Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.

 
7.16 MB
2008-03-13 10:58:53
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
642
9746
Rövid leírás | Teljes leírás (1.03 MB)

Kanizsa 1993. 019-022 szám - május

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:


ARA: 19 FT
DEL-ZALAI HETILAP
V. évf. 19. sz. 1993. máj. 7.
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
A gyengébb nem a sörivó versenyen
(Erdei András felvétele)
színhelye, amit így fogalma-zott meg valaki: „Ha kell, ha nem - mindenki oda tódul. Már ez csak így szokás." Ter-mészetesen volt ott minden, ami szem-szájnak ingere; vat-tacukor, sörsátor, folklór, aero-bik-bemutató, no és persze a testépítők látványos izomteke-rése. Ezúttal a szakszervezeti
Csaknem egy évtizede nem volt ilyen nyárias meleg Kani-zsán május elsejére virradóra, mint az idén. Tálán az égiek így kívánták feledhetetlenné tenni ezt a napot. Nem volt kötelező felvonulás, transzpa-renserdő, csak május első nap-ja. Leginkább a Csónakázó-tó volt a szabadidős programok
AJALIS FÖlDÖN-ÉGEN
A város politikus vendége, Nyers Rezső tíz óra után pár perccel érkezett a városba, sa-ját maga vezette gépkocsin.
A szocialista párt Zrínyi úti székháza előtt a párt képvise-lői fogadták minden csinadrat-ta nélkül, majd Göndör István pártelnök invitálta városnéző sétára, bemutatva előbb a Ba-zár-udvart, a Zsinagóga gaz-dátlanságát, a főutcát, eközben természetesen nem mulasztot-ták el a politizálást sem. A vá-rosi séta során az Erzsébet tér-ről a Kis Szever üzletvezetője, a szocialista párti szimpatizáns Takács László vállalkozó hívta meg a társaságot egy pikoló sörre pihentetőül. Amint kide-rült, a vendéglátót Nyers Re-zső megajándékozta egy tiszte-letbeli tagsági igazolvánnyal. (Folytatás a 4. oldalon.)
mozgalom képviselői külön-külön sátorban helyezkedtek el, de a pártok sem mulasztot-ták el kihagyni ezt a bemutat-kozási lehetőséget. Becsü-letükre legyen mondva, sehol sem lehetett látni kihívó felira-tot, kivéve talán a munkáspárt standját, ahol bizony virított a sarló és kalapács.
Szóval szakadatlanul özön-löttek az emberek, ki így, ki úgy, de annyi bizonyos, egy tűt sem lehetett volna leejte-ni...
Talán még annyi, ezúttal kü-lönválasztották a „csecsebecse" árusokat a rendezvényektől, ami szerencsés dolog volt.
Míg peregtek a műsorok, a levegőben sárkányrepülő szórt röplapot sétarepülésre invitál-va, míg mások már repülőről szemlélték a nagyérdeműt.


FIGYELEM.\' VÁLLALKOZZON!
MAGÁNGAZDÁLKODÓK, KISTERMELŐK, ÁLLATTENYÉSZTÉSSEL FOGLALKOZÓ GAZDASÁGOK!
A Black Star Chinchilla Export-import Kereskedelmi és Vállalkozási Kft.
Amerikai-magyar kooperációval megérkeztek Kaposvárra az „ÉVA" Csincsllla Referenciafarmra az import tenyészcsincsillák.
Értékesítésüket, előjegyzésüket folyamatosan vállaljuk!
Ismerje meg a „Csincsilla System 2000" tartástechnológiánkat!
Amerika 30 éve vezető csincsillatenyészet menedzserétől származó, világszínvonalú tenyészállatok előjegyzését és értékesítését rövid határidőre, 100%-os garanciával vállaljuk. A tenyésztéshez szükséges komplett felszerelést biztosítjuk.
Tenyésztési és prémezési szakmai tanácsadással folyamatosan rendelkezésére állunk.
Élőállat-visszavásárlás prémértékesítésre és továbbtenyésztésre hétéves termékértékesítési szerződés alapján.
Tenyéssze ön is a világ legszebb és legdrágább prémes állatát, a nemes csincsillát! Jf
Címünk: 7400 Kaposvár, Béla király u. 15. Telefon/fax: (82) 18-168 *
Fogadónap: keddtől péntekig 9-16 óráig. Farmlátogatás: előzetes jelentkezés alapján szombatorr 9-16 óráig
„Bennünk bizhat-bennünket megbízhat!"
2
í KANIZSA
199% m


uvtro


LAKOSSÁGI FÓRUM
A MEGVÁLTOZOTT
ÜDÜLÉSI RENDSZERRŐL
MAGYAR GAZDASÁGI
CÉGMÜTflTÓ
CÉGINFORMÁCIÓS ADATTAR TerUletl é« ors»6gos
Néhány héttel ezelőtti cikkünk nyomán a LIGA Dél-zalai Szövet-sége karolta fel Nagykanizsán a megváltozott üdülési rendszer ke-zelését, s kapcsolatot - teremtett a Nemzeti Üdülési és Vagyonkezelő Rt. Hévízi Értékesítési Irodájával. A szervezés eredményeként április 20-án délután a két szerv lakossá-gi fórumot tartott Nagykanizsán, a Polgármesteri Hivatal alagsori ta-nácskozó termében.
Az összejövetelt — amelyen zö-mében nyugdíjasok jelentek meg - Hajnal Sándor, a LIGA Dél-zalai Szövetségének szociális ügy-vivője, a GE TUNGSRAM Rt. he-lyi fényforrásgyárnak dolgozója nyitotta meg azzal a céllal, hogy a lakosság legyen tisztában az új üdülési rendszerrel.
Kemény János, a Hévízi Érté-kesítési Iroda vezetője közölte, hogy a SZOT által bonyolított egykori üdülési rendszer meg-szűnt, illetve átalakult. A Parla-ment 1992. október 1-től létrehoz-ta a Magyar Nemzeti Üdülési Ala-pítványt, amely átvette a hajdani szakszervezeti üdülők kezelői jo-gát, mintegy 25 milliárd Ft vagyonértékben. Az Alapítvány a kormány és a munkavállalók kö-
KANIZSA
Főszerkesztő: Dóró János
Laptitkár:
Bencze Ildikó
Reklámmenedzser:
Gombás Imre
Felelős kiadó:
a Szociális Foglalkoztató
Nagykanizsa
igazgatója.
Szerkesztőség:
8801 Nagykanizsa,
Király u. 47.
Telefon/fax: 93/12-305
Computertechnika:
GRAFO BT. PRINTEXT BT.
Zeg., Mártírok u. 42-44. Tel.: (92) 13-780/11
Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt.
Felelős vezető: Galla József vezérigazgató
Terjeszti;, a Magyar Posta,
és a Szociális
Foglalkoztató
Nagykanizsa
Előfizetési díj:
egy hónapra 82 forint.
ISSN 0865-3879
réből kuratóriumot hozott létre, amely budapesti székhellyel meg-alakította a Nemzeti Üdülési és Vagyonkezelő Rt.-t, valamint az Üdülési és Utazási Kft.-t, amelyek gyakorlatilag működtetik az orszá-gos üdülőhálózatot, a létrehozott 25 értékesítési iroda révén. Zala megyében először Hévízen, majd Zalaegerszegen nyílt ilyen iroda, szombat és vasárnap kivételével napközbeni nyitva tartással. Az ál-lam 1993-ban 760 millió forinttal támogatja a dolgozók, nyugdíjasok és munkanélküliek, illetve közvet-len hozzátartozóik üdülését. Ez a támogatás az elkövetkező években csökken.
Lényegi változást jelent az üdü-lésnél, hogy az alapjegyek az ed-digi 14 napról 8 napra (7 éjsza-kára) módosullak, azonban az üdülni vágyók - anyagi lehetősé-geiktől függően - akár két vagy három turnusra is folyamatosan vásárolhatnak újabb 8 napos - te-hát összesen 16 vagy 24 napra szóló - jegyeket. A turnusváltás az egész országban mindig csütör-töki napon lesz, amikor is az ér-kezés (14 órától) és a távozás (délelőtt 10 óráig) e napon zajlik. A szanatóriumi beutalók továbbra is 3 hétre szólnak, változatlanul napi háromszori étkezéssel és gyógykezeléssel, de előzetes egyeztetés nélkül.
Változást jelent az üdülési ét-keztetésnél a fél (reggeli és vacso-ra) vagy teljes (ebéd is) panzió igénybevétele. Az üdülési jegyeket igényelni lehet egy, két vagy több személyre.
A gyógyüdülők belépőjegyeinek árából március 1-től a Népjóléti Minisztérium személyenként és naponta 60 Ft állami támogatást nyújt annak, aki kezelőorvosi für-dőutalvánnyal érkezik. A különbö-ző kezelések általában térítés nél-küliek, viszont az üdülőhelyeken lévő önkormányzatok által megál-lapított üdülőhelyi díjat továbbra is teljes összegben meg kell fizet-ni.

A nyugdíjasok és a munkanél-küliek - az utolsó havi nyugdíj-szelvény, illetve havi munkanélkü-li járadék (segély) igazolás alap-ján - havi ellátásuktól függő sá-vos állami támogatásban részesül-
nek, így 10 ezer Ft-ig 4 ezer, 10-15 ezer Ft között 3 ezer, 15-20 ezer Ft között 2 ezer, 20 ezer Ft felett pedig 1 ezer Ft a támo-gatás mértéke, 8 napra és szemé-lyenként. Aki 16 napos üdülést választ, az kétszeres, a 24 napon át üdülő személy pedig három-szoros támogatásban részesül. Lényeges szempont, hogy a tá-mogatás mértéke nem haladhatja meg az üdülőjegy(ek) értékének felét, viszont az üdülőjegy árá-nak 2000 Ft-tal nem osztható ré-szét teljes egészében ki kell fi-zetni I
A dolgozók esetében az 50%-os állami támogatáson felül a mun-kahely, illetve a munkahelyi szak-szervezet korlátlan összegű támo-gatást adhat, de nekik az értéke-sítési irodán az üdülőjegy támoga-tással csökkentett árát ki kell fi-zetni. Helyettük általában az ille-tékes munkahely, illetve munkahe-lyi szakszervezet megbízottja jár el, Ft-érték és bélyegző használa-tával.
Az üdülőjegyekre adott kész-pénzforgalom nélküli - tehát nem pénzjutalom jellegű - állami, mun-kahelyi, szakszervezeti támogatás mentes a TB-járulék, munkaválla-lói járulék és személyi jövede-lemadó alól!
Az értékesítési irodák üdülője-gyeket általában a negyedéveket megelőző 6 héttel korábban adják ki. így például a III. negyedévi jegyek csak május közepétől vá-sárolhatók.
Az irodavezető beszámolóját Hajnal Sándor - aki egyébként tagja az országos üdülési Rt. ku-ratóriumának - egészítette ki, majd hozzászólások következtek.
Ezután - elkerülve a költséges és fáradságos hévízi vagy zalae-gerszegi utazásokat - az üdülni vágyók érdekében a fórumon a kö-vetkező tényállás alakult ki:
- A LIGA Dél-zalai Szövetsége
minden kedden 16-18 óra között
tájékoztatást tart valamennyi ér-
deklődőnek, Nagykanizsán a Pol-
gármesteri Hivatal alagsori klub-
helyiségében.
- A TUNGSRAM Rt. Nyugdíjas
Klubja - Horváth László klubel-
nök révén — minden kedden 9—11
óra között tájékoztatást nyújt el-
sősorban a nyugdíjasoknak, a TUNGSRAM Klub Nagykanizsa, Sugár út 12. sz. alagsori helyisé-gében. Amennyiben nagykanhsa Megyei Jogú Város Önkormányza-ta, illetve Polgármesteri Hivatala székhelyén vagy a város más pont-ján térítés nélkül helyiséget bizto-sít a cél érdekében, a Hévízi Ér-tékesítési Iroda megbízottja haj-landó a hét egy munkanapján, vagy annak egy meghatározott szakában az üdülési jegyek érté-kesítésére és egyéb üdülési infor-mációk adására kiszállni Nagyka-nizsára (a döntésről természetesen tájékoztatjuk olvasóinkat).
Tihanyi István
FELHÍVÁS
Nagykanizsa
Megyei Jogú Város
Polgármesteri Hivatala
vállalkozót keres
az Eötvös tér -
Zrínyi M. u. -
autóbusz-pályaudvar -
Rozgonyi út által
határolt területen
a kerékpáros úthálózat
kialakítására.
A vállalkozó feladata:
- a műszaki tervek
elkészítése;
- a létesítmény
kivitelezése.
Befejezési határidő: 1993. augusztus 20.
Az ajánlatot a Polgármesteri Hivatal
(Nagykanizsa,
Erzsébet tér 7. sz.)
II. emelet 15. irodájában
1993. május 17-ig
kérjUk leadni.
Az ajánlattételhez
szükséges további
információk munkanapokon
ugyanitt 8 és 10 óra
között beszerezhetők.
NAGYKANIZSA MEGYEI
JOGÚ VÁROS
POLGÁRMESTERI
HIVATAL
TELEPÜLÉSELLÁTÁSI
ÉS FEJLESZTÉSI
OSZTÁLY
BELVÁROSI
IRODAHELYISÉG
KIADÓ!
Krdeklődni munkaidőben a 93/12-305-ös
teleionon, vagy személyesen a Király utca 47.
alatti
Kani/sa hetilap szerkesztőségében.
KANIZSA ] 3


A koronátlan hús királya
A megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség tapasztalatai
FEUGlÖT-KATOZSA EOTÜTTMÍiKOühS
A. tt&poKtaui vette U Czinka Sarolta íígyvemő Igazgatónőtől lapunk reklámmenedzsert, Gomba? Imre *it a Peugeot kis* motort, amely tárgyiasult formában bizonyítja a v-ngery u, 92, síAm atott található RAIR Peugeot Szalon * » szwkesz* tőségünk közötti együttműködést. Terveink szerint ennek folyv tatása várható, reméljük olvasóink örömére. Addig is ]6 fto* torozást, autózást, no és Kanizsa hetilap olvasási kívánunk ke4v«s olvasóinknak*
{Erdei András feltétele)
- Repülőmodellezők versenye Egerszegen. A vitorlázó mo-dellek kategóriájának serdülő korosztályában szép kanizsai sike-rek születtek. Első Szabó Krisztián Norbert, második Molnár René, míg 5. helyezett Kondákor András lett. Mindannyian a Templom Téri Általános Iskola tanulói.
- Az egyik kanizsai belváro-
si húsboltban az oldalasból
kivágták a koronahúst. A
szabvány egyébként ennek el-
lenkezőjét írja elő. Ez a koro-
nahús az oldalas belső felén
lévő színhús, amely értékesebb
magánál az oldalasnál, pedig
mindössze 15 dekát tesz ki ol-
dalasonként. Ezt 80 kiló olda-
lasból módszeresen kivágták
és kolbászhúsnak kínálták. így
aztán egyik szabálytalanság
hozta magával a másikat. A
koronázatlan oldalas értékte-
lenebb lett. Ráadásul a bolt-
ban bontásból származó nye- .
sedékhús nem lehet. Ha van,
akkor annak eredetét számlá-
val kell igazolni. Megvalósult
egy harmadik szabálytalanság
is: a „koronátlan" oldalast
teljes értéküként, vagyis 220-
230 forintért árulták kilónként
- mondta Halmosi Imre fel-
ügyeld.
A zalai fogyasztóvédők ta-valyi sajtótájékoztatóján épp a budapesti főfelügyelőség saj-tóelőadója szorgalmazta, hogy kellő visszatartó erőt kifejten-dő az újságok név szerint em-lítsék meg a vásárlók ilyen pi-masz megkárosítóit.
- Sajnos, nem tehetjük. Lé-
tezik olyan joghely, amely ezt
nem teszi lehetővé. Nem aka-
runk senkit a megérdemeltnél
súlyosabb joghátrányba hozni.
Mert lehet, hogy az említett
hentes először - és. reméljük,
utoljára - csapta be a vevő-
ket. Ha megnevezzük, akkor
jelentősen megcsappan a vá-
sárló-forgalma.
Ez Rácz Jenőné dr. jogi fő-előadó véleménye. A rokon-szenves jogász tavaly óta dol-gozik a felügyelőségen. „Min-den tekintetben jó munkatársat tudhatunk magunk között" -olvashatü a felügyelőség múlt évi összefoglalójában, amelyet a minapi sajtótájékoztatón az újságíróknak adtak. így most az eljárásjog és a gyakorlati fogyasztó- - azaz: vásárló- -védelem szoros kapcsolatba került. Ez a piacgazdaságban létföltétele a jogrend érvényre juttatásának.
Tavaly a felügyelőség egyébként 27 úgynevezett té-mavizsgálatot végzett, 10-zel többet, mint egy évvel koráb-ban. A megvizsgált területek száma 60 százalékos növeke-dést mutat. A felügyelőség te-vékenységébe számít a sajtó-tájékoztató is, amelyet először tavaly szeptemberben tartott. Az említett értékelés szerint
négy napilap és a városi tévé is beszámolt erről. A két me-gyei jogú város hetilapjáról -köztük a Kanizsáról - nem esik szó... Pedig lapunk ezen kívül ugyancsak foglalkozott a vevővédelemmel, s teszi ezt ezután is. Mint ezúttal - a fel-ügyelőség készséges közremű-ködésével.
Ennek során tudtuk meg, hogy 1232 vizsgálatot vég-zett el a Sümegi Pál irányí-totta szervezet. A felelős-ségre vonások száma 471, s ez 10 százalékkal haladja meg az előző évit, ráadásul 97 százalékuk pénzbírsággal zárult, összesen 1 milliót meghaladó forint folyt így be; 17 százalékkal megfejel-ve a megelőző évit. A kár, hogy a megkárosult vevők ebből egy petákot sem lát-nak... A bírságok összege 2300-3900 forint volt.
Van jó is a rosszban: 3,4 és 13,6 százalékkal mérséklődött a vásárlók megkárosítása és a bizonylati fegyelem megsérté-se. A rossz a rosszban: még mindig előfordulnak ezek a szabálysértések.
A pénzbírság csak az egyik veszteségfajta. Ennél súlyo-sabban fenyegeti a kereskedők zsebét, hogy tavaly közel 50 millió forint értékű termék forgalmazását kötötték fölté-telhez vagy tiltották meg a felügyelőség munkatársai.
Van a hazai kereskedelem-nek - benne a zalainak is -egy különleges területe: a ve-gyes társaságoké. Ezek nehe-zen viselik el a magyar jog-szabályok kötelezéseit, ame-lyek megakadályozzák a nyu-gati bóvli hazai elterjesztését - pimaszul magas árakon. En-nek példáit az utóbbi hóna-pokban az újságok részletesen taglalták. Merthát nem minden kiváló, ami Nyugaton készül, s nem minden pocsék, ami ha-zai. Mi, magyarok is hazai gyártmány volnánk...
Az ár és a minőség össz-hangja teljesen megszűnt, s a kereskedői kapzsiság nem is-mer határokat. A termelők vé-dettsége és elismerése közelít a nullához, főképp az élelmi-szeripart illetően - hangzott el a sajtótájékoztatón, ahol a to-
vábbi elképzelésekről is szó esett.
Mindenek előtt panaszirodát akar létrehozni a felügyelőség, amely sokoldalú tájékoz-tatással akarja befolyásolni a vásárlói szokásokat és igénye-ket. Tartozzék szokásaink kö-zé, hogy megköveteljük az árak, lejárati határidők föltün-tetését, a számlaadást a válla-lási szabályzatot. Ha egyik he-lyen erre nem hajlandók, me-hetünk máshová - gombamód szaporodnak a boltok, vállal-kozások. Ezek jó része ugyan-azt árulja - különféle árakon. Érdemes végigjárni néhány üzletet, mert van már, ahol előre köszönnek, majd megkö-szönik a vásárlást. Fölmerült a fogyasztóvédelmi ismeretek iskolai oktatásának gondolata is - nagyon bölcsen.
Ez a jövő. A bevezetőben említett tavalyi eset záróképét így rajzolták meg a felügyelő-ségen:
- Az előbbihez is még annyi
hozzákívánkozik, hogy a sza-
bálytalanul „lekoronázott"
nyesedékhúst leöntettük hipó-
val. Ez még külön veszteség.
Huszonöt kiló ment veszendő-
be a város belterületén lévő
húsboltban, az 5 ezer forint
bírságon kívül - folytatta Hal-
mosi Imre felügyelő, - és az
oldalast is leáraztattuk.
- A bírságnál figyelembe
vesszük az elkövetés nagysá-
gát, az illető szociális viszo-
nyait - egészítette ki Rácz Je-
nőné dr.
Csakhát amikor a boltos en-gem becsap, nem igen teszi mérlegre az én szociális viszo-nyaimat, inkább a kevesebb vagy a zsírosabb húst... Amíg Halmosi Imréék a körmükre nem koppintanak. Évente 500 esetben. A többi több ezerre nekünk kell(ene) odafigyel-nünk.
Ferencz Győző
4
[ KANIZSA^


VÁLTOZÁSOK AZ USZODÁBAN
A városi könyvtár
;tervpályázati;|g|
MAJÁLIS
Az elmúlt héten meglátogattuk a nagykanizsai fürdőt, amelynek felügyeleti szerve változatlanul a Dél-zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat. Az irodában új fürdővezető, Bányai János gé-pészmérnök - korábbi műszaki vezető - tájékoztatott a létesít-ményt érintő gyökeres változá-sokról.
- Molnár István elődöm az el-múlt év végén korkedvezményes nyugdíjba távozott, ezért a sze-mélyi változás - újságolta, majd így folytatta, - Május 1-töl több változás történt a fedett uszoda hétköznapi nyitva tartásában: reggel 6 óra helyett 7 órakor nyit a Csengery út felöli pénz-tár, a zárás változatlanul 18 óra. Szombaton és vasárnap to-vábbra is 9-18 óra között fo-gadjuk flirdővendégeinket. E te-kintetben lényeges változás még, hogy - pünkösd két napja és au-gusztus 20. kivételével - a hiva-talos állami ünnepeken - újév-kor, március 15-én, húsvét mind-két napján, május 1-én, október 23-án és karácsony mindkét nap-ján - uszodánk mindig zárva lesz! Ehhez kapcsolódik, hogy Szilveszter napján, nagyszomba-ton és december 24-én 14 óra-kor zárunk - mondta.
Megtudtuk, hogy a nyitott strandfürdő május 4-től július 2-ig részleges nyitva tartással üze-mel. Ez gyakorlatilag annyit je-lent, hogy a fedett uszodán ke-resztül a vendégek a zöldterüle-tet, a napozót, a zuhanyokat, az ivóvízcsapokat, esetenként a gyermekpancsolót igény-be vehe-tik. A szabadtéri nagymedencét - az elmúlt évhez hasonlóan -csak július 3-tól szeptember 12-
(Folytatás a címlapról.) Ebéd után a vendég a Csó-nakázó-tóhoz indult, s az elő-zetes terveknek megfelelően röviden elidőzött az MSZP standnál, ahol népes tábor fo-gadta, majd kötetlenül elbe-szélgetett az ott tartózkodók-kal. Közben amolyan igazi ma-jálisozóként végiglátogatott minden felállított sátrat, így az MDF-nél Czupi Gyula pártel-nök házigazda fogadta illő tisz-tességgel, s váltottak szót a re-formkori utak elágazásáról, melynek tulajdonsága, hogy ta-lálkozhatnak is, hiszen ilyen a politika.
A politikai foglyok szövetsé-gének sátránál egy idős úr
ig használhatják a fürdőzők. Azért eddig, mert augusztus 23. és szeptember 12. között hajtják végre a fedett uszoda szokásos évi nagykarbantartását. Június második felében esetleg csak ak-kor töltik fel a strand medencé-jét, ha az időjárás és a látoga-tottság egyaránt kedvező lesz. Vízcserét az előírásoknak meg-felelően 3 naponként eszközöl-nek. Kedvező időjárás esetén a zöldterület szeptember végéig használható.
- Mivel az üzemelési költségek állandó emelkedése nincs arány-ban a városi önkormányzat által nyújtott többlettámogatással, a belépőjegyek és a bérletek árai május 1-töl - ÁFÁ-val együtt számolva - átlagosan 50%-kal növekednek. Új rendszert vezet-tünk be a bérleteknél, ugyanis a 7 és 30 alkalomra, valamint a teljes évre szóló bérletet meg-szüntettük, s helyettük 10 belé-pésre jogosító bérletek válthatók a megszokott korcsoportokban. Különböző szolgáltatásaink -szauna, törülköző, fürdőruha, fürdősapka, értékmegőrzés, han-gosbemondás, kondicionáló te-rem - díjai 30-50%-kal emel-kedtek. Újdonság, hogy 70 éven felüli vendégeink a fürdőzést té-rítés nélkül vehetik igénybe, a szolgáltatásokért viszont - a szauna kivételével - nekik is fi-zetni kell - tájékoztatott Bányai János.
A fürdőzők figyelmes kiszol-gálása érdekében néhány ven-déglátó vállalkozónak helyet biz-tosítanak. Növelik a szórakozási lehetőségeket: homokos talajú röplabda- és „torinó"-pályákat alakítanak ki, lesz pingpong-asz-
nyújtott kezet Nyers Rezsőnek, és elmondta, régóta várják a találkozást, ugyanis ő is a megkínzottak egyike - mire sokunkban meghűlt a vér. Mint kiderült, ok nélkUl, hiszen csak egy jóízű beszélgetésre vágy-nak, ahol le kell és le lehet zárni a múltat, s a visszalévő években már csak dolgozni kell, míg az erő és a szív en-gedi...
A LIGA szakszervezetek sát-ránál viszont kiderült, ugyan-azok a gondok nyomasztják őket, mint az MSZP-t, legfel-jebb más nézőpontból fogalma-zódnak meg a kérdések.
A tömegben elvegyülő Nyers Rezsőt természetesen többen
tal, sőt lengőteke is. A szüksé-ges kellékeket csekély kölcsön-zési díjért biztosítják. A fedett uszoda feletti terasz nyugati ol-dalán is napozási lehetőséget nyújtanak, napozóágyak beállítá-sával és 2 db zuhanyzó kialakí-tásával. Ugyanitt elhatárolt nu-dista napozót is létesítenek, amelyért csak jelképes díjat kell fizetni.
- A jelenleg 27 fős állományi létszámú egységünk a tavalyihoz hasonló, mintegy 23 millió forint
Április 29-én délelőtt a HSMK I. emeleti előcsarnoká-ban dr. Kereskal István polgár-mester nyitotta meg a „Nagyka-nizsa Városi Könyvtár tervpályá-zata" című kiállítást:
Bevezetőben említette, hogy Nagykanizsa városának kimon-dottan könyvtár céljára létesített épülete soha nem volt, s jelenleg sincs. Az elmúlt évtizedekben csak szükségmegoldásokra tör-téntek döntések. A 70-es évek második felében - a HSMK lét-rehozásával - a Sugár úti műve-lődési ház átalakult könyvtárrá, a 80-as évek derekán viszont az épület erősen leromlott állapota miatt a gyermekkönyvtár kivéte-lével - át kellett helyezni az al-sóvárosi templom rendházába, il-letve a diákkollégium helyére.
- Mivel itt a technikai és egyéb működési feltételek mini-málisak, s az épületet törvény alapján vissza kell szolgáltatni az egyháznak, a városi közgyű-lés 1992. július 8-án határozatot hozott a városi könyvtár tervpá-lyázatára. A szakemberek által összeállított pályázati kiírást az önkormányzat 1992. december
vélték fölismerni, sőt sokan megszólították, sörözni hívták. Közben zajlott a majális, for-gott a körhinta, a hangosbe-mondó hol itt, hol ott szólította a különböző vetélkedő résztve-vőit színpadra, majd egy ejtő-ernyős nemzeti színű ernyője alatt ereszkedett a tömegbe. Ilyet sem lehetett látni Kani-zsán 27 éve.
A környező telkek minden gazdája kint töltötte idejét ven-dégeket várván, amiből ugyan-csak volt bőven, a kora délutá-ni időszakban már nótaszó is hallatszott...
Hogy ezen a vasárnapon töb-ben voltak-e vagy jobban érez-ték-e magukat az emberek, nem tudni. Annyi bizonyos, ez-úttal senki nem hangsúlyozta a szabad május elsejét, csak megélték és élvezték.
Varga József
összegű költségvetéssel gazdál-kodik 1993-ban. Ebből az önkor-mányzat támogatása 19 millió forint, amiért a tanévben heten-ként és a délelőtti időszakban mintegy ezer általános iskolai tanuló kötelező úszásoktatását biztosítjuk, s otthont nyújtunk a vízmű úszószakosztályának za-vartalan működéséhez - mondta végül a fürdővezető.

(tihanyi)
21-én - 1993. január hóban esz-közölt kiegészítésekkel - hirdette meg, 1993. március 22-i beadási határidőre. A tervpályázatra nyolc pályázót hívtak meg, amelyre hat tervező kollektíva nyújtott be dolgozatot. A bíráló bizottság a pályázatokat március 26-27-én zsűrizte, s úgy döntött, hogy mivel az igényeket hibátla-nul kielégítő, a funkciót mara-déktalanul megvalósító pályázat nem érkezett be, első díjat nem ad ki. Kiadásra került viszont 3 második díj, 2 harmadik díj és 1 meghívási díj. A díjkiosztás után a közgyűlés úgy döntött, hogy a 3 második díjas pálya-munka nyerteseit fővállalkozói versenytárgyalásra hívja meg. Egyébként a pályázók az Apolló mozi keleti végén, a Kölcsey és Rozgonyi utcák közötti három-szögű területen képzelték el a megvalósítást - mondta többek között megnyitójában a polgár-mester.
A II. díjban részesített 3 pá-lyamű alkotói (200-200 ezer Ft díjazással): KÖZTI (Budapest) 6 fős kollektívája, egy szolniki és egy budapesti magántervező. A TEAMPANNON Építész és Mérnöki Iroda (Budapest) 9 fős csoportja. Vadász és Társai Kft. (Budapest) 4 fős kollektí-vája, valamint a GA Klímatech-nika és a Hungaroprojekt Iro-da l-l tervezője.
A III. díjban részesített 2 pályamű készítői (100-100 ezer Ft díjazással): KANIZSATERV (Nagykanizsa, Ady E. u. 1.) 3 fős csoportja, név szerint Sónicz István, Lénárd Erzsébet és Só-lyomvári György. KAPOS-TERV (Kaposvár) 8 fős kollek-tívája. Meghívási díjat kapott (60 ezer Ft összegben): Egy 5 főből álló Zala megyei csoport (5 nagykanizsai és 1 zalaeger-szegi tervező).
A kiállítás - amellyel kapcso-latban a tervezők csütörtökön délután lakossági fórum kereté-ben a HSMK kamaratermében tervismertetést is tartottak - má-jus 16-ig, naponta 10-18 óra kö-zött tekinthető meg a HSMK-ban.
(tlh-l)
[ KANIZSA^


93-ban is az
EXPRESS EXPRESSZEL!
UTAZÁSI ÉS SZÁLLODA RT
1054 Budapest Szabadság tér 16 Tel.: 1317777 Telex: 22-5139
Spanyol, olasz, görög és horvát tengerparti üdülések kedvező áron!
NÉHÁNY AJÁNLAT AUTÓBUSSZAL ÉS EGYÉNILEG UTAZÓK RÉSZÉRE:
COSTA BRAVA luxusbusszal, nagykanizsai indulással.
jún. 21-30. 23.600-
júl. 12-21. 26.500,-
aug. 2-11. 29.400-
LIDO ADRIANO 5-6 fős apartmanok, egyhetes üdülések, májustól-szeptemberig már 22.700- Ft-tól!
SALZKAMMERGUT körút nagykanizsai indulással
jún. 19-22. 14.000- Ft
gyermekeknek 12 éves korig 12.400,- Ft
KERESSE FEL IRODÁNKAT, ÉRDEMES!!!
Express Rt. Nagykanizsa Deák tér 1. Tel.: 14-375.
AKCIÓ
1993. március 16-tól
a Kanizsa Sörgyár Rt.
az alábbi áron váltja
vissza sörösüvegeit
1
10 Ft/üveg 9 Ft/üveg
Cím: Nagykanizsa, Csengery u. 113.
(a Kanizsa Sörgyár Rt. régi
diszkontboltja)
A fenti helyen kedvezményes
BRILLIANT és GARDEN üdítő vásár,
amíg a készlet tart!
BRILLIANT üdítők (KIWI, NARANCS,
MANGÓ, COLA) 17- Ft/db + üveg
GARDEN rostos ivólevek: 56,30 Ft-tól.
NYITVA TARTÁS: Hétfőtől péntekig 7.00-15.20 óráig
KANIZSA SÖRGYÁR RT.


A „KANIZSA"
Építőipari Szövetkezet
bérbe adná
központi irodaházában
6 db .irodahelyiségét.
A helységek alapterülete: 16 nm
ÉRDEKLŐDNI LEHET:
a 14-430, 11-477
telefonszámon
KANIZSA ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET
Nagykanizsa, Űrhajós u. 1.

UTAZZON VELÜNK AZ ISTRIÁRA
1993. június 4-től (péntektől) kezdve,
a szombati üdülőváltási napokhoz igazodóan,
autóbuszjáratot közlekedtetünk az alábbi útvonalon:
Menetrend

Oda Útvonal Vissza
5 22.00 ] Nagykanizsa é. 7. 6.30
5 23.00 Zalaegerszeg 7. 5.30
5 23.45 Lenti 7. 4.50
6 6.25 Koper 6. 21.55
6.45 Portoroz 21.35
7.20 Piran 21.30
7.40 Umag 20.50
8.30 Porec 19.50
8.50 Vrsar 19.30
6 9.20 i. Rovinj i. 6 19.00
5=(péntek)
6=(szombat)
7=(vasárnap)
VI. 4-tŐl-IX. 24-ig VI. 5-töl-IX. 25-ig VI. 6-tól-IX. 26-ig
A menetdíjból 14 éves korig 50% kedvezményt adunk.
Részletes felvilágosítás, helyfoglalás utazási irodákban, autóbuszállomásokon.
ZALA fi VOLÁN

[ KANIZSA ]
199%


ELŐTÉRBEN A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI VÁLASZTÁSOKI
A tét: az élet minősége
Interjú dr. Sándor Láí/Jó\\ai, a/. MSZOSZ alelnökéül
JELÖLTEK az MSZOSZ társadalombiztosítási
önkormányzatok listáiról A Nyugdíjbiztosítási Önkormányzati lista
első tíz jelöltje
1. Nagy Sándor közgazdász, az MSZOSZ elnöke
2. Bihari Mihály politológus, ELTE tanszékvezetője
3. Bazsányi Györgyné dr., jogász
4. Knoll István, Nyugdíjasok Országos Kamarájának elnöke
5. Kopátsy Sándor közgazdász
6. Dr. Vágó János, a Kereskedelmi SzSz főtitkára
7. Dr. Czucz Ottó jogász, JATE rektorhelyettes
8. Czerván Mártonné, az MSZOSZ Nyugdíjas Választmány
elnöke
9. Mészáros Tamás közgazdász, tanszékvezető egyetemi tanár
10. Szőke Károly, a Vasas Szakszervezet alelnöke
Az Egészségbiztosítási Önkormányzati lista első tíz jelöltje
1. Sándor László közgazdász, MSZOSZ alelnöke
2. Dr. Frenkl Róbert orvos, tanszékvezető egyetemi tanár
3. Dr. Szendéi Katalin családorvos
4. Kéri László politológus, MTA főmunkatársa
5. Kamenitcky István közgazdász
6. Schalkhammer Antal, a Bányász Szakszervezet elnöke
7. Demetrovics János akadémikus
8. Szabó Istvánná, az MSZOSZ női választmányának elnöke
9. Dr. Böszörményi Ernő, a Balatonfüredi Szívkórház
nyugalmazott főigazgatója
10. Dr. Chikán Csaba, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke

Néhány nappal ezelőtt az Er-kel Ferenc Olajipari Művelődési Ház nagytermében megyei vá-lasztási nagygyűlést tartott az MSZOSZ zalai képviselete és a nagykanizsai Városi Fórum, melynek előadója dr. Sándor László, az MSZOSZ alelnöke volt. A nagygyűlést követően az alelnök készséggel ült le egy rö-vid beszélgetésre, akit az MSZOSZ elgondolásairól, a tár-sadalombiztosítás jövőjéről, az önkormányzatok működéséről faggattunk:
- Május 21-én a család szo-ciális biztonságáról, a valódi de-mokrácia újabb fontos intézmé-nyének létrejöttéről döntünk. Ugyanis a választások eredmé-nyeképpen 60 év után ismét ön-kormányzat fogja irányítani a társadalombiztosítást, amennyi-ben az állampolgárok legalább 25 százalékának részvételével megválasztják a munkavállalók, a biztosítottak képviselőit -kezdte Sándor László.
A választásoknak nagy a tétje. Az önkormányzat az ország má-sodik, a költségvetés után legna-gyobb pénzügyi alapját fogja irányítani. Ma minden 100 forint munkabér után 10 forintot köz-vetlenül a dolgozó, 44 forintot a munkáltató fizet be a társada-lombiztosítási alapokba, évente mintegy 600 milliárd forintot. Ehhez hozzá kell számítani leg-alább 300 milliárd forint értékű vagyont, amelynek a TB szintén várományosa.
t
- Mindenkinek ajánlom és egyben kérem is, hogy menjenek el szavazni május 21-én. Ez most a legfontosabb, hisz ha nem jön össze a szükséges 25 százalék, akkor jövő év végéig meg kell ismételni a szavazást (a mostani közel 900 millió fo-rintba kerül - a szerk. megjegy-zése), Í addig minden marad a régiben, ami a biztosítottaknak nem lehet megoldás - hangoztat-ta az alelnök, majd így folytatta: f|- - Akkor, amikor az emberek el-döntik, hogy elmennek-e válasz-tásra vagy sem, valójában arról döntenek, hogy tudomásul ve-szik-e, hogy az általuk befizetett pénzek felhasználásáról, a nyug-díjról, a nyugdíjkorhatárról, az egészségügyi ellátás rend-szeréről, a táppénzről továbbra is kizárólag a kormány és a par-lament dönt, vagy pedig - élve a felkínált lehetőséggel - saját kezükbe akarják venni sorsuk alakítását, s megválasztott kép-viselőiken keresztül közvetlenül
részt kívánnak venni a meghatá-rozó döntésekben.
Az MSZOSZ alelnöke részle-tesen szólt arról, hogy a tagszer-vezetek vezetőségeit, tisztségvi-selőit részletesen felkészítették a TB-választásra, akik az adott kollektívákban végzik a kam-pányfeladatok végrehajtását, hogy május 21-én, a reggel 6-tól este 8 óráig tartó szavazás ered-ményes legyen.
- Az MSZOSZ a piacgazda-
ságba történő átmenet során
alapvetőnek tartja, hogy a mű-
ködőképes gazdaság megteremté-
sére irányuló, a közgazdasági
racionalitáson alapuló döntések-
kel egyenrangú szerepet kapja-
nak és egyidejűleg érvényesülje-
nek a szociális biztonság megőr-
zésének és megteremtésének kö-
vetelményei. A gazdasági és szo-
ciális teljesítmények együttesen
jelenthetik a garanciát arra,
hogy a demokratikus viszonyok
kibontakozzanak, megerősödje-
nek és a társadalmi béke fenn-
maradjon - vélekedett Sándor
László.
A szociális biztonságot egy-részt az állampolgári jogon járó, másrészt a biztosítási alapon ka-pott ellátások együttesen teremt-hetik meg.
- A stratégiai célokat szem
előtt tartva az MSZOSZ érdekelt
abban, hogy a 25 százalékos
részvételt meghaladó, érvényes
választás nyomán a jelenlegi fel-ügyelő bizottságokat felváltva, jöjjenek létre csak a járulékfize-tőknek és a parlamentnek felelős TB-önkormányzatok. Ily módon az alapok kezelése, irányítása, ellenőrzése az alapokat létreho-zók, illetve azok képviselőinek ellenőrzése alá kerül. Mindezek alapján az MSZOSZ olyan összetételű önkormányzatok ki-alakítását tűzte ki célként és sa-ját listáját is úgy állította össze, hogy képes legyen e fontos tes-tületek működéséhez szükséges szakértelmet garantálni, a mun-kavállalók különböző rétegeinek, foglalkozási ágainak, általában a biztosítottak érdekeit kifejezés-re juttatni és felelős döntéseivel az alapok működőképességét biz-tosítani. Véleményünk szerint az önkormányzat (nyugdíjbiztosítá-si, illetve egészségbiztosítási) létrehozása és működése biztosít-ja, hogy formálódjon a társada-lombiztosítás jövője.
- Május 21-én, sikeres válasz-
tás esetén két önkormányzat jön
létre, a nyugdíjbiztosítási, illetve
egészségbiztosítási. Az önkor-
mányzatokkal szembeni főbb kö-
vetelmények közül mit emelne
ki?
- Elsősorban is, a két önkor-
mányzat döntően közös és csak
a szükséges mértékben külön-
álló. Mindkét önkormányzat dön-
tési kompetenciáját és ellenőr-
zési jogát messzemenően figye-lembe vevő, korszerű ügyviteli és számítástechnikai szervezetet működtet, amellyel gyorsabb, pontosabb ügyintézést lehet meg-valósítani - mondta az alelnök, majd a nyugdíjbiztosítási önkor-mányzattal szembeni követelmé-nyekről így szólt: - Az MSZOSZ olyan új, állami garanciával mű-ködő, kötelező nyugdíjrendszer kialakítását tartja indokoltnak, amely a szolidaritási elv megőr-zése mellett elősegíti a biztosí-tási elv érvényesülését, és amelyben: a nyugdíjra való jo-gosultsághoz legalább szükséges szolgálati idő és a mindenkori minimálbér alapján számított nyugdíj elfogadható megélhetést biztosít, és a nyugdíj színvonala arányos a befizetés mértékével és a szolgálati idővel, valamint a már megállapított nyugellátá-sok megőrzik értéküket. Mind-ezek érdekében megállapodásra van szükség az aktív dolgozók és a nyugdíjasok között a nyugdíj-rendszer korszerűsítésének kér-déseiben és ütemezésében.
Az egészségbiztosítási önkor-mányzattal szembeni követelmé-nyekről így összegezett Sándor László:
- A lakosság kedvezőtlen
egészségi állapota miatt az
MSZOSZ olyan állami garanciá-
val működő egészségbiztosítási
rendszer kialakítását tartja szük-
ségesnek, amelyben megtartható
az alapvető ellátások térítésmen-
tessége, hozzáférhető marad
minden biztosított számára a
gyógyulás lehetősége, megőriz-
hető a táppénz mértéke és reál-
értéke. Megkülönböztetett figyel-
met kap a megváltozott munka-
képességű és munkaképtelen em-
berek ellátása, valamint érvé-
nyesül a biztosítottak érdekvé-
delme és érdekképviselete -
mondta az alelnök, aki végezetül
így vélekedett:
- A TB-alapok új irányításá-
tól, a sikeres választástól egy
dolog bizton várható. Amennyi-
ben az érintettek fogják irányí-
tani a társadalombiztosítást,
gyakorolni a tulajdonosi, dönté-
si, ellenőrzési jogokat, akkor
egyetlen munkavállalónak, nyug-
díjasnak sem kell attól rettegnie,
hogy bárki költségvetési, pénz-
ügyi, vagy politikai okokból
megkérdőjelezhesse a tisztessé-
ges megélhetést biztosító nyug-
díjhoz, táppénzhez, az ingyenes
egészségügyi ellátáshoz való jo-
gukat és ha a források valóban
szűkösek, akkor ők maguk, az
érintettek dönthetik el, hogy szá-
mukra mi fontos és mi kevésbé
az.
Balogh Antal
?■\'"
( KANIZSAIT



ÁTÖLTÖZÖTTE.W...
Bemutatkozott Zalában a Readymix
Róluk s/olo írásunk a lap mellékletében olvasható
András felvétele)
Szűk félévnyi létet tudhat ma-ga mögött a ZÁÉV egykori be-tonüzeméből alakult Readymix (magyarul: készrekeverő) Zala elnevezésű korlátolt felelősségű társaság, amelynek vezetősége hivatalos bemutatkozóra hívta a lapok, a rádió, a tévé munkatár-sain kívül eddigi és leendő vá-sárlóit is. Az újságok között la-punk is képviseltette magát, a kanizsai beton-társak, s egyéb ügyfelek más fontos elfoglaltsá-guk miatt nem tudtak időt sza-kítani a személyes megismerke-désre.
Busa Antal ügyvezető igazga-tó fölidézte, hogy az 1992. no-vember l-jével megalakult kft. fele-fele arányban tulajdona a Baksa Attila vezérigazgató irá-nyította ZÁÉV-nek és a düssel-dorfi Readymix cégnek. Az új kft. a zalaegerszegi, a keszthelyi és a nagykanizsai betonkeverő-ket működteti - teljesen átöltöz-ve. Ugyanis a szerződés aláírása után a német cég elvárta, hogy Readymix-narancsra fessék a puttonyos keverő kocsikat, s a melósok is ilyen színű- kezeslá-basba bújtak. (Most a gondolko-zás kap új színt, mert - mint többször is említették - a minő-ség a cél. Nem a milyenség; a minőség. Aminek így semmi ér-telme, mert a pocsék is minő-ség.) Ami tény, s a kötetlen be-szélgetésen a nagykanizsai be-tonkeverő üzletkötője elmondta: a városban nagy a vetélkedés a keverők között, s csak kifogás-talan munkával és áruval lehet a meglévő piacot megtartani, s újakat elnyerni. Talán ezt kelle-ne a kocsikra fölírni a jelenlegi helyett: a kifogástalanság bizto-sítéka a Readymix.
Amelyről a továbbiakban meg-tudhattuk, hogy a betonüzemek 1964-től fogva egyre korszerű-södve szolgálták (ki) a nagy építkezéseket, például az öntött-zsalus eljárással készült házak betonnal ellátását. Ugyanis ak-koriban épültek állami és OTP-lakások is. A nagy útépítések is igényelték a folyamatos, külön-böző minőségű betonellátást. A kanizsai keverőüzem most az új autópálya megépülésében bízik. A keleti városrész bizonyítja, hogy kiválóan érti a dolgát. Most már nemcsak a forgó put-tonyos keverőkocsik, hanem a 80-12 bar nyomással működő betonszivattyúk is bővítik a Re-adymix Zala Kft. szolgáltatásait, amelyekről a sajtótájékoztatón árjegyzéket is közreadtak.
Tavaly szeptemberben aztán megérkezett a nagy változás: a
német ügytárs bejárta a telepe-ket. Sok jót, de kivetnivalót is talált. A kötetlen beszélgetésen arra a kérdésünkre, hogy a ma-gyar félnek is módjában állott-e a részletes helyszíni kutakodás-ra, s kifogásolásra, úgy hangzott a válasz, hogy kevésbé. Ám a szerződés aláírása után két nap-pal már megérkezett Düsseldorf-ból a 40 millió forint. Amely ugye beszél. A magyarok máris átmentették német földről a ren-det, a tisztaságot és a környe-zetvédelmi követelmények betar-tását. Kanizsán hamarosan ké-szen áll az olyan kocsimosó,

amelyből iparilag tiszta víz tá-vozik el.
Baksa Attila vezérigazgató és a düsseldorfi céget képviselő Günter Drave úr, a Readymix Ungarn vezetője is annak a re-ményének adott hangot dr. Uwe Scholz remek tolmácsolásával, hogy a zalai betonkeverőkből 80 milliós törzstőkével alakult kft. mindkét társtulajdonosnak pénzben is kifejezhető - hasznot hoz. A düsseldorfi rész-vénytársaság képességeiről képet alkothatunk, ha éves, 424 milli-árd forintos árbevételét összevet-jük a magyar 1000 milliárdos költségvetéssel. A világ 14 or-szágában, közöttük Franciaföl-dön, Spanyolországban, az USA-ban, Csehországban dolgozik a Readymix csoport, amely most fele-tulajdonosa a zalai kft.-nek. Ez viszont már teljes egészében a Readymix nevet viseli.
A bemutatkozás a betonkeverő
telep megtekintésével ért véget.
Ferenc Győző
Április elején üzlethelyisé-get váltott Nagykanizsán a TERMOSZERVIZ KFT.: az Erzsébet tér 19-20. sz. alatti kereskedőudvarban bérelt kis üzletből Ady út 4. sz. alá köl-tözött, ahol az I. emeleten ki-alakított saját, tágas üzletben folytatja sokrétű tevékenysé-gét. Itt, a külön kialakított irodában beszélgettünk Tolnai Györggyel, a kft. ügyvezető-jével, aki korábban 8 éven át a fővárosi központú PRO-METHEUS Tüzeléstechnikai Vállalat kanizsai kirendeltsé-gén dolgozott.
- 1990-ben munkatársam-mal elhatároztuk, hogy önál-lósítjuk magunkat, s a szük-séges anyagiak előteremtése után az év végén megalakítot-tuk a TERMO KER Kft.-t, amelynek cégnevét nemsokára TERMOSZERVIZ Kft.-re vál-toztattuk. Gazdasági társasá-gunk székhelye Nagykanizsa, s innen „kormányozzuk" debre-ceni, miskolci, egri, bácsbo-kodi és izsáki kirendeltségein-ket, amelyek egyébként azonos profilú önelszámoló egysége-ink - tájékoztatott bevezető-ben.
A kft. fő tevékenységi köre jelenleg tüzeléstechnikai szer-viz-szolgáltatás. Kezdetben gépészeti kivitelezéssel fog-lalkoztak, majd beindították a kis- és nagykereskedelmi for-galmat, tüzeléstechnikai be-rendezések és alkatrészek áru-sításával. Az új üzletben klí-

ORSZÁGOS A „MEZŐS"
ma-, lég- és gáztechnikai, va-lamint központi fűtéshez való szerelvények, készülékek ke-reskedelmi profilbővítését hajtották végre.
- Közeli terveinkben klíma-, és szellőzéstechnikai berende-zések kivitelezése és szervize-lése szerepel, s szeretnénk itt létrehozni a lakosság és a kö-zépfogyasztó közületek részére egy energiatanácsadó irodát, a rohamosan emelkedő ener-giaköltségek csökkentése ér-dekében. Távlati terveink van-nak bizonyos készülékek kivál-tásával is, több konstrukció-ban, az energiaracionalizálási program lehetőségein belül -mondta.
A Kft. működése egyébként gazdaságos. Az árbevétel je-lentős részét a szerviztevé-kenység biztosítja, olyan helyi partnerek révén, mint például a DKG, a bútorgyár, a TUNGSRAM, a ZALACO, üveggyár, kórház, s több tan: intézet. Kivitelező részlegük is komoly forgalmat bonyolít, elsősorban közületek irányá-ba. A lakosságtól származó árbevételi arány mintegy 20 százalék. Ennél valamivel ma-gasabb a nagykereskedelmi forgalmuk, amely főleg QAD-RIGA, BALTUR és NORD-GAS tüzelőberendezések, ka-zánok értékesítésével vannak összefüggésben, főleg észak-olaszországi beszerzések út-ján.
(tih-i)

BAJNOKOK TŰZOLTÓK.
$ KANIZSA
L Á


AZ ÜVEGKÖPENYFAL MÁSIK OLDALÁN...
Új Haraszti-festmény a Cserhátiban
AZ UJ TOYOTA CARINA
Leveszi a lábáról...
MEGBÍZHATÓ ÉS DINAMIKUS
Néhány hónappal ezelőtt a Cserháti Sándor Szakközépiskola pár éve átadott új épületében az egyik belső fal állványozására le-hettünk figyelmesek. Csak nincs máris baj vele? Aztán kiderült, nem az épületet kell tatarozni, ha-nem Haraszti László festőművész egy egész falat betöltő képet ké-szít az iskola számára. A terv megvalósult, s a - most Keszthe-lyen élő - kanizsai művésszel az alkotás elbírálásának napján be-szélgettünk:
- Milyen eredménnyel zárult a
zsűrizés?
- Szerencsésen túlvagyunk raj-
ta. Szakemberek bírálták a képet, és véleményük egyértelmű volt. Alapkérdésekben nem kellett vitat-kozni. Egyetértettek azzal, hogy ez a festmény ebbe a térbe való,\' és ebben a térben ez a fajta for-marendszer és színvilág megfelel. A képnek több funkciója is van: egyrészt megnagyobbítja a teret, másfelől pedig e helyen belső en-teriőr alakult ki, nyugalmi tér jött létre. A mű segít abban, hogy a gyerekek ne rohangáljanak az au-lában.
- Miről szól a festmény?
- Régen dédelgetett témámat
vettem elő, képzőművészeti eszkö-
£
zökkel a „mozgást" - az elemi természetben meglevő és az em-beri tevékenység által létrejöttét -megfogalmazni. Kis képekben ezt nem tudtam megvalósítani, kellett hozzá a tér, azért, hogy ne kívü-lállóként nézzek rá, hanem részese legyek, hiszen a mozgás az élet leglényegibb, legalapvetőbb össze-függése, amely összekapcsolja a természetet, a tudományos gondol-kodást és a művészetet. Ezek a mozgások a föld mélyén és felszí-nén, a vízben, valamint a levegő-ben jönnek létre. A festmény egyik oldalát az épület üvegkö-penyfala határolja, kilátni a termé-szetbe. Én ezt a természetet lopom be a képbe, és a földben, illetőleg a földön levő mozgásokat ábrázo-lom vele. A víz a középső sáv, ahol talán a legszemléletesebben érvényesül a mozgás vizuális meg-jelenítése, hiszen különböző ka-rakterű formák körül áramlik a víz. A levegőben elszabadulnak a formák, lebegnek, s rejtve maguk-ban hordanak valamilyen fizikai jelenséget. Az alkotás így emléket is kíván állítani Zemplén Győző kanizsai származású fizikus mun-kásságának. A képnek van egyfaj-ta nyitottsága, túl mindenfajta konkrét művészi szándékon, a be-fogadó hozzáteheti a maga gondo-latait. Ez a témaválasztás miatt le-hetséges, hiszen általános fogalom megjelenítéséről van szó, amely azonban nem egy meghatározott formában valósul meg, hanem mó-dot ad a továbbgondolkodásra.
- Hogy érezte magát munka
közben?
- Nagyon jól éreztem magam.
Élmény volt itt dolgozni, mert is-
mét iskolában voltam, gyerekek
között. Nyitott műterem volt az
aula egy olyan intézményben, ahol
nincs művészi-vizuális nevelés. A
tanulók közvetlen részesei lehettek
a munkának, láthatták, hogyan születik a semmiből valami. Me-net közben a gyerekek viselkedé-séből, hozzáállásából tudtam kont-rollálni saját magamat, az iskolá-val közösen éltem át a mű szüle-tését, és ez rendkívüli érzés volt.
- Hogyan ítéli meg Ön a mai
középiskolások kapcsolatát a mű-
vészettel?
- Minden gyerekben benne van
vele született adottságként az
igény a szépre, ami a művé-
szetekben megnyilvánul. Hogy
mennyire tud ez a belső tulajdon-
ság kibontakozni, függ attól, van-e
művészeti oktatás az intézmény-
ben és milyen szinten. Ha tanítják,
akkor tudatosul benne, de ha ez
nem tud realizálódni, a fiatal ma-
gára marad. Ha van benne belső
igény, akkor utána megy a művé-
szeteknek: eljár színházba, kiállí-
tásra. Az igazi azonban az, ha a
mindennapi életben vele együtt
van a1 műalkotás. Itt jelentkezik
ennek a munkának is a pedagógiai
jelentősége, mert tudatformáló
környezetről van szó, és a szemé-
lyiségalakító szerepe az elsődle-
ges.
- Ön tartott a Cserhátiban osz-
tályfőnöki órákat a művészetről,
festményekről. Akkor még nem tu-
dott arra a kérdésre válaszolni, mi
lesz a képének a címe.
- A címet én mankónak tartom,
csak a felszínre, a jelenségre utal,
azt mondja meg, milyen irányba
gondolkodj, tehát segít az elindu-
lásban. Ha mégis címet adnék a
műnek, A mozgás lenne az.
- Milyen tervei vannak a jövőre
nézve?
- A jövő nyitott kérdés, nagyon
összetett dolog. Az ötletek össze-
gyűltek, öt évre be vagyok tábláz-
va, de eddig nem tudtam őket
megvalósítani, alig várom, hogy
képekben realizálódjanak. És ha
lehetőségem lesz rá, szeretném itt
az iskolában mozaikból is elkészí-
teni „A mozgás"-t.
Horváth Ilona
Haraszti László művét fotón is szerettük volna bemutatni. Mérete miatt azonban erre fotótechnikai felszereltségünk miatt egyelőre nem vagyunk képesek. Addig is, míg ez megvalósulhat, kívánjuk a művésznek, minél több olvasónk tekintse meg alkotását az iskolá-ban.
A szerkesztő



IGÉNYE SZERINT VÁLASZTHAT: 18 FAJTA SZEMÉLYGÉPKOCSI,
MIKROBUSZ,
KISTEHERGÉPKOCSI KÖZÜL
RÉSZLETFIZETÉS ÉS
LÍZINGLEHETŐSÉG
BEMUTATÓTEREM, NAGYKANIZSA,

ZRÍNYI M. u. 32.
Tel.: 93/13-140/926
SZERVIZ, ERDÉSZ u. 28. Tel.: 92/73-180, Fax: 92/73-181
AZ ERKEL FERENC OLAJIPARI MŰVELŐDÉSI HÁZ
TISZTELETTEL MEGHÍVJA ÖNT ÉS CSALÁDJÁT
1993. MÁJUS 7-én, 16.30 ÓRAKOR
A PATKÓ NÉPMŰVÉSZETI MŰHELY
KERETÉN BELÜL
CSÁVÁS CSABA ÉS FERKOVICS JÓZSEF
KIÁLLÍTÁSÁNAK MEGNYITÓJÁRA.
A KIÁLLÍTÁST MEGNYITJA:
RAJNAI MIKLÓS A ROTARY FÚRÁSI KFT.
SZEMÉLYÜGYI OSZTÁLYVEZETŐJE
A KIÁLLÍTÁS MEGNYITÁSA UTÁN:
TÁNCHÁZ KÖZREMŰKÖDIK: A PATKÓ BANDA
A TÁNCOKAT BEMUTATJA ÉS BETANÍTJA: KÓCZA ANDRÁS

Mi megpróbálunk
a tökéletességre
törekedni..."
Ezt manapság gyakran hallani, ez ugyanis meghatározza egy ze-nésznek nemcsak a stílusát, ha-nem a szellemiségét is. A kérdés utolsó része azért aktuális, mert holnap megyünk lemezfelvételre. A felvételek rögzítése rövidesen elkészül, de arról, hogy a bol-tokban mikor lesz kapható, sej-tésem sincs.
Czene Csaba
A foghíjas széksorok és a boltíves mennyezet közötti teret lélegzetelállító jazz-muzsika töl-tötte be az elmúlt hétvégén a HELY-klubban. A mintegy más-fél óráig tartó káprázatot Drescb Mibály és együttese okozta. A koncert után az együttes vezető-jével beszélgettünk.
• Először a hetvenes évek
közepén hallottalak játszani a
ma már legendás hírű Egyetemi
Színpadon. Az akkor játszott ze-
néd stílusa jócskán eltért az ak-
kor éppen divatos Irányzatoktól.
Mégis telt ház volt és siker.
- Azok teljesen más idők vol-
tak. Az az érdeklődés amit ak-
kor tanúsítottak, a mélyebb és
igaz szándékú zenék iránt, való-
színűleg visszahozhatatlan. Pe-
dig ez a zene azóta sokkal éret-
tebb lett, sokat csiszolódott, fej-
lődött. Igazából nem foglalko-
zom azzal, hogy ennek a zené-
nek ma mekkora a tábora. Ta-
gadhatatlan, örülök annak, hogy
a hallgatóságunk - ha lassan is,
de - növekszik. Mi azt fi. zenét
játszuk, amit tudunk és szere-
tünk. Nem mellékes ez a zene,
és a zenénk által elért siker lel-
kesít bennünket. Mint mindenki-
nek, nekünk is szükségünk van
buzdításra. Amikor zenélünk,
közben ereznünk kell, hogy van-e
éle, húzása a zenének. Ha mind
a kettő megvan, majd\'.biztos a
siker, függetlenül attól, hogy há-
nyan foglalnak helyet a nézőté-
ren. Mi megpróbálunk a tökéle-
tességre törekedni. A legtisz-
tább, és a legőszintébb értelem-
ben azt akarjuk, hogy a zene va-
lóban zene legyen. Nem foglal-
kozunk a közérthetőbb, populá-
risabb jazz-zenekarok sikereivel.
Akik kommerszebb zenét játsza-
nak, nyilván teljesen más célt
látnak maguk előtt, mint mi. Ab-
ban a szituációban az üzleten, a
propagáláson van a hangsúly,
ezért talán a zenére nem is lehet
úgy odafigyelni. Az emberekben,
ezen belül a zenészekben az
idők folyamán kialakult, hogy
mit tartanak jó zenének. Termé-
szetesen ennek megfelelően az
előbbiek azt hallgatják, az utób-
biak pedig azt játszák zene cí-
mén.
• A jelenlegi zenekarod
összeállítása nem mondható
gyakorinak. Utalnék a hegedű
és a cimbalom megszólaltatásá-
ra. A zenekar megalakításakor
már tudtad, hogy e hangzásvi-
lág megteremtéséhez ezekre a
hangszerekre Is szükséged lesz?
- Mi korábban két fúvóssal
játszottunk. A változtatásra azért
volt szükség, mert úgy vélem, a
hegedűvel egy kicsivel lágyabb
hangzást tudunk elérni. Ez a hangszer sajátos harmóniákat ké-pes hozni, vagyis színesíti a ze-nénket.
• Ma este egy egységes, na-gyon jól hangszerelt kompozíci-ókból álló, népzenei motívumo-kat is tartalmazó koncertet hal-lottunk, mely hangzásában szin-te stúdióminöségü volt. Készül-e erről a zeneanyagról terjesztés-re szánt hangfelvétel?
- Tudatosan felépített, hang-szerelt zene ez, melyben jócskán

A melléklet tartalmából:
♦ Levelek
a szerkes/tölio/
10-13. oldal * tenjraktár
13. oldal
♦ Hevesi Napok
14. oldal
Elosztották
a Kulturális Alapot
15. oldal

♦ Cosinus Kart
Team - 1993
16-17. oldal • Zrmji Napok
18-19. oldal «t» Piarista fórum
19. oldal

«í» Országos bajnokok a „Mt/ös" Itt/oltók
20-22. oldal
i kcrcvkinái
23. oldal
teret kap az improvizáció, mely megfelelő korlátok között marad. Talán ezért tűnik úgy, hogy minden lejátszott hang előre le van írva. Ez a zene nem kifejezetten free-jazz, bár tartalmaz arra utaló jegyeket. Valami egészen sajátos, egyéni zenét próbálunk a barátaimmal játszani. Régebben, de ma is sokat foglalkozom magyar népzenével.
Graffiti és fémzene
Dübörögve, s néhol kicsit kar-cosan ömlött a heavy metál a Dextreem együttes hangszóróiból az elmúlt hét péntekén a Batt-hyány Lajos Gimnázium aulájá-ba látogatókra. E rendhagyó mó-don vette ugyanis kezdetét a
gimnázium Hyány Galériájában Vörös András festőművész kiállításának megnyitója. A decibelek megzabolázása után Stamler Lajos megnyitó beszédében indokolta a szokatlannak tűnő bevezetést azzal, hogy a munkák megtekintése után úgy érezte, ezekhez a képekhez feltétlen valami fajta üvöltés és hangerő szükséges, mely megjeleníti a művek sugallta tagadást. Vörös András e kiállításon május 14-ig megtekinthető képei három csoportra különülnek el élesen. Fekete-fehér grafikái, mint megany-nyi felkiáltó jel. Figyelmeztetni akarják a szemlélőt a minket körülvevő környezet sivárságára, az összeomlás és a pusztulás veszélyére. Festményeiből sugárzik az erő és vibrál a feszültség. E művekkel szemben azonban -falfirka hatást keltő színes gra-•3 fikáiban - megjelenítik a gyer-"2 meki szellem, és játékos fintor-w ral tárja elénk világunk ellent-ö mondásait.
- kori -


MU SORMELLEKLET
A 16 oldalas tv- és rádióműsor az alábbi vállalatok
és vállalkozások támogatásával jelenik meg:
Halálon Fűszert KI., Dcl-Zalai Áruház, IXI-Zalai Vízmű,
DOMIS, KAMZSATKX, KANIZSA Trend, KÖCÁZ,
I\'YRLS KII., KOI ARY Kit., Soolcrs Fotó,
S/.ociális Foglalkoztató, Zala Kontroll KII.
1993. május 10-május 16.
H
ETFO
19 óra: Király Csabi ©rgonaestje az AJsótemplomhan
Miiíi: 16. 18, 20 óra; Külvárosi kommandó
Stúdió Mo/i: 16.30. 18.15 óra: Invázió
20.15 óra: Pajzán popsik

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Út-közben
4.30 Reggeli krónika 8.10 Törvénykönyv 8.40 Napközben
Közérdekű magazin
11.05 Szonda
Tudományos magazin (ism.)
11.35 Rókacsárda - XV/4 Részletek Ágh István regényéből
12.00 Déli Krónika
12.30 Ki nyer ma?
12.40 Falurádió (ism.)
12.50 Külpolitikai figyelő
13.05 Nemzetközi vallási hír-adó
13.30 Az evangélikus egyház félórája
14.05 Klasszikusok minden-kinek Lukács Pál brácsázik
14.55 Első közlés
15.05 Nyitnikék
Kisiskolások műsora
15.35 Üzenő
15.45 Beszélni nehéz (ism.)
16.00 Délutáni Krónika
16.10 Mindennapi gazdaság
16.20 Zenefórum
A 150 éves Szózat és zeneszerzője: Egressy Béni
17.05 Eco-mlx
Gazdasági magazin
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19,05 Sportvilág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek I
19.40 Géher István Irodalmi összeállítása
20.05 A népzene hagyo-mányőrzői
20.30 Határok nélkül
21.05 Mikko Papiross cso-dálkozik -H/1. Dániel Katz regénye
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Kulcskérdések
23.05 Lemezmúzeum
John Barbirolli vezényel
PETŐFI
4.30 Hajnali Kalendárium
6.03 Reggeli csúcs
7.40 Sportreggel
8.05 Dallamról dallamra
8.50 Apró-cseprő - gyere-kekről
9.00 Hirek. Időjárás
9.03 Zöld telefon
9.10 Zene-szó
10.55 Gordiusz plusz
11.00 Hirek. Időjárás
11.03 Családi persely
11.15 Sárga tengeralattjáró
12.00 Nótakalendárium
13.00 Hírpercek
13.10 Hogy tetszik lenni?
13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
14.00 Kettőtől ötig
benne:
15.00 Hírek. Időjárás
17.00 Hírek. Időjárás
17.05 Kölyökrádió
17.32 Ziccer
18.30 Látatlanul
19.00 Hirek. Időjárás
19.05 Garázs
19.30 A Steppenwolf együt-tes 1970-es koncertje
20.30 Stella-dalok
21.00 Hirpercek
21.10 Mozimagazin \'93 má-jus
22.00 A Magyar Rádió Ka-rinthy Színpada Kis Magyar Murpholó-gia
Trunkó Barnabás ko-médiája
23.00 Hirek
23.03 Sporthíradó
23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Könnyűzene-esti han-gulatban 0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-4.20 verbunkosok, csárdások

3SAT
13.00 Magazin
13.45 Európa-magazin
14.15 Fiatal tehetségek
16.15 Idősek klubja
17.00 Minihirek
17.10 Alfréd J. Kwak (sor.)
17.35 Ulrich és Ulrike (sor.)
18.00 Képek Ausztriából
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Komputershow
20.00 Rendetlenség (film)
21.25 Csalódás (rövidfilm)
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport /Hírek
SZLOVÁK
SZTV-1 16.35 Marco Polo köve
(olasz kalandfilm-sor.) 17.05 Folklórműsor 17.40 Az éveket nem lehet
megállítani 18.20 Veszélyes öböl
(kanadai tévéfilm-sor.) 19.00 Esti mese 19.10 Számitógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sport
20.05 Ma este én játszom 21.15 Publicisztikai műsor 22.00 Időszerű események 22.30 Sporthírek 22.40 Kulturális magazin 23.05 Teletext-hirek
SZTV-2
17.50 Zenés műsor 18.40 AWorldnetbemutatja... 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Lakásproblémák 21.10 Extra sportmagazin 22.15 Film és videó 22.40 Televíziós vitaműsor 23.50 Események 0.15 Teletext-hirek
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reg-gelt, Németországi 9.00 A Főnök (am. sorozat)
Amy Prentiss 1. 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj-játék 12.00 Magazin 12.30 A Sprlngfield-sztori
(amerikai sorozat)
fffiFTi] Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat) Jó barátok
íEfiTi] Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Végzetes viszontlátás 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a főnök? (amerikai sorozat) Kinek kell egy férfi? 17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) Végkiárusitás 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.15 Robbanékony-magazin 19.45 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) HŰÉ Columbo (am. krimisor.)
Összeesküvők 22.10 Qulncy (am. krimisor.)
Az eltűnt holttest 23.05 Kulturális magazin 23.35 Gongshow 0.15 Tequila és BoneW 1.15 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
1.50 Ki Itt a főnök? (ism.) 2.20 A Főnök (ism.) 3.20 Beszélgetés (ism.) 4.15 Robbanékony (ism.) 4.40 Gyilkosság a hobbija
(ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)

RTL2
5.45 Mesefilmek 16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
Buta Péter 16.35 Móka, kacagás (sor.)
Látogató 17.00 Hírek 17.05 B. J. és a medve (sor.)
Sherlock Holmes 18.05 Ruk-cuk- játék 18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Túlélés 1. 19.00 Hirek 19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Túlélés 2.
19.30 Bensőn (sorozat) 20.00 Hirek
20.15 Magnus Pym (sorozat) 21.05 Pankrácló 22.00 Velencében vár a halál
(olasz film) 23.30 Krlmlsztori (sorozat)
MIG-21 0.25 Seriff New Yorkban
(sorozat)
Huszárvágás 2.00 Magnus Pym (ism.) 2.50 Pankrácló (ism.)
14.40 Blabla(ism) 15.15 Cesira (film, H/1.) 17.00 Hirek 17.15 Beszélgetés 18.00 Hirek 18.15 Nők magazinja 19.00 Hirek 19.15 interjú 19.30 Sport/Híradó 20.15 A város szive (sor.) 21.15 Provokáció 22.00 Hírek
22.10 Művészeti magazin 23.00 Hírek
23.15 Jeeves és Wooster 0.05 Hirek

TV5
6.00 Telereggel
9.00 Hétről hétre (ism.) 12.00 Varietéműsor 13.15 A Bátrak parkja (sor.) 13.40 Tudjunk többet I 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske 18.00 Kvizmüsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Riportok 21.30 Szórakoztató műsor 23.00 A régi Mexikó
0.25 Éjféli összejövetel
1.30 Vegyes műsor hajnalig
5.15 Eurohiradó
MUSICTV
20.00 Gary Moore 21.00 Plp Dann 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hírek 23.45 Egytől három 24.00 Rockblokk
2.00 Marljne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend
13.30 Sport
14.00 Európa-film
14.30 Dzsem
16.30 Élővideoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Detektívek (sorozat)
20.00 Sport
20.30 Média televízió
21.00 Napirend
21.30 Eco-record
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
EEIili] Egy fegyver zsákmá-
nya (film)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium
10.00 Hírek. Időjárás
10.05 A rossz orvos -Hl/1.
10.47 A kamarazene kedve-lőinek
11.30 Vass Lajos népzenei feldolgozásaiból
12.00 Hirek. Időjárás
12.05 Hangverseny délidőben
13.49 Lijnschoten: Változa-tok japán népdalokra
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 Galaxy X - XXX/28.
14.20 A jobbik élet - VIII/6. Fulvio Tomizza regénye
15.10 Romantikus muzsika
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Kóruspódium
16.30 Eszperantó félóra
17.00 Új Hangoló
17.50 A hét költője: Csokits János
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 Bach-versenyművek
19.05 Az emberiség nagy ka-landja
19.35 Hangversenyciklus szá-zadunk zenéjéből
közben:
20.15 Hirek. Időjárás
20.20-
20.35 Elfeledett Irodalom?
21.25 Szimfonikus táncok
22.00 Hírek. Időjárás
22.05 Új Zenei Újság (ism.)
22.50 Németh Antal emléke-zete
24.00 Hirek. Időjárás 0.05-
2.00 Évszázadok muzsiká-jából

A mai édesanyáknak
Gyermekkoromban egy üdérces álom képe le-begett elöltem, aminek megjelenésétől szinte élete végéig féltettem édesanyámat. Móricz Zsigmond „Hét krajcár" című novellájának története csalá-dunk mindennapjait gyakorta megérintette. Az egyre növekvő munkanélküliség hallatán mind erőteljesebben idézödik fel bennem azoknak az es-téknek emléke, amikor csak az édesanyánk által sütött kenyér jutott vacsorára. No nem zsíros ke-nyér, hanem üres, meghintve sóval és pirospapri-kával. Mi gyerekek, olyankor nagyon jól viselked-tünk! Nem veszekedtünk egymással. Mindennapos küzdelmét a bújócskázó forintokkal elhallgatta elölünk. Kezének védelmet, biztatást sugalló simo-
galása elhitette velünk: nekünk, ha megnövünk, majd jobb lesz! Édesanyánkat - még fiatalon — gyógyíthatatlan betegség szólította el tőlünk a csillagok közé. De nagyot is változott a világ az-óta! — mondhatnánk. Kimagasló eredményeket ért el a tudomány: sikeres szívátültetést hajtanak vég-re hazánkban is — az emberi életért. Nem marad le a másik véglet sem: indításra kész alomrakéták várakoznak, nem is nagy távolságra tőlünk - az élet ellen! Valahogy visszazökkentünk az időben. Nagy-nagy bölcsesség kellene, hogy rátaláljunk miértjére... Szinte észre sem vesszük környezetünk-ben a gyermekeiket egyedül nevelő édesanyák minden napért harcot vívó küszködését.
Már a hónap közepén szortírozzák forintjaikat, s elégedetten sóhajtanak fel. ha a fizetésnap reg-gelén jut friss kifli a gyereknek. Kölcsönkérni? -Micsoda szégyen! S különben is, azzal a következő hónapban beosztható! rövidítenék meg. A megkü-lönböztetett figyelem irányukban annyiból áll,


A FOGYASZTÓK SZOLGÁLATÁBAN
Kanizsai
műsor

Mo/.icsatorna: IH cs 20 ora: KANIZSA TV 19 £**:
Filmvetítés
A hétvége sportja
MÁJUS 10.
H




OSZTRÁK 1
PRO 7


nevét örökre emlékezetessé teszi. Amikor meg-halt, Sáhdzsahán összeomlott. A krónikások ír-ják, hogy haja néhány hónap alatt megőszült, és fejedelmi öltözékét egyszerű ruhára cserélte fel. Megfogadta, hogy olyan emlékművet emeltet, amely a világ addig látott minden szépségét felülmúlja. Sáhdzsahán 1666-ban bekövetkezett haláláig, 7 évig volt fogságban tartva a szom-szédos erőd tornyában. Elhomályosuló tekintetét a Tádzs Mohaira függesztve lehelte ki lelkét.
A mai édesanyáknak sem kívánhatunk mást, mint fiatalon és öregen, egészségesen és betegen, érezhessék maguk mögött a családfő figyelmét, se-gítő kezét. Csak így lesz kitartásuk véghez vinni - otthon a családi tűzhely melegét őriző, a mun-kahelyeken a társadalom hasznára szolgáló mind-két hivatást. Azt talán nem kell bizonygatnunk sen-kinek, hogy akár egy másfél szobás OTP-lakásból is márványpalotát emelhet a szeretet.
Bakonyi Erzsébet
hogy megkülönböztetett módon figyeljük őket. Összedugjuk fejünket egy új holmi láttán, s egy-másnak szegezve tesszük fel a kérdést: vajon mi-ből telik neki rá?
Az utcán járva-kelve egyre többször halljuk ismeretlenektől a semmibe vesző sóhajtást: így vergődünk, amíg csak élünk! De oszlassuk el a sűrűsödő ráncfelhőket egy messzi múltba nyúló történet, az indiai Tádzs Mahal, az örök szere-lem emlékműve meséjének felidézésével. Numtáz Mahal 1612-ben, 21 éves korában ment feleségül Sáhdzsahán császárhoz. Még mindig mesélnek bőkezűségéről és bölcsességéről, akár a háztar-tás irányításáról, akár császári férjének adott tanácsairól volt szó. Minden más érdemén is túl-tett azonban a szerelem, ami őt Sáhdzsahánhoz kötötte: 14 gyermekkel ajándékozta, meg és 1630-ban szülésbe halt bele. Halálos ágyán kél kérése volt: férje sohase vegyen maga mellé más asszonyt, s építsen emlékére olyan sírt, amely
13.00 Telebörze
13.45 DSF-tréning
14.00 Műkorcsolya
15.00 Sport-tenisz
16.00 Melléi (sorozat)
18.00 Sportshow
18.55 Hírek
19.00 Hopp vagy kopp-játék
19.30 DSF-stúdló
20.00 Sport-tenisz
21.00 Labdarúgás
22.55 Hírek / Küzdősportok
magazinja
24.00 DSF-stúdló (ism.) 0.25 Sportshow (ism.)
EUR0SP0RT
11.00 Tenisz
13.00 Nemzetközi motorsport
14.00 Kosárlabda
17.00 Forma-1
18.00 Birkózás
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Tenisz
22.00 ökölvívás
23.00 Labdarúgás
24.00 Golfmagazin
1PLUS
14.45 Beszélgetés 15.03 Egészségügyi magazin 15.45 Angol nyelvlecke 16.15 Irodalom száműzetés-ben
16.45 Clara Mosch 17.30 Beszélgetés 18.00 Rabszolgasors (sor.) 18.30 Hírek
18.40 Volt egyszer Amerika 19.10 Mese
19.15 Tudományos műsor 20.00 Híradó 20.15 A város nomádjai 21.00 Beszélgetés 21.15 HardyKrügerHawalban
9.00 Hírek / Santa Fétöl
nyugatra (ism.) 9.30 Beszélgetés (ism.) 10.30 Marié Curie (ism.) 12.30 Schilling - magazin 13.00 Hírek 13.10 Konfliktusok 13.35 Sinha Moca (sorozat) 14.00 Magnum (sorozat) 14.45 Stan és Pan 15.05 Fraggles (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Szupernagyi (sorozat) 16.30 Tudományos magazin 17.00 Minihírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Malibu vízi mentői
(amerikai sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 21.25 Megvetett és rászedett
(amerikai film) 22.55 Idegen cselszövés
(amerikai film) 0.30 A modell és a zsaru
(amerikai sorozat) 1.20 Hírek
OSZTRÁK 2
17.00 Régészek magazinja 17.30 Hársfa utca (sorozat) 18.05 Óriásláb esete Hen-
dersonékkal (sorozat) 18.30 Játék 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 A körorvos (sorozat) 21.00 Újdonságok a moziban 21.15 Teleszkóp 22.00 Híradó 22.30 Monthy Python repülő
cirkusza (sorozat) 23.00 Omnibusz (rövidfilm) 23.10 Max mon amourl
4.50 Ürhajótöröttek (ism.) 5.40 Barátom, Ben (am. sor.)
Igazi show
6.05 Rajzfilmek (ism.) Szellemirtók Widget, a kis őr GarHeld
Flintstone család 7.50 Kezdeti nehézségek
(ism.)
8.20 Halttól Hartig (ism) 9.15 Anthar, a legyőzhetet-len (ism.)
10.55 Matlock (ism.) 11.55 Riporterek (ism.) 12.25 Dokumentumfilm 12.45 A madárijesztő és Mrs.
King (am. sorozat) 13.35 Kék villám (ism.) [HEJ] Halttól Hartig (am. sor)
A vágy tárgya 16.20 Rajzfilmek Szellemirtók Alvin és a mókusok Gartield
Flintstone család 18.05 Kezdeti nehézségek (sorozat) Rossz társaság 18.35 Bili Cosby-show (amerikai sorozat) Férfi fűnyíróval iiiiiui San Francisco utcáin (amerikai sorozat) Gyilkosság a szállóban 20.00 Híradó aiKB Némák összeesküvése
(kanadai film) HtEffl Kőkemény ötös (sor.)
Előítélet 0.45 Hírek
0.55 Mancuso, FBI (ism.) 1.40 Hírek
1.50 A keselyű három napja 3.45 Hírek 3.55 Kőkemény ötös (ism.)
16.05 Évforduló
16.10 Szamárköhögés
Magyar film 90\' (ism.)
17.40 Dunasport
18.00 A fáraók földjén-III/3
18.30 Mesesarok
18.45 Hírek
18.55 1,2, 3... 4
19.00 „Rendületlenül"
19.30 Csongor és Tünde Vörösmarty Mihály ver-ses drámájának kétré-szes tévéfilmváltozata I—II. rész 166\'
22.10 Évforduló
SAT1
6.00 Jó reggelt a SAT1-gyel 9.00 Kaliforniai nap alatt
(ism.)
9.50 Döntés naplemente-kor (ism.)
11.10 Szerencsekerék (ism.)
12.40 Malibu vízi mentői (ism.)
13.30 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) Szembeállítás
14.20 Szomszédok (ausztrál sorozat) Búcsú Charlene-töl
14.50 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Az új terv
15.45 A bosszúállók (am. sor.)
16.45 Kockáztass I
17.20 Mindent vagy semmit - játék
18.30 Sport
18.45 Híradó
19.00 Kulcslyuk
19.30 Szerencsekerék
20.15 Borotvaélen (sorozat)
22.15 Akut
23.00 Újdonságok és törté-netek
23.45 4-es csatorna 0.15 A bosszúállók (ism.)
5.40 Falutévé-törvénytip-pel, agrometeorológiá-val, falusporttal
6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor Telefon: 176-7943 Benne:
8.05 A Financial Times heti üzleti híradója
8.30 Közjáték
8.35-12.05 Napközi
Telefon: 153-1204 Benne:
9.00 Walt Disney bemutatja (ism.)
Balu kapitány kalandjai Amerikai rajzfilmsorozat Kém a köbön Herbie, a kicsi kocsi Amerikai filmsor.-Hl/2. Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat Visszatérés Medvediába 10.45 Játék 12.00 Hírek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 „Traffic jam"
Slágerlista, rejtvények, klipek, külföldi sztár-riportok a könnyűzene világából
16.35 Képújság
16.45 Bűvös hatos - Játék
17.00 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat A hosszú éjszaka
17.30 Mákvirágok
18.10 Pénzvilág
18.20 Napközi - egy műsor és valami más
18.40 Jó éjszakát kíván a Disney I
18.50 „Engedjétek hozzám I"
A hitről gyerekeknek
tEIilil A nagykövet férje
Francia kalandfilmsoro-zat - XIII/11. rész 53\' Pierre-Baptiste Lambert - Louis Velle (Végvári Tamás), Sixtine - Oiane Bellego (Andresz Kati), Jimmy- Michael McStay (Fülöp Zsigmond), Hé-rode - Wolf Harnisch (Kun Vilmos)
20.00 Híradó
20.30 Telesport
20.35 AKTuálls Qj] Göncz Árpád: Kö a kövön A Várszínház előadásá-ból készült tévéjáték Nő - Bánsági Ildikó, Férfi - Oszter Sándor
_EJ] aj én műtárgyam
23.05 Közjáték (ism.)
~Qj] Mint Makó Jeruzsá-lemtől
Dokumentumfilm-soro-zat -IV71. rész: A kis Jeruzsálem -Mirjam és Eszter
23.55 Híradó
24.00 BBC-hiradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs ma-gazin-Tel.: 251-3372, 251-0490
15.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Ország-házat
17.05 Műsorismertetés
17.10 Híradó - Időjárás
17.16 Természeti képek Francia ismeretterjesz-tő filmsorozat A folyó és a part
17.25 A könyvek könyve Amerikai rajzfilmsorozat Szerelem első látásra
17.50 Elektor kalandor Telefonos videojáték
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Tel./fax: (52) 16-311 Pécs
Telefon: (72) 10-533 Szeged
Tel./fax: (62) 480-524 Szombathely Telefon: (94) 11-066
18.25 Műsorajánlat Időjárás
18.30 Hatoslottó-sorsolás
18.40 Telesport
19.05 Korkép
Árverés Kisújszállá-son, 1992 H/1. rész
A TV2 és a Fekete Do-boz Alapítvány filmje (H/2. rész: kedd, 22.25 TV2)
gilüil Kojak
Amerikai bűnügyi tévé-filmsorozat Lány a folyóban 49\' Kojak - Telly Savalas (Koncz Gábor)
20.55 „Légy híve rendületle-nül..." Dokumentumjáték
21.20 Ön választ!
A szakszervezeti szö-vetségek műsora
22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírössze-foglaló Tel./fax: 153-2652
22.20 Időjárás
mfR Halál a kertben Mexikói-francia film (1956) FF 97\'
\'\'\'\'\'*"\'_\'»\'
17.30 CrossCreek
Am. életregény 115\'
19.30 Golförültek II.
Amerikai vígjáték 93\'
21.10 Az utolsó ártatlan em-ber-Am. dráma 107\'
23.00 A postás mindig két-szer csenget Amerikai dráma 116\'
K
EDD
14 óra: Játszóház a Móric/. Zsigmond MJV. Há/ban
IX óra: Vorosmartj Mihály: A fátyol titkai - komédia a HSYlK-ban
Mo/i: 16. 18, 20 óra: Kobunkó(?í

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.40 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Társalgó
Ötven perc irodalom-kedvelőknek 12.00 Déli Krónika 12.30 KI nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.)
12.50 Külpolitikai ügyelő
13.05 Vendég a háznál
13.15 Manuel Barrueco Gra-
nados-táncokat gitá-rozik
13.30 A római katolikus egy-ház félórája
14.05 Klasszikusok minden-kinek Zenekari muzsika
14.55 Versarchívum
15.05 Cltromka és a három slugamanó Tarbay Ede mesejátéka
16.00 Délutáni Krónika
16.10 Mindennapi gazdaságv
16.20 Zenefórum Talpalávaló
17.05 Olvastam valahol...
17.25 A Szabó család
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek I
19.40 Qéher István Irodalmi összeállítása
20.05 Népi táncmuzsika
20.30 Határok nélkül
21.05 Mikko Paplross cso-dálkozik - M/2. Dániel Katz regénye
21.51 Vajda Józsel fagotto-
zlk
22.00 Késő esti Krónika 22.30 Parlamenti folyosó 23.05 A Rádió lemezalbuma
PETŐFI
4.30 Hajnali Kalendárium
6.03 Reggeli csúcs
7.40 Sportreggel
8.05 A tegnap slágereiből
8.50 Helykeresö
9.00 Hírek. Időjárás
9.03 Zöld telefon
9.10 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.15 Ami a káprázat mögött
van
12.00 Asztali muzsika 13.00 Hirpercek 13.10 Westernfllmzenék a Vadnyugat hőskorából 13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés 14.00 „Mindenki másképp
csinálja"
15.00 Hírek. Időjárás 15.03 Böngészde 16.00 Csúcsforgalom 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Kamasz-panasz 17.32 Sull-só 18.30 Helykeresö 19.00 Hírek 19.05 Varázsgömb 19.50 Világzene 20.20 Mondjuk a magunkét 21.00 Hírpercek 21.10 Nat Klng Colé Mexikó-ban -11/1. rész 21.50 Jazzmelódlák 22.30 Férfiháztartás 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt Jazzshow
0.15-
4.20 Máról holnapra - é|fél után
(Kossuth kh, Petőfi urh) benne:
4.03-
4.20 Operaénekesek nóta-felvételelböl

3SAT
13.00 Magazin
13.45 Környezetvédelem
14.15 Slágerparádé
15.00 VMeozene-zenés vUeo
15.30 Legendás zenészek
16.15 Asszonyok magazinja
17.00 Mlnihirek / X-Large
18.00 Képek Németországból
19.00 Hirek / 3 SAT stúdió
19.30 Kulturális magazin
20.00 Az unalom szabadsága
21.40 Jó utatl (rajzfilm)
21.45 Kulturális magazin
22.00 Híradó
22.25 Klub-2 - talkshow
SZLOVÁK
SZTV-1 18.20 Veszélyes öböl
(kanadai tévéfilm-sor.) 19.00 Esti mese 19.10 Főzök, főzöl, főzünk... 19.30 Időszerű események 19.57 Sport 20.05 Derrlck (krimisorozat)
Sokk
21.05 Az Idő kerekei
21.25 Az SZK kormánya tájé-
koztat
21.35 Művészeti magazin 21.50 Rendőrmagazin 22.00 Időszerű események 22.30 Sporthírek 22.40 Rockmagazln 23.20 Teletext-hirek
SZTV-2
19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek
20.06 AWorldnetbemutatja...
20.40 Film, színház, zene,
Irodalom
21.30 Papírsárkány (tévéfilm) 21.55 Mindenkinek a magáét
(tévéjáték) 23.00 Események 23.25 Teletext-hirek
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reg-gelt, Németországi 9.00 A Főnök (am. sorozat) Amy Prentlss 2.
10.00 Gazdag és szép (amerikai sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj - játék
12.00 Magazin
12.30 A Springfleld-sztori
(amerikai sorozat)
ncWil Kalifornia klán (amerikai sorozat)
14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat)
Bizalmatlanság
nailil Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Sandra titka
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki itt a főnök? (amerikai sorozat) A gyerek Is ember
17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) Egyedül otthon
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony-magazin
19.45 Jó Idők, rossz idők (német sorozat)
20.15 Hegylakó (am. sorozat) Az orosz
21.15 Krlmlmagazln
22.15 Robbanékony-vita
23.15 Gottschalk-show
24.00 Törvény és rend (amerikai sorozat) Apai érzések
1.05 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
1.45 KI itt a főnők? (ism.) 2.15 A Főnök (ism.) 3.15 Beszélgetés (ism.) 4.10 Robbanékony (ism.) 4.35 Gyilkosság a hobbija
(ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)

RTL2
5.45 Rajzfilmek
16.05 Mesék a nagyvilágból (sorozat) Az eltűnt legelő
16.35 Móka, kacagás (sor.) Elbizakodottság
17.00 Hirek
17.05 B. J. és a medve (sor.) Kaszkadőrök
18.00 Hirek
18.05 Ruk-cuk-jéték
18.35 Dr. Westphall főorvos (amerikai sorozat) Domenica nővér 1.
19.00 Hirek
19.05 Dr. Westphall főorvos (amerikai sorozat) Domenica nővér 2.
19.30 Bensőn (sorozat)
20.00 Hirek
20.15 Wolf (am. krimisor.) A hallgatás fala
gWilü Csillagközi összees-küvés (amerikai film)
22.40 Krimisztori (sorozat) Paull álma
23.35 Serlff New Yorkban (sorozat) Drága kalap 1.10 Wolf (ism.)
14.05 JeevesésWooster(ism)
15.05 Kennedy nyomozó (ism.)
16.15 Nők magazinja (ism.)
17.00 Hírek
17.15 Beszélgetés
18.00 Hirek
18.15 Beszélgetés
19.00 Hírek
19.15 Interjú
19.30 Sport / Híradó
20.15 Secret Service (sor.)
21.15 Magazin
22.10 Média-magazin
23.15 A bűntény színhelye
(amerikai krimisorozat)
0.05 Hírek

TV5
6.00 Telereggel
9.00 Riportműsorok 12.00 Varietémfisor 13.15 Banánhé| (sorozat) 13.40 Játékfilm 15.00 Filmes magazin 16.30 Pokoli horgászat 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske 18.00 Kvízmfisor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Magazinok 21.30 Rendkívüli tudósító 23.00 Kulturális magazin
0.40 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Slágerlista
2.00 Marljne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend
13.30 Vldeodlvat
14.00 Arcképcsarnok
14.30 Dzsem
16.30 Élővideoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Dante (sorozat)
20.00 Eco-rekord
20.30 Helyszín
21.00 Napirend
21.30 Média televízió
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 A malom (film)
BARTÓK
6.00
9.05
10.00
10.05
10.47
^\'11.40 12.00 12.05
12.38
14.00 14.05
14.20 15.14 16.00
Muzsikáló reggel Pódium
Hirek. Időjárás A rossz orvos - W/2. Kosztolányi Dezső el-beszélése
Magyar művészek ope-rafelvátelelböl Országok, tájak zenéje Hirek. Időjárás Kemenes András zon-gorahangversenye A Budapesti Tavaszi Fesztivál hangverse-nyeiből
Hirek. Időjárás Auf Deutsch gesagt -XXVI/19.
A jobbik élet - VIII/7. Zenekari muzsika Hirek. Időjárás
16.05 Neked szóll
16.35 Rézfúvós kamarazene
17.00 Irodalmi újság (ism.)
17.50 Vajon nem kellene el-gondolkodnunk azon...
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 Mozart: Zalde
19.45 Teleobjektív
20.00 Hirek. Időjárás
20.05 Kapcsoljuk a budavári Mátyás-templomot
21.20 Hangszerszólók
21.31 Zenei panoráma
22.00 Hirek. Időjárás
22.05 Fejezetek az orosz ba-lett történetéből -Hl/3.
23.00 Nevek ürügyén
24.00 Hírek. Időjárás 0.05-
2.00 Magyar előadóművé-szek felvételeiből
A nemzeti vagyon megmentése érdekében!
- A KDNP dél-dunántúli régiójához tartozó négy megye (Baranya, Somogy, Tolna, Zala) ke-reszténydemokrata vezetői legutóbb május 2-án Kaposváron tartották hagyományos negyedévi összejövetelüket, amelyen az ország legaktuáli-sabb kérdéseit vitatták meg. Különösen sok szó esett az egyre nehezedő gazdasági helyzetről és a privatizációról. A KDNP illetékes megyei ve-zetői egy nyilatkozat közzétételét tartották szük-ségesnek, amelyeket a megyei és városi lapokban kívántak nyilvánosságra hozni. A nyilatkozat egyébként felterjesztésre került - további kiegé-szítésekkel - a KDNP országos elnökségéhez is — újságolta hétfőn reggel a mi.nKában résztvett Arszin György, a KDNP Nagykanizsai Városi Szervezetének elnöke.
NYILATKOZAT
„A tulajdonreform és a privatizáció helyzete és alakulása mára az egyik legsúlyosabb gazda-sági, társadalmi, politikai és nemzeti problémává vált. Ebből a folyamatból a nemzet legnagyobb része reménytelenül kiszorult.
A nemzeti vagyon nagy része a szemünk előtt kerül - ellenőrzés nélkül - ellenérdekeltségü kül-földiek és egy szűk, kedvezményezettekből álló csoport kezére. Az a reális veszély, hogy a nem-zeti vagyon értékesíthető része a jelenlegi pri-vatizációs folyamai és gyakorlat alapján a je-lenlegi parlamenti ciklus végéig kiárusításra ke-rül, és a most elkövetett hibák már csak nehezen hozhatók helyre. A kormányzati tényezők felelős-sége mérhetetlen, a privatizáció eddigiek szerinti továbbfolytatásával a koalíció mint az ország tönkretevője vonulhat be a történelembe.
A Kereszténydemokrata Néppárt dél-dunántúli regionális értekezlete átérzi ezt a lelkiismereti
Studió NÍO7Í.-16J0. IS.15
20.15 óra: KÁMZSA IV l) ora:
i\'ujzan p S\'ZIV-\'IV
psik magazin
MÁJUS 11.
K




OSZTRÁK 1
PRO 7


FÉNYRAKTÁR
Új európai elosztó központnak ad helyet hét-főtói az a raktárbázis, melyet a Tungsram Rt. kanizsai telephelyén adtak át. A korszerű, 25 ezer négyzetméter területű, öt millió fényforrás tárolására alkalmas, számítógépes nyilvántartás-sal rendelkező központhoz kapcsolódó munkákat összesen kilencvenötén látják el. Nyolc teherlift és számos targonca szolgálja a háromemeletes épületben a hatékony tehermozgatást, napi tíz órán át. így válik lehetővé, hogy akár napi 25 kamiont is megrakodhassanak. A régi raktárból 125 milliós ráfordítással, helyi cégek közremű-ködésével kialakított bázisra érkezhetnek már az ország valamennyi fényforrás gyárának termékei, melyek a racionálisabb raktározásnak, elosztás-nak és szállításnak köszönhetően gyorsabban jut-hatnak el az európai vevőkhöz.
— ir —
és politikai felelősséget, és ezért azonnali intéz-kedések megtételét sürgeti:
- Halaszthatatlan és alapvető fontosságú az
emberek számára érthetően megfogalmazott
hosszútávú gazdasági-privatizációs stratégia ki-
dolgozása.
- Indítványozzuk a privatizációs politika és
stratégia teljes mértékű módosító újrafogalma-
zását, irányváltását;
- Javasoljuk az Állami Vagyonügynökség szer-
vezeti átalakítását, kormányzati felelősség alá
helyezését és az indokolt személyi változásokat.
- Követeljük a privatizáció folyamatának nyil-
vános ellenőrzését."
Kaposvár, 1993. május 02. Halmai János (Tolna m.) Ursprung János (Baranya m.) Torkos Tamás (Somogy m.) Kováts István (Zala m.)
13.00 Telebörze 13.45 OSF-trénlng 14.00 Tánc 15.00 Sport-tenisz 17.55 Hfrek 18.00 Sportshow 18.55 Hírek
19.00 Hopp vagy kopp-játék 19.30 DSF-stúdló / Hírek 20.00 Sport-tenisz 22.05 Talksow / Hírek 23.05 Küzdősportok maga-zinja
24.00 DSF-stúdió (ism.) 0.25 Sportshow (ism.)
EUROSPORT
11.00 Tenisz 13.00 Labdarúgás 14.00 Műkorcsolya VB 10.00 Szörf 17.00 Vitorlázás 18.00 Labdarúgás 19.00 Szörfölök magazinja 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Kosáriabda 22.00 Ökölvívás
1PLUS
15.00 Hírek / La Pálma
15.30 Különleges múzeum
16.00 Vita
17.30 Amerika
18.00 Rabszolgasors (sor.)
18.30 Hírek
18.40 VoH egyszer Amerika
19.10 Mese
19.15 Tartományi magazin
20.00 Híradó
20.15 Bácsi kávéház
21.00 Beszélgetés
21.15 A tettes nyomában
22.50 Színházi találkozó
23.05 Schlff András
24.00 A nap hírei
9.00 Hírek / Santa Fétöl nyugatra (ism.)
9.30 Idősek klubja (ism.) 10.15 Pan-Optikum (ism.) 10.30 Hugó és a Jóisten 12.05 Sport (ism.) 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Slnha Moca (sorozat) 14.00 Testestől, lelkestől 14.45 A holnap mesterei 15.05 Heathcllff és Rltfraff 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Az álomkő (sorozat) 16.30 Játék 17.00 Mlnlhirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Malibu vizi mentői (amerikai sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Dokumentumfilm 21.10 Második otthon (sor.) 23.20 Hírek 33BÜ Maszkok (francia film)
OSZTRÁK 2
16.45 Komputerek világa
17.30 Tájékozódás
18.00 Család minden meny-
nylségben
(sorozat)
18.30 Izé-játék 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Szórakoztató műsor 21.07 Külföldi tudósítások 22.00 Hiradó 22.30 Klub-2 - talkshow
utána Felejthetetlen
5.00 Űrhajótöröttek (ism.) 5.50 Barátom, Ben (am. sor.) Vizet a flamingóknak 6.15 Rajzfilmek (ism.) Szellemiriók Alvin és a mókusok Garfleld
Fllntstone család 8.00 Kezdeti nehézségek
(ism.)
8.30 Harttól Hartfg (ism.)
9.25 A szerencse katonái
11.20 San Francisco utcáin
(ism.)
12.20 Bili Cosby-show (ism.) 12.50 A kék lovag
(amerikai sorozat) Halott mackók 13.40 Baseball-bikák (ism.) [ECU HarttólHartlg(am.sor.)
Sötét órák 16.20 Rajzfilmek
Gyilkos paradicsomok Repülő macik Garfleld
Flintstone család 18.05 Kezdeti nehézségek (sorozat)
Carlos választottja 18.35 Bili Cosby-show (amerikai sorozat)
Clair emlékszoba
íEIiEl San Francisco utcáin (amerikai sorozat) Clndy, ó Cindyl 20.00 Hiradó 20.15 A szerelem magánügy
(német sorozat) 22.00 Hlghwayman(am.sor) Rana Rendőrsztori II.
(hongkongi akciófilm) Fsz.: JackieChan 23.50 Kőkemény ötös (sor.)
A koronatanú lánya 0.40 Hírek
0.50 A kék lovag (ism.) 1.40 Hírek
1.50 Miami Blues (ism.) 3.25 Hirek 3.35 Kőkemény ötös (ism.)
16.00 Hírek, műsorismertetés
16.05 Évforduló
16.10 Fekete villám kalandjai
Amerikai tévéfilmsorozat Az ellenség keze (ism.)
16.35 Ballagás
Magyar film (ism.)
18.20 Mesesarok
18.45 Hírek
19.00 Magyar filmtörténet ürdöglovas 85\' Magyarfilm(1943)FF
20.25 Ballagás után
Dokumentumfilm 62\'
21.30 A polip (ism.)
SAT1
10.00 Borotvaélen (ism.) 11.35 Szomszédok (ism.) 12.00 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Halll Galll (ism.) 13.30 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
Kétségek CEWil Szomszédok
(ausztrál sorozat)
A csók 14.50 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
Játékok 15.45 A bosszúállók (am. sor.)
Élő halott
16.45 Kockáztass I 17.20 Mindent vagy semmit
-játék 18.30 Sport 18.45 Híradó 19.00 Klip-klub 19.30 Szerencsekerék 20.15 Népzenei slágerek 21.10 Mentők 22.00 Tiltakozás 23.00 Tévétükőr - riport 23.40 Erotikus show 0.10 KI a legjobb férfi? (ism.) 1.00 A bosszúállók (ism.)
5.40 Falutévé - adótippel 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor Benne:
kb.
8.10 Alternatív gyógyászat 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi
Benne:
Miiili] Kedves Celine Francia filmsorozat XIII/1. rész (ism.)
10.00 Friderikusz-show(ism)
11.20 Játék
12.00 Hirek
12.05 Képújság
12.10 Ön választ I (ism.) A szakszervezeti szö-vetségek műsora
16.00 Délutáni egyenleg
16.10 Budapest-Mars-futás
16.40 Képújság
16.45 Cimbórla
17.00 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat Az új fiú a városban
17.30 Tény-képek
18.10 Pénzvilág
18.20 Napközi - egy műsor és valami más
18.40 Mesék Mátyás királyról Magyar rajzfilmsorozat Egyszer volt Budán kutyavásár (ism.) Jómadarak Magyar rajzfilmsorozat A párbaj
19.00 Szerencsekerék
19.30 „Veletek vagyok min-dennap..."
Katolikus krónika
niflSl Jelképtár - Az ág
20!00 Hiradó
20.30 Telesport
RTncm A klinika tSTú
NSZK tévéfilm- ZiM sorozat -XII/11. Egy erős asszony (Ismétlés: szerda, TV1 10.00)
21.30 Szószóló
21.50 Sportvarázs - Olasz foci, amerikai kosárlab-da és egyéb csodák
23.30 Közjáték (ism.)
gcKEi Mesterségem címere Bodánszky Miklós
24.00 Híradó 0.05 BBC-hiradó
HB0
17.30 Babar: Óh, ha felnőtt lennék I
Francia rajzfilm 24\'
18.00 Hazudik a Hold
Amerikai szerelmi tör-ténet 101\'
19.45 Szupermodell Amerikai krimi 90\'
21.20 Az utolsó csepp
Amerikai akciófilm 117\'
23.20 Talpán
Amerikai dráma 127\'
6.00-
9.00 Napkelte - Reggeli in-
formációs magazin
■STili] Nyári flörtök 58\' Német tévéfilm (ism.) Ruth—Karin Eickelbaum (Földi Teri), Richárd-Pé-ter Bongartz (Szersén Gyula), Lydia - Ingrid Steeger (Tóth Enikő), Ni-ki - Jophi Ries (Vitay András), Christine - Nini von Quast (Hegyi Bar-bara)
10.00 Parlamenti Napló Kapcsoljuk az Ország-házat
16.05 Műsorismertetés
16.10 Korforduló
Idősek és idősödök min-denes fóruma
17.00 Hiradó - Időjárás
rrarra civii kurázsi
17.31 Csipegető
Gyerekhírek
17.39 PH és Herkules
Francia rajzfilmsorozat Az embergyfilőlö fan-tom
17.50 Elektor kalandor Telefonos videojáték
18.00 Híradó
18.10 Regionális hiradó Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Tel./fax: (52) 16-311 Pécs
Telefon: (72) 10-533 Szeged
Tel./fax: (62) 480-524 Szombathely Telefon: (94) 11-066
18.25 Műsorajánlat-Időjárás
18.30 Zöldpont
A szabadidősportok ma-gazinja
19.05 Az élet színei
Francia tévéfilmsorozat IV/1. rész 53\'
20.00 Stúdió\'93
A TV2 kulturális hetilapja
20.50 Kecskeméti animációs filmek
21.05 Felkínálom - Interna-tional - Holland mező-gazdasági kapcsolatok
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
22.25 Árverés Kisújszállá-son, 1992 - H/2. rész
23.25 Rock-pódium Moby Dlck
Közvetítés a Petőfi Csarnokból, felvételről
_ SZÍV TV _
19.00 Műsorajánlat
19.10 Baba-mama torna
19.35 Gyermekek képernyője
20.00 Különjárat - Pop, rock
20.40 SzivTV-shop
20.50 Az urán-összeesküvés
Amerikai kalandfilm 110\'
22.40 Mindennapi jóga
s
ZERDA
IX s.r;i: S/omh;ith\'h J.ORI) c«;\\iltt\'s koncertjc a/. F.rkcl-ht\'n
AKI Mo/i: 20 ora: A díj;\\L\'s/. istinei (IIK1-Y klub)
Mo/i: Id. IS. 20 óra: Kobunkó(?)
Stúdió Mu/i: 16.30, 18.15 óra: In\\;í/io

Kanizsai

KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés 8.40 Napközben
Közérdekű magazin
11.05 Rigórádió
11.35 Rókacsárda - XV/5. Részletek Ágh István regényéből
12.00 Déli Krónika
12.30 Ki nyer ma?
12.40 Falurádió (ism.)
12.50 Külpolitikai ügyelő
13.05 Vendég a háznál
13.15 Fúvósmuzslka
13.30 A református egyház félórája
14.05 Klasszikusok minden-kinek Barokk kamaramuzsika
14.55 Első közlés
15.05 A Határok nélkül napló-ja
16.00 Délutáni Krónika
16.10 Mindennapi gazdaság
16.20 Zenefórum Házimuzsika
17.05 Hír-vidék
Erről beszéltünk a Ma-gyar Rádió körzeti stú-dióiban
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvllág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek I
19.40 Géher István irodalmi összeállítása
20.05 Népzenei emlékeim
20.30 Határok nélkül
21.05 Tér-idő
Tudományos figyelő
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Teritéken
23.05 Nagy mesterek-világ-hírű előadóművészek
PETŐFI
4.30 Hajnali Kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Slágerparádé 8.50 Apró-cseprő - gyere-kekről
9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Zöld telefon 9.10 Zene-szó 10.55 Gordíusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.15 Szív küldi... 12.00 Cigányzenészek hang-albuma - VIII/3. 13.00 Hírpercek 13.10 Derűre is derű Játáküzem
Szakonyi Károly hang-játéka
13.38 A Petőfi válaszol 13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
14.00 Pihenőidő 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Kölyökrádió 17.32 Ziccer 18.30 Segíthetünk? 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 „Karcolatok"
Bemutatjuk Kovács Ákos szólólemezét 20.00 Beszélő viszony 21.00 Hírpercek 21.10 Hatodik érzék 22.00 Bors őrmester Szív klubjának öreg zené-szel -1.
Zenészportré Balázs Ferencről
23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthiradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt-Petőfi-kabaré 0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdá-sok

3SAT
16.25 Bor és kultúra
17.00 Minihirek
17.10 Black Beauty kalandjai
(sorozat) 17.35 Gyilkossági csoport
(sorozat)
18.00 Képek Svájcból 19.00 Hírek 19.20 3 SAT stúdió 19.30 Riport 20.15 Az Öreg
(krimisorozat) 21.00 Izrael (sorozat) 21.51 Sport 22.00 Hirek
SZLOVÁK
SZTV-1
18.20 80 nap alatt a Föld kö-rül Willy Foggal 19.00 Esti mese 19.10 Számitógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 A Strauss dinasztia 20.50 Az én hét csodám 21.20 Könyvmagazin 21.35 A Tan-San expedíció 22.00 Időszerű események 22.30 Sporthírek 22.45 Jankó Krái Pribeli lá-zadása (tévéfilm)
SZTV-2
16.30 Események, kommen-tárok
16.55 EB selejtező férfj ko-sárlabda-mérkőzés
18.50 Környezetvédelem
19.15 Gazdasági magazin
19.20 Esti mese
19.30 Időszerű események
19.57 Sporthírek
20.10 AC Parma-Royal Ant-werpen Labdarúgó KEK döntő
22.15 Vállalkozók magazinja
22.50 Események, kommen-tárok
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reg-gelt, Németországi 9.00 A Főnök
(amerikai sorozat) Marhakereskedelem 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj-játék 12.00 Magazin 12.30 A Sprlngfleld-sztorl (amerikai sorozat) Kalifornia klán (amerikai sorozat) 14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat)
Fantázia
nSIiTi] Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Halálos rodeó 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a főnök? (amerikai sorozat) Főidre szállt angyal 17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) Szuperdugó
18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.15 Robbanékony-magazin 19.45 Jó Idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 Kameruni házunk (film) 22.15 Tévétűkőr - magazin 23.15 Gottschalk-show 24.00 Alaszka
(amerikai sorozat) Kék szemek
1.00 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
1.40 Ki itt a főnök? (ism.) 2.10 A Főnök (ism.) 3.10 Beszélgetés (ism.) 4.05 Robbanékony (ism.) 4.30 Gyilkosság a hobbija
(ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)

RTL2
5.45 Rajzfilmek 16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
Morwen 16.35 Móka, kacagás (sor.)
Pókerparti 17.00 Hírek 17.05 Lobo seriff (sorozat)
A maffia 18.00 Hirek 18.05 Ruk-cuk- játék 18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Isten nevében 1. 19.00 Hírek 19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Isten nevében 2. 19.30 Bensőn (sorozat) 20.00 Hírek
20.15 A törvény (am. film) 22.15 Cslllagkrlstály
(amerikai sci-fi) 23.50 Krlmlsztorl (sorozat)
A végzet asszonya 0.40 Seriff New Yorkban
(sorozat)
Szökésben
2.15 A törvény (ism.) 4.15 Cslllagkristály (ism.)
15.05 Secret Service (ism.)
16.15 Beszélgetés
17.00 Hirek
17.15 Beszélgetés
18.00 Hirek
18.15 Hlm és vtdeo-magazin
19.00 Hirek
19.15 Interjú
19.30 Sport / Híradó
20.15 Testközelben (sorozat)
21.10 Vállalkozók
22.00 Hirek
22.10 Kennedyék (sorozat)
23.00 Hirek
23.15 Fiatalok magazinja
24.00 Hirek

TV5
6.00 Telereggel 10.00 Iskola és tudomány 11.00 Európai körkép 12.00 Varietémüsor 13.15 Banánhéj (sor.) 13.40 A könyvem nélkül soha I 16.30 Pokoli horgászat 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske 18.00 Kvizműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Jelen idő 21.30 Goldonl-vigjáték 22.50 Le az álarcokkal I
0.25 Vegyes műsor hajnalig
MUSIC TV
20.00 Tárcsázz! 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Plp Dann
2.00 Marljne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
12.30 Üzleti tudósítások
13.00 Napirend
13.30 Eco-rekord
14.00 Helyszín
14.30 Dzsem
16.30 Élővldeoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Richárd Diamond (sor.)
20.00 Környezetvédelem
21.00 Napirend
21.30 Üzleti hét
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 A terület (film)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel
9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 A rossz orvos - Hl/3 10.50 Rienzi - részletek 11.40 Népdalkórusok, hang-szerkettősök 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidöben 13.13 Zenekari muzsika 14.00 Hirek. Időjárás
14.5 Cubes-XV/11.
14.20 A jobbik élet - VIII/8.
15.5 Romantikus operákból
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 A Zathureczky emlék-
verseny győztesei - H/1.
16.35 Magyar zeneszerzők rézfúvós kamarazené-jéből
17.00 Metronóm
17.50 Most olvastam
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 A magyar zene évszá-zadai
19.35 Kapcsoljuk a Zeneaka-démia nagytermét
közben:
20.20 Hirek. Időjárás
20.25-
20.40 Halhatatlanmagyarvers Tóth Árpád - 2.
21.30 A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem női kamarakórusa énekel
22.00 Hirek. Időjárás
22.05 Operabérlet
23.00 Fiók
23.30 Jazz
24.00 Hirek. Időjárás 0.05-2.00 Századunk zenéjéből
Hevesi Napok
Két Hevesi Sándorról elnevezett intézmény ün-nepli ezen a héten névadója születésének 120. évfordulóját. Hétfőn a hatnapos programsorozat kezdetén a Hevesi Sándor Általános Iskola igaz-gatója. Farkas Zoltán az elsős majorette lányok bemutatója után rövid beszéddel nyitotta meg az iskola tornatermében az emléknapokat. Méltatta Hevesi sokoldalúságát, említést téve Shaw fordí-tásairól, Nemzeti Színházbeli rendezéseiről és írói munkásságáról.
Megnyitó beszédét követően az Igricek együt-tes megzenésített gyerekverseket adott elő, majd műsoruk végeztével az iskola tanárai és diákjai az intézmény udvarán lévő kopjafán elhelyezték az újonnan elkészült Hevesi-emlékplakettet.
A program folytatásaként - két órával később — a Hevesi Sándor Milvelődési Központ színház-termének előcsarnokában Ablonczy László, a
Nemzeti Színház igazgatója nyitotta meg a He-vesi életét és munkásságát bemutató tárlatot, me-lyen megtekinthetők családi fotói, Shakespeare jegyzetei, a Bűvészinas című vígjátékának kéz-irata, s a társulatában játszó színészek portréi is. Ablonczy említést tett a rendező előd indíttatá-sáról, szülővárosában szerzett első meghatározó élményeiről. Hevesit olyan emberként jellemezte, akiben eggyéfont a hazafi és a világpolgár. Hang-súlyozta, hogy ma is csak úgy lehet Magyarorszá-gon színházat és országot építeni, ha ilyen fajta szellemi egységben élünk. Szavai után megkoszo-rúzták Hevesi Sándor elócsarnoki szobrát.
Szerdán az emléknapok keretében zajlott a He-
vesi iskola sportnapja a Mindenki Sportpályáján,
s került sor este a HSMK-ban a világhírű Győri
Balett vendégjátékára. Csütörtökön és pénteken
két vetélkedőn mérhették össze tudásukat az ál-
talános iskolások. Szombaton pedig a művelődési
ház kamaratermében a Süni Büni Bábcsoport mű-
sorával zárul majd az idei Hevesi Sándor Em-
léknapok. - K. R. -
PYRUS KFT. - KANIZSA GYUMOLCSNEKTAR



MÁJUS 12
Kanizsai

Stúdió Mozi: 20.15 óra: KÁMZSA 1\\ 8 óra:
19 óra:
20 óra:
OSZTRÁK 1

Paf/án popsik S7,ÍV-\'I \\ rna^a/iii (ism.) SZJÍV-1 V m;iu/in Heti magazinműsor
PRO 7


- Az új dolgokat részesítették előnyben, vagy
a hagyományok fenntartására áldoztak több
pénzt?
- Elsősorban a már működő együtteseket, pro-
dukciókat részesítettük előnyben, és főként a he-
lyi produkciókat.
- Maradt-e pénz a később jelentkező célok tá-
mogatására az alap számláján?
- Az elmúlt évek tapasztalatából okulva az idén
már képeztünk némi tartalékot. A jövőben szeret-
nénk ezt méginkább fejleszteni, úgy, hogy 94-től
kezdődően kétszer lehet majd évente pénzhez és
támogatáshoz jutni a kulturális alapból. Mivel évek
óta elhúzódik a költségvetés megtárgyalása, ezért
találtuk ki azt a formát, hogy ezentúl októberben
és áprilisban osszuk el az alap pénzét.
- Alaptalan-e az a feltételezés, hogy megfelelő
kontroll hiányában nem létező célokat is támo-
gatnak?
- Arra sajnos nincsen mód, hogy mindenkit
leellenőrizzünk, a felvett pénzekkel meg eddig
ELOSZTOTTAK
Az érintettek már bizonyára értesültek róla, hogy elosztották a kulturális alap ez évi négy-millió forintját. A pénz elosztásának körülmé-nyeiről Minorjcs Piroskát, a Kulturális és Ok-tatási Bizottság vezetőjét kérdeztük.
- Mennyi pénz kelleti volna ahhoz, hogy min-
den igényt kielégítsenek?
- Közel 18 milliós igény érkezett be, de a
rendelkezésre álló pénzből ezeknek csak\'a töre-
dékét sikerült kielégítenünk.
- Milyen szempontok alapján döntöttek a tá-
mogatandó célokról?
- Öt témakörben lehetett pályázni, nevezetesen
közgyűjteményi szolgáltatások, művészeti pro-
dukciók tárgyi feltéleleinek javítására, aztán ze-
nei, irodalmi és egyéb kulturális rendezvények
támogatására, külföldi szereplésre, Kanizsán
megrendezésre kerülő programokra, és közhasznú
információs szolgáltatások támogatására.
mindenki el tudott számolni.
13.00 Telebörze 13.45 DSF-Iréning 14.00 Tánc 15.00 Sport-tenisz 17.00 Sport a nagyvilágból 17.55 Hírek 18.00 Sportshow 19.00 Hopp vagy kopp-játék 19.30 DSF-stúdió 19.55 Hírek 20.00 Sport-tenisz 21.55 Hírek / Talkshow 23.00 Küzdősportok magazin-ja 24.00 DSF-stúdló (ism.)
EUROSPORT
12.00 Vitorlázás
14.00 Műkorcsolya VB
16.00 Birkózás
17.00 Biliárd
18.00 Trlatlon
19.00 Szörfösök magazinja
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Kosárlabda
22.00 Klckboksz
23.00 Labdarúgás
1PLUS
15.00 Hirek
15.03 Cápabár (sorozat) 15.45 Angol nyelvlecke 16.00 Beszélgetés 16.30 Erleh Frontm 17.15 TerryHoax 18.00 Rabszolgasors (sor.) 18.30 Hirek
18.40 Volt egyszer Amerika 19.10 Mese 19.15 Kultúra / Híradó 20.10 „Mesés" utazás 21.00 Beszélgetés 21.15 A kerékpáros (film) 22.35 Talkshow 0.35 A nap hírei
9.00 Hirek / Santa Fétöl
nyugatra (ism.) 9.30 Dokumentumfilm 10.15 Tudományos magazin 10.30 Egy anya szívével 12.10 Külföldi tudósítások 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Slnha Moca (sorozat) 14.00 Testestől, lelkestől
(sorozat)
14.45 A Meler család (sor.) 15.05 Ewoks (sorozat) 15.30 Bábjáték 15.50 Szupernagyi (sorozat) 16.20 Egyszer volt... 16.30 Dlng-dong 17.00 Minihírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek/Rólunk van szó 18.30 Malibu vízi mentői
(amerikai sorozat) 19.30 Híradó/Sport 20.15 Borotvaélen (sorozat) 22.00 Minden lében két kanál
(angol krimisorozat) 22.50 Magányos küzdelem
(film) 0.30 A modell és a zsaru
(amerikai sorozat) 1.35 Hírek
OSZTRÁK 2
16.50 1000mestermű 17.00 Pályaválasztás 17.30 Országok és emberek 18.00 Család minden meny-
nyiségben
(sorozat)
18.30 Hihetetlen 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Sport - labdarúgás 22.00 Híradó 22.30 Beszélgetés 23.30 Zürich tranzit
5.20 A madárijesztő és Mrs.
King (ism.) 6.05 Barátom, Ben (amerikai sorozat) Próbaidő
6.30 Rajzfilmek (ism.) Gyilkos paradicsomok Repülő macik Garffeld
Fllntstone család 8.15 Kezdeti nehézségek
(ism.)
8.45 Harttól Hartig (ism.)
9.40 Bluegrass I. (am. film)
11.30 San Francisco utcáin
(ism.)
12.30 Bili Cosby-show (ism.) 13.00 „Colt" a biztonság
kedvéért (am. sorozat)
Buti] Az úton a Fórum felé bolond dolog történt
(film)
HüEl Harttól Hartig (am sor)
Osztálytalálkozó 16.20 Rajzfilmek Szellemirtók Szuperegér Garfleld
Flintstone család 18.05 Kezdeti nehézségek (sorozat) Csak négy betű 18.35 Bili Cosby-show (amerikai sorozat) Szülői értekezlet 19.05 San Francisco utcáin (amerikai sorozat) Testépítő 20.00 Híradó flflna Matlock (am. krimisor.)
Vakáció
EHTiE Jaké és McCabe (amerikai sorozat)
Bestseller
EETiTii Pszichológiai játék
(amerikai film) 0.35 Hirek
0.45 Highwayman (ism.) 1.35 Hirek
1.45 Rendőrsztori II. (ism.) 3.15 Hirek 3.25 Kőkomény ötös (ism.)
16.05 Évforduló
16.10 Csongor és Tünde
11/1. rész (ism.)
17.30 A tenger-1. rész
18.05 Nótaszó
18.30 Mesesarok
18.45 Hirek
19.00 Kórház a város szélén Csehszlovák tévéfilm-sorozat - XX/6. rész: Gyermekrablás 58\'
20.00 Szerelmem, Elektra Magyar film 74\'
21.15 Gazdakör
21.45 Dunasport
SAT1
10.00 Néma angyal (film) 11.35 Szomszédok (ism.) 12.00 Szerencsekerák (ism.) 12.40 Népzenei slágerek
(ism.) 13.30 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
Menyasszonyi ruha 14.20 Szomszédok
(ausztrál sorozat)
Aggodalom 14.5G Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
Újra otthon 15.45 A bosszúállók (am. sor.)
Menetjegy a múltba 16.45 Kockáztass I 17.20 Mindent vagy semmit
-játék 18.30 Sport 18.45 Hirek 19.00 Szív az adu 19.30 Szerencsekerék 20.15 Boldogság a réten
(színházi közvetítés) 22.00 Beszélgetés flflHü A profik (angol sorozat)
Dévi
Rendőri őrizet 0.25 A bosszúállók (ism.) 1.20 Akut (ism.) 2.00 Műsorismertetés
5.40 Falutévé - géptippel, munkaügyi tippel, nö-vénydoktorral
Telefon: 112-5475 6.00 A Reggel
Telefon: 176-7943 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi
Telefon: 153-1204
Benne:
Elilil Kedves Celine
Francia tévéfilmsorozat XIII/2. rész (ism.)
10.00 A klinika |sn
NSZK tévéfilm- ggf sorozat-Xli/11 Egy erős asszony (ism.)
11.00 Játék
12.00 Hirek
12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg nülil Csodálatos a világ
Amerikai ismeretterjesz-tő filmsorozat Élő pajzsunk
16.35 Képújság
16.45 Parnasszus Irodalmi játék
17.00 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat Nem adom feli
17.30 Most-A sokoldalú fia-talok műsora
18.00 Hol-mi?-Ifjúsági szol-gáltató magazin
18.15 Pénzvilág - Hírek, té-nyek, információk
18.25 Napközi - egy műsor és valami más
18.45 Jó éjszakát kíván a
Disney I
fETiTii Miami Vice
Amerikai krimisorozat Koktélparti
20.00 Híradó
20.30 Telesport
HilTil Három boltos kisasz-szony Tévéfilm 82\'
22.05 AKTuális
22.25 Világ-példa-tár
23.15 Közjáték (ism.)
23.20 Mint Makó Jeruzsá-lemből
Dokumentumfilm-soro-zat - IV/2. rész Imre Londonban és Iz-raelben 0.05 Híradó 0.10 BBC-hiradó
HB0
17.30 Állati élet: Pingvin-szi-getek
Angol természetfilm 52\' 18.30 A kalózkirály
Amerikai kalandfilm 100\' 21.15 A Bounty
Amerikai kalandfilm 131\' 22.30 Pusztíts és rombolj I
Amerikai sci-fi 81\' 23.55 Potyautasok
Magyar dráma 93\'
6.00-
9.00 Napkelte - Reggeli in-formációs magazin
15.35 Műsorismertetés CEtm Testestől, lelkestől
NSZK tévéfilmsorozat A kis dióhéj 43\' (ism.) Kempfert - Günter Strack (Szabó Gyula), Ágnes Bebel - Liesel Christ (Győry Ilona), Theo Stutz-BuddyElias(Ve-lenczey István), Anna-marie - Barbara Auer (Györgyi Anna), Haug -Helmut Zierl (Csankó Zoltán), Bardusch-Gerd Baltus (Balázs Péter)
16.25 Kérdezz I Felelek
16.45 Oszkár tudja - Környe-zetvédelmi rajzfilm
17.00 Híradó - Időjárás
17.06 Észbontó
Ismeretterjesztő maga-zin gyerekeknek
17.26 Denver, az utolsó di-
noszaurusz - Amerikai
rajzfilmsorozat (ism.)
Denveré a pálma
17.48 Műsoraránlat 17.50 Elektor kalandor
Telefonos videojáték 18.00 Híradó 18.10 Regionális híradó 18.25 Önválasztl 19.05 Operamesék
Verdi: Otelló
Angol zenés tévéfilm 20.10 AC Parma-Royal Ant-
werp
Labdarúgó KEK-döntő
Közvetítés Londonból 22.00/
22.45 Esti egyenleg 22.20/
23.05 Időjárás 22.25/ 23.10 Napzárta előtt...
23jío Visszatérés Malavellbe
Francia tévéfilm 94\' „Fekete" - Francoise Fabian (Hámori Ildikó), G. M. C. - Frangoise Christophe (Béres Ilo-na), Coco - Jean Fran-val(Mádi Szabó Gábor), Noel - Frederic Pierrot (Bor Zoltán), Franz -Christian Kohlund (Gáti Oszkár)
_ szív TV _
19.00 Müsorajánlat 19.10 Aerobic
19.35 Gyermekek képernyője 20.00 Top 10-Slágerlista 20.40 SzívTV-shop 20.50 Kurír-est
Tóksó a Komédiumból 21.20 Sportturmix 21.50 Egészségmagazin 22.35 SzivTV-shop 22.40 Mindennapi jóga
c
SÜTÖRTÖK
li ora: .larasi Ildikó ipui-müvcs/ kiállításának incgmitoja a KSMK-ban
IV óra: RKPUBLIC ejjjuttc; koncertje a HSMK-ban
\\U)/.i: 16, 18, 20 ói.i: " K«bunkó(?)
Slúdiú Mozi: 16.30, 18.15 óra: Nincs bocsánat (FBIC)

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés 8.40 Napközben
Közérdekű magazin
11.05 Magyar tájak dalaiból, táncaiból
11.25 A Szabó család (ism.)
12.00 Déli Krónika
12.30 KI nyer ma?
12.40 Falurádió (ism.)
12.50 Külpolitikai figyelő
13.05 Vendég a háznál
13.15 Filmzene
13.30 A római katolikus egy-ház félórája
14.05 Klasszikusok minden-kinek Sarolta
Részletek Erkel operá-jából
14.55 Versarchívum
15.05 Válogatott perceink
15.44 Éneklő lf|úság
16.00 Délutáni Krónika
16.20 Zenefórum A hét muzsikusa
17.05 Kirakat
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvllág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek I
19.40 Géher István Irodalmi összeállítása
20.05 Hagyományápolók
20.30 Határok nélkül
21.05 Névjegy - Lagzi Lajcsi
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Analógiák
23.05 Dlszkotéka
Lemezbarátok órája
PETŐFI
4.30 Hajnali Kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Pophullám 8.50 Helykeresö. Munkáról, esélyekről, boldogulás-ról - percekben 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Zöld telefon 9.10 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.15 Egy régi nótafa 12.00 Nótakedvelőknek 13.00 Hírpercek 13.10 Zsebrádiószinház Ürültem, hogy mellém állt
Borenich Péter doku-mentumjátéka 13.23 Kvfzpróba 13.45 Időlárás- és vízállás-jelentés 14.00 Kabarécsütőrtök
Kettőtől ötig benne:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hfrek. Időjárás 17.05 Észkerék 17.32 Gordiusz
Magazin töprengőknek 18.30 Helykereső 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Hangpárbaj 19.25 Versek 19.35 Táncházban 20.00 Slágerszinház 21.00 Zenés hírcsokor 21.10 Daráló (ism.) 21.40 Zenerulett 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthiradó 23.10 Máról holnapra - éjfél
előtt - É|szinház 0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 4.03-4.20 Cigánynóták
14.25 Jazzklub
15.50 Irodalom mindenkinek
16.00 Szerelem / Minihírek
17.10 Kamerával a vadonban
17.35 Octopus vállalkozás
(sorozat)
18.00 Sport/Hírek 19.20 3 SAT stúdió 19.30 Beszélgetés MHiin Az Öreg (krimisorozat) 2100 Hétköznapi történet 21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport/Híradó
22.25 Barbár esküvő (film)
24.00 Hirek / Tallózás
SZLOVÁK
SZTV-1
16.45 Kontaktus stúdió
17.45 A növények világából
18.20 80 nap alatt a Föld kö-rül Wllly Foggal (sor.)
19.00 Esti mese
19.10 Az ésszerű táplálko-zásról
19.30 Időszerű események
19.57 Sport
20.05 Könyörtelen igazság (film)
21.35 Kulturális magazin
22.00 Időszerű események
22.30 Sporthírek
22.40 Téma - vitaműsor
23.50 Teletext-hírek
SZTV-2
18.35 Egészségügyi magazin 18.45 Molpir, a Kárpátok tit-kos vára
19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sport 20.10 MTV slágerlista 21.10 Turisztikai magazin 21.35 A Woridnet bemutatja... 22.00 Bukás (brazil krimi) 22.55 Események 23.20 Teletext-hírek
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reg-gelt, Németországi 9.00 A Főnők (am. sorozat) Igaz pletykák
10.00 Gazdag és szép (amerikai sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó
11.30 Családi párba|
12.00 Magazin
12.30 A Springfleld-sztori
(amerikai sorozat)
íKBil Kalifornia klán (amerikai sorozat)
14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat) Mágia
15.00 Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Jessica és a bomba
16.00 Beszélgetés
17.00 KI itt a főnök? (amerikai sorozat) A tanár kedvence
17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) A ml kocsink
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony-magazin
19.45 Jó Idők, rossz idők (német sorozat)
20.15 Életre szóló munka (német sorozat)
20.45 Segítség, megbolon-dult a családom I (sor.)
21.15 S. 0. S. hívás (sorozat)
22.15 Dr. Marcus Welby (sor.) Porcelánbaba
23.15 Gottschalk-show
24.00 L. A. Law (am. sorozat)
öreg urak esete 1.05 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
1.45 KI itt a főnök? (ism.) 2.15 A Főnök (ism.) 3.15 Beszélgetés (ism.) 4.10 Robbanékony (ism.) 4.35 Gyilkosság a hobbija
(ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)

RTL2
6.10 Ralzfllmek 16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
A kereskedő 16.35 Móka, kacagás (sor.)
Konkurencia 17.00 Hirek 17.05 Lobo seriff (sorozat)
Víz
18.00 Hirek 18.05 Ruk-cuk-játék 18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Felnőtté válás 1. 19.00 Hírek 19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Felnőtté válás 2. 19.30 Bensőn (sorozat) 20.00 Hirek 20.15 Beavatottak (sorozat)
Gyors eredmények 21.05 Pankráció 22.00 A Kobra napja (film) 23.35 Krimisztori (sorozat)
Letartóztatás 0.25 Seriff New Yorkban
(amerikai sorozat)
Show-kalózok 2.00 Beavatottak (ism.)
15.10 Kennedyék (sorozat)
16.15 Hlm és videó-magazin
17.00 Hírek
17.15 Beszélgetés
18.05 Talkshow
19.00 Hirek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Híradó
20.15 VOX-box-játék
21.15 Tévémagazln
22.00 Hírek
22.10 Sport
23.15 Szexábécé
24.00 Hirek

TV5
6.00 Telereggel 10.00 A természetről 12.00 Varietéműsor 13.15 Banánhéj (sorozat) r 16.30 Pokoli magazin t 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske 18.00 Kvizműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Nem kell álmodozni I 21.30 Az évszázad haladása 23.00 Viva - társadalmi ma-gazin
0.40 Az Istenek (sorozat) 1.30 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I 20.30 Ray Cokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Házibuli övezet
2.00 Marijno
3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend 13.30 Utazási magazin 14.00 Média televízió 14.30 Dzsem 16.30 Élővideoshow 18.30 Bonanza
(amerikai sorozat) 19.30 Honey West (sorozat) 20.00 Vldeodlvat 20.30 Arcképcsarnok 21.00 Napirend 22.00 Hírek 22.30 Üzleti hét 22.48 Piacgazdaság 23.00 Fehér komancs (film)
BARTÓK
6.00
9.05
10.00
10.05
11.13 12.00 12.05 13.43
14.00 14.05
14.20
15.01 16.00 16.05
17.00
Muzsikáló reggel Pódium Hirek. Időjárás Németh Antal emléke-zete (ism.) HSndel operáiból Hirek. Időjárás Hangverseny déndöben A Honvédség központi zenekara játszik Hirek. Időjárás Auf Deutsch gesagt (ism.)
Swann szerelme. Rész-let Proust: Az eltűnt idő nyomában c. művéből Zenekari muzsika Hirek. Időjárás In memóriám Zoltán Kodály-11/1. Muzsikáló nagyvilág
17.50 Népzenekutatók mű-helyében
18.00 Hírek. ldő|árás 18.05 Marta Stader énekel
18.44 Muzsikáló erdélyi vá-
rosok - IV/2.
19.35 Kapcsoljuk a Pesti Vi-gadót közben:
20.20 Hirek. Időjárás 20.25-
20.40 Csokits János versei 21.40 Szimfonikus miniatűrök 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 A zene üzenete 22.20 Katedra 22.50 Napjaink zenéje
23.45 Telemann: a-moll trió-
szonáta
24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Éjszakai jazzklub

COSINUS KART TEAM 1993
Miklós Szabolcs kanizsai fiatalember -akkor még tanuló - 1986-ban elhatározta, gokartos lesz. Az álom lassan-lassan va-lóra vált: - 1989-ben jelentős anyagi ál-dozatok árán vásárolja meg elsó" gokartját. - 1990 februárjában a KJOSZ-klub egyet-len gokartosa nemcsak Kanizsán, de a megyében is. — Az év második versenyén 13. helyezéssel végez. - 1992-ben szpon-zorra találnak a Cosinus Gmk. támogatá-sával. - Hamarosan megalakul a Cosinus Kart Team, mely a Magyar Autó- és Mo-
torsport Szövetség hivatalos szakosztálya 3 géppel, 3 versenyzővel, 4 szerelővel a Nemzeti „C" kategóriában. - A jókor jön anyagi támogatással, minden tudást és lel-kesedést beleadva csapatversenyben a 6. helyen végeznek országos szinten. Hol tart most a szakosztály és hogyan készül-tek az idei versenyévadra? Kérdésünkre a csapat vezetője és „állandó szóvivője" Miklós Szabolcs válaszolt.
— A szakosztály jelenlegi tagjai Kállai Roland, Czimre Attila, Botor Sándor és jómagam mint versenyzők, aztán Molnár Zoltán, Antal Csaba, Lukácsi István és Bonczok Miklós szerelők. Ami a technikát illeti, 4 versenygépünk van 125 köbcentis, 25 lóerős, 5 sebességes ETZ motorokkal, melyek 100-120 kmlóra sebesség elérésé-re is képesek. Az idei versenyévad április 2-án és 3-án kezdődött Kecskeméten a Posta-Bank Kupával, melyre a Nemzeti
„C" kategóriában j A speciális gokart ; rös a versenyfutan rajthoz minden indu veztük, hogy szalu géppel indul. Sajm indult. A versenyt n sen — nem a mi ki megsérült úgy, hog\\ sem tudtunk állni, készülés, a technika kísérti ezt a sportc született. Titkos váj az első három közé vaszi álom maradt.
— Ilyen előzmény
- Mindenekelőtt
alkalommal állhatta
összesen 10 futamo
és 2-án a nylregyhí
tódotl a versenysor


ROTARY Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,


Kanizsai

Stúdió Mo/i: 20.15 ora:
KANIZSA TV 8 ora:
1) óra:
OSZTRÁK 1

Paj/an popsik SZÍV-IV (ism.) IFI-torom
PRO 7


- A jelenlegi állapotok ismeretében a tavalyi 6. helyezés megtartását tűzzük ki célul. Persze kellemes meglepetés lehet, ha ennél jobb eredmény születik. Mind-ezekhez adottak a személyi feltétetek - a kitartás, a lelkesedés, az akarat - és az anyagiak is, habár ez utóbbiak nekünk is korlátozottak. A kezdeti sikertelenségek ellenére komolyan készülünk újabb verse-nyekre, bízom a fiúkban, és fokozatosan jobb eredményekben.
A csapat átlagéletkora alig húsz év. Amit csinálnak és amit eddig elértek -helyi pálya és állandó edzések hiányában — tiszteletreméltó teljesítmény. Miközben Nagykanizsa színeit képviselik, idegen pályákon és dobogós helyezésekről ál-modnak, városuk, lakóhelyük sporttörté-nelmének új fejezete íródik.
Tóth Ferenc
ott leszünk a lobbin is: júniusban Kecs-keméten, júliusban 2 alkalommal Győrben és Kecskeméten, szeptemberben ugyan-csak Kecskeméten.
- Mivel telik a felkészülés?
- Elsősorban a gépek tökéletes felújí-
tásával. Megbízhatóságuk érdekében szük-
ség van újabb motoralkatrészek cseréjére,
több tartalékalkatrész biztosítására, meg-
felelő gumik vásárlására. Mindebben a
többiekkel együtt nagy segítség Molnár
Zoltán szerelőnk közreműködése, nem
utolsósorban szponzorunk anyagi támoga-
tása, mely eddig is sokat áldozott erre a
sportágra.
A szponzor, pontosabban a COSINUS Gmk. cégvezetője Kálinger József. Nem titkolt szívügye, hogy a még fiatal kani-zsai sportágnak, a gokart versenyzésnek méltó folytatása legyen. Mit vár 6 a szak-osztálytól?
13.00 Teleböna
13.45 DSF-trénlng
14.00 Műkorcsolya
15.00 Sport-tenisz
18.00 Sportshow
19.00 Hopp vagy kopp-játék
19.30 DSF-stúdló
19.55 Hirek
20.00 Sport a nagyvilágból
21.55 Hírek
22.05 Talkshow
22.55 Hírak
23.00 Motorsport
24.00 DSF-stúdló (ism.)
EUROSPORT
12.00 Labdarúgás 14.00 Kosárlabda 16.00 Birkózás 17.00 Karate EB 19.00 Tanlszmagazln 19.30 Eurosport-hirak 20.00 Jégkorong proli liga 22.00 Labdarúgás VB selej-tező
24.00 ökölvívás 1.00 Eurosport-hírek
1PLUS
15.00 Hirek
15.03 Evelyn Prenttce (film) 16.20 Vasutak 16.30 Jelek
17.15 Veszályes vágy (sor.) 18.00 Rabszolgasors (sor.) 18.30 Hirek
18.40 Volt egyszer Amerika 19.10 Mese 19.15 Börze 20.00 Hiradó 20.15 Dokumentumfilm 21.00 Beszélgetés 21.15 Öngyilkosság (film) 22.50 Talkshow 0.20 A nap hírei
versenyző nevezett, lyán kétszer 12 kö-
ahol egyszerre áll
versenyző, t/gy fer-tályunk mind a 4
a kezdet pechesen %előző szabad edzé-nkból - két gépünk székkel már rajthoz iába az alapos fel-rdöge szakadatlanul
így eredmény sem unk, hogy legalább ekerüljünk csak ta-
kel hogyan tovább? m elkeseredni. Öt
még rajthoz, mely jelent. Május l-jén
repülőtéren folyta-at. Bármi történik,
9.00 Hirek / Santa Fától
nyugatra (ism.) 9.30 Országok és emberek 10.00 Ausztria-kép (ism.) 10.30 Maszkok (ism) 12.15 Teleszkóp (ism.) 13.00 Hirek 13.10 Rólunk van szó 13.35 Slnha Moca (sorozat) 14.00 Testestől, lelkestől
(sorozat)
14.45 Antik Istenek és hősök 15.05 Tao-Tao (rajzfilmsor.) 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Alfréd J. Kwak (sor.) 16.30 Tudományos magazin 17.00 Mlnlhirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Család minden meny-
nyiségben (sorozat) 18.30 Mallbu vízi mentői
(amerikai sorozat) 19.30 Hfradó 20.00 Sport 20.15 Hegyi levegő és pornó
(sorozat)
21.10 A számok világa 21.25 Törött nyil (western) 22.55 Nanou(film)
OSZTRÁK 2
17.10 Riport
17.55 Sport - labdarúgás
VB selejtezők
20.00 Kulturális magazin
20.15 Belföldi tudósítások
21.00 Filmújdonságok
21.30 Vigyázat, kultúrál
22.00 Hfradó
22.30 A hónap könyve
22.45 Irodalmi kvartett
24.00 Alfréd Schntttke-portrá
0.55 Halló, Ausztriai-hal-
ló, Bécsi
1.25 Hirek
5.10 „Colt" a biztonság
kedvéért (ism.) 5.55 Barátom, Ben
(amerikai sorozat)
A kis bankár 6.20 Rajzfilmek (ism)
Szelleminek
Szuperegér
Garfletd
Flintstone család 8.05 Kezdeti nehézségek
(ism.)
8.35 Marttól Hartlg (ism) 9.25 Bluegrass II. (am. film) 11.20 San Francisco utcáin
(ism.)
12.20 Bili Cosby-show (ism.) 12.50 Vegas (am. sorozat)
Lányügynőkség
A három testőr (film)
Harttól Hartlg (am sor)
Gyilkos románc 16.20 Rajzfilmek
Gyilkos paradicsomok
Beetlejulce
Gardáid
Flintstone család 18.05 Kezdeti nehézségek
(sorozat)
Télapó 18.35 Bili Cosby-show
(amerikai sorozat)
A lyuk [ETJE San Francisco utcáin
(amerikai sorozat)
Vészjel 20.00 Hiradó
SunsetUmousine(film)
T. J. Hooker (am. sor.)
Kiszolgáltatva
Slaughter nagy dobása
(amerikai krimi) 0.50 Hírek
1.00 Jaké és McCabe (ism) 1.45 Hirek 1.55 Pszichológiai játékok
(ism.)
3.30 Hirek 3.40 Vegas (ism.)
16.05 Évforduló
16.10 Csongor és Tünde
H/2. rész (ism.) 17.35 Várak, törökök - Hl/2. 18.20 Mesesarok 18.45 Hirek 19.00 A bohóc felesége
Tévéjáték 55\' 20.00 Francia filmek klubja
Sógorok, sógornők
Francia film (1975) 99\' 21.40 Mediawave\'93-Györ 22.10 Válogatás a fesztivál
filmjeiből 23.10 Évforduló
SAT1
10.00 Boldogság a réten (ism.) 11.35 Szomszédok (ism.) 12.05 Szerencsekerák (ism.) 12.45 Mentők (ism.) 13.30 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
Csak az ima segít 14.20 Szomszédok
(ausztrál sorozat)
Jamie bulija 14.50 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
Üzleti sikerek 15.45 A bosszúállók (am. sor.)
Sznobok
16.45 Kockáztass I 17.20 Mindent vagy semmit
- játék 18.30 Sport 18.45 Hiradó 19.00 Pont, pont, pont 19.30 Szerencsekerék 20.15 összeesküvők (am. sor.)
Egy dzsigoló sorsa 21.15 HalllGalli Eflna MadMax-AvIharku-
polán túl (am. film) 0.15 Cartar kapitány csa-pata (amerikai film) 1.35 A bosszúállók (ism.)
5.40 Falutévé - ipartippel
és kert-ész 6.00 A Reggel
Benne:
8.05 A Financial Times ke-let-európai gazdasági híradója 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi Benne:
Kedves Cellne Francia filmsorozat XIII/3. rész (ism.) Apám kicsi alakja Tévéfilm (1980) 81\'(ism.) Walter Henisch - Rudolf Wessely (Gera Zoltán), Péter Henisch - Ludwig Hirsch (Bálint András), Idős Prinzné - Péchy Blanka Fiatal Prinzné -Bodnár Erika
11.20 Játék
12.00 Hirek
12.05 Képújság
12.10 ön választ! (ism.)
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Telesport 16.55 Képújság 17.00 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat ítéletre várva
17.30 Menedzser Magazin
18.10 Pénzvilág
18.20 Napközi - egy műsor és valami más
18.40 Égből pottyant mesék Levente Péter, Döbren-tey Ildikó és Gryllus Vil-mos műsora (ism.) A kis versenyautó
19.00 Van benne valami...
Barkochbajáték
QjQi] Az utódok reménysége A zsidó hitközségek műsora
20.00 Hiradó
20.30 Telesport
Hitül Szomszédok Teleregény (Ism.: péntek, TV1 9.00)
21.10 Friderikusz-show
(Ismétlés: május 25-én, TV1 10.00)
22.35 AKTuálls
23.00 Közjáték (ism.)
%Iilü Johnny Grlffin
Az Improvízió különki-adása
0.05 Hiradó 0.10 BBC-hiradó
HB©
17.30 A párduc - Amerikai-olasz kalandfilm 147\'
20.10 A bűn vonzásában Amerikai krimi 104\'
22.00 Testőr kereszttűzben Amerikai akciófilm 89\'
23.30 Megteszed vagy meg-halsz - Am. film 93\' 1.05 Erotikukucs
Amerikai film - 8. 26\'
6.00-
9.00 Napkelte
Bemutatkozik az Ungvári Televízió
14.50 Műsorismertetés
14.55 Kirakat
15.35 Keresztények
Angol ismeretterjesztő filmsorozat-XII/5. rész: A könyv népe (ism.)
16.26 ötöd-ölö
Telefonos játék
16.41 Meg kell a búzának érni Gálaest a magyarorszá-gi táncházmozgalom 20. évfordulóján
17.00 Hiradó - Időjárás
[fülű Prizma
Életmódmagazin Tartóoszlopunk - a gerinc
17.45 Nellle, az elefánt Angol rajzfilmsorozat Nellle és a repülő csé-szealj
17.50 Elektor kalandor Telefonos videojáték
18.00 Hiradó
18.10 Regionális híradó
18.25 Regionális magazin
18.55 Időjárás
nüTil Mentőosztag
Angol-ausztrál tévéfilm-sorozat -XIV/12. rész:
A fa tetején 50\'
nJBjj Magyar novellák Nagy Lajos: Szatirva-dászataTőkjyfallgetben Tévéfilm 28\' Szereplők: Rékasi Ká-roly, Orosz Helga, Avar István, Bősze György, Új-laky Dénes, Laczkovits Géza, Kiss Gábor, Salin-ger Gábor, Csányi János, Kaszás Géza, Hollósi Fri-
gyes és mások
Mimi Egy magyar Katona Monte-Carlóból Beszélgetés Katona Ti-borral
21.05 össztűz-Aktuális köz-életi vitafórum
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
22.25 Bemutatkozik az Ung-vári Televízió

19.00 Műsorismertetés
19.10 Sráckarika
Nyolcvan nap alatt a Föld körül - Rajzfilm
19.45 A sebesség világa
19.55 Orvosi turmix
20.00 Autósakadémia Amerikai vígjáték
21.30 Társadalombiztosítási választások Magyar-országon
21.50 Arcok és álarcok
22.30 Az amerikai álom
Gazdaságtörténeti so-rozat - XXVI/26.


