Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.

 
8.72 MB
2008-03-13 10:48:52
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
666
10200
Rövid leírás | Teljes leírás (1.28 MB)

Kanizsa 1993. 014-018 szám - április

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:

DEL-ZALAI HETILAP
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
ARA: 19 FT
V. évi. 14. sz. 1993. ápr. 2.


ÁLLAMI GONDOZOTTAK PÉNZÜGYI TÁMOGATÁSA
Tízévesen gimnazisták lesznek
Alapítványi bál a HELY-ért
3, február 26-án nyitották meg a HEIA ■■ nek nevezett pinceklubot é Art-mozU, melnek építéséről és létezésérdi talán már Ön is hul-lott. A Hl-XY építése részben befejeződött, azonban működtetése és fenntartása elképzel-hetetlen a nagykanizsai vállalatuk, üzemek, gyárak, pénzintézetek, vállalkozók, kereskedők, IparöSok, azaz tőkeerőit támogatók nélkül.
A szervezők - ahelyett, houy felkeresnek munkahelyén - meghívják, legyen On a vendé-gük, nézzen körül náluk, ismerje meg elképze-léseiket, terveiket, s ezek után döntsön arról, érdemes-e támogatni azt az ügyet, amit képvi-selnek,
Bíznak abban, bogy a klub működése által gazdagodik az a város, amelyben együtt élünk, és alapítványuk, Illetve az On által képviselt cég remélt J6 kapcsolata mintapéldája lébe* a generációk közötti összefogásnak.
A működtetők egyedül nem tudják megvaló-sítani elképzeléseiket, ebhez az Ónok segítsf\'fce-re is szükségük van.
Természetesen On a \\endeguk, a belépés In-gyenes a meghívottaknak, a szponzorjegyek isak Ibet6sé(a jelentenek a HKLY alapítvány támogatására. A/ért készítették, hogy ha nem álina módjukban nagyobb összeggel támogatni ügyüket, de rokonw.euvez.nek célkitűzéseikkel, és .segíteni s/cretnének, így Is meglehetik azt.
Arr» kérik teh.1t, hotv tisztelje meg jelenlé-tével - Illene az. On által kiválasztott kollégák Jelenlétível - Ókét az 19W. április 2-án (ma) 19 árakor ke/dodö alapítványi bálukon.
A bál programjai ko/.ott szerepel tobhek ko-Zött! * HELY bemutatkozása, állófogadás, Nim-i^h és & J-oren/o egjultcs.
- h -
Ülést tartott
a helyi
Monopoly
Klub
Az egy évvel ezelőtt alakult ■Nagykanizsai Monopoly Klub 3 fős elnöksége március 25-én este taggyűlést hívott össze székhelyükön, a Helyőrségi Klubban, azzal a céllal, hogy a tagság döntsön a szervezet működésének további sorsáról, illetve mandátumuk március 31-i lejárása folytán a vezetés újraválasztásáról.
Az ülést dr. Bálint János el-nök vezette, aki közölte, hogy az ülés - az írásos kiértesítés ellenére - nem határozatképes, mivel a 28 nyilvántartott tag-ból csupán 10 fő jelent meg. A továbbiakban röviden vázol-ta a klub egyéves tevékenysé-gét, amelyből a vezetőségi és taggyűléseken kívül Zacsek Gyula országos elnökségi tag kanizsai látogatását és előadá-sát, valamint a Budapestről meghívottak 1992. november 27-i lakossági fórumát emelte ki. Elmondta, hogy a klub pos-tafiókjába eddig mindössze egy külső bejelentő levél érkezett, az is jelentéktelen tartalmú volt.
A jelenlévő tagok egyöntetű-en a további működés mellett foglaltak állást, hangsúlyozva, hogy meg kell fékezni a vá-rosban a tervezőket és iparo-sokat háttérbe szorító, egyre jobban elburjánzó monopol-helyzeteket. Nagykanizsán a munkahelyi privatizációkkal kapcsolatban is keringenek hí-rek különböző furcsaságokról, tisztátlannak tűnő manipuláci-ókról, amelyeknek - az elhang-zott vélemények szerint - a klub részérói is útját kellene állnil...
A „lenni vagy nem lenni" és a „hogyan tovább" kérdések-ben, illetve az elnökség újra-választásáról az április 2-án, 18.30-kor a HEK-ben összehí-vásra kerülő taggyűlés dönt. (tlh-l)
Magyarszerdahely. A kani-zsai gyermekvédő intézet neve-lőszülői felügyelői, családgon-dozói és utógondozói tapasz-talatcsere-látogatást tettek a helyi Szociális Otthonban. Kollerné Miklósi Erzsébet, az intézmény vezetője először tá-jékoztatást adott az otthon la-kóinak életéről, majd bemutat-ta a foglalkoztató helyiségeket. A látogatók végül találkoztak az otthon lakóival, akik közül többen korábban az intézetben éltek.
Zalaegerszeg. A hivatásos pártfogók és az utógondozók tartották kihelyezett ülésüket a megyeszékhelyi GYIVI-irodá-ban. Dr. rtiss Erika fk. ügyész és dr. Czipóth Edit fk. bíró előadását hallgatták meg az ér-deklődők a fiatalkori bűnözés-ről, majd az együttműködés le-hetőségeivel foglalkoztak. Eh-hez kapcsolódva Zsidi Zoltán pártfogó beszélt a magatartás-
zavaros gyermekek nevelésé-ről.
Nagykanizsa, összeült az önálló életbe indulási segélyek odaítélésével foglalkozó bizott-ság, és elbírálta a beérkezett kérelmeket. 24 nagykorúvá vált, volt állami gondozott fia-tal kapott anyagi segítséget la-kás- vagy bútorvásárlás, lakás-
Befejeződtek a nyolcosztályos gimnázium felvételi vizsgái szombaton a Batthyány Lajos Gimnáziumban. Idén immár har-madszor versenyeztek az iskolába kerülésért a kisdiákok - ez alka-lommal kilencvenen.
Az első fordulóban a felvéte-lizőknek tesztek kitöltésével kel-lett számot adniuk tudásukról matematikából és magyar nyelv-ből. Egy héttel később a szóbeli vizsgákon a gyerekek általános műveltségéről, személyiségéről leendő tanáraik kaphattak képet
felújítás céljából. A támogatás összege 50-200 ezer Ft volt.
Lenti. Tantalics Béla, az in-tézet hivatásos pártfogója a Lakitelek Alapítvány helytörté-neti pályázatának nagydíját nyerte el. Munkájának címe: „Kerkaszentkirály története".
H. I.
egy negyedórás kötetlen beszél-getésen. A vizsgán való sikeres szereplés egyébként nem az álta-lános iskolákból hozott ponto-kon, hanem a felvételin nyújtott teljesítményen múlott.
Arról, hogy kik feleltek meg a csöppet sem könnyű követelmé-nyeknek és nyertek felvételt a két, egyenként 25 fős osztályba, a gimnázium levélben értesíti a szülőket, illetve gyerekeket e hét végén, jövő hét elején.
- ír -
[ KANIZSA ]
Í993. április 2.




SZOVATETTF. \\Z OLVASÓ.:;--
Irtják az erdőt?
heti. A terület ilyenformán való tisztítása folyamatos, és hamaro-san elkezdődik a kivágott rönkök elszállítása is. Ha minden jól megy, elsejéig befejeződnek a
Szerkesztőségünkhöz érkezett a bejelentés: tarvágással irtják az erdőt a kanizsaiak közkedvelt pihenőhelyén, a szuloki forrás környékén. Kocsi, fényképező-gép, notesz és ceruza - „kirán-dulás" a helyszínre.
A Letenye felé vezető 7-es úton, a rigyáci elágazótól mint-egy 2 kilométerre található a kö-zel 5 km hosszú betonút, mely a szuloki pihenőparkhoz vezet. Itt a bejáratnál valaha tábla is jelezte a helyet, de időközben ellopták. Lévén szombat déle-lőtt, mégis serény munka folyik a tó környékén. Tűzropogás, motorfűrészek zaja veri fel az erdő csendjét. A forráshoz ve-zető út elején rendezett faraká-sok, odébb „gondos össze-visszaságban" elszállításra váró jókora farönkök. Megszólítom a munkásokat, és láthatóan meg-lepődnek amikor az erdőirtásról érdeklődöm. Amit említek, és a fakivágás nem ugyanaz -mondják. Az ágas-bogas aljnö-vényzettől és az elöregedett, sű-rűre nőtt fáktól már nem látszott az erdő. Törődni kell a szép bükkössel, most érkezett el az
KANIZSA
Főszerkesztő: Dóró János
Laptitkár:
Bencze Ildikó
Reklámmenedzser:
Gombás Imre
Felelős kiadó:
a Szociális Foglalkoztató
Nagykanizsa
Igazgatója.
Szerkesztőség:
8801 Nagykanizsa,
Király u. 47.
Telefon/fax: 93/12-305
Computertechnika:
GRAFO BT. &
PRINTEXT BT.
Zeg., Mártírok u. 42-44.
Tel.: (92) 13-780/11
Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt.
Felelős vezető: Galla József vezérigazgató
Terjeszti:
a Magyar Posta,
és a Szociális
Foglalkoztató
Nagykanizsa
Előfizetési díj:
egy hónapra 82 forint.
ISSN 0865-3879
ideje - de az erdész erről többet tud.
Petriventén szerencsére otthon találom Kálecz Károly területi erdészt. Mielőtt nyilatkozik, feletteseire hivatkozik, de amit elmond, végülis megnyugtató.
- A terület a Bánokszentgyör-gyi Erdészethez tartozik. Január-ban kezdődtek a munkák és szó sincs meggondolatlan erdőirtás-ról. Nem természetvédelmi terű-let, amiről szó van, de megóvása épp olyan fontos, mintha az len-ne. Szaknyelven szólva, felújító vágás tervszerű folyamata történik a 130 éves bükkösben. A szombaton is dolgozók éppen ág-fát gyűjtenek, és akinek ilyen kell, befizetés ellenében el is vi-
KKLVÁROSI IRODAHKLYISKC; KIADÓ!
Krdeklodni munkaidőben
;i 93/12-305-ös telefonon vagy személyesen
a Király utca 47. alatti Kani/sa hetilap
szerkesztőségében.
PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY
A Zala Megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet igazgatója (Nagykanizsa, Bajza u. 2.) pályázatot hirdet az állami gondosko-dásban részesülő gyermekek elhelyezésére szolgáló családi otthonok
nevelőszülői (családi otthononként 2 fő)
gyermekfelügyelői (családi otthononként 1 fő)
állásaira Lenti, Letenye, Nagykanizsa, Zalaegerszeg városokban. Zalaszentlászló községben.
A munkakör betöltése határozatlan időre szól. Az illetmény meg-állapítása a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapján történik.
Felvilágosítást a GYIVI igazgatója (Nk., Bajza u. 2. tel.: 93/11-333, 93/12-364) nyújt és igény szerint a pályázati feltételeket írás-ban is biztosítja.
Pályázni a megjelenéstől számított 30 napon belül lehet a GYIVI címére.
Az elbírálás határideje: 1993. május 31.

NEUJUT AZ ESZÉBE?
CÉGMÜTflTÓ
WWKEZÉBEI




WllWfj^^B lm
Az állások elfoglalásának ideje: 1993. június 15.
munkák, és csak ősszel lesz foly-tatás. A környék, mint afféle építkezéskor, most éppen siral-mas látvány, de hamarosan meg-szépülve várja majd a kirándu-lókat:
Miközben a kapuig kísér, még megjegyzi: Megérne bizony még egy ilyen kirándulást a felelőtlen látogatók után otthagyott ló és forrás környéke, valamelyik hét-végén.
Tóth Ferenc
Az Életvíz-7t-víz IVÓVÍZ!
Kapható:
TERMOPONT
ÜZLETHÁZ
Nagykanizsa, Ady út 4. I. em. 21.
AQVA n KFT.
A(}VA n
SZOLGÁLTATÓ ÉS TERMELŐ KFT.
8800 Nagykanizsa, Csengery u. 90.
HŰTÉSTECHNIKAI SZAKÜZLET
KÍNÁLATUNKBÓL:
LEHEL-ZANUSSI
hűtőszekrények, fagyasztók
már 18.000 Ft-tóll
ZANUSSI mosógépek:
37.000 Ft-tól HAJDÚ mosógépek:
33.500 Ft-tól ZANUSSI gáztűzhely:
24.500 Ft NÓRA gáztűzhely:
23.500 Ft Fagyasztóládák: FF. 150 literes: 24.924 Ft FF. 300 literes: 33.011 Ft
NAGYKANIZSA,
MAGYAR U. 8.
TEL.: 06-60-99-108
[ KANIZSA~T

A család! otthonoké a jövő

NDSZ tagtoborzó gyű lések Újudvaron é$ Mílíáklon
A Pozsgay Imre elnök és Bíró Zoltán társelnök által fémjel-zett, az elmúlt évben párttá átalakult NEMZETI DEMOKRATA SZÖVETSÉG a tagság növelése érdekében szerte az országban tagtoborzó gyűléseket tart. Ilyen gyűlésre kerül sor április 3-án (szombaton) két Nagykanizsa környéki településen, ahol egy-aránt Bíró Zoltán (az MDF volt alapító elnöke) lesz az előadó.
Kaiydy Jenőnek, az NDSZ Nagykanizsán éló" országos választ-mányi tagjának szervezésében Újudvaron 17 órakor, Miháldon pedig 19 órakor kezdődik a tagtoborzó gyűlés.
Ti
Xvx-x-x-x-x-x-x-x-x-xttvX-x-Xvx-x-x-:*:^^
1992 szeptemberében - me-gyénkben az első - családi ott-hon nyílt Nagyrécsén azzal a céllal, hogy állami gondozott gyermekeknek lakást, családias körülményeket biztosítson neve-lőszülők állandó felügyeletével. Az elképzelés - úgy tűnik - si-keres volt, hiszen a közeljövő-ben öt újabb otthon nyitja meg kapuit. A már megvalósult és az új tervekről beszélgettünk Hel-ler Józsefnéval, a Zala Megyei önkormányzati Közgyűlés Szo-ciális és Egészségügyi Osztályá-nak főtanácsosával a kanizsai gyermekvédő intézetben tett lá-togatása alkalmából.
- Milyenek az eddigi tapasz-
talataik Nagyrécséröl?
- A nagyrécsei otthon progra-
munk első lépése volt. A tapasz-
Ez a vasárnap megint külön-bözött az átlagos piros betűs ünnepnaptól. Johanna és Gede-on nevű rokonainkat, ismerő-seinket az esztendőnek csupán ezen az egy napján köszönt-hetjük közös névnapjukon. Ne-kik nótázta a tévében Solti Ká-roly stílszerűen, hogy „Búcsút int az ősz a nyárnak", a rádió pedig figyelmeztet, ha csak nem fontos, autóval ne indul-junk útnak, mert a Bakonyban, meg Bicskénél, meg Grác és Bécs környékén szél is van meg hó is, és a kettő közös terméke a hófúvás. Tehát min-den adva volt, hogy Európának az általunk lakott részén - tet-szik, nem tetszik - kezdetét veszi a nyári időszámítás.
Azért annyira nem kötelező, mint a sebességkorlátozás. Csak ugye, ki-ki a saját érde-kében jobb, ha előre hajtja egy órát a nagymutatót. Bár ta-valyról emlékszem egy újdon-sült vállalkozóra, aki úgy élte meg azt, hogy Végre saját ma-ga főnöke lett, hogy az ő órája továbbra is a régi időszámítás szerint jár. Szeptemberre már egy másik diszkont volt más tulajdonossal az üzlete helyén.
Egy ellenpélda még a ki-lencórás időkből. Pontosabban akkorról, mikor nem lehetett a vásárlókat kilenc óra előtt al-kohollal kiszolgálni. A „Koc-cintsunk" nevet viselő sarki kocsmában egy délelőtt kétszer is állítottak az órán előre. Reggel a vezető percnyi pon-tossággal még nyitás után, majd röviddel utána a felesé-
talataink eddig kedvezőek. Több alkalommal jártunk & családnál, a polgármesternél, az iskolában. A közvetlen környezettel jó a kapcsolat, a gyermekek életrit-musa kialakult. Létrejött a mun-kamegosztás a szülők és a gyer-mekfelügyelő között, valamint a családon belül is; a gyermekeket igyekeznek bevonni a házi mun-kába.
Dicséretet érdemelnek az isko-la pedagógusai, akik felmérték a tanulók képességeit, és differen-ciált foglalkoztatással igyekez-nek segíteni az előrelépésben.
A gyermekek szeretnek Ré-csén élni, vigyáznak környeze-tükre, terveik vannak.
- Kinek az ötlete volt a családi otthon létrehozása? És honnan származik maga az elképzelés?
xxvXvX-x-x-x-x-x-x-x-x-xvX-xx-.-.
ge, akinek átadta sürgős dolga miatt a pulti teendőket. Ekkor gondoltak egy merészet a törzsvendégnek számító Burka testvérek. Nekik ugye soha nem nyitott italbolt eléggé ko-rán. Rábeszélésükre az asz-szonyka ismét állított előre hatvan percet a helyiség hiva-talos óráján. Ezzel elindult egy egyedülálló időszámítás a „Koccintsunk"-ban. Nem a vendégek reklamáltak, a ható-ság fejezte ki nemtetszését a szabálytalan nyitva tartásért. A kocsmáros felajánlotta a Burka testvéreknek mint értelmi szer-zőknek, hogy a büntetés kifi-zetésében is működjenek köz-re, ők viszont erre a megtisz-
■x-x-x-x-x-x-x-x-x
Átálltunk
teltetésre nem tartottak igényt. Lett belőle nem kis sértődés, melynek végeredményeként a két testvért azóta sem látták az italbolt környékén.
Mivel mostanság is történik velünk mindig valami, így biz-tos, az idei óra-előreállításnak meglesznek majd a maga tör-ténetei.
Maradva a szigorú tényék-nél, elvettek tőlünk most egy hajnali órát, melyért talán nem is érdemes bánkódni. Talán in-kább az lenne a lényeg, hogy ősszel, amikor visszakapjuk, érezzük ajándéknak.
- gombás -
- A tanácsrendszer megszűné-
sével bizonyos intézményeket át-
vett a megyei önkormányzat,
amely elhatározta, hogy áttekinti
a hálózatot, s megvizsgálja, ho-
gyan lehetne őket optimálisan
működtetni. így jutott el a bala-
tonberényi nevelőotthonhoz. Be-
rény nyáron tele volt az üdülők-
kel, ősztől viszont kevés gyer-
mek élt az épületben, a ház tehát
kihasználatlan maradt. Az 1992
áprilisi megyei közgyűlés úgy
döntött, hogy megszünteti az in-
tézményt, és az idősebb gyer-
mekeket nevelőotthonokban he-
lyezi el, a kisebbeknek pedig
családias körülményeket próbál
biztosítani.
- Hol lesznek az új családi
otthonok? Milyen szempontok
alapján választották ki a helysé-
geket?
- Zalaegerszegen, Nagykani-
zsán, Lentiben, Letenyén és Za-
laszentlászlón épül öt egyforma

- 214 négyzetméter alapterületű
- ház, amelyek egyedi terv alap-
ján csak erre a célra készülnek.
A kiválasztás előtt a helyi ön-
kormányzatokkal folytattunk tár-
gyalásokat, s az ő közreműködé-
sükkel és segítségükkel döntöt-
tünk a területekről. Figyelembe
kellett vennünk, hogy legyen
óvoda, iskola közelben, a lakos-
ság tolerálja az állami gondozott
gyermekeket és ki tudjuk fizetni
a vásárlandó telket.
- Mikor nyílnak meg a házak?
- Az önkormányzat Balaton-
berény megszűnését 1993. június
30-ával mondta ki, a családi ott-
honok így július l-jével indul-
nának. Hamarosan megjelenik a
pályázati hirdetmény a lakások-
ban betöltendő állásokra. Két
Az amerikai nő
címmel április 8-május 2 között a Vasemberházban lé-vő Városi Képtárban fotóki-állítást rendez a Nagykani-zsai Magyar-Amerikai Tár-
nevelőszülőt (lehetőleg házas-párt) és egy gyermekfelügyelőt keresünk házanként.
- Pedagógus végzettséghez
lesz-e kötve a nevelőszülői ál-
lás?
- Nem, hiszen a hagyományos
családi életben sem pedagógus
minden szülő, de előnyt fog je-
lenteni az ilyen végzettség. A
legfontosabb az, hogy elhivatott
emberek jelentkezzenek, akik
tudják, hogy komoly, hosszútávú
feladat előtt állnak, hogy nap
mint nap emberi sorsok vannak
a kezükben.
- Ki fogja működtetni a há-
zakat?
- Az építés befejezéséig a me-
gyei önkormányzat bábáskodik
felette, utána pedig a GYIVI
lesz az irányító. Nem túl gyakori
az országban ez a rendszer, tu-
lajdonképpen úttörők vagyunk,
de volt korábban pozitív tapasz-
talat. Balatonalmádi mellett néz-
tünk meg hasonló létesítményt,
sőt Ausztriában is. A látottak
megerősítettek bennünket abban,
hogy ez a jövő útja. A jogsza-
bály is igazol bennünket, hiszen
az új gyermek- és ifjúságvédel-
mi törvény tervezetében első he-
lyen áll a családias állami gon-
doskodás. Bízunk benne, hogy a
gyakorlat szintén ezt fogja mu-
tatni.
- Említette, hogy Nagykani-
zsán is lesz otthon.
- Palinban találtunk alkalmas
helyet hozzá. Hét gyermeket vá-
lasztottunk ki ide Berényból,
egy 4. és két-két 5., 6., 7. osz-
tályost, akik már tudják, hogy
júliustól ez lesz az új otthonuk.
Horváth Ilona
saság és a Thúry György Múzeum.
A fotókiállítást - amelyen 100 USA-beli díjnyertes fel-vétel látható - április 8-án (csütörtökön) 17 órakor dr. Dente Péter, a Legújabbkori Történeti Múzeum osztály-vezetője nyitja meg.
T.
4 ( KANIZSA |93. április &\'


A SZÁMVEVŐSZÉK SZEREPE A DEMOKRÁCIÁBAN
Hagelmayer István és Gaál Gyula a Nagykanizsai Liberális Klubban
Hogy is van ez?
Késik a tavasz. Télikabátban didergünk a buszmegállóban. A süvítő szél szemünkbe hordja a port, a szemetet.
- Jó, hogy fúj, legalább végigsöpri az utcákat, más úgyse
söpri - jegyzi meg várakozó szomszédom. - Utcaseprő nincs,
munkanélküli bezzeg van - duzzog tovább. - Soha nem volt ilyen
koszos ez a város, itt mindenki szemetelhet bünlelenül. Látta azt
a fiatalembert? - Ott ment el a szemétgyűjtő mellett, mégis
elpöckölte a cigarettavéget.
- Való igaz, felelőtlenek az emberek - kapcsolódom a beszél-
getésbe.
- De uram, kinek van itt felelőssége? A város vezetői mit
tesznek azért, hogy rend legyen?
- És mit kellene tenni? - provokálom a mérges öregurat.
- Büntetni, uram! Szigorúan büntetni! - Miért nem büntet a
rendőr, a környezetvédelmi felügyelő? - Az önkormányzat miért
nem hoz olyan határozatot, hogy az utcai szemetelőket is meg
lehessen büntetni. Ki kellene plakátolni, hogy a szemetelés bün-
tetendő cselekedet. Én megbüntetném a csikkhajigálókat is. De
azokat a szállítókat még inkább, akik nem tudják, hogy mennyi
fér a teherautóra. - Megfigyelte már, hogy mi történik, ha a
túlpakolt teherkocsik megállnak a szemafornál? - Hullik a ho-
mok, a kavics, a trágya... Ebből lesz a por, a piszok, és még
balesetveszélyes is. Megbüntettek ezért már valakit? - Én ezt
súlyosabb vétségnek tartom, mint a megengedett sebesség túllé-
pését.
A bosszankodó bácsika tovább sorolná a jó ötleteket, de befut
a 32-es. Mielőtt felszállna a buszra, megkérdezi: - Járt már
Ausztriában? - Szégyenkezhetünk! Ebben maradtunk.
K Sz. J.
A Nagykanizsai Liberális Klub meghívásának eleget téve március 24-én kora este váro-sunkba látogatott Hagelmayer István, az Állami Számvevőszék elnöke és Gaál Gyula SZDSZ-es országgyűlési képviselő, a Parla-ment Számvevőszéki Bizottságá-nak elnöke. A vendégeket, dr. Kereskai István polgármestert és a főleg pénzügyi-gazdasági szak-emberekből álló, 40 főnyi hall-gatóságot a HSMK kamarater-mében a klub részéről Czobor Zoltán üdvözölte, aki bejelentet-te, hogy a rendezvény napirend-jén „A Számvevőszék szerepe a demokráciában" című téma sze-repel.
Hagelmayer István rövid is-mertetőjét azzal kezdte, hogy a többpárt rendszerű demokráciát hallatlanul fontosnak tartja, akárcsak azt a tényt, hogy ha-zánkban még a Németh-kormány ideje alatt létrejött két fontos alapintézmény, az Alkotmánybí-róság és az Állami Számvevő-szék (taps és derű fogadta azon megjegyzését, hogy az utóbbiban még dr. Torgyán József is hisz).
- A Számvevőszék kötelessége őrködni a költségvetési törvény betartásán és ellenőrizni a kor-mány költségvetési magatartá-sát... Feladata a Miniszterelnöki Hivatal, a minisztériumok, a Köztársasági Elnöki Hivatal, az Alkotmánybíróság, a Nemzetbiz-tonsági Hivatal gazdasági tevé-kenységének ellenőrzése... Egy másik nagy „csomag" a privati-záció, amely azt jelenti, hogy di-rekt módon kell ellenőriznünk az Állami Vagyonügynökséget és a nemrégiben létrehozott Állami Vagyonkezelő Részvénytársa-ságot... Hozzánk tartozik a 3200 önkormányzat ellenőrzése is, kü-lönös tekintettel a 80%-os bevé-teli arányú állami költségvetési támogatásra... Mi ellenőrizzük a pártok gazdálkodását, minősítjük a szakszervezetek vagyonbevallá-sát és revidiáljuk az állami kez-deményezésű alapítványokat is -mondta.
Közölte, hogy a Számvevő-szék ezzel a széles körű feladat-tal nehezen birkózik meg. A 300-ról 360 főre emelt, jól kép-zett kollektíva csak rendkívül nagy erőfeszítésekkel képes fel-adatait ellátni. Megjegyezte, hogy a nyugati országokban jó-val nagyobb létszámmal végzik a hasonló feladatokat.
- A Számvevőszék a kormány-nak tartozik elszámolni, a Par-lamentnek pedig beszámolási kö-telezettsége van. Ezt újabban megkönnyíti az országgyűlésen belül nemrégiben létrejött 15 fős Számvevőségi Bizottság, amely-nek elnöke Gaál Gyula - tette hozzá, átadva a szót a klubest másik vendégének.
Gaál Gyula elöljáróban szük-ségesnek tartotta közölni a hall-gatósággal, hogy az Állami Számvevőszék 1992-ben a meg-előző három év kiemelkedő munkája elismeréséül Washing-tonban magas nemzetközi kitün-tetésben részesült. Rövid tájé-koztatójában tömören elmondta, hogy az elmúlt év végén alakult Számvevőségi Bizottság a Parla-ment ellenőrzési jogkörét teste-síti meg. A bizottság államház-tartás ellenőrzési munkája három fő csoportba sorolható: 1. Egyes állami költségvetési szervek gaz-dálkodásának ellenőrzése, hasz-nos javaslatok tételével, figye-lemmel az államháztartási tör-vény előkészítésére is. 2. A pri-vatizáció végrehajtásának ellen-őrzése, tekintettel a jelentős ál-lami vagyonok értékesítésére, főleg az állami bevételek növe-lése oldaláról. 3. Az önkormány-zatok gazdálkodásának teljes mélységű ellenőrzése.
A hozzászólásokat egy város-környéki település önkormányza-ti képviselője kezdte, aki élesen kifakadt meg nem nevezett köz-sége állami pénzeket herdáló pol-gármestere ellen. (Hagelmayer István az Állami Számvevőszék cí-mére és nevére küldendő részle-tes tájékoztatást kért). Felvető-dött a régi és új társadalmi szer-vezetek ellenőrzése, a privatizá-ció számos útvesztője, az önkor-mányzati bérlakások értékesíté-se, a kiegészítő normatív állami
támogatások felhasználása, a tör-vénytelenségek elleni szigorú fellépés szükségessége, az ellen-őrzési gyakoriság növelése, a társadalombiztosítási költségve-tési hiány kérdése, az ellenőrzési módszerek sokrétűsége helyett egységes ellenőrzési munka ki-alakítása, a mintegy 160 cigány-szervezet ellenőrzésének kérdé-se, a csődeljárások sok furcsasá-ga, az állami vagyon pongyola kezelése és elherdálása, a külföl-di tőke túlzott beáramlása.
A felvetésekre Hagelmayer István és Gaál Gyula kimerítően válaszolt, majd a rendezvényt Czobor Zoltán bezárta.
Tihanyi István

Hivatali hírek
Továbbra is megoldatlan a Postakert utcában lakók garázsügye. A februárban i megtartott lakossági fórumon a jelenlévők többsége a töm-bön belüli garázsépítés ellen szavazott, de az észak-keleti ; városrész bármely más terüle-■ tén igényt tartanak garázsépí-\' tésre alkalmas területek kije-\' lölésére.
Átutalásra került az az egy-millió forint, amelyet a képvi-selő-testület szavazott meg az Expo Iroda működtetésére.
A Polgármesteri Hivatal megállapodást kötött a Vízmű Vállalattal, hogy a \'93-as költségvetésben fejlesztési cé-lokra előirányzott tízmillió fo-rintot nem az eredetileg meg-jelölt célra, hanem a Környe-zetvédelmi Alapítvány támo-gatására utalja át. \\ A Vívóterem épületének te-j tőfelújítása ügyében megálla-j podást kötött a MÁV Nagyka-nizsai Tornaegylete, a Petőfi Általános Iskola és a Polgár-mesteri Hivatal. A megállapo-dás értelmében a MÁV NTE j a Szerencsejáték Alapról nyert \'i 500 ezer forintot átutalja a Pe-i t5fi iskolának. A Polgármeste-f ri Hivatal pedig vállalja, hogy I műszakilag, gazdaságilag sza-) bályszerűen előkészíti és elvé-gezteti a felújítási munkálato-kat.
- át
tm% április 2* KANIZSA s




SUZUKI
JÖN A TAVASZ, NE FELEDJE, A KIRÁNDULÁST SUZUKI-VAL TERVEZZE!
Alacsony súly, kis fogyasztás,
nagy költségmegtakarítás!
Megtekintheti, kiválaszthatja azonnal, vagy
rövid határidős szállítással a Nagykanizsai
Autójavító Kft.-nél Nagykanizsa, Balatoni út,
Hétfőtől péntekig 8-16 óráig,
szombaton 8-12 óráig keresheti
AUTÓSZALONUNKAT.
NAGYKANIZSAI AUTÓJAVÍTÓ
KFT. Telefon: 06-93/12-220, 06-92/73-310
Kereskedelmi, Szolgáltató és Innovációs Kft.
TERMOPONT ÜZLETHÁZ
1993. áprilistól üzletünk átköltözik
Ady u. 4. I. em. 2. szám alá (Bizományi Áruházzal szemben).
Változatlan profillal és bővített kínálattal
állunk rendelkezésükre.
20.000 Ft feletti vásárlásnál
ajándékot adunk.
Háztartási kisgépek HÚSVÉTI ÁRENGEDMÉNYES AKCIÓJA!
TERMOSZERVIZ Kereskedelmi Szolgáltató és Innovációs Kft.

ÚJ HELYRE KÖLTÖZÖTT A

AKCIÓ: 1993. MÁRCIUS 16 • ÁPRILIS 30



ffieftete ÍHő
Kétszemélyes hétvégi üdülés júniusl8-21 között a balatonfüredi HOTEL MARINÁBAN félpanziós ellátással
l-l db ZALATEJ ajándékcsomag, 500-500 Ft értékben


TEMETKEZÉSI BT.,
8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. alá.
TISZTELT OLVASÓ!
Szolgáltatásaink, melyeket kínálunk, sajnos szomorúsággal fonódnak össze: az ember életpá-lyájának befejezésével.
E nehéz napokban szeretnénk a szeretteinktől való búcsúzást megkönnyíteni, s az ekkor felme-rülő gondokat, utánajárást levenni a hozzátarto-zók válláról. Célunk diszkréten segíteni, jelsza-vunk az észrevétlenség.
SZOLGÁLTATÁSAINK NAGYKANIZSÁN ÉS VIDÉKEN:
- Temetkezési kellékek - Koporsó
- Hamvasztás, exhumálás - Halottszállítási ügyelet
- Temetésszervezés, -lebonyolítás (éjjel-nappal)
- Sírásás
ÜGYELETES GÉPKOCSIVEZETŐK:
8-17 óráig: Széchenyi tér 3.
17 óra után: FARKAS TIBOR Nagykanizsa,
Rózsa út 14/C. fsz. 1. ajtó. SZEVER ATTILA Nagykanizsa, Kodály Z. út 2. ül. lph. 4. emelet. HABDA REZSŐ Nagykanizsa Nagykanizsa, Király u. 30. HORVÁTH TIBOR Nagykanizsa, Bartók B. u. 8. LX. em. 2. ajtó

EGY SZELET SAJT...
...EGY FANTASZTIKUS HÉTVÉGE

TERMÉKEINK:
PANNÓNIA SAJT
szeletelt és darabolt
ZALAI FÜSTÖLT SAJT
darabolt GÖCSEJI CSEMEGE SAJT
darabolt
SAFARI FÜSTÖLT SAJT szeletelt
l-l db Gyermek KARÓRA lehető legvidámabb színekben
ÍGY NYERHET:
CtMÜNK:
BEÉRKEZÉSI HATÁRIDŐ: 1993. Május 10^
SORSOLÁS:
1993. Május 10-én a
ZTV adásában

AKCIÓ: 1993. MÁRCIUS 16 - ÁPRILIS 30.
Ha a négy sajt közül legalább háromnak a fedőfóliáját címünkre visszaküldi, már részt vesz a sorsoláson!
KANIZSA
2,



MAR MEGINT EGERSZEGI VASÁR
PDSZ
tanácskozás
Ugyancsak megnőtt az el-múlt öt évben az országban a szakszervezetek szerepe, súlya és - mitagadás - a száma is. Egy-egy társadalmi csoport ér-dekképviseletét már mind több szervezet látja el. Ez alól még a pedagógusok sem képeznek kivételt. A „nemzet napszá-mosait" 1988 óta a Pedagógu-sok Szakszervezetén kívül a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is szeretné so-rai közt tudni.
Ez utóbbinak - A PDSZ-nek - zajlott az elmúlt hét pénte-kén soros tanácskozása váro-sunkban, helyi képviselőik részvételével. A kanizsaiak munkáját segítendő" két pécsi szakemberrel - Párdy Zoltán-nal, a PDSZ ügyvivőjével és dr. Molnár Péter ügyvéddel, aki a PDSZ jogsegélyszolgála-tát látja el - vitatták meg a kollektív szerződés elkészíté-sének buktatóit, a Közalkal-mazotti Tanács választásának módját és a készülő Közokta-tási Törvény tervezetének feb-ruári változatát.
Leszögezték, a Kollektív Szerződés szerkezetét célszerű a Közalkalmazotti Törvény szerkezetéhez igazítani úgy, hogy a törvényben meghatáro-zott jogok és kötelezettségek sorát kiegészítse, meghatároz-va azok gyakorlásának, telje-sítésének módját és az azzal kapcsolatos eljárások rendjét. Ezenkívül szükségesnek látták a készülő Közoktatási Tör-vényben az iskolaszerkezet fontosabb pontjainak szabá-lyozását. Véleményük szerint a tervezet elkerüli e kulcskér-dést, s ezzel a csökkenő gyer-meklétszám és az alulfinanszí-rozottság által diktált kény-szerlépésekre szorítják az is-kolarendszert.
Módosításra szorulónak ér-zik még a logopédiai hálózat működtetését, a világnézeti semlegességet, valamint a gyermeki jogokat érintő szá-mos pontot. Ez utóbbival kap-csolatban például több mint 30 változtatási javaslatot nyúj-tottak be.
- ir -
Volt ősszel is és tavasszal is. Lesz most is. A tavaszi. A leg-utóbbi, az ősziről lapunk több-ször is beszámolt, hiszen számos kanizsai kiállító is helyet bérelt a zalaegerszegi sportcsarnokban. Valószínűleg megérte, hiszen most már nemcsak a hazai, ha-nem a külföldi lehetséges üzlet-társakkal is meg lehet ismerked-ni. Az Alpok-Adria jegyében megrendezett őszi vásáron és ki-állításon elsősorban szlovéniai cégek mutatkoztak be, tartottak szakmai napot. Azóta a Radens-
HOL? HELY
Pinceklub és Art mozi „Zsigmondy-Winkler" Műszaki Középiskola Nagykanizsa, Sugár u. 13.
MIKOR? 1993. április
5-én, 18 órakor
MI? BLUES
TÖRTÉNET - JIMI HENDRIX életmű
KI? Rajnai Miklós
vetítettképes előadása
A ThermoUchBJka Kft,, a Gasztrotherm Kft* és a Hű-téstechnikai szaküzlet rende-zésében vendéglátóipart és kereskedelmi kiállításra ke* rü|t sor 4 Itétvégén a HSMK-ban. A kétnapos, el-sősorban szakmai érdeklő-désre számottartó bemutatón a uütöbútorok, hütoMtrinek mellett a \\cndeglaloiparban újdonságnak számító nagy konjhaí gépekkel és egyéb berendezésekkel Is találkoz-hattak az érdeklődők.
(Ertet András felvétele)

sére, de bármely cég bármi mó-don is bemutatkozhat a kiállító-tér lehetőségei szerint. Az alap-díj befizetését egyébként április 26-ig várják a rendezők, a tava-lyi siker megismétlésében vagy épp meghaladásában reményked-nek.
A kiállító kanizsaiakat - akár csak tavaly - ezúttal is bemu-tatjuk a Kanizsa olvasóinak, s az egyéb rendezvényekről is beszá-molunk.
F. Gy.
ka gyógyvíz Zalában is megjelent egy magánkereskedő kizárólagos forgalmazásával. Tehát csakugyan kézzelfogható eredménye is van a kiállításon és vásáron való részvételnek.
A muü szombaton korúit sor az \\SZ Ifjúsági műsor áprilisi adására. Képünkön a
i»ult /.sílri fcs/ultcn ki kiskunhalas legjohhju. Vcgul Is Papdi Teréziát vá-lasztották a kanizsaiak. V/. hogy a heh lek ko/ul ki lesz ÁSZ, az a május 29-i élő ko/vctítésbol dcrul ki, amelynek városunk ad ott-hont.
(Krdei András fehetele)
A tavaszit május 13. és 17. között rendezik meg. Schwáger Konrád vásárigazgató ezúttal is az Alpok-Adria szellemiséget hangsúlyozza azzal, hogy osztrák, német és olasz kiállítókat, s főképp vásárlókat remél. Természetesen ezúttal is lehetőség nyílik szakmai nap(ok) rendezé-
NYUSZI DUATLON
1993. ÁPRILIS 2.
Versenyrendező: TRI CO TRIATLON KLUB Verseny rajtja: Sétakert (Strandfürdő bejárata) Verseny kezdete: 14.30 óra l-es korcsoport (5-10 évesek)
15.00 óra II-IH-as korcsoport (11-14 évesek) 16.00 óra IV-VII-es korcsoport (15 év felett)
futás kerékpározás futás
Versenytávok: l-es kcs. 400 m 2 km 200 m
I—III kcs. 800 m 4 km 400 m
IV-VII kcs. 1600 m 8 km 800 m
Nevezés: Helyszínen a rajtot megelőző 10 percig Egyéb tudnivalók:
- a versenyen mindenki saját felelősségére vesz részt
- a kerékpár-útvonalon a KRESZ betartása kötelező
- kerékpározásnál fejvédő használata ajánlott
KÖVETKEZŐ VERSENYÜNK április 24-én a városi TRIATLON DIÁKOLIMPIA

tm% április 2, - KANIZSA 7


P-fT tulajdona m* Emelőgép
ÜZLETI AJÁNLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll az érdeklődők rendelkezésére a zalaegerszegi titkárságon (Kosztolányi u. 10. Tel./fax: 11-042), a nagykanizsai képviseleten (Csengery u. 82. Tel.: 13-040/1672, 92/73-121 Kálmánná). Az információk a Kamara tagjainak ingyenesek. Nk-Sl Török cég gyártókat/szálítókat keres az alábbi termékekre:
eszterga, fúró, valamint mezőgazdasági gépek, továbbá
kompresszorok, bútorhuzatok stb. Nk-52 Egyiptomi cég golyós- és gördülőcsapágyak
szállítóival keresi a kapcsolatot.
Nk-53 Horvát cég építőipari gépeket és anyagokat keres. Nk-54 Francia cég, mely építőanyagok területén
tevékenykedik, a következő építőanyagokat importálná:
öntöttvas csövek, acélcsövek, valamint cement. Nk-55 Bolgár cég szívesen vállalna képviseletet elektromos
berendezések, apparátok, készülékek, vezérlések
területén.
INFORMÁCIÓ
Nemzetközi Könyvvásár Genf, 1993. május 5-9.
DOMINÓ
nemcsak
fiataloknak
Az elmúlt év őszén kény-szerhelyzetbe került a Gerlin-ger házaspár. A Dominó presszó tulajdonosa úgy dön-tött, hogy eladja az Üzletet, és mint bérlőknek, nekik kí-nálta fel először. Mivel a fia-tal házaspárnak ez volt az egyetlen megélhetési lehető-sége, éltek is az alkalommal, felhasználva banki kölcsönö-ket és rokoni segítséget. Pe-dig a vendéglátás egy kicsit odébb esett tanult szakmájuk-tól, hiszen a fiatalasszony óvónő, a férje pedig tanítói végzettséget szerzett. Tanult szakmájukban viszont csak szerződéssel sikerült elhe-lyezkedni. Miután pedig a szerződésük lejárt, nem akar-ták a munkanélküliek számát gyarapítani, így kerllltek át fokozatosan a vendéglátásba.
Aki egy éve vagy korábban járt a Dominóban, és most is-mét elmegy, az bizony gyor-san meggyőződik a változá-sokról, pedig a java még hát-ra van.
Pedagógus szemléletüket letagadni sem tudnák, hiszen egyik lehetőséget a másik után állítják be azzal a nem titkolt céllal, hogy az ide be-térő jól érezze magát. Talál-jon magának szórakozási le-hetőséget, s legközelebb hoz-za magával a barátait is. A valamikori konyha helyiségét eddig is csak raktárnak hasz-nálták, hiszen a városnak ezen a részén étkezési igény már jó ideje nincs. Most jól elférnek itt a különböző játé-kok. Az asztali foci, biliárd mellett azonban újak is lesz-nek. A fali célbadobó játék lesz a Dominó húsvéti aján-déka.
Az idősebbek sem szorul-nak ki, számukra a televízió műsora jelenthet szórakozást. Ennek minőségét viszont Pes-ten határozzák meg. Az autó-sokat, motorosokat az Üdítő italok választéka mellett ké-nyelmes parkoló várja.
Mindemellett az sem elha-nyagolható, hogy aki Gerlin-gerékkel találkozik, nem egy munkanélküliség miatt mél-tatlankodó fiatal párt ismer meg. Kerestek és találtak le-hetőséget, s úgy látszik, sike-rül egy másik pályán is játé-kosnak maradni. Igaz, a já-tékteret maguknak kellett hozzá előteremteni.
- gombás -
Az egykori vasöntöde átalakulá-sával a Z. M-i Vasipari Vállalat-ból 1977-ben alakult az ÉPGÉP, amikor is a nagy beruházások óriásdarukat igényeltek, s a szűk telephelyről az akkori állami gaz-daság palini üzemébe költözött az immár EMELŐGÉP Vállalat. Ez volt a csúcsidőszak, amit az ak-kori 8-900 főnyi dolgozói létszám is bizonyít.
Ezen átalakuláson voltak talán a csírái egy előváltásnak is, hiszen így a zalai érdekeltség budapesti-vé lett.
Már korábban számtalan jele volt a cég válságának, de mindig akadt egy lehetőség, amivel időt nyertek. Ez azonban elfogyott oly-annyira, hogy a vállalat életképte-lenné vált.
Ma bűvös szó a privatizáció, ami valamiféle megváltás ígéretét hozza magával. Nem kerülhette el ezt az „épgép" sem, így mára már magántulajdonosa van a cégnek, mégpedig a P+T Fémfeldolgozó Kft. képében, ahol magánszemé-lyek - férj és feleség, Tóth István és Prucz Éva -, budapesti lakosok a tulajdonosok.
- Feleségem a tulajdonos is a
„haszonélvező" - kezdi tréfásan a
férj a bemutatkozást. - Fő célunk
a cég fejlesztése. Még ebben az
évben legalább 30 új dolgozóra
van szükségünk. Természetesen to-
vábbra is acélszerkezet-gyártással
foglalkozunk, ahova magasan kép-
zett és a német nyelvet vala-
mennyire ismerő szakemberek,
technikusok, mérnökök kellenek.
Most például közel 30 méteres
saválló kéményeket gyártunk sze-
métégetőhöz, de folyamatban van
egy autófestő üzembe festőberen-
dezés készítése is. Ezek egyenként
40-50 tonna súlyú berendezések.
A lehetőségek tehát óriásiak.
- Hallani rettegő hangokat is...
- Aki rossz munkát végez, nem
érti a dolgát, nem titkolom, ret-
tegjen is.
- Mi a követelmény?
- Kiegyensúlyozott, folyamatos,
nem kapkodó munkát várok el. Ez
Nyugaton is így van. Jó, ha tud-
nak a dolgozók németül, ugyanis
az elkészített szerkezeteket kint a
helyszínen össze is kell építeni.
Azt akarom, értse, szeresse, amit
csinál a dolgozó. Munkájában tel-
jes szabadságot adok és ezért meg
akarom és meg is fogom fizetni.
Szeretném, ha megértené a filozó-
fiámat. Én is egyszerűen kezdtem
a feleségemmel, később kikerültem
nemet területre dolgozni, majd ez-
után vállalkoztunk. Mindenünk
megvan, nem eszünk többet, nem
költünk többet mint szükséges, a
képződött hasznot visszaforgatjuk
a cégbe. Nekem érdekem a jó
munkás, s higgye el, ő is, ha a
főnök üzlete jól megy, 6 is többet
fog kapni. Mi itt 100-150 család-
nak akarunk nyugati életszínvona-lat nyújtani, de csak a munkája után.
- Ezek ígéretes dolgok, de mi
az alapja?
- Erre az évre 10 millió márka
rendelése van a P+T Kft.-nek. En-
nek a cégnek fennállása óta nem
volt ekkora megrendelése. Termé-
szetesen ehhez rendkívül kisszámú
alkalmazott lesz magasfokú gépe-
sítéssel. A munkákra kanizsai, za-
lai szakembereket keresek, hiszen
egyrészt ők ismerik a helyi viszo-
nyokat, másrészt azok kapják az
érte járó pénzt, akik e táj lakói.
Igaz, ezért elvárom, hogy másnap
reggel minden pénzügyi adatot is-
merjek, mert vicc a mai magyar-
országi állapot, hogy egy hét múl-
va sem tudni, milyen a pénzügyi
helyzet.
- Akcentusukból ítélve, nem za-
laiak.
- Valóban nem, ez a palini
üzem az ötödik gyáregységünk, te-
rületre a legnagyobb, de most a
legkisebb hozamú. Budapesttől pe-
dig egyáltalán nem vagyunk el-
ájulva.
- Tudja a színvonal, a felfogás
itt jobb, mint a fővárosban - teszi
hozzá a feleség. - Ebben az évben
legfeljebb nullszaldót gondolunk.
Ha a dolgozók képesek azt letenni,
amit várunk, akkor nem lesz gond,
ez pedig akkor igaz, ha a partner
új munkával, s nem reklamációval
köszön vissza. Ez nagyon nehéz
lesz, mert mit láttam, most is a
műhelyben? - A megmaradt érté-
kes anyagok satupad alatt, az ud-
varon hevernek. Ennek vége. A
megmaradt anyagnak raktárban a
helye. Ha egy kétcentis csík kell, akkor ne a kétméteres táblát szel-jék fel. Ez a minimum. Igenis, meg kell tanulni a tulajdonosi szemlé-letet.
- Mit gondolnak, mi lesz a leg-
nagyobb nehézség itt?
- A gondolkodásváltás, a tulaj-
donosi szemlélet kialakulása. Ter-
mészetesen ezt nem ráolvasással
gondoljuk megvalósítani. Eddig
megszokott volt, hogy a selejtért
is bér jár. Nálunk ezért nincs fi-
zetség, sőt sok lehetőség sem...
- önök gépészek?
- Nem, a feleségem kétdiplo-
más tanár, én meg értem a dol-
gom...
- Ha mondjuk valaki jelentke-
zik, hogy ilyen és olyan diplomája
van, és önök is ilyen szakembert
keresnek...
- Kérem, itt nem diploma kell,
hanem tudás és kreativitás.
- Hát ez a nemzedék még
odébb van...
- Ezt jól tudjuk, épp ezért most
folytatunk tárgyalást 15-20 fő
szakmunkás-képzésről az ipari is-
kolával, ahol a diákok már ebben
a szellemben fognak nevelkedni. A
jövő generációját az iskolapadtól
indítjuk, hiszen a régiek legfeljebb
csikorgó foggal fogják azt tenni,
ami Nyugaton természetes. Amikor
azt mondjuk, a magyar szakember
jó, nagytudású, az a mai állapot,
ami a mai világban még nagyobb
tudással, gépesítéssel adható el.
Mi ehhez a pénzt biztosítjuk. A
produktum után pedig a bért is -
fejezte be a beszélgetést.
Varga József
$ KANIZSA W3 Óprilíe &
Adalék az Ellopott cirkáló-hoz
ÉRMEK A BATTHYANYBAN

Végy egy-két teljes vileda fel-mosószerkezetet - úgy nyelestől, 8 db vileda felmosófejet, egy cso-mó széket, paravánt, pár ötletes jelmezt, négy táncoslábú, vala-mint kilenc mindenttudó középis-kolás színészpalántát, hét szuper-technikust, hallgasd sokat és fi-gyelmesen az előre megírt-felvett kitűnő zenét, dalokat, ja és per-sze nem árt - alapként, egy va-lamirevaló forgatókönyv sem, ha teszem azt, kedved támadna szín-padra állítani az Ellopott cirká-ló-t.
S mire ön - kedves Olvasó -kezébe veszi a Kanizsa ezen szá-mát, az első előadások már bizo-nyosan le is zajlottak az előbb említett színdarabból.
S ha ön látta valamelyiket, biztosan megérezte azt, hogy a Zalai Hírlapban és a lapunkban bemutatott kiváló zeneszerző-szö-vegírón, Iváncsics Jánoson, s a hangszerelő, a dalbetéteket fan-tasztikus hozzáértéssel (és türe-lemmel) betanító és felvevő Ba-ráth Zoltánon, Vámos Bélán (és biztos vagyok benne, hogy Ba-ráth Yvetten), valamint termé-szetesen a szimpatikus szereplő-gárdán kívül még valakinek az összefogó, az egész darabot átsu-
gárzó munkájára volt szUkség ah-hoz, hogy az előadás színvonalát az igazi profi színházak mellé soroljuk.
Először is kellett egy drama-turg-vénával megáldott kéz és agy, aki a 200 oldalas Rejtő re-gényből megírta, elóvajúdta (s ez korántsem volt egyszerű munka) az Ellopott cirkáló színpadi for-gatókönyvét. Aztán kellett egy megszállott, szikrázó tehetségű, határozott, de a diáktársulat min-den egyes tagját (technikusokat és minden segítőt is) forró sze-retettel irányító, színészvezető, a darabot végülis színpadraálmodó és megvalósító rendező. Kellett
k ioro-
I|jsetnegé-
|ÍÍÍÍ||||||ÍÍ||Í|iiÍé8tpénz és íiremkláltrtáSj melyet a Níagyár Éremgyűjták Egycsü-: Szerve- Batthyány-gim-
lí úti ht-lylsc-
iijj|i|i^iípl|iébány érdekesség a kiállítás tervezett anyagából: k hadifogolytábort papírpénzek,
Ő, aki teljesen felolvadt a végső előadásban, s mégis mindenütt -teljes valójában - jelen volt (van). Kellett a lehető legtökéle-tesebb szakmai tudáson alapuló elhivatottság és az a diákokkal együttélő lelkesedés, mely egy-részt abban nyilvánul meg, hogy azt hisszük, mintha felnőtt keze nem is lenne a dologban, (egyéb-ként érdekes, hogy ezt a diákok egyszer valóban ki is mondták, s utána csodálkoztak rá az el-lenkezőjére), másrészt abban nyilvánul meg (s ez manapság igencsak tiszteletreméltó), hogy roppant munkájáért nem fogad el anyagi díjazást - így is kö-zösséget vállalva a szintén sze-relemből játszó diákszínészekkel. (Arra azonban becsülettel felhív-ta a figyelmet, hogy az előadás színpadraállítását jelentős összeg-gel megtámogatta a város önkor-
órakor kerül
a X-VIH. és XIXj|$$| pírpénzel, törté^f és modern emlékpé Habsburg és az Áj\'"*\' uralkodók pénzei,
mányzata, s ezért jogos köszönet nekik.)
Kellett tehát: A rendező. Sőt je-len esetünkben: A forgatókönyv-író - rendező. Munkája nyomán él a színen igazán a remek zene, a nagyszerű tánc, s a sok tehet-séget felvillantó, vidáman hancú-rozó - színészi játék (a frappán-san megoldott díszletkörnyezet-ben).
Hölgyeim és Uraim! Egy rend-kívül vonzó külsejű és szellemi-ségű fiatal hölggyel beszélget-tem, majd róla írtam, aki tanár a Zsigmondy-Winkler Műszaki Középiskolában, s aki remekbe-szabta mindannyiunk örömére az Ellopott cirkáló-t. A rendező ne-ve: Teleki Tünde.
S azt gondolom, egy egész vá-ros nevében leírhatom; Tünde, szívből gratulálok!
Ernszt Katalin
SiííííSiííKÍÍ:
hető 3-án és 4-én ÍÖ-tőÍ 17 óráig. Amit még Jó tudni: díj-talan belépés, szabad éremvá- sár és csere, 50 forintos díj ellenében árusító és bemutató asztalok foglalása az érkezés ■endjében, azonkívül lesz iány érdekes előadás is a helyi „profi" éremgyíijtök tol-
Tóth Ferenc
AUTÓSOK FIGYELEM!
OPEL VECTRA C16i, OPEL ASTRA
minden típusa 2-3 napon belül
átvehető
kedvező áron,
4-5 ajtós kivitelben.
Új OPEL CORSA
csodálatos kivitelben,
technikai
újdonságokkal
hamarosan rendelhetők.
Ne hamarkodja el a vásárlást, várja meg az OPEL új csillagát, az új OPEL CORSÁT!
OPEL PÜSPÖK MÁRKAKERESKEDŐ
Nk., Miklósfa u. 50/A. TeL/fax: 92/73-317

c o R s A
L"
hmm
pf ■ ■*-
V l Wi
y *-
i Ml
OPEL^



ÖRÖMMEL JÁTSZOTTUNK
Közel egy íve vendégszere-pelt városunkban a Trió Sten-dhal. Érthetően nagy várakozás előzte meg Dés László, Schne-berger Ferenc és Horváth Kor-nél fellépését. Az akusztikus jazz kedvelői nagyon színvona-las és nívós zenét élvezhettek a HELY-klubban. A szűnni nem akaró vastaps után a zene-kar szaxofonosát, Dés Lászlót kérdeztük.
• „Valami történt" a közel-
múltban megjelent lemezetek
elme. Hat éve vagytok együtt
változatlan felállásban, ami
egy Jazz együttes esetében rit-
kaságnak számít. Az elmúlt
évek gyümölcse úgy tűnik, Iga-
zából most ért be, mivel ma-
napság egyre többet hallani ró-
latok.
- Most egy olyan időszakot élünk, amiről valóban elmond-hatjuk, hogy beérett a gyümölcs. Az elmúlt nehéz évek eredmé-nyét aratjuk most le, hiszen ma este is a korábbi évek kompozí-cióit játszottuk, azokat, melyeket néhány éve írtunk, csak éretteb-ben és tisztábban.
• Filmzenéket is írsz, kazet-
táid, lemezeid Jelentek meg,
melyeket elismert színészeknek
írtál. Korábban Cserhalmi
Györgynek, Básti Julinak, Ud-
varos Dorottyának, most leg-
utóbb Koltal Róbert „Sose ha-
lunk meg" című filmjének sze-
rezted a zenéjét. Utolsó beszél-
getésünkkor említetted, hogy a
könnyű műfajjal szakítottál, a
filmzene, a sanzon világa úgy tűnik, mégis közel áll hozzád.
- A zeneszerzést nagyon ked-velem. Volt néhány év kihagyás, de a színház, a film világa na-
A melléklet tartalmából
TJsztett
Í4NT7, oldal
A legkónyebb kereszt
18. oldal
Miért nem volt ^árosi ünnepség március lSé
19-10, oldat
Rizs körítve
23. oldal
gyön közel állt, és áll hozzám. A közeljövőben lesz Udvaros Dorottyának egy előadó estje a Katona József Színházban, mely-nek zenéjét szereztem. Az est si-kerétől függ következő közös le-mezünk esetleges felvétele. Egyéb más távlati terveim ter-mészetesen vannak, melyekről korai lenne még beszélni.
• A színház és a filmezés
mellett nagyon nehéz lehet
összetartani egy zenekart. Ml
a titka ennek?
- Erénynek semmiképpen nem szeretném feltüntetni, hiszen a jazz-ben fontos a változatosság. Természetesen fontos lehet az állandóság is. Lehet, hogy suta a mondat, de zenei korlátok kö-zé vagyunk szorítva. Eddig eb-ben az összetételben sikerült mindig újat produkálnunk. Ab-ban a pillanatban, ha ez nem si-kerül ebben a felállásban, abba-hagyjuk a közös zenélést. Ezt valójában nem szeretnénk, mert nem rutinból játszunk - mint ez kitűnhetett -, nagyon sok örö-münk telik benne, de ez gondo-lom természetes. Nem panasz-kodhatunk, úgy látszik, érdemes volt együtt maradnunk.
• Országos turnén vagytok,
a hazai jazz-életben ez a ko-
rábbi években nem volt jellem-
ző. E téren történt egyfajta változás?
- Igen, ez korábban valóban
nem történhetett meg. Ez nekünk
ma külön szerencsénk, mivel
Schneberger Feri Berlinben él, s
minden fellépést előre egy fél
évre meg kell szervezni. De nem
csak azért, hanem Kornél miatt
is, mert ő nagyon sok formáció-
ban játszik. Az országos turnét
ezért kitűnő ötletnek és követen-
dőnek tartom. Sokkal haszno-
sabb mint a korábbi verzió, mi-
kor a hazai jazz-zenészek ösz-
sze-vissza hakniztak. Azok a bi-
zonyos régi koncertek ennélfog-
va nem is lehettek ennyire ke-
rekek, kiteljesedettek, mint mos-
tanság.
• A lelkes közönség több-szöri ráadásra késztetett ben-neteket. A turné minden egyes koncertjére jellemző ez a fre-netikus siker?
- Ez valóban nagy siker volt.
Egy kicsit elkényeztettek a tur-
nénk során, mert zenénk eddig
mindenhol értő fülekre talált.
Túlzás nélkül mondhatom, hogy
a mai koncertünk az egyik leg-
sikeresebb volt, örömmel ját-
szottunk, remélem, megtehetjük
ezt máskor is.
Czene Csaba
H
ÉTFŐ
Mozi: I& 1% 2* órai Óból a ke tó
Stúdió Mozfj 16Jfl, 18.1S Óra: Kdes élet TíroÜbftB
26.15 «ra: Hot volt, toi sem volt

Kanizsai műsor

KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMOM
Óránként: Hírek. Időjárás. Út-közben
12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 KI nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 Hitélet
14.05 Klasszikusok minden-kinek
14.55 Első közlés 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum 17.05 Magyarországról jö-vők...
18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 összeállította: Ballá
Zsófia
20.05 A népzene hagyo-mányőrzői
20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Ütköző 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum 23.05 Lemezmúzeum ■ URH-ADÓN
6.55 Körzeti Információs ma-gazinok
11.00 A történet értelme 11.30 Riportműsor (ism.) 13.00 Amerika Hangja 14.00 Filmzene 14.30 Nyltnikék 15.00 Országgyűlés 18.30 V materlnskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jezlku
(horvát) 20.30 Na maternjem jeziku
(szerb)
23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Galaxy X - XXX/23. 4.25-6.55,9.00-11.00,12.00-13.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
PETŐFI
4.30 Napinditó 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben
Mátrai Zsuzsa
8.50 Apró-cseprő - gyere-kekről
9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó
10.55 Gordlusz plusz
11.00 Hírek. Időjárás
11.05 Napóra
12.00 Nótakalendárium
12.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
13.00 Hírek
13.05 Hogy tetszik lenni?
13.30 Gyöngy Pál és Fényes Szabolcs műveiből
14.00-
17.00 Kettőtől ötig
közben:
15.00 Hírek. Időjárás
17.00 Hírek. Időjárás
17.05 Napóra
17.55 Gordiusz plusz
18.00 Garázs
18.30 Kapaszkodó
19.00 Hírek. Időjárás
19.05 Kölyökrádió
19.35 Táncházi muzsika
20.00 Tövisek és virágok Zenés irodalmi műsor
20.40 Lucienne Boyer és Maurice Chevaller énekel
21.00 Hírek. Időjárás
21.05 Jazzmagazin
22.00 Magyar lemezbemutató Beszélgetés Vincze Lil-lával új albumáról
22.30 Jazz
23.00 Hírek. Időjárás
23.03 Sporthíradó
23.10 Napforduló-éjfél előtt
Lemezbörze helyett 0.10-
4.20 Napforduló-éjfél után (0.1(M.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-4.20 Verbunkos!

3SAT
16.15 Idősek klubja
17.00 Minihirek
17.10 Alfréd J. Kwak (sor.)
17.35 Ulrich és Ulrlke (sor.)
18.00 Képek Ausztriából
19.00 Hírek / 3 SAT stúdió
19.30 Tudományos magazin
20.00 Kettőspont: az alko-
holizmus
20.45 Sunny (dok.-film)
21.15 Videozene - zenés vl-
deo
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Hírek
SZLOVÁK
SZTV-1
16.30 MarcoPolo 17.00 Folklórműsor 17.30 Dóron (dok.-film) 18.20 Jack Holborn
(új-zélandi kalandfilm) 19.00 Esti mese 19.10 Számitógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sport
20.05 Késői virágok
(tévéjáték)
21.15 Terra X.
(publicisztikai film) 22.00 Időszerű események 22.33 Sport 22.40 Vándorlások (dok.-film)
SZTV-2
17.20 Regionális műsor 17.30 Külföldi tudósítások 18.30 Rhytmick 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sport
20.06 Plcasso-kiállitás Mad-
ridban (dok.-film)
20.40 Extra sportmagazin 21.45 Film & Videó 22.10 Lépések (vitaműsor) 23.00 Események
6.00 Híradó
7.00 Halló,Európa-jóreg-
gélt, Németországi
P)ffli1 A Főnök (amerikai sor.) Pókerjáték
10.00 Gazdag és szép (amerikai sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó
11.30 Családi párbaj
12.00 Magazin
12.30 A Springfield-sztori (amerikai sorozat)
13.20 Kalifornia klán (amerikai sorozat)
14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat) Tévedés
15.00 Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Halott a homokban
16.00 Beszélgetés
17.00 KI itt a főnők? (amerikai sorozat) Hal a horgon
17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) Feleségem, a királynő
18.00 Fiatalok magazinja
18.15 Sípszó - focishow
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony-magazin
19.45 Jó idők, rossz idők
(német sorozat)
HiKE Columbo (am. krimisor.)
Halál a strandon
CTÍii Quincy (am. sorozat) Szétzilált szülői ház
23.05 Kulturális magazin
23.35 Gong-show 0.15 Trópusi hőség (ism.) 1.20 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
2.00 Ki Itt a főnök? (ism.) 2.30 A Főnök (ism.) 3.25 Beszélgetés (ism.) 4.25 Robbanékony (ism.) 4.50 Gyilkosság a hobbija
(ism.) 5.35 Gazdag és szép (ism.)
6.30 Rajzfilmek 16.10 Lassie (am. sorozat)
Irodalmi vetélkedő 16.35 Tammy (am. sorozat)
Tanár úr bajban 17.00 Hírek 17.05 B. J. és a medve (sor.)
Csendes éj 18.00 Hírek 18.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Az ember mindig tanul 19.00 Hírek 19.05 Gazdag és szegény
(ism.)
20.00 Hírek 20.15 Bűnügyi történet (sor.)
Visszatérés 21.05 Pankrácló EHfili] Láttam, mit tettéll
(amerikai film) 23.35 Fantasztikus történetek
(sorozat)
Az álmodozó 24.00 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat)
Veszélyes szerelmek 0.50 Bűnügyi történet (ism.)
15.15 Apám, fiam (ism.)
17.00 Hírek
17.15 Beszélgetés
18.00 Hírek
18.15 Nők magazinja
19.00 Hírek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Híradó
20.15 Az öböl-háború
21.15 Nomádok (sorozat)
22.00 Hírek
22.10 Ütésváltás
23.00 Hírek
23.10 Kosárlabda

TV5
6.00 Telereggel
9.00 Hétről hétre (ism.)
11.00 Az Igazság órája (ism.)
12.00 Varietéműsor
13.15 A Bátrak parkja (sor.)
13.40 Az évszázad haladása
17.05 Egy korty egészség
17.30 Főzőcske
17.40 Állatbarátok műsora
(ism.)
18.00 Kvízmfisor
19.00 Vidám nyelvi játék
20.00 Aktuális beszélgetések
21.30 Varietéműsor
23.25 Film Braziliáról (2.)
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I
21.00 Plp Dann
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hírek
23.45 Egytől három
24.00 Rockblokk 2.00 Krlstlane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend
13.30 Sport
14.00 Európa-film
14.30 Dzsem
16.30 Élő vldeoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Detektívek (sorozat)
20.00 Sport
20.30 Média televízió
21.00 Napirend
21.30 Eco-record
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Nő zöldben (film)
BARTÓK

Tisztelt Szerkesztőség!
t
6.00 Muzsikáló reggel
9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Újraolvasva (ism.) 10.15 Zenei ABC 11.00 LeonardWarren énekel 11.40 Hajdú Mihály népzenei
feldolgozásaiból 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidöben 13.25 Barokk kamarazene 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 A látogató - X/6. 14.55 Romantikus muzsika 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Kóruspódium 16.35 Fúvósmuzsika 17.00 Új Hangoló 17.50 A hét költője: Vasadi
Péter 18.00 Hírek. Időjárás
18.05 Kapcsoljuk a stúdlótl
19.05 Hunor és Magyar nyo-
mában
19.35 Schwetzingi Fesztivál,
1992 közbén: 20.01 Hírek. Időjárás
20.06 Kritika két hangra
21.06 Kamaramuzsika
21.50 József Attila minden
verse-100/94.: 1937 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Új Zenei Újság (ism.) 22.50 Hangszerszólók 23.05 Kartal Zsuzsa: Bibliai
asszonyok. Rebeka 23.43 Schumann-kórusok rá-dióénekkarok előadá-sában
24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Évszázadok muzsikája
Itt, Nagykanizsán a HSMK-ban március 11-én megnyílt Varga Tamás szobrászmiivész kiállítása.
Kíváncsiságból elmentem megnézni, s valahogy egy összerendezett egység tárult a szemem elé, ha nem is mér-nöki pontosságával, hanem vonalai-val, vonalvezetésével hatott rám a szobrász „ecsetvonása". így adódott, hogy e rendszerezett egész verssorokat csalt ki belőlem és a hatásból két vers született. (Valami hatásra szoktam verset írni és nem úgy, hogy verset kellene írni, ez különbség.)
Úgy érzem, a mai világban sok min-den mellett elsétálunk anélkül, hogy
észrevennénk azt; igen, a zaklatott hétköznapok, a gazdasági helyzet, a kilátástalanság. De valahol mégis len-nie kell egy olyasvalaminek, amit úgy nevezünk, hogy tűnődés, elgondolko-zás vagy egyszerűen: mit is akar szá-momra „mondani" a művész? Bár a modernebb irányzatoknál inkább már mindenki számára mást és mást jelent a kifejezésmód egysége és egységének felbomlása.
Rám így hatott a kiállítás.
Tisztelettel:
I. Zoltán Nk. Batthyány u. 19.
Nagykanizsa, 1993. március 17.



A FOGYASZTOK SZOLGALATÁBAN
Kanizsai műsor

KANIZSA TV 18 óra;A hétvége sportja, utána kő/vetítés
az önkormányzati gyűli-sWlt Mozicsatornu: T8 cs 20 órai Filmvetítés
ÁPRILIS 5.
H




OSZTRÁK 1
PRO 7


Valóság
- Egy kiállítás margójára-2.
V. T.-nek, a szobrásznak Valahol megrezzen a rét... suttognak a fűszálak, mily gyalázat; Hol az alázat meghajló tekintélye? Benne rejlő sejtelmessége; — felvidít-e? —
A szomorúság gyötrelme kínzóan hat,
Mindenképp fájdalmasan a testembe kap
az ellehetetlenülés szorongó félelme,
Elborítja létemet s felkavarja elidegenedettségem!
Elég volt, tenni kell egy lépést arra, Ahol semmi kétség az egyetlen valóságra. Az igazára a megmásíthatatlanára, az igaz igaztalanságára, így vagyunk képesek: A „VALÓSÁGRA"!...
13.00 Telebörze 13.35 Tánc
14.30 Az utolsó kihívás 15.15 DSF-trénlng 15.30 Sport a nagyvilágból 17.55 Hírek
18.00 Hopp vagy kopp-játék 18.35 Sportkviz 19.25 DSF-stúdió 20.00 Labdarúgás 22.05 Talkshow 22.55 Hírek
23.05 Küzdősportok maga-zinja 24.00 DSF-stúdló (ism.)
EUR0SP0RT
10.00 Tenisz
12.00 Kerékpársport
13.00 Nemzetközi motorsport
14.00 Tenisz
17.00 Motorsport
19.00 Szörfösök magazinja
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Tenisz
22.00 Labdarúgás
23.00 ökölvívás
1PLUS
15.00 Hírek
15.03 Egészségügyi magazin
15.45 Angolnyelvlecke
16.15 Lltera-Túra
16.45 Róma (sorozat)
17.30 Beszélgetés
18.00 Amszterdam, orvosi
központ (sorozat) 18.30 Hírek
18.40 Volt egyszer... az Élet 19.10 Mese
19.15 Tudományos műsor 20.00 Híradó 20.15 Szardínia (sorozat) 21.15 Made In Germany 21.45 Riport / Talkshow
/. Zoltán
9.00 Hírek /Hooperman fel-ügyelő (ism.) 9.30 Éjszakai stúdió (ism.)
10.30 Vidám körmenet (ism.)
12.15 Schilling (ism.)
13.00 Hírek
13.10 Wlnnetou és Old Shat-terhand a halottak völ-gyében (amerikai film)
14.35 Az állatok paradicsoma
15.05 Fraggles (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Szédületes kötyök (sor.)
16.15 Villámhárító
16.30 Szellemirtók (sorozat)
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Barátok (sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
9XWR Kínai negyed (amerikai film)
23.35 Csupa szív, tele zseb
(német film) 1.15 Hírek
OSZTRÁK 2
17.00 Régészeti magazin 17.30 Hársfa utca (sorozat) 18.00 Hooperman felügyelő
(sorozat)
18.30 Szívem csücske 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 A körorvos (sorozat) 21.00 Újdonságok a moziban 21.15 Teleszkóp-Szarajevó 22.00 Hírek 22.30 Monty Python repülő
cirkusza (sorozat) 23.05 Egylábú táncos (film) 0.05 A fény (film) / Hírek
5.10 Ürhajótörőttek (ism.) 6.00 Barátom, Ben (am. sor.)
Játszótárs
6.05 Rajzfilmek (ism.) Heathcliff Widget, a kis őr Garfleld
Flintstone család 8.10 Parker Lewis (ism.) 8.40 Halttól Hartig (ism.) 9.35 A kigyóverem és az in-ga (ism.)
11.10 Matlock (ism.) 12.15 Riporterek (ism.) 12.45 Dokumentumfilm\' 13.05 A madárijesztő és Mrs. King (amerikai sorozat) Követés
13.55 Normannok (ism.) tiaEB Harttól Hartig (am. sor.)
önmegvalósítás 16.20 Rajzfilmek Heathcliff
Alvin és a mókusok Garfleld
Flintstone család 18.05 Parker Lewls (amerikai sorozat) Csak az erő számit 18.35 Bili Cosby-show (amerikai sorozat) Kollégák
íEIipl San Francisco utcáin (amerikai sorozat) A halál bohóca 20.00 Híradó Etnna A skalpvadászok
(western)
ES3EJÍ1 A marseille-i kapcsolat
(angol-francia krimi) 24.00 Törött jelvények (amerikai sorozat) Vicc
0.55 Hírek
1.05 A hetedik jel (ism.) 2.35 Hirek
2.45 Fekete farkasok (ism.) 3.35 Hirek 3.45 Nyersbőr (ism.)
16.00 Hírek, műsorismertetés
16.05 Csak semmi pánik Magyar film (ism.)
17.40 Zalai dombság
18.15 Máris György - Portré
18.35 Mesesarok
18.45 Hirek
19.00 Dialógus
19.10 Közép-kelet-európai filmek - Pásztoréi Szovjet-grúz film FF
20.40 Kánon-A megfeszített
21.10 Híres magyar könyv-tárak
21.55 Hírösszefoglaló
SAT1
10.10 A Rio Verde-i kaland
(ism.)
11.45 Szomszédok (ism.) 12.10 Szerencsekerék (ism.) 12.50 Malibu vízi mentői
(ism.) 13.40 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
Eljegyzés 14.30 Szomszédok
(ausztrál sorozat)
Olimpia 14.55 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
Gondok a fiatalokkal 15.50 A négyöklű trió
(amerikai sorozat)
Sorozathösök 16.45 5x5 17.20 Mindent vagy semmit
-játék 18.30 Sport 18.45 Híradó 19.00 Kulcslyuk 19.30 Szerencsekerék 20.15 Borotvaélen
(sorozat) 22.15 Akut
23.00 Újdonságok és törté-netek
23.45 4-es csatorna 0.45 A négyöklű trió (ism.)
5.40 Falutévé - törvénytip-pel, agrometeorológiá-val és falusporttal
6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor
Benne: 8.05 A Financial Times heti
üzleti híradója 8.30 Közjáték 8.35-12.05 Napközi
Benne: 9.00 Walt Disney bemutatja
(ism.)
Balu kapitány kalandjai
Amerikai rajzfilmsorozat
Az elátkozott bálvány
Csillagutasok
Amerikai filmsorozat
VI/1. rész
Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat
Varázskalap 10.45 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
16.10 Miért? - Az erőszak
16.35 Képújság
16.45 Bűvös hatos - Játék kockákkal és filmekkel
17.00 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat 38/1. rész: Az aranyifjú
17.30 Mákvlrágok
18.10 Pénzvilág - Hírek, té-nyek, információk
18.20 Napközi - egy műsor és valami más
18.40 Jó éjszakát kíván a Disney I
18.50 „Engedjétek hozzám I"
A hitről gyerekeknek
nntilil A nagykövet férje
Francia kalandfilmsoro-zat - XIII/7. rész 53\'
20.00 Híradó
20.30 Telesport
20.35 Átmenet
EtliTii Molnár Ferenc: Marsall Az egyfelvonásos tévé-
változata (1986) (ism.)
EHTiE (H)arc-képek
Szemadám György mű-sora
világhódítók és tékozló fiúk
22.45 Közjáték (ism.)
EHETii A Kamara az uszodában A Budapesti Kamara-színház vendégjátéka Hollandiában
23.35 Híradó
23.40 BBC-hiradó
HB0
17.30 RioLobo
Amerikai film 109\' 19.30 Rendörakadémla 2.
Amerikai vígjáték 83\' 21.00 Nyaraló gyilkosok
Angol bűnügyi film 102\' 23.00 Bökkenő
Amerikai vígjáték 86\'
6.00-10.00 Napkelte
Reggeli információs ma-gazin
15.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Ország-házat
17.05 Műsorismertetés
17.10 Híradó - Időjárás
17.15 Természeti képek Francia ismeretterjesz-tő filmsorozat
Nyomok a hóban
iMHii A könyvek könyve Amerikai rajzfilmsorozat A szépséges királyné
17.50 Elektor kalandor Logikai videojáték
18.00 Híradó
18.10 Regionális hiradó
18.25 Müsorajánlat Időjárás
18.30 Hatoslottó-sorsolás
18.40 Telesport
fEIiül Korkép
Magyarország jelen idő-ben Benne:
„Magyarországról jö-vök" - kamerával
19.35 Feljegyzés
Nemesvámos
Hililü Kojak
Amerikai bűnügyi tévé-filmsorozat Aszfalt elégla 48\' Kojak - Telly Savalas (Koncz Gábor), McNeil-Dan Frazer (Pathó Ist-ván), Crocker - Kevin Dobson (Rosta Sándor), Stavros - Demosthenes (Vajda László)
21.00 Az ép észre kioltott be-tonnyelv Bős község-nél A Cseh Televízió filmje
21.40 Müsorajánlat
21.44 Nyitott stúdió
A Vujicsics együttes műsora
21.30 Napzárta előtt...
22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírössze-foglaló Telefon/fax: 153-2652
22.20 Időjárás
22.25 Enter
Számítógépes műsor ■
BÜIi) Szeszélyes nyár Csehszlovák film (1968) FF 73\' Dura - Rudolf Hrusins-ky (Márkus László), Durova asszony - Mila Mysliková (Pécsi Ildi-kó), Őrnagy - Vlastimil Brodsky (Suka Sán-dor), Pap - Frantisek Rehák (Miklósy György), Anna - Jana Drachao-vá (Pap Éva), Arnost -Jifi Menzel (Dégi Ist-ván)
K
EDD
1? ára:
18 óra:
19 óra:
J«n«»y « y e H$MK-b»a
Hölgyek teadélutánja a húsvét jegyéton - HefyÓrségt Ktub Srccactlon romkar kitnccrtjr u Kodály Z. Műv. Házban Sülő Andrá;.: Vigyorgú búliánaí - Ves/prémi iVlöfl Sándor Szfah&z ítóadása * HSMK-ban

Kanizsai műsor

KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMON
Uránként: Hírek. Időjárás. Út-közben
12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 KI nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A római katolikus egy-ház lálórá|a
14.05 Klasszikusok minden-kinek
14.55 Első közlés 15.05 Kossuth-klub (ism.) 15.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenelórum 17.05 Magyarországról jö-vők...
18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Összeállította: Ballá
Zsófia
20.05 Népi táncmuzsika 20.30 Határok nélkül 20.50 Beszélni nehéz 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum - a kultúráról 23.05 Nagy mesterek-világ-hírű előadóművészek ■ URH-ADÚN
6.55 Körzet) Információs ma-
gazlnok 10.00-
18.30 Országgyűlés A szünetben: 13.00-
14.00 Amerika Hangja 18.30 V materlnskom jazyku 19.00 In limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materlnjem jezlku
(horvát) 20.30 Na msternjem jezlku
(szerb)
23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Auf Dautsch gesagt -
26/14.
4.25-6.55,9.00-10.00,21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
PETŐFI
4.30 Naplnditó 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben 8.50 Helykereső 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó
10.55 Gordlusz plusz
11.00 Hírek. Időjárás
11.05 Napóra
12.00 Asztali muzsika
12.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
13.00 Hirek
13.05 Az én slágerlistám
13.30 örökzöld fllmmelódlák
14.00 „Mindenki másképp csinálja..."
közben:
15.00 Hírek. Időjárás
16.00 Csúcsforgalom
17.00 Hirek. Időjárás
17.05 Napóra
17.55 Gordiusz plusz
18.00 A magyar rock archí-vumában
18.30 Helykereső
19.00 Hírek. Időjárás
19.05 Testőrségen
Egészséges életmódról gyerekeknek
19.35 Magyar nóták, csárdá-sok a rádióhallgatók kívánságaiból
20.00 Ml közöm hozzá?
20.40 Charieynénje-részletek
21.00 Hirek. Időjárás
21.05 Blues
21.35 Egyik kutya, másik eb
22.00 Rockpanoráma
22.30 DaveBrubeck kvartett-je játszik
23.00 Hírak. Időjárás
23.03 Sporthíradó
23.10 Napforduló-éjfél előtt
Jazzshow 0.10-
4.20 Napforduló-éjfél után (0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-4.20 Cigánynóták

3SAT
15.50 Bryan Adams-koncert
16.15 Az étkezésről
17.00 Mlnlhírek
17.10 X-Large
18.00 Képek Németországból
18.30 Túlélés Szarajevóban
19.00 Hírek / 3 SAT stúdió
19.30 Kulturális magazin
20.00 Szibéria (film)
21.15 „Állati" botrányok
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Híradó
22.30 Klub-2 - talkshow
utána Hirek
SZLOVÁK
SZTV-1 18.15 Jack Holborn
(új-zélandi kalandfilm) 19.00 Esti mese 19.10 Főzök, főzöl, főzünk... 19.30 Időszerű események 19.57 Sport 20.05 Derrick - Leszámolás
21.05 A társadalom - mai
szemmel
21.25 Az SZK kormánya tájé-koztat
21.40 Konfrontációk
(művészeti magazin)
22.00 Időszerű események
22.33 Sport
22.40 Shlrley Bassey énekel
SZTV-2
17.20 Események, kommen-tárok
18.10 Egészségügyi mag.
18.40 Hallássérültek tévé-klubja
19.15 Gazdasági magazin
19.20 Esti mese
19.30 Időszerű események
19.57 Sport
20.06 Környezetvédelmi mag.
21.20 Merénylet Bonaparte
ellen (tévéjáték) 22.40 Események
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reg-gelt, Németországi 9.00 A Főnők (am. sorozat) Utazás Mexikóba
10.00 Gazdag és szép (amerikai sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párba)-játék
12.00 Magazin
12.30 A Springfield-sztorl (amerikai sorozat)
13.20 Kalifornia klán (amerikai sorozat)
14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat)
Inferno
íEfilii Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Bomba a fedélzeten
16.00 Beszélgetés
17.00 KI Itt a főnök? (amerikai sorozat) Kellemetlen beteg
17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) Feleségem a királynő 2.
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony-magazin
19.45 Jó Idők, rossz Idők
(német sorozat)
ETOTO Hegylakó (am. sorozat) Az orosz
21.15 Nyomtalanul
22.15 Robbanékony - vita
23.15 Gottschalk-show
24.00 Tőrvény és rend (amerikai sorozat) A szerelem útjai 1.05 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
1.45 Ki Itt a főnök? (ism.) 2.15 A Főnök (ism.) 3.10 Beszélgetés (ism.) 4.10 Robbanékony (ism.) 4.35 Gyilkosság a hobbija
(ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)

RTL2
6.30 Rajzfilmek 16.10 Lassle (am. sorozat)
Kísérleti nyúl 16.35 Tammy (am. sorozat)
Párizsi utazás 17.00 Hírek 17.05 B. J. és a medve (sor.)
Visszapillantó 18.00 Hirek 18.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Örök Ifjúság 19.00 Hirek 19.05 Gazdag és szegény
(ism.)
20.00 Hirek 20.15 Farkas (am. krimisor.)
Csalás 21.05 Vörös róka (am. sor.)
A csodafegyver
BlEi A pokol hősökkel
(amerikai film) 23.35 Fantasztikus történetek
(sorozat)
Szellemes
ECTiTil Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat)
Pszlcho-ház 0.50 Farkas (ism.)
14.15 Kosárlabda
16.00 Hírek
16.05 Az öböl-háború (ism.)
17.00 Hírek
17.15 Beszélgetés
18.00 Hirek
18.15 Provokáció
19.00 Hirek
19.15 Interjú
19.30 Híradó
20.15 Secret Service (sor.)
21.15 Magazin
22.10 Média-magazin
23.05 A bűntény színhelye
(amerikai krimisorozat)

TV5
6.00 Telereggel
10.00 Riportok, aktualitások
12.00 Varietéműsor
13.15 A Bátrak parkja (sor.)
13.40 A reménység orvosa I.
(ism.)
15.05 Filmesek magazinja
16.30 Pokoli horgászat
16.55 Egy korty egészség
17.20 Főzőcske / Kvizmisor
19.00 Vidám nyelvi játék
20.00 Kanadai, majd svájci
magazin
21.30 Rendkívüli tudósító
23.15 Kulturális magazin ;
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hírek
23.45 Egytől három
24.00 Slágerlista
2.00 Krlstlane Backer
3.00 Éjszakai videók
SUPER
10.UU NapirOnQ \'
13.30 Vldeodlvat
14.00 Arcképcsarnok
14.30 Dzsem
16.30 Élő vldeoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Dante (sorozat)
20.00 Eco-rekord
20.30 Helyszín
21.00 Napirend
t!
21.30 Média televízió
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Iskolakénjük (film)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium. BarryTuckwell 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Kritika két hangra (ism.) 10.20 Zenekari muzsika 11.10 Magyar művészek ope-
rafelvételelből
11.40 Országok, tájak zenéje 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.10 Philip Jones Rézfúvós
Együttese látszik 13.25 A kórusirodalom mes-terműveiből 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 A látogató - X/7. 14.55 XVIII. századi muzsika 15.45 A Magyar Rádió Gyer-mekkórusa Bartók-mű-veket énekel 16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Kíváncsiskodó
16.35 Magyar zeneszerzők müveiből
17.00 A magyar Irodalom tör-ténete 1991-1945 (ism.)
17.50 A tanítás is művészet
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 Donizetti: Az ezred lá-nya. Kétfelv. opera
20.00 Hirek. Időjárás
20.05 Teleobjektív
20.20 Új kompakt-lemezeink
21.50 József Attila minden verse-100/96.: 1937
22.00 Hirek. Időjárás
22.05 Corelli-szonáták
22.30 Zenei panoráma
23.00 Alternatív diszkó
24.00 Hirek. Időjárás 0.05-Magyar előadómüvé-2.00 szakfelvételeiből
Kedves Főszerkesztő Úr!
Megelégedésemre szolgált a február 19-i számban megjelent cikk: a „Sopron rehabilitálta Vörös János szob-rászművészt".
A cikket elküldtem Sopronba Nagy Al-pár úrnak. Ő reagált is erre legfrissebb levelében.
Kérésének eleget téve továbbítom Önökhöz levele fotókópiáját. Lehet, hogy - szerkesztési okok miatt - kicsit későn tudom érkeztetni levelét, önök nem tudnak erre azonnal reagálni. Még-is; hiszem azt, hogy a Kanizsa folyó-iratnak lehet és kell foglalkozni VÖRÖS JÁNOS személyével. Ennyi patriotizmus elvárható és megengedhető szerintem.
A levelet és annak tartalmát, kérését figyelmükbe ajánlva maradok tisztelettel: Nagykanizsa, 1993. III. 25.
Szegedi János Nagykanizsa, Király u. 28.
Tisztelt Szegedi Úr!
Szíves elnézését kérem, amiért korábbi levelét válasz nélkül hagytam. Tengernyi dolgom miatt nem tehettem eleget íratlan kötelességemnek.
Most, második - legfrissebb - levelé-nek kézhez vétele után, azonnal válaszo-lok. Mindenek előtt: köszönöm szíves sorait, figyelmességét, a „Kanizsa" azon számát, amiben - mint Horváth Krisztina
Kanizsai műsor

Mo/.í. 16, IS, 20 \'ir«: Twink Peaks
Stúdió Mo/i: 163% 18.15 óra: Édes élet
2&15 ér*: Unt wlt, twt sem tolt
KANIZSA TV 1* **! SZÍV-TV;
ÁPRILIS 6.
K




Nemeskürty István és Szörényi Levente lesznek Juhász Előd vendégei. A műsor címe: Zenebutik - Zenehíd. Az 1 órás műsoridőben a soproni Atilla-szoborról is szó esik; a múlt héten pénteken voltak itt a tévések az interjúkat, meg a fölvé-teleket elkészíteni.
Kérem, Szegedi űr, nézze meg érdek-lődő, nyitott szívvel, s azt másoknak is ajánlja figyelmébe! Jó volna a „Kani-zsát" is értesíteni, benne is közzétenni valamit az eseményről...! Sőt, még a „Zalai Hírlap"-ban is hangot adhatnánk az ügynek, ön tudja, mit lehet, mit en-gednek\'a helyi, ottani körülmények.
Kiváló tisztelettel, nagyra becsüléssel köszönti:
Nagy Alpár
írta: - „Sopron rehabilitálta Vörös János szobrászművészt". Az igazsághoz hozzá-tartozik, hogy Sopron - helyesebben benne néhány lelkes magyar ember, az önkormányzat vezetőinek támogatásával, hozzájárulásával!) - rehabilitálta „Atil-lát", s természetesen alkotóját!
Emléktábla ügyében Csabrendeken, V. J. szülőhelyén is tettem már lépéseket, de az ügy ott is nehezen mozdul előre, akár az Ön városában! Harc kell ide is, harc! És türelem, kitartás!
Tájékoztatom önt, hogy vasárnap 28-án, a TV l-en, pontosan déli 12 órakor kezdődik az „Atilla - Isten kardja" c. televízió műsor, amiben a Szörényi-féle (készülő, s aug. 20-án bemutatásra ke-rülő) rock-opera előzeteséről lesz szó;
13.00 Telebörze 13.35 Rock \'n\' roll (ism.) 14.30 Hőlégballonok 15.15 DSF-trénlng 15.30 Sport a nagyvilágból 16.55 Hírek 17.00 Labdarúgás 18.05 Hopp vagy kopp-játék 18.35 Sportkviz 19.25 DSF-stúdló / Hirek 20.00 Sport a nagyvilágból 22.05 Talkthow / Hírek 23.00 Küzdősportok maga-zinja 24.00 DSF-stúdló (ism)
EUROSPORT
10.00 Tenisz 12.00 Motorsport 13.00 Labdarúgás 14.00 Tenisz 18.00 Labdarúgás 19.00 Szörfösük magazinja 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Tenisz 22.00 Ökölvívás 23.00 Biliárd
1PLUS
15.00 Hirek
15.03 Hosszúuijú Harry
(amerikai film) 16.45 Különleges múzeum 17.15 Autóversenyek 18.00 Amszterdam, orvosi
központ (sorozat) 18.30 Hirek 18.45 Volt egyszer... az Élet
(sorozat) 19.10 Mese
19.15 Tartományi magazin 20.00 Híradó 20.15 Katalénia 21.15 A lánc (film, H/1.) 22.45 Zenes riport

OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Hooperman fel-
ügyelő (ism.)
9.30 Idősek klubja (ism.)
10.15 Pan-OpUkum (ism.)
10.30 Áprilisi szerelem (ism.)
12.05 Sport (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Schut (német film)
15.05 ÁJomkő (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Szédületes kölyök
(sorozat)
16.30 Játék
17.00 Minihírek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Barátok (sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 A hegyek országa (sor.)
21.20 A gát (francia film)
22.50 A gazdagság látszata
(francia film)
0.20 Hírek
0.25 A modell ás a zsaru
(amerikai sorozat)
OSZTRÁK 2
13.20 1000mestermü 13.30 Slegfrled - opera 15.00 Mamma Lucia
(amerikai film) 16.45 Univerzum 17.30 Tájékozódás 18.00 Hooperman felügyelő
(sorozat)
18.30 Izé-játék 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 21.07 Külföldi tudósitások 22.00 Hiradó 22.30 Klub-2 - talkshow
utána A nagy Relbach

PRO 7
5.20 Űrhajótöröttek (ism.) 6.10 Barátom, Ben (am. sor.)
Méz és whisky 6.35 Rajzfilmek (ism.) Szellemirtók Alvin és a mókusok Garfleld
Fllntstone család 8.25 Parker Lewis (ism.) 8.55 Harttól HarUg (ism.) 9.50 Mennydörgés a napon
(ism.) 11.20 San Francisco utcáin
(ism.)
12.20 Bili Cosby-show (ism.) 12.55 Harry Fox esetei (amerikai sorozat) Váratlanul
13.45 Kutya-macska barát-ság (ism.) tHB3 Harttól Hartlg(am. sor.)
Lányvadászat 16.20 Ra|zfilmek
Gyilkos paradicsomok Repülő macik Garfleld
Flintstone család 18.00 Parker Lewis (am. sor.)
Minden rendben 18.35 Bili Cosby-show (amerikai sorozat) Majdnem százéves íOTÍB San Francisco utcáin (amerikai sorozat) Előkelő társaság 20.00 Hiradó ETiBE ördögi karrier (film) 21.55 Minden lében két kanál
(angol krimisorozat) EEIiTii Titokzatos hatalom
(angol film) 0.40 Hírek
0.50 Fekete farkasok (ism.) 1.40 Hirek
1.50 B-52-es bombázó (ism.) 3.40 Hirek
16.00 Hírek, műsorismertetés
16.05 A bátor lovacska Argentin rajzfilm (ism.)
17.35 A Biblia földjén
17.15 Bartók: Gyermekeknek
18.20 Mesesarok
Maja, a méhecske
18.45 Hírek
19.00 Magyar filmtörténet Régi nyár Magyar film (1941)
20.25 Sváb passió
Magyar dokumentum-film (1989)
21.55 Hírösszefoglaló
SAT1
10.10 Az esmapurl tigris
(német film)
11.45 Szomszédok (ism.) 12.10 Szerencsekerék (ism.) 12.50 Halll Galll (ism.) 13.40 Fiatal és nyugtalan
(ism.) 14.30 Szomszédok
(ausztrál sorozat)
Charlene döntése
rema Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
Elveszett örökség 15.50 A négyőklü trió
(amerikai sorozat)
Vita
16.45 5x5 17.20 Mindent vagy semmit
-játék 18.30 Sport 18.45 Hiradó 19.00 Klip-klub 19.30 Szerencsekerék 20.15 Népzenei slágerek 21.10 Krlmlkrónlka 22.00 Tiltakozás 23.00 Tévétükőr - riport 23.40 Forró ágyak
(sorozat)
0.15 KI a legjobb férfi? 1.10 A négyőklü trió (ism.)
5.40 Falutévé-adótippel 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor Benne:
8.10 Alternatív gyógyászat 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi
Benne:
KTilii A csapat
Angol filmsorozat gye-rekeknek- V/1. rész: Keresd a nőtl
10.00 Kösszép
1. rész: Egykétbalke-zes nap (ism.)
10.30 Bábovka kapitány Csehszlovák film A lottószelvény titka
11.10 Játék
12.00 Hirek
12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg ííülii Csodálatos a világ
Amerikai ismeretterjesz-tő filmsorozat-XXII/1. A Yellowstone holt Idényben
16.35 Képújság
16.45 Cimbórla
Telefonos vetélkedő
17.00 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat Az aranyifjú 2.
17.30 Sógorok-Riportdoku-mentumfilm
18.10 Pénzvilág
18.20 Napközi - egy műsor és valami más
18.40 Derű és ború
Angol rajzfilmsorozat XIII/9. rész: Nyári vakáció
19.00 Szerencsekerék
19.30 „Veletek vagyok min-dennap..."
19.45 Jelképtár-A gyertya
20.00 Hiradó
20.30 Telesport
RTilTTii A klinika
NSZK tévéfilm-sorozat XII/6. rész: Asarlatán (Ism.: csütörtök, TV1 10.00)
21.30 Aktuális
21.55 Közjáték (ism.)
22.00 Sportvarázs
Olasz foci, amerikai ko-sárlabda és egyéb cso-dák
23.40 Hfradó
23.45 BBC-híradó
HB©
17.30 Babar: A segélycsapat
Francia rajzfilm 24\' 18.00 Állati viselkedés
Amerikai vígjáték 85\' 19.30 Mozknánia: CHnt East-
wood-Am.dok-film58\' 20.30 A tőrvényenkivüll Jo-
sey Wales - Am. film

6.00-10.00 Napkelte
Reggeli információs ma-gazin
10.00 Parlamenti Napló Kapcsoljuk az Ország-házat
16.05 Műsorismertetés
16.10 Korforduló
Idősek és Idősödők min-denes fóruma
17.00 Hiradó - Időjárás
17.05 Nem csak zöldség... Életmódmagazin
17.25 Teleszák
Horgászok műsora
17.39 Pif és Herkules
Francia rajzfilmsorozat Éljen Herculepataszl
17.50 Elektor kalandor Logikai videojáték
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Tel./fax: (52) 16-311 Pécs
Telefon: (72) 10-533 Szeged
Tel./fax: (62) 480-524 Szombathely Telefon: (94) 11-066-
18.25 Műsorajánlat Időjárás
18.30 Zöldpont - A szabad-
idősportok magazinja
natlEi A zöld brigád
Francia-NSZK tévéfilm-sorozat - VII/3. rész: Agyő, Professzori 56\' A főszerepben :Antoine Amourdedieu - Gilles Segal (Szersén Gyula)
20.05 Stúdió \'93
A TV2 kulturális hetilapja
21.00 Indulási oldal
Kiss Gy. Csaba műsora
HTOD Telaxpo \'96
Gazdasági magazin
22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírössze-foglaló
22.20 ldő|árás
RHH3 Menekülésre ítélve Francia-olasz bűnügyi film FF 103\'
_ SZÍV TV —
19.00 Műsorajánlat 19.10 Kondlblk - Torna 19.35 Gyermekek képernyője
Rajzfilm
20.00 Különjárat - Pop, rock 20.40 Földobott kő
A Hellos stúdió filmje híres, Franciaország-ban élő magyar művé-szekről 22.00 SZÍV-kvíz
Vetélkedőműsor 22.40 Mindennapi jóga 22.55 Holnapi músorajánlat
s
ZERDA
VRT MOÍÍ - UEhY Kiub; 1* fc-a; A szakács, « tolvaj,
a feleség és a szeretŐJ*
Mozi: 16, 18, 20 óra: Twink Pcaks
Stúdió Mozi; 16.30, 18.15 óra: í.des élet Titolíban

Kanizsai

KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMON
Uránként: Hírek. Időjárás. Út-közben
13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A relormátus egyház
félórája
14.05 Klasszikusok minden-kinek
14.55 Első közlés 15.05 A Határok nélkül naplója 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum 17.05 Magyarországról jö-vök...
18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvllág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 összeállította: Ballá
Zsófia 20.05 Emlékezetes hortobágyi
és nyírségi népdalok 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Tanakodó 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum. Tér-idő 23.05 A Rádió lemezalbuma
URH-ADÓN
6.55 Körzeti információs
magazinok
11.00 Derűre Is derű (ism.) 11.25 Muzsikáló természet 11.30 Riportműsor (ism.) 14.00 Kettős kötődés 14.30 Látatlanul 15.05 Társalgó (ism.) 16.00 Amerika Hangja 18.30 V materinskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na msterlnjem jezlku
(horvát) 20.30 Na maternjem jezlku
(szerb)
23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Cubes-XV/6. 4.25-6.55,9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
PETŐFI
4.30 Napindító 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben 8.50 Apró-cseprő - gyere-kekről
9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó
10.55 Gordiusz plusz
11.00 Hírek. Időjárás
11.05 Napóra
12.00 Válogatás magyarnó-ta-lemezekről
12.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
13.00 Hírek
13.05 Derűre is derű
Bertha Bulcsú: A kö-zös üzlet
13.30 Kedvencek a múltból
14.00 „Jöjjön ki Óbudára"
15.00 Hírek. Időjárás
15.05 Rockszerda
17.00 Hírek. Időjárás
17.05 Napóra
17.55 Gordiusz plusz
18.00 Nosztalgia
18.30 Drogambulancia
19.00 Hírek. Időjárás
19.05 Kölyökrádió
19.35 Népdalkörök és citera-zenekarok felvételeiből
20.00 Sokféle
20.40 Visszaszámlálás
21.00 Hírek. Időjárás
21.05 Galaktlka
21.45 Batucada. Pergő per-cek dobosoknak
22.00 Filmzenéi újdonsága-inkból
22.30 Glenn Miller zeneka-rának felvételeiből
23.00 Hírek. Időjárás
23.03 Sporthíradó
23.10 Napforduló-éjfél előtt 0.10-
4.20 Napforduló-éjfél után (0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne:
4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdá-sok

3SAT
9.30 Panoráma 11.00 Egy nap a börtönben
Élő közvetítés a börtön-ből
21.45 Hírek 22.15 Ön hogy döntene?
Az örökség 0.05 Hírek 0.30 Tallózás
A külföldi televíziós társa-ságok a műsorváltoztatás jogát fenntartják.
SZLOVÁK
SZTV-1
18.20 80 nap alatt a Föld kö-rűi Willy Foggal
19.00 Esti mese
19.10 Számitógépes játék
19.30 Időszerű események
19.57 Sport
20.05 Az 1993-as Oscar-díjak átadása, felvételről
21.35 Céhek és manufaktúrák
22.00 Időszerű események
22.33 Sport
22.45 Az ocdovai Bél Mátyás (tévéfilmsorozat)
SZTV-2
18.05 Dokumentumműsor
18.40 Katonák magazinmű-sora
19.15 Gazdasági magazin
19.20 Esti mese
19.30 Időszerű események
19.57 Sport
20.10 Délkelet-Ázsia útjain Penang - a kelet gyöngye
20.20 Bajnokok Ligája mér-kőzés (helyszíni közv.)
22.20 Vállalkozók magazinja
22.50 Események
23.15 Bajnokok Ligája (összefoglaló)
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reg-gelt, Németországi 9.00 A Főnök (am. sorozat)
Szökési kísérlet 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj - játék 12.00 Magazin 12.30 A Springfield-sztori
(amerikai sorozat) 13.20 Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat)
Fantom
nüiTi] Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Gyilkos viszontlátás 16.00 Beszélgetés 17.00 KI itt a főnök? (amerikai sorozat) Kelly szökésben 17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) Az új kor hőse 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.15 Robbanékony-magazin 19.45 Jó Idők, rossz idők
(német sorozat)
22E Égő város (film) 22.15 Tévétükör - magazin 22.45 Sípszó - focishow 23.15 Gottschalk-show 24.00 Alaszka
(amerikai sorozat) Kihaló fajta
1.05 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
1.45 KI Itt a főnők? (ism.) 2.15 A Főnők (ism.) 3.10 Beszélgetés (ism.) 4.10 Robbanékony (ism.) 4.35 Gyilkosság a hobbija
(ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)

RTL2
6.30 Rajzfilmek 16.10 Lassle (am. sorozat)
Árvíz 16.35 Tammy (am. sorozat)
Főszerepben 17.00 Hírek 17.05 B. J. és a medve (sor.)
Kokainüzlet 18.00 Hírek 18.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Nehéz helyzet 19.00 Hírek 19.05 Gazdag és szegény
(ism.)
20.00 Hírek 20.15 Sertff New Yorkban
(sorozat)
A gyilkos nyomában 21.30 A macska szeme
(amerikai film) 23.10 Fantasztikus történetek
(sorozat)
Kóma gigli] Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat)
Világrekord 0.30 Sertff New Yorkban
(ism.) 1.45 A macska szeme (ism.)
15.10 Média-magazin (ism.)
16.05 Secret service (ism.)
17.00 Hírek
17.15 Beszélgetés
18.00 Hírek
18.15 Fővárosi hírek
19.00 Hírek
19.15 Interjú
19.30 Sport .
19.45 Híradó
20.15 Testközelben (sorozat)
21.10 Vállalkozók
22.00 Hírek
22.10 Glro City (angol film)
24.00 Hírek

TV5
6.00 Telereggel 10.00 Iskola és tudomány 12.00 Varietémfisor 13.15 A Bátrak parkja (sor.) 13.40 A század nagy napjai 14.45 Geopolls 16.30 Pokoli horgászat 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske / Kvízműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Jelen idő 21.30 Sacha Gultry-szinda-
rabok 23.25 Le az álarcokkal I
0.25 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
18.30 PIpDann 20.00 Tárcsázz I 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hírek 23.45 Egytől három 24.00 Krlstiane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER
12.30 Üzleti tudósítások
13.00 Napirend
13.30 Eco-rekord
14.00 Helyszín
14.30 Dzsem
16.30 Élővldeoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Richárd Diamond (sor.)
20.00 Környezetvédelem
21.00 Napirend
21.30 Üzleti hét
22.00 Hírek
22.30 üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Klborg 2087 (film)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium
10.00 Hírek. Időjárás
10.05 Az ördög konyhája
10.38 Operaslágerek
11.05 Beethoven: G-dúr trió
11.40 Népdalkórusok, hang-szerkettősök
12.00 Hírek. Időjárás
12.05 Solymosl Ferenc orgo-nahangversenye
13.20 Szeverényi Ilona és Vékony Ildikó kétcim-balmos hangversenye
14.05 A látogató - X/8.
14.55 Brankovics György
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Fordulók a líra törté-netében. Rilke versei
16.35 Sztravinszkij: Szimfó-nia három tételben
17.00 Metronóm
17.50 Újraolvasva (ism.)
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 A magyar zene évszá-zadai
19.35 Kapcsoljuk a Zeneaka-démia nagytermét
közben:
20.30 Hírek. Időjárás
20.35 Halhatatfanmagyarvers
22.00 József Attila minden verse-100/97:1937
22.10 Hírek. Időjárás
22.15 Hallgassuk együtt!
23.10 Szabó Ágnes: Állomás
23.29 Régi fúvószene
24.00 Hírek. Időjárás 0.05 A Német Ifjúsági Zene-kar hangversenye 1.17 Jósé Luls Campana műveiből
Kedves Szerkesztőség!
Eme soraimhoz mellékelt írásomat, amely végül is a jelen márciusi időszakában rész-ben időszerűnek vélt, részben pedig az ün-nepélyek hatására megíródott, arra bátorítot-tak, hogy mint a „Kanizsa Hetilap" megje-lenésétől kezdve hűséges előfizetője eme szerény termékemet az igen tisztelt Szer-kesztőségnek elküldve bemutassam.
Tisztelettel:
, Temesvári Lajos
Nagykanizsa, 1993. márc. 21.
Emlékezés 1848. március idusára
Ha a világ történelmére gondolva és eb-
ból kiindulva egy kissé áttekintve elbúvár-kodunk a túigazdag eseményeiben, légyen a fejlődés érdekében kifejtett és elért szellemi, vagy mint az élet gyakorlati technikai-fizi-kális vonalán, azt látjuk, hogy szinte szám-talan szép és értékes elismerésre méltó ese-mények születtek.
Miveb átfogni, összegyűjteni is lehetetlen, tehát ezért mi csak a régmúltról csak tör-ténelmi feljegyzések alapján közvetve, míg a jelenkor állapotainak közvetlen tanúi le-hetünk.
Ugyanis ez a megállapítás érvényes for-dítva is.
A kellemetlenségeket okozó, az életet pusztító, a gazdasági romlást előidéző ál-lapotok voltak és vannak még a jelenben is.
Ilyenek a háborúk, a forradalmak, a né-pek fellázadása, a terrorizmusok stb...
Eme általános jellegű futólagos áttekintés
PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Kanizsai műsor

Stfldlő Mozi; 2&.15 óra; Hol volt, ttol nem volt KANIZSA TV 8 Órai SZÍV-TV magazin (ism.) IS óra: Heti magaztamösor 19 arat SZÍV.TV magazin
ÁPRILIS 7.
Sz




OSZTRÁK 1
PRO 7


alapján értékelve a múlt történelmi esemé-nyeit a világegyetem összességében kimu-tatni akár feldolgozni - még leszűkítve sem lehetséges — az utókor számára meg-örökíteni.
Ezért ezekből az eseményekből szigorú-an kiemelni csak a saját nemzetünket és annak is az ezeréves történelméből az 1S48. évi magyar szabadságharc emlékeze-tes korát látom.
Teszem ezt azzal a céllal, mert orszá-gunk a jelenidők történelmi átalakulása po-litikai, gazdasági, kulturális megújhodásá-nak gyorsabb menetére ösztönözve, talán példaképül szolgálna az 1848-as esemé-nyek szellemi kora és magatartása a mai társadalmunk kibontakozásához.
Megpróbálom egyszerű tőmondatokban kifejezni gondolataimat túlzón érzelmi és szellemi feszültségek nélkül, egyszertf, ért-hető fogalmazásban.
Apró gondolataim példaszerű és össze-hasonlító formájával talán elérhetem a ki-tűzött célomat.
Ébredj magyar, gondolkodj és dolgoz-zál!!
Új korszakra, új életre vágy népünk, amelynek biztos zálogát a nemzet összefo-gása, kovácsolása adja.
Most itt az ideje érni vagy meghalni a népünk szabadságáért, a jövő nemzedékünk boldogulásáért.
E gondolatot küldte Kölcsey Ferenc a Himnuszában: „Isten áld meg a magyart"
Óh mily szép tartalmával és dallamával mutat utat a jövőnk szent kötelességeinkre.
A sok esemény úgy homályosítja el a másikat, miként az éjjeli csillagzat az apróbb csillagokat.
A magyar szabadság, ez a finom tűz, isteni láng, amikor felragyogott sötét ég-boltunkon, s jelét adta, hogy nemzetünk új
13.00 Telebörze
13.35 Tánc
14.30 Viz alatti világ
15.15 DSF-trénlng
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hírek
18.05 Hopp vagy kopp-játék
18.35 Sportkviz
19.25 DSF-stúdió
19.55 Hirek
20.00 Sport-tenisz
22.05 Sport a nagyvilágból
23.05 Küzdősportok maga-
zinja
EUROSPORT
10.00 Tenisz
12.00 Labdarúgás
14.00 Tenisz
15.30 Kerékpársport
17.00 Tenisz
19.00 Szörfösök magazinja
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Kosárlabda
22.00 Gokart
23.00 Labdarúgás
1PLUS
15.00 Hirek
15.03 Bakugrás (sorozat)
16.00 Beszélgetés
16.30 Stanislav Lem
17.15 CurUs Stlgers
18.00 Amszterdam, orvosi
központ (sorozat) 18.30 Hírek 18.40 Volt egyszer... az Élet
(sorozat)
19.10 Mese / Kultúra 20.00 Híradó 20.15 Hilda, írja kérem I 21.00 Beszélgetés 21.15 Cheb (francia film) 22.35 Talkshow
9.00 Hírek/Hooperman fel-ügyelő (Ism.) 9.30 Knoff-Hoff-show (ism.)
10.15 Tudományos magazin (ism.)
10.30 Mr. North (film)
12.10 Külföldi tudósitások (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Az aztékok kincse (német film)
14.45 A Meier család (sor.)
15.05 Ewoks (sorozat)
15.30 Bábjáték
15.50 Szédületes kölyök (sor.)
16.20 Egyszer volt...
16.30 Dlng-dong
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.10 Rólunk van szó
18.30 Barátok (sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
flilE Borotvaélen (sorozat)
22.00 Alaszka (am. sorozat)
22.45 Nézeteltérés (am. film) 0.20 Hírek 0.25 Agyerekek királya (film)
OSZTRÁK 2
16.45 Lipcse 17.00 Pályaválasztás 17.30 Országok és emberek 18.00 Hooperman felügyelő
(sorozat) 18.30 Gaudlmax 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Tohuvabohu 20.45 Hogy vagy? 21.15 Osztrákok Mexikóban 22.00 Híradó
22.30 Sport - labdarúgó EB 24.00 Jazz 0.45 Hfrek
4.50 A madárijesztő és Mrs.
King (ism.) 5.35 Barátom, Ben (amerikai sorozat) Hurrikán
6.00 Rajzfilmek (ism.) Gyilkos paradicsomok Repülő macik Garfleld
Flintstone család 7.50 Parker Lewis (ism.) 8.20 Harttól Hartig (ism.) ElE Viz alatt (am. film) 11.10 San Francisco utcáin
(ism.)
12.10 Bili Cosby-show (ism.) 12.45 „Colt" a biztonság kedvéért (am. sorozat) Szállodai tolvajok 13.35 Skalpvadászok (ism.) 15.20 Harttól Hartig (am sor.)
A portré
16.15 Rajzfilmek Szellemirtók Vadászmacskák Garfleld
Flintstone család 18.05 Parker Lewis (am. sor.)
Az egyetlen 18.30 Bili Cosby-show (amerikai sorozat) 48 órás csoda fülűi] San Francisco utcáin (amerikai sorozat) Az egyszarvú 20.00 Híradó
EÜIE Matlock - A számki-vetett (am. krimi) 22.05 Jaké és McCabe (amerikai sorozat) Finom hölgyek 23.00 Az állatok napja (film) 0.45 Hírek
0.55 Törött jelvények (ism.) 1.45 Hirek
1.55 A marsellle-l kapcso-lat (ism.) 3.30 Hirek 3.40 Harry Fox esetei (ism.)
16.00 Hirek, műsorismertetés
16.05 Régi nyár
Magyar film (ism.)
17.30 Gaja-szurdok
17.40 A zene mindenkié V/3. rész
18.35 Mesesarok
18.45 Hirek
19.00 Kórház a város szélén Csehszlovák tévéfilm-sorozat - 1. rész
20.00 Film és irodalom Peer Gynt
22.10 Jób könyve
22.25 Hírösszefoglaló
SAT1
10.00 A hindu síremlék
(német film)
11.35 Szomszédok (ism.) 12.00 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Népzenei slágerek
(ism.) 13.30 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
Jack esélye 14.20 Szomszédok
(ausztrál sorozat)
Csalás 14.50 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
Sokkoló álom 15.45 A bosszúállók (sor.)
A robot 16.45 5x5 17.20 Mindent vagy semmit
-játék 18.30 Sport 18.45 Hirek 19.00 Szív az adu 19.30 Szerencsekerék 20.15 Esküvő Immenhofban
(német film) 22.00 Beszélgetés 23.25 A profik
(angol sorozat)
Az idő ellen
0.20 A bosszúállók (ism.) 1.15 Akut (ism.)
5.40 Falutévé - géptippel, munkaügyi tippel, nö-vénydoktorral
6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi Benne: 9.00 A csapat
Angol filmsorozat gye-rekeknek - V/2. rész: A sporton múlik
10.00 LaSept
Három szerelem
Svéd tévéfilmsorozat
VIII/5. rész 48\'
Kösszép
2. rész: Kellene egy
lány (ism.)
11.20 Játék
11.35 Baba-ház - Magazin
12.00 Hirek
12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
16.10 Újdonságok
Könnyűzenei magazin
16.40 Képújság
16.45 Parnasszus-Játék
17.00 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat Koncentrált látás
17.30 IS - Tornyok és kilá-tók- 11/1.: Tekintetek
17.55 KultúrFelelös
18.15 Pénzvilág
18.25 Napközi - egy műsor és valami más
18.45 Jó éjszakát kivan a
Disney I
nnriTil A simlis és a szende (Moonlighting) Amerikai krimisorozat A vasálarcos hölgy
20.00 Híradó
20.25 Olympique Marseille— Glasgow Rangers Labdarúgó Bajnokok Li-gája mérkőzés Közvetítés Marseille-ből A szünetben:
kb.
21.15 Telesport
22.20 Világ-példa-tár IndoNézetek
23.10 AKTuálls
23.30 Közjáték (ism.)
kupa-
23.35 Út a csúcsra Összefoglaló a mérkőzésekről 0.25 Híradó 0.30 BBC-híradó
HB0
17.30 Állati élet: A terme-szek várai
Angol természetfilm 51\' 18.30 Ragtime
Amerikai dráma 148\' 21.05 Testi kapcsolatok
Amerikai dráma 96\' 22.45 Gyomok között
Amerikai dráma 143\'
6.00-
10.00 Napkelte - Reggeli in-formációs magazin
10.00 Műsorismertetés
10.05 Szünidei matiné A kis herceg
Német rajzfilm - 11/1.
tliTTil Az óriáskaktuszok vi-lága - NSZK ismeret-terjesztő film Burleszk buli Összeállítás klasszikus burleszkekből A portás FF
11.40 Energia-kábítószer Angol ismeretterjesztő film-11/1. rész
15.20 Műsorismertetés
íflHü Testestől, lelkestől NSZK tévéfilmsorozat A belső hang 43\' (ism.)
16.10 Betüpárbaj-Vetélkedő
iHKEl Rinaldo Rinaldini
(A haramiák kapitánya) NSZK tévéfilmsorozat XIII/12.: Rosalia 24\'
17.00 Híradó - Időjárás
17.05 Együtt a Földért
Környezet- és termé-szetvédelmi ifjúsági ma-
gazin
IHM.1 Denver, az utolsó di-noszaurusz - Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Hókusz-pókusz
17.50 Elektor kalandor Logikai videojáték
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó
18.25 Müsorajánlat-Időjárás
18.30 Telesport
íEIiti Teresa, a tolvaj Olasz film 116\' Feliratos!
A főszerepben: Teresa - Monica Vitti
21.00 Kánon
Vallás és kultúra
21.30 Újhódospusztától New Yorkig
Beszélgetés Antónia Lavanne-nal
22.00 Esti egyenleg - Napi képes hírösszefoglaló
22.20 Időjárás
22.25 Napzárta előtt...
Egészségügyi világ-nap
22.45 IV. Budapesti Nemzet-közi Kórusverseny Közvetítés a Pesti Viga-dóból
_ SZÍV TV _
19.00 Műsorajánlat 19.10 Aerobic
19.35 Gyermekek képernyője 20.00 Millennium 2000
Alternatív zenei magazin 20.40 Kurír-est
Tóksó a Komédiumból 21.25 Egészségmagazln 22.40 Mindennapi jóga

8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér i. Tel./fax: 92/73-461, 60/99-196
c
SÜTÖRTOK
17 ora: Kertbarátok locsolóba a Kodály Zoltán
MűvcMídési Há/.ban
18 óra: Goros est a M4SKARADES cgyöttessel a HSMK-fean
Mozi: H, 18, 20 óra: Iwink l\'eaifs

Kanizsai műsor

KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMOM
Óránként: Hírek. Időjárás. Út-közben
13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A római katolikus egy-ház félórája
14.05 Klasszikusok minden-kinek
14.55 Első közlés 15.05 Riportműsor (ism.) 10.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum 17.05 Magyarországról jö-vők...
18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvllág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 összeállította: Ballá
Zsófia
20.05 Hagyományápolók 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum. Világtérkép 23.05 Egy énekes - több szerep ■ URH-ADÖN
6.55 Körzeti Információs ma-gazinok
11.00 Mindenes (ism.) 11.50 Jegyzet (ism.) 14.00 Slágermúzeum 14.30 Eszperantó híradó 15.05 Erről beszéltünk 16.00 Amerika Hangja 18.30 V materlnskom jazyku 19.00 in Ilmba materni 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku
(horvát) 20.30 Na maternjem jeziku
(szerb)
23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Auf Deutsch gesagt
(ism.)
4.25-6.55,9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
PETŐFI
4.30 Naplnditó 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben 8.50 Helykereső 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Petőfi válaszol 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótaparádé 12.45 Időjárás- és vízállás-jelentés 13.00 Hírek
13.05 A Szabó család (ism.) 13.30 Fúvós keringök, polkák 14.00-
17.00 Kabarécsütörtök közben:
15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Napóra 17.55 Gordiusz plusz 18.00 Rockhullám
Fiatal együttesek a Skatulya Klubban 18.30 Helykereső 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Észkerék 19.35 Prímások pódiuma 20.00 Az olasz dal ünnepe Beszámoló az 1993. évi San Remó-i Könnyűze-nei Fesztiválról 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Daráló (ism.) 21.35 Heavy metál híradó 22.00 Ifrahang 22.30 Jazzllsta 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló-éjfél előtt
Akit érdekel 0.10-
4.20 Napforduló-éjfél után (0.10-4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 2.06-
3.00 Mélyrepülés 4.03-
4.20 Operaénekesek nóta-felvételeiből

3SAT
15.20 Benny Goodman
15.50 Irodalom mindenkinek
16.00 Tudományos műsor
17.00 Minihírek
17.10 Kamerával a vadonban 17.35 Octopus vállalkozás
(sorozat)
18.00 Sport/Hírek 19.20 3 SAT stúdió 19.30 Beszélgetés 20.00 Az öreg (krimisorozat) 21.00 Dokumentumfilm 21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport / Hírek
22.25 Kis rókák (am. film)
SZLOVÁK
SZTV-1
17.45 Élet a természetben
18.15 80 nap alatt a Főid kö-rül Willy Foggal
19.00 Esti mese
19.10 Az ésszerű táplálko-zásról
19.30 Időszerű események
19.57 Sport
20.05 Ne csalj! (fr. tévéfilm)
21.35 Kulturális magazin
22.00 Időszerű események
22.33 Sport
22.40 Bizalmas szférák
SZTV-2
17.05 Események, kommen-tárok 17.25 Harc a rák ellen
17.36 Ókori nagy civilizációk
18.00 Szent Máté passió
18.45 Szlovákia és a Matica
19.14 Gazdasági magazin
19.20 Esti mese
19.30 Időszerű események 19.57 Sport 20.10 MTV slágerlista 21.05 Turisztikai magazin 21.35 Labdarúgó kupanap 21.55 Miguel
(spanyol tévéfilm) 22.50 Események
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reg-gelt, Németországi 9.00 A Főnök (amerikai sor.) Csodák
10.00 Gazdag és szép (amerikai sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó
11.30 Családi párbaj
12.00 Magazin
12.30 A Springfield-sztori (amerikai sorozat)
13.20 Kalifornia klán (amerikai sorozat)
14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat) Téves diagnózis
íEfiTii Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Első osztályú holttest
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki Itt a főnök? (amerikai sorozat) Új fiú a városban
17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) Élet a parton
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony-magazin
19.45 Jó Idők, rossz Idők (német sorozat)
20.15 Életre szóló munka (német sorozat)
20.45 Segítség, megbolon-dult a családom I (sor.)
21.15 S. O. S. hívás (sorozat)
22.15 Dr.MarcusWelby(sor.) Apám házában
23.15 Gottschalk-show
24.00 Catlow (am. western) 1.55 A cukor (francia film)
Fsz.:Gerard Depardieu 3.50 A pokol kékje (francia thriller)

RTL2
6.30 Rajzfilmek 16.10 Lassie (am. sorozat)
Nikkl barátai 16.35 Tammy (am. sorozat)
Lucius visszatér 17.00 Hírek 17.05 B. J. és a medve (sor.)
Boszorkány 18.00 Hírek 18.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Fontos döntés 19.00 Hírek 19.05 Gazdag és szegény
(ism.)
20.00 Hírek 20.15 Beavatottak (sorozat)
Egyenruhás gengszte-rek
21.05 Pankráció 22.00 Az utolsó Műt (am. film) 23.20 Fantasztikus tőrténetek
(sorozat)
Fantom a tükörben
EEIEi Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat)
Titokzatos ismeretség 0.35 Beavatottak (ism.) 1.25 Pankráció (ism.) 2.20 Az utolsó kiút (ism.)
14.15 Giro City (ism.)
16.05 Testközelben (ism.)
17.00 Hírek
17.15 Beszélgetés
18.05 Talkshow
19.00 Hirek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Híradó
20.15 VOX-box - játék
21.15 Tévémagazln
22.00 Hirek
22.10 Sport
23.10 Szexábécé
24.00 Hírek

TV5
6.00 Telereggel 10.00 Ez a délelőtt a termé-szeté
12.00 Varietémüsor 13.15 A Bátrak parkja (sor.) 16.30 Pokoli horgászat 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske / Kvizműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Nem kell álmodozni I 21.30 Tudjunk többet I 23.10 Hét nap Afrikában 23.30 Kulturális magazin 0.30 Az Istenek (sorozat) 1.30 Vegyes műsor hajnalig
MUSIC TV
18.30 PIpDann 20.00 Tárcsázz I 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Krlstlane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend 13.30 Utazási magazin 14.00 Média televízió 14.30 Dzsem 16.30 Élővldeoshow 18.30 Bonanza (am. sorozat) 19.30 Honey West (sorozat) 20.00 Videodivat 20.30 Arcképcsarnok 21.00 Napirend 22.00 Hirek 22.30 Üzleti hét 22.48 Piacgazdaság 23.00 Éjszakai autóbeszer-zés (film)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium
10.00 Hírek. Időjárás
10.05 Kartal Zsuzsa: Bibliai asszonyok. Lea
10.52 Barokk muzsika
12.00 Hírek. Időjárás
12.05 Hangverseny délMöben A Honvéd Együttes fér-fikarának hangversenye
13.25 Bellinl operáiból
14.00 Hírek. Időjárás
14.05 A látogató - X/9.
14.55 Richárd Strauss: Fú-vósszonatina
15.30 Muzsikáról versben, prózában Juhász Gyula - H/2.
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Éneklő Ifjúság
16.20 Franco Corelll énekel
17.00 Gordiusz
17.50 Népzenekutatók mű-helyében
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 Csalog Gábor zongo-rahangversenye
19.05 Nagyheti gondolatok
19.35 Kapcsoljuk a Zeneaka-démia nagytermét
közben:
20.20 Hírek. Időjárás
20.25 Versek
21.30 Operahármasok
21.50 József Attila minden verse-100/98.: 1937
22.00 Hírek. Időjárás
22.05 A zene üzenete
22.20 Napjaink zenéje
23.42 Régi fúvószene
24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Éjszakai jazzklub
honfoglalás hősi küzdelmét vívja, amikor vi-harzó szózat kelt az ajkakon.
A szózat álmából rázta fel a lelkeket.
örvénylett, szikrázott, zúgott a gondolat.
A tenniakarás izgalmai tetőfokára hágott.
Szólt a szabadság fenséges éneke...
Hazádnak rendületlenül légy híve óh ma-gyar!
A nemzet lelke ebben a dallamban ébredt fel. A mostani nagy tragédiában megújulnak emlékeink az ősi hagyományaink, nagy érté-keink, az elődeink jogainak léte, érvénye, mint a fényes csillagok a sötét égboltozaton.
A holnap még nincsen senki birtokában. —
A mezei munkást kell követnünk a termelés biztosítása érdekében. Minél inkább közeledik az éj, annál jobban siet a munkával. Jól tudja mit és hogyan cselekszik.
Mi is most, amikor nemzetünk szabadságáért élünk és küzdünk, kötelességünk egész szívünk-kel a múlt szabadságharc eszményképét szol-
gálni, a magyar nemzet igazi szabadságát megvalósítani. Ez ad erőt és lendületet a ma-gasabbrendű gondolkozáshoz, cselekedethez.
A múlt szabadságharc diadala rövid életű* volt. A kitárt szárnyak aztán bezárultak.
Hőseinket a drága szent sírok keblükre vé-ve ölelték, azóta is gondozásával őrizzük. S lám, eme sírok már nyiladozni látszik, bennük a halottak is ébredezve megszólalva üzenetü-ket nekünk küldik...
Akiben erő, akarat van és isteni eszme la-kik, küzdjön a honéit. Rajta magyar, hí a ha-za!!
A szabadság becsületesen szerzett tulaj-don, a nemzet tiszta lelke, a bátorság teszi a hazát kedvessé és értékessé mindnyájunk számára.
A Haza, az édes otthon és soha nem lehet csak végső menedék, mert aki a hazáért nem munkálkodik vagy ellene dolgozik, az jobb sorsot nem érdemel. A Haza kell, hogy legyen
Kanizsai műsor

Stúdtó Mozi: 1630, 18.15 óra:
20.15 6r*i
KANIZSA TV 8 óra: 18 óra:
OSZTRÁK 1

Éljen anyád!
Hol volt, hol nem volt
SZÍV-TV magazin (ism.)
SZÍXPÓDIUM - kulturális magazla
PRO 7


A balsors és szerencse közt a lelkünk is az öröm dalát zengi.
Még Madách is így emlékezik a Haza meg-újhodása közepette. Ki érző szívvel kísérte végig a kibontakozásunk lehetőségeit s majd a győzelmét.
Mondván: „Úgy érzem, mintha álmomban feküdnék és renge hangom messze múltba szállnék".
Végül mint záró utolsó gondolatként a szí-vem és elmém diktálta érzéseim szerint, a hi-tem és bizalmam jegyében küldöm a barátai-mon keresztül a magyar honfitársaim felé...
Harcunk eme nemes célját, amely ha még a szívünkben lakozik - a hazaszeretet és az édes szülőföldünk megbecsülését, védelmét -véssék örök emlékezetükbe a magyar szabad-ságunk biztosítása végett, ne engedjük soha, de soha egymás kezét, a magyar igazságos törvényeink léte és végrehajtása érdekében, a népünk védelmében.
tündöklő csillagunk és érette a honfiúi célunk csak a küzdés lehet.
Ugyanis nem kétséges, hogy csak a gyáva fogadja el harc nélkül a küzdés nélküli jólé-tet.
A munkakerülő minden jogvesztést megér-demel, ha lehetőség mellett sem akar dolgoz-ni.
Tanuljunk nemesen, bátran, becsülettel és felelősségei élni Hazánkért. A nemzet tiszta lelkét biztosítani és védeni kötelességünk. Or-szágunk megújhodását egységesen akarnunk kell és benne szívvel és lélekkel bízni!
Egy parancs nemes gondolata kössön le bennünket, a hon szeretete. Ma ez az érzés éljen keblünkben, szívünkben. Legyen szá-munkra a haza cél, az Istennek dicsőség, sze-ressük, hisz benne ó lakik.
Ezáltal a szívünk is lobogni kezd, ezáltal meg fogjuk érteni, hogy a haza szeretete fel-emel vagy sújt — azaz örökké él és megújul.
13.00 Telebörze
13.35 Tánc
14.30 Vadvilág (sorozat)
15.15 DSF-trénlng
15.30 Sport a nagyvilágból
18.05 Hopp vagy kopp-játék
18.35 Sportkvíz
19.25 DSF-stúdló
19.55 Hírek
20.05 Sport-tenisz
22.05 Sport a nagyvilágból
22.55 Hírek
23.05 Életmódmagazin
EUROSPORT
12.00 Labdarúgás 13.00 Kerékpársport 14.00 Kosárlabda 16.00 Úszás 17.00 Lovaglás 18.00 Művószl torna 19.30 Eurosport-hírek 20.00 Jégkorong 22.00 Labdarúgás 24.00 ökölvívás
1PLUS
15.00 Hírek 15.03 Szenátor úr (film) 16.30 Iskolareform 17.15 Autóversenyek 18.00 Amszterdam, orvosi
központ (sorozat) 18.30 Hírek 18.40 Volt egyszer... az Élet
(sorozat) 19.10 Mese 19.15 Börze 20.00 Híradó 20.15 Beszélgetés 20.30 Norvégia 21.00 Monitor 21.45 Kisasszonyok (film)
9.00 Hírek /Hooperman fel-
ügyelő (ism.)
9.30 Országok és emberek
10.00 Ausztria-kép (ism.)
10.30 Adj gázt, Joel (film)
11.50 Az állatok paradicsoma
12.15 Teleszkóp
13.00 Hirek
ncKIii A napisten piramisa
(német-francia film)
14.45 Antik Istenek és hősök
15.05 A dzsungel könyve (sor.)
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Szédületes kölyök (sor.)
16.30 Szellemirtók (sorozat)
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Barátok (sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Hegyi levegő és porhó
(sorozat)
EHEÜl Téli emberek (am. film)
23.10 A Mississippi szirénje
(francia-olasz film)
OSZTRÁK 2
18.00 Óriásláb esete Hen-dersonékkal (sorozat) 18.30 Nyereményjáték 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó
19.55 Mindennapi kenyerün-ket add meg nekünk (film)
20.15 Belföldi tudósítások 21.00 Fllmúldonságok 21.15 Osztrákok Mexikóban 22.00 Híradó / Teleszkóp 23.30 Halálbüntetés és az
élethez való jog 0.25 Halló, Ausztriai-hal-ló, Bécsi / Hirek
5.05 „Colt" a biztonság
kedvéért (ism.) 5.50 Barátom, Ben (am. sor.)
Medveházasság 6.15 Rajzfilmek (ism.) Szellemirtók Vadászmacskák Garfield
Fllntstone család 8.05 Parker Lewis (ism.) 8.35 Hartlól HartJg (ism.) 9.30 Gyémántok reggelire
(ism.) 11.25 San Francisco utcáin
(ism.)
12.30 Bili Cosby-show (ism.) 13.00 Vegas (am. sorozat)
Haláltrió
13.55 Matlock: A számkive-tett (ism.) íBBü HarttólHartig(am.sor.)
Becsapott csaló 16.20 Rajzfilmek
Gyilkos paradicsomok A dzsungel könyve Garfield
Fllntstone család 18.05 Parker Lewls (am. sor.)
Kellemetlen történet 18.35 Bili Cosby-show (amerikai sorozat) Árverés telefonon [ETJEI San Francisco utcáin (amerikai sorozat) A halál riportere 20.00 Híradó
20.15 Húsgombócok (am. film) 22.05 T. J. Hooker (am. sor.)
Az Igazság árnyal Htlilü Zöldsapkások (am. film) 1.30 Hirek
1.40 Minden lében két ka-nál (ism.) 2.30 Hirek
2.40 Az állatok napja (ism.) 4.15 Hirek 4.25 Vegas (ism.)
16.00 Hirek, műsorismertetés
16.05 Tíz perc horgászoknak
16.15 Gondolkodó
16.45 Haranglábak
16.55 A bárónő - Portréfilm
17.45 Szépmesterségek kez-dete 2.
18.20 Mesesarok
18.45 Hirek
19.00 A falu jegyzője 3.
19.40 Liszt: Via Crucis
20.10 A Názáreti Jézus
Angol-olasz tévéfilmsor.
21.40 J.S.Bach: János pas-sió -1. rész
SAT1
10.05 Esküvő Immenhofban
(ism.)
11.40 Szomszédok (ism.) 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Krlmikrónlka (ism.) 13.30 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
38-as kaliber 14.30 Szomszédok
(ausztrál sorozat)
Zavart viszony 14.50 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
Gyerekkori sebek 15.45 A bosszúállók (sor.)
Néma por 16.45 5x5 17.20 Mindent vagy semmit
- játék 18.30 Sport 18.45 Híradó 19.00 Pont, pont, pont 19.30 Szerencsekerék ETilE összeesküvők
(amerikai sorozat) 21.20 HalllGalll 22.15 Labdarúgás 23.15 Elátkozott katona
(olasz akciófilm) 1.00 A bosszúállók (ism.)
5.40 Falutévé - Ipartippel
és kert-ész 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor
Benne:
8.05 A Financial Times ke-let-európai gazdasági híradója 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi Benne: 9.00 A csapat
Angol filmsorozat gye-rekeknek - V/3. rész: Olasz rajtaütés
10.00 A klinika
NSZK tévéfilm-sorozat - XII/6. A sarlatán (ism.)
10.45 Kösszép
3 rész: Ki a szívki-rály? (ism.)
11.10 Játék
12.00 Hirek
12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
16.10 Telesport
16.40 Képújság
16.45 Bűvös hatos - Játék
17.00 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat Széthulló család
17.30 Menedzser Magazin
18.10 Pénzvilág
18.20 Napközi - egy műsor és valami más
18.40 Leó és Fred
Magyar rajzfilmsorozat Pingu - Német-svéd rajzfilmsorozat
19.00 Van benne valami... Barkochbajáték
19.30 Az utódok reménysége A zsidó hitközségek műsora
20.00 Híradó
20.30 Telesport
20.40 Töltsön velem egy órát I Vitray Tamás műsora
21.45 Drakula: a szerelem halhatatlan - Filmösz-szeállitás riportokkal
22.15 AKTuális
22.40 Közjáték (ism.)
EEtE Tetthely
NSZK bűnügyi tévéfilm-sorozat
Nemcsak a látszat csal 0.15 Híradó 0.20 BBC-hiradó
HB©
17.30 Dr. Who és a dalekok
Amerikai film 79\' 19.00 HanHkák-Am.film82\' 20.30 A menekülő ember
Amerikai film 97\' 22.10 Egy este Elvisszel
Amerikai koncertfilm 6C 23.10 A sátán kapuja
Amerikai horrorfilm 86\'
0.40 Erósz a nagyvilágban
- Am. riportfilm - 4. 25\'
6.00-
10.00 Napkelte - Reggeli in-formációs magazin
10.00 Műsorismertetés
10.05 Szünidei matiné A kis herceg
Német rajzfilm - II/2.
íTflETii Énekes hattyúdal
Német természetfilm
ífWR Stan és Pan
Amerikai filmsorozat Szabadság FF
11.45 Energia-kábítószer Angol ismeretterjesztő film - H/2. rész
15.45 Műsorismertetés íEtTii Meg kell a búzának érni 16Ü05 ötöd-ölö
Telefonos játék
16.20 Szombathelyi virtuózok
16.30 A hely, ahol élünk \' Gilvánfa Dokumentumfilm
17.00 Híradó
ffiliEi Prizma
Életmódmagazin
A természetgyógyászat
útjai, tévútja!
17.45 Nellie, az elefánt Angol rajzfilmsorozat Nellie a vidámparkban
17.50 Elektor kalandor Logikai videojáték
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó f
18.25 Regionális magazin \'
18.55 Műsorajánlat-Időjárás
CEIiE Mentőosztag
Angol-ausztrál tévéfilm-sorozat Szombat este 49\' ■ *
20.00 Ünneplének 1
Nagycsütörtök |
HfltlEi Utazás (a) Hitel-lei " Irodalmi dok -film
21.05 Össztűz - Aktuális közéleti vitafórum
22.00 Esti egyenleg 3
22.20 Időjárás |
22.25 Ünnepiének H
Nagycsütörtök
EHKTil Aki a szuperágyút fel-találta - Amerikai dok.-film-Színes+FF
23.25 Rockpódium Deák Bili Bánd Közvetítés a Petőfi Csarnokból

19.05 Sráckarlka \'\'
Nyolcvan nap alatt a Föld körül - Rajzfilm
19.40 Trans World Interna-tional
20.00 Nyitott ablak
A Vidám Színpad elő-adása
21.30 Indiai képeslap
21.35 Clne-java- Mozikalauz
22.05 Trans World Interna-tional - A Duchesnay testvérpár - H/2.
22.30 Az amerikai álom


és vízkutak fúrását, kiképzését és javítását
p.
ENTEK
H..30 óra: Meretíezkí Lásztö fcstö kláHltásányk megnyitója
az Erkel-ben 19 órát Tflkőrors/ág jazz-koarat a HELY KLubbaa

Kanizsai műsor

KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMOM
Óránként: Hírek. Időjárás. Út-közben
13.15 Falurádió (ism.) 13.30 Az evangélikus egyház
félórája
14.05 Klasszikusok minden-kinek
14.55 Első közlés 15.05 Rlportmiisor (ism) 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum 17.05 Magyarországról jö-vök...
18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 összeállította: Ballá
Zsófia
20.05 Siratok és népballadák 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum 23.05 Hangversenymúzeum
URH-ADÓN
6.55 Körzeti Információs ma-gazinok 11.00 Beszélgetés Esterházy
Péterrel
11.30 Rockújdonságok 14.00 Cigányfélóra (ism.) 14.30 A magyar széppróza századai. Faludi Ferenc 14.50 Beszélni nehéz (ism.) 15.05 Hir-vidék 16.00 Amerika Hangja 18.30 V malerinskom jazyku 19.00 ín limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materlnjem jezlku
(horvát) 20.30 Na maternjem jeziku
(szerb)
23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Volce of America 4.25-6.55,9.00-11 00,12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú miisorral
PETŐFI
4.30 Napinditó 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben
Richárd Clayderman 8.50 Helykeresö 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nóták
12.45 Időjárás- és vízállás-jelentés 13.00 Hírek
13.05 Ú, ó, ó, nagymami... Nagypapák, nagyma-mák és unokák műsora 14.00-
17.00 Péntektől péntekig közben:
14.45 Poggyász 15.00 Hírek. Időjárás 16.45 Poggyász 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Napóra 17.55 Gordiusz plusz 18.00 Rockhullám
Magyar slágerlista 18.30 Szocio-krimi 18.50 Bermuda-háromszög 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Kölyőkrádló 19.35 Magyar tájak dalaiból 20.00 Poptár 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Párkereső 22.00 Filmpremier 22.30 Binder Károly együtte-se játszik
23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló-éjfél előtt
KFT-sorozat 0.10-
4.20 Napforduló-éjfél után Éjszakai koktél (0.10-4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdá-sok

3SAT
15.00 Verdi: Rekviem
16.30 Ünnepnapok
16.55 Bogotá gyermekei
17.40 Juliana
(sorozat)
18.10 Sol nővér (film)
19.00 Hírek
19.15 A színházról
21.30 „Állati" botrányok
22.00 Hírek
22.35 Beat Kuert - portré
23.05 Az inkvizitor
(film)
24.00 Jazz
0.45 Hírek
SZLOVÁK
SZTV-1
17.20 Pinocchio 17.45 Tévékaleidoszkóp 18.05 Szlovákia műemlékei 18.20 Az Addams család
(am. tévéfilmsorozat) 19.00 Esti mese 19.10 Számitógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sport
20.05 Dokumentumfilm
20.35 Jézus Krisztus Szu-
persztár (am. film)
22.25 Időszerű események
23.00 Sport
23.10 A rock and roll fénykora
SZTV-2
16.55 Evangélikus istentisz-telet - Kassáról 18.15 Gojdic püspök (portré) 18.40 Regionális műsor 19.14 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek
20.06 Globetrotter (vetélkedő)
20.45 Shakespeare: Periklész
király (színházi közv.) 22.25 Schubert: Requiem 22.45 Események, kommen-tárok
Fűiül A nagy derby (amerikai film) Fsz.: Elizabeth Taylor, Mickey Rooney 8.15 Maja
(amerikai ifjúsági film) 9.50 Művészet és küldetés
K13Ü Az ószeres (amerikai film)
íiina Harc Rómáért Ml. (német-olasz film) Fsz.: Laurence Harvey, Orsón Welles
IHEIil Papa, én nő vagyok I (amerikai filmvígjáték) Fsz.:TonyDanza,Cathe-rine Hicks
flUtlil E. T., a földőnkivüli (amerikai sci-fi) Fsz.: Drew Barrymore, Henry Thomas
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony-magazin
19.45 Jó Idők, rossz Idők (német sorozat)
20.15 Vissza a jövőbe III. (amerikai sci-fi) Fsz.: Michael J. Fox, Christopher Lloyd Marty McFIy magányo-san áll az országúton. Hiába vár Doc Brownra és csodaautójára. De-Loreanba belecsapott a villám, így Doc a Vad-nyugaton találja magát. Az időpont 1885.
22.30 Született július 4-én (amerikai film) Fsz.: Tom Cruise 1.15 Középiskolások
(amerikai filmvígjáték) Fsz.: Tom Cruise 3.00 A meggondolatlan

RTL2
4.50 Bátor kapitányok
(amerikai film) 6.45 Az ígéret földje (amerikai film) 8.25 Mese az aranytallérról
(német film) 9.50 A kis Dávid kalandjai
(amerikai rajzfilm) 11.35 Bátor kapitányok (ism.) 13.30 Bili Carney megpró-báltatása (am. film) 15.05 Viszlát, Franciskái
(német film)
16.50 Tammy (am. sorozat) 17.15 Az ígéret földje (ism.) 19.00 Hírek 19.05 Gazdag és szegény
(ism.)
20.00 Hírek 20.15 DlrtyDandng (amerikai film)
FEIiTi] Madame X. (am. film) 23.40 A legjobb reklámfilmek 0.05 Bili Carney megpró-báltatása (ism.) 1.45 Viszlát Franciskái (ism.) 3.25 Madame X. (ism.)
16.05 VOX-box (ism.)
17.15 Beszélgetés
18.00 Hírek
18.15 Életmódmagazin
19.00 Hírek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Híradó
20.15 Riportok
21.15 Tévétükör
22.10 Kabaré
23.00 Hírek
23.10 Jeeves és Wooster
(angol sorozat) 24.00 Hírek

TV5
6.00 Telereggel 9.00 Jelen idő (ism.)
10.00 A demográfiáról
11.00 Film Brazíliáról (ism.)
12.00 Varietéműsor
13.15 A Bátrak parkja (sor.)
13.40 Elszámolás (ism.)
16.30 Pokoli horgászat
16.55 Oxigén
17.20 Főzőcske
18.00 Kvizműsor
19.00 Vidám nyelvi játék
20.00 A tőrvény nevében
21.30 Varietéműsor
23.30 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
18.30 Pip Dann
20.00 Tárcsázz I
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hírek
23.45 Egytől három
24.00 Az MTV slágerei 1.00 Kristlane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend \' ■
13.30 Ifjúsági magazin
14.00 Sztárok
15.00 Dzsem
16.30 Élő vldeoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Sorsforduló (sorozat)
20.00 Tudományos show
20.30 Európa-film
21.00 Napirend
21.30 Európa-magazin
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Szerelem egy idegen-
nel (ism.)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium. Régine Crespin
10.00 Hírek. Időjárás
10.05 Beszélgetés Vasadi Péterrel
10.35 A kamarazene kedve-
lőinek
11.35 A szegedi Juhász Gyu-
la Tanárképző Főisko-
la nöi kara énekel
12.00 Hírek. Időjárás
12.05 Hangverseny délidöben A Skót Kamarazenekar Mozart-hangversenye
13.47 Rossa László: Fanfar és három ének a Csik-somlyói Passióból
14.00 Hírek. Időjárás
14.05 A látogató-X/10 Konrád György olvassa fel regényét
14.55 A Régi Zene Együttes játszik
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Kalmár László müvei-ből
17.00 Kritikus füllel
17.50 Világlíra
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 Kamarazene
18.50 Bach: Máté passió
közben:
20.06-
20.10 Hírek. Időjárás
21.50 József Attila minden verse-100/99:1937
22.00 Hírek. Időjárás
22.05 Vonószenekari muzsika
23.00 Mennyel kávéház Oravecz Imre asztalánál
24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Lemezújdonságok
A LEGKÖNNYEBB KERESZT
Élt valaha egy «»r»*es, »ki nagyon SK**t SWavedeít életében. C gy érezte, hogy Jsten elviselhetetlenül nehéz keresztet .helyezett -Wíöárju S, fcogy könnyítsen torhon, esténkeni így imadko/ott:
— Én Istenem, konnyíts szenvedésemen, lírám, nem azt leérem, hogy vetem kivételt
tégy! Csupán a/.t kérem, hol;} tedd elviselhetőbbé a hercs/lct, amit hordanom kell.
A szerzetes a/ egyik éjjel a/t álmodta, hogy Jé/us belépeti a s\'/.obájáha, s elve/ette egy hatalma* terembe, ahol nagyon sok keresvt volt.
- A kerested tedd a/, ajtó mellé, és válassz magadnak egy másikat! - s/ólt .li/us.
— A/t vedd magadhoz, amejyrtö *zt gondolud, hogy könnyebben cipeled vállaidon.
A szer/etes válogatni kezdett, Mindegyiket a villára vette, lépett néhányat velük. Egyik sem tctsz.ctt neki. Mir+mir úgy látszott, hogy nem talál magának valót, amikor ai ajtóban meglátott egj keresetet. Vállára vette, lépett vele néhányat.
— Hogyan lehet az, hogy *ddig ezt a keresztet még észté ero vettem? - kérdezte
Csodálkozva a szerzetes. - Pedig ez könnyebb, mint a többi, és jobb a fogás-a is...
Ezt választom magamnak.
Jézus slnrvettr magát, majd így szólt.
- Látod, látod Ez ugyanaz a kereszt, nit eddig viseltei...
- hl -

LÁTOGASSA A NAGYKANIZSAI
á
Kanizsai műsor

Mozi: 16, 18, 20 érái
Stúdió Vto/i: l«-3a,
20.15
1845
Az utolsó Mohikán F©rtr;ss
ÁPRILIS 9.
p




OSZTRÁK 1
PRO 7


Miért nem volt városi rendezvény március 15-én?
Gondolom, több olvasónk is sajnálattal tapasztalta, hogy a március 15-én rende-zett televíziós körkapcsolásban minden megye bemutatkozott valami módon, csak Zala, s benne Kanizsa nem tudta megmutatni, hogyan is ünneplik itt a for-radalom és szabadságharc 145. évfordu-lóját. Még szomorúbb mindez akkor, ha átgondoljuk, hogy a pesti események kapcsán azokban a napokban Zalában egyedül Nagykanizsán szerveztek szim-pátiatüntetéseket.
Felvetődik a kérdés, ebben a városban
miért nincs olyan bizottság, alapítvány, vagy bármilyen más szerveződés, amely nemzeti ünnepeink lebonyolítását a szí-vén viselné. Utánajárásunk eredménye-ként sikerült megtudnunk, hogy a nyár végén dr. Beznicza Árpád beadott egy állampolgári javaslatot, amely többek kö-zött arról is szólt, hogy nemzeti ünne-peink megszervezésére egy alapítványt kellene létrehozni.
Az eltelt időben a dolog annyit haladt előre, hogy a Kulturális és Oktatási Bi-zottság úgy döntött, 200 ezer forintot el-
13.00 Telebörze 13.35 Tánc
14.30 Motorok és legendák 15.15 DSF-tréning 15.30 Sport a nagyvilágból 17.55 Hírek
18.05 Hopp vagy kopp-játék 18.35 Sportkvíz 19.25 DSF-stúdló 19.55 Hírek 20.05 Sport-tenisz 22.05 Talkshow / Hírek 23.05 Küzdősportok maga-zinja 24.00 DSF-stúdló (ism)
EUROSPORT
14.00 Forma-1 15.00 Jégkorong 16.30 Szörfösök magazinja 17.00 Gokart 18.00 Motorsport 18.30 Forma-1 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Motorsport 21.00 Jégkorong 22.00 Kosárlabda
1PLUS
15.20 Hegymászók 16.05 Spanyol nyelvlecke 16.35 Lotharingia 16.50 Orosz kultúra 17.45 A restaurátor 18.00 Amszterdam, orvosi
központ (sorozat) 18.40 Volt egyszer... az Élet
(sorozat)
19.10 Mese/Sport 20.00 Híradó 20.15 Brahms: Rekviem 21.45 John Neumeler munka
közben (portréfilm) 23.00 Csoda Milánóban
(olasz film)
9.00 Hírek /Hooperman fel-ügyelő (ism.) 9.30 Kulturális magazin
10.00 X-Large (ism.)
10.30 Utazás északra (ausztrál film)
12.15 Belföldi tudósítások
13.00 Hírek
13.10 Jákob a kék ajtó mö-gött (film)
14.45 Euroturlzmus
15.05 Heidl (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Szédületes kölyök (sor.)
16.30 VIF-Zak
17.00 Minlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Óriásláb esete Hen-dersonékkal (sorozat)
18.30 Barátok (sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Egy férfi, két eset (sor.)
EHEl Távol Afrikától (am. film)
23.50 Hirek, sport 0.15 A hatalom ára (film)
OSZTRÁK 2
16.30 Antwerpen
17.15 Piramisok (sorozat)
18.00 Evangélikus istentisz-telet
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
19.55 ...miként mi is megbo-csátunk az ellenünk vétkezőknek
20.15 Északi fény
21.00 Szórakoztató műsor
21.15 Osztrákok Mexikóban
22.00 Híradó
22.30 Jézus keresztre feszí-tése (dokumentumfilm) 0.15 Hirek
5.20 Cslllagember
(amerikai sorozat) A teszt
6.50 Barátom, Ben (amerikai sorozat) Aligátorvadász 6.30 Rajzfilmek (ism.) Gyilkos paradicsomok A dzsungel könyve Garfleld
Flintstone család 8.15 Parker Lewis (ism.) 8.45 Víz alatt (ism.) 10.45 Árvíz Indiában (film) 12.45 Bili Cosby-show (ism.) 13.15 Vadállatok birodalma (amerikai dokumentum-film-sorozat)
14.05 Az utolsó mohlkán (né-met-olasz-spanyol film) 15.35 BMX-bandlák (ausztrál film) 17.10 Rajzfilmek
Widget, a kis őr Garfleld
Flintstone család 18.35 Parker Lewis (amerikai sorozat) Gyengéd óriás 19.00 Bili Cosby-show (amerikai sorozat) A láthatatlan kutya 20.00 Híradó 20.15 Barabás
(amerikai film) 22.50 Maraton életre-halálra
(amerikai krimi) 1.10 Jaké és McCabe (ism.) 2.05 Hirek 2.15 Perry Mason (amerikai sorozat) Az örökösnő esete 3.05 Hirek 3.15 Rossz időzítés (angol film)
16.00 Hírek, műsorismertetés
16.05 Áldott szép húsvétnak gyönyörű ideje
16.50 Aprily-völgy
17.10 .Mert álmodtunk egy csodálatos házat..."
17,40 Nagypénteki istentisz-telet
18.35 Mesesarok
18.45 Hírek
19.00 Közép-európai magazin
19.40 Liszt: Via crucis
20.00 A Názáreti Jézus
Angol-olasz tévéfilmsor.
21.35 J.S. Bach .János passió
SAT1
7.00 Klip-klub (ism.) 7.30 Bucky O\'Hare (ism.) 8.00 Silverhawsk (am. sor.) 8.30 Péter Pan (rajzfilmsor.) 9.00 Astrodinók (sorozat) 9.30 Superboy
(amerikai sorozat) 10.00 Lucas
(amerikai ifjúsági film-vígjáték)
11.40 Árulók kapuja (német-angol film) Fsz.: Albert Lieven, Klaus Kinski 13.10 Természetfilm 13.45 Út Indiába (angol film) 16.30 Délidö (am. western) Fsz. :Gary Cooper, Grace Kelly
18.00 Kaliforniai expedíció 18.45 Hírek 19.00 Sivatagi show (dél-afrikai film) Hifii! Torai Torai Torai (amerikai film) Fsz.: Martin Balsam, Joseph Cotten 23.05 Halálhágó (am. film) Fsz.: Clint Eastwood
5.40 Falutévé - profittal 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi Benne: 9.00 A csapat
Angol filmsorozat gye-rekeknek - V/4. rész: Mindenfitt jó, de leg-jobb otthon 9.50 Lottósorsolás
tlililii Dallas
Amerikai filmsorozat Az év balesete (Ism.: este, TV1 20.40)
10.50 Játék
11.05 Sorstársak
Rehabilitációs magazin
11.20 Fűben-fában - Termé-szetgyógyászati magazin
12.00 Hirek
12.05 Képújság
15.28 Napi műsorajánlat
15.30 Évgyűrűk
Nyugdíjasok műsora
16.00 Délutáni egyenleg
16.10 Tinti kalandjai
Magyar rajzfilmsorozat Hajszás órák London-ban Múmin
Japán rajzfilmsorozat Szigorú Szetti és gyer-mekei
16.40 Képújság
16.45 Pénzvilág
17.00 Nagypénteki istentisz-telet
18.00 Ablak - Közéleti szol-gáltató műsor
18.55 „Maradjatok meg sze-retetemben l..." Keresztény életkérdések
19.00 Álljunk meg egy szóra I
19.10 Mozlvilág
20.00 Híradó
2030 Telesport
Hitül Dallas
Amerikai filmsorozat Az év balesete (ism.)
21.35 Panoráma - Világpoli-tika percről percre
22.40 Közjáték (ism)
Eana Küskaiö
Angol tévéfilm 80\'
Milflü Tóni Lakatos - work-shop - 1. rész
0.55 Híradó
1.00 BBC-hiradó
HB©
17.30 Babar: A két kosaras
Francia rajzfilm 24\' 18.10 Rendőrakadémfa 3.
Indul a kiképzés
Amerikai vígjáték 80\' 19.40 Vadmacskák
Amerikai vígjáték 101\' 21.30 Halálos fegyver
Amerikai akciófilm 105\' 23.30 Pisztolyművész
Amerikai akciófilm 99\'
6.00-
10.00 Napkelte - Reggeli in-formációs magazin r\'*
1000 Műsorismertetés
flilflü Lámpás domb Kanadai film 112\' Jane - Miron Bennett (Kocsis Judit), Mrs. Kennedy - Zoe Caldwell (Schubert Éva), Jody -SarahPolley(Simonyi Pi-roska), Robin - Patrícia Phillips (Szabó Éva)
15.05 Műsorismertetés 15.10 Alpok-Adria Magazin 15.40 Garfleld
Amerikai rajzfilmsorozat XII/4. rész: Garfleld a természet lágy ölén\'
16.04 Zsebtévé (ism.)
16.30 Helikopter - Aktuális
sztárok a levegőből 17.00 Híradó - Időjárás
17.05 Műsorajánlat \' :
17.10 Nagylátószög
Válogatás a regionális és a határon túli magyar stúdiók műsoraiból
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó
18.25 Műsorajánlat-Időjárás
18.30 Produkciói-Eljöttünk
18.55 Ünnepi ének
Nagypéntek
íEIiTii Belső világunk
Japán-svéd ismeret-terjesztő filmsorozat VI/6 rész: A szervezet határőrsége: az im-munrendszer (ism.)
20.00 Budapesti Tavaszi Fesz-tivál - A Camerata Academica (Salzburg) hangversenye
21.25 Ünnepiének ?
Nagypéntek
21.45 Szlovákia műemlékei A garamszentbenede-ki monostor Csehszlovák kisfilm \',\',
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
22.25 „...életem egy álom..." Dokumentumfilm Hl/1. rész: Margit Beszélgetés Erba Odes-calchi Sándor herceggel (Hl/2. rész: szombat, TV2 20.45)
fCTTil Skorpió
A show megy tovább""

20.00 Műsorismertetés 20.10 MusicTV4 21.15 Kábítószer-paradicsom Kolumbiában
Frei Tamás műsora 21.50 Mlss World \'92
A világszépségkirálynő-választás közvetítése Sun Cityből (Dél-Afrika) 23.45 Áramvonal - Divat

MUNKARUHÁZAT TERMELŐI ÁRON
Teleion: 93/11-457 Fax: 92/73-279
s
ZOMBAT
18 óra: Alternatív klub a Kodáfy Zoltán Mfiv. Háabaa 18 ént Rock and roll klub a/ Erkel-ben
\\1o/i: 14 ór:i" Tini nind/sii toKnflcok 2
16, 18, 20 óra: Az utolsó Mohikán

Kanizsai műsor

KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hírek. Időjárás. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika 8.20 Mindennapi tudomány 8.30 Hangszemle 9.05 Családi tükör 9.35 Szombat délelőtt
közben:
10.05 Szaván fogjuk
11.05 Eco-mlx
12.00 Déli Krónika
12.30 Kopogtató
13.05 Népdalkörök pódiuma
13.30 Földkínálat
14.05 Oxigén
15.05 Mindenes
16.00 168 óra
17.30 Visszhang
18.00 Esti Krónika
18.25 Szemle
19.05 Sportvllág
19.25 Jó éjszakát, gyerekek I
19.35 Határok nélkül
Benne: Miska bácsi le-velesládája
20.05 Talpalatnyi told Szabó Pál regénye
22.00 Késő esti Krónika
22.20 Könnyűzene esti han-gulatban URH-ADÓN
9.00 Körzeti Információs ma-gazinok
16.00 Amerika Hangja 17.05 Legenda Pilinszky Já-nosról
18.20 Irodalmi jegyzet 18.30 V materinskom jazyku 19.00 ín Ilmba materni 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materlnjem jezlku
(horvát) 20.30 Na maternjem jezlku
(szerb)
21.05 örökzöld dallamok 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Versek
4.25-9.00,11.00-16.00,18.00-18.20, 22.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
PETŐFI
4.30 Napinditó
8.05 Sportszombat
8.30 Slágermúzeum
9.00 Hirek. Időjárás
9.06 Szine-java
11.00 Hirek. Időjárás
11.05 Csillagok, sztárok
James Last zenekara
12.00 Jó ebédhez szól a nóta
12.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
13.00 Hirek
13.05 Valahol valaki
13.47 Csak fiataloknak I
14.30 Daráló
15.00 Hirek. Időjárás
15.05 Nagy nevettetök
16.00 Szív küldi...
16.55 Van ez így
17.00 Hirek. Időjárás
17.05 Nemcsak zene
17.25 Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzé-sekről, a totón szereplő olasz mérkőzésekről, az asztalttenisz orszá-gos bajnokságról és a női kosárlabda Magyar Kupa elődöntőiről
18.20 Kékharisnya
19.00 Hirek. Időjárás
19.05 Néró és a Vll/A.
Komlós Aladár regénye
19.55 Tudósítás a Videoton-ÍVSCésazUTE-PMSC labdarúgó-mérkőzé-sekről
20.05 Nemzetközi slágerlista
21.00 Hirek. Időjárás
21.05 Beszélgessünk I
22.00 A BBC archívumából
22.30 Szombat esti jazz
23.00 Hirek. Időjárás
23.03 Sporthíradó
23.10 Napforduló-éjfél előtt 0.10-
5.50 Napforduló-éjfél után (0.10-5.50-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 5.03-5.50 Nótacsokor

3SAT
13.00 Hírek
13.10 Környezetvédelem
13.40 Peru
14.10 Gregorio (film)
15.35 Kívánságkoncert
17.20 Fiú a folyótól
(film)
19.00 Hirek 19.20 3 SAT stúdió 19.30 A sevillai borbély -
opera
22.05 Videoesszé 22.50 Téli vihar
(film) 0.10 Sportstúdió
SZLOVÁK
SZTV-1
15.00 Gyerekek vetélkedőié
17.40 A soha vissza nem té-rés folyója (am. film)
17.10 Zenés műsor
18.00 Baywatch
(am. tévéfilmsorozat)
19.00 Esti mese
19.10 Tévébérlet a Beauty Szépségszalonba
19.30 Időszerű események
19.55 Sport
20.05 Édes bosszú
(am. tévéfilmsorozat)
21.55 Gólok, pontok, másod-percek
22.10 Büszke férfiak (olasz film)
23.45 Film a Videó
SZTV-2
15.55 MTVPrlme 16.50 Lumen 2000
(keresztény magazin) 17.20 Nemzetiségi magazin 17.50 Környezetvédelem 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 20.00 Ünnepi szentmise a
pozsonyi Szt. Márton
Dómból 23.05 Események
6.00 Zelda (rajzfilmsorozat) 7.15 PH és Herkules (sor.) 7.35 Samural Pizza Cats
(sorozat)
Kell a szerelem 8.00 Játék gyerekeknek 8.20 Super Mario Brothers
(sorozat)
Francia
Piroska hercegnő 9.10 Beverly Hills Teens
(sorozat)
Radley és a szörf 9.40 Lucky Luké (sorozat)
Daltonék nyomában 10.10 A hatmillió dolláros
család (am. sorozat) 10.40 Planet kapitány (sor.)
Megmérgezve . 11.05 Sárkányok birodalma
(sorozat)
Kastélyok ura 11.30 Mutánsok (rajzfilmsor.)
Gyémántrablók 11.55 Wlnspector (sci-fi-sor.)
Félelem 12.20 Óriásláb esete Hen-
dersonékkal (sorozat) 12.50 Botondokháza (am. sor.) 13.20 Bel Air hercege (sor.) 13.50 Titkos énem (am. sor.)
Tudományos szenzá-ció [EE2 KxlBht Rlder (am. sor.)
Veszélyes látékszer nüüil A csapat (am. sorozat)
Rulett négy keréken 16.20 Beverly Hllls 90210
(amerikai sorozat)
Boldog karácsonyt I 17.45 M«lrosePlace(am.sor.)
Felelősségtudat 18.45 Híradó 19.15 Beverly Hllls 90210
(amerikai sorozat)
Jégkirálynő 20.15 Benni, a hentesmester
(színházi közvetítés) 22.00 Hegylakó (am film) 0.15 Húsvétéiszaka BE Ellenséges terület
(amerikai akciófilm)

RTL2
11.15 A haza csillagai 12.35 Gazdag és szegény
(sorozat) 13.25 Olsen bandája
(dán film) 15.10 Monté Christo kincse
(film) 16.45 Elrontott nászéjszaka
(film)
18.15 Hírek 18.20 Szellemláz
(film)
20.00 Hirek 20.15 Randevú a halállal
(film)
21.55 Pankráció 22.15 Kiáltás a csendben
(film) 23.50 Hús és vér
(amerikai film) 1.55 Az Ifjúság édes madara
(amerikai film) 3.50 Kiáltás a
(ism.) 5.25 Jégkalózok
(amerikai film)
12.15 Tévétükör - riportok
13.15 Kakadu Klub
13.40 Blabla
14.05 VOX-box - játék
15.05 Dame Edna (sorozat)
16.05 Blunt detaktivfigynök-
ség (sorozat)
17.15 Heuréka I
18.00 Hirek
18.15 Idegen világok
19.00 Hirek
19.15 Túlélés (sorozat)
19.45 Híradó
20.15 Malgret-A döntés éj-
szakája (film)
22.10 Hírek / Magazin

TV5
6.00 Telereggel
7.40 Francia nyelvlecke
8.30 Gyermekeknek
9.00 Gazdasági magazinok 10.00 Aktuális riportok 12.20 Autóvízió 13.15 93 a horizonton 15.00 AkönyvemnéhaHsohal 16.15 Hiúsági műsorok 17.30 Főzőcske 18.00 Kvízműsor 20.00 Tengeri magazin 21.30 Elszámolás (sorozat) 22.20 A század nagy napjai 23.55 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
18.30 RayCokes 18.30 Rockhét 19.00 Európai top 20 21.00 Szombat éjjel 21.30 Beavls és Butthetd 22.00 Sóul és reggle 23.00 XPO 23.30 Hétvége 1.00 KrlsUana Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.30 Koncert 14.30 Jazz
15.30 Utazási magazin 16.00 Természetfilm 16.30 Túl a holnapon 17.00 Vldeodlvat 17.30 Interjú 18.30 Arcképcsarnok 19.00 Tarzan, a hős (film) 21.30 Európa-film 22.00 Hirek 22.30 Magazin 23.00 Média televízió 23.30 Színhely 24.00 Fehér zombl (film)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Társalgó
10.00 Hirek. Időjárás
10.05 Hangfelvételek felső-fokon. Vladimir Horo-witz felvételeiből
11.00 Hangraforgó
12.00 Hirek. Időjárás
12.05 Repriz
14.00 Hírek, tdőjárás
14.05 Énekeljük együtt I
14.15 Vízkereszttől szilvesz-terig
15.00 Bécsi klasszikus mu-zsika
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Zeneház
17.30 A Spyro Gyra együttes játszik
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 Aranyalbum. Komoly-zenei archívumunkból
18.30 Kapcsoljuk a New York-I Metropolitan Operát
Wagner: Siegfrled Háromfelvonásos opera
közben:
19.58 Hirek. Időjárás
20.03 Kezdetben vala az Ige..-, (ism.)
20.18-
20.29 Helyszíni beszélgetés
21.47 József Attila minden verse-100/100.:1937
21.57 Hirek. Időjárás
22.02 Helyszíni beszélgetés
24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Hangszerszólók 0.20 Komolyzenei zsákba-macska
különít nemzeti Ünnepeink lebonyolításá-ra. Erről azonban semmiféle hivatalos döntés nem került nyilvánosságra febru-árig. Legalábbis ez derült ki akkor, ami-kor a javaslattévő, dr. Beznicza Árpád, akit a Kulturális és Oktatási Bizottság elvben felkért a nemzeti ünnepek lebo-nyolítását végző szerveződés létrehozá-sára, felkereste Horváth Krisztinát a Hu-mán Osztály munkatársát, hogy a pénz-ügyi kérdésekről, egyéb gondokról infor-málódjon. Elvi megállapodás született ugyan, az írásos határozat nemléte elle-nére, de úgy tűnik, a Humán Osztály munkatársa nem váltotta be ígéretét, va-gyis levélben nem kereste meg a párto-kat, hogy azok képviselőket delegálhas-sanak a szerveződő bizottságba. így az nem jött létre. Időközben, de már túlsá-
gosan későn aztán megszületett a dönté-sek írásos változata, köztük dr. Beznicza Árpád felkérő levele is. Mivel ez a bi-zottság mind a mai napig nem állt fel, így a március lS-i rendezvények meg nem szervezését nem lehet rajta számon-kérni, bárhogy is szeretnék ezt sokan. Hogy a szóbanforgó bizottság létrejön-e valamilyen formában, nem tudjuk, hogy albizottsága lesz-e a Nagykanizsai Kul-turális Alapítványnak, vagy valamilyen más formát találnak az elkülönített 200 ezer forint elhelyezésének, s az admi-nisztrációs gondok bonyolításának, rej-tély, de nem is fontos mindezt sürgetni, jegyezhetjük meg ironikusan, hiszen au-gusztus 20. még messze van.
- dukát -
EZ A HELY AZ ON HIRDETÉSÉRE VAR!
Kanizsai műsor

Stúdió
KANIZSA l V
, 18.15 óta: 20.15 órar 8 óra: 13 óra:
Fotttess
Cyrano
ATV-Víkcnd ma^a/in
\\TV Ifjúsági maga/in.
ÁPRILIS 10.
Sz




OSZTRÁK 1
PRO 7


Nevével saját magát minősíti a Kreatív Önsegélyező Program. Hogy mi is ez tulajdonképpen? Egy „új" népbutítós játék. Játék mások pénzével és hiszékenységével.
Pár nappal ezelőtt postaládámban landolt egy feladó nélküli, valószínű nó"i kézirású boríték. Na végre - gon-doltam -, a KIRÁLYLÁNY! Aztán felbontottam, és... inkább egy varangy volt. Pontosabban a KÖP. Három tel-jes oldalon. „Vessen véget állandó pénzhiányának, és szerezzen magának 6-8 hét alatt 30 millió Ft-ot." Na ja. Mer\' az csak úgy megy. De lássuk csak!
Természetesen a Korlátlan Lehetősé-gek Hazájából, az USA-ból származik
KOP!
10.20 Hopp vagy kopp (ism.)
10.50 KI kicsoda? (ism.)
11.30 Magazin
12.00 Sport-tenisz
17.55 Hirek
18.05 Tették mosolyogni
18.55 Hirek
19.05 Gólok (sorozat)
20.00 Sport a nagyvilágból
21.55 Hirek
22.00 Sport-tenisz
23.05 Küzdősportok maga-
zln|a
24.00 Gólok (ism.) 0.55 Sport
EUROSPORT
10.00 Motorsport
10.30 Kosariabda
11.00 Jégkorong
12.00 ök&lvivis - magazin
14.00 Forma-1
15.00 Jégkorong
16.30 Műkorcsolya VB
18.00 Lovaglés
21.00 Forma-1
22.00 ökölvívás
1PLUS
14.00 Utazási magazin 14.45 Könyvekről 15.15 Volt egyszer... 1963 15.45 Újdonságok a moziban 16.10 Történelmi leiszó 16.15 Divat
16.45 Zenés beszélgetés 18.00 Európa pályaudvarai 18.30 Hfrek
18.40 Volt egyszer... az Élet 19.10 Mese/Asszonykérdés 20.00 Híradó
20.15 Ettore Majorana eltű-nése (olasz film) 21.50 Szomszéd gyerekek 22.25 Beszélgetés
9.00 Hfrek
9.05 Santa Fétöl nyugatra
9.30 Az ö Idejében (ism.)
10.15 Euroturlzmus (ism.)
10.30 Hangok (am. film)
12.15 Visszatérés
12.30 Halló, Ausztriai-hal-
ló, Bécsi
13.00 Hirek
13.40 Út a múltba (film)
14.45 Zenés barangolás
15.15 Az öreg fa (rajzfilm)
15.25 Amikor az állatok el-
hagyták az erdőt (sor.)
15.50 Szédületes kölyök (sor.)
16.15 Gyermekwurlitzer
17.00 Mlnlhirek
17.10 X-Large
18.00 Hirek
18.05 Ausztria-kép
18.30 Barátok (sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
20.15 Szórakoztató műsor
21.50 „Arany" lányok (sor.)
22.15 Hosszú nagypéntek
0.10 A sangha|l asszony
1.30 Hirek
OSZTRÁK 2
13.35 Istenek alkonya-opera
14.45 A Názáreti Jézus (sor.)
16.15 Tfizszokások
17.00 A kedves család (sor.)
17.45 Ki akar engem? (sor.)
18.00 Labdarúgás
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Ilona és Kürti (film)
21.50 Hirek
22.00 Sport
22.30 Falu a határszélen
0.25 A modell és a zsaru (amerikai sorozat)
1.10 Hfrek
5.40 Lassie (am. sorozat) Nyíllal
6.05 Vadállatok birodalma
(am. dokumentumfilm-sorozat) 6.50 Nyersb&r (amerikai
westernsorozat)
Egy város, mint Regls 7.40 Űrhajótöröttek
(amerikai sorozat)
Veszélyes kolléganő 8.40 BMX-bandlták (ism.) nflHi] A parancs (western) 12.10 San Francisco utcáin
(ism.)
13.05 Sztárok és állataik 13.15 Vadállatok birodalma
(ism.) 14.10 Csillagember
(amerikai sorozat)
A teszt íEIflü Hogyan kell egymilliót
lopni? (amerikai film) 17.20 Dowllng atya titkai
(amerikai sorozat)
örökség 18.15 Bátor herceg
(amerikai film)
Fsz.: James Mason 20.00 Híradó 20.15 Nevem: Senki
(német-olasz western)
Fsz.: Terence Hill, Henry
Fonda fjana Klckboxer
(amerikai film)
Fsz.: Jean-Claude van
Damme 0.35 Fekete farkasok
(amerikai sorozat)
Blake Rltchle 1.30 Hirek 1.40 Maraton életre-halál-
ra (ism.)
3.40 T. J. Hooker (ism.) 4.30 Hirek
16.00 Hírek, műsorismertetés
16.05 Fehérlófla
Magyar rajzfilm (1981)
17.25 Kánon
Húsvéti liturgia
17.55 A pesti megyeháza
18.15 Bartók:Gyermekeknek
18.20 Mesesarok
Süsü,a sárkány
18.45 Hírek
19.00 A Názáreti Jézus Angol-olasz tévéfilm-sorozat - IV/3. rész
20.35 A próba - Balett
21.55 Hírösszefoglaló
SAT1
6.50 Péter Pen és a kalózok
(rajzfilmsorozat) 7.20 Caplto? - játék 7.50 Bucky O\'Hare (am. sor.) 8.20 Sllverhawks (am. sor.) 8.50 Péter Pan és a kalózok
(rajzfilmsorozat) 9.25 Superboy (am. sor.) 9.55 Drops-játék 10.25 Gazdasági fórum 10.55 Életmódmagazin 11.30 Délidő (ism.) 13.05 Háború és béke (amerikai-olasz film) Fsz.: Audrey Hepburn, Henry Fonda, Mel Ferrer 16.45 5x5 17.20 Mindent vagy semmit
-játék
18.00 Labdarúgás 19.20 Hirek 19.30 Szerencsekerék HilB Hozd el nekem Doble
Glllls fejét (am. film) 21.55 Kari Dali és vendégel 23.00 Gyógykúra
(német erotikus film) 0.35 Autóstop
(német erotikus film)
6.10 Falutévé-faludoktor-ral, gyógytornával 6.30 A Reggel
Közérzeti hírműsor
8.15 Közjáték
8.20 Jó reggelt adj, Iste-
nemi
12.00 Korhatár nélkül
A Micimackó-klub dél-előttje Mukidokl
Holland rajzfilmsorozat XIII/13. rész: Norbi, az egérkirály Cimbórla
Marian kisasszony és az ö vidám cimborái XII/4. rész: Szent Ka-rolina csodája Zöld béka A csapat
Angol filmsorozat gye-rekeknek - V/5. rész: Tökéletes Időzítés
11.00 Szezám utca (Sesame Street)
12.00 Tévémagiszter
13.30 Bak-elit - Slágerek
14.00 Képújság
14.15 Szlovák passió Zoboraljal nagyhét
15.20 Tells-televldeo \'93
15.25-
16.25 Kapcsolataink
15.25 Kalandorok kíméljenek I
15.50 Légibusz
Utazási vetélkedő
16.40 „...az én váram" Lakáskultúra
17.05 RAl-est
Bemutatkozik az Olasz Nemzeti Televízió Benne:
17.20 Geo-Utazás Földünkön
17.50 Olasz konyha
18.05 A római Szent Péter-bazlllka
19.10 Szerencsekerék
19.40 Jó éjszakát kíván a Disney I
20.00 Hiradó
20.30 Telespori
20.35 Közjáték (ism.)
20.45 RAl-est (folytatás) Benne:
kb.
ETJÉÉI Hallevet
Olasz film 105\'
22.40 Kreol mise
23.05 Hiradó
23.15 Nő a csillagok alatt
Divatshow 0.05 Éjszakai nap
Olasz-francia-német film (1990) 102\'
17.30 Állati élet: A leopárd és a gepárd
Angol természetfilm 51\' 18.40 A vadak ura - Am. film 20.45 Nico-Am. akciófilm 95\' 22.30 Rod Stewart-koncert
Nikita - Fr.-olasz film
6.00-
8.00 Napkelte - Magazin 8.00 Műsorismertetés 8.05 Gazdaképző (ism.) 8.35 PC abc
Windows 3.1 magyarul 9.00 Patrin-Üzenet-Vorba
Cigány magazin 9.25 Nasekran
Horvát nyelvű nemzeti-ségi magazin
9.50 Unser Blldschlrm Német nyelvű nemzeti-ségi magazin
10.15 Beregi ünnep
10.45 Ecranul nostru
Román nyelvű nemzeti-ségi magazin
11.10 Slovenskl utrinki
Szlovén nyelvű nemze-tiségi magazin
11.35 Nasa obrazovka
Szlovák nyelvű nemze-tiségi magazin
12.00 Sorstársak (ism.)
12.15 Família Kft. (ism.)
12.45 Útkereső - Vitamüsor
13.10 Azok a csodálatos ál-latok - A korallsügér és a böröndhal
13.25 A Gemlnl-faktor
Angol ifjúsági filmsoro-zat -VI/4.: A gyűrű
13.55 Vasas-Smirnoff-Kls-pest HTC bajnoki lab-darúgó-mérkőzés
Közvetítés a Fáy utcából
[Tűiül KI miben tudós? Fizika - II. elődöntő
17.00 Autó2-Autósmagazin
17.25 Hupikék törplkék Belga rajzfilmsorozat KStörpök Óriási ormánygondok
17.50 József Attila minden verse Beszélgetés Galkó Ba-
lázzsal
ílilül KnightRíder
Amerikai tévéfilmsorozat Rács mögött
18.54 Műsorajánlat Időjárás
tinm?, Anna
Kanadai tévéfilmsorozat IV/1. rész
Anna - Megan Follows (Kisfalvy Krisztina), Marilla - Colleen Dew-hurst (Pásztor Erzsi), Matthew - Richárd Farn-worth (Simon György), Rachel - Patrícia Hamil-ton (Mednyánszky Ági)
20.45 „...életem egy álom..." Dokumentumfilm Hl/2. rész: Sándor Beszélgetés Erba Odes-calchi Sándor herceggel
21.30 Ünnepiének Nagyszombat
21.35 Telesport
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
22.25 Ünnepiének Nagyszombat
22.30 „Klntses Kolosvárott"

ASARNAP
Mozi: 14 óra: \'lini nindzsa teknöcok
16. 18, 20 óra: Az utolsó Mohikán

Kanizsai műsor

KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hírek. Időjárás 8.30 Hangszemle 9.05 Világóra 10.05 Istentisztelet 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a
Föld körül 12.50 Jegyzet 13.05 Névjegy 14.05 Szonda 14.35 A Szabó család 15.05 Válogatott perceink 16.10 Művészlemezek 17.05 Kirakat 18.00 Esti Krónika 18.20 örökzöld operettdalla-mok
19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19:35 Az Állami Népi Együt-tes felvételeiből 20.05 Zene - archivum 21.05 Szabó István novellái 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Kapcsoljuk a stúdiót 23.45 Operaáriák
URH-ADÚN
8.30 Körzeti információs ma-gazinok
15.00 A BBC magyar műsora 16.00 Amerika Hangja 17.00 Galaxy X (ism.) 17.15 Auf Deutsch gesagt
(ism.)
17.30 Cubes(ism) 17.45 Volceof America (ism.) 18.20 Irodalmi jegyzet 18.30 V materinskom jazyku 19.00 in Ilmba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku
(horvát) 20.30 Na maternjem jeziku
(szerb)
23.00 A BBC késő esti műsora 23.45 Versek
6.00-8.30,10.00-15.00,18.00-18.20, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
PETŐFI
6.00 Zenés szórakoztató vasárnap reggel és természetesen sport 8.00 Szia, TesólLovass Gá-bor mesejátéka 8.47 Húsvéti mese-zene
gyerekeknek 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Énekszóval, muzsikával 9.35 A Gospel magazin ze-nés melléklete 10.00 Helyettem írták... 11.00 Hírek. Időjárás 11.08 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.45 Időjárás- és vízállás-jelentés 13.00 Hírek
13.05 Mozlmagazln \'93 ápri-lis-május 14.00 Leporoló 15.00 Hírek. Időjárás 15.05 Táskarádió 16.00-
20.00 Poptarisznya közben:
17.00 Hírek. Időjárás 17.25 A vasárnap sportja 18.30 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hírek. Időjárás 20.00 A Rádiószínház bemu-tatója. Cs. Szabó László: A másik út 20.25 A húsvéti ünnepkör
népzenéjéből 20.50 Magyarán szólva
21.00 Hírek. Időjárás
21.05 A Rádió Dalszínháza
Offenbach: Fortunio
dala
Egyfelvonásos daljáték
22.01 Jazz. Lemezbemutató
23.00 Hírek. Időjárás
23.03 Sporthíradó
23.10 Napforduló-éjfél előtt 0.10-
4.20 Napforduló-éjfél után (0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 5.03-5.50 Nóták

3SAT
11.30 Brahms: c-moll szim-fónia / Hírek
13.10 Pillantás a hétre
13.45 25 évvel ezelőtt
13.55 Beszélgetés
15.30 Rövidfilm
16.15 Gyermekprostitúció Bogotában
17.00 Jullana (sorozat)
17.30 Nyombiztosítás
18.00 Napló
18.15 Kenya túlnépesedése
19.00 Hirek / Politikai mag.
20.00 Oppermann nővérek
21.55 Zenei tervezés
SZLOVÁK
SZTV-1 15.40 Filmmúzeum
Francia négyes 17.05 Egyházi műsor 17.35 Nyújtsd a kezed I 18.00 Mézga család 19.00 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sport
20.05 Bőrönd (vetélkedő) 20.50 A Strauss dinasztia 21.45 Időszerű események 22.05 Gólok, pontok, másod-percek
22.15 Labdarúgó-magazin 23.05 Találkozás Luda Pop-pal
SZTV-2
16.00 MTV slágerlista 16.55 Az egyetlen (tévéfilm)
18.05 Kanadai mozaik
18.35 ötlettár
19.20 Esti mese
19.30 Időszerű események
19.55 Sport
20.06 Porlepte históriák
(tévéfilmsorozat)
21.10 Imago
21.55 Tizek megmentéséért
(olasz tévéfilm) 23.10 Események
6.00 Rajzfilm 6.20 Zelda (rajzfilmsorozat) Varázsalma Varázslat Az ellopott kard 7.35 Winspector (ism.) 8.00 Gyerekeknek 8.30 Dinoszauruszok völgye (sorozat) Égő nyilak
9.00 Hanna-Barbera parti 9.30 ScoobyDoo
(am. rajzfilmsorozat) 10.00 Csodálatos nő (amerikai sorozat) ítélet a külső térből 11.00 Falth
(amerikai táncfilm) fHETil Ég és főid között (amerikai thriller) 14.30 Művészet és küldetés 14.45 Forma-1 - riport 15.00 Forma-1 - Európa
Nagydíj
16.55 Repülés Kínába (amerikai kalandfilm) Fsz.:TomSelleck 18.45 Híradó 19.10 Különleges nap 20.15 Megteszi, vagy nem?
-játék
21.50 Tévétükör - magazin 22.35 Késői kiadás 22.55 Delta Force II.-A ko-lumbiai kapcsolat (amerikai akciófilm) Fsz.: Chuck Norris 0.50 Gyilkos düh (amerikai film) Fsz.: Olivér Reed 2.25 Vadludak
(német-olasz film) Fsz.: Lee van Cleef, Klaus Kinski
4.00 Repülés Kínába (ism.) 5.30 Forma-1 (ism.)

