Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
14.36 MB
2010-02-17 11:02:34
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
2133
6326
Rövid leírás | Teljes leírás (818.8 KB)

Zalai Közlöny 1921. 048-072. szám március

Zalai Közlöny
Keresztény politikai napilap
60. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

60-1k évfolyam
Nagykaiiliin, 192i. március 1. Kedd
48. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Surteittórig í» kUJ&ilr.ul: Fíí-ut 13. sí.
- Int.ratb.n-ul.fofl 78, -
Mcrjelcnfk mindig kora reggel
FŐSZERKESZTŐ: Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
B.aittgj. Mp.lMid
FELeLósszesKeszró r BODROOKÖZY ZOLTÁN
Elílliclí.l Arak:
Ek\'" 360 K. FMvr. ISO K. XegyM-érrt 90 K. Efy Un 30 X. P.Ky" "im in > K
Hegedűs György interpellációja a házhelyekről és kis-haszonbérietekről.
Hegedűs György a nemzetgyűlés szombati ülésén az alábbi érdekes interpellációt terjesztette a földmivelés-ügyi miniszterhez, a házhelyek és kis-, haszonbérletekről szóló rendelet végrehajtásáról :
— A földreform örök büszkesége a földmivelési miniszternek. A földreform elejét akarja venni azoknak az igazságtalanságoknak, amelyek a falu egyszerű proletárjait a földbirtokosok részéről érik. A magyar falu népe kivette részét az ország munkájából.
— A forradalomnak és a kommunizmusnak kellett jönni, hogy az intelligencia észre vegye a falu népét és törődjön azzal. Igazi megnyugvást csak a földreform törvényjavaslat gyors, pontos és lelkiismeretes végrehajtása biztosithat.
— A földbirtok azonban el van vonva a falusi munkástömeg kezétől, amelynek megélhetése, kulturája és természeti nyugalma, valamint hazafias megbízhatósága örökösen függött attól a földbirtoktól, amelynek jobbágya volt. Azt látjuk, hogy a földreformot sehol sem akarják végrehajtani. Bűnös ebben n közigazgatás, mely ma is olt ül bagolyvárában és a megyét csupán a saját kénye-kedvére berendezettnek tekinti. A falu a közigazgatást betöltő dzsentri előtt örökösen gyűlölt volt. A magyar vármegye a dzsentri utolsó menedékhelye, ahol tanulás és tudás nélkül meg lehet élni.
Interpellációjában kéri a föld-mivelésügyi minisztert, hajlandó-e a községi elöljáróknak és különböző testületeknek a földreform végrehajtása tárgyában kiadott rendeleteket megváltoztatni, hogy a házhelyek és hishaszonbérletek kihasitását akkor is rendeljék el, amikor a faluban nincsen jelentkező, igénylő.
Nagyatádi Szabó István: A házhelyek és kishaszonbérletekre vonatkozó panaszokat jogosaknak ismeri el. Ezután is kéri minaen konkrét panasz tudomásra hozását, hogy eljárhasson benne. A kormány súlyt fog helyezni arra, hogy az uj főispánok közül csak azok kapják meg a kinevezést, akik a leghatározottabban megígérik a kinevezés előtt, hogy a földreform végrehajtását teljes erejükkel támogatják.
A választ az interpelláló és a Ház tudomásul vette.
A pénzügyminiszter első javaslata a Ház •lőtt.
Hegedűs György szombati interpellációján adott válaszok. -italmérési eagedély törvényjavaslatának tárgyalása.
Az
Budapisi, febr. 28. Rakovtzky István elnök 11 órakor nyitotta meg az űlé»t. Napirend előtt több személyes felszólalás tőrtént.
Grati Gusztáv: Személyes .kérdésben szólal fal. Hegedül György őt in .megcmli-telte szombati interpellációja alkalmival, hogy Ő és a szabadkőmivesek közt volt. ó té.ty-Icg 1916. ívben belépett néhány barátja ünneplésére egy szabadkőműves páhalyba. A szabadkőművesek működése \'azonban annyira visszataszító volt, hogy néhány hét múlva kilépett. Az egész epizódból ex a kellemetlen emlék maradt meg a szabadkőművességet illetőleg.
Legeza Pál: Előterjeszti a mentelmi bizottság jelentését Gaál Goazton mentelmi ügyében.
Ci«sto4Ín Sándor személyes kérdésben szólal föl. A zsidókérdésnek faji kérdéssé való átalakítása ellenkezik a keresztény felfogással. Errcnézve hivatkozik a német jezsuitákra. Mint katholikus pap veszedelmesnek tartja a zsidókérdésnek ily nemű tárgyalását, amit bizonyos oldalról, valami fekete páholy terjeszt. A kormány jóltetle, hogy a szabadkőmives páholyokat, mint titkos társaságokat feloszlatta, do menjen tovább és oszlasson fel minden titkos társaságot. Ezért is helyteleníti a zsidókérdésnek faji térre való áttolását, mert akkor az történne meg, hogy a kis szegény zsidót ütik, a bankzsidót pedig felemelik, hizlalják. Tiltakozik az ellen, hogy a keresztény gondolat ellenségei közt foglal helyet és a liberális blokkot ugy állítják be, mint a keresztény gondolat elnyomóját. A liberális blokk a magyar alkotmányosságot védi és a magyar alkotmányosságszerctet kell, hogy mindany-nyiunk szivében bent legyen.
Hefidüt György: Kijelenti, hogy semini joga sincs orra, hogy amit elmondott Giess-weiaről, azt visszavonja. Ebben az. országban nincsen katholikus pap, aki azt a felfogást vallaná, amit Giesswcin. Huszonöt évvel ezelőtt még nem beszélt így, amit bizonyítanak akkori írásai. Azóta elfajzott. A Galliloi-körnek éveken át volt előadója.
GiiSMvxin Sándor: A Geililei-kőrben soha egyetlen előadást nem tartott, csupán a társadalomtudományi társaság kérésére tartott néhány előadást.
Következett az italmérési engedélyekről szóló törvényjavaslat, melyet ErdfJi-Harrach Béla ismertet.
Ktrekcs Mihály elfogadja a javaslatot.
Huücr József elfogadja n javaslatot, követeli azonban, hogy a galiciaiaktól vonják meg az italmérési engedélyt.
Bródy Ernő Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter iránt feltétlen bizalommal van, azt gondolja, ő az agyedüli, aki meg tudja javítani a pénzügyi viszonyainkat. A javaslatot elfogadja és ő is helyesli, hogy a galíciaiaknak nem adnak italmérés! jogot annál is inkább, mert az italmérési jog a magyar állam kedvezménye és így elsősorban magyar állampolgárnak adandó.
Szltiényi Hegedűs György támadására válaszol.
Mtskó: Mosakodnak a szabadkőművesek 1
Szttrényi elismeri, hogy huszonegy év előtt tagja volt egy szabadkőműves páholynak, de csak rövid ideig, mert egy hivatalos vizsgálattal kapcsolatban onnan kilépett. A A páholy, melyhez tartozott, hazafias működést fejtett ki.
Hanczsr István a törvényjavaslathoz szól és art elfogadja.
Ertky Károly: Italmérési jogot, a jövőben olyanok kapják meg, akik a közerkölcsnek, hazának és társadalomnak tesznek szolgálatot. Az 1920. évi 4-ik törvénycikk felhatalmazást ad a kormánynak arra, hogy költségvetés nélkül intézik az ország sorsát. Mikor látta a kormány, hogy a nemzetgyűlés nem szavaz meg minden javaslatot, akkor a kivételes hatalom gyakorlását kérte, az 1920-ik évi 6. t-c.-bcn. A nemzetgyűlés ezzel kiadta az ellenőrzés jogát a kezéből s a kormány igy szisztematikusan kikapcsolta azon ügyek vezetéséből, amelyek a nemzetgyűlést illetik. A kormány mindig olyan javaslatot hozott a Ház elé, amely bank érdeket szolgál. Ami közgazdasági és pénzügyi törvényt hozott a nemzetgyűlés elé, mindig a kapitalista érdeket szolgálta.
Hegedűs Lóránt újra ezt az irányt képviseli. Ha végig tanulmányozza az ember az italmérési javaslatot, megtalálja benne a bor monopoliumát. A borkivitel ezáltal könnyen egy kézbe kerülhet. A legsérelmesebb Intézkedés azonban az egész törvényjavaslatban, hogy még lcözvetitŐ sem lehet, aki nem bejegyzett kereskedő. Kimondja a javaslat, hogy a bor nagyban való árusítását a pénzügy-igazgatóság engedélyétől fflgg. Szterényi indítványára a törvényjavaslaton bizonyos változtatást tettek a pénzügyi bizottságban. A pénzügyminiszter politikájában kiépítését látja annak a bankpolitikának, amely 1910. óta rendszeresen folyik. Korányi távozása óta ezen a téren nem Iát változást.
A tőrvényjavaslatot nem fogadja el.
Bcnárd Ágoston népjóléti miniszter személyes kérdésben szólal fel. A hosszú kor-
2 ZALAI KÓZLUNY
1921. március 5.
mányprogramm vita során valaki azt mondta róla, hogy ő undorodik • munkásságtól. Kijelenti, hogy ilyen megjegyzés! s.ha nam tett.
StmU Jóim,f: Siemálycs kérdésben kijelenti, hogy Bénárd miniszter azt mondta, hogy neki lelklgyőtrelmet okoz, ha • szociáldemokratákkal tárgyal. Azt hiszi, hogy ha valaki Igy beszél nem remélhet*, hogy vele tárgyalnak. V
Hegedül Lóránt pénzügyminiszter válaszol az egyes felszólalásokra. A javaslatot teljes őszinteséggel és tisztességesen fogja végrehajtani. Egyes módosításokhoz hozzájárul. Hozzájárul ahhoz, hogy a községek ne kapjanak italmérési engedélyt. Ami azt illeti, hogy a korcsmák ne legyenek közel a templomokhoz azzal ia egyet ért.
Bridy az ellen szólal fel, hogy a javas lat kizár bizonyos személyeket az italmérési engedély megadásától. Ilyen intézkedés nem ebben a javaslatban fordul elő elaóizbtn.
Haller József Felszólalására kijelenti, hogy hozzájárul ahhoz, hogy hadiárvák és rokkanlak nyerjenek engedélyt. Az italmáróái javaslat a kát kormányzópárt munkája ós amikor « a pénzügyminiszterséget vállalta, ezt magáévá tette.
Erokl Károly abból a téveszméből indul ki hogy ő buktatta meg Korányit óa azt hiazi, hogy az összes póniOgyminisztercket < fogj« megkukulni. Kéri, hogy a Ház a javaslatol fogadja el.
Ereky Károly: Személyes kérdésben szólal fel éa kijelenti, hogy t sohassm mondta, hogy Korányi megbukik. Mag van győződve, hogy a törvényjavaslat rossz.
Elnöki napirend javaslat után a Ház elhatározza, hogy legközelebbi ülés holnap délelőtt lesz.
Ülés vége 2 ór.kor.
A kormány ad kl ujiágot
Budapeti, február 28. A hirlapszedök és könyvnyomdászok bérköveteléseivel szemben a kormán* elhatározta, hogy a Pallas lapkiadó résvénytársaságnál — amelynél az Uj Nemzedék, Uj Lap, Nemzeti Újság készül — Esti Hirek és Reggeli Hírek dmmel négy oldalas lapot készít.
Keresztény szacialista munkások ós műegyetemi szedők állnak a gépekhez. A Pallas nyomdáját pedig rendórcsapalok szállták meg, hogy az esetleges rrndzavaró támadásokat meghiúsítsa.
Ezt a kétszer megjelenő újságol, a Lapkiadók Szindikátusának hozzájárulásával, a kormány adja ki. A lapot az egyes újságok előfizetői posta utján kapják meg. Az utcai árusítást azonban a kormány megtiltotta.
A lapkiadók hétfőn délben értekezletet tartottak, majd ezt követte a főnöki egyesület elnökségi ülése, amelyen kimondották, hogy a nyomdászok követeléseit nem teljesítik.
A sztrájk ennélfogva tovább tart.
Németemig eU6 érln tke-zí.® ax antanttal.
Pirú febr. 28. A szövetségesek a németekkel első ízben kedden lépnek érintkezésbe. A konferencián az elnöki menyitó után Uoyd Georg, dr. Simoninak fogja megadni a szót, aki meg fogja tenni megjegyzéseit az antant fellételeire.
Lloyd Georg és Briand már megbesiél-ték azokat a katonai és gszdasági\' kénysze-ritőjntézkedéseket, amelyeket Németorsiág vonakodása esetén alkalmaznának
A franciák gyarmatokat terveznek az Alföldön.
A „Magyarság" tudósítója politikuaok, mérnökök és gardák körében szerzett hiteles információk alapján számol be arról, hogy a francia kapitalistak egyik legagffiaabb érdekcsoportja egy magyar vállalattal szövetkezve a Duna és a Tisza közötti mintegy 122.000 kataszteri hold belvíznek levezetésére tett az érdekelteknek ajánlatot. Az ajánlat, amely csupán belvizlevezetésrc és nem egyúttal öntözésre is szól, több okból érdemli meg a figyelmet.
A munkát francia munkások és francia mérnökök végeznék. Csupán a legdurvább kubikos munka maradna meg a magyar munkások számárs, természetesen idegen vezetés mellett.
Akkor, amikor a magyar mérnököket az egész külföld keresi éa szívesen látja, mert műszaki tudásuk az egész világon elismert, valóságos öngyilkosaágszámba menne tőlük est a jelentkező munkaalkalmat elvenni I Különösen bűn volna akkor, Ka a francia feltételeket a maguk egészében elfogadnék I Ez ugyanis nem egyebet, mint másfél évtizedre szóU gyarmalszerü lekötöttséget jelentene mezőgazdaságunk számára.
Az ajánlattevők ugyanis azzal a kecsegtetőnek látszó csalétekkel jönnek, hogy egy bizonyoa ideig, míg ók a munkálatokkal elkészülnek (éa míg a magyar valuta lent van a mélységben), nem kívánnak semmi ellenértéket, azonban a munka elkészülte után évi százezer métermázsa búzát adjanak a gazdák, amelyre egyúttal a kiviteli engedély is blztositsndó Franciaország számára.
Bisonyos, hogy ebben az ajánlatban, a mely a természetben való adózást tizenkét esztendőre tervezi és ezen kívül csak a fenntartás költségeivel terhelné a magyar földet, a tanulságos előrelátás is feltalálható. Az előrelátás arra az időre, amikor az európai egyensúly másként alakul és a franciákra nézve igen jelentékeny tétel lesz az az ezer vagon buza, amelyet Magysrország fizet adóban, közigazgatási uton beszedhető természetbeli járandóság alakjában I \'
Ebből a tanulságos előrelátásból nekünk ís le kell vonni s következtetéseket. Azonkívül, hogy a magyar mérnöki kar ellen ilyen és hssonló merényleteket elkövetni nem szabad, nekünk tisztában kell lennünk azzal ís, hogy arra a százhuszonkettőezer hold földre, amely a belvizlccsspalás révén búzatermővé tehető, itthon a földbirtokreform helyes végrehajtása érdekében van szükség. Ez a terület uj terület, amit senkitől nem veszünk cl, aki azt sirstja és olyan uj terület, amelyen uj gazdasági egységek teremthetők. Ezeket az uj gszdasági egységeket nem szabad azzal a születési hibával a világra hoznunk, hogy idegen állam jobbágyai legyenek. Különösen nem szabad ezt tonni akkor, amikor a bel-vizlecsapolás hazai szellemi tőkén kívül hazai anyagi tőkével is elvégezhető I
A korona Zürichben.
