1.91 MB | |
2016-08-19 15:22:22 | |
Nyilvános 804 | 2233 | Zalai Hírlap 2016. augusztus 19. 195. szám 2. oldal - Sokat olvastak | Sokat olvastak REMÉNY A gyerekek szeretik a könyveket Nagykanizsa (bb) - A Halis-könyvtár gólyalábazással színesített interaktív programot tartott tegnap a Csónakázó-tó melletti zöldtábor diákjainak. Gyerekek nevetésétől zengett a tábor, ugyanis a könyvtárosok vidám feladatokat állítottak össze. Például egyensúlyozni kellett a kötetekkel, egy másik feladat során pedig sorversenyben a lehető legtöbb könyvet célba juttatni. Azonban ennél is fontosabb volt az olvasás megszerettetése a gyerekekkel. Czupi Gyula, a Halis-könyvtár igazgatója szerint ez sikerült. - Szinte minden turnusban népszerűsítettük a könyvtárat, s ezen keresztül az olvasást is. A visszajelzések azt mutatták, a gyerekek élénken érdeklődnek - folytatta Czupi Gyula. - Több mint kétszáz könyvmozgás történt a táboron belül, ami azt jelenti, hogy az ifjúság élvezettel forgatta a legfrissebb, népszerű, kortárs és állandó értéket képviselő regényeket. Az igazgató hozzátette: ma nem elsősorban a Harry Potter a kedvenc, sokan élvezettel forgatják az Egy zizi naplója című könyvet is. A Zrínyi-iskola tanulója, Horváth Márk sportos beállítottságú, így főleg a labdarúgásról szóló könyveket részesítette előnyben, de a fantasy is kifejezetten érdekli. A rozgonyis Gyenese Szulamit a tudományos témakörből válogat, de ha olyan kedve van, a mesekönyvekből is talál érdekeset. A Kőrösi-iskola tanulója, Mánfai Csongor szintén gyakran vesz a kezébe könyvet, sőt rendszeres látogatója a Halis-könyvtárnak. |