejsinger-kőfa-ragótelepről is.
A már Nagykanizsán lévő szoboralkatrészek összeállítása serényen folyik, az emlékmű talapzata naprólnapra nő. Az összes kő-anyag, ami Nagykanizsára teljesen feldolgozva érkezik, 6 vagon.
Szerdán délután megérkezett Nagy kanizsára Schless István, n szobor adományozója is, hogy személyesen
A MCG0IZUATÚ
SZföKiicr ftizro-
ÍIOA A ISCK5BB
vtitu itHtrősí-
OtKtr ISA VATTAIAM MÖKÖDÍíT
A 3*2C5ÖV£S. , I «-$unaaÁMóaÁi |
meggyőződjék a munka állásáról-Aí áldozatos magyar léleknek ritka példáját szolgáltató hazánkfia pár napig időzik ezalkalomból Nagykanizsán.
Két és félévi fegyházat kapott a Katonarét tolvaja
Még a nyáron heteken át nagy riadalmat okozott a nagykanizsai Katonaréten egy titokzatos éjszakai to\\yaj garázdálkodása. Minden éjszaka betört valahova és tyúkok, konyhaedények, szerszámok, egész üveg savanyitott ugorka stb. tünt el a keze alatt. Végül is hurokra került a tolvaj Horváth Mária cigány személyében. Azzal védekezett, hogy éhes volt, 2 gyereke volt, beteg volt, dolgozni nem tudott. A törvényszék 2 és fél évi fegyházra Ítélte. > V
■ IIIIMIIM
Tánciskola.
Szeptember 20 án az Iparoa-kör (volt Polgári Egylet) nagytermében tánciskolámat megnyitom. — Gyermekek részére fél 5 órai, a felnőttek részére eate 8 órai kezdettel.
KUlönóra egész nap !
Gábor, tánctanár

N
és
P
Divatos uj színek I Elegáns fazonok I UJ, olcsó árak I
nálunk legszebbek, legoloóbbak, legjobbak I
Áruház
ZALA! KÖZLÖNY
A belügyminiszter megsemmisítette az orvosok Cavete-határozatát
700 Máv-orvos is kilépett az Orvosszövetségből
Budapest, szeptember 1B Ismeretes, hogy a Magyar Orvos-szövetség legutóbbi ülésén határozatot hozott, amellyel megtiltotta, hogy tagjai az OTBA állásokra pályázzanak A Magyar Orvosszövet-
ség ezt a Cavete határozatét ma a belügyminiszter megsemmisítette.
A MAV igazgatóságának rende< letére ma 700 MAV orvos lépett kl uz Orvosszövetségböl.
DIVATCSEVEGÉS
Rovatvezető: D. ErdS. Bfako
Az őszi anyagoktól
1931. ősz] divulkelméje a boh-hos felületű, egészen puha, lazaszóvést* szövetek. Nagyon hasoniii u tavaly annyira felkapott angorához. rgy, hogy.. azok a hölgyek ,ukik tavaty undora ruhát csináltattak, nyugodtan iKjrdhatják mint elegáns ruhát az idén is. A václuteai kirakatok, a l>elvárosi divatsza\'onok tele vannak ilyen puha angol délelőtti és délutáni ruhákkal. Ezeken van uz idén a hangsuly. Sokkul fonlosubb, hogy egy elegáns nő garderobjábun angol szövet ruhák sze. rc|)«ljenek, mint selymek. I.áto^ilásrn, esli baráti összejöveteleké a legelegánsabb.
Dlvatsziii: a zöld minden árnyalat:", a barna és egy uj borvörös szín, az u. n. tuUpe ivalr. Olyan lilu-fekété.s
pénzért.
Alta!ál>uu azt mondják és határozót, tai) és*r®velrető, hogy Párisban is érezhetők a i/-\'héx gazdasági viszonyok 6h a divat is «npek megfelelően egyszerűbb. Hogy porcosabban meghatározzam, körülbelül másfél ruhái K\'h^l csináltatni az idén a tavalyi egy ruha helyeit. Csak Így haladjunk tovább, jövőre remélem két ruha telik ki uz idei másfél árából.
Kabátokra fö\'eg puha, om.ós anyagok merthek, nemkülönben u duftin Ös a hár<oi$r, sokkal kevesebb jiosztó. A sziliek itt Is megfelelnek a ruha sziiaeiisek ,de nem győzőm elégszer ismételni, hogy a fekete itt is a leg-nogyoló divat.
|;é!előttl ruhákhoz nagy választék-
Az őszi újdonságok
KABÁT, KOSZTÜM é» RUHAKELMÉK, Osa €8 különleges anyagok gazdag választékban raktáron vannak
BISMÉT ÉS BARNA
kUM"sk"tV\' 8zövet" selycmkülönl gességek áruházában
Budapest, V, Deák Ferenc-utcsi 16. es.
napi nmm
NAPIREND
Szeptember IS, vnii-úp
Kínul kalollkua! Kornél p. Pfoteat Edit. Izr.: Thlsrl bd 7.
Mozi olőadáaoW hítktlznep 6 ia 9, vasár éa ünnepnap 3, 5,7 ti 9 ónftor.
OyÓKVHintdtl éjlcil SiOl««l«l \' litWp-. ban: Őrangyal gyógyszertár Dcék-tér 10. sa. éa a ktakanlasai ny.^ya*«TUr.
afiilürdfi nyitva rrg«el f, órltól cate 6 óráig (Müó, rzetda, péntek délutln, k:dden egOT nap nóknek).
Szeptember 17, hétlft
Hóm kitollkun: Sz. Per. rei Prote.l.: Ludmilla. Izr.: Thlari hó S
-J___
Vitóz Bentzik Lajos kormányfőtanácsos
Lapzártakor kapjuk telefonon a rövid híradást Budapestről, hogy a kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére vitéz Bentzik Lajosnak, a nagykanizsai Néptakarékpénztár igaz eatójának, a közélet terén szerzett érdemei elismeréséül a magyar királyi kormányfótanácsosi elmet adományozta. \\
Mozgószinház
Kém voltam
Ez a filmalkotás, mert valóban az, dicsőségére válik az angol film gyártásnak. Amit a szereplő színészek és a rendező ebben a filmben produkálnak, az több a megszokott nívónál, azon jóval felül áll, szinte a tökéletességgel határos. A film meséje páratlanul művészi dráma Talán azért, mert az élet adta hozzá a témát? Lehetséges, de a rendező keze kellett hozzá, hogy a rideg valóságot ennyire széppé togyc A film tartalmát nem is részletezzük, a háború alatt a németek által halálraítélt Miss Edit Cavell bslga ápolónő életét adja. Sokkal nagyobb figyelmet érdemelnek azonban a s:ereplők, elsősorban Madelejne Curell, aki a belga ápolónőt alakltja. Játéka annyira finom és át-érzett, amelyhez hasonlót kevés filmszinésznőtói láttunk. Partnerével, Herbert Marsallal együtt lelkiekben játszák meg az eseményeke:. Minden felesleges ir.Oidulut pÓ7olás nélkül alakítják a legszebb jeleneteket A német kapitány, Con-rad Veit markáns arcával együtt ennek a három kivételes tehetségű színésznek művészete kellett ahhoz, hogy a rendező percekig egy egy arc kedélyhullámzásának ezernyi és tökéletes változatával jatsznsson meg eseményekot. Viktár Saville rendezőt Illeti az a dicséret, hogy bátran elmondhassuk : a fjlmnek vannak olyan jelenetei, amelyeket nem fogunk elfelejteni. A színes íeliiVfokat örömmel üdvözöljük. A kisérőmüsorból az érdekes felvételű árnyékképes hangverseny-film érdemel említést.
_ -tf« -
— Viasaak U 4a*antok, papiunok, takarók állandó nagy választéka Slnj(ff DIvaMrutkizban.
vörös. (F.zl jól körülirtam. N\'n azután természetesen a íck«te. Párisban egy elegáns n,ő szekrényében négy-öt fekete ruha szerepel. Ez jól áll kövérnek, soványnak, fiatalnak, öregnek egy. aránt. A díszítése is a legkönnyebb, majdnem minden szju megy hozzá.
A szóvelruhákon kívül rengeteg bársonyt láttam. Egy belvárosi divat-eég kérésemre 18 féle bársonyt mutatott. Sok a kordszóvésü bársony is és meglehetősen olcsó áron kapható. A későbbi divat favoritja a fémszálas anyagok, ivigy délutáni ruháknak, kis estélyi toiiettokra veszik. Ugyanezen célnak fc\'.cl meg a tavaly már annyira felkajyott (elophunnpl átszőtt anyag is. Nem szabad azután elfeledkeznünk az idei divat lcgfclka|*>ltabb anyagáról: a taftról I)e legyünk őszinték: szép is. Nekem pl. jobban tetszik egy délutáni ruhának, mini a bársony. Taflból azonban esak nagyon jó minőségű Anyagot szabad venni, mert a silány azonnal kitörik. K^r a
ban láttam trico anyagokai a legfantasztikusabb variációkban: tarka, egyszínű, csikós. Nagyon kényelmes és prakUkus viselet, olyan puhán simul a testhez é;i uz ember fel van öltözve.
Izelitőképcn a téli estélylruha divatról csak annyit, hogy nagyon szép és elegáns dolgok jöttek Párlsból, amik aránylag nem is drágák, viszont sokkal szebbek a tavalyinál.
- Mi l«los a rádiónál? Rádlóvá-sárlásnál nem tudjuk megállapítani a szerkeze*ti megbízhatóságot, tízért helyes, ha e-sakis ismert «márkás> rádiót
vásárolunk, mert ezért a gyár teljes garanciái vállal. A 3 plus 2 csöves rcflexkapesolásu 303-as Orion rádió teljesítményéről és megbízhatóságáról bárki meggyőződhet, mert minden Orion rádiókereskedő készséggel bemutatja.
1934 ncpiember 16
A bilincs
A nemrég megnyílt salzburgi játék-bankot francia tőkésekMl és" salzburgi ügyvédekből álló pénzesőért ulapi-lolta, természetesen könnyen szerzett pénzen. A játékkaszinó megnyitó es-télyén a kórnyék é-s a város minden számottevő tagja ott volt. Izgalom töltötte meg a terrmf, a diszes kózónsty már javában játszott é* izgull, amikor u játékvezető crupör észreveszi, hogy az egyik vendég bal csuklóján egy eredeti francia bilincs van. Olyín bilincs, amilyet a francia deporlálUk kezére szoktak csatolni. A játékvezető ijedten figyelmeztette a nagyszámban Olt lebzselő egyik titkosrendőrt, aki a szmokingos bilincses urai duzkrétni, minden feltüm-s nélkül félrehivtu és igazoltatta. Am a rossz hir h»mar terjed és máris mindenki tudta, hogy egy kiszabadult nehéz rabot fogtak el. Otthagyva a játékot az érdeklődés azonnal a szenzáció felé fordul és nagy tömeg veszi körül az igazoltatott bilincse* ural. A titkosrendőr ekkor felemelte a bilincses ku®et, a kabát-ujja vissza csuklott és láthatóvá vált a bilincs, rajta kövér fekete betűkkel belevésve: .TRIANON.. Most megszólalt a bilincses Js: .Igen uraim, én rab vagyok, Trianon rab magyarja és rajiam kivül még négymillió ilyen rab él nia a Dunavölgyébon..
A bilincses ural mi kanizsaiak is nagyon jól ismerjük. Kl lehetne má*, mint a salzburgi magyar: Sehless István..
KSMihliéiWdatt oloaón starté Cteagtry-ut 19 emeleten i Igen |ó karban levő Wírth BOtendorler Schu-ler rövid .sógor., Umottal bélelt, keveset huznált 5^ős Cyclop töliő vai-kályha. Előíróba Qvegválatztófal 36 ab laktzemmel, ajtóval. Elöszobatal ruha-akasztásra PÜthetö fürdőkád. Sezlon. egy Igen Jókarban, egy használt Kbédló-luiztér 8 égős, körtékkel Perzuszönyeg. Szövöállvány. Két ágy és egy sodrony Ágybetét.
Szőnyegeket
minden nagyságban és minőségben
Férfi- és nöi szövetekel
a legdivatosabbat és a legjobbat
legolcsóbban vásárolhatja
Mier ir mnmi
It34. siep\'ember 16
ZALAI KÖZLÖNY
kézimunka-üzletemet
Értaaltam a nagyérdemű közönaéget, hogy
Csengery-ut 6. sz. alatti
uj árukkal kibővítettem.
Kaktáron tartok mlodonnomü pamutot, gyönyörű gobelineket, ező-nyogalapokat, fűzőket, melltartókat, általában e azakmába vágó clkkoket Vállalom továbbá függönyök, toritők összeállítását, andlixóat\' at0nyomtat*at uj, modern mintákkal éa hariaayaax«ml*Ux.»déat.
Kiváló tisztelettel
34* Schweítzor Kálmánné
(Személyi h|r) Mngyarv Zoltán, a racionalizálás volt miniszteri biztosa szombaton Nagykanizsán tartózkodott {* látogatást telt a városházán.
— (Szabadságból) Vitéz Csillagby Cyörgy, a nag[vki»n^znai kir. ügyészség vezetője szal>adságáról, amit a Felvidéken töltött, hazaérkezett és átvette a kii" ügyészség vezetését.
(A Wrél éa Pgyészl Kgyesllf!) közgyűlése szombaton kezdődölt Pécseit. Vasárnap az igazságügyminisz-Icr képviseletében megjelenik Tasnády Nagy András államtitkár. Nagykanizsáról részi vesznek dr. Hennig Alfréd kir. törvényszéki elnök és dr. Szabady Lőrinc kir. törvényszéki e\'nökhelyeites.
_ (Bueau Csertőn) Ma, vasárnap van a Mária-nupi bucsu Cserfőn. Dél. előtt fél 11 órakor P. Miholcsek Miklós femues-lelkész ünnepi szenl-miséi mond, ulána egyházszói»oklat és liiá-
_ Maradék osztályunk a legkellemesebb meglepetéseket nyujlja. Mielőlt vásárol, nézze meg Schülzék maradék
_ (\\z mtálelszútaralási bízottá m.mkája) A nagykanizsai ndófclszó-lamlási bizottság napok óta folytatja munkáját a vánosbázán dr. Orley (iyörgy kir. komiányfölanácsos elnöklete alatt. A |>éuzügyi kincstárt Molnár Szilárd iH-nzügyi titkár képviseli. Háromszáznál több a felszólamlók f^á-ma, ami azonban keveaebb, mini a mull esztendőben.
— (Mfcitló* hír) A Missziósház ká-|x»lnájában a vasárnapi és ünnepnél lilániákai fi órai kezdettel megtartjuk Kedves látogatóinkat szereteltei várjuk. Főnöknő. (
— lejegyzés. Mair József és Fiakj-»ils Antónia leányát, Editet Pécsről el-jcgyezie Almási János és Manluano .lanka fia, dr. Almási I.ajos buda|>es\'ll vegyészmérnök, a Drache porcellán és fayanc gyárak üzemvezetője. (Mindcxi külön értesítés nélkül.)
— (Impozáns lesz a l£ath« Lejjé: iv-egykt szüreti ünnepélye) Kevés mulatságot előzött meg oly hatalmas ér. deklődés, mint n Legényegylet ezévi szüreti ünnepélyét. Cokinna herceg-asszonynak, a buduposli olasz kövei nejének, a Szövciség számos tagjának, dr. Somogyi Béla országgyűlési képviselőnek és velük egyült érkező illusztris budapesti vendégeknek személyes megjektnése már előre is bizlositja nz est fényes sikerét, melyen a hatalmas rendezőgárda Várkonyi István rb. elnökkel az élén nvár heiek óta lázasan dolgozik. A meghívókat még ki s<in l>ocsáj tolták, máris oly mértékben indult nveg a (jegyek előjegyzése, hogy a rendezőség minden este 0-9-ig a l egényegylet helyiségében a nagyközönség rendelkezésére áll, hol az ünnepéllyel kapcsolatban mindennemű r«lvilágositással készséggel szolgál.
— (Az Úrasszonyok Kongregációjának) elöljárósága felkéri a tagokat, liogy hétfőn, szeptember I7.Ó11 5 órára megbeszélés végeit jöjjenek össze a plébánia fehértermében.
— (A Teleki FC futballcsapata) ma
esle nagyszabású szüreti mulatságot rendez a Magyar Király ciniü vendéglőben. A műsoros szüreti mulatság este 8 órakor kezdődik.
— (Tatált tárgyak) Az elmúlt hóna-pókban a kanizsai utcákon találtak: egy pénztárcát, női derékövet, kéz-pénzt, férfiinget, zsebórát lánccal, több zsebkendőbe kötött -pénzt, gyűrűt és kulcsokai, két esernyőt, több -kisebb bőr pénztárcát kézpénzlnrlalommal, kézitáskát apróbb holmikkal és egy zsebórát. Igazolt tulajdonosaik ál ve-hetik a jogos (u\'ajdomikat képező tárgyakat n nagykanizsai rendőrkapitány-ságon.
— (Anyakönyvi hírek) Nagykanizsán a mull héten l\'.l gyermek születeti, 12 fin é-s 7 leány Dani János napszámos és Bakon Erzsébetnek rk, leánya, Kunics Cyörgy napszámos és Turb ki Bozáliának rk. fia, Yaska János raktár-munkás és Nagy Máriának rk. fia, Kovács József kőműves segéd és Szegletes Teréziának rk. fia, Haszon János henics mester és Siller Annának rk. fia, Czottcr Béla szal»ó segéd é:» Falu Cizellállak rk\' fia, Koitál Károly fog-házőr és Által Máriának rk. leánya, Berger Ferenc ailíó és gépjavító ós Salller BozáJiának izr. leánya, Szilajka Ferenc földműves és Kálovics Annának rk. leánya, N\'eumajer Cvörgv földműves és Faics Bozáltfnak rk. 2 fia (ikrek), Slagl Frigyes kárpitos segéd és Fk-ischer Erzsébetnek rk. fia, Moór Pál l»orbély segéd é-s Maurcr Annának rk. leánya, Proszonyák Vendel napszú-níos és Horváth Máriának rk. fia, Tiszai Cyörgy lávirda munkás és Cyapjas Ilonának rk leánya, Kovács József földműves és Vojkovics Katalln-nak rk. fia, Várfalvi Mátyás dohányraklári altiszt és Nemcsies Katalinnak rk. fia. — Halálozás 7 cselben történt: Kalamár József rk. 12 hónapos (Nagybakónak-), Kunics Céza rk 2 na-|W)X,< özv. Kovács Józsi\'fné Hilcz líva városi szegény rk ?2 éves, ózv. Bakay Alajosné Oirubnyi Ida rk. 82 éves, Plánder Józsefné Mihalecz Katalin rk. 70 éves, N\'eumajer Islván rk. 1 najios, Schwariz Bernátné Cziffer ItÓzálla izr. 78 éves. — Házasságot kötött egy pár: Csizmadia Sándor földműves és Magyar Mária rk. „
Városi Mo»g6.
Szeptember 16-án Még ma vasárnap
4 elöad is, 3, 5, 7 és 9 órakor
Oonrail Veidt egyetlen filmje. Világsiker.
Kém voltam
Izgalmas kémdráma. Mlss Edlth Cavell, Belgiumban a németek által halálraítélt belga ápolónő tragédiája.
Exeakivüli Tüzes ritmusok és
Fox hangos világhiradó
JSnI CSIBD Jön I
Nagyszabású lövészversenyek Nagykanizsán
A Teslnevelé-sl Felügyelőség rendezésében vasárnap, 10-án tartják Nagykanizsa városi és járási levenU és pol. gári lövészegyesülelek versenyéi Nagykanizsán. Tekmk\'ttel a nagyszámú résztvevőre, a versenye* egyszerre két pályán íolynak és pedig a kiskanizsai levente lőtéren és a nagykanizsai József főherceg laktanya melletti levente lőtéren. A versenyek már reggel nyolc órakor kezdődnek.
— Orvosi hir. Dr. Kahán Imre log-orvos szabadságáról huzaérkezeli és uj0>ól rendel.
— Intézeti kelengyéket nagv hozzáértéssel áll t ösfl/.o Singer Dlvaloruhdz.
— (A Nemz. U Fgvség) munkás szakcsoportja ma, vasárnap délelőtt 10 órakor értekezletei tart. Megbeszélés tárgyát ké|>ezi egyebek közt a liszt és kenyér drágulásának kérdése.
— Meghívó. A MAV Alkalmazónak Temetkezési Egyesülete folyó hó 23-án délután 3 órakor a városház közgyűlési termében tartja tisztújító közgyűléséi, melyen a tagok minél számosabb megjelenését kéri a Vezető***
A fejlődés nem áll megl
UT
lelieiitokípeuíge.
Sav-ésszaimlákmsiteil
Mindenütt kaphatói
- \'Zan\'wiioktot ludul október 30-án Jeruasálembe. A 3 hetes utazás vezetője dr. Pau\'ovits Sándor jeruzsálemi szeuUirloyag. Részvételi dij 580 pengő. Lásd erre vonatkozó hirdetési lapynk mai számálian. —
— Meghívó- A Nagykanizsai Vasuias Testedző Egyesület folyó .hó 23-án dél-után fúf I ótfakfjr u városhát közgyűlési termében tartja rendes évi közgyűlését, melyre tagjait ezulon is meg-hívja. Határozatképtelenség esetén a közgyűlési ugyancsak a fenti hel\\*H ugyanaznap délután 1 órakor fogja megtar^ni.
3H4 Októbar SU-^n
háromhetes zarándoklatot vezetek a
Szentföldre.
Vasút, hajó, autóbusz, szálloda elsőrendű ellátással 880 P. Dr. Paalavlta szentslrlovag, Buda-paat« IV., Váci-utca 40 (MNB. 31.)
Aagorette, ddltlmoló, dlagonál éfl az őszi dlvatujdonságok nagy választókban Singer Dtvaláruhdibon.
Időjárás
A nagykanlzaal meteorolosrlal megfigyelő jolentéaek: szombaton a hőmérséklet: reggel 7 örakor -4- 12*8, délután 2 órakor + 220. <*te 9 órakor 4- 15-2.
FelhAtri regir«l. délben éa este tiszta. — Csapadék 00 mm.
Stfl.nlny: KorvuI északi, délben keleti, este északkeleti.
(fíhwtnt nhllótiUnléil A nlol l/i óxMIalaatl aata 10 óeoktn Éasakkalatl Ugóraraláa, kalataa túlnyomóan darültabb id6, nyu-gaton valóaxInQleg falhSaődéa, • ■y-kát halyan aáparaaftk. A UU ■ntraóklat nia wáltomlk léaya-
— NŐI ruhák g}-ónyórü fazonokban idényvégi árakon Seliütznéi.
Nagykanizsai Takarékpénztár udvarában M*
Tariueaytöuié\'\') Buza ti»*«v. 77-e» 16 20—1636. 78-«a 16-35 - 1650, 79-es 1650-16W, 80-as 1660-1675 dunínt. Tl-tt 15 75 -1585 78-as 15 90--16 00 79-es 1605-1615 80-ss 16 15-16 25 - Roy« u| putvMfkl 1220 12 30. más 14-45-1260. Zab uj kö\'ép 1360-13 80 — Tengeri lisxániull 1270
Megérkeztek a legújabb divats&övésü nöi téli-KabCLt és rut>a sszovetete legfőbb minőségben.
Reklám árak! Filléres Divatüxlet.
Zalai közlöny
1934. siep\'ember 16.
SPORTÉLET
Nagy küzdelem színhelye lesz ma a Zrinyl sportpálya
A Szekszárdi TSE játszik az NTE vei a twjnoí.; pontokért
Értesítés.
Van szerencsém a n. é. közönséget tisztelettel értesíteni, hogy Kisfaludy utca 30. szám alatt
cserépkályha raktárt
nyitottam. — Raktáron vannak I. rendű, samott-anyag-ból készült oserépkályhák a legszebb színekben. — Vállalok cserépkályha átalakításokat kizárólag fatüzelésre (Hardlmulh-rends\'er), azonkívül gyorsmelcgitö csövei, Némelb-fé\'e szab. vasbetétekkel. Töltö rendszerű hazai tojásszén tüzelésre. — Javításokat és minden e szakmába vágó dolgokat a leggyorsabban végzek. — A fennti rendszerekre csak egy kályhájával kísérelje meg és az eredihény meglepő. — A n. é. közönség becses pártfogását kérve, vagyok teljes tisztelettel
IfJ. Németh Gábor kályhás
\\ Nagykanizsa, Kisfaludy-utca 30. sz. 3410
KÖZGAZDASÁG
Ahol puszta szomszédi ellenőrzéssel sikerfiit kiküszöbölni a tejhamisitást
Állattenyésztési szakosztály ölés Keszthelyen v
Még csak két teljes fordulót játszottak a délnyugati alosztály csaptai bajnokságért és a 12 :csapf.Qi kőtfiU fesak kcttŐDek és pedig a PVSK és a PEAC-nak minis még jxintvesztesége. Ez bizonyítja azt a nagy küzdelmet, amit az alosztály együttesei folytatnak egymással az alosztály bajnokságért. Ahogyan a profiligában a bajnok Fradi első meccsén Miskolqpn kikapott, az országos amatőr bajnok vereséggel kezdte a szezont, ugyanígy a^z alosztály bajnokaspiránsai közül Simonlor-nya. KI\'AC, I)VAC, Szekszárdi TSE és az NTE már elszenvedte első vereségét, illeive pontot adtak le. Az eddigi eredményekből azt látjuk, hogy a csapatok idegenben sorra vereségit szenvedlek, honi pályán pedig szebbnél-szebb győzelmekel arattak. Igy a PVSK ma jut első igazi nagy feladat elé, amikor Kaposvárott a KI\'AC ellen kell jálszaiya fis a PEAC pedig Pécsbányatelepre rándul a DVAC-hoz, ahol mindkél veretlent megfoszthatják veretlenségétől. A Szekszárdi TSE is szerencsétlenül kezdte a szezont, mert első meccsén Pécucit a PAC-tól kika-|x>tt, de igazi pagy képességeit megmutatta akkor, amikor a tavalyi délnyugati bajnok Simontornyát és a 2 helyezett KPAC-ot maga alá gyűrte, li két értékes győzelme után megálla-lűlhatjuk, hogy a szekszárdi együttes nagyszerű játékerőt képvisel. Kél Ilyen jóképességö csapat legyőzésével igazolta, hogy vele komolyan kell számolnia minden jó csapatnak és hogy egyik biztos favoritja a bajnokságnak. \\ TSE még nem szerepelt Nagykanizsán, igy ma mutatkozik be a nagykanizsai sportkőzönségnek. Az NTE a mai meccsén akarja beigazolni, "hogy a vasárnapi pécsi súlyos
vereség irreális volt.
Az NTE a következő felállításban játszik: Pandúr — Czigler, Csáki — Hadies, Hitler, Horváth (Kudich; — Farkas, Szollár, Szendröi, Jávor, Csász.
A mérkőzés délután 1 órakor kezdődik. Bíró Fenyő Kaposvár.
Változás a Levente Labdarugó Szakosztálynál
Ozorai Ferenc, a Zalai Közlöny •si)0rlrovalvezetője lemondott a Levi\'n-le labdarugó Szakosztálynál viselt ügyvezető elnöki tisztségéről. Ozorai több mint 10 évig állt a levente fut-ballsport szolgálatában. 4MHaasnsssnB«aMKKaí\'i> Katonatiszti és altiszti szabályszerű sapkák minden számban, szabályszerű aapkaernyAki tiszti szalon és félszalon karrfok, arany és ozüst kardbojtok 5 pengőtől, tisztesi kardbojtok 98 fillértől. - Cipó, csizma és táne-aarkantvuk nagy választékban. — VitérnéaJ ér-am-nxalag 16 fillér, miv lkfilílér darabonként. — HadaprótS-ariWMtrrl és önkéataai axaralwényete és mindennemű agyanruhásatl fat-sxot-slAsok
legolcsóbban beszerelhetők Beleznai Jánosnál
Sugár-ut 53. 3138
(Azok az írjuságl egyesületek,) akik ínég nevezéseiket nem adták le, szíveskedjenek folyó hó 18-ig Fenyvesi és bárány céghez leadid. Ugyanott uj lgatoló-lapok kaphatók. Igazolási ha. táridő 1931. szeptember 20. este 9 óra.
— An£ol szövetek Nagykanlz-án
Anglia és egyben a világ két leghíresebb szővetgyáráuak, Jennens Welch & Co., valamint Josiah Franz lld. gyártmányai e/idén először kaphatók Nagykanizsán, Klrschner Mór divat-áruházában.
Keszthely, .szeptember 15 Az AlsódunántuU Mezőgazdasági Ka mára állattenyésztési szakosztálya szakosztályi ülést tartott Keszthelyen Náray Andor gazd. akad. rend.. l<\'ii^>r clnőklésévci. Az elnöki megnyitó tájékoztatta a jelenlevőket a Kamara területén lévő állatértékosibési lehetőségekről, az értékesítési piacra való előkészítésről s azokról az intézkedésekről, amelyek ebben az irái\\yl>an folyamatban vaifaak. Rámutatott arra, hogy a mostani ínséges év próbára fogja tenni a gazdák hizlalási és termelési tudását és ezen tudáspróbából csak azok kerülhetnek ki győztesen, kik vme termeléseknél a takarmányozás technikai ismereteit, a kalkulációs ismerőieket nemcsak elméletileg tudják, de alkalmazni is képesek. A meglevő piacokat csak jó áruval lehet megtartani, illetőleg bővilei|i.
l)r. Nagy Sándor, az üM\'l\'K osztályvezetője ismertette a legutóbb kiadóit tejrendeleleket és a tejszövctkczctvk fontosságára liivta fel a figyelmei, megjegyezvén, hogy a tejtermelő érdekek xsak a tenyésznél kapcsolatos tehenészetekkel ezemben védendők meg, meri ezck közhasznú munkálkodása országos érdek. A l«jórlóke»ilés nehézségeiről beszélt, az ipari tejek alacsony árainak okát ismertette s vé-yül a szövetkeze^ ólét szükségességére hívta fel a figyelmet.
Molnár Pál kamarai tilkár beszámolt Unrprazági tanulmányútjáról és ismertette az ottani tcjszóvetki\'zciek fejlődését és intézményes kijépitését. Ismertette, hogy. 55 szövetkezetből 31) év alatt, hogy ljjtt 700 szövetkezel és az egész tej termelés hogy bonyolódik le eme egy értékesítési szerven keresztül ugv, hogy a feldolgozási költség igen alacsoity. A Valio Laboratorio coo|>erative Bulttr export Association vezetésének köszönhető ez, mely a nálunk található OMTK-rtak felel meg. A különbség csak az, hogy az összes tej csak eme egy központ utján lesz értékesítve, jjcni ugy, mint nálunk, hogy a tprmelt tejnek csak egy része kerül az OMTK utján értékesítésre. Megemlítette, hogy a szövetkezet üz-
letrészek jegyzésén alapszik. Egy itt-lelrész 20 j)Cngőre. lehető, de ezenkívül a belépő tag a szövetkezet alapításakor ennek másfélszeresét adja kölcsön a szövetkezetiek, hogy a töke erős legyen. A legkisebb lejszóvetkc-zet napi 1000, npgyobbak ,ulP« 20.000, de a helsinkii központ napi 250.000 liter tej forgalmazását mulatja. Hamisítás nincs, a becsületre való nevelés ezt egészen kizárja náluk, de ha t$z véletlenül mégis elüfordulnb, ugy először szomszédja figyelmezteti és ha mégegyszer megismétlődne, , amire eddig nem volt példa, ugy az ilyeij kizárt tag tejét seliol sem tudná értékesíteni. A icjet zsírtartalom szeriift vásárolják, ki milyen tejei szállít, annyit kap érte. IH\'teg telién teje nem szállítható szövetkezetbe, a tuberkulózist kiirtották a tehenek köZül s igy a lej nyersen, veszély nélkül fogyasztható. A szövetkezet annyira erős, hogy már kölcsönökel ad, sőt még az állam részére is bocsájlolt már kölcsönt rendelkezésre. Helsinkiben hatalmas épülettömbbel rendelkezik, mely számtalan laboratóriumot zár magába. Itt dolgozik Wirianen professzor is, ki a zöldlakarmányok crjedésmeníes elt«-vésél dolgozta "ki, melyet hazánkban öt gazdaságban az idén próbáltak ki, de már 11 állam széltében alkalmazza is. \' (
A szakülésen i^yolc pontból álló indityiányt fogadtak el, mely az olajpogácsák magas árát, a főváros tej-ellátásának olcsóbbálételét, a szövetkezed hálózat intézményes kiépítését, az exportőrök engedélyének felülvizs-gálását, az állatok és állati termékek vasuli tarifájának revízióját, a tejpropaganda bizottság működésének fokozását, a tejipari ellenőrzési dijak leszállításának időszerűségéi és a tej-ipari ár nivójánük emelését tárgyalta
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt, Gutenberg Nyomda ét Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán.
Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telelőn: Nagykanlcu 78. sxim.
Gyermekek, paradicsoma
Balatonfenyves
Ott vegyen villatelket
központban, fürdőjoggal,
Nagyszerfl tőkebefektetés — Kényszertakarék l Díjtalanul kap prospektust, felvilágosítást
Szabó Antal sportüzletében, Fő-ut 5.
Erzsébet királyné szálló
Budapest, IV., Egye\'em-utoa 5.
(A Belváros köiponijAban).
100 modern kényelmes szoba. Liftek. Hideg-meleg folyóvíz. Központi fűtés, Az étterein és kávéházban minden este szalonzene. Az Erzsébet pincében egypinoér rendszer I Menü i | pengő BO fillér.
tto4 nepltmbti 16.
« ZALAI KÖZLÖNY
DÖNTŐ SIKER ŐSZIEK TRÁGYÁZÁSÁNÁL
PÉTI SÓ
FIZETÉSI KEDVEZMÉNYEK
Kérjen azonnal árajánlatot
PÉTI NITROGÉN HÜTHAGTAGYAr RT., Budapest, V, Nádor-ulca 21 " vagy NttrzatkÉpvlselOnfcnél: ~
és vidéki lerakatunknAI Sagykanlzain i
ORSZÁG JÓZSEF cégnél
Erzsébet tér 10. (A blrósígl palota mrllett). Telefon 130.
4
M
I
APRÓHIRDETÉSEI
Két dlákflrt vagy laányt felveszek teliét ellátással,- gondos tanulási fe\'ügye-lettel. Megbékélés Eriaébel tér 17. az udvarban.
Háromaxafcáa lakás Szemeréb*n azonnal kiadó. Bővebbet Király-utca 36. Reichenleld______3457
Utcai egvszoba-konyhás lakás kladA Magyar-u. 10. és Horlhy Mlklós-ut 21. íz alatt. _ 3462
KsttSsaobáa la\\ás Jutányosán kisdó Horlhy Miklós-ut 2, Fonyónál. Megtekinthető 10—4-ig. 3449
Két diák, minden Iskolához közel. !<ü-ön szobában, jutányos áron ellátást kaphat Fó-ut 19. Ili. sj\'ó.
3 bal. hold szőllő
szobás villával, gyümölcsössel és kb. 40 hl. borterméssel 3600 pengőért eladó. — Bővebbet Király-u. 35. alatt — Ugyanolt Klrály-u. 3. sz. ház is megvehető. 3203
Jól főző mindenes aaakáoanS azonnali belépésre kerestetik. Csengery-ut 19.
-3447
Rákóczy-utca 24. szám alatti ház szabad kézből el.dó. 3460
Kátsxobáa, konyhás, mellékhelyiségekből álló lakás november l-re kiadó. Sugár-ut 35 3458
Böhm Antalné alftayamáájábaa,
Zárda-u\'ca 8, legújabb és legszebb minták a legolcsóbban előnyomtatnak. -3465
Tanulót felvesz Ladeczky hangizer-kéizltö Zenei hallás megkivántstik. 3470
Autótaxik, klztrólag kényelmes, csu kott, hatszemélyeseik olcsón rerdelhetók. Telefon-állomás SIS. szám, Kaulmann Manónál.
Saját termésű kerec*enyl asztali lehér bor literenként P — 56 ért, siller (vöiöi) ét éásamnat P — 48 ért kapható Csen-gety-ut 19. 82
ÉrUaitáa. Fehérnemű, függöny, párna készítését gyönyörű kivitolbén vállalom. Szíves pártfogást kér HorvátHné Bogatln Katus
_fth<rnema-«i«lon - Horlhy M.-ut 57.
Érettiéglzett Ifjú lelkiismeretesen, alkarral instruál gimnáziumi és po\'sárl Iskolai diákokat. Clm a kiadóban 3432
Egy néniét kflnyvJár szekrénnyel együtt kö\'te ICO 150 éves könyvek, olcsón kap-hitó, úgyszintén egy nagy álió lükör. Cim a kladóoán. 3417
Maxim-lámpák részletfizetésre is kaphatók Siern üvegkereskedésében Nagykanizsán Fő-ut 2 3204
Margit fflráfl, Cscngery-ut 19. Nyitva re8({el 6 tói este 7-lg. Tyuksiemvágás. Kedvezményes jegyek az Ipartestületben. Omke ban, Kaoe-nél. 81
lakalatáakák. bőiöndök, legnagyobb választék, legolcsóbb árak. Adóhivatallal szemben: Perlsz Vilmosnál. 3477
Prlválpánx diszkréten, csakis biztos helyre, vagy ékszerre kapható. — Cim a kiadóban. 3111
POQÁNYVÁRI
uradalmi fajboraim kaphatók llterenkint már 80 filléréit. Legkisebb tétel 25 liter. 6R08S KÁROLY lOldbhtokos Batthyány-utca 26 szám.
Jól főző mindenest, hosszabb bizonyítvánnyal kis családhoz felveszek. Telekiül 47. 3454
Csengery-ut 4\'2. alatt utcára eg^szobás-konyhát lakáa me lékhelyleégekkel novem beire kiadó. 3478
Bútorvásár lék figyelmébe I Mielőtt bárhol bútort venne, tekintse meg raktáramat vételkényszer nélkül, hol gyönyörű uj tele há\'ószobák, sezlonok, matracok olción betie ezhctő*, özv. Kukeczné-nái, Erzsébet-tér 11. Hasinál! bátort veszek és eladok 3453
Háamaatar felvétetik Széchenyi-tér I. alatt. 3475
■Inak volaa . _______ ..
találmánya, vagy könnyen lehonyc üzlete. Cim a kiadóban.
Já eszméje, vagy uj • \' \'oUthstó
Pl.nlnó bérbe vagy eladó. Clm a kl-adóhlva\'aiban. 3467
Harisnyák, kötött kabálok, ernyők legolcsóbban adóhivatallal ssemben: Perlsz Vilmosnál. 3477
KattSaaobáa udvari verandis laká* novemberre kiadó Kinlzal-u. 11. alatt. 3473
— (A gőz- *a kádfürdő) ezután va-sárnapokou nem csak délelőtt, huncm délután is nyitva van. Ugyanig^ .ünnepnapokon.
IMOt
, vásárol
Dukász Ferenc
fakereskedő, Nagykanizsa, Magyar-utca 108.
NGYEN
kapja a
Zalai Közlönyt
jövő hó elsejéig,
ha most előfizet.
Jövő t>éten, csütörtökön érkezzem vasárnapig maradok!
Bemutaifuh: Kanizsának az esztendő legszebb, legmulattatóbb, legf>ercigebb filmjét! Saepf. 2Q—23-ig
*
ZALA| KOZL0NY
1934 szeptember 16.
MIELŐTT
jff^ mrp nn"
w JEm JA,
száudékossik venni, tekintse meg dúsan felszerelt raktárunkat.
Minden igényeknek megfelelő: hálók, ebédlők, uriSZObák, szalonberendezések, konyhák, előszoba-berendezések és mindenféle kérpitos-árukban 1
Nagy választék! Olcsó árak! Kedvező fizetési feltételek!
BÚTORÁRUHÁZAK
Tiblbai 4M.
Nagykanizsa Sopron Békéscsaba Szombathely
Horthy aiklóa-u« 4.

;
18.960/1934.
Itaiílífjjaláii Mm.
A leányliceumi tantermek berendezésének kiegészítésére nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
Az ajánlatokat a feltételekben megadott címzéssel f. évi szeptember hó 19-én déli 12 óráig a polgármesteri hivatal Iktatójába kell benyújtani, vagy postán beküldeni.
A kiírási műveletet hétköznapokon d. e. 10—12 óra között a v. mérnöki hivatalban megtekinteni s beszerezni lehet
Nagykanizsa, 1934. évi szept.
hó 13-án. n~i x
■mi Polgármester.
18.509/1934.
Arleitési hirdetmény.
Folyó évi Szeptember hó 22-én d. e. 10 ór^lg a városi iktatóhivatalba beadandó zárt Írásbeli ajánlatok alapján a város részére 3 (három) wag-gon zabot szerzek be.
A beadandó ajánlatokhoz minta csatolandó.
Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad .\' Nagykanizsa, 1934. évi tember 14-én.
Polgármester.
i szép
Telepes és Qálóxatl n
Rádió.
Cegmodernebb
Gramofon
és lemex.
Akkumulátor, tzdraxfelep, töltés, /avltás
ECEIC TRONNÁi:
Varomööx-palota. Telefon 432.
PONYVA
Varrás, javítás — Hirsch és Szegő cég
Sátor Kocsi Kazal Oép Turista Kölcsön
István\'kWlySzálloda
Budapest, VI., Podmanlozky-utoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon : (Interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim : HOTEL1ST. Szobáink árit mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20°/o engedményt kapnak. Központi fűtés, .folyó hideg-meleg vii, lift, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar
15.197/1934.
Fseladásl hirdetmény.
Készpénzfizetés ellenében bárki, 6 hónapi kamatmentes részletfizetésre minden közszolgálati alkalmazott rendelhet tűzifát a város erdőhivatalártál.
Nagykanizsa, 1934. évi ju-lius hó 21-én.
„ Polgármester h.
Vetéseknél,
réteken,
kaszálókon,
lucernásokon, kertiveteménf éknél
csodát művel a
Píi-Sójitráp.
Bizományi raktár:
ORSZÁG JÓZSEF
M«f, Matrágyi,
.tk kmak*4ts4b»
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett)
(Nruiuitolt a laptulajdonos Knzguduitl R.-T. Outakerj Nyomta 4a Délzalal UenaHÓ Vállalata könyvnyomdájában, NigykaaliUn. (Feleli, üzletvezető: Zalai Károly.)
74. évfolyam 210. szám
Nagykanizsa, 1934. szeptember 18. kedd
Ara 12 fillér
SM<k«*aMa&f éa kiadóhivatal; NJut 5. uáa MagfrleaikÜ minden reggel, hétlő kivételével
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
SaerkeutŐaégt éa kiadóhivatal! telefon: 78. sa
Magyarország és a Duna-kérdés
Az a nemzetközi feszültség, amely a julius 26-lki bécsi tragikus események következtében pattanásig fokozódott, lassan lecsendesült ése diplomáciai tárgyalások békés medrébe terelődött. Mussolini visszavonta a Brennerről csapatait. Hit ler, akit közben a német népszavazás eredménye Európában és a történelemben eddig példátlan hatalommal Németország vezérévé tett, ismételten és egyre erőteljesebben hangsúlyozza békeakaratát és közeledést keres valamennyi szomszédjóhoz. Páristól Rómáig és Varsótól Bécsig a kibontakozás útját keresik uz európai külügyi hivatalok.
Kétségtelen, hogy Európa békéjének és jövendője kialakulásának ütköző pontjába nem csupán Ausztria, hanem az egész Duna-medence ujjárendezésének mikéntje tolódott. Egyelőre minden kombináció és jó-solgatós korai lenne. Csak annyi bizonyos, hogy Magyarország hozzájárulása nélkül végleges és állandó megoldást teremteni a Duna-völgyéten nem lehet. Magyarország, a Dunakőnyök alatt, Középeurópa centrumában fekszik, amely ponton az európai hatalmak érdekei átló san találkoznak. Ez a földrajzi adott ság minden időkben meghatározza Magyarország történelmi és gazdaságpolitikai helyzetét. Magyarország nélkül sem a Duna-medencében, sem Európában normális gazd;sógi élet el sem képzelhető. Érzi ezt valamennyi szomszédunk és tudatára kezd ébredni ennek most Francia, ország is.
A tragikus ausztriai események nyomán támadt lázállapot első pil lanatában Gömbös miniszterelnök a magyar külpolitika teljes nyugalmá vnl és a magyar követelések igazságosságába vetett hittel szögezte le, hogy a magyar külpolitika béké.< törekvései változatlanul az olasz • osztrák magyar barátságon épül nek fel. Ennek rendük;tlen alapja a római megegyezés, amelynek, Ma gyarország boldogulása szempont jából, legfőbb értéke, hogy piacokat teremt a magyar föld termékei számára. Békés megerősödésünk és további boldogulásunk érdekében legelső törekvésünk arra irányul, hogy külkereskedelmi kapcsolatain kat ugy Ausztria, mint Olaszország felé tovább épitsük.
Ezt a célt szolgálták legutóbb Fubinyi kereskedelmi miniszternek bécsi és római tárgyalásai is. A bécsi tárgyalások eredményeképpen a szomszéd Ausztriával egyre jobban fokozódnak idegenforgalmi kap osolataink. A két szomszédország politikai és gazdasági barátsága következtében egyre több idegen szem ismeri meg közvetlen közelről Magyarország helyzetét és közállapotait. Enr.ek jótékony hatása mindinkább érezhető az egész európai közvéleményben.
Ami pedig az osztrák piacnak
Motta ésBarthou hétfőesti csatája 38 8 3 arányú győzelemmel végződött a szovjet javára
Hírek a Népszövetség genfi boszorkánykonyhájából
Genf, szeptemter 17 | a tárgyalások csak előkészületben
A Havas iroda jelentése szerint Schuschnigg osztrák kancellár ma délelőtt elutazott Bécs felé. Az Ausztria függetlenségét biztosító egyezmény tárgyában e hétén folytatják a megbeszéléseket. Ugy látszik, hogy az Ausztria függetlenségét biztosító egyezmény a locarnol egyezmény után igazodik. Az osztrák függetlenséget védelmező eljárás a Népszövetség keretébe tartozik és biztosítja a Népszövetség tanácsának közbejárását. Ez a terv az aláíró hatalmakat megnyugtatta Mindezek
vannak jegyzi meg a Havas iroda A szovjet ügye
Genf, szeptember 17 A Népszövetség közgyűlésének po litikal bizottsága ma délután ülést tartott és megvizsgálta a Szovjet nép követségi jelentőségét. Felszólaltak : Benes, Motta svájci volt szövetségi elnök, Hollandia, Portugália és Argentína kiküldöttei.
Nemcsak Svájc, hanem Hollandia, Portugálja és Panama Is ellenzik Oroszországnak a Népszövetségbe való felvételét.
Svájc forradalmosltástól fél, Anglia, Francia- és Olaszország garanciát vállal * szovjetért
Genf, szeptemter 17 A Népszö\\eUég politikai bizottsága hétfő esti ülésén a portugál kiküldött a szovjet felvétele ellen nyilatkozott
Motta svájci fődelegátus kijelentette, hogy a szovjet még csak nem is mentette ki magát a ivájci követség összerombolásáért és a követ meggyilkolásáért s ezért is határozottan ellene van a svájci közvélemény a szovjet felvételének. A szovjet ellensége a vallásnak, szét zülleszti a családot, megöli az egyéniséget és megszünteti a magántulajdont. Csak az a célja a szovjetnek, hogy a Népszövetségbe bejutva, forradalmasítsa a világot
A telga kiküldött a felvétel mellett, Argentína ellene, Hollandia ellene, Eden angol delegátus ellene szólalt fel. Barthou kijelentette, hogy Francia-, Angol- és Qlaszor-s/ág közösen vállal felelftMéget a szovjet felvételéért, meri a szovjet kormánya kötelező erővel meg ígérte, hogy elismeri az összes nemzetközi szerződéseket.
Az olasz éa lengyel kiküldöttek és Ik\'ites üdvözölték a szovjetet a Népszövetségben. Hasonló értelemben szólalt fel Tevfik Itüdsi bey.
A szavazás során 38 állam a felvétel melleit, 3 ellene (Hollandia, Svájc, Portugália) szavazóit, 7 delegátus nem szavazóit-
Mussolini Bécsbe készül
Velence, szeptemter 15 Steidle osztrák főkonzul szomba-
ton este vacsorát adott a Velencében tartózkodó és vendégszereplő Operaház tagjainak tiszteletére. A vacsorán megjelent Mussolini miniszterelnök is. Steidle főkonzul felköszöntőt mondott Mussolinire,
aki vála&ában kijelentette, hogy el fog látogatni Bécsbe, a látogatásának időpontját azonban nem jelezte.
Kína nem kapott tanácst?gságot
A népszövetségi tanács délelőtti (klésén Sandler elnök indítványozta, hogy Szovjetonoszország belépési ügyét
részünkről való kihasználását jelenti, nagy jelentőségű az is, hogy teljes megegyezés jött létre az Ausztriába irányuló buzabevitel és a Magyarországba irányuló fabehoza-tal kérdésében. A magyar föld termésének a bécsi vásáron elért eredményei Igen kecsegtetők a magyar kivitel további fokozása szempontjából, éppen ugy, mint Fnbfnyi ke-leskedelemügyi miniszternek olaszországi látogatása a baríi levantei vásárral kapcsolatban.
Magyarország központi fekvésének mérlegeléséből ered az a terv is, amelynek végcélja a magyar lengyel kapcsolatok kimélyltése és szorosabbá fűzése. Ennek a célnak érdekében Magyarország miniszter\' elnöke az ősz folyamán Varsóba lá-< togut és ma elvitathatatlan annak ct jelentősége, hogy Budapest és Varsd közeledésével szorosabb kapcsőla\'
tok létesülhetnek Magyarország és a római paktumot aláirt hatalmak között is. Magyar lengyel vonatko* zásban bizonyos, hogy a lengyel kapcsolatok kímélyitése gazdasági szempontból igen nagy jelentőségű, tekintettel arra, hogy Lengyelország a múltban is értékes felvevőképes* ségü piac volt Magyarország számára.
Európa békés atmoszférájának biztató fejlődése kétségkívül attól függ, hogy az ősz folyamán miként alakul ki Olaszországnak és Franciaországnak a Duna-kérdésten való egyetértése. Magyarország belső nyugalmának és gazdasági helyzc\' tének biztos tudatában figyeli a fejleményeket és meg van győződve arról, hogy nélküle, vagy ellene a Dunu-<kérdés eredményes és az általános európai béke célját szolgáló megoldása nem várható
a VI. bizottság elé utalják, Kimon-tolták, hogy Spanyolország állandó tagja marad a tanácsnak, míg Kína ebbeli kérelmét elutasítottak.
Genf .szeptember 17 A Népszövetség Jtu2$yülése ina u ,kora délutáni órákban a tanácsba választotta Csilét, Spanyolországot és Törökországot. Az 52 érvényes sza-vazat közül Csile éa Spanyolország 51—51, Törökország |>edíg 48 szavazatot ka|»ott. A választás eredményét nagy tetszéssel fogadták.
London .szeptember 17 Kina népszövetségi megbízottja, midőn értesült a Népszövetség döntésiéről, hogy Kinát nem veszik vissza népszövetségi .tanácstagnak, kijeién-tette, hogy ezzel csak a Népszövetség feszit, nem Kína. A Népszövetség — mondotta — mindjobban kizárólag uz európai államokra szorítkozik.
Ukrán tiltakozás Genfben a lengyel kisebbségi javaslat miatt
Páris, szeptember I7 A Rádió Iroda varsói értesülése sze-rint az ukrán párli képviselők u Népszövetségben tiltakozni fognak a lengyel kormánynak a nemzeti kisebbségek elten tanúsított magatartása miatt.
A kisantant két álláspont közt Ingadozik az osztrák kérdésben
Tárfe, szeptember 17
A Paris Soir genfi tudósítója szerint a kisantant még nem foglalt állást az osztrák kérdésben. Két elfogadott irányt vallanak. Az egyik : Ausztria függetlenségét nemzetközi egyezménnyel és a Népszövetség keretei között kell biztosítani, hogy ilymódon egyetlen nagyhatalom se tarthasson igényt kivételes helyzetével. A másik : Ausztriát nemcsak a csatlakozás ellen, hanem a Habsburg trón v/*jzaáilltása ellen is biztosítani kell, mert mindkét eset veszélyeztetné a békét.
RADIO-MVSOR
lludapr*, kedd.
0.15 Torna. Utána luitglciuczek.
11.15 Hírek. 10 Mi okozza a hajhullást 1 10.10 Az apród. 12.05 Klein Pál zongorázik, tlröber Sári éne. kel - 12.31 Hirek. 13.20 Időjelzés, Időjárásjclcnlés. UO) Országos l\'os-lászcnckar. — 11.40 Hitek, drak. — 1(> Asszonyok tanácsadója. Arányi Mária.; - 1(1.45 IdöjelzA, hirek. -17 Hudapesli Koncert Sza\'oiizCnekar.
IX Szegedi István és Var .ágh János költeményeikből olvasnak fel 18.45 Országit Tivadar hegedűi. 10.30 -A magyar mezőgazdaság . Dr. Ihring Károly előadása 20 Közvetítés a City Filmszínházból. 1. Sellők és kalózok. 2. Miki meg a ping-pong. 3. Kacagó tarka tavasz. 4. Három kis malac. — 20.40 Kis Sziunad. <Többet ésszel.. Vígjáték. 21.33 Hirek. — 2150 Az 1. honvédgya\'ogezrcd zenekara 23 Cigányzene.
Bér*. 11.30 Alpési dalok lemezeken.
12 Hádiózenekar, 13.10 Hangverseny 10.15 Gyermekkar. 16.40 Lemezek gyermekeknek. 17.50 Bu-soni-cmlékhangvcrscny 1U.40 Hádiózenekar. — 21.25 Bárzene. — 22.(T> Állástalanok zenekara. 22.50 Hangverseny. 23,50—1 Lemezek. Tánczene.
ZALAI KÖZLÖNY
1934. szeptember 18.
A Nemzeti Egység hírei
A Nemzeti Egység vezetősége teg. nap este tartotta első őszi értekezletét, melyen határozott, hogy a Nemzeti Egység keretén belül megalakítja a háztulajdonosok érdekcsoportját.
A háztulajdonosok icndelkezéséro áll naponta este 6-től 7-ig a Deáktér 14- sz. alatti központi helyiségben minden ügyben a párt titkársága.
Értesítjük azokat a választópolgárokat, akik még nem tagjai a> Nemzeti Egységnek, addig, mig a párttitkárok és választmányi tagok másoldalu elfoglaltsága miatt a szervezést folytathatják, tagfelvétel végett jelentkezzenek a központi titkárságnál.

Már most értesiti a titkárság az építőiparosokat és szakmunkásokat, hogy f hó 23-án, vasárnap d. e. 10 órakor tartjuk értekezletüket.
Hasz éve ma...
(A Zala 1914. szeptember 18-lkl számából)
Bent vagyunk Szerbiában. A szerbek azt jelentik, hogy 180 000 szerb átlépte a Szávát és az osztrák magyar seregek megverése után Budapest felé nyomul. Az osztrák magyar hivatalos jelentés szerint csapataink átkeltek a Száván és benn vannak Szerbiában.
Az angol világuralom végnaplak ról ir a Zala az angol gyarmatok függetlenségi törekvései kapcsán. •Anglia megszűnt világhatalom len-ni« mondja a cikk.
Délafrlkában lovasvadászok megy adásra kényszeritettek egy megley pett német csapatot.
Kivégezték Adám Rada zalatnai malomtulajdonost, aki inasával fényjeleket adatott a szerbeknek.
Gyónl Géza »Enek a Grániczon* c verse áll u Zala napihireinek élén.
A 20-22 évesek behivását publH káló plakátok megjelentek Nagykanizsán.
Néger ezrulek küzdenek a francia hadseregben Zuáv, arab, türk csapatok is állnak szemben a németekkel.
A harcterekről sehonnét jelentés nem érkezett.
Ozsonnát a sebesülteknek. Nagykanizsa hölgyei naponta felváltva ozsonnát adnak a 4. sz. tartalék\'* kórház betegeinek. Az akciót most a többi kórházakra is ki akarják terjeszteni.
A kanizsai mozgópostások a hadbavonultak hátramaradottainak október 1-töl havi 250 koronát ajánlottak fel a fizetésükből.
Jól megy a kantln, egy szakácsnőt, egy mindeneslányt, egy kiszolgáló lányt és egy csaposfiut keresnek hirdetés utján a közös laktanyába.
A íilvatáruházak hirdetései alig ajánlanak mást a közönségnek, mint hadfelszerelési cikkeket, hósapká-kat, haskötőket, trikókat, érmelegi-tőket, pisztolytáskát, sarkantyút, halina-csizmát stb.
Udvariatlanul bánnak az őrtálló katonák és altfcztek a sebesülteknek adományokat vivő közönséggel. A Zala nyilvánosan panaszt emel emiatt.
— Vállnak éi damautok, paplanok, takarók állandó nagy választéka Singer Plvatáruházbiin.
megállapították az irredenta emlékmű leleplezési ünnepségének sorrendjét
Nagykanizsa büszkesége, az egész országban páratlan nagyságú és szépségű inedenta emlékmű leleplezési ünnepsége október 7-én, vasárnap lesz. Or. Krátky István a szoborbizottság tagjait értekezletre hivta össze, amelyen jelen volt a Nagykanizsán tartózkodó adományozó, Schless István Is. A bizottság kidolgozta a leleplezési ünnepség rendezésének részleteit. Az országos ünnepre való tekintettel a polgármester filléres gyorsot és az egész országból 60 százalékos utazási kedvezmértyt kért Nagykanizsára. Az ünnepségre a hazafias egye. sületek országos kiküldöttei is megérkeznek. Meghívja a várós a kormányzót, a kormányt, az összes törvényhatóságokat, a környék városait, a közeli falvak dalárdáit, amelyek népviseletes csoportodat is hoznak magukkal.
Az ünnepség délelőtt 11 órakor kezdődik. 1. Hiszekegy, játsza a Levente Zenekar. 2. A gimnázium egy növendéke szaval. 3 Fügedi Fichtner : Árpád sirju, énekli az ipartestületi Dalárda Ketting Ferenc karnagy vezetésével. 4- Avató be-sz < ■ Az Irodalmi Kör és a pol> gári iskolák egyesitett monstre-\\egyeskara Kerkay : Nem, nem, sohá-ját énekli Ketting Ferenc vezénylésével. 6. Schless István beszéde. 7. A polgármester átveszi az
emlékművet. 8. Koszorúzások. 9. Szózat. 10. Diszelvonulás a Levente Zenekarral- ■*
A szobor adományozójának kívánságára az összes Iskolák testületileg vesznek részt az ünnepségen, mert Schless István egyik cél la az emlékmű állításával éppen az volt, hogy a fiatal generáció számára, amely már nem ismierte Nagymagyarországot, legyen ez a szobor egy örökös emlékeztető és a benne kifejezett gondolatok ébrentartója.
A szobor felállítás munkálatai Schless István felügyeletével serényen folynak. Hübner Tibor, a mü szellemi szerzője a napokban érkezik Nagykanizsára.
Gyomor- és bélbántalmak, hss-üregceli vérpanRás, izgékonyság, migrén, kimetültíég, szédülés, szlv-g/oruláa, rémes álmok, ijedösség, általános rosszullét, a munkaképes &ég csökkenése sok e elbcn rövidesen megszűnnek, ha a beteg néhlny napon ái regtel éhgyomorra 1 p hír termé*ze»es „Ferenc József" kese-rüviiel itziit. Az emésztőszervi bajok orvosprofesszorai általánosan dicsérik a Ferenc Józsel viz enyhe é8 megbír h tó hatásit s azt gyakoria-;u bm aürün rendelik.
Szövetek
Szőrmék
Kabátok
Bársonyok
Flanelek
Selymek
Vásznak
Szőnyegek
Ct> O
G
O
O*
N ^
ca a
N
a >
u-
CU
5d o
£ N
Z c/)
Kirándulás Pogányvárra
Hétvégi riport
Oszbckönyőklő, harmatosait üde reggelen gurult velünk u két izmos-ló vonta kocsi Zalaország, csodaország egyik híres helye: Pogány vár legendás halmai felé. Pogányvár ... Hachus tüzes nedűjének lovagjai kórél>en ennek a pévnek muzsikája a szikkadt Ínyeken iws és felejthetetlen aromákat Idéz fel... Aki pedig fel is kereste ezeket a legendás halmokat, utána színes mozaikként minduntaltm felmerül Jel kében a sok szép természeti kép, a fűszeres szagú, néhol beláthatatlan táblákban nyújtózó, egész halmokat átölelő szőlők kőzött hivalkodó ,urikaslélyos Iwrházak, gazda, sági épületek, beszédes és csodaszép bizonyítékai ,uz eml>eri munkának, törekvésnek ... ■«
Az álmosan kopolt, vakolatát hullajtó inkey kápolna, a csöndben alvó lazsnaki Jiaslély mellett kitáguló per-spektivábnn pcrc«k alatt szaladunk keresztül u kicsiny Palin község apró házai közólt, mert az urasági kastélyok nepkényes falait mindenütt eltakarják a százados park.ik fái és az érő gyümölcsök, kacagósan pirosló almák tömegével rakott faágak. Majd Újudvar (tatln egykor az Anjou Lajos legendás korában magyar vitézség veretlen hírnevének színhelye..vele szemben pedig az ujnépi luradalom hatalmas szántóföldjein átfutó vasországulon a reggeli /japsütéíí nranyzuh.uagál>aii szürke fátylait lengeti felénk a Szombathely—Sopron—Bécs felé törtető vonat, melynek szín-kontrasztjaként ha. ragosan zöld kukoricatáblák mellett sárga lokolyában és messzire rikitó plpacs-plms viganóban Bocskay hircs falujába: IJócskára igyekszik egy ta-karos cigányasszony ...
Az útszegélyek poros akácfáira a kora tavaszra következő kora ősz sápadt fürtű virágokat aggatott. Az ösz-szeboruló fák haragosan zöld levelei közül felénk ingatja a reggeli szél ezeket a másodvirágokat, szemünk elgyönyörködik u természet e nazar gesztusán és amig ezeknek a virágfür-tóknek felénk szálló sóhajaiban hiába keressük az illatot, önkénytelenül balga emberi vágyainkra kell gondoljunk, szivünkre, mely olyan sokszor szeretne többször is virágozni... Pedig, lám: ha u természet szeszélyének kegyelméből kélszer bont is virágot egy nyáron az akác, ezeknek a késői virágoknak sápadt kelyhéből már nem tud illatot oroziü a könnyű szárnyú szél, mert azok is illat nélkül születnek, ukárcsaty az emberi szivek másodvirágai...
Rilimán után derékszögben térünk le az országúiról a jegenyékkel besze-get vicinális útra, amelyen csakhamar elénk lárul Zalaország egyik legszebb vidékének gyönyórü panorámája...
Nekem, aki hivatalom kopott asz-tala mellett a kötelesség legtöbbször hivatalos egykedvüségével kell intabu-láljam ennek a Járásnak parcellákba hasított rögeit* X-ről Y-ra, mindannyiszor fogalmam sem lehet arról, valóságban liogyun néznek ki ezek az uradalmuk, lakházaknak feltüntetett csodás szép kastélyok. így eddig azt hittem: l\'ngjakabfu nem egyób a telekkönyvben leltünteielt pusztánál. Most pedig, amikor eiibénk tárul rajta a gyönyörű kétemeletes Kövess.kastély, amikor szemünk gyönyörködve cserkészik a kastélyt karéjban körülvevő erdőben, aranyosan megcsillanó szőlőkben, umikor kocsink elhalad a százholdas hajdina-vetés fehér-rózsa-szinben hullámzó gyönyörű tengere mellett, akkor a másik oldalon felbukkan szemünk elölt a pogányvári első hegyhát; fehér kontúrjai, piros cserepes tetői a hegyoldalba épített urasági kastélyoknak.
Vendéglátó Szabó Sándor bátyánk, miután előbb megtizóraiztat bennünket, elkalauzol ezeken a hegyhátakon, ahol jómagam borzongó lélekkel já->t»k 8 igyekszem mugum elé képzelni azokat uz időket, amikor itt pogány eleink földvárából sastekintetü magyarok szeme vigyázó gonddal őrködött a tábor nyugalma felett. Vagy
1934. tztptembcr 18
ZALAI KÖZLÖNY
EMBEREK! Öregek! Ifjak! Férfiak! Nők!
Ezen a helyen hirdetjük holnap a nagy eseményt!!!
amikor a Balaton őstengere mosogatta ezeket a partokat, melyeken ma 15 mnligános bor is terem.
Egyik fordulónál, ahogy széttekintünk, « déli napsütés aranyos verőfényében szemünkbe csillan Egcnara-csa házainak fehér falai fölött a i>u-laton szőke kontúrja. Ugyanazzal a hatással, mint a soproni Almtctőről a hullámzó Fertö-tó.
A Balaton, gondviselő Istenünk könnyes ajándéka, történekmelőtli idők gyönyörű bizonysága, az őszi napfényben diadalmasan ragyogja felénk u magyar hitet, magyar akaratot, szeretetet. Hiszen aki idegen országok külójabóző, hideg szivü népei közül eddig partjai mellett elidőzhetett, mindig visszavágyik oda ...
Egy mélyen fekvő völgy hatalmas teknőjében elihénk tűnik -az 1800-as évek egyik legtiszteltebb papköltőjének, a páJosrendi Virág Benedek szerzetesnek szülőfaluja, a közel 2000 lel. kel számláló Dióskál község. Mintha svájci festők palettájáról csöppent volna gyönyörű színfoltként elönkbo ez az ideálisan és szinte megnyugtatóan szép fekvésű község. Virág Benedek, ez a horáliusi lélek innen vitte magával azt a nemesen tiszta idealizmust, |azt a minden küzdelmen keresztülvezető törlietetlen magyar akaratot, , amellyel hazafiságra, a nemzeti érzés és nyelvhez való hűséges ragaszkodásra taníthatta nemcsak költeményeiben, de történelmi munkáiban is nemzetének fiait.
Ebéd után hallgattuk SZabó bátyánk, vendéglátó házigazdánk ajkáról a mesélő beszédet. Ki is faggatásaimra elmondotta, hogy a legöregebb emberek meséi szerint ezek a hegyhátak valamikor ltogoris (Boris) bolgár fejedelemé voltak. A dr. Wolf-féle szőlőt ennek öregapja még u fejedelem le-származóitól vette.
És amig a délutáni nap arany verö-fényében fürdetemu-mélázó arcomat, gondolataimmal olt időzöm abban a korban, amikor ezek a halmok nemcsak hirdetői, hanem szenvedői is voltak a magyar fajiságnak. Látom u marcona pogány ősöket az István királlyal dacoló, varkocsba kötött asszonyhaju férfiakat, akiknek markában papirosként hajolt cl a kovácsolt lópatkó kemény vasa és szinte fáj elválnom az alkonyat óráiban ezektől a halmoktól, amelyeknek tulajdonosai ma boraiknak régi bécsi piacait sjrat-* ják, mert hát egy boldogabb időben a \\pogányvár! borokat a bécsi piacok értékesítették legjobban.
Uraaaányi Gyula
- KőzlisrfrUeldk részér* rendkívül előnyös bútorvásárjai alkalom. Modern berendezések, tökéletes Jó kivitelben, hcfcszu lejáratú részletre, sőt kamatmentesen is kaphatók Kopaáeln bútoráruházban, Horthy Miklós-ut 4.
Adóbehajtás közben meghalt egy áldott állapotban levő bocföldei asszony
Zalaegerszeg, szeptember 17 Zalaegerszeg közelében levő Boc-földén a mult héten rejtélyes haláleset történt. Adóbehajtás volt Boc-földén és a söjtörl csendőrök tartották fenn a rendet. Az egyik csendőr fel akart oszlatni egy nagyobb társaságot. Az összegyűlt tö« megben volt Kalányos Mihály vadházastársa, Bogdán Viktória 38 éves cigányasszony is, aki szidalmazni kezdte a csendőrt. A csendőr igazoltatni akarta az anyai örömök elé néző cigányasszonyt, aki egyszer csak jajgatva összeesett. Először a a szülésznőhöz, majd a zalaegerszegi
kórházba szállították a szerencsétlen asszonyt, aki azonban útközben meghalt. A főszolgabíró véleményű szerint valószínűleg a megerőltető futás ártott meg neki. A rendőr-orvosi hullaszemle alkalmával azonban megállapítást nyert, hogy az asszony halála egyéb körülmények között következett be. Az ügy nagyon bonyolultnak látszik és csak szé\'eskörü nyomozás tud a rejtélyes halálesetre fényt deriteni. A hullát a vizsgálóbíró rendeletére felboncolták, de eredményéről addig felvilágosítást nem adnak, mig kl nem derítik a halál előzményeit
Hásfél évi Itthon tartózkodás után visszatér délafrikai farmjaira a kanizsai mészárosmester
Nagykanizsán nagyon sokan isme rik Récsei Lajós mészárosmestert, aki 1900-ban itthagyta Nagykanizsát, hogy a délafrikai gyémántmezőkön keressen boldogulást. Récsei 33 évi ott tartózkodás után beteg lett, orvosai tanácsára visszajött hazájába, Itt kigyógyította magát, a legközelebbi hetekben pedig visszatér második hazájába, Délafrikába, ahol Svakamund tájékán hatalmas farmjai várják.
Récsei künn hatalmas arányú állattenyésztést folytat, főleg szarvas marhákat és a hírneves \\Caracul-juhokat tenyészti, amelyek a világj Híres perzsa prémet adják.
Récseinek három farmja van. A •Hamburg,* az »Omboy Dickens,* és az »Unyeza< elnevezésű, összesen mínlegy 20000 hektár. Récsei tehát a mi fogalmaink szerint gazdag, na-gyon gazdag ember, csak az a baj, hogy Délafrikában is ugy dühöng a gazdasági válság, mint nálunk.
Récsei ugyanis Dél- és Délnyugat afrikéban husszállitó volt. Nem csali az aranyásó és gyémánt telepek számára, hanem hajók számára is szállított nagy télelekben vágásra való marhákat, azóta azonban, hogy a gyémánt ázsiója katasztrófáÜsan esett és a legtöbb bánya bezárta üzemét, megszűnt számára a szál litás és ezért most jobbára a juh-* tenyésztéssel foglalkozik.
A caracul-juhokkal való foglalkct-zás nagy szakértelmet igényel Mindjárt néhány órával a megell&i után kell agyonütni, hogy gyapja fényes és finom maradjon. Arzén-
oldatban megmossák, szárítják és akkor kapja meg az annyira kedvelt ragyogó fényét. A kikészített gyapjút azután légmentesen elzárják. Egy caracul-kos 100 200 angol font, az anyaállat ára 40 45 angol font.
Gabonatermesztéssel azon a vidéken nem igen lehet foglalkozni. A délafrikai föld elsőrangú, a kukorica két méternél is magasabbra szökken, azonban a novembertől március végéig tartó erős esőzések lehetetlenné teszik a mezőgazdasággal való intenzív foglalkozást. A far.\' mer ki van annak is téve, hogy 5-ször, 6-szor is vet, de egyszer sem arathat. Ez az oka azután, hogy a földeket nem igen müvelik
Elmondja Récsei, hogy amikor kiment Délafrikába, először egy nagy szállodában mészárosmester ként kapott alkalmazást, a fokvárosi Mont Nelson volt első állomáshelye Későbben a maga számlájára szállU tott marhákat és élelmezett. Az an gol bur háború alatt szép hússzál\' Utó üzleteket kötött és csakhama* mindjobban és jobban felvitte dolgát a jó Isten. A dekonjunktúra azonban őt is utolérte és vagyoni csakhamar szertefoszlott. Mindösszl farmjai maradtak meg és most czej ken gazdálkodik feleségével.
Récsei Lajos hazánkfia élete ti* pikus esete a magyar élniakarásnak» a magyar életrevalóságnak, amely nem hagyja magát letörni, hanem kemény kézzel darol és küzd az előretörésért, a boldogulásért, mjg végül siker koronázza kemény munkáját.
Récsei Lajos ma már angol ál-
lampolgár. Délafrikai nagybirtokos, aki számtalan négernek a gazdája és ura. Tekintélyes ember. Szívd azonban magyar maradt az arnhy* országban, a gyémántmezők birodalmában.
(B. R.)
Divat-tudósitás
Az öszi kalap-divat
Minden tornak, még a legnyomo* ruságosabbnak is, megvolt a maga divatja. Az elmúlt századok divatja mutatta meg, hogy az mindig ad emberiség életkivánságaihoz ulkal* mazkodott. Minél raffináltabb 9 kor, annál raffináltabb a divatja.
A francia császárság korában voltak divatosak azok a kalapok*
amelyeket furcsa formájuk mlptt »Les invisibles«-nek hívtak.
Az idei párisi őszi kalapkreációk között lehet látni hasonlókat, me^ lyek nagy karimájukkal* a »Lcs invisibles«-re emlékeztetnek. Díszíté-
sük paszomány vagy sürü tflzés.
Egyébként az ősz megmaradt a ferde vonalnál. Az általánosan kedvelt cloch számtalan variációban,
Szőnyegeket
minden nagyságban és minőségben
Férfi- és nöi szöveteket
a legdivatosabbat és a legjobbat
egolcsóbban vásárolhatja
fWnsr Mór 11110
ZALAI KÖZLÖNY
1984 szeptember 18
többé-jkevésbé ferdén hordva, merész lendületű karimával, hátul fel csapva. A filc és bársony átvették a vezetést nappali és utcai viselet\' ben.
Még soha oly változatos nem volt a kalapdivat, mint ma, minden mo deli más és más formában, anyag
ban és szinben. A kalap-furcsaságok közt a párisi alkotóművészek és tervezők szabadjára engedik csa* pongó fantáziájukat.
A kalapok különben túlnyomó részben a ruha vagy kosztüm anyagából készülnek és ha Párisbun ruhára vagy kosztümre veszünk anyagot, kereskedő feltétlenül megkérdi, nem parancsolnak-e még egy fé< méter anyagot kalapra.
Estélyre fontos a felfelé loknizott frizura és állítólag a tenne lévó lepke, madár, virág és az állat- és növényvilág egyéb tényezői.
Jules Kr0«
ESTI CSEND
Az utca végén befoMult a csend, beleskelődik házak ablakán. Ahol fáradt szemet, szivet talál, betakargatja. Vadvizet a kert alatt tükrödre simit Amerre jár, tegnapi búnak, holnap gondjának álom-vackon vet puha ágyat. Aztán a ház előtt a kispadon fázósan gubbaszt hajnalig, virraszt az egész világ felett... Ée llyonkor mindig sirat valamit. Amit senki észre se vett, azt mind az esti csend siratja el. Egy eltévedt lepkét. Nylrfalevelot, amit a szól az utcára sodort. Az első leszakított ibolyát. Csillagot, ami lefutott. Partot, amit senkise látott. Szerelmes pár lába alatt a réton letörött virágot. Az esti csend siratja el a csókot, amely a párját soha mog nem találja. Köonyeket, melyek mindig párosan •felelnek messze, halk melódiákra. Éa azt l«. aklnok minden éjszaka az ablakát egy csontujj megveri, mikor egy álom elé zsolozsmázva a vágyak tüzes olvasóján az utolsó szemet sírva pergeti.
Barbarlts Lajos
— Kgy ttnomleluü kírlraihamlsltó Nagy művészek és nagy államférfiak kéziratainak nu-gszi\'raé.^érl a mügyüj-tök közön gyukrun fór ki nagy anyagi áldozatokat követető versengés Sha-kcspeure.nck kevés kéziraia murfldt meg és igy érthető, hogy munkáim leptek a kézirathamisitök. Kgy i|vcn kézirat hamisító fantasztikusa , hangzó loricu tét mondja el Hevesi Sándor "z 1 j ldök eheii számúban.
A moslékos dézsában fogtak meg Nagykanizsán egy budapesti kerékpártolvajt
Érdekes kalandja volt az éjszaka Sasvári rendőrfőtörzs/S^mestetfínek. Amint rendes szolgálati körútját végezte, az Erzsébet-téren észrevett egy gyanús alakot, aki minden jel szerint rosszban törhette a fejét és mindenáron igyekezett elbújni n rendőr elöl. Mikor a törvényszéki kis parkhoz ért, beugrott egy bo« korba és igy bokorról bokorrá menekült a rendőr elöl. Majd futásnak eredt és beszaladt a Magyarutca 4. számú házba és ott eltűnt. Az udvar hátsó részében igyekezett elrejtőzködni a gyanús fiatalember, közben pedig nem vette-.észre a moslékos dézsát és abba belepoty-tyant. A kővetkező pillanatban az éjszaka lovagja már Sasvári vas markában szorongott.
Az idegen elmondotta a rendőr-
nek, hogy Klrli Józsefnek hívják, Újpestről jött Nagykanizsára munkát keresni. Mikor a rendőr iratokat kért tőle, azokkal nem rehdelkc zett. Bevallotta a rendőrnek, hogy Budapesten kerékpárokat lopott és mivel a talaj már veszélyes volt számára, lejött Nagykanizsára, ahol több nap óta tartózkodik. Miután alapos a feltevés, hogy valószínűleg Nagykanizsán is folytatta mesterségét n kerékpárszakmában, a rendőr előállította a kapitányságra.
Miután nz utóbbi napokban több kerékpár gazdája panaszt tett, hogy gépe eltűnt, a rendőrség most igyekszik ezeket az eseteket lenyo moznl. Nincs kizárva, hogy Kirll kezq van ezekben a tolvajlások ban is.
Szerencsétlenségek sorozata történt vasárnap Nagykanizsán és a vidéken
Az elmúlt vasárnap ugy Nagykanizsán, mint a vidéken is több szeren csétlenséget hozott, melyekről az alábbiakban számolunk te :
A sertéskan összemarcangolta a városi kanászt
Kondákor István nagykanizsai vá-•rosi kanász megszokott idöten kihajtotta a csordáf. Dél felé a sertést csorda kanja ismeretlen okból meg< Vadult és a kanásznak rontott- Kondákor ahogy tudott, védekezett, <fo a megvadult állatnak mégis sikerült n szerencsétlen kanász oldalát és hátát felhasítania. A segítségére sie tők mentőt hivattak és a kórházba {ttóilították. Állapota életveszélyes.
Fejberugott a ló egy gyermeket
Vasárnap délután Eorbély György 14 éves kiskanizsai fiút kiküldték a mezőre, ahol lovak legelésztek. A kisfiú valószínűleg ráütött az egyik lóra és igy iörténhetett, hogy a ló fejberugta Borbély Györgyöt, akit azonnal a nagykanizsai kórházba szállítottak. A fiút kihallgatni nem lehetett, miután még mindig eszméletlen állapotban íekszik. Állapota életveszélyes.
A vonat darabokra tépte a? ekébe fogott Ökröket
A Kaposvár fonyódi vonat Várd4 falu határában vezet el. A napokban
Sándor István béresMntolay József földbirtokos négyökrös szekerével szántani indult. A béres még vissza* sietett valamiért az istállóba, de az ökrök a megszokott uton tovább mentek és épp akkor értek az átjáróhoz, amikor a kaposvári vonat. A mozdony a két első ökröt elkapta és darabokra tépte. A másik két állatnak semmi baja sem történt. Megindult a vizsgálat.
Saját fegyvere roncsolta össze a vasárnapi vadászt
Orosztony, szeptember j7 (Saját tudósítónktól) Súlyos szerencsétlenség történt vasárnap Orosz tony községben. Sós János, aki szenvedélyes vadász hirében áll, vaj*ar-nap reggel fegyverét nehéz sör\'étre tölt\\e, elment lesre. Hogy hogyan történt, biztosan még nem tudni, de tény, hogy amikor Sós a bokorból kihúzta a fegyverét, a ravaszt valószínűleg egy ág meghúzta, a puska elsült és a sörétek Sós vállába és karjába hatoltak, azt erősen szétroncsolták. Sós eszméletlenül lerült el az erdőben. Később arra járók megtalálták. A nagykanizsai mentők dr. Schmidt Imre mentőorvos vezetésével kivonultak és be szállították Sóst a nagykanizsai kórházba, ahol bal karját amputálták. Állapota súlyos.
NAPI HÍREK
Vérosi Mozgó
Szeptember 18—19-én
Kedden és szerdán
Óriási cirkuszfilm I
FENEVADAK
I. Kliályllgiti ■ ptnltárlülkéberi
2 A bűvöl uilc
3 V.lmíiS tervek
4 pjlel a línevad.k kettesben 3. A fenevadak prédál.
Jalanatek a filmből:
6 A lég klráljnij.
7. Tl(jilaek, oroailánok élet halál harca
8 Nfio. ai emberölő
9 Kitör a Irrgatei
10. Pánik a ctrkuaiban atb. alb.
Remek kisérfi műsor
Élőadások kezdete 5, 7 és 9 órakor
5 órakor filléres!
NAPIREND
Szeptember 18, kedd
Római katollksf: K. sz. Józs. Protest. Titusz. Izr.: Thisri hó 9.
Mozi előadások hétköznap 6 és 9, vasár és Ünnepnap 3, 5,7 és 9 órakor.
• . T—
Gyógyszertári «jjeli szolgálat e hónapban: őrangyal gyógyszertár Deák-tér
10. u. és a kiskanizsai gyógyszertár. •
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától eate 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután,: kedden egész nap nőknek).
Láthatatlan lenne,
mondja a legújabb javaslat, amelyei Bölcs Elmék nyújtottak be az ameri-kai kormánynak. No, ne tessék meg-ijedni, nem önök lennének láthatatlanná, hanem .az amerikai hadihajó-flotta, amely a javaslat szerint üvegből készülne. Láthatatlan hajóraj! — szenzációs! Még egy Wallacc regény •imének is kitűnő.
Megjegyzem, gondolatnak nem is rossz. Különösen az tetszik a javaslatból, — valószínűleg az amerikaiak-nak is, — hogy a haditengerészei szerény kis 10—20 ágyucskával felszerelt hajói skál sörösüvegekből készülnének Most az amerikai honpolgárok persze versenyeznek, hogy ki jobb hazafi és hány üveggel járul hozzá a hajóraj felépítéséhez. S még a felcííégck som szólhatnak, mert férjeik csak legfőbb honfiúi kötelességüket teljesiiik, mikor egy-két-liz-husz sörösüveget ki. ürítenek az ingadozó gumidolhir esetleges órugrándozásainak megvitatása közben. Persze az Amerika sízáruz-ko-rában is már nedves polgárok most előnyben vannak, dehát ez ellen iiv.in lehel tenni. Hu jó amerikai hazifi és honpolgár lennék, most én is hozzájárulnék a haditengerészet kiépítéshez, mondjuk — napi három üveggel. Az Amerikai újságok is hasonlóképp jó |>éldával járulnak elő, sőt hasábos cikkeket imák a láthatatlan hajóraj reltcntheiellen eicjéröl. Hogy aszondjs, micsoda szenzáció lenn*: kilőni az ellenség /alól a tengert. Mert ezt is lehetne, ikérem. Tessék csak elképzelni, liogy mig az amerikai tengerészek uz üvegbajókról látnák az ellenségei, addig az ellenség átlátva a közeledő veszélyen, csak vizet látna. Egyszerű ügyet f.s igy másfél mérföldnyire meg lehet közelíteni az ellent. Borzaseló lenne még elgondolni is, liog)- mily nyugodtan sültelné növekvő ]>ocakját az $llciiség kafiilánya még akkor is, mikor már csaknem szájába ül az amerikai ftylla. Már teljes nyugdiját élvezné a tenger fenekén, mire rájönne, hogy honnan a nagy ágyúzás. Dehát akkor már késő!
Komolyan mondom:\' korszakalkotó ez a gondolat. Remek ötlet ez az üveg-hogyhivják ... Melegen ajánlom, bog)- vezessék l*" nálunk is. Valahogy ugy, liogy sörösüvegekkel lehessen fizetni az adót...
— (A volt ,es. és kir. 19. gyalogw:-red kétMájsévea Jubileuméra) a kereskedelmi miniszter október 5-től október 8-ig féláru vasúti utazási kedvez, ményt engedélyezett. A jelzett időköz-ben bárki fél áru vasúti Jeggyel utaz-hatik (lyőjlíe s onnan haza. Semmiféle igazolványra nincs szükség. A
rcndczőbizollság felkéri az efcredbuj-
társakat, hogy résztvételüket, lakás-igénylésüket .haladéktalanul jelentsék Ihs uz Ezredjubiléüm-iroda elmén, (jyőr, Royal-szalloda, Vilmos császár-ut. Legénységi állományúak — ha igénylik — október 7-én" ingyen etfídel és vacsorát kapnak.
ZAUI KÖZLÖNY
PONYVA
Varrás, javítás — Hirsch és Szegő cég
Sátor Kocsi Kazal Gép Turista Kölcsön
SPORTÉLET
Gyenge sportot nyújtott az NTE-Szekszárdi TSE futballmérkőzés
NTE-Szekszárdi TSE 1:0 (1:0)
104. szeptember 18
Egy ebédet kérünk a nyomorgó iskolásgyerme-** keknek
Megkezdődött nz Iskolaév, az a,,ró jnagjarok bevonultak az iskolába. ,\\z iskolai tanulás erős szellemi munka a kis emberkéknek és jól Tej leII és táp-Iáit szervezetet kivin. I\'cdíg hány és hány szegény iskolásfíunak alig ju| im-leg ételre is, A nagykanizsai Keri\'sz-tfny Jótékony Nőegylet a múltban UJÖ segített ezen, hogy felhivtu a „igykanizsai gyermekszi\'relö én áldozni tudó családokat, vállaljanak egy. rgy szegény gyermekei ebédre. Nem kértek sokat, hetenként csak egy-két ebédel ós márjs minden szegény gyermek meleg ételhez jutott minden nap. Ilisi senki sem K\'sz szegényebb azzal u egy tál étellel és ahol jófaklk négy. 61 családtag, ott nem venpi észre azt u kis mennyiséget, amit egy szegény-ior.su kis elemista elfogyaszt. A Keresztény Jótékony Nőegylet ez évben is folytatni akarjti, a tavaly is város-szerle megértésre talált 4ldásos ebédeltetés! akciót. IX\' ehhez a kanizsai társadalom jó szive és támogatása szükséges. Hisszük, hogy a város közönsége ez évben sem tagadja meg azl a csekély, áldozatot, amit egy-egy kosztos kisdiák vállalása jelent. y
A Nőegylet ezúton is kér minden családot, hogy tehetségéhez mérten mindenki vállaljon hetenként egy vagy két kisdiákot esetleg egy-két napon át is ebédre. Az ebédakcióban való rész-vétóit I-\'arlcas Vilma nőegyKti ügyvezető alelnöknőnél (Bazár-udvar) vagy a Zalai Közlöny, szerkesztőségében u(t egyesület titkáránál, Barbarits Lajos-uál lehet bejelenteni.
Jelentkezzünk minél számosabban és ne felejtsük el, hogy adni nagyobb öröm, mint kapni.
— (Afco^t a magyarniháH kislányok,)
ukfket az augusztus lö-iki angol vonat fogadtatásánál Pallos Erzsébet nyelvtanárnővel egy angol ur lefolografált, jelentkezzenok, n*ert a fényképek Londonból megérkeztek és minden kislánynak Jut egy kópia.
— Maradék osztályunk a legkellemesebb meglepetéseket nyújtja. Mielőtt vásárol, nézze meg Schützék maradék
— "(A Komárvárosi Dalkör) szeptember 23-án, kedvezőtlen idő esetén a következő vasárnapon szüreti mulatságot rendez. Ilcgybiró Vitális Zoltán körjegyző, hegybíródé a kórjegyző fe-leségo.
— Anfoiattc, düftimeló, dlagonál és az őszi divatujdonságok nagy választékban Slnger Divatáruhdibon.
— (lUr a KZ^iárMiUirél) A Pécskanizsai színtársulat sorsa mindig ér-<k-kelte a kanizsai közönséget. A múltban már beszámoltunk arról, hogy Fodor igazgató a régi kitűnő gárdába az uj szezonban számos jónevü és igaz művészettel rendelkezi") színészt éa színésznőt vett át a debreceni, szegedi és kaposvári színháztól. Ap. uj erőkkel bővült szintársulut jelenleg Baján játszik, ahonnan Fodor igazgató utján meleg üdvözletüket Eűl-<lik a kanizsaiaknak. Végig böngész-llük1^ bajai lapokat, amelyekben elsőrendű kritikákat olvasunk a színtársulat előadásairól. Büszke örömmel tóit el bennünket az a tudat, hogy a kJ-^ünő együttes messze a Duna mellett, Baja városában is sikerrel és Jó sze-tonnái fczerepel és a pécs—kanizsai színtársulat immár országos jóhirnevét növeli.
— NŐI ajhák gyönyörű fazonokban idényvégi árakon ScbüUnéL
— (TaláHak) vasárnap három darab kulcsot. Igazolt tulajdonosa átveheti a rendőrségen (I. «m, 8.)«
A mull vasárnapi\' súlyos NTE veje. ség jel lenére is szép számú közönség volt .kíváncsi a mérkőzésre. A szekszárdi .csapat nagyszerű szereplése is vonzotta a közönséget, de ezalkalom-mal joggal állapíthatjuk meg, h.>gy mindkét ciapat teljes csalódást kellelt A szekszárdi együttes a hosszú 6 órai autó Kittől teljesen összetörve állt ki én uz első perctől az utolsóig védekezésre lendezkcdeit |>e. (Itt látható volt, mit jelent egy ilyen hosszú útra autóval utazni és utána meccset ját-■szani. Érthető tehát az NTE pécsi súlyos veresége is.) Az NTE halfstfra remek játékkal az ellenfél kapujálioz Szegezte " csatársor!, de az a végtelen-ségig tehetetlen volt. Igaz, hogy minden NTE csatáron kél védőjátékos volt állandóan, de a mezőny széthúzására senki sem gondolt. Egy gól-képes csatársor ezen a mérkőzésen egy tucat gólt rúgott volna, az NTE csatársor beérte az egy rúgott góllal és a végén még ha a 11-est el ik\'iii lű-J»ázza a TSE, hiég nz egyik pont >1 el is vihette volna. A két csapat a következő felállításban játszott:
NTE: Pandúr Cziglcr, Csáki lledics, Bittér, Horváth — Farkas, Szollár, Szendröl, Engejleíter, Csász TSE: Folch Paukovics, Szélyes — Kovács II., Kovács 111., Gyúszü — Dobolyi, Schwarcz, Frómberg, l.ink„ Fekete. c
Állandó NTE támadásokkal kezdődik a mérkőzés Horváth 25 méteres majd Engelleper 20 méteres szabadru-gását csak nehezen védi a szekszárdi kapus kornerre. A kornerek egész sori. zalát rúgja az NTE, de gól csak a 35. percben esik. Horváth jól irányított labdáját Szollár közvetlen közelről juttatja védhetetlen ül a hálóba.
A Zrinyi csapata a jó rajt után vasárnap meg nem érdemelt vereséget szenvedett el Pécsett. Már az odautazásnál hatalmas pechje volt. Egy kellemetlen autódefektet kapotl a csapa, lot szállító autó. Nagy késéssel is ér-
Szünet után is állandó az NTE fölény,-a vendégcsapat ritkán, de veszélyesen támad. Az 3. pereben Cziglcr luftot mg iiz ötösön és Pandúr csak kifutással tud menteni nagy helyzetben. Egyjji korner a másik után\'jón, Engolleíier nagy lövését a kapus elfogja. A 10. perdien Szcmlrői nagy lielyzetet hagy ki. A 20. percben Lilik a jobboldalra megy át és hatalmas lövést £üld kapura, de pandúr remekül fogja az erős labdát.
Már n mérkőzés végét várjuk, amikor az állandó fölényben lévő NTE-nól a hekkek is előrehuzódnak, Fröm-berg egy labdával megugrik, ezitfer kiséri a lü-osíg és a M-oson belül kézzel fogja le, a bíró 11-est ítél, az ideges Fekete la|>osan a léc mc|lé küldi a labdát. Ezzel véget is ér a mérkőzés.
Az NTE csapatának a halfsorát lehet megdicsérni. Bittér és Horváth megbénították a TSE csatársori és szebbnél-szebb labdákkal tömték a csatárokat Radlcs a védelemben hasz nos munkát végzett, de a támadásban alul maradt. A kapuban Pandúr kevés labdát kapott, de egy-két védésével igazolta a beléheiyezett bizalmat. A hátvédek közül Csáki volt a Jobb. A csatársor minden egyes tagja kétségbeejtően gyenge volt. Egymást multák felül a tehetetlenségben.
A szekszárdi csapat nagyszerű védekezéséért érdemel csak dicséretet. Mintegy 80 percig kapujához volt sze. gezve és sikerült megakadályozni a góllövést. Egyénileg paukovics, Szélyes, Kovács II. és Frómberg érdemel dicséretet.
Fenyő kajiosvári bíró kifogástalanul vezette a mérkőzést.
(Ofi)
kezeit meg Pécsre. Úgyszólván a hosszú és fárasztó ut után felizgatva az autódefekt által okozott késéssel mindjárt pályára kellett lépni a csapatnak.
A mérkőzés kezdetén nagy lelke-
_i_
scdéssel és akarással fekszik bele a csapat. Nagy fölénybe is kerül ,dc a régi nagy hiba uira kiütközik " csu|ial csatársorán. Elképesztően gól-képtelen, meg a szerencsével is ugy-látszik hadilálxin él a csatársor, mert nem sikerül neki semmi sem A pécsi csapat rajtaütésszerű rohamokkal szakítja meg a Zrinyi főlényét. Hozzájárul a baiszerencse.sorozathoiz még uz is, hogy a csapat irányitója, Vclák megsérül és a mérkőzés nagy részét végigstatisztálja Kél lerohanásból Fogas rév^n 2 j|ó\'!t ér cl a pécsi csapat, a Zrinyi Pőcze révén csak egy góllal tud vá\'aszólni. Hozzájárul még az is, hogy Poórt u- biró releselésére ki-állitja, igy 10 emberre olvad le a csa-jiot, akik kőzfll Vei Iák harcképtelen. Tehát nagyon egyenlőtlen a harc. U ember játszik 11 ellen. A biró a hazai közönség biztatására nagyon fogja u kanizsai csapatot. Hiába kezdenek f.,g. csikorgatva, nem tudják\' megmenteni legalább a mérkőzés egyik pontját.
A második félidőben természetes a pécsi csapat van fölényben, de a Zrínyi közvetlen védelme és ha|fv»ra oroszlánként küzd és nem engedi a PAC csapatát további góllóvésre.
A Zrinyi csapata megtett* a kőlc\'es ségét. Minden tagja dioléretet érdemel különösen a II. fólidóbeli játékáért.
A bíróról legjobb nem Írni.
Alosztály eredmények
PVSK—KPAC 1:1 (1:0).
DVAC-PEAC 3:0 (1 :0).
KTSE-DPAC 2:1 (1:1).
A fenti eredményekből látható, hogy az eddig pontveszteség nélkül álló PVSK és PEAC pontot adott le, igy a 3. forduló után már nincs pont-veszteség nélkül álló csapat.
Profi eredmények
Ferencváros—Kispest 31 (2:0).
Budai 11-Attila 5:1 (3:0).
Hungária -Szeged 2:0 (1:0).
Ujpest-Somogy 10:0 (6:0).
Soroksár—III ker. FC 3:1 (1:0).
Hirek az uszósportról
A kellemes nyári idő és a strandfürdő aránylag meleg vize 23 Celsius) lehetővé teszik, liogy az uszó-tréningek tovább folyjanak. Fiatul úszóink ki is használják az alkalmat és szorgalmasan készülnek, hogy a rendes tréningórák alatt eldöntésre kerülő Nagykanizsa város 1U3L évi uszó-bajnokságaiért a szezonban még egyszer és utoljára starthoz álljanak. A senior bajnokságok első számát, uz 1500 m. gyorsúszást már a csütörtök délután 4 órakor kezdődő tréning alatt leusszák, szombaton délután 4-kor u 400 m. gyors, IX m. mell, ÜQ m. hátúszás, vasárnap pedig a 100 m. gyors, 200 m. mell, 00 m. gyors és 100 m. hátúszás kerül eldöntésre. Külön belépődíj nincs.
— MegJeVot ■ Mill\'ók Könyve legújabb száma, ára 20 fillér, kapható mindenült. Minden számhoz keresztrejtvény értékes dijakkal. Megjelenik hetenkint. Előfiz»\'lés negyedévre (13 regény > 2 i>engö 10 fillér.
— Intéiott kelengyéket nagy hozzáértéssel áll t Ö8SZ0 Slnger Dlvataruhdz.
Időjárás
A nagykanizsai meteorolojlal meg-figyelő jelentések: — kedden a hőmérséklet: reggel 7 órakor + 13-0. délután 2 órakor + 228, este 9 órakor + 15-6.
Felhőzet: reggel és este tiszta, délben felhős. — Csapadék 00 mm.
Szélirány: Reggel és este szélosend, délben déli.
(Bjaakat rddlóJtktMt) A ■•—«■»!«■ Slal lattxatisUiHl ••«• IO érafcar* □éli, délnyugati axál, némi falhő-■Sdéssal. — A htnérséhlat wáltoxlk léays««BM.
ífiSSíídSL..^..
i i ü
É ran
d
Az éler királya
rádió
12 havi részletre.
Díjtalan bemutatás a lakásán.
SZABÓ ANTAL
Telefon 81. u,
rádió- és fotoszakQzlet
Fő-ul B. «i.
Balszerencsével vesztett a Zrinyi TE
Pécsi AC—Zrínyi TE 2: 1 (2 11)
« ZALAI KÖZLÖNY