Budapest, febr.28. Zürichből jelentik: A magyar korona állása ma: (nyitáskor) 117\'/,, osztrák korona: 1-277, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig —~90 szantim.
.Hittek egy /tlenben. Hitük egy haiákun. Hittek egy itlcni őrök igaztágban, Hitük Magyararttág Icítómadiiában Amen.m
TŐZSDE.
■ adapast, Mx. U
Valutapiac: Sajóitok t&SO. N,.l I0?o. Léva
--, IWUr Ml. t rtacú frank SSI6. l.enzrsl aiáika 17.
Márka >10, IJra ISID, Oas\'rák 71, tuUl JIO. Ui 8:a, Szokol OSS. Svájci frank »:.<">. Koron. In.>i ! 1*6, Frank.
itlair 1I0S, Hulla nj failel -. Mai--.
Bztákek: Magyar ll.ul IMO . O.rUaL H.l.\'l 10*.. Hasal 716. Jrlúk, 4». lassáasaalá KirnfcaSalm.
\' Bank —. Ma»\'u Otasz--, «00. Drascha
--, Általános imi--, Ssa>.iari 3300, SalféUrlinl
73SO llrikJnyi--, Rima 3000, Schhck 1313. Collmaan
--, Kaaici ISWi, Danica (V>»G, KlotilJ Mazjrar
Cukor--, Adria 9«W. AtUaUka tw, Klriljra.it tSOO.
Boanyák-Avá/ 1100, Upúk 10*., Vasawtrci
Villamo.--, ClaatU 10U, KonkoréU 30Í3
Csonka Magyarország — nem ország. Egész Magyarország: mennyország /
hírek!
— \\
Előfizetőinkhez!
Kérjük mindazon igentisztelt vidéki előfizetőinket, kik a február havi előfizetési dijakkal hátralékban vannak, azt mielőbb beküldeni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldésében fennakadás történjen.
A .ZALA! KÖZLÖNY"
kiadóhivatala.
— Htfcdfta György Qnaeplóae
A Keresztény Otthon helyisbe vasárnap is megtelt hallgatósággal- Ez alkalommal P. Hedly Jeromos, Kováit Antal és Zalavinj József tartottak lelkes Ifiadást. P. Hedly Jeromos ismertette az Ébredő Magyarok Egyesületének leiratát. A leirat magyarázata kapcsán kiemelte dr. Hegtdüs György képviselő bátorhangu interpellációját, amit a szombati \'nemzetgyűlésen mondott el. A jelenlevők lelkesen megéljenezték és tüntetőleg ünnepelték Hegedűs Györgyöt
— -Kettős doktor. Dr. Novay Imre városi jegyző államtudományi doktorátusa mellé megszerezte a budapesti tudomány egyetemen a" jogtudományok doktorátusát.
— 44 áros házassági órfordaló Szép ünnepély volt hétfőn d. e. fél Hz órakor a városi felső templomban. Ekkor ünnepelte Bogenrieder József és neja Althaller Karalin házasságuknak 40 éves évfordulóját. Eberhardt Béla k. r. hátfőnök csendes misét mondott, melynek végeztével szép beszédben emlékezett meg az érdekeltekre nézve nngy napról, üdvözölte őket és fejtegette az évforduló jelentőségét és végül megáldotta a jubiláns házaspárt. A szép és benső ünnepély mély hatással volt a jelenlevőkre.
— Egy amerikai bankház kapott elsőbbséget a magyar Jegybank felállítására. Budapestről jelentik : Hánapok óta előkészítő tárgyalások folynak a magyar jegybank fclállitása céljábóL E tárgyalások során, amint értesülünk, ujakban Hegedűs Lóránt pénzügyminiszternek bizonyos feltételek mellett sikerült előzetes megállapodást létesíteni egy előkelő amerikai bankházzal, amely elsőbbségi jogot kap egy ineghatáro zatt időre a magyar jegybank pénzügyi felállítására, illetve előkészítésére. Az amerikai bankház igénybe fogja venni az amerikai magyarság áldozatkészségét, amínak jelentős szerepe lesz az önálló jegybank tervbevelt megoldásában. Valószínű, hogy az előzetes tárgyalások hamarosan véget érnek s ebben az esetben az eselben az amerikai bankház megkapja az opciót a magyar jegybank megteremtésére.
1921. március 17.
ZALAI KÖZLÖNY
S__
— Halálozás. Fülöp J©"«f, a szombathelyi közigazgatási tanfolyam hallgatója, a helybeli piarista intézet volt növendéke. a 20 as honvédezred tart. hadnagya, két hónapi szenvedés után Szepctneken 1921. február 27-én 24 éves korában meghalt. Temetése kedden délután fái 4 órakor lesz Szcpetno-ken a szülői hából.
— Tiltakozás Zalnegor*zegea. F. hó 26-án d. u. 6 órakor Zalaegerszeg impozáns keretek között adott kifejezést elkeseredésének, melyet Nyugatmagyarország elszakítása s az igazságtalan békeszerződés edézett elő. — Szmrecsányl György, Zalaegerszeg képviselője ismertetto a békeszerződést, megdöbbentő példákat sorolt fel s ostorozta a liberalizmust, amely azt az országot idáig\' juttatta s most ismét kezébe akarja kapni a hatalmat. Fangler Béla képviselő Hallar István volt kultuszminiszter Üdvözletét tolmácsolta, majd ismertette az antant felszámeló bizottságok működését. — Dr. Kecskeméthy Albert a nyugatmagyarországi kérdéssel foglalkozott, baszédo után a gyOIés határozati javaslatot fogadott el, mely szerint Zalavármegye köxönsége tiltakozik Nyugatmagyarorazág elszakítása ellen, azt fegyverrel is magvédi. Tiltakozik az ellen, hogy a jóvátételi ; bizottság ax ország bolügyeibe avatkozzék. Szmrecsányi György zárészavai után a gyűlés a Szózat eléneklésével ért véget.
— Budapesten nem jelennek meg
a lapok. Budapestről jolontik: A hétfőn reggel kitört nyomdászaztrájk miatt a fővárosi napilapok nam jalentck meg. A délutáni lapok már elmaradtak. (A lapok megnem-jelenése miatt* lapunk telefontudósitása is hézagos.)
— Az Irodaiad Kör hsngvareanye.
A Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör csütörtökön aate fél 7 órakor tartandó hangversenye iránt az égési városban nagy érdek-lódés mutatkozik. A műsorba felvett klasszikus zongoraszámok biztosítékot nyújtanak arra nézve, hogy Marik Irén játéka igazi műélvezetet fog szerezni hallgatóságának. A zongora szólókat Majtényi Károly főgimnáziumi tanár előadása fogja kiegészitani a magyar ntmxtli idealizmusról. Befejazésil az ipartestületi dalárda magyar népdalokat fog énekelni. — A hangversenyre a kór vezetősége ezúton hívja meg Nagykanizaánák és környékének egész társadalmát. A belépő dij olyan csekély összegben van megállapítva, hogy azt mindenki nehézség nélkül megfizetheti. J«gy«k a Matr és a Szerb-féle könyvkereskedésekben kaphatók. Ugyanott Imre Sándor államtitkár szombat esti előadására is lehet jegyet váltani.
— Valláaoa eatólyek az ovang. templomban. Március hó 5-én és 6-án, azaz szombaton és vasárnap délután fél 5 órai kezdettel vallásos estélyek lesznek az evang. templomban, mely alkalommal dr. PrShU Károly soproni ev. theologiai tanár fog ker. világnézeti előadásokat tartani. Az előadások közös thémája: .jobb jővőnkért".
1. előadás „A vallás nélkülözhetetlensége".
2. előadás „Uj nemzedék nevelése". A tudás tanárnak előadásai kétségkívül nagyban elő fogják mozdítani a hívekben a positiv ker. életnézet kialakulását és megszilárdulását. A vallásos estélyekre belépő jegyek nem lesz-nck, csupán az estélyok végével lesz a templomajtóban önkéntes offertorium az egyház javára. Az előadásokra minden érdeklődőt szívesen lát az egyház vtutöüge.
— „A magyar nemzőt dicső nap-jal." Ilyen cimmel tartott három előadást a szabad lyceumban Mátay Gábor kegyesrandi szerzetes, a helybeli főgimnázium történelem tanéra. Az előadó nagyon helyesen, történelműnk azon utjain vezette végig a hallga* tóságot, ahonnan reményt, bizakodást hozhatott a ma sivárságába. Azokat az időket tárta fel. amelyek felrázták a hallgatóságot a lemondásból, az elkeseredésből, amely időkből okulást, példát a uj erőt nyerhet mindenki. Itt Európában, amelyben nekünk magyaroknak egy kis helyűnk jutott s amelyet ma még kisebbre szabtak ellenségeink, ne csüggesszen el senkit,- mert a magyar nemzet történelme « immár ezeréves európai múltja nem zsugorítható őasza egy pár vármegye területére. Beszélt Mátay tanár honfoglaló Őseink nagy magyar erényeiről. Rámutatott arra, hogy mik voltak azok s nemzeti magyar tehetségek, amelyekkel ezeréves hazát tudtak szerezni a megtartani ott, ahol sem a római, sem az avar, sem a hun, sem a szláv, sem más kisebb nemzetek nam voltak képesek. Rámutatott az első nagy királyok államszervező tehetségére s 8 gyesen utalt minden alkalommal a jelen viszonyokra. Kiemelte az Anjouk,.majd a Hunyadiak korát, akik nyomós auripai Ukintilyt azerestek a magyar nemzetnek. Ezeket s dicső napokat nagy történelmi tájékozottsággal, élvezetes azabadelőadási formában nyújtotta Mátay Gábor, őrömmel láttuk a szabad lyceum katedráján. S igy megértettük diákjai rajongását, akik nagy szeretettel csfignek a fiatal piaristán. Hallgatósága minden alkalommal lelkesen tapsolta meg.
— A szerbek ós Szolok község szétszakítása. A Kaposváron megjelenő .Somogyi Újság" fentart ássál közli az alábbi az alábbi igon érdekes hirt: E hó 23-án délután három szerb tiszt jelent meg a Szulok közelében levő demarkáción, odahivatták a szuloki csendőrség parancsnokát és tudatták vele, hogy a falunak az a része, amely ax úgynevezett gyöngyösi úttól délre esik, az övék. Ürítsék ki és az állomással egyetemben a szerb „granicna ceta" (határőrség) által fognak megszállstni. A csendőrparancsnok kijelentette a szerbeknek, hogy a felszólításnak nem tesz eleget s ha megkísérelnék a megszállást, ugy fegyverrel fog ellentállni. Erre a szerb tisztek eltávoztak. A demarká-cionéli* vonal mentán lévő lakoaság, de különösen Szulok lakossága izgatottan lesi az incidens további fejleményeit. A szerbek által krt határkiigazitás (?) ugyanis két részre osztaná a községet. Az egyik iskola, templom, a posta, a vasútállomás, a község jórésze a szerb, a másik iskola, a jegyzői lak, a plébánia a magyar csapatok által lenne megszállva.
— Adót flzot a kibic Is A dódme-
zŐvásárhelyi városi tanées legutóbbi ülésén elhatározta, hogy nemcsak a kártyásoknak, de s kibiceknek is kell vigalmi adót fizetni. Ugy indokolják, hogy a kibio épp ugy, sőt sokszor erŐsebben vesz részt a játékban, mint maga a kártyázó. Egyes nagy kártyások a kibicek mogadóztatását azzal is indokoltnak látják, hogy a kibicnek gyakran túlbuzgóságból még a kártyát Is kikapják a játékos kezéből.
— Lengyelországba** la kezdenek vódokeznl. A varsái egvetomi hatóaágok
avval a tervvel foglalkoznak, hogy az egyetemeken behozzák a numerus clausust, mivel az orvostani egyetemre beiratkozott hallgatók 75 százaléka zsidó.
— Uj baak Nagykanizsán. Ismeretes,
hogy a Magyar Nemzett Hitelint étet milyen hirtelen a milyen lelkesedéssel alakult meg tekintélyes alaptőkével Budapesten. A bank teljes erővel megkezdte már Budapesten a működését a a kiváló vexctée, szerencsés ás sokoldalú üzletkötések folytán ma már az egész országba szétágazó erővel dolgozik. Eddig a vidéken 34 fiókkal rendelkezik Az intézet Nagykanizsán Is fiókot akar léteeiteni a miat értesülünk a jegyzések már meg is történtek sőt tul jegyeztek. Ma már eaak egy-két kisebb teehnikai akadályt kell még lekÖzdeni a Nagykanizsán is funkcióba lép a kiváló eredményekkel kecsegtető kereextény és nemzeti alapon Mépfilt bank fíókjá A jegyzések még most is tömegesen történnek. Ujabban jegyeztek: Vlassits József 500 drb részvényt, Taasaly Tamás 10 drb, dr. Domjén Lajos 3 drb, Magyar Lajos 1 drb, Horváth István 1 drb. Török Ferena 2 drb, Szálinger 10 drb, Szijártó István 2 drb, Kaiser Józaef 3 drb, Koch Róbert 1 drb, Józsa Jenő 2 drb, dr. Hídvégi István 10 drb. Ansorge Antal 10 drb. Váli éa Pesti 10 drb, Tibolt L«jo« 5 drb, Lolodl litván 1 drb, gr. Battyányi Tamás (Somogynentqaiklós) 5 drb, Vázsony Emil 5 drb, Wein Dezső 5 drb, özv. Szabó Károlyné 5 drb, Ujváry Géza 5 drb.
— Közellátási közlemények. A hatósági elárusító helyeken só áll a közönség rendelkezésére. Igényelhető személyenkint 1 kgr. a máidusi jegyre. Közellátáti Szírnek.
(x) Aranyat, ez0st«t és brilliénset mindenkinél msgasabb áron váaárol Kopár A. órás ás ékszerész Deák-tér 12. ss^
(x) Szabó Antal csemegekereskedő, fegyver, lőszer, fényképészeti cikkek és méhészeti eszközök raktárában minden a fenti szakmába vágó cikkek ölesén beszerezhetők.
(x) A „Színésznő" után a Világmorgó klonja a legzseniálisabb filművé*z, Harry Piel felléptével bizonyára a .Repülő autó." Ez a hollandus artista, ki művészi játékával, testi merész és nsgy ügyességével, valamint adonisi szépségével dédelgetett ked-vedvence lett a mozi kedvelőinek. E filmen felülmúlja önmagát.
(x) „No 29." című detektivdrámát mutatta be az Uránia tegnap, izgalmas és érdekfeszítő tartalmával nagy sikert ért el. Még esak ma kerül bemutatóra ez a nagyszerű amerikai filmujdonság. Szerdán ős csütörtökön sz .Arany szltákötő" Verűl bemutatásra. Jegyek már ma válthatók erre a mindenképen nagyezerü bemutatóra.
(Tléhészet.