és vízkutak fúrását, kiképzését és javítását
p,
ENTEK
Haraszti I,ás7ló icslfimüvés/ kiállításának rrK\'íj;n\\i1ás;i
;i Városi Képtárban
Mo/.i: 16, IS, 20 or.c ( -/o .rd

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként Hirek. Időjárás. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika -8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés 8.40 Napközben
Közérdekű magazin
közben: 9.50 Lottósorsolás
11.05 Cigányfélóra
11.35 Rókacsárda - XV/6. Részletek Ágh István regényéből
12.00 Déli Krónika
12.30 Ki nyer ma? - Pécsett
12.40 Falurádió (ism.)
12.50 Külpolitikai figyelő
13.05 Népdalok
13.30 Zsidó vallási félóra
14.05 Klasszikusok minden-kinek Zeneparádé
14.55 Első közlés
15.05 Kerengő az Irodalmi érettségi körül
15.35 Hitélet és történelem
16.00 Délutáni Krónika
16.10 Mindennapi gazdaság
16.20 Zenefórum
17.05 Magyarországról lö-vök...
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek I
19.40 Géher István irodalmi összeállítása
20.05 Népdalok, népdalfel-dolgozások
20.30 Határok nélkül Az irodalomról
21.05 Parlamenti ütköző
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Hipnózis és reinkarná-ció
23.05 Hangversenymúzeum Edwin Fischer (zongo-ra), Wolfgang Schnei-derhan(hegedű) és En-rico Mainardi (gordon-ka) hangversenyei a Salzburgi Fesztiválon
PETŐFI
4.30 Hajnali Kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Europop 8.50 Helykeresö 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Zöld telefon 9.10 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.18 Szép volt, de szép
Operett kívánságműsor 13.00 Hirpercek 13.10 Mit üzen a Rádió? 13.35 Petőfi Sándor versel 13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
14.00 Péntektől - péntekig benne:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Kölyökrádló 17.32 Ziccer 18.30 Walkman
Lírai és groteszk pilla-natfelvételek az utcáról 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Alternatív zene 19.35 A családban maradi Családi perpatvarok 20.00 Bravó I
Hazai sikerlista a hall-gatók szavazatai alapján 20.30 Fűtől fáig 21.00 Hirpercek 21.10 A titokzatos harmadik Csák Gyula hangjátéka 21.48 Esti dallamok jazzjel-
leggel
23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél
előtt 0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után - Rádióorfeum (Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdá-sok

3SAT
17.00 Minihírek
17.10 Alfréd J. Kwak (sor.)
17.35 Gyilkossági csoport
(sorozat)
18.00 3SATbőrze 18.25 ötletek és irányok 19.00 Hírek 19.20 3 SAT stúdió 19.30 Külföldi tudósítások 20.00 A hegyek országa 20.45 Oldalplllantások 21.15 Bécsi Ünnepi Hetek 23.00 Ö (mexikói film)
0.30 Hirek
0.55 3 SAT börze
SZLOVÁK
SZTV-1
16.40 Telefonos magazin 17.20 Pinocchio (sorozat) 17.45 Tévékaleldoszkóp 18.05 Szlovákia műemlékei 18.20 Az Addams család
(am. tévéfilmsorozat) 19.00 Esti mese 19.10 Számitógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sport
20.05 Televíziós vetélkedő
20.40 Könyörtelen Igazság
(olasz filmdráma) 22.15 Időszerű események 22.50 Sporthírek 22.55 Film és videó 23.25 Jazzpódium 0.25 Teletext-hirek
SZTV-2
18.40 Regionális műsor 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek
20.06 A Worldnet bemutatja...
20.40 Színházi bemutató
Moliére: Dandin György 22.10 Arcélek 22.50 Események 23.15 Teletext-hirek
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reg-gelt, Németország I 9.00 A Főnök (am. sorozat) A szervezet
10.00 Gazdag és szép (amerikai sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó
11.30 Családi párbaj
12.00 Magazin
12.30 A Springfleld-sztori (amerikai sorozat)
iHflil Kalifornia klán (amerikai sorozat)
14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat)
Stratégia
fEIilil Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Választási hadjárat
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki itt a főnők? (amerikai sorozat) Veszélyes nagybácsi
17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) Végjáték
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony-magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (német sorozat)
20.15 Hazai dallamok
21.15 Hegyi levegő és pornó (német sorozat)
22.15 Tessék?
23.15 Gottschalk-show
24.00 Háziasszonyok-riport
(német szexfilm) 1.35 Hazugságok
(angol pszichothriller) 3.20 Háziasszonyok-riport (ism.)
4.45 Baleseti osztály (ism.)
5.30 Rajzfilm

RTL2
6.10 Rajzfilmek 15.40 Robin Hood (ism.) 16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
A szolga és jutalma 16.35 Móka, kacagás (sor.)
A jobbik nyer 17.00 Hirek 17.05 Lobo seritf (sorozat)
A legjobb asszony 18.00 Hirek 18.05 Ruk-cuk-játék 18.35 Dr. Westphail főorvos
(amerikai sorozat)
Sztrájk 1. 19.00 Hirek 19.05 Dr. Westphail főorvos
(amerikai sorozat)
Sztrájk 2.
19.30 Bensőn (sorozat) 20.00 Hírek
20.15 A virginiai (am. western) 21.40 Titokzatos vágy (film) 23.30 Serlff New Yorkban
(amerikai sorozat)
Indián becsület 1.05 Beavatottak (sorozat)
Eredeti vagy hamis 1.55 Titokzatos vágy (ism.)
15.05 Testközelben (ism.)
16.05 VOX-box (ism.)
17.15 Beszélgetés
18.00 Hírek
18.15 Életmódmagazin
19.00 Hirek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Híradó
20.15 Blunt nyomozóiroda
21.15 Tévétükör
22.00 Hirek
22.10 A fűnyíró
(angol thriller)
24.00 Hirek

TV5
6.00 Telereggel 9.00 Jelen idő (ism.) 10.00 Tudományos magazin 12.00 Varietéműsor 13.15 Banánhéj (sorozat) 13.40 Elszámolás (sorozat) 14.30 Varieté fiataloknak 16.30 Pokoli horgászat 16.55 Oxigén
17.20 Főzőcske / Kvizmfisor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Belga társadalmi mag. 21.30 90 sztárjai 23.00 Tudományos magazin 0.25 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hírek
23.45 Egytől három
24.00 A Harley Davidson 0.30 Marljne 2.00 Egyveleg 3.30 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend
13.30 Ifjúsági magazin
14.00 Sztárok
15.00 Dzsem
16.30 Élővldeoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Sorsforduló (sorozat)
20.00 Tudományos show
20.30 Európa-film
21.00 Napirend
21.30 Európa-magazin
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 A gonosz kastélya (film)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium
10.00 Hirek. Időjárás
10.05 Elfeledett irodalom
10.20 Derűre is derű
Szakonyi Károly: Já-téküzem (ism.)
10.48 James Klng operaáriá-kat énekel
11.20 Zenekari muzsika
12.00 Hírek. Időjárás
12.05 Zempléni Művészeti Napok, 1992
12.54 Az Európa Kamaraze-nekar Schumann-hang-versenye
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 A Voiceof America so-rozata nyelvtanulóknak
14.20 Alfréd de Musset: Dönteni tudni kell
15.05 Barokk muzsika
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Magyar zeneszerzők műveiből
17.00 Muslca Sacra
Egyházzenei magazin
17.50 Tennyson versei
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 Rossini: Olasz nő Al-gírban Kétfelvonásos opera
20.32 Hirek. Időjárás
20.37 Dsida Jenő versei
20.52 Romantikus muzsika
22.00 Hirek. Időjárás
22.05 Hl-Figyelö
Hangzástechnikai és akusztikai magazin
23.00 Fórum. Korkóstoló
24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Lemezújdonságok
Az irodalomtörténet és a történelem ünnepe Nagykanizsán
A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Nagyka-nizsán rendezte a IV. Országos Iroda-lomtörténészi Zrínyi-konferenciát. Dr. Pálfi Dé-nes, Bogár Imre és dr. Kereskai István üdvözölte a társulati ülést, illetve pályázati díjat adott át. A könyv ünnepe is volt ezen ülés, a Társaság főtitkára, Praznovszky Mihály mutatta be Ke-resztúry Dezső Nehéz méltóság című Zrínyi-drá-májának a kanizsai konferencia alkalmából meg-jelent kiadását.
A konferencia első előadásai elsősorban törté-neti vonatkozásúak voltak. Zrínyi Miklós epo-száról, a készülő Zrínyi-szótárról, az Áfium da-tálásáról, szövegkritikai kutatásokról és még több részterületekről hangzottak el előadások.
A Zrínyi-irodalom, de a történelem is sokban gazdagodott. Elég csak utalni Vándor László Űj-
Zrínyi várral kapcsolatos ásatási eredményeire vagy Bene Sándor fiatal kutató tíj forrásfeldol-gozásaira.
Közben a konferencia résztvevői megkoszorúz-ták a Zrínyi Miklós Általános Iskola falán lévő emléket. A rendezők Zrínyi-lakomával vendégel-ték meg a konferencia hallgatóit, előadóit. Ko-rabeli receptek alapján készültek a finom ételek.
Csatáron Vándor László avatott emlékhelyet a szigetvári hős tiszteletére. Előadása, Csatár tör-ténetére vonatkozó adatai rendkívül alapos kuta-tómunkára utaltak. A restaurálás alatt lévő csa-tári templom művészeti élményt nyújtott a tár-saság tagjainak.
A konferenciát Csáktornyái kirándulás zártai, amely múzeumlátogatásból, emlékhelyek megte-kintéséből és koszorúzásból állt.
A nagykanizsai Zrínyi-konferencia méltó volt a\' Zrínyi-hagyományokhoz, a legújabb kutatási eredmények pedig gazdagították a tudományt. A várost is megismerhették a társaság jelenlévő tagjai.
Kanizsai

Stúdió Mo/i: 16.30. IS.15 ora: 20 óra:
1 i\'/,cr missztó 1 racv iokióbun
MÁJUS 14.
p




OSZTRÁK 1
PRO 7


Az előadások színvonaláról csak elismeréssel szólhatott minden tanácskozó. Ezt a nézetei fe-jezte ki Benda Kálmán akadémikus is, a konfe-rencia egyik védnöke.
Feltétlen dicséretes volt a fiatal kutatók (Nagy Levente, Jarecsni János) előadóként való szere-peltetése. Külön kiemelendő Bene Sándor nagy-szerű kutatási eredményei, amelyek sok vonat-kozásban módosítják a Zrínyi-képet. Ugyanaz vonatkozik Vándor László régészeti eredménye-ire is, amelyek Perjés Géza professzort is ámu-latba ejtették.
Nagyszerű volt a konferencia, méltó volt programja és szervezése a zalai hagyományok-hoz. A szakmai vita korrektsége és intelligen-ciája külön kiemelendő, példaértékű. Elégedet-ten távoztak a Társaság tagjai Nagykanizsáról. Hisszük, hogy a zalai kutatók is újabb kedvet kapnak a regionális tudományos munka további folytatásához.
Horváth György
FÓRUM
Május 10-én, 18 órakor a Hevesi Sándor Művelődési Központ kamaratennében lakos-sági fórumot tanának a piarista iskola el-helyezésével kapcsolatosan.
A fórum résztvevői: Horváth Ferenc a Hunyadi-iskola igazgatója a PGMH Humán Osztályának képviselője
A Képviselőtestület Okt. és Kult. Biz. Képv.
Varga Zsófia és Zsigmondy-Winkler Mű-szaki Középiskola igazgatója
Tóth László a Széchenyi-középisk. igaz-gatója
Benedek Tibor a Petőfi Alt. Isk. igazga-tója és a
Piarista Rend képviselője.
A rendezők minden érdeklődőt szeréténél várnak!
13.00 Telebörze 13.45 DSF-trénlng 14.00 Műkorcsolya 15.00 Sport-tenisz 17.55 Hírek
18.00 Motorok és legendák 18.55 Hírek
19.00 Hopp vagy kopp-játék 19.30 DSF-stúdió 19.55 Hírek 20.00 Sport-tenisz 22.05 Talkshow 23.05 Küzdősport magazin 24.00 DSF-stúdió (ism.) 0.25 Sportshow (ism.)
EUROSPORT
9.00 Jégkorong 11.00 Labdarúgás 13.00 Tenisz 19.00 Motorsport 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Motorsportmagazln 21.00 Jégkorong 22.00 Kosárlabda 22.30 ökölvívás 24.00 Tenisz
1PLUS
15.00 Visszapillantó 15.15 Hegymászók 16.00 Francia nyelvlecke 16.35 Száz mestermü 16.45 Szerelmi bölcsesség 17.30 Keleti-tenger 18.00 Rabszolgasors (sor.) 18.40 VoH egyszer Amerika 19.10 Mese 19.15 Sport 20.00 Híradó 20.15 A Himalája 21.00 Beszélgetés 21.15 Játék 22.55 A csábító (film) 0.40 A nap hírei
9.00 Hírek / Család minden
mennyiségben (ism.) 9.30 Tudományos magazin
10.00 X-Large (ism.)
10.30 Egy menyasszony, hét vőlegény (ism.)
12.15 Belföldi tudósítások
13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Slnha Moca (sorozat)
14.00 Testestől, lelkestől (sorozat)
14.45 A holnap mesterei
15.05 Heidi (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Ketchupvámpírok(sor)
16.30 VIF-Zak
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Malibu vízi mentői (amerikai sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Bűnügyi krónika
21.35 Pizza (amerikai film)
23.15 Bűnügyi krónika
23.25 Halál a piros Jaguár-ban (film)
OSZTRÁK 2
15.50 Táncra született 17.30 Cseh kastélyok és várak 18.00 Család minden meny-
nylségben (sorozat) 18.00 Nyereményjáték 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Természetfilm 21.15 Bécsi Ünnepi Hetek 23.00 Hírek 23.10 Sport 23.30 Privát adók 23.55 U2-koncert 1.25 Hírek
5.05 Csillagember (am. sor.)
Apák és fiúk 5.50 Barátom, Ben (am. sor.)
A kíváncsi riporter 6.15 Rajzfilmek (ism.) Gyilkos paradicsomok Beetlejuice Garfield
Flintstone család 8.00 Kezdeti nehézségek
(ism.)
8.30 Halttól Haltig (ism.) Kfla Lány a vörös bársony-hintán (amerikai film) 11.30 San Francisco utcáin
(ism.)
12.30 Bili Cosby-show (ism.) 13.00 Perry Mason (am. sor.) A kötelességtudó rend-őr esete
13.50 Matlock (ism.) íEBa Harttól Harag. (am. sor.) Kihívás a dzsungelben 16.20 Rajzfilmek Szellemlrtók Widget, a kis őr Garfield
Flintstone család 18.05 Kezdeti nehézségek (sorozat)
Rambo vagy Gandhi 18.35 Bili Cosby-show (amerikai sorozat)
Rajongók
tEIiiü Booker (am. krimisor.)
Tony és a nők 20.00 Híradó gJUj] Mozgásban
(amerikai filmvígjáték)
feliül Mancuso FBI (am. sor.)
Igazságot Bonitának 22.55 A testkölcsőnző (film) 0.30 Hírek
0.40 T. J. Hooker (ism.) 1.25 Hírek
1.35 Slaughter nagy dobá-sa (ism.) 3.10 Hírek
3.20 Perry Mason (ism.) 4.05 Bajnokok (sorozat) Titokzatos sziget 4.55 GeneBradley (sorozat)
16.00 Hírek, műsorismertetés
16.05 Évforduló
16.10 Kapásjelző
16.20 Maja, a méhecske (ism.)
16.45 ördöglovas
Magyar film (1943) (ism.)
18.10 Madarak emberközel-ben - Természetfilm
18.25 Mesesarok
18.45 Hírek
19.00 Közép-európai magazin
19.50 Premier plán
20.00 A tanítványok
Magyar film (1985) 108\'
22.00 Évforduló
SAT1
9.55 Or. Slom főorvos (film) 11.35 Szomszédok (ism.) 12.00 Szerencsekerék (ism.) 12.40 összeesküvők (ism.) 13.30 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) Versenyfutás az idővel 14.20 Szomszédok (ausztrál sorozat) Testvérek
14.50 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Telefonos vallomás 15.45 A bosszúállók (am. sor.) Vénusztól, szeretettel 16.45 Kockáztass I 17.20 Mindent vagy semmit
-játék 18.30 Sport 18.45 Híradó
19.00 Pénz, halál, szerelem 19.30 Szerencsekerék flilE Gyerekvárás (film) 22.15 Labdarúgás 23.15 Ha a lányok érzik a ta-vaszt (erotikus film) 0.25 A bosszúállók (ism.) 1.20 Beszélgetés (ism.) 2.40 Tiltakozás (ism.) 3.30 Mindent vagy semmit (ism.)
5.40 Falutévé - profittal 6.00 A Reggel 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi Benne:
9.00 Szomszédok (ism.) 9.50 Lottósorsolás íliliTii Dallas
Amerikai filmsorozat Az érvágás (Ism.: este, TV1 20.40) 10.50 Játék 11.05 Sorstársak 11.20 Segítség!
Szorongás, neurózis, pszichés zavarok - se-gítségnyújtás 12.00 Hírek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Évgyűrűk 16.40 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat Érettségi előtt
17.05 Képújság
regül Plngu
Német-svéd rajzfilm-sorozat Múmin
Japán rajzfilmsorozat A dzsungel
17.45 Pénzvilág
18.00 Ablak
18.55 „Maradjatok meg sze-retetemben I..." Keresztény életkérdések
19.00 Álljunk meg egy szóra I
19.10 Mozivilág
20.00 Híradó
20.30 Telesport
HflEIil Dallas
Amerikai filmsorozat Az érvágás (ism.)
21.35 Panoráma
22.40 Ingmar Bergman képei Csend
Svéd film (1963) FF 91\' Ester - Ingrid Thulin (Ráckevei Anna)^ Anna -Gunnel Líndblom (Kút-völgyi Erzsébet), Johan - Jörgen Lindström (Hamvas Dániel) 0.10 Közjáték (ism.)
TOEi „Philadelphia" Jerry Rlcks - Az Improvízió különkiadása 0.35 Híradó 0.40 BBC-hiradó
HB©
17.30 Babar: Az idős hölgy elrablása
Francia rajzfilm 24\' 18.00 Most kapd el, Jackl
Amerikai vígjáték 100\' 19.45 Kaliforniai acélbabák
Amerikai dráma 113\' 21.45 New Orleans-i Jazz
Fesztivál - Am. zenés
dokumentumfilm 90\' 23.20 Rácsok mögött
Amerikai krimi 94\'
6.00-
9.00 Napkelte - Reggeli in-formációs magazin
15.00 Műsorismertetés
flüiEi Euroklick
Élet és munka Európá-
ban
iMKM Cigánykerék (ism.)
16.07 Garfield
Amerikai rajzfilmsorozat XII/9. rész: Garfield ré-mes-krémes éjszakája
16.31 Pop-rock fehéren, fe-ketén Hazai sztárok klipjei
17.00 Híradó - Időjárás
17.06 Mfisorajánlat
17.10 Nagylátószög
Válogatás a regionális és a határon túli magyar stúdiók műsoraiból
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó
18.25 Műsorajánlat-Időjárás
18.30 Produkció felsőfokon 2. rész
19.00 Orbán Balázs nyomá-ban - X/2. rész Udvarhely anyaszék II.
20.00 A TV2 Kabarészínháza Közreműködik: Balázs Péter, Bajor Imre, Bedé Fazekas Annamária, Bod-rogi Gyula, Csala Zsu-zsa, Gálvölgyi János, Gergely Róbert, Heller Tamás, Hernádi Judit, Kishonti Ildikó, Kosa András, Lorán Lenke, Psota Irén, Tahi Tóth László, Ullmann Móni-ka, Ullmann Ottó és együttese
Összefoglaló az ököl-vívó VB elődöntőiről, Tamperéből, lelvételröl Nekem Pest a Pári-
zsom
Francia sanzonok Pes-ten és Budán Közreműködik: Hege-dűs D. Géza, Malek Andrea, Kulka János, Kútvölgyi Erzsébet, Du-nai Tamás
22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírössze-foglaló
22.20 Időjárás
22.25 Napzárta előtt...
22.45 Aranyzsiráf
Könnyűzenei díjkiosztó gálaest

20.00 Műsorismertetés
20.10 MusicTV4
21.10 Társadalombiztosítási választások Magyar-országon
21.20 TV4 autó-motor maga-zin különkiadás
22.20 Hideg veríték Amerikai film

MUNKARUHÁZAT TERMELŐI ÁRON
Telefon: 93/11-457 Fax: 92/73-279
s
ZOMBAT
20 óra: UMBRF.LLA jazz-rock koncert a HELY klubban
Mozi: 14 óra: lluncutka
16, 18, 20 óra: l\'x/.ó őröd
Stúdió Mozi: 16.30. IS. 15 ora: 1,0/cr niKs/.ió

Kanizsai

KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Műsorismertetés 8.25 Kopogtató
Hátrányos helyzetű helységek 8.S0 Jegyzet 9.05 Családi tükör 9.35 Fuvolamuzsika
10.05 Ismét a javából I
Válogatás elhangzott műsorokból
11.05 Beszélgetés Antall Jó-zseffel
12.00 Déli Krónika
12.30 Földkínálat
13.05 Népdalkörök pódiuma
13.40 Tetten ért szavak Balázs Géza anyanyelvi műsora
14.05 Oxigén :
Ökológiai magazin
15.05 Műhelytitkok - a kö-zelmúltból
15.35 Liszt-müvek
16.00 168 óra
17.30 Visszhang
A hét - zenében
18.00 Esti Krónika
18.25 Szemle
Tallózás hetilapokban és folyóiratokban
19.05 Sportvllág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek I
19.40 Határok nélkül
Benne: Miska bácsi le-velesládája
20.05 Bajor Gizi emlékére Gyémántpatak kisasszony
Hsiung színművének rádióváltozata
22.00 Késő esti Krónika
22.20 Beszéljük meg I
23.05 Klasszikus könnyűzene
PETŐFI
4.30 Reggeli dallamok 5.00 Nyújtózkodó 7.30 A szeretet közösségei 8.05 Családi magazin
közben: 9.00 Hírek. Időjárás
10.00 Mese-zene gyerekek-nek
10.30 Hirvidék
11.00 Hírek. Időjárás
11.03 Operaparádé
12.00 Jó ebédhez szól a nóta
13.00 Hírpercek
13.10 Tükörben
13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
14.00 Törőcslk Mari és Kern András énekel
14.30 Daráló
15.00 Hírek. Időjárás
15.05 Nagy nevettetők
16.00 Szív küldi
17.00 Hírek. Időjárás
17.05 Izraeli szórakozások
18.00 Szeleczky Zita
19.00 Hirek. Időjárás
19.05 Copperfield Dávid Charles Dickens regénye
20.00 Nemzetközi slágerlista
20.55 Sport
21.00 Hirpercek
21.10 Gosztonyl János: Olajverő
22.00 A Magyar Szimfonikus Szórakoztató Zenekar hangversenye a Zene-akadémián
23.00 Hírek. Időjárás
23.03 Sporthiradó
23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Éjszakai klub 0.15-
5.50 Máról holnapra - éjfél után
(0.15-5.50-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 5.03-5.50 Nótacsokor

3SAT
13.00 Hirek
13.10 Gazdasági magazin
13.40 ötletek és irányok
14.10 Moritz-történetek
14.40 Életem cirkusza
15.05 Gasztronómia
15.30 Sport
17.10 Hanna Amon
(német film)
19.00 Hirek / 3 SAT stúdió
19.30 Emigráció (film)
21.35 Inter-City
22.05 Kulturális magazin
23.00 Képek a képernyőn
0.30 Sport
SZLOVÁK
SZTV-1
18.05 Baywatch (am. sorozat)
19.00 Esti mese
19.30 Időszerű események
19.55 Sport
20.05 Milán Markovls talk-show-ja
20.55 Redllne - érdekessé-gek magazinja
21.45 Berlini divatmagazin
22.10 Gólok, pontok, másod-percek
22.25 Forbes kisasszony nyara (spanyol tévéfilm)
23.50 Rózsaszín sorozat
Lady Roxana 0.20 Erotikus vldeokllp
SZTV-2
18.35 Cigány magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sport 20.15 Vég nélküli élet (tévéfilmsorozat) 21.25 Németek (angol doku-mentumfilm-sorozat) 22.35 ökölvívó VB 23.35 MTV slágerlista 0.20 Csak arra gondolok
(sorozat) 0.30 Események
6.00 BelleésSebastian(sor.) 6.25 Bob, a szellem (sor.) 6.50 Péter Pan (sorozat) 7.20 PH és Herkules (sor.) 7.45 Samurai Pizza Cats
(sorozat)
8.10 Játék gyerekeknek 8.30 Pinocchio (sorozat) 8.55 Wlsh Kid (rajzfilmsor.) 9.20 BevertyHBIsTeens(sor.)
Az amulett 9.45 Lucky Luké (sorozat)
Drótkerítés
10.15 Hatmillió dolláros csa-lád (sorozat)
10.45 Planet kapitány (sor.) 11.15 Sárkányok birodalma (sorozat)
Névtelenek hatalma 11.40 Mutánsok (sorozat)
Viszontlátás
12.05 Winspector (sci-fi sor.) 12.30 Úriásléb esete Hen-dersonékkal (sorozat) 13.00 Bolondokháza (am. sor.) 13.25 Bel Air hercege (sor.) 13.50 Titkos énem (am. sor.) 14.15 Rendőrségi beszámoló
(amerikai sorozat)
fHEIil Knight Rider (am. sor.)
Vak hit
iram A csapat (am. sorozat)
Eltűntek Mexikóban 2.
16.40 Jump Street 21. (sor.)
Üldözöttek 17.45 MelrosePlace(am.sor.)
Következtetések 18.45 Híradó 19.15 Beverly Hllls 90210
(amerikai sorozat) 20.15 Milliomos a házban
(színházi közvetítés)
EHOTil Ahová lépek, szörny
terem (am. horror) 23.50 A fény gyeremeki (német szexfilm) 1.00 Férfimagazln 1.30 Ahová lépek, szörny
terem (ism.)
3.10 A fény gyermekei (ism.)
4.15 A farkaslak legendája
(kanadai thriller)

RTL2
6.15 Specialisták úton (ism.) 7.50 A rabszolgalány (film) 9.15 Moszkvában kezdődött
(amerikai film)
Fsz.: Clark Gable 10.55 A római zsaru (film) 12.25 Az Olsen-banda a he-gyek között (dán film) 14.15 A rabszolgalány (ism.) 15.40 Nevem Cox
(német film) 17.20 Kerekek (sorozat)
Ócskavas 18.20 Specialisták úton
(sorozat) 20.00 Hirek 20.15 Halálugrás
(amerikai film)
Fsz.: Búrt Lancaster,
Gene Hackman 22.05 Két profi (thriller) 23.45 Pankrácló 24.00 Lázadók klubja
(amerikai film) 1.40 Moszkvában kezdődött
(ism.) 3.15 Halálugrás (ism.)
12.15 Tévétükör - riportok
13.15 Kakadu Klub
13.40 Blabla
14.05 Blunt ügynökség (sor)
15.00 Hírek
15.15 A szabadság árnyai
17.00 Hírek
17.15 Heuréka!/Hírek
18.05 Idegen világok
19.00 Hirek
19.05 Vadvilág (sorozat)
19.45 Híradó
20.15 Webster kettős élete
(film)
22.00 Hírek 22.10 100 perc sokféleség

TV5
6.00 Telereggel
7.40 Francia nyelvlecke
8.30 Gyermekeknek
9.10 Gazdasági magazinok 12.20 Autóvizló 13.15 Vállalkozók műsora \' 15.00 A könyvem nélkül soha I 16.15 Ifjúsági műsorok 17.30 Főzőcske 18.00 Kvízműsor 20.00 Tengeri magazin 21.30 Elszámolás (sorozat) 22.20 Afrikai filmélet 23.55 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
11.30 Yol 13.30 XP0
14.00 Vldeokllpek versenye 17.00 Házibuli övezet 18.00 RayCokes 18.30 Rockhét 19.00 Európai top 20 21.00 Vldeokllpek versenye
1.00 Marljne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.30 Koncert
14.30 Jazz
15.30 Utazási magazin
16.00 Természetfilm
16.30 Túl a holnapon
17.00 Vldeodivat
17.30 Interjú
18.30 Arcképcsarnok
19.00 A hamelnl patkányfogó
(film)
21.30 Európa-film
22.00 Hirek
22.30 Magazin
23.00 Média televízió
23.30 Színhely
24.00 Az eljövetel (film)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Szellemi zarándokutak
10.00 Hírek. Időjárás
10.05 Hangfelvételek felső-fokon
11.21 Viktor Plkajzen Paga-nini-műveket hegedül
12.00 Hirek. Időjárás
12.05 A Bartók Rádió kíván-ságműsora
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 Zenekari muzsika
15.00 Opera-művészlemezek
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Kapcsoljuk a 6-os stú-diót
16.45 A Liege-I Szimfonikus Zenekarfúvósegyüttese Richárd de Guide-mü-veket játszik
16.55 Kamarazene
17.30 Poggyász
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 Magyar zeneművész portré
19.05 Kincses Veronika ope-raáriákat énekel
19.35 A Berlini Filharmonikus Zenekar hangversenye
közben:
20.23 Hirek. Időjárás
20.28 Csokits János versei
21.20 István király a zenében
22.00 Hírek. Időjárás
22.05 Összkiadás. Beetho-ven kvartettjei az Új Bu-dapest vonósnégyes előadásában - VII/4.
23.08 Barokk muzsika
24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Komolyzenei zsákba-macska
Országos bajnokok a „Mezős" tűzoltók
1989: a Mező-gimnázium és a Péterfi iskola csapata második az Országos Tűzvédelmi Ve-télkedőn. 1991: a péterfisek ismét dobogón vannak, harmadikok, a mezősöknek ezúttal az ötödik hely jut. 1993: a Mező-gimnázium megnyeri a versenyt! A győztes csapat tagjait - Benkö Attila, Csarankó Norbert, Polka P. István és Tóthmárton Tamás - a sikerhez ve-zető útról, az országos versenyről kérdeztük:
- Hogyan jutottatok el a döntőig?
- A városi verseny megnyerése után - kezd
mesélni Csarankó Norbert - a Nagykanizsán
megrendezett megyei vetélkedőn is győzni
tudtunk, ahol Zalaszentgróttal vívtunk szoros versenyt Az országos döntőbe minden megyé-ből egy csapat jutott be, tehát a mi utunk egyenes volt
- A döntő Budapesten a BM Duna-palotá-
ban volt - veszi át a szót Benkö Attila. - Két
részből állt: egy írásbeli és egy szóbeli for-
dulóból. Az írásbelin a tűzoltóság történetével
kapcsolatos és szakirányú kérdések voltak. A
totó elég nehéz volt és megrostálta a mezőnyt.
A szóbeli fordulóra négyen jutottunk be:
Bonyhád, Karcag, Győr és Nagykanizsa. Itt
voltak gyakorlati feladatok is, többek között
tűzoltónak kellett beöltözni, természetesen tel-
jes felszereléssel. A döntőben nagy küzdelem
alakult ki a karcagi csapat és köztünk, nem
lehetett eldönteni az első hely sorsát, így holt-
versennyel fejeződött be a küzdelem.
- Milyen díjat kaptatok?

MISKOLCI Műanyagfddotgozá Rt
Otthon a természetben, természetesen otthon (M


20 óra:
8 óra:
13 ora:
Kanizsai

Stúdió Mo/i: KÁMZSA TV
OSZTRÁK 1

I rac\\ lokiohan VrV-Víkcntl magazin A\'l V ifjúsági maga/Jn
PRO 7


hogy megismerhettük a tűzoltók munkáját, életét, s ezzel közelebb kerültünk egy esetle-ges munkalehetőséghez.
- Milyen terveitek vannak?
- A sikeres érettségi! - mondják szinte egy-
szerre. - Tamás még csak harmadikos - foly-
tatja Benkö Attila -, de előttünk már itt az
érettségi. Aztán Norbert és István valószínűleg
katona lesz, éh pedig főiskolára készülök.
A mezősök felkészítője \'dr. Tolnai Sándor, Nagykanizsa város tűzoltó parancsnoka volt, aki így gondol vissza a versenyre:
- A sikerre - őszintén mondom - számítot-
tam, bár az elődöntőben az is bent volt, hogy
nem kerülünk be a négyes döntőbe. Azért vol-
tam bizakodóbb, mint általában, mert a két
évvel ezelőtti versenyen is már szerepeltek ők,
akkor az ötödik helyet szerezték meg, de a
döntőbe jutás csak egy ponton múlott.
- Az iskolánknak adtak 50 ezer Ft-ot,
amelyből mi szeretnénk, ha egy bizonyos
összeget átutalnának a „Tűzoltó alapítvány"
javára, mi pedig számológépet és fényképező-
gépet kaptunk - mondja Tóthmárton Tamás.
- Hogyan készültetek a versenyre?
- Dr. Tolnai Sándor, városunk tűzoltó pa-
rancsnoka nagyon lelkiismeretcsen készített
fel bennünket - válaszolja Csarankó Norbert
-, magas mércét állított elénk. A tűzoltóságra
jártunk tanulni, valamint gyakorlatokon vet-
tünk részt. Az is segítette a felkészülést, hogy
Budapesten megnéztük az ország legnagyobb
tűzoltó múzeumát, amely áttekintést ad a tűz-
oltóság egyetemes fejlődéséről.
- Mit jelent számotokra ez a siker?
- Örülünk annak - csatlakozik a beszélge-
téshez Polka P. István -, hogy hírnevet sze-
reztünk a megyének, az iskolának. Az is jó.
8.45 DSF-slúdló 11.30 Tour du Pont 12.00 Aerobic 12.30 Sport a nagyvilágból 14.30 Motorok és legendák 15.30 Sport a nagyvilágból 17.55 Hírek
18.05 Tessék mosolyogni I 18.55 Hírek 19.00 Műkorcsolya 19.55 Hirek
20.05 Sport a nagyvilágból 22.55 Hirek
23.00 Küzdősport magazinja 24.00 Testek
EUROSPORT
10.00 Motorsport 10.30 Kosárlabda 11.00 Jégkorong 12.00 ökölvívás 13.00 Tenisz 20.00 Birkózás 21.00 Karate 22.00 ökölvívás 24.00 Tenisz
1PLUS
14.00 Utazási magazin
15.00 Vasutak (sorozat)
15.30 Allatok magazinja
16.15 Nincs folytatás
16.45 Zenés beszélgetés
18.00 Európa pályaudvarai
18.30 Hirek
18.40 Volt egyszer Amerika
19.10 Mese
19.15 Nök története
20.00 Híradó
20.15 Gaston Péter (film)
21.25 Amíg a lábunk birja
22.20 Beszélgetés
23.20 Szinházl találkozó
9.00 Hírek
9.05 Család minden meny-
nylségben (Ism.)
9.30 Játék (ism.)
10.15 Euroturlzmus
10.30 Pizza, pizza (ism.)
12.30 Halló, Ausztriai-hal-
ló, Bécsi (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 A csempészek királya
(olasz film)
15.00 Orinoco
15.35 Kacsafalva
16.00 Gyermekwurlitzer
17.00 Minlhirek
17.10 Slágerek
18.00 Hirek
18.05 Ausztria-kép
18.30 Malibu vízi mentői
(amerikai sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 A holnap cirkusza
21.00 Eurovlsion, 1993
24.00 Hirek
0.05 Critter (amerikai sci-fi)
OSZTRÁK 2
13.35 A szabadság útja
14.30 A kör bezárult
15.00 Szereti ön a klassziku-
sokat?
16.00 Tisztelt ház
16.55 A kastély ural (sor.)
17.45 Ki akar engem? (sor.)
18.00 Labdarúgás
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Alvó kutyák (film)
22.00 Hírek, sport
22.30 A szamuráj (film)
0.05 A modell és a zsaru
(amerikai sorozat)
5.25 Lassie
(amerikai sorozat) Vad macska
5.50 Vadállatok birodalma (amerikai dokumentum-film-sorozat)
6.35 Nyersbőr (amerikai westernsorozat) Broken Bluff asszonyai 7.25 Űrhajótöröttek (amerikai sorozat) Állatkert
8.20 A három testőr (ism.) 10.25 SunsetUmousine(ism) 12.10 Mozgó kórház (amerikai sorozat) Prostitúció 12.40 Booker (ism.) 13.30 Vadállatok birodalma
(ism.)
14.20 Csillagember (amerikai sorozat) Apák és fiúk [EKE Szombat esti láz
(amerikai zenés film) íHHü Dowling atya titkai (amerikai sorozat) Változó példakép 18.15 Doc Savage, a bronz-ember (amerikai film) 20.00 Híradó ailB Fojtogatok
(angol-indiai kalandfilm) EHna Malone (amerikai krimi)
Fsz.: Búrt Reynolds 24.00 Kőkemény ötös (sor.)
Háborús hős C.55 Hirek
1.05 A testkőlcsönzö (ism.) 2.30 Nyersbőr (ism.) 3.20 Hirek
3.30 Mozgó kórház (ism.) 3.55 Barátom, Ben (ism.) 4.20 Bajnokok (sorozat)
Sivatagi homok 5.10 Szabad nevetni (sor.)
16.05 Évforduló
16.10 Nlls Holgersson (ism)
16.35 Kánon - A Biblia
17.05 A Danánál-1. rész
17.35 Elavuló mesterségek
17.55 A labdarúgás története
18.15 Mesesarok
18.45 Hirek
19.00 Csatár a pácban
Francia filmszatíra 86\' 20.35 öttusa világkupa 20.50 Könnyűzene 21.00 A polip
Olasz bűnügyi tévéfilm-sorozat - VI/4. rész
SAT1
6.45 Ég és föld között 7.15 Capito?-játék 7.45 BuckyO\'Hare
(amerikai sorozat) 8.15 Sllverhawks (am. sor.) 8.45 Péter Pan és a kalózok
(rajzfilmsorozat) 9.15 Superboy (am. sorozat) 9.45 Drops-játék 10.15 Gazdasági fórum 10.45 Szerencsekerék (ism.) 11.20 Gyerekvárás (ism.) 13.15 A fekete tulipán (film) 15.10 Első osztályú temetés
(angol filmvígjáték) 16.45 Kockáztassl 17.20 Mindent vagy semmit
- játék
18.00 Labdarúgás 19.20 Hirek 19.30 Szerencsekerék 20.15 Csillogó halál (film) 22.00 Ki a legjobb férfi? 23.00 Alice (svájci szexfilm) 0.20 Ha a lányok érzik a ta-vasz (erotikus film) 1.25 Allce (ism.) 2.40 Kulcslyuk (ism.) 3.05 Szív az adu (ism.)
6.10 Falutévé-faludoktor-ral, gyógytornával 6.30 A Reggel 8.15 Közjáték 8.20 Jó reggelt adj, Istenemi Baptista gyermekműsor 8.30-12.00 Korhatár nélkül
Kölyökidő-dálelött 8.35 Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer... Amerika
Francia rajzfilmsorozat 26/4: Az ígéret földje 9.00 Cimbória
Telefonos vetélkedő 9.10 Marian kisasszony és az ö vidám cimborái Angol filmsorozat XII/9: Barna orrocskák 9.35 Terepjáró
Pálfalvi Dorottya termé-szetvédő műsora 10.05 Cimbora 10.35 Kölyökidö-délelött 11.00 Szezám utca (Sesame Street) Amerikai feliratos gyer-mekműsor-sorozat 12.00 Tévémagiszter 13.30 Bak-elit - Slágerek 13.50 Képújság
mozidélután BM
a DisneyvEl
Robin Crusoe kalandjai
Amerikai film 114\'
15.55 Sheffleld Wednesday-Arsenal
Angol labdarúgó kupa-döntő Közvetítés Londonból
17.55 „...az én váram"
Lakáskultúra minden-kinek
18.15 Hőmérő
Politikai show-műsor
19.10 Szerencsekerék
19.40 Jó éjszakát kivan a Disney I
20.00 Hiradó
20.30 Telesport
20.35 Vázák meséi
Kentaurok lakomája
20.55 Közjáték (ism.)
21.00 Eurovíziós dalfesztivál Döntő
kb.
24.00 Moulln felügyelő Francia krimisorozat Bornemisszák 85\' 1.25 Hiradó
HB©
17.30 Állati élet: Új-Zéland
fjordjai-Természetfilm 18.30 Mozimánia: Martin
Scorsese-Dok.-film56\' 19.30 Nagymenők
Amerikai krimi 139\' 21.50 A komédia királya
Am. filmszatíra 104\' 23.40 A megváltás
Amerikai dráma 71\' 0.55 Erotikukucs - Am. film
6.00-
8.00 Napkelte 8.00 Műsorismertetés 8.05 Gazdaképző (ism.) 8.35 Maratoni evezöstúra az Amazonason Angol útifilm
9.00 Patrin-Üzenet-Vorba 9.25 Nasekran
Horvát nyelvű nemzeti-ségi magazin 9.50 Unser Blldschirm Német nyelvű nemzeti-
ségi magazin
HiKEI Nemzetiségi színházi napok
10.45 Ecranul nostru
Román nyelvű nemzeti-ségi magazin
11.10 Srpskiekran
Szerb nyelvű nemzeti-ségi magazin
11.35 Nasa obrazovka
Szlovák nyelvű nemze-tiségi magazin
12.00 Sorstársak (ism.)
12.15 Família Kft. (ism.)
12.45 Rockstúdió
mini Nem ez a világ vége Angol film - H/1. rész (2. rész: vas., TV210.25)
13.35 „Vannak vidékek leg-belül..." - Hagyomány-őrzők közt a Nagykun-ságban Sakkiskola
Az állatok védelmében Műsorajánlat-Időjárás Én táncolnék veled Boogie-woogie Harold Lloyd - A har-madik zseni Angol portréfilm- 11/1. (2. rész: vas., TV215.25)
16.00 KI miben tudós? Történelem, 1993 Középdöntő
17.00 Autó-motor
17.25 Nahát ?l - Reklámok, feliratok, szimbólumok
17.30 Hupikék törpikék Belga rajzfilmsorozat Csere-bere törp és a borskalózok
17.53 Műsorajánlat
18.00 Knight Rider
Amerikai tévéfilmsorozat Az ál Devon - II/2.
18.53 Időjárás
18.55 Az irodalom nyelve
Móricz Zsigmond
íETE Trió
Cseh tévéfilm 90\'
Gandara báró halála
Szédülés
Az ellopott kaktusz
20.35 Zene-óra
Zenei klub Óbudán Polgár László és ven-dégei
21.35 Telesport
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
Flvérl szeretet Amerikai tévéfilm 90\'
23.55 összefoglaló az ököl-vívó VB döntőiről
[ KANIZSA Trend „az életre való bútorok gyártója". J
ASARNAP
Mo/i: 14 óra: Huncutka
Ki, IS, 20 óra: 1-./Ó orííd
Studio Mozi: 16.30, 18.15 ura: l,c\'/.cr miss/ió

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás 6.00 Vasárnapi újság 8.25 Édes anyanyelvünk
(ism.)
8.30 Magyar táncok kézira-tos gyűjteményekből 8.45 Műsorismertetés 9.05 Világóra
Külpolitikai újságírók heti magazinja
10.05 Metodista istentiszte-let közvetítése
11.05 Gondolat-jel. A Rádió kulturális hetilapja
12.00 Déli Krónika. Sport
12.20 Harminc perc alatt a Föld körül
12.50 Vasárnapi gondolatok
13.05 Énekeljük együtt I
13.15 A szülőföld muzsikája
14.05 Szonda
Tudományos magazin
14.35 Kodály: Háry János -szvit
15.05 Magyarországról jö-vök...
16.10 Művészlemezek
17.05 Kilátó
Világirodalmi magazin
18.00 Esti Krónika
18.20 örökzöld operettdalla-mok
19.05 Sportvilág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek I
19.40 Színes népi muzsika
20.05 Azok a rádiós évek Sebestyén János mű-sora
21.05 A nagy utazás
Epizódok Jorge Semp-run regényéből
22.00 Késő esti Krónika
22.20 Kapcsoljuk a 6-os stú-diót
Várjon Dénes zongorá-zik
23.45 Toronyzene
PETŐFI
6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Zenés vasárnap reggel ...és természetesen sport 8.05 Pinocchio - II/2.
Collodi meséje alapján 8.55 Muzsikáló természet 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Gospel magazin 10.00 Neveletlenek 11.00 Hirek. Időjárás 11.06 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.50 öltözői hangulat 13.00 Hírpercek 13.10 Nagyon szívesen 13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
14.00 Táskarádió 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 Látogatás a múltunk-ban
16.00 Poptarisznya 20.00 Maradok tisztelettel... Legendás viszályok és barátságok a magyar irodalom\' történetében -Lrész
20.50 Magyarán szólva 21.00 Hirpercek 21.10 A Rádió Dalszínháza Egy éj Velencében Johann Strauss ope-rettjének rádióváltozata 22.44 Jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthiradó 23.10 Máról holnapra - éjtél előtt-Emlékezés Már-kus Lászlóra 0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után-A Pihenőidő kü-lönkiadása
(Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 4.03-4.20 Nóták

3SAT
13.00 Hirek
13.10 Pillantás a hétre
13.45 Emlékek
14.45 Sport
17.30 Állatbarátoknak
18.00 Napló
18.15 Körkép
19.00 Hirek
19.10 Törzsasztal
20.15 Szórakoztató műsor
21.00 Kristina Söderbaum
22.05 Albert Paris Gütersloh
23.00 A felügyelő (sorozat)
24.00 Irodalom mindenkinek
SZLOVÁK
SZTV-1
17.35 Egyházi magazin 17.40 Nyújtsd a kezed I 18.05 ScoobyDoo (rajzfilmsor.) 18.30 A Flintstone család (am. rajzfilmsorozat) 19.00 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sport 20.03 Zenés vetélkedő 20.45 Főváros (angol sorozat) 21.40 Időszerű események 22.00 Gólok, pontok, másod-percek
22.10 Labdarúgó-magazin 23.00 ökölvívó VB
SZTV-2
16.05 Kisfilmek gyerekeknek
16.40 Gottschalk (tévéjáték)
18.35 Receptek
19.20 Esti mese
19.30 Időszerű események
19.55 Sport
20.06 Segélyhívás (dok.-film)
20.40 A kamera mindkét ol-
dalán (dok.-film)
21.10 Szlovákia helységnév-enciklopédiája
21.35 Eurovíziós Dalfeszti-vál, 1993
23.25 Események
6.00 Játék
6.15 Beverly Hills Teens
(ism.)
6.40 Lucky Luké (ism.) 7.10 Hatmillió dolláros csa-lád (ism.)
7.35 Winspector (ism.) 8.00 Gyerekeknek 8.30 Dinoszauruszok völgye
(sorozat)
9.00 Hanna-Barbera parti 9.30 Scooby Doo (sorozat) 9.55 Művészet és küldetés 10.00 Csodálatos nő (amerikai sorozat) Kapcsolatok 11.00 Vissza a múltba (amerikai sorozat) Élet-halál harc ICTilil Tequila és BonetU (sor.)
Tökéletes játszma
niliTii Az apám földönkívüli (amerikai sorozat) Küzdelem Evie-ért 13.30 A Munster család (sor.) 14.00 A dzsungelben elsza-badult a pokol (film) 15.50 Flash (amerikai sorozat)
Jegesember
ífflETi] Az íjász és a varázsló
(amerikai kalandfilm) 18.45 Híradó 19.10 Különleges nap 20.15 Rudi Carrell-show 21.55 Tévétükör - magazin 22.40 Késői kiadás 23.00 Playboy Lala Nlght 23.30 Érzelmek (sorozat) 24.00 4-es csatorna 0.35 Az apám földönkivüli
(ism.)
1.00 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
1.30 Ki Itt a főnök? (ism.) 2.05 A Főnök (ism.) 3.00 Beszélgetés (ism.) 3.50 Robbanékony (ism.) 4.15 Gyilkosság a hobbija 5.05 A Munster család (ism.) 5.35 Gazdag és szép (ism.)

RTL2
6.35 A szalonka
(amerikai film) Fsz.: Elizabeth Taylor, Richárd Burton 8.30 A Föld nevű sziget
10.00 Az Olsen-banda a he-gyek közön (ism.)
11.50 BRAVO-TV - slágerek
13.20 Rózsa kávéház (kanadai film)
14.45 Felhívás táncra (amerikai balettfilm) Fsz.: Gene Kelly, Carol Haney
16.25 A szalonka (ism.)
18.25 Hirek
18.30 A Föld nevű sziget (ism.)
20.00 Hirek
20.15 Szabadlábon Velencé-ben (francia film) Fsz.: Jean-Paul Bel-mondo
21.50 CheechésChong(film)
23.25 Ezek a férfiak (sor.)
Éljen a szerelem 0.15 Felhívás táncra (ism.) 1.45 Lázadók klubja (ism.) 3.25 Szabadlábon Velencé-ben (ism.)
12.00 Beszélgetés
13.15 Álomcsapat (ism.)
14.05 Vox-box (ism.)
15.15 Tánc VB
17.00 Hirek
17.15 Szülők magazinja
18.00 Hirek
18.15 Utazási magazin
19.00 Hirek
19.15 Kémek (sorozat)
19.45 Híradó
20.15 Mrs. Lambert utolsó
útja (amerikai film) 22.05 Hirek
22.10 Kurázsi (amerikai film) 24.00 Hirek

TV5
6.00 Telereggel
7.40 Francia nyelvlecke
8.30 Gyermekeknek 10.30 Zenei műsorok 13.15 Varieté fiataloknak 14.00 Állatbarátok műsora 15.30 Turisztikai magazin 16.15 Szórakoztató műsor 18.00 Vidám hétvége 19.00 Külvárosi gyerekek 20.00 Hétről hétre 21.30 Kanadai játékfilm 23.20 Filmes magazin
1.00 Az igazság órája
2.00 Vegyes műsor hajnalig
MUSIC TV
13.30 XPO
14.00 Új rend
18.00 Marljne
18.30 Rockhét
19.00 Amerikai top 20
21.00 120 perc
23.00 Beavis és Butthead
23.30 Headbangers Ball
2.00 Marijne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
\'4
14.00 Egyveleg
14.30 Interjú
15.30 Jazz
16.30 Sport
17.00 Dokumentumfilm
18.30 Moszkvától nyugatra
19.00 Üzleti hét
19.30 Európa-magazin ,
20.00 Hosszú az út hazáig :j
(film) ÍJ
22.00 Hírek \'
22.30 „Fekete" sorozat •: 23.30 Magazin 24.00 Jazz 1.00 Egyveleg
BARTÓK
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.05 Orgonamuzsika 9.05 Kónya Sándor opera-felvételei
10.00 Hírek. Időjárás
10.05 Új Zenei Újság
10.50 A székesfehérvári Tilin-kó együttes felvételeiből
11.05 Európa hangverseny-termeiből
12.40 Hírek. Időjárás
12.45 A Magyar Rádió gyer-mekkórusa énekel
13.00 Hangok és visszhangok
13.10 Végh Sándor hegedül, a Végh vonósnégyes játszik
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 Jubilate Deol
15.00 Zenekari muzsika
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Társalgó (ism.)
16.55 Muzsikáló természet
17.00 Beszélgetés Bach BWV. 87. sz. kantátájáról
17.30 Bach: BWV. 87. sz. kantáta
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 Ettore Bastlanfni, a kö-zönség kedvence -VI/3.
19.00 Szemle (ism.)
19.35 Schubert: H-dúr szo-náta
20.05 Hangverseny-különle-
21.22 Tetten ért szavak (ism.) 21.37 Régi magyar muzsika 22.05 Madách Imre: Az em-ber tragédiája
0.52 Világhírű zenekarok felvételeiből

- Hogyan ítéli meg Ön, mint szakember, a
verseny színvonalát?
- A verseny színvonala vegyes volt. Az or-
szágos elődöntő 1,5 órás írásbeli része komo-
lyabb volt, mint ami e szinten elvárható. A
színpadon zajló döntőnek viszont voltak - vé-
leményem szerint - nem az elváráshoz mért
elemei.
- Milyen volt a verseny lebonyolítása?
- Harmadszor szervezték meg ezt a felmenő
rendszerű vetélkedőt Most új gárda rendezte a
programokat, amelyek gördülékenyen váltották
egymást Úgy gondolom, hogy a szervezők és
a felkészítők egyaránt nyertek hasznos tapasz-
talatokat, és bízunk benne, hogy lesz folytatás.
- Miben volt jobb a mezős csapat a többi-
nél? Mivel tudott győzni?
- Azzal, hogy a felkészültségük ténylegesen
a legjobb volt. Borsónyi szerencsével elkerül-
hettük volna a holtversenyt is és fejhosszal nyerhettünk volna. A zsűri pillanatnyi hibája volt, hogy a holtverseny eldöntésére nagyon egyszerű kérdéseket tett fel, amelyekre termé-szetesen mindkét csapatnak illet tudnia a vá-laszt Végül tisztességes döntés született, amely nem sértette egyik csapat igazságérzetét sem.
- Mit jelent Önnek ez az eredmény?
— Jól esett a gyerekek sikere, belülről. Erre
két évet kellett várni, s azt mondom, érdemes
volt részt venni ezen a játékon. A szerepléssel
elértük azt, hogy néhány emberrel több van
a városban, aki jobban ért a tűzvédelemhez.
Ezután is szeretnénk újabb személyeket meg-
nyerni ennek az ügynek; nem úgy, hogy tű-
zoltók legyenek, hanem úgy, hogy megismer-
jék a munkánkat, hiszen itt nem a tűzoltóság-
ról van szó, hanem a tűzvédelemről.
Horváth Ilona



BALATON FŰSZERT RZ a lakosság szolgálatában

; ■\'. \'.M
Kanizsai

Stúdió Mo/i: 20 óra: Iraij \'1 okióban
KANIZSA TV 12-16 óráit;: Ió\\í-phis/
MÁJUS Í6.
v




OSZTRÁK 1
PRO 7



ÜZLETI AJÁNLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll az érdeklődők ren-delkezésére a zalaegerszegi titkárságon (Kosztolányi u. 10. Tel./fax: 11-042), a nagyka-nizsai képviseleten (Csengery u. 82. tel.: 13-040/1672, 92/73-121 Kálmánná). Az infor-mációk a Kamara tagjainak ingyenesek.
Nk-76 Német cég sz/vesen importálna különféle borból készült munkakesztyűket. Nk-77 Guineái cég használt ruhákat, cipőket és textíliákat vásárolna. Nk-78 Pakisztáni cég 100%-os poliészter, pamut és kevert nylon ruhákat,
valamint különféle bőrruházatokat exportálna. Nk-79 Koreai gyártó és exportőr kínál különféle sportcipőket, jogging-,
tenisz és aerobic cipőket. Nk-80 Dél-afrikai vállalkozó keres magyar gyártó üzemeket fémtömegipari
és gyermekjáték cikkekre.
INFORMÁCIÓ TRIESZT-I NEMZETKÖZI VÁSÁR 1993. június 17-29.
12.15 Egyiptom
12.45 Luxus-sportok
13.15 Sport a nagyvilágból
15.30 Mellé! (sorozat)
16.00 A Mini Coopöf tortenote
17.00 Műkorcsolya
17.55 Hírek
18.05 Gólok (sorozat)
18.55 Hírek / Akciósztárok
19.30 DSF-stúdió
20.05 Tessék mosolyogni I
21.00 Labdarúgás
22.55 Hírek
23.00 Profi ökölvívás
24.00 DSF-stúdió (ism)
EUROSPORT
8.30 Aerobic
9.00 Tenisz 11.00 Ökölvívás 12.00 Motorsport Művészi torna Tenisz
20.00 Birkózás 21.00 Túrakocsi-bajnokság 22.00 Motorsport 24.00 Tenisz
1PLUS
14.00 Szóváltás 14.45 A Miatyánk hét kíván-sága (sorozat) 15.15 Fe|lödö országok 16.00 Oppen és Ehrllch (sor.) 16.50 Európa-magazin 17.15 Sajtóklub / Hírek 18.05 Különlegességek
show-ja
18.40 Volt egyszer Amerika 19.10 Mese 19.15 Szivárvány 20.00 Híradó
20.15 ErichLetasdorf vezényel 22.00 Berlini barangolás 22.45 A fiatal Erzsébet (film)
9.00 Hírek
9.05 Vigyázat, kultúrál 10.15 Szellemváros (ism.) 11.00 Sajtóóra 12.00 Pillantás a hétre 12.30 Tájékozódás 13.00 Hírek
13.10 Cseh kastélyok és várak 13.40 Texasban elszabadult
a pokol
(amerikai filmvígjáték) 15.30 Octopus vállalkozás
(sorozat)
16.10 Tiny Toon kalandjai 16.35 Nincs folytatás 17.00 Mlnlhirek 17.10 Beverly Hills 90210
(amerikai sorozat) 18.00 Hírek 18.05 X-Large 18.30 Mallbu vízi mentői
(amerikai sorozat) 19.30 Híradó 19.51 Sport
20.15 Oroszlánbarlang (sor.) 21.10 A völgyek országa 22.00 Filmekről röviden 22.30 Marié Curie
(francia film, III/2.) 23.55 Hírek
OSZTRÁK 2
10.15 Scaramouche(am.film) 12.30 Oldalplllantások 13.00 Haza, idegen otthon 13.30 Martin Zelller 14.00 Sport 17.15 Idősek klubja 18.05 Család minden men-nyiségben (sorozat) 18.30 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 19.48 Konfliktusok 20.15 Columbo (krimisor.) 21.50 Hírek, sport 22.15 Apának sikerül (sor.) 22.40 Tevagyazl
5.35 Lassle (am. sorozat)
A sólyom 6.00 Világszafari (sorozat)
Kenguru-sziget 6.45 Nyersbőr (amerikai westernsorozat) Fegyveres kiséret 7.35 Ürhajótöröttek (amerikai sorozat) Ürközi főnök
8.35 Ember a pisztoly mö-gött
(amerikai western) 10.10 Ahumanoid (olasz film)
12.05 Mozgó kórház (amerikai sorozat) Harmonika
12.35 Bili Cosby-show (ism) 13.05 Dowllng atya Utkai
(ism.)
14.05 Világszafari (ism.) 14.55 Sztárriporter (olasz film)
Fsz.: Adriano Celentano ílüclü Angelika, az angyalok
márkinője (film) ílilcH Matlock (am. krimisor.) Randevú egy halottal 19.30 Riporterek (sorozat) 20.00 Híradó HilB Férfi Laramie-ból (amerikai western) Fsz.: James Stewart EHETil A szerelemről általá-ban (amerikai krimi) 0.05 Kőkemény őtős (sorozat) A 17-es trükk 0.55 Hírek
1.05 A mesterlövész kard-forgató (am. western) 2.50 Hírek 3.00 Nyersbőr (ism.) 3.50 Hírek 4.00 Mozgó kórház (ism.)
16.05 Évforduló
16.10 Valami szép...
16.55 12 hónap az erdőn
17.25 Népdal
17.30 Postabontás (ism.)
17.45 Fekete Villám kalandjai Amerikai tévéfilmsorozat
18.10 Magyar évszázadok
18.30 Mesesarok
18.45 Hírek
19.00 Carmen - Operafilm
21.10 Dunasport
21.45 Budapest hangverseny-termeiből
22.30 Évforduló
SAT1
6.05 Capito? (ism.) 6.35 Bucky O\'Hare (ism.) 7.05 Superboy (ism.) 7.35 Asztrodlnók (ism.) 8.10 így láttuk 8.15 Első osztályú temetés 9.50 A fekete tulipán (ism.) 11.55 Csodák az állatvilágból 12.25 A mindenható nyomá-ban
12.55 Black, a fekete villám (kanadai sorozat) Kihívás
13.25 Kenguruk (ausztrál film) 14.25 Komancs állomás (amerikai western) Fsz.: Randolph Scott 15.40 Az erdő banditái (film) 17.00 Keresztül a galaxison és azután balra (sor.) 17.35 Mallbu vízi mentői (amerikai sorozat) Strandpoéta 18.30 Labdarúgás 19.20 Hírek 19.30 Szerencsekerék 20.15 A medúza érintése 22.05 Beszélgetés 23.30 24 óra 23.55 Tenisz-összefoglaló
6.38 Napi műsorajánlat 6.40 Falutévé magazin 7.25 Hagyd aludni a mamát és a papád Boldi, bolygónk fia Francia rajzfilmsorozat A nagy hal ünnepe 7.55 „így szól az Úri" 8.05 Közjáték 8.10 Muzzy In Gondoland
XX/19. rész (ism.) 8.15 TNslstheWay-XX/19
Jilly Viktor tanít 8.35 Vasárnapi turmix
11.05 Hazanézö Szilvásvárad Zenebutik a budapesti nyárról
12.50 Képújság
12.55 Csendül a nóta
13.25 Aida Budapesten
tEIiTil Arthur C. Clarké titok-zatos világa Angol ismeretterjesztő filmsorozat - XIII/5. Úriások az isteneknek
14.25 Hypobank Wien-Vasas Dreher
Női kézilabda BEK-döntő visszavágó mérkőzés
15.50 Üssön a hasárai-Játék
16.30 Az Arany Könyvklub ajánlja
16.35 örömhír
HMiTil Walt Disney bemutatja Balu kapitány kalandjai Amerikai rajzfilmsorozat Minden jó, ha a vége bálna
Herbie, a kicsi kocsi Amerikai filmsorozat III/3. rész Gumimacik Amerikai rajzfilmsorozat A rontombontom masina (Ism.: hétfő, TV1 9.00)
18.45 Szerencsekerék
19.20 A Hét
20.00 Híradó
20.20 Telesport
20.25 Góóól
Labdarúgó-összefoglaló
21.00 Járdányi Pál :Szonadna fuvolára és zongorára
CTTÍ] Sampon (Shampoo) \' Amerikai film (1975) 110\'
23.05 Közjáték (ism.)
Bellii XX. századi portré Külföldi televíziók mű-helyeiből
Táncolni Mr. B.-nél Hat Balanchine balerina Angol film
HB©
17.30 A kalózkirály
Amerikai kalandfilm 100\' 19.25 Cannes-i díjnyertes
magyar rövidfilmek 23\' 20.00 Hegylakó
Amerikai kalandfilm 111\' 22.00 A láz-Am. akciófilm 95; 23.40 A kulcsszó: félelem
Angol akciófilm 100\'
7.00 Napra-forgó 8.00 Műsorismertetés 8.05 Töpszli malac kalandjai
Angol bábfilmsorozat Mekk mester Magyar bábfilm (ism.) Ric, a holló Német rajzfilmsorozat Varjúdombi mesék Magyar mesefilm 8.35 Telejáték
A kendő meg az üveg 8.50 Falusi iskola - Kisopera 9.20 Fitty-firitty
Német magazinműsor gyerekeknek 9.50 Elektor kalandor
IflEfl „Gondoskodni kegyes-kedjék" Tisztelgés egy 90 éves
iskolának (ism.)
HIWÍI Nem ez a világ vége Angol film - II/2. rész
10.55 NB l-es bajnoki labda-rúgó-mérkőzés
13.00 Nótaszó a Szeged ven-déglőből
13.15 Gazdaképző - Házi-gazda: Dr. Bálint György
13.45 SOrSok - Munkaválla-lók magazinja
14.25 K+P (Kárpótlás és pri-vatizáció)
14.45 Míísorelözetes - Idö-
14.50 „Mily kedves a Te haj-lékod" - Az istentiszte-let kánonja
15.20 Nézze meg az emberi
ÍHH3 Harold Lloyd
Angol portréfilm - H/2.
16.25 ...és még egymillió lé-pés - XVIII/4. rész: Őrségi tájak (ism.)
17.13 Műsorajánlat
17.25 Delta
17.50 Tipplista
18.00 Körzen\'tévéstúdiók mű-sora
18.30 Költő, felelj I Serfözö Simon
18.35 Műsorajánlat-Időjárás
18.43 Vizipók csodapók
Magyar rajzfilmsorozat Az élelmes gyerek (ism.)
18.55 Família Kft.
19.30 Fél lábbal a paradi-csomban Olasz film 95\' Bull - Bud Spencer (Bujtor István)
21.15 Miisorajánlat
21.20 Telesport Benne:
Összefoglaló az ököl-vívó VB döntőiről Közvetítés Tamperéből
21.50 Geopolis
A Francé 2 világpoliti-kai sorozata
22.25 A New York-i Filhar-
monikusok Budapesten
EHEff Derrick
Német bűnügyi tévé-filmsorozat Halál az erdő szélén




t Dél-Zalai Üzemigazgatóság
8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 13-140, 13-040 Hibabejelentés: 11-442
- gázszolgáltatás - gázömlések elhárítása - gázkészülékek javítása - gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése - belső gázszerelések

ARUHAZ
KANIZSA
IRODABÚTORT A KANIZSA DOMUSBÓL

■ MISKOLCI MúanyagMdolJazö Rt

Miskolci Műanyagfeldolgozó RT.
DUNÁNTÚLI KÉPVISELET
Kertibútorok, háztartási müanyagáruk
Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel./fax: 92/73-760
Legyen a partnerünk!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését,
adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést,
- belső ellenőrzést, adókapcsolatok felülvizsgálatát
és ennek alapján javaslatot az önellenőrzés elvégzésére
XHLft KORTRÖLL KFT
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel.: 06-60-99-196


A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-,
és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását.
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22.
Tel.: 93/13-140 Fax.: 92/73-155 Telex: 33-495
A COSINUS - Sootcrs
ÜZLETHÁZ
(Nagykanizsa, Fö út 9.)
április 6-30. között
KIÁLLÍTÁSSAL EGYBEKÖTÖTT
KEDVEZMÉNYES ÁRUSÍTÁST TART.
KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257



Vásárláskor első útja vezessen a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZBA!
... mindent egy helyen megvásárolhat!
Várjuk kedves vásárlóinkat!
DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ Nagykanizsa, Király u. 36.
NÁLUNK BIZTOSAN NYER HA RENDEL!
MUNKARUHÁZATI TERMÉKEK TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁRON!
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ
8800 NAGYKANIZSA
Tel.: 93/11-457 vagy 12-277
Fax: 92/73-279




KANIZSA
TREND KF
KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/13-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk.
A GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN
tovább tart az AKCIÓS ÉRTÉKESÍTÉS!
ÚJABB MEGLEPETÉS:
mirelit árukat is kínálunk
tisztelt vevőinknek!



REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET
BIZTOSÍTUNK
A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN.
A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT
SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat
LEHET TÉL, LEHET TAVASZ, LEHET NYÁR,
NÁLUNK
A
LEGKEDVEZŐBB AZ ÁR!
Ifffcirij**\' [ KANIZSA ]
HANGVERSENY GLEISDOR1 IAKKAl
1988 óta fűzi kapcsolat vá-rosunk szimfonikus zenekarát az ausztriai Gleisdorf hasonló együtteséhez. S hogy ez az együttműködés mennyire nem eseti, azt a két zenekar április 25-i közös kanizsai fellépése ismételten bebizonyította. Nemcsak a közös koncert té-nye, hanem a megvalósítás magas színvonala is - egyre összeszokottabban játszanak együtt a két város muzsikusai - bizonyította ezt.
Az elmúlt években farsangi hangversenyeken hallhattuk őket az alkalomhoz illő, a ze-neirodalom könnyedebb, szó-rakoztatóbb darabjaiból össze-állított műsorokkal. Vasárnap esti koncertjük ennél széle-sebb skálájú volt. Gerincét a bécsi klasszikus szerzők mű-
sordarabjai tették ki, játszottak romantikus és kortárs művet is.
Fenségesen komor, mély ra-gyogású művel indult az est: Haydn: Krisztus hét szava a keresztfán című, ritkán ját-szott nagylélegzetű kompozíci-ójának elsó" tételével. A kon-cert helyszínéhez, a Felsővá-rosi templom hangulatához nagyszerűen illett a zene, s a két héttel ezelőtti húsvéthoz is kapcsolódott. Az egyesített zenekar kiválóan tolmácsolta a mű szépségeit, drámaisá-gát, érdemes lenne a teljes művet is megtanulniuk, s ta-lán éppen jövő húsvétkor elő-adniuk.
Mozart egyik korai szimfó-niája következett (K. 201 A-dúr), amely azonban már az
érett Mozart hangját előlegezi. A templom visszhangos tere, amely a Haydn-műnek még fokozta a hangulatát, a Mozart szimfónia hangzásának nem tett igazán jót. Erről termé-szetesen nem a zenekar tehet: a gleisdorfi karmester, Kari Schabl irányításával kidolgo-zott teljesítményt nyújtott.
Még egy ritkán játszott mű, s ráadásul huszadik századi következett: az angol Benjá-min Britten Simple Symphony című, vonószenekarra írt szim-fóniájának harmadik tétele. A dús vonóshangzás - különösen a csellók szóltak szépen - s az áradó, ugyanakkor mégis kicsit fanyar érzelmesség nagy sikert aratott.
Schubert Rosamunda - kísé-rőzenéjének közzenéjében de-rűsen szólt a refrénszerűen vissza-visszatérő dalszerű fő-téma, köztük szép fúvós szó-lókkal.
Koncerteken talán szokatlan, hogy versenyszerű legyen az
utolsó szám, de ezen az estén a művek hangulata, amely a komortól az egyre derűsebb színekig ívelt, nagyon is ezt kívánta meg. Saint-Saens: Be-vezetés és rondo capriccioso című, hegedűre és zenekarra írt spanyolos karakterű, igazi virtuóz hangverseny-darabjá-ban Andreas Grossbauer ját-szotta a szólót. A gleisdorfi il-letőségű, a Graz-i Zeneművé-szeti Főiskolán tanuló fiatal-ember nemcsak ebben a darab-ban bizonyította be, hogy már-is boszorkányos technikájú he-gedűs, hanem a vastaps után szólóban előadott Paganini capriccióban (No. 17 Esz-dúr) is.
A két zenekar együttműkö-dése ezúttal is friss vérkerin-gést hozott nemcsak a kani-zsai zenekar, hanem a város zenei életébe is. Reméljük, a gleisdorfi muzsikusok ugyan-ezt érzik. Várjuk a folytatást!
Kocsis Katalin

Szellemi táplálék „Hiteléből
A kovboj marka

A HSMK és a TIT várost
vezeténtk Ingjén hiko-*:\'\'$Mt Sorozatában t/úttal a i Hitel című folyóirat mutat-• kozott be, \\i est há/igaz-dáju Harkánj Laszlo volt, aki c/úttul Csoóri Sándort, Lá/ar hrvlnt, Dobrendtet Kornélt é\\s .Nagj Gáspárt köszönthette at est vendé-\'geként.
Aí Igrkek énekelte C\'so-Orl ver* utón a Hitel szu-letésénéfc korulmenjeire ímlékezett vis^/a Csoóri
Nyelvi est a Petőfi suliban
A hagyományoknak megfelelő-en ebben az évben is megrende-zésre került a Petőfi Sándor Ál-
a lap főszerkesztő-
l
Később Uzir Ervin be-szilt arról, hogy addig lesz irodalom, amíg a nyelvnek vará/sa van.
Nem írnánk Igazat, h» a/t állítanánk, éheztünk ezen az esten a/ ingjén la-koma as/talajul, de enged-tessék azt mondanunk, bi-/imj volt ueháii} keserít fa-lut, «melvet keneteknek voltöttfc len vein!.
- dukát -
talános Iskolában a nyelvi est. A szülők és a diáktársak előtt be-mutatott műsor jellegzetessége, hogy a szereplők csak azon az idegen nyelven szólalnak meg, amelyet az iskolában tanulnak. A Zemplén-iskola színházter-
Manapság ránk zúdult a szinte teljes jenki kultúra.\' No persze Whalt Whitman, Bernstein, Ha-mingway, s egyebek kivételével, dehát ők elhanyagolhatók. Ugyan-is a kezükben legföljebb toll, ve-zénylő pálca volt. Ők szóban, mű-veik által vagy személyesen leg-utóbb akkoriban szerepeltek a ma-gyar tévében vagy rádióban, ami-kor - számos mai szószóló szerint - nem szerepeltek. Mert ma is a múltat kell végképp eltörölni egy egész nép emlékezőképességével szemben. Dehát a nép majd dönt.
A lényeg, hogy manapság a nyakunkba zúdult a jenki kultúra
mében összegyűlt nagyérdemű hallhatott dalokat, verseket, gyer-mekjátékokat, meséket angol és német nyelven, s láthattunk -meglehetősen „tankönyvízű" - je-leneteket oroszul is.
d. é.
özöne. Moziban, tévében, minden csatornán jenki filmek, jenki fil-mek, jenki filmek. Utcai plakáto-kon e filmek hírességei, ökölhő-sei. Jönnek, ügetnek, vágtatnak a tehenészek. Oppardon, de parisz-tokratikusan fejeztem ki maga-mat... Cowboy az illető, így, ip-szilonnal a végén, akár a magyar nemes... Az ember nézi, nézi a fil-meket, s mi mindent lát az ökölhős nyomozók és banditák, marhapász-torok és rendőrök markában? Pisz-tolyt, lasszót, lókantárt, gyeplőt, kocsikormányt, viszkis poharat. S mit nem lát? Könyvet. Még elvétve sem. A filmek - művelt nyelven szólva: - made in USA. Ennyi.
No, persze, az ember ne várja egy texasi olajmilliomostól, hogy Whitman szabadverseinek költői sajátosságairól, ütemének zeneisé-géről társalogják milliomos társá-val, amikor a legújabb tőzsdeügy-letek motoszkálnak az agyában... F. Gy.


ÚJ TÖLTÖTT GARANCIÁLIS AKKUMULÁTOROK
nagy választékban kaphatók minden típusú gépjárműhöz, 6 és 12 Voltos, 4-210 Ah-ig.

100 típusból választhat igénye szerint. Példák az árakból:
magyar típusok
6 V 80 Ah 2.450,- Ft
12 V 44 Ah 2.900,- Ft
12 V 55 Ah 3.300,- Ft
12 V 66 Ah 3.860,- Ft
12 V
1i 150
!f!4T Ah
TÁ 8.420,- Ft
In.
nyugati típusok
12 V 35 Ah 5.160- Ft 12 V 44 Ah 5.010,- Ft 12 V 45 Ah 6.020- Ft 12 V 55 Ah 6.300- Ft 12 V 70 Ah 8.350- Ft
:relő Nagykanizsa, Teleki u. 4. Tel.: 12-346
26 ( KANIZSA
PIARISTA ÖRÖKSÉGÜNK
A Magyar Piarista Diákszö-vetség pályázatának első és harmadik díját a kanizsai Bat-thyány Lajos Gimnázium két tanulója nyerte meg. Dolgo-zataikban szülővárosuk alma materének - a volt piarista gimnáziumnak - a megalaku-lását, történetét és évszázados tanító-nevelő munkáját mutat-ták be. A két pályázó, Merkly-Belus Eszter és Gaál Katalin dolgozata életkorukat meghazudtoló komolyságról tett tanúbizonyságot. Velük beszélgettünk munkáik meg-születésének körülményeiről.
- Hogyan jutott eszetekbe, hogy ilyen felhívásra dolgo-zatot írjatok? Miért érdekelt benneteket a pályázat témája?
Katalin: - Az iskolában magyartanárunktól, Márkus Ferenc tanár úrtól hallottuk a
felhívást, s mivel tudtuk, hogy hajdan iskolánk is a piarista rend gimnáziuma volt, úgy gondoltuk, kár lenne elmulasz-tani az alkalmat, hogy magunk is többet tudjunk meg isko-lánkról, és ország-világ elé tárjuk az intézmény történetét.
Eszter: - Számomra indítta-tásul a családom szolgált. Már nagyapám és nagybátyám is ebbe a gimnáziumba jártak. Rengeteget hallottam tőlük a „régi időkről".
- A rend iskolája immár 45 éve szünetel Nagykanizsán. Nem volt nehéz anyagot gyűj-teni egy ilyen fajsúlyos dolgo-zathoz?
Eszter: - Korántsem ütköz-tem oly nagy akadályokba. Nem azt akarom mondani, hogy a 47 esztendő rövid idő, hanem azt, hogy a jó emlékek,
a pozitív benyomások kevésbé fakulnak meg.
Katalin: - A gimnázium volt tanulóinak körében könnyen akadtunk olyanokra, akik visszaemlékezéseikkel, személyes élmények és tapasz-talataik megosztásával szívesen segítettek a munka írásában. El-sősorban a piarista gimnázium „öreg diákjaira" gondolok, a tő-lük kapott információk és az általuk átadott tapasztalatok dolgozatom gerincét adják, írásos anyagot is viszonylag könnyen találtunk. A többi pe-dig már „csak" a mi dolgunk volt. Külön köszönettel tarto-zom Boros Antal tanár úrnak, aki az iskola könyvtárából minden fellelhető segédanya-got és írásos dokumentumot rendelkezésemre bocsátott.
- Szolgált-e valamilyen ta-
nulsággal a dolgozat? Van-e olyan, amit a mai iskolátok-ban is szívesen látnátok?
Katalin: - A pályamunka írása közben tapasztalatokat szereztünk a régi oktatási szisztémáról. Az akkori diák-élet jónéhány vonatkozásában tartalmasabb, színesebb volt a mainál. Emellett levegősebb is volt, igaz hatnapos elfoglaltsá-got jelentett.
Eszter: - Úgy vélem, hogy akkor a tanári tekintély na-gyobb volt, mint manapság, azonban ez nem jelentett te-kintélyelvűséget, pusztán meg-értő, humánus szigort.
- Mi szerintetek a legfőbb különbség az akkori és a mai iskolai élet között?
Eszter: - A legfontosabb talán az, hogy a vallásos ne-velés közegében más volt a diákok egymáshoz és általá-ban az emberekhez való viszo-nya. A fiatalabb nemzedék már itt az iskolában megtanul-ta a másik emberhez való tisz-


Tanárportré:
MAYER FERENC
Az iskolai élet jellegére visszatükröződik az igazgató személyisége is, ezért fontos, hogy mindenki a kellő képet alakítsa ki róluk. Mayer Fe-renccel, a Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola igazgatójá-val beszélgettünk.
- Milyen elhatározásból
lett tanár?
- Nagyon jó tanáraim vol-
tak. Különösen a magyar-, la-
tin- és történelemtanáraim
tettek nagy hatást rám. Ekkor
határoztam el, hogy az ő pél-
dájukat fogom követni.
- Mennyivel másabb a
helyzete a tanárnak, ha egy-
ben igazgató is?
- Amikor igazgató lettem,
alapvetően megváltozott a
helyzetem, mert törvénysze-
rűen távolabb kerültem a ta-
nulóktól. Teljesen más életvi-
telt kíván a tanár élete, ő
nap mint nap egész délelőtt a gyerekek között van, napi 7-8 órát tart, közvetlenebb a kapcsolata a diákokkal, de az igazgatót sokszor lekötik az igazgatási feladatok. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az igazgatásnak csak rossz oldala van, mert ebben is sok az érdekesség. A taná-roknak is nagy felelősségük van, de az igazgatónak más jellegű, s még nagyobb a fe-lelőssége.
- Milyen kapcsolatban volt
a tanáraival?
- Nagyon tiszteltem, sze-
rettem őket, mert kivételesen
nagy egyéniségek voltak, fő-
leg a már említett tanáraim.
- Igazgatási elfoglaltsága
mellett milyen kapcsolatot tu-
dott kialakítani a diákjaival?
- Úgy érzem, nagyon jót,
mert ugyan kevesebb tanuló-
val találkoztam, de 1-2 osz-
tályban mindig tanítok, így közvetlen a kapcsolatom ve-lük. Fontos, hogy ismerjem a tanuló ifjúság véleményét, igényeit, mert csak akkor le-het jól igazgatni egy iskolát, ha tudjuk mit várnak el a gyerekek tőlünk, s igényeik-nek megfeleljünk.
- Munkaidején kívül mivel
foglalkozik szívesen?
- Nem nagyon marad
időm, mert aktív közéleti éle-
tet élek. Különböző egyesüle-
tekben dolgozom az iskola
után, és ez nagy időmet le-
köti. De ha a tényleges sza-
badidőt nézzük, akkor szíve-
sen kertészkedem és nagy rit-
kán horgászom, de rend-
szeresen járok úszni.
- Mit szeretne még az élet-
től?
- Két gyermekem van - az
egyik befejezi, a másik el-
kezdte a középiskolai tanul-
mányait -, szeretném őket
biztos helyen tudni és bol-
dognak látni.
- Köszönjük a beszélgetést!
Balogh Eszter
Lyukak
Né nttt+ém Igyt Már ne fogd meg a k«2em És ne kttQett, Kínos ér-zés válaszolni. Különben is dadognék, Nem azt mondom, amit gondolok, De nem ts baaudnék, Ne hallgass sm«gl Ne kérj bocsánatot! Átfúrtad a páncélomat. Most mtvel tömjem be?
Ö és a tömeg
ö egy némafilm volt. Né-hol torZf nem látszott tisz-tán. A lány » híd köze-pén, robogó vasút felett állt, ú &&ettt Nem látta senki, mm látott senkit. De lehet. Egy könny csepp, két

Matekos-
fizikás-
kémiás,
de a labdát
is szereti
Rost Gergely, a Batthyány Lajos Gimnázium tehetséges ifjú diákja, aki tanárjait és diáktársait is egyaránt elképeszt tudásával. Arra a kérdésemre, hogy mióta érdeklődik intenzívebben a reál tantárgyak, legfőképpen a mate-matika iránt, így válaszolt:
- Főként ötödikes korom óta érdekel. Bozsoki Imre tanár úr ébresztette fel bennem a mate-matika iránti érdeklődésemet.
Nagyon érdekes és izgalmas tantárgy, de a kémiát és a fi-zikát is szeretem.
- Milyen eredményeket értél
el eddig?
- Tavaly a Zrínyi Ilona ma-
tematika verseny országos dön-
tőjébe kerültem és megnyertem.
Idén a II. Nemzetközi Magyar-
Matematikaverseny I. díját kap-
tam Vácon. Megyei matekver-
senyt nyertem, kémiából pedig
megyei 3. lettem, így bejutottam az országos döntőbe is. A Mi-kola Sándor fizikaverseny 2. fordulójába is bejutottam. Re-mélem, hogy a Szőkefalvi Nagy Gyula matekversenyen is jól helytállók majd.
- Mivel foglalkozol a szabad-
idődben?
- A MÁV NTE serdülő csa-
patában focizom és Vastagh La-
jos irányítása mellett nagy esé-
\\$9$. május 1i KANIZSA 27



Az elmúlt héten Nagykanizsa újból vendégül látta a MTV ÁSZ-stábját. A szakemberek megtartották az első műszaki te-repszemléjüket, újra találkoztak a műhelysarokként szereplő" is-kolák pedagógusaival, akik mi tagadás, a legkülönfélébb meg-I lepetésekben részesítették őket.
Közelállók híreszteléseiből már azt is lehet tudni, négy ÁSZ-| jelöltje van a városnak, akik olyannyira ászok, hogy biztosak lehetünk benne, fő majd a székesfehérváriak feje, míg a leg-| jobbat kiválasztják.
Ezen a héten megkezdődtek a forgatások, elkészültek a mű-sorban szereplők portréi.
Az már senki előtt nem titok, hogy az adást május 29-én I sugározzák majd élőben Nagykanizsáról a Winkler-Zsigmondy tornaterméből. Az viszont nem igaz a híresztelések ellenére sem, hogy az ÁSZ-show belépője pénzbe kerülne. Kellő időben min-| den iskolát ellátnak majd az illetékesek ingyenes belépőkkel, amelyekre a helyszűke miatt lesz majd szükség.
Dévl
tes viszony kialakítását. Azt hiszem, erről feledkezünk meg legtöbbször manapság.
Katalin: - A nevelés szel-leme volt alapjaiban más. A piarista rend képes volt arra, hogy iskolái ne csak tanítsák, hanem valóban neveljék is diákjaikat. A tanórákon a tu-dásanyagot nem, nagyvonalú, felszínes és néha elidegenült formában adták át tanulóiknak, hanem úgy, hogy az belső él-ményeket is keltsen. Ilymódon diákjaik tartós és lényegi tudás-ra tehettek szert. Szigorú, de következetes követelményrend-szerük és mindenféle álhumá-numtól oktató-nevelő módszere-ik követendő példa lehetne.
S valóban; a rend iskolái egy életre szóló tartást adtak az oda járóknak. Ha saját tapasz-talatainkra, „letöltött" iskola-éveinkre és összegyűjtött isme-reteinkre gondolunk, sokan mondhatnánk igaz meggyőző-déssel: „Ilyesmire ma is szük-ség lennel" Németh Ferenc
könnycsepp. Fo!dogált és leesett. \'Ioiatünt a mélybe. Hangokat keresett \'és ar» cokat. Mar tsak neki kel-
flcnek. -1 :í*ll|
|:Visszament oda, ahonnan IJött. Még mindig csuk egy:: ííérzelgö\'s szív % olt. Egijipl
isdül. Nem sokat ért. Wmii
fi ■III
!lifr Csend .||||
l\'Állítólag sötét van. Ez ejj$|;
Ifállítólagos sötétség.
llS\'em kell a zene. A telefon
;|iscm szól. Alszanak.
IJJteai fények futnak a\'.jfp:;:;
||on. Vibrálnak. fWI
IjCsend legyen!
|A csend majd mindent el-,:
pmesél. ;||pili||
|A pusztító tömeg kikerült. ■ |.Nem hallok semmit. |;;tsak ín beszélek. Hali-
ilgatom magam. ... ,.,..; .,,
|!;És nem értem... \':;::;-\'g;;;;;;;!;!;:Í:::::^
lyünk van a megyei bajnok-ság megnyerésére.
- Új iskolába, osztálykö-
zösségbe kerültél. Hogy érzed
ott magad?
- Jól érzem magam, meit
sok olyan gyerek van, akivel
jól kijövök. Szerintem a mi
osztályközösségünk a legjobb
az egész suliban.
- További sok sikert!
- balogh e. -
Müveletlen-e
siz ifjúság?
Fény derült rá április 16-án al HELY-klubban, ahol Nagykani-zsa középiskolás diákjai mérhet-1 ték össze a tudásukat. 96 csapat I nevezett be, majd az első három I fordulóban, ami három kUlönbö-l ző teszt kitöltését jelentette, a| számuk 20-ra csökkent.
A feladatlapokat minden isko-l Iának kiküldték, amit az idei év I folyamán kellett a Zsigmondy Vilmos-Winkler Lajos Műszaki Középiskolába továbbítani. AI legügyesebb csapatok a selejté-1 zőben versengtek a döntőbe ju-[ tásért.
Az érdekes feladatok forrósí-1 tották a hangulatot. Először egy I általános műveltséget bizonyító I feladatsort töltöttek ki a 3 fős csapatok. Majd húsz filmzenéti hallottak és meg kellett állapíta-l niuk, hogy melyik nagyszerű al-1 kotásban szerepelnek ezek. AI választék nagy volt: az István, al király c. rockoperától a Szép és I a Szörnyeteg c. rajzfilmig min-l den szerepelt a mozik széles I filmvilágából. Az olvasottságuk-ról is megbizonyosodhattunk. I Karinthy Frigyes egyes költők I stílusában karikatúrákat alkotott, I a fiataloknak tíz költő nevét kel-lett párosítani a versekkel. Köz-I tük: József Attila, Petőfi Sándor, Tóth Árpád és még több híres | poéta.
A döntőben már csak hét csal patnak drukkolhattunk. A hangú-1 lat és az izgalom már a tetőfo-l kára hágott, mindenki a nekil legszimpatikusabb versenyzők-1 nek szorított. A feladataik között I szerepelt memóriajáték, Nagyka-1 nizsa részletes ismerete, és az I élet minden terén tájékozottságot] kellett mutatniuk.
A nyertesek bizony nem bán-| ták meg, hogy eljöttek. De aztl hiszem, senki sem kesergett, [ mert ilyen jól megszervezett, I műveltséget gyarapító, diákságot! összetartó küzdelemben régen [ volt részünk.
A fődíj tulajdonképpen a ka-l matoztatott tudás, de az elsői csapat fejenként egy kétkazettás! magnót és 10 db kazettát nyert. I Tagjai: Kovács Zoltán, Széche-I nyi Attila és László Zorán, a Dr. I Mező Ferenc Gimnázium tanú-1 lói.
További érdekes nyeremények I
között szerepelt walkman, kis rá-[
dió, magnó, számológép, videó-1
kazetta. Mindezt a kitűnő szer-l
, vezőknek köszönhetjük. Ezúton
j szeretnék köszönetet mondani |
nekik a diákság nevében.
Sebestyén Nikolettái
A Csengey verseny II.
A közelmúltban rendezték | meg Nagykanizsán a Csengey Dénes szavalóversenyt. Váro-sunk is felvonultatta a leg-| jobbjait. Czakó János a Bat-thyány Lajos Gimnázium III/G. I osztályos tanulója 2. helyezést I ért el, s különdíjat kapott. Be-szélgetésünk célja, hogy mind-annyian megismerhessük e te-| hetséges fiatalembert.
• Mióta érdekel téged az
irodalom, és ki ébresztett rá
j téged, hogy van tehetséged a versmondáshoz?
- Mindig is érdekelt az iro-
I dalom. Már egészen kicsi ko-
romban is sokat olvastam, ta-
| nultam a gyerekverseket. Álta-lános iskolában mondogatták először, hogy van tehetségem a versmondáshoz, de valójá-
| ban édesapám hívta fel a fi-gyelmemet rá. Majd a magyar tanárom, Lehota János tanár úr ébresztette fel érdeklődése-
| met a versmondás iránt, mert
i addig is érdekelt, de csak né-ha foglalkoztam vele, mint minden ilyen korú diák.
• Gondolkoztál már azon,
| hogy a színművészeti pályát
választod?
- Persze, de nem ez életem
I célja. Bölcsészkarra szeretnék
menni, és ha még utána is
versmondó helyezettje
lesz kedvem hozzá, akkor ta-lán megpróbálom.
• Milyen tantárgyakat sze-
retsz?
- Humán érdeklődésű va-
gyok, de szeretem a biológiát
és a matekot is.
• Szoktál verseket írni?
- írogattam. Úgy hiszem,
mindenki megpróbálja egy-
szer.
• Milyen írókat, költőket,
stílust szeretsz?
- A klasszikusokat. Minden-
féle stílusút szeretek, a komo-
lyat, s vidámat egyaránt. Ez
még az egyéniségemen is visz-
szatükröződik kissé, néha ko-
moly, néha vidám vagyok.
• Hogyan reagáltak az osz-
tálytársaid a sikereidre?
- Nagyon örültek neki. A
legjobb talán az volt, hogy
nem éreztem az irigységüket.
• Milyennek ítéled meg
magad?
- Nagyon nagy a bizalmam
az emberek iránt, néha túlsá-
gosan is, ez csak azért van,
mert még nem volt igazán
nagy csalódásom. Úgy érzem,
eddig tartalmasán éltem az
életem, de nem szeretnék
nagyképűvé, túlságosan finom-
kodóvá válni...
- BALOGH -
KANIZSA
SKÓT VICC

-KEREK PENNYS EGf OT-aÉLYEGET. V A JELTETT IDÍTál FOGVA VA\'ROSI MAGYAR
FILM ClVlE SíÉDES
FORMASAN I\'R MEG TA\'RGVAK FÉLIG ÉG! KIRA\'LY V. V KUS KÖTŐiZÓ í% ALBA\'N
AUTÓJEL V RITKA NŐI NÉV
-TES.SÉK

6.RAZIL FOLYÓ UJJONG SZÉL-
HA\'RFA





NEMZET-SÉG



ELNYÚJTVA, CSÚ-WYA\'N E\'NEKEL
TA\'RSADA-
LDMKU-TATA\'i ír V V V V V V
l FILMKO-MIKUS VOLT /KAIMAIJ/ * \\
fi SdZOTT HAL1KRA ALANT














FRANCIA ZENE-SZERZŐ











FÉNYES ST OPERETT











HIDRO-GÉN . KÍN r tű.RSODI
KÖZSÉG ■■ Nílus-
NÉMETÜL FOGL1AT-Tl RÉSZE!
\'NYERGET
VISEL



PORCE-
LA\'NFÖLD




ARZÉN


bl&UAI VA\'ROS



MENŐ ...- KAN ÜETÚ\'l 1DÍS
&A\'CSI LtSsiERsz
REE.ZE
KÖZÉPKOR!


















ZENEI TV CSATORNA
OLASZ FI-ZIKUS V.


ALJAS, ALAVALÓ




KŐMŰVES IGÉJE






V 6ESZÉL A CSECSEMÍ FINN AUTÓJEL LÍTIUM UA\'ZI-A\'LLAT













KAZETTA-
MA\'RKA,
FORD.








A" VÉDd-
EUROK





APRd Di\'iZHAL




TARTOZÁ-SA VAN


KIHALT FUTO-
MADA\'R MORAVA EGYN. BET. KÖZÉPEN KIÖL! V KÉMÉNY-LYUK * F^L ÖL!




AZ URA\'L RÉSZE!





ALUMÍNI-UM, KÉM




TRÉNIN-GEZIK

ELiZÓ-RODIK ¥ SKANWN. DALNOK V ESZME V














KÖLTŐI SÓHAJ











VASI HELYSÉG











f zoo
RÉSZLEGE







LAKRÉSZ!








VERÓ\'E\'R-
REL KAPCSO-LATOS T -•»■■ OLIMPIAI BAJNOK KAJAKOZD /MIHA\'LY/

Beküldési határidő: május 14.
Lapunk 17. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfej-tése: Beszórtam vele az egész ágyat, még sem tudtam aludni. A sorsoláson Doniján Ferenc (Bánokszentgyörgy), Ihász Erika, Makay Endre (Milota), Simon László és Vejer András kani-zsai olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
HU-MOR-ZSAK
- Fiam - szólal meg egy férfi hang a telefonban -, anyáddal
akarok beszélni.
- Nem lehet - így a gyerek -, a szomszéd bácsival bent
van a nagyszobába.

- Akkor vedd ki a szekrényből a pisztolyt és lődd le őket.
Két dörrenés után ismét a telefonhoz megy a gyerek.
- Megtettem.
- Jól van fiam, akkor most ugorj ki az ablakon és tűnj el.
- No de apa, a nyolcadikról?
- Miért, nem a Kovács lakással beszéltem?
finpmr» vágott p«tr#%$elynt«t
RecepWtíet VADHÚS-SALÁTA
Ho&ávatök: 20Ú g sült vad* hu$ {maradék), l kit ftj hte$ mt, l esőkor peirezstiym, ÍW g erdei gomba, 1 M wá&ia*
Az ötttíjtheíí só, lőcs, X «fc, fekete rtW^Í* v»gy *HU|
í, 1 ék. tn TíWfelt torma, I ek- 1 ffc, s»!U.io|aj, A
paradicsom, citrom V* narancs, wDorks, snlctltug, pet-reiselyem, A húst víkcmy cs* kokra v«jy »prt kockákra vágjuk. ífozasasiJJuk » víko^

»é»n hámozott! -, ayalwH «yers gombit A a Itt ki
y g
Itt kikeverve, A hösrft j, j, í-i
* Uustm, hogy
lüí (lek dsSí6ér|«h6lt, Tütftlás-kor egy SnkábD. l«jos, xtúnt sem méi) t^iat MMMiík uitgmoSOtt, á
iitrom« vagy
«rft«$kr, lyeirizölrfáel, vágott ftütgg. Uborkával díszíthetjük. Pirított ít kínaiunk
Dörzsölöm a szemem, az utcatábla ugyanaz, mint teg-nap, azok a házak is az előttük lévő fákkal, bokrok-kal együtt. Mégis, mintha nem Kanizsán, hanem Isz-tambulban lennénk valahol az egyetem kémiai fakultása és a nagy bazár között. És már tudom is, mi az, ami megváltozott: a járda, a há-zak előtt. Mert most olyan nap van, amikor minden fe-leslegessé vált lomot kira-kodhatunk, reménykedve ab-ban, hogy feltűnik a sarkon a teherautó, és már viszi is valahová messze...
Iker-babakocsi egyik fele kimondottan roncs, a mási-kat nagyon megkímélték. Tehát itt fiú és lány ikerpár volt. Ne kérdezzék, hogy melyik fele volt a fiúé.
A szomszéd előtt Wart-burg áll szilárdan, kerekek helyett tégla a tengelyek alatt. Rajta írás nagy betűk-kel: Nem elvinni! Ezek sze-rint nem ma reggel rakták ki.
Levelezőlapot sodor a szél Szűz Mária-képpel. A jól ismert ének szövege hiba nélkül idézve: „Boldogasz-szony anyánk, égi nagy pat-rónánk,/Nagy ínségben lé-vén így szólít meg hazánk." S alatta szöveg: „Szavazz a Magyar Dolgozók Pártjára!"
A dátum negyvenöt évvel ezelőtti. Ejnye, Rákosi paj-tás, te azután mennyire más útra tértél!
Anyu, a szomszédék két heverőt is kiraktak. Ezek szerint bútorcserére készül-nek. Hát jól van! Szólj apádnak, segítsen lepakolni a heverőről I Azért annyira még nekünk is telik.
Egy kis Hm, egy kis lom,».
Régi vasládát gurít maga előtt egy idősebb férfi. Eb-ben tároltuk a vizet, amikor a szocializmusban titokban kellett pálinkát főzni a kam-rában. Vele egykorúnak lát-szó anyóka megkéri, tehesse bele többszörösen befolto-zott fazekát, ne mondják, hogy neki csak ilyen szegé-nyes a kirámolni valója.
Még csorbán is gyönyörű az egyedinek készített váza. Ügyes keze volt annak, aki rápingálta: „Igaz szeretettel Mártikának Józseftől". Va-jon merre sodorta a sors Mártit és Józsefet? Az vi-szont biztos, hogy a váza a szemétszállító autón indult el utolsó útjára.
Gombás Imre
?♦
KANIZSA


KERTBARÁTOKNAK
Horoszkóp
a 20. hétre
FUTÓ
FÉNY szalagon
BŰNTERHES" TÖRTÉNET
Jellemzőbb körtefajtáink rö-vid bemutatásával folytatjuk a múltkori általános ismertetést.
Fajtákat alapvetően szedési idejük szerint három csoportba soroljuk. Nyári: júl.-aug., őszi: aug.-szept., téli: szept.-okt.
Clapp kedveltje: szedési ide-je aug. eleje és a fogyasztási érettsége aug. közepe. Az első igazi minőséget adó korai fajta. Hosszú kocsánya miatt szélér-zékeny.
Ilonka: szedési ideje aug. vé-gén, fogyasztási érettségét szeptemberben éri el. A levegő páratartalmára érzékeny.
Vilmoskörte: szedési ideje aug. vége, mely megegyezik a fogyasztási érettségével is. Alakja viszonylag megnyúlt, bordás. Intenzív illat- és za-matanyaggal rendelkezik. Jól alkalmazkodó, viszonylag kis koronaformát nevel. Elsősor-ban feldolgozási céllal termesz-tik.
Hordy vajkörte: szedési ideje szept. eleje, mely megegyezik a fogyasztási érettségével is. Kissé fagyérzékeny. Gyü-mölcse nem tárolható. Mind friss fogyasztásra, mind feldol-gozásra kedvelt.
:::::y:v^
■v„
Miután beköszöntött a jó idő, Nagy-kanizsán, illetve vonzáskörzetében is szaporodnak a kerékpáros balesetek. Sajnos sokan hajlamosak megfeledkez-ni arról, hogy a bicikli korántsem ve-szélytelen közlekedési eszköz! A na-pokban Galambok és Zalakaros közötti úton egy férfi leesett a kerékpárjáról, s a mentők súlyos sérüléssel szállították a kórházba.
Mint az alábbi példa is szemlélete-sen bizonyltja, ajánlatos jobban figyel-ni arra, kit fogadunk a bizalmunkba. Nagykanizsán az egyik férfi visszaélt vendéglátói jóindulatával, s alaposan megdézsmálta a családi kasszát. Mint-egy hétezerötszáz schillinget, ékszere-ket, fényképezőgépet vitt magával, kö-zel százezer forint kárt okozva vendég-látóinak. Egyébként a háziak annyira megbíztak az illetőben, hogy még la-káskulcsot is adtak neki...
Meghökkenti iramban szaporodnak a bűncselekmények - különösen a boltbetörések - Zalakomárban. Leg-utóbb a Fő út 1. szám alatti ABC áru-házból körülbelül százhatvanezer, a „Komár" vendéglőből több mint negy-venezer, a 127-es vegyesboltból pedig mintegy hetvenezer forintnyi áruféle-
A körte
Diel vajkörte: érési ideje szept. közepe, fogyasztási érettségét tárolástól függően szept. végétől decemberig éri el. Nem kövecsesedik, nem szottyosódik, jóízű, kedvelt körte.
Korai bosc (alexander): szept. közepén szedhető, fo-gyasztási érettségét tárolás függvényében okt.-decemberig éri el. Áruértékben nem közelí-ti meg a Bosc cobakot. Meleg időben aug. körül gutaütéssze-rű tüneteket mutat.
Bosc cobak: szept. végén szedhető és a fogyasztási érett-ségét tárolás függvényében okt.-januárig éri el. Leginkább elterjedt fajta. Jóízű csak táro-lás után lesz.
Conference: szept. végén szedhető, fogyasztási érettségét tárolás függvényében nov.-feb-ruárig éri el. Tavaszi, hűvös időre parthenokarpiával reagál. Szép méretes körte alakú gyü-mölcsű. Kedvelt fajta. Kevés kősejtet tartalmaz.
Dívó: szept. közepén szedhe-tő fogyasztásra érett okt.-janu-ár közt lesz. Alakja hasonló a piros Vilmoséhoz. Jóízű, jó ter-mésbiztonságú fajta.
séggel felpakolva távoztak a hivatlan látogatók.
Szerencsére ennél több, jelentősebb nagyságrendű, súlyosabb bűncselek-mény nem történt. S most váltsunk té-mát. Korábban már beszámoltam arról, milyen veszélyek leselkednek a gya-nútlan, becsületes emberekre. Most is-mét egy ilyen jótanács következik.
A közelmúltban felettébb érdekes eset történt Nagykanizsán! Az egyik lakás ajtaján csengettek. Középkorú, szemmel láthatóan terhes asszony állt a küszöbön, tizenkét év körüli kislá-nyával.
- Mi járatban vannak? - érdeklődött
jóindulatúan az ajtót nyitó háziasz-
szony.
- Amint látja kisbabát várok... -
mondta könnyeivel küszködve a hölgy.
- Nagyon megszomjaztam, de nincs
pénzem üdítőre! Az imént már beko-
pogtattam néhány helyre, de még egy
pohár hideg vizet sem adtak. Minde-
nütt betették az orrom előtt az ajtót.
- Várjon egy kicsit, mindjárt hozok
magának üdítőt - nyugtatta a háziasz-
szony, persze annyi esze volt, hogy
közben megpróbálta becsukni az ajtót.
- Mi az, maga annyira irtózik tőlem,

Hardenport téli vajkörte: sze-dési érettségét okt. elején éri el és decembertói-februárig fo-gyasztható. Nagyon termékeny fajta, alternanciára hajlamos. Kedvelt és elterjedt fajta.
Nemes kasszán: okt. elején, közepén éri el szedési érettsé-gét, fogyasztani decembertől-márciusig hűtőtárolás függvé-nyében lehet. Alma-alakú, ízle-tes, aromás fajta. Természetes parthenokarpia esetén is szép gyümölcsöt nevel. Pára- és csa-padékigényes.
Kieffer körte: szedési érett-ségét szept. végén éri el, fo-gyasztani okt.- és december közt lehet. Nem érzékeny, de kövecsesedik.
Seres Olivér: szedési érettsé-gét okt. végén éri el, fogyasz-tani hűtőtárolás után december-től-márciusig lehet. Hatalmas gyümölcsöt nevel, termőhely iránt igényes. íze kiváló.
Ha ültetni (telepíteni) szeret-nénk körtét, ajánlatos figye-lembe venni, hogy önmeddő, mindig szükséges társítani más fajtákkal, hogy kielégítő ter-mésmennyiséget kapjunk.
Á. Kartai Csilla
FÉNY szalagon
hogy a küszöbét sem léphetem át! -csattant fel hirtelen az előzőleg még szolidan viselkedő nő hangja, s meg-próbált befurakodni a lakásba.
A vitára időközben felfigyelt a szo-bában olvasgató férj is, aki termé-szetesen azonnal felesége segítségére sietett. Miután a harcias kedvű betola-kodó észrevette a családfőt, menten odébb állt. Nem volt már annyira szomjas, mint azt korábban hajtogat-ta...
E példán érdemes egy pillanatra el-gondolkodni! Mi történik akkor, ha a felesége egyedül van otthon és a nőnek sikerül - gyermekével egyetemben -bejutni a lakásba? Némi túlzással szól-va, bármi előfordulhatott volna! Az ilyen és az ehhez hasonló eseteket megelőzendő, felettébb ajánlatos az aj-tóra úgynevezett kinéző lyukat, bizton-sági láncot, vagy éppen rácsozott kis ablakot szereltetni. Ha minderre nem telik, akkor sincs különösebb problé-ma. Még ajtónyitás előtt ildomos meg-érdeklődni: ki az illető, mit akar? Ha gyanúsnak találjuk a helyzetet, akkor nem szabad ajtót nyitni!
Völgyi Ferenc
Kos: III. 21-IV. 20.

Rossz hét áll előtted. Szeretteid elpártolnak tő-led, mert uralkodni akarsz felettük. Próbálj
meg kedves lenni hozzájuk, hátha
megfordítható a folyamat.
Bika: IV. 21-V. 20.

Nehéz hónapod volt, menj szabadságra ott, majd megtalálod a régóta várt boldogságot. Azért ne kívánj egyszerre túl sokat.
Ikrek: V. 21-VI. 21.
j Vigyázz, be akarnak csapni és ez fájdalmasan érintene. Ne kívánj ma-gadtól túl sokat, hiszen te sem tudsz mindent megtenni.
Rák: VI. 22-VII. 22.

i Állj a magad lábára és tedd azt, amit helyesnek látsz. Ne légy szomorú, ha boldogságod még vá-rat magára. Oroszlán: VII. 23-VIII. 22.
I Hidd el, van aki csak té-I ged szeret igazán. Előle I ne menekülj. Ne bánts meg olyanokat, akik nem bántottak téged.
Szűz: VIII. 23-IX. 23.

Koncentrálj a munkádra és ne hagyd el magad. Ha nagyon fáradt vagy, menj el szabadságra és ne tö-rődj az élet rossz oldalával.
Mérleg: IX. 24-X. 23.
Ne próbálj mindent másra fogni, vedd észre, te is hibázhatsz. Figyelj na-gyon a munkádra, ha ezt teszed, akkor ez a hét gyorsan és boldogan fog eltelni. Skorpió: X. 24-XI. 22.
Nagy szerencse ér ezen a héten, mely kihat egész életedre. Jó tulajdonsága-idat mutasd, így meg fog-nak kedvelni az emberek.
Nyilas: XI. 23-XII. 22.
Haragosaid ahol tudnak, eleget tesznek, de lépd át az akadályokat, ha így te-szel, ellenségeid belelép-nek saját csapdájukba.
Bak: XII. 23-1. 20.
Segíts annak, ki a segít-ségedet kéri. Ne bújj el azok elöl, akik érzelmet mutatnak irántad, inkább fogadd el ezeket.
Vízöntő: I. 21-11. 20.
Múlt heted boldogságban telt el, ha nem ellenkezel, ez is szép.lehet számod-ra. Ha nem is hiszel ben-ne, szerencse csillagod ezen a hé-ten segít a szerelemben. Halak: II. 21-111. 20.
Ha valaki segítségedet kéri, segíts neki, meglá-tod meghálálja. Munkád-ban is szerencse ér. A sok görcs után boldog hetek kö-vetkeznek életedben.
30
[ KANIZSA^
1993. május "7.




SPORT
SPORT
SPORT


NOSZTALGIÁZTAK AZ EGYKORI BAJNOKOK
IIA Thmry Kupán isméi a „várvédők" jeleskedtek
Kézilabda
Pi
.s pszegedi
A férfi NB I-ben, a playoff I. fordulójában a Tungsram gárdája a Pick Szeged csapa-tával viaskodott. A párharcot végül is a szegediek nyerték, akik a döntó", harmadik mér-kőzésen 30-18-ra verték a lámpagyáriakat. így a négy közé a Pick került, míg a ka-nizsaiak a továbbiakban az 5-8. helyért mérkőznek.
A második, Kanizsán sorra-került összecsapáson - ahol az újoncok bravúros győzelem-mel egyenlítettek - már az előzmények felborzolták a ke-délyeket, miután az edzést tar-tó olajos-lányok csak a talál-kozó előtt 20 perccel adták át a küzdőteret. A közönség is kikezdte az olajosokat, akik-nek szakosztályvezetője, Szló-boda József így tájékoztatott:
- Valójában tarthatatlan helyzet kezd kialakulni. Nos, örülünk, hogy az Olaj-csarnok otthont ad a kézilabdának, ahol csapatunk játszik, s ezt bérli a Tungsram edzésekre és mérkőzésekre. Már többször is gond volt, ami az egyeztetést illeti, mivel a csarnokunkkal az izzósok egyoldalúan akar-nak gazdálkodni. Most is ez történt. Úgy tették meg a mér-kőzés bejelentést, hogy csak magukra gondoltak, holott tudták, hogy munkahelyi elfog-laltság miatt az edzések meg-változtak. Részünkről sima az ügy, a hiba nem bennünk van.
Musits Ferenc, a lámpagyá-riak szakosztályelnöke - a győztes mérkőzés után, az öröm helyett dohogott és bosszankodott: - Ami itt volt, az botrány a javából. Elegem van az itteni herce-hurcából, a kiszolgáltatottságból. Úgy látszik, hogy itt valami egyed-uralkodás folyik, s ha nem lesz valami változás, akkor el-döntjük, hogy hol fogadjuk a riválisokat. Fel vagyok hábo-rodva, s ennek az ügynek foly-tatása lesz.
A megoldás pedig egyszerű:
normális feltételek kellenének
a csapatoknak, szurkolóknak,
a sajtó munkatársainak, aztán
meg együttműködés, egyezte-
tés. A feszültség alapvető for-
rása azonban a hiányzó városi
sportcsarnok! (bg)
A labdarúgó NB II-ben, az 1970-es évek végén, 1980-as évek elején meghatározó sze-repet játszottak az Olajbá-nyász labdarúgói. A piros-ké-kek három éven át birtokolták a dobogót és következetesek voltak: kezdték a bronznál, aztán folytatták az ezüsttel, s végül az 1981/82-es bajnok-ságban „aranyosok" lettek a sikeredző, Madár Gábor ve-zetésével.
Az egykori bajnokok a múlt hónapban aztán újra bemutat-koztak, akik az EB-re készülő magyar orvos válogatott ellen nosztalgiáztak az Olajbá-nyász-Mohács NB II-es talál-kozó előtt sorrakerült mérkő-zésen:
- Hálás vagyok a fiúknak, akik tudtak meríteni a múlt si-kereiből, s újra összehozták az általam mindig is nagyra tar-
Az immár hagyományos, népes mezőnyökkel rendezett Thury György Kupa túraversenyt nagy-szerűen készítette elő és bonyolí-totta le a Postás SE Termé-szetbarát Szakosztálya, a Kanizsa Természetbarát SE, a H. Thury SE és a Városi Természetbarát Bizott-ság.
- Az általános és középiskolá-
sok részére rendezett versenyünket
a Coca Cola, a Schwinn Csepel
kerékpár szaküzlet és márkaszer-
viz, valamint a gelsei Művelődési
Ház támogatta. A versenyen 5-5
fős csapatok többirányú feladatot
oldottak meg, amelyek az ellenőr-
ző pontoknál történelemmel, ter-
mészetjárással, természettel, első-
segélynyújtással és a műveltséggel
kapcsolatos kérdésekre adtak vá-
laszt - kezdte Straussz Ferenc, a
Kanizsa TBSE elnöke, a túraver-
seny egyik főszervezője.
Az egy évvel ezelőtti verseny-hez képest nőtt a résztvevők köre mintegy félszázzal, ám csökkent az iskolák száma. A középiskolák közül csak ketten indítottak csa-patot, míg 8 általános iskola 41 csapattal és 204 tanulóval képvi-seltette magát.
- Ünnepélyes külsőségek vezet-
tott társaságot. Meghívtak, s naná, hogy itt vagyok, hiszen ezek a srácok igen közeli har-costársak. Bajnokságot nyer-tünk, de az NB l-es osztályo-zón a rivális Nyíregyháza job-ban felkészült, s így ök jutot-tak be az élvonalba, ahova mi is készültünk. Nagy kár, hogy nem sikerült a nagy bravúr, s utána a csapat nem kapta meg azt az elismerést, amit a baj-nok megilletett volna. A fiúk most összeálltak, s amolyan búcsúmérkőzést rendeztek, amely után, fehér asztal mel-lett felelevenítettük a sok-sok kellemes emléket - hangoztatta Madár Gábor, az egykori edző.
A nosztalgia-mérkőzés érde-kében sokat tettek a játékosok, köztük is Füle dr., Bélák, Ba-logh és társaik, akik még ma is bizonyították, hogy értik ezt
ték be az Orosztony és környékén rendezett túraversenyt. A Dr. Me-ző-gimnázium dr. Cseke Ferenc vezetésével színvonalas emlékmű-sort adott, majd a fiatalok koszo-rúkat és virágokat helyeztek el a Thury György kopjafánál, akik ez-után nagy lelkesedéssel, jó hangu-latban versengtek, s a feladatok-kal sikerrel birkóztak meg - újsá-golta az elnök, majd így folytatta:
- A hagyományok folytatódtak, hiszen a „várvédők", vagyis a ku-pavédő Dr. Mező és a Zrínyi né-pes kollektívája Hodák Sándor, il-letve Gayer Ildikó vezetésével is-mét megnyerte az összesített ver-senyt, s ezzel a kupát.
A középiskolások mezőnyében a Városi Természetbarát Bizottság által újonnan alapított Thury Ku-pát és a velejáró 10 ezer forintot a Dr. Mező-gimnázium nyerte 2939 ponttal a Zrínyi TSK (344) és a Zsigmondy-Winkler Műszaki Köaépiskola előtt (178 pont).
A dobogós csapatok: 1. Zrínyi TSK (Lukács András, Czira Szi-lárd, Kálmán István, Kisházi Pé-ter, Ballun Gergely (180), 2. Zsig-mondy-Winkler (Virovecz Nor-bert, Kárász Zsuzsanna, Terszte-nyák Zsolt, Tóth Gábor, Kovács
a „mesterséget". Szervezésben és játékban egyaránt, attól függően, mikor és mire volt szükség. A találkozón a válo-gatott 0-1, 1-2 után kerekedett felül 3-2 arányban. A kanizsai gólszerzők: Füle dr., Balogh. Emlékeztetőül: 1982. május közepén, az utolsó előtti for-dulóban már bajnokavatás volt Nagykanizsán, ahol 5000 néző előtt 2-l-re nyert az Olaj a Kaposvár ellen. Az összeállí-tás: Megyimórecz - Liviczky, Nagy, Kormos (Horváth, 13. perctől), Gondos - Balogh, Savanyó, László - Nyúl, Füle dr., Bántó (Lukács, 60. perc-től). Edző: Madár Gábor. A bajnokcsapatban szerepelt még: Szálai Z., Müller, Varga L., Papp Z., Simonetz, Bélák, Kelemen, Simon, Mózsi.
(balogh)
Krisztián) 178, 3. Dr. Mező 22-es csapata (Vass Gabriella, Silló Pál-ma, Pető Katalin, Láng Zoltán, Knausz Edit) 177 pont.
Az általános iskolások verse-nyében az összesített pontver-senyt, ezzel a kupát és a velejáró 10 ezer forintos jutalmat a Zrínyi Miklós-iskola nyerte 848 ponttal. A további élcsoport: 2. Rozgonyi 643, 3. Bolyai 509, 4. Csokonai 472, 5. Gelse 361 pont.
A kategóriánkénti dobogós csa-patok. 5-6. osztályosok: 1. Bolyai 33-as csapat (Tóth Zsófia, Jósvai Szilárd, Nováczky Szabolcs, Wé-ber Krisztina, Hári Edit) 118, 2. Csokonai (Király Lívia, Tizedes Erika, Rudolf Aliz, Kovács Zsu-zsanna, Bátori Gizella) 117, 3. Bolyai 17-es csapat (Balogh Rita, Lipádi Krisztina, Czinki Eszter, Varga Melinda, Farkas Zoltán, Kőmives Adél) 116 pont.
7-8. osztályosok: 1. Zalakaros (Oláh Szilvia, Szita Balázs, Ma-gyaródi Márk, Hohl Gergely, Ma-gyar Szabolcs, Csöndör Katalin) 133, 2. Zrínyi 23-as csapat (Gúzs István, Lukácsa Amold, Hári Hen-rik, Horváth Gábor, Drávecz Ta-más) 130, 3. Csokonai 30-as csa-pat (Antal Gábor, Kulcsár Gábor, Bencze Péter, Leposa Gábor, Csá-szár András) 124 pont.
A legeredményesebb falusi is-kolának 10 ezer forintot ajánlott fel a gelsei Művelődési Ház, ame-lyet a gelseiek nyertek el.
(W)
KANIZSA 31 *



SPORT
SPORT
SPORT



Teremspecialista az IPOSZ-Varia
- Továbbjutás a területi döntőbe. Április végén bonyolították le a Diákolimpia Fiú Kosárlabda elő-selejtező mérkőzéseit a Templom Téri Általános Iskolában. A tét a területi döntőbe jutás volt. A versenyen kanizsai siker született. A Templom Téri Általános Iskola csapata a Hegedű Utcai Általános Iskola (Budapest) csapatát 74-45 arányban, a Pe-remartoni Általános Iskola csapatát 87-50 arányban győzte le, és ezzel bejutott az északnyugati területi döntőbe, Sopronba. Ott a győri Kodály Zoltán Is-
kola, a székesfehérvári Tóvárosi-iskola, a tatabá-nyai Arany J. Iskola, a körmendi Somogyi-iskola és a fővárosi II. Újlaki-iskola csapataival mérkőz-nek az országos döntőbe jutásért május 8-9-én.
- Nagyrác Kupa. Kispályás labdarúgó-verseny végeredménye. 1. Péterffy Ált. Iskola. 2. Hevesi Ált. Iskola. 3. Zemplén Ált. Iskola. 4. Templom téri Ált. Iskola. 6. Nagyrác u. Ált. Iskola. 7. Roz-gonyi Ált. Iskola.
A városi labdarúgó szakszövet-ség rendezésében bonyolították le a városi teremlabdarúgó-bajnoksá-got, amelyen ismét népes mező-nyök rajtoltak. A három csoport-ban rendezett és több hónapon át tartó küzdelemsorozatban több csapat is indult esélyesként, ame-lyek közül végül is a „befutó" az IPOSZ-Varia gárdája lett, amely a döntőben büntetőrúgásokkal kere-kedett felül a nagy rivális bútoro-sok ellenében.
- Egyesületünknél a kispályás
labdarúgás jelenti az egyik ki-
emelt sportágat, amely ezelőtt 15
évvel indult útjára. A megszerve-
zett csapat a III. osztályban kez-
dett, s úgy alakult az évenkénti
menetrend, hogy nyomban meg-
nyertük a bajnokságot, aztán a II.
osztályban is aranyérmesek let-
tünk, s ezzel bejutottunk az akkor
már minőséget jelentő I. osztály-
ba, amelynek azóta is tagja va-
gyunk - kezdte Bicsak Miklós
könyvkötő kisiparos mester, a csa-
patvezető.
A csapatnál korábban olyan ki-válóságok rúgták a labdát, mint Bányai, Bazsó, meg a többiek, majd aztán jött a korszakváltás. Színre lépett a kisiparosok csapa-tában Palasics, Zámbó s a ma is aktív Rodek Gyula, a csapatkapi-tány, akik tavasztól őszig a sza-badtéren, majd aztán a teremben jeleskedtek.
- Eddigi működésünket rendkí-
vül sikeresnek tartjuk. A városi
szabadtéri bajnokságban kétszer is
„aranyosok" voltunk (1984-ben,
1986-ban), a teremlabdarúgó baj-
nokságban négy alkalommal vé-
geztünk az élen. Nos, mellette szá-
mos hazai és nemzetközi szereplé-
sünk volt, ahol mindig is jegyzett
eredménnyel büszkélkedhettünk.
Ezek közül azért az élre kívánko-
zik, hogy a Debrecenben rendezett
Iparosok Országos Kupáján baj-
nokságot nyertünk. Természetesen
örülünk a sikereknek, az eredmé-
nyeknek, bár a rendszeres és fo-
lyamatos sportot helyezzük előtér-
be - kapcsolódott a beszélgetésbe
a csapatkapitány, Rodek Gyula.
A szabadban és teremben is „pengés" kisiparosok szűkös, ám jó kollektívát alkotnak, igazi egységet képviselnek. A sportkö-ri vezetés, a menedzserek odafi-gyelnek a gárdára, amely azért ne-vető harmadikként ért a célba az
1992/93. évi teremlabdarúgó baj-nokságban.
- Tény, hogy nem mi voltunk a
nagy esélyesek. A Tip-Top, a Bú-
torgyár, az ugyancsak remek csa-
patok is nagy eséllyel pályáztak a
sikerre, de most a mi kollektívánk
egysége és érettsége, meg egy kis
szerencséje meghozta az újabb
nagy sikert. Természetesen a fiúk-
kal együtt nagyon örültünk, hogy
ez a társaság a csúcsra vitte az
IPOSZ-Variát - vette át a szót
Németh Tibor vállalkozó, a csa-
pat egyik menedzsere.
A terem- és szabadtéri bajnok-ságok légköre, hangulata ugyan más színezetű, de a küzdelem, a harci kedv, a tenniakarás mind a kettőn egybeesik. A teremben na-gyon „él" az IPOSZ-Varia, a te-remspecialista, amelyben olyan nagyszerű játékosok szerepeltek, mint Pesti Lajos, Balogh Miklós, Rodek Gyula, Gerencsér József, Szálai Sándor, Nagy Tamás, Be-dővári Péter, Kovács Lajos, Tollár István, akik tényleg rászolgáltak a „pezsgőfürdőre".
- A szabadtéri bajnokságban
nehezen rázódik össze a 25 év át-
lagkorú társaság. Ezt alapjaiban
az határozza meg, hogy nagy a
fluktuáció, a jobbakat a gazdag
csapatok elrabolják, amelyekkel nem tudunk lépési tartani. Tehát ki vagyunk téve a játékoscsábítások-nak, s ez azért zavarja a munkát, az eredményességet. A Varia Shop, a fő szponzor viszont a működéshez szükséges feltételeket biztosítja -hangoztatta Bicsak Miklós, aki minden mérkőzésen a győzelemre készíti fel a csapatot, megszállott-ként száguld a pálya szélén.
Nos, legutóbb a csapat „meg-botlott", amely rangadót vívott a nagy rivális bútorosokkal. Az el-lenfél tartalékosán, a sérült Gu-rumlai kapus mesterhármasával(I) diadalmaskodott, aki a kapusposz-tot kénytelen volt felcserélni a gólvágó szerepkörrel.
- Bosszantott a dolog, a 4-3-as vereség. A fiúk nem figyeltek oda, azt hitték, hogy Misi (Gurumlai -a szerk.) csak a kapuban jó. Ki-derült, hogy gólokra is képes. A tanulságot viszont levontuk, igaz ez két pontba került, pedig a rangadó előtt 1 pontra képesnek tartottam a csapatot - kesergett a csapatvezető, aki hozzátette, hogy azért a társaságot a szabadtéren is dobogóra várja, csakúgy az Esztergomban sorrakerülő nemzet-közi IPOSZ Kupán is.
Balogh Antal

Sporthétvége
PÉNTEK
Labdarúgás. Városi kispályás (IV. osztály, 8 mérkőzés), Min-denki Sportpályája, 16.30.
SZOMBAT
Kézilabda. NB I B. Női: Olaj-bányász-MALÉV SC, Olajbá-nyász munkacsarnok, 12.00. Labdarúgás. Megyei bajnokság: MÁV NTE-ZTB tartalék, MÁV NTE pálya, 16.30. Egyéb. A Postás SE kerék-pártúrája. Indulás: 9 órakor a Teleki úti régi víztoronytól. Útvonal: Nk.-Sánc-Kisfakos-Miháld-Galambok-Nagykanizsa. Táv: 40 km. Túravezető: Stra-ussz Attila
VASÁRNAP
Labdarúgás. NB II: Olajbá-nyász-Ajkai Hungalu, Olajbá-nyász pálya, 17.00. Megyei: Fityeház-Csesztreg, 16.30. Vá-roskörnyék: Miklósfa-Becse-hely, 16.30. Palin-Bánokszent-györgy, 14.30. Police-Belezna, 16.30.
Természetjárás. Az Olajipari Természetbarát Egyesület túrá-ja. Indulás: autóbuszállomás, 11.30. Gyalogtúra: Csónakázó-tó-Alsóerdő-Gyöngyvirágos— Csónakázó-tó-Nagykanizsa. Táv: 12 km. Visszaérkezés: 17.00.
HÉTFŐ
Atlétika. Négypróba, városi döntő (I. korcsoport), Mindenki Sportpályája, 14.00. Labdarúgás. Városi kispályás, Mindenki Sportpályája. 17 óra-kor: Tungsram-Progressó és MÁV Elise-KÖGÁZ. 17.45: Flamingó-Tip Top és IPOSZ Varia-AFÉSZ. 18.30: Holsten-Zóna és Bútorgyár-Tubifex.
KEDD
Atlétika. Négypróba, városkör-nyéki döntő (I-n. korcsoport), Mindenki Sportpályája, 14.00. Labdarúgás. Városi kispályás. Mindenki Sportpályája. 17 óra-kor: Sörgyár-DKG FDSZ és Szőlőskert-Póker. 17.45: Can-tona-Coca Cola és D. Piccoló-Pedagógus. 18.30: Bombázók-F. Puncs és ROTARY-Fekete Sas.
SZERDA
Atlétika. Négypróba, városi döntő (II. korcsoport), Minden-ki Sportpályája, 14.00. Labdarúgás. Városi kispályás (DL osztály, 6 mérkőzés), Min-denki Sportpályája, 17.00.
CSÜTÖRTÖK
Labdarúgás. Városi kispályás (IV. osztály, 8 mérkőzés), Min-denki Sportpályája, 16.30.
INGYENES
lakossági apró
Feladható: Nagykunizsu,
Király u. 47. I. emelttt.
UU/12-305
Telefon:
I.AKAS
Nk-1, 2. emeleti lakásomat filuil hizrt cae-rélném. (10-15 km-re lévőre.) Ajánlatokat: Nk. Kazanlak krt, 5/A. 11/3. (973 K)
Szóló pincével, felszerelés\'sel, gyü-mölcsfákkai, gesztenyefikkal sürgősen eladó. Érd.: Gelseszigot, Fő út 28. (986 K)
Kisfakos előtti autóbusz mogállónil (Kapoa-
váti útról Mihild irányiba) hétvégi híz (tég-
laépület) pincével, 400 négyszögöl gyü-
mölcsössel sürgősen eladó. Helyi buizjárat at
telek végénél. Érd.: Nk. Csokona u. (volt
Andrejka) 6/A. III. lph. 1/3. Tel.: 93-16-316.
(984 K)
Egyazobás, összkomfortos, keleti városrész-ben lévő lakísomat eladnám vagy másfél-kétszobásra cserélném. Érd.: munkaidőben, 12-394-ei telefonszámon. (992 K)
Zalaiárazegen 200 négyszögöl telek bekerít-
ve, rajta szili éi gyümölcsfák kis faházzal
eladó. Érd.: 93/12-275 telefonszámon 7-14
órág. (1004 K)
Zalakaroson, a kilátóhoz közel 650 négyszö-göl telek eladó. Érd.: Nk. Munkás u. 2/C. fsz/2. (1003 K)
Zalakaroson, Viktória étterem mögött 170 négyszögöl közművesített telek eladó. Érd.: Tlizép, Galambok, 82/12-226. (999 K)
Győr hegyen (Autóspihenő mellett) 600 négy-
szögöl telek szőlővel, pincével, megosztva is
eladó. Érdeklődni: 13-489 telefonon. (1006
K)
2.800.000 Ft készpénzért lakásmegoldást ke-resek Nk-in. Ajánlatokat „Napfényes otthon" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1007 k)
Balatonmáriafürdő-Alsón a régi 7-os űt mel-lett 170 négyszögöl telek eladó. Víz, villany, csatorna van. Érd.: 06/60-99-328. (1009 K)
Sormáson, Arany J. u. 25. sz. alatt kétszintes családi ház eladó. Érd.: helyszínen az esti órákban. (1008 K)
1 + 1 félszobás lakís eladó. Nk. Zemplén Gy. 9/A. 1/6. Érd.: 17 óra után. (1019 K)
Tanácsi kétszobás lakásomat kis falusi házra
cserélném. Fizotés közös megegyezéssel.
Esetleg eltartási szerződés is érdekel. Aján-
latokat: Kazanlak krt. 5/A. 11/3. számra ké-
rek. (1020 K)
Belvárosi, I. emeleti 3 és félszobás tanácsi lakásomat kétszobásra, vagy másfélszoba + ebédlős tanácsi lakisra cserélném. Ajánlato-kat: „3. emeletig" jeligére a szerkesztőségbe, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1018 K)
Kétszobás, kertes, családi házat vásárolnék készpénzért. (Legfeljebb 2,5 millió Ft-ig.) Ajánlatokat 93/11-142 telefonszámra várok. (1021 K)
KiscserffJl hegyen 1100 négyszögöl telek -szőlő és gyümölcsös - téglapincével, teljes felszereléssel eladó. Akár mogosztva is. Vil-lany bevezetve, buszjárat van. Érd.: Kiskanl-zn, Őrtorony u. 3. Bencze József. (1022 K)
Kiskanizsán négyizobis, kertes családi ház eladó. Érd.: Varaid! u. 18. Tel.: 19-435. (1023 K)
Zalasárszegl nyaralóhegyen 544 négyszögöl
terület eladó. A buszmegállótól 3 percre van.
Cím: Pásti István, Zalasárazeg, Petőfi u. 6.
(1024 K)
Másfélszobás, komfortos, önkormányzati la-kásomat nagyobbra cserélném. Érd.: Nk. Bar-lók B. u. 6. IV/1. 17 óra után. (1025 K)
Eladó Antalhegy-Somlón, buszmegállóhoz 1
percre, 1000 négyszögöl ingatlan régi sző-
lővel, pincével, fölszereléssel. Érd.: Nk.
Liszt F. u. l/D. fsz/1. du.: 17 óra után.
(1026 K)
1700 négyszögöl telek szoba-konyha előszo-
bával, 250.000 Ft-ért eladó Szepctnekcn. Gáz,
vlz van. Érd.: hétvégén, Nk. Dózsa Gy. u.
75. Békési. (1033 K)
2,5 szobás, I. emeleti OTP lakás eladó. Érd.:
Nk. Kazanlak krt. U/D. 1/6. 17 óra után.
(1036 K)
Nk. Magyar u. 149. az. alatt eladó azerke-
zetkész állapotban lévő tetőtér (100 négy-
zetméter) és 100 négyzetméteres pince Üz-
letnek vagy egyéb célra kiadó vagy oladó.
(1035 K)
Nagykanizsán tehermentes 1,5 szobás lakás
reális áron sürgősen eladó. Érd.: Nk. Zemplén
Gy. 7/A. X/63. hétközben, vagy 14-371 te-
lefonon este. (1044 K)
Galambokon kétszobás családi ház (fürdőszo-
bás) 1400 négyszögöl telekkel, gazdasági
épületekkel reális áron, sürgősen eladó. Érd.:
hétvégén, Galambok, Tavasz u. 8. vagy 14-
371 telefonon este. (1045 K)
1 + 2 félszobás lakást vásárolnék esetleg fi-
zetési könnyítéssel. Ajánlatokat „ősz" jelige-
re, Nk. Pf.: 154-be. (1046 K)
3 szobás, 68 négyzetméteres, tehermentes la-kás eladó vagy cserélhető 1 + 2 félszobás és 1 + 1 félszobás lakásra megegyezéssel. Aján-latokat „Őszi beköltözés" jeligére Nk. Pf.: 154-be kérek. (1047 K)
Eladó 5 szobás belvárosi családi biz kerttel, garázzsal. Tehermentesen. Irányár: 5 millió 300 eFt. Érd.: reggeli és esti órákban a 11-142 telefonszámon. (1062 K)
Zalakomárban családi ház 600 négyszögöl te-rülettel áron alul eladó vagy kanizsai kétszo-bás lakásra cserélhető. Érd.: Zalakaros, Ter-mál út 7. Korona kert. (1061 K)
1 + 2 félszobás, III. emeleti lakás eladó. Nk.
Városkapu krt. 3/D. 111/13. Érd.: helyszínen,
az esti órákban. (1058 K)
Kiskanizsán felújításra váró kétszobás családi ház eladó. Érd.: hétvégén, Nk. Pápai út 4. (1055 K)
2000 négyszögöl zártkert elhanyagolt állapot-ban megogyezés szerint eladó. Érd.: Somogy-bükkösd, Fő u. 58. (957 K)
JAUMU
Tízéves Dácia 1300-as motorral 1310-es ka-rosszériával műszaki nélkül eladó vagy bár-mikor kerti klsgépro cserélhető. Érd.: napköz-ben a 93/12-305-ös telefonszámon lehet. (931
K)
6,5 éves ZSUK eladó. Gelsesziget, Fő út 69.
(978 K)
Peugeot 309-os, frissen műszakízott, katalizá-
toros, eladó. Érd.: reggel és este a 93/14-
206-os telefonszámon, napközben: 92/73-314.
(998 K)
Két db kemping kerékpár eladó. Érd.: Nk. Munkás tt. 2/C. fsz/2. (1002 K)
11 éves Zsiguli kombi eladó. Műszaki júliu-sig. Érd.: 06-60/99-328. (1010 K)
Vegyei használatú Barkas, motorcsorével 80.000 Ft-os irányáron eladó. Érd.: naponta
18 óra után, a 93/17-320-as telefonszámon.
(1032 K)
Új állapotú ROMÉT kismotor eladó. Érd.: Batthyány u. 31. Tel.: 93/11-962. (1042 K)
2 éves, garázsban tartott, tört fehér színű Skoda Favorit újszerű állapotban, extrákkal együtt eladó. Érd.: hétköznap a 93/12-224 te-lefonszámon lehet. (1049 K)
Kozépszürko utánfutó eladó. Megengedett együttes tömeg 327 kg. Ezen kívül Wartburg alkatrészek (pl. fékszerkezet) eladók. Érd.: Nk. Városkapu 5/A. 111/13. (1050 K)
Eladó egy 150-os MZ üzemképes állapotban, érvényes műszakival 12 ezer Ft-ért, ugyanitt egy SIMSON S 51-B kismotor 18 ezerért. Számítógépcsere is érdekel. Tel.: 92/17-584 vagy Zalaszentiván, Zrínyi 64. Érd.: délutáni órákban. (1015 K)
Fiatal házaspár részére másfélszobás albérlet kiadó a Zemplén u. 5/B. II/15-ben. Megte-kinthetó ápr. 26-án, 17-20 óráig. (990 K)
2 szomély részére sürgősen albérletet keresek. Ajánlatokat a Kanizsa Szerkesztőségébe, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1060 K)
Bgyedülálló nő kis keresettel egyszoba össz-komfortos albérletet keres. Ajánlatokat: „El-költöznék" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1030 K)
MUSZAKI CIKK líl\'iTOR
Combi gyerekágy igényesnek eladó. Érd.: a szerkesztőségben, tel.: 12-305 (744 K)
Fiatal hölgy eladót felveszek. Érd.: Nk. Er-zsébet tér 12. Húsbolt, 8-12 óráig. (1040 K)
Commodore 64 floppyval 2db joystikkal, programokkal eladó. Irányár 30000 Ft. Érd.: napközben a 93/12-305-ös telefonszámon le-het. (793 K)
Altalános iskolásoknak német nyelv oktatását viliilom. Baraniuk CsUla, Nk. Teleki út 10. Tel.: 13-915. (950 K)
Keleti városrészben garázs eladó. Érd.: Nk. Zemplén 9/A. VI11/49. (1048 K)
600-as magánjáró, diesel szalagfűrész eladó. Ár megegyezés szerint. Érd.: Somogybük-kösd, Fő u. 58. (954 K)
COMMODORE-64 számígógép megkímélt ál-lapotban, szükség esetén magnóval, mikro-kapcsolós joystick-el, játékokkal, könyvekkel, HELP + bővítővel, frekvenciamérő adapterrel (^program) eladó. Ár megegyezés szerint. Érd.: napközben: a 11-208-as telefonon, 18 óra után és hétvégén: Paál Tibor, 8800 Nk. Csengory út 16. (983 K)
Vattacukorgép (12 V-os) eladó. Irányár: 19.000 Ft. Érd.: Zalakaros, Kossuth u. 2. (980 K)
Egyedülálló hölgy 4 órás munkát vállalna. Ajánlatokat „Bármi érdekel" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (1000 K)
1500 köbcentiméteres Ford motor felújítva ol-adó. Érd.: Nk. Dózaa Gy. u. 98. Végvári. (1011 K)
6 és fél éves ZUK sürgősen eladó. Tetőan-
tenna és önetetők eladók. Gelsesziget, Fő út
69. (1012 K)
Központi antenna eladó erősítőkkel. Érd.: Esztercgnye, Polgármesteri Hivatal. (1034 K)
Olasz tolmácsolást vállalok. Tel.: 93/16-112.
(1037 K)
Óriás Schnauzer kiskutyák törzskönyvezve el-adók. Nk-Miklósfa, Krúdy u. 5/C. (1038 K)
Üzlethelyiség bérbe kiadó. Érd.: Nk. Erzsébet tér 12. Húsbolt. 8-12 óráig. (1039 K)
Élelmiszerbolt berendezésére alkalmas polc-rendszer eladó. Érd.: Nk. Batthyány u. 31. Tel.: 11-962. (1031 K)
Idős, egyedülálló asszonnyal, aki lakásába fo-
gadna, eltartási szerződést kötnék. Ajánlato-
kat: „Bízzunk egymásban" jeligére, Nk. Pf.:
154-be kérek. (1029 K)
Alkalmi munkát vállalnék. Lőrincz Károly,
Nk. Kodály Z. 1-3. C lph. IV. em. (1028
K)
Kodvező áron eladók: mészhidrát, fehérce-ment, perlit, 1 db E7-42 gerenda. Érd.: Nk. Bajcsy-Zs. 123/A. (1016 K)
Német nyelvtanítást, fordítást, tolmácsolást vállalok. Tel.: 93/14-417. (1017 K)
Új állapotban lévő JÁWA BABETTA, és bé-csi mochanikás, rövid páncéltőkés BŐSEN-DORFER zongora és egy komplett TACTON dobfelszerelés eladó. Rudolf Zoltán. Nk. Cso-konai 8/A. IV/2. (1041 K)
Szövetkezeti üzletrész oladó. Érd.: Nk. Kór-ház u. 9. Zágon. (1051 K)
Kuvasz kutya kölykök eladók. Cseri István, Gyékényes, Petőfi u. 138. (1052 K)
Ezred mm pontos indikátor óra, 25-50-ig mé-rő mikrométer eladó. Nk. Városkapu 5/A. 111/13. (1053 K)
210 l-es, új Gorenje hűtőláda eladó. Érd.: hétköznap délelőtt a 93/12-283-as telefonon. (1054 K)
Múlt században kiadott PALLAS NAGYLE-XIKON teljes sorozata, valamint Magyaror-szág története (1860-as kiadás, 6 kötetes) el-adó. Érd.: 93/17-120. (1056 K)
Áron alul eladó 10 sobosséges, olasz verseny-kerékpár. Érd.: Pcresztegi, Nk. Munkás u. 14/B. (1057 K)
Eltartási szerződést kötnék vagy betegápolást vállalnék lakásért. Ajánlatokat „Megbízható" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1059 K)
Német magántanitást általános- és középisko-lásoknak, angolt általános iskolásoknak vál-lalok. Érd.: Tóth, Nk. Dózsa Gy. út 114/8., hétköznap 14-17.30-ig. (1013 K)
l\'ARTNKRKKRKSO
Csillagjegyek alapján keresem e földi világ-
ban ót, aki Bak-Patkány lány és kilenc és
fél évvel utánam született. Magamról, 1964-
ben születtem, 178/78, s nem találtam még
meg csillagomat. Fényképes levolod várom
„Asztrológia" jeligérc, Nk. Pf.: 154-be. (968
K)
21 évos lány férjhez menne érettségizott, min-den káros szenvedélyektől mentes, saját la-kással rendelkező fiatalemberhez. Leveleket „Vigasz" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1063 K)
35 éves férfi életvidám és ügyes kéz-
ügyességű hölgyek levőiét várja élottársi vagy
házassági szándékkal. Józanéletű, becsttletos,
ügyos férfi vagyok, csak te hiányzol az éle-
tómból. Fényképea leveleket „Boldogság, sze-
relom" jeligére Nk. Pf.: 154-be várok. (1064
K)
Kellemes megjelenésű, 37 éves elvált nő egy gyermekkel megismerkedne 180 cm körüli, emberi értékekre igényes, intelligens, jól szi-tuált férfival tartós kapcsolat kialakítása cél-jából, 50 évos korig. Levelekot „Életvidám" jeligére kérem, Nk. Pf.: 154-be. (1014 K)



DEL-ZALAI HETILAP
ARA: 19 FT



MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
V. évf. 20. sz. 1993. máj. 14.