Közgazdaság
TaraiaftDlrie
Buta tlsaaT. 77-es 1620-1635. 78-aa 1635—IfrüO, 79-es 1650-16f5 80-a. 1660-1675. dunínt. 77-ea 1575-1585 m-a 1590-1600. 79-ea 1605-1615 80-as 1615-1625. — Roíb u| pfitvtdeM
12 30*12 40. mii U 55-1270. Zab n| KWp
13 70-1390. — Tengeri tiaaántull 1200 -1215.
8ertináfár
f elhaltja 5397, eladatlír 528 Kiló rendO 080-082. s««tett 075 078 sre dalt kíiíp 072 -0-74 ktjnnvtl 064 068 lU randa flr-f 072 0-74. IW remin »ie« 062-066. snsnl sűldí I. 078 087, staionfla »a»vb«o 095-1 00, aslr 1 20 1 32, &ns 080-096, Mtsertéa 100 I C».
Kiadja a lsptuls|donoa Kaigaidssigl Rt, Oateaberg Nyomda <a Uílialal Lapkiadó Víllalata Nagvkanlxin. Peleifis kiadd: Zalai Károly. Internben teleion: Nafykanlisa 78. atám
Balatonalmádi k*«*aatkaa mii dlvatáruhá* azonnal bérbeadó.
ApirakUr tetuéi iiertnt étveheld Renlábllli évi Uilet — Bővebbet Xaiisvltiky dtvitiruhái, Stíkeiltbérvár
APRÓHIRDETÉSEK
Két dlékfiat vagy Isáayt felveszek teljes ellátásul, gondos tanulási felügyelettel. Megbeszélés Bizsébet-tfr 17. az udvarban.
Halié I Képeddel aluom el. képeddil ébiedek, a mert későn fekitem le. későn ébredek. •
Király-utca 49 szám alatt aaysxobás, konyhás likás kiadó. Bővebbet Zwelgnél. Erisé bet-lér 1. •
Maxim-lámpák részletfizetésre Is kaphatók Stern üvegkereakedéaében Nagykanizsán Fö-nt 2 3204
Fiatal segéd Itltxerazakmából felvétetik. Ajánlatok Igénymegjelöléasel a Idadó-hlvatalba kéretnek. 3490
Kettéaxebáe laVás Jutányosán kiadó Horthy Mfklóa-ut 2, Ponyónál Megtekinthető 10-a»|g. 3449
K6lt«akMés miatt olo.ón áladé Csengeiy-ut 15 emeletea i igen Jó kaiban levő Wirth Bösendorltr Schiller rövid aaapara, Samottal bélelt, keveset lusznált 5-öt Cyclop töltő vaskályha. Előszoba tlveg választófal 36 ab-laksxemmel, ajtóval. Előszobalal ruhaakasztásra Fűthető fürdőkád. Seilon, egy Igen Jókarban, egy haaznált. Ebédlö-lusztcr 8 égős, körtékkel Perzsaszőnyeg. Szövőállvány. Két ágy éa egy sodrony ágybetét
Csengery-ut 42. alatt utcára egysiobás-konyhás lakás rae.lékhelyiségekkel novem bérre kiadó. •«• 3478
Ulcal egvszoba-konyhás lakáa kiadó Magyar-u. 10. ét Horthy Mlklós-ut 21. iz alatt. ---
3462
Halié I Mivel többet sétátok arra. mlat erre — boc» ásson meg — azért nem válaszoltam levelére. 3466
Egy klfutáfla azonnalra felvétetik Kelemen cégnél Deák-tér 9 •
Príma islros blrkabaa kapható Tamás Józaefnél Teleklut 10. alatt. 3489
Lábtörlö kókusz anyagból Vágó lllatszerlárban.
I fillér
„■Iféá hitomszobás utcai lakás Zrinvl-Mlklóa-utca 56. OT1 mellett. •
—\' Aéffrl szivetek Nagykanizsán
AngU^és egyben a viliig kél leghíresebb szóvetgyárának, Jennens Welch
& Co., valamint Josiah Franz ltd gyártmányai ezidén clőwőr kaphatók Nagykanizsán, Klrschncr Mór divat-áruházában.
A I SZENZÁCIÓS
Nőikalap
ÚJDONSÁGOK
legnagyobb lálasitékban legolcsóbb árakoa
BRONYAI
divatAbuhAzbín _ HORTHY l.-ÜT 1.
vAroshAz
Cséplőgép tulajdonoaok figyelmébe I
Cséplésl forgalmiadé könyvek 50 és 100 lappal,
Mázsakönyvek és Szállítási bircakOnyvek kaphatók
a Zalai Közlöny kiadóhivatalában
Fő-ut 5. szám.
MOlOANKtKT «0 Klld Vlt6HA»OI_..
mMMMllHBMl
poopAcoiással Oiift«H«Ntiis<* r|*MíiT8«»ii
9
uuAiuton lmom o»»ltn«I*«ió
N*va(i»tAa*At «*H M»i»i
c»«o«it iilXai oowimoaMiI
orszAq józbef
mag Mltráfye,. uövéayvWelmf szerek stt). kereskedésiben
Nagykaolzaa, I ErzObe! tér 10.
A bírósági palots mellett. Telelőn 190.
Árverési hirdetmény.
Vé«e községben a társulati „IhMwendéfllft"
1935. évi január hó 1-től számított 3 évre, vagyis 1937. évi december hó 31-ig bérbe lesz adva a legtöbbet Ígérőnek. Nyilvános árverésen. Az árverés 1SC14. évi október hó 7-én délután 2 órakor a helyszínen lesz megtartva.
Az árverési fellételek megtekinthetők Vése községben a gondnokoknál.
A kikiáltási bérösszeg 350 pengőn kezdődik. Vése, 1934. szept. 15-én, Bertók Mihály Varga Ferenc
3<ai gondnokok.
Szelvény,
melynek felmutatója 3 pengő bolti 4r helyett .1 *«gMrt vetíti ti meg
hA forda lovfg"
clmü regényét tMKWhr kiadó-
KBzgazdaaági RéazvénytáraaaAg c
Gutenberi nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata
Nagykanizaa
Könyvnyomda, könyvkötészet. vonatozó Intézet, üzleti könyvek t* dobozok gyára a „Zalai MaHai" politikai napilap aaarkaaztöaóge éa kladéáivatala
KészntUnki _
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomta; ványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketésl értesítéseket, gyászjelenléseket, névjegyet, falragaszokat, körlev* lekel, röplapokat és mindenféle -I ízléses kiállítású-nyomtatványokat.
Gyártunk i
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajz (Özeteket ét tömböket, minta-zacskókat, izsákcédulAkal, oapUrtömböket, falinaptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon.
1 "■ ii 11 \' ■1 1 "■"\' m Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal jfő-ut 5. szám alatt.
(Nyomatott ■ liptula|donoi KOjgaaUiigi R.-T. Outonberg Nyomd, ta Dtlxalal Uosiadó Vállalata kín) Yny.m<U|át»n, NagykarizUn. (Feletós ttd\'ítveMtS - Zalai 1U.-..W
74. évfolyam 211. szám
Nagykanizsa, 1934. szeptember 19 szerda
Ara 12 fillir
ZALAI KÖZLÖNY
tonkaiatMf l> kUcUhlvam: l\'6«l 5. aiia H^letaiftgmloMii rend, bítM kMteléval
POLITIKAI NAPILAP
Kclclfls szerkesztő: Barbarlts Lajos
ElóítKIW Irt: «KT hóm S pengő 40 llllti SictkcasId^Kl éi kiadóhivatal! tejtloa: 78. aa
Jegyzetek a telepítésről
Irta: Calkváadi Ernő gazd. főtan., orazággy. képviselő
N«gybirtoknak a főváros és általában nagyvárosok közelében nincs létjogosultsága.
Nem azt gondolom, hogy ezeket a nagybirtokokat vegyük el, vagy pedig sajátítsuk ki, de azt hiszem, hogy az iljen birtokok tulajdonijainak sem lenne kifogásuk az elLn, ha birtokukat oly birtokokkal cserélhetnék el, amelyek felajánltattak telepítési célra, miután a;onbanerre a célra alkalmatlanok, nagyon egyszerűen el lehetne ezeket cserélni, annál is inkább, mert ezek a birtokok az uj tulajdonosnak esetleg többet érnek, mint azok, amelyeket ezek a földbirtokosok ma tulajdo nul birnak. Például valan.ely Bécs felé, Illetve a nyúgati határon fekvő birtok szarvasmarha és gabonakí-vilel szempontjából ma feltétlenül többet ér, mint egy Budapest környékén fekvő birtok. A váiosok körüli telepítésnek szociális okait nem taglalom. Minden esetre az, akinek, ha gyári munkás is, egy kis földje van Budapest környékén, vagy Budapest körzetén belül, vagy ha az Illető\' valamelyik családtagjának van Ilyen kisebb birtoka, nem lesz fo gékony szélsőséges elemek izgatá saira, mert az, akinek a földdel valami kapcsolata van, soha sem lesz úgynevezett szélsőséges elem
Telepítés mellett a városok élelmezése előnyösebb, mert ha a nagybirtoknak olyasmit kell termelnie, ami vasúton nagyobb távolságra szállítható, a kisbirtok piedeszti-nálva van arra, hogy főzelékféléket, baromfit, tojást és más hasonló produktumokat juttasson a városok piacaira, ha a kiépi\'.endő közlekedési utakon hamar érheti el az illető várost. Ez a telepítés nem fog tönkre menni, ez prosperálhat is, mert hiszen az, hogy a gazda közvetlenül a fogyasztóval léphet érintkezésbe, azt jelenti, hogy megtakarítja azt a hasznot, amelyet minálunk még nagyon nagyra értékel nek : a közvetítői hasznot
A legutóbbi évek telepítéseinek fő baja a telepek drágasága, az annuitásoknak magasan való megállapítása. Ez pedig leginkább azért van, mert ha magánosok, vagy bankok telepítettek, borzasztó nagy haszonnal telepitettek, ha pedig altruista intézményeink telepítettek, akkor a költséget, a rezsit olyan magasra vették, hogy ezek a telepek \'eljesen életképtelenekké lettek. A másik hiba az, hogy a telepeseket, amint beiktatták őket a földbirto kocskába, a telepítő teljesen magukra hagyta. Amint a telepítés bevégződött, a telepítőnek nem volt más dolga, mint az annuitások behajtásának szorgalmazása, az adó-és illetékterhek behajtása és ezeknél a behajtásoknál nem riadtak vissza attól sem, hogy ügyvédi költségekkel, árverési és egyéb Illetékekkel még nagyobbá és még el-viselhetetlervbbé tegyék azt a ter-
Hollandia európai háború hadszíntere lesz?
Nagy botrány a holland képviselőház megnyitó ülésén
Páris, sieptember 18 A Figaró szerint holland politikai körökben élénk figyelemmel kísérik a jelenlegi európai állapotokat, meri attól tartanak, hogy Hollandia rövidesen európai háború hadszíntere lesz.
Hága, sieptember 18 A képviselőház uj ülésszakának megnyitásán botrányos jelenet játszódott le. A lovagteremben a királynő trónbeszédének felolvasása után szokás szerint felállt a legidősebb képviselő, de mielőtt elkiált-
hatta volna magát, hogy éljen a királynő, Ruslen Efendi, a II. kamara holland-indiai kommunista képviselője közbe kiáltotta : Le a királynővel !
Óriási izgalom támadt, Rus.enkép viselőt a rendőr azonnal kivezette a teremből. Ugyancsak eltávolították a két másik kommunista képviselőt is Ezalatt a többi képviselők zajosan éljenezték a királynőt. Később az utcán Is szétvertek több kommunista csoportot.
Lord Snowden sikraszálJ a trianoni revízióért
„ Addig nem lesz béke, amíg a moitant tarthatatlan béke-szerződéseket nem módosítják1"
gyarország sorsa a legmegindítóbb
London, szeptember 18 Lord Snowden képviselő a Daily Mailben hosszabb cikkben foglalkozik Európa helyzetével és azt a legsötétebb színekkel ecseteli Megállapítja, hogy addig nem lesz béke, mig a mostani tarthatatlan békeszerződéseket nem módosítják. Az ösz-szes feldarabolt államok közt Ma-
Magyarország nem elég erős arra, hogy fegyverrel keressen igazságot, de ép ezért ennek a tehetetlenségnek kellene különösen erős hatást gyakorolni bizonyos hatalmak lelkiismeretére, ama hatalmakéra, amelyek a Magyarország ellen elköve-* tett igazságtalanságért felelőssek
Anglia nem hajlandó Ausztria függetlenségeért biztosítékot vállalni
Franciaország végleg szakit Lengyelországgal — A Szovjetet felvették a Népszövetségbe
Páris, szeptember 18 Egyes lapok szerint Aloysl báró olasz megbízott közölte az angol
és francia főmegbizottakkal az osztrák függetlenség biztosítását célzó terveket, amelynek értelmében Fran-
het, amely ezeket a sregény te\'epe-seket nyomta.
Azok a telepesek, akik hazánkban megerősödtek, a nemzetiségi telepesek annak id.\'jén a legnagyobb kedvezményekben részesül\' lek : ingyen földre telepíttettek le Ilyen ingyen telepítést ma természe-lesen nem kérhetünk, de nem Is lenne szabad kérnünk. Ha azonban azt akarjuk, hogy az a telepes bol« doguljon, akkor feltétlenül olyan kedvezményeket kell neki adnunk, amelyek megkönnyítik a megtelepedést. Ha lehet harmincéves adómén lességet adni egy bérház építésénél, akkor miért r.e lehetne egy pár esztendei adómentességet, vagy adóbehajtási türelmet adni annak a telepesnek, aki mindenét befekteti egy pár hold földjébe Nem kívánom, hogy egészen engedjük el az adójukat Csak az első négy esztendőt kellene például a további tía esztendőre elosztva fizettetni velük és nem kellene jövedelmi adó kivetésével terhelni őket, amikor ugy sincs még jövedelmük Bármennyire szükséges a hitélet felébresztése és
ébrentartása, nem szabad egy ilyen telepes községet mindjárt, amint megindul, valami nagy plébániával, felekezeti iskolával terhelni, mert az egyházi terheket ma a konszolidált községek is nehezen bírják A hitélet szükséges, de költségeit az első évben mérsékelni kell. Nem szabad azt kívánni a telepesektől, hogy holmi weekend-házakat és villákat építsenek. Nem szabad kötelezni a telepest, hogy ilyen nagy költséggel épitett házat átvegyen. A magyar paraszt igénytelen, nem szabad igényességre szoktatni. Nem mon-.dom, hogy az egészségügyi szempontokra ne legyen tekintettel akkor, amikor uj otthonát felépiti, semmi értelme sincs azonban olyan dolgok létesítésének, amelyekre nincs szükség. A lerheket különben Is az ő zsebéhez kell mérni, hagyjuk": építsen olyan házat, amilyet akar és amilyenre futja neki. Nem szabad, ha a telepítés megtörtént, a kataszteri tiszta jövedelmet rögtön felemelni Türelemmel kell lenni legalább addig, amig a gazda megerősödik.
cinország, Anglia és Olaszország \' szerződésszerűen kötelezi magát arra, hogy Ausztria függetlenségét biztosítsa.
Barthou francia külügyminiszter hajlandó lett volna hozzájárulni a tervlvre^de Simon angol külügyminiszteri nem volt hajlandó Anglia nevében szárazföldi ügyért ujabb biztosítékokat vállalni.
A kisantant képviselői rossz szem1 ir.el nézték Olaszországnak ezt a tervezetét.
Ausztria Időserütlenek tartja a monarchlsta restauráció kérdését
Bécs, szeptember 18 A Telegraph genfi tudósítójának az osztrák kiküldött a következőket jelentette ki : Az osztrák kormány megbízottai Genfben azt az álláspontot képviselik, hogy Ausztria monarchlsta lestauráclójának kérdése egyelőre nem Időszerű. Az osztrák kormánytól távol áll a szándék, hogy Középeurópa helyzetét olyan kérdés felvetésével bonyolitsa, amely általános meggyőződés szerint csak arra lehet alkalmas, hogy a szükséges megbékülést megnehezítse.
Francbiors ág retorziója Lengyel ors ággal szemben
London, szeptember 18 A Daily Herald Jelentése szerint Franciaország végleg s/akit keleti szövetségesével, Lengyelországgal és erre már kezdik előkészíteni a francia közvéleményt. I^ngyelország helyét Franciaország szeretetében Oroszország örökli. Az 1921-1 francia lengyel szövetséget nem ujitják meg és Franciaország kezdi tömegesen kiutasítani a területén dolgozó lengyel munkásokat. Felmondja a Francia Bank által Lengyelországnak adott több mint 7 millió font kölcsönt és felbontja a francia lengyel kereskedelmi szerződést.
Franciaország azért él ilyen retorzióval Lengyelországgal szemben, mert az megtámadta a francia leszerelési tervezetet és a négyhatalmi egyezményt, továbbá mert belenyugodott Németország kilépésébe a Népszövetségből, valamint mert meg akarta akadályozni a szovjetnek felvételét a Népszövetségbe.
Végleg döntöttek a Szovjet felvételéről
Genf, szeptember 18 A Népszövetség közgyűlési pa\'o tája előtt nagy tömeg gyűlt egybe, hogy lássa, kik a Szovjet első kiküldöttei. A szovjet uniónak a Népszövetségbe való fplvételéről rövid, vita után ma döntöttek végleg. 49 népszövetségi tag közül 39 igennel, 8 nemmel, 7 tag pedig egyáltalán nem szavazott Az elnök ezután nagy hangon kijelentette, hogy a Szovjetet felvették a Népszövetségbe. Ezután az állandó tanácstagság ügyében kezdtek szavazni.
Eckhardt Tibor felszólalása
Genf, szeptember 18 A Népszövetség VI. bizottságit
ZALAI KÖZLÖNY
Az egyke érezhető végig a nagykanizsai iskolákban
Évelejl szemle a megnyílt tanintézetekben
19H geptomber.iQ,
Elhízott egyéneknél a már rég-óta síivesen alkalmazott természetes „Ferenc Józsel" keserüvizkura a béJmQkOdést erőteljesen előmozdítja, az anyagcserét lettmesen élénkíti, a Z8irmennyl8éget megfelelően lecsökkenti és a testet könnyeddé teszi.
ülésén, amelyen a széllé-:.; együttműködésről tárgyaltak, felszólalt Eckhardt Tibor is és utalt arra, hogy Magyarország mindenkor megfelelt a kívánalmaknak. Ezzel szemben szomszédai olyan rendszabályo kat léptéttetf életbe, amely a magyar tudósok szellemi termékeinek bevitele elé a legnagyobb akadá lyokat gördítette és lehetetlenné tette. \' i
Páris, szeptember 18 A Temps jelentése szerint a né met japán szövetség lehetőségei megerősödtek.
A Keleti Locarnó a valóságban
Oróf Bethlen feltűnést keltő nyilatkozata
I-oihIoii, szeptember 18 A Times kűz\'i azt a nyilatkozatot, amelyet gróf Bethlen Istrán adott a lap budapesti levelezőjének a keL-t-európai egyezmény hatásairól.
A keleteurópai egyezmény — mondotta gróf Bethlen — csak kóz-vetve érjnti Magyarország helyzetét az-által, hogy módosítja az általános európai l>elyzetet, amelynek minden változása természetesen "
Magyarországot is érinti-
Ebből a szempontból a ke)e|euró|>ai egyezményt — ha Németország részvételével jönne létre és nem járna Németország bekerítésével kelet felöl — Magyarország is az európai béke megszilárdításához vezető lépésként üdvözölné, noha annak gyakorlati bé-kitő hatása Magyarországra egyáltalában nem
volna kedvező. — A keleti egyezmény főként jelentékenyen növelné Csehország bizton* ságál Németországgal és Lengyelországgal szemben, ez viszent erö«itfné Csehország szabadkezét Magyarországgal szvmben, noha Csehország már eddig is erősen kihasználta ezt u szabadkezei a magyar kisebbségek üldözésére, a magyar belügyekbe való beavatkozásra vagy barátságtalan magatartás tanúsítására a kereskedelmi szerződéssel szemben. A keleti egyezmény hatású ennélfogva lvasonjó lenne Magyarországra a bal-káni vagy u román—orosz egyezmények hatásához. Ezek az egyezmények azáltal, liogy megerősítenék Szerbia biztonságát Bulgáriával szembon s Bo-mániáét Oroszországgal szemben, egy. szersmind megerősítették ezeket az országokat Mugyarországgul szemben, — fejezte be Bethlen gróf nyilatkozatát.
Fegyházra ítélték a győri cégvezetőt
Győr, szeptember 18 A törvényszék ma tárgyalta Mel-ler Béla takarékpénztári cégvezető bűnügyét, uki 1923 óta sorozatos sikkasztásokkal 33.000 pengőt tett zsebre. A bűncselekmény palástolására hamis takarékkönyvekkel manipulált. Meller beismerte bűnösségét, de bevallása szerisit csak 19.000 pengőt sikkasztott A biróság sorozatosan elkövetett sikkasztásért . és .magánokirathamisitásért két és fél évi fogházra, továbbá öt évi politikai jogvesztésre itélte. Az Ítéletet megfellebbezték.
Elmúlt a Veni Sftncte, megkezdő-dö.i az összes nagykanizsai iskolákban a rendes tanítás. A nagykanizsai utcák ismét hangosak a gyermekkacajtól, az apró iskolások zsivajától. Színt és életet kaptak az utcák, az iskolák tantermeinek ablakából kihallatszik a fiatalság üde hangja, gondtalan nevetése. Az ifjúság varázsa vonul végig mindenütt és ragad magával előretörő, hóditó utján...
Érdekes ilyenkor végigmenni az egyes iskolákban és megállapítani hogyan kezdődött az uj tanév.
A reálgimnáziumban
Magas Mihály igazgató szerint alig van változás. A beiratkozott növendékek száma kb. 430, ez azonban még nem végleges, valószínű, hogy a vidék is szolgáltat még néhány növendéket. Az Internátusban 22 a bennlakó növendék.
A felsőkereskedelmi iskolában
Balog Dezső igazgató kijelentése Szerint örvendetes létszámemelkedés észtólhetö- A mult évben a növendékek száma 106 volt, az Idén 119, de valószínű, hogy még ez a szám növekedik. Az I. osztály létszáma az idén 46, a tavalyi 89 növendékkel szemben.
A leányllceuniot
most már teljesen a Notre Dame nöi kanonok és tanitórend vette át. A mai napig beiratkoztak 181 en; ez a szám azonban még itt |s emelkedni fog. Az intézet fejlődését ml sem bizonyltja jobban, minthogy az I. osztálytan 34, az V-lk osztályban 36 növendék van Az iskolával együtt megnyílt a Notre Dame apácák Internátusa is egyelőre hét bennlakóval, azonban ez a szám rövidesen növekedni fog- Az iskola igazgatója dr. Kerkay József piarista glmn. tanár, főnöknöje Mater Mahl Amália.
A Városi Zeneiskola
számadatai további fejlődését mutatják ennek a nagyrahivatott intézetnek. Az idén az ország mes^zü városaiból is jöttek növendékek a kanizsai zeneiskolába. Eddigi létszám 186, vagyis 22-vel több, mint a mult esztendőben és Vannay Ját nos igazgató még további jelentke-
zőket vár, főleg Nagykanizsa vidékéről. Erősen felment a zongora, énék és hegedű tanszak növendékeinek száma, örvendetes esemény, hogy sok növendék a vidékről vonaton jár be az előadásokra.
A polgári leányiskolában
, . • • • • -. hz idén 336 leány iratkozott be, a mult évi 395 növendékkel szemben, mondja Polónyi György igazgató. .»Az édesanyák nem adnak gyermekeket,* mondja szomorúan. Az összes iskolák érzik a népszaporodás 1924 25. évi visszaesését. A középiskola alsó osztályai elnéptelenednek.
A polgári fiúiskolában
az iparosság és vasutasság gyermekei dominálnak, jelenti ki Bittera Béla igazgató. A legszegényebb szülő is arra törekszik, hogy neveltetésben, oktatásban részesitsa a fiát, hogy legalább a 4 polgárit elvégeztesse vele. Az idén a beiratkozott növendékek száma 384, a mult évi 373 növendékkel szomLen. A miniszter megengedte, l.ogy az I. osztályból 3 párhuzamos osztályt állítsanak fel.
Az iparostanonciskolában
az idén 247 fiu és 89 leánytanuló iratkozott be, mely kedvezőbb szám adat mondja Ortutay Gyula igazgató abban leli magyarázatát, mert szigorúbbak az intézkedések, mint tavaly. Pontos számot azonban csak az év végén lehet mondani, mert egész éven át iratkoznak be tanoncok. A tanitás a jövö héttől kezdve a rendes kerékvágásban halad. Az idén a szabótanoncok, akik nek kedden 1-től 4 óráig volt a szak rajz, most részint a tantermek csekély száma miatt kedden délelőtt 8 12-ig fognak rajzra járni-
A Vécsey utcai elemi Iskolában
Zsigmond József Igazgató birodal mába; az idén 360 fiu iratkozott be a mult évi 342-vel szemben, a leányoknál 368 a mult esztendő 355 tanulójával szemben. Németh Jenő tanitó, aki az igazgatót helyettesíti, kijelenti, hogy a középosztályban erősen érezhető az egyke, nem igy azonban a szorosan vett nép között
Junior
Remington
Porlable írógép X*
PQDC Minden typusu Írógép \'UJl díjtalan bemutatáaa a
Remington gyári képviseletnél:
SZABÓ ANTAL
Telefon : 91.
Nagykanizsa
sporlüzlete
Fí-ut 5.
HÖLGYEI Wll
Az ideális
halcsont- és gumibetét nélküli
JW\',,,
megtarthatják
fiatalos, karcsú alakjukat, Készséggel bemutatja
Lászlón é Griinhut Erzsi
Deák tér 2., emelet. ,«»
A Rozgonyi-utcai el. Iskolában
Flló Ferenc igazgató rámutat a gyermek-kevesbedésre. Régi tünet ez, mondja, itt a belvárosban, mig a külső periferiák lakosságánál ez nem tapasztalható- Itt van például egy család, 6 gyermeke van, nincs munka, nincs kereset, a család éhezik... Az itteni körzetben 419 fiu és 386 leány iratkozott be. A mult évihez viszonyítva al|g van változás a növendékeké létszámában.
Az Izr. elemi iskolában
Lázár Artúr tett Huvas Rezső igazgató utódja. Havas Rezsőt melegen búcsúztatták el az Iskolaalakuló értekezleten és lelkesen ünnepelték. 38 é\\et egymagában Nagykanizsán tanított, egy évet pedig Boszniában-Az izr. elemibe az idén 103 tanuló iratkozott be a mult évi 110 növendékkel szemben. Az egyke állapitható meg az intelligens közönség Soraiban, mondja Lázár igazgató sokatmondóan, amikor a növendékei felé mutat.
Klskanizsán
Kovács Illés igazgatónál is az a helyzet, hogy alig van változás a tanulók létszámában. Kb. 800 a beiratkozottak száma. Egyébként nincs változás...
Nincs semmi változás ?
Mind jobban kevesbednek a gyer-ipekek... Az egykét érezzük a közép-Osztály szüleinél, csendül meg fülünkben szomorúan a nagykanizsai tanférfiak komoly megállapítása...
(B- R.)
A Nemzeti Egység hirel
Felkéri a központi titkárság az összes körzeti titkárokat, akiknél tagsági bélyeg van, hogy 19-én, szen-
dán este 6 órára jelenjenek meg. •
Az ifjúsági csoport azon tagjai, akik irodai munkálatokban segédkezni kívánnak, jelentkezzenek szolgálattételre minél előbb.

A Nemzeti Egység központi irodája megkezdte működését, tagjait és a belépni szándékozókat naponta 6-7 óráig fogadja a titkárság.
Ismételten közöljük azokkal, akik _ Nemzeti Egység táborába még beszervezve nincsenek, — mind-uddig, míg a körzeti titkárok más* oldalú elfoglaltsága miatt szervező tevékenységet nem folytathatnak -felvételüket a központi titkárságnál kérhetik.
1884. mcptemhcr 19
ZALAI KÖZLÖNY
Ígértük, ma betartjuk!
HOLNAP JÖN fCIDI
a filmek királynőié: VJlDL Gaál Franci legaranyosabb filmje.
A kedvesség, a humor, a huncutság, a báj, a jókedv összesűrítése.
Hnsz éve ma...
(A Zala 1914. szeptember 19-ikl számiból)
Borzalmas mészárlás volt - mondja egy berlini távirat a francid harctéren, Alsne folyónál. A Saisson város melletti harcok rendkívül véresek voltak. A franclék és németek óriási csatája mindkét részről nagy elszántsággal ícdyik.
18 évestől 50-lg mindenki bevonuljon katonai szolgálatra. Ilyen értelmű kérvényt intéztek gróf Tisza István miniszterelnökhöz Nngybecs-kerekröl, 100 aláírással, kérve, hogy ezügyben üljön össze a törvényhozás.
Az oros2 fronton nagy eseményei! várhatók. Hindenburg serege mé* lyen benyomult orosz földre. Kü szöbön van a német és osztrák-magyar seregek érintkezése.
Ezer sebzsllltet ápolnak összesen a kanizsai kórházakban. Tegnap ujabb 142 sebesült érkezett. Zalai nincs köztük.
Kaszter Miksa indítványára zsidó újévi ünnepekkor szokásol üdvözléseket sokan a hadbavonultak segélyezésére szánt adományokkal váltják meg Nagykanizsán. Kaszter 20 koronával kezdte meg az akciót.
Székrekedésnél, gyomorrontás-n 11, eméiztésl zavaroknál, gyomorégésnél, májduzzanatnál, vétlódulá -nál, fejfájásnál, álmatlanságnál, általános rosizullélnél igyunk reggel éhfcjomorra egy pohér természetes „Ferenc József" keserű vize!.
RÁDIÓ-MŰSOR
UudapMt, nm-da.
0.45 Torna. — Utána hanglemezek. !>.45 Hirek. — 10 Aratás ós .-.zürct-utáni Elmélkedés a XVIII. századitfii prédikációból. — 10.40 Szüreti versek és iHirdalok. — 12.05 Losonczi-SchWi. tzer Oszkár szalonfeenekura. — 12.30 Hirek. - 13.20 Időjelzés, időjárásje. leiiléa. - 13.30 Ilosvay-trió. - 11.40 Hirek. — 16 Diákfélóra. «Kik voltak " Minncsángenek?. -- 10.45 Időjelzés, hirek. - 17 «A húsvéti bárány.. Bod-r«>Kközy &ltán elbeszélése. - 17.35 Állástalan Zenészek Szimfónikns Zene-kara. — 18.50 Olasz nyelvoktatás. -4 19-25 Diósy Edit énekel. - 20 «A magyar ipar.. Dr. Chorin Ferenc, a OyOSz elnökének előadása. — 20.35 Cigányzene Kalmár Pál énekével. — 2145 Hirek. — 2Z05 Waldbauer-KeH P°ly Nonósnégyes. — 23.15 Hniczky Szán ló Gyula énekszámaival. Hudapwt II. és a relék. 22.10-23 Cigányzene Szántó Gyula énekével. Béc«. 12 Hádiózenekar. - 13.10
Hangverseny. — 14.10 Müvészlemezck.
" 17.05 Fussperg bariton Eolba-da-•okai énekel. PÜU: H-moll zongora, szonáta. Keringő. (Jálsza a szerző.) -Verdi. Don Cartos, négjíelv. opera, közv. az Operaházból. - 23-1 A<z állástalanok jKcneluira " Jecho-jazzal Nogel énekessel. Könnyű és tánczene.
Hazavágyó magyarok közt a 79-ik utcában, az Astor\'tetön
Irta: Dr. DISKAI IMRE
Az «Első Magyar Önképzőkörben, a 79-ik utcában és az As|or-tetőn látogattam meg az amerikai magyauVkat. Az .Első Magyar Önképzőkör- még 30 év előtt alakult Czukor Adolí közreműködésével. Nagy éttermük, színházuk és több előadótermük van. A főteremben az emelvény felett a díszhelyen Kossuth Lajos képe, mclletio jobbról Lincoln Ábrahám s balról Washington (iyörgy életnagyságú képmásai. Itt beszélgetnek, szórakoznak ügyvédek, gyárlmunkások, kereskedők, rajzolók, orvosok és minden rendű és rangú magvarok. Az Aslor-telőn főleg szinházemberek, nagyvállalkozók, zeneszerzők. Ott találkoztam dr. Hajós Károly és Lukács Jenő zeneszerzőkkel, vkiknek több operettjük fut a lírodwayn. Jarlin Józseffel, kinek több operatársulata vanSí)r. Gruinun, a budajjesli opera volt karmesterével, Vajda Frigyessel, a Metropolitán oj>era tagja, Sámson Máriával és férjével, dr. Vass Réla orvossal. Háás Sándorral, kinek 8 magyar oreheslrája van. Pogány Bellával, dr. Hofrichler hírneves sel>é.sszcl és az amerikai magyarság többi nagy reprezentánsával, akik mind egyenként és összesen csupa szeretet, csupa előzékenység, csapa odaadó barátsággal vannak mindenkivel szemben, aki magvar. Mikor megtudták, hogy most jöttem az óhazából és négy hetes tanulmányi ut tilák majd ismét ulazom vissza, száz és száz kérdéssel ostromolták. Ugy fogadtak, "mint egy várva-várt kedves rokoni, meghívásokat kaptam, uliprri-graniot állítottak össze számomra, voltak, akik felajánlották, hogy kalauzolnak nagyobb kórházak megtekintésére, mások autóikai akarták rendelkezésemre bocsátani a város megtekintésére. örömmel hallgatták megnyugtató szavaimat az óhaza javuló viszonyairól é-s mikor bucsut velteJí tőlem,
mindegyiknek volt egy-egy üzenete va. lakinek, akit itlhon hagylak, de üzentek az elhagyott kávéháznak, iparos-körnek, falunak, városnak, Balatonnak, Dunapartnak, akiktől, vagy umOf töl sohasem tudnak elszakadni. N\'Cm mondta egyik sem, de mindegyiken láttam, hogyha jólétben vannak is, azért gyökerei vesztett, elsodort emberek, akik rohanva, riadtan kapkodva a lünő nap után gyakran érzik, hogy valamll elveszítettek. Kedélyük borult, nyugalmuk nincs, lelkük törődött\' Mini földiből a bő forrás, dus sugárban ömlött kérdéseiken keresztül belőlük a fájdalom, a nostalgiti, a haza vágyás. ftrzésviláguknak fókuszában mindig olt izzik örök égő lángja e szent fájda\'omnak. Az Aslor-tető panorámájánál, a százkét emeletes Empérebil-dinggel, az ezernyi ezer s\'zinü csillogó, fénylő, zugó, harsogónewyqjki utcánál nekik beszédesebb egy otthon hagyott drága sirhalom békessége, amelytől oly messze számüzódtek ejzek az elsodort vándor madarak. Beérkerett nagy művészek, jól elhelyeződött üzletemberek, mérnökök ,tervezők, zeneszerzők, gyárosok, orvosok, gyárlmunkások, radikálisok vagy jobb oldallak, jól öltözöttek, vagy rongyosok, reformátusok1, zsidók vagy katholikusok, mind-mind egyek abban, hogy elszakadt s haza-vágyó magyarok. Halta csipem őket, amint cigarettázva cl.clméláznak a holdvilágos Astor-ietőn s lebámulnak a csillagos égbe, mint a lunatiku-sok. Tudom, hogy ebben a pár percben most otthon voltak. A m\'wyorkl utca csillogó lámpáiban a Gellérthegy, megvilágítod Citadelláját látják, a budai I)umi|>art fenséges |»anorámájával. Misit a mágnes, ahogy delejes erejével vonzza a vasat, ugy tartja állandó delejes vonzásban ez elsodort vándorokat a hazaföld. Mindegyiknek, ha tagadja is, ott dobog szivében az az elnyom-
hatatlan akarat, hogy «ftn hata «ka. rok menni!. Ez az ö" életüknek állandóan visszatérő rofruinje, számkivetett, álcás életüknek ez az egyetlen ragyogó fénye, délibábos reménysége, állandó és \'végakarata, melyet minden scep-sLsen kérésziül, szivükbe rejlvf ápolnak — ha talán hiába is — Haza akarok mennit ez n refraln. Ennek a rerrainnek imádság, sóhaj és fájdalmas gyönyör az alkatrészel. Ezért a rcf-rainérl tömörülnek magyar városrészbe, ezért járnak magyar csárdába, magyar egyletbe, magyar egyházba, m«-gyur templomba, ahol katholikus, ie-fonnálus és zsidó egy egyházba tartozva együtt, egyszerre imádkoznak a magyar feltámadásért. Ezért tanítják kint született gyermekeiket magyarul, ezért rendeznek magyar mulatságot, magyar bucsut, magvar napot, magyar szüreti mulatságot, ezért tartanak fenn magyar sainházal, száz és száz magyar lapot, magyur Iskolát, magyar lelkészt magyar orvost, magyar kórházat. Ezért olvashatom a 79-ik -utcáién a cégtáblán: «Ez Itt magyar csemege ktresko-dós,. «Kapható Bt magvar |>aprlk«^ mák, dió, mogvoró. (Istenem, Pozsonyban, Kassán elkoboznák ezeket a magvar feliratú cégtáblákat). F.zért tömörülnek magyar temetkezési egyleti**, ezért temetkeznek magyar temetőbe, ahol a sirfájukr.i és a temető Ucupu* jukra is a (Feltámadunk* helyejfazt kellene oda Írni, hogy \'Haza akarunk mcniü,. inert ez az ő síron tuli akaratuk is.
— (Egyetemi beiratáitok) A pécsi m. kir. Erzsébet Tudományegyetem Jog-és államtudományi karának szociális tanfolyamán a beiratások szeptember hó 21-én, 22-én és 24-én lesznek megtartva. Beiratkozhatnak középiskolai érettségi bizonyítvánnyal rendelkezők és mindazok, akik a szociális igazgatás^ valamely ágában működnek. A beírat, kotásnái születési, éreitségi és erkölcsi 4 biaonyilványl kell felmutatni.
és
P
Divatos u] színek I Elegáns fazonok I UJ, olcsó árak I
nálunk legszebbek, legoloióbbak, legjobbak I
Áruház
« ZALAI KÖZLÖNY

Fejszével fogadta a végrehajtót egy mura-keresztúri asszony
A nagykanizsai járásbíróságról nemrégen kiszállt Elek László bíró sági. végrehaj tó és dr. BegldsánBmll hogy Rulek Vincéné murakereszturi lakásán járásbíróság! határozat alap ján foglaljanak. Csak az asszony volt otthon, aki épen vasalt. Elek előadta mi járatban vannak, mire az asszony a legdurvább módon kiutasította őket Elek, aki hatalmas termetű, erős ember, nem akarván egy asszonnyal kikezdeni, komolyan és nyugodtan felhívta újra Ruleknét, hogy engedje dolgukat > elvégezni. »Nem fogsz te semmit foglalni !«
kiáltott az asszony és »takarodsz ki !« kiáltással fejszét fogott és tá-madólag Elekék felé közeledett. Eléli erre csendőrökért küldött és igy volt kénytelen befejezni hivatali ténykedését.
A törvényszéki tárgyaláson Ru-iekné beismerte tettét.
A törvényszék, figyelemmel a körülményekre, 15 napi fogházra Ítélte.
Mozgószinház Fenevadak <
Cirkusz a filmen. Egy óriáscirkusz nagy attrakciója kórul játszódik le a cselekmény ,u!k»1 Clyde Beutly, az is-mert- világhírű, állaiszeliditö megpróbálja a lehetetlent és husz bengáli tigrist összeenged ugyancsak husz oroszlánnal. Ez volt az első eset, hogy a vallonban egymástól távol élő fenevadak szemlöt szembe kerülhettek egymással. A film meséje egyszerű, de sok kedves mellékepizód teszi változatossá. A Fenevadak Írója és főszereplője C.lyde Beatty, a bámulatos ügyességű és szinte a vakmerőséggel határos bátorságú állutszcliditö. C. Heutty hátborzongató ügyességgel kezeli a veszedelmes vadállatok közé vitt »egyszál. széket és -ostort. A film primadonnái az oroazláitok és a tigrisek, umelyeknek küzdelmi\' egy dzsun-. gcififm izgalmával is felér. A fősze-^replők mellett meg kell említenünk ü kitűnő mellékalakokat is. A ren-dező Kürt Neumann volt. Sikerültek és ötletes rajzukkal és zenéjükkel mindjobban tért hódítanak a zenés, rajzers trükkfilmek, amelyekből egyet e műsoriel knpc<*)lntl>an is látunk. «A gjermekrabló» cimü vígjáték kedves és ügyes. A műsort a Szent István napol is bemutató Mugyar lliradó egészíti y.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések: — szerdán a hőmérséklet: reggel 7 órakor + 18-0, délután 2 órakor + 22 3, este 9 órakor 4- 14-8.
Felhőül: reggel, délben ép este tiszta. — Csapadék 0 0 mm.
Szélirány : Reggel északkeleti, délben délkeleti, este szélcsend.
(Bjuűkal ráálójtltnltt) A *-t«orcté. diai Intéaat Jalaatl aata IO ératori Déli légáramlás, ayn«ata« a«ml falHAafidés, fcalatan továbbra is rfarOlUbb Idö. — A hőwiéraéklat alla válto.lh.
— NŐI ruhák gyönyörű fazonokban idényvégi árakon Schütznél.
Balatonwlmédi kSipontban
Msr divatáruház azonnal bórbeadó.
Áruraktár tetszés szerint Átvehető. Rentábilis évi üzlet - Bővebbet Knazovltiky dlvitáruház, Széketlehérvár
|T Ntfe dobja el kifényesedett ruháit;*\' s" a KOVALD gyár ujat készít belőle!\'
k
Ad.a le gallíralt, Ingeit, ruháll lllitltáira,
olcsón, e\'aSiendden llsititva kapja vliizal
Kováid gyllj Ole\'ep Schweltzer Kálmánnénál Cwngrry-ul B.r
■n
Két ével kapott a csapi asszony, aki banvazé*v szerdán megfojtotta az unokáját
Még az év elején tőrtént, hogy Csapi községben Kocsis Kálmárt nőül vette Szekrény Ilona 23 éves leányt. Nemsokára a fiatalasszony édesanyának érezte magát, amit közölt családjával. Később a szülésnél ott volt saját édesanyja, Szekrény Józsefné sz. Szabó Anna is, aki ugylátszik nem szivesen nézte a jövevényt. Ezért a kis fiúcskát megfojtotta, majd odaadta a fiatal férjnek, hogy az ássa el az istállóban. Kocflis Kálmán ezt meg is tette. Csakhamar letartóztatták mindhár/ mukat. A férj bevallotta, hogy ő ásta el az Istállóban a gyermekét, de nem tudta, hogy az anyósa megölte. Viszont a menyecske és édesanyja tagadtak, de a boncolás terhelő adatokat produkált. Időközben
a fiatal menyecskét szabadlábra helyezték, csak Szekrény Józsefné és veje, Kocsis Kálmán maradt fogságban. Most tárgyalta ezt az ügyet a nagykanizsai törvényszék. Vltéá Csillaghy György vezetőügyész in* ditványára zárt tárgyalást rendeltek el. A délutáni órákban nyilvánosan kihirdetett Ítélet bűnösnek mondja kl szándékos emberölés bűntettében Szekrény Józsefnét és öt ezért az enyhítő szakasz alkalmazásával kél évi fegyházra Ítélte, ellenben leányát és vejét felmentette a biróság. Kocsis Kálmánt azonnal szabadiábra helyezték. Csillaghy ügyész sulyfos-bitásért fellebbezett Szokrénynéese-tében. Szekrény né is fellebbezett. A törvényszék Szekrénvnét is szabad lábra helyezte.
Hus-lntervencIós jilsatt tere^Ajkortá^
Hifdapsst .szeptember 18 A földművelésügyi minisztérium
rendeletet «d Ííi/M hus toWiVenció* alap in cg jerem tfíérc Azt\'" lym\'zfllf
hogy\' min<Téb ktló »erlá# hus *lán egy
főváros járuljon hozzá az intervenciós-alaphoz. Eifftek alapnak ínegilsé-í géveK meg lehet akadá$ozn^\' a piaci -árrombolást. ™
Xltalános sztrájk BrazIJi^ban
Hió át^ianeírli, az^jwmWr 18 A Jjcleipbuu, .Bfitfiüa tJváfO#Jiau >
kitört vasúti sztfájk ma. általános sztrájká fejlődőit- A \'sztrájkban 27 muukásszakszeryeyiet vesfc /észi 3atJOO munkiliisal. , .,
A német fegyvercsempészet ügye
Bern, szeptember 18 A svájci kormány közlése szerint a bodeni tavon történt fegyverszállítás miatt a svájci kormány közbejárt a német kormánynál, mert a lefoglalt fegyverek német gyártmányok voltak és csempészek akartán Ausztriaija juttatni. Németország válaszában sajnálja a zavaró eseményt és megígérte, hogy eljárást indít a lettesek ellen.
Mellon volt USA miniszter nagy adócsalása
lx>ndon, szeptember 18 Az Egyesült AMuhok adófelügyelői ujabb adóeltitkolással é-s adócsalással vádolják Melloiit, Amerika második leggazdagabb emberét, az USA volt pénzügyminiszterét és londoni nagy-kóvclét. Kiderült, hogy Mellon 1031. évi jövedelmi adója 3 millió dollár, rendkívüli kereseti adója 2 millió, udk*
csalási birsága pedig egymillió dollár volt. 1031-ben részvényeladással hat és félmillió dollárt vesztett, ami azonban csak hamisítás volt és a kincstár megkárosítása, mert a részvényeket cl sem udla. Mellon az ellene felhozott vádakat politikai hajszának minősig.
Osztrák—olasz—cseh kereskedelmi szerződés
Bécs .szeptember 18 llirek szerint a közeljövőben osztrák olasz és osztrák—cseh kereskedelmi tárgyalások kezdődnek.
Óriási a gyümölcstermés Ausztriában
Bécs, szeptember 18 Egész Ausztriában oly nagy a gyümölcstermés, bogy az árak leestek. Sok gazda megsemmisíti termése egy részét, mert nem tudja télire eltenni- ,
Városi Mozgó
Sieplember 19-én Még ma szerdán
Óriási cirkuszfilm 1
FENEVADAK
Jslsnatek a filmből:
l> Királytigris a pfnzUrlülkéUeti 2. A bűvös uéfc 3 Vakmerő tervek
4. p.jlel a fenevadak ketrecében
5. A fenevadak prédája
0 A lég hlrélynOJa
7. Tigrisek, oroszlánok élet halál harca
8 Nero, az emberölő
9 Kitör a fergeteg
10. Piiilk a cirkuszban- stb. Hb.
Remek kisérő műsor
Előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor
5 órakor filléres!
SPORTÉLET-
fl rfífbmro «v»! ■ ■
A kaposvári lovast)noepély
A Somogy-Zgiai Lótenyésztő f^..Lovassport Egylet a kaposvári Virágos Hét keretében szeptember hó 2H-én, szombaton lovasünnepélyí\'tender, a melynek programjában a következő számok szerepelnek: Díjlovaglás, kőny. nyü kategória. Lovanbemutató fiatal lovasgárda szántára egy -Hunter Show keretében. 1.10 és 1.20 ni;\'rrfágas\'ugró számok, i kategóriában. Törőnyver-fcony, a nem lovasitott fegwernCm urai számára. Yeu de barre. U^fyin és fcet-Iőh fogatok szépségversenye.1 30 kiU. oristfáguli\' üöV-siverscity u magyar fél-vérek számára. 5 km. országút| ver-seny, amerikai kt\'uősfogatok számára. , Akadály hajtás. Kocsi .vjrág ko«ó, 5 kin. országúti swAérverwPny a .kisgazdák. számára. Stokérfogot szépségverseny « kisguzdᣠszámára.
I\'elvilágositást ad - - Budapesten Scluuidt ny. ezredes, Bud«lpe»t, S*. Vj|H\'stÍ rakpart li-, Kaposy^f,i\\»lg»r-mesteri ^ijyaial, Sipos gazdasági tanácsos telefon Kaposvár jaj.
Nevezési zárlat kzcptenfbcr 20.
Egyúttal felemlítjük, hogy Bécsből egy 300 főből álló aútóbuU kirándulói csoport érkezik «z«n lovaíflán^péiynek 1 megtekintésére.- ..^^.-vvv"-\'
CsötörtőMto\' megindul a Levente Labdarugó\' Szakosztály munkája
Felhívja a testnevelési vezető azo-kat a csapatokat ,akik a Szakosztály irányitá-sa mellett működni kívánnak, hogy nevezéseiket legkésőbb folyó hó 20-áig udják le, mert ellenkező e«tben nevezéseik nem vehetők figyelemig A Szakosztály első ülését csütörtökön este tartja m*g a Bozgonyi-utciii i|>a-rostanoneiskola szokott helyiségéiért fél 0 ^>rai kezdettel.
Felkéri egyúttal azokat a tanácst\'-\'-gokat, akik általa a Szakosztályhoz kineveztettek -és erről Írásban értesítést is nyertek, hogy az alakuló ülésen pontosai! jelenjenek meg.
Ugyanakkor jelenjenek meg a csaltok elnökei éti intézői is, szabályszerűen kitöltött uj igazoló lapokkal, melyek 50 fillér térítés ellenében Háry JóZKef szakosztályi pénztárosnál «*» « Bárány és Fenyves ékszerész oégméi \' szerezhetők be. Minden szorepeltotni kívánt játékos újra leigazolandó, tekintet nélkül arra, hogy szcrepclt-e már mint az egyesületek leigazolt játékosa.
Vasárnap, folyó hó 23-án minden körülmények között megindulnak a mérkőzések.
— Nemzet sztnü zás\'/tóaayagok leg. olcsóbban Schütznél kaphatók.
NAPI HÍREK
napirend Szeptember 19, szerda
Római katolikus: J*n. p*. K. Protett. VUhelm. lif.: Thfarl |»6 1Q.
Mozi előadások hétköznap 6 éa 9, vasár é» ünnepiap 3, 5,7 és 9 órakor.
Oyógvszertáii éjjeli szolgálat e hónapban: őrangyal gyógyszerlái Deák-tér 10. aa. éB a klskanlisai gyógyazcilár.
Oőzfürdő nyitva reggel 6 órától estt 6 óráig (hétfő, szerda, pénlek délután, kedden egész, nap nőknek).
_ (i)r. Weiu NewyorW>a
utazott) I)r. Weisz Lajos nagykanizsai ügyvéd, váriofi képviK\'lö leánya éa veje lálogatására Newyorkba utazott. |>r. Weisz Lajos veje Beck Samu, a N\'ewyorklól mm messze fekvő New Hoehelle városban nagykereskedő, aki valamikor Nagykanizsáról indult íz uj világba elhelyezkedést próbálni Dr. Weisz Lajos mintegy két hónapra tervez le tengerentúli látogatását.
_ (Ker(*z»,zfotelé«) lélekemelő egy-bzái ünnepély folyl le a Ilózsa- és Atilla-utcák sarkán ahol Kovács István nagykanizsai kőművesmester hatalmas és szép kivitelű feszületet ál-liloll fel fogadalomként, hogyha ép -n kerül vissza a háborúból. A f«lállfc>tt feszüleiet ünnepélyesen benedikálták. A templomból körmenet indult Kreulzer Dezső esperes vezetéaíyel és Gazdag Ferenc püspöki tanácsos \'és dr. Mészáros Béla hiltanár részvételével a Hózsa-utcába, ahol Kreutzer esperes megáldotta a feszületet, majd szép beszédben vázolta a kereszt jelentőségét. Ugyanekkor megáldották a Teleki-ut renovált keresztjét is A kór-menetben nagyszámú hivő veit részt.
- (A strasd-bizolt^st ülése) A városi fúrdőbizottság kedden délelőtt ülést tartott Dobrovics Milán elnöklete alatt, amelyen részt vett dr. Králky István polgármester is. A bizottság kimondotta, hogy a kedvező idő folytán a strandfürdőn utóidényt tort, melyre szekrényjegyeket és beié-| kJ jegyeket boesájt ki. Át utóidényre u fürdőaálkalmasottakat nem veszi igéenybe, csak egy jegykezelőt tart meg Hajdú (iyörgy dr. a jegyárak le. szállítását indítványozta, de a bizottság ezt nem tehette magáévá.
— (A vtflam««Hlro#rzo blzolt^g) kedden délben ülést túlzott, amelyen réazt vett dr. Krátky István polgármester, Hollós Józ.vef ny. államtitkár, a város villanyszakértője, Madarász Antal, a Drávavölgyi ügyvezető-igaz. galója és a bizottság tagjai.
— Maradék 0<ttályuak a legkellemesebb meglepetéseket nyújtja. Mielőtt vásárol, nézze meg Schützék maradék
- (KosxwnimrgvA lát) Ozv. Czvetkó lslvánné és gyermekei kosZorumegvállas ómén 10 pengőt adományoztak uz Ipartestületi Dalárdának
« ZALAI KÖZLÖNY
a háztulajdonos lakásának haszonértéke
A nagykanizsai háziutajdonos ik niár korábban 8é|v\'lmc*ték, hogy a háztulajdonosok saját lakáéi után a ha-azonériék aránytalanul van megállu-pilva, mert a lakbérek csökkenése folytán a háztulajdonosok saját lakásának haszonértéke tulmngas. Ennek a leszállítását a luizlulaidonoiok w-ÍSlösége már régfka .storealmazta. Dr* Králky István i»lgármesl.\'r a háziulajdonosok ezen kérelmé| magáévá lette és közben járt, lM)gy ezek a séro)-mek oi-yo*ollas>unnk. Dohrovic* Milán, a háztulajdonosok elnök*\' köszönetét nyilvánítod* a polgármesternek az intervencióért.
A háztulajdonosokat ezúton felhívják, hogy mindazok, akik saját lakásuk ulán sérelmezik ii haszonérték aránytalanságát, írásban küldjék meg vagy szölielileg |erjtsszék elő Dobroncs Milán elnökhöz aéreimelket, hogy azok a |>olgármestcr utján, megrelelő orvoslás végeit a pénzügyigazgatóság-hoz iilejélK\'n felterjesztljetök legyenek
— (Kedv<zm;\'nyee utazás) a MAV
igazgatósága a Nemzeti Munkahétre 50 százalékos kedvezményes utujtást engedélyezel!. Hszdlnt az odautazás szeptemlier 26-án este 0 órától k 7.dvo oklóber^K-án 1(1 órájáig szól, inig a I visszautazás szepteml>ér 29-én 12 órájától október ll-én 2i-ik órájáig A szeptember 23-iki «Kereszies-gyors -ra jelentkezni lehet a Menei jegyirodf\'i-ban. MeiH\'ltértj jegy ára 7.51 pengő.
— (Némrt- <» •tats.iyelvii tanfolyam az OMKI\'-b.in) A tava.y oly jól bevált olusznyelvú tanfolyamot az OMKE vezetősége rendszereit Ue, hogy lehetővé tegye tagjainak a szép olasz nyolv gyors és olcsó megtanulását. l\'gyancsak — több oldalról elhangzóit kívánságra - bevezeti az idén u németnyelvű tanfolyamot is. MÁudkéi, tanfolyamai S\'.ernbergcr Manci oki. nyelvlanárnő vezeti. A tanórák *zánia heti 2 óra Tandíj havonta azemél) énként 350 pengő. Jelentkezni lehet az OMKE titkáránál naponta 10—12-ig és Muszcl és Prie. denthál cégnél.
— Bútorvásárlás nem gond! Teljes berendezéseket rendkívül előnyös részletfizetésre, sőt kamatmentesen is szál-Utuok. Kopsteiu butoráraház, Horthy Mlklös-ut 4.
— (Mellbe lölte magit, mert nem kapott muwkát) A Zalaegerszeg közelében fekvő Kitner téglagyár mellett egy kopoltruhás fiatalember revolverrel öngyilkosságot kísérelt meg. Mint megállapították, uz illető Békefl Ferenc 17 éves latabányai iparossegéd, aki néhány héttel ezelőtt elliagyla a szülői házul, bejárta egész Nyugat-dunántult, de seltol sem tudott munkál kapni. Már három nap óta nem evett és mikor Zalaegerszeg elé éri, az ut
mellett az éhségtől és a kimerültségtől összeesett. Mikor magához téri erőt veit rajt a keserűség, elővette a véde-kezés céljából magával hozóit il-es Browning-pisztolyát é« mellbe lőtte magát. A zalaegerszegi kórházba vitték, állaoota súlyos, de nem életveszélyes. Felgyógyulása ulán hazaszállítják szü\'eihez Tatabányára.
Telepes «a Oálöxatl «
Rádió.
Cegmodernebl)
Gramofon
és lemesc.
atchumulátor. Mdroilelep, löllés, /avlláa
elektronul
Vöro»&ú*-po1ota. Telefon 452.
Hölgyeit figyelmébe 1
\'Van szerencsém a I. Hölgyközönség szíves tudomására hozni, hogy az idei szezon remek
Kötött rulya-, xsömper- és bluxok moaell-ufdonságai
megérkex/elc és azoknak a mai nehéz gazdasági viszonyokhoz méri olcsó árakon való árusitásói megkezdtem.
NOI fefiéruemUek axenxáclús színekben és gyUayOrU fazonokban.
Brónyai-mvat&áx
Nugyltanlxaa, HortQy Mlhlóa-ut 1.
— Angol szövet* Nagykanizsán
Anglia és egyben a világ két leghíresebb szövetgyárónak, Jennens Welrrt & Co., valamint Josiah Franz lrtj gyárimányai ezidén először kaphatók Nagykanizsán, Kirschner Mór divat-áruházában.
- (Vért* családi háború) A Péter fy-család aöjlőrl szőlőjélwn véres családi háború volt. A né|>es család ugyanis haszonélvezője a szőlőnek és igy i|z utolsó szem gyümölcsön is osztozkodni kell. Vasárnap gyümölcsszedés . közben Péierfy 1-ijos összeveszett nővé. rérel, Sósné I>é|erfy Máriával, akit lelt eg is bántalmazott. Az asszonynak segítségére sietett férje, Sós kovácsmester, akli a dulakodás hevében I\'é-terfy Lajos zsebkésével ugy nyakszirten szúrt, hogy azt elöntötte u vér. Az időközben odaérkező l\'étcrfy József viszont Péterfy Lajost verte ugy össze, hogy félholtan szállitoliák haza. A véres családi vei«kedés ügyében o csendőrség meglnditolla a nyomozást. Az „Igmándl" vízben ösgyógyeró rejlik. Mesterség** pótlás nsm sikerült eddig.
Közgazdaság
(-) A tvümőlesíatelepllés költségeinek csökkentéséről ir a Növényvé-delem és Kertészet legújabb száma. Cikkeket közöl még a legújabb óriási kert aktuális leendőiről, A Növényvé-gyümölcseliartó-házról, a gyümölcsös. Minisztérium, Budapest, V, Kossuth delem kiadóhivatala (Földművelésügyi i"ok javításáról, a házilag elkészíthető málna- és eper faj Iákról, a gyenge 1k>. Lajos-tér 11.) díjtalanul küld mulat, váuvszámot.
Termény tők xde
Bora tlszav. 77-ea 16 15-16 30 78-aa 16 30-1645, 79-ea 16 45-16 K) 80-as 1655-1670. dunánt. 77-e« 1575-1585 78-as 1590-1600, 79-es 16 05-16 15, 80-as 16 15-1625. r- Rors aj pestvidéki 1225 1270. mis 1345-12 65. Zab u| közép 13 65—1385. — Tengeri tlssintali 12 50-1260
Rertélfálár
Felhaltáv 544 eladatlan 264. Első rendű 080-0 82 sertett 0-75-0 78, szedett közép 072- 0-74 könnyű 0^64 -068. alaő rendű örc-g 0-72-0-74. Il-od rendű Oies 062—066, aneol süldő I. 078- 0-87, •zalonns na/yb»u 095-100, zsír I 20-1 32,bua 080—096, félsertés 095 1 06.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt, Outenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős Iriadó: Zalai Károly, interurbán teleion: Nagykanizaa 78. ssám.
NyltMér.*)
Alulírott eiennel bocsánatot kérek M6n)k FerencISl amiatt, mert 6t lopátsnl meggyanuiitoltam. __Táncos Jánoané.
•) E rovat alatt köilflttekíd acm a aicr-kciitóiíw, Km a kiadóhivatal nem válla] teleltocgct.
AP8ÖHIRDETÉSEI
Két tflékfial vagy Uényt felveszek teljes ellátással, goodos tanulási Ir ügy . lettel. Megbeszélés Erzsébet Ur 17. az udvaiban.
T«lj«»«a saársa, Jél sárháté rahtarh«|v|aéa«< a beivíros lerü\'etén november elsejére keresek. — Ajánlatok a kiadóhivatalba .Megbízható* jelige alatt kéretnek. « 3496
Közszükségleti cikk tarjMitásér* lialalemberek (elentkeszenek nálam — Schleslnger Oyuls, vtskereikedö. 3497
3 kat. hold szóllő Sí
szobás villával, ffyümölcsössel éa kb. 40 hl. borterméssel 3600 pengőért eladó. — Bővebbet Király-u. 35. alatt — Ugyanott Klrily-u. 3. sz. ház is megvehető. 3303
Maxim-lámpák részleifizetésre is kspbatok Siern Uvegkereskedéstben Ns«v-kanlzsán Fó-ut 2 3204
A latétaxik, kizárólag kényelmes, csukott, hatszemélyesek, olcsón rendelhetők. Te lefon-állomás 222. szám, Kaahnann Manónál.
POGÁNYVÁRI
uradalmi fajboraln kaphatók literenklnt már SO filléré.I Legkisebb létei 25 liter. QROtS KAROLY földbirtokos
Bstthyány-utca 26 szim.
PHvéfpéassi dlszluéten, csakis biztos helyre, vagy ékszerre kapható. — Clm a kiadóban. 3111
Fiatal segéd fthzerszakmiból felvétetik. Ajánlatok Igénymegjelöléssel a kiadóhivatalba kéretnek. 349J
Príma tslros hlrkakaa ksphstó Tamís Józsefnél Telekl ut 10 alatt. 3489
NGYEN
kapja a
Zalai Közlönyt
]0vő h<5 elsejéig,
ha most előfizet.
ZALAI KÖZLÖNY_____ 1934.l tiep>mb(r(.l9
vásárolhat.
Találón i 410.
Nagykanizsa ílopron Szombathely Békóaoaaba
Horthy MiklAa-ut
/\' v :
Minden igényt kielégítő választék: Kombinált szekrények, recamierok, fotelok, hálák, ebédlők és konyhabútorokban.
Kedvező fizetési feltételek. Díjtalan szállítás.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, kik lelejlheiel-len férjem, illetve édesapánk elhunyta alkalmával részvétekkel, az Ipartestületi Dalárdának és a vasutas kartársaknak a temetésén való meglelenésükkel !A|-dalmunkat enyhlleni Igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetei.
özv. Czvetkd Istvánné és gyermekei.
Caéplfigép tulajdonoaok figyelmébe I
Cséplésl forgalmiadé könyvek 50 és 100 lappal,
Mázsakönyvek és
Szállítást bárcakönyvek
kaphatók
a Zalai Közlöny kiadóhivatalában
Fő-ut 5. szám.
Oabona
osávázóizereki
Porpácok: Nedveepácok: Arzópáo Bigriol Porzol Higoxán
Tillantin Tillantin
eredeti gyári árban és csomagolásban.
MütrágyAki PAti-oA
Áaw. azoporfoazfAt 40%-oa kéllaA Thomoaaalak
kg.-kínt, zsák-számra és waggon-tétetekben.
FUTORi
vegytiszta szénaavas takarmánymész.
PEKKi
„D" vitamin kéízitmény. Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10
(A bíróság mellett.)
iiatöit-riiÉl
vásárol
Dukász Ferenc
fa kereskedő, Nagykanizaa, Magyar-utca 108. •408___
(Nvotuatotl a laptulajdonos Közgazdasági R.-T, Gutenberg Nyomda és Délzalal Laoaiadó Vállalata könyvnyomdájában, Nagykaaizián. (Pelelős üzletvezető: Zalai Károly.)
74. évfolyam 212 szám
Nagykanizsa, 1934. sztplember 20, csQtürtük
Arm 12 Hllér
ZALAI KÖZLÖNY
fMikeutlaég it kiadóhivatal; I\'ó«t 5. uiw. Megjelenik minden reggel, Mttó kivételévei
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lmjos
BőfUetéa! ára: egy hóra > pengő 40 Iliiéi Sierkeaatőaégi éa kiadóhivatalt teleion: 78. aa
A bolsevik! csillag Genfben
Tehát megtörtént a pár évvel ez. előtt még elképzelhetetlen dolog : Szovjetoroszország tagja lett annak a nemzetközi testületnek, amely emberi ideálokat tűzött programjába s amely ugy véli, hogy katedrájáról általános igazságokat hirdethet. Meg dobban a szivünk a szorongó érzéstől, amikor lerombolva látjuk azt a reményteli illúziónkat, ho y olyan emberi alkotás, mint amilyen a nemzetek szövetsége, az általános igazságra, nemes és jó emberi vívmányokra törekszik s most a Szovjet felvételével felborítja az ideálokba vetett minden hitünket. Mert ha Szovjetoroszország tagja lehet a nemzetek szövetségének, ez a nemzetközi testület olyan hipokrita felfogásról adott ki hivatalos okmányt, ami kézzelfoghatóan bizonyítja, hogy ki kell ábrándulnunk végérvényesen az emberi Ideálok világából, a föld sarához tapaszt bennünket a durva realitások érdekek, valamint politikai törekvések hálózata.
A tiszta igazságért és ideálokért lelkesed emberi érzésvilág ezek után hogyan higyjen abban, hogy nem utópia a nemesért, az igazért és a jóért való küzdelem. Ha az emberben a vallásos érzés nem tartaná a transcendentális kapcsolatok kai féken a gondolkodás irányát, ez a genfi példa olyan általános el keseredést vihetne minden ember szivébe, ami évszázadok embernq,-mesitő törekvését tudná lerombolni ime : pillanatok alatt.
A bolsevikl csillagnak felragyo gott Genfben s ezalatt forog a sir-jában több millió lemészárolt ember, köztük martir püspökök, Istenben megbékélt papok s jámbor muzsikok beláthatatlan légiója. Szovjetoroszország a Népszövetség tagja lett, mert igy kivánta az a francia érdekszövevény, amelyik ime, szövetkezni tud az ördöggel is, ha az ő biztonsága ezt megköveteli
Nagyon érdekes azonban, hogy Szovjetoroszország felvétele nem egyhangúan történt, mert három állam, Hollandia, Svájc és Portugália nyíltan ellene szegült a felvételnek s hét tagállam nem szavazott- A szavazatok ilyen arányából önként kitűnik, hogy éles ellentétek voltak a kérdésben s Siovjetoroszország felvétele korántsem történt általános hő óhajtás jegyében.
Feltűnő beszédet mondott ez alkalomból a svájci köztársaság delegátusa, aki komolyan félti a Népszövetség működésének menetét a Szovjettől. A kommunizmus vallási, erkölcsi, gazdasági, társadalmi és politikai téren nyíltan tagadásba \\ette mindazokat az elveket, ^amelyeken az európai civilizáció nyugszik. Ellensége a vallásnak, szétrombolta a családi életet, megölte az egyéniséget s amennyire tudta, kiküszöbölte a magántulajdont. A kommunista propagandának nincs
más célja, minthogy forradalmasítsa az egész világot. Kérdés, hogy a genfi pulpitust nem fogja-e Ilyen propaganda hirdetésére felhasználni ? Most ugyan a népszövetségi felvétel érdekében mindent megígért, hogy aláveti magét azoknak a kívánalmaknak, amelyeket a Népszövetség alapokmánya felfektet.de
komolyan lehet-e venni s elhíhető-e Szovjetoroszország részéről, hogy igéretét be is tartja ? Tartunk attól, hogy Genf a felforgató propaganda tűzfészkévé válik. Történik mindez pedig csupán azért, mert a francia politika ezt a hatalmi eszközt is szűk ségesnek tartótja szolgálatba venni saját érdekei szempontjából.
Hitler helyettese a német-francia megegyezés lehetőségéről nyilatkozik
Cseh magyar közeledés kiindulópontja lehet a Bethlen-cikk
Páris, szeptember 19 Az Intransigeant berlini tudósítója Hess birodalmi elnök-helyettest nek nyilatkozatát közli, amelyben Hess kijelenti, hogy a német nép kívánja a megegyezést Franciaországgal, hasonló állásponton van Hitler is és ha a francia kormány szintén a megegyezés politikája mellett nyilatkozik, akkor rövideseit valósággá is válhat a német fran\' cia megegyezés.
Berlin, szeptember 19 A Neune Freie Presse prágai tudósítója szerint Bethlen István külpo litikai nyilatkozatát Csehországban kiinduló pontnuk tekintik egy eset-
leges meginduló vitához a csehszlovák magyar viszonyok elsimítására.
Német magyar kereskedelmi tárgyalások kezdődnek Budapesten
Budapest, szeptember 19 A német magyar vegyes kereske delmi bizottság holnap kezdi meg tanácskozásait Budapesten. Bár 4 májusban megkötött kereskedelmi szerződés hibanélkül funkcionál, mégis újból felülvizsgálják, hogy lehetne e technikai hibák kiküszöbölésével a két ország közti kereskedelmi forgalmat növelni.
Uj rendszerű olcsó vonatokat állit be a Máv a téli menetrendbe
Budapest, szeptember 19 A Máv igazgatósága azzal a tervvel foglalkozik, hogy uj rendszerű vonatokat állit forgalomba. Az uj rendszerű vonatok majdnem gyorsvonatsebességgel haladnának, díj-
szabásuk pedig a kevésbé tehetős néposztály számára is lehetővé teszi az utazást. A vonatokat úgynevezett »sebes-vonat« néven -már a téli menetrendbe beillesztik
Svájc kilép a Népszövetségből
Lltvlnov Is felszólalt a genfi közgyűlés nyolcvanharmadik tanácsülésén
Páris, szeptember 19 Meg nem erősített hirek szerin\' Svájc Oroszországnak a Népszövetségbe való felvétele miatt kilép a Népszövetségből. Svájc kilépése azt jelentené, hogy a Népszövetség nem élvezhetné tovább Svájc vendégszeretetét és távoznia kellene Genfből. Ugy tudják, hogy a Népszövetség ez esetten Bécsbe tenné át székhelyét.
A gentl tanácsülés
Genf, szeptember 19 A Népszövetség tanácsa ma tar» totta 83-ik tanácsülését, amelyen
már az uj tanácstagok is részt vettek. Az első tárgy pont a szellemi együttműködésről szóló jelentés volt, amely után áttértek a Felsösziléziai kisebbségek védelmének ügyére. Az ügy kivizsgálásával Ausztria és Mexikó delegátusait bíztál?\' meg. A harmadik pont Bolivia és Para> guny közötti vita volt, melynek előadója Mexikó képviselője volt A tanács kimondotta, hogy a közgyűléshez fordul és kérni fogja, hogy az ügyet minél gyorsabban tárgyal-ják le. A népszövetségi tanács ezen ülésén üdvözölték az uj tanácstago- |
kat ls. Litvinov válaszában kijelentette, hogy Oroszország jól tudju, hogy milyen fontos működést tölt be a Népszövetség közgyűlése és an nak tanácsa és ép ezért törekszik J barátságos viszonyt fenntartani vele-
Megbukott a dunai Locarno és az osztrák kölcsön terve
London, szeptember 19 Genfi jelentés szerint a tervtevett dunai locarnoi egyezmény megbukott, ugyancsak kétes az uj osztrák kölcsön tervezete Is.
Megismétlődött szent Januárius csodája
Róma .szeptember 19 Ná|X)lyban ina 21 ágyúlövés je-\'lezte, liogy a szent Januárius csodája megismétlődólt. A vértanúnak több száz év óta a nápolyi dómban Őrzött kiómlült vére mindni év szrpteml>er 19-én megpezsdül és folyítToiuryá válik. A csoda a szent mise alatt óriási tömeg jelenlétében történi
Ég két nagy lyrlinl újság szerkesztősége *
Berlin, szeptember 19 Ma délután kigyulladt az a ház, melyben a Völkischer Beobachterés az Angriff szerkesztősége van. Bővebb hirek még nem érkeztek.
RÁDIÓ-MŰSOR
Budapest, raíltflrtök. ^
6.45 Torna. — Utánn hanglemezek.
9.45 Hirek. — 10 Muz-sikus humor.
10.10 Divatos szőnyegek. — 12.05 Az államrendőrség zenekara. — 12.30 Hirek. - 13.20 Időjelzés, idöjárásjclen-té.s. 13.30 Eugén Steput balalajk"-zenekara. 11.10 llir^\'k, árak. 10 •I\'étőrke az őserdőben . (Egy magyar kisfiú Dél-Amerikában.) Ifjúsági előadás. 16.15 Időjelzés, hirek. - 17 Valló Arjiád méhészeti főfelügyelő: <A méhek és a gyümölcstermesztés.- -17.35 Cigányzene. 18 <Együnk szólöt.\' Szász Menyhért előadása. 18.50 <A névtelen* cigány.. Spur Endre dr. előadása. - 151.20 Hanglemezek.
20 20 Külügyi negvedőra. 20.10 A Budainsü Szimfonikus Zenekar bemutatkozó hangversenye. Közreműködik Bó*ut Endre ós a Paicstrina f.nck. kar. -- 22.50 Cigányzene.
midapwl II. és a relék. 17.10-17.30 Cigányzene. 20.15 21.10 Srer-vánszky szalonzenekara.
Bér*- 12 Rádiózenekar. 13.10 Hangverseny 11.10 Múvé.sz\'emezek. - 16.40 Lemezek. - 17.50 Adler HÍTda zongorázik. — 10.30 Bádiózenekar. 20.10 \'larka lltpere. 20.50 Az osztrák rádió tízéves fennállásának első zenei ünnepe. 22 Schrumnielzcno. — 22 50 Hangverseny. -- 23.20-1 Mathé-jazz Sternau Viktor énekével.
ZM AI KÖZLÖNY


Valószínűleg; Nagykanizsa is közta lesz a belügyminiszter által felQlvIxsgált 17 város között
Nagykanizsáig is éleok figyelmet keltctí\'n fővárosi lapoknak az a híradása, hogy a belügyminiszter elrendelte tíyör vá/os háztartásának megvizsgálását Ez u vizsgálat t i. nem konkrét ügy iniutt vált «*ílk-ségéssé, han^m a belügyminiszternek az a szándéka, hogy felügyeleti jogánál fogva felülvizsgálja minden nagyobb város pénzügyi gazdálkodását, azután az igy nyert áttekintésből módot keres a városok nehéz helyzetének valaminő megoldására. Már a Debrecenben megindult vizsgálat során kijelentette a belügyminiszter, hogy az összes törvényhatósági és megyei városok pénzügyi gazdálkodását ellenőrizni óhajtja, különösen azokét, amelyeknek üzemel is vannak. A gyóri vizsgálat miniszteri biztosa, Tatics Árkád belügyminiszteri államtitkár, legközelebb Győrbe utazik.
Hir szerint a belügyminiszter 17 város háztartását fogja felülvizsgáltatni.
Amikor a városi képviselőtestület Nagykanizsa pótadó-kulcsát és üzemeinek dij-kulcsait a mult napokban leszállította, dr. Krátky István polgármester a közgyűlésen kijelentette, hogy a dolgok ilyetén állása mellett valószínűleg maga fogja kérni a város pénzügyeinek felülvizsgálatát. A leszállítások ugyanis a belügyminiszter intenciójának ellenére történtek. Igy valószínű, hogy Nagykanizsa is egyike lesz annak u 17 városnak, melyeknek, felülvizsgálatából fog a belügyminiszter képet alkotni arról, hogy mi volna a módja a háztartási gondokkal küzdő magyar városok megsegítésének.
A városépítési tanszék és a magyar városok
A kultuszminiszter ugy határozott, hogy a budapesti Műegyetem városépítési tanszékét takarékossági okból megszünteti- A Magyar Városok Országos Kongresszusa moss feliratot intézett • miniszterhez, kérve az elhatározás megmásitását. Hivatkoztak a feliratban arra, hogy külföldön mindenütt megvan az egyetemeken a városépítési tanszék. Egyenesen megdöbbentette a magyar városokat a kultuszminiszter elhatározása. Sohse volt fontusabb, mint ma, hogy városainknak megfelelő szakképzett városépítő mér nökök álljanak rendelkezésére s ép ezért remélik, hogy a miniszter a tanszéket továbbra is fenntartja.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai meg-flgyelö jelentések f — szerdán a hőmérséklet: reggel 7 órakor + 12-7, délután 2 órakor + 22 6. este 9 órakor 4- 15 2.
Felházét: reggel, délben és cm te tiszta. — Csapadék 0 0 mm.
Szélirány : Heggel déli, délben és este délkeleti.
(Éjnakal rddlójtknUt) II M «*>»•• ralé-alal laMaallaUatl ••«• 10 érákon Déli, Majd délnyugatra éa nyu> gótra forduló axél, nyugatról fal-tiAaBdéo. Dunántulon •aatlog at-wataroa aafl. A hAoiérsékUt Oyu gatoa klooé oAlyod.
Október 14-re halasztották a Nagymagyarorszóg-emfékmü leleplezését
Megérkezett a négy hatalmat kőszobor is
A Schle* Jstyán 25-000 pengős adományából Nagykanizsán "épülő
Nagymagyarország emlékmű leleplezését október 7-re tervezték. Mint-nogy a Má? erre a napra filléres gyorsot beállítani nem tudott, a szoborbizottság ugy határozott, hogy a leleplezés ünnepségét egy héttel : október 14-re elhalasztja Ezen a napon lesz filléres gyors. A szoborbizottságot az a gondolat vezette elhatározásában, hogy a Nagymagyarország emlékmű olyan monumentális, jelentősége annyira országos, a gondolat szoborba-öntése pedig, az adományozás tényével együtt olyan egyedülálló az országban, hogy a leleplezés ünnepsége nem
\'maradhat beJyi keretek között, hanem az egész ország nyilvánosságának kell arról tudomást szereznie. Ez a főváros bekapcsolása nélkül lehetetlen. Inkább elhalasztják léhát egy héttel az ünnepséget, a. mikor a főváros részvétele is biztosítva lesz a filléres gyors által
Az emlékmű négy szobor-alakja kedden megérkezett Nagykanizsára. Heim kősiobrász munkája minden elismerést megérdemel. Látszik rajta, hogy a munkába a szivét, a jó magyar érzését is teleadta
Az emlékmű építkezése valószínűleg hétfőn jut el a 7 méter magas--" ságig és akkor állítják fel a négy szobrot az emlékműre.
Mit tanítanak a csehországi kis magyaroknak?
Szemelvények egy csehországi magyar ABC-k0nyvböl, amit azonban csak látszólag has;nálnak
Szeptember van, a diákok már végigdrukkolták az első órákat, kíváncsian forgatják tankönyveiket és ki örömmel, ki fanyar képpel tanulja u holnapra feladott leckét. A könyvkereskedések tele vannak könyv-vásárló diákokkal és diáklányokkal. Magam is szívesen forgatom még tankönyveket és ebbeli munkám közben a napokban egy piroskötésü könyv akadt a kezembe
Megnéztem a címlapját Ez állt rajta :
Kurlnszky -Osztényl: ABC
és olvasóköny a magyar tannyelvű népiskolák
I. osztálya számára.
Kicsit furcsa volt a szerzők neve és kíváncsivá lett a könyv alsó szélén az a mondat: »Állami kiadóhivatal Prágában.* Most már tüzetesebb vizsgálat alá vetiem Engedélyezett hivatalos kiadású könyv volt: "Engedélyezve az iskolai és nemzetmüvelődésl minisztérium 192(1 IV. 1-én kelt .37 248 26. I. sz. rendeletével* Harmadik javított és bővített kiadás.
A címlapon a »Rajzokkal ellátta Iványi* szöveg alatt egy kép is volt. Egy nagyobb fiúcska vezet egy kislányt, látszólag iskolába Mondanom sem kell, hogy az egyébként
is gyatra rajzú képen a gyerekek ugy voltak .elöltöztetve, hogy elsj pillanatban látni lehetett : ezek sem magyar gyerekek.
Amint kinyitom a köny,yet, egy zöld utalványt pillantok meg : öt darai, ilyen utalvány egy Ingjten lankönyvre jogosít. Ez nem is rossz gondoltam és valóban meggyőződlem róla, hogy a csehek jobb üzletemberek, mint pedagógusok.
Az első oldalon egészoldalas kép : »T. C. Masaryk, a cseh-sz\'oválj köztársaság első elnöke *
Az ábécés könyv első lapjai a szokásos beíümintákkal vannak tele. Most nem akarjuk pedagógiai szempontból megbírálni, hogy helyes e ez, va^y sem, csupán az tünt fel, hog; a szómintáknál egyre gyakrabban találunk ilyen szavakat: Szlovenszkó, Cseh szlovák, köztársa\'-ság, stb. Amilyen jó jelképeket és rajzokat használnak nálunk, olyan csapnivalóan rossz rajzokkal van tele ez a könyv.
Véletlenül szemtebtlött az olvasmányok és versek között ez a clm : •Zeng az ég a Tátrán ..* Ahelyett, hogy elmondanám, mily hatással volt rám ez a »hazafias* vers, ide irom pár sorát ;
Zeng az ég a Tátrán, villámok cikáznak
Erre várt? Itt van a
MOlteljesitméniű
2 X Rádió.
Ezt megveheti, mert a havi részlete csak
P 10*80
Kérjen díjtalan bemutatót a lakásán!
SZABÓ ANTAL
Fí-ut ».
rádió és lotoszakQzlete
Teleion 91. «z.
Alij meg srlovák testvér clmulllc a v.\'sr/\'iv. -\'.Vl MMW-—
Sr.bC tt* vi^M* V Eiks sAíVik üMK.i^-deddiK i
UK
íjon!
Szlovák hazánk ébred, zufcza a bilincset,
A nagy virradóra, ütött inár az órS Népünk \'tijra éled.
Hogy kV Irtá ezt a kis verset,\'azt nem ár^Ja el o tankönyv.. /Uirfha \'Petőfi, de még Pósa La]ós sem Tudniillik egy Petőfi verset Is közöl a könyv : »Anyám tyúkja.*
Érdekes ós tanulságos a kővetkező kis olvasmány Is.
Október huszonnyolcadika.
()klól>er hónap huszonnyolca-dika neveaeies nap. Nemzeti ünnepet tartunk, mert e napon léit vége u világháborúnak. órflli minden ember, hogy nincs tovább vérontás, me\'y mim méltó az emberekhez.
I.egjohbon örüllek a felszabadítóit népek, akiknek sok száz esztendőn ál nem volt szabadságuk. Nem voll szabad, még anya-nyelvükön tanulniuk sem.
lígészen másként van mu. Min-(k-n gyomrok a maga anyanyelvén tanul. A szlovákok szlovákul, a magyarok magyarul, a németek németül.
Ezt hozta meg ozerkilencsttáz-tizennyolc október huszonnyolcadika
Ezt igazán nem tudtam. Hiába, mindig tanul az ember. Hátha még cseh tankönyvet forgat 1
A versek között egypár Pósa vers és magyar könyvekből átültetett mesék és versikék találhatók vegye-ten, például a következőkkel: Cime : »A kis honfi * Elég, ha egy versszakot közlünk :
Szlovák hazám szerelem Ez táplál és nevel engem £rtc élek, ért« vagyok S érte, ha kell meg is halok.
Még egy hasonló zsánerű vers, amiből kitűnik, hogy hol van az elszakított magyar gyerekek hazája. Cime : Hol van honom ?
Hol van honom, hol a hazám T Hol |>a(ak zug a hegyháton, Csörgedez a rónaságon, Ode virág a kertben Mint egy földi édenben Ez az istenáldotta föld, Csehszlovák föld a hazáin I
Hol van honom, hol a hazám? Ismered-e a szép földjét, Gyengéd lelkű erős népét, Jó kedvét és sikerét , Armánylxmló erején A csehsz\'ovák m\'mzeié «z, közöttük van a hazámI
Eddig a gyengédlelkü, jókedvű és erős népet dicsőítő versike, amit bdí zonyosan vizsgaversnek irt a versfaragó, mert költőnek nem nagyon nevezhető az illető. Még csak any* nyit, hogy nem tudjuk kinek a jóvoltából, de a könyvet meglehetős sok helyesírási és vessző hiba di-sziti a gyenge képek mellett.
Megérdeklődtük azt is, hogy valóban ezt a könyvet használják-e Csehszlovákiában. Kiderült azonban, hogy ez csak szemnek van, hogj\' fel lehessen mutatni: íme, magyar könyvből tanulnak a kisebbségek ! S a népszövetségi rövidlátó urak tudomásul veszik. Valójában pedig csehül áll ott a kismagyarok ábécés könyve is !
(1 ••) !
1884. Mgftnbjt 20
ZALAI KÖZLÖNY
Megjött! Itt a CSIBI
"2BJ-«.V, IM a CSIBI
MegjSttI ^mm f%■
GflflL FRflHCI Itt a CSIBI
-fl-jfc
. : . v < ■
Csütörtöktől vasárnapig.
Jegyelővétel a pénztárnál.
Előjegyzett Jegyek délig átveendók.
DIVATGSEVEOÉS
Rovatvezető: D. Erd«* B«.k«
A szŐrmedivatról
Kezdjük a légÜktuálisafcbnál, az át-meneti kakátoknál. Hosszúak há-r«mi>egy*(Ks<k a \'legkülönbözőbb sZl. nekben, fő^g fekete éa barna. Akármilyen szinü is a kabát, szőrméje ugyanolyan szinü. Motto: iü évesnek kinézni. Ezt a slűnk hölgyek jxierl-iK\'S, uj szabású köpenyükkel érik C1 amit fel Is lehet gombolni. Ezzel szemben a molett hölgyek stuari gal-léros ragiánt viselnek. Da gyakran ta. lálkozunk férflfazonu nemkülönben le. gyező gallérokkal .melyek nem a nyaktól, hanem a válltól jönnek.
I\'ári* legújabban favorizálja,* marin bleu szőrmét. t>e ezt még olt is csak rendelésre késziljfc a kéreskedők, imrt divatja teljesen átmeneti. Miqdc^virtt nagyon szépen nézett ki a mannequin halvány kék angóra kabátján ezzel kék szőrmével.
Térjünk át a későbbi viseletre a bundára. Ezt általában a hölgyek iriég saison kezdete előtt vásárolják meg. (Abban a lücdeleml>eii, hogy olesóbb, ha előbb szerzik be.) Ami a mult tél végefelé mindjobban észrevehető leit, hogy a régi hosszú bundákat hár >m-ncgyecksre vágatták le, az Julén ig<-n nagy divat Rs praktikus. Mert hölgyeim; ha van ui embernek ugye egy régebbi Ijosszu bundája, amelyet kózv Ik\'ii se rövidnek, se hosszúnak nem lehet mondani és aminek az ujja és gallérja bizony lekopott, egyszerűen levágatunk egy tenyérnyit az aljából tís vízjel a »nég jó prómmei kijavíttat-juk a gallérját és a kojwtt helyeket. Igy lesz egy elegáus, ujdivalu bundánk. Azonban az ujabb háromnegyedes bundák legtöbbje egészen vékony szőrméből készül, különösen br\'it-schwanzból. Ez ugyan drága egy kicsit, de azért nem kell megijedni. A jó párjsiak gondoskodtak olcsóbb áru-ról is, torga lomba hozták u dél amerikai broitell, amely a mi magyar bus-nónkru hasoulit. Ez fekete színben latolja a breitschwanzjt. Újdonság még a szőrmefronton: a szürke és barna breitschwanz. Erősen viselik az indiai párducot rövid és hosszú bundákra egyaránt.
Hosszú bundákban a szürke p-\'rzsu vezet. Enn«k nagy előnye, hogy bármikor megfestenie tő feketére. Fazon-lián nem sokban \'téliek el a tavalyitól, ujjak alul még mindig szűkek, fent bővebbek, azonban a váll már nem annyira széles, mint tavalyibból divat a \'mifría. A régen\'elha. nyagolt skunks aranykorát kezdi élni. l\'ek-rin, muff, prémezésben az ezüsl-róka vezet. Sporthoz egészen rövid, ii. n. Iwlerokal viselnek, syetter fölé, »jja nélköl. tírre igen alkalmas az egneau rasé (nemesilett bárány), valamint a csikó.
Megállapíthatjuk, hogy a saison ii\'ánymondata: — el nz imitációktól, Inkább kevesebb, de valódi szőrme le-gyen, fcs most szándékosan hagytam végére a legjobbat: azok a hölgyek, akik olyan bundákkal rendelkezne^, amelyeket cikkemben nem említettem, pl. j>ézsma, mókus, silskln stb., űzik se essenek kétségbe, mert egy kis a\'a-kitással, esetleg a gallée átformáhisá-val, vagy egy kis Rövidítéssel még az idén Is a \'egnagyobb lelkinyugalowimal
hordhatják