• Fölhívás a móhászekhoz | A Zala-megyei Méhészok Egyesülete hivatalos lapjául a Zalai Közlönyt tette meg s miután s kiadóhivatal az egyesület iránt érzett jóakaró támogatástól iodittatva elhatározta, hogy lapjában a zalamegyei méhészek által vezetett s kizárólag a méhészeket érdeklő s azok Ugydve! foglalkozó állandó rovatot tart fenn * naponkint eleven és friss aktualitásokkal fogja a méhészet ügyét képviselni.
Miért is kérjük ugy a helyben, mint a vidéken méhéazettel foglalkozó igen tisztelt tagjainkat, hogy hivatalos lapunkra, a Zalai Közlönyre fizessenek elő s minden lehetőt tegyenek meg, hogy ezen a méhészeket éídeklő egyetlen vidéki sajtóorgánumot támogatva, ter jesztve, annak,minél több olőfizetőt és olvasat nyerjenek.
A Zalamegyei Méhészek Egyesülete nevében :
Dlóuy Béla egyoaüleü pénztárnok.
ZALAI KÖZLÖNY
1921. marciui 1.
Pályázati hirdetmény.
ZelnvArmégyei náUod.ltok, vendéglősök és korcsmárosok ifártársuUl* ^megbízásiból alkalaaazottak közvetítésér* vonatkozó-Ipar gyakorlására, az ipartöivény értelmében
hotinpt
úzletvazetéi állásra
ezennel pályázatot hirdetek.
Ezen hatóságilag engedélyezett közvetítői írod* vezetésére pályázó nik«ab«r*k pályázataikat 8 nap alatt zzrt kettős borítékban irodámban adják 5e. vagy hozzám, — de a pályáéinak a borítékon feltúró megjelölésével küldjék be.
A sajátkezOIeg irt pályázatok folttt, amelyekben az igények és feltételek, stb. részletesen megjeiólendók, a közgyűlés határoz.
Dr. Hoch Oszkár
Ügyvéd.
ARANYHEGYI
kitűnő izü éi zamata
KORONA
liter enklntl
IV Vllmu (rttln \'IJ lntl«l
Sáírán József ftű^ír^íSl"?*.
Hirdetések
felvétetnek a kiadóhivatalban
Apró hirdetések.
Egy szoba- ás konyhabútor l.kavwi •gyOH clado. Cini EálvtSs tér 29. azam, Városi Istvánnál x«ö
Magyar-utca 97. sziimu háznál nagy-monnyi<évú Istállálráfya claitó. J2<0
Előkeli blztasité intézet Qgyvázetálitkára-aQrgőnn kérő bátorodott azokat, «.«(!«( 1—2 szobás tv« likul outor nélkül ÉttasíU-ukal .iürjíi-j«:i(ére a kiadéhlvatalbá kér. Ul>
Világosbarna bír elubgunitura eladó. .M«|tekintnat4 1—4 óra között délután Pawlas, Batthyány-utca 82. szám.
Egy pár k&nnyfi ás agy pár nehéz
keveset használt lószerszám eladó Taleky u. 26
Hirdetések íelvéUtnek a lap üadölÜTaUlábaii
VILÁG
Nagymozgó azinhj(z I Szarrau-auUloda. =
Kedden, szerdán, csütörtökön
Magyar Aranysorozatú filmpremier bámttyaiovszky Hona, Vándori Guuláv I felléptével
Szinósznő
Sor»iragéd>4 4 felvonásban.
Pénteken, szombaton, vasárnap , Harry Piellal a ,Repülő antó".
F4«edi**l ttiSHc bílkftxii*p e fr 8 ór.kcx Vaair* «. üttacpupoo 2. %4, b, * j
GOOGOOOOé.
par LegölönjBsebb besiertósi forrás! fried józsef
ÉKSZERÉSZ NAGYKANIZSÁN
Sugárút 2 (Pő-ut és Sugár ut aarok.)
Bnniiu ezüst óra és ékszeráruk Hl nllj"i raktára I Aranyal, ezüstöt, briliánsokat, plutinAt, nrany fogaktit, érmeket és faliórákat ü legmagasabb árban veszek. Uj ékszerek és Javítások legszebb kivitelben, saját műtermemben és leg-Jutányosabb árban készUlnek I Órajavltások elfogadtatnak I Vidékieknek postafordultával! elintézés I
Kérem a cltnre figyelni I
XXXXXKXXXXXXXXXXÍ
Ü URANIA mozgókép palota >
Roigonyt.ntca é. — Tdcí.n »iám 2Í9. } Két/Ín éa kadáan
Detektivszenzáció
„No. 29"
amerikai de:ek:ivdráma 5 felvonásban. •sarA&a 4a aafttfrttkfta Ttláfaláfert
A ranyeaitmkötő.
a&xiitck k*i4rt* UiaipM • H S *r»kw. S Vaiix- U áOMfM^okM 3. a. \'/,7 U 8 ónkor, fi
XXXXXXKXXXXXXXXXS
ZALAI ES GYARMATI
könyvnyomda, könyvkötészet, vonalozöintózet
NAGYKANIZSÁN, Fő-ut 13. szám.
Kiadóhivatal! telefon
78
♦ ♦ ♦

Elvállal mindennemű
könyvnyomdái és könyvkötészeti munkát a legolcsóbb áron.
Vidéki rendelések azonnal eszközöltetnek.
Zala ós Zalai Közlöny kiadóhivatala
Nyomatott a laptulajdonosok: Zalai éa Gyarmati könyvnyomdáiban.
60 Ik évfolyam
Nagykanizsa, 1921. március 17. Csütörtök
62. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
SMfteut£»4g kiadóhivatal: Fő út 13. az. ——— Interurbán-telefon 78. ■ Megjelenik mindig kora roffgel
KÓSZBRKKS2TÓ:
Dr. HEOEDÜS GYÖRGY
n.ai.tgp. kipi.iaid
FEL6LÓSSZE8KESZTÖ: BODROGKÖZY ZOLTÁN
BI6flicl6sl árak:
Egím (vr. 360 K. rtUif ISO K. NcgjíJ-évi. 90 K. E«y l>6r> 30 K. Kgy« iiim in 1 K
F) kormány a munka feluételét köuetdi.
A nyomdásztrájk ügye a Ház előtt. — A kormány nem türi a bizalmirendszert.
Budapest, március 1. Rakovszky István elnök háromnegyed 11 órakor nyitja meg a nemzetgyűlés mai ülését. A jegyzőkönyvek hitelesítése után bemutatja a kormányzó kéziratát, amellyel Ferdinándy Gyulát saját kérelmére felmenti a belügyminiszterség vezetése alól és ugyanakkor Tomcsányi V. Pál igazság-ügyminisztert megbízza a tárca ideiglenes vezetésével. Bejelenti továbbá az elnök, hogy MUotay István és Ernst Sándor sürgős interpellációra kértek és koptak engedélyt, amelyre napirend után térnek át.
Mikovényi Jenő a mentelmi bizottság előadója Kardos Noe és K. Pethes László mentelmi jogának felfüggesztése ügyében tesz jelentést.
Ezután áttérnek az állami italmérési engedélyről szóló törvényjavaslat tárgyalására.
Nagy János (egri): Keresztény, erkölcsi és nemzeti szempontból tárgyalja a javaslatot. Italmérési engedély helyett inkább a tilalmat kellene behozni. A munkások védelme ügyében az kellene, hogy mindannyian az alkohol ellen folytassunk agitációt. A belügyminiszterhez határozati javaslatot nyújt be. Italmérési helyiséget a templomtól és iskolától 200 lépésen belül ne engedélyezzen. Ilyen italmérési helyiségben női kiszolgálást ne engedélyezzen. A notórius italélvezők névsorát az egés^ országban körözzék. 18 éven aluliakat ne szolgáljanak ki a korcsmákban és a korcsmákban gyűlés, tánc és sztrájíetanya ne legyen. A választások idején rendeljenek el italmérési tilalmat.
K. Pethes László: Bejelenti mentelmi jogának megsértését. Vidéki beszámolója alkalmával a kerületben lévő főszolgabíró akadállyal lépett fel ellene, valamint Meskó Zoltán és Csontos Imre képviselők ellen, amikor nem engedte meg a főldbirtokreform kérdését érinteni.
Az ügyet kiadják a mentelmi bizottságnak.
Schlachta Margit: Hozzájárul Nagy János fejtegetéséhez. A törvényjavaslatot nem tartja erkölcsi szempontból helytállónak és végül kéri a belügyminisztert, hogy tiltsa meg a nőknek és 20 évnél fiatalabb férfiaknak az italmérési helyiségek látogatását. A javaslatot elvi okokból nem fogadja el.
Kolozsi Endre : Elfogadja a ^javaslatot. Az italmérési engedélyt leszerelt tisztek, menekült és állásukból elbocsátott tisztviselőknek kívánja juttatni.
BenkŐ Gábor: Szigorú büntetést kér az engedéllyel való visszaélés ellen.
Az elnöki napirendinditványt Rassay indítványára megindult hosszabb vita után elfogadják. Legközelebbi ülés holnap délelőtt 10 órakor lesz.
Ot perc szünet után MUotay István terjeszti elő sürgős interpellációját a nyomdászsztrájk ügyében.
Beszédében utalt a sztrájk politikai jelentőségére. Kétségtelen, hogy ennek a sztrájknak befelé és kifelé az ország politikai szempontjából nagy jelentősége van. Kifelé elnémítja a közvéleményt és illuzoriussá teszi a sajtószabadságot akkor, amikor a legnagyobb szükség volna a közvélemény tájékoztatására, mert különben nyugtalanító hírek kapnak lábra.
Ismerteti a sztrájk előzményeit, a munkások bérkövetelését és a tárgyalásokat. A legutóbbi hét folyamán 125 százalékkal emel• kedtek a munkabérek és ennek ellenére a munkások február 25-én ujabb bérköveteléssel álltak elő. A munkaadók megengedhetetlennek tartják azt az iramot, amely 3 — 4 heti időközben ujitja meg a követeléseket. Mégis a terhek vállalásában kötelességüknek tartották elmenni a legmesszebb és március végéig hajlandóságot mutattak előnyökben részesíteni a munkásságot.
Az üzemképesség zavartalanságóhoz állami érdek fűződik. Most újra olyan irányú szervezkedések folynak, mint a forradalom előtt. Vas kézzel kell fellépni. Interpellációját a kormányhoz intézi:
Mit tud a sztrájkról és előzményeiről? Milyen intézkedést kiván életbeléptetni a sajtószabadság érdekében ?
trnst Sándor: Olvasta külföldi lapokban azt a hírt, hogy Moszkvában milliókat költenek propaganda célokra. Önkéntelenül eszébe jut, hogy itt összefüggés van a moszkvai propaganda és a sztrájk közt. A sztrájknak feltétlenül politikai okai vannak. Követelik a bizalmi rendszer visszaállítását.
Interpellációját a kormányhoz intézi. Kérdi milyen intézkedéseket tesz ?
Gróf Teleki Pál miniszterelnök: A kormánynak jó ideje tudomása van ezen készülő mozgalomról. Tudomása van arról is, hogy ezek a mozgalmak nem csupán puszta bérharcként jelentkeztek. Azokhoz, jimit Ernst felhozott azt is hozzáfűzheti, hogy Bernben összegyűltek a bolsevista propaganda vezetői és beszélgettek arról, ami történik és azokról a lehetőségekről, amelyet a bolsevizmus programmja előttük feltárhat.
— Mindenütt van ilyen propaganda és ennek első és legfőbb célja, hogy a konszolidáció njitiunk ne lehessen teljes. Ez az érdeke
sokaknak. A nyomdászok sztrájkja ugy ké- -szült, ahogy azt Milotay elmondta:
— Egy hatoldalas lopnak előállítása számonkint 2 koronába kerül A munkaadók ma nincsenek abban a helyzetben, hogy számítást tehessenek arra nézve, hogy a lapot mennyiért nyomhatják, mert ehhez hiányzik a papirárak kalkulációja. Áprilisban már megtudják tenni a lapárak emelésével kapcsolatban a munkabérek felemelését.
A sztrájknak véleménye szerint semmiféle jogosultsága nincs. A sztrájk a bérharc keretén túlhalad, mert nem egy szakmáról van szó, hanem több más szakma is sztrájkra készül. A munkásság meggondolhatná, mielőtt sztrájkba kezd, hogy saját húsába vág.
— Hogy milyen intézkedéseket szándékozik a kormány tenni, arra nézve azt az általános kijelentést teszi, hogy i legerélye-sébbeket. A kormány álláspontja az, hogy a munkások és a munkaadók a tárgyalásokat folytassák, de előbb a munkát vegyik fel, mert a sztrájk teljesen indokolatlan volt.
— Ami a munka újra felvételét illeti, vannak a munkások közt olyanok, akik dolgozni akarnak, do félnek, hogy bántalmaznák őket. A kormány kötelességének tartja, hogy a munkások szabadságát megvédje és minthogy a bizalmi rendszerben a közszabadság akadályát látja, a bizalmi rendszert nem fogja tűrni.
— A magyar állam kivételes helyzetéről nem fog megfeledkezni. Jelenleg olyan helyzetben vagyunk, hogy haladunk a teljes szabadság helyreállítása felé. Máról holnapra azonban mindent szabaddá nem lehet tenni. A kedélyek mindenütt izgatottak és könnyen félrevezethetők.
— Tavasszal mindenfelé jelenségek fognak jelentkezni Európában. Szükség van arra, hogy a közszabadságot megvédjük és ne csússzunk vissza oda, ahol azok megvédésének öpre alatt a legjobban eltiportattak.
— A kormány arra fog törekedni, hogy méltányos megegyezést létesítsen. Ennek teljesítésében eljárt, de a munka felvételét követeli és minden olyan követeléssel szemben, amely a rend megbontására törekedik, a legerélyesebben cl fog járni.
A ház a választ tudomásul vette.
Az ülés vége délután fél 4 órakor.
A német jóvátételt módosítják.
Bécs, március 1. Az „Echo de Paris" jelentése szerint a londoni értekezleten módosítják a német jóvátételre megállapított január 29-iki feltételeket.
Eszerint a németek nem 42, hanem 30 évig fizetnek, ugy, hogy a németekre kirótt fizetés végösszege is kisebb lenne.
2
ZALAI KÓZLUNY
1921. március 5.
Kávéházak, éttermek, cukrászdákfényűzési adója.
Élctb« lépett Nagykanizsán is teljes egészében a fényűzési rendelet. — A pénzügy igazgatóság nem volt eléggé méltányos. A fogyasztók sérelmei.
(Sóját tudósítónktól)
A Korányi léls fényűzési forgalmi adóról szóló rendeletei Nagykanizsán Idáig Icljes egészében nem hajtották vé$re. Nagykanizsán ugyanis eddig nem estek fényűzési adó alá a vendéglók. kávéházak és cukrászdák. S már azt gondoltuk, hogy az amúgy !s agyongyötört fogyasztó-közönség megmenekül az u]abb adózás alól. Azonban nem Így történt. A zalaegerszegi pénzügylgazgatóság rendeletére tegnaptól kezdve Nagykanizsán Is életbe lépett több étteremben, csaknem minden kávéházban és cukrászdában a fényűzési adó. A pénzügylgazgatóság Intézkedése városszerte általános meglepetést kelteti s a fogyasztók részéről jogos panaszokat váltolt ki.
