* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.
| 131.45 KB | |
| 2008-07-14 13:35:29 | |
 | |||||||
Nyilvános  657 | 2338 | Cím: "Beszéli a világ, hogy mi magyarok..." | Alcím: magyar történeti mondák Közreműködő: Landgraf Ildikó (szerk.) ; Banga Ferenc (1947) (ill.) ; Magyar Néprajzi Társaság (közread.) ; Európai Folkór Központ (közread.) Szerz. közl.: szerk.és a bevezetést írta Landgraf Ildikó ; [a rajzokat kész. Banga Ferenc ; [közread. a] Magyar Néprajzi Társaság, Európai Folkór Központ Kiadás: Budapest : M. Néprajzi Társ. ; Budapest : Európai Folklór Közp., 1998 ETO jelzet: 398.223(=945.11) Cutter: B 59 ISBN: 963-03-5867-0 Nyelv: magyar Oldalszám: 320 p. Megjegyzés: Magyar történeti mondák gerinccím ; Bibliogr.: p. 49-58. A következő szöveg a könyvből keletkezett automata szövegfelismertető segítségével: BESZÉLI A VILÁG, HOGY MI MAGYAROK..." it Magyar történeti mondák „BESZÉLI A VILÁG, HOGY MI MAGYAROK..." Magyar történeti mondák "'' ■ ■ ■ ' '' ' ■ 11 . - " -:■ Szerkesztette és a bevezetést írta Landgraf Ildikó -■■;'! •/ 3>, Magyar Néprajzi Társaság - Európai Folklór Központ Budapest, 1998 möghalt a vezérük, Attilának hívták. Itt temették el a Böge mellett a csalánosi hídná. Itt nagy part van, vízerek futnak össze-vissza, ide temették el, itt van a sírja. A hunok mög keletre möntek, a hö-gyek közzé. Erdélybe telepödtek le, ezök a mai székelyök. Ak: TankaMihály, Tamásfalva 1875, napszámos, 4 elemi, r.k, magyar Gy: Berta István, Tamásfalva, 1940 Hadak útja Erdély népe ugye mindig, amikor bajban voltak, mindig Csaba királyfihoz fohászkodtak. És állítólag, legenda, nem tudom igaz-e, valóság-e, de hogy a Hadak útja, a mai Tejútnak nevezett micsoda, az Csaba királynak a lovainak a patkójának a csillagai. s Ak: HirtÁdámné, Vörösmart 1905, háztartásbeli, 6 elemi, r.k, magyar j , Gy: Hegedűs Antalné, Mohács, 1994-1995, mk A honfoglalás - Beszéli a világ, hogy mi magyarok csak úgy keveredtünk ide a Kárpátokra belüre. Hát persze, hogy nem magyarokat terömtött ide az Isten legelőször. De mögölégöte az éttélők életmódját, azé segé-tötte ide Árpád vezér által a magyarokat. Mör, ha Isten nem segéte vóna, sosö értek vóna ide. Benn is ragadhattak vóna a Volga mo-csaraiba, vagy ami még rosszabb, más keleti szomszédoknál. Akár török földön is, aztán képzeljük el az akkori szép magyar vezérö-ket, fölvéve az ottani szokást, például török bugyogóba. Isten őrizz! Hát csak gyüjjögettek szépön errefelé. Követéket is küldött Árpád a Szvatoplukho. De annak mög annyi esze nem vót, hogy asszonyait, leányait elrejtse. Ezöknek osztán úgy mögtetszöttek a magyar vitézök, hogy itt má száz Szvatopluk sö tudta vóna mögállítanyi azt, ami erendőtetött. Össze-fogott az asszon-, lánsereg. Megkötözték a Szvatoplukot, mög emböreit, de előbb mögitatták ükét álomporos borral. így könnyen ebántak vélik. Küldöttségbe mög a legszöbb lányok möntek, kérve Árpád vezért, ne rombolla le országikat, házaikat, mer úgyis rossz híre van má a magyaroknak, hogy csak pusztéttanak, amerre mön- 62 nek. Inkább telepödjenek lé békösségösen. Maj, ha má fbiébredvén a vezérik lati, hogy úgy sincs mit tönnyi, belenyugszik sorsába. Ha pedig nem, hát akkor vigyék vissza oda, ahunnan ők gyüttek, Étel-közibe. így is lőtt, gyönyörűen lételepödtek a magyarok, a Szvatopluk mög kapott égy kisebb birtokot szolgákkal. Osztán, ha csak nyik-kanyi mert, rögtön mögkapta, möhet keletre, ha itt nem