Miközben ezt a divatcikket írtam, szinte regénylieillöen, megszólalt a te-lefon. Halló*! — szól egy szimpatikus férfihang, - itt Kutnevsky sZöc-s. Ha
meg akarja nézni bunda és szőrmeuj-donságainkat, jöjjön most be A re-gény folytatásaként gyors témában rohan tani a Kristóf-térre. A mesevilág azonban csak most tárult elém. A ha-talmas é-s elegáns termekl)Cii egymás mellen lógtak a szebbnél-szebb és fan-lasztikusabbnál fantasztikusabb bundák, kabátok, prémek. Azt se tudtam, melyiket nézzem előbb. Rs tekintve, hogy künn épen hűvös, esős őszi nap voll, egymásután hujlam bele a modellek százai Imi. Oly jólesően simullak rám a prémek. Mert Kutneyskv kiválasztotta I\'áris, Ixmdon, Newyor\'k legszebb modelljeit. Láttam, hogy u szőrméz^sek jóval gazdagabbik a tavalyinál. Kérdésemre, hogy liogyán fogják ezl a sok szőrmét majd pénzzel
bírni a hölgyek, Kutnevsky ur ozt válaszolta, hogy amilyen mértékben dúsabb az idei prémezés, olyan mértékben lett olcsóbb a tűzönné is. Különösen tetszeti egy pérzsa bunda, melynek gallérja közepén sveifblva volt és ezáltal teljesen nyakhoz állítja a gallért. Dupla reveres nyakak anélkül, hogy az alakot rontanák. Dc ki is tudná felsorolni a derékig érő ka. pucnik, malróz^abér szerű prémezések, pelerinek, ezüslróka, perzsa, coboly-szinü mókusok, busnók és százféle macskafajta csodás világát?
Elragadtatva búcsúztam és aa utcára érve, mikor megcsapott a hűvös esti levegő, bódultan és fázva gondoltam arra a gyönyörű .meleg, csodavilágra
A reuma már félmillió évvel ezelőtt a Iával malomembert Is kínozta
A helyes gyógykezelés fontossága — Megdöbbentő statisztikai adatok — A gyógyíthatóság alapelvei
Póslyén, augusztus.
(Copyright)
AZ emberiség időtlen jdrtk óta folytat elkeseredett küzdelmet legmakacsabb ellensége, a reuma ellen, umely alattomosan surran "z emberi szervezet!*\' és kegyet\'eu biztonsággal végzi romboló munkáját.
Az emberiség ezen legmakacsabb és legveszedelmesebb szociális betegségei félelmetes terjedésének okaival kapcsolatosan Neuvyirth Jenő dr. pőstyéni fúrdöorvos olyan felvilágosításokkal szolgált, melyek érdekességüknél fogva kétségte\'enül a legmesszebbmenő figyelemre tarthatnak számot.
A statisztika reflektorában
— Az utóbbi időben az a meglepő lény nyert megállapítási, hogy az idillt reumalizmus több áldozatot szed és lóbb anyagi kárt okoz, rn^nt minden inás krónikus betegség. Az Egyesült Államok " Massachusetts államának t és fél millió lakos;» közül például 10.000 embert kezelnek rákbetegség ellen, 25.000 embernek van aktiv tuberkulózisa, 80.000 embernek van sjfcv-vagy véredény megelégedés1\' és 1(50.000 embernél, azaz a lakosság közel négy százalékánál állapítottak meg idült reuma-bajt.
— A sok uj gyógymód ellenére sem csőkken azonban a reumalK\'tcgek száma.
A lokális ke elés hiányossága
— Ennek főokál elsősorban ott kell kenesni, liogv a reumát általánosságban mint lokáíis betegséget fogják fel,
amely kizáróan "az izületek megbetege-dé-séből áll, Itololt a reuma általános megbetegedés, amely az egész emberi szervezetet támadja meg, sőt nem is szükséges tulajdonképen ,hogy az izü-leK\'k im\'gbetegedé-* forogjon fenn. Helytelen tehát, ha a gyógykezelés csak a beteg izületek ellen irányul. Az egész szervezetet kell megfelelően kezelni, ha azt akarjuk, hogy a beteg meggyógyuljon.
— A reuma kifejlődéséhez nem elég, hogy infekció legyen jelen, közre, játszik sok más faktor Is, mint öröklés, testalkat .testtartás, táplálkozási mód stb. Alig van ember, akinek szervezete ne rejtegetne valamilyen fertőzéses gócot és mégis ezeknek csak bizonyos százaléka l>ctcgs>jk meg reumában.
— Minlhogv sok tényező játszik közre, hogy reuma keletkezzék, nyilvánvaló, hogy nem kitel egy gyógymóddal valamciinyi^aktor ellen egy-ldől>en küzdeni s jgy a sikeres küzdelemhez a gyógymódoknak oly kombinációja szükséges, hogy valjinennyi faktor ellen egyszerre küzdjünk.
— Nagyon fontos a betegség korai felismerése és korai kezelése. Egész sereg modern vizsgálati módszer áll rendelkezésünkre, umely lehetővé teszi a reuma korai diaguozisát. N«gy hiba, hogy a beteg vár, meri azt hiszi, hogy a betegség magitól megjavul. Ij^y elmúlik a legkedvezőbb kezelési időszak és a beleg csak akkor keresi fel az orvosi, amikor már inicpcrábilis elváltozások vannak jelen.
HölgyeK figyelmébe!
Van szerencsém a t. Hölgyközönség szíves tudomására hozni, hogy az idei szezon remek
teöiöit ru&axsömper- és toluxoK modell-ufdonsdigai
megérKescíeR és azoknak a mai nehéz gazdasági viszonyokhoz mért olcsó árakon való árusítását megkezdtem. Stíl feöérnemUelc axenxdelóa axlnelcben éa gyönyörU tcixonokban.
Brón yai-*Dlvaít>dsc
NagyUanlxma. UoriQy MlUlAs-ut 1.
Táplálkozás és reuma
— Vannak, akik azt állítják, hogy a modern ember táplálkozási módja nagyban hozzájárul a reuinás-esetek elszaporodásához.
— A civilizációi azonban — ha kétségtelenül fokozza is a reuma terjedé-sét — nem ,lel»et a reuma terjedésének egyetlen okaként elismerni, m«rt hiszen már az emberiség legkoraibb kő-korszakából fennmaradt elkövesedett csontok is a rcumás elváltozás csalhatatlan tüneteit mutatják.
— így a pilhecanthropus erCctus, a jávai majomcmlKT, aki 500.000 évvel ezelőtt élt, továbbá a tteundcrvólgyi ember 100.000 évvel ezelőtt szenvedett már reumában. De nemcsak az Ősember, hanem az ember-előtti geológiai korszakok óriási állatszörnyetegei, a diplodocus (órlás-dinosaurus\\ a j>U»-tocarpus (óriás-rejplilium, is rcumás elváltozásokat mutatnak csontvázukban. A* ejekre következő konyakokban Európában főleg a barlangi medve, Kaliforniában pedig a kard-fogu tigris estek áldozatul a reumának. 8000 esztendős csontmaradványok mutatják, hogy a reuma ijesztő mértékben pusztított az egyiploniiakuál és nubiaiaknál. Régi orvosyK, liippoc-rates, Galenus és Aretaciis gyakran említik írásaikban.
— Érdekes, hogy u görögök és rómaiak már kprán felismerték, hogy meleg forrásvíz kedvezően hal a r«u-más tünetekre és nagyban enyhíti a reumások panaszait. Póstyéli is áldott hévvizü forrásainak köszönheti, hogy évszázadok óla olyan fontos szerepet játszik a reuma gyógyításában.
— Kétségtelen, hogy a táplálkozásnak nagy szelepe van, azonban téves példáuí az a JidkUs felfogás, hogy " húsevés reumához vezet. így például az eszkimók, akik kizárólag huwvyk, nem szenvednek reumában. Igaz viszont, hogy az egyenlítő körül lakó trópikus törzsek, amelyek csak növényi származású ételt esznek, ugyancsak ucin ismerik a reumás bántalmakat.
Az ellentállóképesség fokozása
— Ha azonban ezek a primitív népek a mi civilizációnkkal érintkezésbe kerülnek, akkor az eredeti cg csak húsevők vagy pedig vegetáriusok is gyakran Jx-tegszenek meg rcumatikus bdn-talmakbuq. Jlyenkor ugyanis a kultúrember tápszereit eszik, amelyeklxH a modern gyári üzemek eltávolították az élet Jcnntartásilhoz szükséges elemi fontosságú anyagok,it, vitaminokat és fontos sókat. Ma már ismert tény. hogy a vitamin- és só-szegény, de szénhidrál-dus táplálék élvez.\'te uz ember ellená|lóke|K\'sségét csökkenti és ennek következtében a egkulöul>ózöi>b betegségnek, főleg fertőzésnek teszi ki magát. Érdekes, hogy a régi egyiptomiak, akik olyan sokai szenvedte^ reumálMin, nagy kenyérevők voltak. Aj. egyiptomi katona napi kenyérudugja 2 kilogramm volt. Az olyan étrend, amely pok srénhidriíiol ^kcméuyitöl, cukrot) tartalmaz és kevés zóldfőzelé-kel, gyümölcsöt .tejet, egyrészt sajátszerű bélelváltozást idéz elő, másrészt a fogak lucglictegedéséhcz vezet s ezzel egyidejűen a íertözés lehetőségének lúg kaput nyit. Ilyen egyének azután könnyen betegszenek meg reumában, különösen akkor, ha testál-kaluk Js erre hajlamosítja őket. Amiből uiegint az következik, hogy elsö-(iorltan a szervek normális működését, az egész szervezet fiziológiáját kell helyreállítani. Nyilvánvaló, ltogy ily esetekben hiábavaló pl. csak vaccfeiá-i-al (a baktériumok suspenziója) kQz-
ZALAI KÖZLÖNY
1984 szeptember 20
Elhájaaodátoál, kőszvénynél é* cukorbetegségnél, oxaluria és phos-phaturia képződésénél, hugysavas lók lerakódásánál a természetes .Ferenc Józsel" keserűvíz javítja a gyomor és a belek működését « ttrtósan előmozdítja az fmésitési. Több jeles orvos, az anyagcsereba-jok célszerűbb gyógymódja után kutatva, má. a mult században meg-állapltoita, bogy a Ferenc lózsel vlzkurávaí nagyon sxép eiedményl lehet elérni.
doni a botegség ellcii, amc|y közvetlenül a kórokozó clkn irányú1 vagy csak a fertőzéses góc eltávolítására törekedni, hanton a testtartást kell feljavítanunk, a mellkasi szervek (sziv, tüdő) működését előmozdítanunk, a gyomrot. és beleket rendes helyzetbe juttatnunk, a vérkeringést helyieálli-tanunk és ipegfelelő táplálékról gon-doskodnunk. I
A reuma és a rossz fogak
— A kezelés szempontjából egyébként igen fontos, hogy különbséget tegyünk az úgynevezett elsődleg.-s idült reuma és az urthrilis deformans között- Csak az első alapszik fertő* zésen, az utóbbi degencrativ betegség, amely idős embereknél lép fel vagy azoknál, okik idő előtt öregedtek meg. Ezeknél nem lehet főcél*a fertőzéses góc felkutatása és épen ezért dtiréaég, hogy sok ember eltávolíttatja a fogalt, mert ugy hallotta, hogy u reumát rossz fogak idézik elő.
— Addig, amin nem jutunk ahhoz a feltétlen meggyőződéshez, hogy a reuma általános és nem lokális, csak az Izületekre vonatkozó betegség, hogy téves csak a beteg izületeket kezelni, hogy hiba csak egyfajta gyógymód alkalmazásával a betegség kiirtását szorgalmazni, hogy súlyos mulasztás a kezeléssel várni, addig testben és lélekben megtört emberek százezreinek siralmas serege fog lolókocsin a sirjához jutni.
Lányi Gént ■
Egy ebédet kérünk a nyomorgó lakoiásgyerme-keknek
Megkezdődött az iskolaév, az apró magyarok bevonultak ar iskolába. Az iskolai tanulás erős 6ze|\'.emi munka a kis emberkéknek és jól fejlelt és táp-Iáit szervezetet kiván. 1\'udig hány éi hány szegény Iskolásfiunak alig jul meleg éleire is. A nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet a múltban ugy segített ezen, hogy felhivta a nagykanizsai gyermekszerctő és áldozni tudó családokai, vállaljanak egy-egy szegény gyermekei el>édr<\\ Nem kértek sokat, hetenként csak egy-két ebédet és máris minden szegény gyermek meleg ételhez jutott minden nap. Hisz senki sem K\'sz szegényebb azzal az egy tál étellel és ahol jóf akik négy. ót családtag, ott nem venni észre azt u kis mennyiségei, amlt egy szegény-sorsu kis elemista elfogyaszt. A Keresztény Jótékony Nőegylet ez évben is folytatni akarjk, a tavaly is városszerte megértésre talált áldásos ebédeltetés! akciót. I)e ehhez u kanizsai társadalom jó szive és támogatása szükséges. Hisszük, hogy a város közönsége ez évben sem tagadja meg azt a csekély áldozatot, amit egy-egy koszto* kisdiák vállalása jelent.
A Nőegylet ez„ton ls kér minden családot, hogy tehetségéhez mérten mindenki vállaljon hetenként egy vagy két kisdiákot esetleg egy-két napon át is ebédre Az ebédakcióban való részvéten I-arkus Vilma nőegylet! ügyvezető alelnőknőnél (liazár.udvar vagy a Zalai Közlöny szerkesztőségében ag, egyesület titkáránál, Barbarits Lajosnál lehet bejelenteni.
Jelentkezzünk minél számosabban és ne felejtsük el, liogy adni nagyobb 0röm, mint kapni.
Tiz „keresztes gyors" k&riil egy elmarad: — a kanizsai
Szeptember 23-án lesz az országos katolikus nagygyűlés Budapesten. Ez lesz a 25-lk, tehát .jubilártt pompával megrendezett katolikus seregszemle Magyarországon. A Máv ezalkalomból az Actio Catholicá Rendezésében 10 olcsó, u. n. »ke* resztes-gyorsvonatot* állított be 3 filléres gyorsok mintájára, az ország különbözö városaiból. Csak egy feltétele volt a Máv-nak : - minden ilyen vonatra legalább 400 jelentkezőnek kell lennie. Csonkamagyar-orezág 9 városéban egykettőre meg is telt ez a létszám, sőt mindenütt jóval több utas jelentkezett 400-náL Egyedül a tizedikben, Nagykanizsán nem sikerült a »keresztcs-gyors« megszervezése.
Tegnap jelentés érkezett a Zalai Közlöny szerkesztőségébe az Actio Catholicá országos központjából, a mely közli, hogy Esztergomtól, Szegedről, Nyíregyházáról, Debrecenből, Miskolcról, Vácról, Egerből, Győrből stb. az eredeti terv szerint 9 »keresztes-gyors« indul szeptember 23-án Budapestre. A 10-ik, a kanizsai már nem szerepel ebben a jelentésben- Ma reggel pedlfl megérkezett a hivatalos jelentés aa IBUSz-tól, amely szerint NagykanH zsáról nem volt elég jelentkező u
különvonatra, miért ls az. elmarad.
Vájjon ml az oka annak, hogy Nagykanizsa 26 000 katolikus lukójá közül nem akadt 200, (mert hlszeá a többi bizonyára Egerszegről, a vldéktál és másvallásu jelentkezőkből telt volna ki) aki bekapcsolódott volna az országos katolikus" megmozdulás impozáns, jubiláris kereteibe ? Molnár P. Arkangyal plébános e hasábokon, szószéken, Actio Catholicában meghirdette, hogy a keresztes gyors utasai az Ő vezetésével Indulnak útnak, nem mondhatja tehát senki, hogy nem tudott róla.
Feltűnő ez a közömbösség Nagykanizsán, a katolikus Zala legnagyobb katolikus-<entrumában.
Avagy elég csak gáncsolni mindenkit, aki nem katolikus, de ml magunknak nem kell hitvallást tennünk a katolikusság mellett ? Elég csak a politikában, kenyérharcban, hasonlókban a mellünkre ütni, da félneállni, amikor igazán a katolikus gondolat hlv bennünket csatasorba ?
A református Debrecenből elindul a »keresztes-gyors« a 25-ik katolikus nagygyűlésre... A katolikus Nagykanizsáról nem... Mulatságos volna, ha nem lenne nagyonv<pgyou eW szomorltó.
Modernné szervezik a kanizsai közvilágítást
A szobrok kivilágítása, a klskanlzsai közvilágítás javítása, a téli világítás és más kérdések a villanyellenőrző bizottság előtt
A városi képviselőtestület villany-ellenőrző bizottsága ülést tartót? dr Gnertner Antal elnöklete alatt Dr. Krátky István polgármesteren kivül ott volt Hollós József nyug, államtitkár, a város vlllanyszakér-tője, Madarász Antal, a Drávavölgyi Villamossági R.-T. ügyvezetője, dr. Prack István referens tanácsnok, Király Sándor műszaki tanácsnokéi a bizottság tagjai
A bizottság behatóan foglalkozott Nagykanizsa uj villanyvilágítás! rendszerével. Nevezetesen kl akarják világítani a város szobrait, több és jobb utcai villanylámpái akarnak, vagyis az eddigi rendszer helyett intenzivebb közvilágítást Nagykanizsának. Felhivta a bizottság a figyelmet a Horthy Mlklós-ut, Főt-ut, Sugár-ut, Csengeri-ut stb fő-utvonalak kivilágítására, úgyszintén Kiskanlzsán az Ország-ut és Varasdl
ut főbb megvilágítására, KlskanU zsán az egész villanyvezeték át\' építésének szükségességére
Krátky István dr. polgármester hosszabban vázolta mindazokat aá irányelveket, amelyek kifejezésre juttatják a város közönségének kívánalmait.
A bizottság a szerződésben lefeki letett jogok alapján engedélyt adott a város intenzív világításához való lervek elkészítésére és Nagykanizsa egész villanyvilágításának modernné való átszervezésére, ugy hogy mire 240.000 hektowatt rendelkezésid áll (most 150000 hektowatt a szolgál1 tatás), addigra már ez a végleges világítási rendszer lép érvénybe.
A bizottság kimondta, hogy délután fél 5 órától kell a világítást szolgáltatni a téli hónapokon át A bizottság egyébként a fél éjjeli lámpák szuporltását is szükségesnek
Városi Moigó
Szeptember 20 - 23. CsOtörtSktöl vasárnapig.
Világsiker I
CSIBI
"MíGaál Franci
az egész világ által ünnepelt fllmdlva legsikerültebb filmje. Kiegészítés
külön szenzációi
Mindennap 4 előadás, 3, 5, 7 és 9 órakor. A hétköznapi első előadás filléres.
látta. A szoboremlékmüvek este 10 óráig lesznek kivilágítva. Szó volt a a kórházelőtti tarnszformátor-ház áfc építéséről. Sor kerül a kiskanizsai transzformátor-ház ujabb elhelyezésére Is.
A Nemzeti Egység hlrel
Csütörtökön eate tél 7 órakor értekezletet tartunk. ^
Az ifjúsági csoport tagjait Ismételten kérjük; szíveskedjenek a párt központi Irodájában. Deák-tér 14. uzárn alatt jelentkezni.
A szekéren Járó bor-tolvajok és a volt Máv-dijnok büntetése Jogerős
Nemrégen foglalkoztunk azokkal a borlopásokkal, amiket Zala és Somogy határközségeiben követtek el. A vakmerő tolvajok szekereken hordószámra hordták el a pincékből a tort, ami azután a zugborklméré-sekte került.
A nagykanizsai törvényszék az elfogott nagykanizsai tetteseket, Ko vács Imrét 2 évi, MUboffer Józsefet 2 évi fegyházra, Sáfrán Emilt 8 hónapi börtönre ítélte. Most a tábla után a Kurla is helybenhagyta a nagykanizsai törvényszék Itélelél Kovács Imrét és Mllhoffer Józsefet rövidesen Köhidára szállítják bűn tetésük kitöltése véget-
Ugyancsak jogerős Szattynáry Miklós nagykanizsai volt Máv forgalmi díjnok ítélete, aki többek kö\' zött megdézsmálta a Merkly-gyógyv szertár pénztárát és akit ezért a nagykanizsai törvényszék 8 hónapi börtönre Ítélt. Ugy a tábla, mint a Kúria helybenhagyta a Mutschenbacher tanács Ítéletét és igy az jogerőssé lett
- A PAJOR SZANATÓRIUM (Bu-dapest, Vas.utca 17.) uj olcsó kórházi osztálya. A Vas-utoal dr. Pajor szanatórium a gazdasági helyzethez alkalmazkodva kórházi osztályt nyitott szanatóriumi ellátással napi 8 pengő ápolási díjjal. A külön szobák árait i» lényegesen leszállította, Különlegel gyógy tényezői: Bádiumkezclések, bélfürdők, (entrocieaner, Darmb«d) sziv-betegeknek kímélő és pihenő kúrák (eiectrocardiograph) szánsavas fürdők stb. Nagyszabású vizgyógy, Zander és brtopád gyógytermék, astmaszobák, sebészeti osztály elsőrangúan felszerelt mülőtermeivcl, plasztikai sebészet, em-lőplasztika, orrkorrekció, arcmegflatali-tás (ránoeltüntetés) stb., urológiái osztályán a legmodernebb berendezés és készülékek. Szülőosztály 10 napi leg. mérsékeltebb átalányárban stb.
iÜi\'jűiií.iiSi mS
m ; s
J
Rómri WöU^ai: Euj»t. rt. Ptotest. Friderika. Itt.} ThlW\'W. 11.
üyégvszertári éjjeli saolgálat « hónapban: őrangyal gyógyszerUr Deák\'tér 10. u. és a klskanlssal gyógyszertár, a
QőzfHrdó nyitva reggel 6 órától este 6 órilg (hétlö, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
PIETAS
Csöndessé lett ott a Íel-Iolzugó Fenyvesek alatt a kerti báz, Benne egy b«U örag emberre már Csak talán a Jó Isten vigyáz. \' Még vlrági róla álmodoznak S hosszú szirmú, bus őszi rózsák Az utat, hol köztük Járni szokott, Szirmaikkal mind teleaieórják. Elnémult rádióé éttkféaye is; Neki cigány már ném hegedűi S a verandán hajtott tejjel bámul A semmibe... ápá\'m... egyedül... A húgomnak sinos könnye azóta, Csak gyakorta messzi-messzi néz, Ilyenkor tán megklmitja lágyan Egy bársonyos, puha fehér kéz... S én, akinek forró dátnjééékkel Volt még tegnap tete a\'Mtem, Koldusként hollók m» ie a földre: Elvesztettem legdrágább kincsem... S dalt suttagó ajkamról a kínnak JsJszavait ordítja a\' szám Siket, fáradt emberek fülébe: Meghalt... meghalt... az édes anyám...
Br*s*ány/ Qyu/a
— (A keaxlhriyl gazdasági akadémia «\') !g»>=0rtó>) Budapestről jelentik: A földművelésügyi miniszter Staip Ödön gazdasági főtanácsos, gazdasági akadémiai rendes tanárt a szolgálát érdekében áthelyezte a debnereni gazdasági akadémiától a keszthelyi gazdasági akadémiához és ideiglenesen megbízta az akadémia igazgatói teendőinek ellátásával.
— (P. Mátés llOár utóda) A mult héten váratlanul elhunyt és mCgsira-lott P. Mátés Hllár szombathelyi plébános helyéiio a megyéspüspök P. Bo-navenlura előterjesztésére P. Kocsis Ödönt nevezte ki. P. ódőnt Nagykanizsán is jól ismerik és széltében szeretettel, tisztelettel veszik körül, öt éven <\'d volt kiskanizsai lelkipásztor, ahol hivatását a hivők legteljesebb megelégedésére töltötte be. P. Ödön egyébként tanulmányainak egy részét Hollandiában a wocrti ferences főiskolán végezte. (
- (Országos bérWgyülés) A Magyar Földbérlők Országos Szövetsége vasár-nap, szeptember 23-án délután négy órakor Kaposvárott bérlő nagygyűlést tart, amelyen általános béi«ngedmény, " buza haszon bér kérdés rendezésit és a gazda védelmi intézkedéseknek a lőkre való kiterjesztését fogják tárgyalni.
- Maradék 0sztályi«* a legkellemesebb meglepetéseket nyújtja. Mielőtt váiáról, r.érzc meg Schötaék maradék
osztályát. .1

ló^r p-ikft.a magyar nők napja (lesz, mikor a Nemzet j Munkahét kvreté-l>en a magyar ftou£r*taÍMKtaft* MhHWH István Társsat di-z-
.terméig (.^otkir^lyj-ul^ A
kojigtx-.^Ens, .felöH\'li mindazokat a im\'mkaágak\'at .melyeket a nők betö|tc-ney, elsősorban mint anyák, hátiasz-sAohyoV, mliii\'diplomás\' émW&kr\' or* voewk .tanfírok, iparművészek1, nép-gondozók, szociális1 ketxítben foglalkozók ;»lb.\'Az egész társadalomban nugy érdeklődést vált ki a női köligressztis, melyen a legkiválóbb női előadók íog. nak Xelszólajni. Ugy a kormány, rnljil a TESz kiküldötteinek megjelenését várják a női kongresszuson. A kon-givsszus rendezését a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége vállulta a testvér női egyesületek támogatása melleit.
— (Kereszfcmtlelés) cimü hírünkbe tegnap hiba csúszott be. A keresztet állító Kovács István nem kőművesmester ,hanem cementáru-gyártó.
— Nemwti sztnü zá^lóauyagok legolcsóbban SchüUnél kaphatók.
— (Bánk> ék Zatoegirstrgen) Vitéz Bánky Bóbert, aki a magvar kulturu filléres vándoraként járja az országot, kitűnő gárdáju társulatával a Magyar Komédia Kamaraszínházzal zalaegerszegi vendégjátékra készül A társulat jelenleg Mohácson "Uja a közönség művészi szomját és a jövő héten ér-kezik Zalaegerszegre.
— (Kedvfftftlea ■ Irat termés a Balaton mellett) Balaton vidékéről az u jélenlés érkezik, hogy az idei bortermés egyáltalában nem kedvező sem mennyiségileg, minőségileg. A korán beállott rothadás miatt megcsappant a mqnny^g s a rothadás okozta korai szüret kedvezőtlenül befolyásolja a máiőséget. A szél sok szemei és fejet veri le. A szüK\'t mindenfelé folyik. A balatoni szőlőkben .holdanként csak 5--9 W. mustra lelAt számítani.
— Női ruhák gyönyörű fazonokban idényvégi árakon Schütznél.
jelentik: Különös pert tárgyalt tegnap a pozsonyi kerületi íróság. Egy ,|>o>sionjü mészárol\' tamlctsértésé t -fftljcleirtéttc a po«$)nj CHbdox izrae-lila liitkózség két Mnbbíját, mert róp-íédulÁkAt terjesztőét* s ablwui felhívták liivéik figyelmét arra, hogy u mészáros által fingajómba \'bozóti hus <trélli.. A főtárgyaláson fél vetődött uz a kérdés, hogy mi ^ítí\'rlShi. szó igazi értelme. A vádló azf \'áUltotta, hogy a tóó tulajdonké|ien célvezheictlen-l je-leni, a vádlottak amellett kardoskodtak, liogy ennek a szónak uiég mindig az az értelme, umi kétezer esztendő előtt volt és pedig .vadállatoktól szét-tépett hus.. A biróság nem tudta megoldani a nehéz feladatot s miután nem érezte magát hivatottnak, h.igy u .tréfli, szó értelmét eldöntse, ugy határozott, hogy megkeresi a prágai koiaügyi minisztériumot, jelöljön ki szakértőt, aki ebben a kérdésijén véleményt ad. A tárgyalást elnapolták.
— Vánuk 4a damaaitok, papiunok, takarók állandó nagy választéka Slnger Dlvaldruhdzban.
V\'1

Ha Pestre utazik,
napi S peng66rt
kaphat asép srohAt. reggelit, obédet,vacsor4tapftrlamenlnél a Bellewue pensiöban. Cm: T. Qéxa utca }. >Ua; in. dr. Iiiiltni KöilKmillllléa.loljóvMuiUÜ kUátlU,
balkinos Bwbik, alsórendű elUtan. Szabik all&Uüüal 6a aaélklll la kaphatók.
Együtt a „Tükör"-rel
A Franklin-Társulat képes havi fo lyóirata, a »Tüköf«, rövid idő alatt* a »Zalal Közlöny, előfizetőinek is kedves szórakoztatója, mulattatója, tanácsadója lett. Tisztelt előfizetőink szívesen veszik igénybe az együttes előfizetés kedvezményét, melynek révén lapunkat a »Tükör«"i>el együttesen kedvezményes áron kaphatják meg, olcsóbban, mint ha a kettőre külön-külön fizetnének elő. Többször hirt adtunk már arról, most megismételjük, hogy lapunk előfizetői a kedvezmények, pályadíjuk és jutalmak egész sorának lesznek várományosai, ha kladóhivata lünk utján rendelik meg a legszebb és legértékesebb képes havi folyóiratot, a »Tükör«-t.
a
A >Zalai Közlöny, és a »Tükőr« együttes előfizetésének kedvezményes dija egy hónapra P 2.96. E kedvezményes előfizetési akcióhoz tisztelt előfizetőink bármely időponttól kezdve csatlakozhatnak.
Iratkozzék be a »Zalai Közlöny« angol és német nyelvtanfolyamára /
Soha nem volt olyan jelentősége az idegen nyelvek tanulásának, mint ma, amikor egyfelől megnehezedett a kenyérszerző élet a szük magyar határok közt, másfelől az idegenforgalom folytonos fejlődése minduntalan hozza össse egymással az egymás nyelvét nem értő embereket. Magyarországon, főként a fővárosban a nyelvtanulás ma olyan divat, mint akár a bridzs. Ez az értékes »dlvat« most kezd terjedni vidéken is.
A »Znlai Közlöny, módot akar adni előfizetőinek, hogy olcsón sajátíthassák el a leggyakoribb értékű világnyelveket. Evégből egészen modern alapon vezetett nyelviskolát tesz hozzáférhetővé minden Igazolt előfizetőjének. Az iskola vezetője Pallos Erzsébet, aki a londoni egyetemen szerezte meg a nyelvtanári diplomát. A »Zalai
Közlöny, nyelviskolájának két tanfolyama van, egy angol és egy német Az angol kurzuson a kiejtés tökéletes elsujátitását biztosítja, hogy az anyag minden órán Mr. Walter Rlpman, a londoni egyetem fonetika tanárának eredeti g ra m mo fo n lemeze in is közvetítésre kerül. Ez a módszer hibátlan irodalmi londoni kiejtést bizibsit.
Minden tunfolyam 6 hónapos, hetenként 2 órával. Egy-egy órán legfeljebb 4 növendék vesz részt, tehát nem csoport-tanitás.
A tanfolyamokat a »Zalai Közlöny. előfizetői havonta B pengőért látogathatják. Beiratkozni Pallos Erzsébetnél lehet (Erzsébet-tér 18. II. em.), a névre szóló utolsó előfizetési nyugta felmutatásával. Nem előfizetők havi 10 pengőért Iratkozhatnak be a tanfolyamra.
SPORTÉLÉT
Csütörtökön megindul a Levente Labdarugó Szakosztály munkája
Felhívja a testnevelési vezető nao-kat a csapatokat ,akik a Szakosztály irányítása melleit működni kívánnak, hogy nevezéseiket legkésőbb folyó hó 20-áig adják le, mert ellenkező esetben nevezéseik nem vehetők figyelembe, A Szakosztály első ülését csütörtökön este tartja meg a Rozgonyl-utcni ip«-rosianonciskola szokott helyiségében fél 9 órai kezdettel.
Felkéri egyúttal azokat a tanácstagokat, akik általa a Szakosztályhoz kineveztettek és erről Írásban értesítést is nyerlek, hogy az alakuló ülésen pontosan jelenjenek meg.
Ugyanakkor jelenjenek meg a csapatok elnökei és intézői is, szabálysze. i\'üen kitöltött uj iguzoló lapokkal, melyek 50 fillér térilés ellenében Háry József szakosztályi pénztárosnál és a Bárány és Fenyves ékszerész cégnél szejjezhetők be. Mlnflfn szerepeltetni kívánt játékos újra leigazolandó, tekintet nélkül arra, hogy szerepelt-e már mint az egyesületek leigazolt játékosa.
Vasárnap, folyó hó 23-án minden körülmények közölj megindulnak a mérkőzések. *
Trappista-sájt
kg.-Ja kerékvételnél \\
pengő 1*20
VIDA FÜSZERÜZLETéSEM
Közgazdaság TeratartM«
A 11M6 ünnep miatt a töx«d«bizottsáfl uj Arakat nam jftgyzatt.
MMaár
felhajtás 853. eladatlan 79 Btat-rsndü 081-083, sv»d«tl 075 -078, sze dett közép 0 72 -0 74, könnyö 0-64 -068, első rendű öreg 072 -0*74, ll-od rao-10 öreg 062- 066, angol süldő I. 078 - 087, szalonna nagyban 095—100, cslr I 20 -1 32, bua 0-80-0 90. lélscrtAs 0 98 1 06.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt, Qutenberg Nyomda éa Délzalal Lapkiadó
I Vállalata Nagykanizsán. , Pslelös kiadó: Zalai Károly. Interurbaa teleion: Nagykanizsa 78. saám
I
iALAI KÖZLÖNY
barátai
. ZALAI KÖZLÖNY
hirdetőinél vásárolnak!
ZALAI KÖZLÖNY
1884. szcp\'tmbtr 20
APBÓHIRDETÉSEI
Két élákflat vagy leányt felvettek leijei el\'átáutl, gondot tanulási fe\'ügyelettel. Megbeszélés Erzsébet tér 17. az udvarban.
Priat érkezést! fogoly darabonkéut 40, 50, 60 fillérért kipható an
lg a kéMlet etében. -3502
tart, Sípot Andor csemejeütlel
Egv*nrahá*atl felizerelések nagv
választékban Kaufmann Károly cégnél. *
Klveeaett S*échenyl-téit<M Főúton keresztül EtztébeMérlg egy chrom női karóra. Becsületet megtalálót kérem, Juta om ellenében adja le Sternberger festékkeres-kedésben. •
Borplnoa 100 bl. príma hordóval bérbeadó. Bővebbet Vlda vendéglőben. •
Tanuléle Anyókát felvésték. Mlkó Duci divatszalon Petőfi utca 3 •
Biarmihkoaalk nagy válautékban Kaulmann Károly cégnél. •
Sarjufa eladó Sugár-ut 2. Trafik.
• -3504
Kettöszobái utcai emeleti lakást karosak bel váróiban november l-re. Janda, Gazdasági Ttkarékpdnilár. 3503
■axIiM. lámpák réazleiflielétre ia kaphatók Slern üvtgkereikedétibcn Naev kanltaán Fő-ut 2 3204
Kettiexobée latia jaUnyoaan kiadó Horthy Miklós ut 2, Fonyónál Megtekinthető 10-4-lg. 3449
Utcai egYizoba-konyhás lakéa kiadó Magyaru. 10. és Horthy Miklós-ul 21. iz alatt. 3462
Fiatal segéd ftttzertzakmából felvétetik Ajánlatok Igénymegjelöléssel a kiadóhivatalba kéretnek. 3493
KOzazUktégleti fiatalemberek
cikk terjeeetéeére
Jelentkeitenek ná.am — Schleiinger Oyula, vaskereikedó. ^97
Ssoptató* dajka azonnal felvélrtlk. Qeróca József Bagolasánc. 3506
Balaton almáéi-kSspeatban Mar divatáruház azonnal bórbeadó.
Áruraktir tetizéi aterlnt átvehető Rentábilis évi üzlet - Bővebbet Kaazsvltzky dlraUruház, Széketfehérvár
— KózlUztvIftelök részére rendkívül előuyőt bútorvásárlás! alkalom. Modern berendezések, tökéletes jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre, tőt kamatmentesen U kaphatók Köpetein bútoráruházban. Horthy MIklós-ut 4.
— Angol szövetek Nagykanizsán Anglia és egyben a világ két leghíresebb szóvetgyárának, J«\'imens Welch & Co., valamint Josiah Franz ltd. gyártmányai ezidén először kaphatók Nagykanizsán, Kirschner Mór divatáruházában.
NGYEN
kapja a
Zalai Közlönyt
jövö/hó elsejéig, ha IflOSt előfizet.
A Zalai Közlöny minden előfizetője
az utolsó havi elöllzetésl nyugta Idmulalása melleit
napi 2 fillérért
tagja lehel a tSbbezer kötetet nagykanizsai Horváth-Féla ujságOzlet kölctönkönyvtárá-nak. Vagyis havi 60 fillérért a .Zalai KOilöny" minden elófizetóje
annyi könyvet vihet kl havonta a kölctön-könyvtárból, ahányat ctak el tud olvasni
felmutatói kötetenként 8 fillérei kedvezményes köfesöndijért kapnak könyveket a Horváth kolcsönkónyvtárbin akkor !i, ha a havi kedvezményi nem óhajtják igénybevenni,
Az előfizetési nyugta
iák könyveket
lagyar Királyi Államvasutak
MENETRENDJE
Hagykanlua állomálra érkeiö él az onnan Indaló joaatokról. Érvényes i 1984. évi május hé 15-tftl kezdve.
Nagykanizsa—Budapest
V<HUt Ilim. A vonít neme N.-Kinlzal-ról Indul Hpestre érkezik VOO.I ..ím. A vonat neme Bpestrít Indul KMZIM, ríl M.I N.-Kanl-Inára 4rk
1701 Oyv. 600 7 01 9-45 1220 Szem. v. 21.45 2-50 1 435
ma 903 10-59 16-15 I7TJ Motor — 5-55 747
mi Szem. V 14 25 1600 21-20 120? Oyv. 730 940 11-19
mi 1808 19-20 — un Szem. v. 6-10 1110 13-07
un Oyv. 1844 20-20 22-45 1214 Szem. v. 1435 18-40 20 51
12t9 Szem. V. 22-13 23 50 533 l\'MK 19 10 21-45 22 56
2M1» Motor 16-10 [ SllMi.drk , 18-15 2248a BUWMKÍI 19-42 20 45 2205
Közvetlen kocáik forgalmai
Az 1202/1201. sz. vonatokkal: egy 3. o. és egy étkező kocsi Pragerskoig V. 15.-IX. 14-1* egy lB 2., 3, o. kocsi Ventimiglla egy »., 2., 3. o. kocái Roma, csak IX. 15-től egy 1., 2., 3. o. kocal Rogaska Slatlna VI. 23.-IX 1-lg Az 12C8/I207. sz. vonatokkal: egy 3. o. kocsi Velencze egy 1 . 2.. o. kocsi Róma egy hálókocsi Velencze, egy 2., 3. o. kocsi Abbazla—Fiume, de csak
VI. 23.-IX. l-ig
egy 1., 2., 3. o. kocsi és egy hálókocsi Piume Gyékényesen át. A hálókocsi ctak VI. 23.-IX 15-ig, csak kedd, csütörtök és szombati napokon
egy 1., 2. és egy 3. o. kocsi Susák, ugyancsak Gyékényesen át.
Az 123la/1232. sz. vonatok közvetlen vonatok Nagykanizsa-Keszthely között. A 22-18 a 2241/a. sz. vonatok közvetlen vonatok Nagykanizsa--Balatonszemes között. A 2241/a. sz. vonat csak VI. 23.—IX. *-lg szombaton és ünnep előtti mwókon, mig a 2248 a. sz vonat VI. 24.—IX 9.-e között csak vasár-és ünnepnapokon közlekedik. Az 1220/1219 sz. vonatokkal egy !., 2. és egy 3. o. kocsi fut Budap.st—Zalaegerszeg közt.
Nagykanizsa—Ág/alva o. h.
Kwltti tt«,i. SlM.b.1- 1 So^M- Ii.-h.l- | Ég*". | KM
-íllitd. IA h.ljt.i.V l| M. I 1.1 ind. W,r4l Ind. M.I \\ Irt.
Kit Sr v 500 6.S3 7-21 9-08 mii - - 6®1 7-33
lia Moloi 758 9-24 10-20 - I1Z7 - 750 840 10 16
1114 Sz. v. 1342 15-111 1606 - MIS Sz. v. 1003 11-27 12-10 13 40
UH Sz. v. 16*15 17-™ 18-33 20 10 1413 Sz. v. 13-40 15-26 16 25 18-00
tilt Motol 19 70 20-53 21 58 - 1121 Sz. v. - 19-10 19 45 21-42
Hti Sz. V. 2117 22-50 2341 - 144; Sz v. - 6-20 7-15 8-44
Az 1447/1448. sz. vonatok csak VI. 24.-IX. 9-ig vasár- és ünnepnap közlekednek. Közvetlen vonalrészt továbbítanak Slőfokra.
Az 1427/1428. sz. motorvonatok V. 15-től VI 23-ig és IX. 10-től naponta közlekednek, mig VI. 24.—IX. 9-ig csak hétköznapokon közlekednek.
Az 1412 1421. sz. vonatoknál közvetlen I., 2. és 3. o. kocsi Zalaegerszeg—Budapest déli pu. között.
Az 1415/1416. sz. vonatoknál közvetlen 2.. 3. o. kocsi Wien—Pécs között. __Nagykanizsa--Pécs
ÍKifyfcau- I Bucira II Pkar* Zlirtl Mai | irk. || 4rV.
Tnr
13 53 1820

1604 II 21-39
18-01 23 38
I HS*8 II Bi/cirál II Naokaol-
\' \' ■ • »ára irk
[ Sz. V. II - | 4 43 I
Sz. V. 1215 14 14 !
II Végy. 1 1655 1 19 20 |
16-04 21-45
A 2414^413. sr. vonatokkal közvet\'en Wien -Pécs-i kocsik futnak. A 242 /2421. sz vonatoknál közvetlen kocsik Pécs—Budapest déli pu. között.
Nagykanizsa—Gyékényes—Budapest
II Kanizsáról .. ! i \'ff R pestről i Ind öyék. If IndJ íanizsára érk.
t!44ft Sze-n. v. 2K«\' 2IOÍIOyv. 1 23-10 23-44 rw 2417fS5tü. v. 2409! Oyv. | _ 4-50 l| 5-25
A 2408/2409. sz. gyorsvonatokkal közvetlen kocsik futnak Budapest déli pu. Fiume és Susák között. . y
Nagykanizsa—Murukereszlur és Kotorlba
12071 24971
120 l|j Oyors
közvetlen kocsik ugyanazok, mint
2492 T. 12021 Oyors 1208 [ Győrt j
Az 12081207., 1201/1202. sz. vonatoknál a Nagyknnlisa Budapest viaronyUt alattiak.
A 2492/2497 sz. vonatok csak 3. kocsiosztályt továbbitsnak.
A jugosz\'áv személyvonatok csak Murakereszturig, illetve Murakereszturtól közi.
Azoknak az utasoknak, akik Jugoszláviába Murakereszturon át személyvonattal óhajtanak utazni, Murakereszturon At kell szállni a magyar vonatokról.
A Nagykanizsáról Induló személyvonatoknak Murakereszturon azonnal van csat-akozásuk a Jugoszláv személyvonatokhoz.
PORPÁCOUSSAl
0ai64H>MTi.«t» n«Ml»i6i»m
ittiAuiron KM»> WHUIMM\'
ORSZÁG JÓZSEF
mag műtrágya, növényvédelmi szerek stb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. A bírósági palota mellett Telefon 130.
SíiksÉlleüit —j
I—
I mindenki a helyi kereakedőknél éa Iparosoknál szerezze bol
U.624/1934.
MMfcí IMtift.
Az I. és II. ker. köztemető szertartástermének építésével kapcsolatos különféle szállítások és munkálatok biztosítására nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
Az ajánlatokat a feltételekben megadott címzéssel folyó évi szept hó 29-én déli 12 óráig a polgármesteri hivatal iktatójába kell benyújtani, vagy postán beküldeni.
A kiírási műveletet folyó hó 21-tfll kezdve hétköznapokon d. e. 10—12 óra között a v. mérnöki hivatalban megtekinteni és beszerezni lehet.
Nagykanizsa, 1934. évi szept. hó 18-án.
m. Polgármester.
Caéplfigép tulajdonosok figyelmébe I
Cséplés! forgalmiadé könyvek 50 és 100 lappal,
Mázsakönyvek és
Szállítási bárcikönyvek
kaphatók
a Zalai Közlöny kiadóhivatalában
Fő-ut 5. szám.
(Nyomatott
» Uptulajdonoa Köxgudaaátf R.-T. Gutenberg Njemda éa DélzaUŰ LaoluaúA Vállalat* könyvnyomdájában, Nagykaniziáo. (Felelős Üzletvezető:
74. évfolyam 213. szám
Nagykanizsa, 1934. szeptember 21, péntek
Ara 12 fölér
ZALAI KÖZLÖNY
gMtkeuNfeéf éi kladébivitil: Pfat 5. ni« Megjelenik minden reggel, hétiő kivételével
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési ára: egy hóra I pengő 40 IfQét Siefkesstőségl éi kítdóWv.till telefon: 78. M
Nagy kavarodást
idézett elő a Népszövetségien és nz egész európai politikában Lengyelország külügyminiszterének az a lejelentése, hogy hazája a jövőben az ország területén élő nemzeti kisebbségek védelme tekintetében r.em tartja magára nézve kötelezőnek n Népszövetség ellenőrzési jogát mindaddig, mig ezek a nemzetközi ki-•ebbségvédelmí rendelkezések az összes állumokra ki nem terjesztetnek Nagy meghökkenés és fulzudu-lás fogadta Lengyelországnak ezt a váratlan és ^á\'.or lépését, mely már eddig ls sok vitára adott alkalmat a genfi népszövetségi .palotában s a mely bizonyára még sok fejtörést fog okozni Európa vezető államférfiéinak
Tévedés volna azonban azt hinni, hogy a Népszövetség a kisebbségek jövöje és torsa miatt van\' annyira kétségbeesve a lengyel külügyminiszter bejelentése után. Hiszen a lengyel külügyminiszter nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Lengyelország lépése a legkevésbé sem irányul a lengyel államterületen élő kisebbségek ellen s Lengyelország ezt az alkalmat a legtávo-iHUbrOl sem ktvánja felhasználni ar ra, hogy irtóhadjáratot indítson a kisebbségek politikai, faji és kulturális szabadsága ellen. Ezeket a szabadságjogokat Lengyelországban az uj köztársaság alaptörvénye biztosítja s így a lengyel bejelentés \'hangsúlyozottan ama egyoldalú és a legnagyobb mértékben igazságtalan politika ellen irányul, mely a Nemzetek Szövetségét létrehozta és mely egész összetételét, működését célkitűzéseit immár 15 esztendeje jellemzi. Ennek az egyoldalú és az egész világra mázsás súllyal nehezedő politikának jellegzetes terméke az a kisebbségvédelmi rendszer is, amelyet Lengyelország most érthető okokból eldobott magától. A Népszövetség ellenőrzési joga ugyan is a békeszerződések és a népszövetségi egyezségokmány érteiméten csak a világháború után kelet-l\'czett uj államokra terjed ki, nem vonatkozik azonban az u n »győz-tes« nagyhatalmakra, amelyek mindeddig nem voltak hajlandók magukat semmiféle tekintetben a nemzetközi ellenőrzésnek alávetni.
Valóban érthető tehát, ha az újjászületett Lengyelország szakitani kiván ezzel a másfél évtizedes népszövetségi rendszerrel, amely sohasem ismerte el a népek, nemzetek és államok egyenrangúságát, hanem a győzők és legyőzöttek, a hatalmasok és gyengék között éles különbségeket tett, minden jogot az erőseknek, a nagyhatalmaknak biztosított és minden kötelezettséget, minden terhet a gyengékre, a kicsiny és legyőzőit országokra hárított
A magyar közvéleményt igen közeiről érinti és érdekli Lengyelország legújabb lépése. Hiszen a trianoni magyar sorsnak egyik legfájdalmasabb fejezetét képezik azok a leírhatatlan szenvedések, amelyeket
Ecbhardt visszautasította a cseh delegátus támadását Genfben
Megszakadtak az osztrák függetlenségre vonatkozó tárgyalások — Jugoszlávia is felbontja a kisebbségi szerződést ?
Genf, szeptember 20 A Népszövetség hatodik bizottsága, amely a szellemi együttműködés kérdésével foglalkozik, ma ülést tartott Az ülésen felszólalt Eckhardt Tibor magyar főmegbizótt és vlsz< szautasitotta Oruski cseh delegátud tegnapi ülésen elhangzott támadó felszólalását. Eckhardt Titor bátor fellépése nagy tetszést aratott és nagy hatást lett a gyűlés tagjaira. Eckhardt Titor beszédében kérte a tagokat, hogy a lényeget tekintsék és ne a külsőségeket. Kifejtette, hogy a magyar kiküldöttek meg
akarják védeni a magyar könyvet, a magyar tudomány és a magyar szellem megtestesítőjét minden idegen és erőszakos támadással szemben.
A Times jelentése szerint ma reggel Genfben ugy látták, hogy az osztrák függetlenségre- vonatkozó tárgyalások megszakadtak. Ezt az\' ügyet csak Barthou római lá\'.ogatása tisztázhatja.
Egyik párisi lap azt írja, hogy genfi értesülése szerint Jugoszlávia is Lengyelország példájára felbontja a kisebbségi szerződést.
Kafonal szövetség Franciaország és a Szovjet között
Genf, szeptember 20 Feltűnést keltő hír terjed el a Népszövetség fővárosában, amely arról szól, hogy helyreállítják a há-toruelőtti idők francia orosz szövetségét és pedig egészen abban a terjedelemben, amelyben ez a nagyjelentőségű szövetség annak idején fennállott.
A hír valódiságát még nem sikerűit ellenőrizni, de tény, hogy a késő esti órákban még hosszasan tanácskozott egymással Barthou francia külügyminiszter és Lltvinov orosz külügyi népbiztos. Az uj fran-
cia orosz szövetség kölcsönös segélynyújtási szerződésen a\'apulna, amely azonban a népszövetségi
alapokmány keretéten jönne Iétr«>.
Barthou azért utazott Párisba, hogy a minisztertanácson jelentést legyen a francia -orosz szövetség létrehozása ügyében folytatott tárgyalásairól.
Páris, síeptemher 20 Barthou külügyminiszter ma Párisba érkezett és kijelentette, hogy a Szovjet csatlakozása nagyban elősegíti a nemzetközi kérdések rendezését.
az idegen népek rabigájába hajlott és kisebbségi sorsra kárhoztatott magyar lestvéreink másfél évtized* eltűrni kénytelenek. Lehete csodálkozni azon, hogy a magyar társadalomnak igen rossz véleménye van a Népszövetség kisebbségi politikájáról, amikor számtalanszor azt kellett tapasztalnunk, hogy kisebbségi fajtestvéreink panaszai, jaj-kiáltásai és jogos igényei soha, egyetlenegy esetten sem találtak Genfben meghallgatásra. A Népszövetség tehát még azoktan az országokban sem érvényesítette ellenőrzési jogát, ahol ezt a nemzetközileg elismert és a békeszerződésekben be cikkelyezett joga alapján megtehette volna. Magyarországnak és az elcsatolt területeken élő magyar kisebbségeknek tehát még attól az eshetőségtől sem kell rettogniök, ha a lengyel lépés folytán esetleg a többi érdekelt ország ls megtagadná n Népszövetség -ellenőrzési jogát. Ezen a téren valóban nincseií mit vesztenünk, mivel a fennálló rendszerből a legkevesebb hasznunk sem volt. Mégis a kisebbségi jogok/ól, amelyeket a békeszerző-
dések biztosítanak, le nem mondhatunk.
Arra ellenben igen alkalmas a lengyel külügyminiszter nyilatkozata, s a fejlemények is ezt Igazolják hogy é\'esen rávilágítson a Népszövetség egészségtelen és egyoldalú összetételére s ebből folyó tehetetlenségére. Európa vezető országainak végre be kell látniok.hogy nem tarthat örökké a nemzetek egyes csoportjának gondnokság alá helyezése s hogy meg kell változtatni azt a politikai rendszert, amely Európa életét tizenöt esziendőn keresztül megfertőzte és a mai válságba sodorta. Ola^rország népszövetségi kiküldöttje, Aloisi báró a lengyel nyilatkozattal kapcsolatbán már nyíltan felvetette a Népszövetség előtt a szükséges és elkerülhetetlen revízió eszméjét s kétségtelen, hogy sem a kisebbségek kérdése, sem Európa egész válsága mindaddig megoldlást nem nyerhet, mig az egyenlő mérték igazságát ki nem terjesztik az összes országokra és meg nem teremtik a békés megértés és együttműködés légkörét a nemzetek között.
Dr. Kónlg József egészségügyi tanácsos ünneplése
Dr. Krátky polgármester nyújtotta át a legfelsőbb kéziratot
A Zalai Közlöny megírta, hogy a kormányzó dr. Kőnig József nagykanizsai fogorvost, a Magyar Orvos-szövetség nagykanizsai tagozatának köztiszteletben álló elnökét munkásságának és érdemeinek elismeréséül klr. egészségügyi tanácsossá nevezte kl. A nagykanizsai orvostársadalom ebből az alkalomból nagszabásu bankettet rendezett csütörtök este u Korona éttermében a kitüntetett dr. Kőnlg tiszteletére, a melyen ott láttuk Nagykanizsa város előkelőségeit nagy számtan, éléndr. Krátky István polgármesterrel, a nagykanizsai orvosokat teljes szám» ban és az Orvosszövetség zalaegerszegi fiókjának öttagú küldöttségét dr. Jancsó Benedek kórházigazgató vezetésével és dr Könlg nagyszámú tisztelőit és tarálait. Az előkelő és díszes közönség melegen ünnepelte a kitünletett férfiút.
Dr. Krátky István polgánr.esler a főispán képviseletében nyújtotta át dr. Kőnignek a kitüntetésről szóló legfelsőbb kormányzói okiratot, majd az orvosi hivatás nemes voltáról beszélt. Rámutatott arra, hogy aki ilyen érdemeket szerzett, mint dr. Kőnig, azt illetékes helyen is észre kellett venni. Az egész város köztudatában van, hogy dr. Kőnig megérdemelte ezt a kitüntetést. Ilyen embereket ki kell tüntetni. Szerencsésnek tartja magát, hogy a főispán képviseletéten átadhatja a legmagasabb kitüntetésről szóló okiratot.
Szűnni nem akaró lelkes éljenzés és meleg ünneplés követte dr. Krátky beszédét. Majd dr- Szabó,. Zsigmond vármegyei tiszti főoi^oJ beszédében kifejtette, hogy iWm áll az, hogy aki egész életén át a közért dolgozik, az önmagában ls megtalálja a jutalmá^, vagy hogy ez csak arra való, hogy hiu embe4 reknél irigységet keltsen. Ez elismerés, amely kötelező ! Ezeket a kitüntetett férfiúkat mint a francit becsületrend köztisztelet elé állítja. Dr. Kőnig nemcsak országosan ismert orvos, aki a dunántull fogorvosok dlszelnöke, hanem egyúttal elnöke is a nagykanizsai orvosszövetségi tagozatának, aki az or vosi etikának előharcosa. Ezért köszönti őt n saját és az Orvosszövetség zalai fiókjának elnöke, dr. JanJ csó Benedek igazgató vezetésével megjelent küldöttség nevében is.
Dr. Szjíassy főtörzsorvos a honvéd orvosi kar nevében köszöntötte az ünnepeltet és azt szoros együttműködést, amit dr. Könlg itt létesített a polgári és katonai orvosi kar között.
Dr. König Józseí kir. egészségügyi tanácsos válaszában utalt arra. hogy örömmel fogadta a legmaga-
ZALAI KÖZLÖNY
1884. szeptember
sabb helyről jövő kitüntetést, mint serkentést a jövőre, egyben rámutatott arra, hogy amikor 3 év előtt a helybeli orvosi tagozat egy bizottságot küldött ki az adótárgyalásra, akkor az összes nagykanizsai orvosok titkos szavazással egyhangúlag az ő személyére szavaztak. 12a és hogy az ő kitüntetése alkalmábó1 az egész orvosi kar megjelent a mai estén, életének legszebb napja.
Meleg ünneplés fogadta dr. Kő-nig szavalt. A bankett résztvevői a legkitűnőbb hangulatban a késői órákig maradtak együtt a lisztelet és szeretet jegyében dr. Kőnlg József klr. egészségügyi tanácsos iránt.
A nagyszerűen sikerült bankettet dr. Goda Lipót városi tiszti főorvos és dr. Szabó Zsigmond tb. vármegyei tiszti főorvos rendezték.
RÁDIÓ-MŰSOR
Budaptfcl, péntek.
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— Ü.45 Hírek. — lü Időszerű apróságok. — 10.40 Ifjúsági közlemények.
— 1205 Cigányzene. 12,30 Hírek.
— 13.20 Időjelzés, időjárás jelentés. — 13.30 Perényi Gabriella énekel, Bejtő Gábor gordonkázik. - 11.40 Hirck, árak. — 16 X rádió diákfélórája. «A szellőtől az orkánig.. — 16.45 Időjel. zés, hirek.- — 17 Gyorsirótanfolyam. -- 17.30 Un Baker jazz, W«ygand Tibor énekszámaival. — 18.25 Munkásfélóra. — 10 Az Elektromos Müvek Dalköre. — 10.50 Rádió u rádiótól
— 20.10 Loijs és Ida Margaritis kétzongorás hangversenye. 21 Sport, közlemények. - 21.15 Kis Színpad. • Büntetőnovella.. Szinmü. - 22.10 Hi-rek. — 22.30 Az Operaház zenekara.
ttudape* II. és a relék. 22.50-23.50 Jazz-zenekar. /
Bér* 11.30 Paraszttáncok lemeze-ken. — 12 Müvéulemezck, - 13.10 Hangverseny, — 16.40 Papier József bariton éneke. Utána Zlmler József hegedül. - 17.45 Film lemezek. - 20.05 Ujabb operettekből. Beyer szoprán, Berzé tenor, rádiózenckar. — 21.50 pisztráng-ótös. — 22.50 Zellwecker-jazz. — 0.25—1 Dajos Béla lemezei.
Az ipartestület is hozzájárul az Ipartestületi Dalárda fenntartásához
Nyár az őszben
Rrdckes színfolttól tarkái Inak néhány nap óla az ősi város utcái. Itl is, olt is, feltünedeznek egyesével, csoportosával a Huttcr-gyár halványsárga köpenyes hölgyei, akik ugy hatnak a borongós esős őszi utcáu, mintha Kimaradt volna valami a hirtelen el. n»ult nyárból. A járókelők arca felde. rül n nyár gondolatára és a hölgyek meUett elmenve hangosun, íólhungo-san, vagy magában mindenki ezt a szócskát visszhangozza, hogy «\\\'im » Még a pótvizsgára berukkolt kisdiák aggódó arca is felvidul egy pillanatra, neki is eszébe jut a nyári vakáció, a napsugaras, derűs ottlK>n, ahol minden ragyog a Vimlöl. Valóban, csak a ragyogó tisztaság teszi igazán vidámmá, kedvessé az otthont és ez teszi széppé, meleggé még u legszerjénycbb \'szobácskát is. Ügye* gondolat a Hut-ter-gyárlól, hogy az őszi nagytakarítás gondjaiba merült háziasszonyokhoz épen most küldi el Vim gárdáját, akik kedvesen, mosolyogva figyelmeztetik a hölgyeket, hogy a Vim elveszi a gon-dot, mert pillanatok alatt, játszva, könnyedén, mindent tisztit. Ez varázsolja tündérként az otthonba, a ragyogó derűs nyarat a legnagyobb tél-bég is és a kedves házitün^r így dalol:
Hol én vagyok, minden ragyog, Hol én, vagyok, olt semmi foltot
nem hugyok Hol Vim pucolt, csak volt a folt, Így, oldja meg im, A gondokat a «Vim.«
W
Az Iparoskör nagyszabású kulturális programot dolgozott ki a téli hónapokra — A zalai Ipartestületek értekezlete Nagykanizsán
estélyeTiből és szórakozó estékből áll.
Az OTI zalaegevrszegi kerületi választmánya, amellyel most még a nagykanizsai kerület választmányává tartja együttes üléseit a legközelebbi választmány megalakulásáig, ami-
A nagykanizsai Ipartestület szeptemberi elöljárósági ülésén foglalkozott az Ipartestületi Dalárda kérdésével és többek hozzászólása után kimondotta, miután nemcsak ipartestületi érdek,, hanem városi zene-kulturális szükséglet annak további fenntartása, az Ipartestület is hozzájárul anyaglakban annak fenntartásához.. Megállapította az elöljáróság, hogy az ipartestületi tagdíjak nem folynak be abban a mederben, ahogy azt annak idején az ismeretes viharos költségvetési közgyűlésen kontemplálták. Hoffmann Henrik kádármester iparosvédelmi beadványa az országos vásárokkal kapcsolatban került ezután tárgyalásra, de ez az országos vásárrendezéssel nyer elintézést. Samu elnök felszólalása után az elöljáróság elhatározta, hogy megsürgeti a városnál a nagykanizsai vásáriendezés ügyét.
A nagykanizsai Iparoskör választmányának a mult napokban tartóit ülésén örömmel állapították meg, hogy a Kör tagszaporulata örvendetesen halad elöiw és élénk köri élet folyik a látogatott Kör helyiségében. Erezhető a Kör terheinek csökkenése. A választmány hatalmas kulturális programot dolgozóit ki a téli hónapokra, amely szak és tudományos előadásokból, zene-
kor Nagykanizsa\' a saját külön tagjait választja meg. a jövö hét csütörtökjén tartja szeptember havi kerületi választmányi ülését, amelyen nugykanizsai ügyek is szerepelnek. Ebből az alkalomból Samu Lajos, a nagykanizsai Ipartestület einöke méltatni kívánja azt a szép munkát, amit dr. Béres László, a nagykanizsai kerület ügyvezetője a nagykanizsai intézetnél kifejt.
A Zalai Ipartestületek Szövetsége, helyesebben az IPOSz zalamegy-\'i fiókszervezete legközelebb Kanizsád hivja össze a zalai testületek elnö\' keit és delegáltjait, hogy a ZfO.il iparoskéKlésekben egységes állást foglalhassanak el Hosszú Idő után ez lesz ismét az első életjele a zalai ipartestületek együttes munkájúnak
— Hulorvásirlás nem gond! Teljes berendezéseket rendkívül előnyös részletfizetésre, sőt kamatmeotesen is szál-ltunk. Kopsteln butoráruház, Horthy
Míklós-ut 4.
Szövetek
Szőrmék
Kabátok
Bársonyok
Flanelek
Selymek
Vásznak
Szőnyegek
Oyakran visszatérő székszorulás, rossz emésztés, vastagbélhurut, felfúvódás, oldáliájás, légzési zavar, szívdobogás, tfejnyomás, fülzúgás, szédülés és lehangoluág eselén a terméste^ei „Ferenc Jőzsel" keserűvíz gyors in megélénkíti a gyomor és a belek működését, az emésztést rendbehozza, megszabaditla az emberi a kellemetlen érzéseklöl b tiszta fejet és nyugodt alváit teremt.
Részletes tudnivalók a katolikus nagygyűlés vasárnapi föünnsp-ségeire
Szombaton este harangzugás jelzi az egész országban, hogy Budapesten kezdetét vette u XXV. jubiláris Ka-tolikus Nagygyűlés. A főünnepség most vasárnap reggel 10 órakor az Ügetőver-senypályán és délután\' 3 órakor u Szent István Bazilika és az Orntágház elölt zajlik le. A délelőtti megnyitó űnnejwiégrc vonatkozólag a kővetkezőket közli az Actio Catholiea központi irodája: Reggel 8 órától a Keleti, a Nyugati, a Déli pályaudvarokon és a Helyiérdekű ViUamosvasutuk Kere-pesi\'-uli, Közvágóhidi, Szent Gellért-téri és Pálffy-téri áilomáshin a vidék, rőt ós a főváros környékéről érkezők ünnepólyes fogadtatása. Az OgetőVcr-senyjíályára a felvonulás reggel 8 óra 15 perckor kezdődik. Á" BarosMér és u Lóvásár-utca sarkán történik a fel. vonulók beosztása. Betűkkel és szinek-kel iálta el a rendezőség az Ügetőpályu bejáratait és tribünjei!. Az A. tribün sárga, a B. tribün lila, a C. tribün pirios, a I). (tribun fehér, uz E. tribün Zöld. Minden tribünnek megvun u maga bejárnia, Umely fölött szintén szinek és betűk jelzik éppen ugy, mint az előre kiadott jegyek, hogy kinek melyik tribünön van a helye. Akinek nincs Iribünjegye, hanem megváltotta a Katolikus Nagygyűlés kettős keresztes jelvényét, ezek számára a tribünök elölt állóhelyeket biztosított a rendezőség, akik a rendezőség irányítása mellett foglalják el helyeiket. Külön bejáraton vonulnak be a feldíszített és fellobogózott pályára a leány és fiúiskolák növendékei. Ezek az oltár körűi a zöld gyepen helyezkednek el. A |>apság részére is külön bejáratot állapitolt meg a tjeridezőség. A frontharcosok, a cserkésBlak^ itventék, tűzoltók, pénzügyőrök és javadalmi őrök díszszázada! a pálya futtatási réséén díszsorfalat állnak. Amikor a hercegprímás megérkezik, harsonajelek köszöntik, majd felfejlődik a bevonulási menei, amelyben több mint kétszáz mi-nisztráns és tóbbszáz pap vesz részt, A díszmenet az előbb említett díszsorfal közölt vonul fel uz oltárhoz, ahol u hercegprímás szentmisét és Venl Sanctet mond, amely alatt tízezer gyermek énekel. A szentmise után megkezdődik az első nyilvános megnyíló ülés. .Ennek végeztével a vidékiek és Budapest kórnyékiek; ojtik magukkal hozták az ebédet, ott a lyán fogyaszthutják el, majd onnan vonulnak fel a délutáni nagyszabású körmenetre. A körmenetlien résztvevő gyülekezési helyét és idő|x>ntiát szintén beosztotta uz Actio Catholiea központi irodája. A beosztás rendjét meg-küldte az összes plébániáknak, cser. készeknek, leventéknek, fiu ós leány-Iskoláknak és az összes katoükius egyesületeknek. A körmenet első ré>w, vagyis a cserkészcsapatok 2 ót« 30 perckor indulnak a Szent István Bazilika elöl- Az Oltáriszentséget kisérö Csoport pedig pontosan 4 órakor indul a Szent István Bazilikából. A felvonulás a Vilmos c.<ászár-aton és Al-kotmány-utcán át történik. Amikor uz OUáriszentséget kisérő csoport az Országház-térre érkezik, harsonojBCnc köszönd az Oltáriszentséget. A nzétosz-lásra a jelet kürtjelzés fogja megadni. A pa|>ság karingben jelenik meg. A rendezőség kéri, Iwgy ezt ho$za ma-gával. Központi rendezőség Budapest, Fereuciekrtcre 7.
H&4. inpitnibtf 21.
ZALAI K02L0NY
„Teljes lehetetlenség, hogy a germán tenger felszívja Magyarországot"
Bestéig*** Schless Istvánnal napjaink akiaálts kérdéseiről
Tudvalevő, hogy Schless István, n salzburgi magyar feltaláló, napok óla Nagykanizsán tartózkodik, hogy jelen legyen az általa adományozott h«iaL mas Nagymagyarország-emlékmü épi. tésénél. Lapunk munkatársa felkereste a nagy magyart, hogy mint állandóan külföldön élő és több országat járó egyénnel l>eszélges»en vele a mai európai helyzetről és egyebekről.
Hol találnánk meg másutt, mint az iriedenta-szobor építkezésénél. Fel kellett másznunk az emelvényre, hogy beszéliíessünk vele. Schless István ép-poi nagj\'ban magyaráz valamlf a munkásoknak, vizeskanna a kezében
és öntözi a kövek összeillesztésénél maradt tfugákat,\' — miközben moso-
jefty^i meg: \' - ertem én «t, hisz a mester. Cgemt Igaz ugyan, hogy a feltaláló munkája egy kicsit más, mint a kőművesé, de síiért * <jrjm«Mezéshez még érthet, különösen Schloss István, aki ugyannak megtanult laboratóriumában kotyvasztani (Különben nem találta volna fel legújabb szabadalmát, ,amire még később rátérünk.)
Mibor megtudja, mi járatban vu-IQ-ok, abbahagyja a munkát és lesétálunk «z Állványokról. Csak mikor a szálloda cscudes szobájába értünk, en-pedte mfg, hogy feltegyem az első kér. déi». \' \\ A kölcsönökből éld Ausztria
Mint salzburgi lékos jól ismeri az ausztriai helyzetet, arra kérem tc-hál, mondja el a Zalai Közlöny olvasói számára, liogy mi a véleménye nz uj osztrák kormány, politikájáról.
Krre sajnos nem válaszolhatok feleli, miközben cigarettára gyújt, — mert ausztriai lakos vagyok. Általános ságban azonban azt mondhatom, liogy mint ismeretes és amit már magas po-liljkni személyek is kijelentettek, a l\'áris kórnyókj békék Ausztriát teljesen éieiképlelenné tették. Franciaország elérte évszázados ci\'Aját, -<zét-rohl>antotta a monarchiát, de nem sejtelte, hogy ezzel tgy gyógyíthatatlan sebet üt Európára.
Most látjuk csuk be, mennyire igaza volt Bismarcknak, aki azt mondta: dia a Dunamedencél)«n nem volna meg a monarchia gazdasági egy. sége, ugy azt meg kellene teremteni, inert enélkül nem élhet Európa..
Visszatérve az előbb emiitett Fá-ris környék] békéfltro nékjem az a vék\'-ményem, hogy mig ezeket nem orvosolják, addig ez Európa legnagyobb kórotyizó l>etegsége marad. Ausztria gazdaságilag soha enélkül talpra nem állhal, mert az utódállamok iparukat annyira kjfejk-sztették, hogy Ausztrlá-lói majdnem semmit sem vásárolnak. Ifty Ausztria a hiányzó 40 száfcalék éWimszerszükséglct(?t csak ugy tudja lieszererni, ha a nagyhatalmak évente 3-400 millió schilling kölcsönt adnak Ausztriának. Ez viszont *z adófizetőket terheli meg annyira adókkal, hogy "I a polgárok elviselni n-em tudnak.
A gyomor és a lélek
Magyarország és vAusztria heiy-^\'él összehasonlítva, mit inpasztal? - Icsszük fel a kérdést.
- legszembetűnőbb a katasztrófába olcsóság, amit itt tapasztalok. Mig mi-
nálunk az alpesi tartományokban egy kiló |>aradicsom 1 schilling, egy kfló szőlő 1.50-2 schilling, marhahús 3, sertéshús 3 80 schilling, addig ill fillérekért kanható meg minden. Kénye-rüyk\'\' odakünn olyan rossz, hogy lie-tek óta nem tudtam megenni, miután síig van l>enn liszt, hanem csupa kor-pábói készül. Ha összehasonlítom Ma-gyarország és Ausztria megélhetési vi-szonyait, azt látom, hogy Magyarországon, hála Islen, van mit enni. Cs ha a gyomor tele van, akkor u lélek is megnyugszik. Ezzel íftCmben nálunk Ausztriában u nagy drágaság következtében a tömegek állandóan zúgolódnak, különféle csoportokba tómö-rül és igy lehetetlenné teszi a kormány jóakaratú békés munkáját
Feltzivja-e a germán tenger Magyarországot ?
Mig beszél Schless István, fel s alá járkál a rövid hatméteres hotel-
szobában, szájában az elmaradhatatlan cigaretta. 4
— Ml Igaz a híresztelt cseh támogatásról t
— A cseh támogatás abban rejlik, hogy Csehország függetleníteni akurja Ausztriát. Mivel a Habsburg restaurációt semmi szin alait sem engedi meg, inkább választja a két rossz közül a Németországhoz való csatlakozást, ö mely, azt hiszem, úgyis elkerülhetetlen. i
— Az az ijedelem pedig, hogy ha Ausztria egy részét Németországba ol-vaszlják, a germán tenger felszivná Magyarországot, véleményem sprint teljesen abszurdum.
— Miért tartja ezt lehetetlennek^
— Megmondom azt is. FJőszór mert a Németország körül lévő kis államok is ezt mondhatnák, másodszor pedig a történelem tanúsága szerint Németország sohasem akart hódító politikát, a kis államokat mindenkor elismerte, sőt Szokat meg is védte és meg akkrja védeni a jövőben is.
Az uj erflesoportosulás
— Hogy képzeli tol Európa jövőjét? — tesszük fel a fogas kérdést. De
irtás Ham a nagyérdemű közönséget, hogy
kézimunka-üzletemet
uj árukkal kibővítettem.
Raktáron tartok mindennemű pamutot, gyönyörű gobelineket, sző-nyegalapokat, fűzőket, melltartókat, általában e szakmába vágó cikkeket Vállalom továbbá függönyök, terítők összeállítását, aatftlaéat, allayiMtaUat uj, modern mintákkal és hsriwtasaaM«alaaa<éat
% Kiváló tisztelettel
j,. Schvtoltzer Kálmánné
A Dunántuli Evangélikus Egyházkerület gyűlése Zalaegerszegen
Az evang. tanítóság ■ nyofcoiztálya elemi Iskola és magasabb tanítóképzés mellett
Zalaegerszeg, szeptember 20 A dunántuli evangellkus epvház-kerület tegnup seregszemlét tartott Zalaegerszgen, amelyre összegyűllek az összes egyházmegye képviselői- Már kedden megérkezett dr. ivapi Béla evangellkus püspök, dr. Mesterházy Ernő egyházkerületi felügyelő és több más vendég, akiket Gyömöney György főispánnal és Czobor Mátyás polgármesterrel az élen számos közéleti és hivatali elő>< kelőség fogadott. Délután már a Különböző bizottságok össze is ültek. Szerdán délután volt azEgyház-I erületi Tanítóegyesületek közgyűlése Krug Lajos öreg korára való tekintettel mór előzőleg lemondott az elnöki tisztségről és igy Griszha-:er Endre elnökölt. Az elnök megnyitója után üdvözölte a nagy számtan megjelent vendégeket, köztük Kapi püspököt, Mesterházy Ernőt, dr. Pélerffy Bélát, vitéz dr. Barna-kir tanfelügyelőt, Koltai Vidos Dánielt, dr. Brnnd Sándort
A válaszok után Rákos István kir tanácsos, országos tanltóegyesületl elnök tartott nagyszabású beszédet Kifejtette, hogy nagy nemzeti ér- |
dek, hogy a kormány a tanítóságot végre meghallgassa és a nyolc-osztáiyu*elemi iskolát és a magasabb tanítóképzést levezesse. Hatalmas, mélyenszántó beszédében a Jövő tanítóját festette, akinek ai az első feladata, hogy a népben a haza szeretet érzését elmélyessze. A nem zet iránti szempontoknak nem sza bad másodrendüeknek lenni, ez min denek előtt az első. Rákos orsz. elnök szavait nagy éljenzés fogadta. A Zalamegyei Altalános Tanítóegyesület nevében Tersztenyák József baki tanító mondott üdvözlő beszédet. A hősökről való megemlékezés után Krug Lajos volt elnököt egyhangú lelkesedéssel diszelnökké vá-Lisztották. Az elnöki jelentést, mely a tanítóság helyzetére, anyagi ki-vánságuira, az iskolafejlesztésre és a szakfelügyelet kérdésére is kitér, köszönettel fogadták. Ezután megejtették a tisztújítást. Elnökké egyhangúlag Griszhater Endrét, alelnökké Kiss Józsefet és Szende Ernőt választptták meg. Délután az Iskolai Nagybizottság, a Luther Szövetség és a Gyámintéaet tartottak ülést.
Schless István érje scai jón zavarba, hanem nyugodtan válaszbl:
— A jövőt Illetőleg végtelen örömmel tölt el M a tudat, No»{y a íierttte* tek \'ujabb csoportosulásában NWtor-szág és Lengyelország megérlelték egymást. Ez előreláthatólag egy német-lengyel-magyar-jugoszláv erőcsoportosulást helyez kilátásba. Szerintem cz az egyedüli helyes, mert ezzel mindjárt megtörik ugy a kis-, mmt a antant agresszív politikája a legyőzöttekkel f>zeml>en.
— Mit szól egy esetleges magyar-jugoszláv megegyezéshez?
— Ezt tartóin az egyedüli lehetőségnek, liogy Magyarország tényleg kijusson az Adriai teugerb** P.» ha sikerül a német-kngyel-magyarjugo-szláv politikai és gazdasági megegyezés, a lekor ez is meglesz. Ezáltal Németország vásárló ereje annyira nóve-líednl fog, hogy könnyű szerrel fel-emészti Magyarország és Jugoszlávia termésfeleslegét. Mert no felejtsük e>, hogv a 70 milliós német nép nagyigényű nép és hogy mást nc mondjak, egy német család éle|miszerszükség-lete háromszor annyi, mint egy augol vagy francia családé. [
Ausztria két utja
— És Ausztria lielyscte ebben az elgondolásban? — kérdezzük csodálkozva.
Mosolyog. Aztán mély meggyőződéssel a hangjában csak ennyit mond*
— Csak két lehetőség van Ausztria helyzetének megoldására-. Németországhoz való csatlakozás vagy Aujfttri* felosztása. *
Magábamélyedve, nyugodtan mondta kl a halálos Ítéletit Ausztria lelett. Gondolataiból rázom fel kérdésemmel:
— Ausztria felosztása?
— Igen. Burgenland Magyarországhoz, a német részek Ném«tországh<*, a szláv részek Jugoszláviához — állapítja meg röviden.
— AZ újságok a napokban - akarom böbeszédüségre birai — azt Írták,
\'hogy oszlrák-jugoszláv és osztrák-, olasz kereskedelmi tárgyalások kezdődnek.
Megáll \'előliem, rámnéz aztán az ő energikus mozdulalával legyiut egyet és csak azt válaszolja.-
— Halva szülelett idea!
Néhányszor fel alá jár a uobában,
majd igy folytatja:
— Azért ,inert Olaszország népoegy rendkívül szerény megelégedet nép, aki polenlán, sajton meg déli gyümölcsön is elél. Ipara nincs exportra berendezve s £tfv a gazdasági termények felvétek; annyira minimális, hogy Magyarország gazdasági helyzetén oIW tud segíteni Ausztria perfíg egyedül csak fát tudna exportálni, mert hlsü ipara az utódállamok önállósága következtében teljesen elsorvadt. Fát Is csak a Dunamedencében fekvő vidékekről, mert a dnigi vasuti szállitás nem tenné konkurcnskópessé.
Schless Istvánnal folvtatott beszélgetésünket itt l>erejezzüK. A néuietor-szági és ausziriai személyes tapa.«tn-tatairól mondolfaVil egy külön cikkben fogjuk ismertetni.
(* • >
— Anfct s/őveK* Nagykanizsán
Anglia és egyben a viliig két leghíresebb szővelgyárának, Jonnons Welch & Co., valamint Josiah Frans / Ild. gyártmányai ezidén előssór kaphatók Nagykanizsán, Ktfschncr Mór divat-áruliázábau.
SZÖVETEK!
SZŐRMÉK!
A vezető dlvatujdonságok legszebb és legnagyobb választékát vételkényszer nélkül megtekintheti
Kírschner Mór divatáruházában.
ZALAI KÖZLÖNY
«
Agyvértódulás, sxlvszorongátí, nehéz légzés, félelemérzet, Idegesség, fejfájás, lehangollság, álmatlanság, gyengeségi állapotok. munkaképtelenség a rendkívül enyhén ható termé* szeles .Ferenc József keaeitlvlz használata állal igen aukszor gyorsan megaiüntethetók.
á fiatalkornak bírósága elölt
Hogy valaki megértse ezt az egész külön világot, amelyben a bíróság leereszkedik a fiatalok lelkivilágáig és amelyben betekintést nyerünk a mai ifjak bensejébe, gondolkodásába, felfogásába, kell, hogy több Ízben részt vegyen egy ilyen törvényszéki tárgyaláson. Főleg érdemes lenne a tanitóknak, pedagógusoknak, gyermekbarátoknak, gyermekneveléssel foglalkozóknak egy-egy Ilyen tárgyaláson olykor részt venni.
Peregtessük le egyenként az eseteket, ahogy előadták, néhány sorban.
1- Egy 14 éves leányku a »vád-lott.« Egy nő\' durván megverte 8 éves kis testvérkéjét, majd édesanyjának egy minősíthetetlen levelet irt. A 14 éves leányka találkozott egy alkalommal a kérdéses nővel és öt megverte. Már amennyire egy gyermekleány egy felnőttet megverhet. A cselekmény áronban megtörtént és a leány a fiatalkorúak bírósága elé került testi sértés miatt. Az inzultált asszony feljelentette. Dr. Gyulai Béla védő rámutatott a do log hátterére és megszüntetését kérte az eljárásnak A fiatalioruak bírósága is erre az álláspontra he« lyezkedett és komoly intelem után megszüntette az eljárást a leány ellen, i
2 Itt egy klskanizsai kamaszkorban levő fiu a vádlott. Asszonyok jelentették fel, mert állítólag kamaszmódra viselkedett velük szemében. Az ügy oly természetű, hogy zárt tárgyalást igényelt, amit a bíróság elrendelt. Utána nyilt tárgyaláson dr. Mutschenbacher elnök keményen megrójja az apjával megjelent delikvenst és kljol-nti, hogy szerencséje van, mert cselekménye időközben elévült és igy, noha meg. érdemelné a fogházbüntetést, dor-gálással szabadult. Védője dr. Hlrschler Jenő.
3. Egy csomó iskolásfiú. A színházból ládákat loptak. Azonkívül a Károly iaktanyába a kerítésen bemásztak és több alkalommal megdézsmálták a cseresznyefákat, de egy alkalommal az egyik katona rajtuk ütött. A fővezérük nem jelent meg. Apját a bíró komolyan meginti, hogy teremtse elő fiát. A kisebb bűnösöket iskolásfiuk lévén még mind Iskolai fenyítésre adják át.
4. 14 éves fiu. Az egyik pékmestertől sütöményt és kosarat vett át elárusitásra, de többé nem látta a pék sem a kosarái, sem a süteményt. Feljelentették a 14 éves árusítót, aki ma az anyjával együtt sze» Degve jelent meg a bírósági korlát előtt. Mit csináltál a süteménnyel, ugy e eladtad és nem szolgáltattad be a pénzt ? kérdezi tőle a biró. Megettem a süteményt, mert éhes voltam, - válaszolja a kis vádlott.
• Mely védekezését az anyja is meg erősíti. Miután valószínűnek látszik, a bíróság egy dorgálással végez vele
6 Péktanonc. Ugy, ahogy volt munkában, fehér köténnyel jött el a tárgyalásra. Tintás üvegeket dobált a templom falához és a tintája azután végig folyt a szent falakon. !
Azért csinálunk mi itt emlékmüveket, azért szépítjük a várost, hogy ti azután ilyeneket csináljatok ? -szólt hozzá keményen dr. Mutschenbacher. A vádlott fiu megbánást mutat ö is egy dorgálással szabadul. Most elsőlzben.
6. Egy másik fiu. Iskolás. A lovakat dobálta meg kővel, hogy megbokrosodtak és a szekérről a fiu leesett. A biró itt is komolyan figyelmezteti a fiút tettének súlyos következményeire és lelkére beszél, de komolyan meginti\' a szülőket is, hogy vigyázzanak gyermekeikre. A kis bűnösön az őszinte megbánás könnyel peregnek végig.
7. Egy 14 éves, határozottan esi-
Ix-gclöszór is szögeztük le a tényt, bog}\' kedvesebb, bajosabb és vidámabb o|>erctiei még a Csíhinél nem láttunk Már meséjének ulupg.mdolatu annyira ötletes, hogy fölénnyel győz minden amerikai fiímopcreUet- Amerika készíthet pazar kiállítású filmet, bírhatja pénzzel, de ötletességben, vidámságban mindig a német filmgyár-lás \\vzet. Különösen örömmel állapítjuk meg ezt, mikor magvar főszereplők, magyar zeneszerző és magyar iró müvével kapcsolatban van mó dunkhan ezt mondani. A film talpra-" esett szüzséjét Nóti Károly irta, aki! nem kell bemutatni, hisz már számos kitűnő filmet irt, amelyeknek mindegyike sikerrel pergett ugy a kanizsai, mint a hazai és külföldi mozikban.
Egy ünnepelt primadonnáról n mese, akit dédelget Páris, de akinek Mécsben egy bájos fiutal fórjhezme-endő ... nó nem, jjem leánya, hanem.. anyukája van. Az anyuka házassága épp a legjobb utón van, amikor váratlanul megérkezik Párisból a művésznő, aki nem más, mint: C-sibl.
nos leányka. Mintha ezzel tisztában is lenne, mert meglátszik a magatartásán. Nyomdalestéket nem tűrő jelzőt használt, illetve becsületsértést követett el egy nővel szemben A leány azzal védekezik, hogy azért használta a gyalázó kifejezést, mert viszont a nő őtet gyalázta becsületében. A biró miután a leány kísérőjével együtt messzi vidékről Jött be az idézésre Nagykanizsára megelégedett a messziről való bejövetel fáradságával és azért ko moly intelemmel elbocsátotta.
És pereg tovább a film, a mindennapi élet sok nyomoruságával, vétségével...
Ez a megjelenés katasztrófái!* lenne anyuka boldog jövőjére és Csibi, hogy anyukája fiatal korát megőrizze, miután ugyis kisleánynak vallották b>\', rövid szoknyát huz, trombitát vesz kezélH\'. és ugy jelenik meg anyukája vendégei elölt Csibi derekasan megállja helyét mint iskolás kislány és ha nem is tudja, hol halt meg Napóleon, megnyeri a vendégek tetszését, mert az ifjú ügyvéd, Wem«r ur kirúgja. Eddig nem is volna baj, de bo-nyodu\'om kezdődik, inert Csibi női szive szerelemre gyulád Werner ur iránt, aki pedig egy fruskával mégsem fog\'ulkozhatík komolyan De minek mondjuk mi el a mesét, hisz a film ezer ötletét úgysem tudjuk visz-szaadiü, azt látni kell, végig kell ka-rágni ,végig kell élveziii, vógi$ kell gyönyörködni. Azon se törjük a fe-jünket, hogy oldódik meg a film nagy problémája ,hlsz Max Neufeld, a neves rendező ugyis ügyesen és végtelenül ötletesen megoldotta.
Csibi |Mimpás éa változatos szerepébe jobb, megfelelőbb művésznőt
_1984 azeptember 21
nem is tudtunk volna elképzelni, mint a Csókol Veronikát kikristályosodott művészeti magyar- filmszinésznöt, Gaál Franciskát. Primadonnája 4-lra. gadó, róvidruhás huncut Csibije né-hol bájosan kedves, iyajd koinolyká-san naiv, de mindenképpen ennivalóan aranyos. Mozdulatai ha kell megszé. gyenitően gyerekesek, vagy ulánozha-tatlan elegánsak. Nem csoda, ha igazi művészetével törbecsalja Hermán Thi-rniget, aki mindenben méltó partnere Franciskának. E két kitűnő művész mellett ott van a jximpás figura: Ha|. may^Jibi, akiről ujat nem mondha-tunk csak azt: jobb, mint szókon lenni. Lcopoldine Konstantin, a szé,, anyuka szerepében méltóan hódúja meg Anion I\'odthofert, a délceg jövendőbeli apukát. Á szereplők va|a-mennyien-kitünők és őrömmel állapit, luftjuk meg, hogy annyi helyzetkomi-kuni mai fűszerezett filmet a Hypolít óta nem láttunk.
l\'toljára, de nem utolsó sorban em. Ilijük meg a film nagysikerű kitűnő magyar komponistáját, Hrodszky Mik. lósl, akinek slágerei azólu már lejáriák a világot. Nálunk Nagykanizsán Js a Csibi slágereinek sikere megclözle a filméi, d« hisszük, hogy mint annyi inás helyen a filmsiker ilt sem fog elmaradni. fis Csibi meg is kapja, mert megérdemli.
Ingyen szálloda a „Zalai Közlöny" Budapestre utazó előfizetői részére
A fővárosi lapok ma már a leg-. fantasztikusabb kedvezményekkel igyekeznek egymásra licitálni, csak hogy kedvében járjanak előfizetőinek. Olkilós aranytömbtől az ingyen nyaralásig, kelengyétől az ötemeletes bérpalotáig a legkülönfélébb dolgok ut sorsolják ki, külföldi nyári utazásokat rendeznek és a reklám ezer ötletével csinálnak propagandát önmaguknak.
A »7.alai Közlönyt: a maga szerény vidéki keretei közt nem lud egetverő megle|>etéseket Ígérni előfizetőinek. Mégis igyekszik lépést tartani és előfizetőinek olyan kedvezményeket biztosítani, amelyek nem egy szerencsés nyerőt tesznek gazdaggá és boldoggá, hanem minden előfizető számára egyenlő joggal és egyenlő eséllyel, bármikor elérhetők.
A »Zalai Közlönyt műiden igazolt előfizetője, ha Budapesten van dolga és szállodára van szüksége, jelentkezzék a szerkesztőségben, a hol utalványt kap, mellyel íQ\'Ji esetleg két napon át díjmentesen lakhatik a főváros egyik legjobb-nevil szállodájáén. Szoba-számláját t. i.. a tZalal Közlönyt fogja kiegyenlíteni. ,
Nem kell hangsúlyoznunk, hogy ez a kedvezmény a »Zalai Közlönyének anyagi áldozatot jelent, de szívesen ajánljuk fel előfizetőinknek, hogy amikor Budapestre kell utazniuk, megkönnyítsük vele gondjaikat.
A kedvezményt az újonnan belépő előfizetők Is Igénybe vehetik-Tömeges jelentkezés esetén a j<-lentkezés időrendjében fogja a szerkesztőség az igényeket kielégíteni.
ZALAI KOZL0NY
Gyermekek, fein<mek paradicsoma
Balatonfenyves
Ott vegyen villatelket syír
központban, fürdőjoggal,
25°/o-os tisztviselői engednie!
Nagyszerű tőkebefektetés — Kényszertakarék!
Díjtalanul kap prospektus!, felvilágosítást
Szabó Antal sportflzletében, Fő-ut 5.
IBt mpiembet 21
NAPI HIREK
NAPIREND
Sieptember 21, pénftak
Római katolikus: Miié «p. Proteat, Mité. I«r.: Thhil bó |2.
Mozi előadások hétköznap 5, 7, 9,
vasár é» Ünnepnap 3, 5,7 éa Ő órakor. •
Oyógyssertárí éjjeli axolgálat e hónap ban: őrangyal gyógyszertár Deák-tér 10. u. és a klakanlisal gyógyszertár.
üözltüdö nyitva reggel 6 órától este i 6 óráig (béllé, szerda, péntek dólutáu,: kedden egész nap nőknek).
- |(A nagykaaU»il pUrbta-kápolna)
Magas Mihály piarista házfőnök és gimnáziumi igazgató lelkes fáradjzá-sának piuntyja a* intézet Sugár-utl traktusán felépítésre korült, és Vécsey Barna városi mérnők tervei szerint egyszerű ,nemes slilben készült ká-polna nemsokára teljesen líefejezdd^k. A (Király Pál-utcai bejáró homlokzata Noll Józ»ef tanár tervel szerint pom-pásan érvényre juttatja n piaristák ismert rimáról, a AMria monogrammal amelynek már most sok nézőkőzón:.ége van. A kész kápolna ,nrnit azonl>an nvugodlan templomnak in mondhatunk arányainál fogva, dísze lesz az égéit városnegyednek és nemcsak az ifjúság, (K\' az egész városnegyed katolikussá -gának igaz őrömét jelenti, akik most a közelben mehetnek istentiszteletit^ A piarista kápolnát az eddigi tervek szerint október 5-én, Szent Imre herceg ünnepén fogja dr Holt Nándor megyéspüspök felszentelni. Magas Mihály igazgató n kápolna felépítésével na-gyon .szépen megoldotta programját, "mit Nagykanizsára jövetele ultuilmá-val kitűzőit hogy mindent elkövet a hiányzó intézeti kápolna megvalósi-\' tására és ezt rövid időn l»elúl minden dicséretet érdemlő buzgósággal és nlánjárással meg is valósította. Miután a kápolna építése kb. 31.000 pengőbe kerül, ezenkívül a templom teljes be-rendezését, orgonát, kegyszereket stb. is kell előteremteni, nemes cselekedetet K\'sznek ,akik fillérei\'kkcl a továbbiakban js hozzájárulnak ehhez. Minden (idományl nyilvánosan nyugtáz a Zalai Jíózlöny.
— (A Nwnifti Munkavédelem) nagykanizsai körzőiét most vizsgálta felül Szijj <;éza kerületv«zető é-s ebből az alkalomból a NMV nagykanizsai körzete Vezetőjének, Jei«by (léza ny. körjegyzőnek teljes elismerését fejezte ki.
— (A nagykanizsai Kerékpár KgyM
Mflretl nmtat újí*) nagykanizsai Ko-rékpár ligylel szepieni|>er 30-án tartja szüreli mulatságát az Ipartestület ósz-szcs lenneibcn A hegybirónői tisztet Barbarils l.ajosné fö.ijjcrkeszlő neje tölti be ,mig hegybíró Magyar János inoziignzgató<íesz. A (Zenét Torma Tóni Jeles zenekara szolgáltatja Belépődíj 50 fillér, karzati állóhely, a moly azonban táncra nein érvényes, 3!) flllör. A szüreti mulatság programján szerepel-nek szépségverseny, amerikai árverés, lánc reggelig.
— (Halálozás) Nagy csapás érte Lábay Józsefné nagykanizsai m. kir. pénzügyi ellenőr nejét. Édesanyja, Czuppon Sándori) i1 született Horváth Terézia Győrött elhunyt. A mcgboldo-gullat a győri \'írj-temetőben helyezték örök nyugalomra.
— Nemtetl sztnft záftflóanvagofc leg. olcsóbban Scbülznél kaphatók.
— l\\ UMoMfcua {nagygyűlésre M-utaijm szándékozók) résfzére még egy-l>ár 33 százalékos vasúti kedvezményié jogosiló utalvány rendelkezésre áll. Az érdeklődőknek készséggel kiadja a Szociális Missziótársulat, ha uz uiazni szándékozók a HofegOnyí-utc-a 17. szám alalt átveszik azokat.
— Anjorotte, düttlmelé, dlagonál és az őszi dlvatujdonságok nagy válaarz-tékban Singer Divatátuháitun.
— (Rutor FerW második nótáv-kfluyve) Most hagyta el a sajtót Kutor Ferenc, az ismert kitűnő zeneszerző, pécsi tanítóképző intézeti fejje, tanár második magyar nótáskónyve. A huszonnégy-oldalas zsebalaku nótás-könyv tizenkét édes-bus, magyaros szívvel ys igazi művészettel megkomponált magyar nótát tartalmaz. Minden egyes nótájából kicsendül a zamatos nuigvar dallam, a művészi összhango-silásban közreadóit nóták mindegyike a magyar nótairodalom gyöngyszeme, anill m isem bizonyít jobban mint uz, hog>\' a rádió igazgatósága a Studlf\'i bírálóbizottságának kitűnő véleménye alapján ugy első, in^nt " most kiadott második nótáskönyvének mindenegyes nótáját a rádióién vat> előadásra el-, fogadta K»tor Ferencet a Simongáti lányokvés sok inás országosan ismert 0s a rádióban is előadóit magyar nóta stcrtőjél egyébként sem kell bemutatui a nóta kedvelő közönségnek. A most kiadóit értékes nótáskónyvót \'Á pengős árban meg lehet rendelni a szerzőnél Pécs, Szkókó. i
— Maradék osztályunk a legkellemesebb meglepetéseket nyújtja. Mielőtt vásárol, nézze meg Schútzék maradék osztályát-
— (Nem azonos) Idős Sáfrán Emil annak közlését kéri, hogy a tegnapi számunkban «A szekéren járó bortolvajok...\' cünü cikkünkben közölt eset szereplője ifjú Sáfrán Emil és az vele nem azonos.
— (I iá rom havi foghú/ .egy foghúzásért) Megírtuk annak idején, hogy Király Pálné szül. Végh Ágnes bőr-döcci Szülésznő rozsdás angolkulcs-\' csal fogat liuzolt Verhás Imréné nap-rádfal fialal földmüvesasszonynok* Megírtuk azt is, hogy a foghúzás tragikus véggel járt, mert a 28 éves fiatalasszony pár nap alatt belehalt u sebfertőzésbe. A könnyelmű szülésznő ellen gondatlanságból okozott emberölés elmén emellek vádat. A zalaegerszegi törvényszék tegnap foglalkozott az üggyel és a bizonyítási eljárás terhelő adatul alapján a kontárkodó fog-huzól három havi fogházra ítélte. Az Ítélet még nem jogerős.
— Vámnak éa damaaxtok, paplanok, takarók állandó nagy választéka Singer Divatáruházban.
SPORTÉLET
Vasárnap a Pécsi Egyetem csapata játszik Nagykanizsán a Zrinyl ellen
Délnyugat egyik legerősebb élcsapata. Állandó bajnokaspiráns. Az alosztály válogatott csapatához minden válogatással 2-3 embert ad. Stjlusos futballt játszik. Ezek a feltűnő ismeretető jelei u pécsi egyetem labdarugó csapatának. Vasárnap hosszú idő után újra Nagykanizsán játszik. A PEAC lesz tulajdonképen az első nagy futtallcse-megéje az uj bajnoki évnek Nagykanizsán A Zrinyl csapatának teljes tudását kell a pályára vinnie, ha szép eredményt akar elérni. A Zrínyi csapata egyébként is megerősö-dött Csöngey csatárnak a csapathoz való leigazolásával. Nagykanizsán először lesz alkalma a közönségnek meggyőződni arról hogy tényleg értékes erót nyert-e vele a nagykanizsai futballsport.
— NŐI rtihák gyönyörű fazonokban idényvégi árakon SchütznéL
Időjárás
A nagykanizsai meteorologlal megfigyelő jelentések: csütörtökön a hőmérséklet: reggel 7 órakor + 13-0, délután 2 órakor + 213. eate\'9 órakor 4- 168.
Felhőzet: reggel éa délben tiszta, eate borult. — Csapadék 00 mm.
Szélirány : Reggel, délben ée eete délkeled.
(ÉjiiaJtai rádiáJiUnlét) A ■•toerelá-Biai iRtáMtJaUntl •■«• 10 érakari Déli éa délnyugati légáramlás, wáltoMÓ *«lhSx«t, több hslyaa, ««-l«K • Dunántúlon ••fi. A Mappa" kfiaaaéraéklat o«0kk«n.

Közgazdaság
A vetőraagkölcsönök kedvezményes törlesztése
tárgyában kiadott 34 000 1934. II. 1 számú rendeletemet egyesek félre magyarázzák és olyan tartozásokra ls vonatkoztatják, melyekre a szó-ban!evö kedvezmény egyáltalán nein terjed ki\'.
Erre való tekintettel értesítem, hogy a hivatkozott rendeletemmel nyújtott kedvezményes törlesztési lehetőség kizárólag csak az elemi károsultak megsegítése érdekében 1933. évben vagy azt megelőző időkben kiosztott vetőmagvak után még fennálló tartozásokra terjed kl és ez semmiképpen sem vonatkoztatható a termelés megjavítása érdekében a m. kir. Növénytermelési Hivatal utján lebonyolításra kerülő különféle akciókból kifolyólag a nevezett hivatallal szemben fennálló bármiféle tartozásra.
QyömOrty QyOrgy, főispán
— Inti Ml I kelengyéket nagV hozzáértéssel állit össze Singer Divataruház.
INGYEN
kapja a
Zalai Közlönyt
jövő hó elsejéig,
ha most előfizet.
¥
Városi Mozgó
Szeptember 20-23. Csütörtöktől vasárnapig.
Világaikért
CSIBI
GaéI Franci
az agiaz világ által Onnepalt fllmdlva legsikerültebb filmje. Kiegészítés
külfin aaaniáoiöl
Mindennap 4 előadás, 3, 5, 7 és 9 órakor. A hétköznapi ellő előadás filléres.
ZALAI KÖZLÖNY
Taméajl (nit
Bura tlezav. t7-es 18 15 -16 30 78-as 1630-1645, 79-ea 16-45-1660, 80-as 1655-1670. dunánt, 77-ep, 15-70-15 80 7&*s 1585-1595, 79-es 1600-16,10 80-as 1610-1620. — Rom u) pertvldékt 12-35 1245. más 1*45-1265. Zab n| küiíp 13 60-1315. — Tengeri tieaéntall 12 30 -12 45
Ssrtéiriiár
felhaltál) 3119. eladatlan 31. Kle* rendll 0-81—0-82. szedett 0-78-079, u« dett közép 0-73 -0-75, könnyd 064 -068 eleö rendű öreg 070-mj-72, ll-od rando öreg 064-068, angol sOldö 1, 078 - 087, etalonná nigyban 095-100, zalr i 20 -1 32, hu* 090-092, téláertéa 098-108.
Kledja t laptulajdonol Közgazdasági Rt, Outenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalat. Nagykanizsán. Felelős kiadó i Zalai Káruly. Interurbán telelőn: Naátykatrizea 78. aaáro.
APBOHIBDETESEI
Sípos Aador csemtge-üzletében. 3516
Két rflákflut v*» Iséavt Itlveszek teljes ellátással, gondot tanulási le\'Ugye lettel. Megksséléc Erzaébct-Ur 17. a*, udvarban. _
■ Autótaxik, kizárólag kényelmes. c»u kott, batszemélyetek, olcsón rendelhetők. Telelon-állomis ttf. szám, Kautmann Manónál.
POGÁNYVÁRI
uradalmi falboralm kepbatók lllerenklnt már >0 I lléréiL Legkisebb lélel 25 Ilin. BROSS lAROLT loldblllokoe Balthyány-utca 26. szám.
■ti egy beina kisgyeiinek-szsn.
.......01. Megtjláló a
dll ai Erzsébet tér karnt szerkeazlóeéfben leadhitja.
3512
Sátazakáa, konyhía laki, mellék-helyiségekkei, Uzlelhelyleég rakrá.ral, vagy raktár külön, áronnál kiadd. Érdeklődni FS-ut 15. alatt. 3513
~ll«lBa.Ma,r*k részlelllzeléire Ti kaphatók Stem tlvegkeretkedésíben Nagv-kanlaaán Fó-ut 2 3204
-J---
_ KSaafcatmaeetUk llfyelnébel Bu-
toránlukat .éuyegescn leszállított árakon árusltjuk. Hosszú lejáratú hitelre is, kamatmentesen. Kopsteln butorárr-báz. Horthy lllklós-ut 4. Sláiu.
Salataaalasáell kö.pontban
u«7 divatáruhoz •Bonnal bérbeadó.
Arursktár tetazéa #zerlnt átvehető Rentábilis évi tlzlel. — Bővebbel KnazevIUky dlvaUruhár, Székesfehérvár
19.276/1934.
Hirdetmény.
Az I. II. ker. köztemető régi, elhanyagolt, gondozatlan sirjain levő emlékköveket I. évi szept. hó 25-én délelőlt 9 órakor a temetőben megtartandó árverésen el fogom adni.
Nagykanizsa, 1934. évi szép tember 18-án.
Polgármester.
* Szelvény,
melynek felmutatója 3 pengő bolti ár helyett 1 pwiMrt vehotl meg Bálái. Jáu.1
„A ferde, lovag11
clrnU regényét a Zalai KSilCay kiadóhivatalában.
HölgyeK figyelmébe1
Van szerencsém a t. Hölgyközönség szíves tudomására hozni, hogy az idei szezon remeik
Ktttött rufia-, xsömper- és bluxolc modell-ufüonságat
meoérkezíelc is azoknak a mai nehéz gazdasági viszonyokhoz mért olcsó árakon való árusítását megkezdtem. Nöl feDérnemUek szenxdcfós »aa|neWien és yyönyörll faxonoteban.
Brónyal-Mvatijáx
Saqytcantxsa, ltortüy Mlkltfa-u/ 1.
A Zalai Közlöny minden előfizetője
az u\'o\'só havi etollzetésl nyugta ftlnutlaMsa melleit
napi 2 fillérért
lag|a lehel a többezer kötetei nagykinliul Horváth-fdle uj\'ágüzlet hökeSnkönyvtirá-nah. Vagyis havi 60 hllirért a „Zalai Közlöny" minden előfizetője
annyi könyvet vihet kl havonta a kötciön-hönyvtárbót, ahányat csak et tud olvasni
AI előllrttéil nyugta felmutstól kötelenként 8 fillérei kedvezményei kölcsöndi|ért kapnak könyveket a Horváth kölcnonkönyvtárban akkor Is, ha a havi kedvrzményt nem óha|t|ák Igénybevennl.
Közeledik az uj rádiószezon! Felvilágosításokat adunk!
HM díjmentesen Haluk lakásán!
ELEKTRON
Város&áx-palota. Telefon 425.
Gramofonlemez-kiárusitásI
PONYVA
Varrás, javítás — Hlrsch és Szegő cég
Sátor Kocsi Kazal Oép Tárlata Kölcsön
1334. mp\'wfeq 21

Qabona
otivázóaiareki
Porpácok: Nedvespácok: ürzópáo Blgrlol PopzoI Higozán
Tlllantln Tillantln
eredeti gyári árban és csomagolásban.
Műtrágyák 1
Péti-só
Aav. szuperfoszfét 40%-os kéllsé
Thomaasatak
kg.-ként, zsák-számra és waggon-tételekben.
FUTORi
vegytiszta szénsavas takarmánymész.
PEKKi
„D" vllamln készítmény.
Beezurezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
m/g, mötrágya, zsák, növényvédelmi szerek kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10 (« bit óság mellett)
Cséplőgép tulajdonosok figyelmébe I
Cséplés! forgalmiadó könyvek 60 és 100 lappal,
Mázsakönyvek és
Szállítási bárcakönyvek
kaphatók
a Zalai Közlöny kiadóhivatalában
Fő-ut 5. szám.
Közgazdasági Részvénytársaság
Gutenbers nyomda és Délzalai LapKladó ViHlalata
Nagykanizsa
Könyvnyomda, könyvkötészet, vonalozó Intézet, Bzletl könyvek és dobozok gyára a „Zalai KBzIfiny" politikai napilap szsrkasatősége éa kiMtthivatala
Készítünk:
mindenféle kereskedelmi, Ipart, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi éa iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, műveket, meghívókat, eljegyzési és esketésl értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle .« Ízléses kiállítású nyomtatványokat.
Gyártunki
üzleti könyveket, agyvédi naplókat, Jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajztnzeteket és tömböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptártflmböket, fallnaptárakat, dobotokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon. . »
Nyomda, szerHesztöség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt
(Nyomaton a Uplulajdonos Közgazdasági R.-T. Oulenbeig Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalau könyvnyomdáiéban, Natykanlzsán. (Felelős UzIetKzelöi Zalái károly.
74. évfolyam 214 uám
ZALAI
Nagykanizsa, 1934. szeptember 22, szombat
Ara 12 miér
- 1 -i
POLITIKAI NAPILAP
fMikeiatfrég éf kiadóhivatal: Fő«t 5. taia. Megjelenik minden reggel, hítiö kivitelével
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
ElóHxetéai ára: egy hóra fc pengő 40 Iliiéi ItukeaatMtl éa kladóWvatall telelőn: 78. aa
A Széchenyi-szellem
A kormány a földmunkások és kubikusok munkához juttatása, de az általános gazdasági érdek szem-pontjából is Igen nagyjelentőségű közmunka megvalósítására határozta el magát. A. napokban ugyan |s megoldást nyert a borsodi nyílt ártér rendezésének kérdése, amely munkálatok által egyrészt óriási területek kerülhetnek a belterjes és okszerű müvelés körébe s ezáltal rendkivül értékes termőföldeket kapunk, amelyek eddig csak a külterjes legelőgazdálkodás oéljaira voltak alkalmasak.
A\'jelenlegi kormányzat tevékenységével kapcsolatban gyakran tárul elénk Széchenyi István eszmevilága, amely a nemzetet gazdaságilag igyekezvén megerősíteni, olyan alapokra fektetett reform keresztülvitelét tűzte programmba, amely ugy a termelés, mint a közlekedés terén széles néprétegek szociális jólétének emelése célját szolgálta. Ilyen Széchenyi program volt a tiszai árterületek szabályozási munkálata, mellyel órálsl termőterületeket Ie; hetett biztosítani a nemzetgazdaság céljaira s hosszú esztendőkön ke resztül munkaalkalmat nyertek a? egész világon jó hírükről s kiváló munkateljesítményükről ismert kubikosaink és földmunkásaink. Ezt a Széchenyi gondolatot folytatja most a kormány a borsodi nyilt ártérijén-dezésével, miáltal egy-két esztendőre előirányzott árterület! gátemelési munkálatok által közel 50 ezer kat. hold föld területét lehef a belterjes gazdálkodás számára biztosítani. AiíStkül, hogy elmélyednénk ennek a nagyarányú földmunkának a részleteiben, az első pillanatra is rendkívül jelentőséget kell tulajdonitanunk a kormány üdvös elhatározásának, mert ezáltal egyrészt azon a társadalmi osztályon segit, amelyik az utóbbi években talán legtöbbet szenvedett a nyomasztó gazdasági válság hatása alatt, mert közülük számtalan család maradt szinte évről évre megfelelő munka nélkül, s ennek szociális hátrányalt, - lévén szélesebb néprétegről szó - az egész nemzeti közősség és igy maga az államháztartás is súlyosan érezte.
"yen időkben, mint amilyeneket most élünk, különösen az ember, a S7egény munka utánáhitozó ember érdekét kell elsősorban kiragadnunk, ípen azért a borsodi árterületi munkálatoknál is elsősorban nem a gazdasági, hanem a szociáils szempontokat hangsúlyozzuk ki, azonban tagadhatatlan, hogy nemzetgazdasági szempontból igen nagy jelentőséggel bir az a körülmény, hogy a munkálatok elvégzése után ezen az őriási földterületen nem kell majd tartani az árvizek megismétlődő e\'emi csapásaitól és igy az ott élő lakosság nyugodtan végezheti mezőgazda munkáját, mert az épülő gátak elzárják vetését a szeszélyes viz-járás meglepetésszerű katasztrófáitól. Elismerés és dicséret Illeti
a Széchenyi István szellemét vlsz-szatükröző Gömbös-kormányt az Ilyen gyakorlati programok megvalósításakor. Külön dicséiet Illeti azért, hogy ilyen nehéz világban módot tatfilt arra, hogy elő lehetett kaparni azt a súlyos összeget, amelyet egy ilyen nagyarányú ármente-tési munkálat lefolytatása igényel. Két millió pengőről kellett gondoskodni, amely összeget megfelelő
kulcs szerint a kormány beruhái\' zási hiteleiből, a törvényhatóságok hozzájárulásaiból és az érdekeltség járulékaiból fogják együttesen előteremteni.
A munkálatok megkezdése érdekében a földművelésügyi minisztériumban lezajlott értekezleten már pontosan megállapították az egész borsodi ármentesitési munka programját, amelynek időtartama kér
évet vesz igénybe Szociális szeml-pontból tekintve, elég hosszú időnek tartjuk ezt arra, hogy joggal remény kedhessünk abban, hogy annak elteltével fel lehet végre építeni a világgazdasági válság árterületeire is lazokat a védő gátakat, amelyek millió és míHíó ember fáradságos munkáját fogják, megvédeni a válságot okozó bajok alattomos s kikerülhetetlen árvizeivel szemben.
/I tótote csatlaUoscnahi Magyarország revistiós teöveteléseitfesz
A népszavazás Csehország felosztására vezetne — jelentette kl Jehllcska
Genf, szeptember 21 Ez évben is megtartották a Tót Nemzeti Twiács ülését, amelyen Jelicska Ferenc »Tót cé\'ok és Közép európa* cimmel nagyszabású beszédet mondott. A csehek meg akarták akadályozni a gyűlést, de nem sikerült. V
Jelicska többek között a következőket mondta : Azok a Páris-kör-nyéki szerződések, amelyek Cseh-
országnak adták a tót földet, a tót nemzetet hamis cseh adatok alapján halálra ítélték. A cseh alkotmány kitörölte a tót nemzetet az élő népek közül. A tót nyelvet elcsehesitik és gazdaságilag is tönkreteszik a tót népet. A csehek maguk is nyllJ tan vallják, hogy a tót föld a csehek konca. Kijelentette, hogy a tótok követelik a békeparancs szigorú revízióját és csatlakoznak Magyar-
ország revíziós törekvéseihez A csehek nagyon jól tudják, mondotta Jelicska hogy a népszavazás Csehország felosztására vezet. Utána Dvorzsák Gyözö beszélt, aki kijelentette, hogy a tízéves cseh tót közös élet többet ártott a tót! népnek, mint az ezeréveS*magyar -tót közösség.