RTL2
6.55 A kalóz
(amerikai film)
8.35 Atom-tengeralattjáró
9.50 Komornyik Amerikában
(film)
11.20 Jégkalózok (ism.)
13.00 Baskermore-i kísérlet-
kastély
(német film)
14.20 Ha egy férfi válaszol
16.05 A kalóz (ism.)
17.55 Bernadetté
(film)
20.00 Hírek
20.15 Dirty Danelng
(amerikai film)
21.55 Apása
(francia film)
23.20 Az Ifjúság édes mada-
ra (ism.)
1.20 Hús és vér (ism.)
3.25 Komornyik Amerikában
(ism.)
A külföldi televíziós társa-
ságok a műsorváltoztatás
jogát fenntartják.
■ vox
12.00 Beszélgetés
13.15 Álomcsapat (ism.)
14.05 Hirek
14.15 Maigret-A döntés éj-
szakája (ism.)
17.15 Szülők magazinja
18.00 Hírek
18.15 Utazási magazin
19.00 Hirek
19.15 Kémek (sorozat)
19.45 Híradó
20.15 Kennedyék (film, H/1.)
22.00 Hirek
22.10 Egy hónapon át vasár-
nap (am.-angol film)
24.00 Hirek
TV5
6.00 Telereggel
7.40 Francia nyelvlecke
8.30 Gyermekeknek
9.00 Rendkívüli tudósító
(ism.)
13.15 Varieté fiataloknak 14.00 Állatbarátok műsora 15.30 Hegyek - magazin 16.15 Szórakoztató műsor 18.00 Vidám hétvége 19.00 Riportok /Hétről hétre 21.30 A remény orvosa (sor.) 23.30 Filmesek magazinja
0.45 Az igazság órája
1.45 Vegyes műsor hajnalig
MUSIC TV
11.30 Európai top 20
13.30 Beavis és Butthead
14.30 hétvége
18.30 Rockhét
19.00 Amerikai top 20
21.00 120 perc
23.00 Beavis és Butthead
23.30 Headbangers Ball 2.00 KrisUane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER
14.00 Egyveleg ,
14.30 Interjú
15.30 Jazz
16.30 Sport
17.00 Dokumentumfilm
18.30 Moszkvától nyugatra
19.00 Üzleti hét
19.30 Európa-magazin
20.00 Kettős mérték
(film)
22.00 Hirek 22.30 „Fekete\'-sorozat 23.30 Magazin 24.00 Jazz 1.00 Egyveleg
BARTÓK

6.00 Hírek. Időjárás 14.55 Hangok es visszhan-
6.03 József Attila minden gok
verse-1. rész 15.05 Francia muzsika
8.28 Műsorajánlat 16.00 Hírek. Időjárás
8.30 Orgonamuzsika 16.04 József Attila minden
9.00 Hírek. Időjárás verse
9.04 József Attila minden 4. rész
verse 18.00 Hírek. Időjárás
2. rész 18.05 Muzsikáló nagyvilág
11.00 Európa hangverseny- Húsvéti körkép
termeiből 19.05 József Attila minden
A Moszkvai Bach Zene- verse
kar Bach-hangverse- 5. rész
nye a moszkvai Kon- 21.00 Beethoven-müvek
zervatórium nagyter- 22.00 Hírek. Időjárás
mében 22.05 József Attila minden
12.10 Hírek. Időjárás verse
12.15 Új Zenei Újság 6. rész
13.00 József Attila minden közbei i:
verse 24.00-
3. rész 0.05 Hírek. Időjárás
a játék. (A bukás is egy lehetőség.) Logikai-matematikai rendszeren ala-pul, nem szerencse kell hozzá. Jól rágja meg, gondolja át, és amilyen gyorsan csak tud, szálljon be. És fi-zessen! Ez a játék lényege. Adott egy lista öt névvel és címmel. A legfelsőt kihúzza, az alatta levőket eggyel fel-jebb tolja, ötödiknek pedig beírja saját magát. Az így első helyre került címre küldjön el 915 Ft-ot. Fénymásolja le 1OO példányban a KÖP-öt, és küldje el 1OO különböző címre. (Használhatja a telefonkönyvet!!! - gondolom így jutott el hozzám is a „csoda".) így az összköltsége 4400 Ft-ra ugrik, de kit érdekel?! Hiszen csak két hónap és viszlát munka, szia Nagyvilág!!! A
program 8%-os részvétellel, beszálás-sál számol, ez eredményezi a 30 mill-csit. És ha mázlink van, akár meg is duplázódhat a nyeremény. A 60 millió-hoz ugyanis „csak" 9% kell. Ováció! Ennyi pénzzel eljutok a Holdra is!
De én inkább maradok a földön. Azért kár, hogy a borítékba nem tettek legalább pár centi eü.-papírt. Azt leg-alább tudtam volna használni valami-re. Én csípőből nem vagyok senkinek az ellensége. A magamé meg pláne nem. Naná, hogy nem szállók be! Azért kíváncsi lennék arra az illetőre, aki ezt az egészet kitalálta, elindította. Nagyon szívesen - és mélyen - a sze-mébe néznék. De inkább KÖP-nék.
Hosszú
Kanizsai műsor

stúdió Mozi: 16,39, 18.15 4r»: Forftress
20.15 ét&t Cyrano
KANIZSA TV tt-U átat Tévé-plusz
ÁPRILIS 11.
v




OSZTRÁK 1
PRO 7


azonnal kiszúrta álmai étkét; rizsköret 13.80.
Miután határozottan megrendelte a rizsát a la natúr, a személyzet körében mozgo-lódás támadt. Még a kíváncsi szakács is kidugta orrát a konyha tálalóablakán.
A meglepetés az volt a dologban, hogy a várt száraz rizs helyett tartalmas pörkölt-szafttal nyakonöntött köretet ehetett isme-rősöm. Le is küldött utána nyomban két pohár vizet.
Miközben mesélte a történetet, egyre harsányabban mulattunk a dolgon.
„Tudod — bújt ki belőle a pszichológus
-, ugyanígy nevetett velem együtt a ven-
dégek hozzám közel ülő része. Eszembe ju-
tott gyermekkorom olvasmánya a hét kraj-
cárról. Ott is valahogy így oldódik a sze-
génység keserves pillanata." Kirsch
Rizs „körítve"
Hogy Magyarországon az átlagember számára már-már megfizethetetlen a ven-déglői koszt?
Pedig az is előfordult, hogy valaki 13,8O-at fizetett ki forintban, könnyed ele-ganciával egy ebédért. Történt, hogy két-diplomás ismerősöm, egy harmadikat sze-rezni, minden hónapban lakóhelyétől távol tölt egy hetet. Nem minden esetben tart ki az étek mit hazulról a szellemi táplálék mellé körítésnek csomagol gondos neje. Meg néha meleg ételt is kíván a gyomor.
így aztán a háromgyermekes családapa, gyarló ember lévén gondolt egyet és betért egy vendéglőbe az idegen városban. Vé-gigfutva az étlap egzakt oldalát, szeme
11.45 Magazin
12.15 Szabadidő
13.00 Sport-tenisz
16.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hírek
18.05 Kari Oall-show
18.55 Hírek
19.00 DSF-stúdió
19.30 Hopp vagy kopp-játék
20.00 Tessék mosolyogni I
20.55 Hírek
21.05 Labdarúgás
22.55 Hírek
23.05 Életmódmagazin
24.00 DSF-stúdló (ism.)
EUROSPORT
9.00 Lovaglás
10.00 Forma-1
11.00 Gokart
12.00 Ökölvívás
13.00 Kerékpár
15.00 Forma-1
17.00 Kerékpársport
16.00 Lovaglás
20.00 Tenisz
22.00 Forma-1
1PLUS
14.45 Riport / SerfözSk 15.30 Oppen és Ehrlich (sor) 16.20 Európa-magazin 17.15 Dr. Don Quijote (sor.) 18.00 Hírek 18.05 Különlegességek show-
ia
18.30 Harry kandúrja 18.40 VoH egyszer az... Élet
(sorozat) 19.10 Mese
19.15 Csodák (rövidfilm) 20.00 Híradó
20.15 Leisenbogh báró sorsa 21.45 Klaus Tennstedt vezé-
nysl
9.00 Hirek
9.05 Húsvéti szokások 9.30 Evangélikus Istentisz-telet
10.30 Katolikus szentmise 12.00 UrbietOrbi 12.30 Tájékozódás (ism.) 13.00 Hirek
13.40 Segítség, ikreket sze-retek I (film) 14.35 Csipkerózsika
(amerikai mesefilm) 16.00 Beverly Hills 90210
(amerikai sorozat) 16.45 Nagyfrekvencia (film) 18.30 Barátok (sorozat) 19.30 Híradó 19.50 Sport 20.15 Átutazóban
(sorozat)
21.10 Látomások 21.15 Ivanov
(színházi közvetítés) 0.40 Kicsengés 1.00 Hirek 1.05 Ex libris 1.10 1000 mestermü
OSZTRÁK 2
13.00 Haza, idegen otthon
13.30 Istenek alkonya-opera
15.00 Sport
17.15 Idősek klubja / Hirek
18.05 Óriásláb esete Hen-dersonékkal (sorozat)
18.30 Ausztria-kép
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Ünnepek
20.15 James Bond (film)
22.25 Hirek, sport
22.35 Apának sikerül (sor.)
23.00 A kilátóerkély (film) 0.45 Sherlock Holmes ma-gánélete (angol krimi)
4.45 Lassie
(amerikai sorozat) Kedves Homer 5.10 Világszafari (sorozat)
A repülőgép
5.50 Nyersbőr (amerikai westernsorozat) Betemetettek 6.45 Ürhajótöröttek (amerikai sorozat) Ötven évvel korábban 7.45 Rossz hirű Medvék (amerikai filmvígjáték) Fsz.: Walther Matthau ■HEül Potyautas a Holdra (amerikai sci-fi) Fsz.: Llyod Bridges 11.30 Bili Cosby-show (ism.) 12.35 Oowllng atya titkai
(ism.)
13.35 Sztárok és állataik 13.45 Világszafari (ism.) 14.40 Hosszú lovaglás hazáig
(amerikai western) ílülii Szlnuhe (amerikai film) nnKEi Matlock
(amerikai krimisorozat) Szerencsétlen játék 19.30 Riporterek (sorozat) 20.00 Híradó ETilE Mennyei kutya
(amerikai filmvígjáték) Fsz. :Chevy Chase, Benji 22.20 Földön kívüli zsaru
(amerikai sci-fi) 24.00 Fekete farkasok (amerikai sorozat) A holttest 0.50 Hirek 1.00 Zsaru
(francia krimi) Fsz.: Alain Delon 2.35 Hirek
2.45 Perry Mason (ism.) 3.35 T. J. Hooker (ism.) 3.45 Barátom, Ben (ism.)
16.00 Hírek, műsorismertetés 16.05 Huckleberry Finn és a
csirkefogók-Orosz film 17.40 Magyar évszázadok
A XVI. sz. honvédelmi
törvényei 18.00 Fekete villám
Amerikai filmsorozat 18.30 Mesesarok 18.45 Hirek 19.00 A Názáreti Jézus
Angol-olasz tévéfilm
IV/4. rész
20.45 Liszt: Esztergomi mise 21.50 Hírösszefoglaló
SAT1
6.45 Bucky O\'Hare (ism.) 7.15 Superboy (ism.) 8.20 így láttuk 8.25 Város a tenger alatt
(angol-amerikai film) 9.55 A zöld íjász (krimi) 11.40 Ég és föld között 12.10 Egészségügyi magazin 12.40 Black, a fekete villám
(kanadai sorozat)
Magas rizikó
EtcIIi] Kellemes Húsvéti Ün-nepeket
(francia film) 14.55 Butch Cassidy és Sun-
dance Kid
(amerikai western) 17.00 Keresztül a galaxison
és azután balra (sor.) 17.30 Malibu vizi mentői
(amerikai sorozat) 18.30 Labdarúgás 19.20 Hirek 19.30 Szerencsekerék 20.15 A Rio Verde-i kaland
(francia sorozat) 22.05 Beszélgetés 23.30 Butch Cassidy és Sun-
dance Kid (ism.)
6.38 Napi műsorajánlat 6.40 Falutévé magazin 7.25 Hagyd aludni a mamát és a papád Boldi, bolygónk fia Francia rajzfilmsorozat Démonok harca 7.55 „így szól az Úri" 8.05 Közjáték 8.10 Muzzy in Gondoland
XX/14. rész (ism.) 8.15 ThtststheWay-XX/14. 8.35 Vasárnapi turmix
11.00 „Ezt cselekedjetek az én emlékezetemre I" Római katolikus szent-mise
Kapcsoljuk Rómát I II. János Pál pápa hús-véti üzenete és Urbi et Orbi áldása a Szent Pé-ter térről
12.35 Képújság
12.40 NBA kosárlabda-mér-kőzés
nüTil A két Lotti NSZK film (1950) FF
15.20 Az Emberfia - Udvardi Erzsébet munkái
15.40 A költészet napja „...költői életem..." Pályarajz Nemes Nagy Ágnesről
16.30 Az Arany Könyvklub ajánlja
16.35 Örömhír - A reformá-tus egyház műsora
17.00 Walt Disney bemutatja Balu kapitány kalandjai Amerikai rajzfilmsorozat Fogadott gyerek bajjal jár
Csillagutasok Amerikai filmsorozat IV/2. rész Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat Hódító Tódi (Ism.: szerda, TV1 9.00)
18.45 Szerencsekerék
19.20 A Hét
20.00 Híradó
20.20 Telesport
20.25 Góóól
Labdarúgó-összefoglaló
21.00 A templomépitö
BKEi Barabás
Amerikai film kb. 127\'
23.30 Közjáték (ism.)
23.35 Nulladik típusú találko-zások - Sci-fi magazin
HB©
17.30 1001 nyuszimese
Amerikai rajzfilm 71\'
19.00 FBI akadémia
Amerikai vígjáték 79\'
20.30 Batman, a denevérem-ber-Amerikai fantasz-tikus kalandfilm 121\'
22.40 Bosszúvágy 3.
Amerikai akciófilm 90\' 0.15 Mozimánia: ClintEast-wood - Am. dok.-film
7.00 Napra-forgé - Magazin 8.00 Műsorismertetés 8.04 Aerobic Simkó Andreá-val
8.20 Gólyahir - Vetélkedő 8.50 Veszélyes öböl Kanadai filmsorozat XIII/13. rész: Grace nagynéni 9.20 Elektor kalandor 9.25 Három kívánság
10.10 Tisztelendők A jövő Földje
iiHHil Az operaház fantomja Angol-francia-német tévéfilm-11/1. rész 90\' (ism.)
12.30 Műsorajánlat
12.45 Tipplista - Kulturális ajánlatok hétről hétre
12.55 Nótaszó a Margitszi-geti Thermál Hotel ét-teremből (ism.)
13.10 SOrSok - Magazin
13.50 Müsorelőzetes Időjárás
13.55 Ünnepiének Húsvétvasárnap
14.00 Telelovas Benne:
15.30 Nézze meg az emberi
15.35 Húsvéti koncert
Húsvéti gregorián dal-lamok és klasszikus szerzők kamaraművei
gyerekek előadásában
íCTE Delta
16.40 Ünnepiének -\'\'\' Húsvétvasárnap
16.45 Kedves versem
József Attila: Erősödik
16.50 Műsorajánlat-Időjárás
ffliTil Anna
Kanadai filmsorozat IV/2. rész
Anna - Megan Follows (Kisfalvy Krisztina), Ma-rilla - Colleen Dewhurst (Pásztor Erzsi), Matthew
- Richárd Farnsworth
(Simon György), Rachel
- Patrícia Hamilton
(Mednyánszky Ági)
18.43 Vizipók csodapók
Magyar rajzfilmsorozat
Te mit sportolsz?
Qjl|g Família Kft.
jinKiii Az ifjú Toscaninl Olasz-francia film Arturo Toscanini - C. Thomas Howell (Kaszás Gergő), Nadina Boulicioff
- Elizabeth Taylor (Sze-
gedi Erika), Margherita—
Sophie Ward (Rudolf Te-
réz), Don Pedro- Philippe
Noiret (Szilágyi Tibor)
21.20 Megáll az eszi
Szórakoztató magazin A költészet napján özv. Makai Ödönné, született József Etel Látogatóban József Atti-la nővérénél
22.20 Telesport
Benne: Forma-1 Euró-pa Nagydíj
t Dél-Zalai Üzemigazgatóság
8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 13-140, 13-040 Hibabejelentés: 11-442
- gázszolgáltatás - gázömlések elhárítása - gázkészülékek javítása - gázelosztó vezetékek tervezése, építése, Üzembe helyezése - belső gázszerelések

ARUHAZ
KANIZSA
IRODABÚTORT A KANIZSA DOMUSBÓL

Ez a hely az On hirdetésére vár!

Legyen a partnerünk!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését,
adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést,
- belső ellenőrzést, adókapcsolatok felülvizsgálatát
és ennek alapján javaslatot az önellenőrzés elvégzésére
2nLftK0RTR0LLKFT
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel.: 06-60-99-196


A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-,
és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását.
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22.
Tel.: 93/13-140 Fax.: 92/73-155 Telex: 33-495
A COSINUS - Sootcrs
ÜZLETHÁZ
(Nagykanizsa, Fő út 9.)
április 6-31. között
KIÁLLÍTÁSSAL EGYBEKÖTÖTT
KEDVEZMÉNYES ÁRUSÍTÁST TART.
KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257



Vásárláskor első útja vezessen a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZBA!
... mindent egy helyen megvásárolhat!
Várjuk kedves vásárlóinkat!
DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ Nagykanizsa, Király u. 36.
NÁLUNK BIZTOSAN NYER HA RENDEL!
MUNKARUHÁZATI TERMÉKEK TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁRON!
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ
8800 NAGYKANIZSA
Tel.: 93/11-457 vagy 12-277
Fax: 92/73-279




KANIZSA
TREND KFT
KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/13-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk.
AKCIÓ! A GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN!
Régi ár Új ár Étolaj
80,30 59,80 57,00

1/1
Kr. cukor 1/1 Kr. cukor 1 kg
Ajánljuk magunkat!



REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET
BIZTOSÍTUNK
A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN.
A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT
SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat
LEHET TÉL, LEHET TAVASZ, LEHET NYÁR,
NÁLUNK
A
LEGKEDVEZŐBB AZ ÁR!

Tanárportr
PÉCSI LÁSZLÓ
Népszertí-e a pornóV
más-KOR
Immár harmadik alkalommal próbálkozik lapunk a város fia-talságának önálló rovatot biztosítani. Eleddig elismerést érdemlő igyekezettel, de kevés sikerrel. Hogy ez utóbbi oka miből eredez-tethető, nehéz eldönteni. Mentség lehet számunkra a középisko-lákban megjelenő diákújságok szerkesztőségének sok-sok lendü-lettel, de még több megtorpanással Jellemezhető munkája. Viszont hibánkul róható föl, hogy a már jól működő rovatból idő előtt „kényszerítettünk" felnőtté okosan gondolkodó kamaszokat, illetve a hétről-hétre való megjelenés örömében nem vettük észre, hogy az obsitot Jelentő érettségizők mellett nem törődtünk az utánpót-lással. Reményeink szerint tehát újból rovatot kap az Ifjúság. Ha nem is számról-számra, de remélhetőleg kiszámítható időközön-ként, íme az első. Olvassák, olvassátok érdeklődéssel, meglátják, meglátjátok érdemes. Ezért is lett az új rovat címe más-KOR. Talán kifejezi mindazt a meglepetést és örömöt, amit nekünk jelentett az írásokkal való foglalkozás, és azt a felismerést, hogy a kor, amelyben élünk, ugyanazon, de az nézhető egy tisztább, kevésbé torzító szemüvegen át is. Vagy helyesebben fiatalabb szemmel is, csak erről gyakran elfelejtkezünk.
A szerkesztő
A dohányzás
csak ■
a cigarettádat rövidíti meg? ]
Amikor divatba jött a do-hányzás, mindenhol hódoltak ennek a szenvedélynek. Egy-szerűen a férfiasság szimbó-lumának tartották, és megpró-bálták utánozni a népszerű sztárok dohányzási szokásait. Manapság megváltozott a tár-sadalom véleménye. Jelenleg menőbbek az antinikotinista reklámok. Mindenki megpró-bál egészségesen élni: spor-tolni, vegetáriánus ételeket fogyasztani, és vitaminok tömkelegével jóllakni. Egyre több helyről kitiltják a dohá-nyosokat. Legutóbb a jelent-kező falukban a községtáblá-val együtt a „NEM DO-HÁNYZÓ FALU!" mottót is feltüntették. Bizonyos intéz-ményekben, moziban, cuk-rászdákban is betiltották a füstölést. (Ami érthető, sőt nagyon fontos, mert néhol még ebédidőben is vágni le-hetett a füstöt.)
De mindez vajon miért? Mert a statisztikák bebizonyí-tották, hogy az egészséges ;; életmódnak hódolók tovább élvezhetik az élet által szol-; gáltatott örömöket! Talán az ■■ öreg falusi emberek, akik jó kis disznótoros ételeket ettek, itták a saját termésű borukat, pipáztak, szivaroztak, sőt ci-garettáztak, nem érték meg a 80. születésnapjukat? De bi-zony igen! De a mai civili-záció még az ő éveiket is túl akarja szárnyalni. Nem aka-rok senkit arra invitálni, hogy úgy éljen, mint ők, de ez a túlzott mániákusság is árthat az egészségnek. (Ha másnak nem, a szelleminek.) Főleg mások életét ne próbáljuk a magunkéhoz igazítani és kö-telezni mindenkit a megfelelő életmódra.\' Hiába kény-szerítünk valakit arra, hogy vigyázzon az egészségére, ha ő nem akarja, úgysem fog menni. Persze, a társadal-munk súlyos problémája, hogy senki sincs a másikra tekintettel. Ha valaki a ciga-retta káros szenvedélyének hódol, próbálja mások tüdejét ettől megkímélni, (ha ezt ők igénylik), mert köztudott, hogy a füst hatása nagyobb a nem dohányosokra, mint a cselekvő alanyra. Mindenki döntse el saját maga, hogy azt a pár évet, ami neki meg-adatik, milyen körülmények között szeretné leélni.
De vigyázat: A dohányzás megrövidíti a cigarettádat és az életedet is!
S. N.
A tanárok is emberek, csak néha nem vesszük figyelembe a tényt. Sokan csak az isko-lából ismerik őket, s egyese-ket vérengző fenevadként em-legetnek. E tanáiportré soro-zatban szeretnénk bemutatni, hogy ők is érzó" emberek. Első „áldozatunk" a Batthyány La-jos Gimnázium fiatal tanára, Pécsi László.
- Milyen elhatározásból lett
tanár?
- Soha nem akartam tanár
lenni, mert mindig félénk vol-
tam, nem tudtam volna kiállni
emberek elé. Úgy éreztem di-
ák koromban, hogy a tanárt
nem becsülik meg. Viszont a
tanári diplomát meg akartam
szerezni. Ötödéves koromig
nem volt kedvem tanítani, de
a gyakorlótanításokon kelle-
mes meglepetések értek, így
szerettem meg a tanítást. Más-
részt két állásajánlatot kap-
tam. Az elsőt a Pécsi Levél-
tárban, ahol mint latinul tudó
embert akartak alkalmazni. A
másik lehetőség a Batthyány
Lajos Gimnáziumban volt. Ez
Minden jegy elkelt, a terem zsúfolásig van fiatalokkal, akik fe-szülten nézik a filmet. Néha fel-zengenek az „üres vigyorok". (Va-jon miért?) Igaz, hogy a szexfilm, mint a szórakoztató ipar egyik ter-méke jött létre és senki nem kö-teles megnézni, mégis sokan ször-nyúlködnek miatta. Aki gusztusta-lannak tartja, és kivetni valót talál benne, az se zsörtölődjön a forga-tásuk miatt, többeknek rendkívüli szórakozást jelent. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy helyénva-lónak tartom, hogy manapság az ifjúság úton-útfélen találkozhat pornóval. Nagyon jogos volt a la-kosság felháborodása miatt hozott intézkedés, a szexújságok kirakat-ban való mutogatásának betiltása. Ugyanis ezek a kisgyerekek gon-dolkodását tévútra vezetik. De ezt hozta magával a pornókazetták mértéktelen árusítása is. Nem len-ne jó, hs a most 10-13 éves gye-rekeknek élményeik és „tapasz-talataik" miatt durva, érzések nél-küli szerelmi játék maradna meg a gondolataikban. De erről min-denkinek más nézetei vannak. Mint tudjuk, a fiúknak és a lá-nyoknak egészen más elképzelése-ik vannak a szerelemről és a testi kapcsolatokról. Ebből következnek az erotikus és pornófilmekról al-kotott véleménykülönbségek köre-ikben. A szexuális fantázia olyan álom, amelyben minden lehetséges és szabad. Milyen messzire men-nek ezen a téren a lányok? Mi szívesebben ábrándozunk a nagy őröl, míg a mai fiúk (általában) különösebb szégyenérzet nélkül képzelik bele magukat a pornófil-mek jeleneteibe is. Ha már mozi-ba megyek, akkor inkább egy kis
utóbbi kecsegtetőbb volt szá-momra, mert itt kollégiumot is biztosítottak, így könnyebben meg tudtam élni a kezdetek-ben. Sőt, a gyerekek életem „szürkülését" is megakadá-lyozták.
- Milyen volt a kapcsolata
a tanáraival diák korában?
- Felemás. A kedves, ren-
des, figyelmes tanárokat sze-
rettem, de voltak olyanok is,
akikkel rossz kapcsolatom ala-
kult ki.
- Milyen a kapcsolata jelen-
legi diákjaival, s az osztály-
ával, az I. D-vel?
- Úgy gondolom, hogy jó.
Mivel korban is közelebb ál-
lok hozzájuk, sokszor vagyok
a lelki szemetesük, de ha jól
belegondolok, akkor én fogé-
kony vagyok a fiatalok ezen
gondjaira. Próbálok minél töb-
bet megtudni róluk, mert nem
romantika (természetesen a film-vásznon). A testi érintkezés min-denkinek a legbelsőbb magánügye, amit oly féltve őriz, hogy még a legjobb barátnőjének is ritkán me-séli el. Bár a lányok is közvetle-nebbek már (néha túlságosan is). Én nem vagyok kíváncsi mások szexuális életére, egyszerűen hide-gen hagy, filmen pedig különösen undorítónak tartom. Bennem az van, hogy a szereplők pénzért má-sok (nem saját) szórakoztatására teszik. Nem valós cselekedetek, a velük járó szenvedéllyel, ezek a prostitúció alapkövei. Ez persze nem minden lánynál egyforma, le-hetetlen mindenki nevében beszél-ni.
Sebestyén Nikoletta
csak szellemileg kell táplálni őket, hanem meg kell ismerni az énjüket is.
- Milyenné nem szeretne
válni?
- Olyan emberré, aki elfor-
dul az ifjúságtól. Szeretném,
ha mindig tudnék beszélgetni
a fiatalokkal.
- Munkaidején kívül mivel
foglalkozik?
- Sok mindennel. Szeretek
utazni, olvasni, zenét hallgat-
ni, filmeket nézni, elmélkedni,
színházba, moziba járni, va-
gyis mint a legtöbb ember,
szórakozni.
- Mi élete nagy álma?
- Több is van, de talán a
legnagyobb, hogy egy görög
szigeten legyen saját házam, s
hogy sokat utazhassak.
- Köszönjük a beszélgetést.
Balogh Eszter
Gondolat
Valahonnan a távolból jön. Nem akarom, de foly-tatom. Vagy hagyom. Meg-járja a maga útjait. Eleinte fel sem fogom. Aztán nem tágít. Látom, vagy elképze-lem. Megfogalmazom, ha tudom, és elfelejtem. Sze-retném, ha újra eszembe jutna, de már nem ugyanaz. Le kellett volna írnom. Ke-vés a szó. Vagy csak nem találom. Lehet, hogy nincs is. Te már tudod?! Sok az út, s nincs visszaút. Hol itt a vészkijárat?
Kosztelnik Anikó
KANIZSA tm április 2,
d MUNKÁHOZ KELL HŰSÉGESNEK LENNI
- Az igazgatónőt keresi? Jó-
kor jött, éppen most végzett az
irodája rendezésével - kapom a
felvilágosítást a folyosón.
A rendcsinálás stimmel, de az igazgatónő megszólítás helyett már egyre többen a Katalint használják. Valóban, Értékes Katalinnak, a DOMUS egykori igazgatójának névjegyén ez áll, Miskolci Műanyagfeldolgozó Rt. dunántúli területi képviselő.
- 1992 március elseje óta a
fenti cég üzleti kapcsolatainak
ápolásával és újak kiépítésével
foglalkozom. Ez egy holland-né-
met—magyar vegyesvállalat, me-
lyet itt a Dunántúlon egyedül én
képviselem. Profilunkhoz tartozik
a háztartásban alkalmazott mű-
anyag áruk, így poharak és tál-
cák, ragasztószalagok, kerti bú-
torok forgalmazása, értékesítése.
- Ez ugye az utolsó egy esz-
tendőt öleli fel. Kérem, lépjünk
vissza néhány évtizedet, úgy tu-
dom, kész szakemberként került
Nagykanizsára.
- Született pesti lányként
gyógyszerész, taxis, stewardess
akartam lenni. Aztán nagyobb
diákként már inkább a külkeres-
kedelem kezdett tetszeni. Úgy
látszik, ez aktív korom utolsó
szakaszában fog megvalósulni.
- Ez azért még egy kicsit
odébb van...
- Köszönöm a bókot! De
visszatérve a pesti évekre, ott
még szereztem előbb egy diplo-
mát a Közgazdaságtudományi
Egyetemen, és ott is mentem
férjhez. Három évvel később kez-
dett sorsomba beleszólni a sze-
rencse, vagy talán a véletlen. A
Kőolajipari Trösztnél egy kuta-
tóintézetben dolgoztam. Aztán
egyszer egy értekezleten talál-koztam a Kögáz főkönyvelőjével. Tiborcz úr megjegyezte, hogy Kanizsán szükség van egy köz-gazdászra. Mivel mi a szüléink lakásában egy tíz négyzetméteres szobában éltünk a férjemmel, jöttünk is Kanizsára. Itt akkor készült el az ominózus 12 eme-letes ház (ami azóta össze is akart dőlni). Ott kaptunk szolgá-lati lakást. Este már bejelentet-tük odahaza, hogy ezután kani-zsaiak leszünk. Ez a vállalati la-kás volt, s valójában velünk ket-tővel gyarapodott a diplomások száma a városban, hiszen a fér-jem mérnök. Nos, a lányom szü-letése miatt csak fél évet dolgoz-tam, de GYES-en is csak fél évet voltam, mert közben a városi ta-nácson is közgazdászt kereslek.
- Közgazdászként a városi ta-
nácsról már a város egészének
gazdasági életére is volt rálátása.
- Ez így igaz, csakhogy 1974-
ben a fiam is megszületett, tehát
újabb GYES. Főnököm tréfásan
meg is jegyezte, úgysem fogok
oda sem visszamenni. Ez így
igaz is volt, meg nem is.
Visszamentem, de más terület-
re, a munkaügyre. Újabb olda-
láról ismertem meg a várost.
Vezetőit is, szakembereit is. Hi-
szen csak a munkakönyvek el-
lenőrzése alkalmával szinte
minden vállalathoz eljutottam.
És életemben először itt lett be-
osztottam, illetve később már
beosztottjaim.
- Tehát ez ideális munkahely
volt.
- Igen, csakhogy ahogyan nőt-
tek a gyerekeim, szakmailag is
egyre többre vágytam. Nyugdíj-
ba ment az Élelmiszer Kisker
munkaügyi osztályvezetője. Ide már mint ismeri szakembert hív-tak, és egyedül csak rám gon-doltak.
- Meddig töltötte be ezt a
munkakört?
- 1981-től 1984-ig. Akkor
egyszer kapom a telefont, hogy
a DOMUS vezérigazgatója sze-
retne velem beszélni. Pollai De-
zső igazgató úr nyugdíjba ké-
szült, s én lettem az egyik jelölt.
Aztán még egyszer beszélgetett
velem a vezérigazgató úr, két
helyettese szintén tárgyalást
folytatott velem, s közben egy év
eltelt, s én kaptam meg a kine-
vezést.
- Milyen helyzet várta, került-
e sor úgynevezett tisztogatásra?
- Nagyon jó, szakmailag kép-
zett csapathoz kerültem, nem
volt szükség semmilyen tisztoga-
tásra. Az egyik régi helyettes,
aki maga is jelölt volt, bizony
megsértődött. Én ezért nem íté-
lem el. Az viszont kellemetlen
volt, hogy a konkurens céghez
ment el, és magával vitte az
összes nagykereskedelmi szakem-
bert. Ezért új helyettest kellett
keresnem, és új áruforgalmi csa-
patot kellett szerveznem. Együtt
tanultuk a szakmát. Szakmai éle-
tem legszebb korszaka volt ez az
idő. Kimondottan nőnek való
munkának tartom a lakberende-
zéssel, bútorokkal való foglalko-
zást. Régi álmom teljesült, sike-
rült magamat bedolgozni a ke-
reskedelem gépezetébe. Egyszer-
re voltunk nagy- és kiskereske-
dők is. Megvettük a gyártól a
bútort, és továbbadtuk a boltok-
ba. De mivel saját áruházunk is
volt, ott közvetlenül is értékesí-
tettük.

- Olyan szép volt, mint egy
álom...
- Pedig voltak ám súrlódások
is. Hiszen főnökeim Pesten vol-
tak, az ő elképzeléseiket kellett
adaptálnom az itt élő kollégáim,
munkatársaim számára. Aminek
nem mindenki örült, szerettem a
rendet és a fegyelmet, de ugyan-
akkor, aki megérdemelte, az ná-
lam megkapta az elismerést is.
Nem kis kirendeltség voltunk, hi-
szen egy 5000 négyzetméteres
nagykereskedelmi raktárunk volt
és három áruházunk: itt Kani-
zsán, Barcson és Siófokon.
- Mikor kezdődött a visszafej-
lődés?
- Azt hiszem 1990-ben, akkor
kezdett fogyni az emberek pénze.
Javasoltam a több lábon állást,
nem titok, néhány kollégámnak
ez nem tetszett. Mivel magán-
életemben is nagyon szeretem a
kertet, ezért is javasoltam, von-
juk be a forgalmazásba a kerti
bútorokat is. 1991-ben egy sike-
res kertibútor-vásárt rendeztünk,
. ez is hozzájárult ahhoz, hogy ez az évünk is nyereséges legyen.
- Egy nem felejthető évszám
1992.
- A felszámolás éve. Az áru-
ház kft. lelt, így néhány dolgozót
alkalmaztak csupán. Mivel a
részvények felvásárlása után a
Fotex lett a tulajdona, és a
nagykert kiskerré szervezte át.
Természetes, hogy veszteséges
lett, így néhány hónapon belül
itt is, Győrben is megszüntették.
- S jött az elbúcsúzás.
- Nem szívesen beszélek róla,
nem szép része ez az életemnek.
Az én állásom is megszűnt, és
nekem jutott a szomorú feladat,
legalább 100 kollégát elküldeni.



A sztálingrádi győzelem után a szovjet hadsereg a Don felé fordult, és 1943 január 12-én az urivi hídfőből megindították a tá-madást a magyar arcvonal ellen.
Az alexejevkai hadseregpa-rancsnokságunkra január 13-án éjfélkor futott be az első jelen-tés, amely Oszkinó és Alexand-rovka körülzárásáról szólt. Iva-novka község és környéke fontos ellenállási vonal volt a Voro-nyezsből kivonuló németek szá-mára. A 9. kanizsai hadosztály-nak azt a parancsot adták, hogy
„UTOLSÓ EMBERIG KITAR-TANI!" A németek visszavonu-lását fedezve a kanizsai 17. gya-logezred Don menti egységei utolsónak hagyhatták el a védő-vonalat, tűzharcban az ellenség-gel. A III. hadtest alakulatai -ahová mi is tartoztunk - gróf Stomm Marcell vezérőrnagy pa-rancsnoksága alatt vonultak vissza.
Az első napokban a visszavo-nulás viszonylag rendben folyt, de azután az egyre több szétvert egység visszavonuló, illetve
özönlő tömege már káoszt oko-
zott. Irtózatos volt a pusztulás
emberben és anyagban. A zöm-
mel zalaiakból álló 9. könnyű
hadosztály kivonuló 13.500 ka-
tonájából egy év múlva, 1943.
április 28-án, május 2-án és 4-én
megérkezett katonavonatból
összesen csak 1680 katona 67 tiszttel szállt ki (13%) megtör-tén, betegen, sebesülten, fagyá-sokkal, fizikailag és lelkileg tönkretéve. Erről az elmúlt 50 évben tudósítás nem született. A hazatérteknek ma már csak egy kis töredéke él közöttünk, 70-80 éves öregekként.
Ezeket hívta össze az elmúlt hónapban Harcz Lajos barátunk és bajtársunk, aki a Don mentén szakaszparancsnok volt. Részle-
tesen kidolgozott terve alapján javaslatára elhatároztuk, hogy az 50 év előtti tragikus hazajövete-lünk emlékére - megkésve -1993. április 25-én emlékezzünk meg a Don melletti harcokban elesett és idegenben nyugvó hősi halott bajtársainkról, a nagyka-nizsai temetőben egy emlékosz-lop felállítása és bensőséges ün-nepség keretében. A javaslattal mindenki egyetértett és helyesel-te azt. Többen megjegyezték, nagy kár, hogy Nagykanizsán még nincs emlékműve a II. vi-lágháború hősi halottainak. A tervet tett követte. A következő napokban felkerestük a Polgár-mester urat, és Poprádi Zoltán alezredes urat a Thúry dandár parancsnokát. Őszinte örömmel
KANIZSA


Helyi eln§||§:
~ józsilllll

Érthető, hogy sok emberi gyar-lóság került felszínre, más mun-kahelyen sem volt ez másképpen. Szomorú az is, hogy néhányuk-nak közülük még ma sincs mun-kahelyük. Külön öröm számom-ra, ha valamelyikük felkeres a jó hírrel, hogy sikerült állást ta-lálnia.
- Katalin is az utcára került...
- Nem került sor erre, sőt az
én esetemben volt egy kis átfe-
dés. A fizetésem ugyanis még jú-
niusig kaptam a Domustól, vi-
szont már márciusban dolgoz-
hattam a miskolci rt.-nek. Mond-
hatnám azt is, hogy jött a ta-
vasz, ami a kerti bútorok sze-
zonkezdetét jelenti... Szóval él-
tem az alkalommal.
- Nem kis váltás volt ez!

- Nagyon nehezen éltem meg,
és nemcsak azért, mivel a Do-
musnál 120 ember főnöke is vol-
tam. Az emberek szemében ez
nagy csúszásnak számított. Én
vezetőként is nagyon sokat dol-
goztam, itt azért mégis máskép-
pen van. Most mindent magam-
nak kell csinálnom a telextől a
kávéfőzésig... Tavaly közel negy-
venezer kilométert vezettem, és
naponta különböző megyékben
különböző vezetőkkel tárgyaltam.
Itt azonban hadd szóljak pár
szót a családomról is. Úgy a

töltött el bennünket segítőkész-ségük, hogy támogatják elgondo-lásunkat, segítségüket ígérve.
Az Erdőgazdaság igen nagy segítséget nyújtott, amikor díjta-lanul megfelelő faanyagot bizto-sított az emlékoszlophoz, amely-nek művészi kifaragását - Harcz Lajos terve alapján, némi módo-sításokkal - Rohrback Jenő ní-vódíjas fafaragó művész úr vál-
férjem, mint a gyermekeim mel-lettem álltak és segítenek ma is

- A baráti körben érezhető
volt valamilyen változás?

- Semmilyen változást nem
hozott, hiszen a baráti kör nem
a rang szerint alakult, még a
foglalkozás szerint is teljesen
különböző emberek kedveljük,
becsüljük egymást emberi érté-
kek alapján.
- Azóta, hogy gazdálkodik a
szabad idejével?
- Szerencsés vagyok, mert azt
mondhatom, a hobbym a mun-
kám, a sok utazás. A lányom
már férjnél van, és nem a vá-
rosban lakik, így a vele való
kapcsolat is befolyásolja a sza-
badidőt. Van kertünk Palinban
és a Balaton partján, és ott is
nagyon jól érezzük magunkat
Ezeket egészíti ki az olvasás, a
színház, a társaság.

- Végülis hat munkahelye volt
eddig, és nem is akármilyen
munkahelyek...
- Munkahelyváltoztatáson ért-
hetünk előrelépést, de volt egy
kényszerhelyzet is, ez az utolsó.
Hűség a munkahelyhez ma már
nem mindig a dolgozón múlik
De a munkához való hűség, azt
hiszem, hogy igen.
- Köszönöm a beszélgetést.
Gombás Imre

lalta önzetlenül. Az oszlop kifa-ragása már meg is történt, ami-ért hálás köszönetünk. Az oszlop feltehetően a kegyeleti parkban kerül felállításra a temetőben.

Köszönet a Polgármester úr-nak és a Dandárparancsnok úr-nak a már eddig is nyújtott sok támogatásukért.
Gábor Jenő honvéd, 9. k. hadosztálytörzs


■■■■

Miután az év elején a LIGA III. Országos Kongresszusán a kanizsai Béres Mártont egyik al-elnökké választották, megürese-dett a térség legnagyobb szak-szervezeti tömörülésének, a LI-GA Dél-Zalai Szövetségének el-nöki tisztsége. Mint arról már beszámoltunk, a szövetség már-cius 9-i rendkívüli küldöttgyűlé-sén a megjelent 32 küldött a két jelölt közül Kurucz Józsefet vá-lasztotta elnöknek. Bemutatása és elképzelései vázolására a mi-nap vele beszélgettünk a szövet-ség Deák tér 5. sz. alatti irodá-jában.
- Negyvenhét éves, tősgyöke-
res kanizsai, pontosabban kiska-
nizsai vagyok. Feleségemmel há-
rom gyermeket nevelünk. Szak-
képzettségem villamosmérnök.
Első munkahelyem a TUNGS-
RAM Rt. budapesti gyárában
volt, innen kerültem a kanizsai
fényforrásgyárhoz. 1975. elején
váltottam, s a DKG-nél helyez-
kedtem el. Azóta itt van a mun-
kahelyem, ahol sok éven át -
mint üzemmérnök - irányítottam
egy TMK-csoportot. Aztán öt év-
vel ezelőtt műszaki tanácsadó
lettem, idén március 1-től pedig
az rt. üzemfenntartási osztályát
vezetem - mondta bevezetőben.
Már első munkahelyén belé-pett a Vasas Szakszervezetbe, majd a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének volt tagdíjfi-zetője, sőt egy évig a gépgyári szb. tagja is. Mivel számos kér-désben nézetei nem egyeztek az szb. vezetésével, s nem volt haj-landó „bólogató János" lenni, szb-tagságáról lemondott, s 1991. nyarán 12 társával együtt megalakították a Gépgyári Dol-gozók Független Szakszerveze-tét, amelynek egyik ügyvivője lett.
- Érdekképviseleti célkitűzése-
ink vonzóak voltak a dolgozók
körében, s a GDFSZ látványo-
san fejlődött, olyannyira, hogy
elértük a gyári hagyományos
szakszervezet létszámát. A
GDFSZ jelenleg már 430 szak-
szervezeti tagol tart nyilván, s a
LIGÁ-nak kezdettől fogva tag-
szervezete - tájékoztatott.
A 11 kanizsai tagszervezetet és a mintegy 3400 tagot felölelő
LIGA Dél-Zalai Szövetségnél most ismerkedik az elnöki fel-adatokkal, amelyeket társadalmi munkában lát el.
- Mint ahogy az élet minden
területe is állandóan változik,
fejlődik, minket is új, magasabb
célok vezérelnek. A városban ke-
ressük azokat a munkahelyekel,
amelyeket bevonhatunk a LIGA
egyre növekvő „ családjába".
Mivel nevünket „Dél-Zala" is
fémjelzi, a környékbeli települé-
sek egyes munkahelyeinek „meg-
hódítását" is célul tűztük ki.
Függetlenített szervezőnkre, Ne-
mes Lajosra, de az ügyvivő tes-
tület többi tagjára is komoly
szervező munka vár. Sokat kell
foglalkoznunk a közelgő üzemi
tanács és társadalombiztosítási
képviselő választások előkészíté-
sével is - vázolta a szövetség
elképzeléseit.
Véleménye szerint a szerve-zett dolgozók zöménél még min-dig működik a régi pártállami beidegződés, az, hogy a szak-szervezet elsősorban üdülési je-gyet, segélyt, 50%-os kedvezmé-nyű vasúti utazási utalványt biz-tosít a munkavállalóknak, s az érdekképviselet csak formai, má-sodrendű és rangú.
- Ezt a rossz szemléletet fo-
kozatosan ki kell törölni a fejek-
ből, és a dolgozók igazi érdek-
képviseletére kell helyezni a fő
hangsúlyt. A jövőben ennek szel-
lemében kívánok munkálkodni. A
cél érdekében - a LIGA-központ
segítségével - szeretnék mielőbb
a fejlett nyugati polgári demok-
ráciákban működő munkahelyi is
szövetségi szakszervezeteknél ta-
pasztalatokat szerezni - mondta
befejezésül.
Tihanyi István

Hívunk és várunk min- őrségi Klubba, Nagyítani- gyobb számban jöjjenek imát a többszáz kanizsai
(len kedves bajtársat, aki zsa, Ady K. ti. 7.
el, hogy a rendezendő ün- hősi halottért.
részi vett a II. Hadsereg vasárnap rendezendő 50. drága elhunyt Bajtársaink
Meghívó
a Don menti harcokban


rilis 8-án
kötelékében, valamint a éves évforduló rendezve-hozzátartozókat 1993. áp- nyeivel kapcsolatosan.
irára a Helv-
K érj ük, hogy minél
Az I993. április 25-én népségünk méltó legyen
emlékéhez, és hogy méltó-képpen róhassuk le kegye-letünket és mondjunk egy
ÜOM BAJTÁRSAK KÖRI:

te KAiNIZ(SA J ísm* április 2^
FOLVTA- —v ín r AZ
DEL-A\'2it- SZÚR IN T] El JA IG rE]
GoDoR :L
SZI\'W K\\
KATOWAl 10 ►z ELŐD
TA\' S A
JFÉL ÚTI
VAUVEWAft-DOLATA
i TÉBOIV/
GÖRÖG BET
5 Al FOLYÓ TAB 6.ETŰI
7 DISZjoRC ÉVSZAK FÉLSZJ HOR&AWY LATU A\'LU-
E
VISZA\'LY Vl\'ZI
HELYISE-GET REND-ŰÉ TES.Z










TÜNDÉR





L I^OI N)EV
UTA\'NA A
„HOGY"SZÓ JÖHET FÉRFINÉV SZOVJET ŰRA\'LLO-MA\'S
A PO AÍÍRA A HELYRE FfeM S£-TŰI k£- TA\'RGY -RAG TY/ER-
FOLYÓJA


TEKINT
VERVE


FLUOR KÖLC5 Hl-





CSAPADÉK V TAKARJA
SZlfaÉ&Z-













KOR! NÓ\'/AMNA-MA\'RIA/





JEGYEZ



HAJITA\'


TUDÓ\' V G.D. Z ZIL &E- ANG. FŐNE-ME&I ClVl FÉLTEKE!
EGYNEMŰ
BETŰI
6ECE-ZETT ANG. FÉRFINÉV


A MOTOR


NELKUL-NÉMETUL


NÖVÉNYI iZA\'R


RÉTEG HEINE HUVE MOK *
JA!

C5.EH FÉRFINÉV








RA\'MEGY!




REWDQEN ME-M VALÓDI HELYSÉG A1OMOS &ETŰK






wáy-KE\'P-




KARA\'M






ELŐTAG WA\'TRlUM -HAL KAPCS. SZELLE- . SAKKOZÓ-Nű
SUGA\'R -
MILEG VISSZA-MARA-DOTT n KÉT OROSZ FDLYÓ NEVE IS
Beküldési határidő: április 9.
Lapunk 12. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfej-tése: Minden látszat csal, de nem minden csaló látszik. A sorsoláson Kaszás Mónika (Zalaegerszeg), Kovács Lajosné, Molnár Melinda, Szekeres Sándor és Vejer Béla kanizsai ol-vasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
HU-MOR-ZSAK
Három bagoly ül este a fán. Megszólal az egyik:
- Uhú! Van egy órám.
- Uhú! Van egy tehenem. - mondja a másik.
- Uhú! Nekem nincs semmim.
Reggel ismét megszólalnak a baglyok:
- Uhú! Ellopták az órám.
- Uhú! Ellopták a tehenem. - így a másik.
- Uhú! Félnyolc van, mennem kell fejni.
Receptötlet
KABINETPUDING
formákba foltjuk. \'-. iiidc^ te-jet a tojások sárjjájávdl, az egész tojásokkal, a cukorral, a rummal és a vaníliás cu» korral jol oss/ekeverjuk és a sutomén)kockákra ontjuk. A pudingot forró \\í/turdöbi\' ál-lítja egy ótán at fo/./uk, fe-dO\'vcl Itlig letakarva, ugvvlve arra, hogj a ví/ mindi« gjon-i\\o//on. A kés/ pudingot ki-borítjuk a formákból is tor-rón, borsodinál tálaljuk.
lók: 20 dkg száraz pitkóta vagy tortalap (lehet kakaói vagy babapiskóta is), 1/2 liter tej, X dkg kris-tálycukor, 2 tojássárgája, 2 to-jás, vaníliás cukor, kb. 3 íí rum, vaj és kristálycukor a pudinzformához.
A piskótát va(j tortalapot kis Kockára vádjuk. A pu-dingformákat \\aj|iil kikenjük és kristálycukorral bes/ór-Juk, a siitcmCiivkockíikat a

ERDŐGÉP KANIZSA KFT.
Nagykanizsa, Huszthy tér 5.
MŰSZAKI BOLT
NYITVA: hétfőtől péntekig 8.00-17.00 óráig
A UTÓALKA TRÉSZEK
EURÓPAI ÉS JAPÁN
AUTÓKHOZ, IFA-BARKAS
ALKATRÉSZEK KEDVEZŐ ÁRON!
2.
KANIZSA 1

KERTBARÁTOKNAK Egyes növényi részek eltávolítása
Horoszkóp
a 15. hétre


FÉNY szalagon
FUTÓ
MEGKÉSELTE AZ ÉDESANYJÁT
| E művelet célja elsősorban | a termés mennyiségének nö-■\'■ velése, valamint a minőség javítása. Ezenkívül ezzel az eljárással gyorsíthatjuk az érést és időzíthetjük a sze-dést. Ide sorolhatók a faty-tyazás, a metszés, a kacso-zás, a termésritkítás, a bor-dák kitörése, a tetejezés, a levelezés és az oldalgyöke-: rezes.
| A fattyazást elsősorban a : csemegekukoricán alkalmaz-zuk. A sarjhajtások eltávolí-tásának célja a termés minő-ségének a javítása. Ma már ritkán alkalmazzuk ezt a módszert, mert az újabb kül-földi és hazai fajták nem fatty ásódnak.
| A metszés a kabakosok 1 (sárgadinnye, uborka) elter-jedt ápolási munkája. Célja minden esetben az arányos termőfelület kialakítása. A fő száron csak annyi termést szabad hagyni, hogy a vege-tatív növekedés folyamatos maradjon. A metszés a haj-tatásban használt ápolási munka, de szükség lehet rá : szabadföldön is, ha a már
Bűnügyi krónikánkat ezúttal kezd-jük egy felettébb érdekes, tanulságos esettel, ami a közelmúltban történt Nagykanizsán.
Az egyik idős, hetvenöt éves asz-szonyhoz becsengetett két elegánsan öltűzött, ájtatos képű fiatalember. A váratlan látogatók az ajtót nyitó né-ninek hirtelenjében kiselőadást rög-tönöztek. Némi túlzással szólva, szé-pencsengő szólamokkal valósággal elaltatták az asszony kezdeti gyanak-vását.
Miről regéltek? Egymás iránti testvéri szeretetről, megbocsátásról, jóságról, a hitvallás fontosságáról.
Hogy pontosan milyen feleke-zethez tartoznak, miféle hitről, illetve hitvallásról van szó, azt meglehetősen ködösen fogalmazták meg. Persze ez a kérdés az anyókát különösebben nem is érdekelte, ámult, bámult a két jól felkészült szónokon. S amikor al-kalmi vendégei - még mindig a be-járati ajtó előtt állva, mert a néni a lakásába nem engedte be őket - nehéz anyagi helyzetükkel hozakodtak elő, az anyóka elővette pénztárcáját és húsz forintot nyomott a markukba.
Néhány perc múlva az idős asz-szonynak eszébe jutott, hogy frissen sült pogácsával is megkínálja a kel-lemes modorú „hittérítőket".
említett növényeket támrend-szer mellett neveljük.
A kacsozás a hajtatott és a támrendszer mellett nevelt paradicsom ápolási munkája. Célja a gyengén determinált és folyamatos növekedésű fajták növekedésének szabá-lyozása. E növényeket több-nyire egyszárasra nevelik, ehhez a levelek hónaljában keletkező hajtásokat el kell távolítani. Az eltávolítás idő-pontja függ az oldalhajtás méretétől, s akkor a legmeg-felelőbb, ha az 4-5 cm hosszú.
A tetejezés célja már az érés gyorsítása és a tenyészidő végének a meg-határozása. Ezt az eljárást a hajtatott paradicsomon al-kalmazzák. A növényeket olyan magasságban kell visszavágni, hogy a teteje-zés alatt lévő fürt még be-érjen a tervezett időre.
A levelezés érést gyorsító eljárás. Hajtatásban a paradi-csomon és az uborkán alkal-mazzák elterjedten. Az öreg, már világosodó színű levele-ket fokozatosan el kell távo-
- Várjanak egy pillanatot, hozok ennivalót - kért türelmet a fiatal-emberektől, majd gyorsan beszaladt a konyhába és papírszalvétába cso-magolt néhány pogácsát. Ezután lá-gotatói hálálkodva elköszöntek tőle.
Alig fél óra múlva az anyóka be-vásárolni indult, már felvette a ka-bátját, ám a pénztárcáját nem találta. Ekkor jutott eszébe, hogy a fiatal-emberek látogatásakor - amikor be-lépett a konyhába - bukszáját az elő-szobában lévő hűtőszekrény tetejére tette. Akkor világosodott meg előtte: minden kétséget kizáróan, korábbi „vendégei" zsebében lapul már a pénztárcája... (Az más kérdés, hogy az erszényben szerencsére csak ti-zenvalahány forint volt.)
E történet után váltsunk témát. Az utóbbi időben két testi sérülést oko-zó bűncselekmény történt Nagyka-nizsa vonzáskörzetében. A város-környéki hegyen az egyik férfit a nagybátyja annyira megverte (hám-fával), hogy a szerencsétlenül járt ember nyolc napon túl gyógyuló, súlyos, életveszélyes sérülést szen-vedett. Az elsődleges orvosi véle-mény szerint a sértettnek lépszaka-dása volt, ezért megműtötték. A rendőrségi vizsgálat során megálla-pították, hogy a két férfi között ko-
lítanunk. Ez a növényvédel-met is egyszerűsíti.
Az oldalgyökerezés a tor-mánál alkalmazott, minősé-get javító ápolási munka. A tenyészidőben egyszer vagy kétszer, a bakhátak kibontá-sa után a dugványokról le-tördeljük az oldalgyökereket úgy, hogy azokon csak a talpgyökerek maradtak épen.
A bördők kitörése a vörös-hagyma-termesztésben hasz-nált kisüzemi módszer. Az éppen növekedésnek indult magszár kitörésére ott van szükség, ahol nagyobb mére-tű és hőkezeletlen dughagy-mát használtak. Hatására a hagyma eléri vagy megköze-líti a főzőhagyma méretét.
A termésritkítás nem jel-legzetes zöldségtermesztési ápolási munka. Csak hajta-tásban, a kabakosok termesz-tésében használják. Elterjedt módszer azonban az egyelés, amelynek az állománysűrű-ség beállítása a célja. Ezzel növelhető a termés mennyisé-ge, és javítható a minősége is.
Á. Kartai Csilla
FÉNY szalagon
rábban is voltak viták, nézetel-térések. Miháldon az egyik édes-anyát a fia - a tettes erősen ittas állapotban volt - előzetes szóváltást követően késsel megszűrta. A szúrás szerencsére nem hatolt a mellüregbe, így a sértett nyolc napon belül gyó-gyuló, könnyű sérülést szenvedett.
Sajnos nem az első olyan bűncse-lekményről adunk hírt, ami - felér-vén a kegyeletsértéssel - temetés közben történt. A homokkomáromi temető előtt az egyik személygép-kocsi pillangóablakát kifeszítették, s a járműből háromezer forintot loptak. A sértett - aki az ügyben bejelentést tett a rendőrségen - el-mondta, hogy tudomása szerint (a temetés ideje alatt) még néhány gépkocsit ugyancsak feltörtek. Mit lehet erre mondani? Csupán egyet-len jótanáccsal szolgálhatunk: ilyen esetekben ajánlatos valakit megkérni arra, hogy a szertartás ideje alatt vigyázzon az őrizetlenül hagyott autókra.
Ismeretlen tettesek - ablakbetörés módszerével - behatoltak a zalako-már-komáromvárosi ABC-be, ahon-nan jelentős nagyságrendű cigarettát, valamint szeszesitalokat vittek el.
(Völgyi)
Kos: III. 21-IV. 20.

Uralkodni vágyásod, pökhendiséged miatt születésnapod sem tu-dod(tad) szabadon él-vezni. Nem veszed észre, hogy szeretteid is furcsán néznek rád?
Bika: IV. 21-V. 20.

Az utóbbi hetek sikerei ne tegyenek elbizako-dottá, mert ilyen feldo-bott állapotban könnyen
hibázik az ember.
Ikrek: V. 21-VI. 21.
I Számodra e hét a barát- kozásé legyen. Az idő- járás is kedvez a szom-szédolásnak, és sohasem
tudhatod, mit érnek majd a most
szerzett ismeretségeid.
Rák: VI, 22-VII. 22.

i Úgy tűnik, rendeződni látszanak körülötted a
| dolgok. Ha kellő aláza-
i tossággal viselkedsz
környezeteddel, végre megtalá-lod önmagád.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 22.
Környezeted ismét fül-I lentésen fogott, nem | gondolod, hogy ezen sa-ját érdekedben változtat-ni kellene?
Szűz: VIII. 23-IX. 23.
Zárkózottságod oldva, meglásd, kellemesebben viseled el önmagád is. Egyébként, miért ne lenne rád igaz, hogy a tavasz az új sze-relmek évszaka?
Mérleg: IX. 24-X. 23.

Állandó visszaesések jellemzik életed bármely területét. Gondold vé-gig. Nem lehet mindent a tavaszi fáradtságra fogni.
Skorpió: X. 23-XI. 22.
A húsvétolás meguli gyomrodat. Nem lenne jobb megelőzni?
Nyilas: XI. 23-XII. 22.
Nehezen viseled, hogy te vagy az áprilisi tréfák célpontja. Lazíts egy ki-csit, ezek nem vérre mennek.
Bak: XII. 23-1. 20.
Egy tartósnak tűnő kap-csolatodban szünet áll be ezen a héten. Ne fogd föl tragikusan, annál izgal-masabb lesz a viszontlátás.
Vízöntő: I. 21-11. 20.
A mélyponton már túl vagy. Még egy kis „fi-gyelemelterelő munka", valamint sok barátkozás egye-nesbe hoz.
Halak: II. 21-111. 20.
Üresnek érzed magad a múlt hét forgataga után, de ezért ne légy keserű, gondolkodj hosszútávon.
30 KANIZSA UWWU április &



SPOR1
SPORT
SPORT

KANIZSAI LEGEK IV.

Teke



HAZAI GYŐZELMEK
Az utóbbi fordulóban hazai környezetben re-mekeltek a minőségi csapataink, amelyek nagy-szerű játékkal arattak fölényes győzelmet.
Az OB l-es Tungsram 9:5 arányban nyert a Vasas ellen Faragó, Schneider, Horváth, Ra-gats, Kádár, Csonkics és Bodó ragyogó győ-zelmeivel és Krutti, Szirmai, Gerencsér, vala-mint Bacsó döntetlenjével.
Az OB II-ben újonc MÁV NTE a további
minőségi szereplésért küzd és ebben igen érté-kes, fölényes győzelmet arattak a Haladás VSE II. gárdája ellen 9,5:2,5 arányban. A kanizsai versenyzők közül kitett magáért Hegedűs F., Vellák, Földesi, Minorics, Kardics, Hegedűs Zs., Sipos, akik „pontosnak" bizonyultak, to-vábbá a félpontot szerzett Sziva, Balogh, Vla-sics, id. Szittár és Tamás.
(-al)
Az elmúlt évben kitűnt, a legjobb kanizsai sportolókat bemutató sorozatunk befejező részeként a felnőtt mezőny ki-válóságait faggattuk a sikerek-ről, az előzményekről, a hát-térről.
A MÁV NTE NB l-es ko-sárlabda-csapatának kapitánya, Zala 1992. évi legjobb kosár-labdázója
SIMONNÉ KRÁNICZ
EDIT
nyerte el a város legjobb női
sportolója kitüntető címet a
velejáró pénzjutalommal
együtt.
- Érthető, hogy nagyon örü-
löifc ennek a megtiszteltetésnek,
ám ez további helytállásra, fe-
lelősségre is ösztönöz. Ugyan-
akkor újabb erőt is ad ehhez
a nagyszerű játékhoz, ami
nagy szerelem, viszont az kár,
hogy az utóbbi években egyre
nehezebb körülmények között
van a szakosztály és ez érző-
dik a csapat házatáján is. A
„magra", a játékosokra nagy
teher nehezedik — kezdte a
csapatkapitány.
Simonné, a kanizsai kosár-labdázás egyik meghatározó egyénisége, aki a klub saját-nevelésű játékosa, s akinek nagyszerű játékával immár a hatodik élvonalbeli bajnoki évre készülhet a csapat, soro-zatban. Küzdőképes, ponterős, kiemelkedő játékintelligenciá-val rendelkezik. Méltán példa-kép.
- Városunkban komoly ha-
gyományai vannak ennek a
szép és látványos sportnak, s
van érdeklődés is, ha jönnek
az eredmények. Én már isko-
lás korban „alapoztam", na-
gyon megszerettem ezt a játé-
kot, ami viszont sokat követel.
Testnevelő tanáraim, majd
edzőim is sokat segítettek,
hogy felérjek a csúcsra. Az
1970-es évek végétől aztán be-
Sakk

indult a „gépezet". Az új csa-pattal megnyertük az NB H-t és az 1984185-ös bajnokság-ban az NB I-ben szerepeltünk, majd kétévi NB H-es szereplés után visszakerültünk az élvo-nalba, ahol sorrendben most az ötödik bajnokságon va-gyunk túl - hangoztatta a vas-utasok éljátékosa.
A férfiak mezőnyében szá-mosan „pályáztak" a kitüntető címre, hiszen többen is nagy-szerű egyéni teljesítménnyel büszkélkedtek, akik közül ez-úttal
KÁLÓCZY LÁSZLÓ a Tungsram NB l-es kézilab-da-csapatának nagyszerű kapu-védője vehette át a kitüntetést dr. Kereskai István polgármes-tertől.
Az ünnepélyes díjkiosztón Kápolnás Zoltán, a városi sportcsoportvezető így összeg-zett: - Kálóczy, a városi mi-nőségi kézilabdázás meghatá-rozó egyénisége. A kapusposz-ton nyújtott kiemelkedő telje-sítményével évek óta a népes szurkolótábor egyik kedvence. Jelentős részt vállalt, hogy vá-rosunkban NB l-es csapata le-gyen. Több mint két évtizedes sportpályafutása során igazi
példáját adta a klubhűségnek, klubszeretetnek.
A kanizsai kedvenc Pécsről került városunkba, aki mindig is meghatározója volt a minő-ségi csapatnak, melynek csak a színe változott. A Gazdász SE csapatában kezdett, majd az Olajbányász következett, melynek során többségében az NB I B-ben szerepelt.
- Nagyon szép és eredmé-
nyes éveket töltöttem el mind
a két egyesületnél, ahol a baj-
nokság mellett kitűntünk a kü-
lönböző kupaversenyeken,
nemzetközi tornákon is. Az
igazi ugrás, az új időszámítás
azonban a Tungsram Se-nél
kezdődött. Igaz, hogy egyszer
majdnem befejeztem a játékot,
de rábeszéltek a folytatásra és
ez végülis meghozta a kiugró
sikert, a nagy álom beteljesü-
lését. Kérem szépen én 38
évesen debütáltam az NB I-
ben tavaly, ami azt hiszem,
bekívánkozik a rekordok köny-
vébe is. Nagyszerű dolog él-
vonalbeli játékosnak lenni, s
ebben a csapatban szerepelni
és ennek a csodás közönség-
nek örömet szerezni - mondta
az NB l-es korelnök.
Balogh Antal
Harc a kiesés ellen
A Szuper Liga női mező-nyében megkezdődött a ráját-szás az 5-8. helyért, vagyis a további „szuper" szereplésért.
A sörgyári csapat az első körben, az alapbajnokságban a 7. helyen végzett, megelőzve a Tatabánya csapatát, míg előtte végzett a Szegedi Postás és az OKGT BSE. Ez a négy csapat torna keretében küzd a továb-bi Szuper Ligás mezőnyben maradásért.
- Az alapbajnokság csupán arra adott választ, hogy me-lyik csapat kerül be az első négybe, illetve kik lesznek azok, akik a másik négyes kört alkotják. Nos, a rájátszásban mindenki tiszta lappal indul, és nem veszik figyelembe az alapbajnokságban elért ponto-kat - kezdte Majorosné, a sö-rösök játékosedzője, majd így folytatta: - A mi négyesünk közül két csapat esik ki, ame-lyek ősztől az NB I-ben foly-tatják a küzdelmeket. Sajnos, a mi pozíciónk nem valami biztató, hiszen a rájátszás előtt vált ki a keretből Vág-völgyiné, egyik legjobbunk, aki kisbabát vár. Összességé-ben igen nagy feladatot jelent a bentmar adás kiharcolása.
A rájátszás első tornáját Ta-tabányán rendezték meg, ahol gyengén rajtoltak a kanizsai-ak, akik csak a 4. helyet sze-rezték meg 2286 fával, s ezért 1 pontot kaptak. Egyénileg: Tubolyné 387, Dolmányos 386, Némethné 385, Majoros-né 382, Martina 380, Hor-nyékné 366 fa.
A rájátszás második tornáját holnap (szombaton) Kanizsán rendezi meg a házigazda sör-gyári vezetés, amelyre a sör-gyári csarnokban kerül sor.
A kanizsaiak legutóbb Sop-ronban gurítottak a testvérek-kel, a listavezető sörgyáriakkal. A rangadón a mieink tarta-lékosán és gyengén szerepeltek, így*6-2 (3027:2913) arányban vesztettek. A „pontos" kanizsa-iak: Németh S. 525, Illés 499 fa. A bajnokságból még 3 for-duló van hátra, s ebből kétszer hazai környezetben gurítanak az újoncok, akik vasárnap délelőtt a GYÓRHŐ ellen javításra ké-szülnek.
(bg)
KANIZSA



SPORT
SPORT
SPORT


Itthon maradt a vándorkupa
Kosárlabda
A Dr. Mező-gimnázium, a me-gyei és városi kosárlabda szövet-ség harmadik alkalommal ren-dezte meg a Szántó Zoltán em-léktornát, amelynek védnöke So-rosi Miklós, a Dr. Mező-gimná-zium igazgatója volt.
Az emléktornán öt zalai női középiskolás csapat szerepelt, amelyek többszakaszos verseny-rendszerben mérkőztek a vándor-kupáért, és a tiszteletdíjakért Antalics, Ebergényi, Sajni és Radics játékvezetők közreműkö-désével.
A három kanizsai két zala-egerszegi csapat közül nagy küz-delmet folytatott a tornagyőzele-mért a két esélyes, a kupavédő Z. Ságvári és a Dr. Mező csa-pata, amelyek közül ezúttal a ka-nizsai lányok kerültek ki győz-tesként, s így egy évre elnyerték a díszes vándorkupát.
A kanizsai csapatok eredmé-nyei:
Batthyány-gimnázium-Thury Kereskedelmi SZKI 43-24 (22-7). Dr. Mező-gimnázium-Z. Munkácsy 57-16 (28-7). Z. Ság-vári-Batthyány-gimnázium 72-33 (42-18). Dr. Mező-gimnázi-um-Batthyány-gimnázium 62-20 (23-8). Z. Munkácsy-Thury Ke-reskedelmi SZKI 43-31 (15-16).
A kupadöntőn: Dr. Mező-gim-názium-Z. Ságvári 52-47 (30-28). Jv.: Ebergényi, Radics. A kupa sorsát eldöntő változatos mérkőzésen 39-38 után elhúzott és megérdemelten kerekedett fe-lül Mayer remek játékával a ka-nizsai csapat.
Az emléktorna végeredménye: 1. Dr. Mező, 2. Z. Ságvári, 3. Batthyány, 4. Z. Munkácsy, 5. Thury SZKI. A torna legeredmé-nyesebb játékosa: Pintér Ágnes (Batthyány). Különdíjat kaptak a csapatok legeredményesebb játé-
kosai, köztük Bedő Veronika (Dr. Mező), Golecz Andrea (Batthyány) és Göntér Csilla (Thury).
Az eredményeket az ünnepé-lyes záráson Kahotek Ferenc, a DSK elnöke ismertette, míg a díjakat özv. Szántó Zoltánná adta át.
Az NB II. Nyugati csoportjá-ban szereplő két női városi csa-pat hétközben, az eredeti kisor-solt naptól eltérően rendezte meg a rangadót. Az előrehozott mérkőzésen:
Dr. Mező DSK-Thury DSK 68-41 (23-16)
A gimnazisták 3-8-ról 7 perc alatt fordítottak 19-8-ra, akik a második 20 percben könnyedén húztak el.
Ma kezdődik Nagykanizsán és Zalaegerszegen az Országos Ser-dülő Bajnokság országos döntő-je, amelyen 8-8 leány- és fiú-csapat szerepel, köztük a Thury DSK leány és a Templom téri iskola fiúcsapata.
Mind a két mezőnyben kétszer 4-es csoportokban kezdődnek a küzdelmek, majd a vasárnapi, befejező versenynapon a lányok-nál Kanizsán, míg a fiúknál Za-laegerszegen bonyolítják le a he-lyosztókat.
A kanizsai küzdelmeket a hét-közben felavatott, átadott Zsig-mondy-Winkler tornacsarnokban bonyolítják le, ahol a Thury, Nagykörös, BEAC és BSE le-
ány, valamint a Templom téri, Nyíregyháza, Honvéd, Kaposvár fiú csapatai kezdik meg a csa-tározást (a többi 4-4 fiú, illetve lány csapat Zalaegerszegen kezd).
A kanizsai program ma (pén-teken) 10 órakor kezdődik a ka-nizsai csapatok mérkőzéseivel, majd délután 2 órakor tartják az országos döntő ünnepélyes meg-nyitóját. Szombaton 8.30 órától folytatódnak a csoportmérkőzé-sek, majd vasárnap reggel 8.30-tól rendezik meg a leáhy he-lyosztókat az egerszegi csoport-beliekkel (MTK, Soproni Postás, Kecskemét, ZTE Ságvári). A fi-úknál a kanizsai csoportbeli csa-patok Zalaegerszegre utaznak.
Az ünnepélyes eredményhirde-tést vasárnap délután 4 órakor tartják, amelyen értékes díjak kerülnek átadásra.
Ma (pénteken) délután rendha-gyó eseményre kerül sor váro-sunkban, ahol folytatódik a rá-játszás a női NB I-ben. A MÁV NTE együttese az újabb fordu-lóban a 17-18. helyért mérkőzik a Szolnoki MÁV NTE csapatá-val (két győzelemig játszanak).
Az első mérkőzést ma 17 óra-kor rendezik meg a MAV NTE munkacsarnokban, amelynek ke-retében átadásra kerül az MKSZ által alapított ,A kosárlabdázás városa" kitüntető cím és zászló, amelyet az MKSZ képviselője ad át dr. Kereskai István polgár-mesternek.
- Balogh -

Sporthétvége
PÉNTEK
Kosárlabda. Országos Serdülő Bajnokság országos döntője (leány- és fiú csoportmérkőzé-sek), Zsigmondy-Winkler tor-nacsarnok, 10.00. Megnyitó: 14.00. NB l-es női rájátszás és kitüntetési ünnepség: MÁV NTE-Szolnoki MÁV NTE, MÁV NTE munkacsarnok, 17.00.
SZOMBAT
Kézilabda: NB I B. Női: Olaj-bányász-Magyar Kábel, Olaj-bányász munkacsarnok, 12.00. Kosárlabda. Országos Serdülő Bajnokság országos döntője (leány- és fiú csoportmérkőzé-sek), Zsigmondy-Winkler tor-nacsarnok, 8.30. Labdarúgás. NB Il-es ifjúsági bajnokság: Olajbányász-Sop-ron, Olajbányász pálya, 12.30 (serdülők: 11.00). Teke. Szuper Liga. Női ráját-szás az 5-8. helyért (4 csapat), Sörgyári csarnok, 11.00. Úszás. Megyei egyéni gyermek bajnokság (fiúk, lányok), fedett uszoda, 9.30.
VASÁRNAP
Kosárlabda. Országos Serdülő Bajnokság országos döntője. Leány helyosztók, Zsigmondy-Winkler tornacsarnok, 8.30. Ünnepélyes eredményhirdetés: 16.00.
Labdarúgás. Megyei bajnok-
ság: Kiskanizsa-Tótszentmár-
ton, 10.45. Galambok-Zala-
szentgrót, 15.30. Városkör-
nyék: Police-Bánokszent-
györgy, 13.30. Palin-Kiscsehi,
15.30. Nagyrécse-Zalakomár,
15.30.
Teke. NB II. Férfi: Sörgyár-GYŐRHŐ, Sörgyári csarnok, 10.00.

PÁLYÁZAT
Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Oktatási és Kulturális Bizottsága pályázatot hirdet
az 1993. évi városi sportrendezvények támogatására.
A pályázat célja:
Városunkban rendezendő verseny és szabadidősport esemé-nyek támogatása.
A pályázat 500-500 ezer forintos pályázati alappal 2 kate-góriában kerül meghirdetésre.
I. kategória: oktatási intézmények, diáksportkörök.
II. kategória: Sportegyesületek, egyéb sportszervek. A pályázatnak tartalmaznia kell:
1. A pályázó szervezet neve, címe, számlaszáma.
2. A pályázott cél megnevezése, rövid leírása, időpontja,
helye.
3. A rendezvényen résztvevők köre és tervezett létszáma.
4. A pályázott cél megvalósításának tervezett költségvetése,
a) tervezett pénzügyi fedezet
- saját pénzösszeg,
- egyéb forrásból származó felsorolás.
5. Az elnyert támogatás felhasználásának lehetséges
ellenőrzési módja.
A pályázatokat 1993. április 1-től folyamatosan lehet be-nyújtani a Polgármesteri Hivatal Sportcsoport címére. (Nagykanizsa, Király u. 47.)
A támogatások nagyságrendjéről az Oktatási és Kulturális Bizottság dönt.
A pályázattal egy rendezvényre maximum 50 ezer forint támogatást lehet elnyerni. Egy intézmény vagy SE, DSK leg-feljebb kettő, más-más jellegű rendezvényre nyújthat be pá-lyázatot.
Előnyben részesülnek a saját, ill. egyéb forrásokat is tar-talmazó pályázatok.

AUTÓ ADÁSVÉTEL
NAGYKANIZSA BELVÁROSÁBAN KIRÁLY U. 1. (DÉDÁSZ mellett)
Nyitva: 8-18 óráig
INGYENES
lakossági apró
Feladható: Nagykanizsa,
Király u. 47. I. emelet.
Tulttfmi: U3/12 :«(»
I.Ak.VS
Kétuobáa, felnjílotl, Uurkilyu, dili íekvéií la-
klf inrgóMn eladó. Érd.: Nk. Liizt F. 3/D. 4/13.
Lódri. 1.926 K)
Zalaaiantbllini, kniM otilídi kitanul eleterél-
ném nagykaninei egy- vagy tniifélazobii, kom-
fortot, gájafflléaee Ilkáira. Cím: A MerkeKtóaégben.
(912 K)
Eladó: Litónegyon, • Kapoaviri útról • Kiafakoi •löui buizmegillónil közvetlenül i műnt mellett 400 négyizögól gytlraoleioi, kéuzobáa, njazerl téglaépület, erkély, emeleti napozó, az egéez épület alatt pince + baromfiuniiTi alkalmai deezkaépil-mény, 7 ezer literei (betonciazleraa) vfstiroló. Érd.: Nk. Clokonai IL 6/A. HL lph. 1/3. Tel.: 16 316. (906 K)
Nk. Magyar u. 149. alatt 3 lántei, cialidi biz eladó vagy a utolér azerkezetkéiz állapotban eladó vagy 100 négyzetméter Műterén félkeaz állapotban nktimak vagy egyéb mái célra kiadó vagy eladó. Érd.: 17 óra útin a helyazfnen. (909 K)
Murakereaztáron, Idi caalidi ház gazdilkodiire al-
V-1TW nagy területtel eladó vagy nagykanizlai
egyizobia bértakiara eierélném. Érd: Nk. Tavaiz
u. 9. (908 K) )
Kanizaához közel, kijebb begyí birtokot viiirolnék eietleg réazlelfizetéii kedvezménnyel. Ajánlatokat .Tavair" jeligére. Nk. Pf.: 154-be kérek. (947 K)
Nk-án a Vároakapu körúton eladó vagy nigykani-ziai caalidi hizra cierélhellS két- éa félizobái, 61 négyzetméterei, IL emeleti, tebermentea lakáa éa ugyaniu nagy garázi ia. Érd.: 93/14-209. (933 K)
KUcierfot begyen, (Nk-lól 10 km-re) 1100 nígy-azögöl telek - ebből 400 négyazogol izóló, a többi gyumölcaöa él kaaziló - téglapinoével, teljét fel izeretéMel eladó. Villany bevezetve, buazjirat van. Irányár: 300 ezer FL Érd.: Kiakanizaa, őrtorony IL 3. Bencze lózaef. (961 K)
Bgyazobii lakait vennék. Ajánlatokat „Caalidi fé-tmV jeligére Nk. Pf.: 154-be kérek. (944 K)
Eladó vároaközponlban gizfűléiei. 3 azobái lakai. Oarizzial vagy anélkül. Érd.: Caengery u. 31. L em. 1. Farkai, 17 óra után. (945 K)
Kereiok megvételre a Caónakázó-ló vonziakörzeté-ben 200-300 négyizogöl területei lakható épülettel, villannyal, ha lefaetiégea vízzel, reália áron. Nk. Fay A. u. 13. Balázi. (935 K)
Zalakaroitól 2 km-re, galamboki kempingtói nem meiaze, 620 négytzogöl terület azólóVel, azinlóval, új épülettel eladó. Villany bevezetve. Érd.: Nk. Fay A. u. 13. Baláza. (936 K)
Becaehely-Polin caalidi ház nagy kentei eladó.
Érd.: Péter Láazló, Becaehely, Koiiuth u. 188.
(961 K)
Sormia, Arany J. u. 64. alau 5 izobáa, félkéaz, de lakható caaládi ház nagy pincével, 3 fiziaú irammal, 350 négyazógöl leiekkel eladó. Érd.: helyazínen izombat, vaiimap éi a 93/13-058 tele-fonon, Acménil. (938 K)
Gyékényeién, vfzközelben Claládi ház nagy kerttel beköltezhetóen eladó. Érd: Nk. Akácfa u. 19. vagy Ciurgó, Koiiuth u. 47. (937 K)
Szabadhegyen telek félig kíiz épülettel eladó. Érd: Nk. Kazanlak bt. 12/A. n/8. Mire. 17 óra után. (969 K)
Cterfón hegybirtok izóldvel, pincével leijei felaze-
r.liu.1 eladó. Villany bevezetve, víztároló van. MegkózeUliee könnyű, végig aaifeltotott ÚL Érd.: 93/16-383. Clm: Heveei S. u, 1. m. em. 3. (970
K)
Nk-i, 2. emeleti lakiiomat faluii hizra oaerélném.
(10-15 km-re lévőre.) Ajanlatokat: Nk. Kazanlak
bt 5/A. n/3. (973 K)
Hl félizobái lakáat váaárolnék. Keleti vároaréazi tlSnyben. Ajánlatokat .Kéazpénz" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (971 K)
2,5 azobái, 1 emeleti OTP laki. eladó. Nk. Ka-zanlak tat 11/D. 1/6. Érd.: 18 ón után. (985 K)
Szóló pincével, felazereliaael, gyümölcafákkal, geizunyefikkal lUrgóien eladó. Érd.: Oelieariget, Fó út 28. (986 K)
Kilfakoa elűtti autóbuaz megállónál (Kapoavárí út-
ról Miháld irányába) hétvégi ház (téglaépület) pin-
cével, 400 négyazogol gyümolcaOaiel iltrgoien el-
adó. Helyi buizjám a lelek végénél. Eri: Nk.
Ciokona u. (volt Andrejka) 6/A. ÜL lph. 1/3. Tel.:
93-16-316. (984 K)
Balatonfenyvea-Alión vízparti, kia nyaraló eladó. Érd: Bili órákban, Ni. Berzaenyi 2/D. IV/14., vagy Munkia u. 14/A. m/10. (993 K)
Bgyizobái, ouzkomforUM. keleti vároaréizben lévó*
lakiiomat eladnim vagy miifél- kéuzobitra cie-
lílním. Érd: munkaidóben. 12-394-ea telefonizi-
mon. (992 K)
2000 négyizögöl zártkert elhanyagolt állapotban megegyezel azerint eladó. Érd: Somogybttkköed, F« u. 58. (957 K)
JAUMl
Vennék négyütemű Wartburg Túriétól, vagy limu-ainl, kevéa kilométeml, reália áron. Ajánlatokat ár éa állapot megjelöléaiel: „Újazerű 2." jeUgére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (900 K)
Eladó négyütemű Trabant Limuain, tizenötezer ki-lométerrel. Ajanlatokat .Megkímélt 15" jeligém, Ni. Pf.: 154-be kérem. (901 K)
TS 150-ea MZ tízezer kilométerrel, újazerű álla-potban eladó. Ajanlatokat .MZ 150" jelijére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (902 K)
Tízével Dicia 1300-ai motorral 1310-ei karoi-■zeriival műazaki nélkül eladó vagy bármikor kerti kiigépre cierélhető. Érd: napközben a 93/12-305-W telefonizimon leheL (931 K)
Niiian Vanett kuteherautó, 5 ajtói, Dieael, 2 1. 18000 km-rel eladó. Boa Józief 8372 Cierazegto-maj. Érdeklődéire azonnali válaiz. (929 K)
Trabant combi 1995-ig mójzaki vizigázou eladó. Érd: Balogh Imre, Nk. Teleki u, S/A. faz. (922 K)
Skoda 120-u, 3 évei, 5 aebeaiégei, jó állapotban reilii írón eladó. Érd: 8-tól 15 óráig, Eizleregnye 1-ei telefonizimon, vagy Nk. Munkii u, l/A. Fi-biln. (Heveii-iekola mögöu.) (921 K)
Eladó 323-ai Mazdi 165000 Ft-ért, 125 MZ, Jawa Muatang, Simion motoroi kapálógép. Érd: 17 óra után. Kiii, Oarabonc, PetSfi úl 1. (914 K)
1500-ai Zaiguli friai műizaldval, zöldkártyával el-adó. Érd: Nk. Mnnkáa u. 2/D. fiz/2, hétköznap 18 órától. (910 K)
Berlin 15 0. vitorlái eladó. 5 izeméivel, kajütöe, 3 gam. váizonnal, körmotorral, azállítókocaival. Érd: Kiaa Gábor, Caengery út 88. Tel.: 93/11-662. 15 őriig. (934 K)
1200 u Zaiguli, 11 évea eladó. Irinyit: 45.000 Ft. Érd: Krízaán Sándor, Bagola, Bagoly úl 38. Szom-bu, vaaimap. (942 K)
2105-01 Lada, 3 évei eladó. Érd: Nk. Józief A. u. 44. 16 óra után. (943 K)
Eladó 316 BMW vámoltatva, vagy eierét beazámí-lok. Érd: Nk. Vároakapu 11/B. H/2. Mealer. (937
K)
50 köbcentiméterei YANASA é. HONDA mope-dek eladók. Zalakomir, Ifjúiág út 17. (9S8 K)
Simion 51 kiamotor, éa APRH.LA TUAREO 50,
5 éveién, újazerű állapotban eladók. Nk. Bethlen
(Braun) IL 22. (955 K)
Eladó Alfa SOUD TI típuiú izgi. Érd: naponta
16 óra útin, Nk. Varaidi u. 17. (977 K)
6,5 évei ZSUK eladó. OeUeiziget, Fó il 69. (978
K)
TS 150-e. MZ tízezer kilométerrel, újizerű ille-polban eladó. Ajanlatokat .MZ 150" jeligére, Nk. Pf.: 154-re kérem. (963 K)
Eladó négyttietnű Trabant limuiin tizenötezer kilo-méterrel. Ajánlatokat .Megkímélt" jeligére, Nk. Pf.: 154-re kérem. (964 K)
Vennék négyütemű Wartburg Turiatot vagy limu-■inl kevéa kilométerrel, reália iron. Ajánlatokat ár £a állapotmegjelöléaiel .Újízerű" jeligére a Nk. Pf.: 154-re kérek. (965 K)
Vennék 2105 öi LADA-I vagy TLX-ei Daciit.
Érd: Nk. Munkii u. 26. (991 K)
S 100 u Skoda, 16 évei, 2 új motorral, műizaki vizigi hiányában eladó 30 ezer Fl-én. Érd: 93/17-390. (956 K)
Auu:ui.i:r
Nk. belviroaiban területet bérelnék ingatlannal vagy anélkül. Tel.: 93/16-244. (918 K)
Bgyizobil, öllzkomfortol lakáa kiadó hoaizabb livn egyedüláUó izemély réazére. 93/12-261. (920
K)
Miifélizobái albérietet keretek Nk-án. Ajánlatokat Nk. Rózia u. 22/B. IV/13. Németh Károly címre kérek. (941 k)
Fiatal hizaipir réizére miafélizobái albérlet kiadó a Zemplén u. 5/B. ü/lS-ben. Meglekinlheló ápr. 26-án, 17-20 ériig. (990 K)
Nk-án, Teleki utcában kétizobii, bútorozaúan la-üi kiadó. Érd: 93/13-843-ai telefonon. (959 K)
Ml SZAKI CIKK
Matt izínd izekrényior jó állapotban eladó. Iriny-ir: 28 ezer FL Érd: Nk. Eötvö. tét 25. 1/1. 17 ón útin. (863 K)
2 db igyneműlarló! hevéről éi hozzüllű, 2 db fo-
telt vennék. Dobó. Nk. Kazanlak in. 4/B. 11/8.
(946 K)
Combi gyerekágy igényeinek eladó. Érd: a izer-ieiztoiégben, tel.: 12-305 (744 K)
Commodore 64 floppyval 2db joyitikkil, progn-mokkal eladó. Irányár 30000 FL Érd: napközben a 93/12-305-5. telefonizámon leheL (793 K)
Nk-i fizika tanárt kerciek egyetemi felvételi előké-szítőre. Érd: 93/11-367 vagy 11-368 telefonizá-mon. (881 K)
Vilaiztói malacok eladók. Kiakanizia, Jakabkuti u. 46/A. Buia Lajoi. Érd: 16 órától. (913 K)
Középkorú pár eltartiai izerzödéll kötne idol
hölggyel. Ajánlatot a 16-244-ea telefonon kérünk.
(916 K)
3 fáziiú hegeaztó1 trafó eladó. Továbbá nagy tel-
jeiítményű dió- él mikdariló üzemeknek, locaoló
gép - keveiet huználl -, hozzávaló gumiiligok,
300 fm fólia, eternit cövek (6 él 9 m-eiek), egy
tiikl-vülanyvarrógép, felvonó (bárhova beizerel-
hetó) u eladók. Nk. Teleki u. 46. Szabó. (924
K)
Óangol juháizkutya kölyköt váiirolnék. Ajánlato-kat: CKngery u. 103. alatti kiikocimába kérek. (911 K)
Szétazedhetó* piaci lator él hímzett lerítók lürgóaen eladók. Érd: 16 ón útin, Nk. Corvin u. 12/D. 1/3. (919 K)
Megbízható fiauluizony házveeelűnói álliil vil-lalna a hét több napján ii. Ajanlatokat a 16-244-ea telefonon virok. (917 K)
Bükfürdón egyizobii, 2i2 hetei örökölhető üdülői
jog kedvező áron eladó. Érdeklődni: 93/16-261-ei
telefonon 19 ón után. Cím: Tóth Józief, 8800
Nigykanizii, Bartók Béla u. 12. I. lhiz. F.z./l.
(952 K)
Bükfürdőn Garzon Hotel épületben 1993. iprilii 28-tól májul 11-ig (13 éjizaka) 2 hetei (egyizobái) üdüléii haiznilad jog eladó. Érd: 93/16-261-ea te-
lefonon 19 ón útin. Cím: Tóth Jóaef, 8800 Nk. Bartók B. u. 12. L lhiz. F.Z./1. (953 K)
Altalinoe iikoliioknak német nyelv okutálit vál-
lalom. Bánniuk Ciilli, Nk. Teleki út 10. Tel.:
13-915. (950 K)
Commodore 64 floppyval. 2 joyiükkal, programok-
kal eladó. Irinyir: 25 ezer FL Érd: Ni. Nyírfa a
14. (949 K)
600-u maginjiró. dieeel izalagfűréaz eladó. Ar megegyezi. izerinL Eri: Somogybttkköld, F« a. 58. (954 K)
Nagy teberbíriiu Lada combi letőcaomagurló el-
adó. Bem Jinoi, Nk. Kazanlak krL 12/A. (932
K)
Zalakimon .Napfény" Üdülő Szövetkezeiben U
izobái üdüléii jog júliui 7-20-ig kiadó. Az üdfl-
lőreiz véglegeien il eladó. Érd: 93/13-449 telefo-
non. (940 K)
DATSUN gépkocK alkatréizként éa uzletbennde-zéa (polorendizer) eladók. Ni. Kazanlak krL 5/B. 1/2. (972 K)
COMMODORE 64 azimígógép megkímélt Ulapot-ban, azttkaég eletén magnóval, mikrokapciolól joyitick-el, jitékokkal, könyvekkel, HELP + bőví-tővel, frekvenciamérő adapterrel (-fprogram) eladó. Ar megegyezel izerinL Érd: napközben: a 11-208-ai telefonon, 1B óra útin í. hétvégén: Piil Tibor, 8800 Nk. Ciengery út 16. (983 K)
Szőlőoltviny eladó - bor éa caemege fajtik. Érd: KUkanina, Varaidi u. 18. Tel.: 19-435 (970 K)
Vattacukorgép (12 V-oa) eladó. Irányár: 38.000 FL Érd: Zalakarol, Koiiuth u. 1 (980 K)
Diiznó önetetők reilii áron eladók. Oelieiziget, Fó út 69. (979 K)
5 évei ROBI-55 univerzilii kiigép eladó. 3 évei lucfenyőcaemete kittlteteire eladó. Nk. Brdéiz u. 53/A/2. Fenyveii. Tel.: 14-677. (974 K)
Oizlopoi cuja eladó. Érd: Nk. Akácfa u. 27. 16
órától. (982 K)
Kiiebb bélyeggyűjtemény (régiek) eladó. Érd: 93/14-570. 17 ón után. (987 K)
Eladó oizlopoe thuja 120 cm, kétévei thuja cae-mete, iakolizott ezültfenyő él kék douglaaz cie-mele. Váairolnék 75 lile™, betonkeverőt 220 vol-toaaL Nk. Muakitli át 12. (988 K)
Ötvenezer forint jutalom a nyomnvezetőnek. Ké-rem annak, vagy azoknak a jelenlkezciél, akik gya-núian viaelkedő azemélyekel littak mirciua 15-én a kanizaai temető előu parkoló fehér Tnbantom kornyékén. (994 K)
Balatoni vendéglátó üzlet teljéi berendezéiiel, ked-vezményei iron kiadó. Nyolc rekeizei zöldaégill-vány eladó. Ajanlatokat .Nyír" jeligére, Nk. Pf.: 150-be kérek. (948 K)
PAUTNKRKKKKSO
Esztétikui megjeleuisfl. 37 éve* elvilt aő inegú-
merkednB kizárólag beUtf emberi értékekre igénye*
értelmilégi, intelligeiu, korrekt, jól szituált férfival
urtÓi lupciolat kialakítáat céljából, 45 éves korig.
Gyermek nem akadály, nekem is VUL Leveleket:
„Lenni annyi, mint tartozni valakihez" jeligére, Nk.
Pf.: 154-be kérek. (887 K)
Diplomái, de nem diplomát*, 29 évea férfi keiea c*ino», lelkileg gazdag, filigrán lányL Lehetőleg fényképes leveleket várok: „Romantika 21" jeligé-re, Nk. Pf.: 154-re. (899 K)
Pérjhez adnám az életteret jelenségként beiűliö, 38 éves barátnőmet, aki fiát egyedül neveli és egy szeretó, tiszta jellemű férfira vágyik. Fényképes le-veleket kérek .Életszereid" jeligén, Nk, Pf.: 154-be. (898 K)
Csillagjegyek alapján keresem • földi világban öt, aki Bak-Pttklny lány é* kilenc es fél éwej utintm srOleteu. Magunról. 1964-ben ssüleuem. 178/78, • nem találtam még meg csillagomat Fényképes leveled várom „Aiztrológia" jeligére. Nk. Pf.: 154-be. (968 K)
62 éves Özvegy cssiádtalan nyugdíjas férfi keresi
korban hozzáillű háziu hölgy ismeretségét, aki ou-
honába költözne házasság céljából. Leveleket HKet-
lesben könnyebb" jeligére, Nk. Pf.: 154 be kérek.
(975 K)
24 éves, magas növésŰ, önmagán igényes, szellemi foglalkozású fiatalember várja fényképei bemutatko-zó levelét olyan lánynak, aki szeretetet ét gyengéd-léget tud számán nyújtani. Leveleket „Szeretnélek megtalálni" jeligére. Nk. Pf.: 154-be kérek. (981 K)
42 évei értelmiségi hölgy megismerkedne házasság céljából olyan intelligens, értelmiségi férfival, aki 14 éves leányát i# elfogadná. Leveleket: „Boldog család" jeligére. Nk. Pf.: 154-be kérek. (907 K)
DÉL-ZALAI HETILAP
ARA: 19 FT
V.évf. 15. sz. 1993. ápr. 9.
MEGJELENIK: MINDEN FENTEKEN
Március 31-én délután Ünnep volt Nagykanizsán a Zsigmondy Vilmos és Winkler Lajos Műsza-ki Középiskolában: átadták ren-deltetésének a fővárosi MET-RUM Kft. tervei alapján, a Zala Megyei TANÉP által épített, 40x20 méteres küzdőtérrel, külön kis szertorna-edzőteremmel, a szükséges kiszolgáló helyiségek-kel, nézőtérnek is használható magasszintű galériával rendelke-ző, közel 80 millió forintba ke-rült új tornatermet, amelynek já-tékterén az iskolai testnevelési célokon túlmenően nemzetközi kézilabda-, kosárlabda-, röplab-
TORNATEREM-AVATÁS
A ZSIGMONDY-WINfíLER
MŰSZAKI KÖZÉPISKOLÁBAN
Gallov Rezső államtitkár, az OTSH elnöke és Subái József, a MOL Rt. elnök-vezérigazgatója elvágják a szalagot.
(Bakonyi Erzsébet felvétele)

da- és kispályás labdarúgó-mér-kőzéseket is lehet rendezni.
Az avatás bensőséges volt: a tornaterem középső részén helye\'t foglaló meghívottakat, a tanári kart és a fegyelmezetten bevo-nuló, ünneplő ruhába öltözött, közel 700 tanulót hangszórókon át pattogó induló fogadta. A Himnusz elhangzása után Gallov Rezső államtitkár, az OTSH el-nöke és\'Subái József, a MOL Rt. elnök-vezérigazgatója vágta el jelképesen a létesítmény déli szárnyán kifeszített nemzeti szí-nű szalagot.
Ezután ünnepi beszédek, kö-
szöntők következtek. Először Varga Zsófia, a tanintézet igaz-gatója lépett a mikrofonhoz. Őt sorrendben Subái József, Gallov Rezső, dr. Németh Csaba, a Művelődési és Közoktatási Mi-nisztérium főosztályvezetője, dr. Kereskai István, Nagykanizsa polgármestere, végül Zsivótzky Gyula kalapácsvető olimpiai baj-nok követte, akik valamennyien méltatták a remek, új létesítmény jelentőségét, a közreműködők jó munkáját és a támogatók segítő-készségét.
Az ünnepség hivatalos része -amelyen szavalatra, kitüntetés és
pénzjutalmak átadására is sor ke-rült - a bányász-himnusz hang-jaival zárult.
Az állófogadás közben Hor-váth Gábor műsorközlő-tanár irányításával a jelenlévő vendé-gek és tanulók között 15 darab focilabdát sorsoltak ki. A rendez-vényről nem hiányzott az élő-sport: az iskola diákjaiból szer-vezett aerobik- és ugrócsoport bemutató nagy sikert aratott, a kanizsai középiskolák csapatai pedig ügyességi váltóversenyen vetélkedtek. Az érdeklődők jól szórakoztak a tanárok, öregdiá-kok és diákok csapatai között rendezett kosárlabda- és kispá-lyás labdarúgó-mérkőzéseken. Sokan tekintették meg a serle-gek, érmék és oklevelek kiállítá-sát, a tanintézet HELY-pinceklub-jában pedig záporoztak a kérdé-sek az élménybeszámolót tartó Zsivótzky Gyula felé (erről leg-közelebbi lapszámunkban külön tudósítunk).
A mozgalmas és színvonalas program az esti órákban a fel-avatott tornateremben tartott han-gulatos iskolabállal fejeződött be. Tihanyi István
TB-Iátrálék részletre
Jóllehet március 20-ig ren-dezni kellett a TB-járulék fi-zetéssel kapcsolatos dolgokat, de azoknak a vállalkozóknak, akik a tavalyi év folyamán váltották ki igazolványaikat, és csak előleget fizettek, még most is van módjuk arra, hogy nagy hátralék esetén részletfizetési kedvezményt kapjanak. Kérelmeiket a TB helyi kirendeltségein nyújthat-ják be, ahol kérésüket a lene* tőségekhez mérten méltányol-ják majd. A nagykanizsai ki-rendeltség adatai szerint ed* dig ketten éltek ezzel a lehe-tőséggel. Akik ezután kíván-ják rendezni számlájukat, azok számítsanak arra, hogy havi 4% hátralék megfizetésé-re Is kötelezik őket - tájékoz* tatott bennünket a TB helyi kirendeltségének munkatársa. - d. é. -
[ KANIZSA ]
mm,
9.



NINCS MÉG MEGOLDÁS...
A piaristák nem tartanak igényt a Templom téri iskolára
A Magyar Piarista Rendtarto-mány - törvényes jogával élve - fordult a város önkormányza-tához, hogy újra indíthasson egy általuk működtetendő általános és középiskolát. Ennek érdeké-ben már az elmúlt évben meg-történtek az első lépések, amikor is a kapuit nyitó iskola kezdő évfolyamának helyet biztosí-tottak a Batthyány utcai volt bölcsődében. Ám ez a döntés hosszú távon nem jelentett meg-oldást, idén már több mint negy-ven gyerek várja felvételét, s ez-zel a piaristák máris kinőtték a szűkös épületet. Mivel a rend ré-gi ingatlanainak visszajuttatása nem csekély gondot okozna — a területen jelenleg közép- és ál-talános iskola egyaránt működik, ráadásul ez előbbi a közelmúlt-ban új tornateremmel is bővült -, ezért a kanizsai önkormányzat azon fáradozik, hogy hasonló ér-tékű ingatlannal kárpótolja a pi-aristákat, így került szóba eset-leges lehetőségként a kiskanizsai Templom téri iskola. Az iskola aulájában ezért szerdán este la-kossági fórumot hívott össze Kovács János és Takács Zoltán önkormányzati képviselő, hogy

Felelős szerkesztő:
Dóró János
Laptitkár:
Bencze Ildikó
Reklámmenedzser:
Gombás Imre
Felelős kiadó:
a Szociális Foglalkoztató
Nagykanizsa
igazgatója.
Szerkesztőséé:
8801 Nagykanizsa,
Király u. 47.
Telefon/fax: 93/12-305 Computertechnika:
GRAFO BT.
PRINTEXT BT.
Zcg., Mártírok u. 42-44.
Tel.: (92) 13-780/11
Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt.
Felelős vezető: Galla József vezérigazgató
Terjeszti:
a Magyar Posta,
és a Szociális
Foglalkoztató
Nagykanizsa
Előfizetési díj:
egy hónapra 82 forint.
ISSN 0865-3879
az ott élők véleményét mégis- megjelent dr. Perendy László és merjék. A rend képviseletében a szép számmal összegyűlt szü-
Az Eletyíz -7C-víz IVÓVÍZ!
Kapható: TERMOPONT ÜZLETHÁZ Nagykanizsa, Ady út 4. I. em. 21.
AQVA n Kft.
AQVA n SZOLGÁLTATÓ
ÉS TERMELŐ KFT.
8800 Nagykanizsa, Csengery u. 90.
HIRDETÉSFELVÉTEL * megyei

ÖLÁKNÉVSOR QL
Aki kímared, az lemaradt
ZALARf-KLÁM Stúdió Hívjon a 92/17-287-es telefonon - $fy telkökí
lők között hamarosan élénk vita bontakozott ki. Felvetették a kis-kanizsaiak, hogy nem kevés tár-sadalmi munkájuk fekszik az is-kolában, s ezen kívül létrehoztak egy alapítványt is, melyből a korszerű tanításhoz elengedhetet-len oktatási segédeszközöket és számítógépeket vásárolták. Bő egyórányi elkeseredett, heves vi-ta után az események váratlan fordulatot vettek. A fórum szer-vezőinek sorából hirtelen előke-rült a piarista rend tartományfő-nökének levele, melyben kifejti, hogy nem tartanak igényt a Templom téri iskolára, egyrészt a városperemi fekvése és az eb-ből fakadó utaztatási problémák, másrészt a városrész lakóinak el-lenállása miatt. Ellenben tovább-ra is fenntartják igényüket egy belvárosi ingatlanra.
E hiábavaló lakossági fórum után így továbbra is nyitva ma-radt a kérdés, hol kapnak majd helyet a rend oktatási intézmé-nyei és majdani rendháza? Egyetlen dolog vált bizonyossá csupán, hogy az ugyancsak szo-rító beiskolázási határidőig már csak újabb ideiglenes megoldás-ra kerülhet sor.
- ir -

A k_..._ja K H
legutóbbi összejövetelének vendégeként dr. Pálfy Dé-nest, a Zala megyei közgyű-lés elnökét és dr. Kereskai István polgármestert köszön-tötték.
Dr. Pálfy Dénes vitaindí-tójában kifejtette, a jelenleg fennálló kísérleti megye-rendszer - melynek mintá-jául a francia prefektúra rendszer szolgált - küzd még néhány gyermekbeteg-séggel. Fájlalta, hogy nem létezik egy megyei informá-ciós központ, s ezért az in-formációk egymás mellett haladnak el, s nem jutnak el az érintettekhez.
Ezek után annak adott hangot, hogy a városunkon átvezető utaknak és a határ közelségének köszönhetően Kanizsa visszanyerheti ko-rábbi gazdasági, kulturális és pénzügyi jelentőségét.
Dr. Kereskai István el-
mondta, a megyei jogú város
rangjának elnyerésével
együtt azt is remélték, a vá-ros az illeték bevételen kívül más haszonhoz is juthat majd, ám ez nem történt meg. Ennek ellenére a város és a megye kapcsolatát ideá-lisnak vélte.
- ta -
KANIZSA ] 3


aratott csípős és humoros ma-gánszáma, valamint a meghívott Szepetneki Népdal és Színjátszó Kör előadása.
Az esti órákban a szendvi-csek, sütemények és italok fo-gyasztása mellett zene, játék, tombola és tánc, egyszóval emelkedett hangulat tette emlé-kezetessé a zalai nyugdíjas klu-bok megjelent tagjainak a kitű-nően szervezett találkozót.
T. I.
ÉLETET AZ ÉVEKNEK
Megyei nyugdíjas klubtalálkozó Kiskanizsán
Március 30-án délután az „Életet az éveknek" Zala Megyei Klubtanácsa és a TUNGSRAM D. Sz. Nyugdíjas Klubja megyei nyugdíjas klubtalálkozót rende-zett a Kiskanizsa városrészben lévő Móricz Zsigmond Művelő-dési Házban.
Az elnökségben helyet foglaló Knoll Istvánt, a Nyugdíjas Klu-bok és Idősek „Életet az évek-nek" Országos Szövetsége és az Országos Nyugdíjas Kamara el-nökét, dr. Keres kai István pol-gármestert, Rábai László me-gyei klubtanács elnököt és He-derics Istvánt, a helyi Fényfor-rásgyár Független Szakszerveze-tének elnökét, valamint a meg-jelent 12 zalai nyugdíjas klub
(Zala megyei, Zalaegerszeg vá-rosi, andráshidai, bánokszent-györgyi, lovászi, zalavári, nagy-kapornaki, zalalövői, lenti, lete-nyei, Nagykanizsa MÁV és TUNGSRAM) mintegy 150 nyugdíjasát Horváth László, a TUNGSRAM Nyugdíjas Klub elnöke üdvözölte.
A találkozót dr. Kereskai Ist-ván nyitotta meg, aki üdvözlő szavai mellett annak is hangot adott, hogy Nagykanizsát újab-ban már nemcsak iskola- és ke-reskedőváros jelzőkkel lehet il-letni, hanem a „nyugdíjasok vá-rosa" is illik rá, mivel a nyug-díjasok összes lakoshoz viszo-nyított aránya mintegy 22%.
A fővárosból érkezett Knoll István - aki már több mint két évtizede vezeti a tévé „Életet az
éveknek" című műsorát - a klubszövetség és a nyugdíjas ka-mara tevékenységéről adott rö-vid tájékoztatást, majd bejelen-tette azt a tervet, hogy hazánk-ban - számos európai ország gyakorlatát követve - minden te-lepülésen fél éven belül alakul-jon Idősek Tanácsa. Ez állandó és bizonyára gyümölcsöző kap-csolatot jelent majd az önkor-mányzattal és a polgármesteri hivatallal. „Az idősek ügyében tenni szolgálat, nem pedig jóság kérdése" - vélekedett. Aztán rá-tért a nyugdíjasok egyre neheze-dő életvitelére: mintegy 70%-ban napi gondokkal küzdenek, s egyre többen képtelenek kifizet-ni a közüzemi díjakat. „Nagyon
sok nyugdíjas úgy érzi manap-ság, hogy a szeretet, tisztelet és törődés helyett a társadalom le-írta őket, s feleslegessé váltak. Pedig egy élet áldozatos munká-ja után nem szabadna eltartott-nak vélni őket" - fakadt ki, hoz-zátéve, hogy egyes közgazdá-szok számítása szerint a levont nyugdíjjárulékból és a munka-adók által az államkasszába be-fizetett társadalombiztosítási já-rulék arányos részéből 102 éves korukig lehetne a jelenleginél tisztesebb a nyugdíjuk... Remé-nyét fejezte ki, hogy az elkövet-kező években a nyugdíjasok helyzete, életnívója fokozatosan javul majd és érvényesül az „Életet az éveknek" jelmondat! Horváth László köszönő sza-vai után a további program is-
mertetésére került sor, majd sorra jöttek a szórakoztató műsorok: a helyi TUNGSRAM Nyugdíjas Klub énekkarának bordalai és Erdélyi Andrásné szavalatai, a letenyeiek két dalcsokra között előadott József Attila-vers, a zalaegerszegi énekpáros népdalai, az andráshidaiak tréfás novellája, a megyeszékhelyi nyugdíjas énekkar zalai népdalai, s egy Radnóti-vers, a kanizsai „izzós" Fenyves Józsefné nagy tetszést
CSÚCSNAPOK A „CSERIBEN"
Március 31-én, szerdán délután és április 1-én, csütörtökön egész nap tanár-diák őrület volt a Cserháti-szakközépiskolában. A megszokottól eltérően nem az év utolsó tanítási napján ren-dezték meg a Cseri-napot, hanem előrehozták, és a diákok nagy örömére megtoldottak egy nappal.
Szerdán, az iskola tornatermében évfolyamonként vetélkedtek egymással az osztályok. A hatfős csapatok (5 diák+osztályfőnök) izgalmas, poéndús küzdelemben mérkőztek egymással. A beugró feladat mindenki számára ugyanaz volt: A srácoknak a saját maguk által írt vers vagy dal előadásával kellett bemutatniuk osztályukat. Ezután az „esszé"-kérdések következtek: földrajz, au-tómárkák, tanár-hangok felismerése „egy-iksz-kettőben". Az utol-só feladat igazi csapatmunkát igényelt. A küzdőknek fél órán belül be kellett gyűjteniük az összes fellelhető miniszoknyás, Adidas-cipős lányt, használt vonatjegyet, aláírást szerezni a meg-nevezett tanároktól, megszámolni az iskolában fellelhető tujákat stb. Az eddig a lelátón tomboló-szurkoló diákok is rohantak, hogy segítsenek csapatuknak a „gyűjtögetésben".
A csütörtöki nap a Kazanlak Ifjúsági Klub színielőadásával kezdődött, majd a sport vette át a stafétabotot. „Fut a Cseri", tanár-diák focimeccs, lányok-tanárnők kosárderbi, majd az isko-laválogatott és egy csáktornyai csapat kézilabdaviadala követte egymást a programban. A gombfoci- és rally-bemutató, valamint a sakkszimultán is számos érdeklődőt vonzott. A rendezvényt záró Csúcs-disco előtt pantomim- és divatbemutatónak tapsolha-tott a közönség. Minden bizonnyal sikerült hagyományt terem-teniük a csenseknek a Csúcs-napok elindításával, hiszen e két-napos őrületben diák és tanár egyaránt jól érezte magát. Külön elismerés illeti az iskola diákönkormányzatát, akik a szervezést teljes egészében felvállalták.
- h -
tapasztalhatókénál. Ezen a döntőn kevés babér termett városunknak, hiszen mindössze ketten jutottak tovább területi döntőre: Horváth Zoltán cigánytáncával és Czakó János versmondó.
A_ -L-l o
ték meg a zalaegerszegi MMIK-ban a „Ki mit tud" megyei döntőjét. A produkci-ók színvonala magasabb és egységesebb volt a Kanizsán
A Nagykanizsai Polgármes-te.ri Hivatal 10 ezer forintos különdíját Papp Ferenc, a HSMK igazgatója adta át Horváth Herminának és Németh Krisztinának.

BELVÁROSI IRODAHELYISÉG KIADÓ!
Érdeklődni munkaidőben
a 93/12-305-ös telefonon vagy
személyesen a Király utca 47. alatti
Kanizsa hetilap szerkesztőségében.

BERFUVAROZÁST VÁLLALUNK,
rendkívül kedvező árakkal FIAT DUCATO
1,5 tonnás emelt, illetve hosszabbított platós
tehergépkocsinkkal.
Fuvarköltség, fuvardíj nálunk megegyezés kérdése.
Hívjon, keressen, érdeklődjön a 92/73-442-es
telefonszámon vagy személyesen
Nagykanizsa, Kaposvári u. 59-es szám alatt!
, tW. \'
[ KANIZSA
április fi


Április 5-én tartotta soros ülé-sét városunk önkormányzata. Az Ülés elején többen szót kértek. Koczfán Ferenc képviselő azt kívánta megtudni, ml lesz a sor-sa a Társadalombiztosítás helyi kirendeltségének terjeszkedése miatt az Ady utcai fogorvosi rendelőknek. A felvetett kérdés-re a polgármester adott választ, amelyből kiderült, hogy már most több olyan lehetséges hely van, ahová a kilakoltatandó or-vosi rendelők beköltözhetnek. Pilczer Éva két témában is szót kért a napirendek tárgyalása előtt. Az egyik mondandója az önkormányzati lakások értékesí-tésével kapcsolatos - egyelőre mérsékelt - lakossági felhábo-rodásnak az önkormányzat felé történő tolmácsolása volt. A képviselőnő elmondta, hogy az IKI értékbecslőinek az önkor-mányzati lakásokban végzett munkája több mint kritikán alu-li. Az értékbecslők még meg sem nézik a lakásokat, mind-össze két kérdést tesznek fel a tulajdonosoknak, s nagyon úgy tűnik, hogy eme kérdésekre
Hogy is van ez?
Tele van a piac almával, de a legszebb példányokat most pakolják ki a teherszállító Fordból. Hetven forint kilója. Alkudni próbálok.
- Máshol két kilót adnak ennyiért.
A néni nem enged az árból, panaszkodik.
- Tudja mennyibe kerül a permetszer..., meg a benzin? - Most
tankoltunk kétezer forintért.
- Értem, mindez benne van az alma árában, azért ilyen drága.
A néni mosolyogva bólogat.
- Csak tudja mi a baj, hogy az én buszbérletemet sehol sem
tudom elszámolni. Ha visszakapnám a bérlet árát, talán az alma
se tűnne ilyen drágának.
/& & /&
Vasutas barátom kocsit mos az udvaron. Vödörszám hordja a vizet a kerti csapról.
- Drága a víz, spórolni kell - magyarázkodik.
- Hát igen, ott spórol az ember, ahol lehet. - Nem öntözzük
a kertet, mert drága a víz, nem autózunk, mert drága a benzin,
nem ülünk buszra, nem vonatozunk, mert drága a viteldíj. De
mi következik ebből?
- Tudod mi? - Újabb áremelés, mert csökken a vállalat ár-
bevétele. Üresen járnak a vonatok, a buszok...
- Ez igaz, de van más megoldás is - kötözködöm. Éppen a
MÁV vezetősége jött rá arra, hogy a viteldíjak emelése után
még annyi utas sem lenne, mint eddig. Ezért inkább a járatokat
szünteti meg.
- Ebből viszont az következik, hogy utcára kerül néhány ezer
vasutas - mondja lehangolóan.
A vitát tovább folytattuk volna, ha nem jön a díjbeszedő a villanyszámlát lobogtatva.
Sz. J.
m •
Ülésezett az önkormányzat
adott válaszok képezik az érték-becslés alapján - mondta a kép-viselőnő. Pilczer képviselőnő azt javasolta, hogy az önkormányzat tegye lehetővé, hogy a gazdasági bizottság megvizsgálhassa az ár-ajánlatokat. A másik téma, amelyben a képviselőnő szót kért, egy bizonyos VGV levéllel volt kapcsolatos, amely a lakó-kat arról tájékoztatta, hogy januárig visszamenőleg havonta plusz 200 forint szemétpénzt fi-zessenek. A képviselőnő kérdé-sére írásban kért választ, így magyarázatot csak a következő ülésen kaphatunk arra, miért kell visszamenőleg több szemétpénzt fizetnünk.
A következő napirendi pont keretében egy már hosszú ideje húzódó témát tárgyalt az önkor-mányzat. A piarista iskola Ugye már több esetben borzolta pro és kontra a kedélyeket, s hogy ebben az évben milyen megol-dás születik majd, egyelőre rej-tély. Május 24-ig kell döntést hoznia a testületnek az ügyben, ami előreláthatólag a közvéle-mény és az érintettek bevoná-
Nagykanizsa Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal!
A Magyarok Nemzeti Szövetsége kéréssel fordul Nagykanizsa önkormányzatához.
Szeretnénk, ha megnyugtató döntés születne a város és hazánk történelméhez szorosan kapcsolódó, hányatott sorsú 20. honvéd gyalogezred emlékművének méltó elhelyezéséről.
Álláspontunk a következő: A 20. honvéd gyalogezred emlék-műve állítasson vissza eredeti helyére, az Erzsébet tér baloldali kiszögellésénél, a három nyírfa által körülhatárolt területen.
Nagykanizsán sajnos nem emelhettek II. világháborús emlék-művet hősi halottainknak. Ezért elszomorítónak tartjuk, hogy az I. világháború hőseinek tiszteletére készült szoborcsoport ugyan szép környezetben, de az emberi szemek elől szinte elbújtatva áll a Sétakertben.
Véleményünk, hogy csak a beteg nemzeteket nem érdekli saját múltja, történelme. Ha tiszta szívű, magyarságát átérezni tudó nemzedéket szeretnénk felnevelni, akkor meg kell mutatni igazi múltunkat. Úgy gondoljuk, az emlékmű visszahelyezése valódi történelmünk megismerésének egyik lépése lehet, és jelenléte az Erzsébet téren a nemzettudat erősítését fogja szolgálni.
Ugyanakkor teljesülne az a közös óhaj, hogy Nagykanizsán minden tér lassan visszanyerhesse eredeti hangulatát, történelmi tartalmát.
Mi bízunk az önkormányzat hazát szerető, és történelmünket meg nem tagadó hozzáállásában.
Mégis, ha a döntés meghozatala nehézségekbe ütközne, szö-vetségünk felvállalja az aláírásgyűjtőt is, bizonyítva Nagykanizsa polgárainak egységes akaratát.
Tesszük mindezt városunk és a haza felemelkedéséért.
MAGYAROK NEMZETI SZÖVETSÉGE
Zala megyei szervezete
Nagykanizsa, Csengery u. 1.
Nagykanizsa, 1993. március 29.
sával történik majd. A piaristák jelenlegi álláspontja az, hogy mindenképpen egy belvárosi is-kolát szeretnének megkapni. El-képzeléseik között a Hunyadi-is-kola szerepel első helyen, de a további terjeszkedés fokozatosan venné igénybe a Zsigmondy-Winkler Szakközépiskola épület-részeit.
A képviselők ezek után helyi rendeletet alkottak az önkor-mányzati vagyon nyilvántartásá-ról és a vagyon feletti rendelke-zési jog gyakorlásáról.
Az 1993. és 1994. évben kér-hető címzett és céltámogatási igényekkel kapcsolatos előter-jesztést is elfogadta a testület. Ebből megtudtuk, hogy állami támogatást szeretnénk kapni a kórházrekonstrukcióhoz, a könyv-tárépítéshez, a csatornázások be-fejezéséhez, a palini általános is-kola felújításához, a Zsinagóga rekonstrukciójához és a város egyes részein az ivóvíz minősé-gének javításához.
A testület módosította a helyi iparűzési adóról hozott rendele-tét is.
A képviselők döntésükkel fel-oldották a piaci szeszárusítás ti-lalmát. A szabályozás április 5-én lép életbe. A szeszárusítás a piac egész területén ellenőrizhe-tővé válik majd és többletbevé-telt eredményez az önkormány-zatnak.
Tájékoztatót fogadott el a tes-tület a rendezési tervről.
A könyvtárterveket illetően a
képviselők úgy döntöttek, hogy a legjobbakat kiállítják és lakos-sági fórum keretében is megvi-tatásra kerül majd, melyik tervet ítélik a megvalósításra alkalmas-nak. Szintén a könyvtár üggyel kapcsolatos az a hír is, hogy a mostani könyvtárépület vissza-adásáért a 149 millió forintos kártérítést a város előrelátható-lag 1994. június 30-ig kapja meg. Az épületet a dolgok mos-tani állása szerint 1996. június 30-ig kell majd átadnunk a fe-renceseknek.
A testület elnapolta azt a na-pirendi pontot, amely felhatal-mazta volna a polgármestert, hogy a gazdasági osztály veze-tője és a Vállalkozási Iroda dol-gozói részére bruttó 300 ezer fo-rint kifizetéséről gondoskodjon. Az elnapolás indoka az érintet-tek fizetésének fel nem tüntetése a határozati javaslatban, így nem derülhetett ki, hogy a fenti összeg a jogos 20%-a e dolgo-zók bérének. Mert hogy ez volt a törvényesen megengedett összeg.
Ezután beszámolót fogadtak el a képviselők a város nemzetközi kapcsolatainak alakulásáról.
A földkiadó bizottságok meg-választásáról és a működési fel-tételeikről szóló tájékoztató elfo-gadásával ért véget az önkor-mányzati ülés.
A testület április 26-án foly-tatja munkáját.
d. é.
h
KANIZSA

Üveg- és Porcelánbolt HÚSVÉTI AJÁNLATA:
Nagy választékban kaphatók:
♦ kristálypoharak,
«i» hollóház! porcelán étkező-, tea- és mokkakészletek.
Ezen kívül: Műanyag virágtartók, -ládák, égetett agyagcserepek, háztartásfelszerelési cikkek.

Megtalál bennünket:
\'«." ■»■«.
Nagykanizsa, Csengery u. 3. Tel.: 93-11-230
„BLASIUS"
Szolgáltató és Faipari Kft.
Továbbra is az Önök rendelkezésére áll:
Egyedi megrendelés alapján készült:
- nyílászárókkal
(ajtók, ablakok, garázskapuk stb.),
- többfunkciós, faszerkezetű pavilonokkal
(buszvárók, virág-, újságárusító stb.),
- szakipari faszerkezetű válaszfalak,
- térelválasztók, állványok stb.
Ingyenes műszaki tanácsadás
és felmérés, ugyanitt bútoripari
hulladékok értékesítése.
Címünk: Zalaszentbalázs,
Kisfaludy u. 17-25. Tel.: Zalaszentbalázs 16.


Kétszemélyes hétvégi üdülés
júniusl8-21 között a balatonfüredi
HOTEL MARINÁBAN
félpanziós ellátással
l-l db ZALATEJ ajándékcsomag, 500-500 Ft értékben
I)r. Bálint János maradt a helyi Monopoly Klub vezetője
Április 2-án este u llclytfrscgl Klubban - u március 25-i hatúruzatképtvlcnség miatt - mcnisnióteit taggyűlést tar-tott a helyi Monopoly Klub. Az összejövetelen - amelyen meghhottkent megjelent Tarnóczky Attila országgyűlési képviselő is - e/,úttal is 10 tagja vett reszt a 28 ftf.s "klub-nak. A jelenlevők ennek ellenére határozatképesnek nyil-vánították a taggyűlést.
\\i összejövetelen elnokló dr. fíálint János- ezúttal Is át-tekintette a klub egyéves tevékenységét, amelyből kritiku-san a/, víiáglott ki, hogy a kitűzött célok érdekében többet kellett volna tenni. K/után a két távollévő ve/etötársa ne-vében is lemondott.
A bevezetőt követő vitában - amelyen felszólalt Tar-nóczky Attila is - egyöntetű volt a vélemény, hogy a poli-tikától mentes klub léte érték, s u társadalom átalakítása érdekében célját elérheti. A klubnak a konkrét bejelentések feldolgozására továbbra Is készenlétben kell lenni. A lakos-ság lnformúlása\\ul és alkotni vágyó, új tagok bevonásával nyitottá kell tenni a klubot, mert zavaros ügyek, vissza* élések jócskán vannak a városban és annak környékén.
A taggyűlésen sor került a/ uj vezetőség megválasztá-sára. A jelenlévők kó/íil javaslatként több személy neve Ls felmerült, a tagság végül a klub vezetőjének továbbra is dr. liálint János ügyvédet, klubvezető-helyettesnek pedig Kuczkó József vállalkozót választották, akik december 31-ig vállalták a bizalmat.
A jelenlévők úgv határoztak, hogy a jövőben kéthavonta tartanak taggyűlést, a Nagykanizsai Monopol) Klub, 8801 Nagykanizsa, /\'/.: 363. címre várják uj klubtagok írásos jelentkezését munkájuk segítésére, a visszaélések feltárá-sán pedig a lakosság írásos észrevételeit.
(tl-nyi)

AKCIÓ: 1993. MÁRCIUS 16 • ÁPRILIS 30
EGY SZELET SAJT...
...EGY FANTASZTIKUS HÉTVÉGE
A NYEREMÉNYEK:
TERMÉKEINK:
PANNÓNIA SAJT
szeletelt és darabolt
ZALAI FÜSTÖLT SAJT
darabolt GÖCSEJI CSEMEGE SAJT
darabolt
SAFARI FÜSTÖLT SAJT szeletelt
l-l db Gyermek KARÓRA a lehető legvidámabb színekben
ÍGT NYERHET:
CÍMÜNK:
BEÉRKEZÉSI HATÁRIDŐ: 1993.Május 10 SORSOLÁS: 1993. Május 10-én a ZTV adásában

AKCIÓ: 1993. MÁRCIUS 16 - ÁPRILIS 30.
Ha a négy sajt közül legalább háromnak a fedőfóliáját címünkre visszaküldi, már részt vesz a sorsoláson!
6
[ KANIZSA"!




LEGYEN ELÉGEDETT A VISZÖNTÉLADÖIS!

(ioletv. Ferenc „birodalmában1"

Nehéz lenne eldönteni, hogy Golecz Ferenc bolt-vezető, vagy Horváth Géza anyag- és termék-forgalmi osztályvezető büszkébb-e a ZALAHÚS Vágóhíd úton létesített diszkont jelleggel működő boltjára. Elég körülnézni az üzletben, minden meg-található, ami szem-száj-nak ingere. Szóval van is ok a büszkeségre.
- Mikor nyitották az üz-
letet? - kérdezem Hor-
váth Géza osztályvezetőt.
- Tavaly, február tizen-
ötödikén. Eredeti célunk
az volt, hogy az üzem
dolgozói itt, helyben meg
tudják vásárolni az ottho-
ni szükségletüket. Viszont
gyorsan rájöttünk, hogy
az üzletben kiszolgálhat-
juk a kisebb mennyiség-
ben vásárló viszonteladó-
kat is.

- Tehát beindult az üz-
let...
- Igen ám, egészen au-
gusztusig. Aztán jött az
országos alapanyag-gond,
és kénytelenek voltunk új-
ra hagyományos húsbolt-
ként üzemeltetni. Az idén,
március 18-ig.
- És azóta újra diszkont
lett. Árakban hogyan érin-
ti ez a vásárlókat?
- A nagykereskedelmi
árból is még 1,5%-ot tu-
dunk adni. Igaz, a kész-
pénzes fizetést vezettük
be, de úgy látjuk, ez a vá-
sárlóinkat nem zavarja.
Legfrissebb példánk, hogy
március 25-től üzletünk-
ben az ömlesztett zsírt
negyven, a poharast 45
Ft-éjt adtuk, beleértve az
ÁFÁ-t is. Két nap alatt
huszonöt mázsa fogyott el
belőle. Bevezettük, hogy
hetenként 2-3 féle termé-
ket a diszkont árnál is ol-
csóbban adunk.
- Rendelkeznek elegen-
dő árukészlettel, nem kell
a vásárlóknak csalódottan
visszafordulniuk a Vágó-
híd útról?
- Állandó kapcsolatban
állunk az egerszegi vágó-
híddal, időben gondoskod-
ni tudunk a készletek fel-
töltéséről. Sőt, kiegészítő
árukat is forgalmazunk,
például étolajat, marga-
rint, fűszereket...
- Milyen forgalommal
lennének megelégedve?
- Húszmilliót tervez-tünk, s ahogy a forgalom beindult, minden remé-nyünk megvan rá, hogy sikerül is elérni.
Az osztályvezető el-mondja még a gyárról, hogy a 200 dolgozó munkahelye stabilnak látszik. Termékeiket So-mogy és Baranya me-gyében is folyamatosan vásárolják. S naponta tú-rajárat indul a fővárosba is, ahol az idén 15%-kal
nőtt a gyár által ellátott boltok száma. Az évente gyártott 4380 tonna ké-szítmény értékesítéséről, szállításáról egy lassan két évtizede együtt dolgo-zó csapat gondoskodik.
Ha valahonnét nem érke-zik meg a rendelés, min-dig van valaki, aki felhív-ja az esetleg csak feledé-keny üzletet, mert egyet-len csalódott vásárló se legyen!
- Mikor e sorok meg-jelennek, már csak két nap van a húsvétig. A hűtőszekrényekbe ezek-ben az órákban rakják be az ünnepre vásárolt fi-nom falatokat. Ehhez kí-vánok minden fogyasztó-
nak jó étvágyat, jó egész-séget mind a kétszázunk nevében - búcsúzott el Horváth Géza osztályve-zető.
(X)
Itt*, terttb », ( KANIZSA Á , 7


A COSINl kedvező árfek
ZAhM KBRESIÍEMtlVÍI ÉS IPARKAMARA KÉPVISELETE
T el,: 13-04WWÍ72, Faxs
ÜZLETI AJANLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll az érdeklődők rendelkezésére a zalaegerszegi titkárságon (Kosztolányi u. 10. Tel./fax: 11-042), a nagykanizsai képviseleten (Csengery u. 82. Tel.: 13-040/1672, 92/73-121 Kálmánná). Az információk a Kamara tagjainak ingyenesek. Nk-56 Amerikai kereskedelmi vállalat vásárolna huzalokat,
kábeleket, valamint a tekercseléssel és áramfejlesztéssel
kapcsolatos termékeket. Nk-57 Holland cég vásárolna 10 teherautó rakomány, vagyis
kb. 200 tonna dióbelet. Dél-afrikai cégek ajánlata: Nk-58 Hegesztő berendezéseket gyártó cég kereskedelmi
képviselőt keres.
Nk-59 Légkondicionáló berendezéseket kínál dél-afrikai cég. Nk-60 Általános felvásárló és értékesítő ügynökség felajánlja
szolgáltatásait.
INFORMÁCIÓ
COMATEC Építőipari Gépek és Technológiák
Nemzetközi Szakkiállítása Ankara, 1993. május 10-16.
Nagykanizsai székhellyel há-rom éve folytat kereskedelmi és szolgáltató tevékenységet a CO-SINUS Gmk. A cég vezetőjével, Kálinger Józseffel, a Fő út 9. szám alatt, az egykori vas- és edénybolt helyén bérélt és kiala-kított üzletházban beszélgettünk családi vállalkozása múltjáról, jelenéről és jövőjéről.
- Az elmúlt években fokozato-san változó profil és bővülő áru-kínálat jellemezte munkánkat. Szá-mítás- és irodatechnikával kezd-tünk, szórakoztató elektronikával és az ezekhez kapcsolódó cikkekkel bővültünk, az elmúlt év utolsó harmadától pedig - elfogadva a SOOTER\'S kanadai-magyar ve-gyes vállalat ajánlatát - fotózást és fotócikk árusítást is végzünk -tájékoztatott bevezetőben.
*:-:-x*:-:w^^^
Hart úr negyed százada van az autós szakmában. Az első évtizedben szerelőként gyara-pította szakértelmét, és ezidö-ben teremtette meg az anyagi lehetőséget, hogy azután már kereskedőként folytassa. Nem kerülte el a figyelmét, hogy nagy számban gurulnak be használt autók Magyarország-ra. Feltehető, hogy műszaki állapotukról is többet tudott, mint akik behozták, vagy akik a behozott jármüveket megvá-sárolták. Nagy keleté lesz itt az alkatrészutánpótlásnak! -gondolta, mert annyit tudott az itteni állapotokról, hogy bizony sokan vannak, akik az első meghibásodás után nem fognak egy új kocsi után ro-hanni.
Helyiséget az üzlet számára elég gyorsan talált. Vezetőt nem is akart az első útján vá-lasztani. Tucatnyi jelentkező közül négy személyt hívott meg a város egyik vendéglő-jébe egy vacsorával egybekö-tött beszélgetésre. Ezen az es-tén dőlt el, ki lesz közülük a legmegfelelőbb üzletvezető. Mind a négy meghívott két személyre szóló vacsorameg-hívást kapott, rájuk bízva, kit hoznak magukkal, ö is elhoz-ta tolmácsán kívül a feleségét is. Az utóbbinak köszönhető, hogy annak ellenére, hogy először találkoztak, oldott lett a hangulat, s végül is egy kel-lemes este lett. Pedig nem úgy indult, mivel a meghívot-tak igazán ki akarták vágni a rezet. Egyikük az unokahugát, a másik a jelenlegi főnöke reprezentatív titkárnőjét hozta
A COSINUS a Rózsa úton „rajtolt", aztán az Eötvös tér 21-ben lett a súlyponti üzleti terü-let, jelenleg azonban már a Fő
el, míg a harmadik egy most végző középiskolás leányt ho-zott magával.
Hart úr nem is spórolt a bókokkal, sürlien sajnálkozott, hogy nem húsz évvel „ké-sőbb" hozta a gólya. Nagyon kérte, hogy nézzék el neki, hogy ezen az estén nem tudja kiválasztani, ki legyen az üz-letvezető.
Nem telt el egy hét, jött is egy levél ismét két jeggyel, meghívóval Münchenbe. Nem árt, ha az új üzletvezető né-hány napra szétnéz azon a tá-jon, ahonnét majd az alkatré-szeket szállítják az üzletbe. Természetesen a meghívás az
A második
jegy
eddig nem említett negyedik jelentkezőnek szólt, akinek nem volt unokahuga, titkárnő ismerőse, és azon az estén a legkevésbé számított arra, hogy rá esik a választás, ő ugyanis csak a feleségél vitte el, aki bizony aligha vehette volna fel a versenyt a többi-ekkel. Már csak a kora miatt sem. Viszont egészen jól meg-értették egymást Hart úr fe-leségével, így aztán egyedül ő tudta azon az estén, hogy a választás rájuk esett. De ezt még férj urának sem árulta el, hiszen olyan jó volt látni, hogy egy hét múlva milyen iz-galommal bontotta fel azt a borítékot!
- gombás -
itikája: forgalom,
úti üzletházban található a cent-rum. Ez utóbbi helyen hétről-hétre szépültek, bővültek, s je-lenleg már ott tartanak, hogy az emeleti részen április 9-30 kö-zött árucikk-bemutatóval és ár-engedményes értékesítéssel egy-bekötött, figyelemfelhívó kiállí-tást szerveztek, amelyet a jövő-ben majd gyakorta megismétel-nek. Már tavaly elkezdték a kü-lönböző modellek forgalmazá-sát, amelyet itt egy külön shop kialakításával tovább szélesíte-nek. Kanizsai újdonságuk a Ko-nica-géppel készített, színes fénymásolás, A/3 és A/4-es mé-retekben. Bővítették az iroda-és pénztárgép választékot, s ajándékozási célból vásárlási

utalvány árusításával is kísérle-teznek. Az Eötvös téren már üzemelő szervizszolgálatukat ide is kiterjesztik.
- A három kanizsai üzleten kí-vül kisebb kirendeltségünk van Zalaegerszegen és Lovásziban is. Összesen 15 alkalmazottat foglalkoztatunk. Közeli terveink közé tartozik a viszonteladás ki-fejlesztése. Reméljük, hogy sok alvállalkozóval lesz kapcsola-tunk 30-50 kilométeres körzet-ben, a környékbeli települések lakosságának ellátása érdekében - mondta.
A COSINUS Gmk.-ra a jó munkahelyi légkör, a bizalom és a becsületes kereskedelmi szel- lem jellemző. A SOOTER\'S-el összefonódó vállalkozásuk - a jelentős reklám- és propaganda költség ellenére - rentábilis, és a haszon jelentős hányadát visszaforgatják a vállalkozásba. Üzletpolitikájuk mottója a ked- vező árfekvés, a nagy forgalom és a kis haszon. A külföldi és hazai kereskedelmi partnerekkel gyümölcsöző kapcsolatokat ala-kítottak ki. Fő céljuk azonban a vevők maximális kielégítése.
A sokoldalúan képzett, moz-gássérült, ambiciózus cégvezető, Kálinger József nagy sportbarát: fiatal korában sikeres sportlö-vész volt. A COSINUS jelenleg a PROGRESSO nevű városi kis-pályás labdarúgócsapatot szpon-zorálja, azért is, mert néhány dolgozójuk itt sportol. Tavaly pedig gokart szakosztályt alakí-tottak, s a pontversenyben nyomban országos 6. helyezést értek el!
(tih-i)
■x-x*xtt\'X-x-x-x-x-x-x*x-x-x:tt-x-x-x*x-x-x-x::*x-x-x:*x*x-xw
KANIZSA 1999, áptllh %


„MESTERSÉGE: AURA-természetgyógyász"
Április elsején színes, szórakoztató estre került sor a HSMK-ban „Csütörtököt mondunk" címmel, ahol fellépett a Nőikar és a Ve-gyeskar Serfőzőné Horsetzky Márta vezetésével. A műsorban elhang-zó ismert és kevésbé ismert dallamok között a „hunyadis" és a „péterffys" diákok szórakoztatták tréfás verseikkel a szép számban összegyűlt nagyérdeműt.
A műsor külön érdekessége volt a húsvéti hangulatot idéző „lo-csoló-összeállítás", amelynek végén némi tisztítófürdőt vehettek a nézőtéren ülők a szereplők vízipisztolyaiból.
- át
Március végén az INTERNA-TIONAL „GOLD LIFE" PROG-RAM győri csoportjának két képviselője látogatott el váro-sunkba, arra az előadásra, amelyre az Erkel Ferenc Olaj-ipari Művelődési Ház nagyter-mében került sor.
A rendezvényt követően a győri „mágus" Kiss Gyulát fag-gattuk az AURA-természetgyó-gyászat rejtelmeiről:
- Eredetileg gépészmérnök il-letve műszaki tervező vagyok. A 70-es évek elején a jövedelme-zőbb geológiára váltottam át és azóta magánszektorban útépítő és vízkivételi mélyépítő területen - főállásban a Hidrokomplex cégnél - dolgozom. Húsz évvel ezelőtt az én irányításommal tártuk fel a Sopron melletti Balf község hatásos gyógyvizeit. Sok-éves tanulmányozás után 1990-ben részt vettem egy egész-ségügyi és szellemgyógyászati akadémián, amely alatt és után alakult ki igazán érdeklődésem
em
mondtak csütörtököt

a cégem által finanszírozott AU-RA-gyógyászat iránt, amely sze-rintem a természetgyógyászat csúcsa. Ennek révén nagy távol-ságból is lehet betegségeket fel-ismerni és gyógyítani. Ezt segíti elő egy általunk egyedülállóan előállított henger alakú műszer, a mennyezeten vagy padlástéren felcsavarozható homogenizátor, amely az elhelyezési magasság-tól függően 5-15 méter sugarú területen a vízeres földsugárzást és a kozmikus Hartmann-sugár-zást örökké közömbösíti, sőt a középpontban gyógyító-munifiká-16 energiái is sugároz.
Számos eredményes behatása közül élő példaként említette a hozzá telefonáló kanizsai Hege-dűs Gyuláné esetét, akinek ál-
landó kínzó fejfájását egyik mű-szerének segítségével, tudatilag, egy nem látható dimenzivóval -mintegy 200 kilométer távolság-ból, 20 perc múlva történt tele-fonvisszahívás után - sikerült végleg megszüntetnie.
- Mivel csodák nincsenek, ez az eset sem volt csoda. Mindig hangsúlyozom, hogy erre szinte minden ember képes, kitartó ta-nulással és átéléssel. Éppen ezért tartott és tart csoportunk az országban egyre több helyen igényelt tanfolyamokat, amelyek révén szeretnénk széles körű földsugárzás-mérő hálózatot ki-fejleszteni, hogy minél kevesebb ember tartózkodjon tartósan -dolgozzon, aludjon - betegséget, gyakran rákos daganatot is oko-
zó káros sugárzási zónában. Er-re az emberek 60-70 százaléka érzékeny, s ettől is függhet sok-szor napi jókedvünk, hangula-tunk is. Ez utóbbi egy nyakba akasztható, energiadús medállal, illetve misztikus talizmánnal kö-zömbösíthető - vélekedett.
Kiss Gyula szólt a pi-vízhez hasonló, de annál erősebb hatá-sú, kínai alapokon általa kikísér-letezett, qi-vízröl is, amely négy napon át képes megőrizni erejét, s életerő energiát testesít meg. Most még ingyen osztogatják, de ha a szabadalmaztatáshoz a mag-netizációt is sikerül azonosítani, szabad kereskedelmi forgalmazá-sára is hamarosan sor kerülhet. (ti-nyl)


HÚSVÉTTÓL PÜNKÖSDIG
Sok jeles nap van egy eszten-dőben. Szinte betelik velük a naptár, kivált a tavasz idején. Ha Zsuzsanna és Mátyás, a két nagy időjós megtörte vagy elvit-te a jeget, havat és megszólal-tatta a pacsirtát, akkor húsvét-kor, a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni vasárnap már biztosan kellemes, napos az idő.
Nemcsak testünk, lelkünk kí-vánja a meleget, de az ilyenkor esedékes nagytakarítás, féregtele-nítés, szellőztetés is másképpen fo-lyik tavaszi fényben, mint ziman-kóban. Eleink praktikái érzékét jel-zi ez az ősi szokás, hiszen később, a nagy dologidő beálltálul már. kevesebbet tudtak törődni a házzal és berendezésével. Nem igen akad olyan háztartás ma sem, amelyik erre az ünnepre fel nem frissülne. Legalább ennyit megadok a csalá-domnak - mondta egy hete nagy-áruházunk egyik eladója, amikor a húsvéti ajándékozás beszűküléséről beszélgettünk a csekély számú vá-sárló között. Virágzó aranyesö, barka is kerül a vázába, ha nem is szentelték meg a virágvasárnapi szentmisén. Ennek a barkának a hamuját egy esztendő elteltével hamvazószerdán a fejünkre szór-va, igazán megfogadhatnánk, hogy jobbak, emberibbek le-szünk környezetünkhöz, a világ-hoz.
Legjobb a gyerekeknek, mert idén már nagyhéten iskolaszünet van. Nemcsak a takarításban, de az ünnepi készülődésben is részt vehetnek. Ma, nagypénteken be-vásárolhatnak, előkészíthetik a tojásfestés és az ajándékkosár kellékeit. Holnap, nagyszomba-ton sűrűsödik össze igazán a tennivalók hada. Nyugodtan rá-bízhatjuk a nagyobb gyerekekre a tojásfestést, hiszen legtöbb is-kolában rajzórán már kipróbál-ták a viaszolást, a tojás „ írást", vagy csak egyszerűen pirosra, kékre festették őket. A legkisebb
gyerek is tudja, hogy a tojás nemcsak étel, hanem a termé-kenységnek, az új életnek, a ta-vasznak a jelképe. Hétfőn lesz a locsolás napja. Régi neve: „víz-bevetlé hétfő", „vízhányó kedd". Talán újraéled ez a szép szokás a városokban is, s a szülők nem eltiltják, hanem ösztönzik gyere-keiket a szeretett személyek „megöntözésére".
Húsvéti szokásainkat a fehér-vasárnap zárja. Ezen a napon a Somogyban, Zalában díszes ko-
matálat küldtek egymásnak a fiatal lányok, de lány fiúnak, fi-úk egymásnak is elküldték a sí-rig tartó barátság jelképét. Hús-vét és pünkösd között volt haj-danán a „játszó". Vasárnapon-ként a legények és a leányok kü-lön-külön csoportban énekelve, dalolva kimentek a faluból a gyepre labdázni, fogócskázni, szembekötősdit játszani. Ezek a „játszók" elképzelhetetlenek vol-tak az ismert ének, a „Bújj, bújj zöld ág..." éneklése nélkül. Nemcsak a dalt nyomja el a diszkózene, hanem manapság az
is jó, ha videózás helyett bicik-lire ül a gyerek.
Ha kivirult a határ, megsoka-sodott a mezei munka, ritkultak az ünnepek. Lakodalmak sem igen vannak ebben az időszak-ban, s az embereket általában nem a mezei munka, hanem a pénzszerzés kisebb-nagyobb for-télya viszi egyre távolabb az ün-nepléstől. Május elsején — a ma-jálison - a gyerek felül a kör-hintára, az apa felhajtja két krigli sörét, az anya megnézi a
divatbemutatót, s már el is telt a nap. Milyen sokáig tartott haj-danán az örvendezés a lányos házak előtt felállított májusfán, néha csak pünkösdkor táncolták ki.
Hosszú évtizedek óta az idén először két napig tarthat a pün-kösdölés, hiszen az ünnep hétfő-je is munkaszüneti nap lesz. Már a 16. századból vannak írá-sos emlékeink azokról a népün-nepélyekről, ahol a legények megfelelő feltételek teljesítésével meghatározott időre királyt vá-lasztottak, lombokba, virágokba burkolták társukat, s így vitték végig a falun. Persze a legény mellé „királyné" is kerüli, s együtt, rózsaszirom borította úton énekelve jártak a sokaság között. Május 30-31-én már igen kellemes szokott lenni az időjárás (idin mtg igytntsin kánikulát jósolnak erre az idő-szakra), s ha királynékkal nem is, de a pompázó természettel egy jó kirándulás során igazán találkozhatunk.
Ez az időszak - húsvéttól pün-kösdig - hosszabb, mint egy pünkösdi királyság, lehet, hogy nem dicsőséges szakasza lesz életünknek, de ha egymásra és a természetre odafigyelünk, már elvégeztük emberi köteles-ségünket.
Büki Pálné




„Én soha nem fogom feladni"
M USORMELLEKLE T
A 16 oldalas tv- és rádióműsor az alábbi vállalatok
és vállalkozások támogatásával jelenik meg:
Balaton Tűs/ért Rt., Dcl-Zalai Áruház, Dcl-Xalui Vízmű,
DOMIS, KAM/SATKX, KANIZSA Trond, KÖCÁZ,
I\'YRLS Kit., ROTARY Kft., Sooter\'s Fotó,
Szociális Foglalkoztató, Zala Kontroll Kit.
1993. április 12-április 18.
A szűnni nem akaró szombat délutáni eső sem akadályozta meg azt a közel kétszáz blues rajongót abban, hogy a Kárpát-medence koronázatlan blues-ki-rályának, Deák Bili Gyulának koncertjén részt vegyen, mely az Erkel Ferenc Művelődési Házban került megrendezésre. A, „házibu-li" a nosztalgia jegyében kezdő-dött és ért véget, hiszen kezdő-számként Jimi Hendrix; Foxy Lady-je, befejezésként pedig Chuck Berry; Johnny B. Good-ja hangzott el. Közben az elmarad-hatatlan Kőbánya blues-t, Teto-vált lány-t. Hosszúlábú asz-szony-t és sok más, jól ismert régi HBB dalt hallhattunk. A „Király" ezen az estén sem fe-ledkezett meg az időközben el-hunyt harcostársairól, Radics Béláról és Bencsik Sándorról, emléküknek egy-egy számmal adózott. Deák Bili Gyula a kon-cert után öltözőjében válaszolt kérdéseinkre.
• Különböző legendák tcr-
jengenek Földes László és a Te
viszonyodról, hol pozitív, hol
negatív előjellel. Mi az Igaz-
ság?
- Jelenleg nincs semmi prob-lémánk egymással, jól megva-gyunk. Sőt, még ezen is túl mennék. Együtt készítettük el új nagylemezemet, ő írta a dalok szövegét, a zenéjét pedig Póka Egon szerezte. A zenei alapot az én zenekarom játsza a felvétele-ken a basszus kíséret kivételével. Szólistaként közreműködik Laka-tos Tóni szaxofonon, Tomsits Ru-dolf trombitán és Ferenczi György szájharmonikán.
• A sajtóból már értesül-
tünk új lemezed várható meg-jelenéséről. A közönség egy ré-sze már ma este az új dalaidat várta, vagyis egy lemezbemu-tató koncertre számított...
- Remélhetőleg már májusban a boltokban lesz a lemez. Ezt követi majd egy nagy szabású,
A melléklet tartalmából:
♦ Kovászna 1993
10-12. oldat
* Felirat
oldal
• A Kani/sa Iáncegyüttes önálló estje
14-1?. oldal
- Bíró Zoltán Dél-Zalában
16-17. oldat
♦ Életmódbetegségeink
18-20. oldal
♦ Rajcsányi Zita
esete
í$obb Fischerrel
21-23. oldal
országos turné, hol vendégként részt vesz Földes László és Pók$ Egon is. Az eddigiektől eltérően a kíséretben helyt kap még két vokalista lány. A koncert úgy lesz felépítve, hogy dalaimon ke-resztül átfogó képet ad pályafutá-somról, a Kőbánya blues-tól a Rossz véren, a Mindhalálig blues-on át napjainkig, beleértve termé-szetesen a vadonatúj dalaimat. Az új lemezem anyaga összefüggő, egy életútról szól, mely életút va-lóságos történeteken alapszik. Egy fiúról szól, aki neki indul a nagy világnak.
• Nevedhez fűződik a Ra-dics Béla emlékzenekar meg-alapítása. Ma Is játszottad a „Kapitány" egyik számát, va-lamint olyan Jimi Hendrix da-lokat, melyeket ő is játszott valaha. Fontos számodra, hogy a fiatalabb korosztály is meg-ismerje ezeket a dalokat, netán azt a zenei világot, melyben Ö élt egykoron?
- Sajnos azt a zenei világot teljességgel lehetetlen a mai gyerekekkel megismertetni, de amennyit csak lehet, igyekszem ebből a dalaimon keresztül átad-ni nekik. Én minden tőlem tel-hetőt megteszek. Ma este ját-szottam egy P. Box számot, melynek címe: A zöld, a bíbor, a fekete. Ebben a dalban Radics
Béláról és Bencsik Sándorról van szó. Az ő emléküket idé-zem fel. Engem életemben az a megtiszteltetés ért, hogy egy színpadon játszhattam mindkét emberrel. Ez úgy gondolom, na-gyon kevés zenésznek adatott meg. Hozzám nagyon közel állt mindkét ember, nagyon tehetsé-ges, rendkívüli képességgel bíró zenészek voltak, ezen belül R. B. Kapitány, vagyis a magyar Ji-mi Hendrix személyes jóbarátom is volt. De ha már a múltnál tar-tunk, nagyon örülök annak, hogy nem múltak el nyomtalanul azok az évek, melyeket mi hajdanán végig zenéltünk. Jólesik, amikor manapság a koncertek után a gyerekek azt mondják; „ez töké-letes volt". Kezdik felismerni a Kex és a Siryus együttesek ze-néjében az értékeket, melynek nagyon örülök.
9 A koncert technikai okok miatt a szokottól eltérően nehe-zen indult. Nem esett rosszul, hogy csak ennyien jöttek el?
- Nem tudom mi volt ma, hogy csak ennyien jöttek el, de azt hiszem, akik itt voltak, azok jól érezték magukat. Ez egy tö-kéletes blues házibuli volt. Azt üzenem mindenkinek: én soha nem fogom feladni, és termé-szetesen Mindhalálig blues.
Czene Csaba
H
ÉTFŐ
Mozi: tft. 18, 20 ói a:
Stúdió Mozi: 1630. 18.15 óra:
A/, utolsó Mohikan Időcsúszás

KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Út-közben
6.00 Kellemes ünnepet! 8.05 Kopogtató 8.30 Hangszemle 9.05 Húsvéti dallamok, nép-szokások, népdalok
10.05 Evangélikus istentisz-telet közvetítése
11.05 Feltámadásaink
12.00 Déli Krónika. Sport
12.20 Negyven perc alatt a Föld körül
13.05 Névjegy
Dévény Anna gyógytor-nász
14.05 Klasszikusok minden-kinek
A Magyar Rádió szim-fonikus zenekara ját-szik
15.05 Végvári Rezső: Tánc-mozaik
15.17 Rádlószinház A részleg
Bodor Ádám hangjá-téka
16.10 Müvészlemezek
17.05 Kirakat
„És beszéld el fiadnak..."
18.00 Esti Krónika
18.20 Operettparádé
Geszty Szilvia és Péter Schreier felvételeiből
19.05 Sportvllág
19.25 Jó éjszakát, gyerekek I
19.35 Magyar népzenei fel-dolgozások
20.05 Talpalatnyi föld Szabó Pál regénye 3-4. rész
22.00 Késő esti Krónika
22.20 Határok nélkül
23.05 Lemezmúzeum
Artúr Schnabel zongo-rázik
PETŐFI
6.00 Naplnditó 8.05 Nyuli néni bulija Csetényi Aniffi mesejá-téka
8.49 Mese-zene gyerekek-nek
9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Egy nő és egy férfi Amerikából
10.00 Húsvéti parádé - Ir-wing Berlin filmdalaival
11.00 Hirek. Időjárás
11.05 A Kölyökrádió
12.00 Jó ebédhez szól a nóta
12.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
13.00 Hirek
13.05 Hogy tetszik lenni?
13.30 örökzöld operettdalla-mok
14.00-
17.00 Kettőtől ötig
közben:
15.00 Hirek. Időjárás
17.00 Hirek. Időjárás
17.05 Látogatóban Szász Endrénél
18.07 A Rádlószinház bemu-
Jeórjlosz Hortáclsz: NlkolószésKaszándra
19.00 Hírek. Időjárás
19.05 ...kiosztották az Os-car-dijakat
20.00 Táncházi muzsika
21.00 Hirek. Időjárás
21.05 Rockújság
22.00 Magyar lemezbemutató Beszélgetés Vikivel új albumáról
22.30 Jazz
23.00 Hirek. Időjárás
23.03 Sporthíradó
23.10 Napforduló-éjfél előtt Lemezbörze helyett Rickie Lee Jones 1979-es bemutatkozó albuma 0.10-4.20 Napforduló-éjfél után
benne: 4.03-4.20 Verbunkosok,csárdások

3SAT
11.30 Bruckner: Szimfónia
13.00 Hirek
13.10 Liza és az óriások
14.40 Rejtett kincsek
15.30 Zenei specialitások
Ausztriából
16.10 Az utca végén
16.55 Juliana
(sorozat)
17.25 Bábjáték
17.55 Slezak, Jerltza, Jerger
19.00 Hirek
20.00 Opperman nővérek
22.05 Kabaré
SZLOVÁK
SZTV-1
16.20 MarcoPolo
16.50 Legenda az Igazgyöngy-ről
18.20 Jack Holborn
(új-zélandi kalandfilm)
19.00 Esti mese
19.10 Számitógépes játék
19.30 Időszerű események
19.57 Sport
20.05 A fekete bosszúálló (mexikói kalandfilm)
21.35 Publicisztikai magazin
22.10 Időszerű események
22.25 Sport
22.35 Spandau Balett-koncert
SZTV-2
17.05 Bártfa nevezetességei
17.20 Publicisztikai magazin
18.00 Húsvéti szórakoztató
műsor
18.40 A Wortdnet bemutatja... 18.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sport
20.06 Új ház (dok.-film)
20.40 Extra sportmagazin
21.45 Egy fém és egy nő -
húsz év után (fr. film) 23.30 Események
6.00 Rajzfilm 6.10 Zelda
(sorozat) A fehér lovag Az egyszarvú győzel-me
Az eltűnt herceg 7.30 Argoman, a fantaszti-kus szuperember (film)
9.00 Művészet és küldetés 9.05 Utazás a Nap túlsó ol-dalára (angol sci-fi)
flflETi] Salamon király kincse (amerikai kalandfilm) Fsz.: Deborah Kerr, Stewart Granger 12.45 Ég és föld között II.
(amerikai film) mEIii örökké
(amerikai film) Fsz.: Richárd Dreyfuss 16.55 A keményfejű (olasz filmvígjáték) Fsz.: Terence Hill, Ross Hill
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - maga-zin 19.45 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 Manta Manta
(német filmvígjáték) 22.00 Delta Force III. (amerikai akciófilm) Fsz.: Miké Norris 23.45 Madonnával az ágyban 1.55 4-es csatorna 2.30 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
3.05 KI itt a főnök? (ism.) 3.40 Beszélgetés (ism.) 4.40 Robbanékony (ism.) 5.10 Gyilkosság a hobbija (ism.)