jó. Éccör osztán úgy is lőtt, ekalézót túl a Kárpátokon. Azúta is onnajt fenyegetőzik még a szelleme is. Az ottlakó népekké elhitette, hogy a magyarok millen rosszak. Ném is embörök, hanem félig kutyák, beszéni sö tunnak, hanem ugatnak. Ezök mög ehitték, osztán azúta is csak etetik magikba ezt hazugságot. Hát ném igaz, ném üdőznek a románok! Pedig csak a sértött féltékönség dógozott a bukott ve-zérbe. Mer felesége sö mönt vele, sőt még a lányai is féleségű möntek a szép magyar vitézökhö. Ezért haragusznak máig is ránk, magyarokra, hogy mink ollan szépök vagyunk. Mög hát az Isten is mellettünk van ókor. Ha akargya ném is tunnak elmardosnyi ben-nünket, ha már egyszer édáig elsegített minket. Aki ezt ném hiszi el, az még sose nézte mög a szép, derék, magyar katonákat, mör azok a legszöbbek a világon. Ak: Dömötörffy Józsefné Szmodics Borbála, 1930, földműves, 8 elemi, ev., magyar Gy: Godena Albertné, Nemespátró, 1962, mk A honfoglalás Szóval mint gyermek, mint fiatal gyerkőc szerettem mindig az öregek közt süntörögni. Beszélgették, hogy magyarok jöttek az Etelközből, a régi Őshazábul, és Lengyelországon jöttek keresztül. Hát nem szívesen látták a lengyelek. Azt hitték foglalni akarnak. Hát Árpád vezér azt mondta a királynak, hogy: - Nem akarunk titeket bántani, de erre akarunk menni! Adtok nekünk szabad utat, vagy magunknak vágunk! - ezt mondta Árpád. Úgyhogy megegyeztek, hogy adtak szabad utat, de Árpád azért mégiscsak: . . 63 oszta oda is mén vissza, az első kakasszóra. Addig a pince ajtója nyittá van, oszta a kígyók se őrzik akko a kincsöt, me mind a láncsa körül sürgölődnek, ugráolnak, tüzes táncot jáornak. Elyenko van rá alkalom, hugy a kincsöt mégszérözzék, de eddig, ez még nem sikerült sinkinek se, még talá nem is sikerül sohase. Ak-Gy: Bencze Sándor, Kórógy 1920, ny. igazgatási-jogi főelőadó, közigaz-gatásifőiskola, magyar, Ada, 1995, mk A szultán lánya A törökök ehajtották a pátri népeket, közöttik asszonyokat, kisgyeréköket, osztán főnevetek janicsárnak, azé tunnak ott Törö-kországba máig is magyaru beszényi. Pátróbúl is sok népet ehajtották, köztik égy fiatalasszont is a kisfiává éggyütt. Akinek útközbe az ölébe möghat a kisgyeröke. Etemette éjjé lopva égy ződ bokor alá. Osztán amikor má török fődön jártak, ott nagy árvíz pusztétott, ott a tengerparton, arra so-dort égy melöncébe alvó kisgyerököt. Fökapta az asszonka, osztán magáhó szorétotta a kis rongyai alá. Szöröncsére sönki sö vötte észre. Mikó ébredözött, mögszoptatta, csitétgatta. Ecsöndesödött a kis poronty, e mög hát magyarul gügyögött hozzá. Amikor aztán a szultán udvarába hajtották ükét, a szultán lá-nyának mögesött a szíve a kis porontyon, mög az anyján. Magáho vette ükét, osztán ott az udvarba égy kis házikóba rakta ükét. Ami-kor az anyja förösztötte, látta, hogy a kis lábain anyajegy van, osz-tán mindkettő egyforma. Csodák-csodája mindkettő égy madarat ábrázót. Nem beszét rúla sönkinek. Hanem egyszer a szultán lánya möglátogatta ükét, játszott a kisgyerökkel. Osztán annyira mögsze-rette, következő alkalomra vitt neki ruhácskát, ollan selöm török bugyogót. Rá is húzta a régi, avitt helébe, akkó látta mög a kis lá-bacskákat, azokon az árulkodó jegyeket. Ollan fehérré vát, mint a fal, mer azok az anyajegyek árukódok vótak. Hát történt pedig ez úgy, hogy eccör az aptyáva Magyarorszá-gon járt. Mikor az aptya, fia nem lévén, a harcokba is el-elvitte, hogy bátorodjon. Eccör, amikor