Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.

 
9.31 MB
2010-03-11 15:50:22
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
814
4504
Rövid leírás | Teljes leírás (1.38 MB)

Zalai Közlöny 1936. 251-274. szám november

Zalai Közlöny
Politikai napilap
76. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

78. Évfolyam 351. Mám
Nagykanizsa, 1838. november 3 kedd
Ara 12 mi.
ZALAI KÖZLÖNY

PM.i i
fft»-»TI KAI NAPILAP
Felelő® szerkesztő: Barbarlts L ajos

Neimrtcarunkeltenségeket
A magyar közvéleménynek Usztá. bari kell lennie a jelenlegi külpolitikai helyzettel. Ez annál is inkább fontos, mert a legnagyobb jolentő sógü problémáink szerves össze-függésben vaunak a külföldi relációkkal s bennünket a fennálló békeszerződések -értelmében úgyszólván minden nagyobb elhatározó sónkban megkötöttség akadá-lyoenak. Olyan megkötöttségek, a melyek még mindig magukon vise lik a gyűlölet légkörében létrejött megtorló szellemet.
A világ közhangulata tagadhatat* lanul sokat változott a háború utáni idők óta, de még mindig oly nagy Igazságtalanságok, méltánytalanságok és megkülönböztetések állanak fenn az egyes nemzetek között, hogy a torlaszok elhordása még hosszú időbe telik Kánya Kálmán külügyminiszter legutóbb nyugodt lelkiismerettel álllthutia külpo^iti. kai tájékoztatójában, hogy rez az ország 16 év óta állandóan a békét keresi.. Ezt a törekvését néhány hatalmas külföldi állammal annyira tudta fejleszteni, hogy v»!ük a béke szellemén túlmenően ma már szoros barátságot hozott létre. Ezt a ba rá ti szellemet óhajtja ápolni to vábbra is a Darányi kormány s miként azt a miniszterelnök parla. menti bemutatkozó beszédében ki fejtette, külpolitikánk irányán aleg csekélyebb változás sem fog történni A barátainkkal való jó vi szony ápolása azonban nem jelenti azt, hogy el akarjuk vágni magunkat a más államokkal való korrekt kapcsolatoktól, erre annál kevésbé törekedhetünk, mert Magyarország nyugodtan elmondhatja : Jenkivel szemben nem viseltetünk ellcnsé. ges érzülettel. Az a tény, hogy Van nak elintézetlen ügyeink, békés tö rekvéseinken nem változtat, mert n.indent, amit ei akarunk érni, békés eszközökkel szorgalmazzuk Vonatkozik ez a kisantantra is, amely államoknak előbb-utóbb be kell l.it-niok, hogy a jószomszédi viszony legfőbb feltétele a teljes egyenjogú-ság. Ha ez létrejön, amiben bíznunk kell, meg van vetve egyik legfőbb alapja a dunai államok g:izdasági együttműködésének, ami idővel po litikai kooperációban is megmutaí-kozhat. Nem mondunk le tehát arról a reményünkről, hogy a másik olda\'on is felül fog kerekedni a jó belátás szelleme s ezáltal lehetővé válhat a gazdasági és politikai érdekek kölcsönös elismerése mej. lett a mindnyájunk által kivánt ki békülés.
Kánya Kálmán külügyminiszter Magyarország békepolitikáját hirdeti változatlanul s az ő megfontol! kijelentései ma annál is inkább figyelmet keltenek a külföld hivata. loc, fak!orai és közvéleménye előtt, mert régen tapasztalható bonyodalmak nehezítik az európai kikristá. lyotodási folyamatot
Az európai politikát eddig a szö vetségrendgzer irányította, A bék*
Mussolini.
Mussolini vasárnapi milanói rádió szózata az egész világ feszült érdeklődére közben hangzott el. A Duce a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozva megáilapi\'otta, . hogy Olaszországnak nincs módjában a hasznavehetetlennek bizonyult
népszövetség
sorsával törődni és Róma miatt a genfi intézmény nyugodtan; elpusz. tulhat. Körülbelül ugyanezt mondotta a leszerelésről és a kollektív biztonságról is.
Olaszország szomszédaira áttérve, elsősorban
Franciaországról áfiapiiotta meg, hqgy * eljátszott Olaszország barátságát.
Svájo,
— mondotta az olasz miniszterelnök azonban Olaszország számára mindig egyike lesz a legbarátsá. gosabb államoknak.
Ausztriára térve át, bejelentette, hogy Ausz tria sorsa Olaszország tudtával, beleegyezésé/ -el és segítségével jobb jövő felé fordul a július 11-én kötött német olasz egyezménnyel.
Jugoszláviáról megállapítja a beszéd, hogy Olasz ország ma hajlandó vele együttműködni, annál is inkább, mert erre a lehetőség ma sokkal jobban adva van, mint volt régebben.
„Elképzelhetetlen, hoqy négy millió magyar az ország határain hivtil éljen"
Ezekután rendkívül mpiegen em lékezett meg
Németországról,
amely az Olaszországgal való megértést Írásban is lefektette.
— Ciano gróf — mondotta Musso Hni - tegnap érkezett vissza Rómá ba. Berlinben nem német -olasz paktumot kötöttek, hanem csupán megszabták azt az utat, amellyel a bolsevizmus és az úgynevezett demokrata felfogás ellen a nép bar* ooln; fog. Berlin és Róma között nem jegy egyenes ut van, hanem a két állam tárgyalása csupán egy -pont, amely Európa békéjének kimunkálását célozza. Olaszország vé-rét és fiatalságát áldozza, bp^y a régi zászlót, az antibolsevizmus zászlaját vízen és tűzön át győrié lemre vigye, még akkor is. ha a mai kapitalista államok közül 52 Js áll esetleg vele szemben
A most ünnepélyesen aláirt berlini jegyzőkönyvek megmutatják, hogy a Berlin-Róma közötti tengely nem elválasztó vonal, hanem inkább olyan kristályosodási pont, amely körül csoportosulhat vala. mennyi európai állam, amelyet át hat az őszinte békeakarat. Ezutáh
jaú, Magyarországról szólott rendkívül meleg szavakkal és kijelentette, hogy amig Magyarországnak igazságot nem szolgál-
tatnak, addig nem lehet végleges rendezésről szó a Dunamedencében. Elképzelhetetlen, hogy 4 millió magyar az ország határain kívül éljen. A háborúnak igazi nagy rokkantja Magyarország, amely áldozatul esett annak, hogy javítani akartak oly igazságtalanságokon, amelyek nek fennállása legalább is kétséges és ezáltal egy sokkal nagyobb tényi leges igazságtalanságot követtek el Olaszország mindig csodálattal viseltetett a magyar n<^p és annak kiváló tulajdonságai Iránt és fl kö. zeljövőben ünnepélyes alkatom fog kínálkozni arra, hogy ezek az ér zelmek kifejezésre is jussanak.
Beszéde végén \' Angliához fordult Mussolini :
- Szólok Angliához, mondotta -mert feltételezem, hogy Anglia is a rádió mellett ül. Ha Anglia azt hiszi, hogy Olaszország a Földközi tengeren másodrendű szereppel be fogja érni, akkor téved, mert míg Angliának a Földközi tenger csupán gyarmataihoz vezető ut, addig Olaszországnak a Földközi tenger
magát az életet jelenti. *
Mussolini beszédének pontoa és hivatalos szövegét most adták ki, amely a lapok által közölt szöveg tői egy mondatban eltér. Ez a meni dat helyesen igy hangzik :
(Folytatáa a 4-ik oldalon)
szerződések után megindult az egyes államok között az érdekkft zösségben álló országoknak olyan szövevényes összekapcsolódása, a minek ma olyan megingását kell tapasztalnunk, ami az egész rendszer előbb utóbb bekövetkező bukását jelzi. Ha csak a belga elhatározást tekintjük, ami azt mutatja. hogy Belgium kifejezetten belga poliükát óhajt folytatni s más államok konfliktusát az »öncó:ur belga politika érdekei szerint ítéli meg, azt látjuk, hogy az az irányzat kezd megerő södni, amely az egyetemes bizton-ság és kölcsö- c\'s segé\'ynyujlás esz méjétől egyre jobban eltávolodik Ha ez igy van, miként azt észlelni iehet, Magyarország külpolitikai éleslátása domborodik ki s bebizo-nyosodik annak a felfogásnak a helyessége, amely a kollektív biz. tonságot és kölcsönös segélynyújtást n\'em tekinti az európai béke megfelelő eszközének. A megtorlások rendszere és a kölcsönös segély nyújtási egyezmények révén nem
lehet Európa felmerülő ügyeit me rev keretekbe zárni.
Az európai külpolitika mé^ min dig hatása alatt áh Eden brit kül. ügyminiszler legutóbbi beszédének, aki nagyon hasonló kijelentéseket tett a békeszerződések megmozdití hatatlanságára vonatkozóan Musso. lini messze évekkel ezelőtt hangoztatott elvéhez, mondván : »a béke szerződések nem örökéletüek.« A népszövetségi alapszerződés 19. sza kasza módot nyújt a revízióina s ezt zet előbb utóbb élni kell. Érdeke ez nemcsak az igazságért kiáltó nemző-teknek, de az általános európai bé-kepolitikának is, amely a mai szö» vetségrendszerten előbb-utóbb kátyúba jut, ha máris nem találja ott magát.
Sokat beszélnek és tanácskoznak mostanában a leszerelésről, amely probléma igen sok fejtörést okoz a Népszövetségnek is. Magyarország nem volt abban a helyzetben, hogy részt vehetett volna a leszerelési bizottság munkájában s f-nnpk oka
az, hogy nem érzünk ferintartott helyet számunkra e bizottságban mindaddig, amig egyenjogúságunk elismerése késik. Hogyan vehetnénk részt bármiféle fegyverkezési, vagy leszerelési tanácskozáson, amikor mi 35.000 főnyi, a belső rend fenn tartására engedélyezett hadsereggel rendelkezhetünk, szóval a legmé-lyebb fokú leszerelési állapotban vagyunk akkor, amikor Európának úgyszólván minden országa immár szabad kezet élvez hadserege létszámának szaporítására. Nevetséges Szerep jutna osztályrészül, ha ilyen megaiázottságunkban asszisztálnunk kellene abban a bizottságban, amely ben minden ténykedés csak függönyt huz a háttérben folyó val& ságok elé. A magyar nemzet a békét keresi s et fogja érni. Ha visszate ktntünk «z eddig megtett rögös útra, tényekkel látjuk bizonyítottnak öddigi elveink helyességét s ezek változatlan irányítása mellett biz vást haladhatunk a magyar ügy békóa naogva!ósitMi felt
ZALAI KÖZLÖNY
1936. november 3
Emésztési gyengeség, vérszegénység, lesoványodás, sápadisAg, rairlgybelegségek, ekcemák, furunku-laiok eseteiben a természetes „Ferenc József" keserűvíz gyoraan szabályosa a belek annyira fontos működését és a vért blxtoian felfrissül. Az orvosi tudomány számos vezérférfia meggyőződött arról, hogy a valódi Ferenc József) viz mint ■lapos és kellemes hashajtó, mindig kitűnően beválik, miért is szoptató nőknél elválasztáskor kiterjedten al-kalmtxzák.
Apróságok asszonyoknak
Barna bútorokat szép fényesre dörzsölhetünk ha először lói meg. tisztltjuk a rárakódó portól, majd langyos tejjel átmossuk. Utána puha szarvasdőr darabbal átdörzsöljük.
Fekete bútorokat viszont terpen. tines ronggyal szokták átdörzsölni. Ettől visszakapja a teljes régi fényét.
A cipőtalp tovább eltart, ha enyv-vei bekenjük kétszer-háromszor. Meg kell várni, amig egy egy bske-nés utáu az enyv teljesen kiszárad.
Bnma vagy fekete bőrretikülből foltokat ugy távolithatunk el, ha benzinnel átitatott itatttspapirt\'nyo munk rá egy ideig. Utána puha ronggyal kell átdörzsölni.
Asztalneműből rozsdafol!ot köny nyen el távolithatunk, ha forró citromlevet öntünk rá. Utána alaposan átöblitjílk.
Gyakran akármennyit mossuk is a tojáshéját, soha nem lesz tiszta foltjaitól. Tálalásn il pedig ez nagyon guszlustahn. Ezért ajánlatos, ho\'zy a tojáshéját dörzsöljük át egy^ néhányszor ecetes ronggyal. Egysze ribe meg, fog tisztulni
Valódi csipkét legcélszerűbb ugy tisztítani, hogy langyos tejbe áztas. suk be és utána meleg vízben öblít sük le
Csokoládé bombák. Plritsunk meg és daráljunk meg 14 deka mogyorót, vagy mandulát. 18 deka por. cukrot, egy szelet reszelt csokohV dél, egy tojás fehérjét kis rummal összeállítjuk, azután goriíbó okat formálunk belőle, csokoládóporban meghentergetjük és mignon papi rokban tálaljuk
IDŐ
Hidegebb!
Prognózl;*: Mérsékelt nyugati. északnyugati légáramlás, t8bb helyen, kivált északon, es6, a hegyekben havazás A hőmérséklet tovább csökken.
A Credo-ifjuság testületileg bevonuít a szombatosok összejövetelére
Érdekes fi méltóságteljes módon tüntetett a minap megalakult nagykanizsai Credo ifjúság a városban újra lágrakapott szombatos moz. golódások elLen.
A szombatosok meghirdetett esti összejövetelére, este fél 8-ra, nagyon gyéren »felt meg« a Király-utcai helyiségük. A Szombathelyről érkezett prédikátoruk sem tudott több közönséget vonzani, mint 15, nagyrészt idősebb nőt és 4 férfit. Egyszerre csak benépesedett a te rem. Bevonult mintegy 30 Credo ifjú és velük P. Andreska Felicián ferences lelkész. Teljes csendben vo nultak be, minden zavar nélkül foglaltak helyet, meghallgatták a zsoltárt, az imát és Varga prédikátor szavait is, közbeszólás nélkül.
Ez a koir.oly, néma tüntetés ugyan idegesítette kissé Varga prédikátort és a kevés számú híveit is, de talán ennek is köszönhető, hogy a jjrédi. kációban nagyjában semmi különös nem hangzott el, ami feljegyzésre érdemes lenne az elismert felekere-tüek számára. A szokásos téritő szó-
lamok komoly visszhangot nem kel tettek. A vitából legfeljebb a pré dlkáfornak az a kije\'entése érdekes, hogy nekik keresztre nincs szükségük a »templomukban,« mert ők a keresztet belülről hordják. Hogy vl szont akkor kifelé miért kell száműzni a keresztet, arra nem volt meg nyugtató felelet.
Csupán az »áhitatos« program be fejezése után került sor egy kis vl. tára, amikor P. Felicián .pár kérdést tett fel a prédikátornak, konkrét válaszokat azonban nem sikerült kapnia. Azt elmondta a prédikátor, hogy eredetileg református kántor volt, de már akkor szombatos meggyőződései voltak és diákjaival már akkor mindig a szombatot ünnepeltette meg vásárnap helyett.
A Credo-ifjuság el van tökélve, hogy továbbra is látogatni fogja a szombatosok összejöveteleit és a néma tüntetés módszerét használja fe1 tiltakozásul a »téritő« mozgalom ellen.
37 kj. Unzt, 3 hg. zair, 3 disznóith,
8 Mer bor,
29 penúfl, 2 abroaz
Ennyibe került az „orvosság" egy falusi asszony beteg lábára
A törvényszék tárgyalótermében a minap Hohecker Jánosné esztereg-regnyei anyóka esete kizökkentette a hallgatót a huszadik század mo dern vívmányokkal felszerelt l<orsz kából s visszavitte a mult század babonás idejél*.
Hohecker Jánosnénak hosszabb ideje fájt a Iába, amikor megismer-
kedett Burbucs Elekné cigányasz szonnyal, aki megígérte, hogy töké-letesen meggyógyítja, de csak azzal a feltétellel, ha senkinek nem szólnak a faluban és neki mindeníben engedelmeskednek. A beteg asz-szony férjével együtt beleegyezett mindenbe és igy Burbucsné mái-másnap megkezdte a »gyógyitást.«

nagy választékban.
Hfil 6s Eérflszöueteh kluűlá minSséíben
Legújabb dre cloque-és satinselymek. Szőrmékből dus választék.
SINGER Divaláruház.
Jutányos árak. Jó minőségek.
Vitt egy üveg szenteltvizet s ezzoi beken\'e a teteg lábát, utána egy ph ros és egy fekete kendövei bckoi tötte. Két \'hétig szorgalmasan jár* Hoheekerékhez s ez idö alatt külön féle dolgokat kért »kölcsön,« amikre a bizlos siker érdekében szüksége volt Burbucsnénak. A sok apróság lassan felszaporodott 37 kiló lisztre^ 3 kiló zsirra, 3 diszínólábra, 8 liter borra és 29 pengő készpénzre, de akkor már a »gyógyulás« nem is volt messze s utolsó este még 2 abroszt kért kölcsön, hogy az elszállított holmikat éjfélkor arra rakja ki a temetőben, ahonnan a ceremónia elvégzése után szekéren mindent hazaszállít, de akkor már semmi baja sem lesz a páciensnek
Valahol azwnban hiba történhetett, mert Burbucsnét többet nem látták s még hosszú hetek kellettek, mig az anyóka kigyógyult, ha nem is a betegségéből, hanem még a lábfájásnál is sokkal súlyosabb tudatlan, ságából. S okkor szépen elmentek a csendőrségne, ahol feljelentették »Marit.« Hogy milyen Marit s honnan jött, hol lakik, azt biz ők nem tudták, mert azelőtt soha sem látták.
De a csendőrség igy is hamarosan kézrekerltette Burbucs Elekné 7 gyermekes asszonyt és a törvényiszék 10 hónapi börtönre Ítélte csa. lás miatt a gyermekeivel együtt hangosan jajveszékelő csodadoktort.
EMLÉKEZTETŐ*)
November 7.
Frontharcos főcsoport teaestje a Koronában 9 órakor.
November 8.
Líceálls előadás a városházán 6-kor dr. Szabó Zsigmond.
November 22.
Liccális elfíadás a városházán 6-kor Gazdag Ferenc.
November 29.
Liocális előadás a városházán 6-kor Brassányl Gyula.
December 5—6.
Keresztény Jótékony Nőegylet karácsonyi vására az Iparos székházban.
December 8.
Liccális előadás a városházán 6-kor Bertin Ágoston.
December 15.
Liocális előadás a városházán 6-kor Barbarlts Lajos.
December 20.
Liccális előadás a városházán 6-kor dr. Mező Ferenc.
Január 5
Katolikus Bál az Iparos-székházban.
Január 3.
Liccális előadás a városházán 6-kor Sternád István.
Jannár 10.
Liccális előadás a városházán 6-kor dr Krátky István
Január 13.
Az Irodalmi Kör I. vita-délutánja 6 órakor a zeneiskolában.
Január 17.
Liccális előadás a városházán 6-kor dr Vértest Frigyes.
Január 24.
Liccális előadás a városházán 6-kor Magas Mihály.
♦) E rovatban minden rendezés egyszeri közlése (2 sorig) 30 tillér.
1... cip. E\'6 ■"""n,ek„4oip« n»gy„ta„: I
oi„8 Szomoldnyínül. |
1936. november 3
ZALAI KÖZLÖNY.
A bíróság elntasitotta Lengyel lanos kártérítését a Központi Sajtóvállalattal
szemben 1100 pengő perköltség a 10000 pengő kártérítés helyett
Az elmúlt évben nagy port felvert Lengyel-ügy egyik hatása még mindig foglalkoztatja a nagykanizsai törvényszéket. Ismerei«s ugyanis, hogy még a Gazdag -Lengyel féle röpirat per befejezése előtt a Központi Sajtó Vállalat, a melynek Lengyel kanizsai lapter> jesztője és bizományosa volt, sik, kasztás cimén bűnvádi feljelentést indított Lengyel János ellen. Az ismeretes röpirat-per utAn csakhamar letárgyalták ezt a sikkasztási ügyet is, ahol - mint azt a Zalai Közlöny megírta - Lengyel Jánost íelmen, tettek a vád és következményei alól, miután a fennálló elszámolások között nem látszott fennforogui sík. kasztás vétsége.
A felmentő itélet után Lengyel Já» nos indított kártériéisi peri a bu. dapesli KSV ellen. Azon a címen, hogy őt ártatlanul meghurcolták, biróság elé állították és e^áluil el heiyezkedési lehetőségeit csökken-tették, 10.000 pengőt követelt a KSV-től. Ezügyben már több tárgyalás volt, ujabb tanuk kihallg^ tása miatt azonban a tárgyalást többször elnapolták, míg végre most ítélethozatalra kerüli a sor.
A mostani tárgyaláson ísjnét több tunut hallgatuik ki arra vonatkol zóan, hogy a KSV, vagy annak meg bizottai terjesztettéke a városban a hirt, hogy Lengyel sikkasztott, vábbá, hogy ebből kifplyólug Lengyel János milyen káiokat szenvedett ! . t
Az első tanú, Szegő József elmondotta, hogy egy hyersternnénylel-dolgozó üzemet akartak létesiíeni, ahol Lengyel Jánost, mint üzenive-zető szakértőt alkalmazták volna, de abban az időben kelt szárnyra róla szóló sikkasztási ügy és így nem alkalmazták. Lengyelnek ők 200 pengő havi fizetést és jutaléi-kot adtak volna, ugy, hogy havi jövedelme kb. 320-360 pengő lett volna. A KSV megbízottja, Léh László, illetve dr. Kerekes budapesti ügy. véd kérdésére elmondta még Szegő, hogy ez az üzem szakember hiánya miatt a mai napig sem jött létre. \'<
A többi tanuk, főképp Lengyel barátai, arról vallottak, hogy bár az első pillanatban nem hittek a himek, később, amikor, az újságok Is irták, megszakították Lengyellel a baráti kapcsolatokat és csak a leg. szükségesebb ügyekben érintkezleK. Arról, hogy a KSV terjesztette volna a feljelentés hirét, nem tudnak.
A perbeszédek során dr. Begid-sán, Lengyel ügyvédje kérte azt a levelet ismertetni, amelyet Lengyel irt a KSV-nek és amelyben még márciusban, tehát a sikkasztási per megindítása előtt, önként lemondott a bizományosságróí mindaddig. mig a röpirat-per be nem fe-jeződik. Ezt a levelet Léh László maga is elismerte és a KSV ennek ellenére hónapokkal később Gaz. dag Ferenchez intézett levelében irta, hogy Lengyelt elszámo-!ásí hibák miatt bocsátották el és ellene sikkasztás cimén feljelentést tettek. \' \'
A perbeszédek során a törvényszék elutasította Lengyel János 10.000 pengős kártérítési keresetét azzal az indokolással, hogy a KSV, amikor a feljelentést megtette, nem
rosszakarattal és nem nagyfokú könnyelműséggel járt el, mert nem tudhatta, hogy az elszámolást képező egyes téleleket vitatható magánjogi télelnek minősíti a biróság Egyben llOO pengőben állapította meg a bíróság a perköltségeket, a mely összeget Lengyel János tartó, zik a KSV-nek megfizetni
Az ügy ezzel nem zárult le végleg, mert Lengyel János megfelleb bezl az ítéletet.
Nöi- é» férflcipftk, crepp, gumrnl-talppal, nagyszerű viselet, legolcsóbban t»z „Ideál" clpőüzletben, Fő-ut 12. ez.
— N8 aljakra alkalmas sima és schot-tls szövetek SchUtzaél.
Bácsalmási rissling és kadar, Izsáki sárfehér, Jászberényi rissling, IHajsai uradalmi rissling
édes must
50 litertől felfelé, kölcsönhordóban, előnyös árban kapható
Péter Hugó borkereskedőnél
Halottak napja Nagykanizsán
Nagykanizsa minden évben méltó ke-relek között ünnepli meg elhunyt szerettei ünnepét, a Halottak napját, liz-évben a csaknem\' egész nap szemerkélő eső sem akadályozta meg a közönséget abban, hogy ezrével keresse fci szeretett lialottai földi nyughelyét. A temető reggeltől késő estig a szeretet gyertyalángjaitól volt világos, a virágok özönével liaimozták el a szokat és a nagy sár ellenére is hatalmas tömegek hullámoztak egész nap a sirok között. A délelőtti ünnepi istentiszteletek ulán az első nyilvános ünnepélyt
a ICfriis is h8as bajtársuk rendezték, volt frontharcos testvéreik kanizsai emlékműveinél. A nagyszámban megjelent 20-asok és 48-asok mellett méltóan képviseltették magukat o helyőrség tisztikarának tagjai is, akik szintén kegyelettel akarlak áldozni "u hős magyarok emléke elölt. A bajtársak előszót a 20-as emlékműhöz voniu. tak, ahoí Krátky György helyezett koszorút a volt 20-asok nevében az emlékműre. Néma tiszteglés után a 48-as emlékműhöz vönCrTtali. Itt Dremser
Guszláv testnevelési vezető helyezte ei a 48-asok hatalmas ezüstkoszurilját u kétoldaff égő mécsesek közé. lfeész nap ott égtek a mécsesek, -amefyeTc az esti órákban sok apró gyertyácskávai szaporodtak. Láttunk nem egy "könnyes-szemű vidéki kendős nénikét, aki iU égette ei" vékony gyertyáeskáját\' a sok magyar hős közül annak lelkiüdvéért, akit Valamikor a szeretet öítfő karjaival bocsájtott utolsó harctéri útjára.
Megünnepelte e nap* .
a Piarista Diákszövetség is, amely a reálgimnázium tálában elhelyezett emléktábla előtt ta\'rtotr bensőséges, szép ünnepélyt. Az ünnepélyt, amelyen a gimnázium iíjusága, tanári kara és nagy szdm&an a szövetség ragjai "mteK rcszr, Wagper László "komoly átérzéssel előadott\' szavalata nyitotta meg. Utána dr. Potlyondy Józsel városi aljegyző mondott ünnepi\' beszédet. Pompásan felépített, sz<5p \'beszédében méltó emléket állított a flTág-háboruban eleseit nagykanizsai\' voiT piarista növendékeknek. A beszéd után a gimnázium kitűnő énekkara adott
elő egy gyászéneket Lukács József tanár gondos vezetésével.
E napon a magyar társadalom 700.000 hősi halált halt magyar emlékének áldozott szerte az országban. A kanizsai hősök emlékünnepét czidén is a MOVE rendezte meg
a hősi temetőben
Az egyes formaruhás alakulatok, frontharcosok és a tisztikar csakúgy nagy számban képviseltették magukat, mint a polgári társadalom. A bensőséges ünnepélyt az Iparoskör Hiszekegye nyitotta meg Ketting Ferenc karnagy vezényletévél. Bar-barits Lajos alkalmi költeményét Harsány! Miklós sdta elő mély meggyőző erővel és felkészültséggel. Az ünnepi beszédet Surányl Oyula felsőkereskedelmi iskolai tanár mondotta. Ritkán hallott, pompás és emelkedett hangú beszédében gyönyörűen mutatott rá arra, hogy ez a hősi temető, amelynek földje alatt 1100 hős magyar alussza
Különleges
érkeztek I
Kész délutáni-, estélyi- ós táncruhák I
-Áruház.
4
ZALAI tteumw
1936, norembw 3.
Hócipők ésfárelpőh, bokacipők,posztó fűzős- és csattoicipők, gyönyörű bflr- és antllopcipők, házipapucsok és gyermekcipők
legolcsóbban az „IDEÁL" cipőUzletben, Fö-ut 12. szám.
(Folytatás az l-ső oldalról)
Ez a meleg érzelem egyébként I olasz nép megkapó formában ki. kölcsönös és talán már a közeljö! fejezésre juttassa ezt ország-világ vőben alkalom nyílik arra, hggy az | előtt.
Páris Ideges Jóslatokkal, London melegen fogadta Mussolini kijelentéseit
Paris, november 2
A francia sajtó bő kommentárral és kimerítően közli Mussolini beszédét. A lapok azt írják, hogy a beszéd nem annyira az olasz-francia visaonyra vonatkozik, mint arra a külpolitikára, amelyet Duce a közeljövőben követni kíván. Nem titkolják, hogy Róma állásfoglalása a lokamói előkészítő tárgyalások terén, valamint a középeurópai és a Földközi tengeri problémák meg oldása körül nehézségeket idézhet fel. Hnngsulyozzák azonban, hogy tekintettel n beszéd fontos jelenti, ségéne, Mussolini kijelentéseiről csak hosszabb, lxjható tanulmány után lehet részletes véleményt mondani.
A francia lapok nagy része biráló megjegyzéseket is füz a beszédhez és kijelentik, hogy a beszéd reál politikai szellemben mindenben le szögezte az olasz külpolitika irány elveit. Mussolini szavai - írják a
lapok - halálos csapást mérlek a Népszövetségre, az osztatlan békére és az egyetemes biztonságra.
London, november 2
Az angol sajtó feltűnő meleg hangon emlékezik meg Mussolini beszédének ama részéről, amellyel igazságot kövelel Magyarországnak. A Daily Mail ezzel kapcsolatban azt irja, hogy Mussolini beszédének ez a része megtalálja az utat az angol nép szivéhez. A Daily Mail 10 év óta sürgeti, hogy adjanak igazságot Magyarországnak és a lap hiszi, hogy az angol nemzet teljes erpjévél e nemes magyar nemzet segítségére siet, amelyet oly gyalázatos módon tönkretettek.
A Daily Thelegraph is melegen emlékezik meg a Duce Magyarországra vonatkozó szavaira és :iz( irja, hogy diplomáciai körökben élénk érdeklődéssel fordullak Mus solini beszédének e része felé.
Madrid bomba-záporban
Kivégzik, aki fairt ad a
Madrid, november 2 Franco repülőraja megkezd le a spanyol főváros bombázását. Nem csak katonai és középületekre zu. düoltak valóságos bombazáport, hanem e főváros központjában lévő magánépületekben is komoly káró kat okoztak.
A légitámadásoknak eddiü 125 ha lottja és 300 súlyos sebesültje van.
A légitámadás óriási pánikot kel. tett Madridban és szétkergette a
nemzetlek győzelmeiről
Caldenon színházban tartott nép-gyűlést is, amelyen 3000 ember vett részt és amelyen megjelentek a Caballero kormány tagjai, valamint Rorenberg szovjet nagykő vet is.
Barcelona, november 2 A jelentések szerint a vörös kor mány emberei négy tisztet és több katonát kivégeztek, mert állítólag a felkelők győzelmeit híresztelték.
Prága, november 2 Károly nomán király látogtásának utolsó napján Pozsonyba ment Elkísérték Benes és Hodzsa is. Erre az alkalomra Pozsonyba 20 különvonat érkezett, amelyek 20.000 embert hoztak a különböző vidékekről Nagyszabású csapatfelvonulások voltak a királyi látogatás alatt, a melynek során Ivánka a két nemzet ezeréves hagyományos együttműködéséről és kapcsolatairól beszélt. Károly király válaszában kijeleiv. tette, hogy a román-cseh barátság ínég további ezer évig fog tartani Prága, november 2 Szükségnen de lettel a kormány ál\'ami vederöörséget állított fel a cseh határok sértetlenségének vé. delmére.
Elfogták sí egyetemi hallgató gyilkosát t
A vöröiblclUlU «mb«r egyolőro tagad
Budapest, november 2
Pestszenterzsébeten özv. Kovács Péierné borkimérésében hátulról egyetlen lövéssel nyakszirten lőtték Bakos János 28 öves műegyetemi hallgatót, aki a kimérést vezette. A gyilkos kirabolta a helyiséit, majd egy vöris kerékpáron elmenekült.
A leirás alapján a rendőrség az esti órákban elfogta a vörösblcik Üs embert, aki tagadja- tettét. Az nlibl-bizonyitás után döntenek további sorsáról.
- Wlmpaulng hócipők, férfi- és flu oerkéezolpdk Iftgolceóbbftn Hz „Ideál" oipőüzietb«n, Fő-ut 19. ez.
- N4I divat iMbttaifeetok ér szőrmék nagy válawstékban Golenwiley Dlvatlizletben.
örök álmát, minden csendjével és nyugalmával is mennyi mindent metél." mennyi mindenre tanit és figyelmeztet bennünket. Nemes vonalakban vonta le ebeknek a figyelmeztetéseknek tanításait és tanulságait. A pompás beszéd után az Iparos Dalárda adta első sok finomsággal és nagyszerű felkészültséggel a Hősök Dalát. Révai József gimnazista növendék igaz magyaros szívvel és lendülettel előadott szavalata után a határőrzenezenekar Himnuszával ért véget az Ünnepség, A nagykanizsai helyőrség nevében Parragh Qyula helyezett koszorút a hősök emlékmüvére, a vitézek nevében vitéz Tamásfalvy Jenő járási hadnagy koszorúzta meg az emlékművet, mig az ünnepséget rendező MOVE nevében Janda Károly.
A frontharcosok már az ünnepség előtt küldöttségileg megkoszorúzták az emlékmüvet.
Sir-látogatások
Itt említjük meg, hogy ezévben Czégényi Károly rendőrfelügyelő, a legénységi osztály parancsnoka és helyettese, Thury András, valamint egy legénységi küldöttség sorrajária az elhunyt rendőrök sírjait, mindenütt koszorút helyeztek el és néma tisztelgéssel áldoztak a baj-társiasságnak és kegyeletnek.
Az Irodalmi és Művészeti Kör halottait dr. Tholway Zsigmond, a Kör örökö stb. elnöke vezetésével küldöttség kereste fel, mindenütt a kegyelet kis lángjait és az emlékezés örökké égő szövétnekét gyújtva fel a sírokon és a lelkekben. A Kör halottai között dr. Tholway Zsigmond melegszivü figyelméből jutott virág Tóth Zoltánnak, az egykori nagykanizsai újságírónak elárvult sírjára is.
— FírfI ruha- él kabátasSvot Ujdon-aágok nagy választékban Golenszky DlvatQzletben.
Séta ókori Egyptomban
Irta: dr. KováM-S*b««MBy Tibor 3
Biztatni igazán nem kell a szellem-gép utasalt. Sietünk is annyira, hogy útközben, inig a Níluson ringó díszes bárkánkhoz érünk, besaélnl sincsen időnk. Csak ugy magunkban számoljuk elő ismereteinket, amiket dicsőséges II. Ramscs fáraó ópitetto karnaki nagy templomról tudunk. Aiaz ugy tudjuk helyesen, hogy 6 fejeztette be ezt a gigantikus müvet, amelyei előtte több mint 100 esztendővel III. Amc-nemhat fáraó megkezdett s mivel mi nem tudunk olyan egykönnyen megbirkózni az egyptomi év megjelölésekkel, megnyugszunk abban ugy nagy-hirtelen, hogy a templom épitésének befejezése mintegy 1250 évvel Kr. szül. előtt történt meg. S miközben szinte megszédülve gondolunk ar idő múlására s ésate is alig vesszük, hogy bárkánk felfelé a Níluson visz bennünket, egyszerre csak tengerként Ind--lámtó csónak áradatnak , verődünk neki, hogy azon átíurjuk vízi utónkat, a templom bejáratáig. Attán megnyugodva látjuk, hogy ex az utfirrás.űem is olyan nehéz dolog. A tömeg mélyen boruló tisztelettel nyit átjárót bárkánk számára. Az asszonyok kezében egy pillanatra «lh«llgatnak a különül taj.
jal ósszeütődő falapok. A férfiak leveszik ajkukról a fuvolát, énekük el-twllgat s nü haladunk elttre s előttünk szinte dermesztő nagyságában bontakozik ki a templom.-
Már maga a Nilus parttól a templomig vezető ut, két oldalát beszegő s egymást szorosan követő óriás kő kos szobraival, lenyűgözően hat. Hát amikor a temploniudvar lejáratát képező vártorony magas két oszlopa alá fcrünk S a közöttük meghúzódó ember magas, három ember széles bejáróba állunkI Valóban, törpéknek érezzük magunkat az óriások birodalmában.
Ha van nép, amelyik épületeinek finom játékában, vagy a méreteik zenélő liarmóniájában, avagy azoknak tömör egyhangúságában éli ki művészi forma érzékét, ugy az egyptomi nép a gigászi gondolat megkö vési tője.
A toronyoszlopok kőfalában féüg bemélyitett óriás király dombormüve-ket innen közelről megítélni sem lehet s mi nem is törődünk velük. Hanem fl kapun át a templomudvar elörészébe lépünk, ahoi ;íi Jfsópapság fogadja •M oda belépő főpapot és annak vendégeit. Oszlójukkal* IgaJSn nem CTka-rékoskodnak az egyptomi tcmplom\'-épitők! Tőlünk jobbra és balra a teihplonTfafak mentén s előttünk az ezekre merőlegesen futó oszlopsorban 14 méteres vuskos, uehéj kőoszlopok
tartják a folyosók lapos tetejét. A középen maradó nyílt négyszög centrumában ált az áldozati oltár, e köré gyülekezik a nép, hogy az oltár tüzének átadja bőkezűségében a magávai hozott áldozati ételeit. A nép vallásos \'hite itt keres kapcsolatot az isteni fiatalommal, amelynek kő képmását különös nagy ünnepekkor ide hozzák ki a papok, hogy előtte földre boruljon a hivők serege. Csak nagy ünnepekkor hagyja el papjai vállán mély titokkai borított templomi íllKóíieiyét az isteni képmás. Oda a szentek-szenté-íjébe, az Isten lakószobájába, az Isten házába. «Hat-muter.> amint az egyptomiak nevezik, egyébként soha a köznép l>e nem juthat.
Az oszlopos folyosók hatalmas méretű falai, maguk az oszlopok is, tele s tele domborművekkel, hieroglifákkal az építtető nagy király dicsőítésére. Ehhez a templomhoz tu Mich«-langeió agya, keze sem lett volna elég, gondoltuk magunkba^ s miadjárt\' érdeklődünk is az alkotó genic vagy géniek neve után. Furcsa választ kapunk: az alkotó erő egyedül a nagy fáraó akarata. Hogy kiknek agya tervezett, kiknek keze vésett, — éppen annyira mel!ékesi mint a követ bordó, azokat egymásra rakó rabszolgáknak, hadifoglyoknak neve. A nemzet minden ereje, minden képessége, milliók szivé-
8zUkaó|r«ndelelaot«h
határok védelméről
„A román ós cseh barátság móg ezer évig fog tartani"
nek dobbanása — egyedül a fáraó akaratában lángol életre éi er a láng dacol az idők végtelenségé vei. Nos, mi még csak elgondolkozunk ezen a feleleten, sőt egy kis ellenkezés árán meg tudjuk látai az eszme hatalmát, amely egy egész nemzet minden véfr-cseppjéfr egyetlen szívbe hajtja össze. A mi kedves öreg iilinnirwfliunk,, He-rodotos barátunk asonban amint tolmácsolásunk utján a felelelet vess, nagy hevesen tiltakozik ollene.. Jámboran meghallgatjuk őt is és meg is értjük ellenkezését, hisztin a Hellén szellem-világ ültette trónjára a művészi egyéniséget.
A templom főpapja haboiás nélkül bevezet bennünket a keresztfolyosőn át a* abból nyíló oszlopcsarnokba. Csarnok? Oszlop nengefc^l így kiáltünk fel, hogy csak riwgkőfcelitően tó érzékeltetni tudjuk azt a sonte megsemmisítő hatást, amit bennünk ez a látvány kelt. Tizenöt hajót képezve, tizoiüiat oszlopsorban 134 oszlop-óriás méred \'fel — ugy érezzük a különös félhomályban — fel a végtelenségbe. Ami világosság ide a mélységbe\' Müttal le-szürődik, azt a három 24 méter\' magas középhajó\' engedi be, oldalam át ugy, hogy 10 méterrel tul ertelkt-dik az oldalhnjók magasságán.
(Folyt kőy.) ^
1936. november 3
_ (A rtformáoló emlékünnepe)
A nagykanizsai protestáns egyházak az idén is ünnepélyes külsőségek között ünnepelték meg a reformáció emlékünnepét, október 31 -ét. Ezen a napon délelőtt ünnepi istentiszteletek voltak mindkét templomban, este 7 órakor pedig az evangelikus templomban volt együttes ünnepély. Az ünnepély bevezetőjeként Kádár Lajos református lelkész mondott imát, majd Györ Sándor segédlelkész adott elö mély vallásossággal, meleg szivvel és hittel egy külteményt. A bensó-géges vallásos hangulatot nagyban emelte Leipiig Ilus kedves meleg hangján előadott éneke. Az ünnepi beszédet Farkas Sándor alsósegesdi lelkész mondotta mély, meggyőző erővel. A beszéd végén az emlékünnepélyt Horváth Olivér evangélikus lelkész imaja fejezte be.
— (P. Clrfutz 16-lk imakönyve)
P. Cirfusz Viktorin, Nagykanizsa
plébánosa a magyar imakönyv iro dalomban páratlanul álló munkásságot fejt ki. Most hagyta el a sajtót 15 ik imakönyve „Lourdes! Szüd Anya" cimmel, a nagykanizsai ferences rendház kiadásában. Mint Szűz Mária imakönyv, a maga nemében első ilyen gyűjtemény a magyar imakönyvpiacon. Az első kiadás (3000 példány) két hét alatt elfogyott, most rendelt belőte a Franklin hatféle kiállításban 10.000 darabot.
— Divatot füaRÖnyanyAflok, szőnyegek dÚB választékban Singeméi.
— (Kanizsai a rádlAban)
A magvar rádió meghívta Fábiánná Pásztor Irmát, a nagykanizpai városi zeneiskola zongoratanárá\', egy szóló hangversenyre a stúdió műsorán. Pásztor Irma rádió-hangversenye november 30-án délben lesz.
= (Halálozás)
Steiner Adolf magánhivatalnok 62 éves korában- elhunyt. Temetése november 3-án délután 4 órakor lesz at izr. temető halottasházából.
— Nőiruha azgvetef legolcsóbban nálunk vásárolhat. Schütz.
— (A vasárnapi fillér**)
soha nem látott embertömeget hozott a fővárosból Kan-zsára. A tizenkilenc kocs ból álló flléres 1200 embert hozott, nagyon sok kanizsait is, akik szeretteiket keresték fel a temetőben. Az érkezés és a visz-szautazás minden incidens és ezut-•al a szokásos .filléres baleset" nélkül folyt le. Jövő\' vasárnap, november 8-án Nagykanizsáról indul filléres Budapestre kellő siámu jelentkező esetén.
— A Nagykanizsai EW Temetfcwéal
Egyeaület elhunyt tagi álért a gyászistentisztelet 4-éta reggel 8 órakor lesz
plébániatemplomban. Elnökség,
BALAI KÖZLÖNY
Filléres esküvő
A tiiléree gyorsok Nagykantár* érkező utasainak legalább tele olyan
R "WkanlMal, akit n ozUlőföid, a családi ó« gyermekkori otthon utáni vágy hoz vissza ilyen alkalmakkor Budapostről Nagykanizsára. Sokan kedves halottalkat, sokan rési meRhltt barátalkat. Itthonhagyott szü-lök«f fel egy napra, btzalmaa
együttlétben Igyekezve eltölteni azt a pár érát, amelyet a filléres vonatok a visszautazásig engedélyeznek. Ezek a megszokott régi ismerősök, akikről Jóformán mindegyikről tudla az ember, hogy Kihez jöttek.
De hogy valaki azért Jött volna filléres vonattal, hogy a rendelkezésre álló pár órai időben összeházasodjék szive választottjával egyenesen itt Nagykanizsán, aira még nem iaen tolt példa
Az ifjú pár Budapesten tartotta pár nappal megelőzőleg a polgári esküvőjét és Budapesttől Nagykanizsáig még csak óhajuk volt, hogy egyházi esküvőjüket alkalmilag Itt Nagykanizsán, a család régi városában szeretnék megtartani. Az ebédidő alatt az óhaj szándékká érlelődött és délután három órakor megindult a hajsza az egyházi hivatalos személyek után. Az Idő sürgetett, gyorsan kellett cselekedni. Azonnali hatályú engedély, pap, orgonakórus összeszedése, akiket hol Itt, hol »U kellett megszokott vasárnap délutáni szórakozásukból előkeríteni egy negyedóráig tartott, ujabb gyors intézkedések további negyed óra és így megtörténhetett az a hihetetlen gyorsaság, hogy a délután három órakor elhatározott esküvőt már háromnegyed négy órai kezdettel megtartották a fényesen kivilágított templomban. Még közönség ls akadt, akik az Ifjú párnak nem mulasztották el szeroncsekivánatalkat kifejezni.
Mindez háromnegyed órán belül történt az elhatározástól az esküvőn elhangzott papi áldásig.
Igazi százhuszes tompó, nagykanizsai filléres gyors házasság.
_ L. 0.
—• (Végrendelet ós marólúg)
Ezúttal nem a szerelem, hanem a bittokéhség adott marólúgot egy fiatal szepetnekt leány kezébe. Történt ugyanis, hogy Weinhoffer Já-nosné 50 éves ass/ony az egyik szepetneki birtokosnál volt, mint gazdaasszony. A birtokos meglehetett elégedve gazdaasszonyával, mert végrendeletet készített és abban vagyona tekintélyes részéi Weinhoffer^ néra hagyta. A végrendelet mostlT gazda leánya kezébe került, aki annyira feldühödött apja végakaratán, hogy marólúggal arconöntötte gazdaasszonyukat. A szombathelyi kórházba szállították, ál apota súlyos, de bíznak abban, hogy szeme világát nem veszíti el.
— A Katolllai Sx«mla
most* megjeleni íovcmöerf szTTma első helyen közli Kriszlics Sándor egyetemi tanár nagyszabású tanulmányát az elhunyt Gömbös Gyula miniszterelnök egyéniségéről "és jM/fififtai szerepléséről. Krisztics a magyar nemzet kiemelkedő államférfimnak sorában jelöli ki Gömbös helyét, de kritikát is mond róla, ami előreláthatóan sok vitát fog még kiáltani. Egy másik érdekes cikk, ameíynek szerzője Neufiauser Gyula, a magyar nemzeti jövedelme* vizsgálja. Több más tanulmány és kisebb cikk, változatos szemlék es gazdug külföldi rovat találhatók még n kitűnő folyóiratbau.
BRIKETT
SZÉN
KOKSZ X
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE:
Varsányi Pál
Zrínyi Miklós-utca 32.
„Hubertus" vadáulovaglás
Nagykanizsa és környékének lo. vastArsadalma november hó 4-én délelőtt vesz részt n »Hubertus< vadászlovagláson, mely az előző évek hagyományaihoz hiveu kifutóval végződik.
A ktfütó folyó évben is a kis-kanizsai uj elemi Iskolától dőlne, körülbelül 7 800 méterre levő réten lesz 9 óra 30 perckor. (:)
— Női- és férfi vet maradékok jó
méretekben Slogornél.
Elsőrendű Budapesti HitMipisiItt
keres WI*MtlaUbtBiértM
Rayonképviselőket.
Ajánlkozók Írjanak akár nevük megjelölésével, akár jeligésen:
„AUTÓKÉPVISELET" jeligére
Jóxft hirdetési Irodájába, Budapest, VI., Toréz-kőrut 36. szám.
Ny ilt-tér.*)
Mindazon jóbarálainknak és ismerőseinknek, akiktől Amerikába való visszaiérésUnk alkalmával nem volt alkalmunk személyesen elbúcsúzni, ezúton mondunk Istenhozzádot.
Mr. & Mrs. Horváth
*) Az e rovatban közlőitekért tem n szerkesztőié^, sem a kiadóhivatal nem vállal felelőtléget.
APRÓHIRDETÉSEK
10 uau to MM*!, mlnd.n tov.bbi .
Autótaxik, Miautól, rendeljen garage-ból, vlüíkre é. helyben, legnkaóllhan. Te-letonátlomáe: M4. Bojlor Klalalady-uka 7. az. 2704
Uraiágl m4h4a..k.rl*a-1 kerea január |T bal4p4are KKW Jenó Un«-Jalubta. 3136
>/l tüzelóvel 1 fcilytil.ll 2 azobát lüknl Caak M.I.I I41. B,aU-_ll
cirkulációi bőszekréimycl
lehet. 900,\'n Itlzelómegtakarlláa. ó.akodlon allány utánzatoktól. Kizárólag kaptató: Mrt.I vaa- éa IntikkereakedMben, 9cMlz Ara: 6.—, 10.—, 16.— pangó.
rttiznált literei haaakal legtnm-ubb irban váaárolunk. Muazel Frledenfflal ceemegekereekedíae. 3919
1 kg. alma (kla hibával) 12 >111. W«l-láknál, Horlhy Mlktóa-ul 37/a. 3829
Klfutóllul, aki toMkonyaa olvea,
azonnali belépíare kereaek. Villányi, Caen-geiy nl 23 3Í28
Kambptaa 4 eaoba, konyha. minden
mellikbelyl^ggel, I. emelet, 1937. málu. 1-í.e kiadó Sugár-ut 7. ». alatt. 3Í86
NevalBafi, (oiztráknó) perfekt francia, álllat kerea Jó házban. üruber Zrínyi M.-ulca 33. 3873
rarkalláa utcai azoba konyhával, vli-vezetókkel kiadó mnginoa urlnónak vagy urnák. Irodának la alkalmad. Saaaiele-utca 4/b. Ugyanolt eladó: aaakréayak, híalat llal cikkek, dlainóól. 3887
Qfarmelihaoal liaainált Jókarban eladó. Józsel fóherceg-ut 59. •
E42M5BPSII <-j
iU a Wyt bmMikatl I paroaoki*! ama kai
Mlndenazentekkor a temetőben, az Irgalmas nóvíi.k krlpfakerttéaén oMeMlelt .m,61 kórén a nieglalálót, adja la e lap kiadóhivatalába. »
catlWrtótOn eate a Uacl-ul í« Róaaa.utca köaöU «»v borgall rádUul két vaault Igazolvánnyal. A becatilaUa meg laláló Jutalom elleniben adja le Pét6t!-at 4. alatt vagy a rendöraégan *
Eay udvari ur«lHa azonoalra kiadó
BattWány-ulcában. Bóvebbet "-------
ul 19.
Siőnyegárrt mlndeo kivitelben a legolcsóbban!
- és selyemujdonságok
legdúsabb választéka
Kirschiier Divaíáruházban
a
BALAI ttOZLOm
1936. november 3
A Zalai Közlöny BeJtvóny-OIImpiásza
E heti rejtvényeink
Helyszűke és anyaglorlódás miatt mai szamunkban csak az e heti rejtvényeket közöljük. A multheti nyerteseket és helyes megfejtései kel, valamint a rejtvény-postát legközelebbi számainkban adjuk.
33. Szói £lánc das, fa, kan, kör \'u, lö, Tü, te,
csal, x.
A fenti szótagokhtM " kéltagu szót képezzünk, ugy, hog; •iden szó második tagja a következő c\'s-i tagjával azono§ és igy láncot képez. I" Pali, liba, barát stb.
Megfejtése: 1 pont
34. sz.
C°IaK°Lu0\'N
Megfejtése: l pont
36.
Megfejtése: 2 pont Megfejtése: 2 pont
37.
Plichta Gyulától
Megfejtése: 2pont
38. A ravasz borkereskedő
Rizling borkereskedő négy hektóliter bort adott el nyolc hektó terméséből. De nincs más edénye, mint egy nyolchektós hordó, ami tele van borral, ezenkívül egy öt és egy háromheklós hordója. Hogyan mérte ki e három hordóval (a 8, 5 és 3 hektós-sal) a 4 hektólitert ?
Megfejtése: 5 pont
39. A szórakozott muzsikus
1. Mozart: Fra Dlsvolo 11.
2. Goldn.ark: Boris Godounov 12.
3. Mascagnl: Cosi fan tutte 13.
4. Mousáorgsky: fCöltó és paraszt 14.
5. Suppé: bakuntiila 15.
6. Auber: A zsidó nő lö.
7. Lortzing: Cár ós ács 17.
8. Dclibes: István király 18.
9. Beethoven: Cavallora Rusticana 19. 10. Halovy: Copelia 20.
A fenti tiz operát egy szórakozott, muzsikus elcserélte szerzőjével. Tessék megkeresni a szerzőkhöz a helyes operákat.
Megfejtése: 4 pont
TUDNIVALÓK
A Zalai Közlöny nagy Rejtvény-Olimpiászán minden előfizetőnk és olvasónk résztvehet. A lapban található Rejtvényszelvényt csak a példányonként vásárlóknak kell mellékelni, mégpedig minden három rejtvény után egy-egy különböző számú szelvényt. Előfizetőknek nem kell Rejtvényszulvényt beküldeni.
A megfejtéseket minden péntek déiie kell u Zalai Közlöny szerkész-.
tőségébe akár póstán, vagy személyesen eljuttatni. A boifitckokon kérjük feltüntetni: »Rejt\\énymegfej-tés.«
A heti eredményekot, a heti nyerteseket és időnként a verseny állását vasárnapi számunkban közöljük, igy a péntek után beérkező megfejtéseket nem vehetjük figyelembe.
Megfejtésül mindenkor a rejtvény természetének megfelelően csak a végeredményt kell beküldeni a rejtvény számának feltüntetésével, mig a keresztrejtvényeknél a teljes rejtvényt. .
A dijak odaítélése a legigazságosabban, pontozási rendszerrel történik. A három heti dijat is, a karácsonyi nagydijakat is a heti, illetve az összesen legtöbb pontszámot elérők .kapják. Sorsolásra csak akkor kerüf sor, ha több egyforma pontszámot elérő megfejtő van.
A Rcjtvény-Olimpiásszai kapcsolatban Szelvény .versenyt is indítottunk. Egyetlen feltétel; minél több Rejtvény-szelvényt beküldeni. Külön Jutalmazzuk a legtöbb egyszámu Rejtvényi-szel-vény beküldőjét és az összesen ieg. több szelvény három beküldőjét egy arany pecsétgyűrűvel és vásárlási utal váuyokkal.
Naptár: November 3. kedd. Rom. kat Hubert. Protestáns Győyf. — izraelita Mark hó 18. j
Gyógyszertári éjjeli szolgálat o hó 15-ig a Merkly-Belus gyógyszertár ós a klskanizsal gyógyszertár.
G6xfQrd6 nyitva reggel 0 órától este 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
— (Síesta Sanatórlum)
Budapest, I., Ráth György-u. 5. a főváros egyik legldeállBabban fekvő és/ orvosilag legtökéletesebben felszereli gyógyintézete. Bel- és ideggyógyászat, sobeszet, szülészet, nőgyógyászat, urolo-gla stb. Röntgen Kémiai ós mlkros-koplal laboratorlum. Elektrocardio-graph (szívvizsgáló). Krógh fóle alapanyagcsere vizsgáló készülék. Enteroc-leaner (béllürdő). Modern vlzgyógyin-tézot Orvosilag vezetett vlllanyüzemü konyha. Elsőrendű ellátás I 9700 uógy-szögöles park I Olcsó árak I
— Regonhardt él Raymano asztalnemük, törölközők Ismét nagy választékban bingernél.
— Tckintio meg a Kopstein Bútor* áruház állandó butorkiállitását ízléses és oloíÖ"bútorokat kedvező fizetési feltételekkel vásárolhat
- (Bélyeggyűjtők találkoxója) Hétfőn délután 0-tól 8-ig a Pannónia hátsó kistermében.
« N« felejtse el I Nálunk nemcsak női télikabátot, hanem anyagot Is vásárolhat. Schütz.
í Zalai Közliny ReM-OllinpItaa
REJTVÉNY-SZELVÉNY
BokUldte: PJlohta Gyula. Vicaxlntaa sorok i
1. Magyar ember ősi erénye
15. Férfi név
16. Rossz gazda földjén gyakori
17. Rabbinak mondják
18. Kinai leánynév
19. Szövetfajla
20. A zene
21. Súlyos betegség 2i A sümegi vár 25 Huzat népiesen 26. Bibliai alak 28. Hepe ikerszava
30. Német praeposilio
31. Cenci mássalhangzói 32 Mocsár, sok orosz temetője 33. Titkos társaság Amerikában
35. Sportklub rövidítve
36. Hamisítatlan tej forrása 39. Geometriai fogalom
41 Renegát püspök, kit bomba
ölt meg
42 ölelni is szokott 44 Gyarmat
47. Névmás
48. B. C. L.
51. Kettős mássalhangzó
52. A jelen
54. Van, más nyelven
55. Hircs magyar művészettörténész mo-
nogramja 57. Majom \'németül (fon.) 59. Kastor és Pollux anyja
62. Istennő latinul
63. A magvar jakobinusok feje
67. Híres Nobeldijas irónő monogramja
68. Telekkönyvi művelet
69. Kisebb a pataknál
70. Paripa
71. A képzőművészetek örök értékei
FOggfilag8* nurok i
1. Ma még ez a világhírű kereskedő is
csődbe jutna 2i Híres feltaláló 3. Kínálni is lehet igy 5. Neves magyar közgazdász (nemrég
pénzügyminiszter-jelölt) 6 örül ennek a drukker
7. Még a rózsa is
8. Ez a két ur már sokakat felvidított
9. Idegen kötőszó (társas cégeknél)
40.
Megfejtés 20 pont.
1 pjM. "T 1 ■\' -rr~a T l i « 21 irr 1" i
?« ■_1 ■ a 1 rr |Z> A I i i ■r
31 ■i m" [ llll WD 1 ji i II
gg M 14 ■■ u .1 H L 1 II II 1"
J srPjj rf w r p 1_
* n i lr l t 1
11. Alpesi növény
12. Becéző férfinév
13. Hal is, nem is
14. Vesszőhibával sok életet mentenek
meg ezekkel 19. Vissza: véd 22. PöHKendi németül 24. Kanizsán kiment a divatból 27. Becéző női név Hires csata helye
32. Csipős synonimja
33. Világit de robban 3/. Kicsinyítő képző 40. =• függ. 19.
45. Anonymus monogramja
46. Hitvány
47. - függ. 12.
49. Pontyléiéhez tartozó hal 53. . . . mars 56. Kit könnyű táncba vinni 58. Pókayné problémája
60. Üdvözlés olaszul
61. Fém
64. Versben van
65. Nemes mássalhangzói felforgatva
66. A német ferde magyarosan
A Rejtvény-Ollmplász nyereményei:
A nagydíj a Zalai Közlöny ajándéka: egy 2 + 1 lámpás iiiodern hálózati rádiókészülék egybeépített hangszóróval
Schütz-Áruház
1 vég (23 méter) „Zala Gyöngye"-sifon
Minden szájra „Valery" rúzst Kerozfeld Mimitől
minden héten 1 doboz franoia púder
Melcer Jakab uveglizlet
Horthy Miklós-ut 1 drb 12 pengős vásárlási utalvány
Lászlóné Grfinbnt Erzsi
kesztyülparmüvészeti műhelye Deák-tór 2. 1 pár férfi v. női kózzel varrott bőrkesztyű
RITTER ANDRÁS
divatáruháza Fő-ut 8.
egy Habselyem nőiruha
grOneüt elemér
oki. elektromérnök Deák-tér 2.
2 drb A 6 pengő értékű vásárlási utalvány.
Grafológiai Stúdió
Budapest, VII. Erzsébet-körut 42.
Minden héten egy részletes irásanalizis
Vágó Emire
illatszertára, Fő-ut. — Kölnivíz, púder ós pipereoikkek
DMlpi Villamossági Hl.
egy drb villanyrezsó
osatlakozó zsinórral
Horthy Mlklós-ut 3.
Négy darab selyem nyakkendő,
Mindezeken klvDl számos egyéb hasznos tárgy, 50 drb könyv és jutalom kerül kiosztásra
Téli divatujdonságok !
Divatszövetek, szőrmék, bársonyok Selyem- ós szőnyegáruk
nagy választékban:
Golenszky Ferenc
divatüzletében
Fő-ut 14.
1938. november 3.
EALAI KÖZLÖNY

Kombinált noba:
1 komb. szekrény
1 rekamier
2 fotel 2 szók
1 aszta!
1 hangulatlámpa
ebédlő berendezés:
380.-,
pengő.
1 kredenc 1 vitrin 1 tálaló 1 asztal 6 szék
530.-,
pengő.
Hálószobák
2 szekrény 2 ágy
1 s,rkrení rn-pensoíöl
Szép kivitelű dióteli hálók:
P 300, 1.
Őszi lakberendezési kiállítás I
KOPSTEIN BÚTORÁRUHÁZ
Raktárnak, műhelynek alkalmas helyiség atonnalra kiadó. llível>bel Csen gery-ut 19. •
Bejáró UkarlUaatl felvcii Porai. Zárda-n. 6. 3895
|ó bizonyítvánnyal aaeindanaalaAnyt
lelveaiek Balatonmiilárl ti helyben egy bejárónőt. Clm: Erirtbel-tér 22. Dohány árada 3896
Jókaiban levő 5 Hókon Iróautaai eladó, Zrínyi Mlklóa-u. 96. •
A letenyel klr. Járáablróalg,
mint telekkönyvi hitóaág.
<430/1936. tkv. alám.
Árverési hirdetmény kivonat
Bedő Fnrenc végrehajtatnak Pehér Imre végrehajtást szenvedő ellen Indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 450 P 35 (III. tőkekövetelés és járulékai behajlása végett a Tormafölde községben fekvő s a tormaföldei 15. sztjkvben felvett 157. hrsz. rétnek az alsóirtási dűlőben B. 3. sorsiám sz:rlnt a vh. [szenvedő nevén álló illetőségére 18 P, az u. o. 17. sztjkvben (elvett 166 hrsz. rétnek az alsóirtási dűlőben B. 24. »or»z. szerint a végrehajtást szenv. nevén álló illetőségre 27 P, az u. o. 112. szljkv-ben felvett 362. hrsz. szőlőnek a szent-jánothegyl |-ben B. 18. soriz. szerint a vh. szenvedő nevén álló Illetőségére 39 P. " u. o. 142. sztjkvben felvett 186 hrsz. rétnek a Nagyrétben B. 8. sorsz •zerlnt a vh. szenvedő nevén álló illető-^gére 66 P, az u. o. 143. sztjkvben felvett 71. hrsz. szántónak a sárosfőldl dűlőin B 13, sorsz. szerint a végrehajtást szenvedő nevén álló illetőségre 60 P, az o. 143. sztjkvben felvett 109. hrsz. "ántónak az alsómezei dűlőben B. 13. •°\'8z. szerint végrehajtást szenvedő nevén <lló illetőségére 160 P, az u. o. 143 sztjkvben felvett 229. hrsz. rétnek a Nagyién B. 13. sorsz. szerint a végrehajtást "envedő nevén álló Illetőségére 66 P, az u- o. 143 sztjkvben felvett 288 hrsz. szántónak a Külső földekben B. 13. szám Werlnt a végrehajtást szenvedő nevén álló llelöiégéte 100 P, az u. o. 232. sztjkvben \'el-ett 17. . hrsz. háznak a 14 sz. alatt
udvar és kerttel a B. 19. sorszám szerint vh, s*f.nvfdő nevén álló illetőségre 80J P, az u o. 291. s.tjkvben felvett A. 1. 110 hrxz szánlónak az alsómezel dűlőben B. 18. sorszám szerint a vh. szenvedő nevén álló illetőségére és az u. o. 291. sztjkvben felveti A. I 262. hrsz. szánlónak ntgysófákl dűlőben B. 18 sorszám szerint n vh. szenvedő nevén álló Illetőségére, az u. o 291. sztjkvben felvett 287. hrsz. szántónak a küliófoldekben B. 18. sorsz. szerint a vh. szenvedő nevén álló Illetőségére összesen 586 P, az u. o. 294. sztjkvben felveit 228. hrsz. rélnek a Nagyrétben B. 13. sorszám szerint a végrehajtást »zenvedó nevén álló illetőségére 66 P kikiáltási árban.
A fedezeti elvre tekintettel az árvetés nlá bocsátott 157. hrsz. Illetőség 25 P-őn, 156. hrsz. Ingatlanlllelőség 38 P őn. a 362 hrsz. ingalianillctŐRég 41 P őn. a 186. hrsz. ingatlaníletőség 93 P-őn, a 71. hrsz. in-gatlanilletősésr 84 p-őn, a 109 hrsz. Ingat-lini letőség 224 P-őn, 229 hrsz. Ingallsn-illetőség 93 P-őn, a 2>8 hrsz. Ingatlanlllelőség 40 P-őn a 17 hrsz. Ingallanllle-tőség 920 P őn és a 110 , 262. 287. hrsz. InKailanllletőségek együttesen 2737 P-őn, a 228. hrsz. Ingatlanlllelőség308 P-ón alul el nem adható.
A tkvi hatóság az árverésnek Torma földe községházánál megtartására 1936 óvl november hó 17. napjának d. u. 3 óráját tűzi kl és az árverési feltéleleket az 1881 :LX. t,-c. 150 § a alapján a kö vetkezőkben állapltja meg:
1. Az árverés alá eső Ingat\'anok a lede-dezell elv szerint megállapított árnál alacsonyabb áron el nem adhatók, míg akkor sem, ha az elért árverési vételár a végrehajtató követelését megelőző ranghelyen kielégítendő terheket nem fedezi.
Bánatpénz a kikiáltási ár l()o/o a, amelyet a magasabb ígéret ugyanannyi °/o-ára kell kiegészíteni.
H.Letenye, 1936. évi aug. hó 8. napján. Dr. GOnther s. k. kir. Jbiró.
A kiadmány hiteléül:
Hanzsallls s. k.
3889 IcWkkönjrvvcietA.
Kiadja a laptulajdouos Közgazdasági Rt. öutenherg Nyomda <s Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán, felelői kladO i Zala! Károly.
A nagykanizsai klr. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtól.
7172/1936. tkv. sz.
Árverési hirdetmény
és árverési feltételek
If|. Qoldmann József végrehajlatónak Fuchs András és neje szül. Hlmler Anna végrehajtást szenvedők ellen fndllott végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881 : LX. t.-c. 144, 146. és 147 §§ ai értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 620 P 36 flll. tökekövelés, ennek Járulékai és az á verési kérvényért ezúttal megállapított 18 P költség és Járulékai behajtása végett a nagykanizsai klr. Járáshiróság felületén levő s az essteregnyei 177. szt|kv-ben 1232. hrsz. pincére és szőlőre 1500 P kikiáltási árban.
Az árverés özv. Hlmler Jánosné szül. Pfelfer Mdrla javára bekebelezett haszonélvezeti Jog fenntartásával foganatosilandó.
A telekkönyvi hatóság az árverésnek líszteregnye községházánál megtartására 1936. óvl november hó 18. napjának d. e. 10 óráját tüzl ki és at árverési feliéteteket az 1881: LX. t.-c. 150. §-a alapján a következőkben állapítja meg: "T. Az árverés alá eső Ingatlant a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehet (1908. XLL tc. 2ö §).
Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10°/o-át készpénzben, vagy az 1881: LX. t.-c 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél le tenni, vagy a bánatpénznek előleges biról letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláirni. (1881 j LX. t.-c) 147., 150, 170. §§.; 1908: XL. t.-c. 21. §.)
Az. aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908: XLT. tc. 25.§.)
Nagykanizsa, 1936. évi aug. hó 6-án. Dr. Wéber s. k. klr. Jbiró.
A kiadmány hiteléül:
A nagykanizsai kir. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtól.
6849/ikv. 1936. sz.
Árverési hl/tíetiuóny és árverési *el\\é:elek.
S/.modlcs Viktor (■p szül. Olavina Róza végrehajtatóknak ] ■ Lajos vh. szenvedő elltn indit\'- /<-gieha|»á8Í ügvében a tkvi hatóság a .rehajtalók kérelme következtében az l^si I.X. t c. 144, 146. és 147. §§-al érte" ben elrendeli a végrehajtási árverést 3. P tőkekövetelés, ennek Járulékai és Árverési kérvényért ezúttal megállapít 72 P költség éa Jár. btha|láía végett, „igykanlzsal klr. járásbíróság területén í ó t a gelsel 1692. sztikvben 555/b. 4. hrsz. szántóra 300 P, 555/b. 6. hrsz szántóra 3400 P, 483/2. hrsz. szántóra 750 P kikiáltási árban.
A tkvi hatóság az árverésnek Qelse községházánál meghrtásárs 1936 évi november hó 21. napjának délelőtt 10 óráját tűzi ki és az átve-ésl fellételeket az 1881. LX. t.-c. 150 §a alapján a következőkben állapítja meg:
1. Az átverés alá eső Ingatlant a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehel (1998: XI I. t.-c. 28. §.)
Az árverelni szándékozó* kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10o/o-át ké-zpénz-ben, vagy az 1881 : LX t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpaplrosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az ár-vérésl feltételeket aláirni. (1881: LX. tc. 147., 150., 170 §§; 1V08:LX. t -c 21. §).
Az, aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet lett, ha löbbet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt as általa igírt ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908 : XLL t.c.25.§.)
Nagykanizsa, 1936. Jul. hó 30. napján.
Dr. Wéber sk. kir. járásblró.
A kiadmány hiteléül:
HALAI KÖZLÖNY
1936. november 3.
Nagykanizsa megvet mmHMtntn
várót
polgm _ ^ 21832/1936. ti.
Hirdetmény.
K Drávavölgyi Villamos Áram-aalgáltató r. t.-gal kötöll áramszol-gÉtalásI Bzerzödísnek és szabály-iwdelelnek a város közönségét érdeklő rétiéit az alábbiakban teizem iaaéte>t«n kOzhirré:
Világítási áramár: Egytarifáju watlóraszámláló eseti* magány Hígítás és háztartás céljaim kiTowalóránkénl 63 ar. fillér. OjMO. január l-IÖI kezdve 60 ar.
Kettőslarifá|u watlóraszámláló esetén a (éléjlell közvilágítás időszakában kilowattóránként 63 ar. fillér. (1M0. jan. I-töt 60 ar. litlér.)
A féléjjeli közvilágítási időszakon Ural eiő időre kilowattóránként 35 fillér.
* fféléjjell kőzviligitást időszak <Me a közvilágítási lámpák meggyújtásától éjféli 12 Óráig tart.
Óraművel ellátott ketlőstarifálu wjtttóraszámláló használata eseten ar alacsonyabb tarifára való átkap-cselát Ideje nem a nap 24 ftrája, mint féléjjeli közvilágítást lámpák kikapcsolásának Időpontja, hanem H óra 30 perc ; igy tehát a fogyasztó Ily wattóraszámláló felsze riMse esetén 22 óra 30 perctől Metdve kapja az alacsonyabb dij-tubást, amely azonban Ily fogyatz-ttt részére kilowattóránként 40 ar. ttt«6r.
* fenti árakból oly fogyasztók, akik a csúcsteljesítmény behatárolása saját költségükön áramkorlátozókat szeretnek fel, a következő engedményeket -kapják:
az áramkorlátozó maximális ielje-tllményének 300 órát elérő évi kihasználása esetén a teljes fogyasztás után 5%,
az 500 órát elérő évi kihasználás esetén tejes fogyasztás után 7 5%, 800 órát elérő évi kihasználás esetén teljes fogyasztás után 10%. Munkaátvltell és háztartási
áramár: \'MunkaltVItell-, fQtési- és főzési célokra az egységár kilowattóránként Ü8 ar. fillér.
Mtmkaálviteli-, fűtési- és főzési fbgyWsztók a felszerelt tel|ealtmé-mikre vonalkoztitva az évi kihasználást éráknak megfelelően a fogyasztók a következő engedményeket kaplák:
600 Ólát elérő kihasználás eselén a teljes fogyasztás után 5%
1000 órát elérő klhitznális esetén a teljes fogyasztás után 10%,
1500 órát elérő kihasználás esetén a teljes logyasztás után 15V„
2800 órát elérő kihasználás eselén a teljes fogyasztás után 20%,
2500 Arát eferó kihasználás eselén a teljes fogyasztás után 25%.
Csengőreduktor: Cacngőreduktorokért havonként 20 ar. fillér fizetendő, köteles azon-ban fogyasztó a vállalat által meg adott minőségnek megfelelő reduk-tort vásárolni.
Amennyiben a fogyasztó reduk-fora rosszabb minöséga lenne, vagy a fogyasztó ilyet szerezne be, Ily reduktor havi dija 50 ar. fillér.
A vállalatnak a reduktorok minőségére vonatkozó kívánságát a vélem való közlés ulán azonnal kOzhirré fogom tenni.
Átalányfogyasztás: \'öty\'togyíatMk.\'ítfknek berendezése 5 égőnél toSWtnwntnnimrz i
pausal-árakon való áramszolgáltatást kívánhatnak. A piuBal-áram-szolgáltatás dija lakószobákban 25 wattos égSként és havonként 2 ar. pengőt meg nem haladhat. Ezen-kivfll pausal-árakon szolgállalsndó az áram lépcsőházi kapualji és udvari világításnál éspedig 25 wattos lámpánként ét havonként 4 arany pengőéri, továbbá kirakati világításnál 25 wattos égőnként és havonként 2 arany pengőért. Nagyobb, vagy kisebb fogyasztású égők egységárai sránylagosan számítandók, azonban 15 wattosnál kisebb és 40 wattosnál nagyobb égők részére áta-lányvitágítás nem alkalmazható.
Kedvezmények: A concesslonárusnak Jogában van évi legalább 100 kwóra, vagy annál nagyobb fogyasztást garantálóknak fenti egységáraknál olcsóbban Is adni energiát:
Wattóraszámlálók után Ihletendő dijak:
Kölcsön wattéraszámláló után bérleti és karbantartási díj elmén a következő összegek fizetendők:
10 amperes vagy ennél kisebb wattáraszámláló ulán havonként 50 ar.\'tillár,
10 amperesnél nagyobb wallóra-izáinláló ulán havonként 80 ar. flll., ketlöstnrifáju watlóraizámlálóért, óramO nélkül, havonként 100 ar. fillér,
kellöslarlfálu wallóraszámlálóért, óraművel, 150 ar. fillér.
Ha a watlóraszámláló a fogyasztó tulajdonát képezi, ugy karbantartási di| elmén a fenti ösoeg 20%-a fizetendő.
Csatlakozóvezeték: Csallakoióveielék a fogyaszló-helyhez legközelebb fekvő utcai vezetéktől a fogytszlóhely főbiztosító-|*lg — az utóbbit it beleértve — terjedő vezelékréaz. A csatlakozóvezeték, mint az energia-elosztó berendezés lartozáka,a várót tulajdona. A concesslonárut a fogyasztóknak oly utcákban, ahol az utcai elosztóvezeték a fogyasztó lelkének utcavonaláig meg van építve. Az utcai csatlakozástól a telek határáig terjedő csatlakozóvezeték részét minden esetben és azonfelül a telek határától a főbiztosítóig számított 30 méternél rövidebb csstiakozó-vezetéket díjmentesen készíti el. A hosszabb csatlakozóvezeték árát a fogyasztó a concesslonárusnak tartozik megtérltrnl oly egységárakon, melyet a concestionárus évről-évre a v\'ros polgármesterének bemutal
ét amelyet a város felülvizsgálat
után jóváhagyott. Ezen jóváhagyott árjegyzéket a vállalat lrodá|ában tartozik kiftlagiáltmbijuonklvui a városház hlrdbtőláblájárrf közszemlére kl lesz t
Áramszámláié felszerelése
és áthelyezése: Főbiztosító, Illetve önműködő megszakító watlóraszámláló ét tartozékainak fe\'szereléséért — a bekapcsolást is beleértve — egyszersmln-denkorra 10 ar. pengő fizetendő. Ebben az összegben bennfoglaltató : a főbiztosító ólomzáras födéllel ellátva, illetve az automata megszakító, az igénybevételnek megfelelő áramerősségll olvadó betétek, a watlóraszámláló és főbiztosító közös felvételére uolgáló alaplap, azonfelül a szükséges Siszakötöve-zetékek és mindezek, mlndpedig a wittóraszámlálónak a helyszínen való felszereléte és üzembelielyezése, beleértve a szereléshez szükséget meg-erösllő és szigetelési apró anyagokat.
A fenti 10 ar. pengő a következőképpen oszlik meg:
főbiztosítóra, illetőleg automata klkapcsolóra esik 3 50 ar. P,
a számláló telanrelésán esik 4-50 ar. P,
az alapra esik 2\'— ar P. Átköltözés eselén, ha a leszerelés és felszerelés egyhuzamban végezhető, a le- és felszerelés együttes költsége a fenti Összegnek 25%-al megnövelt értékével egyenlő.
Felülvizsgálati dijak: Az uj berendezések lelülvizsgála-láért a fogyasztó a -bejelenléssel egyidejü\'eg a kővdkeíő felülvizsgálati dijakat köteles fizetni:
Az első öt lámpahelyért (csillár-hely, íeklnlet nélkül a vezetéknek éa izzólestek számára, egy lámpahelynek tzámil) 100 sr fillér,
minden további lámpahelyéri 10 ar. fiitér,
motorikus fogyasztóknál az első öt lóerőért 200 ar. fillér,
ezenfelül minden lóerőért 20 ar. fillér.
Egyfázisú konnektorra kapcsolt egy lóerőt meg nem haladó motorok felülvizsgálati dij szempontjából egv lámpahelynek számítandók.
Ezen dijakban már a csatlakozóvezetékkel való Ostzekötés dija is bennfoglalialik.
A D-ávavölgyi Villamos Áramszolgáltató r. t.-gal kötött concessiós .Szerződés", valamint Áramszolgáltatás! szabályrendelet" sokszorosítása folyamatban van és azok el-
Az iinmian örSh érték!
Tőkekonserválásra a legjobb
venni,
gyönyörű hely«n a központban.
Kérjen prospektust SZABÖ ANTAL sporiOzletében ahol bővebb felvilágosítással Is szolgálnak
készülte után példányonként a nyomtatást költségekért, kb. 1—1 pengőért beszerezhetők a vároii gazdasági hivatalban.
Bővebb felvilágosítás Bzinlén a városi gazdasági hivatalban kapható.
Nagykanizsa, 1936. október 17. irts Polgármester.
Köszönetnyilvánítás
Ezulon mondok köszönetet mindazoknak, kik jó feleségem temetésén megjelentek, vagy fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni igyekeztek.
Sípos Antal
nyug. lg. tanító
Hirdetmény.
KOzhirré teszem, hogy a vb. Weiszfeld és Fischer nagykanizsai bej. cég csődtömegében felleltározott különféle textil- és divatáruknak ínég meglevő 11.072 P 80 fiit, becs-értékű részéi lehetőleg egy léteiben, továbbá az 1.077 P becBértékU üzleti berendezési íb lehetőleg egy tételben a legtöbbet ígérőnek szabadkézből készpénzfizetés mellett eladom.
Az ajánlatokat 1938. novemker 3-án d. u. 2 óráig Írásban nálam kell benyújtani a becsérték 10%-ának megfelelő bánatpénz letétele mellett.
A felveti leltár éB az áruraktár 1936. november 2-án d. u. 3-6 óra és november 3 án d. e. 9—12 óra között még megtekinthető.
A becsérték %-ánál alacsonyabb ajánlat nem tehető és az írásbeli ajánlat nem módosítható.
A csődtömeg az áruk minőségéért nem szavatol s vevő a megveti árut vagy berendezést legkésőbb 1936. november hó 4-én este 6 óráig köteles a iáját költségén elszállítani az Üzleti helyiségből.
A berendezésre elsősorban azoknak az ajánlata jön figyelembe, akik az árukészletre is ajánlatot tettek s egyenlő összegű ajánlat esetén sorshúzás dönt.
Nagykanizsa, 1936. november hó 2. napján.
Dr. Vlt Ferenc ügyvéd,
ctödlömeggondnok. Nagykanizsa.
Hofher-Schrantz-Clayton-Shuttlewort
gyártmányú:
Tengeri-morzsolók, Szecskavágók, Répavágók, Darálók, Vetögépek, Boronák, Ekék, stb. stb.
beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
mig.Műtrágya,.saáfc, növényvédelmi
szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság. mellett.) Telefon: t*>-
Nyom. • Uptulujdoiios Kézjszduági RL ouleaberg Nyemda is BélzaUi l.agktatt VálUHa kóDjvny,emujában Nagykanizsán (Felelíi üzJetv. Zalai Károly.)
76. Éviolyam 252. uám
Nigykanlua, 103B. november 4 szerda
Ar» 12 HU.
ZALAI KÖZLÖNY

H mdttonMt f<M k i
Felelő* szerkesztő: Barbarlta Lajos
EMHImO* ára: mt Mra IpMft 49 HÉc.
SMkwxtf^fi te üanUkhtMÍÜÜtMi 74.
4 kanizsai „betörés"
Helyreigazit bennünket zala egerszegi laptársunk és megálla1-pitja, hogy »Nagykanizsa rosszul tudja,* Szerinte nem a hetivásár volt az oka a kanizsai balsikernek, ami miatt a kanizsai megyebizottsági tagok nem tudtak kellő számban átutazni a választó közgyűlés, re. És nem is a kanizsai szavazatok megoszlása mindenféle listákon. SŐ1 egyáltalán nem egy zalaegerszegi lista, amelyet a Zalai Közlöny szerint »a nagykanizsai betörése el. len dobtak harcba. Hanem...
És most idézzük laptársunk cito két a következőkben :
«F<*1 keli világositanunk Kanizsát, liogy a tényállás nem ez. Volt egy vármegyei hivatalos lista. Ennek "törzsét képezte egy csomó név, a nemes vármegyének úgynevezett ellenálló politikai felfogású férfiaibóí. Ezenkívül volt egy külön keresztény lista, amelyen más nevek is voltak, de törzséi ugyanaz a tábor képezte, moly a hivatalos listán volt. No most a harmadikra, a zalaegerszegi listára, kevés kivétellel, megint csak sok név rákerült a .törzsből,».mert ez a lista párt-közi lista volt. Ezekután előrelátható volt, hogy a «tórzs» bekerül, mert minden listáról kapott szavazatokat. Technika dolga az egész. A hiba ott van Kanizsa szempontjából, hogy Ba-bochay Györgyön kivöi nem volt szívügy a többi kanizsainak a bejuttatása. Tisztáznunk kell még azt is, hogy gróf Károlyi Györgynek nem vitéz dr. Tamásy István számolta oda a 19 szavazatot, ő csak kihirdette. Az odaszáinolás előzőleg, a kistereinben történt; hogy hogyan, azt majd a pe-ticiós eljárás kiderítheti.*
így magyarázza a kisgyülésen történteket zalaegerszegi laptársunk. ^
Nagykanizsa ettől a magyarázat, tói nem lett elégedettebb az ered. ménnyel. Ennek többféle oka vai>
A »nagyltanizsai betörés* kifejezést a választás előtti napokban zalaegerszegi újságcikkből vettük át, olyan cikkből, amely köntörfalazás- nélkül azt irta, hogy meg kell akadályozni a nagykanizsai betörést, mert a megyének semmi érdeke sem fűződik ahhoz, hogy Nagy kanizsa domináljon a kisgyülésben Ennek a Nagykanizsa ellen kifej lett propagandának ellenére a nagykanizsai nevek rajta voltak a vármegye hivatalos listáján, de csak egy volt rajt közülük a zalaeger. szegi listán. Akárhogyan magyaráz zuk tehát a dolgot, Zalaegerszeg szándékánál az eredmény akkor is egyezik, ha nem az egerszegi lista győzött, hanem »a törzs.<
Egyáltalán mi az a .kanizsai be törés. ?
Betörés az, ha a 32 000 lakosú Nagykanizsának, amely a törvényhatósági bizottság összetételébon és megyei adóteherben is legjelentékenyebb tényezője a vármegyének, két képviselője ül a 48 tagu kisgyü, lésben ? Betörés az, ha Nagykanizsa "em akarja a kuckóból figyelni, hogy mi hogyan történik a várine.
A revízió felvetése uj fejezetet nyit meg e közópeurópai politikában
A kisantant-államok közül csak Csehország mutat ellenséges magatartást Mussolini revíziós nyilatkozatával szemben
Megnyugtató nyilatkozatot teáz Edén a Földközi tengeri ügyben
London, november 3 Eden az angol alsóház szerdai ülésén válaszol Mussolini beszédére. A lapok ugy tudják, ho.gy az angol külügyminiszter megnyugtató nyilatkozatot tesz a Földközi tenger ügyére vonatkozólag.
Az angol sajtó Mussolini beszédét főképp a külföldi visszhang nyomán boncolgatja. A lgpok szerint Magyarország revíziójának eddig főképp a kisantant együttes ellenzése és a túlságos fölényes haderő álltak útjába. Hogy a kérdést kon krélabb formában újból felvetették, kétségtelen, hogy uj fejezet nyílt meg a középeurópai politikában. A lapok rámutatnak arra, hogy a
kisantant sajtója közül egyedül Csehország mutat ellenséges magatartást, ami pedig mindhárom tag. államnál magától értetődő lett volna.
Romániában nem engedték meg a beszéd Magyarországra vonatkozó részének közlését, Jugoszláviában azonban Igen.
A Times azt Írja, hogy a magyar revíziós követelések, ha Mussolini ápolja azokat, a közeljövőben időszerűvé válhatnak. « k
Prága, november 3 Krofta cseh külügyminiszter, mint a jelentések mondják, még kedden válaszol Mussolini Milanóban cl mondott nagyjelentőségű beszédére.
Matusok volt kereskedelmi miniszter kijelentette, hogy a Blunv kormány óta a francia befolyás gyengült az európai politikában. Szerinte
a kisantant csak örömmel venné, ha létrejöhetne egy megegyezés a kisantant és Olasz-, \'Illetve Németország között.
A prágai lapok hangoztatják, hogy a kisantant nem engedhet Magyarországnak nagyobb mértékű határ, módosítást és ilyenekről még tárgyalni sem lehet.
Belgrád, november 3 Jugoszláviában az olasz részről felajánlott barátságot nagy ^iröm mel fogadták.
Madridban a rémület lett úrrá, felbomlik a fegyelem a védő csapatokban
Bombákat, újságokat és röpcédulákat szórnak a fővárosra a nemzetlek repülőgépei
A spanyol vörös csapa\'ok egyik százada átpártolt a nemzetiekhez. A század tagjai Valenciából valók és
csak a vörös kormány parancsára voltak kénytelenek a madridi védő. őrséghez csatlakozni. Várták azonban a kellő pillanatot, amikor átpártolhattak. Elmondották, hogy Madridban mindinkább fokozódik a rémület és most már a fővárosban is érzik és elismerik, hogy a nemzetlek alig pár kilométerre vannak a várostól.
| Burgos, november 3
A nemzeti csapatok győzedelmes
előrenyomulásukat továbbra is folytatják. A repülők Barcelona re pülőterél is bombázták hétfőn, igen sok repülőgépet megsemmisítettek a lehulló bombák. A jelentések szerint a kormánycsapatok között a fegyelem mindinkább fellomlik. Madrid ban a vésztörvényszék 15 vörös ka tonát ítélt halálra, mert kiderült ró luk, hogy nemzeti érzelműek.
A főváros felett állandóan nem zeti repülök keringenek, .de a vá. rost csak időnként bombázzák, inkább röpcédulákat és ujságkötege ket szórnak le a városra A vörös
kormány is kénytelen most már cl ismerni, hogy a felkelő csapatok alig pár kilométerre állnak a fövá. rostó\'. A kormány kétségbeesetlen kapkod, hogy a végső bukást legalább még egy ideig sikerüljön elhalasztani.
Madrid, november 3 A vörös kormány eddísr a milícia soraiban küzdő katonák feleségeinek napi 50 oenteslmót fizetett. A polgármester ezt az összeget most betiltotta, ami miatt a fővárosban nagy zavargások ós tüntetések voltak.
gye sorsának Intézésében ? Betörés az, ha a megye legnagyobb váiosa szót kíván magának a megyeházán ? Hát annyira tlzedrangu té-njezője Zalának ez a város, hogy csak egy betörés sikere biztosithat ott számára arányosan megillető képviseletet ?
És hogy most a 13.000 lakosú Zalaegerszegnek van a 48 tagu kisgyü. lésben annyi képviselője, mint az előtt Nagykanizsának volt, - az nem betörés ?
Zalaegerszegi laptársunk szerint nem. Az ő könnyed indokolása sze rint : - »technika dolga az egész * Hát ez az ! A technika ! Tehát Kem igazság, nem arányos, ság, nem a vármegye jelentős részé nek jogos igényei, hanem - techni ka. Viszont akkor miért hirdetik oly fennen az ellenzéki újságok,
hogy az ő politikájuk győzött a za Iai kisgyűlés! választáson ? Dehogy is az ö politikájuk győzött. A technika győzött.
A szív ?
Ez a romantikus szó valahogyan idegenül érzi magát a választás körüli vitában. Az ilyen választásokon nem a szívre, hanem a józan számvetésre kellene utalni, ha nem nyomná el annak szavát is a mii*, denható »technlka.« De mégis: -higyjék el Zalaegerszegen, hogy a
kisgyűlés kanizsai tagjai közül mindenk\'nek egyformán szivügye volt, hogy visszajusson a kisgyü lésbe. És egyformán volt szivügye egész Nagykanizsának is. Éppen ezért kifogásoltuk, hogy a választó son megjelent kanizsai megyebizott sági tagok szétforgácsolták különféle listákon a szavazataik erejét.
Mert ebben aztán igaza van lap. társunknak. Nagykanizsa maga is hibás az »eredményben,« hiszen még azok a kevesek sem tudlak egy uton járni, akik ott voltak. Sokan pedig el sem mentek a választásra. Ebben azonban már nem egészen Nagykanizsa tí hibás, hanem igenis : a választásnak a kanizsai heti vásár napjára való kitűzése.
A kanizsai felfogás szerint tévesen megítélt 19 szavazat ügyében pedig csak azt jegyezzük meg, hogy a szavazatszedő küldöttség elnökének tudnia kell, hogy mit hirdet ki és tudta nélkül vagy akarata elle néne szavazat-számlálási vitát eldönteni és főként felfogásával nem egyező eredményt kihirdetnie nem lehet.
a
ZALAI KÖZLONV
1936. november 4
Elrontott gyomor és a* ezzel össiefügga béizavarok, felfúvódás, kellemetlen szájíz, émelygé", homlokfájás, láz hányás, hasmenés vagy székszorulás eseteiben már egy pohár természetes .Ferenc Jőzaef" keserűvíz is Igen gyorsan, biztosan és mindig kellemesen hat. Az orvotok ajánlják.
EMLÉKEZTETŐ*)
November 7.
Frontharcos főcsoport teaestje a Koronában 9 órakor.
November 8
Liccális előadás a városházán 6 kor dr. Szabó Zsigmond. November 15. Kereskedelmi Alkalmazottak piknikje a Koronában. November 22.
Liccális előadás a városházán 6-kor Gazdag Ferenc.
November W.
Liceális előadás a városházán 6-kor Brassányl Gyula. December 5-6. Ker®8Zlónv Jótékony Nőegylet karácsonyi vására az Iparos székházban. December 8.
Liccális előadás a városházán 6-kor Bertln Ágoston. December 15.
Liocális előadás a városházán 6-kor Barbarits Lajos. December 20.
Liccális előadás a városházán 6-kor dr. Mező Ferenc. Január 5.
Katolikus Bál az Iparos-székházban. Január S\'/
Liceális előadás a városházán 6-kor Slernád István. Január 10.
Liccális előadás a városházán 6-kor dr Krátky István Jennár 13. Az Irodalmi Kör I. vita-délutánja 6 órakor a zeneiskolában Január 17.
Liccális előadás a városházán 6-kor dr. Vértesi Frigyes. Január 24.
Liccális előadás a városházán 6-kor Magaa Mihály. Január 31.
Liocálft előadás n városházán 6-kor dr. Hoffmann János. Februát 6. Keresztény Jótékony Nőegylet Jelmez-eeije. Február 7.
Liccális előadás a városházán 6-kor P Cirfusz Vlktorln. Február 14.
Liceális előadás a városházán 6 kor Révuy József. Február 21.
Liceális előadás a városházán 6 kor dr. Gárdonyi Lajos. Február 28.
Liccális előadás a városházán 6-kor dr. Hegyi Lajos. Március 7. Liccális előadás a városházán 6-kor Szudoy Géza. Március 14. f
Liceális előadás a városházán 6 kor dr. Halász Pál. Március 21.
Liccális előadás a városházán 6-kor Flschel Lajos.
*) E rovatban minden rendezés egyszeri közlése (2 sorig) 30 fillér.
SzivszélhUdésben meghalt vitéz Tamásfalvy Jeifő
A kedd reggeli vásári hangulatba, mint villám (csapott ó hir, hogy Nagykanizsának egyik régi patrl cius családjának, a Tripammer fa^ miliának tagja, vitéz Tamásfalvy Jenő meghalt. A tragikus hir val& b:<n mindenkit megdöbl>eniett, Qlyan ember távozott el az élők sorából, akit sok fronton ott láttunk. ahol a köz.társadalom munkát kívánt akit éooen ezért mindenki szerelett és kedvelt Napyka njzsai gyökérből származóit és e2 kétszeresen tragikussá teszi a köz életi és társadalmi téren nagy sze repet játszó bankfőnök elhunytát
Vitéz Tamásfalvy Jenő 1934 ben került a nagykanizsai Magyar Nem zeti Bank élére. Már előzőleg is Nagykanizsán teljesített szolgálatot, a háború után mint hivatalnok, majd mint helyettes főnök. 1928 b;»n Győrbe helyetles főnöknek, majd Ceglédre helyezték főnöknek, onm\'nj ke ríilt vissza 1934. júniusában, Sur. góth Miksa nyugalombavonulásával Nagykanizsára, az itteni fiók intézel élére. Élénk társadalmi és közéleti munkássága folytán mindenütt sze rették és megbecsülték. Elnöke volt a Nagykanizsai Frontharcos Főcso portnak, hadnagya a járási vitézek, nek, elnöke az NTE repülőinek, de ezenkívül is számos más egyesület ben tevékenykedett.
A halál életének 53. évében csapott le rá, váratlanul és orvul Reg gel fél 8 órakor kelt. ho^y mini rendesen, hivatalába menjen, amikor öltözködés közben hirtelen rosz szul lett. A cseléd és a házmester rohanva mentek át dr. Fodor Ala
dárhoz, aki • pillanatok\' alatt meg érkezett, de már. csak a beállott halált jelenthette. Szívszélhűdés ölte meg vitéz Tamásfalvy Jenőt.
A hir az e^ész városban mélyysé ges megdöbbenést keltett
Vitéz Tamásfalvy Jenő nemcsak mint ember, hanem mint hivatal főnök is példás volt. Hivatalnoktársai, alárendeltjei ugy szerették, mint igazi bará\'ot, aki mindenkor szere lettel közeledett feléjük.
özvegyén kivül két felnőtt leá nya. valamint kiterjedt rokonság gyászolja, de őszinte részvéttel áll meg ravatala mellett az egész város társadalma.
,VHéz Tamásfalvy Jenő, néhai Tripammer Rezső nagykanizsai ügy^> védnek, a Zalamegyei Gazdasági Ta karék ügyészének fia volt. 1884 februárjában született Nogykani. zsán. Egyetemi tanulmányait a pé. esi egyetem jogi fakultásán folytat la, majd az Osztrák-Magyar Bank tisztviselője volt az intézet külöiv böző fiókjainál, a világháború ki töréséig, amikor is - bár mint az Osztrák-Magyar Bank tisztviselője fei volt mentve - önként jelentke zett katonai szolgálatra. Az .52. gya. logezreddel küzdötte végig a háb© ruí, megsebesült és mint tart. főhadnagy szerelt lq a háború végén Ekkor már mellét díszítette a III. oszt. katonai érdemkereszt és a bronz Signum Laudis, a Károly csapatkereszt és a sebesülési érem Hősi magatartásának jutalma volt a vitézi dm és legutóbbi emlékla pos századosi előléptetése.
nagy választékban.
161 bftrlbzl vetek kl vllfininf sitten
Legújabb cire cloque-és satinselymek. Szőrmékből dus választék.
SINGER Divatáruház.
Kedd
ftuOape* L
17 Mikrofonséta Budán a Várhegy barlflBgjában. Beszélő dr. Kadic Ottokár. — 17.45 Magyar kamarazene. — 18.30 Selmeczy László előadása. — 19 Magyar nóták és dalok. Énekli Bodán Margit. kíséri dgányzAe. — 20.10 Közvetítés a Müvész-Színházból. «Arany-hal.» Vfcjáték 3 felvonásban. — Az I. felv. után kb. 20.50 Hirek. - A II. felv. után kb. 21 40 Hirek, Időjárásjelentés. — At előadás után kb. 22.35 A rádió scaIon zenekara. — 23 Francia-nyelvü olőadás. — 0.03 Hírek.
17 Hanglemezek. — 18 Francia nyelvoktatás. — 19 Mazőgwdnságt Tél-óra. — 19.30 Dr. Hanklss János elő-adása. — 20.10 Palotái Vilmos gor-donltfdk.
17.15 Reitflw berlton dalest^. _ 17.35 Kuninda zongoraművésznő Játéka. — 22 Tarka ti* perc. — 2220 Drezdai vonósnégyes. — 23.30 Állástalanok zeuakara.
Szerda
L
0.45 Torn* — Utálna hangletmezek.
— 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás. -10.45 Felolvasás. - 12.05 Bendőrzene-kar. - 12.30 Hirek. — 13.20 Időjelzés, időjárásjelentés. — 13.30 Gíeiztager István zongorázik, Bertók Pariké énekel. — 14.40 Himk, án»k. -■ 16.15 Diákfélóra. - 16.45 IdőjelrA, hírek.
17 Dr. Faragó Ferenc előadása. — 17.30 Cigányzene. — 18.15 Huszár Károly (Pufi) csevegése. — 18.45 Regina Schein gordonkázik. — 19.20 Fiatalok rádiószinpada. «Peer Gynt.s Drámai költemény 3 felvonásban. — 12 Illrek, időjárásjelentés, sporteredmények. — 22.20 A Bohrandt-Wcidlnger szalonzenekar műsora. — 23 Hanglemezek.
— 0.05 Hírek. &u0«p«* II.
18.4* Olasz nyelvoktatás. — 19.25 Sebő Miklós énekei. — 80.05 Banda Ede clmbulmozik. - 20.35 Hírek. -
21 A rádió szalonzenekara. ***
755 Könnyű Jemezek. — 12 Kónnyft lemezek. — 13.10 Híres karnagyok lemezei. — 14 Szobinov tenor lemezei.
— 16.50 HandI sroprán-, Moravccz mélyhegedű- és Bach orgonaművész előadása.
18.35 Wagner: A bolygó hoDantU, 3 felvonásos opera. — 22.25 PaUak tcuor most megtalált Wolf-daltífcat énekel.
— 23.15 Könnyű és tánclemezek. — 24 Schrammclliánnus dalokkal.
Jutányos árak.
Jó minőségek.
ID®
Változatlan!
Prognózis: Qyengébb lég áramlás, sok helyen köd, északi megyékben helyenként esőzések, a hegyekben a hő emelkedik, lent változatlan
I
Eső köpenyek Női cipő Hócipő
Férfi cipő Sárcipő
Gyermek cipő Házicipő
nagy választékban:
Szemolúnyinól.
1986. november 4
ZALAI KÖZLÖNY.
Hogyan folyik éjjel és nappal a zugkorcsmák é6 borcsempészek elleni harc Nagykanizsán?
A szigorított ellenőrzés első hónapjának eredménye: — 76 eljárás
Bácsalmási rissling és kadar, Izsáki sárfehér, Jászberényi rissling, Majsai uradalmi rissling
édes must
50 litertől felfelé, kölcsönhordóban, előnyös árban kapható
Péter Hug6 borkereskedőnél
62 fokos vizet és földgázt találtak az inkei fúrásoknál
Majdnem levegőbe repült az egész furó-torony
Évek óta a bűnügyi hatóságokat is sokszor foglalkoztatja a Nagyka. nizsán gomba mód elszaporodott zugkimérések ügye. Ezekben u zug. korcsmákban burjánzik az erkölcsi fertő, belőlük dagad nagyra a bűnözések statisztikája. A helyzet las. san annyira tűrhetetlenné vált, hogy nemrégiben - mint a Zalai Közlöny jelentette - Nagykanizsán dr. Brand Sándor vármegyei főjegyző elnöklésével ebben az ügyben érte kezlet volt. Ennek határozatából kifolyólag szeptember 28-án b zalaegerszegi pénzügyigazgatóság nyo niozó csoportjának kiküldötte megérkezett Nagykanizsára s attól fogva állandóan folyik a tervszerű munka a bor zugforgalomba kerü. lésének s a zugkorcsmák üzemének megakadályozására.
Alkalmunk volt a zalaegerszegi kiküldöttel egy hónapi munkájának eredményéről beszélgetést folytatni és igy tudtuk meg a következő, ket, okulásul mindazoknak, akiket illet.
Ez alatt az egy hónap alatt 76 esetben indult eljárás nagykanizsai zug borkimérők és fcorcsempds *\'.« ellen. Mintegy 30 esetben, amikor t. i. ismétlődés forgott fenn, kocsi rakomány tort, eldugott készlete ket, a kiméréshez, szállításhoz szük. séges eszközöket ia lefoglaltak.
Azok között, akik ellen e?ek az eljárások indultak, mindössze
8—10 áll most először a halóság előtt, a többi már mind bBntetve volt, legtöbbjük elzárás büntetést is töl tött ki, ugy hogy a soron következő büntetésük is minden bizonnyal elzárás lesz, mert ismétlődés esetén a pénzbüntetés már olyan súlyos, hogy azt aligha tudják megfizetni. Azok közt, akik ellen most az eljárás folyik,
2—3 JRszerkeresksdő Is van, akiknek kismértékben! árusl. tásra van ugyan engedélyük, de azt korcsma.szerűen gyakorolták.
Az eljár ás alatt állók közt olyan is van, •
akinek ez a 27-lk ,esete\\ Van három testvér, akik külön, külön laknak és mindhárom (egyi. kük 26 odszor) kerül most a hatósági eljárás alá. Egy Teleky-utcai asszony 23-adszor, egy Petöfi-utcai zugborkimérö 20-adszor felel hasonló ügyben. Az egyik Szepetneki-uti delikvenst egyben hatóság elleni erőszakért is fel kellett jelenteni n rendörségen. A Garai-utcá-ban rajtacsípett zug.kprcsmároa mérgében ftildhiz vagdosta és isszettrte a „ korcsma-berendezést". amit a razzia alkalmával lefoglal-tak. Ugyanez megtörtént a Magyarutcában is, ahof a gazdát előállították a pénzügyőrségre és crtt tartottók ügye kivizsgálásáig őrizetben. Egy Magyar-utcai borcsempész társaság, amikor a szőlőből haza leié vezető uton észrevette, hogy " nyomozó közegek figyelik őket, a hátukon batyukban csempészett bort mindenestül belehajigálták a kőbányába, minden (VftastOrflt^ <3* m«&viü p*
dig futásnak eredtek.
Ilyen és hasonló kalandoknak se szeri, se számi az egy hónap óta szigorítva tartott, állandó ellenőr zé.s folyamán. Az ellenőrzés nem csáb razziákon történik, hanem
éjjeli te sál Iá sok formájában is, ugy hogy ma már hiu remény arra gondolni, hoy valaki ki tud bújni az ellenőrzés alól. Előbb vagy utóbb mindenkit utolér a nemezis, aki tilosban jár a borával.
A nyomozás arra is kiterjed, hogy kik járnak vendégként a zug korcsmákba. H* valahol ilyen helyeken valamely közület, hivatal, .karhatalom, stb alkalmazottait, tagjait találják," ar. ról azonnal jelentést tesznek az illetékes vezetőségnek.
A rendelkezések módot adnak arra is, hogy
a házakat, melyekben zugbor-klmérést találnak, lepecsételjék, tekintet nélkül arra, hogy laknak e abban vagy csak zugkimérésre használják. Erre eddig nem került sor, de szükséges esetben ettől sem fognak a hatósági közegek vissza riadni.
A szigorított ellenőrzés tovább folyik, egyelőre karácsonyig. Min. den remény megvan arra, hogy addigra sikerül a zugkorcsmákat és a részükre szállító csempész szervezetet teljesen kiirtani
— Saját érdekében ós örömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a Koptteln Bútoráruház öni mÜbutor-kiál-HUUAt megtekinti, vételkényszer nélkül.
«- Na aljakra alkalmas sima és schot-tls szövetek Schütznél.
A Zalai Közlöny hasábjain már nem egy Ízben foglalkoztunk az in-kei mélyfúrásokkal. Valahányszor céloztunk arra, hogy a fúrásoknak komoly eredménye is lehet, mindig akadtak, akik az oltani kisérle\'ekot hiábavaló mes:erkedésnek tarto\'tákj Már az angol társaság mérnökei is lemondtak arról, hogy petróleumot találnak Inkeiantalfalván. Most váratlanul mégis eredményre ve2etett az inkei fúrás.
A társaság bécsi vezetője egy francia, ugyneve ett »földkóstoló« mérnököt küldő t Inkeiantalfalvára, - Hz itteni fúrás ,érvizsgálatára. A francia származású mérnök most érkezett meg Párisból saját autóján és speciális műszerei segítségével 24 órán kérésziül folytatta a vizsgálatot.
A vizsgálat eredménye meglepő volt. A »földkóstoló< mérnök ugyan is azt tanácsolta a te\'ep veieíőinek, hogy mindaddig, inig a furócsövek ben Lcüllepedett iszapot ki nem szivattyúzzák, ne fúrjanak tovább egy mé\'ert sem. Allitása szerint e*en a terepen 1600 méter mélyen valaminek kell lenni. A furó ekkor már 2250 méter mélyen járt.
A furócsövek tisztítási munkála-tait megkezdték, az iszapot alig kezdték szivattyúzni, amikor meny-dörgésszerü robajjal gáz tört elő a furócsöveken keresztül A gáz mintegy 40-50 méterré lövelte fel a furóosőben lévő iszapot és csak a gondos elővigyázatosságnak köszönhető, hogy az egész fúrótorony, a mérnökökkei és a munkásokkal együtt e levegőbe nem repült. Sike
4
KALA1 KOZLORV
1936. róvembw ■).
Őszi szövet- és selyemujdonságok
legdúsabb választéka
Szón\\etgoicstfban!k,vi,e,ben Kirschner Divatáruházban
Magyar cigány, kanizsai ékszerek a londoni koronázáson
Magyar bál Londonban — és itthon ?
riilt azonban a szelepek elzárásá val a kiömlő #ázt nyomban elfőj tnnj, a telep és a munkásokat igy is fojtószagu sárfelhő borította el.
A vizsgálat megállapította, hogy a gáz gyúlékony földgáz, tehát valamilyen ipari célra feltétlen fel használható. Amikor az iszap szivattyúzását tovább folytatták, akkor derült ki, hogy 62 fokos melegvíz is van a mélyben. A részié, tesebb vizsgálat során olajszem cséket is hozott fel az iszap. A tör. térnek arra késztették a társaság geológusait és mérnökeit, hogy ta. nácskozásrá gyűljenek össze. Egybe hangzó vélemény, hogy mégis le hetséges itt a közelben a föld mélyében olaj. Megállapították azon ban azt is, hogy ez a mostani fúrás nem a legszerencsésebb helyen tör. tént, továbbá azzal, hogy a felhal mozódó iszapot nem szivattyúzták ki teljesen a csövekből, 650 méterrel tovább fúrtak és a tulajdon képpeni gázforrás rélegét ezzel el dugaszolták. A társaság mérnökei azt hiszik, hogy egy ujabb és most már kedvezőbb helyen eszközlendő fúrás több eredménnyel járna, éppen ezért lehetséges, hogy még a jövő év folyamán párszáz liléiéire! odébb, uj fúrótornyot állítanak fel.
A társaság a befektetett pénzt mái- igy is kamatoztatni tudja, ami a közeli Nagykanizsa kereskedel. mére nézve is nagyfontosságú tény, hisz az 9lajfurás beláthatatlan le hetőségeket tud nyújtani egy város iparának és kereskedelmének fej. lődése szempontjából.
A további vizsgálatokat igy nem csak a társaság, de Nagykanizsán a város vezetői és a szakkörök is kíváncsian várják.
Hála az idegen forgalom fokozatos fellendülésének, kezdőnek minket is megismerni. Most már nemcsak azt tudja a küllőid, hogy háború előtt is volt egy Magyarország, hanem tudja azt is, hogy ennek a megcsonkított országnak is vannak értékel.
Elvehették erdőit, hegyeit, bányáit, sok természeti kincset, de ált és él kultúrája, népművészete, zenéje, amely euró|>ai viszonytatban is mindenütt megállja a helyét.
Az ember örömmel olvassa az újságokban, hogy az angol király három hónapra egy neves cigányprímást szerződtetett palotájába, hogy őt magát és vendégeit szórakoztassa. <,
Mikor az angol király mint velszi hexpeg Budapesten járt, magyar stilusu régi ékszereket is yá-sárolt. S ki hinné, hogy ennek milyen propaganda értéke lett! A magyar ékszerek, amiket « vclszl herceg ajándékba adott kedves londoni ismerőseinek, olyan nagy tetszést arattak, hugy azóta Lon donbun első divat lett a régi\' stilusu magyar ékszer. Nem tudnak eleget készíteni és eleget szálliUiniy annyira keresett cikk lelt Londonban.
Nagykanizsának is kijutott ebből az örvendetes tényből. Egyik nagykanizsai ékszerész is szállítja a szebbnél-szebb loglaiatu, regi divatú nyakéket, ékszereket Londonba, ahol azokat a királyi koronázáson fogják viselni az angol főrangú hölgyek.
Nagy divat Londonban a magyar stilusu báli niha is.
• Old Budapest. cimmel .magyar bált rendez az angol társaság szi-ne-java, ahol káprázatos magyar stílii és díszítésű ruhában fognak megjelenni és táncolni az angol ladyk.
Istenem, ha egyszer Kanizsán is meglehetne rendezni \'egy magyar ruhás bált, ahol minden hölgy magyar ruhában jelenne meg! Persze nem gondol az ember olyan drága fényes ruhákra, mint Londonban, csak egyszerű, Ízléses magyaros holmikra.
Népművészetünk ilyen megbecsülése magasabb külföldi körökben nagy\'kulturális érdeket jelent, mert ez az osztály megtudja különböztetni a valódi, hamisítatlan népművészetet a vásári mümatyó és egyéb dolgoktól.
László Fülöp, neves hafcánkfla, az. Angliában élő világhírű festőművész azt állapítja meg. hogy u művészet hanyatlik, de «örvendetes hogy nz általános javulás tünetei mutatkoznak.*
Ha ez az igazság, nekünk is e&y kis okunk van arra, hogy higy-jünk és lássuk .az általános /avulás tQpeteit.i
Barátaink száma nő. Gyarapszik az irántunk való rokonszenv, bizalom, megbecsülés, amely egy kicsi, de élni akaró nemzetnek szói, a mely nemzet hisz az igazi javulás, az igazi igazság eljövetelében.
Hali -cm
Dér Rezső mégis Keszthelyen lesz főjegyző?
Ujabb bonyodalmak a keszthelyi ve2etőjegyzöi állás körül
A keszthelyi vezetőjegyzői állás körül már évek óta bonyolódik az ügy, mint azt a Zalai Közlöny időn ként jelentette. Már-már ugy látszott, hogy az ügy végleg lekerül a napirendről, amikor ujabb meglepő fordulat történt. A főszolgabíró, mint ismeretes, Dér Rezsőt, a meg. választolt keszthelyi vezetőjegyzot felfüggesztette állásától. Egyben a főszolgabíró meg is hirdette az uj pályázatot, amelyre értesülésünk szerint három pályázó lesz.
Dér Rezső most azonban meg fellebbezne a főszolgabíró határozatát és kijelentette, hogy a keszthelyi állást elfoglalja és a cserszegtomajit mondja fel. Az egymást gyorsan követő események után Keszthely társadalma most még fokozottabb érdeklődéssel tekint a további fej Iemények elé.
Vasárnap a Zrínyi itthon, az NTE mindkét csapata vidéken játszik
A tZrinyi csapatának a bajnokság éllovasa, a Pécsi Atlétikai Club lesz az ellenfele.
Az NTE Barcson játszik, ahol minden tudását küzdelembe kell vinnie, hogy győzelmet tudjon sze rezni.
Az NTE II. csapata Csurgón szerepel. .
Séta ókori Egyptomban
Irta: dr. Kováoi-Sobestény Tibor 4
Minden lépésünknél egyre határozottabban érezzük, amint akaratunk, erőnk, minden, ami bennünk lényeg, egyéniség, eltörpül, egyre jefentékleíc-nebb, porszem, sejt, atom lesz( amelyet egyetlen világ-akarat dob, vet mi-riádnyi más atommai együtt, egyszerre. Merre, hová? Lábaink visznek bennünket, kórülötUink egyre sötétebb lesz, a csend dermesztő, jéghideg s egyszerre halljuk a főpap mélyen bugö hangját: .Imádás Néked, ó Ilii a lelko-Jésnél, ó Aniun a lenyugvásnál. Te let-kelsz és sugárzol, mint ai istenek koronázott királya. Te vagy a mennynek ,iira és urfa a földnek és az alsó és "felső hatalmaknak. Te egyetlen Isten! ki "kezdettől vagy, ki mindeneket teremtettél, ki itt vagy inost velünk — s pillanatnyi csend után igy folytatja: Ti idejöttetek idegenek, hogy lássatok. En felnyitom szemetek világát. Nézzétek a képeket, amelyeken elvonul előttetek a történelem. S mintha egyszerre világosság támadna, képek hosszú sora vonul oi elöltünk színesen, elevenen, látunk és értünk... Az idők végtelensége bennünk összeolvad, rauit, jelen s Jövő vagyunk egyszerre, egyszcmélyben.
Messze Ázsiából, ai indus világ^u határos sumir-assir birodalomból, az idők messze mélyén, vándorok kelnek
| útra. Az ős világ kereskedői, családjaikkal, törzseikkel. Átszelik kis bárkáikon a Vöröslengert s partot érve sziklákon, sivatagon át nekivágnak a Nilus felső folyásához, hogy minél előbb érjék az utat Afrika belsejébe. Arukat visznek oda, érettük árukat cserélnek, belső Afrika remekeit, amiket Ázsia népei, nagyjai kívánnak. Aztán ismét vándorok kelnek onnan útra, most kalandvágyó nomádok, kik uj-hazát, gazdag mezőket keresnek. Kőny-nyü útjuk van a vizeken, Vörös s a I\'öidközi-tengcr még egybefolynak s a NiluS torkolata messze benn, mély tengeröbölben fekszik. S ezek a vándorok ugy a Nilus felső, mint alsó folyása mentén lassacskán letelepülnek, városokat alkotnak, a kevés szá. mu bennszülöttet visszaszorítják. A városok egy-egy későbbi fejedelemség magva, székhelyévé lesznek s kereskedelmük, mint a Nilus öntözte gazdag földeken, mezőgazdaságok révén fejlődnek, gazdagodnak s egymással állandó viszáIyko</ásl»an élnek. Evszázak múlnak s a íielső Nílus mentén a városokból királyság, felső Egyptom ki-i^Iysága nő ki. fivszázak múlnak s a Nilus iszapja egyre több területet hódit el a tengertől, mig végűi íóldjévei feltölti\'az egész lengterőblót. Nyomában falvak, városok épülnek, Ismét viszálykodás a hatalomért, mig a legerősebb maga alá gyűri a többit s felettük alsó Egyptom királya parancsol. Egy
erős kéz, felső Egyptom királyának, Menes-nek vaskeze végre egyesül u két királysdjgot, magának s minden utódának .felső és ulső Egyptom királyai büszke cimét szerzi meg. Ujabb hosszú évszázak. A birodalom székhelye Memphis lesz. A piramist építtető nagy királyok, Cheops, Chcphrcn, Mykeriiios uralkodnak gazdag s hatalmas birodalom felett. Most váratlan ellenség tör be a határon, a hikszoszok pásztor-népe. Elég erős ahhoz, hogy szinte ogy rohammai elfoglalja a trónt s az országot s felettük 150 esztendőn át uralkodjék. A lealázás ideje egyuttai az erő gyűjtés kora. A honmentés ellenállhatatlanul lángol fel s nyomán szinte páratlan felvirájgzás ideje következik. Az uj kor fényes győzelmeket, messze A/.siába benyúló, északon Babyloniát érintő, keleten Szíriát is magában foglaló világbirodalmat ad Egyptomnak. Hatalom, gazdagság, vele művészet, irodalom csúcspontját éri ei. Memphis után Théba lesz a főváros, majd a nagy bölcselő, vallás reformátor, Aton cgyisten egyedüli \'tiszteletét parancsoló IV. Amenemhal fáraónak — Mózes kortársának — rendeletére felépül az uj főváros: Amarna. A nagy reformációs mü azonban rövid ideig él s bukása nyomán a nép Isten kultusza szinte kiismerhetetlen változatokban éli ki magát. Vele együtt indul meg a hanyatlás, pusztulás korszaka. Aethyop uralkodók parancsol-
nak, majd rövid időre az assir királyok, majd Kambyses j>erzsa király foglalja el az országot s Egyptom 200 éven át perzsa gyarmattá lesz. A perzsákat Nagy Sándor világhódító se-rqge követi. A Ptolemdusok ülnek ligyutom trónjáni, akik elsőbben művészet irodalom-tudomány pártoló fáraókat adnak, a hellén világ utolsó napfényét varázsolják Alexandriába, majd a testvér gyilkolás, belháboruk korát, míglen az utolsó Ptoleineus — Kleopatra királynő, önkezével vet véget életének és Egyptom római provinciává süllyed.
Évezredek hosszú sora pergett le szemünk előtt e látomány során, szinte beleszédültünk a forgatagba. S aztán — magunk sem tudjuk miként — egyszerre csak künn vagyunk ismét a szabadban. Az égő napsugár majdnem riK#vakit s időbe telik, mig magunkra eszmélünk. Magunk a szellem-gép utasai maradtunk, a főpap, mint látomásunk, eltűnt szemünk elől. Elsőnek is öreg barátunk, Hcrodotos találja meg a szót. Nagyot sóhajtva mondja, mennyi tenger tévedéstől menthette volna meg a késő utókor tudósait, hu mindezt akkor látta volnál S most olyan erővel kapják el 2400 éves utjának emlékéi, hogy .elfelejtve hajlott korát is, kicsiny csapatunk élére áh s harsány hangon mondja a vezény* szót: irány a piramisoki
(Folyt kór.) .„ ^
1936. november
EALAI KÖZLÖNY
__ (Áthelyezés)
A kormányzó Lázár Andor igazságügy miniszter előerjesztésére vitéz CsiJIngliy György ügyészségi" elnöki cimmcl felruházott nagykanizsai \'kir. ügyészt a sátoraljaujlielyi kir. ügyészséghez nevezte ki elnöknek.
— (Az Iparkamarai elnök,)
Székely Géza soproni nyomdatulajdonos a napokban Nagykanizsán járt és felkereste a Kamara iftcní "tagjait A látomás a közeledő kamarai c-fíöR-választás előjátéka.
— (Református küldöttség a
városházán)
A nagykanizsai református egyházközség küldöttsége kcresle fel "Krátky István dr. polgármestert a múlt napokban Bárczay Ferenc országgyűlési képviselő, főgondnok vezetésével. Arrq kérték a polgármestert, hogy a város adjon további segélyt a templomépítés! költségek kifizetésére. A polgármester megígérte, hogy minden telhetőt elkövet n kérés teljesítésére, amit a legközelebbi közgyűlés elé fog vinni.
— (A nagykanizsai vasutasság)
novemberv 9-án este ünnepi \'keretien búcsúztatja Rubint Károly nyug. Máv. műszaki főtanácsost, volt fűtőház! főnököt, valamint 15 nyugalomba vonuló Máv. mozdonyvezetőt. A vasutascsalád ünnepén az igazgatóság is képviselteti magát.
— -.Általános razzia)
Krasznay Pál államrendörségi tanácsos, a nagykanizsai kapitányság yc-zetője szigorö razziát rendelt el a város minden nyilvános helyiségére. A razziát C.zégény Károly örszemélyzeti parancsnok vezeti n tiszli orvos kíséretében. Minden nyilvános helyen, vendéglőben, korcsmában általános közegészségügyi, biztonsági, erkölcs-rendészeti, stb. razziát foganatosila-nak, ami több napig tart.
— Tánciikolai hir. Blagusz Elek, Du-nántul legjobb tánctanára, a fiatalság meghívására lsinót Kanizsára jöu és november hó 9-én a Centrál szuterén termében megkezdi működését.
— (Utcanyltás Kiskanlzsán)
Vécsey Barna műszaki tanácsnok és Wallgurszky Béla városi mérnök kedden délelőtt Kiskanizsára szálltak ki, hogy az Ország-ut és Kisrácz-utcát ösz-szekőtő uj utca megnyitásihoz szükséges szemlét megejtsék. A városnak beépítetlen telke van az utcanyitás frontjában, ezt a telket most az utcanyitás alkalmával építési célokra értékesíteni fogják. Kiskauizsa lakossága örömmel üdvözli az utca-nyitást
— Férfi ruha- kabátaz8v«t uj !on-Ságok nagy választékban Golenazky Dlvattlzletben.
— (Novemberi Ibolya)
özvqgy Székács Pálné nagyasszony nagykanizsai házának udvarán virágzik az ibolya. Az időjárás szeszélyeivel dacoló kis virágok illatosak, de színük és «termetük, fázékony, télies.
— Uj zálogház Nagykanizsán)
A város Szemere Károly kaposvári lakosnak zálogház-nyitásra engedélyt adott. Az uj -zálogház a Bazárban nyi-lik mefc még ebben a hónapban.
BRIKETT
SZÉN
KOKSZ A
házhoz szftllitja
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE:
Varsányi Pál
Zrínyi Míklús-utca 32.
Szabó Gynla beperelte Aradi Antalt
A „pénzért történt kijárás" ügye a bíróság elé keiül
Feltűnést keltett, hogy a legutóbb! városi közgyűlésen Aradi Antal városi képviselő azzal vádolta Szabó Gyula városi kcpviselőleslüloti tagot, hogy a törvényszéki palota építés*! körül a kisiparosok ajánlatának érdekében való állítólagos budapesti közbenjárásért anyagi ter mészetü térítést fogadott el. Szabó Gyula tiltakozott a vád ellen és
ahogy érlesülönk, ügyvédje, dr. Petrics József utján bűnvádi felje. leniést adott be Aradi Antal ellen a nagykanizsai kir. ügyészségen.
A képviselőtestületi közgyűlésen elhangzott vádaknak tehát bírósági folytatása lesz. Nagykanizsa város közönsége érthető érdeklődéssel ki séri a megindiiott büntető-per kimenetelét.
Két év után a fegyházból hazamenet kifosztott egy falusi kereskedőt
Szigorított dologházat kapott a javíthatatlan kanizsai péksegéd
nagy-
Tófej József nagykanizsai sütő-segéd már nyolc ízben bűnhődött a nagykanizsai, zalaegerszegi, pécsi, budapesti bíróságok itélele alapján lopás, csalás, stb. miatt. Különféle fogház és börtön-büntetései után legutóbb már két évi fegyházra Ítélték. Tófej szeptember 12-én töl. lőtte ki büntetését és még aznap újra betört. Haza akart jönni, de már Felsőszenliván községben be hatolt Deák Lajos kereskedő üzle. tébe és onnét 400 pengő készpénzt
lopott. Deák észrevette a lopást és Tófej égy fél óra múlva ismét bilincsben volt. A bíróság most szi gorjiott dologházba utalta, .piely-neli legkisebb mérve nem lehet három esziendönéi kevesebb. Az itélet jogerős.
— Regenhardt é» Rayraann asztal-nemük. törölközők ismét nagy válasz-tékban Singeméi.
— N6iruk« arfvetat legolcsóbban nálunk vásárolhat. Schtltz.
Városi Wloxgé. Szerdán és csütörtökön 1
Milliós filmi Wllll Furat egyetlen szerepe ebben az évben
Király-keringő
Érzés, kedély, humorI — Monumentális, káprázatos film! A világraszóló, magávalragadó Király valcert Franc Doelle Irta. Régi emlékek boldog öröme. Remek kísérő műsor
Előadások kezdete hétköznapokon &, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 kor. — Köznap mz első előadás filléres
Elhízásnál, srlvelzslrosodás és
májelz8lrosodás eseteiben reggel, délben és este egyharmad pohir ler-méízctrs „Ferenc Jówref" keserűvíz
— fétórávai az étterét elttt bevéve
— rendkívül értékes házuzer, melynek hatása gyors, biztos és mindig kellemes. Az orvosok ajánlják.
— Meghlv.s. A nagykoalzsai nyoffdi-
Jaa mozdonyvezetők buesuestélye aev. ö-éa este 9 érakor lesz a Korona ét-torméhen. Teríték ára P 1 G0. Attk a meghívottak közül véletlenül ktmarad-tnk volaa, azokat ezúton htvjn meg a
WwflW^t v)
— (Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán az elmúlt héten 9 gyermek született 4 Hu és 5 leány: Molnár Lajos földműves és MUku Annának rk. leánya, "Plander Józset "napszámos és Bolia Máriának rk. leánya, Kft János Máv állomás íeívígyitó és Kcschl Ilonának rk. leánya, liojjaár Pál napszámos és Szigeti Máriának rk. fia, dr. Knausz László ügyvéd és Keész Teréziának rk. fia, líotvíth Lajos Máv kárpitos és Jakab Katalinnak rk. fia, Viola Kálmán foíyaMnnómök-ségi tisztviselő és Farantai Annának Annának rk. leánya, Lasky F. Jenő szabó tnepter és Horváth Katalinnak rk. leánya, Kemény Károly ékszerész és Berény Magdolnának, iar. üa. — Halálozás 6 történt: Liplin Anna rk. 20 napos, Kiss Julianna rk. 34 évos, Fin-tarics Ferenc háziszolga rk. 23 éves, Füzesi Jenőné Batman Mária rk. 33 éves, Ungár Lajosné Vinczek Katalin rk. 29 éves, Sipos Antalné Séber Gizella rk. 6G éves. — Házasságkötés 4 volt: Bánki József Máv segédtisztjeiéit rk. és Glück Katalin (özv.) rk., Karosi György kereskedő rk. és Poüu Mária rk., Szabó Lajos háziszolga rk. és Groszner Anna rk._ Varga Ferenc (özv.) főpincér rk. (Balatonboglár) és Sár-közy Erzsébet rk.
— Divaton függöoyaayajjuU, szőnyegek dús választékban Singeméi.
— Felhívás. Nagykanizsán a Gábor Áron lUzérluktauyáüau folyó évi november 1-én a hathónapos önkéntes polgári patkoló-kovács tanfolyam kezdetét vette. A tanfolyam vezetősége korlátolt nzámban, azonnali anyagmegté-rltés ellenében, főként gyógypatkoiást lKénylő polgári lovukat patkoláera elfogad minden vasár- és ünnepnap 7-től lü-lg. TanfolyamveuUJ. (:)
= Nfli divat babáta**v«tek és szőrmék nagy választókban üolonazky Dlvatüzlotben.
- A Nyugat
novemberi számának élén Illyés Gyula cikkét közli, melyben Szcndrey Júlia portréját rajzolja meg. Gyergyaj Albert a készülő magyar Proust alkalmából a francia remekíróról ír tanulmányt, Thcin Albert pedig az uj japán irodalomról. Nagy 1-ajos az író szabadságáról. Erényi Gusztáv magyar könyvek külföldi htjáról cikkezik. Figyelő rovat, irodalmi, színházi, zenei és képzőművészeti aktualitásokat ad. (
— Női- 4a férfi aifivetmaradókok jó méretekben Singeméi.
Naptár: November 4. szerda. Rom. kat. B. Károly. Protestáns Károly. Izraelita Mark hó 18.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 15-ig a Merkly-Belus gyógyszertár ós a klskanlzsai gyógyszertár.
(JőxJSrdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (liótfő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
Téli divatujttonságok !
Divatszővetek, szőrmék, bársonyok Selyem- és szőnyegáruk
nagy választékban:
Golenszky Ferenc
dlvatflzletében
Fő ut 14.
BALAl ROZLONV
1936. novém^r 4.
Keszthely Is kimaradt a klsgyöléiből
Zalaváruiegy© törvényhatóságának kisgyűlés! választása nem csak Nagy-kauizsán keltett elégedetlenséget, lia-,ncm, mint most értesülünk, Keszthelyen is. Hz a zalai Mrdőváros ugyanis tyyetlen t:i|\'ságot so;u kapott a kisgyü-Jéshcn, holott eddig volt egy keszthelyi tagja a kisgyülésnek. Nagy sérelem érte ezzel Keszthelyt, hisz a megye legnagyobb községe és a városias ad minisztrációjánál és fiirdöjellogénéi fogva sokat foglalkoztatja a kisgyü-lést. Illetékes körökben ngy tudják, hogy Keszthely a .sokféle listának adta meg az árát.
— A néhai Hlld István Emlékére Alapított Temetkeiéii Egylet
elhalt tagjaiért az engesztelő szent mise november hó 4-én reggé/ fél 8 ómkor lesz a kiskanizsai plébániatemplomban és nov. hó 7-én reggel "9 órakor a szentferencreudi plébániatemplomban (alsó templomban).
— Bu \'la, El ma
a , in házi Életnek mondta ei \'házasságának hiteles történetéi. Hogyan ismerkedett iwg az urával, hogyan ment hozzá három hónappal ezelőtt, hogyan tartották titokban mind a mai napig az esküvőt. Az Intim Pista rovatban van mindez megírva és a Jap közli először Bulla Elma és férje együttes fényképét.
Ne felejtse el I Nálunk nemcsak nöl télikabátot, hanem anyagot ls vásárolhat. Sohtltz.
— (Bélyeggyűjtők találkozója) Hétfőn délután ti-tói U-lg a Pannónia hátsó kistermében.
Az abádszalókl választás
Abádszalók, november 3 Az abádszalóki választókerületben a választási einők, Kiss Kálmán-kedden adja át a kerület egyhau guar. megválaszlott képviselőjének, Losonczy Istvánnak a mandátumot.
Roosewelt lesz az elnök
Tkewyork, november 3 Az amerikai elnökválasztás kedden reggel kezdödött. Mint ismeretes, hat jelölt küzd az elnökségért, de közülük csak Roosevelt és Lan. don esélyes. A választás során 60 millió embernek kell leszavazni Az első órákban a ielek azt mutatják, hogy az. elnök Roosevelt lesz.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
22948/1936.
Tárgy: Alomszalma szükséglet biztosítása.
Árverési hirdetmény.
A városi iktatóhivatalban f. évi november hó 7. napjának déli 12 órájáig beadandó zárt Írásbeli ajánlatok alapján 300 q alomszalmát szerzek be.
Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1936. okt. 31. 389/ Polgármester.
I— MmM «—-
I Mindenki a holjt kereskedőknél I
I 6e Iparotoknál azarewe bel i
QEBUDHBB
C
A kisantant felkészült a magyar revízió ellen
Budapest, november 3 | natkozó részéve/ és áltatám (Lapzártakor érkezett) A csoh \\a* I kijelentik, hogy »a cseh köztársaság pok foglalkoznak Mussolini beszé. íei van készülve a magyar revízió dével, főleg a magyar revízióra vo | elien ..«
Az angol trónbeszéd a béke és Népszövetség mellett
London, november 3 (Lapzártakor érkezett) Ma nyílt meg az angol alsóház ülésszaka, melyen Edward király trónbeszédében foglalkozott az angol politikád vai kijelentette, hogy válfozatla.
nut a Népszövetség fenntartása mellett fOjglal állást, a nemzetközi kérdésekben békés megoldást kiváiij a kormány tovább támogatja a spanyol. kérdésben a benemavatkozási egyezményt.
mm
dúlhatott. Ugy az olasz, mint a svájci, mint pedig az exelearing ki vitelnél az egész országban a m. kir. földművelésügyi minisztérium által előirt minimális árak megli zetése kötelező az exportőrre. Az olasz piacon kívül ezidöszerint a legnagyobb jelentőségű kivi\'.e.\'i pia cunk még Svájc., ahova szintén nagyobb mértéken indult meg az export és amennyiben az áru minősége megfelel és képesek leszünk a telga, holland és lengyel burgonya árával versenyezni, ugy nagyobb, a/ányu kivitelre van kilátás. Az olasz és svájci piacon kivül szór. ványosan Egyp.omba, Palesztinába és Máltába is történik szállítás.
Bor piac, szüreti jelentések
Az igen alacsony árak mindenütt eltűntek és a mustot cukorfokonként 0.6-0.6 fillérért vették termelőhelyen. Ezek az árak kistételű parasztmustokra vonatkoznak. A minőségi borvidékeken nagy termésről nem lehet beszélni. A E?u-nántulon, különösen Badacsony vi-dékén, igen gyenge a termés. Az exporttevékenység Svájc felé meg* lehetősen erős, Németországgal remény van olyan megállapodás lé tesitéséne, amely nagyobb mennyiségű bor elhelyezéséi teszi lehetővé.
Tapolca vidékén, egyönieiü megállapítás szerint, g minőség lénye gesen jobb a tavalyinál. A i.orkeres_ kedök 26 -35 filléres árakat igér* nek kiforrott mustért. Kínálat tar. tózkodó*! A badacsonyi mennyiség beli eredmény nagyon gyenge, ugy hogy 40-70 zsázatékos veszteséggel kell számolni a tavalyihoz képest. A kisebb urasági tételek 40-50 fillér mellett adtiak $1. Polgárszőlők mustja 26-40 fillér. A minőség igen jó. v
Jugoszláviában jó közepes termés mellett mintegy 45-4.6 millió hles bortermésre lehet számítani. Az év első 8 hónapjában Hollandit} 46 500 hl. hordósbort importált, 700 hl cl többet, mint az elmúlt év ugyanezen szakában. A bevitelben Magyarország 35 hl el részese, dett. Emelkedik a borlogyasziás Csehszlovákiában is. A juliusi ío gyasztáshoz képest az emelkedes augusztusig 16.(J százalék.
A burgonya-pl c
Az Olaszországba irányuló ma gyar burgonyakivitel / folyamatban van s ez a burgonypiacra élénki-töleg halott. Az elmúlt héten vám külföldre összesen 267 vagon bur-gonyát szállítottunk. Az olasz devalvációval kapcsolatos eltolódás a Magyar Nemzeti Bank által meg. állapított felárral (40 százalék), u mázsánként engedélyezett 40 flllé res térítéssel és a szabolcsi küldeményekre a fuvarparilás részbeni áthidalására engedélyezett mázsánként! 22 fillérrel oly mértékben nyert áthidalást, hogy - amint a fenti adatokból látható - az olasz kiviiel komoly mértékben megiu-
Féltandíjas angol és német nyelvtanfolyamok a Zalai Kttzlöny előfizetői részére
A nyelvek tanulása évről évre jobban tért hódit Nagykanizsán is csak ugy, mint az egész müveit világon, főként a nyelvrokonok nélküli Magyarországon.
A Zalai Köz\'öny meg akarja könnyíteni előfizetőinek a nyelvtanulási és ezért megállapodott egy elismerten kitűnő nagykanizsai njt Ív tanárnővei, aki két nyelvel 50 százalékos kedvezménnyel tanít a Zalai Közlöny előfizetőinek.
Az angol és német nyelvtanfolyamunk vezetője Pallos Erzsébet. A tanfolyam nem csoportos, mert egy órán legfeljebb négy növendék vehet részt. A tanitás heti két órával hat hónapig tart, havi tandíj a Zalai Közlöny előfizetőinek 6 pengő, (nem előfizetőknek 10 pengő). Pallos Erzsébet a londoni egyetemen szerezle meg az angol nyelvtanári diplomái. A tökéletes kiejtési biztosítják rnr, Walter Ripman-nak, a londoni egyetem fa. netika tanárának eredeti grammo-fon lemezei. Jelentkezni bármikor lehet a nyelvtanárnönéi (przsébet-tóér 18. II. cm.)
Minden tanfolyamra va\'ó féltan-dijas beiratkozáshoz fel keü mutatni a Zalai Közlöny legutóbbi előfizetési nyugtáját, vagy a Za\'ai Közlöny szerkesztőségének igazolását
APRÓHIRDETÉSEK
flpróhlrdeté« dija vasárnap és Onnepnap 10 stóla 80 llllér, minden további sió 6 fillér, hélköinao 10 MíU.j 60 fillér. minden tovAbbl szó 4 (liléi.
Autótnxlt, hérautót, rendeljen garaséból, vidékre é« helyben, legolcsóbban. Telefon-állomás : 544. Bojlor Klsfaludy-utca 7- w- ___2704
Intelligens lakótársat keresek három-sxori étkezéssel, löiésiel, világítással, esetleg azonnalra ii. Előnyös ár mellett. Clm a kiadóban. •
Oenerál javított oldalllléaas motor.
kerékpár olcsón eladó. Csengery-ut 56.
UJ áramvonalas kényelmes autótaxit leszállított viteldíjért Kaufmann Manónál rendeljen. Telefonállomás: 2-22. 3096
i/l. tüzelővel 1 kályhával 2 siobát fűteni C8ak Sörlei-félo ál
axabadalmuxott ff^XlSVl©**
cirkulációs hőszelrénnyel "Va
lehet. ÖOo/o tüzelómeglakarltás. óvakodjon 8llj^y utániatoktól. Kizárólag kapható: SMei vts- és feitékkereskedésében, Schüti melleit. Ára: 6.—, 10.—, 15.— peugó.
Hasxnált ruhát veszek és eladok, hívásra háthoz megyek. Márkus, Klráiy-ntca 31. 3472
| |Ruhafe, habátok legszebb kivitelben olcsón kéizülnek a Sió-szalonban, Ar«ny János utca 2. 3806
NsvelfiaA, (osztráknö) perfekt francia, állást keres Jó házban. Oruber Zrínyi M.-utca 33. 387J
Ptfrbsttás utcai »*oba konyhával, vízvezetékkel kiadó magános urinónek vagy urnák. Irodának ls alkalmas. Szemere-ulca 4/b. Ugyanott eladó: szekrények, t.iiiar-tásl cikkek, disznóól. 3887
Pogányvár! SS5S-.E
litsrsa tétslbsn Is. PogányvárI fahár 40 fillér. P<»aényvárl rls-lin0 80 fillér. GR088 KAROLY
Batthyány-atca 26.
8473
Kanizsa közelében, vaíutmentl községben 2339 négyszögöl sxttlft, pincével, olcsón eladó. Vasulksoknak nagyon elft-yös. Clm a kiadóhivatalban. 3906
V nosllér, nagy gyakorlattal, áüátt keres újév vagy április l-re Herbai István
Zalaapáti 3907
Jókarban levó, rövid fekete bfirkabát, rágombolható szórmegallérral, eladó. Clm a kiadóban. 3872
Nsgyobb mennyiségű buraondirépa eladó. József fóherceg-ut 51._3911
Kiadja a luplulajdonos Közgazdasági Rl. Gutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Pelelös kiadói Zalai Károly. Interurbán telelőn: Nnsvkanluui 78. saám
Kanizsa és Zala szállodája Pesten a
u
w
VII Bákóczl-nt 58. Tol. 1-389-50.
1.50 kényelmes szoba, folyó hldeg-mdogviz, telefon, közp. ftltés es chongőt pótló elektromos fényjel zéHokkel. licmórsékelt szoba- és penzió-árak. — lilegáns kávéház, ü telefonfülke.
A sörözőbeni
Farkas Bóla rádlóhlres oigányzenekara — valódi erdélyi Flekken különlegességek.
A télikertben i
délután ét este táno. V irány újszerű jazz-zenekara, Nagy Mária énekszámaival.
Ha Pestre jön, adjon találkozót ismerőseinek a MBTPOPOLB-ban I

■D
Özv. vitéz Tamásfalvy Jenöné sz. komjátszeghl Szentkirályi Rózsi
ugy a maca, mint gyermekei Rózsi és Zsuzsi, valamint édesanyja Szv. dr. Trlpammer Hezsöné, anyósa özv. dr. Szentkirályi Gézáné és az összes rokonok nevében fáidalomtól torokon akaralában való megnyugvással jelenli, hogy a legjobb férj, fiu, apa
vitéz Tamásfalvy Jenő
f>»lí*,,,r.1 lí*tm*6" B*nl1 n"«»k»nl»s«l fiókjának tOnOka, omléklap.a .aáaado., jaraal vltaxl hadnagy, a Frontharcos Sxöv.ts.c holyl azarvazatének elnöke, atb., Izámoi harctéri kltQntetáa tutajdonoaa
életének 53-ik, boldog házasságának 20-ik évében folyó hó 3-án reggel 8 órakor az utolsó kenet szentségével megerősítve váratlanul elhunyt.
Legjobbszivtl drága halottunk földi maradványait folyó hó 5-én, csütörtök délután 1/24 órakor fogjuk a Magyar Nemzeti Bank székházából a róm. katli. temetőben levő családi sírboltba örök nyugalomra helyezni.
Az engesztelő szentmise-áldozat f. hó 5-én reggel 9 órakor lesz a plébánia-templomban a Mindenhatónak bemutatva.
Nagykanizsa, 1936. november 3-án.
Emléke örökké élni fog szerettei közötti
Trlpammer Jolán, dr. Thallmayer Alfrídnö szili. Trlpammer Bella, dr. Sohwalz Tlborné aztll. Trlpammer Margit, hugal. Or. Thallmayer Alfriű. dr. Sohwelz Tibor, dr. Fablnyt lízaefná szül. konjálszaghl Szentkirályt Éva, Draakovlta Gézáné szül. komjátazaghl Szentkirályi Ida. sógorul óa sógornői.
Mélységes fájdalommal jelentjük, hogy szeretelt elnökünk
vitéz Tamásfalvy Jeni ur
■ Magyar Nemzeti Bank nagykanizsai fiókjának fünSka, emléklapos százados
1936. november hó 3-án elhunyt.
Életének delén, munkaereje leijében vesztettük el Öt. Bajtársai és mindenki, aki jóságában részesült, hálával és kegyelettel őrzi emlékét. Munkájának eredményei tovább élnek és arra buzdítanak bennünket, hogj<- alkotásait az ó szellemében őrizzük meg és tovább fejlesszük.
Nagykanizsa, 1936. évi november hó 3-án.
Az Országos Frontharcos Szövetség nagykanizsai főcsoportja.
LÓTAKAROK
LEGOLCSÓBBAN
HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél.
LAtaharákat vlimentea anyaggal bevonuek.
mart
az anyagcserét szabályozza, a fejlődést elősegíti, csontfejlesztő, étvágygerjesztő, a hizlalást megkönnyíti.
• lesántu ást meggátolja 2 kg., 5 kg. óa 50k«-o« gvázil.f loól-moiott eaomagoláaban kapható.
ORSZAG JÓZSEF
mag. műtrágya, oUvónyvódolml azer.k, Káp, zaák, atb. keteakedóaeben
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
Csak gyárilag leólmozott csomagoló.-ban váaároljon Fnto. lt A valódi Futor kimérve nem k.pbató\'
Fegyvertok
erős zsírozott tehénbőrből P 14.50
Fegyverszíj P 1.40
Vadásztáaka
kisebb . . P 8.—
közép nagy P 9.50
nagy . . P 13.—
Fogolyakasztó £™^[zsineg " % Töitényöv
|l>>- erős marhabőrből P 6.5C
Egyéb vadászfelszerelés fj-oUx Antal \'egyver és sport-rendkívül Olcsó árban MttUU ülllal áru üzletében.
A Nagykanizsai Torna Egy let Repülő Szakosztálya mély megdöbbenéssel és fájdalommal tudatja, hogy szeretett elnöke
vitéz Ií
váratlanul és tragikus körűimé nyek között elhunyt.
Elnökünk szeretettel és megértéssel karolta fel a repülő sport nemzeti szempontból is nagyjelentőségű gondolalát és nemes munkásságával megalapozta a nagykanizsai vitorlázó repülést. Emlékét mindig szeretetlel és hálával őrizzük és a a Jövőben is az ő célkitűzései! tartjuk irányadóul a szebb magyar jövendőért dolgozva.
Nagykanizsa, 1936. nov. 3.
Béko én áliái hamvaira I
Ritka _
alkalom
500
férfi sporting
darabja 4 pCIlgŐ
BRÓNYál DIVATHÁZ
Horthy Siklós at 1. sí.
Vendéglősök és borkimériík figyelmébe!
A feltűnő helyen kifüggesztésre rendelt és minden borkimérőre
kötelező 1936. évi
legújabb bortörvény-kivonat
elkészült és lapunk kiadóhivatalában kapható.
•• or ií_
1 Bwn n —■
1 is sok pánzt 1 takarit meg, Iha 1 nyomtatvány-1 szükségletét 1 és kBnyveit 8 lapunk 1 nyomdájában, 1 Fő-ut 3. alatt | rendeli meg.
EALA1 KÖZLÖNY
1936. november 4.
A Magyar Nemzeti Bank nagykanizsai fiókintézete, tisztviselői és alkalmazottai őszinte gyászban, mélységes fájdalommal jelentik, hogy a fiókintézet főnöke
vitáz Tamásfalvy Jenő
a Magyar Nemzeti Bank felügyelője, emléklapos századosjárási vitézi hadnagy, a Frontharcos Szövetság helyi szervezetének elnöke stb., számos harctéri kitüntetés tulajdonosa,
folyó hó 3-án, 53 éves korában, Nagykanizsán váratlanul elhunyt.
Elhunyt főnökünk földi maradványait folyó hó 5-én délután V« 4 órakor fogjuk a banképületből a nagykanizsai temetőben örök nyugalomra helyezni.
A megboldogult lelkiüdvéért az engesztelő szentmiseáldozat f. hó 5-én reggel 9 órakor lesz a plébániatemplomban a Mindenhatónak bemutatva.
Nagykanizsa, 1936. november hó 3-án.
Áldás és béke hamvaira I
M. KIR. ÁLLAMVASUTAK MENETRENDJE
Érvényééi 1936. óvi október hó 4-tftl kunivá.
»anykanlm állomálra érkexö é« az onnan Induló vonatokról.
Nagykanizsa— Budapest déli p. a.
Von. ! A vonat 1 neme Hűlni ró! Imi. KMflh»l> lik. IWÍr Irt,. Bpwlr. irkulk VoD.t |A vonat neme BojIÍT ind. KMllh.1/ Kuliti. .41 1*1.1.1 >i irt.
121\') Szem. v 005 1-30 1-52 6-18 1270 Szem. v 22-50| 306 3-30 4 49
120 Oyv. 5\'50 650 700 945 1232 Molor — 1 — 5\'55 7-31
121.1 \' Szem. v 9-45 1105 11-28 15-45 1202 Qyv. 7-30 10 10 10 10 11-23
1211 Szem, v 1415 15-45 1807 20 30 1212 Szem. v. 630 11-09 11-14 13 00
12.11 Motoí 17 57 19 35 — — 1214 Szem. v. 14-15! 18-19 1840 20 00
1201 Oyv. 18 25 19-35 19-35 2220 1208 Oytf. 20\'001 22-38 22 47 2345
MMuflMI dltai Nllilil
MENETRENDJE
érvénye, 1980. október MSI.
Er«Béb«t-tér—Vakut Állomé*

530 92S
11-1" 13-0» 13 20
13 58
16 25 1T 40 180Í 19 50 21 35 2305 2335
a
1 "8
15 •
letenyei menetrend
1>U>)MIM. 545 >.,>kinlnfc,trt.lia
• •utnliiMl u. 1450 l.l«,,i,.irt. 1H0
I
ALAI KÖZLÖNY
barátai
. ZALAI KÖZLÖNY
htriMMl rétánlnuMI
Gfcsjóndsjjof
ttiifíamczibm szóntkozTialik
Közvetlen kocsik forgalmai
Az 1201/1202. sz. gyorsvonatokkal:
egy I., 2., 3. o. kocsi Trleste, Venezia-Mestre, Bologna,
Firenze, Róma. egv 1, 2., 3, o. kocsi Trleste, Venezla, Milano, Genova, ventlmlglla, — egy étkező kocsi Pragerskoig. Az 1201/1202. sz. vonatokkal 1936. évi december hó ló-tól 1937. május 7-ig Budapest déli pu—Cannes között hálókocsi fut « 1202-essel hétlön, szerdán, pénteken, ellenirányban az 1201-essel december 19-től május 11-ig kedden, csütörtökön, szombaton. Az 1207/1208. sz. gyorsvonatokkal:
egy 1., 2. o. kocái Trieste, Venezia, Bologna, Róma. egy hálókocsi Venezia, egy 3. o. kocsi Venezia, Az 1208. sz. gyorsvonattal Budapest déliről Abbáziába hálókocsi 1937. március 19 töl április 9-ig hétfő, szerda, péntek, ellenirányban az 1207. sz. gyorssal 1937. március 21 töl április ll-ig szerda, péntek és vasárnap érkezik vissza.
Nagykanizsa—Szombathely—Ágfalva
......1 Ktnllti Sio.b.1- U So^ín- Er.rlil- II E*\'r" K.nlnU
! rí M irt. litljrt 4rl | irt. II bil M. h.ljríl Ind ! Indul fi irt.
Sz.v. 5-IS 6 57 7-27 9-10 Htr Motor | — _ 5-55 7-36
H43 Molor 814 9-43 1035 I4ÍT Molor 1 — 7-28 8-12 9 41
1414 Sz. v. 13 23 14-56 15 40 MIS Sr. v. I 1001 11-23 1202 13 22
I4U Sz v. 15-46 1716 1803 20 02 1413 Sí. V. 1 1345 15 41 1635 1754
1421 I Motor 20 12 22-25 22-31 141 Sz. v. 19-19 2100 21 00 2316
Nagykanizsa —Barcs—Pécs
| I "*«>\'•"!- Btreiri Pitin i 1 Picii I1 lircril íj «.nk.nl-
H Mi.il Ind.l irt. irt. M. J M II „in irt.
Í4Í0 1 s> v. II 1(Í5 Siá \'T51 2417 Sz. v. II - I 4 45 I 658
7414 Sr v. 13 40 15 58 17-43 2413 Sí. V. 11 60 I 13 35 1536
2418 | Sz.v. || 20 09 ! 21-55 23 31 2451 [| Végy. || 16 50 | 1919 21 45
i-sri * | J i Bpeat |] m. IjKanlrsára k|). Ind \'I 1*. J írk.
Í4441" Sz. v. j \'i|-47"\'j|12-ffi *lFlT-j j~2447| Sz. v. 23-00 l 7-27 * *C3 "
Nngynain zaitól Indul M.-Keteazlui írk. M ■Ker.szluill NaiíVknnl Indul II zsára érk.
iiit Vegyes Oyora Oyora 7-15 005 11-40 7-42 0-18 1153 12971 Vegyea 1207:! Oyora 12011| Oyora 11-26 | 1158 5-12 25 17-52 1805
Az 1208 és 1207. sz. gyorsvonatoknál a közvetlen kocsik ugyanazok, mini Budapest—Nagykanizsa vonal alattiak.
1292/1297. sz. vonatokkal csak 3. osztályú kocsi közlekedik.
Azoknak az utasoknak, akik Jugoszláviába Murakereszturon át személyvonattal óhajtanak utazni, Murakereszturon át kell szállni a magyar vonatokról.
A magyar személyvonatok közül Murakereszturon csak a 2414. és 2420. sz. vonatoknak van azonnal csatlakozása Murakereszturról Jugoszláviába, viszont Jugoszláviából vissza csak az 1297. és 2451. sz. vonatoknak van közv4tlen csatlakozásuk
• Mig«zrf«tági Részvénytársaság 0
Gutenberg Nyomda és Délzalol Lapkiadó Vállalata
Nagykanizsa
Könyvnyomda, könyvkötészet. vonatozó intését, tzleti könyvek és dobozok gyára m „Zalai K5zl5ny" politikai napilap szerkesztősége és kiadóhivatala
Készítünk i
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket müveket, meghívókat, eljegyzési és esketésl értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle . Ízléses kiállítású nyomtatványokat.
Gyártunk a
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, fallnaptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon. ^
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt.
3BKÍ&
Nyom. • laptul.jdonoa Kózgazdaaígi Rt. Ouleoberg Nyomda éa D«lzal«i I.»Rki«44 Váltaim k6.y\\ny.em4íjíb.n N«gykanirUta (Felelőt úzletv. Z«Jú Károly.)
76« Évfolyam 253 szám
Nagykanizsa, 1938. november 5 csütörtök
A™ 12 mt
ZALAI KÖZLÖNY

t, lámkMnU, FWI V mám.
\'"■ITI KAI NAPILAP
Felelőt szerkeszti: Barbarlta La|oa
ElíllirtHl ári: m Wra • ptogS *0 Uk SierkmlMtf ** kUMhrmlilI UWoai 71 ■
A Hadirokkantak Háza
Rómában ma avatták fel. Ma^ gyarországon a Hadirokkantak Szövetsége már régebben mozgalmat indított a »Hadirokkantak Házának* megvalósítására, amely az elgondolás szerint nemcsak hajié, kot fog adni a hadirokkantak országos szervezetének, hanem egyszersmind a hősi kultuszt is erősíteni fogja.
Az uj honvédelmi miniszter, Rő-der Vilmos, akit a magyar közvéle mény kitüntető melegséggel és ro konszenvvel fogadott, programjának egyik sarkalatos pontjaként ke. zeli a hadirokkantakról, hadiözve. gyekről és hadiárvákról való gon. doskodást. Valóban : - ez a kérdés mindaddig nem kerü//ieí le a napirendről, amig olyan nie;.;ol a gyoz;es7"mífi t"u~ v^slítö ban a szociális gondoskodás külön, leges biztosítékaival vették körül a hadirokkantakat, de természetesen azok az országok, amelyek anyagilag kevésbbé lehetősek, sajnos, kevesebbet nyújthatnak, mint azok, ahol az állami költségvetés terhére sokkai nagyobb összegekkel lehet a háború áldozatainak a segítségére sietni.
Eltör a különbségtől eltekintve, amslyen sajnos segi\'eni nem lehet, minden ország igyekezett a maxi. mumot nyújtani a hadirokkantak, nak a , lehetőség keretein belül. Gömbös Gyula inínisz\'.eieluök egyik első ténykedése is az volt, hogy a hadirokkanttörvényt revideálta és a hadirokkantak illetményeit és ellátmányát addig a határig emelte, a melyei az ország ie\'ncrbiróképessé-ge még elviselhet.
Nyilvánvalóan kö\'e\'essége azon ban az államnak és társadalomnak, hogy ezt a kt\'idést állandóan napi-renden tartsa és a hadirokkantak ellátását olyan mértékben tágítsa, amilyen mértékben ezt a körülmények megengedik. Ha tehát az államnak nagyobb lehetőségek állnak rendelkezésére, szükséges, hogy a gazdasági javulás, vagy az állau budget javulásának a tényét a hadirokkantak a maguk sorsának megjaviásán keresztül megérezzék.
Rőder Vilmos honvédelmi ml niszter olyan melegsséggel gondoskodik erről a kérdésről, amite csak egy háborutviselt katona képes, aki wgc is átélte a harctér szenvedéseit. Nem frázis a részéről, amikor kijelenti, hogy a hadirokkantak ügyo a honvédelem ügye, hiszen a szó való éneimében a hon védelmében rokkantak meg s a harctéren szerzett sebeik, vagy l>etcgsé-geik akadályozzák őket abban, ho/y családjukról a szükséges mérték, ben gondoskodni tudjanak. Meg-"J\'ugtatólag hat a hadirokkantakra a honvédelmi miniszternek az a ki jelentése, hogy ezt az ügyát nagyon jól ismeri és a hadirokkantak sor sát mélységesen átérzi. Nem tett azonban könnyelmű Ígéreteket, a
A kormányzó Olaszországba utazik
A román király Mussolini beszéde miatt elejti római utazását — Csehország a leghatározottabban ellenzi a revlzlonlzmust
Budapest, november 4 Horthy Miklós kormányzó a kö zeljövőben látogatást tesz Olaszországban. Az utazás pontos idejét még nem állapüották me#.
Budapest, november 4 Illetékes hely közlése szerint Horthy Miklós kormányzó még noveml>er második feléljen utazik Olaszországba. Látogatása diszes és fényes külsös\'ó-gek között történik.
Bécsi politikai körükben ugy tudják, hogy Horthy kormányzó, aki Ausztrián keresztül utazik Rómába, Dicsben is lesz hivatalos látogatást. Az olaszországi utat négy napru Icr-
Schmidt osztrák külügyi államtitkár november második felében Neurath német külügyminiszter meghívására Berlinbe utazik.
Szófia, november 4 Sztojadinovics jugoszláv rninisz. íerelnök és felesége Riccsinából, a hoi a bolgár királynál tett látoga
tást, visszaérkezett Szófiába. Útját csak rövid időre szakitolta meg, mert utazik tovább Belgrád felé.
Páris, november 4 A Petit Parislen szerint a román király Mussolini vasárnapi beszéde után valószínűleg elejti a lervbevett római útját.
nyéki lövészárkokba, hogy azokat a döntő harcokra kijavítsák.
Burgos, november 4 A burgosi rádió közlése szerint Vnjó külügyminiszter Rosenberg szovjet nagykövettel rendkívül Ml. haros tanácskozásokat folytat. A madridi külügyminiszter tiltakozik az ellen, hogy Spanyolországot teljesen kommunista állammá tegyék.
A corunai rádió híradása szerint a spanyol vörösök feifeszüették az escuriali királysírokat, a királyok letemeit és csontjait kisórták, helyükre szovjet és vörös katonákat temettek.
Csehország és a revízió
Prága, november 4 Krofta cseh külügyminiszter a képvííc/őház külügyi vitájában vá Jászolt Mussolini beszédére. Kije-eVt^ntAUis. az kérdésében. Csehország a leghatározottabban el\'enzi a revizionizmust Az olasz jugoszláv közeledésre meg jegyezte Krofta, hogy a kisantant államok jól tudják: bármelyik állam rovására végrehajtandó ha tárkiigazltás előbb-utóbb ki\'erjed a kisantant többi államaira is.
1600 szovjet-katonát fogtak eí, csupa orosz fegyvert és lőszert zsákmányoltak a nemzetiek Villa Viciosa ostrománál
Lövészárok-épltésre rendelték kl Madrid munkásságát
Madrid, november 4 A nemzetiek repülőgépei isinél megjelen;ek a főváros felett, de ez. uttai sem bombázták a várost, csu pán röpcédulákat szórtak le. A röp. cédulákban Francoék tudatják a lakossággal, hogy a város elfogla, lása után senkit sem bántanak, csu pán az ellenállás vezetőit büntetik meg.
Külföldi gépek is elszálltak a spa njol főváros felett és ezek jelentik, hogy a madridi laktanyák és köz épületek erősen meg vaunak ion
nyekel pedig a vörös katonaság tel jesen elhagyta. \'
Burgos, november 4 A felkelő csapatok Villa Viciosa elfoglalása után nagymennyiségű hadianyagot zsákmányoltak. A fegy verek és lőszetek nagypésze szovjet gyártmány. Ugyancsak sok foglyot ejtettek. A foglyok között 1600orosz katonát találtak.
Madrid, november 4 A vörös konnány rendelhet adott ki, amelyben az összes épitőmunká
gálva. A Madrid környéki erödltíné- I sokai kirendelték a Madrid kör
melyeket betartani már csak az államháztartás helyzete miatt sem volna módjában, de amit igéi t, azt tiszta szívből s a megvalósítás őszinte szándékával Ígérte. Ha Rö der Vilmos azt mondja, hogy a törvények keretein és az államház tartás lehetőségeihez kép:st a hadi. rokkantak ügyel a legmelegebben felkarolni óhajtja, ez nemcsak üres bejelentés, hanem az ő program, ja is. A jelen helyzeten, ahol szükséges, javítani kell s ez a nagy munka csak az érdekeltekkel való szoros összefüggésben, a kölcsönös
megértés utján valósulhat meg.
A hadirokkantak nyilván érzik a társadalom minden rélegéből felé. jük irányuló szereidet és segitő készséget, s ha most ehhez még a honvédelmi miniszter nemes meg--értése és elhatározása is hozzájárul, hogy a hadirokkantakon to vábbra is segíteni óhajt, ekkor ez a hadirokkantkérdésnek olyan s;elleniben való megoldását teszi lehetővé, amely nemcsak az érdekelteket, hanem az országos közvéleményt is teljes mértékben kielégíti.
Rémregénybe illA hatszoros gyilkosság a pékmühelyben
fejszével és szódásűvegoel a hál
Bukarest, november 4 A romániai Celas községben borzalmas hatszoros gyilkosság történt, amelynek tettesét sikerült elfogni Berilla Andrey péksegéd sze. mélyében, aki nemrég szökött meg a crajovai fegyházból. A. gyilkos a letartóztatás után az ügyészségen teljes nyugalommal mondotta el, hogy miként hajtotta végre borzalmas tettét.
Hetekkel ezelőtt szökött meg a fegyházból és akkor hallotta, hogy Mondani pék hatmillió leit tart la-kásán. Beállt hozzá kisegítő munkásnak. Egy éjjel fejszét vett magához és először a pékmühelyben alvó Fekete Imre péksegédet ütötte agyon, majd a kemence előtt fekvő Botár Daniló segédet. Ugyancsak abban a helységlen, az egyik sarokban aludt Manesko öreg kihordó, az egyik kemence tetején. Ezt is egyeiien fejsaecsapással meggyilkolta, majd amikor a mellette fekvő 16 éves Filip Lajosra akart sújtani, a fejsze feje levált a nyelőről. A fiu felébredt és dulakodni kezdett a véres ruhájú emberrel. Berilla egy ökölcsapással elkábi tolta a fiút is, majd szódásüveg^el agyonverte. Ezután levetette véres ruháját és az e^yik halott ruháját vette magára.
A\'ment a pék lakásába, felzörg. t te őket és amikor az asszony aj lót. nyitott és meglátta a vérezkezü em. bert, ijedten felsikoltott és mene külni akart. A gyilkos azonban hátulról szódásüveggel szintén ugy fejbevágta, hogy holtan terült el. Ekkor a péket kicsalta a pékmü. helybe és megmutatta neki a halót takat. Felszólította, hogy adja elő hatmillió leit, ha kedves az élete. A pék 20, majd 30 eier leit Ígért neki, de ezt nem fogadta el. hanem rövidesen végzett a pékkel is.
Ezután a szobába ment, de ajaán célszekrényt nem tudta felfeszíteni és Így csak a szekrényekben talált 500 leit és az ékszereket vitte el. Az ékszereket mind megtalálták nálu.
ZALAI KÖZLÖNY
1936. november 6.
Étvágytalanságnál, gyomorhurut-nrti, gasztrikus láznál, bélrekedégnél, emésztési renyheségnél, anyagcserezavaroknál, csalánkiütésnél és bőrviszketésnél a lermészetes „Ferenc József keserűvíz rendbehozza a gyomor éa a belek működését s megszabadítja a leslel a felgyülemlett rothadó anyagoktól. — Az orvos ludomány számos utlöiöje megálla-pilotfa, hogy a Ferenc József vb-abszolút megbízható hashajtó s ezéri az emésztőszervek megbetegedéseinek kezelésénél állandóan alhat maiható.
Szerda
t*<«»B«4 L
17 Dr. Faragó Ferenc előadás*. — 17.30 Cigányamé. — 18.19 Huszár Károly (Pufi) csev<£ése. — 18.45 Regina Sclu\'iii gordoukázik. — 19.20 Fiatalok rádiőszinpada. «Peer Gynt.» Drámai költemény 3 felYonásfoan. — K Hírek, időjárásjelentés, sporteredmények. — 22.20 A Bohrandt—NVeidinger szalonzenekor műsora. — 23 Hangl*m*aek. - 0.05 Ilirek.
II.
18.4* OlaM nyelvoktatás. — 19.25 Sebő Miklós énekei. — 80.05 Banda lide dmbalmozik. - 20.35 Hírek. _ 21 A rádió szalonzenekara.
18.35 Wf-gMT: A bolygó hobaniü, 3 felvonásos opera. — 22.25 Patzak tenor most megtalált Wo\'f-dalokat énekel. — 23.15 Könnyű és tán elemezek. — 24 Sclirainmelhármas dalokkal.
Csütörtök
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hírek. — 10.20 Felolvasás. — 10.4j Felolvasás. — 12.05 Cigányzene
— 12.30 liirek. — 13.20 Időjelzés, idő-járásjelentés. — 13.30 Endro Béla énekegyüttese. — 14.40 Hirek, árak.
— lü.15 Vizváry Mariska előadása. — 1(3.15 Időjelzés, hirek.
17 Koiiynakerlészcli rádiótanfolyam I. rész. —\' 17.30 Tánclemezek - 18 Jánky (iyula előadása. — 18 40 Kaffka Péter előadása. — 19.10 Dorita Bonévá bolgár népdalokat énekel. — 19.40 Sötér István előadása. — 20.10 llans von Bcndu berlini kamarazenekara. — 21.10 Hirek. — 21 30 Dr. Sehu-ler Rezső előadása. — 21.40 Ferraz*auo argentinai tangózenekara, Kalmár Pál énekel. — 2210 Idő járásjelentés. — 22.45 A rádió szalonzenekara. — 23 Ilirck francia és olasz nyelven. — 0.05 Ilirck.
IL
17 Dr. Viszota Gyula előadása. — 18.10 Angol nyelvoktatás. — 18.40 Hanglemezek. — 19.10 Dr. Rcitzcr L. előadása. — 19.40 Hanglemezek. — 20.20 Hirek. — 20.50 öreg cigányprímások zenekara-.
7.25 Könnyű lemezek. —\' 10.50 Parasztzene lemezeken. — 12 Szórakoztató zene. — 16.05 Könnyű zene.
17.30 Baltz Károly hegedül. — 19.15 Rádiózenekar Feller tenorral. — 21 Egyfelvonásosok. — 23 Gaudriót-jazz.
Szó sem lehet többé a nagykanizsai zeneiskola megszüntetéséről vagy magániskolává alakitásáról
Megépül a zeneiskola nagy hangversenyterme
A nagyn-anizsai városi zeneiskola körűi minden esztendő költségvetési időszakában fellángolnak a szenve délyes viták. A vitának az a része, ami a városi képviselőtestület ke. belén belüi* zajlik le, minden évlwn kifelé is érezteti hatását, lévén ez a vita mindig ősszel, amikor a zeneiskolában éppen a beiratások foly nak. Ilyenkor aztán a beiratkozási mozgalom érthetően megcsappanik, mert nagyon sokan gondolkodnak ugy, hogy egy bizonytalan sorsú iskolában nem kezdik el a tanulást vagy gyermekeik taníttatását.
A városi képviselőtestület már ez idén szeretett volna pontot tenni a zeneiskola körül megismétlődő vi ták után és lezárni azok sorozatát egy végérvényes anyagi rendezés, sel. Semmi más cél nem is vezette a városházi zeneiskola-vitát, mint az iskolával kapcsolatos városi ter. hek csökkenése, illetve az iskola jövedelmezőbbé télele. Sikerült is a kéoviselőlestületnek egyhangú ha. tározattal állást foglalnia ugy, hogy a zeneiskola költségvetése ezidén marad a régiben, az 1938. évi költségvetésben azonban már 4000 R megtakarítást kell elérni, ami az is. kola igazgatójával egyetértésben fog történni. \'[ 1
Hangsúlyozottan kíje!ent«te a polgármester és a képvisílőtestülst, hogy a zeneiskola megszüntetésé ről vagy magániskolává alakításáról többé szó nincs, a város csupán az iskola fenntartásával járó ter\'.ieit akarja a lehető legkisebbre leu\'zorí-tani, ugy azonban, hogy a megta* karilások mellett az iskola maradéktalanul meg tudjon feblni fel. adatának. A képviselőtestület azt is leszögezte ugyanekkor, hogy a vá.
ros nagy gondot fordit az iskolának megfelelő színvonalon való fenntfar tására és a növendékek létszámának emelésére, amire a módot az igazgatóval egyetértésben meg is fogják találni.
A nagy vita után a képviselőtestület, maga is megkönnyebbülten érezvén, hogy a zeneiskola léiét Immár veszély többé nem fenyegetheti, megenyhült hajlatban tárgyalta a zeniskola hangvei-senytermének ügyét.
Van ugyanis a zeneiskolának a földszinten egy hatalmas helyisége (a gimnázium szükség-kápolnája voll valamikor), amelyet most a zeneiskola, egyéb hiányában, faház célokra kénytelen használni. A képviselőtestület most megszavazta, hogy fáskamrát kell adni a zeneiskolának, hogy azután az igy felszabaduló hatalmas helyiségből meg lehessen csinálni az iskola nagy hangversenytermét. v
A hangversenyterem átalakítása nem nagy pénzügyi probléma, mind összS talán 3000 pengő. A zeneisko la évi 300 pengő államsegélyét erre a célra tartalékolja, ugy hogy az ideivel együtt már (.K)0 pengő áll rendelkezésre. Ha ajstán a nagy hangversenyterem §lkészül, akkora zeneiskolának nem kell idegenbe mennie nagyobb hangversenyek rendezésekor s ezzel a hangverse. nyekel is jövedelmezőbbé lehet len-ni s az iskola költségvetését ezúton is közelebb segíteni nz egyensúlyhoz.
nagy választékban.
Hűl és férflszBueteK HIuilló mlnosésben
Legújabb cire cloque-és satinselymek. Szőrmékből dus választék.
SINGER Divaláruház.
Jutányos árak. Jú minőségek.
Vitéz Csillaghy György kir. ügyészségi elnök távozása
Lapunk zártakor kaptuk tegnap a telefonjelentést, hogy a kormány, zó vitéz Csillaghy György nagyka njzsai kir. ügyészségi elnököt Sá. toraljaujhelyre nevezte ki az ot tani kir. ügyészség elnökévé.
Vitéz Csillaghy György 17 év óti működik Nagykanizsán és ez alatt annyira összeforrott Nagyk% nizsa életével, hogy távozása veszteséget jelent nemcsak a nagykani. zsai kir. ügyészségnek, amelynek nagytudásu, kiválóan képzett, éles iudlciumu vezetője volt, hanem vesztesége a nagykanizsai urítársa-dalomnak is, amelynek mindenkor köztiszteletben álló, rokonszenves tagja volt.
Vitéz Csillaghy György végigküz. dötte a világháborút, kitüntetései, vitézi cime bizonyítják hősies, bá .qjor harctéri mí\\gatartását. Isméiéi-len súlyosan megsebesült a fronton, azonban felgyógyulása .után ismét csakliamar künn volt a harctéren. A nagy összeomlás után szülőföldjéről, Felvidékről Nagykanizsára ne vezték ki a kir. ügyészségre, ahol hosszú 17 éven keresztül szolgálta a magyar igíizságszolgál tatást. Nagy munkabírása, kiváló tehetsége, jogi felkészültsége csakhamar fel-tüni felettesei előtt. Perbeszédei szinte eseményszámba mentek.
Vitéz Csillaghy György kir. ügyész komoly, szigorú volt hivatali tény. kedéseiben, de szigorúsága minden, kor aranyszivet takar. Típusa volt a magyar ügyésznek : a komor pa, ragrafusok melleit az emberi érzé. sek számára mindenkor volt helye. Igazi felvidéki volt, Nyitra szűkölte, akinek felvijlant a lelke, ha a megszállott, szép Felvidékről hallott, akinek lelkét bu szállotta meg, valahányszor felsírt a magyar fáj. dalom a megszállott lerüleiek felől.
Vitéz Csillaghy György kir. ügyész ségi elnöknek Nagykanizsáról való távozása megfogyatkozását jelenti ebben a városban a magyar gerinceknek, a magyar megszállott terület égő fáklyáinak.
Vitéz Csillaghy György kir. ügyészségi elnök felmentése a legközelebbi napokban várható és valószínű, hogy november második felében távozik uj állomáshelyére, a felvidéki Sátoraljaújhelyre.
Prognozls: Mérsékelt légáramlás, sok helyen köd, az ország nyugati felében több helyen esö, a hőmérséklet alig változik.
— Teklntae mog a Kopsteln Butor-áruház állandó butorkiállltását. ízléses és olo ó bútorokat kedvező fizetési feltételekkel vásárolhat.
— Regenhardt é§ Raymann asztalneműk, törölközők ismét nagy választékban Singeméi.
(
Eső köpenyek Nfti cipő Hócipő
Férfi cipő Sárcipő
Gyermek cipő Házicipő
nagy választékban:
Szomolánginnl.
1936. november 5
ZALAI KÖZLÖNY
Látogató, színházi és vacsorázó ruhák
Ma, ezekben a súlyos gazdasági időkbe" arra kell törekednünk,hogy minél olcsóbban, de azért elegánsan és finoman o\'djuk. meg ruha problémáinkat. Télen a lálogató, színházi és vacsorázó ruha az, ami a legfontosabb szerepet tölti l>é. Három ruhát egyszerre csináltatni bizony sok hölgynek, még inkább férjnek, nehezére esnék, ezért próbáljuk meg, hegy nem lehet-e egyesíteni mindhármat egy ruhában.
A látogató abban különl>özik a másik kettőtől, hogy rövidebb, zártabb, kéVésbbé olyan f.ompőz. Feltétlenül kell találnunk va\'&ni olyan megoldást, anti mappalszék és éjjel ágy c
Mondjuk adva van egy fekete, hosszú aljú klóké ruha, aminek de reka tüllel, csipkével vagy fémmel átszőtt anyaggal van kombinálva, mély dekoltázzsal, ujja nélkül é$ er. re rávehetünk egy sveifolt scsrlis kabátkát. Kabátt\'al délután is visel hető, mig enélkül remek esti tollette. Sőt még belépőt is megspóro-lünk, mert ezt is helyettesíti a kabátka. Ha többet akarunk költeni, akkor csináltassunk egy fekete, kö zéphosszuságu szük szoknyát, erre egy ugyanolyan fekete anyagú ka-zakót csináltassunk és még egy arany vagy ezüst blúzt, szintén de koltázzsal, felsliccélt ujjakkal és klipssel. így ismét két ruhánk van ezzel a két blúzzal.
Ma színházba nyugodtan mehet azonban az ember kis fel<e:e ruhában is. Egy sikkesen elkészi\'eít fekete selyemruha bármikor felvehető, mindig elegáns, ha nem is tul-elegáns pl. színházba.
Azért irok mindig feketéről és nem más színről, mert ezt soha nem lehet megunni. Mjg ha, legyük fel, csináltatunk egy színes bársony, vagy gyapjú csipkeruhát, azt három négyszeri felvétel után mindenki megismeri és megunja. Színeset csak akkor engedhetünk meg magunk, nak nagy ruhákban, ha mellette van még legalább egy nagy fekete ruhánk is.
A fekete angol, vagy muszlinbár-sony is gyönyörű és elegáns divat. Ha csináltatunk egy fekete muszlin, bárspny, teljesen alakhoz igazodó, bokáig érő, puffos ujju, elől a nyak-n/«l raffolt ruhát, amit egy szép, n;\'gy strass brossal tüzünk ö&sfeej akkor ezt is mindenkor felvehet jük. Délután azért, mert a hossza ^em haladja meg a délutáni előírást és esbe azért, mert a muszlinbársony már magában olyan e!e gáns és szép anyag, hogy nyugod tftn pompázhatunk benne este is.
Ha azután, mint előbb .említettem, már van az illetőnek egy fekete nagyobb ruhája, esetleg alakítása sí. kerüli a tavalyiból, annak tjánlo.í erre a szinházi és vacsorázó célra egy vizzöld muszlinbársony ruhát) japán szabású, bő, hosszú ujjakkal, harangszabásu alijal, raffolt nyakkal, amiben egy zöld fantázia klips legyen, sőt a ruha Övén is ilyen csatt díszelegjen. Dc szép egy halványlila gyapjucsipke Is.\' Erre igazán nem kell semmi disz, mint \'égfeljebb szintén egy strass csatt. Ha píáne vau egy ezüst cipőnk, ez
olyan gyönyörű, hogy mindenki megnézi majd viselőjét.
Ha okosan, körültekintéssel in tézziik el őszi és téli garderobunkat, akkor meglátják, Hölgyeim, milyen kevés pénzzel lehet egy ragyogó toilette >hadsereget« összeállítani (Még a férjek is megelégedésüket fejezhetik ki... Pedig ez nagy szó !)
DIvatposfa
Menyasszony. Esküvőjére nagyon szép lenne egy fehér gyapjú csipke ruha. vállban berakott ujjakkal, gloknis szoknyával, keskeny övvel és wasscrfallos nyakkal. Párta mirtus koszorút ajánlok, az most a legdivatosabb. Ne csináltasson a ruhájára llSzályt, hanoin a Tátyola legyen inkább nagyon hosszú. Utazásához egy téli
kosztümöt ajánlok. Mondjuk egy sötét szürkét, ami Inkább feketének hasson, fekete breitschwans szőrmével. Hoziá egy lila, egész halványlila gyapjú, flsctlcg jerjey blust, hosszú ujjakkal, kis bubi gallérral. Fekcto kalappal és cipővel. De szép lenne egy rozsda barna egész angolos kosztüm is, barnn biberette szőnnévcl. Különösen akkor ajánlom, ha barna accessoirei vannak. Üdvözlet. \\
Nyárutó. Most nagyol aktuális lenne egy angóra ruha. esetleg még a ró-kájávál is tudja viselni, kabát nélkül és később pedig az átmeneti kabátjá-hoz. Ila drapp az átmeneti kabátja, akkor egy szép korall szint ajánlok jumperesen. Lehet a ruha anyagából kicsit töbliet venni és belőle egy sapka, kalapot csináltatni. Üdvözlet.
A Hóman-Szekfü : Magyar Történet
uj kiadásának I. és II. kötele nemrég hagyta el a sajtót. Az átdolgozott két kötet tudós kultuszminiszterünk. Hó-inan Bálint munkája. Az I ^ kötet -az ősidőktől az Árpádház kihaltáig tekinti át nemzetünkk történelmét, a II, kötet Mohácsig. (Az utolsó fejezetet Szegfű Gyula irta.) Az első. ami a kötet olvasása után világosan áh előttünk, Hóman világos, tárgyilagos előadására vonatkozik. Olyan kérdéseket tárgyai minden kételyt eloszlatva, a melyekről ő előtte csak homályos sejtéseink voltak. A legrégibb idők eddigi mithikus köde Hóman kutatásai nyomában maradék nélkül eltűnik és az ősmagyarok történelme minden pontjában világosan áll előliünk. A kötetek impozáns portréi a királyokról \'és vezéregyéniségekről önálló biográfiáknál is plasztikusabban. élőbl>en mutatják be őket s a könyv ezen részleteiben külön analizlsl végezhetnénk\' Hóman Bálint pszichológiai niélyehlátásáról. .XTint a legkiemelkedőbbeket. IV. Béla jellemzését és Nagy Lajos lelki egyéniségének rajzát említjük. A tatárjárás részleteinek ismertetése, rnnjd a főurak kiskirályságánuk részletezése teljes korhüséflre tanítanak bennünket. A két kötet mint az Átdolgozott és bővített kiadás ouverlureje, mindazokat a történeti igazságokai magában foglalja, amelyek a történelem folyamán lassan kibontakoztak. S itt megint csak Hóman . Bálint óriási történeti ismereteire kell hivatkoznunk. Ct megláila minden jelenségnek történeti érlékót <$s ugy jellemzi, hogy az olvasó is vele együtt ért«\'kelhessen". Amint pereg előttünk a történelem, ugy nő tiszteié.ünk vezetőnk. Hóman Bálint iránt. Nem Is tehetünk mást. mint a legnngyobb magyar könyvsikeren tul a legmaradandóbb magyar cselekedetet ünnepeljük a kötetek niegjelcnéséljon.
Naptár: November 5. csütörtök. Rom. kat. Imre. Protestáns Imre. — Izraelita Mark hó 20.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 15-Ig a Merkly-BeluH gyógyaz»rtár és a klskanizsat gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel ti órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egfoz nnp nőknek).
=i Nölruhn •zSvotot legolcsóbban nálunk vásárolhat. Sehütz.
Három városi képviselő elveszítette mandátumát a keszthelyi petíció miatt
A közigazgatási bíróság, amikor a keszthelyi petíció tárgyában itéle tet hozott, több évre felfüggesztettie ni hány választási funkción ár ni us választói jogát. Mivel rem volt vjilá. gos, hogy a választói jog felfüg. gesztésévei együtt\'jár e a községi képviselőtestületi tagság megszűnése. v»tárgyban illetékes magyarázat, ra volt szükség. Az illetékes szerv, a vármegye alispánja, most oly éríelemben _ nyilatkozott, hogy n választói jog felfüggesztése alatt álló egyének a törvény értelmében
elvesztik községi választól jogukat, tehát képviselőtestületi rhandátumu kat. Ezen az alapon dr. Barta Károly ..és dr. Reischl Marcel viilis ta gokat és Bukvich Béla elöljárót az igazoló Választmány törö\'te a készt, helyi városi képviselőtestület tagjai sorából.
így Készthelyen még november folyamán uj községi választás lesz, amikor a megüresedett községi képviselőtestületi tagságokat (a bi róvá megválasztott Pa!o:say Gyula helyét is) betöltik.
KIS MESÉK NAGYOKNAK
1. Ointadó sziklák
Miért omladozol, bomladozol, te Szikla? — kérdik a magakóré mázsás kövekel szóró hatalmas Szik-lahegyct a közelében álló apró Hegyöcskék. S mivé leszel, ha Így szétszórod inngftd? Hát okos dolog ez?
— El akarok múlni e világgal I Nincs itt már értelme semmi szépnek, semmi jónak I — válaszolta az. i
— Dehát mf keserű ef, piszén évezredek óta egy világ csodálja nagyságodat. Meg aztán leomló darabjaiddal agyonvered az embereket is. nkik felkúszva hozzád, felkeresnek, hogy csodáljanak téged.
— Akik engemet csodálni akarnak, azokat nem érik az én elhajított köveim; ezek csak olyanokat sújtanak, akik elbizakodottságukban ahelyett, hogy illő távolból épülnének méreteimen, egyúttal mindjárt a — Tejemre is akarnának mászni, lm lehetne!
2. A mankó
— Hát te nem szereted a csemetéidét, koma, hogy csak ugy Isten,nevében ott hagyod őket és még csak egy rongyos karót se adsz melléjük, amelybe viliar idején belekapaszkodjanak, vagy u melyre, az egyhangú álldogálásban megfáradván, néha-néha támaszkodjanak? Hát nem látod. — ha máshol nem, az én példámon, — hogyan kell nekünk, jó szülőknek gyermekeinkkel bánnunk?
így korholta a szőlőskert szélén álló öreg Akácot egyik öreg Szőlőtőke. Nem látod, mennyire rájuk fér, mennyire kivánják azt a kis segítségei?
— Dc igen. Én is látom, hogy kivánják és én is szerelem a gyermekeimet, — válaszolta ekkor kis vártatva, szelíden az öreg Akác, — csakhogy nem majom módra, hanem — okosan. Azt pedig, hogy karót nem adok melléjük, éppen a te példádból tanulom, aki, mivel ifjú korodban karóval láttak ef, máfg is annak mankóján élsz!
Dorosntoy János
November 7-én, szombaton este 5 és 6 órakor áruházunk nagytermében
Zenés nőiruha divatbemutatót
rendezünk. Bemutatásra kerülnek nagyestélyi, klsestélyi, délutáni ruhák — exc/usiv modellek — gyönyörű kivitelben.
A báli szezon színpompáját — választékos Ízléssel — tárja az érdeklődő ftöigyközönség elé a
Schütz-áruház
Nagykanizsán
ZALAI KOZLÜtlY
1936. november 5,-
Tiszta szemmel nézlek
Imák zsongtak a hangodban tegnap, ma már bennük kis hűvös szín remeg; szavaid\'megborzongnak néha. mint szeptemberben a kora reggelek.
Nevedet száz hallihóval hívtam ivek aranyából vert kürtön; most itt vagy és abban, ahogy nézlek, a kesernyés hibáidat gyűjtöm.
Járásodban zene szikrázóit és voltál száz színnel Jütött virtus, ma a szive m\'-rhelléfogétt torján^ /«,1 nem vagy több: pár rossz, kis eltört ritmus.
Azért titkon Itt tartalak néha álmaltnOaií kis színes szerepnek, de a reggel igy ujjong föl bennem: hiszen in mar nem Is szeretlek!
Az Irodalmi--és Művészeti Kör" képklátHtá\'st Tendez
Kultuszminisztert- ösztöndíjjal 3 éve járja Zala és Göcsej falvait két magyar festőművész: Antal József (volt. Nagykanizsai 20-as) ée,Muho-ray Mihályi\'mindketten országos nevü\'*fcépvlselőt ■« modern- magyar képírásnak,\' -sok nagy pesti tárlat siker- lette ismertté nevüket és márkás jelentőségűvé • --mü vésze tlűr kel. Az Irodalmi\'és Művészeti Kör felhasználta az alkalmat, högy a két íhüvésa Znlában Jár és meg hlvtai.éket \'Nagykanizsára. Az uj magyerifestészet1 irányait-is akarja ezzel; megismertetni az Irodalmi Köi^kttzönségévelJ\';«ért szombaton, nov.\'^-én d. ul 6 órakor ünnepélyes megnyitása \'lesz a tárlatnak,\' megnyftőt tnond Kelemen Ferenc, a Kör társelnöke és
tárlatvezetést tart dr. Szabó Zsigmond egészség ügyi -tanácsos, a Kör társelnöke. A tárlat-védnöke dr. Krátky István polgáiir.es\'er. -»• Belépődíj nincs. A tárlat a Sugárul 2. sz. alatt, a Bflbóehsy-\'házban\' van. (:)
— Dl vattia \'függönyuhyagok,1 ■ szőny o-1 gek dús választékWnr 8tngernél. >
A Zalai Közlöny Bejtvény-OIlmpiásza
Egyr« nagyobb érdeklődéi taellett folyik a rejtvény verseny \'
A multhetl rejtvények helyes megfejtései a következét:
24. Egyenlő.
A nagy érdeklődéssel folyó 12 hetes Rejtvény-Olhnptász, s amelynek első dija egy 2 plusz 1 lámpás rádió, nem várt részvétellel ötödik hetébe\'érkezett. Még most is ujabb és ujabb HejtvénymegfejtőJc jelent* kéznek, és állnak be a sorba, hisz a nyerési lehetőségek még mindig igen nwgyok. örömmel vesszük ezt az érdeklődést és ez arra indit bennünket, hogy mindig érdekesebb és szórakoztatóbb rejtvényeket adjunk.
A multhetl nyértesek ^
« következők :*\'!\'<
a Grafológia utalványt nyerte : Filipovlcs László,
a Zalai Közlöny egyhavi előfizeté sét: Májon Testvérek,
egy doboz francia púdert nyert: Brónyai Teréz,
egy kötet könyvet nyert: Totola Frigyes.
A nyereményeket ismét sorshúzás utján Ítéltük oda, miután csaknem minden megfejtőnk helyesen fejtet:e meg az e heti rejtvényeket. A nyeremények csütörtökön 4 és 6 óra kö zött átvehetek szerkesztőségünkben.
25. Négyen egy ellen.
Aitatole Francé-Megható jelenet. Tapétalervező- • Török Sándor. ,
30.