TÖBBE NEM KELL VONALRA
VÁRNI! t
csak abban az esetben kell töb-bet fizetnie, ha ikresített tele-fonja kikerül fővonalra.
A telefonra várók a Polgár-mesteri Hivatal illetékes osz-tályán kaphatnak tájékoztatást arról, hogyan bonyolódnak majd az önerős telefonfejlesz-tés ügyei. Annyit sikerült azon-ban megtudnunk, hogy a fejlesz-tés minden egyes új telefonra várónak 50 ezer forintjába kerül majd. Jelentkezési határidő júni-us elseje. A telefonigénylőknek először csupán egy szándéknyi-latkozatot kell tennie, a fenti öszeg befizetésére csak abban az esetben kerül sor, ha Kanizsáról és a környékbeli településekről összejön a tízezer(!) jelentkező. Ha így lesz, akkor augusztus 13-ig kell majd befizetni egy összegben a pénzt. A befizetett pénz ellenében a MATÁV garan-tálja, hogy 95 március 31-ig be-fejezi a kiépítést.
- dukát -
A TB-VÁLASZTÁSOKRÓL SZÓLÓ ÍRÁSAINK A LAP 4„ 26, ÉS 27. OLDALÁN OLVASHATÓK.
CSECSEMŐOTTHONOK SZAKMAI NAPJA
meff. Pálfy Dénes köv/öntottc a s/;r\\i/okct. elő-adókat, a megjelent óvúnflktt fcs ^ondti/onőkü, akik zsúfolásÍK töltötték mfg a ^/inhaylermei. Ki-emelte munkájuk lonto^ágát, irigylésre iniltónak nevezve szakmájukat KérKhOgy továbbra is uv-Ják SZCretetiikket is növeljék gondoskodásukkal a rájuk btzott, család nélküli emberpalántákat Be^ széde után dr. PuBpÖky Cabriella. a Cseisemüott-bonok Pikler Emmf Országos Módszertani intó^ a»iéii«k igazgató föorrow vttAt utrit, mi m&ml «UlttB»tJik ki az otthonokban élő %fmktítb6tt ta, wrtonóm ^/emélylsígöf alapjait, hf \'" "
ben a kis lakókbál Önálló akarattal fí fantáziadús, értékes polgárok \\ áljának..
Ezt követően szavaihoz kapcsolódva további\' tiőadások hangzottak el iaég * témakörben, rész-letesen «lemezv« m állatai Intézetekben mulkedo* «pró«a|0k életének fejlődési szakaszait a
óktái ** lskoi«« éveken át egészen a
Legalábbis ezt ígérik a hét vé-gétől a MATÁV szakemberei.
Elkészült ugyanis a kanizsai digitális központ, amelynek műszaki vizsgálatait a múlt hét végén végezték el a SIEMENS cég szakemberei.
Talán el5ször furcsa lesz, hogy nem kell ingerülten nyo-mogatni a telefon gombjait, de biztos hamar megszokjuk, hogy azonnal hallhatjuk a tár-csahangot, úgy ahogyan azt a 92-es körzetszámú készülékek-től már elvárhattuk. Annak a ténynek, hogy hirtelenjében a „múltszázadi" viszonyokból az ezredfordulónak megfelelő" kö-rülmények közé kerülünk, még sok apró változás lesz az ered-ménye. Nevezetesen ezentúl a kanizsai számok is hatjegyűek lesznek, vagyis az eddigi szá-mok eldtt egy hármast kell tár-csáznunk május közepétől. Aki ezt elfeledné, azt 4-5 hónapig egy furcsa hang figyelmezteti majd. Mivel az egész ország át-tér a hatjegyű telefonszámokra, ezért a faxokat, a számítógépe-ket és minden olyan berende-zést, amely összefüggésben van a telefonnal, át kell állítani.
Jó, ha megjegyezzük, ezen-túl a háromjegyű telefonszá-mok kétjegyűek lesznek, így 005 helyett csak 05-öt kell majd hívni. Ha pedig kézikap-csolással szeretnénk a kör-nyékbeli településeket hívni, célszerűbb lesz a tízezres szá-mot tárcsázni, mint a 01 -et.
A telefonszámok változásá-val kapcsolatban egyébként az előfizetők széles körű tájékoz-tatásban részesülnek. Ezen a héten vagy legkésőbb a jövó" hét elején kézhez kell kapniuk egy ideiglenes telefonkönyvet, szeptemberben pedig az új te-lefonkönyvet.
Az átállás lapunk megjelené-sének éjjelén bonyolódik, és ez esetleg apró fennakadásokat
okozhat. Lehet, hogy lesznek olyanok is, akik a postai visszahívásokra ébrednek, a szakemberek így ellenőrizvén a vonal hibátlanság át.
Természetesen a változás szolgáltatásbővülést is eredmé-nyez. A szolgáltatásokról a MATÁV ügyfélszolgálati irodá-jában kaphatnak az érdeklődők mindenre kiterjedő tájékoz-tatást. A korszerűsödő telefon-helyzet örömére a szolgáltatá-sok színvonalának emelésére a MATÁV tökéletesebb készülé-keket is rendelkezésére bocsát előfizetőinek. Mindenki ingyen juthat új készülékhez, ameny-nyiben a szolgáltatásskálából hármat kiválaszt.
A 92-es körzetszámra bekö-tött telefonokat egyébként a központ beindulásakor automa-tikusan átkötik a 93-as köz-pontra. Ez a beruházás több milliárd forintjába kerül a MA-TÁV-nak, de az előfizetőknek
Ha csecsemő- és gyermekotthonokról hallunk, többünknek ködllk M «gy sötét tH*«n$l világ, ahol Sápadt, sovány, nagyszemü gyerekek nyújt-J4k *H4iiy tányérjukat még *8* " ételért, fcsetkg századetejl hiradó-képek derengenek elő tuda-tunkból, melyeken peregnek a kar árvaházaiban higiénikus környezetben, passzív bábuként élet* ben tartott apróságok mindennapjai. Olyan gye* rekeké, akikből c sterilizált légkor révén torzult személyiségű felnőttek váltak* Arrél. fcö mennyire megváltozott »» ttwíJt fcfa»í tét zadban* meggyőződhettek mindazok, akik vettek az elmúlt hét keddjén, a Helyőrség} Klub-ban a Zala Megyei Onk0rman\\zati Közgyűlés nagykanizsai Csecsemő- és Gyermekotthona által tt fci
A tanácskozást, melyen olyan J«Ies személyisé-gek Is megjelentek, mint dr. Pap Elemér, & Me-gyej Tisztiorvosi Intézet vezetáje yagy dr. Keres* kai fetvfa polgármester, Jr, Wlfy Dén«, « Zala Megyei Önkormányzati K&Zgyfljtós elnöke nyitotta
TE IS
LEHETSZ ÁSZ!
A műsor szerkesztőjével, Gregorich Andrással ké-szült interjúnk a lap 8. oldalán olvasható.
Iliit KANIZSA JpliMi^BlÜB^^^B




l, !!I! í í ! íií...,.*»i V i■! , i i!.í■■. V... ...... ■■,%,■.■
.;.;.:.vi\'|\\y.ii!.;.:.;.;.:.;.:-:.y.:.:.!.!.!.!.^.::.:.:.:.:.:.!.:.:.:.|.:.:-tV\';.^:
WWnWnfW
g5;ll|||:||ll|ll^ k:. ,.,,,...■ . .\'.
;; :: ;;: :" :ll|||||||i:||i n d r ás
¥ \\ DEFENZOR--ÉS AZ AVENZOR
HIRDETÉSFELVÉTEL - megyei képviselet:
■ AKNÉVSOR OtAKNE
Aki kimarad, arlemarad!
Nehezen tudtuk összeegyeztet-ni a találkozót dr. Virág Ernő állatorvossal, a Dunántúl legmo-dernebb állatkórházának tulajdo-nosával, vezetőjével. A gara-bonci rendelőben ugyanis min-dig sokan vannak, de gyakran hívják házhoz is a doktor urat. A garabonci állatklinika 1990. október 15-e óta várja a „bete-geket" a legmodernebb gyógyá-szati eszközökkel, s a közelmúlt-ban ultrahangos berendezéssel is bővült a kórház felszereltsége, ami egyedülálló az egész Dunán-túlon. Virág doktort kórházában kértük fel erre a beszélgetésre.
- Az Ön neve az emberek fü-lében ismerősen cseng, és ha személyesen még nem is keresték fel, tudják Önről, hogy állator-vos és Garaboncon dolgozik. Kérem, mutatkozzon be, és me-sélje el, hogyan jött létre ez a szép klinika!
KANIZSA
Főszerkesztő: Dóró János
Laptitkár:
Bencze Ildikó
Reklámmenedzser:
Gombás Imre
Felelős kiadó:
a Szociális Foglalkoztató
Nagykanizsa
Igazgatója.
Szerkesztőség:
8801 Nagykanizsa,
Király u. 47.
Telefon/fax: 93/12-305
Computertechnika:
GRAFO BT. PRINTEXT BT.
Zeg., Mártírok u. 42-44. Tel.: (92) 13-780/11
Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt.
Felelős vezető: Galla József vezérigazgató
Terjeszti:
a Magyar Posta,
és a Szociális
Foglalkoztató
Nagykanizsa
Előfizetési díj:
egy hónapra 82 forint.
ISSN 0865-3879
- Egy Dunaújváros melletti településről, Mezőfalváról szár-mazom. Édesanyám közgazdász-ként, édesapám agrármérnök-ként dolgozott a tsz-ben, aki mellett sok mindent megtanul-tam az állattenyésztésről, és ő ösztönzött erre a hivatásra. Za-lába a feleségem révén kerül-tem, ahol először ösztöndíjas-ként négy évig a Baki Tangaz-daságban voltam. Itt gyakorol-tam be tulajdonképpen a szak-mát. Rövid ideig Nagykaporna-kon dolgoztam, majd szövetke-zeti állatorvosként Nagyradán folytattam a munkát. 1991. má-jus l-jétől vagyok magánállat-orvos, megtartva a korábbi kör-zeti tevékenységet is. Mivel a kórház közben ismertté vált -Zala megyéből, sőt a megyeha-tárokon túlról is hoznak hozzám beteg állatokat -, egyre több időt töltök itt.
Nagykanizsa déli városré-szében a Tripammer utca 5. szám alatti családi ház keríté-sére függesztett cégtábla jelzi, hogy itt van a telephelye a DEFENZOR Egészségügyi-Gázmesteri Gmk.-nak. A lakás egyik szobájában kialakított irodában a vállalkozás tevé-kenységéről beszélgettünk a gazdasági munkaközösség kö-zös képviselőjével, Töröcsik Pállal.

- Miért Garaboncon építette
fel ezt a modern kórházat?
- Zalakaroson lakom, ahol
nem szerencsés állatkórházat
létesíteni. A feleségem szülő-
háza van Garaboncon, és itt
állt rendelkezésre egy nagy te-
lek és a gazdasági épületek
(pajta, istálló). Emellé készült
el a kis- és nagyállatműtő, a
lóbox, a röntgen különálló he-
lyisége, a kis- és nagyállat
utókezelő.
- A diploma megszerzése után a Nagykanizsai Állami Gazdaságnál, amjd a Zalai Erdő- és Fafeldolgozó Gaz-daságnál dolgoztam 14 éven át. Az utóbbinál 10 évig az erdővédelmet és a mezőgaz-daságot irányítottam. 1984-ben azóta elhunyt gázmester képesítésű barátommal és két állandó bedolgozóval munka-viszony mellett - mellékfog-lalkozásban - alakítottuk

- Milyen szolgáltatásokat tud
nyújtani a kórház?
- A felszereltségem jó, ezért
széles körű tevékenységet tudok
folytatni, amelyből néhányat
szeretnék megemlíteni. A nagy-
állatpraxisban a lovak esetében
balesetből bekövetkezett sérülé-
seket gyógyítok, szaporodásbio-
lógiai, meddőségi kezeléseket
végzek, illetőleg ivartalanítást.
A sertésnél többek között szülé-
szeti beavatkozások, sérvműtét,
meg a gmk.-t. 1986 óta már főállásban végzem azt a tevé-kenységet, amely kezdetben raktár-magtár fertőtlenítések-re, terménygázosításokra irá-nyult, főleg mgtsz-eknek és ál-lami gazdaságoknak. Később környezetvédelmi gyomirtás-sal is összefüggő növény- és erdővédelmi permetezésekkel bővítettük foglalkozási körün-ket, sőt megrendelésre szú-nyogirtást is végzünk, a kör-nyezetvédelmi előírások maxi-mális betartásával. A munkák mennyiségétől függően szerző-déssel váltakozva foglalkozta-tunk alkalmi dolgozókat - tá-jékoztatott a gázmesteri képe-sítéssel is rendelkező növény-védelmi mérnök.
BELVÁROSI
IRODAHELYISÉG
KIADÓ!
Érdeklődni miiiik;iilölH\'ii a 93/12-305-ös
telefonon,
vajj\' személyesen
a Király utca 47. alatti
Kani/.sa hetilap s/.erkes/.l őségében.
I*»&mj«tl4, [ KANIZSA , 3
a szarvasmarháknál pedig a csá-szár- és bendőmetszés jön szóba. A kisállatoknál a teljes vakciná-zási és vitaminozási programot csináljuk, valamint féregtelení-tés, farok- és fUlkozmetikázás, baleseti ellátás, csontsebészeti műtétek végzése szerepel szol-gáltatásaink sorában.
- A Dunántúlon egyedül az
Ön állatkórházában van ultra-
hang készülék. Miben tud segí-
teni ez a készülék?
- Az ultrahangot az ANIVET
állatgyógyászati gyártól szerez-
tem be; alkalmas vemhesség-
diagnosztikai, belgyógyászati
vizsgálatokra, meg lehet vele ál-
lapítani a különféle köveket.
- Mely betegségekkel jönnek
Önhöz a leggyakrabban?

- Ez az évszakoktól függ.
Most tavasszal a kutyáknál a
kullancs okozta betegségek for-
dulnak elő, amelyek nyomtalanul
gyógyíthatók, ha a gazda időben
orvoshoz viszi az állatot. Gya-
koriak a légzőszervi megbetege-
dések, amelyek megfázás erede-
tűek; itt a fagylaltszezon, ebből
a kutyák sem maradnak ki, s a
fagylaltozás vége a torokgyulla-
dás. Beoltatlan állatoknál megje-
lennek a parvovírusos betegsé-
gek, és nagyon sokszor fordul
elő a - szándékos vagy véletlen
- mérgezés is.
- Milyen gazdák vagyunk?
Időben visszük orvoshoz a beteg állatot?
- Ez változó. Vannak olyan
emberek, akik negyed- félévente
megmutatják az egészséges álla-
tot is szakembernek, de vannak,
akik nem eléggé figyelmesek és
megkésnek. Pedig ha a jószágot
időben hozzák el, még a mérge-
zéses esetek is gyógyíthatók. Az
utóbbi években a falvakban is
kialakult a kutyakultusz, és már
ezeket az állatokat is beoltatják
a gazdák. Nagyon fontosnak tar-
tom elmondani, hogy az állator-
vos csak akkor tud megfelelő
eredménnyel dolgozni, ha kellő
időben kerül kezei közé az állat.
Egy kis jószág felnevelése nagy
felelősség. A felnevelés alapve-
tően meghatározza a felnőtt állat
egészségi állapotát, küllemét,
ezért orvosi felügyelet alatt ta-
nácsos végezni, ha azt akarjuk,
hogy szép, egészséges legyen.
Hiszen csak egy ilyen állat sze-
rez örömet a gazdájának.
- Tervez-e további bővítést?
- Működik már egy állat-
gyógyszertár a kórház mellett,
de mivel a helyiség kicsi, ezért
a szomszédban készül egy új
épület ennek. Itt szeretnénk ki-
alakítani még várót, rendelőt és
ügyeleti szobát az orvosnak,
ugyanis tervezzük az állandó
ügyelet bevezetését. Jelenleg
szakaszos nyitvatartással dolgo-
zunk: délelőtt fél 8-tól 9-ig, dél-után 4-től 6-ig.
- Hogyan fogadja a családja,
hogy szinte bármelyik percben -
akár éjjel is - elszólíthatják ott-
honról?
- A családom tolerálja, ebből
soha nem volt még vita. A fe-
leségem - a kanizsai Cserháti
Sándor Szakközépiskola igazga-
tóhelyettese - a legjobb asszisz-
tensem, sokszor eljön velem, se-
gít nekem, ha kell, a műtéteknél
is. A fiam, Zsolti - ő másodikos
a karosi általános iskolában -
szintén szereti az állatokat.
- Lehet, hogy 6 folytatja majd
az Ön által elkezdett munkát?
- Állatorvosnak lenni nem
könnyű hivatás, nem fogom
Zsoltit erre a pályára ösztönöz-
ni, hiszen az ember nem ren-
delkezik a szabadidejével, ál-
landó készenlétben van. Bár ne-
ki könnyebb volna állatorvos-
nak lennie, mert tudna kitől ta-
nulni.
- Munkája és családja mellett
jut-e ideje valamilyen kikapcso-
lódásra?
- A ló a hobbim. Van öt lovam
és egy hintóm, szeretek lovagol-
ni, kocsikázni. Szívesen foglalko-
zom a lovak betanításával, idomí-
tásával, de erre a kórház nagy
forgalma, folyamatos bővítése
miatt kevés időm marad.
Horváth Ilona

A nagykanizsai
Hevesi Sándor
Művelődési Központ
meghívja
JÁRÁSI ILDIKÓ
iparművész
kiállításának megnyitására
1993. május 13-án
18 órára.
Megnyitja: Lovrencsics Lajos,
a nagykanizsai Hitel Bank Rt. igazgatója

A gmk. fokozatosan növek-
vő tevékenységét érzékelteti,
hogy éves bruttó árbevételük
a kezdeti 2-300 ezer forintról
1992-re több mint 6 millió fo-
rintra emelkedett. Eszközállo-
mányuk 4 darab gépjárműből,
korszerű növényvédelmi be-
rendezésekből és számítógép-
ből áll. Szóróberendezési sza-
badalmukat több sárkányrepü-
lő-vállalkozó már 1984 óta
hasznosítja. •
- Közeli terveinkben a házi kertek, szőlő- és gyümölcs kul-túrák szakszerű növényvédel-mének országos elterjesztése szerepel, angol gyártmányú kis kézi permetezőgépekkel, amelyekkel a munkák eseten-ként mindössze 3-5 liter per-metszerrel könnyedén végezhe-tők - mondta.
Törőcsik Pál irányítja -mint ügyvezető igazgató - azt az osztrák-magyar vegyes vál-lalatot, amely 1991-ben AVENZOR Erdővédelmi és Ke-reskedelmi Kft. néven került cégbírósági bejegyzésre. A társaság az osztrák AVENA-RIUS cég és az előbbiekben vázolt DEFENZOR Gmk. el-nevezésekből kapta fantáziane-vét. Egy szomszédos raktár-épületben, szintén a Tripam-mer u. 5. sz. alatt működik.
- Már három éve fő tevé-kenységi körünk a Bécs kö-zelében lévő qusztriai gyár által gyártott erdővédelmi anyagok kereskedelmi forgal-mazása, szaktanácsadással együtt, kizárólagos joggal, a vadkárok megelőzése érde-kében, főleg fiatal fenyők és facsemeték lombjaira való felkenés céljából. Ezen kü-lönleges védőanyagok a szarvasok, őzek, vaddisznók növényrágását rendkívüli módon nehezíti, s szinte tel-jes védelmet nyújtanak. Az osztrák cég által hozzánk szállított anyagokat - igé-nyek alapján - mi forgal-mazzuk az egész országban. A vegyes vállalat tulajdoni aránya 50-50 százalékos. Kezdeti 6 millió forint éves forgalmunk fokozatosan emelkedett, s tavaly már el-érte a 12 milliót. Legna-gyobb üzleti partnerünk a zalai, somogyi, balatonfelvi-déki és vasi erdőgazdaság -mondta az agilis vállalkozó, hozzátéve, hogy a vadkárok elleni védelmet - anyagaik-kal - szeretnék kiterjeszteni a mezőgazdaság más ágaza-taira is.
(tihanyi)
Néhány szó Nyers Rezsővel
A kanizsai majálison az érdeklődőkkel kötetlen formában beszélgető Nyers Rezsőnek lapunk is feltett néhány kérdést.
- Mi a véleménye a mezőgazdaságunk szétzilálásáról? Van-e
tudatosság ebben, netán egyéni érdek játsza ki az EK-nak?
- A kormány nem tudatosan juttatta erre a sorsra a mező-
gazdaságot - talán az események sodrába került -, de ezt az
ellenzék sem ismerte fel idejekorán.
- Indul a választási kampány, ahol bizonytalan ideológiák
tűnnek fel...
- Igazából ideológiát ideológia még nem győzött le. Ebben
nem hiszek. Legfeljebb egyik fél a másik felet, de ez mindig
így volt.
- A jugoszláv helyzet itt a határmentén minket, kanizsaiakat
akár kimondjuk, akár nem, de nyugtalanít...
- Bízom benne, hogy nyugodtan élhet mindenütt mindenki
a határokon belül. Tőlünk kicsit távolabb is van baj, így tel-
jesen kizárni sem lehet mindent. Nem tudom hát határozottan
állítani, hogy nem kell félni. Számunkra nagyon fontos a tün-
tető részvétel elkerülése minden kényes kérdésben. A jószom-
szédság, a bölcs semlegesség még sok jót eredményezhet és
nekünk ezt kell választani.

- Épp a napokban hallhattunk a gazdaságunk javulásáról
szóló szavakat. Tényleg javul?
- Nem javult és úgy látszik, jövőre sem fog. Legalábbis
kicsi ennek a reménye. Azonban ezt teljesen kizárni nem lehet.
Mint ahogy azt sem, hogy átmeneti időre lehetséges közér-
zetjavító intézkedéseket hozni.
- A kárpótlás sok emberben vált ki ilyen-olyan érzést...
- A kárpótlás ügye egy nagyon érdekes dolog. Személy
szerint nem ellenzem, de arra, hogy mi lenne, vagy mi lett
volna a megoldás, nagyon nehéz igaz döntést hozni. A legna-
gyobb baj, hogy nincs rá elég pénz.
- Kanizsán már régen járt. Emlékeihez képest mi változott?
- Én a város épUlését-szépUlését vettem észre. Igazán hangu-
latos, főként ez a Csónakázó-tói rész. Ma ehhez én munkaal-
kalmat és munkalehetőséget kívánok, mert ez a legfontosabb.
Varga József
KANIZSA


TÁJÉKOZTATÓ
a társadalombiztosítási önkormányzati képviselők május 21-i választásáról
Választási lehetőség vagy kívánság...
(Erdei András felvétele)
HOGY IS
VAN EZ?
A Kopárt saroknál -mise után - most is meg-állnak az emberek. Kani-zsán ez a „beszélgető sa-Wtok". Emlékszem, diákko-romban itt vitattuk meg a futballmérkőzések várha-tó eredményét. Nevető Laci - a diákok nagy ba-rátja - itt szokta megtar-tani „felvilágosító előadá-sait" a nemi életről. Ab-ban az Időben politikáról nemigen esett szó.
Most politizálnak az emberek, a nyugdíjasok is. Közéjük merészkedem. Panaszkodnak.
- Uram, nem jól van ez
így, annyi a fizetnivaló,
hogy a hónap végén a
kiskapuban várom a pos-
tást - fakad ki a legidő-
sebb. Tizenkétezerből
nem lehet megélni.
- Te csak ne panasz-
kodj - kontráz a fiata-
labb -, ha most mennél
nyugdíjba, még ennyit se
kapnál. Érthetetlen, a fe-
leségem hat évvel ezelőtt
ment nyugdíjba és többet
kap, mint én, pedig a fi-
zetése is kevesebb volt.
- Igen, mert a kormány
többször is emelte a
nyugdíjakat - vetem köz-
be.
- Ez nem igazság! Töb-
bet érdemelnének a-nyug-
díjasok - állapítja meg a
mellettem álló botos bá-
csi.
- Talán majd a társa-
dalombiztosítási önkor-
mányzat - terelem a szót
a választásokra.
- Választás? - Pénz
kellene uram, pénz. Meg-
érhetjük, hogy ezt a ke-
veset se tudják fizetni -
mondja az öreg lehango-
lóan. Jobb lenne, ha a
szakszervezetek felajánla-
nák vagyonukat a társa-
dalombiztosításnak, a
nyugdíjasoknak. Azért is
mi dolgoztunk meg.
Mindenki bólogat.
- Persze az sem mind-
egy, hogy a választások
után kik képviselik a
nyugdíjasokat. Mégiscsak
el kellene menni szavazni
- javasolom.
Ezzel is egyetértenek. Sz. J.
Hazánkban a társada-; lombiztosítás a II. világháborút követően a rendszerváltozásig i névlegesen a SZOT, valójában pedig a mindenkori kormány j irányítása alá tartozott. A dol-gozóktól levont nyugdíjjárulék ■ átutalások és a munkáltatók ál-tal a bérköltségek után befize-tett Tb-járulékok nem képeztek j elkülönített alapot. A befolyt ! összeget közvetlenül az állami ; költségvetés kezelte, s ami en-\' nél is lényegesebb, a biztosí-| tottaknak nem volt befolyása a I társadalombiztosítás működésé-re, így a társadalombiztosítás nem biztosítóként, hanem ható-ságként működött. i Jelenleg a parlamenti pártok, í a munkáltatók és a munkavál-i lalók egy-egy delegáltjából álló 10-10 fős felügyelő bizottság áll a nyugdíj- és egész-ségbiztosítási területek élén. j A Tb-önkormányzatok közel-\\ gö létrejötte lehetőséget teremt arra, hogy a társadalom-\\ biztosításban érintettek válasz-1 tott képviselői döntsenek a sze-mélyüket és életkörülményeiket alapvetően befolyásoló ténye-I zőkről.
I A társadalombiztosítás új ön-! kormányzati igazgatásáról az ! 1991. évi LXXX1V. törvény rendelkezik.
A választási törvény szerint a választások időpontja 1993. május 21 (péntek), 6-20 óra között. A választás egyfordu-lós, s akkor érvényes, ha a vá-lasztásra jogosult állampolgá-rok legalább 25%-a leadja ér-vényes szavazatát. Amennyiben legalább ezen százalékos arány
nem jut kifejezésre, nem lesz második forduló, a választást azonban 1994 év végéig - egy később meghatározott napon -meg kell ismételni.
A választásokat alapvetően az 1990. évi országgyűlési il-letve helyhatósági választások helyszínein kell tartani. Bizo-nyos feltételek mellett - lévén péntek munkanap - nagyobb létszámú munkahelyeken is alakíthatók szavazókörök.
A választás típusa: két or-szágos lista. A törvény 60 tagú nyugdíjbiztosítási- és 60 tagi egészségbiztosítási önkormány-zat kezébe adja a társada-lombiztosítás irányítását. Az előbbibe 32, az utóbbiba pedig 30 tagot választanak a biztosí-tásra jogosultak (a választójog-gal rendelkező állampolgárok), a többi helyre pedig a munkál-tatók érdekképviseleti szerveze-tei és a Nyugdíjasok Országos Kamarája delegál képviselőket.
Az Országos Választási Bi-zottság május 3-án tartott ülé-sén a Tb-önkormányzati vá-lasztásokra az alábbi szerveze-tek listáját fogadta el:
Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (LIGA), Magyar Szak-szervezetek Országos Szövetsé-ge (MSZOSZ), Munkástaná-csok Országos Szövetsége (Munkástanácsok), Szakszerve-zetek Együttműködési Fóruma (SZÉT), Autonóm Szakszerve-zetek Országos Koordinációja (Autonóm). A Legfelsőbb Bí-róság - utólagos jogorvoslati eljárással - május 6-án elfo-
gadta a Keresztényszociális Szakszervezetek Országos Szö-vetsége (KESZOSZ) listáját is.
A szavazólapokon az orszá-gos listát állító szakszervezeti szövetség teljes neve, rövidíté-se (zárójelben), fekete-fehér színű emblémája és emellett nyugdíjbiztosítási- és egész-ségbiztosítási önkormányzaton-kénti külön-külön listájuk első öt jelöltje lesz feltüntetve.
A választás titkos.
A választási kampány a vá-lasztást megelőző 35. naptól, vagyis április 16-tól indult. Et-től kezdve a választáson induló bármely szervezet választási programot ismertethet, jelöltet népszerűsíthet, s szervezhet vá-lasztási gyűlést. A választási gyűlések nyilvánosak, s mun-kahelyen is szervezhetők. A kampány egyéb feltételeit a törvény részletesen szabályoz-za.
A Tb-önkormányzatok létre-hozásának jelentősége abban nyilvánul meg, hogy demokra-tikus választás révén a munka-vállalók és nyugdíjasok képvi-selői - döntésük révén - „tu-lajdonosként" szólhatnak majd bele a szociális biztonságuk szempontjából alapvető kérdé-sekbe.
Az új rendszer lehetővé te-szi, hogy a járulékbefizetések-ből befolyó évi közel 600 mil-liárd nagyságrendű költségvetési forrás és a mintegy 300 milliárd Ft vagyoni juttatás működtetése nyilvánosan, függetlenedve, el-lenőrizhető módon történjen.
A Tb-önkormányzatok fel-adatait, választott szerveinek (közgyűlés, helyi és területi testületek) hatáskörét és műkö-dését a törvény részletesen sza-bályozza.
A Tb-önkormányzatok idei választásának lebonyolítására az állami költségvetési kiadá-sok között 860 millió forint szerepel.
A választásra jogosult ma-gyar állampolgárok a nyilván-tartásba való felvételről ÉRTE-SÍTŐ-t, („Kopogtató cédulát") kaptak a helyi polgármesteri hivatal jegyzőjétől. A szavazá-son résztvevőnek ezen ÉRTE-SÍTŐ-t és személyi igazolvá-nyát kell felmutatni a kijelölt szavazókörben.
Mivel a „tét: az élet minő-sége!" - minél nagyobb szám-ban vegyünk részt a Tb-önkor-mányzati választáson!
T. I.
UfamitmH* . [ KANIZSA 5 í
TETŐSZIGETELÉS
Hagyományos és korszerű anyagokkal
(Bitumenes lemez,
Vilas, Bitulax,
Kemper stb.)
Garancia 3-10 év anyagminőségtől függően.
«S» Kerékpárok, motorkerékpárok és alkatrészek.
«$» Skoda karosszéria elemek és -tartozékok.
«J» Varrógépek és alkatrészeik, hagyományos, lábbal hajtható varrógép szekrénnyel.
*$• Gumiköpenyek, autó, motor és kerékpárokra.

Szántó Miklós
Nagykanizsa,
Rákóczi u. 57/A,
Tel.: 93/13-790
JÁRMÜKER BT.
Nagykanizsa, Erzsébet tér 21.

„Jót mindig a legjobbtól, tetőfát a Baloghtól..."
Most már nemcsak Szepetneken,
hanem Nagykanizsán is!
Nálunk takarékoskodik a legjobban,
mert megrendelt tetőanyagát méretre vágva
szállítjuk házhoz!
Gerenda, léc, padló,
deszka a legkedvezőbb áron
folyamatosan kapható!
Komplett tetőre megrendelést
felveszünk, ács szakembert ajánlunk!
Balogh tetőfa és építőanyag-kereskedés:
Szépeinek, Petőfi u. 23.
Nagykanizsa, Kemping u. 4. (kiskanizsai
benzinkútnál!)
Ne feledje: „Jót mindig a legjobbtól..."
UTAZZON VELÜNK AZ ISTRIÁRA
1993. június 4-től (péntektől) kezdve,
a szombati üdülőváltási napokhoz igazodóan,
autóbuszjáratot közlekedtetünk az alábbi útvonalon:
Menetrend

Oda Útvonal Vissza
5 22.00 i Nagykanizsa é. 7. 6.30
5 23.00 Zalaegerszeg 7. 5.30
5 23.45 Lenti 7. 4.50
6 6.25 Koper 6. 21.55
6.45 Portoroz 21.35
7.20 Piran 21.30
7.40 Umag 20.50
8.30 Porec 19.50
8.50 Vrsar 19.30
6 9.20 i. Rovinj i. 6 19.00
5=(péntek)
6=(szombat)
7=(vasárnap)
VI. 4-tól-IX. 24-ig VI. 5-tól-IX. 25-ig VI. 6-tól-IX. 26-ig
A menetdíjból 14 é\\*s korig 50% kedvezményt adunk.
Részletes felvilágosítás, helyfoglalás utazási irodákban, autóbuszállomásokon.

ZALA"Q VOLÁN

KANIZSA
Ülésezett a Városfejlesztési Bizottság
A napokban kibővíteti illést tartott az önkormányzat Város-fejlesztési Bizottsága.
A napirend első részében egyes önkormányzati ingatlanok eladá-sával kapcsolatos elgondolásokat vázolta Balassa Béla bizottsági tag. A Király úti, Magyar utca eleji, Eötvös téri (Hunyadi utca és Huszti tér közötti) és Csengery úti néhány ingatlan vevőjének szóba kerültek a városban építke-zést folytató vállalatok (pl.: Zala megyei TANÉP), amelyek a na-gyon rossz állapotban lévő, a bel-város képét erősen rontó épületek lebontása után új háztömböket alakíthatnának ki, amelyek után a jelenleginél többszörösen juthat-nának új lakáshoz a város polgá-rai. A bizottság - az IKI jelen-lévő vezetőinek és a Hatósági Osztály képviselőjének vélemény-nyilvánítása és kiegészítése után - végül úgy foglalt állást, hogy a rendezési tervek elkészítéséhez az önkormányzat május 31-ig ad-jon ki egységes állásfoglalást, tekintettel az érintett bérlakások-ban lakók megvásárlási lehetősé-gének tisztázására.
Második napirendi pontként -
a Magyarok Nemzeti Szövetsége Zala Megyei Szervezetének a Kanizsa hetilapban közzétett ja-vaslatára, Palotás Tibor önkor-mányzati képviselő közgyűlési felvetésére, és 3 városi pártszer-vezet (MDF, FgKP, KDNP) és 1 helyi politikai szervezet (PO-FOSZ) közös beadványára való
kapcsolatban lakossági fórumra került sor Nagykanizsán, a HSMK kamaratermében. A kö-zel 80 főnyi, főleg idősebb pol-gárokból, nyugdíjasokból össze-tevődő érdeklődőt Farkas Zol-tán alpolgármester üdvözölte, aki közölte, hogy bevezető elő-adás nem lesz, hanem a fórum ezúttal „Kérdezz - felelek" for-mában zajlik le, három szakem-
tekintettel - tárgyalta meg a bi-zottság a 20-as honvéd gyalogez-red I. világháborús emlékszobrá-nak áthelyezési lehetőségét a sé-takertből eredeti helyére, az Er-zsébet térre. A bizottság dönté-se: mivel az ügy szélesebb kö-röket is érint, legközelebbi ülé-sükön - több érdekelt szerv

Stamler Lajos önkor-mányzati képviselő és az IKI két vezetője, Vágvölgyi Tamás és Kiss Ervin közreműködésé-vel (a rendezvénybe később be-kapcsolódott Csákay Iván ön-kormányzati képviselő is).
A fórum rendkívül „termelé-keny" volt, ugyanis legalább két tucat városlakó adta elő bérlakásával kapcsolatos ügyes-bajos egyéni problémáját, vagy
meghívásával - tárgyalják a té-mát.
A harmadik napirend kapcsán az új vásárcsarnok létesítésével összefüggésben a tervező Pelényi Gyula (Zalaegerszeg) kérte, hogy mivel az eredeti terv nem kerül megvalósításra, az új el-gondolásoknál a hasznosítható tervrészeket - térítés ellenében
- vegye át a város. A bizottság
- Pelényi Gyula és a városi fő-
építész távolléte miatt - a témát
a következő ülésre napolta. A
műszaki véleményezést meghall-
gatásuk után hozzák meg, s ter-
jesztik a közgyűlés elé döntésre.
Az ülési napirend utolsó (ne-
intézett válaszra váró kérdést a fórum levezetői felé.
Az Ingatlankezelő Intézmény első számú vezetője sűrűn jegy-zetelt, s a hozzá tartozó prob-lémák kapcsán türelmet kért és mielőbbi helyszíni szemlét ígért; az alpolgármester pedig nem is egy esetben fogadónap-jára invitálta a panaszkodó ál-lampolgárokat.
A városban az értékbecslők már hetek óta járják a bérlaká-sokat, s ők az előre jelzett idő-pontokban becsületesen meg is jelennek. Több hozzászóló azonban kifogásolta, hogy a be-csüsök villámlátogatása, a gon-dok felvetésével kapcsolatos


Legyen a vásár olyan, mint egy tarka, tavaszi csokor!
Új évszak, új vásár. Ma már - mondhatni - hagyománya kezd kialakulni az egerszegi vásároknak. És akinek a neve összefonódott a vásár gondo-latával, az Schwáger Konrád kerámiaszobrász. Honnan szár-mazik a vásár szeretete? Mi az, ami egy művészembert az ilyenfajta szervezőmunka felé vonz? Talán egy gyermekkori élmény. Mikor volt egyáltalán először vásáron? - kezdtük a beszélgetést Schwáger Kon-ráddal.
- A legelső vásár? Még gyermekkoromban, Győrben... De valójában igaz is. Egy gyerek számára egy vásár tényleg izgalmas élmény lehet.
Ott mindent lehet kapni, min-den érdekes és mozgalmas. Engem mindig vonzott, ami sokszínű és izgalmas. Mindig bent szerettem lenni a dolgok sűrűjében. A vásárban pedig mindig történik valami. Azt hi-szem, ez az, ami vonzott e felé a „műfaj" felé.
- Emiatt az indíttatás miatt
hívja meg a gyerekeket külön
is a vásárra?
- így van. Egy gyerek szá-
mára mindig fontos, amit lát.
A vásár forgatagában jól ér-
zik magukat. A gyerekekben
pozitív élmény marad, s ez a
motiváció a későbbiekben is
hasznos. A vásár egy tarka
csokor, s a gyerekek benne az
apró virágok. A mi számunkra
is fontos a jelenlétük.
- Az idei tavaszi vásár mi-
ben különbözik az előzőtől?
- Ez az új vásár kicsit na-
gyobb kihívás, mint az előző.
Ha akkor mínusz egyből in-
dultunk, azt mondhatom, fel-
jöttünk a nulláig. Most vi-
szont már kellene valamit pluszban is mutatni. Én alap-vetően optimista vagyok. Nem arról van szó, mintha mindig elégedett lennék a dolgaim-mal. Arról van szó, hogy bár mindig elég sok energiát fek-tettem a munkámba, ez vala-hogy mindig megtérült. Nem biztos, hogy mindig anyagilag, de nem is mérhető minden a pénzzel.
- Pénz nélkül viszont még
vásárt sem lehet rendezni.
- Bizony, egy jó vásárhoz
két dolog kell: a jószándékú
hozzáértés és a pénz. Úgy
várhatunk igényes kiállítókat,
ha megfelelő körülményeket
tudunk teremteni. Esztétikai
igényeink is csak akkor le-
hetnek, ha nemcsak a prakti-
kum, a minél kisebb költség
vezérel bennünket. Ezért is
igényeltem az önkormányzat-
tól egymillió forint hitelt. Én
magam nem rendelkezem
olyan tökével, amely az elő-
zetes költségeket fedezné. Az
viszont elég sok van. Úgy sze-retném csinálni, hogy jó vissz-hangja legyen a kiállítók és a látogatók körében is. Akkor erezhetem azt, hogy érdemes ezt csinálnom.
- Gondolom, még ennél
egyszerűbb szervezőmunkát
sem lehetne egyedül végezni.
Kik a segítői?
- Ez az időszak tulajdonkép-
pen átmeneti, mert egy kft. fog
alakulni, de alapjában véve a
„csapat" a régi, ami a mun-
katársaimat illeti. Szerencsére
vannak, akik kitartanak mel-
lettem. Négy-öt állandó mun-
katársam van, de persze, nem-
csak ők dolgoznak a konkrét
munkában, hanem sokan má-
sok is. Elég sok az úgyneve-
zett „külsős", úgy is mondhat-
nám, szabad ember. Szeretek
szabad emberekkel dolgozni,
akiknek nincs szükségük hier-
archiára ahhoz, hogy jól dol-
gozzanak.
- Hogy a vásár szempontjá-
ból hasznos, hogy ön művész-
14,
( KANIZSA^"

gyedik) részében egyebeket tár-gyalt a bizottság. Mégpedig:
- A 4 dél-dunántúli megye
közgyűlési elnökei által létreho-
zott Dél-Dunántúli Regionális
Alapítvány (Pécs) céljaival
(regionális tervezések, mene-
dzselés, fejlesztések és beruhá-
zások kezdeményezése, elemzé-
sek, nemzetközi kapcsolatok ki-
építése stb.) a bizottság egyetér-
tett, de pénzügyi forrás biztosí-
tására (minimum 500 ezer Ft) a
város részéről jelenleg nem lát
lehetőségeti
- A TEFO vezetőjének írásbe-
li kérésére a bizottság egyik tag-
ját, Csiky Györgyöt bízta meg
hat helyi intézmény tetőszigete-lési felújítási kivitelezésével kap-csolatos ajánlatok elbírálásában való közreműködésre.
- A bizottság támogatta Ke-nyeres Borbála, a Polg. Hivatal építési csoportvezetőjének azon javaslatát, hogy az Erzsébet tér 14-15. sz. műemléképületben lé-vő 8 udvari lakás - életveszélyes állapota miatt - kiürítésre kerül-jön, ugyanis felújításuk nem le-hetséges. Mivel a lakók végleges elhelyezésére nincs lehetőség, csak átmeneti szállásra lehet őket költöztetni, mindaddig, amíg a város - más helyen - új lakást nem biztosít számukra
(erre az 1994. évi költségvetés készítésénél gondolni kellene).
- Kenyeres Borbála tájékoz-
tatta a bizottságot, hogy a vá-
rosban "lévő ideiglenes elárusító
pavilonok június 30-i határidőre
történő megszüntetési hatósági
felszólítást valamennyi érintett
megfellebbezte.
- Ugyancsak Kenyeres Borbá-
la kérte a bizottságot, hogy a
parkolókkal kapcsolatosan ké-
szülő önkormányzati rendelet-
tervezet megvitatását a bizottság
május havi utolsó ülésére vegye
fel a napirendek közé.
A Ryno Kft. a Téglagyári utcai telephelye közelében, a Thúry
(volt Dózsa) laktanyával szem-beni zöldsávban területvásárlási kérelemmel fordult a városhoz, autószalon létesítése céljából. A bizottság csak a területhasznosí-tási terv elkészülte után hajlandó foglalkozni a témával.
- Rohrbáck Jenő fafaragó mű-vész és társai azon kérésével, hogy a sétakertben közérdekű fa-szobor-parkot létesíthetnek-e, a bizottság következő ülésén fog-lalkozik, összefüggésben a 20-as emlékszobor sorsával.
A közel 4 órás bizottsági ülést Jancsi György bizottsági elnök zárta be.
Tihanyi István

közömbössége azonban nemtet-szést váltott ki a lakók körében.
Voltak, akik túl merevnek tartották az önkormányzat azon döntését, hogy egy-egy ház-tömbben a bérlakások csak ak-kor vásárolhatók meg, ha lakók legalább 50%-a jelezte vételi szándékát. Szerintük ezt a ren-delkezést - tekintettel főleg ar-ra, hogy sok az alacsony jöve-delmű nyugdíjas - mielőbb fel kellene oldani (az alpolgármes-ter válaszában nem zárkózott el ettől, azonban - szerinte - meg kell várni az első értékesítési „hullám" lezajlását...).
Mások a válaszokból megtud-hatták, hogy az IKI értékaján-
lata után 90 napon belül - de lehetőleg minél gyorsabban -írásban kell jelezni a vételi szándékot és a vétel formáját (ezek lehetnek: 1. Részletfize-tés esetén az ár 30%-kal csök-kentett összegének 10%-át -előleg címén - kell egy ösz-szegben befizetni. 2. Kész-pénzfizetés esetén még további 40% kedvezmény illeti meg a vevőt). Az összeg fizetésénél beszámítják a kamatokkal nö-velt saját jogú kárpótlási je-gyet is! A szerződés megköté-se után a vevő a társasház résztulajdonosa lesz, a vásárolt lakásra pedig kizárólagos tulaj-donjoggal rendelkezik!
Többen már megkapták az IKI értékajánlatát, azonban az összeget az épület, illetve a bér-lakás rossz állaga miatt túl ma-gasnak tartják. Egyeseknek ért-hetetlen, hogy a honvédség tu-lajdonában lévő bérlakásokat az illetékes honvédségi szervek miért értékelték túl alacsonyra?
A jelenlévők a viszontvála-szokból megtudhatták azt is, hogy az IKI az értékbecslésnél a jelenlegi szabadpiaci forgalmi értéket, a műszaki színvonalat és több más szempontot vesz alapul; a kanizsai önkormányzat bérlakás értékesítési rendelete országos viszonylatban a leghu-mánusabbak közé tartozik; a vé-
tel az illetékből és a becslési költségtől mentes; amennyiben a háztömb bérlakásainak több mint fele elkel, a háztömb tár-sasházzá alakul át, s egy későb-bi tatarozás esetén az új tulaj-donosok és az IKI - mint ve-gyes tulajdonosok - között részarányos költségviselésre ke-rül majd sor.
Megnyugtató volt az a tájé-koztatás, hogy a megmaradó la-kásbérlők lakásának eladásáról nincs szó, ugyanis ilyen törvény jelenleg nincs, a Város pedig helyette egyébként sem tudna cserelakást biztosítani!
(tl-nyl)

ember, az bizonyos. De nem szorul-e háttérbe túlságosan a művészi alkotómunka?
- Látszólag valóban ellent-
mondásos a kettő. Rákérdeztek
már erre az ismerősök és a
közelebbi barátok egyaránt.
Én úgy gondolom, a kettő
együtt vagyok én. A személyi-
ségem szempontjából minden-
képpen egyenrangú a kettő. Az
alkotómunka bizonyos bezárt-
ságot, magányosságot jelent.
Az elszigeteltség érzése nem
tud úrrá lenni rajtam. A szer-
vezömunka mozgalmassága,
változatossága, izgalma az ép-
pen szükséges ellentét az
egyensúlyhoz.
- A konkurencia sem zavar-
ja ezt az egyensúlyt?
- Ma sok ember, cég csinál
hasonló dolgot. Ez természetes
dolog. Felveszem a harcot a
környező vásárokkal. Szeret-
nék találni valami egyedit, ha
úgy tetszik, valami differencia
specificát, amely megkülön-
böztetné az összes többitől.
Viszont semmiképpen nem le-
het ez egy vérre menő konku-
renciaharc. Véleményem sze-
rint a város, a megye érdeké-
ben eredményesen dolgozni
úgy lehet, ha nem őrli fel az
erőket ez a vetélkedés, hanem
bizonyos mértékben együtt
munkálkodnának ezek az erők.
- Azt többször is hangsú-
lyozta, hogy Zaláról, s nem
csupán Zalaegerszegről gon-
dolkodik, így hát megkérde-
zem, dolgozna-e Nagykanizsán
is?
- Kanizsa kereskedelmi
szempontból nagyon jó he-
lyen lévő város. Úgy érzem,
a dolgok ezen a téren is ki-
forróban vannak. Év eleji
összejövetelünkön részt is
vettek a kanizsai alapítvány
képviselői. Beszéltünk arról,
hogy az erőinket összegezni
kellene a megye érdekében.
Van esélyünk arra, hogy a
tevékenységünket összehan-
goljuk. Ha például arról len-
ne szó, hogy a kistermelők
számára hozzunk létre egy
szakvásárt, szerintem szóba
sem jöhetne más, mint Nagy-
kanizsa. Nagyon szívesen
vennék részt egy ilyen mun-
kában. Valójában az önkor-
mányzat is azért támogatja a
dolgot, hogy ily módon tá-
mogassa egy professzionális
cég kialakulását, mely aztán
végül is a megyében bárhol
bevethető, és képes színvona-
las rendezvényt létrehozni.
Ehhez a munkához is rutin
szükséges, s azt csak munka
közben lehet megszerezni.
Gombás Imre
A Zalaegerszegi Tavaszi Vásáron is , keresse a
ZALATEJ
pavilonját!
Teljes körű termékválasztékkal, engedményes akcióval várjuk a
vásár minden látogatóját.
Ismerkedjen meg termékeinkkel,
találkozzon velünk
...természetesen...
a Tavaszi Vásáron!

KANIZSA

...majd valahol, valamikor, valamiben. Ugyanis a kani-zsai ÁSZ-müsor azon stádiumába Jutott, amikor itt és most már csak annak az öt Jelöltnek maradt esélye, akik fennakadtak a szerkesztő rostáján. Az élő műsor „kon-zerv"-blokkjalt forgató stáb az utolsó előtti simításokat végzi, a szervezők 36 fokos lázban égnek, a szerkesztő, Gregorich András pedig a munka szünetében nyilatkozott lapunknak a kezdetekről, a Jelenről és a következő, a kanizsai műsorról.\'
• KI volt a műsor ötletadó-
ja?
- 1988-ban kaptuk a lehetősé-
get - kezdi a szerkesztő -, hogy
havonta egy hatvan perces élő
műsort készítsünk, akkor döntöt-
tünk úgy, hogy középiskolások-
nak középiskolásokról fogunk
egy „mozit" csinálni. Három-
négy fős csapat állt rá erre a
dologra - az ötlet tehát közös
-, a címet én adtam, de 3-4
adásnak kellett lemenni, hogy
kialakuljon, hogy ez az, ami az
ÁSZ-műsor lesz.
• Miért ez a korosztály ér-
dekelte az alkotókat?
- Egyrészt azért, mert akkor
még volt egy Gyermek- és Diák-
műsorok Főszerkesztősége a Ma-
gyar Televíziónak - és mi ott
dolgoztunk - másrészt, mert er-
ről a korosztályról nem volt
semmiféle műsor, még szórakoz-
tató sem a zenei adások kivéte-
lével. Ezektől a gyerekektől egy
kicsit félnek az emberek, mert
még nem felnőttek, és már nem
gyerekek. Egy csomó bajuk van,
egy olyan átmeneti korszakot él-
nek meg, amikor nagyon nehe-
zen kezelhetők - főleg azoknak,
akik nem értenek hozzá.
• Nem lehet, hogy a szerve-
zők a régi saját vágyalkat élik
ki?
- Igen, lehet, s én ezt ki is
használom. Ahhoz, hogy egy vá-
rosban egy jó műsort létrehoz-
zunk, sok-sok emberrel kell kon-
taktusba kerülni, meg kell nyerni
a segítő szándékát olyanoknak,
akik soha nem fognak szerepelni
a műsorban. Ezekről az a véle-
ményem, hogy jó lenne, ha ma
lennének 17 évesek, de ma már
csak segíteni tudnak. Lelkesek,
másfelől értik, hogy mi ennek a
műsornak a lényege.
• A pedagógusokról mond-
ják azt némi rosszmájúsággal,
hogy Infantilissé válnak egy
idő után, mert sokat vannak
gyerekek között, az ő-hatásuk
alá kerülnek. Az ÁSZ szer-
kesztőgárdájánál nem áll ez fenn?
- Egy ilyen nagyságrendű mű-
sort csak komoly szakmai hát-
térrel lehet megcsinálni. Infanti-
lissé egyáltalán nem kell válni
- még a jó értelmében sem -,
hanem egyszerűen tudni kell
bánni azzal a korú embercso-
porttal, akivel szóba kell állni.
Pont akkor van baj, ha az ember
átmegy kicsit „infantilisba",
mert azt hiszi, hogy a gyerekek
erre vevők. Pedig a gyerekek ar-
ra vevők, ha emberszámba ve-
szik, partnerként kezelik őket.
Egy diákválogatóról - szándéka-
im szerint - egy gyerek sem
megy el úgy, hogy fújol rám,
orról rám, utál engem. Nem
azért, mert hiú vagyok - hiú va-
gyok! -, hanem azért, mert a
gyerekeknek lelkűk van és azt
összetörni nem akarom, ehhez
nincs is jogom. A pedagógusok
pedig? - akiknek az a dolguk,
hogy tanítsanak - ...amikor ta-
lálkoznak egy ilyen műsorral,
akkor nekünk az a dolgunk,
hogy az agyukat átállítsuk arra,
hogy most ez nem iskola, más-
ként kell a gyerekeket segíteni.
De nem is szokott probléma len-
ni.
• Mennyi idő alatt készül el egy új műsor?
- Magát a műsort egyszer kel-
lett kitalálni, de minden város
gyakorlatilag egy új műsort je-
lent. Vannak olyan elemek, ame-
lyek mindig visszatérnek - mű-
helysarok, ÁSZ-jelöltek, sztár-
vendégek -, de ez is mindenhol
más. Technikailag egy ilyen pro-
dukció lebonyolítása három hó-
nap intenzív munkát vesz igény-
be, ahhoz, hogy ez egy ügy le-
gyen a városban és a végén már
a taxisofőr is arról beszéljen,
hogy jön az ÁSZ - kell bizony
ennyi idő. Hogy egy hatvanper-
ces műsort viszonylag színvona-
lasan meg tudjuk tölteni azzal,
amit a város kínál, ahhoz ezer
emberrel kell beszélni, leülni -
sokszor úgy, hogy egy órát be-szélünk és nem történik semmi, de a hatvanegyedik percben ki-mondja azt a bizonyos kulcsszót, amire beindulunk.
• Mindenhol Jó ügynek te-
kintik ezt a dolgot, vagy volt
valahol konfliktus a szervezés,
forgatás közben vagy után?
- Egyszer lemegy az adás,
összepakolunk, elmegyünk _ és
mindenki más ottmarad. Úgy-
hogy nekünk mindent úgy kell
irányítani, hogy ebből az egész
buliból - lehetőség szerint -
mindenkinek haszna származzék,
nem pedig úgy, hogy egyik is-
kola megutálja a másikat, egyik
diák a másikat - pont az ellen-
kezője kell: valamiféle közössé-
get formálni. Ezért mondjuk,
hogy ez nem a Cserháti vagy a
Batthyány műsora, hanem Nagy-
kanizsa diákságáé. Ez a negy-
vennyolcadik város, ahol ven-
dégszereplünk, és nem tudok ró-
la, hogy valahol valamilyen
gond lett volna.
• Egy Ki mit tud? nem tud-
ja felvállalni ennek a korosz-
tálynak a tehetségeit?
- Az egy művészeti kategóri-
ákban tehetséget kereső akció,
az ÁSZ pedig egy folyamatos
műsor, de mi az élet minden te-
rületén keressük a tehetségeket.
Az ÁSZ-jelöltek olyan egyénisé-
gek, akik nem kategorizálhatók,
de ugyanolyan örömöt tudnak a
tevékenységükkel okozni maguk-
nak és másoknak, csak ez olyan
jellegű dolog, amit nem lehet
színpadon előadni. Ha például
valaki motorokat gyűjt és 16
évesen 17 motorja van a Csepel-
től a DKV-ig, a Pannóniától a
Danuviáig - azokkal valószínű-
leg egy iskolai ünnepélyen nem
tud fellépni.
• A műsor egyik nagy ásza
a műsorvezető. Hogyan sike-
rült rátalálni?
- Ennek a műsornak a leges-
legelső adását a Déri Jancsi ve-
zette, de akkor vált szét a TV1
és a TV2 és nem kapta meg az
engedélyt, hogy az „egyesen"
szerepeljen - így kellett egy új
műsorvezetőt keresnünk. Geszti
Péter akkor még - öt éve - bi-
zonyos rétegekben közismert
volt, hiszen vezette a Rockstú-
diót, az Első Emelet dalszövege-
it írta stb. stb., de nem volt egy
„nagyképernyős" személyiség.
Maga a műsor is kialakulófélben

volt. Mi elmondtuk mit akarunk, ő is elmondta az elképzeléseit -nem ódzkodott, de nem is lelke-sedett ez iránt a dolog iránt. Az-óta nem lehet egymást egymás-ról lekaparni - végül is mind a két félnek mázlija volt: nekünk azért, mert találtunk egy olyan srácot, amilyen ma - ilyen fia-talon - a kommunikációban még nincsen, ő pedig talált olyan munkatársakat, akiknek révén olyan dolgokat tanulhatott meg, amilyent lehet, hogy máshol nem tudott volna. Ennek az eredménye lett az ÁSZ. Ugyan-akkor „létrejött" egy Geszti Pé-ter, aki csinálja a „Megáll az észt", néha Rapül kicsit és Da-nubiuszol... ő A Geszti. Egyéni-ség, aki ász az ÁSZ-ban.
• És a szerkesztőnek ho-
gyan lehet valakinek azt mon-
dania, hogy kösz, de te nem!
- így. Bele a szemébe. Nem
kell kamuzni, mert vagy nem
illik bele a műsor vonulatába,
vagy nem fér bele a műsorba,
amit kínál. Ezek a tevékenysé-
gek már nem hobbit jelentenek,
ezek mániák, ebben élnek és
égnek, amit képviselnek az jó
- ha más számára is az -, kü-
lön szerencse. Néha intim, pri-
vát dolgok, de meg kell keres-
nünk azokat a pedagógiai mód-
szereket, amelyekkel elérjük,
hogy egy élőadás, egy felvétel
kellemes, bizsergető érzés le-
gyen.
• A kanizsai műsorról el le-
het valamit már árulni?
- Azt, hogy lesz!... Május 29-
én, 9.30-kor a Zsigmondy-
Wínkler Műszaki Szakközépis-
kola új tornacsarnokában. A be-
lépés ingyenes, de a nagy ér-
deklődésre való tekintettel in-
gyenes jegyeket küldünk ki az
iskolákba. Reményeink szerint
itt lesz az Edda, lesz gőzmoz-
dony, akrobatika, spéci belső
téri baseball-bemutató, és a
CNC-eszterga is közeli kontak-
tusba kerül a csokoládéval...
Szóval a város profiljába tarto-
zó finomságok. És persze sem-
mi nem úgy, ahogy eredetileg
ki van találva, hiszen ez egy
show-műsor is.
Hát akkor show-ra fel min-denki, hogy mi se legyünk utol-show-k!
L. I.

„Ebben a szituációban
nem lehetek félszeg..."
MVSORMELLEKLET
A 16 oldalas tv- és rádióműsor a/, alábbi vállalatok
és vállalkozások támogatásával jelenik meg:
Italaton lus/órt Ki., Dcl/.ulai Áruház, IXI-Zalai Vízmű.
DOMIS, KAM/.SATKX, KANIZSA Trend, KÖÍÍÁZ.
Miskolci Mrtanyatd(jol};oz.ó KI. Dunántúli Képviselet,
I\'YKIS Kft., KOTAKY Kft., Soolor\'s Fotó,
Szociális Foulalkoz.laló, Zala Kontroll Kft.
1993. május 17-május 23.
Zsúfolásig megtelt a HELY-klub az elmúlt szombaton, amikor Cseh Tamás, Bereményi Géza Nyugati-pályaudvar című mono-lógját adta elő. A nagysikerű elő-adás után és a vegyes érzelmeket keltő közönségtalálkozó előtt be-szélgettünk „édes fajtánk hírmon-dójával".
- Fellépéseid előtt általában
eddig félszegnek, zárkózottnak
tűntél. Előadásaid után viszont —
úgy hírlik - szörnyen nagyképű
vagy. Mi az igazság?
- A valóságtartalma az a dolog-
nak, hogy a műsoraim előtt nem
zárkózott vagyok, hanem szinte
idegbeteg. Utána pedig nem nagy-
képű, hanem „tele pofával" mon-
dok ki mindent. Erre az a magya-
rázat - persze nem csak az én ese-
temben -, ha az ember helyzetbe
kerül, s azt megússza, utána bol-
dog, dicsekszik, hogy mi történt
vele. Ez egy emberi kényszer,
amit én néha valóban hagyok el-
uralkodni magamon.
- Ha már a félszegségnél tar-
tunk, ma nem tűntél annak.
- A ma este előadott Nyugati-
pályaudvar című műsoromban sze-
repem szerint olyan figurát szemé-
lyesítek meg, aki már régen túl
van rajtatok, embereken. Akit ki-
rúgott az Úr. Szerepem szerint
úgy kell viselkednem, mint aki na-
gyon tisztában van azzal, hogy mi
van. Ebben a szituációban nem le-
hetek félszeg, pedig nagyon sze-
retek az lenni, főleg, amikor éne-
kelek, de az nem szerep. Én igen
egyszerűen nem sztár akarok len-
ni, hanem az énekesetek vagyok
és voltam. A szíveteknek szeret-
nék énekelni. Egy kicsit bice-bóca
módra meg kell hódítani a közön-
séget.
- Egy generációnak az életér-
zését fogalmaztátok meg Beremé-
nyi Gézával. Az utóbbi időben
mintha másról szólnának a dalai-
tok.
"- Igen, én ahhoz a generációhoz tartozom, melyet ma Nagy Gene-rációnak szokás nevezni. Vélemé-nyem szerint az a bizonyos Nagy Generáció sohasem létezett. Egy nagyon erősen misztifikált dolog-ról van szó. Ennek a korosztály-nak szüksége volt arra, hogy misz-tifikálja magát, de közben semmit sem csinált. 1956-ban nem fogott fegyvert, mert még kicsi volt, 1968-ban törpe volt ahhoz, hogy beleavatkozzon az eseményekbe. Az én generációmnak ugyanis két esélye volt, hogy nem művé-tzetileg, vagy a költészetével nyúljon bele a sorsába, hanem
úgy, ahogy illik, vérrel, forrada-lommal, - de ezt soha nem tette meg.
Vigasztalásul kitalálta magának az úgynevezett Nagy Generációt. Kivívtuk a szűk nadrágot, a he-gyesorrú cipőt és a hosszú hajat. Csak ennyi. Ránk akkor a politi-kai nyomás nehezedett, a mai fia-talokra pedig a pénz nyomása. Nektek ma a pénz uralmát kell túlélnetek.
- A ma esti előadásodban el-
hangzott, hogy negyven éves al-
vásból ébredtünk fel. Valóban fel-
ébredtünk?
- Ebben egyformák vagyunk.
Ma minden korosztály. Itt nincse-
nek érdemek. Szerintem valóban
felébredtünk, legfeljebb az ébre-
dés nem úgy folytatódik, ahogy
szeretnénk. Bár én személy szerint
nem politizálok, de jómagam is
szebb ébredésről álmodtam. Ember
ma nem létezik, aki nem így lenne
ezzel. Mindenki hirtelen várta a
csodát, ezzel szemben hamar elő-
jött az édes fajtám összes hibája.
- Volt egy időszak a pályafulá-
A melléklet tartalmából:
•í» Levelek
a szerkesztőhöz
19. óidat
* Ne segítsen a betörőknek
11. oldat
* (Jyőri balett
12-13. oldal
♦ Szűnj meg
Krisztina
14. Qldttt
$■ Civilben torókbasa
78-19, oldal
$ Az írástudók -és mások -felelősségéről
20-22. oldal
♦ Kamarai keres-kínál 23. oldal
sod során, amikor szakítottatok Bereményi Gézával. Te akkoriban azt nyilatkoztod, hogy visszamégy tanítani, de mégsem ez történt. Nem sokkal később megjelent egy lemezed, melynek szövegét Csen-gey Dénes írta. Aztán kifürkészhe-tetlen okokból ismét egymásra ta-láltatok Bereményivel. Mi ennek az oka?
- Ezek nem egyszerű dolgok.
Egy dalt nem olyan egyszerű meg-
írni. Nem én írom, hanem Bere-
ményi. Ez az a helyzet, mikor az
ember olyan életet él egy férfival,
mintha az a nője lenne. Az, hogy
melyikünk a nő, eldöntetlen, mert
nem vagyunk „buzeránsak", bár a
viszonyunk hasonlítható egy férfi
és egy nő kapcsolatához. Egymás
nélkül nem létezünk, egy aktus
történik egy dal megírása közben.
Mi akkoriban úgy döntöttünk,
hogy abbahagyjuk. Közben kide-
rült, hogy mégsem tudunk szakí-
tani. Ez persze sokkal bonyolul-
tabb ennél, közben hét év telt el.
Ha jól belegondolunk, ez idő alatt
az ember összes sejtje kicserélő-
dik biológiailag. Mégis mi csak
ketten tudunk ilyen dalokat írni.
Nem jobbak ezek másokénál, de
nem is rosszabbak. Közben egyi-
künk sem gazdagodott meg, csak
hírnevet kaptunk és sok szeretetet.
- A rendszerváltás hozta meg
számodra az első hivatalos - ha
úgy tetszik - állami elismerést.
Hogy élted ezt meg?
- Sehogyl Én nem gondoltam,
hogy kapok valamit, azon sem
csodálkoztam volna, ha soha nem adnak semmilyen díjat sem. Nem azért énekel az ember. Nem osz-tottam, nem szoroztam, elmentem és átvettem sokakkal együtt. Na-póleon Szent Ilona szigetén ját-szott egy kislánnyal, miközben az meglátta Napóleon kabátján a Be-csületrend-szalagját, s megkérdez-te mi ez? - Kislányom, ez moz-gatja a világot - felelte Napóleon. Az embereket rendjelek és kitün-tetések mozgatják. Engem ez soha nem érdekelt, ennek ellenére a dí-jat tisztelettel vettem át. Keress olyat, lehet, hogy találsz, aki ezért tette, de az nem a ti énekesetek.
- A ma esti programodban hal-
lottunk olyan neveket, szereplőket,
akik korábbi felvételeiden is sze-
repet kaptak. Gondolok itt Ecsé-
dire, Vizyre. Mennyire valóságos
szereplők ők?
- Az emberek általában Ecsédi-
ben és Désirében szeretik megsze-
mélyesíteni magukat, de valójában
ők a Vizy-k és az Antoine-ok. Ezt
senki nem tudja, ez két bohóc. Az
egyik ember ilyenné válik, a má-
sik olyanná.
- Korábbi dalaid színhelyeként
már szerepeltek pályaudvarok. Hol
a Keleti, hol a Nyugati. Tudjuk,
hogy utazók vagyunk. Most a Nyu-
gatiban várjuk a vonat indulását?
- Eleget álldogáltunk már a Ke-
letiben az indulásra várva. Most a
Nyugatiban ácsorgunk, ilyen az én
édes fajtám. Én is magyar ember
vagyok.
Czene Csaba
pf"
H
ÉTFŐ
18 óra: OYIKN ogjuttes koncertje az Krkel-bcn
18 óra: „Csak tis/.U forrásWt" ■* Ma Ion} aj Dezső hagyatéka*
HKLV Klubban
19 óra; f\\(ltau: Fel is üt, le Is út - Hevesi Sándor Színház vígjátéka
a HSMK-ban

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hirak. Időjárás. Út-kiztwn
4.30 Raggeli krónika 8.05 Érettségi tételek 8.15 Törvénykönyv 8.25 Műsorismertetés, prog-
ramajánlat 8.40 Mapközben
Közérdekű magazin 11.05 Szonda (ism.) 11.35 Rókacsárdai- XIV/7.
Részletek Ágh István
regényéből 12.00 DéH Krónika 12.30 KI nyár ma? 12.40 Falurádió (Ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Nnnzstközl vitlási hir-
adó
13.30 Görög katolikus félóra 14.05 Klasszikusok minden-kinek
A Weiner vonósnégyes
felvételeiből 14.55 Első közlés 15.05 Myltnlkék
Kisiskolások műsora 15.35 Üzenő 15.45 Gluek: Alkesztitz -
nyitány
10.00 Délutáni Krónika 10.10 Mindennapi gazdaság 10.20 Zenefórum
Találkozás a stúdióban 17.05 Eco-mlx
Gazdasági magazin 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek!
4A 1A ■■—„..—.■ maat^rnrtiflIAIf
19.4U HMQySi fiMSiomOVOllaK
Vidor Miklós válogatá-sában
20.05 A népzene hagyo-mányőrzői
20.30 Határok nélkül
21.05 Médiavilág
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Jogálom
23.05 Lemezmúzeum
PETŐFI
4.30 Hajnali Kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Slágerparádé 8.50 Apró-cseprő - gyere-kekről
9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Zöld telefon: 138-8082 Környezetvédelmi tu-dakozó
9.10 Zene-szó 10.55 Gordlusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.15 Sárga tengeralattjáró 12.00 Nótakalendárium 13.00 Hirpercek 13.10 Hogy tetszik lenni? 13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés 14.00 Kettőtől ötig
A Rádió kívánságmű-sora benne:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hirak. Időjárás 17.05 Kölyökrádló 17.32 Ziccer 18.30 Kapaszkodó
Műsor sérült és meg-változott munkaképes-ségű embereknek 19.00 Hfrek. Időjárás 19.05 Garázs
19.30 Arcok, amelyekre szí-vesen emlékezünk 21.00 Hirpercek 21.10 A jazz világa 23.00 Hirak 23.03 Sporthiradó 23.10 Máról holnapra-éjfél előtt Gőz 0.15-
4.20 Máról holnapra-éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 4.03-4.20 Verbunkosok,csárdások
13.10 Alpok-Duna-Adria 13.45 A halál nyomában 14.15 Zenei fesztivál 14.45 Jeunesse-koncert 16.15 Idősek klubja 17.00 Mlnlhírek 17.10 Alfréd J. Kwak (sor.) 17.35 Gyilkossági csoport 18.00 Képek Ausztriából 19.00 Hírek / 3 SAT stúdió 19.30 Hírkvíz 20.00 X-Large 21.10 Zenei magazin 21.51 Sport /Híradó 22.25 GrafftH vad stílusban
SZLOVÁK
SZTV-1 16.25 Marco Polo köve
(olasz kalandfilm-sor.) 16.55 Vidáman a Kodurkával 17.35 Rozmaring Klub 18.20 Veszélyes öböl
(kanadai tévéfilm-sor.) 19.00 Esti mese 19.10 Számitógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sport
20.05 Süket férfi a határon
(tévéjáték)
21.35 Egészségügyi magazin 22.00 Időszerű események 22.30 Sport
22.40 Bizet: Carmen-balett 23.25 Teletext-hirek
SZTV-2
17.20 Regionális műsor 17.30 Külföldi tudósítások 18.30 Rhytmlck 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek
20.06 AWoridnetbemutatja...
20.40 Extra sportmagazin
21.45 Fllmésvldao
22.10 Televíziós vitaműsor 23.20 Események
6.00 Híradó
7.00 HBIIÓ, Európfl—Jó raj-
gelt, Németországi 9.00 A Főnök (am. sorozat) Halott testvér 1.
10.00 Gazdag és szép (amerikai sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj-játék
12.00 Magazin
12.30 A SpriiHjfleld-sztorl
(amerikai sorozat)
14.10
tiaHil Kalifornia Mán (amerikai sorozat) Baleseti osztály (amerikai sorozat)
tgOrVSOaSZai
16.00
Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Kritikusok élete Beszélgetés
17.00 KI Itt a főnök? (amerikai sorozat) Nagyi
17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat)
18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.15 Robbanékony-magazin 19.45 Jó Idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 Columbo(am. krimisor.)
Halálos visszatérés 22.10 Qulncy (am. krimisor.)
Téves gyanú
23.05 Kulturális magazin 23.35 Gongshow 0.15 Tequla és Boneta (ism.) 1.15 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
1.50 KI Itt a főnők? (ism.) 2.20 A Főnők (ism.) 3.20 Beszélgetés (ism.) 4.15 Robbanékony (ism.) 4.40 Gyilkosság a hobbija
(ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)

RTL2
5.45
13.10 Kislány a farmról (sor.) 13.35 Georgia (sorozat) 14.00 Gophers (sorozat) 14.50 CoM(ism) 15.15 C. O. P. S. (ism.) 15.40 Robin Hood (ism.) 10.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
16.35 Móka, kacagás (sor.) 17.00 Hirek 17.05 Lobo sertff (ism.) 18.05 Ruk-cuk-játék 18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Gondok 1. 19.00 Hírek 19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Gondok 2.
19.30 Bensőn (sorozat) 20.00 Hirek
20.15 Magnus Pym (sorozat) 21.05 Pankrádó 22.00 Lázadás a középisko-lában (amerikai film) 23.30 KrinUsztorl (sorozat)
MouHn Rouge 1 0.15 Sertff New Yorkban
(sorozat)
Vázlat
12.15 Heuréka (ism.) 13.15 Beszélgetés (ism.) 14.15 Kakadu-klub 14.40 Blabto(ism.) 15.15 Mrs. Lambert utolsó
útja (amerikai film) 17.00 Hirak
17.15 Beszélgetés / Hirak 10.15 Nők magazinja/Hírek 19.15 Interjú 19.30 Sport / Híradó 20.15 Kennedy nyomozó (sor.) 21.15 Provokáció / Hfrek 22.10 Kabaré 23.00 Hirak 23.15 JeevesesWooster(sor.)

TV5
6.00 Telereggel
9.00 Hétről hétre (ism.) 10.00 Riportok 11.00 Az Igazság órája (ism.) 12.00 Varietéműsor 13.15 Banánhéj (sorozat) 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske 18.00 Kvízműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Riportok 21.30 Szórakoztató műsor 23.00 A mexikói tollas kfgyó 24.00 Vegyes műsor hajnalig
5.15
MUSICTV
18.00 PaulKIng
20.00 Rod Stewart
21.00 Plp Dann
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Rockblokk
2.00 Marijne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
12.30 Moszkvától nyugatra
13.00 Napirend
13.30 Sport
14.00 Európa-film
14.30 Dzsem
16.30 Elo vhieosnow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Detektívek (sorozat)
20.00 Sport
20.30 Média televízió
21.00 Napirend
21.30 Eco-record
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Az Idegenek (film)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel
9.05 Pódium 10.00 Hfrek. Időjárás 10.05 Juduska-ll/1 10.54 Zenei ábécé 11.40 Népzenei feldolgozások 12.00 Hirak. Időjárás 12.05 Hangverseny déHoőben 13.25 Kamarazene 14.00 Hirak. Időjárás 14.05 Galaxy X - XXX/29. 14.20 BaMcs Imre: A széthaj-togatott fekete doboz 14.38 Richárd Tucker énekel 15.15 Barokk muzsika 16.00 Hfrek. Időjárás 16.05 Kóruspódium 16.30 Eszperantó híradó 17.00 Új Hangoló 17.50 A hét költője: Radnóti Miklós
18.00 Hfrek. Idajárás
18.05 A Dohnányl Emő Ifjú-sági Szimfonikus Ze-nekar hangversenye
19.05 Az emberiség nagy ka-landja
19.35 Hangversenydklusszá-zadunk zenéjéből
közben:
20.15 Hirek. Időjárás
20.20-
20.35 A nőlmltátor
21.15 Szimfonikus táncok
21.30 Operafinálék
22.00 Hírek. Időjárás
22.05 Új Zenei Újság (ism.)
22.50 Karambol - hangjáték
23.43 Romantikus kórusok
24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Évszázadok muzsiká-jából
Tisztelt Szerkesztőség!
Kanizsai vonatkozású mozaikok
A vatikáni rádió május 5-i adásában KA-NIZSA nevét is emlegette. Páter Szabó je-zsuita atya pesti telefonjelentésében beszá-molt a Kanizsán tartott ZRÍNYI-konferen-ciáról. Megemlítette a polgármester rész-vételét és a kanizsai tanárok értelmességét és jó hozzáállását a sokáig elhanyagolt Zrínyi Miklós személyéhez. (Itt említem meg: Kanizsán volt Zrínyi nevezetű iskola, futballcsapat és pálya, ahol a tribünön Zrí-nyi dombormüve volt elhelyezve. Amikor Zrínyiről hallgattak - mert ideológiailag nem volt divat — eltüntették onnan ezt a művészeti alkotást.)
Ápr. 23-án Kiskanizsáról Császár Antal-
né vezetésével egy autóbusz elindult Med-jugorjébe. 31 zarándok ment Hercegoviná-ba és tartós élelmiszereket vitt az ott élők részére. Az ottani benyomások megerősítet-ték a világsajtónak azon közleményeit: Szűz Mária megvédte ezideig jelenést helyét, mert ahányszor a szerbek bombázni akar-ták, egy felhő takarta el Medjugorjét, s így meghiúsult a bombázást kísérlet. Ilyen ér-telmű, vallomást tett egy lelőtt gépből ki-ugrott szerb pilóta is.
Olvastam, hogy a Világgazdasági Kutató Intézet tudományos főmunkatársa: Dr. Ba-lázs Judit kanizsai származású. Mint Afri-ka-szakértő, békekutató járt Afrikában egy svéd küldöttség tagjaként. A fejlődőképes Burundiban járt a Kanizsáról elszármazott
Balázs Judit.
Szegedi János


A FOGYASZTOK SZOLGALATÁBAN
Kanizsai műsor

Mozi: 16, 18, 20 óra: Stúdió Mo/i: 16.30, 19.30 órar Mu/icMitornii: 18 és 20 óra: KÁMZSA TV 19 óra:
lis/ó crfld
Farkasokkal táncoló
Filmvetítés
A hétvége sportja
MÁJUS 17.
H




OSZTRÁK 1
PRO 7


NE SEGÍTSEN A BETÖRŐNEK!
Mindig gondosan zárja be az ajtókat és ablakokat. Soha ne rejtse el kívül a kulcsot - lábtörlő alá, virágtartóba - inkább adja oda megbízható személy-nek.
Ha hosszabb időre távozik, ne húzza be a függönyö-ket, rolókat, inkább hagyja úgy, mintha otthon lenne. Kulcscsomóján ne tüntessen fel nevet vagy lakcímet, mert elvesztés esetén ez súlyos következményekkel járhat.
Ha szabadságra utazik, gondoskodjon arról, hogy egy megbízható személy rendszeresen ürítse postaládáját, semmi ne utaljon arra, hogy lakása üresen maradt.
■ Soha ne tároljon otthon felügyelet nélkül nagyobb
összegű készpénzt, ha értékes ékszerei vagy műtár-
gyai vannak, gondoskodjon biztonságos tárolásukról.
■ Hasonló figyelemmel járjon el, ha gépkocsiját fel-
ügyelet nélkül kell hagynia.
NE VÁLJON ÁLDOZATTÁ
OTTHON:
- Szükségtelenül ne hagyja nyitva még rövid időre sem
lakása ajtaját, ablakát.
- Lehetőség szerint mindig tartsa zárva a bejárati ajtót
és a garázsajtót.
- Soha ne nyisson ajtót idegennek, vegye igénybe a
kémlelónyüást, az ajtóláncot vagy a kaputelefont.
- Ellenőrizze a szállítók, díjbeszedők és egyéb szak-
emberek igazolványát és csak ezt követően engedje
be őket lakásába.
- Az elektromos kapuzárat idegennek soha ne nyissa
ki.
- Ne feledje a fentiekre gyermekei figyelmét is felhívni.
TÁVOZÁSKOR:
- A házból vagy lakásból való távozáskor ügyeljen arra,
hogy olyan tárgy ne maradjon elöl, ami az ablakon
betekintve felkeltheti illetéktelen személyek érdeklő-
dését.
13.45 DSF-trénlng 14.00 Műkorcsolya 15.00 Sportmagazin 15.30 Utazási magazin 16.00 Apának sikerül (sor.) 16.30 Örült rekordok 17.00 Sport a nagyvilágból 18.00 Sárkányrepülők 19.00 Hopp vagy kopp-játék 19.30 DSF-stúdló 204)0 Sport a nagyvilágból 21.00 Labdarúgás / Küzdő-sportok magazinja 24.00 DSF-stúdló (ism.) 0.25 Apának sikerül (ism.)
EUROSPORT
11.00 Tenisz
13.00 Nemzetközi motorsport
14.00 Tenisz
17.00 Motorsport
18.00 Kosárlabda
19.00 Szörfösök magazinja
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Tenisz
22.00 ökölvívás
23.00 Labdarúgás
24.00 Golfmagazin
1PLUS
15.03 Fogadóóra
15.45 Angol nyelvlecke
16.15 Uon Feuchtwanger
16.45 Dokumentumfilm
17.30 Beszélgetés
18.00 Rabszolgasors (sor.)
18.30 Hírek
18.40 Volt agyszar Amerika
19.10 Mese
19.15 Tudományos műsor
20.00 Hiradó
20.15 Türelem (film)
21.00 Beszélgetés
21.10 Hardy Krüger Quebec-
ben 21.40 Kontrasztok
9.00 Hírek
9.05 Santa Fétöl nyugatra
(ism.) 9.30 Tisztelt ház (ism.)
10.30 Marié Curle (ism.)
12.00 Beszélgetés Bruno Kreiskyvel
13.00 Hírek
13.10 Konfliktusok
13.35 Sinha Moca (sorozat)
14.00 Testestől, lelkestől (sor.)
14.45 Euroturizmus
15.05 Fraggles (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Szupernagyi (sorozat)
16.15 Villámhárító
16.30 Négy a nyerő
17.00 Mlnihírek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Mallbu vízi mentői (amerikai sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
21.15 Gaby-Egy igaz törté-net (amerikai film)
23.15 Hírek
23.20 A Delta-tényező
(amerikai akciófilm) 1.00 Hírek
OSZTRÁK 2
16.35 lOOOmestermű 16.45 Boszorkányok 17.30 Hársfa utca (sorozat) 18.00 Család minden meny-
nylségben (sorozat) 18.30 Játék 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 A körorvos (sorozat) 21.00 Újdonságok a moziban 21.15 Teleszkóp / Hiradó OTHil Szemet szemért
(amerikai film) 0.30 Defekt (rajzfilm) KB Megszerezte (am. film)
4.45 Űrhajótöröttek (ism.) 5.35 Barátom, Ben (am. sor.)
Konkurenciaharc 6.00 Rajzfilmek (ism.) Szelleminek Widget, a kis őr Garfleld
Flintstone család 7.45 Kezdeti nehézségek
(ism.)
8.15 Hantéi Harüg (ism.) 9.10 Doc Savage, a bronz-ember (ism.) 11.05 Matlock (ism.) 12.05 Riporterek (ism.) 12.35 Dokumentumfilm 12.55 AmadárijesztöésMrs. Klng (am. sorozat) Forró karácsony 13.40 Férd Laramie-ből (ism.) fHEE Harttól HarUg (am. sor.)
Ha fordul a kocka 16.20 Rajzfilmek Szelleminek Ahrin és a mókusok Garfleld
Flhitstons csdlád 18.05 Kezdeti nehézségek (sorozat) Majdnem költő 18.35 Bili Cosby-show (amerikai sorozat) Az erődítmény reiiH San Francisco utcáin (amerikai sorozat) Aki nem fizet, meghal 20.00 Hiradó
20.15 Selyemgubó(am. sci-fi)
EEüffl A nyomozó
(kanadai krimi)
Fsz.: RodTaylor
gliTTl Kőkemény ötös (sor.)
Az ördög terve 0.55 Hírek
1.05 Mancuso, FBI (ism.) 1.50 Hirek 2.00 Malone(ism) 3.30 Hirek 3.40 Kőkemény ötös (ism.)
16.00 Hírek, műsorismertetés
16.05 Évforduló
16.10 80 nap alatt a Föld kö-rül Willy Foggal (ism.)
16.40 A tanítványok Magyar film (ism.)
18.30 Mesesarok
18.45 Hirek
19.00 Elfelejtett dallam fuvo-lára Orosz film (1987)
21.10 Dunasport
21.25 A polip
Olasz bűnügyi tévéfilm-sorozat - VI/4. (ism.)
SAT1
6.00 Jó reggelt a SAT1-gyell 9.00 Black, a fekete villám
(ism.) 9.30 Kaliforniai nap alatt
(ism.)
10.20 Komancs állomás (ism.) 11.35 Szomszédok (ism.) 12.00 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Malbuvizi mentői (ism.) 13.30 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat) 14.20 Szomszédok (ausztrál sorozat) Nehéz gyerekek 14.50 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat) 15.45 A bosszúállók (am. sor.)
Másodpéldányok 16.45 Kockáztass! 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Hirek 18.50 Sport 19.00 Kulcslyuk 19.30 Szerencsekerék BÜB Csibésztörténet
(német filmvígjáték) 22.05 Akut
23.00 Újdonságok és törté-netek
23.45 4-es csatorna 0.45 A bosszúállók (ism.)
5.40 Falutévé-törvénytip-pel, agrometeorológiá-val és falusporttal
6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor
Benne: 8.05 Érettségi\'93-írásbeli
érettségi tételek magyar
nyelv és irodalomból 8.15 A Financial Times heti
üzleti híradója 8.45 Közjáték
A héten: Csuang-ce
taohtta történetei 8.50-12.05 Napközi
Benne: 9.00 Walt Disney bemutatja
(ism.)
Bahi kapitány kalandjai
Amerikai rajzfilmsorozat
Minden jó, ha a vége
bálna
Herbie, a kicsi kocsi
Amerikai filmsor.-III/3.
Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat
A
10.45 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
16.10 Miért? - Miért itt?
16.35 Képújság
16.45 Bűvös hatos-Játék
17.00 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat A gyanú árnyéka
17.30 Kalendárium, 1993 Ismeretterjesztő maga-zinműsor
18.10 Pénzvilág
18.20 Napközi - egy műsor és valami más
18.40 Jó éjszakát kivan a Disney I
18.50 „Engedjétek hozzáml"
A hitről gyerekeknek
íEIilil A nagykővet férje
Francia kalandfilmsoro-zat-XIII/12. rész 52\' Pierre-Baptiste Lambert - Louis Velle (Végvári Tamás), Sixtine - Dlane Bellego (Andresz Kati)
20.00 Hiradó
20.30 Telesport
20.35 Ön választ!
EHETii Bécsi ezüst Tévéfilm
Szereplők: Dávid Kiss Ferenc, Káldi Nóra, Tol-nai Miklós, Náray Teri, Bánfalvi Ágnes, Hor-váth Jenő és mások
22.35 (H)arcképek
Szemadám György mű-
sora
BtlB Mint Makó Jeruzsá-lemtől
Dokumentumfilm-soro-zat-IV/3. rész: Hanuka New Yorkban
24.00 Hiradó 0.05 Közjáték (ism.) 0.10 BBC-hiradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs ma-gazin-Tel.: 251-3372, 251-0490
15.00 Parlamenti Naptó
17.05 Műsorismertetés
17.10 Hiradó-Időjárás
17.16 Természeti képek Francia ismeretterjesz-tő filmsorozat A borzok
17.22 Műsorajánlat
17.26 A könyvek könyve Amerikai rajzfilmsorozat A kedvenc
17.50 Elektor kalandor
18.00 Hiradó
18.10 Regionális hiradó
18.25 Műsorajánlat Időjárás
18.30 Felsőtökön
Egyetemisták és főis-kolások aktuális hírmű-sora
18.40 Telesport
19.00 ön választ I
19.05 Korkép
Magyarország jelenidő-ben
Magyarországról lö-vők - kamerával A vidék rádiós maga-zinja a televízióban Telefon: 138-8859
19.35 Frici, a vállalkozó szellem
Mai mese 30 részben (Ism.: szombat, 8.35 TV2)
HiliH Kojak
Amerikai bűnügyi tévé-filmsorozat Sötét vasárnap 48\' Kojak - Telly Savalas (Koncz Gábor), McNeil - Dan Frazer (Pathó István), Crocher - Ke-vin Dobson (Rosta Sán-dor)
21.00 Operetthangverseny a Grand Hotel Corvlnus Kempinskiből
21.35 Napzárta előtt...
22.00 Esti egyenleg
Tel./fax: 153-2652
22.20 Időjárás
22.25 Enter
Számítógépes műsor
£EB3 Különleges tájakon Angol útifilm Az aranyláz után
HB0
17.31 Mi a helyzet, hapsl-
kám?
Amerikai rajzfilm 96\' 19.15 Anna Frank naplója
Amerikai dráma 105\' 21.05 Bírd
Am. életregény 154\' 23.45 Klpurcantabébicsösz,
anyának egy szót se
Amerikai vígjáték 101\'



Legjobban választ, fot

K
EDD
Mozi: 16, 18, ZO óra: Játékv/crck

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hirak. Időfárás. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika 8.05 Érettségi tételek 8.15 Törvénykönyv 8.25 Műsorismertetés, prog-ramajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin
11.05 Társalgó
Ötven perc irodalom-kedvelöknek
12.00 Déli Krónika
12.30 KI nyer ma?
12.40 Falurádió (ism.)
12.50 Külpolitikai figyelő
13.05 Vendég a háznál
13.15 Zenekari operarészle-tek
13.30 A római katolikus egy-ház félórája
14.05 Klasszikusok minden-kinek Barokk kamarazene
14.55 Versarchívum
15.05 Az én ú|ságom
Kulturális folyóirat ki-csiknek és nagyoknak
16.00 Délutáni Krónika
16.10 Mindennapi gazdaság
16.20 Zenefórum Népzenei híradó
17.05 Olvastam valahol...
17.25 A Szabó család
18.00 Est) Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek I
19.40 Vidor Miklós válogatá-sában
20.05 Népi táncmuzsika
20.30 Határok nélkül
20.50 Beszélni nehéz
21.05 Rádiószinház Vatzlav
Slawomir Mrozek szín-műve
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Bank-ár
23.05 A Rádió lemezalbuma
PETŐFI
4.30 Hajnali Kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Slágerfilmek - film-slágerek 8.50 Helykereső 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Zöld telefon: 138-8082 9.10 Zene-szó 10.55 Qordlusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.15 Mfivészbejáró 11.45 Én csak egy buta nő
vagyok 12.00 Nóták 13.00 Hirpercek 13.10 Könnyűzenei hangszar-szólók
13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés 14.00 .Mindenki másképp
csinálja"
15.00 Hirek. ldő|árás 15.03 Akár Hi-fi, akár nem 16.00 Csúcsforgalom 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Kataposta 17132 Premier 18.30 Helykereső 19.00 Hirek 19.03 Műsorajánlat 19.50 Kőrös-körül zene 20.20 Iránytű 21.00 Hirpercek 21.10 Esti hangulatban
Nat King Colé Mexikó-ban - II/2. 21.50 Jazzmelódlák 22.30 Szexműsor 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthiradó 23.10 Máról holnapra-éjfél
előtt Jazzshow 0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 4.03-
4.20 Operaénekesek nóta-felvételeiböl

3SAT
13.10 Schilling - magazin 13.45 Hlrkviz (ism.) 14.15 Vigyázat, zenei 14.55 Horton kis ép zené|e 15.55 AlBano és Romina Po-wer
16.15 Asszonyok magazinja 17.00 Mlnihfrek / Clk-cak 18.00 Képek Németországból 19.00 Hírek / 3 SAT stúdió 19.30 Kulturális magazin 20.00 Angyalok halála (film) 21.35 A tanonc (rajzfilm) 21.45 Kulturális magazin 21.51 Sport /Híradó
SZLOVÁK
SZTV-1 18.20 Veszélyes öböl
(kanadai tévéfilm-sor.) 19.00 Esti mese 19.10 Főzök, főzöl, főzünk... 19.30 Időszerű események 19.57 Sport 20.05 Derrick (krimisorozat)
Az ünnepség
21.05 A társadalom mai szem-
mel
21.25 Az SZK kormánya tájé-koztat
21.35 Művészeti magazin 21.50 Rendörmagazln 22.00 Időszerű események 22.30 Sporthírek 22.40 A múlt árnyal (dok-film) 23.00 Teletext-hirek
SZTV-2
18.40 Nálunk, otthon
19.15 Gazdasági magazin
19.20 Esti mese
19.30 Időszerű események
19.57 Sporthírek
20.06 AWortdnetbemutatja...
20.40 Magazinműsor
21.30 Ambro (tévéfilm)
22.15 Ma este én játszom
23.25 Események
23.50 Teletext-hirek
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-|ó reg-gelt, Németországi 9.00 A Főnök (am. sorozat) Halott testvér 2.
10.00 Gazdag és szép (amerikai sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó - játék
11.30 Családipárba|-játék
12.00 Magazin
12.30 ASpringfleM-sztorl
(amerikai sorozat)
IHHil Kalifornia klán (amerikai sorozat)
14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat) Időpazarlás
iTüiTil Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Az Istennő átka
16.00 Beszélgetés
17.00 KI Itt a főnök? (amerikai sorozat) Konkurencia
17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) Kelly bosszúja
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony-magazin
19.45 Jó Idők, rossz Mők (német sorozat)
20.15 Hegylakó (am. sorozat) A merénylet
21.15 Nyomtalanul
22.15 Robbanékony - vita
23.15 Halálos hatalom
24.00 Törvény és rend (amerikai sorozat) Gyalázat
1.05 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
1.40 Ki Itt a főnök? (ism.) 2.15 A Főnök (ism.) 3.15 Beszélgetés (ism.) 4.05 Robbanékony (ism.) 4.30 Gyilkosság a hobbija
(ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)

RTL2
5.45 Rajzfilmek 14.25 Szauruszok völgye
(sorozat)
15.15 C. 0. P. S. (sorozat) 15.40 Robin Hood (sorozató 16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
Fekete szörny 16.35 Móka, kacagás (sor.)
fx
17.00 Hirak
17.05 LoboserHI(ism)
18.00 Hirak
18.05 Ruk-cuk-jéték
18.35 Dr.Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Hullakamra 1. 19.00 Hírek 19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Hullakamra 2. 19.30 Bensőn (sorozat) 20.00 Hirek 20.15 Wolf (am. krímisor.)
Vérszofzödés
21.05 A macska szeme (film) 22.40 Krimisztori (sorozat)
23.40 Lobo sertff (ism.) 1.20 Wolf (ism.)
11.10 Utazási magazin 12.15 Provokáció (ism.) 13.15 Beszélgetés (ism.) 14.05 JeevesésWoostar(ism) 15.05 Kennedy nyomozó (ism.) 16.15 Nők magazinja (ism.) 17.00 Hírek
17.15 Beszélgetés / Hirek 18.15 Beszélgetés / Hírek 19.15 Interjú 19.30 Sport / Híradó 20.15 Secrat Service (sor.) 21.15 Magazin 22.10 Média-magazin 23.15 A bűntény színhelye (amerikai krimisorozat)

TV5
6.00 Telereggel
9.00 Riportok 12.00 Varietéműsor 13.15 Banánhéj (sorozat) 15.00 Filmes magazin 16.30 Pokoli horgászat 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske / Kvizmüsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Kanadai és svá|d ma-gazin
21.30 Rendkívüli tudósító 23.00 Kulturális magazin
0.40 Vegyes műsor hajnalig
5.15 Európai híradó
MUSICTV
20.00 Tárcsázzl
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Slágerlista
2.00 Mari|ne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00
13.30 vldeodivat
14.00 Arcképcsarnok
14.30 Dzsem
16.30 Elő vtdeoshow
nücTil Bonanza (am. sorozat)
19.30 Dante (sorozat)
20.00 Eco-rekord
20.30 Helyszín
21.00 Napirend
21.30 Média televízió
22.00 Hirak
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Vörös por (film)
BARTÓK

6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Juduska - II/2. 10.51 Faust - részletek 11.40 Országok, tájak zenéje 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny déWőben 13.20 Péter Schreler énekel 13.40 Geiger György trombi-tán játszik
14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Auf Deutsch gesagt -
XXVI/20.
14.20 Babtcs Imre: A széthaj-togatott fekete doboz 14.39 Zenekari muzsika 15.30 Elena SullotJs énekel 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Bartók Béla a magyar Irodalomban - II/2.
16.35 Kocsár Miklós műveiből
17.00 Kilátó (ism.)
17.50 A frankfurti zenei vá-sár után
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 Debussy: Pefléas és Méllsande
közben:
19.43 Teleobjektív
19.58 Hírek. Időjárás
21.14 Barokk szerzők művei-ből
22.00 Hirek. Időjárás
22.05 Fuvolamuzsika
22.35 Zenei panoráma
23.05 Fejezetek az orosz ba-lett történetéből-Hl/3
24.00 Hírek. Időjárás 0.05-
2.00 Magyar előadóművé-szek felvételeiből

POMtIS
KANIZSA DOMUS ARUHAZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
Stúdió Mo/i: 16.30, 19.30 ora: KÁMZSA TV 19 óra:
Farkasokkal táncoló S\'/.I\\-I V maga/in
MÁJUS 18,
K




OSZTRÁK 1
PRO 7


Nem mindennapi csemegében volt része az elmúlt hét szerdáján, a Hevesi Sándor Emléknapok műsorfolyam részeként a kanizsai közönség-nek. A Kiss János vezette világhírű Cívöri Balett vendégjátékában gyö-nyörködhettek mindazok, akik ellátogattak ezen az estén a Hevesi Sándor Művelődési Központ színháztermébe. Sokrétű, fiatalos lendületű produk-ciójuk mi másról szólhatott volna a karok, lábak, testek és a zene nyel-vén, mint a kezdetről és végről, a szerelemről és a halálról. A nézők előtt játszódó életképekkel lüktető egvséget alkotva ívelt a muzsika Te-lemanntol a jazzen át a latin ritmusokig.
A négy egyfelvonásos táncjáték bevezetőjéül Szép Ernő meleg női han-gon megszólaló idézetei szolgáltak, melyek szerves egésszé formálták -az önmagukban is teljes - 1-2-2-3 címet viselő táncetűdöket.
13.00 Telebörze 13.45 DSF-trénlng 14.00 Jégtánc 15.00 Sportmagazin 15.30 Utazási magazin 16.00 Gyerekek sportja 16.30 Lovaglát 17.00 Sort a nagyvilágból 18.00 Mászás
19.00 Hopp vagy kopp-játék 19.30 DSF-stúdló 20.00 Sport a nagyvilágból 22.05 Talkshow / Küzdő-sportok magazinja 24.00 DSF-stúdló (ism.)
EUROSPORT
9.00 Művészi tor 11.00 Műkorcsolya 13.00 Labdarúgás 14.00 Tenisz 16.00 Küzdősportok 18.00 Labdarúgás 19.00 Szörfösök magazln|a 19.30 Eurosport-hirak 20.00 Tanin-összefoglalók 22.00 Oköhrivás 23.00 Biliárd
1 PLUS
15.03 A félrelépések nagy-mértére (am. film)
16.50 Különleges múzeum
17.15 Autóversenyek
18.00 Rabszolgasors (sor.)
18.30 Hirek
18.40 Volt egyszer Amerika (francia rajzfilmsorozat)
19.10 Masa
19.15 Tartományi magazin
20.00 Híradó
20.19 Egy nap Írországban
21.00 Beszélgetés
21.15 A tettes nyomában
22.40 Habirlch Schlff
23.40 Színházi találkozó
9.00 Hirek
9.05 Család minden meny-nylségben (ism.)
9.30 Idősek klubja (ism.) 10.15 Pan-OptJkum (ism.) 10.30 Texasban elszabadult
a pokol (ism.) 12.05 Sport (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Slnha Moca (sorozat) 14.00 Testestől Wke** (sor.) 14.45 A holnap mesterei 15.05 Közvetítés egérrel 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Az ákunkő (sorozat) 16.15 Környezetvédelem 16.30 Játék 17.00 Mlnihirok 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Mallbu vízi mentői (amerikai sorozat) 19.30 Híradó, sport 20.15 Természetfilm 21.20 Második otthon (sor.) 23.10 Hirek
23.15 Egy rendörtelügyelő vallomása az állam-ügyésznek (olasz film)
OSZTRÁK 2
16.35 1000 mestermü
16.45 Komputerek világa
17.30 Tájékozódás
18.00 Család minden meny-nyiségben (sorozat) Kedves szomszédi
18.30 Igen vagy mm-játék
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Jolly Joker
21.07 Külföldi tudósítások
22.00 Híradó
22.30 Klub-2 - talkshow utána A felejthetetlen asszony (sorozat)
5.40 Űrhalótöröttek (ism.) 6.30 Barátom, Ben (am. sor.)
Mentőakció 6.55 Rajzfilmek (ism.)
Szellemirtók
AMn és a mókusok
QarHeld
Flintstone család 8.40 Kezdeti nehézségek
(ism.)
9.10 Harttól Hartlg (ism.) 10.05 Sztárriporter (ism.) 11.45 San Francisco utcáin
(ism.)
12.45 Bili Cosby-show (ism.) 13.15 A kék lovag (am. sor.)
Szép kis trió
14.05
Ember a pisztoly mö-gött (ism.)
Harttól Hartlg (am sor)
Jó utat, Maxi 16.20 Rajzfilmek
Gyilkos paradicsomok
Allatsull
Garfleld
Fllntstone család 18.05 Kezdeti nehézségek
(sorozat)
Lord Ben komornyikja 18.35 Bili Cosby-show
(amerikai sorozat)
Kerasztkérdésak íliliia San Francisco utcáin
(amerikai sorozat)
CaHglrts 20.00 Híradó ETiBfl A szerelem magánügy
(német sorozat)
Hasselhoff 21.15 Hlghwayman(am.sor)
Valami az űrből
Az A-tervezet
(hongkongi akciófilm)
Fsz.: JackieChan
Kőkemény ötös (sor.)
A halál nyoma 0.50 Hírek
1.00 A kék lovag (ism.) 1.50 Hirak
2.00 A nyomozó (ism.) 3.25 Hirak 3.35 Kőkemény ötös (ism.)
16.05 Évforduló
16.10 Fekete Villám kalandjai
Amerikai tévéfilmsorozat 16.35 Csatár a pácban
Francia film 86\' (ism.) 18.00 Növények lakomája 18.20 Maja, a méhecske 18.45 Hirek 19.00 Jeles András életmű-
bBfiHitstó 8 V6rösffi8ity
moziban (V. 17-20.) 19.10 A kis Valentlno
Magyar film (1979) 98\' 20.50 Kordokumentum
Vérrel és kőtéllel
SAT1
6.00 Jó reggelt a SAT1-gyell 9.05 Kaliforniai nap alatt
(ism.)
9.55 Csibésztörténet (ism) 11.35 Szomszédok (ism.) 12.00 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Halli Galll (ism.) 13.30 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
Feltámadás jJBJ] Szomszédok
(ausztrál sorozat)
Nlcknok nincs otthona 14.50 Kaliforniai nap alatt
(ameriai sorozat)
A múlt titka 15.45 A bosszúállók (am. sor.)
Átlátszóak 16.45 Kockáztass I 17.20 Mindent vagy sommit 18.30 Hirak 18.50 Sport 19.00 Klip-klub 19.30 Szerencsekerék 20.15 Népzenei slágerek 21.10 Krimikrónika 22.00 Tiltakozás 23.00 Tévétükör - riport 23.40 Erotikus show 0.10 Ma legjobb férd? (ism.) 1.00 A bosszúállók (ism.)
5.40 Falirtévé-adóUppel 6.00 A Reggel
Benne: 8.05 Érettségi\'93
írásbeli érettségi téte-lek matematikából 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi Benne:
9.00 Telelottó ■ama Kedves Cellne
Francia tévéfilmsorozat XIII/4. rész (ism.) ílilitii Súlyos nász 84\'
Francia tévéfilm (1987) 11.25 Játék 12.00 Hirak 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg Csodálatos a világ
Amerikai ismeretterjesz-tő filmsorozat Az égi kályha
16.35 Képújság
16.45 Cimbória
17.00 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat Az otthon visszavár
17.30 Európai utas
18.10 Pénzvilág
18.20 Napközi - egy műsor és valami más
18.45 Mesék Mátyás király-ról
Magyar rajzfilmsorozat Jómadarak Magyar rajzfilmsorozat
19.00 Szerencsekerék Vetélkedőműsor
19.30 .Veletek vagyok min-dennap..." Katolikus krónika Jelképtér-A bagoly Hiradó
20.30 Telesport
anEfil A klinika
NSZK tévéfilm-sorozat -XII/12. Gondban Ban|amlnért (Ismétlés: csütörtök, TV1 10.00)
21.30 Átmenet
21.50 Sportvarázs
Olasz foci, amerikai ko-sárlabda és egyéb cso-dák
The New Orteans Con-nectJon-1. rész 0.10 Hiradó 0.15 Közjáték (ism.) 0.20 BBC-hiradó
17.30 Babar: Az idős hölgy
Francia rajzfilm 24\' 18.00 Az öreg - Magyar film 19.40 Áldozatok
Amerikai krimi 92\' 21.15 A papa szolgálati útra
megy-Am. film 129\' 23.30 A bün vonzásában
Amerikai krimi 104\'
6.00-
8.50 Napkelte - Reggeli in-formációs magazin
8.50 ön választ!
A Szakszervezeti Szö-vetségek műsora
10.00 Parlamenti Napló Kapcsoljuk az Ország-házat
16.05 Műsorismertetés
16.10 Korforduló
Idősek és idősödök min-denes fóruma
17.39
17.00 Híradó - Időjárás N6m cssk zöldség... Életmódmagazin Anyák - Egy nagymi-nis torténotB PH és Herkules Francia rajzfilmsorozat Kutasz eirovatonsagoi ébreszt
17.50 Elektor kalandor Telefonos videojáték
18.00 Hiradó
18.10 Regionális hiradó
18.23 Időjárás
18.25 Zöldpont - A szabad-idősportok magazinja Az élet színei Francia tévéfilmsorozat IV/2. rész 52\' Laura - Carole Laure (Détár Enikő), Didier -Jean-Christophe Lebert (Lux Ádám), Ricardo - Facundo Bo (Dimu-lász Miklós), Etienne -Jacques Duby (Pathó István), Nathalie - Má-ria Mauban (Pásztor Er-zsi)
19.57 Műsora|énlat
20.00 Stúdió\'93
A TV2 kulturális hetilapja
20.50 Kecskeméti animációs filmek
Ajtó 3 (Kbit-bent) Cigányballada
21.00 Az irodalom nyelve Babits Mihály
21.05 Indulási oldal
Kiss Gy. Csaba műsora Telaxpo \'96 Gazdasági magazin
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
EHfla Vissza Bukovinába Dokumentumfilm 54\'
23.20 Múzeumok nemzetkö-zi nap|a
A Magyar Nemzeti Mú-zeum (ism.)
_ SZÍV TV _
19.00 Műsorajánlat 19.10 Kondlblk 19.35 Gyermekek képernyője 20.00 Ugye - Pop, rock 20.40 SzivTV-shop 20.50 Mesék az erotikáról Amerikai erotikus film-vígjáték 110\' (Csak felnőtteknek!)



ÚJ helyen: SúúUrs foto, Nk., Fő u. 9.

s
ZERDA
1$ óra: Városi Kórustalálkozó « Zemplén-iskolában
ART Muzi 20 Óra: A szabadság ököljoga
Mozi: t&, 18, 20 óra: Játékszerek
Stúdió Mozi: 1630, 1930 őr*: Vipgay, az lü«\\u

Kanizsai műsor

KOSSUTH
óránként: Hirek. Időjárás. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, prog-ramalánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin
11.05 Gyerekek félórája
11.35 Rókaesárda - XV/8. Részletek Ágh István regényéből
12.00 Déli Krónika
12.30 KI nyer ma?
12.40 Falurádió (ism.)
12.50 Külpolitikai figyelő
13.05 Vendég a háznál
13.15 Fagottmüvek
13.30 A református egyház félórája
14.05 Klasszikusok minden-kinek Zenekari muzsika
14.55 Első közlés
15.05 A Határok nélkül naplója
16.00 Délutáni Krónika
16.10 Mindennapi gazdaság
16.20 Zenefórum Házimuzsika
17.05 Hír-vidék
Erről beszéltünk
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek I
19.40 MsQysf nwstornovsllák Vidor Miklós válogatá-sában
20.05 Emlékezetes bakonyi népdalok
20.30 Határok nélkül
21.05 Fültanú
22.00 Késő esti Krónika
22.30 MŰV0K, muholysk, mű-vészek
23.05 Nagy mesterek-vHág-hirt előadóművészek
PETŐFI
4.30 Hajnali Kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Dallamról dallamra 8.50 Apró-cseprő - gyere-kekről
9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Zöld telefon: 138-8082 9.10 Zene-szó 10.55 Gordlusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.15 Sziv küldi... 12.00 Cigányzenészek hang-albuma - VIII/4. 13.00 Hírpercek 13.10 Derűre is derű
Gyárfás Endre: Cseppek 13.38 A Petőfi váleszol 13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
14.00 Pihenőidő benne:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Kőlyökrádló 17.32 Ziccer 18.30 Drogambulancia 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 A Rock Gyermekei
klubja
20.00 ANapTV-stőszerkesztö 20.30 Közvetítés az FTC-MTK labdarúgó Ma-gyar Kupa mérkőzésről 21.00 Hírpercek 21.10 A szerep neve: Bajor
Gizi 22.00 A szving királya -
Benny Goodman 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthiradó 23.10 Máról holnapra-éjfél
előtt Süketszoba 0.15-
4.20 Máról holnapra-éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdá-sok

3SAT
13.45 Kultúra / Szeplök 15.00 A mecénás 15.25 Zengő Ausztria 16.25 Bor és kultúra 17.10 Black Beauty kalandjai 17.35 Gyllkosságl csoport
(sorozat)
18.00 Képek Svájcból 19.00 Hirek / 3 SAT stúdió 19.30 Politikai magazin 20.15 Az üreg (krimisorozat) 21.00 Izrael (sorozat) 21.51 Sport/Hírek 22.25 Kulturális magazin 22.35 Northslde 777 (film)
SZLOVÁK
SZTV-1 18.20 Emil Lönnebergröl
(svéd tévéfilmsorozat) 19.00 Esti mese 19.10 Számítógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Fokhagyma - az Iste-nek ajándéka (angol dok.-film) 20.55 Stílus\'93-magazin 21.05 Arcélek (kisfilm) 21.45 Örökzöld dallamok 22.00 Időszerű események 22.30 Sporthírek 22.45 Térletek meg az apá-tokhoz I (tévéjáték)
SZTW-2
16.00 Események, kommen-tárok
16.25 Labdarúgó-mérkőzés 18.20 Örökség (rövidfilm) 18.40 Rendőrmagazln 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.10 Tahran - a boldogság
szigete (útifilm) 20.25 UEFA Kupa közvetítése 22.20 Vállalkozók magazinja
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reg-gelt. Németországi 9.00 A Főnök
(amerikai sorozat) Jövendölés
10.00 Gazdag és szép (amerikai sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj-játék
12.00 Magazin
12.30 A Sprlngfield-sztori (amerikai sorozat)
íHHii Kalifornia klán
I (amerikai sorozat)
14.10 Beleseti osztály (amerikai sorozat) Állati idők
DJEE Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Halas következmény
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki Itt a főnök? (amerikai sorozat) Nagy a kísértés
17.30 Borzasztó kedves csa-lád
(amerikai sorozat) Al és a földönkfvüUek
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony-magazin
19.45 Jó Idők, rossz idők (német sorozat)
2JE Ördögi szomszédok (amerikai filmvígjáték)
22.15 Tévétükör - magazin
23.15 Halálos hatalom
24.00 Karateharcos (japán akciófilm)
1.45 ördögi szomszédok (ism.)
3.30 Karateharcos (ism.)
5.50 Kaliforniai nap alatt (ism.)

RTL2
5.45 Rajzfilmek 14.25 Szauruszok völgye (sor.) 15.15 C. O. P. S. (sorozat) 16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
Tökéletes herceg 16.35 Móka, kacagás (sor.)
Tervek 17.00 Hirek 17.05 LODO sertff (ism.) 18.00 Hirek 18.05 Ruk-cuk-játék 18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Halálos tévedés 1. 19.00 Hirek 19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
19.30 Bensőn (sorozat) Kísérleti nyúl
20.00 Hirek
20.15 Percről percre (am. film) Fsz: John Travolta
21.50 Engedély a gyilkos-ságra (angol film)
23.20 Krimisztori (sorozat) Üdvözlet Chicagóból 0.10 Sertff New Yorkban (sorozat) A maffia kezében
11.10 Egyensúly (ism.) 12.15 Nők magazinja (ism.) 13.15 Beszélgetés (ism.) 15.05 Secret Service (ism.) 16.15 Beszélgetés / Hirek 17.15 Beszélgetés / Hirek 18.15 Ffknésvfdeo-magazin 19.00 Hirek 19.15 Interjú 19.30 Sport / Híradó 20.15 Testközelben (sorozat) 21.10 Vállalkozók / Hírek 22.10 Kennedyék (sorozat) 23.00 Hirek
23.15 Fiatalok magazinja 24.00 Hírek

TV5
6.00 Telereggel 10.00 Iskola és tudomány 11.00 Európai magazin 12.00 Varietéműsor 13.15 Banánból (sorozat) 13.40 Afrikai kamera 16.30 Pokoli horgászat 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske 18.00 Kvízműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Jelen Idő 21.30 Achard: A bolond lány 23.00 Le az álarcokkal I
0.40 Vegyes műsor hajnalg
MUSICTV
18.30 PIpDann
20.00 Tárcsázzl
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Pip Dann
2.00 Marl|ne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
12.00 Tudományos show
12.30 Üzleti tudósítások
13.00 Napirend
13.30 Eco-rekord
14.00 Helyszín
14.30 Dzsem
16.30 Élővideoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Richárd Diamond (sor.)
20.00 Környezetvédelem
21.00 Napirend
21.30 Üzleti hét
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Ptaf: A korai évek (film)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel
9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Rádlószinház 10.58 Operaslágerek
11.40 Népdalkórusok
12.00 Hirek. Időjárás
12.05 Szombathelyi Bartók
Fesztivál, 1992 13.00 Lahtl Orgonafesztivál 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Cubes-XV/12. 14.20 BaUcs Imre: A széthaj-togatott fekete doboz
14.41 Operarészletek
15.10 Zenekari muzsika
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Felfedező úton muzsi-
káló városokban
16.45 A Pécsi Nevelők Háza Karamakórus énekel
17.00 Metronóm
17.50 Újraolvasva
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 A magyar zene évszá-zadai
19.35 Kapcsoljuk a Zeneaka-démla nagytermét
közben:
20.20 Hirek. Időjárás
20.25 Halhatatlanmagyarvers
21.40 A Bakfark Bálint lant-trió és a Kecskés együttes játszik
22.00 Hirek. Időjárás
22.05 Hallotta már? Ismerje meg I Érdemes I
23.00 Rádiószinház
23.25 Jazz
24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Századunk zenéjéből 1.32 Barokk concertók
Szűnj meg, Krisztina.*,!
Már csak unalmassá válhatott a regényben sze-replő nőszemély karattyolása, hogy mellőzve a legcsekélyebb udvariasságot e szavakkal kellett rendreutásítani. Gondolom, nagyszerű" regény-írónk sem szószerint értette, csak hát működési szünetet óhajtott közbeiktatni a véget émi nem akaró nyelveíésben.
Azóta újabb századforduló közelébe érkezünk, napi életünkben — már csak természetes — számos és számtalan dolog megváltozott, megszűnt azóta. Ne sirassuk, sajnáljuk az akkori idők problémáit. Talán mosolyoghatnánk is rajtuk, ha helyettük nem árasztanának el a jelen idő problémái. Az ilyen idő kedvez az önjelölt prófétáknak, töme-gesen bújnak elő, mint pünkösdi eső után a zöld hátú galámbica. Csakhogy ezek az okos emberek, ha politikai pályára lépnek, ott nem szeretnek ám sokan együtt lenni. A tömeget csak tapsolva szeretik. Természetes, ha az ő kinyilatkoztatásaik után tapsolnak. Szóhoz lehetőleg csak ők jussa-
nak. Nem lakodalmas menet a megvívandó harc, kezdődik a kiszorítósdi. Ha nem a bőrünkre men-ne a játék, akár még szórakozhatnánk is rajta.
Nem szerdáról csütörtökre dől el, hogy melyik az erősebb. S hogy még bonyolultabb legyen, abban sem lehetünk biztosak, hogy mikor kapjuk meg a végeredményt... Mi történik, ha a vesztes nem ért a szép szóból?
Kormánypártunk milyen jól kitalálta! Meg-szűntette az alelnöki posztot. Az eredményt fe-lesleges ismételni, a volt alelnök más utat vá-lasztott. Itt éppenséggel még korainak tűnik vég-eredményről beszélni.
A jó példa ragadós, a másik oldal sem tétlen-kedett. Landesmann főrabbi úr próbált a helyünk-re tenni bennünket. Nemcsak mi nem örültünk neki, rabbitársai sem. És lőn, ahogy elhatározták, megszűntették a főrabbi úr magas hivatalát.
Tessék elhinni, az elmúlt évtizedekben is volt ám hasonlóra példa, csak akkor még „érdemei elismerése mellett" kötötték fel az útilaput.
Igaz, akkor nem következett utána „magyar út", csak le is út, fel is út... Gombás lmre
PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Kanizsai műsor

KÁMZSA TV
3 óra: SZÍV-TV (fcnu)
19 óra: SZÍV-TV magazin
20 óm Heti magaziamiísor
MÁJUS 19.
Sz




OSZTRÁK 1
PRO 7



Civilben törökbasa(?)
Kovács Sándor Iván egyetemi tanár, a Magyar Iro-dalomtörténeti Társaság elnöke, szervező, irányító, a Tár-saság lelke.
- Bihar megyei születésű vagyok - mondja -, szüleim
kertje közvetlen a trianoni határ mellett volt. Innen van-
nak bennem a történelmi élmények. Kismarja szülőfalum
valamikor Bocskai-birtok volt. Itt van az egyetlen refor-
mátus templom, ahol kép is van a falon, mégpedig Bocs-
kaié. Református szellemben nevelkedtem. Ezt a mező-
túri középiskola csak erősítette bennem.
- Hogyan került kapcsolatba az irodalommal?
- Mindent tanáraimnak köszönhetek. Nagyon kiváló
emberek tanítottak. Nagyenyedről jöttek Áprily Lajos ve-
zetésével. A református iskolákat erősítették. Sok helyre
13.00 Telebőrze
13.45 DSF-lrénlng
14.00 Tánc
15.00 Mászás
17.00 Sport a nagyvilágból
18.00 Siker négy keréken
19.00 Hopp vagy kopp-játék
19.30 DSF-stúdió
20.00 Sport a nagyvilágból
21.30 Tenisz - összefoglaló
19.55 Hírek
22.05 Talkshow
23.00 Küzdősportok maga-
zln|a 24.00 DSF-stúdló(ism)
EUROSPORT
10.00 Tenisz - összefoglaló 12.00 Labdarúgás 13.00 Kosárlabda 14.00 Tenisz - összefgoglaló 17.00 Ritmikus sportgim-
nasztika
19.00 Autó-motor sport 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Kosárlabda 22.00 Klckboksz 23.00 Labdarúgás
1PLUS
15.03 Cápabár (sorozat)
15.45 Angol nyelvlecke
16.00 Beszélgetés
16.30 André Gorz
17.15 DleHekHker
18.00 Rabszolgasors (sor.)
18.30 Hirek
18.40 Volt egyszer Amerika (francia rajzfilmsorozat)
19.10 Mese
19.15 Kultúra / Híradó
20.15 PabloNeruda és a ten-ger
21.00 Beszélgetés
21.15 A sárkány Uradalma (film)
9.00 Hirek / Család minden
mennyiségben (ism.) 9.30 Dokumentumfilm 10.15 Tudományos magazin 10.30 Gerard kalandjai
(angol kalandfilm) 12.00 Zenedoboz 12.10 Külföldi tudósítások 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Slnha Moca (sorozat) 14.00 Testesül, lelkestol (sor.) 14.45 A Me!er család (sor.) 15.05 Ewoks (sorozat) 15.30 Bábjáték 15.50 Szupernagyi (sorozat) 16.20 Egyszer volt... 16.30 Ding-doiig 17.00 Minihírek / Wurlitzer 18.00 Hirek/Rólunk van szó 18.30 Mailbu vízi mentőt
(amerikai sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Halászlány a Bodenl
tónál (német film) 22.00 Minden lében két kanál
(angol krimisorozat) 22.50 Elveszettek sikolya (film) 0.15 Minden, amit tudni
akarsz a szexről... (film)
OSZTRÁK 2
16.50 1000mestermQ 17.00 Pályaválasztás 17.30 Országok és emberek 18.00 Család minden mony-nyiségben (sorozat) Szomszédok 2. 18.30 Tartományi élet 18.55 Sport 20.50 Vidám történetek 21.15 Beszélgetés 22.00 Híradó 22.30 Sport
0.30 BobBerg&MlkeStem
1.20 Hírek
1.25 Ex libris
5.35 AmadárijesztaésMrs.
King (ism.) 6.20 Barátom, Ben (am. sor.)
Kacsavadászok 6.45 Rajzfilmek (ism.) Gyilkos paradicsomok Állatsull Garfield
Fllntstone család 8.30 Kezdeti nehézségek
(ism.)
9.00 Harttól Hartlg (ism.) 9.55 Még egyszer, érzéssel! (amerikai filmvígjáték) 11.40 San Francisco utcáin
(ism.)
12.40 Bili Cosby-show (ism.)
13.10 „Colt" a biztonság
kedvéért (am. sorozat)
Hamis arany
íEIiTil Halaidobok a folyó men-
lén (angol-német krimi)
íHBü Harttól Hartlg (am. sor.)
A lady és a sofőr 16.20 Rajzfilmek Szelleminek Szuperegér Garfield
Fllntstone család 18.05 Kezdeti nehézségek (sorozat) Egy kis adomány 18.35 Bili Cosby-show (amerikai sorozat) Tonhal és póló mEj] San Francisco utcáin (amerikai sorozat) Gengszter apa 20.00 Híradó HilE MatJock (am. krimisor.)
Az örökség
Barna Jaké és McCabe (amerikai sorozat) Kék rapszódla EEIiTi) Platina-háromszög
(amerikai krimi) 0.40 Hirek
0.50 Hlghwayman (ism.) 1.40 Hirek
1.50 Az A-tervezet (ism.) 3.20 Hirek 3.30 Kőkemény ötös (ism.)
16.05 Évforduló
16.10 Sündisznócska lovagol
16.35 Életünket és vérünket a győzelemért, avagy a sport története-XIV/1.
17.10 Várak, törökök - III/3.
17.55 Kalotaszegi leánytánc
18.00 A darazsak elszállnak
18.20 Mesesarok
18.45 Hirek
19.00 Kórház a város szélén Csehszlovák tévéfilm-sorozat - XX/7. rész
20.05 Két fogoly
Magyar film (1938) 67\'
SAT1
5.30 Kockáztass I (ism.) 6.00 Jó reggelt a SAT1-gyell 9.10 Kaliforniai nap alatt
(ism.)
10.00 Kívánságkoncert (film) 11.35 Szomszédok (ism.) 12.00 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Népzenei slágerek (ism.) 13.30 Ráta) és nyugtalan (sor.)
Nikki hazugsága 14.20 Szomszédok
(ausztrál sorozat)
Álmatlan éjszaka 14.50 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
Szerencsétlenség 15.45 A bosszúállók (am. sor.)
Vigyázat, vadmacska I 16.45 Kockáztass I 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Hirek 18.50 Sport 19.00 Szív az adu 19.30 Szerencsekerék 20.15 Nincs hulla Uly nélkül
(színházi közvetítés) 22.00 Beszélgetés BflKTil A profik (angol sorozat)
Fajgyűlölet
0.30 A bosszúállók (ism.) 1.30 Akut (ism.)
5.40 Falutévé - gépUppel, munkaügyi tippel, nő vénydoktorral
Telefon: 112-5475 6.00 A Reggel
Telefon: 176-7943 8.30 Közjáték 8.35-12.05 Napközi
Telefon: 153-1204, hívható: 12.00 óráig Benne: 9.00 Kedves Celine
Francia tévéfilmsorozat XIII/5. rész (ism.) 10.00 Degas - Kanadai doku-mentumfilm (ism.) 11.00 Játék 11.15 Baba-ház 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
Konferencia a munka-nélküliekért -1. rész
16.30 Képújság
16.35 Parnasszus Irodalmi játék
16.50 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat Akinek kell, megszerzi
17.20 IS - Budapest Anno Töredékek, hangulatok Kisjátékfilm
17.45 KultúrFelelös
18.05 Pénzvilág
18.15 Napközi - egy műsor és valami más
18.35 Jó éjszakát kivan a Disney I
Önkéntes dekoratőr (ism.)
18.45 Sztáro(c)k
19.20 On választ!
20.00 Híradó
HiKTii Magyarország-Horvát-ország férfi vízilabda-mérkőzés
Közvetítés a Komjádi uszodából, felvételről
21.40 Telesport
22.10 Új világ - Külpolitikai képes krónika
22.55 AKTuállS
SIE Mint Makó Jeruzsá-lemtől
Dokumentumfilm-soro-zat
IV/4. rész Együtt éltünk
24.00 Híradó 0.05 Közjáték (ism.) 0.10 BBC-hiradó
HB©
17.30 Állati élet: Új-Zéland fjordjai
Angol természetfilm 51\' 18.30 Clara szive
Amerikai dráma 104\' 20.20 Éjszakai műszak
Amerikai vígjáték 102\' 22.10 A legjobb szándékok
Amerikai dráma 174\'
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs mar gazin
15.15 Mű
QjEJ] Testestől, lelkestől
NSZK tévéfilmsorozat Szerelemre éhes lá-nyok 43\' (ism.) Kempíert-GünterStrack (Szabó Gyula), Stutz -Buddy Bias (Velenczey István), Jutta - Oespina Pajanou (Tóth Enikő), Leo Busche - Siemen Rühaak (Kautzky Ar-mand), August - Niko-laus Paryla (Harsány! Gábor)
16.05 Betűpárbaj
Nyelvi vetélkedő
Q!£] Fekete Villám kalandjai Amerikai tévéfilmsorozat 26/1: A szeretet ereje Henry - Mickey Roo-ney (Harkányi Endre), Alec - Richárd lan Cox (Minárovits Péter) 16.51 MOsorajánlat 17.00 Híradó - Időjárás
17.06 Együtt a Földért
Környezet- és termé-
szetvédelmi ifjúsági ma-
gazin
17.26 Denver, az utolsó di-noszaurusz - Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Nincs új a nap alatt
17.50 Elektor kalandor Telefonos videojáték
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó
18.25 Telesport
Biztos, holtbiztos, sőt.. Olasz film (1969) 106\' Marta - Claudia Cardi-nale (Hegyi Barbara), Nanda-CatherineSpaak (Nyírő Bea)
20.51
DE
Müsorajánlat-Időjárás A tudomány határain Tudományos ismeret-terjesztő magazin
21.20 Útmutató
21.50 Műsora|ánlat
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
22.25 Napzárta előtt...
22.45 Carlos Saura-sorozat Neveli hollót! Spanyol film (1975) 105\'
— SZÍV TV _
19.00 Műsorajánlat 19.10 Aerobic
19.35 Gyermekek képernyőié 20.00 Különjárat
Könnyűzene 20.40 SzívTV-shop 20.50 Kurír-est
Tóksó a Komédiumból 21.20 SzívTV-shop 21.30 Expo magazin 22.00 Egészségmagazin

8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fax: 92/73-461, 60/99-196
c
SÜTÖRTÖK
14 óra: Játszóház u Móric/ Zsigmond Mlí\\. Iht/ban
19 óra: Petcr Shaffer: Játok a sötétben - kontcdia a HSMK-ban
Mo/I: 16, 18, 20 óra: Játékszerek

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv í 8.20 Műsorismertetés, prog-: ramajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin
11.05 A101 Strings zenekar . látszik ! 11.25 A Szabi család (ism.)
12.00 Déli Krónika
12.30 KI nyer ma?
12.40 Falurádió (ism.)
12.50 Külpolitikai figyeli
13.05 Vendég a háznál
13.15 Pongrácz Zoltán: Ma-gyar régiségek
13.30 A római katolikus egy-ház téMrá|a
14.05 Klasszikusok minden-kinek f| A sevillai borbély
Részletek Rossini ope-rájából
14.55 Verearchivum
15.05 Válogatott perceink
15.44 Éneklő Ifjúság
16.00 Délutáni Krónika
16.10 Mindennapi gazdaság
16.20 Zenefórum A hét muzsikusa
17.05 Önkormányzatok fóru-ma
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 SporMlág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek I ■ 19.40 Magyar mesternovellák I Vidor Miklós válogatá-sában
20.05 Hagyományápolók
20.30 Határok nélkül
21.05 Névjegy
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Diákok a barikádokon A párizsi diáklázadás 25. évfordulóján
23.05 Ml a titka?
Ottó Edelmann opera-énekes művészete
PETŐFI
4.30 Hajnali Kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 A tegnap slágereiből 8.50 Helykereső. Munkáról, esélyekről, boldogulás-ról - percekben 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Zöld telefon: 138-8082 9.10 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.15 Tea hármasban 12.00 Válogatás magyarnó-ta-lemezekről 13.00 Hirpercek 13.10 Tökéletes alattvaló Szathmári Sándor elbe-szélésének rádióváltozata 13.21 Muzsikáló természet 13.26 Kvízpróba 13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés 14.00 Kabarécsütörtők
Kettőtől ötig benne:
15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Észkerék 17.32 Gordiusz
Magazin töprengöknek 18.30 Helykereső 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Fülön fogva, avagy
igy hallgassunk zenéti 19.35 Táncházban 20.00 Countryzene 21.00 Hírpercek 21.10 Daráló (ism.) 21.40 Jazz-tour-mix 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra-éjfél
előtt 0.15-
4.20 Máról holnapra-éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 4.03-4.20 Cigánynóták

3SAT
10.55 Improvizációk
13.00 Hirek
13.10 Volt egy álmom
(német film) 14.50 Tavasz Bécsben 16.15 Az építészet csodál 17.15 Üvöltő szelek
(amerikai film) 19.00 Hírek 19.15 Szentpétervár, Észak
Velencéje
20.00 Az Öreg (krimisorozat) 21.00 Beszélgetés 21.45 West Slde Story
(amerikai musical)
SZLOVÁK
SZTV-1
18.20 Emil Lőnnebergről (svéd tévéfilmsorozat)
19.00 Esti mese
19.10 Az ésszerű táplálko-zásról
19.30 Időszerű események
19.57 Sport
20.05 Hallgatólagos össze-esküvés (kanadai tévéfilm)
21.40 Georg Raphael Donner (portréfilm)
22.05 Időszerű események
22.35 Sporthírek
22.45 Téma - vitaműsor
23.50 Teletext-hirek
SZTV-2
18.05 Kulturális magazin 18.25 Egészségügyi magazin 18.45 Trezor 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sport 20.10 MTV slágerlista 21.10 Turisztikai magazin 21.35 A Woridnet bemutatta... 22.05 Bukás (brazil krimi) 22.55 Események 23.20 Teletext-hirek
6.00 Híradó 6.10 Zelda (sorozat) Pizza A kincs TuttJ FruttJ
7.50 A kristály (amerikai-spanyol gyerekfilm) Az édesanya halála után el akarják szakítani egy-mástól Pablót és Mariát A testvérek megszök-nek a faluból. Útközben találkoznak egy idős emberrel, aki az aztékok legendájáról mesél. 9.35 Művészet és küldetés 9.30 Hamburger
(amerikai filmvígjáték)
11.20 Mozigyilkos (amerikai krimi) Fsz.: Arthur Kennedy, Tom Selleck Angus MacGregor har-mincnégy éve dolgozik a biztosítótársaságnál. Mindig is tökéletes ér-zékkel leplezte le a bizto-sítási csalókat Tehetsé-gét mindenki elismeri, ki-véve az elnökhelyettest Kessler szerint Angust nyugdíjba kell küldeni.
13.10 A szabadság szárnyai (amerikai film)
Fsz.: Dávid Hasselhoff
|£i^23 Pledone Hongkongban (olasz akciófilm) Fsz.: BudSpencer
17.00 Blue Tornádó (olasz sci-fi)
18.45 Híradó
fEKTi] A Winchester mestere (amerikai western) Fsz.: Tom Selleck
21.30 S. O. S. hívás (sorozat)
22.30 Rambol.(am. akciófilm) Fsz.: Sylvester Stallone
[Ej] Karateharcos II. (olasz akciófilm) 2.05 A Winchester mestere
(ism.) 4.20 Hamburger (ism.)