Borzalmas taifun városokat és falvakat döntött romba Japánban
Százakra menő emberáldozatok, rengeteg sebesült, megszámlálhatatlan elpusztult házak
Tokió, szeptember 21 Jupán keleti és déli rí^zén pusztító taifun vonul végig Falvak és városok dőlnek romba. Eddigi jelentések szerint 47 iskola dőlt össze, melynek romjai alatt 225 gyermek lelte halálát, 820 pedig súlyosan megsebesült. A taifunnal együtt pusztító szökőár is sok emberáldozatot kívánt. 160.000 ház van viz alatt. Magában Csaka városában 100 halott és 5000 víz alatt lévő ház van.
Több helyen kisiklott a vonat. A vihar borzalmas pusztításokat visz véghez, de pontos, számszerű adatok még nem állnak rendelkezésre.
London, szeptember 21 A Japán taifun pusztításainak eredményeiről az eddigi hiradjás a következőkép számol be : Az osakai kerületben összedűlt 77 Iskola, 300 tanuló és számos tanitó halálát lelte. A sebesültek száma 1030 ta-
nuló, 25 diák eltűnt 1033 ház rombadőlt, 552 súlyosan megrongálódott, 62 haláleset történt és 350 sebesülés. A tengerparton a szököár el.víosott egy elmegyógyintézetet,*60 elmebeteg eltűnt. Ro*nbadólt egy leprás kórház is, 400 leprás beteg eltűnt, 200 sikerült megmenteni. A tokiói repülőtéren 5 hangár és 20 repülőgép pusztult cl. A (<>bbi kerületből 662 halálesetet és 2394 sebesülést jelentettek.
Eckbardt: „Civilizált nemzet nem engedheti meg, hogy államából börtönt csináljon a kisebbségek számára"
Lengyelország visszavonta javaslatát, de legközelebb újból előterjeszti
Genf, szeptember 21 A népszövetségi közgyűlés 6-ik bizottsága ma délelőtt tárgyalta a kisebbségvédelmi szerződés általánosításáról szóló lengyel indítványt. Több kisebb felszólalás után az angol delegátus, Eden főp.»csétőr mondott beszédet, amelyben kijelentette, hogy nem szabad a Népszövetséget ujabb kudarcnak kitenni és nem szabad, hogy olyan értekezletet hívjon össze, amelynek eredménye nagyon kétséges. Utána Aloysi báró olasz fömegblzott szólalt fel, aki kijelentette, hogy a kisebbségi problémák megoldására nem illetékes szerv a népszövetségi szakosztály, hanem a Népszövetség keretén belül egy másik szervnek kell ezt eldöntenie A francia megbízott, Massigli kijelentette ezután,
hogy nem támogatja a lengyel indítványt, mely szerint egy külön értekezletet hívjanak .összo a kisebbségi ügy megvitatására, mert ez úgyis kudarccal végződik. Belgium 4és több más állam képviselője is ellene volt. Ezután Ratzinszky, a lengyel megbízott szólalt fel és örömmel állapította meg, hogy egyes államok csatlakoztak Lengyel-
ország javaslatához, mig más államok elutasították. Megállapította, hogy a vita hasznos volt, mert hozzájárult az ügy tisztázásához Ezután az elnök javaslatára visszavonta ai javaslatot, de fenntartja kormányának a jogot, hogy a jövő alkalommal újból előterjeszti. Ez1 zel a kisebbségi vitát befejezték.
Magyarország vétó/a a magyar kisebbség elnyomása ellen
Genf, szeptember 21
Eckhardt Tibor magyar födelegá-tus a mai ülésen kijelentette, hogy a Magyarországgal szomszédos államok a kisebbséget rendszeresen elnyomják és igy illuzórikus a Népszövetség minden\' garanciája. Ez a
magatartás pedig igen súlyos következményekkel járhat, mondotta Eckhardt, majd egész sorát hozta fel a visszaéléseknek, amelyeket, különö-fsen a románok követtek el a magyar országi kisebbségekkel szemben vallási, iskolai és gazdasági téren.
ZALAI KOn.QNY
lff*. treplcmber 22.
iii iu.i.iik——»■
r...... Tánciskola.
Ma áélaMn fél S Arakor « •vml.U kmbtk részért, aate
■ ómkor « MaMtak réuére
■ rcnlm tanltOl órákat nu-gkei dem. tbiárup «•«• »••*-tánc az Iparoskör nagytermében
M ■ gÉBM alpI Gábor, tánctanár
Hangoztatta, hogy civilizált nemzet nem engedheti meg, hogy államából börtönt csináljon a kisebbségek számára. Magyarország nem kiván mást, mint a vállalt kötelezettségek teljesítését Ml magyarok teljesítjük a ránk rót terheket éa elvárjuk, hogy szomszédaink ls hasonlóképen cselekedjenek. A magyar kormány mindent elkövet, hogy a kisebbségi jogvédelem terén érvényesítse\' a nép szövetségi alapokmány és a népszövetségi szerződésben biztosított jogokat, Eckhardt Tibor hatalmas beartdét óriási tetszéssel fogadták Az Ölést este folytatták.
A II. dtuántnli evangellkns nap
Zalaegerszeg, szeptember 21 A dunántuli evangélikusság harmadik napjáról a következőkben számolunk be. Még szerdán esto volt a dunántuli református egyházkerület Luther Szövetségének és Gusztáv Adolf gyámintézetének nagy szabású templomi Ünnepélye. Másnap kezdődött az egyházkerületi közgyűlés Kapi Béla püspök és Mesterházy Ernő egyházkerületi felügyelő elnöklése és a Dunántul minden részéből összegyűlt evungeli* kus vezetők nugy érdeklődése mellett. A közgyűlést Mesterházy elnök nyitotta^neg, akinek szavai után Nagy Miklós egerszegi lelkész mondott üdvözlőbeszédet. Kapi püspök nagyszabású v válaszában mondott köszönetet a Szép napokért. Ezután ismertették az elmúlt egyházközigazgatási évről azóló püspöki jelentést, mely a legnagyobb részletességgel tárgyalja az eseményekot és a helyzetet Letárgyalták az egyes bizottságok jelentéseit is, amelyeket kisebb vita keretében mind elfogadták. Megválasztották az egy. házkerületi világi főjegyzőt is Bertha Benő klr. járásbiró személyében. A közgyűlés jövőre Pécsett ül össze.
Figyelmeztetési
A mozi Igazgatósága figyelmezteti a nagyérdemű közönséget, hogy a vasárnapi előadásokra a jegyek nagyrésze már elővételben elkelt s igy, aki a Csibi előadását megakarja tekinteni, jól teszi, ha a jegyekről már a mai esténe gondoskodik.
Válasz a Zalamegyei cáfolatára az
l^ki újságot\' akaNfc ihji, az ittlndeiu\'W-elölt tanuljon meg
E*l ajánljuk annak - a ria|al*ml>er-nek figyelmébe, aki a Zalacfcerwwgi\'ji megjelenő 7*l*megyel Újság hasábjaü. ériOutrtlen h#vvel rrtnt neki a Zalai Közlönynek abból az alkalomból, hogy kötelességszerűen tucjösitásl irtunk nz órsZágoS Cxport-vafní.i "Ih\'in-úgvnek nagvkaiúzsai szálairól ós azok bénító hutásáról Ű nagykanizsai állat-cxportpiau>u. •
A Zalai Közlöny azt irta, hogy mióta ez a valutá-ügy folyik, azóta a nagykanizsai állatpiacon megbénult az ex|wrt-forgak)in, estek az áruk é« a legutóbbi országosvásárról nem vittek ki marhát külföldre a kanizsai piacról. (
A Zalamcgyci Újság azt Írja, hogy ez nem igaz, Ismert «az exportált áruk tfrai postumiai jelentések szerint az íulóbbi napokban 7 fillérrel emelkedtek,. — 2. mert \'hetenként fiO-90 vagon szarvasmarha kerül Cxp>rt alá Magyarországból Olaszországba .
Nagy közgazdasági tudós lehet a Zala megyei Újság kanizsai akvixitőrje, az bizonyos. Mert, ha olvasni tudna, megértené, liogy a Zalai Közlöny <-sak-is a kanizsai állatexportról irt. Tehát a kanizsai orszáff>svásáron estek az állalárak, nem pedig a postumiai vásáron. Hogy a kanizsai piacon olcsóbb lelt az állat, az tény és természetes is. Fáradjon föl a Zalamegyei Újság tudósítója a városi állatorvosi hivatal-ha, olt megtalálja az ár-kimutatást Vagy ne is fáradjon, csak próbáljon meg gazdaságilag gondolkodni. Egy csomó exportőr ellen nyomozás volt folyamatban, 4 törvényes valuta-kor-lálozás az érdekelt állatkereskedökkí l szemben ételbelépett, természetes tehát, Jwgy a kanizsai állalvásáron a kereskedők tevékenysége megcsappant, vagyis u kerestet kisebb, az árak en-Qck következtében alacsonyabbak lettek. Hogy Postumiában 7 fillérrel emelkedett az állatuk áru, az éppen annak a következmény ,hogy oda kevesebb állat ment ki," tehát uz árak u kínálat csökkenése miatt ott növekedtek. Amire tehát a gazdasági kérdésekben ugvlálszik Írástudatlan cikkiró hivatkozik, az pontosan a Zalai Közlöny állításainak az igazolása.
Igaza van a Za\'amegyei Újságnak, hogy hetenként 50—00 vagon marha megy kl Magyar>rszágt>ól Olaszországba. IX\' (komoly olvasóinktól bocsánatot kell kérnünk ezért az óvodai s||-lusu magyarázatért:, — az az M-110 vagon nem a nagykanizsai piacról megy ki, hanem Magyarországról. Ez különbségi Amivel szemben igenis tény az, hogy az utolsó kanizsai vásárról, amint azt a Zalai Közlöny jelentalt0, — egyetlen egy vagon állatot sem vittek ki Olaszországba. Ez ellen hiába ka|>álózik a Zalamegyel l\'jság, — ez tény. Erről hivatalos akta van, amit ugyancsak a városi állatorvosi hivatalban meg lehet nézni. . Azért pedig ne leckéztessen bennünket a zalaegerszegi közvélemény,
Újság vtsmffcié elsült export-ügyben
Orgánuma, hogy mi itt h%vkaWfrtt \'bogyaij. kinek és mikor fcdjünlí érdekű kérdésekben a\' \\c<ltfipt*(V, Adaíjdó. qlk^léinkor mi a*\'iparost, kereskedőt, Usjtiviselöi, ga«U és min-dertkÜ, aki árra közérdekből rászorul, éppen ugy vé(Jelnuinkbc veszünk, mint aljugyau czcsetbGw az. állatke^^ite-lem szemponliail igyekeztünk védelmünkbe. venni, tudva azt, hogy az állatexport ma van legalább olyan fontos közgazdasági érdeke .Nagykanizsának, mint a — hirdetésgyújtés.
|A <hosszu utánjárás és l>eszerzeit adatok,, amire a Zalamcgyei Újság hivatkozik, legalább is kétes értékűek és hangoztatásuk az ujságiró-etika leg. elemibb szahályailui ütközik akkor, amikor a Nemzeti Hank főnökének azt a .nyilatkozatát, tüntetik fel sa-ját utánjárásuk eredményének, amely nyilatkozatot a Zalamcgyei Újság egyszerűen kiollózott a Zalai Közlönyből. A Nemzeti Bank főnöke ugyanis nem nyilatkozott, hanem légionon in formálta a Zalai Közlöny szerkesztőjét. A Zalamegyei Újság által nyilatkozatnak nézett cikket a zalai Köz löny ebl«5l a lx-szélgelésből fogalmazta, "önálló megállapításokat szőtt bele, a Zalamegyei Újság pedig az egészet, szórói-szóra, mindenestül, ugy lilalia fel, mintha azt a Nemzeti Bank főnöke neki iiyi\'otkozta volna.
Megszoktuk, hogy a Zalamcgyei Újság a legsajátabb és anyagi áldozatba kerülő hireinket is nuponta szemrebbenés nélkül ollózza át sajátjaként, de az ujságcsinálás morális szabályainak ilyetén felrúgása mellett nem mehettünk el anélkül, hogy meg ne bélyegezzük. Máskor, ha lemarad va-lamiről « Zalamegyei IJjság kanizsai tudósítója, akkor szépen ollózza át tőlünk másnap a hírt, mint ahogyan tette eddig is mindennap, {de ne vájja belénk a íogát és főként vigyá\'Zon, hogy a cáfolat — ne visszafelé süljön el.
Időjárás
A nagykanizsai meteorJlo*lal megfigyelő jelentések: — pénteken a bő-mérséklet: reggel 7 órakor + 15-6, délután r órakor + 185, eate 9 órakor -f 14 4.
PtlMut: reggel é« délben borult, eate tiszta. — Csapadék 15-0 mm.
Szélirány: Reggel északkeleti, délben keleti, eflte délkeleti.
(Bjuckal rádlójthnUi) A BUtaaralé-glal Intézet latanti eate 10 árakon ■ éraákalt légáramlás, váltóvá falhfiaet, agya* Halyakau, tfa kO-lAnöaen délnyugaton éa nyugatén ujabb aafk. A HSwiéraéklat nam wéltoalk lányajaaea*
- Angoietto, düftlmelé, diagonál és az Őszi dlvatujdonságok nagy választékban Singer Dlvatdruhdzbiin.
PONYVA
Varrás, javítás — Hirsch és Szegő cég
Sátor Kocsi Kazal Uép Turista Kölcsön
Vitéz Béntzlk Lajos
ünnepbe a Néptakurékpénr-tár Igazgatdaáf i Alisén
A kormány/ó, mint ismcrata^ vi-:,téz Beáták Lajtai, a Néplakptk p. iwír R -T,-N«(íykMi\'-sa—^
xj /.k «.■_\' -\'___(,:inl./.__Vi
yui^Mtt *vt. imujnnuu.™ \'KP\'K";
tójfff klr. koftnányföWnácsoSSá\' rte-vezte ki. A kitüntetés olyan nagykanizsai vezető férfhlf ^rf, ákíhek családjában tradíció a Váfcsá&rtitet-ből fakadó közéleti munka és az érié járó köztisztelet és megbecsülés. A Befitzlk-c^alád egyike a legősibb településű nagykanizsai családoknak. Tagjai mindig vezető posztokon viselték vállukon e város sokféle gondját. Ott találjuk a Bent-zik nevet a ^S-as szabadságharc kanizsai krónikáiban ls. A család minden generációja itt élt, Itt halt ebben a városban, amelyhez a szülő föld fanatikus .szeretetével ragasz lodtak. Vitéz Bentzlk Lajos édes atyja is városi ügyész, takarékpénz téri elnök, több évtizeden át a Pol gári Egylet elnöke volt. A polgár erények szobrát lehetne megmin tázni erről a családról, amely év századokon át sok kimagasló köz életi nagyságot adott ennek a vá rosnak.
Vitéz Bentzik Lajos 26 éve működik Nagykanizsán, méltó fiaként a Bentzik-családnak. 1926 óta éli a Néptakarékpénztér szolgálatában, melynek 1930 óta igazgatója. A közéleti munkából mint a járási vitézi szék hadnagya, a vármegye törvényhatósági bizottságának, a város képviselőtestületének tugja, a Nemzeti Egység kerületi elnöke, a Polgári Lövészegyesület elnöke veszi ki a részét.
A Néptakarékpénztár igazgatósága tegnap délben ülést tartott, a melyen megható melegséggel és szeretettel ünnepelte vitéz Bentzik Lajos igazgatót legmagasabb kitüntetése alkalmából. Dr. Kreisler József, az intézet igazgatóságának alelnöke szivből jövö, Őszinte érzések hangján üdvözölte az ünnepeltet a niaga és az igazgatóság nevében. Kiemelte, hogy az igazgató személyén keresztül az intézetet is érte a nagy kitüntetés, amikor igazgatójának eddig is széles körben elismert ^s közbecsülést szerzett működése legfelsőbb helyen is elismerésre talált. Indítványára az igazgatóság egyhangú határozattal kimondta Hogy a vitéz Bentzik igazgató kitüntetése felett érzett Igaz örömének jegyzőkönyvben ad kifejezést és a kitüntetettnek az intézet élén kifejtett kiváló érdemeiért köszönetet szavaz- Az ülés után az igazgatóság tagjai elhalmozták vitéz Bent\' z|k Lajost szerencsekivánataikkal.
Még ma és Qolnap 3, 5, 7 és 9-Ror a páratlan sikerií
és a nagyszerű kisérő mflsör.
A mai első előadás filléres helyárakkal!
iw.\'it.Bi\'ttbii
Oyi bfteg
pjdltís," l?»«níiwo<H».í»e\'<űben reggel eftgvomorrá egy poliáí ter-meizetw .Ferenc Jíiwl" kese\'U-vis az eméMlőttervek.. intüödésé. halhaidwn elömozditja .6 igy meg. kOrniyW « Wpsnyigok vítbejuiáMI.
Leálft a malofn
Valamikor, nem ls olyan régen, mikor a kanizsai gyermekek harmadik elemibe kerültek, szikik megvették nékilí Szalay Igajgátóbácsi földrajzainkét, amital kiválóan meg leleteti tanulni eg^ií Zalá-megytt.APefcze btözkek foltunk, hogy földrajzot is (ajluiunk, de nem .{jiszjftn, hogy tul sol&t gondolkodtunk •TMjt, mit is tóérft tulajdonképpen, Imikor, Nagykahíisát tanulva, ezek^ fujtuk nagy >^cgón : .Igen fontos vasúti csomópont, mert llt\'.Ulbh-lrinylvil 4rkeia.—vonalok
pótkévégyéra,- Játékjára, saeaz-gyéro;\' ketegyártf, sWgyára és híres-
görmalmari\' .....-
Jóval később, a. kereskedelrai-ben,,A íöidraj méltó odakerült ez a hangzatos cim »ós éruisme.* Ezael aztán együtt járt a» ., úgynevezett szemléltető.oktatnia, ami ugy történi, hogy, a föWraztanár időnkónt párbaállitotta a. gyerekeket éa civillé őket a különféle gyárakba Hadd lássák, milyen is belülről ez a vas és gépgyár, sörgyár, kefegyár, vagy gőzirtalöm. Nekünk is osztályrészül jutott -néhény-Wy«n ^hiréndu-lás, bár ismereteink a gyáripar ts-rén kissé hegyoldalnak -j maradtak. Mert hogy a tanár ur mindig csak azokba a gyárakba vitte a diákokat, melyek neki szimpatikusak voltak. Az én osztályom például volt a sörgyárban (ahol megvendégeltek bennünket sörrel és sóskiflivel), a szeszgyárban (ahol finom likőröket kaptunk), sőt a tanár ur Ynég a Zerko-vitz pincébe is iklrándult- velünk, ami ugyan nem volt -gyár, de azért kóstoló ott is akfldt.
Tisetára\' véletlen\' volt; hogy amikor a szeszgyárban\' voltunk, akkor egy füst \'alatt elintéítük a gőzmalmot is Emlékszem, milyen áhítattal bámultunk az óriási gépekre, szájtátva hallgattuk a szakszerű magyarázatokat és persze mindennel nagyon meg volhmk elég&Jve, ámbár édeskeveset értettünk belőle.
Aztán jöttek a rosszabbnál rosz-szabb gazdasági viszonyok és Nagykanizsa t^lán az flsQ volt a dunántúli városok között, ahol a gyárak sorban beszüntették üzemüket. Lé-állt a vas éa gépgyár,-a ■ kefegyár, f a játékgyér. A sörgyárban nem főznek többé és a pótkávégyár-ban már nem készítenek kávét. De a Transdanubia, a híres »Franz malom, még üzemben volt és vigad érőitek benne éjjel-nappal.
Mig aztán tegnap qstfi. ott is vége •ett a dicsőségnek-., Anjjröl hónapok
suttognák a városban, az bekövetkezett, leállt a malóm- Már sötétedett és két régi tisztviselő ó|lt a malom udvarán. >Kolléga ur
mondta az egyik --. nézxen oda. Ma még világos a felső efnelet Jól nézzük meg, talán soha nem látjuk >gy többé.« De a másik csak busán tegyintett. »Minek nézzem? Hogy még jobban el legyek keseredve ?< Egyet sóhajtott és busán kiballagott a kapun
Aztán ma reggelre elcsendesedtek a géps2ömyetegek A munkások még egyszer utoljára beolajoz-z^k óket, hátha valamikor még egy-
IALA1 KÖZLÖNY
szer üzemben lesznek, ámbár az ls tehet, hogy csak ócskavas lesz belőlük. És ma reggelre munkanélkül maradt Nagykanizsán ötven ember. Ötven adófizető polgára a városnak, akiknek fogalmuk sincs róla, miből fognak jövö elsején kenyeret venni a családjuknak. A kiskanizsai polgárok pedig mehetnek más malmot keresni, ahol megőrlik a búzájukat és ha majd a vasár-
napi rétes nem akar elnyúlni, akkor a kanizsai háziasszonyok\' ls vlsz-szogondolnak a Transdanubia lisztjére.
Ha ez még egy kis ideig folytatódik, akkor maholnap a harmadik elemisták igy fújják majd a leckét: »Volt két vas és gépgyára, pótkávégyára, kefegyára, sörgyára ós hires gőzmalma.* Volt...
Pallos Erzsébet
Látogatás a Metternichek ősi
kastélyában, ahonnan ötven éven keresztül intézték a világ sorsát
Hogyan került Mátyás király órája a mindenható kancellár muzeumába? — Mátyás király gyűrűje a Sasfiók aranylánca mellett — Ahonnan Sándor Móric gróf szerelmi regénye elindult.. .
Maricnbad, szeptember 21 | (Copyright) , Fél órányira Marienbadlól, lombjukat hullajtó óreg iákban jjazdag ősi park közepén Alf egy öreg kas. tély. Egykoron a yi\'ág sorsát intézték termeiből, ftávsos katiuja fölött köbe vésve olt láthaló még nva is a cjrner, amelyet a múlt század elején Metternich Kelemen pecsétgyűrűjének lila kövébe vésett az ötvös. Térdnadrágos lakájok koronás királyok elölt tárták széjjel egykoron a szárnyas ajtókai, amelyeknek zárját most barnára nvurja u rozsda. Ferenc, nz utolsó né-mel-római császár, Napokon ajiósa, V. Ferdinánd, majd I. F^nc József sokai időzölt a kőnigswarthi kastélyban. A leplici császártalálkozóról — ennek a terve is itt született meg — ide jöttek el megpihenni száz eszi .n-dövel ejwlőlt Ausztria császára és "két «hú» szöwlségewc: a .minden oroszok cárja és Frigyes Vilmos, a porosz ki-rály. \'
Itt próbálták meg keményt* kovácsolni a .szent szövetséget..
Ebben a kastélyban látta meg e|fl. szór későbbi hilvesét, Metternich leányát Sándor Móric gróf, az \'ördög lovasa.. A keltejük szerelméből szü-lelejt meg Kálmán Imre bűbájosán szép operettje is.
Innen indult cl a rajnamenti Metternich Kelemen herceg szóles Ívelésű karriérje és amikor 1818. márciusában Mécsben Kossuth Lajos beszéde hozta lázba a polgárokat és a mindenható kancellár napja káldozolt, a kónigs-warthi kastély elcsöndesedett szobáiban kerescu menedéket a nép dühe elől a kamarilla simu modorú, egykor olyan hatalma* feje: megrögzött ellensége a né|>ek szabadságának ...
Ötven hosszú esztendőn keresztül, 1809. nyarától 18Ő9. juniusában be-kóvctkezt\'it haláláig ide jóit el műiden évben a mindenható kancellár.
Négy hatalmas termet töltenek meg az éleiének ereklyéi.
VJlrtnofcbc összezsúfolva és odaszö-gezve a szobák talaiH». Van közöttük sok, amikel már az utódai hoztak el ide, akad aztán ejyan Is, ami — nem
tudni liogyan, milyen uton — az ő életét megelőző kor száz-aduiból ma-itidt meg emlékezésnek. ) Hatalmas széles Íróasztala mellett olt áll az a tanácskozó asztal, amely körül a bécsi kongresszus résztvevői ültek. Egészen addig a napig,\' amig futótűzként nem\'terjedt el S<hón-brunnbaiia rémhír, hogy: Napoleon elhagyta Elbát és partra szállott Franciaországban. Ahol lo nem irható lel. kesedésse! fogadták őt a tömegek. Fe-bór nyárfából készüli az asztal ós ott, ahol tintafolt szárad a lapján, ült, kpr jára könyökölve pz ábrándos Sándor cár... Akit jobban érdekelt Bécsben Strauss muzsikája, mbit Metternich és az egész kongresszus.
Tarka összevisszaságban Ciektyék állnak az asztalon. Egyiknek sincs a másikhoz semmi köze. I.iln gyertyatartók, amiket valamelyik Metternich ivadék kapóit jóval később ajándékit Erzsébet királynétól. Aztán teretben, üveg alatt Bismarcknak egy l«v«lo. íís egy megfakult tapétadurab, XVI. Ijijos börtönéből szedték le, amikor a franciák királyát vesztőhelyre vitték. Rajta van még a szerencsétlen uralkodó Ulolsó kezevonása.
Ovegburok álait egy finom müvü óra áll.
A középkor olasz reneszánsznak gyönyörű őtvős-munkája. Ezüstből. Kocka alakú, aranyból vannak a mulatói Mmd a négy oldalán a Hunyadiak büszke címere: a gyűrűt l.trtó hollómadár. Nem nagyobb, mini egy cignrettaskatulya. A vezető, aki a Metternichek múzeumában kalauzol, meséli nekem, liogy: ma is jár az óra, ha felhúzzák... A szerkezete is igen finom és preciz munka. Az óra lapja nem oldalvást, hanem feirelé fordul, igy mutatta uz időt Mátyás király szil-mára.
i Mn\'rl «z a finom müvü, megbecsülhetetlen értékű óra Mátyásnak, az Igazságosnak volt uz utazóórája flzt vitte magával dicső királyunk minden utján. Akkor ls, h.a vadászatra indult, vagy ha arannyal .drágakövekkel díszített szekerén Bécs feTé indult.
Honnan, és hogyan került ide Má-
Hölgyek figyelmével
Van szerencsém a t. Hölgyközönség szíves tudomására hozni, hogy az idei szezon remek
kötött rútjaxsömper- és bluxok modell-ufdonságal
megérltexielt és azoknak a mai nehéz gazdasági viszonyokhoz mért olcsó árakon való árusítását megkezdtem. Stíl refiérnemllek szenzációs színekben és gyönyörű fazonokban.
Brónyal-Mvatífáx
NagyUanUsa, UortOy MIUltfut 1.
Fonyódion
a vasat éa hajóállomáskor cca. 3 percnyire , rendes kiképzett atcában, ideális
villák
és fialtotl gyönyörű
telkek,
további kitke-mencés modern
pékség
alkalmi olcsó árért eladó. Közelebbi felvilágosítás: „Központ44 szálló üzletvezetőiénél Nagykanizsán.
ljá» király utazóórája Könlgswarthrti, \' a Metternich-kastóly múzeumába? Erre a kérdésre nem tud feleletet adni • senki. Csak sejtik: talán egykoron a Habsburgok kincseskamrájában volt ex a drágainivü jószág és onnan került Ferenc császár ajándékaként « mindenható kancellár birtokába. A többi tárgyon rajta vau, hogy kinek a. bit-(okában volt egykoron. Napoíeon mos-dólavorja mellett elolvashatom, l*>gy egy Borghese hercegnő ajándékozta meg vele Metternich Kelement, az idő-sebbák Dumas íróasztaláról feljegyzi a családi krónika, liogy azt Dumas leányától I\'árisban vette a kancellár, (toelhe ásványgyüjtcménye a hallhatatlan költő egyik barátjától sz.\'uma-zik, rengeteg cinléktárgyon olvasható, liogy: «a relchsiadtl herceg ajándéka,, de Mályás király utazóórájának eredetét nem magyarázza meg senki éá semmi... t )
és nem tudjuk azt sem, hogyan kerüli ide Mátyás király gyönyörű aranygyűrűié. I-ila opdUa\' a közepén. Olt "pihen áz egyik vitrinben, a Sas-riók ereklyéi mellett. Jobbra tőle Napóleon ajándéka: hatalmas drágakövekkel díszített tőr, győngyházfogla-latu album mellett és baloKUflon vékony aranylánc, Napóleon és Mária Lujza egyetlen gyennpke ezen viselte kitüntetéseit ha estély volt a .nagypapánál.. Olthevernek az ordók is, miniatűr kiadásban. Középen az aranygyapjas rend emblémájával.
fis közöltük, szerényén meghúzódva Mályás aranygyűrűje ...
Talán ugyanúgy került ide, mint a páratlan szép utazó ór».... , Itt van.
Az idegenek megbámulják.
Vastag belükkel hirdetik a prospektusok, amelyok a kis Kőnigsvvarth nevezetességeire hívják fe\' a turisták figyelmét. Mlhd a lettő dissS és kétségkívül legnagyobb ériéke a mamumtuéí.
De k\'fologrflfálnl egyikei se szabad.
Egyáltalálifin nem szabad fényké-|M*zni a rauteumban.
A fiatal Metternich Fái herceg, n mindenható kancellár litennyolc esztendős unokája rendelkezett igy. De előU« i* érvónyben volt már ez a tilalom. f.s szigorúan ügyelnek arra, hogy senkibe kattogtathassa el a fotografáló masina zárjál uzokban a szobákban, al»ol a nap augarán klvűt a Habsburgok glóriája ragyog be mindent.:.
Paál Jób
- Maradék osztályunk a legkellemesebb meglepetéseket nyújtja. Mielőtt vásánol, nézze meg Schülzék maradék osztályát.
- KOzllsrIvIselők récére rendkívül «lŐnyös bulorvásárlási alkalom. Modern berendezések, tökéletes Jó klvitelboo, bosszú lejáratú részletre, aőt kamat-ineuteaen la kaphatók Kopatela bútoráruházban, Horthy Mlkiós-ut 4.
ZALAI KÖZLÖNY
J2L

Eméutéal ewagwég, nfesie-
gAlység, lesoványodás, sápadtság, mlilgyb«»lgs4(»k, ekcémák, formv-
k idusok eieldben a lermészetes „Ferenc JAzsef keeetflrli gyorsan uábltyona a belek atmylra fontos mlkodéáét és « víit bliioian lel-Mulli.
József föharcex avatja fal a letanyal frontharcosok láutafit
Nagy ünnepre készül Letenyc közönsége A letenyet frontharooe-fő-csoport taglalnak ea pirtoMnak ál docatkészaégéból zászlót a^ere^tt be éa annak oktébar M-éa lea* u ünnepélyes felszentelése. A azente-lés szertartását gróf Mikes János szombathelyi megyéspüspök végzi a záazlóavató beszédet padig Jó Zí«f főherceg mondja A dr Csem-peaz Dénes kir. közjegyző, Mcsoporl elnök irányítása mellett mUkSdő rendezőbizottság díszes fogadtatást és málló ünnepi keretet kéeztt elő Letenye Illusztris vendégelnek A záazlósaseteiéaen az Oi#t£gos Frontharcos Szövetség éa a nagy kanizsai frontharcos-főcsoport is képviselteti magit.
Zeneiskolát létesítenek Zalaegerszegen
Megírtuk, hogy Gyömörey Oj^örgy főispán néhány héttel ezelőtt felvetette a zaleegerszegi zeneiskola len^t Kazaosay Tibor, a zeneiskolák országos szakfelügyelője nemrég összeállított statisztikájából Is kitűnik, hogy Zalaegerszegen lehetne létesítem egy zeneiskolát és annak keretében, egypár zenetanárt álláshoz Juttatni. Kazacsay Tibor felhívta e tényre Tar Imre .budapesti zeneiskolai igazgató figyelmét és a kitűnő szakember már meg isi kapta a kultuszminiszteri engedélyt
a zalaegerszegi zeneiskola megszervezésére és vezetésére. A kultase-miniszter leiratban kérte a főispán támogatását, aki megbeszélte az. ügyet Czobor Mátyás polgármesterrel ós közósen értesítették Tar Imre zeneiskolai igazgatót a vános legmesszebbmenő támogatásáról. Tar fanre csütörtökön érkezett Zalaegerszegre és minden remény meg van arra, hogy rövid pár hét alatt megkezdi működését a zalaegerszegi zeneiskola. I
A Nemzeti Egysé* hlrel
A háztulajdonosok szakcsoportjá nak vezetősége minden vasár- és ünnepnsp délelőtt ft-ll-ig rendelkezésére éfl a háztulajdonosoknak adó, csatornázás, vízvezetéki és más háztulajdont terhelő kivetések, köz terhek díjtalan felülvizsgálása vé gett.

Vasárnap tartja az építőipari szakcsoport a szokásos értekezletét a beépítendő házhelyek és építési mozgalom folytatólagos negbeszé lése végett
A vagyon váltsági ingatlantulaj do nosok a jattadott birtokok telekkönyvi átírása tárgyában • értekezletet tartanak f. hó 30-án, vasárnap. Addig is e tárgyben felvilágosítással szolgál a NEP központi irodája és dr. Fülöp György községi titkár Kiskaaizsán.
RÁDIÓ-MŰSOR
Budapcet, tttoinbal.
6 45 Torna. — Utána hungíemwk.
- 0.45 Hiiwk. M) pelőíiók Koltón.
10.-40 A derékfájásról. - 12.05 Szik.
In Adolf vokáinégyese. - 12.30 Hiiek.
- 13.20 Időjelzés, időjáiásjelentés. — 13.30 Bertha István szalonzenekara. — 14.40 Hírek, árak. - 16 .Kzermcster műhely,, ifjúsági óra. (Harsány! Gizi.) - 16.45 Időjelzés, hitek. — 17 Helyszíni közvetítés az Orion rádió-gyárból. - 17.40 Az 1. honvédgya\'og-ezred z#nekara. — 1&50 Mit üzen a rádió. - 19.2.") Cigányzene. - 20.15 Opt»«ue!őadás a Stúdióból. «A madarász.. fenéjét sseiezte /^fr. « n-dező Kiss Forenc - 22.15 Hirek. -2230 Keri^)\' Jenő gordonkázik. -23.10 \'Hanglemezek. I. Svéd táneleme-zek. II. Olasz tánekmezek.
BudUpc* II. és a relék. 18.55-10J.1 A hét eseményei. (Wirek.)
Bécs- 12 Hádiózeneknr. 13J0 Hangverseny. 11.10 Müvfozl«raczek.
1810 A Oanubia-dalegylet hangversenye. - 17.40 A 4. gyalogezred zenekara. - 19.15 I.anner-Stmuís, Hűrger rádióegyvclege. _ 21 A rádió második "hangversenye. 22 Fox-jazz
- 24-1 Cigányzene Budapestről.
Most kell elkezdeni a munkát a jobb balatoni nyári menetrendért
A Balatonvidék *zidel, az óriási idegenforgalommal megnövekedeti aremélyszállltását a MÁV elisme résce méltó igekezettel látta el. A 200 km-s Jegy bevezetésével a Balatonon kivül lakók számára is lehetővé tette a mindennapi kirándulást és igy nagy általánosságban nemcsak^ hogy panaszra nincs ok, ellenkezőleg a kereskedelmi k or rsány vasutügyi politikájáról ugy az utseo* szempontjából, mint t MAV bí vételeit illetőleg, a legna gyobb dicsérettel kell megemlékezni. Az említett intézkedések beigazolták, hogy a vonatok szaporítása, a közlekedés olcsóbbá tétele a balatoni kultusz emelésének leghatékonyabb eszközei. Ezen két ál talános irányelvnél azonban nf3m szabad megállni, mert most kell, hogy a részletek is idejekorán kl dolgoztassanak. A nyári menetrend minden év pktóber havában kerül kidolgozásra Itt az Ideje annak, hogy az idényben tapasztalt hiányok az illetékes köröknek Idejekorán tudomására jussanak,\' ahol bizonyára meg van. a Jóakarat minden Jogos igényt kielégíteni.
Amenuyire igaz az, hogy a Balaton i körül a közlekedés alig hagy maga ulán valami kivánni valót is, annyiri bizonyos, hogy a Dunántúl egvéb részének lakói mostoha elbánásban részesülnek. A motorosok alig számba-vehelő .nóhány utas mellet! is ráfizetés nélküli üzemköltsége szükségessé teszi Szombathely—Nagykanizsa és Balatonszentgyörgy között, néhány — legalább ls egy délelőtti és egy "délutáni motorvonat beiktatása, aminek elutasítására nem lehet ok u nagykanizsai strandfürdő, meri alkalmas vonalok iés olcsó ár mellett Nagykanizsáról .naponta százával rándulnának
kí, htt* a 33 m. hosszú, 20 m. székes strandfürdő egy 32000 lakósu város igényét nem elégíthetik ki EzWén Nagykanizsáról alig volt kiránduló, aminek pkál éppen az említett körülményekben látom. Heggel 0 órakór, délntán 2 óra 25 perekor fcirfuló *«-inólyvonstok nem alkalmasak ez«*i ,<élt szolgálni, különösen akkor, amikor Nagykanizsára 1 óra 07 porckor é« 8 óra 51 perekor érkeznek be a személyvonatok. Ha ehhez höifcá-vesszük, hogy Nagykanizsától Szombat hctylg fekvő városik és kötegek Nagykanizsánál még rosszabb helyzetben vannak a kirándulást illetőleg, mert hétköznap az esti személyvonat-\' nak Nagykanizsán tnl nincs folytatása, ugy bizton állíthatom, hogy a fentlek orvoslás a MAV bevételét és a kirándulók számát nagyban Emelné. A folyó évben nemcsak, hogy ily irányú intézkedések nem tétettek, ellenkezőleg az ünnepi, déli órákban l«o-rábbl években járatott motorvonat — elmaradt Ezirányban az OMKE beadványa sem hozta meg az eredményt.
A vonatok szaporításán felül égetően sürget a menetdíjak Isszálli-tása. Ahogyan megadta a MAV a 10 napon tul időzöknek a visszautazásra a kedvezményes jegyet, ugy megilleti a balatoni pusztaságot, Nemzett parkká* alakított nyaraló és szőlőtulajdonosokat az a kedvezmény, hogy egész éven át minimális bérleti összegért járhassanak kl igy nemzetvagyonná vált ingatlanaik kezelésére és fentartására. De ugyan igy megilleti azokat is, legalább az olcsó jegyfüzetnek minden du nániuli állomásra kiadandó kedvezménye, akik a Balatonnak ingatlan nélköli rajongói, hisz a nagy for galom, kisebb, de mégis sürübb hi> szon elve Itt Is érvényesül. Nagykanizsa, Kaposvár, Marcali,
aneayaknoMj jXtn-u-iaf.:,
-1 ■■ -t......" ........... 1
.............
VaiulJIIotniira
{tJJ-.Um
7» *2
M,
.ita.
IIM
fi
\'fcrMébet-tí
liístój
tstMOral msHStrSatl"
HwMnWIU. 1440 MnlNM. 15«|
■Székesfehérvár, csetteg SKnvibathety Zalaegerszeg és Pécsnek a Balatoni Körforgalomba való bekapcsolásé-sdnak a .Balatoni Kiittusz.-ra való Jótékony hatását neffl lehet \'elvitatni. Ez sem lenne nóvum, hisz n lenti állomáeok. némelyike « kör-lelefon létesítésekor; a háború előtt, oda be voll kaprwolva ,1
Dr. lloch Qtttkiir
Az éler kliálya
^ rádió
12 havi részletre. Díjtalan bemutatás a lakásán.
SZABÓ ANTAL
Telefon at. íz.
rfdfó- és
fotogzakflzlet
Fö-ut B. sz.
Flgyalmaztatésl
A mozi igazgatósága figyelmez. 1eU a oagyérdemü küzönségel, hogy a vasárnapi előadásokra a )egyek nngyrésze már elöYétélbeB\' elkelt s Igy, aki 11 Cslbl előadását peg akarja lek inteni, )ól leszi, ha » Jegyekről már a mai estéié gondoskodik.
Együtt a „Tik9r"-rel
A Kranklln-Táreulat képes havi fo lyóirata, a .Tükör., r*vid ktő alatt a .Zalai Közlöny. elWzetölnek ls kedves szórakoztatóla, mulatiatőja, tanácsadója lelt Tisztelt clótlzekl tnk szívesen veszik Igéaybe Meffyüt-tes előfizetés kedvezményét, melynek rtvén lapunkat a »T0Mr«-rel együtte»en kedvezményes áron kap hatják meg., olcaóbban, mint ha a kettőre killőn-külön fizetnének cJŐ Tőbbezör Wrt adtunk már arról, a most megismételjük, hogy lapunk előfizetői a kedvezmények, pályadl-|ak 4a Jutalmak egész sorának lesznek várományosai, ha kladóhivata.
lünk utján randeUk meg a legszebb és legértékesebb képes havi fQlyó-léatot, a .Tükör.-t.
A .Zalai tltelDBy. és a -Tükör, együttea előfizetésének kedveimé-nyes dija egy hónapra P 2.M E kedvezményes clőllzetésl akcióhoz tisztelt előfizetőink bármély Időponttól kezdve csatlakozhatnak.
d.Maitok, papl"9Pk, takarók áUaniló nagy választéka.Slnpr Divatdji*Muban.
iu4 aiatttjfc jtíí i
NAPIREND
SzaptemfHfrXa.sttofnbat
Római k« tolt tart i Móriért\'. frotetf Móric. TÍiímí hó 13. j
;|)MIIm\':\'<!. í .. n -MH-.-\'
Mozf ielflkditok ttWköantp 5; ,1, V már é» Antíepnap 3, 5,7 ég ® órakor.
OyógyasefUri éjjeli szolgálat e lióoap ban: Ó/angyal gyógyazerUr Deák-tér 10. »a. éa a kiskanlisál gyógyszertár.
Oóiluidó nyitva reggel 6 órától e«tc 6 óráig (hétfő, azerda, péntek délután, kedden egész nap náknek).
2AÍJU KQ2L0WV
Az utca szimfóniája
Mikor az utcán elQI a lárma, n nem zakatolnak a kerekük, vonaglik, zokog a kövezet. Tikkadt száraz ajakkal, esdő, könyörgő nehéz szavakkal sírnak a kövek.
Egész nap dtlbörög az élet rajtunk, hiába sóhajtunk, hiába minden, nem lát az Isten, nem szán az ember.
Rajtunk hullámzik a világ fájdalma, feltört testünkön röhög a nap, Hiába gránit a testünk váza, hiába locsol az eső, b a csap, Késő este mikor az ölet elfáradt, zsibbadt ájul&a életre kap, a sebek lassan összetapadnak, lázas homlokunk visszadagad. De hajnali caöndbe ha lárma barap, ladul az élet, Indul a nap. hegodő sebbe kerék szakad, hiába hull könny-salak.
FJnt* Lásxló
- (A polgárm«<«r országos fci-Négfcukéien) A jövő héten a belügyminisztériumban országos inségankét lesz, amelyen megbeszélik a téli inség-akiió irányelveit. Az ankéten Nagvka-nizsa várost dr. Krátky István polgármester képviseli
- (A pénzügyi blzotNég fllé»e) A városi képviselőtestület pénzügyi bizottsága i>éntcken délután ülést tartott, amelyen több városi üzletügyet tárgyalt, unnak sürgőssége folytán.
- (A nagykanizsai lrgltlmL.lák) nevében, a Magyar Férfiak Szent Korona Szövetség*\' itteni csoportjának koszorúját l\'rzibislawsky ny. ezredes helyezte «1 gróf Károlyi József ravatalán, egyben a csoport nevében táv-iralbSin fejezte ki részvétót az özvegynek c!í családjának.
- (At OMKE) ina esti családi ösZr szejövctelón az Elektron cég bemutatja a szjeaon gramofonlemez újdonságait.
- IatéMtl kelengyéket nagy hozzáértéssel állit össze Slnger Dtvataruhdx.
- (Tizenkilenc** baKársak!) A volt <s. és kir. 19. gyalogezred kélsxázév-es jubileumára, október 5-től októl** 8-ig ">0 százalékos vasúti utazási kedvezménnyel, vagyis féláru jeggv®1 le*,ct utazni Győrbe ós onnan haza. A Máv igazgatóságának rendelkezése folytán aaonban külón igazolványra van szűk-ség az utazáshoz, amely Jegyváltásnál «> vasúti állouaáson, a j>énztániái felmutatandó. Az igazolvány, beszedhető • iyőrőlt, az ezredjubilcum rendezőbi-*>tlságánál (Royal-szálloda). Ara 40 fillér, amely, ősszeg postabélyegekben is beküldhető. Az igénylés bejelentéséhez felbélyegzett borítók csatolandó, amely-Ixrn az igazolvány elküldetik.
- NemwU sztaü zástfWsnya** legolcsóbban Schütznél kaphatók.
->tA" RgjlM
*zür«4i mutat«ága> pia^kmiimi K
rékpár Egylel s/x-jvt«in}»eí ijö-án |UrtJa
szüreti mulntságáfaz Iparicslídcl osz-" szes tenttelbett. \'tű? Hégylblróhőlf»^st*t ? Rarbarils^^^ t^**^, tölti be ,niig hegybiró Magyar János mozi igazgató les/.. A íc„ct Tor dia Tóni jeíea ynekara WgíUtatja Heléfiödlj 50 tilWx,\' karzati állóhely, amely azonban táncra ucm érvényes, 30 flllér. A szüreti mulatság programján szerepel, inek;\'szépségverseny, amerikai árverés, lláne reggelig.
, — (Virágos Kaposvár) Kaposvár ; megyei város szeptember 23-átói .30-áig rendezi meg országa sarányu Kaposvári Virágos Hetét. A rendezőség az ünnepi hét alkalmával számos kiállítást, versenyt és ünnepélyt rendez. Külónös dunántúli érdekességet kölcsönöz ezen ünnepi hétnek megnyitása nagyatádi Szabó István szobrának leleplezésével, nem különben az orszáf^>s viszonylat-ban is legelsők közé sorozható — mogyi művészek munkáiból összeállított képzőművészeti kiállítás, valamint az egyházművészeti kiállítás, a melynek keretében Magyarországon először kerül bemutatásra a római magyar egyházművészeti kiállítás anyaga. Lesz ezenkívül mezőgazdasági-, termény-, gyümölcs-, bor* virág-, méhészeti-, baromfi-, kanári- és lepkekiállilás, valamint ipari-, }|>armü-vészeti- és cserkészkiállilás, ugyhogy mindenki megtalálja az őt**t érdeklő érdekes kiállitást. Szórakozásra is ezer k-hetöségre nyilik alkalom. Meg kel\\ említenünk uzt a nagy népművészeti megmozdulást is, umely Dunántúl legszebb népinűvészeli termékeit vonultatja fel a .Somogyi BókréU bemb-tatása éfi a népművészeti kiállítás ke. rőtében Euenldvül egész héten lesznek különböző versenyek (ló, céllövő, galamblövő, leniűsz, ievvnlc, sport stb. versenyek), bemutatók és hangversenyek. Filléres gyorsok is indulnak a" Kaposvári Virágos Hétre, köztük Nagykanizsáról is szeptember• hó 30-án. De 50 százaiékor vasúti kedvezményre jogosító igazolványt a/, ühnepi hét alatt bárki díjtalanul kaphat a jegyváltással egyidejűleg.
— Női ruhák gyönyörű fazonokban idényvégi árakon Schütznél. \\
— Af uj oöl divat. Gnthy Böske a párisi és pesti divatszalonok bemutatóiról ir rendkívül érdekes cikket a Színházi Élet uj számában. 1*^1 « cik-jket a párisi és pest iszalonok legérdekesebb modelljeinek képei tarkítják. Minden hölgy szívesen fogadja majd a Színházi Klelnek ezt az uj számát, amely felveszi a .versenyt a világ legnagyobb divatlapjaival is.
Kémek öztintlk el az orwágot
" ^ e Mrtfwjiiestv szeptember 2t i.A lionvédlóevén^f^zéki-Elegen állam javara elkövetett hűtlenség és kémkedés* miatt \'Mo\'nár i4«ió romSii gép-lakatost 3 v\'vi, Marosi Rozália román illetőségű íiö; 1 léi évi, Annejr An-tai étSBn ilR\'tösógü kertészt A évi fegyházra, valamint annak kitöltése után Magyarország területéről való kiutu, sitásra Ítélte.
Egy ebédet kérünk a nyomorgó Iskolásgyerme-keknek
Megkezdődött az iskolaév, az apró magyarok bevonultak az iskolába. Az iskolai lanulás erős szellemi munka a kis emberkéknek és jól fejlett és táp-Iáit szervezetet kíván. Pedig hány és hány szegény iskolásfiunak alig jut meleg ételre ls. A nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet n múltban ugy segített ezen, hogy felhívta a nagykanizsai gyermekszerctö és áldozni tudó családokat, vállaljanak egy-egy szegény gyermeket eledre. Nem kértek sokat, hetenként csak egy-két ebédet és máris minden szegény gyermek meleg ételhez jutott minden nap. Hisz senki sem lesz szegényebb azzal az egy tál étellel és ahol jójaklk négy öt családtag, ott nem venni észre azt a kis mennyiséget, amit egy szegény-sorsú kis elemista elfogyaszt. A Keresztény Jótékony Nőegylet ez évben is folytatni aknrjp, a tavaly is városszerte megértésre talált áldásos ebédel tetési akciót. De ehhez a kanizsai társadalom jó szive és támogatása szükséges. Hisszük, hogy a város közönsége ez évben sem tagadja meg azt a csekély áldozatot, ajnit egy-egy koszlos kisdiák vállalása jelent.
A Nőegylet ezúton is kór minden családot, hogy tchetségél»ez mérten mindenki vállaljon hetenként egy vagy két kisdiákot esetleg egy-két napon fit is ebédre. Az ebédakcióban való részvételt Farkas Vilma nőegylet! ügy vezető alelnöknőnél (Bazár-udvar, vagy a Zalai Közlöny szerkesztőségében aa egyesület titkáránál, Barbarils Lajosnál lehet bejelenteni.
Jelentkezzünk minél számosabban és ne felejtsük el, liogy adni nagyobb öröm, mint kapni.
- Frfodr Blrknw Két világ «re-reluK. (Két kötetben.) Courlhs Mahler leánya ismét nagyszerű regénnyel jelentkezik híveinél. Gharly, a mindig vidám, aranyszívű fiu, a szegény Helnrich, (Irotchen, « bájos fiatal leány és Lliipul, a kis vadóc egyket-tőre megnyerik az olvasó szivét. Megjelent a Milliók Könyv* legújabb számában, ára 20 fillér.
Városi Mozgó
Szeptember 20 - 23. CsQtörtöklől vasárnapig.
Világsiker i
CSIBI
GaáI Franci
az egész világ által ünnepelt fllmdlva legsikerültebb filmje. Klegtszltés
kOIBn «at e ngáoiól
Mindennap 4 előadás, 3, 5, 7 éi 9 órakor. A hétköznapi első előadás fillérei.
SPORTÉLEfHí
vasármip a peac karl a Zrinyi ellenfele
(Nagyszerű labdarugó látványosság;-" ban lesz Nagykanizsa HWrJXöWUS^
gének ■vnsdrnűp. Jésze, A Plv$\' <v4£u ... ta, mely a kérüWt egyik legértékesebb együltefC, játsz i k öí<zi. bajuoki Mérkőzését a feljavult Zrínyi csapata *i, len. A Zrinyi • csapata — az cdJüfttál\'J\' nyert ért<"8ülés sz«\'rint — komoly min\\" kát végrett egész héten és föntlnikftjfl arra irányult, hogy n csnp*t Mj zeményét beállítsa a esa^t öSsZrfi\'un-kájáhn Véleménv^ sreriftt na^oh értékes tehetség kel lát az \\ij JfttéWbaii, aki ha uj esatártársalval összeszokik, föltétlen nagy nyeresége lesz esapatá-nnk, F\'zzel jól Járna nemcsak a Zrínyi csaj>aia, hanem Nagykanizsa labdarugó sportja is, amely pajnos nagyon szűkölködik csatártehetségekben. Vasárnap a helyi közönség is meggyőződhetik arról, lvogy az edző véleménye szerinti csatártehetség milyen lehetőségeket r«Jt magában.
Úszósport
A mai és holnapi uszótréningfk; keretében lesznek megtartva Nagykanizsa város senior uszóbajnokságai, ánu\'lyen fiatal uszógárdánk mégegyszer starthoz áll » aztán a hivatalos uszószefeon megszűnik. Ma délután \'4 órakor usz-szák le a 00 m. ifjúsági gjor>, meJJ és hátúszó számokat, valamint a 400 in. gyorsúszást, amelyen Schullheisz Lászlót az erősen feljavult Krása Jancsi mogszorilliatja, sőt esetleg meg is verheti. Vasárnaj> délután 3 órai kezdettel a 100 m hát, 200 m. mell és . 100 m. gyorsuszószámok kerülnek le. lmnyolitásra. Itt Schullheisz kísérli meg ebben a szezonban mégegysaer és* utoljára t p. 10 mp. belül úszni a 100 m-t. Schullheisz most kitűnő formában vtfn, 1 p. 00 mp-t isvkiuszhatl Vasárnap déiulán u verseny befejezté-vei dr Krátky István |*>lgánn«a»er, az NTE clnók<\' fogja a győztesek dijait kiosztani. \\ ,
(A blrótwtfliet) folyó lió 23-án, vasárnap délelőtt 10 órakor uz l|>aroskór helyiségében taggyülést tárt. A tagok megjelenése kötelező.
Tiratartőiide
Búza tlazav. 77-ea 1610-1630. 7S-as 16 25-1645, 79^s 16-40-16-60, ^80-as 16 30-16 70, dunánt. 77-ás 1566-1580 78-as 15 80 —15*95, 79-es 1595-1610, 80-as 16-05-16-20. — Rozs uj pestvidéki 12 35 12 45, más 1*45-1265. Zab uj közép 1360—13*75. - Tengeri Ussántali 1220 -12-35.
fertéiTáiár
Pdhajtls 247, eiadaUan 56. BU4-randa 081-0-82, sz*d«tt 0-76-079, szedett közép 0-73-075, könnyű 064-068, első rendű öreg 070-072, ll-od rwidtl öreg 064-068, angol süldő 1.078 -087, a talonná nagyban 095-100, zsír 120-1 32, hm 080-100, fálaertás 098 1 06.
Kiadja a laptnlajdonoa Közgazdasá«l Rt, Outenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán teleion: Nagykanizsa 78. asám
NMBTfcl
NyllMér.*) ,
Eiulon li köszönetünket fejeizük kl a Migyar Étel- él Járadék Blzlo-i itó InKzelnek, hogy édesanyánk haldiával kapcsolatosan a 200 pengőt temeikezéal gyorssegélyt a leggyorsabban 4a kulánsan kifizeHe.
Nagykanizsa, 1934. szeptember 21-én.
Vidéki Testvérek
*) E rovat .Utt köllcllekírt Km ■ uei-
kozUM«. Mm a klxUUv.U un vllUt
m-AI KÖZLÖNY
ibm. tkf\'mbi, k
APRÓHIRDETÉSEI
Oavaflyaeb Bratuláluak, Jáabá-uk nem. ____3526
Két uj \'ruhaszekrény aladó. Csen-geiy-nt 66. *
CiyssaMs udvari lakás mellék helyiségekkel kiadó. Kostuth-lér 3 *
Jobb varránS (önálló munkaeró) házakhoz ajánlkozik. Vidékre Is. Árpádutca 10. *
Egy darab egyszemélyes aulai felszereléssel eladó. — Horváth.
Balataaelmátfl bflapaatbaa
iw divatáru há* azonnal bérbeadó.
Áturaktár tetszés szerint átvehető Rentábilis évi üzlet — Bővebbet Kiazsviüky divatáruház, Székesfehérvár
Maxim-lámpák részletfizetésre 1* kaphatók Stern üvegkereskedésében Négy-kanlssán Fó-ut 2. 3204
Üzemképes állapotban, Jókarban levó 8-as vagy 10-es lekomobllt keresek megvételre. Árajánlatokat Kálmán Jósiel mérnök Nagykanizsa kefegyár dmre kérek. 3523
Megbiiható mindenest keresek elsejére. Báthory-u. 10. *
Egyaiobáa, konyhái udvari lakái mellékhelyiségekkel kiadó EötvOs-tir 30.
Vaaaék fehér vagy mis szekrényt Jó állapotban. Csengery-ut 27., földszint. *
Teljesen saárav, Jól sárháté rak<arhalyleéa«t a belváros területén november elsejére keresek. — Alántatok a kiadóhivatalba „Megbízható" Jelige alatt kéretnek. 3496
Kaiffnbelárata elegánsan bútorozott •aaba, valamint boroeplooe kiadó. Labor, Csengery-ut 22. *
Kétaaabáa lakás uljonan testve, abszolút tiszta állapotban, kiadó azonnal esetleg nov. l-re Klalzsl-ntca 5. alatt. Ugyanott kiadó egy csinosan bútorozott szoba azonnal és egy másik nov. l-re 3527
Veszek használt varrógépet éi kerékpárt. Havas Deáktér 15. *
— Angol szövetek Nagykanizsán
Anglia és egyben a világ két leglűre-sebb szövetgyárának, Jennens Welch £ Co., valamint Josiah Franz ltd. gyártmányai czldén először kaphatók Nagykanizsán, Kirschner Mór divatáruházában.
mm —;
i—
I mindenki a helyi kereskedőknél j és Iparosoknál szerezze bel
NGYEN
kapja a
Zalai Közlönyt
jövö hó elsejéig, ha mOSt előfizet.
lagjar Királyi Államvasutak
MENETRENDJE
RigTkuim állomásra érkexó él u iuu Induló maitokról. Érwényaa ■ 1834. *«l május hó IS-tSI kudn.
Nagy kanhsa—Budapest
I -UUHV^Ul
Voui A vonal |N.-KitnÍ£u.|iKMilh.irl Upcsirr ivomi A . .■na-1 íliKal/i\'. K-rn-j . fi-Kani-■ neme | rój indul i| " érheti). neme | indul t4i W fliaira ftlfc
1207 1213 1211 1231 1201 12111 2241al
Szem. v. Siem. v.. Motor Ojt.
Sz.m. T.
Motor
600 9 0) 14-25 1808 18 44
2215 1610
7 01 10-59 1600 1920 20-20 23-50
45
1615 21-20
22-45 635
sum.M., 18-15
tm
1332 1202 I2i; 12U
\'208. \'248a]
Szem. v. I[ 21 45 Motor
0,v.
>zam. V. izem. V. Oyv.
730 6-10 14 35 19 10
lk»«rll 19-42
2 50 5-55 940 11-10 18-40 21-45 20-45 1
435 7 42
1119 18-07 20 51 22 56 22-05
KOavatlan kocáik forgalma i
Ak 1202(1201. sz. vonalokkal: egy 3. o. és egy étkező koeii Pragerskolg V. I5.-1X. 14-lg egy I. 2., 3, 0. kocsi Ventlmlglla egy l.. 2.. 3. o. kocsi Roma, csak IX. 15-161 egy 1., 2., 3. o. kocsi Rogasla-Slallna VI. 2J.-IX. 1-lg Az 1208/1207. sz. vonalokkal: egy 3. o. kocsi Velencze egy 1 . 2.. o. kocsi Róma egy hálókocsi Velencze, egy 2 , 3. o. kocsi Abbazla—Fiume, de csak
VI. 23.—IX. I-lg
egy I., 2., 3. o. kocsi és egy hálókocsi Fiume Gyékényesen 11. A hálókocsi csak VI. B.-IX. 15-lg. csak kedd. csO-tórtok és szombati napokon
egy 1., 2. és egy 3. o. kocái Susák, ugyancsak Gyékényesen át.
Az 1231a 1232 sz. vonstok közvetlen vonatok Najwkanlzsa—Keszthely között. A 2248/a 2241/a. sz. vonstok kózvellen vonatok Nagykanlzaa—Balatonsaemea körölt. A 2241/a. sz. vonst ca.k VI. 23.—IX. Mg szombaton és Ünnep eióltl napokon, mig a 2248 a. sz vonat VI. 24.—IX 9 -e közöli csak vasár- éa ünnepnapokon közleke-dik. Az 1220/1219 sz. vonalokkal egy 1, 2. éa egy 3. o. kocsi fut Budapest-Zala-egerszeg közt.
Nagykanizsa—Alifalva o h.
Kulid r4l M. tfru. Ifi. aiMb.t l 4A. | bfrM->411*. tzMk.1- W.I Ku.n4 raM-
Hl! Sz. v. 500 6 531 7-21 9-08 Hlh Motor _ _ 535 7-33
1121 Moloi 758 924 IO20 — 1177 Molor — 750 840 10 16
1114 Sz. v 13-42 15-10 1606 — MIS Sz. v. 10 03 11-77 12-10 1340
Hl. Sz. v. I6\'15 17-38 18-33 20 10 1413 Si.v. 13-40 15-26 16 25 IS00
\\m Moloi 1910 20-53 21 58 — Hll Sav. —. 1910 1945 21-42
!<« Sz v. 2117 22501 2341 — 144/ Sz. v. — 6-20 715 844
Az 1447/1448. sz. vonatok csak VI. 24. IX, 9-ig vasár- éa ünnepnap közlekednek. Közvetlen vonalrészt továbbítanak Siófokra.
Az 1427/1428. sz motorvonatok V. 15-töl VI 23-lg és IX. 10-tól naponta köz-lekednek, mlg VI. 24.—IX. 9-ig csak hétköznapokon közlekednek.
Az 14121421. sz. vonatoknál közvetlen 1., 2, és 3. o. kocsi Zalaegerszeg—Budapest déli pu. közótt.
Az 1415/1416. sz. vonatoknál közvetlen 2 . 3. o. kocsi Wien - Pécs között.
I h.f^Ml- I Ivem || PUui
Nogykanlxsa— Pécs
Ü4tü 1 fiz. v. 2414 i, Sz. V. 2128 Vegy.
S-lu \' SJS I
! 1353 1 16 04
1 1820 II 21 34 |
TT58 18-01 2338
rU*4< II Svu.41 y k^jkMl-M, I I* nár.
I sz.,. f —rnrriio
Sz. v. I\' 12 15 | 1414 I 1604 Vegy || 16 55 | 19 20 | >1-45
A 2414-2413. sr. vonatokkal közvaten Wen-Péc-i kocsik futnak. A 242^/2421. sz vonatoknál közvetlrn kocsik Pécs—Budapest déli pu. közölt.
Nagykanizsa—Gyékényes— Budapest jl II Kanlzsáróll Gyík. [Bpeslrel I [Bpestróll Oyék.
1 _I Indul I érk. I érk. | || Pád 1 líd.
2IOe|IOyv. II 23-10 | 23-44 || _ | 240SÍ|Qyv. | - | 450 1 525
A 2406/2409. sz. gyorsvonatokkal közvetlen kocsik fúlnak Budapest déli pu. Fiume és Susák közölt.
Nagykanizsa-
Tn*üi\\ Indul [
Hova 7
•Murakeresziur is Kotorlba
T
IJOTIQyors !«-, \' 2497tfT, >. u. o| M.-K< I20l|l üyors jjulu,
közvetlen kocáik ugyanazok, mini
l, VmIM(II.
Nagy kant-
5 40 llflfl 18 15
2492\'1. .. o. ii 7-15 U M.-Keresatnt 1207 Gyors l| 11-39 tMU^Ia, «•. 12081Gyors ( 23 3) |Flume, Róma
Az 12081207., 1201.1202. sz. vonatoknál a Nagykanizsa—Budapest viszonylat alattiak.
A 2492/2497 sz. vonatok csak 3. kocsiosztályt továbbítanak.
A jugoszláv személyvonatok csak Murakereszlurlg. illetve Murakereszlurtól közi.
Azoknak az utasoknak, akik Jugoszláviába Murakereszturon át személyvonalul óhsjlsnak utsznl, Murakereszturon át kell szállni a magyar vonalokról.
A Nagykanizsáról induló személyvonatoknak Murakereszturon azonnal van csat-akozásuk a jugoszláv személyvonatokhoz.
■agykanlzaalak találkozóhely* a*
István király Szálloda
Batlapaat, VI., Podmanlozkyutoa 8.
Nyugati pályaudvar melleit. Telelőn: (Interurbán) 202-43, 294—34. - Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink árát mersékeltOk. E lapra hivatkozók 20»/o engedményt kapnak. Körponti lülés, folyó hideg-meleg víz, Ilit, telefonos szobák. Teljes komlort. A szállodában élterem, kávéház és inerlcsi bar
,193}. vghlól 180 az.
llrdítmény.
latváa nagykanlzaal ügyvéd ájlal MpvWt (MII könyvkiadó vállalat budapeell bej. cég Jajára 478 P 90 HU. líke éa több kívetalás lárulék.1 ereiéig a lOeykanl.sal kir. Járájblióaág 1932 évi 7X53 sz. végzésével elrendeli klslégllésl
ITO0 P-n bacr"" \' \' \' \'----------
elrendeltetvén,
3°\'alaít*feendó megtarláa\'lía\' határidőm
1700 P-n bccalllt lagóságpkri az ámrés elrendeltetvén, aonak vtgr. azeuv. laká-"—-—\' \' Kngoayt.utca 8.
artásáia haláridóul 1934. évi aupttialier hó 29. napjának dL II órája IlUstlk ki, amikor a bíróilag lelógta!! bútorok, képek, aiónyegek s ff yíb Isgóaágokal el fogom adni.
Nagykaalssa,\' 1934. ári augusztus hó 26.
Elek László s. k.
Ur. blr. végrehajtó, aaza mint blróaágl kiküldői!
Állatok aeTtlásánél áa hizlalásánál
nólkaiBm hatatlan.
C«onlkép:6 és étvágygerjesztő.
A valódi Fari*r csak eredeti gyárt csomagolásban kerül forgalomba
UUtl IM fira-l oM ■ Imája ál Szénsavas takarmáhymeszet FUTOR helyeit nc fogadjon ell
2 kg.-oe caomag ára ...... 64 fillér
5 kg.-oa csomag ára ...... 110 fillér
«l ig.-oa zsák ára (zsákkal) 690 fillér VUM«l4U44ka.k tkl k( ... áiból .nz.arXn; Beazerozhetö:
orszAg józbef
mag. mátrágya, növényvédelmi szerek •tb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. A bírósági palota melleit Telefon 130.
Caóplfigóp tulajdonosok figyelmébe I
Csíplésl forgalmladó könyvek 50 és 100 lappal,
MizsakOnyvek és
Szállítási bárcakönyvek
kaphatók
a Zalai Közlöny kiadóhivatalában
Fő-ut 5. szám.
(Nroiualoll . Uptulajdonos Közga^ R.-T. Ou.eabcni Nyomda és Délzalal Utaadó VálUUt, könyvnyomdájában. N^UnJT^eló. M^vezeló: Z^-^
74. évfolyam 215 szám
Nagykanizsa, 1834. szeptember 23 vasárnap
Ara 12 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
rMfkeJst\'ség ti kiadóhivatal: Fönt S. nim. Megjelenik minden reggel, bétfó kivételével
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Elöflieléil iia: crt hóra t pengő 40 Iliiéi Sitrkeaatőségi éa kiadóhivatal! telefon: 78. m
Kereskedelem és Nemzet! Egység
A Nemzeti Egység mozgalmából eddig sem hiányzott a gazdasági ágak közül a közvetítés szerepét betöltő osztály, melynek fürge mozgékonyságát s az áruk kicserélésére irányuló hivatását a kormány nemcsak hogy elismerte, de az egészsé-séees kereskedelem érdekéten mir* dig segédkezet is nyújtott. A Nemzeti Munkatervben lefekte;ett elvek között ott szerepel a kereskedelem támogatása is azzal a célkitűzéssel, hogy ezáltal a termelöt minél közelebb vigyük a fogyasztóhoz. Vagy is : erősítsük az egészséges keret, kedelmet, ami annyit jelent, hogy a feleslegesen túlzott közvetitöi hálózatot, amennyire csak lehetséges, kapcsoljuk ki a termelő és fogyasztó közül, mert ez a jószéndéku törekvés érdekében áll magának a kereskedelemnek is épp oly mértékben, mint amennyire érdeke a termelőnek és a fogyasztó osztálynak.
A kereskedővilág idejekorán észre vette, hogy az ő helye is abban az egységes tömörülésben vnn, amelyik a nemzet érdekét tekinti elsősorban . káüftfrnrió célul, melynek érdekében alá keli rendelni mindenféle egyéni és partikuláris érdekeket De ha külön mezőgazda, ipari, avagy kereskedői érdekeket tekintünk, még akkor is azt kellene mondanunk, hogy nagyon tisztán látják a hely zetet azok a kereskedők, akik önként történt elhatározásukból kifolyólag megjelentek a kereskedelemügyi miniszter előtt s felajánlót ták nemcsak egyéni, de testületiszol gálatukat is a Nemzeti Egység gondolatának céljaira. Tisztán látják a helyzetet, mert a kereskedőtársada-lom a maga élethivatásánál fogva is csak akkor egzisztálhat zavartalanul, ha szerves része annak a nemzeti tábornak, amelyiket működési köré vei kiszolgálni igyekszik. Nem lehet az, hogy ne tekintsük a portékát, amit kapunk s ne nézzünk arra, aki azt nekünk megvételre felajánlja. A kereskedőtársadalom egységes közgondolkozás szerves része, mint azok a társadalmi osztályok és gazdasági ágak, amelyek együttesen alkotják a magyar nemzetet
Ma a kereskedők társadalma eddig hiányzott volna a Nemzeti Egység köréből, egységről beszélni sem tehetett volna. Az ujlrányu magyar íilkotógondolkodás nem nélkülözheti a nemzet egyetlen társadalmi osztályát sem és igy hogyan nélkülöz tette \\olna a kereskedőréteget, ame ■yik pótolhatatlan közgazdasági te vekenységet fejt ki.
Sajnos, akadnak körök és organu n-ok, amelyeket lehütött a kereske dö társadalomnak a nemzeti egység gondolata felé történt orientációja l ehűtötte őket ez a lépés elsősor ban azért is, mert ebben a társa dal mi ágban vélték lótni egyes po \'ilikai próbálkozások és bizonyos el nyűtt politikai gondolkodás legfőbb szolgálóit. Elismerjük, hogy keserű
dolog a csalódás, de amikor egy nélkülözhetetlenül fontos gazdasági ág nagyjelentőségű politikai és közgazdasági elhelyezkedésének szerencsés fordulatával állunk szemben, minket ismét az általános nemzeti szemlélet vezet akkor, amikor örömmel üdvözöljük a kereskedőket a
nemzeti egység körében s ezzel a lépésükkel kifejezve látjuk >z ő fen-költ gondolkodásukat, amely elsősorban a nemzeti célokat ismeri el legfőbb követésre méltóknak.
A kereskedelem ugy látja, hogy a nemzeti egység keretében a gazdasági ágak érdekeit bölcsen össze-
fogó, vagyis kiegyenlített gazdaságpolitika válik lehetségessé. Ez a kereskedelem, amely alkotó eleme a nemzet egyetemességének, szerves része lett annak az ujlrányu megmozdulásnak, amely egyesitenl törekszik nemcsak a nemzet politikai de gazdasági erőit is.
Egyhónapi fogházra itólte a tfirvónyszók Lengyel Jánost, a Gazdag Feronc pdspöki tanácsos ellen kibocsátott röplap szerzőjét
A bíróság nem rendelter el a valódiság bizonyítását — A Gazdag-Lengyel affér története a Legényegylettől a püspöki auláig — A püspök és Weber kanonok megtiltották Lengyelnek a röpirat kiadását és tiltakoztak az ultimátumszerű fenyegetések ellen — Nem Gazdag Ferenc közbelépésére, hanem egy sikkasztásért tett feljelentés miatt vesztette el állását Lengyel János
A nagy pór egyelőre lezárult. A bíróság l>ó!cs Ítéletével a Nagykanizsa közéleti nyugalmát hosszú időn ál feszültségben tartó ügynek le k«-|l ke. rülnic a napirendről. Meg kell szűnnie a vitának afelett, l»ogy a |.cngycl-íéle röpiratban foglalt kijelentések megtór-téntek-c vagy sem. Akár megtörténtek, akár nem, — a mód, ahogyan uzokat az utca nyilvánossága elé vitték és az indok, amiért mindez történt, « józan, komoly közvélemény szerint is büntetést kívánt. Büntetést azokért u károkért, oniit az egész ügy a kirobbantott formájában a közéletben okozott. l-s büntetést azért, hogy u min<is ideákért hevülő, de a feltörekvés lázában sokszor utat tévesztő fiatalok elült <>tl álljon a példa u Jövőre. A jövőre, amelyen Nagykanizsának nyugalomra és erőinek összefogására van szüksége. Mindenekfelett szükség van erre a hit é-s a haza dolgail>an. Aki |M\'dig ezeket a lcgszentebl>cket bárkiért vagy bármiért az utea sarában hureulta meg, az szálljon magába az Ítélet felett. Nagyon komoly tanulságok húzódnak meg benne mindenki számára, aki a kózé\'eli munka reflektora elölt áll, még inkább azok számára, akik oda kívánkoznak.
Heggel !> órára jórészt az ifjúságból kikerült közönség töltötte meg a nagykanizsai törvényszék hallgatósági padsorait. A folyosókon rendőrök, a le-reinben dr. IK\'ndyuk Antal rendörfo-galmazó. Ott volt dr. Krátkv István |X>lgánnesler, Schless István, a Nagy-inagyarország-emlékmü adományozója, P. Miholcsek Miklós ferences atya, Babochay György, a jogász-világ érdeklődői nany számban. A védői emel-vén ven (iazdag Ferenc püspöki taná-í-sos, ügyvédjével, ifj. dr. Tamás Jánossal, baloldalán dr. I*clrics JÓZseí, a vádlott ügyvédje. A vádlottak padján Lengyel János, kezében jegyzetek papírlapjaival.
Itontosnn (» órakor vonult be a bún-tetőtanáes. Elnöke dr. Makáry Vince, szavúzóbirák dr. Henlzlk Ferenc és dr. Imrcfi László. Az ügyészi székben bár az ügy magánvádas - vitéz Csjllaghy (iyörgy vezetőügyész.
A szokásos nacionálé-felvétel.
Lengyel János, a vádiolt, 33 évc.^
római katolikus, nőtlen, hírlapterjesztő, kereskedelmi érettségije van, katona nem voU, vagyona nincs, büntetve nem volt, esak kihágásért ugyan-
ebben az ügyben. Bűnösnek nem érzi magát. Majd hosszadalmas részletességgel elmondja a történteket u követ-
kezőkben.
Lengyel János „békét csinálli a Legényegyletben
Lengyel husz éve tagja a nagykanizsai Katolikus Legényegyletnek Amikor 1933-ban megjött Hollandiából, a Legényegyletet ugy találta itthon, mint egy felbolygatott hangyafészket. Panaszok özönét hallotta a tagoktól Gazdag Ferenc elnökre, az elnöktől a tagokra. A közgyűlést is rendőri asszisztenciával kellett megtartani. Figyelmeztette az elnököt, hogy ne bánjék ugy a ta-gokknl, de hiába Ettől fogva kezdődött az ellenszenv közöttük Lengyelt az Egyesület rendozőbizottsági elnökké választotta. Céljául tűzte ki az egyesületi béke helyreállítását Meg akarta szervezni az Actio Ca-thollca számára a legényegyleti tfju^ ságot és ezért elment Molnár P. Arkangyal plébánoshoz tanácsot kérni-
Minthogy ekkor a plébános és Gazdag püspöki biztos közt nagyon feszüli volt a helyzet, sőt hírlapi polémiák voltak, Gazdag még inkább neheztelt Lengyelre Majd jött a Schless-féle N*gymagyarország emlékmű ügye. Lengyel
a Szentháromság-szobor elvitele ellen küldöttséget vezetett a
polgármesterhez Gazdag jntenclól szerint, mégis a végén meglepetéssel értesült, hogy az egész dolgot elintézték őnélküle, a polgármester nem hívta meg a Lengyel mögé sorakozó ifjúságot a tárgyalásra és Gazdag is megegyezett Schless Istvánnal, anélkül, hogy Lengyelék tudtak volna róla. A Legényegylet legközelebbi választmányi ülésén Boda Károly tette szóvá a visszás helyzetet, mire Lengyel felvetettel a bizalmi kérdést és felajánlotta tisztségét. A választmány ekkor nem határozott. Lengyel egy nyilatkozatot adott, amivel megegyezés Jött létre.
- Utaink ekkor - mondta Lengyel szétváltak, megkezdődött az ellenségeskedés. A Központi Sajtó-vállalatnál is támadást intéztek ellenem, amelynek ujságterjesztője voltam Február 23-án a Keresztény Társas Temetkezési Egyletben, amelynek elnöke Gazdag Ferenc volt, többen beszélgettünk. Gazdag panaszkodott, hogy
» püspöktől alapkövet kért " piarista kápolnához,
meg is kapta az alapkövet, de 24 pengő utánvéttel.
A röpirat-ügy bonyodalmai
A továbbiakban elmondotta Lengyel, hogy ekkor a beszélgetés folyamán fakadt ki Gazdag és tette meg azokat a kijelentéseit, amelyek a röpiratból már ismeretesek s a melyek dr. Rott Nándor megyéspüspökre és dr. Webzr Pál kanonokra vonatkoznak.
Megdöbbenve hallgattunk, mondja Lengyel és nem válaszoltunk. En törtem a fejemet, mit tegyek ? Nem tűrhettem ezt és el-
határoztam, hogy fel fogom jelenteni Gazdagot a püspöknél.
Irtani 1* ajánlott >veK< a püspöknek
és feladtam azt. Ekkor azonban a tanúim kétségbe voltak esve, hogy mi lesz ebből, azonnal meg kell akadályozni a dolgot. Még azon éjjel Veszprémbe utaztam Sípos József barátommal együtt, de sem a püspök, sem Weber kanonok nem
ZALAI KÖZLÖNY
iwt. titpiembtt 23
SCHMIDTHAUEH-féle
A V!LÁ6 LEGJOBB
KESERÜVIZE.
Egyban gaidaiigowbh la, mari
„IgmAndr-ból nem kell pohárazámralnol
negyed- vagy fólpohár elég szokott lenni
Hfkill mMW kis- is wsj htfbtil
Az egészség Á-B C-je Legyen rendes emésztése, Legyen piros-tiszta nyelve.
Reggelenként Jó megnéznünk, Eleg tiszta-e a nyelvűnk ? Mert legtöbbször ez a jele,
Gyomrunk-belünk rendben van-e,
Ha betegség környékezi, nlgmdndi"-vU megelőzi t
volt otthon. Erre előadtam az egész dolgot dr. Simon György kanonoknak, de ő nem vállalkozott arra, hogy közvetítse az ügyet a püspökhöz. Erié ptt rögtön irtam egy levelet Weber kanonoknak és sürgős intézkedést kértem, majd hazautazva, másnap Nagykanizsáról telefo non felhívtam Weber kanonokot és megkérdeztem, hogy
eth<-Jy«zlk-e Gazdagít Kinizsiről vagy iitMu? »
Weter nem adott határozott választ Ez nagyon elkeserített és elhatároztam, hogy kiadom a röpcédulát. Már cius 1-én átutaztam Keszthelyre, a Nádal-nyomdával megállapodtvn és a kefelevonatot elküldtem Weber kanonoknak levél kíséretében, melyben újból kértem, hogy még a március 4-re kitűzött Iegényegyletl közgyűlés előtt mentsék fel Gazdagot az elnökség alól. Levelemre másnap, március 2-án expressrválasz jött Weber kanonoktól.
A biróság felolvastatta ■ kmiunoU 4eve!é». A levélben az áll, hogy az egész dolgot nem szabad nyilvánosság elé vinni. A kanonok mint írja márc. 4-én úgyis lejön Nagykanizsára és akkor Lengyel mindent elmondhat neki. Az egyház és vallásunk érdeke, mondja a levél hogy Lengyel a kívánt módon cselekedjék. »Kötelességévé teszem önnek, hogy a röpiratot azonnal megsemmisítse... Megtiltom önnek, hogy a nyiltlevelet nyilvánosságra hozza... Ha panasza van, forduljon az egyházi hatósághoz, ahol igazságos ítéletet kap... Be kell látnia, hogy addig, mig az ügy kivizsgálva nincs, Intézkedés nem történhetik . Semmiképpen sem mehetek bele abba, hogy ön ultimátumszerű fenyegetéssel kényszerítse ki belőlünk az Intézkedést *
Erre a levélre, mondja Lengyel függőben hagytam a dolgot. Gondoltam, megvárom a Iegényegyletl közgyűlést. Másnap en-* gem éa társaimat
kizárta\'\' a LtgftnyrgyletMl, március 4-én pedig nem engedtek be a közgyűlésre. A közgyűlés szabálytalan volt, erről memorandumot szerkesztettem és 50 aláírással még az éjszaka újból utaztam Veszprémbe.
Március « foga-lo t a pispttU,
kihallgatásom fél 12-től délután 2 óráig tartott A püspök azt kérdezte
tőlem: »Te vagy, fiam, a Lengyel ? --Hát te nem rikkancs vagy ?... Mondd meg őszintén, ugye téged a barátok küldtek ide ?« Igy informálták a püspök urat Kanizsáról. A püspök elolvasta a röplapot, látszott, hogy nagyon bántja. Én elégtételt kértem Gazdaggal szemben és megmondtam, hogy ha nem kapok, ak-lor magam veszek elégtételt és nyilvánosságra hozom a röplapot A püspök erre azt válaszolta, hogy tegyek feljelentést a szentózékl bíróság előtt. Majd adott egy irást, hogy panaszaimat meghallgatta és meg fogja indítani a vizsgálatot. Mikor Veazprémből visszaérkeztem Kanizsára, megtudtam, hogy már a Zalai Közlönyben is ki voltam szerkesztve, Gazdag ur pedig azt álH\'otta rólam, hogy
HM pmttőt HlklcHct ittam a kttz-ptmll Sajtóvúll iljttól\'
Ekkor elhatároztam, hogy kiadom a röpcédulát. Nem tűröm, hogy en-t>em anyagilag és erkölcsileg tönkrelegyenek. A Központi Sajtóvállalat titkára Nagykanizsára érkezett és még aznap este elv<ti:ít tö>ni az L\'J Nemzedék <« Nemz U l\'Jság árusítását
arra az idóre, mig ezek a kellemetlen ügyek tisztázódnak. Féltem, hogy a hosszú a tanúimat is utoléri Az én kenyeremet elvették, jön utána a többi Kiadtam a röpcédulát 1000 példányban. Sipo3 és a többlek le akartak beszélni. Csak Itácz János, a plébá:iialrmpl:>m kántora v0!t az <egy?|>n, aki biz- , tátott, hogy kl kell adni a röplapot.
Este 11 órakor kezdtük a széthor-dást, éjjel fél 4-ig dolgoztunk Kapukba, üzletek rolói aló bedugtuk a röplapokat, házról házra, utcáról utcára.
MíiMru bíró: A vizsgálóbíró előtt azt vallotta, hogy a püspök ur ki;e lentette : meg fog bocsátani Gazdagnak.
Lenuuel: A püspök ur azt mondta : »megbocsáthatok.«
Makáry : Igaz e, hogy maga megígérte a püspöknek, hogy a vizsgálat befejezéséig várni fog a röpirattal ? , I
Lengi/cl: Igaz De féltem, hogy a püspök mégsem fogja-elrendelni a vizsgálatot
Végül Lengyel János közérdekre és jogos magánérdekre hivatkozva kérte a valódiság bizonyításának elrendelését.
A biróság nem rendeli el a valódiság bizonyítását
Dr. Pelrlca József, Lengyel védője indokolta a bizonyítás iránti kérelmet és hozzájárult ahhoz, ha netán a főmaganvádló. ellenbizonyítást ajánlana fel.
Gazdán Ferenc : Tiltakozom a valódiság bizonyítása ellen.
lfj. dr. Ttimás János, Gazdag . ügyvédié a tecsületvédelmi törvény 14. paragrafusa alapján vétót emelt u valódiság bizonyítása ellen A
közérdek éppen azt követelte volna, hogy ne adják ki a röpiratot. A Legényegyletből nem Gazdag, hanem Eodn Károly Írásbeli indítványára zárták kl a vádlottat. A vádlott egész vallomásán látszik, hogy tosz-szuból adta ki a röpiratot. A forma és a mód, ahogyan azt Wadta, felháborító és jogellenes. Bd^Jitolta a Központi Sajtóvállalat írásbeli igazolását arról, hogy t
nem Gazdag Intervenciójára vették el lengyeltől a Nemzeti L\'jság és I jmmizrdék ár\'isilását, ha lem azért, Bíert az ebzámo\'ást L*w#\\el az emlitfU lapoU kárára ejtette meg, miért la #IUka*ztáaérl hWrtték öt, különben is a lapok árusítása erősen visszaesett az ő keze alatt.
A törvényszék hosszas tanácskozás után hirdette ki végzéséi, mellyel a valódiság bizonyítására irányuló kérést elutasította. Az indokolás szerint a Bv. 14. szakasza azt mondja, hogy ba « vád tárgyává tett állítás olyan Jün cselekményre vonatkozik, amely icsak a büntető-ügyön kívülálló hanna. dik személynek az Indítványára üldözhető, az azonban nem tesz erre indítványt, akkor a valódiság bizonyítás* csak azesetben történhetik, ha a vádlott igazolja, hogy az állítás használnia és egyszersmind annak módja és alakja is a közérdeknek, vagy jog.is magánérdeknek megvédése céljából volt szükséges. A röplapban foglaltak kétségkívül rágalmazó, l|letv« liCcsülct-sérlő álHlávok a püspökre és WébCf kanonokra nézve, de a vádlott valló-másából is kitűnik, hogy sem a püspök, sem Wéber nem kívánták ai ügyet bűnvádi útra terelni Gazdag Fe-renocel szemben. A püspök megl>oc(^-tásról l>eszélt, Wéber |>cdig kifejezet-ten megtiltotta Lengyelnek a röplap közzétételét és visszautasította a yml-. lottnak ultimátumszerű -fenyegetését. Tehát a vádlott jól tudta, hogy a Kérteitek (tt püs|>ók és Wébcr kanonok magánlnditványl nem terjesztetlek elő. A közérdek megvédése erdekjében sc,n volt szükség a rö|ilrut közzétételéi*\' Alerl hu a püspök, (aki ennek az ügy. nck nem csak áldlólagos sértettje, ha-
HHIgyeim 1
■ Tanulmányutamról hazaérkezve, kéiem tekíntaég meg rellkBl - szalODambaB
V ■ I.H.J.kk mriill|tlm.l vétclkénys/cr nélkül Divata.«k, fértl\'ároAk, átalakítások, JiflUiok, l»a*ltilaH árak. K48ZTHÉ H01ZEB EUT Horthjr Mikii.-.! 11. II. 1.
nem egyben a főmagáuvádlónak egyházi felettese ós az egyházmegye legfőbb vezetője,) nein tarlollu szükséges-nck az ügynek nyilvánosság elé vitelét, hanem a kérdési házi vizsgálat kertlében óhajtotta megoldani, akkor ;iincs joga a vádlottnak erkölcsi puri-flkálorként szerepelnie és közérdek cimén a nyilvánosság elé lépnie. A közérdek elbírálására a törvényszék ez-esetben (különös tekintettel uz ügy-egyházi jellegére) elsősorban u püs|>6-kőt tartotta illetékesnek. ■Magánérdek megvédése szempontjából sem volt szükséges a röplral közzététele. A* u körülmény ugyanis, liogy a vádlóit kenyéréi észlelte, nem róható a főma-gánvádló terhére, mert a becsatolt és a vádlóit által meg nem cárolt tanúsítvány szerint a vádlott állását szabálytalan és végül is sikkasztás gyanújába íuló üzletvezetése miatt veszi-lelte el. Különben Ss a vádtott magi jelentette ki, liogy nyilatkozatot adott a Kó7.|ionti Saltóvállniatnuk, amellyel visszalépett állásától, amig az ügy elintézést nem nyer. Ilyen körülmények közt nem volt szükséges magánérdekből a röpiratot at eljárás lefolytatása
Szövetek
Szőrmék
Kabátok
Bársonyok
Flanelek
Selymek
Vásznak
Szőnyegek

<u "CC
Sf <3
CZ> 60 c
bjo o
N
c/5
£ 3
"O C/3
> o

c o
cl
N
N
cz> kJ
a u
> ;o
.. \'o
Cd N
SZ cfl
OJ
HM. Mtpttmber 23
ADódtelep és z^eblámpaelem
Uenlai felépítése ihzilit nilM.
A végsőkig regenerálódik!
Sav- és uaUlákmentei I
Mindenütt kaphatót
elölt kiadnia. Az a körülmény pedig, hogy a vádlottat a Legényegyletből kitárták, végső fokon ugyancsak a |)üs|>ök döntése alá tartozik, az eljárás előtt0 folyamutban is volt, ennek lezaj lása előtt tehát semmi szükség sem volt a magánérdek megóvása végett
0 röpirattal fellépni. Mindettől elte-klntve, a közzététel magn, ann^k módja é-s alakja és a nyíltlevél egé.sz hangja olyan, hogy ezek magukban is indokolttá teszik a valódiság bizo-nyitásának megtagadását.
Egy hónapi fogház
Dr. Petrlcs József semmiségi pa nászt jelentett be ö bizonyítási kérelem elutasítása miatt.
Ifj. dr. Tamás János kifejtette, hogy a vádlott Gazdag jóvoltából került állásba, később ezt a bizalmat arra használta fel, hogy denun-ciált jótevője ellen. Ebben a vád lottat kizárólag személyes bosszú vezette. Puriflkátorként viselte magát tekintélyes közügyekte beleszólt az az ember, akinek igazi portréját a most becsatolt iratokból ismertük meg. Szigorú büntetést kért, hogy példás legyen azok szá-tnára, akik a közérdek leple alatt tekintélyeket rombolnak.
Dr. Pelrlca József : A vádlottnak nem állt módjábun bebizonyítania állításait. Nem lepett meg a fő magánvádlónak ez a magatartása, mert (iii vizsgálat során is mindent elkövetett, hogy a tanukból vádlottakat csináljon. A főmagánvádló nagyon helytelenül cselekedett, a mikor a bizonyítás elrendelését elleneik, mert ezzel maga hozott ítéletet önmaga felett- Ebből megtudja a püspök és az egész közvélemény hogy a cél az igazság eltemetése volt. Igazságos Ítéletet kérek.
Dr. Tamás János visszautasítja Petrics kijelentéseit, mert Gazdag Ferenc ezúttal is a püspök tudtával járt el ugy, ahogyan tette.
A bíróság ujabb tanácskozAsután negyed 12 órakor hirdette ki Ítéletét. Bűnösnek mondta ki Lengyel Jánost a becsületvédelmi törvény l szakaszába ütköző, a 3. szakasz 1-pontja szerint minősülő, sajtó utján elkövetett rágalmazásban és ezérl
1 hónapi fogházra Ítélte. Lengyel Jánosnak, vagy amennyiben rajta be nem hajtható, Nádai Ferenc (Keszthely) nyomdájának kell viselnie a bünügyi költségeket. A bíróság súlyosbító körülménynek tekintette, hogy a vádlott külön becsületsértő kifejezéseket is használt és sulyosbitó a mód és alak, ahogyan azokat közzétette. Sulyosbitó, hogy római katolikus lelkész ellen követte el a rágalmazást, aki azonkívül felettese is volt. Enyhítő körülmény csak egy van: a vádlott büntetlen előélete. \\
Lengyel és védője fellebbezést jelentettek be.
— Maradék o^Hályw* a legkellemesebb meglepetéseket nyújtja. Mielőtt vásárol, nézze meg Schüücék maradék osztályát.
« ZALAI KÖZLÖNY
A Nemzeti Egység hirel
Az építőipari szakcsoport ma, vasárnap délelőtt 10 órakor tar tja értekezletét a Deák-tér 14. sz. I. cm. központi helyiségében.
A háztulajdonosoknak nendelkezé-séte áll ma délelőttől fogva minden vasárnap délelőtt 9-11 óráig a vezetőség.
Azok, akik az általuk lakott lakrészek adómérséklése ügyében már korábban a vezetőséghez fordultak, jelentkezzenek a központi titkárságnál a kedvezően elintézett kérvényeik átvétele végett.
*
A körzeti titkárok, amint idejük engedi, naponta> jelentkezhetnek az ügyeik átvétele végett a központi irodában.

Az első körzet alelnökét és körzeti titkárát felkérjük, hogy 24-én este fél 7 órára megjelenni szíves kedjenek. Az irataikat hozzák ma gukkal.
Épül a vasutasok sportpályája
A Horthy Mlklós-uton lévő és a MAV tu\'ajdonát kópező, de a vasutasok állal bérelt földterületen tegnap megkezdődött az uj vasutas sportpálya épltfoc, amit Waligurszky Béla városi mérnök tervezett. A munka több hetet Igényel és a városi inségakció ka|icsán készül el. Sportkörökben általános örömei váltott ki a helyi sportpályák sza|)orodása.