31. Zalai Közlöny.
32. TRANSDANUBIART
ANYAR AKARAT S DESEM KRAL 0 ZS SKI BB ÉS AIR A DA ÓSA BR ÖTA SARA ZS Ó TTOMA VIRY Z
HATRA RITTER A TÜNDE DSIN B DR TAE LN AA MAI S JA VAR OB IZA SAJÓ MA Y AQORA SOHA K . NAGYKANIZSAIAK
Városi Mozgó. Szerdán és csDIBrtBkOn I
Millióta-filml Wllll Forst egyetlen uerape ebben az.évber»
Király «keringő
Érzés, kedélyt.\'humer I ■ — Monumentális, káprázatos film I. A vllAgvaszrHó, magAvalragadrt Király valcert Franc Doelk-Irta. Régi emlékek boldog öröme. Remek fciaérö mliior
Eléadások\'kwdele hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 fs 9 kor. — Kfi^rUav az ela>«\'«löaliéa..fill*raa.
Séta ókort Egyptomban
Irta; dr. Kovác«-Sebett<ny Tibor 5
Hiába való Icnuc sietve menni, a nubiai sivatag homokja lassú járást parancsot. Rendjén is van ez így. Idöbc telik, mig az eddig látottakat magunkban gondosan elraktározzuk, hojjy\' helyet adjunk felvevő gépünk előcsarnokában az uj képek számára. Meg aztán cl is keli mélyednünk gondolatainkban. hiszen temető, királyi temető felé visz az utunk.
Temetkezésébv\'n minden nép a maga kultúrájával átitatott vallási kultuszának summáját adja. A telemet elhamvasztó máglya tüzében a halottnak lelke száll a magasba. A holttestet széttépő hollók szárnyán a -lélek kel végtelen útjára. A földnek átadott halott testéből a lélek már elrepüli s a test azzá lesz, \'amiből teremtelelt. Az egyplomi sirok csendes lakója a múmia, türelmesen várja a pillanatot, mig a lélek ujbói elfoglalja benne a helyét s a megelevenedett tesl újból kezdheti földi ételét. Nekünk különös és mégis igy van: az cgyptomi Vallás bölcselet két lelket tulajdonit az embernek. Az egyik «Bá>, az anyagtalan lélek, a halál pillanatában tlszá»f,-lei a végtelenbe, ahoi \'CzirisZ Isten tartotta Ítélet után az üdvözültek birodalmába. az örök élet hónába jut. > A másik «Ká», az anyaghoz kötött, a | testtel örök kapcsolatiam maradó lé- I lek. A Halál pillanatában a Ká is
•kirepül testből, de mindvégig olt lebeg az elhunyt- -teteme közulében, várva a pillanatot, amikor azza» újra egyesülhet Amit a kihűlt teát éleiében telt. azt a halál után a Ká foíytatja. Ezért az elhunyt hozzátartozói gondoskodnak ar/óí,-1 hogy a. Ká-nak ál-dozatokat mulassanak l>e, ételekel, italokat.\' ruhákat, sől arcfestéket is, — a halotti ünnepem.Khoiák-hava lli-ik napján, a mi naptárunk szerint november 2-án. Ezért a nagv ur, fejedelem, királyi vér, de legfőként az elhunyt fáraó slrkamrájának elülső részében már a temetéskor bútorokat, ékszereket, más drága csecse-becsét, holt állatok, sőt rabszolgák telemét helyezik el, hogy a Ká ugyan semmiben hiányt ne szenvedjen. A sírkamra falai belől festményekkel, domborművekkel, díszes hicroglifákkaf tele, melyek az elhunyt életének mindennapos megszokott foglalkozásának motívumait örökítik meg, hogy a Ká egy pillanatra sem érezze a való élet hiányát. S ott áll a sírkamrában az elhunytnak szobra is, — a Ká-nak hatalmában áll a szoborba szállni s azt •levenné tenni. A sirkamra hátsó ré-szél>en áll a szarkofág s benne az enyészettől megóvott lest. Ez a rész az elülsőtől örökre elzártan marad. A záró falon álajtó s azon két kerek nyílás, hogy a Ká szabadon lebeghessen ide és tova.
Amint utunkat ekként elmélkedvo járjuk, már látjuk is elénk meredni a gigászi királysírokat. A hatásnak
valóban utói érhetetlen művészei "Voltak az egyptomi építők. Itt a sivatag peremén. ahol akár eöv nagyobb domb ** egyetlen síkba olvadna össze a yégteíeu. látóhatárral, ml lenne megkapöbb, m| lenne hatalmasabb, mi lenne maradandóbb látvány, mint épen a piramis óriások. De jó öreg Herodotos. barátunk ült s nagy tűzzel magvarázza nekünk, hogy hosszú évszázadok aj-kotóiuak som vonult fel előbb, amig az egyszerű, fedő lapja felé egyre szűkülő, tégla alakú sirkamrától Cozer király laposan záruló kősirjáig. majd Hu király cAicsban Végződő lépcsőzetes piramisáig értek, ltogy utánuk Cheops fáraó piramis-óriásának művészi" gondolata megszülethessen. S amint illik is a művészetért rajongó hellénhez, már biztat is bennünket, nézzük nteg előbb a királyi sirkolosszusok elmondott őseit.
Ezúttal fájdalom, nemet keli "mondanunk öreg barátunknak, aki azonban szerencsére maga sem vette tul komolyan ajánlatát. I>c a látvány előttünk véglbg el is feledtet minden egyebet: ott állunk, a csodálkozástól szinte megdcrmedlcn Cheops fáraó sírja előtt.
Hatalmas vörös gránit oszlopok fordított T alakú terem lapos tetejét hordják. Lábunk hófehér alabástrom kockára lép. Az oszlopok mellől a halott király zöldkövü szobrai merednek ránk. Ez az első terem, amelybői lassú emelkedéssel fedett folyosón át a halotti templomba érünk. Elülső része három---oldalról oszlopíolyosóva^ j
EMLÉKEZTETŐ*) •
November 8.
Llccális előadás a „városházán; 6-kor dr. Szabó Zsigmond.
November 22.
Llccális előadás a városházán 8-kor Gazdag Fereno/"--
November 29.
Llccális- előadás ra városházán A-kor Brassányl Gyula«i
December 5—6.
Keresztény Jótékony Nőegylet karácsonyi vására az Iparos székházban; ■•>
December 8.
Lioeális előadás a városházán 6-kor Berttn-Ágoston.
December 15.
Lioeális előadás a városházán 6-kor Barbarli8 Lajos.
December 20<
Llceális előadás a városházán 6-kor , dr. Mező Fereno.
Január 5;
Lioeális előadás a városházán 6-kor Sternád István.
Január í» «v
Katolikus Bál az Iparotwraékházban.
Január 10.
Llceális előadás a. városházán. 6-kor dr Krátky István
Janu** ÍJ.
Az Irodalmi -Kör I. vita-délutánja. 6 órakor a zeneiskolában.
Január 17.
Llccális előadás a városházán 6.kor dr. Vértesi Frigyes..
Janafe 24- ..
Liceális előadás a városházán 5-kor . Magas Mihály.
JanaV 31.
Llccális előadás a városházán 6 kor dr. Hoümami János.
Ifebruár. 6
Keresztény Jótékony Nőegylet Jelmez-., esije.
FebruAr 7.
Llccális előadás a városházán.j6Jcor P Clrtusz Vlktorln.
Február 14.
Llccális előadás a városházán 6 kor Révay József.
Február 21. .
Llccális előadás a városházán. 6-kor dr. Qáidonyl Lajos.
•) E rovatban minden rendezés egyszeri közlése (2 sorig) 30 fillér.
körül vett tágas lér. az áldozatok helye, hol a fáraónak óriás szobrai előtt áldozott ünnepekkor az udvar, at. clő-kelős^jök s a köznép. Innen őt, mélyen elnvuló. közvetlenül a piramis falával záruló fülke nyiUk. a szentek szentélye, hol csak -a papság, a beavatottak -áldozhattak, csak ök tudhattak arról, amint a na«y király lelke a piramis , kőfalába vert .átajtón át, » pirami* hideg mélységéből kilépve előttünk meg-meg jelent az örökkévalóság igéjét közölni.
• Valóban az örökkévalóság blrodaí-
mában járunk, legalább is az emberi mértékkel mért örökkévalóság honá-l«m. Még öreg Herodoloi.is é\\ezereket kflzd. számoltatni 1 Számolásban mi jobbak és. gyorsabbak vagyunk *,,amíg,ő magában gyötrődik az ósszeadássaxí mi magunk Wözött. hamarosan eredményig jutunk, a Kr. születése előtti -3000-ik évig, Cheops fáraó koráig. Régen, elképzelhetetlenül régen élt ez a király s talán még igaz sem lenne az egész, ha Herodotos nem bizonygatná nekünk, hogy igenis^ a-pirami® falán meg-vagyoa hatalmas,.,hieroglif figurákkal irvu, miszerint szabályos hegycsúcsot Cheops királyi építtette, a köveket hozzá ,as arab hegyekbea. i .fejtette, a kőszállitásboz való utat a Nüusig, on-pan a piramisig tiz esztendeig rakatta kö\\-ekből, hogy a piramis husz esztendeig készült s hogy ez idő alatt százezernyi szolganép tizenbatozer ezüst talentum ára retket-<é& hagymát . evett-meg. ■;■■ (Folyt. >*óv.) ■
1936. november 5

— (A vasárnapi llceálls)
előadási dr. Szabó Zsigmond egészségügyi tanácsos, az Irodalmi és .Művészeti Kör társelnöke tartja. .Héj$i dolgokról. - ez lesz az előadás dnie. A kisérö műsoron Hüll Cili olvassa Tel egy uj Írását és tárogató-számokat játszik Jászay I.ászló oki. gazda. Belépődíj nincá. q
— (Miniszieri elismerés)
Megemlékeztünk annak idején Soku-lia Jakub nagykanizsai áUaiui luuitó, volt fiumei iskola-igazgató nyugalom-bavonulásárói. Most a közoktatásügyi miniszter Sekulia Jakabnak nyugaloin-bavonulása alkalmából a magyar népoktatásügy terén hosszú esztendőkön át kifejtett buzgó, lelkes és eredményes munkásságáért legteljesebb elismerését fejezte ki.
— (A rendőrségről)
Dr. Berta Lajos államiendörségi fo-galmuzó szabadságra utazott.
— (Az izr. hitközség elöljárósági ülése)
A nagykanizsai izr. hitközség elöljárósága dr. Halphen Jenő elnöklete alatt ülést tartotl, amelyen letárgyalták a hitközség jövő évi költségvetését. Az előirányzat majdnem teljesen a folyó évi keretek között mozog. Az elöljáróság elfogadta az előirányzatot.
— (A zenei Játékos iskola)
megnyílt Nagykanizsán is a városi zeneiskojában, egyelőre hetenként két órában. November 8-án, vasárnup délután 5 órakor a városháza dísztermében VanQay János zeneiskolai igazgató és Ivankovits Ferenc hegedűtanár ismertetik a játékos iskola céljait és mibenlétét. Belépődíj nincs.
— Tánciskolái hlr. BlagUUZ Elok, Du-nántul legjobb tánctanára, a fiatalság meghívására Ismét Kanizsára jön éa november hó 9-én a Contrál szuterén termében megkezdi működését.
— (A frontharcos tea)
amelyet november 7"éa> szombaton estére terveztek, vitéz Tamásfalvy Jenő, a főcsoport elnökének elhunyta miatt elmarad. (:)l
— (A Szanatórium Egyesület)
nagykanizsai tüdőbeteg-gondozó intézetében október folyamán 177 beteg állt kezelés alatt, ezek közül 22 volt az elsőkben jelentkező. Az év elejétől fogva 988 a kezelések száma. Az elmúlt hónapban 13 röntgen és 25 laboratóriumi vizsgálat volt. Természetbeni segélyt 35 beteg kapott 1085 liter tej formájában. <
— Férfi ruha- ét k»báU*8vet újdonságok nagy választékban Golonszky DivatQzletben.
— (Leütötték az uton)
IIosszu Sándor 43 éves beleznai lakost hazamenet valaki iesl>ől karóval leütötte. Súlyos fejsérüléssel 1>eszáUir totlák a nagykanizsai kórházba.
■=> Ne fefejtae el I Nálunk nemcsak nőt télikabátot, hanem anyagot is vásárolhat. SchUtz.
— (Bélyeggyűjtők találkozója) Hétfőn délután 6-tól 8-ig a Pannónia hátsó kistermében.
BALA1 KÖZLÖNY
Roosewelt 40!, Landon 81
Newyork, november 4 Az amerikai elnök és szenátus-választás során Roosewelt, az eddigi ei-nők megválasztása már az első. órákban megválasztottnak volt tekinthető. A leadott szavazatok aránya Roosewelt fölényen győzelmét jelenti, mert mig Landon csak 81 kerület mandátumát tudta megszeretni, addig Roosewelt-iiek 401 mandátuma van már.
— (A csendőr és „a szegény ember"
Gyergyák Pál egyedutai lakos még a nyár folyamán vett egy lovat 142 pengőért Virág Istvántól. De csak- apró részletekben, sok felszólítás után tudott fizetni. Virág végre is megunta a sok huza-vonát és elment a esendőr-ségre, hogy hozzák vissza a lovát Gyergyák Páltól. Balázs Imre csendőrőn-mester cl is liozatla u lovat, de Gyergyák megijedt, hogy most a ló is, mog a pénze is oda vész s ezért vissza akarta vinni a lovat. Közben végig a falun hangos srfdahnakkal illette a cs*udőrőrmcstcrl, majd meg is fenyegette, hogy feljelenti és levetteti vele uz uniformist, amiért .ilyen rabló módra viselkeí/ik a szegény etobrerei.» De a fenyegetés rosszul sült el, mert feljelentették felhatalmazásra üldözendő rágalmazás miatt. A kir. törvényszék ebben bűnösnek is találta s ezért egy hónapi fogházra ítélte. A vádlott fellebbezett. ^
— N61- én férfi lEdvetmaradékok jó méretekben Singeméi.
— (A harapós kutya miatt)
Szegletes József zalamerenyei la-kósnak volt egy farkas-kutyája, amely vad és harapós természete miatt u falu réme volt. Szegletes mégis szabadou tartotta kutyáját, pedig már volt egyszer büntetve miatta. Most is a kutyája miatt került a vádlottak padjára gondatlanságból okozott súlyos tesU sértéssel vádolva. Még a nyáron megtámadta a kutya ózv. Tóka Jánosnét és kiharapott az asszony lábából egy darabot. A szerencsétlen öregasszony soká szenvedett, mig végre talpra tudott állni. A kir. törvényszék Szegletes Józsefet bűnösnek találta és ezért 40 pengő pénzbüntetésre ítélte. A vádlott az Ítéletben megnyugodott.
«= N0i divat *kabA1«x8vctok éa szőrmék nagy választékban Golenszky Dlvatüz^rtbon.
— Megjelent a Milliók K6ny»«
legújabb szánul, ára 20 fillér, kapható mindenült. Érdekes uj" jálékrejl-vény, melynek nyerői értékes könyvjutalomban részesülnek. A Milliók Könyve megjelenik minden héten, előfizetési ára egynegyed évre 13 rjígény 2.40 pengő. Kiadóhivatal: Budapest, VI., Andrássy-ut 16.
— Nö aljakra alkalmas rinia és schot-tis szövetek SohUtznél.
— A Kntholikas Nép»*Övctaég
1937. évi naptára gazdag tartalommal jelent meg. Vezető cikkeit üiatt-fclder Gyula dr. csanádi püspök és Ernszt Sándor Hr. irták. A naptár eligazodást nyújt a irtai idők eszmei, szociális, gazdasági és közéleti küzdelmeiben. Megrendelhető 50 fillér tagdíj beküldésével a központnál Budapest, IV., Vcre* Pálné-u. 9.
Mmmtt m MMCTiiOnH, maraár-
BRIKETT
SZÉN KOKSZ K
házhoz szállítja
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE:
Varsányi Pál
Zrínyi Miklós-utca 32.
nmm
Élénk volt a tegnapi országos vasár
A tegnapi nagykanizsai országos vásár nagyon élénk volt, a kereslet erős, felhajtottak összesen 685 lovat és 1033 szarvasmarhát. Ebből elkelt 657 szarvasmarha és 268 ló. Az árak emelkedő tendenciát mutattak. Egy éve? csikóért 300 penget is fizettek, mig egy szopósborju élősulybani ára kg ként 80-1)0 fillér kőzött mozgott. A vétel jobbára mind belföldi ura. dalmak és kisgazdák részéről történt, n kereslet erős volt növendék, állatok iránt. A takarmánybőség éreztette hatását. Külföldre mind. össze kél vagon marha ment
Hogyan .készül a „badacsonyi?"
Badacsonyi borérdekeltségek pa. naszolják, hogy egy szombathelyi borkereskedő cég Tapolcán pincét béreli és oda gyenge minőségű ho moki borokat tárol, amivel nyilvánvalóan azt célozza, hogy ezeket kiforrás után, mint Tapolca vidéki borokat adja el. A kamara a járási mezőgazdasági bizottságot soronki viili közgyűlésre hívja össze ez ben és a maga részéről is mindent elkövet ennek a nyilvánvaló meg. tévesztésre irányuló célzatú üzleti tevékenység erőteljes megakadályo. zúsára.
Adóügyi figyelmeztető
Az a természetes személy, aki adótartozását — származzék az esetleg régi hátralékból, avagy fo lyó évi előírásból - november hó 15-ig teljesen kiegyenliti, a folyó évi tartozásra tényleg befizetett tjö-keösszeg után 2 százalék kamatté-
rítést kap. Azok a pontos adófizetők pedig, akik az előző évnegyedről hátralékban nincsenek és az együttesen kezelt közadóikat kamatmentesen minden hó 15-ig egyenlő havi részletekben fizethetik, a 2 száza lékos kam...térítésben abban az esetben is részesülnek, ha folyó évi adótartozásukat december hó 15 lg egyenlítik ki.
(—) A lisztárak felülvizsgálata
Tegnap Aradi Antaf beadványt küldött a polgármesteri hivatalhoz, amelyben utal a lisztárak, főleg a kenyérllszt árának magasságára és a szegény néprétegre való tekintettel á lisztáraknak Nagykanizsán való hatósági felülvizsgálását kéri. A polgármester a legközelebbi napokban határoz a beadvány felelt.
(—) Az eredményes baromti-tenyésztóst
tárgyalja a Mezőgazdaság legújabb
száma. Cikkeket közöl még a jgyökér-és gumós takarmányok felhasználásáról, a zöldtakarmányok hatásáról n tej mennyiségére. A dúsan illusztrált szaklapból a Mezőgazdaság kiadóhivatala, Budapest, Földművelésügyi Minisztérium, dijtalauul küld, u Zalai Közlönyre való hivatkozással, mutatványszámot. v
Ritka alkalom
500
férfi sporting
darabja 4 p6!1gŐ
BRÓNYAI DIVATHÁZ
Horlh;liUói-Dtl.u.
I—— JilfiiÜpItlI --8
I Mindenki t helyi kareakwKkitl I M IpuoobáJ naraat Wl
Téli divatujdonságok !
Diwatsztiiretek, szőrmék, bársonyok Selyem- és szőnyegáruk
nagy választékban:
Golenszky Ferenc
dlvatflzlefében F5 ut 14.
HALAI KÖZLÖNY
1936. november 5
A nagykanizsai Járás vitézei mély fájdalommal jelentik, hogy járási hadnagy uruk
n íaii1
emléklapos százados a Magyar Nemzeti Bank felügyelője, a Frontharcos Szövetség helyi csoportjának el nöke stb., számot hadi
kitüntetés tulajdonosa folyó hó 3-án 53 éves korában Nagykanizsán váratlanul elhunyt.
Nagykanizsa, 1936. nov. 4.
Emlékét kegyelettől él szeretettel öriszfik!
A nagykanizsai Járás vitézsl.
APRÓHIRDETÉSEK
Autótaxit, Miautót, rendeljen garaséból, vidékre é« helyben, legolcsóbban. Telefon-állomás : 044. Bojlor Kisfaludy-utca 7. sz. 2704
Intelligens lakétéraat keretek háromszori étkezéssel, fűtésiéi, világítással, esetleg azonnalra l«. Előnyös ár mellett. Qm a kiadóban. *
Gyermekkooei használt Jókarban eladó. József fóherceg-ut 59/ *
Parkettá* utcai szoba konyhával, vlz-veietékkel kiadó magános utinönek vagy uruk. Irodának is alkalmas. Szemere-utca 4/b. Ugyanott eladó: szekrények, háztar tisl cikkek, disznóól. 3887
KülOnbejáratu bútorozott moba
kiadó Szent Imre herceg-utca 7. sz. alatt.
»/« tüzelővel 1 kályhával 2 siobát lUteni csak SírUI-Ul. % ■xabadalmaxott >>S
cirkulációs hőszekrénnyel
lehet. SOO/o lüzelőmegtakarltás. Óvakodjon j
silány utánzatoktól. Kizárólag kapható: I
Sftrlel vas- és feitékkereskedésében, Schütr !
melleit. Ara: , 10.-^, 15.— pengő, i
Doktor kiváló eredménnyel tanít né- ] metet és franclát. Magyar-utca 30, * j
Elköltfiicéa miatt különféle bútorok in háztar\'áil cikkek sürg6ien eladók. Horthy i Miklós ut 3. 4
Négyfiókos antik oublal eladó. Clm a kiadóban. 3920
felvétetik. Rltucher, Horthy M ut 4. sz. 392J ,
Jó házlkooxt kapható. Clm a ki- í
adóban. 3922 \'
Egy női chrom óra •tvunx»tt. Kérem I
a megtalálót, Zrínyi Miklós-u. 33., Ábramo j
vics, jutalom ellenében leadni, 3924 i
Házmesternek gyermektelen házaspár vagy magános asszony felvétetik, i Rákóczi utca 15. *
Jól főző mindenest keresek novemb. 15-re. Csengery-ut 7. I. em. *
Kiadja a lapíulajdonos Közgazdasági Rt. dutenbori,\' Nyomda éa Délzalal Lapkiadó Vi.Ialata Nagykanizsán. Pclclöa kladOt Zalxl Károly. Interurbán uleiont Nagvbaiilzaa »aárt»
a íaui Kö2r:oi mitiiij-oiinpiíiia
REJTVÉNY-SZELVÉNY
»4
ön is megveheti 12 havi
18 pengős részletre,
ha köztisztviselő 18 havi
1] Pl részletre
az ideális hordozható
Remtor Portable írógépet.
Képviselet:
SZABÓ ANTAL sportüzletében
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
VIZVEZETEKIES CSflTORNAZASI
munkákat
■ • rr
FURDüSZOBfl BERENDEZEÍEKET
és javításokat
minden ízlést kiclégkő kivitelben versenyképes legolcsóbb árakon nagyon kedvező RÉSZLETFIZETÉS mellett is vállalunk. V Vidéken szereléseket legpraklikusabban tervezünk. Berendezési tárgyakban dús választék budapesli árak mellett! Költségvetéssel dijtalanul szolgálunk.
MENDLOUITS JÓZSEF ÉS MARTON
vízvezeték-szerelési vállalata NAGYKANIZSA, KIRÁLY-UTCA 45. Teleion 271.
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podsnaniozky-utoa 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konfortlal (hideg-melen folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
Pk 8161/1935. sí. 1936. vghtól 2833. sz.
Árverési hirdetmény.
Dr. Bettin Józsaf tlgyvéd által képviselt Horváth Ferenc és neje Kiss Zsófi javára 1500 pengő töke é* több követelés járulékai erejéig a nagykanizsai kir. járás- < bíróság 1936. évi 8161. számú végiésével elrendelt kielégítési végreha|tás folytán végrehajtást szenvedőtől 1936. évi aug. hó 18 án lefoglalt, 4537 pengőre becsült Ingóságokra a nagykanizsai kir. járásbíróság lenti sz. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20 §-a alapján a fent megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tünö más foglaltatók Javára Is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú Igénykere-set folyamatban nincs, végrh. szenvedő lakásán, Oalambokon a nagyvendéglőben leendő megtartására határidőül 1936. évi november hó 6. napjának délután 1 órája tűzetik kl, amikora bíróilag lefoglalt lovak, tehenek, sertések, benzinmotor, cséplőszekrény s egyéb Ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg becsáron alul is, de a kikiáltási ár »/s-ánál alacsonyabban csak a végrehajtást sienvedő beleegyezésével, el fogom adni. — Azojj ingóágokra, amelyeknek a kikiáltási iíű egyezer pengőn felül van, az 5610/931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egy tizedrészét bánatpénzül leteszik.
Nagykanizsa, 1936. évi okt. hó 1.
Haán Oyula kir. blr. végreha|tó, mint biróaá/ i kiküldött
lombhullás után
NEODEMDRIN
(gyümölcsfa-karbolineummal)
Legújabb kutatások megállap tolták, hogy rovatok, levéltetvek ellen az 6szi- éa télivéde-
kezéa a leghatásosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védeke/ni nem lehet, meri a mészkénlének rovarölő hatása alig van.
Gyümölcsfa permetezőszerek beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi-szerek, gép stb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mollett) Telefon 130.
Vendéglősök és borkimérők figyelmébe!
A feltűnő helyen kifüggesztésre rendelt és minden borkimérőre
kötelező 1936. évi
legújabb bortörvény-kivonat
elkészült és lapunk kiadóhivatalában kapható.
Nyom, « laptul.Jdonos Kíl^du^l Rt. OutónlKríj Nyomd" 6s Bílz«l«i l.lpkladí VMWa kóoyvoy.MvdáJUnii NajjkniiMÁn ("W\' toUtv. Károly.)
76« Évlolytm 254 szám
Nagykanizsa, 1936. nÓvembér 6 péntek
Ara 12 IgL
ZALAI KÖZLÖNY
Me
és FA* *
\' o L | T I K A I N A I L A I
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
F.lőfueldd ára: egy Mra X peari 40 SxcrUesslfaéfi ét kíndóh Iratai! te&oa. 7
Nagy sztf,
hogy a magyar külpolitika elérkez hetett a milánói stációhoz, amely körűi e hét eleje óta zajlik az európai nemzetközi közvélemény. Mussolini már évekkel ezelőtt fennen hirdette, hogy a trianoni békeszerződés nem lehet sirkő egy nagy-multu és nagyjövőjü nemzet felett, de a magyar igazság hangoztatásának oly elementáris erejű megnyilatkozása még nem történt meg, mint most Milanóban. A Duce be széde a béke politikáját szolgálta s ezt a békeszellem által átitatott beszédei, - amely egyben komoly fi gyelmezletés volt at egész világ számára a magyar nömzel világ, panasza lengte át.
Ez a beszéd, amely ismételjük : kifejezetten békeszózat volt, hisz ezt maga Mussolini is nyíltan hirdette, mondván : »béke mindenkivel;-, - a béke legfontosabb kellé kének tartja a trianoni békeszerző dé? igazságtalanságainak eltüntetését. Négymillió embert, leigázott, vértestvérétől elszakított magyart álliiott a világ ítélete elé, -akikkel a/ uj impériumok alatt a legna gyobb zsarnokságok történhe tek meg. S ekkor Mussolini szint,; ön feledt inspirációban kiáltott fel : le hete véglegesen rendezni a Duna. medence kérdéseit addig, a inig Magyarországnak nem szolgáltat nak igazságot. A kérdésben benne volt a felelet: hát nem lehet. Ezi hirdetjük mi porbasujtot\'-ságunk el só percétől kezdv? s ez a ml béke utáni sóvárgásunk legfőbb tartozéka. Amig az egyenjogúság elve nincsen elintézve, addig bajos do\'og igazságos plattformra jutni.
Amikor a magyar külpolitikát már a megelőző nemzeti irányú kormányok is ugy látták leghelye sebbnek, ha irányát Róma felé for. dilják, rövid pár esztendő távlatából meg lehet állapítani annak he lycsségét. Mussolini szavára nemcsak a kontinensen, de messze világ szerle felfigyelnek, mert az a fér. Hu, aki a végi-omlástól meg tudta menteni nemzetét s oly magasra emelte, hogy Európa egyik legna gyobb hatalma lett, annak a fér fiúnak\' ajkáról dörögve hangzajuk ;|z igazságok s a;ok előtt örök idők. re befogni a füleket, nem lehet. Az olasz nemzet minden alkalom\'ma.1 hálaleli szívvel emlékezik meg űzőkről a baráti szolgáltatásokról, a melyeket a magyar nemzet éppen olyan időkben telt, amikor Olaszország nagy vezedelmekben volti Ezúttal csak az abesszin gyarmati vállalkozásra gondolunk, amikor mindenkitől elhagyatva s mindenkivel magát szembentalálva állóit Mussolini nemzete egy két.\'skimer.c. íelt háború kellős közepén. Ekkor n genfi szankciós politika lett volna a kenyeret a szájtól elvevő fegyver, "mellyel Olaszországol a számára múlhatatlanul szükséges vállalko. zástól el akarták tántorítani. S ek-kor\\ történt Genfben az a nagyjelentőségű magyar lépés, amelyet tényleg .jiem felejthetnek el soha
Az olasz király és Mussolini decemberben visszaadja Horthy kormányzó láfögátátót?
A kormányzó útjában Mlklas elnököt is meglátogatja
Belgrád, november 5 A szerb sajtó vezető helyen foglalkozik Horthy Miklós kormányzó\' római útjával. A lapok igen nagy jelentőséget tulajdonítanak az uta. zásnak és arról értesülnek, hogy a magyar államfő november 20-án utazik Rómába az olasz királyhoz.
Tudni vélik azt is, hogy Mussolini, valamint az olasz kiiály még karácsony előtt visszaadják a ma. gyár államfő látogatását.
A kormányzó és kíséretének római tartózkodását négy napra tervezik. Előzőleg gróf Ciano külügy, miniszter Budapestre érkezik és ekkor beszélik meg a magyar állam fő római utjának részletes program-ját.
Beavatott osztrák politikai körökbei: egyébként olyan hírek is keringenek, hogy HoVthy kormányzó, aki osztrák területen át utazik Olasz, országba, hivatalos látogatást lesz
Bécsben is Miklas szövetségi elnöknél.
Róma, november 5 (Lapzártakor érkezett) Horthy Miklós Magyarország kormányzójának \'és ■nejének római utján a termim "pályap udvaron történt ünnepélyes fogadla/-tásával kapcsolatban jelzik, hogy a kormányzói párt Trevisótól külön -vonat fogja vinni. Római látogatásuk alkalmával tsemény lesz a királlyá^ fnajd a Szentatyával való találkozásuk.
Már Madrid külvárosaiban harcolnak
a rienizeti csapatok
A diplomácia lörténetében példa nélkül álló viharok közt zajlott le a semlegességi
bizottság niése
Madrid, november 5 A vörös kormány hadügyminisz-tere rendeletet adott ki, amelynek értelmében csütörtök esle 10 óráig minden magán és tehergépkocsit be kell szolgáliatni. Aki a parancs, nak nem lesz eleget, J/tzadónak te kintik és súlyosan megbüntetik.
A nemzeti csapatok szerdán el foglaliák Madrid egyik külvárosát, Chavamancát. A hirre a kormány felhívást bocsátott ki. Ebien a la. kosságnak tudtára adja, hogy az ellenség Madrid kapujában áll és egyben felszólítja őket, hogy Mad-i1do! nem elég belülről megvédeni, hanem a környéknek is tevékenyen részt kell vennie az ellenség vissza, verésében, frjjpen ezért felszólít a környékbelieket, hogy minden ol dalról támadják meg a remzetieket. Aki nem fog fegyvert, vagy menekülni próbál, annak büntetést igái-
a vörös kormány.
Burgos, november 5 A nemzeti csapatok elfoglalták Getake falut, amely közvetlen Mad iid határában van. Az elörenyomu lás során a vörösök e^gyik páncél vonatát is elfogták és sok h ;di. anyagot zsákmányoltak. A.felkelők iépülői egész alacsonyan szállva, Madridig üldözték a megfutamodott
vörösöket és többször bombát Is szórtak le rájuk, amelyek nagy pusztítást vitiek végbe soraikban.
A nemzeti csapatok folytatják a I gyors előrenyomulást, több szakasz már Madrid külvárosaiban van.
A szovjet-stílus a válság szélére sodoria a diplomácia munkáját
London, november 5 I vita támadt, a diplomácia történe-A semlegességi bizottság 6 órán télien példátlan kiszólások hang-át foglalkozott a nemet válaszjegy. I zojM el. h<>gy a helyzot már
zckkel, amely visszautasítja aszov jet vádaskodásait. A gyűlés ismét rendkívül viharos és hegyenként zajos összecsapásokkal tarkított volt.
Többek között Majszky szovjet, megbízott a néniét válaszjegyzékre válaszolva azt állította, hogy Gorkijban, ahonnan állítólag Spanyol országba szállítottak repülőgépet, nincs is gépgyár. Bismark, a német megbízott erre megjegyezte:
- Ugylátszik a szovjet megbízott ur nincs tisztában Oroszország Ipari földrajzával és nem ismeri saját országát.
Erre Majszky szólalt lel és han goziatta, hogy a megbízott hangja tüllőt a megengedett k-erelckcn és kijelentette, hogy a szovjet véde. keztíi fog és fel is fog készülni a küzdelemre.
Eközben ismét rendkívül heves
válságos volt A szovjet megbízott ugyanis két-ségbe vonla annak a tanúnak léto. zését, aki a válaszjegyzékben foglalt adatokat megerősítené.
Bismark kijelentette, hogy vállal kőzik rá, hogy a tanú nevét megtudja és mindenki előtt bebízonyilsa igazát.
A szovjet megbízott erélyes hangú vádaskodására Grandi olasz megbízott a helyszínen több táviratot v*ti elő és bebizonyította, hogy a felkelők szovjetgyártmányu gépe kel, fegyvereket zsákmányoltak, valamint nagyszámban szovjjefc kato náknt ís elfogtak
E kijelentésre a szovjet megbi. zott ismét éles hangon válaszolt és heves vita keletkezett.
az olaszok. Magyarország néhai nagy miniszterelnöke, Gömbös Gyula a bajbajulott barát oldalára állott s nem irta alá a megtorlásokat. Úgyszólván eiyedül álltunk, mint az ujjunk, Olaszország mellett s ennek számtalan külpolitikai kárát vallottuk. L>e íelragyo ott a Savoyai csillag dicsősége s az olasz hadak Addis Abebába érkezve, győzelmet jelenthettek Rómának.
Mussolini a magyar i.em/et bá or-ságára, harci vitézségére, katonai erélyeire s önfeláldozó szellemé te hivatkozott milánói beszédében, a
mely tulajdonságok olyannyira ina gasra emelik a magyar nemzetet az olasz nép szemében. Mussolininagy nemzetről beszél, amikor rólunk említést lesz. Nagy nemzetről, a n.ely a Duna Tisza közepén e külpolitikai aszályos esz;end3kbe:i sem sorvadt semmit. Nem hervadtak és nem fonnyad ak el a nemzet nfigy, évezereszlendős erényei s méltóknak érezzük magunkat arra, hogy helyet foglaljunk a legelőkelőbb nemzetek sorában. Az olasz barátság megtisztelő és felemelő számunkra, de egyenlőnek érezzük
magunkat, ha hatalomban nem is, de .faji értékekben. Éppen ezért mint az augsburgi csata után Lehel kürtjének hangjára felfigyeltek a megvert magyar seregek vitézei, »gy figyelt fel az egész magyar nemzet Mussolini szavára, amikor azt mondotta : »már a közel jö. vőben ünnepélyes alkalom nyílik arra, hogy az olasz nép érzelmeit megkapó formában juttassa kifejezésre ország világ előtt.«
Jöjjön hát e nagyszerű ünnep, hol a nemzet millióinak szemében nem gyász, hanem örömkönny ül;
a
ZALAI KÖZLÖNY
1936. novembír 6
nagy választékban:
Golenszky Ferenc
divatéletében Fő-ut 14.
Téli divatujdonságok !
Divatszövetek, szőrmék, bársonyok Selyem- és szőnyegáruk
CsOtOrtök
Veszélyben a nagykanizsai osztálymérnökség
Feloszlatnak egyes vonalakat a szomszéd flzlet-vezetőségek között
L
17 KonyliakertészeÜ rádiólanfolyam 1. rész. — 17.30 Tán elemezek- — 18 Jánky Gyula előadása. — 18 40 Kaffka Péter előadása. - 19.10 Dorita Bonévá bolgár népdalokat énekel. — 10.40 Sötér István előadása. — 20.10 Hans von Benda berlini kamarazenekara. — 21.10 llirck. — 21 30 Dr. Schu-ler Rezső előadása. — 21.40 Ferrazzano argentínai tungózenekani, Kalmár Pál énekel. — 2210 ldőjárásjeleutés. — 22.45 A rádió szalonzenekara. — 23 Hirek francia és olasz nyelven. — 0.05 Ilirek.
Ut.dape* U.
17 Dr. Viszota Gyula előadása. — 18.10 Angoí nyelvoktatás. — 18.40 Hanglemezek. — 19.10 Dr. Reitzer L. előadása. — 19.40 Hanglemezek. — 20.20 Hirek. — 20.50 Öreg cigányprímások zenekara.
17.30 Baltz Károly hegedűi. — 19.15 Rádiózenekur Feller tenorral. — 21 Ejgyfelvonásosok. — 23 Gaudriot-jazz.
Péntek
UuOapeat L
C.45 Torna. — Utána hanglemezek. — 10 Hirek. — 10.20 Időszerű szemle. 10.45 Ifjúsági közlemények. — 12.05 Hanglemezek. - 12 30 Hírek. — 13.20 Időjelzés, ldőjárásjeleutés. — 13.30 Cigányzene. — 14.10 Hirek, árak. — 10.15 Diákfélóra. — 16.45 Időjelzés, hirek.
17 Nagy Tibor előadása. — 17.30 A rádió szalonzenekara. — 17.55 Sport-közlemények. — 18 30 Márkus László csevegése. — 19 Lugossy István tároga-tózik. — 19.30 Az- Operaház előadása. «Tosca.» Melodráma 3 felvonásban.— Az 1. felv. után kb. 20.15 Hírek. — A II. felv. után kb. 21.10 Külügyi negyedóra. — Az előadás után kb. 22.05 ldőjárásjeleutés. — 22.10 Heinemann Ede jazz-zenekara, Dóbis Vilmos énekel. — 23.05 Cigányzene. — (it)5 Hirek,
Oad«pe«4 |L
18.05 Gyorsirótanfolyam. — 18.35 Schvalb Miklós zongorázik. — 19.40 Dénesnó Boga Janka elbeszélése. —• 20.05 Hanglemezek. — 21.20 Hirek.
7.25 Könnyű lemezek. — 12 Szórakoztató zene. — 14 Pollák hegedúj-müvész lemezei. — 15 20 Gitár kamara-hármas. — 10 Könnyű lemezek.
17.30 Hőnél szoprán és W\'eitzer-Neu-ner zongoraművésznő játéka. — 18.10 Operettt. — 19.20 Dulmn bariton és Patzak tenor énekel. — 20 A rádiózenekar és a Modern-négyes vidám zenés estje. — 22 30 Bárzeuo dalokkai. — 23.40 Művész-lemezek.
— Bátorokban a Kopsteln-cég vezet! Modern mlntatormelben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező fizetési feltételek mellett.
A Máv nagykanizsai állomásának bizonyos fokú leépítéséről szóló hirek terjedtek el Nagykanizsán. A hirek - sajnos komoly alapokon nyugosznaksbár döntés mégnino-, mégis számolni kell azzal, hogy a nagykanizsai állomás megnyirbálása bekövetkezik.
Eddig a murakereszturi és Sió-/okig a budapesti vonal is a nagy. kanizsai oszlálymérnökséghez tar tozott. Az uj elgondolás szerint a pesii vonal Balatonszentgyörgyig átmenne a szombathelyi üzletvezető.
Nagykanizsa város képviselőtestülele, főként annak erőteljesen és lelkiismeretes gonddal aktiv pénzügyi bizottsága többször foglalkozott már u kérdéssel: - hogyan lehetne H városi csatornamüvek költségvetését beolvasztani a város háztartási költségvetésébe ? A képviselőtestület legutóbbi határozatával újból szőnyegre hozta ezt a kér. dést és utasította a polgármesteri, hogy a legközelebbi közgyűlések
ség gondjába, a vonal további része pedig Budapesthez tartozna. A mu. rakereszturí vonalat a pécsi üzlet vezetőség venné át.
Ezzel az intézkedéssel a nagykanizsai osztálymérnökség és fiók. műhely sorsa válna problematikus sá és Nagykanizsa elveszítené az itt élő, fogyasztó családok értékét a város gazdasági és társadalmi éleiében. (
Döntés még nincs, de mindennap várják azt a minisztériumból.
egyike elé hozzon ebben a .tárgyban javaslatot.
-Az eddigi kísérletek eredménnyel nem biztatnak ezen a téren. A belügyminiszter nem en^di meg a csatornamű költségvetésének a háztartással való összevonását. Ha ugyanis ezt a két költségvetést egy. gyé olvasztanák, akkor a.csatorna, mö terheit nem a házadó, hanem a pótadó-alap viselné. Ma ugyanis a csatornamű alapdijait minden nagy.
kanizsai ház viseli a város I. és II. kerületében. Kiskaiiizsán ninfcs csa-torna-dij. A csatornamű használati dijöil pedig azok az ingatlanok viselik, amelyek a csatornaműbe be vannak kapcsolva. Ha már most a csatornaműnek nem lennie külön költségvetése, hanem része lenne az is a város háztartási költségveté-Sének, akkor természetesen annak költségeit is mindenkinek kellene fizetni, aki pótadót fizet. Csökkennének tehát a nagykanizsai háztulajdon terhei, mert Kiskaiiizsán is fizetni kellene a pótadóba beszá-mitott csa\'orna alap-díjakat, valamint annak is, akinek n£m háza, hanem egyéb pótadóköteles ingat. Iana van.
A miniszter közölte a várossal, hogy elvi álláspontja szerint egy közüzem költségei nem háríthatók át azokra, akik annak előnyeit nem élvezik. Minthogy ez az elv feltétlenül igazságos, nem valószínű, hogy ilyen irányú javaslat a váioií képviselőtestületben keresztülvihető legyen, annál inkább sen^, mert azok az érdekeltek, akiknek terheit ez az átalakítás növelné, érthetően a legerősebb ellenállást fejtik ki a két költségvetés összeolvasztására irányuló szándékkal szemben.
A hajnali ködben elgázolt a motoros egy szekeret
A szekér három utasa közül osak egy szenvedett súlyos sérüléseket
Zalaegerszeg, november 5
A napokban nemcsak Nagykanizsán, hanem szerte a megyében sürü köd terjeszkedett \'éjszakánként, ami ihost Tűrje közelében majdnem végzetessé vált vasúti szerencsétlenséget okozott.
A hajnali órákban történt, hogy Reimann Ferencné türjei földmű, vesasszony Rép Antal gazda k<x siján, amelyen a gazda kocsisa is helyet foglalt, a mezőre igyekezett. Amikor a kocsi a vasúti átjáróhoz ért; a nagy köd miatt nem vették észre a Tapolcs és Egerszeg között közlekedő motoros vonatot, amely nekirohant a kocsinak és felborította.
Reimanné a darabokra tört kocsi alá került és bordatörésekkel és súlyos belső sérülésekkel a zala-egerszegi kórházba került. Rép Antalnak és a kocsisnak nem történt kon.oiyabb baja. Bár kétségtelen, hogy a szerencsétlenséget a nagy köd okozta, a Máv éS a csendőrség közösen folytatja a vizsgálatot.
— Regonhardt és Raymann asztalneműk, törölközők Ismét nagy választékban Singeméi.
nzigy választékban.
Hői és (érfiszövetek Kiváló minőséi ben
Legújabb cire cloque-és satinselymek. Szőrmékből dns választék.
SINGER Divatáruház.
Jutányos árak. Jó minőségek.
Télikabátok nagy választékban:
Bőrkabátok f znmnliínui rírnli<í7linn
fiuk, leányok, urak részére * huiiiuiuiiyi uiuiiutuuii
1
/ \\ kJ
Miért nem lehet a csatornamű
költségvetését beolvasztani a város háztartási költségvetésébe ?
1936. november 6
ZALAI KÖZLÖNY
Bácsalmási rissling és kadar, Izsáki sárfehér, Jászberényi rissling, IHajsai uradalmi rissling
édes must
50 litertől felfelé, ko\'caőnhordóban, előnyös árban kapható
Péter Hugó borkereskedőnél
Juhász Árpád három legnevezetesebb intervjuja
A miskolci „IDíhányó kitörés- föl Schratt Katalin hadikórházáig
tervju: mindegyik ugy indult, hogy so-hasem születik meg.
— Talán emlékszel rá. ősz volt akkor is, akárcsak ina, a rákról \'hullták a falevelek és hónapok választottak ei attól a naptól, amikor az Imperalor-Rex, második Vilmos, a németek császára kimondta azt a merész mondatot. amely igy kezdődőit-. «Ha maid a falevelek lehullanak ...» Nos, u fák levelei már lehullottak, de még mindig hullott a katonák vére VoHiyniában és a Doberdón. Egy napon Pestre érkezett Szőgyén-Marich László gróf berlini nagykövet és ón intervjut akartam vele csinálni Vilmos császárról. Hetvenes öreg ur volt. Szívesen fogadott. Mindenről beszélt velőm, csak arról nem, amire — én voltam kíváncsi Én mégis megírtam az intervjut. Ez volt a cime: • Mijne a falevelek lehulljanak ... Szőgyén-Marich László nagykövet nyilatkozik Vilmos császár terveiről.\' Délután hat órakor jelent meg az intervju és — én drukkban vártam a cáfolatot... Este nyolckor szivszéí-hüdésben meghalt a gróf ur...
... Rossz nyelvek azt mesélték, hogy elolvasta a cikket és — lefordult a székről...
M»(gas Tátra, oklóbcr (Copyrght)
A csúcsokon már hó van és akárcsak finom Ixjlt kirakatában a karácsonyfa, világit ide hozzám a gerlacs-falví csúcs teteje és alatta a \'katlan kristályos hava. Esténkint a poprádi fensik olyan; mint az Adria valamelyik öble: a fnivak pislákoló lámpásai szakasztott ugy égnek, mint Piranoban a fároszok.
Füredtől Szépiákig sétálok Juhász Árpáddal, a haldokló ősz utolsó csókjait szórja felénk, a fák száraz levelei lábunk alatt torpannak meg. néha szelíd őzek merészkednek hozzánk, a hegyek között élesen fütyül a mormota. Vadászemberek, vállukra akasztott puskával sietnek a/, erdők birodalmába Messziről idehallatszik a szarvasbika elnyújtott bőgése: most luvja szerelmes légyottra a párját...
A fákról hullanak a levelek...
Mire a falevelek lehullnak...
Huszonöt esztendő emlékeiről "beszélgetünk...
— Három intervju emléke maradt meg élesen az emlékezetemben — mondja Juhász Árpád. — Három m-
Tlsza István ezredes nyilatkozata Tisza István miniszterelnökről
Tisza Istvánnal már szerencsésebb volt a helyzetem.
A miniszterelnök ezredesi uniformist öltött és én Kolozsvárra utaztam le, hogy beszéljek vele. Órákig vártam a Kikakker kávéház előtt, nug Teltünt karakterisztikus alakja. Annak ellenére, hogy előzőleg Dániel Ernő — meghitt barátja — interveniált az érdekemben, Tisza nein akart intervjut adni. Mqg-szólitottam:
— Ezredes ur! — Elhárító mozdulatot tett a kezével és ridegen mondta:
— Nem adok intervjut kérem t — Én nem tágítottam:
— Én nemi a miniszterelnökkel akarok beszélni, hanem az ezredessel I
Elmosolyodott. Éreztem, hogy győztem. Megkérdezte:
— Az ezredessel? És mit \'kiván?
— Megkérném az ezredes urat: nyilatkozzék a miniszterelnök parlamenti
beszédéről.
Belement a tréfába. Nyilatkozott Boldogan utaztam haza Peslre...
Schratt Katalinnal Bécsben beszéltem. Miután háromszor kaptam visszautasítást, negyedszer becsöngettem a hietzingi villába, ahol akkor hadikórház volt és ennek a Uur^teatcr művész-
nője volt a vezetője. A portás kinyitotta a kaput és én előadtam:
— Kovács István sel>esültct keresem. Én vagyok az öccse ...
Végignézték a kórliáz beteglistáját, Kovács Istvánt \' nem találták benne. Én erősködtem, hogy az «öcsémnek* itt kell lenni. Hosszas tárgyalás után felvezettek a kórtermekbe, hogy ott keressem meg az «öcsémet.» összevissza jártam a hadikórházat és amikor kutatásom hiábavaló volt, lejött hozzám a művésznő és — vigasztalni próbált, hogy majd segítségemre lesz a sebesült felkutatásában Másfél\'órát beszélget lein el ilyenformán Schratt Katalinnal..
Egy költő díványt kap a redukcióban...
Megkérdezem Juhász Árpádtól:
— És hogyan startoltál?
Elgondolkozik és nedvesek lesznek
a szemei.
—- A szüleim jogásznak szántak, én költő akartam lenni és Debrecenben kerestem állást. Egész éjjei tártam a Bikában egy barátomra, aki már hírlapíró volt. Az ő tanácsára Szalmáira utaztam, ahol Dénes Sándor protezsált bo a Szamoshoz. Neki köszönhetem, hogy újságíró lettem. Hatvan forint havi fizetést kaptam és — egy sezlónt a szerkesztőségben. A Szamos-nái tanultam mog az újságírást. Azlán? Jártam a redakciókat. Dolgoztam Miskolcon és itt . én is keresztülmentem azokon az ugratásokon, amik annak idején derűssé tették az ujságirók életét. De néha tragikussá ...
— Egyik kollégám nagy titokban elárulta, hogy geologusok bizottságé járl Miskolcon és megállapította, hogy az Avas — amelynek oldalán tüzes bort szüretelnek — még mindig kitörésre készülő vulkán. Könnyen kitörhet és környékét az a veszedelem fenyegeti, hogy egykor a levegőbe repül. A Magyar Távirati Iroda tudósítója voltam akkor és sietve fcllelegra-fállam Pestre a .szenzációt.\' Másnap persze kiderült, hogy kacsáról van sró és az Avas környéke ugyan, nem repült a levegői*, ellenben — én repültem a Távinál! Irodától...
; ílagyo^ötÖTTU imacbatáMaxi
HA A .VILÁGOS FfO" VÍDOEGYl)
DB OETKER féle SÜTÖPQft.
VAN A KALÁCSBAN
ára 12 fillér
Akárcsak a kucséber kosarának tarka skatulyái tuluhiak Juhász Árpád emlékezetébe huszonöt esztendő kitörölhetetlen emlékei. Féke, háború, forradalom ...
A huszonöt es/.tei U>, amelyet Juhász Árpád keresztülszoj, üt — tollal a kezében, a szinigpzgn!* irodájában és a rádió mikrofon ja mellett - történelmi korok egymásra 101-örgő kaosza. Az ujságiró ebben a kuoszban-. a krónikás, a lantos dini., aki maga csak üi a lélekvesztőt) igyekszik elfogulatlan lanlos diák] i \'enni az eseményeknek.
A Juhász Árpád huszonöt esztendeje: történelem...
Paál Jób
Rendőrpalota lesz a ré^l Igazságügyi palotából ?
Szó van arról Is, hogy Iskolai célokra haszná;ják fel az épületet
A nagykanizsai igazságügyi palo. táérl a kincstár évi 11.000 pengő bért fizet a hercegségnek. A bérleti szerzödís az igazságügyminisziierés a háztulajdonos hercegség között 1 í>37 októberében lejár, akkorra a bíróságok be költözködnek az uj igazságügyi palotába.
Az idő még messze van, azonban már most felvetődik a kérdés : mi lesz a felszabaduló régi igazságügyi palotával ? Az épület minden te. kintetben alkalmas valamely közintézmény céljaira, még megfelelő átépítést is megérdemel, egyrészt központi fekvésénél, másrészt terjedelménél és masszív épilk :zéssü|iiél fogva.
Több elgondolás vetődött fel az
I épület jövő felhasználása tekintetében és pedig elsősorban a rendőr, ségi palotának való felhasználás, \' de szóba került az Iskolák valame-1 lyikének céljaira való felhasználás gondolata is.
Ugy tudjuk, a kérdés komolyan foglalkoztatja a város vezetőségét és rövidesen konkrét megbeszélések indulnak meg a ré^i igazságügyi palota felhasználására vonatkozó, lag. _
Oyomorbajos embereknek nagy megkönnyibbülíst okoz, ha félórával élkezés előtt 3—4 evőkanálnyi természetes .Ferenc József kese-rüvizet vewnek bc. — Az orvosok ajánlják.
November 7-én, szombaton este 5 és 6 órakor áruházunk nagytermében
Zenés nőiruha divatbemutatót
rendezünk. Bemutatásra kerülnek nagyestélyi, klsestélyi, délutáni ruhák — exdusiv modellek — gyönyörű kivitelben.
A báli szezon színpompáját — választékos Ízléssel — tárja az érdeklődő hölgyközönség elé a
Schütz-áruház
Nagykanizsán
4
ZALAI KÖZLÖNY
1936. novimbci 6.
A keszthelyi kórház-igazgatót beperelte egy budapesti leány házassági igéret megszegése
miatt a bíróság elutasította a 17.200 pengós kár-keresetet
Érdekes polgári ügyet tárgyalt a nagykanizsai törvényszéken dr. Czoboly Gyula törvényszéki elnökhelyettes, polgári tanácselnök. Egy budapesti leány, egy gyári főtisztviselő gyermeke, aki szintén tiszt viselő, keresetet adott be a n^gy-kanizsai törvényszékhez. Elpanaszolja, hogy évekkel eielőtt Buda. pesten megismerkedett Magyary Gerő orvosnövendékkel, aki hozzá, juk is járt és neki udvarolt. A ke reset szerint Magyary" házassági igérelet is tptt. Az idő mult, Ma gyajy jelenleg a keszthelyi kórház
f
igazgató főorv<í»$a és persze, a Irányt nem vette el feleségül. A leány ezért 17.200 pengő kártérítést követelt dr. Magyarytól. A törvényszék több tanut hallgatott ki, köztük a leány édesatyját is. A tárgyalás nyilvános volt.
Az eljárás lefolytatása után a tör. vényszék elutasította a leányt kere setével, mert nem tudta bizonyítani, hogy dr. Magyary Gerő tényleg házasságot Ígért neki.
Valószínű, hogy az ügy a felsőbb fórumokat is foglalkoztatni fogja.
mikor elorozza azok hívőit.
Főként az egészségvédelem taka rója mögé bújva találkoztunk a múltban Nagykanizsán ilyen szekta propagandával. Tudomásunk- van róla, hogy Keszthelyen és a környéken azzal a fogással dolgoztak szekta-ügynökök, hogy a leprások részére gyűjtenek és azokat segé lyezik a folyóiratokból. Ilyen yagy hasonló fogásoknak senki ne üljön fei ! Az ügynökök a szektájuk szá
mára gyümölcsöztetik a hiszékeny-séget.
Ahol pedig a mai térítési mozga. lom mézes mázos szavú előőrsei bekopognak a kanizsai lakások ajtain, ott bánjanak velük röviden és határozottan. Pénzt pedig semmi cimen ne adjanak nekik, mert akármire kérnek pénzt, azt csak a felekezetek elleni aknamunka céljaira fordítják.
„Leprások részére" gyűjtögető szekta-ügynökök térítenek a vidéken
Nagykanizsán házalva folyik a szombatos-térítés
Város-szerte nagy feltűnést keltettek azok a közléseink, amelyek a szombatosok nagykanizsai szervez* kedésére vonatkoznak. A Credo-ifjúságnak a térítő szekta munkája ellen indított akciója, különösen ary nak néma-tüntetés formája, mindenütt megnyerte a rokonszenvet, a hol tisztában vannak a szombatos-térités bomlasztó erejével.
A térítés Nagykanizsán rendületlenül fojyik. Sorra látogatják a szekta megbízottai a kiszemelt mé diumokat, legtöbb esotl.en magányos nőket és legyen az keresztény vagy zsidó, wyekeznsk megnyerni tanaiknak.
A házaló térítés sokszor folyó iratok, könyvek terjesztésével \' is van összekötve. Az ajánlott folyó\' iratok, fülelek látszólag ártalmat;, lan, csalogató formájú, vallásosnak látszó dolgok, de elbujtatva ott van a soraik között a szektárius »bölcseség« maszlaga. Ha netán Kanizsán is ilyen megtévesztő ira. tokkal próbálnának betörni a felekezetek-, hivő-táborába, ugy ügyeljen mindenki, akit akár egószségvé delem, akár más cimen meglátogat-
nak és ne támogasson senki filléreivel olyan akciót, amely a bevett vallásíelekeze.ek ellen irányul, a
Vidéki propaganda a kanizsai piac ellen
Máris áruhiány mutatkozik Nagykanizsán
Évek óta folyik a harc Nagyka. nizsa és a környező vidék közt a kanizsai piac magas helypénz-dij. szabása körül. Nagykanizsától először a közlekedés politika vitte el4 a vidéket, amikor a vasútépítés uj gazdasági gócokat teremtett körös körül. Másodszor Trianon szakította le a kanizsai piac nagy kiterjedésű vidékeit, amelyek a város ;azdasági életét táplálták. Most pe
Megnyílt
FEHÉR ISTVÁN
röfös- és divatáruháza
a volt Weíszfeld és Fisoher helyiségében Erzsébet-tér I.

dig a város saját maga idegeníti el a még megmaradt kis vidékét, falvait a kanizsai piactól, a magas helypénzekkel. i \'
A város, érthetően, költségvetési kényszerűségből, igyekszik ragaszkodni ehhez a jelentékeny bevételhez, ugyanakkor azonban megsinyli azt a város egész gazdasági élete. A város vezetősége mégsem zárkó. zik el a kérdés tárgyalása és vala. minő alkalmas megoldása elöl s ez már reményt nyújt arra, hogy az égetően fontos kérdés végre mégis a cselekvő rendezés stádiumába jut.
Ma már ott tartunk, hogy a vidék valósággal szervezett mozgalmat folytat a nagykanizsai piac ellen. A környező falvakban mindenfelé folyik a propaganda Nagykanizsa piaca el\'en. Gyűléseken, íalusi elő adáíokon, széllében téma a kanizsai helypénz, aminek magasságával nxjsi már a falu gazda-népe is felvette a harcot. Eredmény : - egy-i~e több falu viszi a piacra szánt dol gait más piacokra, a Nagykanizsakörnyéki nagyobb községek vásá. rajra. Klskomárom, Gelse, stb. köz s;:gek vásárai igy ebgyre forgalma-.abbak lesznek, a kanizsai vásárok neaig elnéptelenednek. Ennlck következtében máris áruhiány\' kezd mutatkozni egyes cikkekben a ka» nizsai piacon s ha ez igy még soká tart, a város gazdasági életének va. lószinüleg még komolyabb követ-
Séta ókori Egyptomban
Irta: dr. Kovác»-Sebe»tény Tibor (j
Évek. számok, méretek, mindmegannyi megdöbbentő udal. És méglia csak egyedül a Gheops piramisa ékelődnék bele itt a levegő égbe. Az első tervező méltó utódokat neveti. Cheph-rcn s Mykerinos fáraók sein nyugodhattak volna méltóan elődjükénél sokkal kisebb kőhegy gyomrában. X a rejtelmes arcú szobor óriás ott o Chephren piramisa előtti Ezer és ezer kéz megfeszített kinju. ezer és ezer véső szünetlen vágása luisilotta ki a élő sziklafalból e*t az oroszlán testű, emberfejü kolosszust. Maga Chephren fáraó őrködik c splünx alakjában országa sorsa felett. Talán<tul hosszúak a splünx alak mellső lábai? A fáraó keze is igen messze éri. Talán teste hosszában sincsen helyes arány? A fáraó országa is igen hosszan elavuló. Az alkotó agy nem képmást akart a sziklafalból kivágatni, a szoborban egy egész nemzet er\'je dermedt kővé.
Iiizony ugyancsak perzselő sugarak-k 1 kíváncsiskodik le ránk a magasan járó nap. Titokban mindannyian kikívánkozunk a halottaknak ebből az égetőn csendes világából és egvikünk-másikunk mintha nagyon is sóvárgó tekintettel nézegetne a sientloiyó vöi- I gye relé. Öreg IIerodotos pedig egye- ! ncsen és őszintén megelégelte ezt az \'
állapotot, mondván múlik az idő, siet- J nünk kell. estig nagy utunk van még 1 hálra. Már indul is\'s nu\' akár l>c is j vallhatjuk, szívesen megyünk utána. | Nem egyedül azért, meri jói esne hüs- | árnyas helyet találni, végre aki "a tör- j ténelem útját járluitja, az a nap égő | melegét is el kell tudja viselni. Hanem mindenek felelt azért, inert ut-vezetőnk sugár/ó arcából nagyszerű Ígéreteket olvasunk le. amelyek utunk hátralévő részére buzdítanak.
Kevés olyan örökéletű igaz mondás vésődött be a történelem könyvébe, mint öreg Ilerodolosé, amikor igy jegyezte fel: .Egyptom a Nilus ajándé-k.i.» A Nilus vize nélkül ott élet ei Yicm képzelhető, nélküle ma gazdag termő földek, pompázó városok helyén a sivatag homokja fúlna a szél \'nyomán. Kétszeres ajándék: viz és gazdag termő iszap. Rendszeres ajándék: minden évben ugyan egy idöbCn, ugyanegy csillagzat megjelcntekó(r visszatérő. Nyilvánvaló tehát az égi és földi ésemé-nyek szoros összefüggése, csak ezt n eg kellett\' figyelni, annak eredményeit szabályokba kellett foglalni. Aslronó-mii. időszámítás, külön papi \'kollégium: «az égi rendszer ismerőidnek feladata s azoknak főnöke, a nap főpapja. az égitörvények kihirdetője-
A gazdag mezőkön jártunkban s lm azon messze-messze, minden életei, egy hétmilliós nép megélhetésének min den kérdését ezek a törvények szabályozzák. Ezek u törvények osztják be
az időt, ezek az évnek 365 napját, harminc nappal vett 12 hónapját, öt külön napját, ezek a hold 28 iui|>os útját, fásis változásainak négy hetét.
Mindezt egy értelmes arcu. idősebb, napbarnitotta eml>er magyarázza nekünk, akit éppen akkor bámultunk meg, amint virágos kcrtjél>en dolgozgatott. Hamar szóba elegyedik velünk. Amikor látja, hogy munkája liennün-kel érdeket, mint afféle jóravaló gazda, hamarosan lndetüzesedik a l>cszédl>e. Erről is, arról is einütés történik, de ő bizony minduntalan visszavezeti a szól a növények birodalmába. Nagy szeretettet mutogatja gyönyörű kék és fehér nympliucáit. a nagyvirágu piros pipacsokat, égszínkék búzavirágait. Most már szinte vissza sem lehetne tartani hagy buzgalmában. Olajfáihoz, gránát almáihoz, lermeies fügefáihoz vezet bennünket, a nagy szemű szőlőfürtöket meg is kóstoltatja velünk, majd meg méz édes dinnyéit kínálgatja. Azlán továt)b, a nagy veteményes kertbe kerülünk. Agylásoklmn Tok hagyma, vöröshagyma, paradicsom, ká|H)Szta. saláta díszlenek olt mindenfelé. Odább valamivel mustárt és mákot látunk java virágjában, emitt meg i hatalmas ricinus tövek terpeszkednek. Várost íj város éri, — magyarázza uj barátunk —f s a Nilus hátán könnyű piacra vinni a terményeket.
Hogy bucsut veszünk tőle, utunkal , gabona földek szegélyezik. Buza, árpa, bab, borsó, majd rizs táblák váltakoz- |
Inak s a^iíinlt a Nilus parijához érünk, ott meg embereket látunk, akik épen u lótusz s a papirusz gyűjtésével \'foglalkoznak. Beesett arcu, kiaszott testű emberek ezek, az éhség csak ugy lerí róluk. Ugy látszik nem tartja őket valami tul jó táplálékon a gazdájuk. Mert czfck s általiban minden munkás itt Egyptom földjén természetben kapja a járandósá\\^£ Azok " napi \'élelmezés fejében dolgoznak. Ha ugyan azt a szűkre mért fejadagol is megkapják. Előbbi emberséges barátunk beszélt nekünk erről s említette is, hogy nem egv nagy munkás zavargásról tud a történelmünk, főként a királyi birtokokon, amikor is az élelem kiosztásával megbízott felügyelök eltüntették a a munkások járandóságát s bizony közben nem egy alkalommaf játszódtak le véres jelenetek. Megtudtuk azl is, hogy u földtulajdon áltatában a fáraóé, valamint a szorosan körülzárt és születés után öröklődő két rendé, a nemességé s a papságé, kfk a földeket vagy maguk műveltetik, vagy apró részleteken természetbeni bérért ha-szonWrbe adják ki. A birtoktestek tei-mérve, határkövekkel kijelölve, térképezve s hof/y ugy mondjuk, telekköny-vezve vannak. Amikor a Nilus iszapja ráfut a mezőkre, minden halár egybe folyik, egyetlen iszapréteggé változik. Nagy szükség vau ilyenkor a telekkönyv adataira, hogy az elkerülhetetlen határvillongások igazságos levezetést találjanak, il\'olyt. höv.)
1936. november 6
kezményekkc kell számolnia. Ezért üdvözli örömmel a város gazdasági közvéleménye a városi képvíselőtes lii.\'et tagjainak erö\'eljes ostromát a liclypénzek ügyében s ezért fogadta mindenki elégede.tcn a város ve. zclöségérek azt a szándékát, hogy a követelő sürgetéseknek engedve, bizottságot küld ki a kérdés meg oldási tervezetének előkészítésére.
Királykeringő
őszinte örömére szolgálhat minden mozilálogatónak ez a film, mert isméi megjelent a vásznon Wilü Forst, akinek pompás és igazi mü. vészelét az utóbbi időkben csak íilmjein kérésziül élvezhettük. Sze mélyes megjelenési) a vásznon biz. lositja a művészi sikert. A Király keringő nem nagy igényű film, de aki azt állitja, hogy azalatt a más fél óra alatt, mig a filmet néztem nem szórakozott eléggé, - az nem mond igazat. Szórakoztatóbb, kedvesebb és vidámabb filmet már rég nem láttunk. A Zwei Herzen és a többi régiek hangulatára és sikerére emlékeztet ez a film. Wilü Forst meüetl pompás alakítást láttunk ismét a kitűnő mar gyar Hörbiger Páltól. Mellettük Carola Höhn finom szépsége és pompás játéka és a többi, még a legkisebb epizódszerepben is kitűnő szinész teszi teljessé á sikert. A rendezés sima, gördülékeny, néhol egészen nagyvonalú és látványos A hangfelvétel nem a legjobb, de a fülbemászó, bécsi muzsika ezt elfeledteti. Gratulálunk Franc Doel-lenek a kitűnő muzsikáért, különösen a királykeringöért, amelynek színpadi képel és felvételei is pompásak. E minden tekintetben kifo. gástnlan film mellett külön meg kell említeni a két klsérőfilmet, a melyeket ugyancsak élveztük. Egyik a madarak költözködéséiül szól, a másik a bayreuthi ünnepi játékok előkészületeit mutatja be.
PrognóxU: Gyenge légáramlás, sok helyen köd, néhány helyen kisebb eső. a hő alig változik.
Naptár: November 6. péntek. Rom. kat. Lénárd. Protestáns Lénárd. Izraelita Mark hó 21.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat o hó 15-lg a Merk!y-Belu8 gyógyszertár ós a klskanlzaal gyógyszertár.
Gő*fürdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
BALA1 KÖZLÖNY
Érelmeszesedés fenyegeti
meg kell előzni, amig s az anyagcserél eiö kell
a negyven éven felüli emberi. - A baji nem késö. Az emésztési, a vérkerhgés! segíteni.
A klinikai vegylani intézet kimulatta, hogy a jászkarajenói MIRA vizek erősen jódosak is, tehát nemcsak az emésztési zavarokat, a gyomor-, epe-, májbajokat gyógyítják, de megelőzik az érelmeszesedést is. Kérdezze meg orvosát!
Megnyílt a Zalai Közlöny grafologia - rovata
Teljesen díjtalan irás-analizis minden olvasónak
A nagyktizinség érdeklődése a grafologia Iránt mindinkább növekszik, megjelelő komoly grafologusok elmeinek hiányában azonban a nagyközönség legtöbbször tenyérjósokhoz és kétes jövendőmondó-exlstenciákhoz kénytelen fordulni
A Zalai Közlöny vállalkozott arra, hogy előfizetői és olvasói részére grafologlal rovatot nyisson. Sikerüli megállapodnunk Budapést egyik leg Ismertebb és legjobbnevü ilyen irodájával a „Orufologla Stúdió"-val, amely komoly tudományos alapon elemzi a beküldött írást és igy pontos Írás-, karakter- és jellemrajzot, tanácsot, felvilágosítást tud adni.
A Zalai Közlöny követve a „mindent az olvasóértu elvét, nagy áldozatokat hozott és Igy teljesen díjtalanul ad Irásanalizisl, még a postaköltséget sem kell mtjlékelnl.
Qrafologla rovatunk a mai naptól kezdve hetenként egyszer jelenik meg. A válaszokat a mellékelt szelvény kitöltésével és mellékelésével a beérkezés sorrendjében közöljük (Aki soronkivül, levélben, kimerítő, részletes analízist óhajt, az három pengő postabél) eg melléklésével közvetlen a Grafológiai Stúdióhoz forduljon. Címe: Budapest, VII, Erzsébet-körűt 42)
A Zalai KÖzlOnyben megjelenő válaszok teljesen díjmentesek. A megvizsgálandó Írást (lehet az sajátja, vagy bárki másé) zárt borltékbun mindig szombat estig kell a Zalai Közlöny szerkesztőségébe eljuttatni. A borítékra kivül rá kell ragasztani a Zalai Közlönyben található Grafologia-szelvényt a jelige feltüntetésével, amely alatt az üzenetei kívánja.
A Zalai Közlöny ezzel az uj rovatával is előfizetői és olvasói érdekeit kívánja szolgálni, kérjük olvasóinkat, fogadják szívesen.
A ZALAI KÖZLÖNY 8BAF0LÓ9IÁTA
Díjmentes iráasnallzisre
jogosító szelvény
Vágja kl és küldje be e szelvényt az ön vagy valamely önt érdeklő személy Írásával szombat estig szerkesztőségünkbe és díjmentes Írás analízist kap a budapesti Grafologia Stúdiótól lapunk Grafologia rovatában.
= Női divat kabátuovetek és szőrmék nagy választókban Golenszky Divatüzletbon.
DOROGI Brikett
KISTERENYEI
SZÉN
házhoz szállítja
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE:
Varsányi Pál
Zrínyi Miklás-utca 32.
Asánci Szép Ilona vendéglőben szombaton és vasárnap este
disznótoros na.
Kitűnő uradalmi borok t
Kérem a t. közönség szives pártfogását.
1927 Koplár Mihály.
— (A miniszterellök Zalában)
Darányi Kálmán miniszterelnök, a balatonfüredi kerület országgyűlési képviselője értesítette pártja rezetőségét, hogy rövid időn belül meglátogatja kerületét.
— (A külügyminiszter a Balatonon)
Kánya Kálmán külügyminiszter személyi titkára, gróf Csáky István kíséretében néhány napi pihenésre Balatonalmádiba érkezett.
— (Szent óra a plébánián)
Ma, csütörtökön délután ö órától
7-ig Szent-óra a plébánia-tempiombao. Alatta és utána gyónást alkalmak a holnapi első péntekre.
No fclejUe el I Nálunk nemcsak női télikabátot, hanem anyagot is vásárolhat. Sohütz.
— (A vasárnapi liceális)
előadás jóleső séta lesz a régi jó idők emlékei, várostörténeti, társadalmai érdekes mozzanatai között. Előadó dr Szabó Zsigmond egészségügyi tanácsos, az Irodalmi és Művészeti Kör társelnöke. Az irodalmi és zenei műsoron Ilüll Cili egy friss, hangulatos Írásával, Jászay Lás.-.\'ó oki. gazda két részben előadott lárogató-játékávaj szerepel. Belépődíj nincs. (;)
— (Missziós hir)
Folyó hó 6-án első pénteki ájtatosság szentbeszéddel a szokott időben a Missziós kápolnájában.
— Férfi ruha- és kabátaxftvet újdonságok nagy választókban Golenszky Divatüzletben.
— (Credo hir)
Vasárnap délelőtt 11 órakor Credo közgyűlés. Ekkor mutatkozik be a Credo-juventus. A tagok teljes szántban való pontos megjelenését kéri áz Llnökség. (i)
— (A balatonvidéki Zala híd)
még nem készült cl, azt\' november
8-áu, vasárnap adják át a fogalomnak,
— Női- é» férfi sző vet maradékok JÓ
méretekben Singeméi.
Ha fáj a feje és szédül, ha telteéget, béliTgalmat, gyomorégést, vér-tóaulást, szőr-ligást vagy szívdobogást érez, igyék minél előbb valódi „Ferenc József" keeerüvizet, mert ez a gyomor és a belek működését előmozdítja, az epekiválasztást fokozza, az anyagcserét megélénkíti és a vérkeringést felfrissíti. Az orvosok ajánlják.
Oszi
Szőnyegárak minden kivitelben a legolcsóbban!
- és selyemujdonságok
legdúsabb választéka
Kirschner Divatáruházban
BALAI ÜOZLOfn*
1936. november 6
Preftgly főispán lemondott mandátumáról
Budapest, november 5
(Lapzártakor érkezett) Preszly "Elemér volt belügyi \'álinmtitkánink főispánná vtüó kinevezése alkalmával \'lo kellett mondania mandátumáról, "amit ma levélben lejelentett. Utódja a ceglédi kerületben a kinevezendő államtitkár lesz. _
— (Szinelóadás Klskanlzsán^
Vasárnap este 7 órakor a Szociális Misszió Kiskanizsai \'Lcánycgyesíilctc nyitja meg az idei műkedvelő szezont Kiskanizsán o Polgári Olvasókör színpad An. Előadásra kerül Kiiment: «Nemesi levél» cimü 1 felvonásos színmüve. Az előadás iránt nagy az érdeklődés és a siker valószínű, annál inkább is, mert olcsó helyárak mellett tartják meg. (:)
-n A fogak íxinased&ce nem következek he. ha. rftndnzereaen ápolja azokat ODOL fagpéppei éa fogkefével. Az Odol fogpép, nagymértékű kolloid alkatrészeinél fogvá eltávolít minden tisztátalanságot és festőanyagot a fogukról. Az Odol fogpép u fogakat hófehérré varázsolja.
Balaton parton)
Lel lén megtörtént a MABI-üdfllö Ünnepélyes alapkő-letétele. — A kénesei hajókikötő mellett megkezdték a balászcsárda épitését — Szárszón folyamatban van a Leánycserkész Szövetség somréti üdülőjének építkezése. — Ugyancsak, Szárszón kövezik és betonozzák nz utcákat. — A földvári Viz-vezeték-épités olyan iramban halad, hogy május 15-re készen lesz nz első munka-periódus. A teljes hálózat elkészülése évekbe telik. — A tavasszal már Lovas. Káptalanfa és Alsóörs községekben is lesz \\iilany. — Fenyvesen a "komlói állami bánya vásárolt "telket | üdölő-épités céljaira, hasonlóan a do 1 rög! bányász-üdülőhöz. — A siófoki j teherpályaudvar áthelyezése folyamatban van, a személypályaudvart a szó- j késfehérvárihoz hasonlóan készülnek átalakítani \\
— (Életmentés a Zalán)
Marton János kávási molnár malmánál a rekesztőt akarta felhúzni, "de egyensúlyát vesztette és a megáradt Zala íolyóha esett. Szerencsére a balesetet észrevette. az arra haladó Császár Péter zalaszcntgyörgyi "gabonake- I reskedő. aki a vizl>cpottynnt ember után ugrott és nagy küzdelem árán kimentelte.
r=> Háziasszonyok I Nem kerül pénzbe, mégis a legjobb tésztarecepteket megkapja,, ha még ma kéri a dr. Oetker-féle világhírű fényképe* reccptkönyvat, mer
lyot bárkinek Ingyen megküld a gyár: Dr. Oetker A. Budapest, VIII. Conti-utca 25.
— Nfl aljakra alkalmas sima ós schot-tis szövetek\' Schütznéi.
— Bt Amerika
lehet ön számára is, ha reklámmal és ügyes propagandával operái. Hogyan keli ""reklámozni, hirdetni, propagtyp-dát csinálni, kirakatot dekorálni? Mindezt megtanulhatja, ha állandóan olvassa a Rekláméletet. Előfizetés egésa évre 12 pengő. Kiadóhivatal: Budai-pest, V., Lipót-körul 9.
— Divatos füxgönyanyagok, szőnyegek düs \\ ilasztékban Singeméi.
— As UJ Ker
legújabb számában a legutóbbi he- | tek egyik legsúlyosabb európai világ- ! nézeti problémáját veszi vizsgálat ulá i Friedrjph Funder osztrák államtaná- \\ csos,, a Beiclispost főszerkesztője, az : osztjuk, politikai élet egyik legbefofyá- j sósabb irányitója- Aradi Zsolt a há- \' ború utáni nemzedék mai kiábrándult- j ságát teszi szóvá s ezzel kapcsolatban uj orientálódás szükségét hirdeti. Foglalkozik a lap az utóbbi hét minden kiemelkedő eseményével.
Nőlruho szövotot legolcsóbban ná- I lünk vásárolhat Schütz.
Városi Mozgé. Még ma csfltartOkfin!
Milliós filmi Wllll Forst egyetlen szerepe ebben az évben
Király-keringő
Érzés, kedély, humor! — Monumentális, káprázatos filmi A világraszóló, magávalragadó Király valcert Franc Doelle Irta. Régi emlékek boldog öröme. Remek kisérft műsor
Előadások kezdete hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9-kor. — Köznap az első előadás filléres
\\xwm
Németország vétója
London, november 5 (Lapzártakor érkezett) Ribbcn* tropp német ügyvivő ma megjelent a külügyi hivatalban szóvá lette és felhívta a kormány figyelmét azokra a támadásokra, amiket Gal lacher kommunista képviselő indi> tott az alsóházban Németország ellen.
Urmánczy Jobban van
Budapest, november 5 Urmánczy Nándor állapota néhány nap óta kedvező javulást mulat. Bakay professzor kijelentése szerint láz már nincs, jól érzi magát, felgyógyulása most már biztosra vehető és műtétre sincs szükség.
Tfibbmillió dolláros amerikai öröknég
Fokváros, november 5 A délafrikai Fokvárosból \'érkező távirat szerint, olt elhunyt Récsey Elemér magyar származású gytSmánlkereskedő, aki többmillió dollár örök-«éigct hagyott bálra. Rokonai "állítólag Budapesten laknak. A jelentés érteimében mosl a magyar hatóságok dolga kivizsgálni, hogy a mérhetetlen örökség kiket ilieL
J—
I mindé:
I l|
lawwn
lndenkl a helyi krrwkedóknél <** Iparosoknál KZ*rcjxt b« I
APRÓHIRDETÉSEK
npiól>lfdel<% dl ja V»«*in»p és Onnepnap 10 uAlg HÓ IIIIAr, minden további sió li HllAr, hélkOinap 10 »ólg 60 fillér, minden további sió 4 lillér.
Autótaxit, bérautót, rendeljen garage-ból, vidékre é« helyben, legolcsóbban. Telefon-állomás : 544. Bojlor Kisfaludy-utca
7. sz.__)_ 2704
Intelligens lakótársat keresek háromszori étkezéssel, (üléssel, világítással, esetleg azonnalra Is. Előnyös ár mellett. Qm
a kiadóban.___*
Különbejáralu bútorozott szoba kiadó Szent Imre herceg-utca 7. sz. alatt.
»/« tüzelővel 1 kályhával 2 szobát lüteni csak Sftrlal-féla ( szabadalmazott ff*«
cirkulációs hőszekrénnyel ~Wm
lehet, 500/0 tűxelómeglakaritás Óvakodjon fll\'ány utánzatoktól. Kizárólag kapható: Sörloi vas- tn festékkereskedésében, Schütx mellett. Ára: 6.—, 10.—, 15.— pengő.
Uj áramvonalas kényelmes autótaxit leszállított viteldíjért Kauímann Manónál rendeljen. Telefonállomás: 2-22. 3096
Msgvételr* keresek csak falusi Ualet-házat, ahol rőfös is be van vezetve. Cim a kiadóban. 3926
Egy vagy két szép bútorozott utcai szoba fUrdőssoba, esetleg konyha használattal Is, kiadó. Ugvanott szép thulák eladók. Horthy Mlklós-ut 15. 3929
Pogányvárl SSEÍVE
literes tételbon is. PoQényvárl fehér 40 fillér. Po()énywárf rizling 50 fillér. BROSS KAROLY
Batthyány-utca 26. 3673
LOTAKAROK
LEGOLCSÓBBAN
HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél.
A 10-lk lejgazdasági ellenőri tanfolyam záróvizsgája Keszthelyen
Befejeződött Keszthelyen a !>| napig tartó tejgazdasági ellenőri tanfolyam, melyre 35 hallgató irat kozolt be. Ezek száma a vizsga ide | jóig 21-re apadt. A képesítést kapott 19 hallgató közül 15 nyom ban elhelyezkedést is nyert és a még állás nélkül maradt 4 hallgató közül is kettőnek kilátásé van az elhelyezkedésre. Ezldén történt meg elöször, hogy nagyobb tehe nészeltel biró uradalom ilyen végzettséggel biró segédtisztért fordult n gazdasági akadémiához. Egyben jellemző az is, hogy tehenészwttcl biró gazdák a >KözIe!ek« ben hirdetésekben is keresik eme ismeretekkel biró szakiskolát végzett egyé* nekel. A záróvizsgán a földmüvelés ügyi miniszt\'T képviseletében Kövy József gazd. főfelügyelő, országol tejgazdasági megbízott elkölt. A szakoktatási osztály részéről pedig Csikl László gazd. akad. rendes tanár je\'ent meg. A megjelentek közül fel kell említenünk Gu\'tner Elemér gazd. főfelügyelőt1, dr. He. rodek Sándor OMGE titkárt, Mé száros József, dr. Balkay József. Dezsényi Elek, dr. Soproni\' Elek gazd. felügyelőket, Pápai Gábor és Sperlágh Elemér tejgazdasági fő. ellenőröket. A tejgazdasági ellenőrök részére eddig tartott 20 tan folyam közül Keszthelyen 10 tar. látott. Az eddig kiadóit képesítések száma 217. Az utolsó tanfolyam elő adói: Náray Andor, Ko!bai KnrOly és dr. Bfirke Péler gazd. akadémiai rendes tanárok voltak. A tanfolyam sikeréért Kövy József meleg el. ismeréséi fejezte ki az előadóknak, az uj ellenőröket hűséges munkateljesítményre buzdítván.
A tanfolyam hallgatói részéről Kabányl Jenő oki. gazda, képesített ellenőr köszönte m;g a vizsga elnök szíves szavait, Sloip Ödön gazd. főtanácsosnak az igazgatóság részéről való támogatását és az elő adó tanáiok fáradozását.
Rádió vétel bizaiom dolga!
Megbízható
H máitól iáik
garanciával!
Kedvező részletre:
ízi tatai
rádió és csillár-üzletében Fő-ut 5
lombhullás után
NEODENDRIiM
(gyümölcsfa-karbolineummal)
Legújabb kutatások megállapították, hogy rovaiok, levéltetvek ellen az ö«zi- és télivéde-kezés a leghatásosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levélleivek ellen védekezni nem lehet, meri a mészkénlének rovarölő hatása alig van.
Oyümölcsla permetezőszerek beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF
m8R,műtrágya,Zfl6k, növényvédelmi-
azorek, líép atb. korcekedésébeu Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mollolt) Telefon 130.
Nyom. a laptulajdonoi Kóijazdasígi Rt. Outotilxrj Nyomda ós Dólzalai Lapkiadó Yállata kónyvnyomJÍJikui Nagykaaiasán (Felelői üzlítv. Zalai Károly.)
76 Évfolyam 255 szim Nagykanizsa, 193«. november 7 szombat
Ara 12 NI.
ZALAI KÖZLÖNY
kassai
Felelői szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési árt: egy hón 2 pengő 40 HU*r.
Í ét kiadóhivatal! telefon. 71 1
Szerkesztőségi é* k
Viktor Emánuel december köiepén jön Budapeste
A fényes külsőségek között történő látogatás az olasz-magyar barátság ujabb bizonyítéka — Horthy kormányzót Darányi miniszterelnök Is elkíséri — Pestre jön Mussolini Is?
Róma, november .6 Horthy Miklós és feleségének római útjával kapcsolatban hivatalos helyen kijelentették, hogy a magyar államfő rómái programja má1\' ki. dolgozás alatt van. Horthy kormányzó, felesége, valamint Darányi Kálmán miniszterelnök movemj bér 24-én érkeznek az örökvárosba, ahol 5 napig tartózkodnak.
A látogatást maga Viktor Emán-.et olasz király fogja visszaadni, mig december közep\'én, de feltétlenül ka rácsony előtt. Az olasz királyt rend.
kivüi fényes és ünnepélyes külsősé, gek közölt fogadják Budapesten és a magyarországi ünnepségek az egész világ előtt hivatva lesznek kifejezni a magyar- olasz barátságot.
Londoni politikai körökben tudni vélik, bogy Viktor Immánuel olasz királyi Mussolini miniszterelnök is el. kiséri Budapestre, lízt a hirt római hivatalos körök miég nem erősítették meg. Mussolini mióta miniszterelnök, még nem hagyta el Olaszországol és ha most eljönne királyával Budapestre, az a világpolitika szenzációja volna; — jelentették ki római körökben.
Budapest, november 6 A pénteki miniszlcrlanácsony Kánya Kálmán külügyminiszter tájékoztatta minisztertársait Horthy Miklós kor. mányzó. Darányi miniszterelnök és á korinányzóné római útjáról, továbbá az ezt megelőző bécsi hármas külügy, miniszteri tanácskozásról és Ciano gróf olasz külügyminiszter budapesti látogatásáról.
Horthy Miklós kormányzó és fe\'e Sége, valamint Darányi Kálmán mi nisz\'erelnök nemcsak Olaszországban, de a Vatikánállamban is híva. taloo látogatásokat testnek.
Egy zsák zab és pár kiló olaj lett a „nagy városházi visszaélésekből"
A törvényszék Ítéletet hozott Rosta József városi kocsis ügyében — Az orgazda Is elvette büntetését - Rosta ítélete jogerős, az orgazda fellebbezett
Nagy vihart keltettek az egyik nagykanizsai városi közgyűlésen elhangzott vádak, a városházán eh kövelett állítólagos visszaélések* r$l és egyebekről. A felszólalás nyomán a városban a legkülönbö zöbb hírek kellek szárnyra, amely.-k a szúnyogot is elefánttá nagyították. A polgármester azonnal intézkedett és elrendelte a fegyelmi vizsgálatot, majd áttétette az egész ügyet a kir ügyészségre.
Papp Lajos »ügye« került első n"k a bűnvádi eljárás alá, amely ben mint ismeretes a kir ügyészség bizonyítékok hiányában a bűnvádi eljárást megszüntette Papp ellen most a fegyelmit folytat ják le.
Rosta józgef városi kocsis bűnei
Écsi Ferenc közrendészeti altiszt, ny. delektiv, aki a munkások fel ügyelője volt, azt vallotta, hogy »sok dolog tűnt el« ott.
Niczinger elmondta, hogy két íz ben vásárolt Rostától olajat, neki az első vétel után gyanús volt az olaj eredete, amit jelenteti is később Écsinek, ez azonban utasította őt, hogy igyekezzék mégegyszer olajat vásárolni Rostától, ami meg is történt és ezzel az olajjal azután fel men\'ek dr. Prack István tanácsnokhoz. Rosta egyébként kijelentene Nlczingernek, hogy »mcg több o\'a jat is kaphat nála *
Makáry elnök : Mondta-e a vádlott, hogy az o\'aj a várostól való? Niczinger : Nem. Rosia : De igen, n.o idlain Nlcsínger: Szemtelenség ilyet mondani !
Makáry elnök rendreuia.siiolla Niczingert is \'Tyelmeztette, hogyha ilyen hangot használ, letartóztatja.
Fleisner Ferenc elmondta, 1:ot.v látta, amikor Rosta a kabátja alatt vitte az olajat. Az olaj a garázsban le volt zárva. Oda Rosta nem fér he:ett.
Mit látott Hegyi József városi kocsis? Hegyi József yárosi ko:sis e;:y 15 kg-os zabos zacskót talált e;{y szánon, a zacskó Rostáé volt. Büki Ist. ván és Salamon ve\'lék észre, ho ;y eev zsák zab van a jászol .alatt.
Csács Mihály azt vallotta, hogy a lovak állása alatt volt a zab, a lovak kapargállak és akkor Rosiás kivette alóluk a zabot.
Nyakas István tud arról, hogy Furmen adott 2 kg olajat RosMnak.
Furmen azt mondja, hogy ejjy konzerv-dobozban adott 6 deci olajat a lovak patái részére.
Nyakas kijelentetne, hogy nem konzerv-do\'oz volt, hai.em r.-ndes nagyságú olaj-dóboz, Furmen bement a garázsba az olajért, ő ft távolból figyelte és látta ezt.
Az Ítélet
Lényegiden tanúvallomások után vitéz Szily Dezső kir. ügyész Rostát négy rendbeli lopás vétsége, Niczin. gert egy rendbeli orgazdaság vétségében kérte bűnösnek kimondani Egy közületnek a vagyona mindegyikünké, hangsúlyozta Szily ügyész vádbeszédéken. Akik a közület vagyonát pusztítják, azok sokkal nagyobb bűnt követnek el, mintha mást károsítanának meg. Szigorú és példás büntetést kért.
Makáry tanácselnök ezután kihir. dette ítéletét : Bűnösnek mondoil|i ki Rostát a vádszerinti négy rend ,beli lopás vélségében és öt ezért, figyelemmel családi állapoiára, az enyhilö szakaszt alkalmazván, há> rom hónapi fogházra, Niczingert or gazdaságért tíz napi fogházra Ítélte A bíróság tekintettel volt a vád lottak kenyerére, családi körűimé, nyeikre és azért mellőzte a mellék, büntetés (állásvesztés és pénzbüntetés) kiszabását. Rosta megnyugo dóit, Niczinger fellebbezett.
Megállapítható tehát a tárgyalásból, hojy egy zsák nlo1. azonkívül egy ízben néhány k.ló zufco! és kétszer olajat lopott el az elsőrendű vádlóit, ami kjtiégkivül bünteíe idö és elitéiendő, de abból arra követ kezletni, hogy »hagy visszaélések vannak a városházán,* mégsem
lehet.
A nagykanizsai helypénz-kérdés
Nagykanizsa város költségvetését nek általános vitája keretében alkal mam volt a helypénz ügyét érinteni. Már akkor hangoztattam,hogy a helypénz kérdésének megoldása nem könnyű, sőt máról-hol napra megsem valósitható. Egy kellőleg meg n«m fontolt változtatás a helypénznél, felboríthatná a város költségvetését, anélkül azonban, hogy a célzott eredmény, piaci és vásári forgalmunk emelkedését el. érnénKi
Igy teljesen érthetőnek tartom\' a képviselőtestület egy részének azt az aggodalmát, hogy veszélyesnek tartja a helypénzek leszállítását, mert a beállott bevételi hiány pót-adóemelés veszélyével járhat.
Viszont a helypénz ügyével szembe kell néznünk. A város kereskedelme és ipara napról napra panaszokat tár fel forgalmának visszaesése miatt, amit annak tulajdonit, hogy a magas helypénzek következtében a környék gazdái elkerülik a kanizsai piacot és vásárokat
De meg kell oldani e kérdést azért is, mert bekövetkezhetik egy olyan további visszafejlődés a hely pénz bevétehknél, mint az már előfordult az 1Ü35. évi költségvetés ben, amikor az előirányzott 60.000 pengővel szemben a tényleges be. vétel csak 51.000 pengő volt.
Igy nem lehat oszlani azt az opti mista felfogást, amely az 1937. évre 58000 pengőre irányozza elő a helypénz bevételeket, annál inkább sem, mert azt egy számtani müvelet alapján, az utolsó 3 év átlaga alapján állítja be
Nem fogadható el az indokolás, mely szerint a 3. utolsó év helypénz bevételeinek ingadozása indokolttá teszi az 58 000 pengős előirányzatot-Nem fogadható el azért, mert szá mitáson kivül hagyta egyrészt azt a tényt, hogy ezek az évek voltak azok, amelyekben a megindult adóprés a nagy hátralékok behajtása érdekében könyörtelenül arra kény. szeri ette a környék gazdáit, hogy állatállományuknak és terményeiknek nagy részétől megváljanak. Másrészt nem számol azzil a tény nyel, hogy a nagy takarmányhlái\\v is a kanizsai piacra és vásárokra terelte az állatállomány egy részét, ami egyébként nem cserélt volna gazdát.
Ma már ott tartunk, hogy a gazdák túlnyomó többégi en eledet lettek adófizetési kötelezettségeiknek, másrészt az olcsó takarmány le hetővé teszi az állatok kitelelleté-sét.
Nem valószínű, hogy az 1!)36. év már lényeges javulást hozzon, ami kiterjedhet esetleg az 1!)37 évre is. Természetesen rendelkezésére állhatna már a képviselőtestületnek az elmúlt évszakokról, majdnem háromnegyed évről szóló ideig\'eues kimutalás, aminek egy esetleges kedvező eredménye eleve megcáfol
1936. november 7.
hatná ezt az aggodalmát
Tekintve azonban, hogy ilyen kimutatás rendelkezésié nem áll, igy « ridegebb s kevésbbé bizakodó ál láspontra kell helyezkedni ssajnálat\' tal megállapítani, hogy a helypénz bevételek csökkenő tendenciát mutatnak.
Ha pedig igy van, akkor a hely. pénz kérdés annak leszállítása nélkül is pótadó emeléssel járhat.
Ez a lehetőség teszi feladatává a képviselőtestületnek e kérdés gyö keres, de megfontolt rendezését. Ez volt az oka annak, hogy megtegyem javaslatomat e "kérdés megoldásának előkészítésével foglalkozó olyan bizottságnak megalakítására, melyben nem csak a képviselőtestületi tagok, hanem az érdekképvisele tek szakemberei is résztvennének.
Ennek az állandó piaci és vásári bizottságnak feladata volna olyan javaslat kidolgozása, mely lehetővé tenné az ide-gravitáíó vidélt méltányos kielégítését egy esetleges leszállítás, vagy tarifális helypénz rendszer utján, anélkül, hogy be vételeink csökkenjenek s esetleg u város költségvetési egyensúlyát ve szélyeztetné:
A bizottság működését nagyban elősegítené, ha a váios tisztviselő-gárdájának valamelyik közgazdasági kérdések iránt érdeklődő tagja foglalkozna Nagykanizsa város helypénz, piaci és Vásár-kérdéseivel, mert hiszen ezek megkívánják a magúk szaktísztviselőjét is.
A kérdés megoldásának, a fenti szempon;ok figyelembe vétele mel. lett, csak a forgalom felfokozása le het a kulcsa. Ehítez pedig üzleti érzék és propaganda kell !
Boda Károly
Uj román pénzek
Bukarest, november 6 November 15-étől a román kormány rendelete értelmében a román nemzeti bank uj 100 és uj 50 leieseket bocsát ki. Az uj pénz be. vezetésére azért volt szükség, mert e két értékű bankjegyből annyi és olyan tökéletes hamisítványok kerültek forgalombaDhogy a valódit a hamisítványtól alig letetett megkülönböztetni
Izgalmas betörő-fogás
Budapest, november 6 Az elmúlt éjjel a Koszorú utcában izgalmas küzdelem folyt le az egyik lakó és egy betörő között .Paszterák Vilmos szabó az éjszaka hazament és legnagyobb megdöbbenésére la-kásán betörőt talált. A szabó dulakodni kezdeit a betörővel és erős küzdelem után sikerült is ártalmat lanná tenni. Megkötözte és a rendörségre kísérte. Kiderülj ho^y az illető Tamási Gyula többszörösen büntetett betörő. LetartózlfcHák
Teklntte meg a Kopsteln Bútoráruház állandó butorklállltását^ ízléses és olc ó bútorokat kedv,dzó fizetési teltételekkel vásárolhat.
— Dlv«toa fiiggöuyanyagok, szőnyegek dús választékban Singeméi.
1929 óta évi 300.000 pengővel apadtak a város bevételei
Nagykanizsa város bevételeinek-alakulásáról érdekes \'összeállítást mulatott be minap a polgármester. A számok csökkenése érthetővé te szi azt a lázas igyekezetet, amely-lye! a város felelős tényezői igyekeznek a költségvetésben a taka rékossági elvet minél szélesebb me-
f orga 1 m I a cl ó- részesed és fogyasztási adó .... kövezet-vám beszállásolásl térítés
helypénzek .....
házbérek .....
derben érvényesíteni és minden utat-módot megkeresni egyfelől a jövedelmek fokozására, másfelől a kiadások csökkentésére.
Beszéljenek a számok ! íme: —. igy alakultak a város bevételei az utolsó pár esztendőben :
1929-ben 1937-ben
142.000 pengő 12.000 pengő
214.000 „ 122.000 „
58.000 „ 60.000 „
30 000 „ 9 000 „
80.000 „ 58.000 ,
146.000 „ 115.000 .
összesen: 676.000 pengő 376.000 pengő
A bevételek ilyen statisztikája mellett nem sok magyarázat kell ahhoz, hogy milyen óriási leljesit. mény Nagykanizsán a városi pót-aaóí (46 százalék) az országos átlag alatt tartani, ugyanakkor pedig az országos átlagon jóval felüli összegekkel apasztani évente a vá rof adósság-terheit. Emellett pedig
minden esztendőben jut Nagykanizsának több kevesebb összeg olyan beruházásokra is, amelyek egyfelől égető szükségszerűséggel jelentkeznek, másfelől enyhítik a nagykani zsai munkanélküliséget és táplál ják a város gazdásági életének vér keringését.
Balatonfenyves védekezik a Balaton partrablása ellen
300.000 pengős kölcsönnel megfelelő partvédelem létesítését kívánják
Balatonfenyves, november 6 A Balaton-menti községek, főleg a tó somogyi oldalán, sokat szenvednek a Balaton jpartrabiásaitól. A part veszteség az évek folyamán erész jelentékeny földsávot tesz ki, azért a birtokosok Igyekeznek min. dent elkövetni, hogy megfelelő párt. védő müvekkel megakadályozzák a Balalon partrablását. Földváry Miksa kaposvári erdőtanácsos Jiosz. szabb időn át foglalkozott a terv-
ve! és megindultak a tárgyalások is az érdekelt taíedtulajdonosokkal. Arról van szó, hogy 300.000 pengős kölcsön mellett a Balaton fenyvesi szakaszát megíe\'elő partvédőmüvei látnál; el. A kölcsönt a lelektulajdo. nosok 10 éven át törlesztonék évi r/szleiekben.
Ebben a kérdésben Balatonfeny\' ves te\'ektulajdonosai vasárnap gyű-lést tartanak, hogy a dolgot végleg nyélbeüssék. Nagykanizsáról is sok
nagy választékban.
Hfil és EéríiszöueteK Kluőlő minfiséíben
Legújabb cire cloque-és satinselymek. Szőrmékből dus választék.
SINGER Divatáruház.
Jutányos árak. Já minőségek.
érdekelt van. Vannalc azonban, a
kiknek felfogása ellenkezik a köl csön fent emiitett módjával, mert a védőmü köllségét egy év alatt szerelnék kifizettetni a lelektulajdono. sokkal, ami szinte lehelellen a mai gazdasági helyzetben. Ijry a vasár, napi gyűlésen összetűzések várha. tók a kérdés körül.
A gyomorfájás, gyomornyomás, bélsárpanRás, a hasi vérbőség, nagyfokú er|edís, rossz emé\'zlés, f hér nyelvlepedék, kát ulleág, fülzúgás, halvány arcszin, mifrrín, kedvetlenség a természetes „Ferenc József keserűvíz használata által igen sok esetben hamarosan elmúlik. Az orvosok ajánlják.
EMLÉKEZTETŐ*)
November 8.
Liceális előadás a városházán 6-kor dr. Szabó Zsigmond.
Novemhtj?>15.
Liceális előadás a városházán 6-kor Barbarlts Lajos.
Koreskedelml Alkalmazottak piknikje a Koronában.
November 22.
Liceális előadás a városházán 6 kor Gazdag Ferenc.
November 29.
Liceális előadás a városházán 6-kor Kelemen Ferenc.
Docember 5-6.
Keresztény Jótékony Nőegyloí karácsonyi vására az Iparos izeknázban.
December 8.
Liceális előadás a városházán 6-kor Bertlu Ágoston.
December 13.
Liceális előadás a városházán 6-kor lovag Sternád István.
December 20.
Liceális előadás a városházát) 6-kor dr. Mező Fereno.
Január 3.
Liceális előadás a városházán 6-kor
Január 5.
Katolikus Bál az Iparos-székházban.
Jannár 10.
Liceális előadás a városházán 6-kor dr Krátky István
Január 13.
Az Irodalmi Kör I. vita-délutánja 6 órakor a zeneiskolában.
Jannár 17.
Liceális előadás a városházán 6-kor dr. Vértesi Frigyes.
Jannár 24.
Liceális előadás a városházán 6-kor Magas Mihály.
Jannár 31.
Liceális előadás a városházán 6-kor dr. Holfmann János.
Február 6.
Keresztény Jótékony Nőegylet Jelmez-esije.
Február 7.
Liceális előadás a városházán 6-kor P. Cirlub/, Viktorln.
Február 14.
Liceális előadás a városházán 6-kor Révay József.
Február 21.
Liceális előadás a városházán 6-kor dr. Gárdonyt Lajos.
•) E rovatban minden rendezés egyszeri közlése (2 sorig) 30 líllér.
Télikabátok
Bőrkabátok
fiuk, leányok, urak részére
nagy választékban:
Ázomolanyí áruhízban
1986. november 7.
Hélyreigazitunk
ZALAI KÖZLÖNY^
néhány közheletü szólás-mondást
Legutóbb egy társaságban sok szó esett a Balatonról és egyik állítólagos jó Balaton-ismerő szinte titokzatos me-séket regélt a Magyar Tenger furcsaságairól. köztük arról, hogy a Balaton néha, minden különösebb ok nélkül, háborogni kezd.
A szél és a haraszt
Minden tiszteletünk a szép balatoni meséké és mondáké, de az igazság érdekében vitába szálltunk, hogy bizony a Balaton nem háborog, hu nem fújja a szél.
Ez adta az ötletet, hogy nézzünk végig az élet minden vonalán, ha csak ugy futtában Is és rájövünk arra, hogy mennyi mindent tud a köziül rosszul, hibásan vagy tévesen.
A Balaton háborgásával is ugy vagyunk. hogy bizony .nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél.» Lehet, hogy egyik oldalán nem éretni a szelet, de a viz hullámzik. Ez azonban csak azt jelenll, hogy valahol a szél felkorbácsolta a vizet és a hullámok természetesen átérnek esetleg a túlsó oldalra ls.
„ Madár-ét küm hölgyek
Sokszor mondják a hölgyeknek: .Jaj, annyit eszik, mint egy kis madárI»
Hölgyeim, kérjék ki maguknak ezt, mert ez a legnagyobb sértés. A madarak általában ugyanis naponta saját testük súlyának háromszorosát fogyasztják cl. Már pedig hol van az a hizni akaró dáma, aki ma erre képes lenne? ( <
A szardínia és Szardínia
Olaszországi utunk alkalmával jöttünk rá arra, hogy a szardiniának semmi köze Szardínia szigetéhez, mert olt egyáltalában nem található, ellenben mint már említettük, az adriai partok mellett milliószám\' ficánkolnak a szardellák és amit mi iithon olajban eszünk, azt az Adrián nyaralók hetenként legalább háromszor kapják — frissen. Az igazi szardínia azonban az Atlanti óceánban van, ezl is kapni olajban nálunk, de drágább \'és nagyobb, mint az adriai.
A tél és a medve
De nézzünk még egy kicsit körül az életben. Arra már éppen az idei őszből rájöhettünk, hogy az Időjárás uincs kötve egyellen naptári naphoz sem. Mégis sokan hiszik, hogy ha Gyertyaszentelőkor verőfényes az idő, további negyven napra hideg idő lesz. Ezt szegény medvével mondatják, akinek annyi köze sincs az Időjáráshoz, mint a lélL alváshoz. A medve ugyanis nem tartozik az igazi téli alvók közé. A telet nyugvással töltő állatok (U\\eij a mókus és a borz is) nem téli alvók, csak télen többet alusznak. Mackó barátunk igazán nem érzi meg Gyertya zsentelő napját, mindössze annyi igaz, hogy Wi szebb idő jön, felserken téli nyugalmából, ha hidegebb idő jön, ismét pihenni tér, de ezt mcgles/i más hónapokban is és gyakrabban is, nem csak Gyertyaszentelőkor.
Ellenben téli álmot alusznak a tudomány szerint is a denevér, az ürge, a hörcsög és a mormota, mint ahogyan igaz és helyes a magyar moudás: \'•dszik, mint a mormota.»
A fagyos szentek
Ha már az időjárásnál vagyunk, említsük meg a fagyos szenteket is. Ezeket a tudományos világ szintén nem fogadja el fagyosaknak. A gazdáknak is tudniuk kell, hogy a juniusi fagyok erőtlenek, ritkák és nem okoznak nagyobb károkat, ellenben veszedelmesek a májusi fagyok, amelyek természetesen felléphetnek véletlenül Szervác vagy Bonifác napján is és rendszerint ezek táján szoktak is jelentkezni, do hogy ezekhez a szentekhez kötve len-, uének, az csak babona.
A fecske és a zivatar
Hasonlókép teljesen alaptalan az a bit is, hogy zivatar idején nom szabad az ablakhoz állni, mert l>cvág a villám. Még egy időjárásra vonatkozó balhicdolmet kell elosztatni. Ifa a fecs-ke alacsonyan repül, ez még nem jelenti azt, hogy eső les/.. Lehet, de nem biztos. Ez csak annyit jelen/, hogy a légnyomási viszonyok miatt a rovarok alacsonyabban rejidesnek és minthogy a fecske a rovarokl>ól él kénytelen szintén a földhöz közelebb vadászgatni.
A strucc és a politika
Általában az állatvilág körében számtalan állatot olyan tulajdonsággal ruházotl fel az emberiség, amelyet a természettől azok sohasem kaptak meg. Lássunk csak néhányat.
Szegény strucc nem politikus, mert még sohasem látta senki, hogy bontókba dugta volna a fejét. Valamc-lyik afrikavadász Arisztid találhatta ki róla.
Az is téves, hogy a nyul gyáva. Egyszerűen csak óvatos és félénk, aki azt tartja, hogy jobb félni, mint megijedni. Azt is csak az emberek fogták rá, hogy szereti a káposztát. Megeszi, de sokkal szivesebben rágcsálja a keserű növényeket.
Az állatvilág tévedései
A lajhárról azt tarlják, hogy lu.*a, pedig csak furcsa testalkata miatt lóg,. — egyébként ugyanolyan fürge tud lenni, mint más áílat. Az elefánt is csak hatalmas tesle miatt látszik lomhának, az afrikai vadonban versenyt vágtál a zebrákkal és vad lovakkal.
A mosómedvének eszébe se jut mosogatni. csak szokása, hogy játszik, ha jóllakott. Hattyút sem hallott még senki énekelni. Hangja jó, de nem túlságosan kellemes és egyáltalában nem dallamos, ami pedig az éneklés fökcl léke.
A magyar teknősbékának mondja a teknőst, amelyik tulajdonképpen nem béka, hisz minden természetrajz könyvben megtalálható, hogy a békák kétéltűek, a teknős pedig a hüllők osztályába tartozik. Rpp igy téves a halcsont és a halzsir elnevezés ls. amelyeket köztudomás szerint a cct-ből nyernek. A cethal viszont nem liaí, nierl hiszen emlős állat. Épp Igy nem ital a tintahal sent, amely ugyan szintén a tengerijén él, de a puhatestű fejclábasokhoz tarlozik.
A viziló sent ló. inkább lehetne vizidisznó. Ellenben a sündisznó csak az emberek jóvoltálíól viseli a disznó nevet, egyébként rovarevő, amit egy
SZÁJÁPOLÁS
l<ólet08ltett ODOL jelzócc. melynek lor-^töllenftó hatását nooy mértékben fokoztuk.
jólhizotl mangalicáról vagy yorkshi-reiről ugyancsak nem mondhatunk el.
A krokodilus könnyel
A cápa csak igen ritkán eszik embert, a fülbemászó pedig még senkinek sem mászott a fülébe — legfeljebb véletlenül. A giliszta nem káros állat, sőtgazdájánuk rendkívül sokat használ.
Befejezésül pedig csak annyit, hogy krokodil könnyek sincsenek. Nemrég olvastuk, hogy a londoni állatkertbe véletlenül felrobbant egy "könnygáz* bomba. Minden állat könnyezett, csak a krokodil nemi
Furcsa, de igy van és ha a fenti kis eszmefuttatással egypár illúziót is vsszedöntöttünk. azért igazán nent muszáj .krokodil-könnyeket huüaUii.
t^.a.)
Agyonütötte a leszakadt vlllanydrót
Tab községben Herczeg Gyuláné háza előtt a nyers akácfára fel. szerelt vtftnnyvezeték elszakadt és ráesett a ház drótkerítésére. Két olt játszadozó germeket csakr.em agyonütött, de egy arra haladó em ber elkapta őket. Másna.n azonban a kertben dolfiozó Mátyás István napszámos hozzáért a kerítéshez és azonnal meghalt, özv. Mátyásné, a kinek két árvája maradt, kártérítési pert indított a villanytelep tulajdonosa, Pongrácz Györj.<y ellen, mert az első baleset után nem kap csoltntta ki az áramot. Pongráczot gondatlanságból okozott ember l s miatt már elitélték, most pedig 19.10 pengő havi járadék fizelésére kötelezték a szerencsétlenül járt napszámos özvegye javára.
&ml mindennél előbbre való Nagykanizsán
Sürgős Intézkedést a belgyógyászat rendezése érdekében!
A költségvetés tárgyalása során a polgármesier expozéjában felső, rolta a Iegkö7elebbi teendőket és programot adot a jövő esztendőre is. Az elgondolás ujabb áldozatot kivánna a város közönségétől. Ez természetes is. Áldozatok nélkül nem lehet egy várost fejleszteni. Ez Kaposvár példátadó fejlődésének titka is.
Azonban bármily nemesek legye-nek Is ezek a tervek és elgondolások, egy mégis hiányzik belőlükt Hiányzik belőlük az, ami ma Nagykanizsán mindennél előbbre való: a nagykanizsai közkórház belgyógyászatának rendezése a szemészeti pavilonnal kapcsolatban.
A kórházi bizollság ismételten leszögezte álláspontját, az osztály főorvosa megtette jelentését a városnak. az OTI inkább Szoml»at-helyre, Kaposváira vagy Zalaeger. S2egre utalja a belbetegeket, mint a nagykanizsai belgyógyászatra : -e?ek a ténvek mindeméi világosat*, ban beszélnek A kórház belbeteg osztályának kérdését nem lehet, de a kórház rentabilitása szempontjából sem szabad tovább halasztani. Ha a város vezetősége egyes beruházások terveivel kapcsolatban valóban nem fog visszariadni áldozatoktól, esetleg kölcsön utján sem, akkor mindenképpen gondolni kell a kórház beibe\',eg osztályának végleges rendezésérc. A belbetcg osztályban olyan állapotok vannak, amelyek orvosi szempontból is tür. he:etlenek. Mindent el kell követni, l.ogy ha nem is sikerülne a várme gye hátralékos ho :zá;árulását megszerezni (pedig Nagykar.izsa elég összeggel járul hozzá éven.e a vár. megye kiadásaihoz !), a belbeteg
November 7-én, szombaton este 5 és .6 órakor áruházunk nagytermében
Zenés nőiruha divatbemutatót
rendezünk. Bemutatásra kerülnek nagyestélyi, kisestélyi, délutáni ruhák — exclusiv modellek — gyönyörű kivitelben.
A báli szezon színpompáját — választékos Ízléssel — tárja az érdeklődő hölgyhözönség elé a
Schütz-áruház
Hirjen Ingyenes belépőjegyet ptnztirunknil. Nagykanizsán
BALAI KÖZLÖNY
1936. november 7.
osztály rendezését akkor is feltétlenül foganatosítani kell. (A hozzá járulást, akivel a vármegye évek óta tartozik Nagykanizsának, nem lehetne részletekben levonni a vá. ros megyei ifozzájárulásából ?)
Igenis, fejlesszük a várost, emel. Jünk minél több uj intézményt, haladjunk a fejlődő korral, „támasz szuk fel a régi Nagykanizsát, azon ban közben ne feledkezzünk, meg azokról az intézményeinkről, amely nek prosperitása erősen érinti a város költségvetését és nem kis mértékben befolyásolja a kivetendő pótadót is. Egy ilyen intézmény a kórház is. Nagyon félő, ho?y a bel-beteg osztály sürgCs rendezésének elmaradása esetén a város súlyosan fog ráfizetni erre az üzemére. A kérdést meg lehet és meg kell ol dani a szemészeti pavillonnal kap. csolatban.
Nagykanizsa város közönsége a városi képviselőtestülettől a kórház tel beteg osztályának sürgős rendezését is várja,
(B. R.)
GRAFOLOGIA
A mellékelt szelvény kivágásával és beküldésével teljesen dijmente. sen irásanalizist adunk a beérkezés sorrendjében. A soronkivüli, levél benj, kimerítő analízisek írásait a kor és nem feltüntetésével, valamint 3 pengő postabélyeg mellékelésével egyenesen a Grafológiai Stúdióhoz (Budapest VII., Erzsébet-körut 42.) kell küldeni.
A ZALAI KOZLÖHY 8HAF0LÓ8IÁIA
Díjmentes Irásanallzlsre jogosító szelvény
Vágta ki és küldje be e szelvényt az ön vagy valamely önt érdeklő személy írásával szombat estig szerkesztőségünkbe és díjmentes írás analízist kap a budapesti Grafologla Stúdiótól lapunk Grafologla rovatában.
Jelige:...........................
Fegyverkezéssel és a határmenti magyarság beljebb telepítésével válaszol Románia Mussolini revíziós beszédére
Bukarest, november 6 A revizióellenes liga választmányi ülésl tartott, amelyen határozait) ja. vaslatot fogadtak el. A javaslat kimondja, hogy a magyar revíziós mozgalom ujabb eredménye Mussolini milanói beszéde. A hptározati javaslat követeli, hogy Románia és a kisantant a legerősebb tempóban
folytassa a felfegyverkezést és fel-szólítja a kormányt, hogy a határ-menti magyar lakosságot telepítsék beljebb az országba, valamint a határmenti községekben szolgálatot teljesítő, magán és állami tisztviselőket, akik nem feltétlen megbízhatók, vagy akik magyar érzelműek, feltétlenül helyezzék üt. )■
Városi Mozgó. Pénteklól-vasátnapig I
Kicsinyek és nagyok örömei Az Idei évad ledkedvesebb filmje
A KIS LORD
Freddie Bartholomew, a világhírű gyermeksztár ragyogó
alakításával. - Nöl főszerepben: Dolores Costello.
Mindenki számára élményt Jelent e filmnek megnézése!
Előadások kezdete hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9-kor. — Köznap az elaö előadás filléres
A „sormás! rablógyilkosság" áldozata még az éjszaka gyalog ment haza Borsfára
Szárnyra kelt a hír, hogy Sormá. son rablógyilkosság történt, meg. öltek és kiraboltak egy borsfai kereskedőt. A rablógyilkosságról o fáma véres részleteket hordott száj ról-szájra, faluról-falura.
Most aztán kiderült a tényállás a következőkben.
Sormáson vásár volt. Éjjel 11 órakor bezörgettek a bíróhoz: Egy vérző fejű gazdaember állt k biró ablaka alatt. Feljelentést í* akart tenni, mondván, hogy a vásáron dél előtt eladta a tinóját és /utána egy kicsit a korcsmában felejtet\'e ma gát. Késő este volt, amikor eszébe jutott, hogy haza is kellene menni Borsfára. Elindult, ám alig ért a sormási temető alá, ott egy ismeret
len alak rátámadt, agybafőbe verle és a zsebéből az 500 pengőt, amit a tinóért kapott, elvette, azlftn eltűnt.
A biró útbaigazította a véres fejű embert, aki ezután elindult gyalog Bofsfára és annak rendje és mód ja szerint haza is ért. \'
Most már aztán a hatóságok dol ga kideríteni, hogy az Ismeretlen borsfai gazdát a bor lepertee le a lemető szélén, vagy csakugyan megtámadták e. Úgyszintén azt js a nyomozás fogja tisztázni, hogy az »áldozat«-nak volt-e valóban\' 500 pengője.
így áll egyelőre a »sormásl rabló gyilkosság* ügye, aminek híre már az egész járást bekalandozta.
&z Irodalmi és Művészeti Kör
Magyar kíplrók kiállítása
A Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör llceális programjában a magyar képzőművészetek terén is kultur-munklSt végez, amikor meghívta egy bemutató tárlatra Nagy kanlzsára Antal József és Muhoray Mihály festőművészeket, a mai ma. gyar képírás modern képviselőit. A Kör tárlatának célja : - bevezetni Nagykanizsa Intelligens közönségét a mai festészeti irányok közé és kellő magyarázattal érthetővé tenni az érdeklődők számára az ecset és paletta művészetén* mai irányait Ezt a célt szolgálja a kiállítás meg. nyíló űnnepsjge, szombaton d. u. 6 órakor a Babochay házban (Sugár-ut 2.). A tárlat védnöke dr. Králky István polgármester, megnyitót mond Ke\'emen Ferenc társelnök,
Idrlal-vtielésl tart dr. Szabó Zsigmond társelnök. A belépés és a tárlat látogatása díjtalan. (:)
Ködös!
Prognózis: Oyenge légáramlás, sok helyen köd. Néhány helyen kisebb esö. A h« kissé emelkedik.
Kla Budában
unakatn é» ••■ár»»|l ••«•
disznótoros vacsora
uját kéaiitményem, minden jó, liletea. 16 Italokkal rendelkelem. Figyelmű kisiolgilial
TfirSk Pétar
3750 Klnitty-utca 31.
Séta ókori Egyptomban
Irta: dr. Kováci-S«beitény Tibor 7
Most ismét városba érünk, hová határozott célzattat tartunk. Egyik legnagyobb ipari s kereskedelmi városa ez ennek az ókori "birodalomnak, ahol ekként közelről tanulmányozhatjuk az ország fejlett iparát, élénk kereskedelmét. És még egy igen vonzó cél. Itt lakik Mon-Hotep ur, műgyűjtő, tudós*, irodalmár, egyszóval Ínyenc la\'lat be-künk, akihez legelső barátunk, a titokzatos főpap ajánlott be bonnünket.
Amint a Nílus partján haladunk) a város szélén hajóépítő műhelyre, amolyan kisebb fajta dockra bukkanunk. Nincsen is ezen csodálkozni való. Az ország főközlekedési vonala a NilUs s azon csónakok, bárkák százai ringanak. Dc ezen felüt is a távoli országokba járónak vízi utat keli megfennie s ezt az utat pedig sokan metf/ teszik. legfelsőbben is a hadsereg. Most ugyan perzsa uralom platt, de valamikor dicsőséges fáraók hódi tó "íjait járva. Azután a kereskedelem. A palesztinai. a kis ázsiai partok, Punt ország Délarábia partján, avagy a messze India tája, keresett kereskedelmi \'városok basái, ahová nagy tömegl>cn kerül Egyptom mezőgazdaságának, kéziparának igen sok terméke s ahonnan nélkülözhetetlen cikkek, mint fa, tömjén, festék s egyebek jönnek hajó
uton Egyptom kereskedőinek tárházaiba.
Hogy a festéknél m ara (Íjunk egy pillanatra, a velünk szembejövő nők arcán önkéntelenül is olt ragad a tekintetünk. Nem mintha épen cSábif tóan szép jelenség lennének, inkább az ellenkezőjét kellene mondanunk. S pedig az egészen különös kozmetikai alapelveik miatt. Szemöldökük, szemk héjjuk s körül a szemük alja egy-egy csíkban, élénk zöldszinüre van kifestve.
No de gyerünk vissza a hajóépítési hez. Annyi bizonyos, hogy az egyp-tomiak alaptermészetével egyenes ellenlétben áll a tengeren "hajókázás. A fáraók sem éppen szép szóvai csalogatták hajókba egyébként vitéz katonáidat s a kereskedők is inkább csak szép csendesen otthon ülnek, mintsem hogy a tenger hullámain dobáltassák magukat. Nagyszerű a gondviselés Megteremtette nekik a phöniciaiakat, Jnujd a görögökéit s azóta minden tenger hajókázást azok intéznek el. Persze azok is mindenütt gondosan a partok mentén haladnak apró bárkáikkal. Herodotos barátünk beszélt nekünk egy különösen emlékezetes útról s hozzá égre-földre eskü .őzött a maga görög módján, hogy abból minden szó igaz, bármennyire hihetetlen ostobaság sül\' is ki belőle a végén. És pedig — mint állitja — 11. Nachos fáraó, kiszámítjuk, hogy 608-ban Kr. születése előtt, phöniciaiakat ültetett hajókba s ezek- I
kel körül hajóztatta egész Afrikát. Ke. leiről nyugat felé. Három évig voltak uton ezek s mikor a már cégen elveszednek véltek haza érkeztek, azt mesélték nagy széltébenjiosszában, hogy a föld gömbölyű keli "legyen. — Hiszi a piszi,, tette hozzá barátunk natfy komolyan. A város utcái \'épen nem mondhatók széleseknek ~s a j#ró helyei még szűkebbé teszik a tarka összevisszaságban kirakott eladásru kinált áruk. Nem is lehetne gyorsan haladni, annyi itt a megcsodálni való. Egyik helyt arany, ezüst, réz disztáijgyakf nyakékek, karperecek csalogatják a vevőt, máshelyen gyönyörű bőrmunkák. Odébb fehér és színes lenszóvetek, sző-uyegek hivalkodnak, emitt meg faze. kas áruk, fonott\' kosarak, gyékények szerénykednek. Az üveggyártás, fayence készítés mesterművei kőzött akár órákhosszat elgyönyörködnénk, ha egy szandálkészitő ott a közelünkben nem lenne olyan szemtelenül tolakodó. Odébb is megyünk, hogy nyugtunk legyen. Am nem nvessze ujabb bosszú. I ság ér. Egy kőfaragó árulja itt a sir- j kamrák számára széria szerűen készi- • tett. művészietlen kőszobrocskáit. S I amilyen a világ, ennek akad a leg- j több vevője. Alig győzi azokat kielé- 1 giteni s az eladásokat papirusz lap. \' jára feljegyezni. Mint, afféle kiváncsis- í ■kodók oda kukkantunk a — hogy is I mondjuk — notlsz könyvél>e s ott számoszlopokat látunk, összeadást, ki- |
vonási. Uram fia, ez az eml>er is a tízes számrendszerrel dolgozik. Sőt « számjegyeket helyértékükkel fejezi ki. Az egyeseket rövidke függélyes vonallal, ahány egyes, annyi vonalka s azokat egy félköröcskévcl felettük ösz-szekapcsolja. Tőlük balra pedij! a tízesek hosszabb vonalakkal következnek, persze ahány tizes, annyivonalka.
Mintha fáradságot éreznénk lábainkban a sok járás, álldogálást után. (Szinte egyszerre megszületik a közös elhatározás; siessünk ludós jóakarónk, Mon-Hotep ur hívogató házába, meg. pflienni s felüdülni a tudományok, az irodalom puha meleg fészkében. Utvezelőnk természetesen minden percet gondosan kihasznál. Nagy sietve elmagyarázza, hogy minden kézműves, minden kereskedő céíhek szerint van rendezve s azoknak élén egy-egy céh-mester, a .Mer,, őrködik a céhbeliek minden ügye-gondja felett.
Men-Hotep ur, ugy, látszik, nem csak igen udvarias férfiú, de érkezésünket különös megtiszteltetésnek veszi. Olt vár bennünket a háza elölt. Fejemelt kézzel, majd mély meghajlással üdvözöljük egymást, s ismerve a helvl szokások it azonnal udvarias bókokkai kezdünk dobálózni. Persze a regfon -tosabb bók és jókivánsájg a viruló jó egészség lévén, azzal is kezdjük.
(Folyt kőv.)
1936. november 7
EALA1 KÖZLÖNY
— (A városházáról)
Dr. Krátky István polgármester és Vécscy Barna műszaki tanácsnok Budapestre utazlak, liogy részt vegyenek az iparügyi minisztériumban a nagykanizsai törvényszéki építkezés még ki nem adott munkáinak tárgyalásánál és n feletlük való döntésnél. Ugyanis több ipari szakmára még nem történt döntés, a legutóbbi döntésnél hozott határozatot pedig a lakatosmunkák kiadását illetőleg megfellebbezték, ugy hogy most ebben a kérdésben is végleges döntés történik.
— (Eltemették vitéz Tamásfalvy Jenőt)
A tragikus körülmények között elhunyt viléz Tamásfalvy Jenőt, a Nemzeti Bank nagykanizsai fiókjának főnőkét csütörtökön délután temetlék cl nagy részvét mellett. A halottat a be-szentclés idejére a Deák-téien ravatalozták fel. A temetésen elsősorban a frontharcosok és vitézek képviseltettek magukat, kiknek elnöke és vezetője volt, de a gyászoló család után elkísérték utolsó útjára Tamásfalvy Jenőt a város vezetősége, a helyőrség tisztikara, a többi egyesületek, bankok és testületek küldöttsége és igen nagy számban a város minden rétegének közönsége. A hatalmas koszorúkkal „borított halottaskocsi mellett frontharcosok lépkedtek, a(kik a ravataí mellett már egész nap diszőrséget adtak. A sírnál a járási vitézek ncvél>en vitéz Szabó István, a frontharcosok nevében pedig dr. lvovács László mondott megható szavakkal búcsúbeszédei. A temetésen résztvett a Vitézi Szék résziről vitéz Farkas Sándor vitézi székkapitány Zalaegerszegről, valamint Tibor Isiván Máv felügyelő n ,szombatlielyi frontharcosok képviseletében.
— (Halálozás)
Alsó és felsőzaturcsai Zathurcczky Nándor ny. pénzügyi tanácsos, tart. honvédhuszár százados, több háborús kitüntetés tulajdonosa, folyó hó őtödi, kén, 57 éves korában, a megszállott Lúgoson hirtelen meghalt. Az elhunyt-ban Bitlera Béláné szül. Zathurcczky Gizella egyetlen testvérét gyászolja. (:)
— Nőiruha szövetet legolcsóbban nálunk vásárolhat. Schiltz.
— (Colping-szoboravatás)
A keszthelyi Crcdo-egycsület vasár-nap este avatja a Kalholikus Legény, egyesületben az egész Kalholikus Front részvétele mellett székházának nagytermében Colping Adolf szobrát. Az ünnepélyen a nagykanizsaiak is kép. viseltetik magukat.
— Regenhardt ós Rnymnnn asztalneműk, törölközök ismét nagy választékban Singeméi.
— (Zenekari értesítés)
Az Irodalmi és Művészei! Kör zenekara ezentúl nem hétfőn, hanem min. den kedden tartja meg összpróbáit. A legközelebbi próba november 10-én, keddeö este 9 órakor lesz. (:)
— Ne felejtae el l Nálunk nemcsak női télikabátot, hanem anyagot is vásárolhat. SchUtz.
Szombaton és vasárnap
vacsora
cigányzenével
a „FEKETESAS" veÉQlita.
Szíves pártfogást kér 6av. Somogyis*.
— (A Szent Ilona Leányklub)
az első ez évi teaestjét rendezi folyó hó 8-án este hét órakor. Az egyesüick i pártfogóit és vendégeikéi szereiéitől , várja a klub Vezetősége. (:)
— (A Frontharcos teát),
melyei a főcsoport c hó 7-röl elhalasztott, folyó hó \\ 14-én, szombaton estu 9 órai kezdettel tart/ák meg a Ko. | rona étlcrmében/A vigalmi-gárda körüllekinlő, de nagy lendülettel megindult munkája biztosíték arra, hogy olt minden résztvevő jól érzi magát. Reméljük, hogy a közönség ezt a szorgalmas munkát nagyszámú meg-jelenéssel honorálja, ahogyan azt a frontharcosok meg is érdemlik. (:)
— (Vízum-rendelkezések)
A magyar külügyminiszter a vízumkényszernek október 31-ig való fel. függeszétsét Angliával való viszonylatban 1937 március 31-ig meghosszabbította. — Ugyancsak a vízumdíj elengedését — nem bevándorlók részére
— az Egyesült Államokba hasonló időszakra meghosszabbították.
Gyomor-, bél-, vege-, máj- és epehólyagbetegek szívesen isznak 1 ic^gelenkénl egy egy pnhár fermé-s.ees „Ferenc József" keserüvízet, i mert annak halása gyors és biztos, enyhe és kellemes. — Az orvosok j ajánlják.
— (Ritka vudász-szerencse)
A somogyfajszi -uradalom halastavánál vitéz Bajnoki Mihály főerdész egy 2 m. és 20 em.-es rétisast lőtt. A ragji dozó Magyarországon kiveszőfélben van, csak a halastavaknál lehet lőni. A ritka szép példányt kitömik.
= Női- é> férfi szövet maradékok JÓ
méretekben Singeméi.
Naptár: November 7. szombat. Rom. kat Engelbert. Protestáns Rezső. Izrael. Mark hó 22.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 15-lg a Merkly-Belus gyógyszertár ós a kiBkanIzsal gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egósz nap nőknek).
DOROGI Brikett
KISTERENYEI
házhoz szállítja
SZEN K
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE:
Varsányi Pál
Zrínyi Miklűs-utca 32.
— (Baj nem jár egyedül)
A Zalai Közlöny csütörtöki számában beszámolt arról a vasúti szerencsétlenségről, amelynek áldozata Rel-mann Ferencné türjei asszony. A su. lyos állapotban kórházban fekvő asz-szonyról kiderült, h^gy saját baján kívül más bu is nyomja szivét. Az özvegyasszonynak három gyermeke van, ezek közül a 9 é\\«s Magda és a 8 éves István még októberben eltűntek Tőrjéről, a legkisebbik fia pedig lábtöréssel odahaza fekszik lakásán. Rci-manné nagyon szerelne hazamenni be-leg fiához, de egyelőre állapota olyan súlyos, hogy további kórházi ápolás elkerülhetetlen. Az asszony abban reménykedik, hogy mire hazaér, megkerül két eltűnt gyermeke is.
— A* orvomé dilemmája
Karinthy Frigyes a bélen a Szinházi Élet uj számában megintervjuvoita azokat a színésznőket, akiknek orvos a férjük, hogy árulják cl, mi a titka annak, hogy országos nevű orvosok oly szívesen vesznek ci (eleségül ugyancsak országos nevű színésznőket. Hat-vany Lili a hét mozieseményeiről referál, az elhunyt Kosztolányi Dezsőhöz Somlyó Zoltán irt bucsuverset.
Nő aljakra alkalmas sima és schot-tis szövetek Schütznél.
Kiadja a laptulajdono* K&zgAzdasáal »t. flatenberg Nyomda éi Oéizalal Lapkledé Vállalata Nngykanlz»án. Polelői HadűJ Zalai Károly. Interurbán telelőm Nagyi anlua 78. mu
Péntek
HMrtap«»t L
17 Nagy Tibor előadása. - 17.30 A rádió szalonzenekara. — 17 55 Sport-közlemények. - 18 30 Márkus László csevegése. — 19 Lugossy István tároga-tózik. — 19.30 Az Operaház előadása, •Tosca.i Melodráma 3 "felvonásban. — Az I. felv. után kb. 20.15 Hirek. — A II. felv. után kb. 21.10 Külügyi negyedóra. — Az előadás után kb. 22.05 Időjárásjelentés. — 22.10 Ileinemann Ede jazz-zcnckara, Dóbis Vilmos éne-kel. — 23.05 Cigányzene. — 005 Hirek,
Uarfapeftt IL
18.05 Gyorsirótanfolyam. — 18.35 Schvalb Miklós zongorázik. — 19.40 Dénesnó Boga Janka elbeszélése. — 20.05 Hanglemezek. — 21.20 Hirek.
B**+.
17.30 Hönel szoprán és Wcitzer-Neu-ner zongoraművésznő játéka. — 18.10 Operettt. — 19.20 Dulian bariton és patzak tenor énekel. — 20 A rádiózeno-kar és a Modern-négyes vidám zenés estje. — 22 30 Báraene dalokkal — 23.40 Müvész-lomezek.
Asánci Sxép Ilona vendéglőben szombaton és vasárnap este
iinlon iiíieis.
Kitűnő uradalmi boroki
Kérem a t. közönség szives pártfogását.
jw Koplár Mihály.
mim
Létrejött a megállapodás
a cukorrépa termelők é■ a cukorgyárak között a cukorrépa-többlet átvételéről
Hösszu tárgyalások után a jninisz. terelnök és a pénzügyminiszter köz. belépése folytán létrejött a megál lapodás a Magyar Cukorrépalerme-lök Országos Szövetsége és a cukor gyárak közölt. A megállapodás szerint a cukorgyárak minden termelőtől kívánságára átveszik az 1936 évre szerződött cukorrépa, kontingens 5 százalékáig terjedő többletrépát 2.15 pengős áron, amennyiben a termelő hozzájárul, hogy ezt a mennyiséget az 1937. évi kontingensbe betudják. Ezenfelül átveszik a cukorgyárak a termelő kívánságára az 1936. évre szerző, dött répakontingens további 10 százalékáig terjedő többletmennyi, séget 1.50 pengős áron ugy, hogy ez a mennyiség az 1937. évi répa. kontingensbe nem lesz betudható. Mindkét esetben a többletrépa után a cukorgyárak ugyanazokat a mel. lékszolgáliatásokat nyújtják, mint az alap-répakontingens után. Ez a megállapodás a termelők körében megelégedést keltett, miután a cukorgyárak előzékeny mqgatartá. sd folytán Igen komoly engedményekhez jutottak.
Kanizsa és Zala szállodája Pesten a
ii
M
?II Bákóeil-lt 58. Tel. 1-389-50.
150 kényelmes szoba, folyó hldeg-raelegviz. telefon, közp. flltós ós csengőt pótló elektromos fényjelzésekkel. Lemérsókelt szoba- ós penzió-árak. — Elegáns kávéház, 6 telefonfülke.
A sörözőben 1
Farkas Béla rádióhires olgányzenekara — valódi erdélyi Flekken különlegességek.
A télikertbon 1
délután és este táno. VIrány ujazerfl jazz-zenekara, Nagy Mária énekszámaival.
Ha Peetre Jön, adjon találkozót ismerőseinek a METPOPOLB-ban 1

HAI.A1 HOZLOITO
1936. november 7.
Nagykanliial Iir. Hitközség. MEGHÍVÓ.
A Nagykanizsai Izr. Hitközség f. h6 15-én, vasárnap d. e. \'/síi órakor a hitközség tanácstermében tartandó
évi rendes közgyűlésére
a hitközség igen tisztelt Tagjait meg-hivom.
Tárgy:
1. Az 1937. évi köllségve\'ési előirányzat.
2. A közgyűlés elölt legalább 3 nappal Írásban benyújtott esetleges indítványok.
Nagykanizsa, 1936. nov. 6.
Dr. Halphen Jenő s. k. hltk. elnök.
APRÓHIRDETÉSEK
Apróhlrdet«< dija v«»imip ti Onnepnap 10 sióig 60 llllír. minden további uó 6 fillér. hétkfjnap 10 tiólg 60 llllér, minden további wó 4 llllér.
Autótaxit, bérautót, rendeljen garaséból, vidékre és helyben, legolcsóbban. Te-lefort állomás : 544. Bojtor Ktstaludy-utca
7. sx.__2704
Elwoaaatt marhale;éllel bárca és vá-Hlrlókönyv. Becsületes megtaláló szíveskedjék leadni Berénylnél, Városháza. 3939
KUlönbeJáratu bútorozott axoba
kiadó Szent Imre herceg-ulca 7. sz. alatt.
>/< tüzelővel 1 kályhával 2 szobát tüteni
«Ldíi-«Mtt fpSaetier11
cirkulációs höszekrénnyel
lehet. 50o,\'o tüzelómegtakarltás ó.akod|on silány utánzatoktól. Ktzán* i kapható : Sörlel vas- és teatékkereskedet>ében, Schülz mellett. Ara: 6.—, 10.—, 15.— pengő.
Doktor kiváló eredménnyel tanít németet és franciát. Magyar-utca 30, *
KlkAltdxés miatt kUlönléle bútorok és háztartási cikkek slirgSsen eladók. Horthy Miklós-ut 3. 4
Kooalbiindát vagy hosszú vasúti bundát keretek. Lakcímeket a kiadóhivatalba. *
Libamájat uombat estig 5 fillérért vásárolok. Wetssné, Klnlisl-utca 15. é» a piacon. \' 3949

mert
az anyagcserét szabályozza, a fejlődést elősegíti, csontfejlesztő étvágy-gerjesztő, { a hizlalást megkönnyíti, a lesántu\'ást meggátolja. 2 kg., 5 kg. 6a 50 kff-oa gvirll«K lemosott csomagolásban kapható :
orszAq József
mag műtrágya, növényvédelmi szerek, gép, zsák, stb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. Csak gyárilag leólmozott csomagolásban vásároljon Fntoi-tl AvaUdtFuterklmérv* nem kapható 1
Kötéláltali halálra Ítélték Strasser Károlyt
Leoben, november 6 (Lapzártakor érkezett) Strasser Károlyt, aki a bécsi gyorsvonaton meggyilkol:a Farcaíeanu asszonyt,
péntek délután 2 ómkor lopás és gyilkosság elmén kötélált\'11 halál ra Ítélték.
Kloroformos merénylet a bécsi magyar bonznl lakásán
4 ezer Schilling készpénzt és 1500 Schilling értékű ékszert raboltak el
Bécs, november 6 (lapzártakor érkezett.)
Ismeretlen tettesek péniek dél előtt kifosztották Hanser Ernő nyu galmazott magyar konzul hkását A lettesek kloroformmal dolgoztad Ki lesl\' k azt íz időt, amikor azUn^nr utc;,i lakásban csak a S7obalány \\olt bei sönge\'t k és a szobalánynak azt mondották, hogy a magukkal vitt vi ágcsokrot a ház asszonyának
hozták . A szobalányt az előszobában k\'oro ónéinál elkábi\'ották, majd kifosztották a lakást
1500 Schilling értékű ékszert és 1 ezer Schilling készpénzt vittek el n lakásból. A hazaérkező konzulné csak a klorofonn átható szagáról tudott következtetni a/, eseményekre. A szoba-lányt n mjentflk eszméletre lériletlék és nz sremélyleirást adolt a tettesekről. Egyéb nyom nincs, a rendőrség erélyes nyomozást indított.
London és Páris közbelépett Madrid megmentéséért
Heves léjfl harcok folynak Madrid felett — Repülőgépek szállítják az orosz liszteket a spanyol harctérre
- egyre najfyobb az elkeseredés és az átpárk lások nappenden vannak.
Barcelonába két szovjet orosz re-pülőp^p érkezett. A repülőgépeken nap/obbszámu szovjet tiszt ét-ke zett, akiket a moszkvai kormány
Madrid, november 6 Madridtól délre a vörös milícia tagjai között 1700 szovjet orosz katona vett részt a felkelők elleni harcokban. A kormánypárti csapatok közölt mint a jelentések mondják
Nép HloTCgé. Szombaton és vasárnapi
Rendkívüli előadások! Szenes Béla brll láns vígjátékának magyarul beszélő
filmváltozata
Végállomás
Ezenkívül a remek kiaórft műsor I
Előadások : szombaton 5, 7 és 9, vasárnap 3 5, 7, 9 órakor. Csak SO, 40, 60 filléres helyárakkal 1
Rádió vétel bizaióvfi dolga!
Megbízható t
rádió és cslllár-Uzletében Fó-ut 5
küldött Madridba, hogy a milícia vezetésében résztvegyenek.
Burgos, november 6 A felkelők a csütörtöki nap folya mán megerősített:\'k a napokban el. foglalt Madrid-környéki állásaikat, miután a kidolgozott tervek szerint a döntő harcok innét fognak megindulni.
Madrid felett a csütörtöki napon a felkelők és a vörösök r epülőgépei dözött heves harcok voltak. A nemzetiek több órás harc és üldözés után hat szovjet gyártmányú vadászgépet és hárommo.oros nagy tomabvető repülőgépet lőttek le, amely szintén szovjet-gyártmányú.
Csütörtökön a nemzetiek ismét több harcikocsit zsákmányoltak. A kocsikról megállapították, hogy szovjet gyárakból származnak, a gépeken rajt van a szovjet gyár iegye.
^ Madrid, november 6 A felkelői tüz alá vették Madrid egyik fő\'erét, ahol hadügyminisz. terium épülete áll. A csütörtöki légiharcok során lelőtt repülőgépek mindegyike a város házaira esett, többet megrongált és halált is okozott.
A felkelők Allgante kikötőjére több lombát dobtak A l>ombák nagy pusztítást vittek végbe a ki kötői házak és hajók között
Diplomáciai lépés Madridért
London, november 6 Hivatalosan jelentik, hogy az angol kormány a francia kormány-nyal egyetértésben újból je^yzck.-t intézett a madridi és bugosi kormá. nyokhoz. A jegyzékben a két kormány kéri, hogy kerüljék el a fő város lerombolását és inenisékmeg a lakosság, főleg az asszonyok és gyermekek éleiét.
Ritka alkalom
500
férfi sporting darabja 4 pengŐ
BRÓNYál DIVATHÁZ
Horthy Blkloi-llt 1. is.
Nyom. • t»ftu1t|d«iioi KözgízdaiAgi Rt. Oohubrrg Nyomda éi IMIuM l.\'p.kiadó V«l»U k*»yY»y<»<<jtb«i ír_\'- ------ (MMi> (uWt». 2»M Károly.)
Ma & oldalas Képes melléklet í
76 Évfolyam 258 «zam
Nagykanizsa, !B3l november 8 vaairnap
Ari !2 Bll.
ZALAI KÖZLÖNY
"25E2
é. ktedóMntait FM & .
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
EJŐIIirtfcti ára: tgj bóra B pcasfi 441 Szerkesztöséfi t* kí*dóliiv«tall telelő*.
Szociális iparpolitika
A magyar gazdasági életben a mezőgazdaság után az ipar fog lalkoztatja a legnagyobbszámu nép; rétegeket, éppen ezért a kormány, zat szociális gondoskodásának súlyos feladatai hárulnak az ipar. ügyi minisztériumra. Ezekről a je. lentőséges feladatokról tájékoztatta Bornemisza Géza iparügyi miniszter a sajtó képviselőit, akik előtt ki. fejtette gazdaságpolitikai célkitüzé. seit. A program alapeleme a szociális gondoskodás s ennek a megoldása szervesen kapcsolódik a kormány egész gazdaságpolitikájába. t
Az iparügyi miniszterium alig öt negyedéves fennállása alatt s/ociá iís vonatkozásokban már komoly eredményekre hivatkozhat. Utalni lehetne etéren a munkaidő szabá lyozására, valamint a , minimális munkabér megállapítására. A minimális munkabéreket Bornemisza Géza minisztériuma már 21 iparág ban bevezette és ugyancsak 21 iparágban van a bevezetés jelenleg folyamatban. A .miniszter hangsúlyozta ezzel kapcsolatban, hogy e kezdeményezést nemcsak a munkás ság fogadta nagy örömmel, de meg értéssel tették magukévá a munkaadók is ezt a; akciót, amit a leg beszédesében bizonyít az a tény, hogy a minimális munkabérek meg állapítása a munkaadók részvételé-vei eddig minden egyes esetben egy. hanguan történt.
A bérek megállapításánál Bor nemisza Géza iparügyi miniszter gondot fordít arra, hogy ez a szo ciális intézkedés mindig összhangban legyen a termelés és a gazda, sági élet mellözheie lon ^j-dekciv I, mert csak ekként szolgálható eredménnyel az igazi társadalmi békj. Kiterjedt a miniszter figyelme a szellemi munka terére is és most isir,er!etett programjának egyik nagyon fon os és régi hiányt pótló részlete az, amelyik a magánalkalmazottak munkaidejét is rendezni kívánja. Ezekhez az akciókhoz kapcsolódik az a terv is, l ogy a mun. kaközvetités terén észlelhető visszásságokat a hatósági munkaközvetítés kiterjesztésével fogják orvosolni. A munkaadó és a munkavállaló be csületes viszonyának tisztes rende. zésére hivatott a munkaviszályok és a sztrájkok ügyében a jelenlegi hosszadalmas, meglehetősen nehézkes eljárások megreformálása, a hivatalos szervek beavatkozási jo gának hathatósabb megteremtésével
Az iparügyi miniszter program, jának egyik igen kiemelkedő részié, te a családi munkabérek beveze^ sére vonatkozik. Etekintetben néhány, külföldön már jól bevált minta áll a miniszter rendelkezésére abból a szempontból, hogy a népesebb családot fenntartó munkás és alkalmazott nagyobb munka, bérhez,\' fizetéshez juth tsson. Ennek a kérdésnek a megoldása tenné-
Miklas elnök Horthy kormányzó római ntja ntán érkezik Magyarországra
A kormányzót a miniszterelnök és a külügyminiszter is elkíséri Rómába — Ugyanakkor tart előadást Rómában grót Bethlen István
Bécs, november 7 Miklas szövelségi elnök budapesti útjáról irnak a lapok. Errevonatko-zóan hivatalos helyen most kijelentették, hogy a budapesti látogatás egyelőre nem időszerű. Elismerik, hogy lehetőség van rá és tervbe van véve, hisz Miklas elnök augusztus végén Yeldenben találkozott Horthy Miklós kormányzóval és e lá!oga-tás feljogosítja a ^aráti Magyarországra való utazásra, de erre mindaddig, mig a magyar államfő lervtevelt utazásairól vissza nem érkezik, nem kerü/sor. Abudupeá^i ut időpontja tehát még nincs megállapítva.
Berlin, november 7 A Frankfurter Zeitung értesülése szerint Horthy Miklós kormányzó
négy és fél napot tölt az olasz ffr városban, ahová Darányi miniszterelnök és Kánya külügyminiszter is elkíséri. A lap ezután megjegyzi, hogy a róraai ljVo^atás ideje alatt fontos politikai tanácskozásra is sor kerül, majd közvetlenül ennek megállapítása után azt közli, hogy ugyanakkor Bethlen István gróf, volt miniszterelnök is Rómában fog tartózkodni Bethlen a római törté, neti intézetben politikai előadást tart Középeurópáról.
Budapest, november 7 (Lapzártakor érkezett) A, kor. mányzó külföldi utazásával kapcso latban elterjedt hírekkel szemben » MTI jelenti, hogy a külföldi lá togatások viszonzásáról szóló hiiek csak kombinációk.
Komoly harcok nélkül, négy oldalról folyik Madrid ostroma
A szovjet-nagykövet a tanácsköztársaság kikiáltására akarja rávenni a madridi kormányt, amelynek tagjai Valenciába menekültek
Embertelen mészárlás a vörös börtönökben
Madrid, november 7 A nemzeti csapatok mind a négy oldalról erős nyomást gyakorolnak a fővárosra. Előrenyomulásuk során csak a balszárnyon találtak némi ellen állást, egyébként előrenyomulásuk min. den harc nélkül folyt le.
A madridi rövidhullámú adóállomás antennf/ i a nemzeti csap-itok kczéljc kerüli.
Barcclóna, noveml)Cr 7 A szovjet nagykövet tanácskozott a vörös kormánnyal és kérte, hogy a kormány kiáltsa ki a tanácsköztársaságot mindazokra a területekre, amefyek még a madridi komvány kezén vannak. HurcelónáUin az anarchisták és a kommunisták közölt vércs ucre-kedés volt, mindkét részről sok a seliesült.
Most már a madridi kormány is beismeri, hogy a nemzetiek hatalmas
nyomást fej lenek ki, a déli városrészen közvetlen Madrid elölt állnak.
A nemzeti csapatok repülőgépei — mint jelentik — olyan alacsonyan szállnak, hogy
valósájggnl lckaszat>olj&k a iiic/ií-külö vörösöket. Igy az előrenyomuló nemzeti csapatok úgyszólván emberáldozat nélkül közelitették meg a legfontosabb hadászati pontokat. A vörös csapatok igen súlyos veszteségeket szenvedtek. A madridi kormány emberei fej nélkül menekülnek, mindent hátrahagynak, igy a fel-kelők tegnap három teljesen uj szovjet harcikocsit zsákmányoltak.
Páris, november 7 A Jour külön kiküldött tudósítója azt irja, hogy a vörösök ujabb em bertelen mészárlásai most már minden elképzelést meghaladnak. A tudósító, beszámolva a vérengzések-
ről, azt irja, hogy amikor a nemzeti csapatok Aligante ellen repülőgépi-támadást intéztek, a megfutamodott vörösök a börtönöket rohanták meg és az ott tygvatartott túszokat kegyetlen módon megkínozva, le. mészárolták. Ilyen módon
etfycllen nap közel ezer ember esett áldozatul a milicia ktfyyetlen vérenfóésének. Az áldozatok között van Primo de Rivera egyik fia is, valamint Llano tábornok egyik nővére,
London, november 7 Hivatalos helyen Is megerősítik, hogy a spanyol kormány elmenekült Madridból és Valenciában ütött tanyát. A spanyol fővárosban vörös katonai kormányzó vette át a hatalmat.
(Lapzártakor érkezett) A lortdonj. spanyol követség egyik tisztviselője kijelentette, hogy még nem jelent meg a madridi kormány meneküléséről szóló hir, de az tény, hoj£y u szokásos napi délelőtti telefonhívás Madridból elmaradt. A madrifl< «hadügyminisztcr«, kijelentette, hogy műiden körülmények között inegjnuu-ad a helyén.
Olaszország kielégítőnek tartja Eden válaszát Mussolini beszédére
Küszöbön van gróf Ciano meghívása Londonba
Az angol kormány nevében aa alsóházban figyelemreméltó nyilatkozatot tett Chamberlain Neville kincstári kancellár. Kijelentette, hogy az an^ol kormány felfogása szerint regionális egyezményekkel kellene megszilárdítani a Népszövetséget. Az angol kormány - úgymond szívesen látná, ha a rajnai Lokarnó mintájára keleti egyez-* ményt is létrehoznának. Nagybritan nla nem venne részt a keleteurópai megállapodásokban, de ez nem jelent annyit, hogy Nagybritannda bár n.ely államnak is szabad kezet bii\'tosit és beleegyezik abba, hogy azt tegye, amit jónak lát
Angol olasz közeledés
A küszöbönálló angbl—olasr közeledéssel hozzák összeíü|ggé.sbe azt a hírt, lK^^y a Ducc vejét az angol kor-mány meghívja Londonba. A Münchc-ner Neueste Nachrichten ugy tudja, hogy az angol kormány végleg elhatározta az al>essziuiai olasz annexió elismerését és Ciano gróffal az elismerés kérdésének gyakorlati oldalait\' akarja megvitatni.
sietszerüleg szintén nagy óvatosságot igényel, mert hiszen el kell ke. rülni a termelés fokozott megler-béléséi. Bornemisza Géza iparügyi miniszternek az az elképzelése, hogy munkaberegyenütö alapot létesit, s ennek a révén egyezteti össze a ter-rnelér minden érdekét. A szociális program egyik igen ériékes kiegé-szitője még az a terv, hogy intézményesen biztosítsák a munkások
fizetéses szabadságát, továbbá, hogy az iparügyi tárca erőteljesen mukö dil. közié az érettségizetlek és az állástalan diplomások munkáhozjut-tatása terén. De gondoskodás tör. térik a miniszter programjában a kisipar felkarolásáról, az ipari szak képzés fejlesztéséről, a szakkönyv, tárak hálózatán.!, kibővítéséről.
A hatalmas program minden egyes részlete szociális megértést
mutat, nagy lépéssel halad előre, anélkül, hogy a termelés, a vállalkozás elviselhetetlen ujabb terheket kapna. Mindenesetre megnyugtató és örvendetes jelenség, hogy Bornemisza Géza tárgyilagosan állapíthatta meg, szociális programja valóraváltásában megértő, támogató segítséget kap a magyar munkásság javára a magyar munkaadók részéről.
ZALAI KÖZLÖNY
1936. november 8
Téli diiratujdonságok !
Divatszövetek, szőrmék, bársonyok Selyem- és szőnyegáruk
nagy választékban:
Golenszky Ferenc
divatOzletében
Fő-ut 14.
Elrontott gyomor és az ezzel összefüggő bélzavarok, felfúvódás, kellemetlen szájíz, émelygés, homlokfájás, láz hányás, hasmenés vagy székszorulás eleteiben már egy pohár természetes „Ferenc József* keserűvíz is igen gyorsan, biztosan és mindig kellemesen hat. A gyakorlati orvoitudomány már régen megállapította, hogy a Ferenc lózsef viz használata a lulsok evés és ivás káros következményeinél igazi Jótétemény.
u
Rejtvény-Olimpiász
sorsoltuk az eheti jutalmakat
A Zalai Közlöny Rejtvény Olim-piásza továbbra is nagy érdeklődés mellett folyik. A versenyzők a heti rejtvényeket szorgalmasan fejtik és örömmel állapltjuk meg, hogy igen nagy számban vannak, akik e héten ls hibátlanul fejtetlék meg a rejtvényeket. Igy az e heti jutalmakat ismét sorsolás utján ítéltük oda.
Eheti nyertesek a kővetkezők r
Egy-egy ér!ék:; könyvet nyert a Nagykanizsai Iparoskör és L. Ilonka,
A doboz francia púdert nyerte : Somogyi Samu.
A részlefes analízisre jogosító grafológiai utalványt Kluger Klára nyerte.
A nyer\'e?ek hétfőn 4 és 5 óra közölt átvehe\'ik nyereményeiké! szerkesztőségünkben.
A jövő he!i reitvényoket keddi számunkban közöljük.
Szombat
i.
18.30 ARádióélet rejlvénypálvázala. -18.30 A Itádióélet rejtvénypálvázala. -Mihalovics Zsigmond előadása. — 20 Három egyfelvonásos. 1. -Ne jöjjön be hozzám.... Tréfa. 2- .Kávé előtt — kávé után.. Jelenet, a <A kérő.. Vígjáték. — 20.55 Hirek, sporiercdmő nyék. — 21.15 Budapesti Hangverseny Zenekar. — 22 Időjárásjelentés. — 22 -15 Tánrlemezek. — 005 Hirek.
Budai** (I.
17 A Szociális Missziótársulat elő. adása. (Farkas Edith.) — 18 Hanglemc". zok. — 19 Mezőgazdasági félóra. — 19.30 I.avotta Rezső előadása. — 20 Zsögőn Lenke énekel. — 20.40 Cigányzene. — 21.30 Hirek.
17.05 Klvánságlemezek. — 18 Nép-dalokat lanulunk. — 19.15 Wagner re. rcnc zongoraművész játéka. — 20.05 Rádiózenekar és a 3. gyalogezred zene kara. _ 22.50 Jazz- — 24 Cigányzene
Az afrikai gyémánt-király öröksége és a Récsei-család
Valószínűleg kanizsai Ismerősök lesznek az örökösök
A Zalai Közlöny budapesti jelentés alapján tegnap megírta, hogy a délafrikai Fokvárosban meghalt egy Récsei Elemér nevű gyémánt-milliomos, aki sokmillió dolláros örök. ségei hagyott magyarországi rokonaira.
Tekiniettei arra, hogy Récsei nevü magyar ember nem sok élhet Afrika legdélibb csücskélven, nagy a valószínűsége annak, ho^y a fokvárosi Récsei örökségböl a Nagykanizsán is mert az a Récsei-család részesedik, amelyiknek egyik tagja, Récsei Lajos, johannesburgi hatalmas farmok birlokosa, nemrégen Nagykanizsán járt látogatóban s mielőtt visszament Afrikába, a Zalai Közlöny in tervjut közölt a vele folytatott be. szélgetés alapján.
Ez a dúsgazdag Récsei Lajos unokafivére Kálmán Leo nagykanizsai bankárnak. A család egyelőre,
közelebbi hirek hiányában, nem tudja, melyik Récsei halt meg. Ré csei Lajos él. Testvére, Récsei Mi hály, bácskai kereskedő, aki mos tanában készülődik kivándorolni Afrikába, mert két fia már régóta Fokváiosban él. Récsei Elemér egy van a családban : a már 20 éve i;t hon meghalt Récsei Edének, a 20.000 holdas bácskai ügyvédnek fia, hogy azonban ez hol él, azt a család e pillanatban nem is tudja,
Igy tehát egyelőre tisztázásra s:o rul, hogy ki az a Récsei E\'emér, aki Fokföldön meghalt és kik azok a Récseiek, akik fantasztikusnak jel zelt vagyonát örökölni fogják.
A valószínűség minden jel szerint arra mulat, hogy jó nyomon já. runk, amikor a kanizsai lokonságot tartalmazó Récsei-családban keressük a magyar gyémánt-király boldog örököseit.
Kiváló eredménnyel működik az első önbiztositó szövetkezet
Országszerte feltűnést keltett egyik fővárosi napilapnak a napokban megjelent riportja, amely a makói kT^gazdatársadaJom önbizlo-sitó szövetkezetének alakulásáról és nagyszerű működéséről számol be A makói gazdák sokat keseregtek
a biztosító intézelek k3rtelje által megszabott rendkívül magas tűzbiztosítást díjtételek miatt s végre olyan megoldást találtak, anélkül, hogy a sokezernyi külföldi példát ismerték volna- amely mellett az í elemi károk ellen való biztosítást a
nagy választékban.
Hfil és Eéríiszőuetek kluűlá mlnoséfiben
Legújabb cire cloque-és satinselymek. Szőrmékből dus választék.
SINGER Divatáruház.
Jutányos árak. Jó minőségek.
saját zsebükből, krajcáros alapon, a nagytöke minden segítsége nélkül pompásan megoldották.
Tavaly szövetkeztek először kb. csak 5000 holdat kitevő terület bir tokosai az önbiztositó egyesület felállítására s tavaly nyárára már a bélügyminiszteri engedélyt is meg. szerezték. Egy szerény kis szobá ban székel az egész alakulás s az irodai munkálatokat maguk a gaz. dák látják el egyetlen fillér fcoro bárium nélkül. Itt nincsenek száz. ezer pengős évi jövedelmek, mégis kitűnően folyik a munka s testvéri összetartás, bizalom szelleme lebeg a vállalkozás felelt.
Az alapszabály a következő : Minden, az egyesületbe belépő kis gazda holdanként legfeljebb 2 pen gö erejéig vállal felelősséget birlo kára az egyesület tagjait sújtó kárért. A rendelkezési alapba eisí évben holdanként 50 fillért fizetnek be, a következő években pedig csak a kifizetett kárösszegek mennyiségéhez képest egészítik ki az 50 fillért. Ezévben, tehát a szövetkezés fennállásának második esztendejé. ben már csak kb. 20 fillért kell holdanként befizetni, hiszen az egész kár az elmúlt esztendőben mindössze 400 pengőre rúgott, s tavaly sem tett ki többet összesen 600 pengőnél. Viszont a rendelkezési alap egyre nő, mert az önbiztosi. tás eszméje futótűzként teried és az önbízlositóba lelépett terület nagy. sága tavaly óta megkétszereződött : 5000 holdról 10 000 holdra szökött fel.
A szövetkezet fennállása óta min den a legteljesebb rendben folyik Szomszéd, koma mind nagyon jól tudja, kinek mi;e van. hány szekér kukoricát rakott be a kassba, mennyi hagymája volt, houy tejel a tehene, mit ér a háza. lábasjó szága ? Ks ami a legérdekesebb: mióta igv közös biztosítóba léptek, jobban is vigyáznak egymásra, fc tüzrendószeti szabályokat pontosabban betartják. Ha valakinek kárn van : q választmány két tagja min. \'tan írásbeli huza vona nélkül szemlét tart s az il>»en becslés miatt még soha senki i em zúgolódott. A maguk pénze van ben^ó, tudják, hogy a haszon is közös, hiszen a holdanként szokásos 1 pengő dij helyett most csak 20 30 fillért fi. zeinek És ami még fontosabb : — minden teketória nélkül két hét alatt megkapják a kár összegét. Jel. lemző, hogy olyan gazdák is belép lek ide, akik a biztosító intézelek tői egyébként mindig irtóztak.
A makói szövetkezés vezetői meg vannak győződve arról, hogy mesz-sze vidékre szétterjed majd az esz méjük és sok tízezer hozzájuk ha sonló kisgazda lep majd önbiztosi tóba.
Télikabátok
Bőrkabátok
fiuk, leányok, urak részére
nagy választékban:
Szomolányi áruházban
I
1936. november 8
ZALAI KÖZLÖNY.
«
Bácsalmási rissling és kadar, Izsáki sárfehér, Jászberényi rissling, Stflajsai uradalmi rissling Kiskőrösi vegyes
50 litertől felfelé, kölcsönhordóban, előnyös árban kapható
Péter Hugó borkereskedőnél
Dr. Dely Károly és a szepetneki cigány esete a törvényszék előtt
Az orvost nem terheli felelősség Bogdán Ferenc haláláért
A Zalai Közlöny foglalkozott egy járásbíróság! per kapcsán azzal a bilQpernel, amit Bogdán Ferencnc szepetneki cigányasszony indított dr. Dely Károly jelenleg zalaeger. szegi tisztiorvos ellen és ami nemcsak az orvosi köröket és a jogász, világot, hanem a nagyközönséget is élénken foglalkoztatta.
Bogdán Ferenc 45 éves teknő-vájó fe|ét beverték és első segély, ért dr. Dely Károly orvosnál je lentkezett. Az orvos kimosta, bekötözte a sebet és Bogdánt figyelmez tette, hogy be kell oltatnia magát tetanusz mérgezés ellen. Bogdán erre semmi körülmények között nem volt hajlandó, mondván, hogy már eleget kínozták. Dr. Dely erre Írást adóit a szepetneki jegyzőhöz, hogy utalják Bogdánt a kórházba. Pár nap múlva ismét beállított Bogdán dr. Delyhez, aki most már felelősségre vonta a cigányt, hogy miért nem megy kórházba, amikor sebe veszélyes és fertőzéstől lehet tartani. Bogdán hajthatatlan maradt. Mikor később azután válságos álla-poiban a kórházba vitték hozzátar. tozói, már nem lehetett rajta segi. teni, vérmérgezésben meghalt. Bogdán özvegye erre feljelentést adott be dr. Dely Károly ellen, mondván, hogy az orvos nem akart az urának tetanusz oltást adni.
A kir. ügyészség n vád képvisele tét megtagadta, mindössze a 76. §.-ba ütköző kihágás gyanúja miatt lette le az ügyet a kir. járásbíróság hoz, utasítván az ügyészi megbizpt tat a vád elejtésére.
A dr. Cséry Géza kir. járásbiró előtt lefolyt tárgyaláson a kihallga. tolt tanuk és orvosi szakvélemények után a bíróság bűncselekmény hiá. nyában felmentette dr. Deljf Kii rolyt, megállapítván, hogy nem. csak szabályszerűen nyújtott első orvosi segélyt Bogdánnak, hanem azon túlmenően is igyekezett rajta segíteni.
Bogdánné a felmentő ítélet után átvette a pótmagánvádat és ma tárgyalta ezt az ügyet a nagykanl zsai törvényszék büntető fellebbviteli tanácsa Makáry Vilmos tanács elnök elnöklete alatt.
Vitéz Csillaghy György kir. ügyész hangsúlyozta, hogy az alapperben dr. Orszá_g Lajos és dr. Goda Li.
pót tisztifeorvos már véleményéi nyilvániiolta, mindkeiíen kijelentőt ték, hogy Del^ Károly orvosi kö telességét azon túlmenően téljesi-lette.
Dr. Malek László, a pótmagán vádló ügyvédje a bizonyítás klegé szitését kérte.
A törvényszék elrendeli az orvosi szakvélemények felolvasását. Az igazságügyi o;vo:í tanács is felül, vizsgálta az orvosi szakvéleményt és azzal minden tekintetben azorxo sitja ma^át.
Makáry elnök kihirdette a tör. vényszék ítéletét, amely helybenhagyja a járásbíróság felmentő ité. letét indoko\'ásáv il együtt és ki-mondta, hogy dr. Delyt büntető jogi felelősség nem terhelt
Olasz konzulátus Nagykanizsán
A Baross-Szövetség mozgalma az olasz-magyar kamara kanizsai fiókjáért
Régebben megindult már Nagy kanizsán egy mozgalom, hogy az Olaszország felé irányuló kereske delem kapujában, Nagykanizsán olasz konzulátust állítsanak fel. Ak. kor azonban a kérdés megoldása nehézségekbe ütközött. A nagyka nizsai Baross Szövetség vitéz Tóth Béla elnök élén most újra mozgal mat indított az olasz konzulátusnak Nagykanizsán való felállítása érdé kében. Az olaszokkal való kapcso lat szoros viszonya, az etéren való legkedvezőbb légkör arra indította a nagykanizsai Baross Szövetséget, hogy kezébe vegye a kérdés meg oldását ós pedig az országos köz pont utján, amely küldöttséget nie neszt ebbjn a kérdésben a minisz terhez és rámutat azokra a nyomós kereskedelmi és gazdasági okokra, amelyek a határváros Nagykanizsán szükségessé teszik az olasz konzu, látusnak mielőbbi felállítását. Ezzel kapcsolatban szó van arról is, hogy az olasz magyar kereskedelmi ka. mara fiókol állítson fel Nagykanl zsán. Minden nemény meg v;>n ar ra ho.gy a kerdés leslet ölt, annál is inkább, mert a hivatalos város is magáévá tette az ügyet.
Naptár: November 8. vasárnap. Rom. kat. Oollfrled. Protestáns Qottfrled. — Izrael. Mark hó 23. — November 9. hélfő. Rom. kat. Tivadar. Protestáns Tivadar. Izr. Mark hó 24.
Gyógyszertári éjlell szolgálat e hó 15-lg a Merkly-Belus gyógyszertár és a klskanlzsal gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva röggel 6 órától este 6 óráig (héttő, szerda, péntok dólután kedden egész nap nőknek).
=■ Ne felejUe el I Nálunk nemcsak női télikabátot, hanem aDyagot is vásárolhat Schütz.
uj-
TUNGSRAM
MWM
— Saját érdekében [6b örömóro szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a
Kopiteln Butoráruház ő»zl mübutor-klál-
lltáaát megtekinti, vételkényszer nélkül.
Különleges
érkeztek I
Kész délutáni-, estélyi- és táncruhák!
■Áruház.
ZALAI KOZLONH
1936. november <
Őszi szövet- és selyemujdonságok
legdúsabb választéka
Szóny,egSícStbdinikivi,elben Kirschner Divatáruházban
A kis lord
Dickens örökbecsű és közkedvelt regénye a Kis lord filmen is megmaradt annak, aminek Írója szánta: kedves, szivhezszóló történetnek. A története az, ami hat. A kép egyáltalában nem filmszerű. Inkább a történet pompás megelevenitése. Csaknem végig párbeszédes jelenetek, de Hogy ez nem válik unalmassá, az a pompás szereplőknek köszönhető. A címszerepet játszó bájos Freddie Bartholomew ismét bebizonyította, hogy méltó partnere az angol színészet legjobbjainak. Az angol hűvösséggel és hidegvérrel játszó öreg lord kitűnő alakítása mellett a jogtanácsos és a revüfil-mekből ismert Hobbs ur adott elsőrendű alakítást. Szivecske szerepében Dolores Costello szépsége és kedvessége dobogtatta meg a szí veket. A film magán viseli az angol filmgyártás jellegzetességeit, pompás és egyszerűségében is hatásos képeivel az egész film csak ugy, mint a regény, minden nézőnek emlékezetes perceket szerez.
Eső, köd!
Prognózis: filénk, a hegyeken erős,
déli, délnyugati szél, éjjel délen sok helyen köd, délnyugat felől ujabb eső. a hőmérséklet nem emelkedik tovább, a nappali hő vasárnap kissé csökken.
— Férfi ruha- é» kabát.tövet uJJon-sáftok nagy választókban Oolenszky DlvatUzletben.
Séía ókori Egyptomban
Irta: dr. Kovác.-Sebettény Tibor 8
Men-IIotep ur ugyan erre érthetően nzt feleli, hogy egészsége nem a leg. jobb. sőt annál is valamivel gyengébb. Főfájások. álmatlanság kínozzák. Erre, mint jende.en, egy-két zavart pillanat következne, ha történetesen nincsen velünk öreg Ilerodotos barátunk, a vl. láglátoit ember, aki most is kisegít bennünket a kátyúból. Az orvosokról kezd beszélni nagy hévvel — már az egyptomiakról, dicséri messícíöldön ismert nagy ludásutfal. IííáW 11 rend. szer. rendszer, nyúz alapja mindennek! - folytatja felénk fordulva. Ilt például minden l>etcgségnck külön orvosa van. Van külön agy orvos, fül orvos, van szem orvos, más orvos a gyomorbe. tegeknek, más a lábfájóknak. fis még egy. Minden orvos gyakorlata törvény-ben van előírva. Aki az előirt gyakor-latnak megfelelően kezeli betegét, a* nem tehet arról, ha a paciense kőiben meghal. De jaj annak az orvosnak, aki betegét ugy küldi a másvilágra, hogy azt nem az előírás szerint kezelte. Miután vendéglátónk erre sem igent, sem nemet nem mond, a dolgot m-m leszegetjük tovább. Inkább rá tereljük
A kereskedő vizsgálja felül a megrendelést, mielőtt aláírja
Érdekes kereskedelmi per a (örvényszéken
Érdekes és tanulságos per zajlott le a nagykanizsai törvényszéken Makáry Vilmos tanácselnök előtt. Kelemen János komárvárosi kereskedő feljelentést adott be nemrégen a kir. ügyészségen, amely ben elpanaszolja, hogy egy alka. lommal- megjelent üzletében egy budapesti cég képviseletében Láng-felder Marcel utazó és annak társa és cikkeket ajánlottak néki megrendelésre. Rendelt is a következő, kei : 12 levél sütőport, 12 levél vaniliáscukrot, 12 üveg sósborszeszt. Mikor azután a megrendelés megérkezett, — mondja a panaszbeadvány - akkor az egy tucat sütőpor és vaniljáscukor helyett 100 100 darabot küldtek és ren delés nélkül 8 üveg félliteies kölnivizet is küldtek a szállítmányban, mig a sósborszeszből 6 tucatot a megrendelt 12 üveg helyeit. Aineg rendelésnél az ügynök felveit egy megrendelőjegyet, amit Kelemen János aláirt ugyan, de nem nézte meg alaposabban és igy csak a le-szál lilásnál érte a meglepetés. Ezért csalás címén feljelentést tett az ügy. nök ellen.
I A törvényszéki tárgyaláson a I vádlott utazó, Langfelder Marcel | azzal védekezett, hogy nem áll az, ! hogy ő többet küldetett vagy irt ! volna a megrendelőjegyre, mint ! ami! a Jtereskedő nála megrendelt. ! Hivatkozott arra, hogy a szóban : forgó cikkeknél kevesebbet nem is ; küldhet a cége, mint a minimális ] százas mennyiséget, a sósborszasiz. j nél pedig egy fél grosszt, vagyis 6 ! tucatot. A kölnivizet is Kelemen \' rendelte meg, ő a rendelőjegyet fel j i.i olvasta Kelemen előtt. | Ezt a vallomást megerösitette | társa is, Vészi budapesti kereske-! delml utazó, aki jelen volt a meg : lendelisnél. Ingadozó vallomása í alatt vitéz Szily Dezső kir. ügyész több kereszt kérdést intézett hozzá. \' \' Ezzel szemben Kelemen is, fele sége is kijelentette, hogy az utazó | nem a megrendelés szerint állította ki, a rendelőjegyet és a cége nem a rendelés szerinti mennyiségű árut küldte, miért is az árut Kel\' rpen visszaküldte és ebben az ügy. fcen polgári per is folyik. A bizo nyitási eljárás befejezése ulá:i a törvényszék felmentette a vádlott
A Centrálban ma szombaton este
hangulatos nagy táncestély
éjjel 2 óráig, a szokásos díjtalan tombolával ós értókes nyeremónyekkel
zalaegerszegi Horváth Jóska
szenzációs cigány- és Jazz-zenakara maltatt
a szót jövetelünk céljára, Men-IIotep ur nagyhirfl irodalmi gyűjteményére. S uj barátunk lekötelező szívélyessé^, gel veszi elő a régi papirusz tekercseket. Kiteregeti nagy szeretettel, gond. dal egyiket is, másikat is s aztán ma. gyarázza őket. Mutató ujja rajta a sorokon, amint azokat jobbról balra haladva olvassa.
Az első, vagy háromezer \'éves papirusz - Ptáh Ilolep tanítása — azt mondja; Vidám szivvel ne felejtsél de rültén élni. fis kövessed szivedet, amig csak élsz. Ékesítsed magadat amily szépre csak ludod! fis ne engedd elcsüggedni szived. Kövesd szived örö-nieit, amig csak a földón élsz! A másik papiruszon bölcs (Ani tanítása: Ne fecséreld el a szót; a hallgatni tudó ember cselekszik a legbölcscb-ben. Magadban tartsad gondolataidat. A nagy istenek utálják a zajos ünnep-ségeket; csendesen fohászkodjál hát és szerető lélekkel. Isten vezérli sorsodat. meghallgatja imádat s kedvesen fogadja áldozatodat.
Aztán egyik papiruszról — ez is vagy kétévezeres - a kigyó királyról szóló hosszú mese szól hozzánk. Kgv hajótörött története ez, akit a kígyó király ment meg és segit vissza hazájába.
Iv^y másik ismét n szír beduinok közé száműzött Szinuhc királyfi ka-landos viszontagságairól l>eszél. Egy ezeréves tekercs a két testvér törté-netét mondja el. Majd előkerül egy te. kercsen a Rentres legenda., II. Ramsejs fáraó házasságának története u mezopotámiai király leányával. Ez meg Rí-ke re actlűop király álomlátásának tör. ténete.
Azután ősi himnuszok kerülnek elő. Rá Isten dicsőítésére irt himnusz. A király himnuszok, mint Mercmptah fáraó győzelmi éneke, vagy az Uzer-lezen királyt dicsőítő dal. Mindm<#-annyi poéma, allilcrációkkal, versszak-szerü beosztással, fis nem lűányoznak a szerelmi költemények sitin Men-IIotep ur gyűjteményéből. Különös kis dalok ezek, nök ajkáról elhanjgtók, akik cj>cdve várják kedvesüket.
S végül egy féltve őrzött hosszú tekercs kerül elő, a .Halottak Könyvé.-nek egy példánya. Útmutatás ez a I$ek számára, miként viselkedjék vándor utján, miként Ozirisz isten ilélő széke előtt.
Amint n kincseket Men-Holep barátunk féltő, szinte anyai gonddal \'ismét helyükre teszi, megered ajkán a szó. Arról beszél, milyen nagy megtisztel-tetésbeu részesültek és részesülnek ha-
utazót a vád és következményei alól, mert — inikcnt az indokolás mondja - egy kereskedő, aki 15 éve kereskedő, nem hivatkozhatik arra, hogy félrevezették .mert a megrendelésnél a rendelöjegyct cl kell olvasni. A kir. ügyész felleb bezett az ítélet ellen.
Magyar Képírók kiállítása
(Az Irodalmi ós Művészeti Kör tárlata)
Első pillantásra meglátszik a művészi színvonal előkelősége azon a képkiállitáson, amely ma nyílt meg a Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör rendezésében Nagykanizsán. A magyar festészetnek két feltörő művészi egyéniségét, Antal Józsefet és Muhoray Mihályt hívta meg a Kör egy bemutató tárlatra azzal a céllal, hogy hidat verjen a modern festőművészet és a konzervatív vidéki közönség idegenkedése között. Alkalmat akar adni az Irodalmi Kör, hogy a modern művészet szélsőségei miatt minden moderntől elforduló közönség lássa: — a modern nem egyértelmű a nyakatekert és értelmetlen izmusok „csakazérlis-pikturájával," hanem igenis: van komoly és művészi tartalmú, becsületes szándékú és tiszta magyarságú modern piktúra is.
Nos: — ennek az iránynak két méltó képviselőjét hívta meg a Kör Nagykanizsára s ezt annyival is szívesebben érzett kötelességérzettel tette, mert Antal és Muhoray évek óta járják kultuszminisztert ösztöndíjjal a gyönyörű (s a képek tanu-sága szerint korántsem „sötét") Göcsejt s kiállított képeik jó része a göcseji ihlet termése.
Antal József kiállított képei elárulják, hogy a művészet lényegét kereső nyugtalanság dolgozik benne. A művészi fejlődésben is áll, hogy
eájálnn a tudósok. A szellem nemesei föíötle állanak a születés nemeseütek, a szellem minden más hatalomnál erő-sebb, biztosabb, a gjá£llem, a tudás előtt minden ajtó nyílva áll. Részéit ■Ti»-röl. a jó, a szoifjalmas, a bölcs-röl, - ott áll gyönyörű sírja Mcm-pliisnek. — aki egészen alacsony s/ár-\' nmzásából küzdötte lel magát. Előbb a fáraót Neferkara írnoka volt, aztán a királyi udvar vezetője, majd a piramisok főpapja lett s végül Noferhotep királyleány Térje.
Roldog ország, gondoljuk magunk-ban. ahol a szellem ilyen fölényes hatalmat jelent. S már al>l>a a kísértésbe esnénk, hogy ennek ellenkezőjét oly kegyetlenül igazoló példákat soroljunk fel. amikor megint csak öreg ut-vezetőnk menti meg a helyzetet. Hátra van még utunk utolsó részlete s bizony, ha nem igyekszünk, öreg este lesz, figyelmeztet bennünket, erre aztán igazán nem lehelünk egyel>et, mint ismételt udvarias InJkok közepette, de most már nem is említjük az egészséget, bucsut veszünk tudós barátunktól. Egyenes utat veszünk, fel, délnek, a sziklás partok felé, hogy meglássuk s megcsodáljuk II. Ramses fáraó szik-la templomát.
(Folyt kör.) ^
1936. november 8
EALAI KÖZLÖNY
„az élet mozgás.\'\' Antal pikturájá-ban a mozgás szinte folytonos. Az ut, amelyen jár, elejétől fogva természet-szemléleten alapul, de egyre kutat, keres,.egyre előbbre törő ihlettel bontja szét, elemzi és szűri át önmagán a természet-adta motívumokat, amelyekhez hűtlen sohase lesz. Az önmaga számadását, az önmaga úttörését — a képek tanúsága szerint — szerényen, szinte áhítatos művészi becsületességgel csinálja és ez teszi rokonszenvessé a tegnap szemével néző műértő számára is.
Téli táj cimü képe a romantika határán mozgó beállításban, a hideg szinek és vonalak nyugodt harmóniájával, a majdnem naturalista kép-látás és a modern kivitel tudatos és érdekes összeházasítása. Régebbi iskolás egészben a Tornászok cimü kisebb olaj-képe. Belső néni és a Zalai cigányfiú két akvarell portréja friss, póztalan portré-mü-vészet, az arcok finom karakterét kiemeli a néhány erős folttal jelzett háttér. A modern kép-szerkesztés tanulságos példája a nagy csendélete. Egyik legérdekesebb vászna a Város, rálátásos perspektívával, melynek grafikus mellék zöngéjét bőven kiegyenlíti a foltok sajátszerű játéka, hangsúlyozva a toronytető piros felkiáltójelével. Szécsi-sziget, Balatoni táj, Cserta-völgye c. akvarelljei a zalai táj üde báját könnyedén omló foltokban, levegős, széles távlatokban, friss színekben tárják a néző elé. Ehhez a csoporthoz tartozik magyaros virág-csendélete is. A Naplemente a felhők tarka ragyogását adja vissza a vásznon. Gyönyörű, már elmélyedett darabja a tárlatnak az Asszonyok el-mű hármas portré. A nehéz színeknek szinte geometrikus konstrukcióban szétbontott foltjai közt a három madonna-finom női arc csupa hangulat és fnüvészl mondanivaló, amit aláhúz a kompozíciónak az egész képsikot kitöltő levegőtlensé-ge. Egyik legjelentékenyebb vászna Antal Józsefnek a Katinéni. A témát a naturalista ábrázolás erőtel-jesen emeli ki a modern szin- és forma-hatásu háttér szordinós ellen-, tétéből. Az öreg borozgató is a figurálisban való biztos ecsetkezelés mellett tanúskodik. Outorfölde és Göcsej cimü képei már forradalmibbak, ezeken a fényben feloldódott szinek és formák problémáin keresztül az expresszionista Antal Józsefet ismerjük meg, megtoldva a Zalai emlék-ben némi sürrealis jelemekkel, ahol már nem a külső fény, hanem az érzések belső intenzitása bontotta fel a formákat, sőt szét is szórta és megtűzdelte azokat a belső látás elemeivel. Ebben a mai felfogás szerinti szélsőségben azonban nirfcs semmi divatos hányivetiség, hanem csupa poézis, meseszerű finomság, biztos szerkesztés és komoly művészi elmélyülés marad Antal József vásznának jellemzője. Az öreg házaspár a primitívek elnagyolt stílusával is mozgásban, kifejezésben erőteljes absztrakciója a göcseji paraszt nemcsak külső, hanem belső megjelenésének is. A magyar csendéleten a modern konstrukcióban érdekes megfigyelni, hogyan fogja össze egy-egy lila és rózsaszín sík, mint l\'artpour l\'art szerkezeti elem, egyensúlyba a sok tarkaságot. A Kissziget! gyermekek c. vászon leegyszerűsített tájelemekből, a rajtuk eloszló fényből és levegő-rezgésből ad impozánsan kiemelő hátteret három arc-tanulmánynak. Érdekes a szines síkokkal szerkesztett, rálátásos virág-csendélet. A Gutorfölde c. képen a

Wyeto zudyedarcékco
körül annyiba, mint egy csésis jó KllCipp molátakávé valódi Franck kávépótlékkal, tejjel és cukorral.- A Hncipp malótokávé még rendkívül Ízletes és tópláló is I 3 fillér a jóizü reggeliért
igazan
nm Otaus!
plan-airben biztoskezü művész be-szédes-szépen adja vissza Göcsej táj-szépségét. , (bt)
Muhoray Mihály képeiről legközelebb. »
A tárlatot ma, szombaton 6 órakor nyitja meg az Irodalmi és Művészeti Kör társelnöke, Kelemen Ferenc, ugyanakkor tárlat-vezetést tart
dr. Szabó Zsigmond társelnök. *
Szerdán, november 11-én délután 6 órakor a tárlat helyiségében lesz a Kör első idei vitadélutánja. Tárgy : Hogyan lát a modern festő? Előadó Antal József festőművész.
BABONA,
hogy a külföldi áru Jobb, mini a magyar. A
TÚRÁN\'1
irón a legfinomabb grafitból gyártott legjobb magyar irón Ezt kérje mindenütt. GYÁRTJA: SCHULER JÓZSEF R-T.
91
A Nagykanizsai Vasutas első mérkőzése fővárosi csapattal
Vasárnap délután fél 2 órai kez deiiel a Horthy Miklós-uti Vasutas pályán látja vendégül a kanizsai Vasutas a jóképességü Budapesti Rákosi Vasutas SE csapatát, mely* lyel vasutas kupa bajnoki mérkőzést játszik. E mérkőzsé nagy érdeklődésre tart számot, mert első eset, hogy vasula\'saink budapesti csapattal mérik össze erejüke:.
BflSEDOV-belegek régen bevAII gyrtgylnléiete a
Dr. GUHR SZANATÓRIUM
TATRAHSKA POLUNKA —TÁTRASZÉPLAK
fl MROftS TATRABWN. CsehsilovAklAban, H dr. Ouhr-sianatórlumol kllnlkallag-dlétésan
«• Odalöknek nyújt negysierO terépla, lerepkurAK. fl téli sportok paradicsoma Egésiéves Qzem. Kérjen prospektust ai Intéiet Igai
EMLÉKEZTETŐ*)
November 8.
Liceális előadás a városházán 6-kor dr. Szabó Zsigmond.
Szent Ilona Loányclub műsoros teája fél 7 órakor a Mlsszlósházban.
November 15.
Liceális előadás a városházán 6-kor Barbarlts Lajos.
Úrasszonyok Kongregációjának teája 7 órakor a fohérteremben.
— (Dr. Szabó Zsigmond liceális előadása)
holnap, vasárnap délután G tójciíktor kezdődik a városháza dísztermében. Kísérő műsoron HüU Cili (felolvasás) és Jászay László (tárogató). Belépődíj nincs. (:)
— (A kamarai elnökválasztás)
A legutóbbi soproni kamarai választást három soproni tag megválasztása miatt megfellebbezték. Ez volt uz oka annak is, , ogy a régóta esedékes elnökválasztás halasztást szenvedett. Most. beavatott helyről arról értesülünk, hogy nem lesz uj kamarai választás, meri a panasr.l»eadvány indokai nem olyanok, amelyek szükségessé tennék egy uj kamarai választás meg-ejtésél. Igy a kamara elnökválasztása méjf november havában lezajlik..
| — (A zenei játékosiskola)
ügyében holnap, vasárnap délután 5 órakor értekezlet lesz a városháza dísztermében, az összes érdeklődő s<ü-lők részvételével.
— (Credo hlr)
Vasárnap délelőtt 11 órakor Credo közgyűlés. Ekkor mutatkozik be a Credo-juvcntus. A tagok teljes számban való pontos megjelenését kéri üz Elnökség. (:)
— Meghívó. A nagykanizsai nyugdíjas mozdonyvezetők bucauestélye nov. 0-én este 9 órakor lesz a Korona éttermében. Teríték ára P 1 G0. Akik a meghívottak közül véletlenül kimaradtak volna, azokat ezúton hívja meg a Rendezőség. (:j
— (A Nemzeti munkavédelem)
Halracher Károly, a NMV kerületi vezetője kiszállt Nagykanizsára és felülvizsgálta a helyi intézményt és annak vezetése feleit elismerését fejezte ki Jercby Cábor nyug. körjegyzőnek, a NMV nagykanizsai vezetőjének.
ANÓD Világmárka.
— (Orvosi hlr)
Dr. Kaáli Nagy Gi&Ua fogorvos (cseifgcry-ut 58. I. 5) néhány napi szabadságra utazott.
— Tánciskolái hlr. BlagUSZ Elek, Du-nántul legjobb tánotanára, a fiatalság meghívására Ismét Kanizsára Jön és november hó 9-én a Centrál szuterén termében megkezdi működését.
TekfvA* YtUuUa*
QU
a/Kóla ítSKt!