A pénzügylgazgatóság rendelete ugyanis csaknem minden éttermet, kávéházat, cukrászdát megadóztat. Már pedig Igen sok esetben, fóleg pedig a nagykanizsai állapotokat tekintve, fényűzésről alig lehet szó. Más, általunk Is honorált szempontok vezették a pénzügyminisztert, amikor a fényűzési forgalmi adót behozta. Budapesten megközelitóleg az Intenciót figyelembe Is vélték s mondhatjuk tényleg csak a luxus helyeket vonta adó alá a rendelet. Különösen látható volt az éttermek és cukrászdák fényűzési adó alá vonásánál.
Azonban nem Igy történi Nagykanizsán. A pénzügylgazgatóságl rendelet fényűzési adót fizettet a Központ, a Korona, a Szarvas kávéházban és étteremben, a Sport és Fiume kávéházban, a Makovlczky és Váry cukrászdában. Az éttermekben tgaz azt az egyet méltányolja, hogy csak este fél 9 óra után fizetendő fényűzési adó. Megadóztatja ezenkívül a Polgári Egylet és Kaszinó Clubhelyiségeket is. ahol ugyancsak este \'/,9 óra után llzetendő csak az adó Illeték, azaz az el/ogyösztoU étel• italncmii utón a liz szazalék. ha azonban ez kevesebb egy koronánál, ugy adóképen mégis egy korona fizetendő.
A pénzügyigazgatóság Intézkedése határozottan sérti a fogyasztók érdekelt. A nagykanizsai éttermek, — talán az egy vasárnapot kivéve — Igazán nem luxus helyek. .Olyan ekzlsztenclák étkeznek ott, akik az ott étkezésr: rá vannak utalva. A cukrászdák sem mondhatók a szó Igazi értelmében luxushelyeknek. A nagykanizsai cukrászdák más elbírálás alá kell, hogy essenek, mint a budapesti G:rbaud, vagy Lukács és amint más elbírálás alá esett Budapest Igen sok más cukrászdája.
A fényűzési adónak aktuális voltát és szükségét nem vonjuk kétségbe. Akik luxust űznek, luxus helyeken esznek. Isznak, fizessenek a megszorult államnak, de azt hisszük, ez nem áll a nagykanizsai fogyasztókra, vagy legalább Is nem olyan szigorú keretek közt. mint amelyek közt a zalaegerszegi pénzügylgazgatóság a luxushelyek fogalmát értelmezi.
Az olcsóbbodás hajnalán.
Budapesten esnek az árak, Nagykanizsán szilárdak. — Kereskedő-gazdálkodás a múltban s a jelenben.
A budapesti lapokat olvasva, nem a legkisebb örömmel tapasztalhatjuk, hogy egyes cikkek ára észrevchetőleg keid leszállni. A kereskedői világ görcsösen ragaszkodik az árak szilárdságához x mégis, amint a példák igazolják, az áresés kezd megindulni s ez legelőször Budapesten tapasztalható. Budapesten \' különösen a rizs, kávé, bors, dió, mák, bab s a gyarmatárukban van igen észrevehető áresés, bár az árak még igy is hozzáférhetetlenné teszik egyes osztályok számára ezeket a cikkeket.
A rizs például nagy tételekben kilo-grammonkint 30 K-ás áron alul kapható. Kereskedésekben kimérve 46-52 koronás árakat tapasztalunk.
Ugyanez tapasztalható a kávénál is. A legjobb kávét is meg lehet kapni 130—140 K-ért kilónkint. A pörkölt kávéért azonban ctíérnek 180-190 K-t.
Tehát az árak még mindig horribilis magas delelőben vannak, de visszagondolva a pár hónapi árakra, mégis némi esést lehet tapasztalni Budapesten. A olcsóbbodás fokrólfokra be fog következni, mert a világpiacon ma produkció van s ha a termelő munka megállni nem akar, mint ahogy azt megállni nem engedjük, ugy n Irglaikusabb ésszel is arra a jóleső megállapításra jutunk, hogy az árak zuhanásának be kell következni. Ennek oka nem a rendeletekben, hanem a gazdasági erökbep rejlik. A rendeletek s n rendelkezések csak segítenek bennünket lehetetlenül kiszolgáltatott helyzetünkben.
Ha az olcsóbbodás létráját tekintjük, ma még nagyon a felső fokokon járunk. Egy azonban elvitázhatatlan tény, hogy az olcsóbbodás legelőször az élelmiszerekben fog bekövetkezni. Miért ? Mert a föld terem. Ha világraszóló istencsapás nem éri az országot, ha a bibliai hét szük esztendő be nem kő-vetkr?ik szárazságával, özönvizével, j\'gveré-sével vagy sáskáival, még a legközepescbb években is ontja a föld az áldását.
A termés sikere azonban még nem elegendő ahoz, hogy nagyobb földterületen észrevehető legyen a bőség. A termés sikeréhez hozzá kell jáiuiniok a megfelelő s biztos szállítási eszközöknek,
A fent felsorolt élelniicikkck budapesti áresését nem lehet tapasztalni Nagykanizsán.
Pedig Nagykanizsa Budapesttől nem esik hetedhét országnyirs. S azt sem lehet mondani, hogy Budapest egész más gazdasági szférához tartozik. A budapesti rizs-, kávé- stb. árakhoz viszonyítva még a legelőkelőbb nagykanizsai kereskedők sem átallanak 70— 80 százalékot hozzáütni.
A teljes tájékozatlanságban levő közönség Nagykanizsán napról-napra sóbálvánnyá változva kénytelen nézni, hogy a kirakatok túlzsúfoltsága meg von, de kénytelen Prometheus kínjait élni, mert ezek a csalétkek csak előtte lebegnek, de hozzá nem férhetök.
Ami Ali kereskedővilág felfogását illeti, ennél a kérdésnél érdekes egy kicsit meg-megállani. Különösen annál a kérdésnél, hogy védekeznek az olcsóbbodással szemben.
Akkor, amikor az árakat „emclniök kellett", hogy üzletüket fentarthassák, azt mondották és ezt magyarázták be a vevőknek : igaz, hogy ez és ez az áru nekem — mendjuk — 50 koronában van, de ha én új-
ból rendelek, ugyanazt az árut 100 _ K-ért kapom. Igy tehát kénytelen vagyok az 50 koronás árut is 100 koronáért adni, hogy raktáramat újból pótolni tudjam. Vagyis nekem — mondja a kereskedő — nem á pénz a fontos, hanem az áru, mert raktáramban a mennyiségnek meg kell lenni.
Ezt a magyarázatot s ezt a tisztára .•» vevő bőrére menő kereskedői gondolkodást a vásárlók kénytelenek voltak tudomásul venni, mert belátták, hogy kereskedői szemüvegen nézve a dolgot, a kereskedőknek szubjektive igazuk van.
Az egyik vaskereskedő azt mondotta, hogy békében tele volt az üzlete és a raktára áruval és megért 200.000 koronát. Ma nincs negyedannyi áruj. sem s reprezentál mégis másfél milliót. Milor volt gazdagabb akkor-e vagy most ? S hozzá tette rezignáltán, hogy utoljára marad az üzletemben egy vödör és az meg fog érni két milliót » akkor mehetek koldulni. Ez az eset nem következett ugyan be egy kereskedőnél sem, de fokoskodásuk nem volt minden logika hiján, bár etikai alapjn kevés volt.
Ma az olcsóbb élet hajnalán már máskép beszélnek! Most nem azt mondják, hogy nekem fontos az áru, hanem, hogy kérem én nekem ez még ennyibe van, hát olcsóbban nem adhatom I Pedig — mondjuk ismét a rizst — ma megvehetr a jelenlegi eladási ár harmadrészén és akkor is meg lesz neki a raktárában megkivánt mennyiség, de ma neki ez nem fontos, neki kell a pénz, a sok pénz. Nem mondja hogy az alacsonyabb árhoz alkalmazkodik, pedig valamikor nem is oly régen de szívesen alkalmazkodott az árak emelkedéséhez, sőt a vevő előtt természetessé is totte ezt a szenvedélyes ragaszkodást a túlhajtott árakhoz l
Ma amikor a pénz vevő ereje lassan bár de visszatérni látszik, le kellene kereskedőinknek szállni az arany borjú hátáról, hova az egész világ tönkretétele árán felkapaszkodtak. Törődjenek bele abba, hogy mégis csak az áru a fontos és nem az ő számszerűleg roppant sok papiros millióik, melyeknek ugyanannyi jó arany milliók/ a való átváltoztatásán hiába is törik a fejűket, ez még az alchymistáknak sem sikerült.
•— Nem lehet eladni a nosztrlfl-kált hadlkölcsönökct. A hsdikölcsönők nosztriííkálása folyamatban van és körülbelül százötvenezer darab hadikölcsönt már nosztrifikáltak is. Mcgis a nosztrifikált hadi-kölcsönökben nem fejlődött ki eddig üzlet a tőzsdén és a bankok sem akarnak ilyen igazolt cimletekct vásárolni, arra hivatkozva, hogy még nincsen kialakult árfolyamuk. A nem nosztrifikált hadikölcsönökben a tőzsdén állandó üzlet van és ezért annál érthetetlenebb a bankok és a tőzsde magatartása |a nosztrifikált cimletekkel szemben. A pénzügyminiszternek gondoskodnia kellene arról, hogy a bankok a nosztrifikált hadikölcsönök vételével és eladásával is foglalkozzanak, nehogy ilvcn címletek tulajdonosai a bankoktól azt a választ kapják, hogy nosztrifikált hadikölcsönt nem vesznek.
— Uj postatarifa a megszállt területekre. Szerb és Horvátországba, Csehországba cs Romániába, valamint az általuk megszállott magyar területekre szóló levelezések a nemzetközi dijszábás szerint bérmen-tesitendők, vagyis a levélnél 20 grammig
2 K 5.0 fillér és mind-n további 20 grammonkint 1 K 50 fillér. Levelezőlap 1 koiona.
1921. március 17.
ZALAI KÖZLÖNY
S__
hírek.
Előfizetőinkhez!
Kérjük mindazon igen fisz telt vidéki előfizetőinket, kik a február havi előfizetési dijakkal hátralékban vannak, azt mielőbb beküldeni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldésében fennakadás történjen.
A „ZALAI KÖZLÖNY"
kiadóhivatala.
— A Nagykanizsai Önk. TBzoltó-
Teatlilet 1021. évi március hó 13-án délután Károm órakor a városháza tanácstermében tartja rendes évi közgyűlését. Tárgysorozat : 1. Elnöki és föparancsnoki jelentés. 2. Számvizsgáló bizottság jelentése az 1920. évi számadásokról. 3. Az 1921. évi költségvetés megállapítása. 4. A tűzoltószereknek a város, illetve a hivatásos tűzoltó-osztály részére használatra való átengedése. 5. Esetleges indítványok. Indítványok irásba foglalva, a közgyűlést 24 órával megelőzőleg az elnökkel közlendők.
— Marik Irén hangversenye. Megírtuk már, hogy a Zrinyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kor csütörtökön este magas színvonalú hangversenyt rendez Marik Irén fővárosi zongoraművésznő közreműködésével. Felkértek bennünket pótlólag annak a közlésére, hogy a hangverseny a városháza dísztermében pontosan este 7 órakor kezdődik, így tehát azok is résztvehelnek a hangversenyen, akik este 6 ig üzletükben, vagy hivatalukban cl vannak foglalva. A kör vezetősége a legmagasabb helyárat is csak 15 ko-ronábah állapította meg, hogy minél számosabban résztvehessenek az estélyen, állóhely 10 korona. Jegyek a Mair és a Szerb cégnél kaphatók. Marik Irén zongoraszámait Majtényi tanár előadása és az Ipartestűlet dalárdájának énekszáma fogja kiegészíteni.
— Hányan jöttek haza? A magyar állam 1920. április hóban állította fel a visszavándorlókat fogadó irodát Gyanafalván és Királyhidán. Kimutatható, hogy 1919. szeptember óta 15,000 magi/ar visszavándorló érkezett Csonkamagyarország területére. A hazatértek csaknem mind az Amerikai Egyesült Államokból jöttek, csak alig 5—6%\'ka érkezett Kanadából. A visszavándorlók majdnem mindegyike véglegesen itt akar maradni, ezek megtakarított vagyonukat : átlag 1000— 5000 dollárt is hazahozták. Vannak olyanok is, akik már földet, házat szereztek Amerikában, különösen Canadában, ezek csak látogatóba jöttek haza. Sokan csak feleségüket, férjüket küldik az óhazába, hogy nézzen széjjel és ezek értesítése után térnek aztán vissza Magyarországba.
— Hogy látja Lingauer Albin a nyugatmagyarországl kérdés tárgyalását ? Konokul hisszük, hogy Nyugatmagyarország elszakítása csak az osztrákok hő óhaja. Érdekes, hogy a kérdés fanatikus képviselője hogy látja a magyar és osztrák kiküldöttek tárgyalásainak eredményét. Lingauer Albin, a Vasvármegyében ezeket irja: „Odaát Ausztriában folyik a magyarok és az osztrákok kiküldöttei köz\', a tárgyalás, a nyugat magyarországi kérdésről. Még nem tudom, hogy mit fognak eredményként köz-zéteni ezekről a tanakodásokról. De hogy mi lesz az igazi eredményük, azt már előre
pontosan-megmondhatom. Semmi. Szét fog-, nak menni az urak formális megegyezés nélkül. Mintha összeharagudtak volna. De pár hét múlva megint elkezdik az alkudozást. t., újra kezdjük mi ezt még vagy tízszer. Ók követelni fogják, mi nem adjuk. Ők ma még a tulajdon alldeutsch tulcóik és a lesben álló Rcnnerék miatt nem mondhatják ki azt, ami a józan osztrák intelligenciának máris általános felfogása; hogy nekik n<íTn Nyugatmagyarorsrág kell, hanem a békesség, a jövendő magyar barátság és a magyar élelem. Mert ha ezt ma kieresztenék a szájukon, nyomban megbuktatnák őket az ösz-szefogó alldeutschok és szocialisták. Ezért egyelőre tornásznak a derék osztrák sógorok és alkusznak velünk rendületlenül. Elvégre, ki tudja, hátha sikerülne közben mégis valami jót kivasalni belőlünk ? De a vé&é" az éhség, a drágaság; gyengeség és a felülkerekedő józanság majd kimondatja velük nyil-tan a nagy szót: nekik inkább a barátság kell, mint Nyugatmagyarórszág."
— A közalkalmazottak beszerzés! csoportjának közleménye. A február havi járandóságokra a hivatalok befizetnek március 2-án és 3-án. A polgári nyugdijasok a januári sorszám szerint március 4-én, pén teken délelőtt 1—80 számig, délután 81—160 számig, március 5-én, szombaton délelőtt 161-töl végig, szombaton délután pedig a katonai nyugdíjasok. Beszolgáltatandó a februári jegy 1—10 számszelvénye és fizetendő személyenkint 43 K. A szétosztás rendje a befizetés helyén és az üzlet ajtaián lesz kifüggesztve. Figyelmeztetjük a tagokat a határidők pontos betartására, mert azok lejártával befizetés nem eszközölhető és a cikkekre való igényjogosultságukat elvesz-, tik. Az elnökség.
