Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



 
911.05 KB
2007-03-18 11:15:38
 Debrecen, Kálvin tér 16. 8.kép.jpg
 

image/jpeg
Nyilvános Nyilvános
263
769
Debrecen, Kálvin tér 16. Református Kollégium: Földi János emléktáblája

A Kollégium mai épülete a magyar klasszicista építészet nagyszerű példája.
A főbejárat homlokzatát Nagy Sándor János bronz domborművei díszítik. Kettős oszlopot hordozó széles táblán Kálvin és Zwingli egymással szembeforduló alakja látható. A mellette lévő oszlopon Arany János bronz domborművét találhatjuk, míg a Füvészkert utca felől Csokonai Vitéz Mihály emlékét örökítették meg. Ugyancsak a főbejáraton látható Kölcsey Ferenc portréja, Nagy Sándor János egyik legszebb alkotása. A sort Fazekas Mihály és Móricz Zsigmond portréja egészíti ki. Medgyessy Ferenc bronz domborműve a kollégium hősi halottainak, tanároknak és diákoknak állít emléket.

A képen Földi János (1755-1801) emléktáblája látható.
Földi János orvos, természettudós, nyelvész a Kollégium növendéke volt, majd Pesten folytatott orvosi tanulmányokat.
Orvosi tevékenysége mellett a nyelvtan, a verstan, a természetrajz és a természettudomány magyar terminológiájának kialakítása is érdekelte. Egy értekezésében a magyar növénynevek rendszerezését és osztályozását tűzte ki célul. Linné Critica Botanicáját véve alapul, részletes bírálat alá vette az akkor ismert magyar növény- és állatneveket és javasolta sok – általa hibásnak, megtévesztőnek vagy sértőnek vélt – név kicserélését vagy javítását, továbbá újak alkotását. E munka szolgált alapul Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály első magyar nyelvű növényhatározója, a Magyar Füvész Könyv (Debrecen, 1807) elkészítéséhez.
A nyelvújítás vitái közepette ő írta meg az első rendszeres magyar nyelvtant, s prozódiai, verstani kérdésekkel is foglalkozott.

A fénykép 2006 júniusában készült.

Felh. irod.:

Kovács Gergelyné: Debrecen. Bp. Panoráma, 1981
Papp Antal: Debrecen. Bp. Panoráma, 1976
A magyar irodalom története 3. kötet: A magyar irodalom története 1772-től 1848-ig. Bp. Akadémiai Kiadó, 1978

Insert failed. Could not insert session data.