A kólói oh rífWxlopciolóiú wpart UgakS-o«l> «w gyórtoHult 01 •fléu v.lóflon, t«Ao» mull évb.n Uoxtuk o 7133. a. ki» wfNrt. El évb«o o küHöldi oyórok >» arra o keotto-lóii r*ndtz«rra *ftak 6l txz*l ««*» beWre-
nyilottuk o mogyor ród>Ó!e<hmko fajiamig** R.fl.x .up.r ródióinki
71JJ o» Orion \'M-i 1 . . \'ttV\'
jojó. . .J . ...
KAPHATÓ MINDEN ORION RÁDIÓKERESKEDÓNÉL
Az OTI-repülőbizottság kiszállása Nagykanizsára
A nagykanizsai kerület felhívása a munkaadókhoz
Annak idején foglalkoztunk a soproni kereskedelmi és iparkamara közgyüléíe knpesén az OTI repülő-Hzottságok kiszállásával, amelyek felülvizsgálják a kereskedők és iparosok befizetéseit 6 évre vlss&am.\'-nőleg. v
A legutóbbi ülésén a zalaegerszegi OTI-kerüIet választmánya is foglalkozott, a kérdéssel és Samu Lajos nagykanizsai Ipartestületi elnök ak kor indítványozta, hogy a kerületi választmány fejezze ki tiltakozását u repülőbizottságok kiszállása el-
ítt már az ősz Kellemes megjelenést
Vonzó kO/sőt Biztosit a Hölgyeknek a
Gondoljon a télre l
Kabát.
len, azonban akkor a munkaadók kevesebb számban lévén jelen,mint a munkavállalók, a választmány Berke György indítványára leszavazta Samu indítványát.
Most arról értesülünk, hogy az OTI repülőbizottság Nagykanizsára való kisxállása minden órában várható.
Felhívás a munkaadókhoz
Az Országos Társadalombiztosító Intézet nagykanizsai kerületi pénztára kéri az érdekelt munkaadókat, hogy az 1934. évi jullus hó 30-tól augusztus 26-ig terjedő kírovási időszakra esedékes tájtaadaknnbiz-tositási járulékokat szeptember hó végéig saját érdekükben fizetési meghagyás bevárása nélkül szíveskedjenek befizetni. V
A területi átszervezéssel riöAÍIbtt igen nagy átmeneti munka mellett u fizetési meghagyásosa szokott Időre valószínűleg nem készülhetnek el, igy a p^hzbeszedők esetleg csak később kézbesíthetik aaokat ki.
Erdekében áll minden munkaadónak, hogy fizetni kötelezettségének kellő időben clefect tegyen, mert a vonatkozó törvényes rendéIkezósok szerint egyébként is a munkaadó maga tartozik a járulékok összegét megállapítani és a járulékokat tartozik a kírovási időszakot követő hó utolsó napjáig befizetni akkor is, ha a fizetési meghagyást nem kapta kézhez.
Kóuedelem esotén tehát a kerületi pénztár pótlékot lesz kénytelen felszámítani annak ellenére, hogy a fizetési meghagyások nem \'kézbesit-tettek ki.
Remélhetőleg a következő alkalmakkor már sikerülni fog a kirovás! munkálntokat időre befejezni s akkor miként eddig is történt -a kerületi pénztár pénzbeszedői a fizetési meghagyásokat kellő Jdő-ben ki fogják kézbesíteni és a járulékokat a munkaadók kényelmére a helyszínen át fogják venni.
Darányi legyőzte a cseh sulydobót
A magyar—cseh atlétikai mérkőzések első napja a magyarok 15 ponlarányu vezetésével végződött. A mérkőzési vasárnap délután folytatják A nap legjobb eredményit Darányi érte cl, aki 15.31 méteres dobásával legyőz*\' " világbajnok Douga cseh sulydobót, aki 15.04 métert dobott.
ZALA! KÖZLÖNY
1934 Ktplembef S3
Szövetek, selymek, ingpoupelinok, vásznak Igqsxgbb választékban, leQfobb minőségben és a legolcsóbb árakban
a Filléres Divatüzletben.
Lipcsében nyomoznak a Lindberg bébf ügyében
Newyork, szeptember 22 A titkos rendőrség erélyesen nyomoz egy asszony után, aki elten az a gyanú, résws a Lindberg bébi elrabláséban. Lindberg ablakai a!att ugyanis női lábnyomokat találtak a kisfiú elrablásakor.
A newyorkl rendőrség egyik de-tektivje Bécsben van, aki táviratilag megbízást kapott, hogy nyomozzon Lipcsében, mert a letartóztatott Hauptmann kijelentése szerint egy garázsban átadott 13260 dollárt Fisch Izidornak. A detektív Szászországba is elmegy, mert ott lakik Hauptmann családja és azt hiszik, hogy az 50000 dollárból, amit a Lindberg bébi után kapott, családjának is küldött haza nagyobb összeget.
hölgyeimi
Az ideális
ha\'csont- és
gumibetét
nélküli
-nl
é
^Bw fiatalos, kaicsu 1 alakjukat, L J Kétzstggel be-mulalja
Lászlónó GrUnhut Erzsi
Deák-tér 2., emelet. m«
A vallásos közönség
szives figyelmét felhívjuk a .Vatikán hangja, dmü filmre, mint a Csibi kl-Rérőfllnijére, lvogy ezl a nagyon érde. kes és lélekemelő fHmet megtekintsék. Az előadások kezdet* 3, 5, 7 én II órty Jegyekről már délelőtt gondoskodni kell, mert a tömeges elővétel folytán csak jiagyon mérsékelten tudjuk uz igényeket kielégitcui. Fótszékekot rendőri tilalom miatt a nézőtérre nem
helyezhetünk.
Mai műsorunk iránt egyébként olyan nagy az érdeklődés, hogy u filmet a közönség kívánságára még u hétfői napra itt tartjuk.
— Nemwtl szinti zástzléanyagoh leg. olcsóbban Schülxnél kaphatók.
„\\ magyar lélekre nem lehet ráhúzni a barhainget"
Beszélgetés Schless htvánnal az ausztriai, németországi állapotokról
A napokban Schless Istvánnal folytatott\' te.«élgetésünkből közöltük napjaink aktuális politikai kérdéseiről mondottakat. Beszélgetésünk további során németországi és ausztriai személyes tapasztalataiból mondott el néhány érdekes momentumot. i
LegelsŐsortnn az ausztriai ifjúság helyzetéről kérdezősködtünk a salzburgi magyartól. ►
Egy év alatt 30 000 osztrák ifjú vándorolt kl Németországba
A fiatalság helyzete ? - kérdezi, de mindjárt felel ls rá. Szomorú. Vannak fiatalemberek, akik 25 30 évesek és még egyetlen darab kenyeret sem szereztek meg s». ját kezük munkájával. Innét van az, hogy egy éven belül nem kovesobb mint 30.000 osztrák ifjú vándorolt ki Németországba, ahol azok azonnal megfelelő elhelyezkedést itnláltak.
Ismerek családokat, ahol apa é? fiu ellenségekké lesznek, mert hu az apa állami állásban van, munkanélküli fiu nácivá lesz.
Mikor ezeket mondja, szomorúan sétál fel-alá a szobában, néha megáll az aLlaknál, mélyet sziv cigarettájából és nézi az Erzsébet-téri-vasembert De a lelke valahol messze csatangol...
Hitler és a Duce
— Schless ur ismeri a németországi és olaszországi helyzetet is. Mit szól Hitler és a Duce politikájához ? kockáztatjuk meg a kérdést.
Mindkettőnek egészen más Irányban vannak céljaik, ezért a kettő megegyezni soha sem fog egymással. Sőt a koloniáknál még ütköző pontra is fognak találni és
pedig akkor, ha Németország vlsz-szakapja kolóniáit.
Mikor lesz ez ? kérdezem/ Diplomatikusan csak ennyit válaszol :
A kellő alkalomkor. Miután láiom, hogy kérdéseim mel nem tudom úgysem befolyásolni, megkérdem, hogy mondjon általában valamit a németországi ta. pasztalataiból.
Németország Európa gyomra
és szive, Franclaorsrág az erszénye
Általában azt tapasztaltam, amit «*• fwténe\'em is tanusit, hogy Németország Európa gyomra, de ott do óg Európa szive is, mig Franci ország tudvalevőleg mindig Európa erszénye volt Hitler politikája, mint frontharcosé, nem lehet más, mint népének a legmesszebbmenő határokig való békés fejlesztése. Emmellett óriási erőfeszítéseket tesz Franciaországgal való megbékül ésre, de, sajnos, a francia hadiipar által f^etett napilapok a szó szoros értelmében gúnyt űznek ebből és nem egyszer valósággal ráköpnek Hitler b&ejobbjára. Ha Franciaország nem kir.ozta volna és nem alázta volna meg Németországot annyiszor, mint ahányszor azt 1918 óta tette, Hitler sohasem lehetett volna azzá, ami ma ! Hitlert úgyszólván a német nép szenvedése szülte meg.
Javulnak a viszonyok
Németországi viszonyok ? kér dezzük.
Nagyszerűen javulnak. Egy év leforgása alatt az öt millió munkanélküliből 2 8 milliót sikerült visszavezetni a munkához ós ezzel aa elé-
W Ne dobja el kifényesedett ruháit, § a KOVALD gyár ujat készit belőle!
Adia le Kamrait, ingeit, ruháit llsítilásra, olcsón, e sörendllen llsit tva kap|a vissza I
Kézimunka Ozlet
Kovíld gvüj\'öle\'ep Schweltzer Kálmánnénál
Ctengery-ut 6.
gedetlenek csoportját nagyban csök kenteni. Németország ezidöszerint nagyon küzd a nyersanyagok hiányával és ezért igényeit a legminimálisabbra kellett leszállítani, hogy gazdasági egyensúlyát megtarthassa Közvetlen személyes tapasztalatai ?
Energikusan válaszol:
Rend, fegyelem és erős bizakodás a jövőben ! Hitler legújabb rendelete folytán a 18 26 éves állásban levő ifjak átadják helyüket a munkanélküli családos embereknek és igy ujabb egy millió ember jut munkához.
1200 kilométer útépítés, egymtiló munkás
• Nagyon érdekesek az uj, most épülő országutak, amelyek összekötik Dél-, Észak-, Kelet- és Nyu-gntnémetországot. 26 méler szélességben, nyílegyenesen haladnak ezek a pormentes aszfaltútok, elkerülve falut és várost, ahová csak összekötő utak vezetnek te. Keresztező dések sincsenek ezeknél az utaknál, mert meglevő utakat alatta vezetik át. Ezen utmunkáknál egy millió ember talált munkát és 1200 kiló-méler hosszúságban már elkészült Egyirányú forgalommal egy egy pályatest hét méter széles, amelyhez a jobb szélen még másfélméteres gyalogjáró ls hozzájárul. A középső nyolcmé\'.eres részen állnak meg csuk a kocsik, lehetetlen tehát a forgalmi akadály.
A barna Ing
Miután Németországról annyi jót mondott, önkénytelenül ls meg kell kérdeznünk :
Lehetségesnek tartja-e Hitler elveit Magyarországon ?
Mint azt már Hitler is megmondta, az ő elvei nem export-cikk és a magyar lélekre barna inget nem lehet ráhúzni. A magyar lélek egy szabadon szárnyaló és fejlődő, minden más nép tulajdonságaitól eltérő lélek, nem szereti a katonásdit, amely nélkül pedig a német Ifjúság meg sem tud ólnl.
— Elveit, ha ide átültetnék, egy óriási káosz támadna, mert a magyar nép nem született sem kereskedelemre, sem iparra, ezt előbb évtizedes munkával és célirányos neveléssel lehet csak elérni, mig ezek a tulajdonságok a német népben már bent vannak. Magyarországnak mindig arra kell törekednie, hogy NémUfország szimpátiáját megtarthassa, — ami meg is van, — de ehh«z más uton kell haladida az évszázados alkotmány mes-
Afa utolsó nap 3, 5, 7 és 9 órakor a páratlan sikerű
Gaál Franci és Hermann Thi-mlg legnagyobb és legkedvesebb szerepükben.
Ezenkívül a „Tatlkán hangja" cimtl csodaszép film, valamint aktuális híradók.
I«34. szeptember 23_
Fonyódon
a vonal in hn/óállo máshoz cca 3 percnyire renden hthíp-zett utcában, Ideállá
\\ villák
és fisitott gyönyörű
| telkek,
továbbá kétke-mencés modern
| pékség
alkalmi olceó árért eladó. Közelebbi felvllá gozltáa: „Központ" szálló üzletvezetőjénél Nagykanizsán.
gyéi között, do nem Hitler elveinek átültetésével.
A titkos választójog és a köl-tOfdl példák
Most a magyarországi helyzetről kezdünk beszélgetni és ennek során a titkos választójog tervezetéről is előjött u szó. Errevonatkozóan is érdekes dol-gokal mondott Schless István, többek kőzöl például a következőket:
Ez egy nagyon veszedelmes fegyver a nincstelenek kezében. Ez forgatta Tel Ausztria ós Németország parlamcn-tárizinusát, amely teljesen kuoszba, tétlenségbe posványosodotl el és ezért volt kénytelen szegény Dollfuss a hatalmat erőszakkal magához ragadni. Ugyanez áll Németországra és mint látjuk,, ^ezd Franciaországban is ve-sze<$eljnessé válni.
Akinek semmije sln<M s igy veszteni valója se, az könnyen sodródik a mindent felforgntók táborába, amely ha uralomra jut, politikailag és gazdaságilag teljesen tönkreteszi az országot A nép által feltolt vezetők csak a saját érdekeiket nézik, vagyonokat halmoznak fel külföldön, mert előre számítanak orra, hogy uralmuk nem tart Soká és ezfclatt az idő alatt gondoskodnak arról, hogy hátralevő éveiket a nép filléreiből megédesítsék.
Itt utal arra, hogy a Dollfuss előlti konnáuyok, amelyek pedig a nép kormányai voltak, elszedték Ausztria külföldi követeléseit, a nép |>énzét ós saját számlájukra Íratták.
Majd igy folytatta:
A voll kormányok tagjai most mind külföldön élnek kénycleml>«n éa jólétben ,mlg a nép odahaza ugy Ausztriában, mint Németországion hordozza a megpróbáltatások súlyos keresztjét- Ezért a magyar általános választójognak olyannak kell lenni hogy nzokOn kcKssztül a felforgató elemek hatalomhoz ne jussanak, nehogy Magyarország is Ausztria és Németország szomorú sorsára jusson.
Beszélgetésünk további részét, amelyben Schk*s István legujubb találmányáról és torveiről beszól, legközelebb közóljük.
ZALAI KÖZLÖNY
Ravasz püpök Nagykanl/sán
A nagykanizsai ref. egyházközség uj temploma berendezésének alapjára október 3-án este fél 9 órakor az Ipartestület nagy tértijében nagyszabású kulturestélyt rendez, melynek kimagasló eseménye dr. Ravasz László dunamelléki ref. püspök ünnepi beszéde. A kultur-estély gazdag programján szerepel a nagykanizsai Ipartestületi Dalárda, a Városi Zeneiskola stb- A püspököt dr. Hajdú Gyula fogja üdvözölni. (
Bányatüz 111 halottal
London, szeptember 22 A wrehaml kőszénbányában az egyik tárnában 300 méter mélységben tüz ütött JsL A tárnában 160 munkás dolgozott, akik közül 111 ha< Iáira égett.
/ytá-MLfvoJL
ivoLflfvOLC, KeYYVYi
OKN
uy&rv -ZnstjcL lA^ftfUxi/
Vita a Népszövetségben Eckhardt Tibor kisebbségi beszéde felett
Genf, szeptember 22 A népszövetségi közgyűlés vl-lk politikai bizottsága ma délelőtt folytatta a kisebbségi vitát. A román, jugoszláv és cseh delegátusok vitába bocsátkoztak Eckhardt Tibor tegnapelőtti felszólalása felett. Mind egyik képviselő védelmébe vette államát és azt állították, hogy Eckhardt Tibor állítása nem egyéb vádaskodásnál. Szerbia, Románia és Jugoszlávia minden téren figyeli a kisebbség érdokeit. A román delegátus megállapította, hogy tiz év alatt csak 10 ügyben fordultak petícióval a Népszövetséghez, a cseh delegátus pedig azt hangoztatta, hogy a kisebbségek sohasem fordultak a Népszövetséghez, ami bi-
zonyltjn, "hogy jőlndulatu Intézkedésekkel előzik meg az okokat, amelyek petíciók beadására indítják a kisebbségeket. Kifejtette, hogy a kisebbség érdekében követendő helyes ut elérésére, a reciprocitás elve alapján akár holnap is kész akár Magyarországgal, akár más állammal tárgyalni. Utána a francia delegátus szólalt fel, aki sajnálta, hogy n vita gyakorlati eredményre nem vezetett. Utolsónak Aloysi báró olasz delegátus emelkedett szólásra, aki kijelentette, hogy a kisebbségi kérdés a tanács illetékessége alá tartozik és a most lefolytatott vizsgálat csak megerősíti őt ebben a felfogásban. Az ülést hétfőn délelőtt folytatják. S\'
Remington
Portable Írógép
PnOB Minden lypusu írógép díjtalan bemutatása a
Remlngtoi gyári képviseletnél:
Junior
olcsó H praktikus
SZABÓ ANTAL
Fa-ut B.
Telefon : 81.
Nagykanizsa
NAPI HIREK
NAPIREND
Szeptember 23, vasárnap
RJnial katollkui: Tekla ss. Protett. Tekla. I«r.: Thlul hó 14.
Mozi előadások hétkOinap 5, 7, 9, vasár éi ünnepnap 3, 6,7 é» Ó órakor.
QyógvsxerUrí éjjeli siolgálat e hónapban: Őrangyal gyógyuertir Deák-tér 10. M. éa > klskanitMl gyógyszertár.
OőzlUrdő 24-tól 29-élg katánlliiUtáa miatt xÁr/a.
Szeptember 24, hétfő
Róni.katolikus: Pogolyk. M. Protest: Gellért. Izr,: Thlsil hó 15
— (Hatátoaás) Gyásza van a nagykanizsai jóslásoknak. Czinder János ny. jn. kir. posta és távirdaí főellenőr életének 81. évében meghalt. A megboldogult 42 évi szolgálat után vonult nyugállományba. A magyar posta-tiszti kar egyik legjobban képzett tisztviselője volt és azokhoz a postásokhoz tartozott, akik miatt a magyar poslu az egész világ előtt hírnevet szerzett. Temetése hétfőn délután 5 órakor fog végigmenni a temető ha-loltasházából. l\'tolsó útjára kikísérik mind a két postahivatalnak teljes tisztikara és személyzete.
— Házasság- jókai csütörtöki Kiss Pál ma\'ombérlö éa Marion Mária házasságot kötöttek.
_ Eljegyzések. Dalia Klári Nagy ka-nlzsa és dr. Rothauser György orvos Győr jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) i
l\'llchta Mária és WeiUer I\'erenc, a Magyar Keményfa Ipari r. t. tisztvi-selőjo jegyesek Csótou. (Minden külön értesítés helyett.)
SZÖVETEK!
SZŐRMÉK!
A vezető divatujdonságok legszebb és legnagyobb választékát vételkényszer nélkül megtekintheti
Kirschner Mór divatáruházában.
ZALAI KÖZLÖNY
1934. siéplembcr 23
— A vér felfrissítése céljából — kivált kép középkorú férfiaknak és nőknek — ajánlatos néhány napon át egy pohár természetes „Ferenc József" keseftlvizct inni. ViWgsrerle rendelik az otvosok a valódi Ferenc József vlz használatát, mert ez szabáJyc-Tza a bélmü-ködést, előmozdítja a gyomoremésztést, fokoiza az anyagcserét, javítja a vérkeringést, megnyugtatja az idegeket, egésiséges álmot hoz és ezáltal aj életerőt teremt.
— (A KfecWárda) szeptember hó 21-<5n, bélíőn este fél 0 órakor fontos ügyben tárgyal, uiána énekpróbát tarl. Gyülekezési hely Király-utca 34. Pontos és teljes létszámú megjelenést kér Bfebler.
— (Ar OMKE lamilmányl ulja n
vajgyárban) Az ÓMKE nagykanizsai kerületének tagjai ma délelőtt 11 órakor -helyiségükből a vaj gyárba lanul-Biányutra indulnak, megtekintik a vaj-gyár telepét és annak berendezését. l"on»os megjelenés kéretik az OMKE helyiségeiben. \'4
— (A gőzfürdő) szeptember 24-től 29-ig kazánjavitás miatt zárva van.
— (A nagykanizsai Kerékpár Egykt szüreti mulatsága) A nagykanizsai Kerékpár Egylet szeptember 30-án tartja szüreti mulatságát az Ipartestület ösz-
\'szes termeiben. A hegybirónői tisztet Harbarits Eajosué főszerkesztő neje tölti be ,mig hegybíró Mngj-ár János moziigazgató lesz. A (Zenét Torma Tóni jeles zenekara szolgáltatja. Bdejiődij 50 fillér, karzati állóhely, amely uzon-ban táncra nem érvényes, 30, fillér. A szüreti mulatság programján szerééinek szépségverseny, amerikai árverés, tánc reggelig.
— (Holttest a Balatonban) Tegnap délután Balatonalmádinál egy Jólöí-tőzött 55 év körüli 160 cm. magas női hullát ve telt partra u háborgó Balaton. Az idősebb hölgy ruháinuk átkutatásakor több levelet találtak, de ezekben semmiféle adatot n«m találtak, amelyből következtetni lehetne a hulla kilétére. A csendőri nyomozás megindult\' (
— (Második alma-termés) A Szcme. re-ulcában, Németh Mihály ny. nagy. •kanizsai polgári iskolai igazgató kertjében a rendkívül kedvező őszi időjárásban másodízben termett gyümölcsöt eg>\' almafa. A másod-termésnek ■ok a (nézője. <
— Anflol Hzflvetofc Nagykanizsán Anglia és egyben a világ két leghíresebb szövetgyárának, Jennens Welch
& Co., valamint Josiah Franz ltd. gyártmányai ezidén először kaphatók Nagykanizsán, Klrschner Mór divatáraházában.
— ThjicMíoIhI hlr. Blflgusz Eleik lánctanár október hó végén a Centrál-ban tánciskolát nyit.
— Meghívó- A Nagykanizsai Vasutas Testedző Egyesület a mai napon a városháza közgyűlési érmében fél 1 órakor tartja rendes évi közgyűlését, melyre tagjait ezúton is meghívja. Ha-tározatképtelenség esetén a közgyűlést ugyancsak a fenti helyen ugyanaznap délután 4 órakor, a megjelent tagbk számára való tekintet nélkül meg íogjo tartani a Vezetőség-
— Sajnálatra méltó emberek, kik rheumától szenvednek! Könnyért segíthetünk rajtuk néhány Aspirin-tab-Kttával. A Bayer-kercszl szavatol a valódiságért. r
— (Meghivó. A MAV Alkalmazottak Temetkezési Egyesülete ma délután 3 órakor a városháza közgyűlési termében tartja tisztújító közgyűlését, melyen a tagok minél számosabb megje. lenéaét kéri a.V*s*őség.
— A Iterl-I toemwtközl vájáron nagy föltűnést kellett a magyar gyárak kiállítása. örömmel könyvelhetjük el ezt a sikerl, mely ismételten tanújelét adta a magyar gyártmányú szövetek kiváló minőségének. Ma már a magyar szövetek minőség, valamint minta tekintetében a leghíresebb külföldi gyárak készítményeivel versenyeznek s ez az oka annak, hogy a vásárló közönség legnagyobb részi hazai szöveteket vásárol. A legnevesebb magvar szövetgyárak cikkeiből hatalmas választékot tart u SchütZ Áruház
— HelyszAnl közvetítés at Orion rádiógyárból. Szombat délután érdekes |i<tyszinl közvetítés volt az Orion
rádiógyárból. A rádiöriporlfcj leírta az egész gyára^ a konstrukciós irodá-Uól a raktárig, ahonnan expediálják messze országokba, idegen világrészekbe a magyar rádiókészülékekéit. Elvitték a mikrofont az összes osztályokba, megtudtuk miként készülnek az ejfcyes alkatrészek, fniként szerelik össze a készülékeket .miként hangolják be a komplikált gépeket. A közvetítés 10 perce alalt az összes fázisokat végig kísérhettük. Valóságban nem m«gy ez Ilyen gyorsan ,m»\'rt egy rádió teljes el-készítéséhez kb. 3 hót kell. A beszelő mikrofonjaival végig vonull az Orion rádiógyár munkatermein és a látottakról lépésről lépésre beszámolt.
SPORTÉLET
Nagykanizsa falbailsporlja és a biróküldés
A mull óvi gyengébb kerületi be-oszlás ulán minden nagykanizsai S|>orlcmber örömmel fogadta a pécsi és kajxisvári alosztály egyesítését és az első és második osztály fetóllriá-sál, mert ezzel Nagykanizsa futbal-sportjának fellendülését várta. Az uj beosztás azonban sokkal nagyobb kiadásokai is rótt különösen a nagykanizsai egyesületekre, meri ainig Pécs, Szekszárd, Nogymányok^ Simon-tornya egymáshoz egé^z köfcet feküsz-líe^.és Ka|x>svár sincs sokkal mesz-szebb, addig a nagykanizsaiaknak a két kaposvári mérkőzésen kivül minden alkalommal 140-180 km-l kell megtemü és a rossz vasúti összeköttetés miatt -csak másnap rcgg.\'l tudnak visszajönni. Ilyen lehetetten rossz vasúti összeköttetés mellé Járul móg a nagy költség, ami a rendező nagykanizsaiakat terheli. Átlag 100— pengőbe kerülne minden moccsás a ka-idzsai sportegyesületeknek még akkor ís, ha azokat nagykanizsai birók vezetnék. Mit látunk azonban. Ma már a 4. bajnoki forduló kerül lejátszásra és eddig uff>- az NTE-nek, mini n Zrínyinek minden meccsét vidéki li^ró vezeti. Amikor Nagykanizsára a legjelentéktelenebb meccsekre cirka 30— 35 pengő kőllséggel kaj>osvári, illetve pécsi biró van kiküldve, ugyanakkor nézzük meg |>éldául a mai birókül-dést. A PVSK—SBTC meccset, a kaposvári KRAC—Turul meccset, a barcsi BlOK-Hákóczi meccset pécsi biró vezeU ós azonkívül még a j>écsi II. oszt., meccsek kivételével is móg 3 pécsi biró kapott kiküldetést 4 ka-posvári biró is szerephez jutott," addig
SALGÓTARJÁNI
„M.M"- „»(■«". „HMLA" „UIM" tl „HF" TŰZHELYEK
tl.Sr.ngu mlnll.égl
UléBH hlvit.l!
Uh^l iraki
Kapható ragy vllasitíkb n i
FISCHER ÉS BADER
raakarMktdé* 36M
NAGYKANIZSÁN.
nagykanizsai biró az Idei szettonban egyetlen egyszer sem Jen kiküldve még Nagykanizsára sem, annál ke-kevésbbé vidékre. (Pardon tévedtem, mert Czvetkó a mult vusárnlp Csurgón vezetett meccset^) A 4 rétfí kipróbált bíróhoz a tavasszal levizsgázott még hét, igy 11 nagykanizsai biró várja vasárnapról vasárnapi a ki-(kűldetését. IX\' csuk várja. Mi nem akarjuk a pécsi és ka|>osvári birók {képességeit lekícsinylenl, sőt elismerjük tudásukat ,de ezúton is felhívjuk a Délnyugati a I szövetség és Birótes-tű,lei figyelmét, hogy ez igy nem mellel tovább. A nagykanizsai sportegyesületek egy szóval sem tiltakoznak az ellen, ha Pécsen és Kaposváron oda-való bírák bíráskodnak, de az egyenlős^} alapján elvárják, hogy az itthoni meccseket kanizsai birók vezessék, meri bizony örülnek az egyesü-letek, ha a csapatokat ki tudják fi-aotni, nem móg a súlyos biró költségeket. Az NTE nein tiltakozott a* ellen sem ,hogy a mult évi alosztály döntő PVSK—NTE meccsei pécsi biró vezesse ós lovagiasan kiállt az alosztály bajnokságért pécsj bíróval. Talán illene a Blrót<\'s|Öletnek utána nézni a kanizsai ifjubiró generációnak, ahol egy jKÍr igen tehetséges bíróra akadna és ha már nagy szorgalommal hozzáláttak a tanuláshoz és ugy elméletileg, mint a levente meccseken gyakorlatilag képezték magukat, hát néha-néha egy bajnoki meccsei is vezethessenek, Értesülésünk szerint a nagykanizsai sportegyesületek is panasszal fordulnak a Délnyugati alszővetséghez « biróküldésl rendszer megváltoztatása ügyében. • t
Heméljük, hogy a Délnyugati alszö-vétség megérti a nagykanizsai sportegyesületek ^s birók ezen lehetetlen mostoha elbánását és megtalálja a módot és az ulat a Biróle:itül\'~-lhez az eddigi rendszer megváltoztatására.
Ozorai Fenne
Ma délután negyed 4 órakor Zrínyi PEAC
Komolyan készülődőlt nemcsak a Zrinyi, hanem a PEAC csapata is a ma délután lejátszandó bajnoki labdarugó mérkőzésre. Amit már az is bizonyít, hogy már tegnap este Nagyi kanlzsára érkeztek. A pályaudvaron a Zrinyi vezeiősége fogadia a szimpatikus egyetemi csaptot.
i/V Zrinyi vezeiősége a szurkoló tábor felkérésére a Ferencváros—Hungária\' mérkőzést nagy hangszórós rádiói közvetíteni fogja, azért is tették a mérkőzés kezdetét 4 óra ijelyet egynegyed 4 órára.
A mérkőzést Slurm pécsi biró fqgja vezetni. Itt említjük még meg, hogy á Délnyugati Labdarugó Szövetség fe. gyelnii bizottsága, a mult vasárnap
feleselésért kiálfitott Poór Zrinyi Játékost tulszigoruan 0 hónapra tiltotta l-l a jálótyia. A vezetőségtől nyert ér-lesülés szerint, minden körülmények között megfellebbezik ezt a tulsflgoru Ítéletet. . _
Az NTE ma Nagymányokon látszik
Nehéz dolga lesz ina az NTE fut-bal csapa Iának. A JJagj-mányoki Sport Egylet együttesével inérij össze ereiéi annak sajál otthonában. Az NTE első izlK-n játszik az NSE ellen, de annak ké|Hisségei már ismeretesek. Saját otthonában keskeny és rövid pályán le. győzhetetlen elén fél. Még otthonában nem szenvedett vereséget és a legjobb csapatok is örültek, ha döntetlen eredménnyel megúszták, Így az NTK , is meg lehel elégedve, ha az egyik pontot hazahozza.
A (csapat a következő felállításban 1 játszik: Csondor — Csáki, Engcllci-ter — Radies, Horváth, Kudich Farkas, Szolíár, Szendrői, Bilter, Csász. Tartalék Hofmann. A mérkőzést Adorján kaposvári biró vezeti.
Úszósport
Tegnap délután folytatódott a csütörtökön megkezdeti úszóverseny Nagykanizsa város bajnokságáért. Csütórtö. kön Krása János nyerte meg az l.YX) m. jy-orsúszást, s tegnap ezt betetőzte a gyorsúszás megnyerésével. A versenyek ma délután 3 órakor folytalódnak a városi strandfürdőben K a következő számok kerülnek eldón. téSre: 200 m. mell, 100 m. hát és 11X1 m. gyorsuszóbajnokság. A győztesek és helyezettek érmeket és oklevélül kapnak, amelyeket dr. Krátky István polgármester fog kiosztani a verseny befejezése után. Itt jegyezzük meg, hogy a versenyre külön belépődijak nincsenek. _
- Angorettc, dültlraeló, dlagonál éa az őszi divatujdonaágok nagy választékban Stnger Dlvatáruházbon.
— Nöl ruhák gyönyörű fazonokban idényvégi árakon Schütznél.
Fájdalomtól megtörve, de Isten megváltoztathatatlan akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy drága Jó térjem, a legjobb édesapa, após, nagyapa, Illetve rokon
Czinder János
nyűg poaUffelleuSr
áldásos életéaek 80 ik, boldog házasságának 50 ik évében, rövid ízen védés és a halotti azentságek ájtatos felvétele után visszaadta jóságos lelkét Teremtőjének.
Drága halottunk földi maradványait hétlön d u 5 órakor fogjuk a temető halottasházából a róm. kath. hitvallás izertartása szerint besientri-tetni és a róm. lutb. sírkertben levó családi sírboltban örök nyugalomra helyezni.
Az engesztelő szentmUe-áldozal folyó hó 24 én d. e. 9 órakor fug a azentlereacrendlek plébánia templomában a Mindenhatónak bemutattatnl.
Nagykanizsa, 1034 azept. 22 EHlákedat örökké ailvSakbe záriak I
öze. Id. Cilnder Jánomé 11OI. C*ók« Anna, mI«. Ifj. Cilader jánoa. Piroska, Ky«im«keí. Ifj. Czinder linosné mBI. Ocr-gcly Irma, meny*. Lacika, unoklj* íi r Suhi klUtjtdt r"----*-
— VAssnak éa cUmaastok, paplanok, takarók állandó nagy válaaztéka Singtr Divatáruhdzban.
Kiadja a laptulajdonoa KOzgazdaaágl Rt, Gutenberg Nyomda éa Délzalal Lapkiadó Vállalata NagykaatMáa. Felelői kiadó: Zalai Károly. Interurbán teleion: Naffykutan 78. saim.
Erzsébet királyné szálló
Budapest, IV., Egyalam-utoa B.
(A Belváros kftipon\'tában).
100 modern kínyclmes szoba. Liftek. Hideg-meleg folyóvíz. Központi lütés. Az étterem és kávéházban minden este szalonzene. Az Erzsébet pincében egypinoér rendszeri i I pvngA BO fillér.
1984 laeplfmbet 23
ZALAI KÖZLÖNY
DÖNTŐ SIKER ŐSZIEK TRÁGYÁZÁSÁNÁL
PETI SÓ
FIZETÉSI KEDVEZMÉNYEK
Kérjen azonnal árajánlatot
péti mitr0géh MÜTrAgyagyAr rt., Budapest, v, Uádoruica 21
II:
4> vidéki larakatunkaál eagykaalzaéa ■
ORSZÁG JÓZSEF cógnól
Briiébet tér 10. (A bírósági palota mtllett). Telefon 130.
i
APBOHIBDETESEI
Eladók banda duránci bara-kfik. mh Junius hóba* érók, kesertlmandula alinyra nemesítve, fazl Hültetéue, darabonként 0) fillérért. Saáz darab vételnél 50 fillérért. Megrendelhető dr. Kótal Lászlónál Pogánv vár. posta Dióikál.____90
Kla4ó elflszobás, nagyobb udvari M.V< mellékhelyiségekkel. EOtvOi tér 30 3524
Három darab kis, basmélt b«roa-hordó eladó. Sugár-ut 16/i, földsrint.
•3536
Jókarbae levő gyarmekkooalt keresek megvételre. Batthyány u. 2. -3537
Ribizli- éa puspáng bokrok eladók. Klniztl nt 32. 3539
Rgy leányt ba|ó»óa«aek keresek azonnali belépésie Csengery ut 32. -3540
Fgy fiatal kavóoaaagód azonnal »el-vétetik. Tüchert kovács, Nagykanizsa
•3541
Háromeaobóa lakás me\'lékhelvlsé gekkel kiadó. Arany János-u 2/a. -3532
Balatonalmádi-kflapontban
mi divatáru ház azonnal bérbeadó.
Áruraktár telszéa szerint átvehető Rentábilis évi üzlet - Bővebbet Kaazovltzky divatáraház, Székesfehérvár
Komfortos háromszobás, 2 kélszobái. I egyszobás lakás október 1 re kiadó.
Csengery-ut 86. 3546
_______ lakás Szemeréb\'n
azonnal kiadó. Bővebbet Király utca 36 Rcicheafeld 354 S
Éjyszobás, konyhás lakás aionnalra éi egy raktárhelyiség kiadó. Király u. 6. ___ 3547
Caányl László-utcában egy szép, virágos, öbb lakásos, Jól Jövedelmező családi bái Jutányosán eladó. Cim a kiadóban. 3; 44
MOhal|raiak vagy Irodának Is alkalmai, vtfágos üzlethelyiség Magyar-u. II/a. «l«tt kiadó. Bővebbet Rákóczl-u 36 3545
Tavasa u. 21/a. a*. h*x minden elfogadható árért eladó, esetleg pestkörnyéki házzal, vagy telekiül ia elcerélném. — Soino»vi József, Budapest. VIIL ker. Futó utca 10. .3543
Jókaiban levő, fűthető fftrddkódat
mcgvéielre keresek. Cim a kiadóban. 3521
Eayszobás, komfortos udvad lakáa \'"cllékhelylségekkel kiadó. Roagonyl-utca C. sz. — Ugyanott hibátlan fehér csemp*
«a dó. -3556
Autótaxik, kizárólag kényelmes, csu
*ott, hatizeinélyesek, olcaón rendelhetők. Ttlefon-állomis 22B. szám, Kaufminn Manónál.
Margit fűrdőTciengery-ut 19. Nyitva f\'ggtl 6 tói este 7-ig. Tyukszemvágás. Kedvezményes Jegyek az Ipartestületben. Omke ban, Xaoe-níL
Német klaaaaablíyt keretek 6 éve* llam mellé. Lenkel Pál Marczall. 3676
MeHhy Mlkléa-ut 4S/o. iz háibin szép kétszobás udvail lakát vízvezetékkel, mosdófülkével nagy verandával, ciendes parkírozott udvarban november l-re kiadó. — Ugyanntt kiadó azonnal, szépen bútorozott, kótablakaa atoai aaoba.
Budapesti divatbemutatókról haza
érkezlem. az Igen tiszteit hölgyeket é\'te-iltem, hogy eredeti párizsi modellrajzok szerint legjutányosabbf.iv készítek Ir/inda é» angol ruhákat, valamint kosatOmflket és kabátokat Tisztelettel Rátz Mariska Báthori-utca 3. 3668
3 kai. hold szűllő <7^1
szobás villával, gyümölcsössel és kb. 40 hl. borterméssel 3600 pengőért eladó. — Bővebbet Klrály-u. 35. alatt — Ugyanott Klrály-u. 3. sz. ház is megvehető. 3203
Hóxak, 2, 3, 4, 5 szobás magáahó-
aab. több nagyobb és kisebb Jövedelmező bérházak kerttel é> kert nélktll. amalatea és Oelatháaak, wenJég-ISk. Saentayflrgyvárl és Bagolal
hegben 4, 3, 2 és 1 ho\'d e.őlfl pincékkel, Látóhegyen 5 és 2 hold birtok pincével, Gáepárhegyen 4 hold birtok lakóházzal, felszereléssel, KlefSrhónoea 1200 D-öl szóló, pince, Islállóvtl. Nagy förbónoen f03 □ 01 szóló felazereléasel. Hóchelyek Katonaróten, több kisebb-nagyobb házak olcsó árban éa kedvező fizetés mellett eladók. Rákó zv u. 29. és Szemere-u. 3 sz. háaak eladók. Bővebbet Du\'.ász Miksa Ingatlanközvetítő. Nagykanizsán, Szemere-utca 3. szám. 3033
Üzemképes állapotban, Jókarban levő 8-as vagy l(Ve« lakamabllt keresek megvételre. Árajánlatokat Kálmán József mérnOk Nagykanlzaa kefegyár dm e kérek. 3523
Király otca 49. szám alatt efyaaabée konyhás lakás kiadó. Bővebbet Zwelgnél. Brasébet tér 1. 3488
171 oa. maga
antik faazobráazait
lüzben aranyozott dlszitéses azalontOkOr
virágtartó betéttel, rézoszlopos márvány éljcllaiekrény. egy tallóra, tollett-tukör márvánvlappat, egy garantáltan tiszta politúrozott laágy ruganyos betétlel. conaol-tükftf, vasautslka, Íróasztal, 4 égős nagyon síép rézcslllár, egy álló ruhafogai ernyő tartóval vasból, egy konyhaberendezéi éa egyéb hlatartásl tárgyak elköltözés vésett eladók Klsfalndt-ntcá 21. 3675
Fakó* elköltözés miatt eladó Kisfalud.-utca 16. 3682
Eladó nagyon szép modern komplett ebédlő és 6 darab Bledermajer antik síék. Erzsébet-tér 11. Kukaoiné. 3681
■BlSabeJáratsa bútorozott szobát keresek Csengery-at és annsk környékén. Címeket a kiadóba. 3680
■axlm-lómpók részletfizetésre la kaphatók Stern üvegkereskedésében Naev-kanfssán Fő-ut 2 3204
POGÁNYVÁRI
uradalmi fajboralm kaphatók literenklnt már SO filléréit Legkisebb létei 25 liter. SROIS KAROLY földbirtokos Batthyány utcs 26. szám.
helylsigekkel, Üzlethelyiség raktárral, raktár vülön. azonnal kiadó. Érdaki Fő-ut 15 alatt. &13
Saját termésű kerecaenyl asztali fehér bor literenként P — 56 ért, siller (vörös) és ódeemaat P — 48 ért kspható Csengery-ut 19. 82
Háromszobás utcai labóa elsejére kiadó. Klrály-u tea 13.
november 3671
Városi Mozgó.
Szeptember 23.
Még ma vasárnap.
Világaiker I
CSIBI
Ka,te8ráí^Ga«I Franci
az egész világ által flnnepelt fllmdlva legsikerültebb filmje. Kiegészítés
kttISn szenzációi
Ma 4 előadás, 3, 5, 7 és 9 órakor.
TulltxaM, kl klrakabendetáaban 1a lártu, a ionnal! belépéaael, alkalauaáal nyerhet. Aláalitokil, lluléil May aaa«-|s»lésévil, a kiadóhivatal továbbit. 3W7
B6hm Aolalaá ia»aÉláfcaw,
Zárda-utca 8, legújabb í« legnabb min. ták a lagolcaábban dAnyomtatn.k. -3674
Kéakartbláat, •blak-kllteláat
jrírtmínv.1 l<bh kittel a kiolcaább villátok. Baláu üvege*, P8-ut 4.
ablak-kllteltot U|lt
sm
Egy kltaUHa uoaaaa belépána kerületik Kelemen Reuí eáfnfl 9(70
Haauált |ó állapotban Iává kasalt keresek megvételre. Cim a baa.
Egy |obb klhaMflta kerékpárral Isivé telik. Sugár ut 53 Belelne! Jiaoa 01
elaejére Bálhay alea la
Egy rlimentea l.hér ponyva ahsaaatl becallletea megtaláli Ilii Julalota etkoében adja la Máikns, Kltály ulca 31. 3S73
15.197/1934.
Faeladásl hirdetmény.
Készpénzfizetés ellenében-bárki, 6 hónapi kamatmentes részletfizetésre minden közszolgálati alkalmazott rendelhet tllzifá!, a város erdőhivatalánál.
Nagykanizsa, 1934. évi ju-lius hó 21-én.
U Polgármesterh.
19.276/1934.
Hirdetmény.
Az I. II. ker. köztemető régi, elhanyagolt, gondozatlan sirjain levő emlékköveket f. évi azept. hó 25-én délelőtt 9 órakor a temetőben (megtartandó árverésen el fogom adni.
Nagykanizsa, 1934. évi szeptember 18-án.
K i Polgármester.
vásárol
Dukász Ferenc
fakereakedö, Nagykanizsa. Magyar-utca ION. 1408
ZALA! KÖZLÖNY
1934. szeptember 23

I
és kárpitos árut minden ízlésnek és igénynek megfelelőt, óriási választékban, legolcsóbban és legkedvezőbb feltételekkel szállít díjmentesen és felelősséggel \'
tOPSTEIN
bútoráruházak
Telefon i 410.
Nagykanizsa Szombathely Békéiciaba Sopron
fiortky ElkUi-al 4.
Alapítva i 1887-ben.

á
19585/1934.
Felkérem mindazon háztulajdonosokat, akik a nemzeti lobogó beszerzése tárgyában a hozzájuk intézett felhívásra még nem nyilatkoztak, szíveskedjenek nyilatkozatukat (a nyomtatott felhívás alsó része) legkésőbb kedden déli 12 óráig a városi kiadóhivatalba (Városház, I. em. 22. ajtó) beadni.
Nagykanizsa, 1934. évi szept. hó 22-én.
ut, Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
16124/1934.
Hirdetmény.
A Petőfi-ut végétől a Hon-véd-u. 44. sz. a. lévő téglagyárba vezető magánutat a tulajdonos engedélye nélkül többen használják. Az 1894: XII. t.-c. 42. §-a értelmében közhírré teszem, hogy ezen utat kizárólae, csak a tulajdonos engedélyével rendelkezők használhatják. Nagykanizsa, 1934. évi szept.
hó 21-én. ,, , .
un Polgármester
Rádióamatőrök!
A legújabb super- és takarékkapcsolásu készülékekbe : Behangolt tekercsek, Középfrequenciáju transformatorok, Hármas forgók Mindennemű rádiókellék legolcsóbb budapesti árakon kaphatók. Nyugodtan építhet rádiókészüléket,
mert szaktanáccsal, beméréssel díjtalanul szolgálunk. Rádió antiquarlum. Cs«r«, vétel, eladás Weekeridezők:
Oramofoniemez kölcsönzés filléres árakon, legmodernebb slágerlemezekből. .
ecektronnAc
85 Vdro»Cdmpalota telelőn 4%2.
PONYVA
Varrás, javítás — Hirsch és Szegő cég
Sátor
Kocsi Kani Gép Turista Kölcsön
Nagykanizsaiak találkozóhelye ex
István király Szálloda
Budapest, VI., Podmanlofcky-utoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202—43, 294—34. - Sürgönyeim: H0TEL1ST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi (ütés, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
19273/1934. s~
Hirdetmény.
Egy drb. tenyészkant f. hó 26-án, szerdán d. e. 9 órakor az uj vásártér mázsaházánál megkezdődő árverésen eladok.
Nagykanizsa, 1934. évi szept. hó 21-én.
«« Polgármester.
Vetéseknél,
réteken,
kaszálókon,
luoernásokon,
kertiveteményeknél
csodát müvei a
Péti-SójDDtrágy a.
Bizományi raktár:
ORSZÁG JÓZSEF
M.f, Mltrágya, n0.iny.4d.lwl.Mr.li, Btfc. kM.fk.de.4beB
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A blróaág mellett.)
(NrODiatott i UptuUldonoi KoiSu<Ual(l K.-T. Outenberg Nyamdz é» Dtóalal UdzuM Vállalata könyvnyomdádban, Nigykaaiuáa. (Felelói lliletvezctí i Zalai Károly).
■i ■
74. évfolyam 216. szdm
Nagy&antaa, 1B34. szeptember 25, kedd
ZALAI
POLITIKAI NAPILAP
fMfkefatffég éa kiadóhivatal: V6u\\ 5. uá«. Megjelenik minden reggel, liétiö kivételével
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
PJŐHietésl ára: tKy bóra > pengő 48 Ittlét Sieikeaatöaégl éa ktodóhIvaUII telelőn: 78. as
Ausztria példája
Az egész világsajtót bejárta és megérdemelt feltűnést keltett az a nyilatkozat, amelyet Schuschnigg osztrák kancellár egy francia újság genfi tudósítója előtt Ausztria függetlenségéről tett- Kiterjeszkedett ebben a nyilatkozatában a kancellár a Habsburg kérdésre is és azt mondotta, hogy ez a probléma az osztrák kormány számára nem létezik és azt szjeretnék, ha többé nem is kerülne szőnyegre, mert nekik nincsenek olyan terveik, amelyek bárkit ls aggodalommal tölthetnének el, vagy megzavarnák a középeurópai politikai rendet.
Nem érdektelen, sőt sok tekintet-Len tanulságos a kis Ausztriának a létért és ezen tul a függetlenségért való küzdelmét figyelemu.el kísérni, mert hiszen nyilvánvaló, hogy Ausztria függetlensége, önálló és megszilárdult állami léte ma egyik feltétele nemcsak Középeurópa, hanem egész Európa békés egyensúlyának. A függetlenség és nem az államforma kérdése, amely utóbbi a füg. getlenséggel nem azonos.
Ausztriát nem veszi ugyan körül ellenséges népek gyűrűje, sőt abban "a "helyzetben van, hogy barát, sőt rokonnépekkel dicsekedhetik, ámde ütközőpontjába került olyan érdekek nek, amelyeknek hatásával és egy-< máshoz való viszonyával szómolnia kell. Magyarán ezt ugy fejezhetnék ki, hogy Ausztria felelős kormánya számára talán a legfontosabb kötelesség alkalmazkodni az adott viszonyokhoz tekintettel lenni a külpoli tikai helyzetre és tartózkodni minden olyan kezdeményezéstől, amely
mint a kancellár mondotta - alkalmas lehetne arra, hogy megzavarja Középeurópa politikai rendjét.
Kossuth Lajos mondotta, hogy nzon az országúton, amelyet a kis nemzetek járnak, mindig inkább az ész, mint az érzelem fáklyáinak kell világítani. Ausztria már akkor magáévá tette ezt a tanítást, amikor Toll fuss kancellár vette kezébe az ország sorsának intézését és Schusch nigg most azokon a nyomokon halad tovább, amelyeken az osztrák függetlenség magyarbarát vértanúja elindult. Békét, nyugalmat, belső megerősödést hirdet és minden olyan momentum gondos kiküszöbölését, amely belső egyenetlensé get és külpolitikai bonyodalmakat okozhat. Ilyen momentum, ilyen erjesztő anyag volna Ausztria részéről a Habsburg-kérdés felvetése ma, amikor a külpolitikai helyzet megrázkódtató akciók helyett a nyugalmi állapotot követeli meg, aminek éppen az Ausztria függetlensé gének biztosítása felett tanácskozó "agyhatalmak adtak eléggé világosan és érthető kifejezést.
Ebben a helyzetben Ausztria kormánya számára valóban az a pa-rancsszerü kötelezettség hárult, a mellyel a régi római szenátus fordult külső bonyodalmak idején a
konzulokhoz, utasítván őket, hogy
Mindent háttérbe szőrit Genfben az osztrák kérdésben való megegyezés ügye Jugoszlávia akadályokat gördít a megegyezés elé
(lenf, szeptember 21 Az Ausztria függetlenségének kérdésében folytatott tanácskozások során fezóbakerfllt, hogy Jugoszlávia az olaszok iránti féltékenységből állítólag akadályokat gördít a megállapodás elf* Barthou, Eden és A^oisi nagyfontosságú bizalmas é\'rtekez\'etcl tartottak AuszírUp függetlensége ügyében, amely a keletéurópai egyezmény tervét is háttérbe szorítja és egyre fon-tosabbá kezd válni Olaszország határozott egyezményt kíván, amely biztosítja Ausztria függetlenségét, de uj állampuccs esetén azounali szankciót vonna maga után. Franciaország főleg cseh és jugoszláv nyomásra a Nép-
I szövetségre szeretné ruházni ozt a 1 szankciót.
Nyíltan háborúra izgatnak Jugoszláviában Olaszország ellen
London, szeptember 24 A Daily Mail rómbi tudósítója közlése szerint Jugoszlávia egyes részeiben nyiltan háborúra Izgatnak Olaszország ellen. A lap szerint Ró-mában^z a felfogás uralkodik, hogy ^Szerbiának vagy meg kell változtatnia eddigi magatartását, vagy pedig Franciaországnak kell szaki-tánla Szerbiával, hogyha Olaszország barátságát akarja keresni.
Családvédelmet, katolikus összefogást és felekezeti bókét
hirdettek a XXV. jubiláris katolikus nagygyűlés szónokai
Budapest, szeptember 24 Vasárnap 10 órakor ünnepi szentmisével nyílt meg a 26-ik Katholis kus Nagygyűlés, Serédi hercegprímás a mise után beszédet mondott Mi, katolikusok, mondotta többek között ezen a jubiláris nagygyűlésünkön rá akarunk mutatni apra az egyetlen lehetséges és elfogadható orvosságra, amely nemzetünket meggyógyíthatja. Vissza kell helyezni a házasság szentségét, a család intézményét, mint minden társadalom legfőbb alappillérét, a Krisztus kijelölte alapra. Biztosítani kell a házasság szentségi jellegének, felbonthatatlanságának örök érvényét.
A család és a n egélhetés
Utána Glattfelder püspök tar.\'ott előadást.
A XX. század végzete, úgymond hogy az arany és a vas kíméletlen harca, a bankokrácia és az egyéb, már-már gigantikussá nőtt világi hatalmasságok teljesen hát-térte szorították a régi erkölcsös és erényes családi tradíciókat. Mihelyt
a család szentségét lerántják a megillető piedesztálról, aláhanyatllk a társa <telpm és vele együtt a nemiet A próbaházasságokkal való kacérkodás, »az első férjekről* szellemes, kedő lányok, a bomlasztó sajtó lassanként olyan helyzetet teremtettek, amelyben összeomlott az erkölcs, a házasság és a család. A családvédelem nem lehet filantróp kísérletezések laboratóriumi tárgya. A munkabéreket az isteni igazság szemmeltartásával kell újra szabályozni. A gyermekek számával kell összhangba hozni a megélhetés elemi feltételeit.
A katolikus Összetartás és a felekezeti béke
Hómann Bálint kultuszminiszter beszédében az Actio Cathollca célkitűzéseivel foglalkozott. Ennek a mozgalomnak nem szabad osztály vagy pártpolitikai alapra helyezkednie, hangsúlyozta hanem az egész katolikusság összefogására, az ellentetek áthidalására kell törekednie. A katolikusság a nemzet elkölcsi erőinek koncentrációjában
őrködjenek az ország épsége és érdekei fölött. Nincs és nem is lehet egy kormánynak elsőbbrendü feladata annál,\' hogy a ieú bízott ország épségét és érdekeit védelmezze. Ha tehát a helyzet az, hogy a Habsburg-kérdés felvetése nem szolgálja Ausztria érdekeit, sőt veszélyeztetheti épségét és függetlenségét tikkor az ország kormánya köieles-gét teljesiti annak megállapításával, hogy ez a kérdés számára nem létezik és azt szeretné, ha ez a kérdés többé nem is kerülne szőnyegre A mi helyzetünk sok tekintetben hasonló Ausztriáéhoz, mi azonban csak barátokra hivatkozhatunk, mert nekünk rokonaink nincsenek. Mi egyedül állunk a népek tengerében^ mint magányos kis sziget, nekünk
a támogatást rokoni alapon egyetlen egy európai nemzettől sem lehet re mélnünk A ml kötelességünk tehát nem lehet más, mint kerülni és a közélet porondjáról eltávolítani minden olyan kérdést, amelynek meg oldása egyrészt külpolitikai bonyo dalmakkal járhat, máyészt pedig valótan nem időszerű- Nekünk is ugy, mint a szomszéd Ausztriának, a telső békés munkára, erőgyűjtésre kell egyesítenünk mindazt a magyar energiát, amelynek kiapadhat-liin forrása a nép élniakaró lelke. És azt sem szabad felednünk, hogy en nek a nyugalmi állapotnak megteremtése és megőrzése a mi állami létünk és függetlenségünk szempontjából sem közömbös.
csak igy érheti el az őt megillető pozíciót. Ennek a pozíciónak a katolikusok számánál és a katolikum-ban rejlő erkölcsi értékek nagyságánál fogva vezető pozíciónak kell fennie. De a nem-katollkusok tekintélyes tömege ls alkotórésze a nemzeti társadalomnak, részese a nemzeti életnek. Nekünk, katolikusaknak kerülnünk kell a teljes elszigetelődésre irányuló és a felekezeti békét megbontó törekvéseket- A béke vitális érdeke a nemzetnek A katolikusság is csak békés atmoszférában, saját erőinek teljes koncentrálásával tud eredményesen szembe szállni korunk vallásellenes és az államrenddel is szembeszálló eszmeáramlataival- A kulturharc felidézése csak a vallás és a nemzet ellenségeinek állhat érdekében-
Erölelje8 szervezkedést indit
a Keresztény Gazdasági Párt
A 25-lk Katolikus Jubiláris Nagygyűlés mai második napja főpapi misével kezdődött, amit Virág Ferenc pécsi megyéspüspök oelebrált. Utána a különböző egyesületek díszközgyűlést tartottak. Igy a tanító egyesületek, Szociális Testvérek, eucharisztikus kongresszus, a Gerilla Egyesület és a többi egyesületek tartották nagygyűlésüket. Kongresz-szusát tartotta a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt ls, melyen Szonntagh Jenő felsőházi tag emlékezett meg Károlyi József gróf elhunytáról Utána Széchenyi György1 gróf beszélt, hogy a párt Ifjúsága milyen szerepet töltsön be a pártéletben Ernszt Sándor n bel és külpolitikai eseményekről nyújtott kimerítő tájékoztatást. A párt elhatározta, hogy intenziven megindítja a szervezkedés munkáját.
Hétfőn délután
a második nyilvános ülésen Serédi hercegprímás tinókölt. Felró Kálmán képviselő előadásában kifejtette, hogy a katolikus családtól nem lehet alá-tatos türeljnet és lemondást követelni és éhezésre kényszeríteni- A katolikus család érdekében harcolni kell. Majd fejtegette az arányszámnak megfelelő elhelyezkedést o foglalkozásié-ágakban és az állami méltóságokban. Winkler Elemér ügyvéd (Szeged) a katolikus családot a társadalomban fenyegető veszedelmekről, Teleki Pál gróf Krisztus és a r-salád címmel, Tóth Tihamér a keresztény házasság lényegéről tartolt előadást.
Hétfőn este a nők nagygyűlése volt Mikes püs|K>k elnöklésévei- A családi élet Üszlaságát hangsúlyozta. A családhoz nem szalwd — mondta — kó-zelejigedni a szélsőséges eszméket.
Végetért az amerikai nagy sztrájk
Newyork .szeptember 21
Véget ért ai. amerikai szövő\' ipari nagy sztrájk, a munkaadók a munkásaikkal megegyetek és nagyobb engedményeket adtak munkásaiknak.
« ZALAI KÖZLÖNY
-r7—■ •>(, (,i|\'.|.jj\'"n-
A nyilaskeresztes Pálffy -Fktét-grófkatand-

se
\'.tem^\'ti „ \'i bizottsága !Olt- Ectawir.ll bilt sdjftAlut->gy « „/jélkM
Tibor,
együttműködés\' Kérdése, amelyet magyar küldöttség javasolt, nem talál egyhangú visszhangra. Ezért visszavonja az indítványt, de fenntartja kormányónak a jogot, hogy
»lMWW»t*kiW. oíöktfjawU-
hesse.
Ezután a kisebbségi kérdést kezdték tárgyalni. Ismét Eekhardt Tibor szólalt fel, aki a román delegátus, nak válaszolva kijelentette, hogy elismerj, hogy a nomán kisebbség nem fordult petícióval a Népszövetséghez, de ugyanezt megtette a magyar kormány is, nehogy ezzel ls tetézze fajtestvéreink szenvedését. A magyar kormánynak az a véleménye, a kisebbség hatékony jogvédelmi érdeke nemzetközi szerződéseken alapul. A vita nem volt céltalan, mert kölcsönös érdekek tisztáztattak. Benes indítványát elfogadta, hogy kölcsönös megegyezés és arányosság elve alapján kell a kérdést megoldani. Majd indítványt tett, hogy e kérdésben a Népszövetség tanácsát kell megkérni, hogy alakítson egy vizsgálóbizottságot, amely tanulmányozza a kisebbség helyzetét.
Utána Antóniádé román delegátus szólalt fel, aki elismerte a magyar küldött által megjelölt utat a pro bléma megoldására, de az ő véleménye szerint Romániában a kisebbség helyzete kielégítő
Benes elismeréssel nyilatkozott Eekhardt Tibor jóindulatu indítványáról, de kijelentette, hogy ebben a kérdésben a nöpszövetségi tanács az egyetlen illetékes tényező.
Miután Benes nem válaszolt világosan Eekhardt javaslatára, Eok hardt ismét felszólalt és kérte vála szát az általa kiküldeni kért bízott ságra vonatkozólag.
Benes felállt és kijelentette, hogy nem ellenzi éppen a javaslatot, de megjelölte, hogy mely uton kell annak haladnia.
Utána több felszólalás hangzott el. A felszólalók az eddigi eljárás mellett foglultak állást, azt gyakorlati érvekkel próbálták bizonyítani, de Eekhardt kérésére Ók is hozzájárultak elvben a javaslathoz. A bj zottság ebben véglegesen még nem döntött.
J»U«bfzflai kőz
,%A nemié ti szocjottefflk dMnántulÍ RJtta \'nyelője, f>«l<fy Pidél gróf Znimne- Ugylljft
íben
A Nemzeti Egység
hlrel
Felkéri a központi titkárság a II választókörzet alelnökét és titkárát, hogy f. hó 25-én, kedden este 7 órára a központi irodában meg\' jelenni szíveskedjenek. A névjegyzéket szíveskedjenek magukkal hozni.

Állandó tagfelvétel egyelőre csak is a Deák-tér 14. sz. I. emeleti központi irodában van naponta 6-től 7 óráig.

Felkérjük azokat a háztulajdonosokat, akik kérelmet terjesztettek vasárnap délelőtt £ vezetőség elé, mennél előbb jelentkezzenek a titkárságnál.
Kérjük a tagjainkat, hogy a tagdijak fejében kapott bélyegeket mindenkor ragasszák be a tagsági jegyükbe, mert csak igy van igazolva a tagdijak pontos befizetése.
gyét érlewett", hogy uz itteni szcíy ;\' néhi tizeteket ipegiátogawa A csendőr- "" .ég tűdomóst szerzett a gráf látogató körútjáról és Igy történt, hogy ahol gróf Pálffy megjelent valamely községben kíséretével, a esend őrjárőr már várta a nyilaske^ztes vezéreket.
Először ^iU^bóf kfr^gl*! órke#-tek, ahol az egyik hívük házánál ópp-en ebédhez «kartak ülni, amikor mégjelent a csendőrjárőr és a nyilaskeresztes vezéreket bekísérték a községházára. Hosszabb kihallgatásuk és igazoltatásuk után azután elengedték őket.
tf Pálffy ;lőbe mei igbeli is
iszélést jflfc ,IMMMI| IíW Nemessándorháíán ós . mas községben szintén Igazoltatták \' a csendörök és helyenként elö is állították őket, a helyi awrverökkcl való megbeszélésektől pedig eltil. lőtték Ókét.
Körútja után gróf Pálffy panaszt lett a megyeszékhelyen a történtek roiatt, fóleg az Igazoltatás miatt Azt a választ kapta, hogy miniszteri rendelkezés értelmében nem csak a gyüléstartás, hanem egyéb szervezkedési tevékenység is tiltva van.
A lucernaföldön kiásott gránát felrobbant és darabohra tépett egy diszeli gazdát
Tapolca, szeptember 24 | leszakította. A kissé távolabb álló
(Tudósítónk Jelenti) Súlyos szerencsétlenség történt szombaton a Tapolca közeléten fekvő Diszel község határában. Kovács József 26 éves diSá^.ll gazdálkodó most egy hete szereit le és miután megtudta, hogy földjükön a tüzérségi gyakor-korlatok után fel nem robbant gránát maradt vissza, elhatározta, hogy kiveszi ezt.
Szombaton délután 6 óra tájban kl is ment öccsével lucernaföldjükre és a-z ott levő egyik 8 cm-es földbd-furódott gránátot ásóval kl akarta venni. Ásás közben valószínűleg a gránát az ósótól nyomást kapott és felrobbant. A szerencsétlen fiatal gazdálkodó bal lábát ós mindkét karját a felrobbanó gránát tőből
öccse szerencsére csak kisebb sérü -léseket szenvedett.
Kovács Józsefet a:.onnal a tapol? cai kórházba saáili.ották, de segíteni nem lehetett rajta, este 9 órakor elvérzés következtében meghalt. Ko vács édesanyjának állltá&a szerint ugy ezt, mint a földjükön levő másik két fel nem robbant gránátot Lejelentene, de eddig még azok el távolításáról semmi intézkedés nem történt, pedig n további szerencsét lenségek elkerülése végett szükséges lenne. Reméljük, hogy az illetékesek felfigyelnek e halálos szerencsétlenségre és -mielőbb ártalmatlanná teszik az összes veszedelmes fel nem robbant gránátokat.
i lelenyel frontharcos zászlószentelés
Többszőr megírtuk már, hogy az Országos Frontharcos Szövetség Letenyei Főcsoportja október 1-i-érC nagy frontharcos találkozót rendez, amelynek keretében szentelik fel a Főcsoport zászlaját is. A zászlón ny a i tisztséget báró Ruhldó Zichy Ivánné vállalta, aki/jek minden közügy, iránti nemes-lelküsége és jószívűsége messze ismeretes. Az ő áldozatkészségét hirdeti ez a zászló is, amelyet gróf Mikes János püspók fog felszentelni.
A rendezőség most állította össze az október 14-iki nagy letenyei ünnepély programját, amelyet az alábbiak-ban adunk közre:
Délelőtt fél tlz órakor gróf Takách-Tholway József ny. altábornagy, országos clnójc, háromnegyed tízkor pedig József főherceg ünnepélyes fogadta, tása.
Tiz órakor lábori mise keretében gróí Mikes János szombathelyi megyéspüspök felszentelj a zágjilót. \'tizenegy órakor frontharcos disz-
Erre Várt? Itt van a
iwteliiisitÉifD
2 X Rádió.
Ezt megveheti, mert a havi részlete csak
P 10*80
Kérjen dijtalan bemutatót a lakásán!
SZABÓ ANTAL
Fö-ut S.
rádió é> fotoszakflzlete
Telefon 91. iz.
iifiNBnilfri
RÜHGO\'?iclíy-*IvAniiy-íászT3aíiyfl adja a u föiiiuporl elnökének.
7 FtnnwiawM: icnuHWimrm*.*" A dsielórll\' |iK>ÍT«m; UtlwtM4Atdf]
ír vÍBrí.\'ltmCiyi Arakor W II KÜiÚ-
beveráavmijd-tsie\'f) Árai líUícmulolsáK a 1>\'H\'iijtí Kawinó hc-lyiségeibui. i
Asztma és szívbetegség, mell-ól IlldóbaJ, gorvíty- éa angolkór, a bír megbelegedlsel él futunkulózts eseteiben a mindig kellemes hatású lermészetes .Ferenc József* kese-■ Qvlz az emészlócratorait alaposan kltisttltjs s ■ momor és belek működését kilát óén siabílyozza. Hírneves európai és amerikai klinikusok tuberkulotikusegyéneknél Ispau-\'altok, hogy a betegség k.zdetén ielentkezó székrekedések a Ferenc József viz tissinálsla loytán lényegesen enyhülnek.
Husz éve ma...
(A Zala 1014. szeptember 22-25-lkl számából)
Versalllest bombázzák a német repülőgépek. A királyi palota jobb szárnya rombadőlt.
Hindenburg Oroszországban. »Hln denburg csodás hadserege* megszállt egy orosz tartományt és feltartóztathatatlanul nyomul előre. Pétervárott nagy a rémület. A monarchia csapatai offenzívára készülődnek.
Románia mellettünk van! »A guruló rubel és az enyves frank* dolgozik Romániában. Statáriumot kellett elrendelni, mert mindenfelé tüntetnek, hogy Románia avatkozzék bele a háborúba és szállja meg Erdélyt. De a szombati koronatanács újra kimondta Románia semlegességét. Egy előkelő (de meg nem nevezett) román politikus nyilatkozata szerint a román király a hármasszövetség mellett áll és azt támogatja magatartásával. Cikkét igy fejezi be a Zala : «Tehát Románia felöl nyugodtak lehetünk *
Az Emden német cirkáló a bengáli öbölben elsüllyesztett 5 angol hajót, a hatodikat foglyul ejtette< A Möue német ágyúnaszádot az angolok elsüllyesztették.
Kivégzések egész sora történik a szerbektől visszavett magyar délvidéken, ahol szerb érzelmű ma-gyur alattvalók bujtogatták a lakosságot és elősegítették a szerbek betörését. 2600 egyén ellen folyik a statáriális eljárás.
Olaszország mellettünk l Az olasz kormány ugy döntött, hogy nem lát okot a hármasszövetség felbontására s ha Itália fegyveres beavatko-zfisáról lehet szó, az csak mellettünk történhetik. Az olasz hadvezetőség intézkedései arra mutatnak, hogy ez nincs is messze.
Téllesre fordult az időjárás a nvugati fronton. Az orosz fronton állandóan esik.
Kolerát hurcoltak be az orosz harctérről Galíciába saját sebesültjeink.
A Vörös Kereszt, amely 40 éve

tnüköílöt NagjktttoéB, a rtrgyár hárw helyiségéin Í20. ágyas, a pályaudvarén 12 ágyai hadikórház zat rendezett *».i*H4bora elejétől 9900 korona folyt be gyüjtésból a Vöröa Kereszt céljaira,
tcavOvénuek maiíétél rendelte ol a kultusztnlnlsiter. Az Iskolások testületileg rándulnak kl a kanizsai határba földlszederlevelct szedni a katonaság számára. _ y
VI IríJrnuezi faliéban kell elha-lyeml a könnyebb sebesülteket és betegeket, mert a kanizsai kórházak már telve vannak és a aebesültvona-tok egyre érkeznek A kanizsai V5-rötf Kereszt aug. 10-tól szép 15-ig 2147 sebesültet MUWitt.
A Jóléti Irodában, amely Dobro-vlcs Milán vezetésével a városháza tapácslartnében dolgozik, szakadat, lan a munka. Van Nóplrodéju, Nép-segltöje, Napközi Otthona, hadse-gélyző, aranyat-vasért stb. osztálya. A gyűjtés 23 városi gyüjtó-körzet-ben swrvezetWi (olyik Adományozott eddig m egyén a VÓrSs Ke-tesztnek 11.754 koronát, lM«egyé-i a hadbavonultak segélyezésére 20617 ISoronát, 188 tételben adtak termésjetbenl dolgokat. M-en adn-ik rendes havi hozzájárulást. 138-ana\'t-tak aranyat vasért. A Jóléti Iroda 312 tételben adott 2700 korona gyors segélyt. Az elsfl havi hadisegély osztásnál 149 tsalád kapott 5000 koronát, azept. 25-én már 518 család kap államsegélyt. Dobrovlcs Milán, a ritka szervert\' talentum munkatársainak neveit la feljegyzi a Zala : Vécaey Elemér, Kovács Mihálv, Mitzger Ferenc, Mikula Szlglrlei, Poltyondy Jójsef, Szabados István, Szigeti Józsel, Sági N, Fehér Margit és Szabó Mariska.
Papírszalvéta. A hirdetések közt elöször jelent meg a hátorus anyag-mizériából megszületett papírszalvéta reklámja Száz darab 70 fillér Fischeléknél.
RÁDIÓ-MŰSOR
Budapest, kedd-

6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
- 9.45 Hírek. - 10 Beszédes számok.
- 10.40 HáziprUUd tanácsok. - 12.05 Budapesti Koncert SzalouzCneknr. — 13.20 Időjelzés, időjárásjekntóa. -13.30 Cigányzene. — 14.40 Hii«k. -
16 Asszonyok tanácsadója. (Aráuyi Mária.) - 16.45 időjelzés, lilrek. -
17 .Kőitől verseny Epérje-sen. - 17.35 Bársony Dóra énekel. — 18.15 Francia nyelvoktatás. — 18.50 Kalmár és Baüíts sialonkvinteltje. - 19.30 <A magyar művészet szelleme és szerepe., (Jendvich Tibor dr.) f- 20.05 Rész-le^ek a «Tied lessek, dmű zenés vígjátékból. - 20.40 Somogyi Erzsi és Kürthy Józ»ef előadói estje. - 21.30 Hlibk. - 21.50 M«clles->t)nósj>étoe»- — 23 Cigányzene.
Hoáupa* II. ós a relék. 21.55-22J6 Weidinger Ede szalonzenekara.
1130 Alpesi ren« lemeMtn. -11 LenKafck. ~ 18.40 Kőnlgshofer-Réthy Irén MOprán énekel. - 17.35 (lodwln-lemézek. — 19.30 Rádlózenc-kar. - 20.50 Osztrák est. — 22,50 I\'aúícherijázz Nagel énekessel. Tánczene. _ 0.30-1 Loránt Edit Wneze,.
- Iía*tisxfvls4«* féMM rendkávOl döoyős butorvásázUsl •IkAlom. Modern bertüdMéMk, tőkéiét* Jó Mvrt«U*n; hosMu lejáratú féestotm, sót Ifcawt-merieeea U kaphatók K»f**» bútoráruházban, Horthy láiklós-ut 1
« ZALAI KÖZLÖNY
Mit várhat Nagykanizsa közönsége az uj mozi-szezontól ?
Megkezdődólt a filmszezon. Illetve mondjuk tugy a főszezon, mert ml, ka. nizsaiak .nyáron sem - kivéve azt a rövid időt, mig a színészek itt vannak
- nélkülözzük ezt az egyetlen állandó szórakozó és kulturintézménvt Mégis ilyenkor kerülnek uj filmek piacra, ilyenkor kötik le a filmeket ós ezal-kakimmal -felkerestük ml is Magyar Jánost, a nagykanizsai Városi Mozgó kitűnő igaigatóját, akitől rövid interjú keretében sok érdekes dolgot tudtunk meg.
A legjobb filmek Kanizsán
A mozi előcsarnokában éppen Gi«ta Garbó világsikerű .Krisztina királynő-filmjének plakátjait ragasztják, mikor sikerűi elfogni Magyar igazgatót.
— Nagyon Őrülök — mondja, — hogy alkalmam van ezen az uton is a közönséggel kózólni a kanizsai publikumot érdeklő híreket.
Bemegyünk a mozi irodájába, ahol kényelmesen helyet foglalva pzt u választ halljuk:
— Nem kell külön hangsúlyoznom, hogy a közönség igényeit minden tekintetben ki akarom Plégiteni s mivel az évek gyakorlata a kanizsai közön-ség Ízlését kiismertette Egyáltalán nem okoz nekem nehézséget, liogy már most, a szezon elején ugy kezdjem el a filmkótéseket, hogy Kanizsára kizárólag a legjobb filmek, a filmprodukdókuak a-krémje kerüljön.
Az Idei magyar filmtermés
-- £s megvan err« a lehetős^ f Van a filmgyáraknak megfelelő anyaguk?
— kérdezzük kíváncsian.
— Igen — feleli Magyar igazgató. Ebben az évben ez a törekvésem nem fog nagy nehézségekbe ütközni, mert idén a filmgyárak olyan anynggal és olyan mennyiségben hozzák placni u szebbnél-sziebb filmeket, hogy alig akad közöttük kivetnivaló. Mint magyar mozis, büszkén állapítom meg, liogy a budapesti Hunnia-filmgyárnak egészen a jövő nyárig minden órája le van foglalva és az egyes prooucerek között nagy. a versengós, hogy melyik pfodukáljon szebbel, nagyobl>at éti ijo-dafeni értékben kiválóbbat
— A magyar filmgyártás eredményeit y
—- Hogy valamennyire tájékoztassam a közönséget a Hunnia működéséről, megemlítem, hogy a legutóbb elkészült magyar filmek már világviszonylaton is felvehetik a versenyt a külföldi gyártmányokkal. Igy például a ,ijla akác,. Szép Ernőnek ez a nagysikerű magyar darabja frenetikus sikerrel fut inost a pesti mozikban. Az UJJ rokon, olyan sikert mutat ugy tartalomban, mint kiállításban, hogy azzal sem a népiét, sem ai amerikai gyárak filmjei, nem vetekedhetnek, végül most kerül bemutatásra az «Emmy» dmü csodálatosan szép magyar film, «mt ifpzl, valóságos békebeli hangulatot varázsol elénk, K>ie a régi fénnyel, ragyogással, buszárokkal, káprázatos olyan látnivalókkal, amit a mái |jeu®ráció cs«k hírből ismer.
M- .És van remény, liogy ezeket a filmeket a kó»eljövőben ml kani*»aiak is látni fogjuk? — kérdezzük Magyar igazgatótól, aki büszkén válafcol:
f- rtomiéseetes, hogy ezeket a nagysikerű filmeket a kanizsai kőtőnség róKSére már biztosítottam. S az Is tet-mé«zet«s, \'hogy a megjelenésre kerülő magyar •filmeken kívül megszereztem már wzokat a nagyon értékes német és olasz, valamint amerikai filmeket, amelyek ."int© szóditő pénzeket emó^-fcett«k m«g « amelyek bnnek arányában mAden -képzeletet íelülmuló kiállításban mutatják be az irodalmi értékű dajabokat. »
Külföldi Hlmctodák fis u külföldi filmgyártás? -érdeklődünk tovább. •
£ Az amerikai filmek közül ki ke|l emWn^n «lsö»rb»n • «Cleopatl«. d-
filmet, amely t.aind*n eddigi filmet felülmúl. Nagyobb alkotás ez ,mitu volt az »Ave Caestay «őt nagyobb alkotás, mint volt * «Ben Hur.. «A blborruhái hölgy,, a .Csodabár,, a , • Dubarry,. a Kkpura, Eggodh MánaL Wllly Forst, l-röhlldh Gusztáv, Ref natc Müller és Sehnelder Magda fii* m^k, az EÜMbelh Bergner, Gr éta Gar, bo és hasonló világsztárok nagy alkotásai és a világhírű zeneszerzők miA Zalkái dominálják az idei s.eezont 8 #n a közönség megnyugtatására közöl? hetem, hogy ez mind rákerül a kWjlt zsai mozi vásznára.
Itt megjegyezte Magyar lgnz#ltó, hogy kó«zói>ettel tartozik a Táros ve; tetőségének és elsősorban Kjátky, István dr. polgármesternek, akik segédkezet nyújtanak ehhez, sőt a filmek kiválasztásában is. Magyar igazgató ugyanis többszőr Mijtóbemntatót rendez, amelyre meghívja a váron vezetőségét is. A múlt héten is két pazar kiállítású filmet láttunk, m .Csoda-bár.-t é« az «0rók divat a szerelem, cini üt, ály sajtól>emu»tók keretében.
Jönnek a filléresnél is olcsóbb előadások
—r céljai, tervel a most kezdődő szezonrat - kérdezzük ezután.
— A kanizsai közönség pártfogását mindenképen ki akarom érdemelni s amint eddig nem sajnáltarrt a fáradságot és költséget ennek a célnak az elérésére, ugy a jövőben is odairányul minden törekvésem, hogy múltfdésaml semmi kívánnivalót ne hagyjon hátra A mozit népszerű szórakozóhellyé aka-rom tenni, lehetővé akarom tenni, hogy. a szerényebb viszonyok között élő "réteg Is résrtveh*ssen azokban a szellemi szórakozásokban, am«lyekre £pen a tmostani rossz gazdasági viszonyok és megélhetési küzdelmek között fokozottabb mértékben szükség van.
— Tudvalévő, vetjük közbo, — hogy a kanizsai mozi az onízág egyik legolcsóbb mozija. Ezirányban nem tőrtént semmi ujjtás, hogy fenntarthassuk e megtisztelő dmet?
— De Igen — feleli Magyar Igazgató. Elhatároztam, hogy a hétfői és keddi napokra minden előadásra heve-zctem a filléres helyárakut, amelyek a mai fjllércs előadásoknál még olcsóbbak ^esznek. Hangsúlyozom azonban már ezen a helyea is, hogy ezeken az olcsóbb előadásokon is pont olyan értékes és szép filmeket fogok ■beamtatni ,mtnt a többi napokon.
A közönség minden előtt
— Berendetéabell ujllások vannak.*?
— Külsőségekben is Intimebbé szándékozom terrt* a imozi nézőterét A Virágdíszek ós apróbb, « szemnek jóleső caiuosiláiiok mellett a fővárosi szórakozóhelyek mintájára a jjegyszedő és, helymutogató nől*t egyenruháid öltöztettem, Iwígy aank az első nltekin-lésre felismerhetők ktfyenek s kitani-, tottani őket, l»gy «a közönség minden előtt. v . í
Távozáskor még megkérdezzük: Mit ftzen a közönségnek t
Magwpr igazgató büszke ónérMtel válasMl i
— Csak annyll, hogy a bckósaflfctő mozi idény vázgtózalékig ki ío*ja elé-jksilKJgkaaijisa kózönsé«éi*fc mln-
- A Barl-I netnMtkÖsI vánéron nagy
föltűnést keltett a magyar g)árak ld-állilása. örömmel könyvelhetjük e\' ezt a sikert, mely ismételten tanújelét adta a magyar gváiiatányu szó vetek kiváló minőségénél. Ma már a magyar szóvetek minőség, valamint minta tekintetében « leghíresebb külföldi gyárak készítményeivel versenyeznek s ez az oka annak, hogy a vásárló kőzón-ség legnagyobb részt hazai szöveteket vásárol. A legnevesebb magyar »zó-vetgyárak cikkeiből hatalmas választékot t«rt a SchQU Áruház.
i "W !
fi is

8
i4g
MUi KÖZÖNY

150 éves temető
T©rmAswi«5, hogy 150 évvel rtdőtt 1» léteztek temetők Nagykanizsa város határában. Temetkezési hely volt a felsőtemplom körülkerített Széchenyi-téri résre és temető wtt a Szt. Jerenc-rendl zárda körülbástyázott <erfllete is, amelyet a nép dntoriamnak (c«mete-dum) nevea. OCmeteríum nem jelent mást, mint teatetöt. Sokan a zárdát cinktóriumnak is nevezik, ami kxjus <4actus-bói származik, ami annyit jelent, hogy körül 1 kerit<\'tt hely. EZek az említett temetők már régóla ncfcrí temetkezési helyek. A mai helyén csak egy temető van még, amely épen 150 áwel ewlőlt létesült éa ex az tóracli^k temetője. lvM-ben a nagykanizsai zsi. dó-hitközsóg Nagykanizsa város föl-4* és kegyurától terüktet kért, temetői oélra. A Batthyány-Wle hercegi uradalom akkori admlnistratora Batthyány Lajos gróf volt, csak gróf azért mivel a majorátus tulajdonosa herceg Batthyány Vencel Adám mint táborszernagy, Tirolban lakott éa fia, Batthyány Lajos gróf administrálla helyette Körmend székhellyel a magyarországi majorátust. A gróf egy 1?84. augusztus 1-én kelt latin szövegű ej. határozással a práter legelőjéből egy részt átengedett a kanizsai zsidóságnak avval a* indokolással, hogy a zsidók régi temetője «a jelenlegi pályaudvar helyén. már megteilett, v ritos pedig ttemmi áron nem akar neki területet adni. AtcofBdi tehát a Práternek e*t a kgolőjét, amelyet ő nem práternek, hanem svájci legelőnek nevez, temetkezési helynek, amiért Ő nm kér semmit, esak «gy császári és királyi arnyat census fejében. Hogy est a censust az izraeliták megftzet-ték volna, arról sem ml feljegyzés nem tanúskodik. Az emiitett latin okiratot gróf Batthyány Lajos, mint földosur és Csemez János, mint kanizsai tiszttarló 1784 augusztus 1.4 kelettel Írták alá. Ugyanennek a« évnek szeptember havában a zsidó hilkówég a területet birtokba vett* és tégla bástyával vé-tette körül. Ez a bástya a temető északi és nyugati oldalát-«niég ma is MMlvsscl. A bástya 150 éves kora meg U látszik a bolthajtásokon és oszlopokon, amelyek vár*r«rüen emelkednek id a földből. Persze, a mai zsidótemető már dél felél tetemesen kibővült és 150 éves a temetőnek csak az a ré*se, amely a föbejár«ltól jobb kézt fekszik, Ebben a t«\'iaetöl>en nyu-gosZnsk a nagykanizsai zsidó lakosság régi tagjai; a Tormi, I«ackenbacher, Scbsrz, Blau, Zappert, Löwcnstein, Lőwiuger, Stern, (iuttmann stb. stb. családok tagjai. A temető uj rész® még nem telt meg egészes, d» 4Ő* szomszédságában már meg van jelölve és részben körülbástyázva. A régi zsL dóteoiető nem csak koránál fogva ér* dekes, hanem kertészeti támpontból, is egyik látványossága Nagykanizsának és a filléres gyors Izraelita val. lásu utasai soha nem molasztják el a temetőben nyugvó családtagjaik sírjánál csendes imát végezni.
VHI*ny! Henrik dr.
— Antal Ktflrí*ek Nagjrkanhnán Anglia és egyben a világ két kghire-aebb szövetgyárának, Jennens Welch ft Ge., valamint Joslah Franz ltd. gyártmányai ezidén előszór kaphatók Nagykanizsán, Klrschner Mór diyat-
áruházában.
NAPI HIREK
NAPIREND
fHptamlMr BB, fcedd
.Hómat fcalotlkas: Odlért pk. Protest. KteoUi. Isr.: Thlsd hó 16.
Moxt előadások hétköwup 5, 7, 9, vasár ás ünnepnap 3, 5,7 és 9 árakor.
Gyógyszertári éjjeli tsoig/Uat a bóosp hsa: Óraogysl gyógysic/láj Deák-téi 10. M. és a kisksalssal gyégjrsxsi láx. m
CXWürdö 24 W 39 élg kazántlwtltis miatt sárvt.
- (MpM alapkő rtOÉtelés) Ló-
leltemé lő ünnepség volt Csurgón, ahol dr. Bott Nándor megyéspüspök mJg-bi*á»ál>ól \'Csóti Géza murakeie-szturi apát fényes papi segédlettel me^seen-tolte. az ifjúsági templom alapkövét ós nMghaté »eszó<U*n méltatta a templom Jelentőségét. \' Nagykanizsáról Gazdag Ferenc püspöki tanácsossal az élén sokan részt vettek a* ünnepségen, hogy osztozkodjanak Ixmgaucr Imre hittanár, a templom létrehozójának örömében \'és gyönyör If&d jenek «z áldozatkészség filléreiből épülő templomban. A nagykanizsai Levente Zenekar is résztvett az ünnepségen és játékával nagy sikert aratott.
- (A íek*k*r«wkedílmi Iskolai b|-eottség) szeptember 27-éo jjélután 5 órakor tortia ülését a városháza kis tanácstennŐjen.
- <A negykanlnul NyvpasC az el-Itunyl iégl bajiáraakárt) A Nyukosz nagykanizsai főcsoportja valóién dicséretreméltó akciót indítóit. A nagykanizsai temetőben \\Mö»nis mintegy 24, a háború előtt elhunyt katona és tiszt nyugszik, akiknek áriáról már nem igen emlékeznek meg. A Nyukosz ezeket a sírokat most nyilvántartásba vette <és a helybeli állomásparancsnoK-ság \'segítségével gondozásba vette;. A hiányzó fejfákat pótolta, az <3 hánya, golt sirokat rendbehozatla, feldísvi-tette. Hatottak napján a sírok is szé-l>en kl lesznek díszítve, így mo.-tt azután egyetlen katonasir nem lesz a nagykanizsai temetőben, amely jclte. lenül Ynaradna Halottak napján A Nyukosz mindazoknak, akik segítségére voltak ebben « munkájában, főleg az állomásparancsnokságnak, szívélyesen köszöni és megkéri a közönséget, Itogy Halottak napjára járuljanak hozzá erekig a sln»knak égy-egy gyertyával való kivllátfiUÍ*ál>oz egy-egy jgyertya-adomáanyal, amit Unger-Ullmaan vaskereskedésében szíveskedjenek kadoi
_ IáuctNkaUl blr. BlagussvÖpk
Hknrtanár október hó végén a CWtWI-ban táirtstaolát nyit.
— {Carrté** lUigytábor » II laton ■mMI) A Ucmrkfez szövetség kg-utóbbi .üléaési komoly formában lojfJ klkoztak azzal, hogy megrendítik második Ipemaetl nagytábort. A tervek saerint Jűö^ban a Balaton mellett ren-deznók iuftl » egysrersmind előkészület K\'nti« a legközelebbi világjam-boroera kiküldendő reprezentatív cso-l>ort kiválasztására.
— (A géafiirdő) szeptember 24-tŐl 29-ig kazánjavitás miatt zárva van.
— (Német és oí»w nyelvokUlás) Stemberger Margit olasz és n^net nyelv tanárnő megérkezett\' Öécjlből, ahol tökéleteaitette magát a nyeívpe-dagógia terén ós október Hői mégn kezdi a tanítást Nagykanizsán (Szé" chenyi-tér 4.). Német és olasz ny*Jlv-oktatás megkezdésére jelentkezui bármikor lehet, csoportonként és egyjS-nénként ís.
— (Anyakönyvi hlrck) NngykanitsAu az elmúlt héten négy gyermek született, két Hu és két leány: Czlgány Fe:i renc pékinestér és Khiusz Máriának rk. fia, Szollár László raktármunkás és Polai Katalinnak rk. leány*. LI-, dith ImK> sapkakószitő és Neu Lilinek izr. leánya, Németh József iiajv-1 számos és Dávidovira Teréziának \'rk.\' fia. Halálozás 9 estben fordult elő: özv. Nagy Károlyné Baranyai Er-| zsébet rk. 46 éves, Fischer Viktorpé, Welsz Karolina izr 84 éves, Gzvetkő István Viyug. vasúti csoportvezető rk.\' Co éves. — Háznsságkötés 3 esetlwn történt: Tót Sándor földműves rk. és Kancsalics Auija rk., lengyel (J^f földműves rk. fc Dávldovics Mária rk., Kiss Pál magántisztviselő rk. és Marton Mária rk. \' (\'.
— NC1 ruhák gyönyörű fazonokban idényvégi árakon SchütznéL i
— (Gyújtogatott az aa»souy m*itt) P.rüekes .ügyb« u nyonkM a ct*ndőr:<égi i Gerencsér J4»zló fialal za|a*eentjakabj . gazdaember nőül vteite Somogyi .Ho*\' renc gaztla kányát. Rövidesen nzon-r. bon a fiatalasszony különvált féHé- i tői. Xier«n0iér a minap elment feleséige i lakájára és bekiáltott az ablakon. Mi- > kor -pedig az asszony nem reagált, fogta két ablakszárnyat, kiakasz- .1 tolla, azután elment apósa udvarába; ahol egy szalmakaeiai meggyujtotL Szerencsére idejében észrevették a tü--zet sikerült nagyobb kár nélkül a dolgot megúszni I)e a itiündőrsé^oiak-hatnar kinyomozta a gyujtogaiót és lMivilte az örsre. Gerencsér a csendőrök kérdéseire elmouodlta, hogy nagyon elkeseriicliu ől az, hogy otthon-|tiak ő (k)lgoíoU ós a keresményét apjára és feleségére költötte. Bosszúból felgyújtotta a kazlat. A kiskoináromi esendőrtég CrOtencsérl beismerő valló*, mása .ulón beszállították a nagy kani. zsai kir. ügyészségre.
Városi Mozgó
Szeptember 25 - 26. Kedden és szerdán
Két sláger egy műsorban 1
Jose Mojlca, a híres spanyol filmsztár főszereplésével.
EzaafclvMi Qaorg O\'Brian ■ waaahW és SaupM O\'Sullivan, ■ gyfinyfirű ssSka fllmoBlllag HinmMiinl
Az erdők szerelmese
Előadások 5, 7 és 9-kor. Az 5 órai előadás filléres.
ebédet\'WfflSk \'".\'" llwhiw
MtkMMMii \'W
magyarok be»-iiliiiltli\' «í ískólsba.\' Ár
hwUífcfcft>li|i\'\' srtl*ml \'fiwiVa lílt
hány »a.|(\'ény lskoWtum\' «!lg-. Ml
m.)^ tolfe,)?,^ nW^ÍW1.^^1-w.iiy ^ifílww i^UmíMt mxlMwii Mfí-.IWrtl.\'WW.i VPBf-.íel.WKtt:, H« qajj^wJjMí.twrackwlWHl nl\'fln*»,,ti«lá*!k«, V4ll»lj«l»* >-«y-; tgy ler»lno».ofcMI«?:\'N<>«í
kérlek aokat, \'!ilálf
íj. tadrts «,ln»n üc&ty nwk MlHg étellwi Jirtötf inllKtíh n*().\'
HlM\' Áiíl «\'W4
ak\'feJy;UI lítetlM\'l^lM
kJ\' raoiuvyWíM. ft»lt *jy fm*»r
U Wyuitaí a*ari», » t»»»lyii»!»á»«i\' mM nrlífctiirc «Jall IMdilirt obé.\'
daltettal akcl«,: Du Ah«-« kiniiál ámlMMM^ \'Mtw\'lt "•fánMtílit\'
tóttöp \'!k ffi ]"9(í
M> Vér■ Oiimwr rnliwwi, hnKyi.VoinmW" nrfrwn i„loth»ki .általjön \'htteoMnt ««y »<Ry: kél UsdUkal netted bgy-kít iwpoB\'íl;\' il».U)<<Wi!. At\'*l>M>kciM«i\'i4l«\'! |»í«n\':fWfkas Vt!)«a aM^Wáé-! jvMetf aklnWtiíilíl Sto \'
|a \'WOal\' KOifcily, 1«r|rtjilijs4««)éj| ai
lo^eaökl lílkáT\'ánúi,, Harbatill. Lujo, (nít «h«t \' ín-i\'/ i, , ■ -i
I Ijfttó^Bilnk, mlpS, jjffiwtáw ino,\'f«)«|lf(lk, 4i, \'Wlff- aíi"lí . WJ* iöFömi mini kapni. léntóljóaíi\'i
i rríTKSÍ wmuv m a< »«itai
pizgalmal keltett Vi3á~ Gyula ió/nédu . \'gazda fialal feleségének hmelén él-■tüoéé®. Illába volt,a kgszélesebb kórü (kutatás utám», nem íiKerü^t nyomára akadni Most aztán az újhegyi szőlőkben az egyik kútban egy nőThoIrtestet találtak, amelyet • viz egysen klkeZ-Idett. MogálUpátották, hogy Vlda Gyula altéit fiatal feksége. Allitó^g x-sekély családi nézeteltérések miatt a kútba ölte magát.
— VAsumk U dam«sst»k, paplanok, takarók állandó nagy választéka Vlnger Dtvatdruhixban.
_ Kseroétty* a magyar Irodalmi éktorfc, ha llerczeg Ferenc egy-egy ujabb irása megjelenik. Adám hol vagy? a dme kg ujabb fégéliyének, amelyet folytatásokban most közöl aa UJ Jdők. A regény oióg véget sem ért, máris nagy sikert arutotú A m«gyar rnult egyik legszebb, legromantikusabb Idejét varázsolja az olvasó elé.
Időjárás
A na«ykaalasai raeteorologlai »«#■ Igy elő Jelentések: — kedden a hó-mérséklet: reggel 7 órakor rf 13-8, délután 2 órakor + 22*0, este 9 ólakor + 150.
FelMul: reggel éa délben borult, este Úszta. — Csapadók 00*0 rom. ! Szélirány: Reggel, délben és este délkeleti. (Éfi—kal rdátyikMH) a I
*•«. Méh el khs Mé A te*-