RTL2
5.30 Ha egy férd válaszol
(ism.) 7.10 Clnóberplros varázslat
(német mesefilm) 8.35 Tetőtéri szellemek
(cseh film) 10.00 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
Okos Manka
10.25 Dlrty Danclng (ism.) 12.35 Senkstakes kapitány
kalandjai (film)
Tiszteletbeli főnők 13.55 Új szokás (am. film)
Fsz.: Elvis Presley 15.30 Gyémánt Jack (film) 17.15 Hamptonék (am. film) 19.10 Gazdag és szegény
(sorozat) 20.00 Hirek 20.15 Istenben a ml blzodal-
munk (amerikai film) 21.50 Az éjszaka teremtmé-nyei (angol film) 23.15 Zsaru (ism.) 0.40 Senkstakes kapitány
kalandjai (ism.)
14.40 Blabla(ism)
15.05 Kennedyék (ism.)
17.00 Hírek
17.15 Beszélgetés
18.00 Hirek
18.15 Egyensúly
19.00 Hirek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Híradó
20.15 Kennedy nyomozó (sor.)
21.15 Kennedyék (film, H/2.)
23.00 Hírek
23.15 Úr és mester (film)
0.05 Hirek

TV5
6.00 Telereggel
9.00 Hétről hétre (ism.) 10.00 Riportok, aktualitások 11.00 Az Igazság órája (ism.) 12.00 Varietéműsor 13.15 A Bátrak parkja (sor.) 17.05 Egy korty egészség 17.25 Főzőcske 17.40 Állatbarátok műsora 18.00 Kvizműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Aktuális riportok 21.30 Varietéműsor 23.00 Film Brazíliáról (3.) 24.00 Vegyes műsor hajnalig
MUSIC TV
20.30 Boyz II Men Speclal
21.00 PIpDann
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Rockblokk 2.00 Kristlane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend
13.30 Sport
14.00 Európa-film
14.30 Dzsem
16.30 Élővldeoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Detektívek (sorozat)
20.00 Sport
20.30 Média televízió
21.00 Napirend
21.30 Eco-record
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Sherlock Holmes és a
titkos fegyver (film)
BARTÓK
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika ko-rán kelőknek 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Kamarazene 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 A hét költője: Illyés
Gyula
10.33 Hangfelvételek felső-fokon
12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Schwetzingi Fesztivál,
1992 13.22 A Stockholmi Rádió
énekkara énekel 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 A XX. század (ism.) 15.10 Zenekari muzsika 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Szalon. Kulturális mag.
17.00 Beszélgetés Bach: BWV. 31. sz. kantátá-járól
17.30 Bach: 31. kantáta
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 Kamarazene
19.05 Puccini operáiból
20.15 Hírek. Időjárás
20.20 Illyés Gyula versei
20.30 Kapcsoljuk a Zeneaka-démia nagytermét
közben:
21.05 Elfeledett irodalom?
21.20 Versek
22.00 Hírek. Időjárás
22.05 Ú][Zenei Újság (ism.)
22.50 Fúvósmuzsika
23.19 „...egy még élő ember írásaiból..."
24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Évszázadok muzsikája

Kovászna 1993
Minden esztendőben április első hetében emlé-keznek meg Háromszék nagy hírű szülöttéről, Kö-rösi Csorna Sándorról. Ebben az évben is színvo-nalas rendezvényekkel készültek, tudományos szúipózium, kultúrműsorok, kiállítások, koszorúzá-sok jelezték az ünnepet, az utókor tiszteletét.
Sajnos 1993 zord tavaszán a nagyhírű tudós munkássága és érdemeinek éltetése háttérbe szo-rult. A politika újra vad indulatokat kavart a „viszonylag nyugodt tengeren". A mélyben vívó-dó erők harca most a felszínen folytatódik. A tény: Kovászna és Hargita megyékben a kormány román nemzetiségű prefektúrát nevezett ki, mint-egy arculcsapva az itt többségben élő magyar-ságot. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Har-
gita megyében 85, Kovásznán pedig 76 százalé-kos a magyarság aránya. Ilyen körülmények kö-zött érthető a magyarság és szervezeteinek elke-seredettsége, hiszen ismét nyilvánvalóvá vált, hogy minden ígéretek ellenére sem a kormány, sem Ilieszku elnök nem kívánja az igazi meg-békülést a magyarsággal. Természetes, hogy a felháborodás óriási, mértékadó vélemények sze-rint a kormány ismételten bebizonyította, hogy nem bízik a romániai magyarságban. Ilyen kö-rülmények között az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezete a következő felhívással fordult Ko-vászna megyéhez.
„Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezete fel-hívja Kovászna megye, Sepsiszentgyörgy város összes, a demokrácia, a reális jogegyenlőség iránt elkötelezett magyar és román állampolgá-rát, hogy pénteken, 1993. április 2-án délután 4 órakor vegyen részt a Sepsiszentgyörgyön ren-


A FOGYASZTOK SZOLGALATÁBAN
Stúdió Moii: Mo/icsatorna:
20.15 óra: IX t.s 20 óra:
C^rano Filmvetítés
ÁPRILIS 12.
H





aspektusa a román kormánypolitikának. 1990 ta-vaszától kezdve a magyarságot egymásután érin-tik az ilyen intézkedések. Egy rendszeres és módszeres dologról van szó, ez nem véletlensze-rű, s a kormány szempontjából mindez jól meg-magyarázható. Nagyon bízunk, hogy ebben az akcióban, amelyben az engedetlenség különböző formáihoz vagyunk kényszerítve, elnyerjük a de-mokratikus érzelmű román politikai pártok és az emberek támogatását is. Itt nekünk nem szabad meghátrálni, el kell mennünk addig, ameddig a normalilás a demokrácia elvei ezt megengedik." Sepsiszentgyörgyi vélemény: „Reméljük, hogy elkövetkezendő lépéseink döntésének megváltoz-tatására és a két megye élére magyar nemzeti-ségű prefektus kinevezésére bírják a kormányt. Úgy gondolom, hogy a lakosságnak sem mind-egy, hogy milyen ajkú prefektusok vannak. És attól is függ minden, hogy mennyire leszünk ál-
dezendő tömegtüntetésen, melyet a prefektúra székháza előtt szerveznek.
A tüntetés célja, kifejezésre juttatni határozott tiltakozásukat a kormány súlyosan megkülönböz-tető, a romániai magyarság, a háromszéki lakos-ság érdekeit és óhaját semmibe vevő intézkedése ellen, mellyel menesztette az utolsó magyar nemzetiségű megyevezetőket, s helyükbe román nemzetiségi prefektúrákat nevezett ki.
Kérjük a tömegtüntetés résztvevőit, hogy te-gyenek tanúbizonyságot a legpéldásabb önfegye-lemről és határozott állampolgári méltóságról."
Eddig felhívás és pénteken valóban többezres tömeg tüntetett fegyelmezetten Sepsiszentgyör-gyön a prefektúra hivatala előtt.
Az alábbiakban néhány háromszéki lakos vé-leményét közöljük.
Gyergyószentmiklósi vélemény: „Az az igaz-ság, hogy ez az intézkedés egy nagyon csúnya
13.00 Sportré
13.35 Műkorcsolya
14.30 A vulkán
15.15 DSF-trénlng
15.30 Gördeszkaláz (film)
17.00 Sport a nagyvilágból
17.55 Hirek
18.05 Hopp vagy kopp-játék
18.35 Sportkvíz
19.25 DSF-stúdló
20.00 Sport a nagyvilágból
21.00 Labdarúgás
22.55 Hirek / Küzdősportok
magazinja 24.00 DSF-stúdió (ism.)
EUROSPORT
10.00 Kerékpársport
11.00 Nemzetközi motorsport
12.00 Lovaglás
14.30 Tenisz
18.00 Lovaglás
19.00 Szörfösök magazinja
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Forma-1
21.00 Labdarúgás
23.00 Ükölvivás
1PLUS
14.45 Egészségügyi magazin 15.30 Angol nyelvlecke 16.00 Litera-Túra 16.45 Róma (sorozat) 17.15 Beszélgetés 18.00 Amszterdam, orvosi
központ (sorozat) 18.30 Vasutak 18.40 Volt egyszer... az Élet
(sorozat) 19.10 Mese
19.15 Tudományos műsor 20.00 Hiradó
20.15 Hattyúk tava - balett 22.30 Talkshow 0.30 Hirek

OSZTRÁK 1
9.00 Hirek /Hooperman fel-ügyelő (ism.) 9.30 Kolostorok, templomok
(dokumentumfilm) 10.15 A hegyek országa (ism.) 11.00 Bécsi tavasz 13.00 Hirek 13.10 Santa Fétől nyugatra
(sorozat) 13.35 Főnök inkognitóban
(francia film) 15.05 Mesék a rókáról
(sorozat) 15.30 Lenn a folyónál
(angol rajzfilm) 17.00 Chitty, Ctiitty, Bang
Bang (angol film) 19.30 Hiradó 19.50 Sport 20.15 Naiv vágy (film) 22.00 Hétköznapi kultúra 22.30 Látomások 22.35 Francesco
(olasz film) 0.45 A modell és a zsaru
(amerikai sorozat) 1.25 Hirek
OSZTRÁK 2
13.00 Csipkerózsika - balett
15.05 Eladott mennyország (osztrák film)
16.45 Hollandia
17.30 Hársfa utca (sorozat)
18.05 Óriásláb esete Hen-dersonékkal (sorozat)
18.30 Ausztria-kép
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
19.50 Ne vigy minket a kí-sértésbe...
20.15 Álomhajó (sorozat)
22.00 Hirek
22.05 Sport
22.10 Szökevények (film)

PRO 7
4.45 Űrhajótöröttek (ism.) 5.35 Barátom, Ben (amerikai sorozat) Hangok a vadonból 6.00 Rajzfilmek (ism.) Widget, a kis őr Garfleld
Flintstone család 7.25 Parker Lewis (ism.) W3ü Hawaii (am. kalandfilm) 10.35 Matlock (ism.) 11.40 Vadállatok birodalma (amerikai dokumentum-film-sorozat.) iMttii Férfi a mama ágyában
(amerikai film)
14.20 Demetriusz és a gladi-átorok (am. film) 16.15 Rajzfilmek Szellemirtók Alvin és a mókusok Garfleld
Flintstone család 18.00 Bili Cosby-show (amerikai sorozat) Melle vagy combja? 18.30 Parker Lewis (am. sor.)
Ördögi dalok 19.00 Bili Cosby-show (amerikai sorozat) Pam
Kréta a mosógépben 20.00 Hiradó EüKR Egy zseni, két haver,
egy balek (western) FBKEi A vas háborúja
(olasz kalandfilm) 0.20 Nero Wolfe (am. sor.)
Gambit 1.10 Hírek 1.10 Santa Fé átjáró
(amerikai western) 2.50 Hirek
3.00 Nero Wolfe (ism.) 3.50 Hirek 4.00 Nyersbőr (ism.)
16.00 Hirek, műsorismertetés
16.05 Hangos húsvét napján A Kárpát-medence né-peinek húsvéti népszo-kásai
16.55 Moldvai táncdallamok
17.00 Kölyökbanda Francia film
18.35 Postabontás
18.45 Hírek
19.00 Legyetek jók, ha tud-tok I-Olasz film
20.50 Az Illés együttes mű-sora
22.10 Hírösszefoglaló
SAT1
6.00 Malibu vízi mentői
(ism.)
6.50 Astrodinók (ism.) 7.20 Bucky O\'Hare (am. sor.) 7.50 Silverhawks
(am. rajzfilmsorozat) 8.20 Péter Pan és a kalózok
(rajzfilmsorozat) 8.50 Superboy (am. sor.) 9.20 A Rio Verde-i kaland
(ism.)
11.05 A vörös orchideák titka 12.35 Dokumentumfilm 13.10 Liane (német film) íHHEl A San Sebastian-i csata (francia-olasz western) Fsz.: Charles Bronson, Anthony Quinn
16.35 Butch és Sundance -A korai évek (western) 18.30 A cél: San Francisco 19.15 Hirek 19.30 Szerencsekerék 20.15 Borotvaélen (sorozat) 22.15 Körtértánc (am. thriller)
Fsz.: Clint Eastwood 0.15 Butch és Sundance -
A korai évek (ism.) 2.05 Filmkészítők
5.40 Falutévé - törvénytip pel, agrometeorológia val és falusporttal
6.00 A Reggel
Benne: 8.05 A Financial Times heti
üzleti híradója 8.30 Közjáték
Simoné Weil: Ami sze-mélyes és ami szent 8.35 Piszemanók nagy ka landjai
Spanyol rajzfilm 9.50 Nagyapó Angol rajzfilm
10.15 Az eltévedt öz
Amerikai film gyere-keknek
11.00 „Én, József Attila Itt vagyok!"
Kortársak, barátok em-lékeznek a költőre
12.00 Nótatévé
12.30 Képújság
12.35 Nekem ne lenne ha-zám?-Nyugalom völ-gye (Parádfürdö)
12.50 Beethoven: VII. szim-fónia
13.35 Az utolsó orrszarvú Angol ifjúsági kaland-film
14.30 Húsvéti könnyűzene
ilülii JoniHO\'
Amerikai film (1980)
17.00 Bűvös hatos - Játék
17.20 Litvánia, a keresztek
országa
iHEEI Krisztus-arcképek
18.30 A torinói halotti lepel Dokumentumfilm
19.25 Frakk
Magyar rajzfilmsorozat Zöld erdőben jártam Jó éjszakát kíván a Disney!
19.45 „Engedjétek hozzám!" A hitről gyerekeknek
20.00 Hiradó
20.30 Telesport
EIflEffl Molnár Ferenc: Ibolya Tévéjáték
21.35
Szereplők: Haumann Péter, Hirtling István, Eszenyi Enikő, Csáká-nyi Eszter, Csonka Ibo-lya, Kováts Kriszta „Egy magyar minisz-tereinők" - Dokumen-tumfilm-portré
22.50 Közjáték (ism.)
22.55 Rossini: Kis ünnepi mise (Petité messe so-lennelie)
HB©
17.30 Tarka, a vidra
Angol kalandfilm 87\' 19.10 Dániellé tánti
Francia vígjáték 107\' 21.00 A szarvasvadász
Amerikai dráma 115\' 24.00 A nyaraló
Magyar film 80\'
6.00-
8.00 Napkelte
Reggeli információs ma-gazin
Telefon: 251-3372, 251-0490
8.00 Műsorismertetés 8.04 Elkapták a nyuszit Szovjet rajzfilm Varjúdombi mesék Magyar mesefilm (ism.) Töpszli malac kalandjai Angol bábfilmsorozat Ric, a holló Német rajzfilmsorozat 8.35 Elektor kalandor
Telefonos videojáték 8.40 Elveszetten Barren-föld jégmezőin 93\' Kanadai ifjúsági film 10.15 Körtemuzsika
Az ajkai ifjúsági népzenei találkozó programjából 11.00 Baptista istentisztelet Húsvéthétfői istentisz-telet a pécsi baptista templomból 12.00 Telejáték
A spárga meg a golyó 12.15 Krisztus keresése Húsvéti népszokás 12.40 Meg kell a búzának érni 12.55 Hargita-kör Torontó-
ban-Dokumentumfilm
iBll\'l Az operaház fantomja Angol-francia-német
tévéfilm-H/2. (ism.) 87\'
HHETi] Másfél millió lépés Magyarországon XIV/13.: Sümegtől az Alpok aljáig (ism.)
15.20 Csak a derű óráit szá-
moltuk...
Barcsay Jenő, Doráti Antal, Ferencsik János, Kálnoky László, Nemes Nagy Ágnes, Ottlik Gé-za, Ránki György és Weöres Sándor emlékére 16.10 Müsorajánlat-Időjárás 16.14 Természeti képek
Francia ismeretterjesz-tő filmsorozat Bíbicek és pólingok
16.21 A könyvek könyve
Amerikai rajzfilmsorozat
Pálfordulás
16.45 Gyimesi húsvét
16.55 Műsorajánlat-Időjárás
17.00 Hirek Anna
Kanadai tévéfilmsorozat IV/3. rész A polip
Olasz bűnügyi tévéfilm-sorozat - V/5. rész
20.40
..életem egy álom..." Dokumentumfilm 111/3. rész: Idegenben Beszélgetés Erba Odes-calchi Sándor herceggel
21.10 Zenés húsvét
22.00 Esti egyenleg
Telefon/fax: 153-2652
22.20 Időjárás
ffJfR A barátnő
NSZK film 104\'
K
EDD
18 óra: „Szabad ötletek" versmondó est a HSMK-ban 18 óra: Fórum a kárpótlási jegvek felhasználásáról a HSMK-ban

KOSSUTH
Óránként: Hírek. ldö|árás. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika 8.20 Mindennapi tudomány 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Válogatott perceink 11.35 Nemes Nagy Ágnes: Amerikai napló, 1979 -XII/1.
12.00 DÓN Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyeli 13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A római katolikus egy-ház félórája
14.05 Klasszikusok minden-kinek
Hoflmann meséi Részletek Offenbach operájából 14.55 Első közlés 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum Talpalávaló
17.05 Magyarországról jö-vök...
18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Összeállította: Nádas-
dy Ádám
20.05 Népi táncmuzsika 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub
Mérleg
22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum - a kultúráról 23.05 Nagy mesterek - világ-hírű előadóművészek
PETŐFI
4.30 Naplnditó
8.05 Sportreggel
8.20 Rivaldafényben
8.50 Helykereső
9.00 Hírek. Időjárás
9.05 Zene-szó 10.55 Gordlusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nóta-só 12.45 Időjárás- és vízállás-jelentés 13.00 Hírek 13.05 Nagy nevettetők 13.30 örökzöld filmmelódiák 14.00 „Mindenki másképp
csinálja..." közben:
15.00 Hírek. Időjárás 15.30 Kaposy Miklós átvilá-gítása Pató Pálakról 16.00 Csúcsforgalom 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Napóra 17.55 Gordiusz plusz 18.00 A magyar rock archí-vumában 18.30 Helykeresö 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Kamasz-panasz 19.35 Magyar nóták, csárdá-sok
20.00 A karosszékben: Kar-dos G. György
20.40 A 42. utca. Részletek Warren zenés játékából 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Blues. Bessy Smith 21.35 Mit üzen a Rádió? 22.00 Rockpanoráma 22.30 Duke Ellington zene-kara játszik 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló-éjfél előtt
0.10-
4.20 Napforduló-éjfél után (0.10-4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) benne:
4.03-
4.20 Cigánynóták

3SAT
13.00 Magazin
13.45 Stefan Heym-portré
14.15 Joe Cocker-koncert
16.15 Magazin
17.00 Mlnlhirek
17.10 Kettőspont
18.00 Képek Németországból
19.00 Hírek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Alsó-Ausztria
20.00 Légkör (tévéfilm)
21.30 „Állati" botrányok
22.00 Híradó
22.25 Vita
23.55 Hírek
SZLOVÁK
SZTV-1 18.20 Jack Holborn
(új-zélandi kalandfilm) 19.00 Esti mese 19.10 Főzök, főzöl, főzünk... 19.30 Időszerű események 19.57 Sport 20.05 Derrick (német krimi)
Ute és Manuéla
21.05 Az Idő kerekei
21.25 Az SZK kormánya tájé-
koztat
21.40 Művészeti magazin 22.00 Időszerű események 22.33 Sport
22.40 Kulturális magazin 23.10 Janaray Rock Show
SZTV-2 18.15 Gondolkodom, tehát
vagyok... 18.40 Marketing 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sport
20.06 A Woridnet bemutatja...
20.40 Top Sport
21.45 Film, színház, zene,
irodalom
22.30 Férfi kosárlabda EB 23.30 Események
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reg-gelt, Németországi 9.00 A Főnők (am. sorozat) Versenyfutás az idővel
10.00 Gazdag és szép (amerikai sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj - játék
12.00 Magazin
12.30 A Sprlngfield-sztori (amerikai sorozat)
13.20 Kalifornia klán (amerikai sorozat)
14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat) Zöld barátok
fEIilii Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Jessica rendet rak
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki Itt a főnök? (amerikai sorozat) Pletykák
17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) Grlllpartl
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony-magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (német sorozat)
20.15 Hegylakó (am. sorozat) Az elveszett kard
21.15 Krimimagazln
22.15 Robbanékony - vita
23.15 Gottschalk-show
24.00 Törvény és rend (amerikai sorozat) Indíték: szerelem 1.05 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
1.40 Ki Itt a főnök? (ism.) 2.10 A Főnök (ism.) 3.05 Beszélgetés (ism.) 4.05 Robbanékony (ism.) 4.30 Gyilkosság a hobbija
(ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)

RTL2
5.50 Rajzfilmek 16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
Mózes és a mészégetők 16.35 Móka, kacagás (sor.)
Vőlegény 17.00 Hirek 17.05 B. J. és a medve (sor.)
Sötét múlt 18.00 Hirek 18.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Új szív 19.00 Hirek 19.05 Gazdag és szegény
(ism.)
20.00 Hirek 20.15 Farkas (am. krimisor.)
Szőkevény 21.05 Pankrácló EHfilil A rettegés szigete
(angol film) 23.35 Fantasztikus történetek
(sorozat)
Rejtett kamera
Rnrrm Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat)
Törvényenkivüliek 0.50 Farkas (Ism.) 1.35 Pankrácló
14.05 Úr és mester (ism.)
15.05 Kennedy nyomozó (ism.)
16.15 Egyensúly (ism.)
17.00 Hirek
17.15 Beszélgetés
18.00 Hirek
18.15 Provokáció
19.00 Hirek
19.15 Interjú
19.30 Híradó
20.15 Secret Service (sor.)
21.15 Magazin
22.10 Média-magazin
23.05 A bűntény színhelye
(amerikai krimisorozat)

TV5
6.00 Telereggel ■
9.00 Riportok, hirek
12.00 Varietéműsor
13.15 A Bátrak parkja (sor.)
13.40 A fény orvosa (ism.)
16.30 Pokoli horgászat
16.55 Egy korty egészség
17.20 Főzőcske
18.00 Kvízműsor
19.00 Vidám nyelvi játék
20.00 Aktuális magazinok
21.30 Maurlce Béjart-ról
22.50 Kulturális magazin
0.35 Rendkívüli tudósító
1.35 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Slágerlista 2.00 Krlstlane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend
13.30 Vldeodlvat
14.00 Arcképcsarnok
14.30 Dzsem
16.30 Élővideoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Dante (sorozat)
20.00 Eco-rekord
20.30 Helyszín
21.00 Napirend
21.30 Média televízió
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Árnyék a havon (film)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium. Karel Ancerl
10.00 Hírek. Időjárás
10.05 Elfeledett Irodalom? (ism.)
10.20 A London Baroque fel-vételeiből
11.10 Mlroslav Cangalovic operaáriákat énekel
11.40 Országok, tájak népze-néje. Pakisztán
12.00 Hírek. Időjárás
12.05 Crescendo Fesztivál, 1992. A Schubert trió
13.35 Fúvószenekari hangver-seny a 6-os stúdióban
14.00 Hírek. Időjárás
14.05 lvoAndrlc:Vezírekés konzulok -IV/1.
14.46 A Magyar Rádió gyer-mekkórusa énekel
15.00 Barokk muzsika
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Neked széli
16.35 GlennGould zongorázik
17.00 Kilátó
17.50 Prahács Margit emlé-kezete
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 Verdi :Traviata
Háromfelvonásos opera
20.00 Hírek. Időjárás
20.05 Teleobjektív
20.20 Isaac Stern és Yefim Bronfman hangversenye
21.56 Hírek. Időjárás
22.00 Zenei panoráma
22.40 103. Dávid-zsoltár
23.00 Nevek ürügyén (ism.)
24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Magyar előadóművé-szek felvételeiből
lóképesek tiltakozó akcióinkon és elképzeléseink véghezviteléhez."
Egy polgármesteri vélemény: „Fennálhat egy olyan eset - ettól a pillanattól kezdve -, hogy adott pillanatban a prefektus bármivel, mondjuk inkompetenciával is vádolhat, és bármilyen meg-fontolásból felfüggesztheti az egész munkánkat. Sajnos, nem látom, hogy milyen tiltakozásra, mi-lyen változás következhet be, de mindenfélekép-pen meg kell próbálni."
Végül Magyari Lajos szenátor véleményéből idézünk: „Az ország 41 területi állami főtisztvi-selóje közül legalább háromnak kellene magyar nemzetiségűnek lenni, újabb kettőnek pedig más kisebbséghez tartozónak. Ez a demográfiai rea-litás, amit egyetlen kormánynak - bármilyen szí-nű is legyen az - nem szabad figyelmen kívül hagyni. Mi nem RMDSZ prefektusokat kértünk és kérünk, hanem független magyar nemzetiségű
szakembereket, akik egyaránt élvezik a helyi ma-gyar és román lakosság bizalmát. Ez nem sze-mélyi, hanem elvi kérdés, s nézőpontunkon ak-kor sem változtathatnánk, ha a megtestesült ro-mán Jóságot és Toleranciát ültetnék a Kovászna és Hargita megyei prefektusi székbe."
Eddig a vélemények tolmácsolása. Valamit még el kell mondani, ami szerintem összefüg-gésben van a fentiekkel. Városunkból kulturális küldöttség indult Kovasznára a Körösi Csorna Sán-dor Napok rendezvényére. A buszon zenészek, tán-cosok és Kanizsán tanuló diákok is tartózkodtak. A román határon mintegy 16 órás várakozás után engedték át a csoportot azzal, hogy Farkas Tibor az Igricek együttes vezetője egy évig nem léphet be Romániába, mert a román határőrség szerint megvesztegette a hivatalnokokat.
Mindez történt 1993. április 1-én a forradalom
utáni 4. évben. - J. L. -

POMCIS
KANIZSA DOMUS ÁRUHÁZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
Kanizsai műsor

Mozi: ltf, 18, 20 óra:
Stúdió Mo/.i: 16.30, 18.15 óra:
20.15 óm: KÁMZSA TV 19 óra:
Az utolsó Mohikán*
Idflcsús/ás
Cjrano
SZÍ \\-TV maga/.in
ÁPRILIS 13.
K




OSZTRÁK 1
PRO 7


FELIRAT...
Függ az ajtón. Jó nagy kartonra pingálva. Különböző\' színnel. Megtalálható közöttük a neonpink, a kikericssárga és a hupilila. Ol-vasható. Még azok is eltudják olvasni, akik-nek baj van a látásával.
A felirat függ az ajtón. Mit kíván a kettes terem. 12. pontban. Az általános iskola egyik tantermében. Az időpont: 1993. janu-árja. Jó pofák. „A hetes ne hozzon krétát!" Mi is eldugtuk - amikor tehettük - a krétát. Nem is egyszer. Néha még az ablakon is kiugrottunk. Szerencsénkre falun nem volt emeletes az iskola. Már a hatodik pontot olvasom. Jót mosolygóm. Gyermekkorom csibészségei jutnak eszembe. Az első
suttyomban elslukkolt cigi a WC-be; a ki-talált betegségekkel való lógás... A Mari copfjának, aki a legszebb lány volt a suli-ban, a meghúzása. Az első szerelem... Aztán jön a hetedik pont. Ötször elolvasom. Azt hittem rosszul látom a feliratot. De nem. Ott van. Semmi mellébeszélés. Semmi ma-gyarázás. Az emlékezés viszont könnyen megy. Az „esetről" napokig adott hírt a saj-tó. Pozsonyban játszottak egy labdarúgó-mérkőzést... „Az osztálytársaid nem FTC-s drukkerek Pozsonyban!" Önmagáért beszél - mármint a felirat. Ne bántsd társaidat! -így a diákok, ók már így kívánnak élni.
- hl -
13.00 Telebörze 13.35 Műkorcsolya 14.30 Motorcsónakok 15.15 DSF-tréning 15.30 Sport a nagyvilágból 16.55 Hírek 17.00 Labdarúgás 18.05 Hopp vagy kopp-játék 18.35 Sportkvíz 19.25 DSF-stúdló / Hirek 20.00 Sport a nagyvilágból 22.05 Talksow / Hirek 23.00 Küzdősportok maga-zinja 24.00 DSF-stúdló (ism.)
EUROSPORT
10.00 Szörfösök magazinja 10.30 Tenisz 13.00 Labdarúgás 14.00 Szörfösök magazinja 14.30 Tenisz 17.00 Labdarúgás 18.00 Kosárlabda EB 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Tenisz 21.30 Kosárlabda EB 23.00 Biliárd
1PLUS
15.00 Hirek
15.03 Puszta tónyak
(amerikai film) 16.45 Különleges múzeum 17.15 Autóversenyek 18.00 Amszterdam, orvosi
központ (sorozat) 18.30 Hfrek 18.45 VoK egyszer... az Élet
(sorozat) 19.10 Mese
19.15 Tartományi magazin 20.00 Híradó 20.15 Nejlonharisnya 21.15 A lánc (film, H/2.) 22.45 Schubert: Oktett
9.00 Hirek / Santa Fétől nyugatra (ism.)
9.30 Idősek klubja (ism.) 10.15 Euroturizmus (ism.) 10.30 Magasfrekvencia
(ism.)
12.15 Osztrákok Mexikóban 13.00 Hirek
13.10 Ausztria-kép (ism.) 13.35 Sinha Moca (sorozat) 14.00 Magnum (krimisorozat) 14.45 A holnap mesterei 15.05 Heathcllff és Rlffraff 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Az álomkő (sorozat) 16.30 Játék 17.00 Mlnlhirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Barátok (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 A Fekete-folyó 21.20 Második otthon (sor) 22.15 Hirek 23.20 A háziúr (amerikai film)
OSZTRÁK 2
14.50 Tegnap, ma, holnap (olasz-francia film)
16.45 Kedves nővérek
17.30 Tájékozódás
18.00 Óriásláb esete Hen-dersonékkal (sorozat)
18.30 Izé-játék
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Szórakoztató műsor
21.07 Külföldi tudósítások
22.00 Híradó
22.30 Klub-2 - talkshow utána A nagy Relbach (sorozat)
5.00 Űrhajótöröttek (ism.) 5.50 Barátom, Ben (am. sor.)
Új osztálytárs 6.15 Rajzfilmek (ism.) Szellemirtók Alvln és a mókusok Garfield
Flintstone család 8.05 Bili Cosby-show (ism.) 8.35 Halttól Hartlg (ism ) 9.35 Demetriusz és a gladi-átorok (ism.)
11.35 Bili Cosby-show (ism.) 12.05 Parker Lewis (ism.) 12.35 Bili Cosby-show (ism.) 13.05 Harry Fox esetei (amerikai sorozat) Az alagút vége 13.55 Potyautas a Holdra
(ism.)
ÍBH3 HarttólHartJg(am.sor)
Veszélyes játékszer 16.20 Rajzfilmek
Gyilkos paradicsomok Repülő macik Garfield
Flintstone család 18.05 Parker Lewls (am. sor.)
A sztár leköszön 18.35 Bili Cosby-show (amerikai sorozat)
Amatőrfilmesek
íEIiB San Francisco utcáin (amerikai sorozat) Kobrabanda 20.00 Híradó
HilE Ferrls Bueller szabad-napja (am. filmvígjáték) 22.20 Minden lében két kanál
(angol krimisorozat) 23.25 Az erőszak zsoldosai (német-olasz akciófilm) 0.50 Hirek
1.00 Harry Fox esetei (ism.) 1.45 Hirek
1.55 Hosszú lovaglás hazá-ig (ism.) 3.15 Hirek 3.25 Nero Wolfe (ism.)
16.00 Hírek, műsorismertetés 16.05 Fehérlófia (ism.) 17.25 A Maulbertsch Pinx
Sümeg temploma 18.00 A Himalája fennsíkján 18.20 Mesesarok
Maja, a méhecske 18.45 Hirek 19.00 Magyar filmtörténet
Férfihűség
Magyar film (1942) 20.45 Szeder este 21.15 A halál villamosa
Dok.-film (1989) 23.00 Hírösszefoglaló
SAT1
10.00 Borotvaélen (ism.) 11.35 Szomszédok (ism.) 12.00 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Halli Galll (ism.) 13.40 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
Felbujtás gyilkosságra fHEi) Szomszédok
(ausztrál sorozat)
Két apa 14.50 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
Menekülés 15.45 A bosszúállók (sor.)
2:1 -1 16.45 5x5 17.20 Mindent vagy semmit
-játék 18.30 Sport 18.45 Híradó 19.00 Klip-klub 19.30 Szerencsekerék 20.15 Népzenei slágerek 21.10 Mentők 22.00 Tiltakozás 23.00 Tévétűkör - riport 23.40 Forró ágyak (sorozat) 0.15 KI a legjobb férfi? 1.10 A nógyöklü trió (ism.)
5.40 Falutévé - adóUppel 6.00 A Reggel
Benne: kb.
8.10 Alternatív gyógyászat 8.30 Közjáték A héten:
Konfuciusz gondolatai 8.35-12.05 Napközi
Telefon: 153-1204 Benne: 9.00 Minden nap karácsony
Amerikai rajzfilm (ism.)
ilimw Friderikusz-show (ism.) 11.20 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 „Traffic jam"
Slágerlista, rejtvények, klipek, külföldi sztár-riportok a könnyűzene világából
16.35 Képújság
16.40 Tells-televideo \'93
16.45 Cimbória
17.00 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat Árulkodó nyomok
17.30 Tény-képek Társadalmi riport
18.10 Pénzvilág - Hirek, té-nyek, információk
18.20 Napközi - egy műsor és valami más
18.40 Derű és ború
Angol rajzfilmsorozat XIII/10: Az esőerdő
19.00 Szerencsekerék
19.30 „Veletek vagyok min-dennap..." Katolikus krónika
19.45 Jelképtár-A csont
20.00 Híradó
20.30 Telesport
BTOETti A klinika
NSZK tévéfilm-sorozat - XII/7. Orvos ingyen és bér-mentve
(Ism.: csütörtök, TV1 10.00)
21.30 AKTuáliS
21.55 Közjáték (ism.)
22.00 Sportvarázs
Olasz foci, amerikai ko-sárlabda és egyéb cso-dák
23.40 Híradó
23.45 BBC-hiradó
HB©
17.30 Babar: A két kosaras
Francia rajzfilm 24\' 18.00 Benji, a nyomravezető
Amerikai kalandfilm 86\' 19.30 Portréflim Paul McCart-
ney-ról 60\' 20.35 Szoknyás zsaru 101\'
Francia bűnügyi film 22.20 Bat21
Amerikai akciófilm 101\'
6.00-10.00 Napkelte
Reggeli információs ma-gazin
10.00 Parlamenti Napló Kapcsoljuk az Ország-házat
16.05 Műsorismertetés
16.10 Korforduló
Idősek és idősödők min-denes fóruma
17.00 Híradó - Időjárás
íCTiB Civil kurázsi
17.30 Cslpegető Gyerekhírek
17.39 Plf és Herkules
Francia rajzfilmsorozat Kutász nyomon van
17.50 Elektor kalandor Telefonos videojáték
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Tel./fax: (52) 16-311 Pécs
Telefon: (72) 10-533 Szeged
Tel./fax: (62) 480-524 Szombathely Telefon: (94) 11-066
18.25 Műsoralánlat Időjárás
18.30 Zöldpont - A szabad-
idősportok magazinja
asm zaiu brigád
Francia-NSZK tévéfilm-sorozat - VII/4. rész: Thermen Hotel 53\' A főszerepben :Antoine Amourdedieu - Gilles Segal (Szersén Gyula)
20.03 Stúdió \'93
A TV2 kulturális hetilapja
20.53 Monteverdl: Conflteor tJbi Domine Előadja: a Monteverdi Kamarakórus
21.00 Felkínálom - Interna-tional
Magyar-holland gaz-dasági kapcsolatok
21.50 Műsorajánlat
22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírössze-foglaló
22.20 Időjárás
TfJfS A Regnum
Dokumentumfilm
— SZÍV TV _
19.00 Müsorajánlat 19.10 Prima-torna 19.35 Gyermekek képernyőié 20.00 Különjárat - Pop, rock 20.40 Sziv-kviz - Vetélkedő 21.40 Egészségmagazln Benne:
A szanatóriumok új be-utalási rendje 22.40 Mindennapi jóga
s
ZERDA
ART MOZI - HELY Kiub I) óra: Számokba fojtva Mo/i: 16, IX, 20 óra: A/ utolsó Mohikán Stúdió Mo/i: 16.30. IX. 15 óra: l«J«cMis/ás

KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika 8.20 Törvénykönyv 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben
Közérdekű magazin
11.05 Válogatott perceink
11.35 Nemes Nagy Ágnes: Amerikai napló, 1979 -XII/2.
12.00 Déli Krónika
12.30 Vendég a háznál
12.50 Külpolitikai figyelő
13.05 Ki nyer ma?
13.15 Falurádió (ism.)
13.30 A református egyház félórája
14.05 Klasszikusok minden-kinek
Romantikus kamaraze-ne
14.55 Első közlés
15.05 A Határok nélkül nap-lója
16.00 Délutáni Krónika
16.15 Mindennapi gazdaság
16.30 Zenefórum Házimuzsika
17.05 Magyarországról jö-vök...
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.25 Jó éjszakát, gyerekek!
19.35 Összeállította: Nádas-dy Ádám
20.05 Népzenei emlékeim
20.30 Határok nélkül
21.05 Kossuth-klub Európa-stúdió
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Fórum Korkóstoló
23.05 A Rádió lemezalbuma
PETŐFI
4.30 Napinditó
8.05 Sportreggel
8.20 Rivaldafényben
Ooris Day
8.50 Apró-cseprő - gyere-
kekről
9.00 Hirek. Időjárás
9.05 Zene-szó
10.55 Gordiusz plusz
11.00 Hirek. Időjárás
11.05 Napóra
12.00 Régi nóta, híres nóta
12.45 Időjárás- és vizállás-
13.00 Hirek
13.05 Derűre is derű Síparadicsom Szakonyi Károly hang-játéka
13.30 Kedvelt régi melódiák
14.00 Pihenőidő
közben:
15.00 Hirek. Időjárás
17.00 Hírek. Időjárás
17.05 Napóra
17.55 Gordiusz plusz
18.00 A Dandelion (Kortár-sak) együttes angol nyelvű CD-jéről
18.30 Segithetünk?
19.00 Hirek. Időjárás
19.05 Kölyökrádió
19.35 Népdalkörök felvéte-leiből
20.00 Fiók
A kötet-lenek irodalma
20.30 Visszaszámlálás
21.00 Hírek. Időjárás
21.05 Más-világ
22.00 Magnósok, figyelem!
22.30 A Trió Midnight játszik
23.00 Hirek. Időjárás
23.03 Sporthíradó
23.10 Napforduló-éjfél előtt 0.10-
4.20 Napforduló-éjfél után (0.10-4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne:
4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdá-sok

3SAT
16.25 Bor és kultúra
17.00 Minihirek
17.10 Michael Lönnebergából
(sorozat)
17.35 Ulrich és Ulrike (sor.)
18.00 Képek Svájcból
19.00 Hirek / 3 SAT stúdió
19.30 Riport
20.00 Calafati Joe (sorozat)
20.50 Hamisítvány
21.30 Filmelőzetes
21.45 Kulturális magazin
21.50 Sport /Híradó
22.25 Megölni egy bohócot
(film)
SZLOVÁK
SZTV-1
18.20 80 nap alatt a Föld kö-rűi Willy Foggal 19.00 Esti mese 19.10 Számitógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sport 20.05 Irodalmi műsor 20.35 Az én hét csodám 21.05 A Medve (tévéjáték) 21.40 Könyvmagazin 22.00 Időszerű események 22.33 Sport
22.45 Az ocsovai Bél Mátyás (tévéfilmsorozat)
SZTV-2
17.15 Események, kommen-tárok
18.00 Ötlettár
18.40 Taps helyett pénz (dokumentumfilm)
19.15 Gazdasági magazin
19.20 Esti mese
19.30 Időszerű események
19.57 Sport
20.10 Lövések O.K. Corral-ban (am. westernfilm)
22.10 Szlovák dalénekesek
22.30 Film & Videó
22.55 Vállalkozók magazinja
23.25 Események
6.00 Híradó 7.00 Halló, Európa-jó reg-gelt, Németországi 9.00 A Főnök (am. sorozat) Hamis eszmék
10.00 Gazdag és szép (amerikai sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj - játék
12.00 Magazin
12.30 A Springfield-sztori (amerikai sorozat)
13.20 Kalifornia klán (amerikai sorozat)
14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat) A félelem órái
íüfiTii Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Zsaroló
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki itt a főnök? (amerikai sorozat) A kis cowboy
17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) Halottak nem táncolnak
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó"
19.15 Robbanékony-magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (német sorozat)
HilE Dirty Dancing (am. film)
22.15 Tévétükör - magazin
23.15 Gottschalk-show
24.00 Alaszka (am. sorozat)
Hajléktalanok
1.00 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
1.40 Ki itt a főnök? (ism.) 2.10 A Főnök (ism.) 3.05 Beszélgetés (ism.)
4.05 Robbanékony (ism.)
4.30 Gyilkosság a hobbija
(ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)

RTL2
5.50 Rajzfilmek 16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat) 16.35 Móka, kacagás (sor.)
Esküvő akadályokkal 17.00 Hirek 17.05 B. J. és a medve (sor.)
Váltságdíj 18.00 Hirek 18.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Amputáció 19.00 Hirek 19.05 Gazdag és szegény
(ism.)
20.00 Hirek 20.15 Seriff New Yorkban
(sorozat)
Leszámolás 21.40 A vád: gyilkosság
(olasz film) 23.20 Fantasztikus történetek
(sorozat)
Halált hozó póthaj 23.45 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat)
Elrabolva 1. 0.35 Seriff New Yorkban
(ism.) 1.55 A vád gyilkosság (ism.)
15.05 Secret service (ism.)
16.15 Beszélgetés
17.00 Hirek
17.15 Beszélgetés
18.00 Hirek
18.15 Filmek, sztárok
19.00 Hírek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Híradó
20.15 Testközelben (sorozat)
21.10 Vállalkozók
22.00 Hirek
22.15 Fiatalok magazinja
24.00 Hirek

TV5
6.00 Telereggel 10.00 Iskola és tudomány 12.00 Varietéműsor 13.15 A Bátrak parkja (sor.) 14.45 Geopolis 15.30 Beszélgetés FannyAr-
dant-nal
16.30 Pokoli horgászat 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske / Kvízmüsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Jelen idő 21.30 Sacha Guitry-szindarab 22.45 Le az álarcokkal I
0.10 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
20.00 Tárcsázz!
20.30 Ray Cokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hírek
23.45 Egytől három
24.00 Pip Dann 2.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER
12.30 Üzleti tudósitások
13.00 Napirend
13.30 Eco-rekord
14.00 Helyszín
14.30 Dzsem
16.30 Élővideoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Richárd Diamond (sor.)
20.00 Környezetvédelem
21.00 Napirend
21.30 Üzleti hét
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Fantom az űrből (film)
BARTÓK

A KANIZSA TÁNCEGYÜTTES ÖNÁLLÓ ESTJE
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium
10.00 Hirek. Időjárás
10.05 A rigók
10.25 Operaslágerek
11.00 Ravel-müvek
11.40 Magyar szerzők nép-zenei feldolgozásaiból
12.00 Hirek. Időjárás
12.05 Király Csaba Bach-or-gonahangversenye
13.02 A MHZ hangversenye
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 Vezirek és konzulok
14.45 Jelenetek a magyar lovagkorból
15.07 Kamarazene
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Fordulók a lira törté-netében. Apollinaire
16.35 Concertino Prága \'92
17.00 Metronóm
17.50 Most olvastam
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 A magyar zene évszá-zadai
19.00 Montserrat Caballé operafelvételeiböl
20.00 Hirek. Időjárás
20.05 Halhatatlan magyar vers. Ady Endre - V/3.
20.20 AkölniMusicaAntiqua együttes hangversenye
21.34 Romantikus muzsika
22.05 Operabérlet
23.00 Akusztichon
23.30 Oavid Friesen, Ndugu ChanclerésPhilShee-ran felvételeiből 0.05 San Sebastian-i Fesz-tivál, 1991 1.20 Ütőhangszeres művek
Szombaton este telt ház előtt rendezte meg a HSMK színháztermében ezévi önálló estjét a Ka-nizsa Táncegyüttes és kísérőzenekara, a Bojtár együttes.
A közelmúltban 110 főyel megalakult Hagyo-mányőrző Egyesület legnagyobb reprezentánsa többnyire a tavalyról már ismert produkciókkal lépett a nagyérdemű elé, nagy teret engedve az utánpótláscsoportok bemutatkozásának is. Az el-ismerő tapsokból kijutott a mezőségi, kalotasze-gi, keménytelki, gyimesi, marosszéki, rábaközi táncokat bemutató együttesnek, melynek tagjai — talán csak a kezdőszámban, a mezőségi párosban mutatott megilletődött visszafogottságot kivéve — forró hangulatot varázsoltak a nézőtérre is.
Szembetűnő volt a fokozottan emelkedett hangu-lat a fiútáncosok, illetve a gyermektáncosok pro-dukciója láttán. A dramaturgia és a világítás di-cséretére válik, hogy a koreográfiákat nemcsak bemutatták, hanem olyan környezetet teremtet-tek, idéztek, amelyben még autentikusabbá, a gyökerekhez közelebbivé válónak éreztük a be-mutatott táncokat. A régi csűrök, táncmulatságok milliőjét idézve azonban hiba is akadt a produk-cióban. Sok helyűn elfeledkeztek arról a tényról, hogy most bizony zárt színpadon, nézőtér előtt adnak elő nagyon mozgalmas táncokat. Ennek élvezetét — a néző szempontjából - viszont csor-bítja, ha a befogadás a színpad túlzsúfoltsága miatt nehézkesebb, néhány esetben kevesebb tán-
PYRUS KFT. - KANIZSA GYUMOLCSNEKTAR




Stúdió Mo/i: 20.15 óra: "rano
KAM/S\\ \'IV X óra: S/Í\\-\'IV maja/.in (ism.)
IS ór;i: Heti masía/inmtfsor
i( óra: S/ÍV-IV nns^a/its
ÁPRILIS 14.
cos vagy egységesebb - nem egysíkú - koreog-ráfia esztétikusabb lett volna. Nem egyszer ta-pasztaltuk már, hogy a lányok túlságosan komo-rak, ritka a mosoly az arcokon, pedig hát a vi-dámság a néptánchoz - a hagyományőrzés tisz-tasága miatt is — szorosan kapcsolódó emóció. Éppolyan fontos, mint a táncosok által előadott, a táncokat kísérő éneklés, amely egy-két helyen bizony nagy erőfeszítés elé állította a lányokat.
A ruhák — főleg az eredetiek — csodálatosak voltak, talán a legszebb a lányok kalotaszegi ru-hája, a zárókép vizuális élvezetét viszont kissé zavarta a sok színes szoknyán virító lila kötény.
A bojtár együttes zenéje - kísérőként és önál-ló előadóként is - élvezetes volt, dinamikus elő-adásmódja hozzájárult a táncosok produkciójá-hoz. Az együttes idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját, megalakulásuk óta elválaszthatatlan kísérői a táncegyüttesnek, de önálló sikereket is elértek, bizonyítja ezt több lemez- és rádiófel-
vétel. A közeljövőben újabb rádióbeli szereplésre készülnek, április 28-án készítenek új felvétele-ket.
Az estet végigkonferáló Horváth Istvántól egy csallóközi gyűjtésből származó boszorkánytörté-netet is hallottunk, amely jól illeszkedett a mű-sorba. A nézők - főleg a laikusok - tájékoz-tatását talán úgy lehetne még jobban szolgálni, ha a meghívó a részletes műsort is tartalmazná, a szép- kivitelű, jól megtervezett kártya esztéti-kumát sem rontaná.
Összefoglalva: színes, dinamikus színpadkép, eredetiség és modernség ötvözete jellemezte a Kanizsa Táncegyüttes szombati estjét, akik nem kisebb feladat előtt állnak, mint hogy házigazdái lesznek a nyáron megrendezésre kerülő Nemzet-közi Néptánctalálkozónak, és városunkat, orszá-gunkat képviselik egy luxemburgi néptáncfeszti-válon.
L. I.
23.55 24.00
Kanizsai műsor
13.00 Telebörze
13.35 Műkorcsolya
14.30 Bobby Charlton
15.15 DSF-tréning
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hírek
18.05 Hopp vagy kopp-játék
18.35 Sportkvíz
19.25 DSF-stúdió / Hírek
20.00 Sport a nagyvilágból
22.05 Talkshow
23.05 Küzdősportok maga-
zinja
24.00 DSF-stúdió (ism.)
0.35 Bobby Charlton (ism.)
EUR0SP0RT
9.00 Kosárlabda EB 12.00 Labdarúgás 13.00 Tenisz
14.30 Szörfösök magazinja 15.00 Kerékpársport 17.00 Hoki
19.00 Szörfösök magazinja 20.00 Kosárlabda 22.00 Forma-1 23.00 Labdarúgás
1PLUS
15.00 Hírek
15.03 Bakugrás (sorozat)
16.00 Beszélgetés
16.30 CarlAmery
17.15 Till + Obel
18.00 Amszterdam, orvosi
központ (sorozat) 18.30 Hírek 18.40 Volt egyszer... az Élet
(sorozat)
19.10 Mese / Kultúra 20.00 Híradó 20.15 Maorik 21.00 Beszélgetés 21.15 A citadella törvénye 22.50 Talkshow

OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Santa Fétől
nyugatra (ism.) 9.30 Géntechnika (ism.)
10.15 Tudományos magazin (ism.)
10.30 Segítség, ikreket sze-retek I (film)
12.10 Külföldi tudósítások
13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Sinha Moca (sorozat)
14.00 Magnum (krimisorozat)
14.45 A Meier család (sor.)
15.05 Ewoks (sorozat)
15.30 Bábjáték
15.50 Szupernagyi (sorozat)
16.20 Egyszer volt...
16.30 Ding-dong
17.00 Minihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.10 Rólunk van szó
18.30 Rossz vér (sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Borotvaélen (sorozat)
22.05 Alaszka (am. sorozat)
22.50 Babakészítő (am. film) 1.05 Hírek
OSZTRÁK 2
16.50 1000 mestermü 17.00 Pályaválasztás 17.30 Országok és emberek 18.00 Óriásláb esete Hen-dersonékkal (sorozat) 18.30 Gaudlmax 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 21.15 Talkshow 22.00 Híradó 22.30 Emlékek 23.35 Sport
0.15 Jazz
0.55 Hírek

PRO 7
4.55 AmadárijesztöésMrs.
King (ism.) 5.40 Barátom, Ben (am. sor.)
Állatkert veszélyben 6.05 Rajzfilmek (ism.)
Gyilkos paradicsomok
Repülő macik
Garfield
Flintstone család 7.55 Parker Lewis (ism.) 8.25 Harttól Hartig (ism ) 9.25 Santa Fé átjáró (ism.) 11.10 San Francisco utcáin
(ism.)
12.10 Bili Cosby-show (ism) 12.40 „Colt" a biztonság
kedvéért (am. sorozat) 13.30 Egy zseni, két haver,
egy balek (ism.)
íEf-a Harttól Hartig (am. sor.)
Piroska és a colt 16.20 Rajzfilmek
Szelleminek
Vadászmacskák
Garfield
Flintstone család 18.05 Parker Lewis (am sor)
A vita ideje 18.35 Bili Cosby-show
(amerikai sorozat)
Nőnap jEliE San Francisco utcáin
(amerikai sorozat)
Elveszettek légiója 20.00 Híradó MilH Matlock (am. krimisor.)
Meg nem történt gyil-
kosság
RCTiül Jaké és McCabe
(amerikai sorozat)
Elkésett bosszú
FEIili] Gyilkos erő (am. film) 0.45 Hírek
0.55 Minden lében két ka-nál (ism.) 1.45 Hírek
1.55 A vas háborúja (ism.) 3.30 Hírek 3.40 Nero Wolfe (ism.)
16.00 Hírek, műsorismertetés 16.05 Legyetek jók, ha tud-tok!
Olasz film (ism.) 17.55 A zene mindenkié 18.45 Hírek 19.00 Kórház a város szélén
Csehszlovák filmsorozat
Félelem 20.00 Film és irodalom
Utazás a koponyám
körül
Magyar film (1969) 21.15 Mindhalálig blues 21.50 Hírösszefoglaló
SAT1
10.05 Lemke özvegye (film) 11.35 Szomszédok (ism.) 12.00 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Népzenei slágerek
(ism.) 13.30 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
Ezüstlakodalom 14.20 Szomszédok
(ausztrál sorozat)
Henry fellépése 14.50 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
Mindig melletted 15.45 A bosszúállók
(amerikai sorozat)
Vigyázat I 16.45 5x5 17.20 Mindent vagy semmit
- játék 18.30 Sport 18.45 Hírek 19.00 Szív az adu 19.30 Szerencsekerék 20.15 Nyaralás Immenhof-
ban
(német film) 21.55 Beszélgetés HHHH A profik (angol sor.)
Hiba
0.20 A bosszúállók (ism) 1.15 Akut (ism.)
5.40 Falutévé - géptippel munkaügyi tippel, nö-vénydoktorral
6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35-12.05 Napközi
Benne: 9.00 Walt Disney bemutatja
(ism.)
Balu kapitány kalandjai
Amerikai rajzfilmsorozat
Fogadott gyerek bajjal
jár
Csillagutasok
Amerikai filmsorozat
IV/2. rész
Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat
Hódító Tódi 11.00 Játék 12.00 Hírek 12.05 Képújság
16.00
Délutáni egyenleg Csodálatos a világ
16.40 16.45 tflilil
Amerikai ismeretterjesz-tő filmsorozat - XXII/2. Az élet folyója Képújság
Parnasszus - Játék Northwood
17.30 18.00 18.15 18.25 18.45 ilililij
Kanadai tévéfilmsorozat Baj van a részeg ten-gerésszel
20.00 20.30
Most - A sokoldalú fia-talok műsora Hol-mi?-Ifjúsági szol-gáltató magazin Pénzvilág - Hírek, té-nyek, információk Napközi - egy műsor és valami más Jó éjszakát kíván a Disney I Miami Vice Amerikai krimisorozat A labirintus Híradó Telesport DÉRI
21.45 22.05 22.10
Fejezetek egy riporter életéből AKTuális Közjáték (ism.) Új Világ
Külpolitikai képes kró-nika
George Jinda World News Híradó BBC-híradó
HB©
17.30 Állati élet: A leopárd és a gepárd
Angol természetfilm 52\' 18.30 RioLobo
Am. westernfilm 109\' 20.30 Az emlékmás
Amerikai sci-fi 108\' 22.20 A kéjnő Kaliforniába
készül - Am. film 91\'
6.00-10.00 Napkelte
Reggeli információs ma-gazin
15.15 Műsorismertetés Kft) Testestől, lelkestől
NSZK tévéfilmsorozat A hideg szív 43\' (ism.)
16.05 Kérdezz I Felelek Rinaldo Rinaldini (A haramiák kapitánya) NSZK tévéfilmsorozat XIII/13. rész: Az árulás 24\' Rinaldo-Fred Williams (Szabó Sípos Barna-bás), Rosalia - Ursula Mellin (Andresz Kati), Cintio - Werner Abrolat (Izsóf Vilmos), Nicolo -Harry Engel (Mertz Ti-bor), Ludovico-Thomas Rau (Barbinek Péter), Matteo - Vlado Bacic (Hankó Attila), Serpenti-no - Alexis V. Hagel-meister (Újréti László)
17.00 Híradó - Időjárás
17.05 Észbontó
Ismeretterjesztő gyer-mekmagazin
17.25 Denver, az utolsó di-noszaurusz - Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Bánya-rémségek
17.50 Elektor kalandor Telefonos videojáték
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó
18.25 Müsorajánlat-Időjárás
18.30 Telesport
[JH] Anna
Kanadai filmsorozat IV/4. rész 114\'
21.00 Hello, világi Utazási magazin
21.40 A tudomány határain Tudományos ismeret-terjesztő magazin
22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírössze-foglaló
22.20 Időjárás
22.26 Napzárta előtt...
10 éve hunyt el Illyés Gyula
Távoli tájakon Angol útifilm Harc az őserdőért
_ SZÍV TV _
19.00 Müsorajánlat 19.10 Aerobic
19.35 Gyermekek képernyője 20.00 Top 10 - Slágerlista 20.40 Kurír-est
Tóksó a Komédiumból 21.40 Egészségmagazin
Benne:
A rák megelőzéséről 22.10 Kisfilmek 22.35 Mindennapi jóga

8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fax: 92/73-461, 60/9*9-196
c
SÜTÖRTÓK

17 6ra: Gyertek velem Európába - éhnénybeszftmoUí * HELY Klnbban
18 óra: T\'rantia n-ivínvvídíK/t-rck a magv.»r kiskertekben
- clfi.ifi.is a \\ííirir/. \\íú\\. Há/ban
19 /ra: llus/ku Jcníí: Mária (Vthadnagy — a fővárosi Operett S/ínhá/
mii veszi inck M-ndígjátéka a HSMK-ban

Kanizsai műsor

^ KOSSUTH
Iránként: Hírek. Időjárás. Út-
özben
4.30 Reggeli Krónika
8.20 Mindennapi tudomány
8.30 Hangszemle
9.05 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Cigányfélóra
11.35 Nemes Nagy Ágnes:
| Amerikai napló, 1979
-XII/3. 2.00 Dáll Krónika
12.30 Vendég a háznál
12.50 Külpolitikai figyelő
13.05 Ki nyer ma?
13.15 Falurádió (ism.)
13.30 A római katolikus egy-ház félórája
14.05 Klasszikusok minden-kinek Zenekari muzsika
14.55 Első közlés
15.05 Történetek Illyés Gyu-láról
16.00 Délutáni Krónika
16.15 Mindennapi gazdaság
16.30 Zenefórum
A hét muzsikusa
17.05 Magyarországról jö-vök...
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvllág
19.25 Jó éjszakát, gyerekek!
19.35 összeállította: Nádas-dy Ádám
20.05 Hagyományápolók
20.30 Határok nélkül
21.05 Kossuth-klub
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Fórum Világtérkép
23.05 Egy énekes - több szerep
Wieslaw Ochmann (el-vételeiből
PETŐFI
4.30 Napinditó
Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben 8.50 Helykeresö 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 A Petőfi válaszol 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótakedvelöknek 12.45 Időjárás- és vízállás-jelentés 13.00 Hírek
13.05 A Szabó család (ism.) 13.30 Fúvósmuzsika 14.00-
17.00 Kabarécsütörtök közben:
15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Napóra 17.55 Gordiusz plusz 18.00 Rockhullám 18.30 Helykeresö 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Az én újságom 19.35 Prímások pódiuma 20.00 Egy csapatnyi Déryné A torontói Uj Magyar Színház története-H/2. 20.55 Közvetítés a Magyar-ország-Svédország vá-logatott labdarúgó-mér-közésröl
21.50 Daráló (ism.) 22.20 Jazzlista 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíredé 23.10 Napforduló-éjfél előtt 0.10-
4.20 Napforduló-éjfél után (0.10-4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 2.06-
3.00 Mélyrepülés 4.03-
4.20 Operaénekesek nóta-felvételeiből

3SAT
14.15 Joe Williams-koncert 15.15 Miles Davis-koncert 16.05 Irodalom mindenkinek 16.15 Beszélgetés/Minihirek 17.10 Kamerával a vadonban 17.35 Octopus vállalkozás 18.00 Sport /Hírek 19.20 3 SAT stúdió 19.30 Beszélgetés 20.00 Az Öreg (krimisorozat) 21.00 Dokumentumfilm 2145 Kulturális magazin 21.51 Sport / Hírek 22.25 Csend, csend, édes Charlotte (am. film)
SZLOVÁK
SZTV-1
17.45 Élet a természetben
18.15 80 nap alatt a Föld kö-rül Willy Foggal
19.00 Esti mese
19.10 Az ésszerű táplálko-zásról
19.30 Időszerű események
19.57 Sport
20.05 Honorin és Lorelei (francia film)
21.35 Kulturális magazin
22.00 Időszerű események
22.33 Sport
22.40 Televíziós vitaműsor
SZTV-2
17.30 A Woridnet bemutatja...
18.00 Turisztikai magazin
18.30 Harc a rák ellen
18.45 Régmúlt Idők nyomá-ban
19.15 Gazdasági magazin
19.20 Esti mese
19.30 Időszerű események
19.57 Sport
20.10 Férfi kosárlabda EB Döntő
22.10 MTV slágerlista
23.05 Benito
(spanyol tévéfilmsor.)
24.00 Események
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reg-gelt, Németországi 9.00 A Főnök (am. sorozat) Sakk-matt Montrealban
10.00 Gazdag és szép (amerikai sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó
11.30 Családi párbaj
12.00 Magazin
12.30 A Springfield-sztori (amerikai sorozat)
13.20 Kalifornia klán (amerikai sorozat)
14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat) Takarítógép
nüili] Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Az akt
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki Itt a főnök? (amerikai sorozat) Kis halak
17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) Hétvége az esőben
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony-magazin
19.45 Jó idők, rossz Idők (német sorozat)
20.15 Életre szóló munka (német sorozat)
20.45 Segítség, megbolon-dult a családom! (sor.)
21.15 S. O. S. hívás (sorozat)
22.15 Dr. Marcus Weiby (sor.) Sós íz
23.15 Gottschalk-show
24.00 L. A. Law (am. sorozat)
Elárverezett ügyvéd 1.05 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
1.40 Ki itt a főnök? (ism.) 2.10 A Főnők (ism.) 3.05 Beszélgetés (ism.)
4.05 Robbanékony (ism.)
4.30 Gyilkosság a hobbija
(ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)

RTL2
5.50 Rajzfilmek 16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
A piszkos katona 16.35 Móka, kacagás (sor.)
Két szék között 17.00 Hírek 17.05 B. J. és a medve (sor.)
Hollywood 18.00 Hírek 18.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Aratóünnep 19.00 Hírek 19.05 Gazdag és szegény
(ism.)
20.00 Hírek 20.15 Beavatottak (sorozat)
Az első számú jelölt 21.05 Pankráció 22.00 A maguk odaadó Blake-
je (francia film) 23.40 Fantasztikus történetek
Llebemacher babái
ITiE Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat)
Elrabolva 2. 1.00 Beavatottak (ism.) 1.45 Pankráció (ism.) 2.40 A maguk odaadó Blake-
je (ism.)
15.10 Kennedyék (sorozat)
16.15 Filmek és sztárok
17.00 Hírek
17.15 Beszélgetés
18.05 Talkshow
19.00 Hírek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Híradó
20.15 VOX-box - játék
21.15 Tévémagazln
22.00 Hírek
22.10 Sport
23.15 Szexábécé
24.00 Hírek

TV5
6.00 Telereggel
9.50 Ez a délelőtt a termé-szeté
12.00 Varietéműsor 13.15 A Bátrak parkja (sor.) 13.40 Kulturális magazinok 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske 18.00 Kvizmüsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Nem kell álmodozni! 21.30 Az évszázad haladása 23.35 Hét nap Afrikában
0.45 Az istenek (sorozat)
1.45 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I
20.30 Ray Cokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hírek
23.45 Egytől három
24.00 Házibuli övezet
2.00 Krlstiane Backer
3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend
13.30 Utazási magazin
14.00 Média televízió
14.30 Dzsem
16.30 Élő vldeoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Honey West (sorozat)
20.00 Vldeodlvat
20.30 Arcképcsarnok
21.00 Napirend
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Hosszú az út hazáig
(film)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium
10.00 Hírek. Időjárás
10.05 Rádlószinház A másik út
10.30 Operarészletek
11.10 A XX. század zenéjéből
12.00 Hírek. Időjárás
12.05 Hangverseny délidöben
13.26 A kórusirodalom mes-termüveiből
14.00 Hírek. Időjárás
14.05 Vezirek és konzulok
14.44 Zenekari muzsika
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Éneklő Ifjúság
16.17 Magyar művészek operafelvételeiböl
17.00 Gordiusz. Magazin
17.50 Népzenekutatók mű-helyében
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 Kapcsoljuk a 6-os stú-diót
19.05 Magyar képek
19.45 Wynton Marsalis (kor-nett) és az Eastman Rézfúvós Együttes fel-vételeiből
20.00 Hírek. Időjárás
20.05 Versek
20.20 Jancsi és Juliska Részletek az operából
21.05 Mahler: IV. szimfónia
22.00 Hírek. Időjárás
22.05 A zene üzenete - 2.
22.20 Napjaink zenéje
23.42 így láttam Kodályt
23.47 Liana Pasquali saját átirataiból hárfázik
24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Éjszakai jazzklub
BIRO ZOLTÁN
Dél-Zalában
Megyénkbe látogatott dr. Bíró Zoltán, a Nemzeti Demokrata Szövetség társelnö-ke. Bár célja két községben tartott tagto-borzó gyűlésen való részvétel volt, útját rövid időre - sajtótájékoztató céljából -Nagykanizsán megszakította. A HSMK-ban beszélgettünk vele.
- Budapesten élek, de már hat éve -még Aczél György pártállami politikájába beleszólást nem tűrő megnyilvánulásainak hatásaként - Szegeden, a Tanárképző Fő-iskola tanáraként dolgozom, ahol XX. szá-zadi magyar irodalmat oktatok. Az NDSZ-nél Pozsgay Imre elnök mellett betöltött társelnöki tisztségemmel járó feladatokat társadalmi munkában végzem — mondta
bevezetőben a hajdani Kulturális Minisz-térium irodalmi és sajtó főosztályának egykori vezetője.
ő is ott volt 1987-ben a pártállami ér-telmiségi ellenzék lakiteleki megmozdulá-sán, majd később a Jurta Színházban tar-tott lelkes gyűléseken. Amikor 1988 szep-temberében hivatalosan is megalakult a Magyar Demokrata Fórum, őt választották á politikai szervezet országos elnökének. Aztán...
- Az MDF-en belül fokozatosan pozí-cióharc bontakozott ki, amely a választási kampány során fokozódott, a parlamenti választások győzelme után pedig hatalmi mámorban csúcsosodott ki. Amikor Antall József átvette tőlem a párttá alakult MDF irányítását, az eredeti célkitűzé-sektől egycsapásra eltávolodott a Fó-rum: a tiszta középúiról jobbra tolódolt, majd az elnökség megkerülésével — egy-
két hozzá közel álló szí - Antall József pai SZDSZ-szel. Mindezen nyék arra késztettek, ht az MDF-nek - emléke;
Néhány hónapos „pil lódásokból felocsúdva, élet palettáján szintén Pozsgay Imre oldalára első lépésként, mint tá tet - többtucat társuk! kították a Nemzeti De get, amelyet 1992 eleji át. Már két év óta itt lendülettel, járva az c a pártot, készülve a jc kon való megméretteté
— Pártunk taglétszám rapodik, s jelenleg mái romezer főt, a helyi sze dig megközelíti a száz,




ÁPRILIS 15.
Kanizsai műsor

YI«7i: 16, IX, 20 óra: A/ utolsó Mohikán Stúdió M»/i: I6.J0, 18.15 óra: )\')84 iMSIO
20.15 ora: Cjrano KÁMZSA TV 8 óra: S/JV-TV masáéin (i-.ni )
18 óra: Il\'I-torom
PRO 7
OSZTRÁK 1


Nagykanizsán élő országos választmányi tagja informált:
- Mindkét községben közel harmincan hallgatták Bíró Zoltán előadását, közte az NDSZ célkitűzéseit. Különösen Miháldon volt élénk az érdeklődés, ahol a tél fo-lyamán 23 fővel - Szarka Sándor elnök és Tánczos Sándor ügyvezető elnök veze-tésével — már megalakult a községi szer-vezet, amelybe a közeli Pal és Sand köz-ségekből is bekapcsolódtak: Itt a gyűlés után a késő esti órákig folyt a beszélgetés a tagsággal a szűk környezet és az ország egyre nehezedő gondjairól, a kilábalás le-hetőségeiről. A párt építését az elkövet-kező hónapokban tovább folytatjuk Dél-Zalában, benne Nagykanizsán is, ahol a tervek szerint Pozsgay Imre országos el-nök vesz majd részt a városi szervezet alakuló ülésén - mondta.
Tihanyi István
hogy az agiíáció mellőzésével a pártépí-tést nem erőltetjük. Az önkéntesség elvé-nek szem előtt tartásával már erős bázi-saink vannak Győr-Sopron, Borsod, He-ves, Csongrád, Szabolcs-Szatmár megyék-ben és egyes fővárosi kerületekben. Ter-mészetesen szeretnénk Zalában is — főleg Nagykanizsán és környékén — tért hódíta-ni, elsősorban a legtöbbet sújtott alsó- és középrétegek köréből. Demokratikus alap-elvekre épülő, a magyar nép felvirágoz-tatása érdekében munkálkodó pártunk egyik fő célja a parlamentbe való bejutás és nemzeti egységkormány létrehozása — vélekedett.
r Dr. Bíró Zoltán a sajtótájékoztató után Újudvaron és Miháldon tagtoborzó gyűlé-sen vett részt. Ezekről a társelnököt el-kísérő Kalydy Jenő nyugdíjas, az NDSZ
13.00 Telebörze
13.35 Műkorcsolya
14.30 Vadvilág (sorozat)
15.15 DSF-tréning
15.30 Sport a nagyvilágból
18.00 Hopp vagy kopp-játék
18.35 Sportkviz
19.25 DSF-stúdió
19.55 Hírek
20.05 Sport a nagyvilágból
22.05 Talkshow
22.55 Hírek
23.05 Életmódmagazin
EUROSPORT
11.00 Forma-1 12.00 Labdarúgás 13.00 Kosárlabda EB 17.00 Kerékpársport 18.00 Kosárlabda EB 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Kosárlabda EB 21.30 Szörfösök magazinja 22.00 Labdarúgás 24.00 Ökölvívás
1PLUS
15.00 Hírek
15.03 Santa Margarlta utol-só útja (német film)
16.30 Gyermekbünözés
17.15 Autóversenyek
18.00 Amszterdam, orvosi központ (sorozat)
18.30 Hírek
18.40 Volt egyszer... az Élet (sorozat)
19.10 Mese
19.15 Börze
20.00 Híradó
20.15 Afrikai álom
21.00 Beszélgetés
21.15 Jlmmy Allegretto
ílló személy bevonásával f paktumot kötött az ídezen morális körülmé-tek, hogy hátat fordítsak mlékezett.
os „pihenő" után, a csa-údva, a magyar politikai zintén háttérbe szorított lalára állt, s 1991-ben -lint társadalmi szerveze-ársukkal együtt megala-;ti Demokrata Szövetsé-
1 elején párttá formáltak
5ta itt dolgozik töretlen
az országot, szervezve
2 a jövő évi választáso-
rettetésre.
Hszáma hétről-hétre gya-
g már meghaladja a há-
\'yi szervezetek száma pe-
százat, annak ellenére,
9.00 Hírek / Santa Fétöl
nyugatra (ism.) 9.30 Országok és emberek 10.00 Ausztria-kép (ism.) 10.30 A főnök inkognitóban
(film)
11.50 Az állatok paradicsoma 12.15 Osztrákok Mexikóban 13.00 Hírek 13.10 Rólunk van szó 13.35 Sinha Moca (sorozat) 14.00 Magnum (krimisorozat) 14.45 Antik Istenek és hősök 15.05 Tao Tao (rajzfilmsor.) 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Alfréd J. Kwak (sor.) 16.30 Szellemlrtók (sorozat) 17.00 Minihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Rossz vér (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Hegyi levegő és porhó
(sorozat) 21.30 Lovas katonák
(western) 23.30 Egy férfi, aki tetszik
nekem (francia film)
OSZTRÁK 2
17.00 1000 mestermű 17.10 A nagy fal 18.00 Úriásláb esete Hen-dersonékkal (sorozat) 18.30 KI kicsoda? 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.15 Belföldi tudósítások 21.00 Fllmújdonságok 21.30 Vigyázat, kultúrál 22.00 Híradó 22.30 Gyógyító lélek 23.15 Beszélgetés
0.15 Halló, Ausztriai-hal-ló, Bécsi
0.45 Hírek
5.25 „Colt" a biztonság
kedvéért (ism.) 6.10 Barátom, Ben (am. sor.)
Jennifer
6.35 Rajzfilmek (ism.) Szellemlrtók Vadászmacskák Garfleld
Flintstone család 8.20 Parker Lewis (ism.) 8.50 Harttól Haltig (ism.) 9.50 Férd a mama ágyában
(film) 11.35 San Francisco utcáin
(ism.)
12.35 Bili Cosby-show (ism.) 13.05 Vegas (am. sorozat)
Könnyű zsákmány
Kiflii A sátán kutyája
(angol krimi)
tHEE HarttólHartJg(am.sor)
Nővérek 16.20 Rajzfilmek
Gyilkos paradicsomok Beetlejulce Garfleld
Flintstone család 18.05 Parker Lewls (am. sor.)
Szerelem
18.35 Bili Cosby-show (amerikai sorozat) Tengeralattjáró Bűiül San Francisco utcáin (amerikai sorozat) A titokzatos ház 20.00 Híradó
A műtét (amerikai film) T. J. Hooker (amerikai sorozat) Szenvedély anffil A szenvedély bűnei
(amerikai krimi) 1.00 Hírek
1.10 Jaké és McCabe (ism.) 1.55 Hírek 2.05 Az erőszak zsoldosai
(ism.)
3.30 Hírek 3.40 Vegas (ism.)
16.00 Hírek, műsorismertetés
16.05 Kölyökbanda Francia film (ism.)
17.40 Zorán: Hozzám tarto-zol
18.20 Mesesarok Nils Holgersson Svéd rajzfilmsorozat
18.45 Hírek
19.00 A falu jegyzője
Magyar tévéfilmsorozat 4. rész
20.15 Szibériáda I.
Orosz filmeposz (1979)
21.55 Hírösszefoglaló
SAT1
8.25 Kaliforniai nap alatt
(ism.) 9.15 Fiatal és nyugtalan
(ism.) 10.05 Nyaralás Immenhofban
(ism.)
11.35 Szomszédok (ism.) 12.00 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Mentők (ism.) 13.30 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
Két golyó Jillnek 14.20 Szomszédok
(ausztrál sorozat)
Gondatlan apa 14.50 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
Beteges féltékenység 15.45 A bosszúállók (sor.)
Soha vissza nem térés 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Sport 18.45 Híradó 19.00 Pont, pont, pont 19.30 Szerencsekerék CTÜB összeesküvők (am. sor.) 21.20 HalllGalli 22.15 Fekete alagút (film) 23.35 Dracula vadászik
(spanyol-olasz film) 1.05 A bosszúállók (ism.)
5.40 Falutévé - Ipartippel
és kert-ész 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor Benne:
8.05 A Financial Times ke-let-európai gazdasági híradója 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi Benne: KTiTil Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat
10.00 A klinika w^k
NSZK tévéfilm- fgf sorozat - X!l/7. Orvos ingyen és bér-mentve (ism.) 11.00 Játék 12.00 Hírek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Telesport 16.55 Képújság 17.00 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat Pokoli zenekar
17.30 Menedzser Magazin
18.10 Pénzvilág
18.20 Napközi - egy műsor és valami más
18.40 LeóésFred
Magyar rajzfilmsorozat Pingu
Német-svéd rajzfilm-sorozat
19.00 Álljunk meg egy szóra I Grétsy László és Vágó István nyelvművelő mű-sora
19.10 Különvélemények Mészöly Dezső műsora
20.00 Híradó
20.30 Telesport
MIIEM Szomszédok Teleregény (Ism: péntek, TV1 9.00)
21.10 Friderikusz-show Garantáltan politika-mentes talkshow (Ismétlés: április 27., TV1 10.00)
22.35 AKTuálls
23.00 Közjáték (ism.)
23.05 Férfi kosárlabda klub-csapatok Európa-baj-noksága - Döntő Közvetítés Athénból, felvételről 0.35 Híradó 0.40 BBC-hiradó
— [HBjj—
17.30 Ragtime
Amerikai dráma 148\' 20.10 Mozimánia: A fény mű-vészete - Am. dok -film 21.45 A postás mindig két-szer csenget Amerikai film 116\' 23.05 Pisztolymüvész
Amerikai akciófilm 99\'
6.00-10.00 \'Napkelte
15.45 Műsorismertetés \'
15.54 Ötöd-ölő
Telefonos játék
Keresztények
Angol ismeretterjesztő
filmsorozat—XH/1- rész:
A választott nép (ism.)
17.00 Híradó - Időjárás . .;
íiliEl Prizma ■
Életmódmagazin ■;
Klimax ,;
17.45 Nellie, az elefánt %
Angol rajzfilmsorozat |
Nellie életet ment \'■% 17.50 Elektor kalandor ":
Telefonos videojáték H
18.00 Híradó i
18.10 Regionális híradó , 18.25 Regionális magazin .;
18.55 Időjárás
ÍEIiTil Mentöosztag
Angol-ausztrál tévéfilm-sorozat
Kibékülés kígyóval 49\' Mickey - Gary Sweet (Dömer György), Béka -Marshall Napier (Papp János), Tarajos - Tim McKenzie (Szerednyey Béla), Angyal - Steve Bastoni (Rékasi Károly)
19.50 Magyarország-Svéd-ország barátságos lab-darúgó-mérkőzés Közvetítés a Népsta-dionból
21.50 Műsorajánlat
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
22.25 A TV2 filmklubja : Szomszédolás Román filmek bemu-tatója
Helyszíni szemle 100\' Román film (1969) FF Államügyész - George Constantin, Pavliu - Emil Bottá, Vuica - George Mihaita, Ripu - Vladimír Gaitan, Őrmester - Er-nest Mattéi, Aura - llea-na Popovici, Dragan -Stefan Moisescu, Vlad -Niki Velcz, Torna - Ion Radulescu

19.00 Műsorismertetés
19.10 Sráckarika
Nyolcvan nap alatt a Föld körül - Rajzfilm
19.37 Sláger és horoszkóp
20.10 András ;
Magyar filmvígjáték
21.35 Orvosi turmix ;
21.40 A víz az élet forrása \'\' Természetfilm
22.10 Trans World Interna-tional
22.30 Az amerikai álom Gazdaságtörténeti so-rozat - XXVI/21.
p,
ENTEK

18 óra: IRODALMI KAVKHAZ a/ Krkci-ben
19 óra: PÓKHÁLÓ BLUES - rock koncert a HELY Klubban

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika 8.20 Törvénykönyv 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben
közben: 9.50 Lottósorsolás
11.05 Válogatott perceink
11.35 Nemes Nagy Ágnes:
^ Amerikai napló, 1979 -XII/4.
12.00 Déli Krónika
12.30 Vendég a háznál
12.50 Külpolitikai figyelő
13.05 Ki nyer ma?
13.15 Falurádió (ism.)
13.30 A baptista egyház tél-órája
14.05 Klasszikusok minden-kinek. Zeneparádé
14.55 Első közlés
15.05 A magyar irodalom története, 1945-1991 -7.
16.00 Délutáni Krónika
16.15 Mindennapi gazdaság
16.30 Zenefórum
17.05 Magyarországról jö-vök...
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.25 Jó éjszakát, gyerekek I
19.35 Összeállította: Nádas-dy Ádám
20.05 Népdalok, népdalfel-dolgozások
20.30 Határok nélkül Az irodalomról
21.05 Kossuth-klub Parlamenti ütköző
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Fórum
Kállay Miklós minisz-terelnökről
23.05 Hangversenymúzeum Széli György vezényli az amszterdami Con-certgebouw zenekarát és a Clevelandi Filhar-monikus Zenekart
PETŐFI
4.30 Napinditó
Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben Az After Crying 8.50 Miért éppen én? 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó
10.55 Gordiusz plusz
11.00 Hírek. Időjárás
11.05 Napóra
12.00 Nóták
12.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
13.00 Hirek
13.05 Mit üzen a Rádió? (ism.)
13.30 Lionel Hampton leme-zeiből (1939)
14.00-
17.00 Péntektől péntekig
közben:
14.45 Poggyász
15.00 Hirek. Időjárás
16.45 Poggyász
17.00 Hirek. Időjárás
17.05 Napóra
17.55 Gordiusz plusz
18.00 Miért éppen én?
19.00 Hírek. Időjárás
19.05 Kölyökrádió
19.35 Magyar tájak dalaiból
20.00 Hiánypótló
Blues-, rock-, jazzkü-lönlegességek
21.00 Hirek. Időjárás
21.05 Színházi regény
22.00 Legendás filmzenék
22.30 Chet Baker felvételeiből
23.00 Hirek. Időjárás
23.03 Sporthíradó
23.10 Napforduló-éjfél előtt A KFT együttes felvé-teleiből - IV/3. 0.10-
4.20 Napforduló-éjfél után Póttarisznya (0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdá-sok

3SAT
17.00 Minihirek
17.10 Alfréd J. Kwak (sor.)
17.35 Ulrich és Ulrike (sor.)
18.00 3SATbörze
18.25 Ötletek és irányok
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Külföldi tudósítások
20.00 Természet az ember
kezében (sorozat)
21.45 Kulturális magazin
22.00 Hírek
22.25 Oldalpillantások
22.50 Egy asszony szerelem
nélkül (mexikói film)
SZLOVÁK
SZTV-1
17.20 Pinocchio (sorozat) 17.45 Tévékaleidoszkóp 18.05 Szlovákia műemlékei 18.20 Az Addams család
(am. tévéfilmsorozat) 19.00 Esti mese 19.10 Számitógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sport
20.05 Televíziós vetélkedő
20.40 A fekete bosszúálló
visszatér (mexikói film) 22.15 Események / Sport 23.00 Film és Videó 23.25 Music Klub 0.10 Teletext-hirek
SZTV-2
18.10 Ókori nagy civilizációk 18.40 Regionális magazin 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek
20.06 A Wotidnet bemutatja...
20.40 Színházi meghívó:
A. Strindberg: Júlia
kisasszony
22.15 U2-koncert Dublinban 23.45 Események 0.10 Teletext-hirek
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reg-gelt, Németország! 9.00 A Főnök
(amerikai sorozat) Sakk-matt Montrealban
10.00 Gazdag és szép (amerikai sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó
11.30 Családi párbaj
12.00 Magazin
12.30 A Springfield-sztori (amerikai sorozat)
13.20 Kalifornia klán (amerikai sorozat)
14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat) Balszerencse
íEIiTíl Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Elévült titok
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki itt a főnök? (amerikai sorozat) Az ifjúság bűnei
17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat)
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony-magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (német sorozat)
20.15 Hazai dallamok
21.15 Hegyi levegő és porhó (német sorozat)
22.15 Tessék?
23.15 Gottschalk-show
24.00 Háziasszonyok-riport (német szexfilm)
WETil Mr. Ricco (am. krimi)
Fsz.: Dean Martin 3.15 Háziasszonyok-riport
(ism.)
4.35 Baleseti osztály (ism.) 5.20 Rajzfilmek

RTL2
5.50 Rajzfilmek 15.40 Robin Hood (ism.) 16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
A lusta lány 16.35 Móka, kacagás
(sorozat)
Kicsinyes ember 17.00 Hirek 17.05 B. J. és a medve (sor.)
Horrorklinika 18.00 Hirek 18.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Kételyek 19.00 Hirek 19.05 Gazdag és szegény
(ism.)
20.00 Hirek 20.15 Vad éjszaka Jerikóban
(amerikai western) 22.00 Krisztus utolsó megki-
sértése (am. film) 0.40 Vad éjszaka Jerikóban
(ism.) 2.25 Krisztus utolsó megki-
sértése (ism.)
15.05 Testközelben (ism.)
16.05 VOX-box (ism.)
17.15 Beszélgetés
18.00 Hirek
18.15 Életmódmagazin
19.00 Hírek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Híradó
20.15 VOX-box-játék
21.15 Tévétükör
22.00 Hirek
22.10 Férfiak és nők
(amerikai-angol film) 24.00 Hirek

TV5
6.00 Telereggel 10.00 Tolsztojról 11.00 Film Braziliáról (ism.) 12.00 Varietéműsor 13.15 A Bátrak parkja (sor.) 13.40 Elszámolás (ism.) 14.30 Varieté fiataloknak 16.30 Pokoli horgászat 16.55 Oxigén 17.20 Főzőcske 18.00 Kvizműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 21.30 90 sztárjai 23.20 Egészségügyi magazin
0.45 Vegyes műsor hajnalig
MUSIC TV
20.00 Tárcsázz I
20.30 Ray Cokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Bruce Sprlngsteen 3.00 Kristiane Backer 3.30 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend 13.30 Ifjúsági magazin 14.00 Sztárok 15.00 Dzsem 16.30 Élővideoshow 18.30 Bonanza (am. sorozat) 19.30 Sorsforduló (sorozat) 20.00 Tudományos show 20.30 Európa-film 21.00 Napirend 21.30 Európa-magazin 22.00 Hírek 22.30 Üzleti hét 22.48 Piacgazdaság 23.00 A legveszélyesebb já-ték (film)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium
10.00 Hirek. Időjárás
10.05 Az ég sapkájú ember Tandori Dezső írása Weöres Sándor költe-ményéről
10.28 Zenekari muzsika
11.40 A MR énekkara roman-tikus kórusokat énekel
12.00 Hirek. Időjárás
12.05 Hangverseny délidöben
12.59 Massenet operáiból
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 Vezirek és konzulok -IV/4.
14.48 Régi híres előadómű-vészek felvételeiből
15.30 Felfedezöúton muzsi-káló városokban
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Petrovics Emil müveiből
17.00 Musica Sacra
17.50 Világlira
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 Haydn: A patikus Háromfelvonásos víg-opera
19.23 Cimarosa: C-dúr fuvo-lanégyes
19.35 Kapcsoljuk a Zeneaka-démia nagytermét
közben:
20.15 Hirek. Időjárás
20.20 Versek
21.30 Hangszerszólók
22.00 Hirek. Időjárás
22.05 Hi-Figyelö
23.00 Sorsfordulóim zené-ben
24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Lemezújdonságok

Életmód-betegségeink: A TBC

A „morbus hungaricus"-nak nevezett kór a 30-as években évente megszedte több tucat ál-dozatát Nagykanizsán. Az 50-es évekre a Streptomycin és a Rifampicin jóvoltából gyó-gyíthatóvá vált a betegség. 1953-tól az újszü-löttek BCG-oltása egy újabb állomás a beteg-ség megelőzésében. A 9/1960-as kormányren-delet hét 300 ágyas gyógy intézmény megszer-vezését írta elő, hogy a betegség elveszítse a „magyar" megkülönböztető jelzőjét. Az elsők között épült meg Zalaegerszeg-Pózván a tüdő-kórház. A 60-as években a megye két szűrő-buszt indít útjára, így a város Tüdőbeteg Gon-dozó Intézete operatív segítséget kap. A 70-es években az életszínvonal fellendülőben van, a betegség nem rohamoz. Kiépül egy szervezett hálózat, amely nyitott, minden gyermek és fel-nőtt számára beutaló nélkül is elérhető, s úgy látszik, legyűrtük a betegséget.




Kanizsai műsor

Mozi: JG, J8, 20 ora: Több, mint U-stör
Stúdió Mo/J: 16.30, IX.15 óra: l,(.\'nni;i«;is;ibb p
20.15 6ra: Félénk \\agyok. de diifjni akarok
ÁPRILIS 16.
p




Az utóbbi években változás következett be: Nagykanizsán enyhén - az országos átlagot nem meghaladóan -, de emelkedni kezdett a TBC-ben megbetegedők száma. Hol lehet ke-resni az okokat? A romló életszínvonal, a la-zuló állampolgári fegyelem, az egészségügyi kultúra hiánya mind okozója a betegség eről-ködésének. 1992-ben a 26 ezres kötelező szű-résen átesett (ez a városi lakosságnak mintegy 54%-a) állampolgár közül 38 az új beteg. 80 TBC-st tartanak nyilván, akik közül jópáran évente többször is megfordulnak az intézetben.
Kik ezek az emberek? Budapesti munkás-szállóról és sörgyári munkáról hazatért, elha-nyagolt testi állapotú munkanélküli, rossz la-káskörülmények között élő nagymama. Cigá-nyok, alkoholizáló felnőttek, akik családjukkal együtt rendszertelen életvitelt folytatnak, mun-kanélküliek, rossz hygiénes és szociális körül-
mények között élők. Ezek az emberek kórházi kezelés után hazatérve gyakran nem szedik be gyógyszereiket, nem tudnak változtatni életvi-telükön, körülményeiken, rosszul táplálkoznak. Az állampolgári fegyelem lazulása így is nyo-mon követhető, hogy a kimutatások szerint az új betegek esetleg nem a kötelező szűrővizs-gálat nyomán kerülnek felderítésre - mert ilyen célból ott meg sem jelentek -, hanem leromlott testi-lelki állapotban a körzeti orvos utalja be őket.
- Aztán itt van a menekült kérdés. Itt tar-
tózkodásuk vajon befolyásolta-e Nagykanizsa
TBC-s mutatóit? Ez még nyitott kérdés. Az
viszont tény, hogy a menekült táborok népes-
ségének szervezett szűrése még megoldásra vá-
ró egészségügyi feladat.
- Sajnos a Tüdőbeteg Intézet régi épületben
működik, a korszerűsítés építészetileg nem
11.55 Hírek 12.00 Utazási ötletek 12.30 Hopp vagy kopp (ism.) 13.00 Telebörze 13.35 Sport-tenisz 18.00 Hopp vagy kopp-játék 18.35 Sportkviz 19.25 DSF-stúdió 19.55 Hírek 20.05 Sport-tenisz 22.05 Talkshow / Hírek 23.05 Küzdősportok magazin-ja
24.00 DSF-stúdió (ism.) 0.35 A nap eseményei
EUROSPORT
9.00 Lovaglás 10.00 Kosárlabda EB 12.00 Labdarúgás 14.00 Rögbi 17.00 Jégkorong 18.00 Nemzetközi motorsport 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Művészi torna 23.30 Kosárlabda 24.00 Ökölvívás
1PLUS
15.20 Hegymászók 16.05 Francia nyelvlecke 16.35 Mestermüvek 16.45 Beszélgetés 17.30 Keleti-tenger 18.00 Amszterdam, orvosi
központ (sorozat) 18.40 VoH egyszer... az Élet
(sorozat) 19.10 Mese 19.15 Sport 20.00 Híradó 20.15 Környezetvédelem 21.15 Szórakoztató munka 22.30 Az asszony ingatag
(amerikai némafilm)

OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Santa Fétöl nyugatra (ism.)
9.30 Tudományos magazin 10.00 X-Large (ism.) 10.30 A kilátóerkély (ism.) 12.15 Belföldi tudósítások 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Slnha Moca (sorozat) 14.00 Magnum (krimisorozat) 14.45 A holnap mesterei 15.05 Heidi (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Ketchupvámpirok (sor.) 16.30 VIF-Zak 17.00 Minihírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Rossz vér (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport
20.15 Derrick (krimisorozat) 21.30 Ottó (német film) 23.50 Hírek 22.55 Sport
23.15 Nulla órakor bezárul a csapda (német krimi)
OSZTRÁK 2
15.45 Nagy Sándor (am. film) 17.30 Cseh kastélyok és vá-rak
18.00 Úriásláb esete Hen-dersonékkal (sorozat) 18.00 Nyereményjáték 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin , 20.15 Az utolsó ceremónia 21.00 Tudományos magazin 21.15 Schilling - magazin 22.00 Híradó 22.30 Alias Smith és Jones
(film) 23.20 Hírek

PRO 7
5.00 Csillagember
(amerikai sorozat)
A játékos 5.45 Barátom, Ben
(amerikai sorozat)
Medvék küzdelme 6.10 Rajzfilmek (ism.)
Gyilkos paradicsomok
A dzsungel könyve
Garfield
Flintstone család
7.55 Parker Lewis (ism.)
8.25 Harttól Hartig (ism.)
9.25 Fiú a delfinen (film)
11.30 San Francisco utcáin
(ism.)
12.30 Bili Cosby-show (ism.) 13.05 Perry Mason (am. sor.)
A bejegyzett kiadvá-nyok esete 13.55 Matlock (ism.) naEE HarttólHartigfam.sor.)
Rózsák és tövisek 16.20 Rajzfilmek
Szelleminek
Wldget, a kis őr
Garfleld
Flintstone család 18.05 Parker Lewis
(amerikai sorozat)
Bálvány 18.35 Bili Cosby-show
(amerikai sorozat)
Fiú leszl niliEl Booker
(amerikai krimisorozat)
Titkos megbízás 20.00 Híradó 20.15 Alaszkától északra
(amerikai kalandfilm) EHEIil Miké Hammer
(amerikai krimisorozat) EEüTi] Oroszlánsziv (am. film) 1.25 Hírek
1.35 T. J. Hooker (ism.) 2.25 Hírek
16.05 Az én Görögországom 16.40 Kovács Kati-show 17.30 Szépmesterségek kez-dete 2. (1830-1848) 18.20 Csendül a nóta 18.30 Mesesarok 18.45 Hírek
19.00 Közép-európai magazin 19.40 Budapest titkai 20.00 „Mikor gyermek volt a gyermek..." Valahol Európában Magyar film (1947) 21.45 Vendégségben Buda-pesten
SAT1
10.00 Szerelmi háború (film) 11.35 Szomszédok (ism.) 12.00 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Összeesküvők (ism.) 13.30 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) Ki lőtt Jill Abbottra? 14.20 Szomszédok (ausztrál sorozat) Babysitter
14.50 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Dimitrij 15.45 A bosszúállók (sor.)
Skót kastély 16.45 5x5 17.20 Mindent vagy semmit
- játék 18.30 Sport 18.45 Híradó
19.00 Pénz, halál, szerelem 19.30 Szerencsekerék HilB Magas, barna férfi fe-lemás cipőben (amerikai filmvígjáték) Fsz.: Tom Hanks 22.00 Labdarúgás 23.00 Forró svéd lányok
(svéd-am. erotikus film) 0.20 A bosszúállók (ism.)
5.40 Falutévé - profittal 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35-12.05 Napközi
Benne:
9.00 Szomszédok (ism.) 9.50 Lottósorsolás tlifiTil Dallas
Amerikai filmsorozat
Rekviem
(Ismétlés: este, TV1
20.40) 10.50 Játék ,11.05 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 11.20 Segítség!
Szorongás, neurózis,
pszichés zavarok - se-gítségnyújtás 12.00 Hírek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Évgyűrűk
Nyugdíjasok műsora
16.40 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat Tétova vágyak
17.10 Képújság
17.15 Tinti kalandjai
Magyar rajzfilmsorozat
Velencei karnevál
Múmin
Japán rajzfilmsorozat
Bájocska hercegnőnek
képzeli magát
17.45 Pénzvilág
18.00 Ablak - Közéleti szol-gáltató műsor
18.55 „Maradjatok meg sze-retetemben!..." Keresztény életkérdések
19.00 Öt kicsi indián
Társasjáték a képer-nyőn és otthon
20.00 Híradó
20.30 Telesport
HíITi] Dallas
Amerikai filmsorozat Rekviem (ism.)
21.35 Panoráma
22.35 Közjáték (ism.)
raEIii Wim Wenders-sorozat Alice a városokban NSZK film (1974)
FF Feliratos! 108\'
lüETii Improvizió
Az MWF quintet 1.00 Híradó 1.05 BBC-hiradó
17.30 Babar: A szappando-boz-nagydij
Francia rajzfilm 24\' 18.00 EzElvis
Amerikai életregény 144\' 20.30 Vörös zsaru
Amerikai akciófilm 100\' 22.15 Másnap reggel
Amerikai dráma 98\' 24.00 Kegyetlen part
Amerikai akciófilm 91\'
6.00-10.00 Napkelte

Reggeli információs ma-gazin-Tel.: 251-3372, 251-0490
15.00 Műsorismertetés
íEfiB Euroklick - Élet és
^^ munka Európában
íratni Zsebtévé (ism.)
16.05 Garfield

Amerikai rajzfilmsorozat XII/5. rész: Garfield a paradicsomban
16.30 Pop-rock fehéren, fe-ketén
17.00 Híradó - Időjárás
17.05 Müsorajánlat
17.10 Nagylátószög
Válogatás a regionális és a határon túli magyar stúdiók műsoraiból
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó
18.25 Műsorajánlat Időjárás
18.30 Produkció!
Függöny előtt
fCIiJii Harc a keskenyszájú orrszarvú fennmaradá-sáért

NSZK ismeretterjesztő film
19.45 Tipplista

Kulturális ajánlatok hét-ről hétre: színház, könyv, kiállítás, film, hangver-seny, lemez - és ami adódik fJE Izzy és Moe
Amerikai tévéfilm kb. 90\' Izzy - Jackie Gleason (Szabó Ottó), Moe-Art Carney (Pataki Jenő) További szereplők: Cyn-thia Harris, Zahra Lam-pert, Dick Latessa, Thel-ma Lee, Drew Snyder, Jeese Doran Magyar hangok: Dallos Szilvia, Szokolay Ottó, Fodor Villő, Somlai Edi-na, Rosta Sándor, Har-sányi Gábor
21.35 Napzárta előtt...
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
~£j] Női-férfi tornász VB Közvetítés Birmingham-ből, felvételről
23.25 Lerch István-koncertje a Petőfi Csarnokban


20.00 Műsorismertetés 20.10 A kavargó delta

Természetfilm 21.10 Európa kávéház
A magyar honvédelem
helyzete - 2. 21.40 Elátkozott család
Amerikai film 23.25 Csábító gyémántok
Szexfilm 24.00 Műsorzárás

MUNKARUHÁZAT TERMELŐI ÁRON
Telefon: 93/11-457 Fax: 92/73-279
s
ZOMBAT
10 tfra: Cyermcknéptánc bemutató a Zemplén Gy. Átt. fsk. színháztermében
10 Sra: Mozgáskorlátozottak Városi K^vesiiJc-tínck ko/.fjjíilí\'so a/ I.rKcI-htn
17 *ra: Drífjelv Lás/lú f t-st fon íh is/ kiáilffá^njk m-jnvilója .* HSMK-ban
Mozi 14 óra: Isttii vtlt\'d, király
16, 18, 20 óra: Több, mint tustőr

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika 8.20 Mindennapi tudomány 8.30 Hangszemle 9.05 Családi tükör 9.35 Szombat délelőtt
közben:
10.05-
10.15 Szaván fogjuk
Merész kijelentések nyomában
11.05 Eco-mix
Gazdasági magazin
12.00 Déli Krónika
12.30 Kopogtató
Hátrányos helyzetű helységek
13.05 Népdalkörök pódiuma
13.30 Földkínálat
A környezetvédelem
14.05 Oxigén
Ökológiai magazin
15.05 Mindenes
A Kossuth Rádió irodal-mi hetilapja
16.00 168 óra
17.30 Visszhang
A hét - zenében
18.00 Esti Krónika
18.25 Szemle
Tallózás hetilapokban és folyóiratokban
19.05 Sportvllág
19.25 Jó éjszakát, gyerekek!
19.35 Határok nélkül
Benne: Miska bácsi le-velesládája
20.05 Parti Nagy Lajos: Géz-csók
21.47 Hangszerszólók
22.00 Késő esti Krónika
22.20 Szombat esti popmix
A Magyar Rádió a műsor-változtatás iogat fenntartja.
PETŐFI
4.30 Napinditó
8.05 Sportszombat
8.30 Világsztárokkal-sok-szemközt 9.00 Hírek. Időjárás
9.06 Színe-java
11.00 Hírek. Időjárás
11.05 Már csak ez hiányzott
12.00 Jó ebédhez szól a nóta
12.45 Időjárás- és vízállás-
jelentés
13.00 Hírek
13.05 Valahol valaki
13.47 Rendhagyó Csak fiata-loknak I
14.30 Daráló
15.00 Hírek. Időjárás
15.05 Nagy nevettetők
16.00 Szív küldi...
16.55 Van ez így
17.00 Hírek. Időjárás
17.05 Gratulálunk I
17.30 Közvetítés a Szentes-UTE vízilabda-mérkő-zésről, tudósítás a szabadfogású birkózó országos bajnokságról és a MOGURT-Salgó Rallye-ról
18.00 Jlml Hendrlx felvételei
19.00 Hírek. Időjárás
19.05 Talpalávaló
20.00 Nemzetközi slágerlista
21.00 Hírek. Időjárás
21.05 Szubjektív évportré Tábori Nórával
22.00 Zenék a BBC archívu-mából
22.30 Szombat esti jazz
23.00 Hírek. Időjárás
23.03 Sporthiradó
23.10 Napforduló-éjfél előtt A magyar Derrickek naplójából. A Rácsos pa-noptikum különkiadása 0.10-
5.50 Napforduló-éjfél után (0.10—5.50-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 5.03-5.50 Nótacsokor

3SAT
13.00 Hírek
13.10 Külföldi tudósítások
13.40 Ötletek és irányok
14.10 Móricz-tőrténetek
15.05 Osztrák barangolás
15.30 Sport
19.00 Hírek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Haza és színház
20.15 Ausztria
21.30 InterCity
22.05 Videoesszé
23.00 Felső-Ausztria
23.55 Rövidfilm
SZLOVÁK
SZTV-1
18.00 Malibu vízi mentői (amerikai sorozat)
19.00 Esti mese
19.30 Időszerű események
19.55 Sport
20.05 Milán Markovié talk-show-ja
20.55 Érdekes magazin
21.45 Büvészklub
22.05 Gólok, pontok, másod-percek
22.20 Gorilla (francia sor.)
23.40 Rózsaszín sorozat 0.10 Erotikus videokllp
SZTV-2 16.55 Film, színház, zene,
Irodalom
17.40 Könyvmagazin 18.25 Nemzetiségi magazin 18.55 Cigánymagazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sport 20.15 Vég nélküli élet
(tévéfilmsorozat) 21.25 Németek
(angol dokumentumsor.) 22.25 MTV slágerlista
23.19 Csak arra gondolok
23.20 Események
6.00 BeUeésSebasnan(sor) 6.25 Bob, a szellem (sor.) 6.50 Péter Pan (sorozat) 7.20 PH és Herkules (sor.) 7.35 Samurai Pizza Cats
(sorozat)
8.00 Játék gyerekeknek 8.20 Super Mario Brothers
(sorozat)
Lou kapitány
Marlo és Júlia 9.10 BeverlyHillsTeens(sor.)
Gazdagok és dúsgaz-dagok 9.40 Lucky Luké (sorozat)
Fegyveres kiséret 10.10 A hatmillió dolláros
család (am.) 10.35 Planet kapitány (sor.)
Kolónia 11.05 Sárkányok birodalma
(sorozat)
Utolsó Illúzió 11.35 Mutánsok (rajzfilmsor.)
Az utolsó viking 11.55 Winspector (sci-ti-sor.)
A természet bosszúja 12.20 Óriásláb esete Hen-
dersonékkal (sorozat) 12.50 Bolondokháza (am. sor.) 13.20 Bel Air hercege (sor.) 13.50 Titkos énem (am. sor.)
Nagy üzlet
14.15 Rendőrségi beszámoló ^^ (amerikai sorozat) CttB Knlght Rider (am. sor.)
Kin csapdában
iUltin A csapat (am. sorozat)
Országúti lovag
CTrgm Jump Street 21. (sor.)
Csempészbanda 17.45 MelrosePlacefam sor.)
Merényletek 18.45 Híradó \' BÉÉI Beverly Hllls 90210
(amerikai sorozat)
Piszkos előny
20.15 Ikertestvér (szính. közv.) EEIiffl Totál Recall - Emlék-más (amerikai film) 0.10 Szerelem vagy extázls
(szexfilm)

RTL2
11.40 Vigyázat, banditák I
(film)
13.30 Az Olsen banda ámok-
futása
(dán film)
15.15 Falworth fekete ár-
nyéka
(film)
16.45 Victorla és a huszár
(film)
18.25 Őrült Hold
(film)
20.00 Hírek
20.15 Győzni Indlanapolisban
(film)
22.15 Pankráció
22.30 Halálos illúzió
(film)
24.00 A botrány
(film)
1.35 Halálos Illúzió (ism.)
3.05 A botrány (ism.)
4.40 Most az egyszer
(film)
A külföldi televíziós társa-
ságok a műsorváltoztatás
jogát fenntartják.
■ vox
12.15 Tévétükőr - riportok
13.15 Kakadu Klub
13.40 Blabla
14.05 VOX-box - játék
15.05 Nők és férfiak
17.00 Hírek
17.15 Heuréka!
18.00 Hírek
18.15 Idegen világok
19.00 Hírek
19.15 Túlélés (sorozat)
19.45 Híradó
20.15 Sherlock Holmes -
A zsarolók királya (film)
22.00 Hírek
22.10 Magazin
TV5
6.00 Telereggel 7.40 Francia nyelvlecke 8.30 Gyermekeknek 9.00 Gazdasági magazinok 12.20 Autóvízió 13.15 93 a horizonton 15.00 A könyvem nélkül soha I 16.15 Ifjúsági műsorok 17.30 Főzőcske 18.00 Kvizmüsor 19.00 Felfedezés 20.00 Tengeri magazin 21.30 Elszámolás (sorozat) 22.20 Film Mauritániáról 23.20 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
18.30 RayCokes
18.30 Rockhét
19.00 Európai top 20
21.00 Szombat éjjel
21.30 Beavls és Butthead
22.00 Sóul és raggae
23.00 XPO
23.30 Hétvége
1.00 Kristlane Backer
3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.30 Koncert
14.30 Jazz
15.30 Utazási magazin
16.00 Természetfilm
16.30 Túl a holnapon
17.00 Vldeodlvat
17.30 Interjú
18.30 Arcképcsarnok
19.00 Mikor van a születés-
napod? (film)
21.30 Európa-film
22.00 Hírek
22.30 Magazin
23.00 Média televízió
23.30 Színhely 1
24.00 Bowery éjfélkor (film)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Társalgó
10.00 Hírek. Időjárás
10.05 Hangfelvételek felső-fokon
11.19 Magyar kamaramuzsi-ka
12.00 Hírek. Időjárás
12.05 A Bartók Rádió kíván-ságműsora
14.00 Hírek. Időjárás
14.05 Énekeljük együtt I
14.15 A szülőföld muzsikája
15.00 Opera-művészlemezek
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Kapcsoljuk a 6-os stú-diót. A Vasas Művész-együttes ének- és zene-karának hangversenye
16.45 Barokk muzsika
17.25 Poggyász
17.55 Hírek. Időjárás 18.00 Kapcsoljuk a New York-I Metropolitan Operát
Wagner: Az istenek al-konya
Hár\'omfelvonásos ze-nedráma közben:
20.07 Hírek. Időjárás 20.12 Illyés Gyula versei 20.27 Helyszíni beszélgetés
21.47 Helyszíni beszélgetés
22.00 Hírek. Időjárás
22.05 Helyszíni beszélgetés
23.48 A lipcsei Rádió archai-
kus hangszeregyütte-
sének felvételeiből
24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Komolyzenei zsákba-macska
megoldható, így időnként nagy a zsúfoltság, nem lehetséges a párhuzamos rendelés, türe-lemre van szükség a betegek és a személyzet részéről egyaránt. A mintegy 10 éve igényelt képerősítéses röntgen vizsgáló szerkezetet az idén januárban végre sikerült megszerezni és beállítani. Előnye: a vizsgálat informatívabb és gazdaságosabb lett, a sugárterhelés is ala-csonyabb. Megvalósult a számítógépes adat-feldolgozás, s az elkövetkezendő időben egy légzésfunkciós készülék beszerzése tenné kor-szerűbbé a műszerparkot. Ezen utóbbi gyógyá-szati eszköz jelenlétét a szépszámú - több mint 800 - asztmás beteg áldaná leginkább. Nagyon magas ez a szám, mert Zalában a vadkender irritáló hatása erőteljes.
Sajnos Nagykanizsa és környéke területén az utolsó hét év átlagához viszonyítva jelentős emelkedést mutat a tüdőrákban megbetegedet-
tek száma. A tüdőrák elsősorban a nagymérvű cigarettázás következtében már nemcsak férfi-betegség, hanem női is. A betegek egy részé-nél itt sem folyamatos szűrések nyomán derül ki a kóros elváltozás, tehát nem a szervezett - e célra felállított intézeti rendszer - tárja fel a betegséget. 45 új tüdőrákos 1992-ben! Még kimondani is sok!
Mondhatná akárki, hogy a TBC jelenléte
nem kérdés a szív- és érrendszeri, valamint a
rosszindulatú daganatok mutatói mellett. Ma
szerencsére még nem, de lazítani itt sem lehet.
Sajnos az árpolitika egészségellenes, a szoci-
álpolitika nemhogy ellensúlyozni nem tudja a
hátrányokat, hanem lassan tehetetlenül nézi az
egyén és a társadalmi integrációs zavarait. En-
nek egyik figyelmeztető tünete a TBC-s meg-
beteg edések emelkedő száma.
Büki Erzsébet
EZ A HELY AZ ON HIRDETÉSÉRE VAR!
Kanizsai műsor

Stúdió Mozt:ló.30, 18.15 étü Legmagasabb célpont
20.15 ora: Félénk \\agok, de dugni akarok
KANIZSA TV 8 óra: ATV-Víkend maga/Jn 13 ora: \\ TV Ifjúsági maga/.in
ÁPRILIS 17.
Sz




OSZTRÁK 1
PRO 7



Vallja be a kedves olvasó, hogy nem tud valami sokat Rajcsányi Zitáról. Sakkozni meg bizonyára még nem is igen látta. Be-vallom, én majdnem láttam egyszer, a Tungsram SE-Bp. Honvéd OB l-es sakk csapatbajnoki mérkőzésen. Ám Zitánk le-késte a sokszoros magyar bajnokcsapatot szállító autóbuszt, így személykocsival volt kénytelen elindulni. Mire ideért, már kész volt az összeállítás, s csak mint néző szem-lélte az összecsapást. Nos, a Honvéd így is magabiztosan nyert.
- Mikor tanultál meg sakkozni, és kitol?
- Úgy öt éves lehettem, mikor édesapám
elkezdett velem foglalkozni, és megszeret-
tette velem ezt a játékot.
- Ő már akkor neves sakkozó volt?
- Á, dehogy. Amatőr szinten űzte, és
ahogy együtt tanulgattunk, játszottunk, egy-
Rajcsányi
Zita
esete
Bobby
Fischerrel
10.20 Hopp vagy kopp (ism.) 10.50 KI kicsoda? (ism.) 11.30 Magazin 12.15 Szabadidő 13.15 Kínai artisták 14.00 Sport-tenisz 17.55 Hírek
18.05 Tessék mosolyogni I 18.55 Hírek 19.05 Gólok (sorozat) 20.00 Sport a nagyvilágból 21.55 Hirek 22.00 Sport-ökölvívás 2.35 Aktualitások
EUROSPORT
10.00 Motorsport
10.30 Kosárlabda
11.00 Jégkorong
12.00 ökölvívás - magazin
13.00 Jégkorong
15.00 Művészi torna
18.00 Rögbi
20.00 Művészi torna
22.00 ökölvívás
23.00 Golf
1PLUS
14.00 Utazási magazin 14.45 Könyvekről 15.15 Volt egyszer... 1964 16.00 Nincs folytatás 16.25 Történelmi jelszó 16.30 A világ metrói 16.45 Ravasz róka (rajzfilm) 18.00 Európa pályaudvarai 18.30 Hirek
18.40 Von egyszer... az Élet 19.10 Mese/Asszonykérdés 20.00 Híradó
20.15 Ez meghalt, ez haldok-lik (német film) 21.30 Amíg a lábunk bírja 22.55 Lépésről lépésre (film)
9.00 Hírek
9.05 Santa Fétöl nyugatra (ism.)
9.30 Az ö Idejében (ism.) 10.15 Euroturlzmus (ism.) 10.30 Sherlock Holmes ma-gánélete (am. krimi) 12.30 Halló, Ausztriai-hal-ló, Bécsi 13.00 Hirek
13.40 A milliomos paraszt 15.10 A nap cirkusza 15.35 Kacsafalva (sorozat) 16.00 Gyermekwurlitzer 17.00 Minihírek 17.10 Slágerek 18.00 Hirek
18.05 Alpok-Duna-Adria 18.30 Rossz vér (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport
20.15 Fogadjunk, hogy... 22.05 „Arany" lányok (sor.) 22.30 A mostohaapa (film) 24.00 Kaland a Sárga-tenge-ren (am. kalandfilm)
1.25 Hírek
OSZTRÁK 2
14.15 Allegro
15.00 Szereti ön a klassziku-
sokat?
16.00 Tisztelt ház
17.00 A kedves család (sor.)
17.45 Ki akar engem? (sor.)
18.00 Labdarúgás
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Hideg arany (film)
21.50 Hirek/Sport
22.30 Falu a határszélen
0.25 A modell és a zsaru
(amerikai sorozat)
0.55 Hirek
5.55 Lassie (am. sorozat)
Szegény kis kutya 6.20 Vadállatok birodalma (am. dokumentumfilm-sorozat)
7.05 Nyersbőr (amerikai westernsorozat) A világ legszebb lova 7.55 Űrhajótöröttek (amerikai sorozat) Az idő ura
8.55 A sátán kutyája (ism.) 10.35 Alaszkától északra (ism.) 12.45 Mozgó kórház
(amerikai sorozat) 13.15 Booker(ism) 14.10 Vadállatok birodalma
(ism.)
15.05 Cslllagember (amerikai sorozat) A játékos 16.00 A csapda (am. krimi)
Fsz.: Richárd Widmark 17.35 Dowllng atya titkai (amerikai sorozat) Ismét bűnbe esnek 18.30 Szlndbád hetedik uta-zása (am. kalandfilm) 20.00 Híradó 20.15 Teen Wolf (am. film) Fsz.: Michael J. Fox EHtnH Piszkos Harry V. Halálos játék (amerikai krimi) 23.45 NeroWolte
(amerikai sorozat) Kérdések az ügyész-hez
0.40 Hirek
0.50 Oroszlánsziv (ism.) 2.35 Nyersbőr (ism.) 3.30 Hirek
3.40 Mozgó kórház (ism.)
4.05 Barátom, Ben (ism.)
4.30 Bajnokok (angol sor.)
Harc Londonért
16.00 Hírek, műsorismertetés 16.05 Kánon
Az Iszlám 16.35 Lolka és Bolka meséi
Lengyel rajzfilm 17.45 Varga Miklós énekel 18.15 Mesesarok
Sűsű,a sárkány 18.45 Hirek 19.00 Balfácán
Francia filmvígjáték 20.30 Az ördög talizmánja
Tévéfilm 21.55 Hírösszefoglaló
SAT1
6.55 Ég és föld között 7.25 Caplto?-játék 7.55 BuckyO\'Hare(am.sor) 8.25 Silverhawks (am. sor.) 8.50 Péter Pan és a kalózok
(rajzfilmsorozat) 9.25 Superboy (am. sorozat) 10.00 Drops-játék 10.30 Gazdasági fórum 11.00 A kaméleon 11.15 Szerencsekerék (ism.) 11.55 A fekete apát (film) íHETil Az aranysólyom (film) 15.00 A játék (amerikai film) 16.45 5x5 17.20 Mindent vagy semmit
-játék
18.00 Labdarúgás 19.20 Hírek 19.30 Szerencsekerék 20.15 A hónap lánya (film) 22.00 Ki a legjobb férfi? 23.00 Fekete Dekameron (olasz erotikus film) 0.20 Északi lányok
(svéd erotikus film) 1.35 Fekete Dekameron
(ism.) 2.50 A fekete apát (ism.)
6.10 Falutévé-faludoktor-ral, gyógytornával . 6.30 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.15 Közjáték 8.20 Jó reggelt adj, Istenemi Metodista gyermekmű-sor 8.30-
12.00 Korhatár nélkül
Kölyökidö-délelött 8.35 Marian kisasszony és az ő vidám cimborái XII/5. rész: A Sherwood quartett 9.00 Clmbória
Telefonos vetélkedő 9.10 Kölyökidö-délelött 9.30 Cimbora
10.00 Múzeumosdl
Sinkó István és Szema-dám György műsora
10.30 Kölyökidö-délelött
11.00 Szezám utca (Sesame Street) Amerikai feliratos gyer-mekműsor-sorozat
12.00 Tévémagiszter
13.30 Bajnoki vízilabda-mér-kőzés
14.35 Képújság
mETi] Tengődök -1. rész
15.30 Tájak, városok, embe-rek - Csodadoktorok és emberevök
A Bajor Televízió filmje
flüffii Családi mozidélután a Disney vei I Natty Gann utazása Amerikai film (1985)101\'
17.50 Médlamlx
18.15 Hőmérő
Politikai show-műsor
19.10 Szerencsekerék
19.40 Jó éjszakát kíván a Disney I
20.00 Híradó
20.30 Telesport
HiHa Uborka
Politikai saláta
Bfilil Fantasztikus filmek Mr. Soames eszmélése Angol film (1970) 93\'
22.45 Női-férfi tornász VB
23.20 Közjáték (ism.)
23.25 Monty Python Repülő Cirkusza
Angol abszurd tévésoro-zat (1969)-Feliratos!
24.00 Híradó
HB0
17.30 Vadvízen Szibériában
Am. természetfilm 47\'
18.30 Tarka, a vidra
Angol kalandfilm 87\'
20.00 Batman, a denevérem-ber-Am. film 121\'
22.10 Prince-koncert Tokló-ból 59\'
23.15 Éjféli vámpír
Amerikai horrorfilm 93\'
0.45 Erósz a nagyvilágban
Am. riportfilm - 5. 30\'
6.00-
8.00 Napkelte - Magazin 8.00 Műsorismertetés liliEi PC abc - Windows 3.1
magyarul - 2. rész 8.35 Vldeák
Diákvideósok magazinja 9.00 Patrin-Üzenet-Vorba 9.25 Nasekran 9.50 Unser Bildschirm flilE Kisebbségben - tör-vényre várva 10.45 Ecranul nostru 11.10 Srpskiekran
Szerb nyelvű nemzeti-ségi magazin 11.35 Nasa obrazovka
Szlovák nyelvű nemze-tiségi magazin 12.00 Segítőtárs 12.20 Família Kft. (ism.) 12.50 „Vannak vidékek leg-belül..."-Honismereti, hagyományőrző műsor fiataloknak - 1. rész
13.23 Időjárás
13.25 Az állatok védelmében Kudlik Júlia műsora
13.45 Autóbusszal a világ körül - Riport-doku-mentumfilm
14.05 A Gemini-faktor
Angol ifjúsági filmsoro-zat- VI/5. rész: Látomások 26\'
14.30 Hupikék törplkék Belga rajzfilmsorozat Törpapa Idegragyája A törpomatikus törpö-mata
14.55 Műsorajánlat-Időjárás
ílüiH KnightRIder
Amerikai tévéfilmsorozat Lángoló sziklák
16.00 Ki miben tudós? Fizika - Középdöntő
17.00 ARD-est a TV2-n Bevezető
17.10 Bemutatkozik az ARD Részletek az ARD-lánc regionális stúdióinak adásaiból
18.15 Egyik lúdanyó naplója Egyik libatojás olyan, mint a másik Hogyan kerülnek lyu-
kak a sajtba?
Hifii] Egy szelíd óriás szüle-tése - München II. re-
pülötér
nnETii Tetthely
Német bűnügyi tévé-filmsorozat A kínai módszer 93\'
21.05 Az ARD „hírgyárai"
21.25 40 év az ARD híradójá-nak tükrében
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
22.25 Bemutatkozik az ARD
Stúdióbeszélgetés
Beüli! Riporterek 44\'
Német tévéfilmsorozat
VII/7: Az atomfegyver
flcgfi Haindling-koncert Búcsúzik az ARD

KANIZSA Trend „az életre való bútorok gyártója
99
ASARNAP
10 őra: S/ámitój»cpe«: jiíííkok gyermekeknek a/ F.rkclhen
Mozi 14 óra: Lsten teled, király
Í6t IS, 20 óra: Több, mint tcstflr

KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás 6.00 Vasárnapi újság 8.30 Hangszemle 9.05 Világóra
Külpolitikai újságírók heti magazinja
10.05 Római katolikus szent-mise
11.05 Gondolat-jel
A Rádió kulturális heti-lapja
12.00 Déli Krónika. Sport
12.20 Harminc perc alatt a Föld körül
12.50 Jegyzet
13.05 Névjegy
Vekerdy Tamás
14.05 Szonda
Tudományos magazin
14.35 A Szabó család
15.05 Válogatott perceink
16.10 Művészlemezek
17.05 Kirakat
18.00 Esti Krónika
18.20 Örökzöld operettdalla-mok
19.05 Sportvilág
19.25 Jó éjszakát, gyerekek I
19.35 Színes népi muzsika
20.05 Azok a rádiós évek
21.05 Az üzlettárs
Joseph Conrad elbe-szélése
22.00 Késő esti Krónika
22.20 Kapcsoljuk a 6-os stú-diót
23.45 Régi híres énekesek műsorából
Richárd Tauber opera-áriákat énekel

A Magyar Rádió tele-
tonszáma: 138-8388
A Calypso Rádió tele-
tonszáma: 138-7873
A Danubius Rádió tele-
Ionszáma: 138-7678
PETŐFI
6.00 Zenés szórakoztató vasárnap reggel és természetesen sport 8.00 A bölcsesség kútja Vietnami népmeséből írta Balássy László 8.52 Mese-zene gyerekek-nek
9.00 Hírek. Időjárás 9.05 World Music - Világ-zene
10.00 Neveletlenek
11.00 Hírek. Időjárás
11.08 Vasárnapi koktél
12.00 Jó ebédhez szól a nóta
12.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
13.00 Hírek
13.05 Országjárásrockzenével
14.00 Egy órában egy élet Gerard Philipe
15.00 Hírek. Időjárás
15.05 Táskarádió
16.00-
20.00 Poptarisznya
közben:
17.00 Hírek. Időjárás
18.30 Sportösszefoglaló. Totó
19.00 Hírek. Időjárás
20.00 Huszárok
Esterházy Péter: így gondozd a magyarodat Magyarhang-játék \'91
20.30 Régi magyar muzsika
20.50 Magyarán szólva
21.00 Hírek. Időjárás
21.05 A Rádió Dalszínháza Kerekes János 80. születésnapján Házasodj, Ausztriai Zenés játék
22.34 Jazz
23.00 Hirek. Időjárás
23.03 Sporthíradó
23.10 Napforduló-éjfél előtt 0.10-
4.20 Napforduló-éjfél után (0.10-4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-4.20 Nóták
13.00 Hirek
13.10 Pillantás a hétre
13.45 Sport extra
16.15 Vigyázat, hamisítvány I
17.00 Az évszázad közepe
17.30 Állatmagazin
18.00 Napló
18.15 Körkép
19.00 Hirek
19.10 Törzsasztal
20.15 Mészkő (film)
21.40 A dzsungel
22.25 Beszélgetés
23.10 A felügyelő (sorozat)
SZLOVÁK
SZTV-1
17.10 Egyházi magazin 17.30 Bibliai kisszótár 17.35 Egyházi műsor 17.40 Nyújtsd a kezed I 18.00 Mézga család
(magyar rajzfilmsor.) 19.00 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sport
20.03 Örökzöld dallamok 20.45 A Strauss dinasztia
(sorozat)
21.45 Időszerű események 22.05 Gólok, pontok, másod-percek
22.15 Labdarúgó-magazin 23.05 Szimfonikus hangver-seny
SZTV-2
15.45 Jelzések (sci-fi) 16.45 Kanadai mozaik 17.30 Az operatörök munká-járól
18.00 Segélyhívás 18.35 Receptek 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Jégkorong VB 22.35 Autóstop (olasz film) 23.25 Események
6.00 Pif és Herkules 6.15 Beverly Hills Teens 6.40 Lucky Luké (ism.) 7.10 Hatmillió dolláros csa-lád (sorozat) 7.35 Winspector (ism.) 8.00 Gyerekeknek 8.30 Dinoszauruszok völgye (sorozat) Vulkánkitörés 9.00 Hanna-Barbera parti 9.30 Scooby Doo
(am. rajzfilmsorozat) 10.00 Csodálatos nő (amerikai sorozat) Bolygótanács [UJTTJ Vissza a múltba
(sorozat)
íHTTii Trópusi hőség (sorozat) Barátja Joey 13.00 Sípszó - focishow 13.30 A bozontos kutya (film) Flash
(amerikai sorozat) Barátom, a kobold (amerikai kalandfilm) 18.45 Híradó 19.10 Különleges nap 20.15 Megteszi, vagy nem?
- játék
21.50 Tévétükör - magazin 22.35 Késői kiadás 23.00 Playboy Laté Night 23.30 Érzelmek (sorozat) 24.00 4-es csatorna 0.35 Borzasztó kedves csa-lád
1.05 KI itt a főnök? (ism.) 1.40 A Főnök (ism.) 2.35 Beszélgetés (ism.) 3.35 Robbanékony (isrrt) 4.00 Gyilkosság a hobbija 4.45 Flash (ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)

r RTL2
6.10 A menyasszony apja
7.50 Victoria és a huszár
9.20 Az Olsen-banda ámok-
futása (ism.)
11.05 Győzni Indianapolisban
13.10 Most az egyszer (ism.)
14.45 Néhány pillanat múlva
16.20 A menyasszony apja
18.05 Botrányos kaland
20.00 Hirek
20.15 Shag
(amerikai film)
21.50 A fotómodell-gyilkos-
ságok
(amerikai thriller)
23.25 Néhány pillanat múlva
(ism.)
1.00 Botrányos kaland
(ism.)
2.50 Shag (ism.)
A külföldi televíziós társa-
ságok a műsorváltoztatás
jogát fenntartják.
■ vox
12.00 Beszélgetés
13.15 Álomcsapat (ism.)
14.05 VOX-box (ism.)
15.15 Sherlock Holmes -
A zsarolók királya (ism.)
17.15 Szülők magazinja
18.00 Hirek
18.15 Utazási magazin
19.00 Hírek
19.15 Kémek (sorozat)
19.45 Híradó
20.15 A műtét sikerült, a be-
teg meghalt (film)
22.00 Hirek
22.15 Vakmerőség (tévéfilm)
24.00 Hirek
TV5
6.00 Telereggel 7.40 Francia nyelvlecke 8.30 Gyermekeknek 9.00 Rendkivüli tudósító
(ism.)
10.30 Zenei műsorok 13.15 Varieté fiataloknak 14.00 Állatbarátok műsora 15.30 Hegyek - magazin 16.15 Szórakoztató műsor 18.00 Vidám hétvége 20.00 Hétről hétre 21.30 A remény orvosa (sor.) 23.00 Filmesek magazinja 0.45 Az igazság órája
MUSIC TV
11.30 Európai top 20
13.30 Beavis és Butthead
14.30 Hétvége
18.30 Rockhét
19.00 Amerikai top 20
21.00 120 perc
23.00 Beavis és Butthead
23.30 Headbangers Ball 2.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER
14.00 Egyveleg
14.30 Interjú |
15.30 Jazz ; -\':?
16.30 Sport ■\'
17.00 Dokumentumfilm ;
18.30 Moszkvától nyugatra"
19.00 Üzleti hét í
19.30 Európa-magazin
20.00 Kathy McCormick tit-
kos élete (film)
22.00 Hirek
22.30 „Fekete"-sorozat
23.30 Magazin \'
24.00 Jazz ,
1.00 Egyveleg \'"
BARTÓK
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 A 60 éves Peskó György
orgonái
9.05 Nagy magyar opera-énekesek. Takács Paula 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Új Zenei Újság 10.50 „Kezdetben vala az
ige..."
11.05 Európa hangverseny-termeiből
12.32 Hírek. Időjárás 12.37 Lassus-madrigálok 13.00 Hangok és visszhangok 13.10 Alessandro Marcello:
Hat oboaverseny 14.05 Vendégségben 15.00 Franki Péter (zongora) felvételeiből
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Szalon
17.00 Beszélgetés Bach BWV. 67. sz. kantátájáról
17.30 Kapcsoljuk a Buda-pest-Belvárosi Föplé-bánia templomot
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 Haydn kamarazenéjéből
18.30 Magyar zeneszerzők
19.00 Strauss: Elektra. Részi.
20.00 Hirek. Időjárás
20.05 „Kezdetben vala az ige..." (ism.)
20.20 Hangverseny-különle-gességek
21.29 Kamarazene korabeli hangszereken
22.05 Moliere: Tartutfe 0.10 Hírek. Időjárás 0.15 Száz éve írták
re jobban belejött, s ma már ó" is I. osz-tályú sakkozó.
- Eredményeid alapján te sem panaszkod-
hatsz, sok szép sikert értél el már kezdet-
ben is.
- Igen, országos bajnok voltam annak ide-
jén a kisdobos, és úttörő\' korosztályban, ta-
valy pedig már másodszor nyertem a lányok
mezőnyében ifjúsági bajnokságot. A Volánban
játszottam, majd a Spartacusban, s mikor a
„Spari" feloszlott, kerültem a Honvédhoz.
Remek érzés ilyen nagyszerű sakkozókkal
egy csapatban szerepelni, hozzájárulni akár-
csak egy döntetlennel is a sikerhez. Általában
az utolsó két tábla valamelyikén játszom.
- A század egyik legkiválóbb - ha nem
a legkiválóbb - sakkozója az amerikai
Bobby Fischer. Honnan jött az ötlet, hogy
felvedd vele a kapcsolatot?

- Sok kérdésem volt, ami a sakkhoz kap-
csolódik, és azt gondoltam, hogy a legilleté-
kesebbet, azaz Bobbyt kérdezem meg, mivel
őt tartom a legjobb sakkozónak. Úgy két éve
írtam neki levelet, megadtam a címem, tele-
fonszámom, talán még fényképet is küldtem
magamról, s vártam a jelentkezését.
- Honnan tudtad a címét, hisz Fischer
közel két évtizede a világtól elvonulva élt?
- Az amerikai sakkszövetségnek küldtem,
és kértem, hogy továbbítsák neki. Ez meg
is történt, s egyszer csak hívott telefonon
néhány hónap múlva. Szimpatikus lehettem
neki, mivel ezután többször beszéltünk te-
lefonon, és leveleztünk is. Egy fél év múl-
va küldött egy repülőjegyet, és kiutaztam
Los Angelesbe tavaly tavasszal. Hat hétig
voltam ott, és közben sokat beszélgettünk,
sakkoztunk.
Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra: Legmagasabb célpont
20.15 óra: Félénk aivok. de dugni akarok
KANIZSA TV 12-S6 óraip: lövé-plus/
ÁPRILIS 18.
v





- A Szpasszkijjal való mérkőzés ötlete
kitől ered?
- Ő csak azt mondta, hogy szeretne is-
mét játszani, csak nincs megfelelő ajánlata.
Kérdezte, van-e valami ötletem. Erre csak
azt tudtam mondani, majd ha hazajövök,
megpróbálok valakit szerezni. Nos, hazajö-
vetelem után megkerestem Kubát Jánost,
akiről annyit tudtam, hogy ő szervezte az
újvidéki olimpiát. Elmondtam neki a
Bobbyval beszélteket, és neki tetszett az
ötlet. Végül is ő hozta össze a Szpasszkij
elleni páros mérkőzést Jugoszláviában a
múlt év őszén.
- Bobbyhoz gyengédebb szálak is fűz-
nek?
- Kizárólag baráti a kapcsolatunk, jólle-
het már olyant is hallottam, hogy jegyesek
vagyunk. Erről szó sincs.
- Mit csinál mostanság Bobby Fischer?
- Belgrádban maradt, hisz ismeretes,
hogy az embargó megsértésével vádolják a
mérkőzés miatt, és elfogatási parancs van
ellene. Ám nem tétlenkedik, argentin nagy-
mester barátjával készül a jövőbeni felada-
tokra, ami még nem tisztázott.
- Elképzelhető lenne egy Polgár Judit-
Bobby Fischer páros mérkőzés is akár? Ezt
is meg lehetne szervezni?
- Rajtam nem múlna a dolog, csak az
a bökkenő, hogy a partnerek feltételei na-
gyon eltérőek. Fischer úgy akarja, hogy 10
nyert játszmáig, Jutkáék pedig összesen
10-12 partira gondolnak. Majd meglátjuk,
közelednek-e az álláspontok.
- További terveid?
- Szeretnék egyre jobban sakkozni!
Bacskay Zoltán
11.45 Magazin
12.15 Szabadidő
13.15 Nepál
14.00 Sport-tenisz
17.55 Hirek
18.05 Kart Dall-show
18.55 Hirek
19.00 Gólok (sorozat)
19.30 DSF-stúdió
20.00 Tessék mosolyogni!
20.55 Hirek
21.05 Labdarúgás
22.55 Hírek
23.05 Életmódmagazin
24.00 DSF-stúdió (ism.)
EUROSPORT
8.30 Aerobic 9.00 Motorsport
11.00 Atlétika
15.00 Művészi torna
18.00 Kerékpársport
19.00 Golf
20.00 Jégkorong
22.00 Autóverseny
24.00 Rögbi
1PLUS
14.45 Riport
15.15 Művészet kicsiknek 15.45 Éjszakai emberek 16.00 Oppen és Ehrlich (sor.) 16.50 Európa-magazin 17.15 Sajtóklub / Hirek 18.05 Különlegességek show-ja
18.35 Harry kandúrja (sor.) 18.40 VoK egyszer az... Élet
(sorozat) 19.10 Mese 19.15 Aktualitások 20.00 Híradó 20.15 Mlss Julié (film) 21.15 GünterWand vezényel

OSZTRÁK 1
9.00 Hirek
9.05 Kulturális magazin 9.30 Rövidfilm 10.15 A fekete folyó (film) 11.00 Sajtóóra 12.00 Pillantás a hétre 13.00 Hirek
13.10 Cseh kastélyok és várak 13.40 Ne egyétek meg a
százszorszépeketl(film) 15.30 Octopus vállalkozás
(sorozat) 16.10 Tlny Toon kalandjai
(sor.)
16.35 Környezetvédelem 17.00 Minihírek 17.10 Beverly Hills 90210
(amerikai sorozat) 18.00 Hirek 18.10 X-Large 18.30 Mallbu vízi mentői
(amerikai sorozat) 19.30 Híradó 19.50 Konfliktusok 20.15 Tetthely (krimisorozat) 21.50 Átutazóban (sorozat) 23.00 Filmújdonságok 23.30 8 és 1/2 (olasz film) 1.50 Hirek 1.55 1000 mestermü
OSZTRÁK 2
13.00 Haza, idegen otthon 13.30 Képek Ausztriából 15.00 Sport/Játék 17.15 Idősek klubja / Hirek 18.05 Óriásláb esete Hen-dersonékkal (sorozat) 18.30 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 19.50 Sport - jégkorong 22.20 Apának sikerűi (sor.) 22.45 Gépeltérítés (film)
0.20 Hirek
0.25 A modell és a zsaru (amerikai sorozat)
1.10 Hirek

PRO 7
5.25 Lassie (am. sorozat)
Bllly Joe 5.50 Világszafari (sorozat)
Ausztrália hiv
6.35 Nyersbőr (amerikai westernsorozat) Hat kemény hét 7.25 Űrhajótöröttek (amerikai sorozat) Csalódások bolygója
8.30 Pardaillan lovag (film)
10.10 Amikor a dinoszauru-szok uralkodtak a Föl-dön (angol kalandfilm)
12.05 Mozgó kórház (amerikai sorozat) Az ember él és meghal
12.35 Bili Cosby-show (ism.)
13.05 Dowllng atya Ntkal (ism.)
14.05 Világszafari (ism.)
15.05 Amikor a világ hasad (amerikai sci-fi)
16.50 A bosszúállók
(amerikai western) Sjj Matlock
(amerikai krimisorozat) Riválisok a ringben
19.30 Riporterek (sorozat)
20.00 Híradó E Híd a Kwal folyón (amerikai film) Fsz.: Alec Guinnes, Wil-liam Holdén 23.30 NeroWolfe
(amerikai sorozat) Orchideatolvaj
0.20 Hirek
0.30 Egy domb Koreában (ism.)
1.45 Hírek
1.55 Nyersbőr (ism.)
2.50 Hirek
3.00 Mozgó kórház (ism.)
3.25 Barátom, Ben (ism.)
3.50 Lassie (ism.)
16.05 A békére várva... 17.00 A műgyűjtő 17.45 Magyar évszázadok 18.00 Fekete villám
Amerikai filmsorozat Első az egyenlők között
18.30 Mesesarok
18.45 Hirek
19.00 Metró
Francia film
20.40 Izzó planéták
A Győri Balett előadása
21.40 Jesszefa
A gyöngyöspatai temp-lom Jessze-oltára
SAT1
6.15 Bucky O\'Hare (ism.) 6.45 Superboy (ism.) 7.15 Asztrodinók (ism.) 7.50 így láttuk 7.50 A játék (ism.) 9.45 A hónap lánya (ism.) 11.35 Ég és föld között 12.05 A mindenható nyoma
ban
12.35 Black, a fekete villám (kanadai sorozat) Hosszú az út 13.05 Lóverseny Winchester-re és musztángokra (film) 15.20 A viking királynő
(angol film) 17.00 Keresztül a galaxison és azután balra (sor.) 17.30 Malibu vízi mentői (amerikai sorozat) Idegek háborúja 18.30 Labdarúgás 19.20 Hirek 19.30 Szerencsekerék ü A Rio Verde-i kaland
(francia sorozat) 22.05 Beszélgetés 23.30 24 óra
6.38 Napi műsorajánlat 6.40 Falutévé magazin 7.25 Hagyd aludni a mamát és a papát I Boldi, bolygónk fia Francia rajzfilmsorozat Látogatás a pokolban 7.55 „így szól az Úri" 8.05 Közjáték 8.10 Muzzy in Gondoland
XX/15. rész (ism.) 8.15 ThislstheWay-XX/15 8.35 Vasárnapi turmix 11.05 Hazanézö 11.50 Foci csúcstalálkozó előtt... Előzetes a Bajnokok Li
gája negyeddöntőihez
íFIiTii Zenebutik - Zenehid 13.00 Képújság
ncgm A tánc varázsa A romantikus balett
14.15 Zürichi páncélterem NSZK tévéfilmsorozat Ó-burgundi
15.10 Tengődök
Dokumentumfilm, 2.
tTIÍIil Arthur C. Clarké titok zatos világa Angol filmsorozat XIII/2. rész: A mélység szörnyei
16.30 Az Arany Könyvklub ajánlja
16.35 örömhír
Walt Disney bemutatja Balu kapitány kalandjai Amerikai rajzfilmsorozat Az időrablók Csillagutasok Amerikai filmsorozat IV/3. rész Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat Lupl, szabad vagy Halihó, vadászni jól (Ism.: hétfő, TV1 9.00)
18.45 Szerencsekerék
19.20 A Hét
20.00 Híradó
20.20 Telesport
20.25 Sztáro(c)k
21.00 Dick Tracy-show
Amerikai rajzfilmsorozat Jövőre veled ugyanitt (SameTlme,NextYear) Amerikai film (1978) 110/
23.00 Góóól
23.35 Közjáték (ism.)
23.40 XX. századi portrék Külföldi televíziók mű-sorából
Eugenelonesco-Han-gok és csendek Belga film
HB©
7.30 Jobb, ha hulla vagy I
Amerikai vígjáték 93\' 9.10 Excallbur
Amerikai kalandfilm 134\' 21.30 Ölve vagy halva
Amerikai akciófilm 95\' 23.10 A sárkány éve
Amerikai dráma 135\'
7.00 Napra-forgó-Magazin
8.00 Műsorismertetés
8.04 Aerobic Simkó Andreá-val
8.20 PC abc-Windows 3.1 magyarul - 3. rész
8.50 A rút kiskacsa Amerikai rajzfilm
9.16 Telejáték
A golyó meg a kocka
9.30 Szombathelyi vlrutózok Novacek: Perpetuum mobile
Wlenawskl: Faust-fan-tázia
Előadja: Mindszenti An-namária
9.55 Elektor kalandor
Telefonos videojáték lililil A boszorkányiskola szégyene
Angol zenés film 70\' 11.10 „Mily kedves a Te haj-lékod" - Az istentiszte-let kánonja
Indulj el... Valkonyáraf Nemzetközi Műemléki Nap - A fóti templom 12.05 Nótaszó a Pegazus fo-gadóból
12.20 Gazdaképző - Házi-gazda: dr. Bálint György 12.50 SOrSok - Munkaválla-lók magazinja
13.30 Másfél millió lépés Magyarországon XIV/14. rész: Ősz az Alpok alján (ism.) 14.01 Mfisorelözetes
Időjárás 14.10 K+P - (Kárpótlás és privatizáció)
14.30 Nahát?)
Kentaklcslrke
14.50 Nézze meg az emberi 14.55 Nemzetközi Műemléki
Nap
A budapesti Operaház
Egy apró csoda
Olasz film (1973) 81\'
16.31 Mfisorajánlat-Időjárás
16.40 A magyar nyelvről
17.30 Delta
Tudományos híradó
8.00 Körzeti tévéstúdiók mű-sora
18.30 Kedves versem
Károlyi Amy: Alom anyámmal
18.33 Mfisorajánlat-Időjárás
18.45 Vízipók csodapók Magyar rajzfilmsorozat Víz alatt, föld alatt
9.00 Família Kft. Ók Is a fe-jükre estek Amerikai film 91\'
Í1.10 Telesport \'
Benne: Női-férfi tornász VB
I2.00 Geopolis
A Francé 2 világpoliti-kai sorozata-Feliratos! Szenegál: elnöki dosz-sziék
22.45 Az Eurytmics együttes koncertje
t Dél-Zalai Üzemigazgatóság
8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 13-140, 13-040 Hibabejelentés: 11-442
- gázszolgáltatás - gázömlések elhárítása - gázkészülékek javítása - gázelosztó vezetékek tervezése, építése, Üzembe helyezése - belső gázszerelések

ÁRUHÁZ
KANIZSA
IRODABÚTORT A KANIZSA DOMUSBOL

Ez a hely az On hirdetésére vár!

Legyen a partnerünk!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését,
adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést,
- belső ellenőrzést, adókapcsolatok felülvizsgálatát
és ennek alapján javaslatot az önellenőrzés elvégzésére
2HLKK0RTR0LLKIT
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel.: 06-60-99-196



A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását.
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22.
Tel.: 93/13-140 Fax.: 92/73-155 Telex: 33-495
A COSINUS - Sootcrs
ÜZLETHÁZ
(Nagykanizsa, Fö út 9.)
április 6-30. között
KIÁLLÍTÁSSAL EGYBEKÖTÖTT
KEDVEZMÉNYES ÁRUSÍTÁST TART.
KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257



Vásárláskor első útja vezessen a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZBA!
... mindent egy helyen megvásárolhat!
Várjuk kedves vásárlóinkat!
DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ
Nagykanizsa, Király u. 36.
NÁLUNK BIZTOSAN NYER HA RENDEL!
MUNKARUHÁZATI TERMÉKEK TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁRON!
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ
8800 NAGYKANIZSA
Tel.: 93/11-457 vagy 12-277
Fax: 92/73-279




KANIZSA
TREND KF
KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/13-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk.
AKCIÓ! A GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN!
Régi ár Új" ár Étolaj
80,30 59,80 57,00

1/1
Kr. cukor 1/1 Kr. cukor 1 kg
Ajánljuk magunkat!



REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET
BIZTOSÍTUNK
A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN.
A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT
SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat
LEHET TÉL, LEHET TAVASZ, LEHET NYÁR,
NÁLUNK
A
LEGKEDVEZŐBB AZ ÁR!
Í99& éptíiiS & KANIZSA


A terveikről is érdeklődve megtudom, hogy készülnek a május 9-én Fehérváron megren-dezendő VIII. Álba Regia Erem-gyűjtő Találkozóra, a 23-i bajai Numizmatikai Cserenapra és a június 6-i keszthelyi XIX. Du-nántúli Éremgyűjtők Találkozó-jára is.
Amíg beszélgettünk, a kiállí-tóterem szomszédságában javá-ban folyt az éremcsere, az érem-vásár. Ritka alkalom ez a gyűj-temények kiegészítésére, a feles-legek eladására, egy-egy ritkaság vételére. Akinek most jutott eszébe, hogy eltegyen emlékbe már nem látható papírtizest, vagy húszast, netán megőrizze a még forgalomban lévő papír öt-venesek vagy százasok különbö-ző évjáratait, most ezt is meg-tehette - az inflációt megszégye-nítő árakkal.
Akik a kiállítás, vagy írásunk után kedvet kaptak a régi pénzek és érmék gyűjtéséhez, havonta két alkalommal (minden máso-dik és negyedik szombaton 15 és 17 óra között) találkozhatnak a csoporttal a Dél-zalai Víz- és Csatornamű Vállalat jóvoltából, annak Kisfaludy utca 15/a. szám alatti tanácstermében.
Tóth Ferenc
A Hevesi Sándor Művelődési Központ
tisztelettel meghívja
Önt és kedves családját
Bedő Csaba és Horváth István
Radnóti-díjas versmondók a
KÖLTÉSZET NAPJA
alkalmából tartandó „SZABAD ÖTLETEK" című estjére.
A műsor helyszíne: a HSMK kamaraterme, időpontja: április 13., 18 óra.
A PÉNZ BESZEL..."
A Batthyány Lajos Gimnázium adott otthont a Magyar Érem-gyűjtők Nagykanizsai Szervezete által rendezett régi pénz és érem kiállításának. Az április 3-i dé-lelőtti megnyitón Mayer Ferenc, az intézmény igazgatója köszön-tötte a helyi gyűjtőket, a társ-szervezetektől jött vendégeket és az érdeklődőket. Mindig örülök annak - mondotta többek között -, ha a kultúra egy-egy szelete ilyenformán is bemutatkozik a város nagyközönsége előtt, mert nem kétséges, hogy a gyűjtök szenvedélyén túlmenően ez a ne-mes szándék kultúrtörténeti, tu-dománytörténeti és művé-szettörténeti jelentőséggel is bír,
követte példánkat. Megalakulá-sunk óta a mai a negyedik ön-álló kiállításunk itt Nagykani-zsán. Nem titkolt szándékunk volt egyrészt, hogy a fiatalabbak érdeklődését is felkeltsük e kü-lönösen szép és szinte kiaknáz-hatatlan ismereteket adó szenve-dély iránt. Másrészt gyüjtőtársa-inknak adtunk lehetőséget, hogy saját gyűjteményük egy kis da-rabkáját mutassák be egymásnak és a nagyközönségnek is, hiszen vannak köztük olyanok is, akik akár egy hasonló nagyságrendű anyaggal is bemutatkozhatnának. Jó érzés tudomásul venni, hogy e városi eseményre eljöttek hoz-zánk Budapestről, Székesfehér-várról, Keszthelyről, Csurgóról, Zalaegerszegről és más vidéki csoportoktól is. A kiállítások kö-zött persze sok minden történik, hogy csak a közelmúlt eseménye-it említsem. Közreműködtünk például számtalan helyi emlék-érem tervezésében és kiadásá-ban. Ilyenek voltak a sok közül a Sörgyári Jubileumi Emlék-érem, a Batthyány Lajos Gimná-zium 225 éves évfordulójára ki-adott emlékérem, a Cserháti Sándor Szakközépiskola 50 éves évfordulójának emlékérme, a ka-nizsai vár visszafoglalásának 300 éves emlékét megőrző érme.
A kis aula bemutató vitrinjei gazdag anyaggal várták a láto-gatókat. Gondos alapossággal válogatva, jól megfértek egymás mellett a zeneszerzők emlékér-mei és a sportérmek, a Habsburg uralkodók pénzei és a Kossuth bankók, a fogolytáborok papír-pénzei és a közelmúlt kitünteté-sei, a pápa-látogatás emlékér-mei, évfordulók, események pá-rosításai érmeken és bélyegeken, de szép számmal voltak zalai, sőt helyi vonatkozású érmek is. Féltéssel megőrzött szépségük szinte fogva tartották a szemlélőt.
A pénz beszél - mondta szak-avatott kísérőm, Kemény Gyula, a közel 80 éves alapítótag, a szervezet jelenlegi vezetője - le-tűnt korok kultúrájáról, neves személyekről, történelmi esemé-nyekről, városokról, csatákról, kudarcokról és győzelmekről, irodalomról, sportról, zenéről, de napjaink eseményeiről is. Egy szép gyűjtemény valahányszor átnézve különös érzéseket keltő időtöltés. További kíváncsiságo-mat kielégítve, szívesen mesél önmagukról:
- Csoportunk 1970-ben a volt Park Étteremben tartotta alakuló ülését, 10 fővel. Azóta már 70 tagunk van, vegyes korosztállyal, különféle szakmákkal, kezdőkkel és profikkal. Ez volt az első ilyen szervezet a megyében, az-tán Zalaegerszeg és Keszthely is
AZ ERKEL FERENC OLAJIPARI
MŰVELŐDÉSI HÁZ TISZTELETTEL MEGHÍVJA
ÖNT ÉS CSALÁDJÁT 1993. ÁPRILIS 9-én, 16.30 órakor
MERETICZKI LÁSZLÓ
festő kiállításának megnyitójára.
A kiállítást megnyitja: Kárpáti Sebestyén.
A kiállítás megtekinthető\': április 30-ig,
naponta 8-17 óráig.

ASZ-JELÖLTEK
MÁR VANNAK
Amint már több alka-lommal hírt adtunk róla, május végén városunkból közvetíti a Magyar Televí-zió népszerű ifjúsági mű-sorát, az ÁSZ-t.
Az elmúlt héten Nagyka-
nizsán dolgoztak a műsor
készítői. Háromnapos
programjuk során találkoz-
tak azokkal a tizenévesek-
kel, akik megfeleld bátor-
ságot és tehetséget éreztek
magukban ahhoz, hogy je-
lentkezzenek. Hétfőtől
szerdáig sok színes egyé-
niség megfordult szerkesz-
tőségünkben, láthattunk,
hallhattunk megannyi
„őrületet", nyilvánosságért
kiáltó „mániát". Hogy kik
kerülnek közülük a műsor-
ba, ma még rejtély. Az vi-
szont már nem titok, hogy
a műsort május 29-én su-
gározzák, amennyiben a
technikai feltételek is meg-
felelőek lesznek a Zsig-
mondy-Winkler Szakkö-
zépiskola frissen átadott
tornacsarnokából.
Akik már láttak ÁSZ-t,
azok tudják, hogy minden
város ajándékokkal lepi
meg ÁSZ-jelöltjeit. Ez ná-
lunk sem lesz másként, hi-
szen az úgynevezett mű-
helysarokként szereplő is-
kolák, a „Kéri", a Cserháti
és a Széchenyi mind mind
érdekes ajándékötletekkel
ajánlkoztak Gregorich
Andrásnak, a műsor szer-kesztőjének.
Az apró ajándékok mel-lett a hagyományokhoz hűen a város is megaján-dékozza a „legászabbnak" választott fiatalt, derült ki a város polgármesterével, dr. Kereskai Istvánnal tör-tént találkozás után. A mű-sor előkészítő munkálatai a mostani találkozással ko-rántsem értek véget, hiszen április végén, május elején kezdődnek majd el a for-gatási munkálatok, a hely-szín technikai feltételeinek felmérése, az úgynevezett köztes produkciók bemu-tatkozása.
Déva
::::::::::::::::::::::::::::::::■:::::::::;::;::::::::::::::::::::::::::;:::;:::■::
KANIZSA ]


Japán autók Kanizsán
Az 1992-es értékelés szerint az év legmegbízhatóbb
autója a TOVOTA
A FIDESZ
MEGYEGYŰLÉSE
KANIZSÁN
Veszelyi Ferenc vezér-igazgató-helyettes irodájának ablakából a piacra látni. Ezen a héten már a tavasz jeleit is fel lehet fedezni a standokon; több a facsemete, barka, virág. S itt a második emeleti irodá-ban ritka esemény tanúja va-gyok. Megszólal a telefon: „Főnök, a mai Magyar Hír-lapban az áll, hogy a Német Autóklub felmérése szerint a Toyota lett az év autója," Ve-szelyi úr kéri a telefonálót, is-mételje meg a hírt, hiszen itt van Rózsahegyi István üzem-vezető", a Toyota kirendeltség másik vezetője, meg hát itt van a sajtó embere is. S ha
A nagykanizsai Holsten Étte-rem adott otthont a FIDESZ Za-la Megyei Irodája által szomba-ton rendezett gyűlésnek. A me-gyében működő pártcsoportok delegáltjai és az önkormányzati képviselők összejövetelének célja a FIDESZ V. kongresszusa előtti utolsó nagyobb lélegzetű megbe-szélésen a még vitatott helyi és országos kérdések tisztázása, vé-leményezése, illetve a párt ötö-dik születésnapjának megünnep-lése volt.
A tanácskozást Fodor Gábor országgyűlési képviselő nyitotta meg. Megnyitójában az általános politikai helyzetről és a kong-resszus főbb célkitűzéseiről tar-tott előadást. Második napirendi pontként a különböző pártcso-portok adtak tájékoztatást a he-lyi problémákról, a FIDESZ-nek a megye különböző helységeiben játszott szerepéről, az elért ered-ményekről és a működés prob-lémáiról. A beszámolók közül a legnagyobb visszhangot a keszt-helyi meghívott tájékoztatója aratta. A Balaton-parti városban ugyanis az a helyzet állt elő, hogy a korábban is csak vege-
már itt van, leírhatja, találko-zott boldog márkaképviselők-,, kel. Ehhez az információhoz vi-szont hozzátartozik az a tény is, hogy a kanizsaiak számára a KOGÁZ a TOYOTA márkake-reskedése és szervize. Nem vé-letlen, hogy a Toyota Motor Hungary lehetőséget keresett Kanizsán, is arra, hogy márka-
táló, mára már nem működő cso-port helyett egy ismerősökből, barátokból álló FIDESZ-szimpa-tizáns kör testesíti meg a párt szellemiségét, nyilvánít véle-ményt, vesz részt a közéletben, bizonyítja elhivatottságát a FI-DESZ mellett. Csak a pártba nem akarnak belépni. (?!) Az el-hangzottakra reagálva több je-lenlévő véleménye szerint a fen-ti helyzet megvitatására más fó-rumon vissza kell térni.
A megyegyűlésen többször el-hangzott a FIDESZ azon törek-vése, hogy az V. kongresszuson valószínűleg elfogadják a felső korhatár eltörlését. Hogy ez mi-lyen változásokat hozhat, milyen új kihívásokkal kell a jelenlegi tagságnak szembenézni?
Farkas Zoltán kanizsai alpol-gármester előadása talán vala-mennyire felkészítheti a helyi pártcsoportot is az „új idők új dalaira". Az alpolgármester, aki FIDESZ-támogatással került be annak idején a képviselő-testület-be, annak a véleményének adott hangot, hogy a pártkongresszus döntése - ha elfogadja az új pártstruktúra kiépítését, illetve a
szervizt létesítsen. Erről tájé-koztat bennünket Veszelyi Fe-renc, vezérigazgató-helyettes.
- Olyan autót gyártani,
amely a világon mindenhol
megfelel a felhasználóknak,
nemcsak tervezés, fejlesztés és
gyártás dolga, legalább olyan
fontos az értékesítés szerve-
zettsége és a szervizhálózat £j-
felső korhatár eltörlését célzó előterjesztést - biztosan javítani fog a szervezettségen. Hiszen -szerinte - a népszerűségi muta-tók bizonytalanok, a szimpátia nem azonos a megbízhatósággal. A 90-es önkormányzati választá-sokon elért eredmény - 7 fide-szes jelölt került a nagykanizsai testületbe - szerencsés volt ugyan, de csak a szerencsére alapozva ez megismételhetetlen. Véleménye szerint a FIDESZ mint párt csak elemeiben létezik, s ehhez hasonló a helyzet Nagy-kanizsán is. Jelen esetben váro-sunkban a FIDESZ hatalmi po-zícióból politizáló párt, de nem a tagság révén. így nagy a va-lószínűsége, hogy a korhatár fel-oldásával és ezzel párhuzamosan a szakértők, támogatók belépésé-vel a korábbi tagság háttérbe fog szorulni, hiszen az új kihívások-nak a régi módon már nem tud megfelelni. A további program-ban a sajtókapcsolatokról hallot-tak előadást a résztvevők, majd a zalai OT-tag, Nagy Szabolcs beszámolója következett, mely érintette az Alapszabály módosí-tását, az SzMSz várható változá-sait. A program zárásaként a FI-DESZ ötödik születésnapjának megünneplésére került sor.
Dr. Fodor Gábor sajtótájékoz-tatón válaszolt a megyei írott és elektronikus sajtó képviselőinek kérdéseire. A legérdekesebb vá-laszokból egy kis ízelítő:
- A nagy szimpatizánstábor,
építése is. Ennek is köszönhe-tő, hogy a Toyota ilyen jelen-tős sikereket ért el éppen ak-kor, mikor az autópiac telítőd-ni látszik. Gondolom, a már-kanév azért is ilyen jócsengé-sil, mert személygépkocsijain-kon kívül terepjáróink és sze-mélygépkocsijaink is több ran-gos versenyen bizonyították,
illetve a sikertelen időközi vá-lasztások jelzései ellenére kiszá-míthatatlan a választások kime-netele, sok függ a kampánytól.
- Lehet, hogy népszerűtle-
nebb, de csak megvalósítható
ígéreteket szabad tenni.
- Személyes koalíció-álma: li-
berális vezetés mellett legyen
egy konzervatív oldala is a kor-
mánykoalíciónak és a szocialis-
tákat nem szabadna kihagyni.
- A párton belüli személyi
egyensúlyokat is ki kell egyen-
líteni.
- A hibák közé sorolja a
klasszikus pártstruktúra kiépíté-
sének késlekedését és például az
egyházi ingatlanok kérdésében
mutatott álláspontjukat (tartóz-
kodást).
- A FIDESZ-image és a Fo-
dor-image valóban egy kicsit el-
tér, de nem okoz problémát, sze-
retné ezt megtartani.
A KANIZSA kérdéseire is válaszolt a képviselő:
- Ha klasszikus párttá válik a
FIDESZ, mivel tudják pótolni
azt az előnyt, amelyet a másság
eredményezett? Valóban képes
lesz klasszikus párttá válni?
- Reménykedem, hogy nem
fogjuk elveszíteni azt a sajátos
FIDESZ-arculatot, ez nagyon ér-
tékes, fontos, de csak részben
kötődött az életkorhoz. Nem sza-
badna feladni azt a varázst,
amely azokra volt hatással, akik
egyébként nem szimpatizálnak a
pártokkal, szkeptikusak az egész

MEGHÍVÓ
Szeretettel meghívjuk önt Nagykanizsára az 1993. április 17-én megrendezésre kerülő Csengey Dénes Vers- és prózamondó
versenyre és az azt követő gálaestre.
Helyszín: Hevesi Sándor Művelődési Központ
Határon túli vendégeink:
MARKÓ BÉLA, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke
FODÓ SÁNDOR, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségének elnöke
DOBOS LÁSZLÓ, a Felvidéki Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke
POZSONYECZ MÁRIA, a Muravidéki Magyar Érdekközösség elnöke
ÁGOSTON ANDRÁS, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke
A HELY-ben megkezdődött
a Bluestörténet című
előadássorozat.
Első alkalommal Jimy Hendrix került „terítékre". A szép-számú érdeklődőt Rajnai Miklós vezette be a gitáristen gondolat- és érzésvilágába. Az előadás első felében a hall-gatók megismerhették Hendrix életét, a különböző hatá-sokat, élményeket, amik formálták, alakították egyénisé-gét, zenéjét. Ezután Jimy 4 éves pályafutásának pár epi-zódját vidón is megnézhették az érdeklődők. A következő előadás Johnny Winter munkásságával foglalkozik.
- h -
. április
f KANIZSA J
27



A MAV NTE
vívó szakosztályvezetőségi
ülést tartott.
Ezen Kápolnás Zoltán, a városi sportcsoport vezetője részletes tájékoztatót adott Nagykanizsa sportjáról és a vívás városi meg-ítéléséről. Zsoldos Ferenc a Vivere alapítvány kuratóriumának vezetője az alapítvány helyzetéről, segítő tevékenységéről szá-molt be.
Bálits Károly, a megyei vívó szakszövetség elnöke pedig a megyei vívóelképzeléseket és elvárásokat ismertette. A szakosz-tály vezetőségének ülésén jelen volt Kosa László is, a sportkor elnöke.
AUTÓ ADÁSVÉTEL
NAGYKANIZSA BELVÁROSÁBAN Király u. 1. (DÉDÁSZ mellett)
Nyitva: 8-18 óráig
hogy a legmagasabb fokon megfelelnek a legigényesebb elvárásoknak is. Az sem vélet-len, hogy 1992-ben 4,7 millió gépkocsit gyártott és adott is el a TOYOTA. És 1992-ben lett a TOYOTA CARINA-E az év csa-ládi autója. 93-ban pedig hat modell huszonhárom változatát kínáljuk vásárlóinknak.
- Ennyit a szakmai oldalról.
Mi a véleménye mint magán-
embernek és autósnak a
TOYOTA CARINA-E-ről?
- Bár ez a márka luxusau-
tónak számít, közöttük a legol-
csóbb. Technikai színvonala
is, esztétikai megjelenése a
legkényesebb ízlést is kielégít-
heti. Szinte teljesen rozsda-
mentes acélból készül a karos-
széria, melyre hat év a garan-
cia. Fogyasztása meglepően
kicsi. A mindenkori motorálla-
potnak megfelelően képezi a
keveréket, s a motor katalizá-
politikai rendszer iránt. Az őszinte kiállás, a hitelesség to-vábbra is szükséges, de bennem is van egy kis félelem, hogy az életkor feloldásával a párt arcu-lata döntően meg fog változni, de ezt a kockázat ellenére meg kell tenni, hogy a FIDESZ ki-használhassa azt a lehetőséget, ami benne rejlik.
- A következő választás után
az ország gazdasági helyzete
rosszabb lesz, mint 90-ben volt,
és a leendő kormányzópártnak
fel kell vállalnia a negatívumo-
kat is, döntéseik szimpátiavesz-
téssel járhatnak. Felkészült erre
is a FIDESZ?
- Ezeket a dolgokat túlélni
csak úgy lehet, ahogy ez már a
nyugdíj kapcsán is felvetődött.
Nem olyant kell ígérni, ami jól
toros. Egyébként pedig kényel-mes, belső tere tágas, és hosszú úton is biztonságos. És az sem utolsó szempont, hogy a szervizigénye elenyésző.
- Apropó: szerviz! A már-
kaszerviz csak az önök által
forgalmazott gépkocsikkal
foglalkozik?
- Dehogy! A régebbi típusú,
nem általunk forgalmazott
Toyota-modellek javítását is
vállaljuk. Jól ellátott alkatrész-
raktár biztosítja a gyors, pontos
kiszolgálást. A tulajdonos akár
végig is nézheti, amint a diag-
nosztikai műszerek segítségével
foglalkoznak a kocsijával. Sze-
relőinket a gyár szakemberei
képezték ki. Zrínyi utcai bemu-
tatótermünkben bárki megte-
kintheti legújabb választékun-
kat. Ugyanitt minden, a vásár-
láshoz szükséges információt
megkaphatnak.
Gombás Imre
hangzik, de nem tudjuk teljesíte-ni, hanem vállaljuk adott eset-ben a konfliktusokat is. Megpró-báljuk őszintén elmondani a ki-látásokat, hiszen a politika az a műfaj, ahol hazudni nem szabad
- Bekövetkezhet-e az, ami 90-
ben történt a választók egy része
szerint: hogy a FIDESZ csak el-
szenvedi az esetleges győzelmet
1994-ben?
- A mi pártunkról szólva nem
hiszem, hogy ez megtörténhetne,
sőt az ellenzéki pártok mindegyi-
két beleértve azt hiszem, min-
denki tudatosan felkészült a vá-
lasztásokra, az esetleges győze-
lemre is. Ki jobban, ki kevésbé,
de mindenki jobban, mint 1990-
ben. Mi nem elszenvedni fogjuk
a győzelmet!
L. I.
Szent-balázsi BLASIUS
Zalaszentbalázshoz közeled-ve fedezem fel, hogy milyen szép tud lenni a kora tavaszi napkelte. Mondhatnám, kény-telen voltam e természeti je-lenségben gyönyörködni, mert Bárczi László, a Blasius Szol-gáltató és Faipari Kft. ügyve-zetőjével elfoglaltsága miatt csak ekkor sikerült találkoz-nom. Már-már azt hittem, hogy megelőztem a Kanizsáról naponta kijáró főnököt, mikor ramköszön a gondosan rendbe-rakott pallórakások közül.
- Igazgató úr, mit is rejt ez
a birodalom?
- A „BLASIUS" Szolgáltató
és Faipari Kft. fő tevékenysé-
ge, mint a kellékekből is ki-
tűnik, a faipari termelés. Épü-
letasztalos és bútorasztalos
munkákat egyaránt végzünk.
Mivel társaságunk a zalaszent-
balázsi költségvetési üzemből
jött létre, tulajdonképpen na-
gyön rövid idő alatt és elég
nehéz körülmények között, át
kellett vennünk az eredeti te-
vékenységből a különféle
szolgáltatásokat is. A nehézsé-
geket valójában az okozta,
hogy meglehetősen új dolog,
hogy egy önkormányzat indít-
son gazdasági társaságot. He-
lyi viszonylatban lényeges az
is, hogy a cég 55 embernek
biztosít folyamatosan munkát.

- Amint említette, a faipari
tevékenység mellett sokféle szol-
gáltatást is átvállaltak. Van
ezeknek valamilyen kapcsolata
az alaptevékenységgel?
- Bizony nem sok! Ponto-
sabban, egy részének termé-
szetesen igen. Szakipari mun-
kák, gépkölcsönzés, építőipari
és faipari szaktanácsadás, mű-
szaki elemzés... De ugyan-
olyan fontosak a regionális
szempontból végzett szolgálta-
tásaink, amelyeket a volt költ-
ségvetési üzem tevékenységé-
ből vettünk át: szennyvízszál-

lítás, szemétszállítás, bérfuva-rozás...
- Okoz-e valamilyen problé-
mát, hogy az 55 ember eny-
nyiféle területen dolgozik?
- Legtöbb energiánkat a fo-
lyamatos ipari termelés tech-
nikai, személyi, gazdasági
alapfeltételeinek biztosítása
emészti fel, ezért törekszünk
minden szempontból megfele-
lő munkahelyi légkört terem-
teni. Mivel több család is dol-
gozik nálunk, akár családias-
nak is mondhatjuk. Mégis fon-
tos feladatnak tartottam a
munkafegyelem megszilárdítá-
sát. Ma már kevesebb a gond.
A megrendelő megelégedettsé-
ge a fő! Ez viszont csak mi-
nőségi munkával, pontos szál-
lítással, a határidők betartásá-
val biztosíthatjuk. Ma ez a fő
szempont. Talán nem egészen
véletlen, hogy egyre több jó-
nevű partnerünk van. Például
a KANIZSA TREND Kft.
- Hogyan látják, melyek az
előrelépés útjai? Mik a legkö-
zelebbi terveik?
- Minden lehetőséget ki-
használunk arra, hogy tovább-
képezzük a különféle szak-
mákban magunkat. Erre lehe-
tőségeket keresünk és talá-
lunk. Nemrégiben egy régi
partnerünktől meghívást kap-
tunk Ausztriába, Salzburgba,
az ott megrendezésre kerülő
faipari szakkiállításra. Remél-
jük, hogy az ott résztvevő
munkatársaink sok hasznosít-
ható tapasztalattal térnek majd
haza.
G. I.
[ KANIZSA^
ÖSSZEFÉRHETETLENSÉG

JEAN DE LA 1 &RUYERE AFO-KlZMA\'JA OLvAV FRANCIA foOLGA\'R 1 "

FOLYÓ FÉRFINÉV
LEJÉBE
DOLGA /E&EREN
SŐR| FOGOLY
PRAZEODI\'MIUM

TAMO&A- ÁLLAM HAZIfcULI
RÓJA
MA\'S LEiZ FIGYEL/
HÖLGVEK
HAJLANDÓ LENNE

TA\'S &TB.
5ZIN
5ELŐLE ! KÉN
BA\'RIUM BIRTOKOLNI
f\\ JEL~ . ZETT SO-ROKBAN Vili 1 Ti V"1" V
MKÜTÜ KÍPELV MŰFORDÍ-TÓ VOLT /MIHA\'LY/ - i-.
L_ ANGOL NEkAR ...STRAZ /ŐRSÚJ -
FALU/










NŐI WEV








2 U M M Ó G Ő ÉNEKESNŐ /ANDREA/ SZEGED-HEZ CSA-
TALA 1T f OG


RAJTLIS-TÁRA l\'RJA






















SZEL






UNA\'tJTÚ- V LVEN LAP VE PA\'RJA OSZTRA\'K ZUHANA\'S
L
1 VA\'ROS



LYON FOLYÓJA

LÍRAHANG
FOLYÓ\'




MüHACSI PAlAK




OOD ÉS ARGON










RÓM.11OO V ... IFSO LÖSZEB-SZAM TAR- V KAllUM. NEON V


















UM m-



TOZÉKA





IDE-ODA


RlUM


NAPOK"
ESZLELÉ





MOZGATA\'


ELŐD A.V. V LANTA\'N JÓD, KERESk.



&YAR-, NOR-
KÖZ ETEM UTAZÓ!



ZES













VÉGTAG RÉS.ZE






















KÜLDÖNC





NAGY [SÜNT ELKÜVETŐ V V AZONOS &ETŰK A\'BEI
E.&YK1EMŰ bETŰI MEGTETT
TA\'VOL-
SA\'G














LAM




[_ , ^OVIWIZ-MUS, ANG ELNEVEZ








SUGA\'R










tMELE n &A V1TE.1 s
Beküldési határidő április 16.
Lapunk 13. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfej-tése: Mindenki csak azt érti meg, amit önmagában is meg-talál.
A sorsoláson Bányai Györgyné, Göntér Ferenc, Kománovlcs Rita, Kovácsné H. Éva és Mező Elvira kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfize-tést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.

// \'
HŰTÉSTECHNIKAI SZAKÜZLET
KÍNÁLATUNKBÓL:

HU-MOR-ZSAK
- Hogy hívják azt a hölgyet, aki nem vette be az antibébi pirulát?
- Maminak.
Receptötlet
Mindenki tiirótortája
NAGYKANIZSA, MAGYAR U. 8. Tel.: 06-60-99-108
300 a tehén-túró, 300 g liszt, 300 g por-cukor, 3 tojás, I biltó\'por (20 g), kevés tej, 1 citrom re-szelt héja, só, vaníliás por-cukor.
A cukrot habosra kóser-jük a túróvul, ebenként ho/v.úudjuk u tojásokat ős apránkínt u lis/tct, \\6gul a kevés tejben elkevert sütő-port, a reszelt citrom híjat és egy csipet sót.
Kivaja/olt, lisztezett ke-rek torhitormába simítjuk
a mass/.át, elrimulcgitett su« tőben, közepes hőmérséklet ten U80 C-fok) M. 35-40 percig -sutjuk.
A formában hagyjuk ki-hűlni, U\'iui/./uk róla a tor-takarikát, tálra csúsztat-juk, tetejét b(Wcn megszór-juk vaníliás porcukorral és lorldszcrücn szeleteljük. Egy kevés illatos likőrrel hígított, fölforrósított pi-káns gjümöleslekvárral kí-nálhatjuk, de anélkül is na-gjon finom.
LEHEL-ZANUSSI
hűtőszekrények, fagyasztók már
ZANUSSI mosógépek: HAJDÚ mosógépek: ZANUSSI gáztűzhely: NÓRA gáztűzhely:
FAGYASZTÓLÁDÁK: FF. 150 literes: FF. 300 literes:
18.000 Ft-tól!
37.000 Ft-tól
33.500 Ft-tól
24.500 Ft
23.500 Ft
24.924 Ft 33.011 Ft
tnx
[ KANIZSA ]


KERTBARÁTOKNAK
A zöldségnövények rögzítése és halványítás
Horoszkóp
a 16. hétre
A MEGELŐZÉS ÉRDEKÉBEN...
A zöldségnövények nagy részét rögzítés nélkül ter-mesztjük. A termés mennyi-ségének és a hozamának nö-velése azonban egyes növé-nyek esetében indokolja, hogy támrendszer mellett ter-messzük. Ma már támrend-szer mellett hajtatjuk az uborkát, a paradicsomot, a sárgadinnyét és újabban a paprikát is. Ezen kívül terjed a támrendszer használata az uborka és a paradicsom sza-badföldi termesztésében is. Az utóbbi esetekben azonban házikerti, illetve háztáji mód-szer. Vannak olyan növények is, amelyek neveléséhez nél-külözhetetlen a támrendszer. Ilyen például a karósbab.
A módszer eló"nye, hogy növekszik a termőfelület, ez-által nó" a termésmennyiség és javul a minőség is. Ezen kívül könnyíti az ápolási munkákat és a szedést. A támrendszer kiépítését min-
Az utóbbi időben egyre inkább szaporodnak a gépjármű feltöré-sek, az újságokban szinte tucat-szám adnak hírt ilyen jellegű bűn-cselekményekről. A megelőzést elősegítendő, szinte a végtelensé-gig lehetne sorolni a jótanácsokat: éjszakánként lehetőleg jól kivilá-gított helyen kell parkolni, a ko-csiban nem szabad pénzt, értéktár-gyakat, forgalmi engedélyt, külön-böző okmányokat hagyni. Ajánla-tos a járműbe riasztóberendezést szerelni. S ami a legkézenfek-vőbb, az autó ajtaját mindig be kell zárni. Mint az alábbi példa is ékesen bizonyítja, sokan még erről a legalapvetőbb biztonsági elvá-rásról is megfeledkeznek...
Galambokon, az egyik ház ud-varában parkoló személygépkocsi-ból - az ajtaját elfelejtették bezár-ni! - ellopták a tulajdonos autós-táskáját, amiben hétezer forint, va-lamint személyi okmányok voltak. Alighanem hosszú utánjárást köve-tően sikerűi majd ismét beszerezni a hivatalos iratokat, a pénznek pe-dig valószínűleg örökre búcsút int-hetnek...
Hivatlan látogatók járták a sze-petneki termelőszövetkezet sormá-
den olyan területen alkalmaz-ni kell, ahol nagy hozamot kívánunk elérni. A háziker-tekben például az említett növényeken kívül még a zöldborsó támrendszer mel-letti termesztése is célszerű.
A támrendszer váza ké-szülhet fából, vasbetonból és vasból. Erre kerülnek a mű-anyag, a kender- és a fémhu-zal hálók, amelyekhez mű-anyag vagy kenderspárgával rögzítjük a növényeket.
A házikertekben az emlí-tetteken kívül karókat, lécru-dakat és drótfonatot is lehet használni.
Ősi növényrögzítési mód még a földelés is. A dinnye szabadföldi termesztésekor használatos, ahol az indákat egy-egy kapa föld védi a szélkártételtől

Vannak olyan zöldségnö-vények, amelyeknek fo-gyasztható része közvetlenül a napfényen fejlődve kesere-
si majorjában, ahonnan körülbelül hatvanötezer forintnyi vetőmag kukoricát, valamint kristálycukrot tulajdonítottak el. Sajnos még en-nél is nagyobb értékű anyagi kár érte az egyik vadásztársaságot. A közelmúltban betörtek az Olajipari Vadásztársaság páti vendégházába, s az enyveskezű gazemberek mint-egy száznyolcvanezer forintnyi szajréval — aganccsal, színes tele-vízióval, ágyneműkkel - felpakol-va távoztak.
Változatlanul gyakoriak Nagy-kanizsa vonzáskörzetében a pince-betörések. A napokban a gelsei öreghegyen hatoltak be az egyik hegyi hajlékba, s mintegy kétezer forint kárt okoztak a tulajdonos-nak.
Most pedig váltsunk témát! Mi-vel az utóbbi időben szaporodnak a betörések, lopások - melyeknek olykor személyi sérüléssel (is) já-ró következményei lehetnek - e tekintetben adunk néhány jótaná-csot.
A lakások bejárati ajtaját lehe-tőleg mindig be kell zárni, aján-latos biztonsági láncot (netán ri-asztóberendezést), optikai kémle-lőnyüást felszereltetni. Sajnos
dik, élvezhetetlenné válik. Ilyenek: a spárga, a cikória-saláta, a karfiol. Ezeket hal-ványítással termesztjük. Van-nak olyan növények is, me-lyeknek a fogyasztható részét halványítással növelni lehet. Ilyen például a póréhagyma és a halványító zeller. A művelet a levelek összekötözésével, betörésével, valamint földdel, illetve fóliával való takarással végezhető". A levelek összekö-tözése és betörése a hagyomá-nyos karfiolfajták termeszté-sében alkalmazott eljárás.
Földtakarással halványítják az egyes spárgafajtákat, a ci-kóriasalátát, a póréhagymát és a halványító zellert. A pó-réhagyma és a halványító zeller földdel való takarása nem teljes. Ezeket a növé-nyeket csak töltögetni kell. A töltögetésnek a fogyaszt-ható része (hagyma, gumó) növelése a célja.
Á. Kartai Csilla
FÉNY szalagon
olyan eset is előfordult, amikor a biztonsági berendezéseket ugyan felszereltették, ám nem használ-ták. A házigazda emiatt többezer forint „tanulópénzt" fizetett...
Idős emberek idegeneknek ne nyissanak ajtót, különösen akkor ne, ha egyedül vannak a lakásban.
A becsengető, hivatalos sze-mélyként bemutatkozóktól kérje-nek igazolványt. Amennyiben az illetővel kapcsolatban valamilyen kétely merül fel, nem kell sajnálni a fáradtságot: telefonon hívják fel a munkáltatóját I
Bejárati ajtókulcsokat nem sza-bad lábtörlő, virágcserép alá dug-ni, netán a postaládába bedobni. Bizonyára akadnak olyan becsü-letes szomszédok (közelben lakók) akik vállalkoznak a kulcsok őrzé-sére, átadására.
Idősebbek este, egyedül lehető-leg ne sétáljanak kihalt, sötét mel-lékutcákban.
A kézitáskákban nagyobb ösz-szegű pénzt nem tanácsos tartani, a bankókat lehetőleg a ruha zse-bébe kell tenni. Személyi okmá-nyok, iratok, kulcsok esetében ugyancsak ezt kell csinálni!
(Völgyi)
Kos: III. 21-IV. 20.

önzésed meggondolat-lanságokra ragadtat. Nem lenne helyesebb végiggondolni tetteid, és ha szükséges változtatni azokon? Bika: IV. 21-V. 20.

Kellő önmérsékletet ta-núsítva, hidd el, köny-nyebben juthatnál előbb-re. Túlfűtött cselekede-teid csak ártanak ügyeidnek. Ikrek: V. 21-VI. 21.
I A nyár várható gondjait ne vedd már most a nyakadba. Foglalkozz mással is, mert így ke-serű lesz a vakációd. Rák: VI. 22-VII. 22.

I Önmagád megtalálását ne másoktól tedd függő-| vé. Barátaidhoz való kö-tődésed mértéke ne le-gyen mércéje a tőlük elfogadott tanácsok mennyiségének. Oroszlán: VII. 23-VIII. 22.
I Túlzott szereplési vá-gyad árt a népszerűsé-| gednek. Jobb lenne ki-csit visszafogni magad.
Szűz: VIII. 23-IX. 23.

Egy új kapcsolat várat- lan fordulatot hoz éle-tedben. Ha egzisztenciá-lis előnyökkel jár, ne habozz. Ha intimszférádat érinti, légy megfontolt. Mérleg: IX. 24-X. 23.