— (Zenekari hlr)
Az Irodalmi és Művészeti Kör zenekara heti próbáit ezentúl kedden esto tartja. \'<$)
— nő aljakra alkalmas sima éa echot-tis szövetek Schütznél.
DOROGI Brikett
KISTERENYEI
S7 Éli *** héaho*
4L C n A szállítja
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE:
Varsányi Pál
Zrínyi Miklús-utca 32.
BA1.AI HÖZLOMY
1936. novtmier I
67. M Kir. Állami Soisiiü
17.000 nyeremény 250.000 ar. pengő ériékben
J
Nyeremények:
20.0C0 ar. pengő 10 000 ar. pengő 2-szer 5.000 ar. pengő 4-szer 2.500 ar. pengő 6-szor 2.000 ar. pengő 10-szer 1.000 ar. pengő és még több nyeremény, melyek mind készpénzben fizettelnek ki. Húzás decemberién.
Sorsjegy Arak:
Egész ar. P 3"— Fél ar.P 1-50
Sorsjegy kapható osztAlysorslegy fótrusltóknAl ti dohtnytőisdtkben. Postai megrendeltbeket a pénz előzetes beküldése uttn azonnal teljesít a M. Klr. Ptnzügyigaxgitójig: Budapest. V., Szalay-u. 10.
—- (A filléres menetrendje)
A holnapi budapesti filléres gyorsra ezúttal már az első napokban elkap, kodhík a jegyeket. Néhány még kapható a menetjqgyirodában. A vonat vasárnap reggel 5 óia 10 perckor indui Nagykanizsáról és 10 óra 10 perckor érkezik Pestre. Visszaindul 19 óra 25 perckor, Nagykanizsára érkezik 0 óra 25-kor. — A vonat indulása .elölt egynegyed 5 órakor P. Czirfusz Viktorin plébános misét mond a plébánia-templomban a filléres utasai számára.
•=• Felhívás. Nagykanizsán a Gábor Aron tUzérlaktauyAbnn folyó óvl november 1-ón a hathónapos önkóutes polgári patkoló-kovács tanfolyam kezdetét vette. A tanfolyam vezetősége korlátolt számban, azonnali anyagmegté-rités ellenében, lőként gyógypatkolást Igénylő polgári lovukat patkolásra elfogad minden vasár- és üunepuap 7-től ll>-ig. Tanfolyamveutő. (:)
— (A KAOSz piknik)
Egy hét választ cl bennünket a KAOSz november 15-iki nagyon je-lentősuek Ígérkező piknikjétől, amely a szezon első és egyúttal kiemelkedő eseménye lesz. A buzgó és fáradhatatlan rendezőség mindent elkövet a sikef érdekében, amelyhez a nagyszerű kombinált zenekar és olcsó büffá iS hozzájárul. (:)
— Paradoxon hangzik ... és még sem az az a megállapítás, hogy az Odol megőrzi az ön karcsú vonalait Számos sportoló hölgy és ur igazolhatja, hogy a legjobban hüslt és frissít egy szaJ-Öblité8 Odollal, amoly minden azomju-eágérzést megszüntet.
Dpi-, fliva!- és liflí
kereskedőknél jól bevezetett
U+-* arót (raysn képf iielfft) keres
nagyobb gummlgyár. Ajánlatokat referen iával .Agilis 2134" jeligére Haasensteln és VoRler
r. t. ■ hirdetőirodájába. Budapest, V., Dorottya-utca 8. kérünk.
Milyen a jó feleség?
A mintafeleség legyen vidám, mosolygó, főzzön jól, tarlsa rendben a házatáját, főképen azonban óvja, ápolja a családja egészségéi. Ha családjában valaki elronto ta a gyomrát, akkor gondoljon arra, hogy van egy forrásvíz, amelynek nem kellemetlen az ize, olcsó az ára, amely rendbeho-za a gyomrot, megszünteti az emésztési zavarokat és gyorsan, de enyhén, görcsmentesen haji. Ez a forrásvíz az alföldi MIRA keserűvíz.
Egerszeg Mussoliniról nevezi el egyik terét
Nagykanizsáról a Revíziós Liga üdvözölte az olasz miniszterelnököt
Zalaegerszeg, noveember 7 Zalaegerszeg péniek délutáni közgyűlésén Bencze Imre dr. ügy. véd felszólalásában megemlékezett Mussolini milanói beszédéről és indítványozta, hogy a város hálájának kifejezéséül táviratban üdvözöljek a Ducet. A képviselőtestület egy hanguan elfogadta a javaslatot és egyben kimondták, hogy a város középpontjában elterülő, ugyneve zett Várkört Mussolini.térnek fogják elnevezni.
A Reviziós Liga nagykanizsai szervezete a következő táviratol küldte Mussolininak: »Fogadja nagyméltóságod legmélyebb há< Iánkat és legőszintébb tiszteltünket Milanóban mondott világ fontos kinyilatkoztatásáért, amellyel a magyar igazság egyenes és biztos ut. ját nyitotta meg. Rendületlen hűséggel Olaszország iránt: a Revíziós Liga nagykanizsai szervezete * A táviratot dr. Szabó Zsigmond egészségügyi tanácsos, a Liga iigy. vezető elnöke irta alá.
Megnyílt
(
jFEHER ISTVÁN
í i
rőfös- és divatáruháza
a volt Weiszfeld és Fischer helyiségében Erzsébet-tér I.
= „Stühmer" csokoládéban és cukorkákban nagy választék: Sugárul 2.
— (AsormáRl „rablógyllkosság")
A Zalai Közlöny szombati számában megírta azt a sormásl rablógyilkosságot.. amelynek áldozata saját lábán hagyta el a színterei. Mára kiderült, hogy az illető Kovács (Gányl) Istvánnal azonos. A támadás valóban megtörténi, még pedig értesülésünk szerint a következőképp: A sormást vásáron többen látták, hogy Kovács Istvánnál többszáz pengő van. Hazafelé jnenet valóban többen megtámadták, dc ö bicskát rántott és azzal hadonászva védekezett. Csak könnyebben sérült meg a támadásnál és igy még gyalog tu-
dott hazamenni, ötszáz pengő volt nála. de a támadók nem veitek cl semmit. A vizsgálat és a csendőri nyomozás ezügyben tovább folyik.
=> Női divat kabátszővetek és szőrmék nagy választékban Golenszky 1 Dlvatüzletben
| — (Agyonszúrtak egv emberi)
Marton György keszthelyi lakos szó-j váltás közben agyonszúrta Nagy La-jóst. aki belehalt a szúrásba. Mártont ; őrizetbe vették.
=» Regenhardt és Raymann asztal-; nemük, törölközők ismét nagy választékban Singeméi.
= Nőiruha sxSvetet legolcsóbban nálunk vásárolhat. SchUtz.
Vácosi Mozgó. Péntekiéi—vasát napig 1
Kicsinyek és nagyok Orflmel Az idei évad ledkedvesebblllm]e
A KIS LORD
Freddie Bartholomew, a világhírű gyermeksztár ragyogó
alakításával.- Női főszerepben: Dolores Co3tello.
Hindunk; számá-a élményt jelent e filmnek meggéséle!
Előadások kezdete hétköznapokon 6, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9-kor. — Köznap az e!*ö elBad-ta fillére*
Asánci Szép Ilona vendéglőben szombaton és vasárnap este
Éiiöi na.
Kitűnő uradalmi boroki
Kérem a t. közönség szíves pártfogását.
39/r Koplár Mihály.
— (Fogat fogért)
Még az elmúlt hónapban történt, hogy Jakab János belczmti földművest megver le Hosszú Sándor gazda és két fia. Jakab sokáig nyomta az ágyat és amikor súlyos sérüléséből felépült, cl. határozta, hogy Hosszút agyonüti. Mi-nap este elérkezettnek látta az időt, magához vett egy hatalmas akácfadorongot és lesbeállt. Közei félórai lcselkedés után megjelent IIosszu Sándor és amikor elhaladt Jakab előtt, az hátulról a karóval ugy fcjl>esuly-tolta, hogy vérében eszméletfenül esett össze. Jakabot a csendőrség őrizetbe vette gyilkosság bűntettének kísérlete elmen Indult meg ellene az eljárás.
= Pörköltkávó- és teakülönle-gességet „Fiumei" lerakatban vegyen: Sugár-ut 2.
= A Ssékesfővárosi M. Kir. PéniCgy* Igazgatóság felkéri az Igen tisztelt közönséget, hogy aki a elmére küldött állami sorsjegyet megtartani óhajtja, annak árát a postatakarékpénztár! lap felhasználásával mielőbb egyenlítse ki. Aki a beküldött sorsjegyet nem kívánja megtartani, szíveskedjék azt a mellékelt portómentes küldésre jogosító válaszboríték felhasználásával visszaküldeni oda, ahonnan órkozett Az állHml sorsjáték Jótékonycélt szolgál 8 aki a megtartani nem kívánt sorsjegyet vlsz-nza nem küldi, a jótókonyc-lt károsltja meg. A sorsjegyek visszaküldése díjtalan.
= Iparoskör vidám teiesíjc november hó 14-én, szyinbaton.
— Női- éa férfi s«8 vet maradékok Jó
méretekben Singeméi.
«=» Takarékosság úszónadrágban. A new-yorki broadway legforgalmasabb pontján a rendőr letartóztatott egy embert, kinek öltözete egy úszónadrágból és papircsákóból állott. A férfi azt holto-gatta, hogy takarékosságból öltözködött Igy- „llymódon épp oly kovóssó takarékoskodhat, — világosította fel a rendőr, — mintha nem reggelizne, holott egy nagy csésze Franck kávépótlékkal Ízesített Kneipp malátakávó tejjel és cukorral együtt 3 fillér I"
— Divatos függönyanyagok, szőnyegek dús választékban Singeméi.
— (Siesta Sanatórium)
Budapest, I., Ráth Győrgy-u. 5. a főváros egyik IjQgldeálUabban fekvő és orvosilag legtökéletesebben felszerelt gyógyintézete. Bel- és ideggyógyászat, sebészet, szülészet, nőgyógyászat, urológia Btb. Röutgen Kémiai és mikros-kopl.ii laboratórium. Elektrocardio-graph (szívvizsgáló). Krógh-félo alap-anyagcsere vizsgáló készülék. Knteroc-leaner (bélfürdő). Modern vizgyógyln-tózet. Orvosilag vezetett vlllauyüztsmü konyha. Elsőrendű ellátás! 9700 négyszögölt*; park I Olcsó árak I
— Bútorokban a Kopstein-cég vezeti Modern mlntatermeiben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező fizetési feltételek mellott.
Nép Mozgó. Szombaton és vasárnapi
Rendkívüli előadások! Szenes Béla bril iáns vígjátékának tfnagyarul beszélő
filmváltozata
Végállomás
Ezenkívül a remek kisérA műsor!
Előadások: szombaton 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor. Csak XO, 40, GO filléres helyárakkal I
1936. novemher 8.
BAI.AI KÖZLÖNY
A
Kombinált szcba:
Cbédlő berendezés:
komb. szekrény
rekamier
fotel
szék
asztal
hangulatlámpa
380.-,
pengő.
1
1 kredenc 1 vitrin I tálaló 1 asztal 6 szók
530.-, 61-
pengő.
2 szekrény
2 ágy
2 éjjeli szekrény
1 toilette
Hálószobák:
D0 - pensofíl
Szép kivitelű dióteli hálók:
P 300,
Őszi lakberendezési kiállítás I
UTORÁ
Felhívás
A Dunántúli Gazdasági Szeszgyáro-M)k SzeszNnomitó Részvénytársasága felhívja Nagykanizsa és környéke szól-lősgazdáit. hogy azon ojtványlxjrnkat, melyet mail. rokonként 1.(5 filí.. és noa-borukat, melyet 1.2 filléres árban el akarnak adni, Erzsébet-tér 12. szám alatti irodájában összeírás végett ha-ladéktalanul jelentsék l>c. Az ojtvány. Ix\'rok bejelentésénél községi bizonyítvánnyal igazolni kell, hogv a ljejckntő szóllője 5 kai. holdat meg nem halad. Bővebb felvilágosítás a Szeszfino-mitó irodájában\' nyerhető. (:)
A XX. sxázud kÖ*í.*UkBégIctl cikke ux irüyép,
Ha írógép, legyen
MERCEDES!!!
mert megbízható, gyorsjáratú, nagyteljesítményű.
M\'nden erszénynek megfelelő modellek! • Előnyös fizetési feltételek I
Kérjen még ma díjtalan ismertetést I
írógép Behozatali R.T.
Budapoit, V„ Nádor-utca 2*.
LEGOLCSÓBB A LEGJOBB!!!
Díjtalanul bemutatja a körietl képviselő
FISCHEL könyvkereskedés
Nagykanizsa. 368S
1
i
1
Ma, szombaton este w
disznótoros vacsora • táncl
zi PANNÓNIA kék termében. I
20 P
I liter bácsalmási rizling
Szíves pártfogást kér GödSrházy Lajos
Vaaárnup d. u. 8-161 161 6-la tánc I vendéglőn. ^
Hátas paripát szállHotlunk Juszuf Kemal egyptomi kir. hercegnek
Vagonszámra hl dúlnak magyar gyárukból egtsiaégSgyl berendez ések Tt1 Avlvbe
Murakeneszlur, november 7 (A Zalai Közlöny tudósítójától) Az utóbbi hetekben a mura ke reszt, uri határforga\'om érezhetően gyen. gült ugy kivitel, mint behozatal tekintetében, ami jobWra a valu-táiis viszonyoknak tudható be. Érezieti hatását az olasz piaccal való kapcsolatunkban is. A buz.i kivitele a legminimálisabbra csökkent, a magyar kereskedők ugyanis most a saját veszélyükre kénytelenek eladásalkat eszközölni. A tár. gyalások folynak, azonban Olaszországgal és remélhető, hogy a leg közelebbi jövőben már ismét a régi élénk forgalom indul meg Oloszor szág felé. Az olaszpk jelenleg burgonyái vásárolnak \'tőlünk. Naponta 10 vagon hagyja el Murakereszturt, részint Dunántulrólj részint a Jjiif; gonya hazájából, a\' Nyírségből. A sörárpa kivitele némi élénkséget mutat, naponta nagyobb mennyiség indu! tőlünk főleg Biesciába, az olasz sörgyárak centrumába. Bab. ban is elég erős a kivitel, főleg ten
genentulra. Igen élénk a műtrágya export, ebből hetenként két vasúti szerelvény indul Murakereszturról Egypiom és Amerika különböző városaiba. A MAV .gépgyár produk lumai élénk piacra találiiak Indiában. főleg gépalkatrészek, mozdo nyok, stb. Az újpesti és kecskeméti gyárak egészségügyi berendezése, ket szállítanak vagonszámra Tel Avivba és más városokba. Ugyan csak Murakereszturon át szállítót Iák ki Juszuf Kemal egyptom! kir. herceg hátas paripáját, amelyet többen kisértek el Magyarország rói egészen rendeltetési helyére. Szembetűnő az utóbbi időben az egyptomi udvar magyarországi mén vásárlásai, sok lovat vásárolnak az egyptomi testőrség részére.
A behozatal terén első helyen áll a? olasz gesztenye, citrom, osztrák és jugoszláv épületfa.anyag (napi 6 8 vagonnal), valamint az ipari üzemek és gyárak részére érkező pamut, gyapot, jugoszláviai ólom és amerikai réz-nyersanyag, feldolgozás céljaira.
Egyébként a helyzet lanyha és csendes behozatal tekintetében is, -aminek a külkereskedelmi mérte günk örvend.
MARGIT FÜRDŐ
Caengery-ut 19. Márvány kádiüt dö P 0-80
Tvuks/emvágás ..... P 0-40
f|NV~ Nyitva minden nap. IBfl
Ha Pestre jön
mek\'g családi otthont talál
Nádor-u ca 24. A Tőzsde mögött, a Belváros szivében, autóbusí- és villamosmegállók melleit.
Modern ber ndez s, kitűnő konyha, tisztaság és kényolem varja.
Nagyon mérsékeli penzió-Arak !
Kiadja a taptulujdonos Közgazdasági Rt. Qntenberg Nyomd* ts Délztlp! l.cpklidó Vállalata N«pyka:;iztAn, PéiílÖH fííniJói 7,nlal Kiről •. Interurbán teltion: Nioy\'.*nlr.si \' rxim
Euustigitueii -—|
nkl a helyi k*re«k©dékn« I párosoknál nerezM bt I I
BALA1 KÖZLÖNY
1936. november 8.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, akik elhalt
vitáz Tamásfalvr Jenő
temetésén résztvetlek, ezúton mond hálás köszönetet
a gyászoló család.
özv. Májon Jakabné sz. Czvatkó Mária neje, Márta és Jakab gyermekei ugy a maguk, valamint alulírottak és siámos rokonuk nevében is fájdalomtól megtört szívvel tudatják, hogy drága jó férjem, édes apa, testvér, sógor, illetve rokon
Hájon lakab
folyó évi november hó 8-án életének 4<V-ik, boldog házasságának i3-ik évébe.i hosszas szenvedés után visz-szaadta jóságos lelkét Teremtőjének Drága halottunk hűlt telemét t évi november hó 8-án délután 4 órakor fogjuk a róm. kath. hitvallás szertartása szerint be zenteltetni és a róm. kath. temetőben örök nyugalomra helyezni.
Az engesztelő szenlmise-áldozat a megboldogult lelkiüdvéért f. évi november hó 7-én d. e 8 órakor fog a szentferencrendiek plébánia templomában a Mindenhatónak bc-mutattatni. /
Nagykanizsa, 1936. november 6.
Emlékedet örökké szivünkbe zárjuk!
Májon Anna, Antal és Ektor testvérei, Id. Czvetkó Farano apósa, Májon Antal és Viktor unokatestvérei, Májon Antalit* sz. Tiszai Juli*, Májon Vlk-torne sz. Molnár Ilona sógornői, IfJ. Czvetkó Farano és Sáfár Sándor sógorai és az összes rokonság.
Hofher-Schrantz-Clayton-Shuttlewort
gyártmányú:
Tengeri-morzsolók, Szecskavágók, Répavágók, Darálók, Vetögépek, Boronák, Ekék, stb. stb.
beszerezhetők :
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mellett.) Telefon: 130.
Négyszobás lakás
lüidószoba és vltvetékkel azonnalra, kettőszobás lakás vízvezetékkel november l-re, kettő és egyszobás udvari lakás
azonnalra kiadók.
Bővebbet: dr. Oyulay Bélánál Rozgonyl-u. 10/a. és Böhm JózselnélCsengery-ut 19.
APRÓHIRDETÉSEK
Autúlaxil, bérautót, rendeljen garaséból, vidékre éa helyben, legolcsóbban. Telefon állomás : 544. Bojlor Kisfaludy-utca
7. sz.________(2704
Fűszer, csemege, featé<ssakmában l^jas komoly aagéd (munkatárs) állást keres, e elleg raktárnok! vagy hasonlót is elfoglalna. Clm kiadóhivatalban. 3972
Hernyóselyem harisnya
x7. k. hib. . . . 3-30
varráshibátlan 3-BO-tól Legnehezebb minőségű kishibás kom-binék, nadrágok, hálólngck féláron
Excelslornál t-a-ut u.
l)| áramvonalas kényelmes autótaxit lessállltott viteldíjért Kaulmann Man*n.JI rendeljen, Telelonállomás: j-M. 3096 Különbe|áratu bútorozott aioba kiadó Szent Imre herceg-utca 7. az alatt.
i/t tüzelővel 1 kályhával 2 aiobát fűteni csak S&UI-UU fi,AftAnü ■xabadaluaxott JJjO\'CIlCr
cirkulációs hőszekrénnye! "VB
lehet. 50Vo lüzelőmegtakarltás óvakodjon silány utánzatoktól. Kizárólag kapható : Sfirlol v»s- és fettékkereskedésehen, Sd üti mellen. Ára: 6.—, 10.—, 15 — pengó
Használt ruhái veszek éa eladok, hívásra háthoz megyek. Márkus, Király-utca 31. 3172
Sajál lermésU elsőrendű kerecsenyl asztali fehér bor literenként P 8>érl Böhm Jóméi bortermelőnél, Caengery-ut 19 2473
Ruhák, kabátok legszebb kivitelben olcsón készülnek a SIÓ szalonban, Arany János utca 2. 3806
Pogányvár! HSSlE
Iltaraa téValban la. Pogányvár! fehér 40 fillér. Pogányvárl Haling SO fillér. GROSS KAROLT
Batthyány utca 26. J47J
Oeuerál javilolt oldalOléaaa motor.
karékpár olcsón eladó. Csengery-ut 56
FahérwarránSk vásári Ingmunkára állandóan felvétetnek. Jelentkezés vasárnap. Kinlzsl-u. 19. Steinltznft. 3977
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
22979/1936. 39w
Tárgy: Vágóhídi trágya eladása.
Árverési hirdetmény.
A városi közvágóhídon f. évi október hó 1-től 1937. évi március hó 30-ig összegyűlendő trágyát f. évi november hó 10-én d. e. 10 órakor a helyszínen tartandó árverésen eladom.
Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1936. november 4-ún. Polgármester.
LOTAKAROK
LEGOLCSÓBBAN
HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél.
Létakarékat viimantaN anyaggal bevonunk.
VIZVEZETEKIES CS9T0RNAZASI
munkákat
• • rw
FUROOSZO BA-BEREN DEZESEKET
és javításokat
minden izléat kielégiló kivitelben versenyképes legolcsóbb árakon nagyon kedvező RÉSZLETFIZETÉS mellett is vállalunk. Vidéken szereléseket Irgpraklikusabban lervezltnk. Berendezési tárgyakban dús választék budapesti árak mellett I Költségvetéssel dijlalanul szolgálunk.
MENDLOVITS JÓZSEF ÉS MARTON
vízvezeték-szerelési vállalata NAGYKANIZSA. KIRÁLY.UTCA 45. Telelőn 271.
A nagykanizsai klr. Járásbíróság,
mint telekkönyvi hatóság.
9368/1936. tkv. sí.
árverést hirdetmény-kivonat.
Ozv. Oroszváry Oyuláné végrehi)titón|lr Hiba J\\isel Károly V^Rreh.jtlnt sienvedő ellen Indítóit végre halláil ügyében a thvl h.tdftáK a végrehaltató kérelme következ-téhen II 1881 : LX. L-c. 176. § a értelmében elrendelt a végreh-jtásl árverést 4200 P tőkekőveléi éi l-lruléksl él ai i<-veréii kérvényért eiuttal 80 1> ben inegál-lapltolt köllség, valamint a rsitlakozolt-nak kimondott Haba Bél. 782 P él Nép lak.rékoénilár 10 600 P, Orbán Júlia 632 P. Plschl avörev 600 P él 43 P. dr Hib< Antal 131 P 80 ttll Ország Józsel 250 P. dr. Örley üyőigy 302 P. Haba Józsel 2011 P, dr. Málék Lálilö 450 P, Nnykanirail lakarékpénilár Rt. 250 P Onilg Jónel 0 P, dr. Könlg Miset 56 P, Ktémer Jánoi 103 P, vlléj Vlgh Dávid 737 P 49 llll, Qráci liéta éi ne|e 201 P 44 llll. I6ke kóveleléie <1 lárulékai béha|llaa végeit a nsgvkantisal klr. láráablióság területén levő nagykanliial 4677 nt|kvbeil 6124. Hru. létre 200 P. ai5929 iilikvbell 6630. hr*i. aiántórs 120 P. ai 5950. ail|kvbeil 6879/1. bm Slánlóla 240 P. ai 1606 azij.vbell 3935. ÍMi rétre 400 p az 1986 ailjkvbell SM hr.z. félre 280 P. a 2943 i\'tlkvbell 6788. hriz izánlóra 320 P. ■ 3390. izllkvbell 6787/Ö. hru. szántóra él rétre 600 P.
A legkisebb eladási ár Oroszvárt Oyu-láná livára a kikiáltási ár Via Plschl Ovórgv lávára a kikiáltást ár 15001, án, Orbán Jjlla iavára a kikiáltást ár 260°ío án. Néotskarékpén/H\' Rt. tavára a ki.látlásl át 267" ú An. Haba Jóiiel tavára a kikiáltási ár 336°\'o-án. Plichl Oyötgv Iavára a klklálláll ár 33570-án, Haha Bé\'a livára a kikiáltási ár 7060/O án. Orsiág Jórscl Isvára a klklálláal ár 768\'/o án, dr Orlev Oyörgy |aváia a klklálláll ár 7ÖT> o.<v Haba Jónel Javért s klklálláll ár 7/3o/o án, dr Málék Lálzló Javára a klklálláll á. 781°/a án. Nagykanizsai Takaiékpénztár Iavára a klklálláal ár 80lo/o-án, dr. Ktlnlg Jóiael l.váia a klklálláal ár 8l4«/o-án, Kiémer Jánoi la.áta a klklálláll ár 817",0 án, vitéz Vlgh Dávid Iavára • klklálláll ár 825°/o án és Orács Béla éa neje Isvára a kikiáltási ár 857°/o án alul eladni nem lehet.
A többi Ingatlanokra nézve megtelelő halyes tartalom adó- éa értékblsonyltvánv beérkeite után log a tkv. haióiág u|abb árveréil lürnL
Ai árverés ai özv. liaba Anlalné javára bekebelezel! haszonélvezeti szolgalmi Jogot nem érinti
A telekkönyvi hatólég az átverésnek megtirláiára Nazyksnlzsán a tkvl hatóiéi hlvatsloa helvhégében. IDIdazInl, II. ajté-szám alatt 1936. évi november hó 20. napiának d. e. 10 órálál tüll kl éi sz árveiésl leltételekel az 1881 : LX. l.-c. 150. §-a alapján a kővetkezőkben állapit|a meg : Az árveretnl szándékozók köleleaek bánatpénzül a klklálláal ár ICr\'vát készpénz ben, vagy ai 1881 : LX. l.-c. 42. §-ában meg határozott árfolyammal számított óvadék-képes értékpapirosban a kiküldöttnél Ir tenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről klállilotl letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni éa sz ár vetési leltételeket aláírni. (1881 : LX. t.-r) 147., 150, 170.; 1908: XL. l.-c. 21.5;
Az. aki az Ingallanért a klklálláal árnál magasabb igérelel lett, ha többel ígérni senki sem akar, köteles nyomban a ki kláltáat ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ngyjuam"1 százalékáig kiegészíteni (1908: XLt (£».«.)
Nagyksniiia, 1936. évi ang. hl 31-én. Dr. Wéber a. k. klr. Jblró.
A kiadmány hlleléo Klsa a. k. Ml léUaiL
A nagykanizsai klr. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtól.
12384/1936. Ik. az.
Végzés.
OlV. Oroizvárl Ovuláné én társai végre hajtatoknak Haba Józsel Károly elleni vévrehaltáil ügyében a Ikvl hatóság a 9368/1936. tk. iz. árveréal hirdetményéi kiegészíti azzal, hogy az Ingatlan árverés nt öav. Haba Anlalné és liaba Rózsa ii váia bekebelezett szolgalmi Jogot nem érinti.
Egyébként a leni hlvalkozolt hirdetményt teljea hatályában fenntartja.
Nagykanizsa, 1936. évi október hó 20 napián.
Dr. Wéber, lk„ klr. |árásblró.
A kiadmány hitel\'"1 ■ Klsa, liodatliil\'
Njom. • U«kit>l<.u<ii Kón«id.aá|íi Hl. »i*«iberg Nygurfa Délz«l«i Larl*adó V41l«l« kó»yvmj|i»áá|ábm Mu l~uuMu iPeáeiia üaktv. tcákotj.)
76. Év\'o\'ym 257. szám Nagybanim, 193«. november 10 kedd
Ara 12 1111.
ZALAI KÖZLÖNY
Am*«prsriM* Mrsjdk**
és kiodöWndjrii PM %. a
POLITIKAI NAPILAP
Fdcl(ü« szerkesztő: Barbarlt* Lajos
Elöfizeiéti ára: egy *>ra I peagó 49 UUtx, Sierkent6«éci ét kf«k>hirataH kMoai 7t «.
Pártközi értekezlet
Miközben külpolitikai vonatl.o?ás. ban^a szenzációs események szinte egymást követik, azalatt belpoliU kailag is megindult a békés^. nyu gödi munka. A Darányi-kormány példállanul álló nyugalmi |:oliiikai légkörben fo\'ott hozzá a választó jor kérdésének megoldásához Nyugodtan állithatjuk, hogy ennyire alkalmas politikai légkör nem állott mé£ fenn ilyen nagyjelentőségű al kotmányjogi kérdés megoldására, mint amilyent mostanában észlel hetünk. Igen örvendetes dolog, hogy ez igy van. mert anrkor a nemzet sorsáról döntünk, háttérbe kell szorulnia minden szenvedélyesség r.ek. Darányi Kálmán személye, ugy szólván o pár\'.ok mindegyikérek garanciát szolgáltat arra, hogy ez i nyugalmi légkör maradandó n fenn fog állani. Hosszú, kemény kartokban eltelt évtizedek multak ei a míTgyar politikai életben, amikor - elismerjük - l-omoly törek vések indultak meg a választójog megreformálására, mégis ez a ne. hcz probléma mindezic\'eig kleléiitö megoldástr.em nyert. Végre eljutottunk oda, hogy december elsejében kltüzetett az a dátum, amikor a parlament pártjai közötti első meg. beszélésre összeülhetnek a pártok kiküldöttei. Az összeülő pártközi ér tekezlcten igazságos alapon fog a vita megindulni, amelyben a pár. tok képviseletük számarányának megfelelően vehetnek részt. A kor mány nagy gondot fordit arra, hogy ez az értekezlet ugy összetételében, mini minden vonatkozásben magán vi£<ilje a teljes objektivitást. Ez már magábanvéve is biztató türet arra, hogy komoly vita fog megindulni a pállok megbízottai között s célul egyedül azt tekintik, hogy minél tökéletesebb, a nemzet érdekeinek legjobban megfelelő reform el:\\p-jait fektessék\'le. Az a hangulat, a mely a magyar politikai éleiben elömlik, legbiztosabb zá.ona annak, hogy a választójogi koherencia az elképzelhető legjobb megoldást fogja bizlositani.
Amikor e nagyjelentőségű alkot mány jogi kérdés megvitatásának\' küszöbén állunk, ismételnünk ke\'.l közvéleménynek azt az óhaj tilsát, hogy bármily méríékben is helyeseljük a becsület s titkos vá lasztójog megalkotását, szem elöl sohr nem téveszthetjük, hogy nem !l választójog titkossága a végső cél, híinem a r.emzel jövőjér.ek biz lositása s ehhez csík mint modor r-ebb eszközt akarjuk felhasználni ilz állampolgárokat megillető legfontosabb jognak zavartalan, be csü\'e es gyakorlásának biztosítását. Kent félünk attól, hogy a választó jognak titkos formában váló gya korlása által sötétbe fog ugrani a rcinzet. Nem félünk először .ízért, mert ha egyáltalán lehet b szélűi arról, hogy vannak ez ezeieszten. dős nemzetnek poütíkal\'ag kiskorú rétegei, az utóbbi évlizecek oly n politikai iskolán juttatták kei észtül, i
Erős harcok közben folyik Madrid megszállása
A budapesti spanyol követségen kitűzték a nemzetlek lobogóját
Madrid, novemzber 9 A kormánycs\'apa ok kezén lévő madridi rádlóál\'omás az uíoIsó pillanatig: adta a hazug álhiteket a vörös csapa ok győzelméről, vasár nap este azonban elnémult, ami azt jelenti, hogy 0 nemzetiek elöienyo-múlásuk során elfoglalták a tádió épületét is,
A jelentések szerint a nemzeti csapatok megszállták a királyi palotái is. Más hirek arról számolnak be, hogy a madridi testőrgárda már ezt megelőzően fellázadt a vörösök el\'er és ők szállták meg a palotát.
Vasárnap a renuetick elfoglallak az egyetemi kórházat és az e^jye-temi városrészt. Behatollak Jcze. rian városrészbe. A Mauzanares .\'o*
lyónál a Vörösök váratlanul erős ellenállást fejtenek ki A vörösök itt kétszeres, sőt háromszoros betotv fedezéket építettek ki. A nemzeiiek szuionyrohammal, ember ember el len harcolva foglalták el az á\'Cáso-kaf.
A városban több bomba is robbant. A főkapitányig épületét is lomba érié, mig a másik az északi pályaudvar perronján lobbant. A harcok alatt álló falyakból és kül városokból eddig 12.000 ember menekült a váios középpontjába.
Budapest, november í)
A budapesti spanyol követségre vasárnap este kitűzték a nemzetiek piros arany- piros zászlóját. A lo-bogqr. nincs rajt a királyi korona.
Belgrádi „A kisantant minden országa fenntarthatja
cselehvést szabadságát"
Bukarest, november 9 A Balkán államok vezérkori tanácskozásai során Bukareslben el határozták, hogy a háború esetén jsonos fegyveriipusokat fognak használni, a legénységet is egyönte tüen képezik ki.
Belgrád, november 9 Sztojadirovics jugoszláv miniszter elnök az angol újságírók előtt ki
jelentette, hogy a szovjettel szem ben nem látnak okot arra, hogy ál láspontjukat megvtffloxtassák. A szovjetet njm isit erik el. A kisan-lantol külpolitikai érdekek fűzik össze. A megkölölt egyezmények azonban nem merevek és mind. egyik ország fenntarthatja cselekvési szabadságát. I
Hitler: „Rövidesen Németország lesz az európai kultura fellegvára"
München, november 9 A nemzeti szocialista uralom óta most gyűltek össze negyedszer Hitler régi munkatársai. Hit.\'er beszédében kijelentelte, hogy első iz ben ünnepli ezt a napol ugy, hO\'-iy nem kell a német nép sorsáért ag gódnja. Bizonyos, mondta hogy
a világ Jángokban áll körülöttünk. Rég; ellenségünk, a bolsevizmus, a világ felgyujtásán fáradozik, de merem állítani, hogy most már nem fog Nénte\'országon keresztiil-tiporni. Beszéde végén kijelentette, hogy talán sokkal előbb eljön az idő, mint hiszik, hogy Európa a né
me\' államban látja az európai művelődés legerősebb fellegvárát.
London,, rovember 9 Angol politikai vélemény szerint Mussolini beszéde, amely Igazságot követelt Magyarország számára, lehetővé teszi, hogy a magyarok egy. szerre tárgyalhatnak Németországgal és Olaszországgal. A kisantant - mondják az angol politikusok -kezdettől fogva nagyon gyenge ala pon állt, Franciaország nem tudja, vagy nem akarja többé megvédeni őket. A kisantant súlyos beteg és tagjai közül Csehország helyzete a legsúlyosabb.
London, november 9 A Daily Mail Mussolini beszédével foglalkozva az amjol-olasz megegyezésről ir. Megállapítja a cikk, hogy egyik sem ellensége a másiknak és Mussolini beszédével az angol olasz viszonynak egy uj fejezete kezdődik.
Miről tárgyalnak~a magyar, olasz és osztrák külügyminiszterek Bécsben?
Bécs, november 9 A bécsi hármas külügyminiszteri érlekezleten, mint lapzártakor jelentik, a következő kérdések kerülnek szóba : Az osztrák német meg egyezés és annak kihatása a római jegyzéket aláíró államokra, a Nép. szövetség politikája és a vele kapcsolatos kérdések, gazdasági kér. dések, az együttes biztonság ügye (Belgium lépése), Középeurópa ren dezésének kérdése, a kommunistaellenes együttmüködís megszervezése és a küszöbön álló római és budapesti diplomáciai tárgyalások.
Clano Bécsben
Bécs, november 9 Ciano gróf olasz külügyminiszter hivatalos piogramja hétfőn délelőtt kezdődött 10 órakor a hörfi emlékművet koszorúzta meg, majd utána Dolfuss sírjához látogatott el, majd megkezdődtek a hivatalos ti-nácskozások.
amelynek tanulságai mélyen a le], kekbe vésődtek. Mé-is azt mond juk, gondoskodni kell arról, hogy a nemzet érdekéi mindenkor szem előtt tartó reform jöjjön létre a vá, laszlójog tekintetében, olyan re. form, amely haladást jelent a múlttal szemben, de nem téveszti szem elől a nemzet hagyomány üt, vagyis : a multak bázisára épül s igy törekszik belekapcsolódni a modern vllá , e n!.\'létbe.
Lépten-nyorrc i o\'vass-.;k liigge.cM polltik ■* ok megnyi\'at1 o "á-át, \'l ik nem ellenzik a választójog titkossá, gátiak bevezetését, de biztosítékokat kívánnak. Olyan biztosítékokat, a melyek minden idők eseményeivel is számolva, alkalmasak arra, l ogy a veszélyes elhajlásokat megakadályozzák. Így merült fel a Kormányzó Ur Őfőméltósága által gyakorolt
kormányzói jogkör kiterjesztése, a mely azt jelenti, ho»y az államfőt olyan törvényes jogokkal kell fel. ruházni, amelyek biztosítják a nem-zetei arról, hogy nagy veszélyeknek ki ne lehesse magát.
Előttünk áll néhány igen meg\' szívlelendő példa a külföldi á8a-n.ok éleiéből. Azoknál a nemzeteknél, amelyek az alsóház törvényho. zásí munkáját nem vitték keresztül egy másik törvényhozói fórum re-toriáján, nem egy esetb.n állolt elő olyar. közéleli rnegiá k d.jtás.hogy, annak az általános nemzeti közösség érez.e s-jlyos hátrányait. Mikor erről szólunk, igen alkalmas példát mutat Spanyolország nui nyomorult hely. e:e, ahol a királyság megszüntetése után beállott szélsőséges baloldali uralom napról-napra jobbár a leitÖJle vittő a nemzet sorság
és ma már 17 ik hete folyik üz a példátlanul álló lestvérmészárlás, a mely az egész civilizált világot őszinte fájdalommal tölti el.
Szükséges tehát a példákon okul va, olyan törvényes intézkedésről gondoskodni, amelyek a titkos vá. lasztójog alapján összeülő képvise lőház működését a teljes egyenjogúság alapján kiegészíti. Ezért nagyon helyeseljük, hogy a kormány a választójogi leíorm megalkotása, előtt már intézkedni kíván a Kor mányzó Ur jogkörének ki\'erjeszté-séről és a felsőház reformjának megalko\'ásáról.
Ebben az elgondolásban biznko dással tekint az egísz nemzeti közvélemény a december elsejével meg kezdődő párIközi értekezlet működése elé.
ZALAI KÖZLÖNY
1936. november 10
Szerdán és csütörtökön
a Magyar Világhiradó elejétüí végig
GÖMBÖS GYULA TEMETÉSÉVEL
foglalkozik,
Ha fáj a leje és szédtll, ha lell-zíge\', béllzgalmat, gyomorégéd, vér-tódulast, szorongást vagy szívdobogást érez, Igyék minél elíibb valódi „Ferenc József keserUvizet, mert ez a gyomor és a belek működését előmozdítja, az epeklvátasztást fokozza, az anyagcserét megélénkíti és a vérkeringést felfrissül. Gyomor- és bélbajok szakorvoaai igazolják, hogy a Ferenc József viz remek termé-szelalkolta hashajtó, mely méltán megérdemli a legmelegebb ajánlást.
Régi dolgokról
Dr. Szabó Zsigmond lioeális előadása
Vasárnap délután dr. Szabó Y.úg. mond egészségügyi tanácsos, az Irodalmi és Művészeti Kör társelnöke, a hatalmas tudásu polihisztor, de különösen nagy képzcítségü műtörténész, kedvenc témaköréből, a régi fyilészft országos és kanizsai emlékeiről tartott könnyed csevegő-modorban érdc. kcs szabad-előadást a Kör lioeális ciklusában. Korok, irányok művészeire és alkotásaikra vonatkozó építészeti. festészeti, régészeti adatok csodálatos bő-sége vau elraktározva dr. Szabó Zsigmond tudásában. Ha ezekről beszél, átfűti szavait a régi idők művészetének lelkes szeretete és átragad az a lutllga. lóra is. Az előadót a városháza dísztermét teljesen megtöltő közönség .hosszan ünnepelte.
Először szerepeli a Kör nyilvánossága előtt Hűli Cili, akinek írásait a Zalai Közlöny hasábjairól ismeri a város közönsége. Egy finom érzésekkel átszőtt, könnyed stílusban megirt, érdekes novelláját olvasta feí nagy tetszés melleit.
Bőven jutott a tetszésnyilvánítás za-jóból Jászay László oki. gazdának, aki tárogató-számokkal adott zenei keretet a műsornak. A rokonszenves, de ritkán ballható magyar hangszer mes_ tere kezében az érzelmek széles skáláját ébresztette fel a liallgatóság lelkében.
A következő liceális előadást vasárnap, november 15-én Barbarils Lajos, a Kör főtitkára tartja. Előadásának citne:
„Beszéljünk a Halászó macska utcájáról\\
Naptár: November 10. kedd. Rom. kat. Av. And. Protestáns Luther. Izr. Mark hó 25.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 15-ig a Merkly-Belus gyógyszertár ós a klskanlzsal gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggol 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
Eredménytelen maradt a második pacsai petíció
A petlclonáló felek uem jelenlek meg a tárgyaláson, az eljárást megszüntették
Budapest, november 9 A közigazgatási bíróság hétfőre tűzte ki a második pacsai petíció tárgyalását. Az lH34.es képviselőválasztások alkalmával megválasz. tolt Huszovszky Lajos NEP kéjjvi-«elü megválasztását Bosnyák Andor kisgazdapárti képviselőjelölt és hí vei megpoticionálták. A közigazgatási bíróság akkor uj választást rendelt el, de ismét Huszovszky Lajos került ki győztesen. Most is pa. nasszal támadták meg Bosnyákék a
választást de a mai tárgyaláson a felek megbízottai nem * jelenlek meg. Nem jelent meg Huszovszky maga sem és így a bíróság meg szüntette az eljárást, Az ítélet in. dokolása kimondja, hogy a felek a törvényes felszólítás . értelmében nem jelentek meg, így a törvény ér leimében nz eljárást meg kellett szüntetni. így Huszovszky Lajos véglegesen megválasztott képviselője a pacsai kerületnek.
Gyónás
a szegénység kriptájából
A néj) egyszerű gyermeke ra_ portra ment az Úrhoz. Gyónni akart, de szavai önkénytelenül vádbeszéddé vállak.
— Láthatod, Uram, a szegénység kriptájából jövök. Izzadt, ko_ polL koravén testemmel, kit a* gond soha cl nem hagyott...
így kezdte fáradságtól lihegő be szédét, a földi kaszárnya szegény-ség-hodályának egyik göthös, hor-padtmellü lakója.
— Uram, Te igazságtalan vagy bérházaid lakóihoz. Telkedet mű. vészkézzel telehintened palotákkal, felhőkarcolókkal. Azután szimmetria, vagy valami nagyszerű mövészlhlet, szeszély kedvéért mérhetetlen sokaságú vályogviskót szórtál szanaszét. Most utólag gratulálok pazar ötletedért. Csak itt fenn látszik, milyen nagyszerűen fest a lenü tájkép. A nagv mű befejezéseaUi^Taz Alkgió valóban pihenni tért s azzal már nem tórő_ dött, hogy ki hová kerül. Csak arra ügyeltél, hogy tikit a szegény-
ség veit pártfogásába, az azt soha ol ne hagyja. lg,\\t, a mi lakóhelyünk olyan kicsiny és sötét, hogy Te oda nem is láthatsz, hangunkat sem hallhatod, mert mi nem repülünk a felhők közé, hogy láss és csodálj műiket. Mi nem javítunk rekordokat, nem találjuk fel a rádiumot és más, az emberiség hasznáravaló csodaszert. Nem nyerünk szépségversenyt, mi nem csinálunk semmit, de semmit, ami szebbé, jobbá tenné a világol. Mi meghalunk anélkül, hogy a tengert, vagy a szikrázó napfény, ben is szűzi hóval borított hegycsúcsokat lálnánk. Mi nem vágyunk magasabb eszmék ulán, nekünk csak egy vágyunk van: jól lakni, hogy a nyomor ne belőlünk zabáljon. Mert akkor, jaj, kidő. lünk és a gond legyőzi
— Most is egy ilyen legyőzött áll elölted s számot akar adni bukásáról.
— A hibás én vagyok, Uram, mert hiu és nagyravágyó voltam...
nagy választékban.
Iffii és férfIszOueteK kluőló mlnfiséfiben
Legújabb cire cloque-és satinselymek. Szőrmékből dus választék.
SINGER Divatáruház.
Jutányos árak. Jú minőségek.
mea culpa, mca nílpa... Szüleim szoléi sorsával nem értem l>e és saját poriámon ur akartam lenni. Hízelgő, ravasz voltain..., mcá culpa... Ifjú férjem letktóUef.i, f» elhintettem a nagyra vágyást s egy reggel gőgösen földi urunk elé álltunk és felmondlunk neki. Ek_ kor terpeszkedett a gő(í a lelkem-re ... mca culpa ... Uj életünkhöz
a Hitel segített, de a föld, amibe reményünket vetettük, rutul cscr-Immi hagyott, annyira, hogy tegnap egy kis dobon \'játszani kezdtek Tiuznnk előtt. A furcsa zenét mono ton hangú ének kísérte: «ki ad" többel érte. kezdettel. Ez tegnap volt és ma itt vagyok, hogy gyón-jak, vádoljalak és megkérdezzem, hogy sehol sincs kiút a szegény, ség labirintusából?
— Most lesz gyermekem.
— Kérj — linrigzott a válasz — 4s teljesülni fog.
A nép egyszerű gyermeke előtt csodálatos tájak nyíltak meg, kemény arca megenyhült, barázdái kisimultak már a jólét, gazdagság, pihenés elképzelhetetlen és eddig ismeretlen gondolatára is. Soká tarlóit, mig a lűndérképek elvonul, tak előlié és leborulva, nem habozva kiválasztotta a kérést.
— Uram, add vissza kicsiny fiam egészségét és ml szívesen kezdjük újra a harcot a gonddal, a nyomorral, a Te nagyobb dicső ségedre.
F«rruy Zetma
A Magyar Képírók kiállítása
2. Muhorny Mihály képei
A Magyar Képíróknak a Zrinyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör rendezésében nagy sikerrel megnyílt bemutató kiállilásán ezúttal Muhoray Mihály képeit vesszük sorra.
Muhoray Mihály téma-világa erőlel. jes ószlöuösséggei ragaszkodik a ler-mészéihez. A naturalista látás-elemek erősebbcn domborodnak ki vásznain és kevésbbé vibrál rajtuk a megoldásokat tudatosan kereső nyugtalan-ság. A píen air szerelmese, de ez a rajongása eklektikus célkitűzés, a természet lelkét kereső. Nagy perspektívák, szin- és fény-szenzációk sokszor ildelik, de szeretettei\'tud elidőzni részletek előtt is. Belülről táplálkozó melegség színesíti át a művészi megnyilatkozásait és valami tiszta, derűs érdeklődés teszi frissen hatóvá benyomásait. Pikturájának egyik pólusa a Füstös konyha, a másik a Bucsufia. Előbbin a tompa tónusok alatt az árnyékok mélysége, a homály, a le-vegő melegsége naturalista ábrázolás-lran érvényesül, — utóbbi a természet slilizállsáfeaval oldja meg művészi feladatát. Ez a slili/áltság nem cí>ak dekorál iv, hanem szerves része a kép mondanivalójának, a lineáris és szerkezeti disütő elemek jelentőséget, tartalmat kapnak és ugyanez izzik a szi-nejből is. Egyik legkiteljesedetlebb képe ez Muhoraynak. A spirituális felé hajló költőiség vau másik gyönyörű vásznán, az öszi ködben cimü faóriá-son. Ez a ké|>o a legelmólycdtebb. A leveletlen fa tárgyi léte szülte felolvad, az élettelen természeti objektumul lélek sugárzik, a fa mcgszc-mélyesül és ág-bogainak vergődő ki-gyózása csak ahhoz nem beszél, aki a lelkét nem tudja felnyílni előtte. Göcseji házai és tájképei az akvarell könnyed technikájáról, a formák biztos kezeléséről, a téma szeretetéről, az impressziók t ermékeny, frisseséjgéről
[
Télikabátok
Bőrkabátok
fiuk, leányok, urak részére
nagy választékban:
Szemolúnyi áruházban
]

r
1086. novfmhfr 10
ZALAI KÖZLÖNY
tanúskodnak. Kitűnően bánik a színekkel (FalurószUtt!;. melyeknek a fényben való feloldódását* bravúrosan emelt ki pár jellemzően hangsúlyos folttal. A pasztell.tónusok lelompitott, meleg szépsége a finom távlat és <lus levegő ad értéket Kcnderröld-jének. Nagyon szép a Szántóföldek c. képe, amelyen az erőteljes vonalas raj/.-elemeket puha lomb és felhő foltok egyensúlyozzák s a valeur-ök pcrs|>ek-tivikus fény-tobzódását az előtérre !><,. ruló hatalmas árnyék emeli kl. A Naplemente égő vórós szín tömegei nem csak színek, hanem fények is. A téma meftkapóan merész és nem kevésbbé nehéz, nom csak a szálló nap, hanem a mflvésa hite és inspirációja is izzik a vászonról, amelyen külön figyelmet érdemel az alkonyodó természet szin-telén elborulásának pomi)ás megoldása. Rendkívül érdekes a Fekete felhők c. vászon, témájában különös és ritka tcrmé-szeti jelenség, megvilágításában, távlatában elsőrangú munka, legnagyobb vászna Muhoraynak a jelleg/*-, tesen göcseji tárgyú Napsütésben. A meleg szinck harmonikus összecsen. dülése, a napsugár és ániyékok finom játéka arcon, falon, földön egyaránt", az átforrósodott levegő nyugta fan mozgása, mind mesteri kézre vall. érdekesen, stílusosan tér!>e állított a Falu szépe c. üde akvarell.
(bl)
A megnyitó Omiep
Az Irodalmi és Művészeti Kör foen-sőstyes kultur-ünnep kerelélK-n nyi-tolta meg szombaton este Antal József és Muhoray Mihály tárlatát. A kiállítási helyiség zsúfolásig megleli a Kör vezetőségéiül és a város intelli geíiclájábót álló közönséggél. Kelemen Ferenc, a Kör társelnöke, a melegszívű és hozzáértő mübarál lendjületes mqgnyitó l>eszédo hitvallás volt a magyar piktúra, a művészet nyújtotta kulturális örömök és a magyar intelligenciának a képzőművészetekkel szemben fennálló kötelességei mellett. Diána dr. Szabó Zsigmond egészségügyi tanácsos, a Kör társelnöke, a művészet.történelem tudósa tartott élvezetes és közvetlen modorlmn tár-lal-vozetést, megmogyurázta a mai irányok fejlődés-vonalát a festészet régebbi eredményeilől az impresszionista piktoráig. Bevezető előadása után kép-ről-képre végigvczellc hallgatóságát ti tárlaton és mindegyikhez nagy szakértelemmel és táigy-szerctcttel fűzött magyarázatokat.
Szerda; vita-délután
A Kör Szerdai Társasági noveml>er 11-én délután 6 ómkor kezdi meg működését. A modern magyar képírók kiállítását használja fel a Társaság arra, hogy szemléltető keretben tartson vitát az újkori festészet irányai és módszerei felett. Yila-ve/etö Anlaí József festőművész, aki -Hogyan lát a modern festő?* címmel tart bevezető előadást. Belépődíj nincs. Belépés csak mí^hivottaknak.
— Tekintse meg a Kop8toln Butor-áruház állandó butorklállitáHát. ízléses éa olo ó bútorokat kodvező fizetési föltételekkel vásárolhat
— Regenhardt és Raymann asztalneműk, törölközők ismét nagy választékban Singeméi.
Szerdán és csütörtökön
a Magyar Világhiradó elejétől végig
GÖMBÖS GYULA TEMETÉSÉVEL
foglalkozik.
Lefejeztette macát a kanizsai motorossal egy keszthelyi ember
Szombton délután a Nagykanizsa keszlhelyl motorosvdnat Nagyré. cse határában egy Ismeretlen (érlit gáioll el. A pályatest mellett ballagó ember az utolsó pillanatban dobta magát a slnekie, uny hogy a vezeti hiába fékjzett, a szírencsét lenséget elkerülni már nem lehe lett A motoros kei-ekei teljesen le vágták a szerencsétlen emb;r fejét. A kihívóit hullaszállító kocsi be szállította Nagykanizsára cs itt megállapi\'ollák, hogy az il\'etó Nyi. hák László keszlhelyl lakosail azo aos. Az öngyilkossági szándék nyilvánvaló Így a temetési engedélyt kiadták. Valószínűleg anyagi ólok miatt nient a halálba a Jeiongyoló, dolt ember, t
HtsJBÖ
fogalma hatalmas éUlakulést mutat, , mióta rövidhullámú rádUS-vét«l vau. Például Ön kora reoael hallgathatja * tagnap esti new-yorkl hanoversenyt éa ugyanakkor a ma déli tokiói közvetítést A föld 24 óra alatt egyszer fordul, a rádióhullám agy másodperc alatt nyolcszor futja körffí a földet! A négycsöves ORION 44.es világ vevó super rádió nappaí Is nagy hangJVóvel hozza a tóvoll adóiul
rövidhullámon.
RIÓNAK
Orion rádiókcrttkctföftél,
Fenti készülékeket díjtalanul bemutatja: Szabó Antal rádió- és sportOzlete GrUnhut Elemér aki. elektromémBk (Deák-tér 2.)
Zálogcédula egy királyi koronáról
A spanyol exkirály jótállására egy londoni bank kifizette a gavallér Zámolyszky gróf minden adósságát — Kiváltják a zálogházból a Burbonok ékszereit - A lublói várból tér vissza Alfonzó a spanyol trónra
Ruzsbach, november (Copyright) Véres harcok folynak Madrid birtokáért.
Patakokban ömlik a vér, tankok gördülnek előre, hadi repülőgépek keringenek Hispánia felett, hogy szárnyaszegetten bukjanak alá az illatos völgyekbe. Fran(o ultimátu molküld Madrid védőinek, ezalatt pedig a Magas Tálra keleti lejtőjén, puskalövésnyire a lengyel határtól - ahol Jan Kiepura most esküdött örök hűséget Eggerth Mártának csendben, minden ceremónia nélkül felhúzták egy keleti kényelemmel berendezett villa ormára a Burbo nok lobogóját. Királyi vendégeket vár most ez a villa.
XIII. Alfonz, a spanyolok volt és leendő királya házanépével rövidé sen ideköltözik és itt, Ruzsbachon, ugy tudják, hogy ebből a villál>ól indul majd vissza a trónra.
Szomorú regény vidám happy enddel
A lublói vár urának regénye évek óta szerepel az újságokban.
A várúr : Zámolyszky János «jróf, királyi családból származik, a Lu bomirszkiek voltak az ősei. Hatalmas vagyont örökölt, igazi ur volt, romantikával és gavallériával tele, két kézzel szórta a pénzt, egész sereg autó állott a garázsaibin, az első szóra százezreket zsirált barátainak és milliókat fizetett ki szem. rebbenés nélkül. Nyolc évvel cz, előtl nősült, a házassága nagy feltűnést kellett: a spanyol király elhunyt nővérének leányát, I-\'.abelIa infánsnő! vezette az oltárhoz, ezzel a házassággal m;g szorosabbá vált rokoni köieléke a spanyol udvar hoz. Az anyja - az öszhaju matróna meg ma is él - Karolina infánsnő nagynénje a spanyol királynak, Zá molyszky grófnak mind a két gyermekét, a fiatal János grófot és Mária Krisztina grófnőt a spanyol király tartotta keresztvíz alá cs Igy Alfonzo egyben nagybátyja, sógora és komája a lublói vár gavallér urának.
A gróf valóban fejedelmi ho/o mányt kapott: tízmillió dollárt készpénzben, évi 15 000 dollár ap.
panázst, rengeteg műkincset és ékszert és mesés értékű birtokokat Spanyolországban. Az utóbblak ma nem reprezentálnak értéket, hiszen a forradalom elkobozta őket és éppen ez volt az oka annak, hogy Zámolyszky János gróf évekkel ez. előtt súlyos pénzügyi zavarok közé jutott.
Perek lavinája követte egymást, a birtokok és a gróf jövedelmei előbb a hilelezők kezelésébe mentek át, a türelmetlen hitelezők csődöt is kérlek és a mult év nyarán az volt a helyzet, hogy Zámolyszky János gróf regénye elérkezett az utolsó fejezethez. A bíróság árverést ren. delt el és az árverést meg is tar tolták...
A mesékben, ahol sürü erdők-közepén élő mosolygó hercegnők, röl esik szó, végül mindig meg jele nik a tündérkirály, aki segit a baj ba jutottakon.
Így történ/ez most is. Akárcsak a mesében...
Az utolsó percben...
Amikor a mult év \'juniusában a lőcsei törvényszék kitűzte az árvetést, mindenki meg volt győződve, hogy az árverésen ott lesz Alfonzo megbízottja is és ez nem engedi,, meg, hogy Ruzsbach idegen kézre kerüljön. Ez azonban nem törtérit meg. Valami jelentéktelen incidens miatt abban az időién Alfonzo ne heztelt sógorára és bisony Rúzs bachot annak rendje és módja sze rlnt ellicitálták. Két késmárki mér nök vette meg 2,125.000 csehkoro
náért.
A fellebbezési határidő utolsó napján az állami Földhivatal az ár. verés megsemmisítését kérte, mert annak megtartásához a Földhivatal beleegyezését a járásbíróság nem kérte ki. Ez az intervenció sikerei járt, a legfelsőbb bíróság az ár verést semmisnek jelentette ki, mi alatt azonban a hitelezők ujabb lé-pésk tehettek vo!na, jelentkezeteZá molyszky ügyvédje azzal, hogy a gróf minden hitelezőjét hajlandó készpénzzel kielégíteni.
Megtörtént tehát a csoda, amelyet az emberek vártak : az utolsó perc ben mégis csak belenyúlt a lajbija
zsebébe a spanyolok egykori királya. Alfonz kibékült a sógorával.
Királynői korona a zálogházban
Röviddel a spanyol forradalom kitörése után vagonok szállították a potíollni állomásra Alfonzo kincseit cs Izabella Infánsnő nászajándékait. A kincseket a lublói várban helyezték el, Alfonzo a maga ékszereit el szállíttatta innen, Izabelláéi azonban itt maradtak és amikor a gróf anyagi nehézségek közé jutott, az uradalom egyik\' tisztviselője az ék. szereket az egyik pozsonyi bank zá-logosztályában elzálogosította. Me-scs ékszerek, közöttük Alfonz anyjának királynői koronája is a pozsonyi zá\'o^házba kerüllek Aránylag csekély összegért: mindössze egymillió koronát folyósított a bank az ékszerekre, de Zámolyszky ennek íiz összegnek csak igen kis há nyadát kapta kézhez, a túlnyomóan nagy résznek lába kelt a rengeteg közvetítő kezén.
A szanálásnak utolsó ejappja most ezeknek az ékszereknek a kiváltása lesz karácsonykor, amikor Alfonz megérkezik ide.
A terv az, hogy Alfonzo és szü. kebb környezete itt várják meg azt az időt, amikor utrakelhetnek a visszahódilolt Spanyolország felé*. A podolini állomáson fűlik majd be a különvonatot, amelyik Madridig meg sem áll...
Püál Jób
ID<3
Hűvösebb!
Prognózis: Élónk délnyugati, nyugati szól, néhány helyen kisebb oső, a hőmérséklet némileg csökken.
Ritka _
alkalom
500
férfi sporting
darabja 4 pCTgŐ
BRÓNYAI DIVATHÁZ
Hortbj lUklói-ut L il
)
CAiAl ItOZLOHY
1936. november 10.
h
Megint nem sikerült a Zrínyinek
Pécsi AC-Zrinyi 3:1 (0:0)
Vasárnap délután először tudott tavalyi bajnoklegénységével a Zrinyi kiáilani, de még Íny is vesz teaként kellett a pályát elhagynia. Mésr hozzá ez u veszteség megérdemelt. Igaz, hogy nagy része van benne -a rossz napot kifogó PApay kapusnak, de a csapat többi tagja is mélyen formája alatt játszott, A nagy akarat és lelkesedés is hiányzott a csapatból. Pedig a ta. valyi bajnokság megnyerésénél leg nagyobb részt ennek az erényének csillogtatásával tünt ki versenytársai közül. Valahogy lassúak a Zrlt nyi játékosa. Az elfogott labdák sorra elpattantak tőlük, így mindig volt elég icjeje az ellenfél játéka sóinak az időbeni beavatkozásra. Két játékosa volt csak a Zrínyinek, aki teljes szivét és akarását dobta a küzdelembe. Kárpát és Poór voltak ezek. Rajtuk kivllf a kevés edzéssel biró, az idén első bajnoki mérkőzését játszó Ködbaum tünt kl ittotU Hiába volt még a legutóbbi bajnoki mérkőzésen kitűnően szeiepeit Ha. nacsi kihagyása. (
A PAC csapata mindenben iga
zolta eddigi jó szereplését. Mutatott játéka alapján nem meglepetés a bajnoki mezőnyben kiharcolt második helye. Tahy kapus jól védett-Iványi hátvéd okos, lesre játszó taktikájával tünt ki. Fedezetsora sokkal jobb volt, mint a Zrínyié Ebben is Roboli biti fedezet emelkedett ki. ö volt egyúttal a mezőny legjobbja. A csatái-sor minden tag ja kiváló játékos. Kocsis, a volt piofi játékos, nagyszerű labdaosztogatásával tünt ki. Vitéz Adorján jól vezette a mérkőzést.
Az első félidőben a széltől támogatva játszik a Zrínyi, de a jól működő pécsi védelem megakaszt minden támadást. Soks;or ellentáma. dósba megy át, igy k egyensúlyozott játék folyik. A második félidőben a rokka! okosabban játszó pécsi csapat a 18. percben" Muszti, a 21. percben Kocsis, a 23. percében Muszti dugójával 3:0ra vezet. A 24. perc ben Poór 3 : l-re szépít- A dugó felvillanyozza a Zrinyi csa. patát, több veszélyes támadást is vezet, de ezek eredménytelenek.
("/>
Az NTE pontot adott le Barcson
NTE-BIOK 1:1 (1:0)
posvári biró gyenge játékvezetésé nek köszönheti az NTE ujabb pont veszteségét V •
Kudich, Hoffmann és Szendrőihe. lyén tartalékosait felálló NTE ismét poniol adott le Tartalékosait is a mérkőzés biztos győztesének lát szőtt, Szollár révén megszerezte a vezetést. A második félidő 10. per. cében 11 est itél a biró az NTE ellen, Csász protestál az ítélet ellen, a minek az eredménye : gól és Csász kiállítása. B percrinulva Jakubecz Is ugyanezért a kiállítás sorsára jut. Ezután az NTE védekezésre ren. dezkedik be Az NTE bői Csász és Oákj árdemal dicsére\'.et. Krausz ka-
Az NTE II. biztosan győzőt! Csurgón NTE - CsTK 2:0(1:0) Az NTE fiataljai mindkét pontot hazahozták Csurgóról.
Már az első félidőben Szendrói 20 méleres szabadrúgása utat talál a hálóba. Szüret után Jelinek lö vése védhetetlen. Ezután Mandler egy 11 est kivédett.
Séta ókori Egyptomban
Irta: dr. Kováu-SebotMny Tibor 0
Felső Egyptom szük völgyeit övező meredek sziklafalak szinte önként ki-nálkoztak arra, hogy testükbo fogadják a feltámadásukat váró halottakat. Hi. szen ha alsó Egyptom sivatagának szélén emberkezekkel rakott téglu-sirok, királyi kő-piramisok eltudják rejteni az enyészet liatalina elöl a mélyükbo rejlett halottakat, mennyivel inkább örökslrt adnak az Istciv kezével épített sziklafalak.
Egyszerű emberek a nekik drága testet a hegyfalba vágott aknába hV lyezték. eléje kjs előépitp^nyl,a\\szik-lához lámaszkodót hu/va. hogy ott mutathassák be a (halottnak hozott áldozatokat. Előkelő; gazdag családok már a kultusz T&lyét is a sziklába vágatták. Szikláitól faragott oszlopok osztják be részekre a- termet, falak, mennyezet tele hieroglifákkal, doinbor. müvekkel, megörökítendő az elhunyt életét. A haloltat peditf a terem mélyen vágott aknába rejtették s azt kőajtóval zárták le örök időkre. I. Sethos fáraó, il. Ramses dicső atyjának sárja. a piramisokkal büszkén mérkőző művészi akarattal kerüli a Theba mellclli szik-lafulba. Hatulmas termek, vaskos osz-
lopokkal, oszlo(>ok, falak, a dombo. ruan kivágott óriás mennyezet csupa szin. dombormű, liiero^lifa.
I)e ugyan ez a gondolat ragadta magával a templom épitietöket is. Dicső emlékű Hatsepsut királynő, a hykszoszok kiűzetése utáni nagyszerü kor egyik legelső fáraója, majd mintegy 200 évvel utóbb H.iremhab fáraó — Tud-Aench-amon utóda — a iemplo-mok előudvarát, az oszloptermel közvetlenül a sziklafal elé rakatták. A szentek szentélyét pedig oszlopaival, Isten szobrával együtt a szikla eleven testébe vágatták.
Ilyképpen beszélgetünk, amint a Ni-lus lassan szűkülő völgyében felfelé, a második vízesés irányában, Síunun városa felé haladunk. A nap már megtette utjának jó részét. Szürkén! bámul alá a sziklafal a Nílus vizére/ Most egy kis kanyarulatnál, egyszeribe, óriás ülő királyszobrok vetik reánk hideg tekintetüket. II. Ramses fáraó négy szobra, a kőfalból kivágott óriás alakok. Kettő-kettő egymás mellett közöttük kapu nyílása, a szikla-temp-lom bejárata. Egy ftfész, hatalmas templom a hegy húsából kivágva! Gon. dolat kolosszus, amilyen csak ennek a fáraónak agyábun születhetett meg.
A négy királyszobor — élethű képmások — képezik a templomi előfalát,
Az NTE bői Mandler kapus kitűnő vidése, Szendről, Jelinek és Kovács érdemel dicsérclet. Játékvezető Szirtes.
Kerületi eredmények
KRAC-ZsSE 5:1 (2:1) SBTC-DVAC 3:1 (1:1). PVSK KTSE 7:0 (1:0). PBTC PEAC 5 :1 (4:1)
Nemzeti Liga eredmények
Hungária-Ferencváros 3:0(1:0) Elektromos Budai 11 1:1 (1:0) Budafok Ne-zeti 3:2 (2:0). Újpest-Er. So. 5:0 (1:0). Bocskai Kispest 3:3 (2:1). Szeded Phőbus 1:0 (1:0).
mim
A budapesti nagybankok
gyarapodása ás a vidék
Budapest, november 0
A napokban jelent meg a Pénz Intézeti Központ szokásos őszi jelentése az 1!)3 6. év első feliről- Ez a jelentés a magyar gazdasági élet alakulásáról ad számot s többek kö. zött ismerteti a pénzintézetek vagyoni helyzetéről készült kimutatásokat. A Pénzintézeti Központ sze ríni az ország 423 pénzintézetének vagyona félév alatt 2.8 millió pengő emelkedést mutatott A 2.8 millió pengős emelkedés a budapesti in. tezetek vagyonmérleg összegének 151 m\'i\'Uió pengős emelkedéséből és a vidéki intézetek 12.3 millió pengős csökkenéséből adódik. E s/ámok tanúsága szerint a pénzintézeti kon1 centrálódás tovább folytatódott, n.ely jelenség nem mai keletű, ha r.err. egy jóval korábban kezdődőit folyamat ujabb állomása. A buda. pesi: nagybankok évek óta olyan hitelpolitikát folytatnak, amely a vidékre nézve nem kedvező.
A fővárosban székelő nagybankok egyre több sikertel igyekeznek ma gukhoz kaparintani azegész ország pénzügyeinek üzleti intézését és ennek során sok vidéki pénzintéze. ten keresztültiportak már. A régi és
kitűnő vidéki lntéze\'ek javarészét aflllálták, fuzionáltatták, vagy rész-vénytöbbségét felvásárolva leszüntették s a még mindig függetlennek maradt vidéki bankokat Is igyekeznek leszorítani a piacról. Ha ez a tendencia tovább érvényesül, ugy néhány év múlva az önálló vidéki pénzintézeteknek már írmagja is alig marad és ez a helyzet súlyos követ ke rményekkel jár a vidék gazdasági életére, mert a pesti bank sohsem képes olyan megértéssel kezelni a vidéki hiteléletet, mint amilyen megértést egy egy vidék; bank természetszerűen tanusit
Éppen ideje volna már, ha a vi dékl kereskedelmi, Ipari és agrár képvlre\'etek a vldéM bankokkil karöltve, erőteljes akcióba kezdens nek és a pénzü/ryl kormányzat se gilsdgével nyomást gyakorolnának a TÉBE-re, hogy a pesti nagybankok vldékeEenes tendenciája a le hetf leyCvIittb Időn Jelül meg szűn;^ __
■m Felsőkereskedelmi Iskolai formaruhákra alkalmas szövetek nagyon olcsón kaphatók Schütznél.
— Női- én férfi isSvotmaradékok jó mórotokben Singeméi.
Kanizsa és Zala szállodája Pe6ten a
U
ff
VII Eákócil-nt 58. Tel 1-389 50.
150. kónyolmes szoba, folyó hldog-melegvlz, telefon, kőzp. flltés ós csöngőt pótló elektromos fényjelzésekkel. Lemérsékelt szoba- és penzió-árak. — Elegáns kávéház. 6 telefonfülke.
A sörözőbeni
Farkai Béla rádióhires oigányzenekara — valódi erdélyi Flekken különlegességek. A télikertben i
délután és esto táno. V Irány újszerű jazz-zenekara, Nagy Mária énekszámaival.
Ha Pestre jön, adjon találkozót ismerőseinek a METPOPOLE-ban!
amelynek hatalmas sikja a szobrok felett, mintha azok épített kőtornyok lennének, száz és százezer véső vágással, simára lecsiszolt. A kapu fölött Nap-isten jelképe: Tejét oldalt fordító karvaly. A templom oromfalát pedig majom szobrok szorosra fűzött sora ékesili. Ezek üdvözlik a felkelő nap első sugarait, amint azok a kelet! hegyoldal felett megjelennek s a nyi. tolt kapun át végigfutják u szikla szentély termelt. Most,. hogy odaérünk a templom kapu elé, a nap már nyugat-nak tart. de fénye még mindig elég világot ad nekünk, hogy bennl a tennék minden apró részletét megláthassuk.
Amint a kapun át belépünk, különös tompa hangot visszhangoznak óvatos lépteink. Csak csendben, szótlanul le. gyünk, nehogy megzavarjuk a nagy király dicső emlékének békés álmait. A látvány, ami elénk tárul, ugy is a gondolatoknak százait kergeti agyunkba, a csodálkozástól amúgy is megáll a szavunk.
Egy pillanatig szorongó érzés fogja el szivünket, mintha reánk törpékre akarna szakadni a hegyóriás, hogy itt a belsejében örökre eltemessen bennünket. Csak egy pillanat ez, nyugodtak lehetünk. A kél terem sziklaineny nyezetél, belőle kivágott nyolc-nyolc oszlop tartja vállán, szobor óriások,
tiz méteres királyszobrok, a na^y fáraó képmásul. Mintha káprázat játszana velünk, mintha vnlumi misztikus erő egyetlen szobor sokszoros képmását vetítené elénk. Hiszen o/ej^a szobrok vonásról-\'vonásra, u legaproub részletekig, tökéletesen egy és ugyanazok. Aztán alighogy erről aprón meggyőződünk. ujabb bámulat ragad magával. Az oszloj>okka! három-három hajóra osztott szikla,termek falát köröskörül domborművek eleven sora disziti, emberi, állati alakok, díszes hieroglif figurák tömege.
Ezzel világossá lesz előttünk, meg-gyözőkéssé a gondolat, mit Egyptom eddig látott művészete bennünk alkotott. Ez a művészet, festészet és szobrászat egyaránt — nem öncél, nem is puszta dekoráció. Ez a művészet irás, történetírás. Ez a művészet a vésők, az ecsetek krónika vezetése. Sírkamrák falán magánosoknak élettörténetét, a piramisok, vagy a kőrengetegből rakott avafey a sziklák mélyébe vájt tomplomok falán az isteneknek, a rá-raóknnk s velük egyben a nép életnek. egy-egy nagy kornak hosszú történetét vaunak hivatva megörökíteni. Még szabályaik is ugyanazok, mint az irásmüvészeté.
(Vége kóv.)
1936. november 10
ÍA1M KÖZLÖNY
A Zalai Közlöny Rejtvény-Olimpiásza
Közöljük eheti rejtvényeinket
A mai napon az e heti megfejtéseket közöljük, több u|Mjta ós szel leincs\' rejtvény közbeikt itósrtvul. A multheti helyes megfejtéseket k\'^ közelebb adjuk.
41.
42.
3.14
Megfejtése: 2 pont Megfejtése: 2 pont
43. SZ. Kit akart Jnllemexnl T
Ar. alábbi szavakat, ha kiegészítjük és az első betűket helyes Rorrendbon összeolvassuk, megkapjuk kit akartak Jellemezni. — zérón —, — Ino —, — aptntato —,
— endklvül —, — szint—, — lőzéken —,
- tolt -, - rkölcsö —
Megfejtése: 2 pont
44.
Q
S0BHA8 Bt A
.Zöld hordó"
MefílejtóBo: 2 pont
45. sz.
Siámtan
írjunk le egyezret (1000) kilenc ugyanazon számjeggyel.
Megfejtése: 2 pont
47.
Történelem
I. Mikor volt Nagy Katalin cárnő és
11. Péter esküvője 1749-ben vagy 1751-ben?
II. Pompadour asszony „férje" XVI. Lajos, a Napkirály hánv éves korában került a francia trónra?
III. Mikor kötötte meg II. József és Rákóczi a karlócai békét?
Megfejtéso 1—1 pont
48.
BetQaor-rejtwéay.
6, 7, 8, 1, 9, 13 természeti tünemény
1, 4, 6. 4, 10, 21 enélktll nincsen élőt
2, 20 ■ ■ csak dorült időben látható
24, 23, 15, 17, 13, 23 — büntotendő cselekmény
12, 14. lü, 4, 8 — itt ömlik a Tisza a
Dunába
18, 19, 3, 17 « Gárdonyi regényhős 1—24-ig: közismert verssor
Megfejtése: 3 pont
49.
Rejtett Idéxet.
Az alábbi szavak mindegyikéből egy-egy szótagot ugy válasszunk kl, hogy azok összeolvasva egy Arany-ballada sorát Hdják: Melyik ez a sor és melyik balladából való?
Egyetem — tieitvlaetfi — liaz-taa aegaetyén — faladal — fehér — évaxak — megéli — almée — nyiltie — aenda - arany — hldroy^n — ara — klwén — hfial-asobor — mo-og
Megfejtéso 4 pont
Megfejtése: 2 pont A 42, 44 és 40. rejtvény Kiss Júliától.
Vlxealntee aorok i
1 Mutató névmás
2 A sémi népek őse 5 A bika is az 8 Névmás
10 Házi állat 12 Sorra jön 14 Orosz iró
17 Vannay szerzemény
18 Drágakő-mérték
19 Férfinév
21 Ilyen angyal is van
22 Tréfás utánzat
24 Mértani test
25 Kor-Jelző
26 Enélkül nincs folyó
27 Püspöki udvar
29 Helyhatározó rag
30 S-el zenemű 33 T-vel robbanószer
35 Hires opera
36 Földműves teszi
38 Ezt ie»zi a betörő barátja
39 Ha a baba köhög
40 Akik a meccs végén kap-
nak ki
41 . . . nidre
42 Disznó idegen nyelven (fon.)
44 Tennis műszó
45 Francia gyarmat
47 42 függ. együtt: Spektrum
49 Cigány-malaszt
50 Ha a szalonna öreg 52 Szín a römiben
55 1-3 Menyasszony. 4-7 Kirándulás
58 Orosz folyó
6t Nevek végén: cs
62 Nagy pénzintézet rövidítése
64 Idegen személyes névmás
65 Az ember képes fele
66 Tojás Idegen nyelven
67 Zeus szerelme
68 Ele van
Füaafilegea aorok i
1 .. Comp.
2 A földnek Is van kettő
3 Tavasszal sok jár a földeken
4 l-\'arsangi bohóság
5 Latin vendég (többes gen.)
6 Vissza: jó muri
7 Vissza; ikerszavával rossz írásra
mondják
9 Karinthy ebből él JO Arogáns
TUDNIVALÓK
A Zalai Közlöny nagy Rejtvétjy-OÜmpiászán minden előfizetőnk és olvasónk résztvehet. A lapban található Rejlvényszelvényt csak a példányonként vásárlóknak kelt
Megfejtéso 20 pont ÍT~
DOROGI Brikett KISTERENYEI
házhoz •z A Ilit ja
SZEN X
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE:
Varsányi Pál
Telefon 22.6. Zrínyi Miklós-utca 32-
mellékelni, mégpedig minden három rejtvény után egy-egy különböző számú szelvényt. Előfizetőknek nem kell Kejtvényswlvényt beküldeni.
A megfejtéseket minden péntek d£lie kell a Zalai Közlöny szerkesztőségébe akár pőstán, vagy személyesen eljuttatni. A borítékokon kérjük feltüntetni: »Rejtvényniegfej-\' tés.«
A heti eredményeket, a heti nyerteseket és időnként a verseny állását vasárnapi számunkban közöljük, igy a péntek után beérkező megfejtéseket nem vehetjük figyelembe.
Megfejtésül mindenkor a rejtvény természetének megfelelően csak a végeredményt kell beküldeni a rejtvény számának feltüntetésével, mig a keresztrejtvényeknél a teljes rejtvényt^
11 Kártya műszó
12 Jó bejzélőképesség
13 "kecsesség
14 A gázvilágítás feltalálója (kereszt-
nevének csak a fele)
15 Kérek idegen nyelven
16 Újságíró idegen nyelven 20 A lakás fontos helyisége
22 Állati köröm
23 A héber abc első betűje 26 A fogpiszkáló is az
26 Mindig ilyen az első közgyűlés
31 Német város
32 Ezt csinálja az alma a fán 34 Női név
36 Erő — másnyelven
37 Dunántuli község
42 összetett hangzó
43 Orosz folyó
45 Csomag — suly
48 Fecske-faj
49 Az MTI volt nagykanizsai megbízottja
51 Madár
52 Mértani test
53 Francia birtokos névmás
57 Legtöbbször hideg szokott lenni 59 Ismert signál a Z. K. cikkei alatt 64 Mássalhangzó, foneükusan
A dijak odaítélése a kglgazságo-sabbart, pontozási rendszerrel történik. A három heti dijat ls, a ka* ráesonyi nagydíjakat is a heti, illetve az összesen legtöbb pontszámot el űrök kapják. Sorsolásra csak akkor kerül sor, ha több egyforma pontszámot elérő megfejtő van.
A Rejtvény.Olimpiásszal kapcsolatban Szelvény.versenyt is indítottunk. Egyetlen feltétel: mihól több Rejtvényt-szelvényt beküldeni. Külön Jutaltniaz-zuk a legtöbb egyszánni Rcjtvényt-szel-vény beküldőjét és az összesen íeg. több szelvény három beküldőjét egy arany pecsétgyűrűvel és vásárlási útű ványokkal.
™ Ne felejtse ell Nálunk nemcsak nöl télikabátot, hanem anyagot Is vásárolhat. Schütz.
— Dlvatoa fflggSnyanyagok, saőnye-
gek düs választékban Singeméi.
A Rejtvény-Olimplász nyereményei:
A nagydíj a Zalai Közlöny ajándéka: egy 2+ 1 lámpás modern hálózati rádiókészülék egybeépített hangszóróval
Schütz-Aruház I RITTER ANDRÁS
1 vég (23 méter) „Zala Gyöngye"-sifon
Minden szdjra„Valery" rúzst Kerozfeld MtmttBl
minden héten 1 doboz franoia púder
Melcer Jakab veglizlet
Horthy Mlklósut 1 drb 12 pengős vásárlási utalvány
Lászlóné Grünhnt Erzsi
kesztyű, öv é* táskalparművószetl műhelye
Deák-tér 2. 1 pár férfi v. nöl kézzel varrott bőrkesztyű
Horthy Mlklós-ut 3. Négy darab selyem nyakkendő.
FILIPOVITS LÁSZLÓ
orl- és hölgyfodrász (Csengery-nt 2.)
egy tartóshullám.
divatáruháza F6-ut 8.
egy Habselyem nőiruha
GBÜKHUT ELEBÉH
oki. .l.ktromérnOk D«ák-tár 2.
2 drb á Q p.ngö ártákQ vásárlást utalvány.
Grafológiai Stúdió
Budapest, VII. Erzsébet-Mrut 43.
Minden héten egy részletes Irásanaliilt
Vágó Endre
illatazertára, FS-ut. — Kölnivíz, púder és pipereolkkek
DiMiiii Villamossá!!! l-l.
egy drb villanyrs^aó
csatlakozó zsinórral
Flscfiel
könyvkereskedés Horthy tliklós-ut t.
egy díszdoboz levélpapír.
Mindezeken klvOl számos egyéb hasznos tárgy, 50 drb könyv él jutalom kerOl kiosztásra
•lALAl ROZLONT
1936. november 10
Rótt püspök beteg
Dr. Rott Nándor megyéspüspök Rómából hazautaztában, ahol pap-pászen\'elésének -10. évfordulóját ünnepelte, alig hagyta el a gyors, vonat Nagykanizsa állomást, rosz-szul lett. Veszprémben eszméletlenül szállították a püspöki palotába. Háziorvosa agyvérzést állapított meg. Herzog p\'ofesszor Budapestről autón sietett a beteg főpaphoz. A püspök állapota vasárnap örvendetesen javult, a felszívódási folyamat megkezdődött, igy minden ie mény megvan, hogy a veszprémi egyházmegye jóságos, nemes lelkű főpszíora rövidesen ^jljesen visszanyeri egészségét.
— (A klr. ügyészségről)
Vitéz Cslllaghy György, a Sátornlja-ujhelyro kinevezett ügyészségi elnök szerdán délben adja át hivatalát vitéz dr. Szily Dezső kir. ügyésznek, aki további intézkedésig a kir. ügyészséget vezeti. Vitéz Csillaghy még ezen a lié. ten elfoglalja uj állomáshelyét.
— (Áthelyezés)
Grimm Emil Máv nagykanizsai fő-intézől az igazgatóság saját kérelmére Székesfehérvárra helyezte át. Grimm Emil már holnap távozik Nagykanizsáról, ahol teljes 25 esztendőn át működött felettesei legnagyobb megelégedésére. Grimm Emil a vasúti tisztikar 4#ik kiváló szaktisztvlsclője, aki a kalholikus és hazafias mozgalmakban is mindenkor kivette részét és példa-képe volt a megbízható, ügybuzgó vasúti tisztviselőnek.
— (Halálozás)
Springer Gusztávné szül. Braun Borbála Máv felügyelő neje, 81 éves korában elhunyt. Temetése 9-én délután 4 órakor lesz. (Minden külön érlcsitós helyett.)
— Nő aljakra alkalmas alma ós schot-tis szövetek SchUtznél.
— (Oltáregyesületi tea)
Vasárnaj) nagysikerű teaest zajlott le a plébánia fehértermében. Ezúttal az Oltáregycsület rendezett műsoros műsoros teaestét. A terem most is zsúfolásig megtelt. Az est műsoros részében egy pompás egyfelvonásos vígjátékban Baranyai Mária. Hurváth Gizi, Peti Annus, Laskuy Nóra, Csordás Klári és ötvös Erzsi jeleskedtek. Meleg taps honorálta fáradozásukat. Minden arcra derűt és mosolyt varázsolt Horvál\'h Erzsi, aki közvetlen kedvességgel vidám monológot adott elő. A hangulat az első pillanattól fogva emelkedett volt és azt csak fokozta a Tűltö-féle kitűnő zenekar. A teaest teljes erkölcsi és anyagi sikerrel zárult.
= Iparoskör vidám teaestje november hó 14-én, szombaton.
— (A budapesti filléres)
közel ezer embert vitt vasárnap Nalgykanizsáról a fővárosba. A filléres gyors ezúttal oda és vissza menetrendszerűen és minden baleset nélkül érkezeti meg.
— (A Leányklub teaestje)
A nagykanizsai Szent Ilona Leány-klub vasárnap csle tartotta ezidei efső teáját. A műsoros est ismét visszavarázsolta a Lcányklub teaestjeinek kedves, családias, meleg hangulatát. A zsúfolásig megtelt nagyieremben mindenki jólérezte magát, az ifjúságnak épp ugy megvolt a szórakozása, mint a gardéknak. A műsorban a Lcányklub zenekara mutatkozott be ismét nagyszerű sikerrel. A Rácz Alajos kántor vezetése alatt álló megerősített zenekar egyre nagyobb feladat megoldására
képes, a fejlődés határozottra » izlk, ennek megfelelően nagy volt a sikerük. A műsor második számaként egy kacagtató jelenetet adlak elő, amelyben Takács Kaló, Ozoray Károly és Vass József szórakoztatták cl pompás alakításukkal a közönséget. A műsor befe-jező száma egy kosztümös tánc volt, amelyet Berke Magda, Németh Erzsé bel, Pclróczy Klári és Takács Kató lejtettek nagy siker mellett. A műsor után a Pasqualottl-jazz kitűnő zenéjére a fiatalság az éjféli órákig a jobb hangulatban szórakozott.
= Nőiruha szövetet legolcsóbban nálunk vásárolhat. Schütz.
= Wells Időgépe jut eszünkbe, amikor a térnek és az Idónek arra a különös Játékára gondolunk, amellyel ma már mindennap találkozik a rádióhallgató a rövidhullámú állomások vételével. Az 1936 -37. évi Orion rádiósorozat minden típusa különleges rövidhullámú résszel készült Kiváló közép-és hoBszuhullámvétel mellett a nop bármely szakában helyiadó orőssÓRgol hozzák a legtávolabbi adóállomásokat is
— (Löwenfeld Lucián ügye a törvényszéken)
Ismertettük már Lajtai (Löwenfeld) Lucián nagykanizsai biztosítási tisztviselő ügyét, aki Czégény Károly államrendőrségi őrszemélyzet! parancs-nokot egy súlyos kijelentésével meg-sér\'ette. A nagykanizsai kir. járásbiró. ság Lajtai Luciánt akkor durva becsületsértésért. 80 pengő pénzbüntetésre nemfizetés esetén -10 napi Mzárásra ilélle. egyben kölelezto a perköltségek megfizetésére. Lajtai fellebbezett. Most volt ebben az ügyben a fellebbviteli tárgyalás a törvényszéken Makáry Vilmos elnöklete alatt. Az előadó biró is. mérlelte Lajtai Lucián levelét, amelyben ünnepélyesen bocsánatot kér Czégény Károly rendőrfelfigyelölől. A fellebbviteli biróság ezután jóváhagyta a kir. járásbíróság itélclét azzaf a módosítással,\': hogy nemfizetés esetén 20 napi elzárásra változtatják át a bün-lelésL \\
APRÓHIRDETÉSEK
Apróhirdetés dija vaj*rnap éi-Onnepnsp 10 Jiólg RO fillér, minden további nó 6 llllér, hétktonap 10 »i6lg 60 llllér, minden tovAbbl sió 4 llllér.
Autótaxit, bétautói, rendeljen garasból, vidékre és helyben, legolcsóbban. Telefon állomás : 544. Bojlor Klslaludy-ulca
7. sr.__2704
Intelligens lakótársat keresek háromszori étkezéssel, fűtéssel, világítással, esetleg azonnalra Is. Előnyös ár mellett. Clm a kiadóban. *
Ktltönbeiáralu butoroaott szoba
kiadó Szent Imre herceg-utca 7. »z alatt.
i/a tüzelővel 1 kályhával 2 szobát lUteni csak SJSrlel-fále ( szabadalmazott ff
cirkulftciós höszekrínnyel "•B
lehet. 500/0 lüzelőmeglakarltás ó^akod|on •Hány utánzatoktól. Kizárólag kapható: Sörlel vas- és festékkereskedésében, Schütz mellett. Ára: 6.—, 10.—, 15.— pengő.
Használt Jókarban levő lábaaákot vennék. Clm a kiadóban. 3989
Burgondirépát voazak. Fő ut 12.
gyógynerlér. *
KQIflnbejáratú bútorozott szoba kiadó Rozgonyl-utcfl 21. *
Kis vlllatalak Fenyvesen, álloménál eladó. .Üzlet* jeligére a kiadóba. •
Portást keresünk vidékre — gyermek, telen há/aipáit, lehetőleg kis nyugdíjjal — esetleg hadirokkant. Lukást, lútést, világítási, fizetést adunk. Részletes írásbeli ajánlatokat a kiadóhivatal továbbit. ♦
Eladó Hofher és Schrantz féle traktor, cséplóvel együtt, jó karban. Petőfi ut 52.
Kitdjit • laptulajdonos Közgazdasági S« (Jutenberg Nyomd* éa Délztlal LnpklatU Vállalata Nagykanizsán. F«t«lö« kladö i Zalai Károly. Intoruxban teleion; NaffyiíenlMs 78.
Rádió vétel bizalom dolga!
Megbízható
mSikás ládi
rádió és cslllár-Ozletében Fö-ut 5
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájává!, a csendes és közponli fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmanioxky-utca 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konfortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
— (Slesta Sanatórlum)
Budapest. I, Káth Oyörey-u. 5. a főváros egyik legldeálls^bban fekvő és orvosilag legtökéletesebben felszerelt gyógylntézeto. Bel- és Ideggyógyászat, sebészet, szülészet, nőgyógyászat, urolo-gla stb. Röntgen Kémiai és mlkros-koplal laboratórium. Eiektrocardio-graph (szivvizsgáló). Krógh-féle alap-anyagcsere vizsgáló készülék. Enteroc-leaner (bélfürdő). Modern vlzgyógyln-tózet. Orvosilag vozotett vlllanyüzomü konyha. Elsőrendű ellátás! 9700 négyszögöles park I Olcsó árak I
Pmlezze gyümölcsízt
lombhullás után
NEODENDRIN
(gyümölcsfa-karbolineummal)
Legújabb kutatások megállapították, hogy rovatok, levéltetvek ellen az öszi- és téllvéde-
kexés a leghatásosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mészkénlének rovarölő hatása alig van.
G ümölcsfa permetezőszerek beszerezhetők:
ORSZ&G JÓZSEF
mag,műtrágya, zsák, növényvédelmi-
szerek, gép stb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telefon 130.
Vendéglősök és borkimérők figyelmébe!
A feltűnő helyen kifüggesztésre rendelt és minden borkimérőre
kötelező 1936. évi
legújabb bortörvény-kivonat
elkészült és lapunk kiadóhivatalában kapható.
a Zalai közlöny
barátai
. zalai közlöny
hirdetőinél
vásárolnak /
II Zalai Közlöny RejUény-OllinpUiia
REITVÉNY-SZELVÉNY
Njom, • lafituUjdonos Kőzguildiigi Rt. Gutenberg Nyomda 6s BtaJ»i LaRkjudó VUlíta ktajrroy.MndíJtbaji Najyk*uiuA« (FtW4« üzUtv. Z«W K írolj.)
76- Évloly»m 258 srám N^ykanlig., 1030. november 11 szerda
Ari 12 nu.
ZALAI KÖZLÖNY

<• HiíIM.JMi Ha 1l ■
POLITIKAI NAPILAP
Felel5» szerkesztő: Barbarltm Lal
EISIUMW ár»; cg; Un t pca<« «• Mér. Sicikeultaifi la kúdttilnUli Metoa, 7t m.
A nyugalom szigete
A napokban azt olvastuk az egyik osztrák közéleti férfiú tollából, hogy Ausztriában a kormány uj ösz szetételö arra törekszik, hogy meg. teremtsék Európában a nyugalom szigetét. Milyen jól esik ezt a tö rekvést olvasva, azt konstatálni, hogy Magyarországon a közrend, a biztonság, a jogrend nyugalmai a tűrhető gazdasági és szociális ki« egyensulyozottság, a hatalom gyakorlásának tekintélyéivé, közállapotaink légköre már ré\\en megalapozta és valósággá tette azt törekvést, amelynek eredményeként nyugodtan hangoztathatjuk azt a nagy nemzeti értéket, amelyet ugy fogalmazhatunk meg: Magyarország a béke, rend és nyugalom oázisa.
Nyugodtan állithatjuk ezt, kiilö nősen a Darányi kormány működé-se óta, még a pártok közötti vi szonylalokban is, mert, bár a Göm. bös kormány idején is szinte ki. en^elkedett MíVgyarország az ö bé. kés és nyugalmi állapotával az európai államok horizontjából, még is a pártok közötti harcok elmér gesedésétöl gyakran kellett tarta nunk. Emlékezzünk csak vissz* azokra az időkre, amikor szinte nem múlt el ünnapnap vagy vasár, nap anélkül, hogy az ország vala-mely részében ne hangzott volna el erósebb ellenzéki támadás. Ennek a visszhangja erősen kiütközött a sajtóban is, ami bizony sok esete patéra szolgálta\'ott- alkalmat.
Milyen más a helyzet ina, amikor szinte azt kell éreznünk, hogy a nemzet minden rétege saz azokat képviselő pártok, csoportok, de a személyek is, úgyszólván feloldód t«k a közös nemzeti célkitűzések he Ijes irányú szolgálatában. Ismerve közvéleményünk hangulatát, bátran merjük állítani, hogy létrejött teljes egészében a nagy magyar kérdésekhez oly elmaradhatntlunul szűk síges egységes gondolko.Iás. Avagy nem erre valle Eckhardt Tibor kecskeméti b?széde, amelyben maga is elismeri, bQ-jy nem arra kell tö rekedni, hogy egymást legyőzzük, hiinem hogy egymást meggyőzni tudjuk. Az ilyen politika valóban megenyhíti a feszültséget, eltűnik a közélet teréről a harag és indulat, mert a pártok politikus 1 nyugodtan érintkezni tudnak egymással. Ez érintkezésük során szenvedélymen lesen előadhatják óhajtásaikat s már «abban a pillanatban, amikor \'•em. az elválasztó problémákat hegyezik ki egymással szemben, máris "dva van a bec-sü\'e\'es irányú, a köz. érdekel és a nemzet szempontjait szeni előtt tartó közéleti munka alapja.
A nemzeti közvélemény, amely mindig óhaj otta a közös magyar céikiiüzések megvalósítására az e\'ök összefogását, most örömmel konstatálhatja, hogy belpolitikánk-ban \'ezárult a szenvedélyesség ideje és Darányi Kálmán kinyitotta u megértő, a jóindulalu és békés
BeHin rokonszenvvel nézi a bécsi hármas-értekexletet, de nem küldött megfigyelőt
London felkéri Mussolinit, hogy közölje az angol kormánnyal a két ország viszonyára vonatkozó tervelt
i
Bécs, november 10
Kánya Kálmán külügyminiszter érkezését kedd estére várják. Kánya bécsi megérkezésével a szerdai na pon a bécsi nagyfontosságú tanács, kozások hete második fontos szaka szához érkezik. Szerdán délelőtt kezdődnek ugyanis a hármasértekezlet tanácskozásai Németország az értekezleten és tanácskozásokon nem vesz részt, még hivatalos meg figyelőt sem küldött, de Papén bé. esi német nagykövet állandóan érintkezésben lesz a külügyminiszterekkel és állandóan tájékoztatja magát a helyzetről. Ez bizonyítja, hogy Németország rokonszenvvel nézi a római blokk államainak hármas tanácskozását és külpolitikáját. Ciano gróf látogatása is erre enged következtetni.
Bécs, november 10 Ciano gróf olasz külügyminiszter
kedden délelőtt Bécsújhelyre uta zott, ahol megtekintette a katjonai akadémiát, a repülőteret, majd ebeden vett részt és látogatásokat lesz. Délután a hazafias arcvonal szervezeteinél tesz látogatást, este 6 órakor pedig újból folytatják a megkezdett tanácskozásokat.
Az angol-olasz közeledés
Angol kormánykörök - mint a lonc\'o ii sajtó jelenti meleg jóin dulattal fogadták Mussolini olasz miniszterelnök hétfői beszédét. a melvfcen uiabb megegyezést java sor a Földközi-tengeri nehézségek elsimitárára. A római angol nagy követ rövidesen utasítást kap, ho\'ry kérje fel Mussolinit, hogy a hétf.;;| beszédben cmli\'ett terv határozott körvonalait közölje az angol kor mánnyal. Ili ez megtörténik, Ciano gról valószínűié \' meghívást kap Londonba.
Utcáról-utcára folyik az aláaknázott Madrid elfoglalása
A védelmi bizottság Is elmenekült Madridból — A nemzetlek elvágták a Madrid-Valencia utvonalat Még nincs Itt az Idő a döntő támadásra — A szovjet-lisztek is elmenekültek Madridból
A nemzeti csapatok Madrid utcáin harcolnak. A vezetőség még nem látja elérkezettnek az időt a döntő támadásra. A felkelők a Manzana rez folyó hídjait mind elfoglalták és megszállva (ártják. Fran\'co kijelentése szerint csak akkor indítanak döntő támadást a város ellen, ha megszűnt a lesből való támadás mzélye. \' V
A vörös csapatok a városból való kivonulásuk előtt minden katonai szempontból fontos műszaki helyet megsemmi-
sítettek. A repülőterekzt aláaknáztak
és azi hiszik, hogy a főváros bel sejében is több helyen aknát helyeztek el. v \' \'
A felkelők lovasosztagai hétfőn e.Ivágták a Madrid és Valencia közti utvonalat és ezzel nagy csapást mér ek a vörösökre. A belvárosban lévő
vörösök utolsó menekülési lehetősége is megszűnt és Valenciából sem kophatnak már segítséget.
A nemzetiek folytatják az előre nyomulást Madrid utcáin, de csak óvatosan, utcáról utcára haladnak előre. Eddig megszállták a toledói ut északi részéig a külvárosokat, a király; palota kertjét, az északi pályaudvart, az egyetemi város, részi és a mezőgazdasági akadfr nda épületeit. .\' i
A statisztikusok számítása szerint a vörösök a polgárháború során 3R.00C halottat és 102 000 sebesültet vesztettek. A nemzeti csapatok \\ Madrid utcáin előrenyomulva elfogtak egy egész vörös századot.
A vörösök vallomásuk során elmondották, hogy a nemrég alakult vé delmi bizottság is elmenekült már Madridból és Huenzába helyezie át székhelyét. Az utóbbi napokban, mig a menekülés útját el nem zárták, mondották az elfogott vörösök igen sok szovjet tiszt elme neküll Madridból a lefoglalt magánautókon és motorkerékpárokon. A hangulat az egész városban erősen vörös-ellenes.
Tüntetések a budapesti egyetemtn
Budapest, no\\«ml>er 10
(Lapzártakor érkezett) A buda pest\' Tudomány Egyelem bölcsészet! karán ma délelőtt ismét tűn. tetések voltak A kaput betörték és a zsidó hallgatókat tettleg inzultál ták. A tüntetők ezután a múegye lem felé igyekeztek, de a rendőrség szétszórta őket.
Ujabb kommunista megmozdulást tettek ártalmatlanná
Budapest, november 10 fl^apzártakot érke/eltj A budapesti főkapitányság politikai csoportja uj kommunista megmozdulást lett ártalmatlanná. Vezetője Demény Pál fővárosi könyvkereskedő volt, akit már két izlien megbftntetti-k hasonló kommunista üzelmek miatt. Demény az ipari munkások kőzött igyekezett híveket szerezni a kommunizmusnak. A szociáldemokrata szakszervezeti tagok előtt tartott épen előadást, amikor a rendőrség emberei rajtaütöttek. Társaival együtt őrizeti*! vették.
szel.\'emü politika kapuit. Jólesik ta-pasztalnj, hogy a közös munkJu s -a megértő szellőm higgadtságát hang súlyozó politikának tényleg nagy sikere van. Amikor a legnagyobb ellenzéki párt vezére azt hirdeti, hogy nem legyőzni, hanem meg győzni kell egymást, ebből önként következik, mert ugyan mit lehat, ne mást kiolvasni a szavakból -- hogy az, aki a ve\'e szembenállót az erőszakos fellépés helyett meggyőzni igjekszik, az meggyőzhető Is.
A kritikát nem nélkülözheti sem. miféle közélet. Amint nincs lehetőség a komoly bírálatra, abban a pillanatban a cselekvő kéz a legnagyobb bizonytalanságban érezheti
mvgát. Valahogyan ugy, mint amikor valaki végehossza nélkül bes/él a telefonkagylóba, de soha váleszt nem kap. Nem a kritika ellen szólunk tehát akkor, amikor a legnagyobb örömünknek adunk kife jezcst amiatt, hogy végié megszü\'e lett a trianoni Magyarország köz éleiében az a politikai tónus, hogy amelyik renrlehengerel i, legyőzni, ki\'r tni.t. szóval : elpusztítani akarja az ellenlelet, hanem felvi\'ájositanl, megér.etni, meggyőzni. Vagyis : _ megnyerni
Ez; a politikai tónust Dará-iyiKál mán honoM\'otta meg s nem hajbó-kolástól vezérelve, hanem az igaz ság és a való helyzet feltárása okú
bó\' állítjuk róla, hogy a majQrar politikai élei egyik legnagyobb cselekedetét valósította, meg.
Az ilyen misszió vógrehajíásához nem elég a puszta jószándéku tö-rekvés. Születni kell erre. Az ember lényéből kejl fakadnia annak, hogy hitel és bizalmat tudjon nyerni Darányi Kálmánnak valóban szülelett tehetsége szolgáltatja azt a vonzási erőt, amellyel, úgyszólván alig tett valamit, s mégis létrehozta a munkaképes pártközi békességet.
Ebben a nyugalmi helyzetben biz vást tekinthetünk a nagyjelentőségű alkotmányjogi reformok bölcs meg oldása elé.
ZALAI KÖZLÖNY.
1936. november 11.
A gyomorfájás, gyomornyomás, bílíárpangáa, alhasi vérbőség, nagyfokú erjedés, rossz emésztés, fehér nyelvlepedék, kábultság, fülzúgás, halvány arcszín, migrén, kedvetlenség a természetes „Ferenc József keserűvíz használata által igen sok eselben hamarosan elm.ilik. Az orvosok ajánlják.
„A magyar ifjúság meglopottnak érzi magát, ha nem adnak nekiteret az érvényesülésre I"
Katolikus ügyek a Credo taggyűlésén
Vasárnap tartotta - novemberi tag gyűlését a Credo-szervezet P. Czirfusz Viktorin egyházi elnök vezetése alatt, a tagok nagyszámú részvételével.
Különös eseménye volt a gyűlés nek, hogy akkor mutatkozott be az >öreg« Credo-nak a Credo juven-tutis : a szellemi fiatalság, amely katolikus /és gazdasági alapon szervezkedik érdekeinek védelmére. P. Czirfusz Viktorin beszélt u mai kor hitellenességéröl, az ifjúság szo rnoru sorsáról. A magyar ifjúság — mondta meglopottnak érzi magát, ha nem engednek neki teret az érvényesülésre. A gyűlés melegen tüntetett az ifjú magyarság mellett és lelkesen éljenezte a Credo ujabb harci csapatát.
Szélig Lajos kifejtette a Credo ju ven ti tus célkitűzéseit. A márciusi ifjúság lelkesedésével és hevével beszelt a trianoni ifjú magyarság súlyos helyzetéről. Az ifjúság ma —. mondta a kísérletezések céltáblájává lön és ebben csuk a katolikus zászló nyújthat nekik védelmet és azért csatlakoznak a Katolikus Fronthoz. Viharos lelkesedés követte az iljuság szónokának szavait.
Dr. Wéber Elek kir. járásbiró, a Credo világi elnöke meleg szavakat intézett az Üjusági katolikus front-hoz. Ragyogó Szépségű beszédben üdvözölte az uj harcosokat és be. szélt a mai ifjúság problémájáról. Bejelentette, hogy ezentúl minden szerdán délután fél 5-tól fél 6-ig a plébánián lévő fogadószobában a katolikus néptitkárság mindenkinek bármilyen ügyben rendelkezésért áll.
Aradi Antal arról beszélt, hogy a ma embere nyíllal, kaszával éss egyebekkel keresi a boldogulását, a mely csak eltávolítja az emberiséget egymástól és a szakadékot még mélyebbé teszi. Katolikus kenyér, politikát követeit.
Több felszólalás után Gozdán Ernő, a Credo főtitkárának elöfldásá ban a taggyűlés magáévá tette a panaszt a hősi temető minden-szenieki ünnep-rendezése ügyében, majd kimondta, hogy megkeresi a vezetőség az iskolák i\'gazgatóít, hogy az iskolás ifjúságot a régi, hagyományos magyar köszöntéire oktassák az utcán és.miudenütt
A taggyűlés után a Credo juven tutis tisztelgett^ F Andreskn Feli cián ference&Jelkésznél, aki a Credo júvemutis egyházi vezetője.
Dr. Hajdú Gyula lemondott a Polgári Egylet elnökségéről
A választmány néni fogadta el a lemondást
A nagykanizsai Polgári Egylet, ez a 100 esztendőt túlélt, a város éleiében immár történelmi értékű és társadalmi jelentőségében ma is nagy fontosságú társas egyesület ujabb depresszióba került. A tagok égy része nincs megelégedve az Egylet működésével, amely főként n kaszinói élet szolgálatában áll, hanem mozgalmasabb programot szeretnének; életre kelteni. El\' is mentek dr. Hajdú Gyula elnökhöz és tudomására hozták elégedetlenségüket. Dr. Hajdú Gyula összehívta a választmányt és bejelentette az elnökségről való lemondását. Avá lasztmány természetesen egyhangú határozattal csorbítatlan bizalmáról biztosította az elnököt és a lemondást nem vette tudomásul. Az a vélemény alakult ugyanis ki a választmánynak mérsékeltebb fantáziával bíró többségében (s ina tagadhatat lanul nekik van igazuk 1), Irogy az idők és a gazdasági viszonyok nem alkalmasak kockázatos rendezések és társadalmi mozgalmak lebonyo-
lítására. A Polgári Egylet elsősorban kaszinó s etéren mindenben megfelel hivatásának. Hogy élénkebb vagy csendesebb a klub élet, ez nem a vezetőségen fordul meg, hanem azon, hogy a tagok milyen mértékben és milyen szeretettel látogatják a Polgári Egyletnek ma valóban méghitt, kellemes otthonát.
Szomorú jelenésg, hogy a Polgári Egylet taglétszáma megint erősen csökkenőben van. A tq^ok összes száma már csak 214. A folyó év* ben is 60 kilépést jelentettek már be és csak 14 az uj tagok száma. Ez a körülmény a Polgári Egylet anyagi egyensúlyát veszélyezteti.
Remélni kell azonban, hogy a város társadalma, megértéssel és igényeiben a viszonyok szabta le-heiőségekhez alkalmazkodva, nem fogja engedni, hogy Nagykanizsá. nqk ez a patinás, nemes veretű tár. sas intézménye megint olyan gondokba sodródjék, amelyek évszázados működés után létét veszélyeztethetnék.
Fegyelmit rendeltek el Dér Rezső ellen a kettős jegyzősége miatt
Azonnali hatállyal felfüggesztették a Keszthely-csei szeg-tomaji Jegyzőt
Az elmúlt napokban beszámoltunk arról a váratlan fordulatról, amely a keszthelyi vezetöjegyzöi állás betöltése körül keletkezett. Dér Re zsó ugyanis, mint megírtuk, bejelentelte felettes hatóságainak, hogy\' a keszthetyi állást elfoglalja.
A tengerikigyóvá nőtt ügy azonban egyre ujabb ós meglepőbb for. dulaiokkal szolgál. A járási föszol.
gabiró most fegyelmi eljárást rendeli el Dér Rezső ellen és azonnali ha>ííliyal felfüggesztette állásától. A fegyelmi okok között szerepel Dér kettős jegyzői állása is.
Dér Rezső felfüggeszlésének tartamára a közigazgatási hatóság dr. Balázs László hévizszentandrási se gédjegyzőt rendelte ki helyettesül, kj a cserszegtomaji jegyzői hivatalt
nagy választékban.
HSI ís ferflszouetek klvdld mlnffsesben
Legújabb cire cloque-és satinselymek. Szőrmékből dus választék.
SINGER Divaláruház.
Jutányos árak.
Jú minőségek.
n vármegyei számvevőség és a köz igazgatási hatóságok közbenjöttével már át is vette.
Keszthely sajtója az üggyel fog lalkozva, őszintén sajnálja, hogy ennyire fejlődtek a dolgok, mert - mint irja -- ez csak azt jelenti, hogy még hosszú ideig megoldat-Ián marad a keszthelyi vezetöjegy. zöi állás ügye.
A további fejlemények elé nagy érdeklődéssel tekint Keszthely tár sadalma.
Riirtaptot L
17 Kárpálhy Sándor (gordonka) és Polgár Tilxjr (zongora) Itachmaninov Szonátáját adja elő. — 17.40 Dr. Led* rer Emma előadása. — 18.10 A rádió szalonzenekara. — 19 A «Csak egy kis lánjtívan a világon• szerzőjének emlé. kezelő. I)r. Kerényl György felolvasási
- 20.10 Lengyel est. — 20 55. Buda. pesti Hangverseny Zenekar. — 22.15 Időjárásjelenlés. hirek. - 22.35 Hang. lemezek. — 23.10 Virány László jazi. zenekara játszik, üflthy László énekel
— 0.05 Hirek. Bud«pMt II.
17.15 A rádió szalonzenekara. 18.15 Mezőgazdasági félóra. — 19 Fra„. cla nyelvoktatás. — 19.35 I)r. Iíarasz-thy Jolán előadása. — 20.05 Hanglemezek. - 21.05 Hirek.
17.25 Lelt és finn dalok. — 20 kiolvasás lemezekkel és dalosai. -2220 Zlmlralist Efrcm hegedül. -23.20 Állástalanok zenekara.
Szerda
L
6-45 Torna. — Utána hanglemezek — 10 Hírek. — 10.20 Felolvasás. -10.45 Felolvasás. -- 1205 Orszá^s Postás Zenekar. - 12.30 Hirek. — 13.2<) Időjelzés, időjárásjelentés. — 13.30 Eugen Stepat orosz balalajkazenekara.
14.10 Hirek, árak. — HM5 Diákfélóra. — 16.45 Időjelzés, hirek.
17 Hanglemezek. — 17.40 Dilrói Mór csevegése. — 18.10 Cigányzene. — 19.03 Dr. Habán Jenő előadáso. — 1930 A/. Operaház előadása. «János vitéz.» Daljáték 3 felvonásban. — Az I. felv. után kb. 20.30 Hirek. — A II. íelv. után kl>. 21.40 Hirek. — Az előadás után kb. 22.45 Időjárásjelentés. — Majd cigányzene. — 23.30 Angol tánelemezek. — 0.05 Hirek.
HuriapMl II.
18.30 Olasz nyelvoktatás. — 19 Cigányzene. — 19.30 Székely Tibor eibe-szélése. — 20 A rádió szalonzenekara.
21.20 Hirek. — 21 45 Táncleinezek.
12 Könnyű zene. — 14 Haydn: 15. szimfónia lemezeken. — 16.05 Lemezek.
17.20 Dalok altra és zongorára. — 10.35 Szimfonikusok. — 21.45 A régi Deutschmcistcr fúvós zenekar játéka — 23.25* Wagner sclirunimeluégyes.
Saját érdekében és öröméro szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a
Kopiteln Bútoráruház őixl mUbutor-kiál-
lltáaát megtekinti, vételkényszer nélkül — Regenhardt U Rayoiann asztalnemük, törölközök lamét nagy választékban Singeméi.
I
Télikabátok
Bőrkabátok
fiuk, leányok, urak részére
nagy választékban:
Szomolúnyl áruházban
1936. november 11.
ZALAI KÖZLÖNY
Gárdonyi Géza
Ismeretlen levele az adókivető bizottsághoz
Gárdonyi Géza, a -halhatatlan magyar iró egyik Ismeretlen le-vele került napvilágra, amit annak idején az egri adókivető bizottság-hoz, intézett. Gárdonyinak ebből u hivatalos helyre Intézett levélből is ppinpás, finom humor szipor. kázik.
Krasznay Pál nagykanizsai rend-őrtanácsos, a nagykanizsai rendőrkapitányság vezetője, annak idején pénzügyi segé\'d titkár volt Egerben és a pénzügy igazgatóságtól lépett át a rendőrséghez. Mint pénzügyi litkár hivatalosan is érintkezett Gárdonyi Gézával, akit személye, sen ismert és tisztelt. A* egyik alkalommal Gárdonyi levelet intézett n* akkori*egri adókivető bizottsághoz, ami letárgyalt itván, ad ncla került. Krasznay s. titkár később kezéhez kapta a levelet és miután el volt intézve, azt mint ereklyét, magához vette és megőrizte. Iratai rendelésénél most előkerült Gárdonyi Géza l(J08-ban irt levele, amely voltaképen nem más, mint egy adófcl!el)l>ezés, de tartalmánál és humoránál fogVa
jellemző és érdekes. A levél szószeri nl a kővetkező:
.Tisztelt Adó-klvető bizottsági Adót fizetni életemnek mindenkor csendes gyönyörűsége volt Elvégre fenn kell tartani a hazát és kell, h^gy legyen miből megélnie a legelső magyar embernek is odafenn Wienben. En csupa hazafias lelkesedésből két elmen Is fizetek adót ■. a magamén és anyámén.
Tavaly azonban Önök csaknem megfosztottak ettől a kettős fizetés örömétől, amennyiben a fizetési lehetőséget közvetlen közelébe emelték a fizetési lehetetlenségnek. Kérem, hogy az idén ne folytassák ezt. Mert ha nagyobb számol vetnek kl reám, attól sem a haza nem virágzik erőtebben, sem Eger. Ellenben munkától elcsi gáiott derék végrehajtóink elkeserednek Önök ellen, hogy végezhetet-len ügyet Is rónak rájuk.
Kiváló tisztelettel Eger, 1908. jullus 27-én
Gárdonyi Géza s. k."
Krasznay rendőrlanácsos Gírdo-nyi levelét, a n*iga ismert jellegzetes apró betűs Írásával most a_ egri Gárdonyi.múzeumnak szándékozik beküldeni. Ahova való is.
Rnblnt főtanácsostól és 17 nyugalomba vonnlt mozdonyvezetőtől bncsnzott a
Nagykanizsa társadalma
Hétfőn este ünnepelte a nagykanizsai vasutnsság azokat a tagjait, akik a munka posztján már befejezték a vas-utas-pályát s most a nyugalom megérdemelt éveibe vonulnak vissza. Rnblnt Károly műszaki főtanácsost, a fűtőház volt főnökét ünnepelte a vas-utas-család és 17 mozdonyvezetőt ebből az alkalomból. A* ünnepből (amelyet a Nagykanizsái Mozdonyvezetők Qtl. hona rendezett, élén annak agilis és rátennolt elnökével. Horváth Istvánnal) a város társadalma is részt kért magának, ieléül annak az őszinte megbecsülésnek és összcforrotlsíVgnak, a melyben Nagykanizsa él a vasutasaival. Ott volt a város polgármestere, dr. Krátky István, dr. Hegyi Lajos főjegyző. P. Czlrfusz Viktorin plébános, Kelemen Ferenc bankigazgató, dr, Hajdú Gyula vármegyei tb. főügyész dr. Goda Lipót, dr." Fodor Aladár, dr. Diskal Imre. dr. N\'ey Hugó orvosok, dr. Hoch Oszkár ügyvéd, Tcutsch Gusztáv, a vasúti vezetők: Bartal Béla állomásfőnök, Kolos János íútőházi főnök, a vasúti tisztikar tagjai. Megérkeztek az országos és vidéki vasutas-küldöttek: Horváth István műszaki fő-tanácsos, a budapesti üzlclvezctőség osztályfőnöke, Tass János, a budai fűtőház főnöke, Somos Jenő, a Mozdonyvezetők Országos Szövetségének képviseletében, Cstökl János, a Moz-donyvezelők Országos Segélyző Egyletének gondnoka, a székesfehérvári és más állomások mozdonyvezetőinek küldöttei.
A 17 nyugalomba vonuló mozdonyvezető, ukik Rubint Károllyal egyetemben az ünneplés középpontjában álltak: Aucr Mátyás. Flachner Károly, Horváth Ferenc, Hoványl János, Józsa Jenő, Kanyar János, Károsi József, Knrucz István, Lőrincz János, Nyusz-tai Nándor, Reich Szilveszter, Rozs Ferenc, Ruskn Károly, Scheider Jó-zsef, Wolff Ernő, Honli Károly, Ha-lász Károly.
150 terítékes bankett keretében a Korona éttermében történt a szolgálatból távozók őszinte, lelkes liangu-latu ünneplése. Éjfélig ömlött a szivekből a szeretet sok szebbnél-szebb szava. 19 l>eszéd hangzott el. vala-mennyiből a megbecsülés é-s tisztelet melege sugárzott a kemény, becsületes szolgálatból pihenni Indulók felé.
Elsőnek Horváth István, a Moz-
donyvezetők Otthonának elnöke >üd-vözölte a vendégeket, Rubint Károly-nak átnyújtotta a Mozdonyvezetők Otthonának ajándékát, egy ezüst cigarettatárcát, a 17 mozdonyvezetőnek pedig egy-egy ezüstfogantyus sétabo-töt, bevésett monogrammal, szárnyas-kerékkel és a magyar koronával. (Régi. szép mozdonyvezető-szokás, hogy u nyudijba vonulók gyűrűi kaplak ilyenkor, a kanizsaiak azonban pár év óta — Rubint-öllot — sétabotot kapnak, mint a nyugdíjas-élet kedves szimbólumát.)
Horváth István főtanácsos a budapesti üzletvczctőség vontatási osztálya nevél>cn tolmácsolta elismerését és köszönetét Rubint főtanácsosnak és a 17 mozdonyvezetőnek odaadó szolgálataiért.
Kolos János fülőházi főnök méltatta Rubint Károly jó szivét, gondoskodá-sál. tolmácsolta az iránbi megnyílva, nuló hála érzését a gondjaira bízottak nevében, majd hangsúlyozta a moz. donyvezelők szorgalmas, lelkiismeretes, felelősségiclles munkáját és takarékos, becsületes életét.
ÉDES BÖZSI KÉM /
őszintén bánom, hogy nem jöttél be szombaton hozzánk, valamennyien örültünk már, hogy együtt tölthetjük ezt a két napot. Tökéletes programot állítottam össze számunkra, de hogy lekésteá a vonatot, Fló.ra nénivel mentem el Sohützék divatrevüj ére és ott sajnáltam legjobban, hogy nem láthattad azt a sok csodaszép estélyi ruhát, mit bemutattak. A képes hetilapok divattudósitá-saiban hányszor olvastunk vágyakozva nagyvárosi életről, hányszor mondtuk — milyen könnyű a fővárosi asszony oknak-leányoknak elegánsan, olcsón öltözködni, hisz a nagyváros annyi látnivalót nyújt a divat terén. A megvalósult álom volt az az óra, melyet Kchützéknél töltöttem: zsúfolt nézőtér, kellemes zene, — o bemutatott tollettek csudaszépek. Egy fekete ciré-ruha, tiszta reneszánsz stílusban tartva ragadta meg a figyelmemet, de elbájoló volt egy árvácskákkal díszített tüll báliruha is — a legelegánsabb pedig talán az az uszályos báli toilette, hosszú prémmel, szegett ujjakkal — a prém cape-szerüen is viselhető. Majd kedves táncruhák következtek, színpompás taftból — ezeknek az árát is megmondták. Hihetetlen, hogyan lehet ilyen ízléses, szép darabokat 30 pengő körüli árban elö-állitani .
Kiválasztottam magamnak egy fehér du-chi sse-lame ruhát, részedre is félretetettem két szép darabot, de arra kérlek, gyere be minél előbb, mert ugy látom, nagy az érdeklődés és azt hiszem, hamarosan elkapkodják az egész kollekciót.
Jlszontlátásrat
Szeretettel csókol MAMCID.
Somos Jenő az Országos Mozdony, vezető Szövetség nevében ismertette n mozdony vezetőségnek nemzeti és val láserkölésT alapon álló munkásságát.
üstöki János a Mozdonyvezetők Se. gélycgylele nevében szólalt fel.
Horváth István helyi elnök az érke-zelt üdvözléseket olvasta fel.
Rubint Károly kereíetlen szavakban mondott köszönetet az ünnep, lésért, visszahárítva az érdemeket a mozdonyvezetői karra.
Dr. Krátky István polgármester a meggyőződés lelkesedésével hajtotta meg az elismerés zászlaját a város közönsége nevében a.munka és kötelességteljesítés példaképei előtt, méltatva a vasutasság érdemeit és munkájuk jelentőségét a nemzeti és a városi közügyekben.
Bácsalmási rizling és kadar, Izsáki sárfehér, Jászberényi rizling, IVEajsai uradalmi rizling Kiskőrösi vegyes
50 litertől felfelé, hölcsönhordóban, előnyös árban kapható
Péter Hugó borkereskedőnél
P. Cirfusz Viklorln plébános az aranyszívű herceg kedves legendá. jábói kiindulva elismeréssel szólt a \\nagyar vasutasról, aki a legválságosabb időklseii is kitartott hazája és vallása mellett.
Kelemen Ferenc, a Nagykanizsai Takarék igazgatója Rubint Károlyt; mint intézete igazgatósági tagját és a vasutasságot, mint üzletfeleit köszöntötte, méltatva előbbinek a tiszta lelkiismereten alapuló derűs élet-látását és a magyar vasutas hangyaszorgalmú életét. \\
Aradi Aniai iiy- pályamester Rubini Károly érdemeit fej lette ki, derül keltve az ötletesen előadott rozsaszál-hasonlattal,
Balogh József intéző az állomás forgalmi osztálya nevében fojtette ki a vasút, a mozdonyvezetői kar szerepét az ország vérkeringésében.
Bánhidi László mozdonyvezető hósszas, nagy stiláris ki^szs)égről tanúskodó, tanulmánynak is beillő méltatásban ismertette a vasutasf életet a kezdéstől, a nyugdíjig, az országra zudult csapások közepette.
Bogáii István mozdonyvezető saját faragású rímekben mondott felköszöntőt.
Kurucz István az ünnepelt nyugdíjas kariársai nevében mondott köszönetet az elhangzottakért és mindazért a szeretetért, amiben az ünneplés alkalmából részük volt.
Auer Mátyás nyug. fömozdony. vezető a szolgálatban maradtakat buzdította a nyugalomba vonulók példájának követésére.
Somos Jenő a mozdonyvezetők asszonyait köszöntötte fel
Magasházi József a fütöszemély-zeí nevében fejezte ki jókívánságait a nyugalomba vonulóknak.
Törő József a szakmunkások üd. vözletét tolmácsolta. A beszédek sora ezzel - éjfél
ZALAI KÖZLÖNY
1986. november 11.
Őszi szövet- és selyemujdonságok
legdúsabb választéka
k,T,,e,ben Kirschner Divatáruházban
volt már - befejeződött. A fehér aszstalok derűs, meleg, családias hangulata ve\'.te át ezután a főszerepet.
EMLÉKEZTETŐ*)
Movewber 14.
FrontharcoBtea 9 órakor a Koronában. November 15.
Llceális előadás a városházán 6-kor Barbartts Lajos.
Uramonyok Kongregációjának teája 7 órakor a lohértoreniben.
Kereskedelmi Alkalmazottak piknikje a Koronában.
Nove«b»r 22.
Liccális előadás a városházán 6-kor Gazdag Ferenc. November 29.
Liccális előadás a városházán 6-kor Kelomen Ferenc. December 5-4.
Keretztény Jótékony Nőegylet kará-o«onyi vájára az Iparos szókházban.
•) E rovatban minden rendezís egyszeri közlése (2 sorig) 30 fillér.
Nnotár: November 11. szerda. Rom. kat. Márton pk. Protestáns Márton. Izr. Mark
hó 26.
Gyógyszertári étjeit szolgálat e hó 15-ltt a Merkly-Belus gyógyszertár és a ktskanlzsal gyógyszertár.
Gőxfilrdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután kedden egész nap nöknok).
Szerdán és csütörtökön
a Magyar Világhiradó elejétől végig
GÖMBÖS GYULA TEMETÉSÉVEL
foglalkozik.
Egy vándorló artista elvágta a nyakát a Sas-vendéglőben
Családi perpatvar a szesz miatt, Öngyilkosság a családi perpatvar miatt
Az élet senkinek sem osztogatja kétkézzel a jólétet, de különösen nyomorúságos életük van a vándorló artistáknak. Egy ilyen artista álli:ott be tegnap a nagykanizsai Sas vendéglőbe, hogy olt produkálja magát. Les Józsefnek hívják az artistát, 28 éves, szigetvári születésű, állandó lakhelye nincs, vándorol faluról falura és ebben társa felesége is.
Hétfőn délután, nem tudni mi ok bó\', Les megunta a földi életet, vagy a túlságos borfogyasztás vál lőtt ki benne oktalan életfilozófiát, - bicskával átvágta nyakán az ere
ket. Állítólag családi perpatvar idéz le elő az öngyilkosságot, a per. ■patvar oka viszont a szesz túlhajtott élvere\'e volt, mert Les bizony alaposan felöntött a garatra, mielőtt a halálba ment volna. Súlyos álla. pótban került a kórházba, de álla poia nem életveszélyes. Bánata azon ban nagy tehet, mert a kórházi ágyon is aziránt érdeklődött, hogy milyen magas az ablak. Nehogy ki. ugorjék, e ;ész éjjei két ápoló őrizte. A családi béke sem állhalott náluk erős iákon, mert a feleség ked. den délig nem érdeklődött a kór házban, hogy éle méij a férje.
A keritéslécen keresztül szúrták agyon a keszthelyi halőrt
Éjszakai borozgatás után történt a gyilkosság
Vasárnapi számunkban a nagyka. njzsai ügyészséghez érkezett rövid telefonjelentés alapján beszámoltunk arról, hogy Keszthelyen minap gyilkosság történt. Az eset részié leiről/aztylnHbblakban számolunk be Pál Sándor keszthelyi lakos la kásán többen iddogáltak egyik este, ott volt többek között Marl/on György halőr és Nagy Lajos kömü-vessegéd is feleségével. Nagyék éjfél után 1 & 2 óra között indultak haza, nemsokára azonban Marton György negyedmagával utánuk ment és megtámadta őket. A tul erő Nagy Lajost legyűrte, földreteperték és ütni-verni kezdték. Nagy, amikor nagynehezen kiszabadi\'otta
magát, visszaszaladt Pál házába és bereteszelte maga mögött az ajtót. Martonék ide is utánuk jöttek és be akarták törni a kaput. Nagy Lajos- ekkor felkapott egy konyhakést és a kerités létei között ki szúrt. Szerencsétlenségére a kés Marion György mellébe halolt és megsértette a tüdőt is. A vérében összeesett ember elvette n-bará!ok kedvét is a további veszekedéstől, egy rövid létrára fektették Mariont és megindultak vele a kórházba, segileni azonban már nem lehetett rajt, Marton belehalt sérülésébe.
A királyi ügyészség elrendelte a holttest felboncolását és Na^y La joc őrizetbevételét.
Érdekes számok
A kormány a mult tavasszal kötelezővé tette a mezőgazdasági ingatlanok és üzemek összeírását. Elkészült már a kert- és rétgazdálkodásra vonatkozó statisztika. A gazdasági növények termésátlaga a kertekben rendes körülmények kő. zött jóval nagyobb, mint a szántó, földeken. A burgonyánál több, mint 100 százalékkal" a tengerinél 88, a görögdinnyénél 20.6, a sárgadiny-nyénél 13, a esalamádénál 34.8, a lucernánál 29, a babnál 44, a borsónál 26 4, a paprikánál 26.5. a fejeskáposztánál 36.9, a paradicsomnál 4.9, a salátánál 40.1, oz uborká nái 27.4 százalékkal haladja meg a szántóföldön termett termények átlagtermését. Mindössze a vörös, hagyma, zöldpaprika, a magnak való borsó és a magnak való bab termelhető szántóföldön jobb termésátlaggal. A rétgazdálkodásra vonatkozó statjszlika szerint 1935 ben a rétterület 1,089.660 kat. holdra terjedt s ennek 46.9 síáza-lék<- a Dunántulra esik.
Kedvező fordulat az olasz marhakivitelben
Az olaszok a maximálást rendszer ben lényeges enyhítéseket léptetnek életbe. A kedvező kilátásokhoz hozzájárul az a körülmény, hogy a jugoszláviai marhakivitel nem bi zonyull veszélyes konkurrenciának. A nagyobb ko ikurrenciát jelentő román kiviteltől egyelőre nem kell Uy-janynk, ugy hogy hamarosan in. tenzivien megindul marhaexportunk Olaszország felé. Egyébként novem
Séta ókori Egyptomban
Irta: dr. Kováei-Sebo.tény Tibor 10
Szigorú szabályok, amelyeket szinte kivétel nélkül, minden alkotáson egyformán megtalálunk. Szabályok, nme, lyek iiz ókori egyptomi művészetet minden más nép képzőművészetétől elválasztanak.
A szikla templom falain végighaladva. a beléjük vésett domborműve, ken egymástól elhatárolt mezőnyöket Utunk. Egy-egy mezőnyben egy .egy királyi óletjelenct kap őrök emlékezést. Emberi, állati alakok, növények, tárgyak sokasága, különösképen elhelyez-ve térben, távlatban s ugy, amint a mezőny olvasásra kínálkozik, Jobbról, balra haladtunkban. A mezőny főhelye a bal sarok. Ott a fáraó óriás alakja, amint harcba veti magát, vagy lép, áll vagy ül, minden cselben tekintetét jobbra fordítva, a jobbról feléje tartó, hol fegyve résen küzdő, hol alázatosan főt hajló vagy éppen főidre Ixmiló apró termetű ellenség, avagy szolgák felé. Az egymással szemben álló nagy királyi alak s kicsiny méielü nép. állatok. tárgyak, nem távlatol, hanein értéket, jelentőséget, azoknak arányát fejezik ki. A távlatot az egymás \'fölötti
rétegültség adja meg. S miként az író egy-egy alakjának lelki s testi karakterét a részletekl>en fedi fői. éppen ugy lesz az ecsettel vagy a vésővei\'iró krónikás is.
Arcot szerinte az oldal nézet éles vonásai jellemeznek. Az arc tehát profilt kell mutasson. Igen ám, de az arcon a szem a legbeszédesebb, tehát egy vonalnyi torzítás s azzaí mind a kél szem láthatóvá válik. Vállat tzerinlo éppen annak szélessége jelleme/, azt tehát szemben nézve adja meg, inig karok, felső test, lábszárak, lábak c.sak oldalnézetben jellemzők. A férfiakat övig fedő kötényke, — az már más. A | ráncok játékát csak a szemben néző tudja értékelni. Viszont az övcsatt, akár cs«k a pusztán hagyott köldök, csak ugy hat jellemzően, ha azl a művész keze oldalnézetbe állllja. A női alakok azonban, a nyak kisebb-nagyobb kivágásától eltekintve, lábig felőltözöltck. Hogy ennek ellenére is hivalkodnak idomaikkal, csak annak köszönhető, hogy ruhájuk anyaga szorosan simul a testükhöz. Mozgást, emóciót a karok, lábak fejeznek ki. de minden esetben a kép belső oldalán fekvők. A kép áttetsző egyöntetűségét nem zavarhatja meg mellső oldalon fekvő végtagok metsző vonala. Ezért hat ránk olyan
különösen az egyik .mezőny mozgást mulató gulyája, a széjien iveit szarvak elől nézetlxm, míg fej, test, lábak egy oldalt mutatnak. A kép l>clső oldalán fekvő első és hátsó lábaikkal egyszerre lépnek előre az állatok. — A tómegha-lásra egészen különleges módszert látunk: Emlx ■rek, állatok sokaságát a szorosan egymás mellé vésett alakok elnyúló sora mutatja. A méreteikben, vonásaikban teljesen egyek, a tipust kifejező s egy oldalukat mulató ala-kok, fej fej mellett, test test mellett, mint valami egymagas hullám vonulnak előre s lui nem férnek el cgysor-ban, fejük felett uj sort vág ki a véső a szikla falból. Asztalok, rajtuk lévő ajándék tárgyak, mindmegannyian a maguk karakterisztikumál fedik fel. Asztal az oldalnézet néhány vonalát kúpja s rajta minden tárgy jellemzően elhelyezve, mint a nyakláncok is, álló helyzetben, szemben a nézővel. Emilt egyik mezőnyben díszesen felcicomá-zott bárka bal csúcsán áll a fáraó hatalmas alakja. Szinte kétkedően nézzük a képet, miként viszik a Nilus habjain tova a parányi evezősök evező csapásai ezt az aránytalan, számukra tul nagy, a fáraó alakjához tul kicsiny alkotmányt.
írás ez. vésővel írott (óriás a,iaku
krónika, egy" ■dicsőséges fejedelem halhatatlan történetéről, amely elkísér bennünket egészen a szentek szentélyé, hez, a sziklába vágott fülkéhez. Annak legmélyén várja az eleven szikla húsból kivágott kokirály nagy csendessé-gébcíl az idők teljességét. Az Idő azonban kegyetlen. Futó utján maga clőtl kerget éveket. évszázakUt s a megújulás fényessége helyett sötét fátyolával mindinkább bevonja a történelem egét.
Mintha válasz lenne gondolatainkra; — amint újból kilépünk a szikla templom bejárója elé, a lenyugvó nap ulolsó sugaraival integet felénk, intő jel ez nekünk, sietnünk kell, egy napra szabott időnk lejárt. A hfls estében künnt a Nilus vize fölött áll gépünk, a szellem-gép. Egy ulolsó pillantás még ókori Egyptom földjére — aztán a motorok búgva megindulnak s a gép felkap velünk, fel a magasba.
Alig egy pillanat s már bucsut is kell vennünk egy napi sétánk kedves kísérőjétől, öreg Herodotos barátunktól; nyugodt álmainak békés folytatását kívánva. Még a gondolat Is meg-áll bennünk, amint újra csak tovább vágtat velünk a gép. amint visszaröpít évezredek rohanva tünő silvárvány országútján. Viasza, a valóság sivár Jelenébe. (Vége)

1936. november II
BAUI KÖZLÖK*
Kombinált szoba:
1 komb. szekrény
1 rekamier
2 fotel 2 szék
1 asztal
1 hangulatlámpa
380.-,
pengő.
ebédlő berendezés:
1 kredenc 1 vitrin 1 tálaló 1 asztal 6 szék
530.-, 61- 1-
pengő.
2 szekrény 2 ágy
2 éjjeli szekrény
I toilette
Hálószobák:
! Szép kivitelű dióteli hálók:
170 - pengőtől j p 300, l,
Őszi lakberendezési kiállítás!
KOPSTEIN BUTORÁRUHÁZ
ber végére a magyar olasz áru^ forgalomban fontos változások várhatók. Olaszország állítólag áttér a kötött gazdálkodásra és a magyar sznrvasmarh»k|vitel tekintetében az egykézrendszert vették tervbe.
A baromfi-piacok
általában változatlanok. A felhoza-tül még mindig alatta van a más években ilyenkor szokásos felhoza tálnak és ennek megfelelően az árak erősen tartottak. A belföldi szükséglet veszi fel a kínálat legnagyobb részét és exportra alig kerül valami, miután a külföldi árak nem konveniálnak. Németország felé a kivitel még mindig teljesen szüne. tei, Angliába, Ausztriába és Olasz országba minimális mennyiség ke rü. kivitelre. A belföldi bevásárlási árak a következők : élő csirke kg ként l 1.15, tyúk 1 105, kacsa 1.10-1.15, liba 1%10-H25, pulyka 1-1.10 P. _
Burgonya-export és zsákkérdés
Minthogy minőségi burgonyaex-porlot rinfusa berakott burgonyával lebonyoliiani nem lehet, sürgősen megoldandó a zsák-kérdés. Korai burgonyát pl. nem is lehet másképp szállítani, csak zsákokban^ sőt a wieni piac, ahova kivitelünk csak fejlődhet, ragaszkodik a 33 kg. befogadóképességű zsákokhoz, ame. lyekből 1 drbot a gazdaság 50 fillérért kap, ugy, hogy 100 kg. korai burgonyának a csomagolásához szükséges zsák 1.50 P-t tesz ki. Kamaránk - exportburgonya-terinelő gazdaságok panasza alapján - megkereste a földmüvelésügyi miniszte. riumpt és a Külkereskedelmi Hiva-
talt, hogy 1. terjesztessék ki a vámelőjegyzési eljárás a burgonyás zsákokra is mely esetben előzetes tőkebefektetés nélkül, feláron lehetne az exportpiacrói töltés végett behozni, 2. amennyiben ez nem menne, legalább engedtessék meg, hogy a belföldön gyártott és itt beszerzett zsákokat egyszeri kiszállítás. után legalább egyszer, vagy kétszer vámmentesen lehessen visszahozni és ujbó* megtöltve exportálni.
Magyar babot keresnek Spanyolországba
Amint a Magkiviíeii Iroda közli, a folyó gazdasági évre az eddig megállapított "25 vagon mustárma-
gon kívül Németországba még 10
vagon szállitható. A folyó gazdasági évre német viszonylatban megájla-pilott 25 vagon csillagfürt-kontingensen kivül még 20 vagon szállít ható. Egy nagy Iranciaországi cég Spanyolországba szállítandó 250 vagon fehérbab vásárlása Iránt ér. deklődik Magyarorázágon.
400 gazdasági előadás
A földmüvelésügyi miniszler fede zelet bocsátott rendelkezésére a mezőgazdasági kamaráknak kamaránként 40 -40 tiz-tlz előadásos téli gazdasági tanfolyam rendezésére. Mosi folynak az élőkészitö munká. latok a 40 tanfolyam helyének megállapítására.
DOROGI Brikett
KISTERENYEI
házhoz szállítja
SZEN X
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE:
Varsányi Pál
Telefon 226. Zrinyi Miklós-utca 32.
— (Rendkívüli városi kOzgyOlés)
Nagykanizsa város képviselőtestülete valószintileg hétfőn délután rendkívüli közgyűlést tart, amelyen több folyó ügy kerül tárgyalásra. A pénzügyi bizottság előreláthatólag a hét végén ül össze. ;
— (A Muraközi Szövetség)
felbuzdulva a műit évad előadássorozatának sikerén, folytatni jdvánja Muraköz megismertetésére vonatkozó előadásait. Az első előadás november 12-én eslo 0 órai kezdettel a TES* üléstermében lesz. Elnöki megnyitó^ mond dr. Csury Jenő társelnök, min. tanácsos. Bevezetőt mond l\'tdóczy Zadravccz István disiclnők, felszentelt püspök. A Csáktornyái Zrinyi vár múltja és jelene. Ismerteti Zrinyi Ká roly ny. tanítóképző int. igazgató A legközelebbi előadás december 10-én lesz.
— (A város elbocsátotta Rosta Józsefet)
\'Megírtuk, hogy Rosta Józsof városi alkalmazott, aki a- város gazdaságában leljesilelt szolgálatot, a törvényszék 4 rendbeli lopásért négy havi fogházra ítélte. A város most elbocsátotta Rostát a szolgálatból
= Iparoskör vidám ieaeslje november hó 14-én, szombaton.
— (Az idegenlégióba szökött?)
Nemrégen egy nagykanizsai Iparos mester különélő feleségétől mcgszőkótl aunak 17 esztendős fia. Hetek multak el azóta és nem sikerűit a fiút megtalálni. A jelek arra mutatnak, hogy a négy középiskolát vóg/ctt fiatalember az idegenlégióba szökött. Az esetet jelentették a nagykanizsai árvaszéknei^
BALA! ÜOZLOWY
1936. november 11
Székrekedésnél és emésztést
xavaroknál reggel éhgyomorra egy , pohár természetes „Ferenc József peserüvlz a tápcsatornát alaposan kitisztítja, a vérkeringést megélénkíti s kellemes közérzetet és fokozott (Netkedvel teremt. — Az orvosok :H|ániják.
Két nagykanizsai fellebbezés a klsgyQlési választások ellen
A legutóbbi zalai kisgyülés-választás körtl országos viszonylatban is feltámadt a politikai érdeklődés, unnak ellenére, hogy nom « politika győzött escu a választáson, hanem a Nagy-kanlzsa—Zalaegerszeg rivalitáinak felhasználású. \'
Nagykanizsáról, mint előrelátható volt, megfellebbezték a választást. Két fellebbezést már be Is adtak hivatalosan s vfilószinü, hogy a batáridőig egyéb fellebbezések is gyarapítani fogják Zala kisgyűlés! választásának utó-gondjait. _____
— NOiruha iiSvetct legolcsóbban nálunk vásárolhat. SchUtz.
— (Patkánymérget evett)
özvegy Demeter Jó/sefné Németh Katalin eszteregnyci Inkos még az őszi qjérirtás alkalmával arzénből és liszt bői készölt irtószert kapott az egér-irtások céljaira. Ugylátszik Demeterné nem tudott a veszedelmes dologgal elég elővigyázatosan bánni, valahogyan n gyomrába került az arzénbői, ugy hogy a szegény asszony napról-napra rosszabbul lett és most behozták a nagykanizsai közkórházija, ahol nyomban ápolás alá vették. A kórház jelen-,telte az esetet a \'rendőrségnek, ahonnan ttz egvik tisztviselő kiszállt De-raeterné kihallgatására. /
t— Felsőkereskedelmi Iskolai fotma-rmkák™ alkalmas szövetek nagyon olcsón kaphatók Sohütznél.
— Talpraesett válaax. Két asszony szapult egy harmadlkat: „Szomszédasszony, megint u] ruhát vett, miből ?" A harmadik: Használjon szomszédasz-szony Is Franck kávépótlékkal fűszerezett Knelpp rnalátakávét, nagy cíésze tejjel és cukorral egytltt 3 fillér - akkor majd Jut is, marad Isi"
— Női 6» férfi aiSvat maradékok Jó méretekben Singeméi.
— (Kutya, bor, bicska)
Már ereje van az uj bornak és ezért egyre gyakoribbak a szőlőlréfcyl verekedések. Jgy történt a tóls&rdahelyl Kálmán-hegyen is. J\'roszonyák Márton 30 éves tót szerda helyi legény együtt Iddogált Varga Rémus gazdával annak pincéjében. Később betért Serczei Jó-zsef falubeli legény is egy kutyávul. A kulya elbujt és amikor Serczei egy pohár leőbltéscl után indulni akart, a plncebeliek azt állították, hogy a kutya már előre ment. Amikor Serczei miVtfs megtalálta u pincélxm a kutyát, annyira feldühödött, hogy bicsk\'át rántva rátámadt Proszonyákrn. Lefogták, amire kijelentette, hogy nem akar bántani senkit, esak rájuk akart ijeszteni. Alig engedték el Serezeit, az mégis nekiugrott Proszonyáknak és ugy megszúr-kálla, hogy a kanizsai kórházba kellett szállítani.
— Na folejt.o «11 Nálunk nemcsak nöl télikabátot, hanoin anyagot lp vásárolhat. SchUtr-.
Szerdán és csütörtökön
a Magyar Világhiradó elejétől végig
GÖMBÖS GYULA TEMETÉSÉVEL
foglalkozik.
Városi Mozgó. Szerdán éa csCIOrlgkOn I
Joaaaph Schmidt, ar aranyhangu énekes érdekes filmje
Kacagj Balazzo
Szerepelnek még a lilmen: Oltó Wallburg, FeHx Bressart
FÉWYES KÍSÉRŐ MŰSOR I_
Előadások kezdete hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 kor. - Köznap az elaö előadás filléres
Felesége halála miatt lelt öngyilkos a hahóil kegyszerárus
Keddi számunkban jelentettük, hogy Mlhák János a keszthelyi motoros elé vetette magát amely n nagyrécsei állomás közelében lefejezte,
Dr. Rá ez Gyula, u nagykanizsai rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője a megindult nyomozás során megállapította, hogy o szerencsétlen ember foglalkozására nézve kegyszer, árusiló és Uahólon lakik. Megállapította a nyomozás azt is. hogy a szerencsétlen ember tettét azért követe cl, mert felesége nemrégen u kórházban meghalt. Ez a körülmény, valnmint ne\' ez anyagi helyzetéből származó gondjai annyira elkeserítették, hogy a Nagykanizsáról induló niotoros vonat elé vcleUe nuyfát. Az öngyilkos hozzátartozói ma jöttek be Nagykani. zsára és eltemet letéve iránt intézkedtek.
— (Elgázolta a bicikli)
a kerkaszentmiklósi Kniányos Pali 8 éves cigánygyereket, aki az apja után ment ,s nem vei te észre a közeledő kerékpárt. A kis cigánygyerek kurtörésekkcl és. l>elsö sérülésekkel súlyos állapotban került a kani/s il kór házba. A gázoló kerékpáros ellen, aki tovább száguldolt. megindult az eljárás.
— Nfl aljakra alkalmas sima ós sohot-tls szövetek Schütznól.
— Dlvatoa fűxgönyanyajtok, SZŐnye- j gek düs választékban Singeméi.
MmdU m SMraOnk, JMUW»- ,
Halálos szerelem.. ■
\' 1 Bécs, november 10 Budapestről nemrég helyezték Bécsbe Varga Gyula banktisztviselői. A banktisztviselő 16 éves Frida Revü leánya rövidesen bcieszcrcett Wejner János 18 éves pincértanoncba. A szülők természetesen ellenezték a dolgot, amire y fiatal pár hétfőn este az egyik pécs melletti kis* szállodába ment és ott felakasztották magukat. Mindketten meghallak. Leveliikben azt Írják, hogy sze reími bánatuk miatt mentek a halálba. _
14 rendőr megsebesült egy kommunista tüntetésen
Saint.Denis, november 10 A kommunisták a városi színházban nagygyűlést tartottak és amikor annak végeztével kivonullak az utcára, rendőrök álllak sorfalat, nehogy rendzavarás történjék. A kommunisták egyik eso|>ortjn ennek ellenére áttörte a rendőri kordont, amiből heves verekedés támadt. A harcok során 11 rendőr súlyosan megsebesült. Több kommunistát letarthattak.
Mf.cDonald elájult
London, november 10 MacDonnld vo\'.t angol miniszter elnök, aki h.\'tfőn este vacsoránál elájult, az éjszakát nyugodtan töl tölte és állapota reggelre javult.
LOTAKAROK
LEGOLCSÓBBAN
HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél.
_ lálakarákst wliwantta anyaggal buvonunk.
Rádió vétel bizaSom dolga!
Megbízható
mfirkás m
rádió és csillár-üzletében Fő-ut 5
ID 6
Hűvösebb!
Prognózis: Mérsékelt délnyugati szél, sok helyen újból eső, éjjeli ködképződés, a hő kissé csökken.
APRÓHIRDETÉSEK
10 sióig 6u llllér, mlndon további s
4 (Ulti,
Autótaxit, bérautót, rendeljen garage-ból, vidékre éi helyben, legolcsóbban. Te-lefon-álloinás : B44. Bojtor Klslaludy-utca
71_sr!__2704
Falkérafnak mindazok, akiket a Phönlx Biztosító Intézet életbiztosítási dl|-ért beperel\', lelentkezxtnek sneidán, e hó 11 én délelótt 11-12 között e lap kiadó hivatalában.
KülOnheJáratu butoroxott axobo
kiadó Szent Imre hgjceg-utca 7. sz alatt.
i/a tüzelővel 1 kályhával 2 szobát fűteni
:sak SÖrlel-félo £ sxabadaliaaxolt
cirkulációs böszekrénnyel TBB
lehet. ÖOO\'o lüielómeg!akarltás Ó.akodiou ailány utániatoktól. Kizárólag kapható: Wrl.l vii- t» leftikkereikedéífben, ScIBtr melleit. Ara: 6.—, 10.—, 15— pengó
Generál Javítóit oldatot.... motor.
k.rékpár iiloín eladó. Ciengery-ut
Ul áramvon.la. kényelmes autótaxit leiiállltolt viteldíjéit Kaufmann Manónál rendel|en. Teielonállomáa: 8-82. 30«i
H.unáll ruhái veuak íi eladok, hl váira tutihoz megyek. Márkus, Király utca 31. 3(72
Pogányvárl ^iíS^-Jl1;
Iltaraa tételben In. Pogányvár! fehér 40 fillér. Pogányvár! rizling SO fillér. GRU88 KÁROLY
Batthyány-utca 26. SS72
b fám at áácifoitáifa#l j
mart
az anyagcserét szabályozza, a fejlődést elAaegltl, csontlejlesztő, étvágygerjesztő, a hizlalást megkönnyíti, a lesintu ást meggátolja. 2 kg., 6 kg. 6» 50 kg-oa nárit.| 1«4I. n.iott oaomagoiAaban kapbató:
orszAg József
mag, műtrágya, növényvédelmi szerek, gép,zsák, stb. keieBkedésóben
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. Csak gyárilag leólmozott csomagolásban vásároljon Futor-t! A valódi Futor kimérve nem kapható I
Kudja * laptulajdonoa Közgazdasági fel. dutenberg Nyomda éa Uélzalai Lapldndé Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadót Zalai Károly. Intertuban telelőn i Naavk»nl*n» 71*
Nyom. • laptutajdeno* Kózgazdas^i
Rt. Gutenberg Nyerni és Vélzaiai Lapkádé Vállata kóajvayauUáJifcan N^gyluuaaúa (íMelős üzUtv. »Üaá ttraly.)
76 > Évfolyam 259 szám ———
Nagykanizsa, 193«. november 12 csütörtök
a™ 12 mi.
ZALAI KÖZLÖNY
JucrfceariM*
*• kftKttfcirataái PM k a
POLITIKAI NAPILAP
FeJdö» szerkesztő: Barbarlts Lajos
Elölnek ár.: egv b4ra 2 peari 49 HIU SccrkMzt&^fi ** kfcMhhrataU *ldo«. 7S. i
A nagy vizeken lul
Amikor Roosevelt első izben el foglal la az elnöki széket, uj gazda, sági politikát hirdetett. Kereseti lehetőséget, több jövedelmet Ígért a dolgozók millióinak és munkát a munkanélküli százezreknek. Az intézkedések nem várattak sokáig magukra. Végigéltük a dollár le értékelését, a nagyipar megrendsza-hályozását, a munkaidő rendezését, a mezőgazdasági termények árfoko-zását, a farir.er tömegek megsegité. sét. És amikor ezek az intézkedések napvilágot láttak, amikor ugy gon. dolta az egész világ, hogy az intéz, kedések nyomán keletkezett zíirza var hullámai elülnek, feleiiKlte ttf takozö szavát a szövetségi törvény, szik, amely a nagyipari érdekeltségek panaszra megkötötte Roosevelt száguldó akaratának kerekét.
És at\'/ói a perctől kezdve, amikor elhangzott az itélet, amely oly nagy örömet keltett a nagyipar és nagytőke érdekeltségeinél, Roosevelt arra készült fel, hogy az ujabb elnökválasztás alkalmával kicserélhesse a szövetségi törvényszék tagjait sa. ját embereivel. Most, az uj válasz táskor Roosevelt hatalmas politikai diadala a polgári gondolkozás és a polgári élet h italmas diadala. Mert mit kiván Roosevelt ? Jólétet mindenki számára. Fokozott jövedelmet a munkásnak, kispolgárnak és földművesnek Korlá\'ozott munkaidőt és részesedést a vállalkozás jövedel méből azoknak, akik ezt a jövedel met létrehozzák A nagyipar és nagy tőke hatalmának lecsökkentését oly mértékre, amely az állam érdekei vei. A túlzott mamut jövedelmek cs mamutvagyonok megadóztatását A háborús fegyverkezés állami ellen őrzését és állami kezelését. Köz munkák megindítását, az árszinvo n<ii emelését és ehhez mérten a mezőgazdaság állami megsegítését, a munkaképtelenek és öregek tá mogatását. De mennyi és mennyi pontja van még annak a tervnek, amely polgári alapon kívánja a kor kívánalmait az amerikai élet terén bevezetni. Ez az akarat, ez a vissza nem rettenő és meg nem félemlít hetó akarat az, amely diadalra segítette Rooseveltet. Ez az akarat az, amely magához láncolta Ame rika minden józan lakóját, hogy megakadályozza népe romlását, hogy eltávolítsa a vörös vészedéi met, amely Moszkva ügynökei ré. ven ott set\'enkedik a hatalmas USA városaiban mindenfelé. De Ame rika munkásai, Amerika dolgozó "épe átlátta, hogy elnöki kezében jobb helyen vilii a gyeplő, belátta Amerika minden polgára, hogy cS!\'k a komoly nemzeti eszme, a polgári elképzelés szerinti kiegyen-Illés bjztositju a jövőt. Es itt mattolt kőzik meg Roosevelt igazi nngysá Ennél a meggyőzésnél, ennjél igazi diadalnál lépett be a világ történelem aranylapjára az elnök, n>ert jóakaratával, segíteni akaró intézkedéseivel meggyőzte népét és
A vasúti bevágásban a motoros-hajtány belerohant egy pályakocsiba
Egy budapesti mérnök ós egy nagykanizsai vonal-felvigyázó megsebesült, a többi utas sértetlen maradt
Szerdán délelőtt könnyen végze. tessé válható szerencsétlenség tör. tént a nagykanizsai 611 es számú vasúti őrház közeléken. A nagyka. nizsai pályaudvarról kifutott egy motoroshajtány, hogy a vasúti vonalai bejárja. A hajtányon Pósa Jenő vasúti mérnök (Budapest), Szolkovi Károly vonalfelvigyázó és négy más vasutas ült. A pályatesten akkor még erős volt a köd, így nem vettek észre, hogy ellenkező irányból egy pályakocsi jön velük szem ben. amelyben négy vasutas foglalt helyei. Ugy látszik a pályakocsi utasai s2m látták^ hogy egyazon sjnpáron hajtanak előre, m?rt a koradélelőtti sürü köd nem enge dett messzebbre kilátást. így tör-
tént, hogy a Viktória téglagyár alatt a mo oroshajtány és a pályakocsi összeütközött egymással. A nagy erővel összefutó két vasúti alkalmatosság kidobta a benne lévőket és nagy ívben a sinek melett terült ei Pósa Jenő mérnök, aki lábát tör. le, míg Szolkovi Károly válltörést szenvedett. A többiek többé kevésb-be erős zúzódások árán menekültek megy egy végzetes szerencsétlenségtől. Nyomban telefonáltak dr. Ney Hugó pály "orvosnak, aki csakhamar megjelent a helyszínen és az első orvosi segélyt nyújtotta a sebesülteknek. Azonnal megérkezett a mentőautó Is, amely Pósa mérnököt és Szolkovi Károlyt beszállította a tyizkórház sebészeti osztályára. A
vasúti őrség telefonértesítésére a rendőrkapitányság tisztviselői ki. szálltak a szerencsétlenség szlnhe. lyére.
A hajtány teljesen összezuzódott és megrongálódott a pályakocsí is
A rendőrség szigorú vizsgálatot indít, kit terhel a felelősség 9 könyi nyen végzetessé válható szerencsét lenségért és főleg nem történt e gon datlanság valaki részéről.
A déli órákban a vasút részéről is bizottság szállt kl a vizsgálat lefolytatása végett.
Lapzártakor arról értesülünk, hogy a két sebesült állapota kielégítő.
Sem restauráció, sem a római egyexmény kiterjesztése nem kerül szóba Bécsben
Ma délután megkezdték a három külügyminiszter tanácskozását
Bécs, november 11 Szerda délelőtt 10 órakor a Minoriták templomában ünnepélyes szentmise volt Vik\'or Emánuel szü letésnapja alkalmából. Az ünnepé lyes istentisztelten megjelent Ciano olasz és Kánya Kálmán magyar külügyminiszter is kíséretével. Dél elötl 11 órakor Kánya Kálmán fel kereste Schmidt Guido külügyminiszteri államtitkárt cs Schuschnigg kancellárt. Ezután Miklas elnöknél let\' látogatást, aki fél 2 órakor vjllágreggelit adott a magyar és olasz vendegek tiszzteietére.
A hivatalos tanácskozások dél utár fél 4 órakor kezdődtek. A há rom külügyminiszter a tanácskozá. rol\' során cs>knem minden idősze rü kérdést megbeszél és így a mai l>onyolult európai politikai helyzet ben nem is lehet minden kérdést és problémát külön felsorolni Min deneielie megemlítjük, how a ta náiskozáiok során a következő fő kérdések kerülnek megvitatásra :
1 a három állam népszövetségi álláspontja,
2 a Népszövetség reformja,
3. Magyarországnak és Auszlriá
nak az abesszin kérdésben mutatott magatartása a Népszövetség előtt, 4. a spanyol helyzet és a lo\'seviz-mus veszélye,
6 fon os szerepet játszanak a gazdasági kérdések is, igy elsösor. ban a három ország kölcsönös áru cseréjének kimélyitése.
Nem ke:\'ü! s óba a tanácskozáso kon a i ón ai egyezmény kiterjeszté. $e valame\'y n;.\'i3 államra, továbbá sem állásfo\'.;la!lr,, sem nyilatkozat rem hungrlk el az osztrák trón visz-sz; á! i áfával kapcsolatos kérdések, ról
Az anarchisták felgyújtották a madridi kirá!yi palotát
Madrid, november 11 Az anarchisták minden törekvés) az, hogy a városból való kivonulásuk előtt e\'v\'>uszt|\'sák a királyi pa lotál. Ez a törekvésük ugylátszik sikerült is. mert éjfél f-lé hatalmas lángnyelvek csaptak fel az épület bői.
A nemzetiek az éjszaka folytatták előrenyomulásukat és ismét zsákmá-
nyoltak egy oroszgyártmányu csata kocsi!. Ez már a 16 ik Ilyen orosz-gcpkocSí.
Madridban az éjszaka több helyen tü/ támadt. Az államtanács épületé nek közelében is kigyulladt egy épület, ahol szintén a madridi ható. ságok székelnek. A feleklök repülő gépei az éjszaka 16 mázsa bombái szórlak le a vörös csapatok madridi
állásaira. Illetékes helyen ugy tudják, hogy ez a Madrid elleni végső rohan: bevezetése
Llnno UV or ok klje\'entette, hogy minden jó\' halad, Madrid voltakép [jer. már az övék, csak a hadsereg összevonására várnak, hogy meg kezdjék a döntő rohamot. Madrid mondotta a tábornok — már nem áhhat sokáig ellent.
megmentelte a halalmas USA-t a rombolástól, a vörös veszedelem, tői. Amerika szabad ga-dasági éle tet fog továbbra is élni. Amerika elvágta a felforgatók útját, Amerika eggyé forrott öss/e a polgári elgondolásban.
Felforgatás, forradalom, polgárháború és vérontás nélkül, csupán békés eszközökkel kiegyenlitett.\' Roosevelt az ellentéteket és k|kt»
szöböli most már a nagyipar és nagytőke félelmes hatalmát. A bé kés és /pegértő munkát nyújtja Amerika n:pének. Az nnerlkal nép határtalan bi\'.almával Indul el má sodik elnöks^e utján, hc^jy életté varázsolja az elképzelést, hogy való és élő tartalommal töltse meg a tervet. Milliók és milliók bizal ma, ragaszkodása cs szeretele ki. séri a Fehér Házba, hogy befejezze
azt a munkát, amiben megakadályozta egy bírói testület. Ezt az utolsó akadályt is elhárította most útjából, kíváncsian várja tehát a világ Roosevelt rendelkezéseit. Re. méljük, hogy a roosevelti politika diadala maga után vonja az egész világon a megértő polgári gazda, sági berendezkeJés jólétet ígérő d|:<dalát.
ZALAI KÖZLÖNY.
1936. november 12
A gyomorfájás, gyomornyomás, bélsárpangás, alhasi vérbőség, nagyfokú erjedés, rossz emésztés, fehér nyelviepedék, kábultság, fülzúgás, halvány arcszín, migrén, kedvetlenség a természetei „Ferenc József" keserűvíz használata által igen sok esetben hamarosan elmúlik. Az orvosi világ azért nyilatkozik a legnagvobb elismeréssel a magyar Ferenc József vízről, mert hatása izgékony belrend-szerű egyéneknél is megbízható és rendkivüi enyhe.
Szerda
17 Hanglemezek. — 17.40 Ditrói Mór csevegése. — 18.10 Cigányzene. — 10.05 Dr. Habán Jenő előadása. — 1930 Az Operaház előadása. .János vitéz.» Daljáték 3 felvonásban. — Ai I. felv. után kb. 20.30 Hirek. — A II. felv. után kb. 21.40 Hirek. — Az előadás után kb. 22.45 Időjárásjelentés. — Majd cigány-zene. — 23.30 Angol tánclemeíek. — 0.03 Hirek.
Iludaperf II.
18.30 Olasz nyelvoktatás. — 19 Cl-gányzenc. — 19.30 Székely Tibor élbe-szélése. — 20 A rádió szalonzenekara. — 21.20 Hirek. — 21 45 Tánclemezek.
17.20 Dalok altra és zongorára. — 19.35 Szimfonikusok. — 21.45 A régi Deutschmeister fúvós *cncknr játéka
— 23.25 Wagner Sclirammelnégyes.
Csütörtök
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hirek. — 10.20 .Szlárjizetésck és tiszteletdijak egykor és m<J&*> Irta: Gráf Ernő. (Felolvasás.) — 10.45 Felolvasás. — 12.05 Hanglemezek. — 12 30 Hirek. — 13.20 Időjelzés, időjárásjelentés. — 13.30 Cigányzene. — 14.40 Hirek, árak. — 10.15 Végh Istvánná előadása. — 16.45 Időjelzés, hirek.
17 Konyhakertészcti rádiótanfolyam.
— 17.30 A rádió szalonzenekara. — 18.15 Királdi-Králik Akos előadása. — 18.30 Kertész Lajos énekel. — 19 «A nagy ötlet.* Vikám bonyodalmak egy helyszíni közvetítés körül "hét képben.
— 20.45 A 24 tagu cigánygyeiek zene. kar. — 21.35 Hirek, időjárásjelentés. — 21.35 Haydn-korabeli kamarazeneszámok. — 23 A Hcinemann jazz-zenekar játszik, Dobis Vilmos énekei. — 0.05 Hirek.
Bndapert II.
17 Dr. Nagy Sarolta előadása. — 18.15 A rádióiszalonzenekara. — 18.35 Angol nyelvoktatás. — 19.10 A 2. hon-védgyalogezrcd zenekara. — 20.35 Hirek, versenyeredmények.
B*e«.
12 Állástalanok zenekara, könnyű ze. ne. — 14 Erb tenor. — 16 Egykor divatos dalok lemezeken.
17.05 Dalok. — 17.30 Rusy zongora művésznő játéka. — 18.20 Claus szop. rán. — 19.40 Shakespeare: Dráma. — 22.20 Leymo dal- és áriaestje. — 23.10 Jazz.
— Bátorokban a Kopsteln-cég vezet Modern mlntatermelben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kodvező fizetési feltételek mellett
Az alispán visszavonta a keszthelyi jegyző felfüggesztését, de a fegyelmi megindult ellene
Megírta a Zalai Közlöny a keszthelyi jegyző-üggyel kapcsolatban, hogy a főszolgabíró Dér Rezső cser szeglomaji és keszthelyi jegyzőt felfüggesztette állásától és fegyelmi vizsgálatot rendelt el ellene. Mint most értesülünk, Bödy Zoltán alis-
pán a felfüggesztő határozatot ha. tálytalanitotta, de a fegyelmi eljárást megindította Dér Rezső ellen. Dr. Balázs Lajos hévizszentandrási segédjegyzö igy Cserszegtomaj helyett Nemestördemicra ment Szabó Antal körjegyző helyettesítésére.
Borzalmas kegyetlenséggel megölte az apósát
A gyilkos belenyugodott az életfogytiglani fegyházbüntetésbe
Annakidején a Zalai Közlöny részletesen beszámolt arról a bestiális gyilkosságról, amellyel Kurucz Lajos magyai egresi gazda meggyilkolta apósát, Puskás Feienoet.
Kurucz, amikor elvette Puskás Iá-nyát, egy ideig jól élt vele, de az. ulán ütni, verni kezdte, ugy, hogy az asszzony elköltözött, majd később el is vált tőle. Kurucz másod, szor is megnősült, de ez a házassága sem sikerült. Mindezekért apósát, Puskás Ferencet okolta és elhatározta, hogy megöli. Egy izben vett is 10 oentigramm morfiumot, azt apósa borába öntötte, de az ember nem halt bele. Szeptember 28-án aztán újból kicsalta a* szőlőbe, ott leitatta és a magával vitt kula. páccsal agyonverte. .A gyilkosság a pincében történt, de hogy Kuruca azt a látszatot keltse, hogy apósát a szőlőben ölték meg, zacskót húzott apósa fejére, hogy a vért felfogja, nyakára köieleí kötött és kihúzta a szőlők közé. OÍT>|/SnÖsta a vért és a véres vizet a holttest mellé öntötte, mintha ott vérzett volna el.
A most megtartott főtárgyaláson Kurucz beismerte, hogy előre meg. fon:olt szándékkal ölte meg apósát. A tanuk is igazolták, hogy Kurucz züllött életet élt, ami csak súlyos bitotta bűnét.
A kaposvári törvényszék életfogytiglani fegyházra ítélte. Az ítéletbe Kurucz belenyugodott, így az jog erőssé vált.
Prognózis: Élénk délnyugati nyugati szél, nyugat felöl elvonuló felhők. Holnap több helyen eső, a magasabb hegyekén esetleg hó. A hőmérséklet kissé osökken. — Éjjel elsősorban a keleti megyékben gyenge talajmenti fagy.
nagy választékban.
Hfil és férflszQuetek kiudlú mlnfiséfiben
Legújabb cire cloque-és satinselymek. Szőrmékből dus választék.
SiNGER Divaláruház.
Jutányos árak. Jó minőségek.
Rovatvezető: Dr. Dévalná, Erd6«
Estélyi ruhacsodák
November hónapja tele van esté. lyiruha gondokkal. Most már\'megkezdődnek lassanként a meghívások, estélyek, színházi premiei>ek, migyobb vacsorák, szóval ez az a pifianat, amikor az elegáns asszony nak feltétlenül egy uj estélyiruhá-
ró- kell gondoskodnia, vagy a régit sürgősen átalakítania, részben saját, de főleg a barátnők miatt.
Alkalmam volt az elmúlt napokban egypár olyan szép toilettet lámi, egyszerűt, de mégis egyszerűségében elegánsát, hogy azokat kénytelen vagyok ide leimi szíves felhasználás céljából
Az egyiket egy vigszinházi pie. mieren láttam egy.k legszebb szőke grófnénkon. A ruha fekete muszlinbársony volt, egész földig érő, térdig levurrott, onnan kiugró szoknyával. A bluz eleje két széles reverrel ékeskedett és négy nagy slrassgombbal. Ujja nem volt, hanem a vállak kicsit szélesebbek voltak a szokottnál és ez alkotta a vállat. A háta teljésen megvolt bársonyból, csupán a ruha két ol. dalán hiányzott anyag és itt volt azonban a ruha pikantériája, mert kétoldalon a tesi tenyérnyit látszott. Csuda sexepilles ruha.
A másik egy ugyancsak fekete sitiin volt, nagyon alkalmas különben átalakításra. Tehát figyelem i Srég vágott szoknya, egészen hosz-szu, egészen trikószerüen ölelte a testet. A derék elöl a nyakba két spiccben jött lel, amelyen keresztül volt frész muszlinbársony szalag fűzve, ez vezetődött át a vállon és a háion, csípőben átcsavarva, elől volt megkötve, hosszan lelógva a hason. Szóval világosabban : háta^ válla nem volt, csak ez a frész bársony alkotta azokat. Szép hátú hölgyek előnyben !
Az estélyiruha megválasztásánál szerintem sokkal nagyobb körültekintéssel kell eljárnunk, mint minden másnál. Ugyanis estélyiruhá egy, de legíeljebb kettő van egy tisztes polgári asszony garderobjá-bun. Legjobb, ha van egy kis és egy nagy estélyiruhánk.
Ha van tavalyról egy fekete satin ruhánk, vagy egy finomabb selymünk, alakítsuk át egy dekoltált, elegáns nagy estélyiruhára (kinek milyen dekoltázst engedélyez a férj !) és vegyünk egy ujat. Ez lehet fekete is, de legyen inkább fémszálas anyag. Ez most nagyon diva. tos és nagyon szép is. Semmi disz nem kell rá, mert magüban az anyag nagyon pompőz. Lehet egy elöl csavart blúzt csinálni, természetesen ujja és háta nélkül. ,
Az estélyiruha nem tévesztendő össze a--báliruhával. A báliruha mindig világos, fodros.bodros, mig az estélyi sötétebb, komolyabb, zártabb és sjmább vonalú.
Nagyon ajánlhatom estélyiruha beruházkodás előtt álló hölgy-
i
Télikabátok
Bőrkabátok
fiuk, leányok, urak részére
nagy választókban:
Szomolőnyi áruházban
D
193Í. november 12
ZALAI KÖZLÖNY
Városi Mozgú. Szerdán ás csütörtökön
a Magyar Világhiradé elejétől végig
Gömbös Gyula temetésével
foglalkozik.
Előadások 5, 7, 9 árakor.
Az 5 órai előadás filléres.
olvasóimnak, hogy ha már venni akarnak, vásároljanak gyupjuoslp két erre a célra. Mopedig csinál tassák egész hosszan, gondolatnyi! lehel hátul kicsit hosszabb a szók nya, egész sirr.án, hosszu, szűk uj jakkal, hátul mily. spicces kivágás sal, alatta satln. vagy oiré kombiné val. Nem ragaszkodunk a feke> szinhez, hanem egy száp halvány lila csipke is lehet. Kunéi divatosai) bal ugy sem lehe\'e k\'?Dz?lni fis jő vöre, hu nem lesz divat, be lehet nyugodtan festeni. Ne tegyünk rá más diszt, mint egy árnyalattal sö tétebb lila bársony, hosszan lelógó övet, vagy az övbe betűzött színes virág arraíiiiementet. Ha pedig fcke térié esnék á választásunk, akkor is fekete bársony övvel diszitsük és egy kis strass tüt tehetünk bele, vagy virágot.
Estélyiruhánál fontos, hogy az anyagot és a díszeket esti világos ságnál válasszuk ki, mert mégis másként mutat egy asszony estélyi ben, mint a nappali komissiózás közben. i
Dlvatposta
Margit. Egy frész angóra ruhát ajánlok egészen angolos fazonban. A nyak legyen elől egészen z\'árt, fcliaj-tolt körgallérral, hosszu sonka ujjakkal. kél ujjnyi széles övvel, melynek egyik oldalára akasszon egy nagyold) zscl>cl. tarsoly szerűt, amibe egy muss. lin zsebkendőt illesszen. De szép lenn-.\' egy fáradt rózsaszín angóra ruha is bordó bársony begyűrt sállal és I övvel. Üdvözlet.
Teréz. Fekele ruhája nagyon szép lesz, ha a szoknya fekele satin lesz tfs a dereka gyapjú csipke, sesslis bluz. zal. Csak egy nagy sirass brosst vegyen rá. üdvözlet.
Kisláng. Középkék ruhájára kössön, vagy horgoljon egy fehér angóra nya kat, akár bubis, akár körgallér formájában. Ezt nem keli mindig mosnia, mégsem piszkolódik annyira, mint a többi fehér. Nagyon szép les*, nyu-godtun viselheti irodába. Üdvözlet.
70 millió holland forint örökség és a kanizsai Holtzer-család
Nagykanizsára ugylátszík rámo solygoit a szerencse. Vagy leg alább is a szerencse reménycsíllai g«i felragyogott némelyik felett Csak minap számoltunk be arról, hogy a déláfriklai Récsei örökség várományosai között vannak nagyka njzsai rokonok is, amikor most uj boi hasonló hirröl kell beszámol nunk. Újból egy kanizsai családot >kerülget* hatalmas örökség
Negyven évvel ezelőtt történt ugyanis, hogy Eger környékéről, a német cseh határról Batáviába vándorolt ki Holtzer Hermann. Szorgalmas munkával nagy vagyont gjüjtött és most halálhírével együtt megérkezett kinn élő feleségének feleségének felhívása is, amelyben a »voIl monarchia területén, ismeretlen helyen élö« rokonait keresi.
Holtzer Sámuel nyugállomány! százados egyik őse ez a Ho\'.tzer Hermann, aki 70 millió holland .0 rintoi hagyott hátra azzal a kikő téssel, hogy ennek fele kinn éló feleségéé, másik fele pedig az ö I legközelebbi rokonaié.
A Holtzeroknak ebből az ágál>ól a monarchia területén három csa Iád él. Egyik a nagykanizsai Holt zer Sámuel, akinek fia, Holtzer Jó zsef, a Zalai Közlöny sportrovatve zetője. A másik család, Holtzer Ti vadar gyáros és bankár, Szeged_n él, mig a harmadik az esztergonv megyei Ocskón. Az ocskói Ho\'.tzer Sándor földbin\'okos.
A végrende/et részletei még nem érkeztek meg és ezért nem tudni, hogy n kikötött vagyonrész a há. rom Holtzer család közül melyiket illeti.
A budapesti lapokban a szabiid kai és kolozsvári lapok híradása nyomán az a hir jelent meg, ho.-íy boldog örökölök a nagykanizsai Holtzerok, egyik pesti lapban »in.
84.7% pengő az Izr. hitközség költségvetése
Most állították össze á nagykani zsai izr. hi!község jövő évi költség előirányzatát, amit a közgyűlés va* sárnap délelőtt tárgyal. A költség előirányzat 84.794 pengő. (Az idei 80.458 pengő volt) Fedezet erre 47.680 pengő, (a folyó évi 48.780 pengő volt.) Mint bevételi többlei szerepel az iskolaépület haszon bóre. A számszerű eltolódások vol Iáképpen csak könyvelés-technikai változások, eltérés valójában na gyon kievés van a folyó és a jövő év előirányzata között. Adóból fe dezendő volt a folyó évben 36.655 pengő, a jövő évben 37.555, tehát a különbség ezer pengő. Jótékony ságra és kultuszra 36000 pengőt irányoztak elő, amiben a hitoktatás 1800 P, a személyzeti kiadás 20.500 pengő. Az elemi isko\'.áru 8000 pen. gői irányoztak elő.
lerjut 1s je\'ent meg Holtzer Sámuel, lel, aki azonban kijelentette, hogy nála senki e/-ügyben nem járt, sem kinek nem nyilatkozott, de nem is nyilatkozhatott, hisz még ők maguk íf cs;ik nyomoznak és az anyaköny vi okiratok megszerzésén fáradoz nok. A kanizsai Holzer család egyik tagje a filléressel Budapesten járt cs számtalan gratulációt volt kénytelen elhárítani.
Munkatársunk beszélt Hotaer Jó. zseffel, aki kijelentette, hogy a fenti örökség valóban léíezik, de ^gye-lőre titok, hogy a három Holtzer család közül melyik kapja meg. A csehországi iratok beszerzése nagy nehézségbe ütközik és ezért csak az idő fogja kielégíteni az ők és a család többi tagjainak kiváncsiságát.
A szerencse forgandó, a sorssze. szélyes, nem lehetetlen tehát, hogy a közel jövőben két kanizsai csaíá. dot tesz boldoggá a nem vár örökség, de természetesen eziek a remények ugyanugy köddé is válhatnak.
Ma van az első vita-délután
Az Irodalmi és Művészeti Kör mn, szerdán délután 6 órakor ren dezi első idal vlta-délutánját. A vita szemléltető lesz és minden kultunembert érdekel. Arról lesz szó, hogy a vita során megmagya rázzr az előadó (Antal József festő művész) a modern festői látás mi-beniétét, általában a festészet mai ui. irányát.
Hogy a vita ne csak elvont elmé. leii téren mozogjon, a Kör a vita-délutánt a kiállítás helyiségében rendezi, ahol a szemléltetésre is azonnal alkalom van.
A vlta.délutánok látogatása díjtalan. A vitában minden arra meg. hivotf részt vehet. (:)
DOROGI Brikett
KISTERENYEI
ST C N hé.hox
t C 11 a azAllstja
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKEPVISELETE:
Varsányi Pál
Telefon 226. Zrínyi Miklós-utca 32.
Több mint tiz évet töltött börtönökben
A keszthelyi helyszerző betörője a törvény előtt
Nemrégen Keszthelyen Singer Sándor helyszerző lakásába éjszaka valaki betört. Sárral benyomta a lakás ablakát, amelyen át bemászott és a szekrényből különféle ruha nemüeket, ékszert, stb. zsákmányolt, majc\' ugy, ahogy jött. az ablakon át távozott." A keszthelyi csendőrség csakhamar kinyomozta a tettest Pintér Géza pincér, hadirokkant személyében, aki be is vallotta tettét. Kihallgatása alkalmával azzal védekezett, hogy állásban \\olt. mivel azonban a csendőrség mindig érdeklődött utána,\' ebből a főnöke megtudta, hogy büntetett előéletű éa azért elbocsátotta. Állás és kereset nélkül volt, egyik keze nehezen használható, át van lőve. nem tudott elhelyezkedni és Igy követte e! a betörést. Nagyon bánta a tettét. A csendőrség beszállította a nagykanizsai kir. ügyészségre-
MqsI volt ebben az ügy!>en a büntető főtárgyalás a Makáry.tanács előtt. Pintér itt is töredelmesen bevallott mindent, elmondta, mit lo potl és kinek adta el a lopott tárgyakat. Az ékszereket Budapesten adta el.
Nacionáléjának felvé\'eb alatt ki-tünt, hogy Pintér alaposan ismeri a magyarországi börtönviszonyokat, tiz évnél többet töltött! fegyházakban, börtönökén, még a katonai fogságot is megismert?. Igy minden ^kelléke FokS7orosm meg volt ahhoz, hogy szigorított dolojghjázba utalják. Pintér kérte a bíróságot, hogy soha nem fo-,\' többé lopni, még" javulni törekszik, ne büntessék tul. szigorúan. Védője, dr. Ponván La jo: is erre az álláspontra helyezkedett, mondván, hogy " törvénynek az az intenciója, hogy ne csak megtorolja a megbántott jogrendet, ha nem jnvitsa is a bűnöst, ezt a le-hetőséget kérte a vádlott számára. A törvényszék is erre az álláspontra helyezkedett, még egyszer módot akarván adni Pintérnek a javulás ra és azért nem szigorított dolog házat alkalmazott vele szemben, hanem üzletszerűen elkövetett lopás bűntettében mondotta őt ki bűnösnek és ezért két és fél évi felházzal és öt évi jogfosztással sújtotta. A biróság figye\'e nbe vette o töredelmét és a fennforgó körülményeket. Az Ítélet jogerős.
»» Nffiruha szövetet legolcsóbban nálunk vásárolhat Schütz.
*
ÍALAI KOZLOHY
1936. november 12.
■egépfll Balatonfenyvesen a beton partvédelem
Balalonfenyves, november 11 Népes gyűlést tartott Balatonfeny vesen a balatonfenyvesi partvédelmi érdekeltség Földváry Miksa m. kir. erdőigazgató, fürdőegyesületi elnök elnöklete alatt Többak hozzá szólása után a kőzgyülcs egyhangú lag megszavazta a\' beton partvéde lem megépítését. Az első szakaszt, mely az inkey telep előtt, az ár mentesítő csatornától a Máriautcai közös strandig terűt el, a jövő nyá ron fogják épi\'eni. A további sza. kaszok folytatólagosan készülnek el. Alkalmunk volt betekinteni az épi\'endő nagyszerű vasbeton j>art védömü terveibe : a terv szerint a cca 3 km. hosszú vasbeton part védömü olykép készül, hogy min den cc« 300 nvre egy félkör alakú, vízbe benyúló s.randtorület lesz homok (s naofürdőzés részére épitve. A parti séiányt villanyvilágítással, padokkal. parkírozással látják el és kilássa Badacsony, Szigliget festcl ^panorámájára nyílik. Balatonfenyves ez?el az elhatározásával óriási lépést tett a fejlődés utján és a legelső fürdőhelyek k\'5:é lesz sorolható.
mim
A teherhalár-ellenfirzö bizottság Dlése
Szerdán d u nagykanizsai
vá:osh;\'i;:án összeült a védett gaz dák te\'-orhiitár-eilenörzú bizottsága dr. Hajdú Cyu\'a tb. vármegyei tiszil Mgyitz ellUi\'e.\'c. alalt. A tanács koui;on a kincstárt dr. Molnár Szi lárd pén-ttsyl:,\'»igat6sági tllkái képviselte. A bizottság több kani zsa! vOdctt gazda tehcrhutár te wáfi.:- ával fo-1\'..ikozik. A tárgya Iáé: csiUíiriökön iolytalják
Elkerül a mázsaház a felsőtemplom mellől
A katolikus kulturházhQz 60.000, a református paplakhoz 10.000 pengd városi hozzájárulást kérnek
A nagykanizsai városi képviselőtes. tületet a napokban közgyűlésre hívja össze a polgármester. Lehet, hogy már ez elé a kö/gyiílé-s elé kél kérelem is kerül, amelyek mindegyike a valláskultusz szolgálatában került a városi ügyök tárgyaló asztalára. A két kérelem és az azokban foglalt tervek ogyl>en örvendetes (amijeiéi annak az elevenen buzgó vallási életnek, ami Nagykanj-zsán áthatja a társadalom minden ré-lejé\'.
Az egyik kérelmet a katolikus egy-házközség szándékozik benyújtani. Ebben utal az egyházközség arra, hogy éppen a legnagyobb létszámú katoli-kusságnak nincs megfelelő kultur-eélo-kai szolgáló helyisége Nagykanizsán. Amilyen örvendetes, hogy minden fe-lekezelnek vall kullur-otthona, ép|>en olyan szükséges, hogy mielőbb legyen a katolikus egyházközségnek is. lízt a célt akarja elérni a kanizsai katolikus kullurház létesítésére kidolgozott ter. vezet. Az egyliázközség most azt kéri a várostól, hogy ennek a kultúrháznak költségeihez 60.000 pengővol járuljon I hozzá.
Ugyanekkor a nagykanizsai református egyházközség kérelme is várja sorra kerülését, ami most már valószínűleg
meg is történik. Ebben — mint annak idején jelentettük — az egyházközség 10.000 pengő hozzájárulást kór a város tói, hogy az uj református templom mellett a tervezett paplakot és iskolát felépíthessék. Ezzel 11 r formátusok szép kanizsai temploma teljessé válna és 11 körülötte kiképzett tér is teljesebben gyarapítaná a város külső képét. .
Hogy az említett építkezések városi támogatása milyen mértékben történik, afelett először a pénzügyi bizottság, majd a városi képviselőtestület, mindenekfelett pedig a város kasszája fesz a döntő tényező.
Általános öröm fogja kiséml Nagykanizsán azt a bejelentésünket, hogy a mázsaházat most már valószínűleg rövid időn belül elviszik a felsőtemp lom mellől. Erre ,enged következtetni a polgármester intézkedése, amellyel elrendelte, hogy a város műszaki hivatala sürgősen készítse el a templom I mellett\' mázsaház áthelyezésének terveit és költségvetését. Ezzel az áthelyezéssel a kanizsai katolikusság régi és tnéllányos pannszu szűnik meg, amely panasz évek óla sok keserű megjegyzésre adott alkalmat ós sok sürgető hozzászólásra e hasábokon is.
Városi Mozgó. Szerdán és csfltörtökön 1
Joaeph Sohmidt, az aranyhangu énekes érdekes filmje
Kacagj Baiazzo
Szerepelnek még a filmen: Oltó Wallburg* Félix Bressart. A kiegészítő műsor keretében m Híradó
Gömbös Gyula temetését
mutatja be (elejétől végig).
Előadások kezdete hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, S, 7 és 9-kor. — Köznap az alatt elftadáa fllléraa
EMLÉKEZTETŐ*)
November 15.
Lioeális előadás a városházán 6-kor Barbarlts Lajos.
Levente-mulatság 7 órakor a klska-nizsai Levente-Otthonban.
November 21.
Kabaré-est fél 9-kor, utána tánc a Kath. Legényegyletben.
November 22.
Liceális előadás a városházán 6-kor Qazdag Ferenc.
November 29.
Liceális előadás a városházán 6-kor Kelemen Fereno.
December 5—6.
Keresztény Jótékony Nőegylet karácsonyi vására az Iparos székházban.
December 8.
Lioeális előadás a városházán 6-kor Bertla Ágoston.
December IS.
Liceális előadás a városházán 6-kor lovag Sternád István.
December 20.
Liceális előadás a városházán 6-kor
December 27.
Lioeális előadás a városházán 6-kor dr. ^lező Fereno.
Január 3.
Lioeális előadás a városházán 6-kor
Jannár 5.
Katolikus Bál az Iparos-székházban.
Január 10.
Lioeális előadás a városházán G-kor dr Krátky István
Január IS.
Az Irodalmi Kör I. vita-délutánja 6 órakor a zeneiskolában.
Január 17.
Liceális előadás a városházán 6-kor dr Vértesi Frigyes.
Január 24.
Liceális előadás a városházán 6-kor Magas Mihály.
Janntr Sl.
Liceális előadás a városházán 6 kor dr. Holfmann Jánop.
Februá\' 6.
Keresztény Jótékony Nőegylet Jelmez-eatje.
*) E rovatban minden rendezés egyszeri közlése (2 sorig) 30 fillér.
Befejezetlen Szimfónia
Irta: Gráf ErnS
Asszonyom!
Tudom, lia e sorokat olvassa, ke. serücn felkacag és mély szemrehányással gondol rám, aki hosszú hónapok hallgatása után a mull emlékeit idézem. Tudom, keserűen vádol, hogy miért nem irtain ükkor, mindjárt... Lehet hogy nem is olvassa tovább e sorokat, én mégis elmondom: irtani akkor is. Talán nem fogja elhinni, de igy van. Nem kapta meg, igaz, — nsi is itt vannak nálam. Azt irtani: Itt vannak.\' Igen vannak, meri valahányszor jött az est, mindig tollat ragadtam. Hosszú belekig irtani egy-egy ,lovelet, Furcs:i különös írások ezek. talán meg sem érlelte volna őket. . Nem is leve. lek, cs:ik gondolatok ... Fájó, keserű érzések. Később már le sem irUütrőket^ megmaradtak l>cnnem. hozzáij/szegődtek. Egész eddig hordoztam őket... Most, hogy leírom, talán megszabadu-lok nyomásuktól...
I\'urcsa ugye. hogy hosszú hallga-tás után szólalok meg... Lehet, de én mégis ugy érzem, hogy Írnom kell. Nem mintha ma mást Írhatnék, mint akkor.. Nem. Csak akkor még mm érlelte volna meg, akkor még fájt volna uz. ami ma már legfeljebb esak emlék..
Igen. Írnom kell. mert gyáván tk bélyegzett és vádolt.. Asszonyom, hallgasson mén és én tudom, hogy meg tog bocsátani nekem...
Asszouyomt öu azt hitte boldoggá
telt egy férfit. Lehet, más férfiúk bi-zonyára örüllek volna szerelmének, de engem — megvallom — nugyon\'bol-doglulamiá lelt- Kérem, ne mondja, hogy háWtlan vagyok. Őszintén megakarok gyónni mindent... és ha ez a/, őszinteség fájni fog, kérem, bocsásson meg nekem.
Nem ukaroni, hogy fájjon az az emlék, de meg kell értenie, hogy miért várt hiába azon a holdvilágos nyári éjen. Tudom, csúnyán, Iniesu néikül hagytam ott.. De ugy érzem hiába is magyaráztam volna azt. ami bennem dult, On Asszonyom, akkor úgy sem ériette volna meg.
Megvallom, fájt otthagyni, mert vala-mikor én is azt hittem, hogy azt az első eslét boldog virágos tavasz követi.. . a tarka kacagó tavaszt ter-méslhozó nyár.. Fájdalom: az ősz előbb jött. A tavasztvárók éneke kár-buvcszell..., u vágyakozókat elsodorta/ az ősz hideg szele...
A nyár emléke még mindig itt él bennem. 0n Asszonyom ugy kért helyet élelemben, mint az üdvöthozó ta. vasz hírnöke. Lelkem ko|M>gtatás nélkül nyílt meg On előtt és forró szivem egész szereletével fordultam ón felé.... De On, Asszonyom nem látott bennem mást csak egy jótáneos, mágus karesu fiatalembert, amolyan csók és flört-parlnert, akinek udvarlása jólesik, mert elűzi a nyári esték unalmát, ön Ass/o. nyom, csak 11 férfit látta bennem, de nem az emberi... Az érző emberi, akinek lelke van és uki talán éppen
most keres Irt és gyógyulást fájó lel-kének, lwtcg szivének friss sebeire ..
Az ünnqpelt szépasszony magáján-dékozta szerelmével az állástalan mér-nököt... — és On azt hitte Asszonyom, hogy ez elég. Mit is kívánhatott volna egvc/>ct a kis mérnöktől, mint csókot, ölelést, szerelmet...? Pedig látja, a kis mérnök u lelkét adta volna, ha akkor máskép történik ...
On Asszonyom, élte nyugodt biztos életét és nem vette észre a mellette vergődő lélek sóvárgását, megkötőn szivének jajkiáltásait. On Asszonyom, nem tudta, hogy a csók, ölelés még nem minden..., vannak az életben sokkal mélyebb, komolyabb és... és keserűbb érzések is...
Ne higyje, hogy haragszom ezért. Nem haragudtam é-s nem is haragszom. Csak mélyen megalázottnak, meggyö-tórlnek éreztem magam. 0n Asszonyom és önök műid, akjk az élet viharában vergődő és küzkődő ifjaklKui csak a férfil látják, nem veszik észre, hogy mennyire lenéznek bennünket. Ölelésük. csókjuk, szerelmük megaláz, mert pem az embernek szól. talán nem is a férfinek, hanem csak önmaguknak. Önök Asszonyom, nem veszik észre, hogy ezek az ifjúk nem érzik a csók izét, mert korog u gyomruk, nem \'érzik az ölelés édes gyönyörét, mert akkor döbbennek rá, hogy karjukban mennyi a munkára váró erő ...
Asszonyom, tudja On mi az: semmiféle társadalmi osztályba nem tartozva, küzdeni, vergődni ogy darabka kenyér.
ért, ami nincs...? Tudja ön, mi az: dolgozni, könyökölni, kilincselni egy Íróasztalért, egy mindenható örök boí dogságért, amelynek neve állás,..?
Nem Asszonyom, On ezt nem tudja. Honnan is tudhatná? Az On élete mindig sima, zökkenőmentes síneken futott s alig mutattak meg valamit abból a másik világból, amelyben mi élünk, küzködünk és szenvedünk. Az pu éle-lének vonata messze elkerülte |£pkat u tájakat, ahol az emberek a kenyér harcában buknak el és nem a jólét gyönyöreiben...
Ne higyje, hogy vádolni akarom. Sokkal nagyobb szeretettet \'gondolok vissza az együtt töltött órákra, semhogy ezt megtenném. Csak a Sors ugy ukurla, hogy akkor is kérjenek tőlem, umlkor magam váriam megértésre, szeretetre. Arról pedig, hogy a Végzet éppen Ont sodorta elém — nem teli© tönk...
Most talán megérti Asszonyom, hogy miért mentem el bucsu nélkül azon az estén... Talán most megérzi, hogy kifosztott, megalázott, fájó szivem nem adhatott volna Önnek s*m-mit... Magam is segítségre, vigasz-lásra szorultam .. .
Azóta sokszor, nagyon sokszor gon-doltam Önre, Asszonyom. Sok szere-lettel és vággyal... Ne, ne mondja, hogy még nem késő... En tudom, hogy azok a percek, amikor igazán megtalálhattuk volna egymást. nem jönnek vissza töbljé soha ... Elmultak őrökre és nem maradt más, csak egy,
1936. november 12
FALAI KQ2L0OT
S
Nem híznak a színésznők
Akármilyen bőven táplálkoznak, megőrzik a karcsúságot, üdeséget. A kíváncsiaknak megsúghatjuk a titkot: orvosaik tanácsára gondot fordítanak a pontos anyagcserére, az epe, gyomor és belek rendes funkciójára.
Naponta, reggel, éhgyomorra, langyosan 2 deci MIRA glauber-sós gyógyvizet isznak, amely biztosítja a jó emésztést, vérkeringést és az egészséget.
__ (A vasárnapi liceális)
előadást Barbarils Lajos, nz Irodalmi és Művészeti Kör főtitkára tartja .Be-széljúok a Halászó macska utcájáról!» cimen. A kisérő műsoron két kanizsai iró mutatja lie néhány Írását, Brussá-nyi Gyula verselt, Forray Zelma egy novelláját. Kezdődik tí órakor a város-házán. Belépődíj nincs.
— (A katolikus egyházközség) csütörtök délután\' fél G órakor közgyűlést tart. amelyen egyeliek közt az cgyházközségpok a tanácsban már letárgyalt évi költségvetése is szerepel a tárgysorozaton.
— (PénzOgyi bizottsági Ölés)
Nagykanizsa város képviselötcstülc lének pénzügyi bizottsága csütörtök délután ülést tart, amelyen a közgyűlés elé kerülő összes ügyeket letárgyalja.
= lparoskörvidám teaestje november hó 14-én, szombaton.
— (Mesedélután a Caslnoban)
Az Izraelita Jótékony Nőegylet vasárnap. folyó hó 15-én délután fél 4 órai kezdettel u Kaszinó nagytermé. I>cn, főleg ovodás és elemista gyermekek közreműködésével, mesedél-ulánt rendez. A Nőegylet legutóbbi mesedélutánján már megcsodáltuk, mi tud a gondos bclanilás és rendezés az apróságokkal produkálni, ezért reméljük, hogy zsúfolásig megtölti a közönség a Kaszinó nagytermét. (:)
=» „Stflhmer" — .Fiumei" két név, garancia a minőségéit I (Sugár ut 2.)
— Felsőkereskedelmi Iskolai forma-rlibákra alkalmas szövetek nagyon olcsón kaphatók Schülznél.
— (Élet a kiskanizsai Leányegyletben)
A Szociális Missziótársulat Kiska-nizsai Leányegyesülete az Olvasókör nagytermében Klement Ilona: Nemesi
emlék... Egy emlék, amit sikerült megmentenem. Dédelgettem, óvtuirt ezt az enüéket, most már nem veheti el tőlem senki... fis higyjc ef, Jobb igy... Kár volna megbolygatni a történteket.
ISmél este van. A nap most bukott le a nyugati égen, fáradt sugarai alig kes-ertek cseppnyi pirt az ég szürke paszteljébe. Különös... A közelgő éj ma nem szórja ránk máskor csodásan guzdag szépségét. Egyhangú. szürke este van, — mint akkor... Emlékszik! Olt ült a zoíjgoru mellett az esti félhomályban, alig világitolt más, mint a cigaretta pislákoló tüze. Karcsú, finom ujjai alatt Schubert halhatatlan szépségű melódiái zengtek: Bercje-zclíen csodás akkordjai. Akkor még nem tudtam, hogy ez lesz a mi dalunk is... Gondtalanul élveztem a fehér lalenlyüsoron táncoló ujjainak furcsa, ritmikus táncát, fehéren csillogó vállal, nak szépségét... Elkábított a fáradt luirok halk zsongása és azt hittem, mosl szakad rám a tavasz, a lioldog-Ma már tudom, hogy minden csak emlék.... és az murád örökre...
Köszönöm önnek, Asszonyom, ezt nz emléket I Meggyötört, megalázott, de e*t az emléket meghagyta nekem örökre... Ezért nem tudok haragudni önre. Asszonyom, még akkor sem, ha vádol Ne haragudjon, hogy mindezt "legirtam... És ha megértett és meg-bocsátott, kérem, ha kinyitja a zongora fedelét, jálsza el a h-moll csodás utolsó tételét..., szerelmünk örök dalát...
Szeretettel üdvözli
Elemér.
levél cimü színdarabját adta elő nagy érdeklődés mellett. Ezt megelőzőleg P. Miholcsck Miklós egyházi tanácsadó értékes beszédet mondott, melyben az előadott darabot is méltatta. A darab tanulságos képet nyújtott a mai mo. dern életet élő fiatal leányok néha kissé könnyelmű és a háború előtti leányok házias, komoly életéről. Az előadás nagy erkölcsi sikert aratott. A szereplők mindegyike valóban tudá-sánák legjavát adta. Az előadást táncmulatság követte, mely szintén jól sl-került.
— Regenhardt ós Raymann asztalneműk, törölközők Ismét nagy választékban Slágernél.
— (Téli ruhákat kér szegényelnek a Missziósház)
Az időjárás egyre kíméletlenebb lesz, a szél keresztül-kasul kergetőzik a ru-(iánkban, ugy hogy már az összes téli holmik előkerültek a szekrény mélyéről. Ilyenkor jut-e eszünkbe azoknak u tömege, akiknek nincs meleg alsó, felső ruhájuk, cipőjük? A nagykanizsai missziós nővérek eddig nem ismerték és nem szerették használni, a kegyetlen nincs szót s ezért szegény nem is távozott tőlük üres kézzel. Eddig. Ma azonban adbmány nélkül távozik innét is a cipőt, ruhát, harisnyát, sapkát kérő rongyosok serege. Nagykanizsa ismert és ismeretlen nevű adakozói az idén mintha megfeledkeztek volna a Missziósházról. Más esztendőben ilyenkor már icadóztunk és megrövidítettük a szegénység birodalmát, kopott, rongyos, kbiőtt és más okok miatt, hasznavehetetlenné vált holmikkal, amikből a kékfátyolos nővérek keze szokott ujat varázsolni. Ma nincs miből ujat varázsoljanak s ha kérő kojx)glat be hozzájuk, csak egy nüics szót adhatnak, uddig, mig mi isaiét meg neui induluuk szerény kis udo-Hiányainkkal a Missziósház felé. Ila fázunk, ne csak meleg szobánkra gon. dőljünk, hunom a didergőkre és akkor hamarabb felmelegszik udakozásru a szivünk.
— Ne felejtse el t Nálunk nemcsak női télikabátot, hanoin anyagot is vásárolhat. Schütz.
— A Palladla újdonságai
A Palladis pengős és félpengős sorozatában minden hónapban gondoskodik egyre hatalmasabb oiVasó tábora számára u betű nyújtotta szórakozásról. E hónupban három érdekes könyve jelent meg. Az egyik Ágota ClirisliU regénye: .Miért nem hivták Evanst?. Ismeretlen haldokló férfit találnak a rengetegben, egy szakudék\' alján. Rejtelmes titkok bonyolódnak a halála körül, átszőve szerelőmmel. A .Lépések az éjszakábani még izgalmasabb, egy tapasztalatlan gyerekasszony és egy banditák hálójába került fiatal lérj történele. A liarmadik .AZ őserdők zsarnoka, egy forró szerelmi történet az emberi ösztönök vad hajtásai, gyű. lólet és pénzvágy vérgőzös levegőjében.
— Divatos fQggSnyanyagok, szőnyegek dús választékbaa Singeméi.
— A legelőkelőbb
Irodalmi folyóiratok színvonalán áll a Tükör novemberi száma. Elég, ha néhány nevet sorolunk fel munkatársai közül: Emőd Tamás, Gycrgyai AI. bert, Illyés Gyula, Nádal Pál, Németh László. Orlutay Gyula, Schöpflin Aladár, Cs. Szabó László, Tamási Aron, \'lorök Sándor, Török Sophie. Ez u névsor bizonyítja a körültekintő gondosságot, umcllyel a Tükör szerkesztősége azon igyekszik, hogy a magyar olvasóközönség részére a legjobb és a legváltozatosabb folyóiratot adja. Cikkeket is közöl a szánj, Koreáról, Pompe-jiröl, a párisi temetőkről, régi budui korcsmákról. A Tükör ezzel a számá\'-val ismét bebizonyította, hogy az olvasóközönség legszélesebb körének is lehet olyan folyóiratot adni, umeljy Ildiiden közleményében magasrendű és maradandó érték. A Zalai Közlöny előfizetői különleges feltételekkel rendelhetik meg a Frunklin-Túrsulut nagyszabású folyóiratát. Kiadóhivatalunk uz együttes előfizetésről készségesen nyújt felvilágosítást és kombinált előfizetés esetén is biztosítja olvasóinknak a Tükör értékes dijakkal jutalmazott pá-lyázulaiu való leljes jogu részvéteit.
— Nő aljakra alkalmas sima éa schot-tls szövetek SchUtznél.
Naptár: November 12. csütörtök. Rom. kat. Jónás. I\'rotestáus Jónás. Izr. Mark hó 27.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 15-Ig a Merkly-Belus gyógyszertár ós a klskanlzsal gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknok).
— Női- éa fárfl aiővetmaradákok jó
méretekben Singeméi.
Kanizsa és Zala szállodája Pesten a
VII Bákócst-nt 58. Tel. 1-389-50.
150 kényelmes szoba, folyó hldeg-mclegvlz, ttilefon, közp fűtés ős csöngőt pótló elektromos fAnyJel zésekkel. Lemérsékelt szoba- és penzió-árak. — Elegáns kávéház. 0 telefonfülke.
A sörözőbeni
Farkas Béla rádióhires olgányzenekara — valódi erdélyi Flekken különlegességek.
A télikertben i
délután ós este tánc. Virány újszerű jazz-zenekara, Nagy Miria énekszámaival.
Ha l\'ostro jön, adjon találkozót Ismerőseinek a METPOPOLB-ban I
Érdeke* nétior
a budapesti .Kommunista Egységfront" letartóztatott tagjairól
Budapest, november 11 A rendőrség őrizetbe vett kilenc em-iH-rt, akik u hétfőn éjjel letartóztatott Dcmény Pál társai voltak és n Kommú-nistu Egység front szervezésén dolgoztak. Nagyobbrészt intelligens em-l>erek, igy köztük van Reinbolt Alfréd mérnök, Zebcgényi György mérnök és felesége, Bodnár György egyetemi hallgató, Hegedűs János magántiszt viselő, N\'cubauer Magda iparinüvésznő, egy gimnázista leánynövendék, több tisztviselő és munkás.
Beck londoni tárgyalásait
nagy érdekIMéssel figyelik
London, novembér 11 Beck lengyel külügyminiszter Ion. doni tárgyalásait nagy érdeklődéssel figyeli az angol politikai közvélemény. Beck kijelentette, hogy nem tart attól, hogy a nyugall megegyezés elébe vágna a középeurópai kerdés rendezésének. Altalános feltűnési keltett izonban az a tény, hogy Beck a lengyel- cseh nézeteltérésről nem volt hajlandó nyilatkozni és tanácskozni, ugyszlntér| a Dunamedence kérdésével kapcsolatban is csak annyit árult el, hogy Lengyelország jóba akar lenni mini. den dunai állammal.
A spanyol belháború legújabb hirei
Salamunka, november 11 Az asturiai nemzeti csnpatok egy csapata megsemmisítette az Oroszor. szág nevet viselő spanyol \'vörös századot.
A teneriffai rádió jelentése szerint a nemzeti csapatok elroglulták Madrid nyugati parkját, a toledói hid északi hídfőét is elfoglalták, egy másik csapni i>edig átvonidt a Manznnares egyik hídján é-s u folyó másik partján tábori ágyukat állított fel. ,
Hitler szegélyesen kíván tárgyalni az Egyházzal
Berlin, november 11 Berlinben hire járt, hogy Pac. celli biboros Amerikából hazatérve, Berlinbe utazik, hogy Hitlerrel ta-nácskozzék Hitler kijelentette ugyan is, hogy a jövőben személyesen akar tárgyalni a katolikus egyház megbizoltuival, mert az Egyház és « német állam kibékülését rend. kivül fontosnak és szükségesnek tartja.
Ujabb tüntetések
• budapesti egyetemeken
Budapest, november 11 Szerdu délelőtt folytatódtak a budapesti egyetemen u zsidó ellenes tüntetések. A tudományegyetemről kiűzték a zsidó hallgatókat. Bántalmazás sehol nem történt. Kisebb tüntetések voltak a műegyetemen is.
Keleten ls folyik a vér
London, november 11 A Reuter Iroda pekingi jelentése szerint 30.000 föuyi egyesült mongol és mandzsu csapat Csaliar felől be_ tört Suir-Juaunál kinai területre és megtámadta a kinai csapatokat. Erős harc keletkezett a határt védő kinai csapatok és a betört sereg közölj amely végül a kinai csapatok győzeL mévcl végződött A támadó csapatok nagy veszteséggel kénytelenek voltak hátrálva kivonulni. , ,
■ALA1 HOZLOlf*
1936. november 12
Fasclsta összeesküvés Oroszországban
Moszkva, november 11 Hivatalosan is megerősítik, hogy SzovjeUOrosrországhan nagyarányú összeesküvést leplezlek lc. Az összeesküvés oélja a faseüanus nralomrujutta tása volt. A kommunÍ8laellei.es mozgalom szervezői közt igen sok letartóztatás történt. Sok külföldi polgárt is letartóztattak és mindenkit őrizetbe-vesznek, aki külföldi követségek területén kívül igazolvány nélkül jár.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarátainknak és ismerőseinknek, a lll/a polgári leányiskola osztályfőnöknöjé.iek és tanulóinak, kik felejthetetlen drága halottunk
■éjon Jakab
temetésén megjelenésükkel vagy bármi más módon súlyos gyászunkban osztozni szívesek voltak, ezúton mondunk mélységes, hálás köszönetet.
özv. Májon Jakabné
és a gyászoló család.
APRÓHIRDETÉSEK
Apfóhlrdetti dija vasárnap él ünnepnap 10 nólfl •0 fillér, minden tovAbbl izó 6 fillér, hílkömap 10 iiólg 60 fillér, minden tovíbbl »ió 4 fillér.
Autótaxit, bérautót, rendeljen garaséból, vidékre és helybe.\', legolcsóbban. Telefon-állomás : 544. Bojtor Klsfaludy-utca
7. n.___ 2704
Bargoadlrépát vasacek. Fó ut 12. gyógyszertér. •
Különbejáratu bútorozott azoba
kiadó Szent Ittire herceg-utca 7. sz. alatt.
Intelligens lakótársat keresek háromszori étkezéssel, fűtéssel, világítással, esetleg azonnalra ls. Elónyös ár mellett. Clm a Kiadóban. ♦
KfllfinbejAratu Lutorozott szoba kiadó Rorgonyl-utca 21. •
Kis vlllaUlak Fenyvesen, álloinfsnál elidó. „Oslet" jeligére a kiadóba. ♦
»/l tüzelővel 1 kályhával 2 asobát lütenl csak S«rUI-f*la GvakllAn|| axabadalmaxott H®*™*\'""
cirkulációs höszekrénnyel H
lehet. SOO/o tüzelómeglakarltás Óvakodjon silány utánzatoktól. Kizárólag kapható : SBrlei vas- és festékkereskedésében, Schötz mellett. Ára: 6.—, 10.—, 15 — pengó.
FQaxarűxlet berendezés eladó. Clm l kiadóban 4C0I
ZalrbődOnfik kevéa gyári hibával, mlg a készlet tart, nagyon olcsón kaphatók Pfelfernél, Petöft-ut. •
Eladó olcsón keményfaágy, székek, zsirosbödönök. Eppluger fatelep, *
Forgalmas útvonalon iQaaarQxIaC azonnal átadó. Cím a kiadóban. 4002
Oloaó tOalfa kaphatói Matollcs Józseí fablzományosnál, Rozgonyl-u. 2. (Népmozl-udvarban). 1 öl akár dorongta háznoi szállítva P 40, 1 öl gyertyán ha sábla házhoz szállítva P 56, 100 kgr. aprított fa házhoz szállítva P 2 40 tó?, 100 tojásszén házhoz szállítva P 5 60.
:em szivei pártfogásukat
K&
Emeleti kDtAnbaJáratu Üres szoba, műhelynek, lr-,dának is alkalmas, ugyanott egy bútorozott szoba is, olcsón kiadó. Fő-ut 22 4004
Kiadja a laptulajdonot Közgazdasági Rt. Outenhery Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Pelelös kiadd t Zalai Károly. Iaterarbm tele\'onf NajnrkanliM 78. mám
MlliM
|—
I ■alndankt a h®Jyt kereskedőknél I Iparosoknál reereaM) ba I
Pályázati hirdetmény
Nagykanizsa m. város államileg segély. községi szakirányú Ilu- í leány-Iparoslanonciskolájának fel ügyelőbizotlsága az iparoitanor.cls-kofák Szervezetének 42. §■» alapján pályázatot hirdet a következő betol lésre kerülő ideiglenes óraadói alkal maztatáiokra:
1. a 11/c. közismereti fiúosztály tanilására, heti 5 óra ellálásával,
2. a téli lanf. I. közismereti fiúosztály tanítására, heti 5 óra ellátásával,
3. a téli lanfolyam III. kőzl»n\\ fluoszt. tanilására, heti 5 óra ellátá fiával,
4. i izabólpari szakrajz I. és II. csoport tanítására, heti 6 óra ellátásával.
A ll/c„ a téli lanf. I. éa III. flu osztályának tanítására pályázók közül előnyben részesülnek azok az okleveles cl. Isk. tanítók, vagy oki. kO zépisk. tanárok, akik az iparisk, köz ismereti tanfolyamot elvégezték.
A 4. sz. a. említett szabóipar tzakrajz tanítására azok az Ónálló szabómesterek pályázhatnak, akik a középiskola IV. osztályát és a szabóipari továbbképző tanfolyamot siker :el elvégezték.
A születési anyakönyvi kivonattal, képesítést igazoló bizonyítványokkal, esetleg katonai szolgálatról és ko rábbi működésről szóló igazolvá. nyokkal felszerelt kérvényeket f. év. november hO 19-én déli 12 óráig Hoffmann Henrik felUgyelOblzolisági elnök (Nagykanizsa, Tárház-utca 9.) elmére kell beküldeni. A később érkezett kérvények nem vétetnek figyelembe.
Mindennemű felvilágosítás a tanonciskola igazgatóságánál nyerhető.
Nagykanizsa, 1936. november 11.
to, A felflgyelőbizotlság
Naéjlanlzsa megyei város polgármesteréül.
23 468/1936.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy a m. klr Pénzügyminisztérium 2463/1936. sr. rendelete értelmében direkttel mO szólókból nyert borokat csakis en gedély alapján fizabad borpárlattá kifőzni, oltványborokra pedig, ha a; 1*6 filléres árban veszi ál a fözde, — bizonyos mennyiségig — 3 fillér
térítéssel főiéit lehelöléget nyújt a rendelet.
Ugy a Nagykanizsai Városi Központi Szeszfőzde, mint pedig a Du-nánluli Oazdasági Szeszgyárosok Szeszfinomitó Rt. egyenként 400— 400 abs. hl. direkttermő szőlőkből nyert borból készítendő borpárlatra (cca 8000 hl. bor) és 150—150 abs. hl. áivisszatérilésset főzhető borpárlatra (cca 3000 hl. bor) kapott engedélyt. A nohaborokat seprőről fejtve és a tőzdékbe beszállítva 12 fillér, az ártiritésset főzendő ollvány-boit ugyanígy 1 6 fillér mallgándfo-konkéntl álban kell a fóidéknek átvenni.
Természetesen a fiidék csakis azt a mennyiséget veszik át, melynek pírlalát el tudjik adni.
Felhívom tehát azoknek a gazdáknak a figyelmét, akiknek szőlője 5—6 holdat meg nem halad, hogy oltvány boralkat főzési célra a fenti feltételekkel felajánlhatják, ugyanígy a noha bor tulajdonosok ll jelentsék be a fent megjelölt szeszfőz déknél vagy pedig a városi gazdasági hivatalban, (városháza, I. em„ 16. a|tó) hogy milyen mennyiségű és minőségű bort kívánnak Igy eladni.
Amennyiben a felajánlások túlhaladják a quotálisan főzésre engedélyezett mennyi,éget, ugy a szeszfőzdék az engedé\'yezett mennyiség és a felkínált bormennyiségek arányában vesznek ál borokat.
Nagykanizsa, 1936. november 9.
Polgármester.
A nagykanizsai klr. JáráablrúaAg, mint telebkSnyvt hatóság.
11512/1930 tkv. az.
írtétól blrdBlméDy-kivoaa!.
Polsl Katalin végrehajtatnak Ssokol József (nÖB volt jámbor Annával, jelenleg nős Woll Máriával) végrehajtást szenvedő ellen Indított végre hajtási ügyében a tkvl hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881 : LX. t.-c. 144., 146. és 147. §§-al értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 101 P és Járulékai és az árverés, kérvényért esuttal megállapított 8 P 50 üli. költség tökekövelése és Járulékai és a csatlakozottak dr. Ollop Mór 20 P és dr. Bertln József 268 P és Jár. követelésének behajtása végett a nagykanizsai klr. Járásbíróság területén levő, Nagykanizsa városban fekvő s a
I. nagykanizsai 8868. sztjkvben 8142. hrsz. a. foglalt ház, 433. sz. a udvar kelttel Klskanlzsán végrehajtást szenvedő nevén álló Ingatlanra 8C0Ó P kikiáltási árban elrendeli.
A telekkönyvi hatóság az árverésnek a klr. Járásbíróság hivatalos helyiségében, földszint, 11. ajtószám megtartására 1938.
Rádió vétel bizaíom dolga!
Megbízható
márkás rádiúk
rádió és csillár-üzletében Fő-ut 5
évi november hó 27. napj&nak d. e. 10 óráját tűst kl és al árverési feltételeket az 1881 : LX. t.-c. 150. §-a alapján a következőkben állapltja meg :
1. Az árverés alá esó Ingatlant a kikiáltási ár telénél alacsonyabb áron eladni nem lehet (1908. XLI. t.-c. 26 §.)
Az árverelni szándékozók kötelesek bá natpénzUI a kikiáltási ár 10°/o-át készpénz
ben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél le-
tenni, vagy a bánatpénznek előleges blról letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláirnl. (1881 : LX. t.-c) 147., 150 , 170. §§.; 1908: XL. t.-c. 21. §.)
Az, aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi Bzázalékálg kiegészíteni. (1908: XLI. tc. 25.$.)
Nagykanizsa. 1936. évi okt. hó 1-én. Dr. Wébrr s. k. klr. |blró.
A kiadmány hlfeléül: Kiss n. k.
Ha&n Oyula klr. járásblrósági végrehajtótól.
Pk. 8943/1936. »ztm.
Árverési hirdetmény
Vagyonbukott Valkó Ágoston és társai csődügyében a nagykanizsai klr. járásbíróság Pk. 8943/1936. sz. végséssel 12.208 P 70 f-t kitevő kintlevőség követelésére az árverést elrendelte azzal, hogy vevő az árverés megkezdése előtt bánatpénzül 1000 pengót tartozik letenni, mely bánatpénz a vételárba be fog számíttatni, továbbá a csődtömeg a fenti követelések fennállásáért, Jogszerűségéért és behajthatóságáért szavatosságot nem vállal, annak megtartására Nagykanizsán a klr. Járásbíróság Idsz. (kapu alatt) 11. sz. szobájába határidőül
1936. évi november hó 28. napjának
d. e. fél 9 órájára tűzetik kl, amikor a 12 208 P 70 f. kint-levő követelést a legtöbbet ígérőnek készpénz fizetés mellett el fogom adni.
Az 5610/1931. M. E. sz. rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik i bánatpénzt leteszik.
Nagykanizsán, 193«. november hó 9.
Haán Oyula 4000 klr. Járásblrósági végrehajtó.
Permetezze gyümölcsfáit
lombhullás után
NEODENDRIN
(gyümölcsfa-karbolineummal)
Legújabb kutatások megállap tot-ták, hogy rovatok, levéltetvek ellen az őazi- és ttéliwéde-kexés a leghatásosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéllelvek ellen védekezni nem lehet, meri a mészkénlének rovarölő hatása alig van.
GjUmölcsfa permetezőszerek beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF
mag, mtltrógya, zsák, növény védelml-ezerek, gép stb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10,
(A bíróság mellett) Telefon 180.
Nyon*. a laptnUjdonos Közgazdasági Rt Gutenberg Nyomda ós Délzalai Lapkiadó VálLata könyvnyomdájában Nagykanizsán (Felelős uzletv. Zalai Károly.)
76. Évfolyam 260 »xám_ NigykanlxM, 1938. november 13 péntek
Ari 12 mi.
ZALAI KÖZLÖNY
IMk*dM( Mr&Umi
é* kd*dóW»mUlx PW S a
Felelő* szerkesztő: Barbarlts Lajos
ElötixetósJ ára: egy hóra 8 pengő 40 Sicrkentö^fi é* kiadóhivatal] tcieloai 7
Mikecz Ödön
A magyar belpolffikának az a nagy álszervezkedése, ami a belső nyugalmi helyzet megteremtése végett elkerülhetetlen volt, a magyar sajtótól is áldozatot követelt. A sajtóügyek legfőbb őrét, Mikecz ödönt, a miniszterelnökség sajtóosztályának vezetőjét még magasabb és még felelősségteljesebb posztra hivta el az átiendezkedes : - államtitkár lett s jnünt ilyen, valószínűleg a küszöbön álló nagy köz. jogi reformok előkészítése terén há rui reá fontos feladat.
A magyar sajtó örömmel kiséri fi gyelemmei\' Mikecz ödön karrierjét, mert amögött a ráhivatoltságmin. den ismertetőjelét megtalálta. Nem csak a nagy felkészültséget, a mély és lelki berendezéssé vált Intel, lektust tisztelte benne a magyar sajtó hatalmas gárdája, hanem azt a lényéhez tartozó lelkl\'smertessé gel és a gyakorlati élet-látást is, a mire a mindennapi élet tenyerén naponta újjászülető sajtónak olyan nagy szüksége volt.
Nem akkor dicsértük, amikor jött. hanem most, amikor távozik és rövidesen nem Intézi többé a sajtó ügyeit. Ez a körülmény legyen elegendő bizonyság számára és a köz vélemény felé is, hogy a sajtónak Mikecz ödön iránt rövid idő alatt felbuzgóit szerelete, munkájának megbecsülése őszinte volt és érdek leien.
Most, amikor §z általános nemzeti érdekek azt kövelelték, hogy Mikecz ödön magasabb feladat körben dolgozzék tovább az ország ügyeinek vezetésében, áldozatot je lent a sajtónak lemondani arról a Mikecz ödönrőlj aki rövid sajtó főnöksége alatt el tudta érni, hogy a sajló-front minden vonalán jna. gunkénak, hozzánk, közénk tarló zónák éreztük őt, anéllíil, hogy ö ebben leereszkedést éreztetett vol na. Szomorúsága is léhát egyben a magyar sajtónak az az Öröm, ami ve! bucsut veszünk tőle, amikor majd átadja helyét, hogy elfoglalja az államtitkári széket és vele a történelem szálait igazgató szerepét a magyar alkotipány holnapjá nak kialakításában.
A kormány, amikor Mikecz ödönt az államtitkári kinevezésre javaslat ba hpzta, a »megfelelö embert a megfelelő helyre, elvet alkcQmazta. Egyszerű ember, halkszavu irá nyitó, erélyes főnök és mindenekfelett : hz az intellektuális tipus, akire legnagyobb szükség van a magyar
élet vezető pozícióiban. Mikecz ödör. munkája és egyénisége azt a lipusi revelálja, amely a régi gaz. d-sági tradíciókban kitermelödhe let\' és tudományos eszközökkel mer hozzányúlni praktikus problémákhoz. a tudomány, az elmélet év százados tapasztalatait nem nélkü. lözheti senki és az az igazi gyakor lati ember, aki ezeket a messzi múltból érkező útbaigazításokat megszívleli s felhasználja. Ezért ör. vendetes, hogy a csak gyakorlati
Ma este zárul a bécsi hármas értekezlet
Mussolini ujabb diplomáciai eszmecserét tart szükségesnek az angol-olasz közeledés ügyében
Róma, november 12 Az olasz sajtó nagy elismeréssel és rokonszenvvel foglalkozik a bé csl hármas értekezletről és különösen Kánya Kálmán magyar kül ügyininisz\'er beszédéről nyilatkoz nak me\'eg hangon. Külön kiemelik a lapok annak rendkívüli jelentőségét, hogy Magyas ország rövideden elismeri az olasz császárságot A három ország barátsága őszinte tettekben nyilvánul meg, - Írják a lapok.
Bécs, november 12 Csütörtökön, a bécsi hármas értekezlet második napján fél 11 órJikor találkoztak a külföldi ven dégek és az osztrák államférfiak a kancellári hivatalban. Délután fél 2 órakor Rudnay bécsi majryar kö vet adott ebidet a vendégek tiszte, leire, délután fél 4 órakor pedig ujabb tanácskozásra ültek essze.
Este 8 óriikor a külföldi vendégek tlszte\'etérc díszelőadás lesz az Operaházban, majd utána Schmidt osztrák külügyi államtitkár ad vacsorát. Ezzel a hármasérlekezlet be is zárul.
London, november 12 A Reuter-iroda je\'entése szerint Rómában megcáfolták azt a hírt,
hogy a római an ol nagykövet fel kérte volna Mussolinit, hogy közölje kívánságait a Földközi-tengeri megegyezés kérdésében. Rómában - mondja a ;e\'entés - hangsúlyoz zák, hogy Mussolini szívesen megadja a felvilágosítást, de előzőleg ujabb szeme.seréra van szükség.
Ma délután kerOl nyilvánosságra
az egyezmény
Bécs, november 12 (Lapzártakor érkezett) Ma dél után közzéteszik az egyezmény megállapításait, amely többek között hangsúlyozni fonja az államok egyenjogúságának elvét.
Hír szerint az egyezményben elismerte Magyarország és Ausztria Abessziniának olasz fennhatóságát, valamint megegyezés létesült ötekintetbe n, hogy egyik fél sem köt szerződést a másik állam tudta nélkül
Cíano holnap Budapestre érkezik
Budapest, november 12 (Lapzártakor érkezett) Cianogróf pénteken déli 1 órakor a koleti pályaudvaron Budapestre érkezik, a hol ünnepélyesen fogadják.
i adja meg magát. Barrio, miután ta.
ná.skozása nem vezetett eredmény-| re, Valenciából ismére len helyre költözött.
: A vörös kormány megbízottjának j felfogása nagy megütközést kellett a vörös vezetők körében.
Madrid, november 12
A nemzeti csapatok tovább folytatják előrenyomulásukat a,főváros szive felé. A nemzetleknek közben heves harcokat is kell vívni, külö-nősen az egyetemi városrészben találtak nagyobb ellenállásra.
A szerdai napot a nemzeti csapa, tok egyébként a már elfoglalt vá-rosrészek megtisztítására fordították
A csütörtöki nap folyamán a harc-szintere áttolódott már a Manzanare/, folyó jobb partjára. A nemzetiek a folyót akarják támaszpontul használni és n pariokon kiépített vörös erődítményekéi akarják elfoglalni.
Egy szovjet hadosztály útban Madrid felé
Párls, november 12 ^Lapzártakor érkezett) A párisi jobboldali Inpok egyöntetű jelentést hoznak arról, hogy az odesszai kikötőién egy hadihajó 250 ágyúval, 100 harci kocsival és egy hadosztály vörös katonasággal elindult Spanyolország felé. A hadihajó már november 10-én hagyta cl az orosz kikötőt és a Dardanellákon át útban vau rendeltetése felé.
Cabalero miniszterelnök nem adja fel Madridot
Már a kormány tagjai is céltalannak látják a Madrid megtarlásáért folytatolt küzdelmet
Valencia, november 12 Barrio, a vörös kormány megbízottja Valenciában Azana elnökkel hosszabb megleszélést tartott és igyekezett meggyőzni arról, hogy a további ellenállás tejesen céjtalan. Azana elnök ezután Cabalero mi-niszteíelnököt kérette magához, a kivel közölte a megbízott jelentését. Cabalero kijelentette, hogy nem
Mndrid, november 12 A nemzeti csapatok által megszál lolt épületekből már pontosan megfigyelhető az az anarchia, amelyi-lyel a vörösök Madridnak móg ke. zükön lévő részét pusztítják. A városban egymásután csapnak fel a lángnyelvek és az emberségükből kivetkőzött anarchisták nem ismernek határt. <, I
ember szerepét mindjobban átve. szi az elméletileg képzett és (éppen ezérl minden gyakorlati kérdésbe könnyen és szervesen beilleszkedni képes intellektuális tipus embere.
És ez. Mikecz ödön js, aki amit ta. nult, gyakorlati téren is használni tudja. Aki nem néz le semmit és senkit a csak gyakorlati emberek furcsa gőgjével, hanem Igyekezett mindent és mindenkit megérteni, megfejteni és - kielégíteni.
Mikecz ödön távozása a magyar
újságírás nagy vesztesége. Csupán két szer.;: ont a.,*, ami miatt nem érezzük olyan lesújtónak ezt a veszteséget. Az egyik, l-o ;y amit el ves/. ettünk a réven, azt megnyerjük a vámon : a beMlgyi államtit kár munkásságában. A másik, hogy - ha jói találgat a közvélemény Rákóczi íme fog utána következni. Akii Ismerünk és szerel(ünk mindannyian. Akiről tudjuk, hogy — má. sodik Mikecz ödön lesz számunkra.
Nemzetközi leány-kereskedelmi ügynök volt egy cseh „jávai hercegné"
Budapesten is volt fiókja a középeurópai szervezetnek
Pozsony, november 12 A csehors7ági születési! Tucsek Kamilla évekkel ezelőll férjhezment egy jávai he ceehez. Nemrég férje meghall és a fiatal hercegné nagy vagyonával visszatéri Pozsonyba. Nagylábon éli, a vagyon elúszott, de ennek ellenére sem hagyott fel na^y tilü életével. Ez felkeltette a gyanút és most egy 15 éves leány eltűnésével kapcsolatban kiderült, hogy az asszony egy Középeurópára kiterjedő nagy leánykereskedelmi szervezet főmegbizottja. A 15 éves leány, aki megszabadult tőié, szol gáltatla a nyomot lakásán házkuta tást tartottak és egy titkosírással irt füzetben több fiatal leány és asszony nevét találták. Azt hiszi*, hogy ezek a?okn k a szerencsétleneknek a nevei, akiket az asszony kíl földre exportáltatott. A szervezetnek Prágában, Bécsben és Budapesten is vannak összeköttetései, az asszonyt letartóztatták és a kapóit adatok alapján a magyar fővárosban is megkezdték a nyomozást
ZALAI KÖZLÖNY
6. nowmber 18.
Wimpassing és Tretorn hócipők, sárcipők és gummi-csizmák ismét raktárra érkeztek
IMilfényi cipöáruházban.
Aranyérnél és az ezzel juó bél-duguláa, végbélberepedéí, kelés, ter hes vizelési Inger, májduzzadlság, derékfájás, mellizoiulás, izivdobo-gás és szédülés! rohamok esetén a természetes „Ferenc József" keserűvíz használata csakhamar kellemes megkönnyebbülést eredményez. — Az orvosok Ajánlják.
Csütörtök
K<ida»Mi L
17 Konyhakcrlószeti rádiótanfolyam.
— 17.30 A rádió szalonzenekara. — 18.15 Királdi-Králik Akos előadása. -18.30 Kertész Lajos énekel. — 19 «A nagy ötlet.> Vlkám bonyodalmak egy helyszint közvetítés körül "hét képben.
— 20.45 A 21 tagu cigánygyerek zene. kar. - 21.35 Mirek, időjárásjelenlés. -21.35 Haydn-korabeli kamarazcnesrá. mok. — 23 A Heineniann jazz-zenekar játszik, Dobis Vilmos énekel. — 0.05 Hirek.
tlwtap** II.
17 Dr. Nagy Sarolta előadása. — 18.15 A rádió szalonzenekara./\'— 18.35 Angol nyelvoktatás. — 19.10 A 2. hon-védgyalogczred zenekara. — 20.35 Ili-rek, versenyeredmények. ■4c*.
17.05 Dalok. — 17.30 Rusy zongora művésznő Játéka. — 18.20 Claiis szop. rán. — 19.40 Shakespeare: Dráma. — 22.20 l.eymo dal- és áriaestje. — 23.10 Jazz.
PJntek
L
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 llirek. - 10.20 Időszerű szemle.
— 10.45 Ifjúsági közlemények. — 12.05 Deszkárl.zenekar. — 12.30 llirek. -13.15 Időjelzés. időjárás jeleníts. -111.40 l\'ray Margit magyar nóhncat zon-gorázik. - 14.10 Hirck. árak. - 16.15 Diákfélóra. - 16.45 Időjelzés, hirek.
17 G. Rétliy Pál előadása. - 17.30 Cigányzene. - 17.50 Sportkózlemények.
— 18.30 Rádió törvényszék. — 19 Vig György szaxofonozik. - 19.30 Az 0|>e. raház előadása. «A kékszakállú herceg vára.» Barlók Béla 1 felvonásos operája. — A szünetben kb. 20.30 Külügyi negyedóra. — Az előadás után kb. 21.45 Hirek, időjárásjelvnlés. _ Majd hanglemezek. — 23.20 Cigány, zene. — 0.05 Hirek.
Kurf*|W*l II.
19 Gyorsirótanfolyam. — 19.30 Dr. Kertész Manó előadása. — 20 Hanglemezek. — 21.05 Hirek. — 21.25 A rádió szalonzenekara.
12 Könnyű zene. — 13.10 A paraszt-becsület lemezeken. — 15.20 Hamburgi gyermekkar.
17.30 Hangverseny Salzburgból./®-19.35 Rádiózenekar az aussei-hártnas-sal. — 21.10 Bécsi szimfonikusak. — 22.20 Tarka lemezek. — 23.30 Sieberth-négyes, bécsi zene.
A belügyminiszter is jelen lesz gróf Teleky főispán november 25~iki beiktatásán
A zalai nohabor-termé9 értékesítésének ügye a kisgyűlés előrt
Zalaegerszeg, novembsr 12
Zala vámügye kisgyülése szerdán tartotta Bödy Zoltán alispán elnök, letével, nagy érdeklődés mellett, rendes havi ülését. Az alispán min. denekelött az újonnan megválasztott tagokhoz szólt, majd Mussolini milanói beszédéről emlékezett meg. Ismertette, hogy a mai súlyos po. litikai helyzetben milyen nagyfoiv tosságu Mussolini szózata és javtt-solla, hogy Zülamegye ezalkalom!-boi üdvözölje az olasz állam ve zérét baráti magatartásáért.
A nagy lelkesedéssel fogadott ja. vaslal u\'án a napirend tárgyalásánál Brandt Sándor főjegyző ismer tette a belügyminiszter leiratát gróf Teleki Béla főispáni kinevezéséről. A kisgyűlés elhatározta, hogy no vember 25-ére rendkívüli törvény-haiósági bizottsági közgyűlést hiv össze és akkor iktatja be méltóságába Zalamegye uj főispánját. Megállapították a beiktatás pro. gramját is, ameiy alkalomra a me gyébe érkezik Kozma Miklós bel ügyminiszter és Preszly Elemér volt belügyi, államtitkár, Pestvármegye főispánja is.
A főispáni ins\'.allácló programja a következő : A közgyűlés megnyi. tása előtt a törvényhatósági bízott sáj\' lestü\'.e ileg a plébániatemplomba vonul, majd az ősi szokás sze
rinti ünnepélyes szentmise után kü.döttscg megy a főispánért, aki a közgyűlés megnyitása után leteszi az esküt és megtartja székfoglaló beszédét. A vármegye nevében Bi\'icza László üdvözli a főispánt, aki ezután u különböző kiildöttsé. gekei fogadja.
A napirend során közel 200 ügy. gyei foglalkozott a kisgyűlés, );öz. tűk több nagykanizsai ű[(gyel is, a melyeket jóváhagytak. A 200 ügygyei egy óra leforgása alatt végzett a kisgyűlés, felszólalás mindössze Hévizszenuindrás borfogyasztási adókezelö alkalmaztatása ügyében hozott javaslatnál volt.
Somogyi Gyula a borfogyasztási adózás nehézségeiről beszélt. Rámu-tatotl, hogy a megye egyes vidékein tok noha bort termelnek, amit képtelenek értékesíteni, igy az egészségre káros bort maguk kény le lenek meginni és még adót is kell fizetniük.
Kovács Sebestény Miklós ugyancsak méltányos intézkedést kér, mégpedig olyaiódon, hogy nagyobb mennyiségű noha ior kifőzé-sére adjanjk engedélyt, hisz a megyében 3000 hektoliter nohát termelnek. Az alispán válaszában meg ígérte, hogy az illetékes miniszie rekkel tárgyai a noha bor értékesítése és a lakosság támogatásáról.
nagy választékban.
Hol és EérHszöuefeK Kiváló minőségben
Legújabb cire cloque-és satinselymek. Szőrmékből dus választék.
SINGER Divatáruház.
Jutányos árak. Já minőségek.
Rejtvény-Olimpiász
A multhetl rejtvények helyes megfejtése
Anyaglorlódás miatt csak most tud juk közölni a multhetl rejtvények lie! lyes megfejtését. Ezek a következők:
33. .Tükör, körié, tető törik, rilc. kan, kancsal, csalfa, falu, ludas.. (Té. védésből Irtunk a kilenc szó helyeit nyolcat s igy azok megfejtéséi is i,e. lyesnck fogadluk el, akik csak nyolc szót küldtek be.)
34. .Hangok a viharban..
35. «Semmi szin alatt,.
3(>. • Magánossá^.
37. «Létszám fele Ili..
38. Két megoldás lehetséges. Vegyük a lele 8 liUs hordót «A«-nak, az $ hl-est «B»-nek, a 3 hi-est «C»-nek. így az első megoldás (a rövidebb) a következő:
A-ból 5-őt B-be B-ből 3-at C-be C-ből 3-at A-ba B-ből 2-őt C-be A-l)ól 5-ót B.be B-ből 1-et C-be, visszamarad B-be 4 hl.
A második megoldás a következő: A-ból 3-at C-be C-ből 3-at B be A-ból 3-at C-be C-ből 2-öt B.be B-ből 5-őt A-bu C-ből 1-et B.be A-ból 3-at C-be C-ből 3-at B-be, ahol ezáltal 1 hl lesz. (Más megoldás nincs, több ónlözgetéssel csak a fenti eljárást lehel variálni.)
39. A zeneszerzők és az operák szá. mai a következőképp párosodnak: 1-13, 2-15, 3-19, 4-12, 6—14, C-11, 7—17, 8—20, 9-18, 10—lü.
•10. Keresztrejtvény:
VENDÉGSZERETET EDE BOZOT REBE LI VELÚR VIDÍT ESKÓR ROM CIHA NOE M HUPA AN CNC MAZURI KLU E KMAC RISKA S IV RADU KAR O KONGÓ TI BCL A NY MA E IST LK A LEDA DEA MARTINOVICS LS ÁTÍRÁS O ÉR LO RÓMAIMŰEMLÉKEK
Több rejtvénymegfejtőnk kéri, hog)\' minden héten közöljútp a pontverseny állását. Ezeknek ehelyütt üzenjük, hogy ez technikai nehézségekbe ütkő. zik, de felesleges is, hisz a helyes megfejtést és a pontokat mindig közöljük, igy mindenki ellenőrizheti hány pontja van. Tájékoztatásul ós ellenőr, zésül azonlwui a közeljövőben még egyizben közöljük majd a pontverseny állását is.
Az eheti rejtvények megfejtéseit pén-
Télikabátok
Bőrkabátok
fiuk, leányok, urzik részére
nagy választékban:
Szomolúnyi áruházban
1936. november 13
BALftI KÖZLÖNY
tek délig kell beküldeni, no Telejtso
d tehát még ma hozzánk oljuttaUií. •
Itt jelentjük, hogy a 43. számú rejt. vényünkbe hiba csúszott. A szavak helyesen a kővetkezők:
— mrém —, - !«•-, — adve —, „l-tata-, ~ Mdkl.nl - ,
_ •«!■» , —•II — . — Iflxéka —,
_ rhflloafl — ■ - Béli-.
Joseph
Schmidt énekel moziban
Ennél a filmnél, mint az előre sejthető volt, nem a köp számit, ha nem a hang. Schmidt József a Kacagj Bajazzoban kettős szerepet játszik és igy pompás hangját sok szor élvezhetjük. A filmnek egyot len alapgondolata van : az Életben az egyiknek sikerül, a másiknak nem. A Kacagj Bajazzo, mint film, nem érdemelne említést, szürke, ötlettelen, még a máskor szokásos látványos opera-jelenetek is hiányoznak. Mint hangverseny azon ban elismerési érdemel is ez az oka, hogy a Mim mindvégig élve zeies. Schmidt nagyszerű hangján kivü! egyedfel Ottó Wallburg és Feli* Bressart, e két kitűnő német komikus alakítása érdemel emlLést.
Külön meg kell azonban emlékezni a Gömbös Gyula temetéséről szóló Híradóról, amely a magyar nemzet nagy halottjának életéből is thutot be epizódokat. Itt tűnik csak ki, hogy Gömbös Gyula rövid mL njszlerelnöksége alatt is mennyit dolgozott, tárgyalt, utazott - sikernél.
A Híradó" kivül két nagyszeitl kisérőmüsort is látunk a Városi Mozi műsorán.
Különlegas
Bácsalmási rizling és kadar, Izsáki sárfehér, Jászberényi rizling, Majsai uradalmi rizling Kiskőrösi vegyes
50 litertől felfelé, hölcsönhordóban, előnyös árban kapható
Péter Hugó borkereikedőnél
Nem hangversenyezik Budapesten az aranyérmes kanizsai vegyeskar
A gyűjtött összegeket mindenkinek visszafizetik
Nagy volt az öröme a nagykani. I zsai Zrinyi Miklós Irodalmi és Művészed Kör Vegyeskarának, de ve\'e együtt mindenkinek, aki közösséget érez a nagykanizsai kultur-életkl, amikor szeptember végén megérkJ. zett a Magyar Dalosegyesületek Országos Szövetségének meghívása a december 6 ikl budapesti kormányzó-hangversenyre. Az aranyérmes dalárdákat hailgatfta volna meg ezalkalommal a Vigadóban vi. té/ Horthy Miklós, Magyarország kormányzója.
Mi sem természetesebb, hogy a Vegyeskar, az Irodalmi és Művészet: Kör, de velük együtt Nagyka. nizsa egész táisadalma, város, intézetek, egyesületek, mind sorom, poba léptek, hogy előteremtsék kö-
zös áldozattal a Vegyesk\'ar buda. pesti utjának közel 1000 pengős költ ségeit. A város képviselőtestülete 3BC pengőt szavazott meg erre a célra az utolsó közgyűlésen, a Za. la! Közlöny egymás után számolt be a lelkes lendülettel megindult gyűjtés eredményéről. A Vegyeskor pedig minden erejével készült, ké szült és készült, hogy nv\'qsora a kormányzó-hangversenyen is olyan tökéletesen sikerüljön, mint ami-lyer az országos dalosversenyen vaió szereplőse volt.
Amikor már hosszú beteken át folyt a pesti hangversenyre való, sok munkát kívánó előkészület, a mikor az anyagiak biztosítása is már ott tartott, hogy minbegy 800 pengő már együtt volt, amikor a
érkeztek!
Kész délutáni-, estélyi- és táncruhák!
-Áruház.
kar tagjai végig gyűjtötték szinte egyenként a várost, - akkor, mint derült égből a villámcsapás, levéli érkezett a Magyar Dalosegyesületek Országos Szövetségétől. A levél a napokban érkezett és az áll benne, hogy a Szövetség az idén mégsem rendezi meg a kormányzó-névnapi hangversenyt.
Az értesítés érthető elkeseredést váltott ki Nagykanizsán a Vegyes karban és a vele érzők köreiben. Méltánytalan és meggondolatlan el-járáf az országos vezetőség részó-ről : beugratni a vidéki dalárdákat a nagy előkészületekbe, amelyek so-rár pénzt gyűjtöttek, ruhákat csináltattak, programokat rontottíak szét s amikor ez már mind megtörtént, akkor megcsinálni ott fenn a számadást és mivel az nem mutatkozik kedvezőnek, egyszerűen sutba állítani a nagy eseményre hosszú időn át konkrét meghívás alapján készülő dalárdákat. <
A Vegyeskar most ugy határozott, hogy a pesti útra gyűjtött összegeket mindenkinek visszaadja.
Tekintettel arra, hogy a Vegyes kar csak tudásban és eredményekben gazdag, de anyagiakban a legszegényebb, szép és nemes gesztus volna, ha azok. akik a Vegyeskar pes.tí útjára adományozott összegeket nem nélkülözik érezhetően, meg. hagynák azt a Vegyeskarnak, amely egyebekben is nagyon rá van utalva némi anyagi támogatásra.
GRAFOLOGIA
A Zalai Közlöny uj rovata iránt oly nagy érdeklődés nyilvánult meg, hogy az első héten tömegesen kaptuk nz írásokat, ugy hogy azok egy részét tudjuk csak most közölni. Olvasóink! szíves türelmét kérjük, minden beküldött írásról adunk analízist, — a beérkezés sorrend jében.
<«*:/ ró.-*</.» Nehézkes, vontatott, de aI:i|K)S egyéniség, aki erősen ragaszkodik formaságokhoz, ami itt nem any-nyira pedantéria. mint inkább biztonság kérdés. Gyenge önbizalom, akit néha egészen jelentéktelen dolgok is tépelfídővé tesznek. A túlságos érzékenységén keresztül könnyen befolyá solható. A lelke mélyén nyugtalan, lehangolódásra hajló.
<A bor» Í3SÍ7. Mozgékony, élénk tcmperanicnlumu. játékos, szeszélyes, hajlik a költekezésre, vitatkozó, kritizáló. emellett inkább ötletszerű, mint tervszerű. Ilangulalember, türelmetlen, szélsőségre hajló, könnyen reagáló, lelkesedő, de éppen olyan hamar csökken is a lendülete és érdeklődése. Fontoskodó, magyarázó modorú, ahol teheti, fölényes, rendelkező, van benno egy kis összeférhetetlenség.
A\'lrár/zó asszony.» óvatos, nehezen fel" cicgedő. egy kissé mesterkélt modorú. külsőségekre nagy súlyt helyez. Tiszta, gondos, rendszeres, állandó figyelő kontrollt gyakorol. Frős akaratú, céltudatos, lelkiismeretes, nem hiányzik líclőlc a makacsság. — Intelligens, sokirányú érdeklődésű, nagyratórő, elégedetlenségét elfojtja, fegyelmező. — Ontudalos, céltudatos, telve védekező bizalmatlansággal. — Érzelmi világát egy kissé rejtegeti. Zárkózottsága alapjában véve óvatos önvédelem.
*Töbhcknek.» Sajnos, csakis a beérkezés sorrendjében közölhetjük az irás elemzésekel. A soron kívüli elintézést tessék a Grafológiai Stúdiótól közvetlenül kérni. Kz esetben nem rövid skiccet kapnak, hanem teljes, kimeritő jellcmportrét, 3 pengő bélyeg ellenében.
*Mit hoz a jövő...» Látszólag gyengo és passiv, de alapjában véve szívós, tervszerű, kitartó, aki sohasem téveszti szem elöl önmagát és párhuzamos céljait. Vitatkozó, kritizáló, ahol \'teheti, ellenszegülő, nehezen alkalmazkodó, gúnyolódó, fölényes, egy kissé lenéző,
ZALAI KOZLONV
1936. november 13.
aki nehezen ismeri el más felsőbbsé. gél. vagy kompetenciáját. — Energiáját gyakran helyettesíti érzékenykedő makacssággal. Igényteli, elkényeztetett, becsvágyó — elégedetlen.
*Pál/ordulto » Az őn\'.-izalom hiányának nincs konkrét alapja. Kevés az önismerete s állandóan túlbecsül mindenkit s háttérbe szorítani engedi magát. Hamar elcsügged, ami nem any. nyira az energiátlanságán múlik, hanem a kényelem szeretetén, valamint azon, hogy szívesen halogatja a dolgait s könnyen lemond róluk. Ha már nem meggyőződése az. hogy vannak értékei. legalább hitesse el önmagával. Ne vonuljon sehonnét sem vissza, járjon emelt fejjel s prólniljon egy kis árnyalattal hangosnbban beszélni az emberekkel. A \'Pálfordulás, nem fog elmaradni.
*Gordiuxi c.tomó.» Csak abban ad-hatok tanácsot, hogy önnön magában mit változtasson meg. A dolgaiba, el. járásaiba rendszert vigyen. Ne legyen ötletszerűen kapkodó és következetlen. A lelki világában főleg az érzelmiek uralkodnak s nem engednek helyet a megfontolásnak. Amig a másik fél Írását nem ismerem, addig nem mondha tok véleményt arról, hogy kettejük között hol a hiba.
«/M/ran elfae* Iskolás, kisleányos irás, dc jóirányu, fejlödésképes, gon-dos, tiszta egyéniségre vall. .Nem nagyon önálló, de jól alkalmazkodó. Tudja fegyelmezni önmagát. — Idők folyamán sokértékü. harmonikus lelkiség és kiegyensúlyozottság fog kialakulni benne.
•A\'/rrf/y keringő.* A k(llső, önmagára kényszeritett közömbösség mögött ideges, töprengő, nehé.kes, önmagára koncentrált, telve leplezett és elfojtott aggódásérzetekkel, amik inkább fokozódnak, mint enyhülnek. — ösztönös lélek, könnyen befolyásolható, lassú, kényelmes, nehezen lendülő, élvezet, vágyó, meglehetősen anyagias. — Nem rosszindulatú, de az a tipus, aki érzéseit, jóindulatát nem tudja fesztelenül kifejezni.
i ZALAI KÖZLÖSY 6BAF0LÓ8IÁTA
Díjmentes irásanallzlsre
jogosító szelvény
Vágja kl és küldje he e szolvényt az ön vagy valamely önt érdeklő személy Írásával szombat estig szerkesztőségünkbe én díjmentes Írás nnnliziKt kap a budapesti Grafologia Stúdiótól lapunk Qrafologla rovatában.
Jelige:...............................................
Hőeraelkedés!
Prognózis: Élénk délnyugati, nyugati szél, sok helyen ujabb esó a hőmérséklet kissé emelkedik.
— Tekintse meg a Kopstein Butor-áruház állandó butorklállltását ízléses és olc ó bútorokat kedvező fizetési feltételekkel vásárolhat
— BoUmülyedé» megelőzésére bokatámasztót vegyünk Miltónylnél.
Az amerikai konyhától
a clevelandi Magyar-utcáig
Érdekes tapasztalatok az újvilág mindennapi életéből
Minap érkezett vissza Nagykani zsára Aradi Simon vallástanár és fe\'esége, akik felnőtt gyermekeik látogatására juniusban utaztak Clevelandba. Június 7-én indultak el Cherbourgból a »Beiengaria« gö zös I. osztályán. 54.000 tonnás gő zösön hat napig tartott az ut New. yorkig. A tengeri ut alatt olyan erős viharba és ködbe kerültek, hogy egy alkalommal a hajónak több órára meg "kellett állnia. A hajón internacionális utazóközönség Magyartól a hinduig, némettől a kffferig.
Newyorkbun az Edison szálló 17-ik emeletén laktak. A lakásban rádió, lelefon, fürdőszoba, erkély, lift, csodakényelem. Cleveland felé való utjukban, amit autón tettek n.eg, betértek egy hollandus étkez débe, amely a mi jó budai korcs, niáink mintájára készült.
Az amerikai étlap
Itt ismerkedtek meg az amerikai étlappal. Négy személyre való di nert kértek. Előétel : retek, paradicsom (nyersen), töltött zeller, pás tétom, tejfel, tejszin, sajt. a legváltozatosabb saláták, halfélék, stb. Utána a volatképeni »ebéd« Csirkeleves, sült. sokféle mártással, körítések, tészta, pudding Majd nagy csésze fehérkávé következik. A befejezés : fagylalt Az ameri kai étkezést nem lehet fagylalt nél küt elképzelni Egy. ilyen ebéd fe-jenként 75 centbe került, vajp-is magyar pénzértékben 3 75 pengőbe.
Az amerikai reggeli szintén bő. séges. Ali a köyetkozőkböl : grape fruit vagy narancslé a reggeli b\\ vezetője, esetleg^ amerikai dinnye, azután jön zab vagy rizs (pehely) uagy másféle kása, amit ízletesen ludnak elkészíteni és csak azután a kávé. A kávét édes tejszínnel (és nem tejjel) keyerík össze, ehhi\'z pirított fehér sütemény jár, végül gyümölcs. | v »
Az amerikai „tejes" és a pék
Az amerikai konyhában egy kis külön ablak van, amely a konyhá ból nyitható. Oda teszik a tejesnek az ünes üvegeket A háziasszony a tejesi sosem látja, a pénzt is csak odateszi az ablakba, tejes pedig az üres üveget elveszi és odateszi he lyette a tele üveget. Amennyiben n.ást is óhajt a háziasszony, egy cé. dulát tesz az ablakba és a tejes az utcán lévő rekeszekre osztott tejes autóból, amelyben az összes tejtermékek is raktáron vannak, azonnal felhozza, a cédulán megrendelt árut.
Eladásra csak sziementhali tehén pasztőrizált teje kerül, amit előző lei: orvos vizsgái felül.
A pék is fehér autókon hordja süteményeit házról házra vevőinek. Valóságos mozgó üzlet ez is. A ház előtt táblát akaszt kl a háziasszony,
amejy annak a péknek a táblája, akitől vásárolni akar és erre rá Írja, mire van szüksége. Mikor az autó arra jön, a pék felviszi a házi asszonynak a táblán megrendelt árut.
Az amerikai nem ismeri a déli ebédet. Csok némi könnyű ételt, sajtot, gyümölcsöt fogyasztanak i\'.yenkor. A voltaképeni ebéd (dl ner) délután 6 órakor van.
A portéka az utcán
T^le vannak a lapok féínyes nap pa\' elkövetett gyilkosságokkal, ganj-szter-n erényietekkel. De mintha paradoxonnak látszanék : Cle velandbc.il a farmerek házuk elé asztalt helyezn?k el, amelyre min. dennap kirakják terményeiket, to. járt, tejet, kukoricát, gyümölcsöt, slb. Ha valaki vásárolni akar, oda megy, válogat, aztán kiált vagy int a farmernek és alkuszik. Az áru egész napo i át o\'t van az asztal kán, senki nem lopja meg.
Hasonló eset. Görnyedve cipeli terhét az USA-postás farmról farmra Minden bungalow előtt kis osz. lop. azon poslaszekrény. A postai küldeményeket, csekket, levelet vagy csomagot ide rakja le a pos tás. Soha senki nem dézsmálja meg a más postaszekrényét. Egy alkalommal nagyon nehéz volt a postás anyaga, terhének .felét le tette az ut szélére és tovább ment kézbesítő utján. Mikor később visz szajött, az otthagyott kézbesiOendő anyagát természetesen sértetlenül megtalálta. Ilyen a közbiztonság Clevelandban.
Ahány gyerek, annyi hálószoba
A lakás az amerikai kényeimet szolgálja. Minden bungalódnak megvan a verandája, benne hir*ta-~ szék vagy hinta pamlag, az udvar fásjtva, de nincs az a virágpompa, ami oly kellemessé teszi nálunk a parkosításokat. Mintha itt ehhez hiányozna a lélek. A Irfkásban min.
denütt gáz, villanyos kenyérpirító, villanyos palacsintasütő, villanyos tésztakeverő, villanyos minden... Ruhaszekrény nincsen, minden há-lósroba mellett ott van a garderob-fülke. A fürdőszoba mellett egy fülke a fehérnemű részére A hálók az emeleten vannak. Ahány gyermek, annyi hálószoba. Villanyos mosógép. Központi fűtés. Konyha, szekrény beépitve. Az ebédlőben a szekrény beépitve a falba. A társalgóban a könyvtár uuyancsak beépítve.
A fürdőszobában egy gombnyo másra vörös lámpa jelzi a viz for ralásának kezdetét, mikor a kívánt hőfokú a viz, a vörös villanylámpa elalszik és kikapcsolódik a mele gitő. Es igy megy minden téren, egészen az\'önmüködö jégszekrényig
Cseléd helyett — technika
Délután) 5 órakor a munkának vége, legyen az üzlet, iroda, mifively, gyár vagy másféle. Csak az élelmiszer üzletek vannak még ezután nyitva Vagy a következő >sicht« munkásai kezdik meg munkájukat.
A háztartási alkalmazottak ház tartási tanfolyamokat végzett, kel lőleg kiképzett személyzet, de háztartási alkalmazottat aránylag ke vés háztartás alkalmaz. Még a jó módú háziasszonyok, tisztviselők, kereskedők feleségei is maguk végzik a háztartási munkákat, mert a technika ezt rendkívül megkönnyi tette számukra.
A clevelandi „Magyar utca"
Aradiék megnézték a clevelandi kiállítást is A lapok hirdették öles belükkel a .Magyar utcát.« Elmen lek ők is a Magyar utcába. Kétépü le\'et találtak, melyeknek annyi közük volt a »magyar« utcához, hogy gulyást, paprikást lehetett ott kapni. Aminthogy a nagy clevelandi nyilvános könyvtárban igen kevés a magyar mű, ellentétben a többi nemzetek feltalálható müveivel... Jokuj, Mikszáth, Herczeg müveinek néhány példánya, Révay-lexikon és magyar müvek an^ol fordításai kép vitelték a magyar irodalmat
Mikor Aradlék visszajöttek, a »Manhattan« gőzösön jöttek Ham-burgig, ir.ajd onnan Drezda, Prága, Nagykanizsa. Az Óceánon tuli világ
Városi Mozgó. Szerdán és csütörtökön!
Joaeph Sohmidt, az aranyhangu énekes érdekes filmje
Kacagi Baiazzo
S7erepclnek még a Ilimen: Oltó Wallburg, Félix Bressarl. A kiegészítő mOior keretében a Híradó
Gömbös Gyula temetését
mutatja be (elejétől végig).
Előadások ktzdete hétköznapokon £., 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9-kor. — Köznap az elafi alBadjs filléroa
Magyar-perzsa, tarontúli és gyapjú Mié szőnyegek
legnagyobb választékban és legolcsóbban
Kirschner Divatáruházban
1936. november 13__
újszerűsége, gigantikus méreteinek csodálata, a látottak varázsa még ott olvasható a szemükből, amikor elmondják, hogyan nézték szédüld fej;e! a newyorki felhőkarcolók kivilágításának leírhatatlan szépsé gél-.
De szivet, melegséget esik akkor tudtak ismét találni, amikor a ma gynr vasutas mono\'.on hangja hal látszott:
— Na---\'- ! Végállomás!...
Vita arról, hogy hogyan lát a modern festő
Holnap bezárul az Irodalmi és Művészeti Kör kiállítása
A tavaly nagy kedvel tségnek, ör. vende vita-délutánok sorozatát az Irodalmi és Művészeti Kör az idén is megrendezi. ,A Szerdai Társaság első vita-ülése Antal József és Mu-horay Mihály festőművészeknek, a göcseji tanulmányúton lévő modern íeslöknek zsúfolásig megtelt kiállítási helyiségében volt. A közönség soraiban dr. Krátky István polgármesterrel az élen ott volt a város vezető intelligenciájának díszes együttese.
Barbarits Lajos, a Kör főtitkárának megnyitó szavai után Antal József festőművész tartott előadást a festői látásról, majd a különféle korok festői irányairól. A széleskörű felkészültségre valló, mély művészi meggyőződéstől áthatott előadás után Barbarits Lajos tett fel kérdéseket, majd dr. Szabó Zsigmond egészségügyi tdnácsos, a Kör társelnöke a naturalizmus vé. delmében szólalt fel nagy alapos. Sággal és részletességgel. Balogh Gyula festőművész-növendék a modern művészi látás-feladatok lelkes apológiájaként szólt hozzá a vitakérdéshez. A vitát Kelemen Ferenc igazgató, a Kör társelnöke zárta le, aki a modern művészek apostolkodó munkáját méltatta a közönséggel szemben, a/íiely csak nehezen vagy egyáltalán nem kö-zeledik a korral vállozó művészi irányokhoz.
Antal József és Muhoray Mihály kiállítása, Göcsej festői szépségének ez a modern művészi megviiá. gitásban jelentkező seregszemléje még ma és holnap áll nyitva, hol. nap este bezárul.
BALftI KÖZLÖNY
A vita délután mondott felszólalásával kapcsolatban dr. t Szabó Zsigmond még a követezőket mondta a Zalai Közlöny munka
társának :
Az Irodalmi és Művészeti Kör tegnapi vitaestjén, ugy látom, hogy sokan félreértettek. A vita kimélyi tésc végett megvédtem a realisztikus és naturalisztikus irányzatok művészeti jogosultságát és támad tam a Cezanne és Matisse által inaugurnált uj irányt, amely \' az impresszionizmus olyan túlzása, a meiy a realislanaturaliszlikus for-ma testiességét három, vagy ami még különösebb,két dimenziós feljü-leiben feloldva, a természetben való megjelents megtagadásával teljesen egyéni és ma még a nagyközönség által érthe\'etlen spontán vizuális irányt képvisel. Antal és Muhoray képei azonban a ma már elíogadott impresszionizmus művészi megnyilatkozásai, amelyek a természet formáiból, a fényből és atmoszféráiul egyéni meglátásból kiképzelt kom plexumok, teháj uj meglátásu, jó képek, mentesek a postimpnesszio-nlzmus. túlzásaitól és valóban méltók arra, hogy a közönség azokat megszeresse.
A vasárnapi program
Vasárnap a PVSK játszik Nagy kanizsán az NTE csapatával. A PVSK a bajnokság első helyezeitje és sorozatos győzelmeivel most érié el formája tetőfokát.
A ZTE nek is nehéz feladat jut vasárnap. A DVAC-cal kell megküzdenie ann .k saját otthonában.
Ideges emberek gyomor- és bélbajánál naponta reggelizés előtt félpohár természetes „Ferenc Józsel kcsetüviz kissé felmelegítve réges régóla bevált háziszer, amely a szék letélet és az anyagé erét m\'g megrögzött cselekben is igen kellemesen szabályozza. Az orvosok ajánlják.
— Felsőkereskedelmi lakóiul forma-rahikra alkulinas szövetek nagyon olcsón kaphatók SchÜtznél.
— Hócipőt, sárcipőt, gummlcslzmát, | téli cipőt Mlltónylnél veszünk.
DOROGI Brikett
KISTERENYEI
SZÉN íXí axAllitja
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE:
Varsányi Pál
Telefon 226. Zrínyi Miklós-utca 32.
Rádió vétel bizalom dolga!
Megbízható
márkás iáik
rádió és csillár-
üzletében Ft-.t 5
\'Mim
Gazda-gondok
a Mezőgazdasági Kamara választmánya előtt
Az Alsóduiiánlull Mezőgazdasági Kamura igazgalóválasztmányának ülésén dr. báró Mirbach Antai elnökölt. Ott voltak: Döri Frigyes, Sátnik József, Üalalonyi Jó/.sef alelnökök, dr. Meixner Emil, Kamerer Andor földbirtokosok s az igazgutóválaszlmány tagjai szép számban.
Dr. báró Mirbach Antal elnöki megnyitójában mély sajnálkozással emlékezett meg Gömbös Gyula miniszter, elnök korai haláláról, majd Alsódunán, tul gazdaközönségének. háláját tolmácsolta Mussolini olasz miniszterelnöknek a magyarok igazságáért bátran sikraszálló kijelentéseiért, örömét fejezte ki afelett, hogy dr. Darányi Kálmán leli Magyarország miniszterelnöke, aki számtalan tanújelét adta a gazda, közönséggel való együttérzésének\'. Rá-mutatolt arra. hogy a Kamara és a Külkereskedelmi Hivatal közölti kap. csolal állandóan mélyül, így a Kamura mindig közelebb kerül a való éleihez.
\'Elfogadta az igazgatóválasztiuány Kiss Elemér igazgatónak az áprilisi igazgatóválasztiuány óta a Kamara életében és működésében előfordult fon-tosabb mozzanatokról szóló jelentését.
Dőry Frigyes és dr. Meixner Emil — az igazgatói jelentés kapcsán — szó. vátelték
a magas ad&ilapot, amit sémák szerint, általánosítva al-kalinnznnk. Pl. egy kisgazdaság hol. dankénti kataszteri tiszta jövedelmét sok helyen 62-60 pengől>en vették fel.
Sámik József különösen kirívónak minősítette a kisgazda közönség jőve. delem-adófizclésél. 30 holdon aluli kisgazdát nem igazságos jövedelem-adóval sújtani.
Kovács Ferenc felszólalása után elnök indítványára az igazgatóválaszt inány ugy határozott, hogy kérni fogja, hogy az adófelszótamlási bizottságokba a Kamarának egy tagja delegáltassék.
Letárgyalta ezután az igazgatóválasztmány a Kamara szakosztályi üléseinek és a balatonfüredi szőlészeti és borászati nagygyűlésnek határozatait, majd a kamarai töryényrevizióval kapcsolatosan a közel jövőben a parlament elé kerülő törvénytervezetet, valamint a gazdatiszti nyugdíj-törvényjavaslatot.
Nagy Ferenc felszólalása után áz igazgatóválasztiuány elhatározta, hogy a jövő évben
Szekszárd, Nagykanizsa, Tapolca és Tat>
székhellyel \' ujabb külső tisztviselőket állit be. Bcjelenlelto Kiss Elemér igaz. galó, hogy a Kuniara oddig
12 ingyen rádíókészillfikel osxtott ki jól működő gazdaköröknek és elhatározta a választmány, hogy u jövő évben további 9 gazdakörnek ado mányoz rádiót. A vármegyei mezőgaz dasági bizottságok közgyűlésein Ujabb 2—2 érdemes mezőgazdasági munkás részesül 50—50 pengő pénz- és ökle-véljutalomban.
Molnár Pál titkár terjesztette be ezután jelentését
at ohsz lóexporttal kupcsolatban. IJgy határozott az iguz. galóválasztmány, hogy kérni fogja a Külkereskedelmi Hivatalt, hogy at olasz lóexporion kívül a többi orszá-gokba, Így Németországba irányuló ló exportot is a mezőgazdasági kamarák utján bonyolítsa le. Kamerer Andor felhívta a figyelmet arra, hogy gon. doskodnl kell arról, hogy megfelelő export.lóanyag álljon mindig rendelkezésre. Lótenyésztő szövetkezetek alakítására lenne szükség. Adminisztrativ kérdések tárgyalása után a Kamara őszi rendes közgyűlését folyó évi december 22-re tűzte ki az Igazgatóvá-laszUnány.
Az igazgatóválasztmány Elek Zoltán titkár előadásában határozatot hozott az adóhátralékok utáni tul magas
késedelmi kamatoknak 5 és fél százalékra való mérséklése tárgyában. Amikor az adózó hibáján kívül következett be késedolem. « halasztás kamatmentes legyen. Indítványt fogadott el a választmány « kózmunka-váltság progresszivitása. a mezőgazdasági cselédség nyugdíjbiztosítása, a gazdaadósságok végleges rendezése tárgyában. Végül örömmel vette tudomá. sul nz igazgatóválasztiuány Kiss Elemér igazgató bejelentését, hogy a földművelésügyi minisztérium költségére a Kamara n tél folyamán 10 községben rendez 10—10 napos gazdasági tanfolyamot, majd az igazgatóválasztmány 500 pengő anyagi támogatást szavazott meg a keszthelyi gazdasági akadémián folyó a mezőgazdasági kultura fejlesztésére irányuló kísérletek befejezié. séhez.
— Regenhardt é» Raymann asztalneműk, törölközők Ismét napy választékban 81ngernél.
ii mmm jgjjgjttgn
REITVÉNYSZELVÉRY
BALA1 SOZLOIVY
1936. november 13
— (A Halászó macska utcájáról)
tart liceális előadást vasárnap délután 6 órakor Bar!>arlts Lajos, az Irodalmi és Művészeti Kör főtitkára. A kísérő műsoron helyi irók: Forray Zelma és Brussányi Gyula szerepelnek írásaikkal. ,
— (A Zeneiskola tanári llceállsa)
Vasárnap fél 12 órai kezdettel ten-dezi a zeneiskola tanári kara ez évad, ban első liceális Jellegű matinéját Tárgyköre az Impresszionista zene, melyről Vanuay János tart előadást. A* illusztráló műsorban Honti Hona, F. Gurai Margit és Kerekes Irén lépnek dobogóra. Zongorán F. Pásztor Irma kisér. Belépődíj nem lesz. (:)
—■ (Doktorrá uvatás)
Kaszab Mihály állatorvost, Kafcznb járásbiróságl irodafőtiszt fiát. a Jó. zsef nádor műszaki és gazdasági egyetemen doktorrá avatták és Budapes, székesfővároshoz megbízott állatorvos ként kinevezték.
— (Kész a Petőfi-utcai iskola)
A Petőfi-utcai uj iskola építkezése befejeződött. Még csak a padlózat és a belső berendezés van bálra és akkor az Iskola teljesen készen várja, hogy átadják rendeltetésének. Az uj iskola hivatalos átadása január első napjaiban történik megfelelő hivatalos és ünnepélyes keretek kőzött.
— (A Zárda-utca utrendezése\'
Nagykanizsa közönségének általános örömére rövidesen megkezdik a Zárda, utca, fóleg a templom felé eső szakasz helyrehozatalát. A Város ügyosztálya már szállítja a szükséges köveket és legközelebb megkezdődnek a javítási munkálatok.
— A Stúdióban előadott öftszes dalok és slágerek szövegeit közli hétről-hétre a Rádió Újság. Gyönyörű mélynyomásu képen részében mozi-, színház-, spoit-, kézimunka-rovatokat Is közöl. A Rádió UJság érn 12 fillér, kapható minden ujságárusttónál.
— (Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán az elmúlt héten 9 gyermek született. 4 flu és 5 leány: Bolf József földműves és Mihálecz Jó-Hannának rk. fia, Holczer Imre magán-tisztviselő és Sattler Innának izr. fia, Szerdahelyi György napszámos és Farkas Viktoriának rk. fia, Mihók Já-nos napszámos és Tóth Rozáliának rk. leánya, Frank Géza kereskedő és Perkó Annának rk. leánya, Tóth Sándor pincér ós Perger Erzsébetnek rk. leánya, Spiltcr Norbert szállodai portás és Ebenspanger Katalinnak izr. leánya. Házasságon kivül született 1 fiu és 1 leány. — Halálozás 10 ívolt: Slelner Adolf magántisztviselő izr. fii éves, Bolf Károly földműves rk. f.7 éves, vitéz Tamásfalvy Jenő Nemzeti Bank fiók főnöke rk. 52 éves, Kis József rk. 21 napos, Gsesztregl Anna rk. 15 éves, Németh Erzsébet rk. 9 éves (Rlgyác), Prutka Mária rk. T2 éves, özv. Lóránt Jánosné Horváth Terézia rk. 70 éyes, Zrinszky Gyula molnár segéd ág. h. cv. 45 éves (Letenye), Májon Jakab műköszörűs rk. 42 éves.
— Házasságot 5 pár kötött: Lengyel József földműves rk. és Knausz Anna rk., Tadler József kereskedő rk. és László Hona rk.. Borbély József cipész segéil l*k. és Viyjda Katalin rk.. Splngár János városi erdő szolga rk. és Kovács Irén rk., Fehér István magántisztviselő rk. (Békéscsaba) és Gro szek Ilona magántisztviselő rk.
— (Két uj csárdás)
Kutor Ferencnek, a közismert kítftnő zeneszerzőnek most jelent meg k~étN pompás, igazi temperamentumos, magyar művész-témából fakadó csárdása Megrendelhető a szerzőnél Pécsett.
Bslparoskörvidám feteslje november hó 14-én, szombaton.
— Nőt óa fórfl fx5 vet maradékok jó
méretekben Singeméi.
— Ne felejtse el 1 Nálunk nemcsak női télikabátot, hanem anyagot Is vásárolhat. SohÜtz.
— (Medici Katalin élete és kora)
Francls Watson, aki a renaissance egyik legcsodálatosabb, legérdekesebb nőalakjának. Medici Katalinnak élet rajzát irta meg, színes képekben tárja elénk a népeknek és lelkeknek e/t a tavaszát. Csak a renaissance teremthetett olyan asszonyt, mint amilyen I. Ferenc menye, II. Henrik felesége, a Medici.pápa unokaluiga volt. NVatson Írói művészete nemcsak abban a felső-séges tárgyi tudásban nyilatkozik meg, amellyel az óriási anyagot kezeli, ha. nem egészen eredeti módszerében is. Az aprólékos, fölösleges, tényhabnozás helyett mindig megtalálja a nagyvonalú összefüggéseket, az események mögött az Inditóru lókat,\' a lelki okokat. Fran. cis Walson tudása és Ízlése színesen; meggyőzően és élethűen állítja elénk annak a drámának a főszereplőit, a melyet Medici Katalin életének és korán k nevezhetünk. A pápák: a csel-szövő Kelemen, u puritán Hadrián, az ingadozó Leó. Az uralkodók: a szik-rá ő. sziporkázó I. Ferenc, a komor V. Károly, a fanatikus Szén Fülöp, a lovagias II. Henrik. Kalalüi fiai: a beteges II. Ferenc, a gyenge Károly, a kicsupongó III. Henrik, A nagyétvá gyu Kékszakáll: az angol VIII. Henrik és jégvérü. okos lánya: Erzsébet. Hadvezérek és politikusok: a gőgös Guise berregek, az ingatag Navarrai Anloinc, a nemes Collgny, a hős Gondé, a csupa-feketeség Alim. Majd a/, asszonyok: Diane <Ie Poitiers, a l>ölcs és megértő szerelő, Jeunne de Navarra, a höslelkü hugenotta feleség, Navarrai Margit, a lieptameron tudós és meg érlö-mosolyu szerzőnője, Stuart Mária, akinek szépsége Franciaországban vi_ rágzott ki és angol vérpadon hullt" vérrózsák közé. a Repülő Csapat, I. Ferenc, majd később Katalin szirén-seregének hölgyei — Francls Watson könyvélien ők és még sok százan fe-Icdheletlen életre kelnek. Francis Watson könyvének megjelenése eseményt jeelnt irodalmi életünkben. A kiadást tizenhat korabeli kép dlsziti. Singer és Wolfner kiadás.
— Divatos ffiggfinyanyagok, azőny*
gek düs választékban Singeméi.
Naptór. November 13. péntok. Rom kat. K. Szanlszló. Protestáns Szanlszló. Izr. Mark hó 28.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat tt hó 15-lg a Merkly-Belus gyógyszertár éri a klskanlzsal gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órálól este 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
\' Nő aljakra alkalmas sima ós schot-tls szövetek SchUtznél.
(Bélyeggyűjtők találkozója) Hétfőn délután (Mól 8-lg n Pannónia hátsó kistermében.
> Nőiruha szövetet legolcsóbban nálunk vásárolhat. Schütz.
Kiadja a laptutajdonos Közgazdasági Dl üiitenherg Nvom^s és Oétratat Lapkladé Vállalata Nagykanizsát* Ptlelöl kiadó i Zalai Károly. Interurbán telefon i Na$vk»nltM 78. »u m
APRÓHIRDETÉSEK
10 MÓlfl 60 I
. minden lovAbbi »ió 4 tlllér.
Autótaxi*, bérautót, rendeljen garatje ból, vidékié és helyben, legolcsóbban. Telefon állomás : 544. Bojlor Kisfaludy-utca t-S z. 2704
Intelligens lakétéraat keresek háromszori étkezéssel, fűtéssel, világítással, esetleg azonnalra Is. Előnyös ár mellett. Clm s kiadóban. *
Férfi gyapjú sálak, nyakkendők, kesztyűk, Ingek olosén árusittatnak Kauf mann Manónál. Erzsébet-tér 1. Telefon 222
i/s tüzHövel 1 kályhával 2 szobát fűteni csak S«rlei-fóle ( szabadalmazott 99**
cirkulációs höszekrénnyel ~W§
lehet. 50o/o tüzelómrglakarltás Óvakodjon
silány utánzatoktól. Kizárólag kapható: Sőrlel v*s- és festékkereskedésében, Schütz mellett. Ara: 6.—, 10.—, 15.— pengő
Vasutasok és nyugdíjasok-\'résiére uj igazolvány fényképek a legolcsóbban készülnek Haláss műteremben, Horthy Mlklós-ut 11. 4019
Eladó fekete télikabát. Ugyanott buto rozott szoba kiadó. Magyar-Ütca7 4006
Különbejáralu bútorozott oxoba
kiadó Szent Imre herceg-utca 7. sz alatt.
Elagénsan bútorozott emeleti uccal szoba kiadó. Lénárt bőrkereskedés 4018
ElkflltAxés miatt nég> fiókos sublat, íróasztal és többféle bútorok sürgőién e\'adók. Horthy Mlklós-ut 3. 4016
Két-háromszobás komfortos lakást keresek málus I-re, csak a belvárosban — Halász maierem, Horthy M. ut 11. 4020
Vixmsittaa sátor- és koeiiponyvák, o\'csó árban és kedvező (észletflzetésre kaphatók Kelemen Reziö cégnél. 4021

