| 871.74 KB | |
| 2007-05-12 14:14:32 | |
 | |
 | |||||||
Nyilvános  365 | 1837 | Pápa, Széchenyi utca 10. | A városi lakóház többszörös kultúrtörténeti jelentőséggel bír. Itt, a ház utcafronti részében lakott Bocsor István (1807-1885), a pápai református kollégium (lásd: Pápa, Petőfi u. 13.) egyik nagy tanáregyénisége. Tanulmányait is abban az iskolában végezte, s 1837-ben lett az intézmény tanára. Magyar nyelvű történelemórái a város közönségére is nagy hatást gyakoroltak. Latin nyelvtana öt kiadást ért meg. 1848-ban az enyingi kerület nemzetgyűlési képviselője volt. A szabadságharc bukása után visszavonultan csak pedagógiai munkásságának élt. Az 1885-ben elhunyt tanár sírja az Alsóvárosi temetőben van (lásd: Pápa, Alsóvárosi temető: Bocsor István sírja). Egykori lakóházán 1972-ben avattak emléktáblát. Alakját a ház másik lakója, a költő Kozma Andor "Karthagói harangok" című versében örökítette meg: A pápai öreg kollégyiom terme Csupa vén diákkal zsúfolásig telve. Ajkuk néma, mint a faragott képnek, Pedig verekedő vad fickók lehetnek.: Több homlokon, arcon beforradt sebhelyek, Kemény hideg-vasra valló emlékjelek; Van, kinek hiányzik fél keze, fél lába... Ilyenek is járnak Pápán iskolába. Ki históriában kutat világeszmét, Tudós Bocsor István professzor tart leckét. Tavaly Debrecenben még Enyéng követje, Alig egy fél éve még tömlöcre vetve, Most Bécs kegyelméből, rendőrtől figyelve, Megint katedráján a hatalmas elme. Tilalmas részére a honi történet, Hanem Kárthágórul s Rómárul beszélhet. Im beszél is bőven ékesszavú ajka, Visszatért diákok szomjan csüggnek rajta. ..."S a dicső Kárthágó, mondja a professzor, Végső viadalra keseredett ekkor. Ezer éves multját üti vala arcul, Hogyha lemond gyáván a rátukmált harcrul. maga dölyfös Róma egyedül ha támad, Nem győz hős haragján Kárthágó hadának. Barbár Masszinissza, gaz numíd szövetség, Ez pecsételé meg Kárthágó elestét. Ám Kárthágó népe a bús végveszélyben Nagyszerű halálra buzdult föl kevélyen. A nemzeti zászlók lobogtak kibontva, Tódultak alájuk, nőtt a had naponta, Kárthágói férfit asszony nem marasztott, Hont védeni mentek urak és parasztok, Kereskedőt üzlet, mesterembert szerszám Nem kötött le többé, - beálltak ezerszám. S a zsönge diákok az iskola padját Fegyverért esengve önként odahagyják... Ó, a boldog ifjak, ép erős legények, Mint irigylik őket rokkantlábú vének! S ezek is elmentek, nem sujthatva mással, Sujtani az ellent bátor, bölcs tanáccsal. ... Mily prelekció ez? Úgy zeng, mint az égbolt... Eszmél a professzor, elhallgat, - elég volt. Hogy is volt? - Kárthágó, harangok és ágyú...? Mily anakronizmus, tudatlan és bárgyú! S mégis: a teremben nem mosolyog senki, Csönd van...tüzes arcok...s könnyezik mindenki. Nem szól a professzor; ha még szólna: torkán Kitörne, mely fojtja, a zokogás-orkán. Ül sokáig némán, sóhajt keserveset: "S Kárthágó - elesett." A fénykép 2007 áprilisában készült. Felh. irod.: "A kényes úrfi s a rongyos baka". Tanulmányok két halhatatlan pápai diákról. Pápa, 2001, Pápai Református Gyűjtemények |
