Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



 
910.46 KB
2006-12-31 17:31:47
 Debrecen, Kálvin tér 11. 2.kép.jpg
 

image/jpeg
Nyilvános Nyilvános
283
784
Debrecen, Kálvin tér 11.

A városháza új épületének helyén, a Péterfia utca Kálvin térbe torkolló részén egykor a Kollégium professzorainak házai álltak, amelyeket sajnos az 1900-as évek közepén bontottak le.
A ház első lakója az 1740-es évek első felében Maróthi György, a debreceni Kollégium (lásd: Debrecen, Kálvin tér 16.) fiatal matematikaprofesszora volt, aki a zenéhez is kiválóan értett. Ő alapította meg hazánkban az első többszólamú kórust, a ma is működő Debreceni Kántus elődét.
A fiatal professzor itt hunyt el rövid, súlyos betegség után vérhasban 1744. október 16-án. Még nem volt harminc éves.
Nem sokkal később ugyanitt lakott Hatvani István (Rimaszombat, 1718. november 21. – Debrecen, 1786. november 16. ) orvos, természettudós, a debreceni Kollégium legendás professzora, "a magyar Faust". Magyarországon ő volt az első, aki tanítás közben fizikai kísérleteket mutatott be. 1757-ben a csillagászat törvényeinek segítségével meghatározta Debrecen városának földrajzi fekvését. Orvosként is nagy híre volt, gyakran meglepő módszereket használt a korabeli orvosláshoz képest.
Debrecenben hunyt el 1786-ban; sírköve a debreceni Református Kollégiumban látható. Kéziratait, fizikai eszközeit is a Kollégium őrzi.
Varga Imre kitűnő, Hatvani István személye által inspirált szobrát - "A professzor" - a Nagyerdőben, az Egyetemhez közel helyezték el (egy másolata Siófok városközpontjában is látható).
"A magyar Faust" szépirodalmi művek ihletője is lett. Arany János 1855-ben verset írt róla. Jókai Mór nagy hatású regényében, az És mégis mozog a földben is szerepelteti a professzor legendás alakját.
Ugyancsak lakott a lebontott épületben Erdélyi János (1814-1869) kollégiumi tanár, költő, író, kritikus, filozófus, esztéta, magyar népköltés-gyűjtő. Ő volt a fiatal Arany János egyik pártfogója, akinél debreceni lakásán látogatóban többször is járt Arany és Petőfi Sándor.

A fénykép 2006 júniusában készült.

Felh. irod.:

Papp Antal: Debrecen. Bp. Panoráma, 1976
Kovács Gergelyné: Debrecen. Bp. Panoráma, 1981
Tóth Béla: Maróthi György. Debrecen, 1994
Gyarmati Borbála: Hatvani István (1718-1786) a XVIII. századi magyar mûvelõdéstörténet nagy alakja,a debreceni Kollégium híres polihisztor tanára. = www.atomki.hu/Hatvani/

Insert failed. Could not insert session data.