RTL2
5.30 Mesék a nagyvilágból
(sorozat) 5.55 A benzinkutas
(német filmvígjáték) 7.25 Imposztor (am. film) 9.05 Percről percre (ism.) 10.45 Hattyúk és amazonok
(angol film) 12.20 Mesék a nagyvilágból
(ism.)
12.50 íjász (amerikai film) 14.40 A benzinkutas (ism.) 16.15 Attila, Isten ostora
(olasz film) 17.35 Móka, kacagás (sor.)
A tapasz 18.00 Hirek 18.05 Ruk-cuk- játék 18.35 A szórakozott (francia film) 20.00 Hírek 20.15 Beavatottak (sorozat)
Eredeti vagy hamis 21.05 Pankrácló 22.00 A trieszti lány (film) 23.35 Krimisztori (sorozat)
Letartóztatás 0.25 Imposztor (ism.) 2.00 Beavatottak (ism.) 2.50 Pankrácló (ism.) 3.45 Krimisztori (ism.)
11.10 Pankrácló (ism.) 12.10 Vállalkozók (ism.) 13.15 Beszélgetés (ism.) 14.15 Fiatalok magazinja 15.10 Kennedyék (sorozat) 16.15 Filmes videó-magazin 17.00 Hírek / Beszélgetés 18.05 Talkshow / Hirek 19.15 Interjú 19.30 Sport 19.45 Híradó 20.15 VOX-box- játék 21.15 Tévémagazln / Hirak 22.10 Sport 23.15 Szexábécé 24.00 Hírek

TV5
6.00 Telereggel 10.00 Természetfilmek 12.00 Varietémfisor 13.15 Banánhéj (sorozat) 15.40 Nem ért tudni 16.30 Pokoli magazin 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske 18.00 Kvízműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Nem kell álmodozni I 21.30 Tudjunk többet I 22.45 Svájci társadalmi mag. 0.10 Az Istenek (sorozat) 1.10 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
18.30 Plp Dann
20.00 Tárcsázz I
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Házibuli övezet
2.00 Mart|ne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
12.30 Üzleti élet 13.00 Napirend 13.30 Utazási magazin 14.00 Média televízió 14.30 Dzsem 16.30 Élő vldaoshow 18.30 Bonanza (am. sorozat) 19.30 Honey West (sorozat) 20.00 VMeodlvat 20.30 Arcképcsarnok 21.00 Napirend 22.00 Hirak 22.30 Üzleti hét 22.48 Piacgazdaság 23.00 Daniéi Boone (film) utána Jazz
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel
9.05 Pódium
10.00 Hirek. Időjárás
10.05 Rádlósziitház
10.58 Cacclni: Euridike
12.00 Hírek. Időjárás
12.05 Hangverseny déMőben
13.45 Régi fúvószene
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 Auf Deutsch gesagt (ism.)
14.20 Babie« Imre: A széthaj-togatott fekete doboz
14.40 Zenekari muzsika
15.20 Muzsikáló erdélyi vá-rosok. Marosvásárhely
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 In memóriám Zoltán Kodály
16.57 Versek
17.00 Más-világ
17.50 Népzenekutatók mű-helyében
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 Francia kamarazenei
hangverseny
19.05 Rédkmangvenenyekről
19.35 A Budapesti Tavaszi Fesztivál hangverse-nyeiből
közben:
19.56 Hirek. Időjárás
20.01 Radnóti Miklós versel
21.05 Operarészletek
22.00 Hirek. Időjárás
22.05 A zene üzenete
22.20 Barátságos bölcses-
ségek
22.50 Napjaink zenéje 24.00 Hírek. Időjárás
0.05-
2.00 Éjszakai jazzklub
került egy-egy tudós tanár. Szegedre jártam egyetemre magyar-olasz szak-ra. Itt külön segítséget kaptam köny-vek formájában, majd hallgatói ösz-töndíjjal Olaszországba kerültem. A 17. századi irodalmat kutattam. Egy szegény gyerek eló"tt a szűk világkép kitárult. A katolicizmus művészete nagy hatással volt rám. És jött Zrínyi. Szauder József ösztönzött kutatására. Tanársegéd lettem Szegeden. Zrínyiben az értelmesen gondolkodó géniuszt fe-deztem fel. Ő volt az, aki országban, nemzetben, hazában gondolkodott.
- Mit jelent a Magyar Iroda-lomtörténeti Társaság az egyetemi tanárnak, és mit a magánembernek?
- A magánembernek sok elfoglalt-ságot és konfliktust jelent. Sok ener-giát emészt fel (Ezt egyáltalán nem lehetett látni a professzor úron.). Ne-héz idó"t egyeztetni, de ha nem ten-ném, csonka lenne az életem. Nem tudok nélküle lenni, ugyanis együtt valamit teremtünk. A társaság szó je-lentése a régi társalkodik szóból származik és szövetséget köt a jelen-tése. Itt, Nagykanizsán hatalmas pub-likum jött össze, hátha ez az érdek-lődés a társaságnak is szólt. Jó dolog együtt csinálni valamit kollégáim-mal. Jó merev formákat feloldani, la-zítani. Az egyetemen ki lehet és ki kell választani a tehetségeket, fiata-
lokat. A Társaság séget ad nekik a r
- Ahol Kovács
megjelenik a hangit
tudomány van. Hot
- A jókedv alk
nem volt szimpatil
tedratudomány. K
kapcsolatokra van
mány ormairól le
szállni.
- Társulati ülést
vár, Szolnok, Kecs
zsa és folytathatná
Ha a hegy nem-
hez...?
- Tíz évvel ez



ROTARY Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,




MÁJUS 20.
Kanizsai műsor

SöhlfÓ Mozi: 16.30
ll.30 óra:
KÁMZSA TV 8 óra: 18 óra
OSZTRÁK 1

Vfnny, az lügyfi lüirópa (Flíh.) S/ÍV-TV magazin (ism.) SZJM\'ÓDILM - kulturális
PRO 7

maga/in

programja megújító program lett. Az ország lakosságának 80%-a nem a fővárosban él. Ezért megy a Társa-ság vidékre. Az ilyen társulati illések iránt sokkal nagyobb az érdeklődés vidéken. Zrínyi kámzsáját különben sem lehet Budapestre vinni.
— Mit jelent a tudomány számára
a regionális kutatás?
- Sokkal többet, mint hinnénk. A
legaprólekosabb kutatómunkára első-
sorban vidéken van lehetőség. Ke-
resztúry professzor drámájához írt
utószómat csak úgy tudtam megírni,
hogy dr. Németh József Zalaeger-
szegről tájékoztatott nélkülözhetetlen
tényekről, így tudtam bizonyos dol-
gokat tisztázni. Ezért a centralizálás helyett a vidéki kutatást kell minden eszközzel támogatni.
— És mi foglalkoztatja a tudóst je-
lenleg?
- Zrínyi Miklós összes műveinek
kritikai kiadásán dolgozunk.
És arra is van ereje (és ideje ho-gyan?), hogy a Zrínyi-lakomán este Cselebiként, török öltözetben Praz-novszky Mihály társasági főtitkárral (gróf Zrínyi Miklós szerepében) olyat produkáljon, amiért Sas József is szerződtette volna. Egyetemi tanár, aki tud, ha kell, törökbasa is lenni.
Horváth György
13.00 Telebörze
13.45 DSF-tréfiing
14.00 Műkorcsolya
15.00 Siker négy keréken
16.00 Rodeé
16.30 örült rekordok
17.00 Sport a nagyvilágból
18.00 Sportshow
19.00 Hopp vagy kopp-játék
19.30 DSF-stúdlé
20.00 A hét sporteseményei
21.00 Jégkorong
22.05 Talkshow
23.00 Motorsport
24.00 DSF-stúdlé (ism.)
EUROSPORT
10.00 Biliárd 12.00 Labdarúgás 13.00 Forma-1 14.00 Kosárlabda 16.00 Tenisz 19.00 Teniszmagazin 19.30 Eurosport-hírek 20.00 Jégkorong profi liga 22.00 Labdarúgás VB selej-tező 23.30 Tenisz
1 PLUS
15.00 Kettős esküvő
16.20 Jelszó
16.30 Jelek
17.15 Veszélyes végy (sor.)
18.00 Rabszolgasors (sor.)
18.30 A vasút története
18.40 Volt egyszer Amerika
19.10 Mese
19.15 Börze
20.00 Híradó
20.15 Beszélgetés
20.30 A pásztor kutyéja
21.00 Panoráma
21.15 A becsületes hazug
(film) 23.10 Talkshow
iság keretet és lehető-: a megszólalásra. ács Sándor Iván, ott iangulat, ott jókedv és . Honnan ez? t alkati kérdés. Soha npatikus nekem a ka-. \'■ Közvetlen emberi van szükség. \'A tudo-1 le lehet és le kell
ülések helyei: Sziget-Kecskemét, Nagykani-latnám. Miért van ez? nem megy Mohamed-ül ezelőtt a Társaság
9.00 Hírek 9.05 1000 mestermű 9.15 Theresa (francia film) 10.45 Eugen Bavcar-portré 11.15 Komolyzene 12.15 Vigyázat, hamisítvány! 13.00 Hírek 13.10 Család minden meny-
nylségben (ism) 13.35 Harvey (am. film)
Fsz.: James Stewart 15.20 Tóival szarka
(rövidfilm gyerekeknek) 15.45 Abrakadabra 15.55 Romeo, Júlia & Co.
(pantomim) 16.45 Minihirek 16.55 Blngo Bongó
(olasz film) 18.30 Mallbu vizi mentői
(amerikai sorozat)
Strandháború 19.30 Hiradó 20.00 Sport 20.15 Vissza a lövőbe
(amerikai film) 22.05 A számok világa 22.15 Alomházasságok -
házassági álmok 22.45 A szerelem művészete 0.30 Hirek
OSZTRÁK 2
13.10 Csipkerózsika - balett
15.35 Régészeti magazin
16.10 A sárkány
16.55 Koncert
18.05 Család minden mony-nylségben (sorozat)
18.30 Ausztria-kép
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
19.50 Esküvő a templomban
20.15 Zengő Ausztria
21.20 Ottó Schenk a színpadon
22.40 Sport
22.50 Jane Doe (am. krimi) 0.20 Halló, Ausztriai-hal-ló, Bécsi
5.45 „Colt* a biztonság
kedvéért (ism.) 6.35 Rajzfilmek (ism.) Szelleminek Szuperegér Garfield
Flintstone család 8.20 Kezdeti nehézségek
(ism.)
lilSffl Az Idegen pisztolyt hord (amerikai western) Fsz.: Randolph Scott
10.25 Koldus és királyfi (panamai kalandfilm) Fsz.: Olivér Reed, Ra-quel Welch
12.30 Bili Cosby-show (ism.)
13.99 Vegas (am. sorozat) Lányvadászat Szlmba
(angol kalandfilm) Fsz.: Dirk Bogarde
15.30 Vásárra viszem a bő-rödet (amerikai film) Fsz.: James Garner, Louis Gossett jr.
17.20 Raizfllmek
Gyilkos paradicsomok Beettajulce Garfield Flintstone család
19.00 Kezdeti nehézségek (sorozat) Ml vagyunk az utolsók I
19.30 Bili Cosby-show (amerikai sorozat) Csak férfiaknak
20.00 Hiradó
HilE Egy kisebb isten gyer-mekei (amerikai film)
22.35 Morris - Gylkos puzzte
(ausztrál krimi) 0.15 Hirek
Bűvész (am. krimi) Fsz.: Anthony Hopkins 2.15 Hírek 2.25 Haléidobok a folyó
mentén (ism.) 3.50 Hirek 4.00 Vegas (ism.)
16.00 Hirek, műsorismertetés
16.05 Évforduló
16.10 A kis Valentino Magyar film (ism.)
17.50 A tenger II.
Korallok ellenségei
18.20 Mesesarok
18.45 Hirek
19.00 Hungária kávéház Magyar-német tévéfilm-sorozat
19.55 Kodály: Magyar nép-zene
20.00 Week-end
Francia film (1976) 100\'
SAT1
6.00 Kockáztass I (ism.) 6.30 Fiatal és nyugtalan
(ism.)
7.10 Bucky O\'Hara (sorozat) 7.40 Silvarhawks (sorozat) 8.10 Péter Pan és a kalózok
(sorozat)
8.40 Astrodinók (sorozat) 9.10 Superboy (am. soro-zat) 9.40 Yuma (am. western)
Fsz.:Clint Walker 10.55 Csúnya szokás (amerikai film) Fsz.: Glenda Jackson, Melina Mercouri, Geral-dine Page
12.30 Túlélés (sorozat) 13.05 Ezüst város (western) 14.40 Csata a világűrben
(japán sci-fi)
nana A nagy kiruccanás (francia-angol film) 18.00 Csodák az állatvilágból 18.30 Hirek 18.45 Kronzucker úton (sor.)
Chilei német kolónia 19.30 AnagyGatsby(am.film) 22.00 A philadelphiai zsaru
(amerikai akciófilm) 1.15 Harc a világűrben (ism) 2.45 Műsorismertetés
5.40 Falutévé - IpartJppel ás kert-ész
Telefon: 112-5475 6.00 A Reggel
Telefon: 176-7943 Benne:
8.05 A Financial Times ke-let-európai gazdasági híradója 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi
A TV1 napközi tájékoz-tató műsora Telefon: 153-1204, hívható: 12.00 óráig Benne:
Kedves Cellne Francia tévéfilmsorozat XIII/6. rész (ism.)
10.00 A klinika
NSZK tévéfilm-sorozat -XII/12. Gondban Benjáminért (ism.)
11.00 Játék
11.15 ZOOM
Your English Magaziné
12.00 Hirek
12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
16.10 Telesport
16.55 Képújság
17.00 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat Mit tudnak ők rólunk?
17.30 Menedzser Magazin
18.10 Pénzvilág
18.20 Napközi - egy műsor és valami más
18.40 Égből pottyant mesék (ism.)
19.00 Álljunk meg egy szóra I
19.10 Zeneszalon
20.00 Híradó
20.30 Telesport
SJHJ] Két hekus Belleville-HÖI76\'
Francia bűnügyi film Simon - Patrick Timsit (Balázs Péter), Karim -Káder Boukhanef (Bol-ba Tamás)
22.00 Apropó, álarc...
23.00 Mestersége: operatőr Bornyi Gyula
23.40 Hiradó
23.45 Közjáték (ism.)
23.50 BBC-hlradó
HB©
17.30 New Orleans-i jazz-fesztlvál 90\'
19.10 A gammasugarak ha-tása a százszorszé-pekre - Am. film 96\'
20.50 Cannes-i díjnyertes ma-gyar rövidfilmek 23\'
21.15 A komédia királya Am. filmszatíra 104\'
23.05 Pusztíts és romboll
Amerikai sci-fi 81\' 0.30 ErotJkukucs Amerikai film 26\'
6.00-
9.00 Napkelte
14.40 Műsorismertetés 14.45 Kirakat 15.40 Keresztények
Angol ismeretterjesztő filmsorozat- XII/6. rész: Királyok és főpapok (ism.)
16.20 Otöd-Ölö
Telefonos játék
16.35 Megkell a búzának érni 20 éves a magyaror-szági táncházmozgalom
17.00 Hiradó - Időjárás
IHfiTü Prizma
Életmódmagazin Kiszolgálva, kiszolgál-tatva
17.45 Nellie, az elefánt Angol rajzfilmsorozat Nellie és a rezesbanda
17.50 Elektor kalandor
18.00 Hiradó
18.10 Regionális hiradó
18.25 Regionális magazin
ro^iji) Mentőosztag
Angol-ausztrál tévéfilm-sorozat -XIV/13. rész: A hercegnő megmen-tése 49\'
QjfQ Magyar novellák Kosztolányi Dezső: Alfa Tévéfilm 28\' Szereplők: Andorai Pé-ter, Eszenyi Enikő, Ka-szás Attila, Börcsök Eni-kő, Bitskey Tibor, Hollósi Frigyes, Magyar Attila, Kovács András, Zname-nák István, Tóth Tamás, Tolnai Domonkos, Köves Petra
20.22 Lyukasóra
Mészöly Dezső műsora
21.05 össztűz-Aktuális köz-életi vitafórum
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
22.25 Ünnepi énekek „Gallleal férfiak\'\'
TSXii A TV2 filmklubja \' Szomszédolás Román filmek bemu-tatója - 6-os számú kórterem 93\' Román-jugoszláv film Szereplők: Slobodan Perovic, Zorán Radimi-lovic, Slavko Simic, Pavle Vijsic, Ljuba Ta-dic, Stevo Vigon

19.00 Műsorismertetés 19.10 Sráckarika
Nyolcvan nap alatt a
Föld körűi - Rajzfilm
19.45 A sebesség világa
19.50 Sláger és horoszkóp ,
20.15 Az amulett j
Amerikai film 1
21.45 Clne-java- Mozikalauz 22.30 Az amerikai álom
I
1


és vízkutak fúrását, kiképzését és javítását
p,
ENTEK
Irodalmi Ká\\éhá/. az Erkel F. Müv. llú/ban óra: S/ab:idtóri koncertek. - Rock end roll, Koogiivvoupic. l-VUtf-blues - HKLY

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként Hírek. Időjárás. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, prog-ramajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin
közben: 9.50 Lottósorsolás
11.05 Cigányfélóra
11.35 Rókacsárda - XV/9. Részletek Ágh István regényéből
12.00 Déli Krónika
12.30 Ki nyer ma ? - Bonyhá-don
12.40 Falurádió (ism.)
12.50 Külpolitikai figyelő
13.05 Vendég a háznál
13.30 A baptista egyház fél-órája
14.05 Klasszikusok minden-kinek Zeneparádé
14.55 Első közlés
15.05 Kerengő-az Irodalmi érettségi körül
15.35 Hitélet és történelem
16.00 Délutáni Krónika
16.10 Mindennapi gazdaság
16.20 Zenefórum
17.05 Magyarországról jö-vök...
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek I
19.40 Magyar mestemovellák Vidor Miklós válogatá-sában
20.05 Népdalok, népdalfel-dolgozások
20.30 Határok nélkül Az irodalomról
21.05 Magyarország apróban
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Világszínház
23.05 Hangversenymúzeum Kathleen Ferrier dalest-jelből
PETŐFI
4.30 Családi reggel
6.03 Reggeli csúcs
7.40 Sportreggel
8.05 Pophullám
8.50 Helykeresö
9.00 Hírek. Időjárás
9.03 Zöld telefon: 138-8082
9.10 Zene-szó 10.55 Gordlusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.18 Népdalok 12.00 Gramofonalbum 13.00 Hírpercek 13.10 A mi időnkben 13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
14.00 Péntektől - péntekig benne:
14.45 Poggyász 15.00 Hírek. Időjárás 16.45 Poggyász 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Kőlyökrádió 17.32 Ziccer 18.30 Szoclo-krimi 18.50 Bermuda-háromszög 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Sztárkereső 19.35 Ásó, kapa, nagyharang 20.00 Bravó I
Hazai sikerlista a hall-gatók szavazatai alapján 20.30 Fűtől fáig 21.00 Hírpercek 21.10 Leporoló 22.00 DtayGItespte jubileumi hangversenye 75. szü-letésnapja alkalmából 1992-ben New Yorkban 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthiradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt. Rádióorfeum
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh) benne:
4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdá-sok

3SAT
16.30 Dokumentumfilm
17.10 Alfréd J. Kwak (sor.)
17.35 Gyilkosság! csoport
18.00 3SATbörze
18.25 ötletek és Irányok
19.00 Hírek / 3 SAT stúdió
19.30 Külföldi tudósítások
20.00 Csodálatos világ
20.45 Állatportré
21.00 Beaté S. (sorozat)
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport/Híradó
22.25 Oldalpillantások
22.50 Filmkészítők
23.20 Földrengés (film)
SZLOVÁK
SZTV-1
17.20 Pinocchio (sorozat) 17.45 Tévékaleidoszkóp 18.05 Szlovákia műemlékei 18.20 Az Addams család
(am. tévéfilmsorozat) 19.00 Esti mese 19.10 Számítógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sport
20.05 Televíziós vetélkedő
20.40 Hallgatólagos össze-
esküvés
22.15 Időszerű események 22.50 Sporthírek 22.55 Fllmésvldeo 23.25 A rock and roll fénykora
SZTV-2
18.40 Regionális műsor 19.10 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek
20.06 Cbmarovlc hegedűmű-
vész televíziós hang-
versenye
20.30 Színházi bemutató
SnflkBSp68fB * IV. rWflnfc
22.55 Milán Markovié talk-
show-ja 23.50 Események
6.00
7.00 Halló, Európa-jó reg-gelt, Németországi 9.00 A Főnők (am. sorozat) Menekülés a múltba
10.00 Gazdag és szép (amerikai sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó
11.30 Családi párbaj
12.00 Magazin
12.30 A Springfield-sztorl (amerikai sorozat)
14.10
nnHii Kalifornia klán (amerikai sorozat) Baleseti osztály (amerikai sorozat) A felhők felett
narrm Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Egy másik történet
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki Itt a főnök? (amerikai sorozat) Téli örömök
17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) Vadászidény
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony-magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (német sorozat)
20.15 Hazai dallamok
21.15 Hegyi levegő és porhó (német sorozat) Minden jó, ha...
22.15 Tessék?
23.15 Rambo II.
(amerikai akciófilm) Fsz.:SylvesterStallone 1.05 Blue Tornádó (ism.) 2.40 Frankfurtban forrtak az éjszakák (német krimi)
4.15 Rablóbanda
(osztrák filmvígjáték) 5.45 Rajzfilm

RTL2
6.10 Rajzfilmek 14.25 Szauruszok völgye (sor.) 15.15 C. 0. P. S. (sorozat) 15.40 Robin Hood (ism.) 16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat) 16.35 Móka, kacagás (sor.)
Jó szomszédság 17.00 Hírek 17.05 Lobo seritf (ism.) 18.00 Hírek 18.05 Ruk-cuk-játék 18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Alvás, álom, halál 1. 19.00 Hírek 19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Alvás, álom, halál 2. 19.30 Bensőn (sorozat) 20.00 Hírek 20.15 Petróleummacák
(francia-spanyol film)
3EE A 0077-es ügynök
(francia-spanyol film) 23.30 Reklámfilmek 24.00 Krimisztori (sorozat)
Korrupt körzet 0.50 Sertft New Yorkban
(amerikai sorozat)
Kék bosszú
11.10 Magazin (ism.) 12.15 VOX-box (ism.) 13.15 Beszélgetés (ism.) 14.10 Sport
15.05 Testközelben (ism.) 16.05 VOX-box (ism) 17.15 Beszélgetés / Hírek 18.15 Életmódmagazin 19.00 Hírek / Interjú 19.30 Sport / Híradó 20.15 Blunt nyomozóiroda
(sorozat)
21.15 Tévétükör / Hírek 22.10 Egy hónap vasárnap
(amerikai film) 0.15 Szexábécé (ism.)

TV5
6.00 Telereggel 9.00 Jelen Idő (ism.) 12.00 Varietéműsor 13.15 Banánhéj (sorozat) 13.40 Elszámolás (sorozat) 14.30 Varieté fiataloknak 16.30 Pokoli horgászat 16.55 Oxigén 17.20 Főzőcske 18.00 Kvizmfisor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Természetvédelem 21.30 Szórakoztató műsor 23.00 Orvosi magazin 0.25 Vegyes műsor hajnalig
MUSIC TV
20.00 Tárcsázz I
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hírek
23.45 Egytől három
24.00 A Harley Davidson 0.30 Marljne 2.00 Egyveleg 3.30 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend 13.30 Ifjúsági magazin 14.00 Sztárok 15.00 Dzsem 16.30 Élővideoshow 18.30 Bonanza (am. sorozat) 19.30 Sorsforduló (sorozat) 20.00 Tudományos show 20.30 Európa-film 21.00 Napirend 21.30 Európa-magazin 22.00 Hirek 22.30 Üzleti hét 22.48 Piacgazdaság 23.00 A nagy emelkedés (film) utána Koncert
BARTÓK

Városi általános és középiskolás vívóbajnokság
1993. május 8.
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium. Ludovic Spiess
10.00 Hírek. Időjárás
10.05 Látlelet. Versek
10.20 Derűre is derű Cseppek
Gyárfás Endre hangjá-téka (ism.)
10.45 Zenekari muzsika
12.00 Hírek. Időjárás
12.05 Hangverseny délidőben
13.33 Régi vokális muzsika
14.00 Hírek. Időjárás
14.05 A Volceof America so-rozata nyelvtanulóknak
14.20 Babics Imre: A széthaj-togatott fekete doboz VI / 5.: Afrika
14.37 Barokk kamarazene
15.07 Zenekari muzsika
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Magyar zeneszerzők műveiből
17.00 Operamagazin
17.50 Világlíra
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 Verdi: Ernanl
Négyfelvonásos opera
20.22 Hírek. Időjárás
20.27 Miért irta meg?
20.40 A Concerto Armonico Bach-hangversenye
22.00 Hírek. Időjárás
22.05 A kamarazene kedve-lőinek
Francia szerzők művei-ből, magyar művészek tolmácsolásában
23.00 Pasziánsz
24.00 Hírek. Időjárás 0.05-2.00 Lemezújdonságok
ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK:
Alapgyakorlatok:
Leány: \\
1. Zsoldi Kinga Szent Imre Úti Óvoda
Fiúk: 1. Szakony Péter Piarista Iskola
2. Polai Patrik Piarista
3. Zsoldi Gergely Zrínyi
Gyermek Leány Tőr:
1. Zsoldi Kinga Szent Imre Úti Óvoda Gyermek Fiú Tőr:
1. Szakony Péter Piarista
2. Zsoldi Gergely Zrínyi
3. Baráth István Arany lános Óvoda
Kard:
1-4. osztály:
1. Gergely Sándor Körösi Csorna
2. Koros András Péterfy
3. Kertész Róbert Péterfy
5-8. osztály:

1. Csalló Zoltán Zemplén
2. Szabó József Zemplén
3. Papócsi Gábor Rozgonyi
Fiú tör:
5-8. osztály:
1. Tizedes Balázs Rozgonyi
2. Szmodics Zoltán Zemplén
3. Dani Márk Zemplén
LÁTOGASSA A NAGYKANIZSAI USZODÁT!
Kanizsai műsor

Mo/i: 16, 18, 20 Stúdió Mo/i: 16.30, l&AS órai 20.15 órai
Fenegyerekek
A bárányok hallgatnak
Linda te édes
MÁJUS 21,
p




OSZTRÁK 1
PRO 7


Leány tőr: 5-8. osztály:
1. Sajni Mariann Rozgonyi
2. Balogh Viktória Péterfy
3. Keresztes Dóra Rozgonyi
KÖZÉPISKOLÁSOK:
Női tőr:
1. Tersztenyák Tünde Thury
2. Lencse Beatrix Zsigmondy
3. Magyar Dóra Batthyány
Férfi tör:

1. Szilárd Krisztián Batthyány
2. Varga Zoltán Mező
3. Kovács Zoltán Mező
Kard:

1. Tóth Tamás Zsigmondy
2. Palotás Csongor Batthyány
3. Kovács Péter Thury
ISKOLÁK KÖZÖTTI SORREND: Általános iskolák:
1. Rozgonyi 99 pont
2. Zemplén 69
3. Péterfy 41
4. Hunyadi 23
5. Batthyány 20
6. Körösi Csorna 16
7. Bolyai 11 ,
8. Hevesi 8
9. Zrínyi 7 ,
Középiskolák:
1. Mező 58
2. Zsigmondy 49
3. Batthyány 43
4. Thury 29
5. Cserháti 12
13.00 Telabftrze
13.45 DSF-trénlng
14.00 Műkorcsolya
15.00 Sportthow
16.00 Modellek
17.00 Sport a nagyvilágból
18.00 Motorok és legendák
19.00 Hopp vagy kopp-játék
19.30 DSF-stúdlá
20.00 Sport-röplabda
21.55 Hirek
22.05 Talkshow
22.55 Hírek / Küzdősportok
magazinja 24.00 DSF-stúdió (ism.)
EUROSPORT
9.00 Jégkorong
11.00 Labdarúgás
12.30 Tenisz
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Motorsportmagazln
21.00 Jégkorong
22.00 Kosárlabda
22.30 ökölvívás
23.30 Tenisz 1.00 Motorkerékpársport 1.30 Eurosport-hirek
1PLUS
15.00 Visszapillantó 15.15 Hegymászók 16.00 Francia nyelvlecke 16.35 Száz mestermü 16.45 A szerencse forgandé 17.30 Keleti-tenger 18.00 Rabszolgasors (sor.) 18.40 Fury (sorozat) 19.10 Mese 19.15 Sport 20.00 Hindi 20.15 Dokumentumfilm 21.00 Beszélgetés 21.15 Játék 23.05 Az utazás (film) 0.40 A nap hírei
9.00 Hirek/Család minden
mennyiségben (ism.) 9.30 Kulturális magazin 10.00 X-Large (ism.) 10.30 Harvey (ism.) 12.15 Teleszkóp / Hirek 13.10 Ausztria-kép (ism.) 13.35 Slnha Moca (sorozat) 14.00 Testestől lelkestől (sor) 14.45 A holnap mesterei 15.05 HeMI (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 15.50 KetchupvámpiroMsor.) 16.30 VIF-Zak 17.00 Minihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Mallbu vízi mentői
(amerikai sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Két férfi, egy eset
(krimisorozat) 21.35 Egy gyermek nevében
(amerikai film) 23.10 Sport 23.30 Halál a Broadwayn
(német krimi) 0.55 A modell és a zsaru
(amerikai sorozat)
OSZTRÁK 2
15.55 Halálos vihar (am.fikn) 17.30 Csahkasttyokésvánk 18.00 Cttlid mlndon nwny-nyiségben (sorozat)
*flfl Afl Un*»«iwij«iiltUli
1O.UU Nf0r«fli6ny|9IüK
19.00 TartományiéM/Hindi 20.00 Kulturális magazin 20.15 Knofl-Hofl-Show 21.00 Tudományos magazin 21.15 Schilling - magazin 22.00 Hínk 22.30 Alias Smlth és Jones
(amerikai sorozat) 22.55 A bárányok valóban
hallgatnak (dok.-film) 23.45 A halál riportere
5.10 Csillagember
(amerikai sorozat)
Találkozás 6.00 Barátom, Ben (am. sor.)
Elafántkölyök 6.25 Rajzfilmek (ism.)
Gyilkos paradicsomok
Garfleld
Flintstone család 8.10 Kezdeti nehézségek
(ism.)
8.40 Harttól HarUg (ism.) 9.35 Vásárra viszem a bő-rödet (ism.) 11.30 San Francisco utcáin
(ism.)
12.30 Bili Cosby-show (ism.)
13.00 Perry Mason (am. sor.)
A tökéletes plágium
13.50 MatJock (ism.) DJE] Harttól HarUg(am. sor.)
SzívféjdBhMH 16.20 Rajzfilmek Szellemlrtók Wldget, a kis 8r Garfleld
Flintstone család 18.05 Kezdeti nehézségek (sorozat)
Házassági évforduló 18.35 Bili Cosby-show (amerikai sorozat)
Olhria a szekrényben
íEIflü Booker (am krimisor.)
Zöld hajú nagybácsi 20.00 Híradó
Sledge (olasz western) MancusoFBI(am.sor) Pao ezredes JSE Tomboló vihar
(amerikai akciófilm) 0.35 Hink
0.45 Jaka és McCabe 1.30 Hírek 1.40 Mofris—QyMkos puzzto
(ism.)
3.20 Hírek
3.30 Perry Mason (ism.) 4.20 Platina-háromszög (ism.)
16.00 Hírek, műsorismertetés 16.05 Évforduló 16.10 Kapásjelzö 16.20 Maja, a méhecske 16.45 Két fogoly (ism.) 17.55 Az én Japánom 18.25 Mondák-Lehel kürtje 18.35 Mesesarok / Hirek 19.00 Közép-európai magazin 19.40 Murállák 20.00 Lélegzetvisszafojtva
Magyar film (1985) 57\' 21.00 Az öreg tekintetes
Tévéfilm 22.25 Hírösszefoglaló
SAT1
6.00 Jó reggelt a SAT1-gyell
8.45 Túlélés (ism.)
9.00 Kaliforniai nap alatt
(ism.)
9.50 Anagykiruccanás(ism.) 11.35 Szomszédok (ism.) 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 KrlmlkrórUka (ism.) 13.30 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat) 14.20 Szomszédok
(ausztrál sorozat)
Találékonyság 14.50 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
Fájdalmas búcsú 15.45 A bosszúállók
(amerikai sorozat)
Sokk
16.45 Kockáztass! 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Hirek 18.50 Sport
19.00 Pénz, halál, szerelem 19.30 Szerencsekerék SBE Versenyfutás a dicső-ségért (am. akciófilm) 22.05 Labdarúgás 23.05 Nyári szenvedélyek
(francia erotikus film) 0.10 A bosszúállók (ism.) 1.05 Beszélgetés (ism.)
5.40 Falutévé-profittal 6.00 A Reggel 8.30 Közjáték 8.35-12.05 Napközi
Benne:
Elilii Kedves Celine
Francia tévéfilmsorozat XIII/7. rész (ism.) 9.50 Lottósorsolás ílililil Dallas
Amerikai filmsorozat A poklok pokla (Ism.: este, TV1 20.40) 10.50 Játék 11.05 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 11.20 Fűben-fában
Természetgyógyászati magazin 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírössze-foglaló
16.10 Évgyűrűk
Nyugdíjasok műsora
16.40 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat Egy nyáron át
17.05 Képújság
IQQ Pingu
Német-svéd rajzfilm-sorozat Múmln Japán rajzfilmsorozat
17.45 Pénzvilág
Hírek, tények, informá-ciók
18.00 Ablak - Közéleti szol-gáltató műsor
18.55 .Maradjatok meg sze-retetemben I..."
Keresztény életkérdések
fJEQ A Rockoperaház fan-tomja
20.00 Híradó
20.30 Telesport
HÜIil Dallas
Amerikai filmsorozat A poklok pokla (ism.)
21.35 Panoráma
22.40 Paradicsom (Paradtes)
NSZK film (1986) 102\'
■jQ| Improvizló C.A-E.trió 0.55 Híradó 1.00 Közjáték (ism.) 1.05 BBC-híradó
HB©
eltévedt
17.30 Babar: Az gyermek
Francia rajzfilm 24\' 18.00 Emberevő biborka
Am. zenés gyermekfilm 19.40 Az állatok napja
Amerikai horrorfilm 93\' 21.15 Mozimánia: Martin
Scorsase 56\' 22.15 Lldércesórák
Amerikai dráma 93\' 23.50 Halálos szenvedély
Amerikai akciófilm 96\'
6.00-
9.00 Napkelte
14.05 Műsorismertetés
14.10 Alpok-Duna-Adria
Öt ország tartományi és körzeti stúdiójának műsora
14.40 Derrick
Német bűnügyi tévé-filmsorozat Halál az erdő szélén (ism.) 56\'
íHETH Cigánykerék (ism.)
16Ü0 Garfield
Amerikai rajzfilmsorozat XII/10. rész: Garfleld Hollywoodba megy
16.35 Sztárnyúzó Star New Show Megnyúzva: Zámbó Jimmy
17.00 Híradó - Időjárás
17.06 Műsorajánlat
17.10 Nagylátiszög
Válogatás a regionális és a határon túli magyar stúdiók műsoraiból
18.00 Híradó
18.10 Regionális hiradó
18.25 Műsoralánlat-ldojáras
füleli] Produkciói Ez vagyok én
18.55 Cstpegetö-Gyerekhírek
fJEE Orbán Balázs nyomá-ban - X/3. rész Csikszék I.
20.00 Az én mozim
Friderikusz Sándor mű-
—_ sora
HiEEI Rendhagyó beszélge-tés a Pa-Dö-Dövel
21.25 Megáll az eszi
Szórakoztató magazin
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
22.25 ön választ!
Tudósítás az Országos Választási Elnökség központjából
22.45 Szerelmese Bájos fllrt
23.45 Onválasztl
0.25 Addlngton-akeió
Kanadai-francia tévé-
filmsorozat
Az ostrom
1.20 Onválasztl

20.00 Műsorismertetés 20.08 8 perccel 8 után
Frei Tamás műsora
20.40 TV4 autó-motor maga-zin
21.10 Európa kávéház
Beszélgetés az európai biztonságpolitikáról
21.35 Házasság a maffiával Amerikai film
23.10 R. E. M.
Zenés beszélgetés
23.30 Csábító gyémántok Szexfilm

MUNKARUHÁZAT TERMELŐI ÁRON
Teleion: 93/11-457 Fax: 92/73-279
.■,iS
s
ZOMBAT
18 óra: Alternatív klub a Kodály Zoltán Mfiv. Házban
20 óra: Ja7/-koncert a HKLV Klubban
Mozi 14 óra: Bcctho\\cn
16, 18, 20 óra: Fe

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hirek. ldő)árás. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Műsorismertetés, prog-ramajánlat 8.25 Kopogtató 8.50 Jegyzet 9.05 Családi tükör 9.35 A Magyar Rádió ének-kara énekel
10.05 Ismét a javából!
Válogatás elhangzott műsorokból
11.05 Exkluzív Interjú özv. Horthy Istvánnéval
12.00 Déli Krónika
12.30 Faluról falura
13.05 Népdalkörök pódiuma
13.40 Tetten ért szavak Balázs Géza anyanyelvi műsora
14.05 Oxigén
Ökológiai magazin
15.05 Csavargások Hunniá-ban
Temesi Ferenccel Sze-geden
15.35 Dellbes: Sylvla - ba-lettzene
16.00 168 óra
17.30 Visszhang
A hét - zenében
18.00 Esti Krónika
18.25 Szemle
Tallózás hetilapokban és folyóiratokban
19.05 Sportvilág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek I
19.40 Miska bácsi leveleslá-dája - Határok nélkül
20.07 Rádiószinház Júdás
Federico V. Ratti szín-műve
22.00 Késő esti Krónika
22.20 Nemvlccl
23.05 Emlékek szárnyain
PETŐFI
4.30 Reggeli dallamok 5.00 Nyújtózkodó 7.30 A szeretet közösségei 8.05 Ú, ó, ó, nagymami! 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Családi körben
10.00 Mese-zene gyerekek-nek
10.30 Hírvidék
11.00 Hirek. Időjárás
11.03 Tor-túra
12.00 Jó ebédhez szól a nóta
13.00 Hirpereek
13.10 Tükörben
13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
14.00 örökzöld filmslágerek
14.30 Daráló
15.00 Hfrek. Időjárás
15.05 Szórakoztató antikvá-rium
16.00 Sziv küldi
17.00 Hirek. Időjárás
17.05 4x4-játék
17.55 Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzé-sekről
19.00 Hirek. Időjárás
19.05 Talpalávaló
20.00 Sport
20.05 Nemzetközi slágerlista
20.55 Tudósítás az FTC-Va-sas labdarúgó-mérkő-zésről
21.00 Hirpereek
21.10 Egyik kutya, másik eb
21.40 Nem csak zene
22.00 Louis Armstrong a pá-rizsi Sport Palotában
23.00 Hírek. Időjárás
23.03 Sporthiradó
23.10 Máról holnapra - éjfél előtt Automata közön-ségszolgálat: 138-7822 0.15-
5.50 Máról holnapra - éjfél után
(0.15—5.50-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 5.03-5.50 Nótacsokor

3SAT
13.00 Hirek
13.10 Külföldi tudósítások
13.40 ötletek és irányok
14.10 Moritz-történetek
14.40 Életem cirkusza
15.05 Gasztronómia
15.30 Kivánságkoncert
17.10 Manitoba pokla (né-
met-spanyol western)
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Bolygó hoHandi-opera
21.30 Kulturális magazin
22.15 Csak egy pillanat
23.00 Színházi találkozó \'93
SZLOVÁK
SZTV-1
18.00 Bavwatch (am. sorozat)
19.00 Esti mese
19.30 Időszerű események
19.55 Sport
20.05 Kandi kamera
20.40 My Gold - musical-részletek
21.25 Tele Flash Moda - di-vatmagazin
21.50 Gólok, pontok, másod-psrcsk
22.05 Polip
24.00 Erotikus videokllp
SZTV-2
16.55 Keresztény magazin
17.25 Nemzetiségi magazin
18.30 Ifjúsági magazin
19.20 Esti mese
19.30 Időszerű események
19.55 Sport
20.15 Teatermesztés Ecua-dorban
20.30 Akrobatikus rock -döntő
21.55 Közép-Európa (dokumentumfilm)
22.50 MTV slágerlista
23.40 Csak arra gondolok (sorozat)
23.45 Események
6.00 BeHeésSabasttan(sor.) 6.30 Bob, a szellem (sor.) 6.55 Péter Pan (sorozat) 7.20 PH és Herkules (sor.) 7.35 Samurai Pizza Cats
(sorozat)
8.00 Játék gyerekeknek 8.15 Pinocchio (sorozat) 8.40 Wlsh Kid (rajzfilmsor.) 9.05 BevenyrMsTeans(sor.) 9.30 Lueky Luké (sorozat) 9.55 Hatmillió dolláros csa-lád (sorozat)
10.25 Planet kapitány (sor.) 10.55 Thor (rajzfilmsor.) 11.15 Sárkányok birodalma
(sorozat) 11.40 Mutánsok (sorozat)
Donna 12.05 Wlnspector (sci-fi sor.)
Gyors nagymama 12.30 Harry és Hendersonék (sorozat)
A félelem éjszakája 12.55 Bolondokháza (am. sor.)
Hajvágás 13.25 Bel Air hercege (sor.)
Zseniális terv
13.50 Titkos énem (am. sor.) 14.15 Rendőrségi beszámoló (amerikai sorozat) Knlght Rlder (am. sor.) Orchideák
A csapat (am. sorozat) Életre-halálra Jump Street 21. (sor.)
17.45 Melrose Piaca (am. sor.)
Csókok és csapások 18.45 Híradó 19.15 Beverly Hllls 90210
(amerikai sorozat) 20.15 Karalábéapostol
(színházi közvetítés) 22.00 Veszett a világ (amerikai film) 0.30 Rambo III.
(amerikai akciófilm) 2.20 Férfimagazln 2.45 Veszett a világ (ism.) 5.00 Knlght Rlder (ism.) 5.50 Rajzfilm

RTL2
6.25 Specialisták úton (sor.)
Ikermotorok 8.05 Bravó TV 9.35 Attila, isten ostora (ism.) 10.55 A római zsaru (film) 11.00 A szórakozott (ism.) 12.30 Murpny-banda
(német zenés film) 14.15 Erdei rangerek
(amerikai film) 15.45 Postáskisasszonyv
(német film) 17.20 Kerekek (sorozat)
Zsarolás 18.10 ^Hírek
18.15 Specialisták úton (ism.) 20.00 Hirek 20.15 Jegy a mennyországba
(kanadai film)
Fsz.: Nick Mancuso 22.05 Pankrádó 22.20 Gyilkos éjszaka
(amerikai film) 24.00 Szieszta (amerikai film)
Fsz.: Ellen Bárkin 1.35 Erdei rangerek (ism.) 3.00 Jegy a mennyország-ba (ism.)
13.40 Blabta
14.05 Blunt ügynökség (sor.)
15.00 Hirek
15.15 Egy hónap vasárnap
17.00 Hirek
17.15 Heurékal
18.00 Hirek
18.05 Idegen világok
19.00 Hirek
19.05 Vadvllág (sorozat)
19.45 Híradó
20.15 Rejtélyes gyilkosság
(film)
22.00 Hfrek
22.10 100 perc sokféleség

TV5
6.00 Telereggel
7.40 Francia nyelvlecke
8.30 Gyermekeknek
9.10 Gazdasági magazin 12.20 Aulóvizió 13.15 Vállalkozók műsora 14.00 A kultúra Afrikában 15.00 A könyvem nélkül soha I 16.15 Ifjúsági műsorok 17.30 Főzőcske / Kvizműsor 20.00 Tengeri magazin 21.30 Elszámolás (sorozat) 22.20 Arab filmek 23.55 Rövidfilmek a cannes-i fesztivál alkalmából
MUSICTV
13.30 XP0
14.00 Camas-I hétvége 17.00 Házibuli övezet 18.00 RayCokes 18.30 Rockhét 19.00 Európai top 20 21.00 Mazsolázás 21.30 Beavls és Butthead 23.30 Cannes-i hétvége
1.00 Mari|ne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
12.00 CÍAvWeo 13.00 VMeogemrátor 14.00 Koncert/Jazz 16.00 Utazási magazin 16,30 Természetfilm 17.00 Eco-rekord
1 f .911 VHWHHVli
18.00 Színhely
18.30 Arcképcsarnok
19.00 Háborúban a sereggel
(film)
21.30 Európa-film / Hirek
22.30 Magazin
23.00 Színhely
23.30 Média televízió
24.00 Éjszakai terror (film)
BARTÓK

Az írástudók - és mások - felelősségéről
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Évszakok és hagyo-mányok Japánban
10.00 Hírek. ldő|árás
10.05 Hangfelvételek felső-fokon
Kryistian Zimerman zon-gorázik
11.20 Operaegyüttesek
12.00 Hirek. Időjárás
12.05 A Bartók Rádió kíván-ságműsora
14.00 Hírek. Időjárás
14.05 Fúvós kamarazene
14.20 BaMcs Imre: A széthaj-togatott fekete doboz VI/6.: Európa
14.40 Muzsikus házak
Erkel szolgálati lakása a régi Zeneakadémián
15.00 Opera-müvészlemezek
16.00 Hfrek. Időjárás
16.05 Kapcsoltuk az Úbudal Társaskört
17.30 A Brüsszeli Rádió jazz-felvételelből
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 Qulntesszencla
19.05 EttoreBastlanlnl, a kö-zönség kedvence
19.55 Hirek. Időjárás
20.00 Radnóti Miklós versel
20.15 A BBC szimfonikus ze-nekarának hangverse-nye
22.00 Hírek. Időjárás
22.05 összkiadás
23.07 Barokk muzsika
24.00 Hirek. Időjárás 0.05-
2.00 Komolyzenei zsákba-macska
Tisztelt ellenzék, nem vagyok hülye! - mondta a politikai államtitkár, s ezt így-úgy értékelte a közélet, harsogta a sajtó, idézték a buszon -szlogen lett. Most ezt én is a magamévá teszem, hiszen tagja vagyok annak a társadalmi rétegnek, amelyet sokszor néznek sok mindennek. Mi, a honi Mikiegerek vagyunk a felelősek többek kö-zött a rossz közhangulatért - hát kellett ez a fene nagy demokrácia? Főleg a sajtó munkatársai szemtelenedtek el. Olyannyira, hogy kiérdemesült nagyságok kritizálására vetemednek nap mint nap.
„A Kanizsa Táncegyüttes önálló estje" című írásomat - a dicsőítést mellőzendő - némi kri-tikai felhang lengte körül a megjáró dicséret mel-lett. A kifogásoltakra hivatkozva a „Kanizsa" Ha-
gyományápoló Egyesület - elnöke útján - rea-gálni kívánt, miszerint a krónikás a tájékozatlan-ság, a szakszerűtlenség, a valótlan állítások pél-datárát vonultatta fel. Valótlanságról akkor lett volna szó, ha az objektivitást megsértve, a „csak a szépre emlékezem" szokását követve, az olva-sót félrevezetve, a hiányosságokat elhallgatva tá-jékoztatjuk. Mi — a Kanizsa munkatársai - nem akarjuk félrevezetni őket. És szeretnénk, ha a nézőket sem vezetné félre senki, aki valamilyen tudás birtokosa. A nézők nagy része laikus, nem szakember, de ez nem egyenlő a dilettantizmus-sal. Nem szakmai zsűri, amely címeket ítél oda, kategóriába sorol, díjakat ad, de megbocsáthatat-lan, ha lekezelik őket akár felelőtlenségből, akár túlzott nagyvonalúságból. A népművészet ápolói



Wanyagtdddgoa!) Rt
Otthon a természetben, természetesen otthon




A bárányok hallgatnak Linda te édes ATV-Víkend magazin A1V Ifjúsági magazin
MÁJUS 12
PRO 7
Kanizsai műsor

Stfldió Mozi: 1L3», 18.15 óra:
20.15 óra:
KVNI/SA TV 8 óra: 13 óra:
OSZTRÁK 1


Valamilyen mértékű önkritika is szorulhatott a levélíróba, hiszen az utalásokból pontosan tudta, hol voltak hiányosságok - csak ezt elismerni ne-héz. A tévedhetetlenség, a rózsaszín szemüveg elvakultsághoz vezet, amely megkérdőjelez még objektív dolgokat is. Ha 18 táncból 8 az új ko-reográfia, akkor többségében vannak a már is-mertek — ez nem rossz emlékezőképesség, hanem matematika, mégpedig az arány, arányosság fe-jezete. Egyébként fenti megjegyzésem felhang nélkül íródott, tisztában vagyok a kulturális szfé-ra anyagi helyzetével. Azt is tudom, hogy a pá-lyázatokon nyert pénzek és egyéb támogatások nagy része elmegy a bel- és külföldi fellépésekre, rendezvények lebonyolítására, de talán egy-egy kisvállalkozó, szponzor könnyebben tudná támo-gatni az együttest, ha csupán 8-10 ezer forintot kémének tőlük, teszem azt egy új produkció ko-reográfiájának finanszírozására.
emellett még egy nagyobb követelménynek is meg kell, hogy feleljenek: a hagyományápolás követelményének. Ezzel az egész nemzetnek tar-toznak, a mérce pedig a minőség, az eredetiség kell, hogy legyen. Tudatlanságomat többször fel-említve, elnök úr felhívja a figyelmemet az ar-chaizmus fogalmára. Szeretném megnyugtatni, hogy művészet- és művelődéstörténeti tanul-mányaim során többször találkoztam e kifejezés-sel, ám a témakör nagy szakemberének gondola-tait is megjegyeztem: az egyszerű paraszti kul-túra primitív formai elemeit alkalmazva nem csúszhatunk át felületességbe, képzetlenségbe — pestiesen szólva: mindennek van határa. Fentiek-nek csak a tudatos alkalmazása a megengedett, „fedőszerv" nem lehet. Novak Ferenc ez a szak-ember - gondolom az ő nevét már hallották -, és táncpedagógiai, népművészeti kérdésekben né-miképp mértékadó lehet.
8.45 DSF-lfúdló
11.30 Sport a nagyvilágból
12.00 AeroMe
12.30 Sport a nagyvilágból
14.30 Motorok ét legendák
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hírek
18.05 Tessék mosolyogni I
18.55 Hírek
19.00 Műkorcsolya / Hírek
20.05 Sport - röplabda VB
22.05 Sport a nagyvilágból
22.55 Hírek / KflzdSsportok
magazln|a
24.00 Testek
EUROSPORT
9.00 Nemzetközi motora 10.00 Motorkerékpár 10.30 Kosárlabda 11.00 Jégkorong vagy
Ökölvívás vagy
Labdarúgás 13.00 Forms-1 14.00 Tenisz -21.00 Golf 22.00 Ökölvívás 23.30 Tenisz
1 PLUS
15.45 Mozimagazin
16.10 jelszó
16.15 Rövidfilm
16.45 Zenés beszélgetés
18.00 Hivatások
18.30 Hírek
18.40 Fury (sorozat)
19.10 Mese
19.15 Nök története
20.00 Híradó
20.15 Else, a mulatt lány
(film)
21.25 Amíg a lábunk Wr|a
22.25 Építészet - Párizs
23.20 Beszélgetés
9.00 Hírek
9.05 Család minden meny-
nyiségben (ism.) 9.30 Jolly Joker (ism.) 10.15 Euroturlzmus 10.30 Blngo Bongó
(olasz filmvígjáték) Fsz.: Adriano Celentano 12.10 Rossi úr keresi a bol-dogságot (sorozat) 12.30 Halló, Ausztriai-hal-ló, Bécsi (ism.) 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Hosszú lábak, hosszú
ujjak (német film) 15.10 Pályaválasztás 15.35 Kacsafalva 16.00 Gyermekwirlltzer 17.00 Mlnlhirek 17.10 X-Large / Hírek 18.05 Alpok-Duna-Adria 18.30 Mallbu vízi mentői (amerikai sorozat) 19.30 Híradó/Sport 20.15 Akiá-tmond...-játék 22.00 „Arany" lányok (sor) 22.25 Rendőrkapitányság
(amerikai krimi) 23.55 Hírek 24.00 Kémek (angol film)
OSZTRÁK 2
15.00 Szereti ön a klassziku-sokat?
16.25 Győrt séta
16.55 A kastély urai (sor.)
17.45 KI akar engem? (sor.)
18.00 Labdarúgás
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Egy nyár Manhattan-ben (amerikai film)
22.15 Hirek, sport
22.55 GiuUo Manierl lázadá-sa (olasz film) 0.25 A modell és a zsaru (amerikai sorozat)
6.05 Lassle
(amerikai sorozat) Magányos vándor 6.30 Vadállatok birodalma (amerikai dokumentum-film-sorozat) A csimpánzok élete 7.15 Nyersbőr (amerikai westernsorozat) Jonas Bolt hazugsága 8.05 Ürhaiótörfittek (amerikai sorozat) A hasonmás támadása 9.05 Szlmba (ism.)
11.00 Santa Fé(am. western) Fsz.: Randolph Scott
12.40 Mozgó kórház (amerikai sorozat) Jóból Is megárt a sok
13.10 Booker(ism)
14.00 Sztárok és állataik
14.10 Vadállatok birodalma (ism.)
15.00
CsHIagember (ism.) Életben maradni (amerikai zenés film)
Fsz.: John Travolta
QBJj Dowlmg atya titkai (amerikai sorozat) A te szereteted
18.25 Gyémántbanya a Me-kongnál (német-fran-cia-olasz film)
20.00 Híradó
20.15 A kis szemtanú (amerikai krimi) Fsz.: Harrison Ford
22.30 Országúti vadász (amerikai krimi) Fsz. :TonyCurtis, Dávid Heavener 0.05 Kőkemény ötös (sor.)
Korona és jogar 1.00 Hirek 1.10 Tomboló vihar (ism.)
2.40 Nyersbőr (ism.)
3.30 Hirek
3.40 Mozgó kórház (ism.)
4.05 Barátom, Ben (ism.)
4.30 Bajnokok (sorozat) A kísérlet
5.20 Szabad nevetni (sor.)
16.05 Évforduló 16.10 N*sHolgersson...(ism.) 16.35 Kánon-Az Imádság 17.05 A Dunánál - 2. rész 17.35 Hogyan kerül Eszter
az asztalra?
Animációs film 17.55 A labdarúgás története
IX/4. rész 18.15 Mesesarok 18.45 Hirek 19.00 Házibuli I.
Francia vígjáték 105\' 20.45 Könnyűzene 21.00 A polip - VI/5. rész
SAT1
5.45 Labdarúgás (ism.) 6.45 Csodák az állatvilágból 7.15 Caplto?-játék 7.45 Popcornla (sorozat) 8.25 Silverhawks (am. sor.) 8.55 Péter Pan és a kalózok
(rajzfilmsorozat) 9.25 Superboy (am. sor.) 9.55 Drops-játék 10.25 Gazdasági fórum 10.55 Szerencsekerék (ism.) 11.30 Versenyfutás a dicsö-
sógort (ism.)
[HEJ] Monté Crlsto kardja (amerikai kalandfilm) 14.45 Az alkalom
(olasz filmvígjáték) Fsz.: Vittorio Gassman, Joan Collins 16.45 Kockáztass! 17.20 Mindent vagy semmit 18.00 Labdarúgás 19.20 Hirek 19.30 Szerencsekerék 20.15 A tizedik férfi (amerikai film) 22.00 Kari Dali és vendégel 23.00 A szerelem művészete (francia-olasz erotikus film) 0.35 SzanvadétyesnyárOsm.)
6.10 Falutévé-faludoktor
ral, gyógytornával 6.30 A Reggel 8.15 Közjáték 8.20 Jó reggelt adj, Istenem Baptista gyermekműsor 8.30-
11.55 Korhatár nélkül 8.30 Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer.. Amerika
Francia rajzfilmsorozat A dombsírok épitől 8.55 Clmbórla 9.05 Marian kisasszony és az ő vidám cimborái Angol filmsorozat XII/10. rész: Rabies szerelmes 9.30 Micimackó-klub
fliliTii Harc a tóért
Angol film gyerekeknek
10.55 Szezám utca (Sesame Street) Amerikai feliratos gyer-mekműsor-sorozat
11.55 Képújság
12.00 Tévémagiszter
13.30 BluesfesztJvál
iQjg Marié Curle: egy tisz-teletre méltó asszony Francia-tengyel-olasz tévéfilm-111/1. 82\' Marié - Marie-Christine Barrault (Kovács Nóra), Pierre-RogerVanHool (Kulka János), Debierne - René Loyon (Jakab Csaba)
15.30 Tájak, városok, embe-rek...
Hogyan élnek a kéksi-sakosok Boszniában?
16.00 Légibusz
Utazási vetélkedő
QjQj] Arthur C. Clarké titok-zatos világa Angol ismeretterjesztő filmsorozat - XIII/6. A tavak szörnyei
17.20 Burda varróverseny Összefoglaló az elődön-tőkről
17.50 Médlamix
Reuter hírügynökség
BDJ Az EMs-dosszié
Amerikai dokumentum-film
19.10 Szerencsekerék
19.40 Jó éjszakát kíván a Disney I
20.00 Híradó
20.30 Telesport
"ÜKEI Uborka-Politikai saláta
TM Az Igazság ISFá mindenkié Tik Amerikai film (1979) 117\'
23.05 Forgatás közben Vojcek
23.40 Monty Pithon Repülő Cirkusza
Angol abszurd tévéso-rozat - 45/4. rész 0.15 Közjáték (ism.) 0.20 The New Orleans Con-
nectlon - 2. rész 1.00 Híradó
6.00-
8.00 Napkelte
8.00 Műsorismertetés
8.05 Gazdaképző (ism.)
8.35 Frici, a vállalkozó
szellem (ism.)
9.00 Patrin-Uzenet-Vorba 9.25 Naiekran 9.50 Unsar Blldschlrm 10.15 Nemzetiségi fórum 10.45 Ecranul nostru 11.10 Slovenskl utrinkl 11.35 Nasa obrazovka 12.00 Sorstársak (ism.) 12.15 Família Kft. (ism.) 12.45 Útkereső - Vitaműsor |E Sakkiskola 25 Azok a csodálatos ál-latok
QÜ öt gyerek és a homok-manó
Angol filmsorozat-VI/1. 14.05 Műsorajánlat-Időjárás "TE Szökés Cézárral Csehszlovák ifjúsági film (1989) 82\'(ism.) 15.40 Én táncolnék veled 15.51 Müsorajánlat 16.00 KI miben tudós? Történelem, 1993 Döntő
17.00 Autó2-Autósmagazin 17.25 Hupikék tőrplkék Belga rajzfilmsorozat Lázadás a törpön Ml történik éjszaka? 17.50 Müsorajánlat-ldöjárás 18.00 KnlghtRIder
Amerikai tévéfilmsorozat A robotok királya 11/1. 18.53 Időjárás SE Csodagyerekek
EBU koncert-11/1. 20.05 Telesport 20.30 A TV Archívumából Házasodj, Ausztriai Zenés történelmi komé-dia (1970) 85\'(ism.) Ferenc császár - Rajz Já-nos, Mária Lujza - Almá-si Éva, Kovács ezredes-Rátonyi Róbert, Ilonka -Csűrös Karola, Akii Mik-lós - Kertész Péter 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 Csak nézünk, mint a moziban...
Az 50-es évek mozija XII/5..
Benne: 1951
Kifli] Gyarmat a föld alatt Magyar film 105\'
HB©
17.30 Állati élet: A kipusztu-lás szélén
Angol természetfilm 52\' 8.30 Dallas: Ahogy kezdő-dött-Am. dráma 135\' 20.50 Atomjátékok
Amerikai film 108\' 22.45 Hegylakó
Am. kalandfilm 111\' 0.40 Erotikukucs - Am. film
( KANIZSA Trend „az életre való bútorok gyártója". )

ASARNAP
Mozi: 14 öra: Beethoven
16, 18. 20 óra: Fenegyerekek
Stúdió Mozi: IG..Í0, 18.15 óra: Drakula
20.15 ór:i: Linda tt\' tilos

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás 6.00 Vasárnapi újság 8.25 Édes anyanyelvünk
(ism.)
8.30 Sárospataki diákdalok 8.45 Műsorismertetés, prog-ramajánlat 9.05 Világóra
Külpolitikai újságírók heti magazinja
10.05 Református Istentisz-telet közvetítése
11.05 Gondolat-jel. A Rádió kulturális hetilapja
12.00 Déli Krónika. Sport
12.20 Harminc perc alatt a Föld körül
12.50 Vasárnapi gondolatok
13.05 Énekeljük együtt I
13.15 A szülőföld muzsikája
14.05 Szonda
Tudományos magazin
14.35 Mit üzen a Rádió?
15.05 Magyarországról jö-vök...
16.10 Müvészlemezek
17.05 Irodalmi újság
18.00 Esti Krónika
18.20 Örökzöld operettdalla-mok
19.05 Sportvilág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek I
19.43 Színes népi muzsika
20.05 Rádiófónia - 6.
75 esztendő a magyar zene hullámhosszán Az 1928-as év zenei műsoraiból
21.05 Rádiószinház
Tizennégy vörös kunyhó Andrej Platonov abszurd komédiája 1933-ból Fordította és rádióra al-kalmazta: Papp Judit
22.00 Késő esti Krónika
22.20 Kapcsoljuk a 6-os stú-diót
Onczay Csaba Bach-szviteket gordonkázik
23.45 Szimfonikus táncok
PETŐFI
6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Zenés vasárnap reggel ...és természetesen sport 8.05 Fajankó. Mesejáték
Andersen meséjéből 8.46 Mese-zene gyerekek-nek
9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Wusternfilm-melódiák
10.00 A Magyar Rádió Ka-rinthy Színpada A meztelen ember Klasszikus kabaré
11.00 Hírek. Időjárás
11.06 Vasárnapi koktél
12.00 Jó ebédhez szól a nóta
13.00 Hírpercek
13.10 Királyi hétköznapok
13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
14.00 Expo-rádló
15.00 Hírek. Időjárás
15.03 Nyomozó - közbizton-sági magazin
16.00 Poptarlsznya
közben:
17.00 Hírek
18.30 Sportösszefoglaló. Totó
19.00 Hírek
19.55 Kelet-nyugati huszár-próba-Túlélőkszára-zon és vízen Géher István kritikai visszhangjátéka
20.50 Magyarán szólva
21.00 Hírpercek
21.10 A Rádió Dalszínháza Kálmán Imre: A mont-martre-i Ibolya
22.39 Jazz
23.00 Hírek. Időjárás
23.03 Sporthíradó
23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Fehér Klára: Oxygenla 0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-4.20 Magyar nóták
13.10 Pillantás a hétre
13.45 Emlékek
13.55 Irodalmi klub
15.10 Egy asszony mindig
asszony
16.00 Zengő Ausztria
17.00 Az évszázad közepe
17.30 Állatbarátoknak
18.00 Napló /Körkép
19.10 Törzsasztal
20.10 Bernstein ünnepe
21.10 Filmújdonságok
21.40 Beszélgetés
23.10 A felügyelő (sorozat)
0.10 Irodalom mindenkinek
SZLOVÁK
SZTV-1
17.25 Egyházi műsor
18.30 A Fllntstone család (amerikai rajzfilmsor.)
19.00 Esti mese
19.30 Időszerű események
19.55 Sport
20.05 Vldeostop
20.45 A főváros (angol sor.)
21.45 Időszerű események
22.05 Gólok, pontok, másod-percek
22.15 Labdarúgó-magazin
23.05 Kassal Zenei Tavasz,
1993
SZTV-2 15.10 Forma-1 - Monacói
Nagydíj
17.45 Dokumentumfilm 18.15 Lóverseny-közvetítés 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sport
20.06 Porlepte históriák
(tévéfilmsorozat)
20.50 Imago - publicisztikai
műsor
21.30 2+1-tévévitaműsor 22.00 Egy hónap falun
(angol film) 23.35 Események
6.00 6.15
6.40 7.10
7.35 8.00 8.30
9.00
9.30
10.00
12.00
13.30 15.00
18.45 19.10 20.15 21.55 22.40 23.00 23.30 24.00 0.35 1.10
1.40 2.10 3.05 4.00 4.25
5.30
Játék gyerekeknek Beveriy Hllls Teens (ism.)
Lucky Luké (ism.) Hatmillió dolláros csa-lád (ism.) Wlnspector (ism.) Gyerekeknek Dinoszauruszok völgye (sorozat)
Hanna-Barbara parti Scooby Doo (sorozat) Művészet és küldetés Csodanö (am. sorozat) Bermuda-háromszög Vissza a múltba (amerikai sorozat) A másik arc Tequlla és BonettJ (sorozat) Mama
Az apám földönkivüll (amerikai sorozat) Szokatlan nászajándék A Munster család (amerikai sorozat) A harmadik kívánság Flash (amerikai sorozat) Úriások harca Forma-1 - Monacói Nagydíj
Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Üstökösök órája Híradó
Különleges nap Rudi Carrell-show Tévétükör - magazin Késői kiadás Playboy Laté Night Érzelmek (sorozat) 4-es csatorna Forma-1 (ism.) Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
KI Itt a főnök? (ism.) Flash (ism.) Beszélgetés (ism.) Robbanékony (ism.) Gyilkosság a hobbija (ism.) Gazdag és szép (ism.)

RTL2
4.45 PostásMsasszony(ism.) 6.15 Némelyik futó megér-kezik (amerikai film) Fsz.: Frank Sinatra, Dean Martin
8.30 Murphy banda (ism.) 10.15 Halászlegény frakkban (amerikai film) Fsz.: Mario Lanza 12.00 BRAVO-TV - slágerek 13.00 Reklámfilmek 14.00 Egy esős nap (am. film) 15.50 Könnyű érintés (amerikai krimi) Fsz.: Stewart Granger 17.30 Hírek
17.40 Némelyik futó megér-kezik (ism.) 20.00 Hírek
20.15 A hihetetlenül zsugo-rodó asszony (am. film) 21.45 Fedőneve Kyrtl I.
(angol thriller) 23.35 Ezek a férfiak (sor.)
Thomas, a hős 0.30 Könnyű érintés (ism) 2.00 Fedőneve Kyrl II. (ism.) 3.50 A hihetetlenül zsugo-rodó asszony (ism.)
13.15 Álomcsapat (ism.)
14.05 Vox-box (ism.)
15.15 Tánc VB
17.00 Hirek
17.15 Szülők magazinja
18.00 Hírek
18.15 Utazási magazin
19.00 Hirek
19.15 Kémek (sorozat)
19.45 Híradó
20.15 Viszlát héttőn
(film)
22.05 Hírek
22.15 A Htok (francia film)
24.00 Hirek

TV5
6.00 Telereggel
7.40 Francia nyelvlecke
8.30 Gyermekeknek 10.30 Zenei műsorok 13.15 Varieté fiataloknak 14.00 Állatbarátok műsora 14.00 Nem kell álmodozni I 15.30 Hegymászók magazinja 16.15 Szórakoztató műsor 18.00 Vidám hétvége 19.00 A stresszről 20.00 Hétről hétre 21.30 Kanadai játékfilm 23.20 Filmes magazin
0.30 Vegyes műsor hajnaHg
MUSICTV
11.30 Európai top 20
13.30 XPO
14.00 Cannes-I hétvége
18.00 REM
18.30 Rockhét
19.00 Amerikai top 20
21.00 120 perc
23.00 Beavls és Butthead
23.30 Headbangers Ball
2.00 Marijne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
12.00 Super-üzlet 13.30 Német nyelvű magazin 14.00 Vldeogenarátor 15.30 Bonanza (am. sorozat) 16.30 „Fekete" sorozat 17.30 Dokumentumfilm 18.00 Európa-magazin 18.30 Riport 19.00 Üzleti hét 19.30 Európa-magazin 20.00 A terület (film) 22.00 Hirek
22.30 Moszkvától nyugatra 23.00 Jazz 24.00 Magazin 0.30 VMeogenerátor
BARTÓK
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Dupré orgonaművelböl 9.05 Híres operakarmesterek
10.00 Hírek. Időjárás
10.05 Új Zenei Újság
10.50 A Muzsikás együttes felvételeiből
11.05 Európa hangverseny-termeiből
közben:
11.55 Hirek. Időjárás
12.00 Radnóti Miklós versei
12.47 A Magyar Rádió gyer-mekkórusaénekel
13.00 Hangok és visszhangok
13.10 Magyar művészek ope-rafelvételeiből
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 Jubilate Deol
15.00 Új lemezeinkből
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Társalgó (ism.)
16.55 Muzsikáló természet
17.00 Beszélgetés Bach BWV. 11. sz. kantátájáról
17.30 Bach: BWV. 11. sz. kantáta
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 Vendégségben
19.00 Szemle (ism.)
19.35 Kamarazene
20.05 Tetten ért szavak (ism.)
20.20 Hangverseny-különle-gességek
21.25 Kamarazene
22.05 100 éve született Ba-jor Gizi. Schiller: Ár-mány és szerelem 0.33 Világhírű zenekarok felvételeiből
Ami a fellépőruhákat illeti, azért nem mind-egy, mit, mikor és mivel társítva visel a nép-táncos, legyen az lila kötény vagy kalocsai pa-pucs, széki mellény a dunántúli táncokhoz. Pél-dának okáért: ha a rendőr baseballsapkát és ütőt visel intézkedés közben, némiképp hitelét veszti. A hibákra a népi mesterségeket oktató szakember hívta fel figyelmemet, az, aki a Kanizsa Tánc-együttes egy-két fellépőruháját is tervezte - gon-dolom, ő eléggé hiteles véleménynyilvánító.
„A népművészet is megköveteli a szakszerű-séget" - írja. Igen. Ennek érdekében vetettem papírra kritikus soraimat. A tájékozatlanság, szakszerűtlenség, valótlanság szavakat etimoló-giailag is és tartalmát tekintve is ismerem és bízom benne, hogy más is így van vele... és a felelősség, elfogulatlanság, elvakultság fogalmait is ismerem...
Némi pedagógiai ismereteimre hivatkozva gya-
korta idézem és ajánlom a követelek tőled, mert tisztellek elvét, éppúgy mint az érted haragszom, nem ellened ok-okozati összefüggéseit, a köve-telményállítás mertjét.
Köszönöm, hogy kijavított és pontosan meg-írta a „Kanizsa" Hagyományápoló Egyesület ne-vét, melynek városunk nevét is viselő része meg-követeli a minőséget. Hogy méltóak legyenek azt használni! Ezzel minden városunkban élő polgár-nak tartoznak, mint ahogy lapunk is az „írástu-dók felelősségét" nem feledve - a híradás őszin-teségével tartozik Nagykanizsának.
A hagyományápolásról pedig szóljon Auguste Rodin, akinek gondolatait jószívvel ajánlom:
„Maga a hagyomány parancsolja, hogy állan-dóan faggassátok a valóságot, és a hagyomány véd meg benneteket attól, hogy vakon hódoljatok akármilyen mesternek."
Lukács Ibolya



BALATON FŰSZERT RT. a lakosság szolgálatában
Kanizsai műsor

KÁMZSA TV 12-16 óra! Tévé-plnsz
MÁJUS 23.
v




OSZTRÁK 1
PRO 7



ZALAI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÉPVISELETE
ÜZLETI AJÁNLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll az érdeklődők rendelke-zésére a zalaegerszegi titkárságon (Kosztolányi u. 10. Tel./fax: 11-042), a nagykanizsai kép-viseleten (Csengery u. 82. Tel.: 13-040/1672, 92/73-121 Kálmánné). Az információk a Kamara tagjainak ingyenesek. Nk-81 Osztrák cég 5000 m2 szabad területeken 5-600 nm nagyságú
min. 4 méter magas, infrastruktúrával ellátott raktáráruházakat bérelne
a következő régiókban: Nagykanizsa és Kaposvár vonalán.
Nk-82 Holland sportszer-kereskedő vásárolna asztalitenisz asztalt, ütőt, hálót, valamint biliárd dákot Nk-83 Német cég érdeklődik vörösréz és sárgaréz fittingek, záróelemek,
szelepek, csövek, valamint konyhai és fürdőszobai krómozott armatúrák iránt. Nk-84 Német cég kapcsolatokat keres magyar gyártó cégekkel kozmetikai
ecset alkatrészeinek előállítására. Nk-85 Olasz cég keres konfekció szektorban működő magyar érdeklődőket joint venture céljából.
INFORMÁCIÓ: Poznan! Nemzetközi Műszaki Vásár június 13-18. Gépipari beruházási javak tradicionális vására
11.45 Magazin
12.15 Utazási magazin
12.45 Luxus-sportok
13.15 Sport a nagyvilágból
15.30 Mailéi (sorozat)
16.00 A Jaguar története
17.00 Műkorcsolya / Hírek
18.05 Gólok (sorozat)
18.55 Hírek / Akdósztárok
19.30 DSF-stúdló
20.05 Tessék mosolyogni I
21.00 Labdarúgás / Hirek
23.00 Profi SkBMvás
24.00 DSF-stúdló (ism.)
- 0.25 Gólok (ism.)
EUROSPORT
11.30 Autó-motor sport
12.00 ökölvívás
14.00 Ritmikus sportglm-
15.30 Forint—1 17.00 Ritmikus sportgim-nasztika 19.00 Gólt 20.00 Tenisz 22.00 Forma-1 24.00 ökölvívás
1 PLUS
16.00 OppenésEhrHch(sor)
16.50 Európa-magazin
17.15 Sajtóklub
18.00 Hírek
18.05 Különlegességek
show-la
18.40 Fury (sorozat) 19.10 Mese 19.15 Egy erős asszony 19.45 Drezda 20.00 Híradó 20.15 A 20. század zenéje 21.15 Építeszet- New York 22.00 Kölni Szimfonikusok
(film)
23.40
9.00 Hírek
9.05 Andre Heller Hong-kongban (dok.-film) 9.30 Kulturális magazin 10.15 Természetfilm (ism.) 11.00 Saltóóra 12.00 Pillantás a hétre 12.30 Tá|ékozódás / Hírek 13.10 Cseh kastélyok és várak 13.40 Ha kedd, akkor ez Bel-gium (amerikai film) 15.15 Octopus vállalkozás
(sorozat)
15.50 Környezetvédelem 16.15 Beverty Hllls 90210
(amerikai sorozat) 17.00 Mlnttiirek 17.10 Idősek klubja / Hirek 18.05 X-Large 18.30 Maliba vízi mentői (amerikai sorozat) 19.30 Híradó / Sport 20.15 Oroszlánbarlang (sor.) 21.15 Ételek és történetek 21.45 Staey Keach-portré 22.15 Sztárok Cannes egén 22.45 Marta Curte
(francia film, Hl/3.) 24.00 Hirek 0.05 Csa|kovszklj: D-dúr
OSZTRÁK 2
13.00 Haza, Megen otthon 13.30 Martin Zeiller 14.00 Képek Ausztriából 14.30 Dokumentumfilm 15.00 Sport 18.00 Család minden meny-
nylségben (sorozat) 18.30 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó / Konfliktusok 20.15 Nlna aHM|e (am. film) 21.50 Hírek, sport 22.15 Apának sikerül (sor.) 22.25 Házasság olasz módra
(olasz-francia film) 24.00 Párizs expressz (film)
5.35 Lassle (am. sorozat)
A bevándorló 6.00 VNágszafari (sorozat)
Távoli történetek 6.45 Nyersbőr (amerikai
westernsorozat)
A megnyert szalon 7.35 Űrhajának (am. sor.)
Az utolsó Sobram 8.35 Démonok átka
(angol film)
Fsz.: Dana Andrews,
Peggy Cummins 10.10 A fegyveres sétája
(amerikai western) 11.55 Mozgó kórház (am. sor.)
Kellemetlen hatás 12.25 Bili Cosby-show (ism.) 12.55 DowHng atya titkai
(ism.)
13.50 Sztárok és állataik 14.00 Vllágszafarl (ism.) 14.55 Angyal a földön
(amerikai sorozat)
Fsz.: Michael Landon 16.50 Csodálatos AngéHque
(francia-német-olasz
film)
Fsz.: Michéle Mercier,
Jean-Louis Trintignant,
Giuliano Gemma 18.35 MatJocMam. krimisor.)
A páratlan halála 19.30 Riporterek (sorozat) 20.00 Híradó gJE Cadillac Man
(amerikai filmvígjáték)
Fsz.: Robin Williams 22.05 CaHglrf ötszázért
(amerikai film)
Fsz.: Barbra Streisand,
Richárd Dreyfuss 0.15 Kőkemény ötös (sor.)
Hiroin óra Örökkévs-
1.05 Hirek Qg Vad parti (am. film)
3.00 Brat Mavertck (ism.) 3.50 Hirek
4.00 Mozgó kórház (ism.) 4.25 Lassle (ism.)
16.10 Mándy Iván mozija A locsolókocsi Magyar film (1974) 90\'
17.40 Fekete VHIám kalandjai Amerikai tévéfilmsorozat
18.05 Magyar évszázadok
18.25 Mesesarok
18.35 Postabontás
18.45 Hirek
19.00 Boldog szünnapot, Tö-rők I Német film (1991) 109\'
20.30 Budapest l«igverseny-
21.25 Dunaiport
SAT1
6.05 Kulcslyuk (ism.) 6.35 Popcornla (ism.) 7.05 Superboy (ism.) 7.35 Asztrodlnók (ism.) 8.15 Az alkalom (ism.) 10.10 Monté Crtsto kardja
(ism.)
11.45 Ég és föW között 12.15 Egészségügyi magazin 12.45 Black, a fekete villám (kanadai sorozat) Erős akarat 13.15 Utolsó út Santa Cruzba
(német western)
íHHü A korcs kutya
(francia filmvígjáték) 17.00 Keresztül a galaxison és azután balra (sor.) X már nem önmaga 17.35 MaHbu vízi mentői (amerikai sorozat) Felejthetetlen nyár 18.30 Hirek 18.35 Állatportré 19.05 Szerencsekerék 19.55 Kabaré (am. zenés film) 22.10 Beszélgetés 23.35 24 óra 0.05 így láttuk 0.10 Utolsó út Santa Cruzba (ism.)
0.38 Napi műsorajánlat
0.40 Falutévé magazin
7.25 Hagyd aludni a mamát és a papátl DOIOI, ooiygonx na Francia rajzfilmsorozat XIII/13.: Rabságban
7.55 „így szól az Úri"
8.05 KSzjáték
8.10 Muzzy In Gondoland XX/20. rész (ism.)
8.15 TMststheWay-XX/20. Jilly Viktor tanít
8.35 Vasárnapi turmix ílima Magyarország-Fran-ciaország női röplabda EB-setojtoző mérkőzés
futamok
Közvetítés Cserénfáról 13.00 Nótatévé 13.30 Képújság nülil Zürichi
NSZK tévéfilmsorozat
Blues New Orleansban 14.30 Leg... leg... leg...
Rózsa György műsora 15.00 .Olyan szép,
Portréfilm Kubinyi An-na textilművészről Forma-1 Monacói Nagydíj Közvetítés Monte-Carió-bol (Folytatása a TV2-n!) 16.30 Az Arany Könyvklub
aMnlia
o)am|a
16.35 örömhír - A reformá-
tus egyház műsora
IHfiTii Walt Disney bemutatta
Amerikai rajzfilmsorozat A Mrmaga trapéz titka Wlldside
Amerikai filmsorozat VI/1: A jól Ismert tttok Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat varazsNjoK lennmoan Főzni tudni kell (Ism.: hétfő, TV1 9.00)
18.45 Szorencsekerék
19.20 A Hét
20.00 Híradó
20.20 Telesport
20.25 Góóól
Labdarúgó-összefoglaló
glilii Wlm Wenders-sorozal Az amerikai barát NSZK-francia film (1977)121\'
23.00 Vízöntő
23.45 Köz|áték (ism.)
OHETil Mesterségem címere Beszélgetés Teleki Pállal
HB©
17.30 A legjobb szándékok
Amerikai dráma 174\'
20.35 Vlsszakézből
Amerikai krimi 98\'
22.20 Szerelem első hara-pásra -Am. vígjáték 96\'
24.00 Testőr kereszt!" "in Amerikai krimi 8b
7.00 Napra-forgó 8.00 Műsorismertetés 8.05 Gólyahír
üg PC abc-Újságkészítés
az íróasztalon
9.00 Topsz* malac kalandjai Angol bábfilmsorozat A repülőgép Mekk mester Magyar bábfilm (ism.) Helén divatot csinál Ric, a holló Német rajzfilmsorozat A pillangó VarjúdomM mesék Magyar mesefilm Mese a kéményseprő-ről, a pékről és a ma-norol 9.30 Telejáték
Az üveg meg a dugó
HE Találkozás Kányádi Sándorral
10.25 Elektor kalandor
10.30 Show-zás
Angol komédiasorozat VI/6. rész 30\'
11.00 Éneklő Ifjúság
11.20 Róma könyve -2. rész
11.50 Ameddig a harang szól Kőszegfalva
12.00 Nótaszó a Paksi Ha-lászcsárdából
12.15 Gazdaképző - Házi-gazda :dr. Bálint György
12.45 SOrSok - Munkaválla-lók magazinja
13.25 K+P (Kárpótlás és pri-vatizáció)
13.45 Műsorelőzetes - Idő-járás
14.00 Telelovas
15.40 ...és még egymillió lé-pés
XVIII/5. rész: Kacska-ringé Vasban, Zalában
16.30 Forma-1 Monacói Nagydíj
Közvetítés Monte-Carló-ból (Folytatás)
17.30 Nézze meg az embert
íHEH Delta
18.00 Körzeti tévéstúdlók mű-sora
18.30 Kedves versem
Heltai Jenő: A szí-nésznő Előadja: Rák Kati
18.35 Időjárás
18.37 Tippllsta
18.47 Vizlpók csodapók Magyar rajzfilmsorozat Orvvadász (ism.)
19.00 Família Kft.
íCTclü LuckyLuke
Francia-amerikai rajz-film 82\'
21.00 Nahát?! Piac és piac
21.05 Telesport
21.35 Geopolls
A Francé 2 világpoliti-kai sorozata Indonézia: Suharto Feliratos!
22.20 Segélykoncert Bosz-niáért


Dél-Zalai Üzemigazgatóság
8800 Nagykanizsa, Király u. 2.
Tel.: 13-140, 13-040
Hibabejelentés: 11-442
■ gázszolgáltatás
■ gázömlések elhárítása
• gázkészülékek javítása
f
ázelosztó vezetékek tervezése, pítése, Üzembe helyezése
■ belsői gázszerelések

ARUHAZ
KANIZSA
IRODABÚTORT A KANIZSA DOMUSBÓL



MISKOLCI
Műanyagfelddgazó Rt
Miskolci Műanyagfeldolgozó RT.
DUNÁNTÚLI KÉPVISELET
Kertibútorok, háztartási müanyagáruk
Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel./fax: 92/73-760
Legyen a partnerünk!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését,
adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést,
- belső ellenőrzést, adókapcsolatok felülvizsgálatát
és ennek alapján javaslatot az önellenőrzés elvégzésére
XHLKKORTROLLKIT
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel.; 06-60-99-196

A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-,
és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását, i
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22.
Tel.: 93/13-140 Fax.: 92/73-155 Telex: 33-495
A COSINUS - Sootcrs
ÜZLETHÁZ
(Nagykanizsa, Fő út 9.)
április 6-30. között
KIÁLLÍTÁSSAL EGYBEKÖTÖTT
KEDVEZMÉNYES ÁRUSÍTÁST TART.
KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257



Vásárláskor első útja vezessen a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZBA!
... mindent egy helyen megvásárolhat!
Várjuk kedves vásárlóinkat!
DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ Nagykanizsa, Király u. 36.
NÁLUNK BIZTOSAN NYER HA RENDEL!
MUNKARUHÁZATI TERMÉKEK TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁRON!
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ
/ 8800 NAGYKANIZSA
Tel.: 93/11-457 vagy 12-277 Fax: 92/73-279




KANIZSA
TREND KF
KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/13-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk.
Újabb meglepetés a GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN
május 17-tól május 29-ig
GYERMEKNAPI akció indul
Johnson & Johnson babaápolási
termékekből.
Minden vásárlás után ajándékcsomagot nyerhet.



REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET
BIZTOSÍTUNK
A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN.
A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT
SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat
LEHET TÉL, LEHET TAVASZ, LEHET NYÁR,
NÁLUNK
A
LEGKEDVEZŐBB AZ ÁR!
1993, május 14 KANIZSA



Hol tart a kanizsai
Identitás Szabadegyetem
szervezése?
AZ UJ TOYOTA CARINA
Leveszi a lábáról...
MEGBÍZHATÓ ÉS DINAMIKUS
Csávás Csaba és Ferkovics József kiállítása
IGÉNYE SZERINT VÁLASZTHAT: 18 FAJTA SZEMÉLYGÉPKOCSI,
MIKROBUSZ,
KISTEHERGÉPKOCSI KÖZÜL
RÉSZLETFIZETÉS ÉS
LÍZINGLEHETŐSÉG
A Patkó Népművészeti Műhely idei programsorozatának újabb esemé-nye volt a művészpáros munkáinak bemutatása az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban. Kanizsai alkotók, munkáik révén régi ismerőseink, 5k ketten pedig barátok. Amit ezúttal magukkal hoztak, Rajnai Miklós mutatta be a jelenlévőiének:
- Ferkovics József alkotásaival saját sorsát, saját maga élethelyzetét vállalja, őszinték, emberiek, olyan sorsokat, olyan problémákat ábrázol-nak, melyek nagyon feszítik ezt a társadalmat, elénk tárva jelenlegi viszonyainkat, kiemelve a cigányság alapvető helyzetét. Emberi arcai, portréi döbbenetesek, óriási értékű tehetséggel ábrázolva.
Csávás Csaba fafaragó népművészeti remekei csodálatosak, mesterfokú alkotások. Sajátos gondolatvilágát sejtető* szobrai éreztetik korunk el-lentmondásait, a mosolyok mögött elrejtett szenvedéseket - mondotta többek között megnyitójában.
Tóth Ferenc
BEMUTATÓTEREM, NAGYKANIZSA,
ZRÍNYI M. u. 32.
Tel.: 93/13-140/926
SZERVIZ, ERDÉSZ u. 28. Tel.: 92/73-180, Fax: 92/73-181
- Nagyszabású nyári ren-dezvényünkre már hónapok óta „lázasan" folynak az elő-készületek. Programfüzetünk-ből - amely jelentkezési lap mintát is tartalmaz - 3500 da-rab készült, s azok zömét szét-küldtük az országba, a világba - a határainkon belül és kívül élő magyarsághoz. Eredetileg Gyékényesre terveztük a ren-dezvény székhelyét, de időkőz-ben ezen - úgy érezzük helye-sen - változtattunk: Nagykani-zsa, mégpedig a Batthyány Lajos Gimnázium lesz a cent-rum! Célunk a szellemi, lelki épülés mellett a pihenés, a sportolás lehetőségeinek bizto-sításával olyan komplex prog-ramot adni, amelyet tartalmas nyári üdülésként, kikapcsoló-dásként is tiszta szívvel ajánl-hatunk - válaszolta Cseke Zol-tán középiskolai tanár, a 7 fős szervezőbizottság titkára.
Tőle tudtuk meg, hogy a vendégek zöme július 9-én (pénteken) érkezik a városba. Ekkor történik elszállásolásuk, igények szerint a Central Ho-telben, a szakmunkásképző\'
kollégiumában és vendégszo-bákban.
A történelmi, irodalmi, kul-túr- és művészettörténeti tár-gyú előadásokra július 10-19. közötti időszakban, a délelőtti órákban — a Batthyány-gimná-zium aulájában - kerül sor. A nyitó előadást Nemeskürty Ist-ván esztéta, irodalomtörténész (Budapest) tartja, majd őt kö-veti - később pontosított na-pokon - Párizsból Fejtő Fe-renc, Pozsonyból Duray Mik-lós, Dobos László és Turczel Lajos, Komáromból Beké Sán-dor, Kárpátaljáról Fodó Sándor, Kovásznáról Fábián Ernő és Gazda József, Budapestről Csoóri Sándor, dr. Andrásfalvy Bertalan, dr. Czine Mihály, Ku-lin Ferenc, Makovecz Imre, Szakolczai Lajos (kanizsai szár-mazású) és Entz Géza, Lakite-lekről Lezsák Sándor, Debre-cenből Pap Gábor, Nagykani-zsáról pedig Rózsás János.
A hallgatók a délutáni órák-ban szabadon választhatnak népi kismesterségek (Gyéké-nyes színhelyen: szövés, hím-zés, agyagozás, gyöngyfűzés,
fafaragás) elsajátítása; a Bat-thyány-gimnáziumban: népdal, népi tánc, versmondás tanulás; valamint sportolási lehetősé-gek (Gyékényesen: fürdőzés, úszás, csónakázás, evezés, szörfözés; az Olajbányász SE Vár úti teniszpályáin: tenisze-zés; Miklósfán: lovaglás; Dél-Zala festői erdeiben és domb-jain: turisztika) között.
Az esti órákban, a Bat-thyány-gimnázium ad otthont naponta az irodalmi kávéház-nak: versmondók, énekmondó együttesek fellépésével, pódi-um műsorokkal - közöttük ha-tárainkon túli magyar művé-szek és művészeti csoportok fellépésével is. Lesz táncház és tábortűz is.

A résztvevők a szabad-egyetem időszaka alatt -ugyancsak a Batthyány-gimná-ziumban - megtekinthetik Kustár Zsuzsa kanizsai festő-
művész kiállítását, sőt a szer-vezők két magyar film vetíté-sét is műsorra tűzték.
A szabadegyetem önköltsé-ges. Az előadások a kanizsai és városkörnyéki közönség számára térítés nélkül nyitot-tak! Jelentkezni lehet az Iden-titás Szabadegyetem címén: személyesen Nagykanizsán, a Batthyány Lajos Gimnázium (Rozgonyi u. 23.) titkárságán. Az előadások hallgatói a sza-badegyetem befejezése után oklevelet kapnak. Az előadá-sok részletes és pontos prog-ramját a szabadegyetem meg-kezdése előtt és annak tartal-ma alatt lapunk közölni fogja.
A szervezők tervei szerint a jövőben minden év nyarán megrendezik a szabadegye-temet. Az 1994-95-96. évi programok körvonalai már ki-alakulóban vannak.
Tihanyi István
£

KANIZSA 1993* május !♦».

A SZÉF az emberi élet minőségéért!
Kik ők? - A szórólapjukon így mutatkoznak be: „Velünk találkozik, ha ügyeit intézi a hivatalban. Igyekezünk a szol-gálatára lenni a legjobb tudá-sunk, szerint. A mi tagjaink azok, akik önöket gyógyítják. Sokat tanultak azért, hogy az önök életét meghosszabbítsák, megmentsék. Munkaidejük és felelősségük végtelen. Közülük valók a kultúra és a művészet mesterei, akik a romló körül-mények között is szeretnének az önök szellemi felfrissülésé-nek szolgálói lenni, őrizni és átadni az emberiség kultúrájá-nak emlékeit. A mi tagjaink azok is, akikkel önök életük meghatározó éveit töltik együtt. Óvónók, tanítók, taná-rok. A legnehezebb, de talán az egyik legszebb feladatot vállalták önökért."
Ezeket a sorokat vallja Tóth Lajos is, a nagykanizsai peda-gógus szakszervezet városi tit-kára. Létrehozták a városi és megyei SZEF-et, amelynek egyik ügyvivője. Nagy jelentő-sége van a május 21-ei válasz-tásoknak. 1991-ben jelent meg a 28. számú törvény a szak-szervezetekről, a szakszerveze-ti vagyon felosztásáról és a választásról. 1992. július l-jén hatályba lépett a közalkalma-zotti törvény, amely rendelke-zik a közalkalmazotti tanácsok megválasztásáról is. Ezzel a két tényezővel indult tulajdon-képpen az egész kérdéskör. A választások időpontja többször változott, most végleges lett. Minden nagykorú állampolgár választhat.
Nem kisebb dologról dönt-het a szavazás, mint a társa-dalombiztosításhoz befizetett nyugdíjjárulék (amely 54%) felhasználsáról és ellenőr-zéséről.^ Eddig kinevezett sze-mélyek vezették ezt az intéz-ményt. A választással állam-polgári jogot kapunk arra, hogy közvetett módon bele-szólhatunk ennek a hatalmas összegnek (kb. 600 milliárd Ft) felosztásába. Ennek egy része az a vagyon, amelyet majd a választás után megkap a társadalombiztosítási alap (kb. 300 milliárd Ft). Az igazgatótanácson keresztül a szakszervezetek befolyásolni tudják a döntéseket. A munka-vállalók érdekei majd jobban érvényesülnek, döntéshelyzetbe is kerülhetnek képviselőik ál-tal. Hallathatják szavukat a
törvényalkotás előkészítésében is.
Az Országos Választási Bi-zottság hét szakszervezeti szö-vetség indulását fogadta el, ta-lálta törvényesnek. A SZÉF, a Szakszervezetek Együttműkö-dési Fóruma tömöríti és magá-ba foglalja a pedagógus, az egészségügyi dolgozók, a KKDSZ (közgyűjtemény és közművelődési) és a közalkal-mazotti szakszervezeteket.
összességében azt mondhat-juk, hogy a közalkalmazotti törvény hatálya alá tartozó munkahelyi szervezeteket tö-möríti a SZÉF. Létszámában ez a második legnagyobb kon-föderáció. Itt nem politikai, hanem munkavállalói érdekvé-delemről van szó. Ha a válasz-tópolgárok 25%-a nem megy el szavazni, akkor nem lesz jo-ga a szakszervezeteknek e ha-talmas vagyon felhasználásáról dönteni.
Az üzemi és közalkalmazotti tanács megválasztása minden üzem, intézmény belső Ugye, végsősoron azonban a szak-szervezetek is megmérettetnek. A sikeres választás alapot nyújthat arra is, hogy a kol-lektív szerződéseket meg le-hessen kötni. A SZÉF a vá-lasztás után élni kíván a szak-szervezetek minden olyan jo-gosítványával, amellyel az in-tézmények érdekeit képviseli.
Jelöltjei képzett szakem-berek, akik értenek a társada-lombiztosítás ügyintézéséhez. A szövetség megnyerte őket, hogy listáján induljanak. A vá-lasztók joggal elvárják, hogy ügyeiket tneg&Uloen .és gyor-san intézzék a hivatalban, a kórházban, rendelőintézetben jó körülmények között gyó-gyulhassanak. Tudjanak igé-nyük szerint szórakozni, műve-lődni. Gyermekeik, unokáik olyan óvodába és iskolába jár-janak, ahol nemcsak a legjob-bat tanulják és szeretettél bán-nak velük, de tiszta, világos és jól felszerelt is az az intéz-mény. Tagságunk is ezt akarja. Munkájuk körülményei hatá-rozzák meg a szolgáltatások minőségét is.
Tehát az önök céljai és a SZÉF törekvései egybeesnek, önök adják szavazataikat, mi pedig vállaljuk az érdekképvi-seletet, a becsületes, nyílt és következtés munkát.
Elmondta: Tóth Lajos Lejegyezte: Horváth Ilona
TB-VALASZTAS 93...
Az SZDSZ szociálliberális szárnya az országos gyűlésen megvitatta a TB önkormányzati választással kapcsolatos kérdéseket, amelyről határozatot fogadott el: „A Szabad-demokraták Szociálliberális Szárnya nagy örömmel veszi tudomásul, hogy végre sor kerülhet a TB önkormányzatok megválasztására. Teheti ezt nyugodt lelkiismerettel azért is, mert az SZDSZ a demokratikusan megválasztott parla-ment megalakulásának pillanatától mindent megtett annak érdekében, hogy ezekre a választásokra minél hamarabb sor kerüljön. Nem azért, mintha azt gondoltuk volna, hogy a TB önkormányzatok létrejöttével egycsapásra megoldód-nak a magyar társadalombiztosítási rendszer rendkívül sú-lyos problémái, hanem azért, mert meggyőződésünk, hogy az egész magyar társadalom javát szolgálja, ha ezen a téren is tiszta, világos érdekviszonyok teremtődnek. A TB a szociális biztonság megteremtésének egyik legfontosabb eszköze.
A hozzákapcsolódó, sokszor egymással ellentétes érdekek között csak úgy teremthető megnyugtató egyensúly, ha a meg-felelő autonómiával rendelkező szerepiák nyílt, mindenki szá-mára világosan nyomonkövethető alku-folyamatok keretében születnek meg a szükséges döntések. Mindez a társadalmi béke megőrzésének is fontos feltétele. Sem a kormánytól, sem a parlamenttől, sem egy legitimációs háttérrel nem rendelkező tár-sadalombiztosítási igazgató tanácstól nem várható el, hogy az egymással ellentmondó érdekek között megnyugtató egyensúlyt teremtsen. A kötelező társadalombiztosításhoz és a benne meg-testesülő állampolgári szükségletekhez olyan érdekek is kapcso-lódnak, amelyeket a központi költségvetéssel, a Pénzügy-minisztériummal, az Állami Vagyonügynökséggel, vagy éppen bizonyos pártpolitikai törekvésekkel szemben kell megvédeni. Bizonyság erre, hogy voltak olyan politikai erők, amelyek vagy nyíltan ellenezték, vagy tudatosan késleltették a társadalom-biztosítási önkormányzatok létrehozását.
Telefonok, telefaxok,
telefontartozékok vására
a VILLKER Kft.-nél
General E. 9375 kihangosítható, kijelzős 10.900,- Ft
Panasonic 2395 üzenetrögzítős,
kihangosítható 15.900,- Ft
2388 üzenetrögzítős 13.900,- Ft
2470 üzenetrögzítős, kétkazettás 21.250,- Ft
Frankfurt díjszámlálós, 20 memóriás 10.400,- Ft
Kontrax: alfa, béta 4.400,- Ft
gamma 5.100,- Ft
Mini telefon 1.600,- Ft
Technika: 30 memóriás, kihangosítható,
kijelzős 6.000,- Ft
Cordless telefonok:
Panasonic KXT: 900 bs 47.900,- Ft
Portatel 20 memóriás 29.900,- Ft
Panasonic telefaxok: KX-F 50b 67.000,- Ft
KX-F 90b 81.100,- Ft
Fax-papír 216x30 cm 400,- Ft
Telefon felszerelési cikkek: aljzatok, csatlakozók,
készülékzsinórok, kagylózsinórok nagy választékban!
A feltüntetett árak az áfát tartalmazzák! VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT!
VILLKER KFT. Nagykanizsa, Hevesi S. út 6.
Nyitva: H-P 8-17 óráig, Szombat: 8-12 óráig
Tel.: 93/11-414, 92/73-195
1993. május R KANIZSA


ANGOL ÉRDEKLŐDÉS KANIZSA IRÁNT
A „KANIZSA"
Építőipari Szövetkezet
bérbe adná központi
irodaházában 6 db irodahelyiségét.
A helyiségek alapterülete: 16 m2
ÉRDEKLŐDNI LEHET:
a 14-480, 11-477
telefonszámon
május 18-án kedden 16 óra-kor kerül sor, amelyen részt vesz dr. Kereskai István pol-gármester is.
KANIZSA ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET
Nagykanizsa, Űrhajós u. 1.
Különösen fontos, hogy minél többen menjenek el szavazni, mert ha a válasz-tás eredménytelennek bizo-nyul, az felerősítheti a tár-sadalombiztosítás körüli konfliktusokat és veszé-lyeztetheti az átmenet sú-lyos gondjaival küszködi társadalom békéjét. Csak az a választópolgár dönt rosszul, aki otthon marad!
Aki elmegy szavazni, akármelyik listára is adja szavazatát, mindenképpen hozzájárul a társada-lombiztosítási önkormány-zatok létrehozásához és ez-zel a demokratikus viszo-nyok megerősítéséhez.
Az SZDSZ politikusai közt nagy számmal vannak szociálisan elkötelezettek, „civilben" lelkészként, szo-ciológusként, családgondo-zóként dolgozva.
„Mi, az SZDSZ szociálli-berális tagjai kérjük a ve-lünk szimpatizáló állampol-gárokat, hogy a LIGA kép-viselőire szavazzanak!
Rost János
SZDSZ Szociálliberális
Szárny
Dél-dunántúli Régió
Hétfőn délután baráti láto-gatásra érkezett városunkba Charles Lonsdale a Know-How Fund (Know-How Ala-pítvány) másod titkára. A fia-tal brit szakembert dr. Keres-kai István polgármester fogad-ta, akivel először a Kanizsa Bútorgyár Rt. telepére mentek. Itt Höfle Béláné főmérnök asszony kalauzolta a vendéget, aki leginkább a gyár privati-zációjáról érdeklődött. Ezután a polgármester szobájában ta-lálkozott a helyi írott sajtó
DKG-LIGA
Caritas
képviselőivel, akikkel dr. Ke-reskai István várost ismertető beszéde után a sajtóról, a hazánkbéli rendszerváltozásról, a város lehetőségeiről, illetve a Kanizsán élő kisebbségek helyzetéről váltott szót. Az ismerkedő látogatás zárásaként Charles Lonsdale a helyi Családsegítő Központban járt, ahol dr. Kaszás Gizella, az intézmény vezetője ismertette az ott folyó munkát.
- ró -
DKG-LIGA Caritas néven alapítvány kelt életre a helyi gépgyárban ~ frja a Dél-zalai I4ga Hírek ez: évi 4. szá-ma. A* alapítók között ott tatálható a Gépgyári dolgo-zók Független Szakszervezete^ valamint Kurucz József és Ocskay íá»o$ mint magánszemélyek. Az Induló töke tífrM® Ft, ftttuetyoek katnatat minden évben a tatra* csonyt megelőzd betekben a kuratórium döntése alapján «* »?« rászorulóknak mzumtik ki
H
Nyílik a Sportszálló
Elkészült a Mindenki Sportpályáján lévő negyven férőhelyes Sportszálló. A létesítmény ünnepélyes avatására
A LIGA Dél-zalai Szövetség 1993. május 18-án, 18 órakor
VÁLASZTÁSI
NAGGYÜLÉST
ÉS FÓRUMOT TART
a társadalombiztosítási választásokat érintő kérdésekről.
ELŐADÓK:
Forgács Pál és Horn Gábor a LIGA TB képviselői listáiról
HELYSZÍN: Erkel Ferenc Műv. Ház
Barátsággal várunk minden érdeklődőt!
2$ KANIZSA wn* javító **
AUTÓS VICCEK
-A FELESEGEM USV PAPA
VEZET, MINT A IMELLETTI
VIULA\'M. TELE PÜ-
-OLVAN GVORSAN\'JLÉS
-URAM,SAJNÁLOM, DE ELÜTÖTTEM A MACSKA\'JA\'T. SZE-
8ETMÉM JOVATENMlI\'
FÉRFI-NÉV
TÖRÖK
A\'DA\'M ZENEKARA
VOLT
T"
BIZONVI-TA\'S NÉL-KÜLI
HI1TETEL
"T"
ABBAL PASSZOLÓ
OLASZ
VA\'ROS
...FERKIAM Dtz/TENI-Í.ZEZŐWŐ/
ANGOL FÉRFINÉV
OLASZ
AUTÓJEL
TAPASZ-TÓ ANYA-SOK
T"
LOTTCÍ-SZEÍ.V. KI-TÖLTÉSE
PL. A HA\'Z
THAI, MA-RoKKdl
AUTÓJFi-
V
SKANDIj
MA\'V FÉR-FINÉV
FEL ALAK
N

SUGA\'RZA\'S-SAL KAfts. TUDÓMÉ-A\'G
FRANCIA VAROS
ELŐTAG -KEWT-. FÜL
ANTIGONÉ-SZEREP
RÉSZBEN
LEÉR\'
7
ADÓ-HIVATAL

NEM TILTJA
KETTES &ETŰ
HALK DOGMA 1
... MARTIN
/KANADAI
SI1GET/

FÉRFINÉV
AFRIKAI
MAOA\'R
CAU CSOMA-GOLT ÉTEL fa StÓfifT
AFRIKAI ORSZA\'G
TANTÁL
-~v—
OROM
LEHET
FÉL ÖL!
FZÜST -ANGOLUL
SMERET-LEN SZEM.
v—
PA\'RATLA-NUL SZE\'LES !
VITORLÁS Tl\'PUS,
NE\'VELO\'-
5EREBLYE
EG/IK
VEGE!
KECSKÉMÉ
TI KoN-
SOMOGYI HELYSÉG
KITALÁLT TÖRTÉNET
FELSAJT!
RÉSZLE-6ES PA\'RT-
TAGSA\'G!
AZONOS
ZENEI HANGOK
ANGOL
&ABONA TORZSA
INDULAT-SZÓ\'
FITA\'N, FLUOR
g
ŐRÖL
LI5AHAMC
KÖLNI RÉSZLET!
FÍLA\'R \'
E.ALATON1 HELYSÉG LAKÓJA

KÓZSEG
VESZPRE\'M
MEGYE b£H
E


ONSTRUKTI
KFT
Beküldési határidő: május 21.
Lapunk 18. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfej-tése: A férfiak mindig a nők javát akarják, a legjavát. A sorsoláson Boncz Tamás, Hajnal Sándor, Kökényes Zol-tánné, Magyarné Lukács Márta és Szabó Adrienn kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
8900 ZALAEGERSZEG,
Pf.: 257. Béke liget 1.
Tel./fax: (92)20-038
FŐVÁLLALKOZÁS



HU-MOR-ZSAK
- Miért fogdossa a szerelmes ember olyan szenvedé-
lyesen a kedvese kezét?
- ? ? ?
- Mert a szerelem vakká tesz és a vak ember tapo-
gatózik.
TAVASZI SALÁTA
Receptötlet
Hozzávették: 1 ffl lüü g zsenge sái#urépu, IStt g Salútaubuika. Az ön-tethez. 100 % tehéntúró, 2 kemény tojás, 1\'2 citiom lf* ve, 1 csokor újhagymif, t csokor petnibelyent, 4 tk, ialátaolaj, só, bors.
A megmosott salátát jól lccsepegtctjuk, apróra tép» kedjuk. A/ uborkát és a megtisztítod Siírg.irópát Ic-gvaluljuk, a salatalevelck-hez atljuk. A túrót cs a to-jássúrgák.it áttörjük - u ff hórjót mcgresz-eljuk, fílre-
tesszük -, hozzáadjuk a ti.tr rumiét,, tt ítnonírtt vágott hagymát és petrezselymet,
i/lus szerint sot, borsot, \\c-gÚH véKon} sugárban az OlAJftt ÉS habosra kikever-JÜk» majd psinos kis tálká-ba S2edJtÍk. A saláta! tála-WSkar m*««irjuk a res/elt tojásfehérjével, es tsak di asztalnál keverjük hozza az öntetet, mert a s.ilátaleve-lek összeesnek. \\z előkéset* tett zöldségeket - terme* szelesen lefedve - nem Ávt kissé behütenl!
és energetikai létesítmények tervezése,
........,,,,,,,,,,.:,......JS;: kivitelezése. ■ :
■""""■"■\'■"""^ÜS\'wontrfütésl, légtechnikai szabályozott
rendszerek, átalakítása időszakosan felügyelt rendszerűre.
TÜZELÉSTECHNIKA
fliptt!..,. , :x _
tűztíroldali vegyszeres tisztítása, berendezések szervízelésc,
ka/ánhá/i kőtelező űzetni vizsgálatok elvégzése,
íestra, Mvovutip szerelvénvek beépítése, beüzemelése,
kazánok, nvomástartó edén.vek, ammónia urfálvok
•./erktzeti javíta.sa, csőcserék elvégzése,
hatósági vizsgára való fftUtá«tt&j
folvamato.s vízszinlszubályo/o készttl^t(ík gyártása,
szerelést;, beüzemelése.
VÁLLALATMINŐSÍTÉS
A tevékenységek végzéséhez valamennyi engedéllyel,
szakvizsgával rendel ke/un k
Az MiZ 4302 szerinti TANI SÍI \\ \\N\\ alapján k.wanok,
noinast»rt6 Öítédyek. i|).\\rí csOve/etekek szerelési re javítására
Társaságunk ALKALMAS.
8900 ZALAEGERSZEG,
Pf.: 257. Béke liget 1.
Tel./fax: (92)20-038
19S3, tnájus
KANIZSA


KERTBARÁTOKNAK
Az évelő virágok
Horoszkóp
a 21. hétre
FÉNY szalagon
FUTÓ
AZ ÉJSZAKAI LÁTOGATÓ
t Az éveld virágok előnye,
| hogy telepítésük után több
i éven át számíthatunk vissza-
| térd pompájukra. Elterjedé-
I sük újabb keletű, e század
| első" két évtizedében végzett
§ sikeres nemesítési munka
| eredménye. Többségük a ne-
| mesítés során sem vesztette
| el eredeti, természetes jelle-
§ gét. Ezért a szabad természet
| hangulatát kelti kertünkben.
I Az évelők között megtaláljuk
| a legkülönbözőbb természeti
I igényüket: talaj- és térigé-
I nyük, fény- és vízigényük
| különböző". Ha ezen kívül is-
ii: merjük virágzásuk idejét, vi-
i;i rágaik színét, formáját, a nö-
| vény habitusát és nagyságát,
I akkor mindig ki tudjuk vá-
lj: lasztani az adottságainknak
| és ízlésünknek megfelelő fa-
jokat és fajtákat. A növény-
csoport elnevezésében benne

Némi túlzással szólva, bűncse-lekmények tekintetében Nagyka-nizsán és vonzáskörzetében min-dig történik valami... Nos, így volt ez a közelmúltban is.
A zalakarosi Felső-hegyen be-törtek az egyik hétvégi házba, s az eddig még ismeretlen elköve-tők mintegy tízezer forintnyi zsákmánnyal felpakolva távoz-tak. Ugyancsak hivatlan látoga-tók jártak két zalakomán ven-déglátó egységben. (Egyébként a községben e tekintetben most már kezdenek áldatlan állapotok uralkodni!) A 213-as számú szerződéses italboltból közel öt-ezer forintnyi váltópénzt, ciga-rettát vittek el, a „Tücsök" presszóból pedig mintegy tizen-nyolcezer forintnyi cigarettát, csokoládét, bonbont loptak.
Egyesek már a halottak emlé-két is meggyalázzák. A páti te-metőből - az éj leple alatt - ti-zennégy tujafenyőt emeltek el, huszonötezer forint kárt okozva. A zalaszentbalázsi „Hangulat" vendéglőből cigarettát, csokolá-dét, égetett szeszt csóreszoltak, tizennyolcezer forint értékben. A galamboki öreghegyen - ajtóbe-feszítés módszerével - behatol-tak az egyik pincébe, ahonnan
van, hogy e virágok több évig is megmaradnak, díszí-tenek átültetés nélkül. Az évelők felhasználása sokrétű. Leggyakrabban vegyes virág-ágyakba ültetjük őket. Ez azt jelenti, hogy a különböző éveld növényeket vagy egy-mással, vagy egynyári virá-gokkal vegyesen ültethetjük. A nagyobb növésűeket ültet-hetjük szoliterként is. Szoli-terként általában 1-3 nö-vényt ültetünk eltérd színű háttér elé, például sötét fe-nydháttér elé a fehér jukkát. Egyes növények, szárazon rakott kdfalak repedéseibe kdlapos utak réseibe ültetve, jól felhasználhatók futónak, sövénynek vagy hézagtöltd-nek. Olyan helyekre, ahol a gyep nem marad meg, gyep-pótlóként éveld növényeket még ültethetünk. Egyes virá-
gázpalackot, valamint kapálógé-pet vittek el, összesen körülbelül harminchétezer forint értékben.
Mint az alábbi példa is ékesen bizonyítja, mindig ajánlatos fi-gyelmesen szemügyre venni a pénzt, amit a markunkba nyom-nak. A nagykanizsai, Hevesi úti ABC bevételének számolása közben, hamis ezer forintosra bukkantak. A hamisított bankót az egyik pénzintézet dolgozója találta meg.
Az egyik nagykanizsai tömb-ház alagsori pincéjéből nyolc-ezer forintot érő kerékpárt lop-tak. A nagykanizsai rendőrkapi-tányságon őrizetbe vettek egy orosztonyi lakost, aki ellen ron-gálás elkövetése miatt eljárás van folyamatban.
íme a bizonyíték arra, hogy mennyire érdemes riasztóberen-dezést szereltetni az Üzletekre. Nagykanizsán, a Zrínyi utcai Sport büfé ablakát betörték, ám abban a pillanatban megszólalt a riasztóberendezés, s a tettesek a helyszínről elmenekültek. A ron-gálással viszont háromezer fo-rintnyi kárt okoztak.
Megdöbbentő bűncselekmény történt a hahóti öreghegyen. Be-törtek az egyik pincébe a mula-
gok vágott virágként hasz-nálhatók. Esztétikai igénye-ket kielégítd módon használ-hatók fel virágos gyepek képzésében. A gyepfelületbe szétszórtam apró hagymás, gumós növényeket ültetünk. Tavasszal, virágzáskor a he-gyi rétek hangulatát idézik. Az évelők gondozásuk szem-pontjából bizonyos tekintet-ben igénytelenebbek, mint az egynyáriak. Ha hosszabb iddre elutazunk, nem mennek tönkre és megtartják díszítd értéküket. Az éveld virágo-kat igényeik szerint is több csoportba sorolhatjuk. Van-nak szárazságtűrők, vízigé-nyesek és úgynevezett mezo-fiták. Ez utóbbiak általában igényesebbek a környezeti tényezdkkel szemben. (Foly-tatjuk)
L Kartal Csilla
FÉNY szalagon
tozni vágyó gazemberek, s csap-ra ütvén a hordókat, ezernyolc-száz liter bort elfolyattak a föld-re.
A jó idő beköszöntése után egyre többen háziszerszámokat, kapát, kaszát vesznek a kezükbe, ám olykor az óvatosságról már megfeledeznek. Zalaszabarban az egyik helybeli lakos fűkaszá-val jobb lábának két ujját levág-ta, miáltal súlyos, csonkulásos sérülést szenvedett.
Sajnos sokan nem gondolnak arra, milyen veszélyes nyitott ablaknál aludni. E megállapítás különösen vonatkozik azokra a földszinti, illetve családi házak-ra, melyeknek ablakai alacso-nyan vannak. Az ablakon ugyan-is nem csak a friss, üdítő, éj-szakai levegő áramlik a szobába, hanem a mindenre elszánt bűnö-zők is bemászhatnak. Nagykani-zsán a nyitott ablakon - az éj leple alatt bemásztak az egyik lakásba. A zörejre szerencsére a háziasszony felriadt és a betörő gyorsan kereket oldott. Persze ez az eset végződhetett volna rosszabbul! Vajon mi történik akkor, ha a védtelen nőt a hi-vatlan látogató megtámadja?... Völgyi Ferenc
Kos: III. 21-IV. 20.
E heti recept: sok kedves -mosoly és szeretet, így talán megbocsátanak azok, akik ellen vetkeztél.
Bika: IV. 21-V. 20.

A szerelemben és mun-kádban egyaránt boldog-ság ér. Ez széppé teszi a következő hetedet.
Ikrek: V. 21-VI. 21.
I Ne vállalj egyszerre sok munkát, mert kapkodásod idegessé tesz, így meg-bántasz olyanokat is, kik csak segíteni akarnak neked.
Rák: VI. 22-VII. 22.

I Türelmed meghozza gyü-mölcsét. Nem várt sikere-
I ket érsz el mind a magán életedben, mind a mun-kádban.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 22.
I Ne tagadd meg a segítsé-get azoktól, akik ezt
I őszintén kérik tőled. Meglátod, az apró gesztusaid sok örömet okoznak.
Szűz: VIII. 23-IX. 23.
Akadályok sorával találod magad szemben ezen a héten, de ha bátran neki-vágsz, könnyen túl jutsz rajtuk.
Mérleg: IX. 24-X. 23.
A munkád egyre jobban | végzed és ezt más is ész-reveszi. De ne feledd, el-lenségeid most is résen vannak.
Skorpió: X. 24-XI. 22.
Igaztalan támadások fog-nak érni, de mindig lesz olyan, aki segíteni fog.
Ne hagyd el magad, lesz még jobb
is.
Nyilas: XI. 23-XII. 22.
Egy előszezoni kikapcso-lódás jót tenne idegeid-nek. Ha nincs rá mód, legalább a hétvégét töltsd a sza-badban.
Bak: XII. 23-1. 20.
Ezen a héten ne változ-tass megszokott életeden, mert így gyorsan és bol-dogan fognak eltelni a napok. Vi-gyázz, van aki szomorúságában akaratlanul is megbánt. Ne bosszuld meg.
Vízöntő: I. 21-11. 20.
Bosszúságodat máson megtorolni nem szép do-log. Ellenségeidnek a leg-jobb visszavágás, ha ésszerűen ke-zeled a gondokat.
Halak: II. 21-111. 20.
Ez a hét csupa jóval ke-csegtet, de lesz, aki rossz szemmel nézi ezt. Törődj inkább a munkáddal.
30 ( KANIZSA 1993. löójus lé



SPOR1
SPORT
SPOR1


SZEKERES
HAGYOMÁNYTISZTELŐNEK BIZONYULT
Autókiossz
Az autókrosszozók mező-nyében évek óta meghatározó szerepet játszanak a kanizsai kedvencek, akik e pénz- és időigényes technikai sportban ritka sikerrel zárták az 1992-es versenyévadot.
- Valójában Kanizsa, né-
hány megszállott jóvoltából
végleg a csúcsra jutott, ami
az 1600 kcm alatti géposztályt
jelenti. Ugyanis tavaly a Ka-
nizsa ASE csapata, a két Ra-
dák, vagyis az „öreg" Sándor
és Attila fia megnyerte a csa-
patbajnokságot, Sanyi kategó-
riájában magyar bajnok lett,
és hogy a siker teljes legyen,
Szekeres Sándor ezüstérmet
szerzett az IPOSZ színeiben -
összegzett a múlt évi sikerek-
ről Németh Zoltán szakági
szakosztályvezető.
A szakág érdekessége, hogy a kanizsai élversenyzők vala-mennyien azonos kategóriában küzdenek a bajnoki pontokért, így riválisok a küzdőtéren.
- Az elmúlt bajnoki évadban
negyedszer nyertem magyar
bajnokságot és Attila fiammal
a csb-arany is a miénk lett,
ami rendhagyó. A gond, hogy
Kanizsán, ahol már bajnok-
ként rajtoltam a záróforduló-
ban, megint elpártolt tőlem a
technika, s így feladásra kény-
szerültem - magyarázta Radák
Sándor.
Az IPOSZ elsőszámú ver-senyzője, Szekeres Sándor számára az első nagy sikert a tavalyi év hozta: ezüstérmes lett!
- Hosszú éveken\'át vártam
erre a sikerre. A tavalyi évad-
ban egy kivétellel összejöttek
a dolgok. A rajtot kénytelen
voltam kihagyni, s ez a vég-
elszámolásnál érzékenyen
érintett. Az ezüstkoszorúnak
örülök, meg annak, hogy a ka-
nizsai évadzárót sikerült meg-
nyernem - hangoztatta a sike-
res versenyző.
Az idei évadra a kanizsaiak optimizmussal, nagy alapos-sággal készültek. Az egyező-ség azonban jellemző volt a két klubnál, ahol az anyagi háttér, az erős szponzorok ugyancsak hiányoznak. Pedig
mind Radákék, mind Szekeres igenis bizonyítottak, ám ennek ellenére a reklámozók még mindig kerestetnek.
- Nekünk nem volt más vá-
lasztásunk, mint találni egy új
bázist, s erre a Thury SE-nél,
a befogadónál célba értünk,
ahol Radákék folytathatják a
„száguldozást". Bízom benne,
hogy versenyzőink eredményeik-
kel igazolják a váltást - véle-
kedett a megszűnt KASÉ
szakosztályvezetője, aki tevé-
kenységét a honvédeknél is
folytatja.
- Mit várnak az idei évad-
tól? - kérdeztük az élverseny-
zőket.
Radák Sándor: - Termé-szetesen a bajnoki cím meg-védésére készülök. Igen kelle-ne az, hogy Attila Kawasakija és az én Audim ne hagyjon cserben bennünket, s akkor nem lehet gond. A hazai sike-rek mellett helytállásra készü-lök a nemzetközi porondon, amihez viszont kellő háttér kell.
Szekeres Sándor: - Gyakran álmodok a legfényesebb érem-ről, a bajnoki aranyról. A szakmai háttérrel, a csapattal nincs probléma, ám anyagiak-ban „erősíteni" kellene. A technikában és magamban bí-zom, s ha minden összejön, akkor nagy versengést folyta-tunk Radák Sanyival, tehát meglesz a kanizsai arany 1993-ban is.
Az új kanizsai szakosztály, a HTSE kapta az OB évadnyi-tó versenyét. A jól előkészített sánci versenypályán izgalmak-ban bővelkedő," néha vakmerő versengést, ütközést láthatott a közönség. Radákéknak most nem jött össze a kanizsai ver-seny, viszont a türelmes, tak-tikus Szekeres újra bizo-nyított, aki ott kezdte, ahol a tavalyi évadzárón abbahagyta: ismét megnyerte a kanizsai versenyt, rajt-cél győzelem-
mel. Az 1600 kcm fölötti géposztályban a kilencszeres bajnok Nagy Sándor a döntőre összeszedte magát, aki végül is elsőként „hajtott" át a célvonalon.
A kanizsai győztes
$*jfc«m Hatot (Soproni Tibor
Az évadnyitó verseny után Radák Sándor így összegzett: - Kísért a kanizsai múlt. Nem vagyok elkeseredve, hiszen még bőven van időm az újabb bizonyításra. Meg lesz az arany! Szekeres így nyilatkozott: - Ez azért már valami. Ez egy nagyszerű csapatsiker, amit sokan hoztunk össze. Mindenesetre a kanizsai futamgyőzelem jó szolgálatot tehet a tervezett előrelépéshez. Balogh Antal
FUTÓSZALAGON
ü A Hamburger SK ülőröplabda-csapata - a rövid bajnoki szünetben - a szlovéniai Ravnenában szerepelt, ahol az Al-pok-Adria nemzetközi meghívásos versenyre került sor. A kanizsaiak sikerrel vették az akadályokat, akik 2-0 arányban nyertek a Szombathely és a Samorasnik II. (szlovén) ellen, míg 2-l-re diadalmaskodtak a Samorasnik I. és a Hrabri Zag-Teb (horvát) csapatai ellen. A kupagyőztes csapatban szere-pelt: Balogh, Czimmermann, Pölcz, Földi J., Taródy, Varga, Pőcze. Edző: Czvetkó Tamás.
□ Befejeződött az 1992/93. évi OB l-es sakk csapatbaj-
nokság. Az élvonalban másodéves lámpagyáriak újabb nagy
sikert értek el, akik az évadzárón az élcsoportos Törekvés
SC vendégeként 7-7-re végeztek. „Pontos" lett Faragó, Hor-
váth, Kádár és Bodó (sorozatban nyolcadik győzelmét aratta),
míg döntetlent ért el: Kiss, Bagonyai, Krutti, Gerencsér, Re-
zsek, Csonkics. A Tungsram csapata végül is a 14-es me-
zőnyben a 7. helyet szerezte meg 97 ponttal, ami újabb nagy-
szerű fegyvertény.
□ Az elmúlt év teljesítménytúrája címet kapta a HOLS-
TEN "92 túra, amelyet a fővárosi Téry Ödön Bt. adományo-
zott a tagok szavazatai alapján a nagyszerűen szervező és
rendező kanizsaiaknak. A sikerben osztozik: a Postás SE ter-
mészetjáró szakosztálya, a Kanizsa Természetbarát Egyesület,
a Dr. Mező-gimnázium és a sörgyár. A túra elindítója volt
az időközben tragikus hirtelenséggel elhunyt Kalamár Csaba.
□ Befejeződtek a küzdelmek a női teke szuper ligában.
Az utolsó szakaszban a Sörgyár az 5-8. helyért mérkőzött,
s a csapat végül a 8. helyen végzett, s ezzel kiesett az NB
I-ben időközben - szülések következtében - tovább gyengült
együttes.
(bg)
(A városi általános és középiskolás vívóbajnokság ered-ményei a lap mellékletében olvashatók)
t**. iMtyit 14, [ KANIZSA ,



SPORT
SPORT
SPORT




MnMÜi
■■
100 m gyorson 6., 100 m háton 8. lett. A fiúknál Wittmann Gábor (Hunyadi) 100 m mellen 10., Ka-rácsony Tibor (Hevesi) 100 m pillangón 12. helyen végzett. Az I. korcsoportos Major Zsófia (Zrínyi) 50 m gyorson az 5. lett.
A Székesfehérváron rendezett Vármegye Kupán már érmeket szállítottak a lányok, ahol több 4-6. helyezést is szereztek.
A dobogósok. Révész Katalin (1980-as szüle-tésű) 100 m háton 2., 100 m gyorson 3. helyezett. Major Zsófia (1983-as) 100 m háton, Péterfai Júlia (1984-es) 50 m háton, Kovács Patrícia (1984-es) 100 m gyorson egyaránt bronzérmet szerzett.
A szlovéniai Kranjban, mintegy 200 fős nem-zetközi mezőnyben Szilovics Barnabás (1982-es) 100 m gyorson első, 200 m vegyesen második helyet szerzett és ugyancsak az élen végzett Ka-pusi Enikő (1984-es) 50 m mellen, míg Kovács Patrícia bronzérmet szerzett 50 m gyorson és 200 m vegyesen.
Búcsú az OSK-tól
A kézilabda Országos Serdülő Kupában a Tungs-ram fiú együttese elbúcsúzott a további küzdel-mektől, miután Kanizsán vesztett a Csurgó csapata ellen. Nem várt fiaskói
Javuló olajosok a salakon
A labdarúgó NB II Nyugati-csoportjában szerep-lő Olajbányász tehetségek az utóbbi fordulókban a következő eredményeket érték el. Ifjúságiak: Paksi Atom-Olajbányász 3-1. Gól: László. Olajbá-nyász-Haladás VSE 0-0. Mohács-Olajbányász 3-0. Olajbányász-Pénzügyőr 2-0. Gól: Hoffmann, Lász-ló. Serdülők: Paksi Atpm-Olajbányász 3-2. Gól: Korpics (2). Olajbányász-Haladás VSE 0-0. Mo-hács-Olajbányász 0-9. Gól: Tóth Z., Hollander II. és Virág (2-2), Korpics, Seres, Fülöp (1 l-esből). Olajbányász-Pénzügyőr 4-3.
A zalai ifjúsági válogatott a 2. helyen végzett a Barátság Kupa meghívásos nemzetközi tornán, amelyben szerepelt és helytállt Kercsmár, Hollan-der I. és Kovács. A zalaiak a Mindenki Sportpá-lyáján 2-l-re legyőzték a Dél-német tartományi vá-logatottat, de a döntőben 4-0-ra kikaptak a szlovén válogatottól.
Érmes teniszezők
Az olajosoknál kiemelten gondozzák az utánpót-lást, melynek bizonysága, hogy Tálosi Dániel a gyermek korosztályban 3. helyen végzett a bala-tonboglári nemzetközi versenyen (36 induló), az országos Tizek-bajnokságon 5. lett. A BB Kupán a 10 éven aluliaknál Gyenes Mátyás második, a serdülőknél Kánya Tibor harmadik helyen végzett. A legutóbb rendezett gyermek korosztályos verse-nyen Szennay András az első helyen, míg Szennay Szilárd a harmadik helyen végzett. Az olajos-te-hetségek nagyszerű eredményei több mint biztató-ak, ami joggal dicséri a klubnál folyó munkát, a gyerekek-szülők hozzáállását.
Bal-tal
Olimpiák, kupák
A Vízmű fiatal úszói halványabban szerepeltek a diákolimpia korcsoportos országos döntőjében, mint az előző években, akik csak helyezéseket ér-tek el.
III. korcsoport. Holló Adrienn 100 m mellen 4. helyen végzett (Zrínyi), Révész Katalin (Péterffy)
.Kiégett" az Izzó
- Szürkén játszottunk, szinte semmi sem sikerült. Ráadásul a Hornyik-Vaskó bírópáros érdekes felfogásban vezette a találkozót, akik az azonos helyzeteket merő-ben másként értelmezték a két ol-dalon. Tény, hogy nálunk most nem volt kiugró egyéni teljtstt-mény, míg a csabaiaknál hárman is remekeltek. Természetes, hogy győzelmet vártam, ám most igen nehéz lesz a folytatás - értékelt Jéki Zoltán edző.
Az NB I B Nyugati-csoportjá-ban szereplő Olajbányász együtte-
Gyalogtúra: Lenti vár-Lenti hegy-Kolbász hegy-Tötfalu-Kerkateskán-di elágazó. Táv: 12 km. Visszaér-kezés: 16.00.
VASÁRNAP
Kézilabda. NB I B. .Női: Olajbá-nyász-Győri Keksz, Olajbányász munkacsarnok, 12.00. Labdarúgás. NB II-cs ifjúsági: Olajbányász-Kaposvár, Olajbányász
Az NB l-es férfi mezőnyben az 5-8. helyért küzd a Tungsram ké-zilabdacsapata, amely a párharcot a Békéscsaba ellen folytatta.
Tungsram-Békéscsaba
27-29 (12-15)
Az első mérkőzésen igen hal-vány teljesítményt nyújtottak a lámpagyári újoncok, akikre az egyébként jó játékerőt képviselő csabaiak rákészültek. A közönség ugyan mindent megpróbált, de a keményen játszó, jól védekező vendégekkel nem tudtak mit kez-deni a megszokottól eltérő össze-állításban pályára lépő kanizsaiak.
Sporthétvége
PÉNTEK
Kézilabda. NB I. Ifjúsági fiúk: Tungsram-Cegléd, Olajbányász munkacsarnok, 18.00.
SZOMBAT
Természetjárás. A Postás túrája. Indulás: autóbuszállomás, 7.00.
se az utóbbi három mérkőzésen csupán két bajnoki pontot szerzett. Megszakadt a tavaszi négyes-soro-zat, s az első „pofont" hazai pá-lyán a Goldberger csapatától kap-ták, amelytói 3 góllal kikaptak. A folytatásban, Tatabányán sem jár-tak szerencsével, ott 4 góllal vesz-tettek. Legutóbb a 3. helyen álló MALÉV SC csapatát fogadták, ahol a papírforma alaposan felbo-rult. A hajráig változatos, „szágul-dozó" találkozó végén a beteg Skrach foglalta el a kaput, sorra szállította a bravúrokat s ez fel-dobta a lányokat, akik a gólerős Gombor vezérletével meglepő, de teljesen megérdemelt győzelmet arattak 23-18 arányban. Ezzel pe-dig tartják előkelő 4. helyüket.
(b-h)
pálya, 11.30 (serdülök: 10.00). Me-gyei: Kiskanizsa-Fityeház, 10.45. Galambok-Zala Volán, 17.00. Vá-roskörnyék: Miklósfa-Ncmespátró, Police-ujudvar, Nagyrécse-Zala-szabar (mind 16.30 órakor). Természetjárás. Az Olajipari TE túrája. Indulás: autóbuszállomás, 8.30. Gyalogtúra: Bccsehely-Todor hegy-Zajki erdd"-Becsehely. Táv: 14 km. Visszaérkezés: 16.15 óra:

Labdarúgás
Ilii rom
ponttal
gazdagodtak
az olajosok
Az NB II Nyugati-csoport-jában a csapatok már túljutot-tak a tavaszi idény derekán, s az Olajbányász legénysége is megkezdte pozíciójának meg-erősítését, amely az utóbbi két fordulóban három bajnoki ponttal gyarapodott.
A tavaszi sorozat 8. fordu-lójában a Pénzügyőr vendégei voltak, ahol 0-0-ra végeztek, tehát „pontosan" tértek haza.
- Idegenben természetesen jó az 1 pont, ám nekünk ez-úttal több góllal is nyerni kel-lett volna. A lényeg, hogy el-veszítettünk I pontot, mert megint adósak maradtak a fi-úk a helyzetkihasználással -vélekedett Simon József, az olajosok technikai vezetője.
Legutóbb, hazai környezet-ben a sereghajtó Ajkai Hun-galu csapata ellen készültek a gólgyártásra, amely végül is bejött, hiszen Olajbányász-Aj-ka 4-0 (1-0). A gólok sorát Szabó nyitotta meg, aki már az 5. percben eredményes volt, de aztán „leült" a gárda és a nagy fölényt nem tudták gólokra váltani. A szünetben „pattogott" Németh Lajos, az olajosok mestere, aki lehordta a fiúkat, s akik aztán csipked-ték magukat. A gólvágóknak viszont nem ment, számos zic-cert hagytak ki, majd a közép-pályás Farkas találatával nőtt az előny. Végül is a találkozó főszereplője a csereember, Né-meth lett (az elfáradt Szabót váltotta fel), aki csupán 11 percet töltött a küzdőtéren, s ekkor két góllal terhelte meg a vendégek kapuját. Még 1 percet sem töltött a pályán, amikor a sokat szidott Hege-dűs „forintos" labdájával kilé-pett és megszerezte a 3. gólt, majd 4 perccel később Tóth jobboldali beadását bólintottá a kapuba, s beállította a vég-eredményt, így lett a csereem-ber főszereplő".
(bl)

( KANIZSA^
INGYENES
lakossági apró
Feladható: Nagykanizsa, ,
Kiriily u. 47. I. emelőt.
Telefon: D3/12-3OS
I.AKAS
Zalakaroson, kilátóhoz közel 350 négyszö-
göl telek eladó. Érd.: Nk. Munkái u. 2/C.
fiz/2. (1003 K)
Kétszobás, kertéi, cialádl házit vásárolnék
készpénzért. (Legfoljobb 2,5 millió Ft-ig.)
Ajánlatokat 93/11-142 telefonizámra várok.
(1021 K)
Kiscserfíi hegyen 1100 négyszögöl telek -szőlő és gyümölcsös - téglaplncévol, teljéi felszereléssel eladó. Akár megoiztva is. Vil-lany bevezetve, buszjárat van. Érd.: Klskani-zia, őrtorony u. 3. Benczo József. (1022 K)
Kitkanizián négyszobás, kertel cnládi ház
eladó. Érd.: Varaidi u. 18. Tel.: 19-435.
(1023 K)
Zalaiárazegi nyaralóhegyen 544 négyszögöl
terUlet eladó. A buszmegállótól 3 percre van.
Cím: Pásti István, Zalasárszeg, Petőfi u. 6.
(1024 K)
Másfélszobás, komfortos, önkormányzati la-kásomat nagyobbra cserélném. Érd.: Nk. Bar-tók B. u. 6. IV/1. 17 óra után. (1025 K)
1700 négyszögöl telok szoba-konyha el-őszobával, 250.000 Ft-ért eladó Szepctne-ken. Oáz, víz van. Érd.: hétvégén, Nk. Dó-zsa Gy. u. 75. Békési. (1033 K)
2,5 azobál, I. emeleti OTP lakai eladó. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 11/D. 1/6. 17 óra után. (1036 K)
Nk. Magyar u. 149. sz. alatt eladó szerko-zetkész állapotban lévó tetőtér (100 négyzet-méter) és 100 négyzetméteres pince üzletnek vagy egyéb célra kiadó vagy eladó. (1035 K)
Nagykanizsán tehermentes 1,5 szobás lakás reális áron sürgősen eladó. Érd.: Nk. Zemplén Gy. 7/A. X/63. hétközben, vagy 14-371 te-lefonon este. (1044 K)
Galambokon kétszobás családi ház (fürdőszo-bás) 1400 négyszögöl telekkel, gazdasági épületekkel reális áron, sürgősen eladó. Érd.: hétvégén, Galambok, Tavasz u. 8. vagy 14-371 telefonon este. (1045 K)
1 + 2 félszobás lakást vásárolnék eseüeg fi-
zetési könnyítéssel. Ajánlatokat „Ősz" jelige-
re, Nk. Pf.: 154-be. (1046 K)
3 szobás, 68 négyzetméteres, tehermentes la-kás eladó vagy cserélhető 1 + 2 félszobái és 1 + 1 félszobás lakásra megegyezéssel. Aján-latokat „Őszi beköltözés" jeligére Nk. Pf.: 154-be kérek. (1047 K)
Eladó 5 szobás belvárosi családi, Ua-ketnel, garázzsal. Tehermentosen. Irányár: 5 millió
300 ePt. Érd.: reggeli és esti órákban a 11-
142 telefonszámon. (1062 K)
Zalakomárban családi ház 600 négyszögöl te-
rülettel áron alul eladó vagy kanizaal kétszo-
bás lakaira cserélhető. Érd.: Zalakaros, Ter-
mál út 7. Korona kert (1061 K)
1 + 2 félszobás, III. emeleti lakás eladó. Nk. Városkapu krt. 3/D. 111/13. Érd.: helyszínen, az esti órákban. (1058 K)
Kiskanizsán felújításra váró kétszobás családi
ház eladó. Érd.: hétvégén, Nk. Pápai út 4.
(1055 K)
Kisbagolai vagy Szentgyörgyvári hegyen bir-
tokot bérelnék. Épület szükséges. Ajánlatokat
„Későbbi megvétel leheuéges" jeligére, Nk.
Pf.: 154-be kérek. (1070 K)
Nk-ln kétszintes társasházban lakás kerttel,
garázzsal eladó. Érd.: Nyírfa u. 9., az üve-
gesnél. (1065 K)
1 + 2 félszobái 3. emeleti él ugyanabban a
házban 1. emeleti egyszobás önkormányzati
lakást egy kétszobás belvárosi lakásra cserél-
nénk megegyezés szerint. Ajánlatokat: „Vá-
roskapu" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérünk.
(1073 K)
Kaposvári út mellen (Gyulai megállónál) 700 négyszögöles terület áron alul, sürgősen el-adó. Épület, víz, villany van. Érd.: 17 óra után. Rákóczi u. 68. Horogh. (1071 K)
Egy udvarban két cialádi ház gazdálkodásra
alkalmas kerttel eladó. Érd.: Nk. Szent Rókus
u. 53. (1067 K)
Nagyrécsei 200 négyzetméteres családi háza-mat elcserélném nk-i háromszobás vagy 2 -f
2 félszobás lakásra, értékegyeztetéiiel, vagy
eladnám. Érd.: Nk. Rozgonyi u. 27. Tel.: 14-
580. (1078 K)
2000 négyszögöl zártkert elhanyagolt állapot-ban megegyezel szerint eladó. Érd.: Somogy-bukkösd, Fi u. 58. (957 K)
IARMU
Tizével Dácia 1300-as motorral 1310-os karos-szériával műszaki nélkül eladó vagy bármikor kerti kisgépre cserélhető. Érd.: napközben a 93/12-305-ös telefonszámon lehet (931 K)
Vegyes használatú Barkas, motorcserével 80.000 Ft-os irányáron eladó. Érd.: naponta 18 óra után, a 93/17-320-as telefonszámon. (1032 K)
Űj állapotú ROMÉT kismotor eladó. Érd.: Batthyány u. 31. Tel.: 93/11-962. (1042 K)
2 éves, garázsban tartón, tört fehér szint
Skoda Favorit újszerű állapotban, extrákkal
együtt eladó. Érd.: hétköznap a 93/12-224 te-
lefomzámon lehet. (1049 K)
Középizürke utánfutó eladó. Megengedett együttes tömeg 327 kg. Ezen kívül Wartburg alkatrészek (pl. fékizerkezet) eladók. Érd.: Nk. Városkapu 5/A. 111/13. (1050 K)
323-as Mazda eladó. Trabantot 30 ezer fo-
rintig beszámítok. Érd.: Kiss, Garabonc, Pe-
tőfi u. 1. 15 óra után. 11066 JQ
Kitűnő állapotban lévő Simson segédmotor*
kerékpár eladó. Érd.: Nk. Bagola lor 5. (1068
K)
Eladó egy 150-os MZ üzemképei állapotban, érvényei műszakival 12 ezer Ft-ért, ugyanitt egy SIMSON S 51-B kismotor 18 ezerért. Számítógépeiére il érdekel. Tel.: 92/17-584 vagy Zalaszcntiván, Zrínyi 64. Érd.: délutáni órákban. (1015 K)
AI.HKUI I I
2 személy részére sürgésen albérletet keresek. Ajánlatokat a Kanizsa Szerkesztőségébe, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1060 K)
Faiskolái pár nyári szünidőre albérletet koréi Nagykanizsán. Lehetőleg egyszobás, külön-álló lakást. Ajánlatokat: Nk. Liszt F. 4/C. Gó-ró. (1077 K)
Belvárosi vagy ahhoz közel eső egy vagy
másfélszobás lakást bérelnék. Ajánlatokat
„Hosszútáv" jeligére, Pf.: 154-be kérek.
(1079 K)
Egyedülálló ni kis keresettel egyszoba össz-komfortos albérletet keres. Ajánlatokat: „El-költöznék" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1030 K)
MŰSZAKI CIKK BÚTOR
Combi gyerekágy igényesnek eladó. Érd.: a szerkesztőségben, tel.: 12-305 (744 K)
Jó állapotban lévó*, kinyitható! kanapé, 2 db fotel, 1 db illőké él 1 db tv-szekrény eladó. Érd.: Nk. Bartók B. 12. II. lh. IV/3. Zsobrák. (1069 K)
HUSVÁRNA 28l-es típusú svéd fűrész pót-alkatrészekkel együtt eladó. Érd.: napközben a 12-224-ei telefonon. (1072 K)

Commodore 64 floppyval 2db joyitikkal,
programokkal eladó. Irányár 30000 Ft Érd.:
napközben a 93/12-305-ös telefonszámon le-
het (793 K) \'
Keleti városrészben garázs eladó. Érd.: Nk. Zemplén 9/A. VI11/49. (1048 K)
600-as magánjáró, diesel szalagfűrész eladó. Ár megegyezés szerint. Érd.: Somogybük-kö.d, Fő u. 58. (954 K)
COMMODORB-64 számlgógép megkímélt ál-lapotban, izükség esetén magnóval, mikro-kipciolói joyitick-el, játékokkal, könyvekkel, HELP + bővítővel, frekvenciamérő" adapterrel (+program) eladó. Ár megegyezés szerint. Érd.: napközben: a 11-208-as telefonon, 18 óra után él hétvégén: Paál Tibor, 8800 Nk. Csengery üt 16. (983 K)
1500 köbcentiméteres Ford motor felújítva el-adó. Érd.: Nk. Dózsa Gy. u. 98. Végvári. (1011 K)
6 és fél éves ZUK surgósen eladó. Tetőan-tenna és önetetók eladók. Gelsesziget, Fő út 69. (1012 K)
Központi antenna eladó erősítőkkel. Érd.:
Eszteregnyo, Polgármesteri Hivatal. (1034 K)
Olasz tolmácsolást vállalok. Tel.: 93/16-112.
(1037 K)
Óriás Schnauzer kiskutyák törzskönyvezve eladók. Nk-Miklósfa, Krúdy u. 5/C. (1038
K)
Üzlethelyiség bérbe kiadó. Érd.: Nk. Erzsébet tér 12. Húsbolt. 8-12 óráig. (1039 K)
Élelmiszerbolt berendezésére alkalmas polc-rendszer eladó. Érd.: Nk. Batthyány u. 31. Tel.: 11-962. (1031 K)
Alkalmi munkát vállalnék. Lórincz Károly,
Nk. Kodály Z. 1-3. C lph. IV. cm. (1028
K)
Kedvező áron eladók: mészhidrát, fehérce-
ment, perlit, 1 db E7-42 gerenda. Érd.: Nk.
Bsjciy-Zs. 123/A. (1016 K)
Német nyelvtanítást, fordítást, tolmácsolást
váUslok. Tel.: 93/14-417. (1017 K)
Új állapotban lévó JÁWA BABETTA, él bé-
csi mechanikái, rövid páncéltókés BŐSEN-
DORFER zongora él egy komplen TACTON
dobfelszerelés eladó. Rudolf Zoltán. Nk. Cso-
konai 8/A. IV/2. (1041 K)
Szövetkezeti üzletrész eladó. Érd.: Nk. Kór-ház u. 9. Zágon. (1051 K)
Kuvasz kutya kölykök eladók. Cseri István, Gyékényes, Petőfi u. 138. (1052 K)
Ezrod mm pontos indikátor óra, 25-50-ig mé-
r5 mikrométer eladó. Nk. Városkapu 5/A.
111/13- (1053 K)
210 l-es, űj Gorenje hűtőláda eladó. Érd.: hétköznap délelőtt a 93/12-283-as telefonon. (1054 K)
Áron alul eladó 10 aebeaiégei, olasz verseny-kerékpár. Érd.: Peresztegi, Nk. Munkái u. 14/B. (1057 K)
Angol-izakoa fóiskolái lány nyári szünidőre munkát vállalna. (Tolmácsolás, nyelvtanítás.) Ajánlatokat: Nk. Liszt F. 4/C. Geró. (1076
K)
Ellóáldozói ruha - hossza 134-es - május 23. után eladó. Ajánlatokat „Kata" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1075 K)
Június 11-tól 12 napos lakókocsis körutazás - Ausztria, Svájc, olasz tengerpart - átadó. Ajánlatokat „Kedvezményes ár" jeligére, Nk. Pf.: 154-re kérek. (1074 K)
Idős, egyedülálló személlyel, aki lakásába fo-gadna, eltartási szerződéit kötnék. Ajánlato-kat: „Bízzunk egymásban" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1029 K)
Eltartáii szerződést kötnék vagy beteg-ápolást vállalnék lakásért. Ajánlatokat „Mogblzható" jeligére, Nk. Pf.: 154-be ké-rek. (1059 K)
PAIMNI.RKI.RKSO
21 éves lány férjhez menne érettségizett, min-den káros szenvedélyektől mentes, saját la-kással rendelkező fiatalemberhez. Leveleket „Vigasz" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1063 K)

ASZTALOSOKAT FOGLALKOZTATÓ MUNKÁLTATÓK, IPAROSOK!
A Széchenyi István Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola, a Vá-rosi Ipartestület és a Polgármesteri Hivatal Humán Osztálya az asztalos szakmunkásképzésben 1993 júliusától bekövetkező igen kedvezőtlen kö-rülmények áthidalására, illetve megbeszélésére tisztelettel meghívja Önt, - illetve képviselőjét. A megbeszélést az iskola tanári szobájában (Nagy-kanizsa, Hunyadi u. 18. sz.) tartjuk 1993. május 18-án 16 órától KérjUk szíves megjelenését, melyre feltétlen számítunk.
Széchenyi István Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola
Nagykanizsa
FELHÍVÁS NYÁRI MUNKÁRA!
Gyerekekl Ne töltsétek céltalanul a nyári szünidőt!
Jelentkezzetek a Piros Pont c. gyermekhetilap és
a Magyar Tükör c. családi hetilap árusítására.
Egy-egy eladott lapért 8,- Ft-ot fizetünk,
az ország bármely területén. Szeretettel várjuk jelentkezéseteket írásban vagy telefonon.
PIROS PONT SZERKESZTŐSÉGE: 1135 Budapest, Szegedi út 37-39. Tel.: 120-2629 vagy 149-0370174
Ügyvédi tevékenységemet elkezdtem, várom tisztelt ügyfeleimet - tartós megbízásra is.
DR. BÁLINT JÁNOS ügyvéd
Nagykanizsa, Sugár út 4. Tel.: 313-051
1993. május 20-án (csütörtökön) 18.00 órától
SURÁNYI GYÖRGGYEL az MNB volt elnökével,
aki ma a Közép-európai Nemzetközi Bank Igazgatója,
valamint SOÓS KÁROLY ATTILÁVAL
az SZDSZ országgyűlési képviselőjével,
gazdasági szakértőjével találkozhatnak
ont
az érdeklődők a Hevesi Sándor Művelődési,
Kamaratermében.
TÉMA: „Párbeszéd a gazdaságról"
Minden érdeklődőt tisztelettel várnak a szervezők.
ARA: 19 FT
DEL-ZALAI HETILAP
V. évf. 21. sz. 1993. máj. 21.
ELLŐ KANIZSA!
Riporter: Szoktál-e a fürdőkádban énekelni?
Geszti: Nem nagyon, mert inkább zuhanyozok és a tusolórózsámat szoktam öntözgetni, ugyanis ez az egyetlen virág a lakásomban.
a Jövő szombaton városunk ad otthont a népszerű á televíziós műsornak, az ÁSZ-nak. A sokak számára szimpatikus műsorvezetővel, GESZTI PÉTER-rel készült írásunk a lap 26. oldalán olvasható.

MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
Pezsgőd úrra nás és T-hang...
Hétvégétől üzemel az új telefonközpont
Szokatlan eseményre került sor pénteken éjjel a posta épü-letében. Újságírók és szakemberek várták izgatottan az új telefonközpont beindítását.
A beruházás körülményeiről, gondjairól, sikereiről Reiner Ágostonnak, a MATÁV Rt. pé-csi kirendeltségének vezetőjé-vel beszélgettünk.
- Az a hír járja, hogy ön
személyes szívügyének tartotta
a kanizsai központ mielőbbi
elkészítését...
- Ez így igaz. Több minden
köt ehhez a városhoz, például
idejártam középiskolába. Más-
részt nagyon jó kapcsolatot si-
került kialakítanom a város ve-
zetőivel, és az ügyben illetékes
ad hoc bizottság tagjaival. Azt
hiszem, ez már elegendő ok
ahhoz, hogy harcba szálltam a város telefonügyeiért. Nem mindig volt ez könnyű játszma, hiszen ez a most átadásra ke-rülő központ egymilliárd forin-tos beruházásért nem egyszer kellett asztalhoz ülnöm a MA-TÁV többi vezetőjével, illetve türelmét kérni a városnak, azért, hogy ne bocsátkozzon részmegoldásokba, s hogy vár-ja ki azt a műszakilag minden-képpen jobb fejlesztést, amely átadásra került ma éjjel.
- Mennyivel korszerűbb ez a központ, mint a már üzembe helyezettek?

- Jelenleg ez a legkorsze-
rűbb berendezések egyike, 16
ezer helyi vonalkapacitással
rendelkezik, eredendően na-
gyobb mint a zalaegerszegi,
és úgy van kiépítve, hogy az
igényeknek megfelelően to-
vábbfejleszthető. Amennyiben
befejeződnek a kiépítések és
az utolsó beruházások, hama-
rosan elmondhatjuk, hogy a
telefonközpontok szempontjá-
ból Zala lesz a legkorszerűbb
megye.
- Hány előfizető került át-
kötésre ezen az éjszakán, illet-
ve a hétvégén?
- Hatezer. Jelenleg 11 mun-
katársunk végzi ezt a munkát,
akik mindent megtesznek azért,
hogy egy héten belül minden
műszaki hiba nélkül befejeződ-jön az átállás.
- Mi történik most?
- A város több részén, Kis-
kanizsán, a keleti városrészben
már folyik az átállás, itt bent
a központban éjfélkor kezdődik
a munka és 20-25 perc múlva
véget ér. Szeretnénk pezsgődur-
ranással ünnepelni, hogy ezen-
túl nem kell a tárcsahangra,
szakmai nyelven szólva T-
hangra várni.
- Az utolsó szó jogán...
- Nagyon sok vád ért ben-
nünket, hogy nem megfelelően
végezzUk a munkánkat. Szeret-
ném, ha a város visszanyerné
a MATÁV-ba vetett bizalmát.
Ezzel a mostani beruházással
szeretnénk elősegíteni a város,
a térség fejlődését ebben a vi-
lágban, ahol az időben szerzett
információ értéke felbecsülhe-
tetlenül nagy.
dukát
A telefonközpont átadásához kapcsolódó további írásunk a lap 4. oldalán olvasható.
1 KANIZSA

egyaránt meghívott, de távolma-radt Farkas Zoltán alpolgármes-tert és Palotás Tibort, a Colos-seum Kisszövetkezet elnökét; valamint az Alfától-Omegáig Kft. ügyvezetőjét, s a Polgár-mesteri Hivatal Gazdasági Osz-tálya Vállalkozási Csoportja ve-zetőjét is meghívja május 26-i ülésére. A vásárcsarnok Ugye te-hát tovább „lebeg".
(ti-nyl)
TOYÁBB „LEBEG" A VÁSÁRCSARNOK ÜGYE
MACYfiR GAZDASÁGI
CÉGMÜTflTÓ
CÉGINFORMÁCIÓS ADATTÁR Területi e».ffryy^gyg kötetek
HIHDETÉf FELVÉTEL . mtgyal képviutt:
Május 12-én Jancsi György
elnökletével ismét kibővített ülést tartott Nagykanizsa Megyei Jogú Város önkormányzatának Városfejlesztési Bizottsága. Ez-úttal az egy héttel korábban el-napolt három napirendi témát tárgyalták meg.
Elsőnek a 20-as honvéd gya-logezred sétakertben lévő emlék-szobrának az Erzsébet térre tör-ténő visszahelyezése került „te-rítékre". Ismeretes, hogy koráb-ban Palotás Tibor önkormányzati képviselő és 5 városi politikai szervezet (MNSZ, MDF, KDNP, FKgP, POFOSZ) terjesztett elő ezzel kapcsolatos javaslatot a város vezetése felé. A bizottság a politika kizárásával, szakmai alapon (főépítész, TEFO főelőa-dója), 3 érintett helyi társadalmi szervezet (Városvédő Egyesület, Közéleti Klub, Honismereti Kör) és 1 tanintézet (Dr. Mező Ferenc Gimnázium) jelenlévő vezetőjé-nek meghallgatása után,a kérést nem tartotta megalapozottnak, s - egy tartózkodással - úgy dön-tött, hogy a szerintük ideális he-lyen lévő emlékszobor költség-igényes visszahelyezését - a je-lenlegi sétakerti közvetlen kör-nyezetben való méltóbbá tétele
KANIZSA
Főszerkesztő: Dóró János
Laptitkár:
Bencze Ildikó
Reklámmenedzser:
Gombás Imre
Felelős kiadó:
a Szociális Foglalkoztató
Nagykanizsa
igazgatója.
Szerkesztőség:
8801 Nagykanizsa,
Király u. 47.
Telefon/fax: 93/12-305 Computertechnika:
GRAFO BT. PRINTEXT BT.
Zeg., Mártírok u. 42-44. Tel.: (92) 13-780/11
Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt.
Felelős vezető: Galla József vezérigazgató
Terjeszti:
a Magyar Posta,
és a Szociális
Foglalkoztató
Nagykanizsa
Előfizetési díj:
egy bónapra 82 forint.
ISSN 0865-3879
és a szobor felújítása mellett -nem javasolja a városi közgyű-lésnek. (Szóba került ugyan, hogy a város lakói többségi aka-rata és költségfedező adományai esetén a 20-as honvédszobrot visszahelyeznék az Erzsébet tér-re.) A bizottság a 20-as szobor visszahelyezése helyett az Erzsé-bet téren lévő restaurálhatatlan törökkút hasonmásának elkészí-tését és 1994. évi felállítását ter-jeszti elő az önkormányzatnak.
A napirend második részében a Nyári Fafaragó Tábor vezető-jének, Rohrback Jenő faszob-rásznak azon javaslatát tárgyalta a bizottság, hogy a honfoglalás 1100. évfordulójáig, 1996-ig -évente 4-5 db alkotás készítésé-vel - összesen 17 db faszobrot készítenének és helyeznének el a sétakert északi részén lévő fák árnyékába, úgy, hogy a tábor tagjai az 1993-96. évek nyári hónapjaiban a sétakert közepén lévő esőfogóban dolgoznának. A szakértők és a társadalmi szer-vek vezetőinek véleményére is alapozva, a bizottság egyhangú-an úgy határozott, hogy a Nyári Fafaragó Tábor tevékenységével egyetért, de a fafaragás helyszí-néül a sétakerti esőfogónál al-kalmasabb helyett (pl. továbbra is a Csónakázó-tónál) javasol a közgyűlésnek, a szobrok elké-szülte után viszont nem vállal-nak garanciát valamennyi faszo-bornak a sétakertben történő el-helyezésére (szóba jött néhány oktatási és egyéb intézmény ud-vara is az elhelyezés szempont-jából).

Itthrfon
A bizottság végül a Pelényi Gyula Építészműhely (Zalaeger-szeg) azon kérését vitatta meg, hogy a zsákutcába jutott kani-zsai vásárcsarnok kész terveiből az önkormányzat - térítés elle-nében - az esetleges tervmódo-sításnál vagy egy új tervdoku-mentáció esetén vegye figyelem-be a hasznosítható munkarésze-ket, a város Részletes Rendezési Terve keretében. Az előzménye-ket és a jelenlegi tényállást Berczeli Emília városi főépítész




PROVIDENCIA
Q8ZTRJU MACV*B BI7TOSITŰ Rí.
ismertette, majd Petényi Gyula közölte, hogy még 3,3 millió Ft tervezési költség kintlevősége van a fővállalkozó Colosseum Kisszövetkezettel szemben, a megbízó Alfától az Omegáig Kft.-től pedig ígéretet kapott, hogy az önkormányzat rendezi követelését, azonban intézkedés még nem történt. A Városfejlesztési Bizottság az ügyben egyelőre tanácstalan maradt, s úgy határozott, hogy az ülésre
TISZTELT ÜGYFELEINK!
Kirendeltségünk
június 1-től a Kölcsey u. 4-8. szám alá
költözik,
de 24-től l-ig
még a régi helyen is
(Sugár u.)
fogadjuk régi és leendő kedves ügyfeleinket.
Telefonszámunk: 93/310-214

B A hely változik, de a PROVIDENCIA legyen önöknek EVIDENCIA.
KKLVAKOSI
IRODAHELYISÉG
KIADÓ
munkaidcíhen
a 9.V312-305-os
telefonon, vaj»y
személyesen a király
nUa 47. alatti
Kanizsa hetilap
szerkeszt ösé« éhen.
KANIZSA 3

MOST SZÉP LENNI KATONÁNAK(?!)
Több garázs, több parkoló
Lakossági kezdeményezés nyomán a Pol-gármesteri Hivatal Településellátási és Fej-lesztési Osztálya úgy döntött, hogy további módosításra kerül Kanizsa eddigi rendezési terve oly módon, hogy a jövőben több garázs és parkolóhely álljon a polgárok rendelkezé-sére.
Három városi cégtől - Kanizsaterv, Arkha-na Kft., Stylus Kft. - kaptak a felkérést kö-vetően árajánlatot is tartalmazó terveket. A gyorsabb megvalósítás érdekében a hivatal úgy döntött, három részre osztja a várost a cégek között, hogy ki-ki a maga területén részletesen dolgozza ki elképzeléseit. A már
elkészült terveket a szakhatósági egyeztetés előtt múlt kedden bocsátották lakossági fó-rum elé a Vasemberházban. A belváros és a keleti városrész lakói elfogadták a terveket, amelyek leginkább otthonaikhoz közel, szá-mos kisebb területen kerülnének megvalósí-tásra, és csak néhány újabb garázshely kiala-kítására tettek javaslatot. Az északkeleti vá-rosrészből érkezettek több pontban is aggá-lyukat fejezték ki a jelenlévő főépítésznek és mérnököknek, ám bő egyórás vita, s a fel-vetéseik mérlegelése után velük is létrejött a hőn óhajtott konszenzus.
- Ír -

Csendes ünnepre készül má-jus 22-én a Thúry György Laktanya a Magyar Honvéde-lem Napjára, ezért szombaton régi hagyományaihoz híven nyitva lesz a laktanya, hogy fogadja az érdeklődőket. Fő-ként a katonakorba serdülő gyerekeket.
Szép-e ma katonának lenni? - tehetjük fel a kérdést. A ka-tonapolitikai-honvédelmi tör-vénycsomag többfrontos vitá-jában a honvédség átszervezé-se, a fegyvergyártó holdingok kialakítása, a biztonság-politikai alapelvek megfogal-mazása mellett mekkora súlyt, szerepet kap az ember, aki esetleg egy évet örömtelenül vagy egy életet „kibiztosított" lélekkel tölt el a laktanyákban. Kanizsa régi katonaváros. Ha valahol, akkor itt aztán igazán beleivódott a katonáskodás va-lamilyen módon az emberek ér-zelemvilágába, tudatába. Az utóbbi időben azonban mintha kevesebb lenne a katonai egyenruha az utcákon.
- Igen, jól érzik ezt az em-berek - kezdi a beszélgetést Poprádl Zoltán alezredes, a Thúry György Laktanya pa-rancsnoka, aki egyben a hely-őrség parancsnoka is. - Ki-sebb az állomány, a Thúry György gépesített lövész dan-
dár átvette a Gábor Áron és a Kossuth Laktanyát, őrzi eze-ket a területeket, és technikai eszközök tárolására használja. Éppen most dolgozunk azon, hogy a két laktanyát kerítéssel elválasszuk, és a Gáborban június 1-től egy kislétszámú anyagellátó részleget hozunk létre. Egyébként nemcsak má-jus 21., a magyar honvédelem új keletil ünnepnapja előtt és a honvédelmi törvénytervezet vi-tája közben állunk a sajtó ren-delkezésére, hanem bármikor készek vagyunk arra, itt Nagy-kanizsán is, hogy az átalakuló honvédelmi koncepciót és szemléletet az emberekhez kö-zel hozzuk.
- Az utóbbi évek társadal-
mi, gazdasági változásai bizo-
nyára a laktanya munkaerő-
helyzetét sem hagyták mozdu-
latlanul.
- A fiatal, jóképességü tisz-
tek kiáramlása a civil életbe
a_ 80-as évek végén megállt.
Úgy érzem, jelenleg van meg-
tartó ereje laktanyánknak. A
változások szembetünöek.
Tisztjeink átlagéletkora 33 év.
Nemcsak mindnyájan főiskolát
és egyetemet végeztek, de fel-
készültségük is szélesebb ská-
lán mozog. Nyelveket tanul-
nak, kezelni tudják a korszerű
informatikai eszközöket. A
nagyfokú leterheltség melléjá-
ruló aránytalan bérezés las-
san javul, igaz a lakáskérdés
megoldása egyenesen jó Kani-
zsán. Nemrégen készítettünk
statisztikát, így elmondhatom,
az állomány egyharmada, de
a tiszthelyettesek 43%-a a lét-
minimum határán vagy alatta
él. Az új rendeletek lehetővé
teszik a szerződéses katonai
állomány alkalmazását is. Ezek a fiatalok - 80 főről van szó - júniustól gépharcijármü-vezetők, toronylövészek vagy rajparancsnokok lesznek. 300 jelentkezőből válogathatunk, s ez is jelzi, hogy az anyagi megfontolások mellett vala-mennyire mégis csak szép ka-tonának lenni. Egyébként más oldalról - a tartalékos tisztek, tiszthelyettesek köréből - is van visszaáramlás a hadsereg-be. Mi úgy érezzük, a katona-ság tekintélye nőtt, s Nagyka-nizsán nem szégyen egyenru-hánkban mutatkozni.
- így látja ezt az utca em-
bere is. Hozzá kívánom még
tenni, hogy a dandár jelenléte
egyfajta biztonságérzetet ad a
civil lakosságnak. Most be-
széljünk arról, hogy az újszerű
belső szabályozók miként
érintik a sorállományt!
- A felső katonai vezetés
kellő rugalmassággal és oda-
figyeléssel foglalkozik a sza-
bályozók újragondolásával -
veszi át parancsnokától a szót
Nádas János őrnagy, személy-
ügyi tiszt.
- Mi úgy tartjuk, hogy a
sorállományt fegyelemben, de
emberségben képezzük ki.
Rendszeresen szervezünk fóru-
mokat, konzultációkat, meg-
hallgatjuk a fiatalokat. Telefo-
non, levélben, de sok esetben
személyesen is tartjuk a kap-
csolatot a szülőkkel. Ha nincs
szolgálatban a katona, elme-
het kimaradásra, eltávozásra.
A súlyos fegyelemsértések szá-
ma az utóbbi évben negyedére
csökkent. Például az önkényes
eltávozás minimális lett. Mind-
ezek ellenére van gondunk bő-
ven, hiszen a társadalomban
meglévő újszerű problémák a laktanyánkban is éreztetik ha-tásukat. Amíg 91-ben 40 fő érettségizett újoncunk volt, idén februárban már a kéthar-maduk rendelkezett közép- és felsőfokú végzettséggel. A vég-zettség azonban nem mentesíti ezeket a fiatalokat a lelki sé-rülésektől, a számtalan csalá-di problémától. Rossz a fizikai állapotuk - egynyolcaduk asztmás -, nyitott gerinccel, látási problémákkal, bezártság érzetével küszködnek. Nehezíti helyzetüket a szinte teljesen hiányzó honvédelmi előkép-zettség, a burjánzó alkoholiz-mus, s sajnálatosan megjelent a drog is. Az utóbbi két be-vonulás után több mint 30 fia-talt egészségügyi alkalmatlan-ság miatt le kellett szerelnünk. Egyre nő a munkanélküliként bevonulok száma. Sok fiatal nálunk találkozik először a pénzbeosztás kényszerű tudo-mányával, s így aztán az új-szerű sorkatonai járandóságok célszerű felhasználása nem mindig sikerül.
- Elmondhatjuk, hogy elkel-ne egy laktanyapszichológus -veszi vissza a szót a parancs-nok úr. - Állománytáblára ke-rült, de bérproblémák miatt nem tudtunk még erre a mun-kára képzett embert alkalmaz-ni. Hogy feletteseink milyen fontosnak tartják a bevonuló fiatalok lelki gondozását, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy megkezdődött egyete-mi szinten csapattisztekből a laktanyapszichológusi átkép-zés. Mindent el kívánunk-kö-vetni, hogy a haza védelmének kötelezettségére való felkészí-tés ne nyomasztó 12 hónap le-gyen, hanem a fiatal személyi-ségében kiteljesedve, fizikailag megerősödve, képzetten zárja a sorkatonai szolgálatot.
Csendes ünnepre készül ezen a hétvégén a Magyar Honvédség az országban. Ha 1849. május 21-én Buda ost-roma és bevétele a reális ka-tonai lehetőségek maximumát jelentette, akkor az ezredfor-duló hivatásos és sorállomá-nya bizton óhajthatja, hogy az ünnep ne csak visszaemléke-zés legyen, hanem tükre is a mai tényleges katonai értékek-nek, a haza megvédésére kész-tetésnek. Hogy igazán szép le-gyen katonának lenni!
Büki Erzsébet
4
[ KANIZSA^
1993. május


TÁVKÖZLÉSI VILÁGNAP KÖZPONT AVATÁSSAL
Nem tudni, hogy az idei eszten-dő májusáig hányan tudták, hogy a távközlési világnap e hónap kö-zepén van, de az biztos, emléke-zetes dátum lesz ez Kanizsa éle-tében, hiszen európai szintű tele-fonközpont kezdte el a működését. Garami András üzemvezető vi-szont ezt egy országos eseménnyel hozza logikai összefüggésbe, hi-szen a vidéki telefonszámok lép-tek egyet előre. Hatszámjegyűekké
váltak. Az átadás reggelén az üzemvezető\' zsúfolt programja el-lenére szívesen állt rendelkezé-sünkre. Mint elmondta, hogy a munka időre elkészüljön, 35-40 fős team három műszakban dolgo-zott. Közülük Kelemen János ve-zérigazgatói elismerésben része-sült. Tájékoztatása szerint, a zala-egerszegi és a keszthelyi központ átadásának tapasztalatai alapján valószínűnek tartja, hogy Kani-
zsán is lesznek a kezdetben apróbb zavarok, de hogy elkerül-jék őket, tizenegy kolléganője fel-hív valamennyi előfizetőt, hogy az esetleges hibákat kiküszöböljék.
Mondandójában a zalakarosiak számára is közölt jó hírt, ahol rö-videsen sor kerül egy kihelyezett központ átadására.
Most már tehát a következő dá-tumra kell figyelni, azaz 1995. március 3l-re, amikor is a megye egész területén telefonhoz jutnak az önerős beruházók. Valószínűleg így Zala megye lesz az első, ahol az összes település elérhető lesz elektronikus központon keresztül. - g. I. -
- Május 24-én ismét ülése-zik városunk önkormányzata. Néhány téma a napirendből: Rendeletalkotás a pénzben és természetben nyújtandó szociá-lis támogatásokról; lakásügyi rendelet módosítása; Intézmé-nyek átszervezése, Marton Ist-ván képviselő önálló indítvá-nya alapján; Javaslatok, tervek a piarista iskola elhelyezésére; a VGV és a Zalaco átalakítása, privatizációja; ÁSZ jelentés; Javaslat a Dél-Zalai Tűzvéde-lemért Alapítvány támogatása-



Az 1993. évi Kulturális Alap felosztása
1. témakör: Közgyűjteményi szolgáltatások, művészeti produkciók tárgyi feltételeinek támogatása
Következő számunkban folytatjuk a Kulturális Alap felosztásáról szóló
összegzésünket.
HELLO!
Szeretettel várunk
mindenkit
az ÁSZ nagykanizsai élő adására.
HELYE:
Winkler Szakközép tornacsarnoka
IDEJE:
1993. május 29.
10 óra Belépés ingyenes,
a helyeket 8.40 és 9.00 között
kell elfoglalni. Belépőjegyek május
24-tól a középiskolákban
és
a Kanizsa Hetilap
szerkesztőségében
igényelhetők.
A MŰSOR VENDÉGE:
a Szya és az EDDA együttes.
MŰSORVEZETŐ:
GESZTI PÉTER
Köszönjük,, hogy segítettél szándékunkban!
A pályázó neve
1. Nagyrác utcai iskola
2. Rózsa úti iskola
3. Rózsa úti iskola
4. Hevesi Sándor iskola
5. Hevesi Sándor iskola
6. Hevesi Sándor iskola
7. Péterfy Sándor iskola
8. Péterfy Sándor iskola
9. Rozgonyi utcai iskola

10. Hunyadi János iskola
11. Hunyadi János iskola
12. Zemplén Győző iskola
13. Zemplén Győző iskola
14. Zemplén Győző iskola
15. Batthyány Lajos Gimnázium
16. Palini-iskola
17. Városi Kerámia Szakkör
18. DEXTRIN Együttes
19. Kazanlak Ifjúsági Klub
20. HSMK
21. Városi Könyvtár
22. Városi Könyvtár
23. Mindenki Háza - Miklósfa
24. Helyőrségi Klub
25. Helyőrségi Klub
26. Helyőrségi Klub
27. Erkel Ferenc Műv. Ház.
28. MÁV Kodály Miv. Ház
29. MÁV Kodály Múv. Ház
30. MÁV Kodály Műv. Ház
31. Thury György Múzeum
32. Kanizsa Dél-zalai Hetilap
33. Kanizsa Hagyományápoló Egyesület
34. Kanizsa Hagyományápoló Egyesület
35. Kanizsa Hagyományápoló Egyesület
36. Bene Vendel Néptáncegyüttes
37. Eraklin Táncklub
38. Amalipe Egyesület
39. Zeleno Patra Hagyományőrző Egy.
40. Zeleno Patra Hagyományőrző Egy.
41. Igricek Együttes
42. Pedagógus Nőikar
43. Baráth Zoltán
44. Kövesné Monok Anikó

45. Kanizsa és Környéke Alkotóinak Egy
46. Csávás Csaba
47. Városvédő Egyesület Honismereti K.
48. Erkel Ferenc Műv. Ház
49. Erkel Ferenc Műv. Ház
50. Erkel Ferenc Műv. Ház

Célja
Támogatás (forint)
Komplex művészeti tevékenység Gyermek Néptánc Csoport Speciális Szakiskola támogatása
Klubnapközi támogatása -
Népi Gyermekjáték Kör
Karácsonyi hangverseny —
Hagyományőrző Kör - , -
Népi Zenekar -
Pianínó javíttatása
Néptánccsoport: hang- és videoanyag —
Néptánccsoport: viselet
Fénytechnika és hangosítőrendszer kiépítése -
Néptánccsoport -
Kézműves Szakkör
Virág Benedek Kórus: viselet 100.000,-
Néptánccsoport
Égető kemence felújítása . 30.000,-
Hangszererősítő vásárlása \' —
Szalonzenekar létrehozása -
Városi Vegyeskar: egyenruha
Hangzó állomány gyarapítása, kölcsönzés biztosítása
Könyvvásárlás Kovászna testvérváros számára -
Nyugdíjas Népdalkör támogatása -
HEK-ROVER Táncklub támogatása
Színi-Tanoda: 3 előadás megvalósítása 120.000,-
Aranyvessző Néptánccsoport —
Irodalmi Színpad létrehozása ■ -
MÁV Dél-zalai Táncegyüttes: viselet
Népizenekar - Patkó Banda - alkalmazása 50.000,-
Bábcsoport támogatása -
Kiállítóhely kialakítása • -
Fénymásoló vásárlása
Bojtár Népzenei Együttes támogatása 70.000,-
KANIZSA Táncegyüttes: viselet, szakmai anyag 100.000,-
Utánpótlás Tánccsoport: viselet, koreográfia 100.000,-
Viselet, koreográfia vásárlása -
Viselet vásárlása ■ -
Ruha és hangszervásárlás -
Viselet vásárlása . -
Hangszervásárlás -
Hangszer és hangtechnikai eszközök vásárlása 40.000,-
Egyenruha vásárlása -
Technikai eszköz hangszereléshez —
Szövőszék vásárlása
■ Famegmunkálő gépek vásárlása -
Fafaragó eszközök vásárlása -
Romlottvár konzerválása —
Nagycsaládosok Klubja 30.000,-
Kazettakiadás: Patkó Banda
Kazettakiadás: Tiborc Quartett
1. témakör összesen: • 740.000,-
KANIZSA



követően
mát
Szélgetés Kezdődött az alejU
IÉMMÉNNÍ
a közvetlen demokráiefpi
eszközeit, és egy lehetséges 1
kormánypárttá válás profej 1
l«máit is. illil
■i::-. ta
£


SZEKERE!

..\'. Vioxl;::;;:::;::;:::::::;:-:;:::::::::::^1: ■
!pRövid Időn Rezsőt követően - immár a második rangos MSZP po-litikust köszönthettük vá-Ijosunkban. Május 12-én |!|élután a párt zsúfolásig telt helyi irodájának ¥|pi
1§l
szag és párt jelenlegi helyi É|etét, és latolgatta a \'94-ijíién esedékes választások |||sélyeit. Hangsúlyozta, |||ögy »i MSZP az elmúlt |||i^rojn.év alatt egy átala-iii||i|il!^siíilágban sikerrel vitte
:■:■:■:■;■;■:■:-:-:■:-:■:■:■:■:■:■:■:■:-:■:-:-:-:■:•:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■

AZ UJ TOYOTA CARINA
Leveszi a lábáról...

MEGBÍZHATÓ ÉS DINAMIKUS

IGÉNYE SZERINT VÁLASZTHAT: 18 FAJTA SZEMÉLYGÉPKOCSI,
MIKROBUSZ,
KISTEHERGÉPKOCSI KÖZÜL
RÉSZLETFIZETÉS ÉS
LÍZINGLEHETŐSÉG
BEMUTATÓTEREM, NAGYKANIZSA,

ZRÍNYI M. u. 32.
Tel.: 93/13-140/926

SZERVIZ, ERDÉSZ u. 28. Tel.: 92/73-180, Fax: 92/73-181
Tisztelt Partnereink,
és leendő Partnereink!

HIDROTERRA
A Zalaszentmihályi Meliorációs Főmérnökség
HIDROTERRA
néven változatlan szolgáltatásaival
továbbra is az Önök rendelkezésére áll.
Keressen bennünket!
Vállalkozási területeink:
csomagolt és ömlesztett tőzeg, virág- és palántaföld
speciális kertészeti keverékek gyártása » kertészeti és mezőgazdasági szaktanácsadás műtrágyaértékesítés komplex meliorációs kivitelezések területrendezés és rekultiváció kémiai talajjavítás fizikai talajjavítás szervesanyag-terítés tőzegesterítés mélyépítési földmunkák
■ haszonanyag-beszállítás kerámia- és téglagyárak részére
különböző tározó földművek készítése hulladékelhelyezés, szeméttelep kialakítása veszélyes hulladék szállítása és tárolása
környezetszennyező balesetek területi rekultivációja
útépítés
fenti munkák tervezése és fővállalkozói bonyolítása
Cím: 8936 Zalaszentmihály, Arany János út 2.
92-368-084 (központ) 92-368-103 (ügyvezető igazgató)
92-368-097
Fax: 92-368-103
Telex: 33-288
KANIZSA


Lenart piacot keres
Villanások a Zalaegerszegi Tavaszi Vásárról
A KANIZSA BÚTORGYÁR RT. 1993. május 24-től 30-ig tartja
új termékeinek bemutatóját
a nagykanizsai Hevesi Sándor
Művelődési Ház emeleti előcsarnokában.
A bemutatott termékekre kedvező áron a helyszínen megrendelést felveszünk.
A kiállítás megtekinthető május 24-től 28-ig 14-18 óráig, május 29-től 30-ig 10-18 óráig.
A kiállítási időszakban
a nagykanizsai l-es számú bútorboltunk
(Ady E. u. 43./A.)
egyes szériabútorokat
nagy árengedménnyel értékesít.
Bútorbolt nyitvatartási idő hétfőtől péntekig 8—16-ig, szombat szünnap:
Várjuk az érdeklődőket és a vásárlókat!
KANIZSA BÚTOR-MÖBEL
Nagykanizsa, Szemer út 4.
Tel.: 93/314-250, 313-109
A muravidéki Szlovéniával már megismerkedtünk. Külön-ben is ide szolgál a legtöbb személyes - gyakran baráti -kapcsolatunk.
Lenart járás kissé távolabb - Muraszombattól Dél-Nyu-gatra, Maribortól némileg Északra - fekszik. A Zala-egerszegi Tavaszi Vásár jóvol-tából most közelebbit is meg-tudtunk erről a tájról a zalai kereskedelmi és iparkamarával közösen szervezett sajtótájé-koztatón, s a bemutató részen is.
Joze Petrovic lenarti ipar-kamarai elnök sokszínű képet festett Vörös József tolmács közvetítésével a lenárti lehető-ségekről. Joze Sklerec polgár-mester és\' ljutomeri születésű Joze Stolnik szlovén országos iparkamarai alelnök kiegészí-tésével teljessé vált az az is-meret, amely a sokoldalú kap-csolatok fölvételéhez szüksé-ges. Ez utóbbi kitétel azért is lényeges, mert a sajtótájékoz-tatón - bölcs intézkedés nyo-mán — részt vettek a zalai, fő-képp zalaegerszegi és a lenárti vállalkozók és képviselőik. Mindezt kiegészítette a Kani-zsa Sörgyár Rt. sörsátrában a lenárti férfikar által adott nép-dal-hangverseny Obertnik E. Milán jókedvű vezényletével.
Tehát: Lenart 204 négyzet-kilométeren fekvő járás, va-gyis Göcsej egyharmada, 17 ezer lakossal. Minthogy az egykori jugoszláv piac elve-szett, most keresi külhoni le-hetőségeit. Romániával máris évi 10 millió USA dolláros kereskedelmet bonyolít le. Ám ha közelebb is talál piacot, mondjuk Zalában, akkor fő-képp ezt veszi figyelembe. Az egerszegi vásáron 16 iparos és társaság mutatkozott be, a za-lai kamara össze is hozta őket Gaál Zsuzsa segítségével ma-gyar szakmai- és sorstársaik-kal. Merthogy hasonló gazda-sági és jogi körülmények kö-zött próbálnak meg a felszínen maradni.
Hogy a szlovén kiállítók, kamarai és államigazgatási ve-zetők mely kanizsai kiállítók-kal ismerkedhettek meg, az alábbiakban adunk részleges képet.
Városunkból összesen 11 társasági és egyéni kiállító mutatkozott be. Tapasz-talataink szerint a sajtótájé-koztatón senki sem vett részt
pedig előre meg volt hirdetve. A hagyományosok - Kani-zsa Sörgyár Rt. Téglaker, Lu-gosi László bőrdíszműves -mellett újak is bemutatkoztak.
- Tudja, már nem vagyok
mai gyerek, s nehezemre esett
a talicskázás Szentgyörgyvári
hegyen. Ezért motort szerel-
tem rá. Ezt mutatom most be
- és Sipos József idős autó-
szerelő valóban rámutatott a
két szerkezetre. - Nem kell
tolni, csak tartani még domb-
nak fölfelé sem.
A bőrdíszművesek közül a legszebb kiállítású bemutatója a nagykanizsai Lugosi Lász-lónak volt.
- Az első egerszegi vásáron
is itt voltunk. Meg a tavalyi
kanizsain is, természetesen.
Most végre rendezett körülmé-
nyek segítenek bennünket. Ami
az üzletet illeti, most hétköz-
nap van, holnap szombat, va-
sárnap talán több lesz a vá-
sárló is, nemcsak az érdeklő-
dő, tájékozódó vásárlátogató
- bizakodott a mester kedves
felesége.
- Azért van különleges bár-
sonyossága a villányi Caber-
net-bornak, mert egész nap
magába szívja a hegy a Nap
melegét, éjszaka pedig, mint-
egy megsokszorozva a napsü-
téses órák számát kileheli ma-
gából, elárasztja vele a szőlőt
- adta magyarázatát a villányi
borok különlegességének Nink
Károly, a Szőlő-Bor Kft. ügy-
vezetője.
A pici kiállító fülkében szinte a teljes villányi válasz-ték megtalálható volt. Páder Sándorné, a Kanizsa-szerte ismert Szöszike szerint mind többen kóstolják meg nemcsak a borokat, de az Örs vezér pezsgőt is, amely ha kellő népszerűsítést kapnak, akár Európa-hírű is lehetne.
- Ha egy-egy boltban, étte-
remben kaphatnánk egy sar-
kot, vagy pár polcnyi lehető-
séget, szívesen bemutatkoz-
nánk a mostaninál teljeseb-
ben, az üzletekben pedig ál-
landóan is - tette mindehhez
hozzá Csiszár László üzletkö-
tő, - hogy a villányi borok az
őket megillető helyen legye-
nek és állandóan. Vizemé
Göndics Júlia rábólintott, s
máris kedvesen kínálta a kö-
vetkező borkóstoló vásárláto-
gatót.
- Nemcsak érdeklődés, de
megrendelés is volt már hal-
lottuk a kiállítás harmadnap-ján Fülöp Lászlóné vezető-szolgálati előadótól és Kaposl Katalin könyvelőtől a Tégla-ker Kft-nél a lényeg összefog-lalásaként.
A Westel nem épp ősma-gyar elnevezés, viszont na-gyon hasznos árut kínál: rá-diótelefont. Akinek tehát akad a zsebében szabad 80 ezer fo-rint körüli pénz, itt nyomban, sőt: tüstént telefonhoz juthat.
- Akadt ennyi, s nem is egy-nél. Tegnap hármat, ma ugyanennyit adtunk el, de eny-nyinél jóval több az olyan ér-deklődő, aki kifaggat minket töviről hegyire a készülékek működéséről. Azzal az ígéret-tel, hogy már másnap megje-lenik a pénzzel - újságolta Szálai László, reméljük szép jövő előtt álló fiatal ember.
Eddig tartott a keskeny ke-resztmetszet. Reméljük, hasz-nos tudnivalókkal azoknak, akiknek erre kinyílt már a sze-mük és a fülük - meg az eszük.
Ferencz Győző

A floridai székhelyű Mark Wodlinger és Marilyn Brik tu-lajdonában lévő Wodlinger Inc. Kábeltel Kanizsa néven kft.-t alapított, mely megvásá-rolta a NELKÁ-tól az általa birtokolt kábel-tévé rendszert. Az űj tulajdonos az üzemelte-tést május elsejétől kezdte meg a Hevesi u. 6. szám alatt.
A kanizsai kábelrendszeren fogható adók vételi helyei két új programmal bővülve az alábbi módon változtak:
C2 Ljubljana, 02 ORF 1, 03 Kanizsa TV, 05 HTV, A8 Du-na TV, C5 Music TV, 07 ORF 2, C8 HTV 2, 010 MTV 2, 012 MTV 1, F2 Eurosport (UHF 33), F4 PRO 7 (UHF 36), F6 SAT 1 (UHF 39), F8 RTL (UHF 42).
A kiskanizsai kábelrendsze-ren fogható adók:
C2 HTV 1, 02 Eurosport, 03 ORF 2, 04 Ljubljana, 05 HTV 2, 06 Infocsatorna, 07 MTV 1, 08 SAT 1, 09 ORF 1, 010 RTL, 011 MTV 2. 012 PRO 7.
A miklósfai kábelrendszeren fogható adók:
C2 ORF 2, 02 MTV 2, 03 HTV 2, 05 Infocsatorna, C5 Eurosport, C6 RTL, C7 ORF 1, C8 PRO 7. C9 HTV 1, C10 SAT 1, 012 MTV 1.
- ta -
1993. május 21. KANIZSA 7


Mit kell tudni a háztartási tüzelőolaj
...... f o rg aí m ázásáról ?i|iil
Az elmúlt években jelentősen megnőtt hazánkban a háztartási tüzelőolaj (a továbbiakban: HTO) felhasználása. Számítások szerint 1992-ben gázolaj és ipari tüzelőolaj helyett gépjármű üzemanyagként, illetve termelési célra mintegy félmillió tonna HTO-t használtak fel. Ezért a fogyasztási adó, az útalap és a környezetvédelmi díj miatti ár-különbözet folytán az állami költségvetés tavaly hozzávetőle-gesen IS milliárd Ft adóbevétel-től esett el (jelenleg literenként a gázolaj ára 60 Ft, az ipari tü-zelőolajé 59 Ft, a HTO-é pedig csak 22 Ft). A HTO jogellenes felhasználását már a korábbi években is próbálták szabályoz-ni, azonban az intézkedések ha-tástalanok maradtak.
A további szabálytalanságok megfékezésére a kormány rende-letet adott ki. A 66/1993.(V. 4.) Korm. rendelet május 15-én lé-pett érvénybe, amelynek értel-mében a HTO-t kizárólag ház-tartási célú fűtésre, lakossági központi hő- és melegvízszolgál-tatás tüzelőanyagaként, továbbá nyaralók, Üdülők, hétvégi házak fűtésére lehet felhasználni, meg-határozott korlátozással.
A kormányrendelet előírja, hogy a HTO felhasználására jo-gosultaknak - lakásra és nyara-lóra külün-külön - engedélyké-relmet kell kitölteni, amely a területileg illetékes polgármes-teri hivatalhoz (körjegyzőség-hez) személyesen vagy ajánlott levélben nyújtható be. Az eh-hez szükséges űrlap a tüzelő-olaj elárusítóhelyeken, a pol-gármesteri hivataloknál (kör-jegyzőségeknél) és vámhivata-loknál díjtalanul szerezhető be. Az „Engedélykérelem" című űr-lapon meg kell jelölni a fűtési típust (egyedi fűtés, központi fűtés, távhőszolgáltatás), a fű-tött alapterület (négyzetméter) és belmagasság (m) alapján számított térfogatot (légköbmé-ter). A felhasználható mennyi-ség egy fűtési idényre légköb-méterenként: lakás esetében 12 liter; nyaralók, üdülők, hétvégi házak tekintetében pedig 2 li-ter. Átlagosnál hidegebb tél esetén az ipari és kereskedelmi miniszter a normát 30%-kal megemelheti. Szociális okokból - külön kérelemre - a vámhi-vatal a 12 légköbméteres HTO normánál legfeljebb 10%-kai
nagyobb mértékű felhasználást is engedélyezhet.
A jogosultak az engedélykére-lemben feltüntetett, egy fűtési idényre számított HTO jogosult-ságot (10 literre felkerekítve) négy címletben (10. 20, 100, 500 liter), utalvány formájában igényelhetik.
A kitöltött engedélykérelmeket a lakóhely szerinti polgármesteri hivatalokban (körjegyzőségeken) gyűjtik össze és 8 napon belül továbbítják a területileg illetékes vámhivatalhoz. A HTO felhasz-nálására jogosító engedélyt és a kért címletű HTO-utalványokat a kérelmezők (felhasználók) a vámhivataltól tértivevényes le-vélben, postán kapják meg.
A kérelemmel, az engedéllyel és az utalványok kiadásával kap-csolatos költségek a magyar ál-lamot terhelik!
A HTO felhasználását a Vám-és Pénzügyőrség ellenőrei, köz-utakon pedig a rendőrök ellen-\' őrzik, akik szabálysértés esetén 50 ezer Ft-ig terjedő pénzbírsá-got szabhatnak ki!
A kormányrendelet értelmében a HTO továbbra is pirosra szí-nezve kerül forgalomba, olyan festék bekeverésével, amely gáz-olajjal történő 1:100 (jelzett tü-zelőolaj és nem jelzett gázolaj) arányú hígításban is kimutatható.
A fűtési idényre szóló HTO-utalvány a fűtési idényt megelő-ző május 1-től a következő év április 30-ig váltható be.
Nagykanizsán május 14-én felkerestük az ügyintézést végző két szerv illetékes vezetőjét, akik a következő tájékoztatást adták.
Dr. Lukácsa Erzsébet a Pol-gármesteri Hivatal titkárságveze-tője, a megbízott jegyző helyet-tese:
- A kormányrendeletet már megkaptuk, s bizonyára a mi-niszteri végrehajtási utasítás és a szükséges engedélykérelem nyomtatványok is napokon belül megérkeznek hozzánk. Ennek el-lenére a polgármester úrral már napirendre vettük a témát, s a hivatal egyik belső egységét, a Hatósági Osztályt bíztuk meg -többletfeladatként - az engedély-kérelem nyomtatványok kiadásá-val, begyűjtésével és a helyi vámhivatal felé történő továbbí-tásával. Remélem, hogy nem lesznek zökkenők a munkával.
Mindennap utazunk
Kevés olyan vasútállomá-sunk van, mint a kanizsai. Az ismert nóta szövege után az ország legtávolabbi pontján vonatosdit játszó kisdiákok is ismerik. Aztán Szentes László állomásfőnökkel beszélgetve kiderül, hogy csak a város ha-táráig robog a vonat, mert az ott kirakott „lassú"-jel már dö-cögésre készteti. Ezzel máris érintjük a vasút legégetőbb gondját, a pénzhiányt. A pálya felújításra szorulna, de ezt el kell halasztani. Ezért a bizton-ság érdekében csak lépésben közelíthetik meg az állomást a szerelvények. így viszont a le-gendás pontosság szenved csorbát. Hol van már az az idő, mikor az órát az elrobogó vonathoz lehetett igazítani, és hol van már az elmúlt évek ígérete, a fővonalak villa-mosítása? Ez is elakadt elég messzire a város határától. Nyugodjunk bele, hogy Kandó Kálmán hazájában csak ennyi-re telle«7
Nézegettem az ilyen-olyan rendezvényre csalogató plaká-tokat. Valamennyin ott szere-pel, a MÁV az utazáshoz öt-ven százalékos kedvezményt nyújt, de a vasútnak ki nyújt kedvezményt!
A halkszavú főnök meg-nyugtat. Vasutasszemmel az ilyet nem számolgatják. Üzlet-politikai érdek fűződik hozzá, hiszen a kedvezmény az uta-sok számát növeli. Egy átlagos napon itt Kanizsán ez a szám 1000-2000 körüli és harminc-kilenc vonat igyekszik célba-vinni őket. Az állomást a pé-csi üzletigazgatóság nagy cso-mópontjai közt tartják számon. A forgalom lebonyolításában és a kereskedelemben jelenleg 330 vasutas teljesít szolgála-tot. Ez kevesebb a tavalyinál, és több annál, mint amennyit a jövőben tudnak foglalkoztat-ni. Az ok itt is ugyanaz, mint a munkahelyek többségénél. A leépítés itt értelemszerűen a visszaesett termelés, a fuvarok
Herke Zoltánná pénzügyőr hadnagy, a Terv utcában lévő Nagykanizsai Vámhivatal veze-tője:
- A szükséges rendeletek, nyomtatványok, utalványok már birtokunkban vannak, s május 17-től várjuk a nagykanizsai vá-rosi és a város vonzáskörzetébe tartozó települések polgármeste-ri hivatalaitól, körjegyzőitől az engedélykérelmeket, amelyek el-lenőrzése után az engedélyt és az utalványokat - a kért címle-tekben - igyekszünk a kérelme-
visszaesése miatt történik. Vi-szont még a létszámnál marad-va; jó hagyománya van a vas-utas-dinasztiáknak. Nem ritka eset, hogy a nagypapa nem-csak a fiának, hanem már az unokájának is átadta a staféta-botot. Ezt a hagyományt a mostani nehéz körülmények között is folytatni akarják. A gyakorlatban ez úgy valósul meg, hogy felvétel esetén a vasutasszülők gyerekére egy kicsit jobban odafigyelnek.
Megtudom, hogy Szentes László állomásfőnököt har-minckét évvel ezelőtt csapta meg a mozdony füstje. A fel-sőfokú elvégzése után Villány, Pécsbánya Rendező majd Bá-taszék állomásokon szerezte meg a gyakorlati tapasz-talatokat. Nagykanizsára 1982-ben került. 1991-től pályázaton nyerte el az állomásfőnöki be-osztást. Bízik a fellendülésben. Ha ez a gazdaságban elindul, jó irányba tolja majd a vasút sínen lévő szerelvényeit. Egy jól gazdálkodó állam pedig mindig magáénak érzi a vas-utat.
Jó hír, hogy a Polgármesteri Hivatal, a Múzeum és a vas-utasok Kodály Zoltán Művelő-dési Otthona a kultúr-váróban állandó jellegű vasúti kiállítást szervez. Hasznos időtöltés lesz ide benézni az utasoknak, akik szünet nélkül, újévtől szil-veszterig igénybe vehetik a vasút szolgáltatásait.
- gombás -
zők lakcímére mielőbb postázni. Felhívom a figyelmet, hogy az igényjogosultságra vonatkozó bármilyen változást - a változás-nak megfelelően kitöltött kére-lemmel - a változást követő 8 napon belül nekünk kell bejelen-teni. A HTO helyett más tüzelő-anyaggal történő fűtésre való át-térés esetén az engedélyt és a fel nem használt utalványokat haladéktalanul vissza kell külde-ni hozzánk! - mondta.
T. I.
KANIZSA


Egy láncszem az ügyfélek és a biztosítók között
Egész évben IGEN
rendhagyó „ígen". Németh Anikó és Farkas dubor katonai szokásokat felidéző ekuvdn.
(Tóth Fercm felvétele)
- Szakiskolai program a Nagyrácban. A Művelődési és Köz-oktatási Minisztérium egyedi alkalmazás céljából engedélyezte speciális 9-10. osztály indítását a Nagyrác utcai Általános Isko-lában. Ide azoknak a jelentkezését várják, akiket nem vettek fel sehová a 8. osztály elvégzése után. Ezek a gyerekek így két szakmában kaphatnak képzést. A második év végén pedig kis-gazdaasszonyságból, illetve palántanevelő, zöldségtermelő betaní-tott munkásságból tehetnek vizsgát. A tanterveket az illetékes minisztériumok szakvéleményezték, amelyekben a matematika, az állampolgári ismeretek, a magyar nyelv és irodalom és a biológia mellett az ismeretanyag jórészét a szakmai tárgyak, illetve a gyakorlat teszik ki.
- dé -
Nagykanizsán jól érzik ma-gukat a biztosítók. Lehet, hogy ezt így szó szerint soha nem mondják ki, viszont tény, hogy az ország bármely részén állnak neki szervezkedni, rö-vid idd alatt felfedezik ma-guknak ezt a várost. Ha pedig egyszer már néhány órát Ka-nizsán töltöttek, biztosak lehe-tünk, hogy csupán napok kér-dése, hogy mikor nyitják meg irodájuk ajtaját az ügyfelek előtt.
Aztán változtak az idők és változott a gazdasági helyzet is. Új cégek, tulajdonosok je-lentek meg, ezernyi problémá-juk mellett külön gondot je-lent számukra, hogy eligazod-janak a közel tucatnyi biztosí-tó ajánlatai között.
A Deák tér 5. szám alatt a múlt év októberében kezdte meg működését a FINANCI-ER Biztosításközvetítő" és Ta-nácsadó Kft. Már majdnem azt írom, hogy várja ügyfeleit, holott éppen az irodában elég nehéz óikét megtalálni. Szilá-gyi Szilvia, megyei vezérkép-viseld mosolyogva jegyzi meg, hogy az ó" tevékenységük bizony nem zsúfolható egy iroda négy fala közé. Tőle tu-dom meg azt is, hogy a FI-NANCIER Kft.-nek a köz-pontja Kaposváron van, és négy megyében, köztük itt Za-lában is van képviseletük. Te-vékenységét a vállalkozói iga-zolvánnyal ellátott, agilis megbízottak hálózata végzi. Céljuk, hogy az ügyfelek szá-mára a legoptimálisabb bizto-sítást segítsenek kiválasztani, 11 biztosító ajánlatait összeha-sonlítva. A bróker igazi helye az ügyfél oldalán van, hiszen az ő igényeit, érdekeit képvi-
seli, természetesen szem előtt tartva a biztosítók elvárásait is.
- Tevékenységi körünk ha-marosan tovább bővül - foly-tatja a vezérképviseló" -, hi-szen új szolgáltatással állha-tunk ügyfeleink rendelkezésé-re. Megnyitjuk a Poligrupo Kft, nagykanizsai irodáját. Ez a kft., amely Portugáliában 18 éve, Magyarországon 2 éve si-keresen működő cég fogyasz-tói csoportokat szervez, mely-nek segítségével részletre vá-sárolhatnak ügyfeleink ingat-lant, vagy százezer forint fe-letti értékű termékeket. Jelen-leg 13 fogyasztói csoport mű-ködik az országban. Havonta csoportonként két ügyfél jut-hat hozzá az általa vásárolni kívánt termékhez vagy ingat-lanhoz. Egyet sorsolás útján választanak ki, egy másikat li-cit útján, azok közül, akik az adott hónapban az általuk igé-nyelt összeg legnagyobb há-nyadának egyösszegű befizeté-sét tudják vállalni. Esélye van tehát mindenkinek arra, hogy akár már kéthavi részlet befi-zetése után tulajdonossá vál-hasson. A kölcsön futamideje az igényelt összegtől függ. Mi-vel 100 000 forinttól 5 000 000 forintig lehet választani. A részletfizetés különös előnye, hogy csak 2-5%-os kezelési és biztosítási költség terheli.
Nem titkolják, sokat várnak a vállalkozás kibővítésétől. Több lábon állni nagyobb biz-tonság még a biztosítással foglalkozóknak is. Búcsúzóul kívánjuk, hogy sok megelége-dett ügyfelet sikerüljön találni.
- gombás -
Május nemcsak a felmelege-dés naptári hónapja. A tavaszi meteorológia változást jelez az érzelmekben, megújulást a szí-vekben. Hogy az előrejelzés mennyire igaz, mi sem bizo-nyítja jobban, mint a nagyka-nizsai Családi Iroda idei há-zasságkötési statisztikája. Má-jus a heti 8-10 esküvő alkal-mával kimondott boldogító IGEN rekordhónapja. Év ele-jétől eddig közel 90 házaspár határozott úgy, hogy kéz a
kézben indulnak a jót vagy ki tudja mi mindent sejtető hosszú úton. S hogy mi vár-ható az év végéig? Nem ke-vesebb mint 400 házasulandó egybehangzó kijelentése. Azt is megtudtuk, miben segít még az iroda. A szertartáshoz járó esküvői csokortól a nászút megszervezéséig mindenben. A többi természetesen már az „ügyfelek" dolga.
Tóth Ferenc



JARASI KIÁLLÍTÁS
84.befl rendezett első önálló kiállításán találkozhatott elő-s/or a kanizsai közónsí-j; Járási Ildikó túz/oinánckép-lestö sa-játos hangulatú munkáival. A/ a/.óta eltelt idftben a varos .s/á-mos pontján (épület homlokzatokon, belső1 terekben) Ismerhet-tük fel alkotásait, s az ország több helységében sikerrel mu-tatta be s/elíd nimfáit, madonnáit. Legfrissebb, s néhány ko-rábbi nithébil az elmúlt hét péntekén njílt gyűjteményes tár-lat a IISMK kiállítótermében, mehet I.ovrencsics I.ajos, a MII IS helyi fiókjának lga/.|utója nyitott meg a müvés/níit ko-•S s/onUÍ hcgudümu/sika és \\ers után. A nagyméretű, arany alapú _"£. triptichon és a többségében e/.ust-lekete képek, valamint né-— hánv s/.ines zománckép június 15-ij tekinthetek és vásárolha-tó tok inéi; a kiállítás színhelyén.



NEKI SENKI SEM „HEGEDÜL"?
Beszélgetés Pierot-val
Egy hétvégi disco avatáson Pierot lépett fel díszvendég-ként. Ez alkalommal, ponto-sabban az énekesnél ismertté vált festés el5tt társalogtunk a színpad mögötti gépházban.
Apropó festés! - kezdtük a beszélgetést.
- Ezt az egész dolgot nem
azért csinálom - kezdte vála-
szát -, hogy magammal is el-
hitessem, hogy én ilyen va-
gyok. Ez az egész egy szócső,
ami segít a kapcsolatteremtés-
ben előadó és befogadó kö-
zött. Fogd meg a Babaházak
című szöveget és helyezd a
Révész szájába... Szerintem
röhejesen nézne ki az egész.
De ugyanez a helyzet mások-
kal is, akár rólad is lehetne
szó...
- Talán én nem vagyok
„szép"?
- Természetesen egymás
okosságában vagy egyéb tu-
lajdonságaiban megegyezhe-
tünk, de a lényeg az, hogy
ha én felfestek egy ilyen ar-
cot, bármit elmondhatok. Bár
ez az egész pont az ellenke-
zőjébe üt át, ha mondjuk
nem énekelnem, hanem be-
szélgetnem kell a nézőkkel.
Ez történt egy „Tény a gyű-
lölet ellen" klubban Pesten
is. Mint meghívottnak be-
szélgetnem kellett volna több
fiatallal, minden zene nélkül.
Ez a rendszer másoknál már
jól bevált. Ott akkor egysze-
rűen nem működött. A festés
- ami a színpadon segít, itt
pont korlátként szolgált.
Hosszas kérdés-szülés után az
egyik fiatal aztán halkan meg-
kérdezte: „Te, és mi az igazi
neved?"
- Ha szabad, a nálad már
klasszikusnak számító kérdést
én nem teszem fel. De a név
kialakulása és miértje érdekel-
ne.
- Egy becenév mindig sok-
kal többet elmond egy ember-
ről mint a valós, igazi neve.
Jelölhet egy nagyon a szemé-
lyiséghez tartozó tulajdonsá-
got és így tovább. Egyszer ta-
lálkoztam egy „Zombi" nevű
sráccal. Ha például ő bemutat-
kozna egy telefonban, mint
Kovács úr, biztos kevesebbet
tudnánk róla, mint ezzel a
névvel. Ahogy nála is, nálam
is hosszú idő alatt alakult ki
ez a név.
- Otthon is így szólítanak
vagy esetleg Pierotocskának?
- Nem. A rendes nevemen
természetesen, és én sem va-
gyok egy becézős típus.
- „Ha tiszta szerelemre
vársz, szólj és én ott vagyok"
- énekled. Szóltak már?
- Jó ideje nős vagyok, és
van egy két éves fiam. Nálam
szerelem nélkül ez nem mű-
ködne.

- Már mint micsoda, vagy
kicsoda ?
- Az, hogy vannak számom-
ra, a többi talán igen...
- Igaz is, „neked senki nem
hegedül". Egyáltalán szereted
a hegedűt? •
- Amíg be nem bizonyoso-
dik, hogy rossz, amit csinálok,
egyedül fogok dolgozni. Néha
nem rossz a saját magad által
választott magány.

- Magányos lehettél azok
között is, akik nem indultak a
popfesztiválon.
- Nem is volt szándékom-
ban indulni. A baj az volt,
hogy bele kellett volna keve-
rednem egy bundába. Nem
tartottam egy tisztességes ver-
senynek. Már maga a kialaku-
lás sem volt az.
- Mert hogy az a Padödö,
akivel Te néha együtt dolgo-
zol, elindult ezen a bizonyos
versenyen.
- Igen. Jóban vagyunk, de
a döntéseink különböznek.
- ÉJ Boy George, aki szin-
tén ott volt?
- Nagyon szerettem volna
A melléklet tartalmúbél:
« szerkesztőhöz
4" Hmm.,,
Jármükiállítás, Kanizsai Napok U #ftiáli
elfizetes
Rada Gyula irodalmi
«lé
4 att
19. oUal
4" Kötelező olvasmány
20~21. oldal
fy Humánökológiái szabadegyetem
21. oldal
♦ Filmet nézzünk, vagy olvassunk
a moziban
22. oldal
4 Kamarai kercs-kuiál
23 oldal
találkozni vele, de külföldön voltunk. Azzal vigasztaltam magam, hogy így legalább nem hozzák össze a nevemet az övével mindenféle negatív kicsengés mellett.
-Az egyik száma a második lemezeden szerepel átiratban.
- Igen. Azért ezt a számot
választottam, mert akár tíz
éves összesítéssel is, de ez a
kedvenc nótám. Remélem, ezt
játsszák majd a temetésemen
is, persze az eredetit...
- Miért nem akarsz nyerni?
- A minden áron való nye-
réshez le kell feküdni. A lassú
előrehaladás engem igazol. A
hallgató döntse el, hogy befo-
gadja-e a zenét. Sajnos azon-
ban, nagyon nagy a harc a ki-
adók és az előadók között. A
koncepcionális dolgokat mu-
szály támogatni.
- Amúgy sikeresnek érzed
magad?
- Nagyon nehezen indultam.
Nem tudtak semmit rám kény-
szeríteni. Ami változás bekö-
vetkezett a dalokban, az iga-
zából bennem folyt le. Pálfor-
dulás nem következett be, hi-szen éppen most .jöttem ki" az első kazettám anyagával új-ra. Csak egy kicsit átdolgoz-va, mert a kiadók miatt csak erre volt lehetőség, mivel az eredeti anyag kiadói joga nincs a kezemben. Talán ép-pen ezt a sikert szeretném ki-használni arra, hogy ezt az anyagot is annyian megismer-jék mint a másodikat. Én ugyanúgy szeretem ezt is.
- „Hosszú még az út"?
- Addig fogom csinálni,
amíg van gondolatom és ötle-
tem. Ha nem lesz igazán ki-
nek mesélnem, meg fogok tor-
panni. Kis szünet, aztán újra
éneklés. Aztán szünet, és ha
azután sem megy, más csator-
nára kell váltani. Ami a lé-
nyeg, hogy addig is minél sű-
rűbben szeretnék találkozni a
közönségemmel, akár ilyen
körülmények között is. A lé-
nyeg, hogy az ember soha ne
adjon rosszabbat annál, mint
amit lehet...
- Hercz Gábor -
H
ÉTFŐ
17 $ra; A* Mozi: l«y 18, 2» fau Stúdió MozJ:16J0, 18.15 óra: óra;
napjaiokig II. - HELV Klub
Fenegyerekek
Drakuía
Linda te ídCS

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Qt-közben
4.30 Reggeli krónika 8.10 Törvénykönyv 8,20 MusorteiTiBftetés, proQ-
ramajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Szonda (ism.) 11.35 Rókacsárda-XIV/10. 12.00 Dóll Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Nemzetközi vallási hír-adó 13.30 Az evangélikus egyház
félórája
14.05 Klasszikusok minden-
K, kinek. Kocsis Zoltán
F zongorázik
14.55 Első közlés 15.05 Nyltnikék 15.35 Üzenő. Bejegyezhet:
tanár, diák, szülő
15.45 Beszélni nehéz (ism.)
16.00 Délutáni Krónika
16.10 Mindennapi gazdaság
16.20 Zenefórum
i; Próbaszünet
j§. A Rádió zenei együtte-
seinek híradója 17.05 Eco-mlx
Gazdasági magazin 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.40 Összeállította: Csukás
István
20.05 A népzene hagyo-mányőrzői
20.30 Határok nélkül
21.05 Koponya alakú homok-
v szemek
I Szilágyi Andor regényét
Máté Gábor mondja el 21.45 Gitármuzsika 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Dominó L. 23.05 Lemezmúzeum
Pierre Monteux vezényel
PETŐFI
4.30 Hajnali Kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Folyvást mosolyogj I 8.50 Apró-cseprő - gyere-kekről
9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Zöld telefon: 138-8082 9.10 Zene-szó 10.55 Qordlusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.15 Sárga tengeralattjáró 12.00 Nótakalendárium 13.00 Hirpercek 13.10 Hogy tetszik lenni? 13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
14.00 Kettőtől ötig 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Kölyökrádió 17.32 Ziccer 18.30 Látatlanul
Magazin vakoknak és gyengénlátóknak 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Garázs
19.27 75 éve született Mé-száros Ági
Közvetítés a Katona Jó-zsef Színházból A tizenhetedik baba nyara
Ray Lowler színműve 20.57 UTE-MTK bajnoki lab-darúgó-mérkőzés közben:
21.00 Hírpercek 22.08 Zeneközeiben
Csiba Lajos és Juhász Előd műsora 23.00 Hirek 23.03 Sporthíredé 23.10 Máról holnapra - éjfél
előtt 0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 4.03-4.20 Verbunkosok,csárdások

3SAT
14.45 Amadeus kvartett
16.15 Idősek klubja
17.00 Minlhirek
17.10 Alfréd J. Kwak (sor.)
17.35 Gyilkosság! csoport
(sorozat)
18.00 Képek Ausztriából
19.00 Hirek / 3 SAT stúdió
19.30 Hirkvíz
20.00 A burzsoázia diszkrét
bája (film)
21.35 Chet románca
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport/Híradó
22.25 Fawtly (sorozat)
SZLOVÁK
SZTV-1 16.35 Marco Polo köve
(olasz kalandfilm-sor.) 17.05 Zöld rozmaring 17.35 Senlorok klubja 18.20 Veszélyes öböl
(kanadai tévéfilm-sor.) 19.00 Számitógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek
20.05 Szerelmem, Európa
(a színmű tévéváltozata) 21.45 Pozsonyi tőrténetek 22.00 Időszerű események 22.30 Sporthírek 22.40 Bős-az ellopott való-ság (dokumentumfilm)
SZTV-2
16.35 Regionális műsor 16.45 Külföldi tudósítások 17.45 Zenes műsor 18.30 Gyűjtők magazinja 19.10 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek
20.06 AWdrMnetbamutatja...
20.40 Extra sportmagazin
21.45 Film és videó
22.10 Televíziós vitaműsor 23.20 Események
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reg-
Qfilt, NénratorsziQ I 9.00 A reflQBli show-js 10.00 Gazdag és szép
(amerikai sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj-játék 12.00 Magazin 12.30 A Springfield-sztori
(amerikai sorozat)
IHfli] Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat) Kocslkereskedelem nüiTil Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Egy új élet 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki Itt a lönök? (amerikai sorozat) Az első randevú 17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) Az ellenállhatatlan 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.15 Robbanékony—magazin 19.45 Jó idők, rossz idők ^^ (német sorozat) SJUJj Columbo(am. krimisor.)
ördögi Intelligencia 21.45 Quincy (am. krimisor.)
Azonosítás
22.45 Kulturális magazin 23.10 Gongshow 23.45 TequHaésBomU(ism.) 0.45 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
1.20 KI itt a főnök? (ism) 1.55 Baleseti osztály (ism.) 2.50 Beszélgetés (ism.) 3.45 Robbanékony (ism.) 4.10 Gyilkosság a hobbija
(ism.)
5.00 Gongshow (ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)

RTL2
6.15 Mesefilmek 16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
A beszélő ló 16.35 Móka, kacagás (sor.)
Dauber 17.00 Hirek 17.05 Lobo seriff (sorozat)
Pénzvadászat 18.05 Ruk-cuk-játék 18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Ml az élet? 1. 19.00 Hirek 19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Mi az élet? 2. 19.30 Bensőn (sorozat)
Asszonyt fegyver 20.00 Hirek
20.15 Magnus Pym (sorozat) 21.05 Pankrácló 22.00 A látogató (am. film) 23.40 Krimisztori (sorozat)
A tárgyalás 0.30 Seriff New Yorkban
(sorozat)
Titkos küldetés 1.40 Magnus Pym (ism.) 2.25 Pankráció (ism.)
14.40 Blabla (ism.)
15.15 Viszlát hétfönl (film)
17.00 Hirek
17.15 Beszélgetés
18.00 Hirek
18.15 Nők magazinja
19.00 Hirek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Híradó
20.15 Rosie O\'Neil esetei
(amerikai sorozat)
21.15 Provokáció
22.00 Hirek
22.10 Kabaré
23.00 Hírek

TV5
6.00 Telereggel
9.00 Hétről hétre (ism.)
11.00 Az Igazság órája (ism.)
12.00 Varietéműsor
13.15 Banánhéj (sorozat)
13.40 Tudjunk többet!
16.55 Egy korty egészség
17.20 Tuniszi ételek
18.00 Kvizmüsor
19.00 Vidám nyelvi játék
20.00 Aktuális kérdések
21.30 Szórakoztató műsor
23.00 Delphoi (film)
0.25 Vegyes műsor hajnaag
5.15 Európai híradó
MUSICTV
20.00 Mary J. Bllge 21.00 Pip Dann 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Rockblokk
2.00 Marijne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend
13.30 Sport
14.00 Európa-film
14.30 VMeogenerátor
16.30 Élővldeoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Detektívek (sorozat)
20.00 Sport
20.30 Média televízió
21.00 Napirend
21.30 Eeo-record
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Hirtelen (film)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel
9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 A Szentlélek karavánja
11.09 Híres előadóművészek
felvételeiből
11.37 Nagy Olivér népzenei feldolgozásaiból
12.00 Hírek. Időjárás
12.05 Hangverseny déüdöben
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 Galaxy X - XXX/30.
14.20 Az Igazi -IV/1.
Márai Sándor regénye
15.10 Német operákból
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Kóruspódium
16.30 Eszperantó híradó
17.00 Új Hangoló
17.50 A hét költője: Szécsl Margit

18.4 Szombathelyi Bartók
Fesztivál, 1992
Bartók: A Kékszakállú
herceg vára Opera
19.4 Az emberiség nagy ka-
landja—Párkapcsolatok
19.35 Hangversenyciklusszá-zadunk zenéjéből
közben:
20.15 Hirek. Időjárás
20.20 Búvárharang
21.15 Motetták
21.30 Haydn: B-dúr szimfónia
22.05 Új Zenei Újság (ism.)
22.50 Bevezető a Szanemori című no játékhoz Utána:
A RádKszJnház bemuta-tója. Zeámi: Szanemori
23.42 Esti fúvószene
0.05 Évszázadok muzsikája
Az alábbi írással Lukáts Antal kanizsai nyugdíjas kívánja tiszteletét kifejezni, ki-csit megkésve Szent Flórián napja alkal-mából a tűzoltóknak.
A legbátrabbakhoz
Óseink a tüzet
istenként tisztelték
és legféltettebb kincsüket is
a tűzbe vetették.
Az ember ösztönösen
irtózik a tűztől ■"--..
s a legszömyűbb végzet volt
akit máglyán égettek el! ■\'
Ma is, ha valaki fí
álmában tüzet lát,
riadtan ébred fel \'\'
még ha nem is babonás.
Tűzvésztől a múltban is
városok tűntek el,
tűz után,, a hevesi Gyöngyös
már háromszor épült fel.
Ma is történnek még
nagy katasztrófák,
bár a tudomány - s technika táltosán
száguld a haladás!
A nád és zsuppfedelet
csak a múzeumok őrzik,
a ma embere kétszintesben
vagy a kőrengetegekben
talál már csak helyet.
Az elemek ördöge volt
s maradt ma is a tűz,
naponta halljuk s látjuk,
ahol kegyetlen tréfát űz!
A tűz oltása mindig éleslövészet -


A FOGYASZTÓK SZOLGÁLATÁBAN
Kanizsai műsor

Mo/.icsatorna: 18 és 29 óra: Film vetítős KÁMZSA TV 18 óra: A hétvége sportja, utána közvetítés ni önkormányzati
MÁJUS 24.
H




OSZTRÁK 1
PRO 7


Nobel-díjat kapott
mert a regényéhez
igen jó témát választott.
Könyvének hőse, becsületéért
az egyik kezét égette el,
jól időzítve, nővel s szerelemmel!
Ám az emberért s vagyonért
ki tudja, hány tűzoltó
élete veszett el?
Tűzoltó hőstettért vagy halálért
Nobel-díj soh\' sem jár,
de eszmei értékben
mindig a felett áll;
mert nemcsak márvány táblába vésik
aranybetűkkel a hős nevét,
hanem ő lesz utódjának
mindig a példakép!
Lukáts Antal
ott a legbátrabb emberre is, nem egy, ezer veszély les...
A tűzoltó munkája is
nagyon szép hivatás.
Sok követelménye van,
köztük - a rátermettség s bátorság,
és megfontoltság,
egyszóval, született adottság.
Aki tériszonyban szenved
sem lehet tűzoltó vagy toronyács!
Akit közössége elismer és szeret,
azt csak megbecsülés és tisztelet övez.
Az ember a Földre
azért is született,
hogy az elemek harcában
ő legyen erősebb!
Egy okos svéd írónő
13.00 Telebőrze 13.45 DSF-trénlng 14.00 Műkorcsolya 15.00 Sportmagazin 15.30 Utazási magazin 16.00 Apának sikerül (sor.) 16.30 örült rekordok 17.00 Sport a nagyvilágból 18.00 Szörfösök 18.55 Hírek
19.00 Hopp vagy kopp-játék 19.30 DSF-stúdió 20.00 Autóverseny 21.00 Labdarúgás 22.05 Sport a nagyvilágból
EUROSPORT
8.30 AeroMc 9.00 Kerékpéraport
10.00 Golf
11.00 Tenisz
20.00 Eurosport-hfrek
20.30 Szörfösök magazinja
21.00 Forma-1
22.00 Tenisz
23.00 Labdarúgás
24.00 Gotfmagazln
1PLUS
15.00 Hírek
15.03 Fogadóóra
15.45 Angol nyelvlecke
16.15 Thomas Mann
16.45 Dokumentumfilm
17.30 Beszélgetés
18.00 Rabszolgasors (sor.)
18.40 Fury (sorozat)
19.10 Mese
19.15 Tudományos műsor
20.00 Híradó
20.15 Tuaregek lányai
21.00 Beszélgetés
21.10 Hardy Krűger Jamal-
21.40 Riportok / Talkshow
9.00 Hírek / Család minden
mennyiségben (ism.)
9.30 Éjszakai stúdió (ism.)
10.30 Marié Curle (ism.)
11.45 Kaland a növényvilág-
ban
12.15 Schilling - magazin
13.00 Hírek
13.10 Konfliktusok
13.35 Slnha Moca (sorozat)
14.00 Testestől lelkestől (sor)
14.45 Euroturlzmus
15.05 Fraggles (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Szupernagyl (sorozat)
16.15 Villámhárító
16.30 Négy a nyerő
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Mallbu vizi mentői
(amerikai sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
21.15 Egy gyerek nevében
(amerikai film)
22.55 A törpék tánca (film)
0.20 Hírek
OSZTRÁK 2
17.00 Francia magazin
17.30 Hársfa utca (sorozat)
18.00 Család minden meny-
nylségben (sorozat)
18.30 Játék
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Falkenau (sorozat)
21.00 Újdonságok a moziban
21.15 Teleszkóp
22.00 Hiradó
22.30 Monty Python repülő
cirkusza (sorozat)
23.05 Viz és erő (film)
4.55 Grhajótörőttek (ism.) 5.45 Barátom, Ben (am. sor.) Elsősegély Bambinak 6.10 Rajzfilmek (ism.)
Widget, a kis őr Tapsi Hapsl Flhitstone család 7.55 Kezdeti nehézségek
(ism.)
8.25 Harttól Harag (ism.) KBil A Worth-erőd (Ism.) 10.55 Matloek (ism.) 11.55 Riporterek (ism.) 12.25 Dokumentumfilm 12.45 Angyal a föMőn (sor.) Kék holdat szeretnék 13.35 A kis szemtanú (ism.) [HEH Harttól HarUg (am. sor.)
18.35
20.00
Gyémántrablás 16.20 Rajzfilmek Szelleminek Ahrin és a mókusok Tapsi Hapsl FUntstone család 18.05 Kezdeti nehézségek (sorozat) Cipősarok-ügy Bili Cosby-show (amerikai sorozat) Az utolsó vonat San Francisco utcáin (amerikai sorozat) Ki ölte meg Helent? Hiradó HilEl Selyemgubó II.
(amerikai filmvígjáték) 22.30 Jaké és McCabe (sor.) Szeretném, ha Itt lennél Bcülil Kőkemény ötös (sor.)
Búcsúztató 0.55 Hirek
1.05 Mancuso, FBI (ism.) 1.50 Hirek
2.00 Cadillac Man (ism.) 3.35 Hirek 3.45 Kőkemény ötös (ism.)
16.00 Hírek, műsorismertetés
16.05 Évforduló
16.10 Locsolókocsi (ism.)
17.40 80 nap alatt... (ism.)
18.05 Az ecset poétája Egry József-portré
18.30 Mesesarok
18.45 Hirek
19.00 Kelet-közép-európai (Nmek-Moszkva nem hisz a könnyeknek Orosz film Ml. 148\'
21.30 Gazdasági magazin
21.40 A polip (ism.)
22.40 Dunasport
SAT1
9.45 A korcs kutya (ism.) 11.35 Szomszédok (ism.) 12.00 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Malbu vizi mentői (ism.) 13.30 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
Örökség 14.20 Szomszédok
(ausztrál sorozat)
Csalódás 14.50 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
Beomló falak 15.45 A bosszúállók
(amerikai sorozat)
Ezúttal hangosan 16.45 Kockáztass I 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Hirek 18.50 Sport 19.00 Kulcslyuk 19.30 Szerencsekerék 20.15 Frlda néni (német film) 22.00 Akut
22.45 SAT1 különlegesség 23.00 Újdonságok és törté-
floluK
23.45 Pezsgő a pincében 0.10 A bosszúállók (ism.)
5.40 Falutévé-törvénytip-pel, agrometeorológia val, falusporttal 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor Benne:
8.05 A Financial Times heti üzleti híradója Közjáték
A héten: Napról napra Kálnoky László írásaiból 8.35-
12.05 Napközi Benne:
9.00 Walt Disney bemutatja (ism.)
Bahi kapitány kalandjai Amerikai rajzfilmsorozat A birmaga trapéz titka Wildside
Amerikai filmsor. -VI/1. A jól ismert titok Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat Varázsigék félálomban Főzni tudni kell
10.45 Játék
12.00 Hirek
12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
16.10 „Trafflcjam"
16.35 Képújság
16.45 Bűvös hatos - Játék
17.00 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat Együtt vagy egyedül
17.30 Dimenzió
Tudományos magazin
18.10 Pénzvilág
18.20 Napközi - egy műsor és valami más
18.40 Jó éjszakát kíván a Disney I- Donald med-
vére vadászik (ism.)
íiiüfil „Engedjétek hozzám!"
A hitről gyerekeknek
íEIiTii A nagykövet férje
Francia kalandfilmsoro-zat-XIII/13. rész 54\'
20.00 Hiradó
20.30 Telesport
20.35 AKTuális
glilii Hegedűsök a háztetőn Új talkshow Budapes-ten Topollal
22.05 Unokáink is látni fog-ják
EEWi Ezredvégi beszélgetés - Vargha János bioló-gussal
23.15 Kis esti zene
23.55 Hiradó
24.00 Közjáték (ism.) 0.05 BBC-hiradó
HB©
17.30 Egy kis romantika
Amerikai vígjáték 106\' 19.30 Most kapd el, Jackl
Amerikai vígjáték 100\' 21.15 Nagymenők
Amerikai krimi 139\' 23.40 Hazudik a hold - Am
szerelmi történet 101\'
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs ma-gazin-Tel.: 251-3372, 251-0490
15.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Ország-házat
17.05 Műsorismertetés
17.10 Híradó - Időjárás
17.20 A könyvek könyve Amerikai rajzfilmsorozat Sok minden az álmok-ról
17.45 Elektor kalandor Telefonos videojáték
17.50 Hatoslottó-sorsolás
18.00 Hiradó
18.10 Regionálls*iradó Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Tel./fax: (52) 16-311 Pécs
Telefon: (72) 10-533 Szeged
Tel./fax: (62) 480-524 Szombathely Telefon: (94) 11-066
18.25 Időjárás
16.30 Csodagyerekek EBU-koncert, II. rész Frici, a vállalkozó szellem 25\' Mai mese 30 részben Gergely István - Bor-biczki Ferenc, Frici -Körmendi János, Mama - Horváth Teri, Bori né-ni - Bakó Márta, Rozi néni - Lengyel Erzsi, Éva - Götz Anna, Isti -Csató Máté
20.00 Telesport
21.00 Létkérdések Televíziós vitaest
22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírössze-foglaló Tel./fax: 153-2652
22.20 Időjárás
KHHÍI Alain Delon-sorozat A medence
Francia-olasz film 11T (ism.)
Jean-Paul - Alain Delon (MácsaiPál),Marianne-RomySchneider(Kováts Adél), Harry - Maurice Ronet (Dömer György), Pénelopé - Jane Birkin (Kökényessy Ági), Léve-que felügyelő-Paul Cro-chat (Szacsvay László)
A Magyar Televízió a mű-sorváltoztatás jogát fenn-tartja.
K
EDD
Mozi: 16, 18, 20 óra: Fcncgjcrckck
Stúdió Mo/.i: 16.30, 18.15 óru: Jól áll tu\'ki a halai

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Út-közben
4.30 Raggell Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, prog-ramajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin 11.05 Társalgó
Ötven perc irodalom-kedvelöknek 12.00 Déli Krónika 12.30 KI nyár ma?
12.40 Falurádió (ism.)
12.50 Külpolitikai figyelő
13.05 Vandég a háznál
13.15 Orosz muzsika
13.30 A római katolikus egy-
ház félórája
14.05 Klasszikusok minden-kinek
Iphigenia Taurisban Részletek Gluck operá-jából
14.55 Versarchivum
15.05 Pszichodrlll
Béres Attila rádiókomé-diája
15.41 Szimfonikus miniatűrök
16.00 Délutáni Krónika
16.10 Mindennapi gazdaság
16.20 Zenefórum
Talpalávaló
17.05 Történelmi tükör 17.25 A Szabó család 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 SporMlág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.40 Összeállította: Csukás
István
20.05 Népi táncmuzsika 20.30 Határok nélkül 21.05 Vonzódások
Lázár Ervinnel beszél-get a szerkesztő: Al-bert Zsuzsa
22.00 Késő esti Krónika 22.30 Parlamenti folyosó 23.05 A Rádió lemezalbuma
PETŐFI
4.30 Hajnali Kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Europódium 8.50 Helykereső 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Zöld telefon: 138-8082 9.10 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.15 Az én slágerlistám 12.00 Nóta-só 13.00 Hirpercek 13.10 Primáspódlum
Lakatos Mihály zene-kara játszik
13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
14.00 .Mindenki másképp csinálja" Ma: Dénes Gábor 15.00 Hírek. Időjárás 15.03 örökzöld dallamok 16.00 Csúcsforgalom 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Kamasz-panasz 17.32 Suli-só
Középiskolák és diákjaik 18.30 Hely kereső 19.00 Hirek 19.05 Varázsgömb 19.50 Világzene-World mu-
sic 20.20 Könnyűzene
Billy Vaughn zenekara 21.00 Hirpercek 21.10 Zeneközeiben a hall-gató
22.30 FárMháztartás 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjiéi
előtt. Jazzshow 0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 4.03-
4.20 Operaénekesek nóta-felvételeiből

3SAT
14.40 Diszkó\'73
15.25 Mlke Oldfleld
16.15 Keresztények
17.00 Mlnlhirek
17.10 Slágerlista
18.00 Képek Németországból
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Cannes-i filmfesztivál
20.00 A nagy Bellheim
(sorozat)
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Hiradó
22.30 Klub-2 - talkshow
SZLOVÁK
SZTV-1 18.20 Veszélyes öböl
(kanadai tévéfilm-sor.) 19.00 Esti mese 19.10 Főzök, főzöl, főzünk... 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Derrick (krimisorozat)
A számla
21.05 Prlx Danube krónika
21.25 Az SZK kormánya tájé-
koztat
21.35 Művészeti magazin 21.50 Randőrmagazin 22.00 Időszerű események 22.40 Látomások
SZTV-2
19.10 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek
20.06 AWortdnetbemutatja...
20.40 Top Sport (nemzetközi
sportmagazin)
21.45 Polaritások - A fiata-lok és a kábítószer
22.30 Süket férfi a határon (tévéjáték)
23.30 French Open, 1993 (tenisz)
23.55 Események
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa-jó reg-gelt, Németországi 9.00 A reggeli show-ja
10.00 Gazdag és szép (amerikai sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék\'
11.30 Családi párbaj-játék
12.00 Magazin
12.30 A Springfleld-sztorl (amerikai sorozat) Kalifornia klán (amerikai sorozat)
14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat) Választási hadjárat
JTüiTi] Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Egy új élet
16.00 Beszélgetés
17.00 KI Itt a főnők? (amerikai sorozat) Sinatra-rajongó
17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) Fióka
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony-magazin
19.45 Jó Idők, rossz idők (német sorozat)
20.15 Hegylakó
(amerikai sorozat) Szőkék előnyben
21.15 Krimikrónika
22.15 Robbanékony - vita
23.15 Halálos hatalom
24.00 Törvény és rend (amerikai sorozat) Diákszerelem
1.05 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
1.40 KI itt a főnök? (ism.) 2.10 Baleseti osztály (ism.)
3.10 Beszélgetés (ism.)
4.00 Robbanékony (ism.)
4.25 Gyilkosság a hobbija (ism.)
5.30 Gazdag és szép (ism.)

RTL2
6.20 Rajzfilmek 16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
Elkényeztetett fiú 16.35 Móka, kacagás (sor.)
Viszontlátás 17.00 Hirek 17.05 Lobo sertff (sorozat)
Cápákl 18.00 Hírek 18.05 Ruk-cuk-játék 18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Dr. Holtz 1. 19.00 Hirek 19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Dr. Holtz 2. 19.30 Bensőn (sorozat)
Másnaposság 20.00 Hirek 20.15 Katolikus fiatalok 22.00 Sebességléz (film) 23.35 Krimisztori (sorozat)
Korrupt ország 0.25 Sartff New Yorkban
(sorozat)
Vámpírvadászat 1.40 Sebességláz (ism.) 3.10 Krimikrónika (ism.)
14.05 JeevesésWoostar(ism)
15.05 Rosle O\'Nell esetei
(ism.)
16.15 Nők magazinja (ism.)
17.00 Hirek
17.15 Beszélgetés
18.00 Hfrek
18.15 Beszélgetés
19.00 Hírek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Híradó
20.15 Secret Service (sor.)
21.15 Magazin
22.10 Média-magazin

TV5
6.00 Telereggel 10.00 Híradás Tuniszról 12.00 Varietéműsor 13.15 Banánhéj (sorozat) 15.00 Filmes magazin 16.30 Pokoli horgászat 16.55 Egy korty egészság 17.20 Tuniszi ételek 18.00 Kvízműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Magazinok 21.30 Rendkívüli tudósító 23.00 Kulturális magazin
0.40 Vegyes műsor ha|nallg
5.15 Európai hiradó
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Ú|donságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Slágerlista
2.00 Marijne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend
13.30 Vldeodlvat
14.00 Arcképcsarnok
14.30 Vldeogenerátor
16.30 Élővldeoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Dante (sorozat)
20.00 Helyszín
20.30 Arcképcsarnok
21.00 Napirend
21.30 Média televízió
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Késői találkozás (film)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium
10.00 Hírek. Időjárás
10.05 Az énekesnő -H/1. Wilhelm Haulf elbeszé-lésének rádióváltozata
10.50 Qallna Kovaljova és Szergej Lejferkusz operaáriákat énekel
11.40 Országok, tájak zenéje Kína
12.00 Hírek. Időjárás
12.05 Hangverseny délidőbon
13.27 Fúvószenekart hang-verseny a 6-os stúdió-ban
14.00 Hfrek. ldő|árás
14.05 Auf Deutsch gesagt -XXVI/21.
14.20 Az Igazi - IV/2.
15.11 Kamarazene
16.00 Hirek. Időjárás 16.05 A triviális a zenében 16.35 Ránkl György műveiből 17.00 Irodalmi újság (ism.) 17.50 Jegyzet 18.00 Hfrek. ldő|árás 18.05 Donizetti: Caterlna Cornaro. Kétfelv. opera 20.00 Hírek. Időjárás 20.05 Kapcsoljuk a budavári
Mátyás-templomot 21.05 Taleobjaktiv 21.20 Régi fúvószene 21.35 Barokk muzsika 22.00 Hfrek. Időjárás 22.05 Kamarazene zongorával 22.59 Werther szerelme és halála. Goethe regénye 24.00 Hfrek. Időjárás 0.05 Magyar előadóművé-szek felvételeiből
NAPOK HORDALÉKA
Megszokottan sokan voltak HOMOKKOMÁ-ROMBAN a május 13-i engesztelésen, mely öt éve indult. Az ottani hangulatot, helyzetet nem ismerd azt hinné, hogy ott egy monoton, csak öregasszonyoknak való programról van szó. Er-ről azonba szó sincs...
Aki veszi magának a fáradtságot, és elmegy - akár kíváncsiságból, mint turista, akár kegye-letből, mint hívő -, az tapasztalhatja a különös atmoszférát! A lelkesedést, elmélyülést, kikap-csolódást, megnyugvást, az égi fénynek a látha-tatlan, de valóságos sugárzását...
Az idén, a Szűz Mária hónfpjában karizmati-kus pap celebrálta á szentmisét (a karizmatikus mozgalomnak 70 millió tagja van a világban.
legutóbb a pápa is áldását adta Rómában a moz-galomra. A kiskanizsai templomban minden hó-nap utolsó péntek este van ilyen találkozó), 9 pap társával. A prédikációban a munka megbe-csüléséről és Szűz Mária munkás életéről volt szó. A sok busz között most is ott volt egy a szlovéniai Muraszombatról. Ismerős emberek voltak: Zalaegerszegről, Pacsáról, Türjéről, Ma-kóról és még a székelyföldi Korondról is.
A hívő sereg nem fért be most sem a temp-lomba. A gyertyás körmenet impozáns volt.
A minap váratlanul felkeresett valaki, akit 45 éve nem láttam! Sorsa messze sodorta őt. Több évtizedig élt Ausztráliában. A „Gépgyári Élet" üzemi újság segítségével találtunk egymásra. Ez a találkozás nem volt úgy megrendezve, mint Rudi Karel német show műsorában, mégis érde-kes, megható és különös volt! G. O. a gimná-ziumban volt osztálytársam. Valaha lakóhelyi fa-lujának csapatába el-el mentem futballozni. A világban sok tapasztalatot összegyűjtött tanár úr


KANIZSA DOMUS ÁRUHÁZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
Kanizsai műsor

Stúdió Mn/i: 20.15 óra: Linda te édes KANIZSA TV 19 Órai SZÍ V-T V maga/in
MÁJUS 25.
K



OSZTRÁK 1
PRO 7


Eszembe jutott azonban a cikk nyomán a bor-zalmakat bemutató jeruzsálemi múzeum is, ahol magyar nyelvű nyomtatványokat is osztogattak. Egy másik jeruzsálemi múzeum tett rám más irányú benyomást. Ez a gyerek áldozatoknak ál-lított hatásos emléket. Ahogy a hatalmas, sötét csarnokba léptünk - csak botorkálni lehetett az ismeretlen homályban -, mindenki a parányi, ezernyi fénypontra figyelt, mely tükröztetve volt. Valószínű, hogy az ártatlan gyerekek lelkét akar-ta jelképezni. Én akkor mindenképpen a túlvilá-gon éreztem magam...
A rádió Oxigén műsorában, a Kanizsán gim-náziumban járt SCMIDT EGON tanár úr a fü-lemüle és egyéb madarak énekhangjának illuszt-rálása mellett vitt képzeletbeli kirándulásra a bu-dakeszi erdőbe. Valahányszor őt hallom a rádió-ban, az jut eszembe, hogy vele valamikor a volt József laktanya mögötti lőtéren fejeltem...
Szegedi János
túl tett rajtam az utazásban (én csak 40 ország-ban jártam 4 kontinensen), ő volt: Szingapúrban, Japánban, Panamában és Dél-Afrikában is. Kö-zéptávfutást űzött. Sportélményei azonban in-kább az olimpiák helyszíni megtekintése volt. (Róma, Tokió stb.) Ilyen alkalmakkor beszélge-tett neves magyar sportolókkal és riporterekkel. Feleségével együtt erős honvágyuk volt, s ennek nem tudtak ellenállni. Házuk falán tűzzománc családi címer csillog. Ilyen is van 1993-ban Ma-gyarországon...
Olvasom, hogy a jeruzsálemi YAD VASHEM HOLOCAUST múzeum különös ajándékot ka-pott: egy hamutartót és egy földgömböt Hitler íróasztaláról. Nekem ezen cikk olvasása közben az jutott eszembe: Amikor Berlin külvárosában, Karlshórstban felkerestem a szovjet katonai mú-zeumot, (itt írták alá a II. világháború kapitulá-cióját) a falon megpillantottam egy nagy térké-pet, amelyen Hitler berajzolásai voltak Berlin ostromának maradványaként...
13.00 Telabörze 13.45 DSF-trénlng 14.00 Jégtánc 15.00 Szörfösök 16.00 Gyerekek sportja 16.30 Lovaglás 17.00 Kerékpársport 18.00 BMX-verseny 19.00 Hopp vagy kopp-játék 19.30 DSF-stúdló 19.55 Hírek
20.00 Sport a nagyvilágból 22.05 Talkshow 22.55 Hírek / Küzdősportok magazinja
EUROSPORT
8.30 Aerobic
9.00 Ritmikus sportgim-nasztika 11.00 Tenisz 20.00 Eurosport-hírek 21.00 Labdarúgás 22.00 Tenisz 23.00 ökölvívás 24.00 BiHárd
1.00 Eurosport-hírek
1PLUS
15.00 Hírek 15.03 Szép Izabella
(olasz-francia film) 16.45 Különleges múzeum 17.15 Szekták 18.00 Rabszolgasors
(sorozat)
18.40 Fury (sorozat) 19.10 Mese
19.15 Tartományi magazin 20.00 Híradó 20.15 Dokumentumfilm 21.00 Beszélgetés 21.15 A tettes nyomában 22.40 Zenei szalon
9.00 Hírek / Család minden mennyiségben (ism.)
9.30 Idősek klubja (ism.) 10.15 Pan-Opökum (ism.) 10.30 A halászlány (ism.) 12.05 Sport (ism.) 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Slnha Moca (sorozat) 14.00 Testestül, lelkestől (sor.) 14.45 A holnap mesterei 15.05 Heathcllff és Riffraff 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Az átomkő (sorozat) 16.15 Környezetvédelem 16.30 Játék 17.00 Minihírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Mallbu vízi mentői (amerikai sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport
20.15 A hegyek országé 21.20 Második otthon (sor.) RCTia A nagy amerikai szex-botrány (amerikai film)
OSZTRÁK 2
16.45 Komputerek világa
17.30 Tájékozódás
18.00 Család minden meny-nyiségben (sorozat)
18.30 Igen vagy nem - játék
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Aki nevet, nyer
21.07 Külföldi tudósítások
22.00 Híradó
22.30 Klub-2 - talkshow utána A felejthetetlen asszony (sorozat)
5.25 Űrhajótöröttek (ism.) 6.15 Barátom, Ben (am. sor.)
Cérnaszál
6.40 Rajzfilmek (ism.) Szellemirtók Alvfn és a mókusok Tapsi Hapsi Flintstone család 8.25 Kezdeti nehézségek
(ism.)
8.55 Harttól Hartig (ism.) ERii Az Elefánt-sziklától
keletre (ism.) 11.30 San Francisco utcáin
(ism.)
12.30 Bili Cosby-show (ism.) 13.00 A kék lovag (am. sor.)
Menyasszony
13.50 Marokkó 7. (angol krími) naEEi Harttól Hartig (am. sor.)
Mérgezett whisky 16.20 Rajzfilmek
18.05
18.35
20.00
Gyilkos paradicsomok Állatsuli Tapsi Hapsi Flintstone család Kezdeti nehézségek (sorozat) Orgiák éjszakája Bili Cosby-show (amerikai sorozat) Család nélkül San Francisco utcáin (amerikai sorozat) Az ügyvédnő Híradó
20.15 A szerelem magánügy
(német sorozat)
Váratlan vendég
21.15 Hlghwayman (am. sor.)
Vasemberek Bana Az HJÚ mester
(hongkongi akciófilm) i Fsz.: JackieChan EHEfii Kőkemény ötös (sor.)
Éremgyűjtemény 0.45 Hírek
0.55 A kék lovag (ism.) 1.45 Hírek
1.55 JakeésMcCabe(ism) 3.25 Hírek 3.35 Kőkemény ötös (ism.)
16.00 Hírek, műsorismertetés 16.05 Évforduló 16.10 Házibuli I.
Francia film 107\'(ism.) 18.00 Terek és emberek
Schaár Erzsébet 18.20 Maja, a méhecske 18.45 Hírek 19.00 Magyar filmtörténet
Isten rabjai 90\'
Magyar film (1942) FF 20.30 Kordokumentum
Csoda Manilában 22.10 Évforduló 22.15 Hírösszefoglaló
SAT1
10.10 Frida néni (ism.) 11.40 Szomszédok (ism.) 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Kronzucker úton (ism.) 13.30 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
Merülés íEWii Szomszédok
(ausztrál sorozat)
Áldozatra kész 14.50 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
Megalapozott gyanú 15.45 A bosszúállók
(amerikai sorozat)
Ismét robot 16.45 Kockáztass I 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Hírek 18.50 Sport 19.00 Klip-klub 19.30 Szerencsekerék 20.15 Népzenei slágerek 21.10 Mentők 22.00 Tiltakozás 23.00 Tévétükőr - riport 23.40 Erotikus show 0.05 KI a legjobb férfi? (ism.) 1.00 A bosszúállók (ism.)
5.40 Falutévé - adótlppel 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor Benne: kb.
8.10 Alternatív gyógyászat 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi Benne: 9.00 Kedves Celine
Francia tévéfilmsorozat XIII/8. rész (ism.) 10.00 Frlderlkusz-show (ism.) 11.20 Játék 12.00 Hírek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg íTWIii Csodálatos a világ
Amerikai ismeretterjesz-tő filmsorozat A föld alatti tenger
16.35 Képújság
16.45 Clmbória
Telefonos vetélkedő
17.00 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat Most már úgyis mindegy
17.30 A(k)kor (és) most Bűn és bűnhődés Ma-gyarországon
18.10 Pénzvilág
18.20 Napközi - egy műsor és valami más
18.40 Mesék Mátyás király-ról
Magyar rajzfilmsorozat A clnkotal kántor Jómadarak Magyar rajzfilmsorozat Horgászszerencse
19.00 Szerencsekerék
19.30 „Veletek vagyok min-dennap..." Katolikus krónika Jelképtár A koponya
20.00 Híradó
20.30 Telesport
20.40 Magyar nők a Gulágon Hl/1. rész: „Mikor vit-tek Szibéria felé"
22.25 Szószóló
Emberi jogi figyelő
22.45 Sportvarázs
Olasz foci, amerikai ko-sárlabda és egyéb cso-dák
0.25 Híradó 0.30 Közjáték (ism.) 0.35 BBC-híradó
HB©
17.30 Babar: Az eltévedt gyer-mek - Francia rajzfilm 18.00 Botrány
Amerikai vígjáték 92\' 19.40 A kalózkirály
Amerikai kalandfilm 100\' 21.25 A nagy postarablás
Magyar-némeMengyel
vígjáték 78\' 22.45 A vaskereszt
Amerikai dráma 127\'
6.00-
9.00 Napkelte - Reggeli in-
formációs magazin
Kinn Ketten, mint te meg én NSZK tévéfilm 59\'(ism.) Szereplők: Mária Se-baldt (Csűrös Karola), Herbert Bötticher (Dó-zsa László)
10.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Ország-• házat
16.05 Műsorismertetés
16.10 Korforduló
Idősek és idősödők min-denes fóruma
17.00 Híradó - Időjárás
ftMiia Civil kurázsi
17.31 Csipegető Gyerekhírek
17.39 Plf és Herkules
Francia rajzfilmsorozat
A méltóságos úr bán-
talmai
17.50 Elektor kalandor Telefonos videojáték
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó
18.25 Mfisorajánlat-ldőjárás
18.30 Zöldpont
A szabadidősportok
magazinja
íETiTii Az élet színei
Francia tévéfilmsorozat IV/3. rész 54\' Laura - Carole Laure (Détár Enikő), Didier -Jean-Christophe Lebert (Lux Ádám), Ricardo - Facundo Bo (Dimu-lász Miklós), Etienne -Jacques Duby (Pathó István), Nathalie - Má-ria Mauban (Pásztor Er-zsi), Fanny - Marion Held (Farkasinszky Edit)
20.05 Stúdió\'93
A TV2 kulturális hetilapja
20.55 Kecskeméti animációs filmek Deák Péter: Avarok
21.05 Felkínálom...
22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírössze-foglaló
22.20 Időjárás
22.25 Magyarok Ohlóban Buckeye- Gesztenyés
23.10 Népzenei magazin (Ismétlés: szerda, TV2)
_ SZÍV TV _
19.00 Műsorajánlat 19.10 Prlma-torna 19.35 Gyermekek képernyője 20.00 Más
Könnyűzene
20.40 SzívTV-shop
20.50 Lila akác 75\'
Magyar film (1934) FF Szereplők: Agai Irén, Kabos Gyula, Gózon Gyula, Rátkai Márton 22.05 Egészségmagazln Mindennapi 1óga


A SZUPERMINŐSÉG
UJ helyen: Soottrs foto, Nk., Fő u. 9.
s
ZERDA
18 óra: „A magas vérnyomás és a táplálkozás
- előadás * HSMK-fean
AKT Mozi: 20 órai Petra na Kant keserű könnyel
- HELY klub Mozi: 16, 18, 20 óra: Fenegyerekek

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, prog-ramajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin
11.05 Rigórádió
11.35 Rókacsárda-XV/11. Részletek Ágh István regényéből
12.00 Déli Krónika
12.30 Ki nyer ma?
12.40 Falurádió (ism.)
12.50 Külpolitikai figyelő
13.05 Vendég a háznál
13.15 Énekegyüttesek mad-rigálfelvételelből
13.30 A református egyház félórája
14.05 Klasszikusok minden-kinek Kamaramuzsika
14.55 Első közlés
15.05 A Határok nélkül naplója
16.00 Délutáni Krónika
16.10 Mindennapi gazdaság
16.20 Zenefórum Házimuzsika
17.05 Hir-vldék
Erről beszéltünk a Ma-gyar Rádió körzeti stú-dióiban
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvllág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek I
19.40 összeállította: Csukás István
20.05 Népzenei emlékeim Béres János sorozata
20.30 Határok nélkül
21.05 Fűltanú
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Terítéken
Vita a kultúráról
23.05 Egy énekes - több szerep. Simándy Jó-zsef felvételeiből
PETŐFI
4.30 Hajnali Kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Melódialeltár 8.50 Apró-cseprő - gyere-kekről
9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Zöld telefon: 138-8082 9.10 Zene-szó 10.45 Challenge Day
Tudósítás a Kihívás Napja eseményeiről 10.55 Gordlusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.15 Sziv küldi... 12.00 Cigányzenészek hang-albuma - VIII/5. 13.00 Hirpercek 13.10 Derűre is derű jane DemutatKoztK Bertha Bulcsú hangjátéka 13.38 A Petőfi válaszol 13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
14.00 Pihenőidő benne:
15.00 Hirek. Időjárás 16.50 Challenge Day 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Kölyőkrádió 17.32 Ziccer 18.30 Segíthetünk? 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Poptár 20.00 Egy órában egy élet
Audrey Hepburn 21.00 Hirpercek 21.10 Challenge Day 22.00 Zenészportré 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthiradó 23.10 Máról holnapra - éjfél
előtt 0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdá-sok

3SAT
15.30 Őseink
16.30 Ml emberek
17.00 Minihírek
17.10 Black Beauty kalandjai
(sorozat) 17.35 Gyilkossági csoport
(sorozat)
18.00 Képek Svájcból 19.00 Hírek/3SATstúdió 19.30 Politikai magazin 20.00 Az Öreg (krimisorozat) 21.00 Izrael (sorozat) 21.54 Kulturális magazin 22.00 Sport / Athén EHEH Sárkány Lord (film)
SZLOVÁK
SZTV-1
18.20 Emil Lönnebergböl (svéd tévéfilmsorozat)
19.00 Esti mese
19.10 Számítógépes játék
19.30 Időszerű események
19.57 Sporthírek
20.05 A felfedezések világa (am. dok.-film-sorozat)
20.55 Stílus, 1993-Lakni-06 msiinylsiT 71
21.05 Preble úr megszaba-dul a feleségétől (tévéjáték)
21.25 Prix Danube krónika
21.40 Könyvmagazln
22.00 Időszerű események
22.45 Válogatás a tévé archí-vumából
SZTV-2
19.10 Gazdasági magazin
19.20 Esti mese
19.30 Időszerű események
19.57 Sporthírek
20.05 Bajnokok Ligája labda-rúgó-mérkőzés (döntő)
22.10 Szlovák dalénekesek
22.25 Vállalkozók magazinja
22.55 Események
23.20 French Open, 1993 (tenisz)
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reg-gelt, Németországi 9.00 A reggeli show-ja
10.00 Gazdag és szép (amerikai sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj-játék
12.00 Magazin
12.30 A Sprlngfleld-sztori
(amerikai sorozat)
QIJ Kalifornia klán (amerikai sorozat)
14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat) Rossz időzítés
nüiTi] Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Drámai örökség
16.00 Beszélgetés
17.00 KI Itt a főnők? (amerikai sorozat) jo ponavai
17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) A gyerek pénzt hoz
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony—magazin
19.45 Jó idők, rossz Mők (német sorozat)
20.15 Veszélyes landolás (amerikai film)
22.15 Tévétükör-magazin
23.15 Halálos hatalom
24.00 Alaszka (am. sorozat) A szerelmes medve 1.00 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
1.35 Ki itt a főnök (ism.) 2.05 Baleseti osztály (ism.) 3.00 Beszélgetés (ism.)
3.50 Robbanékony (ism.)
4.20 Gyilkosság a hobbija
(ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)

RTL2
6.15 Rajzfilmek 16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
A király Utka 16.35 Móka, kacagás (sor.)
Szép kis meglepetés 17.00 Hirek 17.05 Lobo seriff (sorozat)
Fórflsk tincs 18.00 Hirek 18.05 Ruk-cuk-játék 18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Hazatérés 1. 19.00 Hirek 19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Hazatérés 2. 19.30 Bensőn (sorozat)
Aranyláz 20.00 Hírek 20.15 Az utolsó házaspár
Amerikában (am. film) 22.00 Magániskola (am. film) 23.30 KrlirUsztori (sorozat)
Korrupt ország 2. 0.40 Seriff New Yorkban
(sorozat) 1.35 Az utolsó házaspár
Amerikában (ism.)
14.15 Beszélgetés (ism.)
15.05 Secret Service (ism.)
16.15 Beszélgetés
17.00 Hirek
17.15 Beszélgetés
18.00 Hirek
18.15 Fűm és vkteo- magazin
19.00 Hírek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Híradó
20.15 Az ügyvédnő és a zsa-
ru (film)
21.10 Vállalkozók
22.00 Hírek
22.05 Testközelben (sorozat)

TV5
6.00 Telereggel 10.00 Iskola és tudomány 12.00 Varietémüsor 13.15 Banánhéj (sorozat) 13.40 Arab kamera 16.30 Pokoli horgászat 16.55 Egy korty egészség 17.20 Tuniszi receptek 18.00 Kvízmfisor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Jelen Idő 21.30 Szinházl közvetítés 23.00 Le az álarcokkal! 0.40 Vegyes műsor hajnilg 5.25 A Pireneusokban
MUSICTV
20.00 MaryJ.BHge 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 PIpDann i
2.00 Marikie
3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend
13.30 Eco-rekord
14.00 Helyszín
14.30 Vldeogenerátor
16.30 Élő vldeoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Richárd Diamond (sor.)
20.00 Dokumentumfilm
21.00 Napirend
21.30 Üzleti hét
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Szerelem és gyilkos-
ság (film)
BARTÓK
6.00 9.05 10.00 10.05 10.52 11.40
12.00 12.05 13.31 14.00 14.05 15.15 16.00 16.05
17.00 17.50
18.00
Muzsikáló reggel Pódium. Carlos Kleiber Hirek. Időjárás Az énekesnő - II/2. Operaslágerek Népdalkórusok, hang-szerkettösők Hirek. Időjárás Hangverseny délidőben XVIII. századi muzsika Hirek. Időjárás Cubes-XV/13. Barokk muzsika Hirek. Időjárás A Rádió Dalszínházá-nak bemutatója Álmodj Bachotl Metronóm Most olvastam Fabó Kinga: A fül Hírek. Időjárás
18.05 A magyar zene évszá-zadai. Liszt-díjasok hangversenye
19.35 Madrigálok
19.45 Halhatatlan magyar vers Kosztolányi Dezső - 2.
20.00 Hírek. Időjárás
20.05 Kapcsoljuk a Pesti Vi-gadót
A Magyar Rádió szim-fonikus zenekarának nyáresti hangversenye
21.25 Romantikus dallamok
22.00 Hirek. Időjárás
22.05 Három szólamban
23.00 Világhangköltészeti Revue
23.30 Jazz
24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Századunk zenéjéből
Olvasom, hogy vendégünkkel, Erzsébet ki-rálynővel miről nem illik beszélni. Nem sza-bad családi vagy személyes témákat felvetni. Az íratlan szabályok tiltják a politikai eszme-cserét, pláne, ha mindezt nem a királynő, ha-nem a beszélgető partner kezdeményezi. Hmm..., érdekes! Azt még csak megértem, hogy elnökünk felesége, Göncz Zsuzsa nem tu-dakolhatja, hogy hogyan lehet egy messziről jött, Fülöp nevű görög herceggel ennyi ideje ilyen jó házasságban élni. Miért kérdezné, hi-szen 6 is tudja a hosszú házasság titkát. Gye-rek- és unokanevelésből még éppen 6 oszto-gathatna tanácsokat. Panorámanézés közben ugye még egy elejtett szó sem eshet azokról a botrányos esetekről, amelyek az elmúlt évek-ben annyira megtépázták a brit birodalom fe-jének koronáját, illetve a korona alatti ház-tartást.
De politizálni, azt miért nem szabad? De

Hmm...
hát a királynő érkezése, ittléte, a színfalak mögötti eszmecserék mind-mind a nagypolitika kebelébe tartoznak! Mindjárt itt van a szár-mazása: egy tizenhalod ízig len magyar. Ma-gyar, de higgadt, méltóságteljes, biztos nem-csak azért, mert király, hanem azért, mert por-cikájának többségében angolszász. Biztos pon-tos, gondos, hamar átte-kinti a helyet, a helyze-
tet. így gondolták azok az izgatott levéltárosok és könyvtárosok is, akik között bóklászva né-zegettem az érkezés előtti délután a Széchenyi-könyvtárban az ünnepi kiállítást. Rendeztek és újrarendeztek, feliratokat raktak ide, oda, a vendégkönyv helyét mustrálták, s az ükanya, Rhédey Claudia arannyal hímzett, kék atlasz ruhájának redöit ezerszer megigazították. így kellene mindig! Ilyen gondosan, pontosan, kö-rültekintően mindenütt! - gondoltam én. Ezj
PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTAR
Kanizsai műsor

Stúdió Mázt: tiütó, 18,15 ír»i JM 6« nekik a bálái
20.15 ér*: Linda te édes
KÁMZSA TV 8 értt SZÍV-TY mftgttift tfsm.)
19 «r*j SZÍV-TV »ng«atn
MÁJUS 26.
Sz




OSZTRÁK 1
PRO 7


politika a javából! Aztán az is politika, hogy Erzsébet nem ment el a Pető Intézetbe. Nem menyét akarván letromfolni, hanem a szépsé-ges magyar ügyintézéstől kívánta távol tartani magát. Nem a kis betegek voltak ennek okozói, hanem az épület körül kialakult huzavona.
Én azt hiszem, az is politika, hogy milyen volt a hajléktalanok szállása, vagy éppen mi-lyen nem volt. Hátha még azt tudná a király-nő, hogy a kecskeméti Kodály-gimnázium cso-dálatosan éneklő kórusa melleit már alig ta-lálna szívből, önként énekelgető magyart, if-jút! Ekkor polemizálna csak igazán, hogy hová lett a derű, a danolászó jókedv a Duna-Tisza táján.
Az meg még mekkora politika, hogy a kép-viselők, a parlamentben nyugton, figyelemmel végighallgatták beszédét! Biztosan valaki il-lemtan órát tartott nekik jó előre, hogy ha valaki beszél - ha másért nem is, politikából
- csendben illik lenni! Ezután biztosan végig fogják hallgatni az elnököt, meg egymást, és főként azt, aki igazán politizál.
Valaki mégiscsak volt, aki politizált a ki-rálynővel, így hát megtudhatta, hogy a Várba miért nem a még mindig golyó-lyuggatta Sán-dor-palota előtt vezették el, hol festettek tisz-teletére kis- és nagykerítést. Át. Mert a ma-gyarok az átkenés nagymesterei. Meg a helyzet felfényesítői is. Ezért aztán még lámpaburákat is képesek az utcákon alkalmilag megtiszto-gatni.
Elment a királynő, aki a brit haza, a birt alkotmányosság, egy nemzet nagyságának és erényeinek megtestesítője. Mi meg itt marad-tunk emlékével - meg gondjainkkal. Csak bi-zakodhatunk abban, hogy mégis volt valaki, aki politikáról beszélgetett vele. Javunkra!
Büki Erzsébet
13.00 Telebörze 13.45 DSF-trénlng 14.00 Tánc 15.00 BMX-verseny 16.00 Hullámlovaglás 16.30 Szörf 17.00 Kerákpársport 18.00 Siker négy keréken 19.00 Hopp vagy kopp-játék 19.30 DSF-stúdló 20.00 Sport a nagyvilágból 21.30 Tenisz - összefoglaló 19.55 Hírek / Talkshow 23.00 Küzdősportok maga-zinja
EUROSPORT
8.30 Aerobic
9.00 Ritmikus sportglm-
nasztlka
11.00 Tenisz
20.00 Eurosport-hirek
20.30 Kosériabda
22.00 Tenisz
23.00 Labdarúgás
1.30 Eurosport-hirek
1PLUS
15.00 Cápabár (sorozat) 15.45 Angol nyelvlecke 16.00 Szóváltás 16.30 Kari R. Popper-portré 17.15 Bonnié Tyler 18.00 Rabszolgasor*
(sorozat)
18.40 Fury (sorozat) 19.10 Mese 19.15 Kultúra 20.00 Híradó 20.15 MarcelProust 21.00 Beszélgetés 21.15 Álarc mögött (film) 23.05 Talkshow
9.00 Hírek / Család minden mennyiségben (ism.)
9.30 Természetfilm 10.15 Tudományos magazin 10.30 Nlna alibije (ism.) 12.00 Zenedoboz 12.10 Külföldi tudósítások 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Slnha Moca (sorozat) 14.00 Testestül, lelkestől (sor.) 14.45 A Meier család (sor.) 15.05 Ewoks (sorozat) 15.30 Bábjáték 15.50 Szupernagyi (sorozat) 16.20 Egyszer volt.. 16.30 Ding-dong 17.00 Minlhirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.10 Rólunk van szó 18.30 Mallbu vízi mentői (amerikai sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Köszönet gála 22.30 Minden lében két kanál
(angol krimisorozat) 23.20 Köszönet gála 23.30 Az utolsó pillanat (film)
OSZTRÁK 2
17.00 Pályaválasztás 17.30 Országok és emberek 18.00 Család minden meny-nylségben (sorozat)
18.30 Hihetetlen 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 21.15 Labdarúgó BEK 22.00 Híradó
22.30 Ha az istenek szeret-nek
23.15 Nigel Kennedy 0.30 Hírek
5.35 Angyal a földön (ism.) 6.20 Barátom, Ben (am. sor.)
Az eltűnt busz 6.45 Rajzfilmek (ism.)
Gyilkos paradicsomok
Állatsuli
Tapsi Hapsl
Flintstone család 8.30 Kezdeti nehézségek
(ism.)
9.00 Harttól HaiKg (ism.)
9.55 A kutatók (angol film)
11.35 San Francisco utcáin
(ism.)
12.35 Bili Cosby-show (ism.) 13.05 „Colt" a biztonság
kedvéért (am. sorozat)
Szépségverseny 13.55 Elveszve Amerikában
(amerikai filmvígjáték)
IHEEl Harttól Harüglam. sor.)
Lassú ébredés 16.20 Rajzfilmek
Szelleminek
Szuperegér
Tapsi Hapsl
Flintstone család 18.05 Kezdeti nehézségek
(sorozat)
Jason döntése 18.35 Bili Cosby-show
(amerikai sorozat)
Irány San Francisco
naBE San Francisco utcáin
(amerikai sorozat)
Jó rendőr, de... 20.00 Híradó HilB Sötét vakáció
(amerikai krimi)
Fsz.: Lee Rémiek 22.15 JakeésMcCabe
(amerikai sorozat)
Az én apukám 23.10 Szórakoztató műsor
Kabaré és szatíra 23.55 A nagy kocka (am. krími) 1.40 Hírek
1.50 Highwayman (ism.) 2.40 Hírek 2.50 Az Ifjú mester (ism.)
16.05 Évforduló
16.10 Boldog szülinapot, Tő-rök I-Német film (ism.)
18.05 Életűnket és vérünket a győzelemért... - 2.
18.40 Mesesarok
18.45 Hírek
19.00 Kórház a város szélén Csehszlovák tévéfilm-sorozat - XX/8. rész
20.00 Gazdakör
21.00 Főhajtás a Gordon lá-bánál - Tamási Áron
21.30 Hullámzó vőlegény Magyar tévéfilm
SAT1
14.50
9.45 Regine (német film) 11.35 Szomszédok (ism.) 12.00 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Népzenei slágerek (ism.) 13.30 Fiatal és nyugtalan (amerikai soroz) A bizonyíték Szomszédok (ausztrál sorozat) Detektivjátékok Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Boldogtalan vég 15.50 A bosszúállók (am. sor.)
Vidéki hétvége 16.45 Kockáztass! 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Hírek 18.50 Sport 19.00 Szív az adu 19.30 Szerencsekerék 20.15 Az órásmester
(színházi közvetítés) 22.00 Beszélgetés 23.35 A profik (angol sorozat) N vadászik a vadászra? 0.35 A bosszúállók (ism) 1.35 Akut (ism.) 2.10 Műsorismertetés
5.40 Falutévé - géptippel, munkaügyi tippel, nö vénydoktorral 6.00 A Reggel 8.30 Közjáték 8.35-12.05 Napközi
Benne:
Clilil Kedves Celine
Francia tévéfilmsorozat XIII/9. rész (ism.) 10.00 A nagykövet férje Francia kalandfilmsoro-zat-XIII/1. rész (ism.) 11.00 Játék 12.00 Hírek 12.05 Képújság
14.50 Oldjuk meg
A közös érettségi-fel-vételi írásbeli vizsgák feladatainak megoldása
1 Matematika-fizika
16.00 Délutáni egyenleg
EJE Mentőöv
Konferencia a munka-nélküliekért - 2. rész
16.30 Képújság
16.35 Parnasszus-Játék
16.50 Most-A sokoldalú fia-talok műsora
17.20 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat Egy remek nap
17.50 Hol-mi?-Ifjúságiszol-gáltató magazin
18.05 Pénzvilág
18.15 Napközi - egy műsor és valami más
18.35 Jó éjszakét kíván a
Disney I
nana Miami vice
Amerikai krimisorozat A játékos 47\'
19.45 Híradó
20.10 AC Milan-Olympique Marseille
Labdarúgó-bajnokok li-gája döntő mérkőzés (Hosszabbítás lehetsé-ges!)
A szünetben: Telesport
22.05 AKTuálls
22.25 Central Express
Nemzetközi televíziós sorozat
23.15 Oldjuk meg...
2 Kémia-matematika
0.25 Híradó
0.30 Közjáték (ism.) 0.35 BBC-hiradó
HD0
17.30 Állati élet: A kipusztu-lás szélén
Angol természetfilm 52\' 18.30 Hooper, a kaszkadőr
Amerikai akciófilm 95\' 20.10 New Orleans-i jazz-
feszHvál 90\' 21.45 A komédia királya
Am. filmszatíra 104\' 23.35 Az öreg
Magyar dráma 96\'
6.00-
9.00 Napkelte 9.00 Challenge Day - Zöld-pont sportfesztivál
13.50 Műsorismertetés
13.55 Challenge Day
14.35 Népzenei magazin (ism.)
Testestől, lelkestől NSZK tévéfilmsorozat A szegény Jób 43\' (ism.)
15.48 Challenge Oay
16.14 Kérdezz! Felelek
iUctl Fekete Villám kalandjai Amerikai filmsorozat Első az egyenlők kö-zött
17.00 Híradó - Időjárás
17.06 Észbontó
Ismeretterjesztő maga-zin gyerekeknek
17.26 Denver, az utolsó di-noszaurusz - Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Robotrock és a dino-rock
17.48 Müsorajánlat
17.50 Elektor kalandor
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó
18.25 Müsorajánlat-Időjárás
18.30 Telesport Benne:
Foci csúcstalálkozó előtt...
Kisfilmek a nagyvilág-ból
Teaszertartás Kyotóban Japán dokumentumfilm Gegrengeteg Kanadai burleszkfilm FF Házcsinositás Bicikli
Angol ismeretterjesztő film
Bolygók
Angol ismeretterjesztő filmsorozat A X. bolygó keresése
20.30 Challenge Day
20.55 Hello világ! Utazási magazin
21.35 Gondolkodó
A Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésé-ről
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
22.25 Napzárta előtt...
22.45 Challenge Day
Összefoglaló a nap ese-ményeiről
_ SZÍV TV _
19.00 Müsorajánlat 19.10 Aerobic
19.35 Gyermekek képernyője 20.00 Más - Könnyűzene 20.40 Beszélgetések az Ex-
póról -1 rész 21.20 SzivTV-shop 21.30 Kurir-est 22.30 SzivTV-shop 22.40 Mindennapi jóga


maam

8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fax: 92/73-461, 60/99-196
c
SÜTORTQK
„A Kornjc/etharat ga/dálkod;^ távlatai" - előadás a HSMK-ban 16, 18, 20 óra: Fenegyerekek

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, prog-
rama|ánlat 8.40 Napközben 11.05 Magyar tá|ak dalaiból,
táncaiból
11.25 A Szabó család (ism.) 12.00 Déli Krónika 12.30 KI nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 Mendelssohn: Szél-csend és szerencsés utazás - nyitány 13.30 A római katolikus egy-ház félórája
14.05 Klasszikusok minden-kinek. Zenekari muzsika 14.55 Versarchivum 15.05 Válogatott perceink 15.40 Éneklő Ifjúság 16.00 Délutáni Krónika 10.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum 17.05 Párhuzamok metsző-pontban. Bethlen Miklós önéletírása és Cserei Miklós krónikája alap-ján összeállította Pap Gábor Zsigmond 17.34 Fúvós fanfarok 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 SporMlág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.40 összeállította:Csukás
István
20.05 Hagyományápolók 20.30 Határok nélkül 21.05 Névjegy-Mezei András 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Sokszemközt az egész-ségről
23.05 Má|usban történt. Vá-logatás Bach, Brahms, Csajkovszkij, Mozart, Sztravinszkij és Wag-\' ner műveiből
PETŐFI
4.30 Hajnali Kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Nosztalgiahullám 8.50 Helykereső 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Zöld telefon: 138-8082 9.10 Zene-szó 10.55 Gordlusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.15 Zenés találkozó Benkő
Dániellel
12.00 Régi nóta, híres nóta 13.00 Hirpercek 13.10 Zsebrádiószínház Kopányi György: Nyílt utcán, fényes nappal 13.25 Kvízpróba. Játékveze-tő: dr. Hársing Lajos 13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
14.00 Kabarécsütörtök közben:
15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Észkerék 17.32 Gordiusz 18.30 Helykereső 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Fülön fogva, avagy
Így hallgassunk zenéti 19.35 Táncházban 20.00 Szórakoztató biblia
A királyok kora 20.30 Kortárs keresztyén
könnyűzene 21.00 Hirpercek 21.10 Daráló (ism.) 21.40 Francia jazzfelvéte-
lekből
23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthlradó 23.10 Máról holnapra - éjfél
előtt. Éjszínház 0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 4.03-4.20 Cigánynóták

3SAT
14.15 Jazz
16.05 Irodalom mindenkinek
16.15 Dokumentumfilm
17.00 Minihirek
17.10 Kamerával a vadonban
17.35 Octopus vállalkozás
(sorozat) 18.00 Sport 19.00 Hirek 19.20 3 SAT stúdió 19.30 Vita
20.00 A nagy Bellhelm (sor.) 21.51 Sport/Hírek 22.25 Három alma (film) 23.55 Tallózás
SZLOVÁK
SZTV-1
17.45 A növényvilág kalandjai
18.20 Emil Lönnebergböl (svéd tévéfilmsorozat)
19.00 Esti mese
19.10 Az ésszerű táplálko-zásról
19.30 Időszerű események
19.57 Sporthírek
20.05 A mllliárdosnö (fr. tévéfilmsorozat)
21.35 Prix Danube krónika
22.00 Időszerű események
22.30 Sporthírek
22.40 Televíziós vitaműsor
SZTV-2
18.30 Egészségügyi magazin 18.40 Arcok és városok
Skalica
19.10 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.10 MTV slágerlista 21.10 Turisztikai magazin 21.35 A WorWnet bemutatja... 22.00 A bukás (brazil bűnügyi
filmsorozat) 22.50 Események 23.15 Franch Open, 1993
(összefoglaló)
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reg-gelt, Németországi 9.00 A reggeli show-ja 10.00 Gazdag és szép (sor.) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó 11.30 Családi párbaj 12.00 Magazin 12.30 A Springfleld-sztori
(amerikai sorozat)
nflKi] Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat)
Vigyázat, csapdal
íEIili] Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Ügynökök egymás kö-zött
16.00 Beszélgetés 17.00 KI Itt a főnök? (amerikai sorozat) Jonathan szerelmes 17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) Ébredés
18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony-magazin 19.45 Jó idők, rossz Idők
(német sorozat) 20.15 Életre szóló munka
(német sorozat) 20.45 Segítség, megbolon-dult a családom I (sor.) 21.15 S. 0. S. hívás (sorozat) EHna Hőség (amerikai film)
Fsz.: Búrt Reynolds 0.15 L. A. Law (am. sorozat)
Gumimacik harca 1.10 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
1.50 KI Itt a főnök? (ism.) 2.20 Baleseti osztály (ism.) 3.15 Beszélgetés (ism.) 4.05 Robbanékony (ism.) 4.30 Gyilkosság a hobbija
(ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)

RTL2
6.20 Rajzfilmek 16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
A csodadoktor 16.35 Móka, kacagás (sor.)
A diploma 17.00 Hírek 17.05 Lobo serlff (sorozat)
Pénzvadászat 18.00 Hirek 18.05 Ruk-cuk - játék 18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Pásztoróra 1. 19.00 Hirek 19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Pásztoróra 2. 20.00 Hirek 20.15 Beavatottak (sorozat)
Mackósok 21.05 Pankráció 22.00 És isten megteremtet-te a nőt (am. film) 23.40 Krimisztori (sorozat)
Szökésben 0.30 Serlff New Yorkban
14.15 Fiatalok magazln|a 15.10 Az ügyvédnő és a zsaru
(film)
16.15 Hlm és videó -magazin 17.00 Hirek 17.15 Beszélgetés 18.05 Talkshow 19.00 Hírek 19.15 Interjú 19.30 Sport 19.45 Hiradó 20.15 VOX-bOX-játék 21.15 Tévémagazin 22.00 Hirek 22.10 Sport 23.15 Szex-ábécé

TV5
6.00 Telereggel
10.00 Természetfilmek
12.00 Varietémfisor
13.15 Banánhéj (sorozat)
13.40 Kulturális magazin
14.55 Svájci magazin
16.30 Pokoli horgászat
16.55 Egy korty egészség
17.20 Tuniszi receptek
18.00 Kvizműsor
19.00 Vidám nyelvi játék
20.00 Nem kell álmodozni I
21.30 Az évszázad haladása
23.10 Vlva - svájci magazin
0.25 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Házibuli övezet
2.00 Marijne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend
13.30 Utazási magazin
14.00 Média televízió
14.30 Vldeogenerátor
16.30 Élővldeoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Honey West (sorozat)
20.00 Dokumentumfilm
21.00 Napirend
21.30 Európa-film
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 A megtorlás völgye
(film)
BARTÓK

Járműkiállítás és Kanizsai Napok együtt, sörfeszti
6.00 9.05 10.00 10.05 10.57 12.00 12.05 13.25
14.05
14.20 15.06
16.0.0 16.05
16.35 17.00 17.50
Muzsikáló reggel Pódium Hfrek. ldő|árés Szanemorl (ism.) Qloconda. Részletek Hfrek. Időjárás Hangverseny déHdőben A kórusirodalom mes-terművelből Auf Deutsch gesagt (ism.)
Az Igazi - IV/4. Muzsikáló erdélyi vá-rosok
Hfrek. Időjárás A Zathureczky-emlék-verseny győztesei - 2. XX. századi operákból Honi kultúránk Népzenekutatók mű-helyében
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 Szeverényl Ilona és Vékony Ildikó kétclm-balmos hangversenye
18.55 Magyar képek
19.35 Kapcsoltuk a Zeneaka-démia nagytermét
közben:
20.40 Hirek. Időjárás
20.45 Szécsl Margit mondja el versét
21.40 Bennett: Régi ameri-kai táncok
22.00 Hirek. Időjárás
22.05 A zene üzenete
22.20 Katedra
22.50 Napjaink zené|e
23.50 Mascagnl: Parasztbe-
csület-jelenet és hús-
véti kórus
0.05 Éjszakai jazzklub
Bár szeptember még távolinak tinik, ebben a nyár-végi illetve ősz-eleji hó-napban három érdekes és bizonyára sok-ezer érdeklődőt vonzó eseményre kerjl sor Nagykanizsán. Kettő együtt, egy pe-dig külön...
Az autóimádók az elmúlt két év ha-gyományát, a városunkban Pünkösdkor megrendezett versenyautó- és járműipari kiállítást a kísérő rendezvényekkel együtt ezúttal nem csodálhatják május 29-31. között, ugyanis a szervezők ké-sőbbre halasztották. Erről Ferenci József, a Ryno Kft. ügyvezető igazgatója, az F-F. Rally Team szakosztályvezetője rövi-den így nyilatkozott:
- Az 1991. évi rendkívül kellemetlen - esős, szeles, hűvös - időjárás, s a ta-valyi, vártnál gyérebb érdeklődés miatt a kiállításba fektetett sok fáradozás nem hozta meg a várt gazdasági eredményt.
Ezért szervezőbizottságunk tárgyalásokat folytatott a Kanizsai Napok kuratóriumá-nak vezetőivel a tekintetben, hogy ren-dezvényeinket a Kanizsai Napok \'93 ese-ményeibe ékelve szeptemberben rendez-hessük meg. Nos, a tárgyalások kedvező-en zárultak.
Az már eldőlt, hogy a Kanizsai Napok \'93 eseményeire szeptember 9-12. között - csütörtöktől vasárnapig - kerül sor. Az előkészületek részleteiről Szakony Szi-lárd, a Nagykanizsa és Vidéke Ipartestü-let elnöke, a kuratórium által ismét meg-bízott vásárígazgató tájékoztatott:
- A harmadik alkalommal megrende-zésre kerülő Kanizsai Napok kiállítás és vásár idei programját a tavalyihoz ha-sonlóan négynaposra terveztük, ismét az Olajbányász SÉ sporttelepének déli vé-gén lévő sportmunkacsarnokban és annak környezeteben, együtt a járműkiállítással.
A meghívókat és árt ban postáztuk várói szerte az országba i így Horvátországba, Olaszországba, Ausi szag bajor tartomány teli, hogy a rendezve os EXPÓ-ra is - ne biaknál nagyobb s; tenni.
A jelentkező hazai számától tesszük fügj és árubemutató egy a közeli MAV TE SJ Természetesen lesz s lyet az első napra, mozunk. A kwatóriu tött, hogy a kiállít nem emeljük, a tiszt díja viszont az 1992 lesz! A párhuzamosé


ROTARY Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,




Nyomkeresft (FBK) Linda te édes SZÍV-TV (ism.) IH- toronj ■
Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra:
20.15 óra:
KÁMZSA IV 8 ora: 19 óra;
MÁJUS 27.
nizsa Sörgyár Rt. elnök-vezérigazgatója a mintegy 20 ezer főnyi közönség örö-mére bejelentette, hogy a jövőben min-den évben rendeznek néhány napos sör-fesztivált Nagykanizsán. Bár néhány hét-tel ezelőtt elterjedtek olyan hírek a vá-rosban, hogy a sörgyáriak visszalépnek ettől, az elnök-vezérigazgató azonban kedvező hírrel szolgált:
- Az idei - a tavalyinál szerényebb -
sörfesztivál szeptemberben négynapos
lesz, s azt már eldöntöttük, hogy kitérünk
a Kanizsai Napok rendezvényeitől. A két
időpont - szeptember 2-5 vagy 16-19 -
közül még nem döntöttünk. A rendezvény
centruma ismét az Olajbányász SE sport-
telepe lesz. A szakmai és kulturális prog-
ramokat kereskedelmi igazgatóságunk, a
sporteseményeket pedig a sportegyesület
elnöksége szervezi. A részletes műsor
ütemezését hamarosan megkezdni. Szeret-
nénk ismét jó szórakozást nyújtani a vá-
ros és a városkörnyék közönségének -
mondta. Tihanyi István
iáshoz kapcsolódik majd a sportpályán újra lebonyolításra kerülő diákduallon (futás, kerékpározás) és az autóstriatlon (autóvezetés, futás, kerékpározás) ver-seny, értékes díjakkal. Az előbbi a gyer-meknap keretében, pénteken zajlik majd, amikor\'is a csoportosan érkező óvodások és iskolások térítés nélkül tekinthetik meg a kiállításokat és a diákduatlon küzdelme-it. Az autóstriatlon selejtezőire szombaton, döntőire pedig vasárnap kerül sor. A négy nap során a helyszínen felállított szabad-téri színpadon - a délelőtti óráktól záró-ráig — sorra peregnek majd a színes és szórakoztató kulturális programok. Re-méljük, hogy az időjárás idén is kegyeibe fogadja a Kanizsai Napokat.
Tavaly szeptemberben — részben a Ka-nizsai Napokba ékelve — ezreknek nyúj-tott felejthetetlen élményt a Kanizsa Sör-gyár alapításának 100. évfordulóján ren-dezett Centenáriumi Sörfesztivál. Az 1992 évi 10 napos kanizsai programso-rozat utolsó óráiban Furák Zoltán, a Ka-
Kanizsai műsor
13.00 Telebörze
13.45 DSF-tréning
14.00 Műkorcsolya
15.00 Siker négy keréken
16.00 Rodeó
16.30 Őrült rekordok
17.00 Kerékpársport
18.00 Sportshow
19.00 Hopp vagy kopp-játék
19.30 DSF-stúdló
20.00 A hét sporteseményei
21.00 Jégkorong
22.05 Talkshow
23.00 Motorsport
24.00 DSF-stúdló (ism.)
EUROSPORT
8.30 Aerobic
9.00 Labdarúgás 11.00 Tenisz 20.00 Eurosport-hirek 20.30 Jégkorong profi liga 22.00 Labdarúgás VB-selej-
tező 24.00 ökölvívás
1.00 Eurosport-hirek
1 PLUS
14.45 Beszélgetés
15.03 Megint szeretlek
(amerikai film)
16.40 Jelszó
16.45 Hollandia
17.15 Veszélyes vágy (sor.)
18.00 Rabszolgasors (sor.)
18.40 Fury (sorozat)
19.10 Mese
19.15 Börze
20.00 Híradó
20.15 Cuc Phuong kincse
(film)
21.00 Beszélgetés
21.15 König és tsa (film)
ál külön
ínlalokat a napok-nkba, a megyébe, határainkon túlra, zlovéniába, Észak-iába és Németor-ba. Ez azt érzékel-yt - készülve a 96-zetközivé, a koráb-básúvá szeretnénk
•s külföldi kiállítók ívé, hogy a termék-észét áthelyezzük-e \'rtmunkacsarnokba. ikmai nap is, ame-sütörtökre progra-
vezetése úgy dön-: tavalyi helydíját t közönség belépő-évinél alacsonyabb
zajló jármükiállí-

OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Család minden
mennyiségben (ism.)
9.30 Országok és emberek
10.00 Ausztria-kép
10.30 Ha kedd, akkor ez Bel-
gium (ism.)
12.15 Teleszkóp
13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Sinha Moca (sorozat)
14.00 Testestől, lelkestől (sor)
14.45 Antik Istenek és hősök
15.05 Tao-Tao (sorozat)
15.30 An-lan-ténusz
15.50 Alfréd XKwak (sorozat)
16.30 Heuréka!
17.00 Minihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.10 Rólunk van szó
18.30 Malibu vízi mentői
(amerikai sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Hegyi levegő és porhó
21.10 A számok világa
BWtlil Nincs bocsánat I (film)
23.30 Jóban, rosszban (film)
OSZTRÁK 2
17.15 A Himalája
18.05 Család minden meny-
nylségben (sorozat)
18.30 Made In Ausztria
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Belföldi tudósítások
21.00 Fllmúldonságok
21.30 Vigyázat, kultúrál
22.00 Hírek
22.30 A rend szigete
23.15 Éjszakai stúdió
0.15 Halló, Ausztriai-hal-
ni, Bécsi