Egyszerre van jelen ben-ned a siker és a kudarc lehetősége. Hogy melyi-ket választod, mérlege-lés kérdése, de a tétovázás csak a sikertelenséget hozza magával. Skorpió: X. 24-XI. 22.
Nagy valószínűséggel a Húsvét meglepetést hoz számodra. Ha lehet min-den cseppjét használd ki szerencsédnek. Nyilas: XI. 23-XII. 22.
Egy váratlan találkozás álmodozásra ad okot számodra. Ne éld azon-ban túlságosan bele magad, mert könnyen csalódhatsz. Bak: XII. 23-1. 20.
Az ünnepek nyűgje után ismét azzal foglalkoz-hatsz, amit szeretsz. Ha okosan fogod föl, ez is szárnyakat adhat kedélyednek. Vízöntő: I. 21-11. 20.
Anyagi gondjaid mielőb-bi rendezése legyen a célod, és máskor gon-dold meg, érdemes-e ennyit áldozni csak úgy maga-mutogatásból.
Halak: II. 21-111. 20.
Úgy érzed, minden sivár körülötted, s nehezen megy a barátkozás. Ne hagyd el magad, hiszen minden rossz egyszer véget ér.
30
KANIZSA




SPORT
SPORT
SPORT


„NAGYKANIZSA, A KOSÁRLABDASPORT VÁROSA"
Rendhagyó esemény színhe-lye volt a MÁV NTE munka-csarnok, ahol a MÁV NTE-Szolnok NB l-es női rájátszás előtt kitüntetési ünnepségre került sor.
Jelenleg 27 magyar város, köztük Kanizsa is büszkélked-het NB l-es csapattal. Az MKOSZ elnökségének döntése alapján valamennyi élvonalbe-li együttes székhelye kitünte-tésben részesül:
„Nagykanizsa, a kosárlabda-sport városa" lett, megkapta a velejáró zászlót és emléktáb-lát, a polgármester pedig a ko-sárlabdázás polgármestere cí-met és emlékérmet.
A relikviákat Kocsis Nán-dor, az MKOSZ elnökségének tagja, a fővárosi szövetség el-nöke adta át Farkas Zoltán alpolgármesternek (dr. Keres-kai István polgármester külföl-dön tartózkodott). Oklevelet kapott a MÁV NTE NB l-es női csapata, amelyet Slmonné Kránicz Edit vett át.
A szövetség emlékérmét Csőgör József technikai veze-tő kapta (a központi ünnepsé-gen vette át), a jubileumi jel-vényt Horváth Imre, Szabó Ilona, Simonné Kránicz Edit, Martinkovicsné Keszt-helyi Jolán, Vágvölgyi Ta-más, dr. Füle Lajos, dr. Pin-tér Ferenc, Silló Zsolt, Mes-ter Józsefné és Kosa László kapta meg a szakágért végzett áldozatos munkájukért.
A kedves, jól előkészített ünnepséget követően rendez-ték meg a rájátszás első mér-kőzését, amelyen MÁV NTE-Szolnoki MÁV MTE 85-64 (39-29)
Nagyon rosszul kezdtek a kanizsaiak, így 15 percen át csak mentek a vendégek után, akik 28-19-re elhúztak. Ezt követően azonban egyre job-ban belendültek a hazaiak, re-mek játékkal 20-l-re nyerték a befejező 5 percet. Szünet után is csak egy csapat volt a pályán, amely Torna vezérle-tével a félidő derekán már 20 ponttal vezetett.
Néhány vélemény. Kudecz István az egykori NB Il-es vasutas játékos:
- A találkozó előtt ugyan azt jósoltam, hogy a Szolnok 10 ponttal nyer, de aztán a kanizsaiak az első negyedóra után „feltámadtak" és bizto-san győzték le a fáradt csapat benyomását keltő, egyébként jó képességű vendégeket.
Vágvölgyi Tamás edző: - A lányok sokáig ünnepel-tek, akiknek kezdetben semmi sem sikerült. Az ideges, kap-kodó játék Torna beállításával jelentősen változott, aki végül is vezéregyéniség volt 25 pontjával, de kitett magáért a csapatkapitány Simonné is, aki 20 ponttal járult hozzá a megérdemelt sikerhez.
A Thúry DSK negyedik az OB-n
Zalai küzdőtereken rendez-ték meg a Serdülők Országos Bajnokságát, amelyre a napok-ban átadott Zsigmondy-Wink-ler tornacsarnokban, valamint Zalaegerszegen került sor 8-8 csapat részvételével.
A mintaszerűen előkészített kanizsai csoportban 4-4 együttes kezdte meg a küzdel-meket a 3 napos verseny so-rán, melynek befejezéseként a leány helyosztókat Kanizsán, a fiú csapatokét a megyeszék-helyen bonyolították le.
Az országos döntőn a kani-zsaiakat a Thúry DSK leány és a Templom téri iskola fiú csapata képviselte, amelyek közül a Thúry DSK szerepelt jobban, és az előkelő 4. helyet szerezte meg, míg a fiúk a 8. helyen végeztek. A lányok kö-zül kitűnt Lánczos Krisztina, aki bekerült az OB válogatott ötösébe, valamint Molnár Dó-ra, aki teljesítményéért külön-díjban részesült. Ugyancsak különdíjat kapott a kanizsai Ebergényi játékvezető, akit a torna legjobbjának választot-tak a „síposok" közül.
Néhány vélemény. Várnai György, az MKOSZ utánpót-lás bizottság tagja:
- Minden elismerés a kani-zsaiaknak, akik példás össze-fogással, pazarul rendezték meg a döntőt,, az utánpótlás nagyszerű, seregszemléjét. Jól döntöttünk, amikor Kanizsa pályázatát fogadtuk el, mert itt mindenki csúcsteljesítményt nyújtott Csordásné Láng Éva igazgató vezetésével. A me-zőny igazolta a várakozást, s a legjobbak voltak itt ebben a csodás tornacsarnokban, ahol az MTK kiemelkedett, de min-
den dicséret megilleti a Thúry csapatot is. Csordásné Láng Éva: - Jól tudtuk, hogy a pályá-zat elnyerésével mire vállal-koztunk. Nos, több mint egy tucat szponzor, rengeteg akti-vista sorakozott fel és most ugyan nagyon fáradtan, de igen boldogan mondhatom, hogy nagy siker volt ez a há-rom kanizsai nap. Köszönöm mindenkinek a kiállását, a tá-mogatást, a munkát, s az elért eredményt.
Teke
A Szuper Liga női mező-nyében a rájátszásban négy csapat küzd a további szuper-szereplésért, köztük a Sörgyár csapata, amely házigazdája volt a második tornának.
- A szervezéssel nem voltak gondok, viszont a csapat igen foghíjas. Ugyanis négy erőssé-günk hiányzik, nevezetesen Szentes, aki szülési szabad-ságát tölti, továbbá a kisbabát váró Vágvölgyiné, Csillag K. és Sziváné. így aztán eleve re-ménytelen a helyzet - magya-rázta a rájátszás előtt Biczó László, a sörösök szakosztály-vezetője.
A négy csapat végig igen szoros versenyt vívott, s az utolsó dobások előtt bármelyik végezhetett volna az élen. Nos, az esélyeseket megelőzve a tatabányai Steiner remekelt (431 fa), aki „begurította" a bányászokat az első helyre.
A kanizsai torna végeredmé-nye: 1. Tatabánya 2383. 2. OKGT BSE 2367. 3. Sz. Pos-tás 2350. 4. Sörgyár 2344 fa.
Sporthétvége
SZOMBAT
Labdarúgás. NB II.: Olajbá-nyász-Paksi Atom, Olajbányász pálya, 16.30. Megyei bajnokság: MÁV NTE-Z. Volán, MÁV NTE pálya, 15.30. Motocross. Camel Kupa és az OB I-n. osztály 3. fordulója, Petőfi úti pálya (új víztorony kö-zelében). Szabad- és időmérő edzések: 10 óra. Bajnoki futa-
i4z országos döntőn szere-pelt kanizsaiak. Thúry DSK: Simon, Kiss, Zadravecz, Mol-nár D., Zsálek, Góber, Varga, Lánczos, Fehér, Bognár, Mol-nár M., Borsi, Horváth, Hava-si. Edző: Gábor Erzsébet. Templom téri: Svélecz, Tize-des, Horváth G., Rózsás, Plán-der, Horváth Sz., Szabó, Má-lek, Szokol, Mátés, Czimmer-mann, Remenár. Edző: Silló Zsolt.
(Bal-tal)
A sörös-fiúk javítottak
(A csapatok a helyezéseknek megfelelően 4, 3, 2, 1 pontot kaptak.)
A sörgyáriak eredményei: Majorosné 426, Dolmányos 379, Martina 390, Némethné 381, Tubolyné 371, Hornyák-né 397 fa, vagyis eléggé mérsékelten teljesítettek a hazaiak.
A Szegeden rendezendő 3. tornán a következő állásból kezdenek a csapatok: 6-6 pon-tos az OKGT, Szeged és Ta-tabánya, 2 pontos a Sörgyár.
Az NB II-ben a kiesés ellen küzd a Sörgyár férfi gárdája, amely legutóbb a GYŐRHŐ csapatát fogadta, s akik ellen 5:3 (2966:2903) arányban nyertek. A kanizsai fiúk közül Lukvár 546 fával remekelt, de „pontosnak" bizonyult Bende Zs. (508) és Zömbik (489 fa)
ÍS- (bl)
mok: 13 óra. Eredményhirdetés: 17 órakor. (A belépés díjtalan.)
VASÁRNAP
Labdarúgás. Megyei bajnokság: Fityeház-Páka, 15.30. Városkör-nyéki: Bajcsa-Miháld, Miklósfa-Zalaszentbalázs, Police-Palin (mind 15.30 órakor).
HÉTFŐ
Labdarúgás. Megyei bajnokság: MÁV NTE-Kemendollár, MÁV NTE pálya, 15.30. Galambok-Tótszentmárton, 15.30.
| KANIZSA



SPORT
SPORT
SPORT


Csillog a kanizsai „fényforrás!
Küzdelem a Javából. A „présben"
Jobboldalt Rodek, a „figyelő".
(Erdei András felvétele)
Kézi labda
A kézilabdázás városa lett Ka-nizsa, ahol ezelőtt húsz évvel kezdődött el a minőségi szerep-lés, amikor a Gazdász SE, a fő-iskola sportkörének NB Il-es csapatai, a nők vezette Fekete Zoltán és a férfi dirigens Uzsoki László szakvezető irányításával indult meg a nagy menetelés.
A női és a férfi csapat több-ségében a második vonalban, az akkor egycsoportos NB I B-ben jeleskedett, számos kupamérkő-zésen tűnt ki, s az MNK-ban is partnerei voltak az NB l-es csa-patoknak. A mezszínek, az osz-tályok, s az egyesületek is vál-toztak, ám a kanizsai csapatok mindenütt megálltak helyüket.
A látványos, gólokban és ese-ményekben, fordulatokban gaz-dag sportágat sikerrel gondozta a Gazdász, az Olajbányász és a Tungsram egyesületi és szakosz-tályi vezetése. A kényszerű vál-tozások, a profiltisztítás, majd a kiemeltség, a magasszintű szak-mai munka elsőként az olajos-lányokat vitte fel a csúcsra, az NB I-be.
Két éven át az élvonalban sze-repeltek az olajosok, de közben egyre fogyott az „egyesület" anyagiakban és játékosállomány-ban is. így aztán törvényszerű volt a búcsú, amelyet a körül-mények, az egyre rosszabbodó gazdasági helyzet „alapozott" meg.
A város azonban nem maradt élvonalbeli csapat nélkül, mert időközben a Tungsram gyári, sportköri és szakosztályi vezeté-se a tett erőfeszítések együttes hatására NB l-es férfi csapatot varázsolt. A lámpagyáriak újonc-ként rajtoltak az 1992/93. évi bajnokságban, akik a zalai sport-ág első reprezentánsai a legjob-bak mezőnyében.
- Az alapbajnokságban vi-
szonylag sok idő ráment a beil-
leszkedésre, melynek első szaka-
szában még nem voltunk ponte-
rősek, s a fiúk bizony tisztelték
az ellenfeleket. No meg a légkört
is meg kellett szokni a keretta-
goknak, annak a „magnak",
amelytől vártuk a jó szereplést,
nevezetesen a bentmaradás ki-
harcolását - szólt a kezdetről
Pintér István szakágvezető.
Az alapbajnokság második szakaszában aztán remekeltek a kanizsaiak, akik ritka sikert vit-tek végre. Újonc létükre megsze-rezték csoportjukban (A-csoport) a 4. helyet, ami több volt, mint bravúr.
- Érdekes és egyben tanulsá-
gos volt a második félidő, vagyis
a visszavágó szakasz. Ekkor a csapatra jóval nagyobb teher ju-tott, hiszen csak háromszor ját-szottunk hazai környezetben, míg négy alkalommal idegenben lép-tünk pályára. Nos, ennek ellené-re egészen kiválóan folytatták a fiúk, akik két hazai mérkőzésből 4 pontot gyűjtöttek be, közben valami fantasztikus játékkal le-győzték a remek Tisza Volánt. Ekkor aztán megjött az étvágy s titokban megcéloztuk a négy kö-zé jutást is, de aztán Nyíregy-házán otthagytunk két pontot, a befejező perceket a csapat elszó-rakozta. A zárószakaszban sorra került három találkozón viszont megint csúcsteljesítményt nyúj-tott a gárda, 5(!) pontot gyűj-tött, s így aztán meglelt a 4. hely. Ezt káprázatos teljesít-ménynek tartom, hiszen bejutot-tunk a felsőházba, az 1-8. közé, vagyis már az alapbajnokságban biztosan teljesítettük az éves cél-kitűzést - hangoztatta Musits Fe-renc szakosztály-elnök.
Érthető, hogy Kanizsára fi-gyelt a szakág, mivel az újonc „szemtelenül" beverekedte magát a „nagyok" világába. Nos, a le-nézett újonc alaposan meglec-kéztptte a „mellényeseket", amely az A-csoportból hozott 3
bajnoki ponttal (a szegediektől kettőt, a pécsiektől egyet szerez-tek) a 8. helyről kezdte a ráját-szást.
- A folytatásra, a kettős fel-adat megoldására kellett felké-szíteni a csapatot. Ugyanis a rá-játszás mellett a Magyar Kupa küzdelmei, a legjobb 8 közé ju-tásért sorra kerüli találkozók, a sűrített programok, a 3-4 napon-ként következő mérkőzések mind nagy feladatot jelentettek. Ter-mészetesen helytállásra készül-tünk a kettős „porondon", de végül is a Debreceni Dózsa jobb gólkülönbséggel elbúcsúztatott bennünket a kupából. így aztán már csak egy feladatra, a ráját-szásra kellett összpontosítani -mondta Jéki Zoltán, a lámpagyá-riak edzője.
A B-csoportosokkal vívott kétfordulós, körmérkőzéses rend-szert látványos hazai győzelem-mel kezdték a Szolnoki Olaj el-len (a szaksajtó meglepetésnek tartotta a kanizsai győzelmet), majd aztán jött az első bravúr Győrben, ahonnét győztesként tértek haza.
Ezután hazai környezetben a nagyhírű, válogatottakkal telitűz-delt Elektromos következett, amikor ismét szűknek bizonyult
az „izzós-otthon", az Olajbá-nyász munkacsarnok. Nos, aki befért, az egy csodának lehetett részese, mert a kanizsai újonc csúcsteljesítménnyel verte a Ko-vács László mesteredző (egyéb-ként szövetségi kapitány) csapa-tát. A csapat óriási közönségsi-kerben részesült.
A folytatás úgy alakult, hogy idegenben vereségeket szenved-tek, viszont hazai környezetben begyűjtötték a bajnoki pontokat előbb a Győri ETO, majd a rá-játszás zárómérkőzésen a Békés-csaba ellen.
— Nagy sikerrel zártuk a rá-
játszás első szakaszát, amikor a
csapat az 5. helyen végzett. A
hozott 3 ponthoz a gárda még
10 pontot szerzett, s csupán egy
ponton múlt, hogy nem lett meg
az álomszerű 4. hely. Megelőz-
tük az olyan jegyzett csapatokat,
mint a Békéscsaba, Győr, Szol-
nok, azaz alaposan felborítottuk
a papírformát, aminek rendkívül
örülünk - vette vissza a szót a
szakágvezető.
A „Tungi" vezérkar, a szak-osztályi team, a „varázslatos" csapat az első NB l-es év eddigi szakaszaiban fényesen csillogott. A kerettagok fokozatosan lendül-tek játékba, akik a „nagyok" el-len is igazolták képességeiket. Akarat, egység, elszántság s a belső becsvágy, a bizonyítás jel-lemezte őket, akik valójában ma-gas színvonalú munkát végeztek. Természetesen a nagy teher, a sűrített programok, az „országjá-rás" nem kedvezett az elsőéves élvonalbeli csapatnak, s így az: tán esetenként akadozott a gépe-zet, szellősen védekeztek és né-ha adósak maradtak a ziccerek kihasználásával is. Vagyis, azért van mit javítani, s ezt jól tudják a csapat házatáján is.
- Rendkívül hálás a közönség,
nekünk hallatlanul sokat jelent,
hogy akkor is mellettünk vannak,
amikor „gödörben" vagyunk.
Komolyan mondom, hogy sikere-
inkbén a publikum Is osuoiik,
bár az nagy kár, hogy csak fél-
ezren férnek be a munkacsarnok-
ba - magyarázta a saját nevelésű
Rodek Attila beállós, a csapatka-
pitány, majd így folytatta: - Mi
egy csapat lettünk, amelyet néha
lazán vettek az ellenfelek, de
úgy érzem, hogy ez már a múlt,
s a folytatásban jobban odafi-
gyelnek riválisaink. Viszont mi
sem tétlenkedünk, ráteszünk egy
„lapáttal", hogy az izzó ne pis-
lákoljon.
Balogh Antal
32 KANIZSA mi **« #

Főútvonal mellett 80-100
négyzetméteres, telefonos üzlethelyiséget keresek.
Ajánlatokat a 93/12-305-ös telefonszámra kérek.
INGYENES
lakossági apró
Feladható: Nagykanizsa, ,
Tolcfou:
Király u. 47. I. emelet.
B3/12-30S
LAKÁS
Kétszobás, felújított, kéterkélyes, déli fekvésű lakás sürgősen eladó. Érd.: Nk. Liszt F. 3/D. 4/13. Lődrl. (926 K)
Zalaszentbalázst, kertel családi házamat el-
cserélném nagykanizsai ogy- vagy másfélszo-
bás, komfortos, gázfűtéses lakásra. Cím: a
izcrkesztóségben, (912 K)
Murakeresztúron, kis családi ház gazdálko-dásra alkalmas nagy területtel eladó vagy nagykanizsai egyszobás bérlakásra cserélném. Érd.: Nk. Tavasz u. 9. (908 K) )
Kanizsához küzel, kisebb hegyi birtokot vá-sárolnék esetleg részletfizetési kedvezmény-űvel. Ajánlatokat „Tavasz" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (947 K)
Nk-án a Városkapu körúton eladó vagy nagy-kanizsai családi házra cserélhető\' két- és fél-szobás, 61 négyzetméteres, 11. emeleti, teher-mentes lakás és ugyanitt nagy garázs is. Érd.: 93/14-209. (933 K)
Kiscserfői hegyen, (Nk-tól 10 km-re) 1100 négyszögöl telek - ebből 400 négyszögöl sző-lő, a többi gyümölcsös és kaszáló - tégla-pincével, teljes felszereléssel eladó. Villany bevezotve, buszjárat van. Irányár: 300 ezer Ft. Érd.: Kiskanizsa, Őrtorony u. 3. Bencze József. (961 K)
Egyszobás lakást vennék. Ajánlatokat „Csalá-
di fészek" jeligére Nk. Pf.: 154-be kérek.
(944 K)
Blsdó városközpontban gázfűtéses, 3 szobás la-kás. Garázzsal vagy anélkül. Érd.: Csengery u. 31. 1. cm. 1. Farkas, 17 óra után. (945 K)
Keresek megvételre a Csónakázó-tó vonzás-
körzetében 200-300 négyszögöl területet lak-
ható épülettel, villannyal, ha lehetséges víz-
zel, reális áron. Nk. Fay A. u. 13. Balázs.
(935 K)
Zalakarostól 2 km-re, galamboki kempingtói
nem messze, 620 négyszögöl terület szőlővel,
szántóval, új épülettel eladó. Villany beve-
zetve. Érd.: Nk. Fay A. u. 13. Balázs. (936
K)
Bccsehcly-Polán családi ház nagy kerttel el-adó. Érd.: Péter László, Becsehely, Kossuth u. 188. (961 K)
Sormás, Arany J. u. 64. alatt S szobás, fél-kész, de lakható családi ház nagy pincével, 3 fázisú árammal, 350 négyszögöl telekkel eladó. Érd.: helyszínen szombat, vasárnap és a 93/13-058 telefonon, Acsnénál. (938 K)
Gyékényesen, vízközeiben családi ház nagy
kerttel beköltözhetően eladó. Érd.: Nk. Akác-
fa u. 19. vagy Csurgó, Kossuth u. 47. (937
K)
Szabadhegyen telek félig kész épülettel eladó. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 12/A. 11/8. Mire. 17 óra után. (969 K)
Cserfán hegybirtok szőlővel, pincével teljes felszereléssel eladó. Villany bevezetvo, víztá-roló van. Megközelítése könnyű, végig asz-faltozott út. Érd.: 93/16-383. Cím: Hevesi S. u. 1. III. em. 3. (970 K)
Nk-i, 2. emeleti lakásomat falusi házra cse-rélném. (10-15 km-re lévőre.) Ajánlatokat: Nk. Kazanlak krt. 5/A. 11/3. (973 K)
1+1 félszobás lakást vásárolnék. Keleti vá-rosrészi előnyben. Ajánlatokat „Készpénz" je-ligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (971 K)
2,5 szobás, I. emeleti OTP lakás eladó. Nk.
Kazanlak krt. 11/D. 1/6. Érd.: 18 óra után.
(985 K)
Szőlő pincével, felszereléssel, gyü-mölcsfákkal, gcsztenyefákkal sürgősen eladó. Érd.: Gelsesziget, Fő út 28. (986 K)
Kisfakos előtti autóbusz megállónál (Kapos-
vári útról Miháld Irányába) hétvégi ház (tég-
laépttlet) pincével, 400 négyszögöl gyü-
mölcsössel sürgősen eladó. Helyi buszjárat a
telek végénél. Érd.: Nk. Csokona u. (volt
Andrejka) 6/A. III. lph. 1/3. Tel.: 93-16-316.
(984 K)
Balatonfenyves-Alsón vízparti, kis nyaraló el-
adó. Érd.: Esti órákban, Nk. Berzsenyi 2/D.
IV/14., vagy Munkás u. 14/A. 111/10. (993
K)
Bgyszobás, összkomfortos, keleti városrész-ben lévő lakásomat eladnám vagy másfél-kétszobásra cserélném. Érd.: munkaidőben, 12-394-es telefonszámon. (992 K)
Zalasárszegen 200 négyszögöl telek bekerít-
ve, rajta szőlő és gyümölcsfák kis faházzal
eladó. Érd.: 93/12-275 telefonszámon 7-14
őrig. (1004 K)
Zalakaroson, a kilátóhoz közel 650 négyszö-
göl telek eladó. Érd.: Nk. Munkás u. 2/C.
fsz/2. (1003 K)
Zalakaroson, Viktória étterem mögött 170 négyszögöl közművesített telek eladó. Érd.: Tüzép, Galambok, 82/12-226. (999 K)
Győr hegyen (Autóspihenő mellett) 600 négy-
szögöl telek szőlővel, pincével, megosztva is
eladó. Érdklődi 13489 tlf (1006
, p, g rdeklődni: 13-489 telefonon. (1006
K)
2.800.000 Ft készpénzért lakásmegoldást ke-resek Nk-án. Ajánlatokat „Napfényes otthon" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1007 k)
2000 négyszögöl zártkert elhanyagolt állapot-ban megegyezés szerint eladó. Érd.: Somogy-bttkkösd, Fő u. 58. (957 K)
JAKMU
Tízéves Dácia 1300-as motorral 1310-cs ka-
rosszériával műszaki nélkül eladó vagy bár-
mikor kerti kisgépre cserélhető. Érd.: napköz-
ben a 93/12-305-ös telefonszámon lehet. (931
K)
Nissan Vanett kisteherautó, 5 ajtós, Diesel, 2 1. 18000 km-rel eladó. Boa József 8372 Cserszegtomaj. Érdeklődésre azonnali válasz. (929 K)
Trabant combi 1995-ig műszaki vizsgázott el-
adó. Érd.: Balogh Imre, Nk. Teleki u. S/A.
fsz. (922 K)
Skoda 120-as, 3 éves, 5 sebességes, jó álla-
potban reális áron eladó. Érd.: 8-tól 15 óráig,
Bszteregnyo l-es telefonszámon, vagy Nk.
Munkás u. l/A. Fábián. (Hevesi-iskola mö-
gött.) (921 K)
Eladó 323-as Mazda 165000 Ft-ért, 125 MZ,
Jawa Mustang, Simson motoros kapálógép.
Érd.: 17 óra után, Kiss, Garabonc, Petőfi út
1. (914 K)
Berlin 15-ös vitorlás eladó. 5 személyes, ka-jütös, 3 garn. vászonnal, körmotorral, szállí-tókocsival. Érd.: Kiss Gábor, Csengery út 88. Tel.: 93/11-662. 15 óráig. (934 K)
1200-as Zsiguli, 11 éves eladó. Irányár: 45.000 Ft. Érd.: Krizsán Sándor, Bagola, Ba-goly út 38. Szombat, vasárnap. (942 K)
2105-ös Lada, 3 éves eladó. Érd.: Nk. József A. u. 44. 16 óra után. (943 K)
Bladó 316 BMW vámoltatva, vagy cserét be-számítok. Érd.: Nk. Városkapu 11/B. H/2. Mester. (937 K)
50 köbcentiméteres YANASA és HONDA mopedek eladók. Zalakomár, Ifjúság út 17. (958 K)
Simson 51 kismotor, és APRILLA TUAREG 50, 5 évesen, újszerű állapotban eladók. Nk. Bethlen (Braun) u. 22. (955 K)
Eladó Alfa SOUD TI típusú szgk. Érd.: naponta 16 óra után, Nk. Varasdi u. 17. (977 K)
6,5 éves ZSUK eladó. Gelsesziget, Fő út 69. (978 K)
TS 150-es MZ tízezer kilométerrel, újszerű állapotban eladó. Ajánlatokat „MZ 150" jeli-gére, Nk. Pf.: 154-re kérem. (963 K)
Bladó négyütemű Trabant limusin tizenötezer
küométorrel. Ajánlatokat „Megkímélt" joligé-
re, Nk. Pf.: 154-re kérem. (964 K)
Vennék négyütemű Wartburg Turistot vagy limusint kevés kilométerrel, reális áron. Aján-latokat ár és állapotmegjelöléssel „Újszerű" jeligére a Nk. Pf.: 154-re kérek. (965 K)
Vennék 2105-ös LADÁ-t vagy TLX-es Dáci-át. Érd.: Nk. Munkás u. 26. (991 K)
Peugeot 309-es, frissen műszakizott, katalizá-
toros, eladó. Érd.: reggel és este a 93/14-
206-os telefonszámon, napközben: 92/73-314.
(998 K)
Két db kemping kerékpár eladó. Érd.: Nk.
Munkás u. 2/C. fsz/2. (1002 K)
Eladó Wartburg 353 W Delux karambolos
egyben vagy bontva új motorral és váltóval.
Érd.: Nk. Bartók 7. Rácz. 17 óra után. (995
K)
S 100-as Skoda, 16 éves, 2 új motorral, mű-szaki vizsga hiányában eladó 30 ezer Ft-ért. Érd.: 93/17-390. (956 K)
ALBI.RLir.
Egyszobás, összkomfortos lakás kiadó hosz-szabb távra egyedülálló személy részére. 93/12-261. (920 K)
Másfélszobás albérletet keresek Nk-án. Aján-latokat Nk. Rózsa u. 22/B. IV/13. Németh Károly címre kérek. (941 k)
Fiatal házaspár részére másfélszobás albérlet kiadó a Zemplén u. 5/B. 11/15-ben. Megte-kinthető ápr. 26-án, 17-20 óráig. (990 K)
Nk-án, Teleki utcában kétszobás, bútorozatlan lakás kiadó. Érd.: 93/13-843-as telefonon. (959 K)
MŰSZAKI CIKK BÚTOR
Matt színű szekrénysor jó állapotban eladó. Irányár: 28 ezer Ft. Érd.: Nk. Eötvös tér 25. 1/1. 17 óra után. (863 K)
2 db ágyneműtartós heverőt és hozzáillő, 2 db fotelt vennék. Dobó. Nk. Kazanlak krt. 4/B. II/8. (946 K)
Combi gyerekágy igényesnek eladó. Érd.: a szerkesztőségben, tel.: 12-305 (744 K)
VKÍÍYKS
Commodore 64 floppyval 2db joystikkal, programokkal eladó. IrinyiiV30000 Ft. Érd.: napközben a 93/12-305-ös telefonszámon le-het. (793 K)
Középkorú pár eltartási szerződést kötne idős hölggyel. Ajánlatot a 16-244-es telefonon ké-rünk. (916 K)
3 fázisú hegesztő trafó eladó. Továbbá nagy teljesítményű dió- és mákdaráló üzemeknek, locsoló gép - keveset használt -, hozzávaló gumislagok, 300 fm fólia, oterait csövek (6 és 9 m-esek), egy táska-villanyvarrógép, fel-vonó (bárhova beszerelhető) is eladók. Nk. Teleki u. 46. Szabó. (924 K)
Óangol juhászkutya kölyköt vásárolnék. Aján-latokat: Csengery u. 103. alatti kiskocsmába kérek. (911 K)
Bükfürdőn egyszobás, 2x2 hetes örökölhető üdülői jog kedvező áron eladó. Érdeklődni: 93/16-261-es telefonon 19 óra után. Cím: Tóth József, 8800 Nagykanizsa, Bartók Béla u. 12. I. lház. Fsz./1. (952 K)
Bükfürdőn Garzon Hotel épületben 1993. áp-rilis 28-tól május 11-ig (13 éjszaka) 2 hetes (egyszobás) üdülési használati jog eladó. Érd.: 93/16-261-es telefonon 19 óra után. Cím: Tóth József, 8800 Nk. Bartók B. u. 12. I. lház. Fsz./1. (953 K)
Altalános iskolásoknak német nyelv oktatását vállalom. Baraniuk Csilla, Nk. Teleki út 10. Tel.: 13-915. (950 K)
Commodore 64 floppyval, 2 joystikkal, prog-ramokkal eladó. Irányár: 25 ezer Ft. Érd.: Nk. Nyírfa u. 14. (949 K)
600-as magánjáró, diesel szalagfűrész eladó.
Ár megogyezés szerint. Érd.: Somogybuk-kösd, Fő u. 58. (954 K)
Nagy teherbírású Lada combi tetőcsomagtartó
eladó. Béres János, Nk. Kazanlak krt. 12/A.
(932 K)
Zalakaroson „Napfény" Üdülő Szövetkezet-ben 1,5 szobás üdülési jog július 7-20-ig ki-adó. Az Udülőrész véglegesen is eladó. Érd.: 93/13-449 telefonon. (940 K)
DATSUN gépkocsi alkatrészként és üzletbe-rendezés (polcrendszer) eladók. Nk. Kazanlak krt. 5/B. 1/2. (972 K)
COMMODORE-64 számígógép megkímélt ál-
lapotban, szükség esetén magnóval, mikro-
kapcsolós joystick-el, játékokkal, könyvekkel,
HELP + bővítővel, frekvenciamérő adapterrel
(+program) eladó. Ár megegyezés szerint.
Érd.: napközben: a 11-208-n telefonon, 18
óra után és hétvégén: Paál Tibor, 8800 Nk.
Csengery út 16. (983 K)
Vattacukorgép (12 V-os) eladó. Irányár:
38.000 Ft. Érd.: Zalakaros, Kossuth u. 2.
(980 K)
Disznó önetetők reális áron eladók. Gelseszi-got, Fő út 69. (979 K)
5 éves ROBI-55 univerzális kisgép eladó. 3
éves lucfenyőcsemete kiültetésro eladó. Nk.
Erdész u. 53/A/2. Fenyvesi. Tel.: 14-677.
(974 K)
Oszlopos tuja eladó. Érd.: Nk. Akácfa u. 27. 16 órától. (982 K)
Kisebb bélyoggyűjtemény (régiek) eladó. Érd.: 93/14-570. 17 óra után. (987 K)
Eladó oszlopos thuja 120 cm, kétéves thuja
csomete, iskolázott ezüstfenyő és kék doug-
lasz csemete. Vásárolnék 75 literes betonke-
verőt 220 voltosat. Nk. Muskátli út 12. (988
K)
ötvenezer forint jutalom a nyomravezetőnek. Kérem annak, vagy azoknak a jelentkezését, akik gyanúsan viselkedő személyeket láttak március 15-én a kanizsai temető előtt parkoló fehér Trabantom környékén. (994 K)
Minősített fehér bor 100 1 feletti tételekben eladó. Számlaadási lehetőség. 93/11-689. (997 K)
Egyedülálló hölgy 4 órás munkát vállalna. Ajánlatokat „Bármi érdekel" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (1000 K)
Garázst bérelnék a keleti városrészben. Aján-latokat „Sürgős" jeligére, Nk. Pf.: 154-be ké-rek. (996 K)
Balatoni vendéglátó üzlet teljes berendezés-sel, kedvezményes áron kiadó. Nyolc reke-szes zöldségállvány eladó. Ajánlatokat „Nyár" jeligére, Nk. Pf.: 150-be kérek. (948 K)
PARTNIíRKlíUKSO
Diplomás, de nem diplomata, 29 éves férfi
keres csinos, lelkileg gazdag, filígrán lányt.
Lehetőleg fényképes levelekét várok: „Ro-
mantika 21" jeligére, Nk. Pf.: 154-rc. (899
K)
Férjhez adnám az életteret jelenségként be-töltő, 38 éves barátnőmet, aki fiát egyedül neveli és egy szerető, tiszta jellemű férfira vágyik. Fényképes leveleket kérek „Életsze-retö" jeligére, Nk. Pf.: 154-be. (898 K)
Csillagjegyek alapján keresem e földi világban Őt, aki Bak-Patkány lány és kilenc és fél évvel utánam született. Magamról, 1964-ben szület-tem, 178/78, i nem találtam még meg csilla-gomat. Fényképes leveled várom „Asztrológia" jeligére, Nk. Pf.: 154-be. (968 K)
62 éves özvegy családtalan nyugdíjas férfi keresi korban hozzáillő házias hölgy ismeret-ségét, aki otthonába költözne házasság célja.-bál. Uvilalut „Kfltttubtn kotiiiyibb" Jillgéi-e, Nk. Pf.: 154-be kérek. (975 K)
35 éves, 162 cm magas barna hajú, kék sze-mű, józanéletű, nemdohányzó, becsületes, jó megjelenésű legényember megismerkedne 40 éves korig házias lánnyal vagy elvált asz-szonnyal házassági szándékkal. Lakás van. Fényképes leveleket kérek „Orgona virág" je-ligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1001 K)
24 éves, magas növésű, Önmagára igényes, szellemi foglalkozású fiatalember várja fény-képes bemutatkozó levelét olyan lánynak, aki ■zeretetet és gyengédséget tud számára nyúj-tani. Leveleket „Szeretnélek megtalálni" jcli-gére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (981 K)
42 éves- értelmiségi hölgy megismerkedne há-zasság céljából olyan intelligens, értelmiségi férfival, aki 14 éves leányát is elfogadná. Le-veleket: „Boldog család" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (907 K)

ARA: 19 FT
DEL-ZALAI HETILAP
V. évf. 16. sz. 1993. ápr. 16.

MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
Á Doni
Bajtársak
Köre
április 8-án délután sajtó-tájékoztatóval egybekötött összejövetelt tartott az egykori harcosok részére a helyőrségi klubban.
Harcz Lajos, a kanizsai bajtársi kör szóvivője be-jelentette, hogy az 1943 évi Don-menti katasztrófa 50. évfordulója alkalmá-ból április 25-én (vasár-nap) egy egész délelőttöt betöltő emlékünnepséget rendeznek Nagykanizsán, a városi köztemetőben, ahol emlékoszlop avatásá-ra is sor kerül.
Az emlékünnepség rész-letes programját legköze-lebbi lapszámunkban kö-zöljük.
(t-i)

JO FÖLD-NAPOT KÍVÁNUNK MINDENKINEK!
ÁPRILIS 22-én (csütörtökön) ismét ránk köszönt a FÖLD NAPJA, hogy köszöntsük őtl
A Föld Napja nemzetközt, világméretű megmozdulás. Arra emlékeztet, arra figyel-meztet, hogy az emberi környezet veszélyben van, ezért veszélyben vagyunk mi magunk is.
Ha azt akarjuk, hogy az emberi környezet jobb legyen, ébresszük rá a környékünkön lakókat, a munkatársainkat, a barátainkat, hogy mennyiben rossz a közvetlen környeze-tünk, hogy mennyiben tehetnek ők, tehetünk mi valamit ennek javítására.
Idén ötödször rendezik meg a Föld Napját. Először az USA-ban ünnepelték 1970-ben, majd 1990-től az egész világon, így Nagyka-nizsán is. Az idén demonstráció nélkül, bel-terjesebben ünnepelünk Kanizsán.
A mai idők inkább ennek kedveznek. Per-
sze jó pár iskolában azért lesz valamilyen akció.
Egy mindenki számára adódó akciólehető-ség: „ÜLTESS FÁT UTÓDAIDNAKl"
Hogy milyen az elviselhető, egészséges vá-ros, azt nem nehéz megállapítani:
- kevésbé központosított, nem túlzsúfolt,
- lazán beépített, jól szellőzik, sok benne
a zöld terület, park, fa, fasor,
- tömegközlekedése fejlett, az átmenő for-
galom elkerüli,
- kevesebb levegőszennyező anyagot kibo-
csájtó jármű közlekedik benne,
- nem szemetes,
- és nem utolsó sorbam város: esztétikus
épületekkel, nem „lakótelep".
Tehát van egyénileg és közösen is tenni-valónk bőven! Mennyivel tehetünk többet saját magunk-
ért, mint hogy csak reménykedünk? Nemcsak ártatlan áldozatok vagyunk, hanem akarva-akaratlanul okozói is a bioszféra válságának. Ne legyen az Ember a Föld vírusát
Ha tudjuk azt, hogy melyik nélkülözhető vagy helyettesíthető: szokásunk, kedvenc áru-cikkünk, közlekedési eszközök stb. terheli a levegőt, vizet, földet, feleslegesen, ha el tud-juk dönteni egy újsághírről, hogy a reklá-mozott újdonság valóban áldás, vagy esetleg átok a természttre is az tgituégünkn, ha felelősen veszünk részt a világban és fel tud-juk mérni a mindennapi munkánk és életünk következményeit - akkor van KÖZÖS JÖ-VŐNK!
„Ha az utolsó fát is kidöntöttetek,
az utolsó folyót megmérgeztétek,
az" utolsó halat kifogtátok.
Csak akkor fogjátok felfogni,
hogy pénzt enni nem lehet."
„LEGYEN GONDOD A VILÁGRA ÉS LÁSS MUNKÁHOZ OTTHONI"
B. L.
ökológiai Tízparancsolat a lap 4. oldalán
% KANIZSA un, április m


Ezren, veszélyeztetett helyzetben - Előkapta a bicskáiját - Kábítószer tűzkeresztség Kétes hírű csehókban
Mi lesz veletek gyerekek?!
AZ AMERIKAI NŐ
MAGYAR GAZDASÁGI
CÉGMÜTflTÓ
CÉGINFORMÁCIÓS iMméR or«*áqog kötetek
- Különösén nagy figyelmet kell fordítani az ifjabb korosz-tály körében történő visszás je-lenségek megelőzésére, meg-szüntetésére. Ennek érdekében a család, az oktatási intézmények és az ifjúságvédelemmel foglal-kozó szervezetek, valamint a rendőrség között összehangolt rgyüttműködés szükségeltetik! -hangsúlyozta elöljáróban Várnai Tibor őrnagy, a Zala Megyei
A Nagykanizsai Magyar-Ame-rikai Társaság és a Thúry György Múzeum április 8-május 2. között AZ AMERIKAI NŐ címmel fotókiállítást szervezett Nagykanizsán, a Vasemberház-ban lévő Városi Képtárban.
A megnyitóra április 8-án dél-után került sor, amelyen a több-tucat érdeklődő mellett megje-lent Martos Lilla asszony, az USA követségének képviselője, Kar Aladár, a Budapesti Ma-gyar-Amerikai Társaság elnöke és dr. Kereskai István polgár-

Felelős szerkesztő:
Dóró János
Laptltkár:
Bencze Ildikó
Reklámmenedzser:
Gombás Imre
Felelős kiadó:
a Szociális Foglalkoztató
Nagykanizsa
igazgatója.
Szerkesztőség:
8801 Nagykanizsa,
Király u. 47.
Telefon/fax: 93/12-305
Computertechnika:
GRAFO BT.
PRINTEXT BT.
Zeg., Mártírok u. 42-44.
Tel.: (92) 13-780/11
Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt.
Felelős vezető: Galla József vezérigazgató
Terjeszti:
a Magyar Posta,
és a Szociális
Foglalkoztató
Nagykanizsa
Előfizetési díj:
egy hónapra 82 forint.
ISSN 0865-3879
Rendőr-főkapitányság bűnmeg-előzési főelőadója azon a sajtó-tájékoztatóján, amit a közelmúlt-ban tartottak a zalaegerszegi rendőr-főkapitányságon.
Mint megtudtuk, Zalában hat-vanegyezer fő körül mozog a gyermek- és a fiatalkorúak szá-ma, ami az összlakosság 20%-át teszi ki. A 31.781 általános is-kolás közül 530-an összevont osztályokba járnak. A napközi-
mester is. Dr. Horváth László
múzeumigazgató bevezető szavai után dr. Németh Györgyi ügy-véd, a helyi MAT elnöke üdvö-zölte a résztvevőket és megkö-szönte a kiállítást lehetővé tevő szervek közreműködését, külön megemlítve az egyetlen helyi szponzor, dr. Matoltsyné dr. Horváth Ágnes személyét.

Torttlotl
Ezután dr. Deme Péter, a Legújabbkori Történeti Múzeum osztályvezetője szólt a jelenlé-vőkhöz. Többek között elmond-ta, hogy a fotókiállítás egy 1988. május 15-én kiírt pálvázat eredménye, amelyet az USA-ban a PARADE magazin és az East-man Kodak Company szponzo-rált. A közel 4 hónapos határi-dőn belül az USA 50 államából több mint 115 ezer pályamunkát küldtek be. A felvételek zöme szeretetről, melegségről és büsz-keségről árulkodott. A 30 állam-ból kikerült győztesek egyenként 100 dollárt nyertek, a magazin-ban leközölt fotók szerzői pedig további 200 dollár honorárium-ban részesültek. A 100 díjnyer-tes fotós közül 53 nő volt. A pályázat neves személyiségekből álló zsűrije a nyerteseket a képi kompozíció, az eredetiség, a té-ma érdekessége, a vizuális él-mény és a pályázati kiírással va-ló összhang alapján választotta ki. 1988-1992 között a kiállítás
sek aránya 75%-ról 47%-ra csökkent! Az oktatási intézmé-nyekben 1.119 halmozottan hát-rányos helyzetű, veszélyeztetett környezetben élő gyereket tarta-nak nyilván. A cigánytanulók száma valamivel több, mint két-ezer. Közel ezer fő az enyhe és a középsúlyos értelmi fogyaté-kos gyerekek száma, akikkel vá-rosi, valamint megyei fenntartá-sú intézményekben foglalkoznak
az USA nagyobb városaiban és híres múzeumaiban vándorolt, majd tavaly a Legújabbkori Tör-téneti Múzeumba, innen pedig most Nagykanizsára került.
- Az értékes anyagot az USA térítés nélkül bocsátotta hazánk rendelkezésére. A fotók sajátos Amerikát ábrázolnak, azt a kö-zéposztálybeli Amerikát, amely a. családi élet és a boldogság vé-delmét, a munka értelmét, a sza-badidő értelmes eltöltését hirde-ti, kiváló technikával készített minőségben - mondta többek kö-zött.
A világszínvonalú kiállításon - amely május 2-ig szerdán és csütörtökön 10-14 óráig, pénte-ken, szombaton és vasárnap pe-dig 14-18 óráig tekinthető meg a Városi Képtárban - vegyesen fekete-fehér és színes, nagyított, 100 remek fotója között mindkét nem valamennyi korosztálya fel-fedezhető. Van közöttük puská-ját szorongató, 83 esztendős hegyvidéki asszony, szenet lapá-toló 23 éves erőmű-gépész, 36 éves - lóháton texasi marhát ül-döző - szarvasmarha tenyésztő, traktoron munkálkodó római ka-tolikus apáca, a parti őrség 20 éves kadétja, sportoló és izom-kolosszus hölgy.
Érdemes megtekinteni...
(tihanyi)
a szakemberek. Állami gondo-zásban részesül több mint ezer fő.
Sajnos az iskolából kikerülő fiatalok elhelyezkedési gondok-kal küszködnek, ráadásul a szü-lőknek - anyagi nehézségeik mi-att vállalt másodállásaik mellett - kevesebb idejük jut gyerekne-velésre. Egyes családokban meg- , feledkeznek arról, hogy a fiúkat, lányokat valósággal sokkolják\'az olyan kijelentések, amiket szinte naponta hallanak a felnőttek szá-jából - miszerint: „Manapság , csak a hülye emberek dolgoznak becsületesen!...", „igazuk van azoknak, akik még az eszüket is elisszák!...", a „legszívesebben felpofoztam volna a főnökö-met!...". Tagadhatatlan tény, hogy a fiatalok körében elbur-jánzóban van az „önreklámo-zás", az értékrendek negatív irá-nyú felcserélődése. Manapság a csizmaszárban kést hordó, lánc-cal felszerelkezett, a kábítószer tűzkeresztségen már átesett, a legtöbb lányt (fiút) elcsábítok, az áruházi lopásokban élenjárók számítanak menő fejeknek. Ha netán egy jobb érzésű gyerek ilyen társaságba cseppen, felet-tébb nehezen tud megmenekülni az olykor mindenre elszánt ban-da karmaiból. Ami viszont sze-rencse: megyénkben klasszikus értelemben vett kábítószerélve-zetre eddig még nem volt példa. Ám gondot jelent: az ifjúsági szórakozóhelyeken néhányan al-kohol-gyógyszer kombinációt iszogatva próbálnak „feldobód-ni". Előfordult, amikor a bódu-latba esett ifjú titán kést szege-zett vitapartnerére...
Sajnos mind a mai napig nem sikerült rendet teremteni - a gyermek- és az ifjúságvédelem oldalát illetően - vendéglátóipari berkekben. Igaz, mindenütt ki-függesztették a szépen hangzó szólamokat hirdető - „18 éven aluliakat szeszes itallal nem szolgálunk ki!", „18 éven aluliak este 10 óra után a helyiségben nem tartózkodhatnak!" - táblá-kat, de meglehetősen ritkán tart-ják be ezeket az intelmeket. A pincérek szemrebbenés nélkül a gyerek elé teszik a sörrel, borral, vodkával teli poharakat, kupicá-kat. Ha netán az alkoholtól fel-hevült ifjak verekedést kezdemé-nyeznek, a személyzet kétségbe-esetten ordibál rendőrök után...
Mit lehet(ne) tenni a megelő-zés érdekében? Végre valahára el kellene jutni addig, hogy az illetékesek becsukatnak néhány kétes hírű szórakozóhelyet, ame-lyek környékéről szinte naponta érkeznek a lakosságtól panaszos bejelentések. Jókora, elrettentő nagyságrendű pénzbüntetéssel kellene súlytani azokat a ven- * déglősöket, akiknél a fiatalok a sárga földig lerészegedhetnek... (Völgyi)
KANIZSA


■liüli!"
MS^S!J^^P«íi ,: , :, ....,,,,,,,,,.,,,, .,,,,,,,;,:
VÖRÖSKERESZT:
régi elnökkel, új tervekkel

Aligha találnánk olyan embert széles e hazában, s így Nagyka-nizsán sem, aki a VOLÁN szol-gáltatásait soha sem vette igény-be. A „Navigare necesse est" szállóigéből az első szó mai ko-runkra egyszerűen „utazni"-ra változott. Utazni tehát muszáj! De vajon szeret-e utazni az, aki egész életét az utazásnak, mások utazásának szentelte? Rodek Elemér feladata, hogy mint a nagykanizsai VOLÁN személyi közlekedési osztályának vezetője gondoskodjon az utazni szándé-kozókról. Tőle kérdeztük tehát, szeret-e utazni.
- Akár azt is mondhatnám,
már kicsi koromban is erre ké-
szültem. Valamikor - négyéves le-
hettem - a muraszombati vasútál-
lomás várótermében megkérdez-
ték tőlem, hogy mi akarok lenni,
ha nagy leszek. Persze, hogy azt
mondtam vasutas. Hát nem vas-
utas lettem, hanem volános, illet-
ve annak idején még akövös.
- Ilyen régóta dolgozik itt?

- Ez az első munkahelyem.
1954. szeptember 24-én kezdtem
dolgozni érettségi után az AKÖV-
nél. Galamboki lévén akkoriban
albérletben laktam. 1963-ban nő-
sültem, azóta végleg kanizsai va-
gyok. Mint VOLÁN alkalmazott,
kiszolgáltam öt vállalatigazga-
tót, s a miniszterek között sorban
az ötödik a mostani.
- Kérem, beszélgessünk most
akkor a közlekedésről! Kezdjük
a negatívummal! Mi okozza
mostanában a legtöbb gondot?
- Szerintem a menetrendhiány.
Furcsán hangzik, de így van.
1992-ben nem adott ki a vállalat
menetrendet. Ez elvileg azt je-
lenti, hogy érvényes a régi. De
a gyakorlat ennél sokkal bonyo-
lultabb. Annyi a változtatás, mó-
dosítás, hogy az már zavart
okoz. Még akkor is, ha a hely-
közi közlekedés 1992-től kezdve
teljesen különvált még gazdasá-
gilag is a helyi közlekedéstől.
Naponta 556 járatot bonyolítunk
le 75 autóbusszal.

- \'93-ban sem tervezik menet-
rend kiadását? Lesznek újdonsá-
gok?
- Ebben az évben lesz menet-
rend. Szeretnénk a közlekedés
terén felmerülő igényeket kielé-
gíteni. Igaz, az idén is legfeljebb
egy buszt tudunk vásárolni,
mint tavaly, de a meglévők mű-
szaki állapotát megőrizni, ese-
tenként javítani igyekszünk. A
139 gépkocsivezetőnknek közel
egyharmada nemzetközi jogosít-
vánnyal is rendelkezik. És
mondhatom, a buszok is megfe-
lelnek a külföldön előírt szigo-
rúbb követelményeknek is. Az
ellenőrzésről mindig jegyző-
könyv készül a felelős személy
aláírásával. Nyugodt lelkiisme-
rettel mondom, bár nem va-
gyunk olcsók az 50 Ft/km-rel,
de mellé adjuk a biztonságot.
- Gondolom, ez az összeg a
kirándulásokra, társasutazásokra
Többszöri megbízás után 1993. március 23-án véglege-sen kinevezték a városi vörös-keresztes titkári posztra Antal Istvánnét. Antalné Marika 23 éve dolgozik a vöröskereszt-nél, ügyvezető titkárként pedig 1991 nyarától irányítja a szer-vezet munkáját. Nehéz körül-mények között - dr. Buzássy Sándorné tragikus halálakor -vette át a Vöröskereszt veze-tését, és irányítása alatt a te-vékenységi kör kibővült, a ten-nivalók megsokszorozódtak. Az alapfeladat azonban to-vábbra is a véradás szervezése. Elsőként erről kérdeztük a ré-gi-új titkárt:
- Tudják-e biztosítani a vá-
ros vérellátását?
- Még mindig nagy gondot
jelent ez a munka, de az utób-
bi időben javult a helyzet, és
a kórház számára rendelkezés-
re áll a szükséges mennyiség.
A „Steier" német vöröskereszt-
től kaptunk ajándékba egy ki-
lencszemélyes FORD buszt, ez
segít bennünket elég jelentős
mértékben. Előreléptünk azzal
is, hogy a községi tüdőszűrést
összekapcsoljuk a véradással,
így a donorok száma nő.
- Milyen új feladatok állnak
önök előtt?
vonatkozik. Van-e lehetőség va-lamilyen kedvezményre?
- Elméletileg nincs. De a bé-
relt buszok dolga tulajdonképpen
egyezség kérdése. Természetesen
mi is vagyunk olyan piacorien-
táltak, hogy a „törzsutasokat"
bizonyos előnyökben részesítjük.
De van egyéb lehetőség is. Diák-
csoportok 50% kedvezménnyel
vehetik igénybe a menetrend sze-
rinti járatokat.
- Feltűnt több olyan busz is,
amely a tábláján szereplő váro-
sok szerint akár valóban távol-
ságinak volna nevezhető.
- Megjelent egy olyan igény,
hogy a megyén kívül eső váro-
sokba, akár több megyén keresz-
tül is közlekedő járatokat indít-
sunk. Egyik előnye - bár való-
jában nem kis összegről van szó
-, hogy amennyibe egy út sze-
mélygépkocsival kerülne, annál
lényegesen olcsóbb. A másik elő-
- Bővíteni szeretnénk az át-
meneti szállásunkat. Nemcsak
egyedülállókat, hanem fiatal
házasokat gyerekkel próbálunk
ideiglenesen lakással segíteni
hat hónapra - maximum egy
évre -, cserébe előtakarékossá-
got várunk el tőlünk. Egyéb-
ként ezt a feladatot a megyé-
ben elsőként vállaltuk fel az
önkormányzat helyett.
Ettől az évtől van egy ala-pítványunk, melyet két céllal hívtunk életre: az egyik a vér-adók megbecsülése, a másik pedig lehetőség teremtése re-habilitációs eszközök kölcsön-zésére. Jószándékú emberek tá-mogatását szívesen fogadjuk, „Az emberért, a holnapért" el-nevezésű alapítvány számlaszá-ma: 880-003194-5.
- Nyári programok?
- Hat esztendeje Udültetünk
20-20 mozgássérült gyermeket
Vonyarcvashegyen, ezt most is
szeretnénk folytatni. Tavaly in-
dítottunk először angol tanfo-
lyamot. Az angol vöröskereszt
segítségével anyanyelvű tanár
érkezett hozzánk tanítani. A
nagysikerű kurzust ezen a nyá-
ron meg akarjuk ismételni.
- önt - az eddigi rövidebb
terminusok után - meghatáro-
zatlan időre választották meg
nye pedig az, hogy a buszpálya-udvarok általában a városok központjában vannak, így onnan minden könnyen megközelíthető. A budapesti járatot pedig főképp a falvakból induló utasok kedvé-ért indítottuk, akik nehezen érték el a budapesti gyorsvonatot. Új-donság lesz az idén a május 23-álól induló mosonmagyaróvári járat.
- Ha jól tudom, nemzetközi
vonalon is közlekedtek, menet-
rendszerűen. Most is járnak
még?
- Inkább úgy mondanám, hogy
újra beindult a bécsi járat. He-
tenként egyszer, szerdán lehet
vele Bécsbe utazni. További ter-
veink is vannak, Varasdra és
Csáktornyára indítanánk heti
három alkalommal rendszeres
járatot. Már csak a minisztérium
hozzájárulása hiányzik.
Gombás Imre
titkárnak, így lehetőség nyílik hosszabb távra is tervezni.
- Távlati elképzeléseink kö-
zött szerepel, hogy a vöröske-
reszt önálló jogi személy le-
gyen, hiszen Nagykanizsa is
megyei jogú város. Ehhez
azonban először a feltételeket
kell megteremteni; megfelelő
helyiség, számítógéprendszer,
személyzet szükséges.
- Milyen a szervezet anyagi
helyzete?

- Az állami támogatás a
függetlenített dolgozók tizen-
egy havi munkabére. A műkö-
désünkhöz szükséges összes
többi pénzt magunknak kell
megteremtenünk kereskedelmi
tevékenységünkkel. Most vár-
juk a véradó-törvény elfogadá-
sát, ami javítana a helyzetün-
kön, mert mi is kapnánk egy
bizonyos összeget a véradók
után.
- Hogy érzi magát újravá-
lasztott titkárként?
- Szeretem a munkámat. A
humánus gondolkodásmód, az
emberek segítése szép dolog.
Nem lehet megkülönböztetni
az embereket egymástól, fele-
kezet, nemzetiség nem számít,
és én elköteleztem magam az
ügy mellett.
Horváth Ilona
KANIZSA

MI ABSZ VELED DOBOZOS?
ÖKOLÓGIAI TÍZPARANCSOLAT
Dolgozd fel újra a hulladékot!
Autózz kevesebbet!
Takarékoskodj az energiahordozókkal!
Tiltsd be a CFC vegyületeket!
Hagyd abba az ásványi fűtőanyagok égetését!
Állítsd le az őserdők irtását!
Hagyd abba az élőlényfajok kipusztítását!
Ne szennyezd a vizet mérgező hulladékokkal!
Csak biztonságos atomerőmüveket hagználj!
Szaporodjatok - de ne sokasodjatok!
BELVÁROSI IRODAHELYISÉG KIADÓ!
I rdoUlűdiii iminkniriölH\'ii a 93/12-305-ös telefonon, VIIJJ.V személyesen
;i Király utca 47. alatti Kanizsa hetilap szerkesztőségében.
A ZALATEJ Nagykanizsai Üzeme az elmúlt év utolsó ne-gyedében forgalmazási terüle-tén új termékkel, az 1 és 1/2 literes kiszerelésű, 2,8%-os zsírtartalmú dobozos tejjel lepte meg a vásárlóközönsé-get. Érdekessége volt az új-donságnak, hogy 1993. febru-ár 28-ig az ugyancsak 2,8%-os zsírtartalmú zacskós tejjel azo-nos áron lehetett a boltokban megvásárolni. Március l-t51 -az előrejelzésnek megfelelően - változott a helyzet: a ZA-LATEJ a tejtartó papírdoboz többletköltségét (de csak azt) már ráterhelte a termékre.
Kíváncsiak voltunk arra, hogy a dobozos tejet, illetve az árnövekményt miként fo-gadta a kereskedelem, a vásár-ló, s hogyan alkalmazkodott a körülményekhez a termelő\'?
Elsó" utunk az egyik hétközi munkanapon Nagykanizsa né-hány belvárosi kereskedelmi egységébe vezetett, ahol köz-vélemény kutatást végeztünk a kereskedők, illetve a vásárlók körében.
A KERESKEDŐK sorát a „pesti" Csemege Július Meinl ABC-áruházban indítot-tuk, ahol Gerencsér László áruházvezető tájékoztatott:
- Amíg a néha folyós, szinte
mindig nedves tasakos és a ki-
fogástalan minőségű, 2 nappal
magasabb szavatossági idejű
dobozos tej azonos árszinten
került forgalomba, az utóbbi
szépen fogyott, a megrendelt
mennyiség mindig elkelt. Ná-
lunk március 1-től a dobozos
feles 3,10, a literes pedig 6,10
forinttal lett drágább, s ez a
körülmény lényegesen csök-
kentette a forgalmat. Termé-
szetesen a rendeléseket is eh-
hez igazítottuk. Ma délutánra
például 3-3 láda felest és li-
terest igényeltünk.
A Csengery-Fő utak sarkán lévó" ZÉTA 26. sz. Csemege ABC-ben Vadász Lászlóné boltvezetőtől azt kérdeztük, hogy a tejtárolóban miért nincs dobozos tej:
- Azért, mert a tejüzem csak
kétnaponként szállít. Ma csak
zacskós tejet kaptunk - hang-
zott a válasz. - A dobozos tej
egyébként a boltban és a ház-
tartásban egyaránt praktikus,
gusztusos, tisztán kezelhető -
tette hozzá.
A piac déli oldalú üzletso-rában Ország Lászlóné szer-ződéses boltvezető, nagyrécsei lakos:
- A március 1-i áremelés
után - a nálam alkalmazott 5
forintos plusz ár miatt - itt
alig fogyott a literes dobozos
tej. Ezért a rendelést, s így az
árusítást is néhány nap eltelte után beszüntettem. Pedig a minőség, a csomagolás, az esztétika, a környezetbarát jel-leg kifogástalan. Éppen ezért az én álláspontom, de vevőim véleménye is az, hogy a zacs-kós tej árát kellene felemelni, a dobozos tej árát pedig zacs-kós árszinten lehetne értékesí-teni, hogy a zacskós tejet fo-kozatosan váltsa fel a dobozos tej.
A Nagykanizsai ÁFÉSZ Dél-zalai Áruházában Kulcsár Lajos, az élelmiszerosztály helyettes vezetője:
- Ma nem kaptunk dobozos
tejet. Mivel a tejüzem egy hé-
ten csak háromszor szállít, ma
e tekintetben „üresjárat" volt.
Zacskós tejjel viszont „dugig"
van a hűtőpult. Tessék csak
megnézni! Egyébként nálunk a
3,40 illetve 5,40 forintos ár-
növekmény ellenére továbbra
is keresett a dobozos tej. A
szállítás napján 200, illetve
300 darab fogy belőle, amely
azonos a februári forgalom-
mal. Ez azt jelzi, hogy a la-
kosság kedveli a dobozost.
Az említett üzletekben
A VÁSÁRLÓK így vélekedtek:
Glavák Józsefné, Erdész ut-cai lakos:
- Megmondom őszintén, a
mi családunk nem bolti, ha-
nem a piacon árusított maga-
sabb zsírtartalmú, jobb és ol-
csóbb, termelő által kimért te-
jet fogyaszt. így mi nem is-
merjük a dobozos tejet.
Rába Istvánné, a Keleti vá-rosrészből:
- Mi nagyon megkedveltük
a dobozos tejet, s ha kapható,
akkor azt vesszük meg. Fino-
mabb a zacskósnál, a hűtő-
szekrényben könnyebben he-
lyezhető el, s jól is tárolható.
Dömötör István, fiatal há-zas:
- Mivel még nincs gyermek-
ünk, néha csak félliteres zacs-
kós tejet vásárolunk. Ezt szok-
tuk meg, s ez most olcsóbb is.
Kiss Margit, az egyik kö-zeli városkörnyéki település lakója:
- Én azért nem veszek do-
bozos tejet, mert a felnyitása
problematikus, március 1-től
pedig megdrágult.
Horváth Zoltánné kétgyer-mekes családanya, a Munkás utcából:
- Kár, hogy ma nincs do-
bozos tej, s ezért kénytelen va-
gyok most zacskóst vásárolni.
Mi rajongunk a dobozosért, mert minden tekintetben kielé-gíti igényeinket, még drágáb-ban is.
A TEJÜZEMBEN
Az Ady út végén található a ZALATEJ Nagykanizsai Tejüzeme, ahol végezetül Za-bó László üzemigazgató infor-mált:
- A dobozos tejnek nálunk előzménye van. A vállalat za-laegerszegi központja egy-két évvel ezelőtt egy osztrák cég-től bérelte azt a 36 millió fo-rint értékű BKL-gépsort, amely által előállított eléggé drága dobozos tejet a fo-gyasztóközönség nem fogadta „kegyeibe", s ezért a gé-pegységet le kellett szerel-nünk. Ezután következett az újabb központi kísérlet ná-lunk a jelenlegi dobozos tej-jel. Tavaly októberben egy USA-beli cég francia leány-vállalatától bérelt, mintegy 6 millió forint értékű, 2500 da-rablóra teljesítményű gép-egység került beszerelésre üzemcsarnokunkban. A no-vemberi próbaüzemelés óta decembertől vasárnapi, keddi és csütörtöki napokon terme-lünk a géppel, a következő napokon pedig forgalmazunk. A lakossággal való megked-veltetés érdekében - vállalva a felmerülő többletköltséget - február 28-ig a félliteres
I.
II.
III.
IV.
V.
VI.
VII.
VIII.
IX.
X.
és literes kiszerelésű terméket a zacskós tejjel azonos áron számláztuk a kiskereskedelmi hálózat felé. Ezekben a hóna-pokban összes tejtermelésünk 14-16 százalékát tette ki a do-bozos tej, amely biztató volt a jövőre nézve.
Március 1-től - előre „be-harangozva" - már nem vi-seltük tovább a tejtartó pa-pírdoboz mintegy 3 illetve 5 forintos tényleges többlet-költségét, s ezért hasonló mértékben emeltük meg a do-bozos tej árát. Az áremelés - sajnos - kihatott a piacra, a vásárlóerőre, csökkent a fogyasztás, ezzel párhuzam-ban az előrendelés és a ter-melés is, amelynek dobozos aránya mintegy 7-8 százalék-ra, tehát a felére apadt. A jelek szerint ezzel számolha-tunk kanizsai viszonylatban hosszabb távon is, amely azonban nem kifizetődő a vállalat részére. Csak a vál-lalat esetleges pénzügyi tűrő-képessége lehet reménytkeltő a dobozos tejet kedvelő tehe-tősebb fogyasztói réteg szá-mára! Javíthat a helyzeten, hogy a nyári hónapokban -napi gyártással és kiszállí-tással - forgalmazunk majd a Balaton déli partja menté-nek egy részén is - mondta.
Tihanyi István
1993. ápriHs 16.



A DÉLVIÉP SZÁLLÍTÁSI ÉS GÉPÜZEM KÖZPONTI
MŰHELYE FELAJÁNLJA AZ ALÁBBI
SZABAD KAPACITÁSÁT:
• építőipari kisgépek felújítása, javítása
• építőipari erőgépek futó-
és nagyjavítása
• gépjármüvek mosása, I. szemléje,
autóvillamossági javítása
• forgácsoló- és lakatosmunkák
elvégzése
• környezetvédelmi mérés (zöld kártya)
DÉLVIÉP KAPOSVÁR
HELYE:
DÉLVIÉP
KAPOSVÁR
Kaposvár,
Raktár u. 13.
TELEFON:
82/10-155/42
A ZALAI
ÁLTALÁNOS ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ Rt.
Nagykanizsán, a Péterfai úton
4 és 5 lakásojs sorházak építését
szervezi.
A társasházak önálló telken helyezkednek el.
UGYANITT ELŐKÖZMŰVESÍTETT TELEK IS
ELADÓ.
INFORMÁCIÓ;
ZÁÉV Rt.
Nagykanizsai Főépítésvezetőségén,
Nagykanizsa, Vár u. 6.
Telefon: (93) 12-150
ZÁÉV Rt. Marketing Csoport
Zalaegerszeg, Kossuth L. u. 9-11.
Telefon: (92) 13-260



AZ UJ TOYOTA CARINA
Leveszi a lábáról... MEGBÍZHATÓ ÉS DINAMIKUS




IGÉNYE SZERINT VÁLASZTHAT: 18 FAJTA SZEMÉLYGÉPKOCSI, MIKROBUSZ, KISTEHERGÉPKOCSI KÖZÜL
RÉSZLETFIZETÉS ÉS LÍZINGLEHETŐSÉG BEMUTATÓTEREM, NAGYKANIZSA, ZRÍNYI M. u. 32.
Tel.: 93/13-140/926
SZERVIZ, ERDÉSZ U. 28.
Tel.: 92/73-180, Fax: 92/73-181
6 [ KANIZSA nm áf»rí«s ifi,


Az 1993-as év Európa integrá-ciójának fontos állomása. Az AU-TOMOBILES PEUGEOT termé-szetesen a maga módján ünnepli meg az egységes Európai Piac lét-rejöttét. Új járművet bocsájt útjára abban az alsó középkategóriában, amely Európában az eladások 30, Magyarországon kb. 60%-át kép-viseli. Az európai bemutatók egyik állomásaként Magyarorszá-
A Csengery u. 92. szám alatti Peugeot szalonban eddig több mint kétszázan csodálták meg a 306-os mélyzöld alaptípusát - tudtuk meg Gyergyák Györgytől, aki még elmondta azt is, hogy április 17-én 8 órától 16 óráig „egy kedvcsináló nyílt nap" keretében bárki kipró-bálhatja majd az új autót.
Privatizáció utár(Slll|IÍII||I|-ala Patvolat Kft*-Ie|
gon a PEUGEOT 306 április 2-án jelent meg.
Az Autógyár a PEUGEOT 306 kifejlesztésére és gyártására 5,6 Md FF-os beruházást valósított meg. Célja az volt, hogy ez az autó az európai alsó középkategó-riában új referenciává váljon. A gépkocsi kecses, finom vonalveze-tése, az otthon melegét és kényel-mét sugárzó utastere olyan menet-tulajdonságokkal párosul, amelye-ket ritkán találhatunk meg ebben a kategóriában. Ehhez olyan egye-di műszaki megoldások járulnak hozzá, mint a kanyarodáskor kis-mértékben automatikusan elfordu-
A „Liberális Nagykanizsáért" Alapítvány vendége április 21-én (szerda) 18.00 órakor
Eörsi István író.
Helyszín: TÜKÖR KÁVÉHÁZ (Eötvös tér)
Eörsi István nevében beszélgetésre hívjuk az
irodalmat művelőket és kedvelöket.
Bemutatkozott Kanizsán
a PEUGEOT 306-os
típusa
ló hátsó tengely. A PEUGEOT 306 a vezetés élvezetét kínálja az aktív és passzív biztonság teljes védelme mellett.
A PEUGEOT 306 nem egysze-rűen egy újabb szám az AUTO-MOBILES PEUGEOT megannyi modellje között; hanem egy olyan új sorozat kezdete, ahol a fejlesz-tés nem ismer korlátokat. Legelő-ször az 5 ajtós, benzines változat
jelent meg, de a közeljövőben be-mutatkozó formavariációk és egyéb fejlesztések a vevők sokféle igényét ki tudják elégíteni.
Méretét tekintve közel 4 m hosz-szú és 1,69 m széles jármű kate-góriájának közepén helyezkedik el. Modern vonalvezetése a spor-tos erő és a kompakt elegancia harmóniáját sugallja. Sima felüle-tei és alacsony fekvése az orosz-lán erejét hirdetik, míg formája egyrészt a formabontó hátsó dom-borulat, másrészt a régóta megszo-kott PEUGEOT lámpák jellemzik. Végigsimítva oldalát, megérezheti igazi személyiségét, mely az
:*:-:*:-:vXv:*:v:vXv:vXv:\'Xv:*w^^
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A „Liberális Nagykanizsáért" Alapítvány
(Nagykanizsa, Zrínyi u. 42. sz.)
általános és középiskolás tanulók részére
vers- és prózaíró versenyt hirdet.
A téma és terjedelem kötetlen.
Beküldési határidő:
1993. május 25. (Az Alapítvány címére.) Az elbírálás általános és középiskolás kategóriában,
műfajonként történik. A pályázaton kérjük feltüntetni a név és cím mellett
az életkort és iskolát is.
A legjobb pályamunkák pénz- és tárgyjutalomban részesül-nek. A pályázókat a díjkiosztó ünnepségről írásban értesítjük. Várjuk minden irodalmat kedvelő és az íráshoz kedvet érző fiatal jelentkezését.
Rost János az Alapítvány Elnöke
oroszlán bársonyos bőrét követi a kiszélesedő arcáig. Világító ref-lektoraiban visszatükröződnek csa-ládi gyökerei.
A PEUGEOT 306 nagy ablak-felületei (valamivel több, mint 3 négyzetméter) révén lehetővé te-szi, hogy a még mindig kétkedők megcsodálják belső terét, mely külső megjelenésével összhangban modern és eredeti.
A 605, majd a 106 és 405 típusok fejlesztésénél gyűjtött tapasztalatokat felhasználva a PEUGEOT 306 belső tere az új autós életérzést, az „otthon va-gyok" érzetet sugározza atmosz-férájával, kényelmével és fel-szereltségével. Már az ajtók nyitása után feltűnik, hogy sem-milyen fémes felület látványa nem rombolja le a jármű rokon-szenvet sugárzó melegét.
Melegség és célszerűség hatja át a vezető teljes környezetét, amelynek megrajzolása az ergonó-
Nagykanizsa, Magyar út 86. Itt található a Zala Patyolat Kft., az évtizedeken át városi (kelmefestő üzem), majd megyei irányítású Za-la Megyei Patyolat Vállalat jogu-tódja. Itt beszélgettünk irodájában a minap a kft. régi-új ügyvezető igazgatójával, Kepe Józseffel.
- Cégünk a gyors változások korszakát éli. Állami vállalatunk
1992. június 30-án - az Állami
Vagyonügynökség felügyelete mel-
lett - kft.-vé alakult át, majd az
ÁVÜ által meghirdetett pályázat
után - változatlan cégnévvel -
1993. március 16-án lezárult az
üzem privatizációja. Az 51,5 mil-
lió forintra értékelt törzstőkéből
31,5 millió forint vagyonrészt 25
alkalmazott vásárolt meg, s így a
cég többségi dolgozói tulajdonba
került. A kockázatot vállaló 10 ve-
zető és 15 fizikai dolgozó az állam
részére történő vagyonrészt befize-
tés jelentős részét egzisztenciahitel
felvételével rendezte — mondta be-
vezetőben az igazgató, az egyik
résztulajdonos.
Megtudtuk, hogy a Kft. 170 fős létszámából 150 fő dolgozik a Magyar úti telephelyen, a többiek a kanizsai, zalaegerszegi, keszthe-lyi és lenti városi üzlethálózatban
miai tapasztalatok sokrétű felhasz-nálásával történt. A kényelemhez hozzájárulnak többek között az ál-lítható kormány és biztonsági öv, az ülések hosszú útja és a nagy szabad terek.
A II. felszerelési szinttől kezd-ve habosított műanyag felületű, egy darabból álló műszerfal az aj-tóig és a kartámasz teljes hosszán nyújt védelmet. Egybefolyó vona-lak, gondos kidolgozás (a csava-rok és más rögzítő elemek nem látszanak), a felhasznált anyagok látványa és érzete a fő jellemzői a teret és tökéletes leolvasást biz-tosító műszerfalnak.
Az első ülések állaga, a hátsó ülések (az I. szint esetén egyben lehajtható, a II. szint esetén 40-60%-ban osztottan is) és az ajtók kárpitja nyújtják azt a kellemes melegséget, melyet a III. szint esetén még kiegészít a műszerfal felső részén található kesztyűtartót fedő velúrborítás.
vannak foglalkoztatva. A cég te-vékenységének jelentős részét -mintegy 50%-át - a MUSTANG német cég számára bérmunkában végzett farmer megmunkálás teszi ki. Mintegy 40%-ban hazai közü-leteknek - főleg szállodáknak és egyes ipari üzemeknek - végeznek fehérnemű és munkaruházati tisz-títást, míg az alig 10%-os fentma-radó részt lakossági mosás, vegy-tisztítás és javítás (bélés-, kopta-tó-, zipzárcsere) jelenti.
- Gazdálkodásunk egyre csökke-nően, de mindig rentábilis volt. Az elmúlt évben - a rohamosan emel-kedő ráfordítási költségek ellenére — négymillió forint nyereséget ér-tünk el, a 160 milliós árbevétel-ből. Műszaki fejlesztéssel, céltuda-tos munkaszervezéssel, a bizomá-nyosi felvevőhely-hálózat kiterjesz-tésével, takarékos gazdálkodással a korábbi eredmények jelentős nö-velését tervezzük úgy, hogy nem gondolkodunk a létszám leépítésé-vel. Aki becsületesen, fegyelmezet-ten dolgozik, annak a megélhetés biztosítva lesz a Zala Patyolat Kfl.-nél! - szögezte le az új tu-lajdonosok álláspontját is Kepe József ügyvezető igazgató.
T. I.

KANIZSA 1


ÚJRA „TERITEKEN"
A KANIZSA BÚTORGYÁR RT.
Megalakult az MSZOSZ Városi Fóruma
ZALAI KERBSKIDELMI IPARKAMARA É
ti,
ÜZLETI AJÁNLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll az érdeklődők rendelkezésére a zalaegerszegi titkárságon (Kosztolányi u. 10. Tel./Fax: 11-042), a nagykanizsai képvisele-ten (Csengery u. 82. Tel.: 13-040/1672, 92/73-121 Kálmánná). Az információk a Kamara tagjainak ingyenesek. Nk-61 Grazi export-import cég sürgősen venne: 5000 db
cserépkályha ajtót,
Nk-62 Nagyobb mennyiségű, 26%-os zsírtartalmú tejport, Nk-63 400.000 db 2, 3 és 5 dl-es sima üveg borospoharat. Nk-64 Holland cég kb. 200 tonnányi dióbelet vásárolna. Nk-65 Pakisztáni cég kozemtikai, gyógyszeripari, vegyipari
nyersanyagokat és segédanyagokat vásárolna ömlqsztve.
INFORMÁCIÓ
ESTETICA
Szépségápolási Termékek Szakvására Lausanne, 1993. május 15-17.
Március 12-i lapszámunkban „Fontos stratégiai döntések előtt a Kanizsa Bútorgyár rt." cím-mel interjút közöltünk dr. Tóth Jánossal, az Rt. Ügyvezető igaz-gatójával. Ezúttal a másik oldalt, a két érdekképviseleti szerv kö-zül a nagyobbikat kerestük fel. Kérdéseinkre Domlna István, a közel 500 főt tömörítő Építő, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (a to-vábbiakban: ÉFÉDOSZSZ) Kani-zsa Bútorgyár tagszervezetének titkára válaszolt.
• Hol tart a mintegy 800 dolgozót foglalkoztató cég már hosszú ideje húzódó privatizá-ciója?
, - Még mindig nem döntött az Állami Vagyonügynökség! Az elmúlt év utolsó harmadában há-rom nyílt külföldi tenderkör
Városunkban löbb mint harminc alapszervezet, munkahelyi bizott-ság tartozik közvetve a legnépe-sebb érdekvédelmi tömörüléshez, nevezetesen a Magyar Szakszerve-zetek Országos Szövetségéhez, amelyek eddig külün-külön mun-kálkodtak a helyi, részterületi fel-adatok végrehajtásában.
Az 199l-es év tavaszán néhá-nyan ugyan tettek kísérletet a vá-rosi koordinációra, a kellő érdek-képviseletre, a sajátos feladatok együttes megoldására, a szükséges összefogásra. Meg is alakították a Szakszervezeti Kerekasztalt, de az rövid működés után beszüntette működését.
Az elmúlt hónapban aztán fel-erősödtek az igények az erők kon-centrálására, az együttes fellépés-re, a cselekvésre. Ugyanis a mun-ka világában nagy feladatok vár-nak az MSZOSZ-es tagszerveze-tekre, tisztségviselőkre, a szerve-zett tagságra, a munkavállalókra, nyugdíjasokra. így aztán lényegi kérdés, hogy miként tudják aktivi-zálni a tisztségviselők az érintet-teket a sorsdöntő kérdésekben, a saját sorsuk alakításában.
A jogos és határozott igény vé-gül is április 7-én realizálódott, amikor megalakult az MSZOSZ Városi Fórum, amelyhez egyhan-gúlag csatlakoztak a kanizsaiak. A fórum ügyvivőjének Szálai Gézát, a MOL Rt. Nagykanizsai Bányá-szati Üzem területi szövetségi tit-kárát választották meg (telefon: 13-140/12-78-as mellék).
A fórum a kanizsai MSZOSZ-eseket tömöríti soraiba, amely
meghiúsulása után egy belföldi - kiszivárgott hírek szerint egy tőkeerős vállalkozókból álló ka-nizsai csoport - pályázott a 480 millió forintra értékelt vagyonér-ték megvásárlására. Mintegy 400 dolgozó kezdeményezésére, a Munkavállalói Résztulajdonosi Program keretében február 5-én a másik gyári szakszervezettel, a Vállalati Érdekvédelmi Szövet-séggel (VÉSZ) együtt pályázati szándéknyilatkozatot terjesztet-tünk elő az ÁVÜ-höz. Az ÁVÜ jogszabályra hivatkozó felszólító levelére a privatizációban részt venni szándékozó 521 főre bő-vült dolgozói kollektíva 3 főből álló MRP-szervező bizottságot választott, mégpedig Höfler Bé-láné termelési főmérnök, Radvá-nyi Gábor termelési osztályveze-tő és Gyana Sándor szer-
alapvetően koordinációs feladato-kat lát el, de együttműködik és konzultál az olyan lényeges tevé-kenységi körökben, mint a gazda-ság, foglalkoztatás, bér-jövedelem, szociálpolitika, a szervezeti élet továbbfejlesztése, amelyek alap-elemei a markáns érdekvédelem-nek.
A fórumhoz tartozók megálla-podtak abban, hogy a soron kö-vetkező tennivalók közül kiemelt figyelmet fordítanak a május 21-én sorra kerülő társada-lombiztosítási választásokra, a má-jus 21-28-a között tartandó üzemi tanácsválasztásra, az ezekkel kap-csolatos kampányfeladatokra. To-vábbá, május elsejének, a dolgo-zók nagy ünnepének a megszerve-zésére, méltó megünneplésére, a Csónakázó-tónál tartandó kanizsai majálisra, ahol egész napos kul-tűr-, sport-, közösségi programok-ra, eseményekre kerül sor május l-jén.
A fórum részletes intézkedési tervet készített a soros feladatok ütemezésére. Kedden az Erkel Fe-renc Olajipari Művelődési Házban a nyugdíjasokkal folytattak eszme-cserét, tegnap (csütörtökön) a má-jus l-jével összefüggő, konkrét tennivalókról tárgyaltak, jövő hé-ten pedig Paszternák László, a Vasas Szakszervezet főtitkára, or-szággyűlési képviselő tart nagyak-tívát. Május 3-án pedig dr. Sándor László, az MSZOSZ alelnöke lesz a fórum vendége, aki városi nagy-gyűlést tart a DKG nagycsarnok-ban.
( -han- )
számgazda, VÉSZ ügyvivő sze-mélyében. -Azóta ez a bizottság jár el az MRP-Ugyekben.
• Az ÁVÜ tudomásunk sze-
rint március 31-ig bízta meg a
3 fős igazgatótanács tagjait a
feladatok ellátásával. A határ-
idő lejárt. Mi történt azóta?
- Értesüléseim szerint a dr.
Tóth János ügyvezető igazgató,
Takács János nyugdíjas, egyik
volt gazdasági vezetőnk és dr.
Solymár Mátyás, a Kanizsa Sör-
gyár Rt. egyik jogtanácsosa, volt
dolgozónk személyéből álló
igazgatótanács megbízatását az
AVU április 30-ig meghosszab-
bította.
• Lezajlott-e a cégnél az a
bérfejlesztés, amelyet a két
szakszervezet 1993. Január l-l
visszamenőleges hatállyal 30%-
os mértékűnek Javasolt?
- A bérfejlesztés végrehajtása
már folyamatban van. Az április
6-i szakszervezeti bizalmi testü-
leti ülésen - a cég lehetőségei-
nek függvényében, illetve követ-
ve az általános országos gyakor-
latot - az ügyvezető igazgatóval
történt megállapodás alapján el-
ső lépcsőben olyan döntés szü-
letett, hogy a dolgozók április 1-
től 20%-os bértömeg-fejlesztés-
ben részesülnek. Március 1-től
teljesítménytől függő mozgó
bérként kifizetésre kerül a már-
cius havi bértömeg 15%-a. A to-
vábbi esetleges bérfejlesztésre az
rt. gazdasági eredményei függvé-
nyében kerülhet sor.
• Az országos lapok közöl-
ték, hogy az ÉFÉDOSZSZ
egyes vezetőinek felelőtlen gaz-
dálkodása következtében több
százmilliós hiányt fedeztek fel
az ellenőrök. Az összegből az
Önök szakszervezete milyen
mértékben érintett?

- Az ÉFÉDOSZSZ-nak mi az
elmúlt években több részletben
összesen 674 ezer forintot ad-
tunk kölcsön. Követelésünk visz-
szaszármaztatása a budapesti
Dózsa György úti szakszervezeti
központi székházra egyes ban-kok által adandó több százmillió forintos jelzálogkölcsönből törté-nik. Erről szakszervezeti szövet-ségünk új elnöke - türelmet kér-ve - a napokban írásban értesí-tett bennünket.
• Lezárult-e végleg Bedi Já-
nos asztalos elbocsájtási fegyel-
mi ügye?
- Sajnos még nem, mivel a
Zala Megyei Bíróság 1993. feb-
ruár 12-én hozott jogerős hatá-
rozatát - amely alapján vissza-
állította Bedi János asztalos, fő-
bizalmink munkaviszonyát úgy,
hogy részére 1992. június 5-től
- az elbocsájtás napjától - ka-
mattal növelve a gyárnak meg
kell téríteni elmaradt munkabér
járandóságait és saját, valamint
védője felmerült költségeit -
írásban még mindig nem kapták
meg az érdekeltek! Ennek elle-
nére Bedi János március óta há-
borítatlanul dolgozik munkahe-
lyén, türelmesen várja a bíróság
jogerős írásos határozatát, s el-
maradt járandóságainak kiutalá-
sát.
• Milyen ítélettel zárult az
a polgári per, amelyet dr. Tóth
János ügyvezető Igazgató Ön
ellen indított?
- Az igazgató úr a Zalai Hír-
lap 1992. július 20-án megjelent
számában „Szólt a szája, fáj a
feje" című cikkben közölt, az ő
személyét érintő becsületsértő
kifejezések miatt feljelentést tett
ellenem. A Nagykanizsai Városi
Bíróság dr. Hajdú Ildikó tanácsa
- a két fél és a Zalai Hírlap
cikkírójának meghallgatása után
- 1993. március 10-én jogerős
ítéletet hozott, amelyben dr.
Tóth János nagy nyilvánosság
előtti rágalmazási keresetét - bi-
zonyítékok hiánya miatt - eluta-
sította, illetve engem felmentett
a vádak alól. Az ítélet ellen dr.
Tóth János - a tárgyalási jegy-
zőkönyvben rögzítve - nem kí-
vánt jogorvoslattal élni.
Tihanyi István
I KANIZSA
is 16.





Zsivótzky Gyula, a HELY Klubban
iillll|ii^:íí: ZALAIAKfiiiiiiii ü1 A KAPOSVÁRI r TAVASZI FESZTIVÁLON
A Színltanodások fölvonulása Egerszegen - archív felvétel
A Zsigmondy-Winkler Mű-szaki Középiskola új tornater-me március 31-i avató ünnep-ségének egyik illusztris vendé-ge volt Zsivótzky Gyula ka-lapácsvető olimpiai bajno-kunk, aki a tanintézet tanárai, diákjai és a meghívott vendé-gek részére a HELY Klubban élménybeszámolót tartott.
- A Komárom megyei Kis-bér községből származom. Már gyermekkoromban „rab-ja" lettem a sportnak, főleg az atlétikának. Az 1952-es helsinki olimpia magyar érem-esője engem is magával raga-dott. Ekkor már Kiskunfélegy-házán, a testnevelési gimnázi-
m
Hogy a Kaposvári Tavaszi Fesz-tivál programjában a házigazda somogyiakon kívül még más dél-dunántúli megyék is szervesen közreműködtek, bizonyítja a tény: A fesztiválzáró gálaesten Dél-Du-
nántúl nevében elsőként dr. Pálfi Dénes, a Zala megyei közgyűlés elnöke köszönt el a rendezvényso-rozattól. A kulturális rendezvé-nyek, tudományos tanácskozások és képzőművészeti kiállítások so-rozatában találkozhattunk Zala megyei közreműködőkkel, vendé-gekkel is. E lap hasábjain már tu-dósítottunk arról, hogy a Groteszk képzőművészeti pályázat egyik díj-nyertese Stamler Lajos nagykani-zsai művész. Az ő műveit a többi kiállítóéval együtt a fesztivál végé-ig láthatták az érdeklődők.
A fesztivál ideje alatt a zala-egerszegiek Reflex színpadának fiataljai, Tabarin komédiát adtak elő Marcaliban. Molnár Árpád és Merő Béla tanítványai a Kanizsai Színitanoda ifjú színjátszói pedig Kaposvár belvárosában az utcai pódiumon szórakoztatták a nagy-érdeműt.
Reflex színpad Marcaliban, Ref-lex Kaposváron a zárógálánl Mol-nár Árpád és M. Horváth Ildi-kő, „Szeretet-szerelem" címmel
umban voltam középiskolás. Az élsportolók közül itt edzö-táboroztak a kalapácsvetők. Mozgásuk nagyon megtetszett, s ezt a sportágat választottam versenyszerű illésre. Sokat edzettem, sportszerűen éltem, s csakhamar országos ifjúsági bajnokságot nyertem. Csermák Józseffel együtt hamarosan ki-szorítottuk a felnőtt válogatott keretből a \'48-as londoni
Szilágyi Domokos műveiből, sze-relmi lírájából adott elő, nyújtott emlékezetes élményű perceket.
Ugyanitt a Csíky Gergely Szín-házban Adorján József együttese a Musica Antlqua, reneszánsz ze-
nevel bűvölte a közönséget Hévíz-ről.
Akik karácsonykor a kanizsai felsővárosi templomban hallották énekelni Pődör Valérlát, már tud-hatják, hogy a zalaegerszegi zene-tanárnő milyen szinten énekel. Az ő tolmácsolásában hallhatta a gála közönsége a tavaszi hangulatú Schubert dalt, a Virágfakadást, majd egy Kodály szerzeményt.
A Kaposvári Tavaszi Fesztivál zárógálája méltó koronája volt a kéthetes rendezvénysorozatnak. A somogyi közreműködőkön kívül előadók, együttesek, kórusok még három megyéből érkeztek.
A fesztivál ideje alatt a progra-mok sokszínűségét egymást kiegé-szítőként élte meg a város. A ren-dezők nem akartak túl sokat, túl zajosat, erről aztán el lehet mon-dani, profi módon tették a dolgu-kat. Úgy vélem, Kaposvár megyei jogú város Tavaszi Fesztivál ren-dezőbizottsága „összhangzattan-ból" jelesre vizsgázott.
Klrsch Vera
olimpia bajnokát, Németh Im-rét. Később is minden lehető-ség adva volt a fejlődéshez, s én éltem is vele. Ezt a 13 ma-gyar bajnoki cím, Európa- és olimpiai bajnokság megnyeré-se és két világcsúcsom igazol-ja. Legnagyobb riválisaim a szovjet kalapácsvetők voltak -mondta „bemelegítésül" a je-lenleg 56 esztendős sportem-ber.
Négy olimpián vett részt: 1960-ban Róma volt az első" állomás, a búcsút 1972-ben München jelentette számára. Aktív sport-pályafutását 1973-ban fejezte be. Európában ó" dobta túl elsóTcént az akkor „bűvös" 70 métert. Első világ-rekord eredménye 73,76 méter volt, amelyet azóta jóval 80 méter fölé szárnyaltak utódai.
Magánéletéről a következő-ket árulta el: testnevelési fő-iskolát végzett. Felesége -Komka Magdolna néven -egykor hazai magasugróbajnok volt, két fia van (egyik az MTK labdarúgója, a másik hétpróbában országos serdülő-bajnok). Sokáig az üzleti élet-ben dolgozott, aztán az Újpes-ti TE alelnöke lett, jelenleg pedig a Magyar Atlétikai Szö-vetség elnökségének tagja.
A rövid életút vázolása után a hallgatóság részéről zápo-roztak a kérdések Zsivótzky Gyula felé.
- Legcsodálatosabb élmé-nyem első olimpiám, a római volt. Az „örök város" teljesen magával ragadott minden va-
rázsával, annak ellenére, hogy csak ezüstérmet nyertem. 1964-ben - a mozgásomat za-varó esőben - a szovjet Klim mögött ugyancsak második let-tem, nyolc centivel kisebb do-básommal. 1968-ban Mexikó-városban, 100 kilós testsú-lyommal sikerült a dobogó legmagasabb fokára állni, amely óriási erkölcsi megbe-csülést jelentett számomra. 1972-ben - 35 éves koromban - Münchenben már kissé fá-sultan versenyeztem, amelyet az elért ötödik helyezés bizo-nyit. Kétszer dobtam világcsú-csot. Először Debrecenben egy meghívásos versenyen - vála-szolt.
Aztán sokat „mesélt" egyko-ri ellenfeleiről, az edzőtáborok hangulatáról, a dobótechnika és a fizikai felkészülés rejtel-meiről, az edzői pálya mellő-zésének okairól, a magyar at-létika egykori virágkoráról és jelenlegi mélypontjáról, az af-rikai és latin országok atlétái-nak előretöréséről, de szóba kerültek más sportágak - lab-darúgás, úszás - egyes témái is.
Az élménybeszámolót köve-tő erőteljes taps azt jelezte, hogy a jelenlévők elégedettek voltak a hallottakkal.
Tihanyi István
- 5
a
I
C W)
4 O


- Azért van erre szükség,
mert egységben az erő! - kez-
di válaszát Kőszegi Imre. Ezt
a múlt rendszerben már na-
gyon jól megtanultuk. Bevált.
A dolog lényege az, ha sok
jazz-hez értő, jazz-szel foglal-
kozó ember csoportosulna eb-
ben a szövetségben, vagy e
köré, természetesen nagyobb
erőt képviselhetnénk. Ha úgy
tetszik, ez egy toborzás. Eze-
ket a jelentkezési felhívásokat
az egész országban terjesztjük.
Minden jazzért tenni akaró
személyt szeretettel várunk
ebbe a szövetségbe.
• A Jelek szerint elérke-
zett az idő arra, mikor a
Jazz-zenészek veszik kezükbe
sorsuk irányítását? Ugyanis
éveken keresztül az irányítá-
si tiszten egyetlen személyt
láthattunk...
- Hála Istennek, ez az idő
már elmúlt. Ő már csak egy
a sok szervező közül - foly-
tatja Vasvári Pál. Régebben
valóban meghatározó szerepe
volt az illetőnek a hazai jazz
életben, de ma már legalább
tíz hasonló jelentőséggel bíró
szervezőt ismerek mint Ő.
• Az In Line együttes tu-
méljük, ennek jelei hamarosan Nagykanizsán is észlelhetők lesznek.
• A Hely ma este is helyt állt. Telt ház volt és siker. Gondolom, Joggal elégedett az est házigazdája, Rajnai Miklós.
- Ez az este csodálatos volt. A telt ház is bizonyítéka an-nak, hogy a Hely-nek létjogo-sultsága van. Szükség van ar-ra, hogy színvonalas progra-mok szerveződjenek, szüksége van a városnak egy valós szel-lemi műhelyre, s arra, ha bár-ki bármikor ide betér, valósá-gos értékekkel találkozzon. A jövőben több ilyen, a maihoz hasonló, színvonalas estét sze-retnénk szervezni.
Czene Csaba
A melléklet tartalmából:
-t\' Mit csinálsz?
10. oldal
■ Ha felépül végül ü házunk
ll-ll. oldal
* Jelszavaink a Fold Napján
13, oldal
*í* Akkor is!
14-15. oldal
«I* Csillagvitéz kalandjai
16-17. oldal
V Játék a kártyával 1S-IV. oldal
♦ Értelmes érvük
20-21. oldal
♦ Haj \\an a tánccal
22-23. oldal
„Végre megtört a jég"?
Van egy HELY, ahol hétvé-geken rendszerint csoda törté-nik, így volt ez két hete szombaton a Trió Stendhal emlékezetes vendégszereplése-kor és ez történt az utóbbi hétvégén is, amikor az In Line együttes zenéjét hallgathattuk a zsúfolásig megtelt pince klubban. Ismerős kompozíciók csendültek fel, hiszen az el-hangzott dallamokat a jazz kedvelők emlékezetén kívül lemezek, kazetták és CD-fel-vételek őrzik. A koncertet kö-vető lelkes tapsvihar után a zenekar tagjai közül Vasvári Pállal, Csepregi Gyulával és Kőszegi Imrével beszélget-tünk.
9 Valamennyien meghatá-rozó személyiségei vagytok a hazai Jazz-életnek, keresett és gyakran fellépő művészek. Mi az oka annak, hogy vá-rosunkban közel két éve nem szerepeltetek?
- Utoljára az 1991 -es Al-pok-Adria Jazz Fesztiválon szerepeltünk, amelyet volt sze-rencsém szervezni - feleli a feltett kérdésre Vasvári Pál. Túlzás nélkül mondhatom, hogy az In Line zenekarral a fesztivál legnagyobb sikerét értük el. Azóta nem kaptunk meghívást. Ez a mai volt az elsó" Kanizsáról érkező" felké-rés az elmúlt időszakban. Mi ugyan többször jelentkeztünk a Művelődési Központnál, de mindig elutasító válaszokat kaptunk. Mára ez a dolog odá-ig fajult, hogy én személy szerint, de úgy hiszem, ez a zenekar sem lesz hajlandó fel-lépni ott. Nagyon boldogok vagyunk, hogy végre ismét ebben a városban lehetünk, szerencsénkre létezik ez a Hely, ahol ma este játszhat-tunk. Nekünk Kanizsán volt egy nagyon jól kiépített klu-bunk, egy nagyon lelkes törzsközönségünk. Végre megtört a jég, s ha minden igaz, akkor októberben megint itt leszünk.
• Kezemben tartok egy fel-hívást, melynek aláírója Kő-szegi Imre, a Magyar Jazz Szövetség elnöke. Ha jól ér-telmezem, egyfajta toborzás-ról van szó, mely egységbe foglalná a Jazz-zenészeket, Jazz-kedveiő újságírókat és közönségszervezőket. E felhí-vásra miért volt szükség?
domásom szerint a Magyar Jazz Q. megszűnése óta léte-zik. A megalakulás óta eltelt Időszakról, az Időközben megjelent felvételekről kér-dezem Csepregi Gyulát.

- Közel tíz kazettát, illetve CD-t jelentettünk meg az el-telt időszakban. Ezeknek meg-jelentetését teljes erőből mi menedzseltük. Erre nagyon büszkék vagyunk. Nemcsak azért, mert felvételeink túlju-tottak az ország határain, de bebizonyosodott, hogy a ma-gyar jazz-zenészek, zenekarok megállják a helyüket egész Európában, sőt némelyek az egész világon. Mi a közeljö-vőben New York-ban veszünk fel egy lemezt, tehát nemzet-közivé vált ez a műfaj. Re-

MüSORMELLEKLET
A 16 oldalas tv- és rádióműsor az alábbi vállalatok és vállalkozások támogatásával jelenik meg:
Balaton Fűszert Rt., l)íl-/al;ii Áruház, Dól-Zalai Ví/.mű,
DOMIS, KANI/SATKX, KANIZSA Trend, KÍHÍÁZ,
I\'YRLS Kft., ROTARY Kft., Sooter\'s Fotó,
S/ociális Foglalkoztató, Zala Kontroll Kit.
1993. április 19-április 25.
H
ÉTFŐ
X9 órai Korai íöldségtcrmesztés tiövényvédeüae
a Móric/ Zs. Müv Házban
19 ón» HOBO BLUES BANP Jnüsora a HSMK-baa Mozi; 16, 18, 20 óra: Több, mint testőr

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Út-közben
4.30 Reggeli krónika 8.20 Törvénykönyv 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Szonda (ism.) 11.35 Nemes Nagy Ágnes Amerikai napló, 1979 - XII/5.
12.00 Déli Krónika. Sport 12.30 Vendég a hiznél 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 Hitélet
Nemzetközi vallási hírek 14.05 Klasszikusok minden-kinek
Kerekes János vezényel 14.55 A Magyar Nyelv Hete 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum
Találkozás a stúdióban 17.05 Magyarországról jö-vök...
18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 A Magyar Nyelv Hete 20.05 A népzene hagyo-mányőrzői
20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub
Fültanú
22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum
Hová tűnt a civil társa-dalom 23.05 Lemezmúzeum
Gregor Pjatigorszkij gordonkázik
PETŐFI
4.30 Napindító 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben
Az Osztrák-Magyar Mo narchia ragtime^ai, Vu kán György előadásában 8.50 Apró-cseprő - gyere-kekről
9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordlusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótakalendárium 12.45 Időjárás- és vízállás
jelentés 13.00 Hirek
13.05 Hogy tetszik lenni? 13.30 Operettparédá Mlljutyln
műveiből 14.00-
17.00 Kettőtől ötig közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 17.55 Gordlusz plusz 18.00 Garázs 18.30 Kapaszkodó 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Kőlyökrádió 19.35 Táncházi muzsika 20.00 É|szaka Lisszabonban Erich Mária Remarque regénye-H/1. 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Jazzmagazin 22.00 Beszélgetés az East együttessel, új albu mukról 22.30 Jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló-éjfél előtt Lemezbörze helyett Randy Newman felvé-telei 0.10-
4.20 Napforduló-éjfél után benne: 4.03-4.20 verbtinkosok,csárdások

3SAT
13.00 Hirek
13.10 Alpok-Duna-Adria
13.45 Kelet és nyugat
14.15 Fiatal tehetségek
15.10 Belvedere gála
16.15 Idősek klubja
17.00 Minihirek
17.10 Alfréd J. Kwak (sor.)
17.35 Ulrlch és Ulrike (sor.)
18.00 Képek Ausztriából
19.00 Hirek / 3 SAT stúdió
19.30 Hírkvíz
20.00 X-Large
21.10 VMeozene-zenés vldeo
21.40 Kulturális magazin
SZLOVÁK
SZTV-1 17.35 Rozmaring Klub 18.20 Jack Holborn
(új-zélandi sorozat) 19.00 Esti mese 19.10 Számítógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sport
20.05 Dürrenmatt: A bíró és
a hóhér (tévéjáték)
21.10 Publicisztikai magazin 21.45 Szlovákia műemlékei 22.00 Időszerű események 22.33 Sport
22.40 Az OÜT and OUT Theatre műsorából
SZTV-2 17.30 Objektiv 18.00 American Business
English 18.10 AllesGutel 18.30 Rhytmick 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sport
20.06 A Woridnet bemutatja...
20.40 Extra sportmagazin
21.45 Film és vldeo
22.10 Lépések - vitaműsor 23.20 Események
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reg-gelt, Németországi 9.00 A Főnök (am. sorozat) Megvásárolt hang
10.00 Gazdag és szép (amerikai sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj-játék
12.00 Magazin
12.30 A Springfleld-sztori (amerikai sorozat)
13.20 Kalifornia klán (amerikai sorozat)
14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat) Ma|dnem tökéletes
ŰJEE Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Első felvonás
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki Itt a főnök? (amerikai sorozat) Tartós láda
B2 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) Miért nem nálam?
18.00 Fiatalok magazinja
18.15 Sípszó - focishow
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony-magazin
19.45 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 Columbo(am. krimisor.)
Halj meg értemi Qj] Qulncy (am. krimisor.)
A sztár meghalt 23.05 Kulturális magazin 23.35 Gongshow
0.15 Trópusi hőség (ism.)
1.15 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
1.50 Ki Itt a főnök? (ism.)
2.25 A Főnök (ism.)
3.15 Beszélgetés (ism.)
4.20 Robbanékony (ism.)
4.45 Gyilkosság a hobbija (ism.)
5.35 Gazdag és szép (ism.)

RTL2
5.50 Mesefilmek 16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
Plkari bánata 16.35 Móka, kacagás (sor.)
Hétvégi szerelem 17.00 Hirek 17.05 B. J. és a medve (sor.)
Farkas báránybőrben 18.05 Ruk-cuk- játék 18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Titkok 1. 19.00 Hirek 19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Titkok 2.
19.30 Bensőn (sorozat) 20.00 Hirek 20.15 Krimisztori (sorozat)
Chicagói fiúk 21.05 Pankrácló 22.00 Négy levél (film) 23.30 Fantasztikus történetek
(sorozat)
A tudás hatalom EBIJ Versenyfutás a halállal
(sorozat)
Kaland
0.45 Krimisztori (ism.) 1.30 Pankrácló (ism.)
14.40 Blabla (ism.) 15.15 A műtét sikerült, a be-teg meghalt (ism.) 17.00 Hirek 17.15 Beszélgetés 18.00 Hirek 18.15 Nők magazinja 19.00 Hírek 19.15 Interjú 19.30 Sport / Híradó 20.15 A város szive (sorozat) 21.15 Provokáció 22.00 Hirek
22.10 Művészeti magazin 23.00 Hirek 23.15 Jeeves és Wooster

TV5
6.00 Telereggel
9.00 Hétről hétre (ism) 10.00 Riportok, aktualitások 11.00 Az Igazság órája (ism.) 12.00 Varietémüsor 13.15 A Bátrak parkja (sor.) 17.05 Egy korty egészség 17.25 Főzőcske 17.40 Állatbarátok műsora 18.00 Kvízműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Aktuális riportok 21.30 Varietéműsor 23.00 Film Brazíliáról (3.) 24.00 Vegyes műsor hajnalig
MUSIC TV
18.00 PaulKIng
21.00 PIpDann
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Rockblokk 2.00 KristJane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend 13.30 Sport 14.00 Európa-film 14.30 Dzsem 16.30 Élő videoshow 18.30 Bonanza (am. sorozat) 19.30 Detektívek (sorozat) 20.00 Sport 20.30 Média televízió 21.00 Napirend 21.30 Eco-record 22.00 Hírek 22.30 Üzleti hét 22.48 Piacgazdaság 23.00 Dr. Klldare különös esete (film)
BARTÓK

Mit csinálsz?
6.00 Hirek. Időjárás 9.05 Pódium
10.00 Hírek. Időjárás
10.05 Ú|raolvasva
Nagy Lajos: A tanítvány
10.15 Zenei ABC. Prológ
11.00 Német kórusok éne-kelnek
11.39 Bogár István népzenei feldolgozásaiból
12.00 Hfrek. Időjárás
12.05 Hangverseny délidőben
13.26 XVIII. századi operákból
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 Anna Karenlna - IV/1 Lev Tolsztoj regényé-nek rádióváltozata
15.05 Berlioz: Fantasztikus szimfónia
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Kóruspódium
16.35 Fúvószenekarok fel-vételeiből 17.00 Új Hangoló 17.50 A hét költője: Jékely
Zoltán
18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Zenekari muzsika 19.05 Véges végtelen 19.35 Kapcsoljuk a 22-es
stúdiót közben:
20.00 Hirek. Időjárás 20.05 Kritika két hangra 21.15 Szimfonikus táncok 21.30 Brahms: Esz-dúr trió 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Új Zenei újság (ism.) 22.50 Helnrlch Böll: Leltár 0.03 Hirek. Időjárás 0.08 Évszázadok muzsiká-jából
\\mikor ii freiburgi dómot építették, egv istenfélő kereskedő megkérdezett három kőfaragó mestert, vajon min dolgoznak?
\\z o^ ik i\'{r\\ nagy kőtömb mellett ult. A négyszögletes kőtömb mellett az.on se-réin kódolt, hogy simábbá tegye azt, mert csak úgy illeti a Tálba, a lobbi kőtömb mellé.
- Mit csinálsz? - kérde/U\' a kereskedő.
- Követ faragok - válaszolta a kofára-
A másik kőfaragó, egy s/lkar. bdina le-gény a/.un munkálkodott. hogy a/ oszlop
szép lepjen, amely majd a kapu egyik fénypontja les/.
- le, mii csinálsz?
- J*énzt keresek.
A harmadik \'gy kcrcs/.t alakú virág* díszt faragott a hatalmas ablak kőkerete számúra. Igen gondosan és figyelmesen dolgozott a kis vésőjével.
- Te, mit csinálsz? - hangzott el újra
a kerdés.
- Kn? Én építem a dómot - felelte a
kőfaragó.
- hl -


A FOGYASZTÓK SZOLGÁLATÁBAN



ÁPRILIS 19.
Kanizsai műsor

Stúdió Mozi: 16.30, t«J5 Óra:
20.1S órai KÁMZSA TV 18 fira:
Mo/ksatorna: 18 is 20 óra:
OSZTRÁK 1

Csúfak és gonoszak Egy szexbomba Budapesten A hétvége sportja Filmvetítés
PRO 7


Az adventista egyház 1991-ben kezdte el építeni a „Segítség Házát". Az építkezés lát-ványosan kezdődött, de hosszú hónapokra visszaesett a kezdeti tempó. A közelmúltban viszont újra felgyorsultak az események, hir-detések, felhívások láttak napvilágot, melyek arra engednek következtetni, hogy napjainkban az épület falai mögött felpezsdült az élet. A közeljövő terveiről kérdeztük Kormos Tiva-dart, az Adventista Egyház lelkészét.
- Hosszas vajúdás után úgy tűnik, felépült
végre a házuk. A ház terveik szerint milyen
segítséget nyújtana?
- A rászorulók részére testi és lelki segít-
séget adna. A testi segítségen belül a táplál-
kozással kapcsolatos tanfolyamokat, úgyneve-
zett élet-reform tanfolyamokat szervezünk,
mely megismerteti az érdeklődőkkel a korsze-
rű, egészséges táplálkozást. Segítséget nyújta-
nánk a káros szenvedélyekről - mint például
felépül
végül
házunk.
13.00 Sportré
13.35 Műkorcsolya
14.30 A Föld csodái
15.15 DSF-tréning
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hírek
18.05 Hopp vagy kopp-játék
18.35 Sportkviz
19.25 DSF-stúdló
20.00 Sport a nagyvilágból
21.00 Labdarúgás
22.55 Hírek / Küzdősportok
magazinja
24.00 DSF-stúdló (ism.) 0.30 A Föld csodál (ism.)
EUR0SP0RT
10.00 Atlétika
11.00 Jégkorong VB
13.00 Nemzetközi motorsport
14.00 Tenisz
17.00 Motorsport
19.00 Szörfösök magazinja
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Jégkorong VB
22.30 Labdarúgás
23.30 Golfmagazin
1PLUS
14.45 Beszélgetés 15.03 Egészségügyi magazin 15.45 Angol nyelvlecke 16.00 Litera-Túra 16.45 Róma (sorozat) 17.20 Vasutak 17.30 Beszélgetés 18.00 Amszterdam, orvosi
központ (sorozat) 18.40 Volt egyszer... az Élet
(sorozat) 19.10 Mese
19.15 Tudományos műsor 20.00 Híradó / Malajzia 21.00 Beszélgetés 21.15 Made In Austria
9.00 Hírek / Santa Fétől
nyugatra (ism.)
9.30 Tisztelt ház (ism.)
10.30 Milliomos paraszt (ism.)
12.00 A világ metrói
12.15 Schilling - magazin
13.00 Hírek
13.10 Konfliktusok
13.35 Slnha Moca (sorozat)
14.00 Magnum (sorozat)
14.45 Euroturizmus
15.05 Fraggles (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Szupernagyi (sorozat)
16.30 Szellemirtók (sorozat)
17.00 Minihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Malibu vizi mentői
(amerikai sorozat)
19.30 Híradó
19.59 Kulturális magazin
20.15 A körorvos (sorozat)
21.00 Újdonságok a moziban
21.25 Lizzie Borden legen-
dája (amerikai krimi)
23.00 A csoport (am. film)
OSZTRÁK 2
17.00 Franciaország 17.30 Hársfa utca (sorozat) 18.05 Óriásláb esete Hen-
dersonékkal (sorozat) 18.30 Szivem csücske 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó
19.59 Sport-jégkorong VB 20.15 Alomhajó
(sorozat)
22.15 Európa-magazin 23.00 Joan Mlro - portré 23.50 Szibériai nyár 0.10 Ft 2640
(rövidfilm)
5.05 Űrhajótöröttek (ism.) 5.55 Barátom, Ben (am. sor.)
Kitüntetés
6.20 Rajzfilmek (ism.) Szellemirtók Widget, a kis őr Garfleld
Flintstone család 8.05 Parker Lewis (ism.) 8.35 Harttól Hartig (ism.) 9.35 Szlndbád hetedik uta-zása (ism.) 11.15 Matlock (ism.) 12.15 Riporterek (ism.) 12.45 Dokumentumfilm 13.05 AmadárijesztöésMrs. Klng (am. sorozat) Godorskyra várva 13.55 Teen Wolf (ism.) EHEEI Harttól Harúg (am. sor.)
Prémvadász 16.20 Rajzfilmek Szellemirtók Alvin és a mókusok Garfleld
Flintstone család 18.05 Parker Lewis (am. sor.)
Ha fáj a szív 18.35 Bili Cosby-show (amerikai sorozat) öregek otthona roiilü San Francisco utcáin (amerikai sorozat) Szájharmonikás gyilkos 20.00 Híradó
20.15 Barracuda (am. thriller) EHfiEi A kíméletlen (francia film) Fsz.: Alain Delon 23.55 Nero Wolfe (am. sor.)
Egy hölgy kedvéért 0.45 Hírek
0.55 Miké Hammer (ism.) 1.40 Hírek
1.50 A bosszúállók (ism.) 3.30 Hírek 3.40 Nero Wolfe (ism.)
16.05 Évforduló
16.10 Valahol Európában
Magyar film (1947) FF
(ism.) 17.55 Barnamedve
Természetfilm 18.40 Mesesarok 18.45 Hírek 19.00 Közép-kelet-európai
filmek
A bolond és a királynő
Cseh filmszatíra (1987) 21.00 A tanítvány 22.00 Évforduló 22.05 Hírösszefoglaló
SAT1
10.00 A Rio Verde-i kaland (ism.)
11.35 Szomszédok (ism.)
12.00 Szerencsekerék (ism.)
12.40 MaNbu vizi mentői (ism.)
13.30 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) Nyomozás
14.20 Szomszédok (ausztrál sorozat) Meghitt otthon
14.50 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Kutya kerestetik
15.45 A bosszúállók (amerikai sorozat) Veszélyes táncóra
16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit -játék
18.30 Sport
18.45 Híradó
19.00 Kulcslyuk
19.30 Szerencsekerék
MIIB Borotvaélen (sorozat)
22.15 Akut
23.00 Újdonságok és törté-netek
23.45 4-es csatorna 0.45 A bosszúállók (ism.)
5.40 Falutévé-törvénytip-pel, agrometeorológiá-val és falusporttal
6.00 A Reggel Benne:
8.05 A Financial Times heti üzleti híradója
8.30 Közjáték A héten: Nietzsche: Az emberről
8.35-
12.05 Napközi Benne:
9.00 Walt Disney bemutatja (ism.)
Balu kapitány kalandjai Amerikai rajzfilmsorozat Az időrablók Csillagutasok Amerikai filmsorozat IV/3. rész Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat Lupi, szabad vagy Halihó, vadászni jól 10.45 Játék 12.00 Hírek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
16.10 Miért?-...azerkölcsről
16.35 Képújság
16.45 Bűvös hatos - Játék
17.00 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat Kétségek között
17.30 Kalendárium, 1993 Ismeretterjesztő maga-zinműsor
18.10 Pénzvilág
18.20 Napközi - egy műsor és valami más
18.40 Jó éjszakát kíván a Disney I
18.50 „Engedjétek hozzám I"
Biliül A nagykövet férje
Francia kalandfilmsoro-zat - XIII/8. rész 53\'
20.00 Híradó
20.30 Telesport
20.35 Átmenet
21.00 Vázák meséi
A csodálatos gimszar-
vas
EI*m Verdi: Don Carlos Opera öt felvonásban Közvetítés a londoni Covent Gardenből Feliratos!
Valois Erzsébet - lleana Cotrubas, Don Carlos -Luis Lima, Posa márki -Giorgio Zancanaro, Eboli hercegnő-Bruna Baglio-ni, Fülöp király -Róbert Lloyd.Lerma gróf-John Dobson, Tebaldo apród -Patrícia Parker, Szerze-tes - Matthew Best, Fö-inkvizítor - Joseph Rou-leau, Aremberg grófnő - Romayne Grigorova Közben:
kb.
23.25 Közjáték (ism.) 0.50 Híradó 0.55 BBC-hiradó
6.00-
9.00 Napkelte
15.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Ország-házat
17.05 Műsorismertetés
17.10 Híradó - Időjárás
17.15 Természeti képek Francia ismeretterjesz-tő filmsorozat Siketfajd
17.26 A könyvek könyve Amerikai rajzfilmsorozat Hol van az én kisku-tyám?
17.50 Elektor kalandor Telefonos videojáték
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó
18.25 Műsoralinlat
Időjárás
18.30 Hatoslottó-sorsolás
18.40 Telesport
19.05 Korkép - Magyaror-szág jelen időben Benne:
Magyarországról jö-vök - kamerával
19.35 Feljegyzés - Sorsok 30 négyzetméteren Riport-dokumentumfilm
19.50 A Magyar Nyelv Hete Nahát?l-Kentakfcsirke
Efilflil Columbo
Amerikai bűnügyi tévé-filmsorozat
Ahogy a könyvben meg van írva I (Murder by book) 70\'
21.15 Vizesblokk
Angol rövidjátékfilm
21.26 Müsorajánlat
21.35 Napzárta előtt...
22.00 EsN egyenleg
22.20 Időjárás
22.25 Enter
Számítógépes műsor
EHEEI Küldetés Evlanba Tévéfilm (1989) 94\' A főszerepben: Klaus Abrahamowsky (Gru-ber Hugó) További szereplök: Ruttkai Éva, Ráckevei Anna, Haumann Péter, Kern András, Hollósi Fri-gyes, Nagy Zoltán, Bács Ferenc, Dégi István, Bá-lint András, Eperjes Ká-roly, Szabó Sándor, Sin-kó László, Bán János, Andorai Péter, Henrik Borowsky (Némethy Fe-renc) és sokan mások
S
17.30 A Kilimandzsáró hava
Amerikai dráma 108\' 19.20 Keserű ébredés
Amerikai vígjáték 97 \' 21.00 Nlklta - Francia-olasz
bűnügyi film 112\' 23.00 Ragtime
Amerikai dráma 148\'

16.30 óra: „Borúink érésének s/abáljo/ása"
- elfladás a HSMK-ban Mo/i: 16, 18, 20 óra: Több, mint tcstflr
K
EDD KOSSUTH
Óránként: Hlrak. Időjárás. Út-közben 4.30 Reggeli Krónika
8.20 Mindennapi tudomány 8.30 Hingtztmle 9.08 Napközben
Közérdekű maga2in 11.08 Válogatott perceink 11.38 Nemei Nagy Agnei: Amerikai napló, 1979 -XII/6.
12.00 Dell Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.80 Külpolitikai figyelő 13.08 KI nyer ma? 13.18 Falurádió (ism.) 13.30 A római katolikus agy-ház fálórá|a
14.08 Klasszikusok minden-kinek
Zenekari muzsika 14.88 A Magyar Nyelv Hete 18.08 Kossuth-klub (ism.) 18.00 Délutáni Krónika 18.18 Mindennapi gazdaság Szerkesztő: Vajda Zsu-zsa 18.30 Zenefórum
Népzenei híradó 17.08 Magyarországról jö-
vök...
18.00 EsU Krónika 18.30 Ráadás 19.08 SporMlág 19.28 Jó éjszakát, gyerekek I 19.38 A Magyar Nyelv Hete 20.08 Népi táncmuzsika 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub
Ütköző
22.00 Kás6 esti Krónika 22.30 Fórum-olvasáskultú-ránkról
23.08 Nagy mesterek-világ-nini oioaoomuvoszoK
PETŐFI
4.30 Naplndltó 8.08 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben 8.80 Helykereső 9.00 Hírek. Időjárás 9.08 Zene-szó
10.88 Qordlusz plusz
11.00 Hírek. Időjárás
11.08 Napóra
12.00 Asztali muzsika
12.48 Időjárás- és vízállás-jelentés
13.00 Hirek
13.08 Johnny Halllday (elvé-teleiből
13.30 Cherbourgl esernyők
Legrand filmzenéje
14.00 .Mindenki másképp
csinálja...* közben: 18.00 Hirek. IdSIérás
18.31 Molnár Ferenc Írásai
16.00 Csúcsforgalom
17.00 Hirek. Időjárás
17.08 Napóra
17.88 Gordlusz plusz
18.00 A magyar rock archí-vumában
18.30 Helykeresfi
19.00 Hirek. Időjárás
19.08 Kataposta
19.38 Magyar nóták, csárdá-sok a rádióhallgatók kívánságaiból
20.00 Éjszaka Lisszabonban - II/2.
20.81 Zenés játékokból
21.00 Hirek. Időjárás
21.08 Blues
21.38 Április - magazin
22.00 Rockpanoráma
22.30 Bili Evans triója játszik
23.00 Hírek. Időjárás
23.03 Sporthíradó
23.10 Napforduló-éjfél előtt 0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után (0.10-4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-4.20 Cigánynóták

3SAT
13.00 Hirek
13.10 Schilling - magazin
13.45 Hfrkvfz (ism.)
14.18 Rock ás költészet
16.00 Szerelmi bizonyíték
17.00 Mlnlhirek
17.10 Beszélgetés
18.00 Képek Németországból
19.00 Hirek/3SATstúdió
19.30 Kultúra
20.00 Kiáltás (tévéfilm)
21.30 A varsói fiú (film)
21.45 Kulturális magazin
22.00 Híradó
22.30 Klub-2 - talkshow
SZLOVÁK
SZTV-1
18.45 Was bedeutet das, Harveplno?
19.00 Esti mese
19.10 Főzök, főzöl, főzünk...
19.30 IdőszerO események
20.08 Derrick (krimisorozat) Az érettségi
21.08 A társadalom mai szemmel
21.25 Az SZK kormánya tájé-koztat
21.35 Konfrontációk-művé-szeti magazin
22.00 Időszerű események
22.33 Sport
22.40 Az etruszkok
(olasz dokumentumfilm)
SZTV-2
18.25 Környezetvédelmi ma-gazin
18.40 Családi magazin 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esd mese 19.30 Időszerű események 20.10 Jégkorong VB 21.45 Ifjúsági magazin 22.30 A Worldnet bemutatja... 23.00 Csehov: Késői virágok
(tévéjáték) 0.10 Események
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reg-gelt, Németországi 9.00 A Főnök (am. sorozat) Bombariadó
10.00 Gazdag és szép (amerikai sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj-játék
12.00 Magazin
12.30 A Sprlngfiald-sztorl (amerikai sorozat)
13.20 Kalifornia klán (amerikai sorozat)
14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat)
Fllmsztorl
[HEJ] Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Megbízás
16.00 Beszélgetés
17.00 KI Itt a főnők? (amerikai sorozat) Kedves rokonok
17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) Kicsi, de az enyém
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Hfradó
19.15 Robbanékony-magazin
19.45 Jó Idők, rossz Idők (német sorozat)
20.15 Hegylakó (am. sorozat) Az Idegen
21.15 Nyomtalanul
22.15 Robbanékony - vita
23.15 Gottschalk-show
24.00 Tőrvény és rend (amerikai sorozat) Törvénymódosítás 1.05 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
1.45 KI Itt a főnök? (ism.) 2.15 A Főnök (ism.) 3.15 Beszélgetés (ism.) 4.10 Robbanékony (ism.) 4.35 Gyilkosság a hobbija
(ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)

RTL2
5.80 Rajzfilmek 16.06 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
A házaló álma 16.35 Móka, kacagás (sor.)
Luther románca 17.00 Hfrek 17.05 B. J. és a medve (sor.)
Hamis barátok 18.00 Hfrek 18.05 Ruk-cuk-jéték 18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat) 19.00 Hfrek 19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat) 19.30 Bensőn (sorozat) 20.00 Hfrek 20.15 Farkas (am. krimisor.)
Megtorlás
21.05 Tüzes róka (sorozat) ^^ Fekete orchidea EHfflj] Rúgások (am. film) 2Í40 Fantasztikus történetek
(sorozat)
A szellem tovább él EEE Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat)
Letartóztatva 0.55 Farkas (ism.) 1.40 Tüzes róka (ism.)
14.05 Úr és mester (ism.)
15.05 Kennedy nyomozó (ism.)
16.15 Egyensúly (ism.)
17.00 Hirek
17.15 Beszélgetés
18.00 Hirek
18.15 Beszélgetés
19.00 Hírek
19.15 Interjú
19.30 Híradó
20.15 Secret Service (sor.)
21.15 Magazin
22.10 Média-magazin
23.05 A bűntény színhelye
(amerikai krimisorozat)

Kanizsai műsor
TV5
6.00 Telereggel
9.00 Riportok, érdekességek
12.00 VarletémOsor
13.18 A Bátrak parkja (sor.)
13.40 A fény orvosa (ism.)
16.30 Pokoli horgászat
16.88 Egy korty egészság
17.20 Főzőcske / Kvizműsor
19.00 Vidám nyelvi játék
20.00 Kanadai és svájci ma-
gazin
21.30 Rendkívüli tudósító
22.80 Kulturális magazin
0.35 Zenei műsor
1.35 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
20.00 Tárcsázzl
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Slágerlista 2.00 Krlstlane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend
13.30 Videodlvat
14.00 Arcképcsarnok
14.30 Dzsem
16.30 Élő vldeoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Dante (sorozat)
20.00 Eco-rekord
20.30 Helyszín
21.00 Napirend
21.30 Média televizió
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 A beavatás (film)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel
9.08 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.08 Kritika két hangra (ism.) 10.20 Barokk muzsika 11.10 Opersnyttányok 11.40 Országok, tá|ak nép-zenéié. Spanyol népzene 12.00 Hirek. ldő|árás 12.06 Hangverseny doNdöben 13.10 Olasz madrlgálok 13.29 Zenekari muzsika 14.00 Hirek. Időjárás
14.8 Anna Karanlna - IV/2
18.8 Richárd Strauss ka-
marazenéiéből
18.48 A Magyar Rádió gyer-mekkórusa énekel 16.00 Hírek. Időjárás 16.08 fgy láttam Kodályt 16.32 Zenekari muzsika
17.00 A magyar irodalom története (ism.)
17.80 Beethoven Broadwood-la
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 Gounod: Faust. Opera
közben:
19.47 Hfrak. Időjárás
19.42 Teleobjektív
21.40 Bach: C-dúr verseny-mű két csembalóra ás zenekarra BWV. 1061
22.00 Hirek. Időjárás
22.05 Zenei panoráma
22.44 Az Obretenov kórus énekel
23.05 Fejezetek az orosz ba-lett történetéből
24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Magyar előadóművé-szek felvételeiből
a dohányzás - való leszokáshoz. Ezek mellett lelki segítséget adunk az élet harcaiban meg-fáradtak részére. A közeljövő tervei között sze-repel egy gyűjtési akció megszervezése, ame-lyet Szarajevó lakosainak megsegítésére indí-tunk.
- Kapcsolatban állnak az ottani adventista
egyházzal?
- Februárban járt városunkban Körmöczi
Miklós újvidéki lelkész. Ő gyakran ellátogat
Szarajevóba. Elmondása szerint az egyházak
egy része csak saját híveit támogatja. Mi fe-
lekezeti hovatartozás nélkül minden rászorulót
támogatunk.
- Összejöveteleik milyen programokat kínál-
nak még?
- Rendszeres összejöveteleket tervezünk,
melyek péntek este 19 órakor kezdődnek egy
imaórával, s folytatódnak szombat délelőtt fél
tízkor, mikor is biblia iskolát tartunk.

- Gyermekek részére?
- Gyerekek és felnőttek részére egyaránt. A
biblia órák után istentiszteletet tartunk, a prog-
ramunk délután 16 órakor biblia klubban foly-
tatódik. Ez utóbbit eddig a HSMK-ban tartot-
tuk.
- Az épülettel kapcsolatos végleges megol-
dás mikorra várható?
- Valószínűleg ebben az évben felépíthetjük
az összes termünket a kápolna kivételével, be-
leértve a lelkészlakást is. Ez utóbbi azért is
indokolt lenne, mert időnként nem kívánt éj-
szakai látogatóink is vannak. E látogatások
sajnos rongálásokkal, eltulajdonításokkal is pá-
rosulnak. Az anyagi nehézségek ellenére, min-
den tőlünk telhetőt megteszünk. Tudjuk, hogy
gazdasági válság van, vállalatok, gyárak is ne-
héz helyzetbe kerülnek manapság, ennek elle-
nére egy picivel több segítségre számoltunk.

DOMUS
KANIZSA DOMUS ARUHAZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
■■3

Stúdió Mozi: 16.30, 184$ 4rK Csúfak is gonos/.ak
20.15 órai Lgv s/cxbomba Budapesten
KANIZSA IV 19 óra: SZÍV-TV maga/in
ÁPRILIS 20.





„JELSZAVAINK A FÖLD NAPJÁN":
talaj-, víz-, levegőszennyezés és KÖZÖM-BÖSSÉG!
Változtast meg életed, mert hallani, ahogy a Föld kopik!
Nem elég kedvesnek lenni a mókusokhoz! Globális zöld forradalmat!
„Tág a Világ, mint az álom.
Mégis elfér egy Virágon!" (Weöres Sándor)
„Mert mi az Ember a Természetben? Semmi a Végtelenhez képest. Minden a Semmihez képest!" (Pascal)
Legyen gondod a világra és láss munkához otthon!
Ültess fát utódaidnak!
Gondolkozz globálisan, cselekedj lokáli-san!
Vigyázat! Itt kollektív öngyilkosság készül!
Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni
a világot?
Legalább próbáld meg!
ökológiai válság:
13.00 TeleMrzt 13.35 Műkorcsolya 14.30 A kerékpár 15.15 DSF-trénlng 15.30 Sport a nagyvilágból 16.55 Hirek / Labdarúgás 18.05 Hopp vagy kopp-játék 18.35 Sportkvíz 19.25 DSF-ftúdló / Hirak 20.00 Sport-tenisz 22.05 Talksow / Hirek 23.05 Küzdősportok magaztn-
Ja
24.00 DSF-stúdió (ism.) 0.30 A kerékpár (ism.)
EUROSPORT
9.00 Művészi torna 11.00 Jégkorong VB 13.00 Labdarúgás 14.00 Tenisz 15.30 Jégkorong VB 18.00 Labdarúgás 19.00 Szörfösök magazinja 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Jégkorong VB 23.00 Biliárd
1PLUS
15.00 Hírek
15.03 Kövesd a fiúkatl
(amerikai film) 16.45 Különleges múzeum 17.15 Autóversenyek 18.00 Amszterdam, orvosi
központ (sorozat) 18.30 Hirek 18.45 Volt egyszer... az Élet
(sorozat) 19.10 Mese
19.15 Tartományi magazin 20.00 Híradó / Riport 21.15 Gyilkosság keleten és
nyugaton (film) 22.55 Melos-kvartett

OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Santa Fétöl
nyugatra (ism.)
9.30 Idősek klubja (ism.)
10.15 Pan-Optlkum (ism.)
10.30 Vihar a Sárga tenge-
ren (ism.)
12.15 Osztrákok Mexikóban
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Slnha Moca (sorozat)
14.00 Magnum (krímisorozat)
14.45 A holnap mesterei
15.05 Közvetítés egérrel
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Az álomkő (sorozat)
16.30 Játék
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Mallbu vízi mentői
(amerikai sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Ibera (dok.-film)
21.20 Második otthon (sor.)
23.15 Hirek
23.20 A gazember (film)
OSZTRÁK 2
15.25 Sport - jégkorong VB 18.00 Óriásláb esete Hen-
dersonékkal
(sorozat)
18.30 Izé-játék 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Szórakoztató műsor 21.07 Külföldi tudósítások 22.00 Híradó 22.30 Klub-2 - talkshow
utána A nagy Raibach (sorozat)

PRO 7
5.00 Ürhalótörőttek (ism.) 5.50 Barátom, Ben (am. sor.)
Nagy fogás 6.15 Rajzfilmek (ism.) Szellemirtók Alvln és a mókusok Garfleld
Flintstone család 8.05 Bili Cosby-show (ism.) 8.35 Harttól HarUg (ism.) 9.35 Amikor a világ hasad
(ism.) 11.25 San Francisco utcáin
(ism.)
12.30 Bili Cosby-show (ism.) 13.00 Harry Fox esetei (amerikai sorozat) Az igazság órája 13.50 Barracuda (ism.) QIBj] Harttól HarÖg(am. sor.)
Varázslat 16.20 Rajzfilmek
Gyilkos paradicsomok Repülő macik Garfleld
Flintstone család 18.05 Parker Lewte (am. sor.) A borzalom éjszakája 18.35 Bili Cosby-show (amerikai sorozat) Foclláz
íEIilü San Francisco utcáin (amerikai sorozat) Gyilkosság és alibi 20.00 Híradó
CTíIB Hagymaföld (am. krimi) 22.35 Minden lében két kanál
(angol krimisorozat) 23.40 Egy kisváros Texas-ban
(amerikai akciófilm) 1.20 Hirek
1.30 Harry Fox esetei (ism.) 2.15 Hirek
2.25 A kíméletlen (ism.) 4.05 Hirek 4.15 Nero Wolfe (ism.)
16.05 Évforduló
16.10 A fekete villám ka-landjai - Amerikai té-véfilmsorozat (ism.)
16.35 Balfácán - Francia filmvígjáték (ism.)
18.05 Palócföld
18.20 Mesesarok
18.45 Hirek
19.00 Magyar filmtörténet Sziámi macska Magyar film (1943)
20.35 Kordokumentum Nyugodjak békében Magyar film (1983)
SAT1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell
8.20 Kaliforniai nap alatt (ism.)
9.10 Fiatal és nyugtalan (ism.)
9.55 Borotvaélen (ism.) 11.35 Szomszédok (ism.) 12.00 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Sport-tenisz 16.45 5X5 17.20 Mindent vagy semmit
-játék 18.30 Sport 18.45 Híradó 19.00 Klip-klub 19.30 Szerencsekerék 20.15 Népzenei slágerek 21.10 Krlmimagazin 22.00 Tiltakozás 23.00 Tévétükör - riport 3flEIil Tracy Lord\'s show (erotikus sorozat)
1.00 Ki a legjobb férfi ? (ism.)
1.50 Kulcslyuk (ism.)
A külföldi televíziós társa-ságok a műsorváltoztatás jogát fenntartják
5.40 Falutévé - adótlppel
Telefon: 112-5475 6.00 A Reggel
Telefon: 176-7943 Benne: kb.
8.10 Alternatív gyógyászat 8.30 Közjáték 8.35-12.05 Napközi
Telefon: 153-1204
Benne:
■iWlil Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat 10.00 Százmillióért
Francia film 87\' (ism.) 11.30 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg [TJE Csodálatos a világ
Amerikai ismeretterjesz-tő filmsorozat XXII/3. rész: Az idő
16.35 Képújság
16.45 Cimbória
Telefonos vetélkedő
17.00 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat Boldog születésnapot I
17.30 Romániai gyermek- és ifjúsági mozaik
18.10 Pénzvilág - Hirek, té-nyek, információk
18.20 Napközi - egy műsor és valami más
18.40 Derű és ború
Angol rajzfilmsorozat XIII/11. rész: Változ-tatható Időjárás
19.00 Szerencsekerék
19.30 „Veletek vagyok min-dennap..." Katolikus krónika
19.45 Jelképtár-Az alma
20.00 Híradó
20.30 Telesport
Higlíl A klinika
NSZK tévéfnm-
sorozat
XII/8. rész:
A kis boszorkány
(Ismétlés: csütörtök,
TV1 10.00)
21.30 AKTuállS
21.55 Közjáték (ism.)
22.00 Sportvarázs
Olasz foci, amerikai ko-sárlabda és egyéb cso-dák
23.40 Híradó
23.45 BBC-hiradó
HB0
17.30 Babar: A szappando-boz-nagydij
Francia rajzfilm 24\'
18.00 A nagy Jaké
Am. westernfilm 110\'
20.00 Mame
Amerikai vígjáték 125\'
22.10 Az utolsó ártatlan em-ber - Am. dráma 107\'
24.00 A nyaraló-Magyar film
6.00-
9.00 Napkelte
9.00 Taxi Rathenowba
Német tévéfilm (ism.) 10.00 Parlamenti Napló Kapcsoljuk az Ország-házat
16.05 Műsorismertetés 16.10 Korforduló
Idősek és idősödők min-denes fóruma 17.00 Híradó-Időjárás 17.05 Nem csak zöldség
Életmódmagazin
Qig] Anyák
Niki története
17.39 Plf és Herkules
Francia rajzfilmsorozat
A macskát legjobb
macskának hívni
17.50 Elektor kalandor Telefonos videojáték
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó Budapest Telefon: 132-9329 Debrecen
TeUfax: (52) 16-311 Pécs
Telefon: (72) 10-533 Szeged
Tel./fax: (62) 480-524 Szombathely Telefon: (94) 11-066
18.25 Műsorajánlat ldö|árás
18.30 Zöldpont - A szabad-idősportok magazinja Qj] Zöld brigád
Francia-NSZK tévéfilm-sorozat-VII/5. rész: A bélyegző 55\' A főszerepben :Antoine Amourdedieu - Gilles Segal (Szersén Gyula)
20.05 Stúdió \'93
A TV2 kulturális hetilapja ED A Magyar Nyelv Hete Az Irodalom nyerve
21.00 Indulási oldal
Kiss Gy. Csaba műsora
21.25 Telexpo \'96
Gazdasági magazin
21.50 Pillanatkép Zsuzsi Ro-boz londoni festőmű-vészről
22.00 Esti egyenleg - Napi képes hírösszefoglaló
22.20 Időjárás
22.25 Rongyos forradalom Angol dokumentumfilm A mexikói forradalom legendája és valósága
23.00 Rockpódium Andersen egyfites
_ SZÍV TV _
19.00 Müsorajánlat 19.10 Baba-mama torna 19.35 Gyermekek képemyő|« 20.00 Ugye - Könnyűzene
20.40 Szív-kvíz
Vetélkedőműsor
21.40 Egészségmagazln 22.40 Mindennapi jóga



Sooters
A SZUPERMINŐSÉG
UJ helyen: SooterS foto, Nk., Fő u. 9.
s
ZERDA
15 óra: TINI AKADÉMIA - HEK-ben
Í3 óra: „Táplálko/iK és cpís/^g" - eWsdás a HSMK-ban v
ART MOZI 1S óra: I\'ROSPKRO KÖNYVE fíI?i,Y klub)
Mozli 16, 18, 20 őa: Jobb, mint testőr

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Uránként: Hirek. Időjárás. Út-
közben
4.30 Reggeli Krónika 8.20 Törvénykönyv 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben
Közérdekű magazin
11.05 Válogatott perceink
11.35 Nemes Nagy Ágnes: Amerikai napló, 1979 -XII/7.
12.00 Déli Krónika
12.30 Vendég a háznál
12.50 Külpolitikai figyelő
13.05 Ki nyer ma?
13.15 Falurádió (ism.)
13.30 A református egyház félórája
14.05 Klasszikusok minden-kinek Kamarazene
14.55 A Magyar Nyelv Hete
15.05 A Határok nélkül nap-lója
16.00 Délutáni Krónika
16.15 Mindennapi gazdaság
16.30 Zenefórum Házimuzsika
17.05 Magyarországról jö-vök...
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.25 Jó éjszakát, gyerekek I
19.35 A Magyar Nyelv Hete
20.05 Emlékezetes palócvi-déki népdalok és tánc-dallamok
20.30 Határok nélkül
21.05 Kossuth-klub Európa-stúdió
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Fórum
Mészáros Márta film-rendezővel beszélget Tóbiás Áron
23.05 A Rádió lemezalbuma
PETŐFI
4.30 Naplnditó 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben 8.50 Apró-cseprő - gyere-kekről
9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó
10.55 Gordiusz plusz
11.00 Hirek. Időjárás
11.05 Napóra
12.00 Válogatás magyarnóta-lemezekröl
12.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
13.00 Hírek
13.05 Derűre is derű
13.30 Ragtime
14.00 Tea hármasban
15.00 Hirek. Időjárás
15.05 Rockszerda
Közben: hírek, plety-kák, érdekességek
16.00 Hiánypótló
17.00 Hirek. Időjárás
17.05 Nosztalgia
17.25 Bajnoki labdarúgó-mér-kőzésekről
18.30 Drogambulancia
19.00 Hirek. Időjárás
19.05 Kölyökrádló
19.35 Népdalkőrök felvéte-leiből
20.00 Közvetités a Kispest HFC-Vác FC Samsung bajnoki labdarúgó-mér-kőzésről
20.30 Visszaszámlálás
21.00 Hirek. Időjárás
21.05 Hatodik érzék
22.00 Zenés sikerek - ma-gyar színpadokon
22.30 TonyScott felvételeiből
23.00 Hírek. Időjárás
23.03 Sporthíradó
23.10 Napforduló-éjfél előtt
0.10-
4.20 Napforduló-éjfél után (0.10-4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdá-sok

3SAT
16.25 Bor és kultúra
17.00 Mlnlhirek
17.10 Michael Lönnebergából
(sorozat)
17.35 Ulrich és Ulrlke (sor.)
18.00 Képek Svájcból
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Riport
20.00 Calafatl Joe (sorozat)
20.50 Politika mint sport
21.45 Kulturális magazin
21.50 Sport /Híradó
22.25 Az egyiknek hinnie kell
(amerikai film)
SZLOVÁK
SZTV-1 18.45 Was bedeutet das,
Harvepino? 19.00 Esti mese 19.10 Számitógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sport 20.05 Az emberi szív
(német dok.-film) 20.45 Boris Filan és vendégei 21.40 Dokumentumfilm 22.00 Időszerű események 22.33 Sport 22.45 Az ocsovai Bél Mátyás
(tévéfilmsorozat)
SZTV-2
18.10 Rendőrmagazln 18.40 Dokumentumfilm 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sport
20.10 Barangolások Po-zsony utcáin
20.20 AC Mllán-PSV Elnd-hoven
Bajnokok Ligája mér-kőzés
22.25 Vállalkozók magazinja 22.55 Események 23.20 Bajnokok Ligája
6.00 7.00
9.00 10.00
10.30 11.00 11.30 12.00 12.30
13.20 14.10
16.00 17.00
17.30
18.00 18.45 19.15 19.45
22.15 22.45 23.15 24.00
1.00
1.40 2.10 3.10 4.05 4.30
5.30
Híradó
Halló, Európa-jé reg-gelt, Németországi A Főnök (am. sorozat) Mlllle
Gazdag és szép (amerikai sorozat) Forró nyeremény Rizikó-játék Családi párbaj-játék Magazin
A Springfleld-sztori (amerikai sorozat) Kalifornia klán (amerikai sorozat) Baleseti osztály (amerikai sorozat) Szakértők
Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Gyilkosság Hawalin Beszélgetés Ki itt a főnők? (amerikai sorozat) Szupersztár Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) Francia kislány Fiatalok magazinja Híradó
Robbanékony - magazin Jó Idők, rossz Idők (német sorozat) Ikrek (amerikai film) Tévétükör - magazin Sípszó - focishow Gottschalk-show Alaszka
(amerikai sorozat) Az igéret
Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
Ki Itt a főnők? (ism.) A Főnök (ism.) Beszélgetés (ism.) Robbanékony (ism.) Gyilkosság a hobbija (ism.) Gazdag és szép (ism.)

■ RTL2 |
5.50 Rajzfilmek
16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
16.35 Móka, kacagás (sor.)
Hyden trükkje
17.00 Hirek
17.05 B. J. és a medve (sor.)
Robbanékony 1.
18.00 Hirek
18.05 Ruk-cuk- játék
18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
AIDS-hlsztérla
19.00 Hirek
19.05 Or. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
19.30 Bensőn (sorozat)
20.00 Hirek
20.15 Serltf New Yorkban
(sorozat)
Élve vagy holtan
21.30 Engedély a gyilkos-
ságra (angol film)
23.00 Fantasztikus történetek
(sorozat)
Az ellopott gyűrű
Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat)
Csodadoktor
0.15 Serrff New Yorkban
(ism.)
■ vox
15.05 Secret Service (ism.)
16.15 Beszélgetés
17.00 Hirek
17.15 Beszélgetés
18.00 Hirek
18.15 Fővárosi magazin
19.00 Hirek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Híradó
20.15 Testközelben (sorozat)
21.10 Vállalkozók
22.00 Hirek
22.10 Kennedyék (sorozat)
23.00 Hirek
23.15 Fiatalok magazinja
TV5
6.00 Telereggel 10.00 Iskola és tudomány 11.00 Európai körkép 12.00 Varietéműsor 13.15 A Bátrak parkja (sor.) 13.40 Film Mauritániáról 14.45 Geopolis 16.30 Pokoli horgászat 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske 18.00 Kvizmüsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Jelen idő 21.30 A MoUre-dijak átadása
0.15 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hírek
23.45 Egytől három
24.00 PIpDann 2.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER
12.30 Üzleti tudósítások
13.00 Napirend
13.30 Eco-rekord
14.00 Helyszín
14.30 Dzsem
16.30 Élővideoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Richárd Diamond (sor.)
20.00 Környezetvédelem
21.00 Napirend
21.30 Üzleti hét
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 A rejtélyes kettős (film)
BARTÓK

Akkor is!
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium
10.00 Hirek. Időjárás
10.05 „...egy még élő ember Írásaiból..." Sörén Ki-erkegaard műveiből
10.45 Operaslágerek
11.15 A CanadlanBrass játszik
11.40 Magyar szerzők nép-zenei feldolgozásaiból
12.00 Hirek. Időjárás
12.05 Hangverseny délidőben
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 Anna Karenlna - IV/3.
14.59 Handel: Imeneo. Opera
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Fordulók a líra törté-netében. Ady-versekről
16.35 Prokofjev: Szkiták -szvit
17.00 Metronóm
17.50 Újraolvasva (ism.)
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 A magyar zene évszá-zadai
19.35 Horváth Ferencre em-lékezünk
20.00 Kapcsoljuk a Budapest Kongresszusi Központot
közben:
20.45 Halhatatlan magyar vers. Ady Endre - V/4.
21.50 Zuzana Ruzicková csembalózlk
22.05 Híres zeneművek
23.00 Fiók
23.30 Miké Mainieri felvéte-leiből
0.05 A Barcelona 216 együt-tes hangversenye 1.07 Murray Schafer ver-senymüveiből
Laikus vagyok. Meg dühös. Mert nincs sportcsarnokunk. Viszont van Kanizsa-könyvünk, ledöntöttük a Szobrot és új (il-letve régi) nevű utcákban lakunk. Eljött a rendszerváltás, a régit, a rosszemlékűt fel kell számolnunk, de közben új dolgokat kell létrehoznunk. Arányosan, ésszerűen kell át-formálnunk életünket. Sajnos városunkban egy-két hibás döntés miatt bizony sok-sok millió forint elúszott felesleges dolgokra. Én elhiszem, hogy a Kanizsa-könyv (amit rengeteg kritika ért) reprezentációs és pro-paganda célokból fontos a városnak, de biztos vagyok benne, hogy egy jól szereplő
sportcsapat sokkal jobb reklámja lehet a városnak, mint bármi más. Úgy hírlik, hogy a Tungsram férfi kézilabdacsapata a bajnokságból hátralévő mérkőzéseit (és ta-lán a következő szezont is) Zalaegerszegen kell, hogy játssza. Ott ugyanis van egy vá-rosi sportcsarnok (még talán a mi pénzünk-ből is), amit 3000-ről 8000 férőhelyesre bővítenék. Mert ott a sport üzlet, jó rek-lám, tehát pénz. Nálunk nem. Mert hiába szerepel szenzációsan a „Tungi", hiába teltházasak a meccsek, nálunk itt el is akad a dolog. Ha „elviszik" a csapatot Eger-szegre, be lesznek csapva a szurkolók, és
PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Kanizsai műsor

Stúdió Mozi: lrf.30, 1S.1S óra: Csúfak &
20.15 óra: F,j s/cxbomba Budapesten
KÁMZSA TV 8 óra: SZÍV-\') V m-iga/.in (ism.)
18 óra: Heti mata/.inmílsor
19 *ra: SZÍV-TV magsain
ÁPRILIS 21.
" V-k
Sz




OSZTRÁK 1
PRO 7


a város újabb presztizsvereséget szenved. Épült egy rakás tornaterem Kanizsán, amik a statisztikák és előrejelzések szerint ha-marosan kongani fognak az ürességtől (vi-szont volt munkájuk a tervezőknek, építők-nek),- meg nem igazán érdekelte az ügy, in-kább más, „lényegesebb" dolgokra költötték azt a pénzt, ami egy lelátós teremhez kellett volna. Persze tervezik egy nagy, városi sport-csarnok építését, de az nem pár 10 millióba fog kerülni. És hogy az mire lesz kész...! De addig is szükség van átmeneti megoldásra. A legutóbbi lehetőséget („vegyi" tornaterem) elszalasztottá a város. Egy esély azonban még mindig kínálkozik. Csak ki kell használ-ni. De ki ad rá „parancsot" ? És pénzt? Ki hiszi el... ki vállalja fel az ügyet? Márpedig a MI csapatunkat akkor sem engedhetjük
Egerszegre! Arra nemcsak mi, hanem ők is rámennének.
A lényeg: ott áll a MÁV-NTÉ csarnoka viszonylag nagy belső térrel, kihasználat-lanul. Oda lehetne építeni 1000-1200 em-ber befogadására alkalmas lelátókat, mert van rá hely. Nagyon jól megférnének ott egymás mellett a „vasút" női csapatának kosármeccsei, a „Tungi" kézilabdaviadalai, és más rendezvények is. Bízom abban, hogy olvassák ezen írást (és minél előbb lépnek) azok, akik az ügyben érdekeltek,^ illeték-esek. Mert ez hasznos lenne a MAV NTE-nek, a Tungsramnak, a csapatoknak, a szurkolóknak, a városnak, mindenkinek.
Aludjunk rá egyet, de ne többet.
Horváth Zoltán Liszt F. u. 4.
13.00 Telebörze 13.35 Tánc 14.30 Horgászás 15.15 DSF-tránlng 15.30 Sport a nagyvilágból 17.55 Hírek
18.05 Hopp vagy kopp-játék 18.35 Sportkvíz 19.25 DSF-stúdló / Hírek 20.00 Sport-tenisz 22.05 Talkshow 23.05 Küzdősportok magazin-ja
24.00 DSF-stúdló (ism.) 0.35 Horgászás (ism.)
EUR0SP0RT
9.00 Művászl torna 11.00 Jégkorong VB 13.00 Labdarúgás 14.00 Atlétika 15.30 Jégkorong VB 18.00 Kosárlabda 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Jégkorong VB 23.00 Labdarúgás 24.00 Klckboksz
1PLUS
15.00 Hírek
15.03 Cápabár (sorozat) 16.00 Beszélgetés 16.30 Jean Baudrillard 17.15 Hands on the Wheel 18.00 Amszterdam, orvosi
központ (sorozat) 18.30 Hírek 18.40 Volt egyszer... az Élet
(sorozat)
19.10 Mese/Kultúra 20.00 Híradó
20.15 Susan Sontag-portré 21.00 Beszélgetés 21.15 Párizsi beduinok (tilm) 22.45 Talkshow
9.00 Hírek / Santa Fétöl
nyugatra (ism.)
9.30 Dokumentumfilm (ism.)
10.15 Tudományos magazin
10.30 Brlgadoon (musical)
12.15 Külföldi tudósítások
13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Slnha Moca (sorozat)
14.00 Magnum (krimisorozat)
14.45 A Meler család (sor.)
15.05 Ewoks (sorozat)
15.30 Bábjáték
15.50 Szupernagyi (sorozat)
16.20 Egyszer volt...
16.30 Ding-dong
17.00 Minihírek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.10 Rólunk van szó
18.30 Mallbu vízi mentői
(amerikai sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Borotvaélen (sorozat)
22.00 Hunter (krimisorozat)
22.45 Szeretett Milena (film)
0.40 Hírek
OSZTRÁK 2
16.50 lOOOmestermű 17.00 Pályaválasztás 17.30 Országok és emberek 18.00 Óriásláb esete Hen-dersonákkal (sorozat) 18.30 Hihetetlen 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Tohuvabohu 20.45 Osztrák humor 21.15 Dokumentumfilm 22.00 Híradó 22.25 Filmújdonságok 22.50 Sport
5.15 AmadáriiesztöésMrs.
King (ism.) 6.00 Barátom, Ben (am. sor.)
Születésnap 6.25 Rajzfilmek (ism.) Gyilkos paradicsomok Repülő macik Garfield
Flintstone család
8.10 Parker Lewis (ism.)
8.40 Harttól Hartlg (ism.)
9.40 Végzetes ítélet (film)
11.20 San Francisco utcáin
(ism.)
12.25 Bili Cosby-show (ism.) 12.55 „Colt" a biztonság kedvéért (am. sorozat) 13.45 Chubasco íBEEl Harttól HarOg(am. sor.)
Viszontlátás 16.20 Rajzfilmek Szellemiriók Vadászmacskák Garfield
Flintstone család 18.05 Parker Lewis (am. sor.)
Kettős csillag 18.35 Bili Cosby-show (amerikai sorozat)
Értelmi szint
fEIiEl San Francisco utcáin (amerikai sorozat) Cllnt utolsó útja 20.00 Híradó Mi»Hl Matlock (am. krimisor.)
Pornó-merénylet
ÉHRE! Jaké és McCabe (amerikai sorozat)
Angyalarc
Biliül TruckTurner(am. krimi) 0.20 Hirek
0.30 Minden lében két ka-nál (ism.) 1.20 Hirek
1.30 Hagymaföld (ism.) 3.30 Hirek 3.40 Nero Wolfe (ism.)
16.05 Évforduló 16.10 Metró
Francia film (ism.) 17.50 A zene mindenkié
V/5. rész 18.45 Hirek 19.00 Kórház a város szélén
Csehszlovák filmsorozat
A vita 20.00 Film és irodalom
Swann szerelme
Francia film 21.45 Erdélyország sok szép
vize... 22.05 Évforduló
SAT1
6.00 Jó reggelt a SAT1-gyell 8.45 Mindent vagy semmit
(ism.) 9.15 Népzenei slágerek
(ism.)
íTillil Szerelem és trombita-szó
(német film) 11.35 Klip-klub (ism.) 12.00 Szerencsekerák (ism.) 12.40 Sport-tenisz 16.45 5X5 17.20 Mindent vagy semmit
-játék 18.30 Sport 18.45 Hirek 19.00 Szív az adu 19.30 Szerencsekerék 20.15 Immenhofl Ikrek
(német film) 21.55 Beszélgetés 23.20 A profik
(angol sorozat) Hősök
0.20 Akut (ism.) 1.00 24 óra (ism.) 1.30 Műsorismertetés
5.40 Falutévé - géptlppel, munkaügyi tippel, nő\' vénydoktorral
6.00 A Reggel
Telefon: 176-7943 8.30 Közjáték 8.35-12.05 Napközi
Telefon: 153-1204 Benne:
iflTiTii Pokoli paradicsom
^^ Brazil kalandfilmsorozat
íliliTil La Sept
Három szerelem Svéd tévéfilmsorozat VIII/6. rész (ism.)
11.00 Játék Baba-ház
Magazin babáknak, ma-máknak, papáknak
12.00 Hirek
12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Klip-percek 16.40 Képújság 16.45 Parnasszus
Irodalmi játék
17.00 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat Nagy várakozások
17.30 IS
Tornyok és kilátók H/2. rész: Mestersé-ges tekintetek
17.55 KultúrFelelös
18.15 Pénzvilág
18.25 Napközi - egy műsor és valami más
18.45 Jó éjszakát kivan a
Disney I
tCTTii A simlis és a szende (Moonllghtlng) Amerikai krimisorozat A pénz beszél -Maddie halad
20.00 Hiradó
20.25 FC Bruges-Olymplque Marseille
Bajnokok Ligája labda-rúgó-mérkőzés Közvetítés Bruges-ből A szünetben:
kb.
21.15 Telesport
22.20 Central Express
23.10 Közjáték (ism.)
23.15 AKTuális
kupa-
23.35 Út a csúcsra... Összefoglaló a mérkőzésekről 0.25 Hiradó 0.30 BBC-hiradó
HB©
17.30 Vadvizén Szibériában
Am. természetfilm 47\' 18.30 Cross Creek
Am. életregény 115\' 20.30 Johnny, a jóarcú
Amerikai dráma 90\' 22.05 A kulcsszó: félelem
Angol akciófilm 100\' 23.50 Szoknyás zsaru
Fr. bűnügyi film 101\'
6.00-
9.00 Napkelte - Reggeli in-formációs magazin
15.30 Műsorismertetés íBBa Testestől, lelkestől
NSZK tévéfilmsorozat Az egyedüli esély 43\' (ism.)
Kempfert—Gürrter Strack (Szabó Gyula), Jutta -Despina Pajanou (Tóth Enikő), Leo Busche -Siemen Rühaak (Kautz-ky Armand), Sophie Lie-bermann - Hannelore Elsner (Borbás Gabi), Ágnes Bebel - Liesel Christ (Györy Ilona), TheoStutz-BuddyBias (Velenczey István), Dan-necker - Ulrich Mats-choss (Gruber Hugó)
16.20 Betűpárbaj Nyelvi vetélkedő
16.40 Észbontó - Ismeretter-jesztő gyermekmagazin
17.00 Híradó - Időjárás
17.05 Együtt a Földért
Környezet- és termé-szetvédelmi ifjúsági ma-
tHHa Denver, az utolsó di-noszaurusz - Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Denver, a páratlan
17.50 Elektor kalandor Telefonos videojáték
18.00 Hiradó
18.10 Regionális hiradó
18.25 Kispest HFC-VáC FC-Samsung
Bajnoki labdarúgó-mér-kőzés Közvetítés Kispestről
20.30 Szombathelyi virtuózok Dancla: Air Varié
20.35 Lyukasóra
Mészöly Dezső műsora
21.25 Útmutató
most semmi sem
szent..."
22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírössze-foglaló
22.20 Időjárás
22.25 Napzárta előtt...
~Q3 Felkavart víz Francia tévéfilm (1989)85\'
Felügyelő -ClaudeBras-seur (Szersén Gyula)
— SZÍV TV -
19.00 Műsorajánlat 19.10 Aerobic
19.35 Gyermekek képernyője 20.00 Különjárat
.Csupa kemény zene" 20.40 Kurir-est
Tóksó a Komédiumból Vendég: Kruppa Judit 21.30 Szépleányok
Magyar dokumentum-film 100\'

8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fa\\: 92/73-461, 60/99-196


SÜTORTOK
Mo/i
Középiskolások mflvettségl a HELY klubban. 18, 20 ora:
mint testőr

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika 8.20 Mindennapi tudomány 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Cigányfélóra 11.35 Nemes Nagy Ágnes: Amerikai napló, 1979 - XII/8.
12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 KI nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.27 Közönségszolgálat 13.30 A római katolikus egy-ház félórája
14.05 Klasszikusok minden-kinek
14.55 A Magyar Nyel* Hete 15.05 Kirakat (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum
A hét muzsikusa 17.05 Magyarországról jö-vök...
18.00 Est) Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 A Magyar Nyelv Hete 20.05 Hagyományápolók 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub Név|egy
Frenyó V.László, az Ál-latorvostudományi Egye-tem rektora
22.00 KésS esti Krónika 22.30 Fórum
Világtérkép 23.05 Ml a titka?
Nathan Milstein hege-dűművész művészete
PETŐFI
4.30 Naplnditó Zenés ébresztő
8.05 Sportreggel
8.20 Rivaldafényben Poór Péter
8.50 Helykereső
9.00 Hirek. Időjárás
9.05 Zene-szó 10.55 A Petőfi válaszol 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótaparádé 12.45 Időjárás- és vízállás-jelentés 13.00 Hírek
13.05 A Szabó család (ism.) 13.30 Fúvósmuzsika 14.00-
17.00 Kabarécsütörtők közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 17.55 Gordlusz plusz 18.00 A Lux együttes felvé-teleiből
18.30 Helykereső 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Észkerék 19.35 Prímások pódiuma 20.00 Chevaller utódja
Zenés portré Sacha Distelről
21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Daráló (ism.) 21.35 Heavy metál híradó 22.00 Infrahang 22.30 Jazzllsta 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthiradó 23.10 Napforduló-éjfél előtt Szabadkikötő
0.10-
4.20 Napforduló-éjfél után (0.1(M.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) benne:
2.06-
3.00 Mélyrepülés
4.03-
4.20 Operaénekesek nóta-felvételeiből
14.25 Jazzklub 15.50 Irodalom mindenkinek 16.15 Beszélgetés / MinHiirak 17.10 Kamerával a vadonban 17.35 Octopus vállalkozás
(sorozat)
18.00 Sport / Hirek 19.20 3 SAT stúdió 19.30 Beszélgetés 20.00 Az öreg (krimisorozat) 21.00 Beszélgetés / Hirek 22.15 Kulturális magazin 22.20 Sport 22.30 Leon Morin, a pap
(francia film)
SZLOVÁK
SZTV-1
16.45 Kontaktus stúdió
17.50 Élet a természetben
18.20 80 nap alatt a Főid kö-
rül Willy Foggal (sor.)
19.00 Esti mese
19.10 Gasztronómiai magazin
19.30 Időszerű események
19.57 Sport
20.05 Tegnap (bolgár tévéfilm)
21.30 Kulturális magazin
22.00 Időszerű események
22.33 Sport
22.40 Téma - vitaműsor
SZTV-2
17.00 Események, kommen-tárok
17.20 Zenés műsor 18.00 Vállalkozók magazinja 18.30 Harc a rák ellen 18.45 Trezor 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sport 20.10 MTV slágerlista 21.10 Turisztikai magazin 21.35 Labdarúgó kupanap 21.55 A Worldnet bemutatja... 22.25 Előeste (spanyol sor.) 23.20 Események
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-|ó reg-gelt, Németországi 9.00 A Főnök (am. sorozat) Forró drót
10.00 Gazdag és szép (amerikai sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó
11.30 Családi párbaj
12.00 Magazin
12.30 A Springfleld-sztorl (amerikai sorozat)
13.20 Kalifornia klán (amerikai sorozat)
14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat) Pletyka
íiatilil Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Barátok bajban
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki itt a főnők? (amerikai sorozat) Tony az iskolában
17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) Mlss Október
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony-magazin
19.45 Jó Idők, rossz idők (német sorozat)
20.15 Életre szélé munka (német sorozat)
20.45 Segítség, megbolon-dult a családom I (sor.)
21.15 S. 0. S. hívás (sorozat)
22.15 Dr.MarcusWelby(sor.) Tényleg megpróbáltami
23.15 Gottschalk-show
24.00 L. A. Law (am. sorozat)
Hatalmas egér 1.05 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
1.45 Ki Itt a főnök? (ism.) 2.15 A Főnök (ism.) 3.15 Beszélgetés (ism.) 4.10 Robbanékony (ism.) 4.35 Gyilkosság a hobbija
(ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)

RTL2
5.50 Rajzfilmek 16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
A buta testvér 16.35 Móka, kacagás (sor.)
Elárult titok 17.00 Hírek 17.05 B. J. és a medve (sor.)
Robbanékony 2. 16.00 Hirek 18.05 Ruk-cuk - játék 18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Túllőtt a célon 19.00 Hirek 19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat) 19.30 Bensőn (sorozat) 20.00 Hirek 20.15 Beavatottak (sorozat)
Fegyvercsempészek 21.05 Pankrácló 22.05 Az emberi tényező
(amerikai film) 23.40 Fantasztikus történetek
(sorozat)
Csodafegyver
EEIiTi! Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat)
Az eltűnt apáca 0.50 Beavatottak (ism.)
15.10 Kennedyék (sorozat)
16.15 Fővárosi magazin
17.00 Hírek
17.15 Beszélgetés
18.05 Talkshow
19.00 Hirek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Híradó
20.15 VOX-bOX - játék
21.15 Tévémagazln
22.00 Hirek
22.10 Sport
23.15 Szexábécé
24.00 Hirek

TV5
6.00 Telereggel
9.50 Ez a délelőtt a termé-szeté
12.00 Varletémüsor 13.15 A Bátrak parkja (sor.) 13.40 Kulturális magazinok 16.30 Pokoli magazin 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske / Kvizmfisor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Nem kell álmodozni I 21.30 Tudjunk többetl 22.45 Vlva - svájci magazin
0.15 Az istenek (sorozat)
1.15 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Házibuli övezet 2.00 Kristlane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend
13.30 Utazási magazin
14.00 Média televízió
14.30 Dzsem
16.30 Élővideoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Honey West (sorozat)
20.00 Vldeodlvat
20.30 Arcképcsarnok
21.00 Napirend
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Suzanna második visz-
szatérése (film)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium. Mirella Freni operafelvételeiből
10.00 Hirek. Időjárás
10.05 Leltár (ism.)
11.18 Zenekari muzsika
12.00 Hirek. Időjárás
12.05 Schwetzlngl Fesztivál,
1992. Az Aulos fúvós-ötös hangversenye
13.19 Új operafelvételeink-
ből
14.00 Hírek. Időjárás
14.05 Anna Karenlna - IV/4.
Lev Tolsztoj regénye
15.06 Zenekari muzsika
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Éneklő Ifjúság
16.17 Magyar művészek
operafelvételeiből 17.00 Gordlusz műhely
17.50 Népzenekutatók mű-helyében
18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Pest és Buda egyház-zenéje a XVIII. század-ban. Közreműködik a Budapesti Tomkins énekegyüttes
19.05 RádUhangversenyekről 19.35 Miller Lajos operaáriá-kat énekel
20.00 Hirek. Időjárás 20.05 Jékely Zoltán versel 20.20 Zenekari muzsika 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 A zene üzenete
Fény és homály - 3. 22.20 Napjaink zenéje 23.44 Régi kórusmuzsika 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Éjszakai jazzklub
Csillagvitéz kalandjai
Színházi mese felnőtteknek
Úgy tetszik — a kaposvári Csiky Gergely és a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház mellett - megszeret-tük a veszprémi Petőfi Színházat is, hiszen az utóbbi években rendszeres vendégeink. Tavaly két darabbal ör-vendeztettek meg bennünket; bérle-ten kívül láthattuk a Paraszthamletet, bérletes eldadáson pedig az Ipafai la-kodalom című bugyuta bohózatope-rettet.
Ebben az évben a veszprémiek a
Vigyorgó búbánat című Sütő András-darabot hozták el Kanizsára. Aki megnézte az előadást, azt érezte, mintha már látott volna hasonlót, és nem tévedett. Vándorfi László rende-ző stúlusára lehetett ráismerni, amely kétségtelenül látványos, ötletes, de egy idő után öncélúvá válik. A „Vi-gyorgó búbánat" ugyan elbírta ezt a fajta játékmódot, a helyenként erős stilizálást, hiszen mesejátékról van szó.
Maga a mű nálunk 1986-ban került a könyvespolcokra „Kalandozások Ihajcsuhajdiában" címmel. Az alap-történet Ion Creanga moldvai írótól származik. Sütő András • azonban csak néhány motívumot vett át az eredetiből, meg kézenfogta két jó
testvérét - a Sírás és új mesét írt Cs koldusnak öltözött csodatarisznyát ka resse szerelmét; í társáról; az Isteni akik széles jóked\\ latot „riogatnak"; Péterről és Kancs Miről is szól a kívánságára az Ist aki él és létezik a többé, csak neveth lesz érvényben, arr túljár a Halál esz okosabb nála, és Csillagvitézt azon nának, ezért a ka sírva fakad, s mii
Kanizsai műsor

Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra: Me/telen ebéd FBK)
20.15 óra: Kp sxcxbomba Budapesten
KÁMZSA TV 8 óra: S/JV-TV inaSa*in (ism.)
IS óra; SZÍNFQDXilM - knltmráiis
PRO 7
• ■rf.V ****.•. t. AVA A-
OSZTRÁK 1

ÁPRILIS 22
Cs


bad, a csendőrök el akarják fogni, de Csillagvitéz átvállalja a büntetést. A Halál megígéri, hogyha nevet a lány, a fiú szabad lesz, ám szavát nem állja, sőt magához veszi Kan-csócskát, aki majd a kacagásával segíti betartatni a parancsot. Csil-lagvitéz Hékással megszökik a fog-ságból, sok-sok kalandon megy ke-resztül - miközben kedvesét keresi -, s végül furfanggal koporsóba zár-ja a Halált.
A történet tanulsága, hogy minden körülmények között győz az emberi igazság. Csillagvitéz mint a népme-sék egyszerű, tiszta lelkű alakja megleckézteti a legnagyobb földi ha-talmat, még akkor is, ha az most em-beri képet öltött, és visszaadja az
embereknek az őszinte érzelemnyil-vánítás lehetőségét.
A Veszprémi Petőfi Színház mese-hősei - Rancsó Dezső (Csillagvitéz), Varga Szilvia (Kancsocska) és a töb-biek (Körösi Csaba, Benczédi TMI-tán, Bősze György, Oravecz Edit) — ezt az igazságot tárták elénk, az em-beri létezés alapkérdését, élet és ha-lál viszonyát mutatták be, a motívu-mok gazdagsága miatt sok fantáziá-val és játékkal. Az előadás népi jel-legét erősítette a MÉTA együttes élő zenéje, a dalok és táncok sora.
Sütő András* azt mondta: „Minden mese hegyre visz, ahonnan másik hegyre lehet látni." Ez az előadás felért erre a hegyre.
Horváth Ilona
13.00 Telebörze
13.35 Műkorcsolya
14.30 Vadvllág (sorozat)
15.15 DSF-trénlng
15.30 Sport a nagyvilágból
18.00 Hopp vagy kopp-játéi.
18.35 Sportkvíz
19.25 DSF-stúdió
19.55 Hírek
20.05 Sport-tenisz
22.05 Talkshow
22.55 Hirek
23.05 Életmódmagazin
24.00 DSF-stúdió (ism.)
EUROSPORT
9.00 Goli- magazin 10.00 Biliárd 11.00 Jégkorong VB 13.00 Labdarúgás 14.00 Kosárlabda 15.30 Jégkorong B 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Jégkorong VB 22.30 Labdarúgás 24.00 Lovaglás
1PLUS
15.00 Hirek
15.03 André és Ursula
(német film) 16.30 Flórián 17.15 Autóversenyek 18.00 Amszterdam, orvosi
központ (sorozat) 18.30 Hirek 18.40 VoH egyszer... az Élet
(sorozat) 19.10 Mese 19.15 Börze 20.00 Híradó 20.15 Norvégia 21.00 Panoráma 21.45 Tam-Tam (film, 11/1.)
írást és a Kacagást -,
Csillagvitézről, aki a zött Istentől ördögűző
kapott, hogy megke-:; Hékás kutyáról, hű tenről és a Halálról, :edvükben embert, ál-k"; a pityókás Szent icsócskáról.
a mese? Halál koma
Isten elrendeli, hogy i a földön, nem sírhat \'ethet. Ez pedig addig
amíg az első halandó eszén, mert akkor az
és rá kell hallgatni, ionban elviszik kato-
kedvese, Kancsocska mivel sírni nem sza-
9.00 Hírek / Santa Fétöl
nyugatra (ism.) 9.30 Országok és emberek 10.00 Ausztria-kép (ism.) 10.30 Ne egyétek meg a száz-
szorszépeketl (ism.) 12.15 Európa-magazin (ism.) 13.00 Hírek 13.10 Rólunk van szó 13.35 Sinha Moca (sorozat) 14.00 Magnum (krimisorozat) 14.45 Antik istenek és hősök 15.05 Tao-Tao (rajzfilmsor.) 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Alfréd J. Kwak (sor.) 16.30 Tudományos magazin 17.00 Mlnlhirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Malibu vízi mentői \'
(amerikai sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Hegyi levegő és porhó
(sorozat)
21.25 A vonatrablók (western) 23.00 A legidősebb Ferchaux
(francia film)
OSZTRÁK 2
17.00 1000 mestermü
17.15 Nepál
18.00 Óriásláb esete Hen-dersonékkal (sorozat)
18.30 Made in Austria
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
19.59 Sport - jégkorong VB
22.15 A hónap könyvei
22.30 Hétköznapok a gettó-ban
23.30 Költészet és piac 0.30 Halló, Ausztriai-hal-ló, Bécsi 1.00 Hírek
5.00 „Colt" a biztonság
kedvéért (ism.) 5.45 Barátom, Ben (am. sor.)
Tűz 6.10 Rajzfilmek (ism.)
Szellemirtók
Vadászmacskák
Garfleld
Flintstone család 7.55 Parker Lewis (ism.) 8.25 Harttól HarUg (ism.) 9.20 Igaz barátok között
(ism.) 11.25 San Francisco utcáin
(ism.)
12.25 Bili Cosby-show (ism.) 13.00 Vegas (am. sorozat)
Az apa szelleme 13.50 Taurus, az óriás (film) tlüia Harttól Harag (am sor)
Családi banda 16.20 Rajzfilmek
Gyilkos paradicsomok
Beetlejuice
Garfleld
Flintstone család 18.05 Parker Lewis (am. sor.)
Düh 18.35 Bili Cosby-show
(amerikai sorozat)
Ollvla mint elnök nililü San Francisco utcáin
(amerikai sorozat)
A banda 1. 20.00 Híradó BŰÉ Frankenstein meny-
asszonya (angol film)
EHETii T. J. Hooker
(amerikai sorozat)
Aggodalom
HflRTil Róma olyan, mint Chi-cago (olasz film) 1.20 Hirek
1.30 Jaké és McCabe (ism.) 2.15 Hirek
2.25 Egy kisváros Texas-ban (ism.) 4.00 Hirek 4.10 Vegas (ism.)
16.05 Évforduló
16.10 Mária ottan érzi jól ma-gát... -Dok.-film
17.00 Az angol föcserkész látogatása Budapesten
18.20 Mesesarok
18.45 Hirek
19.00 Hungária kávéház Esküvő Gerelypusztán Magyar tévéfilm
19.25 Násznép - Tévéfilm
20.00 Filmklub Szibérláda II. Orosz filmeposz (1979)
21.35 A kalapács művésze
SAT1
6.00 Jó reggelt a SAT1-gyell 8.35 Mindent vagy semmit
(ism.)
9.05 Halli Galli (ism.) 10.00 Immenhofi ikrek (ism.) 11.35 Sziv az adu (ism.) 12.00 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Sport-tenisz 16.45 5x5 17.20 Mindent vagy semmit
-játék 18.30 Sport 18.45 Híradó 19.00 Pont, pont, pont 19.30 Szerencsekerék ETilEi Amerikai pokol
(amerikai film)
Fsz.: Craig T. Nelson 23.00 M.A. S. H.
(amerikai filmvígjáték)
Fsz.: Donald Sutherland,
Elliot Gould 1.00 Műsorismertetés
A külföldi televíziós társa-ságok a műsorváltoztatás
5.40 Falutévé - Ipartippel
és kert-ész 6.00 A Reggel
Benne:
8.05 A Financial Times ke-let-európai gazdasági híradója 8.30 Közjáték 8.35-12.05 Napközi
Benne:
KTiTii Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat 10.00 A klinika
NSZK tévéfilm-sorozat - XII/8. A kis boszorkány (ism.) 11.00 Játék 11.15 ZOOM
Your English Magaziné 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
16.10 Telesport
16.40 Képújság
16.45 Zöld béka-Különkiadás
17.00 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat
Összetört remények 17.30 Menedzser Magazin 18.10 Pénzvilág 18.20 Napközi - egy műsor
és valami más 18.40 LeóésFred
Magyar rajzfilmsorozat
Botrány
Pingu
Német-svéd rajzfilm-sorozat
19.00 Álljunk meg egy szóra I 19.10 Színházi napló 20.00 Híradó 20.30 Telesport fJiTTii Ray Bradbury Színháza
Rossz előjel
Kanadai-új-zélandi té-véfilm
Szereplők: Eddie Albert.
Jesse Collins, Dulcie
Smart 21.10 Apropó, gyökerek...
Képes András műsora 22.10 GÓÓÓI...
Labdarúgó-összefoglaló 22.45 Közjáték (ism.) EHEffl Kis esti zene
A TV1 és a Locomusic
komolyzenei sorozata 23.35 Tiszta vizet mindenkinek
Ismeretterjesztő műsor 0.05 Híradó 0.10 BBC-hiradó
HB©
17.30 Jailhouse rock
Amerikai zenés film 97\' 19.15 A vadak ura
Am. kalandfilm 113\' 21.15 Másnap reggel
Amerikai dráma 98\' 23.00 Veszélyes út Hawaiiba
Amerikai akciófilm 92\' 0.40 Erósz a nagyvilágban
Am. riportfilm - 5. 30\'
6.00-
9.00 Napkelte - Reggeli in-formációs magazin
15.45 Műsorismertetés 15.53 Ötöd-ölö
Telefonos játék
16.08 Keresztények
Angol ismeretterjesztő filmsorozat-XII/2. rész: A keresztény biroda-lom (ism.)
17.00 Híradó - Időjárás
ilfl? Ismeretlen Budapest Vetélkedő a Föld Napjára
17.45 Nellie, az elefánt Angol rajzfilmsorozat Nellie léghajóra száll
17.50 Elektor kalandor Telefonos videojáték
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó
18.25 Regionális magazin
18.55 Müsorajánlat-Időjárás
fEüEl Mentőosztag
Angol-ausztrál tévéfilm-sorozat Rajtaütés 49\' Mickey - Gary Sweet (Dörner György), Béka -Marshall Napier (Papp János), Tarajos - Tim McKenzie (Szerednyey Béla), Angyal - Steve Bastoni (Rékasi Károly), Georgia - Sonia Todd (Tóth Éva), Kormos-Pé-ter Browne (Győri Péter)
20.00 A Magyar Nyelv Hete Nahát?!-Kentaklcslrke
20.05 A Föld Napja
Az Antarktisz, az utol-só szüzföld
Angol ismeretterjesztő film-11/1. rész
21.00 A Magyar Nyelv Hete Az irodalom nyelve
21.05 össztűz
i
Aktuális közéleti vitafó-rum
22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírössze-foglaló
22.20 Időjárás
fífS\\ A TV2 filmklubja Szomszédolás Román filmek bemu-

19.00 Műsorismertetés
19.10 Sráckarika
Nyolcvan nap alatt a Föld körül - Rajzfilm
19.35 Fa Nándor megérkezett
20.10 Didi, megőrjítesz
Német filmvígjáték *
21.40 Clne-java •
Mozikalakuz
22.10 Trans World Interna-tional
22.25 Az amerikai álom I XXVI/22. rész



és vízkutak fúrását, kiképzését es javítását

p,
ENTEK
n 6ra-. Csak fiszta forrásból - Patkó Hiépmüvés&ti Möhely
u/. i\'.rk l-beo
! ora: JAZZ KOCSMA a HSMK-ban
19-02 óráig: VÍGADÓ a HKK-b«.\'n

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika 8.20 Törvénykönyv 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben
Közérdekű magazin közben:
9.50 Lottósorsolás 11.05 Válogatott perceink 11.35 Nemes Nagy Ágnes: Amerikai napló, 1979 ; -XII/9. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma?-Ózdon 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A metodista egyház ,o)! félórája
14.05 Klasszikusok minden-kinek
14.55 A Magyar Nyelv Hete 15.05 Jelen Időben (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum 17.05 Magyarországról jö-vök...
18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvllág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 A Magyar Nyelv Hete 20.05 Népdalok, népdalfel-dolgozások 20.30 Határok nélkül Az irodalomról 21.05 Kossuth-klub
Parlamenti ütköző 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum
Sokszemközt az egész-ségről
23.05 Hangversenymúzeum Elisabeth Schwarzkopf Wolf-dalestje
PETŐFI
4.30 Napinditó
Zenés ébresztő
8.05 Sportreggel
8.20 Rivaldafényben
Vanessa Paradis
8.50 Helykereső
9.00 Hírek. Időjárás
9.05 Zene-szó
10.55 Gordiusz plusz
11.00 Hírek. Időjárás
11.05 Napóra
12.00 Nóták
12.45 Időjárás- és vizállás-
13.00 Hírek
13.05 Ú, ó, ó, nagymami...
14.00-
17.00 Péntektől péntekig
közben:
14.45 Poggyász
15.00 Hírek. Időjárás
16.45 Poggyász
17.00 Hírek. Időjárás
17.05 Napóra
17.55 Gordiusz plusz
18.00 Magyar slágerlista
18.30 Szocio-krimi
18.50 Bermuda-háromszög
19.00 Hírek. Időjárás
19.05 Kölyökrádló
19.35 Magyar tájak dalaiból
20.00 A rock gyermekei
21.00 Hírek. Időjárás
21.05 Párkereső
22.00 Fllmpremier
22.30 Részletek Jack De-Johnette Zene az ötö-dik világért c. CD-jéről
23.00 Hírek. Időjárás
23.03 Sporthíradó
23.10 Naplorduló-éjfél előtt A KFT együttes felvé-teleiből - IV/4. 0.10-
4.20 Napforduló-éjfél után Póttarisznya (0.10-4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdá-sok
17.10 Alfréd J. Kwak (sor.)
17.35 Ulrlch és Ulrike (sor.)
18.00 3SATbörze
18.25 ötletek és irányok
19.00 Hírek / 3 SAT stúdió
19.30 Külföldi tudósítások
20.00 Természet az ember
kezében (sorozat)
21.45 A skorpió
21.00 Beaté S. (sorozat)
21.45 Kulturális magazin
22.00 Hírek
22.25 Oldalpillantások
22.50 Emelkedés az égbe
(mexikói film)
SZLOVÁK
SZTV-1 18.20 Az Addams család
(am. tévéfilmsorozat) 18.45 Was bedeutet das,
Harvepino? 19.00 Esti mese 19.10 Számitógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sport
20.05 Játékos vetélkedő 20.40 Fivér egy Idegen boly-góról (kanadai tévéfilm) 22.30 Időszerű események
23.05 Sport
23.10 Fllmújdonságok 23.40 Dokumentumsorozat
SZTV-2
18.15 Szlovákok Romániá-ban (dokumentumfilm) 18.40 Regionális magazin 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sport
20.06 A Worldnet bemutatja...
20.40 Színházi meghívó:
Mlnác-Laslca: A sze-rencsekovács-vígjáték 22.05 Pavol Blellk - portré 22.35 Milán Markovlc talfc-show-ja / Események
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reg-gelt, Németországi 9.00 A Főnők
(amerikai sorozat) Levél egy halottól
10.00 Gazdag és szép (amerikai sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó
11.30 Családi párbaj
12.00 Magazin
12.30 A Springfleld-sztori (amerikai sorozat)
13.20 Kalifornia klán (amerikai sorozat)
14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat) A fogadások királya
tüfilii Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Méreg az Édenben
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki itt a főnők? (amerikai sorozat) A vége csak most jön
17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat)
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony-magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (német sorozat)
20.15 Hazai dallamok
21.15 Hegyi levegő és porhó (német sorozat)
22.15 Tessék?
23.15 Gottschalk-show
24.00 Háziasszonyok-riport
(német szexfilm) 1.30 Vakmerő (amerikai film) 3.10 Háziasszonyok-riport
(ism.)
4,30 Matrózok szerelme (osztrák filmvígjáték) 5.50 Rajzfilmek

RTL2
5.50 Rajzfilmek 15.40 Robin Hood (ism.) 16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
A király és az abbé 16.35 Móka, kacagás (sor.)
Üzlettárs 17.00 Hírek 17.05 B. J. és a medve (sor.)
Hamiskártyás 18.00 Hírek 18.05 Ruk-cuk-játék 18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Bllzzard 1. 19.00 Hirek 19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Bllzzard 2.
19.30 Bensőn (sorozat) 20.00 Hirek giKia Indián magány
(amerikai western) 21.50 Plnk Chiqultas (film) 23.40 Cathy átka (film) 1.10 Indián magány (ism.) 2.45 Cathy átka (ism.)
15.05 Testközelben (ism.)
16.05 VOX-box (ism.)
17.15 Beszélgetés
18.00 Hírek
18.15 Életmódmagazin
19.00 Hirek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Híradó
20.15 VOX-box-játék
21.15 Tévétükőr
22.00 Hirek
22.10 Nők és férfiak
(amerikai-angol film) 24.00 Hirek

TV5
6.00 Telereggel -
10.00 Tolsztojról (sorozat)
11.00 Versailles (ism.)
12.00 Vartetémüsor
13.15 A Bitrak parkja (sor.)
13.40 Elszámolás (ism.)
14.30 Varieté fiataloknak
16.30 Pokoli horgászat
17.20 Főzőcske
18.00 Kvizműsor
19.00 Vidám nyelvi játék
20.00 Tények, tiportok
21.30 Zenés műsor
23.20 Orvosi magazin
0.25 Vegyes műsor hajnalig
MUSIC TV
20.00 Tárcsázzl
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 KrlsUane Backer 2.00 Egyveleg 3.30 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend
13.30 Hiúsági magazin
14.00 Sztárok
15.00 Dzsem
16.30 Élővldeoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Sorsforduló (sorozat)
20.00 Tudományos show
20.30 Európa-film
21.00 Napirend
21.30 Európa-magazin
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Előőrs Marokkóban
(film)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium
A 85 éve született Jo-seph Keilbert lemezeiből
10.00 Hírek. Időjárás
10.05 író és társadalom az olasz neoavantgardban
10.35 A kamarazene kedve-lőinek
12.00 Hírek. Időjárás
12.05 Hangverseny délidőben A Budapest Sinfonietta hangversenye
13.15 Weber operáiból
14.00 Hírek. Időjárás
14.05 Két hangjáték KZ oratórium irta: Pilinszky János Egy varsói túlélő irta: Arnold Schönberg
14.25 Régi magyar muzsika
14.45 Zenekari muzsika
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Kurtág György müveiből
17.00 Operamagazin
17.50 George Byron versel
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 Erkel: Bátori Mária Kétfelvonásos opera
19.52 Csajkovszkij: Három részlet a Diótörő szvit-ből
20.00 Hírek. Időjárás
20.05 A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye
21.35 Bartók-kórusok
22.00 Hírek. Időjárás
22.05 Barokk muzsika
23.00 Emlékek szárnyain
24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Lemezújdonságok

JATEK
A KÁRTYÁVAL

Az utóbbi időben többen panaszkodtak arra - egyesek szerkesztőségünket is felke-resték e problémával -, hogy Kanizsán nem lehet telefonkártyát kapni. Az 1. sz. posta-hivatalban jártunk utána a dolognak. Kér-déseinkre Viroveczné Mát is Ilona válaszolt.
- Sokan a postát okolták azért, mert nem
lehet telefonkártyát kapni.
- Egészen idáig a postahivatal árusította
a kártyákat. A távközlési vállalattól kaptuk
az ellátmányt, ezt most módosították. A pos-
taigazgatóság küldött egy utasítást, hogy a
telefonkártyákkal számoljunk el, mert ezután
másféle módszerrel fogják árulni.
- Ez mit jelent?
- Azt, hogy nem a távközlés fogja ellátni


LÁTOGASSA A
Kanizsai műsor

Mozi 16, árai Minden katya a rtteaaytae Jut
3», W 4r»: Egy asszony Illata
Stúdió Mí2fil6.30, 18.15 6t*i titánunk a ví/ft/ön!
20.15 óra; Ötszex
ÁPRILIS 23.
p




OSZTRÁK 1
PRO 7


a postát kártyával, hanem a postavállalat-nak kell megrendelnie ezt a távközlés anyagellátó irodájától.
- Mért nem kaphat városunk közvetlenül
kártyát?
- A posta belső lapja közölte azon városok
listáját, amelyek kapnak telefonkártyát. Kani-
zsa nem volt közöttük. Ez szerintem a rossz
telefonhelyzetünknek „köszönhető".
- Pedig nagy az érdeklődés...
- Kanizsán rendkívül nagy a kereslet a
telefonkártyák iránt, és sok a kártyás fülke
is. Ezért kellett egy jó megoldást keres-
nünk, hiszen nem küldhetjük a vevőket Za-
laegerszegre kártyáért.
- Hogyan oldották meg a problémát?