égy nagyobb csata után egy kis csöndesség lőtt, a harcosok is pihentek, a Ián mög emönt az erdőbe sétányi. Epröt is szödögetött, osztán úgy elcsámborgott, hogy nem 75 tálát vissza a török táborba, hanem látott égy másik tábort. Odamönt. Hát csak nem bántanak azok se égy lant. Jó is gondóta, mer azok a magyar őrök igyenöst a parancsnok elé vezették, aki nem vót más, rrtint Hunyadi János. Látta, ki áll előtte, ezer mögparancsóta, hogy vigyék a lánykát az ő nem messzi lévő várába. Aztán szállásollak el illendően addig, amíg ő beszél az aptyáva. Ollan öröme vót ott a török lánnak, visz-sza sö akart mönnyi, amikor érte küdött a szultán. Annyira mögtet-szött neki a két Hunyadi fiú, közülük is az a szép, erős, hosszi hajú legén, akit úgy héttak, Mátyás. Kijártak az erdőbe, a patak partjára. Virágot szödött néki a daliás legén. Ű mög csókot adott érte, sokat, túl sokat is. Közbe mög azt a szép madarat bámúta, ami a legénnek a mellényére vót hímezve. Azt bámúta, simogatta. De annyira mögbámuta, hogy amikor égy csere révén mégiscsak hazakerüt a saját birodalmába, hamarosan égy aranyos hajú fiacskája születött, akinek mindkét lábacskáján ott díszölgött a sokat bámút szép ma-dár. Persze nem tudhatta ezt mög sönki sé az udvarná, mer az aptya, a szultán parancsára hamar égy dajkának kiadták, hogy nevelle, osztán majd csak lösz vele valami. Hanem a falucskát elöntötte az ár. A kisgyerököt a nevelője égy melöncébe tötte - nahát ez vót, ezt vitte az árvíz -, égy melöncébe tötte, lekötötte, maj csak lösz vele valami. Üt magát mög elnyelte az ár. így tálát rá a magyar fogol asszon. Mindönki úgy tudta, hogy a saját fiacskája, hát azt nem vötték észre, mikor annak szögénynek az ölébe möghat, osztán egy bokor alá dugta. - Hát mit tögyünk most! - töprengött a szultán lánya. Három éjjé, három nap nem aludt, csak gondókodott. Végre is elmondta az assszonynak, ez bizon az ű gyeröke. Ketten kigondó-ták, hogy mit tögyenek. Nevelle csak a magyar asszon, magyaru beszéllön hozzá, a török szó majd úgyis ráragad, ha itt kő marany-nyi. Hanem égyszércsak möghat a szultán. Hazagyüttek a seregök is Magyarországnál. Végre szabaduhattak a magyarok is, akik még ott étek, mer a szultán lánya közbejárt az érdekükbe. Szép kis siheder fiúcska lőtt má a kis török magyarbu, akit nagyaptya után Jánosnak neveztek el. Mikor elindulhattak Magyar-ország felé, hát akkor má a gyerök má tudott szaladgányi is. Sok, szép ajándékot küdött tőlük a szultán lánya, és azt a hollós gyűrűt, amit annak idején Mátyástu kapott. Azt is izente, ha nem áll mód-jába Mátyásnak üérte elgyünni, nevelle a fiát jó katonának, és tart-sa közelébe, de né mondja el sönkinek a titkot, mer hátha a fiú éle-tére törnének, akik nem kedvelik. A szultán lánya sose mönt féleségű máshó. Ü égyedü Mátyást szerette haláláig. A fiúcskábú derék, szép dalia lőtt. Ü vót Mátyás királ leghívebb testőre. Sokszó mögsimogatta azt a két anyajegyet a lábán, ami annyira hasonlétott arra a cimörbe lévő szép madárra. Ezt a történetöt onnaj tudták mög, hogy Mátyás királynak vót még egy kedvenc katonája, bizonyos Fekete Lőrinc, aki pátrói születésű vót. Föl is van említve a neve a pátrói történetírásba. Aranyláncot adományozott néki Mátyás királ, aki rokonságba vót azzal az asszonnyal, aki hazahozta ezt a kis török magyart a király-nak. Én így hallottam az ángyomtú. Ak: Dömötörffy Józsefné Szmodics Borbála, 1930, földműves, 8 