1.99 MB | |
2012-10-10 13:41:17 | |
Nyilvános 768 | 2837 | Zalai Hírlap 2012. október 3. 232. szám 3. oldal - Öko-show hátszéllel | Öko-show hátszéllel FIATALOK A dél-zalai város köztéri értékeivel ismerkedtek Na, milyen lett, nézd már... A péterfys lányok és fiúk ottjártunkkor éppen a nagykanizsai Erzsébet tér szépségeit örökítették meg Horváth-Balogh Attila Nagykanizsa - Az Országos Könyvtári Napok keretében öko-show-t rendezett tegnap a Halis István Városi Könyvtár. A részt vevő fiatalok többek közt megtudhatták, miért kell a fákat injekciózni, és kvízjátékon feleltek „Fekete Istvánból". Tegnapelőtt az idősek, tegnap pedig a fiatalok voltak a kanizsai bibliotéka rendezvényeinek „célpontjai", mely e héten egyfajta hidat, összefogást próbál kialakítani az egymástól távol eső generációk közt. Tegnap kora délután a Kis-Balatont bemutató fotográfiákból nyílt kiállítás, majd a részt vevő csapatok (szám szerint 5) nekivágtak a városnak és annak legszebb, legérdekesebb részeit, építészeti és természeti értékeit fényképezőgéppel - vagy éppen mobiltelefonnal - örökítették meg. - Immár 4 éve hagyomány, hogy ökonapot rendez a könyvtár, amikor is gyerekek közreműködésével igyekszünk felhívni a figyelmet Kanizsa szépségeire, védendő értékeire - mondta Kardos Ferenc, a könyvtár igazgatóhelyettese. - Az eseményre mindig a Föld napja, április 22. környékén szokott sor kerülni, és ebből adódóan a város tereiről csak tavaszi képeink készültek. Idén úgy gondoltuk, ezen változtatni kell, ezért került sor most, ősszel a programra. A fotóstúra után a rendezvény a bibliotéka falai közt folytatódott, ahol Fekete István műveiből lehetett „vizsgázni", az interneten feltett kérdésekre válaszolni. Törőcsik Pál mezőgazdasági mérnök pedig a fák növényvédelméről beszélt, különös tekintettel az injektálásra mint eljárásra. - A szakember tavaly „injekciózta" a fákat a város több pontján, amit láttunk a gyerekekkel, s nem tudták eldönteni. mi történik: most elpusztítja vagy meggyógyítja őket? -mondta az igazgatóhelyettes. - Hát ezért gondoltuk azt, hogy érdekes előadást tud tartani a gyerekeknek. A Péterfy-iskola 5 diákja, Kassa Babett, Bolla Laura, Budaházi Babett, Müller Péter és Bilák Benjámin az Erzsébet tér felé vette az irányt, ahol többek közt a Szentháromság-szobrot fényképezték. - Ebből a dologból lehet tanulni - árulta el Kassa Babett. - Sok szép része van Nagykanizsának, de mind közül a legszebb most szerintem az Erzsébet tér. Le is fényképezem... A nap végén a résztvevők együtt gyönyörködhettek a túra során készült legjobb fotográfiákban. további képek, információk zalaihirlap.hu Fotó: Szakony Attila |