- Az egerszegi ügyfélszolgálati irodától
kértünk ellátmányt, hogy mi is tudjunk vele
foglalkozni, mert kínos, ha nem tudjuk az
ügyfeleket kiszolgálni. A 2. sz. postánál a
díjelszámolás foglalkozik \'vele, és itt a táv-
beszélő központban a csoportvezető és az
osztályvezető.
- Most mi a módja a vásárlásnak?
- Az ablaknál nem kap a vevő kártyát,
de továbbra is ott kell kérni. A kolléga
felszól nekünk telefonon, és mi lehozzuk a
kártyát. így egy kicsit hosszadalmasabb a
vásárlás, de legalább lehet kapni, változat-
lanul 250 és 600 Ft-ért.
- Köszönjük a tájékoztatást.
Horváth Zoltán
13.00 Telebörze
13.35 Műkorcsolya
14.30 Motorok és legendák
15.15 DSF-tréning
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hírek
18.00 Hopp vagy kopp-játék
18.35 Sportkvíz
19.25 DSF-stúdló / Hírek
20.05 Sport-tenisz
22.05 Talkshow / Hírek
23.05 Küzdősportok magazln-
ia
24.00 DSF-stúdló (ism.) 0.35 A nap eseményei
EUR0SP0RT
9.00 Lovaglás 10.00 Atlétika 11.00 Jégkorong VB 13.00 Forma-1 14.00 Labdarúgás 15.30 Jégkorong VB 17.00 Motorsport 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Jégkorong VB 22.30 Kosáriabda
1PLUS
15.20 Hegymászók 16.05 Francia nyelvlecke 16.35 Mesterművek 16.45 Hermann Brocti 17.30 Keleti-tenger 18.00 Amszterdam, orvosi
központ (sorozat) 18.40 Volt egyszer... az Élet
(sorozat) 19.10 Mese 19.15 Sport 20.00 Híradó 20.15 Környezetvédelem 21.15 Szórakoztató munka 22.10 Tegnap, ma, holnap
(olasz film)
9.00 Hírek / Santa Fétöl nyugatra (ism.)
9.30 Kultúra 10.00 X-Large (ism.) 10.30 Nagy Sándor (ism.) 12.20 Az utolsó Utók 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Slnha Moca (sorozat) 14.00 Magnum (krimisorozat) 14.45 A holnap mesterei 15.05 Heidi (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Ketchupvámpírok(sor) 16.30 VIF-Zak 17.00 Mlnlhirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Malibu vízi mentői (amerikai sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport
20.15 Az öreg (krimisorozat) 21.30 Romantika előnyben 23.05 Hírek
23.10 A számla hidegen tá-lalva (német krimi)
OSZTRÁK 2
16.05 A tejút (am. film) 17.30 Cseh kastélyok és vá-rak
18.00 Óriásláb esete Hen-dersonékkal (sorozat) 18.00 Nyereményjáték 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó
19.59 Sport-jégkorong VB 22.15 Schilling - magazin 22.45 Alias Smith és Jones
(amerikai sorozat) 23.10 Deep Purple 0.10 Bryan Adams - kon-cert
5.00 Csillagember (am. sor.)
Határsértök 5.45 Barátom, Ben (am. sor.)
Lecke
6.10 Rajzfilmek (ism.) Gyilkos paradicsomok Beetlehilce Garfield
Flintstone család 8.00 Parker Lewis (ism.) 8.30 Harttól Harög (ism.) 9.30 Chubasco (ism.) 11.25 San Francisco utcáin
(ism.)
12.30 Bili Cosby-show (ism.) 13.00 Perry Mason (am. sor.) Az életben tartott holt-test esete
13.50 Matlock (ism.) nana HarttólHartig(am.sor.)
Elcserélt szerepek 16.20 Rajzfilmek Szelleminek Widget, a kis őr Garfield
Flintstone család 18.05 Parker Lewis (am. sor.)
Tehetségek
18.35 Bili Cosby-show (amerikai sorozat)
Kicsoda Ellen?
íEIilü Booker (am. krimisor.) Végzetes születésnap 20.00 Híradó
Távoli dobok (western) Mlke Hammer (am. sor.) Mlke gyereke iHHil Fantom támadók
(amerikai akciófilm) 0.45 Hírek
0.55 T. J. Hookar (ism.) 1.40 Hírek
1.50 Róma olyan, mint Chi-cago (ism.) 3.40 Hírek
3.50 Perry Mason (Ism.) 4.40 Szabad nevetni (sor.)
16.05 Évforduló
16.10 Kapásjelző
16.20 Sziámi macska Magyar film (ism.)
17.55 Maja, a méhecske (ism.)
18.20 Mesesarok
18.45 Hírek
19.00 Közép-európai magazin
19.40 Liszt: Magyar fantázia
20.00 „Mikor gyermek volt a gyermek..." Apa - Magyar film
21.30 Könnyűzenei összeál-lítás
21.55 Évforduló
SAT1
6.00 Jó reggelt a SAT1-gyel! 8.35 Mindent vagy semmit
(ism.)
9.00 A mindenható nyomá-ban (ism.)
9.30 Amerikai pokol (ism.) 12.00 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Sport-tenisz 16.45 5x5 17.20 Mindent vagy semmit
-játék 18.30 Sport 18.45 Híradó
19.00 Pénz, halál, szerelem 19.30 Szerencsekerék 20.15 Kicsoda Harry Crumb? (amerikai film) Fsz: John Candy 22.00 Labdarúgás EEIiTil Marilyn visszatérése (svájci-francia erotikus film)
0.15 Beszélgetés (ism.) 1.30 Tiltakozás (ism.) 2.25 Mr. Fixlt (am. rövidfilm) 2.50 Asztronómia (amerikai rövidfilm)
5.40 Falutévé - profittal 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35-12.05 Napközi
Benne:
H5E Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat 9.50 Lottósorsolás íliTiTii Dallas
Amerikai filmsorozat
Az örökség
(Ism.: este, TV1 20.40) 10.50 Játék 11.05 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 11.20 Fűben-fában - Termé-szetgyógyászati magazin 11.30 Tells-televideo\'93 12.00 Hírek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Évgyűrűk 16.40 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat Nagyon fáj
17.10 Képújság
17.15 Tintl kalandjai
Magyar rajzfilmsorozat
Múmin
Japán rajzfilmsorozat
17.45 Pénzvilág
18.00 Ablak - Közéleti szol-gáltató műsor
18.55 „Maradjatok meg sze-retetemben)..."
19.00 Ez+Az
Szórakoztató műsor
20.00 Híradó
2030 Telesport
Hitlii Dallas
Amerikai filmsorozat Az örökség (ism.)
21.35 Panoráma
22.35 Közjáték (ism.)
Hatni Ingmar Bergman képei Tükör által homályosan Svéd film (1961) FF 86\' Karín - Harriet Anders-son (Für Anikó), Martin - Max von Sydow (Sza-kácsi Sándor), Dávid -Gunnar Björnstrand (Tol-nai Miklós), Fredrik/Mi-nus - Lars Passgard
(Görög László)
■mw Improvizió
A Pege kvartett 0.30 Híradó 0.35 BBC-hiradó
HB0
17.30 Babar: A szappando-boz-nagydij
Francia rajzfilm 24\'
18.00 Mozimánia: A fény mű-vészete - Am. dok.-film
19.40 Clara szive
Amerikai dráma 104\'
21.30 A Bounty
Amerikai kalandfilm 131\'
23.45 Fegyvercsempész Amerikai akciófilm 92\'
6.00-
9.00 Napkelte- Reggeli in-formációs magazin
15.00 Műsorismertetés
15.5 Alpok-Adria Magazin
tHBil Zsebtévé (ism.)
16.5 Garfield
Amerikai rajzfilmsorozat XII/6 rész: Garfield és a hálaadás ünnepe
16.30 Sztárnyúzó Star new show
17.00 Híradó - Időjárás
17.05 Műsorajánlat
17.10 Nagylátószög ■ Válogatás a regionális és a határon túli magyar stúdiók műsoraibók.
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó
18.25 Műsorajánlat-Időjárás
18.30 Produkciói
Egy csipetnyi show
18.53 Csipegetö ,,■■. Gyerekhírek
19.05 A Föld Napja
Az Antarktisz, az utol-só szüzföld Angol ismeretterjesztő film - H/2. rész A TV2 Kabarészinháza Mesebeszéd Közreműködik: Balázs Péter, Bedé Fazekas An-na, Bodrogi Gyula Csala Zsuzsa, DobránszkyZol-tán, Hernádi Judit, Heller Tamás, Kocsis György, Kosa András, SzilágyLJi-bor, Vajda Károly, Vere-bély Iván, Tahi Tóth László, Zana József, Ull-man Ottó és kisegyüttese
21.00 A Magyar Nyelv Hete Az irodalom nyelve
21.05 J. S. Bach: III. bran-denburgi verseny (BWV 1048) Előadja a Concentus Hungaricus
Közreműködik: Jandó Jenő (csembaló)
21.20 A Magyar Nyelv Hete Nahát?!-Kentakicsirke
21.25 Megáll az ész I
Szórakoztató magazin
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
22.25 Napzárta előtt... Szerelmese Árulkodó féltékenység

20.00 Műsorismertetés 20.10 TV4 autó-motor maga-zin 20.35 Szabadság a mezőkön
Természetfilm 21.00 Európa kávéház 21.30 Az elrabolt pornósztár
Amerikai film Fsz.: Dávid Naughton, Barbara Crampton 23.15 Miké Oldfield

MUNKARUHÁZAT TERMELŐI ÁRON
Telefon: 93/11-457 Fax: 92/73-279
s
ZOMBAT
» órai DKESCH QÜARTETT koncert a HELY Jfclwbban
Mozi 14 órai Ásó, kapa, nag\\kalaaf
16 óra: Minden kim a a mennybe jat^
18, 20 óra: Egv awzonj illata

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika 8.20 Mindennapi tudomány 8.30 Hangszemle 9.05 Családi tükör 9.35 Szombat délelőtt közben: 10.05-10.15 Szaván fogjuk
Merész kijelentések nyomában 11.05 Eco-mix
Gazdasági magazin 12.00 Déli Krónika 12.30 Kopogtató
Föld-adta sors
13.05 Népdalkőrők pódiuma 13.30 Világkosár 14.05 Oxigén
Ökológiai magazin 15.05 Mindenes
A Kossuth Rádió irodal-mi hetilapja 16.00 168 óra 17.30 Visszhang 18.00 Esti Krónika 18.25 Szemle
Tallózás hetilapokban és folyóiratokban 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I
19.30 Határok nélkül
Benne: Miska bácsi le-
velesládája
20.05 A Rádiószínház bemu-tatója A követ
Thomas Hiirlimann drá-mája
21.31 Van-e svájci irodalom?
22.00 Késő esti Krónika
22.20 Szombat est) popmix
A Magyar Rádió a műsor-változtatás jogát fönntart/a.
PETŐFI
4.30 Napindító Zenés ébresztő
8.05 Sportszombat
8.30 Fllmslágermúzeum
9.00 Hírek. Időjárás
9.06 Színe-java
11.00 Hírek. Időjárás
11.05 Csillagok, sztárok
Júlia Migenes énekel, a Bécsi Johann Strauss Zenekar Lehár-keringő-ket játszik
12.00 Jó ebédhez szól a nóta
12.45 Időjárás- ós vízállás-jelentés
13.00 Hírek
13.05 Valahol valaki
13.47 Búcsúzik a hallgatók-tól egy kívánságműsor A Csak fiataloknak zá-róadása a 2-es stúdióból
14.30 Daráló
15.00 Hírek. Időjárás
15.05 Szórakoztató antikvá-rium
16.00 Szív küldi...
16.55 Van ez így
17.00 Hírek. Időjárás
17.05 Molnár Ferenc írásai-2.
17.43 Dévai Nagy Kamilla
műsora
18.10 Rácsos panoptikum 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Skorbut
Gere István hangjátéka
19.44 Erdélyi táncok
20.00 Nemzetközi slágerlista
21.00 Hírek. Időjárás
21.05 4x4-játék
22.00 A BBC archívumából 22.30 Szombat esd jazz 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló-é|tól előtt
0.10-
5.50 Napforduló-éjfél után (0.10-5.50-ig Kossuth kh, Petőfi urh) benne:
5.03-
5.50 Nótacsokor

3SAT
13.00 Hirek
13.10 Külföldi tudósítások
13.40 Ötletek és irányok
14.10 Mórlcz-történetek
14.40 Életem cirkusza
15.05 Osztrák barangolás
15.30 Kivánságkoncert
17.30 A legbolondosabb em-
ber a világon (am. film)
19.00 Hirek / 3 SAT stúdió
19.30 Beszélgetés
20.30 Magányos út (film)
22.45 Kultúra
23.30 Sztárok Ausztriában
0.15 Sport
SZLOVÁK
SZTV-1
19.00 Esti mese
19.10 Tévébérlet a Beauty Szépségszalonba
19.30 Időszerű események
19.55 Sport
20.05 Kandi kamera
20.45 Az 1992-os óv legnép-szerűbb személyiségei
22.05 Divatmagazin
22.30 Gólok, pontok, másod-percek
22.45 Az ördög konyhája
(német krimi) 0.20 Rózsaszín sorozat
Lady Roxana 0.45 Erotikus videoklip
SZTV-2
17.25 Nemzetiségi magazin 17.55 Ifjúsági magazin 18.40 Entrée Libre 19.20 Esd mese 19.30 Időszerű események 20.15 Vég nélküU élet
(tévéfilmsorozat) 21.25 Németek
(angol dokumentumsor.) 22.25 MTV slágerlista
23.9 Csak arra gondolok
(sorozat)
23.10 Események
6.00 Be»eésSebasöan(sor.) 6.25 Bob, a szellem (sor.) 6.50 Péter Pan (sorozat) 7.20 PH es Herkules (sor.) 7.35 Samura) Pizza Cats
(sorozat)
8.00 Játék gyerekeknek 8.20 Super Mario Brothers (sorozat) Cirano de Mario Az elveszett gomba 8.45 Zelda (rajzfilmsorozat) 9.10 BevertyHlsTeens(sor.)
Boldog szülinapot 9.35 Lucky Luké (sorozat)
Családi háború 10.05 A hatmillió dolláros
család (am. sorozat) 10.35 Planet kapitány (sor.)
Megfizethetetlen 11.05 Sárkányok birodalma (sorozat) Tüzes sárkány 11.35 Mutánsok (rajzfilmsor.)
Időzavar
11.55 Winspector (sci-fi-sor.)
12.20 Óriásláb esete Hen-
dersonékkal (sorozat)
12.50 Bolondokháza (am. sor.)
13.20 Bel Air hercege (sor.)
13.45 Titkos énem (am. sor.)
Mindent a tudományért
14.15 Rendőrségi beszámoló
(amerikai sorozat)
mna Knight Rider (am. sor.)
Mindig a barátod leszek
iram A csapat (am. sorozat)
Eredeti vagy hamis
QXQ Jump Street 21. (sor.)
Életuntság 17.45 Melrose Piaca (am. sor.)
Hamis ígéretek 18.45 Híradó 19.15 Beverly Hills 90210 (amerikai sorozat) Tapasztalat kérdése 20.15 Nehogy rajtakapjanak I
(színházi közvetítés)
EEIiffl A Halálosztó (am. film) 2555 Fekete Aphrodité (film) 1.30 Férflmagazln 2.00 A Halálosztó (ism.)

r RTL2
11.55 A halál velünk van
(film)
13.20 Olsen bandája
(dán film)
15.00 3000 mérföldes hajsza
(film)
16.40 Miért tetted, Veronika?
(film)
18.20 Specialisták úton
(sorozat)
20.00 Hirek
20.15 Tíz kicsi néger
(film)
21.50 Pankráció
22.05 Amazonok a Holdon
(film)
23.30 Vad hajnal
(film)
1.10 Francis (ism.)
2.40 Mélyrepülés (ism.)
4.15 Amazonok a Holdon
(ism.)
A külföldi televíziós társa-
ságok a műsorváltoztatás
jogát fenntartják.
12.15 Tévétükör-riportok 13.15 Kakadu Klub 13.40 Blabla 14.05 VOX-box- játék 15.15 Nők és férfiak 17.00 Hirek 17.15 Heuréka I 18.00 Hirek 18.15 Idegen világok 19.00 Hirek 19.15 Túlélés (sorozat) 19.45 Híradó
20.15 Sherlock Holmes - A tambertoy-l vámpír (film) 22.00 Hirek 22.10 Magazin

TV5
6.00 Telereggel
7.40 Francia nyelvlecke
8.30 Gyermekeknek
9.10 Kanadai gazdasági
magazin
10.10 Európai körkép 11.00 Orosz atomerőmüvek 12.20 Autóvízió 15.00 A könyvem nélkül soha! 16.15 Ifjúsági műsorok 17.30 Főzőcske / Kvizműsor 20.00 Tengeri magazin 21.30 Elszámolás (sorozat) 22.20 Film Egyiptomról 23.30 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
17.00 Techno 18.00 Ray Cokes 18.30 Rockhét 19.00 Európai top 20 21.00 Szombat éjjel 21.30 Beavis és Butthead 22.00 Soul és reggae 23.00 XP0 23.30 SUng 3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.30 Koncert 14.30 Jazz
15.30 Utazási magazin 16.00 Természetfilm 16.30 Túl a holnapon 17.00 Vldeodivat 17.30 Interjú 18.30 Arcképcsarnok 19.00 A három Miké (film) 21.30 Európa-Hím 22.00 Hirek 22.30 Magazin 23.00 Média televízió 23.30 Színhely 24.00 A denevér (film)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Társalgó. Ötvenöt perc irodalomkedvelőknek
10.00 Hírek. Időjárás
10.05 Hangfelvételek felső-fokon
Wolfgang Sawallisch Brahms-műveket vezé-nyel a Londoni Filhar-monikus Zenekar élén
11.10 Barokk kamarazene
12.00 Hírek. Időjárás
12.05 Repriz. A Bartók Rádió ismétlő válogatása
14.00 Hírek. Időjárás
14.05 Énekeljük együtt!
14.15 Mentség
Misztótfalusi Kis Mik-lós emlékirata
15.00 Opera-művészlemezek
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Kapcsoljuk az Óbudai Társaskört. Zeneház
17.30 Mlchael Brecker együt-tese játszik
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 Qulntesszencia
19.05 Kapcsoljuk az Óbudai Társaskört. Zeneház
közben:
20.20 Hírek. Időjárás
21.40 A King\'s Slngers angol motettákat énekel
22.00 Hírek. Időjárás
22.05 Összkiadás
Beethoven kvartettjei az Új Budapest vonós-
23.25 Zenekari muzsika 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Komolyzenei zsákba-macska

Értelmes érvek
Pedig vallástudóstól - teológustól - szár-maznak. A rádióban beszélgettek vele az egyház(ak) és az iskolák kapcsolatáról. Ki-fejtette: nem érti, tömegeket elriasztónak tartja, s ezért elvetendőnek is főként a ró-mai katolikus egyház hivatalnokainak -papjainak - rámenősségét.
Szó sincs a vallásos érzületű emberek-kel szembeni ellenérzésről. A papok ha-talomvágyáról annál inkább. Hatalmat akarnak mindenütt, az iskolákban is. Még törvény sem volt rá, még csak itt-ot| szó-ba került, egyik-másik pap máris a tan-testület tagja akart lenni. (Só"t, úgy hírlik, városunkban még azt is elvárták, hogy a
tanárok - a nők is! - előre köszönjenek nekik...)
A továbbiakban kifejtette az illető Val-lástudós, hogy minden iskolában célszerű a vallástörténet oktatása. Ez ugyanis az emberiség közös kultúrkincse. Ezzel szem-ben a hitoktatás minden egyház magán-ügye, s ennek a templomok, imaházak ad-hatnak otthont - ahogyan adtak eddig is évtizedek óta.
Okos érvek, értelmes fölfogás. Azért is megbecsülendő, mert római katolikus teo-lógus fejtegette a föntebbi gondolatmene-tet, föltehetően a katolikus hazai egyház hivatalnokainak haragját kiváltva.
Csak emlékeztetőül: lapunk többször is pontosan ezt az alapállást foglalta el az-időtt, amikor az említett kanizsai jelenség közismertté vált. Igen, oktatni kell az is-
EZ A HELY AZ ON HIRDETÉSÉRE VAR!
Kanizsai műsor

Stúdió Mosd 16JÖ, 18.15 Ara
20.15 óra:
KANIZSA TV 8 óra: 13 óra:
titánunk *
Otszex
ATV-Víkend maga/.in
AFV Ifjúsági maga/in
ÁPRILIS 24.
Sz




OSZTRÁK 1
PRO 7


adója által közrebocsájtott könyve. Az előbbi a köznapi, az utóbbi az elméleti, bölcselkedó" embereknek szól.
Mindezen művek arra biztatnak, hogy nem vakon hinni kell, hanem értelmezni, magunkban földolgozni, elfogadni vagy el-vetni a különböző vallások tanításait, meg-állapításait. Mai, értelmes, huszadik szá-zadvégi, űrhajó korszakbéli emberekhez méltóan. Gyermekeinket is ebben a szel-lemben kell nevelni. Ne higgyenek vakon, szolga módra se Jézus szavainak, se Mo-hamed kinyilatkoztatásainak, raktározzák el maguknak vagy fogadják meg. Bízzuk és ne kényszerítsük rájuk. A magyar alaptör-vény - az alkotmány - értelmében.
Amely mindenféle vallás minden rendű és rangú\' hirdetőjére is vonatkozik.
Ferencz Győző
kólákban a római katolikus, a görögkeleti, a zsidó, a sintóista, a buddhista, a moha-medán, az inka, az észak-amerikai indián és a többi vallás kialakulását, jellegzetes-ségét, összefüggéseit az égi-földi termé-szeti jelenségekkel. Igen: ismertetni kell a Bibliát, de akkor a Koránt, meg a tibeti köztes lét könyvét a Popul Vuh-hal, s a többi ősforrással együtt. Segítségül kézbe lehet venni a Kossuth Kiadónál - az MSzMP kiadójánál - 1978(!)-ban megje-lent Bibliai Kislexikont vagy épp Pais Ist-ván Ember és Vallás című munkáját, amely ugyancsak 1978-ban jelent meg az Akadé-miai Kiadó gondozásában. Hasznos olvas-mány dr. Kis György Megjelölve Krisztus keresztjével és Dávid csillagával című, 1987-ben megjelent vagy Turay Alfrédnek 1990-ben az Apostoli Szentszék Könyvki-
10.50 KI kicsoda? (ism.) 11.30 Migazln 12.15 Szabadidő 13.15 Zuhanó angyalok 14.00 Tánc
16.00 Sport a nagyvilágból 17.00 Talkihow / Hirak 18.05 Tatiék mosolyogni I 18.55 Hirek
19.05 A slkar ösvénye (sor.) 20.00 Sport-tenisz 21.55 Hfrek 22.00 Sport - vitorlázás 23.05 Küzdősportok magazin-ja
EUROSPORT
10.00 Motorsport
10.30 Kosárlabda
11.00 Jégkorong
13.00 Forma-1
14.00 Ökölvívás
14.45 Kerékpársport
15.30 Jégkorong VB
18.30 Forma-1
19.30 Jégkorong VB
22.30 ökölvívás
1PLUS
14.45 Cirkuszi oroszlánok 15.30 Volt egyszer... 1965 16.00 Újdonságok a moziban 16.25 Történelmi |elszó 16.30 Éjszakai emberek 16.45 Zenés beszélgetés 18.00 Európa pályaudvarai 18.30 Hirek
18.40 Volt egyszer... az Élet 19.10 Mese
19.15 Bettina FJitner-portré 20.00 Híradó 20.15 Az erieleitett vezető 21.15 Százmestermü 21.25 Amíg a lábunk birja 22.30 Körbe-körbe (film)
9.00 Hirek
9.05 Santa Fétfil nyugatra (ism.)
9.30 Népzene (ism.) 10.25 Romantika előnyben 12.00 Dokumentumfilm 12.30 Halló, Ausztriai-hal-ló, Bécsi 13.00 Hfrek
13.10 Rólunk van szó (Ism.) 13.35 Film 15.10 Pályaválasztás 15.35 Kacsafalva (sorozat) 16.00 Gyermekwurlitzer 17.00 Mlnlhirek 17.10 X-Larga 18.00 Hfrek 18.05 Ausztria-kép 18.30 Mallbu vizi mentői (amerikai sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport 20.15 Népzene 22.10 „Arany" lányok (sor.) 22.35 Csillogó aszfalt (film)
0.15 A terror völgye (film)
1.40 Hirek
1.45 Ex libris
OSZTRÁK 2
14.25 Sport - jégkorong 17.00 A kedves család (sor.) 17.45 KI akar engem? (sor.) 18.00 Labdarúgás 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Papa (amerikai film) 22.10 Hirek 22.20 Sport
22.50 Falu a határszélen (sorozat)
0.50 A modell és a zsaru (amerikai sorozat)
1.40 Hírek
5.00 Lassla
(amerikai sorozat) Lezuhant repülő 5.25 Vadállatok birodalma (amerikai dokumentum-film-sorozat) 6.10 Nyersbőr
(amerikai westernsoro-zat)
Kötél általi halál BCTilii Űrhajótöröttek (amerikai sorozat) Nagyzási mánia 7.55 Taurus, az óriás (ism.) 9.40 Távoli dobok (ism.) 11.40 Mozgó kórház
(amerikai sorozat) 12.10 Booker(ism) 13.15 Vadállatok birodalma
(ism.)
14.10 Csillagember (amerikai sorozat) Határsírtök njEE Az Ismeretlen felé
(amerikai film) 17.15 Dowllng atya titkai (amerikai sorozat) Az utolsó mondat UntiE A távoli látóhatár (amerikai western) 20.00 Hiradó 20.15 Teen Wolf II. (amerikai film)
Fsz.: Jason Bateman
EHaTi) A testőr
(amerikai akciófilm) Fsz.:ScottGlenn 23 50 NeroWolfe
(amerikai sorozat) Elkésett bosszú 0.45 Hirek
0.55 Fantom támadók (ism.) 2.10 Nyersbőr (ism.) 3.05 Hirek
3.15 Mozgó kórház (ism.) 3.40 Barátom, Ben (ism.)
16.05 Évforduló
16.10 Nils Holgersson
16.35 Néprajzi értékeink
16.40 Összefoglaló a magyar reformátusok II. világ-találkozójáról-1 rész
17.30 Szigliget
17.50 Másvilágkép
18.15 Mesesarok
18.45 Hfrek
19.00 A nagy kékség
Francia-amerikai film
21.00 A polip
Olasz bűnügyi tévéfilm-sorozat — VI/1. rész
SAT1
6.40 A hegyek varázsa 7.10 Capito?- játék 7.40 BuckyO\'Hare(am.sor) 8.10 Silverhawks (am. sor.) 8.50 Péter Pan és a kalózok
(rajzfilmsorozat) 9.15 Superboy (am. sorozat) 9.45 Drops - játék 10.15 Gazdasági fórum 10.35 Szerencsekerék (ism.) 11.15 Kicsoda Harry Crumb?
(ism.)
12.55 Sport-tenisz 16.45 5x5 17.20 Mindent vagy semmit
-játék
18.00 Labdarúgás 19.20 Hirek 19.30 Szerencsekerék 20.15 Zeder (olasz film) 22.00 Kari Dali és vendégei 23.00 Előfizetéses szerelem
(erotikus film) 0.15 Marllyn visszatérése
(ism.) 1.25 Előfizetéses szerelem
(ism.)
2.40 Zeder (ism.) 4.15 Mindent vagy semmit
(ism.) 4.40 Capito? (ism.)
6.10 Falutévé-faludoktor-ral, gyógytornával 6.30 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.15 Közjáték 8.20 Jó reggelt adj, Iste-nemi
Ortodox gyermekműsor 8.30-
12.00 Korhatár nélkül 8.30 Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer... Amerika
Francia rajzfilmsorozat XXVI/1. rész: Az első amerikaiak 9.00 Clmbória
Marian kisasszony és az ö vidám cimborái Angol filmsorozat XII/6: A fehér lovag 9.35 Micimackó-klub
10.05 Dnyepropetrovszki cir-kusz Francia film
11.00 Szezám utca (Sesame Street) Amerikai feliratos gyer-mekműsor-sorozat
12.00 Tévémagiszter
13.30 Képújság
13.40 Wurlitzer Presser Gábor
14.25 Oroszország-Svédor-szág - Jégkorong-vi-lágbajnokság Közvetítés Münchenbői Az első szünetben:
kb.
15.10 Összefoglaló a M0-GÜRT-Salgó Rallye autóversenyről
17.10 Leg... leg... leg...
17.40 Telis-televideo \'93
17.50 Novo moda Divatmagazin
18.15 Nagyon szívesen Sokszínű újdonság
19.10 Szerencsekerék
19.40 Jó éjszakát kivan a Disney I
20.00 Híradó
20.30 Telesport
Hitül Harry és Walter New Yorkba megy kb. 107\' Amerikai film (1976)
22.35 Bongó
23.45 Közjáték (ism.)
HflHii Moulin felügyelő
Francia bűnügyi filmso-rozat - XVIII. kerület (Paris 18) 88\' 1.20 Hiradó
HB©
17.30 Jégfűggöny
Am. természetfilm 47\' 18.30 Akit paripának hívtak
Am. westernfilm 110\' 20.30 Fehér törzsfönök
Am. kalandfilm 86\' 22.10 MlchaelJackson:Dan-
gerous-koncert 132\' 0.30 Erósz a nagyvilágban
Am. riportfilm - 5. 30\'
6.00-
8.00 Napkelte - Magazin 8.00 Műsorismertetés 8.05 Gazdaképző (ism.) ilHil PC abc - Windows 3.1
magyarul - 4. rész 9.00 Patrin-Üzenet-Vorba 9.25 Nai ekran 9.50 Unser Bildschlrm Nemzeti, kelet-euró-pai, európai... 10.45 Ecranul nostru 11.10 Slovenski utrinkl
Szlovén nyelvű nemze-tiségi magazin 11.35 Nasa obrazovka
Szlovák nyelvű nemze-tiségi magazin 12.00 Sorstársak (ism.)
12.15 Família Kft. (ism.)
12.45 Rockstúdió
13.10 Útkereső - Vitaműsor kamaszoknak
13.35 Azok a csodálatos ál-latok
A vörös színű toko és az egyiptomi íbisz
13.50 A Gemlnl-faktor
Angol ifjúsági filmsoro-zat-VI/6. rész: Égltiáború 26\'
14.16 Műsorajánlat
Időjárás
14.20 A Magyar Nyelv Hete Az irodalom nyelve
14.25 Népzenei magazin
14.55 A Magyar Nyelv Hete Nahát?l-Kentaldcslrke
nüilíl Lovagok hajdan és most Dokumentumfilm
15.40 Hódolat egy szál írisz előtt Jékely Zoltán verseiből
16.00 KI miben tudós? Fizika - Döntő
17.00 Autó2-Autósmagazin
17.25 Hupikék törpikék Belga rajzfilmsorozat Lustl-Szundl bulija A törpmobllverseny
17.50 Időjárás
tBETii KnightRider
18.51
Amerikai tévéfilmsorozat Kitt, a gyilkos Müsorajánlat-ldölárás
nflfili] Zabou
NSZK film (1987) 99\' Schimanski felügyelő -Götz George (Vas Gábor)
20.40 Zene-óra
■ Ránki Dezső és barátai
21.40 Telesport
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
EHflü Csak nézünk, mint a moziban...-XII/2. Az 50-es évek Benne: 1950
23.10 Kis Katalin házassága Magyar film 92\' Kis Katalin - Mészáros Ági, Varga Jóska -Szirtes Ádám, Barna -Pécsi Sándor, Gortvay - Ajtay Andor, Vilcsi -Ruttkai Éva
KANIZSA Trend „az életre való bútorok gyártója
ASARNAP
19 óra: Mozgásszínház! est a HKLY Klubban
MO2l 14 óra: Ásó, kupa, [iag\\ kaland
16 óra: Minden kuUa a mennybe jut
18, 20 óra: Kg ass/on\\ illula

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás 6.00 Vasárnapi újság 8.30 Hangszemle 9.05 Világóra
Külpolitikai újságírók heti magazinja
10.05 Unitárius istentisztelet közvetítése
11.05 Gondolat-jel
A Rádió kulturális heti-lapja
12.00 Déli Krónika. Sport
12.20 Harminc perc alatt a Föld körül
12.50 Jegyzet
13.05 Névjegy
Sárközy Tamás
14.05 Szonda
Tudományos magazin
14.35 A Szabó család
15.05 Válogatott perceink
16.10 Müvészlemezek
17.05 Kirakat
18.00 Esti Krónika
18.20 örökzöld operettdalla-mok
19.05 Sportvllág
19.25 Jó éjszakát, gyerekek I
19.35 Színes népi muzsika
20.05 Zene-archívum
. „ Rádiófónia - 5
75 esztendő a magyar zene hullámhosszán
21.05 „Harminckétéves
,.. volt..."
Örley István íróra, szer-kesztőre emlékezünk
22.00 Késő esti Krónika
22.20 Kapcsoljuk a 6-os stú-diót
A Magyar Virtuózok Kamarazenekar játszik

A Magyar Rádió tele-
lonszáma: 138-8388
A Calypso Rádió tele-
lonszéma: 138-7873
A Danubius Rádió tele-
fonszáma: 138-7678
PETŐFI
6.00 Zenés szórakoztató vasárnap reggel és természetesen sport 8.00 Cltromka kalandjai
Tarbay Ede mesejátéka 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Énekszóval, muzsikával 9.35 A Gospel magazin ze-nés melléklete 10.00 Mínuszban 11.00 Hírek. Időjárás 11.08 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
13.00 Hírek
13.03 A Magyar Rádió Ka-rinthy Színpada Trunkó Barnabás: Kis Magyar Murphológia
14.01 Látvány és muzsika
15.00 Hírek. Időjárás
15.05 Táskarádió
16.00-
20.00 Poptarisznya
Közben: tudósítás az olasz totómérkőzésekről
17.00 Hírek. Időjárás
18.30 Sportösszefoglaló. Totó
19.00 Hírek. Időjárás
20.00 Rádiószínház
A patás ördög nemrit-kán angyal képében jár Tóth Gábor Ákos hang-játéka
20.21 Régi magyar muzsika
20.50 Magyarán szólva
21.00 Hírek. Időjárás
21.05 A Rádió Dalszínháza Húszak: Bob herceg
22.37 Ella Fltzgerald felvéte-leiből
23.00 Hírek. Időjárás
23.03 Sporthíradó
23.10 Napforduló-éjfél előtt 0.10-
4.20 Napforduló-éjfél után (0.10-4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-4.20 Nóták

3SAT
13.00 Hírek
13.10 Pillantás a hétre
13.55 Beszélgetés
15.10 Film
16.30 Ételek és történetek
17.00 Az évszázad közepe
17.30 A közepébe
18.00 Napló
18.15 Körkép
19.00 Hírek / Törzsasztal
20.10 Mi történt Baby Jane-
nel? (amerikai film) 22.15 Filmekről röviden 22.45 Nemzetközi divat 23.15 A felügyelő (sorozat)
SZLOVÁK
SZTV-1
15.05 Hírek
15.10 Filmmúzeum
16.45 Hazai slágerlista
17.25 Egyházi műsor
18.00 Mézga család
(magyar rajzfilmsor.)
19.00 Esti mese
19.30 Időszerű események
19.55 Sport
20.05 Videostop
20.45 A Strauss dinasztia (osztrák sorozat)
21.45 Időszerű események
22.05 Gólok, pontok, másod-percek
22.20 A farkas torkában
(filmdráma) 0.20 Teletext-hirek
SZTV-2
14.05 Hírek
14.10 Muzzy Comes Back
14.25 Jégkorong VB
17.05 Mesejáték
18.35 Gyűjtők magazinja
19.20 Esti mese
19.30 Időszerű események
19.55 Jégkorong VB
22.35 Forma-1
23.35 Események
24.00 Teletext-hirek
6.00 Plf és Herkules (ism.) 6.15 Beverly Hllls Teens
(ism.)
6.40 Lucky Luké (ism.) 7.10 Hatmillió dolláros csa-lád (sorozat) 7.35 Wlnspector (ism.) 8.00 Gyerekeknek 8.30 Dinoszauruszok völgye (sorozat)
9.00
Hanna-Barbera parti 9.30 Scooby Doo
(amerikai rajzfilmsoro-zat)
10.00 Csodálatos nő (amerikai sorozat) Texasban
ílWilil Vissza a múltba (amerikai sorozat) tCTiTil Trópusi hőség (amerikai sorozat) Exbarátnő 13.00 Az apám földönkivüll
(amerikai sorozat) 13.30 Forma-1-SanMarino íEüTil Flash
(amerikai sorozat) naSTO Szindbád és a hét ten-ger (amerikai film) 18.45 Híradó 19.10 Különleges nap 20.15 Megteszi vagy nem ?-
játék
21.50 Tévétükör - magazin 22.35 Késői kiadás 23.00 Playboy Laté Nlght 23.30 Érzelmek (sorozat)
24.00 4-es csatorna 1.45 Borzasztó kedves csa-
• Iád
2.15 Ki Itt a főnök? (ism.) 2.45 A Főnök (ism.) 3.45 Beszélgetés (ism.) 4.40 Gyilkosság a hobbija 5.30 Forma-1 (ism.)

RTL2
6.10 A papa kis osztaléka
(film)
7.40 Elektromos álmok
(film)
9.20 Olsen bandája (ism.)
11.00 Miért tetted, Veroni-
ka? (ism.)
13.10 Berlin blues (film)
15.00 Edénkért a pokolban
(film)
16.45 A papa kis osztaléka
(ism.)
18.20 Elektromos álmok (ism.)
20.00 Hírek
20.15 Kerekek
(sorozat)
21.05 Pankráció
23.25 Néhány pillanat múlva
(ism.)
23.45 Edénkért a pokolban
(ism.)
1.25 Vad hajnal (ism.)
3.05 Kerekek (ism.)
A külföldi televíziós társa-
ságok a műsorváltoztatás
jogát fenntartják.
■ vox
12.00 Beszélgetés
13.15 Alomcsapat (ism.)
14.05 VOX-box (ism.)
15.15 Sherlock Holmes-
A lamberley-l vámpír
(ism.)
17.15 Szülök magazinja
18.00 Hírek
18.15 Utazási magazin
19.00 Hírek
19.15 Kémek (sorozat)
19.45 Híradó
20.15 Manón Roland (film)
22.00 Hírek
22.15 Kivégzés (film)
24.05 Hírek
TV5
6.00 Telereggel
7.40 Francia nyelvlecke
8.30 Gyermekeknek
9.00 Találkozás Bulgáriával
9.55 Zenei műsorok
13.15 Varieté fiataloknak
14.00 Állatbarátok műsora
15.30 Hegyek - magazin
16.15 Szórakoztató műsor
18.00 Vidám hétvége
20.00 Hétről hétre
21.30 Makacs szerelem (film)
23.00 A bolgár filmtörténete
1.15 Az igazság órája
2.15 Vegyes műsor hajnaNg
MUSICTV
11.30 Európai top 20 13.30 Beavis és Butthead 14.30 Stlng rockumentary 18.30 Rockhét 19.00 Amerikai top 20 21.00 120 perc 23.00 Beavis és Butthead 23.30 Headbangers Ball 2.00 Krlstlane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER
14.00 Egyveleg -14.30 Interjú 15.30 Jazz 16.30 Sport 17.00 Dokumentumfilm 18.30 Moszkvától nyugatra 19.00 Üzleti hét 19.30 Európa-magazin 20.00 A Triangle gyári tüz-eset (film) 22.00 Hírek 22.30 „Fekete\'-sorozat 23.30 Magazin 24.00 Jazz 1.00 Egyveleg
BARTÓK
6.00 Hírek. Időjárás
6.03 Népszerű muzsika
8.00 Hírek. Időjárás
8.05 Christopher Herrtek or-gonái
9.05 Híres operakarmesterek 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Ú| Zenei Újság 10.50 „Kezdetben vala az
ige..."
11.05 Európa hangverseny-termeiből
12.26 Hírek. Időjárás 12.30 Jékely Zoltán versei 12.45 AMR énekkara énekel 13.00 Hangok és visszhangok 13.10 Rossini: Olasz nő Al-gírban. Részletek 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Muzsikáló nagyvilág 15.00 Új lemezeinkből
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Szalon
17.00 Beszélgetés Bach BWV. 112. sz. kantátájáról
17.30 Kapcsoljuk a Buda-pest-Belvárosi Főplé-bánia templomot
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 Lalo: Spanyol szimfónia
18.30 Magyar zeneszerzők
19.00 Klasszikus kamarazene
20.00 Hírek. Időjárás
20.05 „Kezdetben vala az ige..." (ism.)
20.20 Hangverseny-különle-gességek
22.05 Gézcsók
23.42 Régi híres énekesek
műsorából
0.15 Híres zenekarok felvé-teleiből

Baj van
tánccal

Idézve a mondást: Könnyű Katát táncba vinni..., a mondat másik felét már nem is kell mondani, mindenki tudja, hogy miért könnyű. Persze, mint minden más mondás, alkalmazható lehet Jutkákra, Zsuzsákra vagy éppenséggel Kamillákra is.
Szóval Kata jelentkezett egy hirdetésre, melyben fiatal, jóalakú lányokat kerestek külföldi vendéglátással kapcsolatos munka-helyre. Munkahelye nem lévén, próba sze-rencse alapon, ó" is elment a megjelölt helyre. Hat tucatnyi sorstársa már készen állt a szemrevételezésre. Bár nem érezte jól magát a vásári csikó szerepében, annyira, hogy mosolyogni is elfelejtett. De az is lehet, hogy épp ilyet kerestek. Ugyan-is éppen dt hívták be a belsó" szobába, hogy az utazást, a szállást, meg ami a leg-fontosabb, a munkabért megbeszélni.
Stúdió mo/I ÍOO, IB.1S éra: Utánunk a
20.15 óra: Otszex
KW1ZSA TV 12-16 óra: lívt-pius/
ÁPRILIS 25,
v




OSZTRÁK 1
PRO 7


őt viszont elsősorban a munka érdekelte. A többiről csak azután. Hát ugye, ami egy vendéglátóhelyen adódik: felszolgálás, pénzkezelés, zárás után takarítás és egye-bek... A felszolgálás, a pénztárgép, a taka-rítás oké, de mit kell érteni egyebek alatt? Ezt fehéren-feketén tisztázni. Mivel nem kapott azonnal választ, kérdését megismé-telte németül is, hibátlanul... Bár a nyelv-tudás mint követelmény eddig szóba sem került. Talán nem is véletlenül. Mert bi-zony ez már túl sok is volt a mustrálgató urak számára... Szólították a következőt.
Külkereskedő ismerősömet hallgatva kez-dem azt hinni, hogy nemcsak a lányainkat akarják gazdagoknál Katának nézni... Mint-ha jobban örültek volna nekünk még négy-öt évvel ezelőtt is. Potyogtatták a kölcsön-morzsákat az asztalról, és nézték nagy él-
vezettel, hogy ott lenn, az asztal lábánál mi-lyen hálásan dörömbölünk érte. Partnerként elfogadni már nehezebben emészthető falat lettünk számukra, holott még milyen messze vagyunk attól, hogy riválisok legyünk.
Ugye, már francia földön felborogatták a libamájas-kamionokat, most viszont hús-véti ajándékként ránk ragasztották a száj-és körömfájás címkéjét.
Bár lennék rossz jós, de tartok tőle, hogy az EKG országoknak lesz még néhány szá-munkra nem éppen kedvező intézkedése. A piacgazdaság farkastörvényei diktálnak — hányszor fogjuk ezt még a jövőben meg-hallani?!
Az ebből eredő hátrányokat nagyon ne-
héz elviselni. Csakhogy más lehetőség nem
adatik számunkra. Legalábbis most még
nem adatik. - gombás -
12.15 Szabadidő
13.15 Napenergia
14.00 A nagy lehetőség
16.00 Artisták
17.00 Kerékpársport
17.55 Hírek
18.05 Kart Dall-show
18.55 Hirek
19.00 Akciósztárok
19.30 DSF-stúdió
20.00 Tessék mosolyogni I
20.55 Hírek
21.05 Labdarúgás
22.00 Tenisz
23.05 Életmódmagazin
EUROSPORT
10.00 Golf
11.00 Jégkorong VB
13.00 Ökölvívás
14.00 Forma-1
16.00 Jégkorong
17.00 Gólt
19.00 Atlétika
20.00 Jégkorong VB
22.30 Forma-1
0.30 Ökölvívás
1PLUS
14.05 Szóváltás 14.50 A Mlatyánk hét kérése 15.20 Max Uhllg - portré 16.05 OppenésEhrlleh(sor) 16.50 Európa-magazin 17.15 Sajtóklub / Hirek 18.05 Különlegességek show-
ia
18.35 Harry kandúrja (sor.) 18.40 Volt egyszer az... Élet
(sorozat) 19.10 Mese 19.15 Dokumentumfilm 20.00 Híradó
20.15 Sir CoNn Davis vezényel 21.00 Werner Híler-portré
9.00 Hírek
9.05 Kulturális magazin
9.30 Rövidfilm
10.15 Dokumentumfilm
11.00 Sajtóóra
12.00 Pillantás a hétre
12.30 Tájékozódás
13.00 Hirek
13.10 Cseh kastélyok és várak
13.40 Rapszódla (am. (film)
15.30 Octopus vállalkozás
(sorozat)
16.10 Tlny Toon kalandjai
(sorozat)
16.35 Nincs folytatás
17.00 Mlnlhirek
17.10 Beverly Hllls 90210
(amerikai sorozat)
18.00 Hirek
18.10 X-Large
18.30 Mallbu vízi mentSI
(amerikai sorozat)
19.30 Híradó
19.50 Konfliktusok
20.15 Oroszlánbarlang (sor.)
21.15 Ételek és történetek
21.50 A talizmán (film)
0.20 Haydn muzsika
0.45 Hírek
0.55 1000 mesterim!
OSZTRÁK 2
13.00 Haza, Idegen otthon 13.30 Sport 16.30 Dokumentumfilm 17.15 Idősek klubja / Hirek 18.05 Óriásláb esete Hen-dersonékkal (sorozat) 18.30 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 19.48 Konfliktusok 20.15 Tetthely (krimisorozat) 22.00 Sport - jégkorong 23.00 Hennessy (am. thriller)
0.40 A modell és a zsaru (amerikai sorozat)
1.25 Hirek
4.50 Lassle (am. sorozat)
Postagalamb
5.15 Vllágszafari (sorozat) Fehér ló, kék hegyek 6.00 NyersbSr (amerikai westernsorozat) A lázadók ezredese 6.50 Űrhajótöröttek (amerikai sorozat) Csodagyerek
7.50 A sátán sohasem al-szik (film) 10.15 Gorath
(amerikai-japán film) 11.40 Mozgó kórház (amerikai sorozat) A nagy átverés 12.10 Bili Cosby-show (ism.) 12.40 Dowling atya titkai
(ism.)
17.05
13.40 Sztárok és állataik 13.50 Vllágszafari (ism.) EEJ] A fekete rózsa (film) Fsz.: Orsón Welles, Tyrone Power Cmkkoporsótahuknakl (német-olasz krimi) tliKEI Matlock
(amerikai krimisorozat) A néma tanú
19.30 Riporterek (sorozat) 20.00 Híradó HiKia Cowboyháború (western)
Fsz.: Richárd Widmark, Anthony Quinn, Henry Fonda
22.30 A szitakötő (akciófilm) 0.50 Kőkemény ötös (sorozat)
Veszélyes emlékek 1.40 Hírek
1.50 Repülő tigrisek (film) 3.20 Hirek 3.30 Nyersbőr (ism.) 4.20 Hirek
16.05 Évforduló
16.10 Macskafogó-Rajzfilm
17.35 A fekete villám ka-landjai - Am. sorozat
18.00 Magyar évszázadok
18.15 Mesesarok
18.35 Postabontás
18.45 Hirek
19.00 Mándy Iván mozija Szabadíts meg a go-nosztól I-Magyar film
20.35 Budapest hangverseny-termeiből
21.35 A fém művészei
22.00 Évforduló
SAT1
5.45 Péter Pan (ism.) 6.15 Sllverhawks (ism.) 6.45 Bucky O\'Hare (ism.) 7.15 Superboy (ism.) 7.45 Asztrodinók (ism.) 8.20 Így láttuk 8.25 Az utolsó zsiráf (film) 10.15 Gldeon trombitája (amerikai film) Fsz.: Henry Fonda 12.10 Ég és föld között 12.50 Egészségügyi magazin 13.20 Black, a fekete villám (kanadai sorozat) Hosszú az út 13.50 Sport-tenisz 17.00 Keresztül a galaxison és azután balra (sor.) 17.30 Mallbu vízi mentői (amerikai sorozat) Környezetvédők 18.30 Labdarúgás 19.20 Hirek 19.30 Szerencsekerék 20.15 A Rio Verde-I kaland
(francia sorozat) 22.05 Beszélgetés 23.30 Hallervorden-show 24.00 GMeon trombitája (ism.)
6.38 Napi műsorajánlat 6.40 Falutévé magazin 7.25 Hagyd aludni a mamát és a papát I Boldl, bolygónk fia Francia rajzfilmsorozat A villám sújtotta város 7.55 „így szól az Úri" A Biblia üzenete 8.05 Közjáték 8.10 Muzzy In Gondoland
XX/16. rész (ism.) 8.15 ThislstheWay-XX/16. 8.35 Vasárnapi turmix
10.55 Fotex Veszprém SE-Tusem Essen férfi ké-zilabda KEK-mérkőzés Közvetítés Veszprémből A szünetben:
kb.
11.35 Rendőrnap 93
Férfi kosárlabda-baj-nokság-Westel ráját-szás
13.00 Nótatévé
13.30 Képújság
13.35 Rendőrnap \'93
13.50 Forma-1 San Marinó-i Nagydíj Közvetítés Imolából
íTüilii Arthur C. Clarké titok-zatos világa Angol filmsorozat XIII/3. rész: Az „ősi bölcsesség"
16.25 Rendőrnap 93
16.30 Az Arany Könyvklub ajánlja
16.35 Örömhír - A reformá-
tus egyház műsora
BMilil Walt Disney bemutatja Balu kapitány kalandjai Amerikai rajzfilmsorozat Potyautas aranypor-tyán
Csillagutasok Amerikai filmsorozat IV/4. rész Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat A tolvaj kotlós A vízköpő (Ism.: hétfő, TV1 9.00)
18.45 Szerencsekerék Vetélkedőműsor
19.20 A Hét
20.00 Híradó
20.20 Telesport Benne:
Tudósítás a piliscsévl nemzetközi motocross-versenyről
21.00 Közjáték (ism.)
21.05 TV1 filmutazás
Vendégünk a rendőrség
Hekussztárok
Összeállítás filmekből
híressé vált rendőrök-
ről, nyomozókról
21.20 Szuper- EgB
hekusok IQEI
Olasz bűnügyi vígjáték (1985) 94\' Összefoglaló a rendőr-nap eseményeiből
kb.
23.40 Képújság
7.00 Napra-forgó - Magazin 8.00 Műsorismertetés 8.05 Varjúdombi mesék Magyar mesefilm (ism.) Töpszli malac kalandjai Angol bábfilmsorozat Rlc, a holló Német rajzfilmsorozat Mekk mester
Magyar bábfilm (ism.)
13HÜ Gólyahir - Játék 9.05 Kacagóra a játszóház-ban 9.55 Elektor kalandor
10.00 Kéz a kézben
10.30 Országjáró suli-buli
11.15 A Magyar Nyelv Hete Az Irodalom nyelve
11.20 Az Úr szolgálólányai A hazai női szerzetes-rendekről
11.50 Ameddig a harang szól Mátraszentimre
12.00 Nótaszó a Kalocsa csárdából
12.15 Gazdaképző
12.45 SOrSok
13.25 K+P
tRIB Én táncolnék veled VI/1. rész: Salsa
14.00 Telelovas
Qj|JE ...és még egymillió lé-pés -XVIII/1. rész: A bronzkori várostól Savariáig (ism.)
16.40 Nézze meg az emberi Habroló Delta
T6.0U Körzeti tévéstúdiók mű-sora
Kedves versem Jékely Zoltán: Az én országom
18.34 Műsorajánlat-Időjárás
fTHETl Mese a karosszékben XV/1. rész: Mese a ke-zed öt ujjáról Vízipók csodapók Magyar rajzfilmsorozat A veszélyes homoktöl-csér (ism.) Família Kft. Marhakonzerv-akció Francia film (1990) 105\'
21.30
21.25 A Magyar Nyelv Hete Nahát?l-Kentaklcslrke Geopolls
A Francé 2 világpoliti-kai sorozata-Felirajos! Telesport Benne:
Oroszország-Kanada Jégkorong VB-össze-foglaló
23.05 Operamagazln \'\'
HB©
17.30 Mame
Amerikai vígjáték 125\' EE Golfőrültek II.
Amerikai vígjáték 93\' 21.20 Vadmacskák
Amerikai vígjáték 101\' 23.05 Ez Elvis
Am. életregény 144\'





t Dél-Zalai Üzemigazgatóság
8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 13-140, 13-040 Hibabejelentés: 11-442
- gázszolgáltatás - gázömlések elhárítása - gázkészülékek javítása - gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése - belső gázszerelések


ÁRUHÁZ
KANIZSA
IRODABÚTORT A KANIZSA DOMUSBÓL

Ez a hely az On hirdetésére vár!

Legyen a partnerünk!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését,
adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést,
- belső ellenőrzést, adókapcsolatok felülvizsgálatát
és ennek alapján javaslatot az önellenőrzés elvégzésére
SflLfl K0RTR0LL KFT
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel.: Oti-60-99-196


A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását.
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22.
Tel.: 93/13-140 Fax.: 92/73-155 Telex: 33-495
A COSINUS - SooUrs
ÜZLETHÁZ
(Nagykanizsa, Fö út 9.)
április 6-30. között
KIÁLLÍTÁSSAL EGYBEKÖTÖTT
KEDVEZMÉNYES ÁRUSÍTÁST TART.
KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257



Vásárláskor első útja vezessen a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZBA!
... mindent egy helyen megvásárolhat!
Várjuk kedves vásárlóinkat!
DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ
Nagykanizsa, Király u. 36.
NÁLUNK BIZTOSAN NYER HA RENDEL!
MUNKARUHÁZATI TERMÉKEK TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁRON!
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ
8800 NAGYKANIZSA
Tel.: 93/11-457 vagy 12-277
Fax: 92/73-279




KANIZSA
TREND KFT
KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
alatt
Érdeklődésüket a 93/13-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. az értékesítésnél várjuk.
AKCIÓ! A GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN!
Régi ár Új" ir Étolaj
80,30 59,80 57,00

1/1
Kr. cukor 1/1 Kr. cukor 1 kg
Ajánljuk magunkat!



REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET
BIZTOSÍTUNK
A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN.
A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT
SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat
LEHET TÉL, LEHET TAVASZ, LEHET NYÁR,
NÁLUNK
A
LEGKEDVEZŐBB AZ ÁR!
-hxiptmu* "\' [ KANIZSA ]
MAGYAR TÁVKÖZLÉSI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Zala Megyei Távközlési Üzeme
Tisztelt Előfizetőink!
örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy 1993. évben ismét kiadjuk a Zala megyei telefonkönyvet. A telefonkönyv az 1992. évihez hasonlóan egy általános részből és egy szakmai részből (Arany oldalak) áll majd.
Kérjük Önöket, hogy az új telefonkönyvben megjelentetni kívánt adataikat gondolják át, és ezeket írásban a Zala Megyei Távközlési Üzem címére, (8900 Zalaegerszeg, Köztársaság út l/a. Pf.: 62.) megküldeni szíveskedjenek.
Kérjük továbbá azokat a társadalmi intézményeket és közintézményeket, me-lyeknek neve vagy címe, átalakulás, politikai változás, funkcióváltozás miatt módosult, pontos adataikat írásban közöljék a Zala Megyei Távközlési Üzem-mel a fenti címen. Olyan részletességgel tegyék ezt meg, hogy a tulajdonukban lévő minden telefonállomás pontos szervezeti funkciójára, helyére térjenek ki.
Magánelőfizetőink a telefonszámlájukkal együtt fognak kézhez kapni egy „Név-sorbejelentő nyomtatványt", melyen közölhetik velünk, hogy milyen néven és címen kívánnak az új telefonkönyvben megjelenni.
Felhívjuk az Önök figyelmét arra, hogy a telefonkönyvben való megjelenésről kizárólag csak a Távközléssel jogviszonyban álló előfizető nyilatkozhat. így csak azokat a bejelentéseket tudjuk elfogadni, melyeket az erre jogosult tesz.
Amennyiben a telefonállomás jogviszonyát tisztázni, vagy módosítani szeretnék, ezt a Zala Megyei Távközlési Üzemnél írásban vagy személyesen tegyék meg.
Bármely kérdésükre ügyfélszolgálati irodáink örömmel segítségükre lesznek:
Zalaegerszeg, Köztársaság út l/a. Tel.: 92/13-153 92/13-008 Fax: 92/10-188
Keszthely, Balaton út 2.
Tel.: 83/13-008
83/11-538
Tel.: 83/14-281
Fax: 83/14-086
Zala Megyei Távközlési Üzem
KANIZSA 1993. ópriüs 16.
OKTV-
döntőben
A közelmúltban rendezték meg az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőjét matematikából. Ebbe egyetlen kanizsaiként Németh Lajos, a Cserháti Sándor Szakközépis-kola IV. B. osztályos tanulója . jutott be, aki először a döntő-höz vezető útról beszélt:
- Az első forduló az iskolá-
ban volt, innen csak az én dol-
gozatomat hívták be a követke-
ző menetbe. A második fordu-
lóban hatan versenyeztünk a
megyéből, az országos döntőn
pedig 44 tanuló vehetett részt.
- Hogyan készültél a ver-
senyre?
- Az órákon kívül is sokat
foglalkoztam a matekkal, fel-
adatokat oldottam meg a pél-
datárból, különféle szakkörök-
re jártam.
- Milyen volt a döntő?

- A budapesti református
gimnáziumban volt a verseny.
Három feladatot kaptunk, öt
óránk volt a megoldásra. Elő-
ször nagyon nehéznek találtam
őket, de aztán lassan rájöttem
kettőre. Májusban lesz az
eredményhirdetés, addig töb-
ben ellenőrzik, bírálják a fel-
adatlapokat. Az első 25 helye-
zett nyer jogot felvételi nélkül
felsőoktatási intézményben va-
ló továbbtanulásra.
- Hogy érzed? Bent leszel
ebben a 25-ben?
- Nem tudom eldönteni.
- Ki segített a felkészülés-
ben?
- Dr. Virágné Bálint Mária,
a matematikatanárom, de a
többi tanár is, mert - amikor
készültem a versenyre - nem
feleltettek.
- Egy hónap múlva befeje-
ződik számodra az iskola, kez-
dődik az érettségi. Milyen ter-
veid vannak?
- Tovább szeretnék tanulni
Szegeden, a József Attila Tu-
dományegyetem matematika-
számítástechnika szakán.
Németh Lajos felkészítő ta-nára dr. Virágné Bálint Má-ria volt. Vele a sikerhez ve-zető útról, a pedagógus szere-péről beszélgettünk:
- Gondolt ilyen
| nagy sikerre?
- Arra számítot-
I tam, hogy a második
s -KOR

fordulóba be fog jutni Lajos, de a döntő csak álom volt. Nagyon ^ok múlik mindig azon is, milyen feladatsort állítanak össze. Lehet, hogy valaki lel-kiismeretesen felkészül a ver-senyre, mégsem ér el sikert.
- Mint szaktanár hogyan ér-
tékeli a döntő példáit?
- Én nehezebbeket vártam,
jó erős közepes feladatokat
adtak ebben az évben, bár a
versenyzők nehéznek találták
őket.
- Milyen tanítvány Németh
Lajos?
- Első osztályban nem tar-
tottam rendkívüli tehetségnek,
de érdeklődött a matematika
iránt. Azt észrevettem, hogy
terhelhető, ezért plusz felada-
tokat adtam neki. Tanítványom
fokozatosan lett egyre jobb.
Vele - és még két társával -
másképp foglalkozom, mint a
többiekkel. A nyáron végez-
tünk a\' negyedik osztályos
anyaggal, így ez a három ta-
nuló külön feladatlapokat kap
az órákon.
- Mi a tanár szerepe ebben
a szép eredményben?
- Talán a legfontosabb,
hogy felismerje a gyermekben
a tehetséget, aztán megfelelő
módon irányítsa, és csak szük-
ség esetén avatkozzon be. El-
engedhetetlen a rendszeresség
és a következetesség is.
- Mi kell ahhoz, hogy va-
laki döntőbe jusson?
- Rengeteg plusz munka. A
heti kötelező 3-4 matematika
óra nem elég, csak alapot
nyújt. Sok önszorgalom szük-
séges a tanuló részéről. Lajos
részt vett a „csúcs-szakkör"-
ben, egyetemi előkészítőre
járt, minden nyári táborban
ott volt.
- Milyen végeredményt vár?
- Tanítványom két feladatot
jól megoldott, ezzel - úgy
gondolom - bent lesz az első
25-ben. Mindenesetre már ez
a siker is borzasztó jó érzés.
Lajos nagyon hálás volt min-
den plusz segítségért. Azt hi-
szem, ilyenért érdemes csinál-
ni a pedagóguspályát.
H. I.
Tanárportré: VIDA LÁSZLÓ
A tanárok „emberi voltát" igazoló sorozatunk következő alanya Vida László, aki szintén a Batthyány Lajos Gimnázium tanára. A tanuló if-júsággal a földrajz rejtelmeit ismerteti meg. Arra a kérdésemre, hogy miért lett tanár, így válaszolt:
- Mert tudok az emberekkel foglalkozni. A tananyag alapjában véve
nem változik, de a gyerekek évről-évre. Ha valaki tanár akar lenni,
akkor nagy színészi képességekkel kell rendelkeznie, mert nap mint nap
új szituációk elé kerül, ahol mindig másképp kell viselkedni. Mindig
is szerettem volna 14-18 évesekkel foglalkozni, ezért lettem középiskolai
tanár, de a tudományos munka mellett is elköteleztem magam.
- Milyen kapcsolatban állt tanáraival?
- Tíz évvel ezelőtt nagyobb volt a távolság a tanár és diákja között,
így kevésbé ismerték egymást. Az intézmény jellegéből adódóan a kap-
csolatokban voltak, "s vannak kötöttségek, melyeknek egy része hasznos.
- Megítélése alapján milyen kapcsolatot tudott kialakítani diákjaival?
- A sajátjaimmal jót, de talán a követelményrendszerem miatt sokan
tartanak tőlem. Amúgy nagyon közvetlen a kapcsolatom velük. Ezt erő-
síti az a tény, hogy a szabadidősprogramokon egyre többen vesznek
részt.
- Milyennek képzeli az optimális tanár-diák kapcsolatot?
- Ez az élet nagy kérdése. Talán akkor teljes egy ilyen kapcsolat,
ha mind a két fél megbízik egymásban. Ha a tanuló mindig őszintén
fordulhat a tanárához, ha mindenről egyenesen beszélnek, még ha ez
valamelyik félnek kellemetlen is.
- Mit változtatna meg a tanítási rendszerben?
- A tanítási napok számát növelni, a napi órák számát pedig csök-
kenteni kellene. Egy évben 200 tanítási napnak és napi 5-6 órának
kellene lenni ahhoz, hogy a gyerekeknek ne csak tanulásból álljon az
életük. Szerintem aránytalan a tárgyak óraszámainak megoszlása is: az
átlagműveltségi tárgyak mennyiségét növelni kellene. Tizenhat éves kor-
tól pedig növelni a kötelező tantárgyak melletti szabadonválasztottakat.
- Mit szeret csinálni a szabadidejében?
- Utazni, túrázni. Szívesen sportolok, télen korcsolyázok, nyáron pe-
dig szörfözők. Legfőbb hobbim a kertészkedés.
- Mi élete nagy álma?

- Szeretnék egy magányos házat valahol a hegyekben. Utazni és
túrázni a Sziklás-hegységben, de legjobban három gyereket szeretnék.
- Köszönöm a beszélgetést I

Balogh Eszter
A Mező Ferenc Gimnázium és Szakközépiskolában a köz-gazdasági és pénzügyi szakkö-zépben végzett diákokat faggat-tam, hogy az érettségi után ho-gyan alakult az életük, egyál-talán érdemes volt-e négy évig pénzügyet és számvitelt tanul-ni.
- Nem tudom, feltehetem-e
ezt a kérdést: „Hogyan tovább?"
Vagy megfelelőbb lenne, hogy egyáltalán „Van-e tovább"?
- A bizonytalanságod nem
alaptalan, bizony az utóbbi idő-
ben sokunk fejében megfordult
ez. Többen sem elhelyezkedni,
sem továbbtanulni nem tudtunk.
- Az iskola nem próbált meg
biztosítani kikerülésetek után
munkahelyet?
- Nem, sajnos ez nem így van.
Túl sokan végeztünk éten a sza-
kon, ennyi emberre nincs szükség a városban.
- Ezzel azt akarod mondani,
hogy nem kellene ennyi diákot
foglalkoztatni, tanítani?
- Azt hiszem, ez az igazság.
Ha kevesebb osztályt indítaná
nak, könnyebb lenne elhelyezked
ni. Manapság gyors- és gépíró
ból nem sok kell. (De hát akkor
mi lenne a tanárokkal, ez egy
ördögi kör!)
- Úgy tudom, hogy többen to
vább akartak tanulni. Az ő he
lyeik nem szabadultak fel?
- Nem egészen úgy van, fel
szabadulhattak volna. De erről a
szakról nem sok helyre lehet to
vábbtanulni, tgy mindenhol túlje
lentkezés volt. A lehetőségek szű
kek, mert többnyire a felsőokta
tási intézmények felvételeinél a
gimnazisták vannak előnyben.
/\'\\ ♦» •* \' Április l(5*án 19 órúioi a
,,
Ur62SZlK Holstea sörözőben a vwvtz
szimpatizáns
lálkoznak a/okkal a fidesz-es vezetékkel, akik cgjelértenek az áprilisban megrendezendő kongresszus célkitűzéseivel. A megbeszélés temaja a korlia-
^* szimpatizánsai és szakértül ta-
a
FIDESZ
április 16.
[ KANIZSA^


A középszerűség diadala, avagy hová tűntek
a kanizsai „KI MIT TUDÓSOK\'*?
Örökség
Tárgyak, rajzok, írások, képek, emberek, . eszmék, államformák. Sokfélék. Előtted megélték, most te éled. A régi dokumentum-filmek, s benne a most már utált diktátorok. Kitaláltak akkor valami újat, s tet-szett. Ha nem is ugyan-azoknak, akiknek most nem tetszik, de ők is csak em-berek voltak. A te korod, századod is lesz valami. Megnéznéd a filmeket, mennyit változtattak rajta. Az emberek mindenre ké-pesek. Valamiért.
Különben tavasz van.
„Egy kiállítás képei"
Nem tetszenek neked ezek a képek. Nem gondolsz róluk semmit, nem jelente-nek semmit. Pedig bennük van minden. Ami nincs, még az is. Te nem is látsz sem-mit, nem is értheted hát. Ez nem neked való.
Megmutattam neki min-dent, én őszintén beszél-tem. Ezek az emlékem ké-pei. Voltak.
És a te képeid? Én nem
fogom megkeresni
Kosztelnik Anikó.
- Ezt úgy érted, hogy isko-
lánk nem készít fel megfelelően
titeket?
- Nem az iskolára hárul az
összes felelősség. Mi szaktantár-
gyakai tanultunk, amelyek a fel-
vételihez szükséges tantárgyak
elől rabolták el az időnkel.
- Azt hiszem, megint fel kell
tennem a kérdést: „Van-e to-
vább?"
- Azért nem veszett el min-
den. Többen egy új, keresettebb
szakmát tanulnak, én egy to-
vábbképző tanfolyamra \' járok,
de vannak, akik nem adták fel,
és teljes gőzzel készülnek a jövő
évi felvételre.
Hazafelé erősen el kell gon-dolkodnom, hogy egyáltalán ér-demes-e szakközépbe járni, mi lesz a gyengébb tanulókkal, de egyáltalán, mi fog történni azokkal, akik az elkövetkezendő években fognak a nagybetűs életbe kikerülni.
Sebestyén Nikoletta
térfeloldás, « tagtoborzás,
és a helyt csoport gondjai,
problémái. Nevezetesen a
kanizsai Fidcs/ túlságosan
radikális rés/ének haiter-
be SXörításu, és a közép-
utat\' gondolkodás s/éles-
kdrűvé tétéi*, -át
Akik végigülték a kanizsai I KI MIT TUD majd négyórás, enyhén szólva gyengére sike-rült produkciófolyamát, azok bizonyára jól emlékeznek Né-meth Krisztinára, aki két na-gyon jól sikerült műsorszámá-val üdítő színfoltja volt az es-tének. Akik hallották, azok mindannyian biztosak voltak benne, hogy ez a lány tudásá-val eljut az országos döntőbe. Nem így történt. A megyei döntő zsűrije nem találta meg-I felelőnek Krisztina produkció-jját...
- Hogy is volt ez?
- Talán emlékszel - kezdi
I történetét Németh Krisztina -,
hogy innen, Kanizsáról mind-két produkciómmal továbbju-tottam a megyei döntőre. A zsűri egyik tagja azt javasol-ta, hogy magam válasszam ki, melyikkel akarok tovább-jutni és fellépni Zalaegersze-gen. Hozzám közelebb áll a musical, ezért úgy döntöt-tem, hogy azzal lépek fel. Harmadikként énekeltem el a Nyomorultakból Epponine dalát, ugyanazt, amit itthon is. Én akkor - megfázásom ellenére is - úgy éreztem, jól
| sikerült. A közönség reakci-a is erre engedett követ-
| keztetni...
A tízkor kezdődő „vetélke-
I désnek" délután fél háromkor volt az eredményhirdetése, il-letve csak azt tudhattuk meg, hogy ki jutott be az este hét-kor kezdődő gálára. Arról egy árva szó sem esett, hogy ki jutott tovább. Mondanom sem
A zene ópium! Jutott eszembe Kocsis Zoltán zon-goraművész meghatározása a Trió Stendhal jazz együt-tes kanizsai koncertjének be-fejeződésekor. Szinte kiűzte belőlem a hétvégére össze-gyűlt bosszúságokat. A ruha-tár előtt sorakozva, egy öl-béli kisbaba mosolygott rám élénken.
- Te is eljöttél zenét hall-gatni? - fordultam hozzá, s megsimogattam izgő-mozgó lábacskáját.
Csak amikor az apuka ar-ca is feltűnt, gondolkodtam el egy pillanatra. Valahol
kell, nagyon fura volt ez az egész.
- Végül is felléptél a gálán?
- Nem, de egy jóakaróm
megsúgta, hogy feltétlenül jöj-
jek vissza, mert vár rám vala-
mi. Később a folyosón talál-
koztam a zsűritagokkal, akik-
től érdeklődtem, de csak kité-
rő válaszokat kaptam. Például
olyanokat, hogy „Még nem is
tudják valójában, ki is jutott
tovább..."
Este aztán mégis elmentem a szüleimmel a gálára. Bár ne tettem volna. Egyszerűen rossz volt látni, hogy a műsor második felében szinte csak zalaegerszegiek léptek szín-padra.
- Végül is nem jutottál to-
vább. Mit mondtak miért?
- Az indok az volt, hogy
nem volt elég színpadképes a
produkcióm, mert a Magyar
Televízió kész dolgokat keres.
Azt mondták, az operával kel-
lett volna indulnom, de ez így
utólag valahogy úgy hangzott,
mintha azt mondták volna, ha
másik ruhát vettem volna fel,
biztosan jobban tetszettem
volna...
- Úgy tudom, mégiscsak fel-
fedeztek?
- Igen, így is mondhatnám.
Igaz, nem jutottam tovább, de
a zalaegerszegi színház musi-
cal stúdiója azonnal tagjává
fogadott volna, mert ott meg-
felelt a hangom. Mindez azért
is elgondolkoztató, mert a
zsűriben a stúdió egyik veze-
tője is ott ült. Egyszóval nem
értem, egyik helyre megfelel-
már láttam! De a lélek ká-bítószere Dés László virtuóz szaxofonjátékának adagolá-sában eltompította arcmemó-
Beidegződés
riámat, és a zenészek még mindig a közönség vastapsát fogadták.
„FIDESZ-es, SZDSZ-es, MSZP-s, MDF-es vagy Kis-gazda?"
ö ellenzéki, s én kormány-párti? Vagy éppen fordítva? Még szerencse, hogy egy is-merősöm sincs a közelben.

tem, a másikra akkor miért nem. Mindenesetre elgondol-koztató, hogy a zsűriben jó-részt csak zalaegerszegiek foglaltak helyet, és a zenés produkciókban, aminek a be-mutatója a volt zsinagógában volt, jórészt csak egerszegiek jutottak tovább.
- Pécsen jársz suliba, te ott
is indulhattál volna...
- Hát igen, csak tudod én
ebben a városban születtem,
szerettem volna tudásommal
ezt a várost, ezt a megyét kép-
viselni.
- Ha jól tudom, mégis kap-
tál díjat.
- így igaz. A polgármesteri
hivatal különdíját kaptam Hor-
váth Herminával együtt. Az
már csak egy külön érdekes-
ség, hogy a jutalmat nem is a
polgármesteri hivatal alkalma-
zottjától vettük át, de ezzel a
történtek után már nem volt
kedvem foglalkozni...

- Neked mi a véleményed
azokról a kanizsai produkciók-
ról, amelyeket láttál?
- Voltak jobbak és rosszab-
bak is, de semmiképpen nem
voltak olyan gyengék, hogy
szinte minden kategóriában
zalaegerszeginek kellett volna
továbbjutnia.
Dukát Éva
Úr Isten! Mi történt velem? Rémlátomásom, vagy kóros beidegződésem van? - gon-doltam végig még mindig az apuka arcára meredve.
Azután a baba tépelődé-semmel mit sem törődve, fel-gyorsított lábtempóval jelez-te, hogy ját szak még vele.
„Ember! - rázott meg be-lülről egy hang, s emelte si-mogatásra kezemet. - Ma-gyarok vagyunk mind a hár-man."
S én, csak annyit tudtam halkan mondani, hogy: Szia.
- Bakonyi -
■::::::::::::ií:::^ ;:;£:^ö#:::£:£::#:-:£^^ KANIZSA iiiiiiiliiiiiiiilii^ii 1 ^^*3. áprilisifii
BIZONYÍTÉK

-Hl hlZO-WYÍTJA. HG&Y A SZAHARA VALAHA rtNGEP VOLT ?
RAVASZ, FONDOR-UoDÓ ANG.-AM. | V
ŰRMÉR- I
")"■ , 1
&OR ,KEN p* V GŐZFÜR-DŐK ARRA A HELYRE TASZÍTÓ V TÖRÖK NV NÉP VOLT V A\'ZSIAI ORSZA\'G Al ARANY LATIN V ILYEN ^ MAGNÓ\' IS VAN VANA\'DIUM KÉN EDGÁR ALLAN ... KITÜNTE-TETT FI-GYELEMBEN RÉSZESÍT GYÜMÖLCSD SZA\'RI\'TA\'SSA r



KISEBB KOHÓ

FPXYLA\'DA\'-RAN VAN!
. . . TOP
/ZENEKAR/




LENGVEL VA\'ROS













NÉVELŐ



TARTÓS T

1 Y V


KOLTo /MIKLÓS/













HA\'ZJA\'L-
LATOK






FARKAD E. tR TALÁN
S,t VOLT =- ÉNEKESNŐ /DIANA/ GAZ
E.ETŰI, KEVERVE" ILYE ING IS \\ N A









CZUCZOR G A\'LNEVE








AN
ŰLASZ A GÖRÖG FŐISTFN TANl\'T













FÜSTÖLT SONKA












BŰNÖZŐ











HA\'LA\'VAL
EMLEGET,
FORT
TAG HdNAP
NEVE RÖV. TULIVJM RÓMAI PÉNZ V. * ELŐTAG: EZER-








KlNAl HOS.SZ-VlERTÉK














NÉP TAGJA





ÜALATONI ODÜLOH.

VEVŐKÉ-SZÜLÉK




L KÉ =[ LÓ\' ."CYN. B. V NA\'v FÉR-TINÉV V FR. VA\'LOG. FOCISTA V V CAEN
fENTRU-
MA!


ALCERIAI KlKOro






NÉMET IBd
/THOMAV














AZ UTCXN












MAGVATÍ
FILM CÍME - EPULFT A\'5AZATA SOLESLAV SZOVJ. AU-



KETTŐZ. KETTŐS B.




DISZNÓ IGÉJE




&ih Glt\'j.



GYÜMÖLCS


















V PAPÍR-MÉRTÉK JAPA\'N SZOROS V





OPEL EGYN. &

KIEJTETT ÜETŰ










MAGYAR-ORSZÁG NAGYAS-SZONYA
MA\'RIA/ -LATINUL ÓDON,

E ILfEN
A\'LLAT
A RA\'K V
Beküldési határidő: április 23.
Lapunk 14. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfej-tése: Az embereket a szenvedélyek tanították meg az érte-lemre.
A sorsoláson Balázsné Dús Edit, Földiné Kádár Ria (Keszt-hely), Hegyi Attila, Szekeres Sándor és Wolf Éva kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
HU-MOR-ZSAK
- Hogyan? - néz ijedten az orvos a betegre. - Ön
egyszerre vette be a hashajtót, amit két hétre rendel-
tem? És hányszor volt széklete?
- Csak kétszer! - mondja a beteg. - Egyszer hajnali
öttől déltájig és egyszer délután fél kettőtől éjfélig.
Reci\'ptatlet
Olcsó dobostorta
AMIT TUDNI KELL AZ ÜDÜLÉSRŐL
1993. április 20-án,
16 órakor nyílt fórum
a megváltozott üdülési rendszerről.
ELŐADÓK: Kemény János,
a hévízi Értékesítési iroda vezetője; Hajnal Sándor,
a LIGA Dél-Zalai Szövetség szociális ügyvivője
HELYSZÍN: polgármesteri hivatal alagsori klubja (Erzsébet tér 7.)
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

25 dk(i lisíkt l tojús sár-giijávu), 8 tlkji cukorral, 8 (Jkg vajjal ós 1 csomag Yúnvy.ii-suio\'porcul oss/.c-gyúruuk, majd ho//adolgo/-va még 1-2 kanál tejet, lá-gyan dolgozható . tésztává alakítjuk. A U.s/tából torta-formában 8 \\ckony lapot sü-tünk, mclvckct a következő gjors kríninu\'l töltünk nu\'g: 1/2 1 tvjbvn csoinómcntvscMt elkeverünk 1 csomag Vánc-za-csokolúdíkréinport és i dkg slmu lis/.tet, lio/./áadunk
még 15 dkg cukrot. Állan-dó km-rés mellett sűrűre f\'V/űk, pár percig forral-juk. Kihűlésig kt-MTJUk, 11\'/-
után 1? dkg habosra keert \\ajat dolgozunk honá. Az összeállított torta oldalát u tóItt\'lí\'kkréimiK\'l kt-njuk be, míg tetejére 10 dkg cukor-ból készült égetett karúméit oniimk, melybe még lan-gyosán gyengén \\aja/ott késstl a s/cleteknrk megfe-lelő bevágásokat leu\\nm-juk.


LIGA Szakszervezetek Dél-Zalai Szövetség
AUTÓ ADASVBIEL

BELVÁROSÁBA [DÉfiÁSZjnellt
Nyitva: 8-18 óráig
KANIZSA


KERTBARÁTOKNAK

Kertünk kora nyári díszei, az egy nyáriak
Az egynyári virágokat több-nyire palántáról Ültetjük ki. A palántákat megvásárolhatjuk, vagy ha módunk van rá, ma-gunk neveljük. Helyesebb, ha a hosszú tenyészidejű, magas csí-rázási hőigényií növények pa-lántáit úgy vásároljuk meg. Cél-szerű azokat a növényeket is vá-sárolni, amelyek csak hajtásdug-ványozással szaporíthatok, mi-vel ezek átteleltetése és dugvá-nyozása a lakásban nehezen vagy egyáltalán nem oldható meg.
Ügyeljünk arra, hogy edzett, egészséges lombozatú és gyöke-rű palántákat vegyünk. A jó mi-nőségű palánta lombja sötétzöld, gyökérzete világos, majdnem fe-hér színű. Az értékesítésig üveg alatt tartott palántákat világos lombjukról, megnyúlt, puha szá-rukról ismerhetjük fel, s ezek kertünkben a szabad levegő, fény, hő és szél hatására könnyen elpusztulhatnak.
A közepes csírázási-hőigényű növények palántáit március kö-zepétől magunk is előállíthatjuk. Magjukat langyoságyba vetjük. Könnyen elkészíthetjük ezt az
ágy típust, ha helyünk engedi. Langyoságynak 150 cm széles, 40 cm mély és tetszőleges hosz-szúságú árkot ásunk. Az árok aljára 20-30 cm vastagságban lomb-, szalma- vagy szalmás trágya kerüljön szigetelőként. A szigetelésre felhasznált anyagot előzőleg kupacoljuk és nitro-génműtrágya vizes oldatával ön-tözzük, hogy bemelegedjen. A szigetelőréteget jól letapogatjuk, melegágyi ablakkal vagy ablak-méretnek megfelelő nagyságú keretre kifeszített fóliával takar-juk. Ezt a szigetelőtalpat 1-2 napig ülepedni hagyjuk, majd 12-15 cm vastagságban kom-posztot terítünk rá. Az árkot egy sorban lapjára állított téglával vegyük körül, erre fektessük a melegágyi ablakot.
A magot az elsimított föld felszínére vessük, a nagyobb magvakat sorba és szemenként, az apróbbakat egyenletesen el-szórva. A takaráshoz kétszer rostált, mosott, folyami vagy bányahomokot használjunk. A takaróföld vastagsága a mag vastagságának egyszerese vagy másfélszerese legyen. Termé-
szetesen komposzttal is takarha-tunk. A kora tavaszi hónapok-ban nagyobb éjszakai, sőt nap-pali hőmérséklet-csökkenések is lehetnek. Ebben az esetben a lan-gyoságyat egy-két sor fóliával védjük a lehűléstől. Fontos, hogy az ágyat gyomláljuk! A sűrűn kelt növényeket ritkítsuk, majd április végétől fokozatosan több levegőt és fényt adjunk nekik.
Az egynyári virágok kertünk-ben a fő helyre kerülnek, hiszen színpompájukkal környezetünket vidámmá varázsolják. Mielőtt az egynyáriak palántáit kiültetnénk, elő kell készítenünk a virág-ágyásunkat. A virágágyakat már ősszel is feláshatjuk és ilyenkor, tavasszal csak felületi porhanyí-tással, gyomtalanítással készít-jük elő az ültetést. Amennyiben ezt ősszel nem végeztük el, ak-kor ültetés előtt ássuk fel a vi-rágágyat, műtrágyával dúsított komposztföldet vagy szerves trágyát keverünk a földjéhez, majd alapos öntözös után ültet-jük ki a palántáinkat. Az ülte-téshez lehetőleg borús időt vá-lasszunk!
Á. Kartai Csilla
FÉNY szalagon
Padcserék a piactéren
Kedden délelőtt érdekes je-lenségnek voltunk szemtanúi a városi piactéren: egy mun-kagép emelődaruja serényen távolította el a gyümölcspiaci részen a betonpadokat. A munkát a helyszínen ellen-őrizte Dávid Zoltán, a Piac-felügyelet csoportvezetője, akitől információt kértünk:
- A rendelkezésünkre bo-
csájtotí felújítási keret terhé-
re két hét leforgása alatt a
versenytárgyaláson győztes
ORIGÓ Plusz Kft. kivitelezé-
sében a régi, mintegy 30
éves, erősen elhasználódott
betonpadok helyett új, köny-
nyen tisztítható és kezelhető
mükő-padok kerülnek elhelye-
zésre. Ez az ÁNTSZ kérésére
a közegészségügyi előírások-
nak megfelelően történik.
Ezen a héten a padok cseré-
jét a gyümölcspiacon végez-
tetjük, szombaton délutántól
pedig a zöldségpiaci részen
öt-hat napon át folytatódik a
csere - mondta.
• Nem könnyelműség ezt a munkát most, az új piac és vásárcsarnok közelgő fel-építése előtt elvégeztetni? -kérdeztük.
- Nem tartom annak,
ugyanis a mükő-padok szük-
ség esetén elmozdíthatok és
átszállíthatok lesznek új ren-
deltetési helyükre - hangzott
a válasz.
(tihanyi)


MACKÓT MACERALTAK...
Úgy tűnik, a tavasz beköszön-tése után, a bűncselekmények is szaporodnak Nagykanizsán és vonzáskörzetében. Eddig, még is-meretlen tettesek a városban fel-törtek két büfékocsit, amikből összesen közel negyvenezer fo-rintnyi cukorkát, üdítőt, valamint dohányárukat loptak.
Szinte naponta hallani a fi-gyelmeztetéseket, a gépkocsik-ban nem szabad értéktárgyakat hagyni. Amennyiben a kipako-lást képtelenek megoldani, akkor éjszakára mindenképpen gondos-kodni kell a jármű őrzéséről. Mint az alábbi példa is bizo-nyítja, sokan hajlamosak erről megfeledkezni.
A közelmúltban Nagykanizsán - az éj leple alatt - felfeszítet-ték az egyik furgon ajtaját, s a járműből összesen körülbelül kétszázezer forintnyi cigarettát loptak.
Sokan mosolyognak akkor, amikor arra figyelmeztetik a bi-
cikliseket, vigyázzanak a testi épségükre! Néhányan úgy gon-dolják, a bringa a lehető legve-szélytelenebb közlekedési esz-köz. Nos, ami azt illeti, kerék-párral is jókorát lehet esni! Tót-szerdahelyen egy férfi leesett a biciklijéről, miáltal nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett...
Nagykanizsán, az egyik Opel típusú személygépkocsiból öt-ezer forintot loptak. A rendőrség szeretett volna úgymond forró nyomon a tettes után eredni, ám erre nem volt lehetőség! A ká-rosult ugyanis nem várta meg a rendőrök megérkezését, járgá-nyával időközben üzleti körútra indult. Márpedig ha nincs vala-mi támpont - ami segítené az eredményes vizsgálatot - rop-pant nehezen lehet elfogni a tol-vajokat...
Jelentős nagyságrendű bűncse-lekmény történt Galambokon. Az iskolából elloptak egy BÉCS
0 típusú páncélszekrényt, a ben-ne lévő értékpapírokkal együtt, miáltal körülbelül kétszázezer forintnyi kár keletkezett. Ameny-nyiben valaki az említett esetről részletesebb, a nyomozást segítő felvilágosítást tud adni, jelent-kezzen a nagykanizsai rendőrka-pitányságon, vagy bármelyik rendőrnél.
Változatlanul gyakoriak a pin-cebetörések. Szentgyörgyváron, a IV. hegyháton - ajtóbefeszítés módszerével - betörtek az egyik hétvégi hajlékba, ahonnan közel húszezer forintnyi szajréval fel-pakolva távoztak a hivatlan lá-togatók.
Sajnos egyre több bűncselek-mény történik a szórakozóhelyek környékén. Nagykanizsán, a Csengery borozó közelében egy nő rátámadt egy idős férfira, akitől elvette a pénztárcáját. A tettest a rendőrség hamarosan el-fogta.
A húsvéti ünnepek alatt sem
tétlenkedtek a gazemberek, ezt a bűnügyi statisztika is bizonyítja! Nagykanizsán, a Zrínyi úton megtámadtak, majd megvertek egy nemespátrói férfit. A szeren-csétlenül járt embertől elvették a pénztárcáját, amiben tizenötezer forint volt...
Némi túlzással szólva akár azt is mondhatnánk, alaposan „meg-locsolta" a torkát az egyik nagy-kanizsai férfi, fgy aztán a leg-kevésbé lehet azon csodálkozni, hogy a 7-es számú út és a Ba-latoni út kereszteződésében has-raesett, horzsolásos sérüléseket szenvedett. Miután az alkohol-mámorban fetrengő férfit a kór-házba szállították, ott sem tudott nyugodni. Az ügyeletes orvos -a sérült agresszív magatartása miatt - kénytelen volt rendőri segítséget kérni...
Nagykanizsán, a Kinizsi úton, a kenyérgyár előtti parkolóban ismeretlen tettesek gázspray-val lefújtak egy idősebb férfit, majd elvették a táskáját és elszeleltek.
(Völgyi)
30 KANIZSA tfftk április W



SPORT
SPORT
SPOR1

Labdarúgás

PALYAN AZ UTÁNPÓTLÁS

Megtorpantak az olajosok
Az NB II Nyugati-csoportjában, az elmúlt három fordulóban csak kétszer léptek pályára az Olajbá-nyász játékosai, mivel a tavasz 3. fordulójában elmaradt a pálya használhatatlansága miatt a Tata-bánya-Olajbányász találkozó (a mérkőzést április 21-én rendezik meg).
A 4-5. fordulóban aztán pont-nélkülinek bizonyultak a piros-kék kedvencek, akik idegenben és ha-zai környezetben is vereséget szenvedtek, egyaránt 1-0 arány-ban.
Sopronban sokáig állt a „zász-ló", biztos pontszerzőnek számí-tottak az olajosok, sőt a lehetőség adott volt akár a győzelemre is. A játékosok azonban a jobbnál-jobb helyzeteket is kihagyták. A kapus Csáki remekelt, a mezőny legjobbja volt, de a mérkőzés vé-ge előtt 7 perccel a kitűnő „por-tás" is tehetetlen volt.
Nagykanizsán a tabellaszomszéd Paksi Atom szerepelt az utóbbi fordulóban, amely ellen a biztos győzelem reményében léptek a küzdőtérre. Már a kezdeti percek-ben 2-3 góllal vezethetett volna a csapat, de óriási lehetőségeket puskáztak el Domjánék. A csapat nagy mezőnyfölényben játszott, de a kaput nem tudták bevenni, sorra hagyták ki a „ziccereket". S jött a II. félidő közepe, amikor egy pontrúgásból, mintegy 26 méterről a vendégek találtak egy gólt, s ez-zel el is vitték a bajnoki pontokat.
Hidegzuhany a javábóll A ve-reségért a csapat okolható, köztük a középpályások és a csatárok, akik vészes gólképtelenségben szenvednek. Szembetűnő, hogy a tavasz 4 mérkőzésén csupán 1(1) gólra futotta az olajosoknak, akik lezuhantak az alsóházba, ahonnét sürgősen meg kell kezdeni a „fel-támadást".
(bg)
ÚSZÁS
Az elmúlt időszakban két jelentős versenyre került sor a fedett uszodában, ahol a Víz-mű SE tehetséges versenyzői közül a következők értek el jobb helyezéseket.
Megyei utánpótlás-bajnok-ság
50 m pillangó. Fiúk: 7. Ka-rácsony Róbert 37,06 mp. Leányok: 3. Sülé Orsolya 37,10. 100 m hát. Fiúk: 7. Ta-kács Zsolt 1:27,09. Lányok: 3. Major Zsófia 1:25,17. 50 m gyors. Lányok: 7. Virág Györ-gyi 1:09,51. 200 m mell. Fi-úk: 6. Révész Viktor 3:17,74. Lányok: 7. Major Zsófia 3:28,85. 400 m gyors. Fiúk: 8. Karácsony Róbert 5:21,45. Lányok: 6. Major Zsófia 5:40,84. 4x50 m gyors. Fiúk: 3. Vízmű „A" csapat (Kará-csony, Takács, Révész, Ba-lázs) 2:14,18. Lányok: 4. Víz-mű „A" csapat (Major, Sülé, Németh, Kovács) 2:34,15.
Megyei gyermekbajnokság
100 m leány pillangó: 2. Révész Katalin 1:14,87. 100 m delfin leány mell: 2. Papp Viktória 1:45,90, 3. Kovács Patrícia 1:45,60. 100 m fiú mell: 2. Wittmann Gábor 1:22,38. 100 m leány hát: 1. Révész Katalin 1:13,46. 200 m leány vegyes: 1. Révész Katalin 2:19,74 mp.
KOSÁRLABDA
Pécsett bonyolították le az országos mini területi elődön-tőt a leányok mezőnyében, ahol a Zrínyi DSK együttese (edző: Gábor Erzsébet és Ko-vács Magdolna) kiharcolta a továbbjutást.
A kanizsai kislányok győz-tek a Soproni Postás (46-44)
és a BSE ellen (74-72), míg a csoportgyőztes Pécsi TASI csapatától 71:53 (35:26) arányban kaptak ki.
Befejeződtek a diákolimpia megyei döntői. A III. korcso-portban a lányok mezőnyében második lett a Zrínyi, míg a fiúknál a Templom téri iskola csapata ugyancsak 2. helyen végzett. A IV. korcsoportban bajnokságot nyert a Dr. Mező csapata, a fiúknál a Cserháti SZKI a 3. helyen végzett.
A kanizsai csapatok közül bejutott a területi döntőbe a Dr. Mező, míg az ezüstérmes Zrínyi és Templom téri csapat előselejtezőn vehet részt, ahonnét sikeres szereplés ese-tén bejuthatnak a területi finá-léba.
VÍZILABDA
Az Országos Serdülő Kupa egyik területi döntőjét Pécsett rendezték meg, ahol a fiatal Vízmű csapat is szerepelt.
Az „erős" mezőnyben a ka-nizsai fiatalok (edző: Szölősi Csaba) a Cegléd csapatától 38-3 arányban (gól: Major, Horváth, Gebri), az Újpest együttesétől 36-2 arányban (gól: Major, Horváth) kaptak ki, míg a Pécs csapatát 11-5 arányban verték meg (gól: Major, Horváth és Rejtő 3-3, Kaszper 2), s ezzel elbúcsúz-tak a további szerepléstől.
A kanizsai csapat: Kiss, Sáth, Rejtő, Hegedűs, Major, Sülé, Gebri, Mihácsi, Palotai, Kaszper, Horváth, Kurucz, Bognár.
LABDARÚGÁS
Az NB II Nyugati-csoport-jának mezőnyében szerepelnek az Olajbányász ifjúsági és ser-dülő focistái, akik a „nagyok-
kal" ellentétes sorsolás alapján lépnek a küzdőtérre.
Az olajosok a tavaszi idény eddigi 4 fordulójában elért eredményeikkel felfelé kapasz-kodnak. Az ifik, Vlaszák Géza edző vezetésével 6 pontot gyűjtöttek, akik 11 hete veret-lenek és lapzártakor az előke-lő 5. helyen álltak. A serdü-lőkkel Czebei Tibor edző fog-lalkozik 5 ponttal „gazdagod-tak" és jelenleg a középme-zőnyben, a 7. helyen tanyáz-nak.
Az ifik eredményei: Olajbá-nyász-ZTE 2-1 (l-l). Nagy si-ker. Gól: Kovács, Németh. Dorog-Olajbányász 2-2 (0-2). Gól: Németh, Hollender I. (1 l-esből). Olajbányász-Tata-bánya 0-0. Olajbányász-Sop-ron 6-0 (2-0). Gól: Kovács (2), Zsohár, Hoffmann, Lász-ló, Hollender I.
A leggyakoribb csapat: Czi-góth - Tóth T., Kercsmár, Réz, Hoffmann - Zsohár, László, Hollender I., Fekete Z. - Kovács, Németh. A te-hetségek közül kitűnt: Kercs-már, Hollender I., Fekete Z., Kovács, Németh.
A serdülők eredményei: Olajbányász-ZTE 1-0 (1-0). Megtört a „jég", hiszen 20 év óta az első győzelmet érték el az olajosok az egerszegiek el-len. Gól: Tóth Z. Dorog-Olaj-bányász 0-0. Olajbányász-Ta-tabánya 0-1 (0-0). Olajbá-nyász-Sopron 2-1 (0-1). Gól: Korpics (2).
A csapat: Fülöp - Boa, Ben-csik, Korpics, Beké - Baksai, Hollender II., Kovács B., Ko-vács I. - Seres, Tóth Z. Az el-telt 4 fordulóban kitűnt: Tóth Z., Korpics, Boa, Hollender II.
Bal-tal


TÖrőcsikék Kanizsán
A Városi Sportcsoport és Labdarúgószövetség 1993-ban Senior (öregfiúk) kis-pályás labdarúgó-bajnok-ságot szervez. A bajnok-ságban csak a 35. éven felüli labdarúgók vehet-nek részt. A szervezők ké-rik az Indulni szándékozó-kat, hogy nevezésüket 1993. április 30-ig juttas-sák el a Városi Sportcso-port Nagykanizsa, Király u. 47. címére.
Az KLISK MÁV vezetése és játékosai hol-nap (Szombifton) délélőtt JŐtíítOUy gitir nagypályás iabdarúgönjérkŐzést rendeznek, A helyszín a Mindenki Sportpál)áj«j ahol a kanizsai öregfiúk ellenfele a Bp. tionvéá-Vasas orcgfiúk csapata lesz.
A vendégeknél aj* egykori sztárok többek között pályára Up Tórőcsik Esterházy Máxton Nagy Antal, EbedJl Zol-tán, Kovács József, Vad István^ Ács Péter,
míg iw ELISE MÁV csapatában Gondos, tfr, Föl^ hfatWy Balogh* BeWk, HMlm, Uitüt, Sulyok Gy„ %Attfoá és több Ismert labdarúgd szerepet
A nagy Lelkesedéssé] munkálkodó szer-vek « arérköjtés fovétetét a Hamburger
m O& h& itlöröplakda-csapata támoga-tásira ajánlották fel, Belépődíj: adakozás szerint,
(b)
illllllliilli:
^lllllllli
KANIZSA "1
111111111
I11IÉÉ111




SPORT
SPORT
SPORT



Bravúr az OB I«es zalai rangadón
Jajl Mit léptél «0!)er!
(Erdei András
Sakk
Az 1992/93. évi OB I férfi mezőnyében a második bajno-ki évét tölti a Tungsram-csa-pat, amely ebben a küzdelem-sorozatban nagyszerű eredmé-nyekkel hívta fel magára a fi-gyelmet.
A csapat legutóbb Zalaeger-szegen, az akkor holtverseny-ben listavezető, bajnoki címre is pályázó Csuti SK vendége volt, vagyis zalai rangadóra került sor.
- Egy évvel ezelőtt hazai
környezetben súlyos, 10,5:3,5
arányú vereséget szenvedtünk.
Akkor az egerszegiek megállí-
tottak bennünket, most pedig
a mi csapatunk valami egé-
szen szenzációs játékkal ruk-
kolt ki, amely megtörte a lis-
tavezető lendületét, pedig
Csonkics Tünde nk. nagymes-
terünk lengyelországi szerep-
lése miatt nem tarthatott ve-
lünk - kezdte a 7-7-es csb
mérkőzés után a boldog Kas-
sai Zoltán, a lámpagyáriak
csapatvezetője.
- Miként készültek a rang-
adóra?
- Fokozott becsvággyal és
egy meglepő „húzással".
Ugyanis holland kölcsönjáté-
kosunkat, Van Mielt sikerült
megnyerni a csb-mérközésre,
aki a 3. táblát erősítette. Ez-
zel a „lépéssel", stratégiai
szerkezetváltást hajtottunk
végre, ami sokkolta a csutiso-
kat, hiszen a 3. táblától nem
azok ültek le, akikre a rivális
„rákészült".
- Ennek köszönhető a szer-
zett 7 pont?
- Nos, ennek is, meg annak,
hogy a „csakazértis" hangulat
nagyszerű játékkal párosult.
Ragyogó győzelmet aratott az
élversenyző Faragó, a holland
Sport hét vége
PÉNTEK
Labdarúgás. Városi kispályás. Min-denki Sportpályája. Tungsram-Bútor-gyár ÍJ Holsten-ÁFÉSZ 17.00. Prog-ressó-Zóna és Flamingó-IPOSZ Varia 17.45. MÁV ELISE-Tubifex és Kö-gáz-Tip Top 18.30.
SZOMBAT
Kézilabda. NB I B. Női: Olajbányász-Óbudai Goldberger, Olajbányász mun-kacsarnok, 12.00.
Kosárlabda. NB l-es nfii rájátszás a 17. helyért: MÁV NTE-Szolnoki MÁV NTE, MÁV NTE munkacsarnok, 17.(X). NB II. Női: Dr. Mező DSK-Pécsi Posta, Dr. Mező-gimnázium, 11.00.
Labdarúgás. NB Il-es ifjúsági bajnok-ság: Olajbányász-Haladás VSE, Olaj-bányász pálya, 12.30 (serdülők: 11.00). Jótékony célú mérkőzés: EL-
vendégjátékos, Bacsó, Papp, valamint a sorozatban remek-lő Bodó. Győzelemmel felérő döntetlent ért el Schneider, Kiss L., Horváth P. és Krutti.
- Hogyan alakul a további
program?
- A bajnokságból még két
forduló van hátra. Vasárnap
hazai környezetben fogadja a
8. helyen álló csapatunk a 6.
helyen tanyázó Statisztika
együttesét, amely eddig 2
ponttal gyűjtött többet, mint
mi. Egyébként egy évvel ez-
előtt 8:6 arányban vesztettünk,
tehát van törleszteni valónk.
Az évadzárón a fővárosi Tö-
rekvés vendégei leszünk,
amely az élcsoportban foglal
helyet — mondta végezetül a
csapatvezető.
ISE MÁV-Bp. Honvéd-Vasas öregfi-úk, Mindenki Sportpályája, 11.00. Teke. NB II. Férfi: Sörgyár-Mosoni Vasas, Sörgyári csarnok, 11.00.
VASÁRNAP
Labdarúgás. Megyei bajnokság: Kis-kanizsa-Zalaszentgyörgy, 10.45. Ga-lambok-Fityeház, 16.00. Városkörnyék: Miklósfa-Zalakaros, 16.00. Palin-Surd, 16.00. Nagyrécse-Hahót, 14.00. Sakk. OB I. Férfi: Tungsram-Statisz-tika, Belvárosi Casinó étterem, 10.30.
HÉTFŐ
Labdarúgás. Városi kispályás, Min-denki Sportpályája. Progressó-Kögáz és Bútorgyár-Flamingó 17.00. Tubi-fex-Tungsram és Tip Top-Holsten 17.45. ÁFÉSZ-ELISE MÁV és Zóna-IPOSZ Varia 18.30.
KEDD
Labdarúgás. Városi kispályás, Min-denki Sportpályája. Fekete Sas-Canto-na és Pedagógus-Szőlőskert 17.00.
Az OB II-ben viszont már befejeződtek a küzdelmek. Az Asztalos-csoportban újonc MÁV NTE az évzárón a baj-nok Balatonalmádi vendége-ként csak 2,5 pontot szerzett (győzött Tamás, döntetlent ért el Hegedűs F., Kardics és id. Szittár), ám ez is elég volt a bentm áradáshoz.
- Az újonc csapat elsősor-
ban a hajrában, a 7-9. fordu-
lóban nyújtott jó teljesít-
ménnyel érte el a nagy sikert.
Ali csapatos csoportban vé-
gül is 8. helyen zártuk első
OB ll-es évünket 46 ponttal,
amiért mindenkinek gratulálok
- hangoztatta Mátés József, a
vasutasok vezetője. (bg)
Dózsa P.-Sörgyár és Póker-Coca Cola 17.45. F. Puncs-ROTARY és DKG FDSZ-Bombázók 18.30.
SZERDA
Labdarúgás. Viroii kispályái, Min-denki Sportpályája. Reduktor-Domus és Patyolat-Pyrover 17.00. MÁK Uni-ted-Hidrofút és Ligetváros-Stop 87 17.45. Chemotox-Hedál és Vízmű-Re-duktor 18.30.
CSÜTÖRTÖK
Kézilabda. Diákolimpia megyei elő-döntői (III. kcs.), 8.30. Lányok: Zemp-lén-iskola. Fiúk: Zrínyi-iskola. Labdarúgás. Diákolimpia városi cso-portmérkőzései (6 csapat), Mindenki Sportpályája, 14.00. Városi kispályás, Mindenki Sportpályája (IV. osztály, 8 mérkőzés), 16.15-19 óra között. Természetjárás. ÖTBE munkatúra. In-dulás: autóbuszállomás, 9.25. Gyalog-túra: Surd-Szaplányosi erdő-Postama-lom-Liszói elágazó. Táv: 12 km. Visszaérkezés: 17.25.
Futószalagon
Nagyszerűen szerepelt a kézilabda NB I B-ben az Olajbányász női csapata, amely immár Szloboda Jó-zsefné edző vezetésével szállítja meglepő és igen kedvező eredményeket.
A lányok az elmúlt 3 for-dulóban begyűjtötték mind a 6 bajnoki pontot, annak ellenére, hogy csak egyszer szerepeltek hazai környe-zetben. A tavaszi idény 2. fordulójában a Dunaújváro-si Papír vendégei voltak, ahol nagy küzdelemben ke-rekedtek felül 21-18 arány-ban. A szép siker után a Magyar Kábel csapatát lát-ták vendégül. A szoros I. félidő, majd 14-12-es veze-tés után a kanizsaiak állva hagyták a fővárosiakat és végül 31-18-ra nyertek. Ki-tűnt: Skrach kapus, Gom-bor (14 gól), Búza (7) és Szloboda (6 gól).
Legutóbb Pécsett, a PE-AC Babits fogadta az ola-josokat, amely a 4. helyen áll, s amely ősszel elkapta Kanizsán az olajosokat. Most aztán sikerült a bra-vúr, a visszavágás, hiszen a kanizsaiak nyertek 19-16 arányban. A mezőny leg-jobbjának a remekül védő Skrach bizonyult, de az egész csapat kitűnt.
A Petőfi úti pályán ren-dezte meg a Kanizsa MSC a Zóna-CAMEL Kupa or-szágos motocross-bajnoksá-got, amelyen 55 versenyző rajtolt az I. és II. osztály-ban. A belépődíj nélküli versenyt mintegy 1000 né-ző tekintette meg, amelyen az esélyesek győztek.
Az OB I 250 kcm-es géposztályt Balogi nyerte, aki mind a három futam-ban az élen végzett. Az OB II. osztály 125 kcm-es géposztályában ifj. Köké-nyesi György nagy fö-lénnyel nyert. A kanizsai klub versenyzője Mehnert Martin a 8., ifj. Vaska Kál-mán a 12. helyen végzett a 34 fős mezőnyben. Utóbbi versenyző még jobb ered-ményét defektes gumi aka-dályozta meg.
(bh)
32
KANIZSA


Főútvonal mellett 80-100
négyzetméteres, telefonos üzlethelyiséget keresek.
Ajánlatokat a- 93/12-305-ös telefonszámra kérek.
INGYENES
lakossági apró
Feladható: Nagykanizsa, , Király u. 47.
X. emelel. \'
Telefon: U3/12-3O5
LAKÁS
Kanizsához közel, kisebb hegyi birtokot vá-sárolnék eieüeg részletfizetési kedvezmény-nyel. Ajánlatokat „Ttvaiz" jeligére, Nk. Pf.: 154-bo kérek. (947 K)
Nk-án a Városkapu körúton eladó vagy nagy-
kanizsai cialidl házra cserélheti kit- él fél-
azobis, 61 négyzetméteres, II. emeleti, teher-
mentea lakás és ugyanitt nagy garáza is. Érd.:
93/14-209. (933 K) .
Kisclerfól hegyen, (Nk-tól 10 km-re) 1100
négyszögöl telek - ebből 400 négyszögöl szó-
ló, a többi gyümölcsös és kaszáló - tégla-
pincével, teljes felszeroléssel eladó. Villany
bevezetve, buszjárat van. Irányár: 300 ezer
Ft. Érd.: Kiskanizsa, Őrtorony u. 3. Benczo
József. (961 K)
Egyszobás lakást vennék. Ajánlatokat „Csalá-di fészek" jeligére Nk. Pf.: 154-be kérek. (944 K)
Eladó városközpontban gázfűtéses, 3 szobás la-kás. Garázzsal vagy anélkül. Érd.: Csengery u. 31. I. ora. 1. Farkas, 17 óra útin. (945 K)
Keresek megvételre a Csónakázó-tó vonzás-körzetében 200-300 négyszögöl területet lak-ható épülettel, villannyal, ha lehetséges víz-zel, reális áron. Nk. Fay A. u. 13. Balázs. (935 K)
Zalakarostól 2 km-re, galamboki kempingtói
nem mossze, 620 négyszögöl terület szőlővel,
szántóval, új épülettel eladó. Villany beve-
zetve. Érd.: Nk. Fay A. u. 13. Balázs. (936
K
Becsehely-Polán családi ház nagy kerttel el-adó. Érd.: Péter László, Becsehely, Kossuth u. 188. (961 K)
Sormás, Arany 1. u. 64. alatt 5 szobás, fél-kész, de lakható családi ház nagy pincével, 3 fázisú árammal, 350 négyszögöl telekkel eladó. Érd.: helyszínen szombat, vasárnap és a 93/13-058 telefonon, Acsnénál. (938 K)
Oyékényoson, vízközeiben családi ház nagy
kerttel beköltözhetően eladó. Érd.: Nk. Akác-
fa u. 19. vagy Csurgó, Kossuth u. 47. (937
K)
Szabadhegyen telek félig kész épülettel eladó. Érd.: Nk. Kazanlak kit. 12/A. 11/8. Márc. 17 óra után. (969 K)
Cscrfdn hegybirtok szőlővel, pincével teljes fölszereléssel eladó. Villany bevezetve, víztá-roló van. Megközelítése könnyű, végig asz-faltozott út. Érd.: 93/16-383. Cím: Hevesi S. u. 1. III. em. 3. (970 K)
Nk*i, 2. omoleti lakásomat falusi házra cse-rélném. (10-15 km-re lévőre.) Ajánlatokat: Nk. Kazanlak krt. 5/A. 11/3. (973 K)
1+1 félszobás lakást vásárolnék. Keleti vá-rosrészi előnyben. Ajánlatokat „Készpénz" je-ligére, Nk. Pf.: 154-bo kérek. (971 K)
2,5 szobái, I. emeleti OTP lakás eladó. Nk. Kazanlak krt. 11/D. 1/6. Érd.: 18 óra után. (985 K)
Szőlő pincével, felszereléssel, gyü-mölcsfákkal, gesztenyefákkal sürgősen oladó. Érd.: Oelseszlget, Fő út 28. (986 K)
Kisfakos előtti autóbusz megállónál (Kapos-vári útról Miháld irányiba) hétvégi ház (tég-laépület) pincével, 400 négyszögöl gyü-mölcsössel sürgősen eladó. Helyi buszjárat a telek végénél. Érd.: Nk. Csokona u. (volt
Andrejka) 6/A. III. lph. 1/3. Tel.: 93-16-316.
(984 K)
Balatonfenyves-Alsón vízparti, kis nyaraló el-
adó. Érd.: Esti órákban, Nk. Berzsenyi 2/D.
IV/14., vagy Munkás u. 14/A. 111/10. (993
K)
Egyszobás, összkomfortos, keleti városrész-ben lévő lakásomat eladnám vagy másfél-kétszobásra cserélném. Érd.: munkaidőben, 12-394-es telefonszámon. (992 K)
Zalasárizcgcn 200 négyszögöl telek bekerít-
ve, rajta szőlő és gyümölcsfák kis faházzal
eladó. Érd.: 93/12-275 telefonszámon 7-14
órág. (1004 K)
Zalakaroson, a kilátóhoz közel 650 négyszö-göl telek eladó. Érd.: Nk. Munkás u. 2/C. fsz/2. (1003 K)
Zalakaroson, Viktória étterem mögött 170 négyszögöl közművesített telek eladó. Érd.: Tüzép, Galambok, 82/12-226. (999 K)
Oyőr hegyen (Autóspihenő mellen) 600 négy-
szögöl telek szőlővel, pincével, megosztva ia
oladó. Érdeklődni: 13-489 telefonon. (1006
K)
2.800.000 Ft készpénzért lakásmegoldást ke-resek Nk-án. Ajánlatokat „Napfényes otthon" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1007 k)
Balatonmáriafürdd-Alsón a régi 7-es út mel-lett 170 négyszögöl telek eladó. Víz, villany, csatorna van. Érd.: 06/60-99-328. (1009 K)
Sormáson, Arany J. u. 25. sz. alatt kétszintes családi ház eladó. Érd.: helyszínen az esti órákban. (1008 K)
2000 négyszögöl zártkert elhanyagolt állapot-ban megegyezés szerint eladó. Erd.: Somogy-bükkösd, Fő u. 58. (957 K)
JAUMU
Tízéves Dácia 1300-as motorral 1310-ea ka-
rosszériával műszaki nélkül eladó vagy bár-
mikor kerti kisgépre cserélhető. Érd.: napköz-
ben a 93/12-305-ös telefonszámon lehet. (931
K)
Nissan Vanett kisteherautó, 5 ajtós, Diesel, 2 1. 18000 km-rel eladó. Boa József 8372 Cserszegtomaj. Érdeklődésre azonnali válasz. (929 K)
Berlin 15-ös vitorlás eladó. 5 személyes, ka-jütös, 3 garn. vászonnal, körmotorral, szállí-tókocsival. Érd.: Kiss Gábor, Csengery út 88. Tel.: 93/11-662. 15 óráig. (934 K)
1200-as Zsiguli, 11 éves eladó. Irányár: 45.000 Ft. Érd.: Krizsán Sándor, Bagola, Ba-goly út 38. Szombat, vasárnap. (942 K)
2105-ös Lada, 3 éves eladó. Érd.: Nk. József A. u. 44. 16 óra után. (943 K)
Bladó 316 BMW vámoltatva, vagy cserét be-
számítok. Érd.: Nk. Városkapu 11/B. 11/2.
Mester. (937 K)
50 köbcentiméteres YANASA és HONDA
mopedek eladók. Zalakomár, Ifjúság út 17.
(958 K)
Simson 51 kismotor, és APRILLA TUAREG 50, 5 évesen, újszerű állapotban eladók. Nk. Bethlen (Braun) u. 22. (955 K)
Eladó Alfa SOUD TI típusú szgk. Érd.: naponta 16 óra után, Nk. Varasdi u. 17. (977 K)
6,5 éves ZSUK eladó. Gelaeaziget, Fő út 69. (978 K)
TS 150-es MZ tízezer kilométerrel, újszerű állapotban eladó. Ajánlatokat „MZ 150" jeli-gére, Nk. Pf.: 154-ro kérem. (963 K)
Eladó négyütemű Trabant limusin tizenötezer kilométerrel. Ajánlatokat „Megkímélt" jeligé-re, Nk. Pf.: 154-re kérem. (964 K)
Vennék négyütemű Wartburg Turistot vagy limusint kevés kilométerrel, reális áron. Ajánlatokat ár és állapotmegjelöléssel „Új-szerű" jeligére a Nk. Pf.: 154-re kérek. (965 K)
Vennék 2105-ös LADÁ-t vagy TLX-es Dáci-át. Érd.: Nk. Munkás u. 26. (991 K)
Peugeot 309-es, frissen műszakizott, katalizá-
toros, eladó. Érd.: reggel és este a 93/14-
206-os telefonszámon, napközben: 92/73-314.
(998 K)
Két db komping kerékpár eladó. Érd.: Nk. Munkás u. 2/C. fsz/2. (1002 K)
Eladó Wartburg 353 W Delux karambolos
egyben vagy bontva új motorral és váltóval.
Érd.: Nk. Bartók 7. Ricz. 17 óra után. (995
K)
11 éves Zsiguli kombi eladó. Műszaki júliu-sig. Érd.: 06-60/99-328. (1010 K)
Eladó egy 150-os MZ üzemképes állapotban, érvényos műszakival 12 ezer Ft-ért, ugyanitt egy SIMSON S 51-B kismotor 18 ezerért. Számítógépcsere is érdekel. Tel.: 92/17-584 vagy Zalaszentiván, Zrínyi 64. Érd.: délutáni órákban. (1015 K)
S 100-as Skoda, 16 éves, 2 új motorral, mű-szaki vizsga hiányában eladó 30 ezer Ft-ért. Érd.: 93/17-390. (956 K)
A Mi KULI I
Másfélszobás albérletet keresek Nk-án. Aján-
latokat Nk. Rózsa u. 22/B. IV/13. Németh
Károly címre kérek. (941 k)
Fiatal házaspár részére másfélszobás albérlet kiadó a Zemplén u. 5/B. 11/15-ben. Megte-kinthető ápr. 26-án, 17-20 óráig. (990 K)
Nk-án, Teleki utcában kétszobás, bútorozatlan lakás kiadó. Érd.: 93/13-843-as telefonon. (959 K)
MŰSZAKI (IKK KÚTOK
Matt színű szekrénysor jó állapotban oladó. Irányár: 28 ezer Ft. Érd.: Nk. Eötvös tér 25. 1/1. 17 óra után. (863 K)
2 db ágyneműtartós heverőt és hozzáilló, 2 db fotelt vennék. Dobó. Nk. Kazanlak krt. 4/B. II/8. (946 K)
Combi gyerckágy igényesnek eladó. Érd.: a szerkesztőségben, tel.: 12-305 (744 K)
VI.Í.VKS
Commodore 64 Qoppyval 2db joystikkal, programokkal eladó. Irányár 30000 Ft. Érd.: napközben a 93/12-305-ös telefonszámon le-het. (793 K)
Középkorú pár eltartási szerződést kömé idős
hölggyel. Ajánlatot a 16-244-es telefonon ké-
rUnk. (916 K)
3 fázisú hegesztő trafó eladó. Továbbá nagy teljesítményű dió- és mákdaráló üzemeknek, locsoló gép - keveset használt -, hozzávaló gumislagok, 300 fm fólia, eternit csövek (6 és 9 m-esok), egy táska-villanyvarrógép, fel-vonó (bárhova beszerelhető) is eladók. Nk. Teleki u. 46. Szabó. (924 K)
Óangol juhászkutya kölyköt vásárolnék. Aján-latokat: Csengery u. 103. alatti kiskocsmába kérek. (911 K)
Bükfürdőn egyszobás, 2x2 hetes örökölhető üdülői jog kedvező\' áron eladó. Érdeklődni: 93/16-261-e telefonon 19 óra után. Cím: Tóth József, 8800 Nagykanizsa, Bartók Béla u. 12. I. lház. Fsz./l. (952 K)
Bükfürdőn Garzon Hotel épületben 1993. áp-rilis 28-tól május 11-ig (13 éjszaka) 2 hotes (egyszobás) üdülési használati jog eladó. Érd.: 93/16-261-es telefonon 19 óra után. Cím: Tóth József, 8800 Nk. Bartók B. u. 12. I. lház. Fiz./1. (953 K)
Általános iskolásoknak német nyelv oktatását vállalom. Baraniuk Csilla, Nk. Teleki út 10. Tel.: 13-915. (950 K)
Commodore 64 floppyval, 2 joystikkal, prog-ramokkal eladó. Irányár: 25 ezer Ft. Érd.: Nk. Nyírfa u. 14. (949 K)
600-as magánjáró, dicsei szalagfűrész eladó. Ár megegyezés szerint. Érd.: Somogybük-kösd, Fő u. 58. (954 K)
Nagy teherbírású Lada combi tetőcsomagtartó eladó. Béres János, Nk. Kazanlak krt. 12/A. (932 K)
Zalakaroson „Napfény" Üdülő Szövetkezet-ben 1,5 szobás üdülési jog július 7-20-ig ki-adó. Az üdülóréiz véglegesen is eladó. Erd.: 93/13-449 telefonon. (940 K)
D ATS UN gépkocsi alkatrészként és Üzletbe-
rendezés (polcrendszer) eladók. Nk. Kazanlak krt. 5/B. 1/2. (972 K)
COMMODORE-64 számígógép megkímélt ál-lapotban, szükség esetén magnóval, mlkro-kapcsolós joystick-el, játékokkal, könyvekkel, HELP + bővítővel, frekvenciamérő adapterrel (+program) eladó. Ár megegyezés szerint. Érd.: napközben: a 11-208-as telefonon, 18 óra után és hétvégén: Paál Tibor, 8800 Nk. Csengery út 16. (983 K)
Vattacukorgép (12 V-os) eladó. Irányár: 38.000 Ft. Erd.: Zalakaros, Kossuth u. 2. (980 K)
Disznó önetetők reális áron oladók. Gelseszi-get, Fő út 69. (979 K)
5 éves ROBI-55 univerzális kisgép eladó. 3
éves lucfenyőcsemete kiültetésro eladó. Nk.
Erdész u. 53/A/2. Fenyvesi. Tel.: 14-677.
(974 K)
Oszlopos tuja eladó. Érd.: Nk. Akácfa u. 27. 16 órától. (982 K)
Kisebb bélyeggyűjtemény (régiek) oladó. Érd.: 93/14-570. 17 óra után. (987 K)
Eladó oszlopos thuja 120 cm, kétéves thuja
csemete, iskolázott ezüstfenyő és kék doug-
lasz csemete. Vásárolnék 75 literes betonke-
verőt 220 voltosat. Nk. Muskátli út 12. (988
K)
Minősített fehér bor 100 1 feletti tételekben eladó. Számlaadási lehetőség. 93/11-689. (997 K)
Egyedülálló hölgy 4 órás munkát vállalna. Ajánlatokat „Bármi érdekel" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (1000 K)
Garázst bérelnék a keleti városrészben. Aján-latokat „Sürgős" jeligére, Nk. Pf.: 154-be ké-rek. (996 K)
1500 köbcentiméteres Ford motor felújítva el-adó. Érd.: Nk. Dózsa Gy. u. 98. Végvári. (1011 K)
6 és fél éves ZUK sürgősen eladó. Tetőan-
tenna és önetetők eladók. Gelsesziget, Fő út
69. (1012 K)
Német magántanítást általános- és középisko-lásoknak, angolt általános iskolásoknak vál-lalok. Érd.: Tóth, Nk. Dózsa Gy. út 114/8., hétköznap 14-17.30-ig. (1013 K)
Balatoni vendéglátó üzlet teljes berendezéssel, kedvezményes áron kiadó. Nyolc rekeszes zöld-ségállvány eladó. Ajánlatokat „Nyár" jeligére, Nk. Pf.: 150-be kérek. (948 K)
I\\\\KTNI:UKI:RKSO
Diplomás, de nem diplomata, 29 évei férfi
körei ciinos, lelkileg gazdag, filigrán lányt.
Lehetőleg fényképes leveleket várok: „Ro-
mantika 21" jeligére, Nk. Pf.: 154-re. (899
K)
Férjhez adnám az életteret jelenségként be-töltő, 38 éves barátnőmet, aki fiát egyedül neveli éi egy szerető, tiszta jellemil férfira vágyik. Fényképes leveleket kérek „Életsze-re t5" jeligére, Nk. Pf.: 154-be. (898 K)
Csillagjegyek alapján keresem e földi világban ót, aki Bak-Patkány lány és kilenc és fél évvel utánam született. Magamról, 1964-ben szület-tem, 178/78, s nem találtam még meg csilla-gomat. Fényképes leveled várom „Asztrológia" jeligérc, Nk. Pf.: 154-bo. (968 K)
62 éves özvegy családtalin nyugdíjas férfi keresi korban hozzáillo\' házias hölgy ismeret-ségét, aki otthonába költözne házasság céljá-ból. Lovoloket „Kotteiben könnyebb" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (975 K)
35 éves, 162 cm magas barna hajú, kék sze-mű, józanéle ti, nemdohányzó, be csille tos, jó mogjolenésil legényember megismerkedno 40 éves korig házias lánnyal vagy elvált asz* s ion nyal házassági siándékkil. Ltkii van. Fényképes leveleket kérek „Orgona virág" je-ligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1001 K)
24 éves, magas növeli, önmagára igényes, szellemi foglalkozású fiatalember várja fény-képes bemutatkozó levelét olyan lánynak, aki szere tótot és gyengédséget tud számára nyúj-tani. Leveleket „Szeretnélek megtalálni" jeli-gére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (981 K)
Kellemes megjelenésű, 37 éves elvált nő egy gyermekkel megismerkedno 180 cm körüli, omberi értékekre igényes, intelligens, jól szí-tuált férfival tartós kapcsolat kialakítása cél* jából, 50 éves korig. Leveleket „Életvidám" jeligére kérem, Nk. Pf.: 154-be. (1014 K)
42 éves értelmiségi hölgy mogiimerkedne há-zasság céljából olyan intelligens, értelmilégi férfival, aki 14 éves leányát is cl fogadná. Le* voleket: „Boldog család" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (907 K)
DÉL-ZALAI HETILAP
ARA: 19 FT
V. évf. 17. sz. 1993. ápr. 23.
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN


Csengey Dénes emlékére
Vers- és prózamondó verseny Kanizsán
ZuUihús Kt.: KÜKN,
Ka ni/SÍI Hűtőig vár Rl.:
NEM ■ j
Múlt heti lapzártánk után a Magyar Távirati Iroda a követ-kező hírt tette közzé:
„Az AVÜ Igazgató Tanácsa szerdai (április 14-i) ülésén úgy döntött, hogy a munkavállalók ajánlatát fogadja el a Zalahús Rt. privatizációja során. A dol-gozókból alakult szervezet az AVÜ 47,32 százalékos, 359 mil-lió forint értéket képviselő rész-vénycsomagjára tett 70 százalé-kos ajánlatot.
Ugyanakkor újra meghirdet-ték a Kanizsa Bútorgyárat, s a legközelebbi pályázat alkalmá-val bármilyen ajánlatot befogad-nak, beleértve a részletfizetést, illetőleg a lízing ajánlatot is. A mostani pályázatot eredményte-lennek nyilvánították, mert a 900 dolgozót foglalkoztató, 548 mil-lió forint jegyzett tökével műkö-dő cégre túl alacsony volt az ajánlott vételár. Ráadásul a mun-kavállalók egy része is bejelen-tette vételi szándékát." A Mun-kavállalói Résztulajdonosi Prog-ram keretében a Zalahús Rt. te-hát: „igen"-t kapott az ÁVÜ-tól, a Kanizsa Bútorgyár Rt. privati-zációjára tett - tőkeerősnek vélt - kanizsai vállalkozó csoport ajánlatát azonban nem fogadta el az Állami Vagyonügynökség, s így az 521 főből dolgozói szer-vezetnek reménye nyílott az MRP megvalósítására...
A további fejleményekre ter-mészetesen visszatérünk.
(tlh-l)
Egy ifjú kanizsai demokra-ta, Farkas Attila még az el-múlt év szeptemberében ve-tette fel a tragikus hirtelen-séggel 1991-ben elhunyt Csengey Dénes író és politikus emlékére egy .nagyszabású vers- és prózamondó verseny megrendezését a Kárpát-me-dencében éló" magyarság ré-szére. Az ötletet felkarolta a „Nagykanizsáért - Délnyugat Magyarországért Alapítvány" kuratóriuma - alapozva arra a tényre, hogy Kanizsán már évtizedek óta a TUNGSRAM Versmondó Körnél évtizedek óta élénk és sikeres versmon-dóélet folyik. Farkas Attila és barátai nagy ügybuzgalommal kezdtek hozzá a nem könnyű feladathoz...
Felkérésükre a többhetes rendezvény fővédnöki tisztét elvállalta dr. Antall József mi-niszterelnök, Csoóri Sándor a Magyarok Világszövetségének elnöke és a Csengey Dénes ál-tal kezdeményezett Nemzeti Alapítvány. Védnökséget vál-lalt a verseny felett Lezsák Sándor a Lakitelek Alapítvány elnöke, Filó Katalin a Haza és Haladás Alapítvány elnöke és dr. Nahlik Gábor a Magyar Televízió alelnöke. Rajtuk kí-vül számos országos és helyi alapítvány, vállalat, szerv sora-kozott fel a verseny anyagi tá-mogatására, s így rövid id5 alatt egy nagyszabású rendezvény körvonalai bontakoztak ki.
A kiírás után az ifjúsági és felnőtt korcsoportokban több száz nevezés érkezett a szerve-zőkhöz, közöttük számos hatá-rainkon túl éló" magyar vers-mondó is. Az első elődöntőre február 20-án Szombathelyen került sor, amely után Salgó-tarján, Szabadka, Szeged, Deb-recen, Kovászna, Lendva és Pécs volt az újabb állomás-hely. Az elődöntők azt bizo-nyították, hogy van utánpótlása a magyar nyelvű amatőr vers-mondásnak.
Az elődöntők produkciói alapján a sokat utazó állandó
zsűritől a legtöbb pontot szer-ző 23 ifjúsági és 21 felnőtt ko-rú versmondó került a nagyka-nizsai döntőbe, amelyre április 17-én a HSMK színháztermé-ben került sor, ahol 10.00-16.30 óra között, átlag mint-egy 250 főnyi érdeklődő előtt folyt a nemes és színvonalas vetélkedő, olyan neves zsűri-tagok jelenlétében, mint az el-nöklő Debreceni Tibor rendező (Budapest), valamint Hajdú Géza színigazgató (Nagyvá-rad), Horváth Sándor főszer-kesztő (Ungvár), Kaszás Ká-roly nyelvművelő (Újvidék), Lezsák Sándor költő és politi-kus (Lakitelek), Pap Gábor művészettörténész (Budapest), Schmidt István rendező (Nagy-kanizsa) és Virág Mihály fő-rendező (Újvidék).
A rendezvényhez kapcsolt külpolitikai fórum után és a két emlékkiállítás megnyitója alatt (ezekről lapunk más he-lyén külön tudósítunk) a Szé-chenyi-téren a helyi Olajbá-nyász Fúvószenekar pattogó indulói csalogatták a közönsé-get az eredményhirdetéssel egybekötött gálaestre, amely közel félórás késéssel kezdő-dött a HSMK színháztermében.
(Folytatás a 25. oldalon.)



TAVASÉI

[ KANIZSA^
április 23,


FŐ CÉL: AZ ESÉLYEGYENLŐSÉG
Himnuszt. Ezután szavalat, a Thúry lövészdandár parancsnoká-nak beszéde, 50 díszlövés közben az emlékoszlop felszentelése és megáldása következik. Egy újabb szavalatot a frontról hazaküldött korabeli levelek felolvasása, Tar-nóczky Attila országgyűlési képvi-selő\' beszéde, koszorúzás, a Szózat elhangzása, a Thúry lövészdandár díszmenete, a résztvevők virág-el-helyezése és gyertyagyújtása kö-veti. Az emlékünnepség befejezé-sének tervezett időpontja 11.30 óra, amely után a meghívottakat a Kossuth térről autóbusszal a Thúry-laktanyába szállítják zártkö-rű programra.
A rendezők a reggeli misére és a délelőtti emlékünnepségre tiszte-lettel várják a volt katonatársakat, árvákat, özvegyeket, hozzátartozó-kat, s a hősi halottakra kegyelettel adózó állampolgárokat.
(t. i.)
Április 17-én délelőtt az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház nagytermében küldött-köz-gyűlést tartott a Mozgáskorláto-zottak Nagykanizsai Városi Egyesülete. A meghívott vendé-geket - közöttük Tarnóczky At-tila országgyűlési képviselőt, dr. Kereskal István polgármestert, Krémer József önkormányzati képviselőt, dr. Fenyves Jánosné TB helyi kirendeltségvezetőt, dr. Csóti Jenő letenyei jegyzőt, néhány városkörnyéki település polgármesterét - és a mintegy másfélszáz küldöttet Márkus Je-nő egyesületi titkár üdvözölte. Az Igricek együttes két tagjának, Farkas Imrének és Horváth Gábornak rövid zenés-verses műsora után a titkár ismertette a napirendet, majd 17 városi és városkörnyéki megbízási és ak-tív társadalmi munkát végző egyesületi tagot tárgy- és pénz-jutalomban részesítettek.
Az 1992-ben végzett egyesü-leti munkáról és az idei célkitű-zésekről Debreczenl Attila el-nök számolt be. Közölte, hogy tevékenységük legfőbb célja az esélyegyenlőség elérése, amely azonban a társadalomra ható po-litikai és gazdasági problémák
KANIZSA
Felelős szerkesztő: Dóró János
Laptitkár:
Bencze Ildikó
Reklámmenedzser:
Gombás Imre
Felelős kiadó:
a Szociális Foglalkoztató
Nagykanizsa
igazgatója.
Szerkesztőség:
8801 Nagykanizsa,
Király u. 47.
Telefon/fax: 93/12-305 Computertechnika:
GRAFO BT. PRINTEXT BT.
Zeg., Mártírok u. 42-44. Tel.: (92) 13-780/11
Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt.
Felelős vezető: Galla József vezérigazgató
Terjeszti: a Magyar Posta,
és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa
Előfizetési díj:
egy hónapra 82 forint.
ISSN 0865-3879
miatt egyelőre várat magára. Az egyesület működési és pénzügyi feltételei az elmúlt esztendőben is biztosítottak voltak. A közös-ségi élet a különböző rendezvé-nyek, bel- és külföldi kirándulá-sok, klubdélutánok révén élénk-nek mondható. Állandó kapcso-latban voltak a közeli települé-seken működő csoportokkal, amelyek 1992-ben Balatonma-gyaród, Letenye és Belezna be-kapcsolásával bővültek. A tag-ság létszáma az 1987 évi 290-ről az elmúlt év végére 710-re emelkedett, március 31-én pedig 869 főt tartottak nyilván. A fő-leg hozzátartozókból összetevő-dő pártoló tagok száma jelenleg már meghaladja a 100 főt. Ér-dekképviseleti szervüktől, a ME-OSz-tól, a mozgáskorlátozottak megyei szervezetétől és az érin-tett önkormányzatoktól megfele-lő támogatást kaptak. Az elnök-ség és a társadalmi aktíva-háló-zat igyekezett jó munkát végez-ni. A Nagykanizsa, Zrínyi u. 40/A. sz. alatti székhelyükön a hétfői, szerdai és pénteki ügyfél-fogadási napokon a forgalom ál-landóan emelkedő irányzatot mutat. Bejelentette, hogy 1994-ben az éves tagsági díj a jelen-legi 350 Ft-ról 500 Ft-ra emel-kedik.
Az elnök az 1993. évi felada-tok sorában az egyéni és csopor-tos érdekvédelem fokozását, a települési önkormányzatokkal való munkakapcsolatok élénkíté-sét, a külföldi testvérvárosok ha-sonló szervezeteivel való kap-csolatfelvételt, a taglétszám nö-velését, a rendezvények számá-nak emelését, a fiatal mozgássé-rültek klubjának megalakítását, nyári felnőtt kézműves- és gyer-mektáborozásokon való részvé-telt, a bevételek fokozását és a mintegy 650 ezer Ft-ra tervezett idei költségvetés teljesítését em-lítette.
Kovács Mária ellenőr-zőbizottsági elnök a pénzügyi-gazdasági fegyelmet és az ügy-kezelést - kisebb alaki hiányos-ságok ellenére - jónak értékelte.
A beszámolókat több érdekes hozzászólás követte, majd Beck Jenőné jelölőbizottsági elnök előterjesztésére a küldöttek Hor-váth János nyugdíjast, az OTP volt helyi fiókvezető-helyettesét ellenőrző bizottsági elnöknek, Horváth Sándor egykori gazda-sági vezetőt pedig elnökségi tag-nak választották.
A küldöttgyűlést bezáró Már-kus Jenő bejelentette, hogy az egyesület legközelebbi ilyen jel-legű összejövetelére az ötéves ciklus befejeződésével egyidő-ben, 1994 őszén kerül sor.
(tihanyi)

g; Ejti ickií nncpség . l)ín-menti katiisztráf ; 50. évfordulóján
Az 1943. évi Don-menti katasztrófát túlélő egykori magyar harcosok Nagykanizsán megalakították a Doni Bajtársak Körét. Összejöveteleiken elhatározták, hogy az 50. évforduló alkalmából emlékünnepséget rendeznek. Erre április 25-én (vasárnap) a délelőtti órákban kerül sor Nagykanizsán.
A program reggel 8 órakor kezdődik, amikor az egykori bajtársak és hozzátartozóik a felsővárosi templomban közös misén vesznek részt. A megemlékezek ezután a városi köztemetőbe vonulnak, a ravatalozó épületéhez, ahol 9.30 órától ökomenikus egyházi szertartásra, szavalatokra, dr. Kereskai István polgármester beszédére, az egykori harcosok közös imájára kerül sor. Tíz órakor 2 percen át zúgnak majd a város összes harangjai. Közben a résztvevők a temetőben elhelyezett emlékoszlophoz vonulnak, ahol a helyi Olajbányász Fúvószenekar játsza el a
NAGYKANIZSAI TÉGLAGYÁR
Burkoló és Falazóanyag-gyártó Leányvállalat
értesíti az építkezni szándékozókat,
hogy a pincétől a padlásig minden téglafajta -
ami egy épülethez kell - megrendelhető
és rövid határidővel szállítható
Burkolótégla egész, 2/4, 1/4 piros és barna színben
Pillértégla üreges és tömör
Pinceburkolólap 3 méretben
Kisméretű tömör- és lyukastégla
Rába 1, Rába 3 falazóblokk
B-30-as falazóblokk
Kettősméretű soklyukú 250x120x140 mm
Válaszfal 10 cm-es 400x200x100 mm
Műemlék falburkoló 290x140x65 mm
♦ Műemlék burkolólap 250x80x130 mm
♦ Kerítéstégla 250x130x120 mm
Megrendelésre a termékeket szállítójárműre rakjuk, valamint házhoz szállítjuk.
Továbbá értékesítünk:
♦ Ukrán hullámpalát
♦ Bramac cserepet vörös, vörösbarna, sötétbarna színben
♦ Szigetelő lemezt
♦ Csempét 4 féle színben és méretben ÁRENGEDMÉNNYEL
♦ Teniszőrleményt 0-4 mm és 5-10 mm szemcsenagyságút
4* Teniszpálya-tartozékokat és teniszpálya karbantartó
eszközöket
Érdeklődni, megrendelni, megvásárolni az alábbi címen
és telefonon lehet:
Nagykanizsa, Csengery n. 89.
Telefon: 92/73-344, 93/11-275, 93/14-593
Fax: 92/73-344, 93/11-275. Telex: 33-200
Továbbá termékeink megvásárolhatók tüzépeknél és építőanyagkereskedőknél.
( KANIZSA )

Először Solt Ottília szólt a megjelentekhez. Elmondta, hogy a társadalombiztosítás 1988 óta önállóan gazdálkodik, de már ak-kor érzékelni lehetett, hogy a be-vételek és kiadások nincsenek összhangban, s a demográfiai összetétel is kedvezőtlenül válto-zott. A Németh-kormány által ak-kor teremtett helyzet részben elő-nyös, részben pedig hátrányos: ér-dekeket egyesít, de a pénzhiány miatt szemben áll a kormányzati szándékkal. A május 21-i válasz-tások tétje, hogy lesz-e TB-önkor-mányzat az országban. Ehhez a választásra jogosultak 25%-ának érvényes szavazatára van szükség! Céltudatos választások ott lesznek, ahol főleg szakembereket delegál-nak és választanak. A választáso-kon a jelentős szakszervezeti tö-mörülések listás képviselői és a munkaadók jelöltjei indulnak. Nagy rivalizálás, s a háttérben a pártérdekek érvényesülése is vár-ható.
őry Csaba a szintén május 21-én sorrakerülő üzemi tanács vá-lasztásokról tájékoztatott. Elmond-ta, hogy a két nagy szakszervezeti tömörülés - az MSZOSZ és a LI-
Nemrégiben két ismert politikus - őry Csaba, a Független Szak-szervezetek Demokratikus Ligájá-nak országos elnöke és Solt Ottí-lia, az SZDSZ országgyűlési kép-viselője - látogatott el Nagykani-zsára. Első állomásuk a DKG volt, ahol a gyári étkezdében nyílt fó-rumot tartottak a LIGA Dél-zalai Szövetségéhez tartozó tagszerve-zetek képviselői és más szakszer-vezetek helyi tisztségviselői részé-re. A fórumon megjelent Vékást János, a DKG Rt. elnök-vezér-igazgatója és Mádé Károly, a DKG-EAST Kft. ügyvezető igaz-gatója is. Napirenden a május 21 -i társadalombiztosítási önkormány-zati és üzemi tanács választások szerepellek.
Túl a mélyponton
A jelenlegi helyzetben élénk érdeklődés mutatkozik a gazda-sági kérdések iránt, így a Zala-egerszegen tartott kétnapos ta-nácskozáson is a legnagyobb fi-gyelem a Szabó Iván pénzügy-miniszter által vezetett gazdasá-gi szekció munkáját kísérte. A kerekasztal-beszélgetés előtt a miniszter előadásában a magyar gazdaság mai állapotát elemez-te.
Az államháztartást külön kell választani a gazdaság egészétől
- mondta Szabó Iván - annak
ellenére, hogy kölcsönösen hat-
nak egymásra és több ponton
kapcsolódnak. Az államháztar-
tás most valóban kritikus hely-
zetben van, a gazdaság viszont
túljutott a mélyponton, látható-
ak már - különösen az iparban
- az izmosodás jelei. Egyszerre
kezelni a gazdaság és az állam-
háztartás problémáit lehetetlen
lett volna; a sokkterápia, mely
ezt a kettős célt tűzi ki, renge-
teg gyors, és sokak számára ka-
tasztrofális változásokat ered-
ményezett volna.
A nagy sokkon a magyar gaz-daság már túljutott, a fejlődésre minden esély megvan, de el kell még söpörni akadályokat az útból. A kormányzat abban kö-vetett el hibákat, hogy nem ho-zott meg minden szükséges nép-szerűtlen intézkedést, ezek mára halaszthatatlanná váltak. Ezen intézkedések meghozatala előtt azonban hangsúlyt kell helyezni a propagandára, el kell magya-rázni, miért van szükség az in-tézkedésre. A közeljövőben vár-ható ilyen jellegű intézkedések-kel kapcsolatban Szabó Iván nem számít kemény támadások-ra az ellenzék részéről, kivétel ez alól csak az MSZP lehet.
Előadása végén Szabó Iván pénzügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország gazdasági helyze-te javul, a fejlődés küszöbén ál-lunk, de még rengeteg tennivaló van.
/ - hl -
Kanizsai fórumokon a május 21-i
TB-önkormányzati és üzemi tanács
választások
GA - közötti kezdeti jogos viták mindkét szervet gyengítették, sőt kissé el is távolodtak egymástól. A LIGA el akarja kerülni a „törzsi háborút". A választás sikere érde-kében minden dolgozót meg kell győzni a voksolás szükségességé-ről. A LIGA a jelölésnél a szak-embereket részesíti előnyben.
A tájékoztató jellegű előadások után a két politikus a felvetett kérdésekre válaszolt.
* * *
A kora esti órákban a két poli-tikus a kanizsai Liberális Klub vendégeként a HSMK-ban rende-zett városi lakossági fórumon vett részt, ahol szintén a TB-önkor-mányzati és üzemi tanács válasz-tásokról tájékoztatották az érdek-lődőket.
* * ♦
Április 15-én egésznapos szak-szervezeti továbbképző tanfolya-mot tartott nagykanizsán a köz-ponti LIGA Akadémia és a LIGA Dél-zalai Szövetsége az Erkel Fe-renc Olajipari Művelődési Házban. A LIGA kanizsai tagszervezeteitől 36 aktíva - közöttük több ügyvivő - vett részt.
Az első előadó Varga József (Zala Megyei Munkavédelmi Felügyelőség, Zalaegerszeg) volt, aki MUNKAVÉDELEM címmel tájékoztatott, őt Sztupjánszky Endre (LIGA Központ, Budapest) követte, aki A SZAKSZERVEZETEK SZEREPE A MUNKAVÉDELEMBEN tárgyú előadást tartott. Ebéd után Dávidné Gregál Rozália (Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. Nagykanizsa) MUNKAEGÉSZSÉGÜGY című előadását kísérte nagy figyelem.
A tanfolyamon konzultációra is sor került, amelynek keretében Dervalics Sándor (DKG Rt.) a munkahelyi környezetvédelemről, Kende Ágnes (LIGA Akadémia, Budapest) pedig a továbbképző tanfolyamok jelentőségéről adott információt.
A délután folyamán rövid időre meglátogatta a tanfolyamot a Nagykanizsán átutazó őry Csaba, a LIGA országos elnöke is, aki a május 21-i társadalombiztosítási önkormányzati választások általános tudnivalóiról és a LIGA-kam-pány állásáról beszélt a tanfolyam résztvevőinek.
V. J. - T. I.
Minek nevezzéfeí avagy a butaság szinonimái
bárgyú, Botor. Bolondos, Bódult. Buta. Bum* farát, Buksi. Bukufejü* Csacsi. Bűre. Együgyü. ÉrtetUn, Esztekn. Eszeveszett. Észt fogyóit. Eszement, Mszefteamodott- Fajankó. Faragatlart eszíl, Ffleszff. futó tszű. Ferde f*jiJ. Füstös agyvelejü. Füles. Félbotond. FélU-H}timü. Fél nótát. Golyhó, Gyámoltaían, Háborodott. GU-$ye, HáU*)^ Huromfert&ytt, Bígvehju U»r-pasz esz#. Hóbortos, ftiftye. Másfejti. Kamut-sz,ü. Kába* Kerge* Keh-Wt* Ktíekotya Kóbor* mü, tíWpaesttl, KSdSs eSzti. Kevés eirf. Kuk-ká. lássa taxii, Mamlan. Mafla, Málhzájá, AfegkergHU* Mi$k4tyagosodott. Megbomlott. Méták- Mutya* Ha\\dragjtlyá\\. NrhízJ\'tjtr oktow 4U Oktalan, Ostoba, OkSrfi. ökröndi. ökonér-dü, Pupák, Mi&Otyás* Rövideszü. Siisti. Szamár, Szitkeszű. Szelfkajla. Szürkapta esztt. Hzéilel héltit Szutzi-mttttí, TátOgÓ. Tompa eszii. Totya ember, TWef& nttketop, Ttkfltkó, ?9ksL T0-kétetíen. Tudatlan, Tesz««tu$za Tutyi-mutyi. TyipUtyapa. ügye fogy ott. &r4tf*jö Vízfzü. ta*
A közélet szereplőinek szóhasználatairól, a maiik politikusi és más csoportot minMtö kU jelentéseikről tanulmányt tehetne írni.
Az MDF wiító politikusainak kedvem térti-leU az álUtvilági »güfinytk\\ „patkányok", „termeszek" stb. melleit az MDF 6. onzágos gyűlésének zárónapján Antali József miniszter-\' eínifk egyszerűen „temikiegerette" *z újsáairó-kat, az MDF „Wvmnysz«1tfrt0jt\'; Cwrka István pedig a lovakhoz hasonlította ífipti, amelyek egyik részéi cukorral, a másikat korbáccsal kell idomítani, (Korábban « morhalenttk ttrtn fejtette kt Cmrktt a mkérteltttfu).
Ezekhez az árnyalatdús ttóbtmoUuK mé egy csomó tájszótás is csatlakozik, pl ■ lialustya. BusZmü. Butyttta, Csajbatag. Gagvula. Gegye-gttgye, Kamutyi, Muszmát Tilibogyi. Vannyogó,
Ar, hogv Kónyg Imre tehUlyezle Zanek Gyii1-tát, igazából nem zavar, e? a? MDF belügye (Kónya ismeri taestkot, akár igaza is tehet),
mi amt, at a mondat másik fok, Á Patla-mentben az MDF « ftpíettk tertiktén it több-ségben van?
Rost JSnos
Átíat\'vlslonyiatban Hent átlúnk rosszul, per* W «* te igát, hogy A mikiegér tt gVrtnyhez kipm ktdm kis figura, 4t falén egyszer azt ti megérhetjük, Hogy a fentnwezetf uruk és elv* barátaik esetleg emberként kuelftk tt másikat. Bt « stílus nemcsak Wttt, nttnem MDF*tn belül is megtalálható, Zacsek Gyula Szegeden, a Magyar Vt helyt rendezvényén, a Népszabadság tudósítása szerint elárulta, szerint* ntíéft nem vttrgetl Kánya Imre a spkHto\'wétyt, „Hülye vagy - mondta nekem (Zacseknak) •» kSzíUnk vannak a tegtSbben,\'* ~ idézi Zacsek Gyula át* Utótag stUnghÜen,
A „hfflyézés", mint ilyen tföforinH tt kanizsai ktizgy&lésen is, ahol egy MDF~es önkormánylati képviselő szintén nemes egyszerűséggel kittyézte le másik pártHli képviselőtársát,
A választékosabb szóhasználatra ajánlom* Ráth-Végh István ~ Az emberi butaság c. köny~
éb&t a butaság tzinonima-g)iijimtnyét:
Balga, Balgatag. Bangó, Bamba,

ÍSiiiiííiíí
11;
KANIZSA
* április


Jeszenszky Géza, Markó Béla,
Pozsonyecz Mária és Fodó Sándor
külpolitikai fóruma
Kezdéskor kevés, mintegy 30 hallgatója volt annak a .Magyar külpolitika és a Kárpát-medence magyar kisebbségei" című la-kossági fórumnak, amelyet ápri-lis 17-én délután a NAGYKA-NIZSÁÉRT DÉLNYUGAT MA-GYARORSZÁGÉRT ALAPÍT-VÁNY kuratóriuma szervezett a HSMK kamaratermében, s amelynek vendége dr. Je-szenszky Géza külügyminiszter, Markó Béla a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Pozsonyecz Mária a Muravidéki Magyar Érdekközösség elnöke és Fodó Sándor a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségé-nek elnöke volt. Őket és a kö-zönséget Czupl Gyula, az MDF helyi elnöke üdvözölte.
Á fórumot Jeszenszky Géza előadása vezette be, aki elöljá-róban elmondta, hogy a határa-inkon túli magyar kisebbségek helyzete egyik alapvető gondja a magyar külpolitikának, örömét fejezte ki, hogy a határainkon túlról érkezett magyar közösségi vezetőkkel ilyen jellegű* találko-zóra első ízben Nagykanizsán kerülhetett sor. Kifejtette, hogy a fejlett nyugati demokráciákban a „kisebbség" fogalma nem je-lent hátrányt a „többséggel" szemben, hanem különleges fel-
adatokat ad a politikusoknak. A nemzetiségi fogalmakat sajnos nem így értelmezik és hajtják végre egyes közép- és kelet-eu-rópai országokban. Hazánkban a kisebbségben lévő alig félmilliós nemzetiségek - az Alkotmány szerint - a magyar állampolgá-rokkal teljesen egyenlő jogokat élveznek és nem minősülnek megkülönböztető elbánásban. Különleges és veszélyes helyzet alakult ki a Szovjetunió és Ju-goszlávia felbomlásával, ahol a pártállam által az addig elfojtott nemzetiségi és kisebbségi prob-lémák polgárháborúba sodorták az ott élő népek egy részét. A megoldás kulcsa e tekintetben az, hogy az etnikai tisztogatá-soknak, az asszimilációnak, a népirtásnak mindenhol sürgősen véget kell vetni és biztosítani kell valamennyi nép, nemzetiség nyugodt, békés jövőjét.
A külügyminiszter visszate-kintett az elmúlt évtizedekre, amikor a szomszédos országok-ból közel egymillió magyar volt kénytelen elhagyni szülőhelyét, otthonát, s lelt új hazát nálunk, többé-kevésbé megtalálva a bol-dogulást. A románok és a szer-bek súlyosan megsértik az erdé-lyi illetve vajdasági magyar ki-sebbségek emberi jogait. A hely-
zeten próbálunk változtatni, de az erőfeszítések egyelőre nem járnak eredménnyel. E tekintet-ben sokat javult a magyarság helyzete a Szovjetunió szétesése után az Ukrajnához tartozó Kár-pátalján. Várakozási állásponton vagyunk a Szlovákiában élő fel-vidéki magyarok helyzete tekin-tetében. Kimondottan kedvező __ bánásmódban részesül az Auszt- ■§ ríában, Szlovéniában és Horvát- w országban élő magyar kisebbség. ^ A magyar kormány arra ossz- o pontosít, hogy a kisebbségben lévő, a szomszédos országokban élő mintegy 3 millió magyarság-nak mindenhol biztosítsa szülő-földjükön a boldogulás jogát, esetleges intézményes garanciá-val, autonómiával is. Leszögezte, hogy a külügyminisztérium nem irányítja, hanem szolidaritásból és kötelességtudatból támogatja a kisebbségben lévő magyarság törekvéseit, az 1947-es békeszer-ződésben és a helsinki alapok-mányban foglaltak betartásával úgy, hogy Magyarország nem mond le a jelenlegi határok tár-gyalásos Hton történő megváltoz-tatásáról. Alapelv az is, hogy valamennyi szomszédos néppel kiegyezésre és békés együttműkö-désre törekszünk. A jelenlegi magyar kormány nem akar a Ká-

dár-rendszer hibájába esni: nem hagyja tétlenül magára a kisebb-ségben lévő magyarságot! Ezt a felelősséget és utat viselnie kell a jövő magyar kormányainak is...
Markó Béla a határainkon túli legnagyobb magyar - több mint kétmilliós - kisebbség első szá-mú vezetője tökéletesen egyetér-tett Jeszenszky Géza eszmefutta-tásával, s ezért nem akart mé-lyebb elemzésbe bocsátkozni. A kézdivásárhelyi származású poli-tikus elmondta, hogy a több mint 3 éve alakult, mintegy 600 ezer taggal(l) rendelkező RMDSZ egyik fő célja a ma-gyarság részére a különböző au-tonomia-formák biztosítása Er-dély magyarlakta területein. A

Lakossági fórum a kárpótlásról
A TIT „Öveges József Isme-retterjesztő Egyesület megyei szervezete által „A pénz világa" címmel március 22-április 26. között Zala megyében szervezett társadalomtudományi hónap ke-retében április 13-án este a HSMK felnőtt klubjában lakos-sági fórumot rendezett a kárpót-lásról, a földtulajdonlásról és a kárpótlási jegyek felhasználásá-ról. Az előadókat és a mintegy 60 érdeklődőt a TIT helyi szer-vezete részéről Horváthné Polai Mária irodavezető üdvözölte.
Az első előadó dr. Sifter Ró-zsa, a Zala megyei Kárrendezési Hivatal vezetője volt, aki vázla-tosan ismertette az /., //. és III. kárpótlási törvény lényegét és közölte, hogy az Igazságügyi Minisztérium jogszabályelőké-szítői már azon fáradoznak, hogy megalkossák a IV. kárpót-lási törvényt, amely az állam ál-
tal korábban lemondott kárpótlá-si igények megítélésével, vala-mint az I. törvény alapján, va-gyis az 1949 után jelentkezett sérelmek elmaradt benyújtásának 30 napon belüli pótigény beje-lentési lehetőségével foglalkozik majd, ha a parlament jóváhagy-ja. Erre augusztus-szeptember hónapokban van kilátás.
A hivatalvezető szólt a kár-pótlási jegyről, mint sajátos ér-tékpapírról, amely 1991 augusz-tus 10-től kamatozik. Mértéke a mindenkori jegybanki alapkamat 75%-a. A kamatozás időtartama a kibocsátás (átvétel) napjától számított 3 év. Termőföld illetve erdő esetében a kárpótlási jegy csak névértékén vehető figye-lembe. Állami vagyon vásárlása és E-hitel felvétele esetén ka-mattal növelve veszik számítás-ba. A kárpótlási jegy átruházha-tó, örökölhető, ajándékozható,
eladható. Forgalmi értéke a kez-deti 75-80%-ról a jelenlegi 63-70%-ra esett vissza.
Megtudtuk, hogy Zala megyé-ben az I. kárpótlási törvény kap-csán a hivatalhoz közel 30 ezer igénybejelentés érkezett, s ennek 98%-át már elbírálták. A fent-maradt 400 ügy intézése folya-matban van. A II. vagyoni tör-vény kapcsán határidőn belül 520 igénybejelentés érkezett, amelyek feldolgozását napjaink-ban kezdték meg. A hivatal fog-lalkozik még a külföldi kárpót-lási igények elbírálásával is, s naponta 4-6 földárverésen vesz-nek részt az aprófalvas zalai te-lepüléseken. Újdonság, hogy a földárverések - a rendkívül ma-gas hirdetési költségek miatt -a jövőben nem jelennek meg a megyei napilapokban, hanem azokat csak a Magyar Közlöny-ben, a díjat fel nem számító Új Magyarország című napilapban, és továbbra is a polgármesteri hivatalok hirdetőtábláin teszik közzé. Az mgtsz-ek területeinek árverési határideje március 31-ről december 3l-re módosult.
Kiss Bódog Zoltán, a Földmű-velésügyi Minisztérium Zala
Megyei Hivatalának vezetője elöljáróban leszögezte, hogy a magyar falvak lakossága rendkí-vüli időszakot él át a földtulaj-don rendezések miatt. Zalában -felmérés szerint - a földterüle-tek 27%-a a kárpótlás által, 21%-a pedig a földkímérések ál-tal érintett, 61%-a - közel 200 ezer hektáron - pedig tulajdo-nost vált. Ez gigászi munkát je-lent az érintett szerveknek. A mezőgazdaság a körülmények folytán bizonytalan, ingatag helyzetbe került, amely termelési zavarokat idéz elő, s ezért ellá-tási gondokat is okozhat. Külön probléma, hogy sokan szándéko-san hátráltatják a gyors, körül-tekintő földrendezést!
Elmondta, hogy a zalai föld-területek 34%-át kitevő viszony-lag jó minőségű erdő egy részé-nek magántulajdonba kérése ér-zékenyen érinti Zalában a ZE-FAG-ot, a további művelés pe-dig jelentősen megosztja a szak-mai vonalat, sőt a lakosságot is. Az ipari és tűzifa célra történő magánjellegű kivágások, vala-mint az előírt új telepítések egyéni gondja szinte megoldha-tatlan feladatnak tűnik. A kiutat
ffilfiJK 23. KÁMZSA 5 4
szövetségnek állandóan és kemé-nyen kell szembesülnie a román nemzetállami mentalitással, mi-vel ott erősen él az egy nemzet, egy nyelv, egy állam koncepci-ója. Ez pedig ellentétben áll a magyarság akaratával. Romániá-ban nem jó szemmel figyelik az RMDSZ-t, s ezért is állandóak a magyar kisebbség elleni ható-sági intézkedések!
Pozsonyecz Mária a kétmilliós Szlovéniában élő tízezres mura-vidéki magyar kisebbség egyik vezetője közölte, hogy a nemrég önállósult kis állam alapításában - támogatólag - a maroknyi ma-gyar kisebbség is részt vett. Az új állam vezetői szavatolták, hogy a kisebbségek helyzete a korábbihoz képest nem romlik. Bzt a szavukat eddig be is vál-tották. A szlovén alkotmányban szavatolva vannak a nemzetiségi jogok. Problémát nálunk a ma-gyar népesség folyamatos csök-kenése jelenti, amely genetikai okokkal és a határmenti terület gazdasági elmaradottságával ma-gyarázható. A kultúra művelése, az oktatás helyzete, a tájékoz-tatás megnyugtató a magyarok számára, amelyben döntő, hogy a két ország között nagyon jó kapcsolat alakult ki. Problémá-nak említette a magyar határőrök és vámosok forgalomgátló, sok-szor túlzott szigorúságát...
Fodó Sándor beszámolójában megkétszereződött a hallgatóság száma, ő a jelenleg Ukrajnához tartozó Kárpátalja egyik magyar vezetője. Elmondta, hogy a
*:^^^
KMKSZ-t - amely nem párt -1989-ben alakították, s bár ne-vükben a „kulturális" szó kerül rögzítésre, tevékenységük nem-csak ezen társadalmi területre korlátozódik. Alapszabályuk szé-les körű politizálást rögzít. Szö-vetségük taglétszáma 28.500 fő. Bár a hivatalos népszámlálási adatok Kárpátalján legutóbb 170 ezer magyart mutattak ki, a ma-gyarság száma becslések szerint 250 ezer. A két szám közötti el-térés főleg a görög katolikus vallású magyarok számával in-dokolható, ugyanis egy régi szovjet törvény ezen vallású pol-gárokat ukránoknak minősíti. A magyarság jelenlegi központja Beregszász, ahol arányuk közel 90%, de Ungvár térségében is többségben élnek a magyarok. Kárpátalján már évek óta nem tapasztalható magyar-ellenesség. Jellemző a magyar anyanyelvű iskolák működése. Az egyházak szabadon működhetnek. A két ország között jók a kapcsolatok. A magyar zászlót szabadon használhatják, s nyugodtan éne-kelhetik rendezvényeiken a ma-gyar Himnuszt is. Az életszín-vonal és az ellátás viszont egyre elviselhetetlenebb, az infláció pedig tűrhetetlen. A magyarok egyelőre nem ábrándoznak határ-revízióról, de szeretnék, ha ve-lük együtt mielőbb megvalósul-na az Egyesült Európa...
A több mint kétórás fórum vé-gén a neves politikusok a hall-gatóság kérdéseire válaszoltak. Tihanyi István
AUTOSTARSAINK FIGYELMÉBE!
Személy- és kistehergépkocsik (maximum 5000 kg
össztömegig), utánfutók, lakókocsik,
motorkerékpárok műszaki vizsgáztatása.
Olasz- és Horvátországban
telepített lakókocsik,
illetve apartmanok
kedvező áron,
széles választékával várjuk
az üdülni vágyókat.
EGY IGAZI KLUB,
AHOL ÖN OTTHON ÉREZHETI
MAGÁT

talán a községi erdőhasznosító társulatok tömeges megalakulása és szakszerű működése jelenthe-ti, ha ezek cégbírósági bejegy-zéséhez a törvényes jogalapot megteremtik.
A mezőgazdasági termelés jö-vőjének szerinte néhány életké-pes nagyüzem további talponma-radása, az 50-60 hektárral ren-delkező magángazdálkodók mű-ködése, a kisparcellával rendel-kezők szövetkezése és a háztáji gazdaságok további léte ígérke-zik.
A két előadás után egyéni problémák felvetésével számos felszólalás következett, amelyek-re dr. Sifter Rózsa és Kiss Bó-dog Zoltán válaszolt.
A fórum utolsó harmadában Bartal György, a POFOSZ me-gyei alelnöke, és kanizsai városi elnöke, a TIT egyik állandó elő-adója ismertette a kárpótlási je-gyek felhasználásának lehetősé-geit. Ezek a következők: termő-föld illetve erdő (árverés útján, névértéken), állami tulajdonban lévő bérlakás, bolt, üzem stb. vásárlása (kamattal növelten), szabad forgalomban való eladás (megállapodás szerint), banki át-
váltás pénzre (jelenleg 63-70%-os értéken), részvényekre és köt-vényekre történő befektetés (a kikötések szerint), életjáradék (törvény alapján), PILLÉR első ingatlanbefektetési alap (a be-fektetési jegyre történő rendkí-vül kedvező 133%-os átszámí-tással, 20%-os forrásadó levo-nása mellett évente kétszeri -az évek során fokozatosan emelkedő - hozam fizetésével, a 10 éves futamidő letelte után - a várható infláció alapul vé-telével - az eredeti befektetés több mint kétszeresének vissza-fizetésével. Részletesebb tájé-koztatást a kanizsai OTP Fiók-nál és a Budapest Bank helyi igazgatóságán adnak), a Magya-rok Világszövetségének alakuló-ban lévő befektetési társasága révén (tájékoztatás: a POFOSZ kanizsai városi szervezetének hétfő délelőtti és csütörtök dél-utáni ügyfélfogadásán, az MDF Ady u. 1. sz. alatti I. emeleti irodájában).
A három és fél órás hasznos összejövetelt Horváthné Polai Mária zárta be.
(tihanyi)
BIZTOS CELBAERES -BIZTONSÁGOS GÉPKOCSIVAL
Magyar Autóklub Nagykanizsai Szervezete
Nagykanizsa, Ligeti u. 21.
Tel.: 06-93-11-256
06-92-73-188

KANIZSA


FIDESZ-KONGRESSZUS
UTÁN
Pont a szemétügyre?
Hol lesz a piarista iskola?
A legutóbbi kulturális bizottsági ülés egyik napirendi pontja a piarista iskola ideiglenes és végleges elhelyezése volt. A majd\' három- és félórás vita után a jelenlévők úgy döntöttek, hogy amennyiben a rend képviselői is beleegyeznek, szeptembertől Batthyány utcai helyéről a Petőfi Általános Iskola Petőfi utcai épületében nyerne elhelyezést a piarista iskola 3 tanulócsoportja. Ez a megoldás csak ideiglenes, de a bizottság terveiben a vég-leges elhelyezés megoldása is szerepel. Döntés a májusi közgyű-lésen várható.
-át
AZ ÚJ TOYOTA CARINA
Leveszi a lábáról...
■MEGBÍZHATÓ ÉS DINAMIKUS
IGÉNYE SZERIM V,\\l VS/\'ÍHAT-. i8 FAJTA SZEMÉLYGÉPKOCSI,
MIKROBUSZ, KÍSTEBKRtíÉPKOCSl KŐZÍiL RÉSZLBTF1ZETÉS ÉS LÍZINGLEHETŐSÉG
BEMUTATÓTEREM, NAGYKANIZSA, ZRÍNYI M. n. 32.
Tel.! 93/13-140/926
SZERVIZ, ERDÉSZ V. 28.
Tel.: 92/73-180, Fax: 92/73-181
Az elmúlt hét végén tartotta a FIDESZ országos kongresszusát, melyen feloldották a korhatárt, de az eredetileg tervbe vett névvál-toztatás elmaradt.
Debrecenben történtekről Perjé-si Szabolcs, megyei szervezőt kér-deztük.

