| 1.71 MB | |
| 2007-11-16 08:44:26 | |
 | |
 | |||||||
Nyilvános  323 | 1112 | Zalai Hírlap 1971.01.31. 026sz 08old - Apám regénye 05 | A következő szöveg a cikkből keletkezett automata szövegfelismertető segítségével: Vértes Judit: " \' ár r Ss# C-& affil 1 %# @? lton I 13 W Ü Kántorbojíár-installáció V. fejezet Napsugár Nyomasztó nyári délután van Az égen lomha felhők: ócska, kopott, tépett függönyök. Mindjárt esik. De rossz így egyedül. Halott álmok közölt élek kifosztottan, fölöslegesen, megalázottan. Anyám szemében kezdtem a „tékozlő fiú" szerepében feltűnni. Gáspár Mancit valóban eltékozoltam, s vele a felkínált állast kidobtam az ablakon. Ez tagadhatatlan. Fabinyi álnoksága is lassan-lassan az én mulasztásommá lépett elő. „Miért is nem mentél el még egyszer?" . . Ktb. Zekét is otthagytam. Mindennek, mindennek ez a keserves állástalanság az oka. Csak jcvnne már valami, hogy közelebb kerülnék a Szerencséhez, A kenyérhez, eletető Napomhoz. Eddig jutottam borús r;ondolataimmal, amikor megérkezett édesanyám, örömtől feszített vitorláktól hajtva; — Van állás! — Hogyan, hol9 Milyen? — ugrottam fel a váratlan hírre. — Kicsit rosszul mondtam. Inkább fél állás, de mégis esak állás. — Nem bánom én, ha negyed, vagy nyolcadállás is. csak tessék már mondani, hol. es mi — kérdeztem izgatottan. — Nyolcvanegy éves az öreg kántor. Hatvan éve működik itt A községi elöljáróság hálából alkalmazna mellé egy segédkántort, amíg él. Tanítani nem kell. csak kisegíteni a kántorságban. De félév óta nincs rá jelentkező. Én mindjárt ajánlottalak! Vállald el! — Mf-nnyi a fizetés? — Évi 500 pengő. Fejbeütött az 500 pengő. És nem is tanítói állás, csak kántori. Talán ezért is nem vállalja senki. No mindegy. Gyerünk csak elő azzal a kántori oklevéllel! „Könnyebb így bejutni valahová" — hallottam tanáraim bíztatását Hátfia ez rsak lépcső lesz. ■ •? r Elvállalom. \'■\'■ \' A.% aranysxavú kántor Félóra múlva az öreg kántor tornácán voltam. Az ezer-ráncú jóságos aggastyán egy fonott székben ült. Az asztalon boros üveg, pohár. — Ülj le öcskös! — kínált szívesen és szelíd, szürke szemével vizsgálódva nézett rám. (De jól esett nekem ez az „öcskös", nem úgy, mint Zeke fölényeskedő „öcsém"-je. — Hát akkor te leszel a segédem? — Én lennék kántor bácsi, ha el tetszik fogadni. — Persze, hogy felfogadlak. Meg is ígértem anvídnak. De azért megnézzük, mit tudsz. Rekedt, fáradt hangot beszólt a konyhába: •< ^ — Kislányom hozzál ki még egy poharat! Ag\'gódó bámulattal pislogtam a pohárra is, a kántor bácsira is. — Igyunk öcskös! — kezdte főnököm a beiktatási szertartást és töltött jócskán. A bor felével is megelégedtem volna, hiszen sohasem kedveltem ezt az „ipart". — Nem lesz belőled fiam sohasem igazi kántor! — szögezte le pártfogóm, amikor tétovázásomat észrevette. —- Ez ad fényt a hangnak és színt az arcnak. Tudod, hogy hívnak itt engem 60 év óta? Aranyszavú kántor. Hát csak hajtsd föl! Használni fog neked is — bíztatott annyi szeretettel hogy végül is lelöktem a szokatlan adagot. Az „installációnak" ezen részét berekesztve elcsoszogtunk a templom felé. Az öreg útközben elcsípett egy palóccseme-tét; a fejebúbjára „barackot" pöckölt, 20 fillérrt nyomott a markába: — Gyere fújtatni! A kóruson kínos óvatossággal felnyitotta az orgona fedelét. Szerettetel simogatta a jámbor jószágot. Játszani, majd énekelni kezdett. Fpgatlan szájából, nyolcvanegy évtől megfakult remegő hangon bújt elő a jól ismert dallam: „Adj esőt a