ZALA! KÖZLÖNY
Nem megy a góllöyés a Zrínyinek, rfodoiv! tehát vesztett
l Egyetemi AC -Zrínyi TE 2:1 (1; 1)
Érdekes és végig izgalmas lég-
körben, kemény, férfias küzdelem-I.ep.j4tiuttttftife a kft csapat baj nokl mérkőzését.
Sfdrm ttró\'álpjelére a kővetkező összeállításokban állnak ki a csa patok :
Egyetem : Sin^n dr. Verqby, Kajky Kereszthey, Móric, Dros nyák Bánhidy, Farkas, Baltz, Ha-lus Baczur. i
Zrinyl: Hetyel - Varga, Kárpát - Beke, Babos, Pőcze Poór, Vei-lók, Csöngey, Pum, Boda.
Helyválasztásnál a pécsi csapatnak kedvez a szerencse, igy a Zrínyi Játszik az erősen tiiző nap ellen, ami különösen a védelem munkáján látszik meg. A Zrinyl csapata diktálja az iramot, magához ragad minden kezdeményezést ,s szépen gördütó csatártámadásai nyomán gyakran hallatszik a közönség megelégedést kifejező tapsnyiivánltáss. Dugó az 6. percben születik meg, a mikor ls Csöngey egy támadást okos lövéssel fejez be. A 9. percben már válaszol az egyetemi csapat. Súlyos védelmi hibából Baltz egyetemi center nagy lövése zörgeti meg a hálót. További eredmény azonban a félidő végéig nem adódik, dacára annak, hogy Pum nagy lövését Simon kapus Igen dugószaguan szerzi blrto kába. Érvényes éz csak akkor lehe lett volna, ha a bíró sokkal közelebb pontosan láthatta volna az akciót.
A második félidőben mindenki biztosra vette, hogy a mérkőzést csak a Zrinyl nyerheti el és ez helyett egy fejveszett, kapkodó, eredménytelen, helyenként durvának minősíthető játék fejlődött ki, ami az okosabb taktikával játszó pécsi csapatnak jobban megfelelt és újra egy védelmi hibából Baltz csatár révén meg is szerezte a győztes gólt.
A Zrinyl csapatának nagyon jót tett két uj játékos beállítása és most már csak a kapu előtti eredményességet kell a csapatnak megtanulnia, hogy értékes győzelmekkel örvendeztesse meg közönségét. A mérkőzés egész folyama azt mutatta, hogy nincs biztos pontja egyik csapatnak sem a kerületben, örvendetesen észlelhettük még azt is, hogy az uj alosztálybeosztásban emelkedett a játék színvonala.
:Az ellenfél csapatában Simon kapusban, dr, Vereby hátvédben és Móric középfedezetben nagytudásu
-játékokat illethettünk nwg,\'.tfc p
csapat többi tagja is értékes erő K, Zrínyinél egy-két játékos mélyen formáján alul játszott. AU ez elsifc sorban Vei Iákra, aki még ez mellett nagy ^alszeieacsével is játszott. Kiemelkedő teljesítményt1 csak Babos és Kórpót nyújtottak a csapatból. Varga sérülten nem tudta tudását kifejteni. A többi játékos megtette a magáét. A nagy Poór és Munkácsi hiányzott.
Az NTE mfhd a két pontot hazahozta a nagymányoki oroszláqbarlangból
NTE—NagymányokI SE 1:0 (1:0)
Nem nagy győzelmi reményekkel indult útnak az NTE Nagymányokra, hogy lejátsza bajnoki meccsét az őszi szezonban nagyszerűen azjere-pelt NSE ellen. A hosszú 7 órai utazás után fáradtan állt kl az NTE az NSE ellen a lehetetlen keskeny és rövid pályán, ahol eddig ugy a mult bajnoki évben, mint az Idén az összes vezető nagy csapatok sorra elvéreztek és kitüntetés volt a bajnokaspiránsnak ls, ha az egyik ponlot sikerült megmenteni. Az NTE ennek tudatában vette fel a küzdelmet és az első perctől az utolsóig körömszakadtáig küzdött, amivel nem csak a döntetlent, hanem a győ zelmet is sikerült kiharcolni a fanatikus közönségtől állandóan biztatott nagymányoki csapattal szembed.
Az NTE ezen értékes győzelmével és a PVSK-nak az SBTC-től elszenvedett vereségével a bajnokság élcsoportjába került, ahol a PEAC egyenlő ponttal, do. jobb gólarányával előzi csak meg a tabellán
Az NTE a következő felállításban látszott: Csondor Csáki, Engel-íelter - Rádiós, Horváth, Kudich - Farkas, Szojlár, Szendrői, Rittei^, Csász.
Váltakozó Játék folyik, hol egyik, hol a másik kapu van szélyben, de mindkét védelem feladata magaslaté^;4U. Az NTE csatársorának van töbo gólhelyzete, dc a belsők a legjobb gólhelyzeteket el Idegeskedik. A 28. percben Ritter -szökteti Császt, a szélső szélí(»beífcn szalad és ideális, szép beadását a jókor érkező Szendrői 10 méterpől kapásból védhetetlenül küldi a hálóba. Gyönyörű gól volt.
Szünet után az NTE nagyszerű védekezési taktikával játszik, högy megakadályozza az NSE-t az egyenlítésben, amit sikerült is elérni. Igy ls néhány szép támadást vezet a nagymányoki kapura, de gólt nem sikerült elérni.
Az NTE csapatának minden tagja dicséietet érdemel k-lkes játékáért. Egyénileg senkit sem lehet kiemelni, mert minden játékos tudása legjavát igyekezett nyújtani.
A nagymányoki csapatból a közvetlen védelem érdetjvel dicséretet.
Vitéz Adorján kaposvári bíró jól vezetto az izgalmas légkörben lefolyt mérkőzést.
<0|I)
Befejeződtek a nagykanizsai városi úszóbajnokság versenyei
Vasárnap fejeződött be a. Nagykanizsa város bajnokságáért már rsülörtö" kön uz löOO in. gyorsuszással elkezdődött \'úszóverseny, melynek részletes eredményeit Itt adjuk:
löOO Yn. gyorsúszás, bajnok: Krása János felsőkcr«sk. 28 p. 55.6 mp. (helyi rck.), \'2. Kelemen László reálgimn. 29 p. 06, 3. Halász József reálgimn. 32 p. 14 mp. (Krása László reálgimu. 32 p. 55 mp., Süunpl feladta.;
(}(i lés kétharmad m hátúszás lü éven alul: í. Kovács István reálgimn.
BRIDGE-BLOCK
praktikus beosztással
(90 lappal)
da>r.boa.kiait 20 <UMrl
kapható
a ZALAI KÖZLÖNY kiadóhivatalában
Fő-ut 5.
valamint
Krátky György és ifj. Hirsohler MikM dohány-
árudájábarí Fiechel Ede és Sohless Testvérek
könyv- és papirkereskedésében, Horváth Józeef ujságárudájában.
I p. 03.6 (helyi Kk.!, 2. BegidsAn Andor 1 p. 0T).5> 3. Htthn László felső-keresk. 1 p. 08.2.
üt> és kétharmad m. mellúszás, 16 éven «Kil: 1. Gaál András reálgimn. 511 mp. (helyi r«k.>, 2. Biltcra László reálgimn. 69.2 mp., 3. WeisCr JóZsef reálgimn. 1 p. 03.2.
00 és kétharmad m. gyorsúszás 10 éven -alul: 1. IJegidsáu Andor reálgimn. 51 inp. (helyi rek.), 2. Gaál András 4 reájginrji í>3 mp., 3. Halász József reálginVn. 53.2. (Kelemen László reál-ginói. 55 mp.) Begidsán győzelme és Gaál -gyenge ideje nagy iuegl«p«tés|
400 m. gyorsúszás, bajnok: Krásu János íelsökercrfk 6 p. 51, 2. Kelemen László K-álgimn. 0 p. 59, 3. Gutii István fclsőkci<\'*k. 4. Krása László reálgimn. Srbulthcisz és Ki\'rber nem indultak, Krása aránylag könnyen, közepes idö\\-«l győzőit. Kelemen 3t) mp.-4\'l úszott jobbat eddigi legjobb Idejénél.
100 in. hátúszás, bajnok: Koppányi Imre -felső keresk. 1 p. 41, 2. Kovács István rcálgimp. 1 p. 44.8, 3. Begidsán Andor rcálgimn. 1 p. 45. Koppánv gyenge ideje meglepetés — vizet nyelt úszás közben, — Kovács és Begidsáu szépen fejlődnek. .200 m. mellúszás, bajnok: Stampf Zsigmond N\'TC 3 p. 36.8 (helyi r«k.), Iliit* r« László reálgimn. és Gaál \'András reálgimn. holtversenyben 3 p. 38 mp. \\
100 m. gyorsúszás, bajnok: Schult-heisz László NTE 1 p. 13.4, 2. Guth István folsökeresk. 1 p. 15.4, 3. Krása János felsöketwk. 1 p. 17.6, (4-ik Ke-lemen László rcálginru. 1 p. 19A — Sehullheisz lianyatló tonnában vau, igy ozévi legjobb eredményét; az 1 p.
--\'flMWMVr-
J0,4 mp.«t nem sike^lt ipegjayjjajil. Gyenge ideje bcicgs<%éi>ck s »t .empitf tréijlnghiánynak fudbjuő bc.
A verseny\'végeztével ár. Kráiky t«t-Ván pdlgárnieWr, af NTF. • elnöke tondftWa 4>e«zéd keretében OdtőtólW ii/. «lft»te felaoNikoíó úszókat\' é« órp-mének adott kifejuzéíi uz idén eléri nagyszerű *i«dmények felett. TováJ>J«i munkára "és kiU»rt4-1m, buzdította nz ifjúságot és kllek-nietic hogy a kanizsai iiszAsportoV a jövőben Is a kg-nagyobb mértékben támogatni fogj*; liogy az pár év múlva a nagyobb vidéki uszóvárosok, Eger, Szeged és l«ét-s axin vonalár* emelkcdbesaék. Majd megkószónte n°rk* József szal>. osztályvezető H\'lkes és szakérteleuin^\'t végzett munkásságál. Az egybegyűlt úszók háromszoros éljennel köszöntöt ték a polgármester szavait, aki ezután kiosztotta a versenydijakat. A szakosztály végül emléktárggyal kedveskedett a polgármesternek.
— Nenartl ntaO rá-tdöa nyafok leg-olcaóbban Schülznól kaphatók.
Ingyen szálloda
a „Zalai Közlöny11 Budapestre utazó előfizetői részére
A fővárosi lapok ma már a legfantasztikusabb kedvezményekkel igyekeznek egymásra licitálni, csak hogy kedvében járjanak efftfltttői-nek. Olkilós aranytömbtől az ingyen nyaralásig, kelengyétől az Ötemeletes bérpalotáig a legkülönb lébb dolgokat sorsolják ki, külföldi nyári utazásokat rendeznek és a reklám ezer ötletével csinálnak propagandát önmaguknak.
A »Zalai Közlöny* a maga szerény vidéki keretei közt nem tud egetverő meglej>etéseket Ígérni előfizetőinek. Mégis igyekszik lépést tartani és előfizetőinek olyan kedvezményeket biztosítani, amelyek nem egy szerencsés nyei\'őt tesznek gazdaggá és boldoggá, hanem minden előfizető tzAmára tgytnlŐ foggal és egyenlő eséllyel, bármikor elérhetők.
A »Zalai Közlöny« minden igazolt előfizetője, ha Budapesten van dolga és szállodára van szüksége, jelentkezzék a saerkesztőségben, a hol utalványt kap, mellyel agg, esetiig két napon ál dlfmentssen lakhatik a főváros egyik legfőbb-nevű szállodájában. Szoba-számláját t. I.. a »Zalal Közlönyt, fogja kiegyenlíteni.
Nem kell hangsúlyoznunk, hogy ez a kedvezmény a >Zalai Közlönyének anyagi áldozatot jelent, de szívesen ajánljuk tel előfizetőinknek, hogy amikor Budapestre kell utazniuk, megkónny&ük vele gondjaikat.
A kedvezményi at újonnan belépő előfizetők ls tgéngbn uehttik. Tömeges jelentkezés esetén a jelentkezés időrendjében fogja a szerkesztőség az igényeket kielégíteni.
_ Maradék •Mtidj*** a legfcelfcwe. aebb megfci*téwket nyújtja. Mt*lŐtt vásárol, nézze meg SchüUAk maradék osztályát.
ZALAI KQZLOKV
I»méijH"d»
Bgza tlsaev. 77 ci 1590-16 10 714-as 1605 -16 25 , 79-es I6\'20-16\'40. 80-ss 16-30-1650. dunánt. 77-es 1550-1565 1565-15-80, 19-t* 1580-1695 80-M 1590-1605 — R««« »l p»>t»ldtkl 1Í20-I2 30. mis l!\'3J-1250. Zab u| Söilp 1330—1350 — Tanári tlasánlnll 11 90— 1200.
Sorlináiir
Pelhsltás 5252 eladatlan 26t. Bla»
rendű 080—0 81, azedett 0-76 078 síiden kilép 073 -0-75. könnyű 066 070 elafi rendll öreií 072—074, ll-od reodfl 0re« 0«4-0«8, angol lüldt 1.080 087, szalonna nsgybjn 095—100. «itr 1 24 132.has Ó80- 096 lálssrtts 098 1 06.
Kiadja a laptulajdonol Közgazdasági Rt. Ontenberg Nyomda éa Délzalal Lapkiadd Vállalata Nagykanlzaán. Pelelöa kiadd: Zalai Károly. Interurbán telelőn: Nagykanlzaa 7a aaám.
APBÓBIBDBTÉSBI
Frlia érkezésll I . .
éa faialf limit kapható Sipoi Andor e-Bzlelében. 3683
Azonnali belépéare ml aek Rozdonyl-atca 19.
■aniM-léiaipék részletfizetésre li kaphatok Sletn IWegkereskedésében Naev-kanlaain Fd-nt 2. 3204
B«Jás*<a«l keresek október elsejére Horvéthná, Telekynt 2». , •
Dupla léalMt-haaymátf darabonként 2 fillérért kaphatók. SabJ, Eötvös tér 6. •
~Ea MladMMlaáBi 1-írs felvétetik. Bitnory-u. ll> •
Egy jobb ktlfulöllia kerékpárral leirt tetik. Sügér ut 53 Beleanai János. 91
Úiemképea állapotban, [ókarbin levd 6-as vsgy to-ea lakaaiskltt keretek megvételre. Ars|ánlatokat Kálmán Jósiet mérnök Nagykanizsa kefegyár dmie kérek. ____3523
Egyszobás, konyhás lakás sionnalrs és egy raktárhelyiség klaáá. Király u. 6.
3547
Jíl lözö mlndansat keresek elae|ére Báthory utca 16.
LékMrl* kdkuszanyagbd] 88 fillér. Vágd Illa (szertár ben.
Friss érktsée! UMssassa«l«J kisebb-nagyobb tételekben kapható Hlrach és Ss\'ad cégnél, 3664
HIssriMsvs fözí bejárónői felveszek. Kiss slltóde Erzsébet tér 20. 3684
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
18.381/1934.
IMM hirdetés.
A város belterületén, különböző utcák vízvezetéki és csatornázási munkálataira nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
Az ajánlatokat a feltételekben megadott címzéssel folyó évi október hó 1-én déli 12 óráig a polgármesteri hivatal iktatójába kell benyújtani, vagy postán beküldeni.
A klirási művelet hétköznapokon d. e. 10—12 óra közölt a v. mérnöki hivatalban megtekinthető és beszerezhető.
Nagykanizsa, 1934. évi szept. hó 24-én.
Polgármester.
Hölgyeit figyelmébe t
Van szerencsém a I. Hűlgykőzűnség szíves tudomására hozni, hogy az idei szezon remek
Kötötí ruőa-, ssömper- és bluxoK modell-utdonságai
megérlcexteK és azoknak a mai nehéz gazdasági viszonyokhoz mért olcsó árakon való árusilásál megkezdtem. Nöl /eöémemUefc szenartciós silnekben és gyttnyUrU taxonottban.
JBrón yai-"Dlvat(>ásc
Nagykanizsa. HortOy Mlklds-uf 1.
Roletta vászon Roletta rud Roletta zsinór Linóleum Viaszosvászon Lábtörlők
Kárpitos kellékek Afrik, tisztított
Zsln«K-»élék
Hirsch és Szegő
Matrac vásson Szőnyegek Sztnyegvédő Nyugángyvászon Légelzáró Szalmazsák
1984. wey\'tiiibfr 25
Caéplftgép
tulajdonosok figyelmébe I
Cséplés! forgalmiadé könyvek 60 és 100 lappal,
Mázsakönyvek és Szállítási bárcakönyvek kaphatók
a Zalai Közlöny kiadóhivatalában
(IIUll II1A*< I
orszAg józsef
nsfltrágys, növényvédelmi szerek stb. karaskadásáben
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. A bírósági palota meliott. Telefon 130.
Közgazdasági Részvénytársaság 0
Gatenbers Nyomda ti Délzalol Lapkiadó Usfllnlata
Nagykaniisa
Könyvnyomda, könyvkötészet vasalezó Mézet, Bzieti könyvek é» dobozok gyára ■ „Zalai KSzISny" politikai napilap szerkesztősége éa kiadóhivatala
|TELETÖM: 78. |
KészitQnk i
mindenféle kereskedelmi, Ipad, pénzintézeti, Ogyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, műveket, meghívókat, eljegyzési és esketésl értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle -I Ízléses kiállítású nyomtatványokat.
Gyártunk i
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, minta-zacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon.
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt
(Nyomatott a laplulajdonog Közgazdasági R.-T. Quteny^ Nyomda és Délzalai Uwuaűó Vállalata könyvnyomdájában, Nagykanizsán. (Felelős Üzletvezetői Zalai Károly).
74. évfolyam 218. szám
Nagykanizsa, 1834. nzeplember 27, ciütörtök
Ara12«nér
ZALAI KÖZLÖNY
fMfkeiat\'aég éa kiadóhivatal: Pfet 5 Megjelenik minden reggel, héttő Jfvélelével
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
litfkeaatAaégi éa kiadóhivatal! teleion: 78. i
A takarékos város
(bl) Sokat hallunk egy idő óta Nagykanizsán arról, hogy mi mindenre nincs pénze a városnak. A polgármester költségvetési expozéjából is kicsendült, hogy itt valami nincs rendjén, a könyörtelenj takarékosság olyan területeken is mt\'g nyilvánul, ahol a város egyetemes érdekei még, némi áldozat árán is másként kívánnák.
Nem igy mondta a polgármester, de ezt értettük ki a szavaiból. És ezt értettük főként az azóta léptennyomon pertraktált költségvetési intézkedésekből, amelyek a szép és biztató ivben fejlődő város életének sok területén okoznak napról-napra jobban érezhető elkedvetlenedéíft.
A polgármester kijelentette/hogy Nagykanizsa azok közé a magyar városok köíé tartozik, amelyekben a városi terhek eddig is az országos átlagon mozogtak, az uj költségvetéssel pedig lényegcsen az alá csökkentek. A mai világban szinte hihetetlenül hangzik ez a kijelentés. És mégis igy van. Nagykanizsa városi közterheinek viselői tehát ete-kintetben kiváltságosán kedvező helyzetbe jutottak. Hogyan történt ez ? A polgármester expozéja adta meg erre is a választ: »fel kelleti áldozni a szociális szempontokat* A polgármester nyilván nem szánta vádnak ezt a kijelentését, de mégis felötlik mögötte a gondolat : vájjon szabad e szociális szempontokat egy kiváltságosán kedvező helyzet eléréséért feláldozni ?
Sok derültség szokta jellemezni a városi parlamentben az Aradi Antal városatyánk felszólalásai körül mindig felkerekedő purparlékat, de a költségvetési közgyűlés elé senki nem tárta oda olyan őszinte egyszerűséggel a közület sorsát intéző kiválasztottak lelkiismereti törvényét, mint a sokszor megmosolygott Aradi Antal, aki meggyőződéssel jelentette ki (és ezt el is hiszi, aki ismeri őt!), hogy ő igenis szívesen fizetne 16 pengővel több adót egy évten, ha arról van szó, hogy ez zel a közület szélesebb rétegeinek s;oclális nyomorúságán enyhíteni lehet.
A sokszor lehurrogott Aradi Antal a maga kevésbbé pallérozott eszejárásával és még kevésbbé csl-szolt e\'.okvenclájával fején találta a szöget. Nyolc gyermeket igen sze rény nyugdijból nevel, de 15 pengőt nem sajnál a köztől. Tisz szájra való kenyér, tiz testre való cipő, ruha, Iskola, miegyéb gondjai mellett nem kapott a köztől semmi ked-\\ezményt, pedig a maga módján minden • idejét és gondolatát a köznek szenteli És ez a szegény nyugdíjas, akinek csak a sanyarú mai élet gondjainak nagykeresztje a jutalma, ~ ez szívesen fizetne többet 15 pengővel...
Mire kellett \\olna ez a 15 pengő ?
Kisebb-nagyobb beruházásokra, amiket a polgármester szociális gondoskodása tervbe vett az uj költség-
vetési évre. Ezek most mind elmaradnak. Elmarad sok munkaalkalom. Több lesz helyette az ínséges. Pedig korántsem mindegy, hogy rendes uton-módon kiadott munka fillérei bői vagy az emberi méltóságot, a városi polgár fogalmát megalázó kényszer-alamizsnából történik-? gon doskodás-a mai magyar élet elesett jelről és ártatlan családjaikról
A zeneiskolára is kellett volna párezer pengő. Évtizedeken át és
ma is súlyos áldozatokat hozott a város más iskolákért. Most van egy iskola, ami a város sajátja, aminek annyi a növendéke, hogy közérdekű volta felett már csak eszempontból sem lehet vitázni, ennél az iskolánál egyszerre megtorpanik az áldozatkészség. »Meg kell szüntetni a zeneiskolát* hallottuk. Egy Iskolát, ahova kétszáznál több tanuló iratkozik te évenként. Egy iskolát, amelyet tehát kétszáznál több család
Gömbös miniszterelnök a jövő héten rádiószózatot intéz a magyar társadalomhoz
Végetért a belpolitika nyári szünete
Budapest, szeptember 26 Gömbös Gyula miniszterelnök a jövő héten 46 perces rádiószózatot intéz a magyar társadalomhoz kormányralépésének második évfordulója alkalmából. A szózat valameny-nyi bel- és külpolitikai kérdésekkel foglalkozni fog és részletesen kitér a választójogi törvénytervezetre és tájékoztatja a közönséget a külpolitikai eseményekről.
A belpolitika nyári szünete e hétén véget ér. A kormány e héten mi-
nisztertanácsot tart, amelyen az ösz-szes aktuális kérdéseket megvitatják. Foglalkozik a minisztertanács az október 23-án összeülő Ház munkaprogramjával és szóba kerülnek a külpolitikai kérdések is. Ez utóbbiról Gömbös Gyula miniszterelnök tájékoztatja minisztertársait. Foglalkozik a minisztertanács október 6-lkának nemzeti ünnepé való nyilvánításával és Fabinyi kereskedelmi miniszter előterjesztést tesz a pék-kartel ügyében is.
Titulesou és Benes Mussolinihoz utaznak
Lltvlnov szőnyegre hozta a leszerelési konferencia eredménytelenségét
Bukarest, szeptember 26 Titulescu román külügyminiszter o\'ítólerben Rómáha utazik, hogy a kisantant nevében politikai tárgyalásokat folytasson Rómában. Gazdasági kérdésekben Benes cseh külügyminiszter fog Mussollnivel tárgyalni ugyancsak a kisantant nevében.
Sándor király elutazóit
Belgrád, szeptember 26 Sándor király csütörtök helyett már ma délelőtt elutazott a királynéval Szófiába. A jugoszláv lapok semmit sem imák az utazásról.
Szófia, szeptember 26 A jugoszláv királyi pár holnap délután érkezik Szófiába Fogadtatásukra minden előkészületet meglettek.
Hírek Géniből
Genf, szeptember 26 A mai magánmegbeszéléseken az osztrák probléma és a keleti egyezmény kérdése vesztett jelentőségéből és a Saar-probléma nyomult előtérbe -
A Népszövetség közgyűlése elfő gadta a menekültek ügyéről és a rabszolgaságról szóló jelentéseket. A legközelebbi közgyűlés holnap lesz.
A VI. bizottság a kisebbségi kérdésről szóló jelentést vitii nélkül elfogadta. Ivlőadóul Bech luxemburgi delegátust küldték *ki.
Litvlnov a közgyűlés elnökéhez beadványt Intézett, melyben kéri, hogy a közgyűlés foglalkozzék a leszerelési értekezlet eddigi eredményeivel és kérje fel a tanácsot, hogy nyilatkozzék a kérdés jelenlegi állásáról.
Istambul, szeptember 26 Az Interparlamentáris Unió mai gyűlésén Lukács György volt minisz !er hangsúlyozta beszédében, hogy a kisebbségi kérdés Európa legfontosabb döntő problémája, ennek megoldása nélkül nem lehet szó együttműködésről. A kisebbségi problémáknál kö\\etett eddigi eljárások módosítására öt pontból álló javas-lutot terjesztett az Unió elé
A katolikus egyházijagyok a kormányzónál
Budapest, szeptember 26 A kormányzó ma fogadta a Katolikus Nagygyűlésen megjelent főpapokat, akik Serédi Jusztínián bíboros vezetésével érkeztek a királyi palotába. A hercegprímás üdvözölte a kormányzót és megemlékezett a kormányzó Budapestre való bevonulásának 16. évfordulójáról is. Horthy Miklós kormányzó közvetlen meleg szavakkal köszönte meg a látogatást, majd hosszasan elbeszél getett a magyar .egyhóznagyokkal
tart szükségesnek. Egy Iskolát, aminek országos neve van s amit Irigyelnek tőlünk más városok. Lám:
Zalaegerszeg most létesít zeneiskolát ! Pedig annak sincsen kevesebb gondja, mint Kanizsának.
A strandfürdőre is kellett volna párezer pengő. Villanyvilágítás Is kellett volna a fürdőbe. Ez Is elmarad. Ezidőszerint legnagyobb büszkesége a városnak a strandja. Sok földet megjárt emberek állítják, hogy ilyen gyönyörű strandot keveset lehet találni. Csak több viz kellene, világítás kellene, kitartás kellene, amig a fürdő önmagát tudja majd fenntartani. De a közegészségügyi,\'idegenforgalmi, sport, st&. szempontból fontos célra éppen ugy nincs pénz, mint ahogyan njhyfcs a zenei kulturára. Eddig nagyszerű Ivben lendült előre ennek az évszázadokig elhanyagolt városnak a fejlesztése, pár év alatt, szinte csodákat produkált a város. Semmiből eleven, színes élet fakadt köröskö; rül. A város vezetősége céltudatos programsaerüséggel ujjá teremtette a régi poros, szürke, nagy falut, várost csinált belőle a szó mai értelmében és ma - álljon meg minden, mert csak egy fontos ettől fogva : a minél kevesebb közteher. Indokolt tenne ez aiz esetben, ha nem állana fenn a polgármester kijelentése a kanizsai adózók közteherviselésének országos arányáról. • De igy : nem indokolt és a város egyetemes érdekeire nézve káros.
Amikor a mai hitel viszonyok közt Nagykanizsa ama ritka adós-fajtához tartozik, aki még ma is tőketörlesztést tudott beállítani a költségvetésének hitelmüveletek rovatába, szat^ad e a közgyűlésen olyan kijelentéseknek elhangzanluk, hogy a városnak nincs 250 pengője arra, hogy az iparosok énekeljenek ? Szabadé 250 pengőért veszni hagyni egy dalárdát, amelyet büszkén hallgattunk a rádióban és riadó örömmel fogadtuk sokszor, amikor Nagykanizsa nevét büszkén meghordozta az országos hírnév dicsőséges verőfényében ? És lám : ezért u 260 pengőért hosszú és kemény vitát kellett végighurcolni a váios közgyűlésében.
Sorra vehetnénk igy sok mindent. Mindenütt azt találnánk, hogy a szociális és kulturális szempontok esnek áldozatul annak a takarékosságnak, amelynek tulszigora ma már nem In költségvetési egyensúly kényszerű követelménye, hanem egy •törököt fogtam, de visz* jelszó. Csnk itt ott kellene enyhíteni az elv könyörtelenségén, csak itt ott kellene észszerű engedékenységgel tá-^ gitani a takarékosság szellemén és akkor sok keserű falattal sokan kevesebbet, nyelnének Nagykanizsán és a város vezetőinek sem kellene bizonyos tehangoltsággal nézniük, hogyan törik meg az a gyönyörű iv, amivel a déli végek Irredenta városa nem csak virágdíszében és szobraiban, hanem kulturális tartalmában is erődítése lett a magyar, életerőknek...
ZALAI KÖZLÖNY „ ;
iw «opfrttb<c)27.
A Kúria elnökéi\'felmentették állásitól ,
zett mel;
el női r
ügyészi szeptember 30-tól felmenti állásától A leirat Igen meleg szavakban méltatja mindkét funkcionárius elévülhetetlen érdemelt.
Lemondott az USA újjáépítési diktátora
Newyork, szeptember 26 Johnson tábornok lemondott az újjáépítési diktátori állásáról Roosevelt elnök elfogadta lemondását
Vád alá helyezték a Llndberg-bébi elrablófát
London, szeptember 26 Bronx esküdtszékének kerületi vádtanácsa vád alá helyette llauptmant, akit a l.indberg-bébi elrablásával gya. misitanak. Huuptmun tagad, bár azt kénytelen lieisnierni, hogy birtokában voltak a váltságdíjban szerepe li bankjegyek. Ezeket állítása szerint egy uz-óta meghalt barátjától kapta. Haupt-man garázsa alatt egy auil ládát tu-láltak, amelyben még több, a váltságdíjból származó bankjegy volt.
Leszállítottak Városi polgármester rágalmazójának büntetését
A debreceni Ítélőtábla ma tárgyalta Biró Gyula nyomda tisztviselő rágalmazási perét. Biró röpiratot bocsátott ki Vásári polgármester ellen két nőtiaztviselő városházi felvételével kapcsolatban. A polgármester rágalmazás és zsarolás óimén jelentette fel Birót, akit a törvényszék unnak idején 3 hónapi fogházra itélt. A mai táblai tárgyaláson Biró büntetését egy hónapra szállították le.
Egy kaposvári fakereskedöt Is letartóztattak
m AUaatpalfánigi bhwyttváay-fyAr
•gyét*
,/" Budapest, szeptember 26
A rendőrség hivatalos jelentése ezerint Kertész Odón István belügyminiszteri segédhivatali tisztviselőt, Feriig lm ^ügyvédjelöltet ós Sauer (ila-lász) Emil kaposvári fakeresk«dől előzetes letartóztatásba helyezte a|Upos gyanuokok alapján, amelyek szerint külföldi polgárok s/ámára különböző összegekért magyar államoolgársági bizonyítványt hamisítottak A bünügy negyedik gyanusitoltja, Márkus György ügyvédjelólt súlyos agyvérzést szenve delt, megnémult, hog> aem tóhuUgatni, sem leturtóztatni nem lehetett.
Jávor Pált vád alá helyezték
Jávor Pált, akit eredetileg Span-nenberger Pálnak h\'vtak, az ügyészség súlyos kestlsérté* miatt vád alá helyezte, mert Wintcrnitz Sándor lóidomitót súlyosan bántalmazta
Ma helyezik el
• A napról-napra fohnmoséfl maga-. flOdó Ni^jÉiagyw^zág\',(»mlékm(l alapító dk»ányát a.négjr, hatalmas szobowluk fölé, a Magyar Hiszekegy kövei közé helyézlk el ma, csütörtökön d.u. 6-kor, gondosam leforrasztott üveg és ÓH jcsőben- Az okmány szövege a következő :
Ez a »Nagymagyarország« nevet viselő emlékmű létesült az Urnák
ezerkílencszázharmlncnegycdik, fő-
méltóságú vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzóságának tizenötödik esztendejében ; nagyméltóságú vitéz jákfai Gömbös Gyula miniszterelnöksége, méltóságos Gyömörey György főispánsága, nagyságos dr Krátky István polgármestersége alatt, nagyságos Schless István ur nagykanizsai születésű, anlfi (bel Salzburg, Ausztria) lakós hazafias áldozatkészségéből, Magyarországhoz való hűséges ragaszkodása feléül.
Minden idők magyarjainak okulásul feljegyezzük, hogy nagyságos Schless István ur, őszinte leikéi hazaszeretettől áthatva, az Ur ezer-kilencszázharminoadik esztendejének augusztus hava huszonhetedik napján, ausztriai otthonéból, a Villa Hungáriádból irt felajánló levelében 24.000 P-t adományozott verejtékes, küzdelmes életének anya gi gyümölcséből a Szülőhelyén, Nagy kanizsán felállítandó emlékmű léte sitésére, amely a következő gondo latokat fejezze ki : a történelmi Magyarország egységét és oszthatatlan ságát; a trianoni békediktátum el-viselhetetlenségét; a 6S vármegyé nek a Szent Koronával való együt-tességét ; a Magyar Szent Korona alá tartozott területek egységének Trianon által okozott megcsonkltta-tását ; a magyarság által haiáJUért évszázadokon át hozott véráldozatokat.
Nagyságos Hübner Tibor ur, műépítész, budapesti lakós került kl győztesen az országos nyilvános versenypályázaton Nagymagj^aror-szág nagyságához és impozáns erejéhez méltó munkájával, ö lehelt életet a nagy adományozó elgondolásába. Az emlékmű borosjenői és haraszti kövekből készült.
Magyar Utódok 1 Nagyságos Schless István ur áldozatkészsége mindig legyen példa előttetek. A legszegényebb sorsból felküzdvc magát, vagyonát nem fordította saját kedvteléseire, hanem hazájára, szülővárosára gondolt és örök esz ményének, Nagymagyarországnak ál Utott emléket. Tanuljatok e szobor adományozójától Izzó magyarságot, amely hazáját, ha idegenbe veti ls a sors, akkor sem tagadja meg, áldozatkészséget, hogy hazátok nagy ságáért minden javatokról le tudjatok mondani és törhetetlen akaratot eszmékért való küzdelemben-A leleplezés az Ur ezerkilencszáz harmincnegyedik évének október hava huszonegyedik napján volt országos ünnepség keretében.
a Magymagyar-alapitóokn^án]
hiteléül HÍ __ _ sulikkal és pecsétünk-
káaüisa, 1934. 1 K/«p*mber án. A szoborbizottság nevé-dr. Krátky István polgármester, Schless István adományozó, dr
Tholway Zsigmond poetahlv. Igaz gató, Kelemen Ferenc takarékpénz tári iggggató, JÉ^Szabd Zalgnjond
-ItÉ&m a áaJái Köz-ftkHűje. s
.V
______ jí«S a szóborbiátf/ttság Jc
lenlétében ma délután 6 órakor történik ünnepélyes formák között.
Látogatás a gépszörnyetegek közt, ahol 40 perc alatt elkészül egy autó
A Niagara vízesés, mint geofoglal percmutató a föld történetének óralapján
Irta: Dr. Diahai Imrt
A Niagara vízeséshez utazom Detroitban egy napi pihenőm van, ezt az időt használom fel az autógyárak és a város megtekintésére.
Végig autósom a városon. Hatalmas metropojis, több mint egy és fél millió lakossal. A központban felhőkarcolók, a periferiékon villa-rendszerben épült munkásházak, 25-30 km. hosstu nyílegyenes utcák.
833 különböző felekezetű templom, 84 rnigy kórház, 2 állat, ert, több mint 200 mozi és színház, amely ösz-szesen 187 000 ülőhellyel rendelkezik, nagy szabad parkok, számszerint ötven, melyekben a pihenő padok mellett mindenütt épített szabad tűzhelyek füstölögnek, a hét végén a kirándulók itt tanyáznak és főzik ételeiket.
A város az amerikai autóipar központja, évente több mítit három millió autót készítenek itt.
A Ford gyárhoz megyek, melynek
fömérAlke magyar ember, Galambos János.
Igen előzékenyen fogadnak, Henri Ford külön személyzetet tart a gyár állandó látogatóinak kalauzolására, akik a nap min<J*/n órájában csoportosan járják körül a gyárat. Meg kérdezik, hogy milyen nemzetiségűek vagyunk és mindenkinek az\' anyanyelvén beszélő vezetőt bocsátanak a rendelkezésére. Hatalmas munkaterembe vezetnek, ami1 olyan nagyságú, hogy az európai ember előtt szinte felfoghatatlan. Ebben a hatalmas űrben olyan veszettül, olyan vadul folyik a munka, hogy az leírhatatlan. A gépek szakadatlanul zugnak, minden mozog, izzik, forr, mintha a pokol tornácában volnánk, nem tudom figyelmemet hova koncentráljam, szédülök, attól félek, hogy valamelyik gépszörnyeteg felszippant és nyomtalanul semmivé leszek. Libasorban megyünk a gépek között, vezetőnk folyton magyaráz, de én csak a szíj jak csattogását s a gépek dübörgését hallom! vas tör vasat, az érc ütemre csat-
tan ! örült gyorsasággal forgó len-ditökerekek süvítenek lent a földön s fent a levegőben. Szakadatlan mozgás, robajlás.
Hatvanötezer c\\ntber
vezérli e gép falansztert s látom, amint e .46 000 ember egy-egy kéz-noidulalán keresztül hogy lesz az első síegtől negyven perc alatt ví-dáinnn robogó Bord autó. A munkások többnyire fiatalok, erőteljesek, jól. tápláltak. Épp ugy látok \' közöttük négert, kinait, mint kék-szemű skótot s mindenféle embertípust. OramÜBzerű pontossággal dolgoznak. Kezükön hatalmas szürke kesztyű. Szakadatlanul etetik a gépeket szeggel, dróttal, vassal, gumival, sróffal, egy-egy kalapácsüté^-sel, mindenki egy-egy mozdulattal. Nem lehet késni, nem lehet tévedni Gép irányit, gép diktál, gép őriz ellen mindent és mindenkit. Muri-kás és gép valósággal össze vannak nőve. A munkás a gép alkatrészévé válik. Már szinte nem ls tudom megkülönböztetni, hogy hol a határ az ember és a gép között
Az az érzésem, hogy nem is emberek ezek, hanent olyan gépek, mint a villany ember, aminek nincsenek idegei, erei, dobogó szive, érzékszervei, hanem egy mozdulatra beállított precíz óramüvek, akik mint ha rá volnának szerelve a kattogó, dübörgő gépekre, mint a dugattyuk vagy lendttőkerekek s az egyetlen mozdulatukat is mindig olyan egyformán, olyan biztosan, olyan ütemesen és könnyedén végzik, mintha erejüket is a géptől kapnák.
Az ember helyett él a gép. Szemünk előtt fejlődik pillanatról pilte-natra, lázas gyorsasággal nö az első szegtől az autó, mint Valami szerves lény a folyton mozgó szalag-rendszeren. Amint tovább ós tovább haladunk a munkateremben, látjuk, hogy mindig nagyobb és nagyobb autó alkatrészek forognak a kígyózó dróthuzalokon. Mozog, hullámzik minden; fülembe üvölt egy fúrógép, kék lángnyelvek törnek elő egy heggesztő gépből, zöld füst, égett gumiszag és forró lakknak karcoló \'gőze üti meg az orromat. Meleg, majd hideg levegő csap, belém, a
Ma vonul be Magykanizaára a világ legnagyobb sztárja, ÖRETA QARBO, mint
KRISZTINA KIRÁLYNŐ
Előadások csütörtökön és pénteken 5, 7 ét 9 órakor, szombaton ét vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. — A hétköznapi első előadások olcsó helyárakkal. Elővételben előjegyzett Jegyek délig átveendők.
k „KRISZTINA KIRÁLYNŐ" vasárnapig marad Kanizsán.
jfiaiijifcpjttnb* 37
ZALAI KÖZLÖNY
elhaladók
vwwr & Sflnl^ toktogan lélegzem fel, mikor kétórai ]#alogolás után ptt vagyunk, ahol az újonnan született autók percenként gördülnek kl. a munkacsarnokból. Kimerülten, szédülő fejjel, mint egy tengeri beteg, támolygok ki ebből a falanszter! ^éptengerből. Nem is annyira az alkotás nagy méretei szédítettek el és hatották reám ; hiszen holnap vagy holnapután ennél nagyobbat alkotnak, hanem az emberi ész nagyszerűségét bámultam és ünnepeltem, amely kitervezte, kigondolta és létrehozta e müvet e csodás össz-mu nka, minden részletével, amely igy egészében a teremtő észnek valóságos diadala Alikor másnap
a Niagara vízesés alatt
álltam\', a Ford müveket már nem is láttam Olyan nagynak. A Niagara viaesés zúgása túlharsogja minden gépnek a dübörgését. De az emberi ész itt ls a természet fölé akar emelkedni, mikor a lezuhanó viz hatalmas erejét elektromos energiává alakitje át gigantikus méretű elektromos centrálékkal ; vagy amikor geológiai óraműnek használja a vízesés romboló erejét! Évről-óvre lomérik, hogy mennyi sziklát váj kl a medréből s geológiai számítások alapján jelzőtáblákat állítottak fel a mpder partié^ megjelölve, l*ogy hol! fflVrtt a víáesés tízezer év előtt. - ftffttt eínbetl* nkgyszerÜstóeM A -Niagara vízesés, rtfnt perctnutató a föld óratapján ! TJzejer év . egy másotfperc ugrásé ez óratViüván. S iírtínf állok\' tf visesés alatt, amely ezer orkán erejével ássa, dobálja a sziklát, a mulandóság szelét érzem a viziesés viharában s az a gondolatom, hogy a világmindenség vég-:elenségébén az egész föld csak egy pusztulásra kidobott homokóra és igy az emberiség és minden alko tósa egykoron Pompeji, vagy Atlan-tis sorsára jut; de nem pusztul el és nem mulbat el a teremtő ész, az alkotó lélek ős energiája, amely minden emberi müvet létrehozott. Ez kívül áll időn, mert örök, mint a kozmikus erő, amely kisugárzása az »örök Névtelennek,, az »örök Jgnorabimusc-nak.
RÁDIÓ-MŰSOR
öudapwl, csütörtök.
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
- 9.45 Hírek. — 10 A nyers kosziról.
- 10.40 Női spórtruhák őszre és télre.
- 12.05 Balalajka zene. - 13.20 Időjelzés, időjárás jelentés. - 13.30 Az államrendőrség zenekara. — 14.40 Hirek, árak. — 16 Csite Károly mesél. — 16.45 Időjelzés, hírek. — 17 Horn János kertészeti tanár: «Az őszi és téli gyümölcs helyes szedése és csoraago-\'á.W.;^. 17.30 . Bertha István szalonzenekara. — 18.15 Közvetítés a Ke-leü-pályaudvarról- A MAY uj villamos, üzemének és uj motoros jármüveinek ismerteiéi)©. — 18.50 Radnai Miklós dr. előadása az Opeiaház ötvenéves jubileumáról. — 19.30 A m. kir. Opera-ház jubiláris díszelőadásának kőzve-Ütése. ~ 20.50 Hirek. — 22 Jazz-jtfne. kar. - 22.45 Cigányzene.
Budapwt U. ós a relék. 17.05-1755 Itertha István szalonzenekara. -- 20— 21 Állástalan Zenészek Szimfóuikus Zenekara.
Bé«\' 12 Rádió zenekar. - lUO Mü-
vé&tóM&k. 16.55 - OperaWzek.
1710 Adler Ferdinánd heg«lfil. -19Hádlózenékar. - 23.80-1 Mathé-ja«w a\' Palmhof-kávóházból, 8tem*u
Viktor énekével.
Elkészül a 48-ások 90 levelű ezüst babérkoszorúja
A volt 48-as laMonyában emléktáblái állítanak — Zalaegerszegen ím lesz 48 as emlék
A nagykanizsai 48-as szoborbizottság nem fejezte be munkáját. Páratlan lelkesedésével hatalmas ezüst babérkoszorút szándékozik megrendelni, melynek 90 levelébe bevéseti iMiicsöséges ezred hőstetteit és harcainak színhelyeit, hogy minden egyes levél jelzője lesz a 48-asok hadi tetteinek. Az ezüst koszorúval
minden ünnepélyes alkalommal megkoszorúzzák az emlékmüvet. Űzienkl-vül emléktáblát fognak felállítani a volt 48-as laktanyában. Megíratják a 48 as ezred teljes történetét alapításától feloszlásáig.
A Zalaegerszegen felállítandó 48-as emlék céljaira átengedik a Zalaegerszegen gyűjtött összeget. i
Hogyan folyik a munka a társadalom közönye mellett a Zrínyi Tornaegyletben
A Zrínyi Torna Egylet választmánva viléz \'Liszkay Viktor elnöklétével ülést tartott. A sport sok területére szétágazó működésnek és a jövő széles perspektívájának bizoilysága vo)| uz ülés tárgysorozata. A céltudatos aka-rútnak akadályokat legyőző erejéről tanúskodnak az eredmények, amelyek egyes szakosztályok jelentéseiből a választmány elé kerültek. Vannak lehangoló momentumok ls, ezek azonban kivülről valók, a közönség kórébőt, melynek közömbössége n»ég mindig nehéz árnyékként fekszik, a-: ZTE lelkes munkásságának és ambícióinak útjában. Pedig,,csak bele kell tekinteni ennek a sportegyesületnek folyton munkálkodó, nemes célokért küzdő életébe és akkor lehetetlen nem érezni azt, hogy ennek a társadalomnak bizonyos fokig önmagával szemben tartozó kötek-ssége ii meleg és áldozatos érdeklődéssel kísérni és támogatni a ZTK munkásságát.
1000 - 300 - 63
Somogyi pénztáros jelentésébői megtudtuk, hogy az előirányzott 1000 I» tagdíjból csak egy harmadrésze folyt be, abból is csak 63 |>0ogŐ a civil tagok tagdíjaiból, a töMri a katonaságra esik.
. Amikor a ZTE egész Nagykanizsa sportjának ós társadalmi életének válik díszére, akkor nem szabadna u polgári társadalomnuk ennyire távol tartania fnagát a ZTE életétől. A katonaság a város köz- és társadalmi életében mindenütt diszl és áldozutot ad, ahol arra szükség van. Hol marud ezért a polgári társadalom széle^bb rétegeinek viszonzása?
|A napokban lezajlott ZTE népün-
nepély valóban káprázatosan szép volt. Meglehetős bevétel is volt, 400 pengőn felül. (A programért a választmány Gazdag püspöki tanácsosnak ós a vezetése alatt álló Kath. Legényegyletnek mondott köszönetet.) Dc a polgári középosztály Innét is téliesen távolmaradt. Ugyanakkor, amikor a lionvédUsztikart a liceális előadásoktól a téli bálokig mindenütt ott látjuk a polgári társadalom oldalául Futball és pénz örményi Zollán, a futball-szakosz. tály vezetőjének jelcutéséből megtudtuk, hogy anyaglak hiányában a csapatnak 160 kilométeres fárasztó utakat alka\'mii fuvarokkal fcejl qieg-tennie, nH\'rt nincs pénz vasútra, mert az> itthoni meccsek ráfizetéssel vég-ződnek a közönség lanyha érdeklődése miatt. 160 km. oda, ugyanannyi vissza, éjszakai döcögés messze utakon, esőben, hőségbea és Így kell a csapatnak kiállni idegen pályákon, idegen közönség előtt. Csak a vezetők hallatlan energiája, tőrhetetlen jószándékn és minden egyvs látékos lelkes aportszc. retete tudja ellensúlyozni némileg at erőket és kedvet szegő közönyt és a belőle eredő krajcáros gondokat.
Most a futball -csapat belép a Tu. rista Egyesületbe, hogy igy biztosítsa tagjainak az 50 százalékos utakási ked veeméuyt.
A ZTE anyagi egyensúlya c pilla-nalban megvan, adósságai nincsroek, dc lia a tagdijak nem folynak be, u(k-kor a pénztár alig pár pengő felett rendelkezik. I
A tennlsz-élet A Szathmáry Béla vezetésével mö-
Ha fii a fjee és szédül, ha telt-séget, bdlzgalmat, gyomorégéit, vér-tódulásl, szorongást vagy szívdobogást érez, Igyék minél előbb valódi .Ferenc József" keserüviret, mert ez a gyomor é« a belek működését előmozdítja, az epeklvAlasztist fokozza, az anyagcserét megélénkíti és a vérkeringést felfrissíti. Gyomoréi bélbalok szakorvosai igazolták, bogy a Ferenc József vh remek terméizetalkotta hashajtó, mely méltán rtitgérderali a legmelegebb ajánlást.
ködő tennlsz-szakosztály kóltségv*téM éve 1330 P bevétellel és 1326 P kiadással zárult. Mintegy 500 P beruházást fordítottak az idén a pályára. Szomorúan jellemző, hogy K jJfE-NTE mérkőzés összes bevétele 8 pengő volt, ebből is csak 2 (kettői) belépőjegyet váltott Zrinyí-tag. Egyebekben a szak. osztály nagyon eleven és eredményes életet élt, amiért a választmány köszö-"hotet szavazott dr. Makó csapatka^ tánynak és Szathmáry szakosztályvezetőnek. ■ »
Kerületi tornász-bajnokság Nsgykanlisán
A tomász-sza kosz tály működéséről és nagysikerű budapesti útjáról Horváth István polgári iskolai tanár szakosztályvezető számolt be. A választmány hozzájárult a decemberben Nagykanizsán megrendezendő 1934. évi délnyugati kerületi bajnokság versenyeinek tervéhez és a szakosztályvezetőnek köszönetet szavazóit ci«dmé-nyes munkásságáért.
VároskOzl vlvóverseny
Kovács számolt ho a vivó-szakoaz-
1ály elcsendesült életéről Itt is anyagi okok hátráltatják a nagyobb lendületű munkát. Nincs vívómester, njne? fel* szereiéa. Mont maid kisérkt történik eme hiányok pótlására 1836. isfcuár* Jára egy /,alaeg«rsi5cg-Nögyk«niZsa-Keszthely városközi vivóv«rseny van tervbevéve.
Feltámad sz atlétikai szak- * osztály
Hreucr titkár jelesteUe, hogy a* atlétikai szakosztály, amely valamikor annyi dicsőséget hozott az egycsű-letKJ, nem működik. Itt sincs kelő felszerelés. A birkózó és boxolti szakosztály hasonló okokból meg sem alakult. Az atlétikai szukosztály Mttt-
Folyó hó 29-én, szombaton délután fél 5 és 6 órai kezdettel
rendezünk Áruházunk nagytermében.
Tisztelettel me«hlv|uk ex érdaklődő kó*ansé«at
Áruház.
ZAUU KÖZLÖNY

masztásával a vál&szlmány Szépudvfljy László tanítói, u ZTE aipeib^i sok sjkert aratott atlétát bizui msg.
A ZTE ét • Mjtó
IJszkay elnök luditváayára a választmány me!eg hangon mondott kö-uönet*t IBarbarits főszerkesztőnek és Holtser íóxsef rovatvezetőnek a Zalai Közlöny fcnseOen támogatásúért.
Barbarils Lajos sürgotte a «ajtó*al való kapcsolatnak szakosztályonként való kiépítését és a társadalom M zí«\\yénck fokozottabb propagál tevékenységgel való lcknídésél a ZTE működésének Imlndt\'ú vonalán. \'
Bizottság talakuH a téli ósszejóve-teilek lés egy "nagy műsora* est programjának kidolgozásaira. Az elv itt is-- h polgári é* katonai tagok között « bensőséges, sport-családi viszony kiépítése.
ZTE Jégpálya
Szathwéry Béla terveit a tennisa-pályáu téü korcsolya-sport hővezetésére sjagy helyesléssel fogadta a választmány. «é»!«.\'tl»cn íizcihető minimális bérleti api|)ou fogják bistost-taoi a ZTE jégpálya fenntartásának költségeit. A pálya olyan les*, mint az NTE jelenlegi pályája, de nagyobb. Melegedő, fütée, világítás stb. céljaira a fedezetet sikerült megoldani, ugy bogy a ZTE jégpálya már az idei kor-
caolya-ssozonben megnyílik.

Ennyi munka, ennyi siker és «íonyi odaadó, lelkes akarás mellett nem sza. bad közönyösen elmennie Nagykanizsa társadalmának. Büu, a város ellen való bQn és a sportban rejlő nagy nemzeti ideálok sutbadobása volna, ha /a társadalom nem ébredne magára és nem adná hozzá chfi*z a munkája a maga érdeklődését.
(bU
Hangversenysorozatra
Kileli MmM
lalr könyvkereskedésben
Csengery ut -it
A Nemzeti Egység hírei
A vezetőség ma, csütörtökön este fél 7 órakor fontos ügyben értekezletet tart. A vezetőség tagjainak pontos megjelenését kéri az ^taMaéf\'
Ugyancsak ma este 6 órára a IV. lörzet alelnökének és körzeti titkátónak a megjelenését külön kéri a titkárság.
j Tagdíjakat tagjaink a központi Irodában ls befizethetik a hivatalos órák alatt.
A Nemzeti Egység vezetősége állandóan rendelkezésre áll a város közönségének ügyes-bajos dolgai-faján.
Állandó tagfelvétel egyalőre csak
ls a központi irodában, Deák-tér 14. 1} em. Hivatalos órák : délelőtt 10-11-ig, délután 3- 7-ig.
.— A Bari t nemertkázl v&sAron nagy
feHüné.st keltett a magyar gyárak ki-ájlitása Örömmel könyvelhetjük ezt a, sikert, moly Ismételten tenujclét adta a magyar gyártmányú szóvetek kiváló minőségének. Ma már a magyar sióvetek minőség, valamint minta, te-kintetóben n leghíresebb külföldi gyárak készítményeivel versenyezne* s oz a* oka annak, hogy a vásárló közönség legnagyobb részt h«**i szóveteket vifiárul A legnőiesebb magya» «ző-vetgyárak dkkejből hatalmas válasz-tékot tart a Schütz Áruház.
Uj sorsjáték 1
UJ reménység 1
Vegyen osztályi.or»| egy et
M1LH0FFER KÁLMÁN iőelánisitónál
(Cssngery-ut B. szám)
az október 20-án kezdődő húzásra. Főnyeremény szerencsés esetben BOO.OOO peng6 ém még számos nagy nysrsmény.
Sorsjegyek ára: nyolcad 3, negyed 8f fél 12, egész 2A P.
Milyen Vitásokat hoz Nagykanizsának a téli menetrend?
Budapest, szeptember 26 ,A MA.V .téli .menetrendje október hetedikén lép éfctbe. A téli menetrendben a S«bes vonatok rund*^intésére is .történnek kisietek, többek között Székesfehérvár és Tapolca között is. Változások a téü menetrendben: A Budapestről 7 óra 30 perckor induló 1202-es trieszti gyors változatlan érkezés melleit 7 óra 50 perckor indul. Ellenirányban a nappali trieszti
gyors Nagykanizsáról 18 óra 41 perc helyett 18 óm 30 perckor indul és Budapestre 22 óra 45 p«rc helyett 22 óra 08 porkor érkezik, nz 1308. számú éjjeli trieszti gyors 10 óra 16 pere. helyett 20 ómkor indul v változatlan trieszti érkezés mellett. Az 1211, 1212, 1213, 12l l.es távolsági személyvonatok menettartanul szintén «gy, egy és fél órával rövidül. Ezeknek pontos érkezési ós indulási idejét később közöljük
Dér vagy nem Dér a pajta melleit surranó árnyék ?
A két vámügye által hónapok óta hajstolt szökevény után razxiáztak Nagykanizsán
i\\ JZa\'ai Közlöny lőbb Ízben fog-lul között I>ér József nagykanizsai fia-lakmber eseteivel, aki legutóUb o> kaposvári rendőrség őri»etéből . megszökött. A rendőrség teherautókkal, maid lovasrendörökkel .üldözte a menekülő bűnözőt, azonban nem sikerfiit elfogni. Később több somogyi kézségben ljit-ták felbukkant a nappal bujkáló és csuk este tovább menekülő Dért, sőt keresték egy nöismerősénél is, azonban hiába volt minden, I>ór szinte láthatatlanná vált. Miután édesanyja Nagykanizsán a Magyár-utcában la-kik, a nagykanizsai rendőrkapitányság szigorú intézkedéseket tett, hogy ha Dér haza jönne, a rendőrség azonnal lefoghassa. A legtöbb kanizsai rendőr ugyls ismeri Dért, akiiből egyébként is pontos snemélyleirásl kaptak. >
Mintegy három hónapja folyik ez a hajtóvadászat Dér József kézrekeri-tésére, de minden hiába. Ugylátszik a madocsal rém ISkoMt teremtett u menekülés terén.
Tegnap azután váratlan fordulat tőrtént. Az esti órákban beállított a nagykanizsai kapitányságra egy Magyar-utcai lakos, aki előadta, hogy ö a keresett Dérnek a sógora. Előadta, hogy az este, amikor kijött a házból, a |>ajta mellől egyszerre csak
kiugrott egy alak, akiben a sötétségben határozottan a sógOrát isaicrW fel é-s aki a sótétbeu villámgyorsan eltűnt. Miután egyrészt félt tőle, másrészt nem akarja, liogy ott maradjonj jelentést £11 a do\'pgiól a rendőrségen,
A jelentés után a rendőrség azonnal intézkedett. Detektívek és réndőröH mentek ki a Magyar-utca és (iarai+itfca sarkán levő házba, ahol a bejelentő látta Dért kiugrani. Azonban dacára a legszigorúbb kutatásnak ,nem sikerült Dért megtalálni. Az éjszaka a rendőrök véglgrazziáztak mindent, de Dér József nem került elő. Valószínű, hogy amikor meglátta a sógorát, sejthette, liogy az a rendőrségre szalad és igy sürgősen eltűnt- Az is meglehet azonban, hogy a megijedt sógor vu\'aml más meghúzódó tolvajt nétett Dérnek. Mindeneseire a nagykanizsai rendőrség olyan intézkedéseket tett, liogy ha Dér Nagykanizsán vagy környékén bujkál, nem kerülheti cl n rendőrség kezét. Intézkedés történt az-iránt is, hogy ne menekülhessen át megszállóit területre „......c....
— Maradik vsHályuotk „ legkelleme. sebb meglepetéseket nyújtja. Mielőtt vásárol, nézze meg SchúUék maradék osztályát.
Az éter királya
12 havi részletre. Díjtalan bemutatás a lakásán.
rádió- ét
SZABÓ ANTAL
Telefon 91. íz.
fl
1\'0-ul 8. v.
Emlékat kap • Itmano-
• * gppi
IIOSJ \'Ili volt llmanowl vMolAHr Ikjtsó alláltornagy, tul féteslegkttek UWIjuk Olvasóink «MU UltlISMia. \'fólil-den TiBfryVnnittal. mindet. zalai mű-gya\'r lufija. Kcipcsalt .t^\'s iaaí&ar OTO^lte foÚ » hiarclcrekfn^lli sm. Iötg«, luuiem M «.lf»W<lll MutW.
ylssj^miíiHil. tol.vwtnll is Uingpalkrtu )wnio». Nem iiKünt mej aob*. Inbbao, aárot- ts »«« MurakM rf3»«idájí»l kORklni/ \' « KlAkitoW m«K> MmMIMl\'StWIItiféjlH, nmelyiWk slnOkt « BHlJUrtilW\'Wi-tH* Vett. « nagytonltsal ítóvílsígH ls a alapllotta, akinek ircvóüüz érzelmi szál kóli Nl^lMiilzsa\' liifcsri. légét.ftulr. üMrt1.\' VítíJJIlW/J.\'
Dr. Szabó . Zs^pioqd,, a .Muf/fkpl SZó«lség nagjkíojisa^, »zcn(tlM(é|idi tirsolnökíf «Jbaiíroiu, bogy Dwzgm-inul iiidií, hogy. MuMkM Mn^lkú hareoséiMk rnéllé cmMkUp ílllllMsék, a liaanoval o«o«xUH\'4ombor\'
müni n«llké|ié«. V* nepr ketttl «ok I>étizbe é« Molnár Tmní, rncg«r<ItrWI Ml a mut«k6zi<\'kt51 Ai a liagykaiH. rsaiaklöV \'A Zalai Közlöny \'izfwscn lM)isátJa hasábjai! u uyugtáíások «a-dclk«zé3éi«. i
Eter Cf.aládról tuMI gondoskodnia a naey-kanizaal inségakciónak
A minisztérium elloa«dt» Nagykanlzaa Insíg-kOllaíívetíaét
Budap«l«n • belügymlnlszrtrTOiIi. I.an UKylwwit Iftségankét voll, aim-ly^n Fcldek\' Böia \'mlnlsrlcr! tanácsos L-lnökőlt.\'Az értcWZlelcn mindén város és megye képviseltje. megje\'.eul é? beterjesztetne a télen megkezdődő ínség, akció kóiuégs-etáaét Nagyluuiizaa megyei vároi képviseletében dz. Krátky István polgármester volt >eten, «kl részletes információt adott Nagykanizsa ellátatlanjairól a folyó év adatai alapján. A nagykanlzMl téll hsógakcló kerete) majdnem azonosak az ebnnlt léllvel. A kóitségvetási előirányzat 83.000 |H\'ngó. Ellátatlan mintegy 1JOO c«il5d, íml "MIXnSrtéM\'El; vagyis
Králky jwlgármester kitette, lwg)\' , szigorúan csak munka ellenében jul-Intja az ellátást és gondoskodás történik a szellemi Ínségesekről U A Nagykanizsán divó szigorú ellenőrzési rendszerül sikerüli elérni, hogy csak a valóban rászorultak kapnak ellátást. A jiolgáraicstcr előterjesztéséi és a benyújtóit költségvetést a minisztérium elfogadta.
ld6|Aráa
A nagykanizsai roeteorolonlal meg-llgyelö jalentáaek: - szerdán • h»-mérséklet: reggel ,7 Örskor + 150, délután 2 ónkor + 21-0. «*• » órakor 4- 14 8
ftlMzel. reggel borolt, délben és este tiszta. - Csapadék 00-0 mtn.
Sxttírdny: Reggel északkeleti délben és este délkeleti.
(Bjuakal rádlóJiUiUiit * |lal IsNMIsMI ssts »*l»s"
a.rait l<u, ss,Ml Wsass <•■*"
haléa.
.. rmUunlmhu 27
MAPI HIREK
NAPIREND
Bitpt«mb«r 17, osötört.
Római katóNkui: Kozma és D. Proteat Adalbert. Itr.: Thlsrt hó 18.
Most előadások hétköznap 5, 7, 9, vasár éa Unnepiap 3, 5,7 és 9 órakor.
Oyógvmitári é||ell asotgálat « hónapban: ó/aagyal gyógyszert^ Deák-lér 10. sí. és a klakantisai gyógyszertár.
QőzlUrdö 24 (Cl 29 él( kaxánllutlUi miatt tárva.
— <A külügyminiszter átutazott
N\'agykaptiaaáu) Kónya Kálmán külügyi miniszter szerdán délben keresztül utu, zolt Nagykanizsán Olaszország .relé. Kíséretében csupán titkára volt.
— (TbirMa hlrck) A Mogvar Turlsia Egyesület Nagykanizsai Osztálya folyó hó 30-án, vasárnap a következő egfoz napos túrát rendezi: .Zsigárdi erdő (Erzsébet park, mJUeníuml park), a homokkomároml völgyön ál n Várdomb begyre (307 m), Bocsku, Ma-gyarszeinlahely, Ujnéppuszla. Gyaloglás 5 óra. .Vezető dr. Szűcs László. UJnéppusziától Nagykanizsáig vonalon. Útiköltség azoknak, a kft a turista igazolványt kiváltották 40 fillér indoknak 60 fillér. Akidnek turista igazolványuk van, nzt horf/.ák magukkal. /A katolikusok misét hallgathatnak reggel háromnegyed 0 órakor a kórházi Jcápohiáliun. Találkozás reggel (TÓI 7 órakor a kir. törvényszék előtti ;parkl>an. — Nagykanizsa* környékének egyik legszebb helyér® visz ez a túra. A zsigárdi majorba vezető ut egyik oldalán az Erzsébet park van, l>enne egy Erzsébet királyné emlékére készüli emlékmű 1898-ból, a másik pldulán pedig a millenium emlékére létesit*tt u. n. milleniumi purk. Ezen nz utou találjuk a még Zrinyi idejéből való u. Zrinyi-hársfát. A Várdomb hegy a Mura, Zala ós n Kerka folyóktól határolt hegyvidék legmagasabb pontja. Magassága 367 méler. 0sszehasonlításképen megemlítjük, (hogy Szigliget csak 264 méler, Csobánc 067 méter, Badaosony pedig 438 piéter magas. Páratlanul szép kilátást (nyújt. 1
— (Vasárnap Xtp? a szezon első táncmulatsága) A. NiigykaniZsHi Kerék-, pár Egylet még tavaly teljesen uj alapokra fektette szervezetét, uj vezetői révén széleskörű megmozdulására felfigyelt a város vezetősége is és uz egyesületek sorában szép helyr^ küzdötte fel magát. A tavaly is oly sikerrel rendezett estélyei után az idén szezonnyitó szüreti mulátságoi rend**. A kanizsai első szüreti mulatság ugy méreteiben, mint rendezésében figyelmet érdemel. A Kerékpár Egylet e nagy ^íikérre számító szüreti mulatságu vasárnap este lesz uz Iparoskör helyiségéiben. A Hegybírónál tisztségei ut Egyesület felkérésére Barbarits La-josné, mig a hegybíróit Magyar János ■noziigazgaló vállalta.
- Nemmi Ntai ^»•** leg-olcsóbban Schűlznól kaphatók.
— (AferlAaák) Moai -Jelent meg a könyvpiacon dr. Kolozs Gyula könyve •Aforizmák, cim alait. A közel hetven oldálas könyvecskében a szerző az Rlelet akarja adni tőmondatokban TŐUb száz rövidebb, hosszabb gondolatot halmozott össze munkájában, a melynek érdekes megállapításait ugy u * pesszimisták, miut az optimisták élvezettel olvashatják. A Jtönyv I-ég-r<Mj Testvérek kiadásában jelent meg, ára 1.50 pengő.
- ViaÉwk éa frwaaaffc, papluook, takarók állandó nagy választéka Singer Divatárnhdxban.
Zalai kqziOnv
Elérhflí IrgnígyoM) npemíny BOÚ.OOO >r>nynn|«, i, »!ortW0( i;ámoi nyeremény. 1 r
Hivatalos árak: egész 24, fél 12, negyed 6, nyolcad 3 Pl
; * nyeremények Honnal tt kíszpínjben kerülnek killielítre. tl» gtn4tlk«titt, kuw na tag,, ■»« ti Öt iierwoMUtttt I
ll). Hlrgcliler Blksa
OHítálysorsjogy főárii_ (Koron* Szálló ép
|i— (Német és olasz nyelvoktatás)
JMernbcrgcr Margit olasz és német fcyelvtanárnő megérkezett Bécsből, fcbol tökéletesítene magái a nyelvpe. Mgógia terén és október l-től meg. kezdi a tunitást Nagykanizsán (Szé-chenyi-lér .4 ). Német és olasz nyelv-Oktatás megkezdésére jelentkezni bár-Wlkor Jehel, csoportonként ós egyénenként ls. ™ ,
• 4— (Nem Szántó Lajos, lu»,fm Szántó Jówet) A Magyar-utcai halálos kárlyaj>arli törvényszéki tudósításában az egyik lanu neve Szántó Lajosként jelent, m«g tegnapi számunkban. A hibát pzzal igazltjuk ki, hogy a szó-banforgó tanú Szántó József nwgyar-ulcai mapszámos volt.
— (A gőzfürdő) szeptember 24-től 20-ig kazánjavilás miatt zárva van.
- (Szüreti mulatság Ilajesán) A bajcsai ifjúság Schvellzer György ve. zelő tanítóval az élén lázasan készülődik a most vasárnap megtariundó szüreti mulatságra. Ez alkalommal a nagykanizsai ,Ivülh- Legényegylet is lársas kirándulást rendez Balcsáru. A rendezőség ezúton hiv mén műiden érdeklődőt a \'mulatságra; melynek összes l>evélClét a Bajcsán felállítandó hősök emlékkövére fordikjiík,
— Női ruhák gyönyörű fazonokban Idényvégi árakon Schűlzpél.
- <W éjsn*«i .párbaj. Ko-vács János 34 éves nngykanizs.il újságárust p rendőri bünieiőblró négy napi elzárásra ilélte, mert egyik íjjel iltas állapotban megtámadta Le|liicr György sormásl ulkU|>aröl, akit nekirohanva ,ül legel ni kezdell és ezállal botrányt, pkozott. Az Ítélet jogerős.
— Aogoíette, dültiraeló, dlagonál és az őszi dlvatujdonságok nagy választékban Singer Dlvatáruházbon. v
— Dhatos retlkülök primn börl>M a legújabb formákban lcgolcsóbl*tif Urónyal Divatházban kaphatók. ,
— Ádám a Színházi Cletbrn* A Színházi filét eheti számában Adám elmen Jsmél egj- férfiaknnk való külön kis újságol ad mellékl<1képpen. Ax Adáin-han incze Sándor «gy cikkbe»>\' annuk csinál pmpagandál, hogy a férfiúk frakkot öltsenek a premierre. CsalhÓ Kálmán az őszi szan-asvadá-szátokról ir, érdekes a Clubfotei cimü rovat, Eeiks Jenő a Hungária—Ferenc, város mérkőzésről ir érdekes cikket, a Telőlfll-lalpig rovatban pedig meg. találja minden férfi a legfrissebb di-valujdonságokat.
— Intézeti kelengyéket nai;V hozzáértéssel áll t össze Singer Divataruhdz.
— Isméi mcgjt-leulk a .Koszorú-. A magj-ar irodalom fénykorának hires irodalmi lapja, umelynek megindítása a Pelőfi Társaság és Jókai Mór nevéhez rüzödik, bosszú hallgatás után feltámad. A mai mugyar szellemi élet legelőkelőbb ériékei sorakoznak a (Koszorú• zászlaja alá, amely a |>a-llnás, Ízig-vérig magyar eszményeket szolgálja. Ir^ik és közönség egyformán nngy .örömmel köszönlik irodalmi éle. tünknek ezt a legújabb gazdagodását. A folyóirat a IVUöfl Társaság kiadása.
A ZTE tornaszakosztálya
Horváth István polgári iskolai tanár, szakosztályvezető irányítása mellett megkezdi a munkát. A tornász sport iránt érdeklődőket szívesen látják a szakosztályban. Jelentkezés bármelyik nap délelőttjén a polgári Iskolában, a szakosztályvezetőnél.
Fóltandtjas angol, német és olasz nyelvtanfolyamok a Zalai Közlöny előfizetői részére
A nyelvek tanulá&a évről évre Jobban tért hódit Nagykanizsán is csnk ugy, mint az egész müveit vl lágon, főként n nyelvrokonok nélküli Magyarországon.
A Zalai Közlöny meg akarja könnyíteni előfizetőinek a nyelv, tanulást és ezért megállapodott két elismerten kitűnő nagykanizsai nyelv tanárnővel, akik három nyelvet 60 százalékos kedvezménnyel tanítanak a Zalai Közlönu előfizetőinek.
Angol és német nyelvtanfolyamunk vezetője Pallos Erzsébet. A tanfolyam nem csoportos, hetenként két órával hat hónapig tart, havi tandíj a Zalai Közlöny előfizetőinek 5 pengő, (nem előfizetőknek 10 pengő). Pallos Erzsébet a londoni egyetemen szerezte meg uz angol nyelvtanári diplomát. A tökéletes kiejtést biztosítják mr. Walter
Rlpmun-nak, a londoni egyetem fonetika tanárának eredeti grammoíon lemezei. Jelentkezni bármikor lehet u nyelvtanárnőnél (Erzsébet-tér 18 !f. em.)
Az olaHz nyelvtanfolyamunknak azonos feltételekkel Stcmbcn/vr Margit njelvtanárnő a vezetője, aki a perugiai egyetem 187 hallgatója közül u legkitűnőbb minöslfesü nyelvtanitási diplomát hozta haza A tanítás itt sem csoportben történik, heti két órávul hat hónapig tart o tanfolyam és részvételi dija a Zalai Közlöny előfizetőinek havi 5 pengő Jelentkezni bármikor lehet (Széchenyi-tér "4. sz.)
Minden tanfolyamra való féltan-dijas beiratkozáshoz fél kell mutatni a Zalai Közlöny legutóbbi előfizetési nyugtáját, vagy a Zalai Köt-löny szerkesztőségének Igazolását.
- f 1 1
| SPORTELET i
Nagy, Izgalommal Vi a tportkftzönség az r Zrínyi MbatMcrblt i I
? Amit várt Nagykanizsa SpóAköziJ líége az Uj kendeli booulásttl, az l>í flfcljesedeli, mert az <fcy*éges pécsi i <js/.iály csíijjutaüwk egj\'má>. elleni küfl flelmei m«\'ssze tulbju\'imyaljjík rt
évi g>-cnge kapos^-ári aloskiály síiifi
fonalát. A kl\'rük\'t esapatül mind M« éu>ly ellenMék\' é-s att leh^ imondan| !»<)«>• nincs fc, dőre elkönyvelt « Oiéay. AZ eddig lejátszott mérkőzóselj böl nzt látjuk, liogy a legjobbak la nemcsak íd^n pályán, hanem saját otthonukban ls vereséget szentednek.
I>óldá terre a vasárnap Slmontoniy" —PVSK meocs, aliol a nagyszerű för-mál>an \'lévő állandó délnyugati baj-nok Vasutas csaj»atnak Ijellelt meg-hujolni toz idei sw\'zont gyengén k«*dö . SBTC ellen. A másik hasonló csel a Zrinyi itthoni veresége a bajnokság élén álló PEAC-tól. Bir egyáltulán nem szégyen a PEAC-tól \\-Crcs6gel szenvedni, <ie aki lálta ézt n kúzdel-met, az nK\'gállapithatta; liogy a Zrinyi legálább olyan jó volt, mint ellenfele és ha a győzelmei nem is, de a döntetlent fc.tétien megérdemello volna. Ezen a meccsen látható volt, hogy NaiykAlzsa fulballs|Tortj:\' felfelé ivei. A mérkőzésnek vollak olyan 10 pörcel,\' amikor ugy a Zrínyi, mint n PEAC az igazi rutball szé,»ségcit nultatta elénk. Tehát ha \\«reséget szenvedett is a Zrtnyi, bátran mond-lioljuk, 4»gj- nem volt az szégyenteljes. r
Az NTE Nagyuiányokon mutatla meg, bogi\' a legnehezebb küzdelm«k-lienis megállja a helvét és hogy vele komölyan >kell számolni a bajnokságban. >bten ériékes győzelmével az él-cso|>orl^>a került és amint uz alanti Uil>ellu is mututja, esak jobb góiarány-nyal előzi meg a PEAC, Iliéig eg.v többel játszytt mctvsel a* SUTC. A sjjortkózonség megállapíthatja, hog>-rtiindkét "csapatunk jó formában van, tehát -vasárnap vérbeli fulball-cK\'rbi szinhelj-e ,l«sz a. Zrtnyi pálya, ahol uz NTE—Zrinyi bajnoki küzdek\'m kerül lejátszásra. >
A bajnokság első 4 heíjezeltjének állása:
1. PEAC 4 3— 1 II 66
2. 8BTC 6 2 2 111 9 6
3. NTE 4 3—13-56
4. PVSK 4 2 1 1 10 6 5
Roletta vásson Roletta rud Roletta zsinór Linóleum Vlassosvásson LábMrlók
Kárpitos kolléksk Afrik, flsstltott Zslnsf-félék
Hirsch ós Szegő
Matrac vásson
Szőnyegek
Siőnyegvédó
Nyugágyvásson
Légslsáró
•aalwassák
Három vármesve leventéinek lóversenye Nagykanizsán
Za\'a, Somogy és Vas leventéinek kerületi lőv-Crsenye szeptember 30-án, vusárnap lesz Nugykanlzsán, re&jel » órai kezdettel, a József főhercegeit 1 kispuska-lőléron. Mindegyik vármegye cW-°g>\' ötös csapattal vesz részt n versenyen, résxlvesx «z®nkivüJ minden megyéből 5—6 leventeoktató. A verseny rendkívül érdekesnek Ígérkezik és m«gjeleunek azon a város sportéletének no labilitásai ls.
Az olaszok gytiztek a margitszigeti hölgyverseoyekben
Budapest, szeptember 26 A margitszigeti olasz magyar női versenyeket ma tartották meg. A ver senyt az olasz hölgyek nyerték 52 : 34 arányban. Kilenc szám közül ha-* tot az olaszod nyertek. Csák Ibolyka 166 centiméteres ugrásával megjavította legutolsó rekordját. Ez az eredmény nemzetközi viszonylatban is szép eredmény.
- BuferváiáfUa Mm «aail Teljes bemdaa&ieket i«odklvúi elónyö. i4m-le tűzetésre, sót kaatatoau—eu k mái-
ötünk. Kopsteln butorfraház, Hbrthy Mikló»-ut 4.
ZALAI KÖZLÖNY
1934. wep\'tmtrr. V
Kő.szőnel nyilvánítás.
Mindazon (óbarálalnknak, ismerőseinknek, a nagykanizsai I, II. tz. pona tiiitl- altiszti karának,kik felejthetetlen, drága jó «r|em, Illetve édesapánk Cxlndsr Jánoa
nyiaf. p©»r.lS«ll*.flr teme ésén meglelenésllkW mély-léges fájdalmunkban ositoznl szívelek voltak, fogad|ák ezúton Is tnélytégts hálánk kile|«éiél.
A gyászoló család.
Közgazdaság
Taraánylftilde
■>u Ilim 77-es 1610-1830. 78-al 1625-1645, I6«-16«0. 80-..
1650—167D, dniUnl. 77-e» 1570-1585 78-as 15 85-I6W). 79-ei 1600-1615 SO-M 1610-1625. — Roil u| pt.tvldtkl 1250-1260, mái 1170—1285. Zlb u| kOlíp 1350—1360. — Tengeti Haiialo I I2Ű)-12 10.
Serléiváiár
Fathalth 1108 aUdirlir. 120 HIKI n<M 081—0 MMlatt 0-78 -080 ut Ml W<tp 073 -0-75, kóanyO 066 - 070 alaó randa Oi*g 072--0-74 ll-od |«KH öfíf 064—068, angol ItlkM 1.080 087, atalonna nigybia 095-100 Mlr 124 1 32,tm 080-092 lélieitía 096 1 06.
Ktiafa a laptatajdoiioi K6igazda*ágl Rt. Oaliabarf Nyomdi <■ Délzalat L.pklidí Vállalata Nigyk.nl,ián Paletta kiadó: Zalai Károly. Interoitna lektoa: Nagykanizsa 78. i*ám.
APBÓHIBDETÉ8W
Komfortos, parkettás kél szoba, vízvezetéki* Iflfdöszoba haunálattal, hatorral vagy antlkQI kiadó. Caengery-at 9 3706
Részvényeket, k4nysx«r**lo«0n-
hflUéayakal legjobb napi áron váaárol Kálmán-bank Nagykanizsa. *
AftMa fiatalembert (elveszek Jutalékos IgTHlkMk. Stein Qvegkereskrdéi, FA
irt 2. u. 3204
■•aWaliaU, számolni tudó kifutófiú vagy káay felvételik. Cim a kiadóban. 3707
. . araMal keres magái (utalókkal, esetleg (Ixxel előkeli biztosító tárásáig. Cim a kiadóhivatalban 3701
FIIMrskárt gobeliaok, elónyomUtis, rónaiak, selymek Szegő Olgánál Eötvös-tér 1 •
i Sugár-ut 48 alatt.
Szép izáraz d-t«na«rl kapható Deleznal Jánosnál Sugár ut 53. •
OilalhaniiidaiAa elsőrangú állapotban azoaoai eladó Cim a kiadóban. 3705
— tuifol szövetek NagyUnistáa
Anglia és egyben a világ két leghíresebb szövőgyárának, Jennens Welch & Co^>, valamhit Josiah I\'ranz Ud. gydrtminyai ezidén először kaphatók Nagykanizsán, Kirschuer Mór divat-áruházában.
Ha Pestre utazik,
napi B pengőért
kaphat nép szobát, reggelit, ebédet, vacaorátapartamontnöl a Bellevue penaióban.
Cim: 1 8«ia >lca 3. ián,
ölt dr. Hegedásaé
Központi tütéi. folyóvíz, dunai kilátás, "zobík. eliórínilü ellátás. Siobák Oliaitaial anílkUI Is kaphatók.
Városi M0196*
CeQtBrtSktől vaaérnap\'B
GRETA GARBÓ világfilmje • i • 1 • \' 1 "
Grata Garbó eddigi sikereit sokszorosan felülmúlja ez a csodálatosan remek film.
Előadások kezdete: csütörtökön és pénteken 5, 7, és 9 órakor, — szombaton és vasárnap 3, 5, 7 ét 9 órakor.
A hétköznapi első előadások filléresek.
Hirdessena Zalai Közlönyben
.lerakni -. . & .
bernyóeoyv-gyflrfiket
a \' yOmflloBfákra, hogy a szárny-nélküli nagy- és kis araszolók. rügyfurók lepetézés céltóból; máa kártékony rovaroknak bebábozáa éa áttelelés céljáhól\'a gyümölcsfákra Jutását megakadályozzuk.
A gyümölcsfákon levő sebhelyeket. csonkokat és vágási felületeket kenjük be mielőbb
vérletfl-kálráonyal,
mert ezek a legjobb buvó-helyel az áttelelő rovaroknak. Gyümö\'csfavédelml szerek beszerezhetők:
Ország József
mag, Mfltrigy., ■Svlayvéd.lmluor.k, ■Ib k.r«.kMUUW>
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10 (A bíróság melleit)
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
19663/1934. sz.
Versenytárgyalási Uftlity.
Cca ,200 tm1 II. 0. tölgyrönkre zárt Írásbeli ajánlatul kérek ab vagon Nagykanizsa, ugy, Hogy fuvarleveleket vevő prezentálja, vagon kiállítási -és mérlegelési dijakat viseli,
A zárt írásbeli ajánlaton kívül: „Ajánlat II. 0. tölgyrönkre" megjelöléssel tolyó evi október hó 13-ának déli |2 órájáig adhatók be a város iktató hivatalába.
Bővebb felvilágosítás, valamint versenytárgyalási feltélelek a v. erdőhivatalban nyerhetők.
Nagykanizsa, 1934. évi szept. hó 26-án.
Polgármester.
SzikságliÉt
mindenki a helyi kereskedőknél és Iparosoknál szerezze bel
Közgazdasági RéuvénytárMsá|
GuteiM Nyomda és Déízalai Lapkiadó Vállalata
Nagykanizsa
Könyvnyomda, könyvkötészet, vonalozó Intézet, Ozletl könyvek éa dobozok gyára ■ „Zalai KSzIBnf" politikai napilap szarkaaztSaéga éa kiadóhivatala
Készítünk:
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomta\'.ványokat, árjegyzékeket, mQveket, meghívókat, eljegyzési és esketésl értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körlevdekct, röplapokat és mindenféle \'4 Ízléses kiállítású nyomtatványokat.
"| TELEFON: 78. |"
Gyártunki
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, minta-zacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, lallnaplárakal, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon. *
Nyewáa, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt
(Nvoiuatott a laptulajdonol Közgazdasági R.-
•T. Outenberg Nyomda és Délzalal LaDítudó Vállalata könyvnyomdájában, Nagykanizsán. (Felelős Uzlfelvezető i Zalai Károly).
74. évfolyam 219 szám
Nagykanizsa, 1934. szeptember 28, péntek
Ar* 12 Wlír
ZALAI KÖZLÖNY
(MfkttfiKjAj ét kiadóhivatal: Pfat 5 nfca. Megjelenik minden reggel, bétíö kivétíléyei
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
CUWlMtétl ára: egy hóit 1 peng/l 40 Ullfe ImkeMtÓtégl éi kiadóhivatalt tekloa: 78. n
Közmanka és Ínségadó
Irta: dr. Saláta Zalf nand
A Zalai Közlöny tegnapi száma hírt ad arról, hogy az inségakció költségvetési előirányzata 83 000 pengő.
Ebből az előirányzati összegből az következik, hogy Nagykanizsán a rendeletben megengedett legnagyobb összeget fogják inségadó fejében kivetni e város lakóira. Ahogy ez történt az 1932 -03. és H83-.84. pénzügyi években.
Az inségadó túlnyomó részét a kereskedők, iparosok és a szellemi foglalkozást űzők fizetik. A város laposságának az a rétege "tehát, a mely a legsúlyosabban érzi a gazdasági válságot. Az a réteg, amely maga is szükséget szenved és so gitségre szorul. Az a réteg, amely a közadókból amúgy is elviselhetetlen részt vesz ki; az, amely megtalálható egyébként is minden akciónál, amely a szükölködök megsegítésére irányul
Az elmúlt időben hungzottak el bátortalan hangok az ellen, hogy az inségadó a megengedett legnagyobb mérvben vettessék kl. Mert az ínségesek segítése elsőrendű kötelesség ugyan, de eme kötelesség k^ resztülvitelének olyannak kell lenni, hogy ne üssön a gyógyítani kívánt ebeknél is nagyobb sebekot. El lehet-e érni a célt, ha az inség-adót fizetni kötelezettek összeroppannak a közterhek nyomása alatt, el le he Ke érni a célt, ha ujabb ínségeseket teremtünk az inségadó behajtásával ?
Mindenki emlékezik még a legutolsó költségvetésnél történtekre. A pótadó minden százalékáért a legelkeseredettebb küzdelem folyt. A háztulajdonosok azt mondották, hogy ők nem tudnak 44 százaléknál nagyobb pótadót fizetni- Ebben a küzdelemben segítette őket az egész képviselőtestület, azok is,akik, r.em háztulajdonosok, mert hittek a háztulajdonosoknak. A pótadó egy egy százaléka cirka 4000 P-t tesz kl. A harc tehát azért folyt, hogy a háztulajdonosok 24.000 pengővel kevesebb adót fizessenek És hitt mindenki a háztulajdonosoknak és mindenki beleegyezett a pótadó le szállításába. Hlgyjén tehát a városi képviselőtestület a kereskedő, iparos és szellemi foglalkozást űzőknek is. Higyjék el, hogy e váios kereskedői, iparosa és latelnerol nem képesek további 60.000 pengőt fizet-nt. adó fejélen, még akkor sem, ha ezt az adót inségadónak nevezik A •ron possumus* véget kell, hogy vessen minden vitának.
Ámde meggyőződésem szerint csakis a hibás elképzelés az oka az inségadó Ily mérvben való kivetésének. Mert a mult tapasztalataiból éa a Zalai Közlöny emiitett híradásából azt látom, hogy az Inségadó valójában a költségvetésben éltesen hiányzó közmunkák surro gatuma. Pedig hibás minden költség vetés, amelyekben semmi sem jut
a közmunkákra. Soha, a !e<?válsá-gosubb időben sem szabad hiányozni egy közület költségvetéséből a közmunkákra szánt összegnek. Mindent meg lehet takarítani, mindenről le lehet mondani, de a közmunkákról nem. Sőt, theoretice ugy áll a dolog, hogy minél nagyobb a válság, annál többnek kell lenni a költségvetésben ebből a szociális olajból. Ha semmi sem jut a közmunkákra, akkor ezzel a költségvetés sel ugy kell tenni, mint Deák Ferenc hires mellényével : újból kell gombolni. At kell dolgozni a költségvetést és addig kell átdolgozni, amig meg lesz a fedezet a köz-
munkákra. Mert a közmunka az, a mely az Ínséget \'enyhíti, a közmunka az, amely könnyeket apaszt, amely ott tud segíteni, ahol a legnagyobb a veszély.
Nem szabad Nagykanizsa város költség\\etésének hírhedtté válni a közmunka teljes hiánya miatt. És nem szabad ezt a hiányt egy veszélyes surrogatummal: az ínség-adóval pótolni. Nem szabad, mert ez a surrogatum áttöri az egyenlő teherviselés mindig követendő szabályát, elkeseredést kelt és nem szabad, mert ez a surrogatum olyan vállakra rakja a terheket, amelyek azt elviselni már nem tudják.