- Sikeresnek (téled-e a kong-
resszust?
- Véleményem szerint a kong-
resszus teljesítette feladatát. Az
egykori mozgalomból mostanra
igazi párt született, olyan párt,
amely az esetleges választási győ-
zelem után alkalmas lesz az or-
szág vezetésére.
- Szerinted miért vált szüksé-
gessé a korhatár feloldása? Azért,
mert „kifáradt" a párt és új szak-
értők bevonására van szükség,
vagy azért, mert az „öregebb" ap-
parátussal könnyebb lesz megnyer-
ni a választásokat.
- Mindkét dologban van némi
igazság. Mindenképpen\' szüksé-
günk volt a korhatár feloldására
azért, hogy az eddig csak szakér-
tőként jelenlévő réteget bevonhas-
suk a munkába, hogy a párt cél-
kitűzéseivel a társadalom mind szélesebb rétegei egyet tudjanak érteni. Ennek ellenére továbbra is szeretnénk megőrizni a párt fiata-los jellegét. A korhatár feloldása azért is fontos, hogy ne kezeljék ifjúsági szervezetnek a pártot.
- Eredetileg nevet is akart vál-
toztatni a párt, miért mondott le
róla?
- Nem lett volna szerencsés
ilyen rövid idővel a választások
előtt egy ilyen változtatás, hiszen
az embereket ez könnyen megza-
varhatta volna. Sokan azt hihették
volna, hogy ez egy teljesen új
párt, vagy esetleg valami belső
gondra is tippelhettek volna a
.jólértesültek".
- Mennyiben érezhető, hogy a
párt készül a választásokra?
- Mostanra a különböző szakér-
tőkből összeállt az úgynevezett ár-
nyékormány, amely ugyan nem
azonos az Antall-kormány szerke-
zetével, inkább a párt saját elkép-
zeléseinek felel meg. A kampány
előrehaladtával azután nagyon va-
lószínűnek tartom, hogy ez az ár-
nyékkormány színre lép, és a köz-
tudat neveket és pozíciókat lassan összeköt.
- A vezetőségválaszlásnál volt
egy kisebb affér... Neked mi a vé-
leményed, helyes volt-e Orbán
Viktor megválasztása?
- Mindenképpen, többek között
azért is, mert erre a szerepre Fo-
dor Gábor nem is készült. Szerin-
tem a választás sikeréhez feltétle-
nül szükség van a párt mostani
vezetőjére, sőt azon problémák
megoldásához is, amelyeket az
Antall-kormány már több éve
megoldatlanul görget maga előtt.
Ahhoz, hogy népszerűtlen dönté-
seket is végrehajtson egy esetleges
választási győzelem után a Fide-
szes kormány, ahhoz Orbán Viktor
Hétfői ülésén tűzi napirendre a testület a hulladékgazdálkodással kapcsolatosan kiírt pályázat ered-ményeit. Mint olvasóink előtt is-meretes, a bagolai szeméttelep füstje mostanra mind egész-ségügyi, mind környezetvédelmi szempontból elfojtásért kiált. Úgy tűnik, születtek is kivitelezhető tervek, a kérdés csupán az, a jó-zan ész dönt-e, vagy érdekek har-ca miatt továbbra is csípheti mind-annyiunk szemét a füst. Az elfoga-dott pályázat kapcsán néhány véle-ményre voltunk kíváncsiak.
Farkas Zoltán alpolgármester úrtól megtudhattuk, amennyiben a Saubermacher Gmbh és a Rynó Kft. által benyújtott pályázatot fo-gadja el a közgyűlés, abban az esetben 94 áprilisától befejezné működését a bagolai szeméttelep. Továbbá azért is fontos lenne, ha a közgyűlés ezt a pályázatot fo-gadná el, mert ez hitelfelvételi kényszer nélkül oldaná meg a hul-ladékgazdálkodás problémáit.

Stamler Lajos, a Környezetvé-delmi Bizottság elnöke a követke-zőket mondta: „A Saubermacher
radikális gondolkodása nélkülöz-hetetlen. Egy olyan gondolkodású vezetőre, mint Fodor Gábor, sze-rintem csak a 98-as választások idejére érik meg a magyar társa-dalom. Ezzel együtt én minden-képpen fontosnak tartom jelenlétét a vezetőségben.
- A korhatár feloldása nem vál-
toztatja-e meg a párt arculatát,
gondolkodását?
- Nem. A program adott - sze-
rintem jó is -, az új struktúra ga-
rancia, hogy a koncepció hátrá-
nyára ne változhasson, de a más-
ként gondolkodásra a teljesség ér-
dekében szükség van.
Déví
Gmbh és Ryno Kft. közös pályá-zata teljes egészében megfelel a jelenleg nálunk elfogadott környe-zetvédelmi előírásoknak. A pályá-zat különös értéke abban van, hogy a gyűjtéstől a deponálásig a teljes folyamat elvégzését felvál-lalják a pályázók. A rendszer két részből áll. A Depónia (lerakó) 51% önkormányzati tulajdonban van. A gyűjtési rendszer teljes egészében a Saubermacher Gmbh és Ryno Kft. tulajdonában van. A hitelt kedvező feltételekkel a Sau-bermacher cég adja, melynek tör-lesztése a Depónia bevételeiből történik. Ezzel a konstrukcióval a lakosság terheit csak a feltétlenül szükséges mértékben kell növelni és az önkormányzat beleszólása ezt biztosítani tudja. A jövőre néz-ve pedig még vannak elképzelé-seink, amelyekel ezzel a céggel szeretnénk megvalósítani. Neveze-tesen a jelenlegi bagolai szemét-lerakó sorsának megnyugtató és mindenekelőtt szagmentes környe-zetkímélő lezárása.
Arra a kérdésre, hogy hogyan oldódnak meg a város hulladék-gazdálkodási gondjai, vagyis mi-lyen lehetőségeket ígér a nyertes pályázó, Ferencz József a Ryno Kft. vezetője válaszolt:
- Amennyiben az önkormányzat elfogadja az általunk felkínáltakat, úgy a városban a Saubermacher Gmbh és a Ryno Kft. közösen, még ez évben megkezdi és 1998-ig megvalósítja a szelektív szemét-gyűjtést, valamint folyamatosan végzi a lakossági veszélyes hulla-dékok szakszerű gyűjtését és ártal-matlanítását. Vállaljuk azt is, hogy a VGV jelenlegi dolgozóinak felkészültségére és gyakorlati ta-pasztalataira támaszkodva egy korszerű technológia átadásával, betanításával biztosítjuk az olt dolgozók európai szinten elvárha-tó egzisztenciájának megteremtését és a biztos megélhetést.
A szelektív szemétgyűjtés térhó-dításának ütemében megfelelő edé-nyekkel ellátjuk a lakosságot, il-letve gondoskodunk a papír és üveggyüjtő konténerek elhelyezésé-ről lígy, hogy az idei évben nem kívánunk árat emelni. 1994-től azonban - az új szemétlerakó megépítésével — a díjak lakáson-ként havi 90 forintos emelkedésé-vel kell számolni.
- dukát -
KANIZSA ] • 1


Az MSZOSZ helyi ügyvivője: SZÁLAI GÉZA
egyéb helyi feladat is jelent-kezik. Éppen ezért néhány MSZOSZ-es képviselővel ösz-szedugtuk a fejünket és úgy döntöttünk, hogy felkutatjuk városunkban az MSZOSZ-es szervezeteket és megpróbáljuk egyesíteni erőinket. Az ötlet gyorsan realizálódott s kezde-ményezésünket a megye többi városa is átvette - újságolta az ügyvivő, majd így folytatta:
- A Fórum koordinációs fel-adatokat lát el Kanizsán. így nincs irányító testülete sem. Munkamegosztás van, mégpe-dig mindenki azt végzi, amihez a legjobban ért, vagy amit el tud intézni. A kohéziót egy ki-sebb „mag" adja, amely re-ményeink szerint egyre terebé-lyesedik. Mindenesetre az ala-kuló ülés, meg a második ta-nácskozásunk rendkívül pozitív benyomást keltett mindannyi-
Pezsgő PEUGEOT Nap!
Április 17-őn, a Peugeot 306-os típusának Kanizsára érkezése alkalmából c^és/nupos szakmai napot tartottak a cég Csengcry u. n. s/ám alatti bemutató termetem A dolog külön érdekes^ge volt, hogy a kilátogatok nemcsak megtekinthették * szalonban bemutatott, különböző Peugeot-kat, hanem 9 306-sal egy-egy tiszteletkört fs tehettek.
(Erdei András felvétele)

Néhány héttel ezelőtt létre-jött az MSZOSZ nagykanizsai alapszervezeteit magába tömö-rítő Városi Fórum, melynek ügyvivőjének egyhangúlag Szálai Gézát, a MOL Rt. he-lyi Bányászati Üzem szakszer-vezeti szövetségi titkárát, a több testületben (BDSZ, MOL Rt. Titkári Tanács) is tevékeny-kedő" 45 éves agilis szakszerve-zeti vezetőt választották.
- Gyakorlatilag egész pá-lyafutásom immáron 26 éve az olajiparhoz kötődik, ahol je-lenleg is alkalmazásban állok. Egyébként közel 10 éve füg-getlenített tisztségviselőként dolgozom - kezdte Szálai Gé-za, majd így folytatta: - Nagy elismerés számomra, hogy 1991. januárjában, vagyis a rendszerváltozás után is a szervezett tagság megtisztelt bizalmával és újraválasztottak. Valószínűleg ehhez hozzájá-rultak azok a korábbi eredmé-nyek, amelyeket a korrekt ve-zetőkkel értünk el, termé-szetesen munkaharcban, nagy
vitákban, csatározásokban. Nem volt egyszerű feladat.
- Véleménye szerint mi a
különbség a régi és az új
struktúra között?
- Korábban és napjainkban
is titkárként tevékenykedem,
így hát tudom, hogy a szak-
szervezetek funkciói alapvető-
en nem változtak. A munkavál-
lalói érdekek képviselete és
védelme a legfőbb feladat. Le-
het ezt ideológiai és politikai
belemagyarázkodással csűrni-
csavarni. Egyet viszont tudo-
másul kell vennünk: a munka-
vállalói érdekek objektívak,
rendszersemlegesek, s ha va-
lamelyik szakszervezet ezt nem
ismeri fel, óhatatlanul is a po-
litika szintjére csúszik. Sajnos,
sokszor emiatt a fürdővízzel a
gyereket is kiöntik, s így hasz-
nos, értékes, megtapasztalt
eszközök, módszerek kerülnek
a történelem szemétdombjára.
Tehát az értékeket meg kell
őrizni, s meg kell tudni felelni
az új kihívásoknak, felhasznál-
va a kedvező nyugati szakszer-
vezeti tapasztalatokat.
- Mi tette szükségessé a Fó-
rum létrehozását?
- A kényszeri Tudniillik az
MSZOSZ szakmai-ágazati fel-
építésű, ugyanakkor a társa-
dalombiztosítási választások,
vagy például május 1-je meg-
szervezése területi munkát igé-
nyel (részletes program a mel-
lékletben), no meg rengeteg
unkban. Ez optimizmussal tölthet el bennünket akár a választások sikeressége, akár más feladatok tekintetében.
- Mit tart a soron következő
időszak fő feladatainak?
- Napjainkban a legfőbb
feladat a TB. és üzemi tanács
választások megfelelő előké
szítése, a sikeres kampány le
folytatása. A hat nagy szak
szervezet megállapodásának
megfelelően elsődleges célunk,
hogy a lakosságot megnyerjük,
felismertessük, hogy saját ér
dekükben menjenek el szavaz
ni s csak másodlagos célunk,
hogy az MSZOSZ jelöltjei
nyerjék el a legtöb voksot -
mondta a Fórum ügyvivője,
majd végezetül így összege
zett: - A választások után
olyan témákkal akarunk fog
lalkozni, mint a városi mun
kanélküliség, munkahelyterem
tés feltételei, a szegénység ke
zelése, a privatizáció és a
kapcsolódó dolgozói tulajdon
lás kérdései. A többit majd a
helyzet hozza magával.
(-han-)
HKLVAROSI IRODAIIKLYISKÍ; KIADÓ!
I i (liklődni in u n ka időben a y.V12-.M)5-()S telefonon, VÍIJJ.V személyesen
a Király utca 47. alatti Kani/sa hetilap szerkesztőségében.

ZALAI KERESKEDELMI ÉS
IPARKAMARA KÉFVISEkET
Nagykanizsa, Cseitgery u. 82.
Tel.:
ÜZLETI AJANLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll az érdeklődők rendelkezésére a zalaegerszegi titkárságon (Kosztolányi u. 10. Tel./fax: 11-042) a nagykanizsai képviseleten, Csengery u. 82. Tel.: 13-040/1672, 92/73-121 Kálmánná). Az információk a Kamara tagjainak ingyenesek. Nk-66 Az Osztrák Szövetségi Kamara kezdeményezésére akciót indítanak, amelynek keretében teljesen működőképes, használt gépeket forgalmaznának a Kelet- és középeurópai országokban a beszerzési ár 10-15%-áért. Nk-67 Német cég szeretne bútorokat exportálni
Magyarországra, ehhez keres forgalmazót. Színes, képes katalógusuk a zalaegerszegi kamarában megtekinthető. Nk-68 Osztrák cég, amelyet április 1-től megszüntettek
felajánlja megvételre gépparkját, vagy vegyesvállalatot alapítana a gépek bevitelével egy meglévő ingatlanba. (Mángorló, aktívszínberendezés, tisztítógép, gőzkazán, hidegvasalógép, mosógép, csomagoló, elárusítópult stb.) Nk-69 Német cég, amely „TERMOSTAR" témakörben kifejlesztett (faablak, belsőfal, ajtórendszereket, alumíniumablak-rendszerek, keretek, szerkezeti szárnyak) termékeinek licenceit átadnák magyar gyártó cég részére. Nk-70 Svájci cég fából készült képkeretgyártókat keres.
INFORMÁCIÓ
AgroBalt
Nemzetközi Mezőgazdasági, Élelmiszer és
Csomagolástechnikai Szakvásár
Vilnius, 1993. május 25-28.
KANIZSA

Egy konstruktív névjegy
- Hamarosan megszűnik a keleti városrész egyik régi, égető prob-lémája. Pénteken délután nyitja ugyanis - a nagyközönség számára hétfőn reggel - kapuit a Keleti Gyógyszertár, amennyiben eddig az időpontig megérkezik az OGYI-tól (Országos Gyógyszerészeti Inté-zet) a végleges működési engedély. A kiskunhalasi Exist Kft. által épített modern, padlófűtéses, minden igényt kielégítő patika három asszisztenssel és két gyógyszerésszel áll majd az ide betérők ren-delkezésére. Gyógyszereken kívül árusítani fognak még gyógykészít-ményeket és gyógykozmeükumokat is. Gondoltak a gyógyulni vá-gyókon kívül a városrész számos kismamájára, ezért polcaikon a bébicikkek és babaápolási termékek széles skálája is megtalálható lesz.
-ÍR-
Manapság, a magánvállalkozá-sok korában ismét divatba jött az a régi jó szokás, hogy bemu-tatkozáskor „letesszük a névje-gyet az asztalra". Egy ilyen be-mutatkozás a célja a zalaeger-szegi Konstruktív Kft.-nek Nagykanizsán.
A „konstruktív" szó az értel-mező szótár szerint építő, előre-vivő, haladást szolgáló jelentésű. Vajon a Konstruktív Kft. névvá-lasztásánál mennyire játszottak szerepet ezek a jelentések? Ami-kor az Ügyvezető igazgatót, Ja-gasfcs Jánost keressük Béke li-geti központjukban, éppen akkor érkezik munkatársaival nagyka-nizsai bevetésről. A névjegyet tehát már ott is letették az asz-talra.
- A KONSTRUKTÍV KFT.-t
1989-ben magánszemélyek alapí-
tották. Már alakuláskor megfo-
galmaztuk azt a célt, hogy piac-
és fejlődőképes céggé akarunk
fejlődni, éppen ehhez kínálkozott
a Konstruktív név, éppen a szó
jelentése miatt., - kezdi a be-
szélgetést az ügyvezető.
- A név alapján viszont sok
mindennel foglalkozhatnának.
Hadd kérdezzem meg akkor, mi-
vel foglalkozik tulajdonképpen a
kft.?
- Fő tevékenysége az energe-
tikai létesítmények tervezése és
beüzemelése. Természetesen
kommunális és lakóépületek épü-
letgépészeti munkáit is elvégez-
zük. A kft.-nek van egy tüzelés-
technikai részlege Rodek István
vezetésével, ahol magasan kép-
zett műszerészek, minősített he-
gesztők dolgoznak. Kétéves ke-
mény munka és önképzés után
eljutott társaságunk odáig, hogy
a kazánházban előforduló bármi-
lyen munkát: tervezést, a nyo-
mástarló edénynek és a kazán-
nak a javítását, vegyi kezelését,
a műszerek beüzemelését elvé-
gezheti.
- Úgy tudom, ön a közelmúlt-
ban szakmai úton Olaszország-
ban töltött néhány napot.

- Igen. Két kollégám koráb-
ban járt ilyen úton, most pedig
én voltam egy másik kollégával
az olaszországi Centoban a Bal-
tur Gáz- és olajégőgyártó cég-
nél. Ez az út szakmai ismerete-
ken túl nagyszerű lehetőséget
nyújtott arra, hogy az „igazi"
kapitalizmusban betekintést
nyerjünk az ottani cég működé-,
sebe, képet kapjunk az üzemben
dolgozók mentalitásáról, munka-
moráljáról. Úgy gondolom, a
magyar szakembereknek nincs
szégyellni valójuk Európában.
Többségük kreatív gondolkodá-
sú, jól képzett. Sajnos, a jelen-
legi gazdasági környezet nem a
legmegfelelőbb alkotóképességük
kibontakozásához.
- Az elhangzottak szerint elég
speciális területen dolgoznak.
Mindezt hány fővel valósítják
meg?
- Jelenleg 15 emberrel dolgo-
zunk - eszi át a szót Kozma Ti-
bor a kft. másik ügyvezetője.
Természetesen dolgozunk olyan
alvállalkozókkal, akikkel megbíz-
ható, korrekt kapcsolatot sike-
rült kialakítani. Tevékenységünk
során elértük azt, hogy szakmai
körökben az egész országban is-
mertek vagyunk. S a hazaiakon
kívül az olasz Baltur és a német
Ray cégeknél is.
- Most, mikor a recesszió
éveit éljük, hol van a környéken
annyi megrendelés, mely önök-
nek folyamatos tevékenységet
biztosít?
Sajnos, nagyon kevés. Összes megrendeléseinknek húsz százalékát sem teszi ki a megyé-ben végzett munka. Sokat dolgo-zunk Budapesten és Vas megyé-ben. Több céggel elkerült olyan partneri kapcsolatot kialakítani, hogy folyamatosan felkér bennün-ket ajánlattételre. Természetesen ahhoz, hogy ilyen bizalmat élvez-hessünk, olyan munkát is kell vé-geznünk, hogy a megrendelő elé-gedett legyen. Eredményt elérni csak kellő szervezettséggel, ösz-szefogással lehet.
Gombás Imre

■ ül
1 ZALATEJJ
8900 ZALAEGERSZEG. PLATÁN SOR 6.



TBLEFON:(36-92)12-470 TBLBFAX:(36-92)12-4M

OSZTRÁK SAJTAKCIÓ
A ZÉTA Kereskedelmi Rt és a ZALATEJ közös akciója
Jágerkáse 674,- Ft helyett 446,- Ft/kg Augustiner 603,- Ft helyett 446,- Ft/kg
Ismerkedjen meg Ön is egy új ízvilággal!
KERESSE TERMÉKEINKET A ZÉTA ÜZLETEIBEN!

a Nagykanizsa, Csengery u. 68. sz. alatt
a „HÖ-SZI" Tervező, Szolgáltató és Kereskedelmi BT,
Üvegáru és Műszaki cikk kereskedése
Tel./fax: 92/73-529
Profil:
- Üvegáru-nagykereskedés - Lég- és klímatechnikai
vállalkozás
- Mintaterem - Szellőzők, ventillátorok,
páraelszívók
- Poharak, korsók, kelyhek - Klímaberendezések
és tartozékaik
nagy választékban szaktanácsadás, tervezés,
kivitelezés Amerikai POPCORN gépek (kukoricapattogtató gépek)
LÁTOGASSON EL HOZZÁNK!




Szubrett rendezőszerepben
- Nem nehéz egyszerre ren-
dezőnek és szereplőnek lenni?
- Tagadhatatlan, hogy nehéz
feladat. Állandóan figyelek és
ott vagyok oldalt, hogy segít-
sek, súgjak és megpróbáljam
könnyíteni a helyi adottságok-
hoz való alkalmazkodást.

- Hogy áll ön szerint a
színjátszás?
- Úgy érzem, mostanra egy
kicsit kátyúba jutott a magyar
színjátszás, de azt hiszem, ez
az egész világra jellemző fo-
lyamat. Nem élik fénykorukat
a színházak, bár azért van
egy-két nagyon jó színház,
mint például a kaposváriak, de
nem ez a jellemző. A játéku-
kon túl, nagyon szeretem ben-
nük azt az együvé tartozást,
amit sokan irigyelhetnek tő-
lük. Ott igazi csapatmunka fo-
lyik. Ezt szeretném megvaló-
sítani a magam csapatában ki-
csiben. Ez mára még nem iga-
zán sikerülhetett, hiszen ez az
első közös munkánk. Szeret-
ném, ha mindenki hittel ját-
szana és nem azzal foglalkoz-
na, hogy mennyit kap. Élni
persze kell valamiből, de azt
kívánom, hogy azok a fiatal
Nemrégiben láthatta kani-zsai közönség Huszka Jeni Mária főhadnagy című ope-rettjét a Fővárosi Operett Színház művészeinek játéká-ban. Az előadás külön érde-kessége, hogy a darab rende-zője a Sybiliből, a Mágnás Miska újabb televíziós feldol-gozásából és megannyi más vidám énekesszerepből jól is-mert színésznő Kovács Zsu-zsa.
- Miért kezdett el rendezni?
- Azért jutott eszembe a
rendezés, mert a színház el-
kezdett olyan darabokat is
bemutatni, amelyeket más
színházak repertoárjából vett
át. Főként rock-színházas da-
rabok ezek, így azután mi
mostanság nagyon ráérünk,
ezért elhatároztuk, színrevi-
szünk egy olyan darabot,
amellyel mindenfelé felléphe-
tünk, így született meg a
Mária főhadnagy, amellyel
járjuk az országot. Ez jó a vi-
déki közönségnek is, és mi is
nagyon szeretjük. .
- Miért pont ezt vették elő?
A melléklet tartalmából:
10-13. oldal
fr Iskolai jelentkezések 14. oldal
* Rendőrség Napja
ÍJ. oldal
«$ Iidléh a Dunában
16-n, oldal 4r Majáiisi ajánlat -MSZOSZ
18, oldal
* F-ELISE igaz
10. oldal
% Mária főhadnagy
20. oldal
► Nyelvvizsga a gimiben
It, oldal
* Féltem Antall
doktort...
22 oldat
* Hogy is van e/.\'.\'
23. oldal
- Mint annyi mindennek,
ennek is pénzügyi okai van-
nak. Elsősorban a jogdíj miatt.
Sikerült megállapodnunk a
Huszka utódokkal, hogy ennek
csökkentésével ők is járulja-
nak hozzá ahhoz, hogy egy
mindenki számára megfizethe-
tő színdarabot állíthassunk
színre. Mi színészek is csak a
gázsink egy részéért játszunk.
A díszleteket és a jelmezeket
pedig az Operett Színháztól
kaptuk egy jelképes összegért.
Ennyi támogatással sikerült
úgy kivitelezni a darabot,
hogy a mostani pénzszűkös
időben is meg tudják vásárolni
a vidéki művelődési házak.
- Egyszóval ez is csak áru?
- Sajnos igaz, de ennek el-
lenére szeretném azt hinni,
hogy ezen egy picit azért mi
túlnőttünk, vagy legalábbis az
volt a szándékunk. Szerettünk
volna minőséget produkálni,
még akkor is, ha nem jöttünk
le nagy tánckarral és énekkar-
ral, de a szívünkben magunk-
ban hordozzuk ezt az egészet,
és mindent megteszünk, hogy
játékunkkal a közönséget kár-
pótoljuk.
- Ez volt az első rendezése.
Lesz-e folytatás?
- Igen, annál is inkább,
mert már felkértek...
stúdiósok, akikkel együtt ját-szunk, megtanulhassák tőlünk, hogy lábujjhegyen kell közle-kedni a színpad mögött, hogy a közönség csak azt láthatja, ami a színpadon történik, hogy semmi ne vehesse el a közönség illúzióját, hogy ne legyen baki, hogy mindannyi-an, míg a darab megy, egy mesevilágban élhessünk.
- Ha jól értem, Ön gyűjtötte
maga köré ezt a kis csapatot...
- Igen, így volt. Mostanra
pedig ez a kis csapat eljutott
addig, hogy mindenütt nagy
szeretettel fogadnak bennün-
ket.
- Vannak-e más, az önéhez
hasonló vállalkozások?
- Igen. Zsadon Andreának
és Szolnoki Tibornak van egy
német nyelvű Csárdáskirálynő
estje. Azután van még egy csapat, akik a Balaton körül turnéznak. Úgy látom, sokan foglalkoznak ilyen formában ezzel a műfajjal.
- Miért szereti az operettet?
- Annak ellenére, hogy any-
nyian kevés ráfordítással mű-
velhető, eladható árunak tart-
ják az operettet, én nagyon jól
tudom, hogy ezt a műfajt is
lehet művészi színvonalon
művelni. Nagyon tudom azo-
kat az embereket becsülni,
akik ezért mindent megtesz-
nek. Szeretem ezt a műfajt,
mert nem akarunk vele sem-
mit tanítani, nem akarunk
gondolkoztatni, csak szórakoz-
tatni. De ezt a legmagasabb
színvonalon.
Dukát Éva
H
ÉTFŐ
17 frrs& AK őtvejjes évek xenéfí&í napjainkig
a HELY klubban
Mozii 16 óra: Minden kutya a mennybe jut ]£, a« örai Egy «s$wmy illata

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Út-közben
4.30 Reggeli krónika 8.20 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés 8.40 Napközben
Közérdekű magazin
11.05 Szonda (ism.)
11.35 Nemes Nagy Ágnes: Amerikai napló, 1979 -XII/10.
12.00 Déli Krónika
12.30 Ki nyer ma?
12.40 Falurádió (ism.)
12.50 Külpolitikai figyelő
13.05 Nemzetközi vallási hír-adó
13.30 A H.N. adventista egy-ház félórája
14.05 Klasszikusok minden-kinek Ungár Imre zongorázik
14.55 Első közlés
15.05 A Nyltnlkék postája
15.35 Üzenő
Friss információk taná-roknak, szülőknek, gyerekeknek
15.45 Beszélni nehéz
16.00 Délutáni Krónika
16.20 Zenefórum
Találkozás a stúdióban
17.05 Eco-mlx
Gazdasági magazin
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek I
19.40 Czigény Lóránt Irodal-mi összeállítása
20.05 A népzene hagyo-mányőrzői
20.30 Határok nélkül
21.05 „Az Idő megtorpanása-Irodaimi összeállítás Karel Öapek műveiből
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Útelágazás
23.05 Lemezmúzeum
Adrián Boult vezényli a Londoni Filharmonikus Zenekart
PETŐFI
4.30 Hajnali Kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Dallamról dallamra 8.50 Apró-cseprő - gyere-kekről
9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Zöld telefon 9.10 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.15 Sárga tengeralattjáró 12.00 Nótakalendárium 13.00 Hirpercek 13.10 Hogy tetszik lenni? 13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés 14.00 Kettőtől ötig
A Rádió kívánságműsora közben:
15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek 17.05 Kölyökrádió 17.32 Ziccer
Amit kár lenne kihagyni 18.30 Látatlanul 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Garázs
19.30 A Szabó család (ism.) 19.55 A Mantovanl zenekar
felvételeiből
20.08 Mikrofonák - avagy fonákja nélkül színe sincs semminek Kosztolányi Dezső írá-saiból
21.00 Hirpercek 21.10 Zeneközeiben 23.00 Hirek 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra 0.15-4.20 Máról holnapra
(Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 4.03-4.20 Verbunkosok, csárdások

3SAT
13.00 Magazin 13.45 Európa-magazin 14.15 Az Amadeus kvartett 16.15 Idősek klubja 17.00 Minihirek 17.10 Alfréd J. Kwak (sor.) 17.35 Ulrich és ülrike (sor.) 18.00 Képek Ausztriából 19.00 Hirek 19.20 3 SAT stúdió 19.30 Komputershow 20.00 Országúti gyilkosság 21.20 MarlahCarey 21.50 Hirek 22.20 Sport
SZLOVÁK
SZTV-1
16.35 MarcoPolo
(olasz kalandfilm-sor.)
17.05 A Bodovanka fúvós-együttes játszik
17.35 Senlorok klubja
18.20 Veszélyes öböl
19.00 Esti mese
19.10 Számitógépes játék
19.57 Sport
20.05 A gyanú
(bűnügyi tévéfilm)
21.30 Publicisztikai magazin 22.00 Időszerű események 22.33 Sport
22.40 Szlnyei Merse Pál (dokumentumfilm) 23.00 Teletext-hirek
SZTV-2
16.55 Külföldi tudósítások 18.30 Zenés műsor 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sport
20.06 A Woridnet bemutatja...
20.40 Extra sportmagazin
21.45 Filmésvldeo
22.10 Televíziós vitaműsor 23.20 Események 23.45 Teletext-hirek
6.00 7.00
9.00 10.00
10.30 11.00 11.30 12.00 12.30
13.20 14.10
16.00 17.00
17.30
18.00 18.45 19.15 19.45
20.15
23.05
23.35
0.15
1.15
1.50 2.25 3.25 4.20 4.45
5.35
Híradó
Halló, Európa-jó reg-gelt, Németországi A Főnők (am. sorozat) Gyilkosság a színpadon Gazdag és szép (amerikai sorozat) Forró nyeremény Rizikó-játék Családi párbaj - játék Magazin
A Sprlngfield-sztori (amerikai sorozat) Kalifornia klán (amerikai sorozat) Baleseti osztály (amerikai sorozat) Meglepően más Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Titokzatos Maxim úr Beszélgetés KI Itt a főnök? (amerikai sorozat) Le a portörlővel Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) Állatkertben Fiatalok magazinja Híradó
Robbanékony-magazin Jé Idők, rossz Idők (német sorozat) Columbo (am. krimisor.) Pénz és hatalom Quincy (am. krimisor.) Látogatók az Édenben Kulturális magazin Gongshow Trópusi hőség (ism.) Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
Ki Itt a főnők? (ism.) A Főnök (ism.) Beszélgetés (ism.) Robbanékony (ism.) Gyilkosság a hobbija (ism.) Gazdag és szép (ism.)

RTL2
5.50 Mesefilmek 16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
Lezárt ajtó 16.35 Móka, kacagás (sor.)
Díjkiosztás 17.00 Hírek 17.05 B. J. és a medve (sor.)
Borotvaélen 18.05 Ruk-cuk - játék 18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
A vizsgálat 1. 19.00 Hirek 19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
A vizsgálat 2. 19.30 Bensőn (sorozat) 20.00 Hirek 20.15 Krimisztori (sorozat)
Halottak ünnepe 21.05 Pankrácló Btlilii Az autó (am. thriller) 2335 Sertff New Yorkban
(sorozat)
A béke völgye 0.50 Krimisztori (ism.) 1.40 Pankrácló (ism.) 2.35 Az autó (ism.) 4.05 Serifi New Yorkban
(ism.)
14.40 Blabla (ism.)
15.05 Manón Roland (ism.)
17.00 Hirek
17.15 Beszélgetés
18.00 Hirek
18.15 Test és lélek
19.00 Hirek
19.15 Interjú
19.30 Sport / Hiradó
20.15 Kennedy nyomozó (sor.)
21.15 Provokáció
22.00 Hirek
22.10 Művészeti magazin
23.00 Hirek
23.15 Jeeves és Wooster
0.05 Hirek

TV5
6.00 Telareggel
9.00 Hétről hétre (ism.)
11.00 Az Igazság órája (ism.)
12.00 Varletémfisor
13.15 A Bátrak parkja (sor.)
13.40 Többet tudnll
16.55 Egy korty egészség
17.20 Főzőcske
18.00 Kvizműsor
19.00 Vidám nyelvi |áték
21.30 Varietéműsor
23.00 A Mont Salnt-Mlehel
0.25 Éjféli összejövetel
1.30 Vegyes műsor hajnalig
5.15 Eurohíradó
MUSICTV
18.00 PaulKing
21.00 Plp Dann
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hírek
23.45 Egytől három
24.00 Rockblokk
2.00 Krtsüane Backer
3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend
13.30 Sport
14.00 Európa-film
14.30 Dzsem
16.30 Élő vldeoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Detektívek (sorozat)
20.00 Sport
20.30 Média televízió
21.00 Napirend
21.30 Eco-record
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Déltengeri szenvedély
(film)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium
10.00 Hirek. Időjárás
10.05 Társalgó
11.00 Barokk zene
11.30 Baross Gábor népze-nei feldolgozásaiból
12.00 Hirek. Időjárás
12.05 Hangverseny délidőben
13.21 A kórusirodalom mes-terműveiből
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 Galaxy X - XXX/26.
14.20 A kelletlen leány -V/1.
15.17 Zenekari muzsika
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Kóruspódium
16.30 Eszperantó félóra
17.00 Új Hangoló
17.50 A hót költője: Pilinsz-ky János
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 A Danubius vonósné-gyes hangversenye
19.05 A belénk íródott múlt
19.35 Kapcsoljuk a 6-os stú-diót
közben:
20.20, Hírek. Időjárás
20.25-
20.40 Búvárharang
21.25 Sousa-indulók
21.40 Szopránáriák
22.00 Hirek. Időjárás
22.05 Új Zenei újság (ism.)
22.50 Bach: D-dúr szvit No. 3.
23.13 A Rádiószinház bemu-tatója
24.00 Hirek. Időjárás 0.05-
2.00 Évszázadok muzsiká-jából
Tisztelt Kanizsa
Dél-Zalai Hetilap
Szerkesztősége!
Lapjuk 1993. április 2-i számában (4. old.) olvastam A számvevőszék szerepe a demokráci-ában című tudósításról.
Meglepett, hogy Hagelmayer István, az ÁSZ elnöke, a nagykanizsai Liberális Klubban közölte hallgatóival, hogy a Számvevőszék a széles körű feladatokkal nehezen birkózik meg. Szerinte „a 300-ról 360 főre emelt, jól képzett kollektíva csak rendkívül nagy erőfeszítésekkel képes fel-adatait ellátni..."
Nem értem, mármint a létszámnövelést. Ha valaki megnézi a Magyar Statisztikai Zsebkönyv X. évf. 1941-es adatát, akkor látható, hogy M. kir. Legfőbb Állami Számvevőszék összes állami
alkalmazottja 81 fő volt. Hozzáteszem ehhez, Magyarország területe 1941-ben 172.204 négy-zetkilométer volt, 14.668.496 lélekszámmal. Ha humorizálni akarnék, mondhatnám, az 1947-es ún. békeszerződés alapján még további 4 köz-séggel kisebb lett hazánk trianoni területe, la-kossága, az ún. pozsonyi hídfő miatt.
Én nem tudom, hogy vajon az elődök, a régiek hogyan tudták feladatukat ellátni számítógépek, fejlett technika nélkül is.
Felvetődik bennem, indokolt-e a realizált, elért eredményekhez képest ez a létszámduzzasztás? Milyen hatékonysággal dolgoznak a megyei számvevőszékek? Nem hallani róluk.
Megjegyzem - mielőtt kétségeimért bárki megróna — én pedig nem vagyok a fontos fel-adatú Számvevőszék ellensége, mert írásban és szóban már 1989 tavaszán is sürgettem a Szám-vevőszék mielőbbi felállítását. így például a Ma-gyarország politikai és társadalmi hetilap 1989. március 24-i számában (31. old.) vagy a HVG


A FOGYASZTOK SZOLGALATÁBAN
Kanizsai műsor

Stúdió Mo/í: ír.30. IS. 15 óra: Lcopárd kommandó
20.15 ora: Mazochista álmok
KÁMZSA TV 18 úra: A hétvége sportja, utána k«/.v*ü!
az ÖBkormáajaati fitésnU
18 4s 20 ftra; Fítotitó
ÁPRILIS 26.
H


„Szól a jazz Kanizsán!"
A Kanizsa újságban április 16-án Czene Csaba írt egy cikket, „Végre megtört a jég?" - címmel. Erre szeretnék reagálni.
A jég már régén megtört — jazzügyben! Az évek óta működő jazzkocsma a HSMK-ban, az októberi Alpok—Adria Nemzetközi Jazzfesztiválok - mind ezt bizonyítják. A Kanizsa újság április 16-i számában olvas-tam az IN LINE koncert után, a fellépő zenészektől néhány olyan véleményt, amire szeretnék reagálni.
A legfontosabb, az In Line együttessel nem volt és nem is lesz semmi szakmai problémánk. 1990-9l-ben öt alkalommal szerepeltek intézményünkben. Ez évben a szereplés elmaradása csak azért történt, mert az országban van még több olyan
gazdasági, politikai hírmagazin 1989. május 13-i példányában (2. old.).
A nemzetközi elismerésért csak gratulálni tu-dok az ÁSZ-nak, de véleményem, nagyobb fi-gyelmet kellett volna fordítani a privatizációra, az állami vagyon pongyola kezelésére, a lap- és vagyonátmentésekre, hiszen a létszám már iga-zán megfelelő, remélhetőleg.
Az ASZ-t a legfontosabb alapintézménynek tartom, hiszen a számok egyértelműek, nem lehet dodonai választ adni, csak a végrehajtást kell foganatosítani jogi úton, a szétvert ellenőrzési szervek újjászervezésével.
Kíváncsi vagyok az illetékesek véleményére.
Zalaegerszeg, 1993. április 30.
Olvasói üdvözletté:
Rosta Sándor nyugdíjas
Zalaegerszeg, Vizslaparki út 23.
u. i.: Tihanyi István tárgyilagos írásait mindig figyelemmel olvasom!
Bél-Zalai Áruházban
13.00 Telebörze
13.35 Műkorcsolya
14.30 Malcolm Forbes
15.15 DSF-tréning
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hirek / Sportshow
18.55 Hirek
19.00 Hopp vagy kopp-játék
19.30 DSF-stúdló
20.05 Sport a nagyvilágból
21.00 Labdarúgás
22.55 Hírek / Küzdősportok
magazinja
24.00 DSF-stúdló (ism.) 0.35 Malcolm Forbes (ism.)
EUROSPORT
11.00 Jégkorong VB
13.00 N8fnz8tköd motorsport
14.00 Golf
15.00 Jégkorong VB
17.00 Forma-1
18.00 Labdarúgás
19.00 Szörfösök magazinja
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Jégkorong VB
23.00 Labdarúgás
1 PLUS
14.45 Beszélgetés
15.03 Egészségügyi magazin
15.45 Angol nyelvlecke
16.00 Utera-Túra
16.45 Róma (sorozat)
17.30 Beszélgetés
18.00 Rabszolgasors (sor.)
18.40 Volt egyszer Amerika
19.10 Mese
19.15 Tudományos műsor
20.00 Híradó
20.15 A misszió gyermekei
21.00 Beszélgetés
21.15 Gála

OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Santa Fétöl
nyugatra (ism.)
9.30 Dokumentumfilm
10.30 Rapszódla (ism.)
12.20 Rövidfilm
12.30 Schilling - magazin
13.00 Hirek
13.10 Konfliktusok
13.35 Sinha Moca (sorozat)
14.00 Magnum (sorozat)
14.45 StanésPan
15.05 Fraggles (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Szupernagyi (sorozat)
16.30 Tudományos magazin
17.00 Mlnihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Malibu vízi mentői
(amerikai sorozat)
19.30 Híradó
19.59 Kulturális magazin
20.15 A körorvos (sorozat)
BWü A Belarus ügyirat (film)
22.50 Az Eiffel-torony árnyé-
kában (film)
0.15 A modell és a zsaru
(amerikai sorozat)
OSZTRÁK 2
16.40 Memphis
17.30 Hársfa utca (sorozat)
18.05 Óriásláb esete Hen-
dersonékkal (sorozat) 18.30 Szivem csücske 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó
19.59 Sport - jégkorong VB 20.15 Az álom
(film)
22.55 Eltelejtett kisebbség 23.40 Vámpír a metróban
(film) 0.10 Malambo
(film)

PRO 7
4.35 Ürhajótörőttek (ism.) 5.25 Barátom, Ben (am. sor.)
Medvevadászat 5.50 Rajzfilmek (ism.) Szellemirtók Widget, a kis Sr Garfield
Flintstone család 7.35 Parker Lewis (ism.) 8.05 Harttól HartJg (ism.) 9.05 A távoli látóhatár (ism) 11.10 Matlock (ism.) 12.10 Riporterek (ism.) 12.40 Dokumentumfilm 13.00 A madárijesztő és Mrs. King (am. sorozat) Titkos küldetés 13.50 Teen Wolf II. (ism.) naHü Harttól HarHg (am. sor.)
Kártyajátékok 16.20 Rajzfilmek Szellemirtók Alvln és a mókusok Garfield
Flintstone család 18.10 Parker Lewis (am. sor.)
Éjszaka
18.40 Bili Cosby-show (amerikai sorozat) Minden oké
fEKEl San Francisco utcáin (amerikai sorozat) A banda 2. 20.00 Hiradó
HilB A keselyük már vár-nak (olasz kalandfilm) 23.45 Kőkemény ötös (sor)
Macaóból jöttek 0.35 Hirek
0.45 Mlke Hammer (ism.) 1.30 Hirek
1.40 Cinkkoporsót a fiúk-nak (ism.) 3.05 Hirek
3.15 Nero Wolfe (ism.) 4.00 Mozgó kórház (ism.)

16.00 Hirek, műsorismertetés
16.05 Évforduló
16.10 Apa (ism.)
17.40 A fáraók földjén - Ili/1
18.00 A holtig haza: Debrecen
18.30 Mesesarok
18.45 Hirek
19.00 Kelet-közép-európai filmek
Egy szöszi szerelme Csehszlovák film (1965)
20.20 Bródy
21.00 A polip (ism.)
22.00 Évforduló
22.05 Hírösszefoglaló
SAT1
HE Nlek Knatterton kaland-jai (német film)
10.00 A Rio Verde-i kaland (ism.)
11.35 Black, a fekete villám (ism.)
12.00 Szerencsekerék (ism.)
12.40 MaUbu vízi mentői (ism)
13.30 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) Hivatlan vendég
14.20 Szomszédok (ausztrál sorozat) Szerepcsere
14.50 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) A türelem kifizetődik
15.45 A bosszúállók (am. sor.)
16.45 Kockáztassl
17.20 Mindent vagy semmit - játék
18.30 Sport
18.45 Hiradó
19.00 Kulcslyuk
19.30 Szerencsekerék
20.10 Sport - labdarúgás
22.15 Akut
23.00 Újdonságok és tőrté-netek
23.45 Boszorkánydal (ism.) 0.20 A bosszúállók (ism.)

5.40 Falutévé-törvénytlp- 6.00-
pel, agrometeorológiá- 9.00 Napkelte
val és falusporttal Reggeli információs ma-
6.00 A Reggel gazin-Tel.: 251-3372,
Közérzeti hírműsor 251-0490
Rpnnp\'
8.05 A Financial Times heti 15.00 Parlamenti Napló
üzleti híradója Kapcsoljuk az Ország-
8.30 Közjáték házat
8.35- 17.05 Műsorismertetés
12.05 Napközi 17.10 Hiradó-Időjárás
Benne: 17.15 Természeti képek
9.00 Walt Disney bemutatja Francia ismeretterjesz-
(ism.) tő filmsorozat
Balu kapitány kalandjai Békák
Amerikai rajzfilmsorozat 17.21 Szombathelyi virtuózok
Potyautas aranyportyán Mozart: Bagatell
Cslllagutasok 17.25 A könyvek könyve
Amerikai filmsorozat Amerikai rajzfilmsorozat
IV/4. rész Hot dog
Gumimacik 17.50 Elektor kalandor
Amerikai rajzfilmsorozat Telefonos videojáték
A tolvaj kottós 18.00 Hiradó
A vízköpő 18.10 Regionális hiradó
10.45 Játék Budapest
12.00 Hírek Telefon: 132-9329
12.05 Képújság Debrecen
TPI /fax- Ci9\\ 1(5-^11
16.00 Délutáni egyenleg 1 Cl ■\' 1ŰA . ^ íj £ f 1 v^w 1 1
Pécs
16.10 „Trafik jam" Telefon: (72) 10-533
Slágerlista, rejtvények, Szeged
klipek, külföldi sztár- Tel./fax: (62) 480-524
riportok a könnyűzene Szombathely
világából , Telefon: (94) 11-066
16.35 Képújság 18.25 Müsorajánlat
16.45 Bűvös hatos - Játék Időjárás
17.00 Northwood niiiTi] Felsőfokon
Kanadai tévéfilmsorozat Egyetemisták és főisko-
Ellopott Idő lások aktuális hírműsora
17.30 Dimenzió 18.40 Telesport
Tudományos magazin 19.05 Korkép
18.10 Pénzvilág Magyarország jelenidő-
18.20 Napközi - egy műsor ben
és valami más Benne:
18.40 Jó éjszakát kivan a Menekültek völgye:
Disney I Grábóc
18.50 „Engedjétek hozzám I" Dokumentumfilm
A hitről gyerekeknek Kojak
roiilil A nagykövet férje Amerikai bűnügyi tévé-
Francia kalandfilmsoro- filmsorozat
zat - XIII/9. rész 53\' Morfium 49\'
20.00 Hiradó Kojak - Telly Savalas
20.30 Telesport (Koncz Gábor), Crocker
20.35 Szószóló - Kevin Dobson (Rosta
Emberi jogi figyelő Sándor), Stavros -
ElWilil Vörös vurstli 81\' Demosthenes (Vajda
Magyar film (1992) FF László), McNeil - Dan
Viliké - Jávor Dániel, Frazer (Pathó István)
Karesz-Gáspár Sándor, 21.00 Létkérdések
dr. Maros-Kern András, Televíziós vitaest
Blau-Lohinszky Lóránt, 22.00 Esti egyenleg
Oti - Kaszás Gergő, Oc- Tel./fax: 153-2652
cultus-Haumann Péter, 22.20 Idajárás
Nágya - Prókay Anna- Áldottak
mária, Bencze elvtárs - Svéd tévéfilm 82\'
Rudolf Péter, Céllövötóés
- Eperjes Károly, Körhin-tás- Benedek Miklós HB©
22.25 Közjáték (ism.) 22.30 Ezredvégi beszélgetés

17.30 A párduc - Amerikai-
- Balassa Péter eszté- olasz kalandfilm 147\'
tával 20.00 Gyilkos túra
23.05 Játéktér Am. kalandfilm 104\'
Színházcsinálók - Ha- 21.50 Potyautasok
lász Péter Magyar dráma 93\'
23.55 Hiradó 23.30 ölve vagy halva
24.00 BBC-híradó Am. akciófilm 95\'
K
EDD
19 óra: Vass-Htés; TRISZTÁN - dráma a
Hevesi Sándor S/ínhá/. ekiadásúban
Mo/Í: 16 óra: Minden kutya a mennybe jut
18, 20 óra: Egy asszony illata

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hfrak. ldő|srás. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés 8.40 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Társalgó
Ötven perc irodalom-kedvelőknek 12.00 Déli Krónika 12.30 KI nyer ma? 12.40 Faluradió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a híznál 13.15 Két Manner-lnduló a Gyűri Filharmonikus zenekar fúvósegyütte-sének elöadéséban 13.30 A római katolikus egy-hez félórája 14.05 A Magyar Állami Hang-
14.55 Versarchívum
15.05 A kisfiú meg az orosz-lánok Lázár Ervin mesejátéka
16.00 Délutáni Krónika
16.20 Zenefórum Talpalávaló
17.05 Rákóczi fejedelem A Rákóczi szabadság-harc évfordulóján
17.25 A Szabó csaléd
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvflág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek I
19.40 Czlgány Lóránt Irodal-mi összeállítása
20.05 Népi táncmuzsika
20.30 Határok nélkül
21.05 Legenda Csanádi Im-réről
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Parlamenti folyosó
23.05 A Rádió lemezalbuma
PETŐFI
4.30 Hajnali Kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Europódlum 8.50 Helykereső 9.00 Hfrek. Időjárás 9.03 Zöld telefon 9.10 Zene-szó 10.55 Qordlusz plusz 11.00 Hírek, időjárás 11.03 Családi persely 11.15 Az én slágerlistám 12.00 Nóta-só 13.00 Hirpercek 13.10 Prímások pódiuma 13.45 Időlárás- és vízállás-jelentés 14.00 .Mindenki másképp
csinálja"
15.00 Hirek. Időjárás 15.03 örökzöld dallamok Martiny Lajos hang-szerelésében és Qus-tav Brom zenekarának előadásában 16.00 Csúcsforgalom 17.00 Hirek. Időjárás 17.03 Kamasz-panasz 17.32 „Sull-só"
Iskolák és diákjaik 18.30 Helykereső 19.00 Hirek 19.03 Varázsgömb 19.50 Zene a nagyvilágból 20.20\'Boldog születésnapot! Az ünnnepelt: Perczel Zita
21.00 Hirpercek 21.10 Zenekőzeiben a hall-gató. Csiba Lajos és Juhász Előd műsora 22.30 Férfiháztartás 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra 0.15-4.20 Máról holnapra
(Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 4.03-
4.20 Operaénekesek nóta-felvételeiből

3SAT
13.00 Magazin 13.45 Komputershow 14.15 Zenei magazin 15.00 VMeozene-zenésvtdeo 15.35 RoxyMusle 16.15 Asszonyok magazinja 17.00 Mlnlhírek / Slágerek 18.00 Képek Németországból 19.00 Hfrek / 3 SAT stúdió 19.30 Újdonságok a moziban 20.00 Kiáltás (tévéfilm) 21.30 A varsói túlélő (film) 21.45 Kulturális magazin 22.00 Hiradó 22.30 Klub-2 - talkshow
SZLOVÁK
SZTV-1
18.20 Veszélyes öböl 19.00 Esti mese 19.10 Főzök, főzöl, főzünk... 19.30 Időszerű események 19.57 Sport
20.05 Derrlck (krimisorozat) 21.05 Az idő kerekei 21.25 Az SZK kormánya tájé-koztat
21.35 Művészeti magazin 22.00 Időszerű események 22.33 Sport
22.40 Látomások (kisfilm) 23.05 Teletext-hirek
SZTV-2
15.23 Jégkorong VB Elődöntő
18.05 Események, kommen-tárok
18.25 A murányi fennsíkon (természetfilm)
18.40 Vásárlók klubja
19.15 Gazdasági magazin
19.20 Esti mese
19.30 Időszerű események
19.57 Jégkorong VB Elődöntő
22.35 Polaritások - publi-
cisztikai műsor \'
23.20 Események
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa -|ó reg-gelt, Németországi 9.00 A Főnök (am. sorozat) A gonosz ereje
10.00 Gazdag és szép (amerikai sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj-játék
12.00 Magazin
12.30 A Sprlngfleld-sztori (amerikai sorozat)
13.20 Kalifornia klán (amerikai sorozat)
14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat)
Hűiül Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Előszó nélkül
16.00 Beszélgetés
17.00 KI Itt a főnök? (amerikai sorozat) Az első bál
17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) KI állítja meg az esőt?
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony-magazin
19.45 Jó Idők, rossz idők (német sorozat)
20.15 Hegylakó (am. sorozat) Egy halottal kevesebb
21.15 Kriirdmagazln
22.15 Robbanékony-vita
23.15 Gottschalk-show
24.00 Törvény és rend (amerikai sorozat) Egy gyermek halála 1.05 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
1.45 KI itt a főnők? (ism.) 2.15 A Főnök (ism.) 3.15 Beszélgetés (ism.)
4.10 Robbanékony (ism.) 4.35 Gyilkosság a hobbija
(ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)

RTL2
5.50 Rajzfilmek
16.05 Mesék a nagyvilágból (sorozat) Laci és a bánat
16.35 Móka, kacagás (sor.) Családi ünnep
17.00 Hirek
17.05 B. J. és a medve (sor.) Borotvaélen 2.
18.00 Hirek
18.05 Ruk-cuk-jéték
18.35 Dr. Westphall főorvos (amerikai sorozat) Igen, akarom 1.
19.00 Hirek
19.05 Dr. Westphall főorvos (amerikai sorozat) Igen, akarom 2.
19.30 Bensőn (sorozat)
20.00 Hirek
20.15 Farkas (am. krimisor.) Danny
21.05 Tüzes róka (sorozat)
y
CTiTil Menekülés (film) 23.25 Serffl New Yorkban
(sorozat)
A támadás 0.40 Farkas (ism.) 1.30 Tüzes róka (ism.)
14.05 JeevesésWooster(ism)
15.05 Kennedy nyomozó (ism.)
16.15 Egyensúly (ism.)
17.00 Hírek
17.15 Beszélgetés
18.00 Hirek
18.15 Beszélgetés
19.00 Hirek
19.15 Interjú
19.30 Sport / Hiradó
20.15 Secret Service (sor.)
21.15 Magazin
22.10 Média-magazin
23.15 A bűntény színhelye
(amerikai krimisorozat)
0.05 Hirek

TV5
6.00 Telereggel
9.00 Riportok a nagyvilágból
12.00 VarletémOsor
13.15 A Bátrak parkja (sor.)
15.05 Filniss nwQtzIn
16.30 Pokoli horgászat
16.55 Egy korty egészség
17.20 Főzőcske / Kvizműsor
19.00 Vidám nyelvi játék
20.00 Kanadai és svájci ma-
gazin
21.30 Rendkívüli tudósrió
23.00 Kulturális magazin
0.40 Zenei műsor
1.20 Vegyes műsor hajnaRg
MUSICTV
20.00 Tárcsázzl
20.30 Ray Cokas
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hírek
23.45 Egytől három
24.00 Slágerlista 2.00 Kristlane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend
13.30 VMeodtvat
14.00 Arcképcsarnok
14.30 Dzsem
16.30 Élővldeoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Dante (sorozat)
20.00 Eco-rekord
20.30 Helyszín
21.00 Napirend
21.30 Média televízió
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Késői találkozás (film)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hfrek. Időjárás 10.05 öregek, halottak 11.00 Renato Bruson énekel 11.40 Országok, tájak zenéje 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Kollár Zsuzsa és Láng Gabriella zongorahang-versenye -H/1. 12.44 Zempléni Művészeti
Napok, 1992 - IV/1 14.00 Hfrek. ldő|árás 14.05 Aul Deutsch gesagt -
XXVI/17.
14.20 A kelletlen leány- V/2 15.17 Zenekari muzsika 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Hangnemek és zenék 16.35 Szokolay Sándor mü-veiből
17.00 „Emlékeim az alvilág-ból"
17.50 Új zene, Stockholm, 1993 tavaszán
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 Borogyln: Igor herceg
közben:
19.26 Teleobjektív
19.41 Hírek. Időjárás
21.50 Régi fúvószene
22.00 Hirek. Időjárás
22.05 A kamarazene kedve-lőinek
23.00 Kluzsinszky és Bohus bolyongása a lépcső-házban
23.50 Szimfonikus miniatűrök
24.00 Hirek. időjárás 0.05-
2.00 Magyar előadóművé-szek felvételeiből
együttes, szólista, aki szintén szeretne be-mutatkozni a városban, és nekik is szeret-nénk pódiumot biztosítani.
Bérlete senkinek nem lehet, de vannak, akik nem 1991 óta, hanem talán 10 éve nem szerepeltek Nagykanizsán.
Ritka vendég Szabados György, a Baló Tiró, a Pege Quartett, a Grencsó Kollektí-va, Bontovics Kati együttese stb. ók is szeretnék a „jeget végre megtörni". Hogy ki szervezi a nemzetközi fesztiválokat?
Mindig az, akit erre megbízunk.
örülünk a HELY Klub jazz rendezvényei-nek, ez csak a város hasznára lehet, de nálunk „kéthetente nem lesznek csodák".
Készülünk az októberi Alpok-Adria Nem-zetközi Jazzfesztiválra - legalább olyan színvonalon, mint az elmúlt évben.
Kedves zenészek, újságírók - jazzrajon-
gók! Nyugodjatok meg, szól a jazz Kani-zsán!
Horányi Iván
népművelő"
Dr. Kereskai István Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.
Polgármester úr!
Tudomásunkra jutott, hogy az önkor-mányzat a kiskanizsai Polgári Olvasókör épületében lévő büfét el akarja adni. A hí-rek szerint a vállalkozó a Bajcsy-Zsi-linszky út felől ajtót nyitna és diszkót akar létesíteni. Az épület, melyet az állampárt annak idején elrabolt a kiskanizsai néptől, a jelenlegi kormány nem tette jóvá a múlt bűnös intézkedését. Mi kiskanizsaiak jogos

DOMUS
KANIZSA DOMUS ARUHAZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
Stúdió Mo/i: 16-30, 1SJÍS éfíii Liopúrd kominiimió
20.15: Mazochista álmok
KANI/SA TV 19 óra? SZÍV-TY maga/in
ÁPRILIS 27.
K




OSZTRÁK 1
PRO 7


önkormányzatot meg fogjuk alakítani tör-vényes keretek között, saját ügyeink inté-zésére. Elegünk volt az eddigi hátrányos megkülönböztető politikából, melyben ed-dig részünk volt.
Továbbá kérjük a polgármesteri hivatal tájékoztatását az önkormányzat terveiről.
Kérjük bejelentésünk szíves tudomásul-vételét és elvárjuk, hogy Kiskanizsa érde-két sértő intézkedést nem tesz az önkor-mányzat, meghallgatásunk nélkül nem ha-tároz.
Nagykanizsa, 1993. április 18.
Bort, Búzát, Békességet!
Hajgató Sándor
Független Kisgazda Földmunkás Polgári Párt Nagykanizsai Szervezete
tulajdonunkat követeljük vissza. Az épület-ben semmiféle átalakítást, ajtó nyitást nem tartunk megengedhetőnek. Az önkormány-zat érdekeinket sértő" intézkedést nem tehet. Az Olvasókör működőképessége érdekében fenntartjuk jogunkat arra, hogy a söntés működtetése bevételi forrásként tulajdoná-ban maradjon. A volt Anek-féle házat le-bontásra értékesítette, a lebontás megtör-tént. A telekre igényünket fenntartjuk Kis-kanizsa további fejlődése érdekében. Nyo-matékosan felhívjuk az önkormányzat és a polgármesteri hivatal figyelmét, ne tegyen érdekeinket sértő intézkedést. Az új önkor-mányzati választás után a jelenlegi önkor-mányzat működését felülvizsgáljuk és amennyiben érdekeinket sértő" intézkedések kerülnének elő, úgy felvetjük a felelősség kérdését. Egyben bejelentjük, hogy helyi
13.00 TeleMrze
13.35 Műkorcsolya
14.30 Ken Warby csónakja
15.15 DSF-trénlng
15.30 Labdarúgás
10.55 Hírek
17.00 Sport a nagyvilágból
18.05 Sportshow
19.00 Hopp vagy kopp-játék
19.30 OSF-sIúdló / Hírek
20.05 Sport a nagyvilágból
22.05 Talktow / Hirek
23.05 Küzdősportok magazbi-
ta
24.00 DSF-stúdló (ism.)
EUROSPORT
9.00 Golf
11.00 Jégkorong VB 13.00 Labdarúgás 15.00 Jégkorong VB 18.00 Labdarúgás 19.00 Szőrfülök magazinja 19.30 Eurosport-hirok 20.00 jégkorong VB 23.00 BIHárd
1.00 Eurosport-hirak
1 PLUS
15.00 Hirek
15.03 Intrlkusok (am. film)
16.45 Különleges múzeum
17.15 Autóversenyek
18.00 Rabszolgasors (sor.)
18.30 Hírek
18.45 Volt egyszer Amerika
19.10 Masa
19.15 Tartományi magazin
20.00 Híradó
20.15 Dokumentumfilm
21.00 Beszélgetés
21.15 Különleges osztag
22.15 Potsdam ezer éves
23.05 Melos kvartett
9.00 Hírek / Santa Fétöl
nyugatra (ism.)
9.30 Idősek klubja (ism.)
10.15 Pan-Optikum (ism.)
10.30 Veszély a szavanná-
ban
12.15 Halászok (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Slnha Moca (sorozat)
14.00 Magnum (krimisorozat)
14.45 A holnap mesterei
15.05 Heathcllff és Rlffraff
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Az álomkő (sorozat)
16.30 Játék
17.00 Minlhírek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Mallbu vízi mentői
(amerikai sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Csimpánzok (dok.-film)
21.20 Második otthon (sor.)
23.15 Hírek
OflEIii Gyilkos vagyok (film)
OSZTRÁK 2
16.45 Lady Churchill naplója
17.30 Tájékozódás
18.00 Óriásláb esete Hen-
darsonékkal
(sorozat)
18.30 Izé-játék 19.00 Tartományiélat 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Aki nevet, nyer 21.07 Külföldi tudósítások 22.00 Híradó 22.30 Klub-2 - talkshow 23.50 Sport - jégkorong VB
4.50 Ürhajótöröttek (ism.) 5.40 Barátom, Ben
(amerikai sorozat)
Szökevény 6.05 Rajzfilmek (ism.)
Szelleminek
Ahrin és a mókusok
Gardáid
Fllntstone család 7.55 Parker Lewis (ism.) 8.25 Halttól Hartig (ism) 9.20 Hallgat az erdő
(német film) 11.05 San Francisco utcáin
(ism.)
12.00 Bili Cosby-show (ism.) 12.30 Harry Fox esetei
(amerikai sorozat)
Titokzatos fénykép 13.20 A sátán sohasem al-
szik (ism.)
iflHa Harttól Hartig (am sor)
A baleset áldozata 16.20 Rajzfilmek
Gyilkos paradicsomok
Repülő macik
Gaifleld
Fllntstone család 18.05 Kezdeti nehézségek
(sorozat)
18.35 Bili Cosby-show
(amerikai sorozat)
Vámpírok
nntfla San Francisco utcáin
(amerikai sorozat)
A rámenős 20.00 Híradó flilüi EHotNess visszatérése
(amerikai krimi) 22.15 Minden lében két kanál
(angol krimisorozat) 23.20 Szórakoztató műsor
Kabaré és szatíra ■iliE A Szánt Bálint-napi mészárlás (am. krími) 1.50 Hírek
2.00 Harry Fox esetei (ism.) 2.45 Hirek 2.55 Gorath(ism.) 4.15 Hírek 4.24 Kőkemény ötös (ism.)
16.00 Hirek, műsorismertetés
16.05 Évforduló
16.10 A nagy kékség (ism.)
18.05 Változatok gyerek-hangra - Rövidfilm
18.20 Mesesarok
18.45 Hirek
19.00 Magyar filmtörténet A zenélő malom Magyar film (1943) 85\'
20.25 Jeles András
20.35 A kis ValenUno
Magyar film (1979) 98\'
22.15 Évforduló
22.20 Hírösszefoglaló
SAT1
10.15 Éjszakai telefonhívás 11.35 Szomszédok (ism.) 12.00 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Népdalok 13.30 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
Gyanú 14.20 Szomszédok
(ausztrál sorozat)
Csalfa remények 14.50 Kaliforniai nap alatt
(ameriai sorozat)
Egy fiúval több nana A bosszúállók (am. sor.)
Koponyák klubja 16.45 Kockáztass I 17.20 Mindent vagy semmit
-játék 18.30 Sport 18.45 Hiradó 19.00 Klip-klub 19.30 Szerencsekerék 20.15 Népzenei slágerek 21.10 Mentők 22.00 Sport-labdarúgás 23.00 Tévétükör - riport 23.40 Tracy Lord\'s show
(erotikus sorozat) 0.55 Kla legjobb férd? (ism.)
5.40 Falutévé-adótippel
Telefon: 112-5475 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor Telefon: 176-7943 Benne: kb.
8.10 Alternatív gyógyászat 8.30 Közjáték 8.35-12.05 Napközi
Telefon: 153-1204, hívható 12.00 óráig
Benne:
Elilil Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat 10.00 Friderlkusz-show (ism.) 11.20 Játék 12.00 Hírek 12.05 Képújság
Jégkorong-világbaj-nokság - Elődöntő Közvetítés Münchenből Közben:
kb.
16.10 Délutáni egyenleg-Na-pi képes hírösszefoglaló
18.05 Képújság
18.10 Pénzvilág
18.20 Napközi - egy műsor és valami más
18.40 Derű és ború
Angol rajzfilmsorozat XIII/12. rész: Az ének-lő szivárvány
19.00 Szerencsekerék VetélkedömQsor
19.30 „Veletek vagyok min-dennap..." Katolikus krónika
19.45 Jelképtár-A bíbor
20.00 Hiradó
20.30 Telesport
NSZK tévéfilm- J2l sorozat XII/9. rész: Beteg a professzor (Ismétlés: csütörtök, TV1 10.00)
21.30 AKTuállS
21.55 Közjáték (ism.)
22.00 Sportvarázs
Olasz foci, amerikai ko-sárlabda és egyéb cso-dák
23.40 Az Európai Iskolától Amerikáig - Beszélge-tés Mezei Árpáddal 0.25 Hiradó 0.30 BBC-hiradó
laj\'-ant\'BDteBDP
HB0
17.30 Babar: A szappando-boz-nagydij
Francia rajzfilm 24\' 18.00 Excallbur
Am. kalandfilm 134\' 20.20 CrossCreek
Am. életregény 115\' 22.20 Tigris visszatér
Amerikai dráma 93\' 24.00 Bosszúvágy
Amerikai akciófilm 90\'
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs ma-gazin
9.00 A fekete szikla atka Brazil tévéfilm (ism.)
10.00 Parlamenti Napló Kapcsoljuk az Ország-házat
16.05 Műsorismertetés
16.10 Korforduló
Idősek és idősödök min-denes fóruma
17.00 Hiradó - Időjárás
BEE Civil kurázsi
Bayer Ilona műsora
17.30 Cslpegető Gyerekhírek
17.39 Plf és Herkules
Francia rajzfilmsorozat
Kutász csalódik
17.50 Elektor kalandor Telefonos videojáték
18.00 Híradó
18.10 Regionális hiradó Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Tel./fax: (52) 16-311 Pécs
Telefon: (72) 10-533 Szeged
Tel./fax: (62) 480-524 Szombathely Telefon: (94) 11-066
18.25 Müsorajánlat Időjárás
18.30 Zöldpont
A szabadidősportok
magazinja
íEIiEl Zöld brigád
Francia-NSZK tévéfilm-sorozat
VII/6. rész: A mérgező hulladók maffiája 58\' A főszerepben :Antoine Amourdedieu - Gilles Segal (Szersén Gyula)
20.10 Stúdió\'93
A TV2 kulturális hetilapja
21.00 Felkínálom
21.50 Műsoralánlat
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
22.25 .Uram, Te látod lelke-met..."
Beszélgetés Dr. Cser-háti József nyugalma-
zott püspökkel
HflfiE Los Angeles Jazz Amerikai zenés tévé-film 62\'
_ SZÍV TV _
19.00 Műsorajánlat 19.10 Kondiblk - Torna 19.35 Gyermekek képernyője 20.00 Más
Könnyűzene
20.40 SzivTV-shop
20.50 És megint dühbe jövünk
Olasz-amerikai filmvíg-játék 120\'
Főszereplő: Bud Spen-cer, Terence Hill
s
ZERDA
19 óra: TRISZTÁN - dráma a zalaegerszegi Hevesi S.
Színház cUSadásSban
AKT Mo/i: IV ói a: £OO - HÉJA\' klubban
Ylo/i: I( ora: - Minden kutya a minnjlic jw
18, 20 Őra; Egy asszony illata

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés 8.40 Napközben
Közérdekű magazin
11.05 Rigórádió
12.00 Déli Krónika
12.30 Ki nyer ma?
12.40 Falurádió (ism.)
12.50 Külpolitikai figyelő
13.05 Vendég a háznál
13.15 Vokális muzsika
13.30 A református egyház félórája
14.05 Klasszikusok minden-kinek Vonós kamarazene
14.55 Első közlés
15.05 A Határok nélkül napió-la
16.00 Délutáni Krónika
16.20 Zenefórum Házimuzsika
17.05 Hír-vidék
Erről beszéltünk a Ma-gyar Rádió körzeti stú-dióban
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek I
19.40 Czlgány Lóránt Irodal-mi összeállítása
20.05 Népzenelemlékeim
20.30 Halárok nélkül
21.05 Vllágstúdló
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Teritéken
23.05 Nagy mesterek - vi-lághírű előadóművé-szek
PETŐFI
4.30 Hajnali Kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Ezt hallgattuk anno...
Melódia leltár
8.50 Apró-cseprő - gyere-kekről
9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Zöld telefon 9.10 Zene-szó 10.55 Gordlusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.15 Szív küldi... 12.00 Cigányzenészek hang-albuma-VIII/1. Lengyelfi Miklós össze-állítása
13.00 Hírpercek 13.10 Derűre is derű Japán karácsony Csák Gyula hangjátéka (ism.)
13.33 A Petőfi válaszol 13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
14.00 Pihenőidő. Zenés dél-után nyugdíjasoknak benne:
15.00 Hírek. Időjárás 16.55 Közvetítés az Oroszor-szág-Magyarország labdarúgó-mérkőzés-ről Moszkvából 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Rockújság 20.20 Az én évem 21.00 Hírpercek 21.10 Klasszikus operettek-ből 22.00 Zenészportré
Oés László
23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra 0.15-4.20 Máról holnapra
(Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdá-sok

3SAT
16.25 Bor és kultúra
17.00 Mlnihirek
17.10 Michael Lönnebergából
(sorozat)
17.35 Ulrich és Ulrike (sor.)
18.00 Képek Svájcból
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Riport
20.15 Beszélgetés
20.55 Amadeu Antonlo
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Híradó
fJHBü Vlva, Villa I (film)
SZLOVÁK
SZTV-1
18.20 80 nap alatt a Főid kö-rűi Wllly Foggal
19.00 Esti mese
19.10 Számítógépes játék
19.30 Időszerű események
19.57 Sport
20.05 Brit Awards Show 1993
21.35 Könyvmagazin
22.00 Időszerű események
22.33 Sport
22.45 Válogatás a tv archí-vumából
23.50 Teletext-hírek
SZTV-2
16.45 Regionális műsor 16.55 Események, kommen-tárok
17.15 Az önök hobbija-a ml hobbink - gyűjtök ma-gazinja
17.55 VB selejtező labdarú-gó-mérkőzés
19.57 Jégkorong VB - elő-döntő
22.40 Vállalkozók magazinja 23.10 Jégkorong VB - elő-döntő
0.10 Események 0.35 Teletext-hírek
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reg-gelt, Németországi 9.00 A Főnök
(amerikai sorozat) Füstölők 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj-játék 12.00 Magazin 12.30 A Sprlngfleld-sztori
(amerikai sorozat) 13.20 Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat)
Az új nővérke
mtilil Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Az utolsó pohár 16.00 Beszélgetés 17.00 Klttt a főnök? (amerikai sorozat) Gyors karrier
17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) A modell
18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.15 Robbanékony-magazin 19.45 Jó Idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 Knkjht Rider 2000 (amerikai akciófilm) 22.15 Tévétükör - magazin 23.15 Gottschalk-show 24.00 Alaszka (am. sorozat)
A kihívás
1.00 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
1.40 KI itt a főnök? (ism) 2.10 A Főnök (ism.) 3.10 Beszélgetés (ism.) 4.05 Robbanékony (ism.) 4.30 Gyilkosság a hobbija
(ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)

RTL2
5.50 Rajzfilmek 16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat) 16.35 Móka, kacagás (sor.)
A nagy találkozás 17.00 Hirek 17.05 B. J. és a medve (sor)
Renói kaland 18.00 Hirek 18.05 Ruk-cuk - játék 18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Filmesek 1. 19.00 Hirek 19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Filmesek 2.
19.30 Bensőn (sorozat) 20.00 Hírek
20.15 Az éjszaka titka (film) 21.50 Brock utolsó esete
(amerikai film) 23.25 Serlff New Yorkban
(sorozat)
Szarkék
1.05 Az éjszaka titka (ism.) 2.35 Brock utolsó esete
(ism.) 4.10 Serlff New Yorkban
(ism.)
15.05 Secrot Service (ism.)
16.15 Beszélgetés
17.00 Hirek
17.15 Beszélgetés
18.00 Hirek
18.15 Hhn és vtdeo- magazin
19.00 Hirek
19.15 Interjú
19.30 Sport/Híradó
20.15 Testközelben (sorozat)
21.10 Vállalkozók
22.00 Hirek
22.10 Kennedyék (sorozat)
23.00 Hirek
23.15 Fiatalok magazinja
24.00 Hirek

TV5
6.00 Telereggel
9.00 Vegyes hirek, riportok 10.00 Iskola és tudomány 12.00 Varietéműsor 13.15 A Bátrak parkja (sor.) 16.30 Pokoli horgászat 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske 18.00 Kvizműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Jelen Idő 21.30 Goldonl-vigjáték 22.50 Le az álarcokkal I
0.15 Irodalmi magazin
1.15 Vegyes műsor hajnaBg
MUSICTV
20.00 Tárcsázz!
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Plp Dann
2.00 KrisUane Backer
3.00 Éjszakai videók
SUPER
12.30 Üzleti tudósítások
13.00 Napirend
13.30 Eco-rekord
14.00 Helyszín
14.30 Dzsem
16.30 Élővldeoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Richárd Diamond (sor.)
20.00 Környezetvédelem
21.00 Napirend
21.30 Üzleti hét
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 ötödik dimenzió (film)
BARTÓK

Bölcsődei, óvodai, általános iskolai jelentkezések Nagykanizsán
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium
10.00 Hírek. Időjárás
10.05 Rádlószinház
10.54 Operaslágerek
11.40 Népdalkórusok, hang-szerkettősök
12.00 Hírek. Időjárás
12.05 Hangverseny délidőben
13.29 Fúvószenekari hangver-seny a 6-os stúOóban
14.00 Hírek. Időjárás
14.05 Cubes-XV/9.
14.20 A kelletlen leány -V/2.
15.19 Gennagylj Rozsgyeszt-venszklj vezényel
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Versenygyőzteseink
16.35 Bujtás József műveiből
17.00 Metronóm
17.50 Most olvastam
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 Kapcsoljuk a Régi Ze-neakadémia Liszt Fe-renc Kamaratermét
20.00 Hírek. Időjárás
20.05 Halhatatlan magyar ven
20.20 Zenekari muzsika
21.40 Rézfúvós kamaramu-zsika
22.00 Hirek. Időjárás
22.05 Muzsika
23.00 Vllághangkőltészeti Revue
23.30 Mlchael Davis, Jeff Palmer és Ben Tavera Klng felvételeiből
24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Századunk zenéje 1.06-
2.00 Usko Merililnen mű-veiből
Nagykanizsa város alsófokú intézményeibe a be-iratkozást, illetve a jelentkezéseket 1993. április 28-29-én, naponta 8-17 óráig tartjuk
Óvodai felvételre kell jelentkeznie az óvodába még nem járó, 1988. május 3O-ig született, tankö-teles korba lépő gyermekeknek.
Felvételre jelentkezhet minden kisgyermek, aki 1993. december 31-ig a harmadik életévét betölti.
Helyhiány esetén a szeptember és december kö-zött születettek részére bölcsődei felvételt tudunk biztosítani.
Jelentkezés helye: a szülő által választott, illetve a lakóhelyéhez legközelebb eső intézmény.
A Keleti Városrész intézményeiben várható túl-jelentkezés esetén a gyermekek felvételéről bizott-ság dönt, melynek eredményéről a szülők a jelent-kezés helyén 1993. május 14-én kifüggesztésre ke-rülő névsor alapján értesülhetnek. Indokolatlanul kedvezőtlen felvétel esetén a szülők 1993. május 28-ig panasszal élhetnek, illetve írásbeli fellebbe-zést nyújthatnak be az óvoda vezetőjénél.
Az általános iskolák első osztályaiba be kell irat-ni minden kisgyermeket, aki 1993. december 31-ig betölti a hetedik, illetve 1993. május 3O-ig a hato-dik életévét. Ezen esetekben iskolakezdés alóli fel-mentés csak a Nevelési Tanácsadó véleménye alap-ján adható. Beiratkozhat, illetve megkezdheti iskolai tanulmányait valamennyi, 1993. december 31-ig ha-todik életévét betöltő gyermek, akinek iskolaérett-ségét az óvoda, illetve a Nevelési Tanácsadó iga-zolja.
Beiratkozás helye: a szülő álul választott, illetve lakóhelyéhez legközelebb eső iskola.
Túljelentkezés esetén a felvétel elbírálásáról a be-író iskola igazgatója dönt.
A beiratkozáshoz szükséges okmányok:
- a gyermek születési anyakönyvi kivonata, vagy
a szülő személyi igazolványa,
- az óvoda, illetve a Nevelési Tanácsadó álul
kiállított iskolaérettséget igazoló szakvélemény.
Polgármesteri Hivatal Humán Osztálya Nagykanizsa
PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Kanizsai műsor

Stúdió Vio/i: Í6.30. 18,15 óra: 20.15 óra-
K\\\\IZN\\ IV S ura-ÍN Ora. 19 éra:
Loopárd kommandó Mazochista álmok SZÍV-ÍV maca/in li Heti ina^aiimmisur S&ÍV-TV magazin
ÁPRILIS 28.
Sz





RENDŐRSÉG NAPJA
1993. április 24-én a Rendőrség Napja al-kalmából nyílt napot rendeznek a helyi ren-dőrkapitányság szervezésében. A rendezvény 9.30-14.00 időtartamban a Nagykanizsai Olajbányász SE. Sportcentrumában kerül megtartásra.
PROGRAM
9.30-10.00 Térzene (letenyei önkéntes tű-zoltó zenekar) 1O.OO-1O.1O Megnyitó
ÁLLANDÓ BEMUTATÓK 9.30-13.00 Rendőrség gépjárműtechnikai híradó és közlekedésbiztonsági eszközei Bűnügyi technikai eszköztár, nyomrögzítési és biztosítási eljárások
Fegyverbemutató
Kommandós egység felszerelésének kiállítá-sa
Bűnmegelőzési tanácsadás Hőlégballon bemutató
IDŐSZAKI PROGRAMOK 10.00-11.00 Gyermekrajz verseny (1—4. osz-tály)
Kerékpár ügyességi verseny (5-8. osztály) Segédmotorkerékpár ügyességi verseny (kö-zépiskolás)
11.00-11.40 Kommandó bemutató 11.40-12.10 Rendőri feladatok megoldása kutyával
12.10-12.40 íjász bemutató 12.50-13.50 Helikopter bemutató
Versenyekre jelentkezés a helyszínen!
13.00 Telebörze 13.35 Műkorcsolya 14.30 Víz alatti világ 15.15 DSF-tréning 15.30 Sport a nagyvilágból 17.55 Hírek / Sportshow 19.00 Hopp vagy kopp-játék 19.30 DSF-stúdió 19.55 Hírek
20.05 Sport a nagyvilágból 21.30 Tenisz 22.05 Talkshow 23.05 Küzdősportok magazin-ja 24.00 DSF-stúdló (ism.)
EUROSPORT
9.30 Rögbi 11.00 Jégkorong VB 13.00 Labdarúgás 14.00 Atlétika 15.00 Jégkorong VB 18.00 Kosárlabda 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Jégkorong VB 23.00 Labdarúgás 24.00 Kickboksz
1PLUS
15.00 Hírek
15.03 Cápabár (sorozat) 15.45 Angol nyelvlecke 16.00 Beszélgetés 16.30 Mlchel Foucault 17.15 The Jay Hawks 18.00 Rabszolgasors (sor.) 18.30 Hírek
18.40 Volt egyszer Amerika 19.10 Mese/Kultúra 20.00 Híradó
20.15 Charles Eames-portré 21.00 Beszélgetés /Talkshow 23.15 Tea Archimedes háre-i (film)

OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Santa Fétől nyugatra (ism.)
9.30 Szaharov (ism.) 10.15 Tudományos magazin 10.30 Film
12.10 Külföldi tudósítások 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Sinha Moca (sorozat) 14.00 Magnum (krimisorozat) 14.45 A Meier család (sor.) 15.05 Ewoks (sorozat) 15.30 Bábjáték 15.50 Szupernagyi (sorozat) 16.20 Egyszer volt... 16.30 Dlng-dong 17.00 Minihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.10 Rólunk van szó 18.30 Mallbu vízi mentői (amerikai sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport
20.15 Borotvaélen (sorozat) 22.05 Minden lében két kanál
(angol krimisorozat) 22.55 Norma Rae (am. (film)
0.45 Hírek
OSZTRÁK 2
16.50 1000 mestermü 17.00 Pályaválasztás 17.30 Országok és emberek 18.00 Óriásláb esete Hen-dersonékkal (sorozat) 18.30 Hihetetlen 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Érvek 21.30 Fehéren feketén 22.00 Híradó
22.30 Sport - jégkorong VB 0.30 Jazz

PRO 7
5.25 AmadárijesztöésMrs.
King (ism.) 6.10 Barátom, Ben
(amerikai sorozat)
Disznópásztor 6.35 Rajzfilmek (ism.)
Gyilkos paradicsomok
Repülő macik
Garfteld
Flintstone család 8.20 Kezdeti nehézségek
(ism.)
8.50 Harttól Hartig (ism)
9.50 Havasi gyopár (film)
11.25 San Francisco utcáin
(ism.)
12.25 Bili Cosby-show (ism.) 12.55 „Colt" a biztonság
kedvéért (am. sorozat) 13.45 Ellot Ness visszatéré-
se (ism.)
íBHSI Harttól Harag (am. sor.)
Karácsonyi meglepetés 16.20 Rajzfilmek
Szellemlrtók
Vadászmacskák
Garfleld
Flintstone család 18.05 Kezdeti nehézségek
(sorozat)
Féltékenység 18.35 Bili Cosby-show
(amerikai sorozat)
Csupa meglepetés I
San Francisco utcáin
(amerikai sorozat)
Veszélyes élet 20.00 Híradó
Matlock (am. krimisor.)
A tolvaj 22.00 Jaké és McCabe
(amerikai sorozat)
Tolvaj Ikrek
A város, amely retteg
naplemente után (krími) 0.35 Hírek
0.45 Minden lében két ka-nál (ism.) 1.35 Hírek
1.45 Repülő tigrisek (ism.) 3.20 Hírek 3.30 Kőkemény ötös (ism.)
16.00 Hírek, műsorismertetés
16.10 Fekete villám kalandjai (ism.)
16.35 Mándy Iván mozija Szabadíts meg a go-nosztól I (ism.)
18.05 Jászság - Rövidfilm
18.35 Mesesarok
18.45 Hírek
19.00 Kórház a város szélén
19.50 Varga Miklós énekel
20.00 Pacsirta
Magyar film (1963) 100\'
21.40 Modern magyar képtár
22.10 Évforduló
SAT1
10.00 Bevétel és kiadás
(német filmvígjáték) 11.35 Szomszédok (ism.) 12.00 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Népzenei slágerek
(ism.) 13.30 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
Emlékezetkiesés 14.20 Szomszédok
(ausztrál sorozat)
A brlsbane-i ház 14.50 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
Igazi hős 15.45 A bosszúállók (am. sor.)
A 13. lyuk 16.45 Kockáztass I 17.20 Mindent vagy semmit
-játék 18.30 Sport 18.45 Hírek 19.00 Szív az adu 19.30 Szerencsekerék 20.15 Borotvaélen (sorozat) 21.55 Sport - labdarúgás **K A profik (angol sorozat)
Sir Arden vallomása 0.10 A bosszúállók (ism.) 1.05 Akut (ism.) 1.45 Műsorismertetés
5.40 Falutévé - géptippel, munkaügyi tippel, nö-vénydoktorral
6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor Telefon: 176-7943 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi
Telefon: 153-1204
Benne:
Blilil Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat
Biliül La Sept
Három szerelem Svéd tévéfilmsorozat VIII/7. rész (ism.)
11.00 Játék
12.00 Hírek
12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg ilíKIil Csodálatos a világ
Amerikai ismeretterjesz-tő filmsorozat - XXII/3. Amikor a Föld felrobban
16.40 Képújság
16.45 Parnasszus
17.00 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat És most ml lesz?
17.30 Most-A sokoldalú fia-talok műsora
18.00 Hol-ml?
18.15 Pénzvilág - Hírek, té-nyek, információk
18.25 Napközi - egy műsor és valami más
18.45 Jó éjszakát kíván a Disney I
íEIiTii Miami Vice
Amerikai krimisorozat Lombard
Sonny Crockett - Don Johnson (Szakácsi Sán-dor), Ricardo Tubbs -Philip Michael Thomas (Józsa Imre)
20.00 Híradó
20.30 Telesport
~EQ Zenélő filmkockák
Tánc, a csodák csodája \' Amerikai zenés film (1985)100\'
22.25 Világ-példa-tár
23.10 Közjáték (ism.)
23.15 AKTuálls
23.35 Jégkorong-világbaj-nokság - Elődöntő Közvetítés Münchenből 0.15 Híradó 0.20 BBC-hiradó
HB©
17.30 Jégfüggöny
Am. természetfilm 47\'
18.30 Tom és Jerry 50. szü-letésnapi bulija Amerikai rajzfilm 48\'
19.20 Fehér törzsfőnök
Amerikai kalandfilm 86\'
20.50 A nyaraló
Magyar film 80\'
22.15 A szarvasvadász Amerikai dráma 175\'
6.00-
9.00 Napkelte - Magazin
15.00 Műsorismertetés QJIJE Testestől, lelkestől
NSZK tévéfilmsorozat
A titkos szenvedély 43\'
(ism.)
A főszerepben: Kemp-
fert - Giinter Strack
(Szabó Gyula)
15.50 Kérdezz I Felelek
16.10 Denver, az utolsó di-noszaurusz - Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Vízi vízió
16.35 Elektor kalandor
16.40 Híradó
16.50 Oroszország-Magyar-ország
Labdarúgó VB-selejtező Közvetítés Moszkvából
18.55 Műsoralánlat-lddjárás
19.00 Regionális híradó
~fQ Kisfilmek a nagyvilág-ból
Gegrengeteg Összeállítás klasszikus burleszkekből Az alkohol öl, butít és... Érzékelés felsőfokon Az érzékeken túl Sport és látvány Sziklamászás Bolygók-Gázbolygók
20.42 Müsorajánlat
20.50 Hontalanul
Dokumentumfilm 11/1. rész
A csehszlovákiai ma-gyarság jogfosztottsá-ga a második világhá-ború után
21.23 Remekművek Liszt Ferenc: Funerailles Dráfi Kálmán zongorázik
21.35 Gondolkodó - A TV2 tudományos folyóirata In memóriám Bay Zoltán
22.00 Esti egyenleg - Napi képes hírösszefoglaló
22.20 Időjárás
22.25 Napzárta előtt...
22.45 Szent hely
Szerb tévéfilm 90\' A vásárból hazafelé tart-ván a papnövendékek el-tévednek a sötétben, és szállást kérnek egy sze-gény anyókától. így kez-dődik az egyik diák hosszú vesszőfutása
_ SZÍV TV -
19.00 Műsorajánlat 19.10 Aerobic
19.35 Gyermekek képernyője 20.00 Különjárat - Pop, rock 20.40 SzívTV-shop 20.50 Kurír-est
Tóksó a Komédiumból 21.50 SzivTV-shop 2.00 Egészségmagazln 22.40 Mindennapi jóga

8800 Nagykanizsa. Széchenyi tér 3. Tel./fa\\: 92/73-461, 60/99-196
c
SÜTÖRTOK
10 is 14 óra: Hová. Inná HflrAlos? ~ mesejáték » HSMK-ban
IX irj: OSSIAN koncert a/ Erkel Ferenc Műn-ldcK-si Házban
Mi/i: l( ora: Minden kútja a mrnnvlw jní
IS, 20 óra: Efiy ass/ony illata

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Út-
kfizban
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés 8.40 Napközben
Közérdekű magazin
11.05 Magyar tájak dalaiból, táncaiból
11.25 A Szabó család (ism.)
12.00 Déli Krónika
12.30 KI nyer ma?
12.40 Falurádió (ism.)
12.50 Külpolitikai figyelő
13.05 Vendég a háznál
13.15 Szimfonikus táncok
13.30 A római katolikus egy-ház lélórá|a
14.05 Klasszikusok minden-kinek
A varázsfuvola Részletek Mozart ope-rájából
14.55 Versarchívum
15.05 Válogatott perceink
15.44 Éneklő ifjúság
16.00 Délutáni Krónika
16.20 Zenefórum A hét muzsikusa
17.05 A lelkiismeret apostola Dokumentumműsor Már-ton Áron erdélyi római katolikus püspökről
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek I
19.40 Czlgány Lóránt Irodal-mi összeállítása
20.05 Hagyományápolók
20.30 Határok nélkül
21.05 Névjegy
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Boldog születésnapot, DNS!
23.05 Áprilisban történt Zenei válogatás
PETŐFI
4.30 Hajnali Kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Nosztalgiahullám 8.50 Helykereső. Munkáról, esélyekről, boldogulás-ról - percekben 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Zöld telefon 9.10 Zene-szó
10.55 Gordiusz plusz
11.00 Hírek. Időjárás
11.03 Családi persely
11.15 Egy régi nótát hoz Bu-dáról át a szál -1.
12.00 Régi nóta, híres nóta
13.00 Hirpercek
13.10 Horváth Péter: Hurrái
13.25 Kvízpróba
13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
14.00 Kabarécsütörtök Kettőtől ötig
benne:
15.00 Hirek. Időjárás
17.00 Hírek. Időjárás
17.05 Észkerék
Telefonos nyeremény-játék gyerekeknek
17.32 Gordiusz
Magazin töprengöknek
18.30 Helykereső
19.00 Hírek. Időjárás
19.05 így hallgassunk zenéti
19.35 Táncházban
20.00 Szórakoztató Biblia Egy nép hazát keres
20.30 A Gospel magazin ze-nés melléklete
21.00 Hirpercek
21.10 Daráló (ism.)
21.40 A Besenyő Blues Bánd
Qy 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíredé 23.10 Máról holnapra
0.15-
4.20 Máról holnapra
(Kossuth kh, Petőfi urh) benne:
4.03-
4.20 Cigánynóták

3SAT
14.15 Jazzklub
15.45 Irodalom mindenkinek
16.00 Beszélgetés / Minihírek
17.10 Kamerával a vadonban
17.35 Octopus vállalkozás
18.00 Sport /Hírek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Beszélgetés
CTililii Az öreg (krimisorozat)
2T00 Magazin
21.45 Kulturális magazin
22.00 Híradó
WBR Egy asszony meg a lá-
nya (olasz-francia film)
24.00 Hirek
SZLOVÁK
SZTV-1
16.45 Ifjúsági magazin 17.50 Élet a természetben 18.20 80 nap alatt a Föld kö-rül Wllly Foggal (sor.) 19.00 Esti mese 19.10 Az ésszerű táplálko-zásról
19.30 Időszerű események 19.57 Sport
20.05 Az operaház fantomja 21.35 Kulturális magazin 22.00 Időszerű események 22.33 Sport 22.40 Téma - vitaműsor
SZTV-2
17.45 Környezetvédelem 17.55 Vállalkozók magazinja 18.30 Harc a rák ellen 18.40 Szlovákia-szlovákok
- kapcsolatok 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.10 MTV slágerlista 21.10 Turisztikai magazin 21.35 Labdarúgó kupanap 21.55 A WorMnet bemutatta... 22.35 Előeste (spanyol sor.) 23.30 Események
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-|ó reg-gelt, Németországi 9.00 A Főnök (am. sorozat) Papgyilkosok
10.00 Gazdag és szép (amerikai sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó
11.30 Családi párbaj
12.00 Magazin
12.30 A Springfleld-sztori (amerikai sorozat)
13.20 Kalifornia klán (amerikai sorozat)
14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat) Ócska trükkök
[EliTii Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Indián lándzsa
16.00 Beszélgetés
17.00 KI Itt a főnök? (amerikai sorozat) Csók és igazság
17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) Halas probléma
18.00 Fiatalok magazin|a
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony-magazin
19.45 Jó Idők, rossz Mők (német sorozat)
20.15 Életre szóló munka (német sorozat)
20.45 Segítség, megbolon-dult a családom I (sor.)
21.15 S. 0. S. hívás (sorozat)
22.15 Dr.MarcusWeHjy(sor) Tényleg inegprobállaml
23.15 Gottschalk-show
24.00 L. A. Law(am. sorozat)
Kísértés
1.05 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
1.45 KI itt a főnők? (ism.) 2.15 A Főnök (ism.)
3.15 Beszélgetés (ism.)
4.10 Robbanékony (ism.)
4.35 Gyilkosság a hobbija (ism.)
5.30 Gazdag és szép (ism.)

RTL2
5.50 Rajzfilmek 16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
Kút a világ végén 16.35 Móka, kacagás (sor.)
A tárgyalás mestere 17.00 Hirek 17.05 B. J. és a medve (sor.)
Költözés akadályokkal 18.00 Hirek 18.05 Ruk-cuk- játék 18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Régi és új szerelem 1. 19.00 Hirek 19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Régi és új szerelem 2. 19.30 Bensőn (sorozat) 20.00 Hirek 20.15 Beavatottak (sorozat)
Betegvadászat 21.05 Pankrácló 22.00 Meleg éjszaka a lassan
mozgó vonaton (thriller) 23.30 Serlff New Yorkban
(amerikai sorozat)
A szaracén ló 1.05 Beavatottak (ism.) 1.55 Pankrácló (ism.)
15.10 Kennedyék (sorozat)
16.15 Fűm és videó-magazin
17.00 Hirek
17.15 Beszélgetés
18.05 Talkshow
19.00 Hirek
19.15 interjú
19.30 Sport
19.45 Híradó
20.15 VOX-box- játék
21.15 Tévémagazln
22.00 Hirek
22.10 Sport
23.15 Szexábécé
24.00 Hirek

TV5
6.00 Telereggel
9.50 Ez a délelőtt a termé-szeté
12.00 Varlatéműsor 13.15 A Bátrak parkja (sor.) 13.40 Kultúrák magazin (ism.) 16.30 Pokoli magazin 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske / KvízmSsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Nem kell álmodozni I 21.30 Az évszázad haladása 23.10 Vhra - kulturális mag.
0.50 Az Istenek (sorozat)
1.50 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.1)0 Riport
23.15 Újdonságoké moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Házibuli övezet 2.00 KrisUsne Baeker 3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend 13.30 Utazási magazin 14.00 Média televízió 14.30 Dzsem 16.30 Élövideoshow 18.30 Bonanza
(amerikai sorozat) 19.30 Honey West (sorozat) 20.00 VMeodlvet 20.30 Arcképcsarnok 21.00 Napirend 22.00 Hirek 22.30 Üzleti hét 22.48 Piacgazdaság 23.00 Tanger (film)
BARTÓK

LOLAB A DUNÁBAN
6.00 Muzsikáié reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Rádlószinház
Vlneta, az elsüllyedt
város (ism.)
10.52 Zenekari muzsika 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Crescendo Fesztivál,
1992. 13.16 Kollár Zsuzsa és Láng
Gabriella zongora-hangversenye 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Auf Deutsch gessgt
(ism.)
14.20 A kelletlen leány-V/4 15.15 Magyar művészek
operatetvételelböl 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Barokk muzsika
17.00 Zenélő városaink
17.50 Népzenekutatók mü-helyében
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 Francia operákból
18.55 Magyar képek
19.35 Kapcsoljuk a Zeneaka-démia nagytermét
közben:
20.25 Hírek. Időjárás
20.30 Pilinszky János versei
21.30 Bartók egynemükarok
22.00 Hirek. Időjárás
22.05 A zene üzenete
22.20 Katedra
22.50 Hangverseny XX. szá-zadi magyar zeneszer-zők müveiből
24.00 Hirek. Időjárás 0.05-2.00 Éjszakai jazzklub
Nézem a kormány által agyontá-mogatott - magyarul: pénzelt - Duna TV adásait, s vigyorogni kezdek. Mert ugye, az adó megszülésének nyíltan bevallott célja az volt, hogy fölélessze és életben is tartsa eleddig elsatnyult, szibarita vázzá korcsosult magyarság-tudatunkat. Amelyet az elmúlt, sokak szerint átkos, még többek szerint nem átkos elmúlt negyven év nem engedett a felszínre kerülni.
A vigyorgás oka: ezt a nemes célt az elmúlt negyven évben csakis el-nyomottan egyetemet végzett, USA-beli egyetemeken tanított, eleddig
kis hazánkért külföldön búsongó ki-válóságok és méltóságok az elmúlt negyven évében készített filmekkel akarják elemi. Például a Föltámadott a tenger cíművel. Most hát akkor ho-gyan volt ez a mi nemzettudatunk? Ha nem volt, akkor a ma annyira élharcossá váltak honnan szerezték be? Az elmúlt negyven év filmjeiből, színműveiből? Ez így egy picit vic-ces, s azt a benyomást kelti, mintha palira akarnák venni a népet. Ame-lyet — hír szerint — szolgálnak. S amelyről azt hiszik, hogy minden tagja Bourbon: semmit sem tanult.
de mindent elfelejt ták azok is, akik újra összeállt tagja jukbéli műsort állíi rozták a Duna tév elhitetni az elmén: mondó klubtag-rajc lés zenekar bizon) Sőt:- be is tiltottál tájukat. Az ember kapkodja a fejét nagy tehetségű ze kiemelkedő tagjai: és Bródy János az állandóan műsoror ban, tévében, klubt lemezeken. Megérd Azt mondja a Szí
ÁPRILIS 29.
Kanizsai műsor

1630, 18.15 órát KrapatchouK, avagy Éíentöl
Nyugatra (FBK)
20.15 óra: Mazuthista álmok
KÁMZSA TV 8 óta: SZlV*TV (ism.l
18 dm: IFI-toron
PRO 7
OSZTRÁK 1


ke László ebben a műsorban, hogy csak nagy nehézségek árán jutott hozzá az Illés zenekar lemezeihez, s amikor betiltották, ő állandóan nyomta, nyomta a műsorában a szá-mokat. Nehogy hiányérzete legyen a honi hallgatóknak. Ha jól értettem, épp a londoni lemezfölvételről meg-érkezve tiltották be a zenekart.
Nomármost kár, hogy amikor ez a kijelentés elhangzott, nem hangzott föl azonnal a Bye, bye London-don-don good bye! Amelyet a hazai rádió. és tévé is megállás nélkül sugárzott, mihelyt a zenekar hazaérkezett a kö-dös fővárosból. Az István, a király című opera ugyancsak a régi rend-szerben született, ébresztgette alvó
magyarságtudatunkat. Mindezekért pedig Illések díjak tucatjait kapták, könyv jelent meg Szörényiről és Bródyről, Bródy kiadhatta összes szövegeit, állandóan velük éneklő, most, a tévébeli adásból viszont fá-jóan hiányzó Koncz Zsusza pedig a könnyű műfaj jelesei közül elsőként kapott a legnagyobb énekeseknek ki-járó állami díjat. Aczél György elv-társ kezéből. Bizony.
Most hát kinek higgyen az ember? A tényeknek vagy az említett tévé-adásnak, amelynek Cseke és Ober-sovszky Gyula erősen politikai szí-nezetet adott.
így lógott ki a lóláb a Dunából. Ferencz Győző
13.00 Tetabörze
13.35 Műkorcsolya
14.30 Vadvilág (sorozat)
15.15 OSF-trénlng
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hirak
18.05 Sportshow
19.30 DSF-llúdló
19.55 Hirak
20.05 Sport a nagyvilágból
21.00 Labdarúgás
22.05 Talkshow
22.55 Hirak
23.05 Életmódmagazin
24.00 DSF-stúdló (ism)
EUROSPORT
10.00 Biliárd 11.00 Jégkorong VB 13.00 Labdarúgás 14.00 Kosárlabda 15.30 Tenisz 17.30 Jégkorong VB 19.30 Eurosport-hirak 20.00 Tenisz 22.30 Labdarúgás 24.00 Gokart EB
1PLUS
15.00 Hirak
15.03 Vihar Irano körül (film)
16.30 Jelek
17.15 Autóvarsanyak
18.00 Rabszolgasors (sor.)
18.30 Hirak
18.40 Von egyszer Amerika
19.10 Mosó
19.15 Bírze
20.00 Híradó
20.15 Dokumentumfilm
21.00 Beszélgetés
21.15 Tam-Tam (film, 11/1.)
22.55 Találkozások
23.55 A nap hírei
\'elejtett. Ezt gondolhat-akik az Illés zenekar tagjai által adott klub-: állították össze, sugá-i tévében. Azt akarták [menyeiket mikrofonba ;-rajongók, hogy az II-izony el volt nyomva, tották egyik-másik nó-nber itt, Zalában csak Fejét. A kétségtelenül ű zenekar főként két gjai: Szörényi Levente s az elmúlt húsz évben soron szerepelt rádió-iclubban, múvházakban, egérdemelték. a Szabad Európás Cse-
9.00 Hirak / Santa FétSI
nyugatra (ism.) 9.30 Országok és emberek 10.00 Ausztria-kép (ism.) 10.30 Érvek 11.45 Fehéren feketén 12.15 Északi fények 13.00 Hirak 13.10 Rólunk van szó 13.35 Slnha Moca (sorozat) 14.00 Magnum (krímisorozat) 14.45 Antik Istenek és hősök 15.05 Tao-Tao (rajzfilmsor.) 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Alfréd J. Kwak (sor.) 16.30 Tudományos magazin 17.00 Mlnihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Mallbu vízi mentői
(amerikai sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Hegyi levegő és porhó
(sorozat) BlTil A Hallalu|a-5svény
(amerikai western) 23.55 Nyomok a HoMon (film)
OSZTRÁK 2
17.05 1000 mestermü
17.15 Nepál
18.00 Óriásláb esete Hen-dersonékkal (sorozat)
18.30 Made In Austrla
19.00 Tartományiélat
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Belföldi tudósítások
21.00 Fllmújdonságok
21.30 Vigyázat, kultúrál
22.00 Híradó
22.30 Dokumentumfilm
23.15 Vita
0.30 Halló, Ausztriai-hal-ló, Bécsi
5.25 „Colt" a biztonság
kedvéért (ism.) 6.10 Barátom, Ben (am. sor.)
A makrancos 6.35 Rajzfilmek (ism.) Szellemlrtók Vadészmacskák Garfleld
Flintstone család 8.20 Kezdeti nehézségek
(ism.)
8.50 Harttól Hartig (ism.) 9.50 Hubertus kastély (film) 11.30 San Francisco utcáin
(ism.)
12.30 Bili Cosby-show (ism.) 13.00 Vegas (am. sorozat)
Oroszlánrész 13.50 A hideg orrú kém
(angol filmvígjáték)
nafla Harttól Hartig (am. sor.) Mondd, hogy szeretsz 16.20 Rajzfilmek
Gyilkos paradicsomok
Garfleld
Flintstone család 18.05 Kezdet) nehézségek (sorozat) Mlke Madonnája 18.35 Bili Cosby-show (amerikai sorozat)
Az első randevú
íCTilü San Francisco utcáin (amerikai sorozat) Monkey újra itt van 20.00 Híradó HilE A fehér tSrzsfönök
(am.-spanyol western)
EEIilil T. J. Hooker (am. sor.)
Drog
23.00 Az attrakció (film) 0.30 Hírek
0.40 Jaké és McCabe (ism.) 1.25 Szórakoztató műsor 2.10 Hírek
2.20 A város, amely retteg naplemente után (ism.) 3.50 Hirak 4.00 Vegas (ism.)
16.00 Hírek, műsorismertetés
16.05 Évforduló
16.10 Egy szöszi szerelme
17.30 Híres magyar könyv-tárak
18.20 Nils Holgersson
18.45 Hírek
19.00 Hungária kávéház Legyen az özvegyemi
19.25 Trió Stendhal
20.00 Filmklub
A festő felesége
21.30 Balaton kisszvit
22.10 Évforduló
22.15 Hírösszefoglaló
SAT1
10.05 Borotvaélen (ism.) 11.40 Szomszédok (ism.) 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Mentők (ism.) 13.30 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
Lelkiismereti kérdés 14.20 Szomszédok
(ausztrál sorozat)
Leleplezések 14.50 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
Elhatározás 15.45 A bosszúállók (am. sor.)
Végklárusitás 16.45 Kockáztass I 17.20 Mindent vagy semmit
-játék 18.30 Sport 18.45 Híradó 19.00 Pont, pont, pont 19.30 Szerencsekerék 20.15 összeesküvők (am sor.)
Bűnös élvezetek 21.20 HalliGalll
Hotel Colonlal (film)
A meztelen bosszú
(amerikai western) 1.30 A bosszúállók (ism.) 2.25 Műsorismertetés
5.40 Falutévé - ipartlppel
és kert-ész 6.00 A Reggel
Benne:
8.05 A Financial Times ke-let-európai gazdasági híradója 8.30 Közjáték 8.35-12.05 Napközi
Benne:
Kiflii Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat
10.00 A klinika w^r.
NSZK tévéfilm- Hl sorozat - XII/9. ^^ Beteg a professzor (ism.)
11.00 Játék
11.15 Új Reflektor Magazin 12.00 Hírek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
16.10 Telesport
16.40 Képújság
16.45 Cimbórla - Játék
17.00 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat Próbatétel
17.30 Menedzser Magazin Különkiadás
17.40 Havi mérleg
18.10 Pénzvilág
18.20 Napközi - egy műsor és valami más
18.40 LeóósFred
Magyar rajzfilmsorozat Plngu
Német-svéd rajzfilm-sorozat
19.00 Álljunk meg egy szóra I
19.10 Unokáink sem fogják látni...
20.00 Híradó
20 30 Telesport
2JEJ] Szomszédok Teleregény (Ism.: péntek, TV1 9.00)
21.10 Frlderlkusz-show Garantáltan politika-mentes talkshow (Ismétlés: május 11., TV1 10.00)
22.35 AKTuállS
23.00 Közjáték (ism.)
23.05 Halálom után felbon-tandó- Az utolsó inter-
jú Déri Jánossal
HflKEl Improvizló
Csík Gusztáv trió 0.25 Híradó 0.30 BBC-hiradó
17.30 A hercegnő és a kobold
Magyar rajzfilm 78\' 19.00 Clara szive
Amerikai dráma 104\' 20.50 Tajpan
Amerikai dráma 127\' 23.00 Fegyvercsempész
Amerikai akciófilm 92\' 0.40 Erósz a nagyvilágban
Am. riportfilm - 6. 30\'
6.00-
9.00 Napkelte - Magazin
15.45 Műsorismertetés 15.53 ötöd-ölő
Telefonos játék
16.08 Keresztények
Angol ismeretterjesztő filmsorozat-XII/3. rész: A keresztény Európa születése (ism.)
17.00 Híradó - Időjárás
tfliEl Prizma
Életmódmagazin Csámborgó
17.45 Nellle, az elefánt Angol rajzfilmsorozat Nellie a Holdon
17.50 Elektor kalandor
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó
18.25 Regionális magazin
ílfl|ili1 Mentőosztag
Angol-ausztrál tévéfilm-sorozat Egyet a papának 50\'
19.55 A tánc világnapja „Honnan e mozdulat-ország r- Széki táncok
fliliia Magyar novellák
Tersánszky Józsi Jenő: Egy történet története Közreműködik: Hirtling István, Benedek Mik-lós, Méhes László, Ko-váts Adél, Balázs Péter, valamint Kiss Jenő, Győry Ilona, Jámbor Adrienn, Farkas Zita, Árkosi Katalin, Szaba-dos Péter, Kaszás Bar-bara, Szebeni Tamás, Mics Ildikó, Takács Adél
20.24 A tánc világnapja Magyar prlmabalerina Torontóból
21.05 össztűz
Aktuális közéleti vita-fórum
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
RHHü A TV2 filmklubja Szomszédolás Román filmek bemu-tatója
Mlkrotonpróba Román film (1979) 104\' Szereplök: Mircea Da-neliuc, Gina Patrichi, Tora Vasilescu

19.00 Műsorismertetés 19.10 Sráckarlka
Nyolcvan nap alatt a
Föld körfii - Rajzfilm
19.40 Sláger és horoszkóp
20.00 Orvosi turmix
20.15 A tökéletes férfi \\
Magyar film FF 21.35 Az afrikai vadvllág
családjai 22.00 Ég és tenger között
Sportfilm 22.25 Az amerikai álom *
p,
ENTEK
20-03 órái: VIRAGBAI, -Mii/i: 16, 18, 20 óra:
N\'os/t;iljia Kávéház a lISMK-han Hitman - A hergvilkos

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8^0 Napközben
Közérdekű magazin
közben: 9.50 Lottósorsolás
11.05 Cigányfélóra
11.35 Nemes Nagy Ágnes: Amerikai napló, 1979 -XII/12.
12.00 Déli Krónika
12:30 KI nyer ma?
12.40 Falurádió (ism.)
12.50 Külpolitikai figyelő
13.05 Vendég a háznál
13.15 Offenbach:Agerolstelnl nagyhercegnö Az l. felvonás fináléja
13.30 Az evangélikus egyház félórája
14.05 Klasszikusok minden-kinek Zeneparádé
14.55 Első közlés
15.05 Műsor érettségihez, felvételihez - irodalom
15.35 Hitélet és történelem Ortodox és neológ zsidók
16.00 Délutáni Krónika
16.20 Zenefórum
17.05 Magyarországról jö-vők...
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvllág
19.25 Jó éjszakát, gyerekek I
19.40 Czlgány Lóránt Irodal-mi összeállítása
20.05 Népdalok, népdalfel-dolgozások
20.30 Határok nélkül Az irodalomról
21.05 Parlamenti ütköző
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Az ünnep lélektana
23.05 Hangversenymúzeum
PETŐFI
4.30 Hajnali Kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Slágerfilmek-filmslá-gerek
8.50 Helykereső 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Zöld telefon 9.55 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.18 Nótakivánságműsor 13.00 Hírpercek 13.10 Mit üzen a Rádió? 13.35 Petőfi-versek 13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés 14.00 Péntektől - péntekig
Benne: Poggyász benne:
15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Kölyökrádió 17.32 Ziccer 18.30 Éj-féllg-percek 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Ragtime\'93 19.35 A családban maradi 20.00 Bravó I
Hazai slágerek a hallga-tók szavazatai alapján 20.30 Környezetvédelmi ma-gazin
21.00 Hírpercek 21.10 Rádlószinház
A majom Finnország-ban
Laura Rouhonen és Sara Helnamaa hangjátéka 21.50 Blgband koncertek 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthiradó 23.10 Máról holnapra 0.15-5.50 Máról holnapra
(Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 5.03-
5.50 Magyarnóták, csárdá-sok

3SAT
17.00 Mlnlhirek 17.10 Alfréd J. Kwak (sor.) 17.35 Ulrlch és Ulrlke (sor.) 18.00 3SATbörze 18.25 Ötletek és Irányok 19.00 Hirek / 3 SAT stúdió 19.30 Külföldi tudósítások 20.00 Természet az ember
kezében (sorozat) 21.45 A méhek 21.00 Beaté S. (sorozat) 21.45 Kulturális magazin 21.50 Hírek/Sport 22.50 Valami láthatóvá válik
(német film)
SZLOVÁK
SZTV-1 16.35 Hirek
16.40 Telefonos magazin 17.20 Pinocchio 17.50 Tévékaleidoszkóp 18.10 Kraszna Horka vára 18.20 Az Addams család
(am. tévéfilmsorozat) 19.00 Esti mese 19.10 Számitógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Televíziós vetélkedő 20.40 Az operaház fantomja 22.15 Időszerű események 22.50 Sport 22.55 Film és vldeo 23.25 MusIcClub
SZTV-2
15.25 Jégkorong VB
18.05 Események, kommen-tárok
18.45 Pozsony - Regionális magazin
19.20 Esti mese
19.30 Időszerű események
19.57 Jégkorong VB
22.35 A Wortdnet bemutatja...
23.05 Zenei noktürn
23.50 Események 0.15 Teletext-hirek
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reg-gelt, Németországi 9.00 A Főnők
(amerikai sorozat)
Papgyllkosok 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó 11.30 Családi párbaj 12.00 Magazin 12.30 A Sprlngfleld-sztori
(amerikai sorozat) 13.20 Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.10 Baleseti osztály
(amerikai sorozat)
Jobbulás
retilil Gyilkosság a hobbija
(amerikai sorozat)
Allelkész
16.00 Beszélgetés 17.00 KI Itt a főnök?
(amerikai sorozat)
Mítosz
17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat)
A bosszú örömei 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.15 Robbanékony-magazin 19.45 Jó Idők, rossz Idők
(német sorozat) 20.15 Hazai dallamok 21.15 Hegyi levegő és porhó
(német sorozat) 22.15 Tessék? 23.15 Gottschalk-show 24.00 Háziasszonyok-riport
(német szexfilm) 1.45 A strandhotel
(film) 3.40 Háziasszonyok-riport
(ism.) 5.15 Baleseti osztály (ism.)

RTL2
5.50 Rajzfilmek 15.40 Robin Hood (ism.) 16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
Választás 16.35 Móka, kacagás (sor.)
Az új főnök 17.00 Hirek 17.05 B. J. és a medve (sor.)
Mexikói emberrablás 18.00 Hirek 18.05 Ruk-cuk - játék 18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Az év orvosa 1. 19.00 Hírek 19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Az év orvosa 2. 19.30 Bensőn (sorozat) 20.00 Hirek 20.15 A vad és az ártatlan
(amerikai western) 21.40 Sweeny (angol film) 23.20 Seriff New Yorkban
(amerikai sorozat)
Halálos szerelem 0.55 A vad és az ártatlan
(ism.) 2.20 Seriff New Yorkban
(ism.)
15.05 Testközelben (ism.)
16.05 VOX-box (ism.)
17.15 Beszélgetés
18.00 Hírek
18.15 Életmódmagazin
19.00 Hirek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Híradó
20.15 VOX-box-játék
21.15 Tévétükör
22.00 Hirek
22.10 Amikor az idő |ön
(amerikai film) 24.00 Hírek

TV5
6.00 Telereggel
10.00 Tolsztojról (sorozat)
12.00 Varletémüsor
13.15 A Bátrak parkja (sor.)
13.40 Elszámolás (ism.)
14.30 Varieté fiataloknak
16.55 Oxigén
17.20 Főzőcske
18.00 Kvizműsor
19.00 Vidám nyelvi játék
20.00 Közelkép
21.30 90 sztárjai
23.00 Orvosi magazin
0.25 A keleti országokból
0.40 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 KrlstJane Backer . 2.00 Egyveleg 3.30 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend 13.30 Ifjúsági magazin 14.00 Sztárok 15.00 Dzsem 16.30 Élő vldeoshow 18.30 Bonanza (am. sorozat) 19.30 Sorsforduló (sorozat) 20.00 Tudományos show 20.30 Európa-film 21.00 Napirend 21.30 Európa-magazin 22.00 Hirek 22.30 Üzleti hét 22.48 Piacgazdaság 23.00 Nem az vagyok, aU vagyok (film)
i
BARTÓK

Az MSZOSZ Városi Fórumának programja a kanizsai majálison
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium
10.00 Hirek. Időjárás
10.05 Búvárharang (ism.)
10.20 Derűre is derű Japán karácsony Csák Gyula hangjátéka (ism.)
10.43 Operarészletek
11.40 Régi magyar muzsika
12.00 Hirek. Időjárás
12.05 Hangverseny délidöben
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 A Voiceof America so-rozata nyelvtanulóknak
14.20 A kelletlen leány -V/5. Veres Péter regénye
15.10 Romantikus kamara-zene
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Magyar zeneszerzők
17.00 Mi újság a régizene vi-lágában
17.50 Vlláglira
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 Bellini: A puritánok
közben:
20.21 Hirek. Időjárás
20.25-
20.40 Pilinszky János versei
21.23 Zenekari muzsika
22.00 Hirek. Időjárás
22.05 Három szólamban Zenéről beszélget Batta András, Komlós Katalin és Kovács Sándor
23.00 Agóra
24.00 Hírek. Időjárás 0.05-
2.00 Lemezújdonságok Válogatás a hét bemu-tatóiból
Az MSZOSZ, a Magyar Szakszervezetek Or-szágos Szövetsége nagykanizsai városi fóruma Május l-jén; a munka, a dolgozók ünnepén a Hevesi Sándor Művelődési Központ és az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház szakmai köz-reműködésével a következő programokra várja az érdeklődőket:
A Csónakázó-tó szabadtéri színpadán 10 órától tekinthetik meg a Karos Táncegyüt-tes műsorát, 1O.3O órakor kezdődik a Bojtár nép-zenei együttes műsora, 11 órától a Rozmaring gyermek-táncegyüttes lép fel, 11.30 órától Kiss Lívia népdalénekes szórakoztatja a közönséget. Megjegyzés: rossz idő esetén a délelőtti prog-ram az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház-ban (Ady út 8.) kerül megrendezésre.
Délután 13.30 órától FLORIDA testépítő és kondicionáló szalon bemutatója, 14 órától az Olajbányász Fúvószenekar ad térzenét, 15 órától az ERAKLYN táncegyüttes műsora kezdődik, 15.30 órától Horváth Zoltán cigányhagyományőr-ző műsora látható, majd 16.30 órától Divatbe-mutató - a HÓRUSZ Bt. manökenjeinek közre-működésével — zárja a kulturális programot.
A szabadtéri színpad melletti MSZOSZ-es sá-torban 10 órától 16 óráig ingyenes szakszerve-zeti jogsegélyszolgálatot tartanak, míg szakszer-vezeti vezetők információs ügyelet keretében várják eszmecserére a TB. és üzemi tanácsi vá-lasztásokkal kapcsolatos érdeklődőket.
Az MSZOSZ Városi Fórum programja utca-bállal zárul, amely 19.30 órakor kezdődik a He-vesi Sándor Művelődési Központ előtt.
Kanizsai műsor

Stúdió Mozi:
16.30, 18.15 óra: 20.ÍS óra:
Gyalog-galopp Botrun\\
idcotíkában
ÁPRILIS 30.
p




OSZTRÁK 1
PRO 7


F-ELISE igaz
„...CSAK TISZTA FORRÁSBÓL..."
HOL?: Erkel Ferenc Olaj-ipari Művelődési Ház
MIKOR?: 1993. április 23-án, 18.00 órakor
MI?: A MAGYAR NÉP HA-GYOMÁNYA
A hagyomány tanítása élet-ről, öröklétről, halálról, átvál-tozásról
KI?: Kustár Zsuzsa iparmű-vész előadása
A megnyitó után: TÁNC-HÁZ
Közreműködik: a PATKÓ BANDA
Szombaton délelőtt mintegy 70-80 ember látogatón ki a Mindenki Sportpályájára, hogy lássa Törőcsikéket. Hiszen az előzetes beharangozó szerint Tőrön kívül Nagy Antalnak, Eszterházynak, Ebedlinek is pályára kellett volna lépnie a VASAS-HONVÉD öregfiúk csapatában az ELISE MÁV elle-nében. A pesti fiúk azonban nem bírtak felkelni olyan korán, hogy 11 órakor el lehessen kezdeni a meccset. Sebaj, 12.30-kor útjára indult a gyönyör egy labda képében. Az addig eltelt másfél órában a nagyérdemű" megismerkedhetett az Omega együttes munkásságával a hangszórók jóvoltából. Ez pozitívum volt a szervezők részéről. Az viszont nem, hogy el sem mondták, miért is van ez a mérkőzés, és be sem mutatták a pályára lépő csapatokat. A nézők zöme a rend-kívül színvonalatlan első félidő után csalódottan ment haza. Ók szívesen adakoznak a mozgássérülteknek, de akkor kapják azt a pénzükért, amit megígértek nekik. Törőcsikéket.
Ez bizony egy nagy HAKNI volt.
Horváth Zoltán
13.00 Telebörze
13.35 Műkorcsolya
14.30 Motorcsónak
15.15 DSF-tróning
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hírek
18.05 Motorok és legendák
18.55 Hirak
19.00 Hopp vagy kopp-játék
19.30 DSF-stódló / Hírek
20.05 Sport a nagyvilágból
22.05 Talkshow / Hirak
23.05 Küzdősportok mayszin-
la 24.00 DSF-stúdió (ism.)
EUROSPORT
9.00 Tenisz 11.00 Gokart EB 12.00 Labdarúgás 13.30 Tenisz 15.30 Jégkorong VB 18.00 Nemzetközi motorsport 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Jégkorong VB 22.30 Kosárlabda 23.00 Bokszmagazln
1PLUS
15.00 Visszapillantó 15.15 Hegymászók 10.00 Francia nyelvlecke 16.30 A világ villamosai 16.45 Hétköznapi zseni 17.30 Keleti-tenger 18.00 Rabszolgasors (sor.) 18.40 Volt egyszer Amerika 19.10 Masa 19.15 Sport 20.00 Híradó 20.15 Környezetvédelem 21.00 Beszélgetés 21.15 Halló, Paul I 22.20 Ben Hur (am. film) Fsz.: Ramon Novarro
9.00 Hírek / Santa Fétöl
nyugatra (ism.) 9.30 Komputershow 10.00 X-Large (ism.) 10.30 A nagykövet lánya
(ism.)
12.15 Belföldi tudósítások 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Sinha Moca (sorozat) 14.00 Magnum (krímisorozat) 14.45 A holnap mesterei 15.05 HeMi (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Ketchupvámpirok(sor) 16.30 VIF-Zak 17.00 Mlnihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Mallbu vizi mentői
(amerikai sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Két férfi, agy eet
(krimisorozat) 21.20 Romy\'93 22.15 Casanova (am. film) 24.00 Abrooktynlgyllkosklub
(német krimi) 1.30 Hírek
OSZTRÁK 2
15.15 1000 mestermü 15.25 Sport - jégkorong VB 18.00 Óriásláb esete Hen-
dersonékkal
(sorozat)
18.00 Nyereményjáték 19.00 Tartományi élőt 19.30 Híradó
19.59 Sport-jégkorong VB 22.15 Schilling - magazin 22.45 Alias Smlth és Jones
(amerikai sorozat) 23.10 MadeinthoUSA 23.25 Leonard Cohen-portré 0.05 REM - Greantour
5.10 Cslllagembar (am. sor.)
Nyomok a semmibe 5.55 Barátom, Ben (am sor)
A legerősebb medve 6.20 Rajzfilmek (ism.) Gyilkos paradicsomok Beetlejulce Garfleld
Flintstone család 8.05 Kezdeti nehézségek
(ism.)
8.35 Marttól HartJg (ism) EBü Férfi, nő és gyerek
(film) 11.30 San Francisco utcáin
(ism.)
12.30 Bili Cosby-show (ism.) 13.00 Perry Mason (am. sor.) A korlátolt ökölvívó esete
13.55 Matlock (ism.) nSüa Harttöl Harag (am. sor.)
A csodaszer 16.20 Rajzfilmek Szellemirtók Widget, a kis őr Garfleld
Flintstone család 18.05 Kezdet] nehézségek (sorozat) Sprlngsteen 18.35 Bili Cosby-show (amerikai sorozat)
Házlszerak
nntfla Booker (am. krimisor.)
Nyomok a hóban 20.00 Híradó 20.15 Húsgombócok (film) ranEl Mancuso FBI (am. sor.)
Harc Washingtonban Hcliia A Valachi-lratok
(olasz-francia krimi) 1.15 Hírek
1.25 T. J. Hooker (ism.) 2.15 Hírek
2.25 Az attrakció (ism.) 3.50 Hírek
4.00 Perry Mason (ism.) 4.50 Bajnokok (sorozat) 5.40 Szabad nevetni (sor.)
16.00 Hírek, műsorismertetés
16.05 Évforduló
16.10 Maja, a méhecske (ism.)
16.35 Pacsirta (ism.)
18.15 J. S. Bach: Air
18.30 Mesesarok
18.45 Hírek
19.00 Közép-európai magazin
19.40 Mondák
Álmos vezér
19.50 Premier plán
20.00 Bizalom
Magyar film 115\'
21.55 Évforduló
22.00 Hírösszefoglaló
SAT1
10.00 Déli éjszakák
(német film)
11.35 Szomszédok (ism.) 12.00 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Összeesküvők (ism.) 13.30 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
Paul újabb esete 14.20 Szomszédok
(ausztrál sorozat)
Viszály 14.50 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
Minden lángol 15.45 A bosszúállók (am. sor.)
Afrikai nyár 16.45 Kockáztass I 17.20 Mindent vagy semmit
-játék 18.30 Sport 18.45 Híradó
19.00 Pénz, halál, szerelem 19.30 Szerencsekerék ETilE Jumpln\' Jack Flash
(amerikai filmvígjáték)
Fsz.: Whoopi Goldberg 22.10 Labdarúgás 2B3 Csontvázpart
(amerikai akciófilm) 0.55 A jövő csillaga (film)
5.40 Falutévé - profittal 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi Benne: 9.00 Szomszédok
Teleregény (ism.) 9.50 Lottósorsolás
rmfiTil Dallas
Amerikai filmsorozat
Testvérek
(Ism: este, TV1 20.40)
10.50 Játék
11.05 Sorstársak
11.20 Segítség I
Szorongás, neurózis, pszichés zavarok - se-gítségnyújtás
12.00 Hírek
12.05 Képújság
14.00 Magyarország-Nagy Britannia
Tenisz Davis Kupa egyéni mérkőzések Közvetítés a Margit-szigetről
16.00 Délutáni egyenleg
16.10 Évgyűrűk
Nyugdíjasok műsora
16.40 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat A magány szigetel
17.05 Képújság
17.10 Tlntl kalandjai
Magyar rajzfilmsorozat
Múmin
Japán rajzfilmsorozat
17.45 Pénzvilág
18.00 Ablak
Közéleti szolgáltató műsor
18.55 „Maradjatok meg sze-retetemben I..."
19.00 Tenisz Davis Kupa Összefoglaló
20.00 Híradó
20.30 Telesport
HilTil Dallas
Amerikai filmsorozat Testvérek (ism.)
21.35 Panoráma
22.35 Közjáték (ism.)
22.40 Jégkorong-világbaj-nokság Összefoglaló az esti
elődöntőről
2KE És ml van...-Hősök 0.35 Híradó 0.40 BBC-híradó
HB©
17.30 Babar: Baráti egyetér-tés - Fr. rajzfilm 24\'
18.00 Tarka, a vidra
Angol kalandfilm 147\'
19.30 Batman, a denevérem-ber-Am. film 12V
21.40 Az utolsó csepp
Amerikai akciófilm 117\'
23.40 Megteszed vagy meg-halsz - Am. film 93\'
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs ma-gazin
15.00 Műsorismertetés 15.05 Drehscheibe Európa " íHKEl Zsebtévé (ism.) \'*•-16.00 Garfleld
Amerikai rajzfilmsorozat XII/7. rész: Gartield a képzelet szárnyán
16.25 Sztárnyúzó (Star new show) - különkiadás Megnyúzva: Thomas Anders
16.50 Műsorajánlat
17.00 Híradó - Időjárás
17.10 Nagylátószög
Válogatás a regionális és a határon túli magyar stúdiók műsoraiból
18.00 Híradó 18.1 Regionális híradó 0b Budapest
Telefon: 132-9329
Debrecen
Tel./fax: (52) 16-3t1„
Pécs
Telefon: (72) 10-533
Szeged
Tel./fax: (62) 480-524
Szombathely
Telefon: (94) 11-066
18.25 Műsorajánlat-Időjárás
18.30 Produkciói
iumii Tüztáncosok a Gazella-félszigeten -Német is-meretterjesztő film
19.42 Marczls Demeter éne-kel
19.50 Nahát ?l
Hever Zoltán és Wieg-mann Alfréd sorozata Régi házak - új portá-
lok
BiliTii Ideális család Családi vetélkedő
21.05 Az én mozim
Friderikusz Sándor mű-sora
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
22.25 Napzárta előtt... [g Donor
Amerikai tévéfilm 89\' (Csak felnőtteknek!) Christine - Melissa Gil-bert-Brinkmann (Orosz Helga), Eugene - Jack Scacia (Szabó Sípos Barnabás)

20.00 Műsorismertetés
20.10 MuslcTV4
21.15 Trans World Interna-tional - Sírás és nevetés
21.35 K9000
Amerikai film Főszereplő: Chris Mul-key, Catherine Oxenberg
23.15 Áramvonal - Divat
23.30 Csábító gyémántok Szexfilm

MUNKARUHÁZAT TERMELŐI ÁRON
Telefon: 93/11-457 Fax: 92/73-279
s
ZOJVÍBAT
Mozi: J4 óra: Kjjwriulálló nö megosztaná
16, 18. 20 óra: Hitman - A bérgyilkos Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra: (íjalon-galopp
20.1 S óra: Botrány a szex videotékában

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Út-közben
6.00 Kellemes ünnepeli 8.10 Műsorismertetét 8.25 Kopogtató 8.50 Szabadsáv 9.05 Családi tükör 9.35 Rádiókabaré Májusi bemutató
11.05 Főszerkesztők klubja
12.00 Déli Krónika
12.30 Faluról falura
13.05 Népdalkörök pódiuma
13.40 Tetten ért szavak Anyanyelvi műsor
14.05 Oxigén
Ökológiai magazin
15.05 Szabad polc
15.35 Fúvósmuzsika
16.05 Szakszervezeti kerek-asztal
17.05 Csajkovszkij: Diótörő - szvit
17.30 Visszhang A hét - zenében
18.00 Esti Krónika
18.25 Szemle
Tallózás hetilapokban és folyóiratokban
19.05 Sportvilág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek I
19.40 Határok nélkül
Benne: Miska bécsi le-veleslédája
20.05 A Rádlószinhéz berriu-tató|a
Alfréd Neumann: Oroszország
22.00 Késő esti Krónika
22.20 Riportműsor
23.05 Noktürn
Éjszakai csevegés
A Magyar Rádió a műsor-
PETŐFI
6.00 Tavaszi reggel 7.30 A szeretet közösségei 8.05 Papa, mama, ő meg én Avagy családi magazin
benne:
9.00 Hírek. (Családi hírek) Időjárás
10.00 Mese-zene gyerekek-nek
10.30 Hirvidék
11.00 Hirek. Időjárás
11.03 Zenekanál
12.00 Jó ebédhez szól a nóta
13.00 Hírpercek
13.10 Tükörben
13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
14.00 Zenés játékokból
14.30 Daráló
15.00 Hirek. Időjárás
15.05 Szórakoztató antikvá-rium
16.00 Szív küldi...
16.55 Van ez így I
17.00 Hirek. ldö|árás
17.05 Beszélő viszony
18.00 Körkapcsolás
19.00 Hirek. Időjárás
19.05 Ú, drága Maryllnl Nógrádi Gábor hangjá-téka
19.43 Tudósítás a Siófok-Kispest labdarúgó-mérkőzésről, a csel-gáncs EB-ről és a jég-korong VB-ről
20.00 Nemzetközi slágerlista
21.00 Hírpercek
21.10 Szombat esti láz
23.00 Hirek. Időjárás
23.03 Sporthiradó
23.10 Máról holnapra 0.15-5.50 Máról holnapra
(0.15-5.50-ig Kossuth kh, Petőfi urh)

3SAT
13.00 Hirek
13.10 Külföldi tudósítások
13.40 Metin
(rövidfilm)
15.05 Dokumentumfilm 15.35 Sport 17.25 Mrs. Clmlno zongorája
(amerikai film) 19.00 Hirek 19.30 Herrmann
(színházi közvetítés) 21.50 Berlin, Prága, Párizs
1968-ban 24.00 Sportstúdió 1.20 Hírek
SZLOVÁK
SZTV-1
18.05 Baywatch
(amerikai tévéfilm-sor.)
19.00 Esti mese
19.10 Tévébérlet a Beauty Szépségszalonba
19.30 Időszerű események
19.55 Sport
20.05 Ketten egy városból
20.55 Középiskolások szépe
22.05 Berlini divatmagazin
22.40 Gólok, pontok, másod-percek
22.55 Választás lehetősége
nélkül 0.40 Erotikus vMooküp
SZTV-2
14.45 MTVPrime 15.40 Keresztény magazin 16.10 Polaritások 16.55 Könyvmagazln 17.10 Világjárók klubja 18.25 Nemzetiségi magazin 18.55 Jégkorong VB 21.30 Vég nélküli élet (tévéfilmsorozat) 22.45 MTV slágerlista
23.39 Csak arra gondolok
(sorozat)
23.40 Események
0.05 Teletext-hirek
6.00 BeleésSebasnan(sor.)
Viszontlátás
6.25 Bob, a szellem (sor.) 6.55 Péter Pan (sorozat)
Kalózjátékok 7.20 Plf és Herkules (sor.)
Kaland a tengeren 7.35 Samurai Pizza Cats (sorozat)
Kellemetlenségek 8.00 Játék gyerekeknek 8.15 Pinocchio (sorozat)
Nem akarok báb lenni I 8.40 Wlsh Kid (rajzfilmsor.) 9.05 BevertyrMsTeens(sor)
Diéta 9.30 Lucky Luké (sorozat)
Éneklő drót 10.00 A kerekasztal lovagjai
(amerikai kalandfilm) IFIJEI Lázadás a Bountyn (amerikai kalandfilm) Fsz.: Marion Brando, ^^ Trevor Howard íflRil Éjszakai rohanás (amerikai akciófilm) Fsz.: Róbert de Niro, Charles Grodin 17.45 Metrósa Piaca (am. sor.)
Nőin nnwKspBS 18.45 Hiradó 19.15 Beveriy Hllls 90210 (amerikai sorozat) Ne mondd további 20.15 Kék vér és borsóleves
(színházi közvetítés) 22.00 Menekülő ember (amerikai film) Fsz.: Arnold Schwarze-negger
23.45 ökölvívás 0.45 A szerelemre éhes ba-
ronassz (szexfilm) 2.15 Férfiak magazln|a 2.45 Menekülő ember (ism) 4.15 Melrose Place (ism.) 5.00 Beveriy Hllls 90210
(ism.) 5.45 Rajzfilm

RTL2
10.00 Július Caesar
(film)
12.20 Olsen bandája
(dán film)
14.10 A tortugal kaland
(film)
15.50 Álmaim hőse
(film)
17.20 Kerekek
(sorozat)
18.20 Specialisták úton
(sorozat)
20.00 Hírek
20.15 Csillaglovag
(film)
21.45 Pankrácló
22.05 Ahatár
(amerikai film)
23.55 Hívj engem I
(film)
1.30 Kerekek (ism.)
2.20 A határ (ism.)
A külföldi televíziós társa-
ságok a műsorváltoztatás
Jogát fenntartják.
12.15 Tévétükör-riportok
13.15 Kakadu Klub
13.40 BlaMa
14.05 VOX-bOX-játék
15.15 Ha atjAn az Mö (ism.)
17.00 Hírek
17.15 Heuréka I
18.00 Hírek
18.15 Idegen világok
19.00 Hfrek
19.15 Túlélés (sorozat)
19.45 Híradó
20.15 Sherlock Holmes - A
megfelelő agglegény
(film) 22.00 Hírek / Magazin

TV5
6.00 Telereggel 7.40 Francia nyelvlecke 8.30 Gyermekeknek 9.10 Üzlet és gazdaság 12.20 Autóvízió 13.15 Vállalkozók műsora 15.00 A könyvem nélkül soha! 16.15 hiúsági műsorok 17.30 Főzőcske 18.00 Kvizműsor 19.00 Felfedezés 20.00 Tengeri magazin 21.30 Elszámolás (sorozat) 22.20 Film Indonéziáról 23.30 Vegyes műsor hajnalg
MUSICTV
17.00 Tachno
18.00 RayCokes
18.30 Rockhét
19.00 Európai top 20
21.00 Szombat éJKri
21.30 Beavls és Butthead
22.00 Soulésroggae
23.00 XPO
23.30 SUng
3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.30 Koncert 14.30 Jazz
■1
15.30 Utazási magazin 16.00 Természetfilm 16.30 Túl a holnapon 17.00 VMeodhrat 17.30 Interjú 18.30 Arcképcsarnok 19.00 A nagy macska (film) ] 21.30 Európa-film 22.00 Hírek 22.30 Magazin 23.00 Média televízió 23.30 Színhely 24.00 Dr. Terror rémöletháza (film)
BARTÓK
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika ko-rán kelőknek 9.05 Ml közöm hozzá?
10.00 Hirek. Időjárás
10.05 Hangfelvételek felső-fokon
11.43 MonteverdMSestina
12.00 Hirek. Időjárás
12.05 „Mint a mélyhegedűi"
13.00 Zenetanács
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 A Magyar Rádió zene-karának felvételeiből
15.00 Opera-müvészlemezek
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Kapcsoljuk az Óbudai Társaskört
16.50 Muzsikusok az Újság-író Klubban
17.30 Poggyász
18.00 Hfrek. Időjárás
18.05 Bemutató. Komolyze-nei újdonságainkból
19.05 Tánc/fél/óra
19.35 A Stuttgarti Rádió szimfonikus zenekará-nak hangversenye
közben:
20.26 Hirek. Időjárás
20.31-
20.50 Versek
21.09 Ettore Bastlanlni, a kö-zönség kedvence- VI/1.
22.00 Hirek. Időjárás
22.05 Összkiadás. Beetho-ven kvartettjei - VII/2.
23.24 Zenei panoráma
24.00 Hirek. Időjárás 0.05-
2.00 Komolyzenei zsákba-macska

Mária főhadnagy
A magyar operettszínpad sztárjai vendég-szerepeltek Nagykanizsán a Hevesi Sándor Művelődési Központban a Mária főhadnagy című darabbal.
Természetesen nem a pesti előadást lát-hattuk, a méretek miatt ugyanis csak jel-zésszerű díszletek lehettek a színpadon, nem fért el a tánckar sem, és úgy látszik, takarékoskodni kellett a szereplőkkel is.
Először érthetetlen, aztán zavaró volt, hogy az első felvonásban még magyargyűlölő tá-bornokot játszó Benkóczy Zoltán a máso-dikban már magyar katonaként a „Daruma-dár fönn az égen" című nótát énekli.
Ennek ellenére senkinek nem volt hiány-érzete, mert a szabadságharcról szóló, ese-ményekben gazdag darabot Kovács Zsuzsa pergőén, szellemesen, sok ötlettel, de az operett klasszikus szabályait betartva ren-dezte meg. Persze könnyű dolga volt, hi-szen olyan kitűnő művészek álltak a ren-delkezésére, mint Németh Marika, Marik Péter, Szóka Júlia, Jankovits József, Bozsó József, Benkóczy Zoltán és nem utolsósor-ban saját maga. Kovács Zsuzsa szemmel láthatóan visszafiatalodik a szubrett-szolgá-, lólány-szerepekbe, de most nemcsak eredeti


Otthon a természetben, természetesen otthon
KANIZSA TV 8 ora: VI V-Víkcnd magazin 13 óra: ATV Ifjúsági magazin
MÁJUS 1.
Sz




OSZTRÁK 1
PRO 7


Mivel a tavaszi vizsgákra való jelentkezés határideje lejárt, így már a beérkezett kérelmek összesítése alapján képet kap-hatunk a jelentkezések meg-oszlásáról is. 262 vizsgázóból 146-an választották a német nyelvet, 95-en az angolt, a maradék öt nyelvből pedig tíznél kevesebben kívánnak ezúttal számot adni tudásuk-ról. 43 kivétellel valamennyi-en középfokú nyelvvizsgát tesznek majd.
Ezt követően legközelebb majd októberben nyílik lehető-ségük azoknak, akik városunk-ban szeretnének bármely élő vagy holt nyelvből vizsgázni.
- ir -
stílusával hódította meg a közönséget, hanem ügyes rendezőnek is bizonyult, mert a „Mária főhadnagy" az a produkció volt, amely-ben mindenki nagyon jól játszott, a főszereplő mégis a szubrett és a táncos-komi-kus (Bozsó József) volt,
A Fővárosi Operett Szín-ház társulata a Huszka-mű bemutatásával igazolta azt a tényt, miszerint egy operett a szórakozás mellett zenei élményt is nyújthat, egysze-rűen „csak" el kell énekelni a dalokat.
Horváth Ilona
Nyelvvizsga a gimiben
Először kerül sor Nagykani-zsán, a Batthyány Lajos Gim-náziumban május 24. és 28. között az Állami Nyelvvizsga Bizottság szervezésébe alap-, közép- és felsőfokú nyelvvizs-gára.
Az iskola a helyszín bizto-
sításán túl vállalta az összes
felmerülő adminisztrációs
munkát, valamint azt, hogy ta-náraik felügyelik az írásbeli vizsgák tisztaságát. A szóbeli meghallgatást a budapesti. Ri-gó utcából érkező nyelvvizsga bizottság bonyolítja majd le.
8.45 DSF-stúdló
9.30 Sport a nagyvilágból
12.00 AaroMc
13.00 Sport-tenisz
17.55 Hfrak
18.00 Tauék motolyognll
18.55 Hfrak
19.00 Műkorcsolya
19.55 Hfrak
20.05 Labdarúgó VB
21.55 Hfrak
22.05 Sport-tenisz
23.05 Küzdősportok magazin-
la
24.00 Testak
EUROSPORT
10.00 Motorsport 10.30 Kosárlabda 11.00 ökölvívás 12.00 Motorsport 13.00 Tenisz 18.00 Dzsúdó 19.00 Jégkorong VB 21.30 Tenisz 23.30 ökölvívás 0.30 Tenisz
1 PLUS
14.00 Gyógyfürdők
14.30 Moztmagazln
15.00 Vasutak (sorozat)
15.30 Volt egyszer... 1966
16.30 A világ villamosai
16.45 Zenés beszélgetés
18.00 Európa pályaudvarai
18.30 Hfrak
18.40 Volt egyszer Amerika
19.10 Mese / Asszonyok
20.00 Híradó
20.15 Az elfelejtett vezető
21.15 Százmestermü
21.25 Amíg a lábunk birja
22.30 Nem vagyok madár
24.00 Beszélgetés
9.00 Hfrak
9.05 Hétköznapi történetek (ism.)
10.05 A bécsi Práter
10.50 Múzeumi séta
11.15 Beszélgetés
12.30 Halló, Ausztriai-hal-ló, Becs!
13.00 Hirek
13.10 Santa Fétöl nyugatra (sorozat)
13.35 Ha nálam vagy (film)
15.15 A nap cirkusza
15.30 Piroska és Hófehérke
15.45 Éljenek a szellemek I
17.00 Mlnlhirek
17.10 X-Large
18.00 Hfrak
18.05 Ausztria-kép
18.30 Mallbu vfzl mentői (amerikai sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Anthony, s IIBVSIOIHI
21.40 .Arany" lányok (sor.)
22.05 Rlen ne va plus
Egy este a kaszinóban
22.30 Valaki figyel (film) 0.05 Hirek
OSZTRÁK 2
13.05 Hamupipőke - balett 15.00 Koncert 16.00 Tisztán ház 16.55 A kastély ural (sor.) 17.45 KI akar engem? (sor.) 18.00 Labdarúgás 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 19.50 Gyermekdalok 20.15 Zenés barangolás 21.15 Falu a határszélen (sor) 22.45 Hirek 22.55 Sport - jégkorong VB
0.30 A modell és a zsaru (amerikai sorozat)
1.15 Hírek
5.55 Lassle (am. sorozat)
A baba
6.20 Vadállatok birodalma (amerikai dokumentum-film-sorozat)
7.05 Nyersbőr (amerikai westernsorozat) A marsall 7.55 ÜrhajotMttek (am. sor.)
Smlth kivirágzik 8.55 A távoli vidék (film) Fsz.: Michael York 12.45 Mozgó kórház (am. sor.)
Kérem, legyezzél 13.15 Bookerjism.) 14.05 Vadállatok birodalma
(ism.) 14.55 Cslllagember (am. sor.)
Út a semmibe BŰÉ Pomádé(am. zenés film)
Fsz.: John Travolta 17.45 Dowllng atya titkai (amerikai sorozat) Vadállatok között 18.40 A sherwoodl erdő kard-ja (angol kalandfilm) 20.00 Hiradó SJE Kémek, mint ml (amerikai film)
Fsz.: Chevy Chase
E3Q Tízezer dollár (amerikai krimi) Fsz.: Charles Bronson 24.00 Kőkemény ötös (sor.) Versenyfutás az Idővel 0.55 Hirek
1.05 Bizarr gyilkosságok (amerikai krimi) Fsz.: Rod Steiger, Lee Rémiek
2.50 Nyersbőr (ism.) 3.45 Hirek
3.55 Mozgó kórház (ism.) 4.10 Barátom, Ben (ism) 4.45 Bajnok (sorozat) 5.35 Gene Bradley (sorozat)
16.05 Évforduló
16.10 Kánon-Az oltár
16.40 Daliás Idők
Magyar rajzfilm 86\'
18.05 A labdarúgás története IX/1. rész
18.25 Mesesarok
18.45 Hirek
19.00 A legényanya
Magyar film (1989) FF
20.25 Zene
21.00 A polip
Olasz bűnügyi tévéfilm-sorozat - VI/2. rész
22.00 Évforduló
SAT1
7.10 Ég és föld között 7.40 Capito?-játék 8.10 BuckyO\'Hare
(amerikai sorozat) 8.40 Sllverhawks
(am. rajzfilmsorozat) 9.10 Péter Pan és a kalózok
(rajzfilmsorozat) 9.40 Superboy (am. sorozat) 10.20 Drops-játék 10.40 Gazdasági fórum 11.10 Nyom nélkül (am. film) 13.15 Dokumentumfilm 13.50 Cirkuszvllág (am. film) flUIii Visszaszámlálás (film) 18.00 Labdarúgás 19.20 Hirek 19.30 Szerencsekerék 20.15 Daisy hercegnő I. (film) 22.00 Ki a legjobb féri? 23.00 Decameron II.
(olasz erotikus film) 0.20 Mad Max (ism.) 1.55 Szerelem olasz módra
(erotikus film) 3.15 Kulcslyuk (ism.) 3.40 Sziv az adu (ism.) 4.05 Mindent vagy semmit (ism.)
6.10 Falutévé-faludoktor-ral, gyógytornával
6.30 A Reggel
8.15 Közjáték
8.20 Jó reggelt adj, Istenem I Ortodox gyermekműsor
lÜftOKorhatár nélkül Cimbora-délelőtt Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer... Amerika
Francia rajzfilmsorozat 26/2. rész: A vadászok Clmbórla - Játék Marian kisasszony és az ö vidám cimborái Angol filmsorozat XII/7 : A bolsoveri rém Kölyökldő Kamaszodó kamaszadó
10.30 Szezám utca (Sesame Street) Amerikai feliratos gyer-
mekműsor-sorozat
HKIil Európa-koncert, 1993 Közvetítés Londonból
13.05 Tévémagiszter
14.30 Képújság
14.35 Paraván
17.05
nüiia Családi mozldélután a Dlsneyvel A fránya macska 116\' Amerikai film (1965) Patty Randall - Haley Mills (Dudás Eszter), Ze-ke Kelso - Dean Jones (Malcsiner Péter), Ingrid Randall - Dorothy Pro-vine (Fehér Anna), Gre-gory Bensőn - Roddy McDowall (Forgács Pé-ter), Dan - Neville Brand (Vass Gábor) Magyarország-Nagy-Britannia Tenisz Davis Kupa Páros mérkőzések
18.15 Hőmérő
19.10 Szerencsekerék
19.40 Jó éjszakát kíván a Disney I
20.00 Hiradó
20.30 Telesport
23.00
Hillii Azőstehetség 132\' Amerikai film (1984) Közjáték (ism.)
23.10 Monty Python Repülő Cirkusza Angol abszurd tévéso-
^^ rozat-Feliratos!
ffilE Genesls-koncert 1.55 Hiradó
HB0
17.30 Állati élet: A lengyel erdőség túlélői
Angol természetfilm 54\' 18.30 Golfőrültek II.
Amerikai vígjáték 93\' 20.10 Éjszakai műszak
Amerikai vígjáték 102\' 22.00 ölve vagy halva
Amerikai akciófilm 95\' 23.40 Sztrtptiz-Am.dok.-film
6.00-
8.00 Napkelte - Magazin 8.00 Műsorismertetés 8.05 Gazdaképző (ism.) 8.35 Értesítő
Diákok, szülők, peda-gógusok magazinja 9.00 Patrin-Üzenet-Vorba 9.25 Nasekran 9.50 Unser Blldschirm
10.15 Humánum
A pécsi körzeti stúdió menekültügyi műsora
10.45 Ecranul nostru
Román nyelvű nemzeti-ségi magazin
11.10 Srpsklekran
Szerb nyelvű nemzeti-ségi magazin
11.35 Nasa obrazovka
Szlovák nyelvű nemze-
tiségi magazin
ÍHHTÍ1 Segítőtárs-Sérült em-berek magazinja
12.20 Família Kft. (ism.)
12.50 „Vannak vidékek leg-belül..."-Honismereti, hagyományőrző műsor fiataloknak
Hagyományőrzők közt a Balaton-felvidéken
13.20 Tipplista - Kulturális
ajánlatok hétről hétre
iBKIil A mennydörgő sár-kány országában NSZK ismeretterjesztő film - Kajakkal a Hi-malája vadvizein
14.40 Gazdit karesünk \' Kudlik Júlia műsora
14.55 Müsorajánlat Időjárás
15.00 Jeee - Ifjúsági szolgál-
tató műsor sok zenével
[HHij Mesél a Filmhíradó...
iDO KI miben tudós? Történelem, 1993 I. elődöntő
17.00 Május 1.
A regionális stúdiók be-számolója
17.25 Hupikék törpikék Belga rajzfilmsorozat A legfőbb fötörp
17.50 Müsorajánlat
18.05 Knlght Rider
Amerikai tévéfilmsorozat Mágikus trükkök
18.58 Időjárás
roma Sodrásban 81\'
Magyar film (1963) FF
20.35 Operamesék
Puccini: Bohémélet Angol-amerikai zenés tévéfilm
21.28 Műsorajánlat
21.30 Telesport
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
22.25 Meztelen ember
Cseh Tamás és Bere-ményi Géza dalai BU A szeretet a legfonto-sabb-Francia film 109\' Főszereplők: Fabio Testi (Gergely Róbert), Romy Schneider (Kovács Nóra)
( KANIZSA Trend „az életre való bútorok gyártója".
ASARNAP
Mo/.i: 14 óra: Egyedülálló ní nu-^os/tunú
16, 18. 20 ira: Hitman - A bcrg)ilkos

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás 6.00 Vasárnapi újság 8.25 Édes anyanyelvűnk 8.30 Verbunkosok, virág-énekek 9.05 Világóra
Külpolitikai újságírók heti magazinja
10.09 Római katolikus szent-
mise közvetítése
11.05 Gondolat-jel
A Rádió kulturális heti-lapja
12.00 Déli Krónika. Sport
12.20 Harminc perc alatt a Föld körül
12.50 Jegyzet
13.05 Énekeljük együtt I
13.15 A szülőföld muzsikája
14.05 Szonda
Tudományos magazin
14.35 Filmzene
15.05 Magyarországról jö-vök...
16.10 Művészlemezek
17.05 Kilátó
Világirodalmi magazin 18.00 Esti Krónika 18.20 Örökzöld operettdalla-
.., mok 19.05 Sportvllág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.40 Színes népi muzsika 20.05 Zene-archívum
Egy rádiós naplójából 21.05 A magyar Irodalom
története, 1945-1991
-8.
22.00 Késő esti Krónika 22.20 Kapcsoljuk a stúdiót
Matúz István fuvolázik,
S,zelecsényi Norbert
zongorázik 23.45 Operaáriák
A Magyar Rádió a műsor-
PETŐFI
6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Holnap héttő 8.08 Perri
Félix Salten mesejátéka 8.42 Ml mondtuk... anyuról 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Bécsi szelet
Bécs-Budapest magazin A Radio Wien és a Pető-fi Rádió közös műsora 10.00 Embermesék 11.00 Hírek. Időjárás 11.06 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirpercek 13.10 Tudósítás a Vác-VI-OBOton laMarugo-iner-kőzésről, a cselgáncs EB-ről, a jégkorong VB-ről
13.15 Kattogó kabaré 13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
14.00 Táskarádió 15.00 Hírek. Időjárás 15.03 Szalonzene 16.00 Poptarisznya
Közben: sporttudósítás 17.00 Hírek
18.30 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hírek 20.00 Apáról fiúra 20.50 Magyarán szólva 21.00 Hirpercek 21.10 A Rádió Dalszínháza Suppé: Pajkos diákok Egyielvonásos daljáték 22.20 Benny Goodman felvé-teleiből
23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra 0.15-4.20 Máról holnapra
(0.15-4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 4.03-4.20 Nóták

3SAT
13.00 Hírek *
13.10 Pillantás a hétre
13.45 Sport
16.15 Vigyázat, hamisítvány I
17.00 Az évszázad közepe
17.30 Állatbarátoknak
18.00 Napló
18.15 Körkép \'
19.00 Hírek
19.10 Törzsasztal
20.10 A mi gyerekünk
21.55 Vörös Zürich
23.00 A felügyelő (sorozat)
24.00 Irodalom mindenkinek
SZLOVÁK
SZTV-1
17.30 Egyházi magazin 17.35 Nyújtsd a kezed I 18.00 Az első csók (tévéfilm) 19.00 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sport 20.03 Televíziós párkereső
műsor 20.45 A Strauss dinasztia
(osztrák sorozat) 21.40 Időszerű események 22.00 Gólok, pontok, másod-percek 22.10 Labdarúgó magazin
23.05 Szimfonikus hangver-
seny
SZTV-2
14.25 Kanadai mozaik 14.55 Jégkorong VB - Döntő 17.45 Motorkerékpáros VB 18.35 Receptek 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sport
20.06 A tettes Ismeretlen
20.40 Allce - magazin
21.25 Zenés szórakoztató
műsor
22.10 Kés a vízben (film) 23.40 Események
6.00 Pif és Herkules (ism.) 6.15 Beverly Hllls Taens
(ism.)
6.40 Lucky Luké (ism.) 7.10 Samurai Pizza Cats
(ism.)
7.35 Péter Pan (ism.) 8.00 Gyerekeknek 8.30 Dinoszauruszok völgye
(sorozat)
9.00 Hanna-Barbera parti
9.30 Scooby Doo (am. sor.)
10.00 Csodálatos nő (am. sor.)
A kulisszák mögött 11.00 Vissza a múltba (amerikai sorozat) 12.00 Trópusi hőség (am. sor.)
Gyémántláz 13.00 Az apám földönkivüli
(amerikai sorozat) 13.30 A Munster család (amerikai sorozat) 14.00 Millió dolláros rejtély (amerikai filmvígjáték) 15.50 Flash (amerikai sorozat)
A gyilkos visszatér
íliliTii Buck Rogers (am. sci-fi) 18.45 Híradó 19.10 Különleges nap 20.15 Megteszi vagy nem ?-
játék
21.50 Tévétükör - magazin 22.35 Késői kiadás 23.00 Playboy Laté Nlght 23.30 Érzelmek (sorozat) 24.00 4-es csatorna 0.35 Az apám földönkivüli
(ism.)
1.00 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
1.30 KI Itt a főnök? (ism.) 2.05 A Főnők (ism.) 3.00 Beszélgetés (ism.) 3.55 Robbanékony (ism.) 4.20 Gyilkosság a hobbija 5.30 Gazdag és szép (ism.)

r RTL2
5.30 A zenekari kocsi
(film)
7.25 A táncoló Rockettek
(film)
9.00 Olsen bandája (ism.)
10.50 Álmaim hőse (ism.)
12.35 Baxter
(angol film)
14.35 A szerelem titka
(film)
16.20 A zenekari kocsi (ism.)
18.20 A táncoló Rockettek
(ism.)
20.00 Hírek
20.15 A gazdagság nem szé-
gyen (film)
21.50 Camorra
(amerikai-olasz film)
Bana A szűz és a cigány
(film)
1.10 Hív engem 1 (ism.)
2.45 A gazdagság nem szé-
gyen (ism.)
A külföldi televíziós társa-
ságok a műsorváltoztatás
jogát fenntartják.
■ vox
12.00 Beszélgetés
13.15 Álomcsapat (ism.)
14.05 VOX-box (ism.)
15.15 Sherfoek Holmes -
A megfelelő agglegény
(ism.)
17.15 Szülök magazinja
18.00 Hírek
18.15 Utazási magazin / Hírek
19.15 Kémek (sorozat)
19.45 Híradó
20.15 Egy asszony meg a
lány (film)
22.05 Hírek
22.15 Ok az életre (film)
24.00 Hírek
TV5
6.00 Telereggel 7.40 Francia nyelvlecke 8.30 Gyermekeknek 9.00 Rendkívüli tudósító 10.30 Zenei műsorok 13.15 Varieté fiataloknak 14.00 Állatbarátok műsora 15.30 Hegyek - magazin 16.15 Varletémfisor 18.00 Vidám hétvége 20.00 Hétről hétre 21.30 Bác$ikám,Antotne(film) 23.15 Filmes magazin 1.00 Az Igazság órája 2.00 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
11.30 Európai top 20
13.30 XPO
14.30 Sttng rockumentary
18.30 Rockhét
19.00 Amerikai top 20
21.00 120 perc
23.00 Beavls és Butthead
23.30 Headbangers Ball 2.00 Kristtane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER
14.00 Egyveleg
14.30 Interjú
15.30 Jazz
16.30 Sport
17.00 Dokumentumfilm
18.30 Moszkvától nyugatra
19.00 Üzleti hét
19.30 Európa-magazin
20.00 Szerelem és gyilkos-
ság (film)
22.00 Hírek
22.30 „Fekete" sorozat
23.30 Magazin
24.00 Jazz
1.00 Egyveleg
BARTÓK
6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 9.05 Az opera csillagai
10.00 Hírek. Időjárás
10.05 Új Zenei Újság
10.50 A Viola együttes nép-zenei felvételeiből
11.05 Európa hangverseny-termeiből
12.35 Hírek. Időjárás
12.40 A Magyar Rádió gyer-mekkórusa énekel
13.00 Hangok ós visszhangok
13.10 ÚjCD-inkből
14.00 Hírek. Időjárás
14.05 Jubllate Deol
15.00 Zene korabeli hang-szereken
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Társalgó
16.55 Gordlusz plusz
17.00 Beszélgetés Bach BWV. 12. sz. kantátájáról
17.30 Kapcsoljuk a Buda-pest-Belvárosi Főplé-bánla templomot
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 XX. sz-i magyar muzsika
19.00 Szemle (ism.)
19.35 Isabella Nawe énekel
20.00 Hírek. Időjárás
20.05 Tetten ért szavak
20.20 Hangverseny-különle-gességek
21.15 Kamarazene
22.00 Hírek. Időjárás
22.05 Régi Idők
Harold Pintér színmüve
23.22 A cambcidoe-i StJohn\'s Colege énekkara énekel 0.15 Világhírű zenekarok felvételeiből

Féltem
Antall
doktort...
A kormányt és az ország-gyűlést is, így, kis betűvel -mert elfogadtak egy törvényja-vaslatot.
Szóval választópolgárként na-gyon féltem Antall József dok-tort. Meg a többi országgyűlési doktort. A Torgyánt, a Zacse-kot, a Szűröst, a Szabad Györ-gyöt, a Kónyát (jaj, de meny-
nyire), s a felesége őnagysága elvtársnőt, dr. Kutrucz Katalint, hát még a Boross Pétert, s ná-lunk a dr. Marx Gyulát (aki rá-adásul marxista esti egyetemet is végzett, úgy ám) és a Tóth Tinámért (akiről egykori föld-térképészeti hivatali főnöke ma sincs valami nagy véleménnyé), vagyis mindenkit, aki előbb-utóbb kénytelen lesz vörös csil-lagos egyetemi oklevelét, egye-temi vagy akadémiai doktori bi-zonyítványát bárhol a nyilvános-ság előtt — mondjuk, két-négy szemtanú előtt - bemutatni.
Ugyanis elvakult törvényja-vaslatuk szerint ennek nyilvá-nossá tétele büntetendő cselek-
mény lesz, hiszen az általuk is átélt, megélt, túlélt, sőt: kihasz-nált proletárdiktatúra jelképe.
Amúgy pedig, hogy minek a jelképe, s ki mire sajátította ki, azt az említett tanult honfitár-saim jobban kell, hogy tudják. Megkérdezendő Mórus Tamás, vagyis: Sir Thomas Morus lord kancellár. Lakhely: London. Élt: 1447 és 1535 között. Fő műve az Utópia. Az utópikus szocializmus alapvetése. A kö-zösségi tulajdonon alapuló tár-sadalom eszményének kifejtése, írta a manapság úgy dicsőített magántulajdon kellős közepén. Bár igaz: az akkori magántulaj-don más volt mint a mai. Akkor



BALATON FŰSZERT RZ a lakosság szolgálatában


Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra:
20.TS óra: Botrátn a szex%idc«tékáh;in
KANIZSA TV 12-16 óráig: Tévc-plus/
Hogy is van ez?
F. jogász akart lenni, de nem felelt meg a felvételi vizsgán. Most sört, bort mér a kocsmá-ban. Elégedett.
— Megvan a pénzem — mond-
ja. Igaz, hogy ügyeskednem
kell, de nem panaszkodhatom.
— Borravalós szakma, mit
hoz a konyhára? - érdeklődöm.
Az ügyes kezil csapos kine-vet tájékozatlanságomén. Felvi-lágosít: „A borravalóból nem lehet megélni, másból jön a pénz!" A pultra irányítja tekin-tetemet.
- Tessék csak idefigyelni! —
Nem mindegy, hogy a decis
mérőkét döntve merítem a té-
gelyből vagy lenyomom függő-
legesen.
- No, mikor van tele? - kér-
nem villogott sem Mercedes 12 millió forintért, sem Rózsadom-bi lakóház 30-40 millióért.
Ezért féltem Antall doktort. Aki mellesleg mellre tűzhető, szinte csak vörös csillagból álló Munka Érdemrendet kapott aranyfokozatban annakidőtt, s a vörös csillagos kinevezését is az orvosmúzeumi főigazgatói székbe biztosan koccintással köszönte meg az őt ez alkalom-ból fölköszöntő kerületi(?), nagy-budapesti(?), központi bi-zottságit?) pántitkámak.
Doktorságát igazolandó csak nem lobogtatja elő vörös csilla-gos érdemeit? De nemcsak ő... Ferencz Győző
dezi tanárosan. — Termé-szetesen, ha merítem. Ha le-nyomom, hiányzik belőle. De-hát ez csak egy ártatlan trükk, a többit nem árulom el, „szak-mai" titok.
- És mit szól ehhez a főnök?
- A főnöknek másban kell
ügyeskednie - vágja rá határo-
zottan F., majd általánosítások-
kal folytatja.
- Mindenki ügyeskedik vala-
miben. Ez egy országos társas-
játék, oda-vissza alapon játsz-
szuk. Most ilyen a világ!
- Tényleg az ügyeskedőké a
világ? - teszem fel magamnak
is a kérdést.
- Igen. Addig, amíg hagyják
magukat becsapni az emberek
— mondja a „tapasztalt" fiatal-
ember. Érdemes megjegyezni.
Sz. J.
Kanizsai műsor
12.15 Barcelona
12.45 Vitorlázás
13.15 Sport-tenisz
15.30 Mellé (sorozat)
16.00 Tánc
17.55 Híreit
18.05 Gólok (sorozat)
18.55 Hírek
19.00 Akciósztárok
19.30 DSF-itúdló
20.05 Tették mosolyogni I
21.05 Labdarúgás
21.55 Tenisz
22.55 Hírek
23.05 Életmódmagazin
EUROSPORT
8.30 Aerobic
9.00 Tenisz 15.00 Jégkorong VB 17.30 Tenisz 21.00 Autó-motor sport 22.00 Motorkerékpár VB 24.00 ökölvívás
1.30 Műsorzárás
1PLUS
14.05 Szóváltás 14.45 A Mlatyank hét kérése 15.15 Környezetvédelem 15.45 Vasutak (sorozat) 15.55 Oppen és Ehrllch (sor.) 18.45 Dokumentumfilm 17.15 Sajtóklub / Hírek 18.05 Különlegességek show-
|a / A Dunánál 18.40 Volt egyszer Amerika 19.10 Mese 19.15 Dokumentumfilm 20.00 Híradó 20.15 Színházi találkozó 21.00 OünterWand vezényel 21.45 A négyszög (film)

OSZTRÁK 1
9.00 Hírek
9.05 Kulturális magazin 9.30 Katolikus szentmise 10.15 Csimpánzok 11.00 Sajtóóra 12.00 Pillantás a hétre 12.30 Tájékozódás 13.00 Hírek 13.10 Jó reggelt, Miss Dove
(film)
14.55 Heinz Rühmann mesél 15.00 Octopus vállalkozás
(sorozat)
15.30 Egy, kettő vagy három 16.15 Beverly Hills 90210
(amerikai sorozat) 17.00 Mlnlhirek 17.10 Idősek klubja 18.00 Hírek 18.10 X-Large 18.30 Mallbu vízi mentői
(amerikai sorozat) 19.30 Híradó 19.50 Konfliktusok 20.15 Oroszlánbarlang (sor.) 21.15 Ételek és tőrténetek 21.50 Axei Cortl - portré 22.35 A fiatal Hitler
(dokumentumfilm) 1.15
OSZTRÁK 2
10.15 Zenda foglya (film) 11.50 VWeozene- zenés vl-
deo
13.00 Haza, idegen otthon 13.30 Képek Ausztriából 14.15 Sport - Jégkorong VB 18.05 Óriásláb esete Hen-
dersonékkal (sorozat) 18.30 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó / Konfliktusok 20.15 örökké (amerikai film) 22.15 Hírek, sport 22.25 Apának sikerül (sor.) 22.50 Arrlvedercl, babyl
(angol filmvígjáték)

PRO 7
6.05
Lassie (am. sorozat) Pépe és Pepita 6.30 Világszafari (sorozat)
Tevevásár
7.15 Nyersbőr (amerikai westernsorozat) Indián kiséret 8.05 Űrhajótöröttek (amerikai sorozat) Kék köd
9.05 A kínai étterem ajánla-ta (olasz krimi)
11.00 A szörnyeteg 20 000 öl mélységből (amerikai film) 12.25 Mozgó kórház (amerikai sorozat) Isteni áldás
12.55 Bili Cosby-show (ism.) 13.25 Dowling atya titkai
(ism.)
14.20 Világszafari (ism.) íElia A három dzsunka titka
(német-olasz krimi) nSüfi Kőkemény ötös (amerikai sorozat) A nyomok a vízbe ve-zetnek 18.35 Mattock (am. krimisor.)
A tánctanár
19.30 Riporterek (sorozat) 20.00 Híradó BilB Ultimátum
(amerikai akciófilm) Fsz.: Búrt Lancaster 22.30 A hekus (am. krimi) 0.30 Kőkemény ötös (amerikai sorozat) Csak egy hajszál 1.20 Hírek 1.30 A szörnyeteg 20 000
öl mélységből (ism.) 2.45 Hírek 2.55 Nyersbőr (ism.) 3.50 Hírek 4.00 Mozgó kórház (ism.)
16.05 Évforduló
16.10 A koppányi aga testa-mentuma Magyar kalandfilm 90\'
17.40 Fekete VKIám katandjai Amerikai tévéfilmsorozat
18.10 Magyar évszázadok
18.30 Mesesarok
18.45 Hírek
19.00 „A legszebb szó"
19.20 Csók, anyu 103\' Magyar film (1986)
21.00 Budapest hangverseny-termeiből
21.45 Az unyi papköltö
SAT1
4.40 Cirkuszvilág (ism.) 6.55 Bucky O\'Hare (ism.) 7.25 Superboy (ism.) 7.55 Asztrodlnók (ism.) 8.25 így láttuk 8.55 Visszaszámlálás (ism.) 10.20 Daisyhercegnői.(ism) 12.35 A mindenható nyomá-ban
13.05 Black, a fekete villám (kanadai sorozat) Két gengszter 13.40 Az utolsó rosszember
(amerikai western) mEg A Kalahári homokja
(angol kalandfilm) 17.00 Keresztül a galaxison és azután balra (sor.) 17.30 Malibu vízi mentői (amerikai sorozat) Hajótöröttek 18.30 Labdarúgás 19.20 Hírek 19.30 Szerencsekerék 20.15 Daisy hercegnő II. (film) 22.00 Beszélgetés 23.25 24 óra
23.55 A Kalahári homokja (ism.)
6.38 Napi müsorajánlat 6.40 Falutévé magazin 7.25 Hagyd aludni a mamát és a papát I Boldl, bolygónk fia Francia rajzfilmsorozat A hadúr bolondja 7.55 „így szól az Úri\' 8.05 Közjáték 8.10 Muzzy in Gondoland
XX/17. rész (ism.) 8.15 Thts Is theWay-XX/17
Jilly Viktor tanít 8.35 Vasárnapi turmix
11.05 Bambi ifjúsága Szovjet mesefilm
12.15 Nekem ne lenne ha-zám? - Hanság - ha-tárövezet volt...
12.30 Csendül a nóta
13.00 Képújság
iKliia Zürichi páncélterem NSZK tévéfilmsorozat Fej és írás
14.00 Ünnepóra
14.55 Jégkorong-világbaj-nokság
Döntő - Ml. harmad Közvetítés Münchenből Tudósítás a Tenisz Da-vis Kupa mérkőzésről Közben:
15.45 Az Arany Könyvklub ajánlja
16.35 Örömhír
17.00 Walt Disney bemutatja Baki kapitány kalandjai Amerikai rajzfilmsorozat A haladás göröngyös útja
Herbie, a kicsi kocsi Amerikai filmsorozat Hl/1. rész Gumimacik Amerikai rajzfilmsorozat A titkos recept (Ism.: hétfő, TV1 9.00)
18.45 Szerencsekerék
19.20 A Hét
20.00 Híradó
20.20 Telesport
20.25 Góóól
Labdarúgó-összefoglaló
21.05 Csengey Dénes vers- és
prózamondó verseny
3E3 Házasság BuffakjJump-ban (Gettlng Married In Buffalo Jump) Kanadai film (1989) 98\'
23.35 Közietek (ism.)
23.40 Vízöntő
New Age Magazin
HB©
17.30 Ml a helyzet, hapsl-kám?-Am. rajzfilm 96\'
19.15 Kipurcant a bébicsősz, anyának egy szót se Amerikai vígjáték 101\'
21.00 Halálos fegyver
Amerikai akciófilm 105\'
22.50 Rod Stewart-koncert Los Angelesből 60\'
24.00 Éjféli vámpír
Amerikai horrorfilm
7.00 Napra-forgó - Magazin 8.00 Műsorismertetés 8.05 Márton István: Mise-töredékek
Előadja az ungvári Can-tus Kamarakórus és az
Ungvári Kamarazenekar
ElcTi] Töpszli malac kalandjai Angol bábfilmsorozat Mekk mester Magyar bábfilm (ism.)1 Rlc, a holló Német rajzfilmsorozat Varjúdombi mesék •
Magyar mesefilm
■min Szent György-napi ju-hászverseny 9.50 Gazdaképző
Házigazda: dr. Bálint György
10.20 Elektor kalandor
10.25 Lumen 2000
10.55 Vác FC Samsung-VI-deoton Waltham Bajnoki labdarúgó-mér-kőzés Közvetítés Vácról
13.00 SOrSok
Munkavállalók maga-zinja
13.35 K+P (Kárpótlás és pri-vatizáció)
13.55 Műsorelőzetes
Időjárás .Cl
14.00 Telelovas ^
Benne:
kb.
15.45 Nézze meg az emberi
16.00 ...és még egymillió lé-pés -XVIII/2. rész: Szombathelytől Jakon át... (ism.)
16.45 Az Irodalom nyelve
Ady Endre
16.50 Jégkorong-világbaj-nokság
Döntő - III. harmad Közvetítés Münchenből
fHETii Delta
18\\00 Körzeti tévéstúdiók mü-
sora
fliKTil Kedves versem
Csoórl Sándor: Anyám lekete rózsa
18.33 Müsorajánlat-Időjárás
18.40 Mese a karosszékben A világszép csacsifül
18.46 Vízipók csodapók
Magyar rajzfilmsorozat
Ertáncott üzenetek (ism.)
íEffTil Família Kft.
19.35 „A legszebb szó"
Anyák napja
íBISCI A szénbányász leánya Amerikai film (1980)125\'
21.55 Magyarország legszebb asszonya - Az édes-anyák tiszteletére
22.55 Telesport Benne:
OTP Bank Világ Kupa női párba|törverseny Közvetítés a Nemzeti Sportcsarnokból
23.25 Magyarország legszebb asszonya - Díjkiosztás
VÁMJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! EANIZSATEX


Dél-Zalai Üzemigazgatóság
8800 Nagykanizia, Király u. 2.
Tel.: 13-140, 13-040
Hibabejelentéi: 11-442
gázszolgáltatás gázömlések elhárítása gázkészülékek javítása gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése belső gázszerelések

ÁRUHÁZ
KANIZSA
IRODABÚTORT A KANIZSA DOMUSBÓL



MMRT DUNÁNTÚLI KÉPVISELET
Nagykanizsa
Eötvös tér 16.
Tel./fax: 92/73-760
Legyen a partnerünk!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését,
adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést,
- belső ellenőrzést, adókapcsolatok felülvizsgálatát
és ennek alapján javaslatot az önellenőrzés elvégzésére
XHLftKORTROLLKFT
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel.: 06-60-99-196


A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-,
és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását.
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22.
Tel.: 93/13-140 Fax.: 92/73-155 Telex: 33-495
A COSINUS - Sootcrs
ÜZLETHÁZ
(Nagykanizsa, Fő út 9.) \'
április 6-30. között • KIÁLLÍTÁSSAL EGYBEKÖTÖTT KEDVEZMÉNYES ÁRUSÍTÁST TART.
KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257



Vásárláskor első útja vezessen a " DÉL-ZALAI ÁRUHÁZBA!
... mindent egy helyen megvásárolhat!
Várjuk kedves vásárlóinkat!
DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ Nagykanizsa, Király u. 36.
NÁLUNK BIZTOSAN NYER HA RENDEL!
MUNKARUHÁZATI TERMÉKEK TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁRON!
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ
8800 NAGYKANIZSA
Tel.: 93/11-457 vagy 12-277
Fax: 92/73-279




KARIIZSA
TREND KFT
KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/13-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk.
A GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN
tovább tart az AKCIÓS ÉRTÉKESÍTÉS!
ÚJABB MEGLEPETÉS:
mirelit árukat is kínálunk
tisztelt vevőinknek!



REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET
BIZTOSÍTUNK
A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN.
A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT
SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat
LEHET TÉL, LEHET TAVASZ, LEHET NYÁR,
NÁLUNK
A
LEGKEDVEZŐBB AZ ÁR!
ím, április & KANIZSA

Vers- és prózamondó verseny Kanizsán
Mereticzki László kiállítása
Emlékkiállítások a HSMK-ban
(Folytatás a címlapról.) Telt ház előtt az Olajbá-nyász Fúvószenekar játszotta el a Himnuszt, majd a rádió-ból és a tévébál jól ismert be-mondó, ezúttal műsorvezető* Mohai Gábor olvasta fel az egyik fővédnök, Antall József miniszterelnök üdvözlő* leve-lét. Ünnepi beszédet Tar-nóczky Attila Nagykanizsa or-szággyűlési képviselője mon-dott, külön üdvözölve a meg-jelent özv. Csengey Dénesnét és Csengey Dénes édesanyját, Csengey Bélánét, majd a ha-táron túli magyarság jelenlévő vezetőit, az MDF néhány po-litikusát, Zala megye és Nagy-kanizsa első számú vezetőit, végül a közönséget. Dr. Me-gyasszai László a Nemzeti Alapítvány elnökének Csengey Dénest méltató szavai után Debreceni Tibor zsűri-elnök értékelte a kitűnően szervezett és rendezett versenysorozatot. Horváth István (Nagykanizsa) Radnóti-díjas versmondó sza-
A Csengey Dénes emlékére április 17-én Nagykanizsán rendezett vers- és prózamondó verseny döntőjének műsorába a szervezők késő délután két emlékkiállítási megnyitót ékel-tek a HSMK-ban.
Először BORS ISTVÁN szobrászművész „A magyar mitológia" című emlékkiállítá-sának megnyitójára került sor a színházterem előterében, amelyet Németh Ferenc hege-dűszólója és a rendezvények művészeti vezetőjének, Rajnai Miklósnak előszava vezetett be. A szépszámú érdeklődő előtt Pap Gábor művé-szettörténész elmondta, hogy Bors István 1962-ben - vele egyidőben - végzett az Ipar-művészeti Főiskolán. Már ak-kor a kortárs-művészet induló kiválóságai közé tartozott. A későbbi feleség iskolatársával együtt kitűnő művésszé vál-tak, de mégis mélységesen hallgat róluk a magyar művé-szettörténelmi irodalom. Bors István műveiben a népművé-szet, a plasztika éppúgy jelen vannak, mint ahogy a honfog-laláskori motívumok is csodá-latos tisztasággal épülnek bele
valata után a műsorvezető színpadra szólította a döntő 44 résztvevőjét, akik a közönség nagy tapsa közepette emlékla-pot vettek át.
Ezután a gála egyes műsor-számaiban ékelve került sor az eredményhirdetésre és a kü-lönböző adományozók által felajánlott értékes tiszteletdí-jak, pénzjutalmak átadására. A verseny döntőjének végered-ménye.
IFJÚSÁGIAK: 1. Németh Kristóf (Budapest). 2. Czakó János (Nagykanizsa). 3. Ba-logh Bernadett (Mezőkovács-háza). FELNŐTTEK: 1. Do-mány Zoltán (Zenta). 2. Kre-kity Olga (Szabadka). 3. Báli Judit (Nagykanizsa).
Az 1-3. helyezettek a díj-átadás után elszavalták előa-dott versüket (nagy sikerük volt). Sokan részesültek külön-díjban, közöttük a nagykani-zsai Czakó János is. A ver-seny fődíját a zentai Domány Zoltán nyerte el.
a jelenkor szobrászati reme-keibe.
A galériában adtak helyet május 9-ig DRÉGELY LÁSZ-LÓ festőművész emlékkiállítá-sának, amelyen megjelent öz-vegy felesége és Filó Katalin, a Haza és Haladás Alapítvány elnöke is. Horányi Ivánnak, a HSMK igazgatóhelyettesének bevezetője után Radnóti László, a Magyar Rádió főmunkatársa méltatta egykori barátja, Dré-gely László életútját és művészi munkásságát. Megtudtuk, hogy kiváló színházi és televíziós díszlettervező szakember is volt. Festői tevékenységére az egyszerűség jellemző. Színei mindig kiáltások a környezet csendjében. Sokféle anyagból készített műveire a küzdelem, a humanizmus, az alázatosság és a nyugtalanság jellemző, s szin-te mindenben próbálkozott kife-jezni önmagát. A jelképek er-dejét ültette el maga körül. Ké-peiben nincs arisztokratizmus, ihletei nem elefántcsontto-ronyból származnak. A fest-mények szemlélőjét megpró-bálja kézen fogni és elvezetni egy álomvilágba...
(ti-nyi)
A gálaműsorban az Igricek Együttes (címlapi képünkön), Dinnyés József előadóművész, az Egyszólam Együttes, Szabó Gyula színművész, a Bojtár Együttes, a Kanizsa és a Dél-Zalai néptáncegyüttesek és a Patkó Banda Népzenei Együt-tes szórakoztatta a tapssal nem fukarkodó közönséget.
A műsor közben dr. Nahlik Gábor MTV alelnök bejelen-tette, hogy a versenyről és a gálaestről képfelvételt készí-tett a Pécsi Körzeti Stúdió, amelynek lényegi részét má-jus 2-án (vasárnap) 21 órá-
Az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház „húsvéti aján-déka" volt egy kanizsai fiatal-ember - amatőr festő - első bemutatkozási lehetősége a. barátoknak, ismerősöknek, az újat kedvelő érdeklődőknek. Az esemény érdekessége, méginkább meglepetés volt, hogy a művészet ismeretlensé-géből ugyanígy előbukkanó „mester" Kárpáti Sebestyén mutathatta be a jóbarátot, a ta-nítványt.
— Mereticzki László 28
éves, nős, Nagykanizsán él,
foglalkozása kőműves. Csak
első hallásra ellentmondásos,
hogy a nehéz fizikai munkás-
nak ilyen érzéke van a művé-
szi széphez. Hiszen ez emlé-
keztet a századokkal ezelőtti
építőmesterekre, akik épület-
festészettel, homlokzat- és
freskófestészettel is foglalkoz-
tak. Két éve fest és olajjal.
Természetkedvelő ember, így
igazi erőssége a tájképfestés.
Sokat kell még tanulnia: töb-
bet rajzolni, óvatosan bánni a
színekkel. Ha igaz, lesz majd
portré és csendélet is - talán
legközelebb.
A fiára büszke édesanya szí-vesen tárja fel a titkokat is.
- Már kisiskolás korában jól
rajzolt, szerette a zenét, a nép-
táncot, a verseket. Sokat sze-
repelt, inkább színészi hajla-
mú volt. Egy tehetségkutató
verseny után az iskola javas-
latára Pestre akarták vinni, de
nem engedtem - egyetlen fiú
volt a négy lánytestvér mel-
lett. Eleven volt, féltettem
mindentől. Mikor a nyolcadik
általánost befejezte, titokban
mégis elszökött. Igaz, nem
színésznek ment, ott tanulta a
kőműves szakmát. Mindenáron
önálló akart lenni, ezért mes-
tervizsgát is tett. Aztán meg-
tól közvetíti az MTV l-es programja.
A gálaest végén Bedő Csaba (Nagykanizsa) Radnóti-díjas versmondó szavalta el a Szó-zatot, majd a műsorvezető kö-zölte: „Találkozunk 1995-ben"...
A szervezők a HSMK kama-ratermében állófogadást adtak a versmondók, a rendezők, a szponzorok és a meghívott vendégek részére, amelyen Czupi Gyula, az MDF városi szervezetének elnöke mondott pohárköszöntőt.
Tihanyi István
nősült, itt lakik Nagykanizsán és Németországban dolgozik. Meglepetésemre egyszer csak elkezdett festeni - nemrég tu-dok erről a titkáról. Kimond-hatatlan boldogság nekem és a családnak is ez a mai nap.
- Az első képemet 1991-ben festettem Gyékényesen egy hétvégi ház udvarán. „Zöldsé-gek" a címe, hát olyan is lett - elkeserítő - mondja a Váro-si TV csinos riporternőjétől „éppen szabadult" fiatalember. Mint a festők általában, én is akvarellel kezdtem, de vala-hogy nem ment. Mesterem biztatására próbálkoztam meg az olajjal. A második képem aztán a „Gyékényesi táj" túl jól sikerült - szerintem. Néze-gettem barátom és tanítóm ké-peit, elfogadtam tanácsait és ez sokat segített. Ezután jöttek a téli képek, a kedvenc témá-im. Szeretem ezt az évszakot, imádom a havat. Szívesen kí-sérletezem az éjszaka történé-seivel is, annak titkaival, mely a gyerekkor izgalmát, kíván-csiságát, a sötéttől való félel-met juttatják eszembe. A mai szereplés életem egyik legbol-dogabb eseménye. Nem a kez-dődő hírnév miatt, hanem azért, mert mások is kíváncsi-ak arra, amit saját erőmből el-értem. Ha egészségem engedi, rengeteget fogok festeni. Sőt, van még egy titkos vágyam is, a fafaragás.
Mielőtt elköszönök, még-egyszer végignézem képeit. A „Téli nap", a „Téli nádas" sa-játos hangulata feledteti a kin-ti nyárias, tavaszi napsütést. A „Badacsony", a „Gyékényesi részlet", a „Vihar előtt" című képei művészi fejlődésének olyan állomásai, melyek azt sugallják - folytatni kell.
Tóth Ferenc
26 KANIZSA J * im,úptnkzx
KÖRNYEZETPOLITIKA, KÖRNYEZETÜGYI DÖNTÉSEK
Beszélgetés dr. Kindler József közgazdászprofesszorral
A Humánökológiai Szabad-egyetem a HSMK-ban már az V. előadásához érkezett. Bó"s, a Déli autópálya, a világkiál-lítás, a paksi atomerőmű bő-vítése, a „szupermarketek" és mélygarázsok telepítése és a többi hasonlóan nagy (és eset-leg kisebb) horderejű környe-zeti beruházás mind felelős gazdasági döntéshozatalért ki-ált! Ezért kértük fel dr. Kind-ler József professzor urat, a Budapesti Közgazdaságtudo-mányi Egyetem Vállalatgazda-ságiam Tanszékének egyetemi tanárát - mint a döntéselmélet legfőbb hazai szakértőjét -avasson egy kicsit be bennün-ket ezen súlyos, többszempon-tú környezetügyi döntések hát-terébe.
- Ezek mindig többszempon-
tú döntések, melyek lehetséges
társadalmi problémák megol-
dását szolgálják. A döntés-
módszertan is foglalkozik ve-
lük. Fontos bennük a társada-
lmi felismerés. Például a kör-
nyezetszennyeződés problémá-
jában nem elég az egyéni,
csoportos, szervezeti felisme-
rés, el kell jutni a társadalmi
problémafelismerésig. Ennek
módja nagyobb méretű ka-
tasztrófáknál a kényszerítő
nyilvánvalóság, többnyire
azonban figyelmeztető és elő-
rejelző rendszerek, külső for-rások szolgálnak társadalmi szinten a probléma felismerte-tésére. Sajnos azonban nem feltétlenül éri el célját ez sem, gondoljunk a Kasszandra-sze-rű esetekre!
Figyelemmel kell lennünk a jövő generációk, a bioszféra érdekeire! Az emberiség ne környezete könyörtelen pusztí-tása által juthasson előbbre! Sajnos tudható, hogy az em-berek szemléletének megjavítá-sával rövid úton még nem le-het eredményt elérni. De leg-alább a régi, bevált demokra-tikus intézmények ellenőrző rendszerének alkalmazásával próbáljuk egymást a közjó kö-vetésére ösztönözni. A „kis lé-pések" - taktikája lehet a megoldás!
A környezeti döntések több-szempontúsága jelenti azt is, hogy a különböző alternatívák következményeinek megvalósu-lása lehet előny, hátrány, esély vagy akár kockázat is. Magyarország jelenlegi meg-oldatlan kritikus környezeti problémái nagyméretű és kör-nyezeti szempontból kockáza-tos programok és tervezetek. Bennük a fenntartható fejlődés elveinek fontos rövid- és hosszútávú hatásait kellene ér-vényre juttatni! Lényeges még,
hogy ezen döntési folyamatok-ban nélkülözhetetlen a környe-zeti hatásvizsgálatok elvégzé-se: előzetesen és nem elmara-dóan!
- Magyarország jelenlegi
ökológiai állapota és humán
helyzete közismert(?) - riasz-
tóan súlyos, némely vonatko-
zásban katasztrofális. Monda-
na néhány jelzőszámot?
- Termőtalajaink fele fizikai
és kémiai szempontból veszé-
lyeztetett. Hazánk levegője
több régióban szennyezett,
ami közel 4- millió embert
érint. Felszíni vizeink 80-
90%-a közepesen szennyezett.
Felszín alatti vizeink elnitrá-
tosodása például közeli és
reális veszély: jelenleg körül-
belül 800 községben egész-
ségtelen az ivóvíz. Évente 6
millió tonna Veszélyes hulla-
dék termelődik Magyarorszá-
gon, aminek a kezelése és ha-
tástalanítása nehezen megold-
ható. Illetve: Hazánkban 1981
óta népességfogyás mutatko-
zik. Társadalmunk elöregszik.
Az ebből következő magas el-
tartottsági hányad pedig igen
nagy terheket ró majd az aktív
lakosságra a következő évtize-
dekben. Az öngyilkosságok
száma - évi 5000 körüli befe-
jezett esettel - a világon egye-
dülállóan magas. Az alkohol-
betegek száma félmillióra, a drogfogyasztóké több tízezerre becsült. Halálozási mutatóink Európában a legrosszabbak. A várható élettartam mind a fér-fiak (65 év!), mind a nök (74 év) esetében csökken. 1,5 millió ember tekinthető halmozottan hátrányos helyzetűnek, további 2 millió pedig veszélyeztetett.
- Ilyen mellbevágó és le-
hangoló adatok után felvető-
dik a kérdés: mit lehet tenni
ez ellen?!
- Növelni kell a fenntartha-
tó fejlődés útjára való lépés
szükségességének társadalmi
tudatosítását és rá kell ébresz-
teni a nyilvánosságot a jelen-
legi helyzet tarthatatlan voltá-
ra. Szükség van a magyar tár-
sadalom szerkezetének alapve-
tő megváltozására, beleértve a
technikai, gazdasági, társadal-
mi és politikai kapcsolatokat,
az életstílus mintákat és érté-
keket és az emberi igények s
a természeti környezet közötti
kapcsolat alapvető filozófiáját.
Ebben lehet nagy szerepe az
úgynevezett humánökológiai
szemléletnek, s így helyi szin-
ten ennek a nagykanizsai hu-
mánökológiai szabad-
egyetemnek is. Sürgősen túl
kell lépni azon, hogy a parla-
mentben a . környezetvédelem
másfél törvényt tud felmutatni.
Nincs környezetvédelmi, ter-
mészetvédelmi, erdő- és kincs-
tári vagyontörvény. Jelenleg
Magyarországon nincs forga-
lomban olyan, az ország kör-
nyezeti állapotát bemutató,
úgynevezett „ zöld kataszter",
amelyből a szakember és nem-
szakember tájékozódhatna.
Például szükség lenne Nagy-

\\
A FIDESZ helyi szervezetének legutóbbi gyűlésére lapunk is hivatalos volt. Itt találkoztunk Balta Ferenc vadászmesterrel, a galamboki „Kis-Balaton" Vadásztársaság fővadászával, akivel a FIDESZ készülőfélben lévő vadászati törvényjavaslatáról beszél-gettünk.
- Mi indította Önt arra, hogy kapcsolatba lépjen a FIDESZ-
szelt
- A Magyar Vadász című lapban megjelent egy cikk, amely-
ből kiderült, hogy a fideszeseket egy állatkerti vidragondozó
képviseli vadászati ügyekben. Úgy érzem, ennek a pártnak jobb
szakemberre lenne szüksége a vadászati törvény előkészítéséhez.
Három nappal ezelőtt, miután elolvastam azt a bizonyos cikket,
úgy gondoltam, eljövök hozzájuk és megpróbálok segíteni a
FIDESZ-nek - hiszen velük szimpatizálok -, hogy egy normális
koncepciója, képe legyen arról, hogy tulajdonképpen mi is az
a vadászat, mi ennek a mai magyar vadászatnak a strukturális
problémája, mi lenne az egyedüli és szerintünk - a hivatásos
vadászok szerint - normális megoldás.
- Hány \'embert érint ténylegesen a vadászati törvény?
- Van ebben az országban 50.000 ember, aki úgy ahogy ért
a vadászattal kapcsolatos kérdésekhez, és van 3.000 hivatásos
vadász, akik közül én közel 1.500-at képviselek azzal, hogy a
hivatásos vadászok országos szövetségének egy funkcionáriusa - talán létrehozója - vagyok. Azt hiszem, jelen pillanatban mindenkit megkérdeznek a vadászati törvénnyel kapcsolatban, csak azokat nem, akiket valójában érint, akik ebben dolgoznak. Azok az emberek, akik vadászati ügyben érintettek, családostól mintegy 5-8%-át teszik ki az országnak, így ezzel együtt a választóknak is, és ha rossz törvény megszületése mellett bá-báskodik a FIDESZ, akkor a vadászokat elfelejtheti, mint po-tenciális választókat. Mert lehet, hogy a pártnak jó a gazdasági programja, meg egyéb koncepciója, de ez a vadászatos egyen-lőre rossz. Ha a FIDESZ hozzáértő szakemberek által kidolgo-zott programokkal hozakodik elő, akkor befutó lehet a \'94-es választásokon. Ebben akarok segíteni a saját szakterületemen.
- Hogyan látja egy vadász a mostani helyzetet?
- A mai struktúra rossz. Az a helyzet, hogy ma Magyaror-
szágon még mindig ingyen vagy közel ingyen vadászik 40.000
ember, és az összes többi tízmillió meg csak nézi, hogy ezek
hogyan szórakoznak. Ez már magában vérlázító dolog. Nekem
az a véleményem, hogy ha valaki versenyautóval akar furikázni,
annak most a mai Magyarországon meg kell vennie. Ha valaki
ma luxushobbyt akar folytatni, tehát vadászni akar, az igenis
nyúljon a zsebébe. Úgy látom, ha ez így marad, akkor Magyar-
országon a világhírű vadállomány két éven belül tönkremegy.
És tönkremennek azok az emberek is, akik erre az életüket
tették fel. Magyarországon még mindig túltartjuk a kommunis-
tákat, az ex-vezetőket. Mert mind a mai napig a vadásztársa-
ságok és a vadászati szervezetek élén az ex-kommunista vezetők
állnak.
KANIZSA


- Kifejtené ezt bővebben is?
- Egy vadásztársaságnál dolgozom. Mi hajtok éves szinten
négyen tízmillió Ft-ot hozzunk 60 embernek. Ez a 60 ember a
tízmilliós bevételből befizet 6200 Ft-ot, és ó" ezzel szemben
kivesz 1,5-2 millió-t a saját szórakozására. És ami vérlázító nekem
- bár minden vadásztársasági dolgozó így van vele -, hogy azok
az emberek, akik megtermelik azt a pénzt, akik ápolják, óvják,
gondozzák a hazai vadállományt, azok az emberek sem anyagilag,
sem erkölcsileg, sem szakmailag nem profitálnak abból, hogy az
életüket teszik fel rá. Mert nevetséges dolognak tartom, hogy ma,
\'93-ban a magyar hivatásos vadászoknak az átlagfizetése 10.000
Ft bruttónál áll akkor, amikor milliókat termelnek. Egy sikerágazata
volt mindez idáig a magyar vadászat a speciális idegenforgalom-
nak, és most olyan emberek, mint cukrász, maszek sírköves és a
többi, ha megválasztja a vadásztársaság tagnak, a szakképzett em-
berek dolgába beleszólhatnak. Eldönthetik, hogy mi legyen a sorsa,
pálcát törhetnek felette, beletörölhetik a lábukat, mert a mai magyar
jogviszonyok mellett az egyesületi törvény úgy határoz, hogy a
dolgozónak, egy hivatásos vadásznak igenis előírják a szakképzett-
séget, a vadásztársaság vezetőjének, aki pedig őt irányítja, nem.
Itt kapcsolódott be a beszélgetésbe Baráth Gergő, a FIDESZ Országos Választmányának tagja. Elmondta, döbbenetes félreér-tés történt, gőzerővel keresik Gera Pál utódját. Ahogy az már ilyenkor lenni szokott, címet, telefonszámot cseréltek, s abban maradtak, hogy az ügy felelősével, Tirts Tamás országgyűlési képviselővel karöltve rövid idő múlva itt Zalában tárgyalnak a hogyan továbbról.
Horváth Zoltán
kanizsa város és környéke környezetállapoü alapfelméré-sére is, vagyis a lokális kör-nyezet-minősítésekre, ökoszisz-téma-térképekre egész Ma-gyarországot behálózőan.
- Érdekelnének bennünket a
konkrétumok, például Bős, a
Déli autópálya. Annál is in-
kább, mert a minap megtörtént
a Déli autópálya nyomvonalá-
nak ismertetése Dél-Zalára vo-
natkozóan. S ebben van né-
hány szomorú tény: átvágja a
nagybakónaki szelídgesztenyés
erdó"t, közvetlenül az újudvari
kőszikla-szurdok mellett men-
ne el...
- Bős a többszempontú kör-
nyezetügyi döntések „állator-
vosi lova" lehetne. Közel 70
szempontot kellett figyelembe
venni az alternatívák közötti
választáskor (egy átlagember
legfeljebb 7 szempontot tud
rangsorolva átlátni). A ható
tényezők: gazdaságiak, ökoló-
giaiak, vízminőségiek, politi-
kaiak, jogiak, műszakiak és
egyebek voltak. A döntési al-
ternatívák a következők vol-
tak: A- (az eredeti terv), B-,
C- (egyoldalú szlovák megol-
dás), D-, E-, F- (a jelen ál-
lapot konzerválása), G- és H-
variáns (lebontás). Az biztos,
hogy nincs optimális megol-
dás, a cél az lehet, hogy a
legkisebb rosszat válasszuk,
vagyis a kompromisszum, mely
a természet önértékének felis-
merésén alapul.
A Déli autópálya egy újabb nagy és súlyos környezeti be-ruházás, mely felelős gazdasá-gi döntéshozatalt kíván. Pél-dául nem szabadna nyomvona-lat kitűzni előzetes környezeti
hatásvizsgálat elvégzése nél-kül! Sokan úgy vélik, hogy a Déli autópálya is egyik állo-más az Európához való felzár-kózáshoz. Pedig csak egy tranzit út, mely elsősorban a Ny-i tőkebefektetők és Ukrajna érdeke. Ezzel szemben: a kö-rülbelül 700 km-nyi hossz 4000 hektárnyi környezetrom-bolást jelent, 175.000 hektár-nyi környezetszennyezést, ter-mészetvédelmi területeken menne át (Gemenci, ópuszta-szeri, Szatmár-Beregi Tájvé-delmi Körzet), olyan kerülő út lenne, melynek a szerepét az Ml + budapesti körgyűrű + M3 is játszhatja, várhatóan nem kis összegű lesz az út-használati díj. Talán célsze-rűbb lenne a meglévő nyom-vonalakat bővíteni, a vasutat és vízi közlekedést fejleszteni. Nem szabadna még ép, vi-szonylag zárt természetes kör-nyezeteket ily módon szétszab-dalni (a Zalai- és Somogyi-dombságban ez történne)! Né-hány év múlva majd úgyis azon területek lesznek a legér-tékesebbek, ahol nincs autópá-lya! Ezeket a szempontokat át kell gondolnia minden érintett önkormányzatnak! - Köszönöm a beszélgetést! Balogh László
A Humánökológiai Sza-badegyetem két utolsó előadása: május 27-én dr. Sárközy Péter (Kertészeti Egyetem) „A környezetba-rát gazdálkodás távlatai" és június 8-án Sebeők Já-nos (író) „A bioszféra lá-zadása".
Egész évben a Patyolattal dolgoztasson!
Ne töltse idejét
mosással,
tisztítással,
a Patyolat elvégzi
Ön helyett.
Vállalunk
- Vegytisztítást
- Mosást
- Bőráruk tisztítását
- Gyászfestést
- Bérágynemtft kölcsönzünk
- Egyéb javítási szolgáltatást végzünk.
- Közületek részére munkaruha tisztítást
és javítást
ZALA PATYOLAT Textilipari Szolgáltató és
Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
8800 Nagykanizsa, Magyar u. 86.
VEGYE IGÉNYBE SZOLGÁLTATÁSAINKAT ÖN IS!
ARANYFONAL
Életbiztosítás!
Amely erős támasz a bajban és
komoly segítség a jövőben.
Már most gondoljon
gyermeke jövőjére!
Az aranyfonal életbiztosítás jelentős segítséget nyújt:
- gyermeke továbbtanulásának anyagi terheihez,
- gyermeke önálló életkezdéséhez,
- egy későbbi vállalkozás vagy életcél eléréséhez,
- a nyugdíjas évek nyugodtabb anyagi
biztonságához,
- tragédia esetén a hátra maradt családot átsegíti
a nehéz időszakon.
Aki előre lát, az a jövőbe néz!
Ne késlekedjen! ARANYFONAL ÉLETBIZTOSÍTÁS!
ÁB-AEGON Általános Biztosító Rt. Fiókja Nagykanizsa, .Eötvös tér 16.
las KANIZSA Í993. áprUJS »&
FÉLREÉRTÉS

ORVOSNA\'L \\°L*\'ir
-HASZNA\'LT A POR,I_- V DIVANY-
FÉLE V Rosz FO-LYÓ NEVE RE GÖR-DÜL V PA\'RATLAN ANYÓS! ELTÖLTI A TOLNA M. í ÍLETÉT
VANÁDIUM, KA\'LIUM V V HIRTELEN TÍLREHÚZÓ AZ ARGON
VEGYJELE DÍSZ - V TMCMÍM. NÖVÉNY -TA\'j SZÓ-


SYEPMES-








l&EKÖTo




ADTAM\' |E.ECENE\'V
TER
IS HUYRAG

HELYSÉG OXIGÉN
E&YEl

VAL
VÁLASZ: M V V V V Gi
TRÓPUSI














^ ■ ■.■:■
CSERJE KEMÉNYÍ-TŐT TART. RÉSZE FRANCIA FÉRFINÉV Ilii
FORRÓ ÉGÖVI NÉMELY VÍ-ZI A\'LLAT VÉGTAGJA fcOLGA\'R, SVÉD fiUTOJEL





ELŐD





DÍSZ

MARGIT STRA\'ZSA » v AFRIKAI ZOMRÖG- ÉRZÉKEL v




FIZETÉS-

ZITo

JEVELÓ\'S

■:■:■:-:•:■:■:■:-:■:■:■:■
BECÉZVE



RE KÉNY-SZERÍT
FAJTA
AZ EGYIK tfiVEZÉR

FŰSZER-NÖVÉNY

iiii
A KÉT SZELÉN RÉGI TE-TOFEDÓ\' EURÓPAI
FÓ\'VA\'ROS FEDE

ANYAG


LAKÓJA
SZENT. RÖV.







EAST\'WOOD

FÉRFINÉV













OAR . .. SALAAM &ARCSI
RÉSZLET! KONYHAI EDÉNYEK SERTÉS -ANGOLUL
ECUADOR AUTÓJELE
KACS

RÖGZÍTŐ SZERSZÁM





SZÍNÉSZ
/JÓZSEF/


ROMAI RAGADOZÓ -* VA\'SA\'ROL ARAB , TTRIUM
4051


DUPLÁN\'
DOBFE\'LE

DA\'RIDÓ!


OVA\'LIS PARAE.!

KA\'LIUM í% ARANY
ÍRÓSZER KÖNNYŰ KIS CIPÓ* V
t_ MAGA UTÁN











HÚZ





NEGATÍV SPORT -
SZENZA\'-
CIO D BUTA, EGYÜGYŰ


















t+i
Beküldési határidői: április 30.
Lapunk 15. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfej,-tése: A szerelem és a barátság kölcsönösen kizárja egymást. A sorsoláson Dénes Ferencné, Hüvell Jenöné, Simon László, Tarpay Géza és Vejer Veronika kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, me-lyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
HU-MOR-ZSAK
- Drót végén széndarab. Mi az?
- ???
- Kezdő villanyszerelő.
WReceptötlet
HilI

J!l!!!!ll!i|:
KÉSZÍTÉSE
ffVeszünk 20 dkg malátakávét, 25 dk« cukrot, 2 dkg Ilkoralót és 6 liter vizet. V/.i addig töz/iik, mit; kb. ||5 liter lesz, A l\'özetet tiizröl levéve hűlni hagyjuk,
||niajd egy csészényibe beleteszünk 2 dkg éles/íöt és II ha feloldódott, a többihez (intjük. 6-8 órán át állni ||hagyjuk, leszűrjük és [)alack|||ip|;|||||*gekben ||legalább 10% üres teret hngy||(|||pí||pap múljn;.:: f
m
Y
Azt hiszem, csütörtök este volt, mikor a férjem kitette az asztalra a kárpótlási jegyeket tartalmazó borítékot.
- Mától új fejezet kezdődik az életünkben, újra a falu első emberei leszünk!
Apósom, anyósom mosolyogva bólogatott férjem szavaira.
a lányom
Ez az új élet, a hirtelen meggazdagodás! Hát ez az, ami
úgy kellett, mint üveges tótnak a hanyattesés. Hiszen az öregek
nyugdíján kívül csak az én ta- ^^^^^^^^^^^^^^^^^^
nítói fizetésem jelentette a biz-
tos jövedelmet a családi háztar- T £»írt \\
tásban. |JCIU
Hát igen, a falu első emberei vagyunk, közben ijedten kapjuk fel a fejünket, ha a kutya vak- \' kant egyet: „Szent Isten, csak nem a villanyszámlát hozták!" Mert bizony harmadikáig szinte csak kenyérre való van a ház-ban. Mert ugye a kedves férjem már a munkanélküli segélyre való időt is letöltötte, szociális segélyért meg restell jelentkezni az önkormányzatnál. Beállni a sorba egykori beosztottjai közé? ő nem ilyen ember. Akkor sem tenné meg, ha ezen múlna a család betevő falatja. Kifelé jóképet vágunk az egészhez, de valójában az sem vigasztal, hogy nemcsak nálunk van így. Ilyenkor már sok jót nem is vár az ember.
Engem is a lányom levele borított ki. Pesten van egyetemen. Az évfolyamtársaival rendeznek egy görbe estét. Leveléből azt vettük ki, ott lesznek a barátja szülei is. Először alig hittem a szememnek, az invitálás nem nekünk, szüleinek szólt, hanem a drága nagymamának. Nem kell félreérteni, soha nem neveltük a nagyszülők ellen, csak az indoklás volt számomra mellbevá-gó. Míg én hivatásomnál fogva úttörősdit játszottam, addig öt a nagymama vitte első áldozásra, bérmálkozni. Még külön iz-galmat is talált abban, hogy az oktatásra az ötödik faluba kellett elbuszozni.
Megint mondhatnám, hasonló helyzetben volt pedagógus kar-társaim többsége.
Most ez is ellenem szól, a nagymama lett a menő. Érdemes ebből ügyet csinálni?! Csak rontanám a helyzetet. Túl fogom élni... Az én korosztályomnak volt alkalma megedződni. Évti-zedek álltak rendelkezésre.
- gombás -
KANIZSA

..SSiiSSSiííSSSÍÍÍSÍSÍÍÍÍÍSÍÍSSSií
KERTBARÁTOKNAK A BALKONLÁDÁK VIRÁGAI
Horoszkóp
a 18. hétre


Csóreszolók a láthatáron...
A balkonláda elsősorban a városi ember „miniatűr" kertje. Termé-szeteién, a kertes családi házak tera-szainak díszítésére is gyakran hasz-nálják a virágokkal beültetett bal-konládákat. A helyesen kiválasztott és ápolt erkélynövényeink szemet gyönyörködtetők és szinte egy pi-ciny virágos kertet varázsolnak a la-kásunk erkélyére, illetve ablakaiba.
A balkonláda virágainak kiválasz-tásakor elsősorban az égtáj szerinti fekvését vegyük figyelembe. A kü-lönböző égtájak szerinti fekvés, vala-mint az épületek és a fák beárnyé-koltsága határozza meg, hogy milyen növényeket ültethetünk a ládába. A déli nyílt fekvés kedvezd, ilyen he-lyen reggeltől estig éri a nap a növé-nyeket A déli erkélyekre kimondot-tan meleg- és napfénytűrő virágokat ültessünk. A zárt balkonon a csök-kent légmozgás, valamint a falak ki-sugárzása, fényvisszaverése növeli a fény- és hőhatást.
Az északi oldalon tűző napfényt alig kap a növény, ide az árnyékked-velő növények kerüljenek.
A keleti és délkeleti fekvés elő-nyös, itt a délutáni órákban a legfor-róbb napszakban jótékony árnyékot kapnak a növények. Az északkeleti és északnyugati fekvésbon is az ár-nyékkedvelő növények kerüljenek a balkonládákba.
Fegyverrel, lőszerrel nem szabad játszadozni I - hallani gyakran az in-telmeket. Ám úgy tűnik - mint számtalan példa is bizonyítja - so-kan hajlamosak erről megfeledkezni, i csak akkor kapnak észbe, amikor már könnyebb, vagy súlyosabb sérü-léseket szenvedtek.
O. István pusztamagyaródi lakos egy lőszert talált, amit megpróbált szétszerelni. A lövedék felrobbant, s a kíváncsi ember nyolc napon belül gyógyuló (könnyű) sérülést szenve-dett
Ajánlatos figyelmesebben forgatni a kormányt. A közelmúltban Nagy-kanizsán - a Zrínyi és a Csengery utak kereszteződésében - három(l) személygépkocsi karambolozott, de szerencsére csak egy személy szen-vedett könnyű sérülést. A járművek-ben viszont összesen körülbelül izáznegyvenezer forint kár keletke-zett.
A napokban - természetesen az éj leple alatt - Orsói Istvánnak (Nagy-kanizsa, Bajza üt 2.) autózni támadt kedve. Saját járgánya nem lévén, a lehető legegyszerűbbnek tűnő meg-oldást választotta. Nagykanizsán az egyik parkolóban feltört egy sze-mélygépkocsit, majd megpróbálta el-
Legkritikusabb a nyugati és dél-nyugati fekvésű balkonládák megfe-lelő növényanyagának kiválasztása, mert ebben a fekvésben délelőtt fo-lyamán a növények árnyékban van-nak, délfelé, a legforróbb órákban kapnak hirtelen igen erős napfényt és meleget. A nyugati és délnyugati fekvésben a fal hő- és fényvisszave-rő képessége különösen erős. A há-zat takaró fa vagy a mellette közel levő szomszédos ház árnyéka még a déli, illetve nyugati fekvésben is esetleg csak napfénytűrő növények beültetését teszi lehetővé.
A fekvésen kívül a széljárás erős-sége is megszabhatja, hogy milyen növényeket ültessünk erkélyünkre. Szeles helyre törékeny növényeket, például begőnia, futómuskátli stb., sohase ültessünk.
A talaj összeállítása a növény igé-nyeitől függ. Általánosan használ-hatjuk a Florasca B vagy C jelű egy-ségföldet vagy jó minőségű kom-posztból készített földkeveréket. Ha a földkeverék összeállításakor csak laza jellegű alapföldhöz jutunk, ak-kor feltétlenül keverjünk hozzá 20%-nyi anyagot, mert így a talaj víztartó képességét fokozni tudjuk. A Floras-ca C jelű egységföld is elsősorban magasabb agyagtartalma miatt ked-vező. A Florasca B jelű földbe min-den növény ültethető, a C jelűbe
indítani az autót. Pechjére a rend-őrök a helyszínen elfogták.
Nagykanizsán a Csónakázó-tó melletti erdőben megtalálták S. Ákos felakasztott holttestét. A tizenhat esztendős keszthelyi diák március 26-án tűnt el, s azóta nem adott élet-jelt magáról. Az elsődleges vizsgálat szerint a fiatalember önkezével ve-tett véget az életének, megtalálása előtt körülbelül három-négy nappal.
Most pedig váltsunk témátl Köz-tudott, hogy a bűnözők szinte ki-fogyhatatlanok a fondorlatosabbnál-fondorlatosabb trükkökből. A meg-előzést elősegítendő, adunk néhány jótanácsot.
Különösen a MÁV, valamint az autóbuszállomásokon, piacokon gya-kori jelenség, hogy néhányan -pénztárcájuk elvesztésére hivatkozva - csupán tíz-húsz forintot kérnek „kölcsön". Aztán amikor a jószívű illető előveszi a pénztárcáját, az ál-dozat kezéből kikapják a bukszát és gyorsan eltűnnek a tömegben!
Esetenként a gazemberek mondva-csinált ürüggyel kopogtatnak be a lakásokba. (Előzetesen persze terep-szemlét tartanak és leginkább akkor jelentkeznek, amikor tudják, hogy csak egy személy van otthon). Álta-
egyedül a gumós begőnia nem ültet-
hető. |
Megemlítenék néhány „balkon
növényt", figyelembe véve a balkon i
fekvését. I
Napos helyre ültethetők: Déli, délkeleti, délnyugati fekvések virá- 0 gai: klorofitum (zöldike), muskátli, petúnia, varjúháj.
Árnyékos helyre ültethetők: Észa-
ki, északkeleti, északnyugati fekve-
sek virágai: futómuskátli, fukszia, |
gumós begónia, vizifukszia. ;!;
Néhány szó a balkonládák nővé- ;:
nyeinck a kezeléséről. A déli és nyu-
gáti oldalon lehetőleg naponta, forró
napokon reggel és este öntözzünk. £
Északi oldalon a kétnaponkénti öntő- ■;
zés is elegendő. ;?
Beültetéskor a talajban levő táp- |
anyag elegendő ahhoz, hogy a kez- Si
deti fejlődés nehézségein átsegítse a ;;j
növényeket. Egy-két hónapon belül a 5
sok öntözés kilúgozza a talajt, a táp- : •
anyagot a növények felhasználják, ;:j
ezért utánpótlásról gondoskodni kell.
A tápanyagot úgy tudjuk legjobban i
pótolni, ha 10-12 naponként 1-2%
Wuxalos oldattal permetezünk (11
vízbe 1-2 g-ot teszünk belőle) és 8- i;i
10 naponként 3^1%-os Wopil-oldat- íi
tal öntözzünk. Ennek hatására nővé-
nyeink a fagyokig növekednek és
bőven virágoznak. \'
Á. Kartal Csilla
FÉNY szalagon
lában „egy pohár vizet" kémek, s igyekszenek bizalmat ébreszteni ma-guk iránt. Miközben az otthon tar-tózkodó poharat keres, vizet önt, a csibészek elemelik a kezük ügyében lévő értéktárgyakat. Ha netán úgy látják, hogy nagyobb, értékesebb zsákmányra van kilátás és a közel-ben éppen nincs senki, akkor rátá-madnak a gyanútlan áldozatra. Nők esetében nemi erőszak is előfor-dulhat...
Zsúfolt áruházakban meglehetősen gyakori az úgynevezett reklámszaty-ros trükk. A tolvajok jókora reklám-szatyrot tartanak a kezükben, s így férkőznek a vásárlók közelébe. Ami-kor a kiszemelt ember mellé érnek, táskájukkal szinte betakarják a mel-lettük álló cekkerét, vagy zsebét, s máris matatni kezdenek. Az áruházi „profi" olyan könnyedén (finoman) nyúlnak a zsebbe, hogy képtelenség észrevenni a lopást. Ha valaki zsú-folt helyen tartózkodik, ahol óhatat-lanul többen - esetenkét lökdösődve - préselődnek egymáshoz, a táskák cipzárját be kell húzni és ajánlatos a zsebben, a pénztárcán tartani a ke-zetl
(Völgyi)
Kos: III. 21-IV. 20.

Eltaktikáztad magad. In-nét már nehéz lesz visszavonulót fújnod. Jobban tennéd, ha dön-téseid mások befolyása nélkül hoznád meg.
Bika: IV. 21-V. 20.
önmegtartóztatásod meghozta gyümölcsét. Ha végig gondolod, rá-jössz, fölösleges már
ugrálnod, hisz nyugalomra
vágysz.
Ikrek: V. 21-VI. 21.
J
Üzleti befektetéseid csak hosszútávon fognak kamatozni. Ne törődj vele, legföljebb túlzot-tan jótékonykodónak fognak tar-tani, ami nem rossz. Rák: VI. 22-VII. 22.

I Tudatalatt még mindig
sokat adsz mások véle-
| menyére. Jó lenne, ha
ezen tudnál változtatni.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 22.
I Ismét görbe utakon I jársz. Nem lenne már itt I az ideje, hogy „benőjön a fejed lágya"?
Szűz: VIII. 23-IX. 23.
Az élet egzisztenciális-és magánszférádban is váratlan lehetőségek elé állít. Dönts megfontol-tan, mert mostani elhatározásaid hosszútávra kihatnak életedre. Mérleg: IX. 24-X. 23.

Akaratod ellenére kisod-ródtál pályádról. A do-log nem rossz, csak ki-csit költséges számodra.
Skorpió: X. 24-XI. 22.
Az ünnepek kellemes változást hoztak életed-be. A váratlan fordulat-tól ne ijedj meg, inkább hasz-náld ki a lehetőségeket. Nyilas: XI. 23-XH. 22.
Ezen a héten tartózkodj a bölcs tanácsok oszto-gatásától, mert megle-het, akik megfogadják, utána ha-raggal gondolnak rád.
Bak: XII. 23-1. 20.
A „nagy őt" még nélkü-löznöd kell, de már nemsokára megjelenik életedben. Addig is te-metkezz a munkádba.
Vízöntő: I. 21-11. 20.
Felületességed, könnyel-műséged kellemetlen helyzetekbe sodorhat. Óvakodj hát minden új kapcsolattól.
Halak: II. 21-111. 20.
Keresd az élet napfényes oldalát, mert van. így csak csupa ború számodra minden. Jó ez neked?
30 KANIZSA



SPORT
SPORT
SPORT


A négy közé jutásért küzdenek a lámpagyári újoncok
Tovább menetel a Tungsram
Futószalagon
- Az élre repültek a ka-
nizsai sárkányrepülők, akik
ragyogó sikerrel zárták az
1992-es versenyévadot. A
Hungária Sportrepülő
Egyesület a tandem-kate-
góriában a legjobbnak bi-
zonyult Ferinc Vince, Fe-
rinc Vincéné és Kém Sán-
dor vezetésével. A magyar
bajnokságon Ferinc Vince
feleségével alkotta a pá-
rost, míg a világbajnoksá-
gon Kém Sándorral „re-
pült". Az egyéni kategóri-
ában Kém a hazai ranglista
12. helyét foglalta el.
- A Zala Megyei Vívó
Szövetség Nagykanizsán
rendezte meg az országos
III. osztályú kardversenyét,
amelyen Zalaegerszeg,
Sopron és Nagykanizsa ví-
vói vettek részt.
1. Fehér Attila ZVE. 2. Magas Ádám Sopron. 3. Kovács Péter MÁV NTE.
4. Magas Gergely Sopron.
5. Varga Gergely Sopron.
6. Nagy Tibor MÁV NTE.
7. Kovács Ákos MÁV
NTE. 8. Mészáros Kornél
Sopron.
- Az Express első sakk-
nagymester-versenyen, a
12 fős mezőnyben Van
Mii, a Tungsram holland
versenyzője is szerepelt,
aki 5,5 ponttal a 8. helyen
végzett. A verseny szenzá-
cióját a szegedi Lékó Pé-
ter, a 13 éves zseni szol-
gáltatta, aki nk. nagymes-
teri címet szerzett.
- Megmenekültek a te-
ke NB II-ben újonc sörö-
sök, akik az évadzárón az
ezüstérmes MOFÉM Va-
sas, gárdáját fogadták. A
kanizsaiaknak csak a győ-
zelem volt elfogadható a
további NB Il-es szerep-
léshez, amelyért a legjobb
összeállításban küzdöttek.
Érthető, hogy nagy volt az
izgalom, a feszültség. Az
alaphangot Zömbikék ad-
ták meg, akik az első kör
után 36 fával elhúztak,
majd a szükséges győzel-
met Lukvárék biztosították
be 6:2 arányban, ami a
bentmaradást jelentette.
(bl)
A vb miatt alaposan felbo-rult a bajnokság menetrendje az NB l-es férfi mezőnyben, ahol a hét végén folytatódnak a küzdelmek a playoff I. for-dulójával.
A rájátszás első szakaszá-ban, az 1-8. helyért küzdöttek a legjobbak, köztük a kanizsa-iak nagy örömére ebben a me-zőnyben volt érdekelt a Tungsram újonc-gárdája. Nos, a csapat kitett magáért, hiszen megszerezték az előkelő 5. he-lyet, ami végül is azt jelenti, hogy a 4 közé jutásért a Pick Szeged csapatával mérkőznek, két győzelemig.
- Február elején, a ráját-
szás befejezése után egy hétig
még levezetés volt, majd a fi-
úk kaptak egy kis pihenőt. Ez-
után újra egy kicsit dolgoz-
tunk, mert jött a Tungsram
Kupa, ott aztán nem akartunk
„ leégni". Ez oly jól sikerült a
csapatnak, hogy az NB l-es
Győri ETO, Várpalota előtt si-
került az élen végezni s így
itthon maradt a kupa - han-
goztatta Pintér István szakág-
vezető.
A playoff-ra a felkészülést, három heti szünet után márci-us közepén kezdték meg. A kerettagok napi két edzésen vettek részt, akiknek a hónap végéig a színtér az Olajbá-nyász munkacsarnok, kondite-rem és a szabadtér volt. Áp-rilis elejétől aztán rátértek a rendes menetrendre, azaz a heti 8-9 edzésre.
- A játékosok öntudatosak,
fegyelmezettek, akik nem la-
zsáltak. Valamennyien kemé-
nyen dolgoztak, ám zavarónak
tartom, hogy Radovics, Kurus-
ta és Kuzmicsov is ki-kiha-
gyott sérülés miatt. Termé-
Sakk
Az OB I-ben a bajnokság utolsó előtti fordulóját rendez-ték meg legutóbb, amikor a kanizsaiak hazai környezetben vezették a bábukat. Tungsram-Statisztika 8-6 A lámpagyáriak folytatták nagyszerű szereplésüket. Kü-lönösen az első hat táblán re-mekeltek a versenyzők, akik veretlenek maradtak és 4,5(!)
szetes, hogy bizakodunk ab-ban, hogy vasárnap ott lesz-nek a kezdőcsapatban mondta Jéki \' Zoltán edző, majd így folytatta: - A kény-szerszünet befejező hónapjá-ban előtérbe kerültek a felké-szülést jól segítő találkozók. Többször is játszottunk a PMSC, a Várpalota, Ajka csa-patával s legutóbb Bjelovár (Horvátország) csapatánál tartottuk a főpróbát. A csapat nyugodt, bizakodó, ám az első nagy ellenfél, a Pick biztos, hogy „erős" lesz. Nekünk nincs veszíteni valónk, hiszen a fiúk eddig is jóval erőn felül teljesítettek. Most is nekime-gyünk a szegedieknek, nem ijedünk meg a négy válogatot-tól sem.
A párosításban a „kedvez-ményezett" a szegedi csapat, amely ellen vasárnap este a Tisza-parton mérkőznek, majd a második találkozóra az Olaj-bányász munkacsarnokban áp-rilis 29-én (csütörtök) 17.30 órakor kerül sor. Az esetleges harmadik, döntő mérkőzést (amennyiben l-l lesz az állás) újra Szegeden rendezik meg.
Győzelem az OSK nyitányán
Megkezdődtek az Országos Serdülő Kupa küzdelmei a fi-úk mezőnyében, ahol a Tungs-ram együttese a Csurgóval ta-lálkozik oda-visszavágó rend-szerben. Az első, Csurgón ren-dezett találkozón a kanizsaiak 18:15 arányban nyertek (Ld.: Bazsó G. 10, Horváth B. 5), akik 26-án, hétfőn fogadják a csurgóiakat.
A csapat: Lakos, Kiss J., Molnár, Kálóczy (kapusok), Bánlaki, Bazsó G„ Kiss P„
pontot gyűjtöttek. Ugyanakkor az „alsóházbeliek" is kitettek magukért, hiszen a 10-14. táb-lán 3,5 pontot szereztek, köz-tük az ifjúsági Bodó, aki so-rozatban hetedik(!) győzelmét aratta.
Horváth B., Biliege, Tóth, Berczelly, Cséplő, Készei, Horváth I., Szabó, Siti, Kiss Gy., Mulasics, Szakály. Edző: Deregi László. Az első „po-fon" az olajosoknak.
Az NB I B. Nyugati cso-portjában a tavasz első 4 mér-kőzésén nagyszerűen menetelt az Olajbányász, amely az utóbbi fordulóban a győzelmi-sorozat folytatására készült, de ezúttal
Olajbányász-Goldberger 15-18 (6-7)
Elveszítette tavaszi veretlen-ségét az olajos női csapat, amely gyenge kezdés után fel-javult és az első negyedóra után két góllal vezetett. A len-dület a 18. percig tartott, ami-kor még 6-4-re vezettek a ka-nizsaiak. Ezután minden elfo-gyott, teljesen leült a csapat: 12 percen át gólképtelennek bizonyultak, közben három he-test is kihagytak. Fordulás után sem talált magára a hazai csapat, amely teljesen szétesett az esélytelen fővárosiak ellen. A vége előtt 10 perccel már négy góllal vezetett a Vidinczei által vezényelt „Goli", amely meglepő, ám teljesen megérde-melt győzelmet aratott.
Kovács Tibor szurkoló: -Szerencsére csak alig százan látták ezt a vergődést. A „ta-vaszi" csapatra ezúttal rá sem lehetett ismerni, amely most akaratgyengén, lélektelenül és elképzelés nélkül játszott. Azt hitték, hogy a fővárosiak ellen az is elég, ha pályára lépnek s most megkapták a kijózanító pofont. Egyedül Szókéné emel-hető ki a csapatból, míg a töb-biek igen halványak voltak.
Bal-tal
A „pontos" kanizsaiak: Schneider, Van Mii, Horváth, Csonkics, Bodó. Döntetlent értek el: Faragó, Kiss L., Ba-gonyai, Bacsó, Papp, Kádár.
(-gh)
KANIZSA 31



SPORT
SPORT
SPORT


Országos finalista lett Gábris Virág

Több sportágban is lezajlot-tak a diákolimpia 1992/93. tanévi versenyei, köztük tor-nában is, ahol egy kanizsai kis-lány, a sportos Gábris-család üdvöskéje, a negyedik osztályos „deákista" Virág rendhagyó módon tört be a fináléba.
- Nagyon örülök, hogy si-
került bizonyítanom, a „szak-
embereknek" megmutatni,
hogy kár volt lemondani ró-
lam. Ugyanis úgy vágtam neki
az évadnak, hogy a magam
ura lettem, mert egy évvel ez-
előtt nem láttak bennem fan-
táziát - kezdte az országos
dőntó" „B" kategóriában szere-
pelt Gábris Virág.
- Az előzmények?
- A megyei, majd területi
döntőt biztosan megnyertem,
így jutottam be a fináléba,
ahol igen erős mezőny jött
össze, ürülök, hogy nem okoz-
tam csalódást iskolámnak, dr.
Bogár Lászlóné testnevelő ta-
nárnak, az iskolaigazgató
Nagy Viktornak, akik sokat se-
Sporthétvége
PÉNTEK
Labdarúgás. Városi kispályás (IV. osztály, 8 mérkőzés), Min-denki Sportpályája, 16.15.
SZOMBAT"
Labdarágás. Megyei: MÁV NTE-Galambok, MÁV NTE pá-lya, 16.00.
Természetjárás. Thúry Kupa tú-raverseny általános és középis-kolás csapatok részére. Indítás: Orosztony Thúry kopjafa. Gyü-lekezés: 8.00.
VASÁRNAP
Kosárlabda. NB II. Női: Thúry
gítettek a feltételekben, no és a legfontosabbaknak, neveze-tesen szüleimnek, akik minden-kor és mindenben mellettem voltak.
- Miként kezdődött sportpá-
lyafutásod?
- Az alapokat aputól kap-
tam, meg a Hevesi-iskolától,
ahol Gajcsi József indított el.
No, kezdetben cselgáncs-párti
voltam, aztán úsztam és tor-
násztam is, meg a zenével fog-
lalkoztam. Végül dönteni kel-
lett, s én a tornát választot-
tam. Keményen dolgoztam,
mert ez a szakág rengeteget
követel.

- Melyik iskolai év hozta
meg a „betörést"?
- A nagy váltás a középis-
kolai évekre esik. Zalaeger-
szegre kerültem a Deák SZKI-
be, ahol a torna nem volt
erősség, sőt... Nos, egy kis
szerepem azért volt abban,
hogy a suliban megindult az
élet, ahol az igazgató úr, meg
a testnevelöm sokat tettek a
feltételekért. Természetesen,
mint gyakori ingázónak a ka-
nizsai tornatermek voltak az
igazi otthonok, ahol egyedül
dolgoztam. Egyébként vala-
mennyi tornaterembe „befér-
tem", s az eltelt években fo-
koztam a tempót.
- Miért lettél „szabadúszó"?
- Kényszerűségből önállósí-
tottam magam, ami bizony
rendhagyó. Két évvel ezelőtt
megkértem Bévárdy Gyulát,
aki egy tanévet dolgozott ve-
DSK-PVSK II., 9.30. Dr. Mező DSK-PVSK II., 11.00 (mind a kettő a Dr. Mező-gimnázium-ban).
Labdarúgás. NB II.: Olajbá-nyász-Mohács, Olajbányász pá-lya, 17.00 (előtte: 14.45-kor Nagykanizsa 1982 évi bajnok-csapat-Magyar Orvos Váloga-tott mérkőzés). Megyei: Fitye-ház-Bagod, 16.00. Városkör-nyék: Bajcsa-Miklósfa 16.00. Police-Liszó 16.00. Természetjárás. Az Olajipari Természetbarát Egyesület túrá-ja. Indulás: autóbuszállomás, 10.30. Gyalogtúra: Tótszerda-hely-Murapart-Murakeresztúr. Táv: 12 km. Visszaérkezés: 16.15.
lem, de lemondott rólam... Apuék aztán adták az igazi háttért, akiknek rengeteget kö-szönhetek s így a sikereimben bőven osztoznak.
- Egyedül hogy boldogul-
ták?
- Rettentően nehéz volt, de
kitartással, fanatizmussal,
akaraterővel, hittel és sok-sok
munkával elérhető volt az
újabb nagy bravúr, a finalista
szereplés.
- Hogyan tovább?
- Népes a mi családunk.
Apu nagyon régóta a MÁV
NTE cselgáncsozóinak edzője,
oda jár a 9 éves Levente, és
a 12 éves Jácint. A Batthyány-
gimnáziumban elsős Hajnalka
a tanulásban jeleskedik, míg a
3 éves Ádámmal nagy terveink
vannak a sportakrobatikában.
A Gábris vegyespárosban az
lesz az érdekesség, hogy én
leszek a tartó, ami bizony eb-
ben a szakágban rendhagyó -
mondta a nagy tervről, majd
befejezésül így összegezett:
- Természetesen nehéz a ta-
nulás és a minőségi sport
egyeztetése, ám az arányokat
igenis meg lehet találni. Ne-
kem sikerült. Remélem, hogy a
másik nagy terv is sikerült,
nevezetesen, hogy az érettségi
után Sopronban, vagy Szom-
bathelyen folytathatom felsőfo-
kú tanulmányaimat és tovább
gazdagítsam a kanizsai sport
jó hírnevét.
Úgy legyen!
Balogh Antal
HÉTFŐ
Kézilabda. Országos Serdülő Kupa. Fiúk: Tungsram-Csurgó, Olajbányász munkacsarnok, 14.00 Labdarúgás. Városi kispályás, Mindenki Sportpályája. 17.00: ELISE MÁV-Tip Top és Hols-ten-Progressó. 17.45: Tungs-ram-ÁFÉSZ és Kögáz-Zóna. 18.45: IPOSZ Varia-Bútorgyár és Flamingó-Tubifex.
KEDD
Labdarúgás. Városi kispályás, Mindenki Sportpályája. 17.00: DKG FDSZ-Cantona és Coca Cola-F. Puncs. 17.45: Sörgyár-Pedagógus és Szőlőskert-Fekete Sas. 18.30. ROTARY-D. Picco-ló és Bombázók-Póker.

kosárlabda
a 17. -hely
Befejeződtek a küzdelmek az 1992/93. évi NB I női me-zőnyében, ahol a MÁV NTE együttese a záró-szakaszban a 17. helyért mérkőzött a Szol-noki MÁV NTE csapatával.
A csapatok két győzelemig játszottak. Az elsőt, Kanizsán a hazaiak nyerték, míg a má-sodikon a Tisza-partiak voltak jobbak, s így a mostani talál-kozóra maradt a döntés. MÁV NTE-Szolnok 76-68 (45-35)
A kanizsaiak legeredménye-sebb játékosai: Torna 19, Iva-nova 14, Lackner 13, Simonná 13.
A szolnokiak kezdetben meglepték a hazaiakat, de az-tán a csereként beszállt Torna jól vezényelt. Szünet után el-húztak a kanizsaiak, de aztán ezután jött az izgalom, mert a további cseréket gyorsan vetet-ték be. így aztán a félidő kö-zepén már csak 2 pont volt az előny, ezért a véghajrá előtt há-rom perccel még nyílt volt a mérkőzés. Ezt azonban a komp-lett csapat biztosan nyerte, s ez-zel meglett a 17. hely.
A Városi Sportcsport és Lab-darúgószövetség 1993-ban Se-nior (öregfiúk) kispályás lab-darúgó-bajnokságot szervez. A bajnokságban csak a 35. éven felüli labdarúgók vehetnek részt. A szervezők kérik az in-dulni szándékozókat, hogy ne-vezésüket 1993. április 30-ig juttassák el a Városi Sportcso-port Nagykanizsa, Király u. 47. címére.
SZERDA
Labdarúgás. Diákolimpia város-környéki döntő (II. korcsoport), Mindenki Sportpályája, 14.00. Városi kispályás (III. osztály, 6 mérkőzés), 17.00.
CSÜTÖRTÖK
Kézilabda. NB I. Férfiak. Playoff a 4 közé jutásért: Tungsram-Pick Szeged, Olajbá-nyász munkacsarnok, 17.30. Labdarúgás. Diákolimpia városi döntő (II. korcsoport), Mindenki Sportpályája, 14.00. Városi kis-pályás (IV. osztály, 8 mérkőzés), Mindenki Sportpályája, 16.15.
KANIZSA im* iptim 23.


egy SIMSON S Sl-B kismotor 18 ezerért. Számítógépcsere is érdekel. Tel.: 92/17-584 vagy Zalaszentiván, Zrínyi 64. Érd.: délutáni órákban. (1015 K)
AI.HIK1.I T
Fiatal házaspár részére másfélizobál albérlet kiadó a Zemplén u. 5/B. II/15-bon. Megte-kinthető ápr. 26-án, 17-20 óráig. (990 K)
Nk-án, Teleki utcában kétszobás, bútorozatlan lakás kiadó. Érd.: 93/13-843-as telefonon. (959 K)
MISZAKI CIKK Kl\'iTOK
Matt színű szekrénysor jó állapotban eladó.
Irányár: 28 ezer Ft Érd.: Nk. Eötvös tér 25.
1/1. 17 óra után. (863 K)
Combi gyerekágy igényesnek eladó. Érd.: a szerkesztőségben, tel.: 12-305 (744 K)
Főútvonal mellett 80-100
négyzetméteres, telefonos üzlethelyiséget keresek.
Ajánlatokat a 93/12-305-ös telefonszámra kérek.
INGYENES
lakossági apró
Feladhutó: Nagykanizsa, ,
Király u. 47. I. emelet.
I.AKAS
Bocsehely-Polán családi ház nagy kerttel el-adó. Érd.: Péter László, Becsehely, Kossuth u. 188. (961 K)
Szabadhegyen tolok félig kész épülettel eladó.
Érd.: Nk. Kazaniak krt 12/A. II/8. Mire. 17
óra után. (969 K)
Cserfőn hegybirtok szőlővel, pincévoi teljes
fölszereléssel eladó. Villany bevezetve, víztá-
roló van. Megközelítése könnyű, végig asz-
faltozott út. Érd.: 93/16-383. Cím: Hevosi S.
u. 1. III. em. 3. (970 K)
Nk-1, 2. emeleti lakásomat falusi házra cse-rélném. (10-15 km-re lévőre.) Ajánlatokat: Nk. Kazaniak krt. 5/A. 11/3. (973 K)
1+1 félszobás lakást vásárolnék. Keleti vá-rosrészl előnyben. Ajánlatokat „Készpénz" je-ligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (971 K)
2,5 szobás, I. emeleti OTP lakás eladó. Nk.
Kazaniak krt. 11/D. 1/6. Érd.: 18 óra után.
(985 K)
Szőlő pincévol, folszereléssol, gyü-mölcsfikkal, gesztenyefikkal sürgősen eladó. Érd.: Gelseszigot, Fó út 28. (986 K)
Kisfakos előtti autóbusz megállónál (Kapos-
vári útról Miháld irányiba) hétvégi ház (tég-
laépület) pincével, 400 négyszögöl gyü-
mölcsössel sürgősen oladó. Helyi buszjárat a
telek végénél. Érd.: Nk. Csokona u. (volt
Andrejka) 6/A. III. lph. 1/3. Tel.: 93-16-316.
(984 K)
Egyszobás, összkomfortos, keleti városrész-ben lévő lakásomat eladnám vagy másfél-kétszobásra cserélném. Érd.: munkaidőben, 12-394-es telefonszámon. (992 K)
Zalasárszegen 200 négyszögöl telek bekerít-ve, rajta szóló és gyümölcsfák kis faházzal eladó. Érd.: 93/12-275 telefonszámon 7-14 órág. (1004 K)
Zalakaroson, a kilátóhoz közel 650 négyszö-
göl tolok oladó. Érd.: Nk. Munkás u. 2/C.
faz/2. (1003 K)
Zalakaroson, Viktória étterem mögött 170 négyszögöl közművesített telek eladó. Érd.: Tüzép, Galambok, 82/12-226. (999 K)
Győr hegyen (Autóspihenő mellett) 600 négy-
szögöl telek szőlővel, pincével, megosztva is
eladó. Érdeklődni: 13-489 telefonon. (1006
K)
2.800.000 Ft készpénzért lakásmegoldást ke-resek Nk-án. Ajánlatokat „Napfényes otthon" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1007 k)
Balatonmáriafürdő-Alsón a régi 7-ei út mel-len 170 négyszögöl telek eladó. Víz, villany. csatorna van. Érd.: 06/60-99-328. (1009 K)
Sormáson, Arany J. u. 25. sz. alatt kétszintes családi ház eladó. Érd.: helyszínen az esti órákban. (1008 K)
1 + 1 félszobás lakás eladó. Nk. Zemplén Gy. 9/A. 1/6. Érd.: 17 óra után. (1019 fc)
Tanácsi kétszobás lakásomat kis falusi házra
cserélném. Fizetés közös megegyezéssel.
Esetleg eltartási szorződés is érdekel. Aján-
latokat Kazaniak krt. 5/A. II/3. számra ké-
rek. (1020 K)
Belvárosi, I. emeleti 3 és félszobás tanácsi lakásomat kétszobásra, vagy másfélszoba + ebédlői tanácsi lakásra cserélném. Ajánlató-
kat: „3. emeletig" jeligére • szerkesztőségbe,
Nk. Pf.: 154-be kérek. (1018 K)
Kétszobás, kertes, családi házat vásárolnék
készpénzért. (Legfeljebb 2,5 millió Ft-ig.)
Ajánlatokat 93/11-142 telefonszámra várok.
(1021 K)
Klscserfől hegyen 1100 négyszögöl telek -szőlő és gyümölcsös - téglapincével, teljes felszereléssel eladó. Akár megosztva is. Vil-lany bevezetve, buszjárat van. Érd.: Kiskani-ns, őrtorony u. 3. Bencze József. (1022 K)
Kiskanizsán négyszobás, kertes családi ház
eladó. Érd.: Varasdi u. 18. Tel.: 19-435.
(1023 K)
Zalasárszegi nyaralóhegyen 544 négyszögöl
terület eladó. A buszmegállótól 3 percre van.
Cím: Pásti István, Zalasárszeg, Petőfi u. 6.
(1024 K)
Misfélszobás, komfortos, önkormányzati la-kásomat nagyobbra cserélném. Érd.: Nk. Bar-tók B. u. 6. 1V/1. 17 óra után. (1025 K)
Eladó Antalhegy-Somlón, buszmegállóhoz 1 percre, 1000 négyszögöl ingatlan régi szóló-vei, pincével, felszereléssel. Érd.: Nk. Liszt F. u. l/D. fsz/1. du.: 17 óra után. (1026 K)
1700 négyszögöl telek szoba-konyha előszo-bával, 250.000 Ft-ért eladó Szepctneken. Gáz, víz van. Érd.: hétvégén, Nk. Dózsa Gy. u. 75. Békési. (1033 K)
2,5 szobás, I. emeleti OTP lakás eladó. Érd.:
Nk. Kazaniak krt. 11/D. 1/6. 17 óra után.
(1036 K)
Nk. Magyar u. 149. sz. alán eladó szerke-zetkész állapotban lévő tetőtér (100 négyzet-méter) és 100 négyzetméteres pince üzletnek vagy egyéb célra kiadó vagy eladó. (1035 K)
2000 négyszögöl zártkert elhanyagolt állapot-ban megegyezés szerint eladó. Érd.: Somogy-bttkkösd, Fő u. 58. (957 K)
JA KM II
Tízéves Dácia 1300-as motorral 1310-es karos-szériával műszaki nélkül eladó vagy bármikor kerti kisgépre cserélhető. Érd.: napközben a 93/12-305-ös telefonszámon lehet. (931 K)
Eladó Alfa SOUD TI típusú szgk. Érd.: naponta 16 óra után, Nk. Varasdi u. 17. (977 K)
6,5 éves ZSUK oladó. Gelsesziget, Fő üt 69.
(978 K)
TS 150-os MZ tízezer kilométerrel, újszerű állapotban eladó. Ajánlatokat „MZ 150" jeli-gére, Nk. Pf.: 154-re kérem. (963 K)
Eladó négyütemű Trabant limusin tizonötozer kilométerrel. Ajánlatokat „Megkímélt" jeligé-re, Nk. Pf.: 154-re kérem. (964 K)
Vonnék négyütemű Wartburg Turistot vagy
limusint kevés kilométerrel, reális áron.
Ajánlatokat ár és állapotmegjelöléssel „Új-
szerű" jeligére a Nk. Pf.: 154-re kérek.
(965 K)
Peugeot 309-es, frissen műszakizott, katalizá-
toros, eladó. Érd.: reggel és este a 93/14-
206-os telefonszámon, napközben: 92/73-314.
(998 K)
Két db kemping kerékpár eladó. Érd.: Nk.
Munkál u. 2/C. fiz/2. (1002 K)
Eladó Wartburg 353 W Delux karambolos
egyben vagy bontva új motorral és váltóval.
Érd.: Nk. Bartók 7. Rácz. 17 óra után. (995
K)
11 éves Zsiguli kombi eladó. Műszaki júliu-sig. Érd.: 06-60/99-328. (1010 K)
Vegyes használatú Barkas, motorcserével 80.000 Ft-os irányáron eladó. Érd.: naponta 18 óra után, a 93/17-320-ai telefonszámon. (1032 K)
Új állapotú ROMÉT kismotor eladó. Érd.: Batthyány u. 31. Tel.: 93/11-962. (1042 K)
Eladó egy 150-es MZ üzemképes állapotban, érvényei műszakival 12 ezer Ft-ért, ugyanitt
Fiatal hölgy eladót felveszek. Érd.: Nk. Er-zsébet tér 12. Húsbolt, 8-12 óráig. (1040 K)
Commodore 64 floppyval 2db joystikksl, programokkal eladó. Irányár 30000 Ft. Érd.: napközben a 93/12-305-ös telefonszámon le-het. (793 K)
Általános iskolásoknak német nyelv oktatását villalom. Baraniuk Csilla, Nk. Teleki út 10. Tel.: 13-915. (950 K)
Commodore 64 floppyval, 2 joystikkal, prog-ramokkal eladó. Irányár: 25 ezer Ft. Érd.: Nk. Nyírfa u. 14. (949 K)
600-as magánjáró, diesel szalagfűrész eladó. Ár megegyezés szerint. Érd.: Somogybük-kösd, Fó u. 58. (954 K)
DATSUN gépkocsi alkatrészként és üzletbe-rendezés (polcrendszer) eladók. Nk. Kazaniak krt. 5/B. 1/2. (972 K)
COMMODORE-64 számlgógép megkímélt ál-lapotban, szükség esetén magnóval, mikro-kapcsolós joystick-el, játékokkal, könyvekkel, HELP + bővítővel, frekvenciamérő adapterrel (-(■program) eladó. Ár megegyezés szerint. Érd.: napközben: a 11-208-as telefonon, 18 óra után és hétvégén: Paál Tibor, 8800 Nk. Csengery út 16. (983 K)
Vattacukorgép (12 V-os) eladó. Irányár: 38.000 Ft Érd.: Zalakaros, Kossuth u. 2. (980 K)
Disznó önetotők reális áron eladók. Gelseszi-get, Fő út 69. (979 K)
5 éves ROBI-55 univerzális kisgép eladó. 3
évos lucfenyőcsemeto kiültotésre eladó. Nk.
Erdész u. 53/A/2. Fenyvesi. Tel.: 14-677.
(974 K)
Oszlopos tuja eladó. Érd.: Nk. Akácfa u. 27. 16 órától. (982 K)
Kisebb bélyeggyűjtemény (régiek) eladó. Érd.: 93/14-570. 17 óra után. (987 K)
Bladó oszlopos thuja 120 cm, kétéves thuja cse-mete, iskolázott ezüstfenyő és kék douglasz csemete. Vásárolnék 75 literes betonkeverőt 220 voltosat. Nk. Muskátli út 12. (988 K)
Minősített fehér bor 100 I feletti tételekben
eladó. Számlaadási lehetőség. 93/11-689.
(997 K)
Egyedülálló hölgy 4 órás munkát vállalna.
10 ÉVES KORTÓL
BIRKÓZÓ
TANFOLYAMAT
SZERVEZÜNK!
Foglalkozások:
Hétfő, kedd, csütörtök,
péntek 16 órától
Jelentkezni:
Thúry laktanyában,
Lengyel Józsefnél,
az edzési időpontokban
Ajánlatokat „Bármi érdekel" jeligére. Nk. Pf.:
154-be kérem. (1000 K)
Garázst bérelnék a keleti városrészben. Aján-
latokat „Sürgős" jeligére, Nk. Pf.: 154-be ké-
rek. (996 K)
1500 köbcentiméteres Ford motor felújítva el-adó. Érd.: Nk. Dózsa Oy. u. 98. Végvári. (1011 K)
6 és fél éves ZUK sürgősen eladó. Tetőan-tenna és önetetők eladók. Gelsesziget, Fő út 69. (1012 K)
Központi antenna eladó orősítőkkel. Érd.: Eszteregnye, Polgármesteri Hivatal. (1034 K)
Olasz tolmácsolást vállalok. Tel.: 93/16-112.
(1037 K)
Óriás Schnauzer kiskutyák törzskönyvezve el-adók. Nk-Mlklósfa, Krúdy u. 5/C. (1038 K)
Üzlethelyiség bérbe kiadó. Érd.: Nk. Erzsébet tér 12. Húsbolt 8-12 óráig. (1039 K)
Élelmiszerbolt berendezésére alkalmas polc-
rendszer eladó. Érd.: Nk. Batthyány u. 31.
Tel,: 11-962. (1031 K)
Egyedülálló nő kis keresettel egyszoba össz-komfortos albérletet keres. Ajánlatokat: „El-költöznék" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1030 K)
Idős, egyedülálló asszonnyal, aki lakásába fo-gadna, eltartási szerződést kötnék. Ajánlato-kat: „Bízzunk egymásban" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1029 K)
Alkalmi munkát vállalnék. Lőrincz Károly, Nk. Kodály Z. 1-3. C lph. IV. em. (1028 K)
Kedvező áron eladók: 2 db jó állapotban lévő
olasz, illetve német versenykerékpár, 1400 db
kisméretű tégla, mészhidrát, fohércement, per-
lit, 1 db E7-42 gerenda. Érd.: Nk. Bajcsy-Zs.
123/A. (1016 K)
Német nyelvtanítást, fordítást, tolmácsolást vállalok. Tel.: 93/14-417. (1017 K)
Új állapotban lévő JÁWA BABBTTA, és bé-csi mechanikás, rövid páncéltőkés BÖSEN-DORFER zongora és egy komplett TACTON dobfelszerelés eladó. Rudolf Zoltán. Nk. Cso-konai 8/A. IV/2. (1041 K)
Német magántanltást általános- és középisko-lásoknak, angolt általános iskolásoknak vál-lalok. Érd.: Tóth, Nk. Dózsa Gy. út 114/8., hétköznap 14-17.30-ig. (1013 K)
PAUTNIIUKIKISO
Csillagjegyek alapján keresem e földi világban Őt, aki Bak-Patkány lány és kilenc és fél évvel utánam szülotett. Magamról, 1964-ben szület-tem, 178/78, s nem találtam még meg csilla-gomat. Fényképes leveled várom „Asztrológia" jeligére, Nk. Pf.: 154-be. (968 K)
62 éves özvegy családtalan nyugdíjas férfi keresi korban hozzáillő házias hölgy ismeret-ségét, aki otthonába költözne házasság céljá-ból. Leveleket „Kettesben könnyebb" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (975 K)
35 éves, 162 cm magas barna hajú, kék sze-mű, józanéletű, nemdohányzó, becsületes, jó megjelonésű legényember megismerkedne 40 éves korig házias lánnyal vagy elvált asz-szonnyal házassági szándékkal. Lakás van. Fényképes leveleket kérek „Orgona virág" je-ligére, Nk. Pf.i 154-be kérek. (1001 K)
24 éves, magas növésű, önmagára igényes, szellemi foglalkozású fiatalember várja fény-képes bemutatkozó levelét olyan lánynak, aki szeretetet és gyengédséget tud számára nyúj-tani. Leveleket „Szeretnélek megtalálni" jeli-gére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (981 K)
Kellemes megjelenésű, 37 éves olvált nő egy gyermekkel megismerkedne 180 cm körüli, emberi értékekre igényes, intelligens, jól szi-tuált férfival tartói kapcsolat kialakítása cél-jából, 50 éves korig. Leveleket „Életvidám" jeligére kérem, Nk. Pf.: 154-be. (1014 K)
42 éves értelmiségi hölgy megismerkedne há-zasság céljából olyan intelligens, értolmiségl férfival, aki 14 éves leányát U elfogadná. Le-veleket: „Boldog család" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (907 K)
Kanizsa Kábel Kft.
hitkci/nap W/12-1.13
cl inunk.is/midi napokon
S-l2 óráin "3.\'I3-37S
DÉL-ZALAI HETILAP
ARA: 19 FT
MEGJELENIK: MINDEM PÉNTEKEN
V. óvf. 18. sz. 1993. ápr. 30.



RENDŐRNAP
EORSI KANIZSÁN
Az Olajbányász SE Sport-centruma adott otthont a múlt szombaton a rendőrség által megszervezett nyílt napnak. A megnyitó után a letenyei ön-kéntes tűzoltó zenekar bemuta-tója, majd a vetélkedők, bemu-tatók vették át a főszerepet. A szokatlanul nagy meleg ellené-re több száz néző látogatott el a rendezvényre. Az érdeklődők megismerkedhettek a rendőrség gépjárműtechnikai, közleke-désbiztonsági, a bűnügyi tech-nikai eszközeivel, a nyomrög-zítési és biztosítási eljárások-kal. Láthattak fegyver- és hő-légballon-bemutatót, megte-kinthették a kommandósegység felszerelésének kiállítását, és résztvehettek bűnmegelőzési tanácsadáson.
A legtöbb nézőt a komman-dóbemutató vonzotta. A terep-ruhások az önvédelmi gyakor-latok mellett, menekülő autós elfogását is végrehajtották, s nagy tapsot kaptak a rendkívül látványos, gépfegyverekkel és füstbombákkal „előadott" tá-madás-ellentámadás akciójuk-ra.

Immár második éve működik a Liberális Nagykanizsáért Alapít-
Ezután a kutyabemutató kö-vetkezett. A bátor négylábúak rendkívül ügyesen oldották meg a feladataikat, méltán vív-ták ki ezzel a nézők elismeré-sét. Nemkülönben az íjászok, akik közül egy Robin Hood
babérjaira törekedve, majd-hogynem korhű öltözékben kápráztatta el modern íja segít-ségével a nagyérdeműt.
A gyerekek is megtalálták a nekik való elfoglaltságot. Be-szálhattak a rendőrségi Wolksvagenekbe, kipróbálhat-ták a rádiót, használhatták a szirénákat. Az ügyesebb, vál-lalkozószellemű nebulók rajz-versenyen, kerékpár-, és segéd-motorkerékpár ügyességi ver-
vány, mely elsődleges feladatául választotta, hogy városunk polgá-raihoz mind közelebb hozzák a liberális eszméket. E cél vezette őket, amikor az elmúlt hét szer-dáján útjára indították az Irodal-mi tükör című, kéthavonként je-lentkező sorozatot, melynek ke-retében az érdeklődők megismer-kedhetnek a liberális eszméket valló hazai írókkal, költőkkel.
Első alkalommal Eőrsi Istvánt látta vendégül a Tükör Kávéház-ban az alapítvány. Ernszt Katalin rövid részletet olvasott fel az író legutóbbi, Levél vérvörös levél-papíron címet viselő könyvéből,
senyen vehettek részt. Az első helyezettek hőlégballon utazás-ban részesültek.
Ezen a szombaton a nézők láthatóan jól érezték magukat, s ez garanciája lehet annak, hogy jövőre is sikeres lesz ez a rendezvény, és biztosak le-hetünk abban, hogy az ilyen „akciókkal", ha lassan is, de közelít egymás felé a rendőri és a civil szféra.
Horváth Zoltán
majd Lehota János a Batthyány-gimnázium magyartanárának rö- i vid felvezetője után oldott, több \\ érdekes témát boncolgató beszél-getés vette kezdetét az író és a nagyszámban megjelent hallgató-ság között, akiknek soraiban szinte minden korosztály képvi-seltette magát.
Eőrsi némi egészséges öniróniá-val átitatva beszélt a változó tör-ténelmi korszakokbeli különböző írói törekvéseiről, s a közönség Németh Lászlót érintő kérdései ré-vén a magyar író-társadalom \'56-os és azt követő szerepéről. (Folytatás a 2, oldalon.)

Demonstráció a Földünkért
Világméretű megmozdu-lássá nőtte ki magát 1970 óta a Föld Napja, melyet 1990-től kezdődően már Magyarországon is mind szélesebb körben megünne-pelnek. Városunkban az ilyenkor szokásos, figyelem-felkeltő környezetvédelmi demonstráció megszervezé-sét idén is a Fidesz helyi csoportja vállalta magára. Az elmúlt évben a Csóna-kázó-tónál ültettek e napon fát és a főtéren tüntettek, ám mára a természet szeny-nyezése olyan méreteket öl-tött, hogy a fiatalok hatáso-sabbnak találták a mostani április 22-én csak Kanizsa főterén megmutatni szimpa-tizánsaiknak és a város pol-gárainak, mi mindennel te-szünk magunk is kárt köz-vetlen környezetünkben.
E célt szolgálta a téren el-helyezett paravánon rögtön-zött fotókiállítás, mely a Kanizsa környéki illegális szeméttelepeket volt hiva-tott bemutatni. S hogy a ké-pek valósága testközelbe kerülhessen, az e telepekről gyűjtött drótkerítésből, le-robbant tévéből, kályhacső-ből, s más kacatokból mu-tatós tárlatot állítottak össze a fideszesek, Ezenkívül kö-zel száz nárciszt állítottak a polgármesteri hivatal előtti járda betonjába, utalva az élet esélyeire a mind fesze-sebb tempóban urbanizálódó világunkban.
Természetesen a fiatalok a demonstrációra látogatók gye-rekeiről sem feledkeztek meg. Minden apróságnak jutott jó-voltukból egy-egy lufi vagy narancs.
- ta -
[ KANIZsX"
tW». ípriils 39.




MEGHOSSZABBODIK A ZALAI OLAJMEZŐK
EŐRSI KANIZSll
HIRDETÉSFELVÉTEL . megyei képviselet
ZALAREKLÁM Stúdió
Aki kimarad, az lemarad!
GYÓGYSZERTÁR A VÁROS SZÉLÉN
Mint ismeretes, három zalai MDF-es országgyűlési képviselő módosító indítványt terjesztett elő a „Bányászatról" szóló tör-vényhez. A részletekről Rudics Róbert adott tájékoztatást. - - Tarnóczky Attila és dr. Tóth Tihamér zalai képviselő-társaimmal közösen benyújtott javaslataink lényege dióhéjban az volt, hogy a másodlagos és az úgynevezett növelt hatékony-ságú eljárásokkal kitermelt kő-
(Folytatás a címlapról) Magánvéleményének adott hangot a liberalizmus megítélé-sében is, elkülönítve a politikai és a gazdasági liberalizmust. Ez előbbi - szavai szerint - az em-beri jogok teljes védelmét jelenti még a nemzeti érdekekkel szem-ben is.
Ezután a környezetpusztítás fenyegető rémére kívánta még felhívni a hallgatóság figyelmét. A természetszennyezés ma már globális probléma - mondta -,

Felelős szerkesztő: Dóró János .
Laptitkár:
Bencze Ildikó
Reklámmenedzser:
Gombás Imre
Felelős kiadó:
a Szociális Foglalkoztató
Nagykanizsa
igazgatója.
Szerkesztőség:
8801 Nagykanizsa,
Király u. 47.
Telefon/fax: 93/12-305
Computertechnika:
GRAFO BT. PRINTEXT BT.
Zeg., Mártírok u. 42-44. Tel.: (92) 13-780/11
Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt.
Felelős vezető: Galla József vezérigazgató
Terjeszti:
a Magyar Posta,
és a Szociális
Foglalkoztató
Nagykanizsa
Előfizetési díj:
egy hónapra 82 forint.
ISSN 0865-3879
olaj mennyisége után - ezen technológiai eljárások költségeit elismerve - csökkentett mértékű bányajáradékot kelljen fizetni az államnak, míg a technoló-giai célú nyersányagj\'elhaszná-lás és a rétegvizsgálat során kitermelt nyersanyag után ne legyen kötelező a bányajáradék fizetése. Bár a javaslatok be-nyújtásakor részsikerekkel is elégedettek lettünk volna, végül is eredeti szándékainknál többet
wmmmm
amely mellett nem mehetünk el közönyösen, hiszen napjainkra már olyan helyzetbe kerültünk, amikor a Földön a legkisebb egységgé az emberiség vált. Ép-pen ezért fájlalta, hogy ha ma-napság az a párt, amely a vá-lasztásokon olyan ígéretekkel in-dulna, miszerint 20%-kal emel-kednek a kenyér árak, de teljes erővel küzdenek majd a környe-zetszennyezés ellen, eleve vesz-tésre van ítélve.
- K. R. -
sikerült elérni! - mondta beve-zetőben.
A képviselőtől megtudtuk, hogy az eredmények mögött szí-vós, jó értelemben vett „lobby-zás" rejlik, ugyanis dr. Szabó Iván, majd dr. Kupa Mihály mi-niszterek néhány hónappal eze-lőtti nagykanizsai látogatása so-rán megteremtették a lehetőségét annak, hogy az érintett zalai olajipari szakemberek e kérdé-sekről konzultálhassanak a két miniszterrel. A MOL Rt. Bá-nyászati Üzemének zalai vezetői és munkatársai később részletek-be menő háttér-anyagokkal lát-ták el a három képviselőt, ame-lyek alapul szolgáltak a bizott-sági vitákon, s odakerültek az érintett tárcák asztalára is.
HWJ ~mm *VF*H»ÍWWF i
- Olajipari múltamra és az Országgyűlés Gazdasági Bizott-ságában betöltött tagságomra va-ló tekintettel, képviselőtársaim rám bízták a javaslatok bizottsági és parlamenti „gondozását". Az itthon töltölt hétvégeken, eseten-ként pedig a bizottsági ülések szünetében telefonon konzultáltam a MOL Rt. zalai vezetőivel a kö-vetendő lépéseket illetően. Végül a Gazdasági Bizottságban sike-rült kialakítani az indítványaink zömét is magában foglaló azon kompromisszumos javaslatokat, amelyek bekerültek a törvénymó-dosítás szövegébe - informált.
Rudics Róbert szerint az érin-tett tárcák - élükön dr. Szabó Iván pénzügyminiszterrel, vala-mint Latorcai János ipari és ke-reskedelmi miniszterrel - megér-tették, hogy két lehetőség közül választhatnak: vagy lemondanak a bányajáradék egy kis részéről, s ennek fejében a jelentős mér-tékben kimentett mezők többlet-olajat adnak, a dolgozók foglal-koztatása nem kerül veszélybe, sőt adóbevételekre és a közter-hek viselésére is számíthat az ál-lam; vagy nem adnak kedvez-ményt, amely a gazdaságtalanul művelhető zalai olaj mezők fel-adását, több száz dolgozó mun-kanélkülivé válását, az ezekről való szociális gondoskodást, az adóktól és egyéb járulékoktól való elesést jelentheti, örvende-tes, hogy az első lehetőség dia-dalmaskodott!
— A bizottsági viták során ha-mar beláttam, hogy a másodla-gos technológiai eljárással ter-melt kőolaj tekintetében kedvez-ményt elérni reménytelen, így erről lemondtam. Teljes bánya-járadék-mentességet sikerült vi-szont biztosítani az úgynevezett növelt hatékonyságú eljárások alkalmazásával kitermelt kőolaj tekintetében, amely így gazdasá-gossá, sőt versenyképessé válik, ugyanis az elvonás összege éves viszonylatban közel egymilliárd forinttal csökken. Mindez azt je-lenti, hogy a megkezdett projec-tek folytathatók, sőt várhatóan újak is indulnak, amelyek a bá-nyászati üzem dolgozóinak fog-lalkoztatásán túl a szerviztevé-kenységet végző társaságok szá-mára is többletmunkát, megren-delést jelent - újságolta végül boldogan Rudics Róbert, aki közbenjárását országgyűlési kép-viselői pályafutásának eddigi legnagyobb eredményének tartja, mivel a törvénymódosítással si-került meghosszabbítani az olaj-ipar tevékenységét a régióban. Tihanyi István
Megkapta az OGYI engedélyét a régen várt nyitáshoz a kanizsai ke-leti városrészben az Exist Kft. által épített és a Ryno Kft által kivite-lezett keleti gyógyszertár, amely a nagyközönség előtt - a korábbi ígé-retekkel ellentétben - csak kedden nyitotta kapuit. A korszerű, 160 négyzetméteres, tágas raktárakkal és emberléptékű laboratóriummal ren-delkező patika világos, barátságos officinájában, melyet Ludvig Zoltán festő képe díszít, dr. Kereskai István polgármester mondott megnyitó be-szédet, amelyben megköszönte az építőknek és üzemeltetőknek, hogy a város lakóinak többé nem kell
tyógyszerért, gyógykészítményekért, abaapolási cíkKeKért a belvárosba zarándokolniuk. Lapzártakor érke-zett, hogy a keddre tervezett nyitás elmarad, ugyanis az OGYI engedé-lyét Egerszejjen dr. Parázs Edit me-gyei tiszti főgyógyszerész nem hagy-ja jóvá addig, míg személyes ellen-őrző látogatást nem tesz az új gyógyszertarban. Ennek eredményé-től függően a nyitás leghamarabb e hét végén, jövő hét elején várható. - Ir -
Un április 30» KANIZSA 3

BIZTOSAN BIZTOSÍTVA
(LESZÜNK?!)
Így látjuk a Tb önkormányzati választásokat
Ezt a kérdést tettem fel dr. Fenyves Jánosnénak, a nagyka-nizsai Társadalombiztosítási Ki-rendeltség vezetőjének a Tb-vá-lasztási kampány megkezdése előtt.
- Biztosan biztosítva lesznek az állampolgárok, de hogy ho-gyan alakul át a Tb., erre csak a választások utáni reform lé-pések adják meg a választ. Bi-zakodom abban, hogy mindenki átérzi annak fontosságát, hogy szavazatával részt vehet egy olyan közjogi szervezetben, amelyen keresztül lehetőség kí-nálkozik a járulékfizetők irányí-tó, ellenőrző, gazdálkodó tevé-kenységére. Persze azt minden érdekeltnek tudomásul kell ven-nie, hogy a társadalombiz-tosításon belül jelentkező, na-gyon súlyos gondok nemcsak a biztosítási rendszer -gondjai, hanem a gazdasági életé is. Ezekben a kérdésekben min-denki érdekelt valahogy: be-
JLLOLTKK
A LKÍA
TÁRSADALOM-BIZTOSÍTÁSI ÖNKORMÁNYZATI LISTÁIRÓL
A nyugdíjbiztosítási
önkormányzati lista
első tíz jelöltje
1. Forgács Pál
2. Férge Zsuzsa
3. Solt Ottília
4. Zombori Gyula
5. Dr. Futó Gábor
6. Szabó Sándorné
7. Pirityi Ottó
8.Velkey Gábor
9. Migács Tibor
10. Preislerné
dr. Cserhalmi Dóra
Az egészségbiztosítási
önkormányzat lista
első tíz Jelöltje
Í.Horn Gábor
2. Orosz Éva
3. Sinkó Eszter
4. Dr. Szolnoki Andrea
5. Dr. Vekerdy Tamás
6. Máthéné
dr. Bertók Judit
7. Dr. Veér András
8.Dr. Votisky Péter
9. Nemes János
10. Erhardtné
dr. Molnár Katalin
A sorrendben- kevés
valószínűséggel - előfordulhat változás.
teg, nyugdíjas, járulékot fizet, gyógyszerkedvezményt élvez vagy terhességi, anyasági ellátást kap.
- Az átalakulás első jeleit már
tapasztaltuk.
- Igen. 1992. július 1-től Za-
laegerszegről visszakerült Nagy-
kanizsára a táppénz, a gyógyító,
megelőző, a terhességi és anya-
sági ellátások számfejtése és fo-
lyósítása. December 1-től pedig
a munkáltatók, egyéni és társas
vállalkozók bejelentésével és já-
rulékfizetésével kapcsolatos ügy-
intézés is itt történik. Sokak hie-
delmével ellentétben közlöm,
hogy a nyugellátási alaptevé-
kenységek nem tartoznak profi-
lunkba. Ha számszerű tájékoz-
tatást kér: Nagykanizsa körzeté-
ben átlagosan mintegy 2000 fő
kifizetőhellyel nem rendelkező
táppénzesnek, majd\' 300 a
GYED-es anyukának, valamint
9000 munkáltatónak és egyéni
vállalkozónak a járuléka és biz-
tosítási ügyei futnak nyilvántar-
tásainkban. Az átalakulással
kapcsolatban még el kell mon-
danom, hogy nemrégen meg-
szűnt az anyasági pótlék, helyé-
be a várandósági lépett. Ezt je-
lenleg adókötelesnek kell tekin-
teni, de ez a tény vita tárgyát
képezi. Februártól az önkor-
mányzatok hatáskörébe került a
korábban a társadalombizto-
sításnál fizetett temetési segély.
- Reméljük, hogy a választás
sikeres lesz május 21-én. Miben
kellene a változásokat érzékelni
a biztosítottaknak, s mit várnak
el önök, a Tb-apparátus?
- Ha érvényes lesz a válasz-
tás, akkor megteremtődnek a fej-
lődés esélyei. A két biztosítási
Mihalyovszkl Miklós számí-tógép-üzemmérnök, most szer-zi második diplomáját:
- Semmi értelmét nem lá-tom. A meglévő pénzt mégtöb-ben, többfelé fogják porciózni, mert minden képviselő ered-ményt akar felmutatni, s végül úgy járnak mint az egyszeri gyerek, aki nagyobbat akart mint az apja és bepurcantott... Komolyra fordítva a szót. Ma van néhány igazán komoly kór-ház, komoly műszerezettséggel, melyet fel fog váltani több száz zsebszámológép..., mert ennyi-re lesz lehetőség. Ezért én nem
cég szétválik, tehát külön lesz
egészségbiztosító és nyugdíj-
pénztár. Most még sajnos nem
látjuk át, hogy hogyan is működ-
nek külön-külön. Rendeződik ta-
lán az az egyre erősödő ténykér-
dés is, ha a társadalombiz-
tosítási ellátások jelentős része
állampolgári jogon működik, ak-
kor a felosztható pénzösszegeket
lehet-e a továbbiakban csak a
munkaviszonyhoz kapcsolódó já-
rulékokból feltölteni. Biztosan
előbb-utóbb sorrakerül az adó-
rendszer és biztosítási rendszer
összefüggéseinek újfajta értel-
mezése is. Joggal kifogásolja
mindenki, hogy az igen magas
44%-os TB-járulékból sincs
tisztességes ellátás. Meg kell
oldani a saját vagyon kérdé-
sét! Hiába döntött már az or-
szággyűlés, több mint 80 mil-
liárd a kintlevőség, a behajt-
hatatlan járulék összege meg-
állíthatatlanul növekszik.
Nagykanizsán körülbelül 6
millió Ft a vállalatok és az
egyének kötelező Tb-járulék
tartozása, itt is nő a fekete
foglalkoztatás. Joggal füzünk
reményeket a vagyonvissza-
szerzés kérdéséhez is, hiszen
ha a beígért juttatások hozadé-
kának csak az 5-6%-ával szá-
molok is, ez több tízmilliárd Ft.
Objektumot illetően itt helyben
a kirendeltség épület jöhet
számba, ezt az 1945 előtti biz-
tosító, az OTI építtette.
Még egy dologról beszéljünk a fejlődés esélyei között. Ez pe-dig a szakszervezetek ügye. Nem úgy kell értelmezni, hogy javul-e a helyzet azzal, hogy a szakszer-vezetek belekerülnek a Tb-önkor-mányzatokba, hanem úgy, hogy
megyek el szavazni. Ez elher-dálása annak is, ami ma van.
Takács Valér vállalkozó így összegzett.
- Ez nem egyéb, mint egy népi átverés. Az állam innen is kivonul. A legyengített szak-szervezetek nyakába varrják az egészet, aztán a nép üsse azo-kat, akik még esetleg védenék az érdekeiket, tehát teljesen le-gyenek kiszolgáltatottak. Én el-megyek szavazni és nemet mondok. Ez igenis állami fel-adat!
Lutbor Lászlót, a Zrínyi ut-cában szólítottuk meg:
ha érvényes lesz a választás, stabilizálódik ezzel is a szak-szervezeti mozgalom, eredménye-sebb érdekvédelmet láthat el. Nem csak pénzügyi szempontok alapján hathat a társada-lombiztosításra, hanem például úgy is, hogy szervezettebben, po-litikusabban beleszólhatnak ab-ba, hogy kinek miért, milyen jogcímen, mennyi, mennyi ideig tartó biztosítás jár.
- Mi lesz az apparátussal?
- A helyi apparátus 60 dolgo-
zója mindaddig, amíg tisztázód-
nak az erővonalak, maximálisan
ellátja a feladatát. Az eddigi or-
szágos hálózatban kialakult egy
rendszer, amire véleményem
szerint ezután is szükség lesz.
Ha felkészült emberek lesznek
az önkormányzatban, napi kérdé-
sekkel akkor sem fognak foglal-
kozni. Látta a folyosókat érke-
zésekor? Sűrű az ügyfélforga-
lom. Az a napi 200-250 ember,
akinek a problémáját - a rend-
szeres biztosítási tevékenység
mellett - el kell intéznünk, ez-
után is ide fog fordulni. Az át-
szervezéseket úgy kellene meg-
oldani - ha egy kicsit késésben
is vagyunk jelenleg —, hogy ne
csak néhány évre szóljanak. Az
egységes, jól felkészült végre-
hajtó szervezetet meg kell tarta-
ni, mellette működhet a két
megválasztott önkormányzat.
Az ezredforduló magyar társa-dalmában meg kell oldani első-sorban az emberhez méltó nyug-díjak kérdését, a betegek és egészségügyi intézmények riasz-tó problémáit, a megfáradt, idős nők félelmeinek feloldását.
Büki Erzsébet
- Mi lenne egy munkanélkü-li, kvalifikált műszerész véle-ménye? - kérdez vissza. - El-megyek szavazni, de nem úgy, ahogy ők gondolják - és szét-tárja karját. Ennyi - fejezi be. ,
Folytathattuk volna a kérde-" zősködést, de nagy a valószí-nűsége, hogy a válaszok ha-sonló eredményt adtak volna. Ahogy egyesek értékelték, ez nem más, mint egy éles vá-lasztási küzdelem éles szondá-zása az állampolgárok, az adó-fizetők költségére.
Varga József

KANIZSA
t993, ápritis



Ülésezett az önkormányzat
„Piarista ügy" előterjesztés nélkül ♦ Régi • Elosztott pénzmaradványok • Pont
HÉTFŐN AZ MRWLBEN;
MSZOSZ megyei választási nagygyűlés IÜI
Hétfőn ülésezett városunk önkormányzata. Az eredetileg 18 napirendi pont a különböző javaslatok végeredményeként 21-re bővült.
Napirend előtt többen kértek szót. Krémer József a fiatal-korúak intenzív alkoholfo-gyasztásának veszélyeire hívta fel mind a jelenlévők, mind a városlakók figyelmét.
Farkas Zoltán lakossági fó-rumra hívta május 4-re az ál-lampolgárokat a HSMK-ba. A fórum 17 órakor kezdődik, té-mája a szemétszállítás és az önkormányzati lakások elide-genítésével kapcsolatos kérdé-sek. Dr. Bogár Gáspár napi-rend előtti felszólalásában arra a kérdésre kereste a\' választ, hogy miért nem jöhetett létre új, egészségügyi alapellátást biztosító körzet a városban ak-kor, amikor az országban 1300 új körzetet teremtettek.
Ezt követően a képviselők a lejárt határidejű döntésekről szóló jelentést fogadták el. A jelentésből kiderült, hogy a könyvtár építésére kiírt pályá-zatok közül hármat talált arra alkalmasnak a testület, hogy
azokat lakossági fórum kereté-ben a városlakók elé tárja.
Hosszabb vita után a képvi-selők a 92-es költségvetési gazdálkodásról szóló beszámo-lót fogadták el. Ennek a napi-rendnek részeként került sor a pénzmaradványok elosztására tett javaslatok megvitatására. A maradék pénzből 50 ezer forintot a Zala Megyei Termé-szetjáró Szövetség turistatér-kép kiadására, 40 ezer forintot Pék Pál a verseskötetének, 180 ezret pedig a Kanizsa Al-manach kötet kiadására kaptak a kérelmezők. Elutasították többek között az Egészségügyi és Szociális alap 700 ezer fo-rintos kérelmét és a palini ál-talános iskola eszközbeszerzé-sére kért 300 ezer forintját.
Marton István javaslatára az Állami Számvevőszék vizs-gálatával kapcsolatos beszá-molót a következő ülésre ha-lasztották. A kamionparkoló-val kapcsolatos kérdésekben a közgyűlés úgy foglalt állást, hogy a végső szót a parkoló kialakítását illetően az M7-es 95-ben elkészülő tervdoku-mentációjának ismeretében ki-
iskola új névvel a szemétügyre
vánja csak kimondani a testü-let.
Mint az várható volt, végre pont került a szemétügy végé-re. A közgyűlés a Sauberma-cher-Ryno Kft. közös hulla-dékgazdálkodási pályázatát fo-gadta el. A megkötendő szer-ződéstervezetet a következő alkalommal tárják a képviselő-testület elé. A testület javas-latot fogadott el az önkor-mányzati tulajdonú házingatla-nok elidegenítésére. Ezután a közgyűlés határozatot fogadott el a társadalombiztosítási ön-kormányzatok választási bi-zottságának kinevezésére. A javaslat elfogadása előtt Czo-bor Zoltán felhívta a lakosság figyelmét, mennyire fontos, hogy a szavazóképes lakosság 25%-a jelen legyen a válasz-tásokon.
A közgyűlés a „Romlottvár" állagának megóvására 300 ezer forint támogatást szava-zott meg, a pénz kezelésével a múzeumot bízta meg.
Marton István képviselő önálló indítványát másodszor is levette napirendjéről a tes-tület, és utasította az illetékes bizottságokat, hogy a követke-
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége zalai kép-viselete és az MSZOSZ nagyka-nizsai Városi Fórum közös szer-vezésében május 3-án, hétfőn délután 14.30 órai kezdettel me-gyei választási nagygyűlést tar-tanak.
A társadalombiztosítási önkor-mányzatok (nyugdíjbiztosítás, egészségbiztosítás) és az üzemi,
ző ülésig tárgyalják meg az indítványban foglaltakat, és javaslataikat tárják a testület elé.
Új nevet kapott a Csokonai Úti Általános Iskola, a jövő-ben Körösi Csorna Sándor Ál-talános Iskolának hívják majd.
A Batthyány-középiskoláért létrehozott alapítványhoz a testület engedélyezte a Bat-thyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola hozzájárulását.
A közgyűlés Palotás Tibor önálló képviselői indítványát, amely a 20. gyalogezred em-lékművének az Erzsébet térre történő visszahelyezését java-solja, a városfejlesztési bizott-ság tárgyalási hatáskörébe utalta át.
Az ülés derekán került sor egy olyan napirend megvitatá-sára, amelynek napirendre vé-telét sem az illetékes bizott-ság, sem a közgyűlés legutób-bi döntése nem javasolta. En-nek ellenére újra előkerült a város egyik „tengeri kígyója", a piarista iskola ügye. Jóllehet lapunk már adott hírt az ille-tékes bizottság és a hivatal el-képzeléseiről, a jelenlévők meglehetősen tájékozatlannak bizonyultak. Bár feleslegesen, de jókora akadémikus vita kezdett kibontakozni a témá-ban, amely úgy zárult, hogy a következő ülésen végső dön-tést kell hoznia az önkormány-zatnak.
Dévi

közalkalmazotti tanácsok válasz-tásáról rendezendő nagygyűlést az Erkel Ferenc Olajipari Műve-lődési Ház színháztermében tart-ják (Ady EndTe út 8.).
A nagygyűlés előadója dr. Sándor László, az MSZOSZ al-elnöke, amelyre minden érdeklő-dőt szeretettel várnak a szerve-zők.
(•han-)

1993-ban is az Ön fuvarozó partnere a TRANSPORT Kft.,

TRANSPORT KFT.
8800 Nagykanizsa, Vár u. 9.
Tel.: 92/73-164, Fax: 92/73-158
Telex: 33-241
J
KRESZ A VÍVÓKNAK
A Vivere alapítvány szervezésében a szakosztállyal közösen újabb klubfoglalkozást tartottak a vívók.
Most Berke László rendőrhadnagy tartott tájékoztatást KRESZ-is-meretekból A gyermekekkel való találkozás aktualitását az is adta, hogy a hét végén volt az országos rendőrnap, s ezzel az ünnepi eseménysorozattal a rendőrök munkája előtérbe került.
A sikeres beszélgetés feltétlenül segítséget nyújtott a vívóknak a jövőbeni helyes és megfontolt közlekedéshez.
- hgy -
KANIZSA 5
Szabad kapacitásunkat
felajánljuk
a lakosság szolgálatára,
szennyvíz szivatásra,
továbbá
zsákos tőzeg 80 1/190 Ft + 6% ÁFA
A, B, C virágföld
5 1/46 Ft + 6% ÁFA
kapható. ,
CÍM:
Talajerőgazdálkodási Vállalat
Nagykanizsa, Magyar u. 162.
Tel.: 11-027

Engedményes húsakció
a KILIMÁNI HÚSBOLTBAN!
Nagykanizsa, Erzsébet tér 12.

Sertés rövid karaj 320- Ft
Sertés hosszú karaj 300 - Ft
Sertés comb 290,- Ft
Sertés lapocka 280,- Ft
Sertés dagadó 260,- Ft
Sertés tarja 250- Ft
Sertés oldalas 200- Ft
Kilimáni olasz 235- Ft
Kilimáni párizsi 175,- Ft
Közületeknek árainkból 5% engedményt adunk!


Nagykanizsa, Zrínyi u. 42.
„Dreher" Kőbányai Sört Értékesítő Kft.
Széles áruválasztékával várja tisztelt kereskedelmi partnereit

Nagykanizsa, Magyar u. 189. alatt található raktárában.
Nyitva: 06-21 óra Tel.: 93/14-590, 60/99-369
„ORIGÓ plusz" Kft.
Nagykanizsa, Zrínyi u. 42. Tel.: 93/13-272
ÉPÜLETTERVEZÉS és KIVITELEZÉS
„Gondolattól -kulcsátadásig"
"S.O.S." HIBAELHÁRÍTÁS R
- 24 órán belül -
Épületkárok, tetőbeázás Zárjavítás, üvegezés stb. Víz-, csatorna-, gáz-, elektromos hibák Dugulás, csőtörés stb.
© (93) 13-378

Lezárult a nyolcadik osztályo-sok pályaválasztási időszaka. Közülük már mindenki tudja, lesz-e hely számára valamilyen oktatási intézményben. Bizo-nyos, hogy legtöbben valamilyen szakmát kerestek maguknak. S ha így van, akkor nem lehet kö-zömbös számunkra, milyen gon-dokkal küzd, milyen eredménye-ket mutathat fel a város legna-gyobb létszámú oktatási intéz-ménye, a Széchenyi István Ipari Szakmunkásképző és Szakközép-iskola.
Tóth Lászlóval, az intézmény igazgatójával rögtön aktuális problémával kezdjük a beszélge-tést. Az utóbbi időben több il-letékes is nyilatkozott tan-könyvügyben. Mi a helyzet a szakmunkásképző házatáján eb-ben a témában?
- A tankönyv gondok eddig nem nagyon érintettek bennün-, ket, mert a szakmunkásképzők tankönyvellátását a Munkaügyi Minisztérium Szakképzési Intéze-te koordinálta. Igaz, tavaly nem ment minden simán, hiszen a közismereti tantárgyak könyveit más cégtől kellett megrendel-nünk. 92-ben még megoldottuk a gondokat azzal, hogy a nálunk raktáron lévő könyvekből láttuk el a gyerekeket. Most viszont nagyrészt újakat kell rendelnünk. A hivatalosan ajánlottakon kívül 4-5 cég is adott ki tankönyveket, melyek nem egyszer jobbak az előbbieknél. A szaktanárok mér-legelésén múlik, hogy melyikből rendelünk. De hogy mennyi lesz az ára, az sajnos nem tudjuk. Az a követelmény, hogy a tan-könyv a gyerekeknek 500 Ft-nál többe nem kerülhet, ma már nem reális. A napokban olvastam, hogy egy elsős középiskolás tan-könyvei mintegy 3000 Ft-ba fog-nak kerülni. Az ipari iskolások könyvei ennél csak többet tehet-nek ki a szakkönyvek magasabb ára miatt. Bizony lesznek gon-dok. Nem tudom, a szülők majd hogyan tudják fedezni a költsé-geket. Elég gyakori dolog
ugyanis, hogy a családi háttér sem optimális, sok a munkanél-küli és a gyermekét egyedül ne-velő szülő.
- Köztudott, hogy a szakmun-
kásképzők diákjai nem a kitűnő
tanulók közül kerülnek ki. Ho-
gyan birkóznak meg a pedagó-
gusok azzal a nem könnyű fel-
adattal, hogy ezekből a gyere-
kekből értékes, szakmaszerető
embereket neveljenek?
- A mostani 1450 tanulónkat
100 pedagógus oktatja. Mond-
hatom, nagyon kicsi a fluktuá-
ció. Sőt, az utóbbi időben je-
lentős „fiatalodás" következett
be a tantestületben azáltal,
hogy a profilbővülés következ-
ményeképpen is fiatal szakem-
berek jöttek iskolánkba. Az ide-
gennyelv-oktatás, a számítás-
technika bevezetése a kor köve-
telményei. A mi pedagógusaink
nem riadnak vissza a nehéz fel-
adatoktól, sőt szeretik megolda-
ni a lehetetlen helyzeteket is.
Egy igazi pedagógusra jellemző
az optimizmus...
- Ebben a nehezülő gazdasági
helyzetben hogyan tudnak az ok-
tatás számára megfelelő tárgyi
feltételeket biztosítani? Egyálta-
lán hol fér el itt ez a rengeteg
gyerek?
- Úgy is kifejezhetném ma-
gam, hogy a körülményeink
színvonal alattiak. Nyolcvan
osztályunk tanul 19 tanterem-
ben. Még nyolc-kilenc tante-
remre lenne szükségünk, hiszen
- bár az első osztályok számá-
nak csökkentését terveztük - is-
mét 18 első osztály kezd a kö-
vetkező tanévben.
- Most, amikor vállalatok
szűnnek meg, s különböző vál-
lalkozások jönnek létre, melyek
esetleg nem is elég stabilak,
megtalálják-e a lehetőségét an-
nak, hogy a gyerekek gyakorlati
oktatása megnyugtató legyen?
- Ma egy zavaros lóhoz ha-
sonlítanám a gyakorlati oktatás
helyzetét. A különböző munkál-
tatók jó nagy\'hálóval méreget-
nek belőle. A gyerekek meg örül-
AIDS
megelőzés és szexuális nevelés
Egyre aggasztóbb méreteket ölt és mind több áldozatot kö-vetel korunk sajnos mindezidáig gyógyíthatatlan vírusfertőzése, az AIDS. Gyors terjedésének
hétnek, ha fennakadnak valame-lyik hálón. Nagy részük masze-kokhoz, kft.-khez, különféle gaz-dálkodó szervezetekhez kerül, ahol gyakorlatilag ellenőrizhe-tetlen a képzésük.
Amelyik kisiparos nem presz-tízsből, szakma- és gyerekszere-tetből vállalja a szakképzést, az a pénzt nézi benne. Eleve a „fej-pénzért" veszi fel a tanulót, s nem a tanítás a célja. Ebből kö-vetkezik, hogy nem a szakmában dolgoztatja, vagy túldolgoztatja, megrövidíti a nyári szünidőt. A tanuló még egyéb juttatástól (ét-kezés, munkaruha, ösztöndíj) is eleshet. Sok ilyen panasz van, de valójában tehetetlenek vagyunk. Nem lehet megoldás, hogy a ta-nulók a gyakorlati oktatás szem-pontjából az utcára kerüljenek. Elég gondot okoz egyébként is, hogy a megszűnő cégeknél ko-rábban elhelyezett gyerekeket újabb gyakorlati helyhez segít-sük. Eddig a kialakult jó kap-csolatokra támaszkodhattunk. Példás segítséget nyújt ezen a téren a „DKG".
- Milyen a végzősök hangula-
ta? Mennyire valószínű, hogy
munkahelyet találnak majd?
- Mivel gazdaságtant is taní-
tok a gyerekeknek, gyakran be-
széltem nekik már korábban is
arról, hogy ha a munkaerő is
piaci viszonyok közé kerül, csak
a legjobbak maradhatnak meg, a
több-szakmások, a nyelveket tu-
dók, a modern technikát isme-
rők, az önművelésre képesek.
Reméltem, hogy a gazdasági vál-
tozás pezsditően hat a szakkép-
zésben. Reméltem, hogy a gye-
rekek megpróbálnak megfelelni
ezeknek a követelményeknek, és
mindenki jó, jobb akar lenni.
Sajnos, inkább ennek az ellenke-
zője valósult meg. A gyerekek
körében pesszimizmus kezd ki-
alakulni. Nem azon igyekeznek,
hogy a legjobbak közé kerülje-
nek, hanem az „úgyis mindegy"
hangulat terjed. „Minek törjem
magam, úgysem tudok elhelyez-
kedni!" Bizony sok munka hárul
egyik oka szabados és hiányos szexuális kultúránkban keresen-dő. Mivel a fertőződés veszélye a fiatal generációknál a legna-gyobb, így a kór terjedésének lassításában azoknak - orvosok-nak, védőnőknek, tanároknak -lehet óriási szerepük, akik mun-kájuk révén nap, mint nap kap-csolatba kerülnek az ifjúsággal. Ezért a Zsigmondy-Winkler Mű-
pedagógus-kollégáimra, hogy a gyerekek ennek ellenére sikeres szakmunkásvizsgát tegyenek.
- Az előbb szóbakerült a pro-
filbővítés, a számítástechnika.
Ezek az újabb területek eszköz-
igényesek. Hogyan sikerül eze-
ket a feladatokat a szűkös anya-
giak ellenére megoldani?
- Legtöbb kanizsai vállalat tá-
mogatásban részesíti az iskolát.
Különböző pályázatokon jelentős
összegekhez jutottunk hozzá, így
önkormányzati és központi támo-
gatás nélkül hajtottuk végre eze-
ket a fejlesztéseket. Az elmúlt
három évben többet értünk el
ezen a téren, mint az elmúlt
húsz évben együttvéve. CNC esz-
tergagépekkel szereltünk fel egy
oktatótermet. Ruhaipari oktató-
termet hoztunk létre a legmoder-
nebb, számítógépveiérlésú gé-
pekkel. Számítástechnikai termet
rendeztünk be. Tizennyolc férő-
helyes nyelvi laborban dolgoz-
hatnak a nyelvet tanulók, és je-
lentős értékű autódiagnosztikai
műszereket is beszereztünk.

- Végül egy személyes kér-
dés, ön hogyan választott pályát
valamikor?
- Véletlen, vagy kényszerből?
Repülőtiszt szerettem volna len-
ni. A szigorú egészségügyi felté-
telek miatt ez meghiúsult. Hu-
szonhat éve dolgozom ebben az
iskolában. Esztergályos szakok-
tatóként kezdtem. Később elvé-
geztem a matematika-fizika sza-
kot a főiskolán. Műszaki érdek-
lődésem nem hagyott nyugodni,
így levelező tagozaton elvégez-
tem a műszaki egyetemet is.
Mindehhez még közgazdasági is-
mereteket is gyűjtöttem. De is-
kolaigazgatóként sem letten hűt-
len a kétkezi munkához. A hét-
vége a kézzelfogható technikáé,
a szerelésé. Nem restellem, hogy
a kezem hétfőnként inkább egy
munkásé, mint egy értelmiségié.
- Köszönöm a beszélgetést, és
sok sikert kívánok önnek is és
az iskolának is.
Gombás Imre
szaki Szakközépiskola a Tiszti-orvosi Szolgálat, a Városi Kór-ház és a Semmelweis Orvostu-dományi Egyetem posztgraduális képzéséhez kapcsolódva helyet adott annak a csoporttréninggel egybekötött, kétnapos tanfolyam-nak, amely a szexuális nevelést, felvilágosítást és az AIDS meg-előzését választotta témájául.
-ta


A napokban megnyílt váro-sunkban az ország egyik leg-szebb magánkézben lév5 sze-mélyautó és motorszalonja, a Honda-Vaska Szalon. Kani-zsán immár ez a hetedik ilyen jellegű bemutatóterem, mely a nyolcadik külföldi járműmár-kát kínálja az érdeklődőknek.
Dr. Kereskai István polgár-mester pohárköszöntőjében köszönetet mondott a Honda Generál importőreinek és Vas-ka Kálmán vállalkozónak a
reprezentatív üzletért, s a megjelenteknek kívánta, hogy megengedhesse a pénztárcájuk is a japán csúcstechnológia e termékeinek vételét.
A 140 négyzetméteres, Zrí-nyi utcai járműalkatrész üzlet bemutatóteremmé való átalakí-tása az elmúlt év szeptembe-rében kezdődött, s ekkor szü-letett megállapodás a Honda képviselettel motorok forgal-mazására. További tárgyalások kezdődtek idén januártól, ami-
TERMÉKBEMUTATÓ
A COSINUS-SOOTER\'S
ÜZLETHÁZBAN
kor elkészültek a szalon belső munkálataival. Ennek eredmé-nyeként ma már a japán cég teljes típusválasztéka megte-kinthető és megvásárolható Kanizsán. Május elsejétől pe-dig valamennyi autó és motor lízingelhető, illetve részletre vásárolható lesz a családi vál-lalkozásként működő üzletben. S hogy várhatóan milyen
árakkal juthatunk hozzá mind-ehhez? A legolcsóbb autók 1 millió 620 ezer forintba, míg a legdrágábbak 6 millió 200 ezer forintba kerülnek majd a típustól, a járműbe szerelt ext-ráktól és a vevő személyes ké-réseitől függően. A motorok 84 ezer és 4.millió 200 ezer fo-rintért találhatnak itt gazdára. - ta -


Nagykanizsa egyik meghatáro-zó egységévé vált a szervizelés-sel is foglalkozó COSINUS Gmk., amely az elmúlt év utolsó harmadában betársult a SOO-TER\'S kanadai-magyar vegyes-vállalathoz.
A cég vezetése a Fő út 9. szám alatti Üzletház emeleti he-lyiségében április 6-30. között jelentős árengedménnyel és sike-res termékbemutatóval egybekö-tött kiállítást szervezett, amely-nek keretében a hónap közepén szakmai napokra is sor került.
A kiállításon sokan tekintették meg a kitűnő minőségű cikkeket, így a TOSHIBA fénymásolót és faxot, a fekete-fehér és színes
KONICA fénymásolót, a FAR-BAX festékeket és kellékeket, a különböző telefonokat, a BRO-THER, PANASONIC és SAM-SUNG márkájú írógépeket, az IBM, COMMODORE és AMI-GA számítógépeket, a GOLD pénztárgépeket; mágneslemeze-ket, autórádiókat, tévéket, ma-ketteket és modelleket.
Az üzletházban az akció után is kedvező áron kaphatók kép-keretek, albumok, szemüvegek, faliórák, audio-video kazetták. Az azonnali igazolványkép-ké-szítés mellett profiljukba tarto-zik a filmelőhívás és nagyítás is.
(tl-nyl)
FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala vállalkozót keres az Eötvös tér
- Zrínyi M. u. - autóbusz-pályaudvar
- Rozgonyi út által határolt területen
a kerékpáros úthálózat kialakítására. ,
A vállalkozó feladata:
- a műszaki tervek elkészítése;
- a létesítmény kivitelezése.
Befejezési határidő: 1993. augusztus 20.
Az ajánlatot a Polgármesteri Hivatal
(Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. sz.) II. emelet 15. irodájában 1993. május 17-ig
kérjük leadni.
Az ajánlattételhez szükséges további információk munkanapokon ugyanitt 8 és 10 óra között
beszerezhetők. NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS
POLGÁRMESTERI HIVATAL TELEPÜLÉSELLÁTÁSI ÉS FEJLESZTÉSI OSZTÁLY
EXPORT-IMPORT BONYOLÍTÁS
Fa és fatermékek
exportja-importja,
bizományi és sajátszámlás
konstrukcióban.
Új autógumik importja.
Felvásárolunk: akác, tölgy,
gyertyán tűzifát, fenyő,
nyír papírfát.
IMPEXTRADE KFT.
ZALAEGERSZEG,
Gasparich u. 16. Tel./fax: 18-336
[ KANIZSA"
1993. április 30,



A doni hősök emlékére
AZ UJ TOYOTA CARINA
Leveszi a lábáról...
MEGBÍZHATÓ ÉS DINAMIKUS
Volt egyszer egy hadsereg, amelynek katonái közül ötven évvel ezelőtt alig háromezren tértek vissza hazai földre. Tár-saik - sok tízezer -, akik el-tűntek a történelem e poklá-ban, ma idegen földön jeltelen vagy elfeledett sírokban alusszák örök álmukat.
Róluk, az ottmaradottakról emlékezett meg vasárnap a felsőtemplomi istentisztelet után a temető ravatalozójánál a Doni Bajtársak Köre, az el-esettek hozzátartozói és azok, akik az értelmetlen háború el-porladt hősei előtt kívántak ily módon tisztelegni. A Him-nuszt és az imához kürtjeiét követően katolikus, református és evangélikus lelkészek veze-tésével ökomenikus szertartás
vette kezdetét. Az egyházak képviselői arra buzdítottak, hogy hálaadással gondoljunk mindazokra, akik orosz földön a haza iránti szeretetből vál-lalták a lemondást és a halált. Megemlítették, hogy az elmúlt évtizedekben generációk nőt-tek fel úgy, hogy nem tudhat-ták meg, mi is történt annak idején a Don-kanyarban, hi-szen a valós eseményeket a közelmúltig fátylak sora fedte. Ezért kérték a túlélőket, hogy okulásként minél több fiatal-nak meséljék el életüknek e viharos szakaszát.
Dr. Kereskai István polgár-mester emlékezett meg ezt kö-vetően a vissza nem tért zalai apákról, férjekről, akik utolsó-ként hagyták el az összerop-pant frontot. Szavai után Vitéz Szenté László ezredes hajtott fejet az elesetteket szimbolizá-ló egyetlen rohamsisakkal dí-szített, fekete koporsó előtt. Beszédét követően félezernyi sokaság mondta el a Don menti honvédek imáját, mely-nek végeztével megszólaltak a város harangjai. Ekkor vonul-tak el az egybegyűltek a te-mető bejáratához közel felállí-tott kopjafához, amely a II. magyar hadsereg három kani-zsai ezredének (9-es tüzér-, 17-es és 47-es gyalogezred) kívánt emléket állítani. Rorch-
bSck Jenő fafaragó munkáját Poprádi Zoltán dandárparancs-nok leplezte le. A fehér lepel lehullását díszlövések, az em-lékoszlop megszentelése, majd Tarnóczky Attila országgyűlési képviselő beszéde követte. A magyar történelem legnagyobb veszteséget hozó harcáról való szavai után került sor Antall Jó-zsef miniszterelnök levelének felolvasására, aki nagyrabecsü-lését fejezte ki a város e kez-deményezése iránt.
Az emlékünnepség záróak-kordjaként a város polgárai, vezetői, társadalmi és politikai szervezetei helyezték el ko-szorúikat, virágaikat, s gyúj-tottak mécsest a kopjafa tövé-ben.
K. R.
A Hevesi Sándor
Művelődési Központ
szponzorokat keres a
MAROSVÁSÁRHELYI
NEMZETI SZÍNHÁZ
júniusi nagykanizsai
vendégül fogadására.
A magyar nyelvű tagozat
Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő című
groteszk vígjátékát mutatja be. A jelentős
szállítási és szállás-költségek miatt, tisztelettel kérjük vállalatok, magánszemélyek, vállalkozók, intézmények anyagi támogatását. A HSMK színházi rendezvényeinek támogatását
az APEH Megyei
Igazgatósága közérdekű
kötelezettségvállalásnak
minősítette, így az
adóalapból leírható.
További információ:
személyesen,
vagy a 11-454-es és a (92) 73-465-ös telefonszámokon.




Az MSZP majálisra hív
A május clstí napja hagyományosan bululdali ünnep, c/cn belül is 4 szociáldemokrata gondolkodók eredménye. A ka-
ulzsal MSZP-ben a követktz* „eWMájéko/tatá&t kaptuk; UgyanU wég az utolsó pillanatban is tárgyulások folynak a „Vendétick megjelentéről A$ «20ttbtttt már biztos, hogy a kanizsai majális vendége egész napra Nyers Rezső, az érdek." képviselitek egy életivet átfogó polHtfcwa Ks/, aki előbb a varosban tólti idejét, majd kor* délutántól teljesen kötetlen
•■ formában a kanizsai Csónakézó-tóna\'t mindenkiül s/ót khán yattanl, így többéit között minden baloldali szervezettel is
\' találkozik.
- Az MSZP sátránál klasszikus majálisban gondotkodnak, t»a a pódiumra íel kell lépni, oda minden kanu&ai ország-gyűlési és- önkormányzati képviselőt véraak, legyen sz fel-szabadult, minősítéseit nélküli igazi, víg majális, ahova * vá« jfM valamennyi polgárát meghívják!
V*rga
IGÉNYE SZERINT VÁLASZTHAT: 18 FAJTA SZEMÉLYGÉPKOCSI, MIKROBUSZ,
KISTEHERGÉPKOCSI KÖZÜL RÉSZLETFIZETÉS ÉS LÍZINGLEHETŐSÉG


BELVÁROS IRODAHELYISÉG KIADÓ!
Érdeklődni munkaidőben
a 93/12-305-ös telefonon, vagy személyesen
a Király utca 47. alatti Kani/.sa hetilap
szerkesztőségében.

BEMUTATÓTEREM,
NAGYKANIZSA,
ZRÍNYI M. u. 32.
Tel.: 93/13-140/926
SZERVIZ, ERDÉSZ u. 28. Tel.: 92/73-180, Fax: 92/73-181



huzamosan komputeres zené-vel is foglalkoztam, bár ezt nem múlt időben mondom, mivel jelenleg is érdekel ez a stílus. Az igazi perspektí-vát számomra azonban a „R.A.B.B.-ócska" jelenti. Őszintén örülök annak, hogy számunkra is megnyíltak a határok. Ezt a szó szoros ér-telmében mondom, mivel az említett nyugat-európai or-szágok mellett Svédország-ban is jelentős sikereket ér-tünk el.
• A Besenyő Blues Bánd-nek testvér-zenekara vagytok. Mennyire szoros az együttmű-ködésetek?
- Az együttes magja a Be-senyő Blues Band-ra épül. bár a R.A.B.B. együttes hamarabb alakult. Valójában kipróbált zenészekről van szó, akik más formációkban már bizo-nyítottak. Akár a rock-, akár a jazz-zene terén. Zenekarom lényegében a Besenyő együt-tesnek egy kicsinyített válto-zata. A mai gazdasági viszo-nyok mellett egy nagyobb lét-számú zenekart működtetni nagyon nehéz.
2-6. oldal
7. oldal
Munkanélküliségi prognózis
H-9 oldal
Pókháló
a HELY-klubban
HhU oldal
A saeretet önkénteséi
12-13. oldal
„Itt az ideje,
hogy a jó zenészeket is
megbecsüljék"
A közelmúltban a Budapest Sportcsarnokban tartotta ne-gyedszázados jubileumi kon-certjét a Mini együttes. A ze-nekar vezéregyénisége Török Ádám a Besenyő Blues Bánd vendégeként az elmúlt pénte-ken a HSMK-ban nyűtte fu-voláját. A nagysikerű koncert után beszélgettünk a legendás „undergrund" sztárral.
• A mini együttes megszű-
nése óta a RA.B.B. „táncze-
nekar" az első tartósabbnak
ígérkező formációd.
- A R.A.B.B. együttes a kö-
zeljövőben ünnepli megalaku-
lásának második évfordulóját.
A zenekart régi barátaimmal
alakítottam, nevezetesen Závo-
di Jánossal, Muck Ferenccel,
Zsoldos Tamással és Köves
„Pinyó" Miklóssal. Nagyon
sok munkánk van ebben a ze-
nekarban. A napokban jelenik
meg egy CD-lemezünk, s egy
video-klippünk.
• Úgy hírlik, zenétek Nyu-
gat-Európában is értő fülekre
talál?
A melléklet tartalmából;
a szerkesztőhöz
- Svájcban és Ausztriában
is számottevő" sikereket értünk
el. Lassan a hazai piacra is
betörünk. A Mini együttes
után kétségtelenül ez a legsi-
keresebb zenekarom, mely
most kezd igazából beérni.
• A Mini együttessel éve-
ken keresztül a tűrés és a til-
tás határán voltatok.
Kantarai keres-kinál
- Kétségtelen, annak ide-
jén minket elnyomtak. Ez a
mondat tudom, manapság di-
vatos. Mi annak idején egy
olyan társadalmi réteget vál-
laltunk fel és közvetítettük
annak életérzését,, mely a
hippizmus megkülönböztető\'
bélyegét viselte. Ha vissza-
idézem azt a kort, talán ter-
mészetes, hogy nem kaptuk
meg a megfeleld teret műkö-
désünkre, annak ellenére,
hogy az ország egyik legsi-
keresebb együttese voltunk.
A hetvenes évek végén
ugyan volt egy lehetőségünk
a hanglemez gyártól, de azok
a felvételek már nem tükröz-
ték hűen a Mini együttes ar-
culatát.
► Anjaportré
14~15.
9 A jelenlegi zenekarod megalakulása előtt voltak populárisabb próbálkozásaid is.
- 1983-ban szűnt meg a Mi-
ni együttes. Utána Tátrai Ti-
borral játszottam együtt. Pár-
0 Véleményed szerint a ze-nei közízlés változott-e a kö-zelmúltban? Kérdezem ezt azért is, mivel a múltban eb-ből a zenéből szinte lehetetlen volt megélni.
- A R.A.B.B .-bal vissza-mentünk ősi fészkünkbe, a Bem rakpart 6-ba. Meglepő számomra, hogy tizenéves fia-talok alkotják közönségünk je-lentős részét. Szinte mindig telt ház van. A Rhytm and blues, amit képviselünk nem-csak Nyugaton, hanem végre nálunk is egyre népszerűbb. A hatvanas, hetvenes évek zené-je végre polgárjogot nyert, igaz ez a zene időközben kor-szerűbb köntösben jelent meg, sokat csiszolódott. Állításomat igazolja, hogy ezzel a zenei stílussal egy úgynevezett tánc-
dalfesztivált is meg lehet nyerni, mint azt a barátaim példája is tanúsíthatja. Végre az igazi zenét is díjazzák eb-ben az országban. Persze, ahogy hallom - mivel a tévés adásokat nem láttam - a bírák is mások, szakértőbbek, mint korábban voltak. Itt az ideje, hogy a jó zenészeket is meg-becsüljék, s ennek megfelelő-en díjazzák. Személy szerint én megértem ugyan, hogy a kommersz zenével többet lehet keresni. Törvényszerű, hogy Madonna rövid pályafutása alatt többet keresett, mint Mi-les Davis egész életében. Ta-lán most eljutunk arra a pont-ra, hogy az igazi, jó muzsiku-soknak itthon is biztos megél-hetésük lesz.
Czene Csaba
H
ÉTFŐ
14.30 órai Hevesi Sándor Kmffknapok megnyitója
- Hevesi S. Áll. Iskolában. 16.30 óra: Hevesi Sándor í-letc cs munkássága .. kiállítás
megnyitása a HSMK-han 17 ér*; Gyertek velem Európába - diaképes beszámoló a

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Út-közben
4.30 Reggeli krónika 8.20 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés 8.40 Napközben
11.05 Szonda (ism.)
11.35 Rókacsárda - XIV/1 Részletek Ágh István regényéből
12.00 Déli Krónika
12.30 Ki nyer ma?
12.40 Falurádió (ism.)
12.50 Külpolitikai figyelő
13.05 Nemzetközi vallási hír-adó
13.30 Az unitárius egyház félórája
14.05 Klasszikusok minden-kinek
A Magyar Virtuózok ját-szanak
14.55 Első közlés
15.05 Nyltnlkék
15.35 Üzenő
15.45 Tolnay Klári énekel
16.00 Délutáni Krónika
16.10 Mindennapi gazdaság
16.20 Zenefórum
17.05 Eco-mix
Gazdasági magazin
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvllág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek I
19.40 Összeállította: Rába György
20.05 A népzene hagyo-mányőrzői
20.30 Határok nélkül
21.05 Rádiószínház Kemény Zsigmond írta és rendezte: Tőrök Tamás
21.53 A King\'s Slngers együt-tes német madrigálo-kat énekel
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Juhász Gyula törté-nész emlékezete
23.05 Lemezmúzeum. Fer-ruccio Busoni zongorázik
PETŐFI
4.30 Hajnali Kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Slágerparádé 8.50 Apró-cseprő - gyere-kekről
9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Zöld telefon 9.10 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.15 Sárga tengeralattjáró 12.00 Nótakalendárium 13.00 Hírpercek 13.10 Hogy tetszik lenni? 13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés 14.00 Kettőtől ötig
A Rádió kívánságműsora közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Kölyökrádló 17.32 Ziccer 18.30 Kapaszkodó 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Garázs 19.30 Rádiószínház Az ész bajjal jár Gribojedov verses víg-játékának rádióváltozata 21.00 Hirpercek 21.10 Colé Porter hangver-senye
22.00 „Minden hangra emlé-kezem" 23.00 Hirek 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Holdfolyó 0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 4.03-4.20 Verbunkosok, csárdások

3SAT
13.00 Magazin
13.45 Háború helyett kenyér
14.15 Délutáni muzsika
16.15 Idősek klubja
17.00 Minihirek
17.10 Alfréd J. Kwak (sor.)
17.35 Ulrlch és Ulrlke (sor.)
18.00 Képek Ausztriából
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Komputershow
20.00 Erőszakos fiatalok
20.00 Hirek
22.25 Kívánj valamitl
0.35 Hirek
SZLOVÁK
SZTV-1 16.35 Marco Polo köve
(olasz kalandfilm-sor.) 17.05 Fúvószene 17.35 Seniorok klubja 18.20 Veszélyes öböl
(kanadai tévéfilm-sor.) 19.00 Esti mese 19.10 Számitógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sport
20.05 Mindenkinek a magáét
(tévéjáték)
21.25 Terra X. Palermo vagy
Partlzánske?
(dokumentumfilm) 22.00 Időszerű események 22.33 Sport 23.10 Teletext-hirek
SZTV-2 18.15 Álomutazás
(dokumentumfilm) 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sport
20.06 A WorMnet bemutatja...
20.40 Extra sportmagazin
21.45 Film és videó
22.10 Lépések-tv-vitaműsor 23.20 Események
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reg-gelt, Németország! 9.00 A Főnök (am. sorozat)
Hogan játéka 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj-játék 12.00 Magazin 12.30 A Springfield-sztori
(amerikai sorozat)
Qf£] Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat)
A sztárfotós
BŰJE Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Nyomok a múltba 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a főnők? (amerikai sorozat) Sam kocsija
17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) Las Vegas 1. 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.15 Robbanékony-magazin 19.45 Jó idők, rossz Idők
(német sorozat) 20.15 Columbo (am. krimisor.)
Az ördög tizedese
EEKIi) Quincy (am. krimisor.) Rejtélyes gyilkosságok 23.05 Kulturális magazin 23.35 Gongshow 0.15 Trópusi hőség (ism.) 1.15 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
1.50 KI itt a főnök? (ism.) 2.20 A Főnök (ism.) 3.20 Beszélgetés (ism.) 4.15 Robbanékony (ism.) 4.40 Gyilkosság a hobbija
(ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)

RTL2
5.35 Mesefilmek 16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
Hinemoa 16.35 Móka, kacagás (sor.)
Szerencsétlenségek 17.00 Hirek 17.05 B. J. és a medve (sor.)
Őrület
18.05 Ruk-cuk-játék 18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Hiúság 1. 19.00 Hirek 19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Hiúság 2.
19.30 Bensőn (sorozat) 20.00 Hirek 20.15 Krimisztori (sorozat)
A halott rejtélye 21.05 Pankráció 22.00 A pók szeme (film) 23.25 Seriff New Yorkban
(sorozat)
Cassldy visszatér 1.00 Krlmlsztori (ism.) 1.50 A pók szeme (ism.) 3.15 Seriff New Yorkban
(ism.)
14.40 Blabla (ism.)
15.15 Cesira (film, 11/1.)
17.00 Hirek
17.15 Beszélgetés
18.00 Hirek
18.15 Nők magazinja
19.00 Hírek
19.15 Interjú
19.30 Sport / Híradó
20.15 Kennedy nyomozó (sor.)
21.15 Provokáció
22.00 Hirek
22.10 Művészeti magazin
23.00 Hirek
23.15 Jeeves és Wooster
0.05 Hirek

TV5
6.00 Telereggel
9.00 Hétről hétre (ism.) 11.00 Az igazság órája (ism.) 12.00 Varietéműsor 13.15 A Bátrak parkja (sor.) 16.30 A föld alatti világ 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske / Kvízműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Kanadai riportmüsor 21.30 Szórakoztató műsor 23.00 A Notre-Dame
0.25 Éjféli összejövetel
1.30 Vegyes műsor hajnalig
5.15 Eurohíradó
MUSICTV
18.00 Paul King
21.00 Pip Dann
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Rockblokk
2.00 KristJane Backer
3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend
13.30 Sport
14.00 Európa-film
14.30 Dzsem
16.30 Élővldeoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Detektívek (sorozat)
20.00 Sport
20.30 Média televízió
21.00 Napirend
21.30 Eco-record
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 A büszke és az átko-
zott (film)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium
10.00 Hirek. Időjárás
10.05 Tolnai Ottó: Wllhelm-dalok avagy a vidéki Orpheusz
10.50 Zenei ábécé
11.35 Kocsár Miklós népze-nei feldolgozásaiból
12.00 Hírek. Időjárás
12.05 Hangverseny délidőben
13.10 Zenekari muzsika
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 Galaxy X - XXX/27.
14.20 A jobbik élet -VIII/1.
15.10 Kamaramuzsika
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Kóruspódium
16.30 Eszperantó félóra
17.00 Új Hangoló
17.50 Ahétkőttője:ZalánTlbor
18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Wagner operáiból 19.05 Kerengő az irodalom
érettségi körül 19.35 Kapcsoljuk a stúdiót közben:
20.20 Hirek. Időjárás 20.25 Hangjáték 21.25 Szimfonikus táncok 21.40 Haydn: d-moll vonós-négyes
22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Új Zenei Újság (ism.) 22.50 A Rádlószinház bemu-tatója
Hol van az a nyár... 23.35 Gesualdo-kórusok 24.00 Hírek. Időjárás 0.05-
2.00 Évszázadok muzsiká-jából
Megjegyzésem
a „Kanizsa Táncegyüttes
önálló estje" című újságcikkhez
A „Kanizsa" Hagyományápoló Egyesület veze-tősége elhatározta, hogy reagálnia kell a megje-lent cikk egyes megállapításaira.
A valótlan, vagy szakszerűtlen megállapítások félrevezetik az olvasót. Az egyesületünk pontos neve: „Kanizsa" Hagyományápoló Egyesület.
Ha az írás szerint elfogadjuk azt, hogy „több-nyire a tavalyról már ismert produkciókkal lépett a közönség elé, „akkor a táncosok úgy hihetik, a cikk szerzője nem látta a tavaly előadott ko-reográfiákat. A 18 táncból nyolc új koreográfia került a közönség elé, míg négy táncunk egyéves. Megtévesztő lehet a már látott népviselet, mert az új koreográfiához új ruha kellene. Melyik az az amatőr együttes, mely a mai támogatás és árak mellett megtudná valósítani legalább 17 táj-egység népviseletének beszerzését? Az utánpótlás
csoportunk jelenleg egy öltöny ruhával rendelke-zik, a cipőt, csizmát a táncok közt adják át egy-másnak. Az pedig elfogadhatatlan, a közönség becsapását jelentené, ha nem tartanánk be a szak-szerűséget. Sajnos az együttesünk 20 éve nem volt elég a több mint 60 táncos esztétikus és megjelenéséhez szükséges új tájegységi ruhák be-szerzéséhez. Ez a tény akadályozza új koreográ-fiákban való gondolkodásunkat. A színpad zsú-foltságát egyes koreográfiában elfogadjuk, de a táncot készítő koreográfus mind több táncosnak akar sikerélményt nyújtani. Az új táncosok be-építése pedig fontos pedagógiai elv.
Teljes koreográfiái műsorcsere még a hivatásos együtteseknél sem lehetséges. Elismert koreográ-fus percenkénti koreográfiája kétezer forint. Ná-lunk a művészeti vezető páros ingyen készíti a koreográfiákat, így az egyesület pénzt takarít meg.
A különböző tájegységek népviseletét nincs ér-telme összehasonlítani, hisz önmagában mind-egyik tájegység viselete a sajátja. Tájékozatlan-ságot árul el, ha kifogásolja a dél-alföldi lila



A FOGYASZTOK SZOLGALATÁBAN
Kanizsai műsor

MW.t: Ifi. 18. 20 óra:
Stúdió Mu/i: I6..W, IK.I5 óra:
20.15 óra:
KWIZSA TV 14 óra: Mo/jcsatorna: 18 és 20 óra:
flitman - A bérgyilkos Hollywood, pen/. Jancsi cs Juliska A tn\'Uíge sportja Filmvetítés
MÁJUS 3.
H




OSZTRÁK 1
PRO 7


kötényt, mert ez az archaikus színek közé tarto-zik. A kalotaszegi viselet valóban csodálatosan szép, de milyen jó lenne, ha a kalocsai ruhákat sajátunként mi is dicsérhetnénk.
A műsorközlő szerepét tudatosan arra irányít-juk, hogy ismereteket nyújtson a tájegységek kö-zötti tánc és viselet különbözőségére. Ezt a meg-hívóban felsorolt műsor nem pótolja. „Az éneklés a lányokat nagy erőfeszítés elé állította", írja a cikkébén. Tudni kell, hogy az archaikus paraszti énekstílust követni kell, mert csak így lehet hi-teles. A meghívóban feltüntetett Horváth István kovásznai utazása miatt Vincze Ferenc konferált, melyért köszönettel tartozunk.
Megjegyzésünk alkalom arra, hogy kifejtsük, a népművészet is megköveteli a szakszerűséget még az olvasó felé is, hisz minden újságcikknek a valós ismereteket kell tolmácsolni.
Ez úton köszönjük a híradást, válaszunkat a szakszerűség érdekében írtam meg.
id. Vizeli Dezső egyesületi elnök
Nyugdíjba ment a 88 éves
BORZA BÁCSI,
aki négy nemzedék
családtagjaival él egy fedél alatt
A leg-ek nemcsak a rekordok könyvében ér-dekesek. A kiemelkedő emberek vagy átlagon fe-letti tettek közszemlére méltóak. Az ember az élő világ csúcsa, sokféle módon éli le a sorstól kapott (mennyiségű) életét. Szinte minden ember élete egy regény, de az igen változatosakra ér-demes odafigyelni és figyeltetni.
Valamikor a gépgyárban is dolgozott többek között BORZA BÁCSI, akiről a kanizsai tv né-hány hete egy igen rövid műsort sugárzott.
A zamatos beszédű, kreol ember az Alföld pusztájáról került Nagykanizsára. A tv-műsorból megtudtuk, hogy ő már 10 éves korától fogva dolgozott! A műsorból viszont kimaradt, hogy Borza bácsi 88 éves koráig megszakítás nélkül
13.00 Telebörze 13.45 DSF-tréning 14.00 Műkorcsolya 15.00 Sportshow 16.00 Melléi (sorozat) 17.00 Labdarúgás 18.00 Sportshow / Hírek 19.00 Hopp vagy kopp-játék 19.30 DSF-stúdió 20.00 Sport a nagyvilágból 21.00 Labdarúgás 22.55 Hírek / Küzdősportok
magazinja
24.00 DSF-stúdló (ism.) 0.25 Melléi (ism.)
EUROSPORT
11.00 Jégkorong VB
13.00 Nemzetközi motorsport
14.00 Tenisz
18.00 Dzsúdá EB
19.00 Szörfösök magazinja
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Tenisz
22.00 ükölvivás
23.00 Labdarúgás
24.00 Golfmagazln
1PLUS
14.45 Beszélgetés
15.03 Egészségügyi magazin
15.45 Angol nyelvlecke
16.15 Minden könyv fegyver
16.45 Bukaresti gyerekek
17.30 Beszélgetés
18.00 Rabszolgasors (sor.)
18.30 Hírek
18.40 Volt egyszer Amerika
19.10 Mese
19.15 Tudományos műsor
20.00 Híradó
20.15 Mint a többi néger
21.00 Beszélgetés
21.15 HardyKrügerUtahban
9.00 Hírek / Santa Fétöl
nyugatra (ism.) 9.30 Tisztelt ház (ism.) 10.30 A szent ivó legendája 12.30 Schilling - magazin 13.00 Hírek 13.10 Konfliktusok 13.35 Sinha Moca (sorozat) 14.00 Magnum (sorozat) 14.45 StanésPan 15.05 Fraggles (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Szupernagyi (sorozat) 16.30 Tudományos magazin 17.00 Mlnthirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Mallbu vízi mentői
(amerikai sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 21.25 Ártatlanul elitélve
(amerikai tilm) 23.05 Cápák kincse
(amerikai kalandfilm) 0.35 A modell és a zsaru
(amerikai sorozat) 1.25 Hírek
OSZTRÁK 2
17.00 Régészek magazinja
17.30 Hársfa utca (sorozat)
18.05 Óriásláb esete Hen-
dersonékkal (sorozat)
18.30 Játék
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 A körorvos (sorozat)
21.00 Újdonságok a moziban
21.15 Dubrovnik
22.00 Hiradó
22.30 Orosz reklámfilmek
23.15 A hallgatás szele
0.30 Allén Baron-portré
4.45 Ürhajótőröttek (ism.) 5.35 Barátom, Ben (am. sor.)
Medvevadászat 6.00 Rajzfilmek (ism.)
Szellemfrtók
Widget, a kis őr
Garfleld
Flintstone család 7.45 Kezdeti nehézségek
(ism.)
8.15 Hátitól Hartlg (ism.) 9.10 A sherwoodi erdő
kardja (ism.)
10.34 Matlock (ism.)
11.45 Riporterek (ism.)
12.15 Dokumentumfilm
12.35 AmadárijesztöésMrs.
King (am. sorozat)
13.25 Ultimátum (ism.) íErea Harttól HarHg (am. sor.)
A félelem éjszakája 16.20 Rajzfilmek Szelleminek Alvin és a mókusok Garfleld
Flintstone család 18.05 Kezdeti nehézségek (sorozat) Megfestett kutya 18.35 Bili Cosby-show (amerikai sorozat) Olivia, a boszorka iEHE! San Francisco utcáin (amerikai sorozat) Élve vagy halva 20.00 Hiradó
Lány nadrágban (film) Metamorfózis (film) Kőkemény ötös (sor.) Kereszttűzben 0.45 Hírek 0.55 Mancuso, FBI 1.40 Hírek
1.50 Kínai étterem (ism.) 3.30 Hírek 3.40 Kőkemény ötös (ism.)
16.00 Hírek, műsorismertetés
16.05 Évforduló
16.10 Bizalom (ism.)
18.05 A fáraók földjén-W/2
18.35 Mesesarok
18.45 Hírek
19.00 Kelet-közép-európai
filmek
A szomszédasszony
Bolgár film 89\' 20.30 „S anyám hangján szól
az egész Dunántúl" 21.00 A polip (ism.) 22.00 Évforduló 22.05 Hírösszefoglaló
SAT1
9.10 Kaliforniai nap alatt
(ism.) 10.00 Dalsy hercegnő II.
(ism.)
11.35 Szomszédok (ism.) 12.00 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Mallbu vizi mentői (ism.) 13.30 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
Kicsoda Farén? 14.20 Szomszédok
(ausztrál sorozat)
Pókerparti 14.50 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
Féltestvérek
15.45 A bosszúállók (am. sor.) 16.45 Kockáztass! 17.20 Mindent vagy semmit
- játék 18.30 Sport 18.45 Híradó 19.00 Kulcslyuk 19.30 Szerencsekerék 20.15 Borotvaélen (sorozat) 22.15 Akut
23.00 Újdonságok és törté-netek
23.45 4-es csatorna 0.45 A bosszúállók (ism.)
5.40 Falutévé-törvénytip-pel, agrometeorológiá-val és falusporttal
6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor
Benne: 8.05 A Financial Times heti
üzleti híradója 8.30 Közjáték
A héten: Tolsztoj ön-vallomásaiból 8.35-12.05 Napközi
Benne: 9.00 Walt Disney bemutatja
(ism.)
Balu kapitány kalandjai
Amerikai rajzfilmsorozat
A haladás göröngyös
útja
Herbie, a kicsi kocsi
Amerikai filmsor.-111/1.
Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat
A titkos recept 10.45 Játék 12.00 Hírek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
16.10 Miért?
16.35 Képújság
[ma Bűvös hatos - Játék
17.00 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat Mások döntenek he-lyetted
17.30 Kalendárium, 1993
18.10 Pénzvilág
18.20 Napközi - egy műsor és valami más
18.40 Jó éjszakát kíván a Disney I
18.50 „Engedjétek hozzáml"
A hitről gyerekeknek
tCTilil A nagykövet férje
Francia kalandfilmsoro-zat - XIII/10. rész 53\' Pierre-Baptiste Lambert
- Louis Velle (Végvári
Tamás), Sixtine - Oiane
Bellego (Andresz Kati),
Jimmy - Michael McStay
(Fülöp Zsigmond), Hé-
rode - Wolf Harnisch
(Kun Vilmos), Mathias-
Christian Kohlund (Gáti
Oszkár), Tancréde -
Jacques Sereys (Dob-
ránszky Zoltán), Maríné
- Juliette Degenne (Nyí-
ró Bea), Claret - Milena
0\'Hara (Györgyi Anna)
20.00 Hiradó
20.30- Telesport
20.35 AKTuális
Blilii Örkény István: Macskajáték A Veszprémi Petőfi Szín-ház előadása, felvételről Közben:
kb.
22.15 Közjáték (ism.)
23.30 Videovllág
Élettechnikák 0.10 Hiradó 0.15 BBC-hiradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs ma-gazin-Tel.: 251-3372, . 251-0490
15.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Ország-házat
17.05 Műsorismertetés
17.10 Híradó - Időjárás
17.15 Természeti képek Francia ismeretterjesz-tő filmsorozat Angyalgyökér és mo-gyoróspele
17.26 A könyvek könyve Amerikai rajzfilmsorozat A hűség próbája
17.50 Elektor kalandor Telefonos videojáték
18.00 Hiradó
18.10 Regionális hiradó Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Tel./fax: (52) 16-311 Pécs
Telefon: (72) 10-533 Szeged
Tel/fax: (62) 480-524 Szombathely Telefon: (94) 11-066
18.25 Műsorajánlat Időjárás
18.30 Felsőfokon
Egyetemisták és főis-kolások aktuális hírmű-sora
18.40 Telesport
[ETiEl Erzsébet királynő
Angol dokumentumfilm
HiBü Kojak
Amerikai bűnügyi tévé-filmsorozat Bankrablás 49\' Kojak - Telly Savalas (Koncz Gábor), McNeil -DanFrazer(Pathó István)
21.20 ön választ!
Az egészségügyi és nyugdíjbiztosításról a tb-választások előtt
22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírössze-foglaló TeL/fax: 153-2652
22.20 Időjárás
22.25 Enter
A TV2 számítógépes
műsora
raEEl Különleges tájakon Angol útifilm Tollas nyilak 51\'
HBO
17.30 Mozimánia: A fény művészete - Amerikai dokumentumfilm 90\'
19.10 EzElviS
Am. életregény 144\'
21.40 Avaskereszt
Amerikai dráma 127\'
23.50 Pisztolymfivész
Amerikai akciófilm 99"




K
EDD
16.30 óra: Fagjvédolmi tnóds/crck
- Kertbarát Klub n\\il\\únos programja a IISMK-ban Mozi: 16, 18, 20 óra: Mondvacsinált htts

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hírek. Idfijárás. Út-közben
4.30 Reggall Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés-8.40 Napközben
Közérdekű magazin
11.05 Társalgó
Ötven perc irodalom-kedveifiknek
12.00 Déli Krónika
12.30 KI nyer ma?
12.40 Falurádió (ism.)
12.50 Külpolitikai figyelő
13.05 Vendég a háznál
13.15 A Varsói Muslca Anti-qua kollégium együt-tese énekel
13.30 A római katolikus egy-ház fólórája
14.05 Klasszikusok minden-kinek
14.55 Versarchivum
15.05 Enciklopédia
16.00 Délutáni Krónika
16.10 Mindennapi gazdaság
16.20 Zenefórum Népzenei híradó
17.05 Én láttam a 20. száza-dot
17.25 A Szabó család
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.30 Jó é|szakét, gyerekek I
19.40 Összeállította: Rába György
20.05 Népi táncmuzsika
20.30 Határok nélkül
20.50 Beszélni nehéz
21.05 Kapcsoltuk a stúdiót Népszerű dallamok -esti hangverseny
22.00 Késő esti Krónika
22.30 TÉT
Tények, érvek, töpren-gések a 175 éve szüle-tett Kari Marx tanairól
23.05 A Rádió lemezalbuma
PETŐFI
4.30 Hajnali Kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Ezt hallgattuk anno... 8.50 Helykeresö 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Zöld telefon 9.10 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.15 Művészbejáró 11.45 Néhány perc humor 12.00 „Jöjjön ki Úudára..."
Dalok, kuplék, sramlizene 13.00 Hirpercek 13.10 Cigánynóták 13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés 14.00 „Mindenki másképp
csinálja"
15.00 Hirek. Időjárás 15.03 Páratlan dallamok 15.35 Musical 16.00 Csúcsforgalom 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Ami a szivedet nyomja Sóderparti 10-14 éves gyerekeknek 17.32 Premier 18.30 Helykereső 19.00 Hirek 19.05 Varázsgömb 19.50 Körös-körül zene. Hor-vát, német, román, szlo-vák és ukrán dallamok 20.20 Iránytű 21.00 Hirpercek 21.10 Fllmkaleldoszkóp 22.30 Szexműsor 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthiradó 23.10 Máról holnapra - éjfél
előtt. Jazzshow 0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 4.03-
4.20 Operaénekesek nóta-felvételeiből

3SAT
13.00 Magazin
13.45 Környezetvédelem
14.15 Slágerparádé
15.00 Diszkózene
15.45 The Pretenders
16.15 Asszonyok magazinja
17.00 Mlnlhirek
17.10 Környezetvédelem
18.00 Képek Németországból
19.00 Hirek / 3 SAT stúdió
19.30 Kulturális magazin
20.00 Kiáltás (tévéfílm)
21.30 A hónap könyve
21.45 Kulturális magazin
22.00 Híradó
SZLOVÁK
SZTV-1 18.20 Veszélyes öböl
(kanadai tévéfilm-sor.) 19.00 Esti mese 19.10 Főzök, főzöl, főzünk... 19.30 Időszerű események 19.57 Sport 20.05 Derrick (krimisorozat)
21.05 A társadalom - mai
szemmel
21.25 Az SZK kormánya tájé-koztat
21.35 Konfrontációk - művé-szeti magazin
21.50 Rendőrmagazin
22.00 Időszerű események
22.33 Sporthírek
22.40 Publicisztikai műsor
23.35 Teletext-hirek
SZTV-2
19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek
20.06 AWorldnetbemutatja...
20.40 Top Sport-Nemzetkö-
zi sportmagazin
21.45 Környezetvédelem 22.30 A gyanú
(bűnügyi tévéjáték) 23.55 Események
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-|ó reg-gelt, Németországi 9.00 A Főnök (am. sorozat) Hét éve bűnbak 1.
10.00 Gazdag és szép (amerikai sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családip«rba|-játék
12.00 Magazin
12.30 A Sprlngfleld-sztorl
(amerikai sorozat)
íHETil Kalifornia klán (amerikai sorozat)
14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat)
Üdvözlettel
nifiTii Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Az asszonygyilkos
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki Itt a főnők? (amerikai sorozat) Tony és a szép beszéd
17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) Las Vegas 2.
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony-magazin
19.45 Jó Idők, rossz idők (német sorozat)
20.15 Hegylakó (am. sorozat) A halál angyala
21.15 Nyomtalanul
22.15 Robbanékony - vita
23.15 Gottschalk-show
24.00 Törvény és rend (amerikai sorozat) Fájdalomdíj
1.05 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
1.45 Ki Itt a főnők? (ism.) 2.15 A Főnők (ism.) 3.15 Beszélgetés (ism.)
4.10 Robbanékony (ism.)
4.35 Gyilkosság a hobbija
(ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)

RTL2
5.35 Rajzfilmek 16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
Öt kenyér 16.35 Móka, kacagás (sor.)
Doollttle professzor 17.00 Hírek 17.05 B. J. és a medve (sor.)
Korrupció 18.00 Hirek 18.05 Ruk-cuk-jéték 18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Életmentő akció 1. 19.00 Hírek 19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Életmentő akció 2. 19.30 Bensőn (sorozat) 20.00 Hírek 20.15 Farkas (am. krimisor.)
A múlt árnyai 21.05 Tüzes róka (sorozat)
Magányos farkas 22.00 Veszélyes életkor (film) 23.35 Serffl New Yorkban
(sorozat)
Káosz
1.10 Farkas (ism.) 2.00 Veszélyes életkor (ism.)
14.05 JeevesésWooster(ism)
15.05 Kennedy nyomozó (ism.)
16.15 Nők magazinja (ism.)
17.00 Hirek
17.15 Beszélgetés
18.00 Hirek
18.15 Beszélgetés
19.00 Hirek
19.15 Interjú
19.30 Sport/Híradó
20.15 Secret Service (sor.)
21.15 Magazin
22.10 Média-magazin
23.15 A bűntény színhelye
(amerikai krimisorozat)
0.05 Hírek

TV5
6.00 Telereggel
9.00 Riportműsorok 12.00 Varietéműsor 13.15 A Bátrak parkja (sor.) 13.40 Bácsikám,Antolne(ism.) 16.30 Pokoli horgászat 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske 18.00 Kvízműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Kanadai és svájci ma-gazin 21.30 Rendkívüli tudósító
0.40 Zenei műsor
1.20 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hfrek 23.45 Egytől három 24.00 Slágerlista
2.00 Mari|ne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend
13.30 Vldeodivat
14.00 Arcképcsarnok
14.30 Dzsem
16.30 Élő videoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Dante (sorozat)
20.00 Eco-rekord
20.30 Helyszín
21.00 Napirend
21.30 Média televizió
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Oh, Belinda (film)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium
10.00 Hirek. ldő|árás
10.05 A lelkiismeret apostola (ism.)
10.55 Schubert kamaraze-néléből
11.40 Országok, tájak zenéje
12.00 Hirek. Időjárás
12.05 Hangverseny délidőben
13.00 Julián Bream Dowland-műveket látszik lanton
13.15 Zenekari muzsika
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 Auf Deutsch gesagt -XXVI/18.
14.20 A jobbik élet -VIII/2. FulvioTomizza regénye
15.10 Barokk muzsika
16.00 Hirek. ldő|árás
16.05 Ifjúsági együtteseink
16.35 Mihály András művei-ből
17.00 Kilátó (ism.)
17.50 Ismertetés vagy hang-verseny? Fellegi Ádám jegyzete
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 Puccini: Pillangókis-asszony Háromfelvonásos opera
20.22 Hirek. Időjárás
20.27 Teleobjektív
20.40 A BBC Szimfonikus Ze-nekar hangversenye
22.20 Hirek. Időjárás
22.25 Kamarazene
23.05 Az Orosz Balett-III/2.
24.00 Hirek. Időjárás 0.05-
2.00 Magyar előadóművé-szek felvételeiből
dolgozó volt! (Hányan mondhatják el magukról, hogy a nyugdíjazás után még 28 évet rádolgoz-nak?)
O most márciusban hagyta ott legutolsó mun-kahelyét, a Herbáriát. Ügy hiszem, hogy ó" a városban, de talán még nagyobb térségben is re-kordot tart nagyon hosszú munkálkodásával. Azonban a végső nyugdíjaztatása után sincs munka nélkül! Ápolja beteg feleségét és műveli szorgalommal Bagola-hegyi szólóját.
Többször megtapasztaltam: élvezetes dolog ve-le beszélgetni! Anekdotázó, mosollyal fűszerezett beszédéből, igaz meséiből sok minden figyelem-re méltó. A hazánkban uralkodó pesszimizmus rá nincsen hatással! Életöröm, vidámság övezi és ezt sugározza környezetének.
ő személyesen ismerte Szamuely édesapját, akit nagyon rendes embernek tartott. Elmondta a tévében viszont, hogy fia a forradalmár Sza-muely Tibor még apját is majdhogy nem lelőtte, amikor az nyaklevest adott neki...
Amikor viszont - az apjával való incidens
után - kiment az utcára, szembe jött vele egy az I. világháborút végigharcolt tartalékos fő-hadnagy, egy becsületes tanító; akire ráfogta fegyverét és nyomban agyonlőtte minden ok nélkül...
Borza bácsi személyesen azt is látta, amint Szamuely magyar embereket akasztatott.
Érdekesség életében az is, hogy ő Péter Gá-borral, a későbbi ÁVO-s tábornokkal együtt gye-rekeskedett.
És még egy kiemelkedő és szinte egyedülálló tény van Borza bácsi életkörülményeiben, amiért mindenképpen tollat ragadtam. Lakásában 4 nemzedék családtagjai élnek egy fedél alatt!!!
Szeretném hinni, hogy vannak ilyen családok sokan még e hazában. Ebben azonban - joggal - kételkedek!
Amikor én - nála, a róla készült - filmet néztem videón, a dédunokája is ott volt a szo-bában...
Szegedi János

POMtlS
KANIZSA DOMUS ARUHAZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
Stúdió Mo/i: 16.30, IS.15
20.15 óra: KÁMZSA IV 19 óra:
óra: ltolhvtood. pénz. jijilkosság Jancsi és Juliska SZÍV-\'I\\ maga/in
MÁJUS 4.
K




OSZTRÁK 1
PRO 7


pedagógusok, volt diákok, szülők. A földszinti teremben értékes kiállítás mutatta be a múltat és a jelent. Tóth Jánosné, Gyimes Gyulán ta-nárnők végezték a megrendezés fő részét, de a tantestület minden tagja részt vett a gyűj-tőmunkában.
Az emeleti nagyterem megtelt az érdeklő-dőkkel.
A műsort Tulok József tanárúr állította össze, tartalmas beszéddel ismertette az iskola történetét. A műsor betanításában sokat segí-tett Vörös Tünde tanárnő.
Az iskola énekkarát egészítette ki Poszo-veczné Arany Ida tanárnő felnőtt énekkarának egy része.
Az iskolának jó kapcsolata van a Zeneisko-lával, fúvósötösük színesítette a nívós előa-dást.
A tanulók - fiúk, lányok egyaránt szépen.
A RÁC utcai iskola
alapításának
és a NAGYRÁC UTCAI
ÁLTALÁNOS ISKOLA
fennállásának 65. évfordulójáról
1993. március 20-án 10 órakor „Emlékmű-sor, Iskola és helytörténeti kiállítás" tanúi le-hettünk a Móricz Zsigmond Művelődési Ház-ban.
Vártam az újságírók tollából a cikket, de nem jelent meg; pedig e rendezvény mellett nem szabad elmenni.
Példamuutó rendezvény-sorozat egyik szép programjának lehettünk tanúi.
A meghívottak között szép számmal jelentek meg a város iskoláinak igazgatói, dr. Kereskai István polgármester úr, valamikor ott tanított
13.00 Telebörze 13.45 DSF-tréning 14.00 Tánc 15.00 Sportshow 16.00 Lovaglás 17.00 Labdarúgás 18.00 Sportshow 19.00 Hopp vagy kopp-játék 19.30 DSF-stúdló / Hirek 20.05 Sport a nagyvilágból 22.05 Talksow / Hirek 23.05 Küzdősportok magaztn-
ia
24.00 DSF-stúdló (ism.) 0.25 Lovaglás (ism.)
EUROSPORT
9.00 Tsnlsz 11.00 JágkorongVB 13.00 Labdarúgás 14.00 Tenisz 16.00 Dzsúdó EB 18.00 Labdarúgás 19.00 Szörfösök magazinja 19.30 Eurosport-hírek 20.00 Tenisz 22.00 ökölvívás 23.00 Biliárd
1PLUS
15.00 Hlrak
15.03 A nagy Edison (film)
16.45 Különleges múzeum
17.15 Autóversenyak
18.00 Rabszolgasors (sor.)
18.30 Hirek
18.45 Volt egyszer Amerika
19.10 Mese
19.15 Tartományi magazin
20.00 Híradó
20.15 Jóska Lorch-portré
21.00 Beszélgetés
21.15 A tettes nyomában
22.30 Zongoramuzsika
23.25 Színházi találkozó
23.40 A nap hiret
9.00 Hirek / Santa Fétöl
nyugatra (ism.)
9.30 Idősek klubja (ism.)
10.15 Pan-Optlkum (ism.)
10.30 A nevelőnő (ism.)
12.05 Sport (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Slnha Moca (sorozat)
14.00 Magnum (krimisorozat)
14.45 A holnap mesterei
15.05 Közvetítés egérrel
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Az álomkS (sorozat)
16.30 Játék
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Mallbu vízi mentői
(amerikai sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
20.15 Csimpánzok (dok.-film)
21.15 Második otthon (sor.)
22.55 Hirek
23.00 Esküvő (amerikai film)
OSZTRÁK 2
16.45 Komputerek világa
17.30 Tálékozódás
18.00 Óriásláb esete Hen-
dersonékkal
(sorozat)
18.30 Izé-játék 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Ha a kakas kukorékol
(szinházi közvetítés) 21.15 Külföldi tudósitások 22.00 Hiradó 22.30 Klub-2 - talkshow
utána A nagy Relnbach
5.40 Ürhajótöröttek (ism.) 6.30 Barátom, Ben (am. sor.)
Az ajándék
6.55 Rajzfilmek (ism.) Szelleminek Alvin és a mókusok Gardáid
Fllntstone család 8.40 Kezdeti nehézségek
(ism.)
9.10 Harttól Hartlg (ism.) 10.05 A három dzsunka titka
(film) 11.45 San Francisco utcáin
(ism.)
12.45 Bili Cosby-show (ism.) 13.15 Harry Fox esetei (amerikai sorozat) Versenyló 14.05 Az én emberem, Ádám
(amerikai filmvígjáték)
íHHa Harttól HarUg (am. sor.)
Hatodik érzék 16.20 Rajzfilmek
Gyilkos paradicsomok Repülő macik Garfleld
Flintstone család 18.05 Kezdeti nehézségek (sorozat) IQ-teszt
18.35 Bili Cosby-show (amerikai sorozat) Szobakrikett
nSTiB San Francisco utcáin (amerikai sorozat) Gyilkos félelem 20.00 Hiradó
SJJE * szerelem magánügy ^^ (német sorozat) gjjTi] Hlghwayman (am. sor.) WIB Kőkemény ötös (sor)
Veszélyes emlékek 0.40 Hirek
0.50 Harry Fox esetei (ism.) 1.35 Hirek 1.45 A hekus (ism.) 3.35 Hirek 3.45 Kőkemény ötös (ism.)
16.05 Évforduló
16.10 Fekete villám kalandjai
(ism.)
16.35 Cimborák-Magyar film 17.50 Budapest titkai 18.05 Úton - Természetfilm 18.20 Maja, a méhecske 18.45 Hírek 19.00 Magyar filmtörténet
Kettesben 75\'
Magyar film (1943) FF 20.15 Nándi - Portréfilm 21.10 Kordokumentum
Társasutazás
Dokumentumfilm (1984)
SAT1
9.55 Borotvaélen (ism.) 11.35 Szomszédok (ism.) 12.00 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Hallt Qalll (ism.) 13.30 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
Hallgatás QQj] Szomszédok
(ausztrál sorozat)
A hamiskártyás 14.50 Kaliforniai nap alatt
(ameriai sorozat)
Egyértelmű felvétel 15.45 A bosszúállók (am. sor.)
Mézet a hercegnek 16.45 Kockáztass I 17.20 Mindent vagy semmit
- játék 18.30 Sport 18.45 Hiradó 19.00 Klip-klub 19.30 Szerencsekerék 20.15 Népzenei slágerek 21.10 Krlmlmagazln 22.00 Tiltakozás 23.00 Tévétükör - riport 23.40 Tracy Lord\'s show
(erotikus sorozat) 0.55 Na legjobbférfl?(ism.)
5.40 Falutévé -adótlppel 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor
Telefon: 176-7943
Benne: kb.
8.10 Alternativ gyógyászat 8.30 Közjáték 8.35-12.05 Napközi
Telefon: 153-1204
Benne:
Elilil Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat 10.00 Az utolsó dobás
Francia tévéfilm 87\' 11.25 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
16.10 Újdonságok
16.35 Képújság
16.40 Tells-televideo \'93
16.45 Clmbória
Telefonos vetélkedő
17.00 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat Fölégatett hidak
17.30 Szemtől szemben Su-zukival
A japán autóbirodalom sikerének titka
18.15 Pénzvilág
18.25 Napközi - egy műsor és valami más
18.45 Derű és ború
Angol rajzfilmsorozat XIII/13. rész :öszl emlék
19.05 Szerencsekerék Vetélkedőműsor
19.35 .Veletek vagyok min-dennap..." Katolikus krónika
20.00 Hfradó
20.30 Telesport
NSZK tévéfilm- Hl sorozat-XÜ/10. Összeütközések Brinkmann - Klausjür-gen Wussow (Bács Fe-renc)
(Ismétlés: csütörtök, TV1 10.00)
312 Jelképtár A tetoválás
21.35 Átmenet
21.55 KHzjáték (ism.)
~M Sportvarázs 40 Hiradó
23.45 BBC-hiradó
17.30 Babar: A baráti egyet-értés
Francia rajzfilm 24\' 18.00 A Kilimandzsáró hava
Amerikai dráma 108\' 20.00 Másnap reggel
Amerikai dráma 98\' 21.45 Potyautasok
Magyar dráma 93\' 23.20 Fegyvercsempész
Amerikai akciófilm 92\'
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs ma-gazin 9.00 Elvi kérdés
Amerikai tévéfilm 56\' (ism.)
10.00 Parlamenti Napló Kapcsoljuk az Ország-házat
16.05 Műsorismertetés
16.10 Korforduló
Idősek és idősödök mirv-denes fóruma
17.00 Hiradó - Időjárás
HJE Nem csak zöldség... Életmódmagazin
17.25 Teleszák
Horgászok műsora
17.35 Műsora|ánlat
17.39 Plf és Herkules
Francia rajzfilmsorozat
Barátaink az állatok
17.50 Elektor kalandor Telefonos videojáték
18.00 Hfradó
18.10 Regionális hiradó
18.23 Időjárás
18.25 Zöldpont - A szabad-idősportok magazinja Zöld brigád Francia-NSZK tévéfilm-sorozat
VII/7. rész: Előbb az erdők halnak meg 59\' A főszerepben: Antoine Amourdedieu - Gilles Segal (Szersén Gyula)
20.05 Stúdió \'93
ATV2 kulturális hetilapja
21.00 Indulási oldal
Kiss Gy. Csaba műsora
21.25 Telexpo \'96
Gazdasági magazin
21.50 Műsora|ánlat
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
ÍEJ Költői verseny a MerNn Színházban - Vízke-reszt napján, 1993-ban Közreműködik: Alföldi Jenő, Csukás István, Eörsi István, Ferencz Győző, Kukorelly Endre, Spiró György, Várady Szabolcs, Bergendy Ist-ván, Darvas Ferenc, Gryl-lus Vilmos, Martna Ist-ván, Melis László, Novak János, Sebő Ferenc, Sel-meczi György, Eszenyi Enikő, Máté Gábor, Lator László
ARosenbergTrlóaPorl Jazz, 1992 Fesztiválon
— SZÍV TV _
19.00 Műsorajánlat 19.10 Aerobic
19.35 Gyermekek képernyőié 20.00 Millennium 2000
20.40 SzfvTV-shop
20.50 A kaméllás hölgy
Francia film 120\' 22.50 SzivTV-shop


A SZUPERMINÖSÉG
UJ helyen: Súútcrs foto, Nk., Fő u. 9.
s
ZERDA
10 óra: GYŐRI BALETT vendégjátéka a HSMK-baa
Mozi: T6, 18, 20 óra: Mondvacsinált hfts
Stúdió Mozi: 16.30. 18.15 óra: Hollywood, peri/., gyilkosság
20.15 óra: Jancsi és Juliska

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként Hírek. Időjárás. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés 8.40 Napközben
Közérdekű magazin
11.05 Ki kopog?
11.35 Rókacsárda - XIV/2. Részletek Ágh István regényéből
12.00 Déli Krónika
12.30 KI nyer ma?
12.40 Falurádió (ism.)
12.50 Külpolitikai figyelő
13.05 Vendég a háznál
13.15 Filmzene
13.30 A református egyház félórája
14.05 Klasszikusok minden-kinek
A Budapesti Filharmó-niai Társaság zenekara játszik
14.55 Első közlés
15.05 A Határok nélkül napló-ja
16.00 Délutáni Krónika
16.10 Mindennapi gazdaság
16.20 Zenefórum Mázimuzsika
17.05 Hir-vldék
Erről beszéltünk a Ma-gyar Rádió körzeti stú-dióiban
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek I
19.40 Összeállította: Rába György
20.05 Emlékezetes somogyi és baranyai népdalok
20.30 Határok nélkül
21.05 Tanakodó
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Művek, mühelyek, mű-vészek
23.05 Egy énekes - több szerep. Anneliese Ro-thenberger felvételeiből
PETŐFI
4.30 Hajnali Kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Pophullám 8.50 Apró-cseprő - gyere-kekről
9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Zöld telefon 9.10 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.15 Szív küldi... 12.00 Cigányzenészek hang-albuma - VIII/2. Lengyelfi Miklós össze-állítása
13.00 Hirpercek 13.10 Derűre Is derű
Szolid mennybemene-tel. Kopányi György hangjátéka
13.33 A Petőfi válaszol 13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
14.00 Pihenőidő benne:
15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Kölyökrádió 17.30 Ziccer
17.58 MTK-Ferencváros lab-darúgó-mérkőzés 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Poptár 20.00 Egy órában egy élet 21.00 Hirpercek 21.10 Közkívánatra I 22.00 Világsztárok Londonból 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Éj|ell szerenád 0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdá-sok

3SAT
16.25 Bor és kultúra
17.00 Minlhirek
17.10 Michael Lönnebergából
(sorozat)
17.35 Ulrich és Ulrike
(sorozat)
18.00 Képek Svájcból
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Riport
20.15 Calafati Joe (sorozat)
21.00 ún hogyan döntene?
22.25 Az utolsó tanú (film)
22.00 Beszélgetés
1.00 Hírek
SZLOVÁK
SZTV-1
18.20 80 nap alatt a Föld kö-rül Willy Foggal
19.00 Esti mese
19.10 Számitógépes játék
19.30 Időszerű események
19.57 Sporthírek
20.05 Titkos labirintus Hongkongban (osztrák dok.-film)
20.50 Arcélek
21.30 Kulturális magazin
22.00 Időszerű események
22.33 Sporthírek
22.45 Az utolsó nyár (tévéjáték)
SZTV-2
17.10 Események, kommen-tárok
18.00 Katonák műsora
18.40 Oslo (dok.-film)
19.15 Gazdasági magazin
19.20 Esti mese
19.30 Időszerű események
19.57 Sporthírek
20.10 Az asszonyok nyugat felé (am. westernfilm)
22.10 Katonák magazinja
22.45 Vállalkozók magazinja
23.15 Rockmagazln
23.55 Események
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reg-gelt, Németországi 9.00 A Főnök
(amerikai sorozat) Hét éve bűnbak 2. 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj-játék 12.00 Magazin 12.30 A Springfield-sztori
(amerikai sorozat)
nflKi] Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat) Részletek
rotiTii Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Halálos parti 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a főnők? (amerikai sorozat) Újra tizenkilenc 17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) Ki talál többet? 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.15 Robbanékony-magazin 19.45 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) CTiKISi Rövidzárlat
(amerikai film)
22.15 Tévétükör - magazin 23.15 Gottschalk-show 24.00 Alaszka (am. sorozat)
Figyelmeztetés 1.05 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
1.45 KI itt a főnők? (ism.) 2.15 A Főnök (ism.) 3.15 Beszélgetés (ism.) 4.10 Robbanékony (ism.) 4.35 Gyilkosság a hobbija
(ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)