(3 — Szombathelytől Budapestig tiz ezer korona egy repülés. A boldog szombathelyieknek illetőleg a szombathelyiek közül a „boldogoknak*4 ha sürgős utjuk akad Budapestre, ma már nem kénytelenek közönséges express vonaton utazni, mert ezentúl mehetnek repülőgépen is. A gép 2 óra alatt Budapesten van. Az aeroforgalmi részvénytársaság ugyanis személyszállításra is berendezkedett s nemcsak levélpostát szállít, de bármely időpontban gépet bocsájt a repülni szándékozók rendelkezésére. Mindössze 24 órával előbb bejelenti repülési szándékát a repülőtelep parancsnokának s az utazó által jelzett időben fel is szállhat. Az ut Szombathelyről Budapestre 10.000, azaz tizezer korona, tour retour pedig tizennyolcezer. "V
— Toldi vend nyelven. A ma&yar költészet egyik büszkesége: Toldi, 12 ének ben most jelent meg vend nyelven. A fordítást Kardos János volt őrhodosi lelkész végezte,, aki annak idején a bibliát is lefordította vend nyelvre.
— Találtatott e .Közellátási Hivatal udvarán több darabból álló kulcscsomó. Igazolt tulajdonosa átveheti lapunk hiadóhiva-talában.
(x) Közellátási közlemények. A
hatósági kimérő helyeken petróleum áll a közönség rendelkezésére, jgényelhető csalá-donkint márciusi petroleumjegyre literes jegy ellenében 2 liter, a félliteres jegy ellenében 1 liter. Eladási ár literenként 40 korona. Közellátási Üzemek.
(x) Arany szitakötő I. része, a „Komédiások karjaiban" kerül bemutatásra az Urániában. Ez a kiváló, két részes szerelmi dráma, melynek rendezése, felvételei és kiállítása páratlanok, ezi^ény legkimagaslóbb filmalkotása. A darabban előforduló szebb-* nél-szebb táncjelenctek • szenzációsak lesznek. Jegyekről mindenki azonnal gondoskodjon.
Harc Firenzében a kommunistákkal.
Rima, márc. 1. Firenzében a liberális diákegyesület uj zászló felvonulást rendezett. A felvonulás közben a kommunisták rálőttek a menetre. Egy diákot megöltek és többet megsebesítettek. Délután a kommunisták a nacionalistákkal tfiztek össze. Két halott és több sebesülés volt. A rendőrség 50 embert letartóztatott. A várost katonaság szállotta meg.
A német lefegyverzés,
Berlin, máre. 1. A német birodalmi gyűlés elfogadta a lefegyverezésről szóló tőrvényjavaslatot.
méhészet.
* Tudnivalók. A decemberi enyhébb napok s januári kirepülésre alkalmas pár nap után a méhek megkezdték a belső munkát. Január az ő ködös, nedves levegőjével határozottan káros volt a kevés élelemmel telelőbe ment méhekro. A pára képződés erős volt, ugy, hogy a kijáró nyíláson és az ablak alatt ki is folyt a csapadék. {Hogy a méhek ettől szabaduljanak, szárnyaik folytonos rezgésével iparkodtak lakásukat szárazzá tenni, s e miatt sok mézet fogyasztottak, sok helyen teljesen fel is élték s a család elpusztult. Március a természet ébredésének kezdete, napról-napra több a virág s e hónapban már a gyengébb családok anyja is megkezdi a fiasi-tást, s mivel ez napról-napra nagyobb arányú lesz, a kaptárt melegen kell tartani, ok nélkül ne háborgassuk lakásukat, ki ne hütsük a fenéken levő holt méheket és a törmeléket az ablak, illetve a tisztogató nyitáson távolítsuk cl. Mézük és vizük legyen elég. Ha etetni kell a családokat, adjunk be nekik nagyobb adagokban, s jűidőrc lássuk el őket. Etetésre méz a legjobb, de ennek hiányában jó szolgálatot tesz a cukor oldat is. 1 rész viz, 2 rész cukor. Felforraljuk, a habját leszedjük, s langyos állapotban beadjuk. Lehetőleg este etessünk a kaptár megbontása nélkül a mézürből etető vályú yagy dunsztos Qvegbói. 1 Ha cukor morzsalék van a*fcnékdeszkán, kevés langyos vizet kell a lépek közé fecskendezni és az itatóban állandóan cl kell látni a családot vízzel, mert a szomjásógtól szenvednek. A Hasításhoz szükséges virágpor pótlására meg lehet kezdeni a liszt etetést. Ez ugy történik, hogy napos, szélmentes helyre állitott üres kaptárba helyezett egy pár keret, ládika, vagy tányérba barnára pirított buza vagy rozslisztet helyezünk, néhány csepp mézzel odacsalogatjuk a méheket, melyek azt vigan elhordják. A méhek vásárlásának is most van az ideje. Csak olyan családot kell venni, melynek erőteljes anyja vah, lépei nem nagyon régiek, a család elég népes és mézkészlete bőven van. Kezdőnek legjobb 1—2 kast venni s a rajokat kaptárba helyezni. Olyan méhesből, hol a méhek pusztulnak, vagy még nem régen betegség volt, vásárolni nem szabad. Készítsük elő eszközeinket, kaptárainkat, tegyük meg kötelességünket egyesületünkkel szemben, szerezzünk mentől több uj tagot s bevásárlásainkat is ott eszközöljük. Elárusítóhely Kossuth-tér 6. sz. alatt Dióssy Béla kereskedésében.
, Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában Amen.„
ZALAI KÖZLÖNY
1921. március 2.
(Dinár, 1 j dollár j
Í egyéb kül\'öldi pénzek bevallása a napi ■ árakon. Tőzsdei megbízások teljesítése. I
■ PH]SiriOílIfl I
I BAIOC- iü TÓZ8DEBIZ0KÁ I
b KYI IRODA KATÓIVÁ*
kanizsai fiókja (Szigmzt irodiia) I
hrt.»l Miki..-.!.. Jl. itftuk. I. .ib.1.1. E
Apró hirdetések,
Kinizsy-utcában egy 3 egyazobát lakásból álló ház villanyberendezéssel sürgősen eladó Egyik lakát b«kőllő2h«tő Bővebbet Schultz József közvetítőnél Józseííóhcrceg-ut 2.
Kiadó különféle szoba és konyhaberendezési tárgyak nyilvános árverésen f. hó 4 és 5-én délután 2 ómkor Kórház-utca 3. sz alatt.
Előkelő biztosító intézet ügyvezetőtitkára-sürgősen keres bútorozott axobát, esetleg 1—2 szobás éves lakást bútor nélkül. Értesité-seket .sürgős* jeligére a kiadóhivatalba kér. 222?
Magyar-utca 97. számú háznál nagymennyiségű istállótrágya eladó. 2240
Palinban
27. számú ház
melléképületeit kel két és fél hold telekkel Jutányos áron eladó. <Su
40 HOLD
Jólkötött szántóföld gazdasági épületekkel, elő és holt felszerelései eladó Marton Jánosnál Baltaváron, vasút Zalabér. <m
Ü8 fáiadjon a szerkesztóségbe,
ZALAI KÖZLONY-t
Dunámul legrégibb újságját, a kereszténység szószólóját. XK Megjelenik hétfő ós ünnep utáni nap kivételével naponta korán reggel a legfrissebb hírekkel, eredeti fővárosi telefon-tudósítással. Előfizetési ára az összes vidéki lapokénál olcsóbb; helyben, reggel házhoz hordva, vidékre postai szétküldéssel egy hóra uU K Egyes szám ára 2 korona
X Telefon 78. szám x
ARANYHEGYI
klttlnő IzU és zamata
n«n» lO- OO koros*, hi»u cuk
BOR
KORONA
litere n kinti
M" Vlt.Mj.a prób.r. tgy iWoggol
Sáfrán József üSS^SSii

% Utolsó hét! %
I fi. WEISZ LUJZA |
♦ Kdi kalapok és kalaodisssk kiárnsitása ♦
♦ a
+ gyári árakon alul. 4
♦ A legdivatosabb tavaszi és ♦
♦ nyári kalapok már 300 K-tól ♦
Elsőrendű bikavér vörös pogényvári
ujbor36K
Kapható Bruncsics József fűszer-, cseinege- és katonacikkek kereskedésében Sugár-ut 53. szám alatt.
ODaooaaaaooo
Q «*i)n»z|i- yj^j^Q Sn"tt
beOvegeztetná
Mielőtt
házát
kérjen ajánlatot
Steru J. Malmán
üvegezésl vállalatánál, Kazinczi-utca 17—19. (vasull-u. Unjer Ullman ház) Képkeretezések mindenféle kivitelben készülnek.
XXXXXKXXXXXXSíXXXX
ss ÜRANIA mozgókép palota |
5Í Roirony\'-ulo V — Tclotonnim 259. JJ Sx.rdin ii o.OtCrtókSn vUáí.IiRor!
Aranyszitaköto
színház, i
izálllia.
U Kedden, szerdán, csütörtökön fi M«ty*r Ar.nyiorozatu filrnpremitr
OMattyasovizky Hona Vándory Gusztáv, _ felléptivel O
0 Színésznő §
Q sorstrajédia 4 felvonásban.
0
sorstragédia 4 felvonásban.
Pénteken, szombaton, vasárnap Harry PIollcl a „Repülő autó".
Vuíf i\\ vinn#pn»p©r> t, \'/,<• í>, \'/,7 U t ónkor. II Elii44»»k k«i á«u kóiotp«koa 6 c» S 4r*k»r.
ooaaooaopoot
20 hoíd erdő
és szántófö d lakásokkal együtt Baltaváron eladó. — Bővebbet: Marton Jánosnál Baltavár, vasút Zalabér. u*7
Hirdetéseket
felvesz a kiadóhivatal!
X X X
} Szerelmi dráma 2 részben, I. része:
Komédiások karjaiban. R 1 Remek felvitelek. Els<Sra;:,u rendezés. SS 53 Mosís kiSllitis. »§
X ====== Sf
SS k.idct. koiMpon Mi i itékot. M
l^i Vuir. <s únn.pn.pokon 3, \'->, \'1,7 3 Irájcof. R.
XXXSSXXXXXXXXXXXXX
Magyar-utca 30 s«s ház uri lakással, nagy kerttel, istálló, kocsiszín, raktár, 3 kat. hold főiddel: Szemerc-utca 10. sz. uj ház 6 szobával, tí»Wb 3, 4 és 5 szobás magánház kerttel és kert nélkül, kisebb és nagyobb csalárfiházak kerttel, modern emeletes házak, füszerüzlet áruval és berendezéssel, Gáspárhegyen l1/, hold szőlő pincével, felszereléssel, Balatonkereszturon szép villa szőlővel jutányas ár mellett eladók.
Bővebbet: Dukász Miksa
iU7 Rákóczi-u. 29. szám.
Házeladás!
SÍREMLÉKEK SÍRKÖVEK
.... SIRDISZHK
ttUalal
KATONAI SÍREMLÉKEK
UrT*i(MI 4. k«ul(4««t vállalja
„KURGÁN" szobrász-művészek társasága
H«[Vir«itir< kQMOtk.
Clwt .KlltOXS" TE1IKTO.MCV£xZKT1 VÁLLALAT >iq4»p«tl. VI., T«r«l-kSnl IT.
□QDODODQDODQOQ □ oonoaoaoaoooo
ZALAI ÉS GYARMATI
Könyvnyomda — Könyvkötészet - Vonalzóintézct.
Nyomdai talán: 117.
Müvek, folyóiratok, meghívók, eljegyzési- és esketési kártyák, névjegyek, számlák, üzleti . nyomtatványok, falragaszok, röplapok stb. e szakba vágó munkák legizlésesebb kivitelben készülnek. Szépirodalmi művek és iskolai könyvek kötése, aranyozás, iizleti könyvek csinos, és gyors kivitelben állíttatnak elö.
KiaióhM telsfon. 78.
NAGYKANIZSA, ffő-ut 13.
□oaoóóaoDoaoDo □□ononononocion
Nyomatott a laptulaidonosok: Zalai fe Gyarmati Wnyvnyomdá\'iban.
60 Ik évfolyam
Nagykanizsa, 1921. március 17. Csütörtök
62. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Si«rk«stt6i<K kiadóhivatal: Fő út 13. az.
■ Intíroiban-UWfoo 78. -
Megjelenik mindig kora reggel
FŐSZERKESZTŐ:
Dr. HEGEDŐS GYÖRGY
C4BUtg;. ktptÍMlé
FELELÓSSZERKESZTÓ:
BODROOKÖZY ZOLTÁN
Blöílxetéil árak:
?.rtxx ívre 360 K. Yttivtt ISO K. Negyedév re 90 K. F-ny bóra 30 K. Efjö ixa 2 K
Az orosz ellenforradalom sikerei.
Terjed a bolsevikellenes felkelés. — Pétervárott a helyzet igen komoly. — Az amerikai munkásszövetség tiltakozása az orosz bolsevikok terrorja ellen. A szovjet Lengyelországgal keresi a végleges békét.
Pirís, március 2. A trans-kaukázusi bolsevik-ellenes felkdés egyre terjed. Az ellenforradalmi csapatok mind nagyobb területet hódítanak meg.
Örmény nemzeti csapatok visszahúzódásra kényszeritették a bolsevikokat. Pétervárott a helyzet igen komoly. A külvárosokban harcok folynak.
A szovjetkormány nem tud megbirkózni a lázadással és ezért békés uton igyekszik nyugalmat teremteni.
Párís. március 2. Az amerikai munkás-szövetség igen erőteljes határozatban tiltakozott az orosz szovjeturalom ellen.
A határozat rámutat orra, hogy az orosz bolsevisták kötelezővé tették a vasárnapi munkát, megtiltották a sztrájkot és olyan kegyetlen üldözésben részesitik a munkás-
Nemzetgyűlés.
Budapest, március 2. Rakovszky István elnök háromnegyed 11 órakor nyitja meg a. nemzetgyűlés mai ülését.
Erdödy-Harach előadó jelenti, hogy a kiviteli illetékekről szóló jelentést a pénzügyi bizottság letárgyalta. Az italmérési jövedékről szóló javaslat tárgyalására térnek át ezután.
Schandl Károly: A kormányzópárt követelése, hogy az italmérési engedélyek a kereszténység kezébe kerüljenek. Revízió alá kell venni az összes italmérési engedélyeket. Ajánlja, hogy a falvakban a fogyasztási szövetkezetek kezébe kerüljenek az italmérési engedélyek. A szövetkezetek ellen elhangzott támadásokkal szemben tény az, hogy a szövetkezetek semmiféle monopoliumot nem kaptak. Kényszerítve vállalták a gabonagyüj-tést is.
Csernyus Mihály: A magyar nép lelkületének mindenkor három megmételyezője volt, a sajtó, a bankok és az italmérés. Mint falusi vendéglős gyermeke, tapasztalhatta, hogy a porasztok erkölcseire mily káros hatással volt a szesz és hogy a szociáldemokrácia és a bolsevizmus előkészítő helyei a falusi és városi korcsmák voltok. Reméli, hogy a helyzet az italmérési engedélyek revíziójával javulni fog. A javaslator elfogadja.
Somogyi István felszólalása után rátérnek n részletes vitára.