Magyar-jugoszláv vegyes bizottság ült össze Kotoriban
A tárgyalásokat valószínűleg Nagykanizsán folytatják
Maritor, szeptember 27 A magyar jugoszláv határon, Kotoriban összeült a vegyes magyar jugoszláv bizottság, hogy szabályozza a határforgalmat és megteszélje az intézkedéseket avégből, hogy a magyar állampolgárok, akik-
nek termőföldjük jugoszláv területre esik, háborítatlanul vihessék át termékeiket A legközelebbi tárgyalások ebben a kérdésben néhány napon telyi magyar terülaten valószínűleg Nagykanizsán folytatódnak.
á nagyhatalmak megegyeztek Ausztria függetlenségének garantálása ügyében
Litvinov a leszerelés kérdésének állandó felszínen tartását sürgette a tegnap este bezárt genfi közgyűlésen
Genf, szeptember 27 Ma délelőtt 10 órakor Sandler elnök megnyitotta a közgyűlés nyilvános ülését A napirenden szerepelt Afganisztánnak a Népszövetségbe való felvétele. Egyhangúan felvették A napirend folytatása so rán az elnök Ismertette
a Szovjetnek a leszerelés ügyében hozzáintézett levelét és javasolta, hogy azt a közgyűlés vegye tudomásul. Utána Litvinov kért szót és bejelentette, hogy távol áll tőle, hogy a leszerelés kér dését elodázza, bejelentésének célja az, hogy a leszerelés kérdését no engedje feledéste menni, mert ennek állandóan felszínen kell loiulle. A közgyűlés az orosz küldött bejelentését tudomásul vette A közgyűlés ezután több jelentés tudomásul vétele után véget ért.
A kisebbségvédelmi bízottság
jelentésénél, amit tudomásul vettek, a magyar küldöttség a közgyűlésnek inditványt tett, melynek megfelelően a népszövetségi jelentéinek azt a részét, ntfly a kisebbségi kérdéssel foglalkozik, a VI. bizottság elé utalják tárgyalás végett A tárgyalás során kifejtett vitában felvetettek uz a kérdést, vajjop a kisebbségi kérdés a VI. bizottság elé tartozik e. A magyar delegált a bizottság illetékessége mellett foglalt állást, mig a többi felszólalók el-
I ismerték ugyan, hogy a kisebbségi kértlés elvi vonatkozásai a köz-I gyűlés elé tartoznak, minthogy azon | ban a fennálló szerződések alkalmazását és ellenőrzését a tanácsra bízták, léhát jelen esetben is a tanács elé tartozik a sérelmek és esetleges szerződésszegések ellenőrzése. |
A jelentés megállapítja, hogy a kérdés vitája mindvégig konciliáns volt. •
Kiosztották a Magyar Nemzeti Szövetség emlékiratát Genfben
Genf, szeptember 27 Ma valamennyi nemzetek küldöttségének ós az összes újságíróknak átnyújtották a Magyar Nemzeti Szövetség angol, francia és olasz nyelven megirt tanulmányát, melynek elme : .Nincsen béke a dunai pro fclémák megoldása nélkül !« A tanulmány feltárja a Duna medencében levő tarthatatlan helyzetet. A dunai probléma egyetlen helyes megoldását a tanulmány abban látja, hogy nemzetközi bizottság tanulmányozza a helyszínen a helyzetet és annak tarthatatlanságát felteraervo, tegyen jelentést a Népszövetségnek.
A délutáni tanácsülés
Genf, szeptember 27 Ma délután fél négykor Benes cseh külügyminiszter, mint elnök, megnyitotta a népszövetségi tanács ülését. Aloyzi báró olasz megbízott
hosszasan Ismertette a Saar-vldék helyzetét. Barthou hangsúlyozta, hogy a probléma megoldása nem lesz nehéz, a Saar-vldék lakossága a népszavazáskor Franciaország vagy Németország mellett dönt Nehéz lesz a helyzet, ha a Status Quo kimondása mellett döntenek. Ezután az elnök azt indítványozta, bogy a tanács november közepén újból üljön össze. A népszövetségi tanács Igy ls határozott.
Elfogadták Barthou terve-zetét
Csütörtökön est*1 8 ómkor Froneia-ország, Anglia és Olaszország következő nyilatkozata vált ismeretessé:
A három nagyhatalom megvizsgálta Ausztria helyzetét és megállapodott abban, liogy kormányaik novében el-ismerik, hogy a februári nyilatkozni, amely Ausztria függetlenségének é* integritásának fenntartását \\zükséges-nek mondja ki, a Tennálló szerrődé-\\ sekkel összhangban megtartja teljes erejét és továbbra is mértékadó k*se a három nagyhalalom közös politikája számára. I i Genf, szeptember 27 Anglia hozzájárult ahhoz a tervezethez, amelyet Barthou francia külügyminiszter terjesztett az angol és olasz kormány elé Ausztria füg-getlensége ügyéten:
Benes cseh külügyminiszter kijelentette, hogy Nagybrltánia, Franciaország és Olaszország nyilatkozata azon a nyilatkozaton alapul, amelyet a nagyhatalmak február 17-én írtak alá Ausztria függeqen-sége tárgyában A kisantant fenntartja a jogot, hogy mily mértékben járul esetleg később hozzá a tervezethez.
A záróBiét
A Nemzetek Szövetsége közgyűlése csütörtökön délután tartotta Záró ülését. Az elnök visszapillantást vct«lt az ülésszukm, őrömének adolt kifejezést, liogv a Népszövetség két uj lúggal (a Szovje-l és Afganisztán) gyarapodott és ezrei az úlésgakot lezárta.
Jugoszláviában nem is tudták, hogy a királyi pár elutazott
Szófia, szeptember 27 A jugoszláv királyi pár ma Jeítics külügyminiszterrel Szófiába érkezett. A pályaudvaron a bolgár királyi j»úr, Círlt királyi herceg, Kudo*ia kfrúltf hercegnő é-s a teljes bolgár kormány fogadta u jugoszláv vendégeket- A két királyi pár rendkívül szívélyesen üdvözölte egymást, majd régi szokáshoz híven Szófiu főpolgármestere kenyeret és sót nyújtott át a jugoszláv királyi párnak. Az ilnnepi m«n«t a köióuség zajos éljenzése köz«|>cUe * királyi palotába hajtatott. Az első politikai tár gyaláat csak holnap kezdik.
Belgrád, szeptember ?7 A jugoszláv sajtó csak ma reggel kommentálta a szófiai látogatás jelentőségét de egy szó \'sinc* a ladikban arról, hogy ttíllyen polMkiii oívdraénvekeK várnak az utiuástöl. ligyóbkénl; a király <ilutará8«inuk ldt-jél n legnagyobb illókban tartották a sajtó dőlt.
ZALAI KÖZLÖNY
1834. ticplembtr 28.
Vitéz Bentzlk Lajost ünnepelték nagykanizsai kollégái
vitéz Bentzik Lajost, a Néptakarék-pénztár igazgatóját ünnepelt*\' tegnap este\' kanizsai kartársainak tálxira. Voltaképpen le sem szabadna irni az • ünneplés, szót, mert hiszen vitéz Bentzik I^ujos kormányfőianácsos, Nagykanizsa legfiatalabb méltóságosura eleve tiltakoZv>tt minden ünneplés el|en s csak ugy volt hajlandó rajta részt venni, ha az nem haladja meg a kanizsai bankos-család familiáris összejövetelének, a baráti po-hárürilésnek kereteit
Bentzik Lajost nem is tudja ünnepelni Nagykanizsa társadalma. Nem tudja azért, mert Bentzik Lajos kitér olöle. és nem tudja ünue|>elni azért, mert Bentzik I«ajost esak szeretni, be-os ül ni tudja ebben a városban mindenki, bki őt valaha is ismerte. Szerényen, szimpatikusán, kedvesen áll a vezftő poszton és a méltóság dinében is u kötelességteljesítés és *te-retetreméltóság maradtak legfőbb vonzóerői egyéniségé
A tegnapi este bensőséges han-gulatu, meleg családi összejövetel volt inkább (és igazán igy méltó Nagykanizsa Bentzik Lalájának ro konszenves portréjához). Majdnem teljes számban jöttek össze a Korona fehérasztalánál a Pénzintézeti Tisztviselők Országos Egyesülete nagykanizsai fiókjának tagjai, akik ezt az estét rendezték. A Nemzeti Banktól kezdve az összes pénzintézetek vezetői és tisztviselői nagy számban voltak jelen, köztük hölgyek is.
A PTOE-fiók agilis elnöke, Nagy Aladár igazgató köszöntötte az ün nepeltet.
- Nem az az őszinte tekintély tisztelet, mondta egyebek közt - amit kikényszeritenek, hanem az, ami szívből fakad. Méltóságodat a tekintélynek ez a tisztelete veszi körül kollégái körében. «
Lelkes óváció fogadta az üdvözlést, amire Bentzik Lajos meghatottan válaszolt.
- Azt hittem, ~ mondta —hogy 26 év munkája után észrevétlen ért a legmagasabb kitüntetés és legnagyobb meglepetésemre látom, hogy nem csak közéleti elismerést kaptam, hanem osztályostársaira megbecsülését és szeretét is. Abból, hogy a ml osztályunkból ért egyet ez a kitüntetés, merítsenek önök is erőt a további munkához. Mert ha nem ls ismerik el mindig nyilvánosan a haza üdvéért való munkásságot. azért minden tisztességes munka elnyeri egyszer a jutalmát. Boldog ós büszke vagyok, hogy az én személyemen keresztül érte ezt a tábort a kitüntetés, melyet csak legritkábban talál meg az elismerés.
Pollák Sándor a Néptakarék lisztvi-Bclői nevében szellemes jiohárköszön-tőt rögtönzött.
- Igazgató urat, — mondta nagyon találóan — nem a eim teszi méltóságossá, hanem a puritán magánélete n közvetlen modora, amelyet igazgató úrtól mindenki mindenkor tapasztal.
A meghitt kollégiális társaság sokáig maradt együtt a legkellemesebb hangulatban.
Horogkeresztes botrány Debrecenben
A horogkeresztes fiatalság Debrecenben sokezer röpcédulát akart szétosztani, de tervüket a rendőrség meghiúsította. A röpcédula cime: »"Mi a nemzeti szocializmus ?« volt és sulvos felekezet el teli izgatást tartalmazott, miért is a rendőrség lefoglalta és terjesztőit átadta az ügyészségnek.
Alapokmány letételi ünnepség tíz méteres magasságban, a Afagymagyar-ország-emlékmű állványai között
Az ősök porait őrző kanizsai föld felett közel 10 méter magasságban megHatóan lélekemelő ünnepség folyt le tegnap délután 6 órakor. Ekkor helyezték el a Nagymagyar-ország emlékmű utolsó kövei alá, a Magyar Hiszekegy köriratának kőtömbjei közé az alapító okmányt. Jelenvoltak fenn az állványok magasságában az ünnepi aktusnál: dr. Krátky István polgármester és neje, Schless István, az emlékmű adományozója, dr. Tholway Zsigmond, dr. Szabó Zsigmond, Barbarlts Lajos, a szoborbizottság tagjai, Vécsey Barnabás és WaUgurszky Béla városi mérnökök, Heim Pál kőszobrász, Kertész Béla, az épités vezetője. Az ál.ványok alatt, körül a téien, száz és száz főnyi kanizsai közönség.
Az alapitó okmányt Schless István, a szobor adományozója helyezte el-
— Magyarok istene, - mondta — tartsd meg e sokat szenvedett nemzetet ujabb ezer éven át és én hálát adok Neked e mü alkotásával, hogy nem éltem hiába. Éljen Nagy-magyarország !
Utána dr. Krátky István polgármester mondott beszédet.
Isten nevében - mondta — el-
helyezem az emlékmű kő-testébe az alapitó okmányt, amely az emlékmű létrejöttének és létesítésének idejére vonatkozó közérdekű adatokat őrzi. Szobrot csak elhunyt nagy embereknek vagy eszmei gondolatoknak szokás állítani. Ez a szobor egy örökéletű szent magyar eszményt jelképez, a történelmi Magyarország oszthatatlan eszmei egységét. De ezenkívül hirdetni fogja egy lelkes magyar ember példaadó, önzetlen, áldozatkész hazas^retetét is. Az alapitó okmány elhelyezésekor azt kívánom, hogy áldja meg az isteni Gondviselés a nemeslelkü, hazáját mindenek felett szerető adományozót gondtalan, boldog, szép magyar élettel és engedje, t.ogy az eszme, amelynek ez a szobor a hirdetője, mielőbb legyen újra élő valóság és a szobor kőfaláról szomorúan reánk néző üres cimer-naízsokra mielőbb rávéshessük a magyar szent korona alatt egyesült, most elszakított vármegyéinknek sok dicsőséget hirdető címereit. Adja az Isten, hogy ezt az adományozó és mindannyian megérhessük. "Schless István, az ado.nányozó, meghatottságtól remegő ajakkal, könnyben uszó szemekkel csak
ennyit mondott:
• • Adja a Jó Isten, hogy ugy legyen !
Aztán megmozdultak a csigák. A gerendák felnyögtek a 13 méter mázsás, hatalmas ködarab alatt, ami megindult, hogy ráereszkedjék az alapitó okmány cement-ágya fölé Ez a 18 métermázsás kö az utolsóelőtti. Erre jön még a magyar korona 12 métermázsás kő-kolosz-szusa és a nagy mü elkészült
A jövő héten még eltart a le tisztítás, a hézagok kidolgozása, áll ványbontás stb. munkálatok. Azután pedig ott áll a közel 11 méter ma ga£ monumentum, Nagykanizsa di sze és büszkesége, a szép nagy magyar hazának, az ezeréves magyar múltnak az egész országban egyedülálló, örök mementója...
Oyomor és bélhurut, az emész-és hiányos ága, e ö* bomlási és er-ledésl folyamatok a gyomorbélhuzam-an, bélbaktéiium- és gyomoraav-\'u\'tengés az enyhe term\'szetes „Ferenc József" kes\'.rüviz használj áltdl legtöbbször rövidesen meg-szf nnek.
Kész
nemzetiszinü zászlók
jó minőségben olcsón kaphatók.
Szövetek, selymek, bársonyok a legszebb színekben. Kész női és gyermekkabá-tok a legújabb tóll divatanyagokból. Szőnyegekből nagy gyári lerakat. Nemesített perzsaszőnyegek dus választékban.
SINGER Divatáruház
Alapítás 1860.
Megszállott területen élő öreg 48-as levele az ezred-emlékmű leleplezése kapcsán
Hogy milyen érzéseket váltott ki a nagykanizsai 48-as szoborlelepjezési ünnepély az <>zr«d volt tagjaiban, bizonyltja az a levél, amit az Oztcd egykori katonája irl megszállott területről Eljönni nem volt módjában a trianoni sorompók miait, de a szive mégis ide. dol)ogolt ós amikor az újságból olvas-la, ljogy milyen felemelő ünnepség volt a 18-as szobor leleplezése, a szobor kópét kérte a polgármestertől. Dl1. Krátky István polgármester eleget tett p. kérésnek és intézkedett, hogy az egykori ezred-bajtárshoz eljusson a 48-as emlékmű fényképe, A l«vól egy része a. kővetkező:
Nagyságos Polgármester UrJ Van szerencsém bemutatkozni: Alulírott u ____ Társaság -----1 tisztvise-
lője vagyok. Tegnap egy budapesti újság jutott a kezembe s abban olvastam, hogy Nagykanizsán a volt cs. és kir. 48. gy. o. bősei emlékére szobrot emelnek. Az ezred kötelékében élelem legszebb és legkedvesebb három évét töltöttem, ebből kót évet, 1880. és 89-et NagykauizsAn, a monarchia akkori legkedvesebb gamizonjá-ban, a temető melletti kaszárnyában, mbit a 18. gy. e. 3. századának számvevő őrmestere.
Nem találok kifejező szavukat a hír vólele okozta érzésem leírására, szivem dobogása legkedvesebb emlékeimet varázsolta lelki szemeim elé. Az azóta eltelt 45 év alatt sokszor próbára tett a sors, de a nagykanizsai szép napi>-kat nem birta eljiomályositaní semmi, örökké élnek lelkemben az édes szép emlékek s nelosendül fülemben a rógi nóta: — "Nagykanizsa kedves hely a )>akának, De ha elmegy, megsiratják a lányok. Sir a népnek örege és apraja. Erneszt bakai Erneszt baka, visz-szajóssz-e valaha ?»
Szépen kérem, Nagyságos Polgármester Ur, ha van egy fénykép a szoborról, vagy képes levelező-lap, küldjön egyel nekem, fogudom, hogy megbecsülöm s ígérem, ha a másvilágra beszólítanak (0U. évemet Uprom), a fényképül fogok jefcntkczni, épeu ugy, mint 188ü. október 1-én jelentkeztem Nagykanizsán a Vidmungs Scliein-nel...
- NemWŰ Kzlnü zá**ólt ol«ón
Nagy megtakarítás. Singer Divaláru-ház. j
i 511
Igfc;Ménembe 28.
ZMJU KÖZLÖNY
Fonyódon
a vamt J, hatfálh máthoz cca 3 percnyire rend** kUtip-**t álcában, Uráli,
villák
és fisitott gyönyörű
/elkek,
mencés modern
pékség
, mthalmi otemó úrjrt W-cdi. K&z,UU>tf.MU 1o*itár: „KHtponf •téllóailtlWMtttUnél Kagyhanhtón.
lösz é?e ma...
(A Zala 1014. szeptember 28-lkl számából)
Orosz betörte történt az uzsoki szorosnál. A Zala az erről szóló táviatokat vasárnap az utcán kifüggesztette. Az egyik magyar földre behatolt orosz csapatot a mieink visszaverték, Máraraarosban még áll a harc. Hétfőn reggel az oroszok ismét több helyen átlépték a magyar batárt. I
Menekültek tömege érkezett Bukovinából, ahova az oroszok már korábban betörtek és Csernovioot Is megszállták.
A kolera benn van már \'Magyarországon. Eddig az ország külön böző részeiből 10 megbetegedést Je lentettek. Nagykanizsa város Jár-ványkórhíz építésére 27.000 koronás versenypályázatot Irt kl.
A zs/tfti hitközség 86 ágyas kórházat tart fönn Nagykanizsán\'. Ezt eddig nem-vették igénybe lladtkór. ház céljaira. De mivel minden uj sebesültet falvakba és magánházukba kell kiadni ápolásra a helyhiány miatt, a zsidó hitközség most a Zala utján ajánlja lel kórházát uniit még SO ággyal kl tehet bővíteni, MMlltek cIMyezéeére.
A belratúaok a kórházzá alakult iskolák helyiség-gondjai miatt csak október első napjaiban lennek.
Filléres gyors a kapuvári Virágos Hétre
A Máv kellő számú jelentkező esetén szeptember 80-án, vasárnap Nagykanizsáról filléres gyorsot indít Kaposvárra, ahoi a Virágos Hét látnlvalőf várják pazar porrtpá-ban a közönséget.\' Krátky István polgármeste ezúton killön ls kéri a közönséget, hogy a filléres gyors indítását tegyék lehetővé, arra minél többen jelentkezzenek, anníál ls inkább, mert jövőre Nagykanizsa városa is akar ünnepi hetet rendezni és csak igy -remélhető, hogy a viszonosság elvén jövőre Kaposvár-tél is Iminél többen jöjjenek A ka-
BJsvérl filléres gyore ára, a Vtijigos étre való belépőjeggyel együtt 3.40 P. Jele étkezni lehet a Menet-jegyirodában.
- UstlsHilssWl rMM rendkívül előnyös butorrásárláii alkalom. Modern heteoderisek, tOMietei lő kivIMlbeu, hosszú lejáratú részletre. iőt kusst-- mcDteseo ls kepbstík KefsM* butor-Aruhizbeu, Horthy UlHés-ut (.
Szombaton indul a nagykanizsai hódoló küldöttség a kormányzó jubileumára
Jcientetiak. hogy a megyegyűlés ej-balárotta, ihogy a kormányzó 15 éves ; jubileuma plkalmából zalavármegye jg részt vesz a hódoló küldöttségben üyómórey (ivörgy föiapán vezotfcávcl. A hódoló küldöttségben Nagykanizsáról részt vesznek dr. Krátky István IKilgánaesfcBr, dr. Plihái Viktor felsőházi tag, dr. örley György kir. kormányfőtanácsos, Unger-Ullmann ke. reskedelml tanácsos, dr. Hajdú Gyula
vármegyei tb. főügyész, dr. Kotscblld Béla városi képviselő, «U>. A nagykanizsaiak küldöttsége szombat «ste utaíik cl Nagykanizsáról ós vasárftap reggel érkezik Budapestre, ahol csat-lakoznak a tóbhl zalavármegyei küldöttségekhez. Valószínű, i**gy a polgárság egyéb rétegeiből is Jelentkezni fognak a hódoló küldöttséghez való csáttakozásia.
SALGÓTARJÁNI
á polgármester nyilatkozik a városi háztartás miniszteri ielUrlisgálatának lehetőségéről
Budapesti jelentés alapján meg irtuk a minap, hogy a belügyminisztérium 17 magyar város háztartását felülvizsgálja. Minthogy Nagykanizsán is u levegőben van egy ilyen vizsgálat lehetősége, munkatársunk felkereste a Budapestről hazaérkezett dr. Krátky István polgármestert és megkérdezte, hogyan áll ezeknek a vizsgálatoknak az ügye.
- Utána jártam a dolognak Belügyminisztériumban, - mondja a polgármester de kiderült, hogy a fővárosi lapok értesülése 17 város gazdálkodásának felülvizsgálatát illetően, téves. A közérdekeltsé-geket felülvizsgáló bizottság, amely a közüzemek felülvizsgálatára alakult, városról városra kiszáll, de csak a közüzemeket vizsgálja felül. Ez a vizsgálat a városok háztartásaival nincs közvetlen összefüggésben.
- A belügyminisztérium minden évten küld ki vizsgálatot egyes vá-losokba, amelyeknek háztartására valamely okból kíváncsi. Most például Győr városban állítólag azért vált szükségessé a felülvizsgálat, mert a, tavalyi zárszámadások vizs. gálata során a mérleg jelentékeny hiánnyal zárult.
Nincs tehát szó 17 városról, és nincs szó Nagykanizsáról sem. Szó lehet ellebben arról, hogy a nagymérvű csökkentések, amelyeket a nagykanizsai váoosi képviselőtestület most harmadízben a belügyin!
niszter kifejezett utasítása ellenére foganatosított, valószínűleg arra fogják késztetni a bekig/minisztert, hogy megvizsgálja, nem fenyegetik e a csökkentések a város költségvetésének realitását. Ámbár ténybeli támpontom nincs, nem tartom kizártnak, hogy a belügyminiszter az elmondottakban okot lát arra, hogy a helyszínen viagáltassa meg vájjon enbedélyezheti-e az ekkora csökkentést a város háztartásának veszélyeztetése nélkül.
Epe - <é» mi j betegségeknél, ehö-loi bsn cpehólyagkatarrui, epekökép-zödéi és sárgaság eseteiben a mindig enyhe hatású természetes „Ferenc József keserűvíz a hasi szervek funkcióit élénkebb tevékenységre serkenti.
Időjárás A nagykanizsai motaorologlat megfigyelő Jelentések: osfltörtököa a hőmérséklet: reggel 7 órakor + 11-2. délután 2 órakor + 22 8, este 0 órakor + 15 4.
FeUiAut: reggel és este tissta, délben borult, - Csapadék 000 mm.
SUUrdny: Reggel ós délben nyugati, este délnyugati.
(Éfuakat rrtió/tknlM A ■tUsmt*. tini latAaet let Matt m«* Lényeges wéWeuáa MIM V*ra<
„ALFA" ,,OBitOAu- «MMLA"
„uiiftM tm rf*** iftruuii
FISCHER t* BADER
MSktrMkaÜéa
NJUlYIAlUai.
A nagykanlzaal Iskolán kívüli népmOvalém féli programja
A nagykanizsai iskolánklvüU népművelési bizottság a mult napokbah tartotta ülését dr. Krátky István elnök-le le alatt. Tárgyalásra került i Zalavármegye. IskolánklvüU Népművelési Bizottságának átírat*, amelyben felhlvla a nagykanizsai bizottságot *z l«M/35. munkaév népművelési tevékenyednek megszervezésére.
l iló Ferenc áU elemi iskolai igazgató többek hozzászólása ütán beterjesztette munkaprogramját az 1934/35 óvre, amelyből megállapítható, bogy gondos összeállítása, az összes kategóriákra való kiterjeszkedne mellett alig van vidéki város, melynek ísko-lánkivüli népművelési programja olyan gazdag és mindent felölelő lenuc
Liceális és Ismeretterjesztő előadások
lesznek: 30 előadás ós 5 műsoros dél-ubln a Zrínyi Miklós Irodalmi ós Művészeti Kör rendezésében. ►
Művészeti, és kedély képző előadá" 9, népinüvoléai hei^ver«ay 10 a Varos! Zeneiskolában.
13 előadás iMuor^tWrjcsztésn\' a Katii. Ixigényegyletben.
Az Evangó-\'ikus Otthonban n Kereszti Ifjak Körébcu Ő elő*kU.
V
Folyó hó 2B-én, szombaton délután fél 5 ós 6 órai kezdettel
rendezünk Áruházunk nagytermében. ümnlaHiDi IflUjá ligjg) gj tfiltgült, dUt ti Mt
TIssteleHal nutahlviuk-az 4rd*kl6d« k»«eneég*«
ífeHruh áz.
90 ismei«ítCrkszW előadás a kjr. törvényszék fogházában;
l»m«WHt*rJ«&rtő előadásuk lO*«olék részére Nagykanizsán 34, - mig Klskaiii-
Mén ao.
. Iwnfrt\'iKrjítttö előadások Wnö|l«k léséért Kiakanisaán 20 előadás
Ismeretterjesztő előadások gazfiák
részére a Hozflonyi-utcai elemi Iskolában 18 előadás.
ErkölcsiKuneaátö és \' katfélyképző K előadás ár. iparostanoncok részéré a Hoigonyi-utcai. iskolában.
Nőnevelést tanfolyam 1? élőadás nők rfazéie. Egészség-OgyÍ ípecseaiőápo\'ási é.s gyermekein, dozási tanfolyam
Serdülő leányok részén\' erkőlcáie-mesitő, egészségügyi é« háztartási l»-raereteket iiyujtó< adásban. \'\' , (
Gyakorlati tanfolyamok Analfabéta tanfolyam 60 óraszám-inai a ^ iiuzgonyi-utcá)>au.
Két \'aWsm*n1t*rjMztő tanfolyam katonák részéig, u Hozgonvi-utcai ls-ko lábon 00 60 óraszámmal
Gyütaölc«Wrmel«sl tanfolyam H listámmal Oszi tanfolyam .és tavaszi tanfolyam- gyakorlati bemutatásokkal, (lyoniról tanfolyam kezdők részére
48 önuzáromal. haladók alámár" 18
óraszámmal a gimnáziumban.
Mesedélutánok
A Hozgonyi- és Vécsey-utcai iskolákban.
Olasznyelvü tanfolyamok
kezdők részére 34, haladók részérc 3i óraszámmal.
Tanulmányi klrá \'ulások
Helyben 4, vidéki* 2. Hazafias üjniepé\'yék és hangverseny 4 óraszámmal.
Nagykanizsa város uz lskolánlávüU népművelést ugy anyagilag, mint természetben fűtéssel, világítással stb. támogatja.
A bizottság a hatalmas programot egyhangúlag magáévá tette és azt elfogadásra ajánlotta a Zalavármegyei Népművelési Bizottság elnökének, Bődy Zoltán alispánhoz, akihez a munkaprogramot fe\'tcrjesztellék.
Csillagászat kedvelők ügyeimébe!
Tlazt«lAttel értesilem Nanyku nJut n. 6. kötón^gét, hogy * Mk-Um
oslllagástall lávcsOvet
állítottam fel, mely eato 6 órától éj tel 12 óráig a t. közönség rendelkezésére áll. A távcső az égitesteket 300-ezor hozza közelebb. Jól láthatók vele a Mara bolygó tengerei éa havas
aarkl foltjai, a Saturnua bolygó oaod&latoa gyOiOjévol, a Hold felületét elborító hegységek
kialudt tűzhányóival, ugy lát hatók, mintha a Hold 1 méter távolságban volna.
Egy égitest aegtekiatése 10 fillér.
A csillagok bemutatását társas összejöveteleken magánházaknál la vállalom megegyezés ■sortat! díjért 8sl vea pártfogást kérve, vagyok teljea tisztelőitől
Álló lózsef, csillagász.
ZALAI KOy 1
INY
tariMamztilmijttíliI
Ma Mim|qnif«l
EléihelO legnagyobb nyerőmén/ szerencsi ekeiben: 500.000 srsnypcngfl, tov4bbá 800 000, jjQOOOO. 100.000, 50.000 40 000 20 000, IDbb 1S.0Q0, 10.000, 5.000. »lb.
nyeremények kérd nek klior>ol4lr», — Á nyeremények kii péniben les \'nck kilt\'elve. \' smi
Az I. osztály húzása már október 20-án kozdődlk,
A onjegyek 8r«l: égést 24, fii 12, negyed 8, nyo\'cad 3 pengd.
B2J& Ifi. Hlrschler Miksa íSUSS^XS^
Hogyan hozták haza a kanizsai klublányok f vándorzászlót Budapestről ?
Rövidteu jeleh tettük már, hogy a nagykanizsai Szent Ilona Leányklub a vándorzáazlót elnyerve, dicsőséges szereplés után jött haza Budapestről. A Leányklub teljes zene- ós énekkara nagy áldozatok árán utazott fel a Jubiláris Katolikus Nagygyűlésre és az azzal kapcsolatos Szociális Misszió nagygyűléseié. Budapesti szereplésükről az alábbiakban számolunk be.
Szeptember 28-án volt az ifjufcágl verseny a budapesti missziósház nagytermében. A verseny témája a kistestvér-rendszer volt. Három kérdésre kellett felelni : miért kell, mit ad - és milyen akadályai vannak a kistestvér-rendszernek ? Ezen a nagyon érdekes és szép témájú gyül&en a zalaegerszegi leányklub szerepelt szép eredménnyel. A nagykanizsai Szent Ilona Leányklub témája volt: Mily Örömöket nyújt az ének és a aené az egyesületi életben és hogyan alakltja a lelkeket az ének és zene ? Hogy ezt a feladatot milyen eredménnyel oldották meg, azt ml sem bizonyltja jobban, mint az, hogy a gyakorlatban megvalósítva ezt, teljes zene és énekkarral szerepelhettek Budapesten, sőt ott miután az országban egyedüli leányegyletl zenekar óriási feltűnést keltve, hatalmas sikert arattak. 1
Ugy ez a siker, mint a két év óta kifejezett és elért munka eredményű képpen kapták meg a leányklubok örökös vándorzászlóját, egy gyönyörű fehér kékjeivényes selyem-zászlót, amelyet tavaly óta a siófoki klublsták őriztek.
Az uj városházán tartott nagygyűlésen is játszott a zene és énekkar, ahol óriási ovációval és dörgő tapssal fogadták az egyenruhás kanizsai leányokat, akiknek egymásután ujabb és ujabb számokat kellett előadni.
Az utcán, villamoson és mindenütt feltűnést keltettek az egyenruhás kanizsai klublsták és mindé, nütt szeretettel fogadták őket. Az utcákon jól eső érzéssel számtalanszor hallották a leányok : »Nl, Itt mennek a kanizsaiak, ezeknek van az a hines zenekaruk !«
A Leányklub részt vett a Kath. Nagygyűlés összes körmenetein is, ahol szintén előkelő helyet kaptak.
A sikerrel szerepelt és Kanizsa vámosának djcsőséget hozó klub-
leányok Manduklcs M. Celesztin házfőnöknővér és Arnterger Rudolf vezetésével akinek nagy érdeme van a zené és énekkar teta-nitásában és szép szereplésében • szerdán este jöttek haza. Az állomáson hatalmas tőrreg, cserkészek és a Kath. Legényegylet küldöttsége várta & vándorzászlót hozó büszke leányokat. Megéljenezték a leányokat és kitűnő karnagyukat, Arnterger Rudolfot, majd menetben bevonultak az Országzászlóhoz, ahől tisztelegtek az uj zászlóval. A ván-dorzászlót a Missziósház kápolnájában helyezték el, hogy .mindenkor szem előtt legyen és serkentőleg hasson a szépen működő Leányklub tagjaira.
— A Bari-I nem*, tközi vásáron nagy feltűnést keltett a magyar gyárak ki-állilása. Örömmel könyvelhetjük «i ez( a sikert, mely ismételten tanújelét adla a magyar gyártmányú szóvetek kiváló minőségének. Ma már a magyar szövetek minőség, valamint minta tekintetében a leghíresebb külföldi gyárak készítményeivel versenyeznek s ez az ok^ annak, liogy a vásárló közönség Jeguagyobb részi hazai szöveteket vásárol. A legnevesebb magyar szövetgyárak cikkeiből hatalmas választékot tart a Schütz Áruház.
1984 szeptember 28 • Krisztina királynő
Ezsel a filpiinel ugy-van « kritikus, hogy ttefn is mer hozzányúlni, nem is meri boncolgatni. Hatalmas alkotás, ugy alakításban, gondolatlan\', mint kivitelben és nehéz íelndat megbírálni. Ugy érezzük, hogy szürke kis emberek vagyunk és nem vagyunk mélióak ahhoz, hogy blrálatpt mondjunk \'felelte. Inkább csak lOgtsztíálúl (tudjuk, mint kritizálni.
A leghatalmasabb érzés himnusza <;z a film Egy királyné, népek és nemzetek ura, kormányzója leteszi királyi jelvényeit, leveszi felélői a koronái, elhagyja trónját, népét, nrngjáí, hatalmai. mindent, csak azért, hogy követhesse szive sugallatát..., hogy követhesse azt, akit szeret.
Most ne nézzük, hogy milyen erkölcsi alapokon, a történeti hűség alapjain nyugszik-e ez a film, >v«gy sem. Nem fontos. Amit Gi«ta Garbó (és a többiek Is) nyújt Obben « filmben, az igy Is, ugy is fölülmúlja azt, ■<nU egyszerűen ugy szoktak mondani, hogy művészi Grnta Garbót már sok jelzővel lüutették ki, mi csak azt mondjuk: királyi és emberi... Fenséges. Nem külsőségeket játszik, annál tőlfbct. A belső, a lójek ismeretlen labirintusának hurcait Játu* meg... bogyan...?l _ m . /,.
Ahogy Greta GaHfo lelkében viaskodik a királynő és az asszony, az uralkodó és a szerelmes-sziv, azt nem csak látjuk a vásznon, hanem érezzük is. fis csoda-e akkor, ha a mozi vissza, fojlnlt lélegzetű közönsége hangosan felsír a parlament elhagyott népével?
Furcsa, de bizony igy van.\' Sírunk, mintha a mi királynőnket "feaztenők ei... és kitudja .. talán úgyis van, hogy saját életünk királynőjét siratjuk akkor, mikor Krisztina királynő leteszi fejéről a koronát, vugy amikor az fiki hajóján meglátjuk kiterítve azt, aki nekünk a legtöbb, legszebb, legjobb, miként Krisztina.
Greta Garbó filmje kétségtelenül a
filmgyártás egyik leghatalmasabbiko. Houíen MamóuUan rendezése páratlan A klállllás elsőrendű. Gi«ta partnerei, John Gilbert és Levls S$one ve. télkednek egymással művészi alakításukkal Metró. Goldwyn Meyer, köszönjük ezt a hatalmas és művészi fűmet! •
Gyermekek, ^mm-ek paradicsoma
Balatonfenyves
Ott vegyen tillatelket sír
központban, fOrdóloggal,
25%-ís Mii"
Nagyszerű tőkebefektetés — Kényszertakarék!
I \'1 ■
Díjtalanul kap prospektust, felvilágosítást
Szabó Antal sportüzletében, Fő-ut 5.
SZÖVETEK!
SZŐRMÉK!
A vezető divatujdonságok legszebb és legnagyobb választékát vételkényszer nélkül megtekintheti
Kirschner Mór divatáruházában.
IÍ34, azcpterober 28
A Nemzeti Egység hlrel
A tagnap este tartott vezetőségi érte. kéziét elhatározta, hogy november hó folyamán a Nemzeti Egysóg zászló-
bontó gyftjósét megtartja.

Tekintettel a pártvczelőség o.Qbb közöli határozatára a Központi Titkárság felkéri az összes körzeti alelnököket és titkárokat, hogy szolgálatuk átvétele végett minél előbb jelem.
kezzenek a Központi irodában. •
A Nemzeti Egység veze\'lösége fel. kéri az ifjúság tagjait, hogy az előkészítő munkálatokra az irodában je. Ienlkezzcnc\\£. ,
A Nemzeti Egység vezetősége dr. Szabó Zsigmond vezető titkár indítványára elhatározta, hogy társadalmi mozgalmat indit a nemrégen elhunyt Molnár Dezső altábornagy emlékének emléktáblával való megórőkitéséie. Az elhunyt Molnár Dezső, mint a világháború egyik hős hiidseiegparanc snoka n véres limanovai csata kivivója, a muraközi Irredenta leglelkesebb harcosa megérdemli, hogy Nagykanizsa városa, irredenta város, a murf»kőzl hős és lelkes hnznfi emlékét egy szerény emléktáblával megörökítse.
Llndberget szembesítették a gyermekrablóval
Nfcwyork, szeptember 27
A bronxf kerületi bíróságon ma szembesítették Lindberg ezredest és H«uptmannt. A letartóztatott gyii kossággal váctolt gyermek rabló az egész tárgyalás alatt szótlan volt és elvezetésekor ártatlanságát hangoz Uitta. A bíróság 100.000 dollárban állapította meg az óvadékot, amely ősszeg ellenében ideiglenesen szabadlábra bocsátanék Hauptmartnt Lindberg á szembesítéskor kijelentette, hogy Hauptmann volt a gyermek egyik rablója.
Budapest legnagyobb színházi esemánye Alpár Gitta vendégjátéka a „Dubarry"-ban
Az egész világ ünnepli ós csodálju Alpár Gitta magával ragadó énekművészeiét. llosszu külföldi távollét után u Fővárosi Operett Színháznak sikerült uz illusztris művésznőt rövid vendég-Játékra Magyarországra hoziü. Leic-hataüan a közönség tomboló lelkese-dése, a szüniü nem akaró tapsvihar, amelyben Alpár Gittának már színpadra lépésekor része van. Bécsi és londoni szereplése előtt ruég 15-ször — utoljára szeptember 30-án énekli a .Dubarry. címszerepét, amelyben az egész világon egyedülálló énekművészeié és kiváló (színjátszó kés&ségc egyaránt tökéletesen érvényesül.
Alpár .Gitta partnere Szedő Miklós, o Jegné|>szerübb magyar tenorista. Az elismerten európai hirü előadás legkiemelkedőbb részei: üóthnó Kertész Ella ellenállhatatlan humor®, Tabódy
Klári órdóngős tánoai, Kertész Dezső hódító elegáneiája, liajmássy Mik ttja remek alakilása XV. Lajos király szerepében és az egész kiváló együttes.
A Fővárosi Operett Szinház gondoskodott arról, hogy a nagyközönség minden réteg*? számára lehelővó tcgy« ennek az egész kivételes produkciónk a «negtekintését 8 erre való tekintettel nem iemelte fel a heiyáiakat.
Saját .érdekében ajánljuk mindenki, nek, (hogy ne- mulassza el megnézni u iDubarry előadását, mert uz egész világon Budapesten a Fővárosi Operett Színház uz egyetlen hely. ahol Alpár Gitta csodálatos énekéhez ilyen olcsón hozzájuthat. __*
_____i rétik ütök prlrnu bőrből
a legújabb formákban legolcsóbban Brónyai. Divatházban kaphatók. .
ZALAI KOZL0NY
Az osztálysorsjáték most lefolyt föhuzásán ismét sok ember tett szerencsés és gazdag!
Ön is az lehet, ha vesz egy sorsjegyet
MILHOFFEB KÁLMÁN fijárasilónál
Ciengery-ut B az október 20-án kezdödó húzásra. A 8Q sjfgyek irt : nyolcd 3. n g,ed 6. líl 12, eté z 24 P.
NAPI HIRIK
NAPIREND
Szeptember 88, péntek
Kórnál katolikus: Vencel b. vt. Protest. Vencel. lsr.: Thlsrl hó 19.
Mozi előadások hétköznap 5, 7, 9, vasár és Ünnepnap 3,5,7 és 9 órskor.
szertári éjjeli siolgilat e hómip-angyal gyógyszertlr Deák-tér
10. si. ós a kiskanlisaí gyógyszertár. •
OőzlUrdó 24 töt 29 éig kazántlutlUs miatt zárva.
— (As OTI Igazgatója Nugykanl-*»án) Dr. Kovrigg Béla, az OTI igazgatója tegnap Nagykanizsán tartózkodott. V
— (Doktorrá avatás) Béres Sándort, Béres János állami -tanító fiái, a pécsi tudományegyetmen u jogtudományok doktorává avatták.
— (A nagykaniiM.il IpUrffutőM az II\'OK közgyűlésén) A mugyar iparos, ság körében nagy esemény a vasárnap BudajK\'slen Jezajló l^OK kózgyöfés. A nagykanizsai Ipartestületei S»mu I,ajos elnök és Papp Oszkár alelnök képviselik.
— (Olllagvlz gáló Na^vlcrtiizsán) AUó József, aki városiul ..városra hordozza csillagászati tudományát és ívcsövét, megérkezett Nagykanizsára. A Deák-téren fogja relállitani teleszkóp-ját, amelybe 10 fillérért bárki belenézhet és látója lehet á csodálatos égi világnak. Álló József csillagvizsgálójának nagy siker*\' volt Keszthelyen és az ország sok városában és uz Wz bizonyára Nagykanizsán is.
— Szőrmék legdivatosabb minőség-ben Singeméi
— (Vasúti nyugdíjasok figyelmébe)
A Nemzeti Munkahétre való budapesti fel utazáshoz az i\\zletvez, é^ szabad jegyet engedélyezett. Felhívom azokat a nyugdíjasokat, akik ezt a szabadjegyet igénybe óhajtiák venni, hogy szándékukat haladéktalanul jelentsék l>e ná\'am. Csaádlagok nem tarthatnak igényi a szabadjegyre. Állomásfőnök.
— (A vasárnapi szilrell mulatság) nem esak azért Ígérkezik felettébb hangulatosiuik, mert az egyre népszerűbb Kerékpár Egylet rendezi, hanem azért is, mert cz>az első alkalom az Idei íszezonhan a fiatalságnak egy vidám láncos éjszakára. A mulatság szi-nes és eleven szüreti programja fél 9 órakor kezdődik az Ipartestület székházának ósszes termeiben.
— Maradék .osztályunk legkcllen»e. sebb meglepetéseket nyújtja. Mielőtt vásárol, nézze meg Schützék maradék osztályát.
— (Utalplffc egy kerékpár-tolvajt) Még 21-érc virradó éjjel tőrtént, hogy ismeretlen tettes bemászott « Vörös-marly-ulcu J. számú ÜSjs bezárt kapu-ján és uz udvarból ellopta Kedinenccz Jenő kömüvessegéd kerék|>árját. A rendőrség feljelentésre mcginditotla u nyomozási és sikerült is elfogni u biciklilolvajt Marton János 22 éves napszámos személyében. l.eiartóz látták. \'
— A* őserdő rabjai. M. Lutefs apja u holland-indiai szigetek magasranftu lisztviselője Volt » esztendőkön keresztül harcolt Sumatrán a harcias lH\'nszűlölt törzsekkel. EHben a környe, zelben\'nölt fel az írónő, aki már gyermekkorában bebarangolta BornOot,.Ce-lebesl, Sumatrát, Jávát s az első nyelv, amelyet dajkájátóí megtanult, a jáv\'í benszülőltek nyelve volt. Nem csoda tehát, hu olyan közel tudott férkőzni clihez a gyermekdeden vidám és mégis mélységes életfilozófiával teli /ujtához, mini fehér ember sem azcíött, \'scm azóta. Erre a közelférkőzósro pedig ugyancsak szükség volt ahhoz, liogy későbbi nagysikerű könyvel megszü\'et-hessenek. A derék hollandok Lulofs könyveiből eszméltek rá, hogy Jóságos kormányzásuk "eplc alatt valóságos középkori rubszolgaság folyik indiai birtokaikon. A 241) oldalas könyv a pan-thöon .Jó könyvek, sorozatában jelent meg, ára fűzve 150, kötve 2.10 pengő.
Városi Mozgó
Csütörtöktől vasárnapig
(JRETA GARBÓ világfilmje
! • |< r | rr
Qpata Garbó eddigi sikereit sokszorosan felülmúlja ez a csodálatosan remek film.
Előadások kezdete: csütörtökön és pénteken 5, 7, és 9 órakor, — szombaton és vasárnap 3, 6, 7 és 9 órakor.
A hétköznapi első előadások filléresek.
KI SZENZÁCIÓS
Nőikalap
ÚJDONSÁGOK
legnagyobb rilisitíkbai logolcsóbb árakon
BRONYAI
IlTATilDBÁZBil _
HORTHY S.-DT la
VAROBHAZ
A kötél legendája
(Ssabé Dtxíö aj k8ny».)
Szabó Dezsőnek ,az Elsodort Falu írójának uj könyve jelent meg, a Kötél legendája, Ez u könyv nem nagyon emlékezK\'t a régi Szabó Dezsőre, de annál többet mesél arról, hogy Írója sok megpróbáltatáson ment keresztül az utóbbi években. Keserű, maró szatírája társadalmi berendezkedésünknek, mely a végén egész csodálatosan és váratlanul megy át a nagy happy end-be, jeléül annak, hogy iróju mégis hisz az emberekben, a jobb bciálásáwn és az igazságban. Felülemelkedni az önző kicsinyes dolgokon és segitenl egymáson, ezt hirdeti uz iró, aki a Nyitány-ban igy szól: «A csak-én sírása: szük ketrec, mely nyomorékra horzsolja u lelket. Az órök emberi sirás: a testvériség tágas temploma s szélcsen nyitóit ablak a megváltás fclé.»
A legenda egyébként egy szegény falábú hadirokkantról szól, aki a háború utáni felfordulásban elveszti ál-1 lását és tizenegy gyermekes családjával a legnagyobb nyomorba jut. Hogyan fanyalodik rá végső szükségben, hogy legkisebb gyermekével koldulni menjen, hogyan lesz véletlenül gyilkos és milyen isteni csoda folytán menekül meg utolsó pillanatban az akasztófától, ezt mondja el, tömör ós zengzetes magyar nyelven, a Kötél Le-gendájá-ban, Szabó Dezső. P. E.
— Nemzeti színű zátzlóanyagok legolcsóbban Schütznél kaphatók.
— Aniíol szövetet Nagykanizsán
Anglia és egyben a világ két leghíresebb szővetgyárának, Jennens Welch & Co., valamint Josinh Franz lld. gyártmányai ezidén először kaphatók Nagykanizsán, Kirschner Mór divatáruházában.
Három vármegye leventéinek lóversenye Nagykanizsán
Zala, Somogy ós Vas leventéinek kerületi lőv-crsenye szeptember 30-án, vasárnap lesz Nagykanizsán, reggel 9 órai kezdettel, a József főherceg-utcai kispuska-lőtéren. Mindegyik vármegye egy-egy ólös csapattal vesz fószt a versenyen, részt vesz ezenkívül minden megyéből 5—0 leventeoktató. A verseny rendkívül érdekesnek Ígérkezik és megjelennek azon a város sportéletének nol-Jbüitásai is.
— Női ós gyermekkabálolcban hatalmas raklár. Singcr D\'márubA*,
ZALAI KOM.0NY
1954. nepltmbet 28.
SPORTÉLET
NTE—Zrínyi futbillderbl lesz vasárnap
A legnagyobb sportesemény minden városban a helyi riválisok találkozása szóvolt lenni. Nincs uz a nagy attrakció, amely olyan nagy kózónségct tudna felvonultatni a futl>all|>ályár<i, mint a helyi csapatok összecsapása Így van ez Nagykanizsán is. A régi nagy NTE mellé a fiatal Zrínyi gárdája annyira fölícjlődólt, hogy telje, sen egyenrangú ellenfcj tud lenni és p két csapatból a győztest szinte le-hetetlen megjósolni. Az elmúlt éxekben amikor még a Zrinyi futballcsapata gyengébb iálékerőt képviselt, akkor bein sikerült az NTE-ník bajnoki mérkőzés keretében legyőzni. Az idei bajnokságban a Zrinyi két értékes dön-IctW-nnel kezdte a szezont (SBTC és KBAC; és azután ké szer vénséget s zen veden. A íreség dacára is látható Volt, hogy i Zrinyi futballcsapata tud játszani és hogy ebben az crősebb kerületi beosztásban Is megállja a helyét. Visszagondolva az eddig lejátszott NTE—Zrinyi derbikre, azok leg. nagyobb része döntetlenül végződött és a mérkőzések igazi helyi derbi jellegűek voltak. Hogy a két kanizsai csapal t«lje»en egyenrangú ellenfél, azt bizonyítja az 5 héttel ezelőtt lejátszott NTE—Zrinyi Spilter kupa mérkőzés, mely remek küzdelmet ós 5:4 arányú NTE győzelmet hozott. Ejtfn a mecs-csen mindkét csapat önmagát multa felül ós igazi futbajtlcsemcgével lcpfJ meg a sportközönséget.
Az NTE szezonkeadése jobban "sikerült, mint a Zrínyié ós igy a bajnokság élcsoportjában van. Hogy milyen harc és vetélkedés foíyi\'; a bajnokságért, azt mi sem bizonyltja jobban, mint az, hogy 4 forduló után már nincs veretlen csapat az alosztályban. Minden pontra igen nagy szüksége van a listavezetőknek és azért ennek tudatában áll ki az NTE ls va-sárnap a Zrinyi ellen, meri esctíCges vereségével lemaradna az élcsoportból. A nagy mérkőzést sportkörökben óriási érdeklődés előzi meg.
— Szőnyegek az összes minőségekben Singeméi.
RÁDIÓ-MŰSOR
lludaprst, pésrtffc.
6.45 Torna. — Utána hanglemezen.
— 9.45 Hirek. — 10 Időszerű apróságok. — 10.10 Ifjúsági kózlefaények.
12.05 Cigányzene. — 13.20 Időjelzés, ídöjárásjelcnlés. - 13.30 Zenekari hangverseny. — 14.40 Hírek, árak. — 16 Diákfélóra. tEgy és más a tűzoltás. ról.> — 10.45 .Időjelzés, hirek. — 17 Közvetítés a tatabányai bányából. Beszélő Pluhár István. - 17.50 Dobos Imre lárogatózik. — 18.3U «A takarékossági nap.. (Tormay Béla.) — 19.05 Hanglemezek. — 19.45 Sporlközlemé-t\\yek. — 20 Színmű a Stúdióból. «Va-lérla.. Dramatizált történet három rész-beu. - 21.45 Hirek. - 22.05 Cigányzene. — 22.30 Külügyi negyedóra. — 23.15 A Mándits Jazz«zcwkar.
Ihidapest II. és a relék. 20.15-21 Perci Lili énekel.
Bée* „1UI Parasztzene lemezeken.
— 12 Rádlóeenekar. - 16.20 Mozart: 0-dur zongoratrió. -- 16.45 Operett-lemezek. — 17.55 Ballon Hedda zongorázik. — 19.29 Bádióaeuekar. — 2115 Első rádió zeneünnep, V. hang. verseny. — 22.20 Lemezek. — 22.50 Hangverseny - 23.20 1 TolzauCr-ja?z. Tánclemezek.
— Nél nnhék gyönyört fozonokban idényvégi árakon Schütznél.
Féltandljas angol, német és olasz nyelvtanfolyasok a Zalai Közlöny előfizetőt részére
A nyelvek tanqlása évről évre Jobban tért hódit Nagykanizsán is csak ugy, fyint az egész müveit világon, főként a nyelvrokonok nélküli Magyarországon.
\\ Zalai Közlöny meg akarja könnyíteni előfizetőinek a nyelv, tanulást és ezért megállapodott két elismerten kitűnő nugykanizsai nyelv tanárnővel, akik három nyelvet 50 százalékos kedvezménnyel tanítanak a Zalai Közlöny előfizetőinek.
Angol és német nyelvtanfolyamunk vezetője Pallos Erzsébet. A tanfolyam nem csoportos, heten-* ként két órával hat hónapig tart, havi tandíj a Zalai Közlöny előfizetőinek 5 pengő, (nem előfizetőknek 10 pengő). Pallos Erzsébet a londoni egyetemen szerezte meg az angol nyelvtanári diplomát. A tökéletes kiejtést biztosítják mr. Walter
Ripman-nak, a londoni egyetem fo« netika tanárának eredeti grammofon lemezei. Jelentkezni bármikor lehet a nyelvtanérnőnél (Erzaét«t-tér 18. II em.)
Az olasz nyelvtanfolyamunknak azonos feltételekkel Sfcrnberger Murgit nyelvtanárnő a vezetője, aki a pehigiai egyetem 187 hallgatója közül a legkitűnőbb minősítésű nyelvtanítás! diplomát hozta haza. A tnnítás itt sem csoportban történik, het! két órával hat hónapig tart a tanfolyam és részvételi dija a Zalai Közlöny előfizetőinek havi 5 pengő. Jelentkezni bármikor lehet (Szé-chenyl-tér 4. sz.)
Minden tanfolyamra való féltarn díjas beiratkozáshoz fel kell mm tatni a Znlal Közlöny legutóbbi előr fizetési nyugtáját, vagy a Zalai Köz. löny szerkesztőségének igazolását.
Közgazdaság
Ttrméaytőxide
Buzs tlsisr. 77-ee 1620-16-40. 78-as 16 35-1655, 79-es 1650-1670, 80-as 1660-1680, dunánt. 77-es 1580 1595 78-as 1595-1610, 79-es 1610-1625 80-as 1620-1635. — Rozs u| p<»tvldikl 1270 1280, más 1*80-1290. Zab uj közép 1370-13-80. — Tengeri tissántu i 11 95 -1205.
Rertéiváiár
Pethsltts 4157, eladatlan 776. Blsft
rtndfl 0-80-0 81. szMlett 074--0 77, Szedett közép 072-073, könnvü 064 0 68 első rendű öreg 070-0-72 ll-od rsndii öreg 0"64—068, sngol süldő I. 6 78 0 87, suűonoa Oigyban 095-100 zsír 124 1 32, has 08Ö- 0#J. lélseríés 0 96 1 06.
Kiadja a Isptulajdonos Közgazdasági Ri. Outenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalati Nsgyksnlzián. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbsn teleion: Nagykanizsa 78. szám.^
APRÓHIRDETÉSEI
Budapesti divatbemutatókról hazaérkeztem, az [gcn lUztelt hölgyeket é telítem, hogy eredeti párizsi modellrajzok azerlnl legjuUnyoiabb.n kileltek francia él ingol ruhákat, valamint kosztümöket és kabátokat. TUiteletlel Rátz Muliki Bithorl-ulca 3 3668
gNtóUxIk, kizárólag kényelmei, een koll, hatszemilyeaek, olcsón rendelhetők. Telelon-illom.s S2S. izém, Kaulmsnn
Agilis flstilembert lelvesaek jutalékos Ogvnttfcsaak. Slein üvegkereskedés, FŐ-, ut 2. sr. 3204
Fahéa elköltözés tnlill elidó Klsfsltidl-utca IS. 3682
Elegáns.n butoroaott különbeiiratu utca! iiohn furdőszobs ba«wálaltsl azO""al kl.aó. Migvar-ulci 21. 3714
poqányvAri
uradalmi lalbotalm kaphatók llterenklnt mii >« lilléré.t Legkisebb létei 29 liter. BROSS KAROLY löldWit\'ikoa Batlbyány-utca 26 alám.
Balalbar.ni.aia elsőrangú állapotban azonnal eladd. Clm a kiadóban. 3705
Oslataaaraftkat keres msgas lutslik-ksl, eseileg llxxel előkelt blitojltő társaság. (]■ a kiadóhivatalban 3701
A nagykanizsai kir. járáablróság. mTSt telekkönyvi hatóság.
6532/1934. tkv. sr
Árverési hirdetmény és árverési teltételek.
Zoltán Oá bor végrehs|tatónak Kiss Já-rtoané Városi Oenovéva végrehajtást asen-vedó ellen Indított végrehalláe! ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme kövelkeatében aa IMIt IX. l-t 144, 146.. éa 147. §Sa! éneimében elrendeli a végrehajtási árverési 90 P 24 Ilii. lókekOvetelés, ennek 1927. évi aug. hó 28. napjától járó S»/o kamata, 37 t 50 flll. eddig megállapított per- és végrehajtási és aa árveréal kérvényért rz-uttal megállapított 12 P költség. valamint a esatlakozottnak kimondott Dr. Elek Mór 80 P tőkekövetelése éa járulékéi behajlása végett, a nagykanizsai kir. jt.\'ásblr.sig
Közeledik az uj rádíószezon! Felvilágosításokat adunk!
ül díjmentesen Mi
ELEKTRON
VárosOax-pMota. Telefon Hi
Gramofonlemex-kiárusitásI
Sátor Kocfl
Kazal
Oíp Turista KOlcsön
PONYVA
Varrás, javítás — Hirsch és Szegő cég
lerilletán tavó, Negybahónsk községben lekvó a
1. nagybakónaki 1300. sí. l|kvben 234/o brss. a. loglalt bellelek és 235 hrsz a foglalt ház, 134 II. a Ingatlanoknak végre-hajtást siesvedó nevén álló </s részére együtt 2000 P,
II nagybakónaki 2120. sz. tjkvben 1825/b. 1. htss a. foglalt szántó éa lUtQ aParkss-hegy dűlőben Ingatlan ugyanannak nevén állo i/. résaére 100 P,
-1826/a, hrsz. a. foglalt slántó ugyanott Ingatlan l/a réslére 120 P,
III nagvbakónakl 1744. sz. Ijkvben 1642/b. 2. hrls. a foglalt azántó és iflru a Kerekerdő dűlőben ingatlon ugyanannak nevén álló >/< réazére 50 P,
IV. nigybakónikl 1729. SS. tjkvben 16461149 hraa. s. foglalt szántó, rét. erdó a legeló • Nyugati Clerhit dOlóben Ingat, lan ugyanannak nevén álló •/« részére 150 P kikiáltási árban -a IV. pontban irt Ingat, lanra 2501/lkv. 90). aa. végzés.el bekebe-leaelt lelki azolgalml jóinak 4a 4180fUv. 919. SS. végzésiéi Oav. Vároil Oyótgyné Farkas Rozi lavérg bekebelezett haszonélvezeti szolaalml jognak tenntaitásával — de a II éa Ili. pontban ltl Ingatlanok kO-lAn-külös, Illetve egvdllesen Zollán Oábor kóieteléaet Illetően \'850 P, dr. Elek Mór kó-vetelését ilielóen 1000 P legkisebb vitel, áron alnl el nem adhatók, négia azzal, hogy amennyiben a megelózó leizálogos terhek akár ezen Ingatlanok vé\'elár.ból, akár az egyetemtegeaen terhelt I. pontben irt Inga lanok vételárából kielégítést nyer. nének, ugy siók levonása ntan fennmaradó legklaebb vételáron, vagy ba ea ki-aebb a kikiáltási ár kélWmadáná\', ala-csonyabb áron cl nem adhatók.
A telekkönyvi hatóaág aa árveréinek Nagybakónak közaégháaánát negtartáiára 1934. évi október hó 20. napiának d. e. 10 óráját tllal ki «a áa árvtríai fellélele-ket aa 1(81 :LX. t c. 150 |-s glspján a kővetkezőkben állapllja meg:
1. As árveréa alá eaő Ingatlanokat éa pedig »4/b. éa 235 hrsz. Ingatlanokat a kikiáltási ii leiénél, a többit kétharmadánál, Illetve a legklaebb vételáráéi alacsonyabb áron eladni aea lehet. (1906 iXLI. t-c.26. g i
Az átveielni szándékozók kölelesek bá-natpénzBl a kikiáltási ár lffVe-át késapéiu-ben. vagy arc 1881 : LX. t.-c. 42.§-áb*n meghatározott árfolyammal számított óvadék-képea értékgapuoiban a klkllldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előletea blról letétbe helyezéséről kiállított letitl elismervényt a kiküldöttnek átadal éa as árveréal teltételeket aláírni. (11811 LX. t.-c. 147., 150, 170. §§.; 19q6: LX. t-c. 31. S)
As. aki as Ingatlanért a kikiáltási imái magasabb Ígéretet lelt, ha tOMtt Igitnl senki aera sksr, köteles nyomban s ki-kiállói ár ssássláks szerint megállspltolt bánatpénzt ss áltsla Ígért ár ugysnsnnyl százalékáig kiegészíteni (1908: XII. 25. í)
Nagykanizsa, 1984. lualats hó 26. Dr. Bentzlk s. k. kir. |blri.
A kiadmány llllelédi: 3JI3 \' Kiss László a. k, lóelazL
Gabona
o$i«ái6iitr«lii
Porpácok: NedvespAonk t
Jtnópáo Biarlat
Powol Hlgoséa
Tillantln TIH.ntln
eredeti gyári árbsn és csomagolásban
MUtrágy ék i
PMI-só
Áav. aiuparfMafál
40%-m kállsA
kg.-kánt, zsák-azámra éa waggon-tétejekJben.
FUTORt
caot.lkípző és étvágjge lesztő,
PEKKI
.D" vllimln kétilftliény. BeszareslwWk:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek .Iteuukiod^ében
Nagykanizsa, lErasébet-tér 10
(A bíróság mellett.)
(Nyoiualolt s laptulsjdonos Kozgardaaéjl R.-T. Qutenberg Nyomda éa Délzalal Lapaiadó vállalau kŐGyvnyomdá|ában, NagykanizaárL (Felelóa üzletvezető: iTTT
■"<■• itónraltflM irBf\' .
74. évfolyáin 220. «zAm
Nagykanizsa, 1934. szeptember 29. szombat
Ara
i iT 771
KÖZLÖNY
POLITIKA! NAPILAP
ftttkeiiltalg éi kliddMvitil: fök| 5. isi* Meglelenlk minőén regjei, bíttö kivételével
Felelős szerkesztő: Barbarlt* Lajos
Glótlxelétl ári: en bét! t pengi 4B lllléf IwteuUeéll él ktidóhtviUU telelőn: 71. m
Mire kell az NMV ?
1919-ben Igen sok derék hazafi életébe, az összeségnek pedig mehetetlen anyagi kárába került az, hogy teljesen szervezetlenül állott szemben az örültek és katonaszökevény gazemberek szervezett hordájával, a bolsevistákkal.
Valljuk be, már ma is az a vélemény kezd kialakulni, hogy mi a bolseviiímus ellen már be vagyunk »oltva.« Ez a nézet csak a hagyományos magyar nemtörődömségen és a bolsevizmus, valamint az általa kifejtett propaganda nem ismerésén alapszik. A valóság az, hogy derék csendőrségünk és állam-rendőrségünk éber szemmel figyeli a kommunista összeesküvők földalatti aknamunkáját és kíméletlen eréllyel igyekszik a törvénynek érvényt szerezni A közönség figyelmét azonban elkerüli az a tény, hogy napilapjaink kissé túlságosan gyakran adnak hírt ilyen leleplezésekről.
A lefolytatott kommunista bűn-perekből megdöbbentő tények derülnek ki, amelyek megokolttá teszik, hogy a hazafiasén érző pol* gárság szorosan összefogjon a haza biztonsága és a társadalom minden értéke ellen összeesküvő bandával szemben.
E bünperekből kiderült, hogy külföldön magyar nyelven egy egésA könyvtórru való bolsevista könyv, röpirat stb. jelent meg s ezeket ezer számra csempészik hazánkba.
Az Itthoni titkos nyomdákban gyártott röpiratokat pedig minden eszköz felhasználásával terjesztik.
Moszkva szakadatlanul és mindenüvé küldi pénzzel bő,ven ellátott béxenoeit, miután azokat az agitátorképző tanfolyamokon kioktatta s ezek a munkások százait mételyezik meg és bérelik fel.
Két hatalmas energiájú (600 Kvos) és Ismeretlen számú,, rövidhullámú rádióállomás sugározza az éterbe a világ minden nyelvén, igy magyarul ls a lázító beszédek százait s küldi híveinek a központ Izeneteit.
A propaganda művészetét a\'kom-munlsták eddig még soha nem ismert tökélyre emelték. Velük a versenyt senki sem bírhatja, mert a tolsevizmust nem gátolják erkölcsi, vagy egyéb nemesebb szempontok Válogatás és lelkiismeret nélkül felhasznál minden eszközt, amelyet célja elérésére alkalmasnak tart.
De ha valakit hazai állapotaink még r.em győztek kellően meg, tekintsen széjjel a nagyvilágban. A világsajtó állandó rovatát képezi a legkülönbözőbb helyeken kitörő bolsevista sztrájkok és zavargások leírása.
Még élénk emlékezetünkben lehel, amikor szomszédunk, Bécsnek" a polgársága vivta meg véres, élethalál harcát a vörös rémmel. Hol-lan és francia vér folyt, Amszterdamban és Délfranciaországban a hatóságoknak a legerélyesebb fellé-
pésére volt szükségük, hogy a kommunista sztrájkokat és lázadást megtörjék. Majd pedig a világ leghatalmasabb államának, az Északamerikai Egyesült Államok egyik
gyöngyszemében, a szép és gazdag St. Franclskóban dübörögtek a tankok és szóltak a gépfegyverek, hogy az utóbbi évek egyik legnagyobb sztrájkját letörjék. A polgárság te-
Lengyelország nem hajlandó biztosítani a cseh határokat Magyarország ellen
A genfi megegyezés egy uj középeurópai politikai rendszer előjátéka
gyarország ellen. Több francia lap Barthou külügyminiszter kudarcának nevezi a lengyelek eme állásfoglalását és megállapítják, hogy a lengyel állum Németország és ebből kifolyólag Magyarország revans po< iltikáját támogatja.
Páris, szeptember 28 A Barthounak átadott és a keleti egyezményről szóló lengyelországi jegyzékhez egyes francia lapok szerint az egyezményben foglalt ter-vezethez Németország is csatlakozik. Az egyezmény szerint Lengyelország Csehországgal szemben csak a kérdés alapos tanulmányozása után hajlandó esetleges kötelezett* ségeket vállalni. Lengyelország az egyezmény szerint nem lép fel egyetlen dunai állammal szemben. Ami annyit Jelent, hogy Lengyelország nem hajlandó a cseh hatá-rokut Magyarország ellen biztosítani és semmi esetre sem lép fel Ma-
Páris, szeptember 28 A nagyhatalmak Ausztria függetlenségének biztosításáról szóló nyilatkozatát — mint most utólag közlik Barthou külügyminiszter szövegezte. A nyilatkozatot megküldték a kisantant államoknak is és kérdést intéztek hozzájuk, hogy csatlakoznak e hozzája, vagy sem.
Uj korszak kezdődik Középeurópában
Páris, szcpteml»er 28 I genfi megegyezés nem végső állomás, hanem egy uj közé|ieuröpui politikai rendszer előjátékának tekinthető és Magyarország épp ugy, mint a többi szomszédos államok élvezni fogják Sz uj korszak jótétemémyeit.
llerger-Wuldenegg osztrák külügyminiszter a l\'aris fioir munkatársit előtt kijelentette a nagyhatalmaknak az osztrák függetlenség érdekében tett nyilatkozatával kapcsolatban, hogy a
A magyar-jugoszláv tárgyalások megegyezéshez vezettek
Zágráb, szeptember 28 A hutárforgalinat szabályozó kop-rinlcai inanyar-jiiguszláv tárgyalásik minden téren megegyezéshez vezettük. Kijelölték azokat a helyeket, ahol a
keltős birtokosok tennelvónyeiket át-vihclik é-s megállapították azt a listát is, akik külön engodély nélkül bármikor átlépho^k a Imi tárt és termésüket elszállíthatják.
Magyarország kötött elsőizben árucsereegyezményt
Genf, szeptember 28 A Népszövetség tanácsa ma délelőtt ülést tartott. Az ülésen részt Vett az uj tag Kquador is. Majd üdvözölték Kquardot, aki megköszönte az üdvözlést. Utána rátérlek az árucserekicgyc-zés létesítéséi* és az elszámolásokra vonatkozó egyezmény tárgyalására A lengyel küldöttség egy 10 tagu vegses-bizottság alakítását indítványozta az
ügy tanulmányozása érdekében.\' A lengyel eiőudó hangoztatta, hogy fi* áriK serekiegyeZés és megegyezés terén a kezdeményezés érdeme Magyarországé, mert Magyarország kötött először ilyen egyezményt és csak azután vette át ezt egy más állam is. lizután több kisebb ügy tárgyalása után az elnök az ülésszakot bezárta.
Papén Budapestre érkezett
Gömbös ebéde a távozó francia követ tiszteletére
Budapest, szeptember 28 A kormány tagjai ma délben Gömbös Gyula miniszterelnök el* nöklete ulatt minisztertanácsot tar« tottak ós folyó ügyeket tárgyaltak. / Budapest, szeptember £3
Gömbös Gyula miniszterelnök és felesége ma délben ebédet adott a távozó De Vienne francia követ és felesége tiszteletére. Az ebéden megjelent a diplomáciai testület és
u kormány tagjai.
liudapest, szep(eml>er 28 Papén bécsi német követ ma re-pfllögépcn Budapesti* érkezett. Látogatása teljesen magánjellegű Mecsér András országgyűlési képviselő meg-hívására érkezett Magyarországra és több napos vadászatra jött Mccsérhez. Egyes hirek szerint esette^ Gömbös miniszterelnökkel is találkozni íog, de politikai kombinációkat nem íö*nck ehhez a találkozásjioz.
hetősebb része fejveszetten menekül a bolsevista zavargások poklából-Akik nem menekülhetnek, azok ad hoc védelmi csoportokba tömörülve Igyekeznek életüket és-vagyonukat védelmezni. Dacára az Unió katonai és rendőri erejének, a város élelmezése veszélybe került és éhség fenyegeti lakosait.
Mi hiszünk és bizunk abban, hogy fegyveres erőnket és derék rendőrségünket minden erőfeszítésük mellett sem fogják tudni megbomlasztani. De karhatalmi erőink fejlesztését megakadályozzák a békeszerződések rabláncai. Rendőrségünk fejlesztésének pedig a gazdasági helyzet, a pénzhiány szab, fájdaloni, nagyon ls szük határt.
Ilyen körülmények közt köny-nyen elképzelhető, hogy adódhatnak olyan helyzetek, amelyben ezen testületek azok támogatására szorulhat\' nak, akiknek életét és vagyonát saját életük és testi épségük árán is védelmezik.
Érdeke tehát a hazafiasan $rző közönségnek, hogy saját és családja élete és vagyona biztosabb megvédhetése céljából már a nyugalmas Időkben tömörüljön és szervezkedjék, hogy ezáltal dz e célra rendelt állami szerveket erősítse és támogassa.
Hazánkban ezt a célt a már több mint egy évtizede működő, a m. kir. belügyminiszter fennhatósága alatt levő Nemzeti Munkavédelmi szervezet szolgálja, melynek ma már több mint 200.000 tagja van, mely létszám állandóan növekszik. Ez az intézmény teljesen politikamentes, igy ki van abból kapcsolva minden széthúzó erő. Tagja lehet minden feddhetlen jellemű, hazafiasan gondolkodó magyar állampolgár faj és felekezeti különbség nélkül. Célja : zavargások és sztrájkok esetén a közérdekű üzemek (vasút, posta, villany, vlz, gázszolgáltatás élelmezés stb.) működésének zavartalan folytatását fenntartani és biztosítani és a karhatalmat rendfenntartószol-gálatában támogatni.
Az érdeklődők közelebbi felvilágosítást nyerhetnek a községi (kör) jegyzőknél, Nagykanizsán a városi és járási körzetvezetőségnél (Városháza, katonai nyilvántartó helyiség, vezető Jereby Gábor nyug. közs. főjegyző;.
Jelen cikknek nem az a célja, hogy pesszimizmust keltsen. Bármily nagy veszedelmet rejtsen 13 magában Moszkva szervezete és anyagi ereje, az többé magyar földön győzedelmeskedni nem fog. De ügyelnünk kell arra, hogy a magyar faj természetes életerejét megtörni ne engedjük.
Az Igazi veszedelem nem a keleti barbárok összeesküvésében van, hanem abban, ha megfeledkezünk leg nagyobb kincsünkről, a magunk erkölcsi erejéről és az összetdrtás ról és ndm okulva a törtéhtéken előrelátással nem vértezfcflk matfiifi kat fel minden eshetőségre készen Gi/.
ZALAI KÖZLÖNY
.v.!..!,,..w _ Szegény zalai tehetségek kltanittatására alapot szeretne létesíteni Schless István,
aki u] találmányairól éa terveiről nyilatkozik

1984. wepttmber 29
itemUer 29-llrt
4z ok a fiipUhjtban Ínég egyre T^lendaSBÍt,JJ»tjfe ez puszta >demonstr4et5 cs jjdiar W-palaink könnyű ^Jfcrrel Wsza fogják nyomni, - mondja a miniszterelnökség jelentése ha pedig na gyoMi orosz támadás készül, akkor sínt* ok aggcKtalomra, mert a szükség haderőnk rehcteikezfent íll
At \' OpttMtzmtis - soha \'Wffi volt olyan indokolt, - Jrja a Zala mint ma, amikor az orosz betörés nyomán csüggedés szállta meg a lelkeket. A szerbek is »beszemteUin-kedtek szép országunkba,* de kivertük őket. Mégis »a palini ember szentül meg van most győződve, hogy holnap mér minden kozák az ő nyakán fog Ülnl.«
A háború mérlege: 1. a szövetséges seregek eltüntették a térképről Belgiumot 2. a francia világhatalom ármádiájáre rárontottunk és bér egy másik világhatalom, Anglia szárazföldi csapataival egyesült, mégis csak védekezésre szőrit-kozhatik saját földjén. 8 az orosz haderő Jelentékeny részére Németországban katasztrófális csapást mértüék. 4. Galíciában megállítottuk én tétlenségre kárhoztattuk az orosz haderőt. 6. Szerbia végső leverését saját földjén folytatjuk. 6. a tengeren a francia, angol és orosz haderő akcióképességét meghiúsítottuk.
Varsó felett német repülőgépek és Zeppelinek bombákat dobtak
Tüntető melegséggé üdvözölték Budapesten a munkapárt helyiségében Pop Csicsó István román nemzetiségi képviselőt.
Pacor József ezredest, a 48-asok parancsnokát a király vaskoronarenddel tüntette ki.
<4 cunnbertnndl hercegnő gmuiv-deni kastélyában ápolják Freund Sándor nagykanizsai tartalékos 48-as hadnagyot. Levelében azt irja, hogy többen vannak kanizsai sebesültek ugyanott. Maga a herceg-asszony ápolja őket és minden jóval gondoskodik róhik. A herceg fia veje Vilmos császárnak. »A herceg asszony még a húst is felaprózza nekem és megajándékozott a család fényképével* - irja a kanizsai tartalékos tiszt a betegágyából.
Az osztrák-magyar bank több exponáltabb helyen, a frontok közelében lévő fiókjának működését beszüntette. Pancsova, ZJmony, Przemysl, Lemberg, Spalato is ezek között van.
Téli hadiáraira készülünk. A Had> segítő Hivatal felhivása jelenik meg a lapokban és kéri a közönséget, kössenek hósapkákat, érmelegitöket, térdvédöket. Pontos készítési utasi< tást és rajzot is közöl az újság. „

ld«)áré>
A nagykanizsai meteorológiai megrí gy elő Jelentések: — pénteken a hőmérséklet: reggel 7 órakor -f 12*0. délután 2 órakor + 22 4, eate 9 órakor + 15 7.
FelMxtt: reggel, délben és eate tiszta - Csapadék 00-0 mm.
Reggel, délben éa eate
délnyugati.
(tymkal rádió)üt*Ut> A ■>iMM|é llidiMiMtIéltaUMtaMirakan
Schless Istvánnal "
lésünk harmadik r illtfttük, vfclsó tol beszélt a sala
riatotpwk\'széf-W WÜH mái Jloyáról\'és tor-irgi magyar fcl-
<r*
•iről találó.
Amikor utolsó találmányairól érdeklődünk, mosolyogva és büszkén
mondja:
Hadi találmányok szürete
Ezidőszerint <-vik hadi t.ilálniá-nyoka" lehet értékesíteni és a feltalálók most erre a téri*\' vetették magukat\'. Magam is itt próbálkoztam és sikerült is a mindenki által nagyon jól ismert portland-eementet viz nélkül megkeményíteni. Mondanom sem kell, hogy ezzel az azb£sXt-pala ipart n iejetet,-jére állítottam.
Mig ezeket elmondja bőröndjéhez megy, kivesz négy-öt darab körülbelül 12\\ 12 (tnliméter nagyságú különböző színű lapot és szó nélkül e\'.ém teszi a szálloda asztalának üveglapján. t;gy cseng, mint a ponoelán, mikor leteszi. Magam is forgalom, jiézem, de nem tudok kiokosodni, mire lehet jó ez a szines «dolog.» Merf még a nevét sem tudtam. i
Uj anyag: a .mimikrit\'\'
Mosolyogva figyel egy damhig, az-lán megszólal:
- Hiába nézi, ugy sem találja ki. Ez egy pala és pedig az előbb emlilett különleges módon előállítva. A jövő
vagy
tetőfedő onyag.i , .Mimik*,
Noí*eizel se leltem o kosaid*, gortJ dolttWB. Haditalálmány és teVfcdö
anyag? Ricsii furcsa De d*akh\'Jinar megkaptam a- kellő felvilágosítást.
— Ez a pala hét ntapszinböl készül, tetszés szeriül, a környezet színének teljésen megfelelően. Ha egy házal eftzéj. a M»i»v> p«lávul fednek be, oly töké\'ejesen beleolvad a hViz a környezel színeibe, hogy repülőgép-támadás esetén csak egész közelről lehet ész levenni.
— Az építészek és haditechnikusok szerint ezek a lemezek a jövő tetőfedő anyagai. Mint már emiitettem, hét színből kapjuk ezt a mintás, \\színes lemezt és maga az anyag van festve, uRy hogy a színek teljesen átmennek a lemezen Ezáltal a lekopás lehető-sége ki van zárva. Negyvenszer negyven centiméter nagysúgl>un kó.zálnek, vastagságuk csak négy mi iméter. Teljesen lüzés fagyálló és még ezerkétszáz fok mellett sem robban.
— Már kaptam megbízást nz osztrák hadügyminisztériumtól egy nagy repülőtér épületeinek befedésért\' I)\' jellemző az osztrák ij>ar szegény •igére, hogy az illető gyár, amelyik a" sz diadalmat gyáitanl fogja, annyi tikével sem repüelkezik, /hogy a gyártáshoz
\'egdivaiosabb minőségben Singeméi.
Wdlgfl
és ugy vannak megkonstruálv;. ba a tüz bennük kialszik, még órákon át -ontják a nK\'toyt. A-WlshHy-é»"ta-latest <káwigainak:; Wjr* rfe^iJUttMnii Zsirkőporrál-vau ,kitöllvö, üuntT
Kész
nemzetiszínű zászlók
jó minőségben olcsón kaphatók.
Szövetek, selymek, bársonyok a legszebb színekben. Kász női ás gyermekkabá-tok a legújabb táll divatanyagokból. Szőnyegekből nagy gyári lerakat. Nemesített perzsaszőnyegek dus választókban.
SINGER Divatáruház
Alapítás (880.

lesz Aupslda pfez&e, írtl l»st^*.k
vannak ttfiwMl. Vas néni kell l»ozká, ami Kzintéu jól jön, mert u vas nagymértékben fogy Európában.
— I-\'ütési módszeremmel a fűtőanyag állal adott meleg csaknem 70 százik--kál fel lehet fogni, mig a meglevő kályhákkal csak 20 százból .inert a löhbl elillan a rüsicsövekcn át.
Ezt az anyagot a magyar «védő. szóból «Vedi 1.-nek neveztem el.
A fülőtestok\'hez szükséges mintalapokat is előveszi, megmulatja és elmagyarázza, hogy működnek. Nem is hinné az ember, mennyire egyszerű tlo\'gokon a.apszlk és mégis mily Ügyes és nagyszeitö a találmány.
Örökös járdaburkolat
Ezután teryejről ködünk érdeklődni.
— .Jövőre vonatkozó tervem — mondja — többi haditalálmányaim kidolgozása és értékesítése, azonkívül egy ujabb eljárással gyártandó örökös járdaburkoló lapok Magyarországon való gyártása és igen olcsón való for-galomlMíhozalala. 11a ez xik«jül, ugy megtakarítjuk a drága aszfaltnak Romániából való behozatalát, a városok képe pedig erősen megváltozna, megszépülne.
Egy nagy zalai alapítvány
— Ha az Islen meg*Jgít, szándékom van egy nagyobb alapítvány megléte-lére, aniely lehetővé tenné a Zalamegyében született zseiűáiis szegény ma-gyár gyerekek taníttatását itthon &> a külföldön.
— Hogy mennyire fontos, hogy egy nemzetnek zseniálisan gondolkodó fiai legyenek, igazolja a német nép mostani minden téi«n való küzdelme. Mindig akadnak emberek, akiji ideáikkal kivezetik nemzetüket a fenyegető veszélyből és igy népük örök éleiét biztosítják. ^ ,
A mosl épülő, általa adományozott Nagymagyarország-emlékmüről beszél-geltttnk még.
— Ez a mü ezidőszerint Magyarország legnagyobb irredenta , emlékmüve k\'sz, — mondja — u\'m«ly még akkor sem veszti ®1 jeleutősógét, ha Nagymagyarország újra feltám»d, mert ez az emléknél a nép lelkének kifejezője, munka, küzdelem és áldozatkészség, ami a magyar nemzet örökös kísérője vejit a múltban és lesz u Jövőben is. \\ . »
— £n szeretném, ha az emlékmű kicsinyített mása minden megyei és minden közigazgatási ülésterem asztalán olt lenne, hogy hatná át azok leikéi, kik a magyar nemzet sorsát intézik, hogy ők is önzetlenül, tüieiemm®1 és kitartással, becsületes tiszta kézzel és lélekkel dolgozónak, munkálkodjanak szenvedő magyar népünk egy jobb Jövőbe való átvezetésén.
Ezzel a mondattal fejezte be Schless István szavait, amely méltó az ő ál-
doratkész magyar lelkéhez. _
Komárom - Esztergom uj alispánja
Komárom, szeptember 28
Esztergom és Komárom vármegye közigazgatási bizottságának mai ülésén a megüresedett alispáni állásra Frey Vilmost, a Keresztény Gazdasági Párt képviselőjét választották meg. t
IWf, "fffcmty 29.
moru, hangulati njtóitiolt éi nehéz álmok gyötrik, ha a bél túlságos rothadási folyamatai, gyomorfájás t% epepsngás Unoiiák, Olyankor taná-etoa néhlny napon ál reggel éhgyomorra egy-egy pohár természetes .Ferenc Jozseí" keserüvliet Innia.
DIvat-tudósitás
A modern nö fehérneműje
A modern nö fehérneműje egyszerű és Ízléses, akár satin, akár crepe de Chlne, vagy muslin le gyen a fehérnemű anyaga.
Az őszi dlvatkneáck»k újból meg kísérlik a szines fehérneműt bevezetni, de a nők kitartanak az any nylra kedveit és kellemes viszfényt nyújtó rózsaszín mellett. Az egyetlen a fehér szin, amely többé-ke-vésbbé visszanyerte régi jogait. A világoskéket nem csoda, ha nem kedvelik, mert Igen kevés nőne* előnyös.
G -rnitura halvány rózsaizin batisit-»i(főnből. A diszitŐ minta külön feltüntetésével
A pizsama a vége felé közeledik, melyet már a nyáron a strandról is kiszorított a rövid vászon nadrág A hálóing ismét divatba jött majdnem minden esetben hoeszuak, annyira, hogy egészen a földet érintik.
Gyönyörű halóingek készülnek crep de Chlne, satln, muslin kötött anyagokból, valamint finom pettyes muslin derékrésszel, kis húzott válfodorral és sima sveifolt derékkal. .
A luxusfehérnemü divatban rend kivül fontos szerepe jut a csipkének. Vannak hálóingek, kombimák, amelyéknek dereka teljesen csipké bői készül, sőt némelyiket alul is gazdag csipkefodor disztti.
Kész fehérneműt csak maneken termetű nök vásároljanak, mert sokkal elönyösebb a molett nő részére, ha csináltat alakjához illő fehér neműt. Igy bizonyos, hogy nem lesz a fehérnemű sem bő, sem szűk, sem pedig rövid. A fehérnemű Izlé ses kivitele és jó szabása nem utolsó sorban járul a nő jólöltözöttségé-hez.
ZALAI KÖZLÖNY
Külön hálózattal készül olcsóbbá tenni a kirakati világítást a Drávavölgyi
ESsakalmaMttak figyelmébe! Hu-
toréráinkat .ényegesen leszállított ára-kon árusítjuk.\' Hosszú >ejáratu hitelre I*, kamatmentesen. Koprtein bútoráruház, Horthy MIklós-ut 4. szám.
A nagykanizsai OMKE-kerület vezetősége megállapodásra jutott a Drávavölgylvel, hogy a kereskedők olcsó kirakatvilágltási áramot kapu janak. A megállapodás lényege az, hogy a fogyasztott áram mérése átkapcsoló órával ellátott számlálóval történik és a csúcsfogyasztás idején vett áram árából 5-10, az azon klvüleső Idő fogyasztásából pe dig 40 60 százalékos engedményt ad a vállalat. A vállalat műszaki vezetősége azonban azon van, hogy további engedményeket is nyujthas-Con s főleg megkímélje a fogyasztókat a drága számlálók költségeitől.
Evégből kalkulációkat végeznek, nem lebetnce Wrakatvllágltásraegy külön hálózatot éplleni, melyet a központból kapcsolnának és a hálózathoz csatlakozó kirakatvliágl-tásókat az alkalmazott lámpák fogyasztásának arányában pausá\\ér-ban látnák el árammal. Ezekről a kérdésekről, valamint az üzletek és kirakatok világításáról általában ismertető előadást fog rövidesen tartani egyesületünkben Giczy főmérnök, a Drávavölgyi telepigazgatója. Az előadás idejét a Zalai Közlönyben fogjuk tudtul adni:
Fegyveresen és teljes magyar területre
Érdekes eset történt Letenyéntul a Muraparton, ahol a hidat már szerb határőr őrzi. Cerávec Iván határőr volt szolgálatban, aki pár pillanattal azután, hogy felváltották, ugy ahogy volt, teljes felszereléssel, 45 tölténnyel, puskával átszökött ma gyar területre, ahol a mieink őrizetbe vették. A szerb katona elmondotta, hogy horvát ember, akit a
felszereléssel átszökött egy szerb katona
szerbek besoroztak, de olyan durva a bánásmód és olyan rossz az élelmezés, hogy nem birta ki. Inkább történjék vele bármi, csak ne küldjék őt vissza ezredéhez, könyörgött n szerb katona. A letenyei szolgabiróságról dr. Czlgány főszolgabíró a szerb katonaszökevényt beküldte Nagykanizsára további Intézkedés végett. I
Jól jftvedelmezö kit
bérház
lőulvonslon alarié. FelTtligoatUa kérhető 6. m. telato-non naponként t!. a. 10--12-lf.
A kanizsai közteherviselés egy háztulajdonos megvilágításában
Az .audíatur et altéra pars« elve alapján, ahogyan tárgyilagosan közöltük a legutóbbi vároal közgyűlés nagy költségvetési vitájának anyagát Is, közreadjuk ruost az egyik jelentékeny adót fizető kaplzsal ház* tulajdonosnak hozzászólását az etórgyban szóban és Iránban elhangzottakra.
1. Addig, amíg az 1933. évi 6910 P bruttó házbérből, uz adóhivatali fizetési meghagyás szerint, adó és közterhek levonása után 1761 P jövedelmet lehet csak megállaplUinl,
2. 1934-re pedig az ismét 6400 P-re ^Bökkent házbérből u közterhek levonása után már csak 1676 P
tiszta Jövedelem állapítható meg,
3. 1936-re a most novemberi háí-bérvaltomás szerint a bruttó ház-bérjövedelemnek Ismét legalább 5 százalékos csökkenésével kell számítani,
4. addig, amíg éhezA embereken csak Ínségadóval lehet segíteni,
6. addig, amíg a háztulajdonosok Igen nagy része a kivetett adóját megfizetni nem tudja és végrehajtások, lakbérletiltások révén maguk is ínségesekké válnak, - addig a legmesszebbmenő takarékosságot kell a városnak alkalmaznia és nem szabad tovább nyújtózkodnia, mint ameddig a takaró ér. Vároal szépségek ide, szépségek oda, a reális
élet mutatja meg, hogy meddig kell még takarékoskodni éa vigyázni, még pedig erősen arra, hogy olt a réteget, amely még (bár nagynehr-zen ée Igen nagy áldozat árán) viseli a terheket, össze ne roppantsa, mert csakugyan már ott tartunk. Régente községi pótadó elmén Illettünk 49 -60 százaiéiért; rmgyel pótadó nélklll. Ma pedig ezen felül még 14 százalék megyei pótadót is fizetünk. Nem helyes gazdálkodás tehát a háztulajdonosokra még több terhet róni azért, hogy Jő, esetleg szükséges, de el Is odázható Intézmények legyenek. I.
Dr. Balázs Zsigmond ur cikkére szabadjon megjegyeznem csak any-nylt, hogy az inségadót a háztulaj* donosok éppen ugy fizetik, mint mások, akik jövedelmiedét fizetnek.
WeJM Mór
Filléres gyors a kaposvári Virágos Hétre
A Máv kellő számú Jelentkező esetén szeptember 30-án, vasárnap Nagykanizsáról filléres gyoreot indít Kaposvárra, ahol a Virágos Hét látnivalói várják pazar pompában a közönséget Krátky István polgármeete ezúton külön lskérl a közönséget, hogy n filléres gyors indítását tegyék lehetővé, arra minél többen jelentkezzenek, anníál is inkább, mert jövöre Nagykanizsa városa is akar ünnepi hetet rendezni jjjS csak Igy remélhető, hogy a viszonosság elvén jövöre Kaposvártól ls minél többen jöjjenek. A kaposvári filléres gyors ára, a Vlrjágos Hétre való belépőjeggyel együtt 8.40 P. Jelentkezni lehet a Menet-Jegyirodában.
I 6 *m 6 órai kezdettel
rendezünk Áruházunk nagytermében.
Itmlattai MM InajM ifi MHkaUM. nUk ö Mai
Tisztelettel meghívjuk az érdekIMÓ kóz6n«*ií«t
Áruház.
ZALAI KÖZLÖNY
mmaams
t\'k t fid
MegföiieR a maradéRoM^ttt
i sáfáti^iwi itjMú^tv, ,«V;sr;i(/:
a Filléres Mvaiü&letnen.
■ • .tiu-\'l bi./Ol\'/cstf \'wí
Kérjük kirakatainkat megtekinteni!
ifi 7.0
Oyoator- é* Mbavarakitál, hu-Bregbell férp.ngásnál, éivágytálan-ligltál, uomtáMál, fclfuvódá.nál, KyomorégétnéJ, feJMWK<atiél, szédít étnél, hoaitoHMMll. hánylngcr-Ml egy-tié) pohár term««wtes „Ferenc JAnat- teicrUili alapc-Mn kl lMtliJa >« anéiztőuttkai.
„á bábura Tisszatér"
Hetíri l*>z*i frahcia újságíró világhírű könyve — amely több mint ÍOODOO példányban jelent meg Páris-ban, mk>lótt a kisantant áU«maibun elkobozták — magyar fordításban b ttiegjelent.
A trianoni Ítélet .elhangzása óta még hasonlóan megdöbbentő könyv ncm került a magyur olvasóközönség el6. írója drámai feszültségű fejezetekbon számol bc arról, amit balkáni körútja alkalmával látott és tapasztalt. Mindent elmond, amit mások kétszínűén, vagy gyáván elhallgatnak. Honfitársai a ftfcndák szám áru Írja meg a mondanivalóit. Nem vá\'ogat az eszközökben, leplez mindent, mert célja az. hogy felvilágosítsa hazáját s vközben nekünk magyaroknak felbecsülhetetlen szolgálatot tesz.
Kíméletlen szigorral és igazságszc. retettel rántja le a leplet u kisantant politikusainak kártyakfvoréselről s azokról az állapotokról, melyekről a világ közvéleményének halvány wj-tehne sincs. Lázasan, szint« küldetés-íterflen kutatja Pozzi az okokat, a melyek Kőzépeurópa válságához vezettek és a sok igazságtalanság láttán, elkeseredetten kiált fel: ... 1,700.000 francia halt meg-btába!...
Ebből a könyvből megismerheti a müveit Kurópa ,hogy a «jog ós igazság békéje, nevében ml lett u magyar kisebbségek sorsa ós hogyan bánnak az egykori .elnyomottak. azokkal, afrikét .felszabadították,. tX\' megismer-\' heti a szerbek ós a csehek »tajt«stvé-reinek,. horvátoknak, macedónoknak és tótoknak szenvedéseit is, valamint szabadulási vágyukat u .testvériség\' kótelékVből.
A iiecsieWaségek, erőszakosságok okiratilag igazolt egész halmazával érvel, atuikor nem \'tnagy.tr szempontból bírálja a dolgokat, hanem <« müveit Európa szemüvegén keresztül mondja •el vádbeszédéi a világ\'kő*vél«mény»i-1 hez, amelynek színe előtt száll sikra a lehetetlen trianoni MettOdés revízió alá vétele mellett.
Ez a megrázó, drámai hatású és sok vonatkozásban borzalmas "könyv \'méltán hivatott arra, hogy minden \'magyar elolvassa, hogy a revíziós \'küzdelem szellemi harcára felhasznál-»hassa.
- Maradék 0t*élju«l[ « lcgkelWwe.
sebb megiei^iéseket ny Ojtja. Mielőtt •vásárol, nézze meg Schütsék maradék osztályát.
Dér Itt, Dér ótt, Dér mindenütt — és sehoí
A Kaposvárról megszöVött kanizsai bflnörö körOl szórni a hurók
Hónapok óta játszik bújócskát a hatóságokkal Dér József, a kanizsai Madocsa II. eset »hőse« Mióta a kaposvári tendőrségröl megszökött, tűvé testnek érte mindent. A sze-mélylelrása ott van mindenfelé a Dunántulon. Keresik, kutatják, hiába. Moát azonban szorul a hurok. Most ugyanis valószínűleg a kanizsai rendőrség hatáskörébe csöppent és a kanizsai rendőrség köz-Ismert arról, hogy Itt a nagy, országos himevü bünözöktól a kis körözöttekig senki sem kerüli el a sorsát.
Lázasan dolgozik a nagykanizsai rendőrség egész apparátusa pár nap óta, amióta Dér sógora felje-
rül, hogy Dér ls lehetett, akit 1ét-tak, meg nem is.
Tegnap éjszaka is történt egy ilyen eset. Az egyik kanizsai korcsmában egy gyanús fiatalembert mulatott. Egy társat is szerzett Magárnak a korcsma vendégei közül, aki1-nek fizette a cecchct. (Az a hlr is járja t. I., hogy Dérnek van pénze, Budapestről szerezte a fivérétől, akinek eladta a szerszámait ) A korcsmából kijövet a rendőr kötelességszerűen figyelte az éjszaka} alakokat és igy észrevette, hogy a korcsma előtt elbúcsúznak egymás* tói, aztán az egyiket, aki a rendőr* nek gyanús volt, nyomon követte. A fiatalember egyszer csak átvetette
U] •órajáték 1---— U| romén
\'Vegyen osztályaorsfegye
MILHOFFER KÁLHÁN főelárnsitónál
(Cs«ngsry-ut 6. izám)
az október 20-án kezdődő húzásra. Főnyeremény szeren* esés esetben 5DO.OOO pengő és még számos nagy nyeremény.
Sorsjegyek ára: nyolcad 3, negyed 8, fél 12, egész 24 P.
lentést tett, hogy alighanem a szökött bűnözőt látta ólálkodni egy késő este a pajtája körül Lovas és kerékpáros rendőrök, detektlvok, mindenki a Dér-ügyben dolgozik a kapitányságon s ha csakugyan Dér volt a vakmerő »pajtamenti árnyék,* akkor ha csak másfelé nem szökött azóta - hamarosan kézre kerül.
Ilyenkor természetesen a hajsza -ázos izgalmában a fantaziák is dolgoznak. Az emberek hol innét, hol innét hozzák a hírt: Láttam Dért!
Mire az ember kifaggatja, klde-
magát egy kerítésen és bement egyj udvarba A rendőr lesbe élit ési amikor a gyanús ember visszatért,; igazoltatta. A delikvens elő is vett egy igazolványt, amely Szukovits névre szólt. Az igazolvány szerint tehát nem Dér volt az éjszakai korcs mázó. De ha nem is Dér, akkor is; terhelte vulaml a lelkét, mert ami ! kor a rendőr faggatni kezdtej aj fiatalember futásnak eredt. A rend-! őr utána. Az éjszaka sötétségéten! sikerült azonban a menekülőnek h! Teleky-utcal gyéren világított hái-i sorok és kerítések zeg-zugai közi, valószínűleg újból valamelyik ker|-•
Junior
flemington
PortaWe Írógép ok** P 285.-
praktikus
Minden typusu Irógíp díjtalan bemutatása a
ReMHigton gyárt képviseletnél:
SZABÓ ANTAL
Telefon: 81.
Nagykanizsa
sportüzlete
Fő-ut-S.
\'ite-^tewi Dic«Aíí/ow k ■
Bármennyire mindenre eiszát embernek ismerik Dért, oem való színű, hogy az tett volna a Teteky-utcai szökevény. Nem valószínű, ugyani®, bógy amikor tudja,/hogy az egész város tele van az ő üldözésének Izgalmaival, akkor beüljön egy korcsmába nyilvánosan, sok ember rközé mulatni-
Annyi azonban bizonfroe, hogy ha Itt-van valahol a közelben; akkor «<sorsát nem togja elkerülni. »Nehc-zebb fluk« is benne szorultak már a kanizsai rendőrség hálójában.
RÁDIÓ-MŰSOR
tludipntt, ihuWI\'
SIS Torna. - Uláoa l»*glwwk.
0.Í5 Hlrtk.•10t,Hfg<»\'»«ck úllat-gyöjlö uttnaplójából - 12.06 Ar I. lK>nvMKy»\'ó(i«í>\'<l.\'*n»kai«, — 12.30 Hirek ÍS.30 IdítJeljtés,MŐJárásjeleri. lés. . l:l.50 Falta \' Edtt* énekel, Kölsky Jolin gordwkil.it 11.10 Hirek, Arak, — 16 «lí*»miester-míi-hcly., llarsáavl plli előadási. - 10.15 Időjelrés, hírek. ^ 17 Búd.p^sli llann-verta\'ny Zenekar. ~ 18 .Ké»zúlüirk a berlini olimpiai játékokra.. MísJnji ÓUó előírton. - 18.33\' Cs«ka llélu magyar nt\'iUkal éflakel, etgányíenével. — T03\'J A l\'l Immiónl.i TáliMsáii un-nüpi (liSíb.nirverV\'nye Olieraliáz-l>Au. - 22.15 lltrék. - 22.40 Hang-lepirrek, —
Huctapra 11. és a relék. 10.10 10.55 A hét eseményei. (Hírek.1
Bécs\' 12 Mmeiek. — \\Út Mü1\'^-lemtaek. 17.35 Ma^iloltpienekar. 18 A \'ítélnél Doltfm\' *m\'éKmO épi-lése, A kel srarkordfí litvltcK\' u kriptába. - 22.50 Kraü-jati. — 21-1 Kéaayá- és limilemeMk. " 1 1
BRTfltt t „Tftkör"-re!
A Franklin-Társulat képes havi fo-tywrata, a .Tdkttr., rövlj ld5 alall a .Zalai Közlöny, előfizetőinek |s kedves szórakorlatöja, Mulattatö|t, tanácsadója lett Tisltelt elSHrelé-lnk szívesen veszik Igénybe az együttes előfizetés kedvetniényét, melynek révén lapimkat a .Tükör.-rel együttesen kedvezményes áron kaphatják meg, olcsóbban, mint hu a kettőre ktUün-küUln űzetnének elé Többször hírt adtunk Már arról, s most megismételjük, hogy lapunk előfizetői a kedvezmények, pályadíjak és Jutalmak egész sorának lesznek várományosol, ha kiadóhivatalunk utján rendelik meg a legszebb és legértékesebb -képes havi folyóiratot, a .Ttlkőr.-t.
.
A .Zalai Közlöny, és a >Tilkör< együttes előUzetésének kedvezményes dija egy hónapra P 2.96 E kedvezményes elöllzetésl akcióból tisztelt elötlaetőlnk .bármely-időponttól kezdve onutlakozhatnak.
____ZMJklKOZLOHY
Filléres Divatüzlet
_ . vqisifiaií.i itví \'.v" •<■
1 UJ Uzlftl — Uj iraki
iá ii if i n iji v i* ri 17 140 cm. széles,női ■\'ruha. és férfi ^avetek Mftorraklat
P S.90-től
140 cm. széles", női és fíjífl kabát szövetek „ *.BO „. „ 2.70 „
10Ö crh. széles gyapjukásánok ....
Női divat gyapjú szövetek..... „ 180 „
Cord bársonyok legszebb minta, legjobb minőség 9..BO
Tweed szövetek . .» . . . v. . . F -7S „
100 cm. széles kockás divatszövetek . . „ -88 „
Clottok 140 cm. széles...... P 1.18 „
1» schiffon ..........
Zefir............ „ -.78 „
Mintás műselyem........
Tennisz...........
Legszebb mintázott flanel..... • „ -7S „
Pizsama flanel, prima....... • -88 „
Goldberger kockás pizsamatenisz, színtartó • >. -72 „
Ezenkívül krepdeschlnek, Ilamlsolok, beduinok, marocalnok végből, csekély gyári hibával, filléres árakon I
Kirakatainkat kérjük megtekinteni!
Filléres Divatüzlet
Nagykanizsa.
WtWmtor 29
KftM* *****S Mlháiy:fóa. Ptpw,
Mihály. Isr.: Thlsil hó 20.
Mozi előadások hétköznap 5,1?, 6, i vasár és Unncpnsp 3, 5,7 és 9 órá^of. *
Uyógy szert áii éjjeli saolgálat • ttfxup ban: őrangyal gyógyszertár Deák-tér 10. m. és s klsksnlisai gyógyszertár. \' \\j>
(Jözlürdó 24161 29 éig kazánUiltltás miatt zárva.
— (Oktéjberl ájtatotwágok a MM-sz|ósházh*n) A 30-án, vasárnap esti lilániával kapcsolatban megkezdődnek ii szokásos októberi ájtatossá^k. A Ijtániák október hónapban nJ|>onta este hat órakor kezdődnek a Mj#«ló.s-ház kápolnájában. (
— <jeg)*ővHÍaüztá-) /aiabalouis) reg-nap -volt « zalabaks;ii körjegyzőségi a segédjegyzőnilaszlás, amikor is ifjú Miklós János okleveles jegyzőt, Miklós János m kir. posta ét távírda! főfelügyelő, a nagykanizsai mozgópMa főnőkének fiát megválasztották segéd-jegyzőnek.
— (A K«th. LegéayrgyM) folyó hó 30-án társas kirándulást rendez Baj-csára, mely alkalommal az ottani ifjú-ság SchweiUer György taoitó rendezésével sziirtli mulatságot tart. Nagykanizsáról részt vesznek az öreg cserkészek is a műsoradásban* Sokféle tarka vidám szórakoztatásról gondoskodva von. $le!ek és italok. A rendezőség ezulon hlr meg minden érdeklődőt. Jek-ntkeziá lehet a Katii. I -egényegy leiben.
— Non**! sztaU zá*Sólc okaáu.
Nagy megtakarítás. Siuger Divatáruház.
— (Nemwtk«4 UalambklJtflHáti) A
Magyar Galamblenyésztők Országos Egyesülete igen nagyszabású, külsőségeiben is impozáns, nemzetközi galambkiállítást rendez október hó 4., 8. és 6-án a Corvin Áruház r. t. (Budapest, VIII., Btaha Lujza-tér 1.) kl-álljtási dísztermében. 960 kalitkában Középeurópa legszebb és a legkülönbözőbb ftajtáju galambjai versenyeznek egymással a kitűzött sampion dijakért. Október 9-10-tö-^n ugyanitt galambvásár lesz. Belépődíj nincs!
— NeniEetl sztnü záwlóanyagok leg-olcsóbban Schütznél kaphatók.
— (A* Iperoefcör »efc»Bver«W)e) Az l|>aroskör folyó hó 29-én este 5 óWitóí vasárnap este 9 óráig tekeversenyt rendez, 5 értékes és hasznos díjjal. Nem tagok is résztvehetnek.
— Női <* gyermefckabátokbau hatalmas raktár. Siuger Dlvatáruház.
— (Zenei, irodalmi tm előadói pály«-
**t) A Magyar Zenei és Irodalmi Tár-
saság országos pályásától hlrdot. A 10 részre oszlott pályázaton résfct le-
het venni: 1. magyar nótával, 2. Jazz-szerzeinónyekkel, 8. klasszikus zen\' i munkákkal, 4. egyházi énekekkel és zenével, 5. költeménnyel és nótaszöveggel, 6. novellával, elbeszélés.^ .és regénnyel, n. színdarabbal, valamint személyeven résztvehetnek 8. ének, 5). zene ós 10. előadóművészek illetve növendékek, műit előadók. A zenei szerzemények zongorakísérettel, az egyházzenei szerzemények harmónium, vagy orgonaklséreuei, az irodalmi pályamunkák pedig jól olvasható kézlrás-sal, vagy gópir&sal küldhetők l>c és részletes pályázati feitétflek megtudhatók a Magyar Zenei és Irodalmi Társaságnál Budapest, VI., Audrássy-ut 41. H. 4, Pályázati határidő október 15. Nevezési dij nincsl A pá-\'yázat eredményét lapunkban közölni
fogjuk. V
_ (lürimrt ■ Király-itca aszfalt)**)
Szerecz Pál kiskanizsai kereskedő csütörtökön este 7 óra tájban a Király-utcában haladt és mert u kerékpárján nem volt lám|>a, tolta a gépét. Közben az uttestén elcsúszott olyan szerencsétlenül, hogy térdkalácsán tőbb-szörös törést szenvedeti. A mentők be-szállltották a kórházi>u. A rendőrség ügyeié(es tisztje kiszállott a kórházba, hogy kihallgassa Szeieczet a szerencsétlenségére .vonatkozókig.
— Szfinyegrk az összes minőségekben Singeméi.
— (Menyeeek* és anyés párbajj sze-pehifk*.i) Csak rájár a rud u szegény anyósokra, akiknek pedig rendszerint egyetlen .bűnük, az, hogy szeretnéft-gyermekíAet boldognak látni- Szépet-ne ken sincs ez máskép. Olt egy fiítal menyecske állott hadilábon az anyósával. így történt, hogy özvegy Fischl Józscfné és ifjú I\'lsehl Józsefnó összeszólalkoztak és ennek ^hevében a menyecske megtámadta anyósát, l>e)eha. rapott az ujjába és megverte. Sőt még a seprő is szerepelt a családi jelenet műsorán. Természetes, hogy az anyós — szegényt — nem hagyta magát és védekezett és eközl>cn a menyecske is kapott sérülést. A dolog a törvényszék elé került ahol izgalmas szembesítés történt. A fiatal tagadta a vádat, de az anyós szemébe mondta menyének
I — «Hogy a keze száradjon le uirnak, aki ezt velem tette!...- Végül is ej-hangzott dr. Mutschenbacher Ítélete: 1 3 hónajjot kaj>olt a fiatal Fischlné, 20 |>engő pénzbüntetést az öreg J\'ischlnó. Jogerős. A .büntetés végrehajtását felfüggesztették.
— Divatos rollkftlflk príma bőrből u legújabb formákban legolcsóbbun Brónyai Divatházban kaphatók.
— (A vasárpapí szüreti mulatság) nem csak azért ígérkezik\' felettébb hangulatosnak, mert az egyre népszerűbb Kerékpár Egylet rendezi, hanem azért is, mert ez az első alkalom az idei szezonban a fiatalságnak egy vidám Láncos éjszakára. A mulatság színes és eleven szüreti programja fél 9 órakor kezdődik az Ipartestület székházának összes termeiben.
— (Klinem varában agy öntötte magái) Som község (Somogym.;) hegyőre, Magyar István 61 éves összeférhetetlen természetű ember volt. Az utóbbi Időben már közelébe se merl*k menni. Most a szőlőhegyen levő lakásán ho\'-tan találták. Mint a nyomoZás során megállapítható volt, a szerencsétlen hegyőr megőrült, lakásán mindent összetört és igy .elmezavarában, szolgálati fegyverével agyonlőtte piagát. Temetésére az ügyészség kiadta az engedélyt.
___11.
A nagykanizsai glmnáilsták
tanulmányi kirándulása
A ua^vksj^j, kegyes^ gimnázium 71 taMjlójg,lapylmányl kirándulást tett TOganyvárra. A kirándulás\' veselő)*\' Vegs\'-e "Kfcwjly, IKtfr* János és -OrtijWr J\'ózsef tinámk vol-lak. Az ifjúság a gelwi .vasúti állomáson leszállva gyalog tette meg az utat Gelse,. Kerccseuy, Oro.atony .községek érintésével Pogány vázra. Pogán.vvároö I-\'isohfr Jenő budapesti lakos, pogányvár! szőlőnagybirtoko? vendégszeretetét élvezték, aki a tanulóifjúságnak kastélya előtt levő parkját rendelkezésre bocsátotta, ellátta őkel szőlővel és musttal. Az ifjúság és tanáraik uem győztek szavakkal kifejezést adni a gyönyörű kilátásnak és örvendeni a természeti szépségeknek. A hegycsúcson Grujber tanár tartott az ifjúságnak értékes és tanulságos előadást a környékről és Pogányvárról. Kiemelte előadásában a magyar faji szeretetet és a vidék szépségét. Buzdította az if-juságot a magyar fóld szépségűinek megismerésére, az idegen helyett A Himnusz eléneklése .után Dióskál községije ment le a kiránduló csoport, ahol magyaros yendégs»iieieitel fogad. Iák őket. Az ebéd befejezés • után a dióskáli róm. kalh. templom oldalában elhelyezel! Virágh Benedek emléktáblánál rögtönzött ünnepélyt tartottak, ahol Miklós VIII. o. tanuló ma-gasszárnyalásu beszéddel méltatta Virágh érdemeit, majd Szollár László VIII. o. tanuló egy Virágh-ról szóló ódát szavalt el. Utána az ünneplők a most restaurált templomot szemlélték meg. ,
Ezután tanáraik vezetésével a legnagyobb rendben vonult az ifjúság a felsőrajkl vasúti állomásttt és a 9 ór«i vonallal érkezett Nagykanizsára. Az egész kiránduló csoport a legnagyobb fegyelmet tanúsította a kirándulás alatt. \'
A kirándulás sikerében nagy érdeme van Marton Ferencnek, Dióskál főjegyzőjének, ki vendégszeretetével és odaadó támogatásával elősegítette \' a rendezés munkáját.
— .N*l ntbák gyönyörű fazonokban Idényvégi árakon SchűUuél.
— A PAJOR SZANATOMIUM (Budapest, Vas-utca 17 ) uj olcsó kórházi osztálya. A Vas-utcai dr. Pajor szanatórium a gazdasági helyzethez alkalmazkodva kórházi osztályt nyitott szanatóriumi ellátással napi 8 pengő ápolási dijjal. A külön szobák árait ls lényegesen leszállította. Különleges gyógy tényezői: Rádiumkezelések, bél-fürdők, (entrocieaner, Darmbad) szjv. betegeknek Umélő és pihenő kúrák (el«ctrocardk>graph) szénsavas fürdők stb. Nagyszabású vizgyógy, ijaoder és ortopéd gyógytermék, astmasaobák, sebészeti osztály elsőrangúan felszerelt mütőtermeivel, plasztikai sebészet, ero-Írtplasztika, orrkorrekció, arcn»egíi«taU-tás (ránoeltüntetés) stb., urologUi osztályán a Isgmodemebb berendezés és készülékek. Sxűlőosztály 10 Q«pi leg-mérsékeltebb átalányárban stb.
— fi«v<#ek NagykMWn Anglia és egyben a világ két leghíresebb szóretgyárának, Jennens Walcb & Co., valamint Jostah Fmns Ud. gyárunányai ezidéu előssór kaphatók Nagykanizsán, Klrschner Mór divat-áruházában. , , J
Akar Ön hamar meggazdagodni ? íg^&í Z-
fsmert IFJ. HIHSCHl.BR MIKSA o«zlál>iori|cgy líáiuiilóhoi, vegyen iz oktAbar 20-án kezdftda KHí]álékr« egy «oc»Jegyel. Elérhető legnagyobb nyereminy SOO.OOO aranypang*. aionklvOÍ számos nagy nyeremény.
Hivatalos árak: egész 24, fél 12, negyed 6, nyolcad 3 P.
A nyeremények aionnal és készplnzben kerülnek kiflidéire, le íoaJoliozzék, kuaa »H mt rnje ai| u 6a uereacieiiiaát I
SWpKk ifi. HIrschler Ilksa ggjSM^Sff
ZALAI KÖZLÖNY
SPORTÉLET
Izgalmas mérkőzések lesznek a vasárnapi fordulón Nagykanizsán NTE Zrínyi lutbill-derbl kerül lejátszásra
A* öszi szezon legizgalmasabb fordulója kerftl vasárnap lejátszásra. Fécs, Kaposvár és Nagykanizsa a színhelyei a legnagyobb futballcseme-géknek Pécsett a PEAC-hoz a KPAC rándul át, Kaposvárra pedig a PVSK megy a Turulhoz játszani a bajnoki pontokért. Mind a két vezető pécsi esapal könnyen adhat le pontot o kaposváriak ellen, Nagykanizsán az NTE—Zrinyi fulballderbi tartja Jázaa izgalomban a nagykanizsai sportkó-zónséget. A két nagykanizsai csapat jelenleg teljesen egyenrangú ellenfél. A Zrinyi csapata a két uj játékosával megerősödve teljesen nyílttá tudja tenni a derbit, habár a papírforma NTE győzelmet mutat. Az eddig elért eredmények alapján az NTE a baj. noki tabella élcsoportjában van és ha vasárnap győzne a Zrínyi ellen, ugy esetleg a bajixftság élért is kerülhet A Zrinyi csapata eddig mindig az NTE ellen játszotta ki legjobb formáját és ezúttal is nagyon ambicionálja a játékot, mert nem csak a helyi hegemóniáért, hanem a fontos bajnoki pontokért megy a harc. A két csapat vasárnapi találkozása minden eddigi belyi deifrit felülmúl, igy érthető az a na«y érdeklődés, ami váiossrerie sportkörökben a mérkőzés iránt meg-nyilvánul.
A mérkőzés dél u Ián fél 4 órakor kezdődik a Zrínyi pályán Wolf nagykanizsai biró bíráskodása mellett.
Pécortl a l#(AC-DVAC meccs»n a DVAC győzelme valószínű.
Süimutornyáu a PAC biztos vereséget szcn*«d.
N«H> raátiyokon a Szekszárdi TSE meccs kerül lejátszásra. A .honi csapat győzelme várható.
Három vármegye leventéinek lóversenyeNagykanizsán
Zala, Somogy és Vas leventéinek kerületi lóversenye szcpteml>er 30-án, vasárnap lesz Nagykanizsán, reggel 9 órai kezdettel, a József főtiercCg-utcai kispuska-lőtéren. Mindegyik vármegye t\'Ky-cgy ótós csapattal vesz részt a verwnyen, részivesz ezenkívül minden megyéből .»—6 leventeoktató. A verseny rendkívül érdekeaiek Ígérkezik és megjelennek azon a város sportéletének notabiütásai is.
Ttmáaytfeai*
Baza ti«*av. 77-es 16 20-16 40 78-aa
16 35-16-55, 79-ea 16 50-1670. 80-as 1660-1680. dunánt. 77-ea 1580-1595 78-aa 1595-16-10, 79-ea 1610-1625 80-»» 1620-1635. — Rora u| peitvldékl 1255 1265, más 14 65—12 75. Zab uj körép 13 75-13 85. — Tenged tlsiánluli 11 90 -1200.
8ertétráaár
Palta\'t\'a 1027, eladatlan 629 £IU r«ndü 0-80-081, az«dett 074-0 77, stm-d«tt közép 072 —073, könnyű 0-64-068 ellő rendO ör»g 070-072, ll-od rend" öreg 064-068, angol aoidft 1.078 - 087, •laionoa ntgyb-\'n 095—l 00. xsir I 30 1 43, boa 080-093, félsertés 0 96 1 08.
Kiadja a laptvtajdonos Közgazdasági Rt ŰMtenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbsn teleion: Na«vkanliaa 78. ulm.
1884. szeptember 29
Vérosi Moxgó
CsfliBrtSklöl vaaArnap\'g
GRETA GARBÓ világfilmje
Grata Garbó eddigi sikereit sokszorosan félfllmulja ez a csodálatosan remek film.
Előadások kezdete: csütörtökön és pénteken 5, 7, és 9 órakor, — szombaton és vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
A hétköznapi első előadások filléresek.
APRÓBIHDETESHI
Friss érkezésit nyul és fasaly Iliin-dóin kiphiló sípol Andor csemegellzle-lébtn. 3726
Jél JS.adalmasrS kla bérhá. |ö-
ulvonilon eladó Érdeklődni lehet OMKE helybeli tllkárságánll az Irodil trák alalt.
____ 3723
Atilla lutakrnlxrt kivessek lulilékoa Stein üvegkeresk.dé,. Ft al 2. 17. 3204
Szép száraz ó-t.ng.rt kiphaló Üeleznal Jánosnál, Sugár ul 53. •
azonnal kiadó.
Relchenleld
és Sumerében Király utca 3ti.
Tanalátása,okal lehessek. Mikó Duci divatszalon, Pelóll-nt 3. *
Jó áliapolbaa levő faharáktlahaljat vennék. Clm a klsdóban. •
CiaMm.at 28. nTiláirkérviau*. vts.ezelékes, utcai lakás november
nn -re klidó.
Az egéaz világ Hlada oaokaládát
logyaast. Naiykiulzaai elim.llli Warl-maan tcJiermékBzlete, Erzsébet tér 14. 40 dk os tábla 88 llllér. . 3731
Mrdasspai" nagyobb tételben eladó, ngysoolt aiársl bakkfahia ládák mázsánként P 2 50 ért kapható. — Hunglrl. kelegyár Király-utca 28. 3722
Igen olcsóért kisebb-nagyobb tulet- vagy mlinelyhclyiségek kladék Eőtvíi tér 10 Mám. 3721
KBlöakaJérafu, kélágyaa, ssípen bútoroson szoba kiadó. Husztltér 7. •
Htraatma nagvban és klnylnybín eladó. Batibyány-u. 19 3720
Lédák minden nagyságban olcsón eladók. Csengerr-ut 27. foldlilnt. két •asbáljrka.
laslnl. Ugyano\'t
Allsndóin friss hablajaala él la|-
aalahab kapható. Wortmann te|termék. Ozlet, Erzsébet-tér 14 3732
Pertu Kató varradájét, Hlr cblné Peilsz Rózaa kilspssalonját, Sscat Imre herceg-n 0 (Nádor-u.) helyesték át. 3728
Finom bSIIH rahék nagy válaaztékbaa kaphatók Riucr Dhitáruház. Telelőn 230 •
Veszek használt varrágá,.t és ke-rékpárl Havaa, Deák-tér 15. «
Jókarban levó karéhpár eladó. Bóveb-bet Sugár ni 50. •
U| télikakái, luainá t lérilrubák al-adék Sugár-ut 48 alatt. •
Nigyon tartus wlharkatapak raktárra
érkeztek. Rltter Dtvalámház. Teleion 250. *
Részvényekéi, kénfaaaphOIoafin-
kfltvéayakat legjobb napi áron vásárol Kálmánbink Nsgykintzia. *
8alatkara»d«aéa elsórsngu állapotban azonnal elad5 Clra a kiadóban. 3705
OarlataxareShat keres migas lutalék-
kal, eseileg llxjrel eifikeiS biaroiitó társaság. Clra a kiadóhivatalban 3701
Elegánsan butoroxott kttlönbejáratn utcai azoba Wrdőszobs használattal azonnal kladá. Magyar-utca 21. \' 3714
Roletta vAszon Roletta rud Roletta zmlnor Linóleum Viaszosvászon LAbtörlfik
Kárpitos kellékek Afrik, tisztított Zsineg-félék
Hirsch és Szegő
Matrac vászon
Szőnyegek
Szőnyagvédő
Nyugágyvászon
Légelzáró
Szalmazsák
A Zalai Közlöny minden előfizetője
az utolsó havi elólizetáai nyugta felmutatása melleit
napi 2 fillérért
tagja lehet a többezer kötetes nagykanizsai Horváth-file uJságUzlet kölctönkönyvlárá-nak. Vagyis havi 60 fillérért a .Zalai KOzlOny" minden elorizetSJe
annyi könyvet vihet ki havonta a kölcsön-könyvtirbil ahányat ceak el tad olvasni.
Az előfizetési nyugta felmutatói kötetenként 8 .filléres kedvezményei kölctöndljért kapnak könyveket a Horválh-kOlcsOnkOnyvtárban akkor Is, ha a havi kedvezményt nenf óhajtják igénybevenni
nr
BIZTOS
eredményt csak ugy ér el, ha hirdetéseit a naponta tftbbezer példányban megjelenő, messze vidéken ls elterjedt ZALAI KÖZLÖNY, ben adja fel. Kiadóhivatal Főút 5. (az udvarban.) Tel. 78.
Al SZENZÁCIÓS
Nőikalap
ÚJDONSÁGOK
ltpsnobb Táluitékkai legolcsóbb árakon
BRONYAI
DIT4TÁBÜHÍ2BAH _
HORTHY M.-DT la
VÁROSHÁZ
u
Allatok nevelésénél és hlzlaláaánál nélkaiSzhetatlen.
Csontkép 6 ét étvágygerjesztő. A valódi Fsstssr csak eredoU gyári csomagolásban kerül forgalomba.
ZiikMI blaht mw-l null! H fxtéjss él!
Szénsavas taksruraiiymeszet FUTOR helyett ne fogadjon ell 2 kg.-os csomag ára ... .. 04 fillér
5 kg. oa csomag ára ...... 110 Illlér
50 kg.-oe zsák ára (zsákkal) B»> \'Ilié\' VIlioal.UdAkiMk J él 3 V|. QI SiMl ..(.dmény
Seazarezhotó:
orszAg József
mag, mBtrágya, növényvédelmi sí erek atb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. A bírósági palota mollett. Telelőn 180.
(Nyomatott . laptulalíonoa Kózgazdaaáíl R.-T. Gutenberg Nyomda és Délzalal LaDKadó Vállalna könyvnyomdádban, Nagylualzain. (Felelős lizleévezató: Zalai Károly).
J """___Nagylumlaa, 1934. nepteraber 30, vasárnap Ara 12 fQlér
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP_
faefkesii\'séx éa kladóhlvatil * I\'öut 5 uin
Megjekaik miadw re«tei, bétiA ktyétei«v«i Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos fa\'S^.íu^Sm^Trt
Nagymagyarország emlékműve
Irta: ár. Ssnbó Zalgraond
Egy Salzburg városában élö, Izzó k\'kö magyar Schless István emléket állit szülővárosában a magyal nemzet dicső múltjának, szomorú jelenének, hogy ez a kőbevésett emlék hirdesse, zúgja, harsogja a meg\' gyötört magyarságnak Nagymagjyjar ország feltámadását. A magyar vármegyék clmerpajzsalból van összeróva az emlékmű és fenn Szent István koronája tetézi be a felfelé törő oszlopot. Négy szobor van az emlékművön, négy nagy gondolat plasztikus kinyilatkoztatása.
Hungária Magyarország osztatlan cimerpajzsával, mely azt a Kárpátoktól az Adriáig terjedő földrajzi egységet jelképezi, melyet hiába darabolt szét a trianoni gyűlölség, hiába ajándékozott el országéhes alsóbbrendű nációknak, össze fog az forradni, mert a jó Isten is meg nem bontható egységnek teremtette.
És az emlékmű szobrai megmagyarázzák Magyarország megújhodásának történelmi folyamatát. ^„.ptUáll a magyar anya, karján kisciedévél, miitátjb a magyar élftir akarást és bizonyságot lesz arról, hogy a magyar nép él, szaporodik és fejlődik s el nem múlik aoha sem. Mint annyi más nemzeti sze« rencsétlenséget, túléli éz a nép az) ősi örökébe tolakodott birtokrablók embertjelen magyarirtását is. Él, fejlődik és sokasodik, mint ahogyan a nemes galy szivós életereje kiirtja, elnyomja és túléli a burjánzó vad hajtásokat.
Ott áll a becsületes munka apo-theozisu a magyar földmunkás személyében. Két eröa kezét össze-kulcaolva tartja, a két kezét, amelyekkel nem csak magyar véreink, de Európa népeinek Is kenyérmagot vet és arat. Ott áll és elnéz a világ nyüzsgő, tolakodó, egymást maró, hlu, léha és dologtalan embervására fölött, mintha mondaná : A Terem-tőtől nyert őserő lakozik erős karjaimban, mert az én munt«émból fakad az élet. Én tettem termővé az alföldi rónát, a dombos Dunán-* Ml, én ültettem Tokaj és Badacsony tüzes nedűt ontó vesszőit, Bácskát, Bánátot, Erdélyt, a Fd-íöldet és a nyugati végeket az én ekém szántotta, az én két dolgos kezem vetette el kenyéradó maggal. Csak ide/g-órálg adnak nektek, betolakodott idegeneknek kenyeret az ín münkám verítékével áztatott mezők. Mert visszasírja, visszavárja az ezeréves magyar föld magyar gazdáját, a magyar paraszt kérges, becsületes kezét, magyar aratói [ányok magyar nótáját. A magyar földmüvesö rögszeretete, szivós muri* kája vissza fogja szerezni Árpád vezér örökét. És addig is a béke eszközelvel^ji magvetés és aratás bibliai munkájával igyekszünk meggyőzni a világot és annak hataty másait, hogy békés uton. vérontás
nélkül adják vissza a magyarnak Igazságtalanul elvett ősi földjét.
De ha nem hajolnak a békés szó1 ra és nem akarják megérteni, hogy •Igazságot Magyarországnak,* akkor felel arra a negyedik szobor, honfoglaló magyar vitéz hősi alakja. A magyar kard nem puhult még el és ha kell, a magyar kard kl tudja-még vivni a magyar feltámadást.
A nagykanizsai emlékmű nemcsak ennek a városnak, hanem az egész Magyarországnak szól, mert kőbeyésett szimbóluma a magyar feltámadásnak. Hitet önt a megcsonkított ország lakóiba és reményt ad az elszakított részek magyarságának. Országos jellege van ennek az emlékműnek, mert a Trianon óta felnőtt fiatal generációnak plasztikus képben mutatja meg Nagyma-gyarországot összes vármegyéivel, ugy ahogy volt és ugy ahogy lesz.
Nem áji az, hogy az országzászló eszméje feleslegessé teszi Nagyma-gyarország emlékmüvét. Urmánczy
Budapest, szeptember 29 ^{^DQ^a^iőU Huszár Gyulát, a Gyermekvédő .híga\'Hdil ::$tegátóját-folytatólago-san clJcőVt;ietl hütjen keZel\' lés cimén biróíiág elé álIilottnkmert a Uja péijtéböl 28.«p0 pengői «aját eétotya költött <l. \\ki«orttan a tir* vónytóék folmeniette őt a\\/ul és kö-
Nándornak, az izzólelkü irredenta apostolnak gondolata, a csonka országot gyászoló, félárbócra eresztett nemzeti lobogó szivébe vág minden igaz magyarnak és mindene nél jobban erősiti a »Nem, nem, soha!* gondolatét. Szent dolog az országzászló eszméje és az a félárbócra eresztett lobogó ne hiányozzák Csonkamagyarország egyet len községének főteréről sem. Mert az országzászló nemcsak gyásztól, de kötelességünkre Is hiv.
Nagymagyarország emléke sem elvesztett országrészeink síremléke, hanem az okvetlen eljövendő Nagy-magyarország proféciális Ígérete. Dicsőség Nagykanizsának, hogy itt emelkedik szobordiszes, karcsú építménye a Dunántul kék ege felé. Kell hogy ez az emlékmű zarándokhellyé váljék, a csonkaország iskolás gyermekeit hozzák ide tanáraik, hogy megtudják : milyen volt és milyen lesz Nagymagyarország.
vclkezményei alól. A tábla ma tár-IWez.w^t m^sepnisl.clie a ^törvényszék felmentő itéle«l. Huszár Gyifláb a • végjtyU bűncselekményijén büdösnek ftíómlolta ki én Őt őzért 6 hóijápi bőrlőnre Ítélte. Huszár semmiéégi panaszt jelentett be az Ítélet ellen. > j *V v
tást még nem láttunk. A kormányzót Barcza Jenő államtitkár üdvözölte, majd a kormányzó megnyitotta a kiállítást, többek között a következőket mondván :
- Dicsőségére szolgál a magyar mezőgazdáknak, hogy ilyen kiállítást tudtak rendezni. Fontos, hogy a mai nehéz gazdasági helyzetben megmutassuk azokat az értékeinket, amelyek külföldi piacra számíthat* nak. A termelés méretei mindig Jobban kiszélesednek, a gazda ma nem maradhat a régi nyomokon, hanem állandóan tanulnia kell. Mi elsősorban agrárország vagyunk és ezért oly általános közszelíemet kivánok, amely felismeri a magyar gazdatársadalom fontosságát. Ennek a szellemnek tevékeny munkásokra van szüksége. A hitelélet egész szervezetét át kell hatnia a szolidaritás elvének. A mai nehéz viszonyok a társadalom minden rétegét nehéz problémák elé állítják, ezért kl kell emelni a magyar barázda népének nagy erkölcsi erejét, önfegyelmezett ségét, kitartását és\' hazaszeretetét.
A kormányzó, felesége és kisérete ezután megtekintette a kiállítást.
A magyar-Jngoszláv határforgalmi tárgyalások vi eredménye
Az összes vitás kérdésekben sikerült megállapodást létrehozni
Belgrád, szeptember 29 A Politika cimü. lap a magyar-jugoszláv határforgalom tárgyalásairól ir és előadja, hogy folyó- hó 26. és 27-én Kaproncán a magyar és a szerb határérdekelIségek értekezletre ültek össze. Szerb részről Csáktornya, Kapronca és még két határmenti járás, magyar \' részről Csurgó. Nagyatád, Gyékényes és Barcs képviseltették magukat. A tanácskozások cél/a a kettős birtokosokat és termelőket érintő időszerű kérdések elintézése volt. A lap szé-rint az összes kérdésekbán megegyezésre jutottnk. Elhatározták azt is, hogy életbe léptetik az 1929f-ben megkötött határforgalomra vonatkozó kiegészítő belgrádi egyezményt. Megegyeztek továbbá az, adó
1 ivek kölcsönös kicserélése, ilteWo belnutatása ügyében. Rendezték az adófizetési kérdést is oly irtodon, hogy mindkét állam adóhivatala az adókivetéskor a két ország pénzének napi árfolyamát tartja szem-előtt. Elintézték a terményeknek a határon való átszállítását teljes megértésben. Megállapították azokat a napokat és helyeket, amikor és ahol azokat átszállíthatják a határon. Lopás esetén, ha a tolvaj át--ezökik a határon, a vizsgálatot a határfiatóságok folytatják le Megállapodtak abban az esetben is, ha ragályos betegség előfordulna akár emberen, akár állaton, a határköze gek erről egymást kölcsönösen kő telesek értesíteni. " (
Az uj gazdaadós-rendelvt