PRO 7
5.15 „Colt" a biztonság
kedvéért (ism.) 6.05 Barátom, Ben (am. sor.)
Hal és chips 6.30 Rajzfilmek (ism.) Szollomirtók Szuperegér Tapsi Hapsi Flintstone család 8.15 Kezdeti nehézségek
(ism.)
8.45 Harttól HartJg (ism.) 9.40 Lány pisztollyal
(olasz filmvígjáték) 11.35 San Francisco utcáin
(ism.)
12.35 Bili Cosby-show (ism.) 13.05 Vegas (am. sorozat)
Lemezpárbaj
13.55 Az apacsok fölkelése (amerikai western) Harttól Hartlg (sor.) Halált jelentő deszkák 17.20 Rajzfilmek
Gyilkos paradicsomok Beetlejulce Tapsi Hapsi Flintstone család 18.05 Kezdeti nehézségek (sorozat)
Hosszú út az éjszakába 18.35 Bili Cosby-show (amerikai sorozat) Szupermarket-lázadók fliliTü San Francisco utcáin (amerikai krimisorozat) Szökevények 20.00 Híradó HiKB Flashdance
(amerikai zenés film)
Fsz.: Jennifer Beals
EHtHil T. J. Hooker (am. sor.)
Divatdiktátor 22.55 A mlniszoknyás banda
(amerikai akciófilm) 0.25 Hírek
0.35 Jaké és McCabe (ism.) 1.20 Szórakoztató műsor 2.05 Hírek
2.15 Sötét vakáció (ism.) 3.55 Hírek 4.05 Vegas (ism.)
16.00 Hírek, műsorismertetés 16.05 Évforduló 16.10 Isten rabjai
Magyar film FF (ism.) 17.40 A tenger -3. 18.10 Májusban, Babócsa 18.20 Nils Holgersson 18.45 Hírek 19.00 A névtelen vár
Tévéfilmsorozat-1. rész 20.00 Francia filmek klubja
A postakocsi
Francia film 121\' 22.00 Évforduló 22.05 Hírösszefoglaló
SAT1
10.00 Az órásmester (ism.)
11.35 Szomszédok (ism.)
12.05 Szerencsekerék (ism.)
12.45 Mentők (ism.)
13.30 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) Vak gyűlölet
14.20 Szomszédok (ausztrál sorozat) A baj nem jár egyedül
14.50 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Rosszabb Is lehetne
15.45 A bosszúállók (amerikai sorozat) Kinél van a labda?
16.45 Kockáztass I
17.20 Mindent vagy semmit
18.30 Hírek
18.50 Sport
19.00 Pont, pont, pont
19.30 Szerencsekerék
20.15 összeesküvők (amerikai sorozat) Becsapott maffiózó
21.20 HalllGalll
22.15 A fekete kígyó vére
(olasz akciófilm) 0.15 Ujjak (amerikai film)
5.40 Falutévé - ipartippel
és kert-ész 6.00 A Reggel
Benne:
8.05 A Financial Times ke-let-európai gazdasági híradója 8.30 Közjáték 8.35-12.05 Napközi
Benne:
KTiTii Kedves Celine
Francia tévéfilmsorozat XIII/10. rész (ism.) 10.00 Hódolat Sevillának
Placldo Domlngo (ism.) 11.00 Játék
11.15 Új Reflektor Magazin Érdekvédelmi riportmű-sor
12.00 Hírek 12.05 Képújság
Oldjuk meg... A közös érettségi-fel-vételi Írásbeli vizsgák feladatainak megoldása 3. Biológia - német
16.00 Délutáni egyenleg
16.10 Telesport
16.55 Képújság
17.00 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat Bíbor homály
17.30 Menedzser Magazin Különkiadás
17.40 Havi mérleg
18.10 Pénzvilág
18.20 Napközi - egy műsor és valami más
18.40 Égből pottyant mesék A vlrágáruslány (ism.)
19.00 Álljunk meg egy szóra I
19.10 Színházi napló
20.00 Híradó
20.30 Telesport
Elitül Szomszédok Teleregény (Ism.: péntek, TV1 9.00)
21.20 Frlderlkusz-show
Garantáltan politika- -mentes talkshow (Ismétlés: június 8., TV1 10.00)
22.35 AKTuáliS
Hcülii Tetthely
NSZK bűnügyi tévéfilm-sorozat
A felige: komp 101\' 0.40 Híradó 0.45 Közjáték (ism.) 0.50 BBC-hiradó
HB©
17.30 Mozimánia: Martin
Scorsese-Dok.-filmS6\'
18.35 Halálautó
Amerikai kalandfilm 96\'
20.15 Lidércesórák
Amerikai dráma 93\'
21.50 Különös kegyetlenség-gel -Am. akciófilm 100\'
23.35 Arla
Amerikai művészfilm 85\' 1.00 Erotlkukucs - Am. film
6.00-
9.00 Napkelte
14.45 Műsorismertetés 14.50 Kirakat 15.30 Keresztények
Angol ismeretterjesztő filmsorozat—XII/7. rész: Tiltakozás és reform (ism.)
16.25 Otöd-őlő
Telefonos játék
[UB Meg kell a búzának érni 20 éves a magyaror-szági táncházmozgalom
17.00 Híradó - Időjárás
íiliT? Prizma
Életmódmagazin Csámborgó
17.45 Nellie, az elefánt Angol rajzfilmsorozat Nellie beáll a csapatba
17.50 Elektor kalandor
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó
18.23 Regionális magazin
18.53 Műsorajánlat-Időjárás
ŰJJE Mentőosztag
Angol-ausztrál tévéfilm-sorozat-XIV/14. rész:
Jegyzőkönyv szerint 49\'
[EEJj Magyar novellák Sarkadi Imre: Három játék Tévéjáték 20\' Mari - Nagy-Kálózy Eszter, Feri-Cseke Pé-ter, Juszuf - Lukács Sándor
20.15 Új a nap alatti
Fellegi Ádám műsora
21.05 össztűz-Aktuális köz-életi vitafórum
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
22.25 Az Irodalom nyelve Weöres Sándor
22.30 A TV2 filmklubja Szomszédolás Román filmek bemu-tatója
Ahol hidegen süt a nap Román film (1991) FF 91\'
A nő - Oana Pellea (Nyakó Juli), A férfi -Gheorghiu Visu (Rudolf Péter)

19.00 Műsorismertetés 19.10 Sráckarlka
Nyolcvan nap alatt a
Föld körül...-Rajzfilm 19.45 A sebesség világa 19.50 Holland képek Útifilm-H/1. 20.10 Hat hét boldogság Magyar filmvígjáték FF Főszereplők: Tolnay Klá-ri, Kiss Ferenc 21.30 Az állatok paradicsoma 22.00 Trans World Interna-tional 22.30 Az amerikai álom


és vízkutak fúrását, kiképzését és javítását
p,
ENTEK
20 Ótü: C. B. Blueg Bánd koncert a HELY klubban Mozi: 16, tó, 20 óra: Harapós nő

KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, prog-ramajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin közben:
9.50 Lottósorsolás 11.05 Cigányfélóra 11.35 Rókacsárda-XIV/12. 12.00 Déli Krónika 12.30 Kinyerma?-Monoron 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 BarryTuckwellJerome Kern-miiveket játszik 13.30 A Hetednapf Adventis-ta egyház félórája 14.05 Klasszikusok minden-kinek. Zeneparádé 14.55 Első közlés 15.05 Kerengő. A tudományok művészetéről és a mű-vészetek tudományáról 15.35 Hitélet és történelem Katolikus hittérítés a 17. századi Magyarországon 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum
Népdalportré: Mádi Szabó Katalin
17.05 Magyarországról jö-vök...
18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.40 Összeállította: Csukás
István
20.05 Népdalfeldolgozások 20.30 Határok nélkül. Magyar-ságkép idegen tükörben 21.05 Parlamenti ütköző 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Ad hoc bizottság 23.05 Hangversenymúzeum Igor Sztravinszkij vezé-nyel
PETŐFI
4.30 Hajnali kalendárium
6.03 Reggeli csúcs
7.40 Zöldreggel
8.00 Hírek. Időjárás
8.05 Slágerfilmek-filmslá-gerek
8.50 Helykereső
9.00 Hírek. Időjárás
9.03 Zöld telefon: 138-8082
9.10 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.18 Nóta-kívánságműsor 13.00 Hirpercek 13.10 Mit üzen a Rádió? 13.35 Dalaim
13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
14.00 Péntektől - péntekig benne:
14.45 Poggyász 15.00 Hírek. Időjárás 16.45 Poggyász 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Kölyőkrádló 17.32 Ziccer 18.30 Éj-félig per 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Ritmus\'93 19.35 A családban maradi 20.00 Bravó I 20.30 Fűtől fáig 21.00 Hirpercek 21.10 Rádlószinház
Hungária szuperkviz Nyerges András hang-játéka
21.54 Csik Gusztáv kvartett-jének hangversenye 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthiradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt. Rádióorfeum
0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh) benne:
4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdá-sok
17.10 Alfréd J. Kwak (sor.)
17.35 Gyilkossági csoport
(sorozat)
18.00 3 SAT börze
18.25 Ötletek és irányok
19.00 Hírek / 3 SAT stúdió
19.30 Külföldi tudósítások
20.00 A hegyek országa
20.45 Állatportré
21.00 Beaté S. (sorozat)
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport /Híradó
22.25 Oldalpillantások
22.50 Irezumi - a tetoválás
szelleme (film)
SZLOVÁK
SZTV-1
17.20 Pinocchio (sorozat) 17.45 Tévékaleidoszkóp 18.05 Szlovákia műemlékei 18.20 Az Addams család
(am. tévéfilmsorozat) 19.00 Esti mese 19.10 Számítógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Televíziós vetélkedő 20.40 A mllliárdosnő
(fr. tévéfilmsorozat) 22.10 Prix Danube krónika 22.30 Időszerű események
23.05 Sporthírek
23.10 Film és videó
23.40 MusicClub
SZTV-2
19.10 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek
20.06 A Wortdnet bemutatja...
20.40 Ibsen: John Gábriel
Borkman (színházi közv.) 22.30 Környezetvédelmi ma-gazin 23.00 French Open, 1993
(összefoglaló) 23.25 Események
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reg-gelt, Németországi 9.00 A reggeli show-ja
10.00 Gazdag és szép (amerikai sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó
11.30 Családi párbaj
12.00 Magazin
12.30 A Springfleld-sztori (amerikai sorozat)
tana Kalifornia klán (amerikai sorozat)
14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat) Pompás benyomás
nsiili] Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Az utolsó járat
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki Itt a főnök? (amerikai sorozat) A férfi is csak ember
17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) Nlcsak, ki ugat?
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony-magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (német sorozat)
20.15 Hazai dallamok
21.15 Sylter-történetek (német sorozat) Finom vendégek
22.15 Forró rágógumi (sorozat)
24.00 Az első szerelem
(olasz szexfilm)
1.30 Átkelés a Szaharán
(olasz akciófilm)
KKEi A vámpír csókja (angol horrorfilm) 4.40 Baleseti osztály (ism.) 5.30 Rajzfilm

RTL2
6.20 Rajzfilmek 16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
Három fivér 16.35 Móka, kacagás (sor.)
A lényeg 17.00 Hirek 17.05 Lobo serift (sorozat)
Sok lány férfit győz 18.00 Hirek 18.05 Ruk-cuk-játék 18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Veszélyes műtét 1. 19.00 Hírek 19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Veszélyes műtét 2. 19.30 Bensőn (sorozat)
Új First Lady 20.00 Hirek 20.15 Pancho Villa
(angol kalandfilm) 21.50 RichleBrockelman:
A 24 órás eltűnés (film) 23.05 Krimisztori (sorozat)
Felkelés 23.55 Seriff New Yorkban
(amerikai sorozat)
Elve vagy halva
14.10 Sport
15.05 Testközelben (ism.)
16.05 VOX-box (ism.)
17.15 Beszélgetés
18.00 Hirek
18.15 Életmódmagazin
19.00 Hirek
19.15 lnter|ú
19.30 Sport
19.45 Híradó
20.15 Blunt nyomozóiroda
(sorozat)
21.15 Tévétükör 22.00 Hírek
22.10 A szép Ismeretlen 24.00 Hirek

TV5
6.00 Telereggel
10.00 Filmek Tuniszról
12.00 Varietémüsor
13.15 Banánhéj (sorozat)
14.30 Varieté fiataloknak
16.30 Pokoli horgászat
16.55 Oxigén
17.20 Tuniszi receptek
18.00 Kvizműsor
19.00 Vidám nyelvi játék
20.00 Aktualitások
21.30 \'90 sztárjai
23.00 Orvosi magazin
0.40 Bírósági iratok
1.10 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Házibuli övezet
2.00 Marijne
3.30 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend
13.30 Ifjúsági magazin
14.00 VMeogenerátor
16.30 Élővldeoíhow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Sorsforduló (sorozat)
20.00 Eco-rekord
20.30 Európa-film
21.00 Napirend
21.30 Arcképcsarnok
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 East Street 13. (film)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium. Joshua Bell, Jean-Yves Thibaudet
10.00 Hírek. Időjárás
10.05 Búvárharang (ism.)
10.20 Derűre is derű
Jane bemutatkozik (ism.)
10.45 Régi magyar muzsika
11.00 Zenekari muzsika
12.00 Hírek. Időjárás
12.05 Hangverseny délidőben
13.05 Fúvós kamarazene
13.35 Kiri Te Kanawa Mo-zart-áriákat énekel
14.00 Hírek. Időjárás
14.05 A Volceof America so-rozata nyelvtanulóknak
14.20 Havasok könyve
Nyírő József novelláiból
15.08 Bizet: Az arles-i lány -I. szvit
15.30 Kíváncsiskodó. Láto-gatóban Komlós Péternél
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Magyar zeneszerzők müveiből
17.00 Mi újság a réglzene vi-lágában?
17.50 Vlláglira. Ralph Waldo Emerson versei
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 Dvorak: Ruszalka Háromfelvonásos opera
közben:
19.48 Telekes Béla versei
20.08 Hírek. Időjárás
21.02 A kamarazene kedve-lőinek. Olasz muzsika
22.05 Zenei panoráma
22.45 Régi fúvószene
23.00 Agóra 0.05 Lemezújdonságok
Rada Gyula:
Intelem
...ha halmozod a mindennapok örömét. - más erények rovása vesz majd erőt, -s ha vackodba visszavonulsz, örök álomba ringat a múlt...
Ajánlás! Herceg, kapaszkodj, míg bércek intenek feléd, de ne feledd, míg tűz a nap, jéghegy dermedhet beléd....
1993. 01. 27. Letenye
Az Erkel Ferenc
Olajipari Művelődési Ház
tisztelettel meghívja
Önt és családját 1993. május 21-én, 18.00 órakor
kezdődő
IRODALMI KÁVÉHÁZ c. rendezvényére, ahol
RADA GYULA költő
várja Önt egy estére.
Vendégeink:
Tóthné Hegedűs Erzsébet versmondó Bedő Csaba Radnóti-díjas versmondó


JLJ/%,A C/CjFipL.
L
Stúdió Mozi; 16,30, 1845 Őra: 20.15 óra:
Támadók a mélyből B
MÁJUS 28.
p




OSZTRÁK 1
PRO 7


KATONASORS
Mint minden fiú életében, a tiédben is el fog jönni előbb vagy utóbb... Egészen az utolsó pil-lanatig reménykedsz, hátha megtörténik a csoda és nem kerül rád a sor. De megkapod a behívót és mehetsz a fodrászhoz levágatni az évekig nagy gonddal növesztett göndör fürtjeidét. Édesanyád rádöbben - talán igazából először -, hogy érett, felnőtt férfi vagy. Rettenetesen büszke tesz rád, de talán 0 érzi a legjobban át, mi játszódik le benned. Még egyszer meglátogatod a haverokat és míg ők hülyéskednek, te egyre kedvetlenebb leszel. A barátnőd az utolsó pillanatig a nyaka-don csüng és könnyeivel áztat. De neked menned kell! Elbúcsúzol szüléidtől is. Édesanyád zokog, édesapád büszkén vállon vereget: „Aztán erős légy ám!" Te elindulsz, de a szíved visszahúz, a laktanya kapujában még visszafordulsz. Most már a te szemedben is egy könnycsepp csillan meg, amit gondosan álcázni próbálsz, mert a férfiasságodon nem eshet csorba. Bent minden rettenetesen furcsa, nem érted, mire jó ez az
egész. Miért akarnak veled egy évig ka-tonásdit játszani! Vajon, ha kftör a há-ború, alkalmazni fogod ezt? És egyálta-lán, miért nincs,itt senkinek egy kedves szava hozzád?! Úgy érzed, mindjárt meg-bolondulsz. Mégis felkelsz reggel hatkor, félig megfagyva vagy izzadtsagban füröd-ve hajtod végre az egész napos paran-csokat. De ez még mind semmi, az öreg katonák is szórakoznak rajtad. Megpró-bálod mindezt feldolgozni magadban, mert nincs, akinél lerakhatnád ezt a több-kilós terhet. Majd az idő múlásával meg-szokod a katonaéletet, már lesz kinek pa-naszkodni. De addigra fügyülsz az egész-re, mert már úgysincs sok hátra. Ha ki-kerülsz, az otthoni életed egy kész paradi-csomnak tűnik és ezt kell majd megszok-nod. De mégis csak egy év az életedből, vagy még több! Valószínű, hogy örök nyo-mot hagy benned. Hogy milyen értékül? Azt bízd a sorsra! Ne felejtsd el az alatt az év alatt: SOHA NE ADD FEL!
Sebestyén Nikoletta
13.00 TeleMrze
13.45 DSF-tréning
14.00 Műkorcsolya
15.00 Sportshow
16.00 Vízisí
17.00 Kerékpársport
18.00 Motorok ét legendák
19.00 Hopp vagy kopp-játék
19.30 DSF-stúdló
20.00 Sport a nagyvilágból
21.55 Hirok
22.05 Talkshow
22.55 Hírek / Küzdősportok
magazinja 24.00 DSF-stúdM (ism.)
EUROSPORT
8.30 Aerobic
9.00 Qolfmagazln
10.00 Labdarúgás
11.00 Tenisz
20.00 Eurosport-hírek
20.30 Motorsportmagazln
22.00 Tenisz
23.00 Kosárlabda
0.30 Jégkorong
1.30 Eurosport-hirak
1PLUS
14.45 Beszélgetés (ism.) 15.00 Visszapillantó 15.20 Amit a nagyi tudott... 16.05 Francia nyelvlecke 16.35 Száz mestermii 16.45 Karl-Otto Apai 17.30 Keleti németek 18.00 Rabszolgasors (sor.) 18.40 Fury (sorozat) 19.10 Mese 19.15 Sport 20.00 Híradó 20.15 Dokumentumfilm
2115 Játék
22.45 Marokkó (film)
9.00 Hírek / Család minden mennyiségben (ism.)
9.30 Komputersnow 10.00 X-Large (ism.) 10.30 Hosszú libák (ism.) 12.00 Zenedoboz 12.15 Belföldi tudósítások 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Slnha Moca (sorozat) 14.00 Testestől k*es« (sor.) 14.45 A holnap mesterei 15.05 Heidl (sorozat) 15.30 An-tan-tónusz 15.50 Ketehupvámpirok(sor) 16.30 VIF-Zak 17.00 Mlnihirak 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Malltw vízi mentiH (amerikai sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport
20.15 Az Öreg (krimisorozat) EUcE Hogyan házasodik egy milNomos? (am. film) 23.05 Hirek/Sport 23.30 Fehér kutya (am. film)
OSZTRÁK 2
15.45 Az út végén (film) 17.30 Természetfilm 18.00 Csalid minden meny-
nylségben (sorozat) 18.00 Nyereményjáték 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Dokumentumfilm 21.00 Tudományos magazin 21.15 Schilling - magazin 22.00 Hirek 22.30 Alias Smith és Jones
(amerikai sorozat) 22.55 Harley Davidson 23.45 Guns\'nRoses-koncert
5.15 Csllagembar (am. sor.)
Találkozás 2. 6.00 Barátom, Ben (am. sor.)
Kívülálló 6.30 Raizfllmek (ism.)
Gyilkos paradicsomok
BeeUejuice
Tapsi Hapsl
Flintstone család 8.15 Kezdeti nehézségek
(ism.)
8.45 Halitól HartJg (ism.) 9.45 A bosszú erődje
(amerikai western) 11.05 San Francisco utcáin
(ism.)
12.05 Bili Cosby-show (ism.) 12.35 Perry Mason (am. sor.)
A csalárd testvér esete 13.25 A csoda (am. film)
Fsz.: Carroll Baker, Ro-
ger Moore
mm Remlngton Steele
(amerikai sorozat)
Nászút Acapulcóban 16.20 Raizfllmek
Szsltontlrtok
Wldget, a kis 5r
Tapsi Hapsl
Flintstone család 18.05 Kezdeti nehézségek
(sorozat)
Jason szupersztár 18.35 Bili Cosby-show
(amerikai sorozat)
Ötödik kerék lEIilü Booker (am. krimisor.)
Macska-egér játék 20.00 Híradó
HÜE R.O.B.O.D.O.G.
(amerikai filmvígjáték)
EBTiEl Mancuso FBI (am. sor.)
Kpba, a grúz
23.00 örültek (amerikai film)
0.50 Hirek
1.00 T. J. Hooker (ism.)
1.45 Hirek
1.55 A nagy kocka (ism.)
3.40 Hírek
3.50 Perry Mason (ism.)
4.35 Bajnokok (sorozat)
5.25 GeneBradley (sorozat)
16.05 Évforduló
16.10 Kapásjelzö
16.20 Postakocsi (ism.)
18.20 Árpád-kori körtemp-lom Hidegségben
18.30 Mondák - Botond
18.45 Hirek
19.00 Közép-európai magazin
19.45 Premier plán - Közel-képben a Csontváry film
20.00 Csontviry
Magyar film 110\'
21.50 Ügeti György köszön-tése
22.25 Évforduló
SAT1
9.50 Kabarett (német film) 11.30 Szomszédok (ism.) 12.00 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Bosszúállók (ism.) 13.30 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) Az elveszett fiú 14.20 Szomszédok (ausztrál sorozat) Paul bánata
14.50 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Egy új könyv 15.45 A bosszúállók (amerikai sorozat) Misszió
16.45 Kockáztass I 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Hirek 18.50 Sport
19.00 Pénz, halál, szerelem 19.30 Szerencsekerék 20.15 Asterix tizenkét pró-bája (francia rajzfilm) 22.00 Vesszőfutás (akciófilm) 24.00 Rosalle (erotikus film) 1.05 A bosszúállók (ism.) 2.00 Beszélgetés (ism.) 3.20 Tiltakozás (ism.)
5.40 Falutévé - profittal 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35-12.05 Napközi
Benne:
9.00 Szomszédok (ism.) 9.50 Lottósorsolás
Dallas
Amerikai filmsorozat
A kubai utazás
(Ism.: este, TV1 20.40) 10.50 Játék 11.05 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 11.20 Segítség I
Szorongás, neurózis,
pszichés zavarok - se-gítségnyújtás 12.00 Hirek 12.05 Képújság
15.00 Oldjuk meg...
4. Angol - francia 16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Évgyűrűk
Nyugdíjasok műsora
inglü Nemzetközi kajak-kenu verseny
Közvetítés Fadd-Dom-boriból, felvételről
17.15 Múmin
Japán rajzfilmsorozat
17.45 Pénzvilág
18.00 Ablak - Közéleti szol-gáltató műsor
18.55 .Maradjatok meg sze-retetemben I..."
Keresztény életkérdések
íCTiTii Micimackó-klub
19Ü45 A nélkülözhetetlen öserdö
Természetes növény-védelem
20.00 Híradó
20.30 Telesport
EfiHi] Dallas
Amerikai filmsorozat A kubai utazás (ism.)
21.35 Panoráma
22.45 TV1 filmutazás Benne: Izraelben jártunk
Dokumentumfilm
Biliül Kupadöntő
Izraeli film (1991) 108\' Feliratos!\'
0.50 Galileai melódiák Zenei élet Izraelben 1.10 Híradó 1.15 Közjáték (ism.) 1.20 BBC-hiradó
HB©
17.30 Babar: Ufók pedig nin-csenek -Fr. rajzfilm 24\'
18.00 Atomjátékok
Amerikai krimi 108\'
20.00 Az utazó ügynök Amerikai vígjáték 99\'
21.45 Önkéntesek
Amerikai vígjáték 102\'
23.30 Éjféli leszámolás
Amerikai akciófilm 100\'
6.00-
9.00 Napkelte
15.30 Műsorismertetés
15.35 Cigánykerék (ism.)
16.06 Garfield
Amerikai rajzfilmsorozat XII/11. rész: Itt jön Garfield I
16.30 Calyp-show
Külföldi sztárok klipjei
17.00 Híradó - Időjárás
17.06 Műsorajánlat
17.10 Nagylátószög
Válogatás a regionális és a határon túli magyar stúdiók műsoraiból
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó
18.25 Műsorajánlat-Időjárás
18.30 Produkciói
Tini sztár kerestetik\'93
11/1. rész
(2. rész: június 4., TV2
18.30)
íEIiTil Orbán Balázs nyomá-ban Csikszék 2.
20.00 Ideális család Családi vetélkedő
21.05 Kecskeméti animációs filmek
Horváth Mária: Ajtó 2 (Egyszer hopp) Nlkolay Ivanov Noy-kov: Az út Miklós Árpád: Ekho Szilágyi Varga Zoltán: Tiszta kép
Szilágyi Varga Zoltán: Éjszakai kultúrtörté-neti hadgyakorlat Homolya Gábor: Wes-
tern
gBJjffl „Ilyen az élet"
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
22.25 Napzárta előtt...
EHEEi A férfi, aki tetszik... nekünk
Sugár Ágnes és Radvá-nyi Dorottya műsora

20.00 Műsorismertetés
20.10 MusicTV4
21.14 TV4 autó-motor maga-zin - Különkiadás Az Indianapolis 500 története - III/2.
22.00 Tűzvan, Babyl Amerikai film Georgia City csendes békéjét csak néha dúlja fel egy-egy komolyabb házibuli, melynek leg-aktívabb résztvevői a tűzoltók. Egyszeriben megváltozik az idilli helyzet, amikor kiderül, hogy a városba települ egy japán autógyár.
23.35 Áramvonal - divat
23.45 Iron Maidén Zenés beszélgetés

MUNKARUHÁZAT TERMELŐI ÁRON
Telefon: 93/11-457 Fax: 92/73-279
s
ZOMBAT
10 óra:KAMZSÁ\\ AZ ÁSZ - Zsifmondy«Winkter tornatermében 14 óra: C.vvrmcknap a IISMK-ban
-s* a Kodály Zoltán Müvolfidést Otthonban 20 óm. Suli-buli DISCO a HELY klubban Mozi: 14 óra: Mindent bele*

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Műsorismertetés, prog-ramajánlat 8.25 Kopogtató
Föld-adta sors
8.50 Bajor Nagy Ernő jegy-zete
9.05 Családi tükör 9.35 Régi híres énekesek műsorából
Carlo Galefti operaáriá-kat énekel
10.05 Ismét a javából I
Válogatás elhangzott műsorokból
12.00 Déli Krónika
12.30 Vllágkosár
Áruk és árak, értékek és igények a világ élel-miszerpiacán
13.05 Népdalkörök pódiuma
13.40 Tetten ért szavak Balázs Géza anyanyelvi műsora
14.05 Oxigén
Ökológiai magazin
15.05 Szabadpolc Könyvekről
15.35 Mozart: Kis éji zene
16.00 168 óra
17.30 Visszhang
A hét - zenében
18.00 Esti Krónika
18.25 Szemle
Tallózás hetilapokban és folyóiratokban
19.05 Sportvllág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek I
19.40 Miska bácsi leveleslá-dája
20.05 Rádiószínház
„És maradok szerető feleséged"
: Valerie Stiegele rádió-kompozíciója
21.49 Gelger György trombi-tán játszik
22.00 Késő esti Krónika
22.20 Beszéljük meg I
23.05 Noktürn
PETŐFI
4.30 Reggeli dallamok 5.00 Nyújtózkodó 7.30 A szeretet közösségei 8.05 Mindenütt jó... 10.00 Mese-zene gyerekek-nek
10.30 Hírvidék 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Zenekanál. Ajánlat ré-gi, elfeledett ételekből, ma kitalált új ízekből -muzsikával fűszerezve 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirpercek 13.10 Tükörben 13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés 14.00 Zenés játékokból
14.30 Daráló
15.00 Hírek. Időjárás 15.05 Nagy nevettetők 16.00 Szív küldi... 16.55 Van ez igyl 17.00 Hírek. Időjárás 17.03 Páratlan hangok
Éneklő labdarúgó világ-válogatott
17.31 Közvetítés az Írország-
Magyarország váloga-
tott labdarúgó-mérkő-
zésről
18.25 Egyik kutya, másik eb 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Magyar Robinson-11/1. Íratott Szekér Joakim Alajos által az 1808. esztendőben
19.35 Péter Nero zongorázik 20.00 Nemzetközi slágerlista 21.00 Hírpercek 21.10 Szombat esd láz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél
előtt. Póttarlsznya 0.15-
5.50 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 5.03-5.50 Nótacsokor

3SAT
13.00 Hirek
13.10 Külföldi tudósitások
13.40 Ötletek és irányok
14.10 Morltz-történetek
14.40 Életem cirkusza
15.05 Gasztronómia
15.30 Kivánságkoncert
17.20 Nem könnyű eset
(sorozat)
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Bőhnke és Lange
20.00 Julle kisasszony
21.45 Beszélgetés
22.45 A zene útja
SZLOVÁK
SZTV-1
18.05 Baywatch (am. sorozat)
19.00 Esti mese
19.30 Időszerű események
19.55 Sporthírek
20.05 A helyes kulcs (vetélkedő)
21.25 Berlini divatmagazin
21.45 Prlx Danube krónika
22.05 Gólok, pontok, másod-percek
22.20 Poft) (olasz tévéfilmsor.) 0.15 Erotikus videokllp
SZTV-2
16.35 Keresztény magazin
17.05 A fiatalok és a kábító-szer
17.50 Könyvmagazln
18.40 Nemzetiségi magazin
19.20 Esti mese
19.30 Időszerű események
19.55 Sporthírek
20.15 Minárik: Jubileum (tévéjáték)
21.20 Közép-Európa
(dokumentumfilm-sor.)
22.20 MTV slágerlista
23.15 French Open, 1993 (összefoglaló)
23.39 Csak arra gondolok
23.40 Események
6.00 BeMeésSebastian(sor) 6.30 Bob, a szellem (sor.) 6.55 Péter Pan (sorozat) 7.20 PH és Herkules (sor.) 7.35 Samura! Pizza Cats
(sorozat)
8.00 Játék gyerekeknek 8.15 Pinocchio (sorozat) 8.40 Wish Kid (rajzfilmsor.) 9.05 BevertyHIsTeensfsor.)
Kísérletvadászok 9.30 Lucky Luké (sorozat)
Dalton City 9.55 Hatmillió dolláros csa-
iád (sorozat)
10.25 Planet kapitány (sor.) 10.55 Thor (rajzfilmsor.)
Varázsital 11.15 Sárkányok birodalma
(sorozat)
11.40 Mutánsok (sorozat) 12.05 Winspector (sci-fi sor.) 12.30 Harry és Hendersonók (sorozat)
Harry születésnapja 12.55 Bolondokháza (am. sor.) 13.25 Bel Air hercege (sor.) 13.50 Titkos énem (am. sor.)
Kézikönyv
14.15 Rendőrségi beszámoló (amerikai sorozat) Veszélyes automaták Knight Rider (am. sor.) Valaki csal
A csapat (am. sorozat) Futótűz
Jump Street 21. (sor.) Változások 17.45 Metrósé Place(am. sor.)
A teljes igazság 18.45 Híradó 19.15 Beverly Hllls 90210 (amerikai sorozat) Esős nap 20.15 Szalmaszál
(színházi közvetítés) 22.00 Sallor és Lula (film) TWa A vad páros
(amerikai akciófilm) 2.05 Férfimagazln 2.30 Sallor és Lula (ism.) 4.35 A csapat (ism.)

RTL2
5.35 Specialisták úton
(sorozat)
7.15 A maratoni csata 8.40 Bravó TV 10.15 Gable és Lombard
(film) 12.15 Két amerikai
(film)
14.05 A maratoni csata 15.35 A nagykővet felesége
(francia sorozat) 17.15 Kerekek
(sorozat) 18.10 Hirek
18.15 Specialisták úton (ism.) 20.00 Hirek 20.15 Kellemes lesz
(film)
21.55 Pankrácló 22.10 Megszállottság
(amerikai thriller) 23.50 Belföldi ügy
(krimi)
1.25 Gabié és Lombard (ism.) 3.15 Megszállottság (ism.)
13.40 Blabla
14.05 Blunt ügynökség (sor.)
15.00 Hirek
15.15 A szép ismeretlen
17.00 Hírek
17.15 Heuréka I
18.00 Hirek
18.05 Idegen világok
19.00 Hirek
19.05 Vadvilág (sorozat)
19.45 Híradó
20.15 Malarek
(krimi)
22.00 Hirek
22.10 100 perc sokféleség

TV5
6.00 Telereggel
7.40 Francia nyelvlecke
8.30 Gyermekeknek
9.10 Üzleti magazinok
12.20 Autóvidó
13.15 Vállalkozók műsora
15.00 A könyvem nélkül soha I
16.15 Ifjúsági műsorok
17.30 Főzőcske
18.00 Kvízműsor
19.00 Felfedezések
20.00 Tengeri magazin
21.30 Elszámolás (sorozat)
22.20 Film Kamerunról
23.55 A hatok bandája (sor.)
MUSICTV
18.00 RayCokes 18.30 Rockhét 19.00 Európai top 20 21.00 Mazsolázás 21.30 Beavls és Butthead 22.00 Soulzene 23.00 XPO 23.30 Guns\'n\'Roses
1.00 Martiné
3.00 Éjszakai videók
SUPER
14.00 Koncert
15.00 Jazz
16.00 Utazási magazin
16.30 Természetfilm
17.00 Eco-rekord
17.30 VMeodtvat
18.00 Színhely
18.30 Arcképcsarnok
19.00 A fiú, aki egymilliót lo-
pott (film)
21.30 Európa-film
22.00 Hirek
22.30 Magazin
23.00 Színhely
23.30 Média televízió
24.00 A vágy (horror)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Ml közöm hozzá?
10.00 Hirek. Időjárás
10.05 Hangfelvételek felső-lokon
11.28 Magyar művészek ope-rafelvételelböl
12.00 Hirek. Időjárás
12.05 A Bartók Rádió kíván-ságműsora
13.00 Patachlch Ivánra em-lékezünk
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 Romantikus kamara-zene
15.00 Opera-müvészlemezek
16.05 Kapcsoljuk az Úbudal Társaskört. Pertis Attila zongorahangversenye
16.45 Rézfúvós együttesek felvételeiből
17.00 Debussy-művek
17.30 Poggyász
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 Dlszkotéka
19.05 Ettore Bastlaninl, a kö-zönség kedvence -VI/5.
19.55 Hírek. Időjárás
20.00 A Nagy Vlrágvágó Gép
20.15 A Pécsi Szimfonikus Zenekar hangversenye
21.39 Cererols: Mlssa de Glória
22.00 Hirek. Időjárás
22.05 Összkiadás. Beetho-ven kvartettjei - VII/6.
23.45 A Budapesti Vonósok két Vivaldl-concertót játszanak
24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Komolyzenei zsákba-macska

Kötelező olvasmány
Hétfő van, fél kettő. Végre vége a napnak. Felveszed a kabátodat, hátadra a táskát és utadra eredsz..
Agyad lázasan dolgozik, autók suhannak el melletted, valaki rád köszön. Mész tovább, észre sem veszed. Gondolkozol. Nem érted, hogy tehet-te. Miért csinálja ezt veled? Hogy tud ilyen lenni? Gondolatmeneted főhőse természetesen ismét a magyartanár, mint már annyiszor. Hogy mi vál-totta ki felháborodásodat? Hát épp ez az! Már megint egy kötelező olvasmány. Még az előzőt sem fejezted be, és tessék: máris itt a következő. Biztos megint valamilyen teljesen olvashatatlan szöveg lesz. Már kezded megszokni, hogy egyiket sem érted. Hogy miket ki nem lehet hozni egy negyven oldalas kis könyvből! A múltkor is: ki gondolta volna, hogy egy egyszerű köpönyeg mik-
re nem képes! De megfejtettükI Pedig otthon ol-vasás közben rá nem jöttél volna. Most meg újabb könyv! Ha szerencséd van, talán ez is hatszáz oldalas, mint a múltkori. Azt is megpróbáltad együltő helyedben elolvasni.
Miért ne? Úgysem sikerült talán még senkinek. Neked most fog. Punktum! Leültél reggel és ol-vastál, csak olvastál, dacolva minden hátráltató körülménnyel, gyomrod vészes korgásával, szád kiszáradásával, hajad hullásával. OLVASTÁL. Mi lett a vége? Este, háromnegyed hatkor, a 420. oldal IS. sorának közepénél a család összefogott, és a székkel együtt kicipelt a konyhába. Lehet, hogy jó ötlet volt, saját lábaid úgysem vittek vol-na el odáig. Asztalhoz ültettek, görcsbeállt ujjaid közül kifeszegették a könyvet. Orrodat megcsapta valami csodálatos illat, ami lassan bár, de eljutott agyadig. Üveges tekintetedet felváltotta az ép em-berre jellemző tekintet, s szüléidben felcsillant a remény, ismét köszönthetnek a földi halandók so-raiban. Ám első szavad minden reményt eloszla-



MISKOLCI MúanyagMdokjCgó RL
Otthon a természetben, természetesen otthon
Kanizsai műsor

Mo/i: 16. Í8, 20 óra:
Stúdió Vlo/.i: 16.30. 1X.I5 ora:
20.15 ora: KA M/S \\ TV 8 ura:
13 éraí
Harapós nfl
Támadók a inihbíll
Biilas-/r\\
A\'l \\-Vtkend magazin
ATV Jfiúságt magazin
MÁJUS 29.
Sz




OSZTRÁK 1
PRO 7


tott. A szó, mely elhagyta ajkadat, így szól: „de Rénalné". A család már-már ott tartott, hogy ki-hívja a szellemirtókat, amikor pici öcsikéd - a drága — egy falatot gyömöszölt a fogaid közé, és megtört a varázs. Bár még egypár napig szinte élő halottként jártál-keltél és szólni sem lehetett hozzád, elmúlt. Kilábaltál belőle. Szüleid még a hét végén is furcsán néztek rád. Meg kell hagyni, nagyon megijedtek.
Es most tessék, ismét egy könyv! Ráadásul 450
oldal. Tedd ki a családod megint ekkora izgalom-
nak? Még a végén tényleg kihívják a szellem-
irtókat. Pedig semmi bajod. Csakhát neked olvas-
ni kell, és meg is kell fejtened, hogy mire képes
egy szem kockacukor. Elindulsz a könyvtárból ha-
zafelé, otthon szólsz a családnak, hogy ne izgul-
janak, de ha csütörtökig nem jelentkeznél, nézzék
meg, mi van veled. Dolgavégezetlen elvonulsz kis
kuckódba, ajtódra kiteszed a „KÉREM, NE ZA-
VARJANAK" táblát, és nekiállsz a legújabb kö-
telező olvasmánynak. Kiss Enikő
A HUMÁNÖKOLÓGIÁI
SZABADEGYETEM ÚJABB
ELŐADÁSA!
1993. máJHS 27-én, csütörtökön 17 órakor a HSMK-ban:
Dr. Sárközy Péter
(A BIOKULTURA EGYESÜLET ELNÖKE, EGYETEMI TANÁR):
„A KÖRNYEZETBARÁT GAZDÁLKODÁS TÁVLATAI".
MINDEN KÖRNYEZETBARÁTOT SZERETETTEL VÁRUNK!
8.45 DSF-stúdió
9.50 Sport a nagyvilágból 12.00 Aerobic 12.30 Sport a nagyvilágból 14.30 Motorok és legendák 15.30 Sport a nagyvilágból 17.55 Hírek
18.05 Tessék mosolyogni I 18.55 Hírek
19.00 Műkorcsolya / Hírek 20.05 Sport a nagyvilágból 21.55 Hírek 22.05 Sport-biliárd 22.55 Hírek / Küzdősportok magazinja
EUROSPORT
8.30 Aerobic
9.00 Nemzetközi motorsport 10.00 Motorkerékpár 10.30 Kosárlabda 11.00 Tenisz
Golf
22.00 Tenisz 23.00 Ökölvívás 24.00 Goll
2.00 Műsorzárás
1PLUS
14.00 Utazási magazin 14.45 A világ villamosai 15.00 Vasutak (sorozat) 15.30 Filmkészítők 16.45 Zenés beszélgetés 18.00 Hivatások 18.30 Hírek 18.40 Fury (sorozat) 19.10 Mese 19.15 Beszélgetés 20.00 Híradó 20.15 Bonn 21.15 Száz mestermii 21.25 A tetőfedő gyermeke 23.00 Beszélgetés
9.00 Hírek / Család minden
mennyiségben (ism.) 9.30 Aki nevet, nyer (ism.)
10.15 Euroturizmus
10.30 Hogyan fogjunk millio-most? (ism.)
12.05 Rossl úr keresi a bol-dogságot (sorozat)
12.30 Halló, Ausztriai-hal-ló, Bécsi (ism.)
13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó
13.35 Apám, a színész (film)
15.10 Csehország
15.35 Kacsafalva (sorozat)
16.00 Gyermekwurlitzer
17.00 Mlnlhirek
17.10 X-Large
18.00 Hírek
18.05 Ausztria-kép
18.30 Mallbu vízi mentői (amerikai sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Népdalok
22.05 „Arany" lányok (sor.)
22.30 A vörös pók (thriller) 0.05 Brewster milliói (film)
OSZTRÁK 2
13.05 A szabadság út|a 14.00 Bécsi ünnepi hetek 14.30 Szereti ön a klassziku-sokat?
16.00 Tisztelt ház 16.55 A kastély ural (sor.) 17.45 KI akar engem? (sor.) 18.00 Labdarúgás 19.00 Tartományi élet 19.30 Hfradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Boldogság (film) 22.50 Hírek, sport 22.35 Mephisto (magyar film) 0.55 A modell és a zsaru (amerikai sorozat)
5.55 Lassie
(amerikai sorozat) Smoky
6.20 Vadállatok birodalma (amerikai dokumentum-film-sorozat) 7.05 BretMaverlck (sorozat)
Az új társ
7.55 Űrhajótörőttek (amerikai sorozat) Vissza az időben 8.55 Az apacsok felkelése
(film)
10.35 R.O.B.O.D.O.G. (ism.) 12.15 Mozgó kórház (amerikai sorozat) EgészségedreI 12.45 Booker (ism.) 13.35 Vadállatok birodalma
(ism.)
14.25 Cslllagember (ism.) IHWii Egy új élet (amerikai film) Fsz.: Alán Aida mna Dowllng atya titkai (amerikai sorozat) Halljátok I
18.05 A spártai oroszlán (amerikai film) Fsz.: Dávid Farrar 20.00 Híradó 20.15 Csillagok háborúja
(amerikai sci-fi) 22.35 Tigrisember
(amerikai akciófilm) Fsz.: Dávid Hasselhoff 0.20 Kőkemény ötös (amerikai sorozat) A halál kereskedői 1.15 Hírek 1.25 Örültek (ism.) 3.05 Bret Maverick (ism.) 3.55 Hírek
4.05 Mozgó kórház (ism.) 4.30 Barátom, Ben (ism.) 4.55 Gene Bradlay (sorozat)
16.00 Hírek, műsorismertetés
16.05 Évforduló
16.10 Élő forrás
Katolikus műsor
16.50 Nils Holgersson (ism.)
17.45 A Dunánál - 3. rész
17.55 A labdarúgás története IX/5. rész
18.15 80 nap alatt a Föld kö-rül Witty Foggal -26/4.
18.45 Hírek
19.00 Házibuli II. 103\' Francia filmvígjáték
22.35 Évforduló
22.40 Hírösszefoglaló
SAT1
6.45 Ég és föld között 7.15 Capito?-játék 7.45 Popcornia (sorozat) 8.30 Silverhawks (am. sor.)
Hamis uralkodó 9.00 Péter Pan és a kalózok
(rajzfilmsorozat) 9.30 Superboy
(amerikai sorozat) 10.00 Drops- játék 10.30 Gazdasági fórum 11.00 Szerencsekerék (ism.) 11.40 Asterix 12 próbája 13.10 Wlndom útja
(angol kalandfilm) 15.05 Malibu vízi mentői (amerikai sorozat) 16.40 Kockáztass I 17.15 Mindent vagy semmit 18.00 Labdarúgás 19.20 Hírek 19.30 Szerencsekerék 20.15 Donovan vitorlája
(amerikai film) 22.05 KI a legjobb férfi? 23.00 Az Internátus
(német erotikus film) 0.25 Rosalie (ism.) 1.25 Az Internátus (ism.)
6.10 Faluiévá-faludoktor-ral, gyógytornával 6.30 A Reggel 8.15 Közjáték 8.20 Jó reggelt adj, Istenemi
8.30-
12.00 Korhatár nélkül
Gyermeknap előtt 8.30 Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer... Amerika - Francia rajz-filmsorozat - Az aztékok 9.00 Cimbória 9.30 „Nézz hosszan egy gyerekarcra... I" Az Országos Gyermek-védő Liga története
10.00 ASZ
11.00 Szezám utca (Sesame Street)
12.00 Tévémagiszter
13.30 Nemzetközi kajak-kenu verseny Közvetítés Fadd-Dom-
boriból, felvételről
fEIJTii Marle Curie: egy tisz-teletre méltó asszony Francia-lengyel-olasz tévéfilm -111/2. 82\'
15.30 Paraván
16.00 Novo moda - Divat
16.25 Írország-Magyaror-szág labdarúgó-mér-kőzés
Közvetítés Dublinből A szünetben: Képújság
18.20 Hőmérő
Politikai show-műsor
19.10 Szerencsekerék
19.40 Jó éjszakát kíván a Disney I
20.00 Híradó
20.30 Telesport
20.35 Gyermeknapi híradó
kölyök 122\' fSk (The Karate Kid)
Amerikai film (1984) Dániel - Ralph Macchio (Bolba Tamás), Mr.Miya-gi - Pat Morita (Makay Sándor), Ali - Elizabeth Shue (Kisfalvy Krisztina), Anya - Randee Heller (Menszátor Magdolna) 23.10 Bongó 0.20 Közjáték (ism.) 0.25 Rózsaszín sorozat Francia erotikus filmso-rozat-VIII/5. rész: A revans- Feliratos! 0.50 Híradó
HB©
17.30 Állati élet: A hód világa
Angol természetfilm 50\' 18.30 Cannes-i dí|nyertes ma-gyar rövidfilmek 23\' 19.00 Marié-Am. film 107\' 20.50 Az elefántember
Amerikai dráma 118\' 22.50 Vlsszakézből - Am.
bűnügyi akciófilm 98\' 0.30 Erotlkukucs-Am. film
6.00-
8.00 Napkelte
8.00 Műsorismertetés
8.05 Gazdaképző (ism.)
8.35 Frlci, a vállalkozó
szellem (ism.)
9.00 Patrin-Üzenet-Vorba 9.25 Nasekran 9.50 Unser Bildschirm 10.15 „Böjtös napok" Dokumentumfilm 10.45 Ecranul nostru 11.10 Srpski ekran 11.35 Nasa obrazovka 12.00 Sorstársak (ism.) 12.15 Família Kft. (ism.) 1HEB Sakkiskola 13.00 öt gyerek és a homok-manó - Angol tévéfilm-sorozat - VI/2. rész 13.25 Gazdit keresünk
Kudlik Júlia műsora
íHEE) A Mount Everest első
meghódítása
^^ Ismeretterjesztő film mjjjj Tűzre, vizre vigyázza-tok I
X. Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúra 16.00 Challenge Day
Eredményhirdetés 16.25 Habroló
Kaszinó a kettesen 17.00 Autó-motor 17.25 Hupikék tőrplkék Belga rajzfilmsorozat Okoska zseni zsúrja A riasztótörpök 17.50 Müsorajánlat- Időjárás 18.00 KnlghtRider
Amerikai tévéfilmsorozat A robotok királya -II/2. 18.53 Műsorajánlat 18.55 Nahát? I
Rohanásunk eszközei
[Eliia A Glen-Ayre birtok titka Ausztrál tévéfilm 11/1. rész 98\' Jack-Dávid McCubbin (Stohl András), Martha
- Tina Bursill (Varga
Mária), Clare - Annié
Jones (Murányi Tünde),
Jimby - Dot Collard
(Szabó Éva), Ambrose
- Varren Mitchell (Kun
Vilmos)
(2. rész: vasárnap, TV2 19.35)
20.50 Művészek a leukémiás gyermekekért Koncert a Budapest Kongresszusi Központ-ban
21.35 Telesport Benne:
Atlétikai BEK-döntő Az első nap eseményei
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
22.25 Kisvárdai Fesztivál Összefoglaló a Határon Túli Magyar Színházak V. Fesztiváljának meg-
nyitóünnepségéről
EHEfi A mérkőzés
Magyar film (1980) 107\'

KANIZSA Trend „az életre való bútorok gyártója
J
■ 4
ASARNAP
17 Gr*; ROVER 4$ m ALBATROSZ téasfclub kftrés
a HEK-ben
Mozi; £4 tira: Mindont beiéi
16, 18, 24 óra: Harapós nő

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás 6.00 Vasárnapi újság 8.24 Édes anyanyelvűnk
(ism.)
8.30 Magyar táncok kézira-tos gyűjteményekből 8.45 Műsorismertetés, prog-ramajánlat 9.05 Világéra
Külpolitikai újságírók heti magazinja
10.05 Görög katolikus szent-mise közvetítése Deb-recenből
11.05 Gondolat-jel
A Rádió kulturális heti-lapja
12.00 Déli Krénlka. Sport
12.20 Harminc perc alatt a Föld körűi
12.50 Vasárnapi gondolatok
13.05 Énekeljük együttI
13.15 A szülőföld muzsikája
14.05 Szonda
Tudományos magazin
14.35 Fúvószenekari muzsika
15.05 Magyarországról jö-vök...
16.10 Müvészlemezek
17.05 Kilátó
Világirodalmi magazin
18.00 Esti Krónika
18.20 örökzöld operettdalla-mok
19.05 Sportvilág
19.30 Jé éjszakát, gyerekek I
19.40 Pünkösdi népdalok és köszöntő énekek
20.05 Egy rádiós naplójából Sebestyén János mű-sora
21.05 A lámpás
Gárdonyi Géza regénye
22.00 Késő esti Krónika
22.20 Kapcsoljuk a 6-os stú-diót Tréfás György énekel
PETŐFI
6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Zenés vasárnap reggel ...és természetesen sport 8.05 A titkos kert-11/1. Francls Hodgson Bur-nett regénye
8.53 Mese-zene gyerekek-nek
9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Bécsi szelet
Bécs-Budapest magazin
10.00 Embermesék
11.00 Hírek. Időjárás
11.06 Kölyökbull
12.00 Jó ebédhez szól a nóta
13.00 Hírpercek
13.10 Kölyökbuli-kabaré
13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
14.00 Kölyökbull-kivánságok
15.00 Hírek. Időjárás
15.03 Szalonzene
16.00 Poptarisznya
Közben: Tudósítás a férfi kézilabda KEK dön-tőről és a totón szereplő olasz mérkőzésekről
közben:
17.00 Hirek
18.30 Sportösszefoglaló. Totó
19.00 Hirek
20.00 Apáról fiúra. Somlyó Zoltán, Somlyó György
20.50 Magyarán szólva
21.00 Hírpercek
21.10 A Rádió Dalszínháza Offenbach: A férj ko-pogtat Daljáték egy felvonásban
21.55 Ünnepi hangulatban
23.00 Hirek. Időjárás
23.03 Sporthíradó
23.10 Máról holnapra - éjfél előtt - Egy órában -Gregory Peck 0.15-
5.50 Máról holnapra - éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 5.03-5.50 Nóták

3SAT
13.00 Hirek
13.10 Pillantás a hétre
13.50 Beszélgetés
14.50 A legyek ura
(film)
17.00 Nem könnyű eset
18.00 Napló
18.15 Körkép
19.00 Hirek
19.10 Törzsasztal
20.00 A nagy Bellheim
(sorozat)
22.00 Brazília
23.05 A felügyelő (sorozat)
0.05 Irodalom mindenkinek
SZLOVÁK
SZTV-1
17.40 Nyújtsd a kezedl 18.30 A Fllntstone család
(amerikai rajzfilmsor.) 19.00 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sporthírek 20.03 Ismerkedjenek, kérem I
(párkereső műsor) 20.45 A főváros (angol sor.) 21.40 Prix Danube krónika 21.55 Időszerű események 22.15 Gólok, pontok, másod-
pBrcBk
22.25 Labdarúgó-magazin 23.15 Mlclwl Petruccianl
koncert|e
SZTV-2 17.45 Óvjuk őket! (kisfilm)
18.05 Kanadai mozaik
19.20 Esti mese
19.30 Időszerű események 19.55 Sporthírek
20.06 A tettes ismeretlen
20.40 Alice (magazin)
21.30 Mikulás Galanda
(portréfilm)
21.55 Laura (spanyol tévéfilm) 23.35 French Open, 1993
(összefoglaló) 24.00 Események
6.00 Játék gyerekeknek 6.20 Beverfy Hills Teens
(ism.)
6.40 Lucky Luké (ism.) 7.10 Hatmillió dolláros csa-lád (ism.)
7.35 Winspector (ism.) 8.00 Gyerekeknek 8.30 Dinoszauruszok völgye
(sorozat)
9.00 Hanna-Barbera parti 9.30 Scooby Doo
(am. rajzfilmsorozat) 9.55 Művészet és küldetés 10.00 Csodanö
(amerikai sorozat) Erős ellenfél 10.55 Lambada
(amerikai táncfilm)
|3@ Galaetlca harci csillag
(amerikai film) 14.55 Káosz a Cucamonga
táborban
(amerikai film)
nana Bikini stiop
(amerikai film) 18.45 Hfradó 19.10 Különleges nap 20.15 Rudi Carroll-show 21.55 Tévétükör-magazin 22.40 Késői kiadás OciiTil Véres sport
(amerikai akciófilm) 0.45 Bikini shop (ism.) 2.25 GalactJca harci csillag
(ism.) 4.30 Lambada (ism.)
A Magyar MM tele-
tomzima: 138-8388
A TV1 müsorügyeleté-
nek telefonszáma:
131-9799
A TV2 üzenetrögzítőié-
ilBK t8t6wfl$zént8 Z
112-6020
A Calypto MM tele-fonszáma: 138-7873 A Danubius Rádió tele-fonszáma: 138-7678

RTL2
5.50 Az apokalipszis négy .lovasa (amerikai film) Fsz.:Glenn Ford, Charles Boyer
8.20 Húsvéti parádé (film) Fsz.:FredAstaire,Judy Garland
10.10 Két amerikai (ism.) 12.00 Bravó TV 13.30 A szűz királynő (film) Fsz.: Charles Laughton 15.30 Az apokalipszis négy
lován (ism.) 18.05 Hírek
18.15 Húsvéti parádé (ism.) 20.00 Hirek
20.15 A meztelen bomba (film)
Fsz.: Sylvia Kristel 22.00 Jlmmy Reardon (film) 23.35 Ezek a férfiak
(sorozat) 0.25 A látogatók
(film)
2.00 A szűz királynő (ism.) 3.50 Jlmmy Reardon (ism.) 5.20 Ezek a férfiak (ism.)
13.15 Alomcsapat (ism.)
14.05 Vox-box (ism.)
15.15 Malarok (ism.)
17.00 Hirek
17.15 Szülők magazinja
18.00 Hirek
18.15 Utazási magazin
19.00 Hirek
19.15 Kémek (sorozat)
19.45 Híradó
20.15 A kitaszított (film)
22.05 Hírek
22.20 Saphlre
(angol film)
24.00 Hfrek

TV5
6.00 Telereggel
7.40 Francia nyelvlecke
9.00 Rendkívüli tudósító
10.30 Zenei műsorok
13.15 Varieté fiataloknak
14.00 Állatbarátok műsora
14.30 Nem kell álmodozni I
15.30 HegymászókmagazfejH
16.15 Szórakoztató műsor
18.00 Vidám hétvége
20.00 Hétről hétre I
21.30 Tuniszi játékfilm 23.00 Tunisz énekel és táncol 1.15 Tuniszi népzene 2.15 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
13.30 XPO
14.00 Guns V Roses
17.30 Axl Rose
18.30 Rockhét
19.00 Amerikai top 20
21.00 120 perc
23.00 Beavls és Butthead
23.30 Headbangers Ball
2.00 Marijne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
14.00 VMeogenerétor 15.30 Bonanza (am. sorozat) 16.30 .Fekete" sorozat 17.30 Dokumentumfilm 18.00 Európa-magazin 18.30 Riport 19.00 Üzleti hét 19.30 Európa-magazin 20.00 Rejtélyes látogatók
(film)
22.00 Hírek
22.30 Moszkvától nyugatra 23.00 Jazz 24.00 Magazin 0.30 Vldeogenerátor
BARTÓK

Filmet nézünk, vagy olvasunk a moziban?
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.00 Hírek. Időjárás 8.05 Hansjűrgen Scholze
orgonái
9.05 Az opera csillagai 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Új Zenei Újság 10.50 A Zengő együttes nép-zenei felvételeiből 11.05 Európa hangverseny-termeiből közben:
12.03 Hírek. Időjárás 12.08 Szécsi Margit versei 13.08 Hangok és visszhangok 13.10 Bemutató. Komolyze-nei újdonságainkból 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Jubllate Deol 15.00 Zenekari muzsika
16.05 Társalgó (ism.)
16.55 Gordiusz plusz
17.00 Beszélgetés Bach BWV. 172. sz. kantátájáról
17.30 Bach: BWV. 172. sz. kantátája
18.05 A 70 éves Ügeti György-gyei Deszetget varga Bálint András-11/1.
19.00 Szemle
19.35 Kamarazene
20.05 Tetten ért szavak (ism.)
20.20 Zeneszerzőportré
21.45 Szimfonikus táncok
22.05 Rádiószinház
Hslung: Gyémántpa-tak kisasszony
23.52 Follmann: Fantaszti-kus scherzo
0.05 Világhírű zenekarok felvételeiből
Egyre gyakrabban találkozik a rendszeres mo-zibajáró feliratos filmmel a vetítővásznon. A beszédgyorsasággal vágtázó feliratok bizonyára sokakat elkeserítenek, hiszen nem könnyű dolog egyszerre figyelni a képen történteket és olvasni a szöveget. Belebonyolódhatnék abba a kérdés-be, hogy éppen most kezdenek elszaporodni a feliratos filmek, amikor a mozibajáró közönség ifjabb nemzedékének olvasási képességei..., hát némi kívánnivalót hagynak maguk után. Hosszan tűnődhetnék azon, hogy pénzemért cse-rébe egy silányabb szolgáltatást, kisebb mű-élvezetet kapok, hogy csekély nyelvtudásommal nem tudom ellensúlyozni a feliratok nem mindig helytálló szövegét, vagy hiányosságát. Elgondol-kozhatnék azon is, nem-e ez az egyik oka an-nak, hogy a moziba járó közönség száma egyre csökken, s hogy vajon mindez megéri-e a for-
galmazóknak. Bizonyára nemi Akkor miért van ez így?
A zalaegerszegi Edison Kft. egyik szakem-berétől tudhattam meg a választ. Azzal, hogy a filmeket nem szinkronizálják, a kalózkazetta-ter-jesztést próbálják visszaszorítani, hiszen a feliratos filmek videokazettán ma már nem terjeszthetők. Ez a megoldás látszott május 15-ig a legcélravezetőbb-nek, még akkor is, ha emiatt jócskán megcsappant a mozinézők száma. Május 15 után már törvényes védekezési mód is van a kalózkazetta terjesztőkkel szemben, hiszen a törvény betűje 2-5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatja őket tevékenységü-kért. Ha ez így van, akkor talán reménykedhetünk, hogy nemcsak a reklámokat szinkronizálják ezután, és visszakapja méltó helyét a nemzetközileg el-ismert magyar szinkron.
Dévi



BALATON FŰSZERT RTL a lakosság szolgálatában

Kanizsai műsor

Stúdió Mozií I63y, 1&15
2Ö.1S 6r«: KÁKICSA tv U-H
Támadók Bndaszex
atélytoö
MÁJUS 30.
v





ZALAI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÉPVISELETE Nagykanizsa, Csengéi? V* 82, 1W-: 313-040/1672,
ÜZLETI AJÁNLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll az érdeklődik rendelkezéseié a zalaegerszegi titkárságon (Kosztolányi u. 10. Tel./fax: 311-042), a nagykanizsai képviseleten (Csengery u. 82. Tel.: 313-040/1672, 93/310-121 Kálmánná). Az információk a Kamara tagjainak ingyenesek. Nk-86 Amerikai cég vásárolna húskonzervet, szalámi és kolbászféleséget, konzerv gyümölcsöt, zöldséget,
valamint napraforgó és növényi olajat.
Nk-87 Tunéziai cég partnert keres növendékbikák szállítására és helyi hizlalására vegyes vállalat keretében. Nk-88 Olasz cipőgyár keres magyar üzemet bérmunkára.
Nk-89 Bécsi cég bőrtáskák bérmunkában történő gyártásához keres partnert, lehetőleg a határközeiben. Nk-90 Olasz cég keres magyar forgalmazót olasz minőségi borok számára, elsősorban a borok étteremben való forgalmazására.
INFORMÁCIÓ BEAUTY INTERNATIONAL
Szépségápolási és Higiéniai Termékek Nemzetközi Kiállítása, Szent-Pétervár,
1993. május 31-június 4. INDUSTRIA \'93 Beruházási javak szakvására Budapest, május 24-30.
12.15 Utazási magazin
12.45 Luxut-tportok
13.15 Sport a nagyvilágból
15.30 Mailé! (sorozat)
16.00 Motorok és legendák
17.00 Műkorcsolya
17.55 Hirok
40 fIK Unln»«nnrt
lo.UD MOIOiSpon
18.55 Hirok / Akciósztárok
19.30 DSF-stúdió
19.55 Hírek
20.05 Tessék mosolyogni I
21.00 Labdarúgás
22.55 Hírek
23.00 Biliárd
EUROSPORT
8.30 Aerobic
9.00 Szörfösök magazinja
9.30 Kosárlabda 11.00 Tenisz
Golf
22.00 Tenisz 23.00 Biliárd 24.00 ökölvívás
1.30 Műsorzárás
1PLUS

14.00 Szóváltás 14.45 Élet a kolostorban 15.00 Környezetvédelem 16.00 OppenésEhrNch(sor) 16.50 Európa-magazin 17.15 Else Csodaországban 18.00 Hirek / Különlegessé-gek thow-ja 18.40 Fury (sorozat) 19.10 Masa 19.15 Pünkösd 20.00 Híradó 20.15 A szomorú lovag 21.50 MchaelGMen vezényel 23.15 A szuperzsaru (film) 0.55 Hirek

OSZTRÁK 1
9.00 Hírek
9.15 Katolikus szentmise 10.15 Természetfilm (ism.) 11.00 Sajtóóra 12.00 Pillantás a hétre 12.30 Tájékozódás 13.00 Hirek 13.10 Dokumentumfilm 13.40 Tom Sawyer kalandjai
(film)
15.25 Illúziók 15.35 Noé bárkája
(rajzfilm) 16.55 Minihírek 17.05 Az apám, a majom és
én (német film) 18.30 Malibu vízi mentái
(amerikai sorozat)
Halott az öbölben 19.30 Híradó 19.48 Sport 20.15 Oroszlánbarlang
(sorozat)
21.10 A hegyek üzenete 21.55 A rózsalovag-operett 1.15 Hirek 1.20 Ex libris
OSZTRÁK 2
11.55 VideokHpek 12.30 Oldalpillantások 13.00 Haza, Idegen otthon 13.30 Képek Ausztriából 14.30 Dokumentumfilm 15.00 Sport / Idősek klubja 18.05 AH (sorozat) 18.30 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó
19.50 Pünkösdi gondolatok 20.15 Vissza a jövőbe II.
(amerikai film) 22.05 Hirek, sport 22.15 A szerelem tengere 0.10 A kővé vált erdő

PRO 7
5.35 Lassle
(amerikai sorozat)
Az építkezés 6.00 Vllágszafari (sorozat)
Sokk a sivatagban 6.45 BretMaverick (sorozat)
Isten hozott 7.35 Űrhajótöröttek
(amerikai sorozat)
Alpha hercegnő 8.35 O\'FarreBmagánhajoha-
da (am. filmvígjáték) 10.20 A kard úrnője (western) 12.25 Mozgó kórház
(amerikai sorozat)
Kőkemény valóság 12.55 Bili Cosby-show (ism.) 13.25 Dowling atya titkai
(ism.)
13.50 Sztárok és állataik 14.20 VHágszafari (ism.) ngia Odongo (angol film)
Fsz.: Rhonda Fleming 16.50 Angéllque és a király
(francia-német-olasz
film)
Fsz.: Michéle Mercier,
Róbert Hossein
íEKEi Matlock
(amerikai krimisorozat) Zárt ajtók mögött 19.30 Riporterek (sorozat) 20.00 Híradó
HilB Custer ezredes utolsó csatája (am. western) SEJ Kőkemény ötös (amerikai sorozat) Régi adósság 0.45 Hirek 0.55 Egy közlegény halála
(ausztrál film) 2.25 Hirek
2.35 Bret Mavarick (ism.) 3.25 Hirek
3.35 Mozgó kórház (ism.) 4.00 Lassle (ism.)
16.05 Évforduló
16.10 Pünkősdölö
16.35 Baptista pünkösdi is-tentisztelet
17.35 Fekete Villám kalandjai Amerikai tévéfilmsorozat
18.00 Magyar évszázadok Vitám et Sanguinem
18.20 Mesesarok
18.35 Postabontás / Hirek
19.00 Gyerekbetegségek 75\'
Magyar vígjáték (1965)
EJilE Kiss Manyi
21.15 Haydn: Az évszakok
22.15 Évforduló
SAT1
5.05 Windom útja (ism.) 6.50 Popcornia (ism.) 7.30 Suparboy (ism.) 8.00 Asztrodinók (ism.) 8.30 Malibu vízi mentői (ism.)
10.10 Donovan vitorlái (ism)
12.05 Túlélés
12.40 A mindenható nyomá-ban
13.10 Black, a fekete villám (kanadai sorozat) Az Indián szelleme
13.40 Lopakodó hold (western)
14.55 A nagy vakáció (francia filmvígjáték) Fsz.: Louisde Funes
17.05 Keresztül a galaxison és azután balra (sor.)
17.35 Malibu vízi mentői (amerikai sorozat) Eddle gyanúban
18.30 Hirek
18.40 Labdarúgás
19.30 Szerencsekerék
20.15 Frank Sinatra (film)
22.00 Beszélgetés
23.25 Hallervorden-show
23.55 így láttuk
6.38 Napi műsorajánlat
6.40 Falutévé magazin
7.25 Hagyd aludni a mamát és a papátl Mosémaclk Amerikai rajzfilmsorozat 65/1. rész: Egy emlé-kezetes éjszaka
7.55 „így szél az Úri" A Biblia üzenete
8.05 Közjáték
8.10 Egy zeneakadémia születik
8.30 Vasárnapi turmix Magazinműsor minden-ről - mindenkinek 11.00 Pünkösdi Istentisztelet Közvetítés a nagytarcsai evangélikus templomból 12.00 Gyermeknap 14.25 Olymplque Marseille-Fotex Veszprém Férfi kézilabda KEK-döntö visszavágó mér-zőzés
Közvetítés Marseille-ból A szünetben: Tells-televideo \'93 15.14 Képújság 15.45 Gyermekek a gyerme-kekért 16.30 Az Arany Könyvklub
BJflnija
16.35 örömhír
Az evangélikus egyház
műsora
HJE Walt Disney bemutatja Baki kapitány kalandjai Amerikai rajzfilmsorozat Csillag születik... né-mi nehézséggel Wlldside
Amerikai filmsorozat VI/2. rész: Pokoljárás egy bányában Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat A kétarcú gumlmacl Varázslók vetélkedője (Ism.: hétfő, TV1 9.00)
18.45 Szerencsekerék Vetélkedőműsor
19.20 A Hét
20.00 Híradó
20.20 Telesport
20.25 Járdányi Pál: Szlmfo-nietta
20.35 Kolozsvári testvérek:
Szent György Sfi Szemtől szemben... Szörényi Leventével Végtelen úton... 58\'
22.00 A sátán árnyékában Francia film (1987) 94\' Donissan - Gerard De-pardieu (Máté Gábor), Mouchette - Sandrine Bonnaire (Báthory Or-solya), Menon-Segrais - Maurice Pialat (Fülöp Zsigmond), Cadignan -Alain Artúr (Jakab Csaba)
23.35 Közjáték (ism.)
23.40 Barbara Hendricks dal-estje
Közreműködik: Schiff András
7.00 Napra-forgó 8.00 Műsorismertetés 8.05 Videák - Magazin 8.30 Töpszli malac kalandjai Angol bábfilmsorozat Mekk mester Magyar bábfilm (ism.) Ric, a holló Német rajzfilmsorozat Varjúdombi mesék Magyar mesefilm 9.00 Kacagóra...
EE] Észbontó gyerteknapl Lrész
IliTi] Bóbita, Ciróka és a többiek
11.30 Telejáték
A dugó meg a karika EB A gyermek évszázadai?
Í2Ü5 Lumen 2000
12.45 Nótaszó a Pegazus fo-gadóból
13.00 Gazdaképző
13.30 SOrSok
14.10 K+P
14.30 Ünneplének
Pünkösdvasárnap
14.33 Mfisorelőzetes Időjárás
14.40 Észbontó gyerteknapl 2. rész
15.45 ...és még egymillió lé-pés-XVIII/6. rész: A Zala völgyében
16.32 Müsorajárrfat-Időjárás
16.40 A Wiener Sángerkna-ben énekel Mozart: A kalifa libája
17.15 Nézze meg az emberi
17.20 A Föld Kg Delta
!00 Körzeti tévéstúdiók mű-sora
18.30 „Költő felelj!" Tornai József
18.35 Műsorajánlat-Időjárás
18.40 Kodály: Pünkösdölő
18.48 Vizlpók csodapók
Magyar rajzfilmsorozat M Família Kft. 35 Oscar Junior - Gála gj A Glen-Ayre birtok titka Ausztrál tévéfilm II/2. rész 98\'
22.02 Ünneplének
Pünkösdvasárnap
22.05 Telesport Benne:
Atlétikai BEK-döntő 23 A rock klasszikusai Cliff Richárd
HB©
17.30 Tapsi Hapsi és a Gya-logkakukk
Amerikai rajzfilm 94\'
19.15 A nagy postarablás Magyar-német-lengyel vígjáték 78\'
20.40 Nyílt tornász-világbaj-nokság, 1993 52\'
21.40 Zenélő doboz »
Amerikai dráma 121\' \'
23.45 Nlndzsa-akadémia Amerikai akciófilm 89*



■■lilslllil

■JÉ
t Dél-Zalai Üzemigazgatóság
S800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 13-140, 13-040 Hibabejelentés: 11-442
- gázszolsáltatás - gázömlések elhárítása - gázkészülékek javítása - gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése - belső gázszerelések

ARUHAZ
KANIZSA
IRODABÚTORT A KANIZSA DOMUSBÓL

MISKOLCI Múanyagíeldolgatíp Rt

Miskolci Müanyagfeldolgozó RT.
DUNÁNTÚLI KÉPVISELET
Kertibútorok, háztartási müanyagáruk
Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel./fax: 92/73-760
Legyen a partnerünk!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését,
adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést,
- belső ellenőrzést, adókapcsolatok felülvizsgálatát
és ennek alapján javaslatot az önellenőrzés elvégzésére
2HLK KÖRTRÖLL KFT
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel.: 06-60-99-196


A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-,
és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását.
Nagykanizsa, Er/sébet tér 22.
Tel.: 93/13-140 Fax.: 92/73-155 Telex: 33-495
A COSINUS - Sooters
ÜZLETHÁZ
(Nagykanizsa, Fö út 9.)
április 6-30. között
KIÁLLÍTÁSSAL EGYBEKÖTÖTT
KEDVEZMÉNYES ÁRUSÍTÁST TART.
KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257



Vásárláskor első útja vezessen a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZBA!
... mindent egy helyen megvásárolhat!
Várjuk kedves vásárlóinkat!
DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ Nagykanizsa, Király u. 36.
NÁLUNK BIZTOSAN NYER HA RENDEL!
MUNKARUHÁZATI TERMÉKEK TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁRON!
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ
8800 NAGYKANIZSA
Tel.: 93/11-457 vagy 12-277
Fax: 92/73-279




KANIZSA
TREND KFT
KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/13-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk.
Újabb meglepetés a GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN
május 17-t51 május 29-ig
GYERMEKNAPI akció indul
Johnson & Johnson babaápolási
termékekből.
Minden vásárlás után ajándékcsomagot nyerhet.



REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET
BIZTOSÍTUNK
A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN.
A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT
SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat
LEHET TÉL, LEHET TAVASZ, LEHET NYÁR,
NÁLUNK
A
LEGKEDVEZŐBB AZ ÁR!
KANIZSA 1$


Tanárportré:
BOROS ANTAL
Ttotídrof NAP
Május 14-én, pénteken tar-tották meg a Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában a fordí-tott napot. A műsorokat a ne-gyedikesek jelmezes felvonu-lása és bemutatkozása vezette be, melynek alapját a zene, j az ének és a bohós jelmezek alkották. A bevezető után a tanárok humán-reál vetélke-dője következett, nem a leg-szokásosabb formában. Kény-telenek voltunk megállapíta-ni: a tanárok még rosszabbak, mint a diákok. A vetélkedő végeredményeként abszolút humán kategóriában Horváth Tamás lett első, majd utána sorrendben Németh Ferenc és Tóthné tanárnő. Abszolút reál kategóriában a legjobbnak Marton Tiborné mutatkozott, majd Cseke István és Bertók Éva. A legjobb humán tanár reál téren Horváth Tamás, s a legjobb reál tanár humán téren Balogh László lett. Egyéni összetettben a humán tanárok csoportja nyert. E verseny közben a IV. C. és IV. G. Fele sem igaz vetél-kedőjét rendezték meg, mely-ből a IV. G. került ki győz-tesen. Majd újabb erőössze- ! mérettetés következett, me- lyet a tanárok jelmezes felvo- j nulása nyitott meg. A „hiá- \' nyos" öltözetért zálogot szed- [ tek a rendőrök, s már kezdő-dött is az Ügyesség- és ész-próba. Az egyes zálogokat a feladatok közötti - szünetben váltották ki a vállalkozószel-leműek. Míg az iskola aulá-jában szellemi erőpróba folyt, addig az udvaron az iskolai focibajnokság döntőjét ját-szották a III. F. és a II. D. Végeredményképpen a baj-nokság első helyezettje a III. F. lett. A mérkőzés után a tanárok és a diákok mérték össze erejüket a focipályán. A tanárcsapat legnagyobb erőfeszítése ellenére 2-0-ra a diákok nyertek. Mindenki jól érezte magát, mert megtalál-hatta a számára legjobban tet-sző programot. Most már csak az érettséginek kell jól sikerülnie.
- Balogh E. -
Az idősebb, tapasztaltabb nemzedéket képviseli Boros Antal, a Batthyány Lajos Gim-názium és Egészségügyi Szak-középiskola tanára, aki könyv-tárosa is az iskolának.
- Milyen okból lett tanár?
- Nem szerettem volna több
éves katonaságot, s mivel ak-
kori társadalmi megítélése
családomnak nem volt rend-
szerbarát, így egyetemi felvé-
telre nem kerülhettem. Matfi-
zon (matematika-fizika sza-
kon) indultam volna, de ez be-
telt, így mentem át rajz-föld-
rajzra. Megkedveltem azt is,
meg a gyerekekkel való mun-
kát is.
- Milyen volt a kapcsolata
a tanáraival?
- Ugyanazt a tantárgyat ké-
pes voltam ötöstől egyesig tel-
jesíteni. Ezen a tanár szemé-
lyisége emelhetett vagy ront-
hatott. Például latinból az
egyik év elején teljesen be-
zúgtam, félévkor már négyes
voltam. A színtelen, langyos
embereket nem szerettem. Sok
jó tanárom volt. Egy, aki nem-
csak felkészültségével, hanem
problémafelvetó" képességével,
nyitottságával és mártírsorsá-
val is meghatározó élménye
lett életemnek. Ha bakit köve-
tek el, még ma is így gondol-kodom: „Na, ehhez mit szól Juhász tanár úr?" Megrázó emlékét sokszor felidézem... Szinte velem él.
- Milyen a kapcsolata a
diákjaival?
- Az által, hogy a könyvtár
vezetője vagyok, sajnos több
mint tíz éve rendszeresen ok-
tatói munkám nincs, ennek el-
lenére korábbi tapasztalataim
és empatikus hajlamom szerint
gyorsan fel tudok oldódni az
itteni könyvtárlátogató közös-
ségben. „Gyerekéhségemet" a
néhány éve szerzett új sza-
komnak keretében enyhítem,
mert hitoktatást végezhetek.
Érdekes megjegyezni, hogy
egészen váratlan képeslapok,
üdvözletek, meghívások tudat-
ják velem egykori tanítványa-
im sorsát, előrejutását.
- Mit tud nyújtani egy ta-
pasztalt tanár a fiatal kollé-
gáknak?
- A legérzékenyebb pontja-
im egyikére tapintott. Nagyon
konkrét kapcsolatkeresést ta-
pasztalok szakmai kérdésben
fiatal kollégáim részéről. Én
az 6 korukban nem voltam
ennyire „kész-állapotú". Majd-
nem többet tanultam módszer-
ben, fogásokban idősebb kol-
légáimtól, tanítványaimtól, mint a pedagógia-oktatás keretében. Itt nemcsak a diákot, hanem a tanárt is szenvedő alanynak ta-lálom. A nagy felismerések, fel-fedezések örömei maradnak el óráinkon, melyről Arisztotelész is elmondta, hogy „nemcsak a bölcsek számára fenntartott gyönyörűség."
- Ha ideje engedi, mivel
foglalkozik szívesen?
- Az idő rabságában élek,
mondhatnám, hogy civil szer-
zetesként. Ellopkodott időim a
növényvilág, műalkotások és
még mindig élő példamutató
emberek életének, munkássá-
gának megcsodálásában telik.
Kollégáim között is vannak
ilyen emberek. Hiányuk miatt
fáj majd a távollét.
- Mi élete eddig be nem tel-
jesült álma?
- Prózaiak ezek a vágyak.
Elsó", szeretném, ha gyermeke-
im, unokáim hazai földön él-
nének. Én 1956-ban tudatosan
nem disszidáltam. Második,
jusson végre annyi időm, hogy
vékonyán csörgedező képessé-
gemnek eleget téve, festhes-
sek. Harmadik, legalább min-
den héten találkozhassak
olyan fiatalokkal, akik jövőjük
építésén fáradoznak, nem
meg-megújulóan ócsárolják a
még csak kívülről mutatkozó
jelent. Mert ahogyan a mate-
matikában, úgy az életben sin-
csen „királyi út".
Balogh Eszter
„Ballag már
a vén diák..."
Az elmúlt aXOlMqatQn utoljára járták végig a gimnáziumok és szakközépiskolák végzős tanulói iskolájuk folyosóit, tantermeit, hogy bucsüt végjének alma nia-teruktöl. E hétvégén pedig elkö-szönnek zr iparítanulú inté/ttek harmadikosai te az iskolapadok-tól. Képünk a Thurv (íjorgy Kereskedelmi Szakközépiskolai, diákjainak ballagását örökítette meg, akikkel még találkozunk, hiszen iskolájuk képviselői részt vesznek a hónapvégi ÁSZ mű* sorban, amclvnek szervezésében oroszlánrészt vállaltak,
(Erdei András felvétele)

JÓ LENNE...
Jó lenne, ha mesélnéd az éle-tet éjszakánként újra, meg új-ra. Jó lenne, ha olyan lennél, mint voltál, újra, meg újra. Jó lenne úgy és arról beszélgetni, mint rég, újra, meg újra. Jó lenne, ha szeretnél úgy, mint rég, újra, meg újra. Jó lenne, ha mondhatnék egy szót, úgy,
mint rég, újra, meg újra. De nem mondom, úgy, mint rég, újra, meg újra. Nem mondom, mert nem tudom, úgy, mint rég, újra, meg újra. De azért megpróbálhatnánk...
A CIPŐ
Az öreg, beszélő cipő a mú-zeumban nézte a saját cipőjét.
Ült a lépcsősor alján és gon-dolkodott. De min? Azon, hogy nem mindenki olyan hülye, mint az ember.
Nvikorgott az ablak. Megné-zett egy rajzfilmet, hogy meg-értésen mindent. Aztán a sar-kon bedobta egy kukába a kéz-iratait. A kuka hanyattdőlt. A cipő megszökött.
Kosztelnik Anikó
A más-KOR rovat helyszűke miatt ki-maradt két írását a mellékletben talál-hatják meg olva-sóink.
más-KOR más-KOR más-KOR más-KOR más-KOR más-KOR
KANIZSA 1993. május stj


Geszti, az adu-ÁSZ
SZÍNHELY: nagykanizsai vasútállomás IDŐ: 10 óra 43 perc
SZEREPLŐK: az MTV „ÁSZ" műsorának forgatócsoportja, a jelölt, érdeklődők, Járókelők, vas/utasok, gőzök, mozdo-nyok
TÖRTÉNIK: a Jelölt „kihallgatásán", korhű környezetben
1. SZÍN: Geszti éppen befejezi a beszélgetést, vasutaskabátot
ölt (szinte Jó is a méret), tányérsapkát tesz a fejére, majd
balra el
KÖZBEN: zsivaly, vonatfütty, szignál, hangosbemondó
2. SZÍN: Geszi interjút ad a Kanizsa Dél-Zalal Hetilapnak
13+1 RAPDESŐ KÉRDÉS GESZTIHEZ
• Az image-od - gondolom
- főként az egyéniségedből,
személyiségedből fakad, de
biztosan vigyázol is rá. Meny-
nyire tudatos, hogy ilyen kép
alakult ki rólad?
- Tudatos is meg tudat alat-
ti is, mert amikor végigzongo-
ráltam, hogy melyik területen
érdemes mozogni a tömeg-
kommunikációban, akkor azt
néztem meg, hogy a kvázi ko-
molyabb ágazatokban - bel-
és külpolitika, közélet, gazda-
ság, kultúra területén - milyen
fiatalok dolgoztak. Sok helyen
voltak tehetséges emberek, de
a szórakoztatóiparban senki.
Ez el is döntötte a dolgot -
azon túl, hogy ez közelebb áll
a habitusomhoz, mert- tényleg
a személyiségemből is adódó-
an ezek a területek állnak kö-
zelebb hozzám.
• A te jellemzésednél álta-
lános az, hogy a Geszti egy
lezser szövegláda - sok infor-
mációval. Nem túl felületes
megítélés ez?
- Engem nem igazán érde-
kel, hogy azt mondják rám,
hogy lezser szövegláda, vagy
ő egy nagyon komoly fiatal-
ember - az úgysem lenne
igaz. Azért nem mentem el ta-
nárnak sem, mert bizonyos
fajta nagyvonalúság és lazaság
működik bennem, ami viszont
nem állna jól egy katedrán áll-
va. Ami a lezser szövegláda
titulust illeti - az ember úgy
tud lezser meg szövegláda len-
ni, ha megtölti a ládáját. Ez
viszont abból áll, hogy folya-
matosan kell olvasni, felké-
- Hajlandó vagy kevésbé
mélylélektani villámkérdé-
sekre válaszolni?
- Ha nem ráz, akkor igen.

- Milyen zenét hallgatsz
otthon?
- UZ, Simple Minds, Ae-
rosmith, Cult, Sting, Red
Hot Chilly, Peppers, Inxs.
LGT.
- Szoktál-e a fürdőkádban
énekelni?
- Nem nagyon, mert in-
kább zuhanyozok és a tuso-
lórózsámat szoktam öntözget-
ni, ugyanis ez az egyetlen vi-
rág a lakásomban. Ezenkívül
azért sem, mert úgy lettem
„pop-sztár", hogy énekelni
nem tudok.
- Pizza vagy hamburger?
- Hát... Pizza Hut inkább.
- Nálatok laknak-e álla-
tok?
- Laknak, és nem tesznek
jót a lakásnak. Egy szakállas
szülni a műsorokra. Az, hogy én nem érintem a lét iszonyú mélységeit, az nem azért van, mert nem tudok vagy nem akarok tudni róla - hanem azért, mert arra ott van Forró Tamás, Mester Ákos, Havas Henrik és a többiek. Az egy másik világ. Nem hiszem, hogy egy nyugati tv-showtól ezt számon kérnék, aki ezt számon kéri, nagy tévedésben él. Nem lehet összehasonlítani Jeszenyint Ady Endrével, vagy a Karinthy-féle humoros írásokat a Boncz Gézáéval.
• Reklámos, szövegíró, elő-adó m ü v é sz(?)...siker, si-ker, siker. Volt-e kudarc, bu-kás az életedben?
- Olyan, ami miatt meg kel-lett volna állnom elgondolkoz-
skót juhász kutyám van, és Pupi névre hallgat.
- Mikor sírtál utoljára?
- Belül? Két-három napja.
- Utolsó legnagyobb kul-
turális élményed?
- A Vígszínház búcsúbuli-
ja. Hihetetlenül felemelő,
ugyanakkor csodálatos és
szórakoztató volt.
- Mit vinnél magaddal egy
lakatlan szigetre?
- Egy hajót - tele embe-
rekkel.
- Mi lennél, ha állat len-
nél?

- Koalamackó. Egész nap
csak függeszkednék a fán és
rágcsálgatnék.
- Hiszel-e a reinkarnáció-
ban?
- Igen, elméletileg. Nem
gondolkodom azon, hogy mi
voltam előző életemben. Va-
lószínűleg kutya, mert imá-
dom őket.
ni - olyan nem volt. Olyasmi igen, ami miatt újra meg kel-lett csinálnom valamit rende-sebben, vagy rá kellett jön-nöm, hogy hol vannak a saját korlátaim. Azt hozzá kell ten-nem, hogy a szövegíráson kí-vül mindig teammunkában dolgozom, tehát másokon is múlik a dolog, pro és kontra. Segíthetnek, illetve hátráltat-hatnak. De ez is főleg a rek-lámszakmában van. Hála is-tennek, nem vettek fel a böl-csészkarra, a színművészeti főiskolára - ahova dramaturg-szakra jelentkeztem, mert soha nem akartam színész lenni -, ma már egyáltalán nem bánom ezeket a dolgokat. Ha ezt ku-darcnak tekinted, akkor - ná-lam - a kudarc egyben siker.
- Mit mondanál egy föl-
dönkívülinek?
- Először azt, hogy hello!
Aztán, hogy ha ön földönkí-
vüli, akkor én magánkívüli
örömben részesülök. Meg
azt, hogy: Szintén zenész?
- Melyik a két főbűn?
- A hétfőben a munka, a
keddben is. Egyébként a ke-
resztény etikával megegyező-
en - nem mintha vallásos
lennék - gyűlölöm a gonosz-
ságot, a butaságot, a tahó-
ságot, az irigységet, a di-
rektbe tett ártani tudást.
- Kedvenc járműved?
- Azt kellene mondanom,
hogy a rapülö, de igazából
ez a jármű, ami a saját tes-
tem - mert ebben megbízom.

- Hétköznapi életben ho-
gyan szoktál elköszönni leg-
többször?
- Hello!
- lukács -
• Effektív sok munkát kö-
vetel ez a szakma tőled, vagy
ezt a tömegkommunikációs
műfajt neked találták ki?
- Szerénytelenség lenne azt
állítani, hogy nekem találták
ki, mondjuk - én úgy érzem
- egy pontja tudok lenni en-
nek. Sok kis pontból összeáll
talán valami normális dolog,
amit ha nem is életműnek ne-
veznek, de legalábbis nyomot
hagy az emberekben, akár
úgy, hogy a kedélyállapoton
tud némileg javítani, ameny-
nyiben tudok kedélyes lenni
és nemcsak sekélyes. Azt
szokták mondani, hogy a jó
kapusnak mázlija van, de ké-
szül is a meccsekre - ez így
van nálam is. Mindennap kon-
dicionálom és kondícióban tar-
tom magamat, tehát folyama-
tosan olvasok, irkálok - min-
dig van nálam toll meg papír,
mert rímek jutnak eszembe,
meg marhaságok.
• Rád találnak vagy elébe-
mégy bizonyos dolgoknak? A
munkára gondolok elsősor-
ban.
- Elég szerencsés pasi va-
gyok, mert rám talált az élet.
Most kezdek elébemenni dol-
goknak, mert úgy látom, hogy
van egy ilyen gén-problémám,
hogy fotogén vagyok, meg ha-
logén - szóval ezekkel meg
kell próbálni valahogy élni, de
nem visszaélni, és okosan ki-
találni azt, ami még rám vár
az elkövetkezendő 15-20 év-
ben. Nem belemenni minden-
be, nem a pénzért ugrani min-
denre - mert sokkal többet
dolgozhatnék a tv-ben, rádió-
ban is - hanem csak annyit
csinálni, amennyi jólesik, mert
különben rabszolgamunka
(rapszolgamunka, ha úgy tet-
szik), az már meló. Akkor már
nem tudom magam jól érezni.
. • Volt már olyan nap, óra, korszak az életedben, amikor azt mondtad, hogy nem aka-rok A GESZTI lenni?
- Volt, igen... és akkor ál-
talában, amikor a minimalizált
és digitalizált magánéletemből
1993. május t
KANIZSA

csippentenek el darabokat úgy, ahogy én azt nem szeret-ném. Például ha szeretnék a napsütésben sétálni valahol anélkül, hogy a pofámba bá-mulnának és utánamszólnának az utcán, megjegyzéseket ten-nének, jópofáskodnának - ezt nem szeretem, de elviselem, mert tudom, hogy a munkával együtt jár.
• Egy ügy, egy műsor, egy
jó buli kedvéért sok mindenre
voltál és vagy kapható. Mi az
a határ, amikor azt mondod,
hogy nem, ezt , most már
semmiért?
- Nincs határ - No limit,
no limit... - egy kicsi limit
imitt, egy kicsi limit amott. A
határ csak ott húzódik, ahol a
dolog öncélúvá válik, ahol
már nem segít egy műsoron,
hanem csak a személyiség kó-
ros kiterjesztésének az alapjá-
ul szolgál. Lehet, hogy he-
lyenként én is elkövettem hi-
bákat - és követem a hibákat
ezen a soron -, de nem sze-
retném...
• Vállalkoznál-e egy rend-
hagyó magyarórára egy isko-
lában?
- Nem akarok a gyerekek-
kel kiszúrni, de elvben igen,
csak arra akkor föl kellene ké-
szülni, eló" kéne venni a kis
óravázlataimat.
• Vannak-e olyan kihívá-
sok az életedben, aminek ez-
után nagyon meg akarsz fe-
lelni?
- Vannak. Szeretnék egy
nagy show-műsort, ez lesz a
Geszti-püré, amit az ÁSZ
stábjával és másokkal is fogok
csinálni. Ezen kívül szeretnék
egy musicalt írni...
• Témája van már?
- ...van, de az titok, nem
akarok tippet adni senkinek,
mert lenyúlják a témát. Aztán
szeretném a reklámügynöksé-
günket még jobban felfuttatni
- nem azért, mert presz-
tízskérdés, hanem \' mert na-
gyon jó azt csinálni.
• Magyar sztár vagy. El-
játszottál-e már a gondolattal,
hogy anno, ha nem gyerekszí-
nésznek mész, hanem futbal-
listának, vagy az Elbától nyu-
gatra vagy az Atlanti-óceán
másik partján látod meg a
napvilágot - mi lett volna be-
lőled?
- Ha ottani anyanyelvűként
szülétek, akkor valószínűleg
ugyanezt csinálnám. Persze
csak akkor, ha ugyanazok a
szüleim. A génállományom
azért meghatározó, és a ben-
nem működő sejtselejt ugyan-
olyan hibákat mutatott volna,
mint itt. Azt, hogy sztár va-
gyok, nem szeretem hallani.
• Nem fogadod el magad
sztárnak? Ki a sztár, milyen
egy sztár?
- Egyrészt az, aki elhiszi
magáról, hogy sztár, másrészt
eleve nincs Magyarországon
sztárkultusz, és aki itthon
sztárnak számít, az ugyanilyen
léptékben Nyugaton semminek
nem számítana. Ha - várjál,
hogy ne mondjak hülyeséget -
...ha én Nyugaton ugyanezt el-
érem, mint itthon, akkor egy év
múlva abbahagynám az egészet
és két évig csak pihennék. Len-
ne egy szigetem valahol, ahova
visszavonulhatnék, megajándé-
koznám a barátaimat Rolls-
Royce-okkal minden évben -,
de hozzáteszem, én ettől nem
lennék boldogabb, a tévém
nem lenne színesebb, a fri-
dzsiderem se hűvösebb. Az
anyagi dolgok nem érdekelné-
nek, az lenne jobb, hogy talán
kevesebb dolgot lehetne még
jobban csinálni.
• A szövegeken kívül mást
nem írsz — verset, prózát, me-
moárt? Nagy divat manap-
ság!
- Talán épp ezért nem is
izgat. Kamaszkoromban írtam
verseket, amelyek a Pegazus
vagy a .hintaló rovatba befér-
tek volna - talán inkább a
hintaló alatt -, de ezek elma-
radtak, mert nem éreztem köl-
tőnek magam. Szövegíró va-
gyok és ez nagy különbség
szerintem. Ami a memoárokat
illeti, kezd összegyűlni egy
olyan videogyűjtemény, ame-
lyen vissza tudom nézni ma-
gam, hogy milyen hülye vol-
tam három évvel ezelőtt - bár
soha nem néztem vissza ma-
gam, mert nagyon lusta gye-
rek vagyok. Az anyám emlék-
szik helyettem mindenre.
• Érzékeny emberként so-
káig rágódsz problémákon,
vagy könnyen feldolgozod a
veled-körülötted történteket?
- Magánéleti dolgon képes
vagyok rágódni hónapokig, a
társadalmi gondok annyira
foglalkoztatnak, amennyire be-
folyásolják az életemet, mert
ami nem érint, az legfeljebb
elméleti síkon érdekel. Onnan-
tól kezdve meg igazából nem
érdekes, mert teoretika marad
végig. Amilyen társadalmi ré-
tegbe tartozom most - annak
a rétegnek a gondjai, örömei
foglalkoztatnak. Ez nem jelen-
ti azt, hogy nem tudok arról,
ami a világban történik, hogy
ne lenne bennem szociális ér-
zékenység. Nagyon el tud ke-
seríteni, ha látok egy nyomor-
gó embert, egy hajléktalant,
bárkit, aki ágrólszakadt.
• Kösz a beszélgetést.
Lukács Ibolya

Readymix Zala kft.
A READYMIX ZALA KFT. 1992. november 1-én alakult a ZÁÉV Rt. betonüzemeinek bázisán.
TEVÉKENYSÉGE: transzportbeton gyártása, szállítás és szi-vattyús bedolgozása.
A kft. 50%-ban a transzportbeton-szolgáltatás területén nem-zetközi hírű know-how-val rendelkező READYMIX AG, 50%-ban a ZÁÉV Rt. tagvállalata.
Zalaegerszegen ELBA 55 típ., Nagykanizsán és Keszthelyen ELBA 45 típ. keverőtelepek, valamint Tátra, Román és Sko-da gyártmányú betonszállító mixer gépkocsik állnak az épít-kezők rendelkezésére.
A kft. minden munkatársával arra törekszik, hogy széles választékot nyújtó kiváló minőségű betonnal, pontos szol-gáltatásaival korrekt partnere legyen Zala megye és környé-ke összes igényes építkezőjének.
A megrendeléseket levélben, telefonon és telefaxon is fel-adhatják a kedves vásárlók, az alábbi telephelyeinken:
Tel./Fax: (92) 313-338 Tel./Fax: (93) 310-430 Tel./Fax: (83) 312-242
8900 Zalaegerszeg, Zrínyi u. 22. 8800 Nagykanizsa, Vár u. 6. 8360 Keszthely, Zsidi u.
LEVÉLCÍMÜNK: Readymix Zala Betongyártó Kft. 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi út 22.
A MINŐSÉG GARANCIÁJA
UTAZZON VELÜNK AZ ISTRIÁRA
1993. június 4-től (péntektől) kezdve,
a szombati ildillőváltási napokhoz igazodóan,
autóbuszjáratot közlekedtetünk az alábbi útvonalon:
Menetrend

Oda Útvonal Vissza
5 22.00 i Nagykanizsa é. 7. 6.30
5 23.00 Zalaegerszeg 7. 5.30
5 23.45 Lenti 7. 4.50
6 6.25 Koper 6. 21.55
6.45 Portoroz 21.35
7.20 Piran 21.30
7.40 Umag 20.50
8.30 Porec 19.50
8.50 Vrsar 19.30
6 9.20 i. Rovinj i. 6 19.00
5=(péntek)
6=(szombat)
7=(vasárnap)
VI. 4-től-IX. 24-ig VI. 5-től-IX. 25-ig VI. 6-tól-IX. 26-ig
A menetdíjból 14 év#s korig 50% kedvezményt adunk.
Részletes felvilágosítás, helyfoglalás utazási irodákban, autóbuszállomásokon.

ZALAOVOLAN

KANIZSA
fflWmMmMmmmmKm
GARANCIA

"ES Ml H1KNKV
TEKINTÉLY 7 =-T SZEMÉ- KIHALO- DOLGOZÓ 7 FRANciA UTCA ~r—■ ...DEREK ATALAkf-TA\'/RUHAY/ EGOISTA\'K
VAN, MA^ TORZOTÖREDÉK!

OLASZ VA\'ROS LE\'VÓ\'
A20NOS
ZENEI
PAPI\'R
RÓMAI
RITKA MAGYAR
LIK KI IDŐ- AWGOLUL


N SZAKMA
E.ETŰK
HANGOK
IS VAN
PÍNZ V.
NŐI NEV
AT EJTŐ ERNVŐ ? -KÉRDI A KEZDŐ v: V 1
UGRÓ. bOLTOS\'- VALA-MENNYI
PoLANSK FILMJE"









DAR ... SALAAM





l\'Rtí, PO-LITIKUS ISMERT SZALA\'M! KIS CSAPAT
r




/ANDRA\'S/

IGAZI, VALÓDI



WHISKY-MA\'RKA


MILÁN-FOCISTA HANNIBÁL MAGOL V
ÉPÍTÉS] KÖTŐ-







KA\'LIUM N06ÉLIUM







ANYAGOT GÖR$G HUNCUT KÉN ÍS NÁTRIUM
HASZNAI
8.ETU

FIUCSKAK



BIZMUT

KA\'RTYA-


FÉLSZ!
PARTVIS

ZUHANA\'s SZAVA



ELŰZ MAGÁTÓL

KIFfJE-


ESTE- V NAGYON ERDEI VAD FORD V CAEN RÉSZE ! V HAT-HARMAD1
FELE!
KEMÉNY FA HI\'RADA\'S-
TECÍÍ. CE\'&
FOLYÓJA


l\'RA\'SMŰ
TA\'RGYA

LA5DAT TOVÁBBIT

RETIKUL SEN VAN1 U LAKBEREN-DEZ. ÜZLEI V HORI-ZONTÉ *
LASSAN JÁRÓ
RÉSZ5EN
MEGKENI!






CÉGFORMA




L V NEVMA\'S ARA\'NYT KIALAKÍT








FENyÍTÓ
SZÓCSKA

FALKA\'üAN
VAN!






r NEM ME-LODIKUS







RÓMAI 1000









TOVA FÉLRE™ TÉTET m FELHOSZ-SZÚ SZOKNYA
Beküldési határidő: május 28.
Lapunk 19. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése:
Szíveskedjék levakarni róla a számot, mert ajándék lesz.
A sorsoláson Dolezsárné Hermán Izabella, Horváth Krisztina,
Kecskés Zsuzsanna, Nagy Krisztina és Varró Szilvia kanizsai
olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság
előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
HU-MOR-ZSAK
A lakásban megszólal a telefon és Pistika felveszi.

Wííííí ÍÍSÍ

- Apukáddal szeretnék beszélni - szól bele egy hang.
- Nem lehet - így Pistike -, mert a tűzoltókkal a
padláson van.
- Akkor add anyukádat.
- Őt sem tudom hívni, mert a rendőrökkel a pincében
van.
- Miért, mit csinálnak a szüleid?
- Hát engem keresnek!
mr ? mmmm
GOMBASALAT A::í!^^W
g gomba (er-1 nagy fej lilahagyma, I 1 csokor lik- citromlé. ; .? ek. salátaolaj, 1~ citromlé, I ek. csípős mits-porcukor v. édesítőszer,
§Pf|;; §^0
■ huri-
IMxnbaí nu\'íítis/.dtjuk. IUIII vékony s/clvti\'krv !;:vácjuk, enyhín sós, citrummal ízesített vízben 4-5 periig pá-
:!:;:;:;:;. jl 5;!!ii;iiÍ(sSg(san
ni, aztán üveg- vagy porcelán?....! tálba tesszük. Hozzáadjuk ap; megtisztított, vékony kankárp; szeletelt hagymát, valamint !pi felaprózott petrezselymet és i5 snldlingct. Az olajat habosra keverjük a mustárral, i/lís sze-rint savanyítjuk, édesítjük. sózzuk, jócskán meíjhorsozziik és a gombához adjuk.
Legalább 4-5 órával a fo-gj asztás ilótt elkészítjük és tá-


Napraforgó
Ruhaszalon
ajánlata:
Ballonkabát- és
gyermekdzseki-vásár
30-40% -os árengedménnyel.
- Női és férfi rövid
ballonkabátok,
- Női ballonkabátok,
- Gyermek dzsekik többféle színben és fazonban,
- Harisnyanadrágok
nagy választékban, 48,- Ft-ért.
Mindezt megtalálja
a Napraforgó
Ruhaszalonban.
Nagykanizsa, Rózsa u. 10. Tel.: 93/312-076
KANIZSA
L Á


»_ KERTBARÁTOKNAK —• AZ ÉVELŐK SZAPORÍTÁSA
Horoszkóp
a 22. hétre
AZ ÉLETTÁRS BOSSZÚJA
Az évelők szaporítása a nö-vényfajok sokféleségéből adó-dóan sokrétű. A következőkben a legfontosabb szaporítási mó-dokkal ismerkedünk meg.
Magvetéssel szaporítjuk azo-kat az évelőket, amelyek mag-ról megtartják faj- illetve fajta-azonosságukat. Olyan esetben is szaporíthatunk magról, ame-lyek ivartalan úton nem vagy nehezen szaporíthatok, illetve az utódok változékonyságára nem vagyunk tekintettel, eset-leg színkeveréket akarunk elő-állítani. Az évelők magját sza-badba, hidegágyba, a kisebb té-teleket ládába, cserépbe ves-stikl
Szabadba vetjük a gyors nö-vekedésű vagy nagy magvú fa-jokat, ilyen például búzavirág, szarkaláb, kankalin, ternye stb. Az apróbb magvakat elsimított ágyra szórjuk el, majd finom földdel vékonyán takarjuk be. A szabadban homokkal ne ta-karjuk, mert gyorsan kiszárad. A takaróföld vastagsága a mag két-háromszoros vastagságának feleljen meg. A szabadföldi ve-téshez árnyékos helyet kere-sünk, ahol könnyebben biztosít-hatjuk az egyenletes nedvessé-
Az elmúlt héten Nagykanizsán és vonzáskörzetében több bűncse-lekmény történt. íme a jellemzőbb esetekl
Obornokon - az éj leple alatt -behatoltak egy családi házba, ahonnan ágyneműket, konyhafel-szerelési tárgyakat vittek el, nyolcezer forint értékben. A rend-őrség hamarosan elfogadta a tet-test, akinél a lopott holmikat meg-találták.
Változatlanul veszélyben van-nak a hétvégi házak, különösen az idegenforgalmilag frekventáltabb településeken. Zalakaroson az egyik nyaralóból - ahova ajtóbe-feszítés módszerével jutottak be -százötvenezer forintnyi valutát és forintot, valamint kétezerötszáz márkát érő ékszert emeltek el. Az eset kapcsán érdemes megemlíte-ni, mindez fényes nappal történt...
Jelentős nagyságrendű lopás tör-tént Zalaszentbalázson. Eddig még ismeretlen tettesek betörtek a he-lyi élelmiszerboltba és cigarettá-kat, élelmiszereket szeszesitalokat vittek el, az előzetes becslések szerint körülbelül százhetvenezer forint értékben.
get. A talajt ássuk fel, majd hagyjuk Ülepedni. Jó az a meg-oldás is, ha a felső rétegbe tő-zeget vagy rostált komposztot keverünk. Vetés előtt öntözzük meg a talajt. Mindig kellően nedves talajra vessünk.
A házikertekben magvetés-hez is és dugványozáshoz is hi-degágyat használhatunk. A hi-degágy kétféleképpen készül-het, vagy a földből kiemelked-ve, vagy a földbe besüllyeszt-ve. Különösen a fagyok ellen jobb a földbe süllyesztett ágy. Anyaga lehet tégla, betonlap vagy deszka. A tetejére keretbe foglalt üveg vagy fólia kerül.
Ha kevés a magunk, akkor ládába vagy cserépbe is vethe-tünk, de az edények aljára ka-vicsréteget vagy téglatörmelé-ket helyezzünk (drenázs). Mag-vetés után az edényeket hideg-ágyba helyezzük. A drenázs célja, hogy öntözéskor a feles-leges vizet elvezesse, mert kü-lönben a gyökerek vagy a ma-goncok könnyen kirothatnak. Az évelők nagy részét ősszel, október végén, novemberben vetjük. Azért ilyen későn, hogy a könnyen csírázó magvak ab-ban az évben már ne keljenek
Tettlegességig fajuló csetepaté volt Zalakomárban, az egyik csa-ládi portán. A szemben álló fe-leket nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel szállították kórházba.
A nagykanizsai rendőrkapitány-ságon a napokban őrizetbe vettek két személyt, akiket lopásokkal gyanúsítanak.
A hétvégi ház, illetve pincetu-lajdonosoknak lassanként ajánlatos lesz figyelőszolgálatot szervezni, annyira szaporodnak a hegyi haj-lékokba a betörések. Legutóbb például a kisfakosi szőlőhegyen öt pincét törtek fel, tetemes károkat okozva a tulajdonosoknak.
Sajnos van aki nem vesz tudo-mást az imént említett veszély-helyzetről, márpedig ennek ko-moly következménye lehet. Nagy-kanizsa környékén az egyik hétvé-gi házból ötvenezer forintot érő vadászpuskát loptak. Hogy az ed-dig még ismeretlen tettes a fegy-verrel milyen vadászatokat rendez, illetve rendezhet, az már más lap-ra tartozik...
Az autókból való lopásokra spe-cializálódott bűnözők mostanság már ezernyi türkköt felhasználva
ki, mert a kis csíranövények a téli hidegtől elpusztulnának (pl. szellőrózsa, írisz, liliom, díszpipacs stb.). Tavasszal vet-jük a szegfűféléket, ajakosokat, akantuszokat stb.
Az évelők másik két szaporí-tási módja a tőosztás és a dug-ványozás. Ezt a szaporítási mó-dot azoknál az évelőknél alkal-mazzuk, amelyek nem terem-nek csíraképes magot vagy nem tartják meg fajtaazonossá-gukat.
Tőosztáskor az elbokrosodott évelő tövét vagy maggyökere-sedett gyökértörzsét szétoszt-juk annyi életképes részre, hogy mindegyiken legalább egy rügy és néhány gyökérda-rabka legyen. A tavasszal vi-rágzókat ősszel, az ősszel vi-rágzókat tavasszal osztjuk szét.
Gyökérdugványozással sza-porítható néhány évelő, például bazsarózsa, díszpipacs, harang-virág stb. A dugványozás ideje nyár vége. A gyökerekből 3-10 cm-es darabokat vágunk, és fek-tetve vagy a növekedésnek meg-felelően duggassuk be homokba. Meggyökeresedésig a dugványo-kat zárt, párás helyen tartsuk. Á. Kartal Csilla
FÉNY szalagon
fosztogatják a kocsikat. E tekin-tetben a leginkább alkalmazott módszer az úgynevezett „zárfelhú-zás". A kárt megelőzendő, a jár-gányok ajtajának ablakát még rés-nyire sem tanácsos nyitvahagyni, ha valaki leparkol!
Nagykanizsán a Csónakázó-tó-nál egy személygépkocsit - a már említett zárfelhúzás módszerével -kinyitottak, s a járműből harminc-ötezer forintot tartalmazó autóstás-kát loptak.
Mire képes egy elhagyott élet-társ? Azt előre nehezen lehet ki-számítani! Mint mondani szokás, akármi előfordulhat...
Kerecsenyben - ablakbetörés módszerével - behatoltak az egyik családi házba. A tettes valamiért alighanem méregbe gurulhatott, tört-zúzott, megrongálta a beren-dezési tárgyakat, miáltal körülbe-lül harmincezer forint kár keletke-zett. A rendőrség hamarosan el-fogta a „mérges" embert, aki a háztulajdonos hölgynek korábban az élettársa volt...
(Völgyi)
Kos: III. 21-IV. 20.

Rossz hírek sorozata ér ezen a héten, amely kihat következő heteidre is. Próbálj meg szép dolgok-ra gondolni, így könnyebben túl-teszed magad a gondokon.
Bika: IV. 21-V. 20.

Néhányan ártó szándékkal közelednek hozzád. Ne törődj velük. Mutatott kö-zönbösséged leszereli őket.
Ikrek: V. 21-VI. 21.
j Hevességed miatt megint megégetted magad. A számolj tízig, mielőtt cse-lekednél tanács nálad biz-tos beválna.
Rák: VI. 22-VII. 22.
i Akaratod ellenére meg-bántasz embereket. Pró-I bálj változtatni ezen, mert előbb-utóbb elfogy a türelmük, és nem lesznek elnézők irányodban.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 23.

I Ha lehet, ne adj senkinek se ezen a héten tanácsot, | különösen magánéleti jel-legűt. Temetkezz a mun-kádba, úgy biztos nem keveredsz fölösleges pletykákba.
Szűz: VIII. 24-IX. 23.
A „nagy őt" még nélkü-löznöd kell, de nemsoká-ra találkozni fogsz vele. A hetek szürkeségét old
fel egy jó hétvégi kirándulással.
Mérleg: IX. 24-X. 23.
A nyári szabadságig ne lazíts. Feszültséged oldá-sára szabadidőd töltsd szeretteid körében. Meg-látod, feldobnak és boldogabban fogod végezni a munkád.
Skorpió: X. 24-XI. 22.
A számodra ideálisnak vélt partner nem biztos, hogy sikert arat baráti társaságodban. Ez kész-tessen gondolkodásra, mert lehet, hogy nem jól választottál. Nyilas: XI. 23-XII. 22.

A múlt hetek költekező életmódja miatt anyagi gondok nehezednek rád. Ésszerű spórolással azon-ban kilábalhatsz a bajból.
Bak: XII. 23-1. 20.
A családod ráébred, hogy szüksége van rád és segí-tenek a gondjaidban, ba-jaidban, így munkád is
könnyebben fogod végezni.
Vízöntő: I. 21-11. 20.
Ezen a héten számos új ismerőst szerzel. Ez bol-doggá tesz és könnyen veszed az eléd állított
akadályokat.
Halak: II. 21-111. 20.
A nyár várható gondjai letörnek és emiatt meg-bántasz embereket. Ha a gondokat engeded elural-kodni magadon, biztos, hogy nem sikerül a vakációd.
30 KANIZSA



SPORT
SPORT
SPORT


A KANIZSAI HAJÓK NEM FUT(HAT)NAK ZÁTONYRA
HELYT ALLTAK A ZALAIAK
Teke
Ifi-válogatottak Kanizsán
Május végén Budapesten rendezik meg a világbajnoksá-got, melynek főpróbáját a sör-gyári csarnokban tartották, ahol a magyar ifjúsági váloga-tott n5i-férfi csapat a horvát ifiket látta vendégül. A két or-szág közötti első válogatott ta-lálkozón a nők 100, míg a fér-fiak 200 dobásos versenyt folytattak, s a 6-6 csapatos versengés felemás mérleggel zárult. A magyar női váloga-tott 2499:2434 arányban nyert a horvátok ellen (ld.: Ótott 449, Sebestyén 439, Lovász 415 fa), míg a férfiaknál a horvát fiatalok 5163:5101 fa arányban bizonyultak jobbnak a magyaroknál, akik közül Szakács 881, Hergéth\' 877 fa voltak a legeredményesebbek. A vegyespárosban a Sebes-tyén-Nagy duó 845 fával vég-zett az élen.
* * *
Befejeződtek a küzdelmek a női Szuper Ligában. A fővá-rosban rendezett, 5-8. helyért sorrakerült befejező rájátszá-son a Sörgyár együttese ismét az utolsó lett 2345 fával, s így elbúcsúztak a szuper-mezőny-től. A záró versenynapon a kanizsaiak közül Martina 408 fával a legjobb sörgyári ver-senyzőnek bizonyult az egya-ránt 393 fát ütött Majorosné és Hornyákné előtt.
Rába Zsolt, a Zalakomár SE Camion ifjúsági versenyzője a sikeres területi bajnokságot követően bejutott az országos fináléba (451 fa), ahol a 200 dobásos versenyben elért 828 fa összteljesítménnyel a 15. helyen végzett (edzője: Né-meth István).
* * *
Kanizsa testvérvárosának, Puchheimnek 10 fős delegáció-ját fogadják a sörgyáriak, akik május 21-én délután 16.30 órakor a sörgyári csarnokban férfi tekemérkőzést vívnak a vendégek ellen.
(bg)
A Bútorgyár-ROTARY
szakosztályban immár évek óta kiemelt figyelmet fordíta-nak az utánpótlásra, ahol ke-mény munkával, következetes szakmai és szervezeti tevé-kenységgel munkálkodnak az elkötelezett vezetők, és ahol a versenyzők nagyszerű hozzáál-lásával egyre jegyzettebb a kanizsai szakág.
- Valójában sokat kell tenni
annak érdekében, hogy ez a
vidéki bázis megtartsa azt a
lendületet, eredményességet,
amely az elmúlt években oly
sok örömöt okozott a városi
sportnak. A szakosztály I. osz-
tályú versenyzővel, arany- és
ezüstjelvényes, szépen fejlődő
ifjúsági és serdülő válogatott
kajakozókkal rendelkezik, akik
az iskoláknak, egyesületnek és
a városnak is szállítják a
jobbnál jobb eredményeket -
kezdte Illés Miklós, a RO-
TARY Kft. ügyvezető igazga-
tója, szakosztályelnök.
Az elmúlt évi sikerek után megkettőzött erővel láttak munkához a versenyzők, akik Héder István vezetőedző és a segítőtárs, Szendrői Ottó tár-sadalmi edzővel keményen alapoztak.
- A sikerekért meg kell küz-
deni. Az eredményekért már a
felkészülés időszakában hallat-
lanul sokat kell tenni és egy
kis ráirányítással a gyerekek
többsége tudja, hogy csak a
munka, a fegyelem, a kitartás
hozhat számottevő előrelépést.
Ugyanis mi nem futhatunk zá-
tonyra, a hajóknak irányban
kell haladni - kapcsolódik a
beszélgetésbe a vezetőedző.
Közben a Csónakázó-tó ver-senypályáján „száguldoznak" a sok sikert elért, szép jövő
Vívás
A megyei szakszövetség a Rózsa úti csarnokban rendezte meg a dunántúli felnőtt egyéni vívóbajnokságot, amelyen je-leskedtek a MÁV NTE vívói.
EREDMÉNYEK:
NŐI tőr: 1. Bokrétás Éva Pécs. 2. Pethő Szilvia ZVE. 3. Babai Ildikó MÁV NTE. 4. Boldizsár Eszter Pécs. 5. Kiss
előtt álló versenyzők, köztük az I. osztályú Bődör Krisztina, az aranyos ifik. Varga Gábor, Horváth Gábor, Illés Balázs, Palotás Zoltán, Mecséri Krisz-tián, valamint Dalocsa Karo-lina, Horváth Ildikó, Hajdú Mónika és a serdülő Varga Péter, Fodor Krisztina, Szabó Szilvia. A „kölyök" kategóriá-sok sem tétlenkednek, köztük Kulcsár Gábor, Varga Zoltán, Dervalics Tünde, Bagarus Szilvia és Szendrői Zsófia igyekeznek a „nagyok" nyom-dokába lépni.
- Öröm, felemelő érzés és egyben igen nagy felelősség ezekkel a fiatalokkal, a jövő-vel való foglalkozás. Itt nagy-üzem van, oktatás-nevelés, testépítés, fizikai, szellemi fel-készítés. Alapozunk és építünk, ám ebben mi, mármint a bú-torosokkal együtt kevesen va-gyunk, tehát ezt a nagyszerű célt, ezt a jól felfogott közös-ségi érdeket többeknek is fel kell vállalni. Szponzorok, tá-mogatók kellenek és nagyobb városi összefogásra van szük-ség. Ma már a felismerésen túl, lépni kell - hangoztatta a szakosztályelnök.
A szakág sokat követel ve-zetőktől, versenyzőktől egya-ránt. A tevékenységhez felté-telek kellenek, megfelelő hát-térre van szükség, a tervek rea-lizálásához, a célok megvaló-sításához. Annál inkább, mivel Kanizsán a szervezeti, szak-mai keretek kialakultak, agilis vezetők szorgoskodnak a sajá-tos feladatok lehető legjobb megoldásáért. Éppen ezért is kötelesség a segítség, hiszen ebben a pénzszűkös világban az egyediség, a magára ha-gyottság nem járható út.
Anikó MÁV NTE. 6. Lencse Beáta MÁV NTE. 7. Filó Kin-ga ZVE. 8. Kondor Márta Pécs. 9. Tersztenyák Tünde MÁV NTE.
Kard: 1. Tóth Tamás MÁV NTE. 2. Magas Ádám Sopron. 3. Palotás Csongor MÁV NTE. 4. Varga Gergely Sop-ron. 5. Kovács Péter MÁV NTE. 6. Magas Gergely Sop-
- Természetesen előrelépés-
re készülünk, s valamennyi
korcsoportban jók az esélye-
ink. Ifjúsági és serdülő válo-
gatottal rendelkezünk, s úgy
dolgozunk, hogy az ifi-világ-
bajnokságon is ott legyünk.
Mi, ami a szakmai munkát il-
leti, nem ijedünk meg, de a
működőképességünk csupán az
első félévre biztosított. Hát itt
tartunk most - kesergett Hé-
der István.
Az anyagi háttér nem ró-zsás, s a gyerekek egyelőre nem érzik a feszült helyzetet. ők dolgoznak és megkezdték az idei versenyévadot, igen-csak biztató eredményekkel.
- Győrött, a maratoni tájé-
koztatón 5 hajónk rajtolt. K-2
egységben a Palotás-Mecséri
duó remek versenyzéssel nyer-
te a 21 km-es versenyt. K-l-
ben Horváth Gábor 9. lett, a
fáradt Varga Gábor 11. he-
lyen végzett. Női felnőtt 42
km-es versenyében Bődör
Krisztina az előkelő 4. helyen
ért célba, míg a serdülő 10
km-es távon Fodor Krisztina
a 7. helyet szerezte meg - szá-
molt be az évadnyitóról a ve-
zetőedző.
A kanizsai tehetségek közül ketten rajtoltak az újpesti öbölben rendezett ifjúsági tá-jékoztató, ahol a favorit Varga Gábor ugyan nem került be a döntőbe, ám a kirobbanó for-mában lévő Horváth Gábor biztosan jutott a fináléba, ahol végül is a 7. helyen végzett, 500 méteren. A K-2. hajóban a kanizsai duó végig verseny-ben volt a dobogóért, de cm-ekkel lemaradtak a 3. helyről.
Kezdetnek nem rossz!
Balogh Antal
ron. 7. Kovács Ákos MÁV NTE. 8. Balázs Attila ZVE.
Férfi tőr: 1. Pataki Zoltán MÁV NTE. 2. Rózsavölgyi Attila Pécs. 3. Rosta Richárd ZVE. 4. Dián Tamás Pécs. 5. Szakái Bálint Veszprém. 6. Beké Gábor ZVE. 7. Szegő Levente Pécs. 8. Garamszegi László Ikarus.
Horváth György
KANIZSA ] 31



SPORT
SPORT
SPORT


Érmek az országos és megyei döntőn
FUTÓSZALAGON
Atlétika
A Népstadionban bonyolí-tották le az országos ifjúsági Ügyességi csapatbajnokságot, amelyen a zalai sportot Parti Tibor és Sebők Mária tanítvá-nyai képviselték, akik tovább öregbítették az olajos-szakág hírét.
- Három csapattal szerepel-tünk az országos döntőben és megmutattuk, hogy a szerény körülmények ellenére is érde-mes odafigyelni a mi kollektí-vánkra. A többségében serdülő korcsoportos versenyzőink az egyesületnek két ezüstérmet szállítottak, akik távol- és hár-masugró csapatban a második helyen végeztek, míg 300 m gátfutó-csapatunk a 6. helyen végzett - újságolta nagy öröm-mel Parti Tibor, az olajos-at-léták vezetőedzője.
Az Olajbányász csapat 529 cm-es átlagot ért el távolug-rásban és 10,80 m-es átlagot hármasugrásban. A nagy siker részesei: Rácz Szilvia, Szántó
- Lentiben rendezték meg
a biatlon diákolimpia zalai döntőjét, amelyen a kanizsaiak közül a következők értek el jobb helyezéseket. I. kcs. lá-nyok: 1. Horányi Eszter. 2. Ki-gyósi Zsófia (mindkettő Roz-gonyi). Fiúk: 3. Boros Dénes (Rozgonyi). II. kcs. lányok: 3. Horváth Nóra (Rozgonyi). Fi-úk: 3. Miilei János (Bat-thyány). III. kcs. lányok: 2. Berkes Dóra (Rozgonyi). IV. kcs. fiúk: 2. Kálovics Tamás (Dr. Mező). V. kcs. fiúk: 1. Kurucz Attila (Cserháti). 2. Szabó Szilárd (Batthyány). 3. Csőgör Marcel (Dr. Mező).
- Baseball a legfiatalabb
sportág hazánkban, amely né-
Regina, Szemerédi Eszter, Pin-tér Barbara.
Zalaegerszegen rendezték meg a diákolimpia IV-V. kor-csoportos megyei fináléját, ahol a kanizsai diákok közül a következők végeztek a do-bogón.
100 m V. kcs. Fiúk: 2. Kan-dár Tibor (Batthyány). Gerely. IV. kcs. Fiúk: 1. Iváncsits András (Batthyány). 2. Kna-usz Péter (Zsigmondy). Távol-ugrás. V. kcs. Leány: 1. Sze-merédi Eszter. 2. Szántó Re-gina. 3. Pintér Barbara (mind Batthyány). Súlylökés. IV. kcs. Fiúk: 1. Iváncsits András. 1500 m V. kcs. Fiúk: 2. Pa-lotás Zoltán (Zsigmondy). IV. kcs. Fiúk: 1. Kárász Krisztián (Zsigmondy). 3. Szekeres Ba-
hány évi „alapozás" után meg-kezdte térhódítását, miután megkezdődött az országos baj-nokság első évadja. A résztvevő csapatok Nyugati- és Keleti-csoportban kezdték a bajnoksá-got, köztük a kanizsai „han-gyák", akiknél Iváncsits János és Gondi Zoltán, a jelenlegi edző-játékos rakta le az alapo-kat. A bajnokság 3. fordulójá-ban játszotta első hazai mérkő-zését a kanizsai csapat, amely a Mindenki Sportpályáján ki-alakított játéktéren 6:5 arány-ban szerezte meg első győzel-mét a fővárosi „gyorstüzelők" ellen. A győztes csapat: Dara-bos, Traub, Szécsény, Ivanics, Szili, Barbalics, Böjti, Gondi.
lázs (Dr. Mező). 1500 m. V. kcs. Leány: 3. Kukuruzsnyák Mária (Zsigmondy). IV. kcs. Leány: 1. Lamperth Éva (Zsig-mondy). 4xl00m leány váltó: 2. Batthyány. 3000 m. Fiúk: 1. Kéri Zoltán (Zsigmondy). 110 m gát. IV. kcs. Fiúk: 1. Berta Botond (Zsigmondy)... 3. Szita Tibor (Zsigmondy).
Távol. Csapat, leány: 1. Batthyány (Szemerédi, Borsos, Szántó, Boros). 800 m leány. V. kcs.: 1. Kiss Enikő (Dr. Mezó"). 3000 m leány, V. kcs.: 2. Horváth Ildikó (Dr. Mező). 200 m leány, V. kcs.: 3. Rácz Szilvia (Dr. Mező). Távol. Fiú V. kcs.: 1. Kandár Tibor. 4x1500 m fiú váltó: 1. Zsig-mondy (Dersics, Gödinek, Ká-rász, Palotás). 4x800 m leárfy váltó: 2. Zsigmondy.
(bl)
- A városi labdarúgó szö-vetség rendezésében megkez-dődött az első alkalommal kiírt Senior kispályás labdarúgó-baj-nokság, amely a 35 éven felü-lieknek ad nagyszerű lehetősé-get. A rendhagyó öregfiúk-baj-nokságban 12 csapat szerepel, a Puskás „öcsi" és a Bozsik „Cucu" csoportban 6-6 csapat rajtolt, amelyek a csoporton belül kétfordulós, körmérkőzé-ses rendszerben mérkőznek, majd helyosztókkal dőlnek el a végleges helyezések. A mérkő-zéseket a Mindenki Sportpályá-ján rendezik, kedd, szerda és csütörtöki napokon 19.15 órai kezdettel.
(b)

Tenisz
Felemás kezdet
Megkezdődött a tenisz csapat-bajnokság tavaszi fordulója. A megfiatalított és az OB III-ba visszakerült Olajbányász férfi csapata május 8-án a martonvá-sári MTA MEDOSZ csapatával mérkőzött és 6:3 arányban győ-zött. (Győztesek: Kánya Tibor, Horváth Béla, Farkas-Kornél, Tálosi Dániel és a Kánya-Farkas pár.)
Másnap nem kísérte szerencse a szereplésüket, és a Pénzügy-minisztérium csapatától súlyos, 7:2 arányú vereséget szenvedtek Budapesten. (Csak Farkas Kor-nél és a Kánya-Farkas pár tudott győzni.)
Ugyancsak rosszul kezdett az OB I. alsó (dunántúli) ágában rajtoló női csapat is, akiknek 6:3-as vereséggel végződött a balatonbogiári BBSC jóképessé-gű női csapatával vívott első mérkőzésük. (Győztesek: Kori-tyina Jelena, Kucsinka Ruszlana és Kucsinka-Novák pár.)
Még kevesebb szerencse kísér-te a másnapi mérkőzésüket Győ-rött, ahol a VÍZÜGY csapatától 7:2 arányú vereséget szenvedtek. (Győztesek: Korityina és a Ko-rityina-Kucsinka páros.)
A 3. fordulóban, hazai környe-zetben aztán megszületett az el-ső győzelem. Olajbányász-BMTE Törley 5:4.
Hallatlanul izgalmasan alakult a találkozó. Az egyesek után 3:3-ra állt a két csapat, majd a párosokban megérdemelten kere-kedtek felül az ukrán játékosok-kal megerősített olajosok. (Győztesek: Korityina, Novak, Gaál, Kucsinka-Novák.)
B. I.-B. A.

Sporthétvége
PÉNTEK
Kosárlabda. I. Mini fesztivál or-szágos döntője (II. korcsoport. LÁnyok (8 csapat): Zsigmondy-Winkler tornacsarnok, 11.45. Fi-úk (8 csapat): Dr. Mező-gimná-zium, 11.30.
Labdarúgás. Városi kispályás (IV. osztály, 8 mérkőzés), Min-denki Sportpályája, 16.30. Teke. Barátságos nemzetközi mérkőzés. Férfi: Sörgyár-Puch-heim, Sörgyári csarnok, 16.30.
SZOMBAT
Kézilabda. NB I B. Nők: Olaj-
bányász—Szigma SE Szekszárd,
Olajbányász munkacsarnok,
12.00.
Kosárlabda. I. Mini fesztivál or-szágos döntője, 8.30. Lányok: Zsigmondy-Winkler tornacsar-nok. Fiúk: Dr. Mező-gimnázium. Labdarúgás: Megyei: MÁV NTE-Kiskanizsa, MÁV NTE pá-lya, 17.00.
Tenisz. OB III. Férfiak: Olajbá-nyász-Balatonboglár, Vár úti sporttelep, 10.00. Természetjárás. A Postás TBSZ
túrája. Indulás: autóbuszállomás, 6.30. Gyalogtúra: Pördefölde-Lispeszentadorján-Bázakerettye -Kistolmács-Borsfa. Táv: 16 km. Visszaérkezés: 16.25.
VASÁRNAP
Kosárlabda. I. Mini fesztivál or-szágos döntője (helyosztók), 8.00. 1-4. helyért: Zsigmondy-Winkler tornacsarnok. 5-8. he-lyért: Dr. Mező-gimnázium. Eredményhirdetés: 13.00. Baseball. Országos bajnokság: ANTS BB Club Nagykanizsa-Sopron, Mindenki Sportpályája, 11.00.
Labdarágás. NB II.: Olajbá-nyász-BKV Előre, Olajbányász pálya, 17.00. Megyei: Fityeház-Tótszentmárton, 17.00. Városkörnyék: Bajcsa-Pusztama-gyaród, Palin-Szepetnek, Police-Kiscsehi (mind 17.00). Tenisz. OB III. Férfiak: Olajbá-nyász-Balatonszárszó, Vár úti sporttelep, 10.00. Természetjárás. Az olajipari TBE túrája. Indulás: vasútállo-más, 8.12. Gyalogtúra: Oszkó-Katonaút-Jeli arborétum-Oszkó. Táv: 15 km. Visszaérkezés: 19.07.
32 •: KANIZSA tn% május 21.

Töltsön egy kellemes napot a Coca Colával!
COCA COLA a gyermekekért!
A Coca-Cola Amatil Rt. és a Polgármesteri Hivatal Sport-csoportja a Gyermeknap alkalmából egésznapos programot szervez a Mindenki Sportpályáján.
1993. május 29-én, szombaton 9.30-21.00 óráig.
Az egyes rendezvényekre, programokra a helyszínen, illetve az általános és középiskolák testnevelő tanárainál jelentkez-hetnek az érdeklődők I
Természetes, hogy a rendezvény ideje alatt a Coca-Cola Ama-til Rt. ingyen biztosítja standjain termékeit. Minden érdeklődő coca-cola tombolát, a résztvevők coca-cola sapkát, sportesz-közöket, coca-cola trikókat és értékes jutalmakat nyerhetnek. De mindez maradjon meglepetés!
PROGRAM:
9.30-13.00 óráig: általános iskolások vetélkedője: vegyesváltó, célbarúgó, iskolák közötti foci, kerékpáros ügyességi, freesbi célbadobó.
14.00-18.30 óráig: középiskolások vetélkedője: kispályás foci, kismotor ügyességi, kosármérközések, célbarúgó, célbadobó.
Közben kommandós bemutató, 17.00-21.00 óráig SZABAD-TÉRI DISCO a programban résztvevők részére.
Szeretettel vár minden érdeklődőt a Coca Cola Amatil Rt. és a Polgármesteri Hivatal Sportcsoportja.
INGYENES
lakossági apró
Feladható: Nagykanizsa,
Király u. 47. I. emelet.
Telefon: »3/ia-305
LAKÁS
Klscserfől hegyen 1100 négyszögöl telek -szőlő és gyümölcsös - téglapincevei, teljéi felszereléssel ol.dó. Akii megosztva ii. Vil-lany bevezetve, buazjárat vtn. Érd.: Kiskani-zsa, Őrtorony u. 3. Bencze József. (1022 K)
1700 négyszögöl telek szoba-konyha el-
őszobával, 250.000 Ft-ért eladó Szepetne-
ken. Gáz, víz vtn. Érd.: hétvígén, Nk. Dó-
zsa Oy. u. 75. Bekell. (1033 K)
2,5 szobás, I. emeleti OTP lakás elidó. Érd.:
Nk. Kazanlak krt. 11/D. 1/6. 1*7 ón útin.
(1036 K)
Nk. Magyar u. 149. íz. alatt elidó szerke-zetkész állapotban lévő tetőtér (100 négyzet-méter) éa 100 négyzetméterei pince Üzletnek vagy egyéb célra kiadó vagy eladó. (1035 K)
Nagykanizián tehermentei 1,5 izobáa lakia
reálii áron lürgősen eladó. Érd.: Nk. Zemplén
Oy. 7/A. X/63. hétközben, vagy 14-371 te-
lefonon eate. (1044 K)
Galambokon kétizobái caaládi biz (fürdőszo-
bál) 1400 négyizögöl telekkel, gazdasági
épületekkel reália áron, sürgősen eladó. Érd.:
hétvégén, Galambok, Tavaiz u. 8. vagy 14-
371 telefonon e»te. (1045 K)
1+2 félizobái lakált vásárolnék eietleg fi-zetéii könnyítéssel. Ajánlatokat „Ősz" jeligé-le, Nk. Pf.: 154-be. (1046 K)
3 szobás, 68 négyzetméterei, tehermentei la-kát eladó vagy cserélhető 1 + 2 félizobái él 1*1 félszobás lakaira mogegyezénel. Ajan-latokat „őizi beköltözés" jeligére Nk. Pf.: 154-be kérek. (1047 K)
Eladó 5 azobái belvároii családi ház kerttel, garázzsal. Tehermenteien. Irányár: 5 millió 300 ePt. Érd.: reggeli éa eiti órákban a 11-142 telefonszámon. (1062 K)
Zalakomárban cialádi ház 600 négyszögöl te-
rülettel áron alul eladó vagy kanizaai kétszo-bái lakásra cserélhető. Érd.: Zalakarol, Ter-mál üt 7. Korona kert. (1061 K)
1 + 2 félizobái, III. emeleti lakai eladó. Nk.
Városkapu krt. 3/D. 111/13. Érd.: helyszínen,
az esti órákban. (1058 K)
Kiskanizaán felújításra váró kétszobás családi
ház eladó. Érd.: hétvégén, Nk. Pápai üt 4.
(1055 K)
Kisbagolal vagy Szentgyörgyvári hegyen bir-tokot bérelnék. Épület szükséges. Ajánlatokat „Későbbi megvétel lehetséges" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1070 K)
Nk-án kétszintes tártaiházban lakás kerttel,
garázzsal eladó. Érd.: Nyírfa u. 9., az üve-
gemél. (1065 K)
1+2 félizobái 3. emeleti és ugyanabban a
házban 1. omeleti egyszobás önkormányzati
lakált egy kétszobás belvárosi lakaira cserél-
nénk megegyezés szerint. Ajánlatokat: „Vá-
roskapu" jeligéra, Nk. Pf.: 154-be kérünk.
(1073 K)
Kaposvári üt mellen (Gyulai megállónál) 700 négyszögöles terület áron alul, sürgősen el-adő. Épület, víz, villany van. Érd.: 17 óra után, Rákóczi u. 68. Horogh. (1071 K)
Egy udvarban két cialádi ház gazdálkodásra alkalmai kerttel elidó. Érd.: Nk. Szent Rókus u. 53. (1067 K)
Nagyrécsei 200 négyzetméteres cialádi háza-mat elcierélném nk-i háromazobái vagy 2 +
2 félszobái lakásra, értékegyezteténel, vagy
eladnám. Érd.: Nk. Rozgonyi u. 27. Tel.: 14-
580. (1078 K)
Nk-án, városközpontban, Kisfaludy utcában 3 szobás családi ház eladó. Érd.: 312-757-es telefonszámon, 17 óra után. (1081 K)
Nk-án, Berzsenyi utcában 3 szobás, 69 négy-zetméteres, tehermentei, telefonos OTP lakai eladó vagy elcserélhető* kertes családi házra vagy két különálló lakásra megegyezéssel. Tel.: 93/313-271. (1082 K)
Zalakoppán, Templom út 4. alatt eladó mái-félizobás, kertes családi ház. Érd.: Nk. Bajcsy-Zs. u. 135. Rózsa Láazlóné. (1087
K) ■
Zalakaroson, Kilátó mellett 400 négyszögöl szántó eladó. Érd.: Szili. Nk. Rózsa u. 8/A. ÍV/14. (1089 K)
Zöldövezetben 5 szobái, garázsos, kertes, te-hermentes lakás eladó vagy kiadó. Érd.: Nk. Bajcsai u. 60. Gerezsdi. (1090 K)
Nk-án, Kazanlak krt. 11/D. 1/6. alatt két- éa
félszobás lakás eladó. Érd.: 18 óra után.
(1093 K)
2000 négyszögül zártkert elhanyagolt állapot-ban megegyezel szerint eladó. Érd.: Somogy-bükköid. Fő u. 58. (957 K)
JARMU
Tízevei Dácia 1300-as motorral 1310-ei karos-szériával műszaki nélkül eladó vagy bármikor kerti kisgépre cserélhető1. Érd.: napközben a 93/12-305-os telefonszámon lehet. (931 K)
Vegyes használatú Barkas, motorcserével
80.000 Ft-os Irányáron eladó. Érd.: naponta
18 óra után, a 93/17-320-as telefonszámon.
(1032 K)
Dj állapotd ROMÉT kismotor eladó. Érd.: Batthyány u. 31. Tel.: 93/11-962. (1042 K)
2 évei, garázsban tartott, tört fehér színi Skoda Favorit újszerű állapotban, extrákkal együtt eladó. Érd.: hétköznap a 93/12-224 te-lefonszámon lehet. (1049 K)
Középszttrke utánfutó eladó. Megengedett egyttttes tömeg 327 kg. Ezen kívül Wartburg alkatrészek (pl. fékszerkezet) eladók. Érd.: Nk. Vároakapu 5/A. 111/13. (1050 K)
323-as Mazda eladó. Trabantot 30 ezer fo-rintig beszámítok. Érd.: Kiss, Garabonc, Pe-tőfi u. 1. 15 óra után. (1066 K)
Kitűnő állapotban lévő Simson segédmotor-
kerékpár eladó. Érd.: Nk. Bagola aor 5. (1068
K)
Citroen Visa 1100-as, benzines, jó állapotban
lévő személygépkocsi eladó. Érd.: TANDEM
autókereskedőnél. Nk. Király utca 1. (1094
K)
LO 3000 ROBUR diesel, büfé- és lakóautó-ként egyaránt használható. Érd.: Szombathely, 94/322-526 (1091 K)
LISZ 320-as, 4 személyes, elősátoros lakóko-csi újszerű állapotban olción eladó. Érd.: Szombathely, 94/322-526. (1092 K)
Eladó teljeion felújított, nagyon jó állapotban lévő Pannónia motorkerékpár. Műgyűjtők előnyben. Nk. Honvéd u. 2/A. Tel.: 93/311-574. (1084 K)
1200-aa Ziiguli műszaki nélkül egyben vagy alkatrészként eladó. Érd.: Nk. Liszt F. u. 4. Honfi. (1083 K)
Eladó egy 150-es MZ üzemképei állapotban, érvényes műszakival 12 ezer Pt-ért. Tel.: 92/17-584 vagy Zalaszentiván, Zrínyi 64. Érd.: délutáni órákban. (1015 K)
\\l líl KI I I
2 személy részére sürgősen albérletet keresek. Ajánlatokat a Kanizsa Szerkesztőségébe, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1060 K)
Főiskolás pár nyári szünidőre albérletet keres
Nagykanizsán. Lehetőleg egyszobás, külön-
álló lakást. Ajánlatokat: Nk. Liszt F. 4/C. Ge-
ró. (1077 K)
Belvárosi vagy ahhoz közel eső egy vagy másfélszobás lakált bérelnék. Ajánlatokat „Hosszútáv" jeligére, Pf.: 154-be kérek. (1079 K)
Egyedülálló nő kis keresettel egyszoba ösaz-komfortoi albérletet keres. Ajánlatokat: „El-költöznék" jeligéra, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1030 K)
MUSZAKI CIKK Hl TOR
HUSVARNA 28l-es típusú svéd fűrész pót-alkatrészekkel együtt eladó. Érd.: napközben a 12-224-es telefonon. (1072 K)

Commodore 64 floppyval 2db joystikkal, programokkal eladó. Irányár 30000 Ft. Érd.: napközben a 93/12-305-ös telefonszámon le-het. (793 K)
Keleti városrészben garázs eladó. Érd.: Nk. Zemplén 9/A. VIII/49. (1048 K)
600-as magánjáró, diesel szalagfűrész eladó.
Ár megegyezés szerint. Érd.: Somogybük-
kösd, Pő u. 58. (954 K)
COMMODORE-64 számígógép megkímélt ál-lapotban, szükség esetén magnóval, mikro-kapciolói joyitick-el, játékokkal, könyvekkel, HELP + bővítővel, frekvenciamérő adapterrel (■fprogram) eladó. Ár megegyezéa szerint. Érd.: napközben: a 11-208-ai telefonon, 18 óra után és hétvégén: Paál Tibor, 8800 Nk. Ciengery út 16. (983 K)
1500 köbcentiméteres Ford motor felújítva el-
adó. Érd.: Nk. Dózsa Gy. u. 98. Végvári.
(1011 K)
6 és fél éves ZUK sürgősen eladó. Tetőan-tenna él önetetők eladók. Oelsesziget, Fő út 69. (1012 K)
Központi antenna eladó erősítőkkel. Érd.: Eszteregnye, Polgármesteri Hivatal. (1034 K) Olasz tolmácsolást vállalok. Tel.: 93/16-112. (1037 K)
Óriás Schnauzer kiskutyák törzskönyvezve
eladók. Nk-Mlklósfa, Krúdy u. 5/C. (1038
K)
Üzlethelyiség bérbe kiadó. Érd.: Nk. Erzsébet tér 12. Húsbolt. 8-12 óráig. (1039 K)
Élelmiszerbolt berendezésére alkalmas polc-rendszer eladó. Érd.: Nk. Batthyány u. 31. Tel.: 11-962. (1031 K)
Űj állapotban lévő JÁWA BABETTA, és bé-csi mechanikái, rövid páncéltőkéi BŐSEN-DORFER zongora él egy komplett TACTON dobfelszerelél eladó. Rudolf Zoltán. Nk. Cso-konai 8/A. IV/2. (1041 K)
Szövetkezeti üzletrész eladó. Érd.: Nk. Kór-
ház u. 9. Zágon, (1051 K)
Kuvasz kutya kölykök eladók. Csérl István, Gyékényes, Petőfi u. 138. (1052 K)
Ezred mm pontos indikátor óra, 25-50-ig mé-rő mikrométer eladó. Nk. Városkapu 5/A. HI/13. (1053 K)
210 l-es, új Gorenje hűtőláda eladó. Érd.: hétköznap délelőtt a 93/12-283-as telefonon. (1054 K)
Áron alul eladó 10 sebességes, olasz verseny-kerékpár. Érd.: Peresztegi, Nk. Munkás u. 14/B. (1057 K)
Angol-szakoi főiskolás lány nyári szünidőre
munkát vállalna. (Tolmácsolás, nyelvtanítás.)
Ajánlatokat: Nk. Liszt F. 4/C. Oerő. (1076
K)
Elsőáldozói ruha - hossza 134-ei - május 23. után eladó. Ajánlatokat „Kata" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1075 K)
Június 11-től 12 napol lakókocsi! körutazás - Ausztria, Svájc, olasz tengerpart - átadó. Ajánlatokat „Kedvezményei ár" jeligére, Nk. Pf.: 154-re kérek. (1074 K)
Idős, egyedülálló személlyel, aki lakásába fo-gadna, eltartási szerződést kötnék. Ajánlato-kat: „Bízzunk egymásban" jeligére, Nk. Pf.:. 154-be kérek. (1029 K)
Nagyméretű garázs eladó. Érd.: Nk. Péterfai u. 3/A. II/4. (1095 K)
Otthon végezhető, jól jövedelmező másoláii munkát ajánlok. Válaszborítékért tájékoz-tatom. Léman András, Nk. Rózsa u. 8. 1. lph. II/7. (1086 K)
Bgéiziégre káros földsugárzás mérése, ingye-nes auravizsgálattal, 1 eFt/lakás. Megelőzheti, kivédheti kialakulóban lévő betegségeit. Cím: Kelé László, Nk. Magyar u. 99. (1088 K)
Jövedelmező másolási munka. Felbélyegzett válaszborítékért tájékoztatom. Nagy Bálintné, 9100 Tét, Fő u. 129. (1085 K)
Jól menő, dinamikusan fejlődő vállalkozásom
lehetőséget kínál, hogy javítson anyagi hely-
zetén. Mozgékony, ambiciózus emberek je-
lentkezését várom. Cím: Nk. Pf.: 426. (1096
K)
Eltartási szerződést kötnék vagy beteg-ápolást vállalnék lakásért. Ajánlatokat „Megbízható" jeligére, Nk. Pf.: 154-be ké-rek. (1059 K)
IWRTMI.RKI.UIISO
21 évei lány férjhez menne érettségizett, min* den káros szenvedélyektől mentei, saját li-kassal rendelkező fiatalemberhez. Leveleket „Vigasz" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1063 K)
DÉL-ZALAI HETILAP
ARA: 19 FT

MEGJELENIK; MINDEN PÉNTEKEN
V. évf. 22. sz. 1993. má|. 28.