elemi, ev., magyar Gy: Godena Albertné, Nemespátró, 1962, mk Mátyás és a bányabáró Egy bányabáró nagyon nyomorgatta a bányászokat. Hírit vette ennek Mátyás király, és titokba beszegődött a bányába tisztviselő-nek, hogy nyugodtan szétnézhessen egy kicsit. Látta, hogy milyen gazemberségre készülnek a bányagróf emberei, de hagyta. A pénz-táros igazságos ember vót, nem akarta, hogy becsapják a bányászt. Ezért el akarták tenni láb alól. Kieszelték, hogy feltörik a kasszáját, ellopják a pénzt, becsukatják. Úgy is vót. Befalazták a bányába a szerencsétlent. Másnap megjelent Mátyás király nagy kísérettel, és kiszabadította, a bányabárót meg a pereputtyát elcsapatta. Nagyon a szívén viselte a bányászok sorsát, merhogy a város azelőtt az anyjáé vót. De ő mindenhova elment, ahol a szegényeket sanyar-gatták, és igazságot tett. Ak: Vári Mihályné, 65 éves Gy: Görbe István, Nagybánya-Veresvíz, 1958-1960 77 Arra a helyre, ahol Báthoryt megölték, egy keresztet állítottak, és melléje két nyírágat ütöttek. A két nyírág megmaradt örökre, nagy törzsű fákká lettek. Az egyiket egy pásztor kivágta, a másik még mindég áll. Alatta van egy kút, amelyből utoljára ivott a feje-delem és a lova. A kút arról híres, hogy örökösen zöld marad a környékén a fű. Soha nem sárgul el a fíí, és soha nem fagy be a kút. A hely, ahol megölték a fejedelmet, nem termett semmit, csak csengőkórót. A domokosi nép megfogadta, hogy búcsújáró napot szentel azért, hogy a föld újra termékeny legyen. Kápolna épült ott. (Az adatközlő még látta a fundamentumát gyerekkorában.) A domokosi nép ma is zarándokol minden október utolsó vasárnapján a kereszt aljával ki a hegyre. Az eredeti kereszt a domokosi templomkertben van, ezt cserefából faragták. Ma egy betonkereszt van öntve a régi helyére. Azt mondják, ha megvágják a nyírfát, vér folyik belőle. Addig amíg a nép nem járt búcsúra, vér folyt le a Szabók-patakán. Balánbánya fölött áll a Belán-havas, ott jött az üldözők elől Báthory. Ott talán, amikor jött és üldözték őt, rálépett a lova egy lapos kőre, és rajta maradt a patájának a nyoma. Úgy hívják azt a követ, hogy írottkő. Ak: Mezei Ignácné Máté Regina, Csíkszentdomokos, 74 éves, házvezetőnő, 4 elemi, r.k, magyar ' Gy: Kopacz Katalin Csilla, Csíkmadaras, 1994 Az öreg gesztönyefa Zrínyi Miklósrul szól ez a kis történet, mer a pátriák szerették, kedvelték Zrínyi Miklóst. Bár arru, hogy a pátróiak hát mind evangélikus népek, mind áttértek, a Zrínyi család mög hát nagy katolikus vót, de azér kedvetek, mer ugye Zala mögyének is alis-pánja vót. Osztán erre körösztü Szigetvárru Csáktornyára sokszor lóháton erre járt a birtokaira a kíséretévé együtt. Na most, hogy Pátró így útba esött, itt is vótak annak idején szép lányok. Kedvete a Bolla Mihálnak az egyik szép lányát. Ügyé a Bolla Mihál az nagygazda 91 embör vót, akihö be- betért. Ewe kapcsolatba van ez a kis történet is. Többféle változatba emlögették a pátriák Zrínyi Miklóst, a köl-tőt, Néméspátróhoz fűződő viszonyát. Egyike azoknak a számomra legkedvesebb, melyet még ángyomtu hallottam. Zrínyi Miklós Csáktornyán lévő birtokárul sokszur errefelé lo-vagút végig a bucsaji högytetőn Szigetvárra mönvén. így kerüt be éccőr égy vihar alkalmává is a Miklósék-féle régi pincébe, ahol is jót mulattak, mer a gazda éppen gesztenyét sütött, amire tudvalévő, hogy jó esik az uj bor. Ennek emlékét őrzi a máig élő öreg geszté-nyefa. Hát ott van égy öreg