„Agazdi ma nem raara<tt|#arég?nyofnofe<)tí
mondta Horthy kormányzó a mezőgazdasági kiállítás mefayltiftán
• .. .. . . ...... ,. • i,..
. Budapest, szeptember 29 Ma délelőtt ünnepély külsőségek között nyitotta, még Horthy Miklós kormányzó Gömbös Gyula miniszterelnök, Kállay Miklós, Lázár Andor és Fabinyi Tihamér mi-
niszf^ek Jelenlétében az <&zi mező-: gazdasági kiállítást, amely az 10Ó0 Őves magyar föld kincseit mutatja te. 9000 magyar gazda küldte el a legszebb terményeit a kiállításra, amilyen hatalmas és gazdag kiáill-
A hivatalos lap i ban teszi közg^ a kormány a gazda -adósságokról szóló *gyes rend* zémi tárgyában kibocsátott rendi letét. A rendelet értjében oly ingatlan telék árverése, i nek védettségét tökölte a az adós kérelmére legkésőbb december 81-ig elhalasztható abl az eaetben, ha ai adós igazólja, hogy a védettség k4pc*ánl szolgáltatásokat az érdekelt hitelező irányában pótlólag teljesiti, Illetve ha azt Igazolja, ho£y az érdekejt hltéO lezől uz elhajqfjttásfroz hrta^ájáryf- ) tak Ha az adó? gazdálkodónak általános ere\'dm\'ényre kiható rend kívüli súlyos károsodása olyan ter-metvéhyt vagy terméket érintő természeti csapás következtében áll elő, amely tet-mény vagy tcnriíl-vény rendszerint a következő gazdasági évben kerül felhasználnia, akkor az adósgazda az árverést n&n csak • gazdasági év végéig, hanem a Jövő gazdasági év végéig is $1-hálasz falhatja.
Ég agy óriási olajtali
/ Zelje-Hanover, szeptemh" „ ini na^y olajtelepen i idi" Az egyik olajtartály i ulllití Mintegy két hónappal a» éftlett 22-es tartály tornyál>an gyuft Weg a\' gáz. Robbanás fájnadt ós o/^ következtében egy Ttő oty hátain erővel- vágódott az egyik vasgere nék,*: h.og^ abból saikra pattant J f«*#yujtoua á tai<ályb«i iévő o A toronyban 16 ember dolgozott, "lük k^zöt 12-nek még sikerüli Idejekorán elmenekülni, de l-nck a sorsáról nem tudnak séinmit. A lángok a. földből csapnak ki óriási magasságban és az ,
A Gyermekvédő Liga felmentett igazgatóját a tábla sikkasztásért félévi börtönre ítélte
ZALAI KÖZLÖNY
1&34. íicplember 30.
egész vidéke! füstfelhő borttja. A kár felbecsülhetetlen
A neuhageni o\'aftartály még mindig hatalmas lángokkal ég Az oltási munkálatok teljea apparátussal folynak, de eddig még nem sikerült eloltani. A négy toronyban rekedt munkás s«ni került még elö. Valószínűleg ők is bentégtek.
A Dollfuss-gy ilkosok soífőrje életfogytiglani börtönt kapott
Bécs, szeptember 20 A katonai törvényszék hazaárulás büntette miatt életfogytiglani börtönnel sújtotta Neuwlrt Alfrédet, egy bir„ dalmi német olajcég bécsi képviseltjét, mert julius 2&-én Ő vezette a sző. • vejségi kancelláriához azt az autói, amelyben a puöcs veitfrc és két rendőr ült.
A bolgár-szerb tanácskozások
SZófla, szeptember 20 A bolgár és szerb államfők kőzött a barátság jegyében folynak a tárgya, lások. A két uralkodó tegnap esti be-szélgeléséből arra lehet következtetni, hogy Sándor szerb király szóflul látó-galáso nem jelent döntő lépési u Ju-goszláv-holgár közeledni tekintetében.
Elsüllyedt 171 utassal egy Japán gózOs
Dalren, szeptember 29 Taian Maru japán gőzös Dagu-sán mellett eddig még kl nem derített okból hirtelen elsüllyedt. A hajón 171 utas volt, akik közül 100 mandzsu munkás.
A betiltott frontharcostalálkozó flgye
Budapest, szeptember 29 Az országos frontharcos találkozót, amit okt. 6. és 7. napjaira terveztek, mint ismeretes, a rendőrség nem engedélyezte. Az Országos Frontharcos Szövetség ezügyten szombaton este budapesil központi székházában országos intézőbizottság! ülést tartott. Gróf Thakách Tholway elnök a történtekre hivat kozással a maga és az egész vezetőség nevében felvetette a bizalmi kérdést. A bajtársak teljes bizalmukról biztosították az elnököt és a vezetőséget
SALGÓTARJÁNI
.PERPETUUM\', „GN0H* ,KEX" ii .KALOR- .II.au! la,jobb kiljbik
HAZAI BARNASZÉNHEZ I
„LIGNOB"
lalOzelésD folytonégó kályha
Az Idény szenzációja I
Kaphatók nagy választékban:
FISCHER ós BADER
•••k»r««k*dé>
"AQYKmnzsA*.
A kisgyűlés nem járult hozzá a tanonciskola! tanszerhátralék leírásához
A balatoni községek elektrifikálásának flgye a rendkívüli kisgyűlés előtt
Zalaegerszeg, szeptember 29
(Tudósítónk lelentész) Bődy Zoltán alispán elnöklete alatt a vár* megye kisgyülése szombaton rendkívüli ülést tartott, amelynek Iagj főbb tárgya a balatonparti községek villamosítása volt. Dr. Brandt főjegyző ismertette a tárgyat, amely mintegy másfél év óta foglalkoztatta a vármegyét és az illetékes köröket Az alispán pályázatot is hirdetett az elektriflkálásra, de az elsőizben eredménytelen volt és másodízben ls csak a Trust pályá-» zott 18 balatonparti község kapcsolódott tele az akcióba Tihanytól Gyenesdiáslg. Az érdekelt községek nem tudnak egyenként tárgyalni a vállalkozóval, azért a kis-
gyűlés vette magára ezt a feladatot A képviselőtestületek maikévá tették a kisgyűlés határozatát. A községeket a távvezeték épitési költségei nem terhelik, csupán 11.688 P-t kőlelesek közvilágítás elmén fizetni. Az elosztás a községek viszonyainak megfelelően történik. Az áramfejlesztő telepet Tapolca adja évi 12000 pengőért. A kisgyűlés mindezekhez hozzájárult. i
Majd a többi tárgypontokra került sor, többek kőzött Nagykanizsa 27 határozatának megtárgyalására, melyek közül 25-öt jóváhagytak, Po» ledus Antal igazgató részére kiutalt járulékot és a tanonciskola tanszer-hátralékának elengedését r.em hagyták jóvá.
A zeneiskoláról és a nyilatkozik a
Városszerte nagy figyelem kíséri az idei téli zenei szezon ganei ter« veit. Nagykanizsán ma már a zene iránt való érdeklődés újra kezdi elfoglalni a régi helyét a minden* napjaink sok gondja-baja közt. Ma már újra kulturális szükséglet lesz
város zenei életéről polgármester
mindinkább a zene ebben a szép zenei tradíciókkal bíró városban. At őszi szezonnal közeledik a zjenel élet megindulása is. Sajnos, a városi képviselőtestület nem szavazta meg a zeneiskola hangversenytermének költségeire a költségvetésben
Kész
nemzetiszínű zászlók
minőségben olcsón kaphatók.
Szövetek, selymek, bársonyok a legszebb színekben. Kész nöi ós gyermekkabá-tok a legújabb téli divat-anyagokból. Szőnyegekből nagy gyári lerakat. Merne-sitett perzsaszőnyegek dus vólasztókban.
SINGER Divatáruház
Alapítás 1860.
Dr. MM Rafia ] kozmetikai
intézete
Deák-tér S. T.Uftni 133. Si4p«4|hlbák axakmerü kmaláae. DI<tW«k. „Deret" kéuitmáayak.
felvett 2000 pengőt s Igy eroldalról a program nem lehet az, ami meg< felelő terem esetén elő volt irányoz va. Megkérdezte ezügyben munkatársunk dr. Krátky Istvánt, Nagyka nizsa muzsikus polgármesterét, aki a kővetkezőket mondotta :
- Nagykanizsa zenei életének fejlesztését illetően ugyanaz az álláspontom, ami volt. A helyi zenei élet irányítását fokozatosan a zeneiskolának kell a kezébe vennie. Ter\' vem az, hogy a piarista kápolna céljaira eddig szolgált termet idővel a zeneiskola hangversenytermévé alakítjuk át. Amig ez meg nem történik, addig a zeneiskola azt a szerepét, hogy nagy hangversenyeket rendezhessen, nem tudja betölteni. Annyival inkább sem, mert hiszen a zeneiskolának a hangver-senyrendezés sem üzleti jellegű feladat-kör lenne, hanem tisztán művészi. Természetes, hogy addig, amig a zeneiskolának a megfelelő lehetőségeket nem tudjuk a terem biztosításával megszerezni, addig nem kívánom befolyásolni a magán vállalkozások által rendezett hangversenyek tartását, sőt azt támoga- , tandónak tartom.
Aki le akarta alkudni a fogházbüntetését
Szepetneken történt, hogy Pék János 15 éves flu összeveszett Horváth István revü 18 éves tarát\' jávai, aki állítólag meg akarta szúrni a Pék-gyereket, mire az pofonütötte őt- Erre Horváth apja odaugrott és ököllel ölyan durva ütéseket mért a Pék-gyerek arcába, hogy az elterült, majd a feldühödött ember a főidőn megtiporta a gyereket. A véresrevert flu bordatörést ls szenvedett. Ilyen előzmények után került az ügy a törvényszék elé, ahol Horváth István csak annyit ismert be, hogy 5 pofont adott fia bántalmazójának. De a kihallgatott tanuk eldöntötték a pert éa bizonyították a vádat. A bíróság az enyhítő szakasz alkalmazásával > 4 hónapi fogházra Ítélte a durva lelkű embert.
Mikor dr. Mutschenbacher kihirdette előtte az Ítéletet, Horváth alkudozni kezdett:
Jaj, kétem. én nem számítottam ennyire !
Megnyugszik, vagy fellebbez ? - kérdi tőle a bíró.
- Kérem, tessék valamit leengedni !
- Azt nem lehet, mondja határozottan dr. Mutschenbacher. Gondolkozzék csak : megnyugszik, vagy fellebbez ? i
- Hát akkor legalább egy hónapra tessék... - szepegi a hős.
Akkor én fogok fellebbezni, kiált közbe a megvert flu édesapja.
Fellebbezek ! - határozza el magát erre a delikvens.
_ZALAI KÖZLÖNY________
A Zalai Közlöny meglepetése olvasóinak
utptembti 30
Fonyódon
a va*at éa hajóállomáshoz cca 3 percnyire rend* a kiképzett utcában, Ideállá
villák
és tisbolt gyönyörű
telkek,
további kétke-mencés modern
pékség
alkalmi olcsó árért eladó. Közelebbi felvitá goaitás: „Központ" szálló üzletvezetőjénél Nagykanizsán.
A közönség rovata
Panaszkodnak a férjek
Rapluk ni alábbi panaszos levelet:
Igen IJsztelt Főszerkesztő Ur!
Ez aztán már mégis csak gondolkodóba ejt bennünket. Itt már, ugy érzzük, tenni kell valamit nckílnk, férjeknek. Szervezetten és egysége: Szerkesztő ur mindig megértéssel fogadta a panaszokat, kérjük, hallgassa kneg qgy*«r « férjekét is.
Schülzék már megint divatbemutatót rendeztek tegnap. Ot órától este 7-ig mozdulni nem lehetett az .üzlet helyiségeiben, de még az udvaron 8s az utcán is nehezen. Aki be tudott furakodni valamelyik turnussal, láthatta, hogy u széksorokban felesé-i geínk és kányáink hogyan izgultak a külön Juzz-zenekar csábos tangói és angolvaloerel wfelt, a legszebb kanU zsui mannequin^%en bemutatott százféle ruhAnajk, kabátnak, pongyolának^ Hát kérem Szerkesztő ur, ez igv nem megy. Mert hogy a vacsora megkésett, az még i-sa^ hagyján, f)e a feleségeinket a bemondott és valóban olcsó áraik ugy megbabonázták, hogy mi, akik ezt a levelet aláirtuk, mindannyian szegényebbek lettünk egy-egy ruha, kabát, miegyéb árával. Hiszen igazuk van a feleségeinknek: — muszáj venni, ha egyszfir olyan szép és olyan olcsó. l)o kérdezzük Ont, Szerkeszt ő ur, szabad a Schützéknek minket, férje tel meg se kérdezni, amikor azokat az árakat cslnáljákí Hát hogyan keressünk mi annyy, hogy azt a tömérdek szépet ós olcsót, amit Schülzék felhalmoztak, mind meg-vehessük a poloégciukuek? Ez ellen Venni,kell valamit, Szerkesztő url Várjuk az ön javaslatát, abban a reményen. hogy mint sorstársunk, egyetért velünk.
Soraink közlését megköszönve maradtunk tisztelői,:
több védUfcp férj-
Időjárás
A oagykanlsaal meteorologlnl meg-»íycl« Jelentének: — szombaton a bó-"éreéklet: reggel 7 órakor + 11-2. délután 2 órakor + 23\'8, eeto 9 órakor + 1(W.
rtIMut: reggel, délben éa este tiszta
- Csapadék <XM> mm.
^SrélíAfa,: Reggel, délben éa eate
(í/ualai iMUMmUa) » ■aéaaral*-■lel laWaatlalaaél aale M érakan u«»»aaa wAltaaéa nem •ÉrkaM.
- Maradék osztályát* u legkelleme. «bb meglepetéseket nyújtja Mielótt
"sártól, uóue\'neg SchOUék maradék
ouUlyét.
A Zalai Közlöny mai számától kezdve díjtalan képes heti mellék-lellel leszi gazdagabbá valérnapi azánull. Nyolcoldalaa mellékletünk megtzerzéae nagy anyagi áldoiatot jelent, amit arérl vá\'lallunk, hogy egyrészt lépési tarltunk a közönségnek az újság Iráni napról-napra lo-koródó Igényeivel, másréail ptdlg azéil, hogy honoráljak ail a kltarló ragaszkodást, amivel-elóflzelólnk és olvasóink líbora a aulyos anyagi viszonyok közepelle li kitart 74 évei u|ság|a, a Zalai Közlöny mellett.
Kírjült minden elóllzelönkel és olvasónkat, hogy fogadják szívesen
ezt a< ujltáiunkat.
A mellékletben helyi és megyei érdekességei aktuális lényképekel ll Igyekszünk közölni, mlétl Is kétjük Ilyeneknek Időben való hozzinkjullg-lásál.
Aki Nagykanizsán klkézbeslletl vagy váiátoll mai példányt melléklet nélkül\'hapolt volna, szíveskedjék panaszát a kiadóhivatalban jelenteni.
Vidéki eUlbelölnktól elnézést kérőnk, hogy mai siámunkhoz részükre irég nem ludluk csalolnl a mellékletei. Ennek kchnikal oka voll, amll a jövó vasárnapi számtól lógva kiküszöbölünk.
Miért maradt al a kaposvári fillére*?
Mint a kanizsai filléres gyorsok általában, ugy a mára lürcfctett kaposvári filléres gyors scin Urduit cl. Pe-difi lapunk hasábjain is többször közzétettük, közöltük Krátky polgármester kérelmét is, sőt külön hirdetmények is felhívták a közönség figyelmét a fillére" gyors indulására. Tehát nem áll az, hogy nem tudták szerte a városban. Elég utas is lett volna, ««akhogy ... Csak<hogy a nagykanizsai közönség kényelmes és v— 160 ember kivételével, akik i«ndes időben jelentkeztek — mindenki szombat délután, vagy ami egyremegy: vasárnap fegjjel jelentkezik és akar utazni. Igy szombat délben kellő számú jelentkezés hiányában a Máv lemondja a filléres indítását. Érthető is, hisz a szerelvényen kivül személyzetről is kell \'gondoskodnia, amit az igazgatóság sem teremthet elő az utolsó pillanatban.
Szombat déhitán — amikor már késő volt — annyian jelentkeztek, hogy elegendő lett volna a filléres indításához. Tanulság: a jövőben tessék Idejében Jelentkezni.
— NW ruhák gyönyörű faionokban idényvégi árakon Schütznél.
Egy millió lirát követelnek az egyik nagykanizsai exportőrtől
Lázasan folynak tovább a kihallgatások a valuta-ügyben - Ügyész ségl utasításra az egyik gyanúsított szabadlábon védekezhetik
A budapesti kir. valuta-ügyész, dr. Kolsis Jenő valószínűleg meghozta már döntését a két Budapestre szállított (nagykanizsai exportőr ügyéltfn. Nagykanizsán azonban a kél valuta-detektív, dr. I\'atay és Rónai lázasan tovább folytatják a kihallgatásokat n rendőrkapitányságon. A két detektív már egész halomra való üz\'eti könyvel, levelezést foglalt le és csomagolt össze, amit mind felküldtek a kir. valuta-ügyészség IJpót-körull helyiségébe. A nagykanizsai exportőrök közölt izgatott a hangu\'at, wggódva várják, kire kerül *>r, kit idézntik l>e és kit szállítanak fel legközelebb Budapestre, Az egyik exportőr kihallgatása egész nap tartott és már félő volt, hogy este ő is Budapestre kerül, azonban mégis hazaengedték. Egyelőre nem lelt a <harmadik.\' Értesülésünk szerint valuta-különbözet elmén 1 millió Ura beszolgáltatását kérik tőle, mig egy másik gyanúsítottól 25.000 pengőt kémek a felülvizsgálat alapián. Az exportőrök egy része azzal védekdzik, hogy ők nein a saját számiájukra ős felelősségre dolgozlak, hanem egy-egy-olasz tnarhaex|»orlőrnek a bizományosai voltak. Az egyiknek egyenesen fix fizetése volt a cégtől, amely u szükséges pénzösszegeket uz egyik pénzintézethez átutalta. Amennyiben tehát valutadifferenciák \'.ennének, ugy uz olasz importőrök felelősek ezért is, nkilqi<^ ők csak bizományosai voltak. Ezzel szemben persze a nyomozó k^zegok
számszerűen igyekeznek kimutatni, hogy milyen összegekéi kellcil volna beszolgáltatniuk. Az egyik ismert exportőr, akit szintén beidézlek kihallgatás végett, tisztiorvosi bizonyítvány nyal igazolta, liogy ágyban fekvő beteg, igy\' «nnek á kihallgatásától eltekintettek. •
Vannak exportőrök, akik mariidat vásárolnak, ezeket hizlalják, feljavítják (és exportra alkalmassá teszik. Noha ezek ellen nincs gyanú, ezeket is iklhallgatják, aminthogy az összes nagykanizsai állatkereskedőket, exportőröket ős ügynökökéi is és mindenütt felülvizsgálják, vájjon minden valutát beszolgáltattak-e a tendclkezé.-íckrxf} megfelelően a Magyar Nemteli Banknak. t
Ugy a kereskedők ,mbit n guzdu-kózönség aggódva várja a keddi országos vásárt. Két olasz kereskedő ugyan már napok óta itt tartózkodik, mégis attól tartanak, hogy " keddi vásáron is tovább tart a vételtől való tartózkodás, ami már most is érezteti hatását a piacon, hiszen több mint négy hét óta Nagykanizsáról egyetlen vagon szarvasmarha nem meni külföldre.
Nagykanizsán ma csak egy érdekli a nagykanizsai állatcxportőröket, kereskedőket, ügynököket: izgalommal várják, ki lesz a legközelebbi közülük, akit felkísérnek Budapestre
Az érdeklődök százai előtt
divatbemutatónkon ismát bebizonyítottuk, hogy
nálunk mindig • legszebbek is legolosóbbsk I
.. _■ jil /IP MÍ
, Áruház.

ZALA! KÖZLÖNY
ftt34 gggggbg 30
Hass éve ma____
(A Zala 1014. szeptember 30-lkl számából)
Kl felolős ? Már most, a háború első hónapjaiban felvetödött a \'háborús felelősség kérdése. Gróf Ap-ponyl Altért az Egyesült Államok elnökéhez Intézett memorandumban fejtette kl, hogy a háború kitöréseért nem a monarchia és szövetségesei, hanem az ellenséges hatalmak felelősek. \'
Kőrösmezőnél még orosz csapaí tok állnak, de a Magyarországba betört többi orosz csapatokat sikerült visszaszorítani.
0/lentim kezdődött Galíciában Csapataink pihent erővel ve^tték magukat az oroszokra. Első offen-zlvánk után a* ^rosz a Visztula mindkét partján megkezdte a lassú visszavonulást. Az uj hadműveletekben német haderők is résztvesznek. A német csapatok nagyságára jellemző, hogy szállításuk heteken át tartott a galíciai harctérre.
14 napos elkeseredett harc után
Jelenti Potíorek táborszernagy összes jelentős pozícióikból kivertük a szerbeket és most ^megálltunk kifújni magunkat,* Ezalatt azonban a szerbek megint betörtek, ezúttal Boszniába.
Indiai csapidokat szállít Anglia Európába. Az első toborzáson 600 ezer ember jelentkezett.
A maximálás fogalma a bécsi tőzs déről Indult el, mint háborús uj-. donság. A liszt-árak maximálása •Iránt történtek lépések.
A moratóriumot október 30-ig meghosszabbították.
Afganisztán fegyvert fogott az angolok és oroszok ellen India kul-sa, Petsavor ellen 400 000, az orosz elnyomók ellen 800.000 főnyi csapattal indult meg a mohamedánok szentháboraja.
Borzalmas jelentést küldött a német császárnak a tábori egészségügyi szolgálat főnöke a franciák l.egyetlenkedéseiről. Egy bajor utász csapat egy elhagyott községben 20 borzalmasan ^megcsonkított német halottat talált, orruk, fülük le volt vágva, szájuk fürészporral teletömve A községet a németek a földdel egyenlővé tették.
Dr. Hoch Oszkár két ellenséges golyót kapott a galíciai harctéren.
A kórház fertőző osztálya építését 28 000 korona költséggel Fatér Mihály nyerte el. A munka már meg is kezdődött. A pavillon a kórház mögött lesz, 50 m bosszú, 10 m ftté!es, 24 ággyal, amit szükség esetén meg lehet doplázni.
— Bútorvásárlás nem gond! Teljes berendezéseket leodkivQI előnyős rész-letfbetésre, sőt kamatmentesen ia szállítunk. Kopateln bartoráraház, Horthy Miklót-ut 4.
Hea miKUt az etzltysmjitfk! Iliin M unjqy lynl
Elélhető legnagyobb nyeremény izerencsts eielben: 500.000 »r»nyp«ngg. tovább* 300 000, 200.000, 100.000, 50.000, 40 000 20.000. t»bh 15X100, 10.000, 5.000. »tb.
nyeremények kerflhiek kisorsolásra. — A nyeremények kéaipénibtn lesinek kifliéivé. m\\
Az I. osztály húzása már október 20-án kozdfidlk.
A tor.Jefyek árai: eg<«t 24, fél 12, negyed 6, nyocad 3 r^\'H0-
legyek kaphatók: II]. Hlrscbler liksa Eirtt" épQI-t.
Valamit tenni kell a Huszti-térl Iskolával
Az iakolagondnokság uj tagjainak eskütétele
A nagykanizsai iskolagondnok-ág tagjainak vfíjf része kicserélődött. Kiije-"tezés és választás utján Barbárits I,a-jos, viléz. Bentzik Lajos, Boér üu-sx-lávné, dr. Fodor Aladár, jdr. Fülöp fiyőrgy, KenCdi Imre, írj. Knortzcr C.yőrgy, dr. Lukács Béla, Magas Mihály, dr. Makó (iálwr és Polonyl (iyörgy leltek az jskolagondnokság uj lagjaí. A tegnapi ülósen az uj tagok dr. Ilajdu Ciyu\'a elnök kezél»e letették a hivatulos esküt, majd Zsigmond Jó-zser titkár ism<-\'rte|le a lolyó ügyeket. A közigazgatási bizottság mindhárom körzet iskoláinak számadásait jóvá-hagyta. Tudomásul vei tv\' a gondnokság, hogy a Barakk nagymérvű Idla-
kollalása fo ylán elnóptelenedelt ottani iskola 47 tanulóját egy yegycaosztálvlw vonták össze. Majd személyi ügyeket tárgya t a gondnokság. Wyty a sok panaszra okol ac^ó Huszti-té/i iskola ügyóben elhatározta a gondnokság hogy a polgármesterhez fordul valaminő megoldás1 érdekében. Szánalmas a helyzet abban az Iskolában. Hossz a világítás, nincs megfelelő udvar é.i — ami a \'egsürgősebben orvoslandó — az illem hely-mizéria. Minthogy h tisztiorvos is már többször klrogásolla a Huszli-téri iskola ál\' ipotart, a gond. nokságnák most már v?g<5m l("H járnia a több éve huz\'»dó lehetetlen álliy*)-loknak.
Leülte a tizpengős büntetést dr. Árvay István a zalaegerszegi nyilas-vezér
Többször foglalkoztunk már a nemzeti szocialista párt ama móz-galmával, amellyel az egerezegi szervezkedés utján Zalában ls gyökeret akar verni és híveket akar esi méi mellé toborozni. Nemrég Zalaegerszegen gyűlést tartott a párt, d rendőrség engedélye és előzetes hozzájárulása nélkül. A gyűlést Arvay István dr., a zalai r.emzeti szocialisták elnöke tartotta. Arvayt
cn;.cdély nélküli gyüléstartásért a közigazgatási hatóság felelősségre vonta és Uz pengőre átváltoztatható egynapi elzárásra Ítélte.
Arvay István dr. büntetése most vált jogerőssé és a zalai nyilaskeresztes vezér pénteken be is vonult a zalaegerszegi törvényszék fogházába, hogy egynapos büntetését •eülje. )
„A tanítóságot végre kezdik megbecsülni44
Tanitógy&lés a kaposvári Virágos Hét ktrtfébsn
A Sombgymegyel Altalános Tanító Egyesület a Kaposvári Virágos Hét keretében tartotta évi rend-s közgyűlését. A somogyir.egyei tanítóság nem mond le a nyolcosz-tályu elemi iskoláról, a kántori Javadalmak rendezéséről, a megígért fizetésrendezésről, amelyek megoldását joggal várja Hóman kultusz-miníszlertől, a tanítóság nagy barátjától. A tanítóságot végre kezdik a legilletékesebb tényezők is meg-
áz elszaporodott znglrászok ellen keres orvoslást a nagykanizsai ügyvéd-világ
A nagykanizsai ügyvédek gyűlés?
tecsülní és munkájukat értékelni Ebben maga Gömbös miniszterelnök jár elől, aki munkatársaiul hívta a tanítói kart A tanítóság szívesen csaUakozik a kormányelnök által hirdetett nemzetépítő mozgalomhoz, de joggal elvárja, hogy ^sérelmeit, haiait orvosolják, balkezes rendeletekkel, egyéni gőggel őket sem pedagógiai, sem egyéni önérzetükben ne sértsék.*
"Tegnap este taggyűlést tartott az Ogyvéd-szövetség naykanbsai fiókja dr Hajdú Gyula vm. tb. tiszti főügyész elnöklés ével a Polgári Egylet különtermében. A tárgysoroza-
ton az október 6-iki országos ügyvéd-gyűlésen való részvételt beszélték meg. A nagykanizsai ügyvédtársadalom képviseletében dr. Hajdú GyuUi, dr. Bartha István és dr.j
Rapoch Aladár utaznak fel Buda* pestre.
A taggyűlés fontos tárgya volt a zugirászat ellen való védekezés, a Zalai Közlöny is többször rámuta tott már a zugirászok kártékony és nem egyszer lelkiismeretlen munkájára. A zugirászok ma már annyira elszaporodtak Nagykanizsán, hogy az ügyvédek érdekképviseletének fel kellett rá figyelnie. A közönség - sajnos - az intő példák után «em jött még rá, hogy a legsajátabb érdekei ellen is vét, ha felelőtlen és tudatlan zugirászokra bizza ügyei elintézését, fontos íratok megfogalmazását. Ezért az. ügyvéd-értekezlet elhatározta, hogy a lendelkezésre álló törvényes eszközökkel a legkönyörtelénebb harcot inditja a zugprókátorok elien. Ebben a harcban az ügyvédség számithat a közönség érdekeit mim denkor szem előtt tartó Zalai Közt löny segítségére.
ül
Eui mf rnr ember nyert nir ■
ffl. III. eizlíliiirililüsii
M« majdnem mindenki vesz osztály-sorsjegyet, mert kl* ffs»*«ggel nagy vagyont nyerheti
Október 20-án kezdődik
az u| sorsjáték, nagyon ajánlatos, hogy rendeljen egy sorsjegyet bármelyik lóárusltónál,
mert akkor reménye biztosan lesz.
sőt gyoreau meg U gazdagodhat I
Legnagyobb nyeremény szerencsés tsetcen
500.000
jutalom ém njreremiayek
300.000 50.000 25 000
200.000 40 000 20JXK)
100000 30JXW 15.000
stb, stb. aianypengő, öss\'esen közel 4 millió araaypoagfi. mely összegei a^tnial Kifizetik. A st.rsjegyek lele nyeri Az I.-oszt sorsjegyrk hivatalos ára:
Ejéai Fél N\'gytd N.okad
24 ml 12 Mi 6 Mi 3 PMi
■iBéeaki viatonyelhoz mérten vehet réett a Mrajáttfrtt Nincs kfllönb-
aég a sorsjegyek között, mert DJ MT.J4tiki 1741 UJ romfeyrfgl
frr A lucernaliszt korpa helyett
Amerikában már hoasaabb idö óta rájöttek arra, hogy a lucerna, széna liuilé Őrölve, magas fehérje tartalmánál fogva, ugy a növendék állatnak, mint « hizó sertésnek él fejős tehénnek is igen értékei. Lu-cernalitzt készilö gépről közölt mai hirdetésünket olvasóink figyelmébe ajánljuk.
SZÖVETEK!
SZŐRMÉK!
A vezető divatujdonjságok legszebb és legnagyobb vá\'asztékát vételkényszer nélkül megtekintheti
Xirschner Mór divatáruházában.
ig4is<epásmbcr 30
KAPI HIREK
NAPIREND
Si«pt«mbw 30, vitára.
Kómal katoHkui: Jtromot. P<oto»t. Jtíomoa. Ur.: TfaUrt bó 21.
■• U.lt*Í<>uMtÁ!ul ■ MMl aNMáwk. hétköinap 5, 7, 9, vasár és ünnepnap 3, 5,7 és 9 órakor.
| »Y"r\'i. * • \'
OyégyaaeiUii éjjali ssolgilat a hónapban: Qiangyal gjfógy^ierUr Deák-tér 10, U. ét a kiakátiliaal gyógyszeitlr. \' i". : OAzíHrdö nyitva reggel 6 órától aat« 6 *«f (bét», tzetda, péntek délután, kedden egét* nap néknék).
Október I, hétfő
Róm. lr»to1lkülj: Remlg pk. ProtMt.: Malvin. hó 22..
ZALAI KÖZLÖNY

A m! hallgatásunk
Oiytm eltóánt « a oaend.
Rólad eyy fölclkásó kt« hlrtae kapók,\'
hc-gy fényében megmutatnád magad.
A c»end egyre hömpölyög, dagad...
oly vak gőtétek a napok.
fia nem tudom, do Idehallom, mágia
minden titkolt rámgondoláaod.
A percek hangos salvverését érzem,
Ilyenkor hívsz, szótlan Ózonra értem,
raewzlro magadat hiába ásod.
A szám kerül éa aohse beazél rólad,
ciak a aalvein Wéllt folyton.
Ort állaz minden goodolatom felett...
lélek. Uo«y egytaer kö»zönéa helyett
valakinek — majd a heved mondom.
-\'(Október « megünneplése) A Zrínyi Irodalmi éa Mllvéaretf Kör tradícióihoz híven az aradi gyiainsp megünneplésével. kezdi meg a munkanévét. Az ünnepség siőnoia dr. Kerksy József társelnök, a leiny-liceura lgajgató|a lesz. Vleloriaz József költeményét Cilk Slefánla, a líceum lanérnöje szavalja. Énekel a Kör Végresksrt.
- (Dalos-hlr) Az Országos Ma gyW\'ÓaloítzOvéfiég hétfőn eate 6 órakor larljá Igazgatótanácsi aléaíl Budapestéit a köiponlj yírtshíza laiiácstsrmében. Az tlléaen a XIV. da-loskerűlelel Bsrbarita La|os kar. 15-ilikár kípvlull. Miinap országos dalos-kongrcsrus lei?, utána datos-nciorj. A Nemzeti Munkahét kere-lében ma, vasárnap 3:00 dalos rendez ünnepségei Budapesten.
- (Kereskedők L pja) U| ka nirial ssaklíp-kopogiit a syllvi-tloiság ajls|án. A „Z ilamegyel Ke-leskedök Ltfpja" \'a nagykanizsai OMK^urtilet kiadlsibkn Ötbefen-tínt jelenik tíeg, szerkesztője dr. Kirfctt|-RMW- fflk\'r. A - top tag-\' Illetményül Jir az OMKB.trgoknak,
.-»z*nyakénl-10
Filléres Divatüzlet
■agykanízM, E.zaéberttér, Slrém-héz
Uj üzlet! — Uj árnkl
Méterenklnt
140 cm. széles nöi ruha és férfi szövetek . P 2.90-töl 140 cm. széles női és férfi kabát szövetek . „ 4.50 „
100 cm. széles gyapjukasánok.......2.70 „
Női divat gyapjú szövetek........ 1.90 „
Cord bársonyok legszebb minta, legjobb minőség 2.80 „
Tweed szövetek ........F -.75 „
100 cm. széles kockás divatszövetek . . . „ -.96 „
Clottok 140 cm. széles.......P 1.16 „
l» schiffon ...........F -.60 „
Zefír...............-.72
Mintás műselyem...........-.50 „
Tennisz............., -.45
Legszebb mintázott flanel........ -.78 „ .
Pizsama flanel, prima.......... -.88 „
Goldberger kockás pizsamatenisz, színtartó . „ -.72 „ EzenklvDI krepdeschlnek, llatnlaolok, beduinok, marocalflok végből, csekély gyári hibával, filléres árakon I
Kirakatainkat kérjük megtekinteni 1
Filléres Divatüzlet
Nagykanizsa.
fillér. Az e\'só szám a beköszöntön kívül érdekes és hasznos tudnivalókat, tanácsokat tartalmaz szak-kérdésekben. A lap hirdetésekből tartja fenn magát. A^kerenkedö-tiraadalom számára szükséges napi közlemények természetesen ezulín Is a Zalai KOzlOnyhen |elenntk meg.
— A 33. m. klr. osztftysora-játék október 20-fln megkezdődik. Az Összes sorsjegyeknek felél kl-sorsojik, tehit minden második sorsjegy nyer. A nyeremények ösz-siege közel 8 millió pengő, melyei azonnal készpénzben üzemek kl. Már egy sorsíeggyel (szerencsés eselbn 500.0C0 pengő nyerhető., A ju\'a\'r m 3COCOO P, a Ifnyere-rré y 200 000 P, aionklvül 100.000, 60000. 40.000, 30.000, 25000 slb. pengő. Nyerési esélyek és lehetőségek tekintetében az Összes sors játékok élén áll. Ezen körülményben és a felléilen megblzhalósigiban leli migyarizalál ezen klIOnO állami Intézmény napról-nipra fokoiódó közkedveltsége A sorsjegyek hivatalos irs: egész 24 P, fél 12 P, negyed 6 P, nyolcad 3 P az összes budapesti éa vidéki löárusllóknil.
— (A IX. Izr. kbzségkerdlet) október 7 én, vastrnap tartja évi közgyűlését Nagykanizsán IVetez Tivadar kereskedelmi tanácsos elnöklete alalt. A közgyűlésen wtibek közOlt elősdóként s/ercpelnrk dr. Halphen Jenő, dr, Wmkler Ernő és dr. Hitpert Sslamon tapolcai főrabbi. Ugyanakkor választják meg a képviselőket az orszigos köigyü lésbe és a községkerűlet tisztikaréi. Közgyülét után közebéd. Jslen\'keznl a körebéden ríazIvrvMnek oklóber hó 4-íg bezárólag a nagykanizsai izr. hi községi Irodában.
— Szőrmék Icgilivalosabb minőségben Singeméi.
— (Nyolc napra elzártak egy német állampolgári) Unlch Ltyhel 20 évei kereskedő, német állam-po\'gárt a nagykanizsai rendőrség bünlető tlrája nyolc napi elzárásra llél\'e. A német állampo\'gtrságu fiatalember ugyanis nem lar otla be a külföldiek litarlózkodásira vonalkoz\' szabályrtntielelel és engedély né kül három hónapon \'ul tartózkodott Magyarország területén. Az Ítélet jogerős. j

Oyomor , bél- éa anyagcserebetegségeknél. vérszemé yarg, sápadtság éa lesoványodés eseteiben r.ggel éhgyomorra egy pohír természetes .Ferenc József keserűvíz az emesziőszervek működését hathatósan elómozdltjs s Igy meg-könnylil a tápanyagok véib lulásit. Orvosi szakvélemények hang.u\'yox-zák, hogy a Ferenc József viz ugy felnót\'eknél, mini gyermekeknél Igen gyorsan, biztosan éa mindig kellemesen hat.
Vannay János a rádióban
A magyar, rádió október 18-4n csie 1) óra 50 perekor k. zdöiiö hsug^nicny-mú&or^n (,\'őszór kerül c!őa<Uhra Vaitnay Jitnusmik, a nagykanizsai v4. rosl zeneiskola igazgalAjitmtk egyik legnagyobb eddigi zenekari mikve, u Mozaik.szvii. Vajunay, \\<ihl> wiijl egy éven út dolgozott a bat tételes, biitftl-mas mfivöüi s most az operaház zeise. kar.i adja elő azl elrtszór a rádió esti műsoréban.
Figyclemt«mélló körülmény. hogy egy md első előadását a rádió mftnoré-nak legelőkelőbb idejáben é« legelőkelőbb zeneluirilval túztc mOaorra.
■egszünlelték az eljárást
az édesanya ellen, akinek kisfia forró lúgba eseti <s halálra égett
A nyáron Nagyrécsén Németh Józsefné sz. Takács Mária házában mókás volt. Segített a munkában Szabó Vendelné az. Horváth Anna munkisasszony is. Közben egy forid lúggal taU 30 literes dézsil letetlek a konyha földjére. Bevetődött Siabó Vendelné 6 éves fiacskája, akt mln-denáron\'az édeaanyja mellett akart maradni. Srabóné rászólt, hogy menjen kl a konyhából, de a f ucsks nem akart, mert előzöleg.^megázolt és fázott Az anyja erre tréfásan vízzel megspriccelte a gyermeket, aki ugylálszlk eltol hilrilt és közben beleesel! a lorró lúgba. Kórházba szállítása uián másnap meghall.
Ugy Szabóné, mint , Némelhné ellen megindult az eljárás gondatlanság okozta emberöléa miatt. A két asszony árlatlansigil hangoztatta. Dr. Miklóa Sándor éa dr. Kovács Ervin védőbeszéde! ulán 1 biróság Is illisponilukra helyezkedett és mig Szsbónévsl szemben megállapllcttik ugyan a bünöaséget, de mellóztík az liélelhozslslt, addig Némeihnét felmentenék. Jogerős.
MNB Ft
"ti a ir.-.S\';
a a n s i, o»»k
LÁ DIATOR
LUXUS MNOtr M4 márka garanMIla
kiváló mlnó.4,,1 |
ííéres olcsónapok a FŰRST DIVATCSARNOKBAN I
Női és gyermek kötöttkabáfok:-: Selyőmharisnyák
Sokszáz Fibrá nyakkendő x Férfi és női ernyők. férfirnTéVáadrág.
Össztánc.
Ma eate 8 órakor az Iparoakör alaó termében nagyszabáau öaaz-
táncot tartok.
Gábor, tánctanár
Ma: szüreti mulatság
van, est* fél 9 órai kezdettel, Min-|>otupós szüreti felvonulással Ipa. rosszékház összes emeleti termeiben. A tarba vigasság rendezője a Kerékpár Egylet, amely tavalyi nagyszerű sikerű rendezései után az idén is remekelni nkar a szezon első mulatságának m«g-rendezéiével.
— Ne hagyjuk el a régi kipróbált Ozleieket, mc yek szolldliguk-nál fogva nrm srerelik a hangot reklámot, de mindén erejaket az ö vevőkOzőnségűk érdekelnék szolgálatba áintlák. Wel.ifeld és Fiicher cég a régi 38 évei hagyománya ttetinl minden finom Igényi kielégítő árujával ma Is épen oly jó, olcsó, mint azelötl volt. Óul dlval-ujdoniágalk meglepően szépek l az fl Jóságuknak megtelelő árnál sokkal olcsóbbak. Kérik kirakataik megtekintéséi, mely meggyőzi a nagyérdemű közönségei arról, hogy a cég továbbra Is megérdemli a nagyközönség szivei támogatálát. (—)
Diórönköt
lrgmagassbb árban vész
Nyltral Imre
Klráijr-atca U. Ugyanoll tölgy és egyéb rOnk megvétetik.
— (Leszüreteltek a szőlősgazda helyett) Nem mindennapi meglepetés érte tegnap az egyik zalaegerszegi kereskedői, aki mái napok óla minden előkészületet megteli családival rgyüll, hogy a közeli hegyen levő kél hold szőlőléi leszüretelje. Kl li mentek a szőlőbe, ahol azonban elképzelhető nem kis meglepetésre, egyellen fOtt siőlől sem találtak, meri Időközben való-szlntileg éjnek idején Ismeretlen lettesek teljesen leszüretellek. A csendőrség moll erős nyomoiáil Indított az éjszakai izőlőtolva|ok kéirekeriléiére.
— Kztta.iegrk az összes minőségek-ben Singeméi.
ZALAI KOZLONY
— (Hirtelen halál) Szíjgyártó Mihály nagykanizsai csordás a háború óla még mindig künn van Oroiroruágban, ihol tűzoltó lett. Nagyon szereteti volna hazajönni, de pénz hiányában ez nem sikerült Oyermekel közben felnőitek. Nfgy-kanlzsán, ahol a Teleky-ulon lakik az apa nélkül maradi culád. Szlj-gyárlóné iegnip reggel sz udvaron hirtelen rosszul leli és Oiizeetell. Kihívták a menlőkel, de a uegény auzony addigra meghalt. Meghall anélkül, hogy viizontláihslta volna a metszi Oroizorazágból hazaió-várgó férjét. A halál uka: síivszél-budés.
— Nemattá sskl nUiUnuja(ok leg. olcaöbban Schútzuél kaphatók.
— A Nagykanizsai Keresztény TArsas Temetkezési Egyesület a Rozgonyl-utcai elemi likoii torna-termében oklóber bó 8 án, határozatképtelenség eleién 14 én vssár-mp d. u. 3 órai kezdetiéi rendkívüli közgyűlést tart. Tárgy: Az égyeiület Klnlzll-ulcal Ingatlanának lalarozáil, ilielve átalakítási munkálataira beérkezett pályázatok teleti döntés Elnök.
— Uivwoa rttukoUk prima bőrből a legújabb formákban legolcsóbban Brónyal Divatházban kaphatók.
— Hol rendeljünk az uj m. klr. oizlályiorljálékra sorijegyel ? Ez moit nem kérdés, mert odamegy mindenki, shol .szerencse" van Ugysnls a szenzációs 300 000 pengői a Belvárosi Vállóűzlel r.-t. nál, Budapeil, Teréz-körul 37. nyerte e hélen 8 boldog ember. Ezenkívül li a legutóbbi 6 év alali izámoi nigy nyereményen kivül a 200.000 pengői főnyereményt li kétszer nyerlék e népszerű fóáruillónál. Siessen léhát Ón li és rendeljen egy levelező-lipon még ma egy io»|egyet. Kl-llzelnl van ideje íz október 20-án kezdődő huzái elötl.
— Nál éa ayeraséUabáukbsB hatal-ruaa raktár. Singer Divatáruiul*.
— Hugh Walpoie, a nagy angol iró, éleiének lőmüve, a tolralógls, amelyei Tbo Herrles Chronlckle címmel, négy év alatl irt meg. Négy Négy teljesen önálló regény. Négy része yan a Hrrrles-család történetének, amely a XVIII. században kezdődik él napjainkig vlul az eieméeyekel. Eit a nigy, klasszikus alkoláit magyar nyelven Karácsony kor bocsájlják a könyvpiacra. Hugk Walpoie izemélyérOl, Iról munkásságáról érdekei adatokat kzől az Uj Idők eheti izáma.
1M4. szeptember 30
Özlaláihalwnáa Xu s>.t közön
, \' »é» azlvea tudomására hozni,
hogy Caengarv-ut 0, ssám alatti uj árakkal kibővített
ttiíiiili-iiliíint ii i Kováid gyár íjijüítlipíl
■Iklá.-.laáka tVá™kia rakta), a volt Uutter Oóaáaé tála kési-
muoka-Ozlelhelylaégbe helyeztem át
Raktáron tariok mindennemű pamutot, gobelineket azönyegala-pokat fűzőket. melltarlókat, általában a szakmába vágó olkkaket Válla lom továbbá függönyök, terítők öaazaállltáaát. ••általat, párnák monUro-Záaát, .10.yo.it.U.t Uj, modorn mintákkal és karlaatasaaa/alsaaáá^. — CaiMrak, l.gak, ,uk...»U.k alaSeaailta tlntitUUsak Kifényesedett ruhák fénytetenlttotnok. — Szlvoa pártfogást kér
Schweltzer Kálmánné, Kováid gyOJtötelep f.T\'.\'Ji""\'
RÁDIÓ-MŰSOR
Budapest, vasárnap-
7 Zenés ébresztő a Nemteli Munkahót megnyitása a\'kalmából. — 8.33 Re. fonnátus \'Istentisztelet. — 9.35 Hírek. - 10-M.10 Egyházi ének. Szentbe, szédet mond Tóth Tihamér dr. - 11.15 —12.15 Evangéikus istentisztelet, -í. 12 20 időjelzés, időjárásjelenlés. — 1230 Kózvelilés Szolnokról VerveghV Ferenc saobrának leleplezési űnnepsó-géről. — 13.30 Operaházi zenekar. — Szünetben .Rádiókrónika,. (I»app Je. nő.) — 15 Székács Eemér; «Időszcrű gasdaságl tanácsadó..
Kaastl né Holaar Blly
értesíti a t közönséget, hogy
- retikül
bőrdiszmüáru
szalonját Katk La ars kalapazalonjába, Horthy MIklós-ut 1. Városház palota,
helyezte át. Nagy viUaaUk. aagUfi alarf árak. Alakitá—k, Javitáaak I
~TT
(15.10-15.40 Budapest II. és a KléW. Lo9onczi-Schwcilfcer Oszkár t(sa)onze. nekara.) /
15.45 Ix>sonczi-Schweilieer Oszkár szalonzenekara. — 16.30 «Szepesuég és a cijjszerck., (Krisch Jenő dr.) — 1? Az államrendőrség fuvószenekara. — 18 «A kétlelkű cmber.. Zágon István csevegése. — 18.30 Cigányzene. — 10.40 .Családi kör . Márti S.4ridor el)*sié lése. — 20.10 Versenyeredmények. — 20.30 Az osztrák rádió jubileumi műsorából. .üisambergből a világon. áU rádlóegyvekg. - 22.15 Hirek. - 22.30 Csuka Béla gordonkáik. - 23.20 Sza-Ion- és jazz-zenekar.
Bécs* 8.15 Ébresztő, torna. — 8.55 A bécsi filharmonikusok lemezei. — 9.50 A Seipel—üolifuss emlékmű templomának első miséje. — 12.15 Szimfónlkusok. — 13 örök da\'ok. — 13.20 Kamarazenekar. — 15.30 Állástalanok zenekart. — 17.25. Kamisch-kedlj uszórersenyének helyszíni kőzve. Ütése — 17.45 Beethoven: B-dur vonósnégyese. — 18.25 Melodráma. — 10.15 Schumann Erzsébet Marx-dalo-kat énekel. - 20.35 Riedinger: A Bi-aambergről • világ minden r&vébe, rádióegyveleg. — 22.5O DeuUchmefctcr zenekar. — 23.45-1 Gaudriot-jaaz. Buthipart, héti*
6.45 Torna. — Utána hanglemezek. — 9.45 Hirek. — 10 Lavater magyar elődje. - 10.40 Tlr p«rc egészségügy: «At íschlásrőL. — 12.05 Endte Béla vokilkvartettje. - 12.30 Hirtk. - 13.20
Időjelzés, Időjárásjelentés. - 13.30 Vi-
rány .László sza onzenekara. — 14.40 Hirek, árak. — 16 Diákfélórs. .Látogatás a kurucok táborában.a — 10.4j| Időjelzés, hírek. — 17 «A két Shaketon (és a magyarok.. Ifi. Hegedűs Sándor előadása. — 17.35 Tutsek Piroska énekel. - 18.10 Nímel nyelvoktatás. — 18.40 Jlelnemann Ede jatt-zenekara.
- 19.15 .Séta Tokióban., Mócs Ala-jos .ulüevele Japánból. — 19.50 Biró Sári zongorázik. - 21.10 A» 1. hon-védgya\'ogezred zenekara. — 22 Hirek.
- 22.15 A honvédaenekar műsorának folylatáta. — 22.40 Cigányzene.
Budapest II. éa a relék. 19.50 -20.20 .Edison,. Jlampel LAsrló előadása. B4te 11.30 Alpesi »ene. lemezeken.
- 12 Rádióiénekar. - 16.25 IXuicmIc. Beethoven: Hetes. — 17.25 Hinterho-fer Gréte zongorázik. — 19.30 Az oafc-trák rádió jubileumi hangversenye. — 21 Kienzi: A bibliás ember, kélfelvonásos opera. - 22.05 Hirek. - 23.20 Bécsi da ok a Wichardt-népaencnégye* előadásában, -r 24—1 Jecha-jau.
Allatok nevelésénél éa hlxlalésAnál nélkfllflxhatatlsn.
Ciontkép\'6 és étvlgygerjeiitö.
A valódi rutsp csak eredeti gyári cao-magoláaban kerül forgalomba.
lUkMI IM ffTN-t Dtitil ■ im4M tl I Szénsavas takarmánymeszet FUTOR helyett ne fogadjon ell 2 kg.-oa csomag Ara ... 54 fillér
B kg.-o« caomag Ara ......110 fillér
60 kg.*oe wAk Ara (zaákkal) 690 fillér
VlueaUUdikaik 3 U 5 kK,a> iibtl 1
Besaerezheté:
orszAq József
asag, aiBttágya, növényvédalml s arak slb. kcseakedáaében
Nagykanizsa, Erzsibet lér 10.
A blróaágl palota mallatt. Telafoa IM.
Oszi újdonságaink raktárra érkeztek
és igen olcsón árusítjuk.
Weiszfeid és Fischer Divatáruháza ?®"tér
..... .ZALAI KÖZLÖNY " _
gPORTfcLCT -
Óriási érdeklődés előzi meg a mai NTE—Zrínyi futballderbit
tzcplcmbet 30
Silves tudomására hoaom n. b. vevőimnek, hogy kedden, október 2-An újból kaphilók lesin^k a házilag elkészilclf, prima mlnőiégfl
Kérem továbbra ii becses támoffatáBukat mj
ADLER, hentes.
Ingyen szálloda a „Zalai Közlöny" Budapestre utazó elő-fizetői részére
A fővárosi lapok ma már a legfantasztikusabb kedvezményekkel igyekeznek egymásra licitálni, csak hogy kedvében járjanak előfizetőinek. Olkilós aranytömbtől az ingyen nyaralásig, kelengyétől az ötemeletes bérpalotáig a legkülönfélébb dolgokat sorsolják ki, külföldi nyári ulazásokat rendeznek és a reklám ezer ötletével csinálnak propagandát önmaguknak.
A »Zalai Közlönyt a maga szerény vidéki keretei közt nem tud egetverő meglepetéseket Ígérni elő-fizelőiuek. Mégis igyekszik lépési tarlani és előfizetőinek olyan kedvezményeket biztosítani, amelyek nem egy szerencsés nyerőt tesznek gazdaggá ós boldoggá, hanem minden előfizető számára egyenlő joggal és ejyéníö eséllyel, bérmikor elérhetők.
A iZalai Közlöny« minden igazolt előfizetője, ha Rudazatén van dolga és sziitodára van szüksége, jelentkezzék a szerkesztőségben, a hol utalványt kap, mellyel sgy, esetleg két napon ál díjmentesen lakhat Ik a főváros egyik legjobb-néuü szállodájában. Szoba-szómlá-ját t. i.. a *Zalai Közlönyt fogja kiegyenlíteni.
Nem kel! hangsúlyoznunk, hogy ez a kedvezmény a »Zalai Közlönyének anyagi áldozatot Jelent, de szívesen ajánljuk tel előfiaelő-inknek, hogy amikor Iiudapestre keli utazniuk, megkönnyítsük vele gondjalkat.
A kedvezményi az újonnan bt-lépő előfizetők ls Igénybe vehetik. Tömeges jelentkezés esetén a jelentkezés időrendjében fogja a szerkesztőség az igényeket kielégíteni. _
- N*wi»ti utaü záx4élc oteeén.
Nagy megukaritás. Singer Divatáruház.
Az ő?zi szezon kiemelkedő sportesemény* n n»al NTE Irinyi futball. • derbi. Sportkörökben rég nem volt tapasztalható oly nagy érdeklőd* mint amilyen a nr.ti kél kuiiiCAi tty. pat összecsapása iránt megnyilvánul. Ez érthető is, mert mindkét csfl|^. tünk Jó formában és teljesen egyenrangú ellenfélként száll ma a küzdő, lembe. Még élénk emlékeze^l.c,, ói • .nagykanizsai sporlközőns<Jgnek aí á gyönyörű küzdelem, amelyet 3 héttel ezelőtt vivótt az NTE a Zrínyire! a Spitzer kupáért. Az első perctől az utolsóig lebilincselte a nézőt és Sióg a befejezés tftfrt 5 perccel is nyilt volt a küzdc\'.etn Végcredmónyl>cn az NTE ö: 4 ur;\'uiyl»an győzött. A két csapat egymást multa leiül a győíhi akarásban és ez az igyekezet ós s>.iv-vei.lélekkel való játék Eredményezte a remek küzdelmet.
A bajnoki összec.ia|>ás sem marad mögötte a Spitzer ku|>a küzdelemnek. Sőt ezúttal a mindfcét csapatra any-nyira fontos bajnoki pontokért megy a harc, ami móg fokozni fogja mind-\' lét fél győzni akarásét. A Zrrnyit még gyengébb rormájálwn sem sikerült ÍZ Utóbbi Időben bajnoki meccsen legyőzni az NTR.nek, *zultal pedig teljesen egyenrangú ellenfélként lUi ki, mert el kell ismerni, hogy a Zrinyi csapata nagy fejlődében m«nt át az utóbbi időlien, A kél uj csatárral ós \'•Babossal a centerha\'.f poszton a zrf-»nyi csapata egységes és nehéz fe\'adat elé állítja a kerület legjobb csapatait is. Különös érdekességei nyújt a mérkőzésnek a kerQlei két legjobb oen-lerhaifjának, Habos és Bittérnek egymás elleni Játéka. Az NTE védelme valamivel jobb, mini a Zrínyié, de a csatársornál pedig a Zrinyi Javára billen a mérleg. Annyi bizonyos, hogy a Zrinyi nek noha nem volt ilyen alkalma az NTE legyőzésére, műit a mostani formájál>an.
Tehát rendkívül izgalmas szép mérkőzés várható. Tippünk döntetlen.
Az .NTE nélkülözni kénytelen egyik legjobb haliját, Hbrválhot, aki Üteg és igy nem vállalta a játékot. A két csapat u következő felállásban \'Ját-\' szik:
NTE: Csondor Csáki, Engellei-ter — Radics, JlÜtcr, Kudfch — Farkas, Ssollár, Szendrői, Jávor, CsáSz.
Zrinyi: lletyei - Kárpát, Varga — Beké, Babos, pőeze — p0ór, Weilák, Csöngel, I\'um, Boda.
A mérkőzés délután fél 4 órakor kezdődik. Biró Wolf.
Előtte egynegyed 2 órakor Reálgimnázium -Zrinyi ÍJ. levente bajnoki raérkőzés • kerül lejátszásra. \\ {!
Három vármegye leventéinek löversenye Nagykanizsái
Z«la, Somogy ós Vas leventéinek kerületi lőversenyc szeptember 3\'J-án, vasárnap lesz Nagykanizsán, reggel 0 órai kezdettel, a József főherceg-ntcai kispuska-lőtéren. Mindegyik vármegye egy-egy ólös csaj>attal v«sz részt a versenyen, üészlveú ezenkívül minden megyéből ő—G ktvenicoktatő. A v«r-seny rendkívül érdekesnek Ígérkezik és megjelennek azon a várós spórtélcté-nek no labilitásai is.
(Blrókttldós • re*** mérkőzésekre)
Zrinyi pálya eg/ncftfel 2 órakor Reál-gimnázium—Zrinyi. Biró KUiger. Ma-gyar-ulca^ pálya háromnegyed 2 órakor Vasutas—Rajna. Biró Czvefkó. Teleki-ulcai. pálya fél 2 órakor Nemzeti-Teleki. Biró Németh. Teleki-utcai pálya fél 4 órakor Hunyadi—Erdész. Biró Kohn Zoltán.
..... | / V
Ma nagy
Szinti illatúi
v.n IU.h<i ■ .Szép Ilona\' rtn-tUglöben. bls.nútaro
toportyo. pogácsával U Ml. Ede. must. 1 liter lel 40 fill. Jó miWwItn. bor, lll.t|e I P. Po«ány»árl b5ókÜ, U mi. III. Sulid, (Mládlat hangáit!. Jé cigányzene I Tánc reggelig I
BalApfidlJ almi Silve. párllogáít két Koplár Mihály _wgMÉWt.
— Ö.zl napsütésben áll néhány leány ■ mrgbesiéllk a Magyar Lányok uj munkatervét. Tutiek Aona népszerU leányII|uUgl lapja mozgalmat Indított, hogy minden ol-vaaóla |ó tanuló teheilen. A tanulás módjáról, az Időbeosztásról, mindenről szó ealk egy dkkioro-zatban, hogy lehetfivé lehették a nép terv teljesülését.
Együtt a „Ttikör"-rel
A Franklln-Tárfulat képes havi folyóirata, a >TUkőr«, rövid Idd alatt a .Zalai Közlöny. előfizetőinek is kedves szórakoztatója, mulattató]a, tanácsadója lett. Ttaztelt előfizetőink szívesen veszik Igénybe az együttes előfizetés kedvezményét, melynek révén lapunkat a »TilkÖr«-rel együttesen kedvezményes áron kaphatják meg, olcsóbban, mint ha a kettőre külön-külön fizetnének elő. Többszőr hírt adtunk már arról, s most megismételjük, hogy lapunk előfizetői a kedvezmények, pályadíjak és jutalmak egész soránalt lesznek várományosai, ha kiadóhivatalunk utján rendelik meg a legszebb és legértékesebb képes kavl folyóiratot, a .Tükőr.-t.
.... * >1
A .Zalai Közlöny, és a .TSkör. együttes előfizetésének kedvezményes dija egy hónapra P 2M E kedvezményes előfizetős! akcióhoz tisztelt előflzelőlnk bármely Időponttól kezdve csatlakozhatnak.
Közgazdaság
TarntaftOuJa
Buti ll.r.v 77-es 1<)-0S—1625. TS-ts 1820 — 16*0. 79-et 1639-1655. 80-. > 1645-1665, donánt. TT-«. 1575-1585 78-áj 15 90-16-00. 1605-1615
90-m 16 15 — 16 25 - Bois u| pt.lvldekl 1240 1255, mát 1360—127S. Zab u| 10/íp 1380 .1390. - T.werl ttuánl.\'l 1175 -1190
Kiadja • l.ptul.jdoMQ. Kőigardutai Kl. Ovlenb.Tg Nynmd. él Dítr.l.l Lapkl.de Vállat.t. Nagykanizsán, felelőt Uadé: Zaltl Károly. Intorurbaa uleloti; Ntgy\'zanlxu 78. szám.
BRIDGE-BLOCK
praktikus beosztással (50 lappál)
darabonkint 20 fiiért
kapható
a ZALAI KÖZLÖNY kiadóhivatalában Fő-ut 5.
valamint
Krátky György és tfj. Hirachler Mikaa dohány-árudijában, Flschal Ede és Schlasa Testvérek
könyv- és pupirkereskedésében, Horváth iózaef ujstgá\' udájában.
Nöi és férfit iéliKabái sxöveteU. bársonyok, flanelok, sszönyegek, sszörme-átruk nagy válassíéRban
GolenssJky Divatüzlet.
ZALA] KÖZLÖNY
1934 azéptnnber 30.
Ma U\'tolsŐ nap! ===== A világ legcsodálatosabb filmjel
KRISZTINA KIRÁLYNŐ
GRETA GARBÓ éa JOHN 4SILBERT ffiszéreplésével.
Előadások: 3, 5, 7 és 9 órakor. Nem felemeli őelyárak!
APRÓHIRDETÉSEI
Pilta érkezésll ayal Is lógat, iUsn-dóaa kapható Sípos Andcr csemegellile-tében. 3726
Jól főzó »M»nt október 15-re tel-vrtiek Fladxr pékség, Caengery-ut 28
■3760
Egy leiny bejtréoél álltat kaphat. Cteagery-ui 32 az. 3T57
BOhm Anlatné alhnaiMla, 7-irda utca, legújabb, legszebb miniikat fillérek ért nyomtatnak 3796
Saé»lra*ala>l müveket llllértkért vt-aárolhat Horváth n|aigbollban. 3752
Egyszobát udvari Ukia melitkbeiylaé-gekkel aaoruul klaét. Clm a kiadóban.
_-3755
Jobb klMélaSa* uonaall beüpisre felvétetik. Clm i kiadóban.
arnaa Hunvadl-ulca 17. éa Teleky-ut 13 aa. hátak. Bóvebbet Hunyadi-utca 17
t___3753
Jó állapotban levő lakaréklBakaljst
kereaek megvételre. Clm a kiadóhivatalban 3754
r, vagy ltodénak la alkalmas, vlláioe ütlelheiyitég Magyar u, 1 l/a. alatt kiadó. Bóvebbet Rákócsl-u. 36 3748
___, ______. éa tadraaa-
aa«M azonnal tetvéleUk Kolarlca lodriaz-meeleinél, Pó-Ut a -3761
Szépen bútorozott kétégyai azoba, Ittrdó-ezoba-naezrSlatlel, kiadó. Um s kiadóban.
3 kai. hold szidó Igz"!
azobáa villával, gyümölcaöaaei éakb. 40 hl. borterméaael 3600 peng&ért eladó. — Bóvebbet Klrályu. 35. alall - Ugyanott Király-u. 3. az. ház la megvehető. xua
Bitbory-u. 10.
azonnal felvételik
3765
i utcai lakta kiadó OTI melleit Zrlayl M.-u. 56. 3744
aataa*aaaaá kaeaaeh aaon-:. Ballal, állomislónők. 3749
kis koraakardék olcsón eladók. Suglr-ul 16/a, loldatlnl. -9750
------------, másoltat legszebben
ás legolcsóbban végez Pápai. Petófl-ut 91.
__\'_ 3768
Ütméé kétasobés, elóazobáa, nagyobb udvari lakás mellékhelylaégekkel. Eólvóe-tár 30.____3767
> aaratnaaUkat legolctőbb " , képkcrelezésl, régi Blandcll-11, lehér kitol ablakok klttelé-aét — Baláza Ovegea, Fó-ut 4. az. 3786
áron
raaaa aara
vállalok. k< Javítását, I
ütrtMaalk, klzirólag kényelmea. cau kott, hatazemétyeaek, olcaón rendelhetók. Tekloa-étlomia Ut. azám, Kaulmann
MarglI Mral. Ciengery-ut 19. Nyitva reggel 6 lói eaie 7-lg. Tyuktzemvlgit. Kedvezményez jegyek as Iparteatuletben Omke-ban, Kaoe-.-~
jectek e-nel.
Agilis fiatalembert lelveazek jutalékos Stem Uvegkeretktdéi, Pó »t 2. az. 3204
Vérosi Hotfló
Október 1-én és 2-án Hétfőn és kedden
Ossk felnőtteknek 1
Nők tanalhatnak! Férfiak okolbalnak!
Óriási siker* volt az sgési világon I
Előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor. Naponta az alsó előadások filléresek.
lön!
Lila akáo
Ifin I
Féltandljas angol, német és olasz nyelvtanfolyamok a Zalai Közlöny előfizetőt részére
A nyelvek tanulása évről évre jobban tért hódit Nagykanizsán is csak ugy, mint az egész müveit világon, főként a nyelvrokonok nélküli Magyarországon.
A Zalai Közlöny meg akarja könnyitehi előfizetőinek a nyelv, tanulást és ezért megállapodott két elismerten kitűnő nagykanizsai nyelv tanárnővel, akik három nyelvet 50 százalékos kedvezménnyel tanítanak a Zalai Közlöny előfizetőinek.
Angol és német nyelvtanfolyamunk vezetője Pallos Erzsébet. A tanfolyam nem csoportos, hetenként két órával hat hónapig tart, havi tandíj a Zalai Közlöny előfizetőinek 6 pengő, (nem előfizetőknek 10 pengő). Pallos Erzsébet a londoni egyetemen szerezte meg az angol nyelvtanári diplomát A tökéletes kiejtést biztosítják mr. Walter
Ripmnn nak, a Iondoni egyetem fonetika tanárának eredeti grammofon lemezei. Jelentkezni bármikor lehet a nyelvtanárnőnél (Erzsébet-tér 18. II. em.)
Az olasz nyelvtanfolyamunknak azonos feltételekkel S\'.ernberger Margit nyelvtanárnő a vezetője, aki a peruglai egyetem 187 hallgatója közül a legkitűnőbb minősítésű nyelvtanitási diplomát hozta haza. A tanítás itt sem csoportben történik, heti két órával hat hónapig tart a tanfolyam és részvételi dija a Zalai Közlöny előfizetőinek havi 5 pengő. Jelentkezni bármikor lehet (Szá-chenyi-tér 4. sz.)
Minden tanfolyamra való féltan-dijas beiratkozáshoz fel kell mutatni a Zalai Közlöny legutóbbi előfizetési nyugtáját, vagy a Zalai Köt. löny szerkesztőségének igazolását.
Az osztálysorsjáték most lefolyt föhuzásán ismét sok ember lett szerencsés és gazdag I
ön is az lehet, ha vesz egy sorsjegyet
MHiHOFFEB KÁLMÁN fífárnsltónál
Cssngary-ut 8 az október 20-án kezdődő húzásra. A sorsjegyek ára: nyolcad 3, n-gyed 8, léi 12, egéiz 24 P.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
Saját termésQ kerecsenyl asztal! áehér kar literenként P — 56 írt. siller (vOró,) éa Maaaaaat P -\'48 élt kapható Czen gery-ut 1». 82
■tariék francia dóriad baracktik, már
juttfua hóban érők, keterllmandula alanyra nemesítve, óezl Hollété,re, darabonként 60 fillérért. Száz darab vételnél 50 fillérén. Megrendelhető dr. Kótat Lászlónál Pogány, vár, posta DlósktL 90
Blroalma nagvban éa klnylnyben eladó. BatthySny-u. 19 3720
Férfi latens- éa rakaaalaatak
legolcsóbban Oolentaky DhratBzktben.
__ 3773
SaSaratfés aaSraaaérak legolcsóbban Oolentaky Dlvattlaletben. 3773
ét kéraoav ujdin igok leg. olcalbban Oolentaky Olvalüilelben. 3773
KStaaakéa udvari verandlt lakit nn vember l-re kiadó. Klalzty.u. II. -3774
— KlatlastvIseUk részére rendkívül elöuyös bulorvásárlási alkalom. Modem berendezések, tókéletea Jó kivitelben, boaasu lejáratra részletre, S6t kamat-mentősen Is kaphatók KepsMn bútor-•ruhásban, Horthy Uiklóiut 4. .
poqAnyvAri
ursdslml fajboraim kaphatók lllereaklnl már SO lllléréit. Legklaebb tétel 25 liter.
láXLT földbirtokos Bstthyiny-ulcs 20 azám.
Komfortot hiromazobás, 2 kétuobái, 1 egyszobát lakta október 1 re ktarfé.
Caengery-ut 86. 3546
Üatatkaraadoaéa elaéranga állapotban azonnal eladó. Cin s kiadóban. 3705
Oalataaaratkat kerea magaa jutalék.
kai, eaetleg lixxel előkeli biztosító lárts-aág. Clm a kiadóhivatalban. 3701
Petiit Kató varrodáiét, Hlrrchiné Peifts Rózaa kslspszstonjit, Saent Imre berceg-u. 6. (Nidor-u.) helyeaték 11. 3728
Caertgery ut 28. az. alatt fcéa, vtzvezeteaea, utcai h I re kiadó.
november \\ 3724
Igen olcsóéit kisébb-nsgyobb Bslel- vsgy mbltlyhelylaégek klatfék. Eőtrts-téi 10.
ssám. 3721
- A PAJOR SZANATÓRIUM (Budapest, Vas-ulca 17.) uj olcsó kórházi osztálya. A Vat-utoai dr. Pajor tzauutórlum a gazdaság helyzethez alkalmazkodva kórházi oazlályt nyitott azanatórlumi ellátással napi 8 pfngö ápolási díjjal. A külön szobák árall U lényegesen leszállította. Külónlegee gyógytényezői: Rádlumkezelések, bél. fürdők, (entrocteaDer, Darai Íjad) aziv-betegeknek kímélő és pihenő kúrák (electrocardlogiaph) azénaavaa fürdők alb. Nagyszabású visgyógy, Zander és orlopád gyógytermék, astmatzobák, te-bészeü osztály elsőrangúan felarerelt mütőtermelvei, plasztikai sebészet, em-lő plasztika, orrkorrekció, arcinegíiatull-tás (ránoeltüntetés) stb, urológiai oas-tályán a legmodernebb berendezés éa készülékek. SzCilőotziáiy 10 napi |eg-mérsékeltebb átalányárban stb.
Erzsébet királyné szplló
Budapest, IV., Egye\'em-utoa S.*
__(A Belvároa központjában).
100 modern kényelmes szoba. Liftek. Hideg-meleg folyóvíz. Központi fűtés. Az étterem és kávéházban minden este szalonzene. Az Erzsébet pinoéban egypínoér rendszer I MenO i I pangA 80 fillár.
1934. neplerober 30.
ZALAI K0ZL0NY
MIELŐTT
szándékozik véfini, tekintse meg dúsan felszerelt\' raktárunkat
Minden igényeknek megfelelő: hálók, ebédlők, urlSZObák,
szalonberendezések, konyhák, előszoba-berendezések és mindenféle kárpitos-árukban I
Magy választék! Olcsó árak! Kedvező fizetési felt***!
KOPSTEIN
BÚTORÁRUHÁZAK
Talafon i 410.
Nagykanizsa Sopron Békéscsaba a Szombathely
15.197/1934.
Faeladási hirdetmény.
Készpénzfizetés ellenében bárki, 6 hónapi kamatmentes részletfizetésre minden közszolgálati alkalmazott rendelhet tűzifát a város erdflhivatalánál.
Nagykanizsa, 1934. évi Ju-lius hó 21-én.
h Polgármestert!.

ÚJDONSÁGOK
Itgoloióbk árakon
BRONYAI
MUTÁlUHiZIAI <i
HOBTHY I-ÜT1.
VÁROSHÁZ
Erre várt? Itt van a
Ezt megveheti, mert \\a havi részlete csak
P 10*80
Kérjen díjtalan bemutatót a lakásán!
SZABÓ ANTAL
p« ut a.
rádió- és fotoszaküzlete Telefon 91. iz.
A Zalai Közlöny minden előfizetője
az utolsó hív! elóHzelésI nyugta felmutatása mellett
napi 2 fillérért
lag|a lehel a többszer Miéin nagykan\'zul Horváth-file u|sAct!zlet kSlctHnhSnyvtárának. Vigyts havi 60 fillérért a .Zalai KöüOny-minden elOllze(ö|e
annyi könyvel vihet ki havonta a kölcsön-könyviárbóL ahányat ceak el tud olvasni
At előfizetési nyugta felmutatói kötetenként 8 filléres kedvezményei k0lc«6ndl|ért kapnak könyveket a Horváthkolcsonkonyvtiitian akkor it, ha a havi kedvezményi nem óhajtják Igényberennl.
mmnlunUttl lltÜKZ tillilit
MENETRENDJE
érvínyei 1934. májul 15-191.
EraaAbet-tér-\'-Vaaiatillomé*
Eruíbet-tírre

6« 730 l« n oo 12" 13" 14 "8 15» 17" 18 « 1900 20« J1S0 22«
I g
u
E M 1 »
iatenyal menetrend
Ut fjitil M. M8 Kíg)fViflinif» irt. 8 00 Nt0kMtMÍr«M. 14 30 Ua^ki 1B4B
l
ALAI KÖZLÖNY
barátai
ZALAI KÖZLÖNY
hirdetőinél
vásárolnak!
ZALAI KÖZLÖNY
1934. szeptember 80.
pogácsát »tb, tOMIeteien. Olctón,
tágiwa 6r ölhet magyar gyártmányú MIDI OáeO egyeteme. lrH«4pMl-
kAlmAim és lAszló
Nagykaoizwü Hu- éa leány Iparostanonc Iskola felttgyatő bizottsága.
Pályázati hirdetés.
Nagykanizsa m. város által fenn tartóit liU- él leány iparo&tsnonc iskola egy előkészítő f u oszlálvá-ban heti 4 ónt éa egy II leány közlanietell outályábw htil 5 órai tanítással egybekötött óraadó tanítói állásra pályazatot UrdelOnk.
Ai állásta*»n tanerók a váliaslás nál előnyben részesülnek.
A megválasztott taneiök megblia-táss Ideiglenes ési Uzáiólag csak a izenrezés alatt álló fShlvatisu Igazgatói állás betöltéséig tart.
At állások a választás ulán azonnal eltoglalandók.
A kérvények október hó 8 án déli 12 óráte Hoffmann Henrik lelugyelóblrolitági elnök címére (Nigykanliij, Királyi Pálutca 9. sz.)
Nagykanlisa, 1934. szept. 29-én. Ttaoanlikolil leligyoU Miottiág.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
19592/1934.
Hirdetmény.
Aki pénzért erdei fatermelő munkában kíván résztvenni, október 15-én, Hétfőn reggel 8 órakor jelentkezzen vagy a sánci erdő mult évi vágásterületén/ vagy a Felső erdő Cseresznyés erdőrészében a récsei müut mellett az erdőőrnél, ahol a további utasításokat megkapja.
Nagykanizsa, 1934. évi szept. hó 26-án.^ Po|K4rme,ler
20056/1934.
Árverési hirdetmény.
i A Hajcsár-ut 3. sz. házat f. évi október hó 2-án d. e. 10 ófakoi a városi gazdasági hi vatalban tartandó nyilvános árverésen bérbeadom.
Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1934. évi szept. hó 2<?én.
ma Polgármester.
Diflíative-röokit
vásárol
Dukász Ferenc
* fakereakedó, Nagykanizsa, Magyar-utca IOt.
Márvány
Műkő
Terméskő
Igen Jutányosán
Sartori Oszkár Utódánál
Tslefon: 302.
Király-utca 39.
mj
CSILLÁR
éa mindennemO villaraoslámpa-raktárunkat dúsan felszereltük. Árusítunk részletre Isi
ELEKTRON
UdroaJMK-palo/a. Telefon -OS.
\'I* előjegyzését tavnszi szál-
I Itália gumók
i gok kirakatnnkban aegtektntbetök
Hirsch és Szegő magkereskedése
Erzsébet tér.
Nagykanizsaiak találkozóhely* asz
István király Szálloda
■■adapeet, VI., Padmanfcexfcy-wtoa 8.
Nyugati pályaudvar melleit. Telelőn: (Interurbán) 202—43, 294—34. — SttrgOnyüm: H0TEL1ST. Szobáink árát mérsékelttk. E lapra hivatkozók Í0% engedményt kapnak. Központi fusés, folyó hideg-meleg víz, lift, telefonos szobák. Teljes komlort. A szállodában étterem, kávéhár éa inericai bar
Jól Jflvedelmezfl kta 3m
bérház
főútvonalon eladó. Felvilágosítás kérhető 6. as. t«lelü non naponként d. e. 10—12-ig.
19456/1934.
Hirdetmény.
A nagykanizsai Zálogkölcsön Intézetnél Csengery-u. 8. sz. a. zálogba helyezett és 1934. szeptember hó l-ig lejárt, az árverésig kl nem váltott, vagy nem rendezett zálogtárgyak 1934. évi október hó 12-én dl u. 4 órai kezdettel, az intézet CsengQry-ut 8. sz.a. helyiségében elárvereztetnek.
Nagykanizsa, 1934. évi szept. hó 24-én;
„„ Polgármester.
Vetéseknél,
réteken, kaszálókon, lucernásokon, kertivateményeknél
csodát művel a
Péli-SijÉrájR
Bizományi raktár:
ORSZÁG JÓZSEF
u, .atrágyi, «»W»TtUal»lnn^,
Itk tanAiiwa Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett.)
Wi|«wls»i|l Részvénytársaság „
Meri Nyomda és Délminl Laphladú Uúllnlato
Nagykanizsa
KOeyvnyorada, kSajrvMMaiet. eaealaaó haáént, Meát kSayvek és dobozok (yáza ■ „Zalai KhWq> laelMkai napilap szerkesztOsága és kiadóhivatala
Készítünk i
mindenféle tatakedeimi, Ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi 4a iskolai uyomtalványokat, árjegyzékeket, műveket, meghívókat, eljegyzési és eskelial értesltése-. ket, gyászjelentéseket, névjegyet, latragasao-kat, körleveleket, röplapokat éa mindenféle -a ízléses kiállítású nyomtatványokat.
*| THJBP0I: 78. |
Gyártunk■
ttzletl könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfii zetekei és Uabóket, ninU-zacakókat, zsákcédulákat, naptártOmbóket, faánaptáiakat, dobozokat stb. elsórango kivitelben és a legolcsóbb árakon. t
Nyaiáa, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt
(Nyomatott a laptutajdonos Köipudasáii R.-
-T. üulenbcrg Nyomda és Délzalai Lamaarté VállalaU könyvnyomdálában, Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető" Zalai Károly).
HETI KÉPES MELLÉKLETT
Zalai Közlőm
iG\'HKGY!
Kaposvári Virágos Hét!
Líiir Andor IgaMáHilRvI rainlirtpr megnyitja a Kapoi*^ Vlrúgoi hclcl. mellette fill Uoiienyci Zénó íeliőháii
UOr Andor lgaui«(líy>ntoiuta- > KapMvili Yllifot Hiten a W.pl.iett
Jóucf Mherccu fogadtatnia Geutl kflí.éfl határiban. A főherceg. ai. oltani oruágiáixló leleptciMre érkeiett
TÁMOGASSUK ADOMÁNYAINKKAL A NYOMORÉK GYERMEKEK ORSZÁGOS OTTHONÁT, BUDAPEST, MEXIKÓI-UT 68.

osviri
Dr. Serédl JuizUnián hercegprímás a k«thollfcu» nagygyfltówn » körmenetben
Ferenc főherceg beszédet mond a kathollkui "«Kygyülé«eu
UJ nagy filmsiker Buda-
rten. Paula Weuely Adolf Wohlbrüok a
INGYEN LIKŐR kWNd uUalMat Ml WATTEHICH A. Budapest, VIL, Dohánj-u. 5.
A technika, hygiénla és izl
előnyei tartós ondolalas ragyogóan selymes haj hajhullás, hajkorpa
zsíros haj gyógyszere
bokrin gyógy&ampon Ormiig ajáalvat M«kp< kaláa aOr ai «laS haaaaAlat alfa.
FOraktAr: Hunnia (y&fy,,r,Ur Buda-P«l, VII., EriMbfit-k&rul 66.
60 FILLÉR
Renáta Müller éa Eggerth M&rta a mocUátogatófc kothrenoei
lét, a magyar művészet és Ipar diadalát hirdeti az újjáépített
kten, berlini-tér. Nyugati pályaudvarral szemben és a megye előkelő url közönsége Budapesten itt találkozik
Magyar-c*eh atlétikai TOTmjf volt va. •árnap Badapeaten. 1. A* atléták felró-nuláta. 2. Domboi-ári 700 cm-rel nyert « távolugrást. S.&uflka 880 an. gjt*t* nkkfráM
- kön
Photo Fo*.
JEAN BARY mondja: Fogadja mi
Nagymagyarország emlékmű Nagykanizsán. Schlesa látván kanizsai arttletósü id találó 24.000 pengős adományából épM. KépÜi* dr. Krátky litván polgármester és u adományozó áll
Akar ön izip tcnnlt
tanácsomat. Használjon VALERY krémet és púdert VALF.RY színtelen arcrouge-t VALERY tartói szájrouge-t. Akitor ön uebb len, mint nép. Asszonyom, ön gyönyörű lesz. Kapható csak elsőrangú szaküzletbea.
készítek aszbesxtoa uj találmányú príma varrott gyógycipőket Mtal* fa-gyáa, Uudáa, tyafcMeaa,
hőrkeménywUsek eUen
garancia) mellett, a le#-jobb fazonban éa ixtn-ben, 30 pengőtől. Njárj
dapeal, VL, Ssoady-atea
24. «. Gyógyctpök egyedüli készítője. Címet kérem megőrlinl. Kérjen Ismertetőt. Ingyen láb itrtiágfUU. Lúdtalpbetété teke t kéw. éa Mérték után káaaifefc. — THe-fom tt-7-M,
,k 10 fillér a
Kftzépaúlyuaknak
Kezdőknek
firoi— Hungária vatárnapl mfrkö-; tfj érdeke. Jelenete: Toldi ette-
|» ■ M.d.lt Du.tiVa elől
TELEPÍTŐ
SZÖVETKEZET
alakalt, mtíj eílláal Wat. kl a t.k plKuuk mléem aaM kerostlt-
rfletíl, >••»» • kUpíoaB embereknek la kfceMrt Wteaeáh. ho|, numaksak
legolcsóbb tol
H r„. U D«J»t«l. Cafií-alea M.
LNUlaU llputu IS—II HP
RÁBA-TRAKTOR
Szántási teljesítmény óránként egy magyar hold, fogyasztása 6 kgr petróleum. Ara háromvasú Sack-ekével M00 P. Flzetbetfi rémietekben három Wény alatt — El»«rang«s uradalmi referenciák. Ismertetőt ét árajánlatot küld a Magyar Waggoa-éa Gépgyár HL Bpest. V., Deák F.-u. 18. Tel. 818-50.
KÉPREJTVÉNYEK
Bajnokoknak
^J J\'í ír arkíoy Oy»l» a („adt.U.0.
HttrOL
GyínySra folríld ■ K«poivtrl Vlri N«gy«tídl Sfti Irtván iiobrftul
A Wkéjcwbal voh 4-ei hőnyid «i 101-m kflzfl. eircdck emlákfl&IMpályán Kntochwill Károly ny. .Uibom.gy Imi UH
íokma Uirf^xe!
F«lcl6» kiadó: Tarjáu Hugó. Sierkcuti: Nagy Bálái*.

Insert failed. Could not insert session data.