Ereky és Hentz lényegtelen módosítását az első szakasznál nem fogadták cl.
szervezeteket, amilyenre sehol másutt nincs példa.
Ha a munkások nem viselkednek a bolsevik vezér kedvérc, akkor egész egyszerűen megvonják tőlük az élelmezési jegyeket, a hangosabbakat pedig egyszerűen kivégzik.
Varsó, március 2. Rigában tegnap írták alá a lengyel és orosz megbízottak megállapodásának jegyzőkönyvét, amely a túszok, foglyok, menekültek és polgári internáltak hazaszállítására vonatkozik.
Megállapodtak, hogy a fegyverszünetet mindkét részról 42 napi határidőre fel lehet mondani, *
Joffa, a szovjetek megbizottjo, kijelentette, hogy ez az első állomás a mihamarább megkötendő végleges békéhez.
A második szakaszt változatlanul elfogadták.
A harmadik szakasznál Ereky Károly módosítást nyújtott be, hogy 10 ezer lakosú községben zsidó egyáltalán ne kaphasson italmérési engedélyt. 10 ezer lakoson felüli községben is csak olyan mértékben, hogy az italmérési engedélyek közül csak 5 százalék legyen zsidóé.
Hegedűs pénzügyminiszter javasolja, hogy amennyiben az illető magyar állampolgárságát honositás utján szerezte, igazolandó, hogy az 20 évvel ezelőtt történt. Ereky indítványának visszautasítását kéri, mert az a trianoni békeszerződéssel ellenkezik.
A harmadik szakaszt a pénzügyminiszter módosításával fogadták cl, a többi módosítást elvetették.
A negyedik szakaszt Gaal Gaszton indítványával, hogy a közalkalmazottak egyáltalán ne kaphassanak italmérési engedélyt — fogadták cl.
Elnök nop\'upnd-inditványt tesz. A Ház az elnöki javaslatot elfogadja. A Ház legközelebbi ülését holnap délelőtt 10 órakor tartja
Öt perc szünet után áttérnek az interpellációkra.
Ereky Károly interpellációját távolléte miatt törölik.
Bródy Ernő a lakáshivatal működése tárgyában interpellál. A lakáshivatal eltörlését kéri.
Interpellál az igazságügyminiszterhez, hajlandó-e intézkedni, hogy az üres lakóhelyiségek tényleg rckviráltassanak ?
Palásthy József a kereskedelemügyi miniszterhez interpellál Aszaló nagyközség vasúti állomásának építése tárgyában.
Kosző István: A korpa kiutalás tárgyában interpellál.
Hajlandó-e intézkedni a közélclmezés-ügyi miniszter az adógabona beszolgáltatásánál visszatartott korpa kiszolgáltatása tárgyában.
Nagyatádi Szabó István válaszában kijelentette, hogy meg fog mindent tenni, hogy a gazdák megkapják a szükséges korpa-mennyiséget. Addig a korpát nem lehet a szabadforgalom tárgyává tenni, mig a gabona szabadforgalma meg nem leaz. Reméli, hogy a jövő évi termésnél ez bekővetkezhetik.
A választ az interpelláló és a Ház tudomásul vette.
Az ülés vége délután 3 órakor.
A lapkiadók 30 százalékos rögtöni segélyt ajánlottak fel a nyomdászoknak.
Budapest, márc. 2. A szervezőbizottság szerdán délután újra Összehívta a bizalmi férfiakat és hosszas tárgyalások indultak meg.
A szervező bizottság bejelentette, hogy a főnökök egyesülete hajlandó volna a munka azonnal való megkezdése . osetén arra, hogy 30 százalékos rőgtőnös segélyt utalványoz és azt a propoziciót teszi, hogy április elsejei határidővel Kezdjek meg a szakcgycsület és a főnökök egyesülete közt az ujabb tárgyalásokat a béremelés dolgában, azonban nem a mai követelések alapján.
A sztrájkoló munkásság küldötteinek ezen az értekezleten nem volt egyhangú a véleménye. Jelentős volt azok száma, akik a főnökök egyesületének ajánlata mellett foglaltak állást.
A „Temps" a bécsi szocialista kongresszusról.
Paris, március 2. A „Temps" hosszabb cikkben foglalkozik a bécsi szocialista kongresszussal. Az a szocializmus — írja — amelyet a bécsi kiküldöttek képviseltek, mégsem olyan nagy veszélyt jelent, mint a moszkvai kommunizmus. A bécsi kongresszuson résztvevők szintén az osztályharc alapján állnak. Nem akarják közvetlenül az állami hatalmat magukhoz ragadni, de törekvésük oda irányul, hogy gazdasági téren a maguk kezébe kerítsék a hatalmat.
A kommunistákról legalább tudjuk, hogy ök brutális erőpróbát akarnak éa erre a harcra volamenyi energiánkat Összefoghatjuk. A becsben ülésező szocialisták azonban nem nyiltan, hanem leplezetten dolgosnak azon, hogy egységüket, a munkásosztály egyeduralmát megvalósítsák.
2 ZALAI KÓZLUNY
1921. március 5.
Budapest uj katonai parancsnoka
kuJoptU, márc. 2. A kormányzó mii nappal kelt elhatározással Nagy Pál altábornagyot megbízta gyarmati Dáni Balázs altábornagy betegségének tartamára, a budapesti^ katonai kerület parancsnokságával.
A lengyel parlament bizalmat szavazott a \'kormánynak
Varsó, márc. 2. A Diets befejezte a kormányprogramot felett megindult vitát és Witos elnök beszéde után bizalmat szavazott a kormánynak.
Egy készülő közfazrfasági akciéréL
Szombathely, március 2. Közgazdasági jelentőségű akció bontogatja szárnyait a menekültügyi hivatal kezdeményezésére. Nyugatmagyarország legjelentősebb tényezői indították meg ezt az akciót, amelynek az aktájára Sigray Antal gróf nyugatmagyarországi kormánybiztos irta rá teljes helyeslését.
Hogy miről van szó, azt ma még korai volna tárgyalni, a mozgalom célja az, hogy munkához juttassa és elhelyezkedést adjon a háromszázezer menekültnek, azoknak a katonatiszteknek és tisztviselőknek, akik a létszámcsökkentések folytán, amelyeknek az ország megcsonkításából kifolyólag elő kell hogy álljanak, állásukat, exisztenciájukat veszítették.
Az akció ügyében már tárgyalások folytak az illetékes tényezőkkel s a hónap közepe táján, amikor az egésznek a képe kialakul, a nyilvánosságot is tájékoztatni fogják a közgazdaságilag nagy jelentőségűnek Ígérkező akcióról.
TŐZSDE.
Baáajaat, núc. 7.
VaJaUplao: N»pol««n 1300. fon! I7JÍ>, Uvt
--, DcUir 410, Fmbo« ír»nk 3300, l.«ng)-«t mitk* —.
MárU 710, LU»--, Out/tk KaV«l ÍM. Ui
Si«k*l Ut>, Svsjii (ttok--. K*f*o*<)iruf 1030, ftiak-
áíaii l»30, Holla n4 forint —, F.iort--.
Zrtékok: Mtxjru HlUl 1776, OtíUák Iliül tO». hisai 700, jtluug 499. ImhÉlH TvJ. K»f«»V,4«lmi
--. SU&tt-OUtt--, t^xtioi Or«Kh«
--, AluUno* »i4n--, Siítivúi--, S»Ij«Uíj»«i
Unkiajrl &1C*. Rim« W, Schlkk---. GutUmion
-, Kukl 14H0, D*ox«--, Klotild 46í»>. Mt&ti
Cok« -, adiú tíM, AtUalik* SfiO. KltiiyUt 2h4-
Bo»«ya.AKrif 1144, l.i^Uk •-, rthítwi 1004. V.imtgyt* • VilUn*!--, GiMlU--. KonkordU
Előfizetőinkhez I
Kérjük mindazon igentisztelt vidéki előfizetőinket, kik a február havi előfizetési dijakkal hátralékban vannak, azt mielőbb beküldeni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldésében fennakadás történjen.
A .ZALAI KÖZLÖNY-
kUtlihivalalm.
1X 201.-be
kerül példányonkint a l ZALAI KÖZLÖNY "
ha előfizet egy hóra vagy negyedévre.
Li izt-panama a Franz-malomban.
Hogy akart kicsempészni 6 xaák finom lisztet SchSnborger Mór? — A portást akinrta mogvoaztegotnl.
(Saját tudMtinkUi) Egy tipikus esetről adunk hirt. amelyik fényt vet a „kurzusra", fényt vet orra a mes-terkedésre, amelyik mindig azt hangoztatja: nincs liszt, nem lehet őrletni őrlőcédula nélkül .. . stb. stb. Hogy van liszt, hogy lehet őrletni őrlési tanúsítvány nélkül % hogy az úgynevezett .kurzusból- kik húzzák a hasznot s milyen raffinériával kerülnek meg tőrvényt, hogy csapkodnak pofon rendeleteket, szolgáljon dokumentumul az1 alábbi tipikus eset:
A legmegbízhatóbb helyről a következő rideg tényt mondták el nekünk. A mult hó 26 án Matek Lajos névre szóló őrlési tanúsítványt mutatott be a Franz-malom portásának Schinberger Mór vámmalom-kezelő, hogy 300 kilogramm búzát hoz az n bizonyos Matek Lajos őrlés végett a malomba, bocsássa be, illetőleg vegye át minden akadály nélkül. A portás várta, azonban a buta nem érkezett be. A portás azonnal utána járt a dolognak s figyelmeztette az egyik vámmalmi molnárt, hogy nincs-e már véletlenül 300 kilogramm buza félretéve Malek névre a malomba ? Azt a választ kapta, hogy négy zsákban Malek Lajos névre e/6 van készítve nem 300, de 360 kilogrmm buza.
Március elsején a buza már meg volt őrölve s uramfia, az őrlés folytán nemhogy lement volna valami a mennyiségből korpára s Isten ments, nem porlott el semmi, sőt csaknem megduplázódott, mert a Malek Lajos névre szóló liszt 6 zsákra szaporodott s ezt ety nyugdíjas vasutas ki is akarta szállítani.
Ez azonban nem ment már olyan simán, mert a portás a kocsit feltartóztatta, átvizsgálta s miután a tényállást, tisztán látta, azonnal lefoglalta s az igazgatósághoz bejelentette.
A svindli azonnal nyilvánvaló lett. Schön-berger Mór látta, hogy a panama kitudódott. A portás előtt világosan feküdt a tényállás, könyörgésre fogta a dolgot. A portás igazságában és becsületérzésében ingathatatlan volt. Schőnbergcr Mór látva, hogy ez a mód nem használ, a másik fegyverhez nyúlt, á megvesztegetéshez. Három ízben is /elajánlott a portásnak 1000 koronát, ha az esetet elhallgatja. Ez a mód sem használt, mert a portás a megvesztegetést derekasan és férfiasan visszautasította.
SchönVerger Mórnak nagyon fontos volt a portás diszkréciója, mert most már döntő lépésre .szánta rá magát.
Azt az ajánlatot tette a portásnak, hogy engedje a lisztet kiszállítani, 6 el fogja adni s összegen közösen fognak megosztozni. Pechje volt SchÖnberger \'Mórnak, mert becsületes emberről került szembe, akit még ez a kecsegtető ajánlat sem tudott elámítani.
A lisztet lefoglalták, jelenleg a mázsaházban van elhelyezve felügyelet alatt mindaddig, amig meg nem ejtik a vizsgálatot. A liszt minősége a legfinomabb, értéke eléri a 20,000 koronát.
Kíváncsian várjuk a dolgok fejleményét. Azt hisszük, nem is kell megjegyoznünk, hogy a Malek Lajos név csak kitalált név.
Csonka Magyarország — nem ország. Egész Magyarország: mennyország /
HÍREK.
— Imre Sándor államtitkár előadása. Március 5-ikén, szombaton este 6 órakor Imre Sándor, a kultuszminisztérium adminisztratív államtitkára, a legkiválóbb magyar pedagógiai iró, előadást fog tartani a városházán a magyar nemzetnevelésről. A nagyértékü tudományos előadást az Irodalmi Kör vezetősége néhány művészeti programm-számmal fogja kiegészíteni, melynek pontos műsorát holnapi számunkban közöljük. — Jegyek a Mair-féle könyvkereskedésben és Szerb Ernőnél kaphatók. Előadás után az Irodalmi Kör a Polgári Egyletben magas-rangú vendége tisztelétére teaestélyt rendez, melyre a kör valamennyi tagját meghivja
— Bodor rendőrkapitány nyugdíjazása. Pár nappal ezelőtt megírtuk, hogy az államrendőrség egyik szimpatikus tisztviselője, Bodor Zoltán-^ kapitány nyugdíjazását kérte a belügyminisztertől. Megirtuk a nyugdíjazás kérelmezésének hátterét is, tudniillik azt, hogy Bodor rendőrkapitány nagy kosárfonó ipartelepet akar felállítani Nagykanizsán. A belügyminiszter a kérvényezett nyugdíjaztatást helyben hagyta és március elsejével Bodor rendőrkapitányt ideiglenes nyugállományba helyezte.
— Munkában a hetes bizottság. A kishaszonbérletek és házhelyek kijelölésé-vei és ügyvitelével a legutóbbi városi közgyűlés által megválasztott bizottsági tagok már funkcióba léptek. A bizottság munkájának \'ügyviteli részével dr. Novay Imre városi aljegyző van megbizva. Egyik lapszámunkban már megirtuk, hogy a kiskanizsaiak s az „Akarat" együttes kérvényben kérnek haszonbérleteket s házhelyeket. A bizottság ezeket az együttes kérvényeket azonban nem vette figyelembe. Ugy döntöttek, hogy minden egyes kérelfnező külön kérvényben nyújtsa be kívánságát. A kérvényben nem szükséges több adatnak a felsorolása, mint az illetőnek a neve és a lakása. A bizottság az ügydarab kezelésénél személyesen fogja bekérni á kérelmezőtől s az igényjogosultaktól a szükséges adatokat.
— Marik íren hangversenye. A városháza dísztermében ma este 7 órakor tartja Marik Ircn fővárosi zongoraművésznő hangversenyét, melyről legutóbbi számunkban már megemlékeztünk. A hangverseny műsora a következő: 1. Becthowcn 32 variacio. Előadja Marik Irén. 2. A magyar nemzeti idealizmus.\' Előadja Majtényi Károly. 3. Népdalok. Bűchler Mór\'vezetése mellett előadja az Ipartestület dalárdája. 4. Schumann: karneval. Előadja Marik Irén. Hangversenyre szóló jegyek még kaphatók a Mair és a Szerb-féle könyvkereskedésekben, továbbá az előadás előtt a pénztárnál. Ülőhely 15 korona, állóhely 10 korona, karzati állóhely 5 korona. A magas nivóju hangversenyt ismételten olvasóink figyelmébe ajánljuk.
—• Impressziók a tegnapi hetivásárról. A tegnapi hetivásárra igen élénk volt az állatfelhajtás. Megdöbbentő volt azonban az eladókra, hogy a vásárlási kedv olyan lanyha volt, hogy alig történtek eladások. A licitálásoknál a kikiáltási árakra fll\'g Ígértek rá 20—30 koronát. Különösen nagy áresés volt a szarvasmarháknál, nemkülönben a sertéseknél. Élénkebb volt a vásár a baromfi piacon; ahol szintén érezhető volt az áresés. A tegnapi tavaszi napsütés ezt az örvendetes tényt hozta. Az áresés
1921. március 17.
