2.72 MB | |
2018-01-29 13:22:15 | |
Nyilvános 766 | 2362 | Zalai Hírlap 2018. január 29. 24. szám 6. oldal - Az idei év mottója | Az idei év mottója: közös gyűjtés, együttes használat A nagykanizsai Halis István könyvtár még jobban bevonná az olvasókat Czupi Gyula a Brenner Árpád és fia által a könyvtárnak ajándékozott muzeális értékű könyvpréseket mutatja Fotó: Szakony Attila NAGYKANIZSA Jól sikerült a Halis István Városi Könyvtár által a névadó emlékének szentelt tavalyi év, idén pedig újabb szolgáltatásaira szeretné ráirányítani a figyelmet a bibliotéka, mely nemrég két muzeális értékű nyomdai eszközzel gyarapodott. Utóbbiak kiállításával és bemutatásával pedig arra emlékeztetnék az olvasóközönséget, hogy immáron több mint másfél évszázada születnek könyvek Nagykanizsán. Minderről Czupi Gyulával, a Halis István Városi Könyvtár igazgatójával beszélgettünk. - A tavalyi évet annak szenteltük, hogy névadónk, Halis István halálának 90. évfordulója alkalmából minél jobban fókuszba állítsuk az ő életművét és hogy a munkái közkézen forogjanak - bocsátotta előre Czupi Gyula. -Reprint kiadásban megjelentettük a Színes mozaik Nagy-Kanizsa történetéből című könyvét a Thúry György Múzeumban fellelt eredeti példány alapján. Ezenkívül sikerült olyan könyvet is bemutatnunk a gólyalábas évadunk kapcsán, melyben Halist, a könyvtárat és a gólyalábazást együtt tudtuk szerepeltetni és szintén érzékeltethettük Halis hihetetlen képességeit a korabeli légkör megörökítésére. Harmadikként pedig azt mutattuk be, hogy ki, hogyan emlékezett meg róla. Azt gondolom, nagyon fontos momentum, hogy kiderült: Halis nemcsak publikált az országos sajtóban, de az országos sajtó írt is róla. Az Újság című napilap például 1927 áprilisában Halis halálára emlékező írást tett közzé. Igaz, hogy ennek szerzője téves adatokkal, de nagyon érdekesen köti össze Halist és Kőrösi Csoma Sándor emlékének sajátos ápolását. Van alapja, hogy az újságíró együtt emlegeti őket: Az értékes könyvek a legjobb helyen a bibliotékában vannak 1909-10-ben ünnepelték Kőrösi Csoma születésének 125. évfordulóját, amiből kivette részét a tudományos világ is. A Magyar Tudományos Akadémia a szülőfaluval együtt táblát állíttatott Dardzsiling-ben Kőrösi Csoma sírjára -ehhez a megemlékezéshez csatlakozott Halis is kedves piarista tanát barátjával, Sáfrány Károllyal. Ők ketten az emléktábla-avatásra koszorút küldtek a sírra, amiről a helyi és az országos sajtó is megemlékezett. Azt hiszem, a cikk ismeretlen szerzőjének tévedése ellenére is hálásak lehetünk, hiszen olyasmire irányítja rá a figyelmet Halis gondolkodásában, melyre ritkán figyelünk, mert elsősorban a kanizsai élet megörökítőjeként gondolunk rá - tette hozzá az igazgató. Az idei évet annak szentelik, hogy a könyvtár részben új, részben már ismert szolgáltatásaira irányítsák az olvasók figyelmét, s még nagyobb hangsúlyt szeretnének fordítani az olvasókkal kialakított kapcsolat, együttműködések erősítésére, a programokba való bevonásukra. - Elkezdtük gyűjteni a régi iskolai értesítőket, évkönyveket, szeretnénk ebbe is bekapcsolni az olvasókat és arra kérjük őket: akik rendelkeznek ilyenekkel, hozzák el a könyvtárba, lemásolásuk után visszaadjuk őket - folytatta Czupi Gyula. - Az idei év szlogenje a „Közösen gyűjtünk és együtt használunk", ami jól tükrözi az előbb említett akció szellemiségét. Fontosnak tartjuk ezt a kezdeményezést, mert azt gondoljuk, ha van a városban értékes könyvgyűjtemény, akkor a legjobb, ha az nálunk van -akár csak katalógus szinten is, ebben az esetben feltüntetnénk az adott dokumentum helyének fellelhetőségét. Szeretnénk továbbá kiterjeszteni a könyvfutár szolgáltatásunkat, itt van már néhány olvasónk, akiknek van igényük erre, nekik a kollégáim kiviszik a könyveket. Várjuk azok jelentkezését, akik igénylik ezt a szolgáltatást és azokét is, akik segítenének elvinni és visszahozni a könyveket. Oldalunkra, a Nagykarra újabb nagyszabású anyag került ki, a pákai Molnár László munkája, aki hihetetlen szívóssággal felkutatta az összes valaha létezett zalai vízimalomról fellelhető információkat, s segítségünkkel közzétette ezen a honlapon. Czupi Gyula jelezte: a kanizsai nyomdászgeneráció két tagja, Brenner Árpád és fia, ifjabb Brenner Árpád nemrég két muzeális értékű, a XIX.-XX. század fordulóján gyártott nyomdagépet ajándékozott a bibliotékának, melyeket a könyvtár munkatársai alkalmassá tettek a bemutatásra. - Mindkét eszköz nyomdai prés, az egyik egy úgynevezett aranyozó prés, mellyel a könyvek fedlapjának címeit, díszítő motívumait készítették el, a másik préssel pedig például olyan munkafolyamatokat végeztek, mint a ragasztás - mondta az igazgató. - Ezek a gépek több mint egy évszázadon keresztül szolgálhatták a nagykanizsai könyvnyomtatást, ami azt is jelzi: a városban immáron másfél évszázada születnek könyvek. hba |