gesztényefa. Hanem a högyvégnél lévő aligvári csárdába is be szokott mönnyi kíséretéve együtt. Ez az Aligvár, ez ott van a bucsaji högy-végnél, ahun a Biksi-högy is összeér. Kíséretéve együtt pihennyi. Ott látta mög eccő a csodaszép néméspátrói Bolla Borbálát is, aki édösaptyáva a zákányi vásárbú hazafelé gyüve mögpihentek a csár-dáná. Zrínyi is odavitte lovát a válluhó, ahun a Ián itatta a lovaikat. Ej, de ollan szomjú lőtt a Ián szépségétü, szömének tekintetétü, be köllött ternyi égy jó italra is, ahol a lány aptya iddogát. Illendően tudakóta a kocsmárostu, hogy kié ez a szép Ián ott kinn a kútná. - Hát az öregé! - súgja a kocsmáros, az öreg Bolla felé intve. De csak csínján nézögesse nagyuram, mer az öreg igön harapós kedvébe van. Sokszó kijár erre a török Kanizsa alu, osztán nemrég is ehajtották a legszöbb lovát. Na, gondoli a kapitány, jobb lösz fövidéttanyi. Mit beszéltek, mit sö, a kocsmáros sö tudta mög. De való, hogy akárhányszor a pátriák féreverték a harangot, hamarosan lecsapott a törökre a Zrí-nyi és csapata. Úgy mögkergette ükét, hogy csak néhánynak sike-rűt Kanizsára visszatérnyi. Ezök osztán emonták a vezérgyiknek, hogy Némöspátrónak hagyjon békét, mer ott szellemök tanyáznak. Magátu mögkondul a harang, osztán má ott is teröm az alvilág mindön lovasa, akik úgy hadakoznak, hogy még pár kiruccanás, és nem marad hírmondónk sö. Attú kezdve ném gyűrtek többet. Addig, amíg a gonosz lelkű embörök e ném törték a drága, jó Zrínyi Miklóst a föld alá. Azután sírtak csak igazán a pátriák. Odalött a falu, oda a két szép Bolla lánnyal együtt. Emléküket égy szép vadgesztényefa ör- 92 zi, melyet egykori udvarunk, kertjük helyére ültetett égy később előkerüt bujdosó pátri embör. Ak: Dömötörffy Józsefre Szmodics Borbála, 1930, földműves, 8 elemi, ev., magyar Gy: Godena Albertné, Nemespátró, 1962, mk A Rákóczi apja Még a Rákóczi apjával történt, mikor Bányán járt, hogy egy bá-nyagróf nagy vendégséget rendezett a tiszteletire. Háromszáz asz-szonyt meg lányt vitt oda. Az öreg Rákóczi is meg a legényei is ettek-ittak, mulattak reggelig. Már jó kapatosak vótak. A rezesek működtek, mindenki táncolt. Senki se vette észre, hogy a bánya-grófhoz egy küldönc érkezett. A nagy mulatás közben egyszer csak a bányagróf elkiáltja magát, hogy ácsi, mert azt mondja, hogy ű még sose hallott olyat, amilyet most lát, hogy háromszáz özvegy egyszerre táncoljon. Egyszerre megállt mindenkibe az ütő, lett nagy sírás-rívás, jajveszékelés, ordítás, mert az asszonyok rögtön tudták, hogy bányaszerencsétlenség vót, oszt a bányászok mind odavesztek. A fejedelem nagyon dühös lett, amiért a bányabáró ütet meg merte állítani a táncba, de amikor rájött hogy mirül van szó, akkor a bányabárót ott nyomban vasra verette, amiért olyan vakmerő vót, hogy nem átallotta még a fejedelemnek is parancsolni. A legényei közül meg kiválasztott háromszázat, és megparancsolta nekik, hogy az özvegyeket vegyék el feleségül, ü meg tovább mulatott, mert azt mondja, most már lakodalom van, oszt a lakodalomba mu-latni kell. Azt mondják így vót, de az asszonyok még sokáig sírtak, mert nem vótak ahhoz hozzászokva, hogy parancsszóra legyenek boldo-gok. Ak: Kovács László, 38 éves, bányász Gy: Görbe István, Nagybánya-Veresvíz, 1958-1960 93 Török-erdő Egyszer a törököket úgy elkenték a bányaiak, hogy csak úgy porzott. Beszaladtak az erdőbe, de utolérték őket, s mindet lekasza-bolták. Csak a szultánnak