HOGY VIRÁÖOZZO NAGYKANIZSA./.
Tollvég
Tudósítás az önkor-mányzati ülésről
4. oldal
Régi iskola - új néven
6. oldal
Kanizsai mágusok 8. oldal
A tb-választások-ról
10. oldal
Javult a közleke-dési morál
26. oldal
Az 1992. évi versenyautó- és járműkiállítás alkalmával a Ryno Kft. és Nagykanizsa vá-ros önkormányzata hozta létre a Floreat Kanizsa Alapítványt - a tisztább, rendezettebb, vi-rágos Nagykanizsa megterem-tése érdekében.
Az alapítvány ötletadója és egyik alapítója Ferencz József, a Ryno Kft. ügyvezető\' igazga-tója a Kft. Téglagyári u. 20. sz. alatti telephelyén tájékoztatott a Floreat helyzetéről:
- Az alapítványt kezdettől fogva cégünk „gondozza". A mi jogtanácsosunk, dr. Málly Vera ügyvéd, a kuratórium el-nöke, s mi látjuk el a gazda^ sági és ügyviteli feladatokat is. Cégünk célul tűzte ki az ala-pítvány pénzügyi hátterének növelését, azért, hogy az ado-
mányokat visszaforgassa a vá-ros tereire, parkjaira, egyéb zöldövezeteire. Első jelentő-sebb megmozdulásunk az el-múlt év őszén az Erzsébet té-ren megrendezett „Árvácska virágvásár" volt. Az itt kiállí-tott többezer virágot a lakos-ságon kívül az alapítvány vá-sárolta fel és ültette ki a VGV dolgozóinak bevonásával a belvárosba és a keleti város-részben kialakított körforgalom zöldövezetébe. A ZEFAG 150 ezer forint értékű facsemete adománya mellett ezúton is megköszönjük a zalaegerszegi Anonymus Kft. önzetlen fel-ajánlását, amely mintegy 2,4 millió forint értékű könyv ado-mányozására irányult, az ala-pítvány által történő fokozatos értékesítés céljára. A legújabb
tett a miénk: június 1-től a Ryno Kft.-tői vásárolt minden egy köbméter beton árbevétele után 100 forintot az alapítvány számlájára utalunk át. Ez szá-mításaink szerint akár félmillió forinttal növelheti a jelenlegi közel egymilliós pénzkészletet. Nagyon szeretnénk, ha a helyi vállalatok, vállalkozók, lakókö-zösségek is pénzbeli vagy ter-mészetbeni adományaikkal se-gítenék elő a Floreat célját: Virágozzon Nagykanizsa!
(ti-nyi)
NI: FI:LI:DD!
Holnap 10 órától a WinkliT loina-
Iérmél)t\'n és az MTV len ÁSZ!


HONDA
25%-kai olcsóbban
(haszongépjármű ÁFA-visszaigénylés)
1.336.000-1.688.000 Ft + ÁFA
HONDA Civic haszongépjármű, 1,5 LSi, 1,6 ESi, 1,6 VTi 3 ajtós modellek akciós értékesítése Magyarországon.
A fogyasztói árakból az ÁFA visszaigényelhető!

Gyorsulás/végsebesség
Fogyasztás városban 90 km/h 120 km/h
A CIVIC TÍPUSOK FŐBB MŰSZAKI ADATAI
Típus Maximális teljesítmény
3 ajtós modellek
1,5 LSi 66 kW ( 90 LE) 6000 l/min 10,0 sec/177 km/h 8,8/5,5/7,2
1,6 ESi 92 kW (125 LE) 6500 l/min 8,8 sec/195 km/h 8,9/5,9/7,5
1,6 VTi 118 kW (16Ü LB) 7600 l/min 7,4 sec/215 km/h 9,0/6,1/7,5
Méretek: (hosszúság x szélesség x magasság) • 3 ajtós kivitel: 4405 x 1695 x 1375 mm
Felszereltség: • katalizátor, központi zár, szervokormány, digitális óra, elektromos ablakműködtetés, fordulatszámmérő, elektromos napfény-tető, színezett üveg, állítható magasságú biztonsági övek
AZ ÖN MÁRKAKERESKEDŐJE: HONDA-VASKA 8800 Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 11. Telefon: 06-93-313-413
KANIZSA



Felavatták az autóklub új műszaki állomását
Május 17-én délelőtt rövid ün-nepségre került sor Nagykani-zsán, a Magyar Autóklub helyi szervezetének - átalakított és felújított - telephelyén: felavat-ták és végleg átadták rendelteté-sének a klub új műszaki állomá-sát.
Az új műszaki állomás épülete előtt összegyűlt szakembereket, vendégeket, dolgozókat Kónya István, a klub ügyvezető elnöke üdvözölte, majd áttekintést adott a 30 éve alakult klub múltjáról, fokozatos fejlődéséről és jelené-ről.
KANIZSA
Főszerkesztő: Dóró János
Laptitkár:
Bencze Ildikó
Reklámmenedzser:
Gombás Imre
Felelős kiadó:
a Szociális Foglalkoztató
Nagykanizsa
igazgatója.
Szerkesztőség:
8801 Nagykanizsa,
Király u. 47. Telefon/fax: 93/312-305
Computertechnika:
GRAFO BT.
PRINTEXT BT.
Zeg., Mártírok u. 42-44.
Tel.: (92) 313-780/11
Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt.
Felelős vezető: Galla József vezérigazgató
Terjeszti: a Magyar Posta,
és a Szociális
Foglalkoztató
Nagykanizsa
Előfizetési díj:
egy hónapra 82 forint.
ISSN 0865-3879
A műszaki állomás bejáratánál kifeszített nemzeti színű szalagot Tóth István, a Magyar Autóklub országos ügyvezető elnöke vágta el. Avatóbeszéde után a jelenlé-vők megtekintették az új műsza-ki állomást, a diagnosztikai sort és a dolgozók áldozatkész társa-dalmi munkája révén is újjáva-rázsolt telepet.
Újság még a klubnál, hogy lapzártánk idején tisztújító köz-gyűlésre került sor, amelynek eredményéről következő szá-munkban adunk információt.
t. i.
FELHÍVÁS
A Legfőbb Ügyészség Nyomo-zások Osztálya 19073/1993/1-1. körlevele alapján.
Kérjük mindazon személyeket, szemtanúkat, akik a zalaegerszegi, nagykanizsai 19S6. október 26-i sortüzek, lövetések előzményei-vel, azok elkövetésével, illetve következményeivel, (halálesetek, sebesülések) bármilyen hitelt ér-demlő bizonyítékokkal, ismerettel, avagy ilyen bizonyítékokkal, azok hollétéről megbízható adatokkal rendelkeznek, úgy írásban, vagy meghallgatás végett személyesen szíveskedjenek jelentkezni a Zala Megyei Főügyészségen, vagy Vá-rosi Ügyészségen.
Zalaegerszeg, 8901. Jókai utca.
Zalaegerszeg, 1993. május 18.
\'56-os Szövetség elnöksége
POFOSZ vezetősége
Tisztelt Zala Megyei Főügyészség!
Tárgy: 1956-os forradalom alatti sortüzekkel kapcsolatos ténymegi
állapító vizsgálat kérése (halálesetek és sebesülések miatt). *
Hivatkozunk a Legfőbb Ügyészség Nyomozások Osztálya Nyom. ell. 19073/1993/1-1. sz. felhívására, mely szerint dr. Gáspár Miklós országgyűlési képviselő és dr. Jobbágyi Gábor egyetemi docens be-adványa alapján a legfőbb ügyész ügyészi ténymegállapító vizsgálat iránt intézkedett.
Az alábbi adatok alkalmasak arra, hogy az ügyészi eljárás tárgyát
képező sortüzekkel, lövetésekkel kapcsolatos tények hitelt érdemlően
dokumentálhatók. • i . i
Indoklás:
Mint közismert a leirat szerint is, Zalaegerszegen egy 1956. ok-tóber 26-án indokolatlan lövések következtében életét vesztette: Németh Imre, a Tejüzem dolgozója, és Telenkó János honvéd.
(Megjegyzés: Egyes források szerint volt egy 3. haláleset is.), va-lamint 42 sérülés történt, közülük 29-en lőtt sebbel.
Mindez a korabeli feljegyzések, tanúk szerint az akkori volt Párt-bizottsági Székház előtt történt.
Hivatkozunk itt az 1956. október 30-i Új Zala (3. old.) megjelent cikkére: „Nem pártvezetők, gyilkosok voltak." Beszélgetés Simon Fe-renccel, a Megyei Pártbizottság Osztályvezetőjével. Ez volt az alcím. Ezek szerint Pálinkás Ferenc, az ÁVH hírhedt parancsnoka, Szigeti István, Dénes István hű cinkosa és maga Dénes lőtt a népre, a dolgozókra."
A Zala c. lap október 27-i számában: „Tragikus események a két városban, 3 halott, több sebesült." - címmel írtak. Ugyanis a másik városban, Nagykanizsán a Pannónia Szálló előtt „lövés dördült és egy asszony összeesett és meghalt, 14 sebesülés, ebből egy halálos. Könnyebb sérülés 6 fő. A halálos lövést kapott neve: Skerlágh Jó-zsefné.
Megjegyezzük, hogy a Zala című lap október 27-i számában csak 6 nevet sorol fel: Csatár Jenő, Zalaegerszeg, Németh Erzsébet And-ráshida. Halmos Zoltán, Kelemen László, Lelkes Ferenc, Vasas Ká-roly sebesülése miatt, ugyanis a többiek féltek az akkori felelősségre vonástól és sajnos még ma is ez történik. Kórházi kezelésnél név nélkül szerepeltek a többiek.
Hivatkozunk továbbá az 1989. október 23-24-i Zalai Hírlapban megjelent folytatásos cikkre: „Mi történt 1956. október 26-án Zala-egerszegen?"
Simon Ferenc írott nyilatkozata szerint „Csak Dénes Istvánnak és Pálinkás Ferencnek volt hatalma ahhoz, hogy kiadják a tűzparancsot."
Hivatkozási forrás lehet az ún. Zalai Fehér Könyv 9. oldal utolsó 2 bekezdése, valamint a fellelhető szemtanúk, egykori résztvevők, sebesültek.
A zalaszentgróti koncepciós forradalmi per kihelyezett tárgyalása során 1957. augusztusában a hallgatóság és a vádlottaknak titulált honfitársak, bajtársak előtt Horváth Imre megyei ügyész kijelentette: „Úgy kellett volna tenni Zalaszentgróton, mint Egerszegen Dénes, aki lövetett a tömegre."
Kiegészítő okirat lehet Rákosy Gergely író, újságíró - jelenleg Budapesten él - és Dezső János újságíró 1957. Bül 53. számú vá-dirata, a B. in. 505/1957-2. sz. és a B. III. 667/1957/7. számú ítéletben foglaltak, rendőrségi jegyzőkönyvek, periratok, tanúvallomá-sok.
Kérjük az eljárás megindítását, a vizsgálatok lefolytatását és a felelősség, felelősök nevének megállapítását, míg a hiteles, korabeli szemtanúk élnek.
Szíves intézkedésüket előre is köszönjük a történelmi fehér foltok tisztázása érdekében.
Zalaegerszeg, 1993. május 18. Tisztelettel:
Süket Győző megyei elnök
\'56-os Szövetség Zala Megyei Szervezete
1 Rosta Sándor
városi elnök \'56-os Szövetség Zalaegerszegi szervezete
BELVÁROSI
IRODAHELYISÉG
KIADÓ
Érdeklődni
munkaidőben
a 93/312-305-ös
telefonon, vagy
személyesen a Király
utca 47. alatti
Kani/.sa hetilap
s/erkes/.t őségében.
KANIZSA



AMERIKAI KATONÁK KANIZSÁN
Gyermeknap
meglepetésekkel és
ingyen kólával
AZ UJ TOYOTA CARINA
Leveszi a lábáról...
MEGBÍZHATÓ ÉS DINAMIKUS
IGÉNYE SZERINT VÁLASZTHAT: 18 FAJTA SZEMÉLYGÉPKOCSI,
MIKROBUSZ,
KISTEHERGÉPKOCSI KÖZÜL
RÉSZLETFIZETÉS ÉS
LÍZINGLEHETŐSÉG
BEMUTATÓTEREM, NAGYKANIZSA,
ZRÍNYI M. u. 32.
Tel.: 93/313-140/926
SZERVIZ, ERDÉSZ u. 28. Tel.: 93/310-180, Fax: 93/310-181
Négy-öt évvel ezelőtt még
elképzelhetetlen volt, hogy
nyugati hadseregek képviselői
látogatást tegyenek egy-egy
magyar katonai objektumban.
Ám a bécsi haderőcsökkentési
tárgyalásokat követően ma
már mindennapossá váltak a
keleti-nyugati tapasztalat-
szerző bajtársi találkozók. Ilyen jellegű látogatás kereté-ben először tavaly látogattak Kanizsára luxemburgi és hol-land tisztek. Az elmúlt héten pedig a 3. és 4. amerikai gya-logos hadosztály tizennyolc katonája utazott hasonló szán-dékkal Magyarországra. Közü-lük öten Alán Stolberg alezre-des vezetésével érkeztek váro-sunkba. Tiszteletükre Poprádi Zoltán dandárparancsnok adott díszvacsorát a Tiszti Klubban megérkezésük estéjén. Másnap - kedden - szakmai program-juk kezdeteként a dandárpa-rancsnok ismertette a\' vendé-gekkel helyőrsége történetét, jelen felépítettségét. Szavai után sétát tettek a Thury lak-tanya területén, megtekintették
Május közepén az 561 nyug-díjas klub és a megyei nyugdíjas klubtanácsok vezetőinek Buda-pesten országos tanácskozást tartott a Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az éveknek" Or-szágos Szövetség. A Vasas Szakszervezeti Szövetség szék-házában rendezett összejövetelt Krizsán Sándor alelnök nyitotta meg, majd Knoll István elnök tartott nagy érdeklődéssel kísért beszédet.
A tanácskozáson Nagykanizsá-ról Horváth László, a Tungsram Nyugdíjas Klub elnöke vett részt, aki hazatérése után tájé-koztatta lapunkat a történtekről:
- A tanácskozás napirendjei között szerepelt többek között az idősek más szervezeteivel való kapcsolat alakulása, a má-jus 21-i társadalombiztosítási önkormányzati választás, a szö-vetség érdekvédelmi munkájá-nak további erősítése, a gene-rációk közötti folyamatos kap-csolat, a nemzetközi kapcsola-tok és a szövetség szeptemberi közgyűlésének előkészítésével
a gépesített lövészdandár jár-műveit, felszereléseit, kultúr-házát, kórházát. E bejárást kö-vetően ellátogattak még a Gá-bor és Kossuth laktanyákba is, majd részt vettek a gépesített lövész század lőgyakorlatán, s megismerkedtek a hazai ki-képzési módszerekkel.
Az ebédet követő villámsaj-tótájékoztatón Stolberg alezre-des a helyőrségben szerzett pozitív tapasztalatairól beszélt és cáfolta, hogy látogatásukat a délszláv konfliktus motiválta, volna. Ezt követően a Thúry laktanya csapatművelődési há-zában tiszti fórumra került sor, melyen számos, az ame-rikai hadsereget érintő kérdés hangzott el. Ezek után a ven-dégek rövid, kétórás városné-zésen vettek részt.
Kanizsai programjuk végez-tével az amerikai tisztek foly-tatták útjukat Badacsonylábdi-hegyre, ahol kötetlen formá-ban a magyar honvédelem ve-zetőivel találkozhattak.
- K. R. -
összefüggő bizottság megválasz-tása.
Sok szó esett arról is, hogy még folyó évben meg kell kez-deni az ország valamennyi tele-pülésén az önkormányzatok mel-lett működő Idősek Tanácsa megalakítását. A vitában a hoz-zászólók zöme „közöttük én is -a nyugdíjak reálértékének meg-tartását hangoztatta. A szövetség vezetői ígéretet tettek arra, hogy lépéseket foganatosítanak arra, hogy a szeptemberi nyugdíjeme-lés mértéke a parlament által jó-váhagyott 4 százalékról 6 száza-lékra emelkedjen, s július 1-től rendkívüli nyugdíjemelésben ré-szesüljenek a legidősebb korosz-tály nyugdíjasai és a legtöbb szolgálati idővel rendelkező nyugdíjasok - mondta.
Horváth László közölte még, hogy UdUlési ügyekben a Tungs-ram Rt. Sugár út 12. sz. alatti pinceklubjában minden kedden 9-11. óra között felvilágosítást nyújtanak a város és városkör-nyék érdeklődő nyugdíjasainak.
t. i.


Rendhagyó gyermeknapi ün-nepre kerül sor holnap a Min-denki Sportpályáján. Az in-gyen osztott üdítők mellett még számtalan meglepetés várja azokat, akik elmennek az esemény színhelyére. A be-lépéskor minden résztvevő Coca Cola tombolát kap, amelynek nyereményeit dél-előtt és délután sorsolják. A múltheti és az e heti számunk 32. oldalán közölt versenyszá-mokba a helyszínen is lehet
nevezni, és a versenytől füg-getlenül a jelentkezők már ek-kor kisebb nagyobb ajándé-kokra számíthatnak. A legtöbb résztvevőt kiállító iskola egyébként külön díjat kap.
Holnap tehát egész nap ki-csiket és nagyokat egyaránt szeretettel vár a főszponzor, a Coca Cola Amatil Rt. és a Polgármesteri Hivatal Sport-csoportja, akik a rendezvény koordinálását végzik.
- át
£

4
[ KANIZSA^

ÜLÉSEZETT AZ ÖNKORMÁNYZAT
A közgyűlést kétperces na-pirend előtti felszólalásával Stamler Lajos nyitotta meg, aki választópolgárainak kéré-sét tolmácsolva felvetette, hogy a Tungsram űj, európai raktárbázisának létesítésekor nem tájékoztatták a lakossá-got, s a bázis nagyméretű ipa-ri kapuja révén komoly közle-kedési gondok jelentkeztek a körzetben. Kérte, hogy ezt és a városban tapasztalható többi hasonló problémát bizottság vizsgálja ki, s tegyen javasla-tot az orvoslás módjára.
Ezek után Farkas- Zoltán tájékoztatta a képviselőket, hogy az új telefonközpont ha-táridős elkészítéséért köszönő-levelet írtak a Hírközlési Mi-nisztérium államtitkárának, a MATÁV pécsi igazgatóságá-nak, valamint a közreműködő országgyűlési képviselőknek.
Még szintén napirend előtt dr. Kereskal István polgár-mester megemlítette, hogy má-jus 29-én városunkból közve-títik élő adásban az ÁSZ című népszerű, ifjúsági műsort, amely növeli majd Kanizsa jó-hírét az országban, s kérte a közgyűlés résztvevőit, ne mu-lasszák el majd megnézni.
Első napirendi pontként a testület elfogadta a lejárt ha-táridejű önkormányzati határo-zatok végrehajtásáról szóló polgármesteri jelentést, majd Czotterné Ivády Zsuzsa elfo-gadta az interpellációjára írás-ban adott választ, amely az Alfától Omegáig Kft.-ét és a vásárcsarnok ügyét érintette. Itt hallhattuk azt is, hogy dr. Bogár Gáspár írásban benyúj-tott kérése alapján a 12. és IS. számú körzetek megosztá-sának tervezete elkészült, és az Állami és Népegészségügyi Szolgálat vezetőjének vélemé-nyezése után július 1-től az új orvosi körzetek beindíthatók. Ezt követően Marton István elmondta, hogy \'92 november 25-30. között a közgyűlés zárt ülésen megvitatta-a vezetékes antennarendszer sorsát. Ennek eredményeként egyhangúlag elfogadták, hogy megszerzik a kábelrendszert. Végül mégis egy amerikai vállalkozó tulaj-donába került. Ezért megkér-dezte, miért nem az önkor-mányzat lett a tulajdonos, és ki ezért a felelős. (Választ írásban kap majd.) Czupi Gyula felvetette, hogy a város - különösen a belváros - képe nem egységes, mi lehet vajon a megoldás. (A lehetőségeket a TEFO kivizsgálja.) Palotás Tibor nemtetszésének adott hangot a tekintetben, hogy a
képviselők nyilvánosan feltett kérdéseikre nem kapnak kor-rekt választ. Ennek mielőbbi megváltoztatását szorgalmazta.
E kérdések, kérések után az V. számú felnőtt háziorvosi körzet orvosának kinevezésére került sor, mivel dr. Steiner Márton nyugdíjba vonulása miatt üresedés következett be. Az állásra öt pályázat érke-zett, amik közül egyet, mivel nem felelt meg a szakképesí-tési előírásoknak, elutasítot-tak. A testület döntése alapján a már fél éve helyettesítést vál-laló dr. Kovács Beáta lett az V. számú körzet orvosa.
Élénk vita alakult ki a har-madik napirendi pont körül, amely Marton István önálló képviselői indítványát tártai-, mázta. E szerint a Szent Imre úti Idősek Otthonának épülete gazdaságosan - jelenlegi funk-cióinak megfelelően - nem újít-ható fel. így régebbi elképzelé-seknek megfelelően a Corvin utcai óvoda épületébe költözne, s a Gondozóház I.-gyel közös egységben gazdaságosan üze-meltethető lenne. Javaslatát a képviselő azzal indokolta, hogy a gyermeklétszám csökken és az étkezési napok figyelembe vételével az óvoda kihasznált-sága 64%. Az indítvány ellen a szülők, óvónők és a városrész lakói 313 aláírással megerősített petíciót nyújtottak be a polgár-mesternek. A javaslatot két bi-zottság vitatta meg, s a megíté-lésében teljesen ellentétes vég-következtetésre jutottak. Ráadá-sul döntésük után véleményei-ket egyáltalán nem egyeztették. Míg az Oktatási és Kulturális Bizottság ellenezte, addig a Népjóléti támogatta az indít-ványt. Dr. Csákai Iván hozzá-szólásában kifejtette, hogy 34 olyan idős emberről van szó je-len esetben, akik emberhez méltatlan körülmények között élnek, ezért az óvoda megszün-tetése mellett tör lándzsát. Pil-czer Éva viszont megkérdezte képviselőtársát, járt-e a szóban forgó óvodában, amely korsze-rű felszereltségű, és ideális, csendes helyen található. Ezen kívül az intézmény jelenlegi száz férőhelyén 97 kisgyerek osztozik, ám amennyiben a készülő oktatási törvény élet-be lép, akkor ez alapján húsz-fős óvodai csoportok létesül-
nek majd, s így a Corvin utcai intézmény kihasználtsága az eddigi 97-ről hirtelen 120%-ra változik. Göndör István fel-vetette, mi lesz az alkalmazot-takkal, gyerekekkel, ha bezár-ják az óvodát. Ehhez még hozzátette, hogy míg a Népjó-léti Bizottság az egyik oldalon szociális indokokra hivatko-zik, addig a másik oldal teljes szociális érzéketlenségről tesz tanúbizonyságot. A szavazás eredményeként a testület elfo-gadta, hogy szeptember 1-től megszünteti a VI-os számú bölcsőde kiskanizsai részlegét és az épületet idősek klubja-ként működtetik tovább. Vi-szont a Szent Imre utcai idő-sek otthona nem kerül áthelye-zésre a Corvin utcai óvodába.
Negyedik napirendi pont-ként egyes nevelési-oktatási intézmények vezetőinek kine-vezésére került sor. így a Ró-zsa úti Napköziotthonos Óvo-da vezetője Bogyai Lászlóné, a Szent Imre úti Napköziott-honos Óvoda vezetője Szabó-né Bohnát Margit, a Corvin úti Napköziotthonos Óvoda vezetőjének Dominik Sándor-né, a Kossuth téri Napköziott-honos Óvoda vezetőjének Mo-csári Ferencné, a II. számú Óvoda Igazgatóság vezetője Polgár Petemé, a Rozgonyi úti Általános Iskola igazgatója Tóth Miklós és az Állami Ze-neiskola igazgatója Baráth Zoltán lett.
Ezt követően újabb nagy port kavaró téma, a Piarista Általános Iskola elhelyezésé-nek ügye került a képviselők elé, mellyel kapcsolatban alig akadt képviselő, aki nem hal-latta volna hangját. Cserti Ti-bor bár végleges megoldást sürgetett, kivitelezhetetlennek minősítette a két végleges megoldás közül a „B" jelűt, mivel a Petőfi-iskola Petőfi u. 5. szám alatti épületének tető-rendszer felújítását augusztus 31-ig fizikai képtelenség meg-valósítani. Dömötörffy Sán-dor is - az előző felszólaló-hoz csatlakozva - támogatta, hogy a piarista iskola a Hu-nyadi-iskolában nyerjen elhe-lyezést. Ezzel - mint mondta - nem megszűnik, hanem megújul egy iskola. Krémer József rávilágított, most csu-pán az általános iskolának kell
helyet biztosítani, de néhány év múlva már a gimnáziumnak is. Göndör István hozzátette e tervezettel ugyanaz a prob-léma, mint a nap folyamán be-terjesztett oktatási témájú ja-vaslattal, azaz nincs a város-nak oktatási koncepciója. Ezt követően szót kaptak az érin-tett iskolák igazgatói is - a Petőfi, a Hunyadi, a Vécsey -, és elmondták, hogy a beis-kolázások már megtörténtek, s egyik intézményben sincs a piaristák elhelyezésére szabad terem. Dr. Kereskai István a több mint három órán át tartó parttalan vita vége felé meg-jegyezte, nincs ma a marosban egyáltalán olyan iskola, amely önként és dalolva adná át épü-letét e célra. Az ezt követő név szerinti szavazáson a tes-tület az ideiglenes megoldás mellett döntött, majd mindkét e tárgyban beterjesztett válto-zatot elvetette. A Czobor Zol-tán javaslatára megismételt voksoláson a képviselők - a rend által is támogatott - I/B. jelű javaslatot fogadták el, amely szerint a piarista iskola a 93/94-es tanévben a Petőfi Általános Iskola Petőfi utcai épületébe nyer elhelyezést.
Az ülés további részében el-fogadták, hogy a palini orvosi rendelő felújítására 3 millió Ft-ot különítenek el, valamint a kórházrekonstrukció céljaira elválasztott 50 millió Ft terhé-re a B épület I. ütem, II. sza-kaszának befejezésére 12,4 millió fedezet kerüljön bizto-sításra.
- Kisebb módosításokkal a közgyűlés megszavazta a pénzbeli és természetben nyúj-tandó szociális támogatásokról szóló rendeletet. Majd korri-gálták az eltelt időszakban be-következett lényeges jogszabá-lyi és gazdasági változások alapján az önkormányzat ren-delkezése alatt álló lakások el-osztásáról és önkormányzati támogatásáról szóló helyi ren-deletet. Végül százezer Ft tá-mogatást ítéltek meg a polgár-mesteri hivatal költségvetési keretének terhére a Dél-Zala Tűzvédelméért Alapítvány tá-mogatására.
A közgyűlés június 1-én folytatja munkáját.
- K. R. -
I9n. máim 28. KANIZSA

Readymix Zala Kft.
A READYMIX ZALA KFT. 1992. november 1-én alakult a ZÁÉV Rt. betonüzemeinek bázisán.
TEVÉKENYSÉGE: transzportbeton gyártása, szállítás és szivattyús bedolgozása.
A kft. 50%-ban a transzportbeton-szolgáltatás területén nemzetközi hírű know-how-val rendelkező" READYMIX AG, 50%-ban a ZÁÉV Rt. tagvállalata.
Zalaegerszegen ELBA 55 típ., Nagykanizsán és Keszthe-lyen ELBA 45 típ. keverőtelepek, valamint Tátra, Román és Skoda gyártmányú betonszállító mixer gépkocsik állnak az építkezők rendelkezésére.
A kft. minden munkatársával arra törekszik, hogy széles választékot nyújtó kiváló minőségű betonnal, pontos szol-gáltatásaival korrekt partnere legyen Zala megye és kör-nyéke összes igényes építkezőjének.
A megrendeléseket levélben, telefonon és telefaxon is fel-adhatjuk a kedves vásárlók az alábbi telephelyeinken:
8900 Zalaegerszeg, Zrínyi u. 22. Tel./Fax: (92) 313-338
8800 Nagykanizsa, Vár u. 6. Tel./Fax: (93) 310-430
8360 Keszthely, Zsidi u. Tel./Fax: (83) 312-242
LEVÉLCÍMÜNK: Readymix Zala Betongyártó Kft. 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi út 22.
A MINŐSÉG GARANCIÁJA


Időben szólunk!
Idén is lesz áru- és termékbemutató kiállítás és vásár Nagykanizsán!
KANIZSAI NAPOK \'93 szeptember 9-12.
Ebből Ön sem maradhat ki!
Kérjen részletes információt!
CÍMÜNK: Kanizsai Napok Alapítvány
8800 Nagykanizsa,
Berzsenyi Dániel u. 2/A.
Tel.: 93/313-736 és 310-319
Kanizsa bemutatkozik, mutatkozzon be Kanizsán!

Tudja-e Ön, mi történt május 15-én 0 órakor Nagykanizsán?
Tudja-e, hogy az új telefonközpont vonalaira a TOSHIBA faxok kiválóan illeszthetők?
Uj formákkal és szolgáltatásokkal a múltból a jövőbe!
AZ IRODAGEPTECHNIKA TELJES VÁLASZTÉKÁT KÍNÁLJUK KIZÁRÓLAGOS GYÁRI MÁRKAKÉPVISELETÜNKÖN:
1 Nagykanizsa, Ady Endre u. 37/A.
Tel.: 93/311-958, TeL/fax: 93/310-395
TOSHIBA: ÖSSZHANGBAN A HOLNAPPAL!
KANIZSA J wn. m^m 2ÍU
HUMÁNUM
ÉS VALÓSÁG
40 férőhelyes szálloda a Mindenki Sportpályáján



Régi iskola - új név
.Megölte őket a gyűlölet emléküket őrzi a kegyelet"
MEGHÍVÓ
A FASISZTÁK ÁLTAL AZ AUSCHWITZI HALÁLTÁBORBA ÉS MUNKASZOLGÁLATRA
HURCOLT SZERETTEINK
MÁRTÍROMSÁGÁNAK ÉVFORDULÓJÁN
1993. MÁJUS 30-ÁN, (VASÁRNAP)
DE. 11 ÓRAKOR IMAHÁZUNKBAN
(FŐ ÚT 6. SZ.)
ISTENTISZTELETET
TARTUNK, MELYRE A GYÁSZOLÓKAT ÉS
A VELÜNK EGYÜTTÉRZŐKET
KEGYELETTEL MEGHÍVJUK.
UTÁNA A DEPORTÁLTAK EMLÉKMŰVÉNÉL
MEGEMLÉKEZÉST ÉS KOSZORÚZÁST
TARTUNK A TEMETŐBEN NAGYKANIZSAI ZSIDÓ HITKÖZSÉG VEZETŐSÉGE
Az idei májust Kanizsán bátran nevezhetjük a gyer-mekekkel foglalkozó szakem-berek hónapjának. Két héten belül - a csecsemőotthonok szakmai napját követően -immár a második, országos érdeklődésre számot tartó konferencia vette kezdetét vá-rosunkban Humánum és való-ság címmel az elmúlt hét keddjén a Thúry Kereskedel-mi Szakközépiskola nagyter-mében.
A kétnapos rendezvényt a város polgármesteri hivatala, nevelési tanácsadója, vala-mint a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Alapítvány hívta életre. (Ez utóbbi a szervezé-si munkák mellett nem cse-kély anyagi támogatást is nyújtott.) Közel nyolcvanan képviseltették magukat mind a város, mind az ország gyer-meknevelési és oktatási intéz-ményeiből, valamint nevelési tanácsadó irodáiból.
Megnyitó beszédében dr. Kereskai István polgármester köszöntötte a résztvevőket, s kifejezte abbéli reményét, hogy a jövőben évente is megrendezésre kerül ez a szakmai továbbképzést segítő konferencia. Ezt követően dr. Rókusfalvy Pál, a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapít-vány elnöke szakmai megnyi-tójában összefüggésében kí-vánta megmutatni a konferen-cián elhangzó témákat, me-lyeket az ország legavatot-tabb szakértőinek tolmácsolá-sában hallgathatták meg az érdeklődők. Ugyan e napon pszichológusi szemmel láttat-ták előadásukban a gyermek-védelem helyzetét, valamint a veszélyeztetett helyzetű fiata-lok csoportjainak segítését. Szalaini Nagy Márta és dr. Győri László, a tanácskozás második napján dr. Hersko-vits Mária osztotta meg ta-pasztalatait a nemzetközi te-hetségkutatás és tehetséggon-dozás helyzetéről, majd dr. Kotnyek István beszélt a zalai gyermek- és ifjúságvédelem történetéről.
Mindkét nap délutánján a szakemberek munkájukat szakmai műhelyekben folytat-ták, ahol az előbbi témakörök mellett foglalkoztak még kommunikációval, a vezetői hatékonysággal, valamint a gyermekvédelem konfliktus-helyzeteivel és azok megoldá-si módjaival
- Ir -
Május 18-án adták át rendel-tetésének Nagykanizsán, a Kaán Károly utcában lévő Mindenki Sportpályáján a Ryno Kft., majd a f"enta Kft. és a Kanizsa Bú-torgyár Rt. kivitelezésében léte-sített szállodát.
Múlt héten csütörtökön ünne-pélyes keretek között került sor a Csokonai utcai általános iskola névadó ünnepségére. A talán kissé hosszúra méretezett műsor elején Farkas Zoltán alpolgár-mester ismertette a közgyűlés határozatát, amelyből kiderült, a városatyák egyetértenek az isko-la tanulóinak és szülői közössé-gének javaslatával, vagyis, hogy ezentúl az iskola Körösi Csorna Sándor Általános Iskolának ne-veztessék.
A hetvenperces megemlékezés a világhírű tudós, Körösi Csorna Sándor életének sok apró, ked-ves részletét tárta a hallgatóság elé, amelyet jól kiegészített az iskola aulájában rendezett kiállí-tás.
A megemlékezés szavaival, nem ért véget az iskola ünnepé-lyes rendezvénysorozata, hiszen ezt követte azp intézmény új könyvtárának avatóünnepsége, amelyen Pintér Béla, a Városi Könyvtár igazgatója és Pék Pál költő-tanár mondott néhány ked-ves mondatot.
„Június elsejétől viseli új ne-vét az iskola, de mindez nem jelenti azt, hogy változtatni sze-retnénk eddigi dolgainkon. 25 esztendőt ért meg az intézmény
Amint azt a Polgármesteri Hi-vatal sportcsoportjának vezetőjé-től, Kápolnás Zoltántól megtud-tuk, a 13 szobából álló, 40 fé-rőhelyes, fürdővel és melegítő konyhával is ellátott szállót a sporttelepen lévő szociális - öl-
Andrejka néven, s vált híressé város és ország előtt. Nagyon remélem, hogy ezzel az új névvel is ugyanaz az iskola maradunk" - mondta köszöntőjében Dezső Ferenc, az iskola igazgatója.
Az ünnepélyes névadó színvo-nalas irodalmi összeállításának
töző stb. céljára szolgáló, 1988 óta használt - épület tetőterének beépítésével közel egy év lefor-gása alatt alakították ki és ren-dezték be az\' eredeti terveknek megfelelően. A ráfordított költ-ség 4 millió Ft volt, amelyre 1 milliós pályázati összeg és 3 milliós önkormányzati támogatás nyújtott forrást.
Az 1-5 ágyas szobák díja egy-ségesen 350 Ft/fő/éjszaka. Igény szerint - külön összegért - reg-gelit is biztosítanak. A szálloda alkalmas sportküldöttségek (csa-patok) elhelyezésére, edzőtábo-rok tartására, turisztikai csopor-tok, tranzit-utasok és egyéni vendégek színvonalas ellátására, a helyi IBUSZ és a Zalatour Idegenforgalmi Hivatala közvetí-tésével is.
A szállás közvetlenül megren-delhető a sportcsoport Király út 47. sz. alatti I. emeleti irodájá-ban, illetve a 93/311-423 és 93/310-325 telefonszámokon, s a 93/310-325 fax-számon.
(tih-i)
fényét a szereplő gyerekek mel-lett felnőtt résztvevők is emel-ték. Ugyanis Horváth Istvántól, Tóthné Hegedűs Erzsébettől és Horváth Herminától hallhattunk az alkalomhoz kötődő költemé-nyeket.
- dé -
KANIZSA


A TOSHIBA Kanizsán is
otthonra talált
A Technotrade Irodagép Kft. 1990-től látja el a TOSHIBA cég magyarországi képviseletét. Ez nemcsak kereskedelmi tevé-kenységet jelent, hanem egyben gyári márkaszervizt is. A buda-, pesti központ mellett, hat vidéki városban létesítettek kirendeltsé-get, melyek már az ország egész területét ellátják. Novak László területi igazgató második éve vezeti a nagykanizsai képvisele-tet, őt kértük meg arra, hogy mutassa be a kirendeltség tevé-kenységét:
- 1990-ben telepedett le a TOSHIBA Nagykanizsán. Igaz, akkor még bérelt helyiségben, szűkös körülmények között. Az-óta már saját épületben, egy
helyre került az iroda, a szerviz, valamint itt alakítjuk ki a bemu-tatótermet is.
- Ide várják a partnereket?
- Ezt még egy ilyen nagynevű
cég sem engedheti meg magá-
nak. Szervizmérnökeinkkel
együtt, szinte állandóan úton va-
gyunk. Nemcsak Zala, hanem
Somogy, Baranya és még Veszp-
rém megye egy része is hozzánk
tartozik. A Toshiba konszern
megbízása alapján, feladatunk a
kizárólagos gyári képviselet; az
értékesített készülékek fenntartá-
sa, kellékanyag- és szervizellá-
tottsága csak így oldható meg.
- Milyen termékeket forgal-
maznak?
- Elsőként a fénymásológépe-
ket említeném. A kis- és közép-kategóriájú készülékek mellett nagyteljesítményű berendezése-ket is forgalmazunk. Amit itt meg kell jegyezni, környezetkí-mélőek ezek a készülékek és fenntartási költségük is ala-csony. A minőség és megbízha-tóság egyaránt jellemző rájuk. Telefaxainkról elmondhatjuk, hogy akár fényképminőségben is továbbítják az anyagot, így a do-kumentumok teljes hitelességgel adhatók és vehetők. Találhatók közöttük telefonos és üzenetrög-zítős, valamint nagyteljesítmé-nyű lézerfaxok is. A napokban átadott új telefonközpont vonalaira már érdemes telepíteni e készülékeket. Most jelent meg a legújabb típuscsalád, amely ki-vitelében és tudásban is többet nyújt az előzőeknél. Ajánlatunk-ban szerepel még asztali és hor-dozható számítógép: LapTop és Notebook, valamint korszerű nyomtatók, lézerprinterek egy-aránt. Új színfolt a Pfalzmöbel irodabútor-család kínálatunk.
- A három év alatt mennyire
ismerték meg a TOSHIBA-t?
- Országosan, eddig 5800 fel-
használóval állunk kapcsolatban.
A cégek nagyrésze több, álta-
lunk forgalmazott készüléket is üzemeltet. Hagyománnyá vált, hogy folyamatosan rendezünk az ország különböző helyein ter-mékbemutatókat. Legutóbb a bu-dapesti „IFABÓ \'93" kiállításon vettünk részt. A minisztériumok, főhatóságok mellett újabb part-nerekkel alakultak ki kapcsola-tok.
- Mit tart Ön a TOSHIBA fő
jellemzőjének?
- Korszerűség, jó minőség és
ennek eredményeképpen termé-
keink hosszú élettartama. A kor-
szerűséget úgy kell elképzelni,
hogy az új termék azonos időben
jelenik meg Nyugat-Európában
és nálunk Magyarországon.
- Nem minden partner közle-
kedik kitömött pénztárcával.
- Ismerjük az anyagi lehető-
ségeket, ezért partnereink vá-
laszthatnak a lízingkonstrukció,
bérleti lehetőség és a részletfi-
zetés között.
- Ezt értékelik a partnerek.
- Ha azt mondom, hogy a vi-
lágpiaci értékesítési rangsort te-
kintve a TOSHIBA a harmadik
helyen áll, úgy gondolom, ez
már jó eredménynek számít.
- gombás -


SÖRFŐZDE A GYÁR LÁBÁNÁL
Nagykanizsa-Miklósfájl - né-hány száz méterre a Kanizsa Sörgyár Rt. kolosszális telephe-lyétől - már hónapok óta egy kis magánsörfőzde üzemel. Né-hány évvel ezelőtt ez még fehér hollónak számított volna, ma azonban csak egy érdekes szín-folt a piacgazdaság kezdeti stá-diumában. Kanizsán egyedülinek számít, országos viszonylatban azonban csak egy a sok tucat ha-zai hasonló sörfőzde sorában. A létesülés körülményeiről a Fő úti TIP-TOP Divatház tulajdonosá-val és a Csónakázó-tavi Korona Fogadó társbérlőjével, ifj. Kónya Antallal beszélgettünk a Zöldsas Sörfőzdében.
- Sok érdekeset és jót hallot-tam a fővárosban és több alföldi településen gombamódra szapo-rodó kis sörfőzdékről. A Kanizsa Sörgyár Rt. „árnyékában" is fantáziát láttam a megvalósítás-ra, egy újabb vállalkozás bein-dítására. Mivel én szponzorálom a TIP-TOP kispályás labdarúgó-csapatot a városban, annak meg-erősítése céljából kapcsolatot te-
remtettem az Ausztriában dolgo-zó és focizó - gyakran hazalá-togató - fiatal barátommal, a nagyrécsei Stróber Attilával az-zal a céllal is, hogy üzlettárs-ként bevonjam elképzelésembe. Elgondolásom zöld utat kapott, s Attilával - aki hazatért - az elmúlt év nyarán belevágtunk a nem kis kockázattal járó vállal-kozásba - kezdte tájékoztatását.
A két fiatal vállalkozó a ren-delkezésükre álló tőkét start-hi-tellel egészítette ki. Több pró-bálkozás után kibérelték a mik-lósfai italbolt melletti volt esz-presszó helyén lévő, raktárnak használt épületrészt, majd főleg a Stróber-család szorgos munká-jával tervszerűen átalakították azt, az österbrau Söripari Kft. fővárosi cégtől vásárolt sörgyár-tó berendezések beszereléséhez.
- Időközben a kft. egyik ügy-vezetője révén egy kőbányai mi-ni-sörfőzdében alkalmunk volt megtekinteni a bajor eredetű technológiai folyamatot. Megtud-tuk azt is, hogy egy ilyen kis sörfőzdének akkor van létjogo-
sultsága, ha mögötte piac, lehe-tőleg néhány saját söröző is ren-delkezésre áll. Mindezekkel fel-vértezve a beltag Attila, s én -mint kültag - megalakítottuk a Sörmester Betéti Társaságot, s végrehajtottuk a mintegy 6 mil-lió forintba kerülő beruházást. A szerelési munkákat az említett fővárosi kft. végezte, s a szük-séges engedélyek megszerzése után a kft. felügyelete mellett, a 2 fős kezelőszemélyzet betanítá-sával megkezdődött a próbaüze-melés - mondta.
Ezután szemrevételeztük a kis üzemet, a technológiai láncot. A földgáztüzelésű kazán által elő-melegített víz, a maláta, a komló és az élesztő először a cefréző-be, majd az árammal hevített 650 literes főzőüstbe kerül, az-tán a sörlét innen áteresztik a szomszédos helyiségben lévő zárt erjesztőtartályokba. Az 1300 liter űrtartalma tartályokból je-lenleg 13 db van elhelyezve, de újabbak beállítására is van lehe-tőség. A lehűtött sörlét itt csu-pán 5 C fokon, minimum 25 na-pon át érlelik. Innen a kétlép-csős, speciális szűrőberendezé-sen keresztül fejtik a finom, édeskés, 11.5 Baling fokos, vi-lágos készsört az 50 literes hor-dókba, amelyekből egyelőre 50 darabot vásároltak.

- És milyen a piaci háttér? -
kérdeztük.
- Amíg a sörfőzde kialakítása
és a próbaüzem folyt, megvásá-
roltuk és átalakítottuk a Zrínyi
utca és a piac sarkán lévő ital-
boltot, amelynek a Zöldsas Sö-
röző nevet adtuk. Itt egyéb ita-
lok és falatok mellett csak a
hordóinkból csapra ütött saját
gyártmányú sörünket fogyaszt-
hatják betérő vendégeink. Febru-
árban - bérlet révén - Nagyré-
csén is nyitottunk egy újabb sö-
rözőt, május 1-től a sörfőzdénk
melletti italboltot béreltük ki sö-
röző céljára, s ha minden jól
megy, május második felétől -
az ottani önkormányzattal kötött
bérleti szerződés alapján - a
gyékényest bányató melletti 100
négyzetméteres étterem-sörözőt
is üzemeltetjük. Kiszállítási ter-
veink vannak Fityeházára, egy
Balaton-menti településre, és a
kanizsai Mindenki Sportpályáján
lévő vendéglátó egységbe -
hangzott a válasz.
Végezetül megtudtuk, hogy a két fiatal üzlettárs munka-megosztással dolgozik együtt: a termelési feladatokat Stróber At-tila, az értékesítést pedig ifj. Kó-nya Antal végzi. Vállalkozásuk máris kifizetődő, de befektetésük csak hosszabb távon térül meg. (tihanyi)
KANIZSA

A Zrínyi Miklós utcai ORIGÓ-udvarban május 12-én kezdte meg működésit hatósági engedéllyel az „Ági & Laci" Termé-szetgyógyász Stúdió. A magán-vállalkozás fantázianeve nem gyermek beceneveket takar, ha-nem két felnőtt, szakképzett ter-mészetgyógyász embereken való segíteni akarásának jelképe. „Ági", azaz Jakabfy Sándorné nem más, mint az a kétgyermekes családanya, aki Miklósfán lakik, s a MÁV Nagykanizsai Vontatási Főnöksége laboratóriumának 39 esztendős vegyésztechnikusa. A 45 éves „Lacit" Nyakas László né-ven sokan ismerik a kanizsai te-niszsport berkeiben és a KÖGÁZ-nál, ahol a rendészetnél van a munkahelye.
A természetgyógyászatot mel-lékfoglalkozásban végzik, s ko-moly hivatásnak tekintik. „Ági" elsősorban a talp- és energetikai masszázs mestere (korábban éve-ken át a Rózsa úti rendelőjében ízte eredményesen ezt), „Laci" pedig főleg az agykontroll és a bioenergia tudora) családtagjai, barátai és ismerősei megmondha-tói ennek). Különleges egyéni ké-pességeik, természeti adottságaik révén méltán illik rájuk a jelző: MÁGUSOKI Elmondásuk szerint évekkel ezelőtt mindketten súlyos betegségben szenvedtek, de híres fővárosi természetgyógyászok ke-zelése és útmutatása révén ma már makkegészségesek. Csodával hatá-ros felgyógyulásuk után Kecske-méten és Budapesten termé-szetgyógyász egyesületi tagok let-tek, és sorozatban végezték el a különböző természetgyógyászati (akupresszúra, anatómia, fizioló-gia, csontkovács, reformtáplálko-zás stb.) tanfolyamokat. Jelenleg is tanfolyamhallgatók, s terveik között szerepel az auragyógyászat elsajátítása is.
Várószobájuk és jól felszerelt rendelőjük a szerdai és pénteki, 8-17 óra közötti rendelési időben szinte állandóan telített. Ottjár-tunkkor egy 74 éves asszony ízü-leti bántalmait, egy 49 esztendős férfi fogínypanaszait és állandó
- Rada Gyula estje. Az
Irodalmi Kávéház című ren-dezvénysorozat legutóbbi vendégeként Rada Gyula le-tenyei költő mutatkozott be. A szépszámú közönség mint-egy félszáz verset hallgatha-tott meg HegedUs Erzsébet és Mészáros László értő tol-mácsolásában. A rendezvény kedves színfoltjaként a kani-zsai közönség megismerked-hetett a letenyei Vox Veritas kórussal is.
KANIZSAI MÁGUSOK
természetes készítményekkel, í a szervezet méregtelenítésével, ét-vágygerjesztéssel, testsúly-szabá-lyozással, étkezési és életrendi ta-nácsadással, pi-víz (életvíz) javal-lattal.
rinc), ízületi bántalmakat, allergi-át, szénanáthát, asztmát, cisztát, belső szervi (szív, gyomor, máj, epe, hasnyálmirigy, bélrendszer) megbetegedéseket, fejfájást, fogfá-jást, vérnyomás-rendellenességet gyógyítanak bioenergiával, altatá-sos agykontrollal, talp- és test-masszázzsal, gyógynövényteákkal,
fáradékonyságát, egy Zágrábból érkezett nyugdíjas férfi súlyos szervi betegségét és egy helybeli mozgássérült fiatalember panaszait kezelték különböző módszerekkel, hasznos tanácsokat is adva.
Megtudtuk tőlük, hogy moz-gásszervi betegségeket (isiász, lumbago, nyakcsigolya, derék, ge-
A két kanizsai mágus, „Ági" és „Laci" együttes él szilárd állás-pontja: gyógyítási módszereik csak a gyógyulni vágyó egyének aktív hozzáállásával, akaraterejével, hi-(ével, kitartásával vezethetnek eredményre!
(tlh-l)

Az 1993. évi Kulturális Alap felosztása
2. témakör: Nagykanizsán megrendezésre kerülő képzőművészeti, zeneművészeti,
irodalmi, szinházi, közgyűjteményi és egyéb kulturális rendezvények támogatása
A pályázó neve Célja Támogatás (forint)
1. Hevesi Sándor iskola Háry János c. daljáték bemutatása
2. Péterfy Sándor iskola Alsótagozatos színjátszó körök fesztiválja -
3. Rozgonyi utcai iskola Városi versmondó verseny -
4. Zemplén Győző iskola Általános és középiskolás kórusfésztivál -
5. Zemplén Győző iskola Városi Fotóklub megyei pályázatán való részv. -
6. Zemplén Győző iskola Ki-mit-tud: óvodás és általános iskolásoknak -
7. Csokonai utcai iskola Kodály Zoltán Kórustalálkozó 18.212,-
elmúlt évi maradvány
8. Piarista iskola Iskolatörténeti kiállítás -
9. Piarista iskola Kalazancius Napok megrendezése -
10. Zsigmondy-Winkler MKI Középiskolás Kulturális Alap létrehozása - -
11. Zsigmondy-Winkler MKI Műveltségi vetélkedő középiskolásoknak -
12. Zsigmondy-Winkler MKI Zsigmondy Napok megrendezése -
13. Zsigmondy-Winkler MKI Prevenciós program: Drog, AIDS stb. 15.000,-
14. Zsigmondy-Winkler MKI ART Mozi támogatása 30.000,-
IS. Zsigmondy-Winkler MKI Városi Fotópályázat 15.000,-
16. Kazanlak Ifjúsági Klub Saját mű színpadra állítása -
17. Kazanlak Ifjúsági Klub „Varázstoll" c. mesejáték színpadra állítása 30.000,-
18. Fiókkönyvtár - Kiskanizsa író-olvasó találkozó 10.000,-
19. HSMK Népzenei sorozat - 5 előadás 65.000,-
20. HSMK Nyáresti Orgonamuzsika - 4 est ■ 27.000,-
21. HSMK Hevesi Sándor Emléknapok 50.000,-
22. HSMK Bazár Udvar Zenei Estek 100.000,-
23. HSMK Barokk Estek - 3 koncert 80.000,-
24. HSMK Tavaszi-téli diákcentrum
25. HSMK Irodalmi Estek - 7 est \'70.000,-
26. HSMK Játszóházi program -
27. HSMK AGORA-Klub 30.000,-
28. HSMK Középiskolás színházi bérlet támogatása 150.000,-
29. Városi Zeneiskola Tanári fúvósötös: hangversenyek ált. isk.-nak 90.000,-
30. Család segít ó Központ Játszóházi program kulcsos gyerekeknek 20.000,-
31. HEK VÍGADÓ-sorozat _
32. HEK Nyugdíjas Kávéház létrehozása ■ _
33. Erkel Ferenc Műv. Ház Ifjúsági kórus létrehozása -
34. Erkel Ferenc Műv. Ház Számítógépes és Video-Klub működtetése -
35. Erkel Ferenc Műv. Ház Olajbányász Fúvószenekar szereplései 180.000-
36. Erkel Ferenc Műv. Ház Irodalmi Kávéház 40.000,-
37. Erkel Ferenc Műv. Ház PATKÓ Népművészeti Műhely 40.000,-
38. MÁV Kodály Műv. Ház Várótermi tárlat 30.000,-
39. MÁV Kodály Műv. Ház Nyugdíjas Klub működtetése -
40. Thury György Múzeum Zrínyi kutatók konferenciája 100.000,-
41. Edison Mozi Kft. Filmbaráti Kör vetítései 20.000,-
42. Kanizsa Hagyományápoló Egyesület Néptáncos továbbképző tábor -
43. Kanizsa Hagyományápoló Egyesület Táncházmozgalom beindítása -
44. MCKSZ, CISZ és NC (cigányszerv.) IV. Kulturális és Sportnap megrendezése -\'
45. MCKSZ, CISZ és NC Ősi mesterségek tábora 50.000,-
46. Igricek Együttes Igricek-Klub létrehozása -
47. Kanizsa és Környéke Alkotóinak E. Fafaragó tábor 150.000,-
48. Kiskanizsai Polgári Olvasókör Alaptevékenység támogatása 30.000,-
49. Kóczáné Horváth Piroska „Aranyvessző kézművestábor" megrendezése -
50. Hamza László Városi Mikulásünnepség
51. HSMK Sütő-drámák bemutatásának támogatása 40.000,-
2. témakör összesen: 1.462.000,-
Következő számunkban folytatjuk a Kulturális Alap felosztásáról szóló
összegzésünket.



f, „A MŰVÉSZ TALÁN
BIZONYTALAN GONDOLKODÓ"
A közelmúltban egy ifjú iparművész, Fenyves Márk két kiállításában is gyö-nyörködhettünk a Péterfy Sándor Általános Iskola AA Galériájában és a He-vesi Sándor Művelődési Központban, ahol két barát-jával együtt állította ki al-kotásait. Az első helyszí-nen gyűjteményes munká-kat és anyagkísérleteket, míg a másodikon textiljeit csodálhattuk meg. Akik fi-gyelmesen nézték a máso-dik tárlat különleges tech-nikával barnított fotóit, rá-ismerhettek a táncos figu-rájában a kísérletező kedvű fiatalemberre, aki immár a Képzőművészeti Főiskola II. éves hallgatója. De va-lójában ki ő, s mi rejtőzik a sokféle arc mögött?
- Mit jelent számodra a
művészet?
- Hivatás, életforma, de
nem szakma; s ennélfogva
a művész talán bizonytalan
gondolkodó. Én nem aka-
rom művésznek nevezni
magam.
- Hogyan állsz neki egy-
egy gobelin elkészítésének?
- Hatalmas lelkesedéssel,
ami az idő múlásával szé-
pen megcsappan. Kész a
friss terv - többnyire kol-
lázst szoktam készíteni -,
óriási lendülettel nekiállok
szőni. Eljutok egy-két cen-
tiig és megállók, mert va-
lahogy nem akar nőni a
szőnyeg, és előttem a két-
méteres felvetés. Ez annyi-
ra le tud hangolni, hogy
egy jódarabig nem dolgo-
zom rajta. Majd még szám-
talanszor nekiülök, megtor-
panok. Nehezen dolgozom,
s eközben rájövök, hogy ez
a téma már abszolút nem
érdekel, lefutott, s rég egé-
szen máson jár már az
eszem. Ráadásul előfordul,
a végeredmény nem is
olyanná válik, amilyennek
én akartam, pedig szenved-
tem rajta eleget. Elteszem
és csak fél év múlva ve-
szem elő újra. Megesik,
hogy akkor már „hűdejó-
nak" érzem. Úgy tapasz-
taltam, nem mindenki dol-
gozik ilyen nehezen. Sokan
képesek arra, hogy leülnek és szőnek, szőnek, mint a gép. Én erre képtelen va-gyok, mert nekem nagyon fontos, hogy az elsőtől az utolsó pillanatig minden belőlem jöjjön, s ne fásul-jak el. Végig igazi alkotó-munkát szeretek végezni.
- Mi az, ami a textilben
vonz?
- Fantasztikus amikor el-
készítek egy tervet, ami ön-
magában véve is kész mun-
ka, de ez az engem érő ha-
tások miatt teljesen meg-
változhat. Ezen felül gobe-
linnel mindent tökéletesen,
naturalisztikusan vissza le-
het adni, az egész csupán
méretezés kérdése. De azért
hátránya is akad, nemcsak
szép oldalai. A hibák - pél-
dául egy elrontott szín -
nem ütköznek ki rögtön és
iszonyú érzés, ha le kell
bontani a szövetet. Bár én
ilyenkor minden elképzel-
hető dolgot megpróbálok,
hogy ezt elkerülhessem.
Ezért inkább lassan, meg-
fontoltan szövök.
A melléklet tartalmából:
V Összeállítás a tb-választásokról
I0-1S, Mai
Ajándékok kicsin} keiből
öazdakör
Kiskani/sán
„Nem
ha nincs
aki raegünnepeye"
21-23. oldat

- E műfajon belül kísér-
letezel-e valamivel?
- Emlékszel a „Tűz és
víz" című érettségi mun-
kámra? Domborodott, mi-
vel bordásszövéssel készült.
Ilyesmivel szeretnék majd
foglalkozni, mert ezen a te-
rületen - gobelinre gondo-
lok - már mindent kitalál-
tak, s lényegi dolgokban
már nem lehet újítani. In-
kább arra törekszem, hogy
a munkáim engem tükröz-
zenek.
- Képeid többsége nonfi-
guratív, mi ennek az oka?
- Ebben talán annak van
szerepe, hogy gyengébben
rajzolok és nincs igazán
karakter érzékem. Munká-
immal provokálni szeret-
ném az embereket, valami-
féle hatást elérni náluk,
mert idegesít a felületessé-
gük.
- Milyen téma foglalkoz-
tat az utóbbi időben?
- Általában sorozatokat
gyártok, mert úgy érzem,
egy munkában nem lehet
semmit tökéletesen megol-
dani, ezért árnyalatnyi kü-lönbségekkel igyekszem ugyanazt a problémát kö-rüljárni. Régóta foglalkoz-tat a tökéletes és tökéletlen megfogalmazása, s hogy hogyan válik valami egyik-ké vagy másikká. Ez azt hi-szem, a véletlenen múlik, ami nemcsak esetleges, ha-nem tudatos is lehet. Rájöt-tem, ezt sem tudom egyet-len képben elkészíteni, mert a tökéletes-tökéletlen az életet szimbolizálja, a születéstől a pusztulásig benne van minden. Talán ez lesz majd a következő kiállításom témája is.
K. R.
H
ÉTFŐ
Mozi; U* tt, 20 ór*: .
Stúdió Móri: W.3O, 19.30 dr*í Ollóit


KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Út-közben
6.00 Kellemes ünnepet I 8.05 Műsorismertetés, prog-ramajánlat 8.25 Jegyzet
8.30 Itten Igájában-örökre 9.05 „Áldott szép Pünkösd-nek gyönyörű Ideje..." Pünkösdi dallamok és népszokások
10.05 Baptista Istentisztelet közvetítése
11.05 Pünkösdi csokor
12.00 Déli Krónika. Sport
12.20 Portréműsor
13.05 A piros esernyő
Csetényi Anikó mesejá-téka
14.05 Klasszikusok minden-kinek Kovács László vezényel
15.05 A Rádiószínház Doku-mentummühelyének bemutatója örökbefogadós
16.10 Müvészlemezek
17.05 Pünkösdölő
18.00 Esti Krónika
18.20 Magyar Ujak dalaiból, táncaiból
19.05 Sportvllág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek I
19.40 Kelmén Imre operett-jeiből
20.05 Schubert: Pisztráng-ötös
20.52 A Nemzeti Szinház előadása 1938-ból Madách Imre: Az em-ber tragédiája Szereposztás: Ádám - Abonyi Géza, Éva - Tasnády Ilona, Lucifer - Uray Tivadar
közben:
22.00-
22.20 Késő esti Krónika
PETŐFI
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Nyújtózkodó 8.05 A titkos kert
Francis Hodgson Bumett regénye
8.42 Mese-zene 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Gyermekálom
10.00 Családi fényképek
11.00 Hirek. Időjárás
11.05 Vasárnapi koktél -hétfőn
12.00 Jó ebédhez szól a nóta
13.00 Hírpercek
13.10 Klasszikus operettekből
13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
14.00 Kié a mikrofon?
Kaposy Miklós kabaré-ba illő históriái
15.00 Hirek. Időjárás
15.05 Látogatás a múltunkban
16.00 Kölyökrádió
17.00 Hirek
17.03 Táncházi muzsika
17.32 Ziccer
18.30 Grupo Vocal Argentlno
19.00 Hirek. Időjárás
19.03 MagyaíRobinson-ll/2. íratott Szekér Joakim Alajos által az 1808. esztendőben
19.40 Régi magyar muzsika
20.00 „A repülés magánya"
21.00 Hírpercek
21.10 Az Unllmited Singers, a Rare Silk és a Take Six vokál felvételeiből
22.00 Minden hangra emlé-kezem
23.00 Hirek
23.03 Sporthíradó
23.10 Máról holnapra - éjfél előtt
Petőfi-kabaré (ism.) 0.15-
4.20 Máról holnapra-éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-4.20 Verbunkosok,csárdások

3SAT
12.00 Halhatatlan Beetho-ven
14.05 Vitorlázók 15.15 Roxette - koncert 17.05 Nem könnyű eset 18.00 Sarah Kirsch naplója 19.00 Hirek 19.15 Beszélgetés 20.00 A nagy Bellhelm
(sorozat) 22.05 Nefelejts 23.50 Hans Welgel - portré
0.35 Irodalom mindenkinek
0.45 Tallózás
SZLOVÁK
SZTV-1 16.35 Marco Polo köve
(olasz kalandfilm-sor.) 17.05 Folklórműsor 17.35 Rozmaring klub 18.20 Veszélyes öböl
(kanadai tévéfilm-sor.) 19.00 Esti mese 19.10 Számítógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek
20.05 A zsirosfazék
(a színmű tévéváltozata) 21.25 Prix Danube krónika 22.00 Időszerű események 22.30 Sporthírek 22.40 Szlovák nap Floridában 23.10 Teletext-hirek
SZTV-2
18.40 Visszatérés
19.15 Gazdasági magazin
19.20 Esti mese
19.30 Időszerű események
19.57 Sporthírek
20.06 AWorldnetbemutatja...
20.40 Extra sportmagazin
21.45 Film és videó
22.10 Televíziós vitaműsor 23.20 French Open, 1993
(tenisz - összefoglaló) 23.45 Események
6.00 Belle és Sebasttan (sorozat) Rendőr bajban 6.25 Bob és a szellem (sorozat)
A hóember nyomában 6.50 Péter Pan Születésnap John szerelmes Kalózok fogságában ffliTi] Flipper
(amerikai film) 9.30 Művészet és küldetés ESjj Utazás a Föld közép-pontja felé
(amerikai film)
niEEi Lambada
(amerikai zenés film) 12.45 Galactica harci csillag
(amerikai sci-fi) 14.45 Gyerekek bajban 15.00 Titkos küldetés (német filmvígjáték) Fsz.: Christopher Mi-tchum
16.45 Füstös és a bandita új-ra száguld (amerikai akciófilm) Fsz.: Búrt Reynolds 18.45 Híradó
19.15 Borzasztó kedves csa-lád
(amerikai sorozat) Aranyláz 20.15 A Hold hegyei
(amerikai kalandfilm) 22.45 Kulturális magazin EEIE A szörnycápa
(francia-olasz horror) 1.00 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
2.30 Ki itt a főnök? (ism.) 3.00 Beszélgetés (ism.) 3.55 Robbanékony (ism.) 4.20 Gyilkosság a hobbija
(ism.) 5.30 Gazdag és nép (ism.)

RTL2
6.05 A tolvaj herceg 7.35 A látogatók (ism.) 9.15 A meztelen bomba 11.05 Mesék a nagyvilágból (sorozat)
A favágó és az ördög 11.35 Elvarázsolt fivérek 13.00 Charlie Chaplin
Fesztivál
14.30 A Fantom-kőlyők 16.00 A tolvaj herceg (ism.) 17.30 Ruk-cuk-játék 18.00 Hírek 18.10 önkéntesek
(amerikai film) 20.00 Hirek
20.15 Magnus Pym (sorozat) 21.05 Pankráció mm A postás mindig két-szer csenget (amerikai film) 24.00 Charlie Chaplin Fesztivál (ism.) 1.25 Magnus Pym (ism.) 2.15 Pankráció (ism.) 3.10 A postás mindig két-szer csenget (ism.)
14.40 BlaUa(ism)
15.15 A kitaszított (film)
17.00 Hírek
17.15 Beszélgetés
18.00 Hirek
18.15 Nők magazinja
19.00 Hirek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Híradó
20.15 Rosie O\'Nell esetei
(amerikai sorozat)
21.15 Provokáció
22.00 Hírek
22.10 Kabaré
23.00 Hírek

TV5
6.00 Telereggel
9.00 Hétről hétre (ism.) 11.00 Az Igazság órája (ism.) 12.00 Varietéműsor 13.15 Banánhéj (sorozat) 13.40 Az évszázad haladása 16.30 A számítógépekről 16.55 Egy korty egészság 17.20 Főzőcske 18.00 Kvízműsor 19.00 VMám nyehri játék 20.00 Riportok, hírek 21.30 Szórakoztató műsor 23.00 Egyiptom, az ég tűkre 24.00 Vegyes műsor hajnalg
MUSICTV
20.00 Koncert
21.00 PipDann
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Rockblokk
2.00 Marijne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend
13.30 Sport
14.00 Európa-film
14.30 VMeogenarátor
16.30 Élővideoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Detektívek (sorozat)
20.00 Sport
20.30 Média televízió
21.00 Napirend
21.30 Eco-record
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Humpty Dumpty Man
BARTÓK
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Stetan KUnda játszik 9.05 Még egyszer
10.00 Hirek. Időjárás
10.05 Pódium
11.00 A New York-i Filharmo-nikusok hangversenye
közben:
11.42 Hirek. Időjárás
11.47 A hét költője: Somlyó György
13.00 A kamarazene kedve-lőinek
14.00 Hírek. Időjárás
14.05 DowntoEarth-XV/1
14.20 Mozart: C-dúr concer-tone K. 190.
14.50 Rossinl: Semlramis
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Kóruspódium
16.30 Végesből végtelenre
17.00 Kamarazene
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 Rádlószinház
A havasi juhászleány
19.05 A 70 éves Ügeti György-gyei Varga Bálint And-rás beszélget-II/2.
19.35 Kapcsoljuk a Zeneaka-démia nagytermét
közben:
20.20 Hirek. Időjárás
20.25 A végtelenben járó em-ber
21.30 Hegedűművészek fel-vételeiből
22.05 Új Zenei Újság (ism.)
22.50 Operakettősök
23.20 Barokk muzsika 0.05 Évszázadok muzsikája
Sikerrel végződött a társadalombiztosítási önkormányzati választás
Nagykanizsán a LIGA Szakszervezetek Dél-zalai Szövetségének május 18-án, az Erkel Ferenc Művelődési Házban tartott lakossági fórumával zárult a szakszervezeti szövetségek néhány héten át országszerte tartott társadalombiztosítási önkonnányzati választási kampánya. A gyűlés vendége For-gács Pál, a LIGA alapítója, jelenlegi tiszteletbeli elnöke és nyugdíjbiztosítási önkormányzati képviselői listájának vezetője; valamint Horn Gábor, a LIGA korábbi elnöke, s egészségbiztosítási önkonnányzati képviselői listájának vezetője volt. Tájékoztatójuk után néhány hozzászólásra válaszoltak.
» * *
A kampánycsend után, május 21-én országszerte reggel 6 árától este 20 óráig zajlott le a társadalombiztosítási önkormányzati választás, amelynek érvényességi tétje volt, hogy a választásra jogosult állampolgárok legalább 25%-a leadja szavazatát.
Nos, a szavazás azokat igazolta, akik bíztak a választás eredményességében, ugyanis a másnap reggel közzétett előzetes - nem hivatalos - adatok szerint a 7,8 millió választópolgár közül közel 3 millió adta le voksát, azaz a jogosultak 38,75%-a. Az érvényes szavazatok aránya megközelítette a 33%-ot.
Az egyes szakszervezeti szövetségekre leadott érvényes szavazatok aránya, s az általuk szerzett
mandátumok száma így alakult országos szinten:


A FOGYASZTOK SZOLGALATÁBAN
Kanizsai műsor

Stúdi Mo/h 20.15 óra: Budaszex 1* és 29 óra: Filmvetítés
MÁJUS 3L
H




OSZTRÁK 1
PRO 7


A szakszervezeti szövetség Egészségbizt. Nyugdíjbizt.
teljes neve rövidítése önkormányzati
szav. szerzett szav. szerzett
arány mandátum f« arány mandátum f«
Magyar Szakszerv. MSZOSZ 45,22 15 50,10 18
Országos Szövets.
Független Szaksz. LIGA 13,13 4 10,06 . 3
Demokr. Ligája
Munkástanácsok Műnk ás tan. 12,80 4 10,91 3
Országos Szöv.
Szakszervezetek SZÉF 8,39 2 • 10,62 3
Együttműk. Fóruma
Keresztén yszoc.
Szakszervezetek KESZOSZ 8,40 2 7,34 2
Országos Szöv.
Értelmiségi Szaksz. Tömörülés ÉSZT 6,79 2 6,17 2
Autonóm Szakszerv. Autonóm 5,27 1 4,80 1
Orsz. Koordinációja
összesen: _ 100,00 30 100,00 32
Az országos egészségbiztosítási önkormányzat 60 főból áll majd, s további 30 tagját a munkáltatók
delegálják a testületbe. / \\ nyugdíjbiztosítási önkormányzat további 24 képviselőjét a munkáltatók
13.15 Sport a nagyvilágból 16.00 Apának sikerül (sor.) 16.30 Őrült rekordok 17.00 Tánc 17.55 Hírek
18.05 A labdarúgás története 18.55 Hírek
19.00 Hopp vagy kopp-játék 19.30 DSF-stúdió 19.55 Hírek
20.05 Sport a nagyvilágból 21.00 Labdarúgás 22.05 Sport a nagyvilágból 22.55 Hírek / Küzdősportok magazinja
EUR0SP0RT
8.30 Aerobic
9.00 Golf
9.30 Kosárlabda
11.00 Tenisz
Golf
20.00 Eurosport-hirek
20.30 Szörfösök magazinja
21.00 Golf
22.00 Tenisz
23.00 Labdarúgás
1PLUS
14.00 Filmkészítők 14.45 Fogadóóra 15.30 Angol nyelvlecke 16.10 Bartolt Brecht 16.30 Dokumentumfilm 17.15 Sajtóklub 18.00 Rabszolgasors
(sorozat)
18.40 Fury (sorozat) 19.10 Mese
19.15 Tudományos műsor 20.00 Híradó 20.15 A szomorú lovag 21.40 Patrícia Kaas 22.25 Talkshow 0.25 Hírek
9.00 Hírek
9.05 ökumenikus Istentisz-telet
10.00 Az ima értelme
10.45 DameJoanSutherland
12.15 Vigyázat, hamisítvány I
13.00 Hírek
13.10 Santa FétSI nyugatra
13.35 Agglegény a paradi-csomban (amerikai film)
15.20 Szabadság utáni vágy (olasz film)
16.50 Mlnlhirek
17.00 Őrült hold (kanadai film)
18.30 Malibu vízi mentői (amerikai sorozat) Strandpoéta
19.25 Innsbruck
19.30 Híradó
19.50 Sport
20.15 Péter Frankenfeld-gála
21.45 Hétköznapi kultúra
22.25 I lőve Bécs
(film)
0.05 Hírek 0.10 Schubert-müvek 0.40 1000 mestermü
OSZTRÁK 2
10.45 Hawaii (amerikai film)
13.00 Erdei dal - balett
15.00 Koncert
16.00 Bécsi séta
16.45 Sport
17.30 Hársfa utca (sorozat)
18.00 Hírek
18.05 Alf (sorozat)
18.30 Ausztria-kép
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
19.50 Pünkösdi gondolatok
20.15 Oick Tracy (am. film)
22.25 Szerződés a Cherry
Streeten (am. film)
0.40 A modell és a zsaru
6.10 Ürhajótöröttek (ism.) 7.00 Barátom, Ben (am. sor.)
Váltságdíj
7.25 Rajzfilmek (ism.) Szellemirtók Widget, a kis őr Tapsi Hapsi Flintstone család 9.10 Kezdeti nehézségek
(ism.)
Wm A lila köpenyes bosz-szúálló (angol film) 11.05 Az ordító egér (angol film) Fsz.: Péter Sellers 12.40 Matlock (ism.) 13.45 Sógun
(amerikai film) Fsz.: Richárd Chamber-lainé 16.25 Rajzfilmek
Charlie Brown 16.50 Rémmese
(amerikai rajzfilm) 18.10 Kezded nehézségek (sorozat) Komoly dolog 18.40 Bili Cosby-show (amerikai sorozat) Minden, ami hizlal 19.10 San Francisco utcáin (amerikai sorozat) Elhamarkodott vád 20.00 Híradó EtiKEI A birodalom visszavág
(amerikai sci-fi)
22.40 Lőtávolban
(amerikai film)
Fsz.: Sean Penn
0.35 Kőkemény ötös (sor.)
A bosszú 1.25 Hírek
1.35 Mancuso, FBI (ism.) 2.20 Hírek 2.30 A lila köpenyes bosz-
szúálló (ism.) 3.45 Hírek 3.55 Kőkemény ötös (ism.)
16.00 Hírek, műsorismertetés
16.05 Évforduló
16.10 Házibuli II. (ism.)
17.55 Örökségünk
Az alföldi pásztorkodás
18.10 80 nap alatt... (ism.)
18.45 Hírek
19.00 Egymillió zöldhagymá-val - Román bűnügyi filmvígjáték (1981) 93\'
20.35 Világszövetség
21.05 Gazdasági magazin
21.15 A polip - VI/6. (ism.)
22.15 Haydn: Az évszakok
23.15 Évforduló
SAT1
9.05 Péter Pan és a kalózok
(rajzfilm) 9.35 Superboy
10.05 A nagy vakáció (ism.)
11.30 Frank Sinatra (ism.)
13.10 Túlélés
13.45 Timber Jack (western) Fsz.: Sterling Hayden
15.20 Lana, az amazonok ki-rálynője (film) Fsz.: Catharina von Schell
16.40 Játszik minden hang-szeren (francia film) Fsz.: Louis de Funes, Olivér de Funes
18.00 Állatportré
18.30 Hírek
18.45 Kronzucker úton
19.30 Szerencsekerék
20.15 Frank Sinatra 2. (zenés film) Fsz.: Philip Casnoff, Olympia Dukakis
23.00 Újdonságok és törté-netek
23.45 4-es csatorna 0.45 Timber Jack (ism.)
8.05 A Financial Times heti
üzleti híradója 8.10 Falutévé - törvénytip-pel, agrometeorológiá-val, falusporttal 8.30 Közjáték
A héten: Csuang-ce taoista történetei 8.35 Kedves ismerősök Magyar animációs gyer-mekfilmek
9.05 Hajós Bili, a botcsinál-ta kalóz Ausztrál rajzfilm
10.20 Walt Disney bemutatja (ism.)
Báni kapitány kalandjai Amerikai rajzfilmsorozat Csillag születik... né-mi nehézséggel Wildside
Amerikai filmsorozat VI/2. rész: Pokoljárás egy bányában Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat A kétarcú gumimaci Varázslók vetélkedője
12.05 Cimbora-koncert-Bécs
12.45 Képújság
12.50 Csendül a nóta
Mikor eszembe jutsz...
íHHii A tánc varázsa
Margót Fonteyn gondo-latai a táncról - VI/6. Játszani fényözönben, hazamenni esőben
14.25 Amőba - Különkiadás
14.55 Wurlitzer
Barry Manilow
15.25 Bűvös hatos
Játék kockákkal és fil-mekkel
15.40 Kalendárium, 1993 Ismeretterjesztő maga- zinműsor
Családi mozidélután a Dlsney-vel Menekülés a Boszor-kány-hegyre
^^ Amerikai film 97\'
íEWIii Isten apostola Dokumentumfilm
18.50 Mesék Mátyás király-ról
Magyar rajzfilmsorozat Jómadarak Magyar rajzfilmsorozat
19.05 „Engedjétek hozzám!" A hitről gyerekeknek
19.20 Telesport
19.30 Híradó
20.00 24 óra
Látogatóban Antall Jó-zsef miniszterelnöknél
20.30 Shakespeare: Rómeó és Júlia
Közvetítés a Kaposvári Csiky Gergely Színház-ból
A szünetben: Beszélgetés az alko-tókkal
23.35 Közjáték (ism.)
23.40 June Anderson Rossi-nl-estje Olasz film - 2. rész
6.00-
9.00 Napkelte 9.00 Műsorismertetés 9.05 Pünkősdőlö (ism.) ÖE Micsoda különbség
Amerikai film 46\' 10.05 A „Produkció" a Vakok Altalános Iskolájából 10.30 Vannak vidékek leg-
belül...
ftTEl Pünkösdi királyt vá-lasztunk I - A gyerek-napi karneválon 11.50 Ameddig a harang szól
Olmód
12.00 Erdélyország sok szép vize... - Téka együttes
12.39 Műsorajánlat-Időjárás
12.45 Mantovai Ricclarelll
énekveraeny-RiportflIm
13.10 Taszár \'92
Légi show-riportfilm Alaln Oelon-sorozat A Fekete Tulipán Francia-olasz-spanyol kalandfilm (1963) 106\'
15.55 Ifjúsági Innovációs ver-seny
16.45 Ünnepiének
„Veni Creator Spiritus" 16.50 Nincs kiszállás... 17.30 Müsorajánlat-Időjárás 17.35 Elektor kalandor
17.40 Természeti képek
Méhek I.
17.46 A könyvek könyve
Amerikai rajzfilmsorozat
A túsz
18.10 Müsorajánlat-ldőjárás
18.20 Tlpplista
18.30 Telesport
19.00 Frid, a vállalkozó szel-lem -Mai mese 30 rész-ben -3. (Ism.: szombat, TV2
8.35)
ITiiiTil Placido Domlngo Angol zenés tévéfilm
20.28 Műsorajánlat
HiKia Columbo
Amerikai bűnügyi tévé-filmsorozat Gyilkosság tervrajz alapján (Blueprint tor Murder) 72\'
21.50 Ünnepiének
Veni Sancte Spiritus"
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
22.25 „Dlki", a demokrata herceg
Portré Alexander von Liechtensteinről
23.11 Rockpódium
Hobo Blues Bánd
HB©
17.30 Le Mans
Am. kalandfilm 109\' 19.30 Hegylakó
Am. kalandfilm 111\' 21.30 Halálos szenvedély
Amerikai akciófilm 96\' 23.10 Kaliforniai acélbabák
Amerikai dráma 113\'
K
EDD
Mozi: 16. 18. 20 óra: Fehér sivatag
Stúdió Mozi: 16.30, 19.30 óra: Ollók
Stúdió Mozi 20.15 óra: Rudas/cx

KOSSUTH
Óránként: Hírek. IdSjáris. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, prog-ramalánlat 8.40 Napközben
11.05 Társalgó
12.00 Déli Krónika
12.30 KI nyer ma?
12.40 Falurádió (ism.)
12.50 Külpolitikai figyelő
13.05 Vendég a háznál
13.15 Rácz Aladár Domenlco Scarlattl-szonátákat clmbalmozlk
13.30 A római katolikus egy-ház félórája
14.05 Érettségi tételek kihir-detése magyar nyelv és irodalomból a gim-náziumok és szakkö-zépiskolák esti és leve-lező tagozata részére (Az urh-adó is közvetíti)
14.15 Klasszikusok minden-kinek
14.55 Versarchivum
15.05 Enciklopédia
A dolgok világáról és a világ dolgairól - nem csak diákoknak
16.00 Délutáni Krónika
16.10 Mindennapi gazdaság
16.20 Zenefórum
17.05 A tudás fája
17.25 A Szabó család
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvllág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek!
19.40 Összeállította: Kiss Be-nedek
20.05 Népi táncmuzsika
20.30 Határok nélkül
20.50 Beszélni nehéz
21.05 Könyvek súlya
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Kulcskérdések
23.05 Egy énekes - több szerep
PETŐFI
4.30 Hírek. ldö|árás
4.33 Hajnali Kalendárium
6.03 Reggeli csúcs
7.40 Sportreggel
8.05 Melódialeltár
8.50 Helykeresö
9.00 Hírek. Időjárás
9.03 Zöld telefon: 138-8082
9.10 Zene-szó 10.55 Gordlusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.15 Müvészbejáró Benedek Tibor 11.45 Néhány perc humor 12.00 Lépésről lépésre 13.00 Hirpercek 13.10 Cigánynóták 13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés 14.00 „Mindenki másképp
csinálja"
15.00 Hírek. Időjárás 15.03 Páratlan hangok 15.35 Musical, Musical, Mu-sical
16.00 Csúcsforgalom 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Ami a szívedet nyomja Sóderparti 10-14 éves gyerekeknek 17.32 Premier 18.30 Helykereső 19.00 Hírek 19.05 Varázsgömb 19.50 Körös-körül zene 20.20 Iránytű 21.00 Hirpercek 21.10 Filmkaleidoszkóp 22.30 Érintés 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra - éjfél előtt. Jazzshow
0.15-
4.20 Máról holnapra-éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh) benne:
4.03-
4.20 Operaénekesek nóta-felvételeiből

3SAT
15.05 Diszkó\'73
15.50 Herbert Grőnemeyer
16.15 Mona Llsa - magazin
17.00 Mlnihirek
17.10 Környezetvédelem
18.00 Képek Németországból
19.00 Hírek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Kulturális magazin
20.00 Tranzit
(tévéfilm)
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Híradó
22.30 Klub-2 - talkshow
SZLOVÁK
SZTV-1
17.45 Autósok-motorosok magazinja
18.20 Veszélyes öböl
(kanadai tévéfilm-sor.)
19.00 Esti mese
19.10 Főzök, főzöl, főzünk...
19.30 Időszerű események
19.57 Sporthírek
20.05 Misszió (ausztrál sci-fi)
21.40 Az SZK kormánya tájé-koztat
21.50 Rendőrmagazln
22.00 Időszerű események
22.30 Sporthírek
22.40 Muslc Club Extra
SZTV-2
18.00 Slovnaft, 1993 Nemzetközi atlétikai verseny Pozsonyból
20.05 Lalinea
(animációs film)
20.10 Gazdasági magazin
20.15 AWorMnetbemutatja...
20.50 Környezetvédelmi ma-gazin
21.40 Szerelmem, Európa (tévéjáték)
23.20 French Open, 1993 (tenisz - összefoglaló)
23.45 Események
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa-jó reg-gelt, Németországi 9.00 A reggeli show-ja
10.00 Gazdag és szép (amerikai sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj-játék
12.00 Magazin
12.30 A Sprlngfleld-sztori
(amerikai sorozat)
QQj] Kalifornia klán (amerikai sorozat)
14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat) Indirekt módszer
HŰJE Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Halálos jóslat
16.00 Beszélgetés
17.00 KI Itt a főnők? (amerikai sorozat) Két szorgos méhecske
17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) Keresztapa
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony-magazin
19.45 Jó Idők, rossz Idők (német sorozat)
20.15 Hegylakó
(amerikai sorozat) Darlus üzenete
21.15 Nyomtalanul
22.15 Robbanékony - vita
23.15 L. A. Law
(amerikai sorozat) Hollywood cápája 0.15 Törvény és rend (amerikai sorozat) Figyelmeztetés 1.15 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
1.50 Ki Itt a főnök? (ism.) 2.20 Baleseti osztály (ism.) 3.15 Beszélgetés (ism.)
4.10 Robbanékony (ism.)
4.35 Gyilkosság a hobbija (ism.)
5.30 Gazdag és szép (ism.)

RTL2
6.15 Rajzfilmek 16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
A titokzatos erdész 16.35 Móka, kacagás (sor.)
Kibékülés 1. 17.00 Hírek 17.05 Lobo serifi (sorozat)
Győzelem 18.00 Hírek 18.05 Ruk-cuk-játék 18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Hamis orvos 1. 19.00 Hirek 19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Hamis orvos 2. 19.30 Bensőn (sorozat)
Bajorország 20.00 Hirek 20.15 Banning
(amerikai film) 22.00 Fagyasztás
(film) 23.35 Örült Idők
(sorozat)
0.25 Banning (ism.) 2.05 Fagyasztás (ism.) 3.35 örült idők (ism.)
14.05 JeevesésWooster(ism)
15.05 Rosie O\'Neil esetei
(ism.)
16.15 Nők magazinja (ism.)
17.00 Hirek
17.15 Beszélgetés
18.00 Hirek
18.15 Beszélgetés
19.00 Hirek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Híradó
20.15 Secret Service (sor.)
21.15 Magazin
22.10 Média-magazin

TV5
6.00 Telereggel
10.00 Filmek Tuniszról
12.00 Varietéműsor
13.15 Banánhéj (sorozat)
13.40 Játékfilm (ism.)
15.00 Filmes magazin
16.30 Pokoli horgászat
16.55 Egy korty egészség
17.20 Főzőcske
18.00 Kvizműsor
19.00 Vidám nyelvi játék
20.00 Magazinok
21.30 Rendkivüll tudósító
23.00 Kulturális magazin
0.40 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
20.00 Tárcsázzl 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Slágerlista
2.00 Marljne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend
13.30 Videodivat
14.00 Arcképcsarnok
14.30 Vldeogenerátor
16.30 Élővideoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Dante (sorozat)
20.00 Helyszín
20.30 Arcképcsarnok
21.00 Napirend
21.30 Média televízió
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 A csók (film)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium
10.00 Hirek. Időjárás
10.05 A Rádiószínház Doku-mentumműhelye (ism.)
10.34 Zenei ábécé
11.20 Alfréd Deller énekel
11.40 Országok, tájak zenéje
12.00 Hírek. Időjárás
12.05 Kapcsoljuk a Magyar Nemzeti Galéria Kupo-latermét
13.25 Francia kórusmuzsika
13.40 Haydn: F-dúr vonós-négyes
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 Auf Deutsch gesagt -XXVI/22.
14.20 Régi kövek beszélnek életről é» hatóiról-IV/1.
15.20 Romantikus zene
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Versenygyőzteseink
16.35 Sárai Tibor műveiből
17.00 Kilátó (ism.)
17.50 lannis Xenakis Kolozs-váron
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 Hindemith: Mathis, a festő. Opera hét képben
közben:
20.13 Hirek. Időjárás
20.18 Teleobjektív
21.34 Barokk kamaramuzsika
22.00 Hírek. Időjárás
22.05 így láttam Bartókot
22.33 Orosz szerzők művei-ből - fúvósok előadá-sában
23.00 Zenekari muzsika 0.05 Magyar előadóművé-szek felvételeiből
jelölik ki, 4 képviselőt pedig a Nyugdíjasok Országos Kamarája delegál. Mind a választott, mind pedig a delegált képviselők mandátuma 4 évre szól.
* * *
Nagykanizsán és környékén a 2. sz. országos egyéni választókerület választási bizottságának (elnök: Polgár József, titkár: dr. Erdős László, tagok: dr. Baumgartner Imre, dr. Tarnai József, Csizmadia Ferenc, Laczó Éva, Balogh Antal) irányításával a városban 43 lakóhelyi és 2 munkahelyi (Tungsram Rt., DKG Rt.) szavazókörben és 12 község (Fityeház, Murakeresztúr, Nagybakónak, Nagyrécse, Csapi, Kisrécse, Zalasárszeg, Zalaújlak, Surd, Liszó, Nemespátró, Belezna) 13 szavazó-körében (Murakeresztúron 2 szavazókör volt) zökkenőmentesen zajlott le a TB önkormányzati vá-lasztás, s eredményesen járult hozzá a végső sikerhez. A választókerület 47.644 választásra jogosult állampolgára közül 16.943 fő járult az urnákhoz, amely 35,56% szavazati arányt jelent (az érvény-telen szavazatok aránya átlagosan 3,38% volt).
Az egyes szakszervezeti szövetségekre leadott érvényes szavazatok végeredménye a nagykanizsai 2. sz. választókerületben:
A szakszervezeti Egészségbiztosítási Nyugdíjbiztosítási
szövetség neve önkormányzatra adott
(rövidítve) szavazati arány % szavazati arány %
46,42 20,14
■",3,12
22,45
MSZOSZ LIGA

DOMtlS
KANIZSA DOMUS ÁRUHÁZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
KAXÍZSA TV 18 óra: Kö/votítcs a/ őnkormánv/.ali úlésrííl 19 óra: A hétvége sportja, utána közvetítés a/ onkormámznti ülésről
JÚNIUS 1.
K





Összesen 100,00 100,00
A TB önkormányzati választások sikeres lebonyolításában a nagykanizsai 2. sz. egyéni választó-kerületben mintegy 350 szavazatszedő bizottsági elnök és tag működött közre.
Tihanyi István
TB- és munkástanácsok a DKG-ban
A TB önkormányzati választásokkal egyidőben tartották a DKG Rt illetve öt egysége dolgozói a munkástanácsokba jelöltek választását is. A dolgozók több mint 90%-a tartotta fontosnak a sza-vazást, s a két szakszervezeti tömörülés - Liga, BDSZ - által jelölt tagok közül a Liga jelöltjei elsöprő győzelmet arattak.
Ez arra utal, hogy a régi típusú szakszervezeti tagok is a Liga jelöltjeit támogatták voksaikkal. Ennek vélt igazságtartalmát látszik igazolni, hogy „növekvő hullám várható" az átlépők számában, továbbá „nagy reményeket" fűznek a Liga érdekképviseletének várható eredményeihez is.
V. J.
16.00 Gyerekek sportja
16.30 Lovaglás
17.00 Sport a nagyvilágból
18.00 Egzotikus sportok
18.30 Különleges sportok
19.00 Hopp vagy kopp-játék
19.30 DSF-stúdló
19.55 Hirek
20.00 Sport a nagyvilágból
21.55 Hirsk
22.05 Talkshow
22.55 Hirak
23.00 Profi ökölvívás
EUROSPORT
8.30 Aerobic
9.00 Golf 10.00 Labdarúgás 11.00 Tenisz
19.00 Szörfösök magazinja 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Úszás 21.00 Labdarúgás 22.00 Tenisz 23.00 Biliárd
1PLUS
15.00 Hirsk
15.03 Ilyen nem lesz mág
egyszer (am. film)
17.15 Amoszkltó
18.00 Rabszolgasors
(sorozat)
18.30 Rajzfilm
18.40 Fury (sorozat)
19.10 Mese
19.15 Tartományi magazin
20.00 Híradó
20.15 Dokumentumfilm
21.00 Beszólgetós
21.15 A tettes nyomában
22.45 Zenei szalon
KESZOSZ
Munkástanácsok
SZÉF
ÉSZT
Autonóm

OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Santa Fétől nyugatra (ism.)
9.30 Idősek klubja (ism.) 10.15 Pan-Optlkum (ism.) 10.30 Dick Tracy (ism.) 12.15 Dubrovnik 13.00 Hirek 13.10 Bllly Rose elefántja
(amerikai film) 15.05 Közvetítés egárrel 15.30 An-tan-tónusz 15.50 Az álomka (sorozat) 16.15 Környezetvédelem 16.30 Játák 17.00 Minihírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Malibu vízi mentSI (amerikai sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport 20.15 Természetfilm 21.20 Második otthon (sor.) BflHü Gyanakvó szerelem (amerikai thriller)
1.00 Hírek
1.05 1000 mestermű
OSZTRÁK 2
11.00 Sport-tenisz
16.45 Komputerek világa
17.30 Tájókozódás
18.00 Alt (sorozat)
18.30 Igen vagy nem - játék
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Aki nevet, nyer
21.07 Külföldi tudósítások
22.00 Hiradó
22.30 Klub-2 - talkshow
utána A felejthetetlen
asszony (sorozat)
9,14 8.74 8,60
5,17 2,78

PRO 7
6.00 Ürhajótöröttek (ism.) 6.50 Barátom, Ben (am. sor.)
A szökevény 1. 7.15 Rajzfilmek (ism.)
Charlie Brown
Heatchcliff
Rémmese 9.30 Kezdeti nehézségek
(ism.)
10.00 Odongo(ism) 11.30 San Francisco utcáin
(ism.)
12.35 Bili Cosby-show (ism.) 13.05 „Colt" a biztonság
kedvéért (sorozat)
Telitalálat 13.55 O\'Farrell őrmester ma-
gánflottája (ism.) reKIil RemingtonSteele(sor)
Nászút Acapulcóban 16.25 Rajzfilmek
Gyilkos paradicsomok
Állatsuli
Tapsi Hapsi
Flintstone család 18.05 Kezdeti nehézségek
(sorozat)
Nehéz döntés
nana BIII cosby-show
(amerikai sorozat) Költözés
19.05 San Francisco utcáin (amerikai sorozat) Fiatalkorúak bandája 20.00 Hiradó HiTO A szerelem magánügy
(német sorozat)
EIWEi Hlghwayman (am. sor.)
Szent harcosok 22.10 A riporterlány
(hongkongi akciófilm) 23.45 Kőkemény ötös (sor.) Veszélyes környezet 0.40 Hirek 0.50 „Colt" a biztonság
kedvéért (ism.) 1.40 Hirek
1.50 A kard úrnője (ism.) 3.40 Hirek 3.50 Kőkemény ötös (ism.)
8,42 7,03 10,66 4,70 2,63
16.00 Hírek, műsorismertetés
16.05 Évforduló
16.10 Fekete Villám kalandjai
Kanadai tévéfilmsorozat
(ism.) 16.35 Gyermekbetegségek
Magyar film (ism.) 17.50 SchénerMlhály-portré 18.20 Maja, a méhecske 18.45 Hírek 19.00 Az én lányom nem olyan
Magyar film (1937) 86\' 20.30 Kordokumentum
Aranycsapat 22.45 Évforduló
SAT1
9.05 Frank Sinatra 2. (ism.) 11.40 Szomszédok (ism.) 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Halli Galll (ism.) 13.35 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
Letartóztatás
[EE3 Szomszédok
(ausztrál sorozat)
Testvéri szeretet 14.50 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
Három nő között 15.45 A bosszúállók
(amerikai sorozat)
Repülés
16.45 Kockáztassl 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Hirek 18.50 Sport 19.00 Klip-klub 19.30 Szerencsekerék 20.15 Népzenei slágerek 21.10 Krimikrónika 22.00 Tiltakozás 23.00 Távétükör - riport 23.40 Erotikus show 0.10 Na legjobb férfi? (ism.) 1415 A bosszúállók (ism.)
5.40 Falutévé - adótippel
6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor
Benne: kb.
8.10 Alternatív gyógyászat 8.30 Közjáték 8.35-12.05 Napközi
Benne:
Elilil Kedves Celine
Francia filmsorozat
XIII/11. rész (ism.)
Biliül Első szerelem
Osztrák tévéfilm 11.40 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
14.05 Érettségi\'93
írásbeli érettségi téte-lek magyar nyelv-és iro-dalomból
16.00 Délutáni egyenleg
16.10 Miért?
16.35 Képújság
16.45 Tells-televldeo \'93
16.50 Clmbórla
Telefonos vetélkedő
17.05 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat Az apák bűne
17.35 Sógorok...
Burgenland, a legfia-talabb tartomány
18.15 Pénzvilág - Hírek, té-nyek, információk
18.25 Napközi - egy műsor és valami más
18.45 Jó éjszakát kíván a Disney I
19.00 Szerencsekerék
19.30 .Veletek vagyok min-dennap..."
Katolikus krónika
QJBj] Jelképtár - A kakas
2Ö!Ö0 Hiradó
20.30 Telesport
Olasz tévéfilm 76\' GiuNano-GiancarjoGian-nini (Rajhona Ádám), Carla - Gudrun Land-grebe (Kovács Nóra)
22.00 Átmenet - A munka vi-lágának magazinja
22.20 Sportvarázs - Olasz foci, amerikai kosárlab-da és egyéb csodák
24.00 Hiradó 0.05 Közjáték (ism.) 0.10 BBC-hiradó
HD0
VJSJ111UI!!!
17.30 Babar: Ufók pedig nin-csenek - Fr. rajzfilm 24\'
18.00 A legjobb szándékok Amerikai dráma 174\'
21.00 Főhivatal
Amerikai vígjáték 87\'
22.30 Testőr kereszttűzben Amerikai akciófilm 89\'
24.00 Vattatyúk
Magyar bűnügyi film 74\'
6.00-
9.00 Napkelte Elilil Két férfi, egy eset
NSZK bűnügyi tévéfilm-sorozat Halálos tévedés (ism.)
10.00 Parlamenti Napló Kapcsoljuk az Ország-házat
16.05 Műsorismertetés
16.10 Korforduló
Idősek és idősödők min-denes fóruma
17.00 Híradó - Időjárás
HJE Nem csak zöldség... Életmódmagazin
17.25 Teleszák
Horgászok műsora
17.35 Műsorajánlat
17.39 Plf és Herkules
Francia rajzfilmsorozat
Túl jól sikerült csalás
17.50 Elektor kalandor Telefonos videojáték
18.00 Híradó
18.10 Regionális hiradó
18.23 Időjárás
18.25 Zöldpont - A szabad-
idősportok magazinja
íETiTii Az élet szinel
Francia tévéfilmsorozat IV/4. rész 54\' Laura - Carole Laure (Détár Enikő), Didier -Jean-Christophe Lebert (Lux Ádám), Ricardo - Facundo Bo (Dimu-lász Miklós), Etienne -Jacques Ouby (Pathó István), Nathalie - Má-ria Mauban (Pásztor Er-zsi), Fanny - Marion Held (Farkasinszky Edit)
20.00 Stúdió \'93
A TV2 kulturális hetilapja
HiüTii Az Irodalom nyelve Berzsenyi kora
20.56 A Cross Continental Mlsslons a Budapest Kongresszusi Központ-ban - Koncéit a vak gyermekekért
21.05 Indulási oldal
Kiss Gy. Csaba műsora
21.30 Telexpo \'96
Gazdasági magazin
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
~Bü Egy kislányarcú nyúl Olasz tévéfilm 11/1. rész 79\' (H/2. rész: szerda, TV2 22.45)
_ SZÍV TV —
19.00 Műsorajánlat 19.10 Baba-mama torna 19.35 Gyermekek képernyője 20.00 Különjárat-Pop, rock
20.40 Szív TV-shop
20.50 Nászút féláron
Magyar filmvígjáték 70\'
(1936) FF 22.00 Szív TV-shop 22.10 Egészségmagazin



Sooter\'s
A SZUPERMINŐSÉG
UJ helyen: SűúUrs foto, Nk., Fő u. 9.
s
ZERDA
Mo/.i: 16, 18, 20 óra; Fehér sivatag
Stúdió Mozi: 1630, 19,30 óra; Oltók

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, prtiQ-
nmalánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin
11.05 KI kopog?
11.35 Rókacsárda-XIV/13. Részletek Ágh István regényéből
12.00 Déli Krónika
12.30 KI nyer ma?
12.40 Falurádió (ism.)
12.50 Külpolitikai figyelő
13.05 Vendég a háznál
13.15 Gottlieb: Négy darab orosz és ukrán népda-lokra
13.30 A református egyház félórája
14.05 Érettségi tételek kihir-detése matematikából a gimnáziumok és szakközépiskolák esti és levelező tagozata részére (Az urh-adó is követíti)
14.15 Klasszikusok minden-kinek
14.55 Első közlés
15.05 A Határok nélkül naplója
16.00 Délutáni Krónika
16.10 Mindennapi gazdaság
16.20 Zenefórum Házimuzsika
17.05 Hir-vldék
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek I
19.40 összeállította: Kiss Be-nedek
20.05 Emlékezetes csángó népdalok
20.30 Határok nélkül
21.05 Tanakodó
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Müvek, műhelyek, mű-vészek
23.05 A Rádió lemezalbuma
PETŐFI
4.30 Hirek. Időjárás 4.33 Hajnali Kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Énekegyüttesek felvé-teleiből
8.50 Apró-cseprő - gyere-kekről
9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Zöld telefon: 138-8082 9.10 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.15 Szív küldi... 12.00 Cigányzenészek hang-albuma - VIII/6. 13.00 Hírpercek 13.10 Derűre is derű Művirágok kertje Szakonyi Károly hang-játéka
13.40 A Petőfi válaszol 13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
14.00 Délutáni valcer. Zenés műsor nyugdíjasoknak benne:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Kőlyökrádió 17.32 Ziccer 18.30 Drogambulancia 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Blues-tár 20.00 Az én 1963-am 21.00 Hírpercek 21.10 Kőzkivánatral 22.00 15 éves a Tomkins
énekegyüttes 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra-éjfél
előtt-Sportéj 0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdá-sok

3SAT
15.25 Népdalok
16.30 Ml, emberek
17.00 Minlhirek
17.10 Black Beauty kalandjai
(sorozat) 17.35 Gyilkosság! csoport
(sorozat)
18.00 Képek Svájcból 19.00 Hirek / 3 SAT stúdió 19.30 Politikai magazin 20.00 Az öreg (krimisorozat) 21.00 Izrael (sorozat) 21.51 Sport/Hirek 22.25 Kulturális magazin 22.30 Terrortámadás (film)
SZLOVÁK
SZTV-1 18.20 Emil Lönnebergböl
(svéd tévéfilmsorozat) 19.00 Esti mese 19.10 Számitógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 A felfedezések világa
(am. dok.-film-sorozat) 20.55 Stílus, 1993 21.05 Arcélek (portréfilm) 21.35 Céhek és manufaktúrák 22.00 Időszerű események 22.30 Sporthírek 22.45 A megterhelés kritikus
pillanatai (tévéjáték) 0.05 Hirek
SZTV-2
19.20 Esd mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Lalinea
(animációs film) 20.10 Carmen a jégen
(jégbalett)
21.30 Katonák magazinja 22.05 Janaray Rock Show 22.45 Vállalkozók magazinja 23.15 French Open, 1993
(tenisz - összefoglaló) 23.40 Események
6.00 Híradó v 7.00 Halló, Európa-|ó reg-gelt, Németországi 9.00 A reggeli show-ja
10.00 Gazdag és szép (amerikai sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj-játék
12.00 Magazin
12.30 A Springfield-sztorl
(amerikai sorozat)
íHHil Kalifornia klán (amerikai sorozat)
14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat)
A mesterszakács
tEIiTii Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Az új serlff
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki Itt a főnők? (amerikai sorozat) Tony és a golf
17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) Az én WC-m az én vá-ram
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony-magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (német sorozat)
20.15 Kojak
(amerikai krimisorozat) Virágok Mattynek
22.15 Tévétükör - magazin
23.15 A mostohaapa (horror) 1.00 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
1.40 KI itt a főnők (ism.) 2.10 Baleseti osztály (ism.)
3.05 Beszélgetés (ism.) 4.00 Robbanékony (ism.) 4.25 Gyilkosság a hobbija
(ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)

■ RTL2 I
6.20 Rajzfilmek
16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
A lány és a koldus
16.35 Móka, kacagás (sor.)
Kibékülés 2.
17.00 Hírek
17.05 Lobo serlff (sorozat)
Kongresszus
18.00 Hirek
18.05 Ruk-cuk- játék
18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Búcsú 1.
19.00 Hirek
19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Búcsú 2.
19.30 Bensőn (sorozat)
Szerelem
20.00 Hirek
20.15 Tűzszámyak (film)
22.00 A fogás
(amerikai thriller)
23.30 örült Idők (sorozat)
Emlékek
0.20 Tűzszárnyak (ism.)
1.35 Az utolsó házaspár
2.00 A fogás (ism.)
3.30 örült Idők (ism.)
■ vox
14.15 Beszélgetés (ism.)
15.05 Secret Service (ism.)
16.15 Beszélgetés
17.00 Hirek
17.15 Beszélgetés
18.00 Hírek
18.15 Filmes videó-magazin
19.00 Hirek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Híradó
20.15 Az ügyvédnő és a zsa-
ru (film)
21.10 Vállalkozók
22.00 Hirek
22.05 Testközelben (sorozat)
TV5
6.00 Telereggel ■; 10.00 Iskola és tudomány 11.00 Európai körkép 12.00 Varletéműsor 13.13 Banánhéj (sorozat) 13.40 Partnerek 16.30 Pokoli horgászat 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske 18.00 Kvízműsor 19.00 vidám nyelvi játék 20.00 Jelen idő 21.30 Színházi közvetítés 0.15 Le az álarcokkal I 1.30 Vegyes műsor hajnalg
MUSICTV
20.00 Koncert 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hírek 23.45 Egytől három 24.00 Plp Dann
2.00 Marljne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend
13.30 Eco-rekord
14.00 Helyszín
14.30 Vldeogenerátor
16.30 Élőtrideoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Richárd Diamond (sor.)
20.00 Dokumentumfilm
21.00 Napirend
21.30 Üzleti hét
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Liberty és Bash
(film)
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium
10.00 Hirek. Időjárás
10.05 Sárvári íróvárta
11.00 Operaslágerek
11.40 Győré Zoltán népzenei feldolgozásaiból
12.00 Hirek. Időjárás
12.05 Hangverseny déHdőben
13.30 A kórusirodalom mes-termüveiből
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 Cubes-XV/14.
14.20 Régi kövek beszélnek életről és halálról-IV/2.
15.22 Zenekari muzsika
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Húsvéti Zenei Feszti-vál Salzburgban
16.35 Magyar szerzők müvei
17.00 Metronóm
17.50 Mándy Iván: önéletrajz
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 A magyar zene évszá-zadai
19.35 FemandoCorena énekel
20.00 Hirek. Időjárás
20.05 Kapcsoljuk a Pesti Vi-gadót
21.25 Halhatatlanmagyarvers
21.40 Muzsikáló természet
21.45 A Mertens rézfúvós-ötös felvételeiből
22.00 Hírek. Időjárás
22.05 Muzsika
23.00 Rádiószinház
Abált szalonna. Görgey Gábor kishangjátéka
23.30 LarryCorwell felvételei 0.03 Az Orlando trió hang-versenye 0.57 „Amerikai elégiák"
SZAVAZTUNK
- A vidéken szolgáló katona civilruhában jön
és igazolást kér. Azt itt nem adnak, pedig -
látni az arcán - milyen jól jött volna néhány
órányi igazolt kimaradás.
- Valaki, aki talán mondta is, tudja, hogy mi-
ként kell szavazni, csak két letépett szelvényt
hagyott a borítékban. Perforált lapokkal nem is
rossz ötlet, ha - ne adj\' isten - meg kellene
ismételni.
- A fülkék előtt sorban állnak, csupa idős
ember. Mi nyugdíjasok fogjuk megmenteni a vá-
lasztást? - kérdezi valaki. Ki tudja - válaszolják
-, hiszen ma munkanap van.
- Az idős néni két botjával elég nehezen jár.
Az udvarból senki sem jön - mondja -, talán
éppen az én szavazatomon múlik, hát eljöttem.
Igaza van, sosem lehet tudni.
- A munkaruhás szaki vidám hangulatban van
és biztos a dolgában. A LIGÁ-ra szavaztam, nem
fizet valaki egy fröccsöt? - kérdezi. Mivel nincs jelentkező, sajnálkozva elmegy.
- A nyugdíjas néni a kopogtató cédulán kívül
egy papírlapot is hoz magával. Rajta nagy be-
tűiekéi ceruzával írva: MSZOSZ. Az uram nem
tud eljönni és kéri, hogy ezt segítsenek bejelölni.
Ha ő az űr a házban, úgy legyen, keresztet rá!
- Drága fiam - mondja a szemüvegét otthon
felejtő fejkendős asszony - keresse már meg ne-
kem az ötöst és a hetest. Az unokám mondta,
mama ez lesz a nyerő.
- Az első szavazós kislány napbarnított és
szuperminiben jön. Nem húzza el a fülke füg-
gönyét és hamar végez. Milyen kár - gondolom
magamban -, hogy csak hét választási lehetőség
került a listákra.
- Valaki aláírás nélküli levelet is mellékelt a
borítékba. Kicsi lett a váltópénz, kicsi a nyugdíj,
de a szavazólap az bizony elég nagy - írja.
Aztán ad néhány „hasznos" tanácsot a kitaláló-
jának - jobb nem továbbadni. Tóth Ferenc
PYRUS KFT. - KANIZSA GYUMOLCSNEKTAR
Kanizsai műsor

Stúdió Mozi: 20.1$ óra: Büdaszex KANIZSA TV IS óra: SZÍV-TV
JÚNIUS 2.
Sz





tét. A TB-önkormányzati választás a magyar de-mokrácia győzelme.
- Az SZDSZ megállapítja: a választási ered-
mény megmutatta, hogy Magyarországon kiala-
kult a szakszervezeti pluralizmus. Bebizonyoso-
dott, hogy a független szakszervezetek tagságu-
kon túlterjedő támogatást élveznek a magyar tár-
sadalomban. A független szakszervezet a szava-
zatok jóval nagyobb hányadát szerezték meg,
mint részesedésük a szakszervezetek nyilvántar-
tott taglétszámából. A TB-önkormányzati válasz-
tás a független szakszervezeti mozgalom győzel-
me.
- Az SZDSZ mint parlamenti párt minden se-
gítséget megad a hamarosan megalakuló társada-
lombiztosítási önkormányzatok tevékenységéhez,
és ugyanezt várja el a kormánytól és a többi
parlamenti párttól.
Rost János SZDSZ OT-tag
A társadalom üzenete...
A május 21 -i társadalombiztosítási választás eredményessége a társadalom üzenete.
Válasz a kétkedőknek, a bojkottot szervezők-nek, és azoknak, akik akadályozták a TB-válasz-tást.
Üzenet a kormánynak, a politikai erőknek.
Az SZDSZ Országos Tanácsa értékelte a TB-önkormányzati választás eredményét, amelyről az alábbi az állásfoglalása:
— Az SZDSZ örömmel veszi tudomásul a tár-sadalombiztosítási önkormányzati választás si-kerét. A közel 40 százalékos részvétel megmu-tatta, hogy az állampolgárok igényt tartanak ar-ra, hogy a társadalmi élet minél több területén vehessenek részt sorsuk alakításában. Hibásnak bizonyultak azoknak a parlamenti erőknek a számításai, amelyek a választási küszöb fel-emelésével szerették volna megakadályozni a társadalombiztosítási önkormányzatok létrejöt-
13.45 DSF-tréning 14.00 Tánc
15.00 Egzotikus sportok 15.30 Különleges sportok 16.00 Vízisí
16.30 Sport a nagyvilágból 17.55 Hírek
18.00 Siker négy keréken 18.55 Hírek
19.00 Hopp vagy kopp-játék 19.30 DSF-stúdló 20.00 Sport a nagyvilágból 21.55 Hírek / Talkshow 23.00 Küzdősportok maga-zinja
EUR0SP0RT
8.30 Aerobic
9.00 Golf
10.00 Labdarúgás
11.00 Tenisz
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Ökölvívás
21.00 Jégkorong
22.00 Tenisz
23.00 Atlétika
24.00 Kickboksz
1PLUS
15.03 Cápabár (sorozat)
15.45 Angol nyelvlecke
16.00 Szóváltás
16.30 Kari R. Popper-portré
17.15 The Jett Healey Bánd
18.00 Rabszolgasors
(sorozat)
18.30 Rajzfilm
18.45 Fury (sorozat)
19.10 Mese
19.15 Kultúra
20.00 Híradó
20.15 LutzFörster
21.00 Beszélgetés
21.15 Korlátolt felelősség
22.55 Talkshow

OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Santa Fétöl
nyugatra (ism.) 9.30 Dokumentumfilm 10.15 Tudományos magazin 10.30 Örült hold (ism.) 12.10 Külföldi tudósítások 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Sinha Moca (sorozat) 14.00 Örökölt szerelem (sor.) 14.50 Vivat maestro (sor.) 15.05 Ewoks (sorozat) 15.30 Bábjáték 15.50 Riport 16.20 Egyszer volt... 16.30 Ding-dong 17.00 Minihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.10 Rólunk van szó 18.30 Testestől, lelkestől
(sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Morlock (krimi) 22.05 Minden lében két kanál
(angol krimisorozat) 22.55 Az elhagyott asszony
(film)
0.20 Hírek ■in*! Zelig (amerikai film)
OSZTRÁK 2
12.00 Sport-tenisz
17.00 Pályaválasztás
17.30 Országok és emberek
18.00 Alf
(sorozat)
18.30 Hihetetlen
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Érvek
21.30 Fehéren-feketén
22.00 Híradó
22.30 Sport
0.45 Koncert
1.15 Hírek

PRO 7
5.10 AmadárijesztöésMrs.
King (sorozat)
Hipnózis 5.55 Barátom, Ben (am. sor.)
A szökevény 2. 6.20 Rajzfilmek (ism.)
Gyilkos paradicsomok
Állatsuli
Tapsi Hapsi
Flintstone család 8.05 Kezdeti nehézségek
(ism.) 8.35 Remington Steele
(ism.)
9.30 Végrendelet (am. film) 11.05 San Francisco utcáin
(ism.)
12.05 Bili Cosby-show (ism.) 12.35 „Colt" a biztonság
kedvéért (am. sorozat)
Csendestárs 13.25 A birodalom visszavág
(ism.)
mucin Remington Steele
(amerikai sorozat)
Ki a főnök? 16.25 Rajzfilmek
Szelleminek
Szuperegér
Tapsi Hapsi
Flintstone család 18.05 Kezdeti nehézségek
(sorozat)
Hívj fel! 18.35 Bili Cosby-show
(amerikai sorozat)
Begónia és cement
iMiH San Francisco utcáin
(amerikai sorozat)
Hű eb 2000 Híradó
Cookie (amerikai krimi)
Fsz.: Péter Falk
Jaké és McCabe
(amerikai sorozat)
A hölgy 22.55 A leghosszabb yard
(amerikai akciófilm) 1.00 Hírek
1.10 Highwayman (ism.) 2.00 Hírek 2.10 A riporterlány
16.10 Az én lányom nem olyan Magyar film (ism.)
17.35 Erdélyország sok szép vize - 1. rész
17.55 Életünket és vérünket a győzelemért...-3.
18.30 Mesesarok
18.45 Hírek
19.00 Kórház a város szélén Csehszlovák tévéfilm-sorozat - XX/9. rész
20.05 Hogy szaladnak a fák Magyar film (1967) 87\'
21.35 Gazdakör
22.05 Dunasport
SAT1
10.10 Szerenád (német film) 11.40 Szomszédok (ism.) 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Népzenei slágerek (ism.) 13.35 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
Rács mögött 14.20 Szomszédok
(ausztrál sorozat)
A nyomozó 14.50 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
A merénylet 15.45 A bosszúállók
(amerikai sorozat)
Most haltak meg 16.45 Kockáztass! 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Hírek . 18.50 Sport 19.00 Szív az adu 19.30 Szerencsekerék EtiKE Vad vizek (film) 22.00 Beszélgetés 23.35 A profik (angol sorozat)
Nehéz napok 0.30 A bosszúállók (ism.) 1.20 Kronzucker úton (ism.) 2.00 Műsorismertetés
5.40 Falutévé - géptippel, munkaügyi tippel, nö vénydoktorral 6.00 A Reggel 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi
Benne:
EEE Kedves Celine Francia filmsorozat XIII/12. rész (ism.)
10.00 A nagykövet férje Francia kalandfilmsoro-zat - XIII/2. rész (ism.)
11.00 Játék Baba-ház
Magazin babáknak, ma-máknak, papáknak
12.00 Hírek
12.05 Képújság
14.05 Érettségi\'93
írásbeli érettségi téte-lek matematikából
16.00 Délutáni egyenleg
ílülil Csodálatos a világ Amerikai ismeretterjesz-tő filmsorozat A virág örök
16.35 Képújság
16.45 Parnasszus
17.00 Northwood
Kanadai tévéfilmsorozat Még találkozunk
17.30 IS-Múltbúcsú
18.00 KultúrFelelös
18.15 Pénzvilág
18.25 Napközi - egy műsor és valami más
18.45 Jó éjszakát kivan a Disney!
iümm A simlis és a szende (Moonlighting) Amerikai krimisorozat Biztos fogadás
20.00 Híradó
20.30 Dick Tracy-show
Amerikai rajzfilmsorozat Az elefántcsont-csórók
20.40 Magyar nők a Gulágon „A nép ellenségét át-vettem1\'
Sára Sándor dokumen-tumfilm-sorozata-111/2.
22.25 AKTuális
22.45 Tetthely
NSZK bűnügyi tévéfilm-sorozat
Kétféle csomó 85\' 0.10 Híradó 0.15 Közjáték (ism.) 0.20 BBC-hiradó
HB0
17.30 Állati élet: A hód világa
Angol természetfilm 50\' 18.30 Chisum
Amerikai western 107\' 20.25 Betörő
Amerikai vígjáték 99\' 22.10 Az utazó ügynők
Amerikai vígjáték 99\' 23.50 Önkéntesek
Amerikai vígjáték 102\'
6.00-
9.00 Napkelte
15.20 Műsorismertetés tEffEl Testestől, lelkestől
NSZK tévéfilmsorozat A bal kéz 43\' (ism.) Kempfert-GünterStrack (Szabó Gyula), Stutz -Buddy Elias (Velenczey István), Bardusch-Gerd Baltus (Balázs Péter), Maiwald - Gerhard 0-schewski(Kránitz Lajos), Lobsam-GertBurkhard (Pertaky István), Heidi -Annika Pages (Andresz Kati), Püspök - Hans Körte (Szabó Ottó)
16.10 Betűpárbaj-Vetélkedő
ílrKTii Fekete Villám kalandjai Kanadai filmsorozat Hosszú az út hazáig
16.55 Müsorajánlat
17.00 Híradó - Időjárás
17.06 Együtt a Földért
Környezet-és természet-védelmi ifjúsági magazin
17.26 Denver, az utolsó di-noszaurusz - Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Képtelen képregény
17.50 Elektor kalandor
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó
18.25 Müsorajánlat-Időjárás
18.30 Felsőfokon
Egyetemisták és főisko-lások aktuális hírműsora EE Autóbusszal a világ körül...-Miami
18.55 Labdarúgó Magyar Ku-pa döntő
20.55 Franciák Budapestért Zenés látogatás a bu-dapesti Francia Intézet-ben
21.25 Kánon-Vallás és kultúra
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
22.25 Napzárta előtt... SE Eav kislányarcú nyúl Olasz tévéfilm H/2. rész 77\' Marco - Pavel Greco (Dunai Misi), Marco any-ja - Franca Rame (Sza-bó Éva), Sara - Barbara Ricci (Murányi Tünde), Assuntina - Amanda Sandrelli (Orosz Helga)
— SZÍV TV —
19.00 Műsorajánlat 19.10 Aerobic
19.35 Gyermekek képernyője 20.00 Millennium 2000
Zenei magazin 20.40 SzivTV-shop 20.50 Kurír-est
Vendég: Fa Nándor 21.20 SzivTV-shop 21.30 A pokol királynője
Amerikai film 90\'
(Csak felnőtteknek!)

8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fax: 92/73-461, 60/99-196
c
SÜTÖRTOK
Múlat 16, 18, 20 óra: Stúdió Mo/i: 16.30. J9.3« ora: 20.15 óra:
sivatag \\ világ végiig Budas/ex

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időtárás. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, prog-
ramalánlat 8.40 Napközben 11.05 Az I Muslci dl Roma kamarazenekar felvé-teleiből
11.25 A Szabó család (ism.) 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 Régi híres énekesek műsorából
Margarethe Klose ope-raáriákat énekel 13.30 A római katolikus egy-ház félórája
14.05 Klasszikusok minden-kinek. Bécsi muzsika 14.55 Vertarchívum 15.05 Válogatott perceink 15.43 Éneklő lf|úság 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum 17.05 História
A lánchídi csata 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.40 Összeállította: Kiss Be-nedek
20.05 Hagyományápolók 20.30 Határok nélkül 21.05 Névjegy
Tóth Tibor belsőépítész 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Út-elágazás 23.05 Híres zeneművek Beethoven: B-dúr zon-goraverseny Op. 19.
PETŐFI
4.30 Hirek. Időjárás 4.33 Hajnali Kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.05 Fllmslágerek 8.50 Helykereső 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Zöld telefon: 138-8082 9.10 Zene-szó 10.55 Gordlusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.15 Tea hármasban 12.00 Nótaparádé 13.00 Hírpercek 13.10 Védtelen teremtés
Anton Csehov novellája 13.23 Muzsikáló természet 13.28 Kvizpróba
Játékvezető: dr. Hár-sing Lajos
13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés 14.00 Kabarécsütörtök
Kettőtől ötig közben:
15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Észkerék 17.32 Gordiusz
Magazin töprengőknek 18.30 Helykereső
Szociálpolitikai magazin 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Fülön lógva, avagy
így hallgassunk zenéti 19.35 Táncházi muzsika 20.00 Ritmus és melódia 21.00 Hírpercek 21.10 Daráló (ism.) 21.40 Hiánypótló 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthiradó 23.10 Máról holnapra - éjfél
előtt. Éjjeli szerenád 0.15-
4.20 Máról holnapra - éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 4.03-4.20 Cigánynóták

3SAT
14.25 A szaxofon
15.45 Irodalom mindenkinek
15.55 Beszélgetés
17.00 Mlnlhirek
17.10 Kamerával a vadonban
17.35 Octopus vállalkozás
(sorozat)
18.00 Sport / Hirek
19.20 3 SAT stúdió / Vita
20.00 Az öreg (sorozat)
21.00 Közösségek
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport/Hírek
22.25 Simon a vadonban (film)
23.10 Luls Buiíuel-portré
SZLOVÁK
SZTV-1
17.50 A növényvilág kalandjai
18.20 Emil Lönnbergből (svéd tévéfilmsorozat)
19.00 Esti mese
19.10 Az ésszerű táplálko-zásról
19.30 Időszerű események
19.57 Sporthírek
20.05 A milllárdosnő (fr. tévéfilmsorozat)
21.35 Kulturális magazin
22.00 Időszerű események
22.30 Sporthírek
22.40 Bizalmas szférák
SZTV-2 14.00 French Open, 1993
Tenisz - Párizsból 18.45 Szlovákia és a MatJca 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esd mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 Lalinea
(animációs film) 20.10 MTV slágerlista 21.05 Turisztikai magazin 21.35 Labdarúgó Kupanap 21.55 A WorMnet bemutatja... 22.25 A bukás (brazil krimi) 23.15 Események
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reg-gelt, Németországi 9.00 A reggeli show-ja 10.00 Gazdag és szép (sor.) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó 11.30 Családi párbaj 12.00 Magazin 12.30 A Springfleld-sztori
(amerikai sorozat)
íiaEIii Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat) Zseniális találmány íiami Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Nincs bocsánat I 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a főnők? (amerikai sorozat) Szerencsés váltás 17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) Éjjeliőr
18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.15 Robbanékony-magazin 19.45 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 Életre szóló munka
(német sorozat) 20.45 Segítség, megbolon-dult a családom I (sorozat)
21.15 S. 0. S. hívás (sorozat) BÜB Átkozott Amsterdam
(thriller) 0.25 L. A. Law (am. sorozat)
Ffirtöcske
1.25 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
2.00 KI itt a főnök? (ism.) 2.30 Baleseti osztály (ism.) 3.25 Beszélgetés (ism.) 4.20 Robbanékony (ism.) 4.45 Gyilkosság a hobbija
(ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)

RTL2
6.20 Rajzfilmek 16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
Károly és a rablók 16.30 Móka, kacagás
(sorozat)
A kívülálló 17.00 Hirek 17.05 Lobo seritf (sorozat)
Egyből kettőt 18.00 Hirek 18.05 Ruk-cuk- játék 18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Az utolsó szalmaszál 1. 19.00 Hírek 19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Az utolsó szalmaszál 2. 19.30 Bonson (sorozat)
A felhők felett 20.00 Hírek 20.15 Beavatottak (sorozat)
Lefutott játék 21.05 Pankráció 22.00 Megvadulva
(amerikai film) 23.30 Őrült Idők (sorozat)
Másállapot
0.15 Beavatottak (ism.) 1.05 Pankráció (ism.)
14.15 Fiatalok magazinja 15.10 Az ügyvédnő és a zsaru
(film)
16.15 Hlm és videó- magazin 17.00 Hirek 17.15 Beszélgetés 18.05 Talkshow 19.00 Hírek 19.15 Interjú 19.30 Sport 19.45 Híradó 20.15 VOX-box - játék 21.15 Tévémagazln 22.00 Hirek 22.10 Sport 23.15 Szex-ábécé

TV5
6.00 Telereggel 10.00 Természetfilmek 12.00 Varietéműsor 13.15 Banánhéj (sorozat) 13.40 Mtwáb magazin (ism.) 16.30 Pokoli horgászat 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske 18.00 Kvízműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Nem kell álmodozni I 21.30 Tudjunk többetl 22.50 Kulturális híradó 0.20 Vegyes műsor hajnalig 5.15 Európai híradókból
MUSICTV
20.00 Tárcsázzl
20.30 Ray Cokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 HázibuH övezet
2.00 Marljne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend
13.30 Utazási magazin
14.00 Média televízió
14.30 Vldeogenerátor
16.30 Élővideoshow
18.30 Bonanza
(amerikai sorozat)
19.30 Honey West (sorozat)
20.00 Sport
21.00 Napirend
21.30 Európa-film
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Jazz
BARTÓK

Ajándékok kicsiny kézből
6.00 Muzsikáló reggel
9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 örökbefogadós (ism.) 11.00 Romantikus operákból
11.40 Kodály Zoltán: Trió-
szerenád
12.00 Hirek. Időjárás
12.05 A Délnémet Rádió ének-karának és zenekari szólistáinak hangver-senye
13.41 Fúvósátlratok
14.05 Auf Deutsch gesagt (ism.)
14.20 Régi kövek beszélnek életről és halálról-3.
15.20 Magyar művészek ope-rafelvételeiből
16.05 Muzsikáról versben, prózában
16.40 Századunk kórusmu-zslkájából
17.00 Zenélő városok
17.50 Népzenekutatók mü-helyében
18.05 Kapcsoljuk a stúdiót
19.05 Janácek operáiból
19.35 Kapcsoljuk a Zeneaka-démia nagytermét
közben:
20.25 Hírek. Időjárás
20.30 Verseit elmondja Som-lyó György
21.50 A Lipcsei Rádió archai-
játszik 22.05 A zene üzenete 22.20 Barátságok, bölcses-ségek
22.50 Napjaink zenéje 0.05 Éjszakai jazzklub
Gyermeknap, ajándékozás - össze-tartozó fogalmak. Ha elfelejtettük vol-na, már hetek óta eszünkbe juttatjuk az áruházak, butikok kirakatai. Itt most nincs titkolózás, mint Mikuláskor, a húsvéti nyuszinál, csemeténk alkudni is hajlandó velünk. Akár közösen is eldönthetjük, telik-e a kiválasztott ten-geri herkentyűre. Talán még az eredeti célt, az örömszerzést sem felejtjük el.
Aztán néha felcserélődik a szerep, a gyerek próbál ajándékozni. Ilyen két történetem van. Igaz, nem gyereknapon jegyeztem fel őket, és nem is a hatá-rokon belül
Ismerhetsz Bécsig minden árkot, bokrot, csak magadat csapod be, ha azt hiszed, hogy ismered Ausztriát.
Olcsóbb, ha úgy indulsz el távolabb-ra, ha néhány meglepetésre előre fel-készülsz. Salzburgban tárgyalóasztal-hoz ülni már nem ugyanaz, mint a Grazi Vásáron. Mások az árak, mások a partnerek, de más értéke van az itt megkötött üzletnek. De amíg eljutnak az aláírásig, elfogy néhány cigaretta és feketekávé.
Már hat órája tárgyal a ruházati üzem két vezetője, csak nem jutnak el a parolázásig. Két schilling a köz-, a bérmunkában megvarrt blézerek mun-kadíjában. Ha vállalják ennyiért, szinte
semmit sem kére úr viszont állítja még ennyiért is i Ez utóbbi talán mindegy, milyen zás az eddig vé|
Egyik fél sem zódnak a mondái üzlet még mindi nél.
Váratlan fordu sem számított: : tulajdonos ti zené
- Apa, adjuk i különbözetet! Le kom...
S kiderül, hoj tanulta a hibát Igaz, ezt titkolta át. Lett is súlya


ROTARY Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,

8 óra: T ora:
Kanizsai műsor

KANIZSA TV
OSZTRÁK 1

SZfV-TV magazin (ism,) FOGADÓ ÓRA -
beszélgetés Tarnöczk Attilával SZÍV-IV maga/in
PRO 7


és nagyon sok volt a mondanivalójuk számunkra.
Ha egyszer légzőszervi betegség ke-rítene bennünket hatalmába, ott náluk, a bányában meggyógyulunk. Talán a szegénység sem tart örökké. Búcsúz-nánk, de a bányamérnök tíz év körüli kislánya kabátunknál fogva húz be a csöppnyi bányászlakásba bennünket.
A kislány öt kistányérát rak az asz-talra. S mintha mindennap ezt csinál-ná, öt darabra töri a karácsonyi aján-déknak kapott csokoládét mindegyi-künknek átnyújtva úgy, hogy nehogy valakinek eszébe jusson visszautasíta-ni.
Még ilyen nehéz kistányérát sem fogtam életemben.
Gombás Imre
Aknaszlatina az ukrán-román határ közelében lévő település sok-sok ma-gyarral. A karácsonyt megelőző héten jártunk ott egy nagyon barátságtalan vasárnap délelőttön.
Feltűnt, hogy ünneplőruhás emberrel nem is találkoztunk, viszont nagyon jólesett, hogy magyarul fogadták-a kö-szönésünket. Kimondatlanul is tudtuk, hogy a pénztelenség, a szegénység a magyarázat a bennünk megfogalmazó-dott kérdésekre. Egyetlen számbavehe-tő munkahely a sóbánya, meghívtak bennünket egy kis föld alatti kirándu-lásra. Ahány ügyeletet tartó bányász a különböző szinteken, annyi barátságos idegenvezető.
Számukra Magyarország anyaország.
13.00 Telebörze 13.45 DSF-trénlng 14.00 Műkorcsolya 15.00 Siker négy keréken 16.00 Rodeé 16.30 Őrült rekordok 17.00 Sport a nagyvilágból 18.00 Harley-találkozó 18.30 Különleges sportok 19.00 Hopp vagy kopp-játék 19.30 DSF-stúdló 20.00 A hét sporteseményei 21.00 Jégkorong 22.05 Talkshow 23.00 Motorsport
EUROSPORT
8.30 Aerobic
9.00 Biliárd 11.00 Jégkorong 12.00 Labdarúgás 14.00 Tenisz 19.30 Eurosport-hírek 20.00 Kosárlabda 22.00 Tenisz 23.00 Labdarúgás 24.00 Kosárlabda
1PLUS
14.45 Beszélgetés 15.03 Az utolsó pogány
(amerikai film) 16.10 Vasutak (sorozat) 16.30 Jelek
17.15 Veszélyes vágy (sor.) 18.00 Német fllmdii, 1993 20.00 Híradó 20.15 Beszélgetés 20.30 A fogoly (film) 21.00 Beszélgetés 21.45 Az árnyék gyermekei
(film)
23.15 Talkshow 0.45 Hírek
rajta. Az osztrák s magyar gyártók ;en megcsinálnák. : is, de az sem őségben. Ez cél-jó munkára, sd, már fogalma-i meg nem kötött !b a rossz üzlet-melyre egyik fél zólalt az osztrák fia.
ízt a két schilling ez az én ajándé-
fiű édesanyjától magyar nyelvet. 3 mint fél napon :avainak.
9.00 Hírek / Santa Fétől
nyugatra (ism.)
9.30 Országok és emberek
10.00 Ausztria-kép
10.30 Érvek (ism.)
11.45 Fehéren-feketén (ism.)
12.15 Teleszkóp
13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Sinha Moca (sorozat)
14.00 örökölt szerelem (sor)
14.45 Antik Istenek és hősök
15.05 Tao-Tao (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Alfréd J.Kwak (sorozat)
16.30 Heuréka I
17.00 Mlnihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.10 Rólunk van szó
18.30 Testestől, lelkestől
(sorozat)
19.30 Híradó/Sport
20.15 Hegyi levegő és porhó
21.10 A számok világa
glTii A hallgatag ember (film)
EEIIi] Salem végzete (film)
OSZTRÁK 2
14.00 Sport-tenisz 17.15 Camargue 18.00 AH (sorozat) 18.30 Made in Ausztria 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Belföldi tudósítások 21.00 Filmújdonságok 21.30 Vigyázat, kultúrál 22.00 Hírek 22.30 Qrruhák 23.15 Éjszakai stúdió 0.15 Halló, Ausztriai-hal-ló, Bécsi
5.25 „Colt" a biztonság
kedvéért (ism.) 6.15 Barátom, Ben (am. sor.)
Jolié mama 6.40 Rajzfilmek (ism.) Szellemirtók Szuperegér Tapsi Hapsi Fllntstone család 8.30 Kezdeti nehézségek
(ism.)
9.00 RemtngtonSteele(ism) 9.55 St. Pauli szive (német krimi) 11.40 San Francisco utcáin
(ism.)
12.40 Bili Cosby-show (ism.) 13.10 Vegas (am. sorozat)
Barátja, a gyilkos 14.00 Cookle (ism.) nütffi Remington Steele (sorozat) Oldtimer 16.20 Rajzfilmek
Gyilkos paradicsomok Beetlejulce Tapsi Hapsi Flintstone család 18.05 Kezdeti nehézségek (sorozat) Szobafogság 18.35 Bili Cosby-show (amerikai sorozat)
Tisztességes bolond
nrWiTü San Francisco utcáin (amerikai krimisorozat) Eggyel több lövés 20.00 Híradó HilE Higany
(amerikai film) 22.20 T. J. Hooker (am. sor.)
A helyettes 23.15 BlindDate
(amerikai krimi) 0.55 Hírek
1.05 Jaké és McCabe (ism.) 1.50 Hírek
2.00 St. Paull szive (ism.) 3.35 Hírek 3.45 Vegas (ism.)
16.00 Hírek, műsorismertetés 16.05 Évforduló 16.10 Aranycsapat (ism.) 18.05 Ágak és dallamok
Gyula
18.20 Nils Holgersson... 18.45 Hírek 19.00 A névtelen vár
Tévéfilmsorozat - 2. rész
20.00
Orfeusz
Francia film (1985) 86\'
Feliratos! 21.30 Női öttusa EB
Összefoglaló 21.40 Szibériai nyár
SAT1
10.05 Vad vizek (ism.) 11.45 Szomszédok (ism.) 12.10 Szerencsekerék (ism.) 12.50 Krimikrónika (ism.) 13.35 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
Megvásárolt szabadság 14.20 Szomszédok
(ausztrál sorozat)
Derek Morris 14.50 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
Veszélyes helyzetek 15.45 A bosszúállók
(amerikai sorozat)
Emma Peel, a sztár 16.45 Kockáztass I 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Hírek 18.50 Sport 19.00 Pont, pont, pont 19.30 Szerencsekerék 20.15 Összeesküvők (am. sor.)
A megbízás 21.15 HalliGalll 22.10 A háború áldozatai
(amerikai film)
Fsz.: Michael J. Fox,
Sean Penn
0.10 Tolvajok (am. film) 1.50 Összeesküvők (ism.)
5.40 Falutévé - ipartippel
és kert-ész 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor Benne:
8.05 A Financial Times ke-let-európai gazdasági híradója 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi
Benne:
UJE Kedves Cellne
Francia tévéfilmsorozat
XIII/13. rész (ism.)
iiiimi Carmen a jégen Jégrevü (ism.) Carmen - Katarina Witt, Don Jósé - Brian Boitano, Escamillo -Brian Orser, Micaela -Yvonne Gomez, Zuniga - Ottó Retzer
11.15 Játék
12.00 Hirek
12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg-Na-pi képes hírösszefoglaló
16.10 Telesport
16.55 Képújság
rjQQQ W- A. Mozart: B-dúr fagottverseny K. 191.
17.20 Álljunk meg egy szóra I
17.30 Menedzser Magazin
18.10 Pénzvilág - Hírek, té-nyek, információk
18.20 Napközi - egy műsor és valami más
18.40 Égből pottyant mesék Levente Péter, Döbren-tey Ildikó és Gryllus Vil-mos műsora (ism.) Kalácsfonó Edltke
19.00 Különvélemények Francois Villonról Mészöly Dezső műsora
19.45 A nélkülözhetetlen ős-erdő - Emberek az esőerdőben
20.00 Híradó
20.30 Telesport
20.40 Töltsön velem egy órát I Vitray Tamás műsora
21.45 AKTuállS
22.10 „...rossz helyen, rossz
Dokumentumfilm
FEWTil Canadian Ali Stars
Lrész
23.55 Híradó 24.00 Közjáték (ism.) 0.05 BBC-hiradó
HB0
17.30 Az Idő szorításában
Amerikai kalandfilm 104\' 19.20 Az elefántember
Amerikai dráma 118\' 21.20 Atomjátékok
Amerikai krimi 108\' 23.15 A láz
Amerikai akciófilm 95\' 0.55 EroHkukucs
Amerikai film - 11. 29\'
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs ma-gazin
14.45 Műsorismertetés 14.50 Kirakat
Benne:
Törődj magaddal I 15.30 Keresztények
Angol ismeretterjesztő filmsorozat-XII/8. rész: A lelkek meghódítása (ism.)
16.25 Otőd-őlö
Telefonos játék
16.40 Nemzetiségi népzene
16.56 Műsorajánlat
17.00 Híradó - Időjárás
[Hnra Prizma
Életmódmagazin Társadalmi munka \'93
17.45 Nellle, az elefánt Angol rajzfilmsorozat Nellle könyvtárba megy
17.50 Elektor kelandor Telefonos videojáték
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó
18.23 Regionális magazin Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Tel./fax: (52) 16-311 Pécs
Telefon: (72) 10-533 Szeged
Tel./fax: (62) 480-544 Szombathely Telefon: (94) 11-066
18.53 Időjárás
19.00 Menekülés
Angol tévéfilm 78\'
CTflHü Magyar novellák Bíró Lajos: Az élet Tévéjáték 36\' Szereplök: Bubik Ist-ván, Schnell Ádám, Kathleen Gáti, Gera Zol-tán, valamint Kibédi Er-vin és Hável László
21.05 össztűz
Aktuális közéleti vitafó-rum
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
TSSBi Megkésett születésna-pi beszélgetés John Halas rajzfilmrende-zővel Londonban

19.00 Műsorismertetés 19.05 Sráckarlka - Spenót 19.50 A sebesség világa Jackie Stewart és a Be-netton Ford
19.55 Sláger és horoszkóp 20.15 Jó kis buli a középkor-ban (Egy jenki Arthur király udvarában) Amerikai film
21.55 Clne-java - Mozikalauz 22.30 Az amerikai álom Gazdaságtörténeti sor.