mart
az anyagcserét szabályozza, a fejlődést elősegíti, csontfejlesztő, étvágy-gerjesztő, a hizlalást megkönnyíti, a lesántu ást meggátolja
2 kg., 5 kg. és 50 kg-os gyárilag leólmozott csomagolásban kapható:
qrszAg József
mag. műtrágya, növényvédelmi szerek, gép, zsák, stb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. Csak gyárilag leólmozott csomagolásban vásároljon Futoz-tl A valódi Futor kimérve nem kapható I
LÓTAKARÓK
LEGOLCSÓBBAN
HIRSCH ÉS 8ZEG0 cégnél.
Féltandijaa angol éa német nyelvtanfolyamok a Zalai KSzlöny előfizetői réazére
A nyelvek tanulása évről évre Jobban tért hódit Nagykanizsán is csak ugy, mint az egész müveit világon, főként a nyelvrokonok nélküli Magyarországon.
A Zalai Közlöny meg akarja könnyíteni előfizetőinek a nyelvtanulást és ezért megállapodott egy elismerten kitűnő nagykanizsai nyclvtanárnővei, aki kél nyelvet 50 százalékos kedvezménnyel tanít a Zalai Közlöny előfizetőinek.
Az angol és német nyelvtanfolyamunk vezetője Pallos Erzsébet. A tanfelyam nem csoportos, mert egy órán legfeljebb négy növendék vehet részt. A tunltás heti két órával hat hónapig tart, havi tandíj a Zalai Közlöny előfizetőinek 5 pengő, (nem előfizetőknek 10 pengő). Pallos Erzsébet a londoni egyetemen szerezle meg az angol nyelvtanári diplomát. A löké-letes kiejtést biztosítják mr. Walbr Ripman-nak, a londoni egyetem fo. netlka tanárának ered,II grammo-fon lemezei. Jelentkezni bármikor lehet a nyeivtonárnőnél {Jírzsélxt-tóér 18 II. cin.)
Minden tanfolyamra va\'ó fcltan-dijas beiratkozáshoz fel kell mutatni u Zalai Közlöny leguióbbi előfizetési nyugtáját, vagy a Za\'ai Közföny szerkesztőségének igazoiá sáL
Ritka alkalom
500
férfi sporting d«r.bj.4 pengő
BRÓNYál DIVATHÁZ
Horthy MíKlós-at 1. is.
2002/1936. P. M. rendelet alapján készült
Vámfeljegyzési-
vagy
Vám cserekönyv
(Szállítási bárcakönyv)
hitelesítve P 3-20
Kapható a Zalai Közlöny kiadóhivatalában, Fő-ut 5.
Nyom. • laptutajdonos K6ig«idM*jt Hl. Outóuberg Nyomda 4" D4tal»i I,«pkt»dó Yíll*t« kOuy.TOy.omdíJibaii N«gykjuii»4n (FdelOa uzUlv. /.nW Kíroly.)
78 • Évfolyam 261. szám
N»gylmnlxi«, 1938. november 14 szombat
Ara 12 mi.
ZALAI KÖZLÖNY
WadWi Jbcidoi
U UxUkiraMi KM 1 nim.
POLITIKAI NAPILAP
Felelte szerke&ztfi: Barbarlts Lajom
ElOMxctéftl áll: tgt hóra 8 |>«UKÖ 41 SuikentWcl (. kúdttlratall Uklgai
40 ülik.
n. ■>.
Gazdasági oktatás
Irta: Ssiaj ol Mor«e Jcn&dr. orszgy. képv.
A szakoktatásnak és elsősorban a hazai viszonyokra va!ó tekintettel a mezőgazdasági szakoktatásnak eredményesebbé tétele és korszerű meg reformálása közóhaj is a parlamentben is évek ó:u állandóan hangoz tátott kívánalom, Éz az óhaj való ban mindenképpen jogos és iiv.\'o kolt, mert minden szépítés és kertelés nélkül valóban el kei1/ ismernünk, hogy bár agrárállam vagyunk, mégis a nagytömegek nálunk gazda ságilag elmaradottak. Ennek o\'.ta pedig nem egyéb, mint :iz, hogy a gazdasági tömegoktatás oly végiele nül fontos kérdése még nincs kel lőer. rendezve. Közboly már, hogy a nemzet sorsa és boldogulása a mezőgazdaság állapotával a leg szorosabban összefügg. Viszont a mai komplikált é!et az egyszerű földművestől ls t$bb tudást kiván és amikor mintíén foglalkozási ág bar görcsösen iparkodnak a Ion tárokat kireVeszféni, nem lehet lürnl, hogy a mezőgazdálkodás legyen jó formán az egyetlen terület, amelyen szabadjára van eresztve mindenki, akár ért hozzá, akár nem.
A mezőgazdálkodásra épugy kell készülni, mint bármely más pályára és ez a foglalkozási ág, amelyet az ország lakóin ik a többsége alkot és amelynek munkásságától füt\'g ls">. sorban ez ország jó, vagy balsors), a mezőgazdasági ismere\'ekít nem nélkülözheti, A mezőgazdasági is mere\'ekie, a gazdasági szaki idásra tehát népünk nagy tömegeinek szükségük van és ezt a szükségletet a gazdasági tömegoktatás van hivatva kielégíteni, elsősorban a mai igé nyeket szem eiőti tartó és inegíelelö tanerőkkel rendelkező ; hó\'ok:i gaz dasági iskolák által. Meg é\'elö t.:n erők, akiknél a gazdasági sz\'kiints és .t pedagógiai Ismere ek egyaráni megvannak, mert csak ebben az ecetben érhető el a cél, amely arra irányul, hogy a gazdasági isme e\' k pedagógiailag helyes módszerrel kö zöl lessenek.
Nagy örömmel üdvö7fllt{ük tehál annakidején azt a nagyjelentőségű megállapodást, amely a mezőgazda sági szakoktatás kérdésében a kul luszminiszter és a földművelésügyi miniszter között létrejött és amely nek lényege, hogy a mezőgazdasági szakoktatás felett a pedagógiai és szakszerű fe\'ügyeletet ezentúl a kul tusz és földművelésügyi tárca egyűt tccu gyakorolja. Nagy megnyugvás ra szolgálhat a gazdasági szakokta. lás kérdésében az is, hogy a kul tusznar.;; :er a gazdasági irányú szaki.!.olák tanulmányi reformját munkálatba vette és hogy a gazdasági tö...c oY.V.ás intézményes meg-szervezését a fö\'dmüvelés,ügyi mi nisz\'.er n k iUuszminlsz\'eiTel a leg teljesebb összhangban végzi.
Magyarország óriási lelkesedéssel fosadia Ciano srófol és nejét
Az olasz kQlügyminlszter és Mussolini leányának diadalútja a magyar országhatártól a fővárosig
Az olasz kül|ügyminisz!er és felesége, valamint a Bécsben lévő kiil döltség péntek reggel 0 20 órako« hagyta el Bécset." A különvonaton utazik Viilani Frigyes ma/yar kö. vet, Brassói Ferenc küjű^yi taná csós. valamint a Bécsbe érkezett magyar, olasz ís külföldi tudósilók.
Ciano gróf cs kisére\'e már csütörtök es!e beszállt a különvonat hálókocsijába és pén:ek icggel a vonat indulásáig rein is keltek fel, igy az olasz vondu;ek hivat lós búcsúztatása elmaradt. Annál nagyobb volt az élénkség a sajtó különl.o csijában.
Hegyeshalom, november 13
A magyar határon több mint 2\'!00 ember jelent , meg Ciano olasz kül ügyminiszer és felesébe, Mussolini leányának fogadtatására. Ott volt Raöoisny főispánnal az élen a pol gái mes e"-, a íestü\'elek, leventék, is kolások, stb. A vonat befutása után Ci .no gróf leszállt a kocsiból Ra.
docsay László meleg hangon üdvö-7öi:e a magyar jkonnány nevében. Ciano gróf Mussolini szívélyes üd vözleicét tolmácsolta Magyarországnak.
A Giovinezza hangjai melleit az olas^ kül.llgymin\'szler ellépett az alakulatok díszszázada elölt, m íjd lelket- éljenzés közben a vonat ki gördült a pályaudvarról.
y Győr, nvoember 13 A győri pályaudvaron az ezrekre rugó tömeg nagy lelkesedéssel fogadta az átutazó Ciano gróf ola-z kü!ligymin:sz:ert és felesé.,ét. A váios novében Spót Gyula polgármester köszöntötte olasz nyelven a külügyminisztert, \' aki -meghatott
szavakkal köszön e meg a fogadta.
tást. A MANSz nevében szintén o\'asz nyelve i köszöntötték Musso lin: leányát. A r.em várt ünneplés és fogadlatás láthatólag igen jól-I esett az olasz vendégeknek.
Megmozdult Buckipest szive ,
Budapest, novCinlXír 13
I.oirhalullan lelkesedéssel fogadta Hudupcst Ciano grófot és nejét, a . nagy Mussolini leány ál. Egész Budapest | megmozdult. Az egész város zászló, dis/ben. Katonai i>oinpa. A magyar politikai és közétől előkelőségei. Ha. zalias egyesületek, testületek, intézelek. A/- olasz* kolonia és fnseio. Szinpom-|)ás ragyogó kéj). A/. ulvonalakon mindenütt végig küldöttségek zászlókkal és magyar motívumokkal, beláthatatlan tömeg. A Kele\'.i pályaudvar kbá yi várótermében az előkelőnek: Darányi Kálmán miniszterelnök. Kánya Ká\'mán külügyminiszter. Taliy és Bárczy .illám-
titkárok. Apor külügyminiszlerhelyet-tcs, S/endy, Sipöcz polgármesterek, a honvéí/ség vc/etői ragyogó diszegyen-ruhában, Eercnczy föka])itány, országgyűlési képviselők. Pignatelli herceg egj\' nagyobb olasz küldöttség élén, olasz kaionai küldötlség. osztrák kat>-nai attasék, stb. A miniszterelnökség huszárjai díszegyenruhában gyönyörű virágcsokrokat tarlanak az olasz előkelőségek részére.
Majd 1 >efut a vonal. Elsőnek Mussolini leánya. Ciano gröfné lép ki, utána férje. Ciano külügyminiszter, magas-rangu kísérői, I\'reszly Elemér, az olasz külügy képviselői, előkelő funkcionáriusok. stb. Darányi miniszterelnök odamegy és melegen üdvözli Cianot és nejét, Kánya külügyminiszter pedig
a nolabililásokal üdvözli Éljen! Eviva! — hangzik fel szüntelenül. Majd bemutatják a budapesti- olasz előkelőségeket és a magyar nolabüitásokat Clano-nak. A zenekar pattogó ütemeivel nagyszerűen adják vissza a Giovinez-zát. Az Erzsébet nőiskola növendékei olasz nyelven köszöntik Mussolini leá-nyál, akinek pompás csokrot nyújtanak át. Majd az olasz külügyminiszter és felesége kijönnek a váróterem elé, Ciano gróf feszesen ellép a díszszázad előtt. Ciano az olasz repülők disz-egyenruháját viseli. A magyar zászlót meghajtják, majd Ciano tovább lép a frontharcosok, a Honsz diszszázaal előtt. Itt egy Ogész zászló erdő meg. hajol Ciano előtt. Mindenült leírhatatlan lelkesedés, éljen, cvivva, ami szem-mellálhnlólng elérzékenyili C\'.íanot és nejét. Végül a grófné autójába száll, amibe két hatalmas, pompás virágcsokrát magával viszi. Ciano gróf Pa-rányival még tovább megy, majd ő is beszáll autójába. Vigyázz! Hangzik fei a vezényszó és a honvédség, az összes megjc\'cnt testület k egyesületek, alakulatok szoborszerű meievségben tisztelegnek. Majd megindul a/, autók sokasága, mindenütt harsány éljenzés, üdv-kivánalok, végig a Rákóczi-uton, Nagy. kőrúton egészen a Dunapaloláig. ahol az ifjúság külön fejezi ki szeretetét Ciauo gróf iránt.
Az Oktogon .teret Mussolini-tér. nek nevezték el.
A Duna-palota előtt
A Dunapalota előtt az egye\'emi ifjak, a különböző testületek és alakulatok solíjezer főnyi tömege várta flzvo\'asz külügyminisztert és fe\'eségél, Mussolini Eddát.
Az olasz pár a welszl herceg lak-oszlályában szállt meg és nem sok. kai a megérkezés után megjelent a Dunapalola erkélyén. A beláthatatlan tömeg, amely teljesen elfogbf ta a teret és az utat, lelkes ésszün. ni nem akaró éljenzéssel fogadta a grófi párt. A rendőrzenekar az olasz királyi, majd a magyar Him* nuszt játszotta, amely alalt Ciano gróf felemelt kézzel, mosolyogva gyönyörködjön a szjnpompás lát ványban A zászlóerdő felemelkedése t-lán ismét hatalmas éljenzés zugolt fel minden torokból,, majd < Duce* és »Huj, huj. ha)rá< kiáltások ren_rélték meg a levegőt.
A rövid, de annál lelkesebb és igaz, magyaros szívből fakadó ün. népies után a fascisták ismert fe-ke\'.e egyenruhájában Uvö Ciano gról cs felesége lakosz ályukba vo-nultak ylssza.
Cla -o gróf budapesti látogatásának részletes programja
Budapest, november 13
Az olasz külügyminiszteri pár tiszteletére 2 órakor villást eggeiit adott Darányi miniszterelnök a Dunapalotában.
Ciano gróf és felesége ezután fel Iraikozik a iormányzónái, leadja névjegyéi a hercegprímásnál, a Ház kéí elnökénél és a kormány tagjainál. Ezután meglátogatja Darányi miniszterelnököt, majd a képviselő, ház ülését hallgatja rövid ideig.
Este Darányi miniszterelnök lát ja vacsorán, amely után nagy fo gadóestély lesz a join>szteieluöksé gen.
Szombaton délelőtt 11 órakor Ciano gróf megkoszorúzza a hőíök emlékművét, majd a tanácskozások kezdődnek meg. 1 órakor megjele nik a kormányzónál, aki a fogadás ulán villásreggelin lájja vendégül.
Délután az olasz fosciónál tesznek látogatást, este az olasz követ ad vacsorát és logadóestélyt.
ZALAI KÖZLÖNY
1936. novémbcr 14
Általános „igen" és egy „nem" állt szemben a katolikus egyházközség költségvetésének tárgyalásán
Az egyházmegyétől a kuliuszadónak 10 évre való elengedését kéri az egyházközség a nagykanizsai katolikus kulturház céljaira
Agyvértódulás, szivsiorongás, nehéz légzés, félelemérzcl, idegeg-sig, fejfijás, lehangoltság, álmatlanság, gyengeségi állapotok, munkaképtelenség a rendkívül enyhén ható természetes „Ferenc Józief" keserűvíz hasinálala állal igen sokszor gyorian megszüntethetek. Az orvosok ajánlják.
foöapo* L
17 G. Réthy Pál előadása. - 17.30 Cigányzene. — 17.50 Sportközlemények.
— 18.30 Rádió tőrvényszék. — 19 Vig György szaxofonozik. — 19.30 Az Operaház előadása. <A kékszakállú herceg vára.» Bartók Béla 1 felvonásos operája. — A szünetben kb. 20.30 Külügyi negyedóra. — Az előadás után kb. 21.45 Hirek, időjárásjelentés. — Majd hanglemezek. — 23.20 Cigány-zene. — 0.05 Hirek.
flitdaperf II.
19 Gyorsirótanfolyam. — 19.30 Dr. Kertész Manó előadása. — 20 Hanglemezek. — 21.05 Hirek. — 21.25 A rádió szalonzenekara.
17.30 Hangverseny Salzburgból. — 19.35 Rádiózenekar az aussei-hármas-sal. — 21.10 Bécsi szimfonikusok. — 22.20 Tarka lemezek. — 23.30 Sicberth-négyes, bécsi zene.
Szombat
Butfapwt L
0.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás. — J0.45 Felolvasás. — 12.05 Hanglemezek.
— 12.30 Hirek. — 13.20 Időjelzés, idő-járásjelentés. — 13.30 A rádió szalon, zenekara. — 14.40 Ilirek, árak. — 10.15 Dr. Wehncr Józsefné előadása. — 16.45 Időjelzés, hirek.
17 Felolvasás. — 17.30 Setét György szalon ötösének műsora. — 18.30 Mit üzen a rádió? — 19 Tutsek Piroska énekel. — 19.30 Felolvasás. — 20 Közvetítés a szegedi Városi Szinházból. • Gróf Figaro.» Operett 3 felvonásban, 5 képijén. — Az 1. felv. után kb. 21.15 Hirek. — A II. felv. után kb. 22.30 Idő-járásjelentés, hirek. — Az előadás után-kb. 23.15 Cigányzeue. — 0.05 Hirek.
ItudJpert U.
18 Mezőgazdasági félóra. — 19.05 Rozsnyai Kálmán előadása. - 19.40 Venczell Béla énekel. — 20.15 Hírek.
— 20.35 Adler Tibor és Fejér György kétzongorás jazz-müsora.
BK*.
12 Könnyű lemezek. — 13.10 Német operák lemezei. — 14 Korjus kolora-tur-s/oprán lemezei. — 15.40 Mando-iin-zenekar.
17 Kivánságlemczek. — 19.15 Ope. rett. — 22.20 Dal- és áriaest. — 23.10 Tánczene zongorán. — 23.50 Wihart népzenenégyes dalokkal.
Naptár: November 14. szombat. Rom. kat Jozafát. Protestáns Klementin. — Izr. Mark hó 29.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 15-lg a Morkly-Belus gyógyszertár 6s a kiakanlzsai gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva röggel 0 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
Népes volt a nagykanizsai római katolikus egyházközség képviselő, testületének esfütörtök esti kőzgyüt lése, amelyen a zárszámadások és a költségvetés volt tárgysorozaton.
Napirend előtt P. Cirfusz Yiktorin plébános elnöki .megnyitójában a szeretet meleg szavaival emlékezett meg dr. Rott Nándor megyéspüspök 40 éves papi jubileumáról.
A zárszámadások és költségvetés ugy került a képviselőtestület elé, ahogyan azt a Zalai Közlöny a tanácsülésről szóló tudósításában közölte.
A képviselőtestület egyhangú köz. felkiáltással megszavazta a száma dásokat, csak Aigner Géza nem fo gadta el azokat. Kifogásolta Goz dán Ernő egyházközségi irodatiszt fizetésének rendezését (havi 119 pengő és 35 pengő lakbér,, állami rendszerű előmenetel, a szerződéses viszony fenntartásával, az évközi jutalmak megszüntetésével). Kije. lentétte továbbá, hogy az egyházközség működése ugy uz irodatiszt ügyében, valamint általában nélklü lözi az alapszabályszerüséget, m?rt az egyházközségnek nincsenek jó váhagyott alapszabályai, Az egyházmegyei alapszabály-tervezetet ugyanis annak idején a képviselőtestület nem fogadta el, az eziüijy-ben kiküldött jogászbizottság pe\'clig azóta sem tett jelentést...
Altalános és zajos ellentmondások fogadiák a felszólalást az egyházközségi irodaliszt ügyében,, de az alapszabályszerüséggel kapcsolat bar is.
Cirfusz Yiktorin/egyházi elnök válaszában utalt arra, hogy Kapós.
várott két egyházközség van, mégis három tisztviselő végzi azt a munkát, amit a nagykanizsai egyház község irodatisztje lát el szorgalma sa nés lelkiismeretesen. (Zajos he lyeslés.) Az egyházközség költség vetése viszont e fizetésrendezéssel is egy pengővel alacsonyabb, mint az előző évi. Az alapszabály-átdolgozás folyamatban van, addig is a püspök engedélyezte a régi alapszabály szerint való működést.
Dr. Hegyi Lajos világi elnök rész lelesen megvilágította Ajgner Géza álláspontjának "tarthatatlanságát és eloszlatta az alapszabály^efler.ességgel kapcsolatos vádat is.
A közgyűlés egyhangú, lelkes he lyeslése volt a válasz az elhang. zottakra mire Algner Géza visszavonta kijelentéseit s igy a képviselőtestület a tanács javaslatát egy , hanguan elfogadta.
Dr. Krátky István polgármester indítványozta, hogy a kópviselőtes tü!et mondjon köszönetet az elnök, ségnek, különösen dr. Petrks József gondnoknak lelkes és önzetlen munkásságukért, amivel az egyház kö?ség ügyeit szociális szellemben, takarékosan és ugy vezetik, hogy méltán van reményünk az egyházközség eredményeket igérő jövőjében.
A képviselőtestület lelkes éljenzés-sel fogadta a polgármester szavait.
P. Cirfusz Yik\'oiin plébár.os mint egyházi elnök köszönelet mondott dr. Hegyi Lajos világi elnöknek és dr. Petrics Józesf gondnoknak oda adó munkásságukért. (Ujabb éljen-zés.)
Dr. Krátky polgármesler szavaira
még egyszer felharsant az elismerés zaja, amikor is a képviselőtestület P Cirfusz Yik oiin egyházi elnököt bizlositotía szeretetéről, hálájáról és bizalmáról.
Egyhangúlag elfogadta a képviselőtestület a sok aláírással érke,-zett indítványt, amelynek alapján az egyházközség kéri az egyházme. gyét, hogy az évi 746 pengő nagy-kanizsai kulluszadót 10 évre en. gedje el a nagykanizsai katolikus kulturház céljaira.
Általános helyeslés kísérte V\'i-czenty Árpád indítványát, hogy a kulturház céljaira a várostól is a katolikusság arányának megfelelő segélyt kérjen az egyházközség.
EMLÉKEZTETŐ*)
November 14.
Úrasszonyok Kongregációjának teája 7 órakor a rohérteremben.
November 1$.
Liceális előadás a városházán 6-kor Barbarlts Lajos.
Kereskedelmi Alkalmazottak piknikje a Koronában.
I.ovente-mulatHág 7 órakor a klska-nlzsal Lovonte-Olthonban.
November 22.
Liceális előadás a városházán 6 kor Gazdag Ferenc.
November 29.
Liceális előadás a városházán 6-kor Kelemen Fereno.
December 5—6.
Keresztény Jótékony Nőegylet karácsonyi vására az Iparos székházban.
December 8.
Liceális előadás a városházán 6-kor Bertln Ágoston.
December 13.
Lioeális előadás a városházán 6-kor lovag Slernád István.
December 20.
Liceális előadás a városházán 6 kor
December 27.
Liceális előadás a városházán 6 kor dr. Mező Ferenc.
Január 3.
Lioeális előadás a városházán 6 kor
Jannár 5.
Katolikus Bál az Iparos-székházban.
Január 10.
Liceális előadás a városházán 6-kor dr Krátky István
Január 13.
Az Irodalmi Kör I. vita-délutánja 6 órakor a zeneiskolában.
Január 17.
Liceális előadás a városházán 6-kor dr. Vértesi Frigyes.
Január 24.
Liceális előadás a városházán 6-kor Magas Mihály.
Janu&r 31.
Liceális előadás a városházán 6-kor dr. Holfmann János.
Február 6.
Keresztény Jótékony Nőegylet jelmez-eaije.
Február 7.
Liceális előadás a városházán 6-kor P. Cirfusz Vlktorln.
Február 14.
Liceális előadás a városházán 6-kor Révay József.
*) E rovatban minden rendezés egyszeri közlése (2 sorig) 30 fillér.
nagy választékban.
Ilfii és férfiszMek kiváló minőséiben
Legújabb cire cloque-és satinselymek. Szőrmékből dus választék.
SINGER Divatáruház.
Jutányos árak. Jó minőségek.
Télikabátok nagy választékban:
......Szamolőnyl áruházban

>
1936. november 13
BALftI KÖZLÖNY
A Kanizsa-vidéki noha miatt csökkentek a vármegye adó-bevételei
Mór csak 8 zalai község van, amelyre nem mondták kl adó-hátralék miatt a felelősséget
Zalaegerszeg, november 13
A közigazgatási bizottság Bődy Zoltán alispán elnökletével tarlóit ülést. Dr. Brand Sándor főjegyző eseinényjelentésébcn elmondotta, hogy az elmúlt hónapban 20 tűz-eset volt. Az állategészségügy ki elégitfl.
Várkony Rezső m .kir. .pénzügy-igazgató az adózásról - szóló jelen tésében beszámolt arról, hogy az októberi adózás a mult évivé! szem. bea jelentékeny visszaesést matat. A folyó évi összes előírás 8,726.520 pengő. Befolyt októberben 444.163 pengő, mintegy 200.000 pengővel vesebb, mint tavaly. A folyó évben összesen befolyt 3,116.882 pengő. Az esedékes hátralék 5,60!>.647 P (llDo.o), Illetékben 133.843 P (keve vesebb, mint tavaly), forgalmiadéban 84.506 P (több, mint tavaly) folyt be. A pénzügyigazgató elő adása szerint a visszaesés okai : azok a nagy elemi ká:oV, amelyek a tapolcavidéki bortermelőket suj. tották, másrészt az. hogy a nagy-kanizsavidéki noha-borokat rem tudják kellő mértékben szesszé fel dolgozni s igy az adózók fizető képtelenek. Az állatárak sem segítenek, mert nincs állat. Különösen hűen festette a pénztigyigazgató a tflpolcavidéki helyretet. Már négy
év óta éri csapás csapás után a szőlősgazdákat. Tőlük nagyobb adó készséget várni lehetetlen.
Gyömörey Sándor felszólalásában kirle, hogyezügyben járjanak e! a miniszternél. A tapolcavidé kieknek segély ke|l, a kanizsavidt kiek részére pedig a nohából nagyobb kontingenst kell engedélyeznfi szeszfeldolgozásra. A felszólalások ulán az alispán kijelentére, hogy személyesen fog eljárni a zalai kép Viselőkkel a pénzügyminiszternél.
A felelőséget ujabb 33 községié kellett kimondani, ugy hogy most már az egész megyében Cs k 8 község van, amelynek elöljárósága ellen nem mondták ki a felelőséget.
Legelőverseny a kanizsai járásban
A különböző jelentések ulán az Alsódunántuli Zöldmező Egyesület jelentette be, hogy a legelők feljavi. tása érdekében Icí.előversenyl icn. dez. A bizottság a kanizsai járás 15 legelőjét jelölte ki versenyre, ezek között dől el, melyik tarthat igényt a legdúsabb és legszebb le gelő jelzőjére, i
Gyömörey György a kézségek apaállatainak rossz táplálásáról szilalt fel, az alispán sürgős intézke" d,ést Ígért.
Szomorn tudósítás a volt kanizsai primadonna férjének halálos ágya mellől
Tímár Ila csak rövid ideig vqU nagykanzsal primadonna, de uri lényét, nagyszerű művészetét, ti\'l neményes hangját, megjelenésének báját nem felejtette el a színház barát kanizsai közönség. Akkor vele volt Nagykanizsán férje is, Ipolyi Terényí Gedeon, akire ugyan csak sokan emlékezhetlek as/inház; világ ismerősei. Nem lesz tehát cr dektelen olvasóink előtt az alább: meghatóan szomorú riport.
Az erdélyi udvarházból a körházi ágyig
Terényi Gedeont tegnap temették el Debrecenben, ahol az Auguszta Szanatórium titkára volt. 48 éves volt mindössze, fia Ipolyi Terényi Lajosnak, Békésvármegye főispánjának.
A Terényi családnak nagy földbirtokai! voltak, de azok a trinnpni szerződés következtében a meg szállt területre estek és nagyrésjtfü ket az oláhok elvették.
Terényi Gedeon az egészségét a hazának áldozta fel. Három és fél évig harcolt a világháboruban a fronton, ahova önként ment kl. A hosszas frontszolgálat megtámadta egészségét, súlyos betegséget ka pott, melyből teljes gyógyulást nem talált. Hősiesen tűrte a betegségével járó szenvedéseket, ragyogó kedé-lyét pillanatra sem veszitet.e el és n^egőrizie ükkor is, ami\' or háromí-féle súlyos bajjal a klinikai ágyra került.
Egy ideális szerelem
Terényi Gedeon Ideálisan szép házaselelet élt feleségével, Timár Ila színművésznővel. Tiszta vonza.
| lom és szerelem füzle össze az ideális gondolkozású párt. Boldog ságuk volt kis fiacskájuk, La\'oska, kit rajongásig sietettek és aki szé pe.n fejlődött, rendkívül bá;o3, okos fiúcska, a szülőknek szemefénye A szinjpálya, melyet Timár ila nem tudott otthagyni, hiszen képes, ségeii szinie köve\'.elte a színpad, az utóbbi éveklen rövidebb hosszabb időre e\'szakitotta egymástól a házas párt. Timár l!a jelenleg Székesfehérváron a Tolnay-társulatnál működik és a dunántuli városokb. n, köztük Nagykanizsán Is, aratott szép sike eket uz elmúlt két évben Mosl kezdődött\' a sziniszezon Szé.
5 csöves nagy supe
push-pull kapcsolás, színváltó óriásskála, nagyméretű dynamlkus hangszóró, szab bej. ujrendszerü óriás forgó, hangkorrekció. Különleges világvevö, mert
rövidhullámon
MINDEN ORION RADIÖKERESKEDONÉL KAPHATÓ
Fenti készülékeket díjtalanul bemutatja: Szabó Antal rádió- éa aportOzlete Grünhul Elemér oki. elektromérnBk (Deák-tér 2.)
kesfehérváron és Terényi Gedeon nem akarta megzavarni művészi munkájában feleségét. Ezért állán, dóan megnyugtató levelket irt vagy íratott, melyekben állapotának ja vulásáról számolt le. Nem akarta feleségét megrázkódtatásoknak ki. tenni és eltitkoltatta előttte álla. polát.
Nincs mentség l
így történt,- hogy Timár Ila nem lehetett jelen férje halálos ágyánál, ahol csak Terényi Gedeon édes anyja virrasztott.
Terényi már napok óta sejtette, hogy nincs számára mentség. Az őt meglátogató barátaitól érzékeny bucsut vett, hiába vigasztalták, le mondóan intett:
- Majd meglátjátok, én elmegyek, — mondotta.
A sebészeti klinika egyik külön-szobájában feküdt Terényi Oda is elvitte lakásából felesége és kiq fia képét és ágya mellé függesztette, hogy állandóan láthassa.
A haldokló felolvastatja felesége leveleit
Vasárnap es\'e, mintha csak sej tette volna, hogy közeledik a halál órája, szobalányukkal. Horváth Emmával elhozatta és felolvastatta fe leségének hozzá Intézett leveleit, melyet egytől egyig megőrzött, ideá lis szerelmük első megnyilatkozó sótól kezdve mindvégig, mikor már mini férj és feleség leveleztek, vala
DOROGI Brikett KISTERENYEI
házhoz szállítja
SZEN ^
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE:
Varsányi Pál
Telefon 226. Zrínyi Míklús-utca 32.
hányszor a művészi pálya elválasz. totta egy időre őket.
A szobalány a klinikai szoba éjjeli csendjében ezeket a leveleket olvasta. Szálltak a szerelmes szavak és a »drága Gida*- mert ez volt Terényi Gedeon becéző neve - már a halál partján ezeket a simogató szavakat hallgatta. Mikor az utolsó levél is felolvasásra került, a nagy. beteg feje hátrnh-myailott, fél egy órakor Terényi Gedeon elvesztette eszméletét, melyből többet már nem volt számára ébredés.
Terényi Gedeon haláláról értesl-tették Timár Hát, aki már csak a ravatalon láthatta férjét. Terényi holttestét Gyulára szállítják és ott lemetlk el a családi sírboltban.
A frontharcos tea szombaton
14-én este 0 órakor a Koro-IjjSJ l)im az előjelek szerint jól ■W sikerültnek és kedélyesnek ígérkezik.. A frontharcosok megmutatják, hogy nemcsak a véres harctereken volt összetartás, nemcsak ott állták meg helyüket, de meg van ez ma is, a vigalom \'rendé, zésében Is. Szívvel-lélekkel dolgoznak a tea sikerén, hogy annak jövedelméből a rászorult bajtársakon segíthessenek. A közönség ezt honorálja is majd tömeges megjelenéssel.
A vigalmi bizottság felkéri mindazokat, akik természetbeni adományt ajánlottak fel. szíveskedjenek azt szombaton. 14-én délután 3-0 óra között a Korona éttermébe küfdcnl, ahol Ozt a fronharcos gárda kőszönetlef átveszi.
PrognÓ7.js;% Élénk délnyugati, nyugati szél, több he\'yen, főleg az ország nyugati felén eső, részben záporszerfl, a hőmérséklet a nyugati megyékben csökken, keleten alig változik.
— Bútorokban a Kopsteln-cég vezeti Modern mlntatermelben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező fizetési feltételek mellett
4
HALAI KÖZLÖNY
1996. nowmbo 14.
Szombati n és vasárnap
disznótoros vacsora.
Kitűnő borok. Cigányzene. Szíves pártfogást kór tisztelettől
k EjivM Jánoioí
korcsmáros.
Novemberi köd...
Vasárnap PVSK NTE fut-ballmérkőzés Nagykanizsán
Nagy sportesemény színhelye lesz vasárnap a Zrinyi pálya. A bajnokság első helyezettje, a PVSK lesz az NTE ellenfele. Egymás után győzött a PEAC, PÁC, DVAC ellen, mult vasárnap pedig a Turult 7 :0-ra verte és Így egy ponttal vezet a bajnokságban. Kíváncsian- várjuk, hogy az NTE ellen/is folytatjuk győzelmi sorozatát.
Kezdete egynegyed 3 órakor. Biró Nyugatról.
A szovjet elleni vádak bizonyítása
I.ondon, november 13 A benemavatkozási bizottság j>én-leki ülésén folytatták a szovjetellenes vádak bizonyítását. Grandi olasz myjy-kővet ujabb adatokkal világította meg a szovjet kétszínű játékát és rámutatott arra, hogy a szovjetnek politikai pénz-ügyi és katonai része van a spanyol belháboruban.
— Felsőkereskedelmi Iskolai formaruhákra alkalmas szővetok nagyon ol-caón kuphutók Schütznél.
Kovács Kálmán
Irta: Hall Cili
Az íróasztalom fiókját rendezgettem. Átlag minden negyedévben megteszem ezt. Gyakran selejtezek, égetek, mégis mindig zsúfolt a fiók.
Igaz, felhalmozódnak benne u majdnem naponta érkező sorsjegyajánlaiok, divatárjegyzékek, rádióreklámok, meghívók és akad benne adóinlés is.
Az. ember, mikor megkapja, futó pillantást vet rájuk, belöki a fiókba és uzi mondja magálmii:
— Majd megnézem később. EUnté. zem holnap.
De mert ez. a holnap ujabb munkát, esetleg ujabb árjegyzéket jeleni, a halom Írás duzzad és a fiók dagad.
Aztán itt vannak u kedves levelek.
Kedves tulujdonkéi>|/en minden ic. vél, mert aki a levelet irta, idejének, érzéseinek egy hányadát reánk paza rolta.
Néha ugy érezzük: meg sem érdemel, tük a szép szavakat, kedves mondatokat. amiket kaptunk, máskor azt képzeljük; meg sem érdemelte az a valaki, akihez mi intéztük szivünk, lelkünk mélyéből fakadt gondolatainkat. l)e ki tudná ezt és milyen mértékhatározóval megállapítani?

Minden selejtezés alkalmával ke. zenibe kerül Rákosi ji-nő meleg, barátságos hangú levele, aki az irói pályára vonatkozólag a kővetkezőket irta:
• Igen, nem könnyű az írói pálya. A\' emlK-rt érik csúnya kellemetlensé, nek is. De mikor viszont az elismerő levelekből lálja »u ember, tiogy ezrek és g/rck szivét és leikéi táplálja, vonz-
Ráfekszik az utak forgalmára, telezsúfolja ar utcákat és meg-nyomja a házakat. A fények nem tudnak tőle messzi üzeneteket vál. tani. Sürü, nyirkos a novemberi köd és kedvetlenül megy az cm. ber a nedves aszfalton. Megy. megy az ember s alakok lépnek ki a ködből: céltalan, magános sétálók, vagy utcasarkon csopor tokba verődök. Nem elegánsak, nem életerősek, nein vidámak, csak fiatalok. Iskolából már kikop_ tak. de a munka állomásához még nem érkeztek meg. Az utcalakói ők,\' uton vannak, mint a tél apró városi vendége, a búbos pacsirta, fis egyre szaporodnak...
Sűrűsödik, nehezedik a novem. beri köd és betakarja a falut. Lassúbb a mozgás ritmusa s hiang-fogót kap a zaj simítása olatt. Sáros uton. emberi akaratnak nem engedő földón és földes szobák homályából <alakok tűnnek elő. Arcuk sápadt, karjuk erőtlen s kihagy a lélegzetük: nagyon nehéz az ilyenkor. A kis ablakok a le.
motő felé mutatnak. Asszonyok, férfiak, fiataloj}^ parasztok: a ká. iio^n lak^i á a rosszul táplál tság beWgei\'ők. \'
Viszi a szfcjt a novemberi ködöt. Aztán megpihen a köd is. pillanatra, egy csendes helyen: apró halmok, friss gyeroksirok fölött. Nyugtatja álmát életre született s bimbóban halálra vált embervirá. goknak: a magyar föld milliós seregének, a holt gyermekeknek.
Gomolyog « köd, gazdag falvak megállott levegőjét süriti nyirkos, sá, elhagyott porták, gyomverfe udvarok Iáját takarja, ahoi elfe. lcdelt a gyerekkacagás s meghasonlott nép vérei lézengenek. Go. molyog a köd a Tisza-tájon.- őrjöngve vezeklő, önsanyargató szek^ tások, földi élettel leszámoltak gyü-Jeke/etét kavarogja be s gomofyog, gomolyog.
Mindenütt kőd nehezedik: ez a kőd földje,-ez a kőd Ideje. Mikor fog már felszakadni?...
Pá Idy Róbert
Városi Mozgó. Szombaton és vasárnap 1
OUSTAV FRÖHLICH és LYDA BAAROVA egyOtt a
Gárdahadnagy
clmQ vlláglilmben, amely a velencei nemzetközi Hímversenyen a Mussollnl-dijat nyerte. — Robbi hadnagy grMlána kalandjai ismét egy testhez álló szerepe Qustav Fröhílehnek Remek kiaéi*5 mflsorl
Előadások kezdete hétköznapokon b, 7 és 9 Órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9-kor. — Köznap az alaö előadás fillére.
za, erősíti írásaival, akkor minden könnyű és a legrosszabb se elviselhe.
Hellén. ;
/ Levele további részében érdekes szerkesztőségi kulisszatitkot árul cl, amibői szintén sokat tanultam. Igen nagyra értékelem Hákosi Jenőnek ezt a sajálkezüleg irt levelét. Dehogy is semmisiteném meg. És ugy érzera\', megérdemelten kaptam a rám nézve megtisztelő sorokat.
Egy régi képeslap akad a kezembe. Orosz láj. kaukázusi részlet. Szelíd domb, rajt kis filagóriával. Körülölte parkos rész, szépen gondozott szerj>cn. tin utak. Látszik, hogy gazdag emberek lakják e helyet.
A lapot iskolutársnőm küldte. VII. logó, feketeszemű kislány volt, mikor együtt játszottunk a porban és együtt jártunk elemibe. 0 később Pestre ke. rült rokonokhoz, akik sziniiskolába já. ratt^k. Mint szinhiövcndék jött egyszer haza látogatóba.
— Te beszélsz vele? —• kérdezték barátnőim.
— Miért ne? - feleltem.
— De egy színésznővel 1? — mondlák lenézően.
A kisváros szemszögéből ítélve ez a pálya akkoriban még nem volt egészen elfogadott. De. én nem törődtem evvel. Áhítattal hallgattam Fánnikát, aki elragadtatással beszélt a világot jelentő deszkákról. Egészen elbűvölt meséivel,- kecses mpzdulutalval, táncá-\'V^L Este kiesi szobámban föl s alá jártam, szavaltam s elképzelteim1, hogy én is szinészní\'r leszek.
De ez csak muló ábránd volt. Fán-niku sem lett nagy színésznő. Nem
volt Ideje hozzá. Játszott ugyan kisebb szerepeket, de ezenközben különös szépsége megkapta egy gazdag orosz szivét, aki elvitte őt Oroszországba.
Mielőtt útra kelt. haza jött búcsúzni. Selyembe, bársonyba öltözötten jáit kis városunk utcáin, mindenki meg. bámulta. A válás nehezére esett.
— Ki tudja, visszatérek-e valaha? — mondta szomorúan.
— Miért mész mégis? — kérdezlom.
— Huz. a sorsom, színész sorsa a nagy világ — felel le.
Elment. Nemsokára küldött egy fényképet. Az urával, egy hatalmas nagy emberrel volt lefényképezve. Mindketten drága bundákban. Aztán mégegyszer irt. Egy lapot Kievből. Haj la ez állt:
• Ha feltekintek a csillagos égre, a végtelen láthatártól kérdem: Évek, tovatűnő évek, hová lettetek? Sok szép reményemet hová temettétek? Megfogott a sors átka. Száműzött idegen világba. Sok csapás súlya alatt elfáradt a lelkem. Szárnyaszegett bus ger-iice módjára várom a szabadulásom.\'
Azóta nem hallottam róla. Ki tudja uz oroszországi borzalmukbau mi lett a végzete,/ él-e, meghalt-e?
Boldog nem leheléit, az irása legalább is \'ezt mutatja.
Szivet cseréljen az, ki hazát cserél.
Lapját c-sak tartogatom, szegény szép fekete Fánnika megérdemli, így őrzöm emlékét.
Egy névjegy. Az van rányomva:
Kovács Kálmán.
KI volt ez? A névjegy sarka be-hajtva. Látogatóban lehetett nálam és nem talált itthon. I)e ki lehetett ez a Kovács Kálmán? Töröm a fejenwt,
— (A nagykanizsai kir, ügyészség uj vezetője)
A m. kir. igazságügyminiszter dr. Lengyel Károly zalaegerszegi királyi ügyészt Nagykanizsára helyezte át és megbízta a kir. ügyészség vezetésével. Dr. Lengyci a magyar Ügyészi kar egyik legképzettebb tagja, aki zalaegerszegi működése alatt közmegelégedésre ténykedőt l. Dr. Longyof még ebben a hónapban veszi át a kir. ügyészség vezetését. Vitéz Csillaghy György, a Sátoraljaújhelyre kínevezett ügyészségi cl-ijők november 18-án távozik végleg uj állomáshelyére.
— (Kinevezés)
Kelemen Rezső nagykanizsai kereskedőt a kormányzó emléklapos főhadnaggyá nevezte ki.
— (Ma délután pénzügyi bizottsági Ölés)
A városi képviselőtestület pénzügyi bizottsága ina, pénteken délután 6 órakor ülést tart a városháza kis tanácstermében, amelyen a legközelebb ösz-szehlvandó rendkívüli közgyűlés elé kerülő tárgypoulok kerüluek főtárgy alásra.
— (A piarbta templom tovább-lejlesztése)
Megható az a gondosság és ügy-szeretet, amellyel Magas Mihály piarista házfőnök viseltetik az uj píarlsla-lomplom fejlesztése iránt. Örömmel értesülünk, hogy a legközelebbi napokban a kedves, meghitt templom Szent Erzsébet oltárával gazdagodik, ugy hogy november lfl-én már az uj oltáron adóznak a nagy magyarországi szent tiszteletének. Rövidesen megrendelésre kerül az uj orgona is, melynek beszerzéséhez a piarista rend ismét nobilisán hozzájárult.
nem tudom. Kollégám- volt? Pedagógus? Nem hiszem, nomi emlékszem ilyen nevű kollégára.
Kovács Kálmán.
KI lehet mégis? És hogy van az. hogy ezt a névjegyet eddig peni vettem észre a fiókomban? Hogy tudott így elbújni Kovács Kálmán? És hogy ludta magát igy becsempészni az író asztalom fiókjába anélkül, hogy nekem bővebb tudomásom\' lenne önről?
Milyen is On, ismeretlen Kovács Kál. már ur? Kedves, kellemes ember, vagy elbizakodott, léha, kötekedő? Nem, nem lehel. A névjegye olyan becsületesen egyszerű. Semmi cikomya, közönséges -cs» a végén, nem Is «ch,» csupán egyszerű Kovács. Talán olyan, mint uz apám volt, aki biztos kézzel fogta a legszilajabb lovat is és ha jó kedve kerekedett, a Kossuth nótái szerette énekelni 4
Ne haragudjék kedves Kovács Kálmán, ha véletlenül valami nagy ur, amiért akaratlanul is a szegény mun-káskezü apámhoz hasonlítottam!
Jó ember volt az qpáni. Maga Is az?
Ne nehezteljen: — u névjegyet most el fogom égetni. Mit csináljak már vele? Talán nem is engem illet! D« akkor hogyan került a fiókomba?
Kovács url Kovács Kálmán ur!
Nem felel. IJgy látszik vége köztünk mindennek.
Mégsem tépem széjjel- Szépen, gyengéden ejtem rá a parázsra.
Most... Most kap bele a láng...
Már ég a Kovács...
Jaj, a Kálmán is|
Vége...
BAUM KÖZLÖNY
t
mm
Az általános mezőgazdasági helyzet Zalában
Folyik a íabonanemüek IrUhttUÍ,, — Az állalirak emelkednek
Szombaton és vasárnap
disznótoros vacsora
az E6tv5s-fél« vendéglőben.
Szives pártfogást kér Marton István
vendéglős.
Főfájás, rosszullét, idegesség, hypochondrlás állapotok gyakran a legröviűeb:) idö alatt megszűnnek, ha bélmüködésünket reggelünkéin fél pohár terméstele* Ferenc József keierüvizzel rendbtn tartjuk, az orvosok a|ánlják.
c= Iparoskör vidám teaestje november hó 14-én, szombaton.
— Nőiruha ■xövetot legolcsóbban nálunk vásárolhat. Schütz.
— (Két zalai jegyző kitüntetése)
A kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére Paulin József alsóbagodi és Galambos István bánokszenigyörgyi körjegyzőnek nyugalombayonulásuk alkalmából\'eredményes és buzgó szolgálátükért a Magyar Arany Érdemke. resztet adomáuyozta.
— Rogonhardt 4a Raymann Asztalneműk, törölközők Ismét nagy vdlux-tókban Slágernél.
— (Halálozás)
Mélységes gyásza vau Gyarmati György nagykanizsai n* omdaiulajdo-uosiiak. Husz éves fia, Gyarmati Fe. fencj bosszú szenvedés után tegnap délután visszadta fiatal\' lelkét az élet Urának. TeujWiése szombaton délután fél 4 é,rakó< történik u róni. kath. sírkert halottasházából. Tragikus u fiutai Gyarmati halála. Alighogy lelelte u kereskedelmi érettségit, szép állás kínálkozott számára az egyik helybeli pénzintézetnél, amikor váratlanul megbetegedett és hosszabb időn át küzdött a kórral, inig most a betegség végzett vele. A megboldogult nagyon tevékeny sportsmann is volt, aki szép nevet vívott ki magának sportteljesítményei révén. Gyarmati Ferenc halála mindenült nagy részvétet váltott ki.
— Nő aljakra alkalmas sima ós schot-Üs szövetok SchUtznéL
— (Felhívás az NTE tagjaihoz)
Bajnok tornászcsapatunk legkiválóbb tagja. Gyarmati Feri hosszas szenvedés után meghalt. Szeretett tornász-társunk temetésén testületileg veszünk részi. Gyülekezés szombaton délután fél 4-ig a r. kath. temető kápolnájánál.
- Női- 4a férfi aaSvatmaradtkok jó
mórotekbon Singeméi.
— (A zalai Iskolák)
ujabb 4000 pengő államsegélyt kaptak a kultuszminisztertől. A bajladi Éj&\'mi iskola 1300 pengőt kapott, a Temespécselyi pedig 2700 pengőt.
- Na felejtse el t Nálunk nemcsak nőt télikabátot, hanem anyagot le vásárolhat. Schülz.
— (Véletlenül agyonlőtte magát)
A véletlenül elsült puska ismét halált okozott. Mike Károly volt somogyvári uradalmi főerdész kocsiján vadászni indult. Töltött fegyvere a kocsi alján feküdt. Útközben megállt beszélgetni és amikor a kocsi újból elindult, a volt főerdész lába véletlenül hozzáért » puska ravaszához, a fegyver elsült ás sörétek közvetlen a szive tájékán mellébe hatollak. Több söréi a szivet »s érte és igy Mike azonnal meghalt.
- (Bélyeggyűjtők taUlkoaAJa) Hétfőn délután 8-tól 8-fg a Faunonta hátsó kistermében.
— Divatos fflggSayanyagok, szőnyegek dús választókban Singeméi.
A vármegye közigazgatási bízott, ságának ülésén a gazdasági fel. ügyelöség a Következőkben számolt be a mezőgazdaság mult havi állapotáról.
Az időjárás októberben a mező-gazdaságra nézve minden vonatko. zásban kedvezőtlen volt. A hónap közepén megjavult ugyan az idö-, de ez alatt az idő alatt sem tudták a gazdák az összegyűlt munkát el. végezni s a hó végével beköszöntött ujabb esős időjárás ismét csak gyarapította a gazdák gondjait.
Az őszi repce, bibórhere, őszi árpa és öszi takarmány keverékek elvettetlek és többé kevésbbé már meg is erősödtek. Az öszi buza ve. tése a hó folyamán a kedvezőtlen idö megszűntével teljes mértékben megindult, de befejezést nem nyert ; még teteir.es mennyiségű bu. zi vetése van hátra. Az elvetett búzák a hideg időjárás miatt igen vontatottan kelnek.
Az őszi rozs vetése befejeződött. A hideg időjárás ezt is gátolta erőteljesebb fejlődéséiben, miből kifo. lyólag a rozs ve lések ezidöszerint áL tálában még igen gyengéknek mondhatók. |
A tengeri törése és a szár vágása a hó folyamán megtörtént. Jó ter mést adott ugy szemben, mint szárban. A csövek Jól fejlődtek és
— (Egy rozsdás szeg miatt)
A napokban Sárvári János és Sárvári Lajos hencsei fiatalemberek az állomásra akarlak menni. Útközben fel. kéretőztek az egyik állomás felé igyek vő kocsira. Amikor az állomás előtt leugrottak a kocsiról, Sárvári János az egyik kiálló rozsdás szegben megsértette a lábát. Nem nagy jelentőséget tulajdonított a sérülésnek, amely azonban lelanuszinérgczést okozott, ugy hogy a szerencsétlen fiatalember tegnap borzalmas kínok \'Időzött belehalt sérülésébe.
jól be is értek.
A burgonya szedése teljes egé. szében befejeződött. Elég sok szá-mu és jól fejlett, egészséges gumókat hozott.
A cukor- és takarmányrépa elég jó termést szolgáltaiolt. Takarmány répából is van még felszedni való, de főként a tefuvarozása okoz nagy gondot, minthogy a mező és az utak az eső következtében nagyon feláztak. A cukorrépa vasúti szállítása késedelmet szenvedett; a szállitást a gazdák a hónap utolsó harmadában kezdhették csak meg.
A gabonanemüek értékesítése szi. lárduló árak melleit folyik, de igen kevés piacra vihető feleslegük van a gazdáknak.
Az állatárak további emelkedést érlek el a hónap folyamán is, mely emelkedés az állatfajoknál észlelhető.
A szünetelés a hónap folyamán kevés kivétellel megtörtént. A ter. més mennyisége nem váltotta be köze! sem a hozzá fűzött reménye ket, mert a peronospora szerfelett sok kárt okorott az év folyamán, minőségileg azonban jó közepesnek mondható a termett must.
A mezőgazdasági munkásság a ho folyamán az ösíi termények betakarításánál, valamint a szüretnél talált kellő számú munkaalkalmat.
= Egy-egy államférfi beszédét
ma már akár 100 millió, ember is hallgathatja — rádión. A nem régfc\'n lezajlóit amerikai elnökválasztásnak is ez volt a leghatásosabb segítő eszköze. A rádió lelt korunk jellemzője £s mind az öt világrészre kiterjed, mert rövidhullámon a legtávolabbi adóállomásokat is nagy hangerővel vehetjük. Az ötcsöves, 55-ös Orion rádió tényleges világvélelt nyújt. Különleges rövidhullámrész, nagy dynamikus hangszóró teljes mikrofónia-mentesség, hangkorrekció főbb jellemzői e készüléknek, inely négy hullámsávon hozza hallgatójának a világ minden (észéből u leg. frisesbb híreket és a szórakozást.
Olcsóbb lett
a Zalai Közlöny és a Tükör együttes előfizetése
Amikor a Tükör első számai megjelentek és a Zalai Közlöny előfizetőihez olcsó kombinált előfizetési árban eljutottak, nz olvasó közönség csodálata fogadia. Csodálkoztak azon, hogy ilyen lapot Magyarországon is elő tudnak állítani, még hozzá fillérekért. Az volt az általános vélemény, hogy tattalmában irodalmian gazdag, változatos, kiállításában luxurlőz folyóirat, amelynél szebbel a nyugati külföld sem nagyon diosekedhetlk, nem fogja sokáig bírni a filléres árai mellett. Ehelyett az történt, hogy a Tükör kedvence lett az Intelligens, uri magyar közönségnek és olyan hatalmas módon megerősödött, hogy kiállta a kezdő idők próbáját « azóta is egyre gyarapodva fémjelzi a magyar folyóirat-kultura fejlettségét.
Nekünk, kanizsaiaknak, annyival is kedvesebb a Tükör, mert a város kedves ismerőse és barátja
Révay Józaef, a kitűnő tollú magyar Iró, nagy képzettségű tudós és lebilincselő előadó szerkeszti.
A Zalai Közlöny ujabb áldozat vállalásával lehetővé tette összes előfizetői számára, hogy az eddiginél is olcsóbban jussanak hozzá a Tükör-Mi. A Zalai Közlöny és a Tükör eddig kombinált előfizetésben havi 2 96 pengőbe került havonta. Ezt az összeget havi 290 pengőre szállítottuk le
mindenkinek, aki volt vagy újonnan belépő együttes előfizetője az ország legrégibb vidéki napilapjának, a Zalai Közlöny-nek és a legfiatalabb, egyben legizmosabb szépirodalmi folyóiratnak, a Tükör-nek.
Az együttes előfizetést bármikor meg lehet kezdeni, erre vonatkozó szándékot vagy a Zalai Közlöny kiadóhivalalában vagy a pénzbesze-dőnél kell jelenteni.
Vendéglősök és borkimérők figyelmébe!
A feltűnő helyen kifüggesztésre rendelt és minden borkimérőre
kőtelező 1936. évi
legújabb bortörvény-kivonat
elkészült és lapunk kiadóhivatalában kapható.
Rádió vétel bizalom dolga!
Megbízható ik
HALAI aOZLORV
1936. november 14.
A hármasértekezlet kimondotta Magyarország fegyverkezési egyenjogúságát
A hivatalos jelentés a világpolitika érdeklődésének központjában — A Habsburg-kérdés nem került szóba — Budapesten lesz a legközelebbi hármas értekezlet
Bécs, november 13 A hármasértekezletről szóló hivatalos jelentés rendkívül nagyjelentőségű politikai és gazdasági meg állapításokat tartalmaz és mindenütt nagy megnyugvást kelt.
A jegyzőkönyv szövege utal a há. rom kormánynak ugy az általános, mint a különleges érdekeket szol gáló programra vonatkozó teljes egyetértésére. A hái om kormány kép viselői megvizsgálták a gazdasági kapcsolatokat és újonnan megerősítették azt a szándékot, hogy az eddig folytatott közös akciókat tovább folytatják. I
Magyarország és Olaszország kül. ügyminisztenei megelégedéssel vet ték tudomásul Ausztria ama köz. lését, mely kőzte és a német birodalom közötti viszonynak a július 11-iki megállapodást követő alakulására vonatkozik. Magyarország <í& Ausztria megelégedésüknek adtak kifejezési a német és olasz kormány ama elhatározása felett, a mely szerint a Duna medencére vonatkozó kérdéseket az együttrr.|pkö
dós szellemében fogják kezelni. A hátom kormány képviselői teljesen egyetértet ek abban, hojjy elismerik a magyar és osztrák kormánynak a fegyverkezési jogegyenlőségre \\o natkozó álláspontjuk jogszerű voltát. Ennek, megvalósítása céljából egym \' :sal érintkezésben maradnak. Ma irország és Ausztria az et\'o p: : olasz császárságot formailag elismeri, Olaszország viszont tekintetbe fogja venni a magyar ís osztrák kormányoknak kívánságát Abesszin\'a gazdasági kihasználási-ban való rtszvé elére.
A jeleníts legjelentősebb része az, ho\',\'y a háiom állam kormánya állandó érintkezést tart fenn Ma. gyaro:szág és Ausztria fegyverko. zésének jogszerű elismertetése ér. dekében.
A három külügyminiszter elhatá roz a, hogy legközelebbi összejövetelüket egy k<söbb meghatározandó időpontban Budapesten fogják tartani.
Bécs, november 13
Kánya Kálmán külügyminiszter
még az éjszaka gyorsvonaton el hagyta Bécset és a kora- reggeli órákban megérkezett Budapestre, hogy Clano grófot, valamint feleségéi és kíséretét Budapesten fogadja.
Páris, november 13 Valamennyi francia lap közli és kommentárokkal kiséri a béosi hár-másér ekezlet hivatalos jelentését. A lapok megállapítják, hogy az értekezlet végeredményben megfelel a várokozásoknak. Lényeges vál. foztiitást a középeurópai helyzetlen nem okoz a bécsi tanácskozás - ir. ják a lapok - és csodálkoznak, hogy a Habsburg-kérdés a tanácskozások során nem került szóba.
Róma, november 13 Az olasz sajtó igen nagy fontossá got tulajdonit az értekezletnek és elismeri a magyar és osztrák fegy verkezést. Kiemelik a lapok, fco^y a római, budapesti és a bécsi kormány a legnagyobb körűi ekint:ssel és méltányor.-A~gal járt el ennek a kényes kérdés tárgyalásánál.
A nagy esőzések átmenetileg megbénították a spanyol harci tevékenységet
Franco csapatai uj nagyszabású támadásra készülnek — A madridi kórházak mar nem tudják befogadni a rengeteg vörös sebesültet — Madrid lakosságának ellenőrzésére külön rendőrséget állítottak fel
Burjros, november 13 A nemzeti csapatok néhány napi pihenőt tartanak és ezt az időt aa elfoglalt területek rendbehozására és az állások megerősítésére hasz. nálják fel. A nagy esőzések egyéb ként is megbénították átmenetileg a harci tevékenységeket. A nemzetiek uj, nagyszabású támadásra ké. szülnek, a tervek előkészítése már közel van a befejezéshez. A tüzér, ségi osztagokkal akarják legyőzni a vörösöket.
Llano tábori ok rádióbeszédél en kije len :et te, hogy nekik jföm^ttrgös Madrid elfoglalása. A nemzetiek teljesen fel vannak készülve, de a felesleges vérontást el akarják ke rülnl Nekik kedvez az idő is, meri a vörösök élelmezése fogyián van, igy tehát a kormánycsapa\'ok élei mezése nagy gondot fog okozni
Madrid, november 13 A kormánycsapatoknak olyan nagy a veszleségük, hogy a kórhá-
zak nem győzik befogadni a hete geket. Az összes kórházak megtel (ek sebesült vörös katonákkal, sok\' magánházat is átalakítottak kórházzá. \'
Valenciában a szövjet követ ja vaslatára uj védelmi bizottság alakult.
A madridi vörös rádió bejelentette, hogy Madrid lakosságának po lilikai ellenőrzisére uj rendőrség alakult.
• Közgazdasági Részvénytársaság 0
Gutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Víllalata
Nagykanizsa
Könyvnyomda, könyvkötésiét vonatozó Intézet, üzleti könyvek és dobozok gyára ■ »Wil KSzMay" politikai napilap szerkesztősége és kiad&^ivatala
Készítünk ■
mindenféle kereskedelmi, Ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és Iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, műveket, meghívókat, eljegyzési és esketésl értesítéseket, gyász jelentéseket, név (egyel, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle ízléses kiállítású nyomtatványokat.
TELEFON: 78.
Gyártunk:
üzleti könyveket, agyvédi naplókat, Jegyzökönyveket , zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfflzetekel és tömböket, minta-zacskókat, zsákcédulákat, naplártömböket, falinaptárokat, dobozokat stb. elsőrangú ^kivitelben és a legolcsóbb árakon. —
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal F8-ut 5. szám alatt
"-1**" — m
APRÓHIRDETÉSEK
Apfóhlrdtlét dija VfKimap éí ünnepnap 10 uél£ •0 fillér, minden lovAbbl tió 0 llílér. hétkQxnac 10 izólg 60 llllér, minden tovAbbl si6 4 llllir
Autótaxit, bérautót, rendeljen garasé ból, vidékre éi helyben, legolcsóbban. Tc lefon-állomás : 544. Bojtor Kisfaludy-ulc.i
7. 81.__2704
Intelligens lakótársat keretek három-fiori étkezéssel, fűtésiéi, világításai, esetleg azonnalra is. Előnyös ir mellett. Clm a Idadéban. *
Különbejáratu butoroxott aiobu
klsdó Szent Imre herceg-utca 7. sz alatt.
i/t tüzelővel 1 kályhával 2 siobát fűteni csak SSrlel-fJU € •iabadalnaxott
cirkulációs hőszekrénnyel
lehet. 500/0 tüzelómegiakarltás óvakodjon sDány utánzatoktól. Kizárólag kapható: Sörlel vas- és fe»tékkercikedé«ében, Sc» Sir melleit. Ára: 6.—, 10.—, 15 — pengő, wBHBannimKM^ Elngánaan bútorozott emeleti uccaí szoba kiidó. Lénáit bőr^ereskedés. 4018
Használt jókarban le, ő fürdőkád megvételre kereiteiik. Clm a kiadóban. *
Egy himnáit nAikabát eladó. Bibé-chay-utca 52. s«. *
Kis család keres megbízható r.flt, kl háztartásban jártas. Csengery-ut 6. *
Petőfi-ut 39. sz. alatt fusxtott toll elidó. •
Mindanaslsányt azonnali belépésre keresek. ChUnfeld Mlkiáné, Kinizsi utca 5., emelet 4029
ftifutáflu felvétetik Klein cukorka-Uiembe, Magyar-utca 19.
Kiadja « laptnlnjdono* KflzgazdaíáBl Rt tlutenberg Nyomda és Délzalal Lnpkladf. Vállalata Nagykanizsán. Pclclöí kiadd i Zalai Károly. Intermban telelőm N»nyk«nl*M 78. bai
Ritka ^
alkalom áflfe
500
férfi sporting darabja 4 pCílgŐ
BRÓNYál DIVATHÁZ
Horlhy Miklós ut 1. u.
Hofher-Schrantz-Clayton-Shuttlewort
gyártmányú:
Tengeri-morzsolók, Szecskavágók, Répavágók, Darálók, Vetögépek, Boronák, Ekék, stb. stb.
beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, mfltrAjgya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett.) Telefon: 130.
Nyom. • laptutajdonoi Kózjudssági Rt. Butenberg Nj.«d9 ó« BálzalAi L»p.K«dó VálUta köayvnyjomdíjátjiui NsgykwMSáu (FeWös üzl«tv. Z<ll«l I Aroly.)
Afg 8 oldalas Képes mellékleti
7R Évlolyam 262 nihm N.gykanlzsa, 1H36. november 15 va.árnap Am 12 «».
ZALAI KÖZLÖNY
.................»* » t. I T llll H A!» I L A P
Feleli* szerkesztő: Barbarits La|oa
Elttlttttoi ál.: «(> Mn I pou«4 «» Suik^tUMnl éa k{*(Uh Iralall taufM 11
A nagykanizsai Ipartestület a miniszternél feljelentést tesz a m. kir. adóhivatal vezetője éllen
A gelsel incidensből kínos botrány lett — Hogyan látja az Ügyet az Ipartestület elöljárósága és hogyan nyilatkozik arról a m. klr. adóhivatal vezetője?
Botrányos bonyodalmak egy zsúfolt váróterem kiürítése körül
A nagykanizsai Ipartestület tcg nap esie elöljáróság! ülést tartóit Samu Lajos elnöklete alatt. Bjzsó József testületi főjegyző beterjeszt tette u mult havi zárszámadásokat. Nagy Béla a jogosulatlan Iparűzések kérdésében interpellált.
Az elöljáróság kimondta, hogy a Kaposvárról Nagykanizsára és a le:enyei viszonylatban folytatólagos autóbuszjárat megszervezését látja fontosnak és a polgármes\'ert kéri közbenjárásra.
Koch Gézának vendéglő bérleti szerződése lejárván, ujabb 3 évi meghosszabbl ását kérte. Az elöljáróság pályázatot hirdet a vendéglő re, de előnyben részesíti a jelen, legi bérlőt.
Papp Oszkár alelnök fce.erjesz lette a hivatalos jegyzőkönyvei, u mit egyes Iparosok panaszára felvetlek arról a tónusról, amiben "z Iparosokat hivatalos helyen része sitik. A jegyzőkönyv szeiint unai«y-k \'Jiizsai m. kir. adóhivatal főnöke Uiielentette, £.otry : »MU Vakarna* maguk, az ipaiorok semmirevalók, hazafiatlanok, sem rendőrnek, sem csendőrnek, sem katonának i<eiu jók, de adófizetőnek sem, megbíz.
hatatlanok, mert már inaskorukban beléjük oldják a megbizhatatlansá. got,« stb. A jegyzökönyvet többen aláírták.
Általános felzúdulás hangzóit el a jegyzőkönyv felolvasása után az elöljáróság .tagjai között, ugy hogy a/ elnök kénytelen volt higgadtságra és fegyelmezettségre kérni az elöljáróságot.
Molnár Gyula cipész a panaszo sok nevében élő szóval elmondta egy incidens lörténelét. Gelsén a vasúti állomáson egy malomellcnőr ám. kír\'e az ottani vasúti közege kel, hogy ürittessék ki a JI oszlá lyu várótermet, ahová a III. osz tályu váróleiem zsúfoltsága miatt a vásárról hazatérő kanizsai ipa. rosok asszonyai kénytelen beJ mentek. Kiürítették egész goromi-j bán a várótermet, mintha az ipa ; rosok bélpoklosok lennének Majd i elmondotta, hogy amikor néhány | napre rá a nagykanizsai klr. ndóhl valalba ment, az egyik adóügyi ta \' nátsos szóba hozta »a gelsei esetet* és kijelentette, hogy »ha én ott let lem volna, én kiszórtam volna ma gukat!«
Papp alelnök kijelentett?, hogy a
kérdés kényes ugyan, de nem je lenti azt, hogy ezeket a kijelenté seket az iparosság ne utasítsa vissjza és ne kapjon értük elégtételt. Be. síéit arrról, hogy az iparosság 59 millióval több adót fizet, mint a földművesek, tehát nem lehet azt mondani a magyar iparosságról, hogy »semmik és senkik.* Ilyen sértéseket nem hajlandók eltűrni. Utalt arra, hogy az Iparosság sza v.iit sehol íem veszik figyelembe. E7. az ur nem lehet többé hivatal főnök I - mondja. A jegyzőkönyvet fel kejl küldeni a miniszterhez
Majd mások szólallak fel hasonló panaszokkal, akik ugyancsak a m. kir. adóhivalall főnök kifejezéseit és magaviseletét tették szóvá az (párosokkal szemben, az obijáróság tagjainak izgatott közbekiáltásai közben. Az Izgalom csak nehezen csillapult le.
Számos hozzászólás után az elöljáróság kimondta, hogy az elöljá róság az ország iparossága nevében a legnagyobb felháborodását fejezi ki az iparosságot ért súlyosan sértő kijelentések miatt, megteszik felje lentésüket a miniszterhez és legteljesebb elégtételt kérnek tőle.
SjertWHbéE é* KUrtM. alai t Fó
■* • • - \' * mt«___
& bécsi konferencia és a revízió
\'n ■ ■ •
Irta: dr. Ssabó Zalgmond
A tegnapi napon a főváros lakos sága örömujjongással és kitörő lelkesedéssel fogadta Mussolini vejét, Galeazzo Ciano grófot és feleségét, Mussolini Eddát. A lelkes fogadtatás a velünk baráti viszonyban élő Olaszország külügyminiszterén át mégis csak a Dúcénak szólt, aki legutóbbi milanói Ijeszédében a trianoni kényszerbéke embertelen é.i igazságtalan voltát hirdet e.
éppen a tegnapi napon mult 16 esztendeje, hogy a magyar nemzetgyűlés a trianoni hóhérbékét elfogadta és a magyar törvény, könyvbe beeikkelyezte.
Hogyan és miért történt ez, az nem ide hanem a történelem ítélőszéke elé tartozik. Mégis meg kell emlekeznem a magyar kálváriáról, amely az országcsonki tó tör vény beiktatásától a milanói be. szédig tart.
A hosszantartó háborútól meggyötört magyar n;>p alélt fásulság bax élt a húszas évéi? kezdetén és csak 15)22 ben villant fel egy gyorsan tűnő reménysugár a koronás király visszatértekor. Sajnos, csak egy villanás volt ez a reménytelen sötétségben és a hajnalhasadás pirját csak lord Rother.r.eiie cikke gyujloita fel, amelybon Magyarországnak helyet kért a nap alatt. Az\' ujjongó magyarság a;o íbon mihamar ráeszmélt arra, hogy a ne mes lord cikke távolról sem voll arra elég, hogy a világ elr ismerje a trianoni b^ke igazságtalan és kegyellen voltát. A békeszerződések igazságtalanságát és a ie vizio feltétlen szükségességét Mus sollní hirdette először, amidőn a miniszterelnöki székből azt kiáltotta ki a világnak, hogy egy igaz. ságtalan szerződés nem lehet egy nemzet sirja. Olaszország segítőké-zet nyújtott a megcsonkított1 Ma. gyatországnak és lí)32b3n megkötötte vele és Ausztriával a római
paktumot.
A veszlett hátoru után teljeseír magára hagyott, egyharmadára le-csonkított Magyarországnak most már szövetséges társai lettek és Gömbös Gyula érdeme az, hogy a revíziót politikai kormányzatának tengelyévé tette és ezt az egész vl Iágnak, de különösen a kisantant nak bátran oda is kiáltotta. Gömbös Gyula törhetetlen bizalommal és hihetetlen akaraterővel folytatta re. vizios politikáját, egy nagy íevizlós hlokkol akart megteremteni és ezért utazott Berlinbe, Varsóba és Ankarába. A Gömbös kormány szankcióéi lenes magatartása hálára kötelezte Olaszországot és a győ. zelmes abesszíniai hadjárat után Mussolini te nemtette meg a juli is 11-én kelt német -osztrák megegyezést, amelynek ratifikálása után baráti kapcsolat épült ki Németország,
Olaszország és Magyarország között is. A Gömbös Gyula által hőn óhajtott Róma berlini tengely le hát valóra vált. Mussolini milanói beszéde a keleteurópai béke talp-kövének állítja oda a római szövet ségbe tömörült államokat, me\'egen emlékszik meg a német olasz politika" barátságról és jó szomszéd sági viszonyt ajánl fel Jugoszlávlá nak.
Ezek után a történelmi előzmé nyék után ült össze Bécsben a ró. mai szövetség há:om államának konferenciája. Akik túlsókat vártak ettől az összejöveteltől, azok bizo nyára azért csalódtak, mert nem tekintenek eléggé a dolgok mélyére. A konferencián Olaszország és Ausztria elismerte Magyarország fegyverkezési egyenjogosultságát és ezen irányban a további lépéseket meg eszi. Tudvalevő, hogy Magyarország nem egyoldalulag, hanem a Népszövetség révén óhajtotta egyenjogúságát elismertetni. Olaszország jelenleg távoltartja magát a Nép. szövetségtől, ámde Anglia és Fran. ciaország azon vannak, hogy Olasz ország a lord Eden által javasolt
| megreformált Népszövetségbe visz | sza térjen, amelynek azonban Mus sollni szerint első feltétele Magyarország teljes egyenjogúságának cl Ismerése.
Ez a teljes egyenjogúság rendkívül fon os a kisantant államokkal való tárgyalásnál az eljövendő du nnmedencei értekezleten, mert már Gömbös Gyula is kijelentette, hogy hajlandó tárgyalni, de csak mint egyenjogú tárgyaló fél.
A revízió szó a három állam konferenciájáról kiadott kommüni kében nem fordul elő, azonban Kánya Kálmán külügyminiszter diplomáciai nyelven körvonalazta, hogy a Dunamedence államainak egy. másközti viszonyának rendezésénél Magyarország különleges érdekei figyelembe veendők, amelyet a konferencia magáévá is tett.
A logika törvényei szeiint tehát világos, hogy « magyar állami egyenjogúság elismerésének meg keli előznie a dunai államok kon ferencláját, amelyen Magyarország területi követelései tárgyalás alá kerülnek.
A magyar kormány már több iz
I ben kijelentelte, hogy békés uton óhajtja területi revíziós igényeit el érni. Ennek elérésére egy olyan európai politikai légkörnek kell ki alakulnia, amely a revízió békés megoldását lehetővé teszi Németország, bár rem tagja a Népszövetségnek, jóindulatulag viselkedik re* vízió3 igényünk iránt, lord Eden kétizben is kijelentette Anglia- revi. ziós hajlandóságát, Franciaország jeleni gijo: ik »i he\'yz tetendkivül bizonytalan, de bármikép is alaí kuljon az irányzódás, az teljesen bizonyos, hogy Anglia befolyása mindig irányadó lesz a francia po II t lkában.
A kisantant, ha ugyan szét nem bomlik, bizonyára ellenezni fogja a legszerényebb méretű revíziót is és bizonyára újra kijelenti, hogy a békeszerződés által neki juttatót! területeket fegyverrel fogja megvédeni.
Még erre a nem várt esetre is mindenesett e jó, ha Magyarország minél előbb visszanyeri legyveres egyenjo o 1 ását. Valószínű, hogy akkor a cselek és románok egy kissé halkabbak lesznek.
ZALAI KÖZLÖNY
1986. november 15
Hócipők ésfércipők, bokacipők, posztó fűzős- és ciattoicipők,
gyönyörű bőr- és antilopcipők, házipapucsok és gyermekcipők
legolcsóbban az „IDEÁL" cipőüzletben, Fő-ut 12. szám.
Nagy Gábor fodrásza ester fellebbezel! a szakosztályból Vóló kizárá sa ellen. Az elöljáróság a dol^o! at IparíestüLetl Székhez utalta.
Számos kisebb le\'ső ügy kenőit még az elöljáróság elé, ugy hogy éjfél felé járt már az idő, amikor a/ ülés véget ért.
Az adóhivatal vezetője elmondja a gelsel Incidens történetét
Köö János\' titkár, a nagykanizsai ni. kir. adóhivatal főnöke a Zalai Közlöny munkatársának kérdésére a következőkben mondta el a »gel sei incidense részleteit :
A gelsei vásárról piaci földön árulók és vásározó iparosok utaz tak hazafelé Kanizsán iz esti vonattal. sokan voltak, sok csomagg d és teljesen elfoglalták a gelsel áíj\'onás II. osztályú várótermét. Voltak II. osztályú utasok, akiknek ktvánságá. ra a vasutasok Szabaddá akarták tenni a várótermet. Ott sétált az állomás előtt Szabó tanácsos Is, a nagykanizsai adóhivataltól, ő azon. ban nem is akart bemenni a váró terembe A vasutasok felszólítása, hogy III. osztályú utasok hagyják el a II. osztályú várótermet, nigy felzudulást váltott ki. »Ez is csak Magyarországon lehet* és hasonló kijelentésekkel, durván és druszti ki-san szidták a vásározók a kor nuínyt, a vasutat és- fenyegetően kérdezték : Ki az, aki rem akar bemenni közéjük a II. osztályú utasok közül Erre esy ismeretlen II osztályú utas kiielentetfe : >Én bizony nem megyek he addig, a mig a III. osztályú utarokat kl nem küldik.« Ez csak ola| volt a tílzie. •Pofozzák mei! Kl kell rúgni!* és hasonló kiáljások hangzottak el, ugy hogy a vasút kénytelen volt a csendőrségért telefonálni. Közken azonban megérkezet ta vonat és a jelenetnek vége szakadt.
Szabó tanácsos csak a végén kérdezett annyit, hogy tulajdon kípj en mi a séreleny és mi címen köve elnek III. osztályú jeggyel II. osztályú várótermet ? Erre persze megint nekizudult a vásározók tár-sasába és leghangosabb volt egész idő alatt Molnár cipész, az én fel jelentőm és a felesége.
Pár nap múlva Molnárt be Idéztük az adóhivatalba. Volt ugyan is egy rem egés;en tisztázott ügye. Volt ugyanis egy 2000 pengős köl csön-íigye egy dombovári emberrel, de azt az embert a bejelentett néven nem találtuk/$)omkováron. .Végre, amikor Molnár ujabb bemon dásí- alapján az embert megtalál luk, Molnár tagadta, lioíy kama tot fizetett vo\'na, az emter viszont jegyzőkönyvbe mo d a, hogy igen te fizetett. Ebben az ügylen idéz tük be Molnárt.
Szabó tanácsos átment a sro bán, ahol Molnár ügyét tárgyalták is szóba hozta a gelsel ügyet, mond ván: »azcrt maguknak nem volt ám Igazuk Gelsén !« Molnár erre vitát kezdett, melynek hevében kl jelentette : »A .mi asszonyaink is vannak olyanok, mitít az uraké 1
Ml tartjuk el a tisztviselőket!*
Ekkor szóltam be\'e én Is a vitába, - mondja Köő titkár munka társunknak. - »Maguk tartanak el minkéi ?« - kérdeztem és elmondtam neki, hogy éppen aznap érkeze. t meg kmizsai kisiparosok és ki-ke.c:;\';edck 68.000 pengő aJótör iííc. Tavaly 66.000 jengöt kel\'ett törölni és igy n>e ry ez minden év. ben. »Ez az elem, — mondtam — amelyik ne.n fizet adót, nem tart el bennünket.* Világos tehát, hogy sem Molnárra, rem az iparosságra általában nem céloztam, hárem. Cvsakis azokra, akiknek adóját tö rölni keil, akik tehát valóban nem •tartanak el urakat* Molnár kije
leniette, hogy szívesen cserélne velünk Azt mondtam erre : »kezdte volna ott, ahol ml, az elején, az iskoláktói az egyetemig.* Molnár visszavágott: >egy külön kaszt a tisztviselő osztály * £n rámutattam az adóhivatal egész tisztviselőkará ra, akik velem együtt mind iparos, családokból származnak. De "Mol nárt nem lehetett meggyőzni. Ekkor mondtam neki : »Nézze Molnár ur, minek ezen vitatkozni ? Akiknek ni| itt az adóját töröljük, az az elem semmire se jó, se adót nem fizet, nek, se katonának nem jók, mert aki 20 pengőt nem tud áldozni, at tói hogyan várhatja a haza, hogy szükség ese!énraz életét áldozza fel érte ?*
- Ezeket mondtam, igy történt és őszintén kivárom, hogy je\'entsenek fel, legalább magam is papírra fek telhetem, hogy mennyire nem lehet itt birni egyesekkeel, akik csak a mellüket döngetik, de kötelezettségeiknek nem tudnak eleget tenni!
A város nem fizetteti meg a háztulajdonosokkal a 82.500 pengő csatornabekötési dijat
A pénzügyi bizottság ülése — Kedden délután rendkívüli közgyűlés
Pénteken délután ült össze a pénzügyi bizottság dr, Rotschlld Bela, majd vüéz Bentz\'k Lajos kor mányfőtanácsos és végül Babochay György elnöklete alatt, dr Krátky István, polgármester és dr. Hegyi Lajos\' főjegyző részvételével, liO\'^y letárgyalja a kedden délután össze ülC közgyűlés tárgysorozatát.
A Városi Szeszfőzde nyugdijalapot létesi\'ett, a nyereség 12 százakká\' fordítja erre. Dr. Rotschild 6éi«- ellenzi ezt és a nyugdijkérdést a/ OTI-val kapcsolatban tartja mag-oldandónak.
Dr. Prack István városi tanácsnok a nyugdíjalap létesítését a város szempontjából előnyösebbnek
nagy választékban.
Hfl is KrRszDuetekkMHnilnf síiben
Legújabb cire cloque-és satinselymek. Szőrmékből dus választék.
SINGER Divatárubáz.
Jutányos árak.
Jó minőségek.
mondja.
Miklós Gyula bankigazgató hang súlyozza, hogy a Szeszfőzdének nem lehet külön nyugdíjalapja merj ellenkezik a fennálló rendelkezéssel. A polgármester indítványára végül a bjzottság a kérdést levette a napirendről.
Altiszti kaszinó helyrehozatalához a bizottság 135 pengővel hozzájá. rult.
A tüzoltószabályrendeleíet akként módosítják, hoery ezentúl a tűzoltók évi két öltöny ruhát kapnak az eddigi egy helyett.
A pénzügyi bizottság javasolja P. dr. Horváth\' Athanáz kérelmének teljesítését ^az Erzsébet-tér 4. sz. (Oroszlán) házban eey kétszobás lakásnak az érettséQri^ett ifjúságnak otthon céljaira való átengedésére
Dr. Krátky polgármester kijelentette. hogy a husbódésoknál a szer. zett jogokat respektálja és semmi körülmények között nem kapható kisegz\'sz\'enciák tönkretételére. Sátrakban fognak majd elhelyezkedni addig, amig lassanként mindegyik megfelelő elhelyezkedést nem talá| üzlethelyiségekben, de ujabb hus-iparos már nem kap engedélyt a piacra.
Zwelg Imre házát és telkét fel ajánlotta a városnak, mivet ott Cfry uj utca megy majd keresztül. Szükséges azonban, hogy a város a mellette levő Szegő.telkct is megvegye. Zwelg telke 848 négyszögöl. Dr. Krátky városfejlesztési szem-poniból ajánlotta a te\'ek m^gvéte. lét, amit a bizottság 15 000 pen^ö vételár mellett elfogadott.
Az NTE-nek anyagi megalapozására 500 P segély megszavazását ajánlja a pénzüpyi bizottság.
14.391 P behajthatatlan inségjáru-lék törlését a pénzügyi bizottság javasolja a "közgyűlésnek. Itt kis. egzisztenciákról van szó.
A kórház írnoki állást átszervezik ellenőri állássá.
A Petőfi-utcai Iskola építését be fejeztdk. Környékének utburkolásá. ra 1300 pengőt javasolnak.
A csatornázásnál a házi szenny, víz bekötések 82.600 pengőbe kerültek. A polgármester ezt nem akar. ja a háztulajdonosakkal megfizettetni, mivel a régi háztulajdovocok 7 szá-.aU\'kos csalo\'-nadij fizetésével járultak hozzá a felvett .kölcsön visszafizetéséhez. A bi^ott&g örömmel ve\'te tudomásul a polgármester elhatározását.
Az ülés esíe 8 órakor ért véget
PrognóxU i ÉléDk délnyugati, nyugntl bzói, sok helyen záporszerü eso, a hő-mérséklot csökken.
Télikabátok
Bőrkabátok
fiuk, leánynk, urak részére
nagy választékban:
Szomolúnyl áruházban
1936. november 15.
zalai közlöny,
A kanizsai tolvaj feje alól ellopták a kabátot a Teleky-téren
A kabátban benne volt a szélhámos utón szerzett 200 pengő
Nemrégen történt, hogy egy mügbesi fogoly megismerkedett u nagykanizsai fogházban egy rajki enjberrel, akitől megtudta, hogy egy rajki módos gaz. dának pénze van Nagykanizsán. Mikor kiszabadult a fogházból, még aznap kicsalt az illető pénzéből 700 ]>cngöl és nagy vásárlásokat és dorbézolásokal csinált, majd megszökött. A rendőrség rádiókörözést adott ki ellene, ámennek alapján Budapesten elfogták Árend (iyula személyében, akit Nagykanizsára szállítottak.
Dr. Almássy Gyula vizsgálóbíró előtt Arend elmondta, hogyan húzta ki fo-
golytársálól nz adatokat, hogy hol, ki-néi van a módos rajki gazda pénze, hogyan lehet ahhoz hozzá jutni. Azonban nem volt szerencséje. Már esak 200 pengője, volt a dínom dánom után,-ezt az összeget a kabátjába U-t te és Budapesten a Teleky-tér egyik padján lefeküdt. Míg aludt, a feje alá dugóit kabátját valaki ellopta a benne lévő 200 pengőjével együtt. Egy fillér nélkül, éhesen csatangolt Budapesten, amikor egy rendőr megszólította és előállította, likkor ismertek rá a körözés alapján és hazahozták. A vizsgálóbíró letartóztatta.
Estély
ez volt általános véleménye divatbemutatónk közönségének.
Megölték, mert irigyelték az Amerikában szerzett vagyonát
Egyelőre titok borltja a bebes-hegyl gyilkosságot
Minap éjjel megdöbbentő gyilkossá- | történt a Pőlöske melíetU Bebes-hegyen az egyik pincében.
A gyilkosság áldozata Nátrán István 55 éves zalaszentmihályi gazda, aki nemrég jött haza Amerikából. Nátrán évekig kint volt Amerikában, kis vagyont gyűjtött és amikor feleségével együtt a honvágy hazahozta, itt kis szőlőt, házat, pincét vett. Minap egész éjszaka nem tért haza. Miután nem szokott kimaradóin!, felesége keresé. séro indult. A pincében megdöbbeni<3 látvány fogadta. Olt feküdt férie a törött bbrosüvegek között, ha.almas vértócsában, mellén tátongó sebbel. A cseudőrség azonnal megindította ti
nyomozást és megállapította, hogy a gazdát késsel szúrták le, dulakodás közben, mert keze is súlyosan megsérült. Kiderült, hogy a j^zda három társával iddogált a pincében. Hogy ott mi történt, az, psak a további nyomozás fogja kideríteni. Három embert őrizetbe vettek. A nyomozásba, a szoirt-bathelyi csendőrség is bekapcsolódott, igy minden remény meg van arra, hogy hamarosan tisztázódni fog a gyilkosság háttere. Minden jel arra valli hogy bosszúból gyilkolták meg Nálránt, akit M vagyonkája és Amerikában becsületes munkával szerzet pénze miatt sokan irigyeltek.
Cl&C- á j /
Fölösleges silány lámpák gyenge fényénél botorkálnia — csupa takarékosságból. Ha TUNGSRAM duplaspirállámpát Használ, szobája egyszeriben kivilágosodik -áramköllsége mégse nő.
TUNGSRAM
DUPLASPIRÁLLÁMPA
óvja szeméi!
A Zalai Közlöny Bejtvéüy-Olimpiásza
Kik nyerték a heti jutalmakat? - Közöljük a helyes megfejtéseket
E heti rejtvényeinket ismét nagy számban fej elt.k meg olvasóink. Nagyobbrészt hibátlanok voltak a beküldött megfejtések és igy a maximális 42 pontszánot elérők közölt sorsolássá/Ítéltük oda a Íveli jutalmakat.
Egy doboz francia púdert nyert: Kenedi Imréné.
Részletes irásanalizlsre jogositó utalványt nyert: dr. Kreíner Zslg mondné.
Egy egy könyvet nyert: Rit\'er Irma és Laborczy Margit.
A nyereményekel héttön délután 4 és 5 óra között átvehetők szerkesz tőségünkben.
A mukhetl rejtvények helyes meg lejtése
41. Benfentes. 42. Kis Pipin. 43, Főszerkesztő (h.lyesnek fogadtuk el a »Szerkesztö«-t is). 44. Falu végén kurta korcsma.
45. Általában két megoldást küld tek be :
999
999
, 1111.1 - 111.1
(mindkettőt helyesnek fogadtuk el, csak ugy, mint a többi kombinációt).
46. Kintlakom én Kisperjásen. 47 I. Semmikor. Nagy Katalin Ili. Pé-ter felesége volt, akihez 1745-ben meni nőül. II. Poinpadour asz. szony XV. Lajos kedvese volt. A Napkirály pedig XIV. Lajos volt és nem XVI. Lajos. III. Soha. A karlócai békét 1699 ben I. Lipót és II. Musztafa kötötték meg.
48. Léted világit, mint az égő nap.
49. Egy tisztes agg fehér gzakál-
I i«r lassan a hidra vánszorog. (Arany: Hídavatás c. balladájá-ból.)
I 50. sz. keresztrejtvény megfejtése :
EZ-SEM---HIM-MI
T-KAKAS-SOROS-R -MERESKOVSZKIJ-PUCK-KARÁT-ÁKOS ARK-PARÓDIA-KUP ID-PART-AULA-RE ZONATA-T-MELINI SCALA-VET-FALAZ -KUC-BÍRÁK-KOL-SVEIN-SET-TUNIS ZINKÉP-M-HALAST -L*AVAS-KÁRÓ-T-
M---ARATURA---T
OB---TS-PK---DU ARC-EI---IO-KÉS
Aranyérnél és az ezzel jiró bél-dugu\'ás, vi\'gbélherepedé", kelés, terhe* vizelési inger, m\'jduzzadlság, derékfájás, nielifzoiulás, izivdobo-gá6 és széduiési rohamok eeeién a lerméázctes „Ferenc József kene-rüvi? haszráhta csakhamar ke lemes megkönnycb: ülést eredményez. — A belső bajok orvosai az igen enyhe h&tósu Ferenc József vizet gyakran mindennapi használatra, reggel és esie egy-rgy félpohirnyi mennyiségben rendelik.
- Saját érdekében éi örömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a Köpetein Bútoráruház ősit mübutor-klál-
litáiát megtekinti, vételkényszer nélkül.
Fenti készülékeket díjtalanul bemutatja: Szabó Antal rádió- ós sportUzletc
4
ZALAI KÖZLÖNY
1936. november 15.
Hatóság elleni árulko-dásra használja fel a BIOSz a biztosítók vidéki szervezeteit
A biztosítási rendszer megváltoztatását sürgették Körmenden
Ismeretes, hogy a vidéki városok és megyék törvényhatóságai, bizottságát egymásután hoznak olyan határozató-kat," amelyekben a kormány segítségét kél ik a biztosító kariéi \'elviselhetetlenül magas díjtételeinek mérséklése ér-dekében. A Biztosító Intézetek Országos Szövetségében tömörült társaságok valóságos dij-diktaturát honosítottak meg és óriási haszonkulccsal dolgoznak a gazdasági válság terhei alatt nyögő magyar piacon. Nem törődnek azzal, hopy Európában alig akad méjj egy ország, amelynek biztosítási sla-tisztikája olyan sivár, kétségbeejtő ké-l>et mutatna, mint Magyarországé.
A lakosságnak alig néhány százaléka ké|>es életbiztosítást kötni, avagy ingó és ingatlan vagyonát tűz- és elemi károk ellen biztosítani, mert a biztosítási dijak a lakosság túlnyomóan nagy többsége s/ámára valósággal megfizet, hetetlenek. ,
Ilyen körülmények között nem csodálatos, ha a biztosítási szakma talán a legnépszerütlenebb foglalkozási ág a tömegek szemében s ezt a népszerűtlenséget csak elmélyítette a régi jó békel>eli aranykoronákban befizetett biztosítási dijak 5 százalékos valorizációja, amelyen százezernyi család keservesen összekuporgalott vagyona olvadt cl, továbbá a legutóbbi Pbönix-iHitrány, amelynek során szintén a kliensek húzták a rövidebbet.
A BIOS* címen m.lködő biztosító kariét legutóbbi ténykedése sem alkalmas arra. hogy a biztosítási szakma iránt barátságra hangolja a közönséget és főleg a hatóságokat. A nemrégiben megjelent tűzrendészet! rendelet egyik szakasza ugyanis ugy intézkedik, hogy minden kfizség elöljárósági évente egy. sier köteles a lakosság figyelmét a lüzkárbizlosjtás fontosságára felhívni. Ilyké|>en a biztosító társaságok ingyen propagandát várhatnak a hatóságok-lói. már j>c(lig köztudomású, hopy szá-mos község elöljárósága a tapasztalati tények alapján nem a Icghizelgöbb vé. leményt alkotta a biztosító intézetek üzletpolitikájáról. Most aztán a BIOSz körlevelet intézett tagintézeteihez. a melyben felszólítja őket: utasítsak vl. déki titkárságaikat és ügynökségeiket, hogy ha valamelyik községi elöljáró, ság elmulasztja a helybeli lakosságot a tűzbiztosításra nógatni, akkor tegye, nek erről jelentési az intézet főügynök-ségének, illetve igazgatóságának. A BlOSz-nak ez az eljárása a denunciá-lásra való biztatás határát súrolja, mert valósággal oklrojt akar alkalmazni és a hatóságok közérdekű mun-káját kívánja destruálni, amikor ügy-\' nók-hadseregét rá akarja szabadítani a helyi hatóságokra.
Jellemző egyébként a vidék hangula-tára, hogy legutóbb a körmendi járás mezőgazdasági bizottsága hozott egy. hangú határozatot, amely szerint a kor. mány segítségét kell kérni az állatbiztosítás szövetkezeti alapon való megoldása érdekében, továbbá a tüz- és egyéb biztosítási dijak alapos leszálli. tása végeit. Ugyancsak elfogadták azt a javaslatot, amely szerint népművelési előadások keretében világosítsák fel a gazdákat a biztosítási eljárás csapdáiról és útvesztőiről, hogy a biztosítási ügynökök ne csaphassák be a gazdákat. \\
Bácsalmási rizling és kadar, Izsáki sárfehér, Jászberényi rizling, í&lajsai uradalmi rizling Kiskőrösi vegyes
50 litertől felfelé, kö\'csönhordóban, előnyös árban kapható
Péter Hugó borkereskedőnél
j-Wtwm-.ívr.iSi Rovatvezető: Dr. Dévatné, Erdő* B8«k»
A bársony mindenekelőtt
Nem is hiszed kedves olvasó, hogy milyen jó a l>ársonymha viselet. Prak. tikus. s\'ép, öltöztet, hízeleg az arcnak és módfelett divatos.
De ezúttal nem a pamut, vagy angolbársonyra gondolok, hanem a musz. linbársonyra. És ezzel együtt természetesen \' íj nagyobb gála ruhákra. Mert a muszlinbársony]^! persze csak nagy ruhák lehetnek. Majd később szólni fogok az egyszerűbb bársonyról is. de először legyünk tul a nehezebb, illetve a drágább részen. Ez a muszlinbársony o-Jegszlbben hulló, mégis meleg és legdrmb fényű anyag kerek e világon. Viselheti csecsemőtől kezdve a inat-rónáig mindenki, a megfelelő színben, mindig a\'legelegánsabb.
Ha fiatal vagy kedves olvasó, mond juk ugy 10—20. akkor legszebb egy cerisz, vagy meggypiros omló, dus szoknyával, puffos ujjakkal, de nagyon szép a közénkék szín is tarka virág arragamenttei. Ha már idősebb, cscllcg fiatal asszony vagy, el sem képzelhetsz hódilóbb ruhát, mint egy olívzöld egészen szoros, srég vonalú, eset-leg piei uszályos muszlinbársony! nagy slrassokkal, vagy |>erszc Te ls választ, hatod a kék szint, sőt most legújabban a,lilát is é$ persze, ami magától érlelődik, a felteiét. A\' fekefé\' a favorit,
mint mindenben. Ha pedig hajfasz már az öregkor felé Ifjpdves olvasó, akkor vehetsz egy szép galambszürkét, vagy lermészclesen fékeiét.
A muszlinbársony olyan, hogy ha °ry jő szabású szoknyával, hosszú ujjakkal és csak egy egész szolid r/<«. kollá zsai van megcsinálva, akkor n .gy eslélyre is fel lehel venni. A diszekc, változtathatjuk benne mindig, aszerint, hogy milyen alkalomra vesszük fel.
Láttam egy gyönyörű szilvakék mus/linbársonyt hosszú, dúsan húzott szoknyával, dus puffos ujjakkal, sziv alakú kivágással, elöl a derék végig volt raffolva és egy rózsaszín muszlin bársony széles öv volt elől megkötve, ami egészen a földig ért. Vagy egy nagyobb ruhát, feketében: parányit uszályos s/oknyával, a dereka pedig frész bársony szalaggal végig csavarva és ez a frész alkotta két pántként a hátat, (lyönvörü volt. A manneken karkötőjéén egy ugyanilyen frész szinű musz. lin zsebkendő csaknem a földig ért. Láttam e/ulán egy szép zöld bársonyt, szintén hosszú, de egyenes szoknyával, egész hosszú, bő, középen végig slicceit ujjakkal, gömbölyű kivágással, a bhiz hála derékig fel volt vágva. Egy sirass ékköves szSles öv alkotta az egész diszt rajta és mégis olyan dekoratív volt, hogy mindenki meg akarta rendelni.
Lehel azután ebből nemcsak egész hosszú ruhát csináltatni, Imnem nn-dcs délutáni hosszt is, akkor ls ép oly elegáns.
Szerettem mindig az őszinteséget, igy most sem hallgathatom cl a muszlinbársony hátrányait. Mint mondottam gyönyörű, kies/t drága is, ellenben ha leülsz bnne kedves olvasó, igyekez-
A Centrálbzan ma szombaton este
hangulatos nagy táncestély
éjjel 2 óráig, a szokásos díjtalan tombolával és értókes nyereményekkel
zalaegerszegi Horváth Jóska
szenzációs cigányt é* ]«zz-zenekar« mellett
xél ne a ruhára ülni. liancm ítzt fel. emelni, mert gyorsan fényt kap. Viszont cllcntéll/cu az angol bársonnyal, nem látszik meg rajla minden pehely.
Az angol vagy pamutbársony is. na. gyon szép, akinek nincs elég pénze inuszlinbársonyrn. Sől, talán míg inkább vlfcelhelő. illetve többet strapái, haló. De jK\'rsze nincs olyan esése, kicsil apród, kicsit ateifi l)e angolo losabb ruhának nagyszerű. Moit ismét nagyon divatosak a bársony kosztümök és hosszú, vagy háromnegyedes cs. lélyikabálok. e/eket mindig angol bár-sonyl^l készítik. A hosszanb estélyi kabátokat végig bélelik fehér satin-nal és kis fehér szőrmével diszilik. Szerintem, minden elegáns asszonynak kell. hogy a gnrderobjában legyen e^y ilyen estélyi kabát, ha nem rendelkezik nagyobb szörmcpelerinnel. Nem is olyan drága és garantálóin, hogy eijy fekole bársony kabát éleit irtania pon tosan 15 év!
Dlvatposja
Téli kosilüm. Elegáns célokra, amit viszont délutáin is viselhet, legjobban ajánlok egy fekete finom szővel kosz-tümőt fekete perzsa dísszel, háromnegyedeset, derékban svcifolva és kissé gloknisan. Csináltasson hozzá epy le. bér salin blúzt oroszos nyakkal, rövid ujjakkal, a két vállon három-három napy fehér salin. fekete satin szegélyes goinlK)kkí\\l. Gyönyörű lesz. Odvözlet.
ATV örülök jelzett látogatásának, csak előbb hívjon fel telefonon, hogy be tudjam az időmet osztani. Azt hi« szem legjobb volna, ha egy fekete ciré ruhát csináltatna, azt mindig fel tudja venni, délutáni hosszal. De epy fekete gyapjú csipke ruha, kazakosun uj/y mcsuK szép lenne, csak ez már drágább egy kicsit, üdvözlet.
Olgsis. Sajnálattal nélkülözöm leve. leiket, remélem nincsen ruha dolgai kőzött valami baj? írjont Üdvözlet.
ölbo vágva » mlndnn mennylaégban vaaxak.
Előleget adok 1 — Ajánlatokat a kiadóhivatal továbbit. 402*
A bajnokság eUŐ hflyezetlje a PVSK játszik ma Nagykanizsán
Az őszi szezon legszebb és legizgalmasabb mérkőzésének Ígérkezik a mai pVSK-NTE találkozás. A PVSK ma kétségtelenül n kerület legjobb csapata, amit igazolnak 6zebbnél-szcbb eredményei.
A mérkő/és pontosan 2 órakor kezdődik. Helyárak. tribün 80, álló 50, diák- és hölgyjegy :K) fillér. Tagkedvezmény van. __(0
— Wlmpaolúg hócipők, férfi- éfl flU
csorkészelpők legolcsóbban az „Ideál" cipőüzletben, Fő-ut 12. ez.
— Női i* férfi »xöv«l maradi kok Jó
méretekben Slágernél, u \' — Ne fMft— ®11 NAInnk nemcsak nőt télikabátot, hanem anyagot i> rA-■ RAxolhat SohUU. , „
< >d. uoiill .majhu: !>i mto<tt u . 7" —» -
Masyor-perzso, torontáli és svapju bouchlé szönyeseK
legnagyobb választékban és legolcsóbban
Kirschfier Divátórohazban
tyso. novemoer i r>
fcW-Al KÖZLÖNY
a
0333
v Igazgató Url Cégvezető Url
lnléiked|ék, hogy mlndenmpl po«tá|álttk aláírásánál kéinól legyen a magy.- "
„THEBRIS"
másoló (tinta) Irón. 0|YÁRTJA: SCHULER JÓZSEF R.-T.
Naptár: November 15. vasárnap. Rom. kat. N. Albert Protestáns Lipót. Izrael. Klsl. hó 1. — November 16. hétfő. Rom. kat Ödön. Protestáns Ottmár. Izraelita Klsl. hó 2.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 15-lg í MtíHtly-BoluB gyógyszertár ós \'A KrskánliéMtl gyógyszertár.
Göifürdő nyitva reggol 6 órától este 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután | kedden egéez nap nőknek). |
Orosz cári grófnő elárulta ,a szovjet fontos, báltér veit
Moszkva, november 14 A minap napvilágra került terrorba I lám mögött egy nagyszabású és szenzációs kémkedés áll. A kémkedés főszereplője Mihnjlovna volt cári orosz grófnő, akinek sikerült a szovjet hadi terveit külföldre juttatni. A fontos ha. dilitkok barátja révén kerültek kezébe, aki egy mugasrangu szovjot katonatiszt
volt.
Arról van szó. — Jnondja a híradás — hogy külföldre kerülték1\' a szovjel vezérkar tervei egy nagyarányú csa-patfclvonulásról u* esetleges Nyugat felől jövő támadás vagy ellentámadás, sál szemben.
A grófnő és barátja m<r a GPU foglyai.
DOROGI Brilcett KISTÉRÉN VEI SZÉN x
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE:
Varsányi Pál
Telefon 226.i Zrinyi Mlklós-utoa 32.
ViUr nap
Murt »
0.30 Hirek. — 10 Egyházi ének és szentbeszéd. A szentbeszédet dr. Tóth Tihamér mondja. — 11.Ifi Evangélikus istentisztelet. — 12.20 Időjelzés, idöjá-rásjclcntés./r- 12.30 A rádió szalonzenekara. .— 14 Hanglemezek. — 15 A növénytermelés időszerű problémái. - . — 15.50 Rcndőrzcnekar. — 10.30 Dr. Petrányi Győző előadása. — 17 Fcrá\'i-zanó argentínai tangó- és Jazz-zene-kara. — 17.55 Dallos Sándor elbeszélése. — 18.25 Lászlóffy Margit zongorázik. — 10.10 Dr. Gyencs Rózsa elő. adása. — 19.35 Radics Béla híres prímás emléke. — 20.45 Sporteredmények...
— 20.55 Budapesti Hangverseny Zenekar. — 22,10, Hirek, sporteredmények.
— 22-25 Kertész Miklós jazz.zenekara.
— 23.20 Cigányzene. — 0.05 Ilirck. BudapM* 1L
15 Rendörzenekor. 18.30 Dr. NVald-apfel József előadása. — 19.35 G. Rélhy l\'ál előadása. — 20.20 Ilirck. — 20 55 Hanglemezek.
8.45 Régebbi bécsi operettek lemc. tei. — 11.45 Opera részlelek. — 12.30 Operarészletek. — 13.05 Könnyű zene
— 15.40 Gitárkamarazenc. — 10,30 An-gol népdalokról lemezekkel. — 17.35 Rádiózenckur. — 20.10 Humor és jókedv. — 20.30 Hangjáték. — 22.30 Popov csellóroüvész játéka.
Spanyolországban a legkisebb, Amerikában a legnagyobb a takarékbetétek összege
Szombat
1.
17 Felolvasás. — 17.30 Setét György s/alouölősének műsora. - 18 30 Mit üzen a rádió? — 19 Tutsek Piroska énekel. — 19.30 Felolvasás. - 20 Köz-sclilés a szpgedi Városi Színházból. .Gróf Figaro.. Operett 3 felvonásban, f, képben. — A\'. 1. felv. után kb. 21.15 Ilirck. — A II. felv. után kb. 2230 Idö-járásjelentés, hirek. — Az előadás után kb,. 23.15 Cigányzene. — 0.05 Ilirck.
ítrtd«p<*i M.
18 Mezőgazdasági félóra. .— 19.05 Rozsnyal Kálmán előadása. — 19.40 Yonczell Béla énekel. — 20.15 Hirek. - 20.35 Adler Tibor és Fejér György kébongorás jazz-inü\'sora.
ftt\'*-
17 KivánságlemCzek. — 19.15 Opc. rctt. — 22.20 Dal- és áriaest. — 23.10 Tánczene zongorán. — 23.50 Wiharl népzenenégyes dalokkal.
m
UTOLSÓ NAPOK!
A K. Klr.JíMsfaoiWH
húzását december 4 én
tartják meg
Méű nem ktMlt el. mtg vehet «ori)tgy«l.
Kapható osiUlyioisjegy lóAfUiltóknil él dohinytOMdékben.
Sorsjegy Ar •:
Egiiza .P3- felár.Pl-6Q
llt a folyó évi laslétálhgot a bank-wrlat utáni l>elOt.\\ltaggal hasonltjuk oss.e, megállapítható, hogy a l>ctét-állomány grafikonja nem egységes, n ert egye- államokban emelkedés, más országokban vis/ont csökkenés mutatkozik, emelkedett ugyanis a betétállomány Angliában 100 millió fontról 027 millióra, Németországban 9.9 \'milliárd márkáról 11.1 milliárdra. 11/. Egyesült Államokban (215 millió dollárról li4»2 mi I óra, Ausztriában 1001 millió schillingről 1752 millióra és Japánban 4.3 [ müliárd jenről 5.4 milliárdra.
Ezzel szcmb. n csökkent a l.etélállo. j mány Norvégiában 2.1 milliárd kon>"> | ról 1.0 milliárdra. Spanyolországban 298 millió |Hvetáról 13SS millióra, ini,j Lengyelországban változatlanul 1.2 mii. liárd zloty. Svájcban 2.(5 milliárd írank, Dániában 2.1 milliárd korona.
Látszólag emelkedett Franciaország, lrin is 47 milliárd frankról 58 milliárdra. a frank leértékelési figyelemig véve azonban ez az «cmelkedés> lé-nyegileg csökkenést jelent.
A magyar betétállomány 1931—34. között csökkent, azóta ismét mutatkozik.
Az egész világon a legnagyobb betétállománnyal az F.szakamerikai Egyesült Államok rendelkezik, n legkisebb a számottevő országok közül Spanyol-országban a betétek összege.
\'EMLÉKEZTETŐ*)
November 15. "
Liccális előadás « városházán 6-kor Rarbarlls Lajos.
Kereskedelmi Alkalmazottad piknikje a Koronában.
Lovcnte-multttsAg 7 órakor a klska-nlzsal Levente-Otthonban.
November 21.
Kabnré-cst fél 9-kor, utána táno a Kath. Logényogylotbcn.
November 22.
Liceális előadás a városházán 6 kor Qazdag Foreno.
November 29.
Liccális előadás n váro»házán 6-kor Kelemon Foronc.
December 5-6.
Keresztény Jótékony Nőegylet karácsonyt vására az Iparos székházban.
December 8.
Liceális előadás n városházán 6-kor Bortln Ágoston.
December 13.
Liceális előadás a városházán Ó kor lovag Stornád István.
December 20. k
Liccális előadás H városházán
December 26. Pásztorjáték fél fl-kor, utána tánc a Ifath. £##&nyégyletbon.
December 27.
iJ&aiis előá.ftTs « városházán 8 kor \' Ör. Méző Foronc.
*) E rovatban minden rendezés egyszeri közlése (2 sorig) 30 fillér.
0
HALAI ÜOZLONV
1936. W0vrm*cr 15
A mai liceális)
előadást uagy érdeklődéssel várja az irodalmi kérdésekkel is foglalkozó közönség. Harbarils Lajos, a Kör főtitkára ad elő: .Beszéljünk A Halászó macska utcájáról, dinen. A kisérő műsor is irodalmi, helyi irók, Forray Zelma és Brassányi Gyula adnak elö Írásaikból. Kezdődik vasárnap 0 órukor a város-háta dísztermében. Belépődíj helyett önkéntes adományokat kér a rendezőség. (•)
— (Házasság)
Pollák Kata és Hirschl Kálmán folyá hó 15-én déli 1 órakor az izr." nagytemplomban házasságot kötnek. (:)
— (Zenei liceális matiné)
A népművelési ukció keretében első liceálisát rendezi vasárnap délelőtt a zeneiskola tanári kara. A liceális pontosan fél 12 ómkor kezdődik és kb. egy óra hosszat tart. Belépődíj nem lesz. A liceális tár^köre az impresszionista zene lesz, melyről Vannay János igazgató tart előayást. A műsorban Honti Ilona és Kereke* lién /ongoraszámokat, r. Garai Margit pedig F. l\'ászlor Irma kíséretével gordonkaszámokai játszik.
— Mindig friss és megbízható „StUh-mer" csokoládét és bonbont Sugár-nt 2. vásároljon.
— (Orvosi hir)
Dr. Kaali Nagy Gizella fogorvos (Csengery-ut 58. I. 5.) szabadságáról ina visszatér és rendelését folyó hó lö-án délután fél 4-Ö-lg ismét folytatja. < i
— Felsőkereskedelmi iskolai forma-ruhákra alkalmas szövetek nagyon olcsón kaphatók SchUtznél.
— (Halálozás)
Nedcjkovics Velimir budai görögkeleti főesjjeres, pöspökheiyettes, a Ferenc József-rend lovagja, nagykanizsai adminisztrátor Budapesten elhunyt. (:)
— Grünfold Longyelkabátok A legele-gáusabbak.
— (Ma, vasárnap este)
Kereskedelmi Alkalmazottak piknik-ie 8 órai kezdet tej a Koronában. Nagy érdeklődés előzi meg az estélyi, ugy hogy a siker mári^ biztosnak tekinthető. A kitűnő hangulat emeléséhez Badics Laci kombhiált zenekara járul hozzá. Kitűnő és olcsó búffél (:)
— 3 — pengőért 40 000 pengét nyerhet,
lm részt vesz a 67. Jótékonjcélu állaui-Borsjátékon. Kapható doháuytő/8dók-ben, vagy o8ztályHorsJogyfőáru8Ít\'\'>knál. Közvütionül a S/.ékC8iüváro8l Pénzügy-Igazgatóság, BudapeHt, V., Szalay-u. i0., a pénz oiözetes beküldése ellenében küldi meg
— (A vasárnapi mesedé\'után)
Az Izr. Jól. Nőegylet mesedélutánja vasárnap, e hó 15-én délután 4 ómkor kezdődik a Kaszinóban. Aki szereti » gyerekeket és élvezni tudja azok kedves előadását, feltétlenül nézze meg mii tud produkálni a jövő nemzedéke.
(0
-3 Nöl- é« fétflcipflk, cropp, gumml-talppal, nagyszerű \\ olet legolcsóbban uz „Ideál" clpőüzletben, Fő-ut 12. sz.
— (Síesta Sanatórlum)
Budapest, 1. Bálh György-utca December \'elején nyílik meg az uj modern urológiai-sebészeti intézel, dr. mindszenti Lichtenberg Sándor, v. berlini egyetemi tanár, a Sankt Hedvig Krankeuhaus urológiai osztályának v. igazgató-főorvosa vezetése mellett
TáuedélutAnukra, koixotucikára ole-
gáuí> B/,lne« taffot- és selyemruhák olcsón Sehütznvl.
— (Bélyeggyűjtők tn Iái közéj a) Hétfőn délután ti-tói 8-ig a Pannónia hátsóxkia-termében. I
— Urak Jelszava: legdivatosabb és legolcaöbb a Qrüafold-ruha.
Gyógyforrás a lakásban.
Súlyos viszony aink között vígasz, hogy nem kell drága pengőnket külföldi gyógykurázásra költeni. Söt, a lakásunkból sem kell kimozdulnunk. Ha gyomor-, epebaf emésztési zavarok, tulhizás bán tanak, felhozatjuk a \'(akjisuiikba a MIRA glaubersós gyógyvizet és ivókurát tartunk ollhon. Ilyenkor 4—6 héten át, reggelenként, éhgyomorra, jövés-menés közben 2—3 deci langyos MiRA glaubersós gyógyvizet iszunk és ezzel meggyógyítjuk, megelőzzük a betegségeket. Az egész kura 20 pengőbe sem kerül.
Ciano ma délben tanácskozott a magyar kormány tagjaival
A tanácskozás után a kormányzó fogadta az olasz külügyminisztert
Budapest, november 14 Ciano gróf, a Magyarországom időző olasz külí;r™iniszter szombaton délelőtt ii órakor megko/. szoruz;a a városligeti hősök emlék müvét, majd a temetőbe ment és az olasz sirokra helyezte el koszo. ruját.
Ciano, Colonna herceg olasz 1<ö. vettel együtt ezután a miniszterei nökségre ment, ahol a fellobogózott épület előtt Darányi Kálmán és Kányn Kálmán már várták. A miniszterek nyomb;in megkezdték a
tanácskozásokat. Innét 1 órakor Ciano gróf és kísérete a Várba hajtatott és kihallgatáson jelent meg a kormányzónál. A kormányzói kihallgatás után Horthy Miklós villás reggelin látta vendégül az olasz ál. lam megbízottait.
Tegnap délután megjelent Ciano gróf a képviselőház ülésén, ahol a gazdatiszti javaslat vitája folyt. A vitát félbeszakították és a Házelnök üdvözlő beszédet mondott a Ház tomboló lelkesedése közben.
A nemzetiek elvágják Madrid vízellátását
Fogytán az élelmiszer és a lőszer a madridi védőseregben
Sevilla, november 14 Llano tábornok rádlószózatóban kijelentette, hogy a vörösök délen mozgósítottak minden embert és egész erejüket harcba vetették. Madrid középszakaszán és két szár. nján heves támadást intéztek a nemzetiek ellen, de a felkelők sike resen visszaverték őket, ugy hogy a vörös kormánycsapu.ok kénytelenek voltak visszavonulni.
A főváros felett pénteken két nígyarányu légiharc zajlott le. A lakosság az utcákról figyelte a harc kimenetelét. Az első légihátoru 14 -14 géppel több órán át folyt, vál-tíikozc szerencsével. Végül is a harc a Remaeück győzelmével vég ztdötl, amikor is 6 vörös gépet si került lelőniük. A nemzetiek gépoi közül is több megsérült, de sikerült nekik még elérni a felkelők vonalait íA délutáni harcnál 20 hatalmas
szovjetgép vjelt részt a támadásban. Ezalkalommal a felkelőknek 4 gépet sikerült lelőni.
Madridban a vörösök helyzete egyiv tarthatatlanabb. Az élelmiszer fogytán van és rövidesen ivó\\|zük sím lesz. Franco tábornok az emberi kegyetlenkedést el akarta ke-rülnj, de a vörösök makacs ellen, állása arra készteti, hogy iyen eré. iyesen lépjenek fel és vágják el a főváros vízellátását. A lőszer is fogytán van Madridban. i (
ítélet a Csetnik-gyllkosságok ügyeben
A zágrábi törvényszék most kezdte tárgyalni a reinetelalui véres éjszaka bűnügyét, amikor is, mint ismeretes, a horvátok megölték u Cselnik-szerve-zel 7 tagját. A törvényszék a vádlottak közül hármai félévi, kettőt negyedévi börtönre itélt, 24 vádlottat felmentett.
Divatöltönyök Télikabátok Lengyelbundák
készen és mérték után a legolcsóbb árban
Grunfeld
ruhaházban.
ÖSSZTÁNC.
BLAOUSZ ELEK a Centrál tsutsrénben levő lánc-iskolájában ma, vasárnap este hangulatos össztáncot tait.
Bezárult az Irodalmi Kör tárlata
Antal József és Muhoray Mihály, az Irodalmi és Művészeti Kör m .glii. voll művész-vendégeinek kiállítása szombaton délben bezárult. A képek iránt érdeklődők a megbeszéléseket nia. szombaton este 8 óráig még perfektuálhatják. A művészek vasárnap reg gel elutaznak Nagykanizsáról. (:)
BASEDOV-betegek rég^n bevAlt gyógylntiieie ,
Dr.GUHR SZANATÓRIUM
TATRAHSKA PÜLIAHKA —TÁTRASZÉPUK
A MAOAS TÁTRÁBAN. C»«h>ilovAklAb.n, A^dlr. (^j/ir-• nató r I um o t kllnlkajlag-dittiun
Az atuonynak van Igaza „A reggeli számomra nom számítási probléma", — mondja férjének a fiatal asszonyka, hiszen egy csés/o Franck kávépótlókkal Ízesített Knelpp malátakávé toljel és cukorral együtt csak három fillér!"
— Divatos fdggSayanyagvK, azőuyt-gek dü« válasstékban Singeméi.
— .Fiumei" pörköltkávé- és teakülön-logesség Sugár-ut 2. lorakatbau hap-ható.
— Regenhardt éa Raymann naztai-nemük, törölközők ismét nagy választékban Singeméi.
„& jövő év a béke
Anglia hadereje lehetlenné tesz egy uj világháborút
London, november 11 Hoare, a tengerészeti hivatal ve, zetője kijelentette, hogy közeledik a pillanat, amikor Anglia tengeri hadereje ismét világerőt fog ké|> viseini és más tengeri hatalmakkal karöltve lehetetlenné teszi egy uj világháború kialakulását.
London, november 11 Eden külügyminiszter és Grandi olí\'Sz nagykövet az olasz angol kap csolat megjavításáról tárgyaltak Grandi ismertelte Musso\'ini uj niegi állapításainak részleteit&Mint poÜ lika; körökben sejtik, Clar.o gróf olasz külügyminisztert rövidesen Londonba hivják.
*■- London, november H A Daily Maiiban Schuschnigg osztrák kancellár nyilatkozatot adott, amelyben kijelentette, hogy a jövő kialakítása gondot okoz, mégis szí lárdnn hiszi, hogy a jövő év a béke esztend^e lesz. A trónkérdésről azt mondotta, hojjy az nem tartozik a kőzve len jövőben megoldandó problémák közé.
Kiadja a laptnlajdonos Közgazdasági Rt-Outenbertf Nyomda és Délzalal I,spk\'»dó Vállalata Nagykahlzsáii. Falelös ktadö i Zalai Károly. Intwtuban telefon t Natykanlasa 78. mAa
1930. november 15
«AU1 KÖZLONV
Kombinált sióba:
Cbédlö berendezés:
1 komb. szekrény
1 rekamier
2 fotel 2 szék
1 asztal
1 hangulatlámpa
2 szekrény 2 ágy
2 éjjeli szekrény I toilette
380.-,
pengő.
1 kredenc I vitrin 1 tálaló 1 asztal 6 szék
530- fIK 760—
pengő.
Hálószobák:
170.— miM\\
Szép kivitelű dióteli hálók:
P 300.
Őszi lakberendezési kiállítás I
KOPSTEIN BUTORÁRUHÁ
A kisantant éa a fegyver kezéa egyenjogúsága
(Lapzártakor érke.e\'.t) A hármas érlekezlet megállapításaival kapcso lóiban a kisantant a következő jc. ienicsl adta ki:
- A fegyverkezési egyenjogúságot illetőleg szükségesnek tartják hangsúlyozni, hogy a k\'santant még 15)33 májusában ki;"e;ezetlen hozzájárulá sá\' nyilvánította a fegyverkezés egjenjogusi\'.ásának elvéhez, de nz za a fenntartással, hogy megvalósítási szabad tárgyalások utján történjék és megfelelő garanciákkal.
Arendőrség megoldotta a Váci-utcai ékszerrablás rejtélyét
A tettesek a rendőrség kezére kerültek
(Lapzártakor érkezeit) A budapesti főkapitányság bűnügyi osztálya végre megoldotta az április 17-én a Váci-ulcában Nenbaner Emil órás és ékszerész üzletében elkövetett rablás ügyét. Mint ismeretes, az ékszerészt telefonhoz lilvták és ezen idő alatt ismeretlen tettesek mintegy 24.000 pengő értékű ékszert vittek el tőle. A tett elkövetésével egy férfit és egy nőt gyanúsítottak. A rendőrség kiderítette, hogy az egyik tettes Tóth.Hulász Sándor ro. volt multu festő, aki vásárlás ürügye alatt bement az üzletbe. Koi>eczky Jó-*scí ismert zsebmetsző volt az, aki felhivtu telefonon az ékszerészt. Majd Vácxl Irén ós Marosi Béláné varrónő kerüllek rendőrkézre.
Az ékszereket a Népligetben ás táP el, majd később kivették a kövekei belőle, az aranyat beolvasz. tották. Az orgazdák is kézre kerül-lek Még egy személyt keresnek. A rendőrség végre mégis megoldotta tehát a betörés rejtélyét.
Városi WltBSCjÓ. Szombaton és. vasárnap I GUSTAV FRÖHL1CH és LYDA BAAROVA együtt a
Gárdahadnagy
cimü vlláglllmben, amely a velencei nemzetközi lllmversenyen a Mussolini-dijat nyerle. — Robbi hadnagy gélAna katandjui ismét egy testhez állá szerepe Oustav FróhlUhnek Remek kliért mdaorl
Előadások kezdete hétköznapokon í>, 7 éa 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9-kor. — KOznap az alsö el6ad*a fillére*
Nép RBoxgÓ. !»•*". - wárnapl
Lehár-operett filmen, a legnevesebb szlnészegyüttessel:
Bor - dal - csók
HACSEK és SAJÓ remek vígjátéka Komlós és Herceg Játékával
A KÉT ÜLTETVÉNYES
Ezenkívül a remek kisérft milsor I
Előadások : szombaton 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor. Csak 20, 40, CO filléres helyArakkal 1
LÓTAKARÓK
LEGOLCSÓBBAN
HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
23.715-1936.
Tárgy: Borkészlet összeírása.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy Korpavár község elöljárósága 1936. évi november hó 23-án délelőtt 8 órától kezdődőleg I-\'örhénc-hegyen a must és óbor készleteket összeírja.
Ennélfogva felhívom mindazokat a bortermelőket, akiknek Fürhénchegyen szőlőbirtokuk van, hogy a fenti időre pincéjükben jelenjenek meg és mindaddig olt tartózkodjanak, amíg az összeíró közegek pincéjükhöz nem érkeznek. Ez alkalommal bejelentendő, hogy milye,i meny-nyiségü bor után kívánja a kedvezményes adótétel alkalmazását, illetőleg mennyi bort használ fel a saját háztartásában.
Nagykanizsa, 1936. évi nov. 13-án.
«n Polgármester.
Ofc&én&jjot
náPamczilMti szárakozfialik
EALAI KÖZLÖNY
1936. november 15
APRÓHIRDETÉSEK
AprAftlrdelét dija vasémap h Onnepnap 10 sióig •0 fillir, minden további nú 6 fillér, hélkflinsp 10 j^lj 60 Iliiéi, minden további sió 4 fillér.
Hmlátásit, bérautót, rendeljen Raraee-ból,, Üdékre éa helvben, legolcsóbban. Te-lefohSIlomás: B44. Bojtor Klelaludy-utca
7. mT____________2704
louSÜeenB laMtáraat keresek három-aiorl. étkezéssel, ffllÍMel, világítással, esetleg fconnalra Ti. Előnyös Ir mellett. Qm a kláaóban.
Kfl(Önbe|áratu butoro*ntt aiobn kladö Szent Imre herceg-utca 7. sz alatt.
Fám gyspju-sálak, nyakkendők, kesz-tyQkZ \'Ingek oloiión áruilttalnak Kauf mind Manónál, Erzsébet-tér 1. Telefon 222
l/l tüzelővel 1 kályhával 2 szobát ftlleni
clA\'nlációs höszekrénnye!
let»i£ 50o/o tlUelőm.i;takatltás Ó«akod|on ■ liny utánzatoktól. Kizárólag kaph.tő r ~ M vii- é. leatékkerezkedésében, Scl ilt; StL Ar<: 6.-. 10.-. 15 - pengő

lerál Mloit oldntutáaaa motor.
ikpAr olcsón eladó. Ciengery-ut 56.
Salát terméatt elaőtendfl kerecsenyl asztal! irhér bor literenként F — 60-ért Bíhnt Jótál bortermelőnél, Csengery-ut 19. 2473
^•uaAII ruhát vesxek íi eladok, hívásra házhoz megyek. Márkus, Király-utca 31. 3172
KhlOnálló 5 izobá. komtoTS. labá. má-iul l-re kiadó Rozgonyl u. 6. alatt 4050
Eladó Rózsa u 39. fliátnu ház szabad késből. Bővebbet Rákóczl-u. 52. 4040
fajboraln. kl-máráa. mán Hlaraa tálaiban la. Poaánv«árl lahái 40 fflllár. Pi\'qáoy.Arl Haling 50 flllár, óda. burgundi aOrfta áa ádaat.hár 00 tmár. BROSS KAROLY, Ultbyáay ulca U.
Nfilhuuda, fekete, ló állapotban, olcsón eladó. Koisulh-tér 5. 4045
BajáránSr, akt moz. azonnalra tel veszek. Faragó. Sugár-ut 41. a. 403Í
Jobb leányt keresek axobalaánynah. Jelentkezés Horthy M -ut 37 4Q39
FOaaarOalat elköltőiért mhtl átadó, Te\'ekv ut 77/a, Bővebtiet Papp Oszkár cipésznél, Eraiébet-lér 1 4052
. Klnlzat-utca 59. számú ház sz\'bsdkéz-ból aladó. Bővebb felvllágo;Itái Vrrjá nál, l.áizló herceg utca 4/b. 4051
rnargit Fünoő
Csengery-ut 19. WArwény kádfürdő P 0-80
Tyukszemvágás ..... P 0-40
\'tiOT Nyitva minden nap.
WZMEZETÉKI ÉS CSATORNÁZÁSI
munkákat
FÜRDŐSZOBA BERENDEZÉSEKET
Nagyon tartós minőségű harisnyát
^ 2.- P-ért
Svelcl Ingnadrágot
2.20 és 2.70 P-ért

Bélelt meleg selyem-nád rágot
^ 2.80 P-ért
Príma bélelt bőrkesztyűt
5.- és 5.50 P-ért

BRÓNYál DIVATHÁZ
Horthy Blklös-nt I. it
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
23.662/1936.
Faeladási hirdetmény.
A városi alsósánci erdőn folyó hó 23., 24. és 26-án, tehát hétfőn, kedden és csütörtökön, mégpedig mindhárom napon az alsóerdei erdőőri laknál d. e. 9 órakor megkezdődő nyilvános szóbeli árverés utján naponta 57, összesen 170 halom száraz fát eladok. Nagykanizsa, 1936. nov. II. ,, Polgármester.
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és közponli fekvésű
István király Szálloda
(91., Po dmanloz ky-utoa 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodási kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konforllal (hideg-meleg folyóvíz, közponli fíltés, lelefon, lifl stb.)
bcrcndezcil ragyogó liszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
mqrt
az anyagcserét szabályozza, a fejlődést elősegíti, csontfejlesztő, étvágy-gerjesztő, a hizlalást megkönnyíti, a lesínfüJM mégfeélolja. 2 kg., 5 kg. és 50 kg-os gyárilag laát-moxott csomagolásban kapható\'.
ország józsef
mag. műtrágya, növényvédelmi azerek, gép, zsák, íttí. ket\'rtkédésébtn
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
Csak gyárilag leólmozott csomagolásban vásároljon Futor-t I A valódi Futor kimérve nem kaphatói
MFJDLOVITS JÓZSEF ÉS MARTON
vízvezeték-szerelési vállalata NAGYKANIZSA, KIRÁLY-UTCA 45. Teleion 271.
Rádió vétel bizalom dolga!
Megbízható
marhái radlúk
legmesszebb
menő garanciával!
RtímCrtBlitit:
Szabó flntal
rádió és csillár-üzletében Fó-ut 5
Pestre jön
meleg családi otthoni talál a
és javításokat
Nádot-tt ca 24. A Tőzsde mögöll, a Belvá.os szivében, autóbusz- és villamosmegállók melleit.
:Hodern ber, ninbt, klIOnö konyha, tlsstaiág és kényelem várja.
Nagyon mérsékelt penzió-árak !
ii_
m nden Ízlést kielégítő kivitelben versenyképes legolcsóbb árakon nagyon kedvező RÉSZLETFIZETÉS mellett is vállalunk. *.* Vidéken szereléseket legpraktikusabban tervezünk. Berendezési tárgyakban dús választék budapesti árak melleit I Kö tségvetéssfl díjtalanul szolgáWk.
Nyom. • la,tuta]donos Közgazdaság Rt. aulcnlxrg Ny«d« ó» Bílzaiái Lankadó VáW»U kOByrayeradáJáiMUJ (foW4a flzlttv. Zalai 1 ároly.)
76 > Évlolyam 263 szám
Nagykanizsa, 1930. november 17 kedd
Ara 12 IUI.
ZALAI KÖZLÖNY
tefcouifeéx Mt&dai
ét kmdMérmMi l>M S. i
Fdeiö* szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési ára: e*v bóra • peori 44 fillér. Sxerkwztfeéfi ** kUdóhlraUll taltfoa. 71. w.
Megindult az alkotó munka
A képviselőház érdemleges őszi munkája egy minden tekintetben szociális jelentőségű törvényjavas, lat tárgyalásával kezdődött. A gaz. datisztek kötelező nyugd\\jbiztosilá. sáről intézkedik ez a javaslat, a melyről tudjuk, hogy első lépés azoknak a törvényjavaslatoknak és intézkedéseknek sorozatában, ame lyekkel a kormány a törvényhozó, kat foglalkoztatni kivánja. Az interpellációkra adott miniszteri vá laszok híven visszatükrözték azt a szellemet, amelyben a kormány a nemzet érdekében munkálkodni ki ván, de egyúttal rávilágítottak arra az előre kidolgozott programszerű határozottságra is, amely minden alkotmányos államnak erős kor. mányzását és erős kormányát jel lemzl.
Darányi Kálmán miniszterelnök világította meg legerősebben ezt az egés/sépes kormányzati szellemet. Ahogyan a miniszíerelnök a tiszt viselők nyugdíjazásáról szóló tör vényt értelmezte, az joggal mondható mintaszerűen alkotmányos szellemű törvénymagyarázatnak. Az a határozottság pedig, amellyel ki. jelentette, hogy nem hajlandó tűrni a tisztviselőknek politikai szempontból való nyugdíjazását, méltán keltett az egész képviselőházban nagy tetszést, de méltán fogadhatta őszinte örömmel és meg elégedéssel nemcsak az. ország köz. tisztviselői kara, hárem az igís* közvélemény is. »
De talán mindennél fonhosabb volt a miniszterelnöWk az a be jelentése, hogy a kormány kétmil. lió pengővel nemzeti alapot teremt, amelynek célja az lesz, hogy olcsó kölcsön nyújtásával módot adjon a fiatal diplomásoknak és nem diplo. más kezdőknek egyaránt önálló egzisztenciák megteremtésére. A kormánynak ez az elhatározása, a melynek lényegét egy pénzügyminiszteri nyilatkozat azóta részletet sen megvilágította, uj helyzetet te remt az ifjúság elhelyezkedésének és a családalapítások lehetőségének intézményes előmozdításában.
Közismert valóság, hogy az élet. pálya elején álló, a pálya eredmé. nyes megfutására mindenképpen felkíszült fiatal emberek igen nagy része azért nem t\'jd boldogulni, azért nem tud önállóvá lenni, mert hiányzanak hozzá az anyagi es/.kö z°i és ami talán ennél is nagyobb akadály ~ mert nincs hitele. Ez a kétmilliós alap most esztendőn-to\'l két háromezer fiatul embert inctil el a |obb jövő feli. Olyin s?o ciátií alkotás ez, amely minden állam előtt követendő példaként áll hat.
Nem kisebb jolentősíRii aronbin " kormánynak az az elhatározása, hogy " birtokpolitikát törvényei végrehajtása előtt a földreform üeyét véglegesen rendezi, tehát cl takarítja a nemzeti földblrtolipoJiU.
„A polgármester és az erdőmester ellopta az ínségesek pénzét" — egyhónapi fogház
A közéleti vádaskodások szelleme ujabb áldozatot követelt — Egy részeg klskanlzsal polgár a törvényszék elé került a városházi vezetők megrágalmazása miatt —
Az Ítélet jogerős
Nem régen hírt adtunk arról, ho-gyar> zsugorodnak össze azok a vá dak, amelyek a városháza körül tartalmaztak nem annyira érdemleges, mint inkább romboló hatású gya nusitásokat. Eddig 45 kiló zab és 2 kiló olaj lett a városházán törtjnt ^visszaélések és sikkasztások* bi róllag megáilapitott tényálladék\'a.
Hétfőn délelőtt hasonló gyanusi tás ügye keifült a bű\'ntetötanács eié. Erőc János kiskanizsai lakos illuml. nált állapotban kije\'entette, l.ogy
„ a polgármester és az erdőmester ellopták a szegény ínségesek pénzét, ezért kapnak csak 80 fillért 1 50 P helyeit a szegény magyarok... Ezért majd kl lesznek rúgva" slb.
Mintha ezt a stílust már hallottuk volna ! Ez az a han£, ainely még sok kellemetlenséget tog okozni Ka. nj^sáu és sok békétlenségnek lesz előidézője. Erősnek ezt n kifakadá. sál több ifsszony hallotta, akik a Király utcában a városi kertészetnél dolgozlak. Erős kijelentései rövidesen a polgármester füléhez is el. jutottak, aki felhatalmazást kért az alispántól a rágalmazó el\'en abün vád\' eljárás megindítására.
Igy került ma Erős János kiska nizsui lakos felhatalmazásra üldözendő rágalmazás vétsége miatt a nagykanizsai törvényszék Makáry. tanácsa elé, amelyen a vádat vitéz dr. Szily Dezső kir. ügyész képvi. selle, mig a hivatalos várost, illet ve a sértetteket dr. Sabján Gyula tisztiügyész távollétében dr. Krausz Aladár ügyvéd képviselte.
Makáry elnök felolvasta a kir ügyészség vádiratát. A vád :
kétrendbeli, felhalalmazásra üldözendő rágalmazás vétsége.
Erős János bűnösnek érzi magát, mondja, de nem tud arról, hogy ő az inkriminált kife;ezésekkel éli volna. Részeg volt, mondja, ez a a védekezése.
Makáry elnök: De ha be leit volna rúgva, akkor sem mondhat ilyet !...
Vádlott: Ilyet nem is mondhatok a nagyságos polgármester úrra... Sáncban dolgoztam, ittam, hazafelé tartottam a Klrály-uicá-ban...
Horváth Andrásné Süket Ilona az elsC tanú, aki harmadmagával dol gozo\'t a Király-utcában a gruppoknál, amikor arrafelé jött Erős és kijelentene előttük : »Hol van az a pénz ? Az erdömesler és a polgár mester vitte el...« Majd Dcne József kertészhez fordult: »Te is kivettél a borítékból pénzt-.*
Makáry elök a tanúhoz: Azt mondta-e a vád\'ott, hogy a polgármes\'er és az erdőmester el lopják a szegény ember pénzét, ezért kapnak ők az inségakcióban napi 80 fillért 1.50 P helyett ? És mondta e azt, hojy ki lesznek rúgva, stb ?
Tanú : Igen, ezt mind mondta.
Makáry: Részeg volté a vádlott ?
Tanú: Igen, dülöngött. Ez min qIjj részeg, gyerekkorom óta ismerem-
M aka ry a tanúhoz : Ugye ma. gát dr. Prack tanácsnok ur is ki
hallgatta ?
Tanu.: Igen. Ha Erős nem lett volna részeg, akkor ilyesmit nem mondhatott volna.
Makáry : Mondanak józan emberek Is meggondolatlanságot.
Következik két tanu kihallgatása. Németh Júlia és Gödinek Júlia. Egyik sincs Itt. Makáry elnök utasítást ad, hogy
hívják fel a rendőrséget a meg
nem jelent két tanu elővezetésére.
Míg sikerül a két tanút elővezetni, a biróság más tárgyalást vesz elő.
Nómeth Julin és Gödinek Julla időközben megjöttek maguktól és jelentkez\'.ek a főtárgyalás! elnöknél-
Németh Júlia azt vallja, hogy (r is hallotta Erős ismételt kijelentén seit. Azt mondta Erős: »E!lopták az Ínségesek pénzét !« Majd Dené hez fordult és azt kiáltotta neki: »Te is kutya gazember !«
Gödinek J\'ulia tanúvallomása mindenben megerősítette az. előző vallomásokat.
A biróság mindhármukat megeskette vallomásukra.
A bizonyítási eljárás után a bi róság bűnösnek mondotta ki Erős Jánost és
egyhónapi fogházra és a perköltségek megfizetésére ítélte.
A bíróság indokolásábna megállapította, hogy Erős ittas volt. de nem állapította meg önkivüliségét és büntetlen voltát enyhítő körüli-ménynek véve, hozta meg ítéletét. Az itélet jogerős.
Remélhetőleg okulnak az ité\'etböl a többi felelőtlen vádaskodók.