ZALAI KÖZLÖNY
S__
azonban megrekedt a vásártéren. Ha végigjártuk a husosbádékat, a régi árakat láttuk kiirva. A vendéglőkben a busadagok maradtak a régiben, Nem. A húsos bádék fekete tábláira hamis adatokat láttunk kiirva. Erre felhívjuk a hatóságok figyelmét is. A vásárló a fizetésnél tapasztalta, hogy a hentesek és mészárosok többet számitottak a hus kilo-gramjáért, mint ami ki volt irva a táblára. Mentségül az sem szolgálhat, hogy tegnapról vagy még régebbről felejtődött fenn a téves adat, mert a kiirt árakat régen tapasztaltuk a vételnél. Erre a hatóság iránti megtévesztésre, erre az erkölcstelen machinációra nyomatékosan felhívjuk az illetékesek figyelmét. Hiába van nagy áresés a vásárokon, ha a hentesek s mészárosok kemény falát még mészárostaglóval sem lehet szétválasztani
— Bécs nem tud a galíciaiaktól megszabadulni. Az Ausztriában élő keleti zsidók kérdésében, amelyet a lengyel kormány a népszövetség elé vitt, a Politische Korrcspondenz kifejti az osztrák kormány álláspontját, aminek értelmében az Ausztriában állampolgársággal nem bíró személyeknek az országban való további tartózkodás ne engedtessék meg-. Dc a lengyel menekülteknek zsidókból álló legnagyobb része egyáltalában nem készül az ország területének elhagyására. Bécsben 22.522 egyén folyamodott tartózkodási engedelemért, ezek közt 16.172 volt a lengyel zsidó. Ha tehát a család számát három főre tesszük, 50.t00 volt a lengyel zsidók száma, akikhez még körülbelül 20.000-et lehet számitani, akik kérvényt nem nyújtottak be. A Politische Korrespondenz megállapítja, hogy összesen csak 140 esetben történt rendőri kiszállítás az országból és ezzel a kímélettel gyakran igen éles ellentétben volt a lengyel zsidók magaviselete, akik közül igen sokan különböző bűncselekményt, árdrágítást, lánckereskedelmet, valutacsempészést követtek el. A lengyel küldöttség jegyzékében panaszt tett a népszövetségnél, hogy a tömeges kiutasítás teljesen megokolatlan volt. Minden szuverén államnak megvan az a joga. hogy egyes idegen állampolgárokat területéről kiutasítson. Tekintettel arra, hogy azok a gazdasági viszonyok, melyek 1919 őszén a rendszabályokra nézve döntők voltak, ma is teljes mértékben fennállanak, az osztrák kormány minden jóakarata mellett is kénytelen a kiutasitási eljárást tovább folytatni.
— Győrött villamos vasat épül. A kereskedelmi miniszter a terveket jóváhagyta és igy a rohamosan fejlődő város közlekedésügye rövidesen modern módon átalakul.
— Mikor a gyilkos feljelenti magát. Kaposvárról jelentik: Borzalmas gyilkosság történt tegnap délelőtt tíz órakor a Szentbalázs és Gödre közötti erdőben. Porga Lajos tizedes bajonettjével meggyilkolta fiatal feleségét. Véres tettének elkövetése után maga jelentkezett a kaposvári rendőrségen, ahol elmondotta, hogy tegnapelőtt érkezett meg a felesége Kaposvárra, hogy Őt meglá-gassa. Viselkedéséből gyanút fogott, hogy megcsalja. Az asszony be is vallotta, hogy Kaposvárra is a barátja kíséretében érkezett. Reggel látszólag békülékeny hangulatban indult el feleségével egy Gödre helységben lakó rokonuk látogatására. Amint azonban a helység előtt elterülő erdőbe értek, előrántotta a bajonettjét és egy szúrással megölte a hűtlen asszonyt. A hullát azután egy hid
alá vonszolta, leterítette köpenyével és melléje tette a véres bajonettet. A rendőrségi Porga Lajost letartóztatta.
— Dr. Nlsponszky Béla kórházi főorvos sebészeti és nőgyógyászati betegeknek rendel lakásán: Deák-tér 11. sz. alatt d. u. 3-5-ig (Wagner-féle házban.) Telefon 33.
— Becsmérelte a nemzeti hadsereget. Kecskemétről jelentik a Magyar Kurirnak: Vincze János kecskeméti lakós, tartalékos őrmester a minap nyilvános helyen szidalmazta a nemzeti hadsereget. Hgy törzsőrmester rögtön bekísérte a laktanyába, Vincze azonban útközben megszökött s miután háromszori „Állj I** kiáltásra sem állott meg, a kísérő^ őrszem utána lőtt és a menekülőt halálosan eltalálta. Mire beszállították a kórházba, Vincze kiszenvedett. A vizsgálat még nem nyert befejezést.
— Feloszlik a „Dunántúli Vaautaa Szövetség ?" Mint Szombathelyről jelentik, a „Dunántuli Vasutas Szövetség" folyó évi április 6-án Szombathelyen gyűlést tart, amelynek egyetlen programpontja a szövetség feloszlatása s bizonyos feltételek mellett a budapesti vasutassághoz való csatlakozás proponálása. Mint ismeretes, a dunántuli vasutasok egy évvel ezelőtt Szombathelyen nagygyűlést tartottak, amelyen lelkesedéssel mondották ki a budapesti szövetségtől való elszakadást. Annak idején az alakulandó szövetség megbizottjai Nagykanizsán is jártak s meghívták az itteni vasutasokat az alakuló gyűlésre. A nagykanizsai vasutasok pártolták is a szombathelyiek kezdeményezését, nem igy azonban a győri és veszprémmegyeiek s igy továbbra is az történt, amit a KANSz akart. Ilyen körülmények között a Dunántuli Vasutas Szövetség egy évi kemény harc után álláspontját tovább védelmezni nem birta s elhatározta, hogy érdekeinek nyomatékos követelésével még ez év folyamán be fog olvadni a budapesti szervezetbe.
— A Közalkalmazottak Beszerzési Csoportjának közleménye. Figyelmeztetjük ugy a tényleges alkalmazásban levő, mint a nyugdíjas tagokat, hogy ruhaszövetre való igényüket a fizetésüket, illetve nyugdijukat számfejtő hivatalnál f. évi március hó 10-ig okvetlenül jelentsék be.
— Sok az őssl vetés. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesülethez beérkezett legújabb jelentések szerint a Tiszántúlon és a Tisza—Duna közén a területek nagy százaléka be van vetve. A Dunántulon is lényegesebben nagyobb területet vetettek be.
— Lelkesedés Mackensenért. Ismertettük annak idején lapunkban Nógrádmegye átiratát, amely csatlakozásra hivta fel az egyes városokat s vármegyéket ahoz a határozathoz, hogy a törvényhatóságok dísz-kardot adományozzanak Mackensen német vezértábornagynak, Erdély hős védelmezőjének. Mint debreceni tudósítónk jelenti, a város legutolsó közgyűlése lelkesedéssel tette magáévá Nógrádmegye határozatát s a központi bizottságba, amely Budapesten fog működni, ki is küldte megbízottját.
(x) Méhészeti eszközök, kaptárak, kaptár vasalások, keretléc, távkapocs, szegek-rnűlép, mézpergetőgépek seb- olcsón beszerez, hetők, méhviaszt műlép öntésérc elfogadok. Méhviaszkot veszek! Szabó Antal méhész kereskedésében.
A magyar hitvallás — egy anyakönyvi kivonat és egy bosnyák lelkész.
A mult hetekben az anyakönyvvezető elé állt egy dalmáciai, villogó szemű, feketehajú-legény, magával hozta szive választottját is, egy zalamegyei pirospozsgás menyecskét s arra kérte az anyakönyvvezetőt, hogy hát szeretnék, ha most már törvény szerint is hites férj és feleség lehetnének, adja hát össze őket az anyakönyvvezető ur. Az anyakönyvvezetőben — a jószivő Zieger bácsiban — meg is volt erre a hajlandóság, dc mindamellett sem teljesíthette a fiatalok kívánságát, mert nem voltak rendben a papirok. Már pedig Zieger bácsi a törvény őre is, s ha még ugy is rohannak a boldog szivek egymás felé, még akkor sem kerülheti meg a törvényt, s nem osztogathatja kedve szerint a boldogságot.
Valószínűleg fájt is ez neki — de mégsem tehetett mást. Tudtára adta a fiataloknak, illetve a legénynek, akinek a születési bizonyítványa hiányzott, hogy szerezze azt be, akkor aztán Összeadja őket. —
S itt kezdődik tulajdopképcn a történet, az érdekesség. Megindult a hivatalos eljárás. A városi tanács megkereste a legény születési helyének — a Dalmáciában lévő Castellatua városkának — görög-katholikus lelkészi hivatalát, hogy küldje meg a legény szülotési anyakönyvi kivonatát. Pár soros volt a hivatalos irás, egy féliv papiros az egész, melynek sarkában azonban ott volt a magyar hitvallás szövege:
„Csonk* magyarország nem ország.
Egész Magyarország mennyország f
Elment a levél s vissza is jött a válasz. Igaz, hogy sok idő telt el, hosszú hetek, ami a szerető sziveknek volt a leghosszabb, de végre mégis csak megjött a várt bizonyítvány, egy szerb fejléces, borítékban, amelyen a következő cím volt:
„Csonka Magyarország nem ország,
Egész Magyarország mennyország 1*
Nagykanizsa.
Föléje pedig a nagykanizsai cenzor ezt irta „Városi Tanács".
Érdeklődéssel vettem — e sorok írója — kezembe a borítékot. Sok minden átvillant agyamon: a hatalmas szál bosnyákok egy szuronyrohama, a budai királyi vár előtt valamikor posztoló bosnyák katona, bosnyák katonai betegápolóm, kinél hűségesebb emberre még nem találtam, a, belgrádi parlamentben folyton ellenzékeskedő bosnyák képviselek a magyar nyelv esetleges nem tudása meg aztán az is, hogy ott, ahová hivatalaink hitvallásunkat írják, másutt a hivatalok címei vannak irva. Elmosolyogtam magam — de aztán felébredt valami lelkemben, valami megsimogatott, s mest azt gondolom, hátha az a bosnyák lelkész is ugy--gondolja, ahogy a mi hitvallásunk szól. (*gy)
„Hiszek egy Istenben,
Hiszek egy hazában.
Hiszek tgn isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában Amen.»
ZALAI KÖZLÖNY
40 Hold
jólkötött szántóföld gazdasági épületekkel, élő és holt felszereléssel eladó Marton Jánosnál Baltaváron, vasút Zalaber. 2040
VILÁG
Nagymozgó színház l Sznrvas-Mzálloda. =
Kedden, szerdán, csütörtökön
Magyar Aranysorozatu filmpremier Mattyasovszky Hona, Vándori Gusztáv felléptével
Színésznő
Apró hirdetések.
#
Három hSId szőlő pincével együtt folyó hó 6-án d. u. 1 órakor a bagolai szőlőhegyen holdankím is nyilvános árverésen eludatik. Krdeklődni lehet Gelencsér István félő szőiőpincénél. 2250
Barokkstylü lömör ebédlő berendezés, egy Ó-némct szekrény, egy ágy sodrony betéttel, egy éjjeli szekrény jutányos áron elndó. — Bővebbet Ssigriszt-irodában, Zrínyi Miktós-utcn 35. I. emelet.
«TV
1921. mrircius 3.
Pénteken, szombaton, vasárnap H.rry Plellel a „Repülő autó"
KMiJi.ok kcz.ft.ta hlUoiiup Uó B ónkor. | Vtsif dl uímcpiupon 2, \'/,■*, 6, V|7 is » órakor
URANIA 5Tí8
Sxordán él C«Ut»rtök«n viláffslágart
Aranyszitaköto
Szerelmi dráma 2 részben, I. része: Komédiások karjaiban.
Remek felvételek. Elsőrangú rendezés. .Mesés kiállítás.
EtóaJÁtok kezdete kúxoApokoo o c\\ s órakor Vaiir- i* ünnepnapokon 3, 5, \'/,7 8 orakor. U\'V U\' «i>
esi forrás!
FRIED JÓZSEF
ÉKSZERÉSZ NAGYKANIZSÁN
Sugár ut 2 (Fő-ut és Sugár ut sarok.)
AranV- eztlsl C,r\'1 és ihszcrAruk
Ml OIIJ , „Imim ! Aranyat, ezüstöt, brilliánsokat, ptalinAl, arany fogak.it, érmeket és faliórákat .1 legmagasabb Árban veszek. Uj ékszerek és jnviMsolt legszebb kivitelben, saját műtermemben és leg-jutányosabb Árban készülnek! Órajavitások elfogadtatnak I Vidékieknek postafordultával! elintézési Kérem a cimre figyelni I
20 hold erdő
és szántóföld lakásokkal együtt Baltaváron eladó. — Bővebbet: Marton Jánosnál Baltavár, vasút Zalabér.
Elsőrendű bikavér vörös pogányvári
ujbor36K
Kapható Bruncsics József fűszer-, csemege- cs katona cikkek kereskedésében Sugár-ut 53. szám alatt.
Hirdetések felvételnek a lap kiadóhivatalábaD
ZALAI ÉS GYARMATI könyvnyomda, könyvkötészet, vonalozöintézet NAGYKANIZSÁN, Fő-ut 13. szám.
Kiadóhivatali telefon 78 Nyomdai telefon 117
M ♦ ♦ ♦ Elvállal mindennemű könyvnyomdái és könyvkötészeti munkát a legolcsóbb áron. \' Vidéki rendelések azonnal eszközöltetnek. ♦ ♦ ♦
Zala ós Zalai Közlöny kiadóhivatala ✓
ooooooooooooooooooooo
Nyomatott a iaptulaidonosok : Zalai és Gyarmati könyvnyomdámban.
60 Ik évfolyam
Nagykanizsa, 1921. március 17. Csütörtök
62. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Ss<rkcut6s4g &» kudóhiviUl: Fő-ut 13. ax. . InuK)rb«n-te!efoo 78. ———
Megjelenik mindig kora reggel
FŐSZERKESZTŐ:
Dr. HEGEDŐS GYÖRGY
orait.tgj, Mpr!t.:<!
PEIEI.ÖSSZSRKESZTÖ: BODROOKÖZY ZOLTÁN
BlSIlicté.l árak:
S,<>. ívre JÍO K. WUvr. ISO K. Nísytd-<V(« 90 K. Kgy hóra 30 K. síim in 2 K
Németországot megszállja az antant.
Nem tárgyalják tovább a német ellenjavaslatot. — A Németországba bevonulás az antant végleges döntése. — Legelőször Dortmund és Frankfurt környékét szállják meg.
London, mire. 3. A Reuter-ügynökség Arról értesül, hogy a szövetséges kormányok kiküldötteinek délutáni ülésén teljes megegyezés jött létre n német ellenjnvaslatok megítélésénél és ennek további következményeire is megegyeztek.
