Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



 
877.16 KB
2007-05-12 12:09:59
 Pápa, Fő u. 10. 4.kép.jpg
 

image/jpeg
Nyilvános Nyilvános
283
854
Pápa, Fő utca 10. Türr István Gimnázium

Az egykori bencés gimnázium ma Türr István nevét viseli.
Az iskola eredetileg a pálosoké volt, akiket 1638-ban gróf Csáky László, a város akkori földesura telepített le Pápán az ellenreformáció "harcosaiként". Gimnáziumot is alapított számukra a földesúr, amely kezdetben ún. kisgimnázium, majd 1761-től 6 osztályos "archigimnázium" lett. Ebben az iskolában volt diák Ányos Pál, az előkelő veszprémi családból származó, szerzetessé lett költő.
A gimnázium mellett a pálos rend 1756-ban - Magyarországon a másodikként - Teológiai Főiskolát is létesített Pápán, amely néhány év múlva Filozófiai Főiskolává alakult. Azonban csak rövid ideig működhetett: 1786-ban, a pálos rend eltörlésével mindkét iskola megszűnt.
1794-ben I. Ferenc visszaállította a gimnáziumot, amelyet 1806-ban a bencések kaptak meg. Vezetésükkel az iskola nagy hírnévre tett szert. Az 1812/13-as tanévben itt tanult Deák Ferenc (lásd még: Pápa, Korona u. 45.).
Az iskola jeles tanárai voltak Füsty Tamás, Méry Etel és a későbbi hercegprímás, Vaszary Kolos.
Az 1948-ban állímosított intézmény ma Türr István nevét viseli, akinek emléktáblája a főbejárat mellett látható.
Az iskola mai épületét 1890 körül emelték. Gyűjteményei rendkívül értékesek. Könyvtárának legrégibb darabja az Opera Antiqua 1497-1591-ből. Bessenyei-féle kéziratgyűjteménye a XIV. századig visszamenően tartalmaz adatokat. Régészeti gyűjteménye a város és környéke történetéhez szolgál forrásokkal.

A fénykép 2007 áprilisában készült.

Felh. irod.:

Németh Adél - Szabó Lajos: Pápa. Bp. Panoráma, 1989

Insert failed. Could not insert session data.