Madrid órákon belül teljesen a nemzetiek kezébe kerlll
A szovjet-lisztek embertelen hajszával verték támadásra a vörös milícia csapatait, de eredményt nem sikerült elérniük
Madrid, november 16 A kormány csapatok utasítást kaptak és vasárnap felrobbantották a Manzananes francia hidját. A felkelők három oszlopa azonban ennek ellenére átkelt a másik hidakon a folyó baloldalára és elfoglald
a vörös milícia három állását
A nemzetiek vasárnap ismét bombázták Madrid vörös ftszél. A bombák több épületet megrongáltak és felgyújtottak. így megron gálódott n közmunkaügyi minisz. lerium épülete is.\' A nemzeti tüzér
ka útjából a múltnak haladást aka, dályozó romjait. És ha még figye. lembe vesszük Bornemisza Géza ipar és kereskedelemügyi minisz!-temek a közszállitások szabályozá. sár ól szóló kijelentéseit, akkor bát-
ran elmondhatjuk, hogy n parlament ős :i munkája azoknak a szo ciáiis alkotásoknak a jegyében in dult meg, amelyek kiyétel nélkül sebeket gyógyítanak, mert jogos Igényeket elégítenek kl
I ség a déli pályaudvart szállta meg és el/ogta a vörösök egy páncélos kocsiosztagát is.
A madridi vörös vezetőség nem engedte meg a lakosságnak, hogy i nemzetiek légitámadása elől a fedezékkel bíró városrészekbe vonuljon.
Vasárnap reggel a vörös csapatok a szovjettisztek utasítására több helyen ellentámadásba mentek ót, felrobban-tottók\' az északi pályaudvart. Igyek4->« zetflk nem váll eredményessé, mert tx nemzetiek mindenütt visszaverték a támadást és előrenyomullak. Megszállták az egész egyui,emi városreszt és több
9
ZALAI KÖZLÖNY
1936. november 17.
más utcát. A szovjettisztek nagy tömegekben dobták harcba a vörös milícia tagjait, aki meghátrált, azt hátulról a szovjet tisztek teritették le egy-egy lövéssel. A nemzetiek a kétségbeesett vörösök erős harca ellenére is áttörték három helyen a vörösök hadállásait, ami tt(ég inkább csüggesztette az amúgy sem nagy harci kedvvel támadó vörösöket.
Páris, november 10 Magánjelentés szerint a vörös milícia már nem képes tartani Madridul és a főváros eleste közvetlen küszöbön álL A nemzetiek már a vasárnaoi napon bevonulhattak volna a fővárosba és elfoglalhatták volna a város szivét, ebben csak a sötétség beállta . akadályozta meg őket. Madrid végleges eleste igy már csak órák kérdése.
Gyilkosság a rivleral expresszen
Páris, november 16 A rivierai expressen selyem nyaki sáljával megfojtották Karola (X ness! fiatal özvegyasszonyt, aki ar egyik párisi csokoládégyár vezető.\' tulajdonosa volt. Pénzét a gyilkos elvitte, egyéb értékeit és ékszereit azonban a hajlottnál hagyta. A nya mozás a rejtélyes gyilkosság ügyében folyik.
Agyvértódulás, szivszorongás, nehéz légzés, félelemérzcl, idegessúg, fejfájás, lehangoltság, álmatlanság, gyengeségi állapotok, mnnka-képlelenség a rendkivül enyhén ható természetes „Ferenc József" keserűvíz használata állal igen sok6zor gyorsan megszüntethetek. Tudományos meg&llapitátíok megerösiiik, hogy a Ferenc József vii a makacs székszorulás és az emésztö-csatornán át lörténö mérgezCdés mindenféle Jelenségénél — öregeknek és fiataloknak — a legjobb szolgálatot teszi.
Höcsökkenés!
Pr.\'ognózis: délután á mene-tlleg derült, éjjel a hegyeken hó ós havaseső. Holnap a hegyeken kissé emelkedik, lenn sülyed a hőmérséklet.
EMLÉKEZTETŐ*)
November 22.
Lieeilis előadás a városházán 6-kor Gazdag Ferenc. November 29.
Lloeális előadás a városházán 6-kor Kelemon Fereno. December 5-6. Keresztény Jótékony Nőegylet karácsonyi vénára az Iparos székházban.
December 8.
LIceális előadás a városházán 6-kor Bertln Ágoston. Január 16. Az evangélikusok műsoros estje.
•) E rovatban minden rendezés egyszeri közlése (2 sorig) 30 fillér.
Ciano gróf és felesége ma éjszaka átutazik Nagykanizsán
Az olasz külügyminiszter utolsó
Dudapest, \'november 16 & Budapesteu JartózkodoClano gróf olasz "külügyminiszter tiszteletére vasárnap este az operaházi díszelőadás után díszebéd volt. A miniszterelnök a kormány tagjai, valamint számos köz. életi előkelőség veit részt a vendéglátáson. Utána táncestély volt, amejycn szintén nagy számban vettek részt a magyar közélet tagjai. . *.
Hétfőn délelőtt 10 órakor piano gróf és felesége, valamint kísérete a budapesti állami olasz iskolát nézte knfg, ahol ünnepélyes és lelkes fogadtatásban volt része. Innét a Dunapalotában
budapesti látogatásának napja
lévő szállására ment, maid feleségével ígyült autón még a délelőtt folyamán kiment Örkénybe. Itt nagy elragadtatással nyilatkozott a lovaglóiskola növendékeinek bemutatóit mutatványairól.
Ar. olasz külügyminiszter délután négy ómkor tért vissza Budapestre és este nyolc óra körül utazik cl n (l)éil pályaudvarról különvonaton. Az olasz külügyminiszter különvonata Nngyka. nizsán megy át, de min Ián éjszaka ér ide és azonnal megy lovább, ünnepélyes fogadtatásról nem történt intézkedés. \' i
,A közeli napokban vége lesz a világnak" — ezt hirdeti híveinek az adventista prédikátor
Rendőrséggel akarják eltávolíttatni a Credo-iffakat az adventista előadásokról
az esetre, ha a\'Credo ifjak továbbra is megjelennek előadásaikon.
Már a házigazdát és a lendörsé gel akarták hívni és a vitatkozás miatt felszaporodott villanyszámlá. val érvellek, de a Credo.iíjakra mindez nem halott és el fognak járni ezután is az adventista össze jö\\eleiekre.
Zárka Dénes prédikátor a p. Fe. lloiánnol folytatott vitában alapo, san levizsgázott, ö, aki azt hirdeti, hogy az adventista tan a Szentírás egyetlen helyes magyarázója, kije: lentette,, hogy »a gyónás nincs ben^ ne ay Szentírásban, azt csak VII. Gergely pápa találta ki.« Ezek után »y,ín is csoda, ha nem akar vitatkozni p. Feliciánnal I Az elemista gyetek is tudja a szentlráls idéze. tel: »Amit ti feloldatok a földön...* így nem lehet vitatkozni, maguk vannak többségben ! - fakadj ki a prédikátor.
Mióta függ az igazság a vitában résztvevők számától ?
Az#U is érvellek, hogy ez az ő istentiszteletük, aminél nincs helye a vitatkozóknak. Először is a katoli kus fiatalság a ceremóniát hang nélkül végignézte, az előadást meghallgatta s -a prédikátor korábbi ígére e alapján csak ezután óhajtott vilát kezdeni az adventista tanítás feiett. Másodszor ha nyomtatott meghívókat küldtek szét ^sorozatos előadásokra,* akkor tűrjék, hogy az emberek az előadásokon meg jelenjenek és ne bújjanak az »istei\\. tisztelet* köntöse mögé. Vagy még egyszerűbb : - jelentsík ki, hogy a meghívók tárgytalanok.
Azt is mondták, hogy amit a Za. lal Közlöny róluk ír, az csupa-ha. zugság. Viszont akkor miért nem indítanak sajtópert, amint egyszer már azzal is kísérleteztek ?
Ujabb fejezete van a nagykanizsai adventista térítési akciónak, a melyei - mint jelentettük a nagykanizsai ifjú-Credo sorozatos néma tüntetésekkel igyekszik és fog is ár talmatlanná tenni. A tüntetések néma jellege csak az »islentisztele. lük* után szálnik meg, amikor -a mint legutóbb is - már vitára is került sor az adventisták és a katolikus hallgatóság között.
Ezúttal Zarka Dénes székesfehérvári prédikátor volt az előadó, aki Jézus második eljöveteléről mondott egyáltalán nem meggyőző jö. vendeléseket. A hallgatósága mintegy 15 nö és 6 férfi volt, azonkívül 20 ifju-credista P. Andreska Felicián vezetésével.
A prédikátor arról is beszélt, hogy a világvége napjainkban, a szemünk előtt fog bekövetkezni, ez a mai világhelyzet tulajdonképpen már a világvége kezdele. Azt mond ta, hogy állításait a következő elő. adáson fogja bizonyítani, amit a Credoifjak csapata is kíváncsian vár.
Az előadás végén p. Andreska Fe-llcláo ferences lelkész, a Credo-Ifjak vezetője egy kis hitvitára szólította fel a prédikátort, aki ezt előző előadása alkalmával már kilátásba ls helyezte, most azonban mggsem akart kötélnek állni, sőt nagyon izgalottan igyekezett a ere. distákat az előadóteremből kitessékelni. Újból £s újból felszólittota tá vozásra a katolikus fiatalságot, akik viszont erre nem álltak kötélnek.
Minek is jöttek ide? Most tönkretették a hatást I - klállozlja egy idős asszony.
Neki volt Igaza. Az egész adven tista-térités csakugyan n^m alapszik máson, mint a »hatás*-on, a tudatlanság és ideggyengeség kihasználásán.
- Nincs ér:elme, hogy maguk itt zavarjanak bennünket I - mondta a prédikátor. 1 .
Pammer kisasszony pedig *sulyos következményeket* emlegetett arra
— TekintM meg a Kopsteln Bútoráruház állandó butorklállltáaát ízléses és olo\'ó bútorokat kedvező fizetési teltételekkel vásárolhat.
LIceális előadások
Vasárnap két lioeális előadás volt Nagykanizsán. Délelőtt fél 12 órakor Vdnnay János igazgató
a zeneiskolában tartott előadást az impresszionista zenéről, a zeneiskola tanárainak az előadás témához illeszkedő hang. versenye keretében. Vannay m«ste re a szabalos, világos, laikus szá. mára is érthető szabad-előadásnak,\' a hibátlan stílusnak, a mondani* való logikus csoportosításának és hangsúlyozásának. Annak is meg kellett értenie az impresszionista zene lényegét, aki a muzsika izmu, saj közölt nem sokat forgolódott. Az előadás valóban az volt, aminek lennie kellett: oktató érlékü, isme. reteket népszerűsítő, a zenei m|Lt velödés alapjait, az iskolapadokon tul is épitgető kultur-munka.
A zenei műsoron az impressziói nista zene magányos tölgyének, Debussy-nek szerzeményei voltak túlsúlyban. Honti Ilona a Holdfény és a Kef-i az esőben q. kompozíciók hangú lat-világát előadói objektivitása mellett is a maguk kltontakor zó, befelé néző szépségeiben adta vissza. Debussy : A harangok és Ravel: Habanera c. számokban F. Garai Margit mély-tü^i hai^g-szinei, kifinomulj abszolút muzikalitása, a témával együtt élő, meleg kifejezés módja és F* Pásztor Irmának önmagában is művészi megnyilatkozást jeientő zongorakisérete sze-íezte meg a sikert. De$ud# lelkét a legközvetlenebb belső kapcsolat frisseségével szólaltatta meg Kere. kes Irén. Nem csak a zongorával olvadt össze, hanem a szerzővel is, annak csodálatos szép világából a legtöbbet muttatta meg hallgaijósác ságának.
Az ériékes zenei llceális előadási mik alig volt közönsége. Ez azonban ne vegye el a zeneiskola kedt vét. A zeneiskola missziót teljesít ezekkel az előadásokkal s az érdek; lödés hiánya nem a zeneiskolára nézve szomorú, hanem a közönségnek u zenei kultura iránt táplált •igényeire*
(bl)
A másik lioeális előadást
az irodalmi ós Művészeti Kör
iendezle a városháza dísztermében délután 6 órakor. Rekord-közönség volt. Még a karzat is megtelt. A vá. ros intelligenciájának szine-Java ott volt. Brassányi Gyula, a halkszavu, színes lelkű, gazdagon érző kanizsai poéta ezúttal is megnyerte a közönség szimpátiáját. Forray Zel-ma, a legfrissebb kanizsai irói hajtás, egy kedves, ügyes témájú, a toil könnyed készségér%valló, üde levegőjű novelláját olvasta fel, meleg siker volt érte a jutalma.
Az előadást Barbarits Lajos, a Kör főtitkára tartotta .Beszéljünk A Halászó ^macska utcájáról* címmel. Irodaim! esztétika és irodalomé etikai szempontból vette birálst alá könyvet. Ezekből a szempontokból - ^nondta - jó könyv A Halászó macska utcája, de nem a legjobb. Minthogy pedig a riportregény Írója témájának aktualitásánál fog. va az esztétika távlati törvényét
I
]
Télikabátok
Bőrkabátok
fiuk, leányok, urak részére
nagy választékban:
Szomoltinyi áruházban
190é. november 17.
ZALAI KÖZLÖNY
nem alkalmazhatja, önként mond le, amikor riport regényt ir, arról, hogy könyvének biralafa csak az időtől független esztétikai morál sikján mozogjon. A gyakorlati élet. szemlélet szempontjából pedig A Halászó macska utcája osak egy magyar Írónőnek, de nem a magyar
irodalomnak világ eiloéne.

A következő liceális előadás va sárnap, november 22-én Jcsz, előadó Gazdag Feranc püspöki tená nácsos, témája: — a bolsevizmus vesnedelme.
ÍII keres író és művész ?
Irta: fir.f Eroö*)
Valljuk be őszintén, minden ember — akár,nagybankok jólfuolett vezér-titkára, akár közhivatalok egyszerű tisztviselője, vagy gyápak, vállalatok szürke munkása — egyaránt szlvre|>Csve várja az elsejét, a bérfizetés napját. E* a nap viszi el a legtöbb helyre a megérdemelt munka gyümölcsét, a kemény munkával, vagy más módon meg-szolgált bért: a fizetést vagy tisztelet-dijat. -
De most no nézzük a kishivatalnokok és tisztviselők egy egész hónapon át várva-várt és ezer felé szétosztott fizetését, — hisz ezeknek gondjával naponta találkozunk. Tegyünk inkább egy kalandos sétát abba a világba, amely számunkra a valóságban csak-nom elérhetetlen.
Nézzünk körül egy kicsit azok kőzött, akiknok nincsenek filléres gondjaik és akiket sok százezer ember irigyet —■ a pénz miatt.
Manapság is vannak nagyfizetéses Igazgatóit, gyárosok, de az igazi nagy és magas honoráriumot nem ezek a biztos állású tisztviselők és igazgatók kapják, hanem azok az irók, de különösen azok a művészek, akik1 .egy-egy fellépésért vagy alkotásért kapják tiszteletdijaikat.
Ha végignézünk egy kicsit a nagy-fizetéses művészek listáján, de különösen ha összehasonlítjuk a szellemi élet \' régi nagyjainak tiszteletdíját, a mai müvésrek fizetésével — igen ér-dekes adatokat és számokat kapunk.
Gyakorta olvashatjuk az újságokban, hogy X. Y. filmszínész vagy filmszi-nésznő százezreket kapott ogyetlen fel-lépésért Greta Garbó egyetlen filmjéért 6O.O00 dollárt kapott
Két (ont tubák és 16 pár hurku Kant: „A tiszta ész kritlkájá"-Irt
Ezzel szemben például Kant Immá. nuel — hogy egy régi nagyságot említsünk — egész évi fizetése 749 tallér ós 23 garas vqIi, Ebben az ősszegben azon. ban már benno van annak a \'41 mérő rozsnak és 5 öl fának az értéke is, amit termésjetben kapott egyetemi tanári fizetéseképpen. Kiadója, Harlknock A tiszta ész kritikája, cimü müvéért 220 tallért fizetett Kantnak, a két font tubák és a 10 pár göttingenl hurkán kívül, amely szintén tiszteletdíjként járt a szerződés szerint. A múltban általá. ban nagyon divatban voltak ezek a termésűitbeni ajándékok. Klopstock például egy frakkot és egy cilindert kapott ajándékképpen egy alkalommal kiadójától. Ezek nem nagy "Összegek, bár tagaIhatatlan, hogy a múltban is voltak jól megfizetett irók és művészek.
Könyvek 5000 kiadásban
Goethe például nein fogadott el sem
hurkát, sem tubákot, sem frakkot, sem cilindort — az ő müveiért a legelőké-lőbb kiadó-cégek versenyeztek. Do Goethe már -hazulról, is elég jómódú volt. Azonkívül mint államminiszter a weimari udvartól évi 3000 tallér fize-tést hatolt. De jó üzletember is volt és igy müvein is sokat keresett. Igaz ugyan, hogy kevés iró mondhatja ei
T
•) A Zalai Köilöny munkatársának minapi 5-ik előadása a rádióbau.
Goethével, hogy művel 5000 kiadást értek el. Erre vonatkozóan egy lipcsei könyvtáros, dr. Wilhelm Frels állilőtt össr« egy igen érdekes statisztikát. E statisztikából megtudjuk, lnigy 1775 óta csak Goethe összegyűjtött müveinek 150 kiadása vau. Ezok közül a legna-gyobbszáuni a híres «nagy weimari kiadás,* amely 133 kőtélből áll. Japá-mW 17 kötetben jelentek meg Goethe válogatott munkái, héberül pedig négy kötélben.
Az egyes müvek közül a Faust ért el legtöbb kiadást. Kerek hétszázszor adták ki a különböző országokban, különböző nyelveken. Goethének ezt a világhírű remekét nemcsak az európai nyelvekre, hanem arab, néger, török, kinai, japán, georgiai és örmény nyel vre ifc lefordították. A nagy német iró másik liires regénye a flíertnann és Dorothea. 450 kiadást ért meg, amelyek közül 167 kiadás idegcnnycívü. firdekes, hogy a Hermann és Dorothea kiadásai kőzött három ,héber ós egy ógörög kiadás is van.
Goetlie .Versei. 335 kiadást értek el, mig «Az ifjú Werther keservei. 300-at. Werther keservei, — mint Goethe egyik legnépszerűbb munkája — örmény, perzsa, hindu, muralki és héber nyelveken is megjelent, az arab, japán kinai és a többi keleti nyelveken kívül. A 300 kiadásból csak t)7 német, a többi 203 idegennyelvü. Az • Iphigenie. 215, a «Mcist«r Wilhelm. pedig .csak. száz kiadást ért meg.
Mint már emlitettök Goethe összes munkái 5000 különböző kiadású kötet-ben jelenlek meg s ezek közül \'2000 kötet fordítás.
Ha a Goethe-kiadások már nemi is hoznak hasznot a halhatatlan nagy német költőnek, nemi panaszkodhatott életében sem. A hires Cotta 00.000 tallért ajánlott fel Goethének müveiért, amire a szintén pályázott Hrotkhaus azonnal 70.000-ret igért. Goethe azon-Dan igy sem adta. Ágost fiát bizta meg a kiadókkal valö tárgyalással és meghagyta neki, hogy százezer talléron alul ne adja. Az ifjú Goethe még apjánál is jobb üzletembernek bizonyult, mert csakhamar beérkezett c hannoveri Hahn könyvkiadó cég aján lata, kerek 150.000 tallérról. Végercd-ményben maguk a góthal könyvke-rcskedök alakítottak egy társaságot, a melynek az volt a kizárólagos célja, hogy a Goethe müveket kiadja. Igy, részvénytársasági alapon le \' tudtak főzni mindenkit. Ok ugyanis 200.000 tallért ajánlottak fel tiszteletdíjul. Ezzel körülijeiül rekordot is állítottak fel, mert azóta is ritkán akadt olyan iró. akinek kézirataiért ilyen hallatlanul nagy összeget ígértek volna.
(Folyt kör.)
Táncdétatinokra, koixorncakár» elo
gáns színes taffet- és selyemruhák ol
csón SchUtznél.
A* ORION NkM <i«»r4tf
kiváló (•IjtillményO 2*1 j3 c«4v«. kéizOUk. molyntí ■ j i b*4plwti hullim- Jj
HuUimhMM fiattr* 800-
900 m. Ili|tiu btkíUlíMk. fényt*. •|ybt4pll»tt, M<y h»flt#f«|a, l«n(Any*l«M hu\\t. «4f(V»l, kompion: P 08.—
ORION111^P^NtPRAD!0
MINŐIN ORION NAOlOKIRItKBOÖNtL K A t H A f 0
Fend készülékeket díjtalanul bemutatja: SxabA Antal rádió- és oportflzlata Grilnhut Elemér oki. elaktromérnSk (Deák-tér 2.)
Longauer Imre meg akarja szavaztatni a magyar egyetemi Ifjúságot a „Csurgói öt pont" felett
Nagykanizsa még most is sajnál, hogy egyik közszeretetben álló, agilis papját, Longauer Imrét, ezt a fiatal szociális érzésekkel tele munkás papot elhelyezték. Lon!-gauei Imre azóta is megmutatta, hogy fáradhatatlan lelkipásztor,egy másután építette a templomokat, legutóbb pedig a csurgói tizenhá rom megmozdulásával kapcsolatban hallatott magáról.
Longauer Imre nem csüggedt el a csurgói s kertelenségen, az állástalan fiatalság sorsát szívügyének tekinti és Ismét nagy megmozdulásra készül.
Az Uj Kor cimü hetilap legújabb ujabb számában nyílt levelet közöl az egyetemi ts főiskolai ifjúsághoz az állástalan ifjúság érdekében. A nyílt levélben Longauer Imre az egyelemi ifjúságot arra kéri, hogy szavazzák meg, elfojjadjáke a csurgóiak alábbi öt pontját:
1. A 200 pengőn felüli álláshal-mozá$5k megszüntetése.
2. A gyermektelen és egy gyermekes asszonyok elbocsátása abl>an az esetban, ha a férj keresete meg haladja a 200 pengőt.
3. Az érettségizett tanulók és diplomások részére kötelező munkaszolgálat bevezetése a Magyar Cserkész Szövetség keretében.
4. A nyugdijasok 200 pengő nyugdíjon felül ne vállalhassanak áj.tóst.
6. 30 éves kortól felfelé a 200 pengőn felüli fizetéseknél a 25szá. zalékos agglegényadó bevezetése, a munkaszolgálat céljaira forditan. | dó bevétellel.
DOROGI Brikett
KISTERENYEI s z É n x 2S&
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE:
Varsányi Pál
Telefon 226. Zrinyi Miklós-utca 32.
Longauer Imre nyílt \'levelében egyébként a következőket mondja : >Az állástalan Ifjaknak össze kell fogni és első teendő lenne, hogy november 20 án az összes egyetemi és főiskolai városokban az egyetemi és főiskolai hallgatók titkosan szavazzanak le igennel, vagy nem. mel, hogy elfogadják s a csurgólak öt reális és konkrét pontját, illetve javaslalát. Most, amikor az egész ország pártkülöqbség nélkül, szimpátiával fogadta a Darányi kormány bemutatkozását, tegyünk lé. péseket egy országos megmozdulás formájában, hogy az állástalan ifjúság problémája gyökeres és Bür-gós megoldást nyerjen*
Longauer Imre nyomatékosan fi. g>elmeztetl az egyetemi ifjúságot, hogy a szavazás alkalmával tartózkodjanak minden verekedéstől és tüntetéstől, mert tapasztalatéi sze-rin! csak a törvényes keretek között Iohe; eredményt várni.
l.ongauer Imre ujabb megmozdulását az egész oitszágban nagy érdeklődéssel várják, őszintén kb vánjuk, hogy annak eredménye is legyen.
17 Zsámboki Miklós gordonkázlk. -« 17.30 Munkásfélóra. — 18 Cigányzeno.
— 18.45 l)r. Somogyi József előadása.
— 19.15 Magyar Revü Tánczenekar, Tóth Imre énekszámaival. — 20.15 A Filharmóniai Társaság hangversenye.
— 22 Hirek, időjárásjelentés. — 22.20 Táuclemezek. — 0.05 Hirek. i
Buiftpeat II.
17.30 Cigányzeni. — 18.10 Ifj. Gonda Béla előadása. — 18.45 Liontas Konstantin énekel. — 19.25 Nőmet nyelvoktatás. — 20.10 Magyar Revü Tánczene, Tóth Imre énekszámaival. —• 20.30 Hirek. — 20.50 Hanglemezek.
21 Karlntial dalos-zenés est. — 22.20 Rádiózenekar. — 23.45 Könnyű- és
tán elemezek.
Naptár: November 17. kedd. Rom. kat C8. Gergely. Protestáns Hortense. Izrael. Kist. hó 3.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 15-lg a Merkly-Belus gyógyszertár ós a klskanlzsal gyógyszertár.
Göxfürdö nyitva reggel 0 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
*
CALA1 KÖZLÖNY.
1936. november 17.
A Zalai Közlöny Rejtvény-Ollmplásza
Közöljük eheti 51. Számtan
Nagy Sándortól.
1. Egy diák almát lopott Mikor a kertből távozni akar Igazgatójába ütközik. Könyörgésre fogja a dolgot, amire az Igazgató azt mondja: .ha Ideadod almáidnak a felét éB még egy fél almát, anélkül, hogy egy almát kettévágnál, akkor mehetsz". A diák megfejtette a el akar Inalni. — De most az osztályfőnöke áll előtte. Tőle ls ugyanazt aj feladatot kapja. Megoldás után haza akar menni, de még egy tanárral találkozik. Iámét a fenti feladatot kapja. Ezt Is megoldja, de akkor szomorúan látja, hogy csak egyetlen egy almája maradt. Kérdés, mennyi almát lopott? Megfejtése: 2 pont
Megfejtése 3 pont
53. Mértan
Ezen négyszöget osszuk kél vonással négy egyenlő részre, de ugy, hogy mindegyik részbe három-három pont jusson. Megfejtése 3 pont
54. FOldrajz
Megfejtése: 3 pont
55. Németország
- reme —
- n^bruc —
- rezd — Ezen (|z városnév első ~ ~~ betűje holyes sorrend-
- Isenac - ben egy nagy német ál-
- ensteíit"-- ,amférn ne™1 adJa- \\ -uh Megfejtése 4 pont -ainbur —
- euwie —
56. Névjegy
Ml a foglalkozása ennek az urnák?
Megfejtése: 1 pont BakOldta i Walu Lajoané. VliailnUa sorok i
1 Magyar költő
11 Érdem jutalma
12 Kanizsai gyógyszerész mono-
gramja
13 Semmi
14 Ismeretlen
15 Mértékegység 18 Sok növény fcgyveie 20 A dió is az 23 Hivatalokban terem 2f> Ilyen angyal is van 27 Veszedelmes szerszám 29 Vissza : felkiáltó szócska 31 Asszonyoknak van 33 Diákok veszedelme 35 Aki nem fizet
37 Testrész, énekelni is tud
38 Sp rleszköz
40 Bizalmas megszólítás
41 A rejtvényfejtő is ezt teszi
43 L. D
44 Kutyát kivják vele
45 Erdei állat (névelővel)
46 Abból él, hogy vigyáz
FüggSIagai aorok i
1 Habonások veszedelme
2 Férfi név
3 Megszólítás
4 Záporra mondják
5 A búcsúzó teszi
6 Érzékszerv
7 =» a 12 vízszintessel
8 A nap része
rejtvényeinket 57.
olasz
3
2X2 = 4
Megfejtése: 4 pont Az 52., 54. és 56. számú rejtvények Czerján Károlytól.
58. Irodalom.
Don Quilote A karthausi A kis hős Rajongók Peer öynt Sok hűhó semmiért Isten igájában A fenti közismert Irodalmi művek Íróinak nevelt, ha egymás alá írjuk, a kezdőbetűk egy klasszikus (ró nevét adják.
4 pont
59. Parkettrejtvény
HOL OS
EL INT MIK
AV PO
ADÓ CSAT
ÁS SAL
ULY EVI
ENK ZO ÉJI ÉRS
IZ FEH OR LLOG
DRA CSIL DVI LÁO
LOQ MAR TAN KAM ESSZ
A fenti kockákat vágjuk ki és ragasszuk a megfelelő helyre: Arany verssort kapunk. Melyik ez a versszak és melyik versből való?
Megfejtése: 6 pont 60. Megfejtéeo 16 pont.
9 Korsó darabja
10 Történelmi emlék
16 Minden urnái hatalmasabb
17 Rag
19 Közhasználatban lévő elem
21 20 vizsz. együtt megszólítás
22 Négy betűvel megtoldva robban 24 Fordítva: falusi megszólítás
26 Nők használják 28 Az önzetlen munka 30 Szomjas ember öröme 32 Jószívű teszi
34 Ahol a rátótiak keresztbe akarták
vinni a létrát 36 Pap-költő 39 5 függ.
42 Fordítva: megszólítás

Hősies, idegölő küzdelemben vereséget szenvedett az NTE
Az NTE a mérkőzés nagy részében 9 emberrel látszott Pécsi Vasutas SK—NTE 2:1 (2:0)
A listavezető többszörös bajnok PVSK nagykanizsai vendégszereplése sem tudta megmozgatni a snortkö-zflnségct, pedig az időre sem lehetőit panaszkodni. Az NTE-t most ls. mint végig az egész őszi szezonban, üldözte a balszerencse. Pandúr a 7. percben agyrázkódást szenvedett, többé vissza sem jótt a pályára, majd Szendről fejsérülése annyira komoly, hogy el kell hagynia a pályát. Később ugyan visszatért, de csak végigstatisztálta a mérkőzést. Az NTE kilenc, majd tíz emberrel hősiesen küzdött végig. Különösen a második Télidőben ember, feletti munkát végzett a csonka csa-pat és ha .egy kicsit a szerencse mellé szegül, legalább döntetlenné tehette volna a mérkőzést.
A két csapat a kővetkező felállításban játszott:
PVSK: Kerényl — Tunnan, Sánta — Tóth, Kovács, Sándor — Bánlaki, Lichlenstcin, Jánosi, Puszpán, Csapó.
NTE: Pandúr — Csáki, Farkas — Kiss, Hitler, Kudich — Szabó, Szollár, Szcndrői, Hofftnann, Csász.
A PVSK erősen rohamoz, az NTE védelem bizonytalan. A 3. percben Csáki hibáz. Csapó védhetetfenül a hálóba lő (t: 0). A 7. percben Pandúr a PVSK csatár előtt biztos góllielyzct-ben a labdára dobta magát, a ineleg helyzetet tisztázta, de a csatár Pandúrt fejberugta, aki agyrázkódást szenvedett és a mentők a kórházba szállították. Farkas áll be helyére. Kiss hátvédnek, Szollár haltnak megy hátra. Az NíTE-t
íetóri a szerencsétlenség, tlz perc múlva Szendrői is megsérül. A PVSK sorozatos támadásainak a 23. percben Ismét eredménye van, amikor Csapó sarok-rngását Kovács a sarokba fejeli (2:0). Ezután az NTE ls vezet néhány támadást, de egyetlen esemény Ritter hatalmas kapufája.
A második félidőt az "NTE kilenc emberrel kezdi és igy ís kapujához szegezi ellenfelét. Az NTE-t mintha kicserélték volna, minden embere kitelt magáért, közvetlen védelme és fedezetsora nagyszerűen állt a lábán. Csász két méterről sem tud a hálóba lőni, majd Szabó nagy lövését védi n pécsi kapus. A 12 percben Turman kézzel érinti a labdát, a bíró 1 l-est Ítél, amit Csáki értékesit (2 :1). Ezután Szendrői agyonkötőzött fejjel visszatért és a jobbszél re állt. Farkasnak van néhány szép\' védése és meglepő Kiss nagyszerű bekk játéka. Hiába a nagy fölény, a csonka csatársor nem volt képes egy gólt rúgni, amivel le#-alább az egyik pontot megszerezhette volna. A 27. percben pániaki leszalad a szélen, éles lövése tart az árván hagyott NTE kapu felé, a kapunál áll6 néző beszalad és kirúgja a labdát. Na^y vitatkozás következik, a PVSK gólt reklamál, de a bíró kapu-kirugáat ítél. A tribünről nem volt megállapítható, hogy gól lett volna, vagy kapu mellé tartott-e a labda. Azután mindkét kapu veszélyben forog néhányszor, do az eredmény nejn változik.
A PVSK messze van régi jó formájá-
A Rejtvény-Olimplász nyereményei:
A nagydíj a Zalai Közlöny ajándéka: egy 2+ 1 lámpás modern hálózati rádiókészülék egybeépített hangszóróval
Schütz-Aruház RITTER ANDRÁS
divatáruháza FS-ut 8.
agy Habselyem nőiruha
1 vég (23 méter) „Zala Gyöngye"-sifon
Minden szdjra„Valery" rúzst Merozfeld Mimitdl
minden héten 1 doboz franola púder
Melcer Jakab vegllzlet
Horthy Mlklós-ut 1 drb 12 pengős vásárlási utalvány
Lászlóné Grflnhnt Erzsi
kesztyű, öv éa táakalpsrraüvéizetl műhelye
Doák-tór 2. 1 pár férfi v. női kézzat varrott bőrkaaztyű
Horthy Mlklóa-ut 3.
Négy darab selyem nyakkendő.
FILIPOVITS LÁSZLÓ
nrl- ál hDIgrloiráis (Cseígery-nt 2.)
egy tartóshullám.
GRÜNHÜT ELEMÉR
oki. .I.ktromérnök DoHk-lír S.
2 drb á 6 pengő érttkO váaárlill utalvány.
Grafológiai Stúdió
Budapest, VII. Erzsébct-körut 42. Minden héten egy részletes irásanalizis
Vágó Endre
illatszertára, Fő-ut. — Kölnivíz, púder és pipereoikkek
mm Villamouáoi H-t.
egy drb villanyrezsó
csatlakozó zsinórral
Flsc&el
könyvkereskedés Horthy íliklós-ut 1.
egy díszdoboz levélpapír.
Mindezeken Kivöl számos egyéb hasznos tárgy, 50 drb könyv és Jutalom kerül kiosztásra
ftAL*! kozlon*
s
lói. Közvetlen védelme )ó. a hálfsor-ból Kovács ccnlerhalf lönl ki. A i*atár-sor nagyon érzi Bérezés hiányát. Bánlaki és Jánosi tünt ki n csatársorból.
Az. NTE csapatában a közvetlen védelem és fedezetsor, különösen a második félidőben kllünő volt. A legnagyobb meglepetés Kiss játéka volt, nki a neki szokatlan hátvéd poszton végig nagyszerűen játszott. Szollár és Hitler emelkedtek még ki a mezőny-
Mi. A csatársorban Csász nagyon önző volt. igy hiába dolgozott rengeteget, semmi haszna nem volt játékának. Szabó ügyes futballista, lloffmann tel jesen eltűnt a mezőnyben, Szcndrői súlyos sérülése ellenére is agilisán küzdött, amiért dicséret illeti.
Kcresztélyi szombathelyi biró hibát hibára halmozott, gyenge játékvezető nek bizonyult.
(Otl)
A Zrinyi is kikapott Pécsett
D VAC-Zrinyi 1:0 (0:0)
A Zrínyinek nem megy a játék. Pécsett a bajnokság élcsoportjában lévő DVAC-tól öngóllal szenvedett vereséget. A rinyi csatársor ismét gól képtelen volt, u legbiztosabb gólhelyzete ket sem tudták a Zrinyi csatárok kihasználni. A mérkőzés sorsál eldöntő dugó a második félidő 12. percében
Kerületi eredmények
SBTC-KTSE 4 :1 (2 :0). BlOK—ZsSE 2:1 (1:1). PAC-PBTC 1:0 (1:0). KHAC-PEAC 1 :0 (0 :0).
Póris - Budapest 2:1 (1:0)
Az elbizakodott magyar csapat 30.000 néző előtt megérdemelt vereséget szenvedett Párisban. Az angol—maftyar mérkőzés előtt nem nagy reftlám a magyar csapat veresége.
Nemzeti Liga eredmények
Nemzeti—Újpest 3:2 (0:0). Haladás—Elektromos 0.0. Bocskai-Budafok 0:0 (4:0). III. kor. EC-Er. So. 2:0 (1 :0) Szeged—Budai 2:1 (1:0).
Szilvaiáink őszi és téli gondozása
Mivel Zalavármegye termő gyümölcsfaállományának több, mint fele magvaváló és főképpen besz. tercei szilvafából áll, érdemes Lesz azokra a jövőben több gondot for. ditani, hogy évenként teremjenek, fájuk egészségesebb és gyümölcsük sztbb és Ízletesebb legyen és több jövedelmet tudjanak adni, mint ed. dig. A szilvafák gondozása a tavaszig a következőkből áll:
öszl levélhullás után a beteg fákat eltávolítjuk. A megmaradt fá-kor. a beteg és sűrűséget okozó gjenge ágrészeket és vizhajtásokat tóben eltávolítjuk. A fán levő csszes cs kitisztítandó sebhelyeket éles kés sel simára metsz lik s hidegen folyó fatapasszal bekenjük. Esi\'s, ködös iüöben legkönnyebben lehet az öicg fákról a mohot, zuzmót, lemezekben leváló öreg héjat és a fa derekán és ágain levő pajzsletve. ke\' súroló gyökérkefével, drótkq. fével vagy ledörzsöléssel letlsztc* gatni. Úgyszintén leszedjük a kai. lön féle lepkék petecsomóit, hernyó fészkeket, a fára száradt és a fa ftiatt maradt, rothadó gyümölcsé ket és a lehullott leveleket is ösz-szegyüjtjiük és elégetjiKk.
Fáinkat a fenti általános Usztog^. után 2 százalékos bordói lével (szőlöpermetlé, rézgálicból és més2 bői) fertőtlenítjük az anyhe, fagymentes napokon. A jjounkát permetezőgép segítségével végezzük, oly módon, hogy a korona tetején megkezdve a munkát, minden ágat és
esett. Kesztler II. beadásánál Pőcze elesik és róla a hálóba pattan a labda. A DVAC nem érdemelte meg a győ-zelinet.
A Zrinyi csapatából Kárpát és Köd-baum, a DVAC-ból a közvetlen védelem lünt ki. A mérkőzést Pauncz vezette.
faderekat lassú permetezéssel és minden irányból annyira megázta. lünk, (jogy a héj teljesen megnedvesedjen és száraz foltok a felületén ne maradjanak.
Abban az esetben, ha fáink levél tetütől vagy pajzs!elütől fertőzőtek voliak, a bordói leves - főleg gomj. bafélék ejlen tett - fertőtlenítés után szükséges Jesz még néhány nap múlva a férgek elleni fertőtle. nitésl ís megadni a fáknak, mert a bordói leves fürösztés az áttelelő férgeket 8 levéltelü tojásokat nem pusztítja. A gyárak által forgalonv bi hozott és az állami szakintézetek által kipróbált vegyszeiek közül a gyümölcsfakarboUneuinok voltak eúdijj használatban,* melyek közül a Bolin, Dendrin és Enda nevűeket 10 százalékos, a Novobolin és Nevdendrin nevűeket 5 százalékos, a Shell féle »Dormant Wash« nevü fa.\'emosót pedig 3 százalikos oldatban használjuk. Ha pajzsletü fertő, zés nincsen, akkor a sokkal ol. osóbb, téli higitásu mészkénfőzet is megfelel, csak a fiatalabb fáknál 5, az idősebbeKnél 6 Baumé fok erősségi* készítsük a permetlevet.
Ha a fákon süifln vannak a hazai vagy külföldi enedetjü pajzstetvek, a legsúlyosabban fertőzötteket kb vágjuk és eléyetjük s telkiünk egész faállományát - a fenyőfélék és szederfa kivételével - erösebb ha. tásu perme Hevek kel fertőtlenítjük. Így a Novobolinból cs Nevdendrin bői 10 százalékos, a Bolin, Dendrin és Enda nevüekből pedig 20 százalékos, a Shett-féle falemosóból 4 százalékos oldatot kell használni. Ha a téli higitásu mészkénlével akarjuk az irtást végezni, akkor a leggondosabb munka mellett a 6 Baumé fokos oldat lesz az, amely a fentiekhez hasonló eredményt adja, csak ha a folyadék lecsepeg a fáról vagy az ágakon vékonyan le felé folydogál a törzs felé, abból szívfájdalmat nem szabad érezni ! Akár. mészkénlé, akár gyümölcs-fakarbolineum oldattal vagy Schell-fé!e falemosóval végezzük is a fen tőtlenitést, kapcsoljuk fjei a permetezőre a hosszabbitó csövet, s a fák környezetében levő, érzékeny növényeket tarkarjuk le, nehogy a permellé bennük kárt tegyen vagy megmérgezze őket. A mészkénlé vagy ehhez hasonló, kéntartalmú szerek (Golbar, Polibar) csak a kénes vegyületeknek ellentálló fehér vagy sárga fémötvözetből, vagy acéllemezből, vagy belül Ólmozott rézlemezből készült folyadéktart^ nyu permetezőgépekből lesznek ki. permetezhetők. Ha őszi levélhullás után a fertőtlenítés elmaradt, azt tél végén, a rügyfakadás előtt 1-2
héttel még mindig el lehet végezni A fák deiekát télire tüskés ág rőzsével vagy szőlő(vesí>ző»v\\el be kell szorosan kötözni nyul és egyéb ál lati kártevők ellen. Ahol téli-ara-sroló hernyók vannak, novembertől kezdve a korona alaift s a karók te-te/ér. tenyérnyi szélesen kell pergament papirosra a hernyóenyvet felkenni és tisztán tartani. Trágyá zásra marha vagy vegyes trágyá. bói évenként és négyzetméteren, ként 4-5 kg.-ot használunk, amit agyagos földön ősszel, homokos földön pedig tavasszal kell mélyen le ásni vagy leszántani az egész tery. leien, tehá. nem cs.\'k a fák koroná Ja alatt. G■ Sz .Gy.
— (Márai Sándor Nagykanizsán)
Márai Sándor, a magyar irodalom kitűnő értéke, ma kétségtelenül egyik legolvasottabb s a polgári élct-mUiöbo legmélyebben belátó iró, november folyamán Nagykanizsára érkezik és az itteni Kaszinó rendezésében előadást tart.
— (Szépudvary uj könyve)
Szépudvary László kiskanlzsui ta-n Hónuk és kis-sáskáinak nevét évek óla ismeri az egész ország. Jó szolgálatokat tett ctéren Szépudvary Lászlónak pár éve megjelent testnevelési szak-könyve, amely egyedülálló a jnagu nemében a magyar testkultúra pedago. giájának irodalmában. Most rövidesen sajtó alá kerül Szépudvary László uj könyve: Puskagyakorlatok az ifjúság számára. Az Országos Testnevelési Tanács a legmelegebb elismeréssel adta meg az engedélyt a könyv kiadására és Kmelykó János tanügyi főtanácsos, a testnevelési főiskola tanára irt hozzá a könyv jelentőségét és ériókét méltató előszót.
— (Szilvay Gyula arcképét)
látjuk tegnap óla a nagykanizsai Teutsch-kirakatban. Az arcképet a korán elhunyt kiskomáromi főjegyzőről M Kiskomáromi Dalkör festeltq, az is fogja ünnepélyesen leleplezni. A portrét Fekete László nagykanizsai festőművész festette, aki ezzel a vásznával u legjobb portré-festői tehetségről ad bizonyságot. A sokoldalú, szorgalmas} rokonszenves fiatal festő sziuben egységesen, formábau, karakterben kitűnően oldotta meg nem könnyű feladatát, a fénykép után való arckép-festést.
— (A zsidó hitközségnek)
a spanyol vallásüldózések ós a kommunista tanok terjesztése ellen hozott ünnepélyes tiltakozásáról szóló tudósításunk helyszűke miatt következő számunkra maradt.
— Felsőkereskedelmi Iskolai forma-rahikra alkalmas szövetek nagyon olcsón kaphatók Schütznél.
— (Regény és novella-pályázat)
A Vigília a magyar szelkrai életnek ez az egyedülálló magas színvonalú és érdekes folyóirata páratlan áldozattal pályázatot ir ki. A Vigília eddig is fontos szerepet töltőit be a magyar szellemi éleiben, ezzel a pályázatával azonban ismét tanúságot tett hivatásáról, 1500 pengős regény- és 250 pengős novellapájyázatot ir ki, melynek részletei az Uj Kor most megjeleni legújabb számában olvashatók.
N« felejt** el I Nálunk nemcsak női télikabátot, hanem anyagot is vásárolhat Schütz.
— (Bélyeggyűjtők találkozója) Hétfőn délután 6-tól 8-lg a Pannónia hátsó kistermében.
ÉRTESÍTÉS.
Értesítem a n. é. közönséget, hogy Magyar-utca 4. szára alatt
nrl szabómükelyt
nyitottam, ahol a legolcsóbb és legkényesebb igényeknek megfelelő munkákat készítek. Kérem a n. é. közönség szíves pártfogását.
Welszenstern Jenő
url szabómester.
—■ (A sárga kontinensen déltől északig)
Az ismert iró és ujságiró, Kovrig János könyve friss tudósítás Kínából, személyes élmények, lapasztalatok alapján, hol a színes riport, hol az jDliné-lyedő tanulmáriy alakjában. Az iró nem megy sablonok után, eredetit ad formában és tartalomban. Megeleveníti az olvasó előtt a mai Kinát: az a benyomásunk, hogy magunk utazunk, megfigyelünk a hosszú uton, Kantontól Pekingig. A szerző minden alkalmat megragad az egzotikus furcsaságok bemutatására, de nem1 célja, hogy növelje a titokzatosságot, amelybe Kelet-Ázsiát olyan sokan tákolták, ő inkább fel akarja lebbenleni a fátylat és a maga emberi valóságában lárni elénk a sárga kontinens inai éleiét. A szerző öt évet töltött Távol-Keleten, megfigyelései tehát bőséges helyi tapasztalatokon alapulnak és ezeknek értékét ínég emeli az, hogy néhány évvel ezclőlt szerezte tőket. A káoszban vergődő, újjászületni akaró Mennyei Birodalom képe vetL tődik elénk, a kinai renassance, amely egy ötezeréves kuliura még ma is cso dálatot keltő romjain kelt életre. A pagodákat, templomokat, palotákat, a kinai építőművészet remekeit eredeti fényképekben mutatja bc a szerző. Kovrig János gazdagon illusztrált könyve u .Világjárók, ismert és népszerű sorozatában, a Franklln.Társulat kiadásában most jelent meg-
— (A Schmollfényt)
határozottan felismerni a cipőkőn. Száz lépésről meg tudja mondani a* ember, hogy. ennek a cipőnek Schtaoll-fénye van!
— (Slesta Sanatórlum)
Budapest, I. RáUt György-utca 5. December \'elején nyílik meg az uj modern urologiai-scbészeti intézet, dr. mindszenti Lichicnberg Sándor, v. berlini egyetemi tanár, a Sankt Hedvig Krankcnhaus urológiai osztályának v. igazgató-főorvosa vezetése mellett
Kanizsa és Zala szállodája Pesten a
„METROPOLE"
VII Bákócsl-at 58. Tel. 1-389-50.
150 kényelmes szoba, folyó hldeg-melegvlz, tolofon, közp. ÍUtós és csengőt pótló elektromos fényjelzésekkel. Lomérsékelt szoba- ós penzió-árak. — Elegáns kávéház, 0 telefoni (ilke.
A sörözőbeni
Farkai Béla rádlóhlraa cigányzenekara — valódi erdélyi Flekken kOIOnle-geaaégek. A télikertben ■
délután éa aale táno. V Irány ujaiéra Jizx-zenekara, Nagy Mária énékazámalval.
Ha Peatre lön, adjou találkozót lame-rfinelnok a METFOPOLE-ban I
BALM WkZLORT
1936. november 17
Köstönetnyllvánilás.
Mindazok, kik felejthetetlen drága Jó gyermekünk korai elhunyta alkalmával részvétükkel, valamint a temetésen való szives megjelenésükkel
mélységes fáidalmunkban osztozkodni kegyesek voltak, ugy egyesek, mini a vároa vezető- ét lisztviselőkara,
Polgármester úrral az élen, az NTK vezetősége, a Felső Kereskedelmi Iskola Igazgatója a tanári karral és növendékeivel, a gimnázium VIII. osztályú növendékei az Igazgató ur és a tanári karral, a Nagykanizsai Bankegyesület igazgatói és tisztviselőkara, a Missziós Nővérek és Leányklub tagjai fogadják szívből jövő hálás köszönetül)Ket.
Nagykanizsa, 1936. nov. 16. \' . fiyarmall Györoy és oaaládja
APRÓHIRDETÉSEK
ApfMI(4«M. d.j. «.t.\'ik«p .. ünnepnap 10 uöi. ad I1IWI. mind.. to.."M 114 6 í.nér. h.tkoin.p
10 M«>a <0 llltir. .i.nH.n tov.bbl liA 4 Flll.r
AisMf*Klt, bérautót, rendeljen gsraize-ból, vldéáia és helybn., lesolcióbbin. Te-lefo*4Uo«<a! M4. Bo|lor Ktslaludy-otca 7. m. _______2704
Intelligens lakdtársat krieiek háiom-iiorl élkezíaíel. lüléiael, világítással, esetleg aionnalra la. Előnyöl ár mellett. Cím a Ma.Mb»«. *
Ktllönbajáralu butopoxatt aaaka
ktsitt Szánt Imre herceg-utca 7. az alatt.
>fr tttieWvel t kályhával 2 nohát Inteni csal M.M NU I aaabadal-asott ))!
cirkulációs höszekrénnyel ~Wt
tehet. 5040. ttlzelőmegtsk.rlláe, Óvakodjon nltány ulánzalokról. Kizárólag kapható: Mrt.t vaa- éa leatékkereikedísébtn, Sct üti mellett. Ara : 6,-, 10.-. 15 - pengő
B,*rp.kk,rláainll (osztják) pei-tekt francia, állást kerti tcíiz- vagy 1*1-napia Oruber, Zrlnyl-utca *3 4073
Elegáns bútorozott fcaiHnbaJáratu
azóta. kiadó. Bővebbet Sugar-.it ti. ■
Klnlssl-utca 59. száma hál szabadkézből «ta*4. Bővebb tiMlágoiItis Virgá nát, l.áizló herceg-utca 4/b. 40M
Egy haaanált natkabAI eladó. Babő-chsy-u\'cs 52 sí. *
■(akksaM tordttái. Javítás, mllslop-poláa. ttveg, poreellán issasztáa Wellz Hrr min Eissébet-tér 4.
Ogyes kttaUtla letvéieiik sz örnkeba.
4075
Pítótl-ut 39. sz. alatt foaatotl tolt eladó. •
Háivasatflail, esetleg rolni 111 kácsnőt állást keres urlcsiládnál németül beszéld, gyermekazeretö, középkorú hölR\'.. Vidékre Is elmegy. Clm s kiadóban. 4078
Kiadja a laptulatdonoa Közgazdasági Rt. Oalanba<| Nyomda és Dátzatal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán, felelői kiadd l Zalai Károly. Intaruibsn lalslont Naárykanlssa 7P. aaán.
Ofcsónhjjof
ttzffiamozíhm sxééakoxhalik
1 Hiúm BeHvÉny-Bligpláiia
REITVÉKY-SZELVÉNY
6472/1936 sráin.
Felhívás!
Felhívjuk mindazon adóhítraléko sokat, kik adótartozásukat még nc fizeilék be, hogy azt leien felhívás közzétételétől számítolt >§. nap aia\'t okvetlenül befizessék, mert ellen eleiben a hátralék löIUk végrebal tás utján fog behajtatni.
Nagykanizsa, 1936. nov. 14.
Nagykanizsa megyei város Adóhivatala.
Nagykanizia megyei város polgármesterétől.
23.869/1936.
Tárgy : A város takarmányrépa termésének értékeslléie.
Árverési hirdetmény.
A város 1936. évi takarmányrépa-lerméiét f. évi november hó 17-én d. e. 10 ótskor a városi köztisztasági telepen taitandó nyilvános ár verésen eladom.
Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1936. nov. 11. „.j Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
22.840/1936.
Tárgy: Az értelmiségi népességre vonatkozó statisztika adatgyűjtés.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy a m. kir. központi statisztikai hivatal a mi nlsztertanács megbízása alapján november hó folyamán statisztikai adat gyűjtést hajt végre a főiskolai ok levéllel rendelkező, valamint leg alább érettségi vizsgát tett, vagy a statisztikai lapon felsorolt iskolákban oklevelet, vagy végbizonyítványt szerzett népeslég demográfiai, szo-ciállálls éi gazdasági viszonyairól.
Félreértések elkerülése végeit közlöm, hogy az adatszolgáltatási kö telezettség nem csujján az állástalan értelmiségi népességre ler|ed kl, hanem mindenkire, akinek a sla-llszlikai lapon felsorolt Iskolai végzettsége van.
Nagykanizsa, 1936. nov. 14.
Polgármester.
Nagykanizsa mtgyel várót
polgáimesteretöl.
18.383/1936.
Tárgy: Erdőbirtokos telepei, levő szán\'ófOM bérbeadása.
Árverési hirdetmény.
A város tulajdonát képező u. n. Erdőbirtokos telepen levő szántó földet f. évi november hó 19-én d. e. 10 órakor a helyszínen tartandó árverésen bérbeadom.
Bővebb felvilágosítást a vátosi gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1936. nov. 11. „ Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
7188/1936.
Tárgy. 10 drb Nagykanlisai Takarékpénztár Rt. részvény értékesítése.
Hirdetmény.
A néhai Ntusledler Jenő állal a kórházi kápolna céljaira és a sze gény gyermekek felruházására hagyományozott 5—5 drb Nagykanizsai Takarékpénztár Rt. réízvínyl f évi november hó 21-én délelőtt 10 órakor a v. gazdasági hivatalban (Városház, I. em„ 16. ajió) nyilvános árverésen eladom Fenntartom magamnak a |ogol, hogy az árverés eredményének elfogadása fölött az árveréstől számított 3 nap alai| határozhassak Ezideig a legtöbbel Ígérő árverező kötelezettségben marad.
Nagykanizsa, 1936. nov. 13.
Polgármester.
Nagykanizsa megyei vároa polgármesterétől.
22.766/1936.
Tárgy: Nagykanizsa területén engedélyezett rendkívüli ház-adómentesség részbeni módosítása.
Hirdetmény
Köíhlrré teizem, hogy a m. kir. kir. Pénzügyminiszter Ur 102 657/ 1936.—VIII- a. sz. alatti rendeletével a 184.546/1935.-VIII. a. sz.
vétel bizalom dolga!


Megbízható
mW lük
legmesszebb
menő garanciával!
IXedvezüjiulefte
Sió Antal
rádió.<s csillár-üzletében rfl-utö
alatti már közzétett rendeletének IV. fej-zete 6. pontját a következőképül módosította:
„Az épület az épitéai szabályrcn-delitben eiőirl nagyiágu telken épüil. A tel. k n.gysápa azonban épületek nél 100 négyszögölnél kirebb még akkor sem lehet, ha azt az építési szabályrendelet esetleg meg is en gední*. Nagykanizsa, 1936. n"v. 12.
Polgármester.
— Bútorokban H Kopstoln CÓg YOZOt ! Modorn mlntatermetbon a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező fizetőst ftíltétolek mellett
Nagyon tartós minőségű harisnyát ^ 2.- P-ért
Svelcl Ingnadrágot
2.20 és 2.70 P-ért
0
Bélalt meleg solyeirt-nadrágot
2.8U P-ért

Príma bélelt bőrkesztyűt
6.- és 6.60 P-ért
®
BHÓNTAI DIVATHÁZ
Horthy Mlklós-ot 1. n.
mart
az anyagcserét szabályozza, a fejlődési elősegíti, csontfejleszlő, étvágy-gerjesztő, a hizlalást megkönnyíti, a lesintu ást meggátolja. 2 kg., 5 kg. éa 50 kg-os gyárilag lril-moiott csomagolásban kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag. műtrágya, növényvédelmi »zerek, gép,zsák, stb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
Caak gyárilag k\'ólmozott csomagolásban vásároljon Fnto»-t! A valódi Futor kiméivé nem kapható I
MmM
I—
I mindönki a helyi keraakadőkntl I Iparútoknál asartuae bal
Nyom. a UnMaJdano. Közgazdáiéi Itt. Rutenbarg .Nyamáa 4> lélzalai l.npHadő VUlata k\'ju/voyauidájáír.a Nagyítania.** (Coialős íltlalv, Z*U1 I ároly.)
76, Évlo)yam 264. uim Nagykanizsa, I93C. november 18. szerda
Ari 12 nu.
ZALAI KÖZLÖNY
Medika*
te FU k ■
\'OLITIKA! NAPILAP
Felelfa szerkesztő: Barbarlts Lajos
Klólticlfai áia: OJT kán • puri 40 SufkMilá^cl " kUdóhtnUil kClMi 7
A gelsel incidens körül
Irta: Kelemen Forenc
Kinos feltűnést keltett város, szerte az az Incidens, amelynek szereplői egy nagykanizsai közhiva. tal vezetője és egy nagy társadal. ml osztály egy tagja.
Az ügy a Zalai Közlöny részletes ismeretesében került a nyilvános ság elé s élénken foglalkozatja az egész közvéleményt.
Az érdekelt társadalmi osztály magáévá tette egyik tagjával szemben állítólag elkövetett sértéseket s egyenesen az illetékes minisztériumhoz szádékozik megtorlásért for dúlni.
Helyi tudósítás nyomán pedig az egész »affér« meglehetősen tendenciózus felirással került a fővárosi sajtóba s Így arról ma már az or. si ágos közvéleménynek is tudomása
v-ir.
Magával az üggyel foglalkozni r.em szabad, a biró szerepét ebben csak az érdekelt felek lelkiismerete vállalhatja, a fegyelmi rész elinté. zése pedig kizárólag az illetékes fegyelmi hatóság elé tartozik
Vannak azonban enfiek a sajrpV lator *esetnek« olyan vonatkozás-ii, amelyek rávilágítanak a nyugtalan magyar közélet egy két, nem spóra-" dikus, hanem egyoi:escn sziptoina likus je\'enségéro.
Ezek közül az egyik a tisztviselő osztály egyre elmélyülő »k iszt szelleme,* a másik pedig az egyes taisadalmi rétegek foglalkozási ágak sokszor túltengő osztályöntu-date s ezzel kapcsolatos patológi-kur érzékenysége.
Senki sem vitaihatja el a magyar középosztály törzsét alko\'ó köztisztviselői társ idalomtól az osztályöntudat és önértékelés Jogát-Ez a réteg a magyar értelmiségnek büszkesége, lelkiismeretes, pontos, kö.e\'ességtudó eleme az állami, te há a köz szolgálatúnak. Szel\'emi "ivója egyre emelkedik, s kor Sít rí" rende!e\'ek életbeléptetése óta sjókszerü továbbrejlcszt(\'se is céh tudatosan és örvendeteien halad előre. Úgynevezett nsliovn\'k* szel. lemről nálunk szó sem lehet. És mégis egyre gyakrabban ismétlőd nek a tisztviselői munka szélös te rüietein azok a kirívó *eseiek,« a n:elyekb:n az egyszerű »adófize;ő polgár* szemben találja inasát a tisztviselői osztály kaszt szellemével s megalázrva, önérzetében ál lampolgári méltóságában megbánj, v.i kénytelen elviselni a »másodren. dü polgár* epi\'etont. Ez igen fájdal ir.as tünete a magyar bürokratikus életnek... Semmlfé\'e kvalifikáció sem ad senkinek jogcímet arra, hogy a magyar állam szolgálatában a polgárokat klasszifikálja. -A tör-vény ei6tt és mindenféle hivatalos ügyben csík egyféle embert isme. l ünk : egyenjogú m igyar álhmpol Kárt. Téves értelmezése volna a demokráciának ezek szerint min den embert »egy kalap alá vonni« A tehetség, a kötelességteljesítés mértéke, a. pozíciók érdekében év
40 halott, 38 súlyos, 200 könnyebb sebesült
embert húztak ki a felrobbant marseillel lőporgyár romhalmaza alól
Páris, november 17 Marseilles éazaki külvárosában a felrobbant löporgyár áldozatainak száma egyre emelkedik. Kedden reggelig a romok alól 40 halottat húzlak ki. A kórházakban 38 súlyos és 200 könnyebben sérült ember van. Ezek a számok azonban még nem véglegesek, az áldoza\'ok szá. ma még emelkedni fog, mert sok sebesültet és halottat nem tud\'tjak
még a ioi»iok közül kiemelni. A ha | lálofe álcloaaiok között van a lőpor, gyár igzgatója Is
Marseilles az éjszaka sötétben volt, mert a villanyvezeték is meg rongálódott és az áramszolgáltatás szünetelt.
A tüz a lőporgyárnok abban az épületében keletkezett, ahol a to. lite nevü robbanóanyagot készítik. Rögtön megszólalt a gyár szirénája.
,Az igazgató, a mérnökök, és amun. kások mindjárt afelé az épület felé siettek, ahol a tüz kitört. Alig értek azonban oda, rettenetes eiejü robbanás történt. 4
A robbanás ereje olyan óriási volt, hogy a gyár alaktalan romhal. mázzá vált, a közeli kis Saint Cha. maj faluban az ablakok mind be. törtek és több ház teteje megrongálódott.
Nemzetiek a madridi nagykörúton ós a Montana-laktanyában
Bomba-zápor és tüz pusztít a spanyol főváros utcáin
Madrid, november
A nemzeti csapatok teljesen el. foglalták az egyetemi városrészt és Yelasquéz-palótát. Hétfőn esle a nemzetiek nagy bombazáport zudi. toltak a városra, több épületet a bombák felgyuj\'ottak és a hajnali órákban is még több épület lángokban áll. Bomba érte a Savoy szállót is. amely különösen nagyon meg rongálódott. Tüz fenyegeti a fran cia követség épületét, mert ezt is bomba érte, emberéletben ugyan nem esett kár, de az épület erősen megrongálódott.
A nemzetiek előrenyomulása és a heves bombázás teljesen niegválloz. tntta a hadihelyietet. Az ész iknyu. gatí részeket \'elles, n elfoglalták, de ezer.kivül behatoltok a város szí-
| vébe és olyan részeket foglaltak el, amii a vörösök bevehetetlennek hittek.
Az utcán; folyó harcok nagy ria dalmal okozlak a lakosság köréhen és tömegesen menekültek a város északkeleti részébe. Hétfőn az elő renyomulás során a nemzetiek eljutottak a-fféhol 40 méter széles nagykörútra is, itt már könnyebb az előrenyomulás és igy a hircs Quali o Caminos tér elfoglalása már csak órák kérdése. A nemzetiek birtokukba vették a földmérő iskola épülettömbét is. Enr.ek elfoglalása, valamini az egyetemi városrész teljes birtokbavétele igen nagyje. leniősógü, mert innét uralkodni le. het a város háoairegyed részén.
Mjni ujabb jelentések mondják, a
nemzetiek a keddi nap folyamán ujabb két kilométerre nyomultak előre a városban és elfoglalták a Modela fogházat és emiatt a vörösök kényéének voltak a Montana laktanyát is kiüri\'eni.
Madrid, november 17 A spanyol vörösök vésztjörfvény-széke elé most állították Primo de Rivera Jose Anioniot, akit azzal vá. dóinak, hogy résztvett a nemzeti felkelésben.
Prága, november 17 Deutsch Ismert kommunista vezér, aki az osztrák vörösök vezetője volt, Prágából Pórison keresztül Madridba ment. A kommunista vezérkatonai tapasztalatait akarja felajánlani a vörös kormánynak.
tizedek gyötrő és költséges tanulá sával végzett munka széles skálát állit fel a társadalmi értékelés te kintetében, maga a tehetség egye. nesen arisztokratikus, de a köz szolgálatában, az állami munka és a polgári kötelességteljesítés kü lönböző posztjain nincsenek kate. góriák, tisztviselő vagy iparos egyenjogú polgára a közös hazának.
Bele kell nevelnünk a magyar köztisztviselői karba a polgári tár sadalommal való szolidaritás szelje mét s gyökeresen ki kell irtanunk minden olyan egyéni akciót, fel fogást, vagy mentalitást, amely szembe kerül ezzel az alapvető etikai tétellel.
Hangsúlyozzuk: követelésünk semmiféle vonatkozásban nims a konkrét incidens szereplőjével, az ügy minket nem érdekel, csak a benr.t rejlő tanulság.
De meg kell emlékeznünk az eset másik szimptomatikus vonat, kozásáról is.
Olyan időket élünk, amikor év. századok klaszikuss hagyományai* val szemben az egyéni ériékelés
egyre háttérbe szorul s a külön
lönböző társadalmi. vagy politikai formációk oszlályöntudata domi* nál. Ez a társadalomnak újfajta el k;.sz:osodását jelenti, melyben el vész az egyén s túlteng a falanxszellem. Ezek az uj kaszjok nietschei übermenschek varázslatos szuggesz-ciój«; alatt megtagadják önértékü. kel, de túlfokozzák kasztjuk öntu. datál. Egy egy ilyen szekta hive egy oly emberi közösség tagjának vatljc magát, melynek egyedüli szerepe lehel az ország vagy a társadalom sorsának intézéséhen. Ebl>ől\' a szellemből sai:jadnjk kl azok a sajnálatos, de annál gyakrabban ismétlődő s a konkrét ügyben is elhangzott kijelentések, hogy >ml tartjuk el a tisztviselőket !«
A tisztviselőt, aki az állami élet. nek éppen oly^m nélkülözhett\'en szerve mini akármily en »prod ;k-tiv« íoglalko ási ág, egyetlen társa, dalmi osztály vagy termelő réteg sem »tartja el.« Á\' magyar köztisztviselői kar a magy.:r állam kenyerén él, a mrgyar álP.mrak pedig minden fedhet len jellemű, dolgos, adófizető polgára, mf\\ga a tisztvi. selö is, teljesen egyenrangú tagja.
Renkivül bántó és a társadalmi
békére egyenesen végzetes az a síellem, amelyben egyik másik tár. sadalmi osztály a »kenyóradó gaz. da szerepét* iparkodik kisajátítani a tisztviselői karral szemben. Ezt a mentalilást ki kell irtani a magyar közé&tből I
Mintahogy ki kell irtanunk tűzzel vassal minden olyan jelenséget, a mely a magyar rsacjalom legkü lönbözőbb rétegeinek harmonik s együttműködését s a legszentebb cél:« közjó s az efelett őrködő ál lam boldogulásának elősegítését megzavarja.
A legfőbb ál\'ami funkcionáriusok ic csak »miniszterek,« vagyis szol gák s a köz szolgálatában nincse nek is urak és másodrendű polgárok, itt mindenki büszke legyen arra, hogy egy nagy emberi esz. mény : a közjó szolgálatában \'szolga*. lehet.
Ez a tanulsága a Legújabb kinos incidensnek s csak osztatlan meg. nyugvásra számithatna, ha az ügy. ben érdekellek ezt n sajnálatos ése. tet ebben a szellemlXMi, a társadal. mi munka szolidaritásának s az emL berj megértésnek jegyében likvidál, nák. i .
2AIAI KÖZLÖNY
1986. november 18
Gyomor- és bélzavaroknál, hasüregben vérpangásnál, étvágytalan ságnál, szorulásnál, felfúvódásnál, gyomorégésnél, fclböfógésnél, szédülésnél, homlokfájásnál, hányingernél, egy-két pohár természeies „Ferenc „Józsftl" keseiüvix alaposan kitisztítja az emésztőutakat. Az orvosoV ajánlják.
Ma este nagyfontosságú Glést tart a ffascista nagytanács
Bécs ós Budapest eredményei is tárgysorozaton vannak
i Róma, november 17
Politikai ^ diplomáciai körökben igen nagy érdeklődéssel várják a fascista nagy.tanács szerda esti nagyfontosságú ülését. A nagy. tanács ezen az ülésen kimondja az uralkodó rangjának császárrá való emelését. Ugyanezen az ülésen fog beszámolni Ciano gróf külügyin* niszter a bécsi és budapesti látoga. tás, illetve tanácskozások eredményeiről.
Mussolini olasz miniszterelnök közjogi állását is újból megállapítják. Arról van szó ugyanis, hogy a jövőben uj közjogi méltóságot kreálnak Mussolini számára, amely a király ós u miniszterelnök között lesz és hivatalos cime: Duce d\'ltalja. _
Preszly Elemér installációja
Budapest, november 17 (Lapzártakor érkezett) Ma történt dr. Preszly Elemér volt államtitkár, Pestvármegye főispánjának installációja a legünnepélyesebb keretek között. _
Szerencsétlenség a kőbányai pályaudvaron
Kőbánya, november 17 A kőbányai pályaudvaron Ilcgcdu* György fiatat munkás felmászott a mozgó vasúti kocsi tetejére. A Tárnautcai hid vasgerendája lesodorta onnan, a sínekre esett és halálra zúzta magát.
EMLÉKEZTETŐ*)
November 22.
LtceAllfl előadás a városházán \'/i7-kor. Gazdag Ferenc.
Gimnázium Szent.József ünnepélye fél 6-kor a tornateremben.
November 29.
Liceális előadás a városházán 6-kor Kelemen Fereno.
December 5-6.
Keresztény Jótékony Nőegylet karácsonyt vására az Iparos-székházban.
December 8.
Liceális előadás a városházán 6-kor Bertln Ágoston.
December 13.
Liocális előadás a városházán 6-kor lovag Sternád István.
December 20.
Lioeális előadás a városházán 6-kor
•) E rovatban minden rendezés egyszeri közlése (2 sorig) 30 fillér.
Ciano gróf és Mussolini Edda iiz percet időztek az éjszaka a nagykanizsai állomáson
Ciano gróf olasz külügyminiszter többnapos budapesti tanácskozása után, mint jelentettük, Nagykani, zsán keresztül utazott vissza Kómá. ba. Az olasz külügyminiszter küftöix. vonató 11 óra után pár perccel /uiott be a nagykanizsai állomásra. A vonatból csak a kísérők szálltak ki a hivatalos ügyek elintézésére A különvonat 10 percig tartózko. dott itt, majd folytatta uljál a ma. gyar határ felé.
Murakereszturon megerősített csendőrkordon vette körül az állomást és nem engedtek ki senkit a
| pályaudvarra. Itt a kisérő magyar urak leszálltak és elbúcsúztak az olasz kísérőktől.
A külügyminiszter és felesége, Mussolini Edda már útközben háló kocsijukba vonultak és a .magyar határ átlépésénél már aludtak. A vonat indulásakor a murakeresztui\'i állomáson feszes vigázzba vágták magukat a kísérők és nénid tisztel gcssel búcsúztak Olaszország ba. ráti miniszterelnökének, Mussolini^ nak vejétől és leányától, akiket szí. vébe zárt a magyar közönség
A spanyol vallás-üldözés és a bolsevizmus tanitásai ellen tiltakozott a nagykanizsai zsidó hitközség
„A biblia és a talmud egyaránt vallásos kötelességgé teszi a haza szeretetét, az állami törvény kölelezó erejét"
Vasárnap tartotta közgyűlését a nagykanizsai izraelita hitközség dr. Halphen Jenő elnöklete alatt, aki bejelentette, hogy a költségvetést teljesen a mult közgyűlés szellemében állították össze. A háztatarozásra 400 pengővel többet irá. nyoztak elő a mult évinél, 600 pen. göt állítottak be országos intézmények fenntartására, igy mintegy Í000 pengő a többlet. A mult évben kivetett 35.656 P adóval szem ben u jövő évié 87.600 pengőt jrá« nyoztak elő. Szegények részére 8000 jjengöt vettek lel, ezenkívül más ..segélyekre és hozzájárulások. ra külön összegeket.
A költségvetést minden hozzászó. Jás nélkül egyhangúlag elfogadták.
Következett ezután az elöljáróság indítványa a magyar zsidóságnak a bolsevizmus ejleni tiltakozása ügyeben. i
Dr. Winkler Ernő főrabbi olvas, ja fel a javaslatot, amit egyhangúlag elfogadtak. A határozat ünnepélyes ségének kidomboritásául dr. Vil-
lányi Henrik indítványára a közgyü, les felállva mondta ki a hatáiozatot.
Dr. Winkler főrabbi előterjesztéséből, amely méltóságteljes, ko. moly koníesszió erejével hatott, idéz zük a következő mondatokat.
- Sorsdöntő időket élünk. A vallásos világszemlélettel, a nemzeti gondolattal, a család eszméjével harcban áll a materialista, koinmu. nista világrend. Hitvallók bátorsá. gával keil vallási és magyar nem. zeti hagyományaink védelmére kelnünk.
- A zsidó .vallás a magántulajdon alapján áll, védelmezi az élet szent, ségét, a családi élet tisztaságát. A biblia és a .talmud egyaránt val. lásos feladattá teszi a haza szere, tétét, az állami törvény kölelezó eiejét.
- Egy Is\'.ennek vagyunk gyerme. kei, tehát minden embertársunkat testvérként kell szeretnünk. De küzdenünk keli olyan rend ellei\\, amely a polgárságot,-az állani és a kultura fenntartó rétegét ki akarja
Divatöltönyök Télikabátok Lengyelbundák
készen és mérték után a legolcsóbb árban
" Grünfeld
ruhaházban.
zárni a társadalomból
- A munkásságot tiszteljük, a tóra emberséges törvényeivel cm. beri méltóságra emelte és .védel mébe vette őket, de tagadjuk azt a * jogot, hogy olyan egyér.ek és olyan néprétegek, amelyek csak felülete, sen érintkeznek a szellemi mozgalmakkal, Ítélkezzenek a vallás, az élet és a világ végső kérdéseiben.
- Vallásunk tanítását követjük, a mikor felemeljük szavunkat a kommunizmus \'tanításai ellen.
- Egyenlőséget a szovjet csak a vallásfelekezetek elnyo.násában ismer.
- Akár Mexikóban, akár a szín. tiszta katolikus Spanyolországban dúlják fel a templomokot, koncol ják fel a papokat, gyötrik halálra apácákat : - a szovjet alattomos müve mindez. Ha polgár polgárral, katolikus spanyol katolikus spanyollal áll elcuségként egymás, sa! szemben, ez csak a bolsevizmus aknamunkája.
- Ebben a teremben, ahol 17 év. vei ezelőtt megjelentek a magyar kommunisták kiküldöttei hogy lik. vidálják hitközségünk évszázados iskoláit, intézményeit és vagyonát, - adjunk kiíe.\'ezist emberi együtt, érzésünknek és részvétünknek azok iránt, akik az\' orosz, a mexikói, a spanyol és a szentföldi vallásttldöi. zes áldozatai. Tudják és érezzék mindazok, akik hitükért, vallásos meggyőződésükért, a !e!ki;smereii szabadságért szenvednek : - együtt ére>; velük a magyar zsidóság.
- A megpróbáltatások rehéz nap. jalban ne azt keressük, ami ma.
gyárt a maggyartól elválasztja, ha. nem találjuk meg azokat az eszmé. ket, amelyek egybefüznek. .Akiknek szent a hazaszeretet eszméje, akik tiszteljük a piagyar nemzeti ha-gyományokat, törvényeinket, alkot mányunkat, történelmünket, irodai munkát, akik pozitiv vallásos meg. győződés alapján állunk, alkossunk egységes tábort a hitetlenség, a rombolás, a pusztítás tévtanait hlr. de tök kel szemben.
A nagykanizsai zsidó hitközsíg egyházi főhatósága, a községkerület utján hasc^iló szellemű állásfo^a. lásra átiratban kéri fel a testvér-hitközségeket.
ID<3
Esőt
Prognózis: Élénk nyugati, északnyugati szél, főleg nyugaton és északon eső, sok helyen köd, a nappali hőmérséklet csökken. _
Naptár: November 18. szerda. Rom. kat. Péter Pál. Protestáns Ödön. Izraelita Ktsl. hó 4.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó végéig az „őrangyal" gyógyszertár ás a klskanizsai gyógyszertár.
GflifardS nyitva reggel 8 órától ette 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
i
1
Télikabátok
Bőrkabátok
fiuk, leányok, urak részére
nagy választékban:
Szomolúnyf áruházban
1936.
november
18
1
ZALAI KÖZLÖNY
■azgaloas eló-farsang Nagykanizsán
• \'• • \' I
Benne vagvunk a .szezon.-ban, a j társadalmi élet megélénkült, ft • teák ; egymást érik. A SzombaUvasáráapi I program ugyancsak élénk volt. Szombaton . \'
.^t a frontharcosok rendezték !meg múlt\' héten elmaradt teájukat. A Korona ízléses tennél a frontol járt kanizsai harcosok és bará taik zsúfolásig megtóllötlék. A hangulat már az első órákban emelkedett volt és percről-percre fokozódott. A figyel, mcs háziasszonyok és házikisasszonyok szorgoskodása, valamint a pompás büffé minden igényt kielégített. A fiatalság csakúgy, mint a frontot járt bajtársak a hajnali órákig ropták a táncol a Korona kilünö Sovánka ci-gányzenekarának zenéjére. A (ronthar- j cosok agilis rendezősége, élükön Kiss \' Lászlóval, a vigalmi bizottság uj elnökével, isinél kilelt magáért.
Ugyancsak szombaton este volt az [paroskör emeleti termeiben
az Iparoskör
teaestje. Itt az esti órákban kevesebben voltak, do később itt is benépesült a terem, különösen, araikor műn a Koro-uából is kezdtek átjönni. Hasonlóképpen innét is többen menjek át a front-harcosokhoz, mulatva, hogy testvéri egyetértésben egymást támogatva dolgozik ez a két egyesült, hisz nagyon sok közős tagjuk ls van. A hangulat itt is kitűnő volt, figyelmes felszólalás, bőséges büffé és Torma Tóni ki-tünő zenekarának zenéje lelték kelle-messé az eslct. Tánc közben kisorsoltak egy gyönyörű, pezsgővel és gyümölccsel telt kosarat is. A rendezőséget Horváth Gézával az élen csak dicséret illetheti.
Vasárnap ugyancsak több bolyén volt kellemes és vidám szórakozási lehetőség. A sort
a Kongregáció
teadélutánja nyitotta meg. Ott volt a város katholikus közönségének színe-java. A fehérterem ismét szűknek bizonyult. P. Czirfusz Viktorin prézes meg. nyílójában megemlékezett magyaror szági Szent Erzsébetről, lendülettel piedesztálra állilván a női erényeket. Az est , kimagasló .pontja volt vitéz Nádasy József né magyar dalai, pompás hanganyaga, meleg kolloraturája, tiszta magyar szövegkiejtése pompásan érvényesült. Jaeger istvánné stílusos, szép technikájú zongorakisérclével. Viharos tapsban volt részük. Aranyos volt Waligurszky Adrién leánygimnáziumi növendék szavalala, aki szé|>en juttatta kifejezésre Mécs Alajos költői mondanivalóját. Kerécz József egye-temi hallgató monológja kellemes szalonhumorával aratott sikert. Műsor után a kedves kongreganisla hölgyek teát szolgáltak fel sok szeretetreméltósággal. A háziasszonyi tisztet Szabó Győzőné profekta élén a hölgygárda töltötte be uri előzékenységgel.
Ugyancsak vasárnap délután volt az
evangellkus otthonban
dr. Krátky Istvánné elnökasszony vezetése alatt működő Evangélikus Nőegylet szcretelvendégségc, amely a szo-kásos keretekben, a szeretet jegyében folyt le. A kis műsorból ki kell emelni Győr Sándor lelkész nagyszerű beszé. dét. Kreft Margit finom, kulturált szavalata, Vánkos Jenő tanár vezetésé vei az Evangélikus Énekkar szépen betanított és jól előadott énekszámai adtak méltó keretet a szeretet-vendégség műsorának.
Az esti programot
a Káosz piknikje zárta le. A Korona nagyterme isméi zsúfolásig meglelt. A Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Szövetségének Nagykanizsai Csoportja jó vendéglátó gazdának bizonyult, mert a nagyszámban megjelent tagok és azok vendégei a legkitűnőbb hangulatban szórakoztak. Örömmel láttuk, hogy a KAOSz piknikjén nemcsak az alkalmazottak,
hanem a munkaadók is megjelentek, bár nem olyan számban, mint azt a derék kereskedelmi alkalmazottak me -érdemelték volna. A Sovánka zenekar játéka csakhamar meghozta a hangú, latot és a fiatalság csakúgy, mint az idősebb korosztály mindvégig kitartott. Teljes elismerés illeti a szorgalmas rendezőgárdát, amely Kremsir islván vezetésével figyelmes és körültekintő volt.
Dér Rezső lemondott keszthelyi állásáról
Keszthely, november 17 A keszthelyi vezetőjegyzői állás íigye végre befejezéshez közeledik. Dér Rezső ugyanis lemondott keszthelyi Állásáról, a fegyelmi azonban folyik ellene. A keszthelyi áijást a napokban töltik be. Értesülésünk szerint az állásra eddig Barthos Jó. zsef helyelles jegyző, Dravetzky Jó. zsef sármelléki jegyző és Yass József köveskáll segédjegyző adták be pályázatukat.
Bácsalmási rizling és kadar, Izsáki sárfehér,
7 a
Jászberényi rizling, Nlajsai uradalmi rizling Kiskörösi vegyes
50 litertől felfelé, hötcsönhordóban, előnyös árban kapható
Péter Hugó borkereskedőnél
A koldulási tilalom premierje: — kétszer nyolcnapi elzárás
Erőszakosan kolduló mesterlegényeket fogtak el Kiskanlzsán
A koldus ügynek az egri (magyar) norma szerint való országos rendezése folytán november elsejétől szigorúan tilos a koldulás Minden rendőr, aki kolduló embert tetten ér, köteles az illetőt a kapitányság, ra előállítani, ahol a rendőrblró azonnal megbiinleti.
Történt, hogy Bozsán Dezső 36 éves géplakatos és Bódi János 22 éves asztalossegéd Sormásról felől jö\\et betértek Kiskanizsára és végigvették a házakat. Házról házra jár-
tak koldulni. Voltak persze olyan házak is, ahol azt mondották nekik, hogy a koldulás tiltva van és erre való hivatkozással nem adtak nekik alamizsnát. A két ember ezeken a helyeken erőszakosan viselkedett a házbeliekkel szemben. Azonban tur. néjuk nem tartott sokáig, mert rendőrkézre kerültek és előállítót, tiák őket a kapitányságra. Dr. La. katos Ferenc rendőri büntetőbiró mindkettőt a Kbtk 66. § a alapján egyenként 8 napi elzárásra ítélte.
ez volt általános véleménye divatbemutatónk közönségének.
Mit keres Író és művész?
Irta: Gráf Ernő 2
Miért olyan hosszúak a Dumas-regények ?
Ismeretes, hogy Dumas és kortársai soronként kapták a honoráriumot megjelent cikkeik után és így bizony gyakran megeseti, hogy bő lére eresztették és semmitmondó párltfszédckkeí nyújtották Írásaikat, liz ha nem is szolgált a világirodalom javára, de mindenesetre jó üzletnek bizonyult. Dumas azonban regényeivel is jól kerestt, igaz ugyan, hogy ennek ellenére pénze sohasem volt.
Goethe óta, mint mondottuk, ritkán jegyeztek fel ily,n írói honoráriumot. 1005-ben a londoni Daily Mail fizelelt egy fantasztikus háborús regényért 50.000 fontot. Pedig a lap könnyen megtakaríthatta volna ezt az összegei. Mindössze tiz évet kellett volna várni. Akkor az élet maga irt ilyen fantasztikus háborús regényt...
Az 1005-ben oly jól megfizetett regény szerzőjét ma már talán senki sem ismeri. Neve: William Dc Queux.
Egy cikk: 280 000 márka
A néha-néha még vidéki műkedvelő-színpadokon színre kerülő «Charley Nénje* cimü mulatságos angol vígjáték 1 DOS-ban még napi 100.000 márka jövedelmet biztosított az azóta ugyan csak elfelejtett szerzőjének. A kisebb írások közül a rekordot talán Blu-ménthal tartja, aki egy .Családi Nap» című krokijáért 280 000 márka honoráriumot kanod. Ma már alig van jró, aki egy-e„y regényén Is ennyit keresne. Manapság általában nem is a nagynevű irók, hanem sokszor a névtelenség homályából előbukkanó filmírók keresnek legjobban. Az elmúlt évben például az amerikai film-vállalatok (511 fiJmké/iratot vettek meg s ezekért 3,070.000 dollárt fizetlek ki, vagyis állag körülbcfAl 5000 dollárt egyért. A szellemi munkapiacon ma tehát sokkal jobban fizetik az egyes alkotásokat, mini régen, amikor cilinderekkel és frakkokkal ls fizetlek. Ugyanaz a Klopstock, aki hal. lei kiadójától, lleimnerdétöl a frakkot és cilindert kapta a < Messiás* cimü époszáért, nyomdaivenként keltő tallért, majd később egy dukátot kapott honoráriumként, Lessing Náthánját csak ugy tudla kiadatni, hogy előzőleg hónapokon keresztül előfizetőket kellelt gyüjlenie. Furcsa, de igy van, ha összehasonlítjuk Klopslock Messiását egy mai filmkézlratlal Az egyik világ-irodalmat jelentő müvével pár tallért és nevet, a másik másfél órai szórakozást jelenlő ötleteiért ezer dollárokat kap.
Szerelmeslevél a piacon
A mai kor általában ahhoz, hogy egy kéziratot jól megfizessen, Írójával
kJ
4
ZALAI KÖZLÖNY
1936. rtofgmbéf 18.
nemben a hírességen felül, sőt talán 1 u előtt feltétlenül megkívánja, hogy ftt illető érdekes legyen így sokszor
dgészcn rosszul fogalmazott pár sorért •íreket fizetnek, csak azért, mert ér-tfckes és ritkaság. Napolcon egyik sze-rtlmes leveléért például nemrég 40.000 frankot adtak a párisi árverésen. Vagy «%y másik eset: Dr. Rosenbaéh, a hiros amerikai kéz;ralkereskcdő nemrég Londonban 15.400 fontért, teliét körül-belül háromsxázeMr jrng8ért vette meg l.ewis Carell «Alice a esodaor-Mágban* cimfl 1865-ben alig párszáz példányban elfogyott müvének kéz-tatát.
Wlt ér Shakespeare aláírása?
Ha a tavira tok mngiwi áránál tar
tunk, említsük meg a kézjegyek, az Aláírások árait is. Nemrég nyílt meg Kondonban egy aulogranmt-tőzsde, áhol ugyanolyan zAj és izgalom között (Herélnek gazdát a hires emberek kéz-Jlgyei, mint a tőzsdén a részvények. Az. e furata tőzsdéu kialukult árfo-
Ífámból tudjuk, hogy G. B. Schaw láirásáért 125 fontot adnak, Ugyan-Shnyi ai ára Mussolini vagy Slalin aMtrásának. Hitler kézjegye már csak 50 fontot ér, m{g a kis amerikai film-sititr , Shtricy Themplc aláírásáért nem hajlandók többet adni az unbe-rtk, mint 1 fontot A legmagasabb árat Shakespeare érte el, akinek alá-iHtáért 1 millió fontot kérnék. Igaz, hogy ebből mindössze csak négy darab van forgalomban « földkerekségen. A* eset mégis érdekes és a helyzet a«t hogy ma a nagy angol irö <tyyet-len •aláírásáért többet adnak, mint egy. kor östoea stiuda rabjaiért.
{Folyt kör.)
Mesedélután
a Kaszinóban
A Kasíhíó nagyterme zsúfolva. Ncra olyan fénves, nagystílű a mibiikuraf mtnt a bálok tangófényes estélyein, — de vidámabb A széksorok feketéllő tömegei közt számbem (és zajban) többségben a fiatalság. Nem báli fiatalság, hanem "Apróságok Fiuk, lányok vegye. s*n, végig csupa mosolygó gyermek-arc Nem néhéz kitalálni, hogy az Izr. Nőegylet mcscdélutánján vágjunk.
• V
Kezdődik a mttsor. Halász Űri áll a .H*úum . Közvetlen, kedves, szelle-mut. 0 tolmácsolja ax egyes számokat. Méra LáuLó párbeszédével kez. u kis társulat. A közönség mozgolódik, kó->«úl6dik, A színen egy magyaiyés egy kis székely legényke jelenik meg Ila-Ülvén és Fleischhaeker Miklós. Kedvesek, meggyőző erővel mondják el, hogy magyar lesz nwSg a nóta ott lu< is.
Még lelkeseu összeverődnek a tenyerek, amikor máris halljuk, hogy egy vig jelenet következik. -Maris néni al. mái árul.» Ez u Maris néni egy- aranyos kis lány; Burger Irénke. "Kicsi Mája azonban korát meghazudtoló fúr-gtfiátfgel pereg. Igaxi kis kofa, akinek negysterú társai Vidonyl Tibor, a susz-tmnas, Htndeismann Sanyi, a pékinas és MaMncxker Gyuri, a kéményseprő. A kis darabról a közönség mortd ité-Urtel. Kiesik, nagyok egyaránt lelkesen InpSohtak v
Mosl Fúrst Magdi meséli el Wlnkler Krnéné Zsidó betuk> cimü kis mesé. ját, majd Ausch Klári szavalja el Fehér Uiáru Barátnők cimü versét Taps juUlmatza mindkettő fáradozását
A kis publikum követelődző. Mindig
többet akar. Rosszabb, mint a színházi közönség. És jobb kritikus. Egyelőre neonban nincs hiba: a szereplők állják a kritikát. A kicsiknek és nagyoknak azonban már van miben gyönyörködni, mert a sxinen már egy diákmulatság pereg. Itt .Klein Fdith viszi a szót. Mint a diákok mindig, ha egyedül vannak, most is alaposan, • elintézik\' a tanárokat. Derűs jno»ly az egész nézőtér. A színen pedig Füri fivn, Molcwr Rva, Klóin Agi, Wlnkler Szőni, Hirschler Magdi és Buksz Zsuzsi sürögnek-forognak. Minden mozdulatuk mosolyt, derűt varázsol az arcokra Lelkes és kitartó taps jelzi a nagy tetszést.
A konferánsz szavai után azonban most nyugtalan nrosgolódás. Mi az? Mi történt? Semmi — mondják, csak most jönnek a primadonnák. Kíváncsian vá* mindenki.
Flesch Agi énekel Az érdeklődés nem volt indokolatlan. Ez a kis lány kész I előadóinüvésznő. Hangja kellemesen ( cseng, mozdulatai pedig egy felnőtt- i nek sem lehetnének természetesebbek. A zongoránál Sas Magda segili elő a sikert, amely zajos ünneplésben uyll- : vánuf meg. Most a másik kis príma- ! donna jón.- Flesch Zsuzsi. 0 táncol.
Mint halljuk betanítás nélkül, saját .produkcióit» adta elő. Valóban bámulatos finom, graciozltássai és határozott tehetséggel mozog ez a kis primadonna a szilien Tomboló taps koronázza a sikert. A műsor utolsó számát a k.is ovoflisták adják. A magyar ruhás lo4«ykák és a kis katonák felvonulása, tánca, éneke valóságos kis revü. Megérdemlik, hogy ideiktassuk nevüket. Fekete Gyurka volt a kapitány, Kichner Pista a zászlós, Aczél Tamás, Bíró Sándor, Berger Jenő, Deutsch Béla a katonák, Fischer Zsuzsi o koszorúslány, Goldmann Marika, Deutsch Zsuzsi Vas Éva, Hoffmann fiva, Deutsch Edit és Welwarth Kató a magyar lányok.
Műsor után még a kitűnő konfe-ránsz, Halász fiva mond találós kérdéseket. Aki legelőször kitalálja, cukrot kap. Nagy a találgatás és sikongatás, amikor egy-egy eltalálja a kérdést és megkapja a cukrot. Mig az apróságok a cukrokért versenyeinek, a szülők boldognn mosolyognak. Igazi őröm és tiszta boldogság volt nékik is ez az órácska, amit a gyermeki kedvesség és közvetlen bájosság utján a gondos és dicséretreméltó rendezők kezén keresztül ezek az apróságok nyújtottak.
Városi Nlozgé. szerdán és csQtOrtökön 1
OUSTAV FRÖHLICH brlllláns játékával
Lebilincselően érdekes filmtörténet Főszerepben Gusztáv Frőhllch, Rose Straduer, Heinrich George Remek kleérö mfleorl
Előadások kezdete hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9-kor. — Kfiznep ez első előadás filléréé
Magyarországon 360, Jugoszláviában 200 pengő esik minden lélekre a nemzeti vagyonból
Jugoszlávia nemzeti jövedelme a hivatalos statisztika szerint 15)25 -15)36 közölt, azaz 10 év alatt 60 mii liárd dinárról 20.9 milliárd dinárra csökkent, azaz kerek 50 szájaié, kos vzsugorodás állott elő az agrár válság következtében.
Jugoszlávia par exceilehce agrár állam, ujabban azonban ipara is szépen fejlődik a bizonyos körök, ben annyit gáncsolt vámvédelem kö vetkeztében. A nemzeti jövedelem nek ipari és bányászati tevékeny, ségből eredő része 1926-ben 6.6 milliárd dinár volt, 1 (185-ben pedig 6.5 mjlliárd dinár, ennél a tételnél tehát njnes fczámot\'evö csökkents a mezőgazdaság jövedelme azonban ezen 10 év alatt 18 6 milliárd dinár ról. 7.7 milliárd dinárra, az állat tenyésztés jövedelme pedig 12.0 milliárd dinárról 5.7 milliárd di nárra csökkent, mindkét tételnél tehát 50 százalékot meghaladó ha nyatlás mutatkozik
A mult évben á mezőgazdasági konjunktúra némileg javult ugyan, az árak is emelkedtek, a termés azonban gyenge volt, igy a nemzeti jövedelem frontján az áremelkedé. sek hutása mé.g nem mutatkozott, a
folyó évi termés azonban kedve zőbb voít, az idén t^hát a nemzeti jövedelem is nagyobb lesz, mint amilyen tavaly volt.
Jugoszlávia lakosainak a száma jelenleg 16 millió fő, a «0 mifiárd nemzeti jövedelemből egy főre te. hát kb. 4000 dinár, azaz* 400 pengő esett, a 30 milliárdos nemsel jö. vedelemből azonban már csak 200 pengő az egy egy személyre eső fejkvóta, 1 pengőt 10 dinárral véve egyenlőnek. (A hivatalos paritás szerint azonban 1 dinár értéke osak 8 fillért tesz ki.)
Magyarországon a nemzeti jöve delem fejkvótája kb. 360 pengő, te hát lényegesen magasabb, mint Jugoszlálvábnn, ott a megélhetés olcsóbb, amennyiben egy kiló ke nyér átlagára 20 fillér, míg nálunk 28 30 filiér és a jugoszláv földműves igényei is alacsonyabbak Azonban még ezen különbözet figyelembevételével is nálunk unem-zeii jövedelem reálértéke magasabb, mint Jugoszláviában.
- (BélyeggyQjtAk Ulálk«*4Ja) Hétfőn
délután 0-tól 8-lg a Pannónia hátsó kistermében.
Enyhíteni kell a budapesti nagybankoknak a vidék iránt tanúsított hitelpoltti káját
Budapest, november 17
A vidék ^gazdasági köreit lehan. golta a Pénzintézeti Központ ieg utóbbi jelentése, wraélysaorintezév első telében a budapesti intézetek vagyonmérleg összege 16.1 millió pengős emelkedést, a vidéki intéze teké pedig 12.3 millió pengős csök. kenési mutat. Ezek a számok arra vallónak, hogy a fővárosi nagyban-kok a vidék lóvására nagymérték, ben erősödnek. Tény az, hogy a vl déken különösen a bankzárlat óla - sok nehézséggel kel\'ett meg. küzdenie a hitelélet szerveinek s a budapesti nagybankok nem tul. ságosan igyekeznek megtelelni a vL déki htteíélet feltámasztása fekinté. lében. Rideg elbánásban részesitik a vidék gazdasági életét s ez az el. zárkózás már már teljesen megbénítja a vidéki ipart, kereskedelmet és agrártársadalmat. Ritkaság, hogy fővárosi bank vidéki kliens •zárná, na kölcsönt nyújtson, még ha tfcsze res fedezetet kinál is a kölcsönre A pesti bank vagy fővárosi iparváL lalatokat alimentái a vidékről származott milliókkal, vagy a saját kereskedelmi és ipari vállalkozásait táplálja velük, vagy a tőzsdén for gutj*. ezeket a summákat. A vidéki beievőktöl származó pén*ből a vi. déki hiteligénylő aránylag nagyon ke\\eset kap. Altalános a vélemény : illetékeseknek mindent el kell kö verniük, hogy n TÉBE sürgősen és radikálisan változtasson a pesti nagybankoknak a vidék felé irányuló rideg hitelpolitikáján.
Gyümölcsészetl tanfolyam Hahóton és Lentiben
A földmüvelésügyi minisztérium ebben a két közságben engedélye, zett államköltséges tanfolyamot, o mely 5 napos téli, 2 napos almavirág levél-hulláskori ós 2 napos nyánelejei tanfolyamiból tog állani. Ezeken a tanfolyamokon elsősorban csak a Gyümölcstermelők Or szágos Egyesülete zalavármegyei tagegyesületének a tagjai vehetnek részt. Hahóton november 17-én és Lentiben november 23 án k>ezdődi|fc* a tanfolyam, melynek nappali gya. korlatait és az esti előadásokat G. Sanbó Gyula intéző, e nagykanizsii körzet vezetője fogja jnegtartani. A tanfolyamok egyébként ingyenesek, s mindkét községbe 65 « pengő értékű vegyszert küldött a minisztérium a bemutatásokhoz.
Mtisvflr-psrzsa, tmtáll és gyapjú bouchlé szányefieK
legnagyobb választékban és legolcsóbban
Kirschner Divatáruházban
m
I93S. november 18
BALM KOZLONYI
Kombinált szoba:
ebédlő berendezés:
1 komb. szekrény
1 rekamier
2 fotel 2 szók
1 asztal
1 hangulatlámpa
2 szekrény 2 ágy
2 éjjeli szekrény
1 toilette
380.-,
pengő.
1 kredenc 1 vitrin 1 tálaló I asztal 6 szék
530- i- 760—
pengő.
Hálószobák:
170 - Mítfil
Szép kivitelű dióteli hálók
P 300, %
Oszi lakberendezési kiállítás I
KOPSTEIN BÚTORÁRUHÁZ
— (A megyéspüspök állapota)
Dr. Rótt Nándor veszprémi megyéspüspök, akinek egészségi állapotáról riasztó hirek terjedlek ci nemrég, már jói érzi magát és ^llapola örvendetesen javul. Betegsége alatt a megyékből és Budapestről is számosan keresték fel jókivánataikkal, kőztök a kormány több tagja, a hercegprímás és József főherceg is.
— (Ottó-mise)
November 20-án délelőtt 9 órakor « nagykanizsai szentferencrendi plébánia.templomban Oltó-mise Jesz.
— (A rendőrségről)
Farkas Jenő rendőrkapitány, a Win-ügyi osztály vezetője hétfőn átvette hivatala vezetését-
— (Dr. Mező Ferenc)
gimnáziumi tanár, a szellemi olimf-
piász győztese, november 18-án este fél \'10-kor előadást tart Budapesten a Lipótvárosi Kaszinóban. Klőadásá-ai>k címe: .Olytopiától Berlinig.*
— (Barbarits Lajos előadása OMKE-ban)
A nagykanizsai OMKE idei kullur-elöadásait az idén is megrendezi, helyi és fővároüi előadókkal. Az első előadás szombaton lesz, novomber 21-én, amikor is Barbarits Lajos, n Zalai Köz* löny felelős szerkesztőjo tart előadást • Furcsaságok a reklám birodalmábóW cimen. ÍO
— (A mai városi közgyűlés) Nagykanizsa város képviselőtestülete
ma, kedden délután 4 órai kezdettel rendkívüli közgyűlést tart dr Krátky István polgármester elnöklete alatt, a melyen 11 tárgy pont szerepel.
— (Szent Józsel ünnepély)
A nagykanizsai piarista gimnázium a Piarista Diákszövetség segítségével november 22. én délután fél O-kor az intézet tornatermében Kalazanti Szent József tiszteletére ünnepséget rendeznek. Ounepi szónok dr. Hegyi Lajos főjegyző. Szaval Waligurszky Béla városi mérnök, Révny József VIII. gim-názista, az önképzőkör elnöke. Énekel vitéz Nádasy Józsefné, kiséri JAger Istvánné. Zongorán játszik ifj. dr. Tamás Jánosné. A diák-kvartelt és az iskola egyházi énekkara szerepel még a műsoron. Belépődíj nincs, a piarista templom céljaira kérnek önkéntes adományokat.
Táncdélutánokra, koszorúcskára olc-gáns azlnes taffot- és selyemruhák olcsón 8chütznél.
— (A Szent Ilona Leányklubban)
hétfőn este Barbarits Lftjos, a Zalai Közlöny felelős szerkesztője tartott szabadelőadást a mngyífr szavak lelkéről, származásáról, a helyes magyar, ságról. — Jövő hétfőn Gráf Ernő, a Zalai Közlöny segédszerkesztője ad elő olaszországi élményeiről.
— Grflnfeld Lengyelkabátok a logolo-gánsabbak,
— (Szabó Oyula contra Aradi)
pernek november 2G-án lesz a tárgyalása a nagykanizsai járásbíróságon Szagó Gyula tudvalévőleg azért keresi az igazát, mert Aradi Antal u városi közgyűlésen kijelentette, hogy a nyilas városatyát a kisiparosok megfizették az ügyükben való budapesti utazásért.
Féloldali hüdésben iekvő betegeknél reggelenként egy kis pohár természeles „Ferens József" keserűvíz a beleket fájdalom nélkül alaposan kitisztítja, az anyagcserét biztoian felfrissíti és így nagy megkönnyebbülést szerez. Az orvosok ajánlják.
— (Nagykanizsa katolikusiága)
a legutóbbi események folytán egységesen megmozdult. A nagykanizsai katolikusság november 20-án délután ü órakor a plébánia fehértermében fontos ügyben bizalmas értekezletet tart A plébános ezúton felkéri a katolikus-ságőt, főleg n katolikus testületek, egyesületek, szervezetek vezetőit és azoknak tagjait, nevezetesen u Szent József egyházközség, a Credo^ a Credo Juvenlulis, a Legényegylet, a Napsugár Leányegyeíwct, a Szoc. Misszió, a Szenl Ilona Leányklub, a Keresztény Tisztviselőnők Fgyesülele, a m. Hend az Oltáregyesüle-, Kongregációk, a kis-kanizsai Katolikus Ifjúsági Egyesület, az egész nagykanizsai katolikus front minden tagját, hogy ezen a gyűlésen minden tagját, hogy ezen értekezleten (\')
— Felsőkereskedelmi iskolai forma-ruhákra alkalmas szövetek nagyon olcsón kaphatók SchUtznél.
— (Az Eötvös-téri betörés)
Nemrég az Eötvös-téren Pruckner Károly fodrász mester lakásába ismeretlen teltos besurrant és különböző dolgokat lopott, majd zsákmányával megszökött. Pruckner gyanúja szerint egyik volt alkalmazottja lehetett a tettes. A rendőrség körözést adott kl Pruckner volt alkalmazottja ellen, akif a győri rendőrség Őrizetbo vett Még ma Nagykanizsára szállitlák, ahol azl ügyben való szerep a helyszínen nyer megállapítást.
— Urak jelsxava: legdivatosabb és legolcsóbb a Grünfeld-ruha,
DOROGI Brikett KISTERENYEI
ST C M h*»ho«
£ E II Á uéllitja
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE:
Varsányi Pál
Telefon 226. Zrínyi Miklós-utca 32.
MALAI KÖZLÖNY
1936. november 18.
Nugyfakarlíás a Balatonban
Keszthely, november 17 A Kt\'szthelv-körnvéki érdekeltek most tiirtott ütésén elhatározták, hogy a\'Balaton clhinárosodásának és clná-ddsod^sának tovaterjedését nirgakndil lyozzák. Elhatározták, hogv tavasszal $»toros hnlászécsénakokkal kiirtjáK a nádat és a hínárt és ezzel az disza): dást is meggátolják.
TÖRPE PAPAGALY
párja 5 pMicjötöl kapható.
MUnz Lászlóné
I\'éca, Jókai-tér 6.
— (A kaposvári rk. egyházközség sorsjegyei Nagykanizsán Is kaphatók)
A kaposvári Nagy boldogasszony rk. egyházközség az idén ismét nagyszerű össwállltásu és rendkívül értékes tárgysorsjátékot rendezett, melynek tárgyal között szcrcpelnok ti hengeres gépkocsi, konyhabereiulezés, jumborco-Jegy a holland cserkésztáborozásra, Írógép, kerékpárok, órák, íényképezö-gó|)Ck, cipők, háztartási cikkek; ami mind százszorta felülmúlja a sorsjegy darabonkénti árát: egy pengőt. Nagykanizsán kapható Szabó Antalnál, Scllless papirkereskcdésbcn.í a legtöbb tőzsdében és mindenütt, ahol a tárgy, sorsjáték sárga kis plakátjai ki vannak függesztve. (:)
— No felejtee el I Nálunk nomcsak női télikabátot, hanem anyagot Is vásárolhat. SchUtz.
— Saját érdekében éa öröméro szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a Köpetein Butoráruháx őaxi mübutor-klát-lltáeát megtekinti, vétclkényszer nélkül.
APRÓHIRDETÉSEK
flpráhlfdcli. dlj. v.iiro.p *t Qnn.pn.p 10 iiAI. »í (ttUr. minden lovibbl »ió 6 (Illír. (.ilkbinap 10 tldlg lű fillér, mlnd.n lovibbl iró 4 llllii.
At.IAI.xit, bérautót, rendeleti Karage-ból, vidékre fi helyben, legnloílibun. Telefon illoinái : H4. Bo|tor KUliludy-ulca
7. M.___2704
KUlOnbeláiatu balaraun aaaba kiadó Sxcot Imre herceg-utca 7. ai. alatt.
>/l tflzetövei I kályhával 2 mohát Inteni
^wuaawn „Ssetter"
cirkulációs bőszekrénayel 1W
lehet. S0H» ttlieWmeglakirltáa Ó>akod|on
Urklvaa-
mellell.
allány utániatoktól. Kilátóiig kapható : — " éa leitékkereikedíaíben, Sctiüti Ara: 6.-, 10,-, 15
- pengő
Generál lavitott .lri.lat«... nt.t.r.
fc.r.hpát* olcaón eladó. CiCRgery.ut 56
Fátll gyapjú silak, nyakkendők, kesztyűk. Ingek olo.ón áiuilltalnak Kani maiin Man^r.ál, Erziébet-lár I.Telefon 222.
Haamaált ruhát >eazek éa eladok, bl váffa háahoz megyek. Márkus, Király-utca II. 3*72
Pogánvrárí SR^\'V*\';
lit»r«« tataiban la. Paaényvérl fahér 40 fillér. Pogénywérí Haling ÖO killér, édaa burgundi •örO. éa édaa fehér 80 flMér. GH0S8 KAROLY, Batthyány utca 26.
Klnl«al-utca 59. számú ház atabadkét-böl aladó. Bővebb felvilágosítás Vurgá nál, László herceg utca 4/b. 4051
ÜEBUGHBB
Németország páratlan lépése a moszkvai német állampolgárok letartóztatása miatt
Túszként őrizetben tarlja az orosz „áruátvétell bizottság" tagjait, mig Moszkvában szabadlábrahelyezik a németeket
Berlin, november 17 (lapzártakor érkezett! Az egész német birodalomban óriási az izgulom a német állampolgároknak Moszkvában Való letartóztatása miatt A lu\'mct birodalmi kormány most páratlan lépésre határozta el magát. Értesítették a Németországban évek óta élő orosz
• áruátvételi bizottság. 150 tagját, hogy további intézkedésig nem hagyhatják et Németország területét és állandóan rendőri ellenőrzés alatt álíannk. Mindaddig túszként kezelik őket, amig a Moszkvában őrizetbe vett német állampolgárokat szabadlábra helyezik.
Német-japán titkos egyezmény a bolsevista-front ellen
Anglia magatartása megütközést kellett Japánban
Lonc\'on, november 17 (L p. áriakor érkezeit) Németor-szá- és Japán közö.t ti kos e^yea-mtny jött létre Oroszország ellen. Forrna szerint szőve sjgi jellegű, de
Pk. 10032/1933. sx. 1933. vghtói 2513. tz.
Árverési hirdetmény.
Dr. Mező Ignác Ügyvéd által képviselt Kopsteln Lipót be}, cég javára 1000 >engő tőke éa több követelés Jáni-ék/il ereiéig a nanyhanlzsal kir. járásbíróság 1933. évi 10032. számú végzésével elrendelt kklégifésl végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1933. évi január hó 5 én lefoglalt, 1627 pengőre becsült Ingóságokra a nagykanizsai kir. Já-rásblrósA^ lenti sz. végzésével az árverés elrendeltetvén, nnnak az 1908. évi XLI.
20 6 n alapján a fent megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltalók Javára Is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma Is fennáll és ba ellenük halasztó hatályú igénykeretet folyamatban nincs, végrh. szenvedő la-
a kommunizmus ellen jött létre. N»gy ir.e^ü köz.\'sí keltott Japánban ;>z, hogy Angija i cm hajlandó csat Inkoznj a fco\'sevizmus elleni front hoz.
kásán, Nagykanizsán, Mária-u. 6. házinéni alatt, a llsetett Összeg levonásával leendő megtartására határidőül 1936. évi november hó 20. napjának délelőtt 11 órája tűzetik kl. amikora bíróilag lefoglalt bútorok, ló, kocsi s egyéb Ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg becsáron alul Is, de a kikiáltási ár »/s-ánál a\'acaonyabban csak a végrehajtást ssenvedő beleegyeaésével, el fogom adni. — Azon Ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5610/931. M. E. számú rendelet értei mében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytlxe/trésxét bánatpénzül leteszik.
Nagykanizsa, Ip\'jö. évi okt. hó 16.
Haán Gyula kir. blr. végrehajtó, 4\'jst mini bírósági kiküldött.
•vartHakbai-UMsiA (osztrák) per fekt f/ancla, állást keres egész- vagy fél
aapra Qruber, Zrinylulca 33. 4073
Vennék kit családi házat vagy telket b«Hu(llet«n, Veüákné (Roigonyl-utca).
Magyar-u. 144 számú Oalathéss el adó. Bővebbet Stern Vilmosnál, Erzsébet-tér 18 4053
--.- I
■laaénaan bútorozott emeleti uccal , ssoba kiadó. Lénárt börkereskedéa. 4079
TAbbféU bútorok és négyfiókos sub- \' Ut. eladi. Horthy Miklós ut 3 4080
LÓTAKARÓK
LEGOLCSÓBBAN
HIR8CH ÉS SZEGŐ cégnél.
Rádió vétel bizalom dolga!
Megbízható
mtefcás lük
rádió és csillár-üzletében Fó-uta
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
22.765/1936.
Tárgy: Nagykanizsa területén engedélyezeit rendkívüli ház-adómentesség részbeni módosítása.
Hirdetmény
Közhírré teszem, hogy a m. kir. kir. Pénzügyminiszter Ur 102 657\' I 1936.—VIII a. sz. a latiI rendelelí-1 vei a 184 546/1935. - VIII. a. sz. nlalll már kőzzélett rendeletének IV fejezete 5. pontját a következőképen 1 módosította :
„Ar épület az építési szabályren-deli tben előirt nagyságú telken épült. A lel-k nagysága azonban épületek nél 100 négyszögölnél kisebb még akkor sem lehel, ha azt az építési szabályrendelet esetleg meg Is cn gedné".
Nagykanizsa, 1936. nov. 12.
Polgármester.
C
Nagykanizsa megyei város polgármesteréül.
7188/1936.
Tárgy 10 drb Nagykanizsai Takarékpénztár Rl. részvény értékesítése.
Hirdetmény.
A néhai Neusledler Jenő állal n kórházi kápolna céljaira és a szegény gyermekek felruházására hs-gyományozotl 5—5 drb Nagykanizsai Takarékpénztár Rt. részvény! f évi november hó 21-én dé\'elöt\' 10 órakor a v. gazdasági hivatalban (Városház, I. cm., 16. a|\'ó) nyilvános árverésen eladom Fenntartom magamnak a jogot, hogy az árvetés eredményének elfogadása fölött az árveréstől számított 3 nap ala\'l határozhassak. Ezideig a legtöbbet ifjérő árverező kötelezettségben ms-rad.
Nagykanizsa, 1936. nov. 13.
Polgármester.
Permetezze Byiimölcsláil
lombhullás után
NEODENDRIN
(gyümölc8fa-karbolineummal)
Legújabb kutatások megállapították, hogy rovarok, levéltetvek ellen az 5szi- és téllvéd*-
kézéi a leghatásosabb. Házilag készitett mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védeke?ni nem lehet, meri a mészkénlének rovarölö hatása alig van. ^
Q.tümölcsfa permetezöszerek beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, zsák. növény vódolnil-szerek, gép stb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mellett) Telefon 130.
Ktndfn n leptu1n{dnnoa Köscaxdasát/i Rt. Qatanber« Nyomda ét ÜéUalal Lvpkledd Vállolatn Negykanlzaáu. Palelöl kiadói Zalai Károly. Meruiban Ululon: Najtvkanl«a 78. »<sin>
Nyom. » lapAHWldonot Rót^dat^l Rt. Out«nb«rg Nyanad* ét Bélxal^ l ngHadé VálWa kóoy.Tuy.«Mé^áKan NagykaeisNN (PeWés Üzlatv, Zaiat I ároly.)
76, Évfolyam 265. Mto N^ykani^, 1B3«. november 19 c.fltörtflk
Ara 12 HU.
ZALAI KÖZLÖNY
Unjjdrmm
«• UMlóWrateli KM k a
Pttt-ITI KAI NAPILAP
Feldös szerkesztő: Qarbarit* Lajos
Előfizetési Ara: egy bóra 1 pengd 40 ftlk SurkMzt&^gl te kiadóhivatal] tetef oa■ 7A *
Kempelen és a zsidóság
(bl) Egész oldalas riport jelent meg az Egyenlőség legutóbbi szá. mában arról, hogy a Zalai Közlöny volt felelős szerkesztője, Kempelen Béia, a jónevü genoalogus és heral-dikus, moSt készül kiadni több kö\'.etben legújabb müvét, amelynek cime : »Mngyarországi zsidó és zsi. dó eredetű csalódok *
Tudjuk jól : - minden könyvnek kell reklám s igy nem csodálko zunk, hogy kismagyari cs pázmándi Kempelen Béla egy oldalon át nyi lálkozhatik az Egyenlőség munka, társának készülő ínfüvéről. Azl sem csodáljuk, hogy Kempelen B la háromhasábos nyilaikozata főként a körül forog, hogy a kitért zsidó csa látíok, a valahol zsidó ősökig visszaérő közéleli famíliák családfái is benne lesznek a munkában s hogy a valjást változtatott családok egy. más után jelef/ílk be tiltkozásükat a könyvben való szerepeltetés ellen. Mintegy 2000/családról van szó. Természetes, hogy Kempelen Bélát - -aját szavai szerint — sokan meg környékezik és kérik : hagyja ki őket a könyvéből. Amilyen becsületes embernek ismertük meg Kempelen Bélát Nagykanizsán, amikor a Zalai Közlönynek közel két évig felelős szerkesztője volt, biztosra vesszük a legőszintébb szándékát s amellyel kijelenti, hogy bármiféle megkörnyékezésnek senki részéről sem hajlandó eledet tenni. Az is bi. zonyos, hogy Kempelen Béla könyve (az Egyenlőség szerint: a »Se n.lgotha) a sikerhez fűzött várako, zásokat be fogja váltani szerzőnek és kiadónak egyaránt. A könyv nem csak genealógiai tudományos ériékénéi, hanem talán inkább a szenzáció pikantériájánál fogva lesz kelendő s Így az ötlet - különösen az Egyenlőségben való előkészítés után üzletileg is meg hoz/^i majd a várt gyümölcsét E;^y biztos : - jobb üz\'et lesz, mint Kom. pelen egyedülállóan erték-s és ha. talmas munkája, a magyar nemesi családok tizenegy.., kötetes genealo giai története, amelyi ek a jobb időkből származó maradványai színje makulatúra árakon kerültek utóbbi idtk. en a I iadói raktár, polcok nagytakarításának filléres könyv-forgalmába. Jó ü/let lesz, rceri kényes, féltve ta^argato\'t csa Iá dl titkokat tár fel. Jó üzlet, mórt kielégít sok, r.em éppen magasi en dű kíváncsiságot Jó üzlet, meri akaratlanul is »le\'ep!er.« s az ilyes minek ma van ketele. feiiUmallg S2m feondoljik természetesen, hogy az Irodalmi működésében is url go i dolkodásunak megismert Kempelen Bcla ezekig számítva vállalkozott a Semigotha kiadására. Tudjuk : -Öt, a szenvedélyes és tudós ge ncalogust csupán a téma feldolgo zailansága és családtörténeti érde késsége vdnqoitH\'i s a tudományos sl kert többié értékeli az anyagi ered
menyeknél.
Éppen azért azonban, mert Kem Pelen Bélát ilyennek : - urnák is
A városházi hivatalos órákról, utcanyitásokról, a tornaegyletek egyenlő kezeléséről
vitatkozott a város rendkívüli közgyűlése
Mérsékelt érdeklődés mellett nyi. lotta me^ űr. Krátky István pol. gármes\'er kedden délután a városi képviselőtestület lendkivüii közgyli(. lését. A Hiszekegy elmondása után Aradi Antalnak adják meg a s<ót, aki napirend előtti felszólalásában a képviselőtestület zavartalan munkájáról és a hivatalos idő betartá sáról beszélt.
Aradi Antal a kölcsönös megbecsülésről és a városházi hivatalos időről
Nem említi a mult közgyűlésen le jáiszódó eseményeket, de burkolt célzást lesz akkor, amikor azt mondja : »zárjuk le a multat, ke ressük azt a megértő vonalat, a mellyel nem egymást bántva, ha nem a város érdekeiért tudunk dol. goznj. Szeretettel és megértéssel, nem az egyesek, hanem csakis a köz érdekéten dolgozzon a képviselőtestület Hagyjuk klVül e term: n a párikérdést is.« Ha a kölcsönös megbecsülést a jövőben nem tapasztalja, otthagyja a képviselőtestületet.
- Soksror lát az ember közhiva. talnokokat, - mondja Aradi Antal napirend előtti felszólalásának má sodik részében - akik a hivatalos idö után sétálnak hivatalaikba. Egyes urak későn mennek be, az után pedig zavarják őket a felek. Kéri a hivatalos idő pontos betar-
tását és egy alkalmas Idő megjelö. lését, amikor magánfelek rendelkezésére állnak a hivatalvezetők.
Králky polgármester azonnal válaszol : A maga részéről is kéri egy. más megbecsülését, hogy a legnagyobb egyetértésben, a légjobb tu. dással cs lelkiismerettel tudják s:ol gální a város érdekeit. Egységben és szeretetben lehet csak igazán dol gozni.
Ami a hivatalos idő betartására vonatkozik, abban igyekszik jó pél dával elöljárni. A hivalali munka értéke azonbjm nem a hivatalban el töltött időiül függ, - mondja Tud. ja, hogy <?gyes hivatalvezetők, éppen azért, mert délelőtt a fe\'ek ál-Inndóan zavarják, délutánonként és es:e járnak be dolgozni. Maga is szeretné, ha á közönség betartaná a 10-12 óráig tartó \'látogatási időt.
Szabó Oyula ezúttal elmaradt
A képviselőtestület most Szabó Gyulának adja meg a szót, aki Vá. rosrendezcs címén jelentett be napi. rend előtli felszólalást. A nyilas vezér azonban nincs a teremben, később sem érkezett meg, l«y Boda Káioly mondja el a piactéri h isbó dek ügyében tett kérelmét.
Boda Károly a husbódék ögyéről
A terem lecsendesedik, mindenki
figyelemmel kiséri Boda Károly szavait, aki elismeri, hogy a piactéri husbódék esztétikailag rontják az Erzsófce\'-tér egységét és különösen nz uj igazságügyi palota előtti térkiképzésnél zavarólag hat, de egzisztenciális kérdést lát annak le bontásában. A kisiparosok érdeké ben kéri a husbódék fenntartását mindaddig, mlg a vásárcsarnok rne_g nem épül.
Králky polgármester nem késik a válasszal. Mindenekelőtt leszögezi, hogy mindig hangoztatott álláspontja volt, hogy az esztétikai ügyeket az egzisztenciális kérdések alá kell helyezni. Soha nem határozlak anél. kül, hogy az érdeleiteket meg ne hallgatták volna. A bódét 10 évre építették, a szerződések már lejár, lak, a város az ujpbb felmondással Inkább csak elvileg akarja érvénye-sileni jogait. A polgármester kijelenti : Aki eddig a piacon árusított, az a jövőben is ott árusíthat. Még nem tudja, hogy oldják nveg a kér-dvst, esztétikai és egészségügyi sízem" ponlok döntenek, de ez nem mehet a kisegzisztenciák rovására.
Králky István polgármester válaszát nagy megnyugvással és helyes, léssel fogadták.
mertük meg és tudománya komoly kutatójaként tiszteltük, nem értjük, hogy miért ragadtatta magát az Egyenlőségnek adott nyilat kozatában olyan állításokra, ame lyek kétségtelenül nagy íeklám.erőt képviselnek, de az igazsággal erő sen .ellentétben állnak.
Azt mondta Kempelen Béla az Egyenlőség munkatársának :
- Nehogy azt gondolják rólam, hogy antíszemta vagyok. Sőt: a legjobb barátaim zsidók. A nagyka. nizsai újságot szerkesztet\'em évekkel ezelőtt, onnét is azért kellett cl jönnöm, mert r.em voltam hajlandó a zsidóság ellen Írni.
E sorok i ója 1! 23 óta, tizen egye dik esztendeje tartozik a Zalai Közlöny köleiékébe s ez alatt az Idő alatt soha tőle senki nem kívánta, hogy »a zsidók ellen irjon.c Egyebekben pedig Kempelen Bélát 1026 tavaszán e sorok írója váltotta fel a felelős szerkesztői székben. Ha Kempelen Bélának azért kellett vol. na kanizsai működése második évé ben o. helyéről távoznia, mert nem akart »a zsidók ellen irni/ akkor
j nyilvánvaló, hogy az utódnak kel lett volna arra vállalkoznia. Már pedig az utód, e sorok Írója, esetien letüt a zsidók ellen sem akkor, sem azóta nem irt és ilyent tőle sem akkor, sem azóta senki nem Is köve\'elt.
Ha valamire, akkor az újságra valóban el lehet mond mi, hogy nyitóit könyv az élete. Minden betűje a nyilvánosság legteljesebb ellenőr, zése alatt áll. Nem tud ez alól egyet. !en sort sem elvonni. A Zalai Közlöny tehát nem szorul védekezésre Kempelen Béla vádja ellen. A kanizsaiaknak jobban kell tudniuk, hogy 1023 óta szokotté a Zalai Közlöny zsidók ellen irni«
Az elődnek kijáró .minden tisz\'.e. lettel, még.s határozott, n vissza kell utasítanunk a sajtó alá készülő Se. migotha olyan leklámozását, amelylen Kempeln Béla a Zalai Közlöny rovására óhajtja zsidó-barátságát bizonyítani és ezzel vállalkozásához a zsidóságnak bizonyára anyagi s/impátiáját is megszerezni. Kempelen Béla egyénisége és munkája nem szorult ilyen méltatlan eszkö-
zökne és megfonioltságát, Ízlését, egyenes gondolkodását kanizsai idejéből ismerve, csak csodálkozni tu dunk, hogy ma ilyen propagandaeszközt mégis igénybe vett.
Pontosan ismerjük természetesín az okokat, amelyek miatt Kempelen Béla annak Idején megvált állású tói. Ezek az okok azonban távol\'ól sem függlek össze a Zalai \'Közlöny, nek a zsidósággal kapcsolatos állás, pontjával. Nem tárjuk ezeket az okokat a nyilvánosság, elé, mert nem oda valók és nem is érdekesek, egyszerű, egészen egyszerű okok voltak, amelyek minden magántisztviselő és munkaadó vállalata közölt irányítják a szolgálati vi szonyt.
Jgy, ahogyan Kempelen Béla az Egyenlőségben állítja, romanfiku. sabb, a »zsidóharálság« martiromsá. ga azon a helyen tahin célt se téveszt, de célt tévesztett Nagykant. zsáp, ahol nem csak prófétánaki, de vértanúnak is nehéz lenni. Különösen akkor, haazigazság és ön. zellenség ereje hiányzik a szándékok mellől. i
ZALAI KÖZLÖNY.
1936. november lQ.
.Három napig is lehetne beszélni utca-nyitásokról"
A tárgysorozat Ogyéb pontjai kerültek ezután a képviselőtestület elé. Az általános csatornázás során elkészült házicsatornázások költségeinek megtérítését a közgyűlés a pénzügyi bizottság javaslata szerint fogadja cl.
A Király, és Dáthori-n\'^ákat össze-kötő uj utca megnyitása kerül szóba. Aradi Antal csatlakozik az indítványhoz, de Szekeres József utcát kéri rendezni, hogy a kórház mögötti sz*-métlerakódás megszűnjön.
Molnár Ferenc: Az Arany János-utca meghosszabbítását kéri, hogy Kisku-nizsa és a vidék erre járhasson és ne « főútvonalakon.
Weisz Lajos: A Szent Imre herceg-utca meghosszabbítását hangoztatja és javasolja, hogy az utcamegnyitásokra általában teremtsenek alaj>ot.
A polgármester válaszában rámutat arra, hogy itt egyszerű telekvásárlásról van most\' szó, ő tudja, hogy nagyon tok utcát meg lehetne nyitni és erről hkár három napig ülhetne beszélni. Most azonban csupán arra nézve kér javaslatot, hogy a Zwcig-féle telket 15.000 pengőért megvegyék-e .és kimondják-e a kisajátítást a Szegő-féle telekre. A közgyűlés most egyhangúan elfogadja az indítványt.
Elhangzott olyan közbeszólás is, hogy fiz uj utca alacsonyan fekszik és oda nem lehet építeni. Erre vonatkozólag Vécsey Barna ad szakszerű felvilágosítást, hogy igenis lehet.
A zeneiskolai
szabályrendeletet ugy módositja a képviselőtestület, hogy 12 tagu fel-ügycíőbizottságot alakit, ennek kéthar- \\
A Nagykanizsai Torna Egylet segélykérelme kerül szóba. Á polgár, n/ester és a pénzügyi bizottság 600 pengőt javasol. Vitéz Tóth Bela a sport nevelő hasznosságát hangsúlyozza, örömniei szavasa meg az BOO pengőt, de kéri, hogy ugyan-ükkor a .város másik sportegyesülete, ii Zrinyi is kapjon segélyt.
Krátky polgármester kijelenti, hogy u kérdést nem tárgyalhatják, miután a Zrinyi kérése ma ^rkezelt és nincs előkészítve. Különben is egy 70 éves egyesület jubileumi kiadástöbbletén való enyhítésről van szó és ezt nem lehet együtt tár. gyalni.
Hoffmann Henrik .az NTE nagy múltjáról beszél, Boda Károly dig a pályahiányra mutat rá. Krátky polgármester vitéz Tóth Béla kéréséi e kijelenti, hogy a legközelebbi közgyűlésen a Zrinyi segély kérelme is tárgyalás alá kerül.
A képviselőtestületi tagok ekkor mái- kezdenek eiszálingózni 10-12 tag van már csak a lenemben, a kisebb ügyeket minden további nélkül megszavazzák. Nagyobb élénkség csuk a két sportegyesület vizdijai nak elengedese körül támad. Az NTE 170 pengővel, a Zrinyi 87U pengővel tartozik. A polgármester javasolja, hogy felét engedjék el mindkettőnek, a másik feléié pedig részletfizetési kedvezményt adja nak, azzal a kikötéssel, hogy az 50 százaiékos elengedés csak a részié, lek kifizetése után válik esedékessé.
Boda Károly az egyesülelek anyagi helyzetére célozva, kéri a vízdíjak teljes elengedését, \' £ogy
mad része képviselőtestületi tagokból áll, egyharmada pedig a zenekedvelő közönség tagjaiból.
A városi mérnökök
részére n magángyakorlatot elvileg megengedik, de minden egyes esetben engedélyt kell kérni a polgármestertől. Benedek István kéri, hogy utólag ezekéi az engedélyeket jelentsük a Répvi-selőtestületnek. A közgylülés ebben az értelemben határoz.
A kisebb javadalmazási! városi tisztviselők
karácsonyi segélye
tárgyában P. Czirfusz Viktorin javaslatát a pénzügyi bizottság csak a szokásos keretben javasolja, az ajánlott 25 százalékos segély helyetl. P. Czirfusz Viktorin felszólalásában rámulal arra, hogy az iuditotta ennek kérésére, hogy egyesek öt pengőt kaplak, Ila mód van rá, többet kér.
Dr. Balázs Zsigmond ügyvéd 20, Be-ne\'dek István 8 pengőre kéri a minimum emelését.
Dobrovics Milánt Hogyan? Miből? Nincs rá fedezeti
Dr. Hegyi Lajos főjegyző azonnal kiszámítja, mennyi lenne a többlet és miután az csekély, a 8 pengős minimumot megszavazzák.
Több nyugdíj és adásvételi szerző-dés tárgyalása után P. dr. Horváth Alhanáz kérelmét megszavazták és nz
érettségizett ifjak otthonául
átengedi a város az Erzsébet-tér 4. szám alatti kétszobás lakást.
y<ígre ej^yenesbe segilsék ezt a két sportegyesületet.
Krátky polgármester nem tartja ildomosnak, hogy az egyik egyesületnek 800, a másiknak 170 pengőt engedjenek el. Egyenlő elbánást hangoztat és igér.
Vitéz TÖth Béla arra niutut rá, hogy a Zrinyi tartozása már régebbi keletű és a pályát nemfesak a Zrinyi tagjai használják, "hímem a leventék,, lövészek, iskolásán, stb. Csatlakozik Boda javaslatához és kéri az egész vízdíj elengedését.
Dobrovits: Hiába, úgyis megfellebbezik I
Boda Károly, vitéz Tóth Béla is metélten felszólalnak és a tartozás leírását kéri. Krátky István polgár, nies.ei kéri, hogy ne hozzák kinos helyzetbe. Nem hajlandó belemenni, hogy a 70 éves Torna Egylet sokkal kevesebb segélyt kapjon, mint a Zrinyi. Egyenlő elbánást hangoztat.
Dobrovits : Már úgyis azzal vádolják a polgármes:ert, hogy sokat költ « sportegyesülelekre I
Ekkor kerül elő a Zrinyi kérvé. nye, amelyben maga az egyesület is csak felét kéri elengedni a vlzdij-hátraléknak.
Boda Károly rámutat arra ezzel kapcsolatban, hogy nem felkérésre, .hanem csupán közérdekből szólal, tak Jel, a Zrinyi kérését nem is is. merték. A már-már újból szárnyra kapó vitát ezzel lezárják és a ké réshez képest a két egyesület vizdij hátralékának felét elengedik. A jö. vőben minden egyesület 200 köbméter vizet ingyen kíjp, azon felül 20
filléres átalányösszegért Kipnak vizet.
A 41 tárgysorozat! P<>nt további apró ügyei közül mindössze egy ér. demel említést. I
A város örökölt
Néhai Kiss Jánosné városi sze gény temetkezési könyvének hátlnp jára, min:egy végrendeletképpen rá irta, hogy a temetéséből megmaradt
A nagykanizsai törvényszék Ti már Jóisefet, a mozgóposta tiszt viselőjét egy évi börtönre itél\'e, ki. mondván, hogy lopott. V(A vád hivatali sikkusztással vádolta.) Ml után a vádhatóság képviselője a minősítés miatt és sulyosbitáaíérl fellebbezett, az ügy a pécsi tábla
Hit keres iró és művész?
Irta: Gráf Ernft 3
2000 frank egy négyzetcentiméter Lionardo da Vinci
De nézzük egy pillanatra a festők ós szobrászok helyzetét. A rógi klasszikus mesterek muzeumi képeinek árait most hagyjuk ki a félsorolásból, hisz egy Tioián, Michelangelo, MorÚlo, Dürer vagy Munkácsi kép csaknem megfizet-hetetlen. Csak példának emiitjük meg, hogy Leonardo da Vinci egyik kis ceruzarajza nemrég Londonban 310.000 francia frankért került eladásra. A nagy mester balkézzel velclte egy jegyzetfüzetből kiszakított, tépCltszéJ$\\ papirosra a képet, amelynek nagysága mindössze 155 négyzetcentiméter. A kis kép, amelyet egy francia műgyűjtő vett meg, tehát még a nagy képhez viszonyítva is magas árért kelt el, hisz a rajz négyzetcenlimélere 2000 frankba került. Vagy például a newyorki Fick múzeum csak nemrég adott egy sokkal későbbi és nemis Leonardo hires-ségü oltárképért, Pierro dclla Fran-cesca XV. száz&dbtoli olasz mester munkájáért négyszázezer dollárt, ök azonban régi nagynevű, elhalt mesterek. És ha ezt szem előtt tartva; a modern művészek képeinek árait nézzük, akkor meg kell Kilapítanunk\', hogy a beérkezett nevek még most is jól keresnek egy-egy vásznukkal. Pá-risban — a festőművészek Rómájában — a műkereskedők ma is .megadják a modern képekért az 5, 8, 10, sőt 30 ezer frankot-
A legutóbbi párisi tárlaton egy Mo-digliani kép 4250 frankért kelt el. Cour. bet .Genfi tó» című képe 9300 frankért cserélt gazdát. Delaeroix egy tájképéért, valamint Kisling egy csendéletéért 7000—7600 frankot fizettek. A modern festők kózűl azonban a legmagasabb árut Sisley érte el, akinek egyetlen nagyvásznáért 30.500 frankot fizettek. Hogy ebből mennyit kapott a festő és mennyit a műkereskedő, arról nem szól a krónika.
Végeredményben azonban az igazán nagyfizetéseket és nagy honoráriumokat nem az alkotó, hanem az előadóművészek kapják és élvezik\'.
pénzt a városházának utalják át a szegényügy céljait \'a. Ilyen módon 40 pengő 12 fillérhez jut a város. Emberemlékezet óta az első sze. gény, aki gondolt is a városra. Min. dereseire megható és követésre méltó példa. {
A rendkívüli közgyűlés az apró ügyek tárgyalásával 7 órakor ért véget.
elé került, air.ely mpst tárgyal la az ügyet.
A tábla megsemmisitet\'e az elsőfokú bíróság ítéletét és Timár Jő zsefel hivatali sikkasztásban mon. dotta ki bűnösnek és őt ezért két és fél évi fegyházra itélte. Timár és védője semmiségi panaszt jelentettek be az itélet ellen.
Mit keresett Saljapln
Richárd Tauber évekkel ezelőtt Németországban napi átlagos 3000 márka jövedelme volt. Ugyanennyit jövedet-•uajiud s9 bjussuj\\[ pntjj ipzaiu berg művészete is. Ma már a német kormány a sztárfi»cléseket is erős kézzel lctőrle.
Saljapln, a hires orosz énekes csodás hangjávaf annyit keresett, hogy birtokot vásárolhatott Tirolban, bérházakat Párisban, farmokat Kaliforniában és diszpolgárságot — Szovjelorosz-országban. A londoni Albert Hallban egyetlen fellépéséért 35.000 pengőnek megfelelő tiszteletdijat kapott Hogy az ilyen beérkezett nagyságok és jó-nevű sztárok milyen jól keresnek még akkor is, ha nem adnak tökéletes művészit, flnutalja a legutóbbi budapesti eset, amikor Graoe Moore, a newyorki Mclropolitanc liires énekesnője egyetlen és nem is nagy sikernek örvendő fellépéséért 12.000 pengőt kapott. A magyar művészek ilyen összeget csak hosszú fáradságos munkával tudnak megkeresni. Itt természetesen az idehaza fellépő művészeket vesszek számításba, mert hisz külföldet járó nagyjaink — hála Isten szép számmal vannak — szintén meglehetős summás összegeket keresnek egy-egy hangver. senykörutjukkal. Ma Magyarországon n legjobban fizetett művésznők 3—4000 pengő gázsit kapnak. Ennyit azonban megkeresnek a többi, egyszerre több színházban is fellépő és filmen is játszó művészeink.
Az igazán nagyfizetések természetesen a dollár hazájában, Amerikában vannak.
Az „Arany-Lista"
Az Egyesült Államok képviselőházának egyik bizottsága egy listát állított össze, amelyet az amerikai közvélemény — egészen jogosan — «Arany I.istá»-nak nevezett el. Az Arany Listán ugyanis azoknak az amerikaiaknak a neve szerepel, akiknek évi jövedelme meghaladja a 150.000 dollárt. A Lista meglehetős hosszú, ami arra enged következtetni, hogy minden gazdasági válság ellenére is van még pénz Amerikában.
(Vége kóv.)
Télikabátok
Bőrkabátok
fiuk, leányok, urak részére
nagy választékban:
Szoiflolfinyi áruházban
Nagy vita az NTE é> a Zrínyi egyenlő segélyezése körül
A tábla két és fél évi fegyházra emelte fel Timár József postatiszt börtönbüntetését
Lopás helyett hivatali sikkasztásban mondotta kl bűnösnek
1936. november 19
Oyomor. és bélzavaroknál, hasüregben vérpangásnál, < tvágytilin-signál, szorultnál, f Ifuvódáinál, gyomorégésnél, f-IböfOgésnéi, szédülésnél, homlokfájásnál, hányingernél, fg/-két pohár természetes .Ferenc „József" keserűvíz alaposan kitisztítja az emészlöutakat. — Köifrór-há i jelentésekben olvassuk, hogy a Ferenc József vizel móc a hosszú idft óla fekvő büiegek Is nagyon szívesen bszák éi áll&lánosan dicsérik.
Szerda
I.
17 Rácz Aladár cimbalmozik. — 17.30 Dr. Sidó Zoltán előadása. — 18 Cigányzene. — 18.50 Dr. Fodor Ferenc elő-adása. — 19.20 Rigó Magda énekel.
— 10.50 Németh Károly vidám csevegése. >— 20.20 Az operaházi zenekar.
— 21 40 Hirek, időjárásjelentés. - 22 Külügyi negyedóra. — 22.15 Táneleme-zek. — 23.05 A rádió szalonzenekara.
— 0.05 Hirek. nixtapart II.
1820 Olasz nyelvoktatás. — 18.3|") Cigányzene. — 10.20 Papp Károly élbe-szélése. — 19.50 Hanglemezek. — 20.50 Hirek.
17.05 Streichcr: Dalok baritonra és zongorára. — 19.25 Puccini: Bohém-élei, opera. — 21.55 Rádiózeackar. — 23.10 Zenekar. — 23 45 Jazz zongorán.
Csütörtök
KuaapMt L
6.45 Torna. — Ulána hanglemezek
— 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás. — 12.05 Paul Tibor klarinétozik és Ligeti Dezső énekel
— 12.03 Hirek. — 13 20 Időjelzés, időjárásjelentés. — 13.30 Cigányzene. — 14.10 Ilirck, árak. — 16.15 Nádai Pál előadása. — 16.45 Időjelzés, jiirek.
17 Konyhakertészeli rádiólanlolyam.
— 17.30 Hanglemezek. — 18.15\' Dr. Sziklay László előadása. — 18 45 A rádió szalonzenekara. — 19.50 Hangjáték előadás a Stúdióban. «Juhász Péter legendája.. Hangjáték 3 részben.
— 21.30 Hirek, időjárásjelentés. -21.50 Öreg cigányprímások zenekara.
— 22 35 Az operaházi zenekar. — O.pá Hirek.
Burtaperf ||.
17 Re*a Dezső előadása. — 17.30 M. Déchy Liane előadása. — 1815 Wagner-hanglcmezek. — 18.50 Angol nyelvoktatás. — 20.05 Thonián Mária hegedül. — 20.50 Hirek. — 21.10 Setéi György szalonőtősének műsora. HAr*.
10.50 Parasztzene lemezeken. <— 12
ZALAI KÖZLÖNY
Revízió, álmok, kérdések.
Nyugalom és higgadtság, ezt parancsolhatja ma magának az em-Ikt, ha magyar. Nemi jó az a korai lelkesedés, indokolatlan hiszékeny, ség, amely kedvező jelek feliün-lén mindjárt legnagyobb mímeli célunk l>eteljesüUél ünnepli. Most: Mussolini nagy beszéde után, a bécsi tárgyalások atUt s a fnagyar.-\' olasz államfők kölcsönös látogatása előtt alkalomszerű ez a fi. gyelmezletés. Mert már egyszer voltunk ugy, Rotliermére lord akciója idején, hogy sokan vérmesen hittek s hamar csalódtak.
A magyar közvélemény egy része hajlamos arra, hogy a revi?ió megvalósulását az időtől s külföldtől várja. Majd az idő, majd Mussolini megmutatja. Még tán Hitlertől is magyar revíziós kiállást várnak. Egészen bizonyos; majd Musso. Uni, napjaink történelmének legnagyobb férfia megteszi, amit el. határozott s amit józaniu várunk tőle. De minek akkor álmok zava. ros felhőit kergetni?
Az ilyen kiállás, ügyünk világ elé vitele után, mint a milánói beszéd volt, uj gonddal kellene be-
VIGYÁZAT!
felé néznünk. Megteltjük mindent a revízióért ?
Mert tőlünk is visszakérdezi a történelem: Hát mi mikor mutatjuk meg?
Higyjünk, ílc hitünket igazságunk s igazunkat felismerő népek szimpátiája mellett a magunk erejének s feladatunk elvégzésének tudata alapozza és végezzük el azt az országépitést, mely belül alapfeltétele a revíziónak.
Fogalmazzuk meg a világ számára minden kétséget kizáróan, hogy mi vagyunk a Dunavölgy összetartó szelleme, nélkülünk itt nincs béke, kullura, élet Teremtsünk olyan életlehetőségeket itthon, hogy a Kárpát-medence né. I>ei hozzánk tartozni vágyakozza. nak. Szép az irredenta beszéd és az országzászló, de arra féltékenyebben kell vigyáznunk, hogy megóvjuk elszakított véreink éjeiét a szenvedésektől.
Nagyon "nehéz magyarnak lenni, de ma sokszorosan szükség vau arra, hogy a történelmi küldetés tudata itthon éljtín s a világ érdeklődésének homlokterében álljon.
(pr)
Házaló ügynökök hamis képeket árusítanak !
Szórakoztató lemezek. — 13.10 Sziinf. j
lemezek. — 13.45 Völker tenor leme- j zei. — 17 A filmszínész arca.
17.25 Hajós Magda hegedül - 19.25 j
Arleih előadóművész vidám előadása, j
- 21 Egyfelvonásos vígjáték. — 22.20 i
Bécsi szimfonikusok. — 23.30 Jazz. !
A budapesti napilapok mór kö zölték a nagyközönséggel, hogy Budapes\'.en, egy akácfautcai ház kapualjában képhamis tó bandát lep lez\'em le. Sajnos, mire a 2788 sz. őr szemes rendőrie! a helyszii re visz szí!tértem, hogy a bandát lefogás sam, a;ok megreszelve a vcszílyt. mozgó üzletükkel együlft már el tűntek.
így már csak az isme e\' len lettesek ellen .ehettem meg a budapesti főkapitányságon a feljelentést, búr a legújabb értesítés.k s er.ni a banda ártalmatlanná tj\'elére megvár. minden reményünjk. Azonban félő, hogy addig is nagy károkat okozhatnak, sót épp vidékre rándul hatnak le, ahol a jóhiszemű közönség körében terjeszthetik a hamisítványokat, tehát hasznosnak lát szik a vidék közönségét is figyel mehetni a saükséges elővigyázatos ságra, nehogy károkat szenvedjen.
Kérjük léhát a magyar képző művészekkel szorosabb kaprsolalol fenntartó vidéki hpokat, els sorlv\'n j a bennünket cs ügyiünket már hosz ; szabb idő óta szívesen támogató J Zalai Közlönyt, hogy az alábbi nyi ! lotkozainnk helyt adni szivesked ! jék:
Alulírottak felkérik a képvá ;
sárló közönsége!, hogy ha házaló
ügynökök nevükkel clláíott lest-ményeket kínálnak n-.-gvó\'.e\'re, a kép kifizetése előtt lépjenek levélben érintkezésbe a szignált miivésszel, vagy legális jívükorcs. kedőinkkel, akik a kép valódlsá gál készséggel igazolják. Ha eni:ek megtörténtéig az ügynök a képel a helyszínen hagyni nem hajlandó, - minden bizonnyal ha misitványokat árul. tehát rendőr nek adandó át. Alulírott müvés ek különben megtelték u ;endörsé. gen a szükséges feljelentést: Aba. Nóvák Vilmos, I., Zsolt-utca 7- -Qsók István, VI., Bajzautca 23. - Szőnyi István, VIII . Baross utca 21 - Glatz Oszkár, II.. Városmajor utca 32. a. Molnár C.Pál, XI., Nagyboldogassrony-iitca 65. -Tihanyi János Lajos, IX Sorok-sárí-ut 42. - Vaszarl János/ II., Attila-körűt 2.
A magyar képzőművészek még a rendőrség segítségével Is cs-\'k ugy tudják ártalmatlanná tenni az ilyen vakmerő parazitákat, ha a közön-ságtői megkapják a kellő .támogatást. A közönség segítsége nélkül meddő minden küzdelem.
Tihanyi János Lajos festőművész _ )_
Prognózis: Élénk nyugati, délnyugati szél, egyes helyeken köd, főként nyugaton eső, a hegyeken havasesö. A hőmérséklet "era változik lényegesen.
Városi IHozgAa Szerdán és csDtOrtökön I
OUSTAV FRÖHLICH brlllláns játékával
Farsangi lovag
Lebilincselően érdekes lllmtOrténet. Főszerepben Ousztáv Frőhllch, Rose Slradner, Helnrlch George Remek kieérft mQeopI
Előadások kezdete hétköznapokon b, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 kor. — KSznap az ala< elftadia filléres
S
A XX. ..éiad ka... Uk.égt.tl
olkha u I r ú g A p.
Ha írógép, legyen
MERCEDES!!!
mert megbízható, gyorsjáratú, nagyteljesítményű.
Minden erszénynek megfelelő modellek I a Előnyős fizetési feltételek I
Kérien még ma díjtalan Ismertetést 1
Iróqép Behozatali R.T.
Bud.p«,t, V., Nádor ulca 24.
LEGOLCSÓBB A LEGJOBBIII
Díjtalanul bemutatja a körzeti kípvlieló
FISCHEL könyvkereskedés
Nagykanizsa. 34S«
EMLÉKEZTETŐ*)
Novomber 22.
LlcgiWis előadás a városházán \'/i7-kor.
Gazdag Ferenc. Gimnázium Szent József Unnopélye fél 6-kor a tornateremben. November 29.
Liccális előadás a városházán 6-kor Kelemen Ferenc-December 5-6. Keresztónv Jótékony Nőegylot karácsonyi vására a*. Iparos székházban. December 8.
Liceális előadás a városházán 6-kor Berlin Ágoston. December 13.
Liceális előadás a városházán 6-kor lovag Stornád István. Docember 20.
Liceális előadás a városházán 6-kor December 27. Liceális előadás a városházán 6-kor dr. Mező Ferenc. Január 3.
Liceális előadás a városházin 6-kor Január 5
Katolikus Hál az Iparos-székházban. Január 10.
Liceális előadás a városházán 6-kor dr Krátky István Január 13. Az Irodalmi Kör I. vita-délutánja 6 órakor n zeneiskolában. Jaanár 17.
Liceális előadás « városházán 6-kor dr Vértesi Frigyes. Január 24.
Liceális előadás n városházán 6-kor Magas Mihály.
Jana\'ir Sl.
Liceális előadás n városházán 6-kor dr/HoIfmaim János.
Február 6.
Keresztény Jótékony Nőegylet Jolmez-cs\'je. Február 7.
Liccális előadás n városházán 6-kor P Clrfusz Vlktorln.
Február 14.
Liceális előadás a városházán 6-kor Révny József. Február 21.
Liceális előadás a városházán 6 kor dr. Gárdonyi Lajos. Február 28.
Liccális előadás a városházán 6 kor dr. Hegyi Lajos. Márclua 7.
Liceális előadás a városházán 6-kor Szudey Géza. Márclua 14.
Liceális előadás a városházán 6-kor dr. Halász Pál. Márclua 21.
Liceális előadás a városházán 6-kor Flschol Lajos.
*) E rovatban minden rendezés egyszeri közlése (2 sorig) 30 fillér.
bajai közlohv
1936. november 19.
öngyilkos lett a „halálra ítélt" francia belügyminiszter
Pár is, november 18 Snlenco belügyminiszter szerdán délelőtt meghalt A halá\'hirrii) b& vebb értesülések hiányozunk. A lel. ügyminisztert n közelmúltban nagy támadások érték. Azt áldották róla, hogy mjnt katonaszökevényt halálra Ítélték. Blum vette védelmébe és bebizonyította, hogy a minisztert felmentették.
Lille, november 18 Salenco belügyminiszter testvér, öccse kijelentette, hogy bátyja öngyilkos lett. Nagyon lesújtotta több családtagjának, különösen feleségé, nek nemrégi halála és az őt ért rendkívül heves támadások.
Tömeges névmagyarosítás
Prónaifalva, november 18 Prónajfalva közéégben Sánta ML hály jegyyzö kezdeményezésére a falu lakói elhatározták, hogy idc-genhangzásu neveiket megmagya. rositják. Eddig 114 család kapott Pró-n;\'ifalván magyar nevet, a továbbiak ban ujabb több család magyarosit, ugy hogy rövidcsen nem lesz ide. genhangzásu név Prónaifalván.
A lelkes magyar község dicséretes peíüája enili és.e és követési e méltó
Ma adja át az egyetemi
ifjúság memorandumát
Budapest, november 18 Az egyetemi ifjak a Trcfort kertben szerdán nagy gyűlést tartottak. Délután az országház elé vonulnak és át-nyújtják a kormánynak a magyar egyetemi ifjúság követeléseit tartalmazó memorandumot.
Ujabb kommunista sejtet lepleztek le Budapesten
Budapest, november 18 A rend3rség ujabb kommunista összeesküvést leplezett le. Wcinhaus Aladár házában gyűltek össze a kommunisták, itt érte tetten őket a rendőrség. Weinhausot, aki az Általános Mu kis Szövetkezet tagja volt és akit kommunista lényke. désérl már lölib izhen elitéltek, hat társával o yuft letartóztatták.
ÉRTESÍTÉS.
Érlesilem a n. é. közönséget, hogy Magyar-utca 4. szám alatt
ori szabóműhelyt
nyüoltím, ahol a legolcsóbb és legkényesebb igényeknek megfelelő munkákat :készitek. Kérem a n. é. közönség szives pártfogását.
Weiszensterri Jenő
urt linbómcater.
Sztranyavszky Sándor vasárnap Bárczayókhoz érkezik vadászatra?
Nagykanizsa katollkussága is állást foglal a házelnök kijelentéseivel szemben
A Zalamegyei Újság k\'oktatja a Zalai Közlönyt, hogy mii* kötelez a katolikus álláspont és felrója a Zalai Közlönynek, hogy nem foglalt állást a Sztranyavszky ügyien.
A Zalai Közlöny még sohasem fe lejtette el, hogy mivel tar\'oztlk a kat tolikusságnak, amint ho\'-ty minden, kor megadta minden \'felekezetnek azt amit lelkiismerete és Nagyka. ttizsa békéjének parancsa szerint meg kellett adnia, sohasem rejtve azonban véka alá, sőt nagyon beret vaéles helyze\'ekben is megvallva a 27.000 katolikus lakosú városban a katolikus szempontokból megalko lot állásroglalásait. Ezekről az ese lekről ugy látszik elfeledkezett a Zalamegyei Újság. És elfeledkezett arról az Íratlan törvényről is, hotry errylk újság a másiknak nem szokta előírni, hogy valamely üu\'yben mikor, hogyan foglaljon állást és fog laljone állást egyálta{án.
A Zalai Közlönynek igenis megvolt és megvan az állásfoglalása a Sztranyavszky-üggyel őzemben. Nem ugorha\'ott ki azonban az élre a Za lai Közlöny az állásfoglrfásával! <jd dlg, amíg a kanizsai hivatott katoli kus fórumok meg nem mozdultak. Nagykanizsán életerős katolikus front dolgozik, a kezdeményezési kezébe vette, Nagykanizsán tehát nem volt szükség külön propagan dára ahhoz, hogy a katolikus lelkiismeret felébredjen. Tudva pedig azt, hogy az országos katolikus meg mozdulás nem Nagykanizsán és nem Zalaegerszegen intéződik el, tbdva egyben, hogy a kanizsai ka tolikus front munkába lépett, vár. tuk az ügy kanizsai aktualitását, hogy annak kapcsán állítsuk a kér dést a közvé\'emény elé. Ipy szokás ez a vidéki lapok helyi jellegénél fogva is, amikor a kérdés országos viszonylatait az országos sajtó amúgy is bőségesen tárja a közvé lemény elé. Azonkivül:
Nagykanizsán /;z utóbbi időben gyakorta merültek fel hivatalos re hézségek egy egj katolikus de.von slráció megrendezése körül. Arra gondoltunk : ha a Zalai Közlöny a helyi közvéleményt »fellármázza,« megint jönnek a drótkadályok, a melyeket könnyebb legyőzni, ha elő. ze\'esen *kisebb a füstje* a dolgoknak. Ezt az álláspontunkat a helyi katolikus front vezető emberei er& sitelték meg.
A katolikus front helyi intézősé. ge tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a szőnyegen forgó ügyben katolikus értekezletet tart. A fővárosi lapok tudósításai szerint a városok és falvak tömegei démon, stráltak már. E városok és falvak névsorából Nagykanizsa hiányzik Ez azt jelenti, hogy Nagykanizsa katolikus egyházközségének és val lásos egyesüle\'eir.ek nincs állásfog látásuk ? Korántsem ! Azt jelenti csu pán, hotry még csok péntekre hívták össze nz értekezletet.
Miért olyan türelmetlen tehát a Zalamegyei Újság? A Zalai Kö^ löny nem ért volna rá péntekig ?
Most már kimondjuk : - a Zalai Közlöny hely\'ele ni tett és helytelenít mindent, ami megzavarja ebben 02 országban a fe\'ekezeti békét, és mindent, ami méltánytalanságot je lent a katoliki-s töiregokhel szemben.
Ez az álláspontunk a Sztra
nyavszky ügyben Is.
*
Egyebekben a Sztranyavszky-ügy-nck, mint a fővárosi jelentések movídják, közeledik a télies likvidfo lása, a házelnök szóbanforgó le mondásával.

Nagykanizsán - egyelőre r.em ellenőrizhető - hir terjedt el arról, hogy Sztranyavszky Sándor vasárnap Bárczay Ferencék vendége lesz Somogyszentmlklóson, ahol vadái. szaton vesz részt.
Tüsszögésbe fulladt a tegnapi adventista előadás
Az Ifjúság nrm adja fel a néma harcot az adventista tévtanok ellen
A nagykanizsai adventisták soro zatos előadásai a n eghivókon jel/.ett program szerint folynak s azokon minden alkalommal megjelenik a Ciedoifjak egy-egy csoportja P. Andreska Felicián feieic^s lelkvls^ vezetésével. Tegnap mintegy 40 fia talember vett részt az előadáson, akiket már a kapuban kiszórással -fenyegetett meg Gerócs Honvéd ut. etii festő azesetre, ha - mint ö mondta - >megint facérmódra viselkednek.* A fiatalságot nem hagy ta el önuralma a durva kijelentésíik. re, nem hajlandók beugrani semmi féle -provokálásnuk, amelynek ki-számithatatlan fejleményei esetleg éppen a cél elérését veszélyeztet nek. Jpevon\'ultak tehát nyugodtan u terembe, ■ahol ezúttal clvilruhás Kendőr és az adventisták házigazdád /a is ott volt már. Egy pár »brigan-tik, szemtelei-ek. facérok* megjegy z s hangzott cl, amelyekért a kije lentés adventista gazdája a bíróság
előtt fog felelni. A prédikátor, Zárka Dénes, csendre és nyugalom ra intette saját hiveit, kik közül Ge rócsra többször kellett rászólnia az előadás közben js, mert tempera mentuma nem birta magában tar tani a katolkus fiatalságra vonatko zó megjegyzéseit.
Egyebekben n prédiká\'or a világ végét illető magyarázatát fejtegette, azt mondta, hogy a sárga és a fe hér faj összeütközése lesz a világ vége. P. Felicián ezúttal is felszólította a,prédikátort a hirdetett té-telei feletti vitára, de Zárka Dénes kitért a vita elől.
Az előadás alatt egyszer csak tüsz szögni kezdett a hallgatóság és Pammer ad\\en:isía hivő fel is mu látott .bünje\'kcnt* egy tüsszenfrüpo ros skatulyát, amit s.erinte az ifjú ság hozott a terembe. Hogy hogyaxv kerüli a skatulya mégis Paintne\' zseb .\'le, a::ú! nem szól a k\'órlha
— (HObner Tibor Nagykanizsán)
Hűbner Tibor budapesti műépítész, az Igazságügyi palota tervezője, leg. nap Nagykanizsán tartózkodott és V6-csey Barna műszaki tanácsnok kíséretében felülvizsgálta az gpl.tk ztfst, Höbner alapos és beható szemle ulán n legteljesebb mértékben meg volt elé-gedve n munkálatokkal és azok elő-lialadásával. 1 ■
— (Érdekes vendégel)
voltak tegnap Nagykanizsának, Székesfehérvár város vezetőségének tagjai, a főjegyző, az egyik tanácsnok, a városi és a tőrvényhatósági állat-orvos Nagykanizsán tnnu\'mányozták az itteni vályúdat és annak berende-zéseit. UtjuSSan dr. Vaskutl Sándor törvényhatósági állatorvos, volt nagy. kanizsai ni. kir. főállatorvos és Wall-gurszky Béla városi mérnök, n köz-művek igazgatója kísérte a fehérvárlakat.
— (A vasárnapi llceálls)
előadást Gazdag Ferenc püspöki ta. nácsos tartja, a ma legaktuálisabb kér-késéről, n bolsevizmus veszedelmeiről és annak ellenszereiről. Az előadás kivételesen nem 0 órakor, hanem /é/ 7 órakot kezdődik1. A kisérő műsoron Schlcss Gyula szavalata és az Ipartev-tületl Dalárda énekszámai, Ketting Fe-renc karnagy vezetésével. (:) \'
— (Magasabb lakbér-osztály I)
Nagykanizsa város vezetősége többször próbálkozott a nagykanizsai köztisztviselők és háztulajdonosok régi vágyának: a magasabb lakbér osztálynak eléréséért, azonban nem sikerült. Azóla Nagykanizsa inár ott tart, hogy megfelel mindama követelményeknek, amelyek a magasabb lakbérosztályba való sorozás fellételei. Értesülésünk szerint most ujabb, erőteljesebb mozgalom indul meg, a hivatalos város és az összes tényezők együttes erőinek
latba vetésével.
— Már most vésse emlékezetébe, hogy „StOhmer" csokoládéban nágy Mikulási vásár lesz: Sugár-ut 2.
Kanizsa és Zala szállodája Pesten a
99
VII Bákócsl-ot 58. Tel. 1-389-50.
150 kényolmesezoba, folyó lildeg-raolegvlz, telefon, közp. fűtés és csöngőt pótló eloktromos fényjel-zéBokkel. Lemérsékelt szoba- és penzió-árak. — Elegáns kávéház, 0 telefonfülke.
A sörttxöbem
Farkas Béla rádióhires olgányzenekara — valódi erdélyi Flekken különlegességek. A télikertben i
délután ót este táno. V Irány újszerű jazz-zenekara, Nagy Mária énekszámaival. Ha Peatro Jön, adjon találkozót Ismerőseinek a METPOPOLE-ban I
1936. november 19
ÍALftl KÖZLÖNY
S
Tiz napja pusztul Madrid az ostrom alatt
Egy nap alatt 2—3000 halottja van a bombázásnak
— (A Szanatórium Egyesület)
nagykanizsai választmánya november 19-én, csütörtökön délután 5 órakor a városházán ülést tart. Tárgy: tea-estély rendezése, a farsangi program megbeszélése és folyó ügyek. A gjTü-lésre a tagokat ezúton hívja meg: — az elnökség. (:)
«- Felsőkereskedelmi Iskolai torma-ruhákra alkalmas szövetek nagyon olcsón kaphatók SchUtznél.
— (Uj oltár a piarista templomban)
Ma érkezett meg Nagykanizsára az uj Szent Erzsébet oltár a piarista templom részérc. Az oltárt m\'ég a délelőtt folyamán felállították és holnap, Szent Erzsébet ünnepén már uz uj oltárnál miséznek.
Feltaláló m nt zougeramüvésx. (Az
asszony mindent jobban tud.) Három évig dolgozott a feltaláló, mire elké-s/.\'iTt találmányával, melyet olcsó és tápláló reggeli llalnak szánt az emberiség számára. — Először feleségéhez vilto kóstolóm. A* asszony felkacagott: A lalálmányodra pocsékolt Időt zougo-ratanulásra fordíthattad volna, avval most póazt ls kereshotnél. Mi már régóta Finnek kávépótlékknl Ízesített Kneíp nialátakávét reggelizünk, melyből egy jókora csésze cukorral és tejjel együtt 3 fillér."
— (Nőegylet! kiosztás)
A Keresztény Jótékony Nőegylet egész esztendei szorgos vetése piosl érett meg az aratásra. A szegények szentjének, Erzsébelnek névünnepén, november 19-én délelőtt fél 11 órakor a lto/.gonyi-utcai tornacsarnokban 350 szegény/ nagyrészt mezítlábas iskolás gyermek kap cipőt, ruhát a Keresztény Jótékony Nőegylettől. A kiosztás n szokásos ünnepélyes keretben történik.
— Ne felejtM el I Nálunk nemcsak női télikabátot, hanem anyagot Is vásárolhat Schütz.
— (Kereszt a keszthelyi akadémián)
A keresztény ferékezelekkel egyönte-tflieg btoíp befon aftaocmiai igazgató elhatározta és azonnal elrendelte, hogy a gazdasági akadémia összes termeiben helyezzék el a keresztet.
— TeklnUe meg a Kopsteln Bútoráruház állandó butorkl&llltását ízléses és olo ó bútorokat kedvező fizetési tel tételekkel vásárolhat
— (888 uj ház épölt)
15 év ali\\tt Sopronban. Ez azt je. lenti, hogy az utolsó másfél évtized alatt Sopron lakóházainak száina 44 százalékkai gyarapodott. 1933-ban a soproni lakások 3.5 százaléka, ma 1.7 százaléka áll üjresen. Rágondolni is szomorú: — hol áll Nagykanizsa az építkezés soproni tempójától ?l
— (Bélyeggyűjtők találkoxója) Hétfőn délután 6-tól 8-ig a Pannónia háUó kistermében.
— (Megvan a gázoló kerékpáros)
Horváth-Varga Józsefné 60 éves asszonyt — mint megírtuk — egy kerékpáros elütötte az országúton. A zala-szabari asszonyt bevitték a keszthelyi kórházba, majd onnan liaza, ahol rövidesen meghalt. A csendőrség hosz-srabb kutatás után megállapította, hogy il gázoló Deli József dióskáli lakos, "ki be is vallotta az esetet, do azz^l védekezik, hogy az asszony egyenesen 8é|>e elé ugrott, ugy hogy nem tudta « szerencsétlenséget kikerülni. Delit behozták a nagykanizsai fogházba. Dr. Almássy vizsgálóbíró azonban, mivel »«m látott okot fogvatartására, szabad-lábra helyezte.
Madrid, november 18
Madrid városában t,z napja áll a harc, a vérengzések és a kegyetlenkedések minden eddigit felülmúlnak. Még nem volt példa a világtörténelemben, hogy ilyen hosszú időn át ilyen borzalmas és kegyetlen harc dúljon egy milliós főváros szivében.
A nemzeti csapatok tüzérsége a szerdai napon is hevesen bombázta a madridi középületeket, különösen a távbeszélő központ épületét, amely 17 emeletes felhőkarcoló, az egész város legmagasabb épülcto. A bombák közül hat a felhőkarcoló közelében robbant és súlyos károkat okozott az épületben. Gránátszilánk érte az épületnek azt a helységét is, ahol éppen külföldi yjságirók ndták lo tudósításai, kat.
Moszkva, november 18 A német nagykövet Litvinov szavt jet külügyi népbiztos utján távirat, ban magyarázatot kért a Szovjet Oroszországban lelartózUítoít német állampolgárok ügyében. Litvinov felsorolta azokat a bűncselekményeket, amelyekkel a letartóztatotl^kaji vádolják. A letartóztatott németek - mondja a szovjet válasz — az oroszok közölt faseista propagandát terjesztetlek. Több letartóztatott el len kémkedés es terrorista izgatás gyanúja is felmerült. A német le tartóztatottak ügyét szigorúan meg. vizsgálják és ha ártatlanságuk kiderül, azonnal szabadlábra helyezik
Sok épület lángokban áll, a tűzoltóság állandó megfeszített munkája sem ké|>es a tüzet mindenütt eloltani.
Megállapították, hogy a tiz napi madridi harcok során a vörösök közül 9000 katona vesztette életét és sebesült meg. A nemzeti csapatok előrenyomulásának feltartóztatására kivezényelt vörös csapatok nemzetközi katonaságból állanak. Ebben 3000 belga és 4000 szovjet-orosz katona küzd.
Salamanca, november 18 Kedden délután a nemzeti csapatok repülőgépei bombázták és megsemmisítették a vörösök legfontosabb légvédelmi gócpontját. A Monatan laktanya és az úgynevezett minta-börtön laugokban áll. Egyedül a tegnapi napon 2—3000 ember vesztelte életét a bombázások során. \\
őket. Két letartózta toll ellen máris megszüntették az eljárást, szabadon bocsátották és kiutasították őket.
London, november 18 Angol politikai körökben azt hiszik? hogy Németország és Szovjetoroszország között megszakad a diplomáciai érintkezés. A hirek szerint a német állampolgárok letartóztatásával megindult elleufor. radalmi bünper még\' a nem régi Zinovjev-pernél isijytgyobb arányú lesz és ha a németekre rá tudják bizonyítani a faseista magatartást, akkor minden bizonnyal kivégzik őket, miután a szövjettörvények halállal sújtják ezt a bünt.
- (Órát lopott, tartóztatták)
Rabi József lelenyei lakos Horváth Józseftől egy órát ellopott. A csend-örök behozták Nagykanizsára. A vizsgálóbíró letartóztatásba helyezte. J51--került megtalálni az orgazdát is.
— Tánc délutánokra, kotxoracskára elo-gáns színes taffet- és selyemruhák olcsón SchUtznél.
— Kaffka Margit i Színek 6. ívek
Még harminckilenc éves sem volt Kaffka Margit, amikor, 1918-ban, a lui-lál fényes irói pályafutását hirtelen félbeszakította. Kaffka Margit megjelenését az akkori kritika is egyhangú örömmel és elismeréssel fogadta, elsősorban nagy regényét, a Színek és évek-et, uinely nemcsak Kaffka- írói munkásságának, hanem a századeleji magyar irodalomnak is egyik legna-gyobb és legmaradandóbb alkotása. Több ez a könyv egyszerű regénynél; bámulatos élességgel megrajzolt hősnőjének alukján, a kőitől finomsággal részletezett köruyezetrajzon át az a élet elevenedik elénk, amely vidéki urí-asságában, báljaival, szerelmeivel, problémáival ma már történelem. De modern \'és nitgy író cnuek az eímflt kornak a krónikása, olyan iró, Ainek nyelve a magyar írásművészei legszebb beteljesülése, aki mesélő kedvűvel, alakjaival varázslat alatt tartja minden olvasóját. A Színek és évek megjele-nese nagy róllünést keltett a maja íöején, — hosszú 6vek után megjereoG uj\'í!adása azonban már a magyarság egész egyetemét érintő irodalmi esemény. Fruuklin-Társulttt kiadása.
Naptár: November 19.csütörtök. Rom. kat Erzsébet. Protestáns Erzsébet. Izr. Klsl. hó 6.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó végéig az .őrangyal" gyógyszertár és a klskanlzaal gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétlő, Bzerda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
— (Sieata Sanatórlum)
Budapest, I. Ráth -György-utca 5. December feléjén nyílik meg az uj modern urológiai-sebészeti intézet, dr. mindszenti Lichleaberg Sándor, v. berlini egyetemi tanár, a Sankt Hedvig Krankenhaus urológiai osztályának v. igazgató-főorvosa vezetése mellett
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
23.903/1936.
Tárgy: A tűzoltóság részére különféle felszereli tárgyak beszerzése.
Árlejtési hirdetmény.
A városi iktatóhivatalba f. évi november hó 28. napjának déli 12 órájáig beadandó zárt Írásbeli ajánlatok alapján a tűzoltóság részére 20 drb szalmazsákot, 20 fejvánkost, 40 drb lepedőt, 20 drb szekrényt, 5 drb pokrócot szerzek be.
Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1936. nov. 6.
Polgármester,
DOROGI Brikett KISTERENYEI
S7 é M há«ho«
£t E n szállítja
•SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE:
Varsányi Pál
Telefon 226. Zrinyi Miklós-utca 32.
LÓTAKAROK
LEGOLCSÓBBAN
HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél.
Megszakad a diplomáciai érintkezés Berlin és Moszkva között ?
BALA! KOZI.Oirr
1936 novcmver 19
APRÓHIRDETÉSEK
AarAhlrdttéa 4i(a vaa4rnap *» Qnnapaap 10 udlfl ■J nMr, minden további aió S miír. htuninap 10 aa4la SO fii Ul. m Indán tutibbl Ud 4 (Ultr.
Adtélaxlt, bí.autót, rendeljen garaséból, vldékra ét helyben, lefolcaóbban. Telelőn állomás : W. Bojlor Ktstaludy-utca
7. az.____270*
KOIöabetáratu batanaatt aaaba aiadó Szent Imre herceg-utca 7. az. alatt.
BjarasakkarMaaisI (osztrák) per. lekt francia, állást kerea egész- vagy tét-napra Qruber, Zrínyi-utca 33. 4073
\'/a tüzelővel I kályhával 2 szobát ttltenl
„S*etter"
cirkalációs hőszckrénnyel "VI
tehet. 5060 tdzelőmegtakaritáa Óvakod|nn allány utánzatokról. Kizárólag kapható : Mrlal vas- és le.lékkereikedéaében, Svhüls melleit Ara: 6,-. 10.-, 15 - pengi.
Elegáns t»tceozoU koiflafcajépatu
szoba kiadó. Bővebbet Sugár-ut 6. •
Megbtahatő, faszer- ás csemegekereske, délben Jártas sagMal december I te keresek. Ugyanott taiaano felvétetik — Németh Erzsébeth tűszerkereskedéi Horthy Mtklda-at, •
Zománcozott gyermek IHr4Skád, állvánnyal, teljesen uj. eladd. Király u. IS. \'
Rolgonyt-u. 19.
Jó karban levőt, bérelnék.
Utalta, kettes csövekkel, lókaibsn olcsón eladó. Széchenyi-tér 12, lőldazlnt •
OtoaA ta.lf. kaahatá I Matoltca Józset fablzománynsnál, Rozgci,yl-u. 2. ÍNépmozl udvarban; I öl akár dorongta házhoa szállítva P 40, 1 öl gyertyán ha-sábts házhos uátllrva H 56. ICO kgr. ap. rltott la bálhoz száltitva P 2 40 tóT, 100 kgr. tojáaazén házhoz ssállllva P 380. Kérem aalvea pártlogásukat.
Bátorokban a Kopetetn-cőg vezet! Modern mlntatermelbcn a legjobbat a levolcartbbnu mutatja be, kedvező ttze-tM feltétetek mellett
Kiadja a laptalajdonos Közgazdasági Rt. Oateabsrg Nyomda éa Dál.atal Lapkt.dé Vállalata Hegykanlzain. Felelős kiadó i Zalai Károly Interurbán telelőm Nagykanizsa 78. t.ln
NGYFN
kapja a
Zalai Közlönyt
jövő bő elsejéig, ha (HŐSI előfizet.
M. KIR. ÁLLAMVASUTAK MENETRENDJE
Érvényest 1936. évi oktéber hó 4-től kezdve. Nagykanizsa óllomasra érkozö ós az onnan lóduló vonatokról.
voaai; A vonat IKaakaá- KaulbaTy S.,llr Spaalra ,\'oa.i A vonat Spaairál B^llr KaailMy KaalrU-
aas*al neme | ril ÍM. ,. M. M. Idrazik ••\'"a f1 neme Ind.l lad. .11 lada ra Irt.
1219,\'Szem. . 006 1 30 1-52 6-18 1720[Szem. v 22-50 3-06 3-30 4 49
12071 Oyv. 5-50 650 700 945 1232 j Motor — — 5-55 7-31
1213ri Szem v 9-45 11-05 11-28 15-45 12021 Oyv. 7-30 10 10 10 10 11-23
121 lf Szem. v 1 H 15 15-45 ; 1607 20-3) 1212 Szem. v 630 1109 11-14 1300
1231 Motor 17-57 19 35 | - - 1211 Szem. v. 1415 18-19 18 40 20-00
1201 : Ojt. 18-25 19-35 19-35 22-20 !20Si0yv. 20-00 22-38 22 47 23 45
Közvetlen kocsik forgalmai
Az 1201/1202. sz. gyorsvonatokkal:
egy I., 2., 3. o. kocsi Trieste, Venezia-Mestre, Bologna,
Firenze, Róma. egy I, 2., 3, o. kocsi Trieste, Venezia, Milano, Oenova, Ventlmiglia, — egy étkezd kocsi Pragerskoig. Az 1201/1202. sz. vonalokkal 1936. évi december hó lö-tól 1937. május 7-ig Budapest déli pu—Cannes között hálókocsi fut sz 1202-essrl hétfőn, szerdán, pénteken, ellenirányban az 1201-esse! december 19-től május 1 l-ig kedden, csütörtökön, szombaton. Az 1207/1208. sz. gyorsvonatokkal:
egy 1,2. o. kocsi Trieste, Venezia, Bologna, Róma. egy hálókocsi Venezia, egy 3. o. kocsi Venezia, Az 1203. sz. gyorsvonattal Budapest déliről Abbáziába hálókocsi 1937. március 19 tői április 9 ig hétfő, szerda, péntek, ellenirányban az 1207. sz. gyorssal 1937. március 21 tói április H-ig szerda, péntek és vasárnap étkezik vissza.
Nagykanizsa—-Szombathely—Ágfalva
jj Ktnlltá Eg*rt>. ;j 8l0»b«t-.\\ S*pronb»
íj fái Ind. ||
MII Sx v. ;, 5-15 if 657 1443 Motor |l 8 14 | 9 43
I4J4 Sz. v.jl 13 23 | 14-56 I4U Sz v.ll 15-46 fi 1716 I42S Motor I 20 12 : 22-25

írk.
STST
2414
2418
727 :i 9-10 "<" Motor
1035 i! — M Motor
1540 - "is j Sr. 1003
18 03 U 20-02 \'413 S«. v. 13 45
22 31 jj -
Nagykanizsa—Barcs—Pécs
Soprw StM.b.1- . C(.r„. bál iad.|, halj,*!^. - l*al
— 5-55
7-28 1 812
II 23 I 12-Oi
15 41 ) 1635 2100
Kantjai-ra Srk.
7\'36 9 4-0 13 22 17 54 21 00 » 73-16
STT
Sz. v. Sz. v.
kajykaal. I1 Sarcra \'l Pfc.rTI j alrét Mai f Irt. :> I
Tói Üti | ttöi f—H
15 40 i 15 58 17-431 I 2< 20 09 ; 21-55 | 23 3l| | 2<
l
tflT iiKT!
2413 I Sz. v. 2451 Vegy.
I Plttríl |j B arca,dl | SaKJVaal-ü lad. || lad. II raára Irk.
4 4*1 6 Sít 1335 1536
II 50 1650
1919 ! 2145
r Kanizsáról1 Indul ,i n. Bpest I kp. érk. 1 I i Bpest ^ (a Kanizsára kJ). Ind t lat II érk
T(H|SZ.V. :, "11-47 ,12 40 23t» p-2?[\'8Í3""
1292 Vegyes 1208 Uyora 12021 Gyora
Nsgyhani M.-KetrRzlur z^árót hajul érk._
7-42
0-18 11-53
7-15r^ 7 005 11-40
M Keresztár1 Nairvkanl [I indul |i zsár» érk.
1297 Vegyes 1701 Gyors 1201\' Oynrs
11-26 512 17-52
II 58 \' 25 18 05
Az 121\'8 és 1207. sz. gyorsvonatoknál a közvetlen kocsik ugyanazok, mint Budapest—Nagykanizsa vonal alattiak.
1292/129\'. az. vonatokkal csak 3. osztályú kocsi közlekedik.
Azoknak az ulasoknak, akik Jugoszláviába Murakereszluron át személyvonatul óhajtanak utazni, Murakereszturon át kell szállni a magyar vonalokról.
A magyar személyvonatok közül Murakereszturon csak a 2414. és 2420. sz. vonatuknak van azonnal csallakozísa Murakerejzturról Jugoszláviába, viszont Jugoszláviából vissracsak az 1297. és 2451. sz. vonatoknak van kőzv4tlen csatlakozásuk
Rádió vétel bizalom dolga!
Megbízható
idíiMj iáik
legmesszebb menő
garanciával!
IKedvezű részletre
rádió és cslllér-
Ozleléberi Fő-utö
Hirdessen a Zalai Közlönyben
I Nyozn. a laRtatajdonos Kőz,«dai*|t Rt. Gutónberg Nyoarfa éa Bélaláki La^dő Vállal* kóoyv»y.o««)4kaji Najylauria^ (Felelés Dzlatv, Z*W I á^iyö
imlnliiiilMI litikui Vállalat MENETRENDJE
érvényes 1930. október t-töl.
Lra.<b.l.tái. Vaautállomá.
Vazulállomásra
440
630
9 26
||-IS 13-08
13 20
13 55
16 25
17 40 1 8 08 19 Sü 21 35 23 05 2335
-2 a c
o E
» 2
a 3
j s
■5 15
C M
L etenyei menetrend
Lalaajlrll Ind. 6 46 ka,ykanll,á,a *rb. B 05 tta,ylaalr,árál kat. 14 00 Lalanjlta Zrk. 1610
Nagyon tartó* mlnőaégü liarlanyát ^ 2.— P-ért
Svelcl Ingnadrágot
2.20 éa 2.70 P-ért

Bélelt meleg selyemnadrágot
^ 2.80 P-ért
Príma bélelt b£r-keaztyút
6.— ém 5.80 P-ért

BRÓNYAI DIVATHÁZ
Horthy Siklói-ul I. sz.
mert
az anyagcserét szabályozza, a fejlfldést elősegíti, csontfejlesztS, étvágy-gerJesztA, a hizlalást megkönnyíti, a lesintu ást meggátolja
2 kn, 5 kg. és 50 kg-oa gvárllag 1.61 mozott cdomagolÁsbttn kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag műtrágya, növényvédelmi szerek, gép,zsák, stb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
Csak gyárilag leólmozott csomagolásban vásároljon Fatoi-t!
A valódi Futor kimérve nem kapható I
76* Évfolyam 266 szám
Nagykanlisa, 1930. november 20 péntek
Ara 12 mi.
ZALAI KÖZLÖNY

ta IteUkinbÉi HM V ■
\' O L I T I K « I NAPILAP
Feleld szerkesztő; Barbarlts Lajos
ülóllictfel ára: m kin t pcoift M HU SrerkositAséfi M klidóti i.«t«ll UUoai 71 I
Helyei az ifjnságnak!
Másfél évtizede kormányaink egyik legégetőbb, egyl>en legnehe. zebb feladata a szociális feszültség levezetése. Trianon ésavilággazda. sági válság megduzzaszlolta a mun. kanclküliek s?ámát, megtizedelte a kereseti és munkalehetőségeket s a viszonyok különösen az uj nemzedéket állították majdnem leküzdhetet len feladat elé, amikor egzisztenciát akarlak alapítani. A dolpozó társadalom fenyegetően súlyos pioblé májává lelt az a kérdés, hogy ml lesz- az ifjúsággal, ha idejében nem sikerül róluk gondos\'odni. Trianoni kormányaink már évek óta igyekez. nek ezen a nehéz helyzeten segiierji, az eddigi intézkedések azonban, amint legutóbb azt a kultuszminisz. ter is hangsúlyozta, pusztán a tüneti kezelés értékével bírnak.
Darányi Kálmán és kormánya e téren folytatja a Gömbös Gyula ál. tal megkezdeti munkát, továbbhalad a kijelölt irányban s legutóbb jelentette ki a miniszterelnök, hogy a magyar állam és a magyar társadalom egyik legsúlyosabb gondjának tekinti az ifjúság kérdését s ő o maga személyében a legnagyobb szeretettel és megértéssel foglalko zik az ifjúság helyzetével. Hangsúlyozta egyben, hogy ezt a kérdést csak organikus módon lehet helye sen megoldani s ebbetn a megoldás ban egyaránt keli, hogy részt vegyen állam és társadalom. Utalt ar i-a a kormányintézkedésre, amely kimutatást készit azokról, akik a minisztériumokban és a miniszte riumok alá tartozó hivatalokban ál lami nyugdíjas létükre külön hono rált szolgálatot teljesítelek cs okik nek feleségei e kettős állami java dalmazáson tul szintén közhivatali állást töltenek be. Egészen komoly és nagyjelentőségű a miniszterelnök nek az a bejelentése, amely szerint ezeknek az álláshalmozóknak a há »omnegyed részét egy éven belül felmenti a szolgálat alól, hogy mun. kahelyeiket a diplomás Jíjuság számára biz\'ositsa. De ennél a cseleke, det értékével felérő tervnél is fon tosabb az a miniszterelnöki l>ejelen tés, amely az úgynevezett nemzeti °lap megteremtéséről szólott.
A miniszterelnök nagyjelentőségű térre egy önállósitási alap létesítésére vonatkozik, amelynek célja és rendeltetése, hogy az életbe kilépő fiatalembereket egz;sztenc Iához jut. tassa. a régi világban a diploma, vagy a mesteri vizsga biztos fedezet volt ahhoz, hogy a fiatalember meg fe\'elö kölcsönhöz jusson, amiből iro. dáját, rendelőjét, vagy műhelyét fel állítsa, felszerelje, ma azonban, ami-kor a "hiteleket még a kész egzisztenciák számára is felette megszori \'ották, erről szó sem lehet. Ezt a hiányt, az induló tőke, illetve költőn hiányát van hivatva pótolni a nemzeti önállósitási alap, amelynek Vámáru Fabinyi Tihamér pénzügy miniszternek a jelenlegi nehéz gaz-di sági és államháztartási viszonyok mellett is sikerült évi kétmillió pen
Hajnali négy óráig tartott a fasdsta nagytanács ülése
Gyorsított légi és tengeri fegyverkezésre és teljes gazdasági önállóságra van szüksége Olaszországnak
Róma, november 10 A fasclsla nagytanács szerdán este ülésre jött össze. A nagyfontosságú ülés reggel 4 óráig tartott. Az ülésb Mussolini* több,"mint kétórás beszéde nyitotta meg, amelyben a Duce a bel és külpolitikai helyzetet ismertette.- Az abesszíniai alkirály, Grntiani a ke\'etaírlkai gazdasági és poliMV vbelyzetVöl adott bő tájé-kozu. "i~«. A nagytanács elismerését
fejezte ki munkásságáért.
Nagy figyelemmel hallgatták a Ducc nagy beszédét a nemzeti és katonai felkészültségéről. Musso lini hangoztatta, hogy főleg a lég ügyek és a tengerészet terén kell meggyorsítani a felfegyverkezést.
A nagytanács újból megismételte közleményében a Dúcénak tavaly ;ett nyilatkozatát, amely szerint Olaszországnak a legnagyobb gaz
dí.sági önállóságra kell törekednie Ezután Ciano gróf berlini és bécsi tanácskozásairól, valamint buda. pesti útjáról tett jelentését! hallgaifja meg a fascista nagytanács. A külügy miniszter tanácskozásul, állapította meg a nagytanács, nagyban hozzá, járultak a négy ország zavartalan és baráti együttműködéséhez ts ezért dicséretet szavaztak meg Ciano grófnak.

