Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



 
4.22 MB
2007-07-05 10:09:58
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
502
4076
Rövid leírás | Teljes leírás (415.67 KB)

Az újságot digitalizálási gyakorlat alkalmával beszkennelte: Ferencz-Füge Róbert

Kanizsa 1990. 001-004 szám - január

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:



KANIZSA
VÁROSI HETILAP

IL évfolyan Ara; 9M
Megjelenik minden
pénteken



Takács János naplójából
Értelmiségi klub Szepetneken

2.0.
8. o.


Belvárosi séta
7.0. Az utolsó szó jogán
6. o.




lanq-rerseny
. o,

Rohrböck Jenő fafaragásai
9. o.
Rockopera - képriport
Ifjú tűzoltók
5. o.
4.o.
Szavazó lap
16.0.
Sportkrónika \'89

( KANIZSA J

1990. január 5.





A történelem sodrában
Részletek Takács János naplójából (1.)
Újévi levél
1951. június 3. vasárnap
Életem második évtizede lepergett a tegnapi nappal. Gyorsan, minden „világrengető" cselekedet nélkül, akár egy film.
Pedig eseményteli napok, évek, hónapok múltak el. Húsz év rövid idő az ember életében, de ez alatt a két évtized alatt is sorsdöntő változásokon ment át nemcsak a mi falunk és az öreg Hungária, hanem létünk vén égiteste, Földünk is.
Még meg sem születtem, máris egy világot átfogó gazdasági válság rendítette meg az emberiséget. Szegény világban, kétarcú világban születtem. Apámék is csőddel vesződtek, ők is úgy érezték: kirántotta lábuk alól a talajt az emberek kapzsisága. Mert igazában az emberi kapzsiság nyomja rá bélyegét az eltöltött 20 évem eseményeire...
Alig tanultam meg az ábécét, máris újabb „világszenzációk" bamba tanúja lettem. Eucharisztikus kongresszus Magyarországon, gyarapodó országunk fokozatos beépülése egy újabb háborúba.
Mikor gondolkozni kezdtem, láttam, a világot katonaruhák vették körül. A kanizsai gimnázium kis göcseji elsőse a vöröskeresztnek, orosz fronton harcoló katonáknak gyűjtött. Akkor még nem gondoltam, hogy kamaszéveim mily szörnyű sors előjátékát tartogatják számomra.
1945-öt Írtak, még csak a
14. életévemet sem töltöt
tem be, amikor" a világ leg-
szégyenteljesebb felszaba
dulása megtörtént. Vödörből
csöbörbe, szolgaságból
még nagyobb rabságba estünk. Tanultam tovább, hátha nem rabolhatják el a tudást.
Tele voltam életkedvvel, derűvel, hatalmas tetterővel, amikor eddigi életem leg-szörnyűbb csapása sújtott le rám. Éppen leérettségiztem, a jól végzett munka utáni pihenést kezdtem, amikor az élet faképű komikusa megviccelt.

Kócsra kerültem, száműzetésbe, meg nem érdemelt rabságba az egész családdal együtt. Ez lett a jutalma 18 évemnek, szüleim rengeteg munkájának, önfeláldozásának.
S a világ újból gonosztettre készül, háborúra. Vajon kik az igazi kiagyalói a kapzsiság eme újabb „eredményének"? Ha az esélyeimet latolgatom, világos útválasztásra jutok. Látom: az én sorsom így is, úgy is csak az áldozat sorsa. Nyerési lehetőségem csak háború esetén volna, s mégis szívesen vállalom a mártlriu-mot, csak az emberiséget ne pusztítaná végig egy új háború. Minden rendszernek vannak áldozatai, akikért az utókor hálával tartozik. Hát én inkább vállalom a mártír sorsot, mint az esetleges meszesgödör díszes sírhelyét. Ez nem fa-talizmus, ez önfeláldozás.
A huszadik század (és ta-
Korunk sajátos és mindennapossá váló emberi gyarlóságáról illik és kell is beszélni. Levetkőzzük emberi mivoltunkat!
A homo sapiens, a teremtés koronája a XX. században, a technika áldásait is élvezve, emberségében egyre mélyebbre süllyed. Kihalt az udvariasság, a becsület, a tiszta szerelem, az e...