és vízkutak fúrását, kiképzését és javítását
p,
ENTEÍÍ
Mozit 16, i&, 20 óra: Élö pajzs
Stúdió Moztí JtéJft, 19.30 órai Gyilkos bábuk

KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, prog-ramajánlat 8.40 Napközben
Közérdekű magazin közben:
9.S0 Lottósorsolás 11.05 Cigányfélóra 11.35 Rókacsárda-XIV/14 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? - Zsám-
békon
12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.15 A Tölzi Fiúkórus Mo-zart-kórusokat énekel 13.30 Zsidó vallási félóra 14.05 Klasszikusok minden-kinek. Zeneparádé 14.55 Első közlés 15.05 Kerengő
A tudományok művé-szetéről és a művésze-tek tudományáról 15.35 Hitélet és történelem
A koptok
16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Népzenei portré: A Víz-öntő együttes
17.05 Magyarországról jö-vök...
18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.40 összeállította: Kiss Be-nedek
20.05 Népdalfeldolgozások 20.30 Határok nélkül Az irodalomról
21.05 A lengyel-magyar kap-csolatok történetéből 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Rejtőzködő kórokozók 23.05 Hangversenymúzeum Leonyid Kogan zeneka-ri hegedűestjeiből
PETŐFI
4.30 Hírek. Időjárás
4.33 Hajnali kalendárium
6.03 Reggeli csúcs
7.40 Sportreggel
8.05 Wolf Péter műveiből
8.50 Helykereső
9.00 Hírek. Időjárás
9.03 Zöld telefon: 138-8082
9.10 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Családi persely 11.18 Népdalok, néptáncok 12.00 Slavko Avsanik együt-tese játszik
12.30 Népszerű dallamok 13.00 Hírpercek 13.10 Haldokló szakmák mű-velői
13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
14.00 Péntektől - péntekig benne:
14.45 Poggyász 15.00 Hírek. Időjárás 16.45 Poggyász 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Kölyökrádló 17.32 Ziccer 18.30 Szoclo-krlmi 18.50 Bermuda-háromszög 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Herbie Hancock együt-tese játszik
19.35 Ásó, kapa, nagyharang 20.00 Bravó I 20.30 Fűtől fáig 21.00 Hírpercek 21.10 Párkeresö 22.00 Péntek esti jazz 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra-éjfél előtt. Rádióorfeum
0.10-
4.20 Máról holnapra - éjiéi után
(Kossuth kh, Petőfi urh) benne:
4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdá-sok

3SAT
17.00 Mlnihirek
17.10 Alfréd J. Kwak (sor.)
17.35 Gyilkosság! csoport
(sorozat)
18.00 3SATbörze
18.25 ötletek és irányok
19.00 Hirek / 3 SAT stúdió
19.30 Külföldi tudósítások
20.00 Csodálatos világ
20.45 Állatportré
21.00 Beaté S. (sorozat)
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport/Híradó
22.25 Oldalplllantások
22.50 Ingató (film)
SZLOVÁK
SZTV-1
16.40 Telefonos magazin
17.20 Pinocchio (sorozat)
17.45 Tévékaleldoszkóp
18.05 Szlovákia műemlékei
18.20 Az Addams család
(am. tévéfilmsorozat)
19.00 Esti mese
19.10 Számitógépes játék
19.30 Időszerű események
19.57 Sporthírek
20.05 Globetrotter (vetélkedő)
20.40 Ifjú hölgy (fr. tévéfilm)
22.15 Időszerű események
22.50 Sporthírek
22.55 Film és videó
23.25 A rock and roll fénykora
SZTV-2
12.00 French Open, 1993 18.40 Regionális műsor 19.15 Gazdasági magazin 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sporthírek 20.05 A Worldnet bemutatja... 20.35 La linea 20.40 Színházi meghívó
Osztrovszkij:Azerdö 22.40 Találkozás Jozef Ma-
lovec zeneszerzővel 23.10 EswnényBk
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa-jó reg-gelt, Németországi 9.00 A reggeli show-ja
10.00 Gazdag és szép (amerikai sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó
11.30 Családi párbaj
12.00 Magazin
12.30 A Springfield-sztori (amerikai sorozat)
tlcWii Kalifornia klán (amerikai sorozat)
14.10 Baleseti osztály (amerikai sorozat) Kis halak
rüfilii Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat) Vörös szegfű
16.00 Beszélgetés
17.00 KI itt a főnök? (amerikai sorozat) Sam és az ügynökség
17.30 Borzasztó kedves csa-lád (amerikai sorozat) Minden jé, ha jó a vége
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - maga-zin
19.45 Jó idők, rossz idők (német sorozat)
20.15 Hazai dallamok
21.15 Sylter-történetek (német sorozat) A betörés
22.15 Forró rágógumi (sorozat)
24.00 Tinik
(olasz erotikus film) 1.30 Desideria
(német szexfilm) 3.20 Tinik (ism.) 4.45 Baleseti osztály (ism) 5.30 Rajzfilm
6.20 Rajzfilmek 16.05 Mesék a nagyvilágból
(sorozat)
Az elvarázsolt király 16.30 Móka, kacagás (sor.)
Stressz 17.00 Hirek 17.05 Lobo seriff (sorozat)
Ajándékok 18.00 Hirek 18.05 Ruk-cuk-játék 18.35 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Nehézségek 1. 19.00 Hírek 19.05 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat)
Nehézségek 2. 19.30 Bensőn (sorozat)
Honvágy 20.00 Hirek
20.15 Szökés a Bravó erőd-ből
(amerikai film) 22.00 A leszámolás (film) 23.25 Reklámfilmek 23.50 Örült idők (sorozat)
A banda
0.40 Szökés a Bravó erőd-ből (ism.) 2.20 A leszámolás (ism.)
14.10 Sport
15.05 Testközelben (ism.)
16.05 VOX-box (ism.)
17.15 Beszélgetés
18.00 Hírek
18.15 Életmódmagazin
19.00 Hirek
19.15 Interjú
19.30 Sport
19.45 Híradó
20.15 Philip Marlowe
(sorozat)
21.15 Tévétükör 22.00 Hirek
22.10\' Nem tudom elkezdeni 24.00 Hirek

TV5
6.00 Teleregény 12.00 Varietéműsor 13.15 Banánhéj (sorozat) 15.15 A hatok bandája 16.30 Pokoli horgászat , i 16.55 Oxigén 17.20 Főzőcske 18.00 Kvizmfisor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Információk, riportok 21.30 Szórakoztató műsor 23.00 Orvosi magazin 0.50 Bírósági iratok 1.30 Tudományos filmek 5.15 Európai híradókból
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I
20.30 Ray Cokes ■"■■■■
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hírek
23.45 Egytől három
24.00 Házibuli övezet
2.00 Marijne
3.30 Éjszakai videók
SUPER
13.00 Napirend
13.30 Ifjúsági magazin
14.00 Videogenerátor
16.30 Élővideoshow
18.30 Bonanza (am. sorozat)
19.30 Sorsforduló (sorozat)
20.00 Eco-rekord
20.30 Európa-film
21.00 Napirend
21.30 Arcképcsarnok
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 A szorító (film)
BARTÓK

GAZDAKÖR KISKANIZSAN
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium. Eugene Isto-min, Yehudi Menuhin, Pablo Casals (elvételei
10.00 Hírek. Időjárás
10.05 Napló
10.20 Derűre is derű
Művirágok kertje (ism.)
10.50 Zenekari muzsika
11.42 A Magyar Honvédség férfikara Liszt-kóruso-kat énekel
12.00 Hírek. Időjárás
12.05 Hangverseny déttdöben
13.35 Edita Gruberová ope-raáriákat énekel
14.00 Hírek. Időjárás
14.05 A Voice of America so-rozata nyelvtanulóknak
14.20 Régi kövek beszélnek életről és halálról-IV/4
15.20 Barokk concertók
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Magyar zeneszerzők műveiből
17.00 Kritikus füllel
17.50 Világlira. John Donne
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 Saint-Saéns: Sámson és Dellla Háromfelvonásos opera
20.10 Hírek. Időjárás
20.15 Miért irta meg?
20.30 Kiss András hegedű-hangversenye
21.40 Respighi: Három Bot-ticelll-kép
22.05 Zenei panoráma
22.40 Wagner: Walkür-Wo-tan búcsúja és Tűzvarázs
23.00 Tudós Fórum élőben 0.05 Lemezújdonságok
Az esti meghívó a kiskanizsai Móricz Zsig-mond Művelődési Házba szólt: itt tartotta első ülését a nemrég megalakult Kiskanizsai Gaz-dakör. Nem volt teljes a létszám, ami érthető - mondják -, hiszen a tavaszi munkák hosszú napjai kiveszik az ember erejét. Akik ott vol-tak, már az órát sem nézve beszélgettek az indulás hétköznapjairól, a kezdeti gondokról, ötleteket is adva egymásnak a közösség anya-gi, technikai és szakmai erősödéséhez. „Aki az idén nem lép, jövőre lemarad." - jegyezte meg valaki, ami akár létük jelmondata is le-hetne. Erről beszélgettünk dr. Fekete Ágoston körzeti állatorvossal, a társulás elnökével.
- A mai sajátos formában indult és egyre szélesedő kezdeményezésnek történelme van, hiszen már a háború előtti időszakban jól mű-
ködő gazdakörök voltak az országban, melyek segítették a kisgazdaságokat a beszerzési, ér-tékesítési tevékenységükben, szakmai irányí-tást adtak a talajműveléshez, a vetésforgókhoz, az állattenyésztéshez és még sorolhatnám. Ahogy ez abban az időben a nagyüzemi gaz-dálkodással megszűnt, most úgy kelt életre a rendszerváltást követően. A jelenlegi FM-nek volt ilyen elképzelése, hogy a most induló kisgazdaságokat próbálja helyes irányba terel-ni és kialakítani az ún. gazdakör rendszereket. Kényszerlépés is, hiszen segíteni kell azon az átmeneti állapoton, mely éppen napjainkban gyengíti a magyar mezőgazdaságot. Ez az irányzat, számos jó példa és Kiskanizsa sajá-tos helyzete motiválta, hogy mi is időben lép-jünk.


USZODÁTI

Stúdió Mozit 204$ ÓT*: Csupas? njuszi 2 It2 KÁMZSA TV * 6t*i SZIV-TV
JÚNIUS 4.
p




OSZTRÁK 1
PRO 7


- Hogyan és mikor történt?
- A gazdakör alakuló ülésén - május 3-án
- összesen 24-en vettünk Teszt nemcsak kis-
kanizsai, a közeli településekről is. Ezt meg-
előzően egy hónapja már működött az ún. elő-
készítő bizottság azokból az emberekből, akik
korábban is gazdálkodtak, volt némi tapasz-
talatuk a szervezésben, és megkeresték azokat,
akik e tekintetben egyformán gondolkodtak.
Nos, ez sikerült, és az általuk előterjesztett
alapszabály-tervezetet némi kiegészítéssel el is
fogadta az alakuló ülés. A 7 tagú vezetőség
egy évre került megválasztásra éppen azért,
hogy ennyi időszak munkájából talán kiala-
kulnak azok az elképzelések, amelyek tovább-
vihetők, vagy sem. A gazdakör célja az ér-
dekképviseleten túlmenően a gazdálkodáshoz
szükséges szakmai segítség adása, a beszerzési
és értékesítési lehetőségek felkutatása, segíteni
a beruházást és gépesítést, nem utolsó sorban
az új technika alkalmazását a tevékenység va-lamennyi területén, hogy csak néhány fonto-sabbat említsek.
- Melyek a kezdet elképzelései?
- A cél mindenekelőtt, hogy ne a fellegek-
ben járjunk. Annak vagyok a híve, hogy csak
olyan dolgokat csináljunk, amelyek a mai kö-
rülmények között megvalósíthatók, ami a gaz-
dákat leginkább összefogja. Mivel az indulás
mindig a tapasztalat, az ötletszerzés, a kör-
nyezettanulmány időszaka, fel kell vennünk a
kapcsolatot már jól működő gazdakörökkel.
Lépjünk át az országhatárokon is, ha kell.
Akik most földhöz jutottak, sajnos nem ren-
delkeznek olyan anyagi háttérrel, hogy egy
termelési ciklust egyáltalán finanszírozni tud-
nának. Kellenek gépek, vetőmagok, vegysze-
rek, műtrágya, és még sok minden. Ezért most
fontos feladatunk a hitelfelvételi lehetőségek
felkutatása. Vágyunk valamiféle kereskedelmi
13.00 Telebörze
13.45 DSF-trénlng
14.00 Műkorcsolya
15.00 Harley-találkozó
15.30 Különleges sportok
16.00 Vizisi
17.00 Sport i nagyvilágból
18.00 Motorok és legendák
19.00 Hopp vagy kopp-játék
19.30 DSF-stúdló
20.00 Gyephoki
21.55 Hírek
22.05 Talkshow
22.55 Hirek
23.00 Sport a nagyvilágból
EUROSPORT
8.30 Aerobic 9.00 Kosárlabda 11.00 Labdarúgás 12.00 Tenisz 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Honda-magazin 21.00 Jégkorong 22.00 Tenisz 23.00 Ökölvívás 24.00 Kosárlabda
1PLUS
14.45 Beszélgetés (ism.) 15.03 Visszapillantó 15.20 Amit a nagyi tudott... 10.05 Francia nyelvlecke 16.35 Száz mesterim) 16.45 Filozófusok 17.30 Keleti németek 18.00 Rabszolgasora (sor.) 18.40 Fury (sorozat) 19.10 Mese 19.15 Sport 20.00 Híradó 20.15 A Himalála 21.00 Beszélgetés 21.15 Játék 22.45 Vad orchideák (film)
9.00 Hírek / Santa Fétöl
nyugatra (ism.)
9.30 Kulturális magazin
10.00 Régészeti magazin
10.30 Inlrikusok (film)
12.15 Belföldi tudósítások
13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Sinha Moca (sorozat)
14.00 örökölt szerelem (sor.)
14.45 A holnap mesterei
15.05 HeMi (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Ketchupvámpirok (sor.)
16.30 VIF-Zak
17.00 Minihírek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Testestől, lelkestől
(sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Európai zsaruk
21.20 Vakáció hármasban
22.45 Sport
23.05 Hírek
Bellii Salem végzete
(amerikai film)
OSZTRÁK 2
12.00 Sport-tenisz
17.30 Természetűim
18.00 AH (sorozat)
18.30 Nyereményjáték
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Dokumentumfilm
21.00 Tudományos magazin
21.15 Schilling - magazin
22.00 Hírek
22.30 Spike Jones-show
23.15 MadelnUSA
23.40 Ostbahn Kürti
5.15 Automan (am. sor.)
Szabadulás 6.25 Barátom, Ben (am. sor.)
Trükkök
6.50 Rajzfilmek (ism.) Gyilkos paradicsomok Beetlejuice Tapsi Hapsi Flintstone család 8.35 Kezdeti nehézségek
(ism.)
9.05 ReminatonSteele(ism.) 9.55 Az álarc mögött (film) 11.50 San Francisco utcáin
(ism.)
12.50 Bili Cosby-show (ism.) 13.20 Perry Mason (am. sor.)
A rokon intéző esete 14.10 Sör (amerikai film) tEüIil Remlngton Steele (amerikai sorozat) Régi mester 16.25 Rajzfilmek Szelleminek Alvln és 8 mókusok Tapsi Hapsi Flintstone család 18.05 Kezdeti nehézségek (sorozat)
A hónap munkása 18.35 Bili Cosby-show (amerikai sorozat) Kedvenc órák íCTiB Booker (am. krimisor.)
Családi banda 20.00 Hiradó EJiKE Bellzalre, a cajun
(amerikai western)
BgTil Mancuso,FBI(am sor)
A győztes gyengéi 23.05 Hősök
(amerikai film) 0.45 Hirek
0.55 T. J. Hooker (ism) 1.40 Hirek 1.50 Blind date (ism.) 3.30 Hirek
3.40 Perry Mason (ism.) 4.30 AmadáriiesztőésMrs. King (ism.)
16.10 Kapásjelző
16.20 Maja, a méhecske (ism.)
16.45 Hogy szaladnak a fák Magyar film (ism.)
18.15 Szálai Antal és zene-kara látszik
18.30 Mondák - Istvánt ki-rállyá koronázzák
18.45 Hirek
19.00 Közép-európai magazin
19.45 Premier plán
20.00 Vasárnapi szülők
Magyar fikn (1979) 101\'
21.25 Dunasport
21.35 Őszi lárma- Kisjátékfilm
SAT1
10.00 Apának feleség kell!
11.40 Szomszédok (ism.)
12.05 Szerencsekerék (ism.)
12.45 Bosszúállók (ism.)
13.35 Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat) A ötök nyomában
14.20 Szomszédok (ausztrál sorozat) Döntések
14.50 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Dráma a tengeren
15.45 A bosszúállók (amerikai sorozat) Valóra vált rémálom
16.45 Kockáztass I
17.20 Mindent vagy semmit
18.30 Hirek
18.50 Sport
19.00 Pénz, halál, szerelem
19.30 Szerencsekerék
HilB Tüzmadár-akcló (amerikai akciófilm)
22.00 A rend ural (amerikai film)
23.55 Madame 0. lovaglóis-kolája (erotikus film) 1.05 A bosszúállók (ism.) 2.00 Beszélgetés (ism.) 3.20 Tiltakozás (ism.)
5.40 Falutévé-profittal 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35-12.05 Napközi
Benne:
Kiflii Befogás
Angol ismeretterjesztő
film (ism.)
9.50 Lottósorsolás tlililil Dallas
Amerikai filmsorozat
A pók hálójában
(lsm.:TV1 20.40) 10.50 Játék 11.05 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 11.20 Fűben-fában
Természetgyógyászati
magazin 11.30 Telis-televideó \'93
(ism.)
12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Évgyűrűk
Nyugdíjasok műsora
16.40 Ray Bradbury színháza A Toynbee időgép Kanadai tévéfilm (ism.)
17.05 Képújság
17.10 Plngu
Német-svéd rajzfilm-sorozat Múmin
Japán rajzfilmsorozat Múmln és Pöttöm ka-landjai
17.45 Pénzvilág - Hírek, té-nyek, információk
18.00 Ablak - Közéleti szol-gáltató műsor
18.55 „Maradjatok meg sze-retetemben!..."
Keresztény életkérdések
ICTiTil Szeszélyes évszakok Szórakoztató műsor
20.00 Hiradó
20.30 Telesport
HilTil Dallas
Amerikai filmsorozat A pók hálójában (ism.)
21.35 Panoráma
Világpolitika percről
percre
EHEIi] Ingmar Bergman képei Suttogások és sikolyok Svéd film (1972) 88\' 0.10 Hiradó 0.15 Közjáték (ism.) 0.20 BBC-hiradó
HB0
17.30 Babar: Robotőrület
Francia rajzfilm 24\' 18.00 A leghosszabb nap
Amerikai kalandfilm 171\' 21.00 Fényes nyergek
Am. westernparódia 89\' 22.30 Kiszemelt áldozat
Amerikai dráma 91\' 0.05 Oollman
Amerikai sci-fi 85\'
6.00-
9.00 Napkelte
14.10 Műsorismertetés 14.15 Drehschelbe Európa 14.45 Cigánykerék (ism.) 15.13 Garfleld
Amerikai rajzfilmsorozat XII/12. rész: Garfleld karácsonya 15.40 Helikopter
Aktuális sztárok a leve-
16.05 Hiradó - Időjárás 16.10 Női öttusa EB Lovaglás
Közvetítés Győrből
17.10 Nagylátószög
Válogatás a regionális és a határon túli magyar stúdiók műsoraiból
18.00 Hiradó
18.10 Regionális hiradó
18.25 Műsorajánlat-Időjárás
18.30 Produkciói
Thil sztár kerestetik\'93 H/2. rész
18.55 Cslpegetö-gyerekhírek
19.05 Orbán Balázs nyomá-ban Háromszék 1.
19.50 Műsorajánlat
Hilüil Jókedvet kívánunk I Szórakoztató műsor Szereplők: Bajor Imre, Balázs Péter, Csala Zsuzsa, Forgács Gábor, Földesi Judit, Gruber Hugó, Ihos József, Kör-mendi János, Maksa Zoltán, Pécsi Ildikó, Straub Dezső, Szom-bathy Gyula, Tahi Tóth László
20.55 Nyitott stúdió Egyszólam
Közreműködik: Fábián Éva, Juhász Zoltán, Né-meth Kálmán
21.15 Ünnepi könyvhét, 1993
21.25 Megáll az ész I
Szórakoztató magazin
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
22.25 Napzárta előtt...
22.45 Aréna
Pergő könnyűzenei mű-sor magyar és külföldi sztárokkal, interjúk és telefonos játék élőben

20.00 Műsorismertetés 20.10 A Herkulesek éjszakája
Dokumentumfilm
20.45 Trans World Interna-tional -Az Indianapolis 500 története - III/3.
21.15 Európa kávéház
Beszélgetés az európai biztonságpolitikáról
21.40 Borotvaélen Amerikai film
23.30 Csábító gyémántok Szexfilm

MUNKARUHÁZAT TERMELŐI ÁRON
Telefon: 93/11-457
s
ZOMÖAT
Mo/i: 16, 18, 20 óra: Stúdió Mo/i: 1630, 19.30 ora: 20.15 óra:
KIÖ paj/s (í\\ilkos bahuk (\\»pas/ nyus/i 2
1/2

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Út-közben
4.30 Reggeli Krónika 8.10 Műsorismertetés, prog-ramajánlat 8.25 Kopogtató
Erdőkerülő - Szegedi Ferenc építésszel 8.50 Jegyzet 9.05 Családi tükör 9.35 Rádiókabaré Június
11.05 Ismét a javából I
Válogatás az elmúlt hét műsoraiból
12.00 Déli Krónika
12.30 Kontinensek, szántó-földek
13.05 Népdalkörök pódiuma
13.40 Tetten ért szavak
Balázs Géza anyanyelvi műsora
14.05 Oxigén
Ökológiai magazin
15.05 Nyitott tér
15.35 Zenekari muzsika
16.00 168 óra
Felelős szerkesztő: Mester Ákos
17.30 Visszhang
A hét - zenében
18.00 Esti Krónika
18.25 Szemle
Tallózás hetilapokban és folyóiratokban
19.05 Sporfvllág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek!
19.40 Miska bácsi leveleslá-dája Határok nélkül
20.05 Rádiószinház Óriáscsecsemö Déry Tibor színművé-nek rádióváltozata
21.52 A Cambridge Buskers Mozart-átirataiból
22.00 Késő esti Krónika
22.20 Ismerkedési est
23.05 Klasszikus könnyűzene
PETŐFI
4.30 Hírek. Időjárás
4.33 Reggeli dallamok
5.00 Hirek. Időjárás
5.03 Nyújtózkodó
7.30 A szeretet közösségei
8.05 Mindenütt jó...
10.00 Mese-zene gyerekek-
nek
10.30 Hirvidék
11.00 Hirek. Időjárás
11.03 Tövisek és virágok
Zenés irodalmi műsor
12.00 Jó ebédhez szól a nóta
13.00 Hírpercek
13.10 Gróf Széchenyi László
13.45 Időjárás- és vizállás-
14.00 Gramofonsztárok
Fred Astaire lemezeiből
14.28 Daráló
15.00 Hirek. Időjárás
15.05 Szórakoztató antikvá-rium
16.00 Közvetítés a Vác FC-FTC bajnoki labdarúgó-mérkőzésről
17.00 Hirek. Időjárás
17.05 Gyurkovics Szalon
18.00 Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzé-sekről
19.00 Hírek. Időjárás
19.05 Talpalávaló
20.00 Nemzetközi slágerlista
21.00 Hírpercek
21.10 Beszélgessünk I
22.00 Koncertfelvételek Paul Simon a Central Parkban
23.00 Hirek. Időjárás
23.03 Sporthíradó
23.10 Máról holnapra - éjfél előtt. Éjszakai koktél 0.15-
5.50 Máról holnapra - éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 5.03-5.50 Nótacsokor
13.00 Hirek
13.10 Külföldi tudósítások
13.40 Ötletek és irányok
14.10 Moritz-történetek
14.40 Életem cirkusza
15.05 Gasztronómia
15.30 Kívánságkoncert
17.30 A megszállott (film)
18.40 Kürt
(dokumentumfilm)
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Böhnke és Lange
20.00 Hölderlin (film)
22.45 Emlékezés
SZLOVÁK
SZTV-1
18.00 Ház a prérln
(am. tévéfilmsorozat)
19.00 Esti mese
19.30 Időszerű események
19.55 Sporthírek
20.05 Zenés szórakoztató műsor
21.25 „Oh, my God" (részletek)
22.15 Gólok, pontok, másod-percek
22.30 Polip (olasz tévéfilmsor.) 0.15 Rózsaszín sorozat 0.40 Erotikus videoklip
SZTV-2
14.00 French Open, 1993 16.00 MTVPrime 16.55 Környezetvédelmi ma-gazin
17.40 Nemzetiségi magazin 18.15 Lóverseny Pozsonyból 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sporthírek 20.10 La linea 20.15 Családi ünnep, 1993 Közvetítés Rómából 23.20 MTV slágerlista
0.14 Csak arra gondolok
0.15 Események
6.00 BelleésSebastian(sor) 6.25 Bob, a szellem (sor.) 6.50 Péter Pan (sorozat) 7.15 Pif és Herkules (sor.) 7.35 Samurai Pizza Cats
(sorozat)
8.00 Játék gyerekeknek 8.15 Pinocchio (sorozat) 8.40 Wish Kid (rajzfilmsor.) 9.05 BevertyHiHsTeens(sor.)
Választási hadjárat 9.30 Lucky Luké (sorozat) Kalifornia vagy halál 9.55 Hatmillió dolláros csa-lád (sorozat)
10.20 Planet kapitány (sor.) 10.50 Thor (rajzfilmsor.) Emberfeletti erő 11.10 Sárkányok birodalma
(sorozat)
11.35 Mutánsok (sorozat) 12.00 Wlnspector (sci-fi sor.) 12.25 Harry és Hendersonék (sorozat) Harry elrablása 12.50 Bolondokháza (am. sor.) 13.20 Bel Air hercege (sor.) 13.45 Titkos énem (am. sor.)
Az árverés
14.10 Rendőrségi beszámoló (amerikai sorozat) Az áldozat mint tettes [Egffi Knight Rider (am. sor.)
Góllát visszatér 1.
niflii A csapat (am. sorozat)
Kicsit több idő tHEIii Jump Street 21. (sor.)
A spicli 17.45 MelrosePlace(am.sor)
Pénz nélkül 18.45 Híradó 19.15 Beverly Hllls 90210 (amerikai sorozat) Mexikói hétvége 20.15 Ragályos egészség (színházi közvetítés) 22.00 Három zsaru (am. film) 23.40 Rush (olasz film) 1.10 Férfiak magazinja 1.40 Szép férfiak (film) 3.15 Rush (ism.) 4.35 Malrose Piaca (ism.)

■ RTL2
5.40 Specialisták úton (ism.
7.20 A király kalóza
8.50 Bravó TV
10.20 Vikend a Waldorfban
(film)
12.40 A világbajnok (film)
14.05 A király kalóza
15.40 Orientál kávéház
17.20 Kerekek (sorozat)
18.10 Hirek
18.15 Specialisták úton
(sorozat)
Rémálom
20.00 Hirek
20.15 A szenzációvadász
(film)
21.55 Pankráció
22.15 Angel
(amerikai film)
23.50 Belső ügyek
(krimi)
1.25 Vikend a Waldorfban
(ism.)
A külföldi televíziós társa-
ságok a műsorváltoztatás
jogát fenntartják.
13.40 Blabla
14.05 Philip Marlowe (sor.)
15.00 Hírek
15.15 Nem indulhatok
17.00 Hirek
17.15 Heuréka!
18.00 Hirek
18.05 Idegen világok
19.00 Hirek
19.05 Vadvilág (sorozat)
19.45 Híradó
20.15 A kém
(francia film)
22.00 Hirek
22.10 100 perc sokféleség
TV5
6.00 Telereggel 7.40 Francia nyelvlecke 8.30 Gyermekeknek 9.10 Gazdasági műsorok 10.10 Európai körkép 11.00 Aktuális kérdések 12.20 Autóvizló 14.00 Tenisz - női döntő
(Roland Garros) 20.00 Tengeri magazin 21.30 Elszámolás (sorozat) 22.20 Háborús napok (1943) 23.55 A hatok bandája (sor.) 0.45 A lyoni operáról 1.15 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
18.00 RayCokes 18.30 Zenei újdonságok 19.00 Európai top 20 21.00 Mazsolázás 21.30 Sport 22.00 Soulzene 23.00 XPO 23.30 Beavls és Butthead
1.00 Marljne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
14.00 Koncert
15.00 Jazz
16.00 Utazási magazin
16.30 Természetfilm
17.00 Eco-rekord
17.30 Vldeodlvat
18.00 Színhely
18.30 Arcképcsarnok
19.00 Szerelmi ügy (film)
21.30 Európa-film
22.00 Hirek
22.30 Magazin
23.00 Színhely
23.30 Média televízió
24.00 Rock and roll
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Mennyei kávéház
10.00 Hirek. Időjárás
10.05 Hangfelvételek felső-fokon. Sztravinszkij: Oedipus rex - kétfelvo-násos operaoratórium
11.00 Hangraforgó
12.00 Hirek. Időjárás
12.05 A Bartók Rádió kíván-ságműsora
13.49 Tanár az én apám Kis hangverseny gyere-keknek
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 Híres előadóművészek felvételeiből
15.00 Opera-művészlemezek
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Az Auer vonósnégyes hangversenye
17.30 Jazz
18.00 Hirek. Időjárás
18.04 Aranyalbum. Komoly-
zenei archívumunkból
19.07 Ettore Bastianini, a kö-
zönség kedvence
20.00 Hirek. Időjárás
20.05 Verseit elmondja Som-
lyó György
20.20 A Svéd Rádió Énekka-ra és a Berlini Filhar-monikus Zenekar hang-versenye
21.37 Régi fúvószene
22.00 Hirek. Időjárás
22.05 Összkiadás
Beethoven kvartettjei
23.08 Barokk muzsika
24.00 Hirek. Időjárás
0.05 Komolyzenei zsákba-macska
tevékenység megvalósítására is, ami útján jut-hatna a közösség bizonyos kedvezményekhez - akár egy üzlet nyitása is számításba jöhet. Gondoltunk partnerkapcsolat kialakítására is mezőgazdasági gépeket gyártó hazai vagy kül-földi cégekkel. Többek elképzelése egy olyan, gazdák tulajdonában lévő géplánc kialakítása, melyet ügyesen a saját céljainkon kívül még szolgáltatási tevékenység végzésére is használ-hatnánk. Nem elhanyagolható az állandó szak-mai továbbképzés sem, mely a növénytermesz-tésben, állattenyésztésben ugyancsak fontos lenne. Ami például jól megy a belterületi kul-túrában, azt szántóföldi méretekben is jó lenne megvalósítani. Tagjai vagyunk az Országos Gazdakör Szövetségnek is. Ezért alapozunk egy olyan hazai számítógépes információs rendszerre, ami ezt a tevékenységet úgy fogja össze, amiből megtudni ki, hol és mivel fog-lalkozik, mi, hol és milyen feltételek között
szerezhető be, milyenek az értékesítési lehe-tőségek, a piaci ármozgás stb., stb.
- Számítanak-e nagyobb érdeklődésre?
- Feltétlenül. Összefogás nélkül nehezen tu-
dunk előbbre lépni. Kiskanizsai a név, de az
egész városból és környékéről is várunk ta-
gokat, elfogadunk új jelentkezőket, céljainkat
segítő partnereket. Kiskanizsán, ha kis mére-
tekben is, de megvannak a hagyományai a
gazdaságos és a minőséget mindig szemelőtt
tartó termelésnek, s erre bátran lehet alapozni.
A Kiskanizsai Gazdakör - amint ez kitűnt a majdnem éjszakai órákba nyúló ülés vitáiból - szeretne minél előbb önálló életet élni. Szó szerint is rögös az út, melyen elindultak, de érzik és tudják, hogy közösen, egymást segít-ve könnyebb lesz megtenni: együtt, egymásért, a fogyasztókért.
Tóth Ferenc



MISKOLCI MűanyagtelddgoaS Rt
Otthon a természetben, természetesen otthon
Kanizsai műsor

KÁMZSA TV 8 óra: V! V-Víkond maga/jn 13 óra: ATV Ifjúsági magazin
JÚNIUS 5.
Sz




OSZTRÁK 1
PRO 7


„Nem öröm, ha nincs aki megünnepelje"
szöveggyűjteménybe, aztán azt gyakoroltam. Be-jöttünk Sóstai tanárnővel a könyvtárba és elkezd-tük felolvasni a 800-as polcot, ami azt jelenti, hogy szinte minden magyar íróval volt módom ismerkedni.
- Én közel 7000! oldalt olvastam el a ver-senyre, plussz azokat a szakirodalmakat, ame-lyek a XIX. századot feldolgozzák, Jókai élet-művén túl Erkeltől Pollák Mihályig. A verseny utolsó időszakában már alig néhány órát alud-tam, s még a vonaton is tanultam a tanárnővel. Igaz, hogy akkor már csak történeteket, érdekes-ségeket mesélt, de arra mindenképpen jók voltak ezek, hogy a figyelmemet ébrentartsák. - Veszi át a szót Szitás János.
A harmadik fiúval, Mecsén Krisztiánnal saj-nos nem volt módom találkozni, róla Sóstainé Márfi Ibolya tanárnő mesélt:
Évek óta szép eredménnyel térnek haza váro-sunk diákjai az országos Kazinczy-verseny szak-munkás döntőiből. Az idén sem volt ez másként, hiszen Horváth Ferenc, a Széchenyi István Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola diákja el-ső lett. Rajta kívül még két osztálytársa Szitás János és Mecséri Krisztián vettek részt orszá-gos tantárgyi versenyeken és mindketten előkelő helyen végeztek.
— Hogyan készültetek a versenyre?
- Ó, erről nagyon sok érdekes történetet tud-
nánk mesélni - mondja Horváth Ferenc és máris
mosolyog. Volt olyan, hogy a könyvtárban ta-
nultunk egész délután, volt olyan, hogy a tanár-
nő lakásán, s olyan is, amikor más osztályok
óráin tartottunk előadásokat, gyakoroltuk az ol-
vasást, a szereplést. Én például a Beszélni nehéz
című műsor példamondatait gyűjtöttem össze egy
8.45 DSF-ftúdiÓ
9.50 Sport a nagyvilágból 12.00 Aerobic 12.30 Sport a nagyvilágból 14.30 Motorok ét legendák 15.30 Sport a nagyvilágból 17.55 Hirek
18.05 Tették mosolyogni I 18.55 Hirek
19.00 Műkorctolya / Hirek 20.05 Jégkorong 21.55 Hirek 22.05 Sport-kerékpár 22.55 Hirek / Küzdősportok magazinja
EUROSPORT
8.30 Aerobic
9.00 Nemzetközi motorsport 10.00 Motorkerékpár 10.30 Kosárlabda 11.00 Jégkorong 12.00 Motorsport 13.00 Tenisz 17.00 Golf 18.30 Atlétika 22.00 ökölvívás
1PLUS
14.00 Utazási magazin 14.30 A világ villamosai 14.45 Filmkészítők 15.30 Vasutak (sorozat) 16.00 Mozimagazln 16.45 Zenés beszélgetés 18.00 Hivatások 18.30 Hirek 18.45 Fury (sorozat) 19.10 Mese 19.15 Beszélgetés 20.00 Híradó 20.15 Kamerun 21.30 Száz mestermü 21.40 A Spira testvérek 22.40 Layla(film)
9.00 Hirek / Santa Fétől
nyugatra (ism.) 9.30 Aki nevet, nyer (ism.) 10.15 Euroturlzmus 10.30 Szabadság hármasban 12.00 Kaland a növényvilág-ban
12.30 Halló, Ausztriai-hal-ló, Bécsi (ism.) 13.00 Hirek 13.10 Rólunk van szó 13.35 Conny és Péter (film) 15.20 Rosst úr (sorozat) 15.35 Kacsafalva (sorozat) 16.00 Gyermekwurlitzer 17.00 Mlnlhírek 17.10 X-Large 18.00 Hirek
18.05 Alpok-Duna-Adria 18.30 Testestől, lelkestől
(sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Cirkuszlesztivél 21.50 „Arany" lányok (sor.) 22.15 Az a titkos vasárnap 23.50 Az aranybikák (film) 1.30 Hirek
OSZTRÁK 2
13.15 Christina Lavant
14.00 Sport
16.25 Barangolás
16.55 A kastély urai (sor.)
17.45 Ki akar engem? (sor.)
18.00 Sport
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 A veszélyes élet éve
22.05 Hirek
22.15 Labdarúgás
23.00 Jelenetek egy házas-ságból (svéd film) 0.25 A modell és a zsaru (amerikai sorozat)
5.20 Lassie
(amerikai sorozat) Járványveszély 5.45 Vadállatok birodalma (amerikai dokumentum-film-sorozat)
6.30 BretMaverick (sorozat) Mindent egy barátért 7.15 Űrhalótöröttek (amerikai sorozat) Smtth gyökeret ereszt 8.10 Nagysándor (amerikai film) Fsz.: Richárd Burton 10.20 Beüzaire, a eajun (ism) 12.15 Mozgó kórház (amerikai sorozat) Szórakoztatóipar 12.45 Booker(ism) 13.50 Vadállatok birodalma
(ism.)
14.45 Automan (ism.) 16.00 A Vérfolyó kalózai (angol kalandfilm) íHEEl A Mester
(amerikai sorozat) Az új diák
18.25 A gyilkos bálna (amerikai film) Fsz.: Richárd Harris 20.00 Híradó 20.15 A jedi visszatér (amerikai sci-fi) mna Szabad stílus
(hongkongi akciófilm) IflHil Kőkemény ötös (amerikai sorozat) Gyanúban 1.20 Hirek 1.30 Lidércesórák (amerikai film) 3.05 Bret Maverick (ism.) 3.55 Hirek
4.05 Mozgó kórház (ism.) 4.30 Barátom, Ben (ism.) 4.55 GeneBradley (sorozat)
16.05 Évforduló
16.10 Kánon - Az Imádság
16.40 Történelemóra Burgen-landban
17.30 Nils Holgersson (ism.)
17.55 A labdarúgás története IX/6. rész
18.15 80 nap alatt a Föld kö-rül Wllly Foggal -26/5.
18.45 Hírek
19.00 Ezek a fiatalok 86\'
Magyar zenés film (1967)
20.30 Operetlest a Vigadóban
21.25 ApoHp-VI/1. rész
22.25 Dunasport
SAT1
6.45 Túlélés 7.05 Capito?-játék 7.45 Popcornia (sorozat) 8.15 Sllverhawks (amerikai sorozat) Csupa erő 8.45 Péter Pan és a kalózok
(rajzfilmsorozat) 9.15 Superboy (am. sor.) 9.45 Drops-játék 10.15 Gazdasági fórum 10.45 Szerencsekerék (ism.) 11.25 Tüzmadár-akcié (ism.) íRIilü A kalóz
(amerikai film) Fsz.:YulBrynner,Charl-ton Heston
15.10 Folytassa, tanár úri (angol filmvígjáték) 16.40 Kockáztass! 17.15 Mindent vagy semmit 18.00 Labdarúgás 19.35 Szerencsekerék 20.15 Halló, Heinol 22.00 Kari Dali és vendégei 23.00 Sivatagi szeretök
(svájci erotikus film) 0.10 Madame 0. (ism.) 1.20 Sivatagi szeretők (ism.)
6.10 Falutévé-faludoktor-ral, gyógytornával
6.30 A Reggel
8.15 Közjáték
8.20 Jó reggelt adj, Istenem I Református ifjúsági mű-sor
Korhatár nélkül Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer... Amerika
Francia rajzfilmsorozat Kolumbusz Kristóf makacs álma Clmbórla Telefonos vetélkedő Cimbora-délelött Moszkva
Marian kisasszony és az ő vidám cimborái Angol filmsorozat XII/11. rész: Rohadt Rózsa I. Kölyökidő
Kamaszodé kamaszadó Amöba - Tudományos műsor kamaszoknak Dohányzás II.
11.00 Szezám utca (Sesame Street) Amerikai feliratos gyer-mekműsor-sorozat
12.00 Tévémagiszter
13.30 Bak-elit - Slágerek
14.00 Képújság
íEFTii Marié Curie: egy tisz-teletre méltó asszony Francia-lengyel-olasz tévéfilm - Hl/3. rész
15.30 Gaia - „Fagónia" Ökológiai filmújság
16.00 Telis-televideo \'93
16.05 Légibusz
Utazási vetélkedő
16.50 öt kicsi indián Társasjáték
17.50 Ádám fiai, Éva lányai Vágyakozás
ii:ma Nagyon szívesen
19.10 Szerencsekerék
19.40 Jó éjszakát kíván a Disney I
20.00 Híradó
20.30 Telesport
20.35 Egy évvel Rio után (Egyetlen Földünk van)
3KE Van valami értelme? Francia bűnügyi film-vígjáték (1981) 103\' Julié - Miou-Miou (Nagy-Kálózy Eszter), Louvier - Gérard Lan-vin (Rudolf Péter), Köz-jegyző - Michel Galab-ru (Dobránszky Zoltán), Dániel - Henry Guybet
(Perlaky István)
ESIíEi Carly Simon
Angol zenés film 0.20 Közjáték (ism.) 0.25 Rózsaszín sorozat Francia erotikus film \' VIII/6. rész: A mandragóra Feliratos! 0.55 Híradó
6.00-
8.00 Napkelte
8.00 Műsorismertetés
8.05 Gazdaképző (ism.)
8.35 Frici, a vállalkozó
szellem (ism.)
9.00 Patrin-Üzenet-Vorba 9.25 Nasekran 9.50 Unser Bildschlrm
10.15 Humánum
Menekültügyi műsor
10.45 Ecranul nostru
11.10 Slovenskl utrinki
11.35 Naia obrazovka
12.00 Segítőtárs-Sérült em-berek magazinja
12.20 Família Kft. (ism.)
12.50 Útkereső - Vitaműsor Sakksuli
öt gyerek és a homok-manó Angol filmsorozat—VI/3.
13.55 Időjárás
13.57 „Felszabadulás"
14.27 Azok a csodálatos ál-latok
14.42 Én táncolnék veled... 5. rész: Konga
14.55 Vác FC Samsung-FTC Bajnoki labdarúgó-mér-kőzés - Közvetítés Vácról
17.00 Autó2-Autósmagazin
17.25 Hupikék törpikék Belga rajzfilmsorozat A hangbura Etesd rendesen a házi-állatokat I
17.49 Müsoraiánlat-Időjárás
ilililil Knight Rider
Amerikai tévéfilmsorozat A fekete kristály
18.53 Időjárás
19.00 Amikor minden nap jú-lius 4-e volt Amerikai tévéfilm 94\' Papa-Dean Jones (Gáti Oszkár), Mama - Louise Soerel (Radó Denise), Dániel - Chris Persen (Benedikti Marcell)
20.40 Keresd a nőtl
21.30 Telesport
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
22.25 Csak nézünk, mint a moziban...
Az 50-es évek mozija Benne:
1951 - 3. rész Tűzkeresztség Magyar film
HB0
17.30 Állati élet: A Colorado völgye
Angol természetfilm 52\'
18.30 Nyílt tornász-világbaj-nokság, 1993 - 52\'
19.30 Piszkos Háry
Amerikai akciófilm 98\'
21.15 A magnum ereje
Amerikai akciófilm 118\'
23.15 A bérgyilkos
Amerikai akciófilm 93\'
0.50 Érzéki kalandozások I.
Fr. erotikus műsor 26\'
KANIZSA Trend „az életre való bútorok gyártója".
ASARNAP
9 óráijj: A VTV juntáiig? a Károly! kertben
Mozi: 16, IX, 20 ora: lílrt paj/j,
StüdW Mozfc 1^30, IJU5 óra: íivilkos bábuk
óra: Csupasz njus/i 2
1/2

Kanizsai műsor

KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás 6.00 Vasárnapi újság 8.24 Édes anyanyelvűnk Lőrincze Lajos műsora (ism.)
8.30 Régi magyar muzsika 8.45 Műsorismertetés, prog-ramajánlat 9.05 Világóra
Külpolitikai újságírók heti magazinja
10.05 Római katolikus szentmise kSzvetitése az Ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthonból
11.05 Gondolat-jel
A Rádió kulturális heti-lapja
12.00 Déli Krónika. Sport
12.20 Harminc perc alatt a Föld körül
12.50 Vasárnapi gondolatok
13.05 Énekeljük együtt I
13.15 Vízkereszttől szilvesz-terig
Néprajzi kalendárium Szent Iván havától Szent Jakab haváig
14.05 Szonda
Tudományos magazin
14.35 Mit üzen a Rádió?
15.05 Magyarországról jö-vök...
16.10 Művészlemezek
17.05 Irodalmi újság
18.00 Esti Krónika
18.20 örökzöld operettdalla-mok
19.05 Sportvllág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek I
19.40 Színes népi muzsika
20.05 Archívumok mélyéről Meixner Mihály műsora
21.04 Rádiószínház Júdás
Sőtér István drámájá-nak rádióváltozata
22.00 Késő esti Krónika
22.20 Kapcsoljuk a stúdiót Kamarahangverseny
23.45 Madrlgálok
PETŐFI
6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Zenés szórakoztató va-sárnap reggel - ...és természetesen sport 8.05 Gilikoti
Török Sándor regénye 8.48 Mese-zene gyerekek-nek
9.00 Hirek. Időjárás 9.03 World Muslc-magazin
10.00 Helyettem írták
A mikrofonnál: Horn Gábor, tanár
11.00 Hirek. Időjárás
11.06 Vasárnapi koktél
12.00 Jó ebédhez szól a nóta
13.00 Hirpereek
13.10 Nagyon szívesen
13.45 Időjárás- és vízállás-jelentés
14.00 Húszas stúdió
15.00 Hirek. Időjárás
15.03 Petőfi-kabaré
16.00 Poptarisznya
Közben: Tudósítás olasz mérkőzésekről
17.00 Hírek. Időjárás
18.30 Sporlősszefoglaló. Totó
19.00 Hirek. Időjárás
19.51 Angyali Glgi
Szentkuthy Miklós re-gényének rádióváltozata
20.50 Magyarán szólva
21.00 Hirpereek
21.10 A Rádió Dalszínháza Luxemburg grófja Lehár Ferenc operettjé-nek rádióváltozata
22.45 Jazz
23.00 Hirek. Időjárás
23.03 Sporthiradó
23.10 Máról holnapra - éjfél előtt - Látogatás a múltunkban 0.15-
4.20 Máról holnapra-éjfél után
(Kossuth kh, Petőfi urh) Már csak ez hiányzottl
benne: 4.03-4.20 Nóták

3SAT
13.00 Hírek
13.10 Pillantás a hétre
13.45 Csodagyerekek
14.00 Beszélgetés
15.00 Az igazat mondd I
16.30 Természetfilm
17.00 Az évszázad közepe
17.30 Állatbarátok magazinja
18.00 Napló
18.15 Körkép
19.00 Hirek / Törzsasztal
20.15 Nevetnivaló
21.00 Játék
22.55 A felügyelő (sorozat)
23.55 Irodalom mindenkinek
SZLOVÁK
SZTV-1
17.35 Egyházi műsor 18.00 Egyházi magazin 18.30 A Fllntstone család
(amerikai rajzfilmsor.) 19.00 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sporthírek 20.05 Bőrönd (vetélkedő) 20.45 A főváros
(angol tévéfilmsorozat) 21.45 Időszerű események 22.05 Gólok, pontok, másod-
k
p
22.15 Labdarúgó-magazin 22.45 Mozart: Idomeneo
(az opera tévéváltozata)
SZTV-2
14.15 Gyermekek vetélkedője 15.00 French Open, 1993
Férfi egyéni döntő 18.35 Hasznos tanácsok 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.55 Sporthírek 20.05 Lallnea 20.10 Porlepte históriák
(tévéfilmsorozat) 20.55 Operettmelódiák 21.55 Dokumentumműsor 22.50 Események
6.00 Játék gyerekeknek 6.15 Beverly Hills Teens
(ism.)
6.40 Lucky Luké (ism.) 7.10 Hatmillió dolláros csa-lád (ism.)
7.35 Wlnspector (ism.) 8.00 Gyerekeknek 8.30 Dinoszauruszok völgye
(sorozat)
9.00 Hanna-Barbera parti 9.30 ScoobyDoo
(am. rajzfilmsorozat) 10.00 Művészet és küldetés 10.05 Csodanő
(amerikai sorozat) Emberrablás nWffil Vissza a múltba (sor.)
A párbaj ratilil TeouHa és Bonom (sor.)
Szörf
[Kiflii Az apám földönkivüli (sorozat) Gondok
13.30 A Nagy Ember (amerikai film) 15.35 Flash (am. sor.)
Hologramok tánca 16.35 A világegyetem ural
(amerikai film) 18.45 Híradó 19.10 Különleges nap 20.15 Rudi Carrell-show 21.55 Tévétükör - magazin 22.40 Késői kiadás 23.00 Playboy Laté Night 24.00 4-es csatorna 0.35 Az apám földönkivüli
(ism.)
1.00 Borzasztó kedves csa-lád (ism.)
1.30 Ki itt a főnök? (ism.) 2.00 A Főnök (ism.) 2.55 Beszélgetés (ism.) 3.50 Robbanékony (ism.) 4.15 Gyilkosság a hobbija
(ism.) 5.05 Jó Idők, rossz idők
(ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.)

RTL2
4.35 Gigi
(amerikai musical) Fsz.: Leslie Cáron, Mau-rice Chevalier 6.25 Az elveszett univerzum
foglyai (angol film) 8.00 Orientál kávéház (ism.) 9.40 Világbajnokok (ism.) 11.05 Pezsgő két személyre 12.30 Bravó TV 14.00 Reklámfilmek 14.30 Légy boldog I (film) 16.15 Gigi (ism.) 18.15 Hirek 18.25 Az elveszett univerzum
foglyai (ism.) 20.00 Hírek 20.15 A nagy balhé II. (film)
Fsz.: Jackie Gleason 22.00 Fedőneve: Kyrill II.
(angol thriller) 23.50 Ezek a férfiak
(sorozat)
0.40 A nagy balhé II. (ism.) 2.20 Fedőneve: Kyrill II.
(ism.) 4.05 Légy boldog I (ism.)
13.15 Alomcsapat (ism.)
14.05 Vox-box (ism.)
15.15 A kém (ism.)
17.00 Hirek
17.15 Szülők magazinja
18.00 Hírek
18.15 Utazási magazin
19.00 Hirek
19.15 Kémek (sorozat)
19.45 Híradó
20.15 Pávaforgás (film)
22.05 Hirek
22.10 A vonat
(film) 24.00 Hirek

TV5
6.00 Telereggel •• ; 7.40 Francia nyelvlecke , 8.30 Gyermekeknek , 9.00 Rendkívüli tudósító r 10.30 Zenei műsorok : 13.15 Varieté fiataloknak 14.00 Állatbarátok műsora 14.30 Tenisz - férfi döntő
(Roland Garros) 19.00 Riportok 20.00 Hétről hétre . 21.30 Tuniszi film 23.20 Filmes magazin ■, 1.00 Az igazság órája 2.00 Vegyes műsor hajnalig
MUSIC TV
14.00 Sport
18.00 Hétvége r
18.30 Rockhét
19.00 Amerikai top 20
21.00 120 perc
23.00 Beavis és Butthead
23.30 Headbangers Ball
2.00 Marijne
3.00 Éjszakai videók
SUPER
14.00 Videogenerátor 15.30 Bonanza (am. sorozat) 16.30 „Fekete" sorozet 17.30 Dokumentumfilm 18.00 Európa-magazin 18.30 Riport 19.00 Üzleti hét 19.30 Európa-magazin 20.00 Ez Elvis I.
(film)
22.00 Hírek
22.30 Moszkvától nyugatra 23.00 Jazz 24.00 Magazin 0.30 Videogenerátor
BARTÓK
6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.05 Lionel Rogg játszik 9.05 Emlékezetes előadá-sok az Operaházban 10.05 Új Zenei Újság
10.50 Az Egyszólam együttes
népzenei felvételeiből
11.05 Európa hangverseny-termeiből közben: 11.46 Hirek. Időjárás
11.51 Somlyó György versei
12.44 A Magyar Rádió Gyer-
mekkórusa énekel
13.00 Hangok és visszhangok 13.10 KaUa Rlcclarelli Verdl-
lelvételelböl 14.05 Jubllate Deol 15.00 Romantikus muzsika 16.05 Társalgó (ism.)
17.00 Beszélgetés Bach BWV. 165. sz. kantátájáról
17.30 Bach: BWV. 165. sz. kantátája
18.05 Évfordulók nyomában
18.35 Magyar szerzők rézfú-vós kamarazenéjéből
19.00 Szemle (ism.)
19.35 Kapcsoljuk az Ország-ház Kupolatermét
közben:
20.20 Hirek. Időjárás
20.25 Tetten ért szavak (ism.)
21.20 Hangszerszólók
21.35 Zenekari operarészle-tek
22.05 Francia muzsika
22.40 Rádiószínház
T. Hurlimann:Akővet 0.05 Világhírű zenekarok

- Komoly, nagy témát kaptak a gyerekek az
országos versenyre, hiszen a második világhábo-
rúról mindenki tudja, nem könnyű anyag. Na-
gyon sokat készült Krisztián is. Együtt mentünk
el a Hadtörténeti Múzeumba tanulmányozni a
fegyvereket, és mindenütt próbáltam segíteni,
ahol csak lehetett. Nagyon boldog voltam, ami-
kor kiderült, milyen jó eredményt ért el. Azért
is olyan nagy öröm ez mindannyiunknak, hiszen
Krisztián a megyei versenyen csak negyedik lett,
és ennek ellenére meghívták az országos ver-
senyre is. Egy kicsit csalódottak voltunk mind-
annyian akkor, de én már megtaláltam azt a fel-
adatot, amellyel elterelhettem volna Krisztián fi-
gyelmét erről a megyei versenyről, hiszen elin-
dultunk az országos Széchenyi-versenyen, amely-
nek eredményeit mostanában várjuk.
- Önnek évek óta vannak diákjai az országos
versenyeken és mindig jó eredménnyel szerepel-
nek. Hogyan csinálja?
- Már az első pillanatokban odafigyelek a
gyerekekre és azt kutatom mindegyikben, mi az amiben mások, jobbak mint a többiek. Megpró-bálom megtalálni, melyik része az a magyar nyelv és irodalomnak, amelyből sikert kovácsol-hatnak. Nálam nem baj az, hogy egy gyereknek nem jó a helyesírása, ugyanakkor például szépen szaval, vagy mondjuk a helyesírása kiváló, de nem olvas szépen. Mindig azt keresem, mi lehet az, ami a gyereknek örömet szerezhet a tantár-gyamban, és affelé irányítom. így nálam egy idő után minden gyerek szereti azokat a tantárgya-kat, amiket tanítok. Ha tehetségeket találok, ak-kor megpróbálom fejleszteni, amennyire csak tő-lem telik. Eddig még mindig találtam ilyen gye-rekeket... Persze a munkám része az is, hogy középiskolában írni-olvasni tanítok.
- Elmegy a gyerekekkel a versenyre?
— Igen, mindig ott vagyok velük és nagyon
izgulok értük. Persze ebbóí a gyerekek csak azt
veszik észre, hogy egyre többször gyújtok rá.
Aztán amikor lezajlik a vereny, akkor megnyug-



BALATON FŰSZERT RT. a lakosság szolgálatában

KANIZSA TV 9-20 órai A Városi TV juntálisárój
tort)


lósult az álma. Az egyik szünetben bevonult az igazgató úr fehér köpenyben, mögötte a lányok, kezükben párna és rajta a virágokból font ko-szorú, amelyet aztán a fiúk homlokára helyeztek. Nagyon örültem, hiszen csak az az igazi öröm, amelyet megünnepelnek, és azt hiszem, ez most sikerült.
- Hány olyan tanítványa van, akik az ön keze
alatt értek el ilyen sikereket?
- Hét éve tanítok, de örömmel mondhatom,
hogy a színjátszóimmal és a történelem-szakkö-
röseimmel együtt már bizony egy osztály meg-
telne velük.
- Mi lesz belőlük, ha elmennek?
- A tanítványaim egyharmada azóta is visz-
szajár és mesélik a sikereiket, az országos ver-
senyeken történteket. A legutóbbi Csengey-ver-
senyen is voltak olyan résztvevők, akik tőlem
tanulták az irodalmat a középiskolában.
- dukát -
szunk és egész úton hazafelé nevetve meséljük a történeteket.
- Mi van, ha az egyik gyereknek nem sikerül?
- Mindig nagyon igyekszem megtalálni olyan-
kor azt az új feladatot, amivel lekötöm a gyerek
figyelmét.
- Hogyan fogadták itthon ezeket a fényes
eredményeket?
- Mindig nagyon zajosak a verseny utáni per-
cek, aztán amikor megérkezünk a városba, csend
fogad mindannyiunkat, hiszen itthon senki sem
tudja még... Mindannyian nagyon örülünk a si-
kereknek, de ezek bármennyire is fényesek, nem
adnak okot arra, hogy utána csillagokban jár-
junk... Hogy a kérdésre válaszoljak, nekem már
elegendő, ha a kollégák a folyosóm rámkacsin-
tanak, hogy tudják. A gyerekeknek ennél több
kell. Egyiküknek az volt az álma, ha sikerül a
versenyen előkelő helyet szerezni, akkor a suli-
ban fehér ruhás lányok adják át az iskola díját
és a babérkoszorút. A múlt héten aztán megva-
12.15 Utazási magazin
12.45 Luxus-sportok
13.15 Sport a nagyvilágból
15.30 Melléi (sorozat)
16.00 Motorok és legendák
17.00 Műkorcsolya
17.55 Hírek
18.05 Motorsport
18.55 Hfrek / Akdósztárok
19.30 DSF-stúdló
19.55 Hírek
20.05 Tessék mosolyogni I
21.00 Labdarúgás
22.55 Hírek
23.00 Sport a nagyvilágból
EUROSPORT
9.00 Golf
10.00 Tenisz
12.00 Ökölvívás
13.30 Atlétika
14.30 Tenisz
19.00 Motorsport
21.00 Jégkorong
22.00 Tenisz
24.00 Kosárlabda
1.00 Szörfösök magazinja
1PLUS
14.00 Szóváltás 14.45 Utazási magazin 15.30 Emlglla Romagna 15.55 Orlent-expressz (sor.) 16.50 Európa-magazin 17.15 Sajtó-klub 18.00 Hírek / Különlegessé-gek show-ja 18.40 Fury (sorozat) 19.10 Mese 19.15 Dokumentumfilm 20.00 Híradó
20.15 Gary BerUnl vezényel 21.20 A Splra testvérek 22.20 Visszaszámlálás (tilm) 23.50 Győzelmes fegyver

OSZTRÁK 1
9.00 Hírek
9.15 Vigyázat, kultúrál 10.15 Természetfilm (ism.) 11.00 Sajtóóra 12.00 Pillantás a hétre 12.30 Tájékozódás 13.00 Hírek 13.10 Nevelőnőt a papának
(német filmvígjáték) 14.55 Octopus vállalkozás
(sorozat)
15.20 Egy, kettő vagy három 16.05 Humberto cirkusz (sor.) 17.00 Minihirek 17.10 Idősek klubja 18.00 Hírek 18.05 Ausztria-kép 18.30 Testestől, lelkestől
(sorozat) 19.30 Híradó 19.48 Sport 20.15 Oroszlánbarlang
(sorozat)
21.15 Karaján (sorozat) 22.20 A bádogdob (film)
0.45 Hírek
0.50 1000 mestermü
OSZTRÁK 2
10.15 Slnuhe
(amerikai film) 12.30 Oldalpillantások 13.00 Haza, Idegen otthon 13.30 Képek Ausztriából 14.30 Dokumentumfilm 15.00 Sport 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 19.48 Konfliktusok 20.15 Tetthely
(krímisorozat) 21.50 Hírek, sport 22.00 Apának sikerül
(sorozat) 22.25 Fiatal szerelem (film)

PRO 7
5.40 Lassie
(amerikai sorozat) Megvadult bika 6.05 Világszafari (sorozat)
Sokk a sivatagban 6.50 BretMaverick (sorozat)
Sárga rózsa 7.40 Űrhajótöröttek (amerikai sorozat) A bőrtőnigazgató 8.40 Alamo Bay
(amerikai film) 10.25 Emil és a detektívek (német ifjúsági film) 12.20 Mozgó kórház (amerikai sorozat) Szórakoztatóipar 12.50 Bili Cosby-show (ism.) 13.20 A Mester (ism.) 14.15 Sztárok és állataik 14.25 Világszafari (ism.) 15.20 Feketeszakáll, a kalóz
(amerikai kalandfilm) 17.10 Fékezhetetlen Angelika (francia-német-olasz film)
Fsz.: Michéle Mercier, Róbert Hossein fHEE Matlock
(amerikai krimisorozat) Gyilkos trükk
19.30 Riporterek (sorozat) 20.00 Híradó 20.15 A boszorkányok
(amerikai film)
RETJEI Légörvény
(angol sci-fi)
Btütíl Kőkemény ötös (amerikai sorozat) Egy lépéssel több 0.40 Hírek 0.50 ÜtSalinába
(francia-olasz krimi) 2.25 Hírek
2.35 Bret Maverick (ism.) 3.25 Hírek 3.35 Mozgó kórház (ism.)

16.10 Cimborák II.
Magyar film 82\' 17.35 Fekete Villám kalandjai
Kanadai tévéfilmsorozat
A póniposta 18.00 Magyar évszázadok
II. József rendeletei 18.20 Mesesarok 18.35 Postabontás / Hírek 19.00 Rnom kis háború
Francia film 88\' 20.30 Dunasport 21.05 Látogatóban Csetrl
Elek történésznél 21.30 Slmándy József
SAT1
5.20 A kalóz (ism.) 7.15 Popcornia (ism.) 7.55 Superboy (ism.) 8.25 Asztrodinók (ism.) 8.55 Folytassa, tanár úr
(ism.)
10.25 Halló, Heino (ism.) 12.10 Ég és föld között 12.40 Egészségügyi magazin 13.15 Labdarúgás [HE Alvarez Kelly
(western) 16.10 Heves jeges
(francia filmvígjáték) Fsz.:Louisde Funes 17.35 Malibu vízi mentői (amerikai sorozat) Eddie gyanúban 2. 18.30 Hírek 18.40 Labdarúgás 19.30 Szerencsekerék 20.15 Korbinian
(színházi közvetítés) 21.55 Beszélgetés 23.20 24 óra 23.50 így láttuk 23.55 Alvarez Kelly
(ism.) 1.45

JÚNIUS 6. T
— CD" 1
6.38 Napi műsorajánlat 7.00 Napraforgó 1
6.40 Falutévé magazin 8.00 Műsorismertetés t
7.25 Hagyd aludni a mamát 8.05 Gólyahir - Vetélkedő *
és a papát I 8.35 PC ábécé-A számitó-
Mosómacik gépes grafika alapjai
Amerikai filmsorozat 9.00 Pöttöm Panna ,fl
7.50 .így szól az Úri" Amerikai rajzfilm S
8.00 Közjáték 9.30 Telejáték .\\
8.05 Csodálatos a világ A karika meg a bábu 1
Amerikai ismeretterjesz- 9.45 Elektor kalandor •*•
tő filmsorozat-22/1. BflEIii Cigánybúcsú 1
A Yellowstone holt- 10.25 A Herkulesek éjszakaiad
idényben (ism.) Dokumentumfilm i
8.30 Vasárnapi turmix íTOETii Telesport
mjnj Zenebutik - Zenehid 12.50 SOrSok
Különkiadás 13.30 Gazdaképző -
11.40 Világ-példatár 14.00 Telelovas 4
IndoNézetek (ism.) 16.00 K+P \'•\'
12.30 Képújság 16.20 ...és még egymillió lé-
12.35 Nótatévé pés-XVIII/7. rész: , e
Ildii Zenélő filmkockák Göcsejben (ism.) •
viszlát, Mr. Chipsl 17.11 JT tanító néni j
Goodbye Mr Chipsl) Portré pedagógusnapra
Angol film (1969) 17.25 Müsorajánlat-ldőjárás
l-ll. rész 73\'+68\' íHEE Delta
15.30 Kalandorok kíméljenek 1 18.00 Körzeti tévéstúdiók mű-
Kánya Kata társkereső sora |
műsora iliimil Kedves versem |
|MUU Arthur C. Clarké titok- Kiss Anna: Fohász i
zatos világa - XIII/7. 18.36 Időjárás \'%
A nagy szibériai rob- 18.38 Ünnepi ének :
banás ■ „0 Páter Sancte..."
16.20 Az Arany Könyvklub 18.42 Vizipók csodapók
ajánlja... az Ünnepi Magyar rajzfilmsorozat
Könyvhét kínálatából A kellemetlen szóm- ...
16.35 örömhír - A reformá- szédság (ism.) l
tus egyház műsora 18.55 Família Kft.
tHfiTii Walt Disney bemutatja nnKTil Kulcs a Manderley-
Baki kapitány kalandjai házhoz, avagy fedőne-
Amerikai rajzfilmsorozat ve Rebecca -a
Az álomhajó Amerikai tévéfilm 1
Wildside 11/1. rész 97\'
Amerikai filmsor. - Vi/3. Vandám őrnagy - Cliff
Az évszázad gyalázata Robertson (Tordy Géza),
Gumimacik Wolff - Dávid Sóul (He-
Amerikai rajzfilmsorozat lyei László), Eleni-Sea-
Az okos pásztorlány son Hubley (Kovács Nó-
Gyagyás a pácban ra), Sonia - Lina Des-
(Ism.: hétfő, TV1 9.00) mond (Borbás Gabi)
18.45 Szerencsekerék (ll/2.rész:jún.13.,TV2)
19.20 A Hét 21.10 Nahátl? J
20.00 Híradó 21.15 Telesport
20.20 Telesport Benne: - Mesterfokú
20.25 Góóól... tornászbajnokság, sze-
Labdarúgó-összefoglaló renként! döntő i
awiiíi Éjféli expressz tsz 21.45 Ünnepiének 1
(Midnlght ggj „Te Deum..." 1
express) 21.50 Geopolls *
Angol film (1978) 121\' A Francé 2 világpolitikai
(Felnőtt nézőknek!) sorozata-Feliratos!
23.15 Közjáték (ism.) 22.35 Klsvárdai fesztivál
23.20 , Nulladik típusú találko- Összefoglaló a határon
zások - Sci-fi magazin túli magyar színházak
V. fesztiváljának záró-
HD0 ünnepségéről 23.05 Ünnepnap - Jubileumi
Skorpió-koncert a Bu-
17.30 Paradicsom klub dapest Sportcsarnokban
Amerikai vígjáték 91\' ■ ■
19.15 Hóbortos hétvége
Amerikai vígjáték 95\' _ TV Plusz _ ^
21.00 Tavaszi láz az USA-ban 12.05 Vasálarcos - rajzfilm
Amerikai vígjáték 87\' 12.55 Orosz érmekincsek
22.30 Európa kemping 13.20 Szicília - Útifilm :
i/lagyar vígjáték 73\' 13.35 Sportcsemegék
23.45 lácsok mögött 14.00 Az 1501-8! |árat rejté-
Amerikai krimi 94\' lye (kalandfilm)



VÁMJUK
EANIZSATEX
t Dél-Zalal Üzemigazgatóság
8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 13-140, 13-040 Hibabejelentés: 11-442
- gázszolgáltatás - gázömlések elhárítása - gázkészülékek javítása - gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése - belső gázszerelések

ÁRUHÁZ
KANIZSA
IRODABÚTORT A KANIZSA DOMUSBÓL



MISKOLCI MOanyigfektolgozó Rí
A Flair kertibútor-család egy fair ajánlat!
3 év garanciával kínálunk
- 10 fajta asztalt
- 11 féle széket
- napozóágyat, zsúrkocsit, lámpákat
- gyermekbútort
- virágládákat.
Képviselet: Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel./fax: 93/310-360
Legyen a partnerünk!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését,
adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést,
- belső ellenőrzést, adókapcsolatok felülvizsgálatát
és ennek alapján javaslatot az önellenőrzés elvégzésére
2HLK KÖRTRÖLL KFT
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel.: 06-60-99-196



A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását.
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22.
Tel.: 93/13-140 Fax.: 92/73-155 Telex: 33-495
A COSINUS - Sootcrs
ÜZLETHÁZ
(Nagykanizsa, Fő út 9.)
április 6-30. között
KIÁLLÍTÁSSAL EGYBEKÖTÖTT
KEDVEZMÉNYES ÁRUSÍTÁST TART.
KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257



Vásárláskor első útja vezessen a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZBA!
... mindent egy helyen megvásárolhat!
Várjuk kedves vásárlóinkat!
DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ Nagykanizsa, Király u. 36.
NÁLUNK BIZTOSAN NYER HA RENDEL!
MUNKARUHÁZATI TERMÉKEK TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁRON!
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ
8800 NAGYKANIZSA
Tel.: 93/11-457 vagy 12-277
Fax: 92/73-279




KANIZSA
TREND KFT
KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/13-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk.
Újabb meglepetés a GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN
május 17-tól május 29-ig
GYERMEKNAPI akció indul
Johnson & Johnson babaápolási
termékekből.
Minden vásárlás után ajándékcsomagot nyerhet.



REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET
BIZTOSÍTUNK
A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN.
A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT
SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat
LEHET TÉL, LEHET TAVASZ, LEHET NYÁR,
NÁLUNK
A
LEGKEDVEZŐBB AZ ÁR!
19&3, május 28,
KANIZSA



Félszáz esztendő nem cse-kély idő. E terminus alatt ko-rok, divatok, ideológiák, poli-tikai rendszerek változnak. Ar-cok tűnnek fel majd el a köz-élet s a művészet világában, pillanatnyi szeszélyek nyo-mán. Félszáz esztendő nem csekély idő, egy festőművész életében pedig különösen nem az. Ekkora múlttal az alkotó számvetést készít, visszatekint
JUBILEUMI KIÁLLÍTÁS A VÁROSI KÉPTÁRBAN
az addig megtett útra, korábbi munkáira. Ezt tette az idén öt-venedik születésnapját ünnep-lő Haraszti László is, akinek az elmúlt hét péntekén nyílott meg jubileumi kiállítása a Vá-rosi Képtárban. A gyűjtemé-nyes tárlatot, mely hű kereszt-metszetét adja a művész pá-lyájának, Farkasné Báli Judit, a Zsigmondy-Winkler Műszaki Középiskola tanára nyitotta

Rákérdeztünk...
Mi lesz a VTV jiiniálisán?
- Azt hiszem, olyan az országban nem sűrűn fordult eddig elő,
hogy egy helyi tv stábja egésznapos műsort szervezzen és erről
folyamatosan tudósítson is, - kezdte a tájékoztatást Maros Sándor
a stúdió vezetője. - Mi eddigi működésünk ideje alatt igyekeztünk
valamennyi kanizsai eseményen jelen lenni. Ám most jött el az
idő, hogy ezen fordítsunk egy kicsit. Június 6-án hagyományte-
remtő céllal - képletesen - kinyitjuk a stúdiót a város előtt.
Alkalmunk lesz végre kipróbálni az erőnket, s elválik, képesek
vagyunk-e egy ilyen nagyszabású rendezvényt létrehozni, s arról
reggel 8-tól este 8-ig filmbetétekkel, klippekkel fűszerezve tudó-
sítani. ,
- Hány látogatóra számítanak?
- ötezer folyamatosan cserélődő embert várunk, akiket a déli
órákban - a Thury-laktanya gulyáságyúinak jóvoltából - ingyenes
ebéden látunk majd vendégül. \'
- Milyen programokkal szórakoztatják az érdeklődőket a Ká-
rolyi-kertben?
- Egésznap telefonos, ügyességi, s más egyéb vetélkedőkön
tehetik majd próbára képességeiket kicsik és nagyok. Az ezeken
elnyerhető ajándékok összértéke - szponzorainknak, a MATÁV-
nak, Dobri Lajosnak, a Kanizsa Trendnek, a Zala Megyei Iparcikk
Kereskedelmi Vállalatnak, a Tip-Topnak köszönhetően - 30-40
ezer forint. A rendezvényen képviseltetik magukat a város amatőr
és profi, gyermek és felnőtt csoportjai, mint például a Színitanoda
utcaprodukciója, a Tűzoltó Zenekar, a Kanizsa Táncegyüttes, a
sportakrobaták. Ezen kívül élőben mutatkoznak majd be a VTV-
ben szerdán és csütörtökön látható magazin műsorok: a Rend
őrségben, az Ifi-torony, a Színpódium. Lesz divatbemutató, ci-
gánytánc. Fellép a Defekt duó, a Pókháló Blues Bánd és a Carmen
együttes. Tárgyalásokat folytatunk még a Manhattan-nel is. A
júniális programját a Lépcsőház Zenekar zárja, akik az esti ut-
cabálon szolgáltatják a talpalávaló rock \'n\' rollt.
- kori -

majd még újabb tájak, hangu-latok barnái és pasztell árnya-latai. Tovább sétálunk előre a festmények mentén az időben, míg a legutolsó helyiségben megpillanthatjuk az elmúlt né-hány év szimbolikus és szür-realisztikus látomásait, vala-mint rekonstrukciós és mozaik terveit.
A tárlatvezetésnek vége, de megmaradhat eme időutazás emléke mindazoknak, akik jú-nius 27-ig ellátogatnak a Vá-rosi Képtárba.
- K. R. -
meg, mint Haraszti László egykori tanítványa. Ezt köve-tően a megjelent barátokat, volt kollégákat, tanítványokat az alkotó vezette végig kiállí-tásán.
A bejáratnál és az első te-remben a legkorábbi - a gim-náziumi és főiskolai évek alatt festett - munkákkal, sötét tó-nusú portrékkal, , csend-életekkel találkozhatunk. Mind beljebb haladva a termekben szélesednek a témakörök, új színek, formák tűnnek fel. Fák, kertek, a Kis-Balaton, a Dunakanyar zöldjei és kékjei

UTAZZON VELÜNK KÉNYELMESEN ÉS GYORSAN!!!
1 993. MÁJUS 23-TÓL AUTÓBUSZJÁRATOT INDÍTUNK /^M_
■■ __| NAGYKANIZSA ■ \' ■\'■ -♦ (
1 HÉVÍZ^SÜMEG—PÁPA—CSORNA \\. *7 /
L —1 MOSONMAGYARÓVÁR ■—*T\\ A -i
VISZONYLATBAN, AZ ALÁBBI MENETREND ALAPJÁN ^ y
1729 Nagykanizsa—Hévíz—Pápa—Mosonmagyaróvár
13 km ZALA VOLÁN Rt. 0 12
5.40 0,0 Nagykanizsa, aut.áll. 17.50
5.45 3,5 N.kanizsa (Palin), ltp.bej.u. 17.45
5.47 •5,2 N.kanizsa (Palin), Húsüzem 17.43
5.52 9,5 Újudvar, sz.ib. 17.38
5.56 13,3 Gelsesziget, kultúrház 17.34
6.00 16,4 Gelse, vegyesbolt 17.30 a.. 7I"HÜW»»M*\'~III &tv^x
6.01 17,2 Gelse, f.szöv. 17.29
6.10 20,9 Kilimán, Petőfi u. 40. 17.20
6.14 23,0 Alsórajk, ÁG. 17.16 r\\AX *\\&,\\w25S
6.16 25,6 Felsőrajk, sz.ib. 17.14
6.25 31,2 Pacsa, aut.áll. 17.05
6v36 40,8 Zalaapáti, aut.vt. 16.54
6.45 48,9 Alsópáhok, alsó 16.45
6.47 49,9 Alsópáhok, posta 16.43
6.48 51,6 Hévíz, Szot.bej. út 16.42
6.50 53,8 0 Hévíz, aut. áll. 16.40
6.55 53,8 Hévíz, autáll. ° 16.35
7.00 57,0 Cserszegtomaj, alsó 16.30 %Ki ) \\& ":
7.14 67,2 Zalaszántó, Ádám u. 16.16 fw /. ■ fv ni
7.21 72,2 Bazsi, műv.ház 16.09 uL, -A 1 \\
7.30 78,6 0 Sümeg, aut.áll. 16.00
7.35 78,6 Sümeg, aut.álí. ° 15.57 SÍ \\r4 {, ■\' "AJrv
7.42 83,1 Csabrendek, aut.vt. 15.50
7.49 88,2 Gyepükaján, aut.vt. 15.43
7.52 90,8 Káptalanfa, aut.vt. 15.40
7.54 92,7 Nemeshany, aut.vt. 15.38 %r ■-^#w ****
7.59 96,1 Megyeserdő, bej.út 15.33
8.07 100,1 0 Devecser, aut.áll. 15.25 \\\\/? \\ #* Y*«I
8.10 100,1 Devecser, aut.áll. ° 15.23
8.18 107,3 Noszlop (Nagybogdány) 15.15
8.21 109,0 Noszlop, autvt. 15.12
8.27 113,3 Bakonypölöske, sz.vend. 15.06
8.33 117,7 Kup, aut.vt. 15.00
8.37 120,6 Pápakovácsi, aut.vt, 14.56 p 1 \\l V
8.45 126,8 Pápa, Kilián ltp. 14.48
8.48 129,2 O Pápa, aut.áll. 14.45
8.50 129,2 Pápa, aut.áll. O 14.40 Maqykiniap^^ 1
8.53 131,2 Pápa, vasúti sorompó 14.37
9.01 138,4 Marcaltő (Ihász), posta 14.29
9.10 144,9 Marcaltő, sz.vend. 14.20
9.16 150,1 Szany, malom 14.14
9.17 151,0 Szany, sz.bolt 14.13
— 157,9 Rábacsanaki elág. —
9.29 160,3 Szilsárkány, sz.vend. 14.01
9.30 160,8 Szilsárkány, pásztori elág. 14.00
9.37 168.0 Csorna vá. 13.53
9.40 169,8 0 Csorna, aut.áll. 13.50
9.45 169,8 Csorna, aut.áll. O 13.45
9.47 nm Csorna, 2-es sz. iskola 13.43
9.48 vm Csorna, termálfürdő 13.42
9.52 m.% Csatárímajor 13.38
9.56 Bősárkany, orvosi rend. 13.34
9.57 1793 Bősárkany, isk. 13.33
10.00 182,6 Hanságliget 13.30
10.12 192,4 Jánossomorja, sz.ib. 13.18
10.30 207,2 0 Mosonmagyaróvár, aut.áll. 13.00
KÖZLEKEDÉSI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
KANIZSA 1993* május í||


KEDVEZŐ KÖZLEKEDÉSI STATISZTIKA
A gyorshajtás eredménye: a kocsi utasat meghaltak...
{A mtítörség archívumából)
A VÁROSFEJLESZTÉSI
BIZOTTSÁG TÁRGYALTA...
• Kanizsai bravúr • Ré-
szegen a volán mögött •
Változtak a jogszabályok
• 30 ezer forintos felső
határ
- Az év első négy hónapjában Zalában százharmincöt közleke-dési baleset történt. E tekintet-ben - a korábbi esztendőhöz vi-szonyítva — harmincegy\' százalé-kos a csökkenés. Ezt az ered-ményt elsődlegesen fokozottabb közúti ellenőrzésekkel és széles körű propaganda munkával sike-rült elérnünk. Köszönetet mon-dok az újságíróknak, akik napról napra segítőkészen tájékoztatják a lakosságot intézkedéseinkről! -r hangsúlyozta Szekér József alezredes, főtanácsos, megyei fő-kapitány-helyettes azon a sajtó-tájékoztatón, amit a közelmúlt-ban tartottak a megyei főkapi-tányságon.
Mint megtudtuk: eddig ősz-szesen nyolc halálos kimenetelű (60 százalékos csökkenés!), öt-venhárom súlyos és hetvennégy könnyű sérüléssel járó baleset történt. Különösen jó eredmé-nyekkel büszkélkedhetnek a ka-nizsai rendőrök, mivel a dél-za-lai városban hihetetlen mérték-ben, több mint hatvan százalék-kal(!) csökkent a balesetek szá-ma.
A legtöbb balesetet - százhar-mincegyet - a magánjárműveze-tők okozták, akik közül sokan fittyet hánynak a közlekedési előírások betartására. Ami vi-szont elgondolkodtató: a balese-teket előidézők közül harmincan ittasan forgatták a kormányt, pi-tyókásan ültek a vezetőülésbe. Előfordult, amikor az egyik pa-kodi lakosnál 3,82-4,02 alkohol-koncentrátumot mutattak ki, ami ugyebár a „merev" részegség ál-lapotának felel meg!
A legtöbb balesetért a sze-mélygépkocsivezetők (80), a ke-rékpárosok (18) és a gyalogosok (10) hibáztathatok. Ha már itt tartunk, érdemes pillantást vetni arra: melyek a legjellemzőbb vétségek, szabálysértések? Se-besség helytelen megválasztása (69), figyelmetlen, gondatlan ve-zetés (17), gyalogos hibája (10), elsőbbségadási jog figyelmen kí-vül hagyása (19), szabálytalan kanyarodás (4), szabálytalan elő-zés (5). Legveszélyesebb napsza-koknak a késő délelőtti, vala-mint a délutáni órák bizonyul-nak. A legtöbb baleset pénteken (27), hétfőn (23), vasárnap (22) és csütörtökön (19) történt.
hálás Márton alezredes, a me-
gyei főkapitányság közlekedési osztályvezetője többek között megemlítette, hogy a közleke-dési szabályokban történt leg-utóbbi változások kedvezően éreztetik hatásukat. Sajnos még mindig sokan megfeledkeznek -lakott területen belül, kívül egyaránt - a biztonsági öv be-kapcsolásáról. A járművezetők-nek mindössze harminc százalé-ka kapcsolja be rendszeresen a biztonsági övet! Az autók kivi-lágításánál már lényegesen jobb a helyzet, a pilóták nyolcvan százaléka betartja az előírást.
A sajtótájékoztató második felében a május 15-től érvénybe lépett büntető jogszabályok vál-tozásáról volt szó. (Kihangsú-lyozták, hogy a május lS-e előtti ügyeket még a korábban megfo-galmazott jogszabályok szerint bírálják el!) Nos, ami azt illeti, a rendőrség a jövőben már jóval magasabb „tarifával" dolgozik, íme egy kis ízelítő abból, ami a vétkesekre vár.
Ittas járművezetés, sebesség-korlátozás jelentős túllépése, va-lamint vasúti átjárón az áthala-dás szabályainak megsértése mi-att akár kétezer forintos helyszí-ni bírságolásra is számítani le-het! (Feljelentés esetén a bírság felső határa harmincezer(!) fo-rint.) Engedély nélküli vezetés, jobboldali közlekedés szabályai-nak durva megsértése, áthaladási elsőbbség és előzés szabályainak megsértése, tilos jelzés figyel-men kívül hagyása, szabálytalan parkolás, akár ezerötszáz forin-tos helyszíni bírsággal is sújtha-tó. (Feljelentés- esetén a bírság felső határa húszezer forint!)
A sajtótájékoztatón kérdésként felmerült: a közlekedési rendő-rök - akiket az utcán mindig egyenruhában látunk - civil öl-tözetben lefényképezhetik-e a vétségeket elkövető járművezető-
Az önkormányzat, illetve a polgármesteri hivatal meg-rendelésére nemrégiben vizs-gálta felül Nagykanizsa Álta-lános Rendezési Tervét (a to-vábbiakban: ÁRT) a fővárosi Városépítő Tudományos és Tervező Intézet két vezető" tervezője, S. Zlamál Ilona és Sylvester Edina. Nos, ezt a 63 oldal terjedelmű dolgo-zatot tárgyalta meg május 19-i ülésének első napirend-jében - Jancsi György el-nökletével - az önkormány-zat mellett működő Városfej-lesztési Bizottság, s a mun-kát összefogó Berczeli Emí-lia városi főépítész.
A bizottság tagjai közül elsőnek Balassa Béla nyilvá-nított véleményt. Néhány sti-lizálási és pontosítási szö-vegrész helyreigazítása mel-lett javaslatot tett: szociális otthon a jövőben csak külső zöldövezetben működjön, mielőbb ki kell jelölni az új városi köztemető és az új szeméttelep végleges helyét, a repülőteret polgári célokra is lehessen használni; a va-lószínűleg önkormányzati tu-lajdonba kerülő Kossuth lak-tanya célszerű hasznosításá-ra, s a belvárosban egy kon-ferencia-terem biztosítására.
Sónicz István bizottsági tag a környezetvédelem fon-tosságára, a felsőoktatási in-
ket. Igen, minden további nélkül megtehetik! Egyébként ez a nyu-gati országokban gyakorlat, s az állampolgárok jó néven veszik az ilyen intézkedéseket. Ugyanis ezáltal lényegesen javítható a közlekedési morál. Sőt, vannak országok, ahol a forgalomirányí-tó lámpába (például Németor-szágban) fényképezőgépeket sze-relnek, s a masinák automatiku-san lekattintják a tilos jelzésen áthaladókat!
Persze a rendőrségnek nem célja a büntető cédulák osztoga-tása, erre csak indokolt esetek-ben kerülhet sor. A járőrök jó-indulatú figyelmeztetésekkel, va-lamint a lehető legszélesebb körű propaganda munkával igye-keznek javítani a közlekedési helyzeten. Elsősorban termé-szetesen azért, hogy nyugodtan merjünk az úttestre lépni, illetve közlekedni.
Völgyi Ferenc
tézmények elgondolt Dózsa György út 73-75. sz. alatti épületkomplexum rendkívül költséges alkalmassá tételé-nek elvetésére, az ÁRT-ben rögzített célok szükséges anyagi fedezet előteremtésé-re, egy Ifjúsági Ház szüksé-gességére, a távlatokban lé-tesítendő városi színháznak az Apolló mozi helyén való működtetésének helytelen ki-jelölésére (a mozi új helye nincs megjelölve), a Csóna-kázó-tónál és a környező dombokon és erdőkben meg-valósításra tervezett üdülő-övezet és idegenforgalom infrastruktúrájának megte-remtésére és propagálásának szükségességére, a kedvezőt-len talajviszonyok miatt a vásárcsarnoknál elgondolt te-repszint alatti járműparkoló felszíni megvalósítására hív-ta fel a figyelmet.
Krémer József bizottsági tag szerint a dolgozat nem foglalkozik a közlekedés táv-lati elgondolásaival (a főépí-tész szerint erre külön tanul-mány készült), viszont túl-zottnak vélte a zöldfelületi rendszerrel és a környezetvé-delemmel kapcsolatos fejte-getéseket. Szerinte komolyan kellene foglalkozni a városi sportcsarnok és szabadidő-központ kérdésével, s e léte-sítmények végleges helyének
1993. május 28,
f KANIZSA



1993. május 18-tól már Nagykanizsán is vásárolhat
lakást, házat, autót,
mezőgazdasági gépet és
egyéb 100.000 forintot
meghaladó
tartós fogyasztási cikket előleg befizetése nélkül,
kedvező részletre a POLI GRUPO-nál!
36, 60 és 108 hónapos futamidő
Alacsony kezelési költség Magyar Hitel Bank garancia
HA NEM HISZI, JÁRJON UTÁNA!
Nagykanizsa, Deák tér 4. Tel.: 93/311-101
Immár \'91 óta működik Ma-gyarországon a Colonia Bizto-sító Rt., amely Kanizsán közel egy éve nyitotta meg - a vá-rosban negyedikként - kárren-dezési és ügyfélszolgálati irodá-ját. Az elmúlt héten városunkba látogatott a cég vezérigazgatója, Dlether Herrmann és helyette-se, dr. Csurgó Ottó, hogy ily módon is elismerésüket fejez-zék ki a helyi iroda sikeres te-vékenykedéséért. Ugyanis e tér-ségben - melyhez Keszthely és Lenti tartozik, só"t Kaposvár kárrendezési ügyei is - az el-múlt évben közel kétezer bizto-sítást kötöttek, 30 millió forin-tos összegben.
- 154 éves múltra tekinthet vissza Németországban a Co-lonia - mondta dr. Csurgó Ot-tó. - Itteni működésünk eddigi
meghatározásával. Németh László bizottsági tag - mivel nem kapta meg az anyagot -nem nyilvánított véleményt...
Jancsi György bizottsági elnök szükségesnek tartotta, hogy a két budapesti vezető tervező ÁRT-dolgozatát és a bizottság tagjainak javaslatait a polgármesteri hivatal ille-tékes osztályai írásban véle-ményezzék az önkormányzat felé. Felvetette, hogy általá-nosítások helyett konkrét meghatározásokra kell töre-kedni. Javasolta a zárt gép-járműtárolók és a parkolók helyzetének megoldását, a kerékpárutak jogosultságá-nak ÁRT-ben való -biztosí-tását, az állampolgári érde-kek mellett a vállalkozói ér-dekek párhuzamos védelmét (pl. a lakótelepeken lévő za-jos kisüzemek külterületre való áthelyezése önkormány-zati segítséggel), az új városi köztemetőnek a tervben sze-replő Csónakázó-tó melletti helyének megváltoztatását, lehetőleg a jelenlegi közte-mető bővítésével, a Petőfi úti téglagyár rendezését, a MÁV villanyvasút 2 sávos vonalá-nak területi igényére való fi-gyelmet, és a közúti teherfor-galomnak Európában egyre jobban terjedő vasútra való átrendezési lehetőségét.
Gerencsér Mária a meghí-vott TEFO képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1982-ben készült ÁRT-n az azóta történt változásokat át kell vezetni.
A bizottság tagjai - egy részleges különvélemény
időszaka, s még valószínűleg az elkövetkezői néhány év is, társaságunk felépítésének sza-kasza lesz. Ez magában fog-lalja mind a személyzeti, mind a technikai kiépítést, és a kü-lönféle biztosítási lehetőségek szélesebb körű bevezetését is. Most, idén májusban jutottunk el odáig, hogy elmondhatjuk, minden alapvető biztosítási igényre van már saját „termé-künk".
- Mennyiben kínál mást az önök cége, mint a több hazai biztosító?
mellett - a javaslatokat meg-szavazták.
A napirend második részé-ben a Miklósfa, Hóvirág ut-cai kastély jellegit, romos épület sorsát tárgyalta a bi-zottság. Berczeli Emília fő-építész közölte, hogy az ÁRT-ben az épület eredetileg lovas-centrum céljára szerepelt, de erről a lovarda tulajdonosa -a nagy költségráfordítás mi-att - lemondott. Ezután ke-rült a terület és az épület a kanizsai származású svájci állampolgár, Keszthelyi Ist-ván tulajdonába. Kenyeres Borbála, a Hatósági Osztály jelenlévő építési csoportveze-tője elmondta, hogy a tulaj-donos kérelmére jogerős bon-tási engedélyt adtak ki, s mi-vel az adásvételi szerződés-ben külön kikötés nem sze-repel, a kért elvi építési en-gedély megadásának sincs akadálya, bár az új épület vá-rosképi elhelyezését esetleg szabályozni lehetne. Közben kiderült, hogy a bizottság két tagja helyszíni szemlét tar-tott, amely során megállapí-tották, hogy a tetőszerkezet, a födém és több nyílászáró már bontás alatt van. Bár el-hangzott olyan vélemény, hogy a lepusztult kastély-épületet eredeti formájában helyre kellene állíttatni a tu-lajdonossal, a bizottság végül elhatárolta magát az ügyben, s úgy határozott, hogy a dön-tést - szakmai alapon és a törvények alapján - átteszi a hatósági szerepkörben lévő polgármesteri hivatalhoz.
T. I.

iÍiÍ;Íi:SÍ:iS5
iiliilti
- Nagyon sok újdonságot a biztosítások körében ma már nem lehet kitalálni, de ez nem jelenti azt, hogy az országban már megvan mindaz, ami csak létezhet a biztosítások terén. „Termékeink" nem különböz-nek nagyon más társaságok kí-nálatától, ellenben mi nyugat-ról adoptáljuk biztosítási for-máinkat, a kinti standartokat követve alkalmazzuk őket a hazai viszonyokra, s próbáljuk elhelyezni őket a magyar pia-con. Lényeges különbség van azonban az ügyfél kiszolgálá-sában nálunk, melyet igyek-szünk nyugati színvonalon nyújtani. Olyan jellegű ügyfél kiszolgálást, tanácsadást, tájé-koztatást, kapcsolattartást, gyors kárrendezést kívánunk meghonosítani, mint amilyen a német Colonia és az ottani ügyfelek között fennáll. Ezt
fogja megvalósítani a jövőben helyi képviselői rendszerünk. Képviselőink az adott helyszí-nen a Colonia partnereivel mindennemű kapcsolatot tarta-nak, majd szerződést kötnek, tanácsot adnak, mintegy „há-ziorvosai" lesznek az adott biztosítási partnemek. Ez, ha megvalósul, már minőségileg másfajta kapcsolatként fog működni, mint ami eddig az országban megszokott volt.
- Mik a további terveik?
- A mostaninál még jobban
decentralizálni kívánjuk az ér-
tékesítési munkát, úgynevezett
körzetigazgatóságokkal, me-
lyek elemeikben ma már ré-
szint léteznek. Ehhez kapcso-
lódva német módszer alapján
változtatni szeretnénk ügynö-
keink eddigi felemás helyze-
tén, így ők önálló vállalkozó-
ként, kizárólagos szerződéssel
kötődnek majd a biztosítóhoz.
Itteni látogatásunknak egyik
célja, hogy kikérjük munkatár-
saink véleményét e tervezett
szerkezettel kapcsolatban.
- K. R. -
KANIZSA
ÁLSZERÉNYSÉG

LA RDCHt
FOUCAULD AFORIZ- ? V V KETTÉ\' VA\'LASZT KERESZ-TÜL INDIAI FEJEDE-LE M VA\'RPALO-TA RÉ&Z.E SZERE-TET JEL-ZŐÍE
LEHET ÚJSA\'G-Fosz-
LA\'NY ! VAN . . .
/ROCKZE-NEKAR/ ESD BETŰI, KEVERVE v AZÚRPAR-TI LAKO5 v— DRIBLI-ZSLS



TOROK TARTÓ -MA\'NY -RA PA\'RJA



















KEP,
KE\'PMA\'S











,,r\'„ (.„ RL ^ \'\'


MÁBA




ÚJSA\'G




NÉVELŐ






1.

;, V É
r HANVAS i












NIKOLETT &ECE\'ZVE






ÖNKÉNTES KTEGA\'P DOL&OZNI KEZD! Z.EGER&Z. RÉSZE *
E.ESZÉDŰ





SIETTETI, RÉGIESEN


PANVOL NŐI NÉV







r OSZIF V. DZSUGAS-
VILI V BA\'LNA, NÉVELŐ-VEL






SÚLYOK






FORGA\'S




HH\'ZIA\'LLA-
TOK ÖSiZ-
SIESSEM. SA\'L
VÉGEI! NŐI CIPŐ
RÉSZE FITOS ORRÚ


TEHER, RÉGIESEN

OROSZ IGEN






KIS
SZAMA\'R





HIDROGÉN


















r WROCtAW FOLYÓJA .,CSODA
ORSZA\'G-
^AN 1 GA-
BONAFÉIE DEGTÍPŐ RÉSZLET!



FR.ZENE-iZERZŐ










KIRNER fA\'ROS 5.



RÉGI
SÚLYMÉRT- V RAG BE-TŰI, KE-VERVE HIÁNYOS fcORDAt.! ... LANKA A FÖLD-RE HUL-LAJT SZIBÉRI-AI FOLYo\'
SZIGNO






FÉLIG LETÉPŐ!


S20VJ. UR-
A\'LLOMA\'S










IGEKÖTŐ














LONDONI VILLAMOS ELŐTAG; NAP- LÓ\'TAG:
MA\'GNES- V V





KETJÓ\'S ÍETŰ




ZONBAN







SZÍNDA-RABOT KISE&fc EGVSÉ-GEKRf OSZT 3. cs









Tl\'Z-
HARMAD!









A ■ii TA\'RSA, RÖVIDEN
Beküldési határidd: június 4.
Lapunk 20. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfej-tése: 1. Nem, de mindig kitör néhány fát. 2. Rendben, de tud ön egeret fogni?
A sorsoláson: Balázsné Dús Edit, Borsi Sándor, Kománovlcs István, Mándoki Anna és Pozsgai Jánosné kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfize-tést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
HU-MOR-ZSAK
Bridzspartira hívják telefonon kollégái orvos barátju-kat, aki fiatal házas.
- Muszáj elrohannom drágáml - mondja a feleségé-
nek, miután letette a kagylót.
- Valami komoly? - érdeklődik a felesége.
- De még milyen komoly - válaszolja a férj. Már
három orvos a helyszínen is van!
Receptötlet
Hideg töltött saláta
lel cs ii/ apróra vágott sa-látako/cppcl. I/esítjuk só-val, torott borssal, ős e/t a mass/.át a salát.il\'ej ko/.epé-be töltjük. Vékonyra vágott retek karikákkal dís/.itjuk c-s talalasij; a hűtőszekrény* he tcss/uk, hogy egy kissé kifagyjon.
Tartármurtást adjunk mellé.
S/cinchvnkcnt ej\\ kisebb fej salütát megtisztítunk, megmossuk és Iccsurgatjuk. A tor/súkat eg.vencsre vág-juk, hogy a salátafej a tá-lon cjjjonosen álljon, cs u ko/épso\\ uyiTijje k\'\\cicit ki-vágjuk. A kcménj tojást megrcs/.eljuk, elkeverjük 5 dkg darált sonkával, diónvi vajjal, egy cvtfkanál tejföl-



02 \\





A ROTARY Fúrási Kft. BÉRBE ADJA
Nagykanizsa, Zárda u. 18. sz. alatti négyemeletes munkásszállóját.
Az épületben - kereskedelmi - szállodai - vendéglátóipari és - irodai egységek alakíthatók ki.
ÉRDEKLŐDNI AZ ALÁBBI CÍMEN ÉS TELEFONSZÁMON LEHET:
Schmidt Sebestyén létesítményfelelős, Nagykanizsa* Vár u. 7. Telefon: 93/313-040/17-03
im, *&»*** i KANIZSA


KERTBARÁTOKNAK
Horoszkóp
a 23. hétre
Félmilliós lopás Galambokon!
Az európai ember az 1500-as években, Amerika felfedezése után ismerte meg a kaktuszokat. Ekkor hozták első példányait Eu-rópába a hajósok. Az érdekes nö-vények helyet kaptak főurak, ké-sőbb gazdag polgárok növény-gyűjteményeiben.
A legtöbb kaktusz Amerikából származik. Igazik hazájuk a konti-nens száraz, félsivatagos vidéke, a rideg felföldek, de egyes fajtáik a tengerparti és őserdei övezetben is megtalálhatók. Színük, nagyságuk, virágjuk sok eltérést mutat, egyben azonban valamennyi kaktusz meg-egyezik: aszályos körülmények kö-zött él, és életmódja is ehhez al-kalmazkodott. A kaktuszok teste jól idomult a szélsőséges, száraz viszonyokhoz. Leveleik ritkább vagy sűrűbb, esetleg hajszerű tüs-kézetté alakultak. Formájuk gyak-ran gömb, testük bordázott. A tüs-kézet, az alak, a vastag (sokszor viaszos) bőrréteg mind a jó víztar-talékolást szolgálja. A bordák, tüs-kék árnyékolnak, felfogják s a kaktusz testéhez vezetik a bőséges hajnali harmatot.
Sok kaktuszbarát azért kedvelte meg ezeket a különleges növénye-ket, mert legtöbbjük nem túl igé-nyes, alakjuk változatos, lassan nőnek, így a mai kis alapterületű lakásokban is 1-2 négyzetméteren változatos gyűjteményt ápolha-tunk.
■;■;■:■:■:■:■:■:■:■:•:■:":■:■:■:■;■:■:-:■:■:■
Minden lakás alkalmas kaktu-szok nevelésére, ahol valamelyik ablak naponta legalább 3-4 órányi
Sajnos az utóbbi időben szapo-rodnak Nagykanizsán, valamint vonzáskörzetében a testi sértésig fajuló családi viszálykodások. A közelmúltban Pusztamagyaródon történt ilyen megdöbbentő eset. A vizsgálat során megállapítot-ták, hogy az egyik helybeli há-zaspár látogatóba ment ismerősei-hez. Eleinte nem volt semmi baj, az udvaron ülve csendesen be-szélgettek. A későbbiekben vi-szont a férj hűtlenséggel kezdte vádolni a nejét. Emiatt a feleség hamarosan méregbe gurult, s a kiéleződő vitát sajátságosán zárta le! Elővette a zsebkését és há-romszor megszúrta az urát. A szerencsétlenül járt ember súlyos, de szerencsére nem életveszélyes sérülést szenvedett. Persze a bics-kázás végződhetett volna tragédiá-val is...
Felettébb érdekes (meghökken-tő) bűncselekmény történt Nagy-kanizsán az egyik parkolóban. Négy személygépkocsiról leszerel-tek egy-egy kereket, így állt össze a tolvajok kerékkészlete. A tulaj-donosok kára huszonötezer forint körül mozog.
Változatlanul gyakoriak a pin-cebetörések. A nagybakónaki he-gyen öt hegyi hajlékban jártak hí-
napsütést kap. Lehetőleg az abla-kok közelében vagy a két ablak-szárny közé helyezzük el őket, így kaphatják meg a számukra nélkü-lözhetetlen napfényt. A sötétben, napfény nélkül nevelt kaktuszok rosszul fejlődnek, alakjuk rendel-lenes lesz (megnyúlnak), tüskéze-tük elveszti a fajtára jellemző hosszúságot, színt. Általában nem kényesek, kevés ápolást is meghá-lálnak. A legtöbb hibát az öntözés-sel követhetjük el. Hűvös, borult időben a túl sok víz rothadásukat, pusztulásukat okozhatja. Nyári melegben fejlődő, egészséges gyö-kerű növényeket bőségesen, na-ponta többször is öntözhetünk.
A kaktuszok a téli időszakban visszahúzódva, a nyáron testükben felhalmozódó víz- és tápanyag-készletből élnek. Tavasszal élet-módjuk megváltozik. Amint több a napsütés és állandósul a meleg, ideje a kaktuszokat a hűvös tele-lőhelyükről az ablakhoz, erkélyre vagy az udvarra vinnünk. Télen azonban elszoktak a napfénytől. Fokozatosan szoktassuk a növé-nyeinket az erős sugárzáshoz, el-lenkező esetben megperzselődnek. Először egész nap védjük őket, az-után fokozatosan csökkentsük az árnyékot, végül a legforróbb déli órákban óvjuk a kaktuszokat a túl-zott napfénytől. 2-3 hét múlva az edzettebbeket, az eredeti helyükön is teljes napon tenyészőket árnyé-kolás nélkül tarthatjuk. A kevésbé tüskés, zöld színű, viaszbevonat nélküli fajtákat csak félámyékban
vatlan látogatók, miáltal a gazdák-nak összesen körülbelül tízezer fo-rint káruk keletkezett.
A nagykanizsai rendőrkapitány-ságon őrizetbe vettek egy férfit, akit lopás miatt köröztek. Becse-helyen az egyik asszonyt a férje késsel megszúrta. A szúrás szeren-csére a feleség térdét érte, így a hölgy csupán könnyebb, nyolc na-pon belül gyógyuló sérülést szen-vedett.
Galambokon az egyik házból -ahova a tettes ablakbetörés mód-szerével hatolt be - 570 ezer fo-rint készpénzt és ékszereket vittek el.
Hogy mennyire kell vigyázni az alkalmi ismerősökkel, azt ékesen bizonyítja a következő történet, ami Nagykanizsán történt. Az ifjú - sajnos kicsapongásra hajlamos -férj igyekezett kihasználni felesé-ge távollétét. Az asszony két nap-ra vidéken élő szüleihez utazott, s így úgymond szabad volt a gaz-da, akarom mondani a lakás. A férj járni kezdte a szórakozóhelye-ket, s hamarosan megismerkedett egy szemrevaló hölggyel. A csinos teremtés hamarosan elnyerte a szalmaözvegy ember bizalmát, a
nevelhetjük, ezek nem viselik el az állandó erős napsütést.
Átültetésre is a tavasz a legal-kalmasabb időszak. Az átültetés csak akkor szükséges, ha a kaktusz már teljesen felélte földjének táp-anyagait, vagy valamilyen ok foly-tán nem nőtt jól az előző években, vagy ha a gyökere elpusztult.
Később kaktuszokat lehetőleg ne cserépbe, hanem csoportosan ládába ültessük. Földjük így nem szárad ki gyorsan és jobban fejlőd-nek.
Talajuk iránt a fő követelmény, hogy jól szellőző, laza, jó vízát-eresztő legyen, friss trágyát vagy egyéb bomló anyagot ne tartal-mazzon. Magunk készítette kak-tuszföld a következőkből áll: 2/3
Ékszereink a kaktuszok
rész kerti föld, amelyben egy ke-vés érett lombföldet is keverünk (vigyázat, az akác és a vadgeszte-nye, valamint a dió lombja nem alkalmas!), és 1/3 rész mosott, durva szemcsézetű folyami, eset-leg bányahomok. A földkeverék-be nem árt faszénzúzalékot is tenni. Átültetés után 2-3 napig ne öntözzük, majd fokozatosan növelhetjük a vízadagot. Ta-vasszal kerülhet sor a magvetés-re, a dugványok gyökereztetésére és az oltásra is.
FÉNY szalagon
Á. Kartai Csilla
szórakozást a továbbiakban már kettesben folytatták.
Éjfél után a nő kerek perec be-vallotta lovagjának, hogy távoli alföldi városból érkezett, nem tud-ja hol álomra hajtani a fejét, nincs pénze szállodára.
- Ugyan kérlek! — duruzsolta a felhergelt férfiú. - Ne is gondolj szállodára, nálam átszundikálhatod majd az éjszakát.
Persze a szundikálás előtt egyéb is történt, de azt most nem részle-tezem. Szóval amikor a jószívű em-berke felébredt, a hitvesi ágyban egyedül találta magát. Drágalátos partnernője angolosan lelépett.
A szalmaözvegy ekkor már -kissé még mindig mámoros fejjel - kezdett rosszra gondolni. Aggo-dalma hamarosan beigazolódott. Az éjszakai pillangó kivett tizen-ötezer forintot a zsebéből, majd tova libbent.
A rászedett férj nem tudott mást tenni - mivel a neje való-színűleg érdeklődött volna az el-tűnt összeg után -, cimboráitól kölcsönkért tizenötezer forintot. A pénz visszafizetését háromhavi részletben ígérte...
(Völgyi)
Kos: III. 21-IV. 20.

A felelősség alól könnye-dén, minden lelkiismeret-furdalás nélkül kisiklasz. Ez előbb-utóbb számodra is fájó szakításokhoz fog vezetni.
Bika: IV. 21-V. 20.

Egy új kapcsolat váratlan fordulatot hoz az életed-ben. Ha okosan irányítod, még sok jó származhat belőle.
Ikrek: V. 21-VI. 21.
I Túlzott szereplési vágyad árt a népszerűségednek. Jobb lenne egy kicsit visszafogni magad. Ala- -
csonyabb fordulatszám=kevesebb
ellenség.
Rák: VI. 22-VII. 22.
i Nehéz hét áll előtted, így nem árt már most gondol-| kodnod a hétvégéden. Tervezz valamilyen spor-tolási lehetőséget, mert a kerti munka nem az igazi.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 22.
i Ez a hét örömökben rá-tesz még egy lapáttal a múlt hétre, de vigyázz, ettől ne légy könnyelmű, mert így mindent elronthatsz.
Szűz: VIII. 23-IX. 23.

Állandó visszaesések jel-lemzik az életed bármely területét. Egy jó tanács: Nem lehet mindent a me-legre fogni. Mérleg: IX. 24-X. 23.
Üresnek érzed magad a | múlt hét fáradalmai után, de azért ne légy keserű. Gondolkodj hosszútávon, ez optimizmust adhat.
Skorpió: X: 24-XI. 22.
Az utóbbi hetek sikerei ne tegyenek elbizakodot-tá, mert ilyen feldobott állapotban könnyen hibá-zik az ember. Ez pedig nem jönne jól.
Nyilas: XI. 23-XH. 22.
Számos hibát követtél el a napokban. Okos takti-kával azonban még min-den helyrehozható. Csak ne kapkodj.
Bak: XII. 23-1. 20.
Nagy döntések előtt állsz mind a munkahelyeden, mind a magánéletedben. A józan paraszti ész most is kéznél van. Ezt ne feledd.
Vízöntő: I. 21-11. 20.
Az utóbbi időben túl so-kat dolgoztál, emiatt el-hanyagolod a családodat. Egy kis odafigyeléssel ez még helyre hozható.
Halak: II. 21-111. 20.
Fárasztó hét után most el-engedheted magad, de a túlzott lazításnak rossz vége lehet.
30 KANIZSA



SPORT
SPOR1
SPORT


BIROVERES KANIZSÁN
kézilabda
Az NB I B Nyugati-csoport-jában szereplő7 Olajbányász női együttese a hétvégén ne-gatív értelemben került közép-pontba. A hajrát jó sorozattal kezdó" lányok hazai környezet-ben 23-18-ra verték a MALÉV csapatát, majd az elhalasztott KÖVAC elleni mérkó"zésr51 is „pontosan" tértek haza. Ez-után újabb győzelmet arattak, amikor a Győri Keksz Kinizsi ellen 24-18-ra nyertek és így feljöttek a 4.. helyre, s ezzel megcsillant\' a lehetőség a bronzérem megszerzésére is. A befejező" két fordulóban az NB I-be igyekvő Szekszárd és a Z. Caola jutott az olajosok-nak, vagyis sok mindenben a döntés a kanizsaiak kezében volt. Most már múlt időben lehet erről beszélni, hiszen legutóbb súlyos sportszerűt-lenség vetett véget az Olajbá-nyász-Szekszárd rangadónak, amelynek 48. percében 17-13-as vendég vezetésnél félbesza-
Labdarúgás
Megkezdte a „feltámadást" az NB II Nyugati-csoportjában szereplő Olajbányász gárdája, amely Németh Lajos\' mester vezetésével nagyszerűen zárta az utóbbi 4 bajnoki fordulót. A mohácsiak ellen megtalált góllövő-cipőket ugyan nem koptatták a fővárosban, ahol 0-0-ra végeztek a Pénzügyőr ellen, de:
- Az idegenben mindig jól jön az 1 pont, igen, most egy kicsit jobb összpontosítással meglehetett volna a győzelem is - vélekedett Simon József, az olajosok technikai vezetője.
A pontos mérkőzés után a már reménytelen helyzetbe ke-rült ajkaiak voltak a vendé-gek. Ezen a találkozón 4-0-ra nyertek Szabóék, amelyen a cserejátékos Németh játszotta a főszerepet, akit a befejező 11 percre küldött be az olajos mester. Nos, a fiú meghálálta a bizalmat, aki 4(!) perc alatt 2 gólt szerzett.
A somogyi fővárosban is tartott a gólszüret, ahol «z olajosok újra négy góllal ter-helték meg a Kaposvár kapu-
kadt a mérkőzés. Az előzmé-nyek. Az első félóra változa-tos játékot hozott, de már ek-kor is azonos szabálytalansá-gokat másként ítéltek meg a bajai(l) bírók (Keszi-Lövész), akik többségében a szekszár-diaknak kedveztek. A II. fél-idő derekán azután elszabadul-tak az indulatok a feketeruhá-sok ténykedése következtében, amelyhez hozzájárultak a ka-nizsaiak is.
A 48. percben Szókéné ka-pott 2 perces kiállítást szöve-gelésért, de ebben a szöve-gelésben Keszi bíró sem ma-radt el, aki ugyancsak megsér-tette az olajosok irányítóját. Erre Szőkéné nekitámadt a fe-keteruhás embernek, aki ezért lefújta a találkozót.
A „mérkőzés" végén a vala-melyest lehiggadt Szloboda József, az olajosok szakosz-tályelnöke így vélekedett:
Nyolc gól
6 pontot
ér
ját, míg Csáki kapuja érintet-len maradt.
- Egy igen gyengécske Ka-posvár vendégei voltunk, ahol könnyen érhettünk volna el kétszámjegyű győzelmet is, de a fiúk mintha megsajnálták volna a szomszédváriakat -értékelt Németh Lajos.
Legutóbb, hazai környezet-ben a BKV Előre volt a ven-dég, amely titokban a 2. helyre pályázik. Nos, a találkozó 0-0-ra végződött, amely viszont egy remek összecsapást hozott. Az első 45 percben a fővárosiak, míg a másodikban a Szabó által vezényelt olajosok voltak job-bak, akik gólokkal is nyerhettek volna, de kimaradtak a helyze-tek, meg a szerencsével is ha-dilábon álltak.
A bajnokságból még 4 fordu-
ló van hátra, s ezeken a kiví-
vott pozíció tartható. /^n
- Több, mint sajnálatos az, ami itt megtörtént. A kanizsai minőségi kézilabda 20 éve van a porondon és most a felső, meg a külső erők elérték, hogy negatív értelemben beke-rültünk a sportági krónikába. A tények viszont összetettek: a rangadóra a küldőbizottság Lengyel Gábor vezetésével -aki a szekszárdi edző barátja - bajai (!) bírópárost vezé-nyelt, akik aztán működésük-kel teljesen kikészítették a csa-patot, fordított ítéleteikkel csak bennünket sújtottak, amit már nem bírtak el a játékosok, no és én sem. Várjuk a követ-kezményeket és felkészülünk... A felelősségben a bírók is osz-toznak!
Az ügy kivizsgálása és le-zárása a versenybíróságra tar-tozik, de az biztos, hogy a hétvégi záró fordulóban -amikor az olajosak a Z. Caola vendégei leszenk - Szőkéné nem léphet a küzdőtérre.
Cél; a 7. hely
Az NB I férfi mezőnyében újonc Tungsram gárdája a baj-nokság záró fordulójában, a playoffban a 7. helyért mérkő-zik. Ellenfele a PMSC csapa-ta, amely a playoffot a 2., míg
Sportliétvége
PÉNTEK
Kispályás labdarúgás. Min-denki Sportpályája. 17 óra: ÁFÉSZ-ZÓNA és MÁV El-ise-Tungsram. 17.45: Prog-ressó-Bútorgyár és Tip Top-Tubifex. 18.30: Kö-gáz-Iposz Varia és Hols-ten-Flamingó.
SZOMBAT
Természetjárás. Természet-barátok Napja a Városi Ter-mészetbarát Bizottság rende-zésében, Csónakázó-tó mel-letti Zöld Táborban. Megnyi-tó: 8.00 óra, majd termé-szetjáró versenyek (4 kategó-riában 5-5 fős csapattal), ter-mészetfotó- és rajzkiállítás, séták, diavetítés, terepkerékpá-ros ügyességi verseny, tájé-kozódási futás. Az Olajipari Természetbarát Egyesület do-ni emléktúrája. Indítás: Min-
a kanizsaiak az 5. helyről kezdték.
Az alapbajnokságban, majd a rájátszásban is remeklő csa-patok a bajnokság végére „el-fogytak" s így aztán „csak" a 7. helyért küzdhetnek. Termé-szetesen a lámpagyáriaknak -a helyezéstől függetlenül -nagy sikert hozott az első él-vonalbeli év, hiszen az újon-cok már az alapbajnokságban teljesítették a minimális ter-vet, azaz a további NB l-es szereplést.
Az első mérkőzésen: PMSC-Tungsram 30-33 (14-17). A lámpagyáriak legered-ményesebb dobói: Krichenba-um 10, Kurusta 6, Becskei 5, Bjelov 4.
A találkozóról így összege-zett Pintér István, a kanizsai-ak szakágvezetője: ■
- Változatos, fordulatokban bővelkedő sportszerű össze-csapást hozott a pécsi találko-zó. A második félidő közepén még 24-24-es állás volt, ám ezután mi újítottunk és a ta-lálkozó vége előtt 4 perccel három góllal vezettünk, s az előnyt sikerült megtartani.
A párharc állása: Tungs-ram-PMSC 1-0.
(bg)
denki Sportpályája, 8-9 óra között. Útvonal (10-15-25 km-es túra): Mindenki Sport-pályája-Szentgyörgyvári hegy-Bagolai erdő-Liszó-Miklósfai parkerdő.
VASÁRNAP
Baseball. Országos bajnok-
ság: ANTS BB Club Nagy-
kanizsa-Ajka, Mindenki
Sportpályája, 11.00.
Labdarúgás. Megyei: Kiska-
nizsa-Tótszerdahely, 10.45.
Galambok-Lenti Tsz, 17.00.
Városkörnyék: Miklósfa-Mu-
rakeresztúr, Bajcsa-Pat,
Nagyrécse-Orosztony (mind 17.00).
HÉTFŐ
Természetjárás. Az Olajipari Természetbarát Egyesület tú-rája. Indulás: autóbuszállo-más, 7.10. Gyalogtúra: Bör-zönce-Kürtöspuszta-Nagykő-hegy-Hahót. Táv: 15 km. Visszaérkezés: 17.25.
1993. május 2& KANIZSA ] 31



SPORI
SPOR1
SPORT


Új vezérkar a teniszezőknél
Varrodák figyelem!
A „Kanizsa" Ruhaipari
Szövetkezet ELADÁSRA FELKÍNÁL
16 DB KAEV GYORSVARRÓGÉPET.
INDULÓ ÁR: 20.000,- Ft + ÁFA
Érdeklődni lehet:
313-206 telefonon, vagy helyben a főkönyvelőnél, Egry u. 24. sz.
Tenisz
A Vár úti tenisz-sporttelep évről évre szépül, gazdagodik. Az immár 12 pályával rendel-kező" stadion így nagyszerű le-hetőséget biztosít az aktív, mi-nőségi sportolók részére. Per-sze nem elhanyagolható tény a szabadiddsportos teniszezők-nek nyújtott lehetőség, vala-mint az évek óta meghatározó szerepet játszó utánpótlás-ne-velés, a sajátnevelésű tehetsé-gek gondozása sem.
- Nagy örömmel és boldo-
gan mondhatom, hogy nagy-
üzem van a sporttelepen,
amelyért a versenyzők, a tár-
sadalmi sportvezetők rengete-
get tettek. Hallatlanul sok te-
niszbarát sorakozott fel, sokan
segítettek és segítenek napja-
inkban is. Korábban a Lelkes
András, majd a dr. Füle Lajos
szakosztályelnök vezette team
sikeresen munkálkodott a sa-
játos feladatok végrehajtásá-
ban, most pedig a teniszber-
kekben is jól ismert Farkas
Zoltán alpolgármester- ügykö-
dik nagy szeretettel és felelős-
séggel, aki tavasztól tölti be
a szakosztályelnöki teendőket
- újságolta a friss híreket Ber-
kes József, az olajosok örökös,
tiszteletbeli elnöke.
Az új vezérkar nagy ügysze-retettel látott munkához. A pá-lyán otthonosan mozgó új szakosztályelnök, a két helyet-tes - Novak Béla és Tálosi Miklós -, valamint a vezető-ségi tag, dr. Stefán Beáta, Szennay Andrásné, Lelkes András és a két edző, Márton József és Stégli János már a kezdeti időszakban is sikere-sen birkózott meg a feladatok-kal, pedig azokból bőven ki-jutott.
- Az előző vezetés valójá-
ban jól alapozott, akik a női
csapattal sporttörténelmet ír-
tak: veretlenül megnyerték az
OB H-es bajnokságot és ebben
az évben első alkalommal raj-
toltak az OB I-ben. A kanizsai
szakág az élvonalban öregbíti
jó hírnevünket, míg a tavaly
OB H-es férfiaknak nem jött
ki a lépés, akiknek erős volt
a minőségi osztály, s így az
idei évadban újra az OB III-
ban szerepelnek. Az viszont mindenképpen kiemelendő, hogy országosan is jegyzett utánpótlás-háttérrel rendelke-zünk, s ezek a srácok igen szép jövő előtt állnak - kap-csolódott a beszélgetésbe az új szakosztályelnök, miután túljutott egy „üdítő" tenisz-csatán.
- Miként láttak munkához?
- Nemes ügyet, jó szolgála-
tot és sok munkát vállaltunk
fel, ám az elnökségi tagok, az
aktivisták valamennyien elkö-
telezettek a szakág iránt, no
meg a jövő, a fiatalság iránt
- kezdte Farkas Zoltán, majd
így folytatta: - Az előző évi
bajnokságban sikerrel szere-
pelt idegenlégiósokra a ta-
nulmányok közeli befejezése
miatt nem számíthattunk az
OB I-ben. így aztán a fővárosi
összekötőnk révén kerestük a
megoldást, amit a bajnoki rajt
előtt néhány héttel realizál-
tunk.
A tárgyalások eredménye-ként érkezett az ukrán segít-ség. A nők szakvezetője Bog-danov Vlagyimir lett, s az ola-josokat erősíti Korityina Jele-na, Kucsinka Ruslana is. Ter-mészetesen ott vannak a küz-dőtéren az „aranyos" kislá-nyok is, köztük Novak Edit, Gaál Nóra, Gazsi Beáta, Kricsfalussy Eszter is.
- Csapatunk az OB I. alsó-
ágán s ott is a dunántúli cso-
portban küzd a bajnoki pon-
tokért. A mezőny egyébként 5
csapatos a mi csoportunkban,
ami azt jelenti, hogy csak egy
kieső lesz. Nos, mi arra ké-
szülünk, hogy a tavaszi-őszi
fordulókban egy csapatot
megelőzzünk, s ez pedig a
bentmaradást jelenti, amire
a lányokat képesnek is tar-
tom - vélekedett a szakosz-
tályelnök.
Évtizedek óta nagy figyel-met szentelnek a férfi vonalra a szakosztály házatáján, ahol az OB III-as csapat mellett igen erőteljes utánpótlásneve-lést valósítanak meg a szak-avatott edzők, rutinos verseny-
zők, így aztán nem véletlen, hogy az olajos-tehetségek egy-re inkább erősségei a kanizsai szakágnak, jobbnál-jobb ered-ményekkel hívják fel magukra a figyelmet a korosztályos or-szágos versenyeken és csapat-bajnoki találkozókon.

•RMHAIPARI* SZÖVETKEZET
- Természetes, hogy az előző időszak kedvező ta-pasztalatait kamatoztatjuk, ám e kérdésben lényegesnek tartom, hogy a saját erőre, a mi, magunk által kiépített bázisra építünk, a saját ne-velésre alapozunk. Ugyanis nem szabad lemondani a mi gyerekeinkről, a valójában ígéretes, szép jövő előtt álló fiatalokról. Mi bízunk a fiúk-ban és meggyőződésem, hogy tevékenységükkel, eredmé-nyükkel igazolnak bennünket — mondta határozottan Farkas Zoltán.
Az idei bajnokságban már „tiszta" kanizsai csapat rajtolt, amelyben a rutin és a fiatalság egységet alkot s amelyben az új időszámításra olyanok ké-szülnek, mint Horváth Béla, Korpics László, Péntek István, Tálosi Dániel, Lehota János, Farkas Kornél, Kánya Tibor, Márton József, Stankovics Já-nos és társaik, akiktől a do-bogóra való felkapaszkodást várják.
- A bajnoki helytállás mel-lett készülünk a hagyományos kupaversenyekre, a korosztá-lyos megmérettetésekre és a megfelelő háttér-biztosításra, hogy hosszútávon legyen bázi-sa a kanizsai teniszsportnak -mondta végezetül a szakági el-kötelezett Farkas Zoltán alpol-gármester, egyben szakosz-tály-elnök.
Balogh Antal
KANIZSA


alkatrészekkel együtt eladó. Érd.: napközben a 12-224-es telefonon. (1072 K)
Töltsön egy kellemes napot a Coca Colával!
COCA COLA a gyermekekért!
A Coca-Cola Amatil Rt. és a Polgármesteri Hivatal Sport-csoportja a Gyermeknap alkalmából egész napos programot szervez a Mindenki Sportpályáján.
1993. május 29-én, szombaton 9.30-21.00 óráig.
Az egyes rendezvényekre, programokra a helyszínen, illetve az általános és középiskolák testneveltftanárainál jelentkezhet-nek az érdeklődők!
Természetes, hogy a rendezvény ideje alatt a Coca-Cola Ama-til Rt. ingyen biztosítja standjain termékeit. Minden érdeklődő" Coca-Cola tombolát, a résztvevők Coca-Cola sapkát, sportesz-közöket, Coca-Cola trikókat és értékes jutalmakat nyerhetnek. De mindez maradjon meglepetés!
PROGRAM:
9.30-13.00 óráig: általános iskolások vetélkedője:
vegyesváltó, célbarúgó, iskolák közötti foci, kerékpáros ügyességi, freesbi célbadobó.
14.00-18.30 óráig: középiskolások vetélkedője:
kispályás foci, kismotor ügyességi, kosármérkőzések, célbarúgó, célbadobó.
Közben kommandós bemutató, 17.00-21.00 óráig SZABAD-TÉRI DISCO a programban résztvevők részére.
Szeretettel vár minden érdeklődőt a Coca Cola Amatil Rt. és a Polgármesteri Hivatal Sportcsoportja.
INGYENES
lakossági apró
Feladható: Nagykanizsa, ,
Király u. 47.
I. emelet. \'
H3/1Ü-305
Telefon:
LAKÁS
Kiscserfői hegyen 1100 négyszögöl telek -szőlő és gyümölcsös - téglapincével, teljes felszereléssel eladó. Akii megosztva li. VU-liny bevezetve, buszjárat vn. Érd.: Klskant-ui, Őrtorony u. 3. Bencze József. (1022 K)
Nagykaniziin tehermentes 1,5 szobás lakás reális áron sürgősen eladó. Érd.: Nk. Zemp-lén Gy. 7/A. X/63. hétközben, vagy 14-371 telefonon este. (1044 K)
3 szobás, 68 négyzetmétores, tehermentes la-kás eladó vagy cserélhető 1 + 2 félszobás és 1 + 1 félszobás lakásra megegyezéssel. Aján-latokat „ószi beköltözés" jeligére Nk. Pf.: 154-be kírek. (1047 K)
Eladó 5 szobás belvárosi családi ház kerttel, garázzsal. Tehermentesen. Irányár: 5 millió 300 cFt. Érd.: reggeli és esti órákban a 11-142 telefonszámon. (1062 K)
Zalakomirban családi ház 600 négyszögöl te-
rülettel áron alul eladó vagy kanizsai kétszo-
bás lakásra cserélheti!. Érd.: Zalakaros, Tor-
mái üt 7. Korona kert. (1061 K)
1 + 2 félszobás, III. emeleti lakás eladó. Nk. Városkapu krt. 3/D. 111/13. Érd.: helyszínen, az esti órákban. (1058 K) -\'
Kiskanizsán felújításra váró kétszobás családi ház eladó. Érd.: hétvégén, Nk. Pápai út 4. (1055 K)
Kísbagolai vagy Szentgyörgyvári hegyen bir-tokot bérelnék. Épület szükséges. Ajánlatokat „Későbbi megvétel lehetséges" jeligére, Nk. Pf.: 134-be kérek. (1070 K)
Nk-án kétszintes társasházban lakás kerttel, garázzsal eladó. Érd.: Nyírfa u. 9., az üve-gesnél. (1065 K)
1 + 2 félszobás 3. emeleti és ugyanabban a házban 1. emeleti egyszobás önkormányzati lakást egy kétszobás belvárosi lakásra cserél-
nénk megegyezés szerint. Ajánlatokat: „Vá-
roskapu" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérünk.
(1073 K)
Kaposvári út mellett (Gyulai megállónál) 700 négyszögöles terület áron alul, sürgősen el-adó. Épület, víz, villany van. Érd.: 17 óra után, Rákóczi a. 68. Horogh. (1071 K)
Egy udvarban két családi ház gazdálkodásra
alkalmas kerttel eladó. Érd.: Nk. Szent Rókus
u. 53. (1067 K)
Nagyrécsei 200 négyzetméteres családi háza-mat elcserélném nk-! háromszobás vagy 2 + 2 félszobás lakásra, értékegyeztetéssel, vagy eladnám. Érd.: Nk. Rozgonyi u. 27. Tel.: 14-580. (1078 K)
Nk-án, városközpontban, Kisfaludy utcában 3 szobás családi ház eladó. Érd.: 312-757-es telefonszámon, 17 óra után. (1081 K)
Nk-án, Berzsenyi utcában 3 szobás, 69 négy-
zetméteres, tehermentes, telefonos OTP lakás
eladó vagy elcserélhető* kertes családi házra
vagy két különálló lakásra megegyezéssel.
Tel.: 93/313-271. (1082 K)
Zalakoppán, Templom út 4. alatt eladó más-
félszobás, kertes családi ház. Érd.: Nk.
Bajcsy-Zs. u. 135. Rózsa Lászlóné. (1087
K)
Zalakaroson, Kilátó mellett 400 négyszögöl
szántó eladó. Érd.: SzUi. Nk. Rózsa u. 8/A.
rV/14. (1089 K)
Zöldövezetben 5 szobás, garázsos, kortes, te-hermentes lakás eladó vagy kiadó. Érd.: Nk. Bajcsai u. 60. Oerezsdi. (1090 K) Nk-án, Kazanlak krt. 11/D. 1/6. alatt két- és félszobás lakás eladó. Érd.: 18 óra után. (1093 K)
Gyékényesen, vlzközelben családi ház nagy
kerttel beköltözhetően eladó. Érd.: Nk. Akác-
fa u. 19. vagy Csurgó, Kossuth u. 47. (1108
K)
Nagyrécsei kétszintes, 200 négyzetméteres családi házamat eladnám vagy elcserélném nagykanizsai lakásra értékegyeztetéssel. Érd.: 314-580 telefonszámon, vagy Nk. Rozgonyi u. 27. (1107 K)
Kiskanizsán négyszobás, kertes családi ház eladó. Érd.: Varasdi u. 18. Tel.: 319-435. (1023 K)
Kétszobás, III. emeleti lakás a Garay utcában eladó. Érd.: Nk. Kisrácz út 12. vagy 23. (1106 K)
Vennék egy, vagy kétszobás tanácsi bérla-
kast, illetve tulajdonjogot. Tel.: 93/312-615.
20-22 óráig. (1100 K)
Nk-1 egyszobás, telefonos, felújított lakás el-
adó a Berzsenyi utcában. Érd.: 93/314-826.
(1098 K)
2000 négyszögöl zártkert elhanyagolt állapot-ban megegyezés szerint eladó. Érd.: Somogy-bükkösd, Fő u. 58. (957 K)
JAK MH
Tízéves Dácia 1300-as motorral 1310-es karos-szériával műszski nélkül eladó vagy bármikor kerti kisgépre cserélhető. Érd.: napközben a 93/12-305-tts telefonszámon lehet. (931 K)
Vegyes használatú Barkas, motorcserével 80.000 Ft-os irányáron eladó. Érd.: naponta 18 óra után, a 93/17-320-as telefonszámon. (1032 K)
Új állapotú ROMÉT kismotor eladó. Érd.: Batthyány u. 31. Tel.: 93/11-962. (1042 K)
2 éves, garázsban tartott, tört fehér színű* Skoda Favorit újszerű* állapotban, extrákkal együtt eladó. Érd.: hétköznap a 93/12-224 te-lefonszámon lehet. (1049 K)
Középszürke utánfutó eladó. Megengedett együttes tömeg 327 kg. Ezen kívül Wartburg alkatrészek (pl. fékszerkezet) eladók. Érd.: Nk. Városkapu 5/A. 111/13. (1050 K)
323-as Mazda eladó. Trabantot 30 ezer fo-
rintig beszámítok. Érd.: Kiss, Garabonc, Pe-
tófi u. 1. 15 óra után. (1066 K)
Kitűnő állapotban lévő Simson segédmotor-kerékpár eladó. Érd.: Nk. Bagola sor 5. (1068
K)
Citroen Visa 1100-as, benzines, jó állapotban
lévő személygépkocsi eladó. Érd.: TANDEM
autókereskedőnél, Nk. Király utca 1. (1094
K)
LO 3000 ROBUR diesel, büfé- és lakóautó-ként egyaránt használható. Érd.: Szombathely, 94/322-526 (1091 K)
LISZ 320-as, 4 személyes, elősátoros lakóko-csi újszerű* állapotban olcsón eladó. Érd.: Szombathely, 94/322-326. (1092 KJ
Eladó teljesen felújított, nagyon jó állapotban lévő Pannónia motorkerékpár. Műgyűjtők előnyben. Nk. Honvéd u. 2/A. Tel.: 93/311-574. (1084 K)
1200-as Zsiguli műszaki nélkül egyben vagy alkatrészként eladó. Érd.: Nk. Liszt F. u. 4. Honfi. (1083 K)
VW Golf olcsón eladó. Nk. Liszt F. 8/C.
Pleva. (1097 K)
Eladó 84 évjáratú, 190-es diesel Mercedes. Érd.: Belezna, Kossuth u. 49. 18 óra útin. (1105 K)
Eladó egy 150-es MZ üzemképes állapotban, érvényes műszakival 12 ezer Ft-ért. Tel.: 92/17-584 vagy Zalaszentiván, Zrínyi 64. Érd.: délutáni órákban. (1015 K)
AI.IÍKR1.I I
2 személy részére sürgősen albérletet keresek. Ajánlatokat a Kanizsa Szerkesztőségébe, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1060 K)
Főiskolás pár nyári szünidőre albérletet keres Nagykanizsán. Lehetőleg egyszobás, külön-álló lakisi. Ajánlatokat: Nk. Liszt F. 4/C. Ge-ró. (1077 K)
Fiatal pár keres júliusi beköltözéssel egyszo-bás, butorozatlan albérletet. Ajánlatokat „Pá-lyakezdő pénztárca" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérünk. (1104 K)
Belvárosi, egyszobás, összkomfortos, bútoro-zott lakás Igényes egyedülállónak kiadó. Érd.: 14-18 óra közön személyesen vagy telefo-non. Nk. Csengery u. 3. Farkamé. Tel.: 311-639. (1103 K)
Belvárosi vagy ahhoz közel eső egy vagy mísfélszobás lakást bérelnék. Ajánlatokat „Hosszútáv" jeligére, Pf.: 154-be kérek. (1079 K)
MŰSZAKI CIKK HÚTOK
HUSVÁRNA 28l-es típusú svéd fűrész pót-
Commodore 64 floppyval 2db joystikkal, programokkal eladó. Irányár 30000 Ft. Érd.: napközben a 93/12-305-ös telefonszámon le-het. (793 K)
600-as maginjáró, diesel szalagfűrész oladó. Ár megegyezés szerint. Érd.: Somogybük-kösd, Fő u. 58. (954 KJ
Óriás Schnauzer kiskutyák törzskönyvezve
eladók. Nk-Míklósfa, Krúdy u. 5/C. (1038
K)
Üzlethelyiség bérbe kiadó. Érd.: Nk. Erzsébet tér 12. Húsbolt. 8-12 óráig. (1039 K)
Élelmiszerbolt berendezésére alkalmas polc-rendszer eladó. Érd.: Nk. Batthyány u. 31. Tel.: 11-962. (1031 K)
Új állapotban lévő JÁWA BABETTA. és bé-csi mechanikis, rövid páncéltőkés BŐSEN-DORFBR zongora és egy komplett TACTON dobfelszerelés eladó. Rudolf Zoltán. Nk. Cso-konai 8/A. IV/2. (1041 K)
Szövetkezeti üzletrész eladó. Érd.: Nk. Kór-ház u. 9. Zágon. (1051 K)
Kuvasz kutya kölykök eladók. Cseri István,
Gyékényes, Petőfi u. 138. (1052 K)
Ezred mm pontos indikátor óra, 25-50-ig mé-rő mikrométer eladó. Nk. Városkapu 5/A. 111/13. (1053 K)
210 l-es, új Gorenje kűtőláda eladó. Érd.: hétköznap délelőtt a 93/12-283-as telefonon. (1054 K)
Áron alul eladó 10 sebességes, olasz verseny-kerékpár. Érd.: Peresztegi, Nk. Munkás u. 14/B. (1057 K)
Angol-szakos főiskolás lány nyári szünidőro
munkát vállalna. (Tolmácsolás, nyelvtanítás.)
Ajánlatokat: Nk. Liszt F. 4/C. Gerő. (1076
K)
Elsőaldozói ruha - hossza 134-es - mijuf 23. után eladó. Ajánlatokat „Kata" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1075 K)
Június 11-tól 12 napos lakókocsis körutazás - Ausztria, Svájc, olasz tengerpart - átadó. Ajánlatokat „Kedvezményes ár" jeligére, Nk. Pf.: 154-re kérek. (1074 K) \'
Idős, egyedülálló személlyel, aki lakásába fo-gadna, eltartási szerződést kötnék. Ajánlato-kat: „Bízzunk egymásban" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1029 K)
Nagyméretű garázs eladó. Érd.: Nk. Péterfai u. 3/A. II/4. (1095 K)
Jövedelmező másolási munka. Folbélyegzett
válaszborítékért tájékoztatom. Nagy Bálintné,
9100 Tét, Fő u. 129. (1085 K)
Jól menő, dinamikusan fejlődő vállalkozásom
lehetőséget kínál, hogy javítson anyagi hely-
zetén. Mozgékony, ambiciózus emberek je-
lentkezését várom. Cím: Nk. Pf.: 426. (1096
K)
Vállalkozásomhoz keresek olyan embereket, akik egy kellemes tevékenységgel jó kereseti lehetőségre tehetnek szert. Nk. Pf.: 413. (1102 K)
TZ 4 K-14 B traktor pótkocsival él locsoló-szivattyú eladó. Érd.: Kiskanizsa, Cigány u. 56. (1099 K)
Eltartási szerződést kötnék vagy beteg-ápolást vállalnék lakisért. Ajánlatokat „Megbízható" jeligére, Nk. Pf.: 154-be ké-rek. (1059 K)
IWRTNI.KKI.RI.SO
21 évet lány férjhez menne érettségizett, min-den kirog szenvedélyektói mentei, ttját la-kással rendelkezi fiatalemberhez. Leveleket „Vigasz" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1063 K)
Széles látókörű, értelmes, vonzó lány tár-saságát keresi házastársul egy 35 éves ér-telmiségi fiatalember. Sokoldalú, intuitív, érzelmileg Igényes társ jelentkezését várja 25 éves kortól hűséges kapcsolathoz, ren-dezett anyagiakkal. Le velőket „Valódi léte-zés" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (1001 K)

Insert failed. Could not insert session data.