Küszöbön a szovjet és a spanyol nemzetiek összeütközése
A vörösök el vannak szánva, hogy Madrldot ls a földdel teszik egyenlővé Szovjet katonák őrzik a lefegyverzett polgári gárda tagjait
Madridt november 19 A Manzanares folyó .fölött vert hi. don a nemzeti gylogság és a gyar. mati katonaság is átkelt.
Salamanca, november 19 Este futótűzként terjedt el a hír, hogy
Németország és Olaszország elismerte a nemzeti kormányt.
A lakosság lelkes tömegekben a fő. hadiszállás elé vonult, útközben lel kesen éltette Olaszországot és Nó, metországot, majd pedig a főhadi. szálláson Franoo tábornokot.
Madridban a nemzeti csapatok folytatják az előrenyomulásokat. A vörös védelmen az utolsó napokban ütött rést kiszélesítettek. A vörösek a szerdai napon ujabb 3000 ha\'ottat veszítettek, közülük 700 a nemz:t közi csapatból való.
Madrid, november 19 Csütörtökön hajnalban 2 órakor 30 nemzeti repülőgép légtámadási intézett Madrid ellen. A bombák is mét nagy károkat okoztak és előse. gitették a nemzetiek elörenyonu* lását. A
főváros minden fontosabb pontja már a nemzetiek kezén van, már csak a távbeszélő központ hatalmas
épülete a vörösöké. A lakosság, látva a nemzeti.>k fel tartóztathatatlan előrenyomulását, az! követeli a vörösöktől, hogy ad jak át a fővárost. Mt\\g a szocialista szakszervezet is a város feladása mellett szavazott. A kommunis\'a kormány és a vörös vezetők azonban erről hajlani sem akarnak és most már nyiltan hirdetik, ho^y Irun példájára Madrido. ls a föld de\' teszik egyenlővé és kivonulásuk előtt mindent elpusztítanak.
A helyzet annyira aggasztóvá vált a vörösök részén, hogy már a pol gári gárdában sem bíznak. Attól félnek, hogy fegyverestől átpártol nak a nemzetiekhez és ezért kaszái-nyákba terelték a polgári gárdát cs ott lefegyverezték őket. Szovjet, orosz katonák őrzik a polgári gá\' da tagjait is. i
Páris, november 19 A bu^gosi kormány - mint n hir. adások közlik rövidesen fconbáz. tatni fogja Barce\'onát ls. A {randa lapok szerint ekkor elkerülhetetlen, hogy a nemzetiek hadihajói és a szovjethajók között összeütW&zésrs ne kerüljön a sor.
Tokio, november 19 (Lapzártakor érkezett) A japán kormány kijelentette, hogy akkor ismeri el Franco nemzeti kormányát, amikor Spanyolországban is. mét helyreállott "a^ rend és teljes nyugalom.
Izgalom, véres tüntetések Parisban a belügyminiszter öngyilkossága miatt
Paris, november lí» A francia belügyminiszter váwt Lali Öngyilkossága nagjon felizgatia a kedélyekel Frcncieországban Szerda éjjel fél 11 órakor nagyobb tüntetöcsoport a Figaró szerkesztő sége elé vonult és közáport zudiloli
a szerkesztőség ablakaira és a kö zeli kirakatokra. A rendőrség na;jy neliezen szétoszlatta őket, de éjfél felé újból összeverődtek az egyik utcasarkon és a nagykörút felé vo nultflk Kezdetben mintegy 600 an lehettek, de állandóan csatlakoztak
hozzájuk, ugy. hogy mire, a kőrútra érlek már 5000 ember vett rés^t a menetben. A tílnttések Salengro bel ügyminisz\'er öngyilkosságával kap csolatosak.
A Népfornt ugyanezen okból nagy (Folytatás a o-lk oldalon)
göt beállítani a költségvetésbe.
A nemzeti önállósitási a]ap a jövő költségvetési évben kezdi meg mü ködését és már az első évben né hány ezer fiatal diplomásnak, vagy ipaiosnak ad lehetőséget önálló egziszlencia teremtésére. Ezer, ezer. ötszáz pengős kölcsönöket folyósjta.
nak ebből az alapl.ól, igen mérsékelt kamattal, hosszú lejáratra, esetleg különös, méltánylást ér. de/nlc ese\'ekben kamat nélkül.
A magyar neinzell társadalom oszlatlan örömmel, helyesléssel és megértéssel fogadja Darányi KáU már miniszterelnöknek ezt a nagy
szociális jelentfaégíi kezdeményezé sét s bár kétségtelen, hO\'^y a financiális kei elek nem elégilik ki a fel merülő szükségletet, bizonyos, hogy a nemzeti önállósitási alap életi e hivása nagy lépésekkel viszi előre az igazi népies, nemzeti szociális politikát. , . _ |
ZALAI KÖZLÖNY
1936. november 20
A has gyakori teltsége, a re
kesz erösebb {eltolódása, máj\'ájéhi fájdalmak, emísztési nehézségek, gyomorbélhurul és sárgaság a ter mészelea .Ferenc József" kcserO-viz használata állal megszünlelhetök és az agy, a szem, tfldö vagy sziv felé irányuló vértóduláaok ellen sulyozhalók. Az orvosok ajánlják.
Csütörtök
X.iltapMt L
17 Konyhakertészeti rádiótanfolyam.
— 17.30 Hanglemezek. — 18.15 Dr. Sziklay László előadása. — 18.45 A rádió szalonzenekara. — 1Q.50 Hangjáték előadás a Stúdióban. .Juhász Péter legendája.* Hangjáték 3 részben.
— 21.30 Hirek, időjárásjekntés. — 21.50 öreg cigányprímások zenekara.
— 22 35 Az operaházi zenekar. — Ojtó Hirek.
Uudaperf U.
17 Rcxa Dezső előadása. — 17.30 M. Déchy Liane előadása. — 18.15 Wagner-hanglemezek. 1 18.50 Augol nyelvoktatás. — 20.05 Thomán Mária hegedül. - 20.50 Hirek. — 21.10 Setét György szalon ötösének műsora.
17.25 Hajós Magda hegedül. — 19.25 Arlelh előadóművész vidám előadás*. — 21 Egyfelvonásos vígjáték. — 22.20 Bécsi szimfonikusok. — 23.30 Jazz.
Péntek
0.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hirek. — 10 20 Időszerű szemle,
— 10.45 Ifjúsági kózleuiéuyek. — 12.05 Szmirnov Szergej orosz balulajka zenekara. - 12.30 Hírek. - 13.20 Időjelzés, időjárásjelentés. — 13 30 Verdi-hanglemezek. - 14.40 Hirek, árak. — 10.15 Diákfélóra. — 10.45 Időjelzés, hirek.
17 Cigányzene. — 18 Sportközlemé-nyek. — 18.10 Farkas ZoUán előadása.
— 18.40 Zenés részletek a «Magnoüa» cimü filmből. — 1920 Keblovszky Lajos dr. előadása. — 19.50 Az 1. honvédgyalogezred zenekura. — 20 30 Hirek.
— 20.50 Gitár-est. - 22 ldőjárásjeleutés. — 22.05 A rádió szalonzenekara.
— 23.05 Cigányzeue. — 005 lürek. buüapwt U.
18.45 Gy orsiró tan folyam. — 19.20 Az 1. Iionvédgyulogczred zenekara. — 19.50 Kemény István előadása. — 20.20 Hang lemezek. — 21.30 Hirek.
12 Rádiózenekar. - 14 Lato: Spa-nyol-szimfonia. — 1520 Mozart: Zongora, klarinét és mélyhegedű-hármas.
17.30 Temnitschka zeneszerző müvei. — 18.35 Csak Linz és Grác. — <9.15 I. Ferenc József mint ember és uralkodó. — 2045 Szimfonikusok. — 22.20 Rádiózcnekar. — 23.45 SUving.négycs, bécsi zene.
Molnár Gyula cipészmester válasza Köő János adóhivatali főnök nyilatkozatára
Naptár: November 20. péntek. Rom. kat. Léllx. Protestáns Jolán. Izraelita Klsl. hó 6. /
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó végéig az .őrangyal" gyógyszortár ós a klnkanlzsal gyógyszertár.
GAafürdfi nyitva reggol 6 órától este 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
A gelsel incidens, amely szembe állította a nagykanizsai" iparosságot Köő Jánossal, a nagykanizsai í m. klr. adóhivatal vezetőjével, eg>W szélesebb hullámokat ver. Az Ipar. testület előljárósági ülésén elhang. zottakkal kapcsolatban a Zalai Köz. löny közölte Köő János nyilatkoza tát. Most a nyilatkozatban szereplő Molnár Gyula cipészmes er, az in cidens egyik főszereplője kéri a kö. vetkezők közlését Köö János nyilat kozaiára válaszul :
A sajtótörvény vonatkozó szaka sz.i alapján mély tisztelettel kérem a tekintetes Szerkesztőséget, hogy a Zalai Közlöny f. évi november hó 15-én megjelenő számában : »A nagykanizsai ipartestület a minisz. leméi feljelentést tesz a m. klr. adó hivatal vezetője epén* cimü közle ményben személyemet érintő és a valósággal ellenkező adatok miatl az alábbiakat n)>. lapjukban közzé tenni méltóztassék.
1. Valótlan azon állítás, hogy a gelsei ájlomáson történt incidens ulkalmával én és feleségem voltunk
a leghangosabbak ; l (
2. Yalóilan továbbá az az állitás iS, hogy én »mi tartjuk el a tisztvi selóket* kijelentést tettem volna ;
3. Miután magam is vásározó iparos vagyok és jelen voliam az ismert esetnél, valótlannak tartom a cikknek azt a részét is, amely sze. rint »a vásározók szidalmazták a kormányt,* ami annál is inkább le heietlen, mert a NEP kormánylá. mogutó pártjának kezdettől fogva vezetőségi tagja vagyok.
Ellenben a valóság az, hogy az állomáson jelen volt, áüitótyg ma. lomellenőr kihivó magatartása és »addig nem megyek be, amig ezek benn lesznek* kijelentése okozia a jogos felháborodást és £zzel kap. csolaiban az egész incidenst, umi azért is jogos és érthető volt, mert tudomásom szerint ha a III. osztá lyu váróterem megWflt, ugy az uta. soknak joguk van a II. osztályt igenybe venniök, ahogy ez a gelsei esetnél is történt.
A tekintetes Szerkesztőség iránt nagyrabecsülésem kifejezésével
Nagykanizsa tisztifőorvosa nyilatkozik a fajszereteten alapuló egészségvédelemről
Megindul a kormány nagy egészségvédelmi munkája az egész országban
Jelentettük annak idején, hogy a belügyminiszter Nagykanizsa város és a járás területére dr. Desseö no. vai orvosi m. kir. tisztiorvossá ki ne\\ezte, aki hatáskörében végre, hajtója azoknak a nagy egészség-ügyi relormoknak is, amelyeket a belügyi kormány, élén dr. Johann Béla államtitkár, egészségügyi fő\' nőkkel, az ország egész területén fokozaiosun végrehajtani kiván, fő. leg az eddig elhanyagolt magyar falu nc-pegészségének fejleszltsflre és megszilárdítására. Dr- Desseö munkájában lelkes munkaiársai dr. Szabó István és dr. Bittera Zoltán.
Most, hogy az uj m. kir. tiszlifő-orvos már megismerte a várost ca akanl.sal jáiás községeit, egészség, ügyi és közigazgatási viszonyait, mindazt, amire szükség van és amit az egyés falvakban fogantosi-tani kell, kérdést intéztünk hozzá munkapiogramját illetőleg.
Dr. Desseö hosszú idö óta foglal kőzik a népegészség kérdéseivel, sz;ik cs egészségügyi folyóiraiokban olvashatjuk orvosi megfigyeléseit, impressziói, alapján kidolgozott ter. veit cs tanácsait, amik illetékes he lyen is komoly Ügyeimet keltenek. Kérdésünkre adott válasza a követ keze :
A magyar népegészségügy kér. désénél szükségesnek tarlom a magyar fajszenelet hangsúlyozását, mert csak ezen a szemüvegen ál tudjuk uzt és ugy elérni, amit a ma gyar falu közegészsége megkíván, A magyar fajszeretetnek domináns szerepel kell betöltenie a falu nép egcszségügyi terveiben, azok klépl tésében és végrehajtásában. Ez o súlypontja különben is a felelős kö rök intézkedéseinek. Csak ebből a hori2ontbói nézve tudjuk a magyar falvak és a magyar nép egészségügyi követeiméinek kérdéskom.
Városi Mozgó.
Szerdán és csütörtökön 1
OUSTAV FRÖHLICH brlllláns játékával
Lebilincselően érdekes filmtörténet. Főszerepben Gusztáv Fröhllch, Rose Stradner, Heinrlch Qeorge Remek kieórö műsor 1
Előadások kezdete hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9-kor. — Köznap az elaö elöadáe filléres
plexumát sikeresen megoldani.
Nem vajjyok hive a kórházakkal való túltengessek, mert azt tartom : megelőzni a be\'egságeket, foglulkoz. ni a néppel, viszonyaival, körűimé, nyeivel a helyszínen és enne k alap" ján megienni a kellő pieventiv in. tézkedéseket. Ez a mi feladatunk. És azért végigjártam a várost, mü. hely és egészségügyi razziákat tar toltam és mindezekből U/szürleni a tennivalókat. Bejártam a járás egyes községeit és megszórni éltem mindazt, amire munkám kapcsán szükségem volt, leszögeztem mind. azt, amire szüksége van a járás fal-vajnak közegészségügyi tekintetben.
— Nagy és sok itt a tennivaló. A trachoma terén ls. Az én nézetem szerint öl év alatt a trachoma-kér-desél nyugvópontra lehetne jut. tatnl.
— Az uj esztendőben teljes erővel indul meg a váapsban, mjjnt a járás falvaiban a munka. A jelige : a magyar nép megmentése. Hiven a fe lelős tényezők programjához. És mindenütt nem közigazgatás és hatóság hatalmával (hiszen némely esetben, mint a trachoma kezelés megtagadásánál, hatósági eszközök állanak rendelkezésre), hanem a nép, a magyar faj szeretetével. Fel kell világosítani a magyar népet, szerelettel kell feléje közeledni.
— Ez a programom munkatársaim-ma1 együtt, akikkel baráti és kollé giális viszonyban kívánok élni és ebben a szellemben intézkedéseimé; végrehaj tani. 5
Dr. Desseőben nemcsak a mély-fudásu orvost, ítanem a faj táját sze iX5tő, melegszívű mugyart ismertük meg, akinek kanizsai városi és ka-nUsa; járási müködésétöl nagyon sokat várunk.
(B. II.)
Farsangi lovag
Kgymásulán két kitűnő Gusztáv Fröhüch filmet láttunk e 1 létfen a Városi Moziban, a hölgyközönség n«m kis örömére. Meg kell állapítani, hogy Gusztáv FröhÜchnek nagy sikere van Nagykanizsán. Legújabb filmjében egy világhírű repülőt játszik, aki megdönU a magassági világrekordot, de a győzelem után nem kívánja uz embereket, az ünneplést. Orvosa egyéni gyógy-módszert használ: elviszi a nizzai karneválba. Fbben a forró farsangi hangulatban találkozik azzal, aki tartól, inat tud adni további életének. A mese kétségtelenül lebilincselő és érdekes, ékszerrablással, rendőrséggel, család botránnyal tarkított, bár az erkölcsi alap nincs összhangbun az egyébként pompás film minden izében kidolgozott részletével. Guszláv Frölüich most is hódit, fess, elegáns farsangi lovag. Partnere Rosa Stradnef érdekes szépség, néhol azonbun nincs jól fologru-fálva. Heinrich George méltóan illeszkedik az együttesbe. A rendezés elsőrendű, talán a nagy farsadgi kavargás túlzott. KcvesQíib több lett volna. Külön említésre méltó a film pompás zenéje, amely mindenképpen előseglü a film sikerét. A klsérőmüsor érdekes és szórakoztató. — f«—
I Télikabátok nagy választékban: Sj!
II „-,.■ Szomolónyi áruházban |
1936. november 20
ZALAI KÖZLÖNY
8
Bitteres iró és művész ?
Irta: Gráf Eriifi 4
A lista első helyén Ilcnrst Rudolf
aki, mint Amerika legnagyobb lap. konccrnjőnck elnöke, vállalatai révén óránként milliószámra láljn el az nmerí-kni közönséget a legfrissebb hir kot kózlö lcpedőnyi újságokkal. Az Arány Lista következő busz helyét Hollywood csillagai foglalják cl. Érdekes megemlíteni, hogy Amerika jelenlegi elnöke, Roscwelt az 57. helyen szerepel a lislán.
Film-fizetések
Az amerikai filmcsillagok rekordfi-zelései nemcsak a művészeket és a kó-zönségel érdeklik. Melegen érdeklődnek ezekután a sokjegyű számok ulán azok a rideg hivatalok is, amelyek sok embernek okoznak gondol számításaikkal és amelyet ugy hívnak: — adóhivatal. Ezek a hivatalok a film művészeit és művésznőit mcglehelősen snlyos adókkal sújtják. Adatainkat ml is az amerikai kincstár állal khdolt hivatalos adójegyzékből vesszük, mert hogy egy filmsztárnak mennyi jövedelme van, azt még évszámainál is nehezebben lehel megtudni, pedig a filmszlnésznők kora is mcglchclősep diszkrét dolog. Fogadjuk el tehát azl az összeget, amelyikei ők az adóiveken bevallottak. Iloay valójában mennyivel van több nékik, azt csak ők maguk tudnák megmondani. Dchát nézzük a hivatalos adóívet, amelynek kimutatása szerint, az első helyen Gaynor Jancl szerepel, aki kerek negyedmillió dollárt keresett nz elmúlt évben — saját bevallása, szerint. Mellette Mauricc Che-vaiier «csak» 150.000 dollárral, Fre-derleh Mflrsch 140.000, Wallacc Becry pedig 100.000 dollárral szerepel. A íeányálmok mcglcslcsllője, Clark Gublo 90.000 dollárt, a karcsú Claudctte Col-berl 00.000, a szép I.orettn Young pe. dig 50.000 dollárt vallott be. A nyáron nálunk járt Gmce Moore 10.000 dollárral szerepel a listán, inig a legfiatalabb filmsztárnak, a kis Sliirley Themp-lének 20.000 dollár évi jövedelemmel kell megelégednie. F.z korához képes! není is látszik rossz keresetnek, különösen ha meggondoljuk, hogy ezen. kivűl az újságoktól és nz egyes cégektől is szép tiszteletdijat kap fényké-pelnek reklám célokra való átenge-déséérl.
A sort sokáig folytathatnók. De elég lesz ennyi is. Már ennyiből is megállapítható, hogy inig a mull szellemi nagyjai hurkákat és cilindert kap-tak a csekélyke díjazás mellé, addig a mai sztárok minden gazdasági válság ellenére és minden nyomor melleit Is százezreket keresnek — dollárban, jóllehet pár éviized múlva már csak ugy fog megemlékezni róluk az ulókor, mint ahogyan ma Psilanderröl vagy a többi elfelejtett nagyságról beszélünk.
(Vége)
Prognózis: Keleti, délkeleti szél, sok helyen, kivált az ország nyugati leiében köd, néhány helyen ködszemergés, a hőmérséklet csökken, az AHöldön éjjeli lagy lehetséges.
=» HAilciaxonyok 1 Nom kerül pénzbe, mégts a legjobb téaztareccpteket megkapja, ha még ma kéri a dr. Ootkor-félo Világhírű fényképei recoptkBnyvet, 1110-
lyot bárkinek Ingyen megküld a gyár: Dr. Ootkor A. Budapest, VIII. Contl-utea 25.
- Na UUjtM alt Nálunk nemcsak női télikabátot, hanem anyagot la vásárolhat. Sohütz. \'
Hova fordtflon,
aki ügynököktől vá»árolt képeit
ellenőriztetni szeretné?
Mélyen tisztelt Főszerkesztő Ur !
Nagybecsű lapja, a Zalai Közlöny szives volt segiiségünkre lenni a hamis képek terjesztésének megakadályozásában, amiért a leghálásabb köszönetet mondjuk. Szabad jon ezzel kapcsolatban megjegyeznünk, hogy amikor a magyar képzőművészek a hamisítókkal szemben a sajtó hatalmas támogatását kérik, sohasem csak a maguk érdekeinek megvédésére gondolnak, ha. i:em a jóhiszemű újságolvasó kö-zünscget és a legális mükeieslwdel rnet akarják a károktól megóvni Mivel pedig az újságolvasó nagykő, zönség a hozzánk intézett levelek-len egy központi képellenőrző szerv felállítását sürgeti, mely adott esetben a képvásárló publikumnak fel világositással segítségére siethetne, felkértük erre a Szépművészeti és Kereskedelmi R.-T. igazgatóságát (Budapest, Mária Valéria. 8), ahol minden érdeklődő, ha saját itéleté ben nem bizik, megkaphatja a szükséges felvilágosítást.
Arra kérve a mélyen tisztelt Főszerkesztő Urat, hogy nagyértékü támogatását nekünk a jövőben is megadni szíveskedjék, vagyunk kö szünetünk isméiéit nyilvánításával . » teljes tisztelettel: Ab.i-Novák Vilmos Csók István Olatz Oszkár Molnár C. Pál Stónyl István Tihanyi János Lajos Vaszarl János.
Bácsalmási rizling és kadar, Izsáki sárfehér, Jászberényi rizling, Nlajsai uradalmi rizling Kiskőrösi vegyes
50 litertől felfelé, hő\'.csönhordóban, előnyős árban kapható
Péter Hugó borkereskedőnél
A nagykanizsai szellemi ifjúság csatlakozott a csurgói öt ponthoz
Ismertette a Zalai Közlöny Lon-gauer Imre ujabb mozgalmát az Uj Kor november 12-1 számában foglalt felhívással kapcsolatban, amely a csurgói öt ponthoz való csatlakozás ra hívja fel a magyar szellemi ifjúságot.
A nagykanizsai érettségizett ifjak és fiatal tisztviselők tegnap ülést tartottak, amelyen megvitatják Longauer Imre úgynevezett \'*csur. gói 5 pontját* és több hozzászólás utái elhatározták, hogy a súlyos és immár tarthatatlan helyzet sürgős
ez volt általános véleménye divatbemutatónk közönségének.
orvoslása \'érdekében mindnyájan csatlakoznak a cSurgói ifjúság moz. galmához és c\'logndják az általa felállított öt pon ol
Hasonló csatlakozásra szólítják fel az elhelyezetlcn magyar szellemi ifjúságot és ily \'\'riolmü felterjesztés. se1 fordulnak a. felelős kormánytényezőkhöz.
A nagykanizsai szellemi ifjak pél dája mindenesetre a többi zalai if. jakal is sorompóba szólítja és tömöríti a csurgói B pont mellé.
Longauer Imre szelleme tovább dolgozik a nagykanizsai nemzeti hitvallású szellemi ifjúság megmen. tése érdekében.
.Tflbb köztisztviselő"
aláírással két sűrűn gé|)ell ivoldalra terjedő levelet kapóit a szerkesztőség a .gelsel incldens»-sel kapcsolatban. A névtelen levélíró /eveiének közlését kéri a szerkesztőségtől, mondván,, hogy ízzel tartozunk ft tárgyilagossággal, miután Kelemen Ferenc vezércikkét is közöltük ugyanebben az ügyben.
A tárgyilagosság szép erény és n Zalai Közlöny igyekszik is éli\\i vele. Nem kevésbbé tisztelelet érdemlő azonban a kiállás bátorsága. Ez jellemezte Kelemen Ferencnek a nevével aláirt cikkéi, szemben a reá ér. kezeli névtelen válasszal.
Van azonkívül sajtótörvény is. Is. meretlen cikkíró kivánhatja-e, hogy a szerkesztőség vállaljon felelősségei olyan Írásért, amelyben meg nem nevezett, de tévedést kizáróan felismerhető iparosok egész sora ellen vonultat fel a névtelen iró konkrétnak lálszó vádakat?
Ha ezek a vádak annyira biztosak, hogy nyomtatásban a nyilvánosság elé kívánkoznak és Közzétételüknek valóban nincs más célja, mint a szőnyegen forgó kérdés tárgyilagos megvilágítása, akkor miért nemi vállalja a cikkíró a közölni kért írásának felelősségét?
•Tárgyilagosság kedvéért* a Zalai Közlöny nem válklliatja a névtelenség homályából érkező vádak felelősségél, meri a névtelenség maga dönti meg a vádak • tárgyilagosságába! vetőit hitünket.
4
ZALAI KOZI.ONY
1935. november 20.
Száz manbáslabás építését kívánja a kamara a zalai Balaton-parton
Utazás a föld körül
föld megismerésére irányuló vágyakozás hozza magával nzt, hogy vi-lágszerle azok a könyvök a lcgka]>ó-sabbak, amelyek ismeretlen országokról és népekről adnak tájékoztatást.
Az egész közönség régóta ismeri a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtárát, amely . legjelentősebb részt vállalta abban, hogy közönségünket a földdel és né|>clvel mcgismcrlesso. Kitűnő szerkesztője, a budapesti egyelem nagynevű professzoni, dr. Cholnoky Jenő, körültekintő gonddal állítja össze mindig e Könyvtár uj. sorozatait s ügyei arra, hogy valóságos földkörüli uta-zásra vigye et olvasóit.
Idén ez a program annál jelentősebb, mert mindkét gyűjtemény egyik főfeladatául azt tűzte ki, hogy a lehetőséghez képest magyar tudósokat és magyar világjárókat szólaltasson meg.
Magyar iró, Kovrig János vezeti végig az t>lvasőt a titokzatos "JcTnal birodalmon. A napokban megjelent <A sárga kontinense n dél tői-északig, < országos feltűnést kelt, mert először tárja fel a magyar olvasó előtt a sárga birodalom mai politikai és kulturális helyzetét. Magyar tudós, Kcőpe Viktor ismertei meg bennünket a szigetek gyön-ének, Jávának paradicsomi \'életével, magyar vállalkozószollem és férfias kitartás gyönyörű teljesítménye volt a <(\'iérle 13> utja. Bánhidy Antal, az ismeri sportrepülő, kis gépével körülrepülte a Földközi tengeri, majd Kszak-és Nyugalourópa országalt látogatta meg.
Részben magyar vonatkozásai teszik érdekessé RittUnger: Kajakosok előröl című kalandos útleírását. A hazájában Ismert sportevezős kis lélekvesztőjén az örvényes Beszterce patakon evezett végig, majd átkelve a Fekete-tengeren, az Eufrátesz olyan tájaira jutott el, amelyeket európai utazó talán még soha el nem ért. Sportteljesítménynek ls rendkívüli volt a világhírű angol újságíró, A. W. Robcrls vállalkozása, amikor kis vitorláson nekivágott a végtelen óceánnak, átkelt Délamerikába ds hétezermérföldes magányos utján bámulatos lelkierőről lelt tanúságot. A tenger kalandos légkörével ismertet meg ez a könyv, chne: <Kaland az óieánon.»
Bengl Bcrg, a világhírű svéd utazó • Vándormadarakkal Afrikába\' cimű könyve egyetlen a maga nemében. A madarak vándorlását követi Európából az ismeretlen Afrikába.
Különös izgalmas élményekben volt része a világ ma élő legnagyobb földrajztudósának, Sven Hcdinnek leg. utóbbi utjávaf kapcsolatban. Nyugat-Klnában folytatolt utazásokat, amikor oz ott duló kegyellen polgárháború kellős közepébe kerüli. Ot magiit is elfogták. Kiilandos útjáról «Ma Csung-Jin menekülései cimű könyvében számol be.
A. Tucci, az olasz királyi akadémia tagju, a libeti tudományok inai legki válóbb művelője. Mint buddhista vallású tudósnak, sikerült olyan helyekre is eljutnia, ahová európai ember Ö előtte nem tehette be a lábát. Így az. után -Kincses Tibet* cimű könyvében a leghitelesebben számolhat l>e a ti-beti nép szokásairól, vallásáról, a pa. pok éleiéről.
A könyvekből néhány már megjelent, a többi karácsonyig eljut minden olvasó kezéhez.
- (Bélyeggyűjtők UlilWJ.) Hétfőn délután 0-tól 8-lg a Pannónia hátsó kistermében. i
Az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara a Balatoni Szövetséggel karöltve a kormányhoz felterjesz. lés\' intézett. Ebben kérte, hogy az országos telepítési alapból 100.000 pengőt a Balaton zalai partján, az ujabb települések köielében, egy. előre 100 munkáslakás felépítésére
Budapest, november 19 A vidéki termékek értékesítéséinek megoldása sokkal inkább a 1^1 földi piacokon nyugszik, mint a tul ságosajn kihangsúlyozott exporton. Éppen ezért nagy jelentősége van annak, hogy Magyarország legko molyabb fogy asz tóter ületének, Bu* dapestnek a piacai hogyan szolgál ják a vidéki termelők érdekeit.
A főváros és a vidék közti gaz di.sági kapcsolat szálai jórészt dr. Rosta Jánosnak, a székesfőváros közélelmezési tanácsnokának a kc. zében futnak össze, akinek nagy vonalú piacpolitikája egyre szerve. ?ebb kapcsolatot teremt a termelő vidék és a fogyasztó főváros között. Rosta tanácsnok állandóan foglalkozik e fonios kérdés előbbrevitelé vei, amelyre éles fényt vet munka társunk számára adott rendkívül érdekes alábbi nyilatkozata :
- Évenként 350 millió pengő ér-tékben két és félmillió métermázsa menniységü különböző élelmiszert fogyaszt el Budapest közönsége, il lelve ilyen óriási mennyiség fut be
fordítanak. A Kamara a kérelmet azzal okolta meg, hogy a Balaton zalai partján majdnem állandó a munkáskéz hiánya, s ha megfelelő munkáslakásokat épiter.ek, akkor a munkáshiány csökkenthető lesz az ország más résziéiből való áltelepi. téssel. í
többet
a vásárcsarnokokba. Vasúton 14 ezer vagon, hajón ezer vajon áru érkezik, ezenkívül közel 100 ezer lovaskocsi, 15 ezer teherautó és 250 ezer gyalogos hozza a legkülönbözőbb termékeket. Ezek az adatok önmagukban is kidomborítják a fővárosnak a vidéki mezőgazdasági termékek értékesítése terén való felülmúlhatatlan jelentőségét.
- Rá kell mutatnom ezzel kap csolatban arra a veszélyre, ami az exportpiac decentralizálásában mutatkozik. Külföldre kivinni ugyanis csak elsőrendű árut lehet és igy az exportáruk osziályozásánál lengeteg másod-, harmadrendű, vagy hosz-szabb szállításra alkalmatlan első. rendű áru gyűlik össze, amit a kisebb helyi fogyasztás nem bír fel. venni és igy a termelöket nagy károk érik. Egyedül Budapest hatalmas fogyasztóterülete alkalmas az ilyen áruk elhelyezésére. A buda. pesti exportpiac fejlődésével tehát elsősorban a vidék jár jól, mert az exportáruk feldolgozása után visz-szamaradó árutömegek előnyös éxw
tékesltése a terti#löknek jobb átlagárakat biztosit.
- Számos vidéki helyen tartózkodást tapasztalok a budapesti, piaccal szemben, amely indokolatlan, faerl a főváros - átérezve a mező gazdaság fontosságát — ugy vásár, csarnokokban, mint a vágóhídon sokmiU\'ó pengős befek etéss^l olyan berendezéseket létesített, amelyek elsősorban az exportpiacot szolgálják. A nagyvásártelep felépítése 9 millió pengőbe került. E pillanatban kezdtük meg négy nagy raktárház épilését, ahol vasúti és kocsirako-dók szolgálják a gyors, olcsó és árukimélő be., ki- és átrakodást. A vágóhídon most van folyamatban a 2 millió pengős bővítés és átalakítás. Ugyancsak most készítjük elő 4 és félmillió pengő értékben a nagyvásárlelepl hűtőház létesítését. Ezeket a hallatlan áldozatokat a főváros a minél jobb piaci értékesítés érdekében hozza, mert szerintünk a mezőgazdaság megsegítése fővárosi érdek is.
Arra a kérdésünkre, hogy mi az oka annak, hogy a fogyasztás egyes cikkekben csökkent, Rosta tanácG nok ezeket válaszolta :
Az árak mos\'ani alakulása az ulo\'só békebeli évek árai felé ten dál s ez a termelés rentabilitása érdekében kívánatos is. Tehát csak relatíve van drágaság.\' Ezért bizonyom években, különösen jó termés idején, a mezőgazdasági értékesítés, nek idomulni kell a főváros fogyasz tási képességéhez. A . fogyasztás visszaesése azzal magyarázható, hogy a mezőgazdasági értékesítést nem Idomították a fogyasztáshoz. A7. én munkásságom arra irányul, hogy egy egységes áralakulás történjék, amely mellett a mezőgazda, sági és fogyasztói érdekek összhang ba kerülnek.
Feltűnő szépséghibák és azok házi kezelése
Közli: Várady Ila*. a Bécsi Kozmetikai
Egyesület elnöknője
Miután nincsen miniden rpivk módjában jól kiképzelt és megbíz, ható kozmetikusnöhöz fordulni, ajánlunk néhány módszert, amelyeket minden nő maga alkalmaz, hat, főleg a szépséghibák" kezdet leges stádiumában vagy ezeknek megelőzésére.
Szemredöknél és szarkalábaknál tessék azpjjhegyeket meleg faolaj;, jal megnedvesíteni és az olajat köröző mozdulatokkal bedörzsölni a bőrbe. Emeli a hálást, ha előzőleg gőzöltük az arcot. A napi étkezésbe bőséges vaj és szalonna-élvezetet beállítani, főleg a téli hónapokban igen ajánlatos. Soványító kúrák igen nagy ellenségei az arcbőr re-dőtlen, üde és friss simaságának.
Pénzkölcsönt
folyósít hatóságilag megszabott kamat mellett:
Arany-ezüst ékszerekre Szőnyegekre
Arany-ezQit tárgyakra Mindennemű ruhaneműre Varrógépre , fehérneműre
Kerékpírra . vászonnemüre
írógépre Szövetre
Fényképezőgépre Bőröndre
Látcsőre Lakberendezési tárgyakra stb.
mindennemű értékesebb tárgyra
a november 25-én megnyíló
Hattfag Eiiilpll nagykanizsai Zálogira intézet.
A zálogház hivatalos helyisége: Nagykanizsa, Fő-ut 8. (Bazár-udvarban). Hivatalos órák: d>e. 8—12, d. u.2—5 Igtarla\'nak. A kölcsönök folyósítása 3 havi Időtartamra történik, lejáratkor a zálogjegy iplndenkor továbbt 3 hónapra meghosszabbítható.
Hat. Eng. Zálogkölcsön Intézet
Nagykanizsa, Fö-u» 8. (Bazár-udvar).
mim
A vidéki termelőnek az exportnál jelent*a fővárosi piac
Hosyor-perzsa, torontáli és gyapjú bouchlé szMk
legnagyobb választékban és legolcsóbban
Kirschner Divatáruházban
1936. november 20
BALA1 KÖZLÖNY.
A hajnövést nagyon előmozdítja
a csalínkura. Tessék az utak szélén els/áradott csalánleveleket és kórót szedni ís ezt apróra vágva legalább .egy hétig erős spirituszban ázii hagyni. Egy hét után leszűrjük. Ezzel a nedvvé/ mossuk meg es.e és reggel a hajunkat, főleg lefekvés előtt kell jól bedörzsölni a fejbőrbe. Ha a fejbőrünk nagyon száraz, akkor kevés ricinuszolajat keverhe. tünk hozzá. Természetcsen parfü. niözhetjük is illatosító esz>nccel az egészet.
A hidegebb idők beálltával jelent, kéznek a lábon és a kézen \'a különböző fagyási tünetek. Kitűnő ál. talános gyógyszer ellenük a váltó, fürdők rendszeres, naponként megismétlődő alkalmazása. Ez abból áll, hogy félpercnyi időközökben hol erősen meleg, hol erősen hideg vizbo mártogatjuk ugy a lábunkat, mint a kezünket. Utá,na a lábat ter-peminből, olajból, jódból és ,kám fórból individuális recept szerint előállított kenőccsel kell bedörzsölni, főleg éjszakára. A kéztedörzsö. lésre használhatjuk a rendes kézi-kenőcsünket, de keverjünk hozzá 5-10 százalék arányban ichtiolt. Tessék arra vigyázni, hogy fagyolt Iá. baknál a lábbeli mindig kényelmes, inkább bő legyen, mint szük. Éppen igy a fagyoit kezeknél nem szabad szük kesztyűt hordani. Az éjjelre történő bedörzsölésnél a kenőcs fölé bőrkesztyűt huzzunk, hogy az ágyneműt ne piszkoljuk be. Ajánla. tos még a fagyott kéznek jódlinktu. rávai való rendszeres ecs^telése is.
Az orr vörösségét, hu erre haj la munk van, megakadályozhatjuk, ha hideg levegőre való kimenetel előtt az orrunk bőrét egy glkerintartal, mu alkoholos folyadékkal, Vagy kenőccsel bedörzsöljük s a púdert e felett használjuk.
EMLÉKEZTETŐ*)
November 22.
Llceáll8 előadás a városházán \'/»7-kor. Gazdag Ferenc.
Gimnázium Szent József ünnepélye fél 6-kor a tornateremben.
Katalln-tánco8tóly műsorral fél 9-kor a Kath. Legényegyletben. November 29.
Lioeális előadás a városházán 6-kor Kelemon Ferenc. December 5-6.
Keresztény Jótékony Nöogylot karácsonyi vására az Iparos székházban. Decembor 8.
Liceális előadás a városházán 6-kor Bertin Ágoston. December IS.
Liceális előadás a városházán 6 kor lovag Sternád István. December 20.
Liceális előadás a városházán 6-kor December 27.
Liceális előadás a városházán \'6 kor dr. Mező Ferenc. Január 3.
Liceális előadás a várotházán 6-kor Január 5.
Katolikus Bál az Iparos-székházban, Január 10.
Liceális előadáa a városházán 6-kor dr Krátky István Január 13.
Az Irodalmi Kör I. vita-délutánja 6 órakor a zeneiskolában.
J»»uár 16.
öreg-kereakedelmlatAkbálja9 órakor
a Kaszinóban. J«nuár 17.
Liceális előadás n városházán 6-kor dr. Vértesi Frigyes.
*) E rovatban minden rendezés egyszeri közlése (2 sorig) 30 fillér.
36 kilót fogyott
egy pesti úriasszony, lipólvárosi üzlettulajdonos és ezzel — nagy örömére — elvesztette „Pest legkövérebb asszonya* cimél. A hatalmas súlycsökkenést annak köszönheti, hogy megfogadta orvosa tanácsát és naponta egy ivópohár MIRA glaubersós gyógyvizet ivotl.
Cime a MIRA forrás irodájában, Budapest, V. Tükör-ulca 5. megludhaló.
Irgalom !
Hölgyeim, irgalom I — kiáltjuk a férfiak egyetemessége nevében. De vájjon nem lesz-e könyörgésünk pusztába kiáltó sző? — kérdezzük azonnal és joggal.
A teremtés koronái közül az erősebb nem jelzőjével tüntetnek ki bennüh-kei, de mióta Éva is megvetette sarkát ezen a földön, azóta — valljuk be Uraim őszintén ■— látatlanul bár, de annál érezhetőben uralkodnak felel-lünk. Mit ér a szép szó, — rabszolgák vagyuuk! I)e hogyan? Ugv, hogy elhitetik velünk, hogy mi akarjuK igyl Pedig...
Hogy Ádám apánk szerette Éva anyánkai, abban nem lehel kétségünk. A természettől kapott bájaival meghódította minden ősanyánk a maga férfiát. Mi szükség volt tehát a lila szemhéjakra, platina hajra, vérvörös körmökre? Hogy nem a • férfiakért lör. tént — az biztos. Mert a hölgyek Ina is egymás pukkasztásáért öltözködnek és nem az erősebb nem meghóditá-sáért tobzódnak a vörös, lila és platina fantáziákban.
Mikor jött a platinaszőkeség, meg-csodáltuk és... megszoktuk. Jött a rózsaszín köröm, — még csak hagyján! I)e a vörösI Kinek leiszik? Senki sem tudja. A férfiak is törik, csakúgy, mint a lila szemhéjakat vagy a\'kilépett szemöldökökéi és őtcentis szem-pillákat. Igen, megtűrik, sőt pénzt is áldoznak rá, — mert Hölgyekről van szó és — mert a férfiak a \'legjámborabb teremtményei IstennekI
Vérbemártott körmök a kézen, — mit lehelünk ellene? A lábakon —? legfeljebb nem tetszik. Úgyis ritkán látni — gondoltuk, — bár ez ellen is kitalálták az orrnélküli női topánkát és a pókháló harisnyát, hogy csak azértis! A férjek bosszankodtak, mi I>edig örültünk, hogy jön a tél: — kesztyűt, hócipőt kell húzni.
Am azért Hölgyek a Hölgyek, hogy tűhegyének rajtunk. A vörös körmö-
ket ezentúl a kesztyűkön viselik. Illetve a kesztyűkön isi Rémes, de tgy van Ezentúl az utcán is kísértenek bennünket a \\*i)rős körmök és hiába tiltakozunk, könyörgünk, tudjuk — győzni fognak. Mert ők a gyengébbek — és
— örök férfisors — nekünk engedni kell.
... És ha már tűrnünk kell, mondjuk meg őszintén:
— Hölgyeim, ízléstelenebb dolgot, mint vörös körmöket a kesztyűkön
— alig tudunk elképzelni!...
- Vor»
— (Barbarits Lajos az OMKE-ban)
szombaton, november 21-én este 9 órakor előadást tart .Furcsaságok a reklám birodalmából cinunel. Az előadásra belépődíj nincs, arra az érdeklődőket ezuion hivja meg az OMKE-elnökség. (:)
— (Jönnek BAnkyék!)
A Ránky színtársulat november 30-án megkezdi nagykanizsai pár hetes téli szezonját a Városi Színházban. A megnyitáskor Bónyi Adorján Édes elien-s£g c. színműve kertil a,közönség elé. A bérletek gyűjtését Bánky Elemér h. igazgató és dr. Végh Lászfó titkár meg-ijedte. A bemulatott műsor és u tár-bubinak jólismerl, becsületes művészi törekvései, valamint az előző évinél gondosabb szervezés biztosítják az idei szezonnak a tavalyinál jobb sikerét.
Táncdélutáuokra, ke»xoruc»kára elo
gáus színes taffet- és selyemruhák olcsón SohUtzuél.
— (A vasárnapi liceális)
előadást Gazdag Ferenc püspöki ta. nácsos tartja, a ma legaktuálisabb kér-késéről, u bolsevizmus veszedelmeiről és annak ellenszereiről. Az előadás kivételesen nem 6 órakor, hanem fél 7 órakor kezdődik. A kisérő műsoron Schless Gyula szavalata és az Ipartestületi Dulárda énekszámai, Kettiug Ferenc karnagy vezetésével. (:)
— Felsőkereskedelmi Iskolai formaruhákra alkalmas szövetek nagyon olcsón kaphatók Schütznél.
DOROGI Brikett
KISTERENYEI
házhoz ■zállitja
SZEN K
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE:
Varsányi Pál
Telefon 226. Zrinyi Miklós-utca 32.
BIZTOSIT A HASZNÁLATBAN \\VIIAGOS FEO"
VÉDJEGGYEL
ELLÁTOTT
JBOETKERféle SÜTŐPOR.
óra: 12 fillér
— (Katalin est a Legényegyletben)
A nagykanizsai fiatulságnak megint vidám és hangulatos lánoestélye ígérkezik: — a Katolikus Legényegyletnek november 22-én vasárnap csto fél .fl órai kezdettel lesz u Katalin-tánces-télyc az egyesülőt helyiségeiben. Róvid, de annál jobb műsor gondoskodik a hungufot «bemelegítéséről* és a kísérők szórakoztatásáról. A legényegylet Ifjúsága ezúton hív meg mindenkit, akik maguknak egy kellemes estét, az ifjúságnak pedig azt a jóleső érzést akur-ják megszerezni, hogy vun, aki\' támogatja őket. A belépődíj ülőhelyre 80 fillér. . (:)
— (Arcképes igazolványok megújítása)
A közszolgálati alkalmazottak arcképes igazolványainak érvényesítése Í937. évre november 15-vel kezdetét vette és 1937. évi január 31-én végződik. Az 1936. évre kiállított arcképes igazolványok ehhez képest 1937. évi január 31-ig akadálytalanul felhasználhatók. Az utazási kedvezmény mérve továbbra is a tényleg használt kocsiosztálynak megfelelő féljegy. Felvilágosítással az állomásfőnökség szolgál. Máv. állomás-főnökség. ,
— (A Kinsz-plknlkkel)
és a frontharcos leávai\'kapcsolatban ezultul közöljük, hogy a tenti két estélyen nem .a meghívón is közölt So-váuka zenekar, hanem a Koronában vendégszereplő Radics Laci és cigány-zenekarának játékára ropták a párok a táncot. Ebben a zenekarban játszik a 0 é\\ej kis Búzás Jóska, a nagyszerű rajkó prímás.
— (A vizsgálóbíró elkobozta)
Faragó Sándor «Amlg a fiúból férfi lc8z> cimü könyvét, a vádtanács azonban azt teljes egészében engedélyezte. Ez a könyv csak a felnőitek számára Íródott és mindvégig lebilincselő módon érdekes és izgalmas képeket fost u fiatalkor bűneiről és álmairól. A könyv, amelynek ára 4 pengő, minden jobb könyvkereskedésben kapható és levelezőlapon megrendelhető áz Uj Magazin Könyvek kiadóhivatalánál, Budapest, IV., Váci-utca 35.
Éveken át székszorulásban szenvedő egyéneknél reggel és este egy-egy pohár természetes .Ferenc József" keserüvlxnek kitűnő hatása van, ugy, hogy a bél-müködés elrendeződik, a gyomoremésztés élénkül, ax anyagcsere fo-koaódik, aminek következtélen a köiérzM rendkívül javul. Az orvotok ajánlják.
)
EALA! IOZLOIVY
1936. november 20
— (Anyakönyvi hírek)
Nyykanizsán az elmúlt héten 7 gyermek született, 0 fiy, 1 leíinv: Kovács I.<Sszló cipész segéd és Andráfiek Máriának rk. fin, Arató József Máv kalauz és Tenk Annának rk. leánya, Igri József földműves és Sneff Katalin, nak rk. fia, Xeumnycr Fer, nc napszámos és Godácsa Juliannáink rk. fia, Birkás György baromfi kereskedő és Farkas Máriának rk. fia, Csontos János gazd. cseléd és Markotán Máriának rk. fia, Bánhidi József kőműves mester és Kovács Margitnak rk. fin. Halálozás 0 történt: Springer Gusztávné Braun Borbála izr 81 éves .Tóth Gábor nyűg, fogházőr ref. 70 éves, Mihók János piaci árus rk. 43 éves, Horváth János ács rk. 91 éves, Szollár József rk. 4 hóapos, -Gyarmati Ferenc tanuló rk. 20 évees. — Házasságkötés 5 volt: Bolf György földműves rk. és Horváth Katalin rk., Farkas IjíszIó kereskedő rk. és Dene Erzsébet rk., Savanyu Ferenc tanitó rk. és Horváth Mária rk., Hirachl Kálmán magántisztviselő izr. és Pollák Katalin izr., Babnl Dezső MAv segédtiszt rk. és Bratkovics Margit rk.
—- Máv. nyugdíjasok figyelmébe)
A piros arcképes igazolvánnyal rendelkezők igazolványaiknak érvényesítése 1937. évre kezdetét vette. Folyó évi december hó 31-én nyer befejezést; azontúl csak a szokásos díjfizetések ellenében érvényesíthetünk. A szürke és kék arcképes igazolványokkal rendelkező nyugbéresek és k gydijasok Igazolványai helyett uj igazolványok lesznek 1937. évre kladvá, a kézhez kapott nyomtatvánnyal\'fegyütt fényképeket szolgáltassanak be sürgősen az állomásfőnökségnél. Az igazolványok áru durabonként 50 fillér. L)cceml>er 31-lke után beérkező igazolvány kérelmek csak 1, illetve 2 pengő kiállítási illeték ellenfljen lesznek foganatosítva. At állomásfőnökség.
— Saját érdekében ót örömére szolgáló meghívásnak tesz eleget ha a Köpetein Batorárakáx ősit mübutor klál-litáait megtekinti, vételkényszer nélkül.
A belga király eljegyezte Etelka főhercegnőt?
Stockholm, november 19 (Lapzártakor érkezett) Az egyiU újság hirt közöl arról, hoffr III. Lipót belga király eljegyezte Etelka főhercegnőt, Ottó király i testvérét. Lipót özvegyember és felesébe két év előtt egy szerencsétlenség alkalmával halálát lelte.
Éhségsztrájk a lengyel egyetemeken
Varsó, november 19 A vilnai egyetemi hallgatók nagy tüntetést rendeztek a zsidó hallgatóknak az egyetemről való eltávolítása érdekében. Az egyetemisták követeléseit a vezetőség nem teljesítette, amiért a tőbbczer főnyi egyetemi hallgató elhatározta, hogy éhségsztrájkba kc*d.
A varsói egyetemen Is nagyobb-arányú tüntetések voltak. A zsidó el-lenes tüntetőket a rendőrök igyekeztek szétverni, több zsidót megvertek, az egyetemisták közül is többen inegse-ocsültck.
Schmldt államtitkár Berlinben
Berlin, november 19 Schmidt Guido osztrák külügyi ál lamtitkár csütörtökön reggel Berlin, be érkezett, ahol több napon át a német kormány vendége lesz.
(Folytatás az i-bő oldalról)
népgyüléseket akar tartani szómba éfi vasárnap Párjs különböző he lyein.
A szerd;)estl tüntetésnek, amidőn a nendörség is közbelépett, súlyos veiekedés ós több sebesült vötf »z ára.
A Gringoire cimü polüikai lap, a mely a belügyminiszter ellen az égést hazaárulási ügyet megindítót ta éc heteken át támadta, egy hétig nem jelenhetik meg. A lap nyomdá
jában dolgozó munkások ugyanis utasítást kaptak a szakszervezettől, hogy a lap szedését ós nyomását azonnal hagyják abba. A munkások az utasításnak megfelelően abba hagyták a munkát. A lap föszerkesz. tője erélyes hangon tiltakozott a munkabeszüntetés ellen és rámuta. (ott arra, hogy ez ujabb lépést je lent a szakszervezetek parancsural ma ellen.
Taby államtitkár nem fogadta az Ifjúság egy csoportját
Budapest, november 19 (Lapzártakor érkezett) Ma délelőtt az egyetemi Ifjúság egyik csojwrtja megjelent a miniszterelnökségen, liopy az ifjúság emlékiratát átnyújtsa a miniszterelnöknek. Az olllevő rendőrtisztviselő közölte a csoport vezetőjével, hogy Darányi miniszterelnök jelenleg nem tartózkodik Budnpeslon. Majd az ifjúság Kéinery Nagy István vezetésé, vei \'átment Tnhy államtitkárhoz, aki azonban kijelentett \',\'hogy nines módjában az ifjúság csoportját fogadni, mert csak alapszabályszerilen működő
APRÓHIRDETÉSEK
Apróhirdetés díj* viiáinap fi Onnepnup 10 sióig 10 fillér, minden további szó 0 fillér, iiélközimp 10 sióig (Illír, minden lovébbl szó é fillér.
ifjúsági egyesülettel bocsájtkozhntik tárgyalásba. Az ifjúság erre eltávozott.
Budapest, november líl (Lapzártakor érkezett) Hóman Bá. lint kultuszminiszter ma délelőtt felülvizsgálta az újonnan átszerve. zett 1. számú sebészeti és gége klinikát, majd utána kijelentette, íiogy szükség volt ezen átszervezési munkálatra és boldog, hogy a köz javára és a s?egény emberek hasz. nára siV.erült a kérdést megoldani.
Autótaxit, bérautót, rendeljen garage ból, vidékre ét helyben, legolctóbban. Telefon állomás : 844. Bojlor Klsfaludy-ulci 7. az. 2704
Különbeláratu bútorozott aiobu
kiadó Szent Imre herceg-utca 7. az. alatt.
C"1 Szetten"
•h líalGvel I Ulyhivil 2 l.oMt futtnl cul MrUI.HU | ...baiUlnaiolt )|
cirkulációs hőszekrénnyel
lehet. 500/t tüzelőmegtakarltás. Óvakodjon allány utánzatoktól. Kizárólag kiphttó: Sflrlel vat- éa feiték\'xereikedésében, Sel mellett. Ara: 6.—, 10.—, 15
:hütz pengő
Pérll gyapju-aálak, nyakkendők, kesztyűk, Ingek oloaón árutittitnak Kauf tnann Manónál, Erztébet-tér 1. Telefon 222.
Magyar-u. 144 számú OatUthéx eladó. Bővebbet Stern Vllmotnál, Erztébet-tér 18 4053
Ha vixvaxatéfee folyik, tpeclállian javltja Jertuiek. Ersiébet-íér 18. 4096
Intelligens nyermekleányt keresek azonnali klte&íiőbe. Gyulti ügyvéd, Roz-gonyi-u. \\0Ji.
4097
Porfiat keretünk vidékre — gyermektelen \'-ázaspárt, lehetőleg kit nyugdíjjal — esetleg hadirokkant. Lakást, fűtést, világítási, fizetést tdunk. Réuletei Irátbell ajánlatokat a kiadóhivatal továbbit. •
Perfekt axakáoanft elhelyezkedne hostzu bizonyítvánnyal, helyben vagy vidéken. Fő-ut, Nagy. 4097
Rádió vétel bizalom dolga!
Megbízható
márkái MMk
legmesszebbmenő
garanciával!
IKedvezö részletre
rádió és csillár-üzletében Fő-ut5
LÓTAKARÓK
LEGOLCSÓBBAN
HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél.
Utaliacékat wlimantea anyaggal bavonunk.
Nagyon tartós minőségű harisnyát
Svelcl Ingnadrágot
2.20 és 2.70 P-ért
Bélelt meleg selyem-nadrágot
^ 2.80 P-ért
Príma bélelt bőrkesztyűt
B.— és 5.H0 P-ért
BRÓNYáí DIVATHÁZ
Horthy niklós-Dt 1. sí.
Permetezze fpolcsíáit
lombhullás után
MEODENDRili
(gyümölcsfa-karbolineummal)
Legújabb kutatások megállaptol-ták, hogy rovatok, levéllelvek ellen az ftszl- és télivédekezés a leghatásosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, meri a mészkénlének rovarölő hatása alig van.
Ojümölcsfa permetezöszerek beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, zsák, növónyvédelml-szorek, gép stb. koreskedéaébon
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mellett) Telefon 130.
a Zalai közlön?
barátai
. zalai közlöny
htrétMMl
iMnb«*/
Kltd|a a laptulajdonoi Közgazdasági Rt. Uutcnberg Nyomda ét Délzalal Lapkiadó Vállalata Nsgyknnlzaán. Paletöa ktadO i Zalai Károly. Intorutban teleion: Naavkanlaaa 78. aaám
I Zalai Kiül Rejlvény-OUmplásza
RGITTÉNY-SZELVÉNY
i Nyom. » U,W.]donoi KSepid.dg) rí. »ut«.k«rj Ny««*« 4. Klutai l.«(|l*il4 VílUta ktorvawUtthu N>vkaiMi (f4WH (Hl«v. AUi I ii\'oij.)
76. fivloly«m 267. szám Nngylcanlisa, 193B. november 21 szombat
Art 12 Alt
ZALAI KÖZLÖNY
foatfccatött* Mc&UmÍ
é* UMlóWraWt PW II I
r O UTIKAI NAPILAP
Felelő* szerkesztő: Barbarits Lajos
ElóHiíMd ára: egy bóra I peogó 40 liU SurkMitteé«l te kfaótalrateJi tc&fo*! 7* a
Bolgár-magyar
kapcsolatok
Az egyik legelőkelőbb és logelíer. jedlebb bolgár napilap budapesti tudósítója érdekes beszélgetést {oly tátott Darányi Kálmán miniszteri elnökkel a bolgár-magyar baráti és gazdasági kacsolatokról. Darányi Kálmán a beszélgetés elején utalt azokra a me\'eg és szoros biráti és gazdasági kapcsolatokra, amelyek a két nép között az elmúlt éviize dekben, különösen Ferdinánd volt bolgár cár és Darányi Ignác magyar földmüvelésügyi miniszter között szövödtek, majd hangsúlyozta, hoey a történelmi hagyományok
alapján is ápolja a magyar nép a Jjolgár testvéri viszonyt. A két néo adottságaiból termés/elszerüen fo lyik ez a mélyen .átérzett rokon szenv, hiszci két oly ősi tradícióval, gyakran közös sorssal, nagy törté, nelmi kapcsolatokkal összekötött nemzet, mint a magyar és bolgár, kell. hogy ma is megtalálja az egy. máshoz való baráti kapcsolatokat Megállapította a miniszterelnök, hogy nemcsak a két állam külső politikájában, de a kulturális kap csolatok terén Is mindig tapasztal hatóak voltak a közös törekvések Nálunk is, Bulgáriában is nemzeti öntpdattal áthalott, erős társadat, lom a belső rend cs béke biztosítása, kulturális haladás és gazdasági regenerálódás irányítja a nv^\'yai és bolgár kormányokat ma is. Nagy jából azonosak a két nép nemzeti tulajdonságai, azonos a világnézet és életfelfogás is, mindenképi en ki vánntos lenne tehát, hogy a magyar -bolgár barátságos jóviszonynak a gazdasági kapcsola\'ok realitásában fs kotr oly és gyümölcsöző tar. talma legyen.
E vonatkozásban, sajnos még igen lazák a kapcsola\'ok, \'mert különösen az utóbbi éveklwn exp,or tunk és importunk igen jelentéke nyen csökkent. Bulgária agrárjelle. généi fogva mi főként ipari terme lésünk cikkeit kívánjuk elh?lvezn|. 1930ban például öt és félmillió pengő volt bulgáriai exrorlu ;k • r léke, 1034 végéig azonban kivite lünk alig egymillió | engőrc csök ~ kent Ugyancsak nagy visszaes s mutatkozik ez évek során a belio zalaiban is Az 15)30 as 12 millió rengő értékű importunk három és félmillióra esett vissza s ma az a he!y;el, hogyy a folyó év els\'j ki\'enj: hónapjában két és* félmillió pengő ér\'.ékei képvisel bulgáriai behozna? lünk.
Exportunk főleg a vas és fémipar termékeire soritkozlk, te szóho: ju \'ott gyógyszer és gyapjufe\'sslegünk >s. Behozatalunknak a javát a bul-"M dohány jelenti s emellett nyers kikészített bőrt, ócskavasat és SMrut importáltunk. Gazdasági kap. csolataink mélyítése kö::ös crc\'e\'-.o mind a kit ois. ág közgazdaságé nak. A magyar illetékes tényezők, amint arra nyomatékkal utalt a mi ní8z(enelnök, a lognagyobb készség.
Megtörtént spanyol vizeken az első tengeri összeütközés
Nemzeti repülőgépek bombázták a szovjet-hajókat — Az anarchisták aláaknázták és felrobbantják egész Madridot, mielőtt kivonulnának a városból — Eddig 107 vörös gépet lőttek le
a nemzetiek
Párls nemzetközi súrlódásoktól fél a barcellonal vesztegzár miatt
Madrid, november 20 A vádló közlése szerint Cabalero miniszlerelnök fiát a nemzetiek ha. Iáira Ítélték. A\'tenerHfai rádió sze. rinl ez válasz akar. lenni Llanp tá. bornok nővérének kivégzésére. A hírt nem erősítették meg.
A főváros bombázása még mindig tart. A csütörtöki napon a hadügy minisztérium épületét és a távbcszé-löközpont épületét Is több bomba érte. Az anarchisták Madrid valamennyi nagyobb épületét aláaknáz, fák és kijelentésük szerint mielőtt megadnák magukat, felrobbantják.
Babajez kikötője előtt, mint az előrelátható volt, a vörös hadihajók megütköztek a nemzetlek hajóival. A nagy tengeri csatáról részletek még nem érkeztek, bár annyi bizonyos, hogy a nemzetiek repülőgéppel Is bombözták a szovjet hajókat^
A madridi bombázás során az egyik ház lakói a pincébe menekül, lek Később egy bomba érte a háza®, az összeomlott cs maga alá temette a pincébe menekült lakókat. A boni. búzásnak igen sok halottja és sebe. sültje van. A bombázás során a lel ügyminiszterium épü\'ete is megron. gálódolt. Az épületek százával állna! lángokban és nagyon sok ház beomláss\'al fenyeget.
A madridi vörös hadügymírisz.er rádiószózatot intézett a néphez és felszólítja az asszonyokat, hogy le-gyenek a katonák segítségéi e az el keseredett küzdelemben.
A nemzetiek különösen az északi pályaudvar és a Szegiviai híd kör nyékén levő erődítményeket bom. bázzák. Megrongálódott egy bom. bától a közlekedésügyi minisztérium épülete is, de emberéletben itt nem esett kár.
A vörösök azt a hírt terjesztik, hogy a nemzetlek az elfoglalt terű-leteken felgyújtják a protestáns templomokat és üldözik a protes. tánsokat. Mint most jelentik, a nem. zetiek ezt a leghatározottabban cá. folják, hiiután ők senkit sem bánta, nak.
Badrid nyolc napja nem kap élelmiszert
Llano tábornok rádióbeszédében rámutatott arra, hogy Madrid nap jai meg vannak számlálva A város nyolc nap óta nem Jnpott éleim?l os igy a katonáikat a szó szoros ér.
leimében éhínség fenyegeti. Érthe> tetlennek tartja, hogy egyes kül föld\' államok bankjai e\'fogadják a u . ösök állal a Spanyol Nemzen Bánkból \'eilopolt aranyakat és an
gel segl ik elő Bulgáriával való kap. (Solataink fejlesztését, de e vo natkozásban meg kell jelezni, hogy a fizetési megkötöttségek óta expor. tunk sorsa Importunkhoz van kötve a magánkompenzációs lebonyolítás keretében.
Hangsulyozia a míniszterelnek hogy a kölcsönös áruforga\'om jö vendö kialakításának siámbavehotö javulását attól remélhetjük, ha a bolgár Import rendelk z.sek lé\' nyegcsen n.e nyhüln.k is főleg, ha a bolgár kö/szállítások terén Ma gyarors/ággal szemben a két álla. n.ot Összefűző barátságnak meg fe\'elt elbánás gyakoriul a fo,; érvé-
nyesülni A magyar kivi eli kereske. de\'em ölömmel és készséggel igye. kezet! eddig; is és fo^ igyekezni a jövőben is,\'hogy a kétségtelenül fennálló nehézségek ellenére is meg találja azokat a bolgár árukat, amo lyeknek vásárlásával a magyar export kompenzálható.
A min\'sz erelnök nyi\'nkozjt i kétségtelenül hozzájárul a két ál\'a.n baráti és gazdasági kapcsolatainak életerős fejlesztéséhez s a történelmi hagyományokon alípdó bol. gár magyar barátság el fog mélyülni cs meg fog erősödni a gaz, daságí kapcsolatok kiterjesztésében is.
nak fejében fegyvereket szlllítanak a vörösöknek. Rádiószózatában fel. szólította a milícia tagjait, hogy mindazok, akik idejében jelentkeznek a nemzeti csapatokhoz való csatlakozásra, kegyelmet kapnak.
A tábornok hiszi, hogy a madridi bombázások belátásra birják a vörösöket.
Madrid, november 20 Madrid fe\'ett rendkívül heves légi csata folyt le csütörtök délután. A nemzetiek 20 gépe bombázta a vá. rost, amidőn a vörös gépek megtámadták a nemzetieket. A harc során a nemzetiek két vörös repülő, gépei lelőttek. A nemzetlek.
60.000 kilógramm bombát dobtak le. A jelentések szerint eddig 107 vörös gépet lőttek le.
London, november 20 Bourbon Alfonzo herceget, Alfonz spanyol király unokaöccsét, akit o madridi mintabörtönben őrizftk túszként, állítólag kivégezték. I Párls, november 20
A lapok egyhangúan azt jelentik, hogy egyes kormányoknak a nem. zeti kormánynak küldött elismerése, valamint »
Barcelóna vesztegzára komoly helyzetet teremtett. A barcelonai kikötő elbarri cádqzásn könnyen Fö\'dl.öM-engo\'í suiló\'Jást idé2he: elő, írják a párisi lapok.
A szovjeMSrvénvszék
megkezdte a Trookij-eilenforrada-lom tárgyalását
Mos/kva, r.o.emte;- 20 Novonjbirszkben a legfőbb szovjet törvényszék ma kezdte tárgyalni a Trockij féle ellenforradalom vádlottéinak bűnperét. A vádlottak valamennyien mérnökök és műszaki emberek, köztük van Stricklii\'g né. met mérnök, aki állítólag összeköt, tetésben állt a német kémszerve, zettel.
ZALAI KÖZLÖNY
1936. november 21.
Makacs székrekedés, vastagbél-le atarrus, puffadás, vértorlódás, anyag csereza varok, sárgaság, aranyeres csomók, csípő fájás eseteiben a természetes ,Ferenc József* keserű vlx — reggel és este egy-egy kis pohárral bevéve — rendkfvfll becses háziszer. Az orvosok ajánlják.
Péntek
tturfep**! L
17 Cigányzene. — 18 Sportközlemények. — 18.10 Farkas Zo\'lán előadása.
— 18.40 Zenés részletek a .Magnólia» cimü filmből. — 19 20 Keblovszky La-jos dr. előadása. — 19.50 Az 1. honyéd-gyalogezred zenekara. — 20 30 Hirek.
— 20.50 Gitárost. - 22 Időjárásjelentés. — 22.05 A rádió szalonzenekara.
— 23.05 Cigányzene. — 0.05 Hirek.
BactapeM ||.
18.45 Gyorsíró tan folyam. — 19.20 Az 1. honvédgyalogezred zenekara. — 19.50 Kemény István előadása. — 20 20 Hang lemezek. — 21.30 Hirek.
17.30 Temnitschka zeneszerző müvei. — 18.35 Csuk Linz és Grác. — <9.15 I. Ferenc József mint ember és uralkodó. — 20 45 Szimfonikusok. - 22.20 Rádiózenekar. - 23.45 Silving.négyes, bécsi zene.
Szombat
6.45 Torna. — .Utána hanglemezek.
— 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 Mit nézzünk meg? 12.05 A rá. dió szalonzenekara. — 12.30 llirek. — 13 20 Időjelzés, időjárásjelentés. — 13 30 Lgyetemi Énekkarok. — 14.40 Hirek, áruk. — 16.15 Harsányi Gizi mesél - 16.45 Időjelzés, hirek.
17 Rékai Miklós hárfázik — 18 Aune Antti finn énekesnő énekel. — 18.35 Nyiry László előadása. — 19 Kalmár Pál magyar nótákat énekel, kiséri cigányzene. — 19.45 Kis színpad. .Székely tréfák » - 20.30 Budapesti Hangverseny Zenekar. — 22 Hirek időjárásjelentés — 22.20 A Jávor jazz-zene-kar játszik, Miklósi András énekei. — 23 Hanglemezek. — 0.05 Hirek.
B jdapetf U.
18 Mezőgazdasági félóra. Q- 18.35 Cigányzene. -- 19.10 Hanglemezek. —
19 45 Antal István zongorázik. — 20.30 Hirek.
10 50 Parasztzene lemezeken. — 12 Könnyű zene. — 13.10 Müvészlemezek.
— 1540 Karének. - 16.55 Kívánság-lemezek.
18 Népdalokat tanulunk. — 19.15 Chnmlavszki zongoraművész játéka. —
20 Chamisso: Ballada. — 20.10 Rádióegyveleg. — 22.20 Rokyla szoprán énekel. — 23.15 A reiidőrsporlegylel jazz.ltenekara.
Naptár: November 21. szombat. Róm. kat Sz. M. bem. Protestáns Olivér. Izr. Klal. hó 7.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó végéig az .őrangyal" gyógyszertár\' és a klskanlzsal gyógyszertár.
G6xfflrd6 nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
Országos iparos-fórumok elé kerül a „gelsei incidens"
Megmozdultak az ország Ipartestületei is
A »gelseí incidens* ügye egyre szélesebb körben von maga után állasfoglalásokat. A nagykanizsai Ipartestület az iparügyi cs a péVz minisz eriuinban az elöljárósági ülésen elhatározott feljelentést a jegy. zökönyvek csatolásával megt.t.e kérve az ügy sürgős kivizsgálását.
Most egymás után érkeznek az or. szág minden részéből átiratok aa ipar;esiüle lektől, amelyek csatlakoz, nak a nagykanizsai iparosság tiltakozásához és kérik, hogy Nagykani. zsa Ipartestülete küldje msg nekik is a, vonatkozó jegyzökönyvek má
solatát. Az újpesti ipartestület azt Írja, hogy a Budapesi-kömyéki ösz-Szes ipar estületek köréb-n mozgal mai indit a »ge!sci incidens ü^y^ben valé állásfoglalás végett. Hasonfió szeilembsn ir az egri, a pacsai és tobb más ipartestület.
A nagykaniisai Iparteslü et ebben az ügyben uj elöljáróság! ülést akar összehívni s azon ujabb adaokat ké. szülnek jegyzőkönyvbe íektetni Ezenkívül a nagykanizsai Iparosság az Ipartestületek Országos Központ, jához is fordul panaszával és kéri annak határozati állásfoglalását.
Pillanatképek és gondolatok
a Keresztény Jótékony Nőegylet ruha ós cipőkiosztásáról
A Rozgonyi-utcai eienü iskola tor-naierme zsúfolva Elemista fiuk ts lányok vegyesen Kiskanizsáról, Te-leki-utröt csak ugy, mint a Vécsey.-vagy Arany János utcából. Szakadt ruháikról, vékonyka termetükről, hidegtől csipeit meztelen lábukról lerí a szegenység. Mosi is azért van. nak itt, hogy a társadalom nemes szivéből fakadó sok jót élvezzék, rongyos ruháikat ujjal cseréljék ki s mezítelen lábukra meleg cipót húzzanak.
Az üszialon, falon a szegények rozsafakasztó magyar szentjének, Erzsébetnek ké^e. Gondos Kezek virágkoszorúval díszítették mind. egyikei. A sarokban magasan felhalmozva vadonatúj meleg ruhátskák. És sok-sok cipő...
A dobogó előtt ijedt arccal, de bátor hangún egy kislány, Tahin Margit szaval. .Szent Erzsébet csodájáról szól a vers, kedves és megható. Kgyszerü és lisztu érzéseket tolmácsol és ez motit oly jóiesik.
A harmónium hangja simogalóan csendül fel és utána száz gyermek torokból ének zengi a dicsőilő csodát.
Szent lirzsébetről szaval Horváth Anna is. Szelid szemeit le nem venné a Szent Erzsébet képről. Örül s l>eszél Őhozzá. Imája őszinte és szivböljóvő.
A következő ének után Szomi Margit áll ki a poi ondra. 0 szegény sorsú testveieinek nevéban beszél:
»...ez a ruha és cipö nemcsak testünket fogja védeni a közelgő hl deg téllel szemben, hanem felmcle. giú lelkünket, hálára hangolju szi vünket azok iránt, akik nemes ügybuzgósággal és fáradozással ily ál. doza.ot hoztuk a szegény kanizsai magyar gyermekekért. A kis gyer. mekek barátja, a pohár vízért is jutalmat igérő Ur Jézus aranyozza be életük minden napját és jutal mazza meg őket azért a nagy jóért, amit velünk tettek...«
A nőcgyleti hölgyek szeme bizony köitybelábad ezekre a szavakra. Látja és éízí ezt a kis Margit is, hogy több ez, mint egyszerű köszönet. Egy év fáradságos, sokszor fillérekből fakadó
gyümölcse ez a 270 pár cipő és 130 öltözet ruha (értéke megluiladja a 3000 pengőt,, amely a Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet és azon keresztül a társadalom jószívűségéből kiosztásra kerül. Valóban nem lehel meghatódottság nélkül köszönitet mondani ezért. Ezt tolmácsolja Filó Ferenc igazgató is a polgármesternek és a nőegylet! \\ezető hölgyeknek.
Kráiky István polgármester be szel a kicsinyekhez. Minden szavából szeietet csendül ki.
£í ezi megérzi az elötie álló 300 szegény is. Elnéziem őket... Egyik, másik alig látszik ki a földböC de máris érzi, mi az : nyomor. Mezi telet: lábuk kékre zöldre tagyva, hátukon egy ócska nadrágból varrt láska, hogy legalább széltől vörösre csipeu kezeiket tudják a szakadó, zou nadrág mélyébe rejteni. Csii. logo szem íiel ügyelik a polgármester szavait, eki a megcsonki.ott ha. zárói beszel. Es amikor megkérdezi tőlük, hogy tudják-e, mi az ota annak, hogy nem a szülőktől kapják a cipót, ruhát, együtt telelik: Trianon !
Megkezdődik az osztás. Ki cipőt kap, ki ruhái, ki mindkellöt. Farkas Vilma nőcgyleti ügyvezelő elnöknüvcl az élen a nemesszivü hölgyek osztják a ruhái, cipőt Egyik- mis.k szenuből ^főkép u kisebbekéből, akik most kapnak először; az őszinte, gyermeki öröm és boldogság árud ki. Szorosan magukhoz ölelik a ruhát, mintha kincset őriznének benne. Láttunk egy kisfiút, aki titokban megcsókolta a cipőjét, ugy simogatta, dédelgette. Ezek tudnak Igazán őrülni az ajándéknak. £s ezek meg is érdemlik, mert bizony vannak, akik megköszönni is elfelejtik.
Ne vegye senki ünneprontásnak, ha megírjuk, de sajnos láttunk olyat is, aki ugy vette át az ajándékot, mir tha azzal, hogy elfogadj a, ö lenne szívességei. Olyan fölényes közöny, nyel, amely azt mondja : hiszen ez jár nekem, az apám munkanélküli!
Megkérdeztünk egyet, öten van. nak testvének, apjuk munkanélkül van, anyjuk beteges. Es elszorult a Szivünk. Nem azért, mert szegé.
nyek, hanem mert már enn^k a kis emberpalántának, száján is olyan hangok buggyannak ki, amilyen manapság egyre gyakrabban iesa hallható az utcasarkokon álldogáló, a munkanélküliség árnyékában süt. kérező, de dolgozni nem akarók ajkáról.
Szomorú korszellem ez. Mig az eiryik szívből órái; — és ezeken még ott fe. szül, tisztán, rendesen a tavaly Tcflpotl kapott ruha! — addig a másik csak éppen tudomásul veszi, hogy a társa, dalom lerótta kötelességét és az egy éve kapott ruha már rongyokban lóg rajta. A szülők bűne ez, amely akaratlanul is elszomorítja szivünket.
Bár adná az Isten, hogy jövőre ne szoruljon ajándékra egy kanizsai sem, vagy ha Igen, ugy mindegyik oly őszinte szívből fakadó szerelettel és hálával ludjon fogadni minden falatka kenyeret és minden darab ruhácskát, mint az a kisfiú, aki megcsókolta a cipőjét. F.s ez az egyetlen csók fclcj. tesse el a ruhákat és cipőket osztogató hölgyekkel egyesek közönyét, mert ez a csók nekik szóiH, az ő meleg szivüknek, szeretetüknek és jóságuknak...
Apróságok asszonyoknak
Csakis meleg késsel szabad akár süteményt, akár tortát, akár pedig libamájat szeletelni. A kést íorró vizbe mártjuk* és minden szelet után ismét megismételjük. Ak kor szép sima és egyenletes vé< köny szeletek sikerülnek.
Hagymaszagot, vagy egyéb kcileineiien konyhaszagol kezünkről ugy ludunk eltávolítani, ha sós pa< radicsommal átdörzsöijük éa utana langyos szappanos vizzei lemossuk.
A sokat viselt ruha fényét ugy tudjuk eredményesen eltávoll tani, ha a fényes részre ráteszünk vizes ruhát és azt íorró vasalóval megszárítjuk. A goz teljesen elveszi a fényét.
F é nye z e 11, politúros bútorokat szép fényessé tehetjük, -ha egy pár csepp diőoiajat csepegtetünk egy fehér ruhára és azzal végigdörzsölj jük a bútort. (Jtána puha ronggyal áttöröljük.
Ha veszünk ilyenkor ősszel mindenütt kapható nagy, sárga fa. levelekel, hogy szobánkban ál®í-dóan, még télen is legyen valami virágszerü a vázában, legjobb min. den levelet egyenként langyos vasa. lova átvasaini. Igy nem fog összezsugorodni és eLáll egy télen át.
— Tekintse meg a Kopsteln Butor-áruház állandó butorklállltáaát Izléoes és olotó bútorokat kedvező fizetési feltételekkel vásárolhat
I
Hócipők . . párja Hócsizmák . Selyemharisnya „
P 6.50-töl P 14.90-töl P 1.40-től
Szomolányí óraházban
\\
s
1936. november 21.
GRAFOLOGIA
«Niagara.* Gyenge aknratu, nagyon könnyen befolyásolható, mégis Igen gyakran ellenszegülő,\\n?hczcn alkalmazkodó, hamar kifárádó, elkényez-t«lelt. Érzésember, aki érzéseitől sohasem tudja magát függctlenit.mi. ötletszerűen buzgólkodó, felélénkülő, sót néha élesen ónfejűskődő, de mindezek mellett nem kitartó.
«JuU3iilus.» Iskolás pedánskodó, aki nagy erőfeszítésekkel fegyelmezi az érzékenységét. Intelligens és. f^jlődós-képes, szellemi gyfljtő-tipus, jó memóriája, szorgalmas. Kevés önbizalom, sok feszélyezettség, konvencionális rutin-hiány, ami azonban az idő folyamán feltétlenül oldódik. Jóirányu intellektus. I
«Október Hidegfejű, óvatos, mérlegelő, bizalmatlan, erősen zárkózott, nem enged a terveibe láttatni. Rrős akaralu, tervszerű, gondos, kimért, céltudatos, uralkodnlvágyó, makacs, valósággal önmaga fanatikusa. Egy kissé öntelt, aki túlbecsüli a képességeit. — Megfigyelő, konlrolláló, egyenletes tem-pcramenlumu. Egoista, aki azonban mindig szem előtt tartja a finomságokat, a látszatot, személyes presztízsét.
AsmercUen.* Labilis és Bizonytalan egyéniség, afti ezt a tulajdonságát élénk kőzlékenységgel, ötletszerű vitatkozással /leplezi. Puha, gyenge, kevés ellenlállóerejű, teljesen a szűkebb kör-nyezet befolyása alatt áll, amely alól — ha csak teóriában —• szabadulni igyekszik.
tllavasl tji/opdr.* Fiatalos, kiforratlan, gyerekes, hangulátember.. aki nagyobb erőfeszítésekre és komolyabb válságokkal szembúi helyt állásra nem képes. Nemcsak a külső befolyásolások, hanem belső impulzusai is teljesen eluralkodnak rajta. Fantáziája tulélénk, irreális, telve álmodozással és jálékhajlammal.
«Slu<llce.i> Olyan egyéniség, aki csak elfogadni tud, de adni sohasem, ftnző, önmagára koncentrált, aki minden helyzetet lehetőleg kihasznál. Hideg, safá-mitó, tervszerű, elkápráztató, egyáltalán nem őszinte, lelki világába nem enged láttatni. Fölényes, elég nyers, hamar elveszti érdeklődését. Megbízhatatlan, csakis önmagával törődik, állhatatlan. Egyáltalán nem piegnyng. toló egyéniség.
«I:lgaró.» Egy kissé mesterkélt modorú, okoskodó, aki szívesen állítja be magát tetszetős póvokra. Színész-tehetség, aki azonban nem megfeleli hivatást gyakorol, filénk szellemű, sokirányú érdeklődésű, de rendszer-telén, csupán nagy nekilendülései vannak, anélkül, hqgy azokat Szisztéma-tikusan feldolgozza. Olvasott, gyors gondolkodású, de készületlen s tereinek nincs reális alapja.
A kutbaugrott egy Magyar-ntcai leány
A házbellek kihúzták az öngyilkos-jelöltet
Csütörtökön es\'c fél 10 óra tájban mentők száguldottak ki a Magyar, utcába, öngyilkosságot je\'enteHek nekik, de mire klér;ek, már nem sok dolguk akadt.
A Magyar-utca 50. számú házban Gelencsér Mária háztartásbeli leány akart elkövetni öngyilkosságot. Hogy mi okból, nem tudni, de az
udvaron levő kútba ugrott. A ház-beliek hamar észrevetlék a 19 éives leány eltűnését és mielőtt ínég a mentők a. helyszínre érkeztek volna, az életunt leányt kihúzták a kútból.
A mentők Gelencsér Máriát n kór-házba szállították. Allaptoa súlyos, de nem életveszélyes.
„A íeventeoktató nemcsak a sportpályán, hanem a korcsmában is hatósági közeg a leventével szemben!"
A hahót! leventefőoktató esete a leventéjével
Hahófon történt nemrégen. A Dencdek korcsmában több legény mulatott, többek között Szabó Jó zsef 19 éves fiatalember is. Jókedv uralkodott a fiatolok között, amikor nyilotl az ajtó és belépett azon Ge rencsér György ieventefcokt itó, aki az egyik asztalnál csendesen clhe. lyezkedett. Gerencsér annak idején több izl.en megdorgálta Szabó Jó zsefel fegyelmezetlenségéért. Gerencsér gyanútlanul ült asztala mellett, amikor Szabó egyszerre csak torral orculöntötte. Társai figyelmez\'e t k Szabót, hogy jó lesz bocsánatot kélni a leven tefcoktatótól, de Szabó ezt olyan formában lette, hogy Geren csér kénytelen volt kikérni magá nak és *mars !« szóval utasította el asztalától a hetyke legénykét, Ge rencsér hatósági közeg lévén, meg csufolásáról jelentést tett feletü s hatóságának és az ügy - más fegyelmezési eszköz nem lévén - a
kir. törvényszék elé került. Szabót "z ügyészség hatósági közeg ellőni erőszakkal vádolta. Szabó azzal vé. dekezett, hogy boros volt és nem volt szándékában a főoktatót leönteni.
A bizonyítási eljárás után vitéz dr. Szily Dezső kir. ügyész hangsúlyozta vádbeszédében, hogy a Íeventeoktató nemcsak a leventpá, lyán, hanem a korcsmában is ható. sági közejíe a leventének és mivel Hahóton ismételten előfordultak fe gyei meze (lenségek etek in tetten, pél-daadslfct kér a bíróságtól.
A törvényszék bűnösnek mondot. ta ki Szabó Józsefet hatósági közeg ellen; vétségben és őt ezért az enyhítő szakasz alkalmazásával 80 P pénzbüntetésre és a felmerült költ. ségek megfizetésére Ítélte.
A kir. üpyész sulvpsbilásért, a vádlott a bűnösség Kimondása miatt fellebbezett.
Megnyílik a kisemberek bankja Nagykanizsán
Ti/ esztendővel ezelőtt még az volt Nagykanizsa fő nevezetessége a Pestről leruccant újságíró szemé, ben, hogy nem volt strandja, nem vol szobra cs nem volt zálogháza. Aztán lett gyönyörű strandja, lettok gyönyörű szobrai, csak zálogháza volt is meg nem is, ugy hogy azt az idő hullámverése el is sodorta s hosszú ideig megint nem volt Nagy. kanjzsán zálogintézet.
Most a minisztérium Szemete Károlynak adott ki engedélyt Ni;\'y kanizsán zá\'ogkölcsön intézet léte i lésére. Szemere Károly a modern üzletember komoly típusa. Budapes len a postatakarék zálog osztályán srerezte a szakismereteit. Nagykani 1 zsára Kaposvárról érkezik, ahol 21 évig dolgozott. A zálogintézet, ami Nagykanizsán november 25-én nyi-lik meg, hézagpótló szükségesség és mim ilyen, szociális jelentőségű
Városi Mlozgd. Szombaton és vasárnap 1
Az „Extázis" rendezőjének, Machaly-nak ujabb világsikert aratott filmje: axigoruan felnőtteknek I |
A veszedelmes asszony
(Noo Turno) — Főszerepben: Rya Byron, Hans Stöve, Anton Pointner. Remek kiaérft mfl«orl Hirad&k I_
Előadások kezdete hétköznapokon b, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 kór. - Köznap azt alatt elöad*» fillére*
A kisemberek bankja lesz ez az in. tézet, ahol az is pénzhez jut, akinek nincs egyebe, csak az üzlete in^ó-ságaj, áruja s ha hirtelen megszorul, nem áll itt segítség nélkül, hanem mindig meghosszabbítható 3 3 há nopra, hatóságilag megállapított ku mai mellett és hatósági ellenőrzés mellett kölcsönt kaphat bármi ér. téhe: ingóságára, nem csak arany ra. ezüstre, hanem akár áru-készlet, re is. Kisegzisztenciák n^gy gondjaiban sokszor jelentheti a megmentés: ei>ye»y kritikus helyzetien a zálogintézet a kanizsai és afelai köl csön igénylőknek. Minden nagyobb városban van már ilyen intézet s mosr NagVkenhsa is ezel< sorába lép. Nem apró zálogüzlet lesz éz. ha-nem korszerű, komoly, nagy inté. zet, nyeresége a kai\\jzsai közgazda, sági éleinek és a kisemberek széles rétegeinek. (:)
Kanizsa és Zala szállodája Pesten a
«
M
VII Bákóczl-nt 58. Tel. 1-389-50.
150 kényolmes szoba, folyó hldeg-melegvlz, telefon, közp. fűtés ós csengőt pótló elektromos fényjelzésekkel. Lemóreékelt szoba- és penzió-árak. — Elegáns kávéház, G telefonfülke.
A aBrttzöbent
Farkas Béla rádlóhlres olgányzenekara — valódi erdélyi Flekken különlegességek.
A télikertben i
délután és este tinó. Vlrány újszerű Jazz-zenekara, Nagy Mária énekszámaival. Ha Pe8tro Jön, adjon találkozót Ismerőseinek a METPOPOLli-ban I
Jázmin
Ahol lángolva, lobogva Égve, perzselt\'a szerelem: Ott volt hazája egykoron, Bus meséktől dus keleten
Háremek csodás kertjein Az alkony biborklotaján Ha Jött a hetyke szél-legény Füttyös dallat az ajakán. Hintától részegUlten Vltto tovább a nnp lova, S bus házak sikátorain Mámort szórva rohant tova. És gőgöt nem hozott ldo, Csak édes, hosszú álmokat, Ág-bogára szűzi csókkal Szállt le minden alkonyat. Illata szépséges regény: Hu Agyad mellett feleded, Ezeregy álmot hoz előd, S mámoros lesz a regkeled ...
Bra-ssúnyi Gyula
IDCÍ
— Prognózis; Északi szél, egyes helyeken eső, a magasabb fekvésű helyeken havazás, a hőmérséklet csökken.
Ofcsén&j&t
szemköz*
Nép Mozgó. Szombat és va »árr?ap 1
Az őrök humor, Igazi jókedv, fülbemászó muzsika lllmjel Carl Zeller világsikert aratott operettje.
jfíL madarássz
Főszereplók: Wolll Albach Relty, Lll Dagover, Maria Ander-
gast és Geor*> Alexander. Fényes kisénn mlitor | Kicsinyek és nagyok filmje. ElőadAaok: szombaton 5, 7 és 9, vasarn»p 3 5, 7, 9 őrakor. Csak 20, 40, 60 filléres helyárakkal I
4
ZALAI KÖZLÖNY
1936. november 21.
Kis Budiban
■ lombaton ts kaaArnap asl*
disznótoros vacsora
saját készítményem, minden jó, ízletes. Jó Italokkal rendelkezem Figyelmes kiszolgálásI — Szivei pártfogást kér
Tfirök Péter
4111 Kinízsy-utca 21.
imm
Jugoszláviából muraközi csikókat kell behozni
a kimerült hidegvérű ló-állomány pótlására
Az Alsódimántuli Mezőgazdasági Kamara állattenyésztési szakosztály:. gazdagyülíst tartót Dombováron Náray Andor keszthelyi gazdasági akadémiai tanár szakosztályi elnök elnöklésével. Foglalkozott a szakosztály a lebonyolított olasz hidegvérű lóexport, a német hasi\'otl sertésexport és az angol baromfiexport eredményeivel. Az Alsódu nántuli Mezőgazdasági Kamara szab la meg az egyes exj>ortvásárlá sok feltételeit és irta elő azokat az irányárakat és minimális árakat, a melyekel a vásárlási eng-délyben részesített exportörök kö elisek vol. tak betartani. Ennek folytán olyan belföldi árak alakultak ki, amelyek a gazdák igényeit kielégítették.
A szakosztály az állatexport elő. mozdítása érdekében a kővetkező határozatokat hozta : A Magyar Nemzeti Bank az olesz lókivitel után a lilára nagyobb felárat adjon. Az illetékes kormánytényezők a keres kedelmi tárgyalások során oda törekedjenek, hogy az olaszoktól na. gyobb visszatérítést kapjunk a jövőben a lovak után. - A mai bevi-leli vámol 60 százalékkal mérsékeljék A jövőben ne csak az olasz, hanem a német és egyéb lóexpor. lókat is az Alsódunántuli Mezőgaz. dasági Kamara jól bevált rendszere
szerint bonyoltsák le, ugy a hideg-, mint a melegvérű lovaknál. A nagy. mértékben kimerített a\'sódunántuli hidegvérű ló\'myag pótlására Jugo. szláviából a muraközi fél és 2 éves tenyésztésre alkalmas csikók behoz-halók legyenek. A vásárlás ós a be hozoll csikók eladása a Kamara ellenőrzése mellett történjék. A né. metországl sertésexport a már ki próbált és bevált módozatok s/erint folytatódjak és kívánatos az is hogy a hizómarha export eloszlását is a mezőgazdasági kanian^ végezzék.
Téli gazdasági tanfolyam Pacsán
Az országban szerte most folyik a földművelésügyi kormány tervei szerint 70 téli mezőgazdasági tanfo.
CHAMBERLAIN:
lynm megszervezése. A lanfolya. mok hálom hónaposak, naponta 3 órával.
A pacsal tanfolyam megszervezésére Szabady Zoltán nagykanizsai oki. gazdát kérték fel, aki azt erö. teljes és eredményes lendülettel mer is kezdte. "Egyegy tanfolyamo i a legnaaobb létszám 60 hallgató lehet és Pacsán máris 112 jclqntke zett, ugy hogy most folyik a jelent, kezeltek rostálás". A tanfolyamon a vezetőn hivUl öt tajierfi (tanitó, or. vos, álla\'orvos. háziipari, méhészeti szokemb?^ ad elö. A n egnyitás íle-oembei elején lesz ünnepélyes kei* tek közt.
Prostatatultengésnél és hólyag-tágulásnál igrn (onlos, hogy a bt-t gnek erólkcdés néUUl legyen min dennap bélUrülése és ez még az öregkorban is egy kis pohár termé-szelcs .Ferenc Józsel" keserllvli-zel biztosan elérhető. Az orvosok ajánlják.
Pnsztltó elemek
Tokio, november 20 A hatalmas felhőszakadás ugy megduzzasz\'otta a folyókat, hogy azok átszakítva a gátakat, több falut elöntöttek. Az ár teljesen elöntetne Hozaranova bányászközséget. Itt 300 ember vesztette életét. Az áradásnak eddig már több mint 1000 áldozata van.
Tokio, november 20 ki osarusawai gátszakadásnál -mint most jelentik - az 1300 lakosú faluból csak 75 ember menekült meg Eddig 300 holttestet találtak meg. A gát 200 méler széles és 60 méter magas volt.
Newyork, november 20 Guatemalában csütörtökön erős földlökéseket érezlek. Részletes je-lentéc még nincs, a szükíjzavü táviratok emberáldozatról nem számolnak be, de azt hiszik, hogy a vidéken na,gyobb károkat okozott a a földrengés, amely megismétlődés sel ffenyegel.
A ZALII KÖZLÖSY 6BAF0LÓ9IÁIA
Díjmentes Iráaanallzlsre jogosító szelvény
Vágja kl és küldje be e szelvényt az ön vagy valamely önt érdeklő személy Írásával szombat estig S7.fr-kOBztőségünkbe és díjmentes írás annllzlst kap a budapesti Grafologla Stúdiótól lapunk Grafologla rovatában.
Jelige:...............................................
„Békés népszövetségi orvoslás vagy — erőszak!"
London, november 20 Chamberlain kijelentette, hogy arra kell törekedni, hogy a kilépett nagy államokat visszavezessék a Népszövetségbe. Ezt azzal lehelne megkönnyíteni — mondta, — ha a Népszövetség bebizonyítaná, hogv olyan eszközökkel dolgozik, amelyek lehetővé teszik a panaszok békés uton való orvoslását. Ellenkező cselben el kell rá készülni, hogy az egyes államok a Népszövetségen kívül erőszakkal keresnek orvoslást panaszaikra.
Grandi
londoni nagykövet a londoni semlegességi bizollság működéséről és az angol-olasz \'Viszony jelenlegi helyzetéről számolt be a faseista nagytanács ülésén. Grandi beszámolójáról a hivatalos jelentés nem kőzöl részieteket. Az angol—olasz viszony rendezése, ]>o. lilikai körök értesülése szerint,\'a legjobb uton van s a Urvbevctt úriemberi megállapodás megkötése mVir csak rövid idő kérdése.
Baldwln }
| azon fáradozik — mondta a miniszterelnök, • — hogy megóvja Angliát és egész Európát a háborútól. I)e egyidö-ben erőseknek kell lennünk és készen kell állnunk, hogy senki se merészeljen minket megtámadni.
A sínek közé szorult a lába
Kaposvár, november 20 Taszár vasútállomásnál csütörtök esk Vass Jánosné át akart menni a síneken. Közben a váltót átváltották, az asszony lába a sinek közé szorult és a pár perccel később jö. vő vonat haiáira gázolta. A holltes. let csak reggel találták meg, inert a sötétben a vonatvezető sem vett* észre a szerencsétlen asszonyt.
miniszterelnök szerdád eslc fllas-gowban a konzervativpíirli gyűlésen beszédet mondolt- Az angol kormány
Megfojtotta menyasszonyát
Budapest, november 20 Bede Gyula, aki az éjjel megfojtotla menyasszonyát, a 20 évcs Csörsz Terézt, kihallgatása során elmondta, hogy teliét előre megfontolt szándékkal kö-velte el. Letartóztatták.
- Fóti Zita első dija
Irta: Forray Zelma
Balatonbük dunántúli kisváros mint a neve is mutatja: fürdőhely. Nyáron élénk forgalommal, tavasszal, ősszel és léten egyhangú ásiló unalommal. Ez na ősz azonban némi szórakozási igérl. Végre felépült a Balaton-muzcum, sok költséggel, vitával, szaladgálással, de végre ill állt büszkén és mi tagadás: nagyon szé|>cn. Még a nyár elején megkezdődtek a tárgyalások a város ve-zető emberei közöli, hogy mikor le-gyen az ünnepélyes megnyitás, nyáron vagy késő ősszel? A vezetők tipikus kisvárosi körüliek nléssel vilatlák meg a helyzetet. Egyik rész a nyarat uján-lott-.i, amikor biztos a siker, mert a város tele van fürdővendégekkel, míg a másik rész épp ezért az ősz mellett szavazott, hogy az akkor már csendes kisvárosba némi életet hozzon. A megnyitási össze lehetne kötni bállal, talán egy megye bállal. A rendezők közben észre sem vellék, hogy a nyár megszökött és igy a nyertesek az ősz párIfogói lellek,
Végre megérkezett a várva-várt nap, a muzenm ünnepélyes megnyitása bankéit és a bál, ami lázas izgalomba hozta a város ifjúságát. Csak a főjegyző járkált dühösen a szobájában, neki nem sok szórakozás jut e na]>on, ő lelt hivatalból kirendelve Fóti Zita mellé lovagnak. Pokolba kívánta az egész Turista Társaságot, amely még a nyá-
ron .pályázalot hirdetett^ elég magas összeggel, Magyarország legszebb vi-dékének a megírására. A pályadijat Fóti Zita nyerté a Balaton cimü müvével. Mikor az újságírók megkérdezték hogy a Balaton melyik része ihlette meg, a nyertes Balatonbüköt nevezte meg. Ezért hívta meg a város Zitát erre az \' ünnepélyes alkalomra, hogy felolvasson díjnyertes müvéből.
Zita kényelmesen elhelyezkedett egy II. osztályú fülkében. Levetette ele-gáns kabátját, amely alatt szép sportruha simult karcsú testére^ lábán tro-leur cipő, szóval lökéletesen útra volt öllözvc. Legfeljebb az tűnhetett volna fel a figyelmes szemlélőnek, hogy minden nagyon uj volt, utibőröndjénok is valószínű ép ugy ez az első utja, mint a kabátnak és a ruhának. De hát ki figyeli a pcsll éjféli gyorson Zita uliöllönyét? Az a pár utas nkinck éjszaka kellelt vonatra ülnie, legfeljebb Í.Ó hegyet keresnek maguknak, hogy a mozdony egyhangú kallogásál böl-csödalnak használva álaliidják az utat >iu magányosan ült a fülkében. ö is aludni szerelelt volna.de nem ha«y-la a, mozdony ütemes kattogása, amely az ö fülében folyton Balatonbük nevél sisleregle, annyira, hogy az álom teljesen kiment a szeméből és clkczdcll gondolkozni. A vonat sebességével egyenes arányban végig futóit az éle. (én s ha a mozdony megállt, talán ő is gondolatban éle\'ének egy-egy neve-
zetes állomásához ért, ahol egy kicsit pihenni kellett, hogy azlán ann.1l se-bcsebben haladjon és ne maradjon cl a vonat mögött, ho;jy mire az a végállomásra ér, ő is beérje önmagát.
Nehéz lenne kiszámítani, hogy melyikük lett ezen az éjszakán hosszabb ulal, a gyorsvonat a- maga száz-kétszáz kilométerével, vagy Zita, aki saját éleiének\' 25 esztendején vonult kérésziül ma éjszaka gondolatban.
Apjára nem emlékezett, édesanyja várással keresle a keijyerél, csendes szomorú asszony volt aki soha sem tudta feledni korán elhunyt férjét. Talán ezért lelt Zita is olyan csendes, álmodozó természet, aki mindig kerülte az emberekéi, még barátnője sem volt soha. Egész külön világban éli, amely kinai falként vetle körül és nem lálln meg az emberek ezernyi hibáját, gonoszságát, csalfaságát. Szeme mindig a messzeségbe nézett és a közel íckvp dolgok észrevétlenül suhantak el melletle. Nem szeretett dolgozni és nem érdekelte semmi, ami a hétköznapi, élethez tartozott. Mint fiatal bakfisnak,\' ábrándképei az ismeiellcn szerelem körül foroglak. Mindig ugy érezte, hogy egyszer nagyon szerelmes lesz, aztán, csalódni fog, amibe belehal. Bármilyen formában is álmodozott, ,az álomkép vége mindig ez volt.
Mikor végre valóban szerelmes lett s ábrándképe eleven formát öltött, már nem a csalódásról és a halálról,
hanem a boldog életről szőtte ábrándjait. Hozzá hasonló, szegény fiúval hozta össze a sors, aki nappal dolgozott, éjjel tanult s közben minden nap szakított időt, amit Zitával töltött. A A boldog és remény teljes szerelem teljesen , megváltoztatta Zitái, érdekelni kezdte a valódi élet ezernyi apró-cseprő baja és változatossága. Délelőtt főzni tanult és édesanyjának segített, délután szorgalmasan kézimunkázott jövendő kis otthona számára. Csak ai esték maradlak az ábrándozásra, de czekcl már kelten szőtték. Zita boldogságát csak ogy dolog zavarta: a szegénység, amit eddig észre sem vett, de most súlyos teherként nehezedett vállaira. Szerelelt volna szép ruhákban járni. Ezt igazán nem lehet egy fiatal leánynál hibául fel róni t különösen ha szerelmes. Cipője sokszor lyukas volt, kalapja som a legutolsó divatot hirdct\'o és a ruhái, a rokonok által elhasznált, átalakítóit kis ruhák voltak. Lakásuk egyszerű volt, hiába szépített\'-\' virággal és kézimunkával: a szegénységet nem lehet eltitkolni. Sok keserűséget okozott ez neki, pedig Emil mindezt nem vei le észre, ő szerelmes volt és más nem érdekelte. Az ö szemében /Jia mindig elegáns, müveit, okos és szellemes volt, holott Zita sokszor félszegnek és ügyetlennek érezte magát é.s az is volt, mert meglátszott rajta, hogy nem igen forgolódott emberek közönsége kőv.)

1936. november 21
BALAI KOZLOWH
A szegénykérdés
November 1-től megszűnt a koldulás. Az egri normát bevezettük, de teljesen megvalósítani - részint a Kezdet nehézségei, részint anyagiak hijjár. - nem tudtuk. Szegényeink 8 10 pengős segélyével a nyomor enyhítve van, kis lakbérüket vala* hogy kifizetik a fenti összegből, de ebből ruhára, élelemre édeskevés jut. Sürgősen fel kell állítani a nép* konyhát, meg kell valósiiania nép. szálló, népgondozó eszméjét, vagy ki kell bővíteni a meglevő szegény házat. Két Irgalmös-nővér hózról-házra járva, a közel jövöben meg. kezdj a szegények testi-lelki gondozását.
A szegénykérdést főleg a tehető, sebb lakosok részvétlensége miatt nem lehetett teljesen rendezni. A hatóság és a gyűjtő hölgyek azt tapasztalták, hogy az egyszerű, sze-gény ember erején felül adakozik, a gazdagok egy része elzárkózik s nevük 20-50 fillérnél, legfeljebb 1 pengővel szerepelnek a lislán.
Az egész társadalom érdeke, hogy a kolduskérdést rendezzék, de első. sorban érdeke azoknak, akiknek legtöbb vesztenivalójuk van.
Adjalok, hogy adhassunk. Segítse :ek, hogy segíthessünk.
P. Citr/usz Víktorin plébános
— (Ottó-mise)
Pénteken délelőtt a ferenciek plébánia templomban Oltó-jnisc volt, amit P. Schimicza Sebestyén ferencüs-lol-kész, sekreslycigazgaló celebrált. A közönség soraiban ott láttak a különböző testületek képviselőit is. Az ünnepi istentisztelet a magyar nemzeti iníKdság akkordjai mellett ért véget.
— A gimnázium ünnepe)
á nagykanizsai piarista gimnázium tornatermében vasárnap délután pontosan fél 6 órai kezdettel lesz kaíazanti szent József műsoros emlékünnepélye a már közölt műsorral. Onnepi szónok dr. Hegyi\' Lajos városi főjegyző. Belépődíj nincs, ellenben a piarista templom céljaira kér adományokat a rendezőség.
— (A Zeneiskola tanárainak esti hangversenye)
Szerdán, folyó hó 25-én este 9 órakor •5 zeneiskola tanári kara a Zeneiskola kamaratermében hangversenyt rendez. Belépődíj c hungversenyen sem lesz, A műsort kamarazeneszámok\' uralják), amelyek mellett zongoraszólószámok és dalok kerülnek előadásra. (:)
— (Dalos serleg-átadás)
volt csütörtökön este a Zrinyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör Vegyeskarának összpróbáján. Most kapta meg ugyanis a szombathelyi dalosversenyen aranyérmet nyert Vegyeskar a Dalos-szöveiség ajándékát, az emlékserleget. A szép kivitelű, domborművű Liszt Ferenc plakettel díszített ezüstserleget Szakáll Gyula diszelnók, a Vegyeskar elnöke adta át.
- Felsőkereskedelmi Iskolai formaruhákra alkalmas szövetek nagyon olcsón kaphatók Schütznél.
— (Frontharcos bál január 9-én)
Napy a készülődés a frontharcos tá-borban, a január 9-én megtartandó fronlharcpsbálra. (:)
— (A Harn«dfend) ^
kedves és^eiásöséges Szent ErzJsébet ünnepélyl fendcz^U1 csütörtökön délután a plébáfila fehér termében. Az énekkar Fönt a csillagokban című éne. ke ulán P. Czirfusz Viktorin plébános mondoll megnyitót, itíujd Gerencsér János szavalla cl mély érzéssel Varga Béla: Magyarországi Szent Erzsébet c; költeményét. Az ünnepi megemlékezést Gesmay Hona líceumi tanárnő mondla. Szent Erzsébet lelkének raéjységell mutatta be előadásában a hit, remény és szeretet isteni erényeinek fényében. Szép és élvezetes előadását a nagyle-rcm zsúfolásig meglelt közönsége nagy érdeklődéssel hallgatta. Az énekkar száma ulán a plébános mondott köszönetei a szép est megrendezéséért.
— Táncáélutánokra, koszorúcskára elegáns színes taffet- és selyemruhák olcsón Schütznél.
— (A Segédhivatali Tisztviselők)
Országos Szövetségének pápai csoportja IInmuth János polgármester fővédnöksége alatt a budapesti központi elnökség és a vidéki városok csoportjainak részvételével november 21-én Pápán dunánluli vándorgyűlést tart. A vándorgyűlésen a nagykanizsai csoport Ozorai Ferenc társelnökkel képvisel leli magát.
— i Köszönet nyilvánítás)
Mindazoknak, akik a folyó hó 14-én meglarlolt teánk sikeréhez adományukkal, vagy közreműködésükkel hozzájárulni szívesek voltak, hálás köszönetünket nyilvánítjuk. A Frontharcos Főcsoport vezetősége. (;)
— (A Notre Dame leánygimnázium)
az intézet vallásos és hazafias szel lemében méltóan adózott magyarországi Szent Erzsébet emlékének. Az ünnepélyen Terslyánszky László hittanár finoman kidolgozott ünnepi beszédben méltatta a magyar szent nagyságái, erényeit, amelyet példaképül ál-ljlják a magyar leányifjuság elé. Ada-movics Mária II. é. n. alkalmi kölie-ményt szavalt sok melegséggel. Pintér Erzsike VI. é. n. és Pinlér Margitka III. é. n. négykezese figyelemre méltó teljesítmény voll. Ehmann Mária VI. o. n. Szent Erzsébet költeményt adott
elö kedves bensőséggel. Zboroszvky Mngdus III. o. n. saját dolgozata Szeiü Erzsébetről: egy bájos leánylélek önálló gondolata, amit a vallásosság hat ál. Majd az intéWJtl énekkar u magyar nemzeü imádságot intonálta.
Pedagógusok találkozója
Életrevaló gondolat indult el ut. ján Szakáll Gyula kegyesrendi glm. názlumi tanár és özv. dr. Horváth Tivadarné, a polgári leányiskola ta nárának megbeszéléséből. Arról van szó, hogy az orvosok, jogá szok, mémökök példájára a város pedagógusai is tartsanak Időnként egy egy összejövetelt. Ezek az ösz-szejövefelek havonta egyszer, vasár, nap este 8 órtakor lesznek a Panno nia külön-termében. Résztvesznek azon az összes nagykanizsai pedagógusok, az összes iskolák tanárai, tanítói és családjaik. Az összejöve. te\'.ek az egymás megismerésén kívül szakszerű megbeszélésekre, vitákra, tapasztalatok közlésére Is alkalmat adnának, azonkívül szórakoztató program beállításával elmélyítenék a nagy, de cJJig teljesen szétszórt pedagógus-család társadalmi össze-ta.-tozandós.\'jáí.
— Ne felejtse elt Nálunk nemcsak női télikabátot, hanem anyagot 1b vásárolhat. Schütz.
— (Az eltévedt ösztöke)
Kovács Jenő 24 éves balatoncsldsói gazdasági cseléd ökröket fogott be és mielőtt még indulni akart az állatok megindultak. Egy másik cselédember felkapott egy ösztökét, az ökrök elé dobta, de az Kovács Jenő homlokát érle. A szerencsétlen ember azonnal elterüli, koponyája betörött, életveszélyes állapotban szállították kórházba.
— (Bélyeggyűjtők találkozója) Hétfőn délután 6-tól 8-lg a Pannónia hátsó kistermében.
= Háziasszonyok I Nem kerül pénzbe, mégis a legjobb tésztarecepteket megkapja,. ha még ma kéri a dr. Oetker-féle világhírű fényképei receptkfinyvot, melyet bárkinek Ingyen megküld a gyár : Dr. Oetker A. Budapest, VIII. Coutl-utoa 25.
DOROGI Brikett
KISTERENYEI
S7 c II V* há»ho" it C W S\\ Kállitja
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE:
Varsányi Pál
Telefon 226. Zrinyi Miklós-utca 32.
disznótoros vatsora
az „Utolsó garas" -
vendéglőben, PetOtl-ut II. BIsOrendQ borok IKItflnö clgOoymfiet Szív™ pirtlogitt kér
a vendéglői.
EMLÉKEZTETŐ*)
November 22.
Liceális előadás a városházán l/»7-kor.
Gazdag Ferenc. Gimnázium Szent József ünnepélye
föl 6-kor a tornateremben. Katalln-tánceatély műsorral fél &-kor a Katii. Legényegyletben.
November 29.
Liceális előadás a városházán 6-kor
Kelemen Fereno.
December 5-6. Keresztény Jótékony Nőegylet karácsonyi vására az Iparos székházban. December 5.
Liceális előadás a városházán 6-taor Bertin Ágoston. December 12. Izr. Leányegylet piknikje a Kaszinóban. December 13.
Lloeál\'.s előadás a vároihárffa Uht lovag Sternád István. December 20.
Liceális előadás a ráro.hájtn Mtov December 27.
Lioeális előadás a virosháaln Mar dr. Mező Ferenc. Január 3.
Lioeális elöadís a riro«hidáb 6-Mor Január 5.
Katolikus Bál az Iparoa-azékházban.
Január 10.
Liceális előadás a városház*) S-lb» dr Krátky István Január 13. Az. Irodalmi Kör I. vita-délutánja 6 órakor a zeneiskolában. Január 16. öreg-kereskedelmlsták bálja 9 órakor u Kaszinóban Január 17.
Liceális előadás a városházin ftJcor dr. Vértesi Frigyes. Január 24.
Liceális előadás a városházán 6-kor Mágus Mihály. Január 31.
Liceális előadás a városházin 6-kor dr. Hotfmaan János. Februá\' 6. Keresztény JótékoDy Nőegylet jelmezestje.
Február 7.
Lioeális előadás a városházin 6-kor P. Clrfusz Viktorin. Február 14.
Liceális előadás a városházán 6-kor Révay József. Február 21.
Liceális előadás n városházin 6-kor dr. Gárdonyi Lajos. Február 28.
Lioeális előadás a városházán 6-kor dr. Hegyi Lajos. Március 7.
Liceális előadás a városházán ö-kot Szudey Géza.
Március 14.
Lioeális előadás a városházán 6-kor dr. Ilaláaz Pál.
Március 21.
Liceális előadás a városházán 6-kof Fieehel Lajos.
•) E rovatban minden rendelés egysurl közlése (2 sorig) 30 fiUir.
)
■AUW KÖZLÖK*
1936. november 21
minden mennyiségben, a legmagasabb napi áron veszflnk Unger-Ullmenn és lóth wadbi*ományosoit,
vas-, műszaki- és lőszerkereskedés, Jfcrlss vad naponta előjegyezhető.
Vasárnapi program
A Zrtnyl Torna Egylet vasárnap H bajnokság első helyzettjét, a SJ inon tornyai BTC-t látja vendégül. Kezdete negyed 3 órakor.
A* NTE szabadnapos lévén, elő. mérkőzést tart fél 1 órakor a kereskedelmi iskola válogatójával.
APRÓHIRDETÉSEK
A.rdMid.tt. 4l|a v*Um.p é. Onn.pn.o 10 .tóig H Illír mlnd.n lovíbbl nó 0 \'illír htlkAm.p U Műlfl 10 miér. mlndtn lovíbbl 1IÚ 4 Iliié,.
JüftétaxH, bérautót, rendeljen gangéból, vidékre él helyben, legolcióbbin. Te-
talon-állomáa ! M4. Bojlor Ktetlludy-utca t. M. 2704
I feluereléti elkkek legolciób-bin beaaereihdók l.eltM*lnw Sugár
«t D3.
KOlOubeláiatu bylerMoll aaaba kiadó laant Imre berceg-otca 7. az. alatt.
</! táaelóvel I ká.ybával 2 uobál lulenl
SSJSES „S««tter»
elrknlicfós höszekrénnye! "VI
lehet. SOM HielómegUkarltáa. Ö.akodlon alláay utániatoktól. Kizárólag kapható: MrUlvaa- b leaUkketrikedéaében, Schüti ■■eltelt. a™ : «.-, 10.-, 15.— pengó.
KlMáaaaM butoroaott emeleti uccal aaoba kiadó Lénáit bórkereikcdéa. 4079
Zoaaáncoiott gyermek lárálkáá, áll ványai, teljeaen uj, eladó. Klrály-n. 18. \'
Ul,ha, 8 oa ceövekkel, (ókarban oh c»óu eladó. Szécbenyl-lér 12, IDldailnt. *
Ha vlsvasatéka folyik, ipeciállian
lavlljt Jereuaek. Eiitébel-lér 18. 40SC
Intelligens |«ar«aklaén^ kireaek azonnali kleegliöbe. Qyulal ügyvéd, Roi-gonyt-u. 10/*. 4097
Perfekt ertabáoint elhelyezkedne
kocazu otíonyltvánnyat, helyben vagy vt déken. Pó-ut 3. Nagy. 4097
Orálkh* adnám kélhónapol kf«. leányomat jobb caaládhoa. — Szabó Etel látborj-utca 18. 4099
Finom fajalma olcaón kapható. Welazné, Klnlial-u. 13. 11. 4110
Bélelt aelyem n«l nadrág P 2 50 ■btenetelnné, Horthy M.-ut 3. •
Celnoaan bútorozott külónbejlratu aioba Mrdóaioba baaanálaltal, kiadó. Sugárul 40/1- .
Taaoarl, BEárltolt, roiUlvl. Olcaón kapható! Háthoz aaálllllom Saerea. Tele fon 530 f \'
Téli bordái >•< harlaava 80 fillér. Ebremtelnné. Horthy M.-ut 3. *
Pó-ul 3 tiám alatt egy tlilethelylaég ■ionnal kltdó Bóvtbbet a hercegi erdfl-Uvatalaál. •
Jókaiban levó tlngar attlyearlóa í, Hy aaibógáp eladó. Hevaa, Deáktér. •
Ola.ó tO.lla kaphatói Matnllca lóaaef fablaományotnál, Rjigonyl-u. 2. (Nápmoat udvarban). I öl akir dorongfa blihoi aiállllva P 40, 1 ól syerlyín ha tábla háihoa uállllva P 30, 100 kgr. np rllott fa bálhot nállltva P 2 40 KI, 100

tojtMién házhoz siállitva P ■ uIvm piitiógiiukat.
QÉBU3HBB
Nagymennyiségű lőszerrel fegyverrel és utánpótlással egy teljes vörös páncélvonatot fogtak el a nemzetiek
Salamanoa, november 20 A nemzeti csapatok az elfoglalt ál. lások megerősítésén fáradoznak. A vörösök ebbeli munkájukban meg leptek el et és támadást intéztek ál lásaik visszafoglalására. A támadás meghlusult, a nemzetiek visszaver, ték a vörösöket, akik nagy veszte séggel voltak kénytelenek elmene kulni.
Burgos, november 20 A nemze\'i csapatok péntekié vir. rado éjjel el.\'ojtak egy vörös pán
célo.c vonatot, amely nagymennyi stgC fegyvert, lőszert, élelmet és szovjet ka:onát szállított Madrid felt A fenti hirt az összes rádió, állomások hiardása megerősítette.
A vöi ö: öli az éjszakai utánpótlási kisér!e:eket akar ák meghiúsítani. A népfrontén.terel géppuskatűz alatt tartotiák a nemze tek e\'ső vonalához veietö utat, de ennek ellenére sikerüli nagyobb mennyiségű élei mel, L\'srert és fegyvert, valamint utánpótlást küldeni a tüzvomlba.
Minisztertanács
Péntek délelőtt a kormány tagjai minisztertanácsot tartottak, Előzőleg a gazdasági szakbizottság ülésezett. Bornemisza Géza iparügyi miniszter a jövő évi p.4risi világkiállítás magyar részéről tájékoztatta minisztertársait. Bemutatta a művészeti és az építészeti terveket is. _
Gyilkosság az ócskavastelepen
Budapest, november 20 Az ogyjk ócskavaskereskedő udvarán reggel holtan találták Steiníngcr Km öt akit, mint megállapították, egy Vascsővel \\ertek agyon. Hal ütést mérte!, fejére, lámadói. A környékbeliek el-mondták, hogy az éjjel fél 3 tájban több cigányt és cigányasszonyt láttak az ócskavastelep felől kijönni. A nyomozás most ebben az irányban folyik.
2 fillérrel drágább lelt a kenyér Pesten
B dapest, nove.nber 20 A ÍCvfl\'osI p kek elhaiáiozlák, hogy s.o I kezdve kettú lil lertel tel... <j li a kenyér ki\'.ú á ük árit.
Nagyon tartói minőségű harisnyát
_ 2.- P-ért
Svelcl IngnadrAgot
2.20 éi 2.70 P-ért
Bélelt meleg aelyem-nadrágot
g 2.80 P-ért
Príma bélelt bérkesztyűt
S.- és 6.SO P-ért
e
BRÓNYAI DIVATHÁZ
Horthy Blklói-nt 1. ii.
Rádió vétel bizalom dolga!
Megbízható
márkás laíiik
legmesszebb menő
garanciával!
IKedvezQ^részIetre
rádió és csillár-Qzietében Fó-ut 5
Féltandijas angol és német nyelvtanfolyamok a Zalai Közlöny előfizetői részére
A nyelvek tanulása évről évre jobban tért hódit Nagykanizsán is csak ugy, mint az egész müveit világon, főként a nyelvrokonok nélküli Magyarországon.
A Zalai Köz\'őny meg akarja könnyíteni előfizetőinek a nyelvtanulást és ezért megállapodott egy elismerten kitűnő nagykanizsai nyelvtanárnövei, aki két nyelvet 50 száMjékos kedvezménnyel tanit a ZalapKözlöny előfizetőinek.
Az angol és német nyelvtanfolyamunk vezetője Pallos Erzsébet. A tanfolyam nem csoportos, mert egy órán legfeljebb négy növendék vehet részt. A tanitás heti két órával hat hónapig tart, havi tandíj a Zalai Közlöny előfizetőinek 6 pengő, (nem előfizetőknek 10 pengő). Pallos Erzsébet a londoni egyetemen szerezte meg az angol nyelvtanári diplomát. A tökéletes kiejtési biztosítják mr Waltcr Ripinan-nak, a londoni egyetem fo. netika tanárának eredeti grammo-fon lemezei. Jelentkezni bármikor lehet a nyeivtanárnönél (JErzsélxt-tcér 18. II. era.)
Minden tanfolyamra való féltandijas beiratkozáshoz fel keli mutatni a Zalai Közlöny legutóbbi előfizetési nyugtáját, vagy a Za\'ftl Közlöny szerkesztőségének igazoiá-
Kiadja a laptulajdonoa KOzguduágl »« Qtttauberg Nyomda ét Détzalal Lapkiadó Vállalata NagykanlzUn. felelőt kladO 1 Zatat Károly. Interuiban telelőm Nagykanlua 78. kaim
Mezze ypmiilcsíáil
lombhullás után
NEODEWORIN
(gyümölcsfa-karbolineummal)
Legújabb ku\'atások megállap tolták, hogy rovások, levéltetvek ellen az. én téliwéde-
kexéi a leghatásosabb. Házibg készített mészkénlével való pei-metezéssel rovarok és levéltetvek ellen védeke?ni nem lehet, meri a mészkénlének rovarölő hatása alig van.
G,ümölc8fa permetezőszerek beszerezhetők: 0R8ZAG JÓZSEF
mag. műtrágya, z«Ak. növényvédelmi-szerek, gép stb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telefon 130.
ttliat I l<ÉW> m K«z«u<lw%l m. rmu«b«rg Nyom* é* »élzolAÍ LanhUdé Váll** k^jrmy.oaMUJéJ** N«gylauii*4« (Pepita ilzletv. Z%Ui I ár oly.)
Ha » oldalas Mpea melléhlft/i
76/ Évlolyam 268 .Un, N«gykant.»., 1838. november 22 vasárnap
Ar. 12 (Hl.
ZALAIKÖZLÖNY
ixrt—<Wf Jkljdoft
éa kMótanWi FM &
POLITIKAI NAPILAP
Felelőt szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési ára: mj Un i peofft 40 lUk. ScttkMz***^ U kutddfahrataN teUfoa. 7* u.
A „legkeresztényebb" szovjet ?
Döbbenetes erővel forr, vartyog, tülekszik, hogy lábát mindenütt, ha csal egy rögön is megvesse, a vöi(ös világszemlélet. Nem riad vissza a bolsevista-propaganda se háborútól, se hazugságtól, se áldozattól. Szinte hihetetlen, milyen eszközökkel és milyen okoskodásokkal szórja szét mételyét az egész világra. Az Uj Kor most megjelent számában ol vassuk Rády Elemér megrázó erejű, világosságot gyújtó Írását, a mely rámutat arra, hogyan akarja a Moszkvával fralemizáló cseh nép-fiont-szellem magáénak átgyúrni már a katolicizmus legfőbb tartal-..-at is.
Csehország teljes politikai zűrzavarának egy érdekes, de egyúttal igen sajnálatos következménye a cseh néppártnak a népfront ideológiához való sodródása. Ez a ka\'.oll kus párt, amely másfél évtizeden keresztül több-kevesebb sikerrel küzdött azért, hogy a »prokrokár« szabudgondolkodó cseh vezető kő rök katolikusellenes politikáját le szerelje, annyira beidegezte a poÜ tika? taktikázást, hogy ma, amidőn Csehszlovákia sorsdöntő órákat él s vezetői egy olyan veszedelmes ha-zárdjátékba kezdlek a szovjet imperializmusnak Európa szivébe való importálásával, amelynek a vesztese Európa keresztény kulturá. ja is lehet, - ez a liberális-parlamenti harcokra edzött párt elvesz tette azt a judiciumát, amely a ka tolikus politikusokat kell, hogy elsí sorban jellemezze és beállott szekér, toiónak a szovjetbarátságért küzdő politikusok közé.
Talán az egcsz világkatolicizmus tan egyedül álló jelenség az, ami például az egyik cseh néppárti gyűlésen történt, ahol a párt egyik vezető politikusa, Svetlik kanonok azt a kijelentést kockáztatta meg,
hogy »Oroszországban sok tekintet
ben a tízparancsolat világrendje kezd érvényre jutni«
Az a fiatal cseh katolikus nem zedék, amely a Durychok és olmützi dominikánusok mély katolikus kul túráján nevelkedett, megdöbbenve áll meg ez előtt az eltévelyedés előtt, amely egy rosszul felfogott "emzeti érdekből a szovjeiianus szel lemét a katolicizmus leplében akarja importálni. ► *
A cseh néppárt szovjet-propögan-gardájánál a ml szempontunkból sokkal veszélyesebb, hogy az a ka. tolikus mezbe öltöztelett népfront Propaganda már Szlovenszkóra is e|jutott. A cseh néppárt szio. venszkói szárnyának lapjában né. Mny nappal ezelőtt egy cikk je Jent meg, amely az egész bolseviz mus elleni harcot »a világháború utáni európai politika legnagyobb szélhámosságának* nevezi s a tol. sevizmus ellen elhangzott pápai
A nemzetiek elpusztítják a fegyvert szállító francia és orosz hajókat
Tömegesen pírtolnak át * vörösök a madridi harcokban — Megölték Ausztria, Olaszország és Paragual konzulalt — A nemzeti csapatok átkeltek a Manzanares folyón — Szörnyű kegyetlenséggel gyilkolnak a fővárost védő kormány-csapatok
Anglia bizalmas tárgyalásokat folytat uj európai blztonságl^meg-állapodás létrehozására
Madrid, november 21 A vörösök ismét sok túszt végez, lek ki az utolsó napokban. A nem zoliek csapatai tovább nyomulnak előre és minél közelebb érnek Franco hadai a város középpontjához, annál véresebb kqgyeilenség. gel gyilkolnak a vörösök. v
A nemzetiek hadai a Manzanares folyón is átkeltek. Madrid és Escu. rial között a nemzetiek kisiklattál: egy fegyverrel és lőszerrel mc»ra koll vonalot.
Az elmúlt két napban 100 tonna bombát doblak le a nemzetiek re. pülől Madridra, főképp az erődítményekre.
A nemzeti csapatok főparancsnoksága ujabb rádiószózalot intézett a lakossághoz és egyben felhívta a külföldi államok vezetőit is, hogy Barcelona kikötőjében és annak környékén, tekintettel a feszült hely, zetre, nem tanácsos tartózkodni.
Tőbbezer tusz várja a
Páris, november 21 Primo de Rlvera kivégzésének hi\' e nagy megütközést keltett francia körökben. A lapok azt Írják, hogy éjinek messzemenő következményei lesznek. A megtorlások még vére sebfcek leszrek, mert Falanszterben a vörösök még tjöbbezer túszt tartanak fogva. A vörösérzelmü lapok szerint Primo de Rlvera kivégzésé, vei még jobban felszüották az el keseredést és az ellenszenvet. A túszok, vezérüket elvesztve, minden valószínűség szerint a királypártiak-hoz csatlakoznak, irják a lapok.
Bilbao, november 21 A bilbaói rádióállomás megerősítette, hogy az osztrák, olasz és a
Franco tábornok Franciaországgal és Oroszországgal közölte, hogy fegyvert és lőszert szállító hajóikat et\' fogják pusztítani.
Angol Intézkedések a barcelionai blokád kapcsán
London, november 21 Az angol közvéleményt erősen foglalkoztatja a barcelonai blokád veszedelme. Kíváncsian várják, hogy Anglia milyen intézkedéseket kíván tenni.
Mint jelentik, Anglia máris me,g tette a szükséges intézkedéseket. A kereskedelmi és hadihajók már megkapták áz utasításokat. Ugy|. szintén megkapták az utasítást a Barcelonában lakó alattvalók is, hogy azonnal hagyják el a várost a most induló hajókkal, amelyek a jövőben szintén "elkerülik Burcelona kikötőjét és a veszélyeztetett vizeket.
halált a Falanszterben
paraguai konzulokat a vörösök ha. Iáira Ítélték és az ítéletet végre is haj topák. * >
Más négy nemzetközi dandár közd a vörösök oldalán
London, november 21 A Daily Herald szerint a spanyol polgárháborúban a vörös vezetők olyanok, akiknek nagy1 tapasztalatuk van a forradalmák-éS véres szabadságharcok megszervezésében. A \' nemzetközi csapatok két hadoszlopa, egyenként 4000 ember, már az első tűzvonalban küzd. A 3. dandár — ugyancsak 4000 nemzetközi — útban van Madrid felé, a negyedik most van alakulóban.
Madrid, november 21 A vörösök ujabban nagy tömegekben adják meg magukat. Főképp az északi pályaudvar környékén és a külvárosokban volt tömeges átpártolás az elmúlt éjszaka.
nyilatkozatok meghamisításával igyekszik Szovje!oroszors?ágot ugy beállítani, mint ahol »az utóbbi idő. ber sikeresen érvényre jutott az igazi keresztény etika, u^ hogy ms joggal lehet a világ Iegkeressz-tényebb államának nevezni«
Egész Szlovenszkó felhördült a keresztény mezbe öltöztetett csch-szovjel import ellensaszlovenszkói cseh-katolikusnépfiont számára r.em maradt más ut: a cikket vissza kel lett vonni. A lap, amelyben a cikk megjelent, nagyobb nyomaték ked.
véért a nyilatkozathoz még azt is hozzá:ette, hogy »a cikket Író mun katársat a szolgálatból azonnal el-bocsá!otta.« I
A katolicizmus történelében szin. te páríitlan eset, hogy a bolseviz-musnak egy magát katolikusnak ne vtző párt ilyen nyílt propagandát fejtsen ki. Ezt az egész Incidenst csak az értheti meg, aki látja azt a teljes bizonytalanságot és azt a kétségbeesést, ami a cseh politikában mos\' uralkodik. 1
London, november 21
Eden külügyminiszter beszédében ki. Jelentelte, hogy az angol kormány jelenleg bizalmus tárgyalásokat folytat, hogy az európai bizottság szerkezetét megjavítsa. A locarnoi egyezményt uj szabályzattal akarják pótolni. A locarnoi egyezményt aláíró hatalmaknak már cl is küldték a jegyzéket, amely ben olyan javaslatot terjeszt elő az angol kormány, amely a beérkezett válaszok alapján észszerű és mindenki állal elfogadható feltételeket tartalmaz.
Eden kifejezte aggodalmát a 8]>a nyol tragédia felelt is és kijelentette, hogy az angol kormánynak mindent theg kelt tennie emberbaráti szem-pontból is, hogy a szenvedéseket csökkentsék és hogy a spanyol viszály a lwtáró kon luira át ne terjedjen.
Róma erősen készül a kormányzó fogadására
(Lapzártakor érkezett) A bécsi la pok jelentései szerint Horthy Miklós kormányzó november 20-én Rómából való hazatértében Mlklas osz. trák elnököt fogja meglátogatni.
Róma nagyban készül Horthy Mik lós fogadtatására, akit fejedelemihez Illő pompával és külsösérjek közölt készülnek fogadni. A külön vonal a kormányzói párral kedden délután 4 órakor érkezik Rómába.
A NEP vezetőségi Ölése
Budapest, november 21 (Lapzártakor érkezeit) A NEP vezc-lőségi értekezletet tartott, melyen beles bizottságot választottak Pesthy Pál elnöklet0 alatt a p£rt szervezési szabályainak előkészítésére." Marton Béla ismerteit* az országos szervezés állását. A délelőtt folyamán választójogi értekezlet volt.
Schmidt államtitkár a német tárgyalások eredményéről
Berlin, november 21 (Lapzártakor érkezett) Schmidt osztrák államtitkár elutazása előtt a sajtó képviselői előtt kijelentette, hogy berlini tartózkodása alatt az érintkezés szóban és érzésben, u tárgyalások alatt ptedig) bensőségesen és előzékenyen folyt le. Neurath báró diplomáciai nagyszerűsége és taplntata lehetővé tette a letárgyalásra kerülő óriási tárgyalási anyagkomplexumnak rövid időn belül való lefolytatását, sőt a közeljövőben megindítandó munkák eredményességét. A julius \'11-én lefektetett egyezmény bizonyára hozzájárul majd az e^ész uép ídvirájgjoztatásához.
ZALAI KÖZLÖNY
1936. november 22
Fenti készülékeket díjtalanul bemutatja: Szabó Antal rádió- éa aportüzlete Elektron Rádiótechnikai Vállalat (Városház palota) GrOnhut Elemér oki. elektromérnök (Deák-tér 2)
A nagykanizsai katoliknsság tiltakozó memorandumot küldött Darányi miniszterelnökhöz
A Sztranyavszky-ügy hullámai a nagykanizsai katolikusság tiltakozását is elemi erővel váltották ki. A tiltakozásnak a katolikus egyesületeknek péntek estére összehívott értekezlete adott konkrét formát. A plébánia fehérterma zsúfolásig lelve volt a hitbuzgalmi egyesületek tagjaival. Ott volt Magas Mihály tanügyi főtanácsos, piadsta házfő nök, Gazdag Ferenc püspöki taná csos, Szabó Győző ny. jb. elnök, dr. Hegyi Lajos, az egyházközség világi elnöke, dr. Szabó Zsigmond egészségügyi tanácsos, dr. AÍmássv Gyula tvsz. bíró, dr. Webfr Elek járásbiró, a folyammérnökségegész tisztikara, a női vallásos e^yesüle-tek vezetői.
A pápai himnusz eléneklése után P. Cirfusz Viktória plébános ismer tette a katollkussácot ért sérelmet, Sztranyavszky közismert kijelenté\' seit, amely, k a felháborodást or szágszerte kiváltották.
- A képviselőház elnöke elfeledkezett arról, hogy mivel tar\'ozik a pártokon felülálló méltóságnak, a melyet betölt. Ez a magatartás al kalmas a legnagyobb veszedelem: a nemzeti hasadás előidézéséi e
Nyugodtságra és fegyelmezettségre intette a plébános a bészédét zá jos helyesléssel és a felhálorodáfj közbekiáltásaival kisérő hallgatóságot, majd fel relharsr.nó helyeslés közt fe\'olvasta a n,in sz\'e -elnökhöz címzett felterjesztés: a következők, ben :
NAGYMÉLTÓSÁGÚ
MINISZTERELNÖK UR I A nagykanizsai egyházközség 28.000 katolikus hivője és az összes katolikus szervezetek és egyesületek mindenkor és mindenütt a felekezeti béke zászlóvivői, szószőlói voltak. S teljes tudatában vannak, hogy erre a felekezeti békére napjainkban van a legnagyobb
szükség, amikor a vörös veszedelem elnyeléssel fenyegeti az összes nemzeti államokat s megnyilvánulásukat.
Amily szeretettel és megértéssel vet. j lük tudomásul Nagyméltóságod fele-kezeli békét hirdető szavalt, oly meg-döbl>enéss€l hallottuk Sztranyavszky Sándor házelnök urnák az evangélikus országos ■ zsinaton előterjesztett azl n nyilatkozatát, hogy a katoliKusság • szinte középkorra emlékeztető inqul-siciós eszközökkel dolgozik ... s meg. döbbenlő, hogy a mai időkben lenét-séges a lelkek ily erőszakos befolyásolása^
Kegyelmes Urunk! A magyar képviselőház elnöke az összes pártokon felül áll s igy joggal várja\\tőle az egész magyar társadalom, twgv összes nyilatkozatai tárgyilagosad legyenek.
Fenti nyilatkozata azonban nemcsak nem tárgyilagos, hanem mélyen sértő
és bántó katolikus mfvoHunkra. Igy nem haladhatunk el mellette szótlanul, hanem arra kérjük Nagyméltóságodat. méltóztassék odahalni, hogy <\'*cii súlyosan bántó megvívás e.len teljes eléglétclt kapjunk, a házelnök ur n megfelelő konzckmiyiák.ttUvonJ.i le.
Ugyancsak felhívjuk Nngymél lóságod figyeimét az Országos Református Lelkész Egyesület Debrecenben megjelenő hivatalos közlönyének 1030. szeptember hó 2fi-i 39. számának ,313. lapon közölt .Református családok előnyben és kedvezményben részesülnek nz egri káptalantól telepilések cimén igényiemlő 12 311 kai. hold birtoknál, sjfjtóludósilásrn.
Az ilyen tendenciájú sajtóközlemények hihetetlen módon ártanak a felekezeti békének. A leghatározottabban tiltakozunk, hogy katolikus egyházi vagyonból protestánsok előnyben és kedvezményben részesüljenek a katolikusok rovására. Azt biztosra vesszük, hogy ilyen intenciója a törvényhozásnak soliasem lehciett.
Az értekezlet a felterjesztést egy. hangú lelkesedéssel elfogadta.
Benedek Rezső, a Credo alelnöke mondott ezután a hitvalló katoli kusok lelkesedésével és megrázó erejével beszédet, kifejtvén a Katolikus Front öntudatának szükségességéi, annak jelentőségót munká. ban, ellenállásban, a katolikus érdekek védelmében, politikán felül álló, békét kereső programjában, egyben azonban minden mellőzés és támadás elleni elszánt küzdelem-ben.
Gazdag Fc.cnc püspöki tanácsos javasolta, hogy kérje fel a Katoli. kus Fion; a^ összes katolikus or. szággyülésl képviselőket, hogy ad dig ne tejyék a lábukat a parlamenté, mlg a kHOllkusság elégté-lelt nem kap a sérelemért. (Zajos helyeslés.)
Vlczeniy Árpád a Credo nevében osorozta a katolikusság »laza (s tunya összetartását.«
P. Cirfusz Viklórin plébános in dilváP.ynra az értekezlet köszönetet szavazott a kalo\'ik\'iis sajtónak és az Actio Catl.oiica.nnk a szőnyegen forgó ü; : l en ;a !usj:ott~ bátor fel lépésért s ezzel az ért., ke\'.let a Hím. r.i;s/: elér.ek\'isével befejeződött.
Bácsalmási rizling és kadar, Izsáki sárfehér, Jászberényi rizling, Nlajsai uradalmi rizling Kiskőrösi vegyes
50 litertől felfelé, kőlcsönhordóban, előnyös árban kapható
Péter Hugó borkereskedőnél
GRAFOLOGIA
•tVadócka.» Nehézkes, egyeneilen) erősen feszélyezett, de telve sok jóakn. ratlnl, részvéttel. alázat készséggel. Nyugtalan, aggódó, dlsharmonikus, té-pelődő, gyenge, önbizaltnu Az a típus, akiben sok hiuságérzet, jóság van a külső nehézkesség és vontatotíság mögött.
*Optlmlsta.» Olyan egyéniség, aki túlértékel mellékes • momentumokat a lényegesek rovására. Idealista, könnyen lelkesedő, de igen kis ellentállások ls aránytalanul letörik. Érzésember, aki-ben jóformán semmi gyakorlatiasság nincs. Zárkózottsága nem őszinteség, hiány, hanem érzékenységéből eredő visszavonulás. Sokat küzd az őnlebecsü-lés okozta depresszió ellen.
«17 éves.» Merőben és javíthatatlanul idealista, aki emellett kész rabja mindenféle benső emóciónak. Könnyen és mélyen befolyásolható, jóhiszemű, ld-forratlan, telve heroikus gesztusokkal, azonban ezekhez nincs ineg a józan megfontolás és az élet Ismerete. Mindamellett biztatóan fcjlődésképcs, jóirá-nyu, magasra törekvő lélek.
*Céllrárffos.» Intelligens, sokoldalú, fejlett logikájú, de mindamellett egy kissé szélsőségre lmjló temperámon tu> mu, aki meglehetős nehezen "tud a meglévő kereteibe harmonikusan illesz kedni. Törekvéseit; szempontjait nem nagyon méltányolják. Ellentétek, gán-csoskodások ellen küzd. Jóhiszemű, d« nem reális. Képzett, sokrétű, do elégedetlen s szűknek érzett kereteiből minden eszközzel és móddal kivágyilc.
«öaz/ napsütés.» Ideges, tulfeszíllt, zaklatott lelki élet t élő, merőben elégedetlen, lázongó impresszionista, nki kifelé közömbösséget kényszerit magára. Idegessége fokozódó. A lelke mélyén anyagi, lílelve várakozásbeü csa-lódottság lappang, ami erősen foplal. koztatja.
ttBunylka.* Meglehetősen hlu, játékos, energiáját ötletszerűen fejti W. Impulzív, könnyen reagáló. ingerlékeny, nehezen alkalmazkodó. Kényes-kedő. válogatós, állandóan kontrollálja a testi állapotát, amiben egy kis hypo-ehondriás vonás is van. Idegessége gyakran okoz funkció zavarokat. (Mozgás, szívműködés, lépés.} Hamar kifárad, érdeklődését elveszti.
Tfibl>eknek. Nem elég csak\' a szelvényt beküldeni a jeligével, mellékelni kell külön papiron pár sor írást isi
«Szere\'e/reméltA» és «Félénk.. A fentiek értelmében küldjenek be pár sor irásl is.
Megloplak.* Kérésével és 3 pengő melléklésével egyenesen a Grafologla Stúdióhoz (Budapest, VII., Erzsébet-kőrút 42.) forduljon.
EMLÉKEZTETŐ*)
November 22.
Liceális előadás a városházán 7»7-k*r. Gazdag Ferenc.
Gimnázium Szsnt Jóutf tnnspilye fél 6-kor a tornateremben.
Katalln-táncMtély műsorral léi »-kor a Knth. Legényegyletben. November 28.
Márai SáDdor előadóestje a Kaszinóban fél 9-kor. December 5 — 6.
Keresztény Jótékony Néegyl»t karácsonyi vátára az Iparos Bzékhás»»»-December 12.
Izr. Leányegylet piknikje a Kaarfnó-ban.
•) E rovatban minden rendezés egyszeri közlése (2 sorig) 30 fillér.
Hócipők . párja Hócsizmák Gazdacsizma ,
P 6.50-től Selyemharisnya párja P 1.40-töl P 14.90-töl P 17.OO-től
Jzaraolőnyi áruházban
19B6. november 22.
2ALAI KÖZLÖNY
Az Ipartestület és Baross Szövetség napirendre tűzi a kanizsai kórház belbeteg-osztályának ügyét
A múlt napokban újból szóvá tet. tük a nagykanizsai közkórház bel. betegosztályának állapotát, amely komolyan fenyegeti a kórház költ. ségvetésének egyensúlyát is, nem is szólva a kérdés egészségügyi vonatkozásairól. |
A Zalai Közlöny ismételt felszólalása a legszélesebb körl.en vissz* hangot keltett. Megmozdultak az egyes érdekeltségek is és ipagukévá tettek a kórház belbeteg-osztályának ügyét, annál is inkább, hiszen leg. nagyobbrészt az iparosok .és kisegzisztenciák soraiból kerülnek ki a betegek, akiket legérezhetőbben sújtanak az ottani tarthatatlan ál. lapoíok.
Értesülésünk szerint a ng^ykani. zsai Ipar:estület elnöke, Samu Lajos a kérdést a legközelebbi elől;áró. sági ülés elé viszi, megfelelő határozathozatal végett. Ugyancsak magáévá tette a kóixlésf a Baross Szö ve\'.ség elnöke, vitéz Tóth Béla, aki ugyancsak a vezetőség elé terjeszti erre vonatkozó javaslatát. Ugy tudjuk, hogy a többi érdekeltségek sem maradnak tétlenül, hanem együttesen küldöttségileg fel akar-ják keresni a polgármcs!ert, hogy a telbeteg osztály iendezi\'sétminden körülmények között megvalósítsák. Nagykanizsa fontos gazdasági és közegészségügyi érdeke fűződik en-nek a kérdésnek rendezéséhez.
Kirakat az üzlet névjegye.
Legújabb divatot láthatja
Schütz kirakataiban
Bűzbombák zavarták meg az adventista-
előadást A katolikus Ifjúság olyan tömegben vonult fel az előadásra, hogy alig fértek be az adventisták
A nagykanizsai adventista propaganda nem csak katolikus . ügy. ügye ez minden vallásnak, mert az adventisták hivteiket minden feleke. zetből egyforma igyekezettel tofco. rozzák. A harcot ellenük a katolikus Credo ifjúság vette fel először, ma pedig már a fiatalság széles "rétegei kisérik figyelemmel az ellen propagandát és a Cnedóhoz nem tartozó ifjak is tömegesen csatlakoztak a sorozatos tüntetésekhez. Éppen ezért a tüntetés már kezd olyan méreteket ölteni, amelyek szükségessé tennék, hogy a hatóságok is komoj lyan avatkozzanak bele a dologba, vessenek gátat az adventista lélek-
halászásnak s vele az egyre ismét lödő tüntetéseknek.
Pénteken es:e olyan tömegben vonultak be a katolikus ifjak az adventista előadó-terembe, hogy az adventisták már alig fértek be. A Cre. dohoz nem tartozó fiatalok ezúttal már megszegték a tüntetés néma teliegét és állandó közbeszó\'ásokkail zavarták a prédikátort, aki a világ vége helyett ezutlal Noé bárkájáról beszélt. Büzbombák is működ, tek, ugy hogy az ablakokat folyton nyitogatni kellett s még igy is áL lando járáskelés zavarta az előadást, mert sokan nem birták a teremben a levegőt
Vizsgálat a városházán 40 mázsa eítünt alma ügyében
A városházán napokon át kihallgatták a bejelenlett tanukat
Nemrégen történt, hogy Kiss Tótb Imre városi képviselő panasszal for. dulí a vármegye alispánjához, a melyben előadta, hogy a város 50 mázsa almát termelt, de csak 10 mázsa van elszámolva. Kérdi a fel jelentés: - hová lett a többi, 40 mázsa alma?
A megye kiadta a dolgot vlzsgá. latra és - ahogy értesülünk - eb.
az ügyben a vármegye kiküldött tisztviselője két napon át kl hallgatásokat foganatosított a nagykanizsai városházán.
Ugy látszik, a városházi feljelentések tengeri kígyója a mesebeit
sárkány természetével bir: ha egy fejét leülik, hét ujabb nő helyéie.
Nagykanizsa város közönsége kl váncsiau várja az ujabb gyanúsítás nak az eddigiekhez hasonlóan je. lentéktelenné zsugorodását.
Nagykanizsán tehát njnesenek komoly gondok... A feljelentések és gyanúsítások láncolatával igyekeznek pótolni azoknt
— Bátorokban a Kopsteln-cég vezeti Modern mintatermeiben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvoző fizette! feltételek mellett
o
Fájdalmas csapás - de rossz világifásnál könnyen éri az emberi ilyesmi. Miért takarékoskodik az árammal? Jobban jár, ha TUNGSRAM dupla-spirállámpál használ. Az sem logyaszl több áramol, mégis 20°/0-ig lerjedő fénylöbblelel biztosit.
Tungsram
DUPLASP I RÁLLÁMPA óvja szeméi!
\\\\

7/
Ferenc József utolsó délutánja
Husz éve, hogy a schönbrunni kastély első emeletének jobbszárnyán, egyszeri) katonaágyában utolsót lélegzett I. Ferenc József
Bécs, november
... Az éle.c utolsó napján is hajnali félnégykor kelt, mint minden nap 1848 óla.
Pár percig olt ült az ágya szélén, aztán odatipcgelt az imazsámolyához, elmondotta a regéli imádságot és be. ment a dolgozószobájába. Bécs még aludt, egyedül az uralkodó dolgozószobájában és az inspekciói,tartó hadsegédek szobáiban égett a villany. Íróasztalán öt aktatáska bevert, ezek mindegyikének két Kulcsa volt, egyiket azok tartotok maguknál, akik bezárták az aktatáskát, a másik őfelségénél volt.
A polgári és katonai kabinetirodák, a külögyminiszlérium, a magyar és az osztrák miniszterelnökök előterjesztései beverlek az < lnyiUt aktatáskákban és Ferenc József életének utolsó hajnalán is előszedte az aktákat, átnézte mindet, jegyzeteket Ml azok szélére, pedig ezen a \'najíon már hnjnalbim is 38 fölött volt a láza. A reggelijéhez jóformán hozzá sem nyúlt, két korty teát Ivott mindössze,, az orvosoknak, akik bejöttek a szobájába, nem engedte meg, hogy a hőmérőt a hóna alá tegyék, a láz kicsercpi\'silctte az ajkát, de — ő dolgozott szakadatlanul.
Béggel nyolckor fogadta,még Mon-tenuovo herceg föudvarmesleri, majd paár gróf és Bolfras báró föhadse^é-deket, akik bemulatták az aznap kiadásra kerülő Hőfer.jclenlés szövegét. F.z volt az utolsó Höfcr, amelyet Fe-
renc József parnfált és amely azt adta hlröl, hogy Falkenhayn és Arz tábornokok seregei diadalmasan nyomulnak előre Romániában és elfoglalták Cra-jovát.
„Nincs Időm, hogy beteg legyek
Tiz órakor Mária Valéila jött be a szobába, ahol Kerzl doktor, a király udvari orvosa és Ortner professzor, a bécsi bel gyógyázsati klinika igazgatója éppen vizsgálták az uralkodót. Ortner professzor már előtte való napon konstatálta a tüdő gyulladást és szinte könyörögve kérle Ferenc Józsefet, hogy feküd, jön ágyba. A 86 esztendős beteg ember csak legyintett a kezével és mindössze ennyit mondott:
- Nekem nincsen időm arra, hogy beteg legyek. Sok a munkám...
Mária Valéria azt a hírt hozta magával, hogy a pápa áldását küld. te Ferenc Józsefnek és a nunclus fogje az áldást átadni. Nyomban be is jött a pápai nuncius, majd utána Seydl püspök, udvari plébános, a kinek Ferenc József hosszasan meg gyónt... (
Délben a trónörököst és Zitát fo-gadU\' és egy félóráig beszélgetett e! négyszemközt Károllyal. Azután megivott egy pohár tokajit, de hozzá
FELHÍVÁS!
Orion rádiókészülékekre külföldről oagy megrendeléseket kapunk, de mi
mindenekelőtt magyar
vevőinket kívánjuk gyors szállítással kielégíteni. üzemeink nagy Igénybevétele folytán raktárra nem gyárthatunk rádiókat, tanácsos tehát, hogy a kivánt Orion típust kereskedőjénél mindenki jegyeztesse elő. hogy a szükséges mennyiségről gondoskodhassunk-. Megfelelő minta minden ORION rádiókereskedőnél rendelkezésre áll
ORION - RÁDIÓGYÁR
«
f ALAI KÖZLONV
1936. november 22.
—m—
67. JáfékonycélB m. klr. áilamiDrijátek
Húzás december 4-én
Fflnjfaramánji i
40.000 ar. pengő.
17 000 kOIOnbdió nyeremény, melyeket mind kéupéniben fiiéinak ki. S o r a j eg y ára:
Egé«xa\'.P3-- Fél ar. 11 "80
Kapható min Jen liank-. oiiUly«oralegyf6iru»ltók-nál-, aorileiy Ötletben-, dohány tdiidtbtn, valamint a pina efAietei beküldíae után a Siíkeilóvároil PiniOgylKaigatóiágnil Budapest V, Sialay u. iO.
se nyúlt ahhoz a leveshez, amelyet ndgy tyúkból főztek a konyhában és amelyet\' PrileSzky báró, az udvar nemrég elhunyt gazdasági főnöke, magi\' hozott be a dolgozószobába.
Elmaradt Schratt Katalin utolsó látogatása
Dolgozni már nem tudott, egyro hevesebb köhögési rohamok fogták e! és ezek valósággal megrázták a testét. Egy óra felé Schiessl báró, a kabineliroda főnöke jelentkezett, ve le már alig beszélt. A kabinetiroda főnöke megkozkázlatta a kérdést:
— A »na£yságos asszony* ez volt a neve a Burgban és Schön brunnban Schratt Katalinnak - jobbulást kiván Felségednek és kér. kez\'etl, vájjon tiszteletét ^hetjLc?
Bágyadt mosollyal, két kezére tá. ntasztva fejét, fáradtan felelte :
— Kérelem...
Schiessl megindult az ajtó felé, háttal, azonban a király megálli-totta őt.
— Különben : mondta suttogva
- ne jöjjön,. Mondja meg neki, hogy köszönöm az érdeklődését, de nemsze retuém, ha jönne... Mondja meg neki, hogy nem az ö számára való egy beteg ember társasága... ez fájdalmat okozna... kérem.+ ne nehezteljen meg rám... de nem szeretném, ha ma jönne...
Ferenc József ebben az órál>an
— kedd volt és november 21. és a kakukórán a sarokban három perccel múlott egy óra - tudta, hogy az ideje belelt...
Vájjon miért nem akart élete utolsó napján találkozni azzal az
i a bh sa i m ...... ==
Féli Zita első dija
Irta: Forray Zelma 2
Lassan eljött a várvavárt idő, amikor Emil fényesen lcdoktorált. Büszke örömmel és kissé fölényesen mesélt Zitának a doktorrá avatás izgalmairól és Zita áhítatos csodálattal tekintett az ő okos szerelmére. Emil ezután sokat szaladgált állás után. Eljött a tél is, inig végre Dunántul egyik kisvárosában, Balatonbükön kapott állást.
Fájdalmas bucsu következeti, umi-nek keserűségét nem enyhítette az a tudat, hogy tulajdonképpen céljuk felé közeleduck. A távollét sivárságát a forró szerelmes levelek is csak alig enyhítették.
A telet tavasz, a tavaszt nyár váltotta fel és Emil levelei már nem érkeztek olyan pontosan. Mint Írja: nagyon sok a dolga ...
Zita csak sokára tudta meg, hogy «a sok dolog» egy szőke bécsi hölgy volt, aki ott nyaralt Balatonbükön.
Zita most a kattogó vonaton is sajnálkozva gondolt önmagára, arra a testileg, lelkileg összetört húszéves leányra, aki az éleitől már nem várt semmit, csak a csalódásra kövelkező halált. Igen, do a halált sem lehel megrendelni, annak is-ép olyan kiszámít-hataUanok uz utjai( mint a szerelemé. Élni pedig rettenetes v^lt.
De csak egy darabig. Később már nem érzett semmit, nem látta a tavaszt, u nyárt4 észrevétlenül luhantjel tncl-
asszonnyal, ukihez három évtiaed meghitt barátsága fűzte ?...
A szerkesztőségekben, Pesten és Bécsben és a monarchia minden vá rosában már elkészültek Feiene Jó. zsef életrajzával. A nyomdákban oldalakba tördelve álft a szedés, vár la, hogy a rendkivüU^kiadással dübörögve meginduljanak a gépek abban a parcben, amikor a már napok óta várt távirat Bécsből meg-
Félkettőkor Schiessl báró és Da. ruváry osztályfőnök újra bejöttek a dolgozószobába és Ferenc József nek annyi ereje volt még, hogy fa. rágott tudlollával aláirla az utolsó aktát. Ez Jagow külügyi államtitkár felmentése és Zimmerinann helyettes államtitkárnak államtitkárrá való kinevezése volt. Eddig az or. vosok tilalma ellenére is minden, nap elszívta a maga virzsiniáit, de mosl már nem volt kedve a szivar, hoz, Hűséges szolgája az Íróasztal mellett levő bőrfotőjhöz segítette, ebben elszundikált.
Bélután négyig aludt, akkor fel. kelt, Ketterl, a lakáj újra az iróaszL tálhoz támogatta, Ferenc József maga elé tett egy iv tiszta papirost, kezébe vette a tollat, valamit irní |
letle a léi, nem is egyszer. Már yjicm vágyott szép ruhára, nem vette észre a maga kopotlns külsejét, szánalmasan sovány, beeseti, sápadt arcát.
Végül egyszer mind ennek is tuda-Iára kellett ébrednie.
A pesli utca forgatagában egyszer összetalálkozott Emillel, karján elegáns szőke nő.
Zita lábal megdermedtek, alig birl lépni. Emilt láthatólag nem érintelto kellemesen « találkozás, kissé félszegen köszönt Zitának, akire mind a kellen kíváncsian és szánakozva nézlek. Zita maga sem tudta, hogyan ért akkor haza.
Három év előtt váltak cl, sok eskü, könny, bucsucsók után és most ez volt az első találkozás. Utána otthon a tükör elé állt s ahogy elnézte önmagát, csépjét sem csodálkozott, hogy olyan szánakozva néztek végig rajta és már nem is tudott érte haragudni. Felébredt egyhangú, tompa fásultságából, elhatározta, hogy uj életet kc*d és igenis kivívja ennek a találkozásnak az ellenkezőjét, amikor ő lesz az, aki saj-nálkozva tekint rajtuk végig. Hogy hogyan, azt még nem tudta, de érezte, hogy ennek meg kell történnie. Nem érzett többé szerelmet, csak meg akarta mutatni, hogy őt nem kell sajnálni, nincs miért.
Csodák azonban nem történnek s Zita hamar belátta, "hogy íz is csak egy ábránd volt. igaz, annyi haszna volt a találkozásból, hogy felrázta kissé és nyitott szemmel tekintett ismét maga körül, érdekelni kezdte a körülötte
érkezik. *
Ferenc Józsefnek már nem volt erejD ahhoz, hogy íróasztala mellől felkeljen, az udvari emberek a dolgozószobába jöttek, a billiárdterenu ben pedig most állítottak be ágyat Oriner professzor számára, hqgy a tanár - ha még értelme lesz\'-- itt töltse az éjszakát.
A magazinokban megnézték, hogy rendben vannak-e a gyász lobogók.
akarl, - vájjon mit ? - de már nem volt ereje hozzá.
Megpróbált felkelni az iróaszstala mellől, de erőtlenül hanyatlott visz-sza a székébe. Ketterlnek, aki oda sie:ett, suttogva mondta: >Imád. kőzni akarok. .* A lakáj az imazsá. molyhoz segítette, de Ferenc Józsefnek nem volt már ereje hozzá, hogy letérdeljen, ülve maradt a székébon, összekultoolta a két kezét és a falon függő feszület előtt igy imád. kozott. J
Hat őrá is elmúlt már, amikor Ortner professzor, Kerzl báó, Pri leszky báró és Ketterl a hálószobá. jába támogatták. Ketterl levetkőz lette ést Oriner tanár rendeletére még egy párnát tett a feje alá. Ferenc József mielőtt elaludt volna.
zajló élet. Ennek köszönheti mostani ulját is.
Pár hónappal ezelőtt egy újságban olvasta a Turisla Társaság pályázatát és akkor lelke összes álomképét bele-szőlie egy hosszu szép leírásba. A Balatonról irl, nmolyct sohasem lijtott, mégis az rabolta el tőle a l>oldogságát. Nemes bosszul állt rajta, mert olyan széjjel irt róla, hogy első dijat nyeri vele.
A nyert pénzen boldog örömmel vásárolt ruhákat magának. Finom Ízlésével hamar megtalálla azokat a hof-mikut, amelyekre vágyott. Most volt éleiében először telőUU talpig elegáns. Talán magának sem akarla beismerni, ae elsősorban Balalonbükrc gondoll vásárlás közben, olt akarl szép lenni, ahova fél nuppal hamarabb érkezik, mint várják. Először egyedül akarja megnézni a várost és megismerni, nehogy kisüljön a hazugság, hogy m\'ég sohasem Járt olt.

Zita körülnézett a vasúti fülkében majd órájára pillantott. Még egy fél óra Ba\'alonbükig, tehát hamarabb megérkezett éleiének uj állomásához, mint a vonat.
Végre megérkeztek. Hamar a szállóba slelelt, kicsit pihent, majd rendbeszedte mugát és -elindult a várost megnézni, össze-vissza bolyongott, keresett egy régi ulca-nevet, ahová valamikor annyi levelet küldözgetett. Mikor .megtalálta, befordult és figyelmesen kezdle nfize-
ezt n^ondta:
- Holnap a rendes Időben keltsenek... Félnégykor... Sok a restancia.
„Miért megy most?"
Félperc múlva elaludt. Közben köhögési roham felébresztette. Ortner megpróbálta, hogy pár csepp teát a szájába öntsön. Nem sikerült. Azután Kel lerí fogta meg a csészét, felemelte a párnát, amin a haldokló feje pihent és a csészének majdnem a felét beön-tölte a szájába. A császár fáradtan mosolygott.
— Miért megy most? — kérdezte halkan és ezek voltak Ferenc József utolsó szavai.
Az utolsó álom
Elaludt megint, do ebből az álmából mijr nem ébredt fel. Félkilenckor he. vcs köhögési roham verte fel és amikor Ortner megfogta a pulzusát, megdob-benve állapította ínég, hogy az kihagy. \\z uralkodó már nem volt eszméleténél. A szomszéd szobában várakozó udvari plébános l>cjött a hálószobába és felad la az utolsó kenetet. Ott álllak az á^y körül a trónörökös, a felesége, Mária<íosefa és Mária Terézia főher-cegnők, Mária Valéria az urával, Fe-renc Salvátorral, Monlenuovo herceg, Bolfras és Paár, a szolgaszemélyzet. Mária Valéria letérdelt az ágy s^fTénél és keresztet nyomott a haldokló ke. zébe.
Ferenc József lélegzetvétele egyre ritkább lett. Hol Ortner, hol Kerzi fogták a pulzust és pontosan kilenc óra öt percet mulatott Oriner aranyórája, amikor Ferenc József megszűnt élni.
Odakinn megszólalt a lélekharang... Sűrű pelyhekben hullt hő és Seydl összekulcsolt kfczzcl, könnyei a szfc-mében elmondta a halottak imáját. .
Azután formalin.lnjekclót adtak * halolt uralkodó ütőerébe, Ketterl tábornoki egyenruhájába öUöztetto fel az urát és merev mellére odafüzle az arany gyapjat, a palota minden ormára felhúzták a gyászlobogót és a köyet-kező percben Monlenuovo herceg, a főudvarmester, a spanyol ettlket képviselője « Habsburgok udvaránál, merev vigyázz-állásban jelentkezett a trónörökősnél, akit most már IV. Károlynak hívtak.
Paál Jób
— Na felejtse el I Nálunk nemeiak női télikabátot, hanem anyagot Is vásárolhat SchUtz.
geinl a házakat.
Egyszerre csak^ltjylllk egy kapu és kilép rajta Emil a Pesten látott szőke növel. Most már egyikük sem volt olyan elegáns, mint pár évvel ezelőtt a |)Csti aszfalton. Emil még álmos volt és rosszkedvű. Bizlosan beleghez hívják a kora reggeli órákban s a (párja a kiszőkilelt hajú, fűzőbe szorított nő volt
Zita szive a torkában dobogott és feszült figyelemmel nézlo őket. Messziről látta, hogy az asszjfe- mond valamit, de csak Emil válaszát hallotta, akinek a hangja mérges és rekedt volt, mintha egy sokszor idézett rcfréat mondana:
— Ilát honnan vegyek folyton aunyl pénzt? Csák nem mehetek lopni?
Ezzel mind a ketten elhaladtak melleié, anélkül, hogy észrevették volna.
Zita lassan visszafordult a szálló felé. A szobában csendesen leült a pamlagra. Hosszu idő múlva felállt és a báli holmikat remegő kézzel visszarakta a bőröndjébe.

Este a bálban a főjegyző nyugodtan táncolhatott kedve szerint, mert Fóti Zita a felolvasás után azonnal vonatra ült. Valami sürgős családi ügy Jött közbe, mint mondta, és igy legnagyobb sajnálatára sem a bálon, de .még * banketten sem vehetett részt.
fis a .Balaton, cimü pályadíjnyertes leírás írónője elutazott anélkül, nogy látta volna a Bulalont.
(Vége) ,
Divatkülönlegességek
selymek szövetek bársonyok
minden színben és minőségben
KIRSCHNER MÓR
divatáruházában
, Holnap a rendes időben keltsenek/
1936. november 22
ÍALttI Koztom
Kisasszony!
ön könnyebben kap állást, ha gyorsírás! próbájánál a mayyar
„TITÁN"
írónt ha87.náIJa. Ezzel jobban és gyorsabban dolgozik OY ÁRTJA: SCHULER JÓZSEF R.-T.
Beteg tyúkot, abroszt ós gyertyát vitt a keresztutra
a kanizsai kuruzslónő, hogy a beteg polai asszonyt „meggyógyítsa"
Po!a községben lakik Balassa Jó. zsefné, egyszerű, Írni, olvasni nem tudó, becsületes földműves felesi-ge, kinek beleg a lába. Egy alkalommal felkereste a községet Burbucs Elekné nagykanizsai cigányasszony, a hírhedt kuruzsló csalónőj aki már számtalanszor volt büntetve a legkülönfélébb cselekmények miatt és aki most bevetődött régi isme. réséhez, Balassánéhoz, akinek halat szökött eladni, lévén Burbucsné térié állilólag halász. Burbucsné észie vette, hogy az csszony beteg és hogy ezen keresni lehet. Felkínálta magát, hogy teljesen ingyen segit. rajt, meggyógyitja a lábát. Ehhez azonban sok minden kell »nyoma-. téknak« a »keresztutra.« Kí kell vinni lisztet, gyertyát, abroszt, hogy annál biztosabb legyen a ijíyógyu. lás.« Az egyszerű asszony hitt a mézes mázos dgányasszonyn\'k, an. nál is inkább, mivel mindent pró. bált már beteg lál® gyógyítására. Igy csakhamar a :cigányasszonyhoz vándoroltak : tojás, liszt, egy beteg tyúk, asztalkendő, stb. De hogy lát. ható is legyen a gyógymód, dörzsölte, füstölte a beteg lábat. Csak a be.eg asszony nem gyógyult meg tőle. Mikor Bálassáné* megsokallot ta a »nyomtatékot,« amit a cigány, nő egyre »a keresztuthoz* vitt, fel. jelentést tett a csendőrségen. Burbucsné itt részben lx>ismerő valló, mást tett, amit azonban a törvény, széken visszavont.
A törvényszéki tárgyaláson derüli csak kl, hogy Burbucsné büntelé seinek száma légió. Lopás, csalás, stb. Legutóbb is 10 hónapot k\\rott, de ez még nem jogerős."Tagad mindent, hót gyermekével védekezik.
A bíróság csalás bűntettében mondotta ki bűnösnek Burbucs Eieknét és ezért 8 hónapi börtön-büntetéssel sújtotta.
Q$üt
ami nsm feltétlenül szükséges és drága. A jó és tápláló reggeli azonban föltétlenül szükséges és hozzá még nem is drága! Egy jó csésia Knoipp malátakáré valódi Ftanck kávépor-lékkai, tejjel ós cukorral együtt csak 3 fillér;
Cái^bez teháfr

A „gelsei incidens" a parlament elé kerül
Az ország ipartestületei egymás után csatlakoznak a tiltakozáshoz
A nagykanizsai ipartestületi elől. járóságnak a m .kir. adóhivatal fő. nöke ellen indított akciója ma máit országos jelentőségű üggyé növi ki magát. A balassagyarmati ipar. testület ma értesítene a nagykanizsai ipartestület elnökségét, hogy felkérték a város országgyűlési képű viselőjét, Éber Antalt: -jegyezzsen elő iaterellációt a képviselőházban az iparügyi és a pénzügyminiszter, hez, fl nagykanizsai iparosság sérelme ügyében és követeljen elégtételt az Iparosságnak.
Ma érkezett Nagykanizsára Pápa, Komárom és több más ipartestület levele, amelyben a »gelsei incidens* jegyzókönyveir.ek megküldését kérik és tiltakozásukkal c«atla. koznak a kanizsai határozathoz^
Az ügy az illetékes hatóságok ré-
széről vizsgálat alatt áll. Semmi eset re sem ártott volna a ^nozgalonv nak, ha országos méretűvé való szélesítése és a parlament elé vitele csak akkor következett volna be, a mikor a vizsgálat ebben az üt;yl*;n befejeződik. Az audiatur ,et altéra pars elve alapján is korai az ügynek a Házban való szerepeltetése, mert hiszen egyelőre minden a vizsgálat eredményétől függ. Mindenki egyetért abban, hogy ha a tárgyilagos vizsgálat is megállapítja az iparosság panaszait, akkor az iparosságnak elégtételt kell kapnia. Ezidöszerint azonban semmiféle konkrét megállapítás nincs, i;^y te-hái az országos állásfoglalás\'leljes eiejüvé csak akkor válhatik, ha a vizsgálat be:ej;ződött.
Mégsem kerül bíróság elé az Aradi—Szabó Gyula ügy
A közvetítés sikerült: Aradi megmagyarázza kijelentéseit, Szabó Gyula visszavonja a feljelentést
Feltűnést keltett, mikor Aradi Antal városi képviselőtestületi tag az egyik városi közgyűlésen kijelentene, hogy Szabó Gyula nyilas városi képviselő a kisiparosoktól ellenszolgáltatást fogadott cl pesti •kijárásért.. Szabó Gyula, dr. Pelrics József ügyvéd utján bűnvádi feljelentést telt Aradi ellen és dr. Cséry Géza kir. járásbiró a tár-pyalást már ki is tűzte november 2G-ra.
DOROGI Brikett
KISTERENYE
házhoz szállítja
SZEN X
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE:
Varsányi Pál
Telefon 226. Zrinyi Miklós-utca 32.
Most arról értesülünk, hogy mégsem kerül az ügy büntető-láigyalásig, Aradi és Szabó között a közvetítés az ügy békés elintézése érdekében sikerrel járt. Aradi megmagyarázza kijelentéseit a képviselőtestület legközelebbi, ülésén, Szabó Gyula jK\'dig hajlandó lesz visz-szavonni a feljelentési.
A november 26-ára kitűzött büntetőtárgyalás tehát elmarad. "Szegényebb Jeti. a város cgy -szenzációval,\' amelynek ugy látszik — mint általában az utóbbi idők kanizsai közéleti szeuzá-cióinál — nagyobb volt a füstje, mint a komoly tartalma.
— (Siesta Sanatórlum)
Budapest, I. Ráth Gyórgy-utc« ». December \'feléjén nyílik meg m uj modern urologiai-sebésieti intézet, dr. mindszenti Lichtcnberg Sándor, v. berlini egyetemi tanár, a Sankt Hedvig Krankenhaus urológiai osztályának v. igazgató-főorvosa vezotése mellett
Naptár: November 22. vasárnap.lRóm kat Cecília. Protestáns Cecília. Izrael,ta KIsl. hó 8. — Notember 23. hétfő Rom. kat. Kelemen. Protestáns Kelemen. Izr. KIhI. hó 9.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó végéig az .őrangyal" gyógyszertár 6» a klakanlzaal gyógyszertár.
GfisfürdO nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
Rejtvény- OUmyiász
Kik nyerték az eheti dijukat T
A Zalai Közlöny Rejtvény-Olim-piásza nyolcadik fordulójához érket zett. Örömmel látjuk, hogy a megfejtők száma még mindig szapora-dlk. A multhetl re|tvények helyea megfejtői közül a heti jutalmakat a kővetkezők nyerték : \'
A Zalol Közlöny egyhavi előfizetését Büchler Margit,
a részié :es grafológiára jogosító utalványt Böhm József, a könyvjutalmat Jgátz Alajos, a doboz francia \'púdert Göndör Ottő.
A jutalmak hétfőn 4 és J óra közölt átvehetők a szerkesztőségben.
A\' jövőheti rejtvényeket IcgkOze-iebbi számunkban közöljük.
EGUá^
™ Táncdélutánokra, kosxorucsUára elegáns színes taffet- é« selyemruhák olcsón Schütznél.
Megjelent
■ FlIUr.. D..aU.*« g,Sa,(rO>a ItlusKtrált. kipa., aa„
árjegyzéke
Kérjo Ingyan és bórmontvo megküldjük önnek.
FILLÉRES DIVATHÁZ
Budapejrt,
Rotlcnblller* utca sarok*.
8
BAJJll ■OZLOIrt
1936. november 22.
IBaKSSBES
— A (pénzügylgazgató Nagykanizsán)
Dr. Yárkonyi Rezső miniszteri tanácsos, zalai ir>. kir. pénzügyigazgató tegnap hivuiaiosau NagykanL zsán tartózkodott és felkereste a m. kir. adóhivatalt. , ,
— (Az ügyészségről)
Dr. Lengyel Károly, a nagykanizsai kir. ügyészség uj vezetője Zalaeger. szegről november 2G-án érkezik Nagykanizsára, hogy elfoglalja uj állomáshelyét.
— (Országzászló hlr)
Horthy Miklós kormányzón,k római tartózkodása alatt az Ereklyés Országzászló Bizottság elhatározása folytán az egész ország orsZÜgzászlómál ünnepélyes őrségváltás lesz. Igy Nagykanizsán is. A pontos időt még nem .állapi tolták meg.
=■ Urak Jelaxava: legdivatosabb ét legolcsóbb a Urüufeld-ruha.
— (A liceális programon)
holnap, vasárnap délután (ezúttal
kivételesen fél 7 órai kezdettel) a ma legégetőbben aktuális kérdése: a bolsevista veszedelem kerül sző. nyegre, annek ellenszereivel együtt, Gazdag Ferenc püspöki tanácsos előadásában. A kisérő müsoion Schless Gyula szavalata és az \'ipar. testületi Dalárda énekszámai. Belé. pedij helyett önkéntes adományokat kér az Irodalmi cs Művészeti Kör.
(0
— (Az OMKE ma este 9-kor)
tartja idei első kulturelöadását, sa« ját helyiségeten, belépődij nélkül. Előadó Barbarits Lados, a Zalai Közlöny felelős szerkesztője, aki •Furcsaságok a reklám birodalmá. bóU címen tart előadást. Aa OMKEeinökség ezúton hivja meg a tagokat cs az OMKE barátait. (:)
- Próbálj, kl a .FIUMEI" k&vét és teát, biztosan megelégszik. Lerakat: Sugár- ut 2.
— (A gimnázium ünnepe)
holnap, vasárnap délután pontosan fél 6-kor kezdődik a rend szentjének, Kalazanti Józsefnek tisziele. tére és önkéntes adományokkal a piarista templom céljaira, az intézet tornatermében. Dr. Hegyi Lajos ünnepi beszéde, vitéz Nádusy Józseiné énekszáma Jager Istváimé kíséreté-vei, ifj. Tamás Jánosné zongora, száma, Waligurszky Béla szavalata, ifjúsági szavalat cs énekszámok sze. repeinck a műsoron.
— (A Legényegylet Katalin-estélye)
F. hó S3-én, vasárnap este fél 9 órakor kezdődik a Katolikus Legény-egy.ee Katalin estje. Mindenkit szó-íakoziató műsor vár, majd 2 óráig tartó tánc nyújt szórakozást a közönségnek. A belépődíj egységeden 50 liiiér. (:)
— (Kevesebb a szellemi Inség-mun ás Nagykanizsán)
Dr. Krátky István polgármester a télre ismét felvett nagyobbszámu állásnélküli szellemi munkás íiataKmbert, akik szombaton délelőtt dr. Hegyi Lajos főjegyző előtt letették a hivatali fogadalmai, örvendetes jelenség, hogy az idén kevesebb az elbelyezetlen szellemi ifjak száma, mánt tavaly volt. I.Vy látszik, mégis sikerült egyik-másikának elhelyezést nyerni. ■ — Grünfeld Longyelkabátok a legele-gáaaabbak,
Divatöltönyök Télikabátok Lengyelbundák
készen és mérték után a legolcsóbb árban
Grünfeid
ruhaházban.
— (A női szabó szakosztály táncteája)
A nagykanizsai Ipartestület nőiszabó szakosztálya november 29-én, vasárnap délután 5 órakor az Ipartestület termében gondosan megrendezett tánc-teái tart, amelyre az iparosságot és az iparosság barátait ezennel meghívja. Mindenki pompásan fogja érezni magát. (0
— Vannak még axámtanl csodák. Artista mutatványként lépnek fel varloték műsorában. Számtani tudásuk nem mindennapi képességekről tesz tanúságot s a közönség kitörő tapssal adózik nekik A mindennapi életben Is találkozhatunk Ilyen mutatványokkal a PHILIPS rádióknál, melyek a precizitás csúcsteljesítményét Jelentik. Egy mondatban: A kalkuláció helyes volt, mert PHILIPS-nél jobbat olcsóbban nem vehet.
A Centrálban ma szombaton este
hangulatos nagy táncestély
éjjel 2 óráig, a szokásos díjtalan tombolával és értékes nyereményekkel
zalaegerszegi Horváth Jóska
cigány- ós jazz-zene- Dgrng 0£rl szenzációs jazz énokesnő kara keretébea Dal IId Dal 1 közreműködésével.
— A moioly aranyat ér. Egyik nagyáruház női ruhaosztályához uj árusítót szerződtetett az Igazgató. A fiatalember állandóan kedvesen mosolygott a vevőkre, háromszor aflnyl rubAt adott el, mint a többlek. Az Igazgató megkérdezte, hogyan ért el sikereit. .Mindig jókedvű vagyok", — válaszolta a fiatalember „mert reggel jókora Franck kávépótlékkal Ízesített Knelpp malátakávét iszom, mely tejjel és cukorral együtt 3 fillér I"
— Felsőkereskedelmi Iskolai formaruhákra alkalmas szövetek nagyon olcsón kaphatók Schütznél.
— .Ahol a legnagyobb a veszély, ott
legközelebb a segély" — mondja a példabeszéd. Vegyen államsorajegyet ós szerencsés esetben minden gondjától szabadál Ha nem nyer, Jótékonyságot gyakorol, mert az Allamsorsjegy bevételeit közhasznú és Jótékoaycelra fordítják.
— Ha Stflhmer-kéizltmány, csak jó lehet. Nagy választék: Sugár-ut 2.
— jobb Világi ás - jobb látái. Az
ember legértékesebb szervo a szem. Megfelelő erősségű, jó világítás, párosulva a szakember által gondosan készített szemüveggel, biztosíték, hogy szemünk egészségét sokáig megőrizzük.
Pénzkölcsönt
folyásit hatóságilag megszabott kamat mellett:
Arany-ezüst ékszerekre Arany-ezüst tárgyakra Varrógépre Kerékpárra írógépre
Fényképezőgépre Látosóre
Szőnyegekre Mindennemű ruhaneműre „ fehérneműre
„ vászonnemüre Szövetre Böröndre
Lakberendezési tárgyakra stb.
mindennemű értékesebb tárgyra
a november 25-én megnyíló
Kaiilag Mplt DgH
A zálogház hivatalos helyisége; Nagykanizsa, Fő-ut 8. (Bazár-udvarban). Hivatalos órák: d.e. 8—12,d. u.2—5 lg tarlatnak.
A kölcsönök folyósítása 3 havi időtartamra történik, lejáratkor a zálogjegy mindeukor további 3 hónapra megho»szabbltható.
Hat. Eng. Zálogkölcsön Intézet
Nagykanizsa, Fő-ut 8. (Bazár-udvar).
A has gyakori teltsége, a rekesz eiősebb feltolódása, máj ájéki fájdalmak, emésztési nehézségek, Kyomorbélhurut és sárgasAg a természetes „Ferenc Józíel" keserűvíz használata által mepszüntethetök és az agy, a szem, tüdő vagy bzív felé irányuló vértódulások ellensúlyozható*. Nagynevű orvosok igazolják, hogy a Ferenc József viz-zel — kiváitkép az ülő éietméd következtében jelenlkezö bajoknál és a kritikus kor betegségeinél — feltűnően jó eredményeket lehet e\'érni.
— Szétszedett egy órát ? Ha nem, bl-zonvára látta annak bonyolult szerkezetét. A rádiónál ls befolyásolja a teljesítményt az alkatrészek minősége és összehangolása. Az Orlon-rádló alkatrészek laboratóriumi ellenőrzéssel, kipróbált anyagokból, a legprecízebb mechanikai eljárással készülnek.
Filléres
disznótoros vacsora
szombaton és vasárnap
az „Eötvfta" vendéglőben. Szives pártfogást kér
Marton István vendéglős.
Szombat
ttufepMC L
17 Rékai Miklós hárfázik. 18 Aune Antii finn énekesnő énekel. — 18.35 Nyiry László előadása. — 19 Kalmár Pál magyar nótákat énekel, kiséri cigányzene. — 19.45 Kis színpad. • Székely tréfák.. — 20.30 Budapesti Hangverseny Zenekar. — 22 Hirek időjárásjelentés. — 22.20 A Jávor jazZ-zene* kar játszik, Miklósi András énekel. — 23 Hanglemezek. — 0.05 Hirek.
Budapest IL
18 Mezőgazdasági félóra. — 18.35 Cigányzene. — 19.10 Hanglemezek. — 19 45 Antal István zongorázik. — 20.30 Hirek.
18 Népdalokat tanulunk. — 19.15 Charnlavszki zongoraművész játéka. — 20 Chainisso: Ballada. — 20.10 Rádió-egyveleg. — 22.20 Rokyta szoprán énekel. — 23.15 A rcndőrsportegylet jazz-zenekara.
A legolcsóbb prámvlaelet a persalabanda,
mert évekig el lehet viselni.
Tájékoztató irányáraim i
Fekete breitschwanz perzsia-
bunda, hosszú ..................P 1600-tól
Fekelc breitschwanz bunda,
indiai, Va-os ..................P 580-tól
Fekete perzsiabunda, Indiai,
hosszú..............................P 960-tól
Fekete perzsiabunda,
Indiai, t/b-os ..................P 600-tól
Szürke breitschwanz,
indiai. Vos ..................P 5S0-tól
Szürke Indiai perzsiabunda \'/s-os ..................P 540-től
Barna indiai perzsiabunda 7>os P 600-tól Szürke indiai perzsia báránybunda, •/•-os ................P J60-tól
PALUGYAI VIKTOR azfloa
Budapest, IV, Bécsi-utca 5. Telefoni 1-801-21., a közismert, szolid, megbízható, képesített szűcsmester. 4109
ÖSSZTÁNC.
BLAOUSZ ELEK a CanlrAI azuterénben levő lánc-Iskolájában ma, vasárnap este hangulatos össztáncot lati.
12150112
1936. november 22
BALAI KÖZLÖNY
T
NÉZZE MEG!
ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSÁT
NAGYKANIZSA
= HORTHY MIKLÓS-UT 4. =
Állami megrendelés és munkás-védelem
Az osztrák kormány a szombati minisztertanácson olyan határozatot hozott, hogy megvonja az állami megrendeléseket tinindazoktól a gyáraktól és intézményektől,\' füne lyeknek vezetői nem tanúsítanak szociális megértést a munkásokkal szemben.
1600 halottja van a japán gátszakadásnak
Tokfo, november 21 Az ocarusawai gálszakadásnak -min! a legújabb Jelentések mondják - több, mint 1600vhalálos áldozata van. A hullámokból eddig 195 holt lesie\' fogtak ki.
r Ml
(Budapest V., Nádor-utca 24)
tízparancsolata:
1. A főváros szivében fekszik.
2. A Tózsde megett.
3. Autóbusz és villamosmegállók mellett. \'
4. Ragyogóan tiszta.
5. Kényelmes.
6. Családi hangulat.
7. Konyhája kiváló.
8 Kiszolgálása figyelmes. 9. Árai végtelenül mérsékellek. 10. A vidéki intelligencia legkedveltebb penziója.
Akar keresni?
Nélkülözhetetlen uj
közszükségleti cikk
terjesztésére kerületi
képviseleteket állítunk (tl.
Csak a körzetikben |ól heveiden j komoly rellektánsok ajánlatait kérjük .Jó keleset 22441" Jetiiére BLOCKNER J. hirdetőjébe, Budapest, VI. Andrássy-ut 4.
BftSEDOV-be legek fíg.n bív.ll gyógylnl.l.t. •
Dr.GUHR SZANATÓRIUM
TATRANSKA-POLIiHKi — TÁTRASZÉPLIK
A MAOAS TATRABAM, C.eh,llov»klib.n. A dr. Oubr.*un.lörlnmoi kilnik.li.g-dlíiíian v.i.llk, .1 int.iel külOnöten belbeiegekn.k, anyagéi.i.blnl.lm.kb.n tienvedökn.k, ltlmerOll.knck ti OdOlóknek nyújt n.gy.terQ t.rtólkodátl, Hldro-ler.pl., I.r.pkorik, A KII (portok p.r.dlcioma, Eg*u«v.» Qiem. MiJ.n proipeklutt .1 Inlélflt Ifl.l-gatöiáoMi
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
23.662/1936.
Faeladási hirdetmény.
A városi alsósánci erdőn folyó hó 23., . 24. és 26-án, tehát hétfőn, kedden és csütörtökön, mégpedig mindhárom napon az alsóerdei erdőőri laknál d. e. 9 órakor megkezdődő nyilvános szóbeli árverés utján naponta 57, összesen 170 halom száraz fát eladok. Nagykanizsa, 1936. nov. 11.
Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
23.715-1936.
Tárgy: Borkészlet összeírása.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy Korpavár község elöljárósága 1936. évi november hó 23-án délelőtt 8 órától kezdődőleg Förhénc-hegyen a must és óbor készleteket összeírja.
Ennélfogva felhívom mindazokat a bortermelőket, akiknek Förhénchegyen szőlőbirtokuk van, hogy a fenti időre pincéjükben jelenjenek meg és mindaddig ott tartózkodjanak, amig azösszeiró közegek pincéjükhöz nem érkeznek. Ez alkalommal bejelentendő, hogy milyen meny-nyiségü bor után kivánja a kedvezményes adótétel alkalmazását, illetőleg mennyi bort használ fel a saját háztartásában.
Nagykanizsa, 1936. évi nov. 13-án.
,M1 Polgármester.
ölbe vágva
mtnd.n mianitatabin vaaxak.
Előlogot adok! — Ajánlatokat a kiadóhivatal továbbit 4028
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarátalnk és Ismerő-seink, kik felejthetetlen, drága Jó édesanyánk, anyósunk, nagyanyánk, illetve rokonunk
Sz*. Varga Béláné
■1. Bodor Terix
temetésén megjelenésükkelvagybármi más mód in mélységes gyászunkban osztozni szivesek voltak, fogadják ezúton Is hátas köszönetünk kifejezését.
A gyászoló család.
GYEREKEK!
nézzétek meg VÁGÓ báoal B AB A-rRAKATÁT.
A XX. *x*rad közunUkaégleti oikhe me írógép.
Ha irógóp, legyen
MERCEDES!!!
mert megbízható, gyorsjáratú, nagyteljesítményű.
Minden erszénynek megfelelő modellek I • Előnyős fizetési feltételek I
Kérjen még ma díjtalan Ismertetést I
írógép Behozatali R.T.
Budap.it, V., Nádor, utca 24. LEGOLCSÓBB AIEGJOBBIH
Díjtalanul bemutatja a kOrietl képviselő
FiSCHEL könyvkereskedés
Nagykanizsa. 3
8
SALAI KÖZLÖNY
1936. nowmtwr Jí.
Legtlkáletesebb kávóló.ó gép • iitbádilaiiiaU olaat
MELIOR
EXPRESSO
Kapható ! IBLCÜEB ÜVESÜZLETBEM
Dtjrae.tea beaaatatáa kávékóatolá.al.
APRÓHIRDETÉSEK
aa,ebW.Ua 4l|i vaaltnap ta ünnepnap 10 aidlg tat IIIMr. minden tovlbbl „á 8 fillér. RtlkOmap II aaólfl 10 lllltr, minden tov.bbl a>4 i (lllér.
Aatátaarlt, bérautót, rendeljen garat e-ból, vidékre él helyben, legolctóbban. Te-lalon-álloinás I 544. Bojlor Ktalaludy-utca 7. aa. 2704
rátll gyapju-silsk, nyakkendők, kesztyűk, Ingek aloaáa áruilltalnak Kaul nana Manónál, Ersaébet-tér 1. Teleion 222.
Salál termésű elaótendü kerecsenyl aaz-tall Már bor llletenkánl P .6>érlJBÓhm Jóssal bortermelőnél, Caengery-ut 19. 2473
V simák kla csalid! háial vagy lelkei beltártl«t»n. Veltákné (Rosgonylulca).
l/l IMalital I kályhával 2 nobát lulenl
SÜK„l»Hep"
ilrkaláclós Mszekrínnyel
lehet. m/t ttteelómegtakerltás. Ó>akod|on allány uUnialoklól. Kizárólag kaphaló : Maávaa- fa teetákkereik-dé.ében, SchSla ■eltelt. Ire: 1—, I0.V 15.— pengó.
áll ruhát vesaek (a eladok, hl-váira háabox megyek. Márkna, Király-utca II. 34t2
folyik, speciálisan lant* Jennaek Eusébettér 18. 40Í6
Pogányvári itt::\'-.?;
lltarea Utalban la. Pogányvári taháp 40 Hllár. Pogányvár) rla. Hng 10 flllár, ádaa burgundi vBrái áa ááaa fohár ao flllár. ■»0»« KAROLT, Uttkyány-utca ».
KIMnátló 5 szobái komfortot lakáa máiul l-re Madó Roagonyl u. 6.,alatt. 4050
blondell kereteket legolcsóbban ét legniebb kivitelben Melczer Uvegkereikedéaben kaphat.
MARÓIT FÜRDŐ
Cee«gery-ut 19. ■áryáay kádfflrdS P 0 *0 Tyokizemvágáa _ ... P 0-40 Mr" Nyitva minden aap. H|
Uaaeaalt pinteken reggel 8 óra kó rOl 1 fél évea .Buksi\' névre hallgató le bér komondor kutya. A megtaláló kéretik jutalom ellenében Klnlial-u. 6. tzánt alt
leadni. 4126
Klaaá Hofberr éa Schranlz léte Iraktor caéplövel együtt, ló karban. PelóH ui 52
3991
Legújabb, legazebb káalmiankamln-ták érkeztik, Helyeket llltérekér! elórsl tol Bóbtnné, Zárda utca. 4115
Hó- ás aárolpójét azaksiertten kl-lavltja Vulkán gummijavlló. Erziébel-tér 1., Centrálist nemben 4123
Olaaá IQ.Ifia kaphatói Matollci Maeef fabliományotnál, Rozgonyt-u, 2. (Nápatoal udvarban). I 01 akár dorongla káanos azállltva P 40, 1 51 gyertyán ha •ábla bázhot elállítva P 50, 100 kgr. ap-rltott fa básboz leállítva P 2 40 Hl, 100 bír. tojáesaén házhoz ••állítva P 5 60. Karaja tstv« pártfogásukat.
Kiadja a lapluhtjdonoa KOrsiatdnoágl Rt. Sutenborg Nyomda éa Déliatal Upkladé Vállalata Nagykanizsán. PeleIGe kiadót Zalai Károly. Interurbán tetelom Nsrrvtrantvaa TH nini
Városi Mozgó. Szombaton és vasárnap I
Az .Extázis" rendezőjének, Machaly-nak ujabb világsikert aratolt filmje: |C szigorúan felnőtteknek!
A veszedelmes asszony
(■oo Túrna) — Főszerepben: Rya Byron, Hans SlOve,
Anion Polntner. _Remek kísérd műsor I Híradók I
Előadások kezdete hétköznapokon t>, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, S, 7 és 9 kor. — KBznap az el.ö elBadáa filléréé
Nép Moagós Szombat és vasárnap I
Az SrOk humor, Igazi Jókedv, fülbemászó muzsika filmjei Oarl Zeller világsikert aratott operettje.
A
Főszereplők: Wollf Albach Relly, Lll Digover, Maria Ander-
gast éa Qeorn Alexander. Fényes kísérd mllsor I Kicsinyek és nagyok filmje. Előadások : szombaton 5, 7 éa 9, vasárnap 3. 5, 7, 9 órakor. Csak 20, 40, 60 filléres helyárakkal!
LOTAKAROK
LEGOLCSÓBBAN
HIBSCH ÉS SZEGŐ cégnél.
VIZVEZETEKIES ESSTORNAZASI
munkákat
• • rr
FURDOSZOBABERENDEZESEKET
és javításokat
mmm

