Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



 
897.36 KB
2007-09-15 22:05:20
 Szeged, Rerrich tér: Rerrich Béla emléktáblája.jpg
 

image/jpeg
Nyilvános Nyilvános
226
786
Szeged, Rerrich tér: Rerrich Béla emléktáblája

A Fogadalmi templommal szinte összeforrott a két világháború közötti időszak legszebb magyar építészeti alkotása, a Rerrich Béla által tervezett árkádos épületcsoport, amely U alakban fogja össze a Bálint Sándor által legartisztikusabb hazai modern térkompozíciónak minősített Dóm teret.
A Dóm építésével egyidejűleg merült fel az igény, hogy hangolják össze az egyetemi, illetve püspökségi épületeket. A tér megkomponálására Klebelsberg Kunó kultuszminiszter 1927-ben írt ki pályázatot, amelyet Rerrich Béla (1881-1932) nyert meg. Az épületegyüttes kialakítását 1928-ban kezdték meg.
Az égetett, klinkertéglából készült téregyüttest az északeurópai országok építészete ihlette, Rerrich mintája valószínűleg a stockholmi városháza volt.
Az épületegyüttes nyugati részein egyetemi kollégium és hittudományi főiskola, délnyugati részein püspöki székház, déli és keleti szárnyán pedig természettudományi és orvosi egyetemi intézetek foglalnak helyet.
Rerrich Béla emlékére 1981-ben helyezték el a képen látható szöveges emléktáblát. Alakja domborműként is feltűnik azon az emléktáblán, amelyet a közelben a Dóm téri épületegyüttes kialakításában szerepet játszó személyiségeknek állítottak (lásd: Szeged, Rerrich tér: Dóm tér építési emléktábla).

A fénykép 2007 júliusában készült.

Felh. irod.:

Péter László: Szeged. Bp. Panoráma, 1981
Bálint Sándor: Szeged városa. Bp. Képzőműv. Alap, 1959

Insert failed. Could not insert session data.