sikerült bebújni egy kunyhóban a sifon-ba. Ott cidrizett, de nem akadt rá senki. Mikor a magyarok elmen-tek, előbújt, és elkezdett kiabálni a katonáinak, de mind le vót már gyilkolva. Látta, hogy nincs más hátra, menekülni próbált, de nem tanálta meg az utat. Addig bolyongott, míg eltévedt, oszt meg is halt, vagy a farkasok széttépték. Azóta hijják azt a helyet Török-erdőnek. Ak: Simonovszki Tibor, 52 éves, bányász Gy: Görbe István, Nagybánya-Veresviz, 1958-1960 Nani sűrű " - ' Hát vannak illen elnevezésűk a dűlőnevek között, hogy azt a bi-zonyos erdős részt azt Nani sűrűnek héttak. Hát, hogy miért Nani sűrű? Hát ezt azért mondták, hogy Nani sűrű, igön jó hideg vizű kút is van ott, aztán csak küdöztek bennünket nyáron, hogy mön-jetök lé oda a Nani sűrűbe vízér. Mér Nani sűrű, hát tudakozgattuk. Az öregök emeséték, hogy azér, mör ott ütte agyon a porrogi kanász a Fehér Nanit. Hát Fehér Anna vót a neve. Igön szép Ián vót. Osztán Porrogru gyüttek ezök. Az a porrogi kanász - hát ahogy most mondik - udvarónyi akart. Szerette vóna evönnyi, udvarógatott neki, régi szóval nem tudom, hogyan mondták. Osz-tán a Nani mög nem át vele szóba. Na, mást möntek a Porrogi-högyön végig, má ide értek a börényi vásárra, a József-Sándor napi vásárra. Osztán mögeredt ollan por hó, esött. Azt mondták, amint odaértek vóna a sorompós lénia iránt, ahol régön a grófnak az erdeje vót, az iránt a nyomok etüntek. Hanem a baloldalon lefelé a pátri disznólegyelőn ott a csizmák nyoma, olyan piciny csizmái vótak. A csizmák nyoma le-felé vezetött, a bakancs nyoma mög előtte, de úgy látszott, hogy ott má húzta. Aztán a pátriák möntek utána, hát hová mönnek, hová mönnek, azok is möntek a vásárra, hát hová, hová vezetnek ezök a nyomok. Akkor lémöntek a sűrű iránt, osztán ott taláták mög a csá- 240 dé alatt a Fehér Nanit. Akkor úgy szótak - akik bemöntek ma Börinbe a vásárba - a csöndéröknek, hogy gyüjjenek ki, mör hát ott mi történt, hát ott van égy hulla. Na akkó, mikó kigyüttek, azok nyomozták ki. Azután el is fog-ták a porrogi kanászt a nyomain. Tagadnyi nem tudott, osztán be-ösmerte, hogy ott a baltává agyonverte a Nanit, a Fehér Nanit. A bokrok alá elrejtötte, de ezékrü a nyomokru a hóba, csak kiderüt. így taláták mög a pátriák. Osztán így nevezték el azt a kis bokros, sűrűs részt - má égy kis erdő is kereködött ottan - Nani sűrűnek. Ak: Dömötörffy Józsefné Szmodics Borbála, 1930, földműves, 8 általános, ev., magyar Gy: Godena Albertné, Nemespátró, 1962, mk Kilenc lán-gödre A surdi erdőbe régön vöt égy szép kis tó. A gombászó embörök, mikó erre jártak, azt látták, hogy szép tündérlányok fürödtek a tó-ba, benn a vízbe. Ha valakit mögláttak, gyorsan fölszödték a ruhái-kat, és elbújtak az erdőbe. Ezt jelöntötték a grófnak, hogy milyen szép lányok vannak itt. Az mög ehatározta, hogy meglesi őket, és a legszebbiket elviszi a kastélyába. Azt is tudta, hogy a lányok kilen-cen vannak. Fölült a bivalos fogatára, és elmönt az erdőbe. Nagyon meleg vót. Amiko a bivalok mögláttak a vizet, gyorsan rohantak oda. A gróf nem tudta mögállítani ükét. A tó vize enyete a fogatot, a bivalokat, a grófot is. A lányok többet soha ném gyüttek fürödni a vízhöz. Az erdőbe mindönki ismeri ezt a területöt, és most is Ki-lenc lán-gödrének hívják. Időközben a tó kiszáradt, és kevés sás, nád jelzi, hogy itt valamiko tó vót. Ak: Név és adatok nélkül. Gy: Surdi Helytörténeti Szakkör, Surd, 1994, mk 241 |