Párís, mire. 3. A Havas-ügynökség jelenti: A szövetségesek képviselni azt határozták, Jiogy a javaslatokat nem tárgyalják tovább. Ma elkészítették a válaszukat, amelyet csütörtökön átadnak a német delegátusoknak.
A katonai és jogi szakértőket ma délelőtt 10 órára hivják össze, amelyen jegyzéket terjesztenek elő arról, hogy Németország hol és mikor vétett a versaillesi szerződés ellen.
London, március 3. Ma már nem is kérdés, hogy az antant beifonul Németországba. Ezt a kérdést már véglegesen eldöntöttnek tekintik.
A jogi szakértők feladata csupán annak megállapítására vonatkozik, hogy a versajllesi békeszerződés értelmében ez a bevonulás megtörténjen május előtt, vagy csak azután.
Briand amellett van, hogy az antant csapatok rögtön vonuljanak be Németországba, mig Sforza gróf olasz külügyminiszter ugy vélekedik, hogy a katonai sétát halasszák el májusra.
Ez a jegyzék alapja a németekkel szemben tervezett megtorló intézkedéseknek, mivel Németország ki nem elégítő válasza ismét bizonyságot szolgáltat rosiz indulatáról.
A tervezett rendszabályok a megsj^llott rajnai területek jövedelmének lefoglalásán ki-vül vámrendszer tervezését, végül a szénterületek megszállását tartalmazzák.
London, márc. 3. A szövetségesek tegnap rendkivü! fontos döntést hoztak, amikor elhatározták, hogy a katonai és jogi szakértőket bevonják a tanácskozásba és a megbeszélések eredményét csak azután közlik a németekkel. •
Páris, márc. 3. Az „Echó de Paris" arról értesül, hogy a vasutasok rendeletet kaptak a Ruhr vidékére való csapatszállútás előkészítésére.
Páris, márc. 3. A HLibertc" azt irja, hogy abban as esetben, ha Németország nem fogadja el a párisi határozatokat, a szövetséges haderők elsörorban Dortmund és Frankfurt környékét fogják megszállni.
Osztrák lapvélemény a magyar korona javulásáról-
Bécs, március 3. A bécsi lapok rámutatnak a magyar kerona árfolyam javulásával kapcsolatban arra, hogy -Hegedűs pénzügyminiszter intézkedéseinek ugy látszik már meg van a sikerük. A tegnipi napon ugyanis a zürichi piacon a magyar és osztrák deviza egyformán állott.
Nyugat magyar ország képviselői a külügyminiszternél.
Budapest, március 3. A Magyar Távivati Iroda jelenti: A nyugatmagyarországi nemzetgyűlési képviselők ma megjélentek dr. Gratz Gusztáv külügyminiszternél és utalva arra, hogy jelenleg nagyjelentőségű tárgyalások folynak, továbbá arra, hogy mindkét kormány álláspontja szerint a nemzetek hozzájárulása nélkül sorsukról dönteni nem szabad, ők — mint Nyugatmagyarországnok az általános titkos választás nlspján, törvényesen megválasztott képviselői — azon meggyőződésüknek adnak kifejezést, hogy Nyugatmagyarország népe az önrendelkezési jogtól meg nem fosztható.
Egyúttal kijelentették, hogy ugyanezt a lépest az osztrák kormánynál is megtették.
A külügyminiszter válaszában kijelentette, hogy nagyon szívesen látja Nyugatmagyarország közvéleményének hivatott képviselőit, akikkel különben a magyar kormány — ugy mint eddig, a jövőben is az egész tárgyalások során — állandó érinke-zésben fog maradni hogy a maguk részéről alkalmat nyerjenek arra, hogy az általuk képviselt nép kívánságát osztrák körök előtt nyilvánítsák. Minden ennek lehetővé tételérc irányuló törekvésiket készséggel támogatni fogja.
Tárgyalnak a |nyomdászok.
Budapest, március 3. A nyomdásztrÁjk ügyében ma délután 5 órakor ismét tárgyalások indultak meg. A tárgyalások tartanak.
A Merkúr bank igazgatója 270 milliót csempészett ki.
Budapest, márciüs 3. A ren.iórségi vizsgálat megállapította, hogy Pick Marcell, a Merkúr bank letartóztatott igazgatója 270 milliót csempészett ki ^z országból.
Nemzetgyűlés.
Budapest, március 3. Rakovszky István elnök háromnegyed tizenegy órakor nyitja meg" a nemzetgyűlés mai ülését.
A napirend előtt Ferdinándy kijelentelte. hogy múltkori beszédében nem akarta megsérteni a nemzeti hadsereget. Távol áll tőle, hogy bármivel is megvádolja a nemzeti hadsereget, mert az a véleménye, hogy az ország a nemzeti hadsereggel áll, vagy bukik.
Belitska honvédelmi miniszter köszönetet mond ferdinándynak azért, mert ilyen elismeréssel beszél a nemzeti hadseregről.
Ezután rátérnek az italmérési jövedékről szóló törvényjavaslat részletes tárgyalására.
A 6. szakasznál Kerekes, Mihály, Hen• ezer István, Schandl István és Schlachta Margit nyújtanak be módosításokat. Schandl azt indítványozza, hogy az italmérések ne lehessenek sztrájktanyák. Schlacta benyújtja tegnap elvetett indítványát, Kerekes és Hen-czer/izintén módosításokat adnak be. Névszerinti szavazásra kerül a sor, aztfhban kitűnik, hogy a Ház nem határozatképes, mire az elnök tíz percre felfüggeszti az ülést.
A szünet után a Ház nsgy szótöbbséggel elveti Schlachta azon indítványát, hogy az italmérésekben 20 éven aluli férfiakat ne szabadjon kiszolgálni. Schandl indítványát azonban elfogadják.
A 7—14. szakaszokat Schlaehta Margit, Schandl, Somogyi István, Hencz Károly, BenkS Gábor, valamint Hegedűs pénzügyminiszter hozzászólása után elfogadják.
A 14—16. szakaszokat változatlanul fogadja el a Ház.
A 17. szakasznál Haller József javasolja, hogy részeg ember kiszolgálása vagy bárkinek szándékos lerészegitése az engedély elvonásával járjon. Nagy János javasolja, hogy 12 éven aluli gyermekeknek italt kiszolgáltatni ne legyen szabad. A módosításokat elfogadják.
A 18. szakasznál Haller István azt javasolja, hogy a pénzügyigazgatók ezentúl terjeszkedjenek ki annak a megvizsgálására is, hogy az eddigi engedélyek magyar állampolgároké-e vagy sem ?
A Ház a javaslatot elfogadja.
A 29—32. szakaszokat változatlanul fogadják cl.
A 33—39. szakaszokat stiláris módosítással, a 40—41. szakaszokat változatlanul fogadja el a Ház.
Ezzel a javaslatot általánosságban és részleteiben elfogadta a Ház.
Ezutárt a mentelmi ügyek tárgyalására térnek át.
Legeza Pál Szilágyi Lajos mentelmi jogának megsértése tárgyában terjeszti elő a
2
ZALAI KÓZLUNY
1921. március 5.
mentelmi bizottság jelentését. A mult év novemberében a budapesti városparancsnokság T. osztályánák egy nyomozó ..osztaga fegyveresen megjelent Szilágyi lakásán és aziránt érdeklődött, hogy nem járnak-e hozzá bizonyos tisztek. A mentelmi bizottság megállapította a zaklatást és a mentelmi jog megsértését.
A Ház a mentelmi bizottság javaslatát elfogadja.
Legeza Pál: Drózdy Győző, Madarász Zsigmond, továbbá Pelhes László ügyében a menteim: bizottság nem látta fennforogni a tnentelmijog megsértését.
A Ház ezek felett napirendre tért.
Legeza Pál: Friedrich lakásügyeben terjeszti elő efútán a mentelmi.bizottság jelentését, akit az udvarnagyi biróság a lakásából való kiköltözésre kénvszeritett. A mentelmi bizottság egyhangúlag megállapította mentelmi jogának megsértését. •
A mentelmi bizottság javaslatát Rassay egy betoldásával elfogadja a Ház.
Elnök : Napirend inditványt tesz, amelyet a Ház elfogad. Legközelebbi ülés holnap délelőtt 10 órakor lesz.
Ülés vége délután 2 óra előtt.
Iparospárt alakult.
Budapest, márc. 3. Tegnap megalakult az iparospárt, mint az ipartestületek országos szövetségének politikai pártja.
Az iparospárt politikai mozgalmat csak a következő választásokon indit, amikor azt a képviselőjelöltet támogatja, aki az iparos ügyeket pártolja, bármilyen párthoz tartozik is egyébként.
Benes expozéja.
Prága, március 3. A „Boheinia" szerint Benes külügyminiszter expozéjában kijelentette, hogy a portorosei értekezlet programján a vasúti kocsi-készlet felosztásán kivül a forgalmi, a táviró- és távbeszélő-forgalom, a posta- és a vámtarifa, utlevélkényszer kérdései napirendre kerülnek.
A holland szakszervezetek Németország mellett.
Berlin, márc. 3. Az amsterdami nemzetközi szakszervezeti bizottság a németországra rótt kötelezettségek tárgyában tiltakozó jegyzéket intézett IJoyd Georghoz, aki azonnal táviratilag válaszolt és kijelentette, hogy a tiltakozás nagyon meglepte. Nem emlékszik arra, hogy a háború alatt, amidőn a német imperialista kormányzat fosztogatott, a hollandus szakszervezetek emeltek volna tiltakozó szót.
Csak az igazságnak felelnek meg, ha a háború okozói a háború összes következményeiért bűnhődnek.
A korona Zürichben.
Budapest, márc. 3. Zürichből jelentik : A magyar korona állása ma: (nyitáskor) l\'37\'/j, osztrák korona: l-30, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig —\'90 szantim.
TŐZSDE.
Bad&poat, márc. 3.
Valutapiac: N.poteon 1386, Font 17-10, Léva
--, Dollit 445, Francia frank 3300, Lengyel márka 47,
Márka 710, Lira 1««0. Osztrák Rubel 105, Lei 690.
Szokol 570, Svájci frank--, Koronadinir 1100, Frank-
dinár 1160, Holland forint —, Ézúst--.
Ertókelc: Magyar Hitel 17*5, Osztrák Hitel 1050, Haznt 700, Jelxálox--, Leszámítoló —, Kereskedelmi
——, Magyar-Olasi ---, Bcocsinl--, Drasclie
4500, Általános síén--. S(ászvári :il50. Salgótarjáni
GOOO, Urikánjrl 5025, Rima--, Sehlick ■ 1240, Guttmann
-, Nasici 14f>00, Daolca--, Klotild 4C0o, Magyar
Cukor , Adri* 8200, Allantika 5950, Királysor 2300, Bosnyák-Agrár 10#0, Lipták Phöbui 1030, Vasmegyei Villamos--, Gizella--, Korikordia 272!>.
Nagy áresések várhatók.
Feltűnő a sok ügynök a városban. — A kereskedők tartózkodnak a vásárlástól.
A napokban irtunk egy hosszabb cikket, amelyben rámutattunk arra a feltartóztathatatlan tényre, hogy az árak esésének akarva, nem akarva-, be kell következnie. Hogy az olcsóbbodás szele mennyire itt süvit már köztünk, felhozzuk bizonyságul az alábbiakat.
Aki figyeli a kereskedővilágot, de még jobban, aki benne él a kereskedelemben, láthatja, hogy egy idő óta nem csak a fóváros, de a vidéki városok "is. belceértve Nagykanizsát is, .hemzsegnek, az ügynököktől. A kereskedések kilincsét egyik a másiknak adja át s szinte ráerőszakolják áruikat az egyes cégekre. Mit mutat ez a nagy sürgés-forgás? Semmi mást, mint azt, hogy áru tfan. És még mást is: az egyes áruraktárak szabadulni akarnak felhalmozott készleteiktől. Ebből magyarázható, hogy a kereskedők tartózkodnak a vásárlástól, mert az árzuhanás máról-holnapra tönk szélére juttathat előkelő, nagy cégeket is-. A külföldi árukkal szembeni tartózkodásnak tagadhatatlan oka még természetesen pénzünk alacsony vásárlási ér-léke, amely azonnal más irányba billenti a kereskedelmet a külföldi árukká^, szemben, ha Hegedűs pénzügyminiszter terve szerint még jobban ráfekszik a valutajavitásra.
Az antant pénzügyi politikájának az volt a célja hogy a valuták leszorítása által kizsákmányolja a legyőzött országokat. Most már érzik ennek a politikának a hibás volfát, mert a termelés megakadt. Nemcsak Amerikában volt kénytelen több gyárüzem beszüntetni működését és elbocsátani munkásait, hanem még Csehországban is.
Hogy ez milyen kihatással van a kereskedelemre és az árak kialakulására : nem kell bővebben. kifejteni. Csak itt emiitjük fel, hogy csehországi gyárak már hajlandók árukat bizományba is adni. A napokban e?y németországi cég pedig, mikor a kereskedő kijelentette, hogy áruit a márjca mai magas árfolyama mellett nem használhatja, hajlandó volt arra is, hogy egy márkát 3 koronáért számítson fel.
A világpiacon az árak zuhannak. De különösen azon áruk olcsóbbodása várható rövid időn belül, melyek Olaszország felől jönnek be az országba. A napokban egy áruraktártulajdonos például ajánlatot kapott textilárukra. Ötven százalékos árdifferenciák mutatkoztak a két héttel ezelőtti árajánlathoz képest. Egy női kelmét, mely két héttel ezelőtt 12 lirába került volna, ma már 6 liláért ajánlottak fel. A rizs métermázsáját pedig már most 30 koronájával \'olcsóbban szállítják, mint egy hónappal ezelőtt. •
Ezt a mutatkozó árcsökkenést azonban a vevő közönség nem érzi még \'meg máról holnapra, mert a kereskedők előbb ki akarják árusítani régi árukészleteiket.
A kereskedő világ pedig a jelen esetben nem fog arra az álláspontra he-
lyezkedni, hogy az ujabban olcsóbb áron szerzett árut olcsóbban is adja. A kereskedők a vevőkkel szemben csak magas árakat ismernek. A remény azonban már meg lehet arra, hogy az árak egyenes vonalban való aláesése nem fog simán megtörténni, hanem ugyanolyan vonalban zuhannak alá, mint a hogy emelkedtek annak idején. Ezt* nagyon sok intelligens kereskedő tudja s hangoztatják is lépten-nyomon.
Nagy tüz Zalaegerszegen.
Leegett a kaszaházi mUmalom. — Bennégett 4 vagon liszt és 4 vagon gabona. — A kár 5 millió korona.
— Zalaegerszegi tudósitink- jelentése. —
Szerdán az esti órákban kigyulladt a város határában fekvő kaszaházi mű malom és reggelre porrá égett. A tüz a malom második emeletén ütött ki, onnan rohamosan átterjedt a tetőzetre, ugy hogy mire megérkezett a tűzoltóság, már hatalmas lángokban állott az egész épület.
A tüz lokalizálásáról úgyszólván beszélni sem lehetett, mert a malom belsejében elég gyúlékony anyag volt. A tűzoltóság megfeszített erővel dolgozott. Esti hét órától csaknem reggeli hét óráig tartott a tűz. A mü malom őrlöttyme a szó igazi értelmében nprrá égett. Bennégett a