RTL2
5.35 Rajzfilmek 16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
Trombiták szigete 16.35 Móka, kacagás (sor.)
A madarász 17.00 Hirek 17.05 B. J. és a medve (sor.)
Tévúton 18.00 Hirek 18.05 Ruk-cuk- játék 18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Örült nők 1. 19.00 Hirek 19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Őrült nők 2. 19.30 Bensőn (sorozat) 20.00 Hirek 20.15 Végitélet a Sárga fo-
lyónál (olasz film) 21.35 Egy bolond Párizsban
(francia film) 23.05 Seriff New Yorkban
(sorozat)
Mint a filmen 0.45 Egy bolond Párizsban
(ism.) 2.10 Seriff New Yorkban
(ism.)
15.05 Secret Service (ism.)
16.15 Beszélgetés
17.00 Hirek
17.15 Beszélgetés
18.00 Hirek
18.15 Hlm és vldeo-magazin
19.00 Hírek
19.15 Interjú
19.30 Sport / Híradó
20.15 Testközelben (sorozat)
21.10 Vállalkozók
22.00 Hirek
22.10 Kennedyék (sorozat)
23.00 Hirek
23.15 Fiatalok magazin|a
24.00 Hirek

TV5
6.00 Telereggel 10.00 Iskola és tudomány 12.00 Varietéműsor 13.15 A Bátrak parkja (sor.) 15.30 Oriana Fallaciról 16.30 Pokoli horgászat 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske 18.00 Kvizműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Jelen Idő 21.30 Színházi közvetítés 23.00 Le az álarcokkal I 0.25 Irodalmi magazin 1.25 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 PipDann
2.00 Marljne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
12.30 Üzleti tudósítások
13.00 Napirend
13.30 Eco-rekord
14.00 Helyszín
14.30 Dzsem
16.30 Élővideoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Richárd Diamond (sor.)
20.00 Környezetvédelem
21.00 Napirend
21.30 Üzleti hét Y
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Egy bérgyilkos portré-
ja (film)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel
9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Blandrata György sza-badsága
10.58 Mária Chiara énekel 11.40 Népzenei feldolgozások 12.00 Hirek. Időjárás
12.04 Hangverseny délidőben
13.34 Fúvószene
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 Cubes-XV/10.
14.20 A jobbik élet -VIII/3.
15.10 Kamarazene
16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Demény János Bar-tók-kutató emlékezete 16.39 Bizet operáiból 17.00 Metronóm 17.50 Újraolvasva 18.00 Hirek. Időjárás
18.05 Bors Irma emlékezik
Kodály Zoltánra
19.06 Kíváncsiskodó
19.35 Kapcsoljuk a Zeneaka-
démia nagytermét
közben:
20.15 Hirek. Időjárás 20.20 Halhatatlan magyar vers 21.20 Operaáriák 21.40 Rézfúvós kamarazene 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Hallgassuk együtt I 23.00 Rádlószinház
Márai Sándor: Nászút 23.26 Jazz 24.00 Hirek. Időjárás
0.05 Három dán szimfónia -II/2.
1.07-
2.00 Lahtl Orgonafesztlvál, 1992
tisztán, érthetően mondták el a prózai része-ket, szépen szavaltak. A versek között Váci Mihály szívet szorító sorai is helyet kaptak, melyben a költő a tanítót a nyárfához hason-lítja, mely utat mutat a tudás, az iskola felé.
Majd az igazgatónő, Dömötör Miklósné be-szélt a vendégekhez. Ekkor adta át dr. Keres-kai István polgármester úr az Önkormányzat piros-fehér-zöld selyem zászlóját az igazgató-nőnek és a tanulóknak, valamint méltatta a nap jelentőségét.
A tantestület minden tagja jelen volt, szinte a bejárati ajtótól kísérték az érkezőket, kala-uzolták a vendégeket a kiállításra, majd a nagyterembe.
Meghatóan szép, felejthetetlen emlékműsor-nak és kiállításnak voltunk tanúi. Mi egykori tanítói az iskolának, boldogan láttuk, bizony jó kezekben van az iskola jelene és jövője.
További sok sikert kívánunk a tartalmi oktató nevelő munkához.
Baráti találkozóra hívták valamikor az isko-lába tanító pedagógusokat. Március 29-én dél-után jóleső érzéssel hallgathatták a jelenleg itt tanító tanítók a régi kollegák visszaemlé-kezéseit. A háború utáni nehéz időszak éveiről szóló események elgondolkoztatták a fiatalo-kat. A megjelent 42 vendég mellett jó érzés volt látni a régi tanítványokat, akik nagy sze-retettel vették körül a régi tanítóikat.
Április 30-án a felnőttek részéről Sáskabál-lal zárják a programokat. Gondolom, ugyan-ilyen nagy lesz a lelkes érdeklődők sora.
Nagykanizsa, 1993. április 19.
Madarász Éva nyugdíjas pedagógus
PYRUS KFT. - KANIZSA GYUMOLCSNEKTAR
Kanizsai műsor

ART Mozi 20 óra: KÁMZSA TV X óra:
19 óra:
20 óra:
Monsicur Wfrc SZÍV-\'l V muga/in (ism.) SZÍV-TV magazin Heti magazinműsor
MÁJUS 5.
Sz




OSZTRÁK 1
PRO 7



ÜZLETI AJANLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll az érdeklődők rendelkezésére a zala-egerszegi titkárságon (Kosztolányi u. 10. Tel./fax: 11-042), a nagykanizsai képviseleten (Csengery u. 82. Tel.: 13-O4O/1672, 92/73-121, Kálmánné). Az információk a Kamara tagjainak ingyenesek. Nk-71 Hong Kong-i kereskedelmi cég szeretne kapcsolatot létesíteni magyar cégekkel.
Eladna: óraszíjakat, divatékszereket és más fémtermékeket. Kínából, Nepálból cipők, kézi kötési szőnyegek, háztartási termékek, porcelán áruk, kínai tea. Vennének magas minőségi termékeket (főként gépipari termékeket és nyersárut). Nk-72 Horvát cég olívaolajat kínál eladásra. Nk-73 Spanyol cég importálna harisnyákat, női alsóneműket, fehérneműket, sálakat, nyakkendőket,
vállkendőket, női fürdőruhákat, ingeket.
Nk-74 Német cég importálna különféle alkalmi ruhákat (póló, dzseki, ingek, blúzok)
Nk-75 Pakisztáni cég vásárolna vegyszereket és egyéb anyagokat a vegyipar számára,
továbbá G. P. tekercseket, rozsdamentes acéltekercseket, spirálcsövet.
INFORMÁCIÓ: MEDICINA I TECHNIKA
Kórházi Berendezések, Gyógyszerek, Laboratóriumi Berendezések Nemzetközi Vására Zágráb, 1993. május 25-28.
13.00 Telebörze 13.45 DSF-trénlng 14.00 Tánc 15.00 Sportshow 16.00 BMX-Srűlet 17.00 Sport a nagyvilágból 18.00 Sportshow 19.00 Hopp vagy kopp-játék 19.30 DSF-stúdló 19.55 Hírek
20.05 Sport a nagyvilágból 21.55 Hirek / Talkshow 23.00 Küzdősportok magazin-ja 24.00 DSF-stúdló (ism.)
EUROSPORT
9.00 Teniszmagazin
11.00 Kart EB
12.00 Labdarúgás
14.00 Hoki
16.00 Dzsúdó EB
17.00 Jégkorong VB
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Kosárlabda
22.00 Kickbox
23.00 Labdarúgás
1PLUS
15.00 Hirek
15.03 Cápabár (sorozat) 15.45 Angol nyelvlecke 16.00 Beszélgetés 16.30 Erich Fromm 17.15 The Tragically Hlp 18.00 Rabszolgasors (sor.) 18.30 Hirek
18.40 Volt egyszer Amerika 19.10 Mese 19.15 Kultúra / Híradó 20.15 Dokumentumfilm 21.00 Beszélgetés 21.15 A második feleség 22.40 Talkshow 0.10 A nap hírei
9.00 Hirek / Santa Felöl
nyugatra (ism.) 9.30 Dokumentumfilm 10.15 Tudományos magazin 10.30 Jó reggelt, MissDove!
(film)
12.15 Külföldi tudósítások 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Sinha Moca (sorozat) 14.00 Magnum (krimisorozat) 14.45 A Meier család (sor.) 15.05 Ewoks (sorozat) 15.30 Bábjáték 15.50 Szupernagyi (sorozat) 16.20 Egyszer volt... 16.30 Ding-dong 17.00 Mlnlhirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek/Rólunk van szó 18.30 Mallbu vízi mentői
(amerikai sorozat) 19.30 Híradó/Sport 20.15 Borotvaélen (sorozat) 22.05 Minden lében két kanál
(angol krimisorozat) 22.55 La Paloma nem repül
már (film) 0.40 A modell és a zsaru
(amerikai sorozat) 1.30 Hirek
OSZTRÁK 2
16.50 1000 mestermü 17.00 Pályaválasztás 17.30 Országok és emberek 18.00 Úrlásláb esete Hen-
dersonékkal
(sorozat)
18.30 Hihetetlen 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Sport 22.00 Híradó 22.30 Sport 24.00 Jazz
5.35 A madárijesztő és Mrs.
King (ism.) 6.20 Barátom, Ben (amerikai sorozat) Katasztrófa 6.45 Rajzfilmek (ism.) Gyilkos paradicsomok Repülő macik Garfield
Flintstone család 8.30 Kezdeti nehézségek
(ism.)
9.00 Harttól Hartig (ism.)
9.50 Baj a völgyben (film)
11.30 San Francisco utcáin
(ism.)
12.35 Bili Cosby-show (ism.) 13.05 .Colt" a biztonság kedvéért (am. sorozat) Cicus (amerikai film) Harttól Hartig (am. sor.) Kutya szerencse 16.20 Rajzfilmek Szelleminek Vadászmacskák Garfield
Flintstone család 18.05 Kezdeti nehézségek (sorozat) Szellemek órája 18.35 Bili Cosby-show (amerikai sorozat) Tíz év viszály
íEIiüi San Francisco utcáin (amerikai sorozat) Csapda 20.00 Híradó HÜB Matlock (am. krimisor.)
Vadászparti EHTiEi Jaké és McCabe (amerikai sorozat)
Barát bajban
Hclili] Nővérek (am. (krimi) 0.35 Hirek
0.45 Kőkemény ötös (ism.) 1.35 Hirek
1.45 Metamorfózis (ism.) 3.15 Hirek 3.25 Kőkemény ötös (ism.)
16.05 Évforduló
16.10 Csók, anyu
Magyar film (ism.)
17.55 Liszt Ferenc: A la Cha-pelle Sixtine
18.25 Mesesarok
18.45 Hirek
19.00 Kórház a város szélén Csehszlovák tévéfilm-sorozat - XX/5. rész: A válás 53\'
20.00 Film és irodalom Bakaruhában 95\' Magyar film (1957) FF
21.35 Gazdakör
SAT1
9.50 A szúnyog (német film) 11.35 Szomszédok (ism.) 12.00 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Népzenei slágerek
(ism.) 13.30 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
A tanú 14.20 Szomszédok
(ausztrál sorozat)
Tolvaj 14.50 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
Anyai szív 15.45 A bosszúállók (am. sor.)
Fekete rózsák klubja 16.45 Kockáztass! 17.20 Mindent vagy semmit
-játék 18.30. Sport 18.45 Hírek 19.00 Szív az adu 19.30 Szerencsekerék 20.15 Tavasz Immenhofban
(német film) 21.55 Beszélgetés 23.25 A profik (angol sorozat)
Harag
0.15 A bosszúállók (ism.) 1.10 Akut (ism.) 1.50 Műsorismertetés
5.40 Falutévé - géptippel, munkaügyi tippel, nö-vénydoktorral
Telefon: 112-5475 6.00 A Reggel
Telefon: 176-7943 8.30 Közjáték 8.35-12.05 Napközi
Telefon: 153-1204
Benne:
Blilil Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat
íTiliiil Három szerelem Svéd tévéfilmsorozat VIII/8. rész (ism.) 11.00 Játék 11.15 Baba-ház 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg Qj] Csodálatos a világ Amerikai ismeretterjesz-tő filmsorozat A Mesa Verde titka
16.30 Képújság
16.35 Összefoglaló a rally-crossbajnokság futa-máról
16.50 Norlhwood
Kanadai tévéfilmsorozat Rossz fiúk és rossz lá-nyok
17.20 IS-Párizsi házfoglaló művészek
17.45 KultúrFelelös
18.05 Pénzvilág
18.15 Napközi - egy műsor és valami más
18.35 Jó éjszakát kíván a Disney I
n3EEl A simlis és a szende (Moonlightlng) Amerikai krimisorozat Gyilkosság a Flamingó-öböl mulatóban
19.45 Híradó
20.10 Női kézilabda Mai Nap Magyar Kupa közvetí-tése
összefoglaló az MTK-Ferencváros labdarú-gó kupa elődöntőről A szünetben:
20.50 Telesport
22.05 AKTuálls
22.25 Közjáték (ism.)
22.30 Krétakör
Nemzetállamok az egy-ségesülő Európában
24.00 Híradó 0.05 BBC-hiradó
HB0
17.30 Állati élet: A lengyel erdőség túlélői
Angol természetfilm 54\' 18.30 A nagy Jaké
Amerikai western 110\' 20.30 Tajpan-Am. film 127\' 22.40 A megváltás
Amerikai dráma 71\' 23.55 Megteszed vagy meg
halsz - Am. film 93\'
6.00-
9.00 Napkelte
15.00 Műsorismertetés [jE Testestől, lelkestől
NSZK tévéfilmsorozat Borotvaéles logika 43\' (ism.)
Kempfert-GiinterStrack (Szabó Gyula), Bebelné-Liesel Christ (Győry Ilo-na), Stutz - Buddy Elias (Velenczey István), An-namarie - Barbara Auer (Györgyi Anna)
15.50 Betűpárbaj Qj] Európa-nap 00 Híradó - Időjárás EB Együtt a Földért-Kör-nyezet- és természet-védelmi ifjúsági magazin
17.25 Denver, az utolsó di-noszaurusz-Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Denver a jég hátán Is megél
17.50 Elektor kalandor
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó
18.25 Műsorajánlat-Időjárás
18.30 Telesport CE] Napraforgó Tévéfilm 97\' (ism.) Evelin - Paola Pitagora (Bánsági Ildikó), Pistoli-Mario Maranzana (Szir-tes Ádám), Maszkerádi - Carla Romanelli (Kiss Mária), Álmos - Darvas Iván, valamint Máthé Éva, Mensáros László, Lukács Sándor, Szemes Mari, Medgyesi Mária, Boros János, Bán György
20.41 Hontalanul
Dokumentumfilm-H/2. A csehszlovákiai ma-gyarság jogfosztottsá-ga a második világhá-ború után
21.25 Kánon
Vallás és kultúra Pál apostol levelei
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
22.25 ön választ I
Az egészségügyi és nyugdíjbiztosításról a tb-választások előtt
23.00 Rock-pódium Tátrai Bánd
HnEEl A tudás új világa Dldacta \'93
— SZÍV TV -
19.00 Műsorajánlat 19.10 Kondlblk - Torna 19.35 Gyermekek képernyője 20.00 Különjárat
Könnyűzene 20.40 SzivTV-shop 20.50 Duna-parti randevú 70"
Magyar filmvígjáték FF 22.00 Egészségmagazln 22.40 Mindennapi jóga

8800 Nagykanizsa. Széchenyi tér 3. Tel./fax: 92/73-461, 60/99-196
c
SÜTÖRTÓK
15 ár*? KI MIT TUD? - Hevesí-iskoí* Kulturális vetélkedne
a HSMK-ban
Mo/i: 16, U, 20 óra: Mondvacsinált hös
ístúdió Mozb 16,30, 18.15 óra: Lángoló Mississippi FBK

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés 8.40 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Magyar tájak dalaiból,
táncaiból
11.25 A Szabó család (ism.) 12.00 Déli Krónika 12.30 KI nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 Régi hivószene 13.30 A római katolikus egy-ház félórája
14.05 Klasszikusok minden-kinek
Kamarazene 14.55 Versarchlvum 15.05 Válogatott perceink 15.44 Éneklő Ifjúság 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Zenefórum
A hét muzsikusa 17.05 Fényésárnyék 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakét, gyerekek I 19.40 Összeállította: Rába
György
20.05 Hagyományápolók 20.30 Határok nélkül 21.05 Név|egy Für Lajos
22.00 Késő esti Krónika 22.30 Vllégszfnhéz - szín-házvilág
23.05 Híres zeneművek Bartók: A Kékszakállú herceg vára
PETŐFI
4.30 Hajnali Kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Slágerfilmek -fllmslá-
gerek
8.50 Helykeresö 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Zöld telefon 9.10 Zene-szó 10.55 Gordlusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.15 És... 12.00 Nótaparádé 13.00 Hírpercek 13.10 Zsebrádiószínház Untat a hivatal Georges Courteline jele-nete
13.23 Kvizpróba 13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
14.00 Kabarécsütörtök benne:
15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Észkerék 17.32 Gordlusz 18.30 Helykeresö 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Fülön fogva. Avagy Igy
hallgassunk zenét 19.35 Táncházban 20.00 Ritmus és melódia Komjáthy György válo-gatása három évtized európai slágereiből 21.00 Hirpercek 21.10 Daráló (ism.) 21.40 Hiánypótló 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíredé 23.10 Máról holnapra - é|fél előtt
Emlékszel még? 0.15-
4.20 Máról holnapra - éjiéi után
(Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 4.03-4.20 Cigánynóták

3SAT
14.25 Jazzklub
16.00 Irodalom mindenkinek
16.15 Beszélgetés / Minfhirek
17.10 Kamerával a vadonban
17.35 Octopus vállalkozás
18.00 Sport / Hírek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Beszélgetés
20.00 Az Öreg (krimisorozat)
21.00 Dokumentumfilm
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Hiradó
22.25 El Bruto (mexikói film)
23.45 Hirek / Tallózás
SZLOVÁK
SZTV-1
16.45 Hiúsági magazin
17.45 A növények világából
18.20 80 nap alatt a Föld kö-rül Willy Foggal (sor.)
19.00 Esti mese
19.10 Az ésszerű táplálko-zásról
19.30 Időszerű események
19.57 Sporthírek
20.05 A Domlnlcl-botrány (francia film)
21.45 Barangolások Po-zsony utcáin
22.00 Időszerű események
22.33 Sport
22.40 Téma - vitaműsor
SZTV-2
18.10 Kanadai mozaik 18.30 Egészségügyi magazin 18.45 Szlovákia és a Matlca 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.10 MTV slágerlista 21.05 Turisztikai magazin 21.35 AWorIdnetbemutatia... 22.05 Előeste (spanyol sor.) 23.00 Események 23.25 Teletext-hlrek
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa -|ó reg-gelt, Németországi 9.00 A Főnök (am. sorozat) Gyilkosságok 1.
10.00 Gazdag és szép (amerikai sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó
11.30 Családi párbaj
12.00 Magazin
12.30 A Sprlngfleld-sztori
^^ (amerikai sorozat)
flHFTii Kalifornia klán (amerikai sorozat)
14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat) Parádé
natilil Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Jessica a tanúk padján
16.00 Beszélgetés
17.00 KI itt a főnők? (amerikai sorozat) Soha nem késő
17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) Vizsgázott háziasszony
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony-magazin
19.45 Jó Idők, rossz Idők (német sorozat)
20.15 Életre szóló munka (német sorozat)
20.45 Segítség, megbolon-dult a családom I (sor.)
21.15 S. O. S. hfvás (sorozat)
22.15 Dr.MarcusWelby(sor.) Példakép
23.15 Gottschalk-show
24.00 L. A. Law (am. sorozat)
Az elveszett testvér 1.05 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
1.45 KI Itt a főnök? (ism.) 2.15 A Főnök (ism.) 3.15 Beszélgetés (ism.) 4.10 Robbanékony (Ism.) 4.35 Gyilkosság a hobbl|a
(ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)

RTL2
5.35 Ralzfllmek 16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
A tizenkét hónap 16.35 Móka, kacagás (sor.)
A kisegítő 17.00 Hirek 17.05 B. J. és a medve (sor.)
Döntő játszma 18.00 Hírek 18.05 Ruk-cuk-játék 18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Az utolsó vizsga 1. 19.00 Hirek 19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Az utolsó vizsga 2. 19.30 Bensőn (sorozat) 20.00 Hirek 20.15 Beavatottak (sorozat)
Hamisítók 21.05 Pankráció 22.00 Philip Banter (film) 23.35 Serilf New Yorkban
(amerikai sorozat)
Hamis gyanú 1.15 Beavatottak (ism.) 2.05 Philip Banter (ism.) 3.35 Serlff New Yorkban
(ism.)
15.10 Kennedyék (sorozat)
16.15 Rlm és vMeo- magazin
17.00 Hírek
17.15 Beszélgetés
18.05 Talkshow
19.00 Hírek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Hiradó
20.15 VOX-box-játék
21.15 Tévémagazln
22.00 Hírek
22.10 Sport
23.15 Szexábécé
24.00 Hirek

TV5
6.00 Telereggel
9.50 Ez a délelőtt a termé-szeté
12.00 Varietéműsor 13.15 A Bátrak parkja (sor.) 13.40 Kultúrák magazin (ism.) 16.30 Pokoli magazin 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske / Kvizműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Nem kell álmodozni I 21.30 Tud|unk többet I
0.20 Az Istenek (sorozat)
1.20 Vegyes műsor hajnalig
5.15 Eurohiradó
MUSICTV
20.00 Tárcsézzl 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Házibuli övezet
2.00 Mari|ne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend 13.30 Utazási magazin 14.00 Média televízió 14.30 Dzsem 16.30 Élővldeoshow 18.30 Bonanza
(amerikai sorozat) 19.30 Honay West (sorozat) 20.00 Vldeodlvat 20.30 Arcképcsarnok 21.00 Napirend 22.00 Hirek 22.30 Üzlet) hét 22.48 Piacgazdaság 23.00 A vad Nyugat (film)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium
10.00 Hírek. ldő|árés
10.05 Rádlószinház
Hol van az a nyár? (ism.)
10.50 Dubrovay László: Ki-halt tájak
11.03 Gluck: Herkules és Hébé menyegzője
12.00 Hirek. ldő|árás
12.05 Hangverseny déHdőben
13.35 Régi magyar muzsika
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 AufDeutschgesagt(lsm.)
14.20 A lobbik élet -VIII/4.
15.05 Barokk muzsika
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 A Magyar Rádió gyer-mekkórusa énekel
16.34 Dávid Gyula műveiből
17.00 Honi kultúránk
17.50 Népzenekutatók mű-helyében
18.00 Hlrak. Időjárás 18.05 Operafelvételekből 18.52 Muzsikáló erdélyi vá-rosok
19.35 A Berlini Filharmonikus Zenekar hangversenye közben:
20.25 Hírek. Időjárás 20.30 Zalán Tibor versel 21.38 Gastoldi- és Marén-
zio-madrlgálok 22.00 Hfrek. Időjárás 22.05 A zene üzenete 22.20 Barátságos bölcses-ségek
22.50 Napjaink zené|e 24.00 Hirek. Időjárás 0.05-2.00 Éjszakai jazzklub

Munkanélküliségi
prognózis
Kanizsáról és
környékéről
Újsághír: 1993. március hóban ha-zánkban 7500 fővel csökkent a munka-nélküliek száma.
Miként jelentkezik ez Nagykanizsán és környékén? Erre a kérdésre kértünk és kaptunk választ Somos Bélánétól, a Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltségének vezető-jétől, íme a prognózis:
- Az országos adat előttem is ismert, azonban Nagykanizsán és a vonzáskör-zetében lévő települések munkaerőpiaca az év eddig eltelt időszakában - így március hóban is - stagnált, azaz a munkanélküliek számának évek óta tar-tó intenzív növekedése megtorpant. Ez a kedvező, de valószínűleg átmeneti jel-legű, tény az idénymunkák élénkülésével és a gazdasági átalakulás egy kedvező szakaszával magyarázható. Új elem vi-szont az, hogy a munkanélküliek jöve-delempótló támogatása és az ellátatlan munkanélküliek száma a korábbi idő-szakhoz képest dinamikusabban növeke-dett. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a 18 hónapos támogatás egyre több munkanélkülinél jár le, s így - mint regisztrált munkanélküliek - az ellátot-
tak köréből kerülnei polgármesteri hivat mondta bevezetőbei
Megtudtuk, hogy év első négy hóna tett ki! Április utol: gisztrált munkanélk deltségen megköze] emellett a jövedele legű - ellátásban pedig márciushoz \' 100 fővel nőtt, s főt. A megoszlási i góriában a követke; ros 60%, városki 40%.
- A rövidtávú mu zis előkészítése én 40 munkáltatót ken
Kanizsai műsor

Stúdió Mo/i: 20.15 ora; Jancsi és Juliska kWIZSA TV 8 ór*l SZfV-TV maga/in (ism.)
18 Ör«í JSZÍNPÓD1ÜM - kulturális maga/in
PRO 7
OSZTRÁK 1


kezett adatok és a szerzett tapasztalatok áttekintése révén megállapítottuk, hogy a létszámleépítésben érintett munkálta-tók zöme május-szeptember hónapok között kíván végrehajtani - felmondás-sal és végkielégítéssel - létszámleépí-tést. Ez június 3O-ig várhatóan több mint 500 dolgozót érint. így június 30-án - a kiáramlást is figyelembe véve - mintegy 5200-5500 munkanélküli el-látására kell felkészülnünk, figyelem-mel arra is, hogy a leépítésre kerülök fele valószínűleg talál magának mun-kahelyet. Az önkormányzatok döntésétől függő, szociális helyzetük alapján jelen-leg már havi 5120 forint jövede-lempótlásban részesültek számát a félév végére 500-600 főre becsüljük - tájé-koztatott.
A kirendeltség kezdettől fogva ki-emelten kezeli a pályakezdőket. Sajná-latos azonban, hogy az első munkahely-re pályázók elhelyezkedési lehetősége idén várhatóan 30%-kal csökken. Cél: az intenzívebb munkahely-feltárás és az átképzési tanfolyamok bővítése. Érde-kesség, hogy az év első négy hónapjá-ban mintegy 300 munkanélkülit irányí-tottak - főleg városkörnyéki munkálta-tókhoz — közérdekű munkavégzésre.
A Fő út 24. szám alatti új irodahá-zunkat kedvezően fogadták ügyfeleink, akiknek humánszolgálatatásként munka-tanácsadást indítottunk be, s rövidesen megalakítjuk az álláskeresők klubját is - mondta Somos Béláné.
Tihanyi István
13.00 13.45 14.00 15.00 16.00 17.00 18.00 19.00 19.30 19.55 20.00 21.55 22.05 22.55 24.00
Telebörze
OSF-trénlng
Műkorcsolya
Sportshow
Rodeo
Sport a nagyvilágból
Sportshow
Hopp vagy kopp-játék
DSF-stúdió
Hirek
Sport a nagyvilágból
Hírek
Tenisz
Hirek / Motorsport
DSF-stúdló (ism.)
EUROSPORT
10.00 Biliárd
12.00 Labdarúgás UEFA Kupa 14.00 Kosárlabda 17.00 Tenisz 19.00 Tenlszmagazln 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Jégkorong proli liga 22.00 Labdarúgás UEFA Kupa 24.00 Klckboksz 1.00 Eurosport-hirek
1 PLUS
15.00 Hírek 15.03 Halottak asztala 16.30 Iskolák 17.00 Vasutak 17.15 Autóversenyek 18.00 Rabszolgasors (sor.) 18.30 Hirek
18.40 Volt egyszer Amerika 19.10 Mese 19.15 Börze / Hiradó 20.15 Beszélgetés 20.30 Cápák (rövidfilm) 21.00 Monitor 21.45 Különleges pár (film) 23.10 Találkozások 0.10 A nap hírei
nek a lakóhely szerinti vatalok hatásköribe -ben.
gy Ügyfélforgalmuk az ínapjában 40 ezer főt tolsó harmadában a re-ílküliek száma a kiren-zelítette az 5000 főt, slempótló - segéiyjel-an részesültek száma z viszonyítva mintegy s meghaladta a 400 ii arány mindkét kate-kező: Nagykanizsa vá-skörnyéki települések
munkaerőpiaci prognó-érdekében nemrégiben ■.erestűnk meg. A beér-
9.00 Hirek / Santa Fétöl nyugatra (ism.)
9.30 Országok és emberek 10.00 Ausztria-kép (ism.) 10.30 Arrivedercl, babyl 12.15 A hárem 13.00 Hirek 13.10 Rólunk van szó 13.35 Slnha Moca (sorozat) 14.00 Magnum (krimisorozat) 14.45 Stan és Pan 15.05 Tao-Tao (rajzfilmsor.) 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Alfréd J. Kwak (sor.) 16.30 Tudományos magazin 17.00 Mlnlhirek 17.10 Zenei vetélkedő 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Mallbu vizi mentői (amerikai sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport 20.15 Hegyi levegő és porhó
(sorozat)
21.10 A számok világa 21.30 VaWez |ön (am. western)
2.55 Májusi komédia (film)
OSZTRÁK 2
17.05 1000 mestermQ
17.15 Rozmárok
18.00 Óriásláb esete Hen-dersonékkal (sorozat)
18.30 Made In Austrla
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Belföldi tudósítások
21.00 Fllmúldonságok
21.30 Vkjyázst, kultúrál
22.00 Hiradó
22.30 Szerelmi bizonyítékok
23.15 Vita
0.15 Halló, Ausztriai-hal-ló, Bécsi
5.10 „Colt" a biztonság
kedvéért (ism.) 6.00 Barátom, Ben (amerikai sorozat) Veszélyes felfedezés 6.25 Rajzfilmek (ism) Szelleminek Vadászmacskák Garflald
Fllntstone család 8.10 Kezdeti nehézségek
(ism.)
8.40 Harttól Hartig (ism.) EKEI Tánc a halott szerel-mesekért (angol film) 11.25 San Francisco utcáin
(ism.)
12.25 Bili Cosby-show (ism.) 12.55 Vagas (am. sorozat)
Glnny fellépése 13.45 Tesztpilóták (film) tlüia HarttólHartlgíam.sor.)
Modern múmia 16.20 Rajzfilmek
Gyilkos paradicsomok Beetlejuice Garfield
Fllntstone család 18.05 Kezdeti nehézségek (sorozat) Fantázia
18.35 Bili Cosby-show (amerikai sorozat) Theo új munká|a 1. San Francisco utcáin (amerikai sorozat) Gyilkosság a stúdióban 20.00 Hiradó HilEi Az órláspollp (film) 22.05 T. J. Hooker (am. sor.)
Szokatlan munka
EEIilil Hőség Los Angelesben
(amerikai akciófilm) 0.35 Hirek
0.45 Jaké és McCabe (ism.) 1.30 Hirek
1.40 Hlghwayman (ism.) 3.15 Hirek 3.25 Vegas (ism.)
16.05 Évforduló 16.10 Kettesben
Magyar film (ism.) 17.25 Várak, törökök
111/1.: A középkori vár 18.10 Egy másik bolygó 18.20 Mesesarok 18.45 Hirek 19.00 Forró mezők
Magyar tévéfilm 68\' 20.10 Erdély sok szép vize...
Téka együttes - 2. rész 20.30 Francia filmek klubja
Élethalálharc
Francia sci-fi FF 92\'
SAT1
10.05 Tavasz Immenhofban
(ism.)
11.40 Szomszédok (ism.) 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Krimimagazin (ism.) 13.30 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
A múlt képei 14.20 Szomszédok
(ausztrál sorozat)
Az utolsó pillanat 14.50 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
Csalódott lányok 15.45 A bosszúállók (am. sor.)
Robin Hood is játszik 18.45 Kockáztassl 17.20 Mindent vagy semmit
-játék 18.30 Sport 18.45 Híradó 19.00 Pont, pont, pont 19.30 Szerencsekerék 2ÜE összeesküvők (am. sor.)
A szakértő 21.15 HalllGalll 22.15 Erőietek (thriller) 0.10 Édes túsz (am. film) 1.50 A bosszúállók (ism.) 2.40 Műsorismertetés
5.40 Falutévé - Ipartippel
és kert-ész 6.00 A Reggel
Benne:
8.05 A Financial Times ke-let-európai gazdasági híradója
8.30 Közjáték
8.35-
12.05 Napközi
Telefon: 153-1204
___ Benne:
Blilil Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat
10.00 A klinika
NSZK tévéfilm-sorozat-XII/10. összeütközések (ism.)
11.00 Játék
12.00 Hirek
12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
16.10 Telesport
16.40 Képújság
16.45 Parnasszus
17.00 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat Próbáljuk meg együtt!
17.30 Menedzser Magazin
18.10 Pénzvilág
18.20 Napközi - egy műsor és valami más
18.40 Égből pottyant mesék Levente Péter, Döbren-tey Ildikó és Gryllus Vil-mos műsora A százgombos ruha (ism.)
19.00 Álljunk meg egy szóra I Grétsy László és Vágó István nyelvművelő mű-
sora
lEWIil Több mint tánc - a tangóról Fellegi Ádám műsora
20.00 Hiradó
20.30 Telesport
20.40 Töltsön velem egy órátl Vitray Tamás műsora
21.45 AKTuáliS
22.10 Köz|áték (ism.)
BQQjj Tetthely
NSZK bűnügyi tévéfilm-sorozat Nyilt utcán 70\'
23.25 Womack & Womack Német zenés film az is-mert együttes közre-működésével 0.10 Híradó 0.15 BBC-hiradó
17.30 Mama
Amerikai vígjáték 125\' 19.45 Fehér tőrzsfőnök
Amerikai kalandfilm 86\' 21.15 Hezudlk a Hold - Am.
szerelmi történet 101\' 23.00 Gyilkos túra
Amerikai kalandfilm 104\' 0.50 Erotikukucs
Amerikai film-1.25\'
6.00-
9.00 Napkelte
14.50 Műsorismertetés 14.55 Kirakat 15.35 Keresztények
Angol ismeretterjesztő fibnsorozat-XII/4. rész: A középkor világa (ism.)
16.30 ötőd-ölő
16.45 Nyitott stúdió - Terni-pe együttes (Ifjúság)
17.00 Hiradó - Időjárás
17.05 Prizma
Életmódmagazin Táborozás
17.45 Nellle, az elefánt Angol rajzfilmsorozat Nellie strandol
17.50 Elektor kalandor Telefonos videojáték
18.00 Hiradó
18.10 Regionális híradó
18.25 Regionális magazin
18.55 Műsorajánlat- Időjárás
[EliEi Mentőosztag
Angol-ausztrál tévéfilm-sorozat
XIV/11.rész:Atúsz50\' Mickey - Gary Sweet (Dörner György), Béka -Marshall Napier (Papp János), Tarajos - Tim McKenzie (Szerednyey Béla), Angyal - Steve
Bastoni (Rékasi Károly)
ETiliTil Magyar novellák OttBk Géza: A szerelem Tévéfilm 32\' Szereplők: Tóth Augusz-ta, Andorai Péter, Bálint András, Bencze Ilona, Tóth Sándor, Gyurkovics Tibor, Sipos Tamás, Fehér György, Bősze György, Victoria Par-
low, Velenczey István
SJEB Egy lőtt Párizsban Ürményi-Hamar Lehel vásznai
21.00 össztűz
21.50 Az irodalom nyelve Batsányi János
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
WWR A TV2 filmklubja Szomszédolás Román filmek bemu-tatója Vörös patkányok 92\'

19.00 Műsorismertetés 19.10 Sráckarlka
Nyolcvan nap alatt a Főid körül - Rajzfilm 19.45 A sebesság világa 19.50 Sláger és horoszkóp 20.15 Hobók életveszélyben Amerikai krimivígjáték 21.50 Cine-java- Mozikalauz 22.20 Trans World Interna-tional 22.30 Az amerikai álom- Gaz-


és vízkutak fúrását, kiképzését és javítását
p,
ENTEK
14-30 óra:
20
Ki ÍMncri jobban Zala megyét? - vctélkcdrt a Hevesi-iskolában Diszkó a HELY Klubban

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés 8.40 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Cigányfélóra 11.35 Rókacsárda - XIV/3. Részletek Ágh István regényéből 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? - Szek-szárdon
12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 Bizet: A szép perthl
lány - szvit 13.30 Az evangélikus egyház
félórája
14.05 Klasszikusok minden-kinek. Zeneparádé 14.55 Első közlés 15.05 Kerengő az irodalmi
érettségi körül 15.35 Hitélet és történelem 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum 17.05 Magyarországról jö-vök...
18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.40 összeállította: Rába
György
20.05 Népdalok, népdalfel-dolgozások 20.30 Határok nélkül Az irodalomról
21.05 Lélekgondozás a bör-tönben
22.00 Késő esti Krónika 22.30 Tett és gondolat 23.05 Hangversenymúzeum Világhírű zongoramű-. vészek hangverseny-felvételeiből
PETŐFI
4.30 Hajnali Kalendárium
6.03 Reggeli csúcs
7.40 Sportreggel
8.05 Slágerről slágerre
8.50 Helykeresö
9.00 Hírek. Időjárás
9.03 Zöld telefon
9.55 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.18 Népdalok, néptáncok 12.00 Fúvósmuzsika 12.30 Népszerű dallamok 13.00 Hirpercek 13.10 Egy ember a vérziva-tarban
13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
14.00 Péntektől - péntekig benne:
15.00 Hírek. Időjárás 16.40 Poggyász 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Kölyökrádió 17.32 Ziccer 18.30 Szoclo-krlml 18.50 Bermuda-háromszög 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Jazzrock 19.35 Ásó, kapa, nagyharang 19.55 Tudósítás az ökölvívó VB-ről és az UTE-Dlós-győr focimérkőzésről 20.00 Bravó I
20.30 Környezetvédelmi hír-adó
21.00 Hirpercek 21.10 Párkeresö 22.00 Péntek esti jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél
előtt. Rádió Orfeum 0.15-
5.50 Máról holnapra - é|fél után
(Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdá-sok

3SAT
17.00 Mlnihirek
17.10 Alfréd J. Kwak (sor.)
17.35 Ulrich és Ulrike (sor.)
18.00 3SATbörze
18.25 Ötletek és irányok
19.00 Hírek / 3 SAT stúdió
19.30 Külföldi tudósítások
20.00 Természet az ember
kezében (sorozat)
21.45 Rövidfilm
21.00 Beaté S. (sorozat)
21.45 Kulturális magazin
21.51 Hirek/Sport
22.50 A kék angyal (film)
0.25 Hirek
SZLOVÁK
SZTV-1
16.40 Telefonos magazin 17.20 Pinocchio 17.50 Tévékaleidoszkóp 18.10 Szlovákia műemlékei 18.20 Az Addams család
(am. tévéfilmsorozat) 19.00 Esti mese 19.10 Számitógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Televíziós vetélkedő 20.40 A nyugodt nap éve
(tévéfilm) 22.30 Időszerű események
23.05 Sporthírek
23.10 Film és videó
23.40 A rock and roll fénykora
SZTV-2 18.40 Regionális műsor 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek
20.06 A Worldnet bemutatja...
20.40 Színházi meghívó
22.10 Trisztán és Izolda -
balett 22.30 Ketten egy városból
Szórakoztató műsor 23.20 Események

6.00 Híradó 7.00 Halló, Európa-jó reg-gelt, Németország! 9.00 A Főnök
(amerikai sorozat) Gyilkosságok 2.
10.00 Gazdag és szép (amerikai sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó
11.30 Családi párbaj
12.00 Magazin
12.30 A Springfield-sztori (amerikai sorozat)
[HHii Kalifornia klán (amerikai sorozat)
14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat)
Erős, mint a medve
flifüil Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Alkohol és arzén
16.00 Beszélgetés
17.00 KI Itt a főnök? (amerikai sorozat) Hát nem édes?
17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) A szerelem éjszakája
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony-magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (német sorozat)
20.15 Hazai dallamok
21.15 Hegyi levegő és porhó (német sorozat)
22.15 Tessék?
23.15 Gottschalk-show
24.00 Háziasszonyok-riport
(német szexfilm) 1.35 Hot dog (am. film) 3.15 Háziasszonyok-riport (ism.)
4.40 Baleseti osztály (ism.)
5.30 Rajzfilm

■ RTL2
5.35 Rajzfilmek
15.40 Robin Hood (ism.)
16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
16.35 Móka, kacagás (sor.)
Féltékenység
17.00 Hirek
17.05 B. J. és a medve (sor.)
Kétmillió dollár
18.00 Hirek
18.05 Ruk-cuk - játék
18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
A szakadék szélén 1.
19.00 Hirek
19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
A szakadék szélén 2.
19.30 Bensőn (sorozat)
20.00 Hirek
20.15 A törvény ás JackWade
(amerikai western)
21.40 Sweeny (angol film)
23.30 A legjobb reklámfilmek
23.55 Serlff New Yorkban
(amerikai sorozat)
Elveszett kislány
1.30 A törvény és JackWade
(ism.)
2.55 Serlff New Yorkban
(ism.)
■ vox I
15.05 Testközelben (ism.)
16.05 VOX-box (ism.)
17.15 Beszélgetés
18.00 Hirek
18.15 Életmódmagazin
19.00 Hírek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Híradó
20.15 VOX-box-játék
21.15 Tévétükör
22.00 Hírek
22.10 Halálos Interjú
(angol film)
24.00 Hírek
TV5
6.00 Telereggel
9.00 Jelen Idő (ism.)
10.00 Tolsztojról (sorozat)
11.00 A Notre-Dame (ism.)
12.00 Varietéműsor
13.15 A Bátrak parkja (sor.)
13.40 Leszámolás (ism.)
16.30 Pokoli horgászat
16.55 Oxigén
17.20 Főzőcske / Kvizműsoi
19.00 Vidám nyelvi játék
20.00 A törvény nevében
21.30 Szórakoztató műsor
23.00 Orvosi magazin
24.00 Vegyes műsor hajnalk;
MUSICTV
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a mozibar
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 A Harley Davldson 0.30 Marijne 2.00 Egyveleg 3.30 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend
13.30 Ifjúsági magazin
14.00 Sztárok -»|
15.00 Dzsem
16.30 Élővideoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Sorsforduló (sorozat)
20.00 Tudományos show
20.30 Európa-film
21.00 Napirend
21.30 Európa-magazin
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét . :
22.48 Piacgazdaság
23.00 Kékszakáll (film)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium. George Lon-don operafelvételeiből
10.00 Hirek. Időjárás
10.05 Tadeusz Rozewlcz klsdrámája
10.20 Derűre is derű
Szolid mennybemene-tel
Kopányi György hang-játéka (ism.)
10.51 Zenekari muzsika
12.00 Hirek. Időjárás
12.05 Hangverseny délidőben
13.15 Romantikus kamara-muzsika
14.00 Hirek. időjárás
14.05 A Volce of America so-rozata nyelvtanulóknak
14.20 A jobbik élet - VIII/5. Fulvio Tomizza regénye
15.10 Zene korabeli hang-szereken
16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Magyar zeneszerzők 17.00 Kritikus füllel 17.50 Catullus versel 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Thomas: Mignon közben:
19.26 Hirek. Időjárás 19.31-
19.46 Miért írta meg...? 21.34 Barokk kamarazene 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Zenei panoráma 22.31 De Fallá: A bűvös sze-relem - balett 23.00 Fórum 24.00 Hirek. Időjárás
0.05-
2.00 Lemezújdonságok
Pókháló a HELY-klubban
Városunkban már néhányszor hirdették fal-ragaszok a Pókháló együttes koncertjét, de az technikai okok miatt elmaradt. Az elmúlt pénteken azonban mintegy százötven lelkes fiatalt ejtett rabul a Pókháló a HELY-klub-ban. A három éve alakult zalaegerszegi ze-nekar a blues zene mellett színvonalas rock-zenét, s a kettő ötvözetét játsza. Különleges színfoltja az együttesnek Szekeres Éva ének-hangja, mely helyenként - bármilyen megle-pő - kísértetiesen hasonlít Janis Joplin-éhoz. Nagyon fiatal énekesnőről van szó, akinek
azonban még nagyon sokat kell tanulnia ahhoz, hogy igazi sztárrá váljék. Az együt-tes gitárosa, Csanádi Krisztián kétségtele-nül ráérzett a blues valódi ízére, s azt szó-lóival élethűen adta át a hallgatóságnak.
A közel kétórás koncert után beszélget-tünk az együttes gitárosával.
- Mi motivál egy magadkorú fiatal ze-
nészt abban, hogy blues-t játszón?
- Elég nehéz erre válaszolni, de úgy
gondolom, az oka abban rejlik, hogy az az
életérzés, mely a blues-ban van, magával
ragadott. Hasonló életérzéseinket próbáljuk
a saját zenénkben megfogalmazni, mely
nemcsak tisztán blues-ból áll, hanem tar-
talmaz rock-os elemeket is.
- Melyek voltak az eddigi jelentősebb si-
kereitek?


LÁTOGASSA A NAGYKANIZSAI USZODÁT!
Kanizsai műsor

Mo/.i: 16, 18, 20 óra: Stúdió Mo/.i: 16.30, 18.15 óra: 20.15 óra:
külvárosi kommandó Idegen a világlírhftl J\'aj/án popsík
MÁJUS 7.
p




OSZTRÁK 1
PRO 7


- Megalakulásunk után röviddel Baján adtunk
nagysikerű koncertet az egyetemisták és főiskolá-
sok találkozóján. 1991-ben Budapesten koncertez-
tünk a HOBO Blues Bánd előzenekaraként. Talán
eddig az volt a legrangosabb fellépésünk. S ha már
itt tartunk, bízunk a további együttműködésben.
- A ma esti koncertetek anyagát saját számai-
tokból építettétek fel. Az elhangzott számaitokat ed-
dig nem rögzítettétek?
- A felvételeket rendes stúdióban kellene rögzí-
teni, de ennek számunkra egyelőre elérhetetlen tá-
volságban van az anyagi háttere. Szponzorok nélkül
szinte ez egyelőre lehetetlen. Reményeink vannak,
mivel a Ki Mit Tud? elődöntőkön keresztül beju-
tottunk az országos elődöntőre Budapestre. Ha si-
kerül bejutnunk a tévé által közvetített döntőkre,
akkor bizonyára könnyebb dolgunk lesz.
czene
BELVÁROSI
IRODA-HELYISÉG KIADÓ!
Érdeklődni
munkaidőben a
93/12-305-ös telefonon,
vagy személyesen
a Király utca 47.
alatti Kanizsa hetilap
szerkesztőségében.
13.00 Telebörze 13.45 DSF-tréning 14.00 Műkorcsolya 15.00 Sportshow 16.00 A gördeszka 17.00 Sport a nagyvilágból 17.55 Hírek
18.00 Motorok és legendák 18.55 Hirek
19.00 Hopp vagy kopp-játék 19.30 DSF-stúdló / Hirek 20.00 Sport a nagyvilágbál 22.05 Talkshow 23.05 Küzdősport magazinja 0.25 A gördeszka (ism.)
EUROSPORT
14.00 Torna
16.00 Golf
18.00 Nemzetközi motorsport
18.30 Forma-1
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Motorsportmagazin
21.00 Jégkorong
22.00 Kosárlabda
22.30 Ökölvívás
24.00 Forma-1
1PLUS
15.00 Visszapillantó 15.15 Hegymászók 16.00 Francia nyelvlecke 16.35 Száz mestermű 16.45 Péter Sloterdijk 17.30 Keleti-tenger 18.00 Rabszolgasors (sor.) 18.40 Volt egyszer Amerika 19.10 Mese 19.15 Sport 20.00 Híradó 20.15 Földrengések 21.00 Beszélgetés 21.15 Játék
22.45 Rövid vakáció (film) 0.30 A nap hirel
9.00 Hirek / Santa Fétől
nyugatra (ism.)
9.30 Kulturális magazin
10.00 X-Large (ism.)
10.30 A négyek jele (film)
12.15 Belföldi tudósítások
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Slnha Moca (sorozat)
14.00 Magnum (krímisorozat)
14.45 A holnap mesterei
15.05 Heidi (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Ketchupvámpirok(sor)
16.30 VIF-Zak
17.00 Minihírek
17.10 Zenei vetélkedő
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Mallbu vizi mentői
(amerikai sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Derrick (krimisorozat)
21.35 A legjobb szándékkal
23.10 Hirek
23.15 Sport
23.40 Dinamit zöld selyemben
OSZTRÁK 2
15.50 1000 mestermű 16.00 Az örök nő (am. film) 17.30 Cseh kastélyok és várak 18.00 Óriásláb esete Hen-
dersonékkal (sorozat) 18.00 Nyereményjáték 19.00 Tartományi élet / 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Csecsemők (dok.-film) 21.15 Schilling - magazin 22.00 Híradó 22.30 Alias Smlth és Jones
(amerikai sorozat) 22.55 Dávid Bowle - portré 23.55 Bryan Ferry-koncert
5.05 Csillagember (am. sor.)
Esküvő 5.50 Barátom, Ben (am. sor.)
Postarabló
6.15 Rajzfilmek (ism.) Gyilkos paradicsomok Beetlejuice Garfield
Flintstone család 8.00 Kezdeti nehézségek
(ism.)
8.30 Halttól Hartig (ism.) 9.25 A csodálatos Grace és
Chuck (amerikai film) 11.30 San Francisco utcáin
(ism.)
12.30 Bili Cosby-show (ism.) 13.00 Perry Mason (am. sor.) A kékszemű könyvelő esete
13.50 Matlock (ism.) ÍHH51 Harttól Hartig (am. sor.)
Gyilkos akció 16.20 Rajzfilmek Szellemirtók Widget, a kis őr Garfield
Flintstone család 18.05 Kezdeti nehézségek (sorozat) Tesztkérdés 18.35 Bili Cosby-show (amerikai sorozat)
Theo új munkája 2.
niliia Booker (am. krimisor.)
Osztálytalálkozó 20.00 Híradó
20.15 Stewardess-akadémia (amerikai filmvígjáték) fJüiB Mancuso FBI (am. sor.)
Plutónium
ECTilil Cyberspace (am. film) 0.35 Hirek
0.45 T. J. Hooker (ism.) 1.35 Hirek
1.45 Az órláspollp (ism.) 3.25 Hirek
3.35 Perry Mason (ism.) 4.25 A kemény férfi (amerikai western)
16.10 Kapásjelző
16.20 Maja, a méhecske (ism.)
16.45 Bakaruhában
Magyar film FF (ism.)
18.20 Mondák
18.30 Mesesarok
18.45 Hírek
19.00 Közép-európai magazin
19.40 Régi magyar zene Fran-ciaországban
20.00 „Mikor gyermek volt a gyermek..." Szamárköhögés Magyar film (1986) 90\'
21.30 Utóirat
SAT1
9.55 Lámpaláz (német film) 11.35 Szomszédok (ism.) 12.00 Szerencsekerék (ism.) 12.40 összeesküvők (ism.) 13.30 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
Háttal a falnak\' 14.20 Szomszédok
(ausztrál sorozat)
A lelet 14.50 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
Zsarolók 15.45 A bosszúállók (am. sor.)
Zárt termek 16.45 Kockáztass I 17.20 Mindent vagy semmit
-játék 18.30 Sport 18.45 Híradó
19.00 Pénz, halál, szerelem 19.30 Szerencsekerék CTiTO Meteor (am. sci-fi) 22.15 Labdarúgás EEIE Mad Max II.
(amerikai akciófilm) 0.55 A bosszúállók (ism.) 1.50 Beszélgetés (ism.) 3.05 Tiltakozás (ism.) 3.55 Mindent vagy semmit
(ism.)
5.40 Falutévé - profittal 6.00 A Reggel 8.30 Közjáték 8.35-12.05 Napközi
Benne:
■ülilil Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat 9.50 Lottósorsolás íTililii Dallas
Amerikai filmsorozat A karibi kapcsolat (Ism.: este, TV1 20.40) 10.50 Játék 11.05 Sorstársak 11.20 Fűben-fában 11.30 Televideo \'93 12.00 Hírek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Évgyűrűk 16.40 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat Utolsó csók
17.05 Képújság
fCTIil Pingu
Német-svéd .rajzfilm-sorozat Múmin Japán rajzfilmsorozat
17.45 Pénzvilág
18.00 Ablak
18.55 „Maradjatok meg sze-
rátétemben!..."
íEIiTii Hol volt, hol nem volt.. Száz éve született Kom-lós Vilmos
Közreműködik: Darvas Marika, Herczeg Jenő, Latabár Kálmán, Paál Erzsi, Peti Sándor, Pin-tér Irma, Radó Sándor, Salamon Béla, Serényi Éva, Tolnay Klári, Vere-bes Károly és mások
20.00 Híradó
20.30 Telesport
HilTil Dallas
Amerikai filmsorozat A karibi kapcsolat (ism.)
21.35 Panoráma
22.35 Közjáték (ism.)
22.45 Ingmar Bergman képei Úrvacsora Svéd film (1962) FF 77\'
liTiTü A Miles Davis emlék-zenekar 1.05 Híradó 1.10 BBC-hiradó
HB0
17.30 Babar: Óh, ha felhő le-hetnék I- Fr rajzfilm
18.00 Portréflim Paul McCart-neyról - Amerikai do-kumentumfilm 60\'
19.05 A nő nem felejt Amerikai dráma 110\'
21.00 Betörő
Amerikai vígjáték 99\'
22.45 FBI-akadémia
Amerikai vígjáték 79\' 0.05 Pusztitsés rombolj I Amerikai sci-fi 81\'
6.00-
9.00 Napkelte
14.10 Műsorismertetés 14.15 Sikeremberek
Dokumentumfilm Szabó Gusztáv
15.10 Alpok-Adria magazin Öt ország tartományi és körzeti stúdiójának
műsora
nüj|i) Cigánykerék (ism.)
16.07 Garfield
Amerikai rajzfilmsorozat XII/8. rész: Garfield, a nyomozók gyöngye
16.31 Helikopter - Aktuális sztárok a levegőből
17.00 Híradó - Időjárás
17.05 Műsorajánlat
17.10 Nagylátószög
Válogatás a regionális és a határon túli magyar stúdiók műsoraiból
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Tel./fax: (52) 16-311 Pécs
Telefon: (72) 10-533 \' Szeged
Tel/fax: (62) 480-524 Szombathely Telefon: (94) 11-066
18.25 Müsoralánlat- Időjárás
18.30 Produkciói
Eljöttünk hozzátok
18.55 Cslpegetö Gyerekhírek
19.10 Orbán Balázs nyomá-ban
Udvarhelyi anyaszék 1.
CTiTífii Operettböngésző
Közreműködik: Janko-vits József, Leblanc Győ-ző, Maros Gábor, Osz-vald Marika, Ötvös Csilla, Pitti Katalin, Tiboldi Má-ria, Virágh József, Zentai Anna, Zsadon Andrea a Fővárosi Operettszínház zenekara
20.30 Jókedvet kívánunk I
21.25 Megáll az eszi
Szórakoztató magazin
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
22.25 Napzárta előtt...
22.45 Aréna
Pergő könnyűzenei mű-sor magyar és külföldi sztárokkal, interjúk és telefonos játék élőben

20.00 Műsorismertetés 20.10 Az utolsó vadon
Természetfilm 21.15 Európa kávéház 21.40 Védelem
Amerikai film 23.15 Kanári-szigetek
Útifilm

MUNKARUHÁZAT TERMELŐI ÁRON
Telefon: 93/11-457 Fax: 92/73-279
s
ZOMBAT
16 óra: tíjcrnickteaház - húbmüsor 16 óra: AíiÓRA KLl.U
Mozi 14 óra: Kipurcant a hébicsosi, arníinak egy %/.ót se
Itt, !8, 20 ora: Külvárosi kommandó

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Műsorismertetés 8.25 Kopogtató
Erdőkerülő - Rassy Ti-bor nyugdíjas muzeoló-gussal
8.50 Jegyzet 9.05 Családi tükör 9.35 Csang Gjan-jl opera-áriákat ánekel
10.05 Ismét a lávából I
Válogatás elhangzott műsorokból
12.00 Déli Krónika
12.30 Kontinensek, szántó-földek
13.05 Népdalkörök pódiuma
13.40 Tetten ért szavak Balázs Géza anyanyelvi műsora
14.05 Oxigén
Ökológiai magazin
15.05 Nyitott tér
15.35 Népszerű hangszer-szólók
16.00 168 óra
17.30 Visszhang
18.00 Esti Krónika
18.25 Szemle
Tallózás hetilapokban és folyóiratokban
19.05 Sportvllág
19.30 Jó éjszakát, gyerekekl
19.40 Határok nélkül
Benne: Miska bácsi le-veleslédája
20.05 Rádlószinház A bizalmatlan Zenés komédia Coypel nyomán írta: Csajági János. Zenéjét szerezte: Darvas Ferenc
21.48 Népzenei feldolgozá-sok kamaraegyüttesre
22.00 Késő esti Krónika
22.20 Beszéljenek a doku-mentumok
23.05 örökzöld dallamok
PETŐFI
4.30 Reggeli dallamok 5.00 Nyújtózkodó 7.30 A szeretet közösségei 8.05 Családi magazin
közben: 9.00 Hírek. Időjárás
10.00 Mese-zene gyerekek-nek
10.30 Erről beszéltünk I
11.00 Hírek. Időjárás
11.03 Tövisek és virágok
12.00 Jó ebédhez szól a nóta
13.00 Hírpercek
13.10 Tükörben: Korányi András professzor
13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
14.00 Gramofonsztárok
14.30 Daráló
15.00 Hírek. Időjárás
15.05 Szórakoztató antikvá-rium
16.00 Szív küldi...
17.00 Hfrek. Időjárás
17.05 Gyurkovics-szalon a Jókai-klubban
18.00 Körkapcsolás
19.00 Hírek. Időjárás
19.05 Talpalávaló
19.55 Tudósítás az FTC-BVSC, a Siófok-Győri ETO labdarúgó-mér-kőzésről és az ökölví-vó világbajnokságról
20.00 Nemzetközi slágerlista
21.00 Hirpercek
21.10 Beszélgessünk
22.00 Dixieland parádé
23.00 Hírek. Időjárás
23.03 Sporthíradó
23.10 Máról holnapra-éjfél előtt
Éjszakai koktél 0.15-
5.50 Máról holnapra-éjfél után
(0.15—5.50-ia Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 5.03-5.50 Nótacsokor

3SAT
13.00 Hirek
13.10 Külföldi tudósítások
13.40 Ötletek és irányok
14.10 Morltz-tőrténetek
14.40 Életem cirkusza
15.05 Gasztronómia
15.30 Kívánságkoncert
17.25 Csodálatos vagy, Júliái
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Káosz - magazin
20.00 Tűzpróba (film)
22.40 Kulturális magazin
23.25 Slágerek
0.10 Sport
SZLOVÁK
SZTV-1
18.00 Baywatch
(amerikai tévéfilm-sor.)
19.00 Esti masa
19.30 Időszerű események
19.55 Sporthírek
20.05 Fogad|unk, hogy...
22.10 Gólok, pontok, másod-percek
22.25 Gorilla (fr. akciófilm) Gorilla bajban van
23.45 Rózsaszín-sorozat 0.15 Erotikus videokllp
SZTV-2
16.10 Nemzetiségi magazin
16.40 Az emberiség érdeké-ben (dokumentumfilm)
17.55 Környezetvédelmi ma-gazin
19.20 Esti mese
19.30 Időszerű események
19.55 Sporthírek
20.15 Vég nélküli élet (tévéfilmsorozat)
21.25 Németek (angol doku-mentumfilm-sorozat)
22.25 MTV slágerlista
23.19 Csak arra gondolok
(sorozat)
23.20 Események
23.45 Teletext-hirek
6.00 BeHeésSebasban(sor) 6.30 Bob, a szellem (sor.) 6.55 Péter Pan (sorozat) 7.20 PH és Herkules (sor.) 7.45 Samural Pizza Cats (sorozat) Az eltűnt hős 8.10 Játék gyerekeknek 8.30 Pinocchio (sorozat)
Charly féltékeny 8.55 Wish Kid (rajzfilmsor.) 9.25 BeveriyHMsTeens(sor)
Hajóút akadályokkal 9.50 Lucky Luké (sorozat)
Jesse James
10.20 Hatmillió dolláros csa-lád (sorozat)
10.45 Planet kapitány (sor.) 11.15 Sárkányok birodalma (sorozat) A csillagvizsgáló 11.40 Mutánsok (sorozat)
Testvérem, a rosszfiú 12.05 Wlnspector (sci-fi sor.)
Káosz
12.30 Óriásláb esete Hen-
dersonékkal (sorozat)
13.00 Bolondokháza (am sor.)
Régi adósságok 13.25 Bel Air hercege (sor.)
72 óra 13.50 Titkos énem (am. sor.)
A másik énem 14.15 Rendőrségi beszámoló
(amerikai sorozat)
íEEffi Knight Rider (am. sor.)
Fekete ördög íISEIil A csapat (am. sorozat)
Eltűntek Mexikóban 16.40 Jump Street 21. (sor.)
Esküvő 17.45 Melrose Piaca (am. sor.)
Valóra vált álmok 18.45 Híradó 19.15 Beverly Hills 90210
(amerikai sorozat) 20.15 Vidám nászé|szaka
(színházi közvetítés)
Bánit] Vörös zsaru (am. film) 0.05 Szex Ibizán (szexfilm) 1.30 Férfimagazin 2.00 Vörös zsaru (ism.)

r RTL2 I
5.45 Specialisták úton (ism)
7.20 Orrszarvú (am. film)
8.55 A csalók királya
(amerikai film)
Fsz.:Tony Curtis
10.55 Whiskey és az arany-
ásók (olasz film)
12.50 Olsen bandája (ism.)
14.20 Orrszarvú (ism.)
15.55 A gyenge nő (film)
17.25 Kerekek (sorozat)
Barbara
18.20 Specialisták úton (sor.)
20.00 Hirek
20.15 Néha egy nagy érzés
(amerikai film)
Fsz.: Paul Newman,
Henry Fonda
22.00 Pankráció
22.15 Fantom az éjszakában
(amerikai krimi)
Fsz.: Sylvester Stallone
23.55 Capone a rácsok mö-
gött (amerikai film)
1.35 A csalók királya (ism.)
3.25 Fantom az é|szakában
(ism.)
vox
12.15 Tévétűkör - riportok
13.15 Kakadu Klub
13.40 Blabla
14.05 Sport - tenisz
16.00 Hírek
16.05 Blunt ügynökség (sor.)
17.00 Hírek
17.15 Heuréka 1/ Hírek
18.05 Sport - tenisz
19.00 Hirek
19.05 Vadvilág (sorozat)
19.45 Híradó
20.15 Vasárnapi gyilkosok
(film)
22.00 Hirek
22.10 Dokufnontinnfllro
TV5
6.00 Telereggel
7.40 Francia nyelvlecke
8.30 Gyermekeknek
9.10 Gazdasági magazin 12.20 Autóvizló 13.15 Vállalkozók műsora 15.00 A könyvem nélkül soha! 16.15 Ifjúsági műsorok 17.30 Főzőcske 18.00 Kvízműsor 19.00 Felfedezés 20.00 Tengeri magazin 21.30 Elszámolás (sorozat) 22.20 Riportfilmek 23.30 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
18.00 RayCokes
18.30 Rockhét
19.00 Európai top 20
21.00 Szombat éjjel
21.30 Beavis és Butthead
22.00 Soulésreggae
23.00 XPO
23.30 DepecheMode
1.00 Marijne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.30 Koncert
14.30 Jazz
15.30 Utazási magazin
16.00 Természetfilm
16.30 Túl a holnapon
17.00 Vldeodivat
17.30 Interjú
18.30 Arcképcsarnok
19.00 Reggeli Hollywoodban
(film)
21.30 Európa-film 22.00 Hírek 22.30 Magazin 23.00 Média televízió 23.30 Színhely 24.00 Ködsziget (film)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel
9.05 Mennyel kávéház Beney Zsuzsa asztalánál
10.00 Hírek. Időjárás
10.05 Hangfelvételek felső-fokon
Richárd Strauss: Alpesi szimfónia
11.00 Hangraforgó
12.00 Hírek. Időjárás
12.05 A Bartók Rádió kíván-ságműsora
14.00 Hírek. Időjárás
14.05 Zenekari muzsika
15.00 Opera-művészlemezek
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Zeneház
17.30 Jazz
A TCU bigband játszik
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 Aranyalbum
19.05 Bartók Béla a magyar Irodalomban-11/1.
19.35 Kapcsoljuk a Zeneaka-démia nagytermét
közben:
20.35 Hirek. Időjárás
20.40-
20.55 Zalán Tibor versel
21.40 Andrea és Glovannl Gabrlell-motetták
22.00 Hirek. Időjárás
22.05 Összkiadás
Beethoven kvartettjei az Új Budapest vonós-négyes előadásában -VII/3.
23.20 Barokk operákból
24.00 Hirek. Időjárás 0.05-
2.00 Komolyzenei zsákba-macska

A SZERETET ÖNKÉNTESEI
Alig múlt egyéves a Magyar Máltai Szere-tetszolgálat Nagykanizsai Szervezete. Közel 50 fős önkéntesével vállalt állandó szolgálatot, hogy hitben és szeretetben részesítse a lelki és testi betegségben szenvedőket, a szegénye-ket, az időseket, a hajléktalanokat. A rend-szeres, hétköznapi munka mellett havonta egy alkalommal találkoznak, amikor tájékoztatják egymást az elvégzett munkáról és megbeszél-jék soronkövetkező feladataikat.
Az áprilisi közös összejövetelen hallottuk: A húsvét előtti gyűjtési akció alkalmával je-
lentős mennyiségűi játék és kevesebb élelmi-szer jött össze. A virágvasárnap előtti szom-baton ebből 50 családnak jutott húsvéti aján-dékcsomag. A Felső-templomban március 28-án megrendezett passiójáték bevétele pedig anyagi segítséget adott újabb akciókhoz. A Bajza utcai Gyermekvédő Intézettel való jó kapcsolatuknak köszönhető, hogy lakói közül páran már aktív segítői is a szere-tetszolgálatnak. Kis húsvéti ünnepséggel és ajándékcsomagokkal szereztek örömet a Szent Imre utcai öregek Otthonában lakó időseknek. Mint azt dr. Hortobágyi főorvos úr elmondta, folyamatos, de meglehetősen nehéz a kapcso-lattartás a kórház betegeivel, a személyzettel. A sajátos belső rend, a betegellátás kialakuló-ban lévő új rendszere ebben a munkában is némi változtatást követel. Húsvét előtt a kór-ház részére két kamionnyi segélyszállítmány



MISKOLCI Wanyagfddojgozó Rt
Otthon a természetben, természetesen otthon

p
A dögvész istenei
ATV-Vík«nd g ATV Ifjúsági magazin
MAjüs;:;8.
Kanizsai műsor

■ "^ ™ííf-; ■ \'■"■■■■ 20. is lipi^sii
ART Mozi 20 óra: "íiílliiifc
KANIZSA TV 8 öra:\'?1\'1"":":?™-:" 13 óra:
Sz




OSZTRÁK 1
PRO 7


érkezett külföldről, műszerekkel, bútorokkal, gyógyszerekkel.
Várható, hogy hamarosan rendeződnek a Fe-rences kolostor körüli tulajdonviszonyok is -mondta Szécsi Ferenc káplán, a szervezet el-nöke. Elkezdődhet a kolostorkert rendbetétele, a belső helyiségek felújítása, amihez többek között kőműves, vízvezetékszerelő szakmunká-sok segítségét várják. Míg a Városi Vöröske-reszt a hajléktalanokról, mi az éhezőkről gon-doskodunk - mondta -, így minden erőnket az ingyenkonyha létrehozására kell összponto-sítanunk.
Orsós Ferenc, a helyi cigányszervezet veze-tője állandó együttműködést javasolt, hiszen mint elhangzott az eddig ruhákkal, egyéb ado-mányokkal segélyezett ISO családból közel 80 a nagylétszámú és legrászorultabb cigány csa-ládok száma.
A tagok közül többen sürgették a szociális kerekasztal mielőbbi létrehozását, azaz a közös együttműködést a Polgármesteri Hivatallal, a Vöröskereszttel, a Karitásszal, a korházzal, szociális intézményekkel.
Mint végezetül elhangzott, további program-jukban várható április végi nihaosztási akció-juk egy vagy két alkalommal. A szere-tetszolgálat jótékonysági rendezvényei között szerepel a május 8-i bál Miklósfán és a május 14-i anyáknapi ünnepség a HSMK-ban.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nagyka-nizsai Szervezete, ha sok nehézség és megpró-báltatás árán, de továbbra is élni, dolgozni akar. önfeláldozó és segítő szándékú embertársakat vár tagjai sorába. Saját iroda hiányában egyelőre ideiglenes címük: Szent József Plébániahivatal, Ady Endre u. 14. Telefon: 11-570.
Tóth Ferenc
8.45 DSF-Itúdló 12.00 Aerobic 12.30 Sport a nagyvilágból 14.00 Tour du Pont 14.30 Motorok ét legendák 15.30 Sport a nagyvilágból 17.55 Hírek
18.05 Tették mosolyogni I 18.55 Hírek 19.00 Műkorcsolya 19.55 Hírek
20.05 Sport a nagyvilágból 22.55 Hirek
23.00 Küzdősportok magazin-ja / Testek
EUROSPORT
10.00 Motorsport 10.30 Kosárlabda 11.00 Jégkorong 12.00 ökölvívás 13.00 Forma-1 14.00 Golf 18.30 Forma-1 19.30 Tenisz 23.00 ökölvívás 24.00 Forma-1
1PLUS
14.30 Esetről esetre 15.00 Vasutak (sorozat) 15.30 Mozisztárok 16.00 Angéla KrauB-portré 16.45 Zenés beszélgetés 18.00 Európa pályaudvarai 18.30 Hírek
18.40 Volt egyszer Amerika 19.10 Mese 19.15 Almaim asszonya 20.00 Hiradó 20.15 Dzsungelburger 21.15 Száz mestermü 21.25 Amíg a lábunk birja 22.30 Herlemann álma (film) 23.50 Talkshow
9.00 Hirek
9.05 Santa Fétöl nyugatra
(ism.)
9.30 Aki nevet, nyer 10.15 Euroturlzmus 10.30 Norma Rae (ism.) 12.30 Halló, Ausztriai-hal-ló, Bécsi 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Joset úr utolsó szerel-me (osztrák film) 15.00 Hétalvók 15.30 Kacsafalva 16.00 Gyermekwurlitzer 17.00 Mlnlhirek 17.10 X-Large 18.00 Hirek
18.05 Alpok-Duna-Adria 18.30 Mallbu vízi mentői (amerikai sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
20.15 Szórakoztató műsor 21.50 „Arany" lányok (sor.) 22.15 Fantom az éjszakában
(amerikai thriller) 23.55 Kölcsönkenyér (lilm)
OSZTRÁK 2
13.05 A tzabadság útja 14.00 Koncert 15.00 Szereti ön a klassziku-sokat?
16.25 Zenés barangolás 16.55 A kastély ural (sor.) 17.45 KI akar engem? (sor.) 18.00 Labdarúgás 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 19.50 Gyermekdalok 20.15 Hugó és a jóisten 21.45 Visszapillantó 22.20 Forró nap (film) 0.05 A modell és a zsaru (amerikai sorozat)
5.45 Lassle (am. sorozat)
Clementina
6.10 Vadállatok birodalma (amerikai dokumentum-film-sorozat)
6.55 Nyersbőr (amerikai westernsorozat) Broken Bluff asszonyai 7.45 Ürhajótöröttek (amerikai sorozat) Fogságban
8.40 Tesztpilóták (ism.) 10.35 Jlm Cralg (film) 12.20 Mozgó kórház (am. sor.)
Almok
12.50 Booker(ism) 13.50 Vadállatok birodalma
(ism.) 14.40 Csillagember (am. sor.)
Az esküvő nütlii Pomádé II.
(amerikai zenés film) íHBü Dowllng atya titkai (amerikai sorozat) Megirt gyilkosság 18.25 Anthar, a legyőzhetet-len (olasz kalandfilm) 20.00 Hiradó HilTü Kék Villám
(amerikai akciófilm) Fsz.: Roy Scheider 22.20 A keselyű három napja (amerikai krimi) Fsz.: Róbert Redford 0.30 Kőkemény ötös (sor.)
Hamis próféta 1.25 Hirek 1.35 Hőség Los Angelesben
(ism.)
3.00 Nyersbőr (ism.) 3.55 Hirek
4.05 Mozgó kórház (ism.) 4.30 Barátom, Ben (ism.) 4.55 Bajnok (sorozat)
Vágyakozás 5.45 Szabad nevetni (sor.)
16.05 Évforduló 16.10 Kánon-Jézus személye 16.40 Nlls Holgersson (ism.) 17.05 Várak, törökök -2. rész 17.55 A labdarúgás története
IX/2. rész 18.15 Mesesarok 18.45 Hirek 19.00 Ballagás
Magyar film (1980) 100\' 20.40 A „Regensburgl Dóm-verebek"
21.00 A polip - VI/3. rész 22.00 Évforduló 22.05 Hírösszefoglaló
SAT1
6.50 A hegyek varázsa 7.20 Capito?-játék 7.50 BuckyO\'Hare(am sor) 8.20 Sllverhawks (am. sor.) 8.50 Péter Pan és a kalózok
(rajzfilmsorozat) 9.15 Superboy (am. soro-zat)
9.55 Drops-játék 10.25 Gazdasági fórum 10.55 Szerencsekerék (ism.) 11.30 Meteor (ism.) 13.20 Kalózkapltány (film) [Qj]j] Joan Lul (zenés film) 16.10 Visszaszámlálás (film) Fsz.: Adriano Celentano 16.45 Kockáztass I 17.20 Mindent vagy semmit
-játék
18.00 Labdarúgás 19.20 Hirek 19.30 Szerencsekerék 20.15 Szenvedélyek (am. film) 22.00 Kari Dali és vendégel 23.00 Veszélyes szex
(német erotikus film) 0.35 Mad Max II. (ism.) 2.10 Veszélyes szex (ism.) 3.40 Kulcslyuk (ism.)
6.10 Falutévé-faludoktor-
ral, gyógytornával
6.30 A Reggel
8.15 Közjáték
8.20 Jó reggelt edj, Istenemi
Baptista gyermekműsor
TMD Korhatár nélkül
A Micimackó-klub dél-előttje
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer... Amerika
Francia rajzfilmsorozat XXVI/3. rész: A messzi Észak meghódítói Cimbórla
Nagy Tavaszi Báb-fesztivál
Marian kisasszony és az ő vidám cimborái Angol filmsorozat XII/8: A tojástündér Zöld béka
Környezetvédelmi ma-gazin gyerekeknek Bábfesztivál Eredményhirdetés
11.00 Szezám utca (Sesame Street) Amerikai feliratos gyer-mekműsor-sorozat
12.00 Tévémagiszter
13.30 Zenebolondok
Horváth Kornél és a do-bok
Maigret
Angol krimisorozat Maigret iskolába jár Maigret - Michael Gam-bon (Sinkó László), Lu-cas őrmester - Geoffrey Hutchings (Fülöp Zsig-mond), Maigret-rié—Cia-ran Madden (Jani Ildikó)
15.00 Képújság
15.05 Telis-televideo 93
15.10 Gaia
Ökológiai filmújság
15.40-
17.45 Kapcsolataink
15.40 Kalandorok kíméljenek! Kánya Kata társkereső műsora
16.05 Légibusz
Utazási vetélkedő
16.50 Ot kicsi Indián Társasjáték
17.50 Ádám fial, Éva lányai Magazinműsor
18.15 Ötven perc a Szabad-ságról - Szakszerve-zetek Amerikában Dokumentumfilm
19.10 Szerencsekerék
19.40 Jó éjszakét kíván a Disney I
20.00 Hiradó
20.30 Telesport
20.35 Kaliforniai pókerparti
Amerikai film (1974) 109"
EHEEl Top show
2330 Közjáték (ism.)
23.55 Moulin felügyelő Francia krimisorozat Döntetlen 1.20 Hiradó
6.00-
8.00 Napkelte
8.00 Műsorismertetés
8.05 Gazdaképző (ism.)
8.35 PC abc-Windows 3.1
magyarul - 5. rész 9.00 Patrln-Üzenet-Vorba 9.25 Naiekran 9.50 Unser Blldschirm 10.15 Főnixmadár II.
Dokumentumfilm 10.45 Ecranul nostru 11.10 Slovenskl utrlnkl 11.35 Naia obrazovka 12.00 Sorstársak (ism.) 12.15 Família Kft. (ism.) íCTEl Útkereső 13.10 Azok a csodálatos ál-latok
Az aga varangy és a
boa constrlctor
tHEjj Sakkiskola
13.40 Majomvllág - Francia
ismeretterjesztő film 15.00 Műsorajánlat-Időjárás 15.10 „Kis kutya, nagy ku-tya..."
15.35 Szolgálatukra 16.00 Ki miben tudós?
Történelem, 1993
II. elődöntő
17.00 Autó2-Autósmagazin 17.25 Hupikék törplkék
Belga rajzfilmsorozat
Boldog szomorúnapot I
Törpapa szabadnapja 17.50 Mösorajánlat-Időjárás íliliTii Knlght Rider
Amerikai tévéfilmsorozat
Az ál Devon-H/1. 18.53 Időjárás roiilil Szigorúan ellenőrzött
vonatok
Csehszlovák film (1966)
FF 94\' (ism.) 20.40 Csajkovszkij-est füiJii Telesport
Benne:
Kötöttfogású birkózó
EB-döntő
22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás gaHü Csak nézünk, mint a
moziban...
Az 50-es évek mozija
Benne:
1951 23.00 Becsület és dicsőség
Magyar film 105\'
HB©
17.30 Állati élet: Pingvin-szigetek
Angol természetfilm 52\' 18.30 1001 nyuszimese
Amerikai rajzfilm 71\' 19.50 Kipurcant a bébicsősz,
anyának egy szót se
Amerikai vígjáték 101\' 21.40 A bűn vonzásában
Am. bűnügyi film 104\' 23.30 Vérkö
Amerikai kalandfilm 87\' 1.00 Erotikukucs
Amerikai film - 8. 26\'

[ KANIZSA Trend „az életre való bútorok gyártója
99
ASARNAP
Mo/i !4
16, 18, 20:
Kipurcant
arnának ejy szót se
Külvárosi kommandó

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás 6.00 Vasárnapi újság 8.25 Édes anyanyelvünk
Lörincze Lajos műsora 8.30 Régi magyar táncok 8.40 Műsorismertetés 9.05 Világóra
Külpolitikai újságírók heti magazinja
10.05 Ortodox mise közvetí-tése 11.05 Gondolat-jel. A Rádió
kulturális hetilapja 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a Föld körül
12.50 Jegyzet
13.05 Énekeljük együtt!
13.15 Vízkereszttől szilvesz-terig
14.05 Szonda
Tudományos magazin
14.35 Mit üzen a Rádió?
15.05 Magyarországról jö-vök...
16.10 Müvészlemezek
17.05 Irodalmi újság
18.00 Esti Krónika
18.20 örökzöld operettdalla-mok
19.05 Sportvilág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek!
19.40 Az Állami Népi Együt-tes felvételeiből
20.05 Archívumok mélyéről
21.05 Rádiószínház ítéletnapig
Szakonyi Károly szín-művének rádióváltozata
21.51 Györe Zoltán: Citera-
concertlno
22.00 Késő esti Krónika 22.20 Kapcsoljuk a stúdiót A Goldmark vonósné-gyes játszik
23.05 Giovanni Gabrlell Can-zonák a Clevelandi és a Philadelphiai Rézfú-vós Együttes tagjainak előadásában
PETŐFI
6.00 Hírek. Időjárás
6.03 Zenés vasárnap reggel
...és természetesen sport
8.07 Pinocchio -H/1.
Collodi meséjéből
9.00 Hírek. Időjárás
9.05 Világzene magazin
10.00 Helyettem írták
11.00 Hírek. Időjárás
11.06 Vasárnapi koktél
12.00 Jó ebédhez szól a nóta
13.00 Hirpercek
13.10 Életreform magazin
13.45 Időjárás- és vízállás jelentés
14.00 Húszas stúdió
Az elmúlt tíz esztendő
15.00 Hírek. Időjárás
15.05 Petőfi-kabaré
16.00 Poptarisznya
Közben: Tudósítás az ökölvívó VB-ről, a Ma-gyarország-Spanyolor-szág férfi röplabda EB selejtező mérkőzésről és a totón szereplő lab-darúgó-mérkőzésekről
közben:
17.00 Hírek
18.30 Sportösszefoglaló. Totó
19.00 Hírek
20.00 A gripsholmi kastély Kürt Tucholsky regénye
20.50 Magyarán szólva
21.00 Hirpercek
21.10 A Rádió Dalszínháza Csintalan csillagok Fényes Szabolcs ope-rettje
22.34 Jazz
23.00 Hírek. Időjárás
23.03 Sporthíradó
23.10 Máról holnapra - éjfél előtt Híres történetek
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh)
benne:
4.03-
4.20 Nóták

3SAT
13.00 Hírek
13.10 Pillantás a hétre
14.00 Beszélgetés
15.15 Asszonysorsok
15.35 Dokumentumfilm
17.00 Az évszázad közepe
17.30 Állatbarátoknak
18.00 Napló
18.15 Körkép
19.00 Hírek
19.10 Törzsasztal
20.00 Kabaré/Játék
22.00 Zenés beszélgetés
23.10 A felfigyelő (sorozat)
0.10 Irodalom mindenkinek
SZLOVÁK
SZTV-1
17.25 Forrás
17.50 Egyházi magazin
18.05 ScoobyDoo
18.30 A Flintstone család
19.00 Esti mese
19.30 Időszerű események
19.55 Sport
20.05 Bőrönd - vetélkedő
20.45 A Strauss dinasztia (osztrák sorozat)
21.45 Időszerű események
22.05 Gólok, pontok, másod-percek
22.15 Labdarúgó-magazin
23.05 Collector - Futurista
opera
SZTV-2
14.30 Gyermekek vetélkedője 15.10 A jóslás (tévéjáték) 16.25 Kanadai mozaik 16.45 Szórakoztató vetélkedő 17.25 Környezetvédelem 17.35 Ötlettár 18.15 Forma-1 - Spanyol
Nagydíj 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sport
20.06 Haldoklik a király
(tévéjáték)
6.00 Pif és Herkules (ism.) 6.15 Beverly Hllls Teens
(ism.)
6.40 Lucky Luké (ism.) 7.10 Hatmillió dolláros csa-lád (ism.)
7.35 Winspector (ism.) 8.00 Gyerekeknek 8.30 Dinoszauruszok völgye
(sorozat)
9.00 Hanna-Barbera parti 9.35 Művészet és küldetés 9.40 Csodálatos nő (amerikai sorozat) Harc Solano ellen 11.00 Vissza a múltba (amerikai sorozat) Furcsa pár 12.00 Teqirila és Bonom (sor)
Négylábú társ 13.00 Az apám földönkívüli (amerikai sorozat) Segítség az űrből 13.30 Forma-1 - Spanyol
Nagydíj 15.50 Flash (amerikai sorozat)
Hasonmás 16.55 Napfény (amerikai film)
Fsz.:MichaelJ. Fox 18.45 Híradó 19.10 Különleges nap 20.15 Rudi Carrell-show 21.55 Tévétükör - magazin 22.40 Késői kiadás 23.00 Playboy Laté Night 23.30 Érzelmek (sorozat) 24.00 4-es csatorna 0.35 Forma-1 1.10 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
1.40 Ki itt a főnök? (ism.) 2.10 A Főnök (ism.) 3.10 Beszélgetés (ism.) 4.05 Robbanékony (ism.) 4.30 Gyilkosság a hobbija 5.30 Gazdag és szép (ism.)

RTL2
5.00 A nap szerelmese
(amerikai film) Fsz.: Kirk Douglas 7.00 A látogatók (am. film) 8.35 Olsen bandája (ism.)
10.15 A gyenge nő (ism.)
11.45 A legjobb reklámfil-mek (ism.)
12.15 Édes álmok (am. film) Fsz: Jessica Lange
14.15 Valaki ott fenn szeret engem (amerikai film) Fsz.: Paul Newman, Pier Angeli
16.15 A nap szerelmese (ism.)
18.20 Hírek
18.25 A látogatók (ism.)
20.00 Hírek
20.15 D. C. taxi (am. film)
21.55 Cserbenhagyás (amerikai film) Fsz.: Ken Robertson, George Kennedy
23.30 Ezek a férfiak (sor.)
A legjobb barátok 0.20 Valaki ott fenn szeret
engem (ism.) 2.15 Cserbenhagyás (ism.)
3.50 D. C. taxi (ism.)
12.00 Beszélgetés
13.15 Álomcsapat (ism.)
14.30 Sport-tenisz
16.00 Hírek
16.05 VOX-box - játék
17.00 Hírek
17.15 Szülők magazinja
18.00 Hírek
18.15 Utazási magazin/Hírek
19.15 Kémek (sorozat)
19.45 Híradó
20.15 Egy asszony meg a lá-
nya (film)
22.05 Hírek
22.10 Egy betegség anató-
miája / Hírek

TV5
6.00 Telereggel 7.40 Francia nyelvlecke 8.30 Gyermekeknek 9.00 Rendkívüli tudósító
(ism.)
10.30 Zenei műsorok 13.15 Varieté fiataloknak 14.00 Állatbarátok műsora 15.30 Hegyek - magazin 16.15 Szórakoztató műsor 18.00 Vidám hétvége 20.00 Hétről hétre 21.30 Játékfilm 23.15 Filmes magazin 1.00 Az Igazság órája
MUSICTV
13.30 XPO
14.00 DepecheMode
18.00 The Cure
18.30 Rockhét
19.00 Amerikai top 20
21.00 120 perc
23.00 Beavis és Butthead
23.30 Headbangers Ball
2.00 Marijne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
14.00 Egyveleg
14.30 Interjú
15.30 Jazz
16.30 Sport
17.00 Dokumentumfilm
18.30 Moszkvától nyugatra
19.00 Üzleti hét
19.30 Európa-magazin
20.00 Theresa nővér szigete
(film)
22.00 Hirek
22.30 „Fekete" sorozat
23.30 Magazin
24.00 Jazz
1.00 Egyveleg
BARTÓK
6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.05 Orgonamuzsika 9.95 Emlékezetes előadá-sok az Operaházban
10.00 Hírek. Időjárás
10.05 Új Zenei Újság
10.50 Népzenei felvételekből
11.05 Európa hangverseny-termeiből
közben:
11.50 Zalán Tibor versei
12.05 Hírek. Időjárás
12.48 Reynolds: Szignálok
13.00 Hangok és visszhangok
13.10 Brahms-művek
14.00 Hírek. Időjárás
14.05 JubilateDeo
15.00 Frans Brüggen vezényel
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Társalgó (ism.)
16.55 Muzsikáló természet
17.00 Beszélgetés Bach BWV. 108. sz. kantátájáról
17.30 Kapcsoljuk a Buda-pest-Belvárosi Föplé-bánla templomot
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 Ettore Bastianlni, a kö-zönség kedvence -VI/2.
19.00 Szemle (ism.)
19.35 Lajtha László: Quatre hommage
20.00 Hírek. Időjárás
20.05 Tetten ért szavak (ism.)
20.20 Hangverseny-különle-gességek
22.00 Hírek. Időjárás
22.05 Rádiószinház-bemutató 0.24 Hírek. Időjárás
0.29 Világhírű zenekarok felvételeiből
Május 2-ára:
ANYAPORTRÉ
Vörcsökön van egy család, amelyiknek az életét érdemes figyelemmel kísérni. Bacsa Istvánná ugyanis - fó" hivatásként - állami gondozott gyermekeket nevel. Legutóbb egy esztendővel ezelőtt, anyák napján jártunk náluk. Most arra voltunk kíváncsiak, hogyan alakult azóta a gyermekek élete.
- Mi történt velük az egy év alatt?
- Egy évvel ezelőtt hat szál szegfűt kap-
tam anyák napján - kezdi a beszélgetést az
édesanya -, most hetet fogok. Ugyanis egy
kislánnyal bővült a családunk.
- Miért vett magához még egy gyermeket?

- Sajnos egy kislánynak - egészségügyi
okok miatt — el kellett hagynia otthonát.
Helyette szerettem volna másikat magamhoz
venni. Erre adódott is lehetőségem, de mivel
a kiválasztott kislány több éve egy másikkal
együtt nevelkedett, megszakadt volna a szí-
vem, ha szét kell választani őket. Ezért úgy
döntöttem, hogy mindkettőt idehozom. Szep-
temberben Timiké és Jankó elsős lett, így
három óvodásom maradt.
- Hogy megy a tanulás a kicsiknek?
- Nagyon jól. Az iskola igazgatónője, az
óvodában pedig a vezető óvónő és a dadu-
sok sokat segítenek nekik.
- Közben lakásbővítés is volt...
- Megtoldottuk egy szobával a házat, hi-
szen többen lettünk, ugyanis megszületett a


a \\ilagurfooi Pajzán popsik Tévé-plus/
Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra:
20.15 óra: KANIZSA TV 12-16 óra:
PRO 7
OSZTRÁK 1

- Milyent tervei vannak? Hogyan látja
a jövőt?
- Szeretnék egy nyolcadik gyermeket,
egy fiút. A jövőmet nem tudom megmon-
dani, de úgy érzem, amíg le nem hunyom
a szememet, mindig a gyermekek mellett
maradok.
- Sikeresnek érzi a munkáját?
- Nagyon!
- Mit jelent Önnek az anyák napja?
- Amikor elveszítettem az édesanyámat,
akkor értettem meg igazán, mi az anyák
napja, mit jelent az, hogy édesanya. De
most boldog vagyok, mert ezek a gyerme-
kek nagyon szeretnek engem.
Horváth Ilona
második unokáin, Dávid is, aki szüleivel szintén velünk él.
- Minden találkozásunkkor kihangsúlyoz-
za, hogy a család mennyire Ön mellett áll.
- A család imádja a gyermekeket, ezért
vagyok nagyon boldog. Úgy fogadják a ki-
csiket, mintha én szültem volna őket.
- Vannak-e problémái?
- Én a nehézségekről nem tudok beszél-
ni, mert azokat legyőzni az a sok öröm,
amit ezek a gyerekek nekem szereznek. Ha
mégis van valami gondom, azt úgy oldom
meg, ahogy a saját gyermekeimnél tettem.
- Mi a legfontosabb nevelési elve?
- Figyeljenek arra, amit én anyai szívvel
diktálok nekik, ne hazudjanak, legyenek
őszinték.
12.15 Új-Zéland
12.45 Vitorlázás
13.15 Tánc
15.30 Melléi (sorozat)
16.00 Motorok és legendák
17.00 Műkorcsolya
17.55 Hírek
18.05 Gólok (sorozat)
18.55 Hírek / Akciósztárok
19.30 DSF-stúdló
20.05 Tessék mosolyogni I
21.00 Labdarúgás
21.55 Tenisz
23.00 Profi ökölvívás
24.00 DSF-stúdló (ism.)
EUROSPORT
8.30 Aerobic
9.00 Szörfösök magazinja
9.30 Forma-1 10.00 Tenisz 13.00 ökölvívás 14.00 Forma-1 16.00 Golf 20.00 Tenisz 22.00 Forma-1 24.00 Golf
1PLUS
15.00 Wartburg 16.00 Oppen és Ehrllch (sor.) 16.50 Európa-magazin 17.15 Sajtóklub / Hírek 18.05 Különlegességek
show-ja
18.40 Volt egyszer Amerika 19.10 Mese 19.15 Dokumentumfilm 20.00 Híradó 20.15 Myung-Whun Chung
vezényel 21.00 Raymond Chandler
élete és munkássága 22.15 Beszélgetés 23.15 A fekete gyöngyszem
9.00 Hirek
9.05 Vigyázat, kultúrál
10.15 Csimpánzok
11.00 Sajtóóra
12.00 Pillantás a hétre
12.30 Tájékozódás
13.00 Hirek
13.10 Cseh kastélyok és várak
13.40 Hét fivérnek egy meny-asszony (musical)
15.30 Octopus vállalkozás (sorozat)
16.10 A boszorkány
17.00 Minihírek
17.10 Beverly Hills 90210 (amerikai sorozat)
18.00 Hirek
18.10 X-Large
18.30 Malibu vízi mentői (amerikai sorozat)
19.30 Híradó
19.48 Sport
20.15 Oroszlánbarlang (sor.)
21.15 Bestseller (film)
21.50 Anyák
22.35 Marié Curie
(francia film, W/1.)
23.55 Hirek
24.00 Hegedümuzsika
OSZTRÁK 2
10.15 A fekete gyöngyszem 11.45 írek zenéje 13.00 Haza, idegen otthon 13.30 Sport - Forma-1 16.30 Kalandos repülés 17.15 Idősek klubja 18.05 Óriásláb esete Hen-dersonékkal (sorozat) 18.30 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 19.48 Konfliktusok 20.15 Egy anya szivével (film) 21.55 Hirek, sport 22.05 Apának sikerül (sor.) 22.30 Telhetetlenek
6.00 Lassie (am. sorozat)
Az Igazi győztes 6.25 Világszafari (sorozat)
Coorongl kaland 7.10 Nyersbőr (amerikai westernsorozat) Párbaj pirkadatkor 8.00 Ürhajótöröttek (amerikai sorozat) Fagyos titkok KliTil Óriások útja
(olasz film)
ílflKIü Godzllla (japán film) Fsz.: Raymond Burr 12.10 Mozgó kórház (amerikai sorozat) Barátság hadmüvelet 12.40 Bili Cosby-show (ism.) 13.10 Dowling atya titkai
(ism.)
14.05 Sztárok és állataik 14.15 Világszafari (ism) A szerencse katonája (amerikai kalandfilm) Fsz.: Clark Gable Kőkemény ötös (amerikai sorozat) A menekülő ember íTflETi] Matlock (am. krimisor.) Mindenki szeme láttára 19.30 Riporterek (sorozat) 20.00 Híradó flilE Baseballbikák
(amerikai filmvígjáték) Fsz.: KevinCostner 22.25 Miami Blues (am. krimi)
Fsz.: Alec Bladwin 0.10 Kőkemény ötös (sor.)
Orvlövész 1.00 Hirek 1.10 Godzllla (ism.) 2.30 Hirek 2.40 Nyersbőr (ism.) 3.30 Hirek
3.40 Mozgó kórház (ism.) 4.05 Barátom, Ben (ism.)
16.05 Évforduló
16.10 „Köszönöm, Uram, hogy hívtál"
17.10 „Ha van egymillió imád-kozó magyar, nem félek a jövőtől"
17.25 Fekete Villám kalandjai
17.50 Magyar évszázadok
18.10 Mesesarok
18.35 Postabontás
18.45 Hirek
19.00 Tízezer nap 10?
Magyar film (1965) FF
20.50 Budapest hangverseny-termeiből
SAT1
6.10 Kalózkapitány (ism.) 6.40 Bucky O\'Hare (ism.) 7.10 Superboy (ism.) 7.40 Asztrodinók (ism.) 8.15 így láttuk 8.20 Joan Lui (ism.)
10.20 A hazugság (am. film)
12.10 Ég és föld között
12.40 Egészségügyi magazin
13.05 Black, a fekete villám (kanadai sorozat) Mérgezés
íEUil Döntés naplemente-kor (amerikai western)
15.00 Jeremiah Johnson (amerikai western) Fsz.: Róbert Redford
17.00 Keresztül a galaxison és azután balra (sor.)
17.30 Malibu vízi mentői (amerikai sorozat) Halott az öbölben
18.30 Labdarúgás
19.20 Hirek
19.30 Állati dolgok
20.00 Szerencsekerék
22.00 Beszélgetés
23.25 24 óra
23.55 Jeremiah Johnson (ism.)

7.55
6.38 Napi müsorajánlat 6.40 Falutévé magazin 7.25 Hagyd aludni a mamát és a papát I Boldl, bolygónk fia Francia rajzfilmsorozat XIII/11 Haragvóbsök így szól az Ur I" 8.05 Közjáték 8.10 Muzzy in Gondoland
XX/18. rész (ism.) 8.15 ThisistheWay-XX/18
Jilly Viktor tanít 8.35 Vasárnapi turmix
10.55 Vasas Dreher-Hypo-bank Wien - Női kézi-labda BEK-döntő
12.15 Képújság
12.20 Nótatévé
12.50 „...az én váram" (ism.)
13.15 Magyarország-Spa-nyolország
Férfi röplabda EB-selej-tező mérkőzés A tánc varázsa Margót Fonteyn gondo-latai a táncról
Fenséges kezdetek
íEffiE Arthur C. Clarké titok-zatos világa Angol ismeretterjesztő filmsorozat Az eltűnt majomember
15.35 A Budapesti Operaba-rátok Egyesülete ame-rikai-magyar gálaestje
16.30 Az Arany Könyvklub ajánlja
16.35 Örömhír - A reformá-tus egyház műsora
17.00 Walt Disney bemutatja Balu kapitány kalandjai Amerikai rajzfilmsorozat Kém a köbön Herbie, a kicsi kocsi Amerikai filmsorozat Hl/2. rész Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat Visszatérés Medvediába (Ism.: hétfő, TV1 9.00)
18.45 Szerencsekerék
19.20 A Hét
20.00 Híradó
20.20 Telesport
20.25 Góóól
Labdarúgó-összefoglaló
mn.ua Sátánkerlngő WSS4
Bécsben Wl
Angol tévéfilm (1988)95\'
22.45 Nulladik típusú találko-zások - Sci-fi magazin
23.25 Közjáték (ism.)
23.30 KultúrForgácsok
HB0
17.30 Az öreg
Magyar film 96\' 19.15 Hooper, a kaszkadőr
Amerikai akciófilm 95\' 21.00 Nagymenők
Am. bűnügyi film 139\' 23.20 Avaskereszt
Amerikai dráma 127\'
7.00 Napra-forgó 8.00 Műsorismertetés 8.05 Gólyahir - Vetélkedő
HE Töpszli malac kalandjai Angol bábfilmsorozat Mekk mester Magyar bábfilm (ism.) Ric, a holló Német rajzfilmsorozat Varjúdombi mesék Magyar mesefilm 9.05 Elektor kalandor 9.10 Három kívánság
10.00 A megbékélés napja Közvetítés Dorogról
11.05 Teiejáték
A kocka meg a kendő
11.20 Országos ütőhangsze-res találkozó
11.50 Ameddig a harang szól Ostffyasszonyfa
12.00 Nótaszó a Pegazus fo-
gadó pinceborozójából
íCTE Gazdaképző
12.45 SOrSok
13.25 K+P (Kárpótlás és pri-vatizáció)
13.45 Műsorajánlat-Időjárás
13.50 Tipplista
ÍEEB Telelovas Benne:
A Budapest Ragtime Bánd Erdélyben
16.00 ...és még egymillió lé-pés - XVIII/3. rész: Körmendtől az Őrség
felé (ism.)
íTiTR Én táncolnék veled... Blues
17.00 Nézze meg az emberi
17.05 Foci csúcstalálkozó előtt...
íHHii Nahát? I-Újdonságok belülről és közelről
17.25 Műsorajánlat
17.35 Delta
18.00 Körzeti tévéstúdiók mű-sora
18.30 Kedves versem
Nemes Nagy Ágnes: Éjszakai hölgy
18.34 Műsorajánlat-Időjárás
18.43 Vizipók csodapók
Magyar rajzfilmsorozat
Vándorló levelek (ism.)
UJjJj] Família Kft.
itfiii Az esernyőtrükk
Francia film (1980) 93\'
21.08 Időjárás
21.10 Les soldats de la me-molre
Az emlékezet katonái Francia dok.-film
21.20 A világ jámborai Dokumentumfilm
21.50 „Prímásfüllel"
Lakatos Sándor cigány-prímás és a komolyzene
22.40 Telesport Benne:
Forma-1 Spanyol Nagy-díj
Kötöttfogású birkózó EB-döntők felvételről Tudósítás a Budapest-Mars maratoni futó-versenyről






Dél-Zalai Üzemigazgatóság
8800 Nagykanizsa, Király u. 2.
Tel.: 13-140, 13-040
Hibabejelentés: 11-442
■ gázszolgáltatás
■ gázömlések elhárítása
■ gázkészülékek javítása
■ gázelosztó vezetékek tervezése,
építése, Üzembe helyezése
■ belső gázszerelések

ARUHAZ
KANIZSA
IRODABÚTORT A KANIZSA DOMUSBÓL

MISKOLCI MűaiyagMddgozó Rt

Miskolci Műanyagfeldolgozó RT.
DUNÁNTÚLI KÉPVISELET
Kertibútorok, háztartási müanyagáruk
Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel./fax: 92/73-760
Legyen a partnerünk! VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését,
adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést,
- belső ellenőrzést, adókapcsolatok felülvizsgálatát
és ennek alapján javaslatot az önellenőrzés elvégzésére
XflUIKÖRTRÖLLKFr
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel.: 06-60-99-196



A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-,
és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását.
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22.
Tel.: 93/13-140 Fax.: 92/73-155 Telex: 33-495
A COSINUS - SCOtttS ÜZLETHÁZ
(Nagykanizsa, Fő út 9.)
április 6-30. között
KIÁLLÍTÁSSAL EGYBEKÖTÖTT
KEDVEZMÉNYES ÁRUSÍTÁST TART.
KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257



Vásárláskor első útja vezessen a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZBA!
... mindent egy helyen megvásárolhat!
Várjuk kedves vásárlóinkat!
DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ Nagykanizsa, Király u. 36.
NÁLUNK BIZTOSAN NYER HA RENDEL!
MUNKARUHÁZATI TERMÉKEK TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁRON!
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ
8800 NAGYKANIZSA
Tel.: 93/11-457 vagy 12-277
Fax: 92/73-279




KANIZSA
TREND KFT
KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/13-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk.
A GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN
tovább tart az AKCIÓS ÉRTÉKESÍTÉS!
ÚJABB MEGLEPETÉS;
mirelit árukat is kínálunk
tisztelt vevőinknek!



REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET
BIZTOSÍTUNK
A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN.
A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT
SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat
LEHET TÉL, LEHET TAVASZ, LEHET NYÁR,
NÁLUNK
A
LEGKEDVEZŐBB AZ ÁR!
1993. április 30, KANIZSA 25
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A Zala Megyei Munkaügyi Központ 1991. évi IV. törvény 17. paragrafusa értelmében, az 1993. évi decentralizált Foglalkoztatási Alap terhére pályázatot hirdet olyan munkahely te-remtó" beruházásokra, amelyek a munkaerőpiacról tartósan kiszoruló rétegek foglalkoztatását biztosítják.
Felhívásra jogi és magánszemély, illetve magánszemélyek jogi személyiséggel nem rendel-kező" társasága, valamint Magyarországon bejegyzett külföldi részvétellel működó" vállalko-zások pályázhatnak a megyében megvalósítandó fejlesztési elképzeléssel.
A pályázatot a Megyei Munkaügyi Központhoz 6 példányban kell benyújtani - a Központtól és kirendeltségektől beszerezhető" ÚTMUTATÓ szerint - 1993. május 20-ig. A támogatás odaítéléséről a központ igazgatója dönt 1993. június 20-ig.
Támogatási formák:
- visszatérítendő" kamatmentes tőkejuttatás vagy
- beruházási célú bankhitel kamatának részbeni átvállalása (csak az 1992. és az 1993.
évben benyújtott és pozitívan elbírált hitelkérelmekhez igényelhető" támogatás, maximum
3 éves időtartamra).
A támogatás elnyerésének fontosabb feltételei és követelményei:
- új munkahelyek létesítése a munkaerőpiacról tartósan kiszoruló és veszélyeztetett rétegek
számára, akiket a központ hosszabb ideje nem tud elhelyezni,
- a támogatással megvalósuló munkahelyeken 3 évig kizárólag a központ nyilvántartásában
szereplő munkanélküliek kerülhetnek alkalmazásra,
- az igénylő az elmúlt egy évben (az adott munkakörökben) nem hajtott végre létszámle-
építést és a támogatással többletfoglalkoztatást tesz lehetővé,
- a beruházásnak a támogatás elnyerésétől számított 1 éven belül meg kell valósulnia és
az új munkahelyeknek megvalósításuktól számított minimum 3 évig fenn kell maradniuk,
- a beruházás nagyobb létszámú tartós munkanélküli foglalkoztatását teszi lehetővé (előnyt
élvez a minimum 5 fő felvételét biztosító pályázó),
- a támogatás maximális értéke a teljes - ÁFA nélküli - beruházási költség 30%-a lehet,
és az egy regisztrált munkanélküli munkahelyének létesítésére jutó támogatás felső határa
200 eFt.
- a beruházáshoz - igazoltan - minimum 30%-os saját forrást kell biztosítani,
- a támogatás erejéig vagyoni fedezetet kell felajánlani,
- az elnyert támogatás igénybevétele csak a saját és egyéb tőke felhasználásával arányosan
lehetséges,
- a pályázat feleljen meg a Munkaügyi Központ által megbízott pénzintézet hitelbírálati
követelményeinek,
- olyan beruházáshoz, melyben csak meglévő kapacitáshoz kapcsolódó tulajdonváltásra kerül
sor, technikai és technológiai fejlesztés, s többletlétszám nélkül, támogatás nem igényelhető,
- a támogatás szempontjából kedvezményezett területek azok a foglalkoztatási körzetek,
ahol (főként Letenye, Zalaszentgrót, Zalalövő térségben) jelentős foglalkoztatási feszült-
ségek alakultak ki.
A pályázathoz csatolni kell a számlavezető, illetve a hitelt nyújtó pénzintézet nyilatkozatát az alábbiakról:
- a pályázó pénzügyi helyzete (hitelképessége, saját források alakulása, a pályázatban szereplő
saját rész rendelkezésre állása, a már elnyert kölcsön felhasználásának mértéke stb.),
- a pályázó hiteligényének várható elbírálása, illetve a beruházáshoz hitelt nyújtó pénzintézet
hitelszerződése.
A támogatás odaítélés után az érintett felek között szerződéskötésre kerül sor.
A hiányosan vagy határidőn túl beküldött pályázatok nem kerülnek elbírálásra!
A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást adnak és teljes pályázati anyagot, ÚTMUTATÓT biztosítanak:
- a Megyei Munkaügyi Központ Munkaerőpiaci Programok Osztálya, továbbá a városi
kirendeltségek.
A program szakmai felelőse:
Deák Ferenc, Zala Megyei Munkaügyi Központ (Zalaegerszeg, Kisfaludy u. 7-9. sz.,
telefon: 12-772/109 mellék).
Jelen pályázati felhívás: 1993. május 20-ig érvényes!
Korszerűsítések
az Autóklubnál
Nemrégiben a meghívott szak-emberek és szakhatóságok jelen-létében átadták rendeltetésének a Magyar Autóklub Nagykanizsai Szervezete telepén létesített épü-letben elhelyezett új, korszerű műszaki állomást, diagnosztikai sort. Másnap felkerestük a szer-vezetet, ahol Arszin György klubtitkár informált:
- Az esemény újabb mérföldkő
klubunk életében. Az elmúlt év
őszétől a Kanizsaterv Kft. tervei,
a helyi Korinthus Rt. építőipari
szaktevékenysége és gépi beszer-
zéseink révén ÁFA nélkül szá-
molva, mintegy 6 millió forint
értékű beruházást hajtottunk
végre, amely lényegében kivál-
totta a régi, korszerűtlen vizsga-
sort. Az új épületben ezen kívül
kialakítottunk egy javítóállást,
kis raktárát, autósboltot, váró-
szobát, és a szükséges mellékhe-
lyiségeket - mondta, hozzátéve,
hogy a műszaki átadás után
nyomban beindult a különböző
gépjárművek - személygépko-
csik, maximum 5 tonna össztö-
megű kistehergépkocsík, utánfu-
tók, lakókocsik és motorkerékpá-
rok vizsgáztatása.
A klubtitkártól megtudtuk, hogy a telepen az átalakítási munkák nem zárultak le, ugyanis május közepéig a régi épUletek felét elbontják, a megmaradó épületrészeket pedig felújítják. A Liget utcai oldalon a lebon-tásra kerülő épületek helyére ke-rítést és zöldövezetet alakítanak ki. A szakmailag és esztétikailag egyaránt újjávarázsolt telephely Ünnepélyes avatására a tervek szerint május második felében kerül sor.
- A jelenleg mintegy 4000
taggal rendelkező klubunk az
avatáson felül jelentős prog-
ramsorozat előtt áll: két májusi
szombaton, 8-án és 15-én 6-14
óra között ingyenes közleke-
désbiztonsági napokat tartunk
tagjaink részére, majd május
24-én 17 órai kezdettel a telep-
helyi iroda emeletén lévő okta-
tóteremben tisztújító közgyűlést
tartunk, amelyre - egyúttal a
megújult telephelyünk megtekin-
tésére is - várjuk klubtagjain-
kat - tájékoztatott.
Újság még nálunk, hogy a horvát tengerpartra - pontosab-ban Krk szigetére - idén nyáron újra telepítenek két lakókocsit, akárcsak az észak-adriai olasz tengerpartra, ahol a klubtagok -Jesoló térségében - korszerű la-kókocsikat és apartmanokat is bérelhetnek kedvező áron.
(tihanyi)
26 KANIZSA
Ha a szervezetek taglétszámát összeadjuk...
Tízmilliós a magyar cigányság?
„Nagykanizsán jelenleg több cigányszervezet működik, ame-lyek megyei vagy országos szervezetek helyi csoportjai. Szomotú, hogy ezek a szerve-zetek tovább osztják az amúgy is megosztott cigányságot. Nem tudnak igazán együtt dol-gozni, egy célért küzdeni." Az idézet az Etnikai Bizottság ké-szítette tájékoztatóból szárma-zik, abból a tájékoztatóból, amely elkészülte előtt is és az-után is gyakran kavart indula-tokat. A cigányság szervezeti felépítésével kapcsolatos ano-máliákról Orsós Ferenccel, az Amalipe országos vezetőjével beszélgettünk.
- Hány cigányszervezet mű-
ködik a városban?
- Öt. Ebből kettő megyei;
az MCKSZ és a CISZ, kettő
helyi: a Phralipe és az Ama-
lipe, és az ötödik, amely nem-
rég alakult, a Zala Megyei Ci-
gányok Független Egyesülete.
Ez az utóbbi azért született,
hogy magába gyűjtse a többi
kisebb-nagyobb szervezetet, hogy bizonyos egységet te-remtsen a cigányság szervező-désében.
- Van-e valós lehetőség az
egység megteremtésére?
- Már láthatók ennek jelei,
hiszen mostanra nyolc kisebb
szervezet csatlakozott a Zala
Megyei Cigányok Független
Egyesületéhez.
- Ön miért nem ért egyet a
márciusi önkormányzati ülé-
sen elfogadottakkal?
- Egyrészt azért, mert nem
a kellő körültekintéssel elosz-
tott pénzek még tovább mélyí-
tik az ellentéteket a különböző
cigányszervezetek között,
másrészt a sokfelé osztott pén-
zek végül már a kisebb célok
megvalósítására sem lesznek
elegendők. A képviselők egy-
szerűen nem veszik észre,
hogy bizonyos szervezetek fe-
jős tehénnek tekintik az ön-
kormányzatot, hiszen nagyon
sok esetben mind a megyétől,
mind a várostól felveszik
ugyanazokat a támogatásokat, néha két különböző szervezet azonos rendezvényekre. Mind-ez még nem lenne túl nagy baj abban az esetben, ha a szervezetek ezeket az összege-ket a megfelelő célokra költe-nék el, de többnyire egy igen szűk csoportot - önös érdeke-ket - támogatnak ezekből az összegekből.
- Ön az anyagi támogatás
módjával sem értett egyet...
- Azért nem, mert az ön-
kormányzat egyenlőtlenül osz-
totta el a támogatást, hiszen
míg a PHRALIPE szervezet
adóssága mindössze 30 ezer
forint volt, addig az MCKSZ-é
90 ezer. Mindkét csoportosu-
lás bérleti tartozása elengedé-
sével lett támogatva. Mindezt
azért sérelmezem, mert egy-
formán kellett volna kioszta-
ni a pénzt, a megyeiek tar-
tozásának egyrészét pedig át
kellett volna terhelni a Me-
gyei önkormányzatra. Szerin-
tem a városnak a helyi szer-
vezetet kellene elsősorban tá-mogatnia.
- Ön nem ért egyet Ferko-
vics József Etnikai Bizottsági
taggá választásával sem.
- Azt hiszem, egy olyan
ember megválasztásával senki
nem érthet egyet, akinek a há-
ta mögött nincs valós tagság,
egyszóval senkit nem képvi-
sel. Igaz, hogy hallottam már
egy bizonyos Cigány klubról,
de úgy tudom, ez is olyan fan-
tomszervezet, mint amilyen az
országban jónéhány más is
van. Ezek a szerveződések
azért jók, mert fedőnevük alatt
szűk csoportok többször is be-
lenyúlhatnak a pénzeszsákba.
Ha valaki venné a fáradtságot,
hogy összeadná ezeknek a
szervezeteknek a papíron meg-
adott taglétszámát, kiderülné,
hogy tízmillió cigány él Ma-
gyarországon.
- Javasoltak-e önök valakit
az Etnikai Bizottságba?
- Volt jelöltünk, de azzal
utasították el, hogy őt nem is-
merik, így nem tudják, hogy
kit képvisel.
- Elégedett-e az Etnikai Bi-
zottság munkájával?
- Létezésük három éve alatt
egyetlen önálló javaslattal
nem tudtak előállni, a mostani


Majd1 egy esztendeje tör-tént, hogy először jött össze a város pedagógustársadalmának egy része azért, hogy az ok-tatás holnapjáról cseréljen esz-mét. Az akkori úgy tűnt, ku-darcba fulladt. Az idén azon-ban új változat készült hozzá, amelyet az április 15-én meg-tartott Fórum elején már-már ismertetni szeretett volna Ge-lencsér Tibor, a humán osz-tály vezetője, - annak ellené-re, hogy az iskolák, már írás-ban véleményezték is eme írást -, amikor Béres Sándor, a Mező Ferenc Gimnázium ta-nára kért szót.
Hozzászólása elején azt mondta: „Mi tanárok hét perc-cel becsengetés után kezdünk, hogyan követelhetjük meg hát a diákoktól, hogy az órára pontosan érkezzenek." A fel-szólaló ezt követő szavai sem voltak mentesek a bírálattól. Hogyan vitatkozhatunk akkor - kérdezte a jelenlévőktől -, ha a döntéshozók, az önkor-
mányzat képviselői nincsenek jelen. (Az önkormányzati kép-viselők csak a fórum kezdete után fél órával érkeztek, de az oktatási bizottság vezetője mindvégig távolmaradt - a szerző megjegyzése). „Nem tudom, ki készítette azt az anyagot, amelyet megvitatásra elénk tártak, hiszen nevét sen-ki nem adta hozzá. Mi ugyan megvitattuk a testületben, de nem emlékszem belőle semmi-re, így aztán mielőtt idejöt-tem, újra elolvastam, és most is azt mondom, nincs ebben az anyagban semmi. Hogy még jobban lássak, elolvastam Marton István írását a Dél-Nyugatban. Az egészhez csak annyit, hogy én is ültem már traktoron, de nem mondom magam gépésznek, s bár nem tudom, mi Marton István kép-zettsége, de ha valaki csak annyira ismeri az oktatást, hogy maga is járt iskolába, az ne higgye, hogy köze van hozzá. Engem nem a számok
érdekelnek - ez mechanizmus -, mert egy szó sincs az anyagban a konkrét elképzelé-sekről, az iskolák kapcsolatá-ról. Egyet azonban nem sza-bad elfelejteni, most hozzuk meg a döntéseket, de a követ-kezmények csak öt év múlva lesznek érezhetők, így akkora a mostani döntéshozók közül senki sem vállalja majd. Már születtek olyan döntések, ame-lyeknek most érezhetjük a ha-tását. Mióta ez a szerencsétlen igazgatóválasztás lezajlott a Mezőben, folyamatosan men-nek el a kollégák olyan intéz-ményekbe, ahol a jpvőjüket biztosítottnak látják. Állásokat hirdetünk az újságokban, de higgyék el, nem kellett az aj-tót támasztanom, hogy vissza-tartsam a jelentkezők rohamát. Szülőnek, pedagógusnak meg-ingott a bizalma, s nem én va-gyok, aki hülyévé tettem őket, hanem az önkormányzat."
Lancsáknénak, a Zemplén-iskola egyik tanárának az volt
a véleménye, hiányzik a fele-lősség az anyagból. Hiszen semmilyen elképzelés nem szerepel benne a pedagógus munkanélküliség kezelésére. Ugyanakkor a felszólaló véle-ménye szerint, érződik az anyagban a Zemplén-iskola megszüntetésének gondolata. Amennyiben ez így lenne, a tanárnő azt szerette volna tud-ni, mi lesz a Zemplén peda-gógusaival.
Gelencsér Tibor válaszában elmondta, egyelőre szó sincs ilyesmiről, ahonnan ezek a rémhírek megerősítést nyertek, ott talán a felvetett kérdésre is tudják a választ.
A testnevelő tagozatos isko-lával kapcsolatosan az egyik ott tanító pedagógus megkér-dezte, mi a városvezetés véle-ménye, szükség van=e a tago= zatra, és ha igen, akkor milyen formában, mert nagyon úgy tű-nik, hogy támogatás hiányában nem lehet megoldani a Péterffy sűrűsödő gondjait.
Suhai Sándornak, a Bo-lyai-iskola igazgatójának az volt a véleménye, hogy „csak egy új szemlélet hiányzik" eb-ből a mostani koncepcióból. Ugyanúgy osztják a gyereke-ket, mint 10-15 éve. Nem kér-dezték meg az ügyben legin-kább érintetteket, a szülőket
[ KANIZSA ] 27
javaslatok is a mi elképzelé-seinkből születtek. Ebben nem lenne semmi kifogásolni való, ha legalább bevallották volna, hogy egyetlen olyan ember sincs a bizottságban, aki a ci-gányság problémáival valaha is foglalkozott volna.
Az Amalipe vezetője által elmondott és az Etnikai Bi-zottság munkáját bíráló felve-téseket a bizottság vezetője, Balogh Tibor elé tártuk, aki készségesen válaszolt kérdése-inkre.
- Igaz-e az az állítás, hogy
önök nem kellő körültekintés-
sel osztották el, és osztják el
a cigányszervezetek támogatá-
sára szánt pénzt?
- A pénzek elosztására nem-
régiben egy új pályázati for-
mát dolgoztunk ki, amely ép-
pen az egyenlőtlen elosztást
kívánja megakadályozni oly
módon, hogy a pályázati
anyagban pontosan meg kell
jelölni a célokat és egy elszá-
molási kötelezettséget vállaló
személyt. A múlt évbe.n kiosz-
tott pénzek felhasználásáról
már minden szervezet szám-
lákkal elszámolt, kivéve Orsós
Ferencet, aki ez idáig csak
egy tételes felsorolást juttatott
el hozzánk, állításait mostaná-
ig számlákkal nem támasztotta alá.
- Milyen tartozásai vannak
az Amalipének?
- A tavalyi évben a Gandhi
Alapítvány szervezett egy
konferenciát a HSMK-ban,
amelynek bizonyos költségei
mind a mai napig kifizetetle-
nek, annak ellenére, hogy Or-
sós Ferenc folyamatosan ígér-
geti a pénz átutalását. Ezenkí-
vül tévedésből az Amalipe
számlájára utaltak át az elmúlt
évben 12 ezer forintot, ame-
lyet mind a mai napig nem fi-
zettek vissza.
- Mit lehet tenni az adós-
ságok kifizettetése érdekében?

- Kezdeményezhetnénk bí-
rósági eljárást, de nem kíván-
juk tovább rontani az amúgy
sem felhőtlen kapcsolatot,
ezért a bizottság úgy döntött,
az Amalipe és a Phralipe ez
évi támogatásának terhére ren-
dezi az adósságokat.
- Hány szervezetet támogat
a bizottság a városban?
- Minden etnikai és nemze-
tiségi szervezet kaphat tőlünk
támogatást, ha az általa be-
nyújtott pályázati anyag érde-
mes a támogatásra.
- Orsós Ferenc azt állítja,
senki nem áll Ferkovics József
mögött, és hogy az a bizonyos Cigány klub egy nem létező szervezet.
- Ez a klub a HSMK-ban
működik. Igaz, hogy keveseb-
ben vannak, mint régen, de
ennek ellenére azért dolgoz-
nak, programokat szerveznek,
táborozni viszik a gyerekeket.
Orsós Ferenc azt is mondta,
hogy Ferkovics József nem
tagja a Phralipének, annak el-
lenére állítja ezt, hogy Ferko-
vics József rendelkezik olyan
Phralipés igazolvánnyal, ame-
lyet Orsós Ferenc írt alá.
- Vannak olyanok, akik nem
értenek egyet Ferkovics József
bizottsági taggá választásával...
- Az Etnikai Bizottság tag-
jai egyhangúan kijelentették,
hogy Ferkovics Józseffel
együtt tudnak dolgozni. Ferko-
vics József eddig is mint kül-
sős részt vett minden. ülésün-
kön, segítette a munkánkat.
Amikor a bizottság bővítésére
került sor, én természetesen
más jelölteket is kértem, és
egy cetlin kaptam is. Az ön-
kormányzati ülésen Ferkovics
Józsefen kívül szerettem volna
a másik jelöltet is bemutatni,
de nem volt jelen más. így az-
tán nem volt módunk megis-
merni az ő jelöltjüket, így
meg sem választhatta volna a közgyűlés. Orsós Ferenc má-sik problémája, hogy nem fo-gadja el a cigányság hivatalo-san megválasztott szószólóját, annak ellenére, hogy Teleki László demokratikusan került erre a posztra.
- Orsós Ferenc azt állítja,
hogy a javaslatait a bizottság
beolvasztotta saját javaslatai
sorába, és hogy az elmúlt há-
rom év alatt a bizottság nem
állt hivatása csúcsán.
- Azt hiszem, az egy termé-
szetes dolog, hogy a bizottság
a közösségek képviselőinek
tapasztalatait felhasználja, hi-
szen csak így lehetséges, hogy
olyan javaslatokat tárjunk az
önkormányzat elé, amelyekkel
az adott csoport érdekeit szol-
gáljuk. Orsós Ferenc hivatalos
beadványban is megkérdője-
lezte a munkánkat, de olyan
dolgokat is számon kért raj-
tunk, amelyek nem a mi fel-
adatkörünkbe tartoznak. Sze-
rintem a bizottság feladata,
hogy összefogja az eléggé
széthúzó cigányszervezetek
munkáját és a kisebbség érde-
keit képviselve, a tőlük érkező
javaslatokat és kéréseket az
önkormányzat felé továbbítsa.
- dukát -

sem. A döntéshozók felelős-ségérzetét vitatta a felszólaló az Ifjúsági Ház újraindításával kapcsolatban. Kifogásolta, hogy annak idején miért kel-lett többfordulós döntés után részben iskolává alakítani az intézményt, amikor most alig két évvel később visszavonná döntését a testület. Egy ki-sebbfajta vagyon herdáíódott el, e nem megalapozott döntés miatt, és az sem titok, hogy az újraindítás is jónéhány mil-liót felemészt majd. Talán el-hamarkodott volt az a döntés is, amely kimondta, hogy a piaristák iskolát alapíthatnak a városban. Először mérlegelni kellett volna, milyen követ-kezményei lesznek ennek a döntésnek. Ebben az asztal mellett kigondolt koncepció-ban négy kivétellel minden is-kola szóbakerült, mint a leen-dő piarista iskola épülete. így a jövőt nem lehet tervezni. A Hunyadi-iskola sorsa még mindig nem dőlt el, pedig a tantestületek már a jövő évet is szeretnék tervezni. Már ki kellett volna régen mondani, milyen formában kívánjuk rendezni ezt az ügyet.
Ezt követően a Hunyadi Ál-talános Iskola egy tanára, Iváncslcs Jánosné kért szót. Hozzászólásában elmondta,
hogy nem a tantestület hibája, hogy az iskolában csak egy első osztály indul, hanem en-nek a már jó ideje tartó hu-zavonának a következménye. Miért nem lehet megoldani, hogy az iskolák, amelyekre nincs szükség, az évek során önként számolódhassanak fel a városban, miért mestersége-sen sodorjuk őket a megszű-nés felé?
Balogh György képviselő az alkotó ötleteket, elképzelé-seket hiányolta az ülés részt-vevőitől. Felvetésére azt a választ kapta, hogy március 22-ig minden iskola írásban leadta már az anyaggal kap-csolatos észrevételeit, ötleteit. Hogy ezt miért nem volt mód-ja látni a képviselőnek, rej-tély.
Az ülés két- és félórás „helybenjárás" után véget ért. A felvetett kérdésekre csak kevesen kaphattak kielégítő válaszokat. Volt olyan résztve-vő is, aki azzal a véleménnyel távozott, felesleges volt eljön-ni, hiszen szinte minden eldőlt már anélkül, hogy igazából si-került volna véleményeket cserélni. Az írásban leadott öt-leteket majd egy hónapos át-futási idő után sem sikerült megismernie sem a sajtó kép-viselőinek, sem a különböző
intézményekből érkezetteknek, így nem tudhatták meg azt sem ezen a fórumon, mi is a másik intézmények elképzelé-se a jövő oktatását illetően. Akkor pedig rhiért voltunk ott?
Dévi
Első alkalommal került megrendezésre múlt pénteken, a Polgármesteri Hivatal Hu-mán Osztályának szervezésé-ben hagyományteremtő céllal az a diákfórum, mely arra lett volna hivatott, hogy a fiatalok elmondhassák saját vélemé-nyüket azokról a várospoliti-kai kérdésekről, amik őket ér-deklik és érintik.
Erre azonban valójában nem került sor. A résztvevő\' közel negyven fiatalból hárman él-tek a felszólalás lehetőségé-vel, s az ő mondataik is is-merősen köszöntek vissza azoknak, akik részt vettek a két nappal korábbi oktatási fó-rumon. Csupán a kiskanizsai Nagyrác Úti Általános Iskola küldötte vetett fel az előzőek-hez képest új témát. Fájlalta, hogy mióta megszűnt az Úttö-rőszövetség, semmilyen más szervezet sem lépett a helyé-be, és amely szövetséggel
együtt eltűntek az általa ko-rábban szervezett diákprogra-mok is. Ráadásul nincs a kör-nyékükün - Kiskanizsán -olyan hely, ahol a fiatalok ér-telmesen tölthetnék el a sza-badidejüket, lévén nem min-denkit elégít ki a település táncháza vagy színjátszóköre. Gelencsér Tibor válaszában le-szögezte, tudnak e problémá-ról, s terveik szerint a jövőben a Templom téri Általános Is-kola melletti üres, egykori iro-daépületet alakítják majd át if-júsági klubbá.
Ezt követően a fórum hátra-lévő részében a hajdani Ifjú-sági Ház (Úttörőház) leendő sorsa foglalkoztatta a jelenlé-vőket. Néhányan - mint pél-dául a Zemplén-iskola küldöt-te - amellett foglaltak állást, hogy az épület továbbra is is= kólaként működjön tovább, míg mások szívesebben látnák eredeti funkciójában az épüle-tet, de érdembeli javaslatot nem tettek gondolatuk alátá-masztására.
Végeredményt). A demog-ráfiai hullám levezetéseként létesített iskola marad. Ám ar-ról, hogy ilyen jellegű fórum-ra szükség van-e a jelen for-mában, kevesen bizonyosod-hattak meg.
- kori -
2$
KANIZSA

O] NZETLENSEG?
A E.E-KÜLDEN-DŐ MEG-FEJTE^
1- z. MERIKAI ZÍNÉSZ-SALA\'D
7 ENYEGRE
RA\'NVULÓ
5 EK CA\'ZA XTUM-
RA& A\'KFAJTA KORbó S KED- SZA\'M RE\'SZE FGYNEMŰ iETŰI ELIRATA MUNKAI-DŐS DOLG





TENGERI M LÓ\'SÖK

A\'ROS OKMAMY!
Ml 5ETŰI, KEVERVE
ÓMW 500

IEG-

LUOR.JÓD




V V K
TA\'N c -
TERVE- VA\'JCI
FOLVÓ f
DÉL-AME-RIKAI HEGYSÉG APÓT KÉSZÍT HEGYSÉG






USZTÍTA\', EDÖNTÉ






BLEDI
RÉSZLET!




F NŐI NE\'v SZÉN- SZILVA-bAW VAN]










ERDŐ-FA-1TA








FARAGAT-LAN .. SESSION ÓS.5ZE-SZŰRI A EVET &ETŰK















ELNYÚLIK



FÉLARl -1A -ANGOLUL FRISS ZÖLD SZÍN DÓ KÖZ-
LE\'S FÜVES, SlV TE-BULET


IDÉ-ODA





AZONOSAK









I&EKÖTŐ 7 BYULLWA\'S fclLIA\'RD-KEUEK EGYKORI A\'LLAM AUTÓJELE DA\'R
azó CSAPADÉK



TENGERA-LATTJÁRÓ RÉSZE I






















JiETŰI











IRODALMI SIÖVE&-GYŰJTE k-HT— FÉL
RÖNK! MÉRET! FE\'LE\'SES !













SZÁMNÉV





I OKKUL-T1STA CSELE-KEDET
MSEtb HAJÓKtÁ A\'LLÓ F MOROGVA ELÉGE-DETLEN-
Beküldési határidő: május 7.
Lapunk 16. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfej-tése: Az, hogy az arabok ma is fürdőköpenyben járnak. A sorsoláson Hajnal Sándor, Kátal József né, Kolontárl Éva, Markó Julianna és Tóth József kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, me-lyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
| UTAZZON VELÜNK AZ ISTRIARA
1993. június 4-tó"l (péntektől) kezdve, a szombati üdülőváltási napokhoz igazodóan,
autóbuszjáratot közlekedtetünk az alábbi útvonalon:


Receptötlet HÁZI
1/2 I oliiíi vörösbort im/t-kevirunk 2 ül lumiual és ha száraz \\t-rniutot akarunk kí-szítL-nI, 15 dkg cukorral, ha pe-dig ídcs vermutot kfs/.ftunk, 20 dkg cukorral. A gvógvno-vénj holtban vásárulunk s/a-é (" l\'i\'hOruroin fu\\it


HU-MOR-ZSÁK j
- Mi az évszázad katasztrófája?
- ???
- Hogy a Titanic és nem az Auróra süllyedt el.

VERMUT KÉSZÍTÉSE
s iniii(ltL;jikl(H o( ujjunkkal f(lrsippintctt inciiiijlsfuot te-s/unk J JI ví/be, 5 pereit; las-sun forraljuk, majd áts;rür\\e batls/truhíin, hidegen ontjuk a borlio/. .Jól oss/erá//uk is pár napig állni tugjjuk, bog) be-írje n.
FIGYELEM!
Hullott szarvasagancsot és hibás trófeákat vásárolok kiemelt magas áron. Érdemes kocsiba ülni, Dombóvártól 10 km-re,
LAKATOS LÁSZLÓ, DÖBRÖKÖZ, ISKOLA U. 34. Nagy összeget is készpénzben, Döbröközön azonnal fizetek.
Az agancsfelvásárlás egész évben folyamatos. Színestévé- és videó-, magnósorsolás ez év december 25-én.
LAKATOS LÁSZLÓ felvásárló
Menetrend

Oda Útvonal Vissza
5 22.00 Nagykanizsa é. 1 6.30
5 23.00 Zalaegerszeg 1 5.30
5 23.45 Lenti 1 4.50
6 6.25 Koper i 3 21.55
6.45 Portoroz 21.35
7.20 Piran 21.30
7.40 Umag 20.50
8.30 Porec 19.50
8.50 Vrsar 19.30
6 9.20 é. Rovinj i. ( 3 19.00
5=(péntek)
6=(szombat)
7=(vasárnap)
VI. 4-től-IX. 24-ig VI. 5-től-IX. 25-ig VI. 6-tól-IX. 26-ig
A menetdíjból 14 éves korig 50% kedvezményt adunk.
Részletes felvilágosítás, helyfoglalás utazási irodákban, autóbuszállomásokon.


ZALA fii VOLÁN
wx
KANIZSA


KERTBARÁTOKNAK
A körte
Horoszkóp
a 19. hétre

FÉNY szalagon
FUTÓ
.RONGYOS" KÉTEZER
Európában termesztett Pyrus communis faj. ősidők óta ter-mesztik Kínában és Perzsiá-ban. A nemes körtéhez mint-egy 5000 fajta tartozik. Az egész mérsékelt égövben elter-jedt. A világ összes gyü-mölcstermesztésének mintegy 2,8%-a, mely\'kb. 70 millió q. Ebből 36,7% jut Európába. Termelése főleg Franciaország óceáni részén, Észak-Olaszor-szágban a Pó völgyében és Hollandiában jelentős. Hazánk gyümölcstermesztésének mint-egy 5%-át teszi ki, 80-90 ezer tonnát.
A körtetermesztés jelentős mértékben elmarad az almától. Ez az üzemszerű termesztés problémáira vetíthető vissza, és speciális éghajlat- és talaj-igényére. A piac érdeklődése a jó minőségű körte iránt fo-lyamatosan élénk. Felhasználá-sa sokrétű, friss fogyasztásra, lé, konzerv, szesz és aszal -vány készítésére kiváló. Nyu-gat-Európában jelentős meny-nyiségben termesztik\'borkészí-tésre is. Fája faiparilag jól hasznosítható. Az évezredes termesztési múlt következmé-nyeként természetes kereszte-
^
Úgy tűnik, hiábavalónak bizonyul-nak azok a jószándékú intelmek, me-lyekben a szaporodó zsebtolvajlások-ra hívják fel a figyelmet. Az ilyen jellegű bűncselekményekre legin-kább zsúfoltabb helyeken - piaco-kon, áruházakban, tömegközlekedési járműveken - kerül sor. Ugyanakkor a gyanús egyének a szórakozóhelye-ken is „ügyeletet" tartanak...
Ha netán valaki felönt a garatra, az illető közelébe férkőzve igyekez-nek bizalmat kelteni maguk iránt. Miután asztaltársuk a sárga földig leitta magát, azonnal akcióba lép-nek. Az első kedvező pillanatot ki-használva matatni kezdenek áldoza-tuk zsebében, s elcsórják a pénztár-cáját. A károsultak ezt a legritkább esetben veszik észrel
íme a példa. Nagykanizsai szóra-kozóhelyen az egyik férfi zsebéből kiemelték a pénztárcát, amiben kö-rülbelül százötvenezer forint volt. Hogy az illető miért hordott ennyi pénzt magánál, arra nincs magyará-zat...
A nagykanizsai rendőrkapitánysá-gon őrizetbe vettek három személyt, akiket betöréses lopásokkal, illetve közülük egyet orgazdasággal gyanú-sítanak.
Nagykanizsán betörtek a Zrínyi úti általános iskolába, s az intéz-
ződéssel, céltudatos nemesítési tevékenységgel - elsősorban Nyugat-Európában nagyszámú kultúrfajta jött létre, zömmel a múlt század második fel-ében. Magyarországon az egy főre jutó lakossági körtefo-gyasztás 5 kg/év alatt van. Táplálkozási értéke 209 kJ/100 g, nagyobb mint az al-máé, szintúgy, mint a rost- és szénhidráttartalma. Nyári, őszi és téli fajtakörök ökológiai igényei között jelentős eltéré-sek vannak. Nyáriak a leg-igénytelenebbek, míg a téliek a legigényesebbek. Kiegyenlí-tett éghajlat mellett fejlődik jól. Évi átlag hőigénye 10 C fok körül van. Vegetációban a 16 C fokot kedveli. Nyári hő-ségnapokon nem fejlődik ren-desen, hőgutát kap, termésho-zama csökken, gyümölcs-minősége romlik. A téli -20-25 C fokon hajtása és gyökér-rendszere károsodik. Tavaszi fagyoktól -1, -2 C fokon vi-rágja károsodik. Vízigényes, 750-800 mm egyenletes elosz-tású csapadékot igényel. Nyu-gat-Dunántúl kivételével ez csak öntözéssel pótolható. Kö-zépkötött, mélyrétegű, jó leve-
mény büféjéből több mint kétezer forintnyi édességet loptak. Változat-lanul gyakoriak Zalakomárban a be-törések. A közelmúltban feltörték a 104-es számú ABC-t és a 213-as szá-mú italboltot. Az eddig még ismeret-len tettesek összesen mintegy száz-negyvenezer forintnyi kárt okoztak.
Nagykanizsán - lezárt garázsból -elloptak egy Renault 25 TDX típusú, grafitmetálszürke személygépkocsit, aminek az ára 340.000 forint. A tu-lajdonos - hivatkozván arra, hogy az autó forgalmi engedélyét is elvitték - a kocsi rendszámát nem tudta megmondani. Annyi viszont biztos, hogy a jármű E rendszámos volt. Az eltűnt forgalmi engedély száma: A 003344. Aki a fenntebb említett bűncselekményről bővebb informáci-ót tud adni, szíveskedjen észrevéte-lét közölni a nagykanizsai rendőrka-pitánysággal, illetve bejelentést tehet bármelyik rendőrnél.
Kisrécsén az egyik ház bejárati ajtaját felfeszítették, s a lakásból egy légpuskát, valamint száztfzezer forintot loptak.
Most pedig váltsunk témátl Az el-múlt héten említettem néhány fon-dorlatos trükköt, amiket a bűnözők roppant nagy előszeretettel alkal-maznak. Az alábbiakban ugyancsak néhány jótanács következik.
gőgazdálkodású, tápanyaggal jól ellátott vályogtalajokat kedveli.
Birs alanyra oltva kénye-sebb, míg a vadalany jobban alkalmazkodik. A meszet nem bírja.
Alanyhasználat: 1. Vadkörte magonc - valamennyi körte jól díszlik rajta, nagy fát ne-vel.
2. Birsalany - nálunk ez ter-jedt el, de sok fajtával nem kompatibilis
- termesztett fajták magon-
cai (pl. Vilmos gyengébb nö-
vekedésű fákat nevel)
- törpésített vad (franciaor-
szági kísérlet, még nem terjedt
el).
Ültetési rendszerben a kör vetületű koronaforma kedvelt, a sövények nem váltak be.
Termőkaros, illetve szabad orsónál 7 m x 4 m vagy 6 m x 3 m-re telepítsük.
Sövénynél 4,5 m x 3,5 m-re
Karcsú orsónál 3,5 m-4 m x 1,5 m-re ültessük.
Vadkörte alanyon kombinált koronaformánál 8 m x 5 m-es sor- és tőtáv javasolható.
Á. Kartai Csilla
FÉNY szalagon
Legritkább esetben fogunk gya-nút, ha valaki az utcán „véletlenül" nekünk esik, netán belénk szalad. Ilyen malőröket a gazemberek tol-vajlásra használnak fel, belenyúlnak a zsebbe, vagy a táskába, majd sűrű bocsánatkérések közepette elszelel-nck.
Előfordult, amikor valaki már a vonaton ült, s ekkor egy ismeretlen személy lépett a peronról az ablak-hoz, egy másik vonat indulása felől érdeklődvén. Miközben az illető készséggel válaszolgatott, az infor-mációt kérő személy cinkostársa el-emelte a gyanútlanul tanácsot adó utas táskáját a csomagtartóról.
Volt rá példa, hogy becsöngettek egy lakásba. Az ismeretlen férfi cso-magot tartott a kezében, mondván: meghozta a szomszéd által megren-delt - kétezer forintos - ágynemű-huzatot. Igenám, de az árut mindjárt ki kellene fizetni, különben vissza-viszem a terméket, mert a szomszéd nincs otthon - tette hozzá a mono-lógjához.
A háziasszony gondolkodás nélkül fizetett, este pedig átbattyogott a szomszédba, kérvén a pénzt. Hama-rosan kiderült, a szomszéd nem ren-delt semmit, s csomagban mocskos rongyok voltak...
(Völgyi)
Kos: III. 21-IV. 20.

Nehezen határozod el magad, így nem tudnak alkalmazkodni hozzád a többiek. Ne csodálkozz, ha egyesek már nem várnak rád és cselekszenek. Bika. IV. 21-V. 20.

Egyenesbe jöttek dolga-id. Ezt becsüld meg. A „nyugis élet" is nyújt örömöt, csak ezt még eddig nem fedezted fel. Ikrek: V. 21-VI. 21.
Fárasztó hét után most elengedheted magad. Vi-gyázz, nehogy túlkölte-kezz lazításod során.
Rák: VI. 22-VII. 22.

i Egy nem várt fordulat miatt elkedvetlenedtél.
| Próbálj meg új társasá-gokban feltöltődni.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 22.
■ A nyár tervezgetése el-veszi minden energiád. | Nem túl korai még ezzel foglalkozni? Helyesebb
lenne a munkádra figyelni.
Szűz: VIII. 23-IX. 23.
Még mindig a nagy le-hetőségek előtt állsz. Döntéseid ezért kétsze-resen fontold meg. Ez
eredményre vezethet.
Mérleg: IX. 24-X. 23.

Még mindig túl pozití-van ítéled meg egyes embertársaidat. Jó lenne,
ha észrevennéd, neked is vannak
ellenségeid.
Skorpió: X. 24-XI. 22.
Egzisztenciális egyen-súlyra vágysz, de életvi-teleddel az ellenkezőjét éred el. Nem kellene spórolnod?
Nyilas: XI. 23-XII. 22.
Most már magadnak is szolgálhatnál jótanács-csal, hátha bejön. Ha
nem, gondolt végig, hogy kiknek
mit mondtál.
Bak: XII. 23-1. 20.
Az élet dolgait kaptafára húzni nagy merészség. Igaz, ha bejön, füröd-
hetsz a sikerben. Lám, te meg-
mondtad előre.
Vízöntő: I. 21-11. 20.
Boldogságra vágysz, de kergetésébe úgy belefá-radsz, hogy az apró örö-möknek sem tudsz örül-ni. Jó ez így?
Halak: II. 21-111. 20.
Egy rózsaszín szemüveg nem old meg semmit, csak önmagád csapod
be. A realitások közt is lelni
örömöt. Próbáld meg.
KANIZSA



SPORT
SPORT
SPORT

Labdarúgás

HÁROM MÉRKŐZÉS = 3 PONT



Az NB II Nyugati-csoport-jában szereplő Olajbányász gárdája, a tavaszi idénynyitón aratott bravúros ZTE elleni si-ker után nem nagyon talált magára. így aztán a kedvenc piros-kékek lezuhantak az al-sóházba, s már-már kényes helyzetbe kerültek.
Nos, ezen a bizonytalansá-gon valamelyest javítottak az olajos-fiúk, akik az utóbbi há-rom fordulóban 50 százalékos teljesítményükkel javítottak a kialakult helyzeten. Sokan már „temetésre" készültek, ám a kétkedőknek bizonyságot ad-tak a piros-kékek, hogy azért nem kell őket félteni.
- Tény, hogy a vészes gól-képtelenség, a helyzetek soka-ságának kihagyása nem tett jót a csapatnak. Az eltelt 5 fordulóban a helyzetek egész sorát dolgozták ki a fiúk, de valahogy gond volt az értéke-sítéssel. Bár mindent megtet-tünk a siker érdekében, de ar-ra a bizonyos „i"-re nem si-került a pontot feltenni, kima-radtak a nagy ziccerek s így aztán elmaradtak a betervezett győzelmek, a pont, vagy pon-tok begyűjtése. Mindezek elle-nére Skublics eltanácsolásakor a fegyelem, a hozzáállás kér-désében a csapat érdekét tar-tottuk előtérben. Itt, nálunk mindenkinek be kell állni a sorba, s aki nem így cselek-szik, nem így tevékenykedik,
Kosárlabda
Befejeződtek a küzdelmek az Országos Gyermekbajnok-ságban, melynek leány mező-nyében ritka bravúrt ért el a Zrínyi DSK együttese Kovács Magdolna, a népszerű „Hugi" szakvezető irányításával.
A kanizsai zrínyisták a mi-nap lebonyolított országos döntőben ezüstérmet nyertek a nagyhírű MTK mögött, akik neves klubbokat előztek meg, s egyben a vidék legjobbjai let-tek. Gratulálunk a DSK vezeté-sének, az edzőnek és az egész csapatnak, akik a nagy sikert „szállították", hiszen óriási fegyvertényt hajtottak végre!
A sportos Zrínyi-iskolában a rendszeres, következetes mun-ka ezúttal a szakágban tört be az élvonalba. A leány csapat sorra vette az akadályokat, az eredményekért alaposan meg is dolgoztak, amely biztosan
az nem tartozhat az állomány-ba - vélekedett a következetes szakvezető, Németh Lajos.
Az utóbbi hármas sorozat aztán igazolta a vezetést, amely töretlenül halad előre, a kitűzött úton. A 3 bajnokin nyújtott teljesítmény, az eltelt három forduló végül is azt jel-zi, hogy megkezdődött a „fel-támadás" s az olajosok talán kilábalnak a hosszúnak bizo-nyult hullámvölgyből.
Az NB I-be igyekvő Hala-dás VSE vendégeként 1 góllal alul maradtak, annak ellenére, hogy állt a „zászló" az olajo-soknak, akik számos helyzetet ügyetlenkedtek el. Végül is egy talált góllal a bajnokjelölt kerekedett felül. így aztán pont nélkül tértek haza a vasi fővárosból, ahol egyébként közönségsikert arattak. A foly-tatás, az elmaradt Tatabánya elleni mérkőzésen 0-0-ra vé-geztek, igaz itt nyerni lehetett volna, de most is a ziccerek kihasználásával volt a gond.
Legutóbb a tabellaszomszéd, nehéz helyzetben lévő Mohács volt a kanizsai fiúk vendége. A rossz szereplés miatt alig másfélezren tekintették meg a találkozót, s azok jártak rosszul, akik nem voltak ré-szesei a 90 percnek. Ugyanis a piros-kék kedvencek ezúttal alaposan kitettek magukért és behozták a hátrányt. Fuiszék,
Zrínyi-bravúr az országos
bajnokságon
^v^.^ ^
került be a nagykőrösi orszá-gos döntőbe.
Az OB döntőben résztvevő csapatokat két csoportba sor-solták. A kanizsai kislányok az A-csoportban győzelemmel kezdtek a neves BSE ellen (56-32, ld.: Horváth 11), majd a nagyhírű MTK 6 ponttal bi-zonyult jobbnak, miközben a félidőben még -a zrínyistáknál volt az előny (ld.: Horváth 23). A befejező csoportmérkő-zésen a Pécsi TASI volt az ellenfél, amely ellen 50-37 arányban nyertek (ld.: Horváth 29, Németh 13).
A négy közé jutásért a Köz-gáz csapatával viaskodott, amelyen óriási csatában nyer-tek 56-55-re, s a mérkőzés hő-
különösen az első 45 percben valami egészen nagyszerűt al-kottak, akik szellemesen és rá-adásul eredményesen játszot-tak. A 20. percben 3-0-ra, majd 45 perc után 5-1-re ve-zettek, s végül is ez lett a végeredmény, amellyel meg-erősítették pozíciójukat. Az 5 találaton Szabó (2), Farkas, Popovics és Fuisz osztozott.
- A csapat a tavaszi idény eddigi legjobb játékát nyújtot-ta. Szellemesen, helyenként
se Horváth lett, aki 34(1) ponttal járult hozzá a siker-hez. Az elődöntőben a BEAC volt az ellenfél, amelyet Hor-váth vezetésével (ezúttal 23 pontot szerzett a remek játé-kos) 40-33-ra győztek le, s így lettek döntősök!
Az aranyéremért újra a fő-városi kék-fehérekkel mérkőz-tek, akik 74:66 arányban nyer-tek, ám a szenzációt mégis a kanizsai Horváth szolgáltatta, aki 41(!) pontot gyűjtött.
Az ezüstérmes kanizsai si-kercsapat: Földi Krisztina, Né-
(Erdei András frlvOteíéfi
látványosan és végre eredmé-nyesen is játszottunk, s bizo-nyítottuk, hogy van tartása en-nek a csapatnak - mondta a mérkőzés végén az edző.
A csapat (1-től 10-ig tartó osztályzattal): Csáki (-) -Tóth (5), Kepe (5), Kiss (6), Iványi (6) - Popovics (7), He-gedűs (6), Farkas (7) - Szabó (7), Dómján (5), Fuisz (8).
Csereként szerepelt: Gra-bant, Kis F.
B. A.
meth Adél, Behm Andrea, Ra-dics Virág, Kiss Mária, Hor-váth Andrea, Bem Judit, Si-mon Szilvia, Báli Viktória, Lévai Orsolya, Páll Eszter, Hujber Éva. Edző: Kovács Magdolna.
Az edzők szavazatai alapján összeállított All-Star ötösben helyet kapott Horváth Andrea (a többi 4 mind fővárosi játé-kos), aki a torna gólkirálynőjé-nek bizonyult 161 ponttal, ami 26,8 pontos, egészen kiváló mérkőzésenkénti átlagot jelent. (balogh)
[ KANIZSA^



SPORT
SPOR1
SPORT


Kispályás nagyüzem a Mindenki Sportpályáján
Megkezdődött a versenyfutás az 1993. évi városi szabadtéri kispályás labdarúgó-bajnokság-ban. Az idei küzdelmeket 4 osz-tályban, több mint félszáz csapat részvételével bonyolítja le a lab-darúgó szakszövetség, s a küz-delmeknek ideális feltételeket biztosít a kispályások „otthona", a Mindenki Sportpályája.
Hétfőtől péntekig, minden nap délután 4-5 óra tájban benépe-sülnek a pályák, s a mérkőző csapatok nagy csatáját élénk ér-deklődés kíséri. Különösen a hétfői és keddi versenynapokat kísérik nagy figyelemmel, ami-kor az I. osztály, illetve II. osz-tály csapatai lépnek a salakos küzdőtérre, ám a többi gárdák csatározásai is - amelyeket a hét többi napján bonyolítanak le -vonzák az érdeklődőket.
- Fegyelmezett, szervezett csa-patok alkotják a mezőnyöket. Az l-III. osztályban 12-12 csapattal rajtolt a bajnokság, a IV. osz-tály A és B csoportjában 9-9 csapat verseng, vagyis az idei küzdelemsorozatban csúcstelje-sítményt értünk el, ami a csapa-tok számát illeti - kezdte Kiss Ernő, a városi LSZ vezetője, aki gyakori látogatója a kispályás küzdelmeknek, majd így folytat-ta: - A csapatoknak rendszeres és folyamatos „munkát" jelent a bajnoki sorozat, amely változat-lanul kedvelt és igazi „cseme-gét" jelent csapatoknak és szur-
VÍVÁS
Sopronban rendezték meg a III. osztályú női tőrözők mi-nősítő versenyét. Negyven in-duló között a következő ered-mények születtek.
1. Hidasi Mónika (MTK).
2. Teresztenyák Tünde.
3. Kiss Anikó
12. Lencse Beáta.
16. Magyar Dóra (mind MÁV NTE). Edzőjük Kiss György.
•I* *P *P
SPORTAKROBATIKA
Németországban és Franciaor-szágban versenyzett a Hevesi DSE csapata. Eredmények Né-metországban 2. Gajcsi Réka-Kondor Andrea (13 induló). 2. Kreiner Aida-Ramocsa Krisz-tián (8 induló). Franciaország 2. Gajcsi Réka-Kondor And-rea (8 induló). 2. Kreiner Ai-da-Ramocsa Krisztián (8 in-duló). Edzőjük: Gajcsi József és Soósné Kutasi Margit.
kólóknak egyaránt. Itt valójában minden pontért, sikerért ádáz küzdelmet folytatnak, alaposan megküzdenek a győzelemért az esélyes, vagy éppen „leírt" csa-patok, bár ez utóbbiak nem egy-könnyen adják meg magukat egyik osztályban sem. Most a kezdet kezdetén vagyunk, de máris megkezdődött a versenyfu-tás a bajnoki címért, a jobb he-lyezésekért.
Tény, hogy a városi kispályás küzdelmek a szabadidő-sport legnépesebb mezőnyét jelentik, ám az újszerűségre, a fejlesztés-re mindig is kiemelt figyelmet fordító városi sportcsoport, élén Kápolnás Zoltánnal, most egy újabb ötlettel gazdagította a küz-delmeket: beindítják a senior bajnokságot, s ezzel a 35 éven felülieknek is lesz lehetőségük a rendszeres megmérettetésre, a folyamatos sportra, ami végül is rendhagyónak számít, amihez csak gratulálni lehet!
Mindezt az újszerűséget, a ka-nizsai kezdeményezést a VLSZ vezetőjétől tudtuk meg, aki nagy örömmel újságolta, hogy Né-meth Ferenc, az egykori NTE spiller személyében rátaláltak a kispályás-krónikásra, aki fordu-
Sporthétvége
PÉNTEK
Labdarúgás. Városi kispályás: Mindenki Sportpályája, 16.15.
SZOMBAT
Autócross. Évadnyitó országos I. osztályú bajnokság (1600 kcm alatt és felett), Sánci versenypá-lya (Csónakázó-tó nyugati olda-lán). Szabad- és időmérő edzések: 10.00. Bajnoki futamok: 13.00. Labdarúgás. Meghívásos Nem-zetközi Ifjúsági Barátság Torna. Zalai válogatott - Német tarto-mányi válogatott, Mindenki Sportpályája, 16.00. Szlovén-Osztrák tartományi válogatott, Pacsa, 16.00. NB Il-es ifjúsági bajnokság. Olajbányász-Pénz-ügyőr, Olajbányász pálya, 13.00 (serdülők: 11.30). Egyéb. Kanizsai majális (ügyes-ségi versenyek, bemutatók), Csó-nakázó-tó, 10.00.
VASÁRNAP
Labdarúgás. Meghívásos Nem-zetközi Ifjúsági Barátság Torna, Zalakaros, megyei sporttábor. 2-4. helyért: 9.00. 1-2. helyért: 11.00. Megyei: Kiskanizsa-Zala-szentgrót, 10.45. Galambok-Tót-szerdahely, 16.30. Városkörnyék:
lóról-fordulóra „szállítja" az eredményeket, igazi statisztikusa a városi bajnokságnak.
- Régi „motoros" vagyok, a labdarúgás a mindenem, s örü-lök, hogy ezzel a munkával se-gíthetem a szövetségi munkát, a csapatok rendszeres tájékoz-tatásához hozzájárulhatok - vé-lekedett a szerény társadalmi ak-tivista, aki máris szolgáltatta az egyes osztályok dobogós helye-zettéit, amelyet ezúttal közre-adunk.
Az első osztályban, három forduló után: 1. Bútorgyár 6, 2. Tip-Top 6, 3. ÁFÉSZ 4 pont. A II. osztályban a ROTARY vezet 6 ponttal a 4-4 pontos D. Pic-coló, F. Puncs és a Póker előtt, amelyek viszont l-l mérkőzéssel kevesebbet játszottak. A III. osz-tályban: 1. Happy Boys 6, 2. Chemotox 5, 3. Domus 5 pont.
A IV. osztálybeliek már előbb-re tartanak, akik már túljutottak a 4. fordulón. Az A-csoportban a Varsped, a B-csoportban a Határőr csapat vezet pontveszteség nélkül, ám szorosan mögöttük van a Fő-posta, Ramingó, Fűszert, illetve a Karthágó, Almaié és a Balilla, a bírók csapata.
(bg)
Bajcsa-Molnári, Police-Szepet-nek, Nagyrécse-Balatonmagya-ród (mind 16.30 óra).
HÉTFŐ
Atlétika. Diákolimpia városi döntő (III. korcsoport), Mindenki Sportpályája, 14.00. Labdarúgás. Városi kispályás; Mindenki Sportpályája, 17.00 óra: ÁFÉSZ-Flamingó és Tip Top-Tungsram. 17.45 óra: Tubi-fex-Iposz Varia és Kögáz-Hols-ten. 18.30 óra: Progresszó-MÁV Elise és Zóna-Bútorgyár.
KEDD
Atlétika. Diákolimpia városkör-nyéki döntő (III. korcsoport), Mindenki Sportpályája, 14.00. Labdarúgás. Városi kispályás, Mindenki Sportpályája. 17 óra-kor: Fekete Sas-Sörgyár és Coca Cola-Bombázók. 17.45 óra: F. Puncs-D. Piccoló és DKG FDSZ-Szőlőskert. 18.30 óra: Pó-ker-Cantona és Pedagógus-RO-TARY.
SZERDA
Labdarúgás. Városi kispályás, Mindenki Sportpályája, 17.00-ra.
CSÜTÖRTÖK
Labdarúgás. Városi kispályás, Mindenki Sportpályája, 16.15 óra:

Ülőrüplabda
Éremért küzdenek
a kanizsaiak
Az ülőröplabdázásban is folynak a rájátszás küzdelmei, melynek során az 1-6. helyért mérkőznek a legjobb csapatok, köztük a Hamburger SK, ame-lyek a bajnoki címért, illetve a jobb helyezésekért versenge-nek.
A három tornából álló soro-zatból már kettőt lebonyolítot-tak. Az már szinte biztosra ve-hető, hogy a bajnok Piremon begyűjti az újabb aranyat, ám az ezüstéremért ádáz küzdel-met folytat a kanizsai csapat és az újonc, a Start Nyíregy-háza, amely viszont nagyszerű játékerőt képvisel.
A második tornát Vácon rendezték meg, ahol sikeresen szerepeltek a kanizsai fiúk. Igaz, ezúttal a mezőny szeré-nyebb képességű, a 4-6. he-lyekre pályázó csapatai voltak az ellenfelek.
- A Piremon kivételével -amely nagyszerűen menedzselt és jó állománnyal is rendelke-zik - nem mehetnek biztosra a csapatok. Tény, hogy most is begyűjtöttük a kötelező győ-zelmeket, ám azokért valójá-ban meg kellett küzdeni. Meg-szereztük a betervezett három győzelmet, de azok csak lát-szólag voltak simák - véleke-dett Czvetkó Tamás edző.
A HSK csapata a Tatabá-nyát 3:1 (9, -12, 2, 12) arány-ban verte, a Vác ellen 3:0 (16, 1, 13,) míg a Pécs ellen ugyancsak 3:0 (9, 10, 10) arányban nyertek.
A záró-tornára Nyíregyhá-zán kerül sor május 8-9-én, ahol a következő állásból vár-ják a csapatok a bajnokság be-fejezését:
1. Nyíregyházi Piremon 14 (21-5). 2. Hamburger SK 12 (18-7). 3. Start, Nyíregyháza 10 (16-7). 4. Tatabánya 9 (8-16). 5. Vác 9 (6-18). 6. Pécs 6 (2-18).
(bl)
KANIZSA

Kiscserfői hegyen 1100 négyszögöl telek - 2 éves, garázsban tartón, tört fehér színű
LAKOSSÁGI FÓRUM
Farkas Zoltán alpolgármester és
Stamler Lajos önkormányzati képviselő
lakossági fórumra várja a város választópolgárait
május 4-én 17 órára a HSMK Kamaratermébe.
A nagykanizsai Megyei Jogú Város
Polgármesteri Hivatal Étkezdéje
felajánlja szabad kapacitását közétkeztetés céljára
elvitelre, illetve helybeni fogyasztásra.
Érdeklődni lehet a 12-275 számú telefonon,
vagy személyesen a Hivatali Étkezdében, Terv u. 3. szám
alatt az élelmezésvezetőnél.
INGYENES
lakossági apró
Feladható: Nagykanizsa, ,
Király u. 47. J. emelet.
Telefon:
I AKAS
Cserfón hegybirtok szőlővel, pincével teljéi
felszereléssel eladó. Villany bevezetve, víztá-
roló vtn. Megközelítése könnyű, vígig asz-
faltozott út. Érd.: 93/16-383. Cím: Heveil S.
u. 1. III, «m. 3. (970 K)
Nk-i, 2. emeleti lakásomat falul hizri cso-rélném. (10-15 km-re lévőre.) Ajánlatokat: Nk. Kazanlak krt. 5/A. 11/3. (973 K)
Szóló pincével, felszereléssel, gyü-mölcsfákkal, gosztenyefákkal sürgősön eladó. 6rd.: Oelieizlget, Fa út 28. (986 K)
KUfakoi elóttl autóbuiz megiUónál (Kapos-
várl útról Mihild irányiba) hétvégi ház (tég-
laépület) pincével, 400 négyszögöl gyű-
mölcsössel sürgősen eladó. Helyi buizjárat a
telek vegénél. Érd.: Nk. Csokona u. (volt
Andrejka) 6/A. III. lph. 1/3. Tel.: 93-16-316.
(984 K)
Egyizobii, öffzkomfortoi, keleti városrész-ben lévó lakáiomat eladnám vagy másfél-kétizobáira cferélném. Érd.: munkaidőben, 12-394-ci telofonizámon. (992 K)
Zalaiárizegen 200 négyszögöl telek bekerít-
ve, rajta izóló él gyilmölcifák kis faházzal
eladó. Érd.: 93/12-27S telefonszámon 7-14
órág. (1004 K)
Zalakaroson, a kilátóhoz közel 650 négyszö-göl telek eladó. Érd.: Nk. Munka u. 2/C. fsz/2. (1003 K)
Zalakaroson, Viktória étterem mögött 170 négyszögöl közművesített telek eladó. Érd.: Tüzép, Oalambok, 82/12-226. (999 K)
Oyór hegyen (Autóspihenő mellen) 600 négy-
szögöl telek szőlővel, pincével, megosztva is
eladó. Érdeklódnl: 13-489 telefonon. (1006
K)
2.800.000 Ft készpénzért lakásmegoldást ke-resek Nk-án. Ajánlatokat „Napfényes otthon" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1007 k)
BalatonmáriafUrdő-Alsón a régi 7-es út mel-lett 170 négyszögöl telek eladó. Víz, villany, csatorna van. Érd.: 06/60-99-328. (1009 K)
Sormáson, Arany J. u. 2S. az. alatt kétszintes
családi ház eladó. Érd.: helyszínen az esti
órákban. (1008 K)
1 + 1 félszobás lakás eladó. Nk. Zemplén Oy. 9/A. 1/6. Érd.: 17 óra után. (1019 K)
Tanácsi kétszobás lakásomat kis falusi házra cserélném. Fizetés közös megegyezéssel. Bsetleg eltartási szerződés is érdekel. Aján-latokat: Kazanlak krt. 5/A. II/3. számra ké-rek. (1020 K)
Belvárosi, I. emeleti 3 és félszobás tanácsi lakásomat kétszobásra, vagy másfélszoba + ebédlős tanácsi lakásra cserélném. Ajánlato-kat „3. emeletig" jeligérc a szerkesztőségbe, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1018 K)
;-^- ,~~.y ■
Kétszobás, kertes, családi házat vásárolnék készpénzért. (Legfeljebb 2,5 millió Ft-ig.) Ajánlatokat 93/11-142 telefonszámra várok. (1021 K)
szólő és gyümölcsös - téglapincével, teljes felszereléssol eladó. Akár megosztva is. Vil-lany bevezetve, buszjárat van. Érd.: Kiskanl-zsa, Őrtorony u. 3. Bencze József. (1022 K)
Kiskanlzsán négyszobás, kertes családi ház
eladó. Érd.: Varasdl u. 18. Tel.: 19-435.
(1023 K)
Zalasárszegl nyaralóhegyen 544 négyszögöl
terület eladó. A buszmegállótól 3 percre van.
Cím: Pásti István, Zalasárszeg, Petőfi u. 6.
(1024 K)
Másfélszobás, komfortos, önkormányzati la-kásomat nagyobbra cserélném. Érd.: Nk. Bar-tók B, a, 6. 1V/1, 17 óra után, (1025 K)
Eladó Antalhegy-Somlón, buszmegállóhoz 1 percre, 1000 négyszögöl ingatlan régi szőlő-vel, pincével, felszereléssel. Érd.: Nk. Liszt F, u. l/D, fsz/1. du.: 17 óra után. (1026 K)
1700 négyszögöl telek szoba-konyha előszo-bával, 250.000 Ft-ért eladó Szepetneken. Oáz, víz van. Érd.: hétvégén, Nk. Dózsa Oy. u. 75. Békési. (1033 K)
2,5 szobás, I. emeleti OTP lakás eladó. Érd.:
Nk. Kazanlak krt. 11/D. 1/6. 17 óra után.
(1036 K)
Nk. Magyar u. 149. sz. alatt eladó szerkó-zetkész állapotban lévó tetőtér (100 négyzet-méter) és 100 négyzetméterei pince Üzletnek vagy egyéb célra kiadó vagy eladó. (1035 K)
Nagykanizsán tehermentes 1,5 szobás lakás reális áron sürgősön eladó. Érd.: Nk. Zemplén Gy. 7/A. X/63. hétközben, vagy 14-371 te-lefonon este. (1044 K)
Galambokon kétszobás családi ház (fürdőszo-bás) 1400 négyszögöl telekkel, gazdasági épületekkel reális áron, sürgősen eladó. Érd.: hétvégén, Oalambok, Tavasz u. 8. vagy 14-371 telefonon este. (1045 K)
1+2 félszobás lakást vásárolnék eseüeg fi-zetési könnyítéssel. Ajánlatokat „Ősz" jeligé-re, Nk. Pf.: 154-be. (1046 K)
3 szobás, 68 négyzetméteres, tehermentes la-kás eladó vagy cserélhető 1 + 2 félszobás és 1 + 1 félszobás lakásra megegyezéssel. Aján-latokat „őszi beköltözés" jeligére Nk. Pf.: 154-be kérek. (1047 K)
2000 négyszögöl zártkert elhanyagolt állapot-ban megegyozés szerint eladó. Brd.: Somogy-bükkösd, Fő u. 58. (957 K)
JARMli
Tízéves Dácia 1300-as motorral 1310-es karos-szériával műszaki nélkül eladó vagy bármikor kerti kisgépre cserélhető. Érd.: napközben a 93A2-305-ÖS telefonszámon lehet. (931 K)
Eladó Alfa SOUD TI típusú szgk. Érd.: naponta 16- óra után, Nk. Varasdi u. 17. (977 K)
6,5 éves ZSUK eladó. Oelsesziget, Fő út 69.
(978 K)
Peugeot 309-01, frissen műszakizott, katalizá-
toros, eladó. Érd.: reggel és este a 93/14-
206-os tolefonszámon, napközben: 92/73-314.
(998 K)
Két db kemping kerékpár eladó. Érd.: Nk. Munkás u. 2/C. fsz/2. (1002 K)
11 éves Zsiguli kombi eladó. Műszaki júliu-sig. Érd.: 06-60/99-328. (1010 K)
Vegyes használatú Barkas, motorcserével 80.000 Ft-os irányáron eladó. Érd.: naponta 18 óra után, a 93/17-320-as telefonszámon. (1032 K)
Űj állapotú ROMÉT kismotor eladó. Érd.: Batthyány u. 31. Tel.: 93/11-962. (1042 K)
Skoda Favorit újszerű állapotban, extrákkal
együtt eladó. Érd.: hétköznap a 93/12-224 te-
lefonszámon lehet. (1049 K)
Középszürke utánfutó oladó. Megengedett együttes tömeg 327 kg. Ezen kívül Wartburg alkatrészek (pl. fékszerkezet) eladók. Érd.: Nk. Városkapu S/A, 111/13. (1050 K)
Eladó egy 150-os MZ üzemképes állapotban, érvényes műszakival 12 ezer Ft-ért, ugyanitt egy SIMSON S Sl-B kismotor 18 ezerért. Számítógépcsere is érdekel. Tol.: 92/17-584 vagy Zalaszontiván, Zrínyi 64. Érd.: délutáni órákban. (1015 K)
Fiatal házaspár részére másfélszobás albérlet kiadó a Zemplén u. 5/B. II/l S-ben. Megte-kinthetó ápr. 26-án, 17-20 óráig. (990 K)
Egyedülálló nő kis keresettel egyszoba össz-komfortos albérletet keres. Ajánlatokat: „El-költöznék" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1030 K)
Nk-án, Teleki utcában kétszobás, bútorozatlan lakás kiadó. Érd.: 93/13-843-as telefonon. (959 K)
Ml SZAKI (IKK HIJTOU
Man színű szekrénysor jó állapotban eladó.
Irányár: 28 ezer Ft. Érd.: Nk. Eötvös tér 25.
1/1. 17 óra után. (863 K)
Combi gyerekágy igényesnek eladó. Érd.: a szerkesztőségben, tel.: 12-305 (744 K)

Fiatal hölgy eladót felveszek. Érd.: Nk. Er-zsébet tér 12. Húsbolt, 8-12 óráig. (1040 K)
Commodore 64 floppyval 2db joystikkal, programokkal eladó. Irányár 30000 Ft Érd.: napközben a 93/12-305-ös telefonszámon le-het. (793 K)
Altalános iskolásoknak német nyelv oktatását vállalom. Baraniuk Csilla, Nk. Teleki út 10. Tel.: 13-915. (950 K)
Keleti városrészben garázs eladó. Érd.: Nk. Zemplén 9/A. VHI/49. (1048 K)
600-as magánjáró, diesel szalagfűrész eladó. Ár megegyezés szerint. Érd.: Somogybük-kösd, Fő u. 58. (954 K)
DATSUN gépkocsi alkatrészként és üzletbe-rendezés (polcrendszor) eladók. Nk. Kazanlak krt. 5/B. 1/2. (972 K)
COMMODORE-64 számlgógép megkímélt ál-lapotban, szükség esetén magnóval, mikro-kapcsolós joystick-el, játékokkal, könyvekkel, HELP + bővítővel, frekvenciamérő adapterrel (+program) eladó. Ár megegyezés szerint. Érd.: napközben: a 11-208-as telefonon, 18 óra után és hétvégén: Paál Tibor, 8800 Nk. Csengery út 16. (983 K)
Vanacukorgi 19.000 Ft (980 K)
(12 V-os) eladó. Irányár: írd.: Zalakaros, Kossuth u. 2.
5 éves ROBI-55 univerzális kisgép eladó. 3
éves lucfenyőcsemete khlltttésre eladó. Nk.
Erdész u. 53/A/2. Fenyvesi. Tel.: 14-677.
(974 K)
Oszlopos tuja eladó. Érd.: Nk. Akácfa u. 27. 16 órától. (982 K)
Kisebb bélyeggyűjtemény (régiek) eladó. Érd.: 93/14-570. 17 óra után. (987 K)
10 ÉVES KORTÓL
BIRKÓZÓ
TANFOLYAMAT
SZERVEZÜNK!
Foglalkozások:
Hétfő, kedd, csütörtök,
péntek 16 órától
Jelentkezni: Thúry laktanyában, ! Lengyel Józsefnél, i az edzési időpontokban
Bladó oszlopos thuja 120 cm, kétéves thuja cse-mete, iskolázott ezüstfenyő és kék douglasz csemete. Vásárolnék 75 literes betonkeverőt 220 voltosat. Nk. Muskátli út 12. (988 K)
Minősítőn fehér bor 100 1 fölötti tétolokbon el-adó. Számlaadási lehetőség. 93/11-689. (997 K)
Egyedülálló hölgy 4 órás munkát vállalna.
Ajánlatokat „Bármi érdekel" jeligére, Nk. Pf.:
154-be kérem. (1000 K)
Oarázst bérelnék a keleti városrészben. Aján-
latokat „Sürgős" jeligére, Nk. Pf.: 154-be ké-
rek. (996 K)
1500 köbcentiméteres Ford motor folújítva oladó. Érd.: Nk. Dózsa Oy. u. 98. Végvári. (1011 K)
6 és fél évos ZUK sürgősen eladó. Tetőan-
tenna és önotetők eladók. Oelsesziget, Fő út
69. (1012 K)
Központi antenna eladó erósltőkkol. Érd.: Bsztcregnye, Polgármeiterl Hivatal. (1034 K)
Olasz tolmácsolást vállalok. Tel.: 93/16-112.
(1037 K)
Óriás Schnauzer kiskutyák törzskönyvezve el-adók. Nk-Miklósfa, Krúdy u. 5/C. (1038 K)
Üzlethelyiség bérbe kiadó. Érd.: Nk. Erzsébet tér 12. Húsbolt. 8-12 óráig. (1039 K)
Élelmiszerbolt berendezésére alkalmas polc-
rendszer eladó. Érd.: Nk. Batthyány u. 31.
Tol.: 11-962. (1031 K)
Idős, ogyodülálló asszonnyal, aki lakásába fo-gadna, eltartási szerződést kötnék. Ajánlato-kat: „Bízzunk egymásban" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1029 K)
Alkalmi munkát vállalnék. Lőrincz Károly, Nk. Kodály Z. 1-3. C lph. IV. em. (1028 K)
Kedvező áron eladók: mészhidrát, fehérce-ment, porlit, 1 db E7-42 geronda. Érd.: Nk. Bajcsy-Zs. 123/A. (1016 K)
Német nyelvtanítást, fordítást, tolmácsolást
vállalok. Tel.: 93/14-417. (1017 K)
Oj állapotban lévő JÁWA BABETTA, és bé-csi mechanikás, rövid páncéltőkés BŐSEN-DORFER zongora és egy komplett TACTON dobfclszerolés eladó. Rudolf Zoltán. Nk. Cso-konai 8/A. IV/2. (1041 K)
Szövetkezeti üzletrész eladó. Érd.: Nk. Kór-ház u. 9. Zágon. (1051 K)
Kuvasz kutya kölykök eladók. Cseri István, Gyékényei, Petőfi u. 138. (1052 K)
Ezred mm pontos indikátor óra, 25-50-ig mé-
rő mikrométer eladó. Nk. Városkapu 5/A.
111/13. (1053 K)
Német magántanítást általános- és középisko-lásoknsk, angolt általános iskolásoknak vál-lalok. Érd.: Tóth, Nk. Dózsa Gy. út 114/8., hétköznap 14-17.30-ig. (1013 K)
ÍWRTNKUKKKIÍSO
Csillagjegyek alapján keresem e földi világban Őt, aki Bak-Patkány lány és kilőne és fél évvel utánam született. Magamról, 1964-ben szület-tem, 178/78, s nem találtam még meg csilla-gomat. Fényképes leveled várom „Asztrológia" jeligére, Nk. Pf.: 154-bo. (968 K)
62 évos özvegy családtalan nyugdíjas férfi keresi korban hozzáillő házias hölgy ismeret-ségét, aki otthonába költözne házasság céljá-ból. Leveleket „Kettesben könnyebb" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (975 K)
Kellomes megjelenésű, 37 éves elvált nő egy gyermekkel megismerkedne 180 cm körüli, emberi értékekre igényes, intelligens, jól szi-tuált férfival tartós kapcsolat kialakítása cél-jából, 50 éves korig. Leveleket „Életvidám" jeligére kérem, Nk. Pf.: 154-be. (1014 K)
A ítyány Cstf&ria
meghívja Önt
VÖRÖS ANDRÁS
kiállítására
a Batthyány-
gironáíiom aulájába
\\ április 30-áB,
17 faárai,
Megnyitja
Stamter Lajos

Insert failed. Could not insert session data.