Pwi^\'íi
•MWifffiW "tó
(SkJí\' l\'íli ^QBIAMnH

minden izlóst kielégítő kivitelben versenyképes legolcsóbb árakon nagyon kedvező RÉSZLETFIZETÉS mellett is vállalunk. %* Vidéken szereléseket legpraktikusabban tervezünk. Berendezési tárgyakban dús választék budapesti árak mellett I Költségvetéssel díjtalanul szolgálunk.
MENDL0V1TS JÓZSEF ÉS MARTON
vizvezeték-szereléal vállalata NAGYKANIZSA, KIRÁLY-UTCA 45. Teleion 271.
Nagybaniba megyei város polgármesterétől.
22.616/1936. Tárgy: A somogyszentmiklósl ut mellett levő szántóföld bérbeadása.
Árverési hirdetmény.
A város tulajdonát képező és a somogyszentmiklósi ut melleS levő 1430 ű-öl nagyságú szántóföldet f. évi november hó 24-én d. e. 10 órakor a helyszínen tartandó nyilvános árverésen bérbeadóm.
Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1936. nov. 18. <n) Polgármester.
6664/193§ szám.
Hirdetmény.
Felhívjuk a nagykanizsai háztulajdonosokat, különösen az 1936. év folyamán uj házak tulajdonosait, hogy minden egyes házról külön-külön a házbérbevallási ivet a városi adóhivatalban november hó 30-ig adják be annál is inkább, mert ellenkező esetben a kivetés során megállapított házadó \'j °/o-a birságképen ki lesz a terhükre vetve.
Nagykanizsa, 1936. évi november hó 20-án. „„ ■** Városi Adóhlvalal.
mert
az anyagcserét szabályozza, a fejlődést elősegíti, csontfejlesztő, étvágy-gerjeíztő, a hizlalást megkönnyíti, a lesántu ást meggátolja. 2 kg., S kg. éa 50 kg-os gyárilag Uól-mosott csomagolásban Kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag műtrágya, növényvédelmi srerck, gép,zsák, stb. keieakcdéaébtn Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. Ceak gyárilag leólmozott caomsgolás-ban vásároljon Fato«-tI A valódi Futor kimérve nem kapható I
r—
■ salndcnkl • bolyt kutakodóknál áa Iparosoknál azoreaze bal
msm. » k)M*Ut>w Közgazdáiéi Kt. autoolmrj Nyomda 4a UtaVu l.agkiadá Vállal* kímynaywJáJAhan WgWiiáa íireWis £uJ«v. ZaM 1 ároly.)
76. Évtol>"° 269 Nigykanlzsa, 183®. november 24 kedd
Ar« 12 Ml.
ZALAI KÖZLÖNY
te IMMnUt PU k MhM. Mmt^rat nénitu hKtímu* irfiiU ,L
Fetelöe szerkeszti: Barbarlts Lajos
KJÓtixcttei ára: egy hóm 8 pengő 40 fllU Szwkwxiteéci te kWfchraUll btieUmi 71 •
, Légvédelem, légoltalom
Uj, szörnyű nomboló eszköze tá. madt a háborús összeütközésnek. Á spanyolországi borzalmak szinte na ponia elénk tárják azokat a pusztításokat, amelyeket repülőrajok végeznek az ellenség hadállásaiban s a védett városokban. A gyilkoló és gyújtó bombák egész tömegét tudják ma már a védelem sáncaira s az ellenfél fontos pontjaira zuditani. Nagyjelentőségű középüleiek, ipar. telepek, hidak, fontos felvonulási utvonalak pillanatok alatt dőlnek romba, nem kímélve meg gyakran a- ártatlan polgári lakosságot sem, köztük gyermekeket, asszonyokat és aggastyánokat. í
A magyar nemzet szükreszabott s az ellenfél számára kiszolgáltatott halárain belül, még a régi védeke-zísi eszközök tekintetében is szeren csétlen helyzetbe jutott s igy ter. mészeles, hogy az arra illetékes kö. zegeink intenziven foglalkoznak a modern \'háborús eszközök pusztító hatásának a lehetőségekhez mért, minél szélesebb elhárításával. 01 vassuk a lapokban, hogy a napok, ban fontos sajtóértekezlet volt a fő. városban, amelyen az Országos Lég védelmi Parancsnokság tájékoztatta a sajtó kípviselőit a feladata köré be tartozó kérdések eddigi előkészítő munkálatairól. Legfőbb ideje már, hogy tényleg történjen célra vezető intézkedés ezen a téren, mert ha feltesszük magunkban a kérdést : mit csinálnánk abban az eset. ben, ha városunk felett egyszer megjelennének az ellenséges re. pülőrajok bombákkal teli gépei, s szórnák házainkra, iparleiepeinkre s keserves áldozatokkal létrehozott értékeinkre a pusztító bombákat? Mit tennénk ebben az esetl>en? Ez a kérdés nemcsak az egyén szempontjából fontos, de fontos légin kább az egyetemes nemzeti érdekek alapján s minden közület szempont. Jából. Ma még sajnos azt kellene válaszolnunk a feltett kérdésre, hogy nem tudnánk mit cseleked. jünk Várjuk tehát az arra illetékes körök intézkedéseit s önömmel kon. statáljuk, hogy azok nem is késnek.
Ezidőszerint teljesen elkészültünk. az előzetes munkálatokkal s kiil földi tapasztalatok alapján elméle Illeg megszerkesztve rendel kezesre áll az a program, amellyel a lég védelmi és légoltalmi intézkedésekel megtehetjük. Mindenekelőtt tisztá ban keli lennünk ezekkel az uj fogalmakkal. A légvédelem azt jelenti, hogy rendelkeznünk kejl. olyan eszközökkel, amelyekkel a levegő, bői ellenünk megindított gépláma. dilst akár a földről, akár a levegő, hol elháríthatjuk. Ezt a müveletet szolgálja a légvédelem. A légofra Ion; egy preventív intézkedés, amely biztosítja a védekezés módozatait. Ezeken az alapvető fogalmakon tul, egész csomó uj problémával áll szemben a nemzet minden egyes lagja, Hangsúlyozzuk ezt, mert is meretében kell lennünk annak,
Páris és Prága aggodalommal, Belgrád nyugodtan néz Horthy kormányzó római utja elé
A kormányzó különvonata ma délután elindult Róma felé
Magyarország, kormányzója ma, hétfőn délután indul el 7 szalonkocsiból álló különvonaton Ausztrián át Rómába A kormányzó kíséretében utazik a felesége, Darányi miniszter elnök és Kánya külügyminiszter, va lamint kíséretük. Bécsben Schusdh-nigg kancellár is a vonatra szállés az osztrák határig kiséri a kormányzót.
Róma, november 23 Az olasz lapok megcáfolják Horthy Miklós kormányzó római útjával elterjedt kisantant-hlreket. A lapok azt írják, hogy különösen Csehország fél a magyar államfő lá. togatásától. Kisebb mértékben, da ugyancsak nyugtalankodik Francia, ország és Románia. A lapok szerint legnyugodtabban Jugoszlávia tekint a magyar kormányzó római láloga. tásti elé.
Az olasz lapok kijelentik, liogy a magyar kormány a békét akarja, de
nem hajlandó azt az utcasarkokon alamizsnaként összegyűjteni. A bé. két a trianoni szerződés revíziójával akarja megszerezni és azokat az elemi jogokat akarja megszerezni, amelyeket Trianonban elvettek tőle és .amelyeket e^yes európai kormá. nyok ujabb szerződést biztosító egyezmény megkötésével akarnak újból megerősíteni, Magyarország ezeket a tevékenységeket visszauta. sitja.
A német-osztrák tárgyalások
Bécs, november 23 Schmidt osztrák külügyi államtitkár berlini látogatását és az ott folytatott tanácskozások eredmé-nyét^egyzökönyvbe foglalták. Ez a jegyzőkönyv i:em tekinthető diplo. ciai okmánynak, mint a római jegy zókönyv, csupán arra szolgál, ho-íy a jövőben a további megbeszélések megkezdes-jkor azonos, szövegű jegy-
zőkönyv legyen a tárgyaló feleknél. Előreláthatólag Neurath báró 1!)37 január végén megy Bécsbe. Német hivatalos helyen ugy tud. jók, hogy teljesen a június 11-1 meg beszélések alapjára helyezkedtek és ez alapon folytatják a német és osztrák viszony további kiépítését.
A tárgyalásokon politikai és gaz. claságl kérdéseken kívül szóbakerült a két ország szomszédos helyzete és az aktuális politikai kérdések is.
Anglia ntm szavatol a keleti határokért
London, november 23
Eden angol külügyminiszter beszédéből azt a következtetést vonják le, hogy Anglia szavatolhatja a nyugateurópai határokat, de a ke-leleurópaiakat semmi esetre sem. miután ezek nem állandó jellé güek.
Véres lázadások gyengítik a spanyol kormány-frontot
Ma nyilatkozik Baldwln Anglia magatartásáról — Idegen tengeralattjárók léptek munkába a kartagénal öbölben — A valenciai század ott hagyta az állásalt
Madrid, november 23 A légügyi és a tengerészeti minisztérium jelentése szerint vasárnap a kar-tagéniai óböH>en, nem messze a kikötőtől, több tengeralattjáró Incgtániadta a vörösök tengeri hajóit. A Cervantes nevű nagy cirkáló súlyosan megsérült egy tor|>edó telitalálatától. A miniszté-
rium szerint a felkelőknek nincsenek tengeralattjáróik, ezért külföldi hajókra gyanakszanak.
A nemzetiek Jelentése szerint néhány nappal c/.efőtt ismét több szovjetorosz gőzös érkezett a vörösök kikötőibe. A szovjet hajók orosz katonaságot hoz-
tak és azokat azonnal Madridba szállították.
„A katonák nem hajlandók"
Bnnelónában az egyik önkéntes hadosztály fellázadt a vörösök ellen. A katonák kijelentették, hogy nem hajlandók Madridnál hiába ontani vérüket.
hogy a támadás mindannyiunka; egyformán érhet, a palotát épp ugy. mini a gyártelepet, a viskót épp oly mértékben, mint a kastélyokat s a légi támadás megindításakor nem jut Idő arra, hogy rang. társadalmi osztály, vagy felekezeti ellentétek alapján skatulyázzuk el a nemzet egységes táborát. Ilyen bekövetkezhető szomorú esetken eltörpül a pártpolitika és szönyü dolog lenne is az, ha a légvédelem, avagy a légoltalom mindenkit kö\'e\'ező kér. déséte akár egy parányi politikái is kívánna valaki vinni.
A légvédelem problémája nem nélkülözheti a propagandát. Erre a célra a magunk munkáját tartjuk egyik legértékesebb eszköznek. A sajtó ma már úgyszólván minden kihez eJJut. Tehát abban a munka körben, amit a sajtó végez, szervesen bc\'e k.\'il ékelődnie a légvédc. len: kérdésének is s ml a magunk részéről mint közös magyar érdek szolgálatot fogjuk beiktatni mun
kánkba a légvédelem propagálását. Ez az a kérdés, ami mindannyian kat egyformán kell, hogy érdekel, jen. Nem maradhat tehát ki senki azoknak az isméi eteknek a köréből, amelyek múlhatatlanul szükségesek ahhoz, hogy egy nemkivánt. de a mai viszonyok között bekövetkez hető légi támadás esetén tutija, mii kel cselekednie. Sajnos, nincs a világon olyan közigazgatási apparátus, ameiy ilyen esetben oly széleskörű hálózattal birna, hogy pél. dául mindennagy város háza kapu jáig és a kapukon belül is elnyúlhatna. Éppen ezért fontos, hogy megfelelő fegyelmezettségei, a szükséges ismeretek bir.o.iában áll jon mindenki, hogy adott esetten a leehelyesebb^n tudjon cselekedni.
Korántsem vezet bennünket az a cél, hogy bármikor is bekövetkez. hető légi támadással kapcsolatbon el Vémitő s a tömegeket pánikba döntő hangulatot keltsek. Erre nincs is szükség, mert ludnia kell a
magyar társadalomnak, hogy a téren történtek elöintézkedések s törtenni foghak munkálatok, amelyek az eddig eljutott lehetőségek legmagasabb fokán állnak s a Ín-kosságot s anyagi értékeinket vé. delmezni tudják. Nem jelenti ez azonban azt sem, hogy le kell kicsinyelnünk a támadható veszedel met, mert ma már, sajnos, példák vannak előttünk, hogy hova juthat egy évszázadok munkájával, müvó. szetével s minden emberi alkotás legjavával felépült metropolis, ha egyszer kidobja felette száz ts ezer méter magassí\\gból gyújtó ós gyil koló bombáját az émleri kéz.
Uj problémával állunk léhát szemben, amelynek jelentősegét fel keli ismernünk s ha van nemzet, ame_ lyik megmaradt értékeit köteles óvni, akkor annak a magyart kell neveznünk, amelynek kincseire Trianonban már amúgy is sorsot ve\'.ettek.
ZALAI KÖZLÖNY
1986. november 24.
Küldöttség megy a miniszterhez a magasabb nagykanizsai lakbérosztály kérdésében
Az összes kanizsai érdekeltségek megmozdulnak a tisztviselők magasabb iakbérosztaiyba sorozása érdekében
A vörösök le akarták fegyverezni a fellázadt csapatot, de miután azok nem hagyták magukat, egy század katonaságot vezényeltek ki ellenük. A két csapat összecsapott, a harcnak több halálos és sok súlyos pebesüUjo van.
Ugyancsak fellázadtak a valencia-századba tömörült katonák is, okik otthagy Hk állásaikat 5s hazautaztak Valenciába. A valenciaiak azzal Indokolták távozásukat, hogy Madrid védelme úgyis kilátástalan.
Madridban a kommunisták és a szocialisták között történt nézetjel. térés a Népházban egyik gyűlés ai kaiméval. Itt is komolyra fordult a helyzet.
Páris, november 23 A szovjet teljes erővel azon dolgozik, hogy Barcelonában megala. pozza a GPU-t. Moszkva urai szerint ez lenne az európai szervezet titkos alakulata.
A spanyol helyzet a londoni minisztertanács előtt
London, november 23 Baldwin miniszterelnök tanácsko. zásra hivta össze minisztertársait. A tárgyaláson a spanyol helyzettel foglalkozott a kormány. Baldwin a tárgyalások eredményeiről hétfőn déluián nyilatkozik az angol alsó. házban. ( , i , | , |
Vallott m no,
akinél a lipótvárosi gyilkos az éjszakát töltöd©
Budapest, november 23 A lipótvárosi rablógyilkossá^ ügyében a nyomozást tovább foly. tatták és ennek során hétfőn reggel a rendőrség elöá]litott egy kéies-hiríi nőt, aki elmondotta, hogy a gyilkos a vasárnap éjszaka egy ré. szét nála töltötte. A nő lakásán m^g. találták azt a jpettyes sált, amelyet a gyilkos a rabolt pénzen vett. A nő nem tudta, hogy ki az illető, aki éjszaka felkereste, szerinte a sált azért hagyta ott, mert egy szürkével cserélte fel. Kalapja helyett is uj szürke kalapot tett, hogy ezzel is ellereje a gyanút magáról.
Budapest, november 23 A rendőrség mégis ugy hiszi, hogy Varga Pál nem a budai he< gyekben, hanem Budapesten bujkál. Vasárnap este az egyik villamoson felismerték, de elfogni nem tudták. Ma a rendőrség folytatta a pályaudvarok környékének, valamint a szállodák és korcsmák átkutatását és felülvizsgálását.
Makacs székrekedés, vastagbéi-katarrus, pufiadás, vertorlódás, anyag c8eiezavarok, sfcrgsság, aranyerei csomók, csipőfájáa eseteiben a természetes .Ferenc József" keierü-vii — reggel és este egy-egy kis pohárral bevéve — rendkívül becses háziszer. Klinikai megfigyelések tanúsága szerint a Ferenc József viz még ingerlékeny belü betegeknél is gyorsan, biztosan és mindig enyhén hat, ugy, hogy spaslicus obstipationál is alkalmazható.
Röviden hirt adtunk már arról, hogy Nagykanizsán ismét mozga> lom indult meg a magasabb tisztvl selői lakbérosziályba való sorozás érdekében. Nagy Kanizsa Zalaegerszeggel, Tapolcával, Sümeggel, Keszihellyel együtt a 4ik osz.áiy-ban van. Jogos és méltányos, hogy a 4-ik osztályból Nagykanizsa a 2-lk osziályba kerüljön, Székesfehér vár^ Sopron, stb. városok meilé. Ér. deke ez nem csak a tisztviselőnek, hanem a város egész gazdasági éle. tének. Jelentős és komoly megmoz. dulásrói van tehát szó, amelynek vezetésére felkérték dr. ThoKvay Zsigmond postahivatali igazgatót, a ki már 1928-ban az első ilyen akciónál - is vezetőszeiepet töltött be. A polgármesterrel együtt most is interveniálnak az illetekes tényezőknél, mint. 1928-ban, amikor a minisztérium egyik tisztviselőjét le is küldie Nagykanizsára a lakás és lakbér viszonyokat tanulmányozni, de a miniszier az akkori viszonyok között nem találta a kérdést meg. oldhatónak. Azóta elmúlt nyolc esztendő és Nagykanizsa ebbéli vi. szonyai annyira megváltoztak, hogy szükségesnék látszik a kérdésnek újból felszínre vetése.
Dr. Tholway Zsigmond postahiva tali igazgató kijelentette, hogy amennyiben a kompetens tényező, kei is bekapcsolják a mozgalomba, ismét a legnagyobb készséggel reu» delkezésükre áll, mint 1928-ban.
Budapest, november 23
Altalános a vélemény, hogy a budapesti nagybankok egyre inkább gyarapodnak a független vidéki pénzintézetek rovására. A vidéki pénzpiac hitel-nehézségei jórészt a pesti bankoknak tulajdoníthatók, a melyek mindent elkövetnek, hogy a vidéki tőkés betétjét náluk helyezze el, de ezeket a pénzeket a pesti bank a fővárosban használja fel és a vidék kereskedelmének, iparának, mezőgazdaságának csak elvétve jut lat belőle hitel formájában.
Nem vitás, hogy a fővárosi ban kok hosszú idő óla mostohatestvér. ként kezelik a régi vidéki bankokat, egyeduralomra törnek a vidéki\' pia. con és óriási befolyásukkal, hatal. mas vagyonukkal maradéktalanul érvényesíteni akarják hatalmi túlsúlyúkat. Pedig ha ez a törekvésük teljes sikerie vezetne: ugy a vidék gazdasági életének még ..azok a vé. konyán csörgedező hitelforrásai is bedugulnának, amiket eddig a vidéki bankok működése jelentett.
Nem csak a közalkalmazotti, ha. nem az egyéb érdekképviseletek is megmozdullak és támogatják aa ujabb akciót. Ott van a KANSz, a NyÜKOSz, a Segédhivaiali Tisztvise lók Szöveisége, a Baioss Szövetség) az OMKE, az Ipartestület,\'akik rö-videsen közös értekezletet hívnak össze.
Dr. Tholway Zsigmond postahiva. tali igazgató most azon fáradozik, hogy összegyűjtse a szükséges t\\da. tokát és kimutassa számszerűleg, milyen mértékben változtak a nagykanizsai lakásviszonyok é4 mennyiben közelitelte meg a mai helyzet ama követelményeket, ame lyek szükségesek a magasabb lak. béi-osztályba sorozáshoz.
Megkérdeztük dr. Krátky István polgármes.ert, aki ugyancsak ina. gáevá lette a mozgalmat, annál is inkább, mivel programjának egyik pontja ez a kérdés és most is min. dent kész elkövetni az akció sikere érdekében. |
Ugy tudjuk, hogy a mozgalom vezetősége n.eg akarja kérni az uj főispánt is Nagykanizsán történő bemutatkozása után, hogy legye magáévá az ügyet és támogassa azt. Ugy tudjuk továbbá, hogy a mozgalom vezetősége küldöttséget kiván menesz.eni a iesszort miniszterhez, a küldöttséget gróf Bethlen István képviselő és dr. Krátky lsiván pol-gármes er vezetnek a jpénzügynU-nisz leihez.
Sajnálatos, hogy a TÉBE ölbeiett kezzel nézi ezt. Néhanapján ugyan flallani a TÉBE kebeléből egy egy jóindulatúnak tetsző szót a vidéki bankok irányába, de idötienidők óta nem tettek egyetlen súlyos, el. határozó gesztust a TÉBE ural, hogy a vidéki pénzpiacot a törzsökös vidéki bankok kézzelfogható megerősítésén keresztül uj életre serkentsék. Ez végeredményben nem is csodálatos, ha tudjuk, hogy a T£BE vezetőségében a pesti nagy. bankok legfőbb irányító foglalnak helyei, akik igazán nem hajlandók a jobbkezükkel jóvátenni azt a vi déki bankok érdekében, amil saját intézetük érdekeiért a balkezükkel elkövettek ellenük.
Jogos panasza a vidéki pénzintézeteknek többek közt az is, hogy a MABI és OTI bankbetétjeiből egyet, len garast sem tudnak megszerezni. Jelenleg például 18 miljUó pengő OTI-pénz fekszik betétként néhány fővárosi pénzintézetnél, ám ezideig a magukrahagyott vidéki bankok
minden próbálkozása kudarcot val. lott, hogy ebből a horribilis summá. bőt legalább egy töredéket, 2-3 mii-lió pengőt nekik juttassanak. Apesti nagybankok mosolyogva nézik a >szegény kis vidéki ro! onok« erői ködésél és a TÉBE e kérdésben jS néma, akár a sir. >
Tekintélyes vidéki bankemberek már régebb idő óta foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy ha nem sikerül a TfiBE pi3#atartását meg váiloztatni, ugy a vidéki bankok és takarékok uj önnálló egyesületbe tömörülnének, amely a pesti bankvezérek gyámkodásától függetlenül több sikerrel vehetné fel a küzdel-met a vidéki bankok Jelentőségé-nek növelése érdekében.
Előadások, ünnepélyek
A nagykanizsai piarista gimná, zium vasárnap délután, a torna, terem olyan zsúfoltsága mellett, a mire nem egyhamar volt példa a kanizsai rendezések történetében, •
kalazanti szt. József ünnepélyt
rendezett. A város intelligenciájának seine-java ott volt, valláskü-* lönbség nélkül, bizonyságául annak a szeretetnek és \'megbecsülésnek, a mivel az egész város érzi magáé* nak a Nagykanizsával évszázadokon át összeforrott piarista rendet. Mint egy hatalmas arányú demonstráció, amit nem aktualitás váltott ki, hanem csak az alkalom, hogy a társadalom minden rétege megmulathassa : mennyire értékeli a pia. risle szellemet, amely generációkon ál, egy történelmen át vált a neve lós erejével formáló tényezőjévé Nagykanizsa éleiének, arcának, lel. kének.
Az ünnepség szónoka dr. Hegyi Lajos városi főjegyző volt. Szépen felépitett, az ünnep lényegét komoly meglátással feltáró, a témá, ba elmélyedt beszéd volt, amely a nagy piarista szent éleiének gondos vázlatához flizte az örökérvényű tanulságokat. Vitéz Nádasy József, né csillogó, szép, meleg hangja, sok finomságra reagáló technikai kész. sége hatalmas sikert aratott énekszámaiban, melyek egyike Ke t (ing Ferencnek vallásos tárgyú kompozi- j ciója volt. Kettinget mint szerzőt i is az a becsületes, benső zenerajon- í gás és rátermettség jellemzi, mint g amivel országos jelentőségű kar. g nagyi sikereit elérte. A zongoránál! JSger Istvánné kitűnő felkészültsé 1 ge volt a siker méltó részese. Ifj. dr<« Tamás Jánosné zongora-száma az * alapom tudás, a muzsika lelkével való mély kapcsolat révén aratott megérdemelt sikert. Mécs: Alázat c. költeményét WaÜgurszky Béla, a városi vízmüvek Igazgatója szaval, la a halk és erőteljes, regiszterek minden finomságával, gondos kidolgozásban, értékes előadói kva. litásokkal. Szép, komoly előadás, férfias, nemes lehiggadtság jellé, mezle Révay József, az önképzőkör elnökének szavalatát. Meglepetés volt a diák-kvartett (Sörlei Bíen, Vermes, Zsoldos) jól összehangolt, gondos játéka. A gimnázium ének. kara Lukács József piarista t^ár vezetése alatt bebizonyította szá-
Hócipők . párja Hócsizmák „ Gazdacsizma „
P 6.50-től Selyemharisnya párja P 1.40-től
p ÍÍ2S2 Mányi öiH
18 millió pengő OTI-pénz fekszik betétként a pesti bankokban,
de a vidéki pénzintézeteknek egy garas sem jut belőle
1936. november 24,
ZALAI KÖZLÖNY
Kanizsa és Zala szállodája Pesten a
yy
VII Bókóczl-üt 58. Tel. 1-389-50.
150 kényolme8 8/oba, folyó hldeg-melogvlz, telefon, közp. fütós és csöngőt pótló elektromos fényjel zésekkel. Lemórsékelt Bzoba- 08 ponzló-árak. — Elegáns kávéház, 6 telefonfülke.
A sörözőbeni
Farkat Béla rádlóhires oigányzenekara — valódi erdélyi Flekkem különlegességek.
A télikertben i
délután és este táno. V irány újszerű Jazz-zenekara, Nagy Mária énekszámaival.
Ha Pestro Jön, adjon találkozót Ismerőseinek a METPOPOLE-ban I
majval, hogy újból jó kezekbe ke rült.
Az ünnepély önkénles adományok ból gyarapjlotta a piarista templom alapot.
Az OMKE-ban
szombaton este nyitották meg az idei előadássorozatot. A szépszámú közönséjj soraiban ott voltak a he lyl közgazdasági élet képviselői is. Raj ki István elnöki megnyitója után Barbarits Lajos, a Zalai Közlöny felelős szerkesztője tartotta meg előadását, amelyben végigvezette hallgatóságát a reklám birodalmá nak furcsaságain, a reklám ős. korától máig. Az előadásért Rajki István elnök mondott köszönetet.
A liceális előadást
vasárnap délután lejt ház előtt tar tolta Gazdag Ferenc .püspöki taná csos, az Irodalmi és Művészeti Kör rendezésében. Világos, tör(énelmi áttekintést nyújtó képet adotl a kommunista állam-eszinével folytatott k/sérleíekről és meggyőző !o gikával, a tények érdekes csoporto sjtásával sorolta fel a bolsevista gon^ dolat kárát az emberiség életének minden vonatkozásában, még magukra a vörös tanok hiveire nézve is. Az előadást elevenné, szinrssé tette a ma aktualüásainuk megrázó erejű szemléLetése, az előadás köz. vetlensége. A kisérő műsoron Schless Gyula szavalt, aki előadói fejlőd sének u abb előreh?hdásáról tett bizonyságot az előadott költe. múnyek lirai mélységeit sok színnel és erős á.érzéssel élénkitet\'e Lelkes szeretettel tapsolt a közönség az oiszágos da\'osversenyen az e\'síísíg büszkeségéi Kanizsának megszerzett Iparlestü\'eti Dalárdának, amely K\'etting Ferenc karnagy avatott ve zetésével a liceális műsornak érté kes, szép keretet nyújtott.
A következő liceális előadás nov. 29-én lesz, amikor Dorosmay János, a nagynevű magyar mesélő lesz a Kör vendíce, előadó pedig Kelemen Ferenc, a Kör társelnöke: Az uj emberrőL \'
Rovatvezető: Dr. Dévalné, Erdő*
Divatapróságok
Ilyenkor, szc-zon elején rendkívül fontos, hogy a jól öltözködő hölgy birtokában legyen olyan apró divaldölgok-nak, amelyek öltözködését elegánsan kiegészítik. Apróságoknak nevezzük, I>edig higyjék el, van olyan fontos, mint maga a ruha. Mert hiába van jó és szép ruhánk, ha az nincs kiegfr szilve, a hatás elmarad.
Kezdjük a fejnél. Itt a kalap.
Az idén valami fantasztikus méreteket öltőit. Magasak, tornyosak, tolla-sak, feltűnőek. Cukorsüvegszer^ csúcsokat raknak magukra a hölgyek, amit még megtoldanak félméleres tollal. Hja, hiába, ez a divat 1 De vannak azután egyszerűbb tokk kala|>ok is, amiknek elől fantasztikus saját anyagból kivágott virágiü vannak. Igy krizantém, pipacs és más virágok. Főszin persze a fekete, de nagyon gyakran látunk a ruha anyagából elkésziteU szö-veikala|>okat is megfelelő színű rövid fátyollal.
Hatalmas arányokat öltött a bross divat. A bross, különösen nagyobb alakú sirass bross minden ruhához megy. Tekintettel arra, hogy majdnem
látszott.
A muszlin állatában nagyon divatos, mint disznek, mint ruhának. Ila ve-szünk egy jó nagy muszlin zsebkendői, ezt nagyszerűen kihasználhatjuk. Ugyanis vehetjük sálnak, ruhába be-gyűrve, vehetjük estélyi ruhához kar-, kötőnkre rákötve és befűzhetjük disz gyanánt ruhánk övébe is. Nem is szólva eredeli rendeltetéséről: zsebkendőnek is használhatjuk.
A virág ismét nagyon divatos. De nem csak estére, hanem délutánra is Látlam egy nagyon szép fekete szövet-ruhát, aminek a disac fent elöl a nyak. nál három egyforma rózsaszinü fantá. zia Virág volt, margaréta nagyságban. Estélyen azután tobzódni fognak a hölgyek a virágban. Virág vállak, virág övek lesznek, nemkülönben .a fejükön is egy-egy szép virág fog dlszricgni.
Végül nézzünk a lábra. Az idei cipő divat nagyon praktikus. Viselik a fe. kele lakk orrú, antilop hátú összeállításokat, amiket remekül fel lehet venni délulán és esle nagyobb ruhákhoz is.
Végül hölgyeim, fogjanak hozzá sürgősen a kötőit kesztyűjük elkészítésé-
linden déluláni ruhához begyűrt sá- | hez, mert ez is nagyon divatos lesz az lat viselnek, ezt műiden alkalommal | idén. Nehogy mikor már itt van a
sirass brossal fogják le. Láttam egy Boppnnt eredeti és ügyes brossot. Az egész körülbelül öl cehli nagyságú volt, a közejye üres. A szélesebb felén lévő két oldalát leveheti az ember, akkor kap kél klipset és a keskenyebb felét is lecsatolhatja, ekkor pedig két ugyanilyen fülklipscl kap. És marad az üres téglalap szerű vékony, de izléscs sirass bross, középen teljesen üresen. Sőt, vannak most nagyon ügyes csipke brossok is. Valamivel nagyobbak a rendes brossnál és valahogy ki vannak keményítve, vagy rá vannak dolgozva valami kemény anyagra, ugy hogy nagyszerűen áll.
Bellkűldivat az idén nem sokban változott. Legfeljebb talán jobban favorizálják a fekete antilop, selyemmel bélelt keskeny, hosszúkás alakú arany, vagy ezüst lánccal. Jobb az antilop, mint a selyem, m<Tt a selymet csak este, mig az antilopot délután Is viselhetjük elegáns coctail ruhához is. Sikk színes nagy inuszlinzsebkendöt lecsatolni a retikül nyílásába, ami cca te. nyérnyi szélesen kilifeg belőle. Gom-baszögi Fridán az egyik premieren volt egy fekete vacsorázó ruha, vagy kis-estélyi, ahogy tetszik, nagy mintás világos muszlin ujjakkal és háttal. Ugyanebből az anyagból volt a zsebkendője is, ami fekete reliküljéből ki-
hideg, akkor jöjjenek, hogy nem figyel-mcztcltem önöket idejekorán és akkor kelljen neki ülniök kölni. és mosom kezeimet. Én szóltamI...
Dlvatposfa
Szenzáció. Festesse be fehér szatin ruháját halvány Illára, mély dekoltázs-zsal oldja meg a hátát, elől !» ijlereka csavart legyen és ebből jöjjjön két pánt a hál közepén. A szoknya srég legyen és a derekára egy árnyalattal sötétebb lila muszlin bársony hosszan lelógó övei tegyen. Egész biztosan nagyon elegáns lesz benne. Nyugodtan viselheti herminolte belépőjét, kesztyű nem is fontos. Ezüst cipőt vegyen, hozzá. Üdvözlet.
Olcsó ruhái. Erre a\' célra egy fekete szövetruhát ajánlok, kétzsebbel, fent, leni, övvel, begyűrt lila bársony sállal és lila muszlin zsebkendővcí. Mindig viselheti és nem drága, ha olcsó szövetei vesz. Üdvözlet.
Molett. Sötétkék muszlin bársonyt ajánlok, az nagyon szép és mégsem fe-kelc. Csináltassa egészen hos\'szu, de Egyenes szoknyával, meri a srég erősítené, kél kihajtós derékkal, kicsi, be. rakott ujjal, szivalaku kivágással. Vagy slrassot, vagy ha nagy estélyre megy, virágot tűzzön a vállába. Üdvözlet.
« Tekintse meg a Kopsteln Bútoráruház állandó butorklállitását ízléses és olcsó bútorokat kedvező fizetési fel j TölQfnn tételekkel vásárolhat I
DOROGI Brikett
KISTERENYEI
S7 É N *** há«ho* £. E n s\\ azállitja
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE:
Varsányi Pá|
226. Zrínyi Miklós-utca 32.
& Legényegylet Katalin-estje
A Katolikus Legényegylet vasárnap este rendezte hagyományos Katalinestjét székházának dísztermében. A vidám, műsoros est iránt nem nagy érdeklődés mutatkozott, pedig ez a szimpatikus egyesület és a kedves és szép műsor metjérde. melték volna a zsúfolt házat is. A szórakoztató műsort Gódi Lajos konferálta be ügyesen. Első szám. ként Virág Ede mutatott be egy groteszk táncot, nagy rátermettséget és érzéket árulva el. Sikere akkora volt, hogy ismételnie kellett. Ugyancsak ismételni kellett a követ, kező spanyol tangót is, amelyet Horváth Irma és Harangozó László adtak elő. Horváth Irma kedves szépsége, finom és sikkes tánca kü, lönösen tetszett mindenkinek. Ez. után Varga Ilike és O/oray Károly adtak elő egy vidám jelenetet. Mindketten ismételten bebizonyították, hogy otthon vannak a színpadon és megtudják nevettetni a közönséget. Küiönösen Ozoray Károly oratott csaknem minden szavával nagy si. kert és nyiltszir.l tapsot. A műsor befejező száma ejry íox volt, amelyet Gelencsér Gizi, Borbély Mag. da, Péczeli Kálmán és Virág Ede adtak elő pompás összetnnultság. ban, nagy sikernel A kitűnő táno-számok Szabó Istvánt dicsérik, a zongorak/sére\'et pedig a kitűnő Gold schmidt Károlyné látta el. A műsor után a Pasqualetti zenekar adott talpalávalót, ame\'y csakhamar meghozta a jó hangulatot. A .Katalin, est Így teljes erkölcsi sikerrel zárult
EMLÉKEZTETŐ*)
November 28.
Márnl Sándor előadóostjo a Kaszinóban fél 9-kor.
November 29.
Liceális «lö«dáa a Tárn<ili*i Mtor Kelomon Ffrenc.
Női szabók szakosztályának táncteája ö-kor az Iparoskörben.
December 5.
OMKE piknik a Korona éttermében 9 órakor.
December 5-6.
Keresztény Jótékony Nőegylet karácsonyi vására az Iparos székházba!.
December 8.
Liceális előadás a városháato fr-Uer Bertln Ágoston.
December 13.
Liceális előadás a városházin i ker lovag Sternád István.
December 20.
Liceális előadás a vár«sházfa 6 kor
December 27.
Liceális előadás a rár«*fcáB«n g-kar dr. Mc-ző Fereue.
Január 3.
Liceális aiőadás a vár«skáeáa 6 kor
Január 5.
Katolikus Bál az lparos-seékhásbao.
Január 10.
Liceális előadás a rárcsháafc t-lwr dr Krátky István
Gáspárhegy hegyközség táncteája az Ipartestület alsó helyiségében.
Január 13.
Az Irodalmi Kör I. vita-délutánja 6 órakor a zenolekolában.
Január 16.
öreg-kereskedelmlsták bálja 9 órakor a Kaszinóban.
Január 17.
Liceális előadás a városházin í-kor dr. Vértesi Frigyes.
*) E rovatban minden rendezéa «fysx«ri
közlés* (2 sorig) 30 fillár.
«
EALAI KÖZLÖNY
1936. november 24.
A Zalai Közlöny Bejtvény-Ollmplásza
Közöljük eheti rejtvényeinket
67. Irodalom
A nagy érdeklődés mellett folyó Rejtvény Olimpiász a mai nappal 8 hetébe érkezett. Efeyre nehezebb neltvények jönnek, de mint a meg fejtésekből Játjuk, olvasóink nem csüggednek, hanem továbbra is örömmel cs s/ivesen foglalkoznak rejtvényeinkkel.
Miután most már nehezebb rejt. vények jönnek, amelyeknek pont. száma is nagyobb, a múltban tör. tént tévedések elkerülése végett be kell küldeni a rejtvénye\'eméket is külörö eu a; i odaírni ís renei rejtvényeknél. Megfejtőink szíves fi-gyeimét fe\'hivjik tehát, hogy a teljes pontszámot csak ugy érh.e\'ik el, ha a részleteredmények is hibátlanok.
E I c\'i rejtvényeink a következők :
Megfejtése: 2 pont
62. Pótlórejtvény
Barbarlla Mártától
-élt
-II
-•at
-kos
-ír
- Inoa -ré
- kar
-It
- ró -ád -él
- ma
A melléket siórészeket egy-tgy betűvel egészítsék ki, a betűket összeolvasva egy ismert latin Jelmondatot kapunk.
Megfejtése 3 pont
| 63.
Bokllldötto: LuelKarlen Miklós
Képeizünk lenti szavakból l-l betű kicserélésével uj szavakat. Az újonnan beszúrt bellik egy ausztriai fürdőhely nevét adják.
Megfejtése: 2 pont
65.
Bekllldöttti: Lustgarten Miklós
Megfejtése 2 pont
66. Zeneértő On?
Rlgoletto A Mldó Dó Hoflmanu mesól Bánk Bén 1K12 Carmen
Huuvadl László Vtndsorl vlg nök Bánk bAn A lenll 9 opera szerzőiének vezetékneve helyes sorrendben a zenevilág egyik halhatatlanjának nevét adja.
Meglejtéso 4 pont
A Rejtvény-Ollmplász nyereményei:
A nagydíj a Zalai Közlflny ajándéka: egy 2+1 lámpás modern hálózati rádiókészülék egybeépített hangszóróval
Schütz-Aruház
1 vég (23 méter) „Zala Gyöngye"-sifon
Minden szájra„Valery" rúzst Herczfeld Mimi tel
minden héten 1 doboz frsnols púder
Melcer Jakab UvegUzlet
Horthy Mlklós-ut 1 drb 12 pengős vásárlási utalvány
Lászlóné Grflnhnt Erzsi
tosztyO, öv táskalparnBvészttl műhelye
Deák-tér 2. 1 pár férfi v. nöl kézzel varrott bőrkesztyű
RITTER ANDRÁS
divatáruháza Fő ut 8.
egy Habselyem nöiruha
GRÜNHUT ELESIÉR
oki. elektromérnök Deák-tér 2.
,-2 drb á 6 pengő értékű vásárlást utalvány.
Grafológiai Stúdió
Budapest, VII. Erzsébet-körut 42. Minden héten egy részletes irásanalizis
Vágó Enöre
Illatszertár., FS-ut. — Kölnivíz, púder ós plpereolkkek
T 4 "7" 1" |7 8 •t ll
12 j!4 1" "i\'ia ir 14 10 30 21 :23
/J 14 » M 127 M ■» 30 31 32 31
U >K M 38 M 40 P 43 43 •44
41 46 41 40 10 51 83 •63 54 .53
M i" 80 80 fll 1 :K 45 04 65
97 i" H 70 (71 73 TS !74 1" T ;T7
TS ;S4 81 sa SS 84 SS SS fl [SS
I. Orosz Író: 25. 38, 57, 5, 51, 41, 8, S, V, 53, 71, 22, 35, ti. 2. A fenti Iró müve: 31, 12, 47, 78, 11, 9, 77, 43, 19, 70, K, 50, 79,
3. Földes Jolán elód.e: 79, 4. 33, 86, 18, 84, 14, 76, 31, 23, 29. 81, 13, C
4. .. és annak müve: 83, U, 4(1, 40, P, 55. 53, 8, 52, 22, 21, 86, 63, 39, 34.
5. Nyelvújító Iró : 75, 69, U, 2, 70, 80, P, 60, 86.
6. Gárdonyi regény: 1, 3J. 30, 46, 10, 65, 79, 58, 24, 3S, 12, 72, 81. S.
7. Olcsó szórakozás: 80, 67, 21, 52.
8. Falováról híres: 61,29,18,49,21,74.
1—88-ig: Ismert ballada-verssrak. Melyik ez, ki Irta és melyik versében ?
Megfejtése: 6 pont
.■\'68,
Bokllldötte dr. Benodlgné
Megfejtéso: 1 pont
69. Vasutasok
•MOST-JELENT-MEG*
GUIÁCSY ® IRÉN®
m&f
ps
-KIRÁLY
•RESENY-
KAuohuOUIUIN ÁruIIK-Í »mttKM4 MUUkVntNMfK UMMIMIMN
Naptár: November 24. ke d. Itóm. kat. Ker. János. Protestáns Emma Izr. Klsl. hó 10.
OyógyszoH&rl éjjeli szolgálat e hó végéig az .örangynl" gyógyszertár és a klskanlzsal gyógyszertár.
GffifOrdS nyitva rocrgel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda. péntek délután kedden egész nap nőknek).
előnyben!
Megfejtése: 6 pont
60
13
A I
A fenti vasúti kitérőnél két vonat akar kitérni .A" felől a mozdonnyal egyült 60 tehervagonból áll a vonat, a „B* felől érkező 5o vagonból. A kitérőre azonban a
Sisrdahelyl Zsigmondtól
mozdonyon kívül csak 12 vagont lehet egyszerre feltolatni. Hogyan leiiet a két vonatot a legrövidebb Idő alatt, tehát a legkevesebb tolatással egymással Kitéretni ?
70 Megfőj tése 20 pout
Horthy Mlklós-ut 3.
Négy darab selyem nyakkendő.
FILIPOUITS LÁSZLÓ
nrl íi hbiftTÍodrási (Cssugerj-ut 2 )
egy tartóshullám
•Mindezeken klvOl számos egyéb baszni a tárgy, 50 drb köuyv és jutalom kertll kiosztásra
egy drb vlllanyrezsó
csatlakozó zsinórral
TÜTTŐ toto-műlerme
Csengery-ut 2. Egy falvétel 3 drb. művétz lev. lap egy nagy képpel
Vliailntea aorok i
1 Id. Dumas világhírű mondává
13 Idegen kötőszó
14 Dis.növény n Háziállat 15//. Ilyen mater is van
17 E enkotyolnak a férfiak karácsony előtt
18 Manó
20 Árvízi öshajós 20/a Orthopéd betűi keverve
22 E N. 0.
23 Alagut idegen nyelven
24 Az egyik nem
25 Kártyajáték
27 Előkelő (betűhiba
28 Díva mássalhangzói
29 Mint a 13 vízszintes
30 Roráté betűi keverve
31 Amadé mással-\' hangzói
32 Női név
33 Livla mássalhangzói
34 Talál
35 Vissza: hegy része
36 Gyermekévet 3S ö. P. A.
39 Kötőszó (fonet.)
40 Sü ü
41 C. N. 1.
42 Vissza: az amerikai beceneve (betűhiba^
43 A hét vezér egyike
44 Vissza« kérdőszó
45 Átló vége
46 Testrész
47/* Névelővel t holland folyó
48 Vissza : filmhős
49 Névelővel: ilyen csizmát visel a babám 52 Oörög mitológiai alak, 13 gyermekét
nyilazták le
55 Ugy, latinul
56 Kanizsai Orsolya férje. Levelei hiresek
57 Légfürdő
59 Balbó keresztneve
60 Szamárhang
62 . .. but not leait
63 Hatalmas harcokat vívtak a rómalak ezekkel
68 Itt laknak a riff kabilok
FÜyoÖI«u«». aorok i
1 Planc\'< által felállított sugárzási törvény legújabb ága
2 Ma már csak ez tart a bennUnk a lelket
3 Női név
4 Így mentek 20-as fiaink csatárótwwaWra
5 Balbó hires flottáját hívták igy-
1 1 P f r p p f 1 1" 11 ír
m i ■n i i i ■ ■
"■i" i i ■ i 1 1 \';■!" 1 1D
"i i ■ K,i i i i i i2\' ■ 22
i i i ■ 25 | |JÖ
■ > | m, ■ " I 1
" i mn i u:° ■ " 1 1 ■ ■
"i i i m i r 1 ■ JS na
"i mr 1 ■:" l ■1" 1
■r i ■1" 1 ii i ■ 45
"TI ■ ■FlM i 1
. | | r » 1 ■ i U |W m *
"i i Í 1 1 ■ i r
"in mmr " m r
r r |6d r i ■
"IMIIM 1 1 i
6 Magyar főúr, kinek családját a királyi
pár elleni támadása miatt harmadíziglen kiirtották
7 Ezek tették Nobel nevét világhírűvé
8 Fest betűi keverve Hr-
9 A Nemzeti Újság fiatal munka\'ársa
10 A víz .teszi"
11 Szappanmárka
12 Szegény tengerészkadétok ezt magolják
16 Francia bncsujáróhely 19 Labilis
20/a Oörög mondái alak, komplexumot
neveztek el róla 21 Felfogóképesség
32 Ady szerelme
37 Betühibával: Amerikai elnök volt
38 Vissza: utálatos teremtés (két szó) 38/a M\'gyar tánc
43 Vissza: Lakihegy ezt .csinál"
44 Kánia mássalhangzói
17 Elejét kettőzve: Noé Itt kötött kl
50 Angol flottabázis
51 A végzet (a nevelő ék hibával)
53 Fair......filmszinész volt
54 Sértetlen (ék. hibával) 58 Pótlólag vége
60 Ételnek van
6! Névelővel: súlymérték rövidítés
64 Nyirő lózsef Bencéje
65 Sah mássalhangzói
öfc Vissza: kettőzve divatos játék volt 67 Vissza: a legegyszerűbb gép
1Ö36. november 24
PHch ny. ezredes könyve:
Kémtörténetek
Olyan inü megjelenéséről van módunkban beszámolni, amely külső ará nyalval is, jelentőségével is kimagaslik a szokásos könyvlcrmésből. Pilcli Jenő ny^\'Hományu honvéd ezredes, a Magyar Tudományos Akadémia tágja, több kiváló szakember közreműködésé\' vei és évek fáradságos kutatómunkájá-val 3 hatalmas kőidben számol be a katonai hírszerzés és kémkedés, valamint az ezzel összefüggő kérdések tör-télidéről és elméletéről. Egyedülálló és hézagpótló könyv ez irodalmunkban, n-.ert ez az első mü, amely összefüggően és kimerítően tárgyalja a kémkedés történetéi és elméletét.
Az olvasó, aki szomjasan fogja ke-zébe venni ezt á müvet, bizonyára lé-lekzetél visszafojtva olvassa majd a békebeli és háborús kémesetek izgal-mas, gyakran romantikus leírásait. Ezeket a romantikus történeteket ugy kell vennie minden intelligens olvasó, nak, mint illusztrációkat rendkívül fon tos mondanivalókhoz. Tehát a mondanivalókon, a kémkedés szervezetén, rendszerén, eszközein és célján van a hanghuly, nem pedig azokon a gyak-ran hajmeresztő és izgalmas tőrténe. leken, amelyekkel a szerzők ezl a ha-talmas müvet teletűzdelték. És ha ko-moly szemmel olvassuk a könyvet, első áltekinlésre meg kell állapítanunk, hogy a mü nagyszerű hazafias és nem-zetnevelő célt szolgál. Amikor bemutatja a kémkedés szerepét a világtör. ténclemben, az ókortól egészen nap-jainklg, amikor vázolja a hírszerzés és kémkedés rendszerét, módszereit, céljait, eszközeit és személyzetét, nml-kor feltárja a rejtjylzés titkait, amikor bf-evilágit a szaboltage és általában az ipari kémkedés megdöbbentő szőve fényeibe, amikor hatalmas körképben mutatja b« h háborús propagandu óriási jelentőségét — kétségtelenül azt a célt szolgálja, hogy a jövendő magyar nemzedék nc álljon tanácstalanul \'a kémek ravaszságaival és fogásaival szemben.
De ez a könyv megtanítja az olvasót arra is, hogy ne csak figyeljen, hanem ••hallgasson is. Meg kell tanulnia hall. gatni mindenkinek, aki nem aKarjn, hogy elszólásai és felelőtlen fecsegése! értékes adatokat szolgáltassanak az ellenség esetleges kémeinek. Ila a vl. lágháboruig az volt az osztrák-magyar politikai felsőbbség és hadvezetőség fel. fogása, hogy a kémügyek szellŐzlcléso árt a Monarchia ügyének, akkor ma szerencsére sikerüli az ezZol ellenkező felfogásnak diadalra jutnia. Ma már, igenis uz a felfogás uralkodik és pedig nagyon helyesen, hogy a tudatlanság, ban hagyott közvélemény révén sokkal több és nagyobb kár érheti a hazát, [ mintha a közönséget kellőképen fel. i világosítják :és előkészítik a védeke-I zésre. J
I Ma, amikor naponta olvassuk a lapokban a kémek elítéléséről szóló híre-ket, különösen időszerű ez a könyv, amely a hiteles történelmi adatok tízezreivel és a megdöbbentő illusztrációk százaival világit rá u kémkedés történetére és rejtelmeire.
Amidőn közönségünk figyelmét erre a nagyjelentőségű műre felhívom, annak a reménynek adok kifejezést; hogy ez a hazafias és nemzelncvclő szempontból korszakalkotó mü oda fog kerülni méltó helyérő, minden mkigyar család nszlalára.
A műhöz őfensége József kir. herceg tábornagy Ur, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke irt előszót.
Dr. Rfvay József
DALAI KÖZLÖNY!
Ofcsén&jct csalta moziban sxkakczTialik
— (Keszthely hercegi vendégel)
I-estctics György herceg látogatására Keszthelyre érkeztek II. Lajos monacói fejedelem, aki több napon ál a vidéken vadászott. Majd herceg Fürstenberg Károly és neje, herceg Ilohenlohe Károly és családja, herceg Montenuovó Nándor és családja, gróf Sigray Anlal és leánya, gróf Czcrnin Rezső és felesége, gróf Wcnckhehn Pál és családja, gróf Erdődy Péter, báró Gautsch Osz. kár és családja, stb. voltak a herétől kastély vendégei.
— (Tisztújítás az Oltáregyesületben)
A nagykanizsai önálló Oitárcgyesület most tartotta ülését a plébánia fehér-lermébcn, amely alkalommal megválasztották az uj tisztikart ís. Az uj tisztikar a következő: ElnöKnő Martincse-vics Imréné, alelnöknő Gruf Jánosné, jegyző Horváth Erzsébet, munkavezető Török Anna, pénztáros és rendező Horváth Anna. A választmány uj tag. jai: Kőhalmi Fcrencné, Monostori Gyu-láné, vitéz Baranyai Jánosné, Király Kató, Zavodnik Elvira, Szepesi Dániel-ué és Bogáti Istvinné.
— (A Zeneiskola tanári hangversenye)
szerdán eslo pontosan 9 órakor kezdődik. Belépődíj nincs, a rendezés költségeihez önkéntes adományokat kért a rendezőség. A műsorban zongora-klarlnél-^iordonkn trió, zongora-gordonka duo képviselik a kamazenét, amely mellett zongora és cnekszólószá-mok szerepelnek. (:)
— (Halá ozás)
Kozma Mária vendéglős folyó hó 23-án elhunyt, leinetése folyó hó 25-én, szerdán délután 4 órakor lesz a róni. kalh. lemelő halottasházából.
— (A zeneiskolai létszúm)
még egyre emelkedik, beiratkozok még inosl is egyre jelentkeznek, ugy hogy a mai létszám már 103, héttel több, mint u tavaly/ legmagasubb növendék-létszám. Tavaly szeplember 21-írn volt az utolsó beiratkozás, uz idén október és november hónapokban is tekintélyes volt a beiratkozások száma. A létszám-emelkedés örvende-les lénye a tandij-lcszállitás sikerét bizonyítja, most már csak ki kell várni, amíg lassanként még jobban elterjed a köztudatban. Bizonyítja a számbeli eredmény azt is, hogy elhibázott dolog a zeneiskola sorsáról a szeptemberi létszám-adatok alapján dönteni.
— (OMKE-pIknlk)
lesz december 5-én, szombaton este Nagykanizsán, u Korona étlermében. A rendezőség gondoskodott bőven a szórakozások minden fajtájáról a nagy fccrcskedö-ikulád tagjai és azok vendégei részére, akiket szcrclcUel invitálnak és várnak erro a vidám, Jiangu-latos estére. (:)
— Ne felejtse el I Nálunk nemeiak női télikabátot, hanem anyagot la vásárolhat Schtltz.
- Megjelent a Milliók Könyve
legújabb száma, ára 20 fillér, (kapható mindenütt. Minden számhoz ke" resztiejIvény és .szeíncsó « világ, újszerű iejtvéuypályázat, értékes dijakkal.
— (Frontharcos bajtársainkat)
felkérjük, hogy Pollák
\'CS/ Ferenc bajtársunk
YT7 édesanyjának temetésén f. hó 25-én, szerdán délután 4 órakor a köztemetö halottasházánál minél nagyobb számban jelenjenek meg. Vezetőség. (:)"\'
— (Az önkéntes munkaszázad)
miként a mull évben, az idén is kn«g-üezdi u permetezési munkálatokat, valamint a járda és udvartisztításokat. Akik ezeknek a munkáknak elvégeztetésére reflektálnak, szíveskedjenek Lengyel János vezetőt értesíteni.
» Tánedólutánokra, koMomeakára elegáns színes tatfet- éa selyemruhák olcsón SchUtznél.
— (Egy fiatal tanítónő titokzatos halála)
Vai^a Ilona somogysárdi fiatul tanítónő titokzatos körülmények között meghalt. A leány halálának körülményeit az orvosok jelentették a hatóságnak, amely megindította a nyomó-zást. Elrendelték Varga Ilona holltes. lének a felboncolásál, melynek eredményeként olyan lényeket állapítottak meg, hogy szükségessé vált a legszélesebb körben való nyomozás.
— (Elfogtak egy szökött fegyencet)
A kadarkuli csendőrség elfogott egy ifjú Fulács Ágost nevü fiutalembert, aki büntetését a pécsi fogházban töltötte, de onnan megszökött. A szőke-vényt vasra verlék és igy szállították vissza Pécsre.
— [Hulladék feldolgozó üzem)
A kis mustármag, a nagykanizsai önkéntes munkaszázad ma már helyet biztosított maigának a kanizsai kenyér-fronton és ma már ott tart, hogy ujabb terveket termel minél több ember fog-lalkoztalására. Lengyel János kérte a városváros vsaelőségét, hogy a prín-cipális mentén egy hulladék-feldőlt gozó üzem felállításában megfelelő géj: pek beszerzésével segitsék. Csont fel-dolgozó és egyéb hulladék-kikészitő és feldolgozó üzemet szeretne felállítani, amely 30—50 családot tudna foglalkoz-Uttini. Ugy tudjuk, hogy a városházán rokonszenvvel fogadták a tervet.
— (Keresd az asszonyt!)
Izgalmas tárgyalás volt a nagykanizsai törvényszéken Makáry tanácselnök előtt. Ruhacsabi Györgynó kanizsai asszonyt a lakásán megtámadta Váradi Islvánné és Ruhacsabi Zoltán, a zenészek fajából. Betörték az ablakot, kinyitolták az aj lót és az ágyban fekvő fiatal asszonyt alaposan helybenhagy, ták, megrugdosták^ haját tépték, ver-ték, ahol csak érlék. Ok: keresd az asszonyt. A biróság Váradi Istvánnét és Ruhacsabi Zoltánt 2-2 hónapi fogházra és a perköltségek megfizetésére Ítélte. Az Ítélet jogerős.
— A* UJ Kor
katolikus politikai hetilap legutóbbi szániában a szociális kérdések egyik legjobb ismerője és legkiválóbb szaktekintélye, Vargha László jezsuita atya irt feltűnést keltő cikket .Tekintély és világnézeti címmel, mely igen sok he. lyen fog vitára alkalmat adni, visszhangot találni. Foglalkozik a lap min. den aktuális heti kérdéssel. Egyes szám ára 20 fillér. Kiadóhivatal: Buda-pest, VIII., Szentkirályi-utca 30. sz.
— Felsőkereskedelmi iskolai forma-ruhákra alkalmas szövetek nagyon ol-aaón kaphatók 8cUUtznéL
Szilánkok
A diplomáig többnyire mindig vizsgára, azontúl pedig örökősM» pótvizsgára készül az ember..* \'< i e
Korszellem: a tüsköt — hlszm megszúrhat — átlépjük, a fit — hi-szen megüthet — kikerüljön, de n virágot? — mit árthat egy virág na-künk? — azt eltapossukI >
Hiába szítjuk a jószándék oltásán a tüzet, ha a gátat, amelyen át (u*
ár betörhet, el nom torlaszoljuk-•
Dicsérjük szamarunk hutó-fcépp*. ségél, de magunk már csak a gyeplő ulán nyulunk — (yagy hajtani ta-
nulurik).
e
Az ibolyák mindig kicsik; maradnak és mindig a Napraforgók lesznek a nagyol?!
Dorosmoy Jdnot
— (Korcsmából a börtönbe)
Garabonc községben Sós István éa Horváth Gyula gazdák a korcsmában mulattak. Végül összevessek és cnnelí hevében Sós István Horváthot ldlókte az ajtón, eközben dőkapta kését éa azt a szerencséden ember hátiba mártotta. A késszurás Horváth gerincét érintelie, átvágta idegeit és rendkívül súlyos sérüléseket okozott. A törvényszéki tárgyalásra szekéren hozták be N egy kan iz sár a a magával tehetetlenné vált embert, nklt két embernek kellett a tárjgyalólerembc bedpelnL Valósxi. nü, hogy örökre nyomorékké marad. A biróság kihallgatta dr. Takács Lajoa kórházi alorvost, aki perdöntő valló-mást mondott. A biróság délután ót órakor hozta meg ítéletét. Ti«,bónapl börtönre Ítélte Sós Istvánt
— Aastrologla dióhéjban
Vaskos kötelek jelentek már meg aa asztrológiáról és a Színházi Élet e heti Számában egy oldalra sürit össze sok vaskos asztrolofeJ.ai könyvet Ebből qgy oldalból csak a születési adatok alapján mindenki megtudhatja Jó ós rossz tulajdonságait, szerencsés, vagy kevésbbé szerencsés napjait és évelt.
— (Siesta Sanatórium)
Budapest, I. RáUi Győrgy-ut* ». Deoember \'elején nyilik m«g *a tíj modern urologiai-sebée*»ti Intíeet űr. mindszenti Lichtenberg Sándor, Y. ber. lini egyetemi tanár, a Sankt Hedvig Krankenliaus urológiai osztályának v. igazgató-főorvosa vezetése mellett,
— A vitaminkata táa
ujabb haladásáról érkezik Szent-győrgyi Albert professzor a Búvár novemberi füzetében. A novemberi szám rendkívül változatos tartalmából megemlítjük a Föld arculatának kialakulásáról, az ötvenéves Mannlichcr-pu»-káról, a vogulok és osztjákok éleiéről, a rádium-Agyu működéséről, a kissiugeni .Rákóczi >-forrásról, a magyar kőszénbányászatról, a cserépkályha történetéről, a kör uégyszögesit^-ről szóló cikkeket. Valamennyit kiváló tudósok és szakemberek Írták érdekfeszítő módon, újszerűen, élvezetesen. A Franklin-Társulat folyóirata komoly, értéke a magyar tudományos iroda* lomnak. j • • j ,
- (BólyeggyfljWW t.UlkoaóJa) Hétfőn délután 6-tól 8-lg a Pannónia hátsó kl* tarjoében.
BAUM ROZI.ONT
1936. november 24
Berlin „utolsó figyelmeztetése" Moszkva felé
Berlin, november 23 A német sajtó nagy felháborodással foglalkozik a szovjet halálos Ítéletek-k«l, amelyek alapján Sricklin úémol mérnököt is kiv«^ezték. A német kormány UltakozásAt a nagykövet juttatta •1 Moszkvába. Az egyik német lap aat irja, hogy ez a tiltakozás mégegy-szer és utoljára figyelmeztetés lesz a Movjet számira, hogy borzadjanak vissza véres cselekedeteiktől. A halálos ítélet előre megfontolt szándékkai mondja ki bűnösnek a vádlottakat Ez megmutatja — irja az egyik lap — a szovjet rut állati pofáját, amely Moszk. va Igazi ábrázata.
Revlzlóelleaer. gyűlések Romái, ában
/ \' Bukarest, november 23
Vasárnap egész Romániában nagy revteiőellcncs gyűlések voltak, amelye ken az ©gyos szónokok igen éles és gyűlölködő íiangon támadták Magyar, országot és igazságra való törekvéseit.
nya (3:1)
A nagykanizsai Zrínyi balsikerrel Játszott és Igy 3 les félidő utón i : 3-ra kikapott Simon tornya csa-pátitól. A mérkőzésről lapunk hol. napi számában adunk részletes tu. dósltáat
Kerületi eredmények
PYSK BIOK 2:1 (1:1) FBTC KKAC 1:0 (0:0, DVAC-PAC 3:0 (1:0) PEAC-KTSE 2:1 (0:0)
Nemzeti Liga eredmények
Nemzeti -111. ker. 1:1 (0:0) Hungária-Phőbus 4:1 (1:1) Uipest-l\'erencvárci 2:0 (1:0) Hsladás-Er. So. 2:1 (2:1) Elektromos -Szeged 4:1 (3:1) Budai 11 K!=.-est 6:1 (1:1)
\\
(—) QyOmölosfák téli védelméről
a legjobb téli körtofajIákról, a gyümölcs rothadásának okairól, a gyű. niölcsfák trágyázásáról, az egres és ribizke szaporításáról, a szőlő és a gyümölcsfa kevert ültetéséről, a november havi te.-ndőkről stb. képekkel gazdagon illusztrálva ir «A Magyar Gyümölcs. legújabb száma, melybőt lapunkra hivatkozással ingyen mutatványszámot küld a kiadóliivatal: Budapest, IV.. Gerlóczy-utca 11.
(-) Az állattenyésztésben
annyira fontos tenyészbikák takar, mányozásáról és igázásáról közöl ér-dekes cikket a Mezőgazdaság legújabb •zárna. Számtalan apró, gazdagon il-lusztrált ismertető közlemények. A Mezőgazdaság kiadóhivatala, Budapest, Földművelésügyi Minisztérium, díjtalanul küld e lapra való liivalko-eással mutatványszámot.
APRÓHIRDETÉSEK
uólg <0 llllér, minden tovébbi t
Aiatétaxit, bérautót, randcijen garaséból, vidékre é» helyben, legolcsóbban. Telefon-állomás : 544. Bojlor Klífaludy-utca 7. u. 2704
Katanal falutralátl cikkek legolcsóbban bauaí^hatők Balaanainál Sugárút 51 •
KQIinbejáratu bútorozott szoba tUdó ttent Imra herceg-utca 7. sz. alatt.
Tonoarl, szárított, rostálva. Olcsón kapható. Házhoz axálllitom Szereca. Telefon J30. •
Jókarban levő ógy, 8odrc,inyal, eladó Rozgonyl-u. 19.
Csinosan bútorozott aiobn magányos hölgy részére, esetleg teljes ellátással kiadó Caengery-ut 16. 4146
»/« tlaativel 1 kályhával 2 nohát fűteni •aak Mrlel-fále ttyfiUp^if MuWadalaaiett J|"
ilrkulíclós höszekrénnyel
Lahat. 3ü»/» lüaelőmeglakarltáa. Óvakodjon tllány utániatoktól. Kizárólag kapható: SSrlel tu- is feslikkereikedéseben, Schütz melleit. Ára: 6.—, 10.—, 15.— pengő.
Calnoaan bútorozott ktllőnbejáratu szoba, fUrdóscoba-használattal, kiadó. Sugárút 40/* ♦
Oenerál Javított oldalOléaoei motor.
kerékpár olcaón eladó. Csengery-ut 56
Ajándéktárgyakat óriási választékban a legolcsóbb árakon Melczer üveg-kereskedésben kaphat. 4136
Planlnét, jókarban levőt, Rozgonyi-u. 19.
ZalrbOdfln0k kevés hibával olcsón kaphatók Pfeller Ignác Petőfl-ut 44. •
Cukorgyári berendezés jutányosán eladó. Weiaz Zoltán Debrecen, rerenc Józaef-ut 78. 4138
Egy mlndanaalaányt december l-re felveszek. Báthory u. 10. •
LegtSkáletoaebb kávóföiő gép a axabadaí mázott olaax
MELIOR
EXPRESSO
K.ph.lí:
HELCIEB ÜVIGfiZLETBCR
Dljmeot.. b.mut.tá. kávékó.tolóvaL
Gy.rm.kruhu B legszebb, legolcsóbb Mlkulát-l|ándék Pallo.ík Dlvatlzalon|iból, lírzióbet-tír 18. 4141
Eladó p«n..K.kr«nv, I drb l a,
1 drb 3 ai. Schleilnger Oynla vaskerea-kedö. 4145
JÓMat lablzomlnyomil, R.izgonyl-ű. 2. (NépMoal udvarban) 1 01 akár doronela Uahoa iiillttva P 40, I öl gyerlyin hl libla káihot ailllllva P Sü, 100 kgr. ap-ittolt la háihbz uillltva P 2 40 ISI, lm kgr. loltauén hiilioz aiállitva P 560. Kai. nivaa párlfogáiukat.
Prognózis; Mérsékelt légáramlás, sok helyen köd, az éjjeli lagy kissé gyengOl, a nappali hő alig változik.
Kiad), a l.plutajdonoa KOzgazda.ígl Rt. Stttanbcrg Nyomda ós Délzalal Lapkiadó Villalata Kagyk.nlxiáu.
Pelclít kiadó: Zalai Karolj. Interurbán telelőn! Hejvkar.lzaa 7H aaiiv
Rádió vétel bizalom dolga!
s sassá
Megbízható
márkás iáik
legmesszebbmenő
garanciával!
iKeüvezQ részletre
rAdló és csillár-üzletében Fű-utó
Páratlan kedvezmény a Zalai Kttzlöny olvasóiiak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és kOzponli fekvésű
István király Szálloda
(tfl., Fodmeniczky-utca 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konfortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény igazolvány alapjón vehető igénybe, melyet a Zilai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
Árverési hirdetmény.
Késedelmes vevő terhére kir. közjegyző utján a Kt. 352. §-a éneimében Nagykanizsán
1936 december 5-én délelőtt 11 órakor -Vitai Konzervüzeml és Qyümölcs-kereskedelmi k. f. t. Nagykanizsán cég Szemere-utca 4. sz. a. telepén elárvereztetik 562 kg. szárított cukorborsó, 434 kg. szárított szeletelt vajbab, 1345 drb. ládához való alkatrész és kész láda.
Mindennemű illeték és forgalmiadó vevőt terheli.
Nagyon -tartós minőségű harisnyát
^ 2.- P-ért
Svelcl ingnadrágot
2.20 és 2.70 P-ért

Bélalt meleg selyemnadrágot
^ 2.80 P-ért
Príma bélelt bőrkesztyűt
6.— és 6.60 P-ért

BRÓNYAI DIVATHÁZ
Horlhy Btlklós-nt 1. is.
Permetezze ipmölcsláit
lombhullás után
NEODENDRIN
(gyümölcsfa-karbolineummal)
Legújabb kutatások megállapították, hogy rovarok, levéltetvek ellen az öszi- és télivéde-feezéa a leghatásosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, meri a mészkénlének rovarölő hatása alig van.
G, Umölcsfa permetezőszerek beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, zsák, növónyvédelml-ezerek, gép stb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A blróaAg mellett) Telefon 180.
|-
I mindenki a helyi kereskedőknél éa Iparotoknál nerean bel
I Zalai KSzlcay Rejívéoy-Qllffipfásza
REJTVÉNY-SZELVÉNY
- • 1«|M\'|1i Kót(u4a4%i Kt. tuU>keg-g Nyárfa «a Mtahi l \'ftoO. VálIM W.j|i»|pi.á<(M»a NkgkanMi (*.W»a ÜzMr. 7*W lár^r.)
76, Évlolyam 270 .U, N.gylutnllg,, 1938. n0Vember 25 szerda
Art 12 WL
ZALAI KÖZLÖNY
rssa
te UtMIi FM l i
— * ° \' T \' * * \' " * * \' L * "
Felelőt sierketttfi: Barbaritm Lajos
EJŐUictoi án: tfj 1 pesit « BU>. SurkmlMt* te kÍMMaiT.UIÍ le&foai Ti. •>
Hős vagy bestia?
Irta: Kelemen Ferenc
Elszorult szívvel, szorongó lélekkel íiiiyeli a világ elfogulatlan közvéleménye azt a gyilkos harcot, mely hetek óta tombol a spanyol fővárosban.
Borzalmas volt ennek a tcstvérhá-borúnak minden eddigi fejezete. Felháborodás, tiltakozás, megvetés őszinte moraja kiséri világszerte kezdettől fogva ennek a véres színjátéknak minden jelenetét.
Emberi hitében megrendülve, Iog-szebb eszményeiben csalódva szemléli a mai kor embere azt a vandalizmust, mely hónapok óla halomra pusziit emberi életei, műkincsei, családi otthont Európának egy olyan ponlján, melyet a nagy világháború perzselő lángja megkímélt.
Megrendülve és őszinte részvéttel fi-gyeliük ennek a szokatlanul hosszú forradalmi akciónak minden eddigi fe. jezelét, de most a madridi öldöklő ké/.i-lusában és |>okoli vérfürdőben valóban elszorul a szivünk és kétségbeesve szakad ki belőlünk a döbbenetes kérdés: — ml ez a vérengző, gyilkos ember; hös-c vagy beslía?...
A hős aíakja kiformálódott a világháború ezernyi ütközetében. Kontúrjai a klasszikus hősök eszményi vonalaira emlékeztetnek. Legjellegzetesebb benne a kikristályosodott kötelességteljesítés. A hős elsősorban kötelességét teljesíti s ennek a szint célnak alárendel minden egyéni vonatkozási. A kötelesség a predomináló érzés minden igazi hősben, de ezt a kötelesség-komplexumot besugározza, valósággal átragyogja, megeszményesitl egy nagy gondolat szolgálata. A hős a hazáért, a vallásért, a családért vállalja a kötelesséfa nek a márllrlumsáfcig menő teljesítését, vagy pedig a kötelességnek, mint etikai öncélnak szuggesztív ereje avatja hőssé. A harctéren a hős egy nagy gondolat győzelméért harcol. Köteles, sé^ét teljesíti, amikor fizikai erejét, katonai erényeit ennek a nagy célnak szolgálatába állítja. Küzd, öl, rombol, pusziit, minden fegyvert igénybe vesz. hogy a győzelmet kivívja, de ha ezt elérte, ember lesz a hősből. Kezet fog a legyőzött ellcnséggot s beköti annak vérző sebeit
A hős lovagias küzdelemben keresi a győzelmet, az egyetlen cVll, di. kai alapot nyújt a harci erényeknek.
A beslia, fékevesztett emberi indulatok, aljas ösztönök puszliló, romboló ereje a hősi erények felett. A bestia is lehet vitéz, elszánt, bátor, haláfmqg-velő, de ezek a katonai erények benne nem teljesednek ki egy eszményi gondolattá, egy magasztos érzéssé, felemelő erkölcsi tartalommá, hanem minden etikai korlát, minden erkölcsi gállás, minden emberi kritikai érzés nélkül tombolják ki magukat a vér szagától, a bosszú gőzétől megmámoro-sodott lélekben. A bestia ártatlan gyér-mekeket gyilkol, asszonyokat pusziit, védtelen lényeken kéjjel átgázol s szadista gyönyörűséggel rombol az emberi élei minden kezébe kerülő értéke között.
A hős egy niegmagasztosull ember, a beslia egy minden emberi ideáljából ^forgatott, öldöklő, vérengző állat...
N\'em könnyű (folog hősnek lenni, dc aiég nehezebb a csaták pokoli kon-érijében, u kézilusák vérgözében le-győzni önmagunkban a IX\'sliát... Nagy lelkierő, szilárd önfegyelem és mindenekfelett kikristályosodott emberi ér-
Horthy Miklós kormányzó diadalútja Ráma [elé
Londoni vélemény szerint a magyar-jugoszláv viszony barátságosra fordulásának jele, hogy a kormányzó Jugoszlávián át utazott Olaszországba
Koforiba
A kormányzó vonata hétfőn este
20 óra 20 perckor érkezett meg Kotcriba megszállt határállomásra A pályaudvaron Ruzics Vikor dr. zág. rábi bán felszállt a vonatra, ahol a kormányzó a termeskocsiban fo gadta. Ruzics dr. horvát nyelven üd. vözölte a délszláv királyi kormány és külön Pál kormányzó herceg nevében a kormányzót abból az alkalomból, hogy római lá\'ogatásáradél szláv területen át leszi meg az utat, mire a kormányzó ugyancsak hor. vát nyelven válaszolt.
- Nagyon örülök, mondta — hogy újra azok körében lehetek, a kiknek anyanyelvét hosszú évekig teszéltem és akiket megtanultam becsülni, őszinte hálával köszönöm barátságos üdvözletét és istenho. zottját. Kérem, közölje kormányával, hogy nagyon értékelem $zt a gondoskodást és figyelmet, amelyet irát yombaji attól a pillanattól\' fogva tanúsítottak, amikor délszláv földre léptem.
A bán ezután a főméltóságu asz szonyuak gyönyörű csokrot nyuj-tolt át. Mintegy 10 percig tartó Llr Sal.gás után a bán és báni tanácsos elfagyta a különvonatott s a magyar konzul is leszállt, mire a vonat foly tatta utjál Pragersko felé.
A vonaton fél 0 órakor ebédet szolgáRakJeU\'\'\'
Bologna
Horthy Miklós kormányzó külön, vonata reggel 9 órakor érkezett Velencébe. A pályaudvaron katonai disz fogadta a különvonat utasait. Pár percnyi időzés után a vonat elindult Bologna felé.
Bologna zászló és virágdíszben várté a kormányzó \\o;iatát, amely itt 10 percig Időzött. Katonai kürt jel és az ífju fascislák zenekara nak magyar Himnusza fogadta a
vonatot. Felszállt itt a vonatra VII. láni Frigyes kvirináli, Barcz^ György szentszéki magyar követ ós vitéz Szabó László katonai attasé, akik tovább utaztak a különvonat, tal, amelyre itt két ujtipusu nyolc, ir.ooros villanymozdonyt kapcsol tak.
Firenze
A különvonat 10.40-kor érkezett a virágpompától elborított firenzei ál lomásra. Mialatt a vonat Bologna és Firenze közt a 18 kilométeres alagútban futott, a kormányzó kihallgatáson fogadta a Bolognában felszállt magyar követeket, majd a kormányzói pár kíséretükkel együtt megreggelizett. 10 óra 40 perckor futott be a vonat Firenzébe, amely, nek pályaudvarát teljesen elborl. tolta a \'obogók és virágok tömege. Diszbe öltözött olasz tisztek álltak sorfalat a vonat mellett és a kö zönség tömege előtt. A befutó vonatot a magyar Himnusz fogadta. A vonatra felszállt Senni gróf, az olasz királyi pár megbízottja, akit a kormányzó a vonat elindulása után kocsijában fogadott. Senni gróf meleg szilvákkal köszöntötte az olasz földre érkezett kormányzót Viktor Emánuel király nevében.
Róma
Róma utcáin és terein reggelre a köselkező felhívás jelent meg:
• Rómaiak I Ma városunkba érkezik a császár és király vendégeként Horthy Miklós tengernagy ur őfőméltósága, a magyar királyság kormányzója. Annak a nemes magyar nemzelnek képviselője ő, amely már a legtávolabbi idők. tői kezdve érezte a latin szejlem éltető hatását és ma még inkább katonai és művelődési erényeinél fogva rászolgál orra a barátságra, amit a Duce nemrég az egész világ elölt kijelentett.. A \'fel-hívás, amelyei Colonna herceg, Róma kormányzója irt alá, ismerteti a kormányzó múltját és elmondja, hogy meg-menteltc népét a barbarizmus elnyomá-
sa plól, továbbá kéri Róma uépét, hogy az állam magas vendégét sze-relettel és dísszel fogadják.
Itóina sajlója egybehangzóan nagyon meleg hangon üdvözli Magyarország kormányzóját. Kiemelik a lapok,\'hogy nem volt még egyetlen ország, amely olyan megértéssel és barátsággal á\'H volna Olaszország mellé, mint Magyarország és ezért Magyarország jneg is kanja igazát. Leheletlen, Írják, hogy
ne következzék az idő. amikor a vetélkedések, amelyek a történelem, földrajz, faj és nép ellen irányulnak, sokkal előbb meg ne szűnjenek, mint azt egyesek gondolnák.
London
Az angol sajtó azt írja, ho^ymég nem volt példa, hogy külföldi ál. lamfőt ilyen fejedelmi pompával és lelkesedéssel fogadtak volna Olasz, országban. Az atigol lapok vélemé. nye szerint\'a kormányzói pár láto. galásától nem kell közvetlen poli. likai fejleményeket várni, az a tény pedig, hogy Horthy kormányzó a bécsi ut helyett, amely a magyar államfők mindenkori utja volt, Jugoszlávián keresztül utazott, csak azt bizonyítja, hogy Magyarország ps Jugoszlávia között a viszony a barátság javára megváltozott.
Róma, november 24
(Lapzártakor érkezett) Az egés* olasz sajtó a legmelegebb hangon ír Horthy kormányzóról. Igy többek között a Tevére magyar nyelvű vezércikkben köszöntötte Horthy kor. mányzót és többek között a követ kezűket írja:
> Horthy kormányzó Szent István királyságának legfőbb őre, az egész magyar ügy és kérdés őrzője, aki. ben ma, mint a fascista Róma ven. dége, a megfogyott, de meg nem tört magyar nemzetet köszöntjük, amelyei az élet törvényéinek meg. sértése nélkül\'\' a jelenlegi á^apotá. bar. hagyni nem lehet. Megcsonkítását oly lelki erővel tűrte, amely az
zés kell hozzá. A világháború sok öldöklő, kemény küzdelmében, véres ké zitusájában nem egyszer elveszett n hős, a bestia kiszakadt indulatai közölt. Aki ma\'ga is részt veit ilyen megrázd epizódokban, nem egyszer önmagán érezhette, mily nehéz csak hősnek maradni.
Gvilkos harc folyik az egész természetben. -Az ember állal elköveteti mészárlások nagyon is elenyésznek a vilá£tgyclem öldöklései között. Az állatok "egymást falják. A békés növények, a néma Ták egymás között olyanok, mint a vadállatok. Erdők csöndje csak kényelmes retorikai közhely. "Néhány lépésre a háztól, rettentő küzdelem folyik. — olvassuk Romáin Hollandban. Gyilkos harc minden felé ...
Az ember is gyilkol valóságban és
jelképesen is. A létfenntartás ösztöne nem válogatós a maga eszközeibon. De az ember tud eszményekért is bar. colni, emberi ideálokért, nagy megváltó gondolatokért, amelyekben ez a harc értékké magasztosul. Ezekben a harcokban lesz a katonál>ól hős, az emberölésből eszköz a magasabb cél érdiekében. De a hősnek meg kell maradnia az eszményi célkitűzéseknél, ha ezen tul megy, a küzdelemből gyilkolás, a hősből beslía lesz.
Amit Madridban a doktrinftr tév-tanoktól megzavart, kommunista ideológiától megfertőzött milicia és a tár-sadfalmi osztályok bosszújától félrevo zelett tömegek hetek óta tarló .hősiessége. produkál, az közönséges besliali-lás.
persze vau valami imponáló benne,
az ellenállásnak lisztán katonai értéke. Kitartani az utolsó leheletig. Szép erény, dc értékét teljesen lerontja az elkerülhetetlen megtorlástól való rettegés. A <hős> védők jól tudják milyen sors vár rájuk, tehát Inkább meghalnak, mintsem megadják magukat. De előbb túszok ezreit, ártatlan enibe-fek légióit pusztítják halomra ós a tüz martalékává clftbják oda azt a sok műkincset, architektonlkus értéket, amit egy nagy ország szivében évszázadok emberi munkája, alkotása, felhalmozóit ... A hősökből igy lesznek bestiák...
Nevüket CUo nem fogja márványtáblára vésni, de. az emberi kuliura történetének évszázadokon át a madridi bestiák maradnak a Jegsöféltyb alakjai.
K
2ALAI KÖZLÖNY-
1986. novamber 25
egész világ csodálatát váltotta ki. A fasc/sta Olaszország tudja, hogy ez a csodálat nem lehet érzelmi, hanem azt tettekben kell nyilváni. tani. A fascista Olaszország ma nem először szőrit kezet Magyurország. gal, amely az egész világ felé ki á.tja a megrázó Nem, Nem, Sohá-já- . A fascista Olaszország zászlaja ma összesimul a Petőfi énekelte lobogóval: »Fel a zászlóval ma. gasra, Egész világ hadd láthass^, elórt !« és a magyar lobogó mellett leng az olasz lobogó is, köszöntve a magyar nemzetet *
A különvonat délután 3.85 órakor érkezik Rómába, ahol minden elő. készüle et megteltek a magas vendég méltó pompában való fogadta fására.
80 halott egy beomlott madridi nyomda romjai alatt
A madridi kormány megállíttatott egy vihar elöl menekülő angol gözöst
Madrid, november 24 A nemzeti csapatok uz éjszaka As. turiát teljesen elvágtak a fővárostól Ezzel megakadályozták a kormány-csapatok élelmiszer utánpótlását.
A nemzetiek repülőtevékenységüket egész nap folytatták. Bomba érte a hadügyminisztériumot, valamint a katonai anyag- és lőszer-raktárt.
London, november 24 A lapok jelentése szerint a kormány-csapatok között nagy az elégedetlenkedés, amit súlyosbít az élelmiszerhiány, miután a politikai hatóságok elrendelték, hogy a katonaság nem kaphat semmiféle húsételt. Maga a szocialista párt segély kérelmet kü»úó*>t Pá-risba, hogy a francia szaktársak sürgősen küldjenek lőszer és élelmiszer segítségei, bár, mint a jelentések mondják, egyesek már ezt is reménytelennek mondjuk és nyiltun bevallják, hogy a madridi helyzet tarthatatlan.
A Malin nagy cikkben mutat rá a szovjet ujabb segélynyújtásaira. A napokban — irja — 200 műszaki mémük érkezett Madridba, akik teljes repülő-gépjavító üzemet hozlak és rendeztek b« a madridi kormány részére. Hétfőn egy szovjet-ezredes vezetésével repülőgépeken egy teljes orosz csapat érkezett Madridba. A különítmény 3000 főből áll és azonnal a i\'rontra ment és már első napon részt veit a harcban.
A lapok nagy megütközéssel írják, hogy a ií^adridi kormány hajói megállítottak/egy an^oi gözöst, a mely a spanyol vizek közelében a nagy vihar miatt igyekezett egyik, a harcoktói távol eső kisebb kikö. tőben meghúzódni.
Madrid, november 24 A nemzetiek repülötámadásai 59. i$n telitalálat érte a San Bernandó. úti egyik nyomdát. A nyomda be. omlott, most takarították el a ro->px>kat, eddig 60 haloltat huzjak kl \' a romok alól. Még\' további 20 halálos áldozatra számítanak.
Dugulás és aranyeres bántalmak, gyomor- és bélzavarok, máj-és lépduzzadás, a has állandó puf-fadlsága és a rekeszizom gyakori feltolódása, hát- és derékfájás ellen a terméazeladla „Ferenc József keserűvíz, kisebb adagokba elosztva naponta többször bevéve, hathatós segítséget nyújt. Az orvosok ajánlják.
A kormányzó Kanizsán keresztül, Jugoszlávián át utazott Rómába
A lefüggönyözött ablakú különvonat a kanizsai állomáson
Az állomásfőnök az újságírókat kizáratta a perronról
Az este késve érkezett budapesti lapok is ugy hozták még hirül.hogy Horthy Miklós kormányzó és tele. sége, Darányi miniszterelnök, Ká. nya külügyminiszter és kiséretüjk Bécsen át utazik Rómába s hogy a különvonat délután negyed 4-korirt« dúlt el Budapestről.
Igy is történt: - a 7 impozáns szalonkocsiból álló különvonat dc^ után negyed 4 órakor kifutott Bu dapeströl, de nem az osztrák hatáf felé, hanem - Nagykanizsa felé.
A pesti vonal mellett végig, különösen Balatonszentgyörgytől Nagy. kanizsáig és méginkább onnét a murakereszturi határig erős csendL őri biztosilás ügyelt szoros láncban a vonat utjának biztonságára.
Nagykanizsán csak a vasutat, a rendőrséget és távirati uton a Zalai Közlöny szerkesztőségét értesítették arról, hogy a kormányzó különvonata este 7 óra 40 perckor Nagyka, nizsán fog keresztül haladni shogy ezalkalommal semhü hivatalos la gad tatás nem lesz.
Amikor a különvonat jelzése Ka márvánosról beérkezett, a rendőr, ség kiürítette a perront, ahova csak dr. Krátky István polgármester nyert bebocsátást. A rendőr tisztikar, élén Krasznay Pál tanácsossal, u kivezényelt rendőr őrszemek feszes tisztelgéssel fogadták a 7 óra 40 perckor pontosan, méltóságteljesen begördülő különvonatot. A vonat minden kocsijának minden ablaka le volt függönyözve. A kormányzó éppen ozsonnáját költötte et társaságává! a különvonat etkriö kocsijában. Egy pillanatra egyi>. ab. lak féliehuzou iüggönye mögül fel tünt Kánya Kálmán külügyminiszter arca, majd Colonna herceg díszes egyenruhája, kívülük azonban senki nem mutatkozott az alait a 13 perc alatt, amig a különvonat a nagyka. nizsai állomáson állt, csak Senii Ottó, a Máv elnöke, aki a vonatot vezette, szállt le, hogy megtegye szükséges intézkedéseit, azonkívül a miniszterelnök titkára szállt le és telefonált Budapesti*. 1
Hét óra 63 perckör a különvonat éppen olyan zajtalanul, mint jött, lefüggönyözött kocsisorával kigjjr
dült a kanizsai állomásról. Krasznay Pál rendörtanácsos nyomban a te lefonhoz sietett és megtette jelenté, sét Budapestre a belügyminiszteri nek .őfőméltósága és neje külön, vonata hét óra 63 perckor tovább indult a nagykanizsai állomásról.«
Tíz óra 20 perckor már hallottuk a rádióban a kormányzó különvQ natáról szóló nagykanizsai tudósítást, az éjféli hír periódusban pedig a legelső magyar emberért és kíséretéért aggódó magyar lelkek megnyugodhattak: - a különvonat már olasz földón robogott ésajuga szláv határon szívélyes, meleg fa gadtatással várta Magyarország kormányzóját a hivatalos Jugoszlávia
Tisztában vagyunk azzal, hogy ál lamfök utazásainál a legfokozottabb biztonsági intézkedésekre van szűk-sc^. Az újságírói kötelességteljesítés és annak közérdekű fontossága ne. vében tiltkoznunk kell azonban az ellen, hogy ezt a biztonságot ugy értelmezzék, hogy az újságírókat is meg kell akadályozni szolgálatuk teljesítésében. A Magyar Távirati Iroda, az összes budapesti lapok te-lelon és távirati tudósításokat kér. tek, ami érthető és fontos is volt, mert hiszen Nagykanizsa 13 percre a világesemények sodrába került. Ugyanekkor az újságírókat - a nagykanizsai állomásiőnök határo ZOU kívánságára - kizárták a perronról, ugy hogy a kötelességüket teljesítő újságírók a váróterem aj>. lakából az ott szorongó tömeg fe jen át kukucsálhattak csak apró morzsákat az akkor is érdekes és izgalmas 13 percből, ha azalatt nem is történt voltaképpen semmi. De viszont ha valami mégis - Isten ments történt volna, akkor ki lett volna felelős azért, hogy az újság irók, akik az egész világ feszült H gyeimét képviselték 13 percen ke. resztül, el voltak zárva az újságíró nak az egész viiágön kijáró szabad mozgás lehetőségétől ?
Erre még nem volt példa müveit országok városaiban, még olyan he lyen sem, ahol sokkal több az újság, iró, ugy hogy azokat személyesen
Városi IWozgÓ. Szerdán és csQtörlökön I A szezon legszebb filmje I
TOLSZTOJ, a nagy orosz Író regénye filmen :
Feltámadás
Főszerepben: Anna Sten, orosz származású filmcsillag és a „Fekete angyal" világhírűvé lett vak katonája Frederlch Marsch Remek kiaérft mfliorl Híradók I
Előadások kezdete hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9-kor. — Köznap az első előadás fillére*
nem Is ismerik az állomás és akar. hatalom vezetői. Egy állomásfőnök idegessége rem akaszthatja meg az egész magyar sajtó munkájának folyamatosságát. Ez csak a nagyka. nizsai állomáson történhetett \'meg.!
A nagykinirsai újságírók illetékes helyen mege.t.k feljelentésüket.
Kedd
17 Az operaházi zenekar. _ 18 I)r. vitéz Házy Jenő előadása. — 18.30 Herz Lili zongorázik. — 19.15 Irodalmi-est Ady Endre emlékére. — 20.15 A rádió szalonzenekara. — 21 Helyszíni közvetítés Rómából, Horthy kormányzó ünnepélyes fogadtatása. — 21.40-kor Ferrazznno argentínai tangózenekar játszik. — Majd a 24 tagu cigánygyerekek zenekara, Kalmár Pál énekel. — 2^.10 Időjárásjelentés. — 22.45 Dr. uonli Rezső olasznyelvü előadása. — 23 Cigányzene. — 0.05 Ilirek.
BudUpMt II.
18 Francia nyelvoktatás. — 18.30 Mezőgazdasági félóra. — 19 Hanglemezek. — 20.05 Dr. Kozocsa Sándor előadása. — 20.35 Hirek.
17.25 Berger szoprán Malüer-dalokat ad elő. — 20 Reidinger zenés egyve-/cge. — 22.30 Godin Jmrc tenor dőlés áriaestje. — 23.20 Tánczene.
Szerda
HuOtpwl L
0.45 Torna. — Utána hanglemezük.
- 9.45 Helyszíni közvetítés Rómából: Kalonai díszszemle Horthy kormányzó római látogatása alkalmából. — 10.30 Hirek. — 10.50 Felolvasás. -12.05 Hanglemezek. — 12.30 Hirek. -13.20 Időjelzés, időjárásjelentés. -13.30 Christián Lili énekel. — 14 Sassy Iringó gordonkázik. — \'14.40 Hirek, árak. — 10.15 Diákfélóra. — 10.45 Időjelzés, hírek.
17 Ilajdu Henrik előadása. — 17.25 R. Molnár Anna hárfázik. — 17.45 A délelőtt 9.45 római közvetítés megismétlése. — 18.30 Cigányzene. — 19.30 Az Operaház előadása. 1. •Parasztbecsület.. Melodráma egy 7clvonásban. 2. «Bajazzók.« Dráma két felvonásban. — A Parasztbecsület előadása után kb. 20.40 Hirek. — A Bajazzók előadása után kb. 22.30 IdŐjárásjelen-tés. — 22.35 KüVügyi negyedóra. -22.50 A rádió szalonzenekara. — 0.05
Hírek.
ttnd«p«a 1L
18.30 Olasz nyelvoktatás. — 19.30 Dr. Tolnay Gábor csevegése. — 20 Hanglemez k. — 21.15 Hirek. — 21 40 Jávos Sándor jaz|«enekara.
í1 \'
12 Rádiózenckar. — 14 Mozart: G-dur fuvola- és zenekari verseny. — 10.05 Operák keringői.
17.05 Z«ne. — 18.55 Tarka tizperc.
— 22.30 Zenés vígjáték. — 23.20 A Népopera zenekara.
- (Bélyeggyűjtők Ulálkoiáj*) Hétfőn délután 6-tól 8-lg a Pannónia háUó kl»-termében.
Hócipők . párja P 6.50-től Selyemharisnya párja P 1.40 tői Hócsizmák „ P 14.90-tol .
Gazdacsizma,, P 17.00-től SZOfllOluliyl ÓFlMQZDDIl
19*6. november 25
ZALAI KÖZLÖNY
Wimpassing, Tretorn és Hungária hócipők gummi-csizmák és sárcipők ismét érkeztek!
Miltényi cipöáruházba
Hócipők P 6.50-tő/. Hócsizmák P 14.90-tő/. Férfi hócsizmák P 16.90-tő/.
A polgármester a borfogyasztási adó eddigi rendszere mellett
Bődy Zoltán alispán elrendelte a borkészletek bejlentését és a bor. fogyasztási adónak a ténylegesen elfogyasztott mennyiség után való fizetését, az átalányadózási rendszernek megszüntetését az égést megye területén.
A kanizsai gazdák és kistermelők sérelmesnek találták ezt a rendele. tet, ezért hatalmas deputáció ke. lesle fel a városházán Szabó Gyula városi képviselő vezetésé\\iel dr. Krátky István polgármestert, aki a városháza közgyűlési termében fo gadte őket. A kívánság: Nagykani. zfáu maradjon meg továbbra is az eddigi rendszer, termelöknél az átalányozás. Utaltak az uj rendszer rel járó vegzatúrákra, kifejtették, hogy a mezőgazdasági munkások egy részét is borral fizetik és kér. lék, hogy ez után ne kelljen adózni, mert akkor nem tudják a földműn, káltatásokat elvégeztetni.
A polgármester részletesen vála. szolt a gazdák panaszainak minden pontjára. Rámutatott a kanüsai kis gazda rendkívül szorgalmas, érté kes munkásságára és hangsúlyozta, hogy semmi olyan nincs az alispáni rendeletben, ami nyugtalanságra adna okot. A borfogyasztási adó - mondta - a város egyik nagy be. vételi forrása és a felettes hatóság arra kötelezi a város vezetőségét, hogy ezt az adónemet kimunkálja. Miután az eddig folytatott rendszer, ami több mint két év óta majd nem száz százalékig elérte a ki vánt eredményt, a város szempontjából nem látja szükségesnek, hogy az eddigi rendszeren változtassanak és azért szivesen hallja, hogy a gazdák ugyanezt kérik. A bortörvény végrehajtása során rem arra törekszik, hogy az adóalanyok ter heit felemelje, hanem hogy a meg levő átalányozás a lehető legigaz ságosabb módon történjék. Továb bi célja, módot találni arra hojy a gazda saját fogyasztásán kivül for gaiomba kerülő tormennyiségek az adózás szempontjából utólérhe tők legyenek, mert mérhetetlen kárt jelent a város bevétele szem pontjából az adózatlan borok l;e hozatala.
Majd a polgármester a zugtor kimérés garázdlkodására léi t ki ts kérte a termelő és gazdaközönséget, Ijogy legyenek segitséégre ezeknek lehetetlenné tételében. E küzdelem sikeres lefolytatásának első félté-le!e, - mondotta a polgármester -a borkészlet változásainak pontos U jelentése, amely kötelesség pon tos teljesítéséből a gazdákra semmi kár, hátrány nem származik, a vá-ix>s közönségét pedig je\'entős jöve delemhez juttatja.
A gazdaközönséc. részéről itt egye sek felszólaltak,, fiogy nem lgazsá gof. a torfogyasztási adónak egy stges megállapítása, mert a tokaji
= Saját érdekében és örömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a
Kopttelu Bntoráruháx ö»xl mflbutor-ktál-
liUUát megtekinti, vételkényszor nélkül.
borra literenként fl, másra kb. 4 fillér esik 11 erenként, de a nagykanizsai bor ezt nem bírja ki.
Dr. Kráiky polgármester kijelen lelte, hogy ha a gaztíflk a saját ház tartásukban elfogyasztott mé myisé^
get figyelembe veszik, maximálisan O.E fillér adó esik ll\'erenként, vagy enné\', is kev :ebb.
A küídö lsíg ne, nyugvással hogy. ta e! a városházát.
Holnap reggel indnlnak a nagykanizsai törvényhatósági bizottsági tagok a főispáni installációra
Mikecz Ödön államtitkár képviseli a kormányt az installáción
Nagy ünnepe van holnap, rpvem-ber 25-én Zalaország közön sé dnek. Mkor történik az uj zalamegyel fő. ispán, gróf Teleky Béla földbirtokos installációja, amelyre már hetek óla készült nemcsak a megye hiva talos apparátusa, hanem a törvény, hatóság tagjai is. NagykanUS-i város közönsége a régi tradíciókhoz hiven szintén kiveszi részét az ünnepből. A nagykanizsai törvényhatóság ta gok — dacára a megint szerdára ki tűzött közgyűlésnek - nagyszámban vesznek részt az Installáción.
A közgyűlés 10 órakor kez<*ődlk, amikor Bődy alispán Te\'olvnssa n kormányzói kézlra\'ot, amely gróf Teleky Bélát nevezte kl Zalavármegye főispánjává, majd felfüggeszd a kö^yillcst és a törvényhatóság tagjai és a többi előkelőségek a plébániatemplomba vonulnak, ahol Pehm József apátplébános ünnepi
misé\' celebrál. Istentisztelet után folytatódik a közgyűlés, küldöttség hivja meg ünnepélyesen a főispánt, akii Barcza László törvényhatósági tag a megye közönsége nevében üdvözöl. Ezután gróf Teleky főispán leteszi az esküt. Majd a küldöttségek tisztelegnek az uj főispánelőtt. A küldöttségek között szerepel Nagy kanizsa megyei város küldöttsége dr. Krá\'ky István polgármester ve zetésével. A nagykanizsaiak ezt az alkalmat felhasználják arra, hogy a főispánt meghivják a hagyományos külön nagykanizsai installációra.
A főispáni installáción részt vesz a kormánv, illetve Kozma Miklós belügyminiszter képviseletében Mi kecz Ödön államtitkár, Ferenczy Tibor fek-pi ány, a me^ye minden országgyűlési k\'pv.oelöje.
Az installáció után bankett lesz
A nagykanizsai vasútállomás nem tud róla, hogy kisiklott a tehervonat a zalaszentjakabi állomáson
Kedden reggel feltüut mindenkinek, akik poslát várta*, hogy a jxistás » szokott időben nem jelentkezik. Valóban jő egyórás késéssel érkezett csak a posta és amikor ennek oka után érdeklődtünk, azt a Tclvilágositást kaptuk, hogy Zalaszentjakabon vasúti baleset történt és ez okozta, hqgy a reggeli pesti személyvonat köZ*l két óra késésül érkezett Nagykanizsára. Állítólag az egyik tehervonat utolsó négy vagonja kisiklott. Mig a kisiklott vasnti kocsikat a sittekre cinci ték és a pálya-lesiet rendbehozták, a személyvonatnak vesztegelni kellett.
A sajtó akkor áll hivatása magaslalán, ha mindenkor a tényeknek megfelelően és híven tájékoztatja olvasóit a lörlénlekről. Mi sem természetesebb, mint ez esetben sem elégedtünk meg a hallottakkal, hanem felhívtuk a leg-iltelékcsibb tényezői, amely ez esetben a nagykanizsai vasútállomás. Két izben érdeklődlünk telefonon. A kom reggeli órákban azt a fel világosítást kaptuk, hogy még nem tudnak semmi bővítet, egy óra múlva tudnak csak felvilágosítást adni. Időközben igyekez-lünk összeköttetést kapni Zalaszentja-kabbal, de sem a községben, sem a
Kirakat az üzlet névjegye.
Legújabb divatot láthatja
L
Schütz kirakataiban
vasútállomáson nincs magán telefon. Felhívtuk Nagyrécsőt, itt som tudtak felvilágosítást adni.
Ekkor már olyan hírek terjedtek cl a városban (rémhírterjesztők mindig \'akadnak), hogy a kormányzó különvonata ellen akartak merényletet elkövetni és azért szedték fel a síneket, de a terv nem sikerült.
Kélszeres kiváncsisájggal hívtuk fel tehát a vasútállomást, hogy ézeket a kósza híi-eket a tényállás ismertetésével megcáfoljuk. Nagy volt a meg. döbl>cnésünk, amikor a nagykanizsai vasútállomáson kijelentették, hogy nem történt sehol semmi. Munkatársunk nyomatékosan megkérdezte:
— Zalaszentjakabon sem? A válasz meglepő volt:
— Nem.
Ilan^sulyozluk a városban elterjedt híreket, amelyeknek alapja az volt, hogy « posla mindenhova késve érkezeit és így köztudomásúvá volt, hogy. a vonat közel két órát késett. A vasút erre bevallotta:
_ jgen, ejjy k\' kéiés volt, de ennek oka «vonali aka<!:\'ily.»
Miután az újság nagyközönséget tájékoztatja híreivel, az efféle szakkifejezések természetszerűleg nem elegendők, a .vonali akadályok, után érdeklődtünk. A vasút erre kijelentette:
—Kérem mi nem\' tudunk semmiről semmit 1
Ezzel a vusut .felvilágosítását, bo is rejezlc. 24 órán belül a második eset, hogy az újságot megakadályoz, zák kötelessége teljesítésében, amikor a városban elterjedt híreket megcáfolni a tények helyes ismertetésével elsősorban az újság feladata lett volna.
Vájjon meddig fog ez még Igy tartani a kauizsai vasútállomáson?
EMLÉKEZTETŐ*)
November 25.
Tanári hangvorseny 9 órakor a zeneiskolában.
November 28.
Máral Sándor olőadóostje a Kaszinóban fél 9-kor.
November 29.
Liceális előadás • váreAárf* t-Uor Kelemen Foreno.
December 5—6.
Keresztény Jótékony Nőegylet karácsonyi váhárn az Iparos székházba*.
December 8.
Liceális előadás n viroshAsAa 8-kor Bertln Ágoston.
Decembcr 12.
Izr. Leányogvlet piknikje a Kaszinóban.
December 13.
Liceális előadás a városházán 6-ker lovag Sternád István.
December 20.
Liceális előadás a várenházáu 6-kor
December 27.
Liceális előadás a váreskázfn « kor dr. Mező Ferene.
Január 3.
Lioeális előadás a vár«Rkár.íu 6 Uor
Január 5.
Katolikus Bál az Iparos-székházba*.
Január 10.
Lioeális előadás a vár*shá»Ai t-Wer dr Krátky látván
Január 13.
Az Irodalmi Kör I. vita-délutánja 6 órakor a zeneiskolában.
*) E rovatban minden rendezós egyszeri közlése (2 sorig) 30 fillér.
4
ZALAI KOZLOH**
1938. november 35.
Pénzkölcsönt
folyósít hatóságilag megszabott kamat mellett:
Arany-ezüst ékszerekre Szónyegekre
Arany-ezüst tárgyakra Mindennemű ruhaneműre Varrógépre > fehérneműre
Kerékpárra . vészonnemüre
írógépre Szövetre
Fényképezőgépre Böröndre
Látosóre Lakberendezési tárgyakra stb.
mindennemű értékesebb tárgyra
a november 25-én megnyíló
mm Eiseiwell zaiogkOIuOD iDlézel.
A zálogház hivatalos helyisége: Nagykanizsa, F6-ut S. (Bazár-udvarban). Hivatalos órákid.e. 8—12,d. u.2—5 lg tartatnak. A ktílcsönílk folyósítása fl havi Időtartamra történik, le]áratkor a zálogjegy mindenkor további 3 hónapra meghofszabbltható.
Hat. Eng. Zálogkölcsön Intézet
Nagykanizsa, rfl-ut 8. (Bazár-udvar).
A keszthelyi jegyző-ügy végre lekerül a napirendről
Bartoss József lett Keszthely főjegyzője
|W3MD«ífi
M»«?yer eJelmlizer
Palesztinában
A Palesztinában állomásozó angol katonai csapatok részere paleszty hadseregszállítók ajánlatot kér tek magyar fagyasztott sertés ós marhahúsra 11a olcsó számítási fel. tételek mellett megfelelő számú hü-tővagont tudnak kapni, sor kerülhet a szállításra
Paksról szárított főselék 1 oi»rvet szállítanak Palesztinába.
A cukorrépatermés
világszerte nagyobb a tavalyinál 8 rekordtermés várható a vi\'ág cukor, iparában. Magyarországon az Idén 860.000 tonna cukorrépatermés várható, mig tavaly 688.5172 tonna volt. Ez 24.8(2 százalékos termés többletnek felel meg. A cukargyá ^ rak várható produktuma az idén 120.000 tonna, mig tavaly 116.91)0 tonna volt, ami 10.29 százalékos többletnek felel meg.
A magyar kivitel a mult hónapban
Október havában 886 drb. lovat vittünk ki Németországba, Csehországba és Ausztriába. Szarvasmar-hakivitelünk októberben 8121 krb
volt, mely mennyiséget Ausztria. Né metország, Svájc és Olaszország vetie fel. Sertésből az októberi ki vitel 16.255 drb. vo\'t ami Ausztrlá ba ís Csehországba ment. Baromfi kivitelünk 14.271 q. vo\'.t. Ez a meny-nyiség Ausztriában, Németország-ban, Angliában is kisel>b lételekben Csehországban, Olaszországban és Svájcban talált piacra. - BuzakivL lelünk októberben 605 745 q. volt. Ez a mennyiség Görögországba, Ausztriába, Belgiumba. Olaszországba és Svájcba ment. Rozsból 41 843 q-t vittünk ki és pedig Ausztriába, Olaszországba is Svájcba. Arpál>óJ 16.1(67 q-t vittünk ki, amelyből 13-106 q. volt sörárpa. Az egész mennyiség Olaszországba ment. Tengeriből októberi én Ausztriába száJli\'ottunk 3795 q-t, viszont Romániából behoztunk 34.575 q-t. Burgonyából 61.108 q4 vittünk ki. Legnagyobb részt Olaszországija és Svájba, 421 q-t AUSfctriába és 100 q-t Franci?országba. Bort 34.173 q-t vittünk ki is pedig Néma\'ország-ba, Svájcba, Lengyelországba, Cseh Szlovákiába, Franciaországija és Ausztriába.
Október havi külforgalmunkban 99 millió pengővel halcdta tul a kivitel a behozatal értékét. Január tói októberig (erjedő időszak forgalmában a kivi cl 48.2 millió pen. gővel haladia tul a behozatal értékét. Az előző év hasonló idöszaká. val szemben ez az eredmény 16.2 százalékos javulást jelent
(—) A* egiaxiégei KyQmölciterBeuUa
alapja: a téli védekeeé«. Ezt ismerteti
a Növényvédelem és Kertészet legújabb száma. Cikkeket közöl az idei uj borokról. u hasznos madarak téli védelméről, a szőlő trágyázásáról, a melegágy készítéséről, a szójabab terjnesztéióről, a mandulafa kezeléséről, a gyümölcs.\' fák gyökeréről stb. A dúsan illusztrált szines gyümólcské|>et közlő kél szaklapból a Növényvédelem kladóhiva-Inla (Budapest, V., Földművelés,, Minisztérium) <\'gy alkalommal e laj)ra való hivatkozással dij|talanuí küld niu-tatvány&zámot.
Keszthely képviselőtestületének most tartott ülése végleg pontot tett egy három és fél éves ügy: a keszthelyi vezetőjegyzői állás ügye után. A Zalai Közlöny közleményei alrpján nagyjából mindenki előtt ismeretesek azok az eszmények, a melyek ezügyben hol logikusan egymásután, hol váratlanul követték egymást.
Keszthely főjegyzője 1933 tava szár dr. Balázs László lett- Ezt a választást Dér Rezső megfellebbezte és az uj válaszláson őt választották meg Keszthely vezetőjegyzőjévé, ö azonban az állást egyetlen percig sem töltötte be, a leendőket a he lyettesi minőségben alkalmazót! Barloss József végezte. Dért ez év nyarán Cserszeg lomajon is jegyző,
vé választották és miután Igy kél állási töltött be, egyre gyakrabban került szóba a keszthelyi állás (\'.gye. Az Ugy a megyét, sőt a mi niszteriumot is foglalkoztatta is az zal lapunk is bőven foglalkozott. A mikor a mostani népes képviselő testületi közgyűlésen az elnöklő dr. Huszár Pál főszolgabíró feltette a kérdést, kit akarnak jegyzőnek, egyhangúan Bartoss Józsefet kiál. tolták. Bartoss évek óta közmeg elégedésre végezte nehéz munkáját, benne mindenképpen rátermett, munkabíró és munkaszerető emberi njert Keszthely. Reméljük, hogy cz zel a nagy port felvert keszthelyi jegyzőügy végleg lekerül a napi rendről. I
háromnegyed részében a Zrínyit láttuk támadásban, de mérlegelni kell, hogy nagy volt az ellenféjl. Az SBTC csapatán látszik, hogy nagy. szerű edző közében készül fel baj. nok\' küzdelmeire, mert a vasárnap aratót4 győzelmét nagyszerű taktikai beosztásának köszönheti KU. lönösen az első félidő játékán lát-siottez, mert a középfedezetük és a két harmonikázó összekötőjük min. dlg hátul volt időben, hogy a Zrl nyi szépen gördülő támtadásuil tel jes erőbedobással elhárítsa, Ugyan-okkor két gyors szélsővel és egy keménykötésű középcsatárral a fel vonalon fejlődött fel, hogy a hátul ró! előrehozott labdákkal veszélyes helyzeteket teremtsen a Zrínyi ka. púja előtt. Ez az okos taktika na-gyon jól bevált, mert győzelmet hozott a csapatnak. A Zrinyi vere. ségét nagyrészt annak köszönheti, hogy nem jöttek rá ennek a védekezési módszernek llers-jlyozására, a védelem széthúzására.
Mind a két csapat példásan sportszerű keretek között küzdötte végig a mérkőzést. Az egész mérkő. zés folyamán nem történt egyetlen olyan eset sem, hogy durvaság, vagy életveszélyes já\'ék elmén kel. lett volna a játékvezetőnek beavatkozni.
A Zrínyi csapatában Pápai kapus nincsen formában. "Kárpát, dacára sérülésének, csapata legjobb játé. kosc volt. Stróbl sérült, kát a játékát erőltetni. Babos nagyon elha. nyagolta a védelmet Egyetlen elő. nye az volt, hogy csapatának előre, dobásában nagy részt vállalt ma gára Ködbaum elfogadhatót nyújtott. Nagy hibája, hogy lassú. Pőcze teljes szívvel küzdött. Poór Igyeke. zett, de a tömörült védelmi\' játék nem feküdt neki. Boda értékes mun kát végzett. Két dugójával bizonyi lotta ezt. Csöngeyt árnyékként őrizte az ellenfél középfedezet<\\ igy nem tudta a t aly megcsodált ké pességeil kifejteni. Pum még iiem a tavalyi. Haracsi nagy játékos lehet, hn beilleszkedik az együttesbe Ve szélyes csatár, megmutatta vasár nap is.
A simontornyal csapat minden já tékosa tudása legjavát nyújtotta. Petres II. középfedezjet, Róth a csa-pai esze és Petres I. jobbszélső tűntek kl ebből a jól működő együttes bői.
Frantics játékvezető két nagy hi. bát vétett és m«nd a kettőt a Zrinyi ellen.
Dugók a követi eső sorrendben es ek. Első félidő 4. percében Petres jobbszélső lerohan, szép labdát ad Roiáknak, 1 :0.
20. perc- Rojákot Stróbl szabálytalanul akasztja a büntetőn belül, 11 es, ezt Vörös értékesiti, 2:0.
21. perc- Kálmán okos labdája Molnár elé kerül és a mérkőzés leg. szebb góljával 3:0-ra vezet az SBTC.
29. percben Csöngeyt lábbal aka dályozzák a kitörésben, szabályta lanul, ez is lles és Boda belövi, 3:1.
A .második félidő 12. percében Csöngey nagy dugóját les miatt nem adja meg a biró. Igy jár Róják ls lesgóljával, i
25. percbe" Csöngey végre érvé nyes gólt rug, 3:2.
34. percben újra Peties jobbszélső labdájával Róth szerez gólt. Nagyon lesgyanus a dugó, a Zrinyi szabadkozik is, de a biró hajthatat. ian itt veszett el a mérkőzés, 4 :2. Hiába fejeli be Haracsi labdáját Boda, már csak 4 : 3-ra szépitt a i oz eredményt. Hol\'zer.
SPORTELET Nincs szerencséje a Zrínyinek
Simontornyai BTC—Zrinyi 4:3 (3:1)
Első eietben láthatta Nagykan L zsa közönsége a tavalyi kerületi bajnokságot nyert Zrinyi csapatát a honi pályán bajnoki felállításban játszani. Ez volt az első alkalom, hogy teljesen egybe forrhatott a
csapattal, mert tényleg bajnoki játék folyt le a pályán, nagy irammal, szép helyzelekkel és küzdelemmel. Hogy mégis alulmaradt ezúttal is a Zrinyi, az nagyrészt a balszenen. cse számlájára irandó. A mérkőzés
Divatkülönlegességek
selymek szövetek bársonyok
minden színben és minőségben
KIRSCHNER MÓR
divatáruházában
01130119
1936. november 25
r.UM IIOZUON*
ON IS NÉZZE MEG!
ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSÁT
NAGYKANIZSA
= HORTHY MIKLÓS-UT 4. =
— (Áthelyezés)
Kolos János főmérnököt, a nagykanizsai fűtőház főnőkét a Máv-igazgaló. ság a pécsi üzlelvezctőséghcz helyezte át osztályfőnöki minőségijen. Utóda a nagykanizsai fűtőház élén Arató Károly Máv főmérnök.
— (A közönség ét a városi könyvtár)
A városhoz furcsa panasz érkezett. Furcsa azért, mert intelligens emberekről van szó, akik a városi könyvtárból kikölcsönzött könyveket, köztük sok értékees, drága könyvet, iclfelejjtelteki visszavinni. A kiadott könyvek jegyzékéből kitűnt, \'hogy nem csekély az ilyen feledékeny könyv-kölcsóözők száma. Vannak, akik Írásbeli felszólításra sem reagáltak. Nem lehet rossz néven venni a városi könyvtártól, ha ezekkel szemben ugy jár cl, amint megérdemlik.\'
— (A zeneiskola tanári hangversenye
ujlból csemegét ígér a kanizsai zenekedvelőknek. A műsorból Beethoven zongora-klarinét-gordonka trióját és Vannay egyik uj gordonka duóját említjük meg. Ilonti Ilona Bralúns és Chopin müveket ad elő, Erdőssy Rózsi pedig áriát és dalt énekel. Belépődíj nincs, a hangversítoy szerdán este pon tosan kilenc órakor kezdődik. (:)
— (Kirakatrendezők egyesölete)
Megalakult a Magyar Kirakatrendezők Egyesülete. A közgyűlés Mehrlü-der Vilmost elnökké, Cseő Jánost ügyvezető elnökké, tiszteletbeli elnökké vitéz Pataki Kálmánt választolta. Az uj alakulat célja, egyesíteni a hazai szakmabeli kirakatrendezőket, hogy egye-
sült erővel szolgálják a magyar idegenforgalom érdekeit; ugy a főváros, mint a vidék kirakalainaK rendezéséi. (Az flf?ycsület helyisége V., Erzsébet-tér 14. II. em.1 Az egyesület első közgyoQse dr. Orcl Géza felsőkereskedelmi iskolai főigazgatót a magyar kirakat fej. leszlése, az egyesület megalapítása, valamint a szakmai irodalom terén úttörő és irányi tó érdemeiért egyhangú lelkesedéssel diszelnökévé választolta és Jaschik Almos tanárt disztaggá.
=*> Táncdélutánokra, koixoruukára elegáns színes tnffet- 6s selyemruhák olcsón SchUtznél.
Hócipőt, sárcipőt, gummlcslzmát, téli cipőt Milténylnél veszünk,
— (Rálőtt a haragosára^
Kiscsehi községben Tóth József 22 éves legény vadászfegyverével rálőtt
Balassa László kiscsehi gazdára, akit a lövés combon ért. Tóth elfogatása ulán bcvallolla, hogy Balassávai haragos viszonyban van. A vizsgálóbíró szabadlábra helyezte, de az eljárás folyik ellene.
— (OMKE-pIknlk)
lesz december 5-én, szombaton este N;^gykanizsán, a Korona éttermében. A rendezőség gondoskodott bőven a szórakozások minden fajtájáról a nagy kereskedő-ifsalád tagjai és azok vendégei részére, akiket szereleHel invitálnak és várnak erre a vidám, hangulatos estére. (:)
— Felsőkereskedelmi Iskolai formaruhákra alkalmas szövetek nagyon olcsón kaphatók SchUtznél.
DOROGI Brikett
KISTERENYEI
házhoz ■zAllitja
SZEN ^
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE:
Varsányi Pál
Telefon 226- Zrínyi Miklós-utca 32.
A forró égöv betegségeinél,
különösen vériíasnál és olyan gyomorbetegségek esetén, amelyek vAI-tólázzal együtt lépnek fel, a lermé-szetes „Ferenc József" keierüvlz szerfelett értékes hatást ér el. Az orvosok ajánlják.
— (Az iparostanonciskola Ogye)
A nagykanizsai szakirányú Iparostanonciskola óraadó tanitói állásainak belől lésénél különös gondot fordítottak szociális szempontokra, a fiatal, állásnélküli tanítók elhclyczésóvol. Am alig kerüllek a fiatal lanitók az oszíály élére, töbl>en megvállak állásuktól, mert sikerült végleges álláshoz jutniuk. Amilyen örvendetes a fiatal tanítóknak végleges elhelyezéshez való julása, az Iparostanonciskola szempontjából azon-ban ez a rendszer előnyösnek nem mondható, hiszen van olyan osztály, amely szeptember óta mlár a negyedik laniló kezére került. Ilyen kör^lményeK között érthető, ha a rclügyelö bízott-ság arra törekszik, hogy a \\\'égleges tanerők alkalmazásával nyugalmi állapotot teremtsen o téren. Miután a főhivatású igazgatói állást a városi közgyűlés már megszervezto, möst fi fel-üjgyelő bizottság ismét a képviselőtestülethez fordul annak bctóltéso végett és ezzel kapcsolatban az oktatói kérdés rendezése érdekébon, hogy az Iskolai tanítás zavartalansága biztosit-tassék. Értesülésünk szerint az iparots-tanonciskola \' ügye rövidesen a városi képviselőtestület elé. kerül.
— A Vendéglős Szakosztály felkéri
az igen tisztelt kartársakat, hogy Kozma Mária vendéglős kartársunk temetésén minél nagyobb számban szíveskedjenek megjelenni. Gyülekezés R I temetőben háromnegyed 4 órakor. («) I — Boka»fllyadé» megelőzésre bokM támaaztót vegyünk Mlltényiaól.
HALAI ROZI ÓN*
1936. november 25.
— (Gulácsy Irén: Nagy Lajos álota)
Gulácsy Irén uj regénye Nagy Lujosl kelU életre. Az Anjouk MafcyarorszA-gát, a magyar életnek ezt a tündöklő korszakát, távoli viharfelhőivel és sha-kespeard alakjaival. Titán! szenvedélyek, szörnyű lelki viharok, démoni gyűlölet, átkos szerelmek mozgatják a középkor e komor és dicső századának magyarjait, akik közöl v;u:y ötvennek a szobrát faragta ki ebben a regényében fiulácsy Irén, páratlan alakító művészettel. Ragyogó sikerekben gazdag irodalmi pályájának csucspont-ját jelenti ez a Nagy Lajos-regény, utólérheietlen korfcstő művészeiének kiteljesedését, komponáló tehetségének leglhletesebb megnyilatkozását. Amilyen nagyszabású ez a háromkötetes regény, oly nyomasztóan feszült az atmoszférája, oly drámai a cselekménye, szerteAgazásában is.; csodálatosan egységes s hatásában egyedül a sha-kespearel tragédiákhoz hasonlítható. De az a költői nyelv ls shnkcspcarvi, amelyen ebben a müvében Gulácsy Irén megszólal. A szavuknak gazdagsága, színe, fénye, ize, ereje, zengése a brit költőóriás nyelvét idézi az plvasó eszébe, olyan pompás, olyan mogjcle-nitő erejű, a nemes pátosznak olyan tüze hevíti. Gulácsy Irén látnokl sugallata megfejtette Nagy f.aps RiTiHy rejtélyes életének izgaunaS fltkfflt s í/of tehetsége a csodálatos Anjou éíetét olyan regénnyé formálta, amely messze felülmúlja eddigi alkotásait. (Singer és Wolfner kiadás.)
-» Ne falejtaa el I Nálunk nemcsak női télikabátot, hanem anyagot Is vásárolhat. Sohütz.
Prognózis; Mérsékelt légáramlás, sok helyen köd, a hő alig változik.
Naptár : November 25. szerda. Róm. kat Katalin. Protestáns Katalin. Izraol. Kial. hó 11.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó végéig az .őrangyal" gyógyszertár és a klskanlzsal gyógyszertár.
Góafflrdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egén nap nőknek).
Kiadja n laptulajdonos Közgazdasági Rt Gutenberg Nyomda éa Délzalal Lapkladí Vállalata Nagykanizsán. Palalés kiadéi Zalai Károly. Intarurban ttlaloui Nitvkanlxu Vő. naAr.
Mattersdorfer Mór ugy a
saját, mint gyermekei és az összes rokonság nevében mély fájdalommal tudatja, hogy szeretett felesége, illetve édesanya és rokon
axfll. Schiller Hadvlg
életének 66-ik, boldog há7assá-gának 46-ik évében hosszú szenvedés után folyó hó 24 én reggel 4 órakor elhunyt.
Temetése folyó hó 25-én délután l/j4 órakor lesz az izr. temető halottasházából. Nagykanizsa, 1936. nov. 25. Béke hamvaira 1
LegtSkéleteiobb kávéf«i« %6p a ssabadalmaxo tt olasx
MELIOR
EXPRESSO
Kapható:
BELCXEB ÖVEuÜZLETBEN
Díjmentes bemutatás kávékóstolóval.
Jókarban levő ágy, sodronnyal, elidó. Rozgonyl u. 19.
Qyarmakruha a legszebb, legolcsóbb Mikulás-ajándék Pallosék Divatszalonjából. Erzsébet-tér 18. 4141
Haaanált ruhát veszek és eladok, hl vásra háthoz megyek. Márkus, Király-utca II. 3754
APRÓHIRDETÉSEK
19 tiólg to Iliiéi, minden tovébbl izó 4 fillér.
Autótaxit, bérautót, rendeljen garage-ból, vidékre és helyben, lagolcióbban. Telefon-állomás : 144. Bojtor KUfatudy-utca T. sz. 2704
SyormakkartéaxnS (osztrák) perfekt francia, állást keres egéiz- vagy félnapra. Oruber, Zrlnyl-utca 33. 4073
Képkaratoxéat, blondell kereteket legolcsóbban és legszebb kivitelben Melczer Uvegkereikedésben kaphat.
Generál javított oldalQléaaa motor.
karókpir olcsón eladó. Ciengery-ut 56
i/s lUzalivcl 1 kályhával 2 nohát lUteni k Mrlai-fiie
ikadalasaiatt ||«*®Hl9P
cirkulációs hőszckrénnyel
Uhat. 30S/s tUielőmcgtakarltás. Óvakodjon silány utánzatoktól. Kizárólag kapható: •Crlel vii- ím fcatikketeikedésében, Scbütz \'lati. Ára: fl.—, 10.—, 15.— pengó.
Férfi gyapju-sálak, nyakkendők, kesztyűk, Ingek olonón árulitlatnak Kauf mann Manónál, Erziébet-tér 1. Telefon 222.
Arvaréa. Két két katasztert hold szőlőföld a récsei határban, a kápolnán ff/dl, december 6-án délután 1 órakor n helyszínen önkéntes árverésen a legtöbbet ígérőnek el lesz advs. Bővebbet Harmadán Józsefnél Nagyrécse. 4140
Egy teljes háló- és ebédlóbulor azonnal eladó Király utca 34. 4143 j
Hó- éi aárolpfijét szakszerűen ki- ! javltja Vulkán gummijavKÓ. Erzsébet-tér 1.. i Centiállal szemben. 4123 I
Magyar-u. 144 számú dxlathá* eladó. Bővebbet Stern Vilmosnál, Erziébet-tér II. 4053
TObbféla bútorok, sublat és Iróasstal eladó. Horthy Mlklói-ut 3. 4152
Planlnét, jókarban levőt, bérelnék. Rozgonyl-u. 19.
:kből
és finom kiállítással, budapesti urlszabó-ság készítménye, nagy választékban 100 pengéért, gyönyörű nfll kabátok éa egyéb textiláru 8 havi részletre kapható RflArtoM Máfton-nál, Hegedűs Simon bizományi raktáriban, latthyánv-utca 3. 4154
Pogányvárl SÜEÍ-.JE
llt.r.. (italban la. Pogtny.éri
fahér 40 fillér. r°gln,i«rl Haling >0 fillér, éda. burgundi .SrA. éa «da.f.hér 80 fl lé-. DRQSS KAROLY, (attbyá.y-ute. tt.
Addm.nl.., maglnoa, modem bél. ntp kerttel elidó. Rizsa u. 26. 4151
OiUthalylaég > város belterületén és ugyanott egy bútorozott vagy anélkül egy ktllOnhe|ír.tu szoba kiadó. Bővebbet Magyar u. 4. sz. 4150
Keretek mag.ét.lra Barta La|oa*léle .Hitközségi Ügykezelés- clmll könyvet. Fábián hllk. titkár. 4159
Talélmény azabadaltnazáihoz pénies lirut keresek. Clm a kiadóban. 415(1
Zonporét keretak, Jdkarban levít. Clm a kiadóban. 4I5S
Cfcsjön&jjof
ajfóamvxahm szóraiiozTialik
Rádió vétel bizalom dolga!
Megbízható
márkás iáik
legmesszebb menő
garanciával!
BKedvezO részletre
rádió és csillár-
üzletében Fő-ut 5
LOTAKAROK
LEGOLCSÓBBAN
HIRSCii ÉS SZEGŐ cégnél.
Létakarókat vixmentaa anyaga*1 bevonunk.
Nagyon tartós minőségű harisnyát
« 2-P-ér.
Svelcl ingnadrágot
2.20 és 2.70 P-ért
©
Bélelt meleg selyem-nadrágot
_ 2.80 P-ért
@
Príma bélelt bőrkesztyűt
8.— és 5.60 P-ért

BRÓNTAI DIVATHÁZ
Horthy Mlklós-ut 1. sz.
mart
az anyagcserét szabályozza, a fejlődést elősegíti, csontfejlesztő, étvágy-gerjesztő, a hizlalást megkönnyíti, a lesántu ást meggátolja. 2 ki;., 6 kg. és 50 kg-OB gyárilag bél-ra.i.tt csomagolásban kapható
ORSZÁG JÓZSEF
mag. műtrágya, növényvédelmi szerek, gáp,zsák, stb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. Csak gyárilag leólmozott csomagolásban vásároljon Futor-t! A valódi Futor kimérve nom kapható I
kapja a
Zalai Közlönyt
jövő hő elsejéig,
ha most előfizet.
KU«m4m4í Itt. SuUalOT, Nyoaa* M WtaMi l.^l*adé YMkak Maja
(MtsUk OzMt. UH I ára*r.)
76. folyam 271. »Um_ NagykanH™, 193<!. november 26 c.fltörtök
Am 12 mi.
ZALAI KÖZLÖNY
(urimlMC Mlü^nt
é> lUWnU, Nd 1 ,
FdekS« sKikeuM: Barbarlts Lajos
liMxctU á/i: cnUnl JKMi 4* HU
& megegyezés utján
Az egész ország népe érzi és látja azt, hogy az események, ame lyek a határokon tul tombolnak, válaszútra ájlitották a közélet ténye, zőit. Vagy megtaláljuk a valóságos belső egységet és ezt meg is te remtjük, tehát vagy haladunk előre a megegyezés utján, vagy ujabb megpróbáltatásoknak tesszük ki az országot. A köztudat ma az, hogy ez! a belső egységet kell megteremteni, hogy sorsdöntő nemzeti pro blémákat kejl közös erővel megöl-dani örömmel látjuk, hogy ve/.ető politikusaink is ezt a nézetet vall ják, a megegyezés útját keresik és a belső egység megteremtésén fá. raáoznak. Jólesett hallanunk ezt a hangot Eckhardt Tibornak, a független kisgazdapárt vezérének miskolci beszédében, aki azt hangoz tatta, hogy legszentebb hi\'e szerint a magyar politikai élet tényezői inog fognak egyezni egymással,* mert a politikában megvan a lehetősbe a kompromisszumos megoldásnak ugy * választójogi kérdésben, mint r.»ts, a nemzet szompontjából ;ls) íenáü problémák megoldásánál
Hasonlóan nyilatkozott mandátumának átvétele alkalmával Mikocz Ödön belügyi államtitkár, hangsúlyozván, hogy »a mai idő nem al kalmas az ellentétek kiélezésére* s hogy ha valaha, akkor »most kell erősen megszorítanunk egymás ke. zét.« Valóban igy van ! Ma minden politikai pártnak találkoznia kell ak-koi\\ amikor na<ry nemzeti érdekek szolgálatáról van szó. Minden pán is minden politikus odaadó mun kása kell, hogy legyen ennek a szolgálatnak, amely nemzeti köte lességteljcsitést jelent.
Igazai kell adnunk a kisgazdapárt vezérének akkor is, amikor a belső egységet, a megegyezés szüks5g?s sí-gél azért is hirdeti, mert ugy látja, hogy egy régi világ és egy kialakulóban lévő uj világ eszmé nyei ütköznek meg egymással Euró pában. Az ilyen megüiközés és az erőpróba mindenkor megrázkódtatásokkal járt. Ma is igy van. Látjuk azokban az államokban, amelyek, ben a szociális törvényalkotás kellő Időben rem gondoskodott a lelkek békéjéről és a belső egység mog teremtéséről, cz az evolúciós folyamat véres eseményekben, borzalmakban robbant ki Mindezek el kerülhetők lettek volna, ha a külön, böző - politikai pártok emberei erő
se" megszorították volna egymás kezét és közös erővel, békésen, egyetértően nyúltak volna hozzá azoknak a szociális all o,ásóknak ^\'teremtéséhez, amelyeket bátron
"evezhetünk a \'politikai viharok hathatós villámhárítóinak.
Magyarországon a kormány és a törvényhozás megértette az idők szavát és szellemét. A mi b\'lsö politikai életünk a szociális\' alkotások jegyében folyik. Igazuk van tehát azoknak a politikai tényezőknek, a kik azt mondják, hogy az életbe
Háromórás, káprázatos katonai parádé az olasz király és Horthy Miklós kormányzó előtt
1 Róma, november 25
Horthy Miklós kormányzó róinat látogatása leírhatatlan lelkesedés;-sel, pompával és fénnyel folyik. A keddi ünnepélyes fogadtatás visszhangja az egész európai sajtót ban megnyilvánul. Különösen a londoni lapok foglalkoznak nagy szeretetted a római eseményekkel.
A Pantheonban
Az ünnepségek szerdán reggel 9 órakor kezdődtek. Horthy Miklós kormányzó 9 órakor a Pantheonba ment. A királyi palotai«Jtáján kilépve. a magyar Himnusz fogadta a magyar államfőt, aki ellépett a kivezényelt diszszakasz előtt. A Pantheonbon koszorút helyezett Um-bertó király és II. Viktor Emánuel sirjára. Ezután a hősi emlékművet koszorúzta meg.
A katonai dísz szemle
Az ismeretlen katona sírjának megkoszorúzása után került sor a katonai díszszemlére. A kormány, zó és az olasz király a díszszemle kezdetén lóháton elvonult a disz. menetben résztvevő csapatok elölt. A Colosseumtól a Via deli" Iinpero végéi;.; a többkilométeres útvonalon álltak fel a különböző alakulatok. Horthy kormányzó tengernagyi egyenruhájában pompásan fes\'ett szürke lován és igen nagy rokon, szemel váltott ki a közel százezer főnyi tömegből, amely leírhatatlan lelkesedéssel és tapssial fogadta.
A Via deli\' Impero végén feláll! tolt bíborvörös disz-sátor|>a a kor-mányzóné He\'ena királynéval és Maria királynővel foglalt helyet A diszsá orban volt Darányi miniszter elnök és Kánya Kálmány külügy, miniszter, fehérforgós, fekete disz. magyarban. A sátortól jobbra a diplomáciai testület, balra a\'z olasz előkelőségek és a ka\'.onai küldött ségek páholyai voltak.
Egy órás csapat-szemle
Horthy Miklós ko\'wányzó és Viktor Emánuel lóháton vonultak el a csapatok előtt, ami közel egy órát vett Igénybe. Kétoldalt kordont állt a katonaság, mögötte a feketéllő tömeg lelkesen ünnepelte az uralkodót és a magyar kormány-zót. Fél 11 órakor ért vissza a két államfő a díszsátorhoz és ekkor kezdődött meg aSiiszmenet. Ekkor érkezeti meg a díszsátorba Musso-
lini fekete fascista egyenruhában, mellén az I. osztályú magyar érdem kereszttel, Badoglio marsall. de Bono tábornok Keresztes Fischer tábornagy kíséretében.
A csapatok egy órás dlszmenete
A pompás diszmenetet a királyi vértes lovas testőrség egy csapata nyitotta meg, majd dobpergés mel lett a római hadtestparancsnok vezetésével a lovas karabinierik egy százada vonult el feszes díszlépés ben, kivont karddal a díszsátor előtt. Ezután .az Ifjú fascísták ezrei vonultak el 24 es sorokbanj fekete ingben, selyem cserkész nyakkendővel, kinyújtott karral üdvözölve az államfőket. A fascísták után az avantgárdisták rövidnadrágos cso. portja következett zenekarral. A milícia zenekara Róma város szL níibeu pompázó harsonákkal na. gyon színpompás látványt mutatott. A haditengerészek szines c-so portja következett, majd a római katonai iskola növendékei. Égszínkék ruhában, tengerész sapkában nagyszerű látványt nyújtottak a I repülök és zenekaruk, amely a ki. rályi sátorral szemben lekanyaro-dott az útra és menetzenét szolgál tatoti a többi csapatoknak is. A lo vas karabinierik után a római had. sereg törzstisztjeinek, a repülölisz. leknek és tengerésztiszteknek egy százada következett. Zárt sorokban, tökéletes négyszöget alkotva vonultak el sötét ruhájukban, fehér
gallérral a tengerészek. KarlendL téssel a római katonai iskola növendékei következtek, majd 40-csé-vel a gyalogos karabinierik, ezüst vállrojlos, fekete frakkos csoport ja. Géppuskás oszlopok, ágyuk és a £ya!o-«ezredek 1eHes kannal felszereléssel és zenekarokkal vonul, tak el ezután. Részt vetlek a jne netben az éppen JRÓmában időző sardiniai gránátosok is pompás egyenruhájukban, 60-.as sorokban. Utánuk az alpini ezred vonult el a díszsátor előtt teljes tábori fegyverzetben, ágyukkal, lovastott és gépesített szakaszaikkal.
A pénzügyőrök, műszaki csapatok, a katonai tűzoltók motorosigt\' osztagai után a fényszóró autók, mozgó fényképészeti autók, majd hatosával a motorkerékpáros osztag követke. zett rádióval felszerelve. Ezután fi. gjelő léggömböt vezetett egy sza k&sz műszaki katona, a léggömb kosarában a csapat parancsnoka foglalt helyet. Amikor a csoport a disz sátor elé ért a léggömböt felbocsátották, amely pillanat alatt párszáz méter magasra emelkedett. Ezután az ágyuk, tankok és motor, osztagok nagy tömege vonult el\' a két államfő előtt.
Horthy Miklós kormányzó láthatólag megelégedéssel és elismerő megjegyzésekkel kisérte az egyes csapatok elvonulását és tisztelegve fogadta az élparuncsr.okok üdvöz, lísét.
Angol hadikaják útban
a spanyol vizekre
Megindul a nemzetiek támadása Valencia és Barcelona ellen — Elfogtak egy norvég és egy görög gőzöst, amely hadianyagot szállított a vörösöknek — Madrid védő tábornokát az anarchisták megfosztották állásától és foglyul ejtették — Munícióval megrakott tehervonatot foglak el Marseilles közelében
Madrid, povember 25 A spanyol nemzetiek tüzérsége bombázta a még vörösök kezén levő városrészt. A bombázás során szerepeltek 21 centiméteres lövedékek is, melyek résztvetlek a harcban. A harc különösen a minlabórtön tájék,!n dul nagy erővel. A nemzetiek oldalán küzdő marokkóiak hősies lelkesedéssel ház-
1 vágóan fontos nemzeti problémák terén nincs a pártok között áthidal hatatlan ellentét. Nem kell tehát más, mint jószáudék és kölcsönös
megértés, hogy megteremthető le. gjen az a belső egység, amelyre a ma: külpolitikai helyzetben az országnak szüksége van,
ról-házra, szobáröl-szobára és emelet-ről-emelelre foglalják el az egyes épületeket. A rendkívül üfcvcs marokkói harcosok a védőket igv fokozatosan a háztetőkre kergetik és megadásra kényszeritik őket.
A nemzeti, k repülőgépei az éjszaka során bombázták Malagát is, a lövedékek nagyrészc azonban a folyóba cselt és igy nem nagy kárt okoihik.
Bnrcelóna közelében a nemzetiek hajói elfogtak egy norvég gőzöst, a mely rendszeresen szállflolt hadianyagot a vörösöknek és amelyet több ízben már bombázták. Sikerüli elfogni görög hajót is, amely ugyancsak
ZALAI KÖZLÖNY
1986. november 26
December 3-án lesz a kamara elnök-választó közgyűlése
A soproni kereskedelmi és iparkamara elnökének furcsa nyilatkozata a nagykanizsai „Iparostársról"
fegyvert és lőszert akart szállítani a vörösöknek. A nemzetiek kijelentése szerint a Valencia és Barcelóna elleni támadás küszöbön áll.
Madrid, november 25 A Madrid védelmével megjbizott Michsa tábornokot nz anarchisták megfosztották állásától és elfogták.
* Málta, november 25 Londoni utasítás szerint Máltából az első tengeralatti flottila elhagyta Máltát és a spanyol vizekre indult.
Mint Londonból jelentik, a tengeralattjárókat több angol hadihajó is elkíséri, dc ennek célja — .állítólag — csupán csak az, hogy leváltják a spanyol vizeken levő angol hajókat.
Páris, november 25 Marseilles közelében elfogtak 6 /jataimas tehergépkocsit, amely zsúfolásig meg volt rakva lőszerrel es fegyverrel, bombákkal ,és külön, bözö íegyvertipusokhoz szükséges lövedékkel. A gépkocsikon közel 200 tonna robbantóanyagés lösaer volt. keszle.ek még hiányoznak. Az azonban bizonyos, hogy a hat autó a spanyol vörösöknek akart a ha. táron át hadianyagot csempészni.
Dugulás és arany eres bántalmak, gyomor- és belzavarok, máj-£8 lepduzzadas, a has állandó puffadtság* és a rekeszizom gyakori feltolódása, ha* és deiékfajos ellen a termeszetaa.a .Ferenc József Keserűvíz, kisebb adagokoa ciosziva naponta többször bevéve, hathatós segitaéget nyújt. Tudományos megfigyelések beigazolták, hogy a Ferenc József viz alhasi megbetegedések esetemen — tultáplait, vérbő egyéneknél is — gyorsan, bizlosan és uilndig enyhén hat
Vu*»M< L
17 Ilajdu Henrik előadása. — 17.25 R. Molnár Auna hárfázik. - 17.45 A délelőtt 9.45 római közvetítés megismétlése. — 18.30 Cigáuyzeno. — 19.30 Az Operaház előadása. 1. «Parasztbecsület. » Melodráma egy Telvonásban. 2. «Bajazzók.» Dráma két Telvonásban. — A Parasztbecsület előadása után kb. 20.40 Hirek. — A Bajazzók előadása után kb. 22.30 Időjárásjelentés. — 22.35 Külügyi negyedóra. — 22.50 A rádió szalonzenekara. — 0.05 HireL
Bvdapeot IL
18.30 Olasz nyelvoktatás. — 19.30 Dr. Tolnay Gábor csevegése. — 20 Hanglemezek. — 21.15 IIirekv.N— 21 40 Jávos Sándor jazz.zenekara. \\
17.05 Zene. — 18.55 Tarka tizperc. - 22.30 Zenés vígjáték. - 23.20 A Népopera zenekara.
Mialatt Zala és főleg Nagykanizsa kamarai tagjai teljes erővel ké. szülnek a soproni kereskedelmi és iparkamara elnökválasztó közgyüló sére, n*egérke>ett a kamarához a miniszter .leirata, amely az alakjló közgyűlés összehívása érdekében megteszi a szükséges intézkdéseliet. A kamara elnökválasztó közgyűlése december 3 án lesz. A közgyűlés összehívását nemcsak az .elnökvá. lasztás ügye sürgeti, hanem az is, hogy az elhunyt Bittner János felső, házi tag helyébe-, mást kell választani. A választás ellen benyújtott fellebbezéseket, mint előre volt látható, a miniszter kellő alap hiányában elutas/totta. ?
Ezzel kapcsolatban a kamara elnöke, Székely Géza, lapjában, a Soproni Hírlap november 21 i számában nyilatkozik és kitér a »ka. nizsai eseményekre.* Többek kö. zött furcsa kijelentést tesz a nagy. kanizsai ipartestületi elnökre, akit per iegy iparostársam* aposztrofál, holott mindenki tudja négy vár-
Samu Lajos ipartestületi elnök a kamarai elnöknek reá vonatkozó nyilatkozatára a következőket jelen, tette ki a Zalai Közlöny munkatár. sa előtt:
- »Iparoslársam« nyilatkozatával korántsem szolgálta az általa kívánt békét. Olyan hangot ütött meg, egyebekben gondosan összeállított nyilatkozatában, amely szokatlan egy kamarai elnök ajkán. Az egész nyilatkozatában az lehet számára a legnagyobb vigasz, hogy legalább saját maga van elismeréssel működése felől. Nyilatkozata pregnáns bizonyítéka ama törekvésünk igazságos voltának, hí>gy az elnöki székben változásnak kell beálla. nia. Ezt kívánja a kamarának min. denekfelett való érdeke.
- Hogy elhalározásomban nem állok annyira elhagyatottan, az el nök ur nagykanizsai látogatása alkalmával bőségesen meggyőződhe tett. Nekünk valóban »már elég volt!«
- Azok, akik Nagykanizsán szem ben állnak velem, nem valószínű, hogy az elnök úrhoz fordultak vol-
megyében, hojxy Samu Lajosról, a kanizsai elnökről van szó.
Székely ajjt mondja nyilatkozatá. ban, hogy ama bizonyos >expressz-levelek,* amelyek Samu elnök ki. buktatását célozták, nem tőle, ha. nem azoktól származnak, akik »az illető iparostársamat Nagykanizsán közelebbről ismerik* és Ízléstelen, nek minősili azokat a cikkeket, a melyekkel őt támadta.
Most, közvetlen a kamarai elnök, választás előtt, ez a nyilatkozat szerencsésnek nem mondható, hiszen nyilvánvaló, hogy saját lapjá. bar módjábanTvan megválasztása érdekében ilyen propagandát esi. nálni. Mindenképpen jól tette volna a kamarai elnök ur, ha megvárta volna a kamarai elnökválasztás eredményét, amikor négy várme. gye kamarai tagjai mondanak bL rá latot működése felett.
na segítségért és főleg nem valói, szinü, hogy a röpiratot Sopronban a7. elnök ur nyomdájában nyomat tassák ki impresszium nélkül, amely miatt a kir. járásbíróság B. 8152-93*3 sz. büntető parancsában az elnök urát pénzbirságban elmarasz. íalták. A nagykanizsalak nem szoktak név nélkül bujkálni és idegen segítség után szaladgálni.
Eddig az ipartestületi elnök nyl-latkozata. i
Értesülésünk szerint Rauner ML háiyszállítmányozó, kamarai elnök jelölt, holnap Nagykanizsára érkezik, hogy az elnökválasztás előtt még egyszer felkeresse a nagykanizsai kamarai tagokat és támogatásukat kérje a december 3 án összeült elnökválasztó közgyűlésre.
— Bátorokban a Kopsteln-cég vezeti Modern mlntatermeiben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező fizette! feltételek melleit.
& Segédhivatali Tisztviselők pápa! vándor-gyűlése
A Segédhivatali Tisztviselők Országos Szövetségének pápai csoportja impozáns keretek között tartotta országos vándorgyűlését Ilamuth János pápai polgármester fővédnöksége és elnöklése mellett.
A gyűlésen megjelent dr. Sulyok Dezső ügyvéd, Pápa város országgyü,. lési képviselője, továbbá a város vezetősége, minden közhivatal főnöke. Az országos központot Varga Ferenc kormánytanácsos, ügyv. társelnök, Szabó Miklós főtitkár és Stverteczky József titkár képviselte. Kecskemét t, Győr 3, Szombathely 4, Kaposvár 1, Zala-egerszeg, Nagykanizsa és Veszprém i —1 kiküldöttel vett részt a vándor-gyűlésen. A nagykanizsai csoport választmánya Ozorai Ferenc társelnököt küldte ki.
A gyűlésen Varga Ferenc társelnök, Szabó Miklós főtitkár, Stverteczky jó. zsef titkár, Ilamuth János polgármester és dr. Sulyok Dezső országgyűlési képviselő szólallak fel. Dr. Sulyok De. zsö felszólalásában Igérelel tett, hogy az elvett fizetések visszaállítása mellett a képviselőházban sikra fog szállni
Azután dr. Fadgyas Béla ügyvéd, Ozorai Ferenc, Szecsődy Ferenc (Kaposvári, Klell István (Győr), Babai József (Szombathely) és Kotslts Zoltán (Sopron) felszólalásaikban foglalkoztak a segédhivatali tisztviselők sérelmeivel, A közjgyűlést este társasvacsora követte, melyen a kartársakon kívül az összes helyi előkelőségek megjelentek.
A művész sírja
Irta: Tihanyi Jánoa Lajos festőművész
Bejárta a lapokat, a hir, - különösen a külföldi sajtó foglalkozott vele - hogy egy nagy magyar festőművész sírja, nemzetének és roko. nainak teljes részvétlensége miatt; el fog tűnni a föld színéről. Tulajdonképpen nem nagy eset ez, szép, hogy a sajtó hasábjain egy kcszülő ujabb világégés küszöbén, gyilkossá, gok és egyéb véres szenzációk mindennapi drámái között egy be. omlott müvészsirról is beszélnek.
Br. Mednyánszky Lászlónak, a világhírű magyar tájképfestőnek a sírjáról van szó. A kiváló művész 1919-ben koldusszegényen meghalt Bécsben. Eltemettetéséről - mond. ja a hir - legjobb barátja, Klaber Gyula magyar származású, Bécsben élő osztrák festőművész goridosko. dotf és ugyancsak Klaber profesz-szor volt az, aki a magyar képzőművészei büszkeségének sirkövet ál. liiott. Mednyánszky báró rokonai lassan elhaltak és a bécsi köztemetőben lévő elárvult sirral Klabeien kivül senki sem törődött. Klaber minden esztendőben, a nagy ma. gyar festőművész halálának évfor. dulóján, kiment a sirhoz, megkoszorúzta azt és órákat töltött a festőtársa és hajdani legjobb barátja sírjánál. Néhány éve Klaber professzor már nem jár kl a sírhoz. Súlyosan megbetegedett, beteg, sége felemésztette csekély kis vagyonát, ugy hogy Mednyánszky László sírjára évek óta senki se tette le a megemlékezés virágait. De történt ezenkívül más is. Klaber
Városi Mozgó. Szerdán és csütörtökön ! A szezon legszebb filmje I
TOLSZTOJ, a nagy orosz iró regénye Ilimen :
reltámadás
Főszerepben: Anna Slen, orosz származású filmcsillag és a .Fekete angyal" világhírűvé lett vak katonája Prederlch Marsch Remek kisóró műsor I Híradók I
Előadások kezdete hétköznapokon 5, 7 és 9 Arakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9-kor. — KSznap az elafi elfiadáa fillér*.
Hócipők . párja P 6.50-l«l Selyemharisnya párja P 1.40161 ;
Gazdacsizma,, P 17.00-töl SZOfTlI (lányi ár uházl ion
A nagykanizsai Ipartestület elnöke visszautasltja a soproni kamara elnökének kirohanását
1888. november 26
ZALAI KÖZLÖNY
Már december 4-én megtartják a
67. iölftonjiÉlura.klr.íllaMiíjíií;!
húzását.
Sorsjegy ár«:~
Égési a-.P 3-— Fél ar.P 1-50
Gyula értesítési kapott Bécs fő. város temetőjének igazgatóságától, Hogy baj van a sírral. Olyan állapotba került, hogy renoválása, vagy nem fizetés esetén eltávolítása okvetlen szükségessé vált.
<Amennyiben On, — mondja az értesítés, — nkl 8993. számú feljegyzésünk szerint eddig a sir ápolásáról ónként gondoskodott, 1937. január l-ig 70 osztrák schillinget le nem fizet, ugy kénytelenek lennénk legnagyobb sajnálatunkra a beomlott sírt és a rozoga sirkövet eltávolítani. Az összeg és annak 5 százalékos kamata lefizetése ellenében azonban a sirl további 10 évig mcghngyjuk, felemeljük és Spoljuk.»
Mély tiszteiéitől: (olvashatatlan aláírás) osztályvezető. A súlyosan be:eg Klaber tanár nem tud fizetni. 70 éves, jövedelme nincs, kenyérre is alig jut szegény, nek. A sirt, Mednyánszky László báró sírját, azonban mégis meg akarta menteni. A bécsi magyar kö vétség, ahova Klaber tanácsért és pénzért fordult, »iiletéktelennek« jelentett kl magát az ügyben. Hetven schillinget ilyen célra nincsen módjában a bécsi magyar követség kulturreferensének kiutalni, erre külön külqjgminiszleriuriii felhatalmazás kellene. Miután pedig ez nln csen meg, január elsejével a bécsi központi temzetőböl eltűnik Mednyánszky László báró, a nagynevű magyar festő sirja és sírköve
És ebben talán nincsen is semmi különös. Elporlad a test, beomlik a sir, az enyészet rendje ez. Csak ne bántaná a fülűinket a lárma és tülekedés a Mednyánszky.képek körül amelyek a porladó mes\'er álmairól beszélnek. Kiállításokon, aukciókon zajlik az érdeklődés körülöttük, al kuszok a sir megmentésére szükséges összeg százszorosát-kérik egy egy Mednyánszky képért, kopog a/, árverező kalapács, csillog a mű. gyűjtők S2eme, vándorolnak a képek gazdától gazdához és az élet folyik tovább. A halottak pedig nem sirnak és nem kacagnak. A halottak alszanak.
Naptár : November 26. csütörtök. Rótn. kat. B. János. Protestáns Milos. Izrael. KUI. hó 11.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat n hó régéig az .őrangyal" gyógyszertár éa a klnkanlzsat gyógyszertár.
Gíxförda nyitva reggel fl órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntok délután kedden egész nap nőknek).
Megkötötték a német-japán kommunistaellenes egyezményt
Berlin, november 25 A berlini japán nagykövet kormánva möfímásából és a német kormány, valamint Ribbenlropp meghívására szerda délben aláirta Berlinben az cí. mutt he\'ekbcn a legnagyobb titokban kidolgozott német—japán kommunista ellenes egyezményt. Az egyezmény ér: leimében a két álbm állandó hírcserél tarl fenn, a szovjetet állandóan
figyelik, szigorúan ellenőriznek minden szovjet működést és azok ellen egységesen lépnek fel. Állandó bizottságot is állítanak fel, amely a védrendsza-bályokat dolgozza ki.
A külföldi sajtó képviselőit egyébként szerda délutánra a propaganda-minisztériumba hívták, ahol nagyfontosságú kijeién ésoket tesznek, likkor jelenlik be az egyezmény megkötését is.
Magyar joghallgató és menyasszonya a spanyol kommunisták élcsapatában
Néhány évvel ezelőtt, amikor a kanizsai rendőrség a tapolcai és keszthelyi kommunista szervezkedés ügyéten nyomozott, a pécsi rend. őrség is hasonló munkát végzett. Amikor a zalai szervezkedésről le rántották a leplet, Pécsen is fel-robban\'ottak. egy, főképp egyelemi hallgatókból álló kommunista cso. portot. Köztük volt Haraszti István joghallgató Is és annak révén le lartóztatásba, majd börtönbe ke rült menyasszonya, Schwarz Lenke
kaposvári leány is. Amikor a bör. tönbőn kiszabadultak, a fiatalok kl. szöklek az oi-szágból. A _két kommunista, mint most kiderült, Spa. nyolországba szökött. Barcelonában telepedtek le, ott összeh;\'izosodtak és élénk szerepet játszottak a barcelonai egyetem vörös, megmoz. duiásainál. Mindketten tagjai a bar. ceionai kommunista pártnak és Haraszti is és Schwarz Lenke is nagy szerepet játszanak most a vö. rös Barcelona védelmében.
Felmentették a sikkasztásért kétévi fegyházra jtélt erdőcsokonyai körjegyzőt
Kaposvár, november 25 Még 1932-ben történt, h««y Eo ronkay Károly a kaposvári ügyész, ségen feljelentést tett Tóth Béla er. dőcsokonyai körjegyző és a falu két volt bírája, Bo:sa Sándor ésMarkó István ellen, azzal vádolva őket, hogy a kö/ség pénzét elsikkasztották.
Az ügyészség éveken keresztü.1 ffilytatta a vizsgálatot, majd elké. sziielte a vádiratol. Az első tárgya, lás ezügyben - mint azt annakide. jér a Zalai közlöny megirta - mult év májusában volt és akkor három-
I napos tárgyalás után a 14 vádpont közül 4-ben bűnösnek találták Tóth Bélát és keltő évi fegyházra ítélték. Bocsa Sándor egyévi, Markó István pedig hathónapi börtönbüntetést kapott. Az elitéltek fellebbeztek és igy került az ügy a pécsi üíblához. Időközben ujabb vlzsgá. latol folytattak és ennek alapján a pécsi tábla most megsemmisítve a törvényszék Ítéletét, felmentette mindhárom vádlottat a vád és kö. vetkezményei alól. Az ítéletbe a fő. ügyész is belenyugodott és igy az jogerőssé vált.
„Ellenállhatatlan utazási vágy" okozta az Eötvös-téri betörést
Budapest, Győr utón végállomás: fogház
A kalandvágy sodorta bűnbe és juttatta a kanizsai ügyészség fog házába Szabó József 20 éves fod rászsegedet, aki munkaadója, Prucker János Eötvös-téri borbély-mester üzletébe mint akkor jelentettük - betört, onnét aranyrje müeket, egy drága télikabátot és egyebet elvitt. A legényke a zsák-mánnyal meg sem állt Budapestig, azt hitte: - most már övé a világ. A Teíeky-téren eladta a kabátot és talált vevőt az ékszerekre is. Pár napig uri dínom dánom volt az élete
a nagykanizsai
Budapesten. Mikor azonban a nagy. kanizsai rendőrkapitányság kiadja ellene a rádió körözési, jobbnak látta eltűnni valahol a vidéken. Igy utazott Győrbe. Végzetét ózonban ott sem kerülhet\'e el: a körözés alapján rendőrkézre került. Vallatása során mindent beismert. Azt mondta, hogy ellenállhatatlan vá. gyat érzett utazni, kalandokat ke resett, ezért lopta meg a gazdáját.
Szabó Józsefet Nagykanizsára hozták, ahol most az ügyészség foghá zában fejezte be kalandos utazását.
Rejtvény-Olimplász
Mindenki figyelmébe!
Többen fordullak hozzánk rejtvény-megfejtőink közül azzal a kéréssel, hogy a versenyt már karácsony előtt zárjuk le és karácsonykor már az eredményt közöljük. A kérés indokolását aláírjuk, heteként több rejtvényt köz-, lünk és igy a 100 rejtvényt december közepéig leközöljük. A Rcjtvény-Olim-plász eredményét karácsonyi számunkban közöljük, szent este tehát mindenki megtudja, mit nyert nagy rejtvény-pályázatunkon.
Megfejtőink figyelmét ezúton is felhívjuk, hogy kisérjék figyelemmel lapunkai, mert ehéten közöljük a versentf pontállását is. í
A multhetl rejtvények megfejtése
Az elmúlt héten közölt rejtvények helyes megfejtése a kővetkező:
51. sz., A diák 15 drb almát lopott.
52. sz. Alphától Omegáig.
53. sz.
54. sz. Alaszka félsziget.
55. sz. Hindenburg. Bremen, lns-bruek, Drezda, Ulm, Eisenach, Göt-tinga, N\'euslerlitz, Ruhr Hamburg, Neu-wied.
56. sz. Aszatalosinas.
37. sz. Népszámláló biztos. ¥
58. sz. Dickens. Cervantes, Eötvös, Dosztojevszkij, Kemény, Ibsen, Shakespeare, Nyirő.
59. sz. Holdvilágos éjjelenkint,
Mikor a viz fodra csUlog Maradozó csattanással Fehér sajka messze villog. (Arany: Ágnes asszony.)
60. sz. PETŐFISÁNDOR ÉREM-NZ- ZÉRÓ NN-LITER-L-M / TÖVIS-MAG-E-E-AKTA--ARK-KÉS-EMI--URA -R--NOTESZ-D ADÓS-KAR-SI-TE-IR-LD--NE AMÓKUS-ÖR-T-
Üzenetek :
T. F. Kedves sorai, amelyben azt irja a Zalai Közlöny Rcjtvény-OUi\'ipiászá-ról, hogy az fc\'ülniulja a pesti lapok rejlvónyrovalát is, igen jólestek. Igyekszünk a jövőben is olvasóink kedvébo járni. Dickens nem Irt <Kis hős» dmü regényt. A rejtvényben szereplő könyv irója: Dosztojevszkij — igy 1 ixintot kénytelenek voltunk levonni. Különben 270 pontja van.
Többeknek. Rejtvényeket, különösen ötletes, újszerű rejtvényeket és nem közismert belürejtvényekct szívesen fo-gaduuk és ha azok jók, közöljük is.
Karácsonyra és újévre ajándék-tárgyak
utolérhetetlen olcsó árban BÁRÁNY ISTVÁNNÁL Horthy M. ut 3.
Doxa, Slgma, Technos arany női és férfi zaeb- éa karórák modern kivitelben, ugyanezek chromból. Berndorfi evőeszközök készletben és darabonként. Modern IlkórOa éa dohányzőkészletek atb., atb.
Mielőtt vásárol, saját érdekében tekintse meg kirakati áraimat I
4
SALAI KÖZLÖM*
1936. november 26.
EMLÉKEZTETŐ*)
November 25.
Tanári hangverseny 9 órakor a zeneiskolában. November 28. Máral Sándor előadóestje a Kaszinóban tél 9-kor. November W.
Liceális előad* a vár«*Mn %-imr Kelemon Ferena. December 5-4. Keresztény Jótékony Nőegylet karácsonyi vására az Iparos székházbaa. December 8.
Liceális előadás a váre\'káafe tktor Bertln Ágoston. December IS.
Lioeális előadás a rárcskácAi iker lovag Sternád István. December 20
Liceális előadás • várasfcárfn l-lier December 27.
Lioeális előadás a váreskárfa 8 ber dr. Mező Ferens. Január S.
Lioeális előadás a váreskázia i ker Január 5.
Katolikus Bál az Iparos-szókházbaa. Jannár 10.
Lioeális előadás a váresháeáa i ker dr Krátky István Január IS. Az Irodalmi Kör I. vita-délutánja 6 órakor a zeneiskolában. Január 16. öreg-kereskedelmlsták bálja 9 órakor a Kaszinóban Január 17.
Liceális előadás a városházán 6-kor dr. Vértesi Frigyes. Január 24.
Liceális előadás a városházén 6-kor Magas Mihály. Janu&r 31.
Liceális előadás a városházin 6-ker dr. Holfmann János. Február 7.
Liceális előadás * Tároshásáa 8 k»r F Cirfusz Vlktorin. Február a Keresztény Jótékony Nőegylet Jelmez-ősije. Február 14.
Liceális előadás a városházán 8 hoc Kévay József.
•) E rovatban minden rendezés egyszeri közlése (2 sorig) 30 fillér.
Beiktatták Zalavármegye uj főispánját, gróf Teleky Bélát
Zalaegerszeg, november 25 Zalavármegye közigazgatási bizott sága szerdán délelőtt hagyományos külsőségek között, nagy ünnepélyességgel iktatta be uj főispánját,, gróf Teleky Bélát. Bödy alispán 10 órakor nyiíotta meg az installár ciós közgyűlést a diszmagyarokkal zsúfolásig meglelt vármegyeházán, ahol megjelent Mlkecz ödön államtitkár, gróf Teleky Tibor koronaőr, a főispán édesapja is, a zalai kép viselők, stb. A megnyitó után a köz gyűlés a plébániatemplomba vo
nult, ahol ünnepi saentmisa volt. A vármegyeházára való visszaérkezés után a főispán letette az esküt, majd elmondotta székfoglalóját. (A be széd egyes részleteit, valamint az ünnepségek részleteit, miután a beiktatás a késő déli órákig elhúzó, dott, holnapi számunkban közöljük részlelesen.)
A vármegye hevében az uj fő ispánt Bartha László üdvözölte, majd többszáz teritékes el>éd volt, amelyen Mlkecz ödön is felszólalt.
iám
Az OTI és a vidéki bankok
Budapesti tudósítás arról számolt be a Zalai Közlöny hasábjain, hogy az OTI-nak 18 millió bankbetétje fekszik budapesti bankokban, ugyan akkor a vidéki pénzintézetek sommit sem kapnak az OTI-pénzekből Közben egy kimutatásból megtud, tuk, hogy igenis: az OTI-nak vannak pénzei a vidéki bankokban is, igy például Nagykanizsán 4000 P körüli OTI-betét van az Angol Magyar Banknál és ugyanígy a többi vidéki városokban is. Legnagyobb, részi a postatakarék kezeli az OT\'í pénzét (a nagykanizsai kerü\'eUVek jelenleg több mint 10.000 pengőjét), de minden városban a helyi bankok-ná\' fekszik a rendes OTI-kIfizetés3-ken felüli pénzmaradvány.
Igen ám: - csakhogy ezek a »helyi pénzintézetek® mind vagy fővárosi bankok vidéki fiókjai vagy érdekeltségei s ha talán nem lett volna világos eléggé a Zalai Köz löny budapesti tudósítása, ugy most hozzá füzzük: a tudósítás ayok
nak a vidéki bankoknak panaszát közvetítette, amelyek nincsenek pesti nagybankok érdekkörében. Mert eaekre az olvasott kimutatás szerint is áll, hogy mostoha szerep jutott nekik az OTI-pénzek szétosztásánál.
Nem Is az OTI tói kívánja a közvélemény, hogy a valóban vidéki bankokat gondoskodása körébe vonja. Az, OTI ott helyezi el a pénzét, ahol akarja. Ellenben a TÉBE-nek kellene gondjának lennie arra, hogy ■az OTI figyelmét felhívja minderre és meggyőzze arról, hogy a vidéki TÉBE tagok is számba vehetők volnának a pénzkészletek kihelyezésénél.
A németországi hasilott sertés, export során 5379 sertés ment kl Németországba 673.610 P 2ft fillér értékben, A kamara által megállat pllott feltételek mellett lefofyl vá. sáriások az élősertés kg ját 16-20 fillérrel emelték fel. A baromit-exportvásárok során Angliába és Olaszországba 21/228 drb- baromfit , szállítottak el 60.761 P 28 fillér értékben. Mindösszesen tehát 26.837 állat került eladásra a kamara irányítása és ellenőrzése mellett 968.107 P 64 fillér értékben.
A tokaji: — pénz
A földművel\':Ugy 1 kormány elvben hozzájárult ahhoz, hogy a tokaji szőlősgazdák az általuk Igény, bevett 2 millió pengős állami köl. qgpnt exporiki.nc" tokaji borban fizethessek vissza.
Az állat-export számokban
Az AlsódunántuU Mezőgazdasági Kamara áüatteny^s .tési szakosztályi ülésén előterjesztett b számoló szc. rint a kamara közbejöttével Olasz országba kivitt 230 drb. ló 223.840 j pengő értékben nyert elhelyezést I darabonként 973 pengős átlagáron.
Nagyon tarlós ^Inóségö harisnyát
- 2.— P-ért
<$>
Svelcl Ingnadrágot
2.20 és 2.70 P-ért
#
Bélelt meleg selyemnadrágot
^ 2.80 P-ért
Príma bélelt bőrkesztyűt
5.— és 5.50 P-ért
m
BRÓNYAI DIVATHÁZ
Horthy Ilklós-nt 1. is.
Kanizsa boszorkánya
Irta: K. Nagy László
•) A mai Transdanubia helyén.
A Basák kertjén*) süvöltve nyargalt végig a viharos fergeteg, kegyetlenül megtépázva az alacsony bokrokat. Nyurga cigány fázósan kuporodott a pislákoló tüz .mellé, a lerombolt vár omladékából épitelt kunyhójában.
— Minden jótét lélek az urat dicsériI
Ez a gyors és ijedt kiáltás Balázs
Pétertől, a Mándoky Gáspár uram kocsisától hangzott, midőn az istálló ablakán keresztül, vgy erős villámfénynél kél hatalmas mozgó árnyékot pillantott meg a nyílott pajtában.
Bátor legény volt Póler, áé\' arra a gondolatra, hogy utána kellene nézni a mozgó árnyaknak, inába szállt a bátorság. Ezenkívül szünet nélkül dörgött és villámlott. Az eső kegyetlenül verte az aj tót-ablakot, csak ugy kopogott.
— IX hátha tolvajok járnak?
Ez a gondolat mégis «megembereltei a mi kocsisunkat. Az ágya mellé helyezett faragatlan csefcerhordórudnt ke-zébe véve, nagy óvatossággal kinyitotta az ajtót.
— Szent kereszt, törd meg a rosszakat] — fohászkodott fel és várakozva mégállt az ajtóban. Egy hosszantartó villám vakító fénye megvilágította a két .szörnyet,, akibor Péter megdöbbenve ismerte fel Károly úrfit és Kis-
kovács Józsi béresgazda Éva leányát, aki belső szolgálatot teljesített az uraságnál.
— Hát ezek járnak a lelkek órájában? — dörmögte a kocsis, amint rémületéből magához tért, de egyúttal hirtelen nagy üreséget érzett a mellében, hiszen Éva az ő menyasszonya volt. Azok pedig zavartalanul, egymást átölelve tartották ebben az Ítéletidőben.
— De mit is tegyen?
Abban a korban a <szolga> nem mehetett ökölre a földesurával, még ha a menyasszonyáról is volt szó. Bö-vid töprengés után mégis csak visszament az istállóba. De reggelre már erős elhatározás érlelödött meg benne és bekopojgtatott az úrhoz.
Mándoky uram nem a legjobb hangulatban volt, mert az előbb jelentették neki, hogy a haramiák /betörtek a Szent-Péter-Uri majorjába és at összes élőmarha jószágot elhajtották. 1714-ben ez még elég gyakori volt és kevés földesúr úszta- meg az évi .rablóláto-gatást.>
— Mit akarsz tőlem!? — rivall a i)iegszeppent kocsisra, aki akadozva (adta elő az éjszakai történetet. Mándoky uram minden szónál fokozatosabb érdeklődést mutatott s végül nekiment a kocsisnak és megrázta.
Á Hé, talán még most is alszol? Álmodtad az egészet!
ne pélcr esküdözött, bog}- ébren volt ós egész közelről látta őket. A föl-tleéur keilemOtlenül vakargatta a tUr.
köjál. Pétert clbocsájtotU aval, ha eüy szól kiejt az egészből, karóba huzalja.
— Adta kölyke, még ez is bosszusá. gol okoz nekem 1 — dohogott az öreg. — Szoknya kóll neki? Hát mogházasi-lom 1
A gondolatot telt követte, fis Károly úrfi csendesen hallgatta apja fejtegetéseit a házasság előnyeiről ós a vagyon gyarapításáról, ami csak abban az esetben következne b-\', ha Károly úrfi elvenné Wandbitagcr kisasszonyt, aki ugyan nem volt világszépség, de tekintélyes hozománnyal rendelkezik.
— Apám, én nem házasodom!
Csak ez a rövid foondat volt a válasz
a hosszú rábeszélésre, de annál konokabb, mert Károly nem engedett belőle. Hiába fenyegetto az apja kitagadással, a fiu hajlilhatatlan volt és azt mondta:
— Inkább beállok valahova béresnek.
Meg aztán lilába tiltotta meg Mándoky uram Balázs Péternek, hogy a fia és a cselédje jóvlszonyáról beszéljen, megtudták azt hamarosan és beszéltek is róla városszerte. MOrt hiszen csak a vak nem látta, hogy majd felfalták egymást a szemükkel P.va és Károly.
Hamarosan híre is terjedt, hogy valami boszorkányság van a dologban, mert az lehetetlen, hogy egy földesúr fia ennyire beleszeressen egy béres-gazda leányába. Sőt Krapecz Márt ta-nunak is jelentkezőit a földesúrnál azzal, hogy éjfélben már látta Évát,
amint az seprőn végiglovagolt a házak felelt, Kulcsár Venddnének ujabban nem adnak tejet a tehenei, itl is egész bizonyos, hogy Éva jár a kulcslyukon keresztül és elszívja a tejet.
Ennyi bizonyíték már el^g is volt arra, hogy Évát boszorkányságért perbe fogják. Mándoky .ütötte a vasat,»
még melegében. A prefektus barátjával megbeszélték a teendőket addig is, amig a városi tanácsból álló bíróság összeül. Évát |>edig apjával együtt cl-z&varta a liáZától.
Mivel boszorkánynak egyetlen rendes városi |>oigár sem adott helyet a lakásában, Éváik kénytelenek voltak a Nyurga cigány kunyhójában meg hu" zódni. Károly most még >csuk uzért sem» engedett és mindennapos vendége volt a cigány lakásnak. Ez meg a Mándoky uramat dühítette fel ugy, hogy a prefektusnál kieszközölte Éva azonnali bebórtönözését. Erre már Károly sem tudott felelni, csöndes megadással várta az eseményekéi.
Véj^re elérkezett a nagy nap. Az egész környék ósszeservgleit erre a nem mindennapi eseményre. A -fiatal, sudártermetű, tizennyolc éves Éva pedig kőny-nyezve állt bírál előtt. Azok fejcsóválva súglak össze:
— Lchelcilcn, hogy ennyi szépség Isten állal adatott!
Azonban hiába vallatták a leányt, az minden kérdésre tagadó választ adóit\'és folyton sirt. Ebből pedig a bírák nem lettek okosabbak és clreu-
1936. november 26
BAUM KöZLOlfl
0
— (Országzászló ünnepség)
A kormányzó ur őfőméltósága római utja alkalmából Nagykanizsán is vasárnap, november 2í)-én déli 12 ónt\'-kor rövid kis tűn lelő ünnepség lesz a magyar revíziói leghatásosabban sürgető olasz nép ds vezére mellett. Elvárjuk, hogy minden hazafiasan érző nagykanizsai polgár olt legyen. Meg-hívók nem lesznek.
— (A vasárnapi liceális)
előadás több szempontból érdekes
lesz. Először: Mi az ember? dmen tart előadást Kelemen Ferenc, az Irodalmi és Művészeti Kör társelnöke. Másodszor. Dorosinay János iró, a La Fontaine Irodalmi Társaság tagja, a felnőttek bűbájos tollú mesélője lesz a Kör vendége, ^iki tavaly is olyan nagy sikert aratott irodalmi müíajával, melynek ma egyetlen képviselője a magyar lilleraturában. Harmadszor; ezen az előadáson búcsúzik a Nagykanizsáról távozó Lidiit Júlia, a Kór poétája. (:)
— (Politikusok vadászaton)
Az elmúlt napokban tartotta Bárczay Ferenc országgyűlési képviselő idei első nagy vadászatát a mórichelyi uradalomban. A vadászaton, mint azt előre jeleztük, résztveit §ztranyavszky Sándor, a képviselőház elnöke is. — Ugyancsak most volt dr. Goldbeiger Ödön kormányfőtanácsos csurgói vadászterule. tén a nagy vadászat, amelyen Bethlen István gróf volt miniszterelnök, Nagykanizsa képviselője is résztveit. A vadászat mindkét helyefti kitűnő ered-méunyel zárult.
— (Máral Sándor Nagykanizsán)
A nagykanizsai Kaszinó kimagasló érlékü, irodalmi eseményt jelentő esté-vei ajándékozza meg a város intelligens közönségét, amikor november 28-ra, szombaton estére meghívta Márai Sándort egy jjlőadó-ustre. Márai Sándor a mai magyar irodalom! egyik legtörzsökösebb és külföldön is legolvasottabb tényezője, aki regényeiben a Jegmó-
dellék a vizpróbát, ami valószínű be-bizonyitja Éva boszorkány voltát. Mert a boszorkány úszik és nem merül le a vizén.
Villámgyorsan elterjedt a hlr a városban és mindenki a vár alá sietett, hogy jelen legyen a boszorkányfürdetéskor. Károly füléhez is eljutott a hir, aki nem akartr\'jclen lenni a vallatásnál, de erre a hírre kétségbeesetten rohant a lelt színhelyére.
— Megtévedt leányzó, utoljára kérdezünk, bevallód-e a bü(nős voltodat?
— Nincs mit bcvallauoml — sikoltotta halálfélelmében .a leány és kezeit összekulcsolva a prefektus felé tartotta. De az könyörtelenül intett a hajdúknak.
— Teljesítsétek a kötelességeket t
Azok megragadták Évát, aki lehetet-
lenül vergődött, sikoltozott az erős kezű hajdúk közt. Károlynak minden elkeseredése, dühe öklébe gyűjt, mikor a két hajdú olé ugrott. Kitört a vihar és u hajdúk a következő percben földön hempereglek. Károly kezében kés villant.
— Aki hozzányúl, halál fial
Mintha menykőcsapás vágott volna
a magas tanács elé. Zavarodottan néztek Mándoky uramra. Ez elvörösödött, odament fiához és kivette a kést a kezéből, Éva kezét pedig mogíogia és egy kurta «Gyerünkl> szóval vissza-meulck a tanácskozók termébe. Itt
lyebbeen látóit bele a magyar kispolgári életbe s azt legplasztikusabban mintázta meg Írásaiban. Az «Egy kispolgár vallomásai,, a .Válás Budán, legismertebb és örökbecsű értékei a ma magyar irodalmának. Hasonló a sikere nemrég megjelent .Napnyugati őrjárat» c. könyvének, ennek uz éles-szemű, eleven, szines utl élinény-soro. zulnak. (:)
— (A zeneiskola mai tanári hangversenye)
újból csemegét igér a kanizsai zc-nekedvelőknek. A műsorból Beethoven zongora-klarinét-gordonka trióját és Vannay egyik uj gordonka duóját említjük meg. Hontl Ilona Brahms és Chopin müveket ad elő, Erdőssy Rózsi pedig áriát és dalt énekei. Belépődíj nincs, a han\'gVerscthy szerdán este pontosan kilenc órakor kezdődik. (:)
- „Stühmer", .Fiumei" két név, garancia a minőségért 1 — (Sugár-ut 2.)
— (A Bánky-társuiat)
november 30-án kezdődő háromhetes
kanizsai szezonja a legjobb kilátások jegyében indul. A bérlet-gyQjtés az előző évieket jótafl meghaladó eredménnyel folyik, ugy hogy a magyar színészetnek ez a sokat küzdő, de értékes és becsületes művészi törekvésektől áthatott együttese az idén talán anyagilag is találkozik a kanizsai közönség támogatásával. Dr. Végh László titkár fáradozik sikerese^ a szezon előkészítésén.
— (Előadás a polgári leányiskolában)
A nagykanizsai polgári leányiskolá ban végzett növendékek részérc szóin baton délután 4 órakor P. Csontos Márton szentferencrcndl hittanár előadást lart «A vallás a nő életében, címmel. Az /gazgatósúg szívesen látja a volt leánynóvendékckel.
— (Vegyen államsorsjegyet)
s ha egy kis szercncséje van, meg-oldhutja a tél nehéz problémáit. 3 pengőt kockáztat, szerencsés esetben 40.000 pengőt nyerhet, 17.000 különböző nyeremény van, melyeket mind készpénzben fizel\'hek ki. A liuzás már december 4-én lesz.
Károlynak már nem volt szava és Éva visszakerült a börtönbe. De reggelre a tanács hűlt helyét találta.
Balázs Péter, aki megbánta az áru-lását, Károly uríi szolgálatába szegődött. Nagy busán ballagott a városháza felé. Valami csomagot adott át a lmj-dukáplárnak azzal az üzenettel, hogy Mándoky uram küldi és egyúttal kéri a soros káplárt, hogy jól yjgyázzon Évára, nehogy valami ulon-módon megszökjék.
Már éjfél körül volt. Károly ruganyos lesle lendült át a Városháza udvarán lévő kőfalon. Zajtalanul "és óvatosan ment a hajdulakás felé. Bent a káplár relöltözve, aZ asztalra bukott fejjel aludt, felesége pedig az ágyon. Ugylátszik az álompor, amit a borba keveri, meglette a hatását. Csendesen leemelte a sziegről a kulcsokat és ment Éva börtöne felé.
Péter a városon tul várt rájuk egy kocsival.
— Azt hiszem, mindez csak álomi — szólalt meg. a megkínzott leány, mikor már tul voltak a város határán.
Károly pedig nem tudott szólni, csak kél kezét fogva nézte u leányt, akinek a két szeméből sugárzott az őrök Éva boszorkányos büvsugara.
Péler dühösen vágott a deres nyaka közé és a kocsi mind jobban távolodott a csendes, kihaltnak látszó Kanizsa városától. i. .
Igy jár, aki megtámadja a végrehajtót
Elek László nagykanizsai klf. já-rásbirósági végrehajtónak augusz. tus 13-án Borsos Ferenc csapihegyi földműves poriáján kellett volna árverést tartania. Borsos nagykéssel és vasvillával fogadta a Végrehajtót és az ügyvédet. »Aki itt4 árverezni akar, - kiabálta élve innét kl nem megy!« Az ügy a nagykanizsai törvényszék elé került. Borsos olt sem viselkedett egészen szabály szerűen, mert azt állította, hogy büntetlen, holott elébe tárták, hogy öt hónapot ült már. Ezt is súlyosbító körülménynek vette a törvény, szék és a végrehajtó megtámadó sáért 6 hónapi fogházra ítélte. Az elitélt fellebbezett. \' >
— (Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán az elmúlt Jiélen 3 gyermek született, 2 Hú és 3 leány: Fülöp János napszámos és Bárdos Ka-talinnak rk. leánya, Baranyai József Máv munkás és Vadász Juliannának rk. leánya, Vild Károly napszámos és Dervalícs Annának rk. leánya, Kiss Boldizsár ács negód és Gáspár Veroni-kának rk. fía, Balogh István poslaal-liszt és Vancsura Emiliának rk. fia.
— Halálozás 0 történt: Herczeg György földműves rk. 65 éves, Tober János napszámos rk. 76 éves, özv. Szlupár Istvánné Kálcsecz Franciska rk. 7c éves, Marczín Anlalné Gyeigyák Julianna rk. 52 éves, özv. Borbély Pálnó Szmodics Rozália rk. 86 éves, özv. Varga Béláné Bodor Terézia rk. 04 éves, özv. Balog Jánosné Véber Katalin rk. 79 éves, Bukovecz Oltó rk. 11 hónapos, Fábián Erzsébet rk. 23 éves. — Házasságkötés 2 volt: Varga
"József földműves rk. és Skcrnyák JJr-zsébet rk., Vild Zsigmond kereskedő segéd rk. és Millcy Erzsébet rk.
— Ne f«UjtM ell Nálunk nemtsak női télikabátot, hanem anyagot la vásárolhat. Schülz.
— (Tanonc-tehetségverseny)
Az iparügyi miniszter a Kamara utján megküldte a nagykanizsai Ipartestednek is a tanoncképzés színvonalának emelésére rendezendő tehelsffe-versenyek tervczelét, melyeknek során nemcsak kiváló tanoncokat, hanem az érdemes munkaadókat is kitüntctiK. A kerületi és az országos verseny is két részről áll, valamely mühelyl munkának terv, rajz és kóltségvelés alapján
Kanizsa és Zala szállodája Pesten a
ii
9f
VII Bákócsl-nt 58. Tel. 1-389-50.
150 kényelmes szoba, folyó hldec-melegvlz, telefon, közp fűtés és csengőt pótló elektromos fényjel zósekkel. Lemérsékelt szoba- és penzió-árak. — Elegáns kávéház, 0 telefonfülke.
A ■Brffzfibem
Farkas Béla rádióhlra* oigányzenekara — valódi erdélyi Fiakken különlegességek.
A télikertben i
délután és ette táno. V Irány újszerű Jazz-zenekara, Nagy Mirla énekszámaival.
Ha Pestre jön, adjon találkozót ismerőseinek a METPOPOLE-ban I
való \'elvégzéséből és szerkezeti illetve tervrajz elkészítéséből. A munka élbi-rálását a hatóságok, érdekképviseleteit, valamint szakiskolákból alakitolt bírálóbizottság végezné. A miniszter egyelőre két iparágban kívánja beve-zelnl a tchctségverscnyeket és azért javaslatot kér a megszervezésre vonat, kozólag és hogy-melyik legyen a két iparág. A nagykanizsai Ipartestület leg-közelebbi elöljárósági ülésén foglalkozik a kérdéssel.
— Táncdélntánok ra, kauotnaikára elegáns nzlnos tatTot- és selyemruhák olcsón 8ohütznél.
iDdí
Köd!
Prognózis: Mérsékelt légáramlás, sok helyen köd, a hő nem változik lényegesen.
— Felsőkereskedelmi Iskolai formaruhákra alkalmas fövitek nagyon ol-«són kaphatók SehütznéL
— (Bélyeggyűjtők találkozója) Hétfőn délután fJ-tól 8-lg a Pannónia hátaó kittemében.
DOROGI Brikett
KISTERENYEI
házhoz
szállítja
SZEN X
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE:
Varsányi Pál
Telefon 226. Zrínyi Miklós-utca 32.
B/UJA1 •ÖZLOir*
1936. novemhcr 26.
APRÓHIRDETÉSEK
IS uAlg 10 llll.., ..Inl*. lovibbl MA \'
Ml, vidékre él helyben, legoleaóhban. Ufon-éllomái: 144. lojlor Ktllaludy-utci 7. u. 2704
ay»rsn«kk»r14asM« (oirtrák) per-
fekt hindi, álláit .erei egén- vlpy IM-napta. Oruber, Zrinyl-utca 33.
4073
Ifirmakraha a legs/ehb, legolcsóbb " " -ajándék Palloaék Dlvatisilonjíhól,
Mlkulát-ijándék Eriiébet-téi 18.
■141, jókirban levői, bélelnék Rozjonyl-u 19. •
*li tUsUval 1 kályhával 2 a.obál lllleni asak ■kUl-ttl. ImMmII •utafelaasatt ||»M""
ilrkolielói hőszeirénnjel ~Wm
lakai. ■».\'• tüzslömegtskirltii Óvakodlon illány utánzatoktól. Klzálólaj kiphlló : Nrlel vaa- te failáktoieikidáilben, Schíti ■allill. ira: &—, 10.—, 15.— pengó.
Jókaiban levő Agy, sodronnyal, elidó. Rozgonylu. 19.
Egy lelje. hál4- ál ebédlóbutor azonnal eladó Kllály-ütce 34. 4143
K16m*nt«f, magánoa, modern hát, Kép kerttel eladó. Hóna rr. 26. 4151
Eladó i palliiander Iróaaztal, nigy •bédló izónycg (ehér ágy, alacsony konyha, uekrénv. Sugár ut 16/d. fóldaalrtl. *
Adór-ianUa hál eazdllágt épületekkel eladó Migyir-utcán. Cím a kiadóban •
Lábtdrlftk már M llllértól kadhalók Vágó lluuzertárbin *
Ré<- él aománctáblákat. gumml-b41*«gxflk«t. véanókt munkákat legolcsóbban kéeiMJi Vékáiay Teltvérek. •
KDIHnbejálllu hutarooH «aka kiadó kant Imra berceg-utci 7. u. alatt.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
23876/1936.
Tárgy: Harcszerű lövészet.
Hirdetmény.
A helyőrség csapatai folyó évi november, hó 28-án és 30-án, decémber hó 1-én, 2-án, 3-án és 4-én naponta reggel 7 órától este 5 óráig a Tölgyes erdőben levő harcszerű lőtéren lőgyakorlatot tar-
tanak. Ez idő alatt ott tartózkodni tilos, mert életveszélyes. Nagykanizsa, 1936. nov. 24 Polgármester.
Kiadja a l.plula|donoi Közgazdalági Rt. Bntenbarg Nyomda áa Dálzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanlzián. PalelSl kiadó l Zalai Károly. Interurbán telelőm Nagykanlaaa 78. saáru
— Tekinti, inog a Kopstoln Hutor-AruhAz állandó butorklállltósát. ízléses éa olosó bútorokat kedvező rtzctéal fel-tételekkel vásárolhat.
Rádió vétel bizalom dolga!
■v,. .. ■ - „
-V/.-.. T ^ jÉfgSB
• i. > ■ t
Megbízható
márkás ráülök
legmesszebbmenő
garanciával!
IKedvezO^ rfeszletie
rádió és csillár-üzletében Ffl-ut 5
lombhullás után
NEODENDRIN
(gyümölcsfa-karbolineummal)
Legújabb kutatások megállapították, hogy rovaiok, levéltetvek ellen az ö«*i- é» télSwéde-
kezéa a leghatásosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mészkénlének rovarölő hatása alig van.
G/ümölcsfa permetezöszerek beszerezhetők:
0R8ZAG JÓZSEF
mag, műtrágya, zsák, növény védelmi-szerek, gép stb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mellett) Telefon 180.
EUHSIPUHI "—j
inkl ■ helyi kor^kodöknél I Iparosoknál sxerezzs bel 1
1 Zalai Klil.ny lejtiiiHIInpliizi
REJTVÉNY-SZELVÉNY
KAzgazduágl Részvénytársaság
NAGYKANIZSA
Könyvnyomda, könyvkötészet, vonatozó intézet, üzleti könyvek és dobozok gyára a „Zalai Közlöny" politikai napilap szerkesztősége és kiadóhivatala
KészitOnk:
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, műveket^ meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállítású nyomtatványokat
Gyártunka
kshösoodíssíhí üzleti könyveket, ügyvédi naplókat^
jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, TELEFON: bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket^ mintazacskókat, zsák-78« cédulákat, naptártömböket, fali-
naptárakat, dobozokat stb. elsőrangú B^jupfesae. kivitelben és a
legolcsóbb árakon.
* Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt *
■ MBNt « &t tutwBer, |a WWW UfrKatt TKfte fINWto izktr. Zafal tfrmd