száraz földre, kegyes istenünk!" ... Tagoltán, minden egyes szót megrágva énekelt. — így kell! — mondta. — Most te játsz valamit! Játszottam, énekeltem, ahogy tőlem telett. — Elég jó\' öcskös, elég jó! Csak hiányzik a kádencia. Majd megtanulod. Az a lényeg, hogy mindig tisztán énekelj. És nem csak a dallam, hanem a szöveg is nagyon fontos Ami a fülnek érthető, az könnyebben beszivárog a szívekbe is. Boldogan bandukoltam lefelé a csigalépcsőn. Az kínlódva recsegett lépteink alatt, de nekem nagyon vidám muzsika \\7olt. Van állásom! Valamilyen van. Lenn, a tetthelyen még megittunk egy-egy pohár arcpirosítót, hangaranyozót. Azt is tisztáztuk újdonsült főnökömmel, hogy a kismisén én, a nagymisén ő játszik. Hétköznap is én. Fizetés ezért a községtől havi 41 pengő 66 fillér. Fizetett énekes miséknél, temetéseknél a stóladíj az övé, akár ővégzi, akár én. A keresztekről a szőttes őt illeti. — A szentelt gyertya a tied lehet! — mondta nagy vidáman. Ebben maradtunk. Azon törtem a fejem, hogy miért nem volt eddig erre a kereseti lehetőségre egyetlen egy ■ jelentkező sem a sok kárszói állásváró fiatal ember közül. A 41 pengő 66 fillér any-nyira több a semminél, hogy majdnem egy állami kezdő tanító fiztésének a fele. „Élni kevés, de meghalni sok!K Fél állás - két főnök Hátra volt még a kántor-ina si beiktatás II. felvonása. Illeti Ugyanis jelentkezni a plébánosnál is. Nagyságos és főtiszte^ndő Harkabusz Lászlá apát, szentszéki tanácsos, kerületi esperes, kárszói plébános, igazán egyházi szernéU iség volt, ha a címeket tekintjük Kopogtattam. Semmi. Üjra kopogtattam. Csend mindenhol. Benyitottam. Nagy hivatali helyiségbe jutottam. Élettelen bútorok mindenhol, de se apát, se plébános. A harmadik szob-iban mégis megtaláltam. Ruhát próbált a tükörben az apát Emberi, vagy papi hiúság játssza szerepét a tükör előtt\' Mindegy. Ti\'dtam. nekem ezt nem szabad tovább látncrr. T«yekezterr lopva, lábújihegyen visszavonulni. Már az ajU,*kilincsén volt a kezem, amikor észrevett. Tétova mozduliuot tett — mint a tettenért gyerek a beíöttosüvegnél — majd egész pompázatos pirosságában meg; "i dúlt felém. — Brrszttókrpmmrrszttókremhogyjttbekrem? — ?!?!? Annyit nagy hirtelen kiszt^esettem a mássalhangzó- áradatból, hogy sérelmesnek tartja jelenlétemet „szentségtörésnek", hogy megláttam a főpróbát. — Borzasztó kérem! Hogy jött be kérem? Mit akar kérem? — ismételgette. — A kántor bácsi küldött, aki felfogadott segédkántornak. — Ezért kellett betörni hozzám? — Az apátúr hozzájárulását kérem a döntéshez. — Az öreg kántor dolga, hogy kit fogad fel. Én hozzá-^rulok. Nostenvle. (No isten vele.). Kezet nem is fogott velem. Nem is lehetett. Rajta volt i szent kesztyű, pásztorgyűrű, stb. és így nem szabad pa-rolázni egy kántorjobbággyal. Elindultam haza azzal a tudattal, hogy beiktatásom megtörtént. Valamikor a történelmet királyok uralkodásával mértéle En — elég önkényesen — az állástalanok keserves krónikáját az oktatásügy minisztereinek változásával mértem. Képzős korom óta négy minisztert fogyasztott el fölöttem az idő: Klebelsberg Kunó: gróf volt, nem tudhatta mi az állástalannak lenni. Ernszt Sándor: pap volt, tudta mi a földi nyomorúság, de ^tűrőké és szenvedőké a menny\' stb. Karafiáth Jenő- székesfővárosi polgármester volt, mesterséget látott a miniszterségben, nem minket. Hóman Bálint: történelemtudós, tudoskodó történész. Meglátta-e bennünk a történelmet? Talán akarta, de nem tudta, > (Folytatása következik! |