76. Évfolyam 272 szára
Nagykanizsa, 1938. november 27 péntek
Ara 12 A".
ZALAI KÖZLÖNY
ktedóUrsMt PM k a
POLITIKAI NAPILAP
Felelő* uerkeiztő: Barbarits Lajos
ElMlxetfei ára: egy hón t pracA AO ftUér. Su*k«<*st(i kÜMMhlT^íteMoa. 71 u
magyar-olasz barátság
Magyarország kormányzó)a ma :iz örök Város legünnepeltebbeml;erc.. Amikor eleget tett III. Viktor Emánuel olasz király baráti meghívásának, ezzel a látogatással is dokumentálta a két ország között fennálló meleg és közeli viszonyt. Magyarországon — s mflnt a látogatás bebizonyította : Olaszországban is - mindenki mélységes örörrtmel és bizó reménykedéssel üdvözölte a két államfő találkozását. Olaszország több mint évtizedes barátság tettei által bizonyiotba be, hogy mennyire szívón viseli Magyarország sorsát és a békekötések óta eltelt esztendők alatt számos alka-lommal állott melíónk, amikor sorsdöntő kérdésekről volt szó. Az 1034 ben aláirt római hármasegyez-mény azután formálisan is megalapozta Magyarország, Olaszország és Ausztria között az együttmükö désl s ennek az együttműködésnek olyan alakot adott, amely biztosi-">ltu a három állam részére a tár ■>i,lásbói várható maximális elönyö kel, nem irányult egyetlen negye dik állam ellen sem, hiszen a ró. mai egyezmény pontjai lehetőséget adnak bármely negyedik államnak arra, hogy az alapokmány elveit el fogadva, a szerződő államokhoz csatlakozzék.
Olaszország volt az első, amely a magyar szivek legnagyobb reménységének : a revízió lehetőségé nek kifejezést adott. Legutóbb Ml lár.óban Mussolini már egész nyil tan beszélt s megmondotta, ho.L<y o Duna-medencében nem lehet tartó; béke mindaddig, amig azok a szörnyű igazságtalanságok, amelye ket Magyarországgal szemben a Irianoni szerződés elkövetett, jóvá nem tétetnek. A Duoe munkáját e*en a téren megkönnyíti az a tény, hogy Magyarország a trianoni szerződés revíziójával kapcsolatba" sohasem gondolt erőszakos lépés re, sohasem óhajtotta jogos Igényeit kalandos utakon megvalósiUmi, ha rcm mindig a meggyőzés fegyve reil vette igénybe s a tárgyalások módszerét ajánlotta e.inek a r.ehéz kérdésnek a megoldására.
Magarországnak sok köveelnl-valójó van még a többi legyőzött országokhoz viszonyítva is, hiszen minden szövetségesünk, akikkel a háborúban együtt küzdötttiink, már nem azok között a körülmények työ-zöt, élnek, amelyeket a békeszerző cicsek annakidején megszabtak, ha "em úgyszólván nemzeti szuveréni. lásuk eljtes birtokában vaunak. Németország a maga részére száz százalékosan visszaállította a felségjogokat, Ausztria ismét bevezette az általános védkölelezetiséget, miután a saini.germaini szerződés más ha. tiiiozatai már régen érvényüket vesztették, nem is teszélve Török országról, amely a sévresi szerződést ronggyá tépve, Kemal pasa vezetése alatt Kis Ázsiában uj államot alkotott, amely a világpoli tike fontos tényezője.
Gróf Teleky Béla, az ui zalai főispán székfoglaló beszéde
A Darányi miniszterelnök politikájának szellemében való vármegyei kormányzásról, a szélsőségek elleni küzdelemről, a felekezeti békességről, a vármegyei életben megoldásra váró feladatokról
Zalaegerszeg, november 26 Zalavármegye uj főispánjának, gróf Teleki Bélának beiktatásáról rövid tudósítást közöltünk tegnap, 11 osl közöljük a főispán székfoglaló beszédének egyes részleteit
A diszmagyarban délceg megjele nésü, fiatal, rokonszenves főispán beszéde elején Zalavármegye históriai múltjába nyúlt vissza példákért és tanulságokért, majd igy folytatta :
- Teljesen tudatában vagyok fel adatom nagyságának, súlyos, szinte erőimen felül álló kötelezettségeinek és éppen ezért ugy érzem, kötelességem elmondani, ho.^y miért merlem vállalni ezt a felelős ségíeljes megbízatást.
Nem énem magamat Idegennek e vármegyében, bár nem vagyok szülöttje,
meri a megye gazdatársadalma ér. dekében eddig kifejteit szerény működésem folyamán megismerked tem a mezőgazdasággal foglal-kozók minden rétegével, a föld. munkástól a nagybirtokosig és igjekeztem helyzetük javításán köz. remüködni. I .
- A Mindenható kegyelme érző sziv\\el ruházott fel, amely telve var, szeretettel minden rendű és rangú - akár szegény, akár gaz dag, - de j^az magyar testvérem, polgártársam iránt. Ennek tudatá. ban ugy érzem, kötelességem a népjóléti és szociális munka terén, minél több arra rászorult szegény vagy elesett embertársam Javára, a nehéz körülmények dacára, minden lehetőt elkövetni
Az uj zalai főispán és a pártpolitika
- Néze.em az, hogy a tuhottan kiélezett pártpolitika legtöbbször célt téveszt, mert az eredményes alkotó munkát hátráltatja,
már pedig a nemzet és egy vár megye egyetemes érdekeit minden, kor pár ok, vagy személyek érdé-kei fölé kell tudni helyezni.
Teljes benső meggyőződésből képviselem e vármegyében Darányi Kálmán miniszterelnök ur politikáját,
amely keresztény erkölcsi gondolat alapján álló népi és nemzeti po lika és amely minden magyar erőt és ériéket össze akar fogni az igazi nemzeti egység megteremtésére. E politika : reális és épitő politika, a kor követelményeinek megfelelő haladást jelent minden vonatkozás-
ban ; célja, hogy elsősorban a ma. gyar nemzet gazdasági megerősödését előmozdítsa, pozitív szociá. lis munkát végezzen és megvédje
a nemzetet minden idegen, káros eszmétől. Nem téveszti szem elől a politika, hogy a belső egység, a rend és gazdasági megerősödés a legbiztosabb alapia a sikeres kül. politikának és revíziós törekvé. seinknek. Hogy ezt minden körül mények között biztosithassuk, szűk. séges, hogy
minden szélsőséges, felforgató, vagy nemzetellenes mozgalmat, az Isten és ember törvényeit ta-posö bolsevista világnézet legkisebb megmozdulását kérlelhetetlen akarattal, egységes föllépéssel letörjük. Vészes vihaiok~duli)ak nyugaton és a minden emberi mivoltukból kivetkőzött szörnyetegek szadista n ódra gyönyörködnek és hirdetik a megváltást, miközben csak nyomort és rabigát nyujtannk . és az ember individualista kulturlényét állati sorba taszitják! Ugyanazon erők, amelyeket 1919-ből ismerünk, de amelyeket el nem felejthetünk, ismét lángba akarják borítani Európát; elöfutárjaik messzólaltak már nálunk is.
MLégy hű katolikus és légy hű protestáns!"
- A világnézetek harca életre, halálra megy most; nálunk ez a harc már eldőlt, tíé azért ölbeteti kézzel nem ülhetünk, hanem szer vezkednünk kell és állandóan őrt keb állanunk I
A keresztény nemzeti világnézet győzni fog, mert hisz az Istenben, de akik ezen az alapon állnak, félretéve mindent, ami egymástól elválaszthat, kezet kézbe téve, egy emberként kell, hogy álljanak e harcban. Szent meggyőződésem, hogy egy nemzet hihetetlen erőkifejtésre ké.
pes, ha erkölcsi alapon lelki egységbe szerveződik. A lelki egységbe való tömörülést a keresztény felekezetek papjainak és a tanítóságnak kell, mert hivatása, a leghatható. sebban előmozdítania ! Meg ls van a közös alap, Krisztus cs az evan. gélium ! Légy hü katolikus és légy hü protestáns, akkor az evangélium szellemében egy cél felé törekszel, hogy istenfélő, vallásos ember légy, már pedig csak igy lehelsz jó ma. gyar! A keresztény felekezeteknek a nemzet fen maradásáért együtt, egymást megbecsülve kell küzde. niök és csak abban kell vetélytár.
Nekünk tehát m5g megvalósítandó feladataink vannak és ettől az olasz úttól azt reméljük, hogy vágyaink eléréséhez Jelentős lépést jelent. Az a nyilatkozat, amelyet Darányi Kál mán miniszterelnök tett, annak a külpolitikai elgondolásnak a vona Ián mozog, amelynek alapjait annakidején még gróf Bethlen István vetette meg s amelytől azóta sem tért el egyetlen magyar miniszter elnök. Darányi Kálmán hmps: lyoz la, hogy szinte tradíciónak tesz eleget, amikor elődei példáját kő vél\\e, bemutatkozik az olasz kor. mány\' fejének, hiszen Magyarország számára az olasz barátság az a fundamentum, amely külpolitikai el gondolásainkban a ve;.ető szerepet játsza. Meggyőződésérek adott ki
fejezést, hogy a két nép között fenn. álló meleg barálság ezzel a látoga lássál csak ercsödní fog és gazda ?ygi, kulturális és politikai téren nagy errdminyeket fog hoini Egész Középeurópa boldogulásáról van tulajdonképpen szó, hiszen a Duna-medence kérdésének megoklá sa nemcsak nekünk magyaroknak, hanem a kisantant államoknak is fon\'os. Magyarország a bekét óhajt ja\' szolgálni, de a b.két a többi áílamoknik is szolgál i!.\'o\'< l e\'|l,me.-t mit ér az egyoldalú békevágy, ha nem talál viszonzásra?
A római ut mérlegén jelent;s té lel, hogy a kormányzó vonata az ut egy részét jugoszláv területen (ette nvag s a határállomáson maga a horvát bán üdvözölte a kormány.
zól. A világháborúban mi szemlén állottunk á szerb néppel és már esekben a harcokban is n.e0tanultuk becsülni páratlan hazaszeretetét és vitézségét. - A kisantant minden ál Urna közül a szerbekkel szemben van a legkevesebb követelnlvjalónk, meri azok a területi veszteségek, a melyekel a jugoszláv okkupáció ál. lal elszenvedtünk, ha fájdalmasak is mégis elenyészően csekélyek azokhoz képest, amelyek elsősorban Románia, azután pedig Cseh. Szlovákia számláját terhelik.
A római találkozás e/edménj\'cs ségében szilárd hittel és meggyőző dcssel hiszünk. Hisszük, hogy nem csok Magyarország, hanem az ál talános európai béke számára is nagy hasznot jelentett.
ZALAI KÖZLÖNY
1986. novmbej 27.
saknak lenniök, hogy melyik tud több istenfélő, áldozatos szivü, meg elégedett, nem a mások hibáin ke-tesztül érvényesülni akaró igaz magyart nevelni e hazának! Bennem él a jnásik megbecsülése ós nem fogom engedni, hogy egy harmadik, az ellenség ezt elhomályosít, sa és
az emberi sziveken át fogok a
felekezeti béke megszilárdításán dolgozni I
- E vármegyének, hogy fejlődhessék és sok elmulasztottat pótolhasson, az összes keresztény nem. zeti alapon álló erök összefogására var szüksége. Ugy érzem, sőt meg. gyözödésem, hogy a kormány politikája alkalmas e nagy feladat megvalósítására. Nem beszédekre van szükség, hanem arra, hogy ki-ki a maga helyén a legnagyobb kö. telességtudással, szigorú önbirálat alapján, őszintén, erkölcsös emberként, önzés nélkül szolgálja e vár.
megye érdekeit. A vármegyei élet ne a politikai ellentétek szitásában merüljön ki, hanem azok elsimítására, a produktív munkára, a lakosság , szociális, kulturális, gazdasági helyzetének javításába fordítsa erejét.
- Az objektív kritikát mindig szl vesen veszem, sőt szükségesnek tartom a tárgyilagos ellenzéki, való tényekkel alátámasztott kritikát,
de ezzel kapcsolatban azt is el. várom, hogy minél több megváló, sitható elgondolás, reális, értékes eszme fűződjék. ígérem, hogy a gyűléseken pártokon felül álló nök igyekszem lenni és a tárgyalá. sok méltóságát megőrizve, mindenkor a vármegye egyetemes érdekeit fogom szem előtt tartani. Féltékeny és erélyes öre leszek a közéleti tisztaságnak !
A megoldásra váró feladatok
- Az agrárkérdéseket tartom elsősorban szem előtt, amelyek javi. tása a többi termelési ággal foglaL kozókra is kihat
- Ugy látom, hogy vármegyénk, ben még sok a teendő az egyöntetű minőségi termelés elterjeszd tése tekintetében. Az uj bortörvény, nyel kapcsolatban előálló helyzet mindinkább indokolttá teszi a csemegeszőlő és gyümölcstermelés élőt mozdítását. Nagy lépést kell ten. Bünk az állattenyésztés minősége és mennyiségei a tenyészállatok nevelése tekintetében a köztenyésztésben és az észszerű, olcsóbb állat-tartás előmozdítása céljából minél nagyobb tér nyújtandó a zöldmezői-gazdálkodásnak. A termelés előmozdításával párhuzamoson kell haladnia az értékesítés megszervezésének. Itt is iátok lehetőséget a szövetkeze ti értékesítés megjavltá. sával és exportunknak kedvező fekvésünk folytán való jobb kihaszná, lásával.
- Tőlem telhetőleg igyekezni fojtok a kisiparos társadalom nehéz helyzetén segíteni £s megismerni városaink megoldásba váró piobló-máit. A csaknem hiányzó vagy pangó mezőgazdasági ipar, gyáripar és kereskedelem fellendítése is foglalkoztat.
- Nagy súlyt kívánok fektetni a belügyminiszter ur öuajjyméltósága nagyvonalú népjóléti, egészség* ügyi és szociális-programjának meg valósítására, ai anyu- és csecsemő-védelem kifejlesztésére, kórházaink ügyére, általában a népegészségügyre és az ellátatlanokról és u
munkanélküliekre való .^ondosko dásra. 1
- Nagy súlyt helyezek a bekötő, utak kiépítésére, aminek talán egy megyében sincs oly nagy fontos, sága, mint Zalában. Sok teendőt lá, tok szép Balatonunk partján az ide gentorgaíom íejlesztese Sjwmpontjá. ból. Az általános kulturszinvonal emelését, az analfabétizmus leküz. dtsét, a szakismeretek minél szélé, sebb körben való elsajátítását első. rendű fontosságúnak t^tom.
- Gondolok a vármegye hadiár, váira, hadiözvegyeire, rokkantjai, ra, a hadikölcsönjegyzőkre és re. mélem, hogy lesz még az állam ab ban a helyzetben, hogy méltókép. per gondoskodhassék róluk.
- Szeretettel emlékezem meg a vármegye ifjúságáról, akiknek nehéz helyzetét és\' problémáit teljes mértékben átérzem. Van azonban hozzájuk egy figyelmeztető szavam : keressék Isientx legyenek azon4ho;^y tökéletesítsék tudásukat, gyarapítsák szakismereteiket, legyenek ki. tartók a munkában és sohase szé. gyeljék ^páik mesterségét.
- Elsőrendű fontossággal bír a közigazgatás pontos, se jobbra, se balra nem tekintő, kötelességtudó munkája. Gyakorlati és szociális ér. zékü közigazgatásra van szüksó. günk, hogy a bürokratizmus hibáit ellensúlyozzuk.
-^ Tisztában vagyok a sajtó nagy fontosságával, a helyes közvéle. mény kialakításánál nélkülözheted len szerepével, éppen ezért köz-érdekű munkásságomban kérem hathatós támogatását.
Mikecz államtitkár: „A vármegyeházán nincs különbség jelvényt viselő vagy nem viselő emberek közt"
A banketten Mikecz ödön -belügyi államtitkár is beszélt. \'
— A törvényhatósági önkormányzat gondolatában egy dicsőséges muft tör< ténelmi emlékei vannak felhalmozva, azok a hagyományok, amelyek ébren tartották a nemzeti öntudatot azokban az időkben, amikor irtóhadjárat folyt a nemzeti jelleg, nemzeti nyelv és a
nemzeti öncélúság gondolata ellen, még midW\'itl Kossuth I^ajos megfogalmazta volna s amelyek fenntartották azokat az erények .t, amelyek ezt a fajtát ezer évtfn megtartották a népek országútján, — mondotta. /
— A törvényhatósági önkormányzat lehetséges, hogy sok tekintetben lassúbb, mint a kormányzás azokban az
országokban, ahol minden központosítva van. Nekünk azonban nyugodtan kell ezt elviselni abban a tudatban, hogv az önkormányzat a nemzeti munkának, a nemzeti politikának és a nemzeti léleknek leghathatósabb Iskolája. tízen az \'erőforráson keresztül Ikerülnek be a politikai életbe azok az értékek és erők, amelyek fenn kell, hogy tartsák a ntímzelnok és a nemzet! gondolatnak kontinuitását. Ezekben a lörvényliatósági termekben tisztelt és
megbecsüli a meggyőződés akkor Is, ha jelvényt visel valaki, akkor is, ha nem visel jelvényt. Én nem tudok különbségei lenni ember és cihber között aszerint, hogy vlsel-c jelvényt, vagy sem, s ahogy tisztelem azoknak meggyőződését, akik nem viselnek jel. vényt, őpugy megkívánom u megbecsülést a magam számára, aki jelvény ví. selésével is dokumentálom politikai meggyőződésemet.
A nagykanizsai kamarai választási bizottság egyhangúlag Ranner Mihályt jelölte a kamarai elnökségre
Rauner Mihály nyilatkozata a négy vármegye érdekeltségeihez és a kamara tagjaihoz
Mint jeleztük, Rauner Mihály, a soproni kereskedelmi és iparkamara elnökjelöltjeJ Nagykanizsára érkezett, hogy a választás előtt felkeresse a ka-mara nagykanizsai tagjait. Rauner Mihályt, aki a délnyugati határszél gazdasági életében jelentős szerepet tölt be és egész Dunántúlon ismeri, a nagykanizsai állomáson Samu Lajos ipar-lestüleli elnök élén fogadták nagyszámú nagykanizsai tisztelői. Rauner ezután látogatásokat tett az \'egyes kamarai lagoknál.
Ivésöbb összejöttek a különböző nagykanizsai érdekképviseletek vezetői és élenjárói, hogy megbeszéljék a tennivalókat, majd megalakult a választást előkészítő nagykanizsai bizottság, amely hosszabban megvitatta a leendő előkészületeket, llutározatilag kimondták, hogy a nagykanizsai ka-marai lagok egyhangúlag Rauner Mihály soproni1 szállítmányozási és vámkezelő vállalat főnökét jelölik- a meg-üresedő elnöki székbe, mint aki a kamara \'icrületéhcz tartozó négy vármegye kereskedelmi és ipari érdekelt-s^ék legteljesebb bizalmát birja. Elhatározta a vezérlöbizottság, hogy lm-sonló állásfoglalás végeit megkeresi az összes érdekképviseleteket a négy vár-megye területén, hogy a kamara régi tradícióihoz hl ven és jövőjének érdekében az elnökválasztás egyhanguan lörlénjék meg.
A bizottság meleg ünneplésben részesítette Rauner Mihályt, aki — tekintettel a személye iránti bizalomra — hajlandó volt a kamarai elnökjelöltséget vállalni.
Rauner Mihály programja
Rauner Mihály a Zalai Közlöny munkatársának a következőkép nyilatkozott programjáról:
— Teljesen át vagyok hatva attól a fokozott felelőss^től, amit a jelenlegi súlyos idők és gazdasági krizis a kamarákra ró. Valóban szükséges, hogy a kamara érdekképviselőd szerve le-
gyen az iparosságnak és legális keres-kedelcmnek és tevékenysége ne merüljön ki csak véleményadásban. Volta-kép a^fazd a sági, kereskedelmi és ipari élet ütőéréi/ kell tartania a kezét és éber figyelemmel kell kisérnie az \'eseményeket (s megfelclőleg eljárnia tag-jai érdekéinek védelmében. Kívánatos-nak tartom, hogy a kamarák a vidéki érdekképviseleti szervekkel a legnagyobb megértésben és harmóniával együtt működjenek.
— En nem csinálok*"titkot abból, hogy a kereskedelem szabadsága mellett foglalok állást, de a mai súlyos kórüinlények közöli erről még nem lehel beszélni.
— l\'gy a kereskedői, mint ipari ér-dekeket leljes erőmből kívánom szolgálni, hiszen foglalkozásomnál fogy-, is ugy az egyiknek, mini a másiknak rendelkezésért; állok, iparos, kereskedő és mezőgazda érdeke az én érdekeimmel azonos.
— Különös súlyt kivánok helyezni az ipar fejlesztésére, az iparosságnak a -közszállilásokban való még hatvá-nyozottabb bekapcsolódására, a munkaalkalmak intézményes biztosítására, a hilelkérdésnck mindenkit kielégítő megoldására, az ipari novellának a gyakorlati életbe való átültetésére, a tanoncok intenzivebb kiképzésére, elősegíteni kívánom a mintamílhelyck leg-szélesebb körben való felállítását. A konlárkérdés állandó gondoskodásom lárgyál fogja képezni, de arra is különös súlyt kivánok helyezni, hogy ipar-igazolvány ne jusson olyan kezébe, ahol a, kellő szakképzettség hiányziK.
— A kereskedelmet bele keli kapcsolni aj kisipari életbe. Azért elő kívánom fnozditani a kisipari tenraékek Számífo piac teremtését, annak megszervezését, belföldön ós külföldön. Hivatásomnál fogva is megfelelő elhelyezési kivánok biztosítani az ipari produktumoknak.
— A deviza-korlálozásokat csak addig szabad fenntartani, amíg az ország
Városi Mozgó. Meg ma csütörlflkfln I
A szezon legszebb filmje 1
TOLSZTOJ, a nagy orosz Író regénye Ilimen :
Feltámadás
Főszerepben! Antin Sten, orosz származású filmcsillag és a .Fekete angyal" világhírűvé lett vall katonája Frederlch Marsch Remek klaérft mOaorl Hli-adAkl
Előadások kezdete hétköznapokon !>, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9-kor. — Kfiznap az al»ö el6ad*a filléres
Hócipók . párja P 6.50-MI Selyemharisnya párja P 1.40-161
Hócsizmák „ P 14.90.tdl Gazdacsizma,, P 17.00-UI iZOIIIOl íny áruházt mn
1966. november 27.
ZALAI KÖZLÖNY
érdeke szempontjából síükségos. Nagyobb lendületet a magyar kereskedelmi életbe, ne zárják ki a magyar kereskedelmet azokról a területekről, ahol hosszú éveken át piucot szereztek és azt fenntartották.
— Végül szükségesnek tárlom egy oly egészséges kereskedelmi szellem kialakulását, amely az Ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági érdekek össze egyeztetésével szolgálja a magyar köz-
gazdaság egyetemes érdekelt.
Rauncr Mihály programja ezek szerint magába foglalja azt az egészséges, modern gazdasági szellemei, amire a soproni kamarának annyira szüksége van, hogy uj életet, friss vérkeringési vigyen négy vármegye ipari, kereskedelmi érdekképviseleti életűje.
(B. R.)
A vér felfrissítése céljából — klváltk\'p körépkoru férfiaknak és nőknek — ajánlatos néhány napon át korán regcel egv pohár természetes Ferenc József keserüvizet Inni. Az orvosok ajánlják.
ReJtvénHHImpIász
A rejtvényverseny pontállása
Többek kérésére ismét közöljük a Zalai Közlöny Rejtvény-Ollmpiászán résztvevők pontállásál feltüntető listát. A nagy érdeklődés mellett folyó rejt-vényverseny állása a 7. forduló után a következő:
A maximális 280-as i>ónlszámot a következők tartják még: Pungor Antal, Büchler Margit, Baán Jenő, Jan-csók Olga, Krős Rezső, Győző Viktória, Klein Dávid, Wilde Imre, Kárpáti Gyula, Ritler Irma, Kardos Rezső, Kluger Klára.
279 pontja van: Dezső Aladár, Gun-da Gyula, Göndör Oltó, Németh János, Horváth Kató.
278 pont: Bálint Imre, Katona Géza, Bauer I-\'erene, Rátz Alajos, Katona Béláné, Kumánovics Mária.
277 pont: Dénes Lajos, Horváth F.lck.
270 pont: Totola Frigyes, Vas Bertalan, Folkmeler József.
275 pont; Szerdahelyi Zsigmond, Arató Béla, Marton János, Filipovics László, Hajós László, Somogyi Samu, Csendes Géza, Totola Lajos, Totola József, Klein Jenöné. Pahocsa István
274 pont: Szentmihályi L.lszló, Hor-kay Pál, Benedek István, Berkes Mária, Wagner Jenő.
273 pont: Királyi Ödönné, Szubó F.r-zsébet.
272 pont; Szunyogh János, Tamás Mária, Halmai Jánosné.
270 pont: Tasnádi Dusi, Varga Elek-né, Ozorai Ferenc.
2G9 pont: Böhin Józseí, L. I.. Weisz\' Jakab.
208 pont: Gáspár Fcrcncné.
260 pont: Krelner Zslgmondné, Felzer Ferenc.
205 pont: Király János.
264 pont: Laborczy Margit.
202 pont: Tóth Zoltánné, Szilvási Margit, Berek István.
260 pont: Kisasszondy Bálint, Csép-regi Vilma.
256 pont: Fürst Béla, Nagy Lajos.
254 pont: Szegő Béla, Grimm János.
252 pont: Zsigmond Józsefné, Ber-kovics Jánosné, Magyar István, Kenedi Imréné.
248 pont: Dani István, Oláh Géza.
243 pont: Schwarz Béláné, Füzes Adám, Gergely János.
240 pont: Szekulja Ilonka, Benedek Sándor.
236 pont: Nagy Pál.
234 pont: Szabó István, Mcgyer Imre, ötvös Béláné.
232 pont: Klári Béla, C.serta Gizike, Harangi Ferenc.
230 pont: Béres László, Tibor János.
226 pont: Seress Rezső, Németh László.
222 pont: László Ervin.
218 ponts Kéri Irma, Polgár Ferenc.
210 pont: Máté Juci.
206 pont; Régcr Pálné, Brónyal Te-réz.
205 pont: Bremser Gusztávné, Né-gyesi László.
202 pont: Steril Ignác, Jilger Alajos.
188 pont: Dr. Havas Józsefné, Krausz Ferenc.
186 pont: .Májon Testvérek, Erdős llelén, Kovács Andor.
185 i>ont: Stom Testvérek.
168 |K)nt: Nagykanizsai Iparoskör, Szilágyi Ödön.
107 pont: Kaán Irma, Tóth Mihály.
100 pont: Széchenyi István.
154 pont; Kovács József, Németh Géza, Kohn Rózsi ós Bárdos János.
A többi rejtvénymogfejtők nem érték cl a 150 pontot, dc természetesen a versenyben résztvesznek és dijakban is részesülhetnek, miután 100 nyereményt osztunk kl.
Ax Úüóu
cádióUés<züÍékcUU>3í
felhasznált alkatrészek állandó laboratóriumi ellenőrzéssel, gondosan kipróbált anyagokból, a legprecízebb mechanikai eljárassa! készülnek. Ugyanilyen minőségben kaphatók szaküzletekben az
RÁDIÓ ■
ALKATRÉSZEK ■
Botrány a szerdai mozi-előadáson
Az adó-ellenőrzés miatt előadás közben\'megállltották a filmet " -------
A szerda esti mozielőadás film. jéről közönség és kritika a legjobb " véleménnyel van, nem hallgathatjuk el azonban azt a botrányt, ti mely az 5 órai előadáson történt és amely a közönség felháborodásával találkozott. A város, mint is. menetes, rendszeresen ellenőrlz\'L/tia Városi Mozit és minden előadásra ellenőröket küld ki a jegyszedők mellé, akiknek feladata ellenőrizni, hogy jegy nélkül senki ne menjen a nézőtérre.
Történt a srerda 5 órai előadáson, hogy a filmet leállították. A mozi igazgatósága állította meg % filmet, mert kénytelen volt vele. mi után az ellenőrök telt házat állapi, tottak meg, holott jócskán voltak még üres "helyek. A méltatlankodás
hangos botránya tört kl erre a közönség soraiban és zajos fütty, koncert közepette felállt Lorschl Mirkó, a sormásl hengermalolmbér-lője és a következőket mondta:
- bocsána\'ot kérek, uraim, a malom-üzemben mesterségsmnél fogva már sok ellenőrzésben volt részem s igy tudom, 1 ogjy a mlnisz terl rendelet paragrafusai világosan kimondják: - az ellenőrzés me nete az üzem folytonosságát nem akadályozhatja meg.
Zugó taps jelezte, hogy Lorschl a közönség véleményét tolmácsol, ta. A műsort pár percnyl szünet után folytatták, de a kellemetlen iz megmaradt t *
A teljes igazságnak tartozunk, ha megállapítjuk, hogy hibás a közön.
ez volt általános véleménye divatbemutatónk közönségének.
ség is, amely későn érkezik és akkor már nem foglalhatja el a jegy szerinti helyét, hanem hát rább egy üres sorba beül. A mozinak a hijlyárak szerint kejl fizetnie az adót, tehát a mozit is károsodás és kellemetlenség éri, amikor az ellenőrök az elfoglalt heflyek alhp. ján teszik \\neg jelentésüket.
Hisszük azonban, hogy az Illetékesek megtalálják a középutat ahhoz, hogy az ellenőrzésből a közönség ne vegyen észre a jövőben semmit és mindenekfelett: - pénzééri zavartalan élvezetet kapjon.
Rovatvezető: Dr. Dévainá, Erd5«
Alkalmi ruhák
Az alkalmi ruhák sokkal nagyobb fon;ossággal bírnak, mint a többi nagy toilettek. Hogy miért? Egy. szerű a felelet. Az alkalmi ruha alatt egy olyan ruhadarabot értünk, amit rendszerint nagyon keveset, lehetőleg csak e;íy alkalommal vi. selünk és ez az egy alkalom rend. szerint olyan, hogy a ruha is kifejezésre juttatja az ünnepélyességet vi;gy a fontosságot. Tehát nagyon kell vigyáznunk ezekre
Tehát nézzük, melyek azo\'t az alkalmak, amik számításba jöhetnek. Elsősorban az esküvő. Itt talán még fontosabb a ruha, mint maga a menyasszo iy. vagy vőlegény, mert mindenki megnézi, hogy milyen az ara ruhája.
Most sok szó esik arról, hogy Párisban egyre több halványkék, Ilit és ezüst menyasszonyi ruhát mutatnak be és már elavult a talpig fehérség. Nekem, lehet, hogy én is elavuit vagyok, de. így tetszik, ahogy van Gyönyörködni tudok egy mozi revü halványkék tiiUruhas meny. assixmyában, de semmleselre sem egy polgári úrilány párisi bizarr fctletü toi\'ettjében. Legyen a menyasszonynak egy szép fehér satin, földig érő, sonka ujjú, rajffolt ma-gac- nyakú ruhája, mirtus övvel és egy hosszú, uszályos fátyolja pártás vagy lapos koszorúval, aszerint, hogy magasé vagy alacsony a vőlegénye. De most nagyon divatos, hogy ugy mondjam, praktikus di vatoü a fehér gyapjú csipke, amit kazakos megoldással lehet megcsináltatni, mirtus csukásokkal, a ir.it később levehetünk. Nagyon egyszerű, bubigallér nyakkal, szép, berakott ujjakkal, évekre szóló estélyi ruhánk lesz, A nyoszolyólányok-nak io ruhaproblémáik vannak. Ső(
4
ZALAI KÖZLÖNY
1936. november 27.
talán még nagyobbak. Mert az ara nem csoda, ha erre a ruhájára ál doz, de az a szegény nyoszlyólány, akinek semmi más nincs belőle, mint emelni a roenyassrony fényét ér. második, esetleg harmadik s.e méllyé tompulni, rfehéz ügy ez, ké rem, ha ugy utána gondolunk. Na, de valahogy mégis csak n;eg kell oldani. Nagyon jónak találom, ha egy vagy két nyoszölyK^lánjyrólvan szó a tüllruha megoldást. Ez arány lag a legolcsóbb. Megjegyzem, na-gyon szép és nagyon dekoratív, ha egyformában vannak, de a mai ne. hév viszonyok között bi-ony nagyon meggondolandó. Csakis halvány kék, rózsaszín, sárga vagy halvány, lila szinejket válasszanak is semmi esetre sem fehéret. Hátra vannak .11; ég a többi esküvői résztvevő höl. gyek, akiket csak arra szoietnék fi. gyeimeztetni, hogy az esküvő nem estély és nem nagyon illik mélyen tíekoltált ruhában ott megjelenni. A7. örömanyák pedig i:e akarjanak "agyon fiatalnak látszani, mert ez a ieendő rokonságbon igen rossz vért szül. Nyugodjanak ie\'e, hogy most már ők az >öregek.«
Alkalmi ruháknak számítanak azután az utazáshoz szükséges ru hák is. Télen, tehát most. csak kö tött ruhában szabad utazni, mert az me\'eg, nem gyűrődik, csak egysze. rüen lesimítjuk és akár három na pot is utazhatunk benne, mégis ki vasaltnak látszik. Vagy egy\' kötö I kosztümöt vegyünk erre a célra, ami alá egy vékonyabb blúzt vegyünk, hogy ha meleg van a vo natban, ezt a fe\'s5 kiskabátot ie is tehetjük.
Alkalomnak számit pl. délelőtti meghivás vagy matiné, ide kizáró, lag egész rövid, angolos, de lehető, leg feke\'e ruhát válasszunk.
Nagyon fontos az előírásos ruha és még foniosabb, hogy ezzel min. denki tisztában legyen, mert retteneteden rossz érzés, ha valaki akár túlzotton elegáns ott, ahol nem kellei e, vagy akár szegényesen néz ki, ahol fei kellett volna leg szebb ruháját öltenie.
DIvatposta
Fekete hajú. Most már no csináltasson lilát, bikább egy korall szint, az remekül fog állani önnek. Csináltasson ugyanolyan szinü bársony gallérral,\' pasz|k)loirozott zsebekkel és övvel. Kis élénk zsebkendőt tegyen az egyik zsebbe. Ugyanilyen kalapot is vehet hozzá, ezt is mindig fel tudna tenni. Fekete klóké ruháját megcsináltathatja ugy is, hogy bálul kicsit húzza a szoknyát és a hátába, úgyszintén az ujjaiba fekete gyapjú csipke, vagy sclyemtütl applikációt tesz. Ez most nagyon divatos. üdvözlet.
Szerény polgári asszony. Barna ruhájára \\egyen barna ciré galléri, vagy sálat és mansellát, ez ugy néz ki, mint a bőr, vagy a lakk. Nagyon érdekes lesz. Egyszerű saját övét hagyja rajta, csak legfeljebb áthuzat egy nagyobb csattól ezzel a cirével. Fekete bársony ruhájáról vágassa le az uszályt, az ma már a multté. Inkább csináltasson egy kis szőrmével szegett kabálkál hozzá és alatta akkor nyugodtan kivágathatja mélyen a ruhát, üdvözlet.
ID(3
. Fső Yagy hó!
Prognózis\': Mérsékelt déli légáramlás, sok helyen köd, egyes helyeken eső vagy hó. A hőmérséklet nem változik lényegesen.
A pápa ma délután 5 órakor fogadja Magyarország kormányzóját
A csütörtök délelőtti program a nápolyi flotta-szemle volt — Az olasz király és Mussolini a tavasszal jönnek Magyarországra
Róma, november 26 Az olasz király, Horthy kormány, zó. Darányi miniszterelnök. Kánya külügyminiszter és Tftséretü.\'k céit törtökön reggel 7 30 órakor a király különvonatán elutaztak Nápolyba. Nápolyban összegyűlt az olasz hajóhad két flottája, összesen 108 hajó, amelyek a Zára vezérhajó vezetésével felvonulnak az olasz király és Horthy kormányzó előtt.
Tiz óra után futott be a királyi különvonat a pompásan feldíszített nápolyi pályaudvarra. Katonai díszszázad állt sorfalat, amely mö gött beláthatatlan tömeg. Itt Um-berto trónörökös fogadta Horthy kormányzót. Az állomás előtt két hatalmas diadalív fogadta a magyar vendegeket. Az egyiken : Nem, Nem, Soha I felirás. a másikon pe dig: ödv Magyarország kormány zójának! felirás. >
A királyi vendégek a közönség ün neplő sorfala között a kikötőbe hajtattak. A kikötői díszszázad feszes vigyázban, a zenekWr a Himnusszal fogadta Horthy kormányzót, aki el lépett a diszszázad előtt. A kikötő ber. a 10.000 tonnás Zára vezérhajó állt ünnepi zászlódiszben. Mel\'ette 12torpedóromboló, lfinaszád és50 tengeralattjáró adta a kíséretet. A Capri sziget előtt a távolban ott szürkéllett az olasz hajóhad.
Ragyogó napsütésben 10 óra 45 perckor szállt motorcsónakba Horthy Miklós, aki 18 év óta most
látta meg először a tengert, most szállt azóta először hadihajóra. A mo\'orcsónak a királyi vendégedet a vezérgőzösre vitte, ahol Mussolini fogadta a vendégeket. Horthy kor mányzó a királlyal és Mussolinivei a parancsnoki hidon foglalt helyet-Ebben a pillanatban felkúszott az árbocra a királyi lologó és Budzi tábornagy megkapta az utasítást a király tói a nagy gyakorlat és a disz. felvonulás megkezdéséte Horthy kormányzó fe\'esége, a pierronti hercegnő és a miniszterek az utána következő Aurora hajóra szálltak. Ezt követte a Rex tengeri személy-gőzös, a magyarországi társasuta. zás résztvevőivel, a rádiószpikerek-kel és újságírókkal, ft ^ára 11 óra kor kifu\'ott a kikötőből, hogy kirá. lyi vendégeivel megszemlélje az olasz hajóhad dlsáes felvonulását és gyakorlatát.
Róma, november 26 Horthy Miklós kormányzó, fele. sége és kísérete csütörtökön délután 5 órakor a pápánál jelennek meg kihallgatáson. A kihallgatást a ma. gyar rádió is közvetíti.
London, november 26 Az angol sajtó ismét részletesen foglalkozik a római eseményekkel. Azt írják, hogy Mussolini nem de oemberbon, hanem a tavasszal adja vissza az olasz királlyal együtt a magyar államfő és miniszterelnök látogatását.
Horthy kormányzó beszéde a zászlóshajón
Nápoly, november 26 (Lapzártakor érkezett) Ma nagy plakátok jelentek meg az utcán Mussolini aláírásával, amelyek jöb-bek között arról tesznek említést Magyarországgal kapcsolatban, hogy >ez a nemzet megérdemli a jobb jövőt!«
Nápoly, november 26 (Lapzártakor érkezett) A nápolyi flottaparádé befejezése után az államfő és kísérete a zászlóshajón tartott villásreggelin vettek részt
Horthy Miklós kormányzó beszédet
mondott, amelyben a tengerészetet méltatta. »Tizennyolc év után ismét beszívom a tenger leheletét -mondta - és újból érzem magam alatt a parancsnoki hid jempgését. Nem nehéz azt megérteni hogy ez nekem mit jelent. Feltör szivemből a legbensőbb köszönet mindezért a fc\'cjtho\'e\'.lcn látványért, amiben részem volt. Az Adrián az olasz ha.\' jel; uj, dicső célok felé fordítják kormányukat.* A királyi család, a Duoc cs a :engc;ós2ek szcrencséjé. re üri\'.etto poharát.
Pénz
folyósit hatóságilag megszabott kamat mellett:
Arany-ezüst ékszerekre Arany-ezüst tárgyakra Varrógépre Kerékpárra írógépre
Fényképezőgépre Látosőre
Szőnyegekre Mindennemű ruhaneműre ff fehérneműre „ vászonnemüre Szövetre Böröndre
Lakberendezési tárgyakra stb.
mindennemű értékesebb tárgyra
a november havában megnyíló
Hálósáig EnnedÉlyezett Nagykanizsai üliikílaöi IM.
A zálogház hivatalos helyisége: Nagykanizsa, Fő-ut 8. (Bazár-udvarban). Hivatalos órák : d.e. 8 — 12, d. u.2—5 ig tartatnak.
A kftlotfoök lalyóstlAaa S havi Időtartamra történik. I.•líraikor a zAlopJt\'Ry mlnclcDkor tovftbbl 3 hónapra megho.sznbhltható.
Hat. Eng. Zálogkölcsön Intézet
Nagykanizsa, Fő-ut 8. (BazArudvar).
Nagyon tartós minőségű harisnyát
^ 2.— P-árt
Svelcl Ingnadrágot
2.20 és 2.70 P-ért
Bélelt meleg selyemnadrágot
^ 2.80 P-ért
Príma bélelt bSr-kesztyQt
5.— és S.80 P-ért

BRÓNYAI DIVATHÁZ
Horthy Mklói-at 1. ií.
EMLÉKEZTETŐ*)
November 28
Márai Sándor előadóestje a Kaszinóban fél 9-kor.
November 29.
Lioeális •Ifiadás a váre***i S-Wr Kelemon Ferene.
December 5 — 6.
Keresztény Jótékony Nőegylet karácsonyi vására az Iparoa székházba!.
Daeember S.
Liceális előadás a váraská** tltor Berlin Ágoston.
December 12.
Izr. Leányegylet piknikje a Kaszinóban.
December 13.
Liceális előad* a várcskáeAi i k«r lovag Sternád István.
December 20.
Liceális előadás a várotháa* iker
Decembor 27.
Liceális előadás a váre*ká*fa í ker dr. Mező Forens.
Január 3.
Liceális elöedás a várasházáa l-ker
Január S.
Katolikus Bál az Iparos-székházba*.
Januír 10.
Llccális előadás a várasháaáa g-kar dr Krátky István
Janaár 13.
Az Irodalmi Kör I. vita-délutánja 6 órakor a lenelskolában.
Január 16.
öreg-kereskedelmlsták báljai órakor a Kaszinóban
Janaár 17.
Liceális előadás a városházán 6-kor dr Vértesi Frigyes.
Január 24.
Liceális előadás a városházán 6-kor Magas Mihály.
Januftr 31.
Liceális előadás a városházán 6-ker dr. Hottmann János.
Februir 7.
Liceális előadás a városházán 6-ker P Clrlusz Vlktorln.
Február 8.
Keresztény Jótékony Nőegylet Jelmoz-esije.
Február M.
Llccális előadás a városházán l-kor Révay József.
*) E rovatban minden rendezés egyszeri
közlése (2 sorig) 30 Hllér.
BAUM KOZUNTO
Nagy horderejű angol-olasz tárgyalás volt ma délelőtt
AngHa nem csatlakozik a japán-német megegyezéshez és nem nyújt támogatást Csehországnak, amelyet Párls is kénytelen magára hagyni
London, november 20 I Grandi olasz nagykövet csütörtökön délelőtt hosszabb tárgyalást folytatott Eden angol külügyminiszterrel az angol—olasz viszonyról. Politikai körök ben ugy tudják, hogy a tanácskozások nagy fontosságúak és nagy horderejűek.
London, november 20 Az angol lapok szerint illetékes körök kijelentették, hogy Anglia nem csatlakozik a német—japán bolsevista-ellenes megállapodáshoz, ami főként Csehország életét fogja megingatni, mert a jövőben Németország erősebb nyomási fog gyakorolni a szovjettel kacérkodó Csehországra. Anglia nem
veszi védelmébe Csehországot, Franciaország sem teheti ezt, miután belső villongásai minden erejét lefoglalják.
Kiutasítják az összes németeket Oroszországból
Moszkva, november 20 A közeljövőben 40 idegen állampolgár kémkedési ügyét kezdik tárgyalni Moszkvában. Ezzel kapcsolatban a GPU elrendelte, hogy 3 napon belül minden Oroszországban tartózkodó német alattvaló foglalkozásáról adjanak jelentési, hogy a szükséges intézkedéseket meg ludják tenni. Állítólag ezeket a német alattvalókat kivétel nélkül kiutasítják Oroszország területéről.
1036. november 27
Nyilatkozat
Tudomásomra jutott, hogy Tatár János (bemondása szerint pécsi újságíró) megrendeléseket gyűjt Nagykani-zsán egy .Dunánluli antológia, cimen kiadás alatt álló könyvre és eközben az én nevemet is felhasználja megrendelő aláírások gyűjtésénél. Kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy Tatár Jánosnak, mint soha senkinek a nevemmel való házalásra engedélyt nem adtam, a <DunánluÜ antológiáihoz semmi közöm), annak sem" verset, sem semmiféle kéziratot nem adtam, ha tehát Tatár János vagy bárki a megrendelés-gyűjtésnél reám, vagy a Zalai Közlöny bármelyik munkatársára hivatkozik, ez csak tudlunk nélkül és félre vezetési célzattal történhetik.
Barbarils Lajos a Zalai Közlöny felelős szerkesztője.
Rózsa
Mint szent királyné: fej lehajtva Ali egy karóhoz odajilzve Minden kerteknek legszebb dísze; Nincs rajta semmi, ami büszke.
Minden bimbaja szent sejtelem, Ha kinyílt: betelt dus Ígéret. Boldog a kiz, mely róla félve Csendes örömmel csokrot téphet.
Arák kezében halk imádság, Lobogók rúdján büszke jelvény. A gyász bánatos virága máskor, Egy-egy frissen tárt sir Jenekén
Sok-sok tövissel vértezett Törzsét meghajtja, ha jó a Tél S hajtott JeJe a dermedt rögnek A hó alatt Is nyárról regél...
Bmssányl Gyula
— (fiz ügyészségről)
Dr. Lengje! Károly kir. ügyész, akit az igazságügyminiszler a nhgyíanizsai kir. ügyészség vezetésével megbízott, csütörtökön átvette a kir. ügyészség vezetését.
— (A Nemzeti Bank uj főnöke)
A hirtelen elhunyt vitéz Tamásfalvy Jenő Irelyére kiirt pályázat feleit szerdán este döntött a Nemzeti Bank tanácsa. A pályázók közül u nagykanizsai fiók főnőkévé Krenner Zoltánt nevezték ki, aki eddig a kecskeméti fióknál főnökhelyellcsi minőségben működött.
— Felsőkereskedelmi Iskolai formaruhákra alkalmas szövetek nagyon ol-•són kaphatók SchUtznól.
— (A Magyar Férfiak Szentkorona Szövetségének
nagykanizsai főcsoportja a váratlanul elhunyt dr. Krausse Jenő, a Szövetség központi igazgatója temetésén a főcsoport elnökével volt képviselve. Az elnök Oltó királyfi 24 éves szülelésnapja alkalmából a Gellért szállóban rendezett ünnepi díszvacsorán is megjelent a főcsoport képviseletében és ez alkalommal a főcsoport nevében üdvözlő sürgönyt küldött Oltó királyfinak.
— Saját írdokébon és örömére szolgáló meghívásnak tesz elegei, ha a Kopataln Beloráruhás «k1 «n fi fc«i*c-kiállítását megtekinti, vételkényszer nélkül.
— (Bélyeggyűjtők Ulálkosója) Hétfőn délután 6-tól 8-ig a Pannónia hátsó kistermében.
Készül a karácsonyi vásár
A nagykanizsai jótékonysági rendezések legnagyobbja, legszélesebb törne-geket is mozgat meg minden évben a Keresztény Jótékony Nőegylet kétnapos karácsonyi vására. A vásár ez-idén december 5-én és 6-án lesz és Mikulás-ünnep
is lesz, külön rendezésben, külön Dalsorral és külön százféle Jchelőséjggel, hogv a Mikulás kioszthassa örömeit a gyermek-seregnek, filléres alapokon.
Külön bár helyiség az Idén nem lesz,
hanem mindkét tereimben oszlik meg a vásár, ugy hogy az előző évek zsúfoltsága is megszűnik.
A 350 mezitlábas gyermek, akikéi a Nőegylet ezidén is felruházott, ez a szomorú csapat hívja Nagykanizsa közönségét a Nőegylet vásárára. Mindenkit hívnak a szerencséden mezit-lábasok, hogy a Nőegylctnek jövőre is legyen miből fölöltöztetni a nyomor kis áldozatait. (:)
— Ne folejtae ol! Nálunk nemasak női télikabátot, hanem anyagot la vásárolhat Schütz.
Akiknek foglalkozása minden erejük megfeszítését követeli,
igyanak hetenkint legalább egyszer, reggel felkeléskor 1 pohár természetes Ferenc József krserüvlzel, mert ez szabályozza a bélmüködést, előmozdítja a gyomor\' mésilést, fokozza az anyagcserél, javilja a vérkeringési, megnyugtatja az idegeket, egészséges álmoi hoz és ezá tal uj életerőt teremt. Az oivosok ajánlj ik.
— (Ösztöndíjas pécsi színész)
Az Országos Színész Szövetsljg minden évben nyolc vidéki színészt jutalmaz meg a Légrády Károly ösztöndíjjal. Az idei ösztöndíjasok között az első helyen szerepel Endre Emü, a Pécs—kanizsai színtársulat fiatal, tehetséges karnagya.
—1 Tánadólatánokra, koigoiuaakára elegáns színes taffot- é« selyemruhák olcsón SchUtznél.
— (Felmentették az elitéit kereskedőt)
Annak idején megemlékeztünk arról, hogy a nagykanizsai törvényszék a sikkasztással gyanúsított Lukácq Imre komárvárosi kereskedőt egy hónapi fogházra Ítélte. Lukács ügyvédje utján perújrafelvétel! kérelmet nyújtott be a lörvényszékltez, melynek az helyt adott és most folyt le ebben az ügyben a tárgyalás Makáry tanácselnök előtt. A törvényszék az uj perben fel-mentette Lukács Imréi az ellene emelt vád és következményei alól.
Naptár: November 27. péntek. Róm. kat. Érra. Mária. Protestáns Virgil. Izr. Klsl. hó 13.
Oyógyszortárl éjjeli szolgálat e hó végéig az .őrangyal" gyógyszertár ét a klskanlzsal gyógyszertár.
Göxfflrdő nyitva reggel 6 órától esi« 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
a
U,Ukil.tmkk IMIM ,1, • iikk.J.laaiiH oliu
MELIOR
EXPRESSO
Kaphat*:
IELCIEK ÜVKlfiZLETBEI
k)ljra.nl.. Wamutatia kátikt.taUvaL
Meg¥éütem egj asszonyt
Bókay János uj vígjátéka Mazey Máriával a Balvárosi Színházban
Aranyos, derűs játék, mely * sxia-padl költészet legrokonszenvesebb es»-közei-,el ragadtatja cl a közönséget. A Megvédtem egy asszonyt ötletes és könnyed, mint a legjobb frajicia vígjáték, kedves, közvetlen, fordulatos, el-lenállhatatlanul mulattató.
Kitűnő szemmel ianerto fel a ain-ház Bókay Jánoa, a kiváló iró reme* vígjátékának értékeit és nagyszerű gárdájának legjelesebb művészeit állitotta a siker szolgálatába. Lázár Mária elragadó játékával, szépségével és sugáraú kedvességével teljes illúzióját keltette a hódító asszonynak. Szenzációs toalettjei extázisba hozták a hótgyközönséget. Mellette, bár kisebb szerepben, Mezey Mária volt tökéletes. A darab szellemességei ennek a kiváló szlnés*. nőnek ajkán még hatásosabbak, mág gyujtóbbak lellek. Bory Páter szerepéi Páger Antal, a fővárosnak ezidősse-rint legnépszerűbb férfisztárja játssotta meleg szívvel, rengeteg humorral. Talán még sohasem volt llyeu hálás szerepe. Természelcscu óriási sikert aratott. S mily egyszerű cszkőzókkell Egy-egy gesztusa, vállrándítása, tétova mos-dulata után felszisszent őröm&beri » nezőlér. Boray Lajos egy élethűen ábrázolt ügyvéd szerepében remekelt- Or-ganuma, természetessége Hegedűs Gyulára emlékeztet. Baróthy József Játszotta a féltékeny férjet tökéletes művészettel. Fenyő Emil pompásan rajzolta meg a kardcsörtető, rokonszenves katonatiszt figuráját. Básthy Lajos férfias, megnyerő fialal amorozó. Z. Molnár László ogy vívómester karrlka-lurájával keltelt óriási derültséget N4-meth Romola, az újonnan felfedezett naiva, hamvas üdeségével első dijat nyerne bakfisversenyen. Zala Karola finom, rokonszenves nagymama. Beöthy Lydia minden mozdulata t«-gvogó intelligencia.
A hibátlanul pergő, friss rendezői tempó és az egész előadásból kisugárzó előkelő művészi Ízlés Hermán Richárd érdeme. Gara Zoltán dlszlolel a darabhoz méltóim gyönyörűek.
Vasárnapi progranTv.^
A Zrínyi futballcsapata már befejezte az őszi szezont, az NTE pedifl vasárnap játsza utolsó bajnoki mérkőzéséi. Ellenfele a Pécsi DVAC hm. A DVAC jelenleg a bajnokság harmadii helyezettje. Kezdete két órakor.
DOROGI Brikett
KISTERENYEI
SZEN 5Í szállítja
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE:
% M __ __ __ « « ■ mm i kl"d|* * \'■p\'«i«ik->"»< köigíidtsifi (t.
mm In a^ 71 al «# | 71 ■ thlaobarg N,om<l. é> Ollialal l.pklaM
W mm I al bl I I V I ■ | Vállalata lunrkuluta.
rnlalöi kUiM i Illat IUr«lr
Telefon 226. Zrínyi Miklás-utca 32. laterarbu teltfoni ■ Nagylrtítks* TlClaMi \'
mrnmmmmm
■AJLAl KÖZLÖNY
1936. november 27
A szőlősgazdák megsegítése
Érdekében a* Alsódtmánlull Mezőgazda •ági Kamara folterjesztést injtázett n földmAvalésügyi kormányzathoz, melyben 15 pontba foglalta a szőlősgazdák régi, még megoldatlan kérdéseit. Többek között kérte i Kamara, hogy a kormány tegye lel >tővé, hogy a sző-lösguzdák hitel ellenében is kaphassanak rézgtUloot. A szőlősgazdákkal ■nemben kíméletesen alkalmaztassák; a gaxdaadösvédetml rendelet, különösen most, amikor a megszorult helyzet kihasználásával mélyen letört áron kénytelenek megválni termésüktől, mely körülmény miatt aligha lesznek képesek ■ teljesítésre vonatkozó rendelkezésekéi betartani. A steszkérdés rendezése kapcsán a m. klr. kormányzat találjon nuJdot arra is, hogy ecelgyártásra elsősorban gyeugomlnőségü borok használtassanak fel. Az olcsó, kötelező, államilag segélyezett, anionom szövet, kezeti alapon való jégkárbizlositás bevezetésével tétessék lehetővé a jégkár-biztosítás ügyének rendezése és általánosítása akként, hogy a szőlőnél a jég-káit»l«tosllási díjtételt 3-4 százaléknál m«gosabb ne legyen. A földművelésügyi kormányzat Ugye tehetővé szilvaaszalóknak a kamarai körzetben vb ló felállítását olyan községekben, ahol na-gyobbmérvü szilvatermelés folyik.
A Kamara igazgatóválasztmányi ülésében panasz tárgyává tétetett, hogy a hatóanyagok az alkalmazott rézgálic-ban és védekezőszerekben nincsenek meg olyan százalékban, mint ahogy •i a forgalomba hozott védekezőszerek csomagolásán fel van tüntetve és a védekezés eredményessége érdekében kívánatos. Kamaránk felterjesztéssel fordult a földmüvelésügyi kormányhoz, amelyben kérte, találjon módot a növényvédelmi szerek és rézgállc árának ís forgalmának megvizsgálására vonatkozó kormányrendelkezés kapcsán arra Is, hogy « megvizsgálás és ellenőrzés a rézgálic és növényvédelmi Szerek gyártására, illetve a hatóanyagok szá-aalékos összetétel érc, vagyis azok belső tartalmára ls klterjesztessék.
% ■t y
■ \'^v
xh v ÍM ■ *n i a .i
, W -. 1
• \'b ■ < > S ■ /

mert
az anyagcserét szabályozza, a fejlődést elősegíti, csontfejlesztő, étvágy-gerjesztő, a hizlalást megkönnyíti, a lesántu\'ást meggátolja. S kff., R kg. éa 50 ka-oa gyárilag 1*41-■aaiott csomagolásban kapható:
orszAg jéziaeF
■tag műtrágya, növényvédelmi ezerek, g4p,zsák, stb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. Csak gyárilag leólmozott csomagolásban vásároljon Fntor-t! k vaUái FmUr klmiive n.ra kapkató I
APRÓHIRDETÉSEK
Ssr«hlr4st4i álji vaiáinap *4 Snntpnap 10 sídig
*l fillér, minden további nó 0 fillér, hétkflrn.p It uólg «0 fillér, ■ilndan további lió 4 fillér.
Aatdtaxlt, bérautót, rendeljen garage-ból, vidékre és helyben, lagoicaóbban. Te-Ufon-állomáa : S44. iojtor KUIaíndy-utcs
7 .. ->7ru
Férfi gyapjú sálak, nyakkendők, kesztyűk, Ingek uloaón áruslttalnak Kauf-mann Manónál, Irxs4b«t-tér 1. Telefon 222.
Qyermekruhi
lkulái-a|ándék ~ Krssébet-tér 18.
legszebb, legolcaóbb Mikulás-ajándék Pallosék Dlvataialonjából,
ri-nlnrtt, Jókaiban levőt, bérelnék. Roxgonyl-u. IS. ♦
»Im tftMllTsl 1 kályhával 2 ssobát lUtenl
«8Sk Mrlsl-fála ftyaHPr,((
•irkulációi höszckrénnyel T*
(•het. **# tüialőmegtaksrltás. Óvakodjon silány utánzatoktól. Kliárólag kapható: HkUtvai \' ■sllait.
ólag kaphat Hklst vas- U faitikkaresksdésáben, Schüt* Jra: , 10.—, 15.— pengő.
Jókarban levő éty, aodronnyal, eladó. Rozgonyl u. 19.
Magyar-u. 144 ssimu OaUtháK eladó. Bővebbet Sleru Vltmoanál, Erzsébet-
Képk*ret*atéat, blondell kareteket legolcsóbban és legnebb kivitelben Melczer üvegkereikedésben kaphat.
KQlfinbajárat bútorozott sioha Pö ut 15. kiadó. 4098
Fiatal rSfőe éa dlvatáruiegéd, füszer-ben la jártas, elhelyezkedne. Clm a kiadóban. 4168
Budáu, Logody-utca 39. sx. I. emeletes 9Ml4*lhá», kerttel, jutányos áron el-
.. „ . ... ... . df Hoc{,
adó. Pelvllágosltáit
ügyvéd ad. 4169
Prémmel bélelt rövid Fő ut 17.
biaatfa eladó.
4172
Lakatoeaea4d«t lelvesz Frank mér-leg készítő. 4157
Ciengery-ut 21. alatt tet|esen kQlfln-bajératu szoba egy vagy két személy résiére teljes ellátással vagy anélkül na gyon olc»ón kiadó. 4178
Idősebb úriember, mint lakótéré kerestetik. Egy nyugdíjas, Rákócii-utca 23
Borua őszi rapjal vidámak lesznek, ha a „Ml boltunk" (Csengtry ut 29.) gyümölcs pálinka különlegességeit fogyasztja. Kitűnő minőségek I Rendkívül olcsó árak I Elsőrendű éa olcaó aaztall borok I 4180
Elvessett Zárda-utca, Horthy M.-ut éa Szemere-utcat vonalon egy brlllláns fülbevaló egy nagy éa egy kisebb kővel. Becsületes megtalálót kérem, adja le illő jutalom ellenében Hlrichl bőrkereskedésben 4181
9017/1934. ax. Pk. 2735/1934. sz.
Árverési hirdetmény.
Dr. Schwarcz Károly ügyvéd által képvi-aelt Grill Károly |avára 276 P 30 f. tőke és
több követelés Járulékai err|élg a nagv kanizsai klr. járásbíróság 1934 évi 9147. axámu végiésével elrendelt kielégítési
végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1934. év július hó 9 én lefoglalt 2633 P-ra becsUlt Ingóságokra az árverés elrendeltetvén, annak végr. szenv. lakásán, Nagykanizsán, Sugár-ut 8. házsz. I. em. alatt leendő megtartására határidőül 1936. évi dec. hó 2. napjának délután »/i4 órája tűzetik kl, amikor a bíróilag letog-lilt bútorok, könyvek a egyéb Ingóságokat el fogom adni.
Nagykanizsa, 1936. évi okt. 21.
Haán Oyula
4174 klr. blr. végrehajt*.
1 Zalai KQzI ny Rejtiény-Oliipláiza
REJTVÉNY-SZELVÉNY
85
Nagykanizsa megyei várói polgáimesterétöl.
24526/1936.
Tárgy: Ebek vcsietliég elleni védöollása.
Hirdetmény
F. évi október hí 15-én falragaszokon ls közzétett fenti tárgyú hir-deiményem kapcsán közlöm azon eblula|donosokk»l, kik tbűkel veszettség ellen még be nem oltattak, hoey a töm\'g.\'lüa november hő 28 án, szombaton d. e 8—11 ór« között lesz a városi köztisztasági telep Zárdau. 1. sz. alatll helyiségében. Az oltáséi t az oltóanyag árával egytltt 1 P 40 fillért kell fizetni még az oltás eíö t.
Ez az ulo\'só .önkéntes* oltás. Aki ezen a.kalommal sem oltatja be kutyáját, annak költségére és veszélyére a hatótág hivatalosan fog|a elrendelni az olNjil, »mi afenliö«z-s; égnél lényegesen többe fog kerülni. Ha pedig az ebtula|donos az oltási költséget nem bir|n viselni, kutyája kl hsz irtva. Ismételten figyelmeztetem az ebtulajdonosokat, hogy kihágást követ el az, aki veszettség ellen he nem oltott 3 hónapnál Idősebb ebi-t tart.
Nagykanizsa, 1936. nov. 21. <ii7 Polgármester.
a LALAI KÖZLÖNY
barátai
. LALAI KÖZLÖNY
ktri»16Mt uágdrolnMÁ I
m_
is sok pénzt takarít meg, ha
nyomtatványszükségletét és könyveit lapunk
nyomdájában, Fő-ut S. alatt rendeli meg.
-tí—
ItagitmlüaiMlkl Autóbuw TálEaiat
MENETRENDJE
érvínye, 193& október 1-181.

Vaiutállomílifl ErzsÉbet-tífie
4\'4B
5 30 |
9 25 e
U 15 0 3
13 05 » a
13 20
13 55 15 25 M
1740
18 05 c Jí
18 50 2 ^
21 35
23 05 M
23 35 >
Letenyel menoti-end
l.tMy.ríl Ind. S\'45 N.gyhull.á.l .rk B 06
N^jkmlMiril Ind. 1400 L.Im,Í(.ífk. 1510
LÓTAKARÓK
LEGOLCSÓBBAN
HlftSCH ÉS SZEGŐ cégnél.
Lótakarekat wiasnentea anyaggal bevonunk.
Rádió bizalom
vétel * dolga!
Megbízható ik
rádió és cslllár-Dzletében FS-uto
HssaaSH Bt 4> HMi
OPflWfc üatetr. OU I íroly.)
J6. vlolyam 273 szám
Nagykanizsa, 1938. november 28. szombat
Ara 12 ML
ZALAI KÖZLÖNY

4. UrtúktnUi FU i ■
POLITIKAI NAPILAP
Felelő* szerkeszti: Barbarits Lajos
KIAIIiHAsi ára: egr Wra • K.té 4a BV SicrbmtM(l te la«4MlnUU teWoai m ■
A bolsevizmus
veszedelme
irta: Oaidag Ferenc püspöki tanácsos
Nemzetek alapja, támasza, éltető forrása a család és vallás. Ez ellen indított Moszkva alattomos, tlt£ni harcot. A világ népei nem is sejtik, mily veszély fenyegeti szabadságukat, kulturájukat, erkölcsüket, családi, egyéni életüket, vallásukat, söt emberi mivoltukat. Ha felismerjék a veszélyt a maga nagyságában és borzalmában, jobban küzdené. nek ellene, nem várnák meg azt az időt, mig fejük felett ég a ház.
A vérbajos Lenin és a rablógyil kos Szíalin agitátorai bódl\'ották és bolondították nemcsak az orosz népet, de a földkerekség összes né. peit. Ordítozták, hogy testvérek, munkások, tiértetek, a ti jobb jö • jtökért küzdünk, harcolunk, most milliók pusztulnak el, ez fáj nekünk... de nem fontos, mert nemsokára eljön az idő, amikor öröm lesz végig nézni az orossz életen. Mindenki szövetruhában jár, meleg cipőben, pecsenye, fehér kenyér, rumoscukros tea, kalács illatozik asztalán. Nem lesz egy ietüje oz orosz népnek. Mily öröm és boldog ság lesz akkor élni. Nem kell sokat dolgoznotok, mert a munkátok jö. vedelmét nem a burzsujok vágják zsebre, ti dolgoztok, a tietek lesz minden, ti élvezitek. Lesz tiszta, tá gas, napfényes házatok, városokban emeletes, gyönyörű palotáitok, óriási áruházaitok, fényes szórako zó helyek, mozik, színházak, ko:i. cerl és sport termelek, virágillatos parkjaitok.
Az orosz paraszt és muzsik elé gedetten, a jobb jövő reményében hallgatta e bűbájos, hazug szavakat. Ar orosz várt és vérzett, évenként egymillió négy ötszázezer ember pusztult el. Munkások, parasztok, burzsujok és iparosok ezrei eleve nen rolthadtak el a cseka börtöneinek leírhatatlan zsúfoltságában Boldogok voltak, ha Pe\'.ers cseka-főnök «J éves fia céllövésset gyakorlása alkalmával kilődözte sze. meiket s igy megszabadultak a börtön borzalmaitól. A sokat. han-gozlatott paradicsomi boldogság csak nem jött meg, hiába volt az ötévec terv, a munkakényszer, a nyomorúság, éhínség mindig csak nagyobb lett; hallatlan szenvedés se.\' és vérrel flzettt meg hiszékeny-ségéért az orosz.
Napjainkban Spanyolországot bo. ritotts lángba a bolsevizmus, az esztelen rombolás szelleme. Több, mint egymillió ember vérzett máiéi olt is és kimondhatatlan értékű vagyon, műkincs pusztult el, szét. dúlt templomok, falvak és városok romjai meredeztnek az ég felé Spanyolországot Amerika felfede zése, gyarmatai gazdaggá tették, a háború is megkímél le, sőt gazda-gilotta, de a vörös forradalom s?e Kénnyé, koldussá teszi, akár csak minket a 133 napos garázdálkodá. sa. Nem Kiméllk meg a gyermeke.
A római pápa ma délben zárt ajtók mögött fogadta Magyarország kormányzóját
Horthy Miklós aranysarkantyu-rendet, Darányi Pius-rendet, Vértessy Szent Gergely-rendet kapott a Szentatyától
Róma, november 27 A kormányzói látogatás során, pénteken délelőtt Horthy Miklós és kisérele a Vatikán-városba, XI. Pius pápánál tett látogatást. 11 órakor 7 pápai autó ment a kvirináll királyi palota elé, mindegyikbene<4^ egy pápai kamarás ünnepi diszben. A második kocsiban foglalt helyet a kormányzói pár, a harmadikban Darányi miniszterelnök és ijjy to vább a kíséret tagjai. Fél 12 kor érkezett a vatikáni pápai palota elé 9 gépkocsi sor. Itt alabárdos testőr-század fogadta a magyar államfőt és kíséretét, akik tisz;elgés és a Himnusz után a II. emeleti Sala Clemenlina ba mentek. Itt á főudvar nies\'er fogadta a kormányzói párt. A belső lermeken keresztül a lcg. szigorúbb előírások és szertartások pontos betartásával a kis trónterembe vonullak. Itt folyt le a kihall, gatás. A termekben piros brokát ruhás trónhordozók sorfala közt haladlak. A gobeln teremben a fő-udvarmes\'er bemutatta az egyházi főméi lóságokat, majd a titkos ajtón keresztül már csak a kormányzói pár ment a Szent János terembe. Itt Róma kormányzója állt a terem közepén, fogadta a kormányzói párt, majd a kis trónterem ajtajá-
ban, fehér diszben maga XI Pius. Horthy Miklós és felesége mély meghajlással köszöntötte a pápát, aki azután helyet foglalt trónusán és jobbján és balján lévő trónszé-kekben hellyel kínálta a kormány, zói párt. Mialatt rájuk zárták az ajtót, megkezdődött az államfők bi. zalmas beszélgetése.
Amik a kormányzói pár a pápá. ná" időzött, a kiseírjet a Szent János
teremben az egyházi méltóságokkal beszélgetett. A kihallgatás után be. vezették a kis trónterembe a kor. mányzó kíséretét, melynek tagjait Horthy kormányzó mutatta be a pápának. XI. Pius néhány közvetlen szóval mindenkivel elbeszélgetett, majd visszavonult lakosztályába. A kivonulás ugyanolyan sorrendben történt, mim ahogyan bementek.
A kormányzó nyilatkozata a kihallgatásról
A kihallgatás után a kormányzó az egyházi méltóságoknak a következe nyilatkozató tette :
- A magyar nemzet most nemrég ünnepelte XI.. Ince pápát, aki Buda vár visszafoglalásával és ezzel a kereszténység megmentésével ra. gyogó diplomáciai tudást árult el és nagy anyagi áldozatot hozott. Utódánál, XI. Pius pápa őszentsá-généi a személye iránt érzett öszin te nagyrabecsülésen kívül a veze. tésem alatt álló magyar nemzet mlységes hódolatát és a keresztény világrend győzelmébe vetett blzaí inat kívántam kifejezésre juttatni.
A kormányzói pár és kisére\'e az után az első emeleti állami hlvata. i lókba ment, ahol Pacelll bíboros
államtitkár fogadta a kormányzói párt. Itt a szertartás szerint ismét rájuk zárták az ajtót, majd Pacelli a kihallgatás után a kongregációs terembe kisérte ki a kormányzót és feleségét, akik bemutatták neki kíséretük tagjait. A ^enet ezután a bíborosok és díszbe öltözött svájci testőrök pompája között le vonult a lépcső-csarnokba, itt a kormányzó ismét fogadta a testőrség tisztelgését, mialatt a zene. kar a Himnuszt játszotta.
Az államfő éa Pacelll bíboros a római követségen
A pápai kihallgatás után a kormányzó és kisére\'e a római magyar követségre hajtatott és ott tfctti lá
kel se, felaggatják, cserkészeket a tengerbe szórják. Hajadonokat, asz szonyokat, apácákat összefogdos sák, börtönbe vetik, majd az utca csőcseléké\' beeresztik hozzájuk, meg becstelenjtik és agyonverik őket. Püspököket, papokat, katonatiszte ker élve elégetik. Unamoro pro. fesszor, a spanyol forradalom atyja annyira megundorodik e gonosz ságoktói, hogy sietve otthagyja a szocialista-kommunista frontot, Ca. nossál járt és ott agitál a királyság visszaállítása, Frnnco tábornok dik. taturája mellett. A magyar szociáldemokrata párt Madridba táviratot küldött, hogy a spanyol vörös kor mánnyal egyetért, söt mi több: az osztrák és magyar szocialista párt másfél millió sil\'ing segélyt küldött a spanyol vörösöknek, ezzel lerán. tolták magukról a báránybőrt és megmutatták igazi arcukat^
Fajokon és vallásokon feiülemel kedve, csakis egy eHenségeWan a világnak : a bolsevizmus. Nagyoob veszede\'em ez, mint a világháború, mint a munkanélküliség, mint a drágaság, mint a megszállás. Mert a világháború kimondhatatlan éle tet ós vagyont pusztított ugyan, de
minden terjedelme és tartalma melleit mégis csak egy bizonyos térre és időre szorítkozott. A bolsevizmus azonban mindenüvé beférkőzik, a hadviseltekhez csak ugy, mint a háborútól mentesekhez. A munkanélküliség, drágaság, megszállás, itíiné/jük, csak rövid ideig tart, csak átmeneti állapot, a bolseviz mus azonban végleg be akar rendezkedni. Trianon rablása, égbekiáltó igazságtalansága könnyű teher azokhoz a véresen őrjöngő borzalmakhoz képest, amiket a vö rös kéz csinált Oroszo szágban, hazánkban és csinál Spanyolország ban. A ,polgári társadalomban meg van mindenkinek a szabadsága, nagyjában ki-ki saját szerencséjének a kovácsa, de a kommunista államban egy-két zsarnok féktelen terrorja uralkodik milliók felett. Oroszországban három millió száz-hatvan millió felett.
A bolsevizmus veszedelmes úrra. parasztra, keieskedőie. iparosra, tudósra, tudatlanra, ka o.iára, pap. ra, szegényre, gazdagra, hivatalnokra, szabad pályán működőkre, szervezett és szeervezctlcn munkás, ra, söt még a bolseviklekre is^hjsz
I egymást aggatják, gyilkolják. Rab. I szolgasors és kimondhatatlan nyo-i moruság vár a kommunista állam-I ban mindenkire.
I Az orosz bolsevizmus is elérkez , zett a válságos fordulathoz, nem lehel az embereket már tovább bo. londitani, matematikai biz\'ossággal eljön a bukása, érzik ezt már Moszkva véreskezű héfrérai is ezért szeretnének most Spanyolországban egy kommunista államot kiépíteni, hogy rablott aranyaikat odamenthessék és ott garázdálkodhassanak. A valóság és forradalmi ideálok szemben állnak egymással, lázadozás hol itt, hol ott. Talán még a lázadozások reménytelenek, a lázadozók elbuknak, de a küzdelem tovább tart s nem kétséges az orosz szovjet bukása. Késleltetni lehet, de megakadályozni nem. Kínának, Japánnak, Amerikának nem kell, Európa politikusai elég eszte. lenek és balgák, hogy a diplomata frakkba öltözött hóhérokkal, rablógyilkosokkal leülnek a tanácskozó asztal mellé, nem hogy egymásra taiálva, közös erővel a porba tipornák a vörös sárkányt, a jövőt és békét fenyegető rémet.
ZALAI KÖZLÖNY.
1986. nov«mbCT W
Farkas Tibor az Installációs banketten Is felvetette a jelvény-vitát
„Uj főispán jött és remélhető, hogy Zalára jobb napok következnek"
togatást. > « ,
A magyar történelemben ez az első eset, hogy magyar államfő külföldi magyar követségen tett Uio.
gatást. ; , :
Róma, november 27 Paoelli bíboros államtitkár a kormányzói látogatás után a magyar követségre hajtatott és XI. Piue pápa nevében is viszonozta a látogatást. Horthy kormányzó a követ. ség nagytermében fogadta a biba nos államtitkárt, majd vlllásregge-lir. I£tta vengédül.
A dezsöne után a kormányzói pár és kísérete a királyi palotába tért vissza. A kormányzó és kiséreie szombaton utazik el Rómából, var sárnap és hétfőn Bécsben tesz látogatást. ^
Kitüntetések
Róma, november 27 XI. Pius pápa Horthy Miklós kormányzónak az aranysurkantfcju rendet, Darányi Kálmán miniszterelnöknek a Piusnend nagykeresztjét, Vértessy Lajosnak a Szent Gergely rend nagykeresztjét adományozta.
Róma, november 27 A szuverén Máltai lovagrend Darányi Kálmán miniszterelnöknek és Keresztes Fischer tábornagynak a rend magisztrátus nagykeresztjét adományozta.
Mussolini májusban repülőgépen Jön Pestre
Róma, november 27-Mussolini olasz miniszienelnök, mint illetékes helyen tudni vélik, májusban jön Magyarországba. Útját repülőgépen teszi meg.
Kommunista összeesküvés Belgradban
Belgrád, uovember 27 A belgrádi rendőrség nagyarányú kommunista összeesküvést leplezett le. A kommunistáknál tartott házkutatás során 200 kg. izgató röplapot, propa-ganda anyagot, nagy mennyiségű fegyvert és lőszert találtak. A letartóztatottak közt van Arcia, a zágrábi nép-biztosító iroda igazgatója is.
Székrekedésnél, gyomorronlás-nál, emésztési zavaroknál, gyomorégésnél, májduzzanatnál, vértódulás-nai, fejfájásnál, álmatlanságnál, általános rosszullétnél igyunk reggel éhgyomorra egy pohár természetes .Ferenc Józsel" keierüvixet. — Az orvosok ajánlják.
— Saját árdakéban és örömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a KoptUin Bútoráruház ö»il műbutor-klál-litáiát megtekinti, vételkényszer nélkül.
— Felsőkereskedelmi Iskolai formaruhákra alkalmas szövetek nagyon ol-wón kaphatók Schütznól.
Gróf Teleki Béla főispán beikta tásáról lapunk tegnapi számában helyszűke miatt csak részben számolhattunk be. Ma folytatjuk a beszámolót. y
Az installációs közgyűlés után az uj főispán a különböző tiszielgö küldöttségeket fogadta. A papság, egyházközségek, a törvényhatósá. gok, a különböző állami szervek és tisztviselők után az összes egye. sülelek, testületek és alakulatok lc. tiszielegtek a főispánnál, üfmepség-ben és fényben nem maradt az in. stallációs közgyűlés mggött a be. iktatási diszebéd, amelyen az ösz. sze« előkelőségek résztvettek. Az első szónok maga
Vitéz Teleki Béla gróf főispán
volt. Megemlékezett arról a ponv páról, mellyel a baráli Olaszország kormányzónkat fogadta. Rómában ma az ünneplés középpontjában Horthy Miklós áll, adjon az Isten neki erőt, egészséget, látnoki te-helséget, hogy a nemzet hajóját biztos révbe vezethesse I
A résztvevők állva hallgatták a megemlékezést és háromszoros éljent kiáltottak Horthy Miklós kor mányzóra.
Koller István
a vármegye törvényhatósága nevében a belügyminiszter kiküldöttjei és a főispánt üdvözölte.
Farkas Tibor
nagy beszédében mindjárt élt a fő. ispán székfoglalóbeti engedelméveF és kritizált. A multat kritizálta, ami. kor a megye közgyűlési termében olt volt az elnök mellén a jelvény. Jólesően állapította meg, hogy Teleki gróf mellén nem volt jelvény a közgyűlésen. Ha most ránéz és ismét látja kabátján a jelvényt, eszébe jut a francia polgármester, aki megkérdezte Napoleontól: miért jött vissza ? Ebben a megyében le het összefogást csinálni, de jelvény, alapon senki sem tudott és senki sem fog I Melegen beszélt a főispán őseiről és őszinte melegséggel köszöntötte a főispánt.
Thassy Kristóf dr.
a megye nevében a társtörvényhn tóságok kiküldötteit, a vendégekei üdvözölte.
Mikecz Ödön államtitkár
beszéde következett ezután Abban a tényben, - mondotta - hogy a főispán.beiktatásokon a kormány egy-egy tagja résztvesz, szimbólum van. Á kormány.és az önkormány, ^ati gondolat képviselői szoros kapcsolatban vannak. Tudja, hogy az önkormányzat a nemzeti munkának, a nemzeti politikának leghat hatósabb iskolája. Meleg üdvözlelet hoz a vármegyének a miniszterei, nőktől és a belüjjy miniszter tői. Meg győződése, hogy igen kiváló ember került a zalai főispáni székbe, aki egyéniségével, katonai múltjával és mint az anyaföld egyik prominens munkása, idehozta mindazt, amit nagymultu családja tradíciói páran, csolnak neki. Farkas Tibor szavai, ra refleklálva, emelt hangon mon. dőlte az államtitkár:
- Tiszta és megbecsült itt a meggyőződés, ha visel valaki jel. vényt, ha nem. Tisztelem azt, aki ir.eggyőződcsbőd nem visel, de én is megkövetelem a jelvényem tisz. leletét, amig tárgyi ok nincs annak megtámadására ! (Nagy taps és éljenzés.)
Vitéz ÁrvátfalvI Nagy István
így beszélt: - Néhány héttel ezelőtt tanácstalanul, aggódva néztük a jövőt, de jött a milánói beszéd és a kormányzó felejthetetlen római utja. A vármegyében is beállott az eddigi bizonytalanság után a bizonyosság jó érzése. Uj főispán jött és remélhető, hogy Zalára jobb napok következnek. Legyen feleke. zeti léke, társadalmi és politikai beke! Boldog vagyok, hogy Teleki Béla gróf személyében az igaz magyar lélek, az erős. kéz ryjre-zeniánsát látom. Nála a belső érték is biztositék, hogy a megye kiváló vezetője tesz. Isten áldását kérem reá! (Éljenzés.)
Hajós Kálmán a főispán édes apjára,
Teleki Tibor jróf
koronaőrre mondott köszöntőt. A fiatalarcu ösz főúr azonnal válaszolt és az alispán közgyülésbeli üdvözlő, szavaira is reflekiált. Az ő.gyerme. kei útravalóul álkotmánytí^teletet kaptak hazulról és azít a tanítást, hogy az előkelő származás csak fokozottabb kötelességet jelent
fj í
Meggyőződése, hogy az ó fia köte-lességleljesité-ssel, igazságossággal, szeretettel fogja viszonozni a sze, reletet. Szive minden melegével Jsien áldását kéri Zalamegye pol gáraira I (Lelkes taps.)
Teleki Béla gróf főispán
megköszönte az üdvözléseket. Adná Isién, - mondotta - hogy ez a sok jókívánságban rejlő erő ne menne veszendőbe, hanem formálódnék át produktív eredménnyé, a megye javára. (Nagy, lelkes éljenzés.)
Teleki Mihály gróf
ugyancsak a megye népét üdvö. zölte. A történelmi név — mondta — tehet szerencse, de nagy köteles, ségeket jelent I
Bődy Zoltán aliapán
az államtitkárt és a főispánt üdvö. zölte rövid beszédében és ezzel bezárta a felszólalások sorát.
á zeneiskola tanári hangversenye
A szerda esti zeneiskolai tanári hangverseny több csemegével szol. gált a komoly zene nagykanizsai híveinek. A zohgona és énekszámo kon kivül Beethoven zongorára, klarinétra és gordonkára irt hár. mását (B-dur) és Vannay uj zongora -gordonka duóját hallottuk. Ez a két kainarazeneszám tetie kiemelkedővé a szerdai hangversenyt
A műsor előtt Vannay igazgató adott figyelemreméltó müsorismer. tésl. Komoly, szakszerű és mégis mindenki számira érthető és világos előadása az egyes müveket egészen közel vitte a hallgatóságához.
A műsort a muzsika halhatatlan-jának, Beeihovenr.ek triója nyitotta meg. Bár e mü (op. 11.) nem Beet hoven művészeiének teljes kibontakozásakor született, hímem mint az opus szám mutatja, még az első időszakban, az Eroika előtt, mégis az abszolút muzsika tiszta művészetének forrásához vezeti el a hallgatót. Különösen a II. (Adagio) tétel kifinomult lágysága ragadta magával a közönséget. Az előadás színié kifogástalan volt.
F. Pásztor Irma, Kádár Mihály és F. Garai Margit ültek az egyes hangszereknél. Mindegyik mestere hangszerének. Ennek köszönhető, hogy csaknem végig tökéletes össz. játékkal adták elő a nehéz müvet. Külön meg kell említeni a szokojt gonddal összetanult, kidolgozott előadást. A két régóta ismert, kitűnő művésznő mellett különösen Kádár Mihály, a lágy színekben is precíz klarinét játéka keltett kellemes feltűnést. Ismét bebizonyította, hogy sokat nyert vele a nagykanizsai zeneiskola. Az egész termet betöltő lelkes közönség külön kitapsolta az előadókat.
Erdössy Rózsi torokhüléssel volt kénytelen dobogóra lépni. Meyer. beer ritkán hallott operájából, a Prófétából énekelt egy néki fekvő szép és nehéz áriát, majd egy Strauss és egy Radnai dalt adott elő indispoziciója ellenére is meleg
Városi Mozcgáa Szombaton és vasárnap I Galícia 1914. — Férfiak! Nők! Ez a ti filmetek!
Fnn hntárnlf ,zgalom\'szere,em!
t||U Hülfill %Mwl Hősies küzdelmek!
Bukovina - Wolhynia — Galícia Limanova — Gorlioe — Przemyal hősei önfeláldozásának örök emlékei. Végig magyarul beazél I Remek kiaérft mflaor!
Előadások kezdete hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 kor. — Körnap az elaö előadás fillárea
Hócipők . pírja P 6.50-töl Selyemharisnya párja P 1.4O-tól
Hócsizmák „ r 14.90-toi | Gazdacsizma,, P 17.00-töl IZOIM ilonyi úr uhfízi ion
1936. norembr.1 28
ZALAI KÖZLÖNY
sikerrel. A közönség is figyelembe véttc hülését és meleg tapssal ju. talniazta ugy öt, mini a figyelme scn, finoman kisérő Kerekes Irént.
Szünet utón á romantikus lengyel zongoraművész, Chopin egyik pom pás Polonaise-jét (cis op. 26.), majd a neoromantikus Brahms for. mában, de hangulatban is csapon góbb h-moll Rapszódiáját (op. 7!>.j hallottuk Hontl Ilonától kissé rap sződikus, izgatota előadásban.
A műsor ufo\'só száma Yannay János zeneiskolai igazgató zongo rára és gordonkára irt duója volt Vannay egyik legsikerültebb müve ez a pompás, magyaros kamara zeneszám, amelynek értékét az is növeli, hogy tudomásunk szerint ez az első ilyen magyar mü. Eddig csak második tételét hajló tuk, teljes egészében, mint kamarazer.eszám. most került elöször a közönsíg elé. Nagyszerű felépítésben, ügyes és tetszett\'s kontrapunkikus meg oldásokkal, pompás, siillzáltan magyaros (léhát nem népdal fel dolgo zásu) motívumokat elevenít meg Yannay uj müvében, amely a szer da\' bemutatón igen nagy sikert aratott. Felépítésében és szerkeze, téten talán az első (Allegro cori fuoco) tétel a legsikerültebb, tetszetősségre azonban szerintünk az ismert Ballada tétel után következő IJI. láncszerű Rondó viszi el a pál. mát. A tapsból és a sikerből kivette részét a két előadó: Kerekes Irén ér F. Garai Margit, valamim a s:er-ző: Vannay János is. Az az érzé sünk, hogy e kitűnő miivel még többször is fogunk találkozni -nem csak kanizsai hangversenydobogón. |
Mindent egybevetve, a szerdai nap szép, komoly hangversenyt adott, sok, megérdemelt sikerrel.
(* ••)
Nyilatkozat
Tudomásomra jutott, hogy Tatár János (bemondása szerint pécsi ujsáfe-iró) megrendeléseket gvüjt Nagykanizsán egy «Dun*áhtull anlologla» címen kiadás alatt álló könyvre és eközben az én nevemet is felhasználja megrendelő aláírások gyűjtésénél. Kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy Talár Jánosnak, mint soha senkinek a nevemmel való házalásra engedélyt nem adtam, a «Dunántuli antológiádhoz semmi közőmi, annak sem* verset, sem semmiféle kéziratot nem adtam, ha tehát Tatár János vagy bárki n megrendelés-gyűjtésnél reám, vagy a Zalai Közlöny bármelyik munkatársára hivatkozik, ez csak tudtunk nélkül és félrevezetési célzattal történhetik.
Barbarlts Lajos a Zalai Közlöny felelős szerkesztője.
\\oó
Ködöst
Proijnóilt: Mértékelt légíram-Ks, továbbra !> borult, ködöt Idö, néhol kisebb hevarás, a hőmérséklet nem viltozlk lényegesen.
Svájci érdekeltség tárgyal Hévízfürdő bérbevételéről
A külföld gyümölcsöző befektetést lát a magyar Idegenforgalomban
A svájclak már többször megkl sérelték magyarországi befagyott penge■ követeléseik felszabadítását és az illetékes magyar\' tényezők meg. érléssel fogadták különféle propo\'i cióikat. Ennek következménye volt, hogy Svájc részére is lehetővé let-tek utazási pengöcsekkek kibocsá tását. Egy két svájci nagyobb áru-hi elező, akiknek zárolt pengőszám. Iáján jelentékenyebb tételek gyü lemlettek fel, külön magyar oxpozi. túrát tartanak fenn ügyeik kezelésére. Az egyik, Budapesen lévő expozitura az elmúlt hónapokban felhivla a svájci zárolt pengőszámla tulajdonosok figyelmét arra, hogy a fejlődő magyar idegenforgalom folytán gyümölcsöző befektetésnek kínálkoznék, ha a magyar fürdők né! érdekeltségeket vállalnának. Igy jutottak el e felhívás folytán a svájciak Hévíz- és Harkány-für dőkhöz.
A koranyári hónapokban a svájci
zárolt pengőszámlák tulajdonosai Budapestre jött.k, majd megtekin. tették a két fürdőhelyet. Zürichben az ottani szállodai érdekeltségekkel indüottak tárgyalásokat arról, hogy nem kapcsolódnának e be a magyar idegenforgalmi iparba és azokba az invesztíciókba, amelyek bizonyos látogatott és az Idegen, forgalom szempontjából mind jobbár számbajöhető fürdőhelyeken vannak tervbevéfvp.
Amint értesülünk, ez a svájci csoport a Hévlz-fürdő bérbevé\'eléről szóló opciót is alá akarta Írni, a mikor az utolsó pillanatban bekö. vetkezett a svájci frank devaCvfálá sa. A devalváció megakasztotta ezeket a terveket, most azonban, amint értesülünk, tekintettel arra, hogy a svájci piac már megnyugo dott, a $vájci hitelezői érdekeltek magyar expoziturájának vezetője ismét felvette a Télbeszakadt tár. gyalások fonalát.
Évekkel ezelőtt leégett az üzlete, 5090 pengő a kár, még ma is tart a per, mert a biztosító csak 906 pengőt hajlandó fizetni
Furcsa biztosítási kulissza titkok egy bírósági tárgyalás anyagában
Budapest, november \'27
Különös érdeklődést kelt az a biztosítási per, melyet most tárgyal az ítélőtábla Biber-tanácsa. Az ügyben alperesként az Adria Biztosító szerepel, felperes pedig egy kereskedő, aki üzletéi tűzkár ellen biztosította az intézetnél. A bíróság olyan körülményre rendelt el másodfokon bizonyítást, a mely egyedül áll a biztosítási perek történetéiben.
Willner Miklós kereskedő annak Idején 1200 pengőre biztosította üzletét. A kél helyiségből álló üzletben évekkel ezelőtt tüz ütött ki, amely mindent elhamvasztott, a berendezésből és az áruból semmi sem maradt meg. Miután a kőtvénylten az a kikötés volt, hogy választolt bíróság határozata dönt az esetleges tüzkárak ügyében, ugy a kereskedő, mint az intézet megnevezték választott biráikat, majd a biztosító ajánlatára egy Kovács Sándor nevű úriembert jelöltek ki a választott bíróság elnökéül.
Mint ez szokásos, a két választott bíró külön-külön becsülte fel a \'tüz-okozta károkal. A kereskedő választott birája 5090 pengőben jelölte meg a kereskedő veszteségői, az Adria birója viszont mindössze 060 |>engö kárt ál-lapitolt meg. Az eljárásnak megfelelően a szembetűnően nagy ellentétek miatt a választottbiróság elnöke volt hivatott i a döntésre. Kovács Sándor elnök sa- i ját utánjárásai alapján (506 pengő és 20 fillérben állapitolta meg a károkat, a biztosító erre kijelentette, hogy csak j ennek az összegnek a megfizetését vál- j lalja. A kötvénytulajdonos nem fogadta , el ezt az összeget, mire az Adria bírói |
letétije helyezte a 900 pengő és 20 fillért.
WUtner Miklós ezek ulán a bírósághoz fordult. Előadta a törvényszék előtt, hogy elfogadhatatlan a végeredményben kihozott kárösszeg, miért Is kéri a választott bíróság elnökének eskü alatti kihallgatását, hogy milyen alapon derítette ki a 90(5 pengő kárt.
A biztosító a választott biróság elnökének kihallgatása ellen azonban nem emelt kifogást. Ez meg is történt, utána pedig elutasították a keresetet.
Willner Miklós emiatt fellebbezett és a lábla egyezségre szólította fel a szent-henálló feleket. A kereskedő késznek mutatkozott erre, a biztosító azonban bejelentene, hogy az iiilézet nem tárgyalhat egyezségről. ,
A kereskedő ügyvédje ezek után támadta a választott bírósági rendszert.
— Pozitív tudomásom van arról — mondotta, — hogy Kovács Sándor az Adriának állandó biztosítási szakértőié.
A biztosító ügyvédje közbeszól, hogy soha nem voltak kapcsolatban Kovács Sándorral, mire a felperesi ügyvéd kijelenti, hogy kész annak bizonyítására, miszerint a kérdéses ur mint választott bírósági elnök is többször szerepelt már az Adria elleni perekben. A biztosító ezt is tagadja. A kötvénytulajdonos, ügyvédje utján abszurdumnak,, sőt megdöbbentőnek mondja az ügyet, mire a tanácselnök konstatálja az iratokból, hogy Kovács választott bírósági elnök esküt lett a törvényszék előtt, hogy még sohasem szerepelt Adria elleni ügyben sem szakértőképpen, sem szakbizottsági elnökül.
Willner Miklós indítványozza ezjtán, hallgassanak l.i bárkit az intézet tüí-kár-osztályának vezetői közül, vagy akár magát a vezérigazgatót, kl fog derülni előadásának a valódisága, aini azt jelenti, hogy\'Kovács Sándor elnöknek ugyanaz az érdeke, mint a biztosi-tónak. Ilyenformán nem lehet elfogadni az elnök megállapításait, ezért a bir&ság által kirendelt szakértő kiküldését kéri és még azt hangoztatja, hogv egyes intézetek egész más magatartást tanúsítanak a kötvény megkötésénél, mint amikor a kárak likvidálására kerül a sor.
A biztosító valótlannak mondja a választott biróság elnökéről előadottakat és az Ítélet helybenhagyását kéri.
A tálda nem hozott ítéletet, hanem bizonyítást rendelt cl ahbun, vőlt-e már más alkalommal is szakértője Kovács Sándor az Adriának. A biróság elrendelte az intézet tüzkár-osztályát vezető, Hajdú Hugó igazgató eskü alatti kihallgatását.
EMLÉKEZTETŐ*)
November 38.
Máral Sándor előadóestje a Kaszinóban fél 9-kor. No««mb*r 29.
Lioeális előadás a vArefl flÉi Mém Kelemon Fersns.
Női szabók szakosztályának tánoteája 6-kor az Iparoskörben. December 5.
OMKE-pIkntk a Korona éttermében 9 órakor.
December 5-6.
Kereazténv Jótékony Nőegylat karácsonyi vására az Iparos-seékhicbaa. Dairmhtr 8.
Lioeális előadás a tAresMrih Mbr Bertln Ágoston.
December IS.
Liceális előadás a váraskáa* «-Mtr
lovag Sternád István. December 16,
Szerdal Társaság vlta-délutánia 6-kor a zeneiskolában (Fábián Miksa) December 20.
Liceális előadás « váreskáafti I k»r Decmber 27.
Liceális előedái « várenkArfa l-kar dr. Mező Ferens. Január 3.
Liceális előadás • váreskáiia fi lar jannár 5.
Katolikus Bál ar Iparos-székhAzbaa. Janutr 10.
Liceális előadás a váre\'kásfe t-ker dr Krátky István Január IS.
Ar. Irodalmi Kör I. vitn-délutánja 6 órakor a zeneiskolában. Jannár 16.
öreg-kereskedelinlsták bálja 9 óraker a Kaszlnóbnn Jannár 17.
Liceális előadás a városházán 6-kor dr Vértesi Frigyes. Jannár 24
Liceális előadás a városházán 6-kor Magas Mihály. Jann.r 31.
Liceális előadás a városházán 6-ker dr. Holfoiann János.
•) E rovatban minden rendezés sgyszerl közlése (2 sorig) 30 fillér.
Wimpassing, - Tretorn,
hócipők n6i hócsizmák férfi hócsizmák
P G.SO-tői P 14.90-től P 16.90-től
Télicipők Posztócipők Vadászcipők
Miltényi cipőáruházban
— Hungária, -
cserkészcipők
legolcsóbb árakon
Fő-ut 2. szám.
BALAI KOZLÚNVI
r
1936. novemlwr
Öt Iparos és egy OTI-tlsztviselő verekedése a Markó-vendéglöben
az álmok szigete J. B. PRIESTLEY
Dickens méltó utódának hatalmas regénye
A nagy angol Író legszebb könyve ez, — az elérhotet-len boldogtág ragyogó története, amely a kis angol várostól a déltengeri szlge-tok forró világéig viszi az események fordulatos sorát
Most Jelent meg magyarul
Ara 4 P 50 flIUr, kStve 6 P 50 fUUr
Megteklnthetó minden könyvesboltban
S1NOER ÉS WOLFNER KIADÁSA
Naptár : November 28. szombat. Róm. kat B. Plga. Protestáns Stefánia. Izr. KUI. hó 14.
Oyógyszortárl éjjeli szolgálat « hó végéig nz -őrangyal" gyógyszertár éa a klskanlzsal gyógyszertár.
GfcfflrdS nyitva reggel 0 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
Szerdán este a nagykanizsai Markó-vendéglöben kisebb Iparostársaság szórakozott az egyik asztalnál. öten voltak- Epyszer csak beállított a vendéglőbe , Orsóval (Oszwald) Lajos nagykanizsai OTI tisztviselő. Beszédbe elegyedett az iparosokkal, mint a tanuk elmondták : nem egészen bormentes állapotban. Az egyik iparos szóvá tette Qrsovainak nemrégiben ugyancsak a Markóban tett kijelentését, amit akkor zokon vettek tőle az iparosok. Ezt vetették most szeméi e Orsóval-nak, mondván, hogy ha amiatt fel jelentették volna, bizonyára megindult volna ellene az eljárás. Orso. vai erre azzal vágott vissza, hogy : »AkJ<or kitüntetést kaptam volna. Meri OTI-t nem fizetnek, de korcs, mára van pénzük!...« Tovább nem folytatódott a vita, mert a leg. I utóbbi »gelsei eset« miatt is ingerült I
iparosok felugrottak és tettlegességgel támadtak rá Orsovaira. A fia tal OTI-tlsztviselő sem hagyta magát és valóságos közelharc fejlő, dött kl az öt Iparos és Orsóval kö zött. Közben háromszor is kivezették Orsovait a vendéglőből, de mindig visszatért. Izgatott, túlfűtött volt a hangulat, valaki átszaladt-a tűzoltó laktanyába és onnan telefonált a kapitányságra, ahonnan ke. rékpáros rendőr futott ki a verekedés színhelyére.
A rendőr jegyzőkönyvet vett fel az esetről és jelentést tett a kapi. tányságnak, ahol folyik az ügtyt kivizsgálása.
Ugy tudjuk, hogy az Iparosok jelentést tesznek az esetről az Ipartestületben is és megfelelő elégtétel végett felterjesztik az ügyet az OTI igazgatóságához.
Angol lobogókat tUznek ki az orosz hajók a spanyol vizeken
Madridban már a magánélet
is szovjet-Irányítás alttt áll
Madrid, november 27
A nemzetlek hivatalos jelentése szerint Franco tábornok csapatai az eddig elfoglalt állásokat építették kl az elmúlt napok során. Csütörtökön azonban már ujabb Előrenyomulások voltak. A nemzeti csapatok repülőgépei nagy sikerrel bombázták Cartagenát. A Madridot védő nemzetközi csapatok teljesen Moszkva irányítása alatt állanak. A városban a szovjet-biztosok nem csak a köz, hanem a magánügyekbe is beleavatkoznak, ami miat, a lakosság körében nagy az elkeseredés.
A vörös csapatok szovjet-hajókon tovább kapják a fegyver- és lőszer-szállítmányokat. A nemzetiek hajóinak rendkívül nehéz a dolguk, miután u
szovjet-hajók ujabban idegen lobogókat tűznek ki, különös előszeretettel használják az angol lobogót, hogy ezzel az angol beavatkozást kierőszakolják,
Paraguayban is...
buenos Ayres, november 27 Paragúayban az éjszaka forradalom tört isi. Egyelőre részletes jelentések nipc\'scnek. Minden távirat és telefon összeköttetés megszakadt. A jelek sze-rint a helyzet meglehetős súlyos.
Meghalt Zigány Árpád
Budapest, november 27 Zlgány Árpád, a KSV lapok munkatársa, az ismert iró és műfordító 72 éves korában, Íróasztala mellett, munka közben meghalt.
Két tavasz
Irta: Huticheubacher Edvln
Karosszékéből, ahol délutánj pihenését szokta tölteni, kilátott a kertre. Nem csinált scmtníl. Karjával a támlán, ujjaival állát megtámasztva szívta cigarettáját és élvezte a csendet, amely ezer hanggal rajzotla körül. A parkból behatolt az orgonák nehéz illata ős körüllengte öl. Az ablakrüggönyök közé került dongó halkan zizegte szabadulás utáni vágyának dalát és ő l>elebámult\' u véglelen semmibe.
Ablaka előtt is orgonabokrok szegték az utat a kapuig. Május volt, meleg tavasz és azok most teli virággal |>om-páztak. Terhes szirom-labdáikat méhek rajongták körül s amikor Nimród, az öreg vizsla lassú léptekkei végig sétált közöttük, egyet-egyet billentek virágos ágaik.
Lenn, a távolban a Balaton mély kék vize verte vissza a napsugarakat s csak itt-ott szakította meg végtelen kékjét vllorlák hófehér háromszöge.
Juditot várta a délutáni gyorssal.
Judit!.. . amikor megismerte, szembe akart szállni érte az egész világgal. Az erős emberek önzésével el akarta választani férjétől, kis leányától, hogy egészen az övé lehessen. Az asszony volt az okosabb. Talán nem is bízott férfias felhovülésében, de lehűtötte fel. fellobbanó vágyait eszének hűvös logikájával. Tamás azt hitte, hogy azért
tud hozzá ilyen józan lenni, mert nem szereiig Azóta rájött, hogy az egyik embert épp ugy megfontolt józansága irányítja, mint a másikat az érzelmesség. Nagyon fájl neki, bogv nem telie.t a magáévá. Szép, mámorító tervei voltak, melyeket lniszonölévcs szivének túlfűtött temperamentumé diktált.
Ma megérkezik Judit és az első idei vihar, — tette hozzá — mert gyakorlott szeme felismerte a Badacsony fölött jelenlkező fekete szegélyt az égen. Rövi desen gömbölyödni kezdett az, mintha füslölögne Tátika és Csobánc fölött Is a hegyek pereme.
— Ideje az állomásra mennem!
Egy kerékpáros küldönc táviratot holott: - Jcnőékkel vitorlással jövünk
Almádiból! Egy órával a gyors érkezése ulán...» — olvasta Pétre Tamás és aggodalommal függesztette tekintetét a közeledő felhőkre.
— liléjük megyek 1 — határozta el azonnal és már indult h a mólónál horgonyzó yachtja felé. Amikor odaéri, már elemi erővel tört ki a vihar.
— Uram!. Uram\'! — csóválta a fejét a vén csóilakincster — Istenkísértés hajóra úli)i\' Ilyen ítéletidőben!...
Mosolygottba magabizó emberek derűjével és már igazította is a vitorlákat, levonta a csuésvltorlát, biztos kézzel húzta fel a horgonyt s a következő |>cr<ben már kifelé siklott a .Nemere, olyan gyorsan/ mintha valami szellem lendítette v<jlöa el. Vagy ki tudja? Talán csakugyan a Balaton szelleme
parancsolta neki ezt a vakmerő utat!?
A hullámok csapásának, egy-egy rövid, biztos mozdulattal válaszolt, miközben nyugodtan húzta fel esökö-pcnyét. Napbarnított arcának\' férfias vonásai erélyt és akaratot mutatlak, hogy aki látja, az elemek babonás gyermekének nézte volna öt. Nyílegyenesen vette az irányi az Almádi-i partok felé.
Mindig nagyobb, teljesebb lett a vihar! A tomboló sötétben gyorsan tünedeztek el a partok vonalai. Fékteleu táncot járt a viz, a «Nemere, bordái recsegtek, de biztosan siklott tova a fekele hullámokon.
A csobáncl parlok Irányából vitorlást látóit közeledni. Talán ez lesz Korbulyék «Rabonbánja» — gondolta s elővette a látcsövét, de rögtön el kellett tennie. Ebben a zivatarban hasz-nálhatallan volt. Ahogy közeledni igyekezett, elrémülve látta, hogy milyen ügyetlenül vezetik a hajót a hullámokon át.
— Csucsvltorlál le! — ordította tel-jes erővel feléjük, de azok nem hallották, talán nem is látták őt. Sebesen közeledett feléjük, megkockáztatva az elmerülést, meri látta, hogy nem birják sokáig. Erőltetve meredt arra, hogy szem elöl ne veszítse őket.
— Már ott kellene lennemI — állapi-I tolla meg és ledobálta a ruháit magáról, hogy kellő pillanatban úszva kö-
J zefilhessc meg őket, de a vitorlás cl-! veszett szemei elöli
Lengyelország nem lép be a kisantatba
Eredménytelenül fejezték be a Irancla-cseh kereskedelmi tárgyalásokat
páris, november 27 A francia—cseh kereskedelmi tárgyalások, melyek hetek óta húzódlak, nem vezetlek eredményre. A cseh küldöttség pénteken kénytelen volt eredmény uélkül elha/ynt a fővárosi.
Varsó, november 27 Antonescu román miniszter varsói látogatásával kapcsolatban Ulelékes helyen ugy tudják, hogy a kilátásba helyezett lengyel—román • egyezmény a kisantant egységének bomlását mu-tatja és egyáltalában nem jelenti azt, mint egyes híradások tévesen jelentették, hogy Lengyelország bo akar lépni a kisanjanlba.
A Pécsi DVAC Játszik vasárnap az NTE-vel itthon
Az őszi szezon ulolsó, egyúttal legizgalmasabb mérkőzése körül vasárnap lejátszásra. A DVAC egyik legjogosabb aspiránsa a bajnokságnak, csupán egy pont választja el az elsőtől és a harmadik lielyen áll.
Kezdete 2 órakor. Biró Kaufmaun.
(0
Aranyeres bántalmaknál és vérkeringési zavaroknál, külőnö-8tm nagyétvái/yu és kényelmes élei-módhoz 6zoVott egyének, a tfrmé-sze\'es „Ferenc József" ke«erOvizct FRy pohArr.yi napi adigokban kissé fe melegilve használják. Az orvosok ajánlják.
— Ne falejtae alt Nálunk neniMftk női télikabátot, hanem anyagot l> vá-.árolhat. Schütz.
A viljar mégjobban erősödött. Forgószél kezdle lépni, cibifini vitorláit, ez a hajósok réme, minlha valami nagy madár lel>cgett volna fölötte — s kacagást hallott, ördögi kacajt... vagy csak a képzelete játszott vele?
Az, hogy Juditot veszélyben, talán a halálban tudta, felforgatta Ijninden érzését. Nem ludott lemondani arról, hogy megtalálja. Szembeszállt érte az elemekkel, vízzel, széllel, viharral s kélségl/eesésig feszült idegei ragadták magukkal tovább, kutatni, hajszolni... hiába I
Ott állt hajója orránál, tt maga életével mitsem törődve, csak a vizet nézte, az átkozott, feketo, kérlelhetetlen vizet. Fürkészte a vihart maga elölt és félelmetgerjesztőcn meredt bele u koromfekete éjszakába... I
A tarajos hullám-hegyek lassan belesimultak a vlz végtelenjébe. A mennydörgés a tovarohanó felhők hátin, el-gurgulázolt a távoli sikok Teló s az ég megmaradt csupaszán elömulalta sápadt képét a hold. Tekintetét mintha nagy szánalommal felejtené azon a roskadó lelkű emberon, aki teiiycrébc hajtolt fejjel bámul inaga elé, cfiönde-sen, szótlanul, csak a vállalt rázza a zokogás... •
Nagvobb fájdalmat még nem! érzett éleiében. Eleinte kélséglKesetten igyekezett azon, bog)\' idegen képek tájak, arcok által okozott benyomásokkal ho-málvositsa el azt az édes képet, amelyei\' a Végzel rendeléséből et \'kellett
BAUM KÖZLÖK*
— (Doroumay János Nagykanizsán)
A mai magyar irodalomban egyedülálló helyet foglal cl Dorosmay János, a La Fontaine Társaság tagja, aki egyetlen njüvelőjo " klasstfkusságában is modern műfajnak: a felnőtteknek szóló mesének. Dorosmay vasárnap n liceális műsoron vendége lesz az író-dalmi és Művészeti Körnek. A liceális műsor előadója Kelemen Ferenc, a Kör társelnöke, aki «Mi az ember?, cim-mel tart előadást. (:)
—- (A magasabb laktéroszlály)
A nagykanizsai Ipartestület építőipari szakosztálya Gerócs György elnöklete alatt ülést tartott. Elhatározták, hogy az iparügyi miniszter által lehetővé tett építőipari tanfolyamot még december havában Nagykanizsán megrendezik. Építőipari küldöttség indul dr. Thol\\vay Zsigmond postahivatali igazgatóhoz, hogy a közalkalmazottak magasabb lakbérosztályba való sorozás;\' érdekében megindított akciót mielőbb folytassa le. Családi házak építésének lehetővé tétele érdekében megfelelő utcanyitásra kérik meg a polgármestert.
— Hócipőt, sárcipőt, gummicslzmát, téli cipőt Milténylnél veszünk.
— (Bokréta ünnepély)
A nagykanizsai igazságügyi palota építkezése várakozáson felüli lendülettel halad előre. Pár nap muiva már elkészül a második emelet falazása és utána telő alá. kerül az egész épület. A bokréta-ünnepélyt a válalkozók különös ünnepséggel akarják megtartani. Kérésükre a polgármester meghívta az iparügyi és igazságügyi minisztériumok képviselőit a bokréta-ünnepélyen való részvételre.
— Táncáéit*tánokra, keaiorneekára elegáns színes taffet- áe selyemruhák olcsón Schtltznél.
— (December 1-én kezdenek Binkyék)
Vitéz Bánky Róbert kamaraegyüttese jelenleg Kaposváron vendégszerepel, olyan nagy sikerrel, hogy a lérvbe-vett szezont egy nappal meg kellett hosszabbilaniuk. Igy nem 30.án, hanem december l.én kezdődik meg a kanizsai szezon. Megnyitó előadás kereté-ben Bónyi Adorján «Édes ellenség* cimü vígjátéka, szerdán Ujházy György, nek, a Missa Solemnis szerzőjének •Csók a pusztán* cimü darabja, csütörtökön Shakespeare t Vízkeresztje,» pénteken pedig Stríndberg «Haláltánc cimü remeke kerül szinre.
— {S bakónaki iizatlr)
Borsfai József bakónaki gazdaember merényletet követett el egy községbeli leány ellen, kihasználva annak elmebeli fogyatékosságát. Borsfai a kanizsai törvényszék elé került. A biróság zári tárgyalás után Borsfalt uyolc hó-, napi börtönnel sújtotta.
Ma szombaton és holnap vasárnap
disznótoros vacsora
a Magyar Király vendéglőben. Szives pártfogást kér
Guttmann Anna.
— Szenzációs képanyagot
küldött a Színházi Élet e brti számának Hollywoodból Paál Sándor, a lap fotóriportere. Meglátogatta a világ leghíresebb sltárjait otthonukban és a Színházi Életben megelevenedik a hollywoodi filmcsillagok privát családi élele gyönyörű képekben.
— Bokatfllyedés megelőzéséro bokatámasztót vegyünk Milténylnél.
— (Bélyeggyűjtők Ulálkoiója) Hétfőn délután 6-tól 8-lg a Pannónia hátsó kittemében.
— Bútorokban a Kopstcln-cég vezeti Modern mintatermeiben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező tlzo-ttsl feltételek mellett
felednie. De hiába kóborolt a világban I Messzi országokba utazott, ha önmaga elől menekülni akart és mégis minden reggel, felébredéskor ott ült ágya szélén a komor való.
Ahogy azonban multak a hónapok, az évek, lassan lecsillapodott a lelke. A Sebet, amelyet eleinte érinteni sem meri, lassan, az emlékezés fehér fátyo-lán ái végig-végig merte simítani.
Tíz őv után előszór Riogatott el bélatelepi villájába.
Az elmúlt évek alatt pj^gférfiasodott. Arcának erőteljes vonásaival, nyúlánk, izmos alakjával olyan benyomást tett a szemlélőre, amely a férfiakban tiszteletet, a nőkben pedig vonzalmat szokott ébreszteni. Arca azon emberek tekintetét tükrözte vissza, akik alaptermészetük előkelő hüvősségét őszinte udvariassággal igyekeznek jóvátenn..
Amikor annyi idő után először látta meg ezt a nagy, kék vizet, melyben minden szem csak gyönyörködni tudott, neki elszorult a szive... Judit temetőjét látta bennei...
Hűvös, koranyári délután volt. Lesétált u partra. Az észak felől fújó gyenge szélben valami bóditó keverékét érezle erdőnek és réüiek, tengernek és tónak, a Balaton sajátságos levegőjét, amely a somogyi partokra is elhozza Badacsopyból a lekaszált rétek illatát.
-• Fürdésljez hideg m^g uz idő. Nincs is a vízben senkii — állapította toieg előbb, de azután fölfedezett messze
benn valakit, aki ugylátszik, úszva közeledett a part folé. Valami kíváncsiság arra ösztökélte, hogy megvárja. Hátha ismerőst üdvözölhet bennei?
A sekély vízbe érve felállt az uszó és ahogy közeledett, egy karcsú nőalak körvonalai bontakoztak ki előtte,
— Husonlit Judithoz — gondolta magában és mindig mcglcpcttebben né/^tc: az arca az övé... a íjzetne tls olyan ... és ahogy közeledett feléje a leány, mindig Jobban és jobban átjárta egy érzés emléke, amelyet egy-szer régen értett, amikor Judilot látta fgy kilépcgetfti n Balatonból. A lábát magasra e mái te ő is, amint lépegetett és. paskolta .vele a vizet. Az alakja neki is telt vblt, magas és az arca, o haja, a válla. ^ . De hiszen ez.,.
— JuditI -^szaladt ki a száján.
— Ismert
—• Ohl — mondta zavartan — bocsásson megt Detre Tamás vagyok. Csak nagyon hasonlít valakire... és ez a név, amely kiszaladt bolőlem, csak egy régi emlék valami távoli visszhangja volt! "
— De engem\' is Juditnak hívnakI Baradlay JuditnakI — mosolygott fel rá a leány és érdeklődés látszott a szemében. Mielőtt tovább ment, odanyújtotta a kezét.
Tamás zavartan állt. Judit leánya — súgta maga elél
Eleinte félt. Nyugalmát féltette, me. lyet hosszú évek alalt tudott csak vlsz-szaszerezui és mégis minden alkalmat
DOROGI Brikett
KISTERENYEI
házhoz axAllitJa
SZEN X
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE:
Varsányi Pál
Telefon 226. Zrínyi Miklós-utca 32.
— (Felakasztotta magát)
Balatonszárszón törekvő iparosnak ismerték Romolics József 26 éves szabómestert. Nagy yolt a megdöbbenése tehát egyik vevőjének, amikor tegnap reggel az üzletbe akart lépni. Az ajtó zárva voll s miulán már az üzleti Idő megkezdődött, " vevö a kulcslyukon benézett. A látvány nem mindennapi volt: Romolics szabómester az üzlet ^gyik gerendáján lógott. A helyszínre hivott csendőrök feltörték az ajtót, de segíteni már nem lehetett -a szerencsétlen emberen, halott volt. Az üzletben megtalálták hátrahagyott búcsúlevelét is. A szabómester annyira becsületes volt, hogy a munka alatt levő ruhadarabokra és szóvetekre ráírta a tulajdonos nevét. Miután kétségtelenül megállapítható az öngyilkosság, a temetési engedélyt kiadták.
— (Siesta Sanatórium)
Budapest, I. Rátb Gjórgy-utaa December \'elején nyílik meg a* u| modern urologiai-sebésieti Intézet, mindszenti Lichtenberg Sándor, r. berlini egyetemi tanár, a Sankt Hadrif Krankenhaus urologiai ositályának t. igazgató-főorvosa vezatéae mellett
megragadott, hogy újra találkozhasson vele.
A bélatelepi kőpart végén látta pár nap múlva egyedül ülni egy padon. A vizet nézíle s az arcán valami meleg, mély szomorúság árnyéka látszott, valami távolba meredő bánaté. Odament hozzá. A leány kedves közvetlenséggel nyújtotta a kezét. Elmondta, hogy akkor, pár nap előtt Hollayék vendége, voll, ma pedig Badacsonyból, ahov apjával és második anyjával nyaral, hajóval jött át ide...
— Hollayékhoz?
— Nemi Felelto Judit kissé zavartan és lesütötte a szemét. Talán a hajókázás kedvéért, meg azután — tudja — ma van tíz éve annal^ hogy Ide igyekezett vitorláson az.. .
— Édesanyja! — folytatta a férfi...
— Hogyan? Hát tudja? Ismerte*?
Tamás tekintete ezen a nagy, csendes vízen nyugodott. Szellő sem lebbent a délutáni napsütésben, de o sáserdő, olt a part mentén, hajladO\' zott, meg-megremegett, mintha láthatatlan kéz simogatná végig.. .
— Ismertem 1 — mondta és nézte a leányt. Nézte hosszan, szeretettel s lassan gyógyulni kezdett a szive. Homályban foganva derengett benne a szerelem, melyben összeölelkezett mult és jelen, emlék és valóság...
A Balaton mély-kék vizének merengésében a titokzatos Természet\'tükröződött, amely elvesz és ad, Alkotójának kifürkészhetetlen akaratából.
Olcsóbb lett
a Zalai Közlöny és a Tükör együttes előfizetése
Amikor a TlkSr első siámal megjelentek és a Zalai KOilOny előfizetőihez olcsó kombinált előfizetési árban eljutottak, az olvasó közönség csodálala fogadia. Csodálkoztak azon, hogy ilyen lapot Magyarországon is elő tudnak állítani, még hozzá fillérekért. Az volt az általános vélemény, hogy tartalmában lrodalmian gazdag, változatos, kiállításában luxuriöz folyóirat, amelynél szebbel a nyugati külföld aem nagyon dlosekedhatlk, nem fogja sokáig bírni a fillérei árai melleit. Ehelyelt az történt, hogy a TUklr kedvence lett az Intelligens, uri magyar közönségnek és olyan hatalmas módon rnegerő-södölt, hogy klál\'ta a kezdő Idők próbájál s azóla is egyre gyarapodva fémjelzi a msgyar folyólrat-kullura fe,leltséfcét.
Nekünk, kanizsaiaknak, annyival !b kedvesebb a Tükör, mert a vároa kedves ismerőse ér. barátja
Révay József, a kitűnő tollú tnagyar Iró, nagy képzecségü ludós és lebilincselő előadó szerkeszti.
A Zalai KOilöny ujabb áldozat vállalásával lehetővé tete összes előfizetői számára, hogy az eddiginél ls olcsóbban jussanak hozzá a TQkör-höz. A Zalai Kíillny és a TllkSr eddig kombinált előfizetésben havi 2 96 pengőbe került havontL Ezt az összeget havi 2 90 pengőre szállítottuk la
mindenkinek, aki volt vagy újonnan belépő egytlltes előfizetője az ország legrégibb vidéki napilapjának, a Zalai KlilOny-nek és a legfiatalabb, egyben legizmosabb szépirodalmi folyóiratnak, a TUkOr-nek.
Az együttes előfizetést bármikor meg lehet kezdeni, erre vonatkozó szándékot vagy a Zalai KizIBrty kiadóhivatalában vagy a pé-zbeszí-dőnél kell jelenleni.
■MAI aozLom
1936. november 28
— !■ III ■ I U,tSk41.l.»bb kivéfizS ><11 a ■iakad.1maz*tt oiaaz
MillOR
EXPRESSO
KapkaU:
BELCSEB ÍTlaflZLETBEH
BIJm.nl.. k.mnl.tá. kávikóltalóval.
APRÓHIRDETÉSEK
Vr«hlr4*té* 4IJa vaaimap U «nntpn»p 10 tiólf
fillér, minden további ti6 6 (Illír, hétköznap \\» wél| <0 llllér, mlndta további «id 4 llllér.
Aütétaxltf bérautót, rendeljen gangéból, vidékre éi helyban, legolcsóbban. Te-
^pfon-állomás: I
, iojtor Klsfaludy-utca 2704
Mit nyerhet 1 pengőért? Sportautót, kerékpárt varrógépet, Tronyhaberendexéít, rádiót, Irógépnt, gyermekkocsit, órát, atb., itb., 1000 darab értéket uyoramény-tárpyat >oraol kl a luprsvári lóm. kath. egyházközség. Soralegyek 1 pengőért a •tabó Antal aportflzíetbfa vehetők át. I
Sit\'Nitbruha a legsrebb, legolctóbb Mikulás-ajándék Palloték Divatszalonjából, Britébe t-tér 18. 4141
Ptaalsaét, Jókaiban levőt, bérelnék. Roagonyl-u II. •
~1m mMmmiiÍÍ Mikulás kirakat-rákién eladó. Megtekinthető Siabó Antal üzletében.
Ha ttaetffaá 1 kályhával 1 nohát fűteni
SSJ&SSiiSMtter" •Irknláiléi hösnekrénnyel
Uhvt. O* tttselónegiakarltás Óvakod|on aJláoy u Un tatoktól. Kizárólag kapható: fcrUI vas- fe fMtáfckereakedáaJben, Sd.üu Belliit. Jrs: 4—, 10.—, 15 — peogó.
!■ ■■■—■—MUlill I
Jókarban levő égy, sodronnyal, eladó. Roigonylu. 19.
Ajándéktárgyakat óriási válatuték ban a legolcsóbb árakon Melccer Uvtg-keretkedétbtn kaphat. 4136
■yaratakkartéanná (osztrák) perfekt francia, áUátt keres egén- vagy félnapra Oruber, Zrinyl-utca 31. 4073
Réx- éa aornánctáblákat, gumml-ItályaBxákat, vtanokl munkákat lea-olcaóbban kémtik WVássy Testvérek. *
Kaiflnbajárat bútorozott saoha Fő ut 15. kiadó. 4C98
Bonts ösal i apjal vidámak leunek, ha a „Ml bo tunk" (Caengtry ut 29.) gyümölca pálinka különlegességeit fogyasztja. Kitűnő minőségek I Rendkívül olcsó iraki Elsőrendű és olcsó asztali borok 1 4180
Prémmel bélelt rövid bunda eladó. Fő-ut 17. 4172
Paiilpasalváta, legújabb mintákkal. 3 caomag színes vagy5 ctomag fehér: fő fillér Vigó illatazartaiban. •
elegánsan bútorozott szoba kiadó. Lénárt bőrkeretkedő. 4176
■aablahaté bejárónő ajánlkozik. Clm: Bajza-n. 4. Délelftt 9-10 lg. *
Tananoat lUtrerüzletbe december t-re felvetlek. Németh Erztébet, Hoithv Mlklót ut I. *
Szemere u. 3. számú háa eladó. Bővebbet ugyanott. 0
Szemere-ulca 4/a. siámu háa tiabtd-kézböl aladá Király-u. 36. alatt. •
Tftaelftanyao, olcaó, mtgbizható, szállítója Stőasel ítlaifa- és tzéukereske-dé», Magyar u. 21. Teldfon : 514. •
Használt oaarápkályhát, esetleg kálybacsempéket keresek megvételre — Batthyány-u. 26. •
Térll gyapju-sálak, nyakkendők, kesztyűk, Ingek aloaén árusitta inak. Kauf mann Manónál, Irzslbet-tér 1.\' Telefon 222
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
23031/1936.
Tárgy: Könyvkötő munkák biztosiláia.
Vrayisplási MMrn.
Nagykanizsa m. város hivatalai ét intérményel részére 1937. évi Január hó 1-161 december(.ííó 31-lg szükséges, előre mfg nem határozható mennyiségű könyvkötni munkák tzálliláiára zárt Írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
Az ajánlati mintákat megfelelően kiállított, pecsétlel ellátott lezárt borítékban elhelyezett ajánlatok legkésőbb 1936. évi december hó 12. napjának déli 12 órájáig adandók be • városi Iktató hivatalba.
Ajánlati minta a kiírási műveletet megiba loglaló szerződés-tervezet hivatalos órák alatt a városi gazdasági hivatalban meglekinlhelö és ugyanott beszerezhető.
Nagykanizsa, 1936. nov. 24. 4is7 Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesteritől.
24526/1936.
Tárgy: Ebek vefiellség elleni védőoltása.
Hirdetmény
F. évi október hó 15-én falragaszokon is közzélett fenti táigyu hlr-deimé\'iyem k.pcsán közlöm azon iblulajdtnosokktl, kik ibükel veszettség ellen még be nem ollalttk, hogy a tömrg It\'a november hó 28 án, szombaton d. e 8—II órakőzAtt lesz a váróit köztisztasági telep
Zárdau. 1. sz. alatti helyiségében. Az olláséit az oltóanyag árával együtt 1 P 40 fillért kell fizetni még az oliás elő t.
Ez az ulo\'só „önkéntes" oltáa. Aki ezen a kalommal sem oltatja be kutyáját, annak költségére és veszélyére a hatóság hivatalosan fogja elrendelni az oltást, ami afentlösz-siegnél lényegesen többe fog kerülni. Ha pedig az ebtulajdonos az oltási költségei nem bírja viaelnl, kutyája kl Írsz irtva. Ismételten figyelmeztetem az ebtulajdonosokat, hogy kihágást követ el az, aki veszettség ellen be nem oltott 3 hó-napnál Idősebb ebrt tarl.
Nagykanizsa, 1936. nov. 21. «n Polgármester.
Permetezze gyümölcsfáit
lombhullás után
NEODENDRIN
(gyümölcsfa-karbolineummal)
Legújabb kulatások megállapították, hogy rovaiok, levéltetvek ellen az öszi- és télivédekezés a leghatásosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mészkénlének rovarölő hatása alig van.
Gyümölcsfa permetezőszerek beszerezhetők :
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi-szerek, gép stb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mellett) Telefon 130.
Rádió vétel bizalom dolga!
Megbízható
márkás iáik
rádió és csillár-üzletében Fiat
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olméiaak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmaniozky-utea 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény igazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
Nagyon tartós minőségű
harisnyát
® 2-p-4rt
Svelcl Ingnadrágot
2.20 é» 2.70 P-ért

Bélalt meleg salyem-nadrágot
2.80 P-ért
Príma bélelt b«r-keaztyüt
5.— éa 6.60 P-ért

BRÓNY&I DIVATHÁZ
Horthy Elklón-ut I. is.
laijIaBliiatüítl Julim Vállalat MENETRENDJE
érvényes 1938. október 1-151.
Vaiulállomiira
445
5-30 8 25 IIK 1J05 |320 13 65 15« 1740 18 06 19 60 21 36 2305 23-35
I
ü.etenyei menetrend
LtUnyíról M. 8 45 Ntgjkinluira írk. 8 05 Nagykuiliiiról Ind. 14 00 Létényir* árk. 16\'10
Vendéglősök és borkimérők figyelmébe!
A feltűnő helyen kifüggesztésre rendelt és minden borkimérőre
kötelező 1936. évi
legújabb bortörvény-kivonat
elkészült és lapunk kiadóhivatalában kapható.
Kiadja it laptulajdonos KOzgazdaatgl Rt. lutenb.rg Nyomda éa Délzalal Lapkiadó Vállalata N.f ykanlz.in, Palclöa kiadd l Zalai Kíroly. I Interurbán t.l.fon r Ninkinliu 7S. ... >
**** « StogutaS^i JH. fctaMr| \\t,wmt+ é* MaM fitpH.^ váHala k»-ryakto tt»>»tv. WM t «relj.)
-
CMv^WV" Ha & oiaalas képes melléklet!
76\' Évfolyam 274. szám
WagykantaM, 1839. november 29 vasárnap
Ara 12 Hit.
ZALAI KÖZLÖNY

I* ® L I T I í» I NAPILAI
Feictóe sserkesztf: Barbarlts Lajos
■JtticIM ára: mt M« ImmI M Burtmtét^ te GMáhhvtal t*Moa>
A római napok
A páratlan ünnepségek, amelyek-kel. III. Viktor Emánuel olasz király és abesszin császár, továbbá Mussolini miniszterelnök és az egész olasz nép a kormányzói párt fogadta, a végükhöz közelednek. Az ünnepségek során maga azi olasz király idézte fel annak az évszáza. dos kapcsolatnak legszebb emlékeit, amely a magyar és olasz népet a történelem folyamán összekö!(Jtte. Ezek a kapcsolatok az utolsó tiz esztendő folyamán uj életre keltők és megerősödtek s ma Itália népe és a trianoni magyarság egyaránt hiszi és várja egész Európa, hogy ebből a látogatásű>ól ujabb eredmények fognak fakadni, amelyek nem csak a két ország számára lesznek jelentősek, hanem Európa népeinek békés együttműködését is elő fogják mozdítani.
Az olasz népnek az a páratlan újjászületése, amelynek egész Európa ma bámulója, III. Viktor Emánuel uralkodása Idején, Mussolini politikai zsenialitásának irá nyitása mellett következett be és Olaszországból elsőrangú nagyhatalmai alkotott. Ezekre a nagy sí kerekre a magyar nép őszinte cso. dálattal tekint és azzal a meggyőződéssel, hogy Olaszország nagy munkáját az Igazságot hozó béke érdekében fejti
Magyarország nagyon sokat köszönhet Olaszországnak, his en úgyszólván a trianoni békeszerződés aláírásának pillanatától támogatóit Olaszország abban a törekvésünkben, hogy a trianoni szerződés igazságtalanságait a világ közvéle. ménye elé tárjuk s rámutassunk ar-ra, hogy itt békés tárgyalások segit-ségével változtatásokra van szükség. De nem feledkezhetünk meg ar rói sem, hogy a kicsi és lefegyver zeti Magyarország is Olaszország mellé állott azokban a nehéz órákban, amikor az olasz-abesszin há ború megindulásakor a Népszövetség szankciókat rendelt el Olaszor szág ellen s a magyar megbízott bátran és büszkén a szankciók el len szavazott.
Ennek a barátságnak, ennek a szoros együttműködésnek tehát már számos záloga van. Ez a barátság a jövőben csak erősödhetik, hiszen az a politikai elgondolás, a melyet Olaszország Európa, különösen pedig a Duna-medence sor-sáról alkotott, a ml politikai fel fogásunkkal teljesen egyezik, sőt kielégíti jogos nemzeti aspirációinkat. Ennek a barátságnak a további erösödésre mutat az a tény, hogy a tavasszal körünkben üdvö \'ölhetjük nemcsak Olaszországnak, hanem egész Európának egyik leg nagyobb államférfiét, Mussolinit.
A magyar nép, amikor a távol levC államfőt és annak miniszterei nőkét immár haza várja, egyben Sienetettel és várakozással tekint
A kormányzó és kísérete útban Ausztriába
Horthy Miklós kormányzó és nejének páratlanul meleg búcsúztatása a római pályaudvaron — Ausztria ragyogó pompával várja a magyar államfőt és feleségét — Az első ünnepélyes fogadtatás vasárnap reggel Bécsújhelyen lesz — Bécsben Mlklas elnök és Schuschnlgg kancellár várják a kormányzói párt és kíséretét
Róma, november 28 Horthy Miklós kormányzó is ki-sőréié szombaton délelőtt elutazott az örökvárosból. Elutazása teljesen magánjellegű volt és igy kifejezett kívánságára nem volt a közönséget elzáró katonai kordon. A kvirináU királyi palotából a pályaudvarig tízezrekre menő tömeg várta a búcsúzó magyar államfőt is kíséretét. Az előkelőségek fél 10 órakor gyülekeztek a termini pályaudva^ ion. Háromnegyed 10 órakor érke-
zett meg Mussolini miniszterelnök.
10 óra előtt 5 percoel felhang, zott a magyar Himnusz, ekkor érkezett meg Viktor Emanuel olasz kL rály és császár, Helena királyné, Horthy Miklós kormányzó és neje, Darányi Kálmán miniszterelnök, Kánya Kálmán külügyminiszter és kL sérete. Megjelent a pályaudvaron Mária ojasz királyi hercegnő is, az olasz kormány minden tagja, szá. mos katonai és polgári előkelőség, a diplomáciai testület stb.
Feltűnően szívélyes búcsúzás ...
A kormányzó és az olasz király ellépett a Himnusz hangjai közben a kivezényelt díszszázad előtt, majd feltűnően szívélyes bucsut vettek egymástól. Horthy Miklós kormányj-zó különösen hosszas kézszorltá^. sal búcsúzott a Duóétól, Helena ki. rályné és a koruiányzóné csókkal búcsúzott egymástól, a kormányzó és az olasz király melegen megölelték egymást. Az olasz király kezet csókolt a kormányzónénak, a kormányzó viszont He\'ena királynétól búcsúzott kézcsókkal, majd Horthy kormányzó mégegyszer ke. zet fogott Mussolinivel» majd felesége után fellépett a szalonkocsira és annak ajtajában állva maradt. Eb ben a pillanatban a katonai disz. század tisztelgett, felhangzott a Himnusz és
megindult a vonat.
A kormányzó a szalonkocsi ajta. jában állva, hosszasan bucsut intett, amit az állomáson maradt olasz ki rályi pár és előkelőségek. hasonló melegséggel viszonozlak.
Amikor Horthy kormányzó fel szállott a vonatra, mosolyogva, olasz nyelven ennyit mondott a kl rálynak: . •
- Most már eshet az eső, jót fog tenni a földeknek !
Róma, november 28 Az olasz sajtó nagyon meghatott hangon és feltűnő melegséggel vesz bucsut a magyar államfőtől. A la. pok kiemelik a kormányzó felesé-gének fen költ lelkületét és jóságos
emberbaráti szivét, amellyel a magyar szegény ügylet felkarolta.
Az osztrák kormány nagy elő készületei a magyar államfő ós nejének méltó fogadtatására
Bécs, november 28 A bécsi kormány már hetek óta folytatja az előkészületeket a ma. gyár kormányzó ünnepéig fo gadtatására. A bécsi fogadtatás méltó lesz a két ország barátságá-hoz, fénypontja pedig a schön-brunni vasárnapi estély lesz. A mo. narchia idején is rendeztek nagy és fényes ünnepségeket Bécsb3n,deeh-hez hasonló fényben és pompában még nem volt.
A bécsi sajtó vezércikkekben az osztrák nép rokonszenvéről és tisz teletérői ir.
A kormányzó és kíséretét fogadó bécsi küldöttség ma reggel eluta. zott a bécsi pályaudvarról, hogy az ausztriai Amoldstaetten állomá. son méltó fogadtatásban részesítse a magyar államfőt. A küldöttséggel utazott Rudnay Lajos bécsi magyar követ is.
A kormányzó vonata ma este fél 11 órakor érkezik az osztrák határra
A kormányzói vonat szombaton esté fél 11 órakor ér az olaszosztrák határra. Az első ünnepélyes fogadtatás vasárnap reggel Bécsuj. helyen lesz. A különvonat 10 óra. kor érkezik Bécsbe, ahol Miklas el nök, Schuschnlgg kancjellár és az
azok elé az eredmények elé, amelyekkel ez az itáliai tartózkodás nyilván együtt fog járni. Nem gon. dolunk itt fantasztikus lehetőségekre, nem gondolunk eredményekre, amelyek egyik napról a másikra meg sem valósulhatnak, hanem a lehetőség határain belül fekvő realitásokra. Nem várunk sem többet, sem kevesebbet ettől a lá
togatástól, mint azt, hogy annak a nagy küzdelemnek az utján, ame. lyet a trianoni békeszerződés békés eszközökkel történő megváltoztatásáért immár évtizedek óta folytat a magyar nemzet, komoly lépéssel előbbre jutottunk s tovább ra is biztosiíottuk maguknak az igen jelentős nagyhatalommá lett Olaszország baráti támogatását.
osztrák kormány fogadják a mai-gyar államfőt és kíséretét. Ezt az ünnepséget a magyar rádió a hely. színről közvetíti
Darányi miniszterelnök a római és bécsi tárgyalásokról
Róma, november 28 (Lapzártakor érkezett) Darányi Kálmán miniszterelnök elutazása előtt nyilatkozatot adott magyar és külföldi sajtó képviselői előtt.
- Felejthetetlen élménnyel távozunk\' Rómából, - mondotta Darányi. - Rómában a tárgyalások so rán két Irányban folytattuk a megbeszéléseket Mussolini miniszterei-nőkkel és pedig politikai és gaz. dasági vonatkozásban, letárgyaltunk minden kérdést és kiküszöböltük azokat a zavaró körülményeket, amelyek a gazdasági együttmükő. des tekintetében szóbajöhetnek. Megbeszélésünk a legnagyobb együttműködés jegyében zárult és csak megpecsételi Magyarország és Olaszország barátságát.
A bécsi ut célja ugyanaz, mint a római uté, a bécsi tárgyalások clőkó-szitései már hetek óta folytak. Hiszi, hogy M két ország barátsága ezen tárgyalások során újból megerősödik és ugyanolyan eredményre vezet, mint a rótyal utazás.
Párls kedvezőtlenül
fogadta a vörös Madrid kérelmét a Népszövetség összehívására
Madrid, november 28 A rossz idő nagyban megakadá. lyozzá a katonai müveletek folyta, tását. Az elmúlt nap a vörös kormány 8 gépe indított támadást a nemzetiek aszturiai csapatai ellen. A támadás során a nemzetlek 7 vörös gépet lelőttek.
A nemzetiek Madridot is bombázták az elmúlt nap, de csak ki* sebb mértékben. A jelentések szerint a madridi, bombázásoknak eddig összesen 2500 halottja és 3000 sebesültje van.
Párls, november 28 A madridi vörös kormány, mint Ismeretes, a Népszövetség össaehi-vását kérte. Párisban a hirt kedvezőtlenül fogadták. A politikusok szerint a kérés nem nagyon fog eredményre vezetni.
Delbos külügyminiszter kijelentette, hogy az előzetes intézkedések során csupán Madrid és Moszkva
s
ZALAI KÖZLÖNY
1986. novttnbgr 29,
véleményét kérdezték meg. Franciaországot még tájékoztatni is el/e-lejíették az eseményekről. Altalános véleménynek ad kifejezést akkor, amikor kijelenti, hogy Spanyolország kérése célszerűtlen és vigyázatlan volt. \\
London, november 28 A párisi és londoni politikusok egyaránt aggodalommal néznek a Népszövetség uj próbatétele elé.
A Reuter iroda jelentése szerint valószínűleg elutasitja a javasla. tot. Ez voína az egyedüli kivezető ut, mert ha Olaszországot vád alá vennék, az kilépne a Népszövetségből, ennek ^edig egyedül a szovjet örülne, a többi európai állam nem. A nagyhatalmak remélik, hogy a Népszövetség válasza elutasító lesz.
Páris, november 28 A népfront nagygyűlést a szakszervezeti vezetők után Blum miniszterelnök is felszólalt. Kijelentette, hogy u kormány ujabb rendeletet bocsájt kl a sztrájkmozgalmak letörésére és ez a rendeU-t méltó lesz egy demokratikus köztársasághoz. Kijelentette, hogy air egész világ a beneinavatkozás felvét hangoztatja a spanyol eseményekkel szemben, ezért gondoskodni fog ellen őrző rendszabályok bevezetéséről.
Japán elismerte az abesszin császárságot
Róma, november 28 (Lapzártakor érkezett) Illetékes helyen kijelentették, hogy az olasz -japán tárgyalásoknak első kézziel fogható eredménye, hogy Japán elismerte a keletafrikai olasz császár-ságot, ezzel szemben Olaszország elismerte Mandzsukót.
A soproni kereskedők ls Ranner Mihályt jelölték a kamarai elnökségre
Nyilatkozatok arról, hogy miért jelölték Rauner Mihályt
ütőerén ott tartja a kezét.
— Ez volt az oka annak, hogy * Soproni Kereskedelmi és Iparkamara kereskedő beltagjai egyöntetüleg Rauner Mihály szállítmányozási vállalat tulajdonos jelöltségében állapodtak meg és minden remény megvan arra. hogy túlnyomó többségben sikerülni fog őt megválasztani.
— Jóslásokba természetesen nem bocsátkozhatom, azonban nincs kétség abban, hogy Rauner Mihálynak az export üzletre vonatkozó tapasztalatai — amelyek a ml kataaránkTa nézve meg. bccsülhetctlen értékkel bírnak — széles látóköre, nagy munkabírása és ambl. eiója kamaránk tevékenységét erősen fokozni fogja ugy az iparosok, mini a kereskedők hasznárp.
Nagy feltűnést keltett kamara-szerte a Zalai Közlöny minapi cikke a kereskedelmi és iparkamarai választásokkal, Rauner Mihály Jeiőltetésévef \'és Székely kamarai elnök nyilatkozatával kapcso latban. A Zalai Közlöny cikkét szószé, rlnt átvette a <SopronvÜrmegve. c. laptársunk, amelynek hasábjain a választással kapcsolatban még a következő nyilatkozatokat olvassuk.
A Soproni Kereskedelmi és Iparkamara összes kereskedelmi beltagjai értekezletet tartottak és azon egyhangúlag Rauner Mihályt jelölték az elnöki tisztségre. Az értekezlettel kapcsolatban kérdést intéztünk a soproni kereskedelmi élet több vezetőjéhez ax elnökválasztást illetőleg. A következő Válaszokat kaptuk;
Prlckler János
bankigazgató, mint kamarai alelnök ezeket mondta:
— Az értekezletet mint a kamara alelnöke én hívtam össze és azon a kereskedelmi tagok télies számban meg jelentek. Az értekezlet egyhangúan Rauner Mihályt jelölte az elnöki tiszt ségre. A magam részéről Raunert ugy képzettsége, mint sokoldalúságánál fogva nagyon alkalmasnak találom ezen tisztségre.
— Még egy érv szól Rauner elnöksége mellett. A három évvel ezelőtti választáson a soproni iparosság iparofl elnököt kért arra való hivalkozással, hogy a kereskedők és iparosok fel-váltva gyakorolják ezen tisztséget. Most tehát kívánatos volna, hogyha ezúttal a kereskedők jelöltje lenne az uj elnÖK, hogy a következő választáson azután ismét mi akceptálhassuk az Iparosság kívánságait.
Strasser Jenő
bankigazgató, a Soproni Kereskedők Egyesületének elnöke igy nyilatkozott:
— A soproni gazdasági élet már hosszabb idők óta súlyos hátrányát érzi annak, hogv a kamarai elnöki tisztséget nem tölti bo olyan szakember, aki a gazdasági élet minden ágának
FIló Frigyes
a Soproni Kereskedelmi Testület elnöke igy nyilatkozott:
— A Testület álláspontja változatlan. Székely Géza ellen nekünk soha semmi néven nevezendő kifogásunk nem\' volt, de megmondtuk, hogy amint olyan embert találunk kereskedői részről. i»Kit sokoldalúbbnak és igv az elnöki tisztség betöltésére megfelelőbbnek tartunk, a mögé sorakozunk fel.
— Ezt az embert Rauner Mihály sze mélyében találtuk meg és csak természetes, hogy ezek után kötelességünk egy emberként felsorakozni mögéje és öt a Icgmesszcbbremcnően támogatni. Nem hisszük, hogy a kereskedők tár. sadalmában egyetlen is akadna, aki nem reá szavazna.
— Első választmányi ülésíüik után tárgyaltunk volt a Kereskedők Egyesü-leiéve! és ugy együlesen, mint külön-külön les7Öt\'eztük azon határozatunkat, hogy klzápSÍag Rauner Mihály elnöki jelölését támogatjuk.
Slöckert Gyula
a Soproni Kereskedelmi Testület vá-_ Ittsztmányi tagja ezeket mondta:
— A Testület részéről a régi határo zat ma is érvényl>en van annyiban, hogy Rauner Mihályt tekinti hivatalos jelöltjének, tehát kizárólag reá szavaz.
Selymek,
legújabb báliruha kelmék.
Szövetek kiváló minőségek dus választékban.
Kész kabátok, legújabb divat, mérsékelt árak.
Menyasszonyi kelengyék.
Intézeti sötétkék és csikós blouse anyagok.
Singeméi
Darányi miniszterelnök üdvözlő sürgönye Teleki főispánhoz
Zalaegerszeg, november 28 Vitéz Teleki Béla gróf főispán bo Iktatása alkalmából rengeteg Ud. vözlő táviratot, üdvözlő lehlet ka. pott. Ezek közöt, nagy szeretetne, flgjelmessségre, megbecsülésre mu. tat Darányi miniszterelnök sürgő nye, amit Rómából küldött.
Darányi Kálmán még ott, a világ, rászóló ünneplés és munka közepette is gondolt Zalavármegyére és annak fiatal, uj főispánjára. A sürgöny igy szól: .Személyesen nem lehetvén jelen, ezúton küldöm legjobb kívánságai mat. Bízom abbí»n, hogy főispáni működésed a vármegye előmenete. lét fogja szolgálni Darányi..
JóklvánságeiMtt fejezték kl meleg hangú táviratban Hóman Bálint mi, nlszter és Ivády Béla, »tb.
üdvözlést küldött Preszly Ele-mér főispán, Esterházy Móric gróf képviselő, Blaha Sándor ny. államtitkár, Stephalch somogyi alispán, Bllássy főkapitány és számos előke. líség.
& nagykanizsai Katollkna RütarMz Ugye
Megemlékeztünk arról, hogy a nagykanizsai Katolikus Kulturház építésének kérdésWlen kérvény érkezett a városhoz, amely 60 000 P építési hozzájárulást kér A polgár, mester a kérelmet azért nem vitte ínég a pénzügyi bizollságba, mert még nem készültek el « Katolikus Kulturház tervel P Czirfutz Vik-torln plébános most megkereste Kiss székesfehérvári neves építész tervezőt, hogy jöjjön )e Nagykanizsára és a helyszíni fizemfe alapján készítse el a kulturház tervelt, ami. ket azután a képviselőtestület elé terjeszt, kérelme támogatására.
A kért 60 000 pengő folyósítása 10 éven át, évi 6000 pengővel vfcló beállítás mellett történne.
A nagykanizsai Katolikus Kultur. ház tehát mindenképpen útban van a megvalósulás felé, örömére a nagykanizsai 28 000 főnyi katoll kusságnak.
ID&
Ködöst
Gyenge légáramlás, továbbra l> borult, ködöt Idő, több helyen havazás. A hegyeken a hő csökken, Idelent nem változik lényegesen.
— TaUatM a Kopstetn Bútoráruház állandó butorklállttáaát. ízléses és ole\'6 bútorokat kedvező fizetési feltételekkel vásárolhat
— Tánciilutinokra, kaaaoiaaakára 0l«-gána színes taftot- ia selyemruhák ölesén Schülznél.
Hócipők . párja Hócslzmák Gazdacsizma „
P 6.50-től Selyemharisnya párja P1.40-101
p ÍÍSES Szomolúnyi Mázban
1681. november 29.
ZALAI KÖZLÖNY
*
A Huszti-téri elemi iskola a nagykanizsai tanoncifjuság otthona és a mintamühelyek székhelye
Az ipari mintamühelyek még mai napig sem kerültek Nagykanizsán felállításra, holott más ipari centru. mokban már áldásosán működnek. A megfelelő férőhely, elhelyezés hiánya kis e ette fe.állitásukat Most az Ipartestület elnöksége felke. resle a polgármestert és iparbiztost, akiket arra kértek, hogy .a decem. ber hóban kitelepítendő é« megszüntetendő Huszti-téri iskola helyiségeit engedje át a város az any. hyjra szükséges ipari mintamühe-ljek, valamint a P. dr. Hortváth Athanáz által megindított ifjúsági mozgalom céljaira, az iparostanonc, ifjúság otthona számára (a szellemi
ifjúság az Oroszlán házban nyert hajlékot a polgárnmester jóvoltá. bői). fagyon megfelelne mindkét célnak a megijflülésne kerülő iskola, mert nemcsak az ipari mintamühelyek nyernének alkalmas el helyid-zést, hanem megoldódna egy csapással a tanoncok részére való otthon, ahol szabadidejüket töltenék megfelelő ellenőrzés és vezetés alatt. A kérelem minden tekintetben indokolt és ugy tudjuk, hotgy a polgármesternél is visszhangra talál. A Huszti-téri iskola legyen teljesen a nagykanizsai Iparosképzés vára. A kérelem a legközelebbi közgyűlés elé kerül.

Mi minden indnl ki a zeneiskolából?
Egy kanizsai rádió-közvetítés a láthatáron — Zeneiskolai tanárok budapesti hangversenyei — Rendszeres zenés misék a nagykanizsai templomokban
Akik szenvedéllyel szeretik csepülni a nagykanizsai városi zene-\'.SKolát, aligha gondolnak arra, hogy ez az iskola nem csak nagykanizsai vonatkozásban épített ki komoly sáncokat a zenekuliurának, hanem Nagykanizsa nevét országos viszonylatban is gyakran állítja*az érdeklődés és komoly teljesítmények reflektor fényébe. Most csokorba szedtünk néhány ilyen megjegyzésre érdemes dolgot a zene iskola körül.
November 80-án Fábiánné Pásztor
Táncruháink szépek és nagyon olcsók.
ScVüz,
Irma, t zeneiskola tanára zongorázik önálló hangverseny keretében a rádió déli műsorán, 12 óra BO Xor.
Lteoember 19-én Erdőssy Rózsi, a a zeneiskola tanára énekel a rádió déli hangversenyén.
December 2 ára Honti Ilonát >és Ivankovits Ferencet, a zeneiskola tanárait hívta meg a rádió mikrofon próbára s igy valószínűleg rövidé sen őket Is hallani fogjuk a rádióban.
Kádár Mihályt, a zeneiskola tanárát a budapesti Rózsavölgyi hangversenyiroda hivta meg, a tárgya, lások még folynak. Arról van szó, hogy Kádár az egyik nag(y fővárosi zenekar hangversenyét dirigálja, csupa i^agyar szerzők müveit köz tűk egy Vannay-kompoziciót is.
Ivankovits Ferenc, a zeneiskola tanára a december 8-ikán Keszthelyen rendezendő Liszt-hangverseny műsorára kapott meghívást, amikor Koudela Géza tart ugyanott előadást.
A zeneiskola tárjgyalásban van a rádióvá, egy nagykanizsai közver titésröl, amelynek már csak a rész. léteit kell megállapítani. Ezen közvetítésen az Irodalmi és Művészed Kör zenekara, amelynek Vannay János a karnagya, fog bemutatkozni az országos nyilvánosságnak. A rádió ugy kívánja ennek a közvetítésnek zenei és irodalmi mü. sorát, hogy azon csakis helyi vonatkozású szerzők és helyi előadók szerepelhetnek. A műsor-tervezeten egy Goldmark-kvintett is szerepel, amelyet a zeneiskola tanárai és dr. Krátky István polgármester játszanának.
Megegyezés jött létre, amelynek alapján a zeneiskola tanárai havon, ta 3 zenés vasárnapdéli misét ad. nak felváltva a ferfcnc*(i és a fiela> templomban. Vasárnap már a má. sodúc zenés mise volt, Ivankovits Ferenc, az Iskola hegedűtanára játszott Vannay igazgató orgonák!-sereiével és az Egyháüi Vegyeskar énekelt Gazdag István Ucántor vezénylésével. Az elsőn F. Garai Margit gordonkáaott a plébániatemplomban. .
E— Ne f.l.jt.. •! I Nálunk nemcsak női télikabátot, hanem anyagot 1* vásárolhat Schütz.
Hócipőt, sárcipőt gumyiJqphúgát MU cipőt MUténytnél veszünk.

r
TUNGSRAM
Felmentették a jövedéki ellenőrt, aki lelőtte támadóját
A Magyar-utcai izgalmas borcsempész-fogás epilógusa a törvényszék előtt
A kanizsai városi jövedéki ellen. ] örök még az év elején bizalmas ér tesitést kaptak arról, hogy egy kis. kanizsai szőlősgazda Major Boldizsár Magyar-utca 123. szám alatti lakos, engedélynélküli italmérő ré. széné bort fog szállitani. Az ellenőrök lesbeálltak és csakhamar látták, hogy Major Boldizsár és egy ismeretlen ember a Vágóhíd irányában jelt adnak egy befelé igfr£k-vő kocsinak. Az ellenőrök felszólt tották Kocsist megállásra, de az csak hosszabb ellenkezés után állt meg. Átvizsgálták a kocsit és két borral telt hordót találtak rajta, mire a kocsist felszólították, hogy hajtson a városházára, a bort egyben lefoglalták fogyasztási adó és pénzbüntetés fejében.
Sziszka József ellenőr felült a kocsira, Jóth János pedig a kocsi mellett haladt. Egyszer csak a bakon ülő Mlllel József Lazsnak irá. nyába akarta a kocsit fordítani, de Tóth megfogta a lovait ós a város felé Irányította azokat. Mlllei leugrott a kocsiról és az ostornyéllel Tóth ellenőrre vágott. Sziszka fi-gyeimezlette az ellenállás következ-ményeire, mire Nóvák Károly felugrott Sziszka mellé az ülésre és lelökte. Az ellenőr igyekezett visz-szajutni a kocsira, mire Nóvák vad erővel, ökölbeszorított kézzel, káromkodva Sziszkájnak rohant, aki
szorongatott helyzetében előkapta revoherct és Novákra lőtt, aki megsebesült. .
A zajpa odasereglett tömeg a lövésre\'kissé hátrább húzódott, de csakhamar fenyegetődzve vette körül az ellenőröket, szidalmazták, gyalázták őket. Sziszka rendőrért szaladt.
A borcsempészek ügyét a bíróság már letárgyalta, de feljelentést tett a megsérült Nóvák is súlyos testi sértés cimén Sziszka József ellen. Az ügyészség vádat is emelt ellene és most volt ebben az ügyben a törvényszéki tárgyalás. Sziszkát dr. Sabján Gyula ügyvéd, ny. polgármester védte. Sziszka a bíróság előtt elmondta, hogy felsőbb parancsra járt el, amikor a szekeret megállította és $tkutatt|a, helyzete olyan veeszéívps volt, hogy saját életének védelmében kényte. len volt fegyverét használni.
Több tanú kihallgatása után a törvényszék felmentette Sziszka József városi jövedéki ellenőrt a vád és következményei alól.
Az ellenőr tehát jogszerűen járt el, amikor szolgálata közben táma-dójával szemben fegyverét használta. j ^^^
— Felsőkereskedelmi iskolai formaruhákra alkalmas szövetek nagyon ol-móii kaphatók 8cliUtznéi.
if-csfots suftCC iT^I
Éxponentiólis membrónú dyna- ""
mikut hangszóró, mikrofónla-mentes lorgó kondenzátor széles tégrássol. Minden évszakban és 0 nöp minden szakában tökéletesen veszi rövidhullámon a tengerentúli állomásokat i». Hangkorrekclól Ugyanezen készülék egyen- é» váltóárammal 44/u. típus
. <ÜRI9N44
«
DALAI KOZUOHT
1936. nottmbtr 29.
Magas-e a nagykanizsai helypénz ?
A nagykanizsai helypénz kérdése löbb izlxjn került szóba bizottság, ban, képviselőtestületi ülésen, mező gazdasági bizottságban. Lássuk es ik tárgyilagosan, magase a nagykanizsai helypénz?
Vannak ugyanis, akik a kevésbé sikerült vásárokat és a város hely-pénzjövedelmének csökkenését a magas nagykanizsai helypénznek tulajdonítják.
Ennek megcáfolására szabadjon a következőkre íelhivni az érdekeltek és birálók figyelmét:
Egyes árucikkek napi eladási árai és az utána fizetendő helypénz ösz-8i*ge:
Egy éven felüli szarvasmarha, 16, vagy szekér gabona (ára 100-400 P) után fizetendő helypénz 1.28 P.
Egy éven aluli szarvasmarha, csikó, vagy hizott sertés (ára 100-300 P) után fizetendő helypénz 96 fillér, i
Egy borjú, sovány sertés (ára da-rabonként 40-80 P) helypénze 64 fillér.
Egy kosár áru (tojás, tejfel, turó, stb.) eladási ára 6-12 P, helypénze 20 fillér.
Csirke, lud, kacsa, hizott liba.
ÖSSZTÁNC.
BLAGUSZ ELEK a Centrál ttcuterénben levő tánciskolájában ma, vasárnap este hangulatos össztáncot tart.
pulyka eladási ára darabonként 1-10 P, helypénze 12-C4 fillér.
Sátrak után négyszögölenként 20 fillér.
Ebből megállapítható, hogy a helypénzdijak Nagykanizsán nem magasak !
Hogy tehát a helypénz magas volta miatt a gazdaközönség áruját, állatját máshová vinné: nem áll. Városokban az odaszállitás és a kövezetvám drágítja meg az árut, mig nagyobb községekben a rossz utak és a gyér vevőközönség miatt nem tudja a gazda áruját értékesi. leni és viszontvásárlást sem tud eszközölni ezekben a községekben. A nagykanizsai hetivásárok forgaL ma felér sok esetben egy község országos vásárának forgalmával.
Tény, hogy vannak gazdák, akik panaszkodnak a magas nagykani zsai helypénz miatt. Ezt azonban nem lehel komoly figyelem tárgyává tenni, mert ha a város a helypénz! a feléne leszállítaná, akkor is csak magas lenne és akkor is csak panaszkodnának, ahogy a közönség a legelő »magus« bére miatt is folyton panaszkodik. Mert termelő sosem fizetett helypénzt panasz nélkül, noha soha annyi közte-her.kedvezményben nem részesült, mint éppen ma, viszonyítva az iparosokhoz és kereskedőkhöz.
Ha méltányos lenne a helypénz leszállítása, akkor ez méltányos lenne az iparosok és kereskedők
Divatkülönlegességek
selymek siövetek bársonyok
minden színben és minőségben
KIRSCHNER MÓR
divatáruházában
áruira, illetve sátrai után. Nem is említve, hogy a kereskedők és iparosok többféle és magasabb adót is fizetnek.
Nagykanizsa helypénzjövedelmének 7000 pengővel való csökkenéséi nem lehet »a magas* helypénzben keresni. A bevételcsökkenéshez elég, ha egy-két országos vásárt elmos az eső.
Boda Károly képviselőtestületi tag írnak az az aggodalma; hogy a je-lenlegi helypénzek mellett a város
helypénzjövedelme még tovább csökkenik : helyes következtetés, de ml lesz akkor, ha egy leszállítás esetén a helypénz bevétele még jobban csökken ?
Akkor bevétel sem lesz és - pótadót is kell majd fizetni.
Vagy újra fel kell majd emelni a jelenlegi tarifára.
Igy fesl a nagykanizsai »magas helypénz* kérdése tárgyilagos be-állításban \\ (K)
Másfél évi börtönnel sújtották az Eötvöstéri fodrász fiatal betörőjét
A gyorsított eljárás alapján állították bíróság elé
Csak a mult napokban szállították Nagykanizsára a 20 éves Szabó Jó-zse.et, akit a kapitányság rádlő-körözése alapján Györle:i elfogtak, mert Prucker János Eötvös téri fod-rászmesterhez behatolt cs ott ck s;ereket, meg egy téli kabátot ello polt és ezeknek értékesítéséből Bu. dapestre, majd Győrbe szökött, mely utóbbi helyen a rendőrség kezére került.
Szabó Józsefről kiderült, hogy csak nemrégen töltötte kl hathetes fogházbüntetését, vagyis a büntetés nem javj\'.oit rajta. Kihallgatása al kalmával mindent beismert.
A kir. ügyészség a gyorsított törvénykezés alapján bíróság elé ál-liíottr a fiatalkorú bűnözőt, aki a törvényszék előtt is részié cs, be Ismerő vallomást tett, védekezésül nyomorát hozván feL Vitéz dr.
Szlly Dezső kir. ügyísz vádbeszéde után a lörvényszc-k bűnösnek nioiv dotta ki Szabó Józsefet vádbeli cselekményben és őt ezért másfél évi börtönbüntetéssel suj o ta.SziI>ó és a kir. Qgyész megnyugodván az Ítéletben, az jogerőssé lett.
Pe.s.e a meglopott Purker~kára nem térül meg.
Naptár i November 29 vasárnap. Hóm. kat. Sxaturoln. Protestáns Noé. líracllta Klal. hó 15. - November 30. hétfő Rom kat. András. Protestáns András. Izrael. Klsl. hó 16.
Gyógyszertári éjjoll szolgálat • hó végéig az .őrangyal" gyógyszertár ét a klskanlzaal gyógyszertár.
Göifürdö nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
WXA
A Centrálhan ma szombaton este
hangulatos nagy táncestély
éjjel 2 óráig, a szokásos díjtalan tombolával ós őrtókes nyeremónyekkel
zalaegerszegi Horváth Jóska
cigány- és Jasz-zene- Párna Cári szenzációs jazz-énekesoú kara keretében D<U lltt Odl I köiremflködé«é?el.
A vér felfrissítése céljából — kiváltkép kOiépkoru férfiaknak és nőknek —■ ajánlatos néhány napon át korán reggel egv pohár természetes Ferenc József keserüvizel inni. Világszerte rendelik az orvosok a valódi Ferenc József vlz használatát, mert ez szabályozza a bílmü-ködést, e őmoxdltja a gyomoremésztést, fokozza az anyagcserét, javítja a vérkeringést, megnyugtatja az idegelet, egészséges álmot ho* és ezáltal. uj életerOt teremt.
Rejtvény- Ollmplász
Kik nyertek a héten?
A Zalai Közlöny Rcjtvény.OUmpiá sza változatlan érdeklődés mellett fo. lyik. Az elmúlt heti rejtvényeket, bár nehezebbek voltak a szokottaknál, meg-lehetős nagy számban fejtették meg helyesen. helyos megfejtők között sorsolás utján a következők részesülleK jutalomban:
Szentmihályi László (grafologia-utaí-vány).
Király János (egy havi előfizetés).
Szerdahelyi Zsigmond (egy könyv).
özv. Schermann Józsefnó (egy doboz púder).
A nyeremények hétfőn délután 4 és 5 óra között átvehetők szerkesztőségünkben.
Jövő heti rejtvényeink keddi számunkban.
dr
Utolsó napok!
miiJiMlo famíliáiéi
húzása már december 4 én.
Próbilja kl ueroncitjét «s a legköialtbbl lorsjegyiruiltónAI vagy dohinylőudében sitienr. bfi 3 — nrnuAérl ar 4llam«or»)*gy«t, Kl« kockázat, nagy lehetőség I
40.000 ar. pengót nyerhet.
Ma 2 órakor DVAC-NTE tutballmérkÖzés
Mindenkor n szezon legszebb mérkőzése volt a DVAC-NTE találkozás, igy érthető, hogy a mai küzdelem iránt is nagy érdeklődés nyilvánul meg. A DVAC a kerület legszebb stílust játszó együttese. Közvetlen védelme elsőrangú, fedezetsorában a ccnlerhalf posztot Krivits tölti be, aki a berlini olimpiai csapat lagja volt. Csatársora összjátékát pedig öröm nézni. Az NTE erősen felkészült ulolsó bajnoki mérkőzésére és reméljük, győzelemmel fejezi be a gyengén kezdett szezont.
Kiró Kaufmann. (:)
— (Bélyeggyűjtők találkoxója) Hétfőn
délután 0-tól 8-lg a Pannónia hátsó kU-termében.
. —^"Mikulásra I Divatos piros házlctnŐ pomponoal, trottőrsarokkal P 2-90-ért az „ldeál"-ban Fő-ut 12. |
— Futó, összekötő és nagy szőnyegek dus választékban Singeméi.
Wimpassing ^^ Tretorn
hócipők,
hócipők női hócsizmik férfi hócsizmik .
Hungária
hócipők.
P 6.5 O-tOl P 14.90-től P 16.90-tői
TélicipOk
Posztócipők
Vadiszcipők
Miltényi cipőáruházban
cserkészcipők
legolcsóbb árakon
Fő-ut 2. szám.
1936. november 29
BAUM KÖZL-OW*
DOROGI Brikett KISTERENYEI
S7 c y ^ hi.ho*
•» C n A szállítja
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE:
Varsányi Pá|
Telefon 226. Zrinyi Miklós-utca 32.
Magyar nóta mellett mnlat Ferdinánd, a bolgárok egykori cárja,
akinek utjót egy magyar bádogoslegény egyengette a nyíregyházi huszargarnizontól a szófial trónig
Ma van kereken ölvén esztendeje... BallCnberg Sándor herceget, nkjt a berlini kongresszus ültcicit Bulgária trónjára, elkergették Szófiából 6$ aa európai külügyminisztériumok körülnézlek, hol lehet a fiatal fejedelemség számára olyan uralkodót lalálni, aki minden igénynek\'egyformán megfeleL Egészen furcsa, hogy egy magyarországi szirma zás\'i ügynök — XValdapfel Fülöpnek .hivlák, valimikor mint bádogos-legény kezdte a /dlyúját és élele végéig sfin tanult meg helyesen Írni — közvetítette a bolgár trónt Kóburg Ferdinánd számára. Huszonöt esztendős volt akkor Ferdinánd cohurg-gothai her<eg, nagyanyja az utolsó maiíyar Koháry-^e.rccgnö, Ő maga pedi tiszt a nyíregyházai huszároknál. Európa ellene volt a királyságának, Ferenc József hullani s\'rn akart róla, III. Sándor orosz cár pedig egyenesen ellenezte. A berlini titkos levéltárban nemrég találták meg az eredetijét annak a levélnek, amelyet Bismarck irt a kóhurgi ház fejének, II. Ernő hercegnek. Ebben a levélben a vaskancellár nyíltan megirja, hogy Ferdinánd vállalkozását kalandnak tartja és meg van gvőződve róla, hogy az nem fog sikerülni. A monarchia külügyminisztere, Kálnoky gróf, csak liosszas huzavona után fogadta a fiatal huszártisztet, hűvös volt hozzá és Ferenc József felszólította Kóburg Ferdinándot, hogy elutazása előtt mondjon le llszü \' rangjától, mert
nem sztretné, ha a huszártiszti kardbojthoz egy nem siknült ka\' land szégyene tapadna.
Ferdinánd mégis elutazott Szófiába...
Valósággal csempészuton vitte öt lo egy dunai hajón Waldapfel Fülöp Buszcsukba, ahonnan éjszaka megy tovább Tirnava felé, Itt felesküszik és 1887 juliuB 22-én a bolgár nemzeti induló hangjai mellett vonuí be a szófiai konakba, amelynek falain olt látszanak még a Batienberg sándor her c-egnek szánt golyók nyomai.
Az országából kulturáUamot, u széle városából metropolist csinált, függet-lcnilelte magát Oroszországtól és azon a napon, amikor a monarchia prokla-málta Bosznia és Ilerocgovina okku-pációját — 1908 október 5-én — független királyságnak jelenlcite ki Bolgárországot és felvette a cári címet. Csodákat müveit uj hazájában, aztán — ulólérlc a végzete, a háborúban o központi hatalmak melé állott és ezért a háború után át kellett adnia a trónt fiának, Borisnak. Most ónk.\'n.es számkivetésben él: részben a Koháryak ős. birlokán, a romantikus gömöri hegyek között, Murányban, részijén • kóburg kastélyában. Hetvenöt esztendős.
Elete utolsó éveit a botanikának *z*nt0ll.
Az egykori délceg huszártisztből csendes ember lett, de tegnap esle, ha csak másfél órára is, visszavarázsolta magának a nyíregyházai szép napok soha feledésbe nem menő rózsás cmL lékeit.. .
Három aláírás a vendégkönyvben: - történelem
A primás, Galbavy Jojó, a szálloda halljának közepére viteti a cimbalmot, Csipka János, Ferdinánd udvartartár sáaak vezetője megnézi, hogy rendben van-e minden, pontban kilenckor fel-megy a lift az első emeletro és a személyzet besegíti a felvonó-készülékbe a bolgárok egykori cárját. Aranygombos szállodai szolgák széttárják a hall szárnyas ajtaját, a banda izgatott és cigánymuzsika hangjai mellett indul lassan az öblös bőrfotőjhöz Kóburg I\'erdinánd...
A primás, akárcsak egykoron petróleumlámpa mellett a nyíregyházai Koronában, hajlongva játszik, azután lassan odamegy az asztalhotf, Ferdinánd füléhez hajol és ugy muzsikálja, hogy
... Juhász volt aí apám, , magam is az vagyok...
Egyik magyar nóta a másikat követi,
Ferdinánd arca felvidul, a kezeivel veri a taktust, néha maga is dúdolja a szövegel.
A felség egyszer csak odasúgja a cigánynakt
— Azt a nótát, hogy: «Bltka buza, ritka árpa, ritka rozs...»
Mialatt a banda játszik, könnyesek lesznek a szemei, csendcsen jegy ti meg:
— Másodszor hallom itt ezt a nótát
Amikor először hallotta, akkor még
a világháború zivatarai dühöngtek és abban a szobában, ahol mostanában tér nyugovóra esténként, fontos tanácskozásra gyűlt egybe a központi hatalmak három uralkodója. Erről a tanácskozásról vajmi keveset tud a történelem. 1917 február 3-án érkezett Pös-tvénbe IV. Károly, de II. Vilmos — aki előtte való nap jött — és Ferdi-uánd itt voltak már és 1917 február
3-ikának délutánján \'zári ajtók mögött határozta el a három uralkodó a kimó-lcllcn tengeralatti háború megindítását. Előtte való este II. Vilmos és Ferdinánd a szálló halljának ugyanabban sarkában üllek, ahol most egyedül mulat Bulgária volt uralkodója, a cigány akkor Is ezt a nótát játszotta és Ferdinánd ne.ctve igyekezett a pattogó sorokat néniéire lefordítani. Akkor vö-dörszámrn hordták a frakkos pintíércK a pezsgőt és csak a felkelő nap ,clsö sugarai vetettek véget a két uralkodó vig mulatozásának.
A szálloda emlékkönyve három helyen is őrzi Ferdinánd kezevonását: egyik helyen mint bulgár cár u teljes nevével, másik helyen mint Murány grófja, a harmadikon pedig «Egy vándor. megjelöléssel irta l>o a nevét. A tengeralatti háború megszigorításának ellene volt és ezekben a kritikus napokban ezt irla az emlékkönyvbe a nevo mellé: «Komoly idők.. . nehéz szenvedések...*
A szállodában majdnem az egész első emeletet lefoglalta és tiz személy tartozik szorosan vett udvartartásálioz. Közülük csak az egyik bulgár, a tőb-biek — Csipka János udvari tanácsos, Pelro Mihály udvarmester, Göndör Ferenc személyi titkár, Simon István fővadászmester, llabovszky József a fő> lakáj, Barancsik János a második sof-főr, Murányvár szomszédságából, a gömöri hegvek romantikus világából körüliek Ferdinánd udvarába és a legtöbben már Szófiában is szolgálatot teljesítettek mellette.
Minden reggel korán kel és első utja a templom.
Buzgó katolikus és megmaradt katolikusnak a bolgár trónon is. Pénteken nem eszik, csuk halat és minden-nap sokat iinfliTkozlk.
Van egy kutyája, Duncsinak hívják, valahol a murányi erdőben kerüli eléje, aztán ottmaradt nála. ez a fekete uszkár talán egyellen meghitt barátja, a szobájában alszik és vele étkezik. Fellünően intelligens, okos és értelmes állat, elkíséri nüiiden útjára és ha szomorú, a Duncsl vidítja fel.
Galbavy Jojó bandája egymásután jálsza el azokat a régi nótákat, amiktől ötven évvel ezelőtt hangos volt Nyíregyházán a Korona szálája. Faggyú-gyertyák égtek akkor keskenyszerü üvegekben és u magyar huszártisztek
TELEFUNKEN 2 1*.
ax, álámtas-neKktafást-;
-maga vepxi?
Fenti készüléket díjtalanul bemutatja Síabó Antal rádió- é» aportDxlete G ektron Rádiótechnikai Vállalat GrQnhut Elemér oki. elektromérnök (Deák-tér 2.)
francia peisgóben hétötték a homoki bori. A nyíregyházai cigánynak nera voll lalán szmokingja, do muzsikálni tudott, akárcsak itt a Gelbavy Jo)ó. A nól&k, amik felsírunk most a hegedű iájából, sirlak akkor is, Kóburg Ferdinándnak csodálatosan szelíd kék szemei Ulán akkor is könnybclibbad-tak, mint most, umikor visszagondol arra az öt«n esztendőre, eniely elmúlt azóta és amiből — történelem lelt...
Padi 16b
MJurJtM. %\\*JbtL»+áln
ur
Karácsonyra
G
vásároljon
vagy
rendeljen
RÜNFELD-RUHÁT!
Árban, szabásban, minőségben feltűnést kelti
Grünfeld-Ruhaház
Nagykanizsa Központ-szálló épület
■MM MZIJM*
1936. november Í9
Hócipők, bokacipők, füzős-És csattos melegcipők, nűi-és férfi crepptalpu félcipők, gyermekcipők, házicipők
legolcsóbban az
„Ideál"
cipöüzletben, Fő-ut 12.
— (Szcntségimádás Kiakanlzsán)
Advent első vasárnapján van Kiska. nizsán a hagyományos adventi szent, ségimádás. Kzalkalonnnul a kiskanizsa templomban négy szentmise lesz. Reggel 6 órakor csendes mise szentség-kitétellel. Fél o órakor diákmise, fél
11 órakor déli mise, fél 12 órakor levente mise. Délután G órakor szentbeszéd, amelyet P. Simicza Sebestyén, sekrestyeigazgató mond. Utána litánia és szentségeitéteL
— A holnapi HceAlls)
előadásnak Üorosmay János, az országos nevű iró személyes fellépése, Kelemen Ferenc társelnöknek <Mi az ember?, clmü előadása és a Nagyka-nizsáról távozó Lidiit Julii költői búcsúja ad a megszokottnál jelentősebb érdekességet. Kezdődik vasárnap délután ü órakor, a városháza dísztermében. (:)
— (Orazágzászló-Qnnepély)
lesz, mint ismeretes, vasárnap déli
12 órakor a nagykanizsai Fő-uli országzászlónál. Az ünnepély szónoka Gazdag Ferenc püspöki tanácsos\' lesz, szaval Harsányi Miklós IV. éves kereskedelmi iskolai növendék, közreműködik a Leventezcnekur. Minden hazafias uiagyar ott kell hogy legyen l
— (Márai Sándor mai előadóestje)
a nagykanizsai Kaszinóban, ritka irodalmi eseménye lesz a kanizsai kul-tur-éleluck. A kitűnő magyar iró estjét a város intell gens közönség lázas ér deklödéssel várja. Márai a déli gyorssal érkezik meg, az állomáson a Ka. szlnó vezetősége fogadja. Az előadás léi 9-kor kezdődik. (:)
— „Síühmer" csokoládéban npgy Mikulási vásár: Sugár-ut 2.
— (A nölszabó szakosztály teaestje)
A nagykanizsai Ipartestület női szat>ó szakosztálya holnap, vasárnap délután 5 órai kezdettel gondosan meg. rendezett teu-estet tart az ipartestületi székház földszinti helyiségében (katakombákban), amelyre ezulon is meghívja a város iparostársadalmát ós az iparosság meleg szivü barátait. (:)
— (A pécsi színházban)
magas vendég lesz november 30-án. Vitéz dr. József Ferenc főherceg Co-lumbus c. történelmi sziuo)űvét mutálja l,e a Fodor-társulat és a bemutató előadáson jelen lesz a főherceg és Anna főlieroegnő is. A premierre külön díszes meghívókat bocsátottak ki.
— (A Vegyeskar tagjait) \' nyomatékosan kéri a vezetőség, hogy
november 30-án, hétfőn este G órakor teljes számban jelenjenek meg őssz-próbára a kereskedelmi iskolában. Minden dalos tartsa kötelességének a próbán való megjelenést. (:)
Mérnök úr!
jobbat nem kívánhat munkájához, mint a
„TÚRÁN"
irónt. A legfinomabb grafitból gyártott
kiváló m -u<ia<- irón. QYÁRTjA; SCHULER JÓZSEF R.-T.
- (Fogházra Kélték a vörös farkast)
A Zalai Közlöny hírt adott arról, hogy ü készt lielyl csendőrség elfogta ifj. Gerencsér György na^ykanizsa téglaégetőt kommunista tevékenység miatt A keszthelyi csendőrség Pécsre szállította Gerencsért, aki téglagyári munkástársai között akarta terjeszteni a kommunista tév tanokat és azok között akaVt sejtet kiépíteni. Gerencsér egy Ízben már résztvett ilyen kommunista mozgalomban és a leienyei kommunista per során el is ítélték. A pécsi tőrvényszék az ügyet most tárgyalta le és három hónapi fogházra Ítélte Gerencsért — a vörös farkast.
— (Aki mindenáron meg akart halni)
Paizs István 82 év«s erdőcsokonyal földműves már egy évvel ezelőtt is felakasztotta magát, de akkor idejében észrevették és levágták a kötélről. Az. óta állandóan hangoztatja, hogy végez magával. Minap egy óvatlan pillanatban a pajtába ment, zsákot csavart a nyakára és a pajtu egyik gerendájára felakasztotta magát. Mire unokája rátalált, már segíteni nem lehetett rajt, halott volt. A temetési engedélyt kiadták.
— Gyönyörű női antllepclpgk, trottőr sarokkal, barna éa kék színben P 14 80 aa .IDEÁL"-ban, Fő-ut 12. be.
— (Keszthelyen lógták el a vörös szervezőket;
cím alatt október 21-én megírtuk, hogy Husz Béla nagykanizsai szabó mester ellen is megindult az eljárás. Husz Béla szabómester ma szerkesztőségünkben járt és felmutatta az egyik pécsi kir. törvényszéki biró aláírásával ellátott iguzolványt arról, hogy öt csak mint tanút hallgatták ki Pécsett és nyoiubun elengedték. Amit ezenuel készséggel megállapítunk.
2„-
pengőért férfi kalapot
tisztltok és formázok. ÖBÜNBLHÖEB, fcadipflst TI., Királyutca 36. Telelőn 12-87-12.
— (A tolvajok véresre verték az erdóórtj
Váczi István kaposszentjukabi lakos herceg liszterházy Pál földbirtokán volt alkalmazásban mint erdöör. M.nap éjjel az örizeiéie bízott erdőben négy isme-rellcn fáiszedő emberrel találkozott össze. Váczi távozásra szólította fel a fatolvajokut, majd mikor uzok fe. nyegetőzni kezdtek, erélyesebben is fel szólította őket. A négy fatolvaj azon. ban távozás helyett körülfogta uz erdő-őrt, egyik hátulról egy husánggal fej. beütötte és mikor látták, hogy az nem tudja fegyverét használni, véresre ver-ték, fegyverét, elvették és otthagyták eszméletlenül uz erdőben. Szerencsére az erdöőrre csakhamar rátaláltak, orvoshoz vittél^ sebeit összevarrták. A csendőrség is megio4UioUa a nyomoT zást. Mégis állapították, hogy a négy fulolvaj kaposvári napszámos volt, név-szerlnt Gelencsér József, Sziládi Pál, Julin János, Kurják Ferenc. Gelencsér lakásán meg is találták az erdőőr fegy-\\erét és töltényeit, Az eljárás megindult ellenük.
-wt« *» damasztok ágyneműi* 8lng«rnél.
A Waylege* yUtf^étil
Az Orjpn 44-es tipusu luxussuper uz alkalmazott újítások révén a világ minden jehnVös adóállomását veszi és valóru váltja minden rádióhallgató óhaját, hogy távoli országok szokásaival, kultúrájával megísmerkedhessék.
— A mo4*ru gyermek
már nem lovat, lianemf autót kivin. Aulóju lehel még önnek is, ha részt vesz a 67. jótékonycélu ra. kir. államsorsjátékon. Kis szerencsével 40.000 ar. pengőt nyerhet. 17.000 nyeremény van, melyeket mind készpénzben fize.nek ki. Ha nem nyer, akkor vigasztalja az a tudat, hogy a nyomorgókon segített, lluzás már december 4-én lesz.
— Pehely- és vnttupaplanok készen és reudeles szerint .Singeméi.
— „Taluuikos világítás*
korántsem jelent annyit, hogy olcsó lámpát kell használnunk. Tukurékosan világituuk, ha az áramfogyasztás legcsekélyebb, fénye a legjobb. Ilyen a Tungsram DuplaspLráJlámpa.
- M.ly k ?
Chaplin vagy Clark Gable? Sokkaj könnyebb u megítélés, ha két Philips rádió áll egymás medett. Műid a kettő legjobb, mert Philips.
— Mlkuláara „Slühmer" csokoládét Sugár-ut 2. szaküzletben vásároljon I
— (Siesta Sanatórlum)
Budapest, I. Ráth Gyórgy-ut* & December \'feléjén nyilik meg »• uj modern urologiai-sebéaiati intézet, áa. mindsientl Liclitenb*rg Sándor, r. berlini egyetemi .tanár, a Sankt Hedvig Krapkeuhaus urológiai osxt41j<nak t. iguigató-főorrosa vazatéM raeUetl
BfftaUyedéA ,mogelőzéaére boka-táuiMzIét vegyünk Mlltónyinél.
Kiadja a laptulajdonos KözgasdaaAgl Rt
9i»t«»fcarg Nyomd* és Qáli*l*l LapH»s<>« Válhat* NajurkaqlzsáB. raiooa ki«a« i XiUi Ká-eif. látat uibaa (altion i Nagy kul hu 78. aaáai
EMLÉKEZTETŐ*)
November 28.
M&ral Sándor előadóostja a Knsztnó-ban fél 9-kor.
Novamber 29.
Liceális előadás « rértéMh Kelemen Forena.
Deeembar 5.
OMKK-pIknlk a Korona éttorméboD 9 órakor.
Dacember 5-é.
Keresztény Jótékony Nőegylet karácsonyi vására az Iparoa-acékiUUba*.
laambar S.
Liceális előadén a ráreafc** •
Berlin Agoaton.
December 11.
Iir. Leányegylet pttnlkje a Kaszinóban.
December IS.
Lietália alőadáa a rAreaháefti S.Btr lovag Sternád latrán.
Deoember lé.
Szerdal Táraaaág vlta-délutánla 0-kor a zeneiskolában (Fábián Miksa)
December 20.
Lioeálls előadás a ráre*<La*i llsar
■c ember 26.
Pásztorjáték fél 9-kor, utána táau a Kath. Legényegyletben.
JentUür lé.
Az evangélikusok möforos estje.
\') E rovatban minden rendezés agyszeri közlése (2 sorig) 30 fillér.
Szombaton és vasárnap
tüznitom vacsora
olainyuiiéval
a JBdUr \\mm.
SltVM páltfogiBt kér 8x<r. Somogylní.
Nagyk»nlzsa megyei város polgármesteréiül.
24132/1936.
Tárgy: .Porfoíyasílásl adó-átalány klegyeiés.
Felhívás borfogyasztási adoatalány-JUegiezésre.
Felhívom mindazokat aborlerme-lökei, aki* Nig, Kanizsa város, to* vápbá Hamukkomarom, NiöMk^i, nak, Nagyréc.e, Palin, Sáweg él Somogysíenimiklós k0zsé<ett terű-leién Iekv6 Ingatlanon bor érméiéinél foglalkoznak és az álla uk 1937. évben ellogyasztandó bor után 11.e-ttndó boifogyasutasl adóra nézve átalányban kl Óhajának egyezni, hogy az átalány-egyezség megköiéie vtgetl legkésőbb 1936.,evi december hó 31 lg a városi sjamvevöség |ö-vedékl oszlilyábin neponként d. e. 8—12 órág Jelentkezzenek.
TcimeiÓ az, akinek költségére él ,veszélyére folyik • ,»z6,6gafdalko-dás. A hastonbérbeAdó,. a h««on-élvezö Akkor sem termulö, ha a ha-szonsiolgáilalás terményben |4r.
Nem UrmelOvel a vároa átalány-egye.séget nem kai, ugysilnién azokkal • termelőkkel Hm, akikkel a város 1936. évben egyezségben nem volt és akik az 1936. évi ala-lányukat nem űzették be.
Nagykanizsa, 1836. nov. 23. <ia Polgármester.
1938.. november 29.
BALAI KÖZLŐ NV
ÖN li NÉZZE MEG!
Állandó kiállítását
HORTHY MIKLÓS-UT 4.
APRÓHIRDETÉSEK
■ prthlr.ilte ti]. ...tini, 4. lnn«»n«p 10 li«l|
■ fillér, mlndin tovtbbl iió fl flllir, híiko.n.,
1« ul!g K liII*r r.ln.«» lov.bbl nó 4 llllir.
Ameualt, bérautót, rendeljen garaséból, vidékre ét helyben, legolcióbban. Te-lalon-állomás: »44. lo|lor Klllaludy-utcs
7. n.__2704
■ern mia4«nnapt Mlkulát kirakat-rakiám eladó. McKleklntketa Siabó Antal üzletében. _
Generál lavllott alalalDUaee mater, karékpár olcaón eladó. Caengery-ut 56.
Féfll gyapjú-sálak, nyakkendők, keai-tytlk, Ingák oloaön áruaittalnak. K.ul mann Manónál, Eriatbet-tér I. Telefon 222
Va tlie lével I kályhával 2 saobát lülenl «ak Sírl.l-NI. B,nttpr.ll
ilrkulictói höszekrénnyel "VI
bkel. (Oa/a tUielőmegfakatlIás. Óvakodjon
-"\' ....... Kizárólag kapható:
léalben, Schutt
Silány nliozaloklól. Mrlal rat- á. featékkareakedi
aeilelt Ara: I).—, 10.—, IS.— pengő.
Saját termésű elsőrendű kerecaenyl aaz-lall fehér bar literenként P -.«:>-írflBíhm Júisel bortermelőnél, Caengery-ut 19. 2473
Hó- éi aáralailél aiakaaerüen ki-Javítja Vulkán gommllailtó. Eraaébet-lér 1„ Cenltállal etemben. 4123
Vágó bácsi játékboltja jelenti l
Sszenazáció
az idei, fővárosi igényeket is kielégítő nagy karácsonyi
játéte és illaisszer
választéka. Siessen most vásárolni
mielőtt a választékot szétkapkodják.
lOOO drb. szebbnél-szebb baba.
Breraiekraha a legszebb, kgolctóbb MlkuUt.a|ándík Pllloiék Dlvaleíafonjából,
Eraiébet-lir IS. 4141
MII nyerhet 1 pengőért? Sportautót\' kefékpált, varrógépet, konyhaberendezéit, rádiói, írógépet, gyermekkocalt, órát, slb., atb., 1000 íarab értékea a,arafn»ac ta.gy.t aoraol kl s kapoevárl róm. kath. egyházközség. Sorajegyek 1 pengőért a Stabó Antsl aporirufetben vehelók át. t
lejberalm kl-máráa. már Ht.ree tételben le. Pagánjfaárl I.h4r40 llll4r.Pon4ni.4H rla-
Ifng 10 llllér. Oda. burgundi
>0.8. 4a 4eJ.. W »" « enoes KAROLY, B.tthyá.y nlclí.
Babakocsik, hintalovak, ródlik, karácsonyfadíszek, vasutak, bútorok ós mindenfajta játékok. Szakszerű babajavitás. Illatszer és kozmetikai\'cikkek. Manikűr- és fésü-kazetták, puderdobozok, aktatáskák stb.
Legolcsóbban beszerezhetők s
VÁGÓ ENDRE
illatszer- és játéküzletében.
Hasaltál! ruhát vessek éi eladok, hívásra háahoz megyek. Márkus, Királynő* II. __3754
Iladó Hofherr é« Schrantzféle traktor ciéplflvel együtt, jó karban. Petőfi ut 52.
3991
Képkarataxéat, blondell kereteket legolcst bban és legiaebb kivitelben Melczer Bvegkereikedésben kaphat.
Budái, Logody-utca 39. sz. egy emeletes oaaládiháx, kerttel, jutányos áron eladó. Pclvliágosítátt dr. Hoch Uj>véd nd.
4169
Bonn őazi napjai vidámak lednek, ha • „Hl boltunk" (Caengfr- ut 29.) gyümölcs pAllnka MilönleRí-.Fidgtlt fo-gyaiztja. Kitűnő minőségek I Rendkívül olcaó árakl Elsőrendű éi olcs\' asztali-borok I 4180
Ciengery-ut 21. alatt te\'|esen wfl\'fin-b*járatú izoba fg/ vagv kfI s einrly réaiére teljes ellátásai v*gy an.V.kül -m gyón olcaón kiadó. 4178
Háa aladó, mely áll: 4 izob-, konyha, eló\'ioba, mellékhtlyliégekb/l és gaz-dalául épületekből, Letenyén, Kossuth Lajoa utca 21. sz. alatt. Érdek.ódnl Irl.et ugyanott. 4186
Jókarban levő olaninót keres a rém. kath. plébánia hivatal. 4188
Megbizha.ó Katalember elmenne pénzbeszedőnek, Irodaizolfiának vagy bármilyen hasonló álláiba 500 P késxpénr.-óvadékkal. Clm a kiadóban. 4197
Kladé egy szép fekete nSi télikabát
és egy réz vlzmelegitő, csappal, VI-rÖ8marty-utca 36. alatt.
Kifogástalan jókarban levő háléaaaba bútort vennék. Horthy Miktói-ut ÍJ., I. 4.
4198
Ha vízvezetéke befagy, hívja Jerau-sekot, Erzsébet-tér 18. 4209
MARGIT FÜRDŐ
Csengery-ut 19. Márvány kádfürdő P 0 00
Tvukazemvágás _ ... P 0*40 HT Nyitva miadea aap.
EALAI KÖZLÖNY
1936. november 29.
UtUk4l.t_» kivártad ,1, • Beakad.Inaxatt tini
MELIOR
EXPRESSO
^phatá:
IELCXEI ÜTMfllLITBtl
•IjaeaatM ks-ntatáa kivákést.lóval.
Haiináll, de |óltrba:t levő k.rikpirt keretek megvételre. Clm l kiadóban. 4199
Fárllruhák ililruH ailnlUI
éa finom kiállítással, budapesti urlizibó-tág készítménye, nagy válilztékbin 100 pengőért, gydnyőiü nSI- és fárfl-UHUk, valamint mindenfele laxtll-ámk I havi réailetre kaphatók lariaa MArtaa-nál, Hegedül Simon bizományi raktáriban, iitthyány-ulca 3. 4203
Nőtlen flalalembar, több évi gyakorlatul, gaxdaBágka ajánlkozik. Clm : Naiv. kanlzi,, gimnáziumi házvezetőnőnél. 4202
Telekv-nt 24. azim alatt egy háahalf eladó. Ugyanott uiluii nagyobb mennyl-aégben kapható. 4204
Prémmel bélelt, rövid férflkiaata el. idó. Pi nt 17., emelet. 4207
Emeleti kaiaakajAi-atia ürei taoba
kiadó. Píul 22. 420!
Ha vlavaaatéka folyik, ipeclállsan javítja Jerauiek Erzaébel-tér 18. 4209
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon lóbaritaink éa limerő. aclnk. valamint a VendéglőaOk Szak-oszUlya, kik felejthetetlen drága ló édeaanyánk
Kozma Mária
temetésén megjelenésükkel vagy bármi más módon mélységes fájdalmunkban osztozni szívesek voltak, fogadják ezúton la hálás köszönetünk kifejezését.
A gyászoló család.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
24523/1936.
Tárgy: Orosz Károly egér-mírgezése.
Hirdetmény.
Grosz Károly a Homokkomárom községhez tartozó Zsigárd pusztai gazdaságban mezei egerek foszforral való mérgezésére engedélyt kapott.
A fentieket azzal teszem közhírré, hogy a mérgezett területen járni tilos és életveszélyes.
Nagykanizsa, 1936. évi nov. hó 25-én.
Iito Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
23876/1936. ~
Hirdetmény.
A helyőrség csapatai folyó évi november hó 28-án és 30-án, december hó 1-én, 2-án, 3-án és 4-én naponta reggel 7 órától este 5 óráig a Tölgyes erdőben levő harcszerű lőtéren lőgyakorlatot tartanak. Ez idő alatt ott tartózkodni tilos, mert életveszélyes.
Nagykanizsa, 1936. nov. 24. __Polgármester.
olkka *a Ipégáp.
Ha írógép, legyen
MERCEDES!!!
mért megbízható, gyorsjáratú, nagyteljesítményt).
Minden erszénynek megfelelő modellek I • Előnyös llzetésl feltételek I
Kérjen még ma díjtalan Ismertetést I
írógép Behozatali R.T.
Budapest, V., Nádor-utca 24.
lebolobAbb
A LEQJOBB1I1
Díjtalanul b.mut.t). . kflrz.tl kápvlulö
Nagy kanlzaa.
A nagykanizsai kir. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
7063/1936. tkv. is.
Árverési hirdetmény és árverési feltételek.
Hitlót éa Vidéke Hltelizövetkezet, mint •z O. K. H. tagja végrehaltitónak Merslti Zsigmond és neje, azül. Pál Eriiébet végrehajtást szenvedők ellen Indított végrehajtási Ügyében a tkvl bitóiág ■ végrehajtató kérelme következtében az I8S1 : LX. t-e. 144, 146. él 147. «5-il értelmében elrendeli ■ végreb Jtáil árveréal 180 P tóke-korveléi. ennek Járulékai éa az á\'Verétl kérvényért ezúttal megállapított 9 pengó költség, valamint a eaitlikozotlnik kimondott Zwack J. és Tiraa 100 P 32 llll., dr. BetUn JOziel 468 P. Szondy László 259 P tőke követelése él járulékai behajtása végett a nagylunlzaal kir. láiáablróaág te-rulétén levő ■ a hihótl 1365. ntjkvben 123/i. hrtz. házra 2000 P klklálláll árban.
A kérdései Ingatlant Zwack J. él Táiu javái 2530 P, dr. Berlin Józaef Javira 3046 P. Szondy Láiiló |avára 3550 P legkisebb eladáil áron alul elidnl nem lehet.
A telekkönyvi hatóéig íz árverémek Hahói községházánál megtirláiára 1936. évi december hó 19. napjának d. e. 9 óráját I1U1 kl éa az árverési feltétele-
Városi Mozgó. Szombaton és vasárnapi
Galícia 1914. — Férfiaki Nők! Ez a ti filmetek!
halónnlr Izgalom, szerelemI ■ Icfllcfll UH Hősies küzdelmek I Bukovina - Wolhynia — Qallola Limanova — Gorlioo — Przemysl hfiaal Önfeláldozásának BrBk amUkel. Végig magyarul beszáll Remak klsárB mflaorl
Előadások kezdete hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9-kor. — Köznap az alaft alftadáa fillérss
Nóp Mozgó. c«
A legvidámabb kalandor játék, a legizgalmasabb detektlvtörlénet:
A fekete sejk
(A sivatag kalózai.)
Fényes kísérő műsort — Előadások: 3, S, 7 és 9 őrakor. Caak 20, 40, BO fillérea helyárakkal I
Pénzkölcsönt
folyósít hatóságilag megszabott kamat mellett:
Arany-ezüst ékszerekre Arany-ezüst tárgyakra Varrógépre Kerékpórra írógépre
Fényképezőgépre Látosóre
mindennemű
Szőnyegekre Mindennemű ruhaneműre „ fehérneműre vászonnemüre
Szövetre Böröndre
Lakberendezési tárgyakra stb.
órtókesebb tárgyra
a megnyílott
A zálog!,-z hivatalos helyisége; Nagykanizsa, Fő-ut 8. (Bazár-udvarban). Hivatalos órák: d.e. 8—12, d. u.2—5 ig tartatnak. A kölcsönök folyósítása 8 havi időtartamra történik, lejáratkor a zálogjegy mindenkor további 3 hónapra meghoiszabbitható.
Hat. Eng. Zálogkölcsön Intézet Nagykanizsa, Fő-ut 8. (Bazár-udvar).
LÓTAKARÓK
LEGOLCSÓBBAN
HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél.
ket aa 1881: LX l-c. 150. f-i alapján i következőkben állapítja meg:
t Az árveréa alá eaő Ingatlant végrehajtató Javára a klklálláll ár felénél ala-conyabb áron eladni nem lehet (1908. XLI. l-c. 26 J.)
Az árverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltást ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881: LX. t.-c. 42. g-ában meghatározott árfolyammal számított óvadék-képes értékpaplrosbán a kiküldöttnél letenni, vagy a bánitpénznek előleges bírót letétbe helyezéséről kiállítóit letéti elismervényt a kiküldöttnek itidnl és as árverési feltételeket aláírni. (1881 : LX. t.-c 147., 1W, 170. §§.: 1908: XL. t.-c. 31. § > Az. aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretei tett, hí többet ígérni senki sem ikir, kötelei nyombin i kikiáltást ir százaléka izerlnt megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékéig klegéazltenf (1908: XLI.tc. 25.f.)
Nagykanlzaa, 1936. évi aug. hó 5 én. Dr.. Wébir s. k. kir. Jblró.
A kiadmány hiteléül: Kiss a. k.
Pk 8029/1936. sz. 1936. vghtól 338. iz.
Árverési hirdetmény.
Dr. Kovács László nagykanizsai ügyvéd által képviselt Takács János főpincér mgy-kanlzsal lakol javára 110 pengő töke éa több követeléa járulékai ereiéig a napy-tinizaai kir. lárlsbiróság 1936. évi 1688. szimu végzésével elrendelt kleiégltéii végrehajtás folytán végiehaltáil szenvedőtől 1936. évi iuguiztui hó 4 én lefog, lilt, 1420 pengőre beciült ingóságokra i nagykanizsai kir. járáablróság fenti ■z. végzéiével az árverés elrendeltetvén, annak » 1908. évi XLI. t.-c. 20. Gi slapjin ■ fent megnevezett i i toglaláii legyzőkönyvből kl nem tünő mái foglaltaink javára la az árverés meg-tirtáiát elrendelem, de csak arra az eaetre, ha kielégítési Joguk ma Is fennáll és bs ellenük hiluztó hilályu Igénykere-set folyimithin nincs, végrh. azenvedő la-kiiin, Pötrétén, mi|d lolytitvi Pelsőrsl-kon i Illetett Suzeg levonásával leendő megtirtásán határidőül 1938. évi november hó 30. napjának délután 3>/i órája tüzelik kl, amikor 1 bltóllig lefoglalt borjuk, ökör, Cijkó, ló, miiicok, takarmány ■ egyéb Ingóságokat i legtöbbel ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg becsáron alul ti, de ■ klklálláll ár ■/i-ánál alacsonyabban csak a végre-bajtált laenvedő beleegyeiésével, el fogom adni — Azon Ingóiigokra, amelyeknek i klkliltásl ára egyezer pengőn leiül van, • z 5610/931. M. E. szimu rendelet értei-mében esik izok árverezhetnek, iklk a klklálláll ár egytlzedréizét bánitpénzül leteszik.
Nigykinizsi, 1936. évi nov. hó 13.
Elek Lásztő
Ur. blr. végrehsjtó, zoii mint bírósági kiküldött.
Nagykanizsa m. város Adóhivstalá\'ól.
19164/1936.
Tárgy: Kórház-föld bérbeadása.
Árverési hirdetmény.
A város tulajdonát képező u. n. kórház-földekből még meglevő kb. 2000 O-öl szántóföldet valamint a Telekuti erdőslak mellett levő szántóföldet f. évi november hó 30-án d. e. 10 órakor a helyszínen tartandó árverésen bérbeadom.
Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1936. évi november 24-én.
Polgármester.
II Zalai KöiIídí Rejtríny-Oümpiasza
REJTVÉNY-SZELVÉNY
•jmm. • t^kfetfaui Mw\'ufti at Uakerg Npat* «• MaN Wk
l>gll.i)»la fMúto Oilatr. MM
ÍJ
12150112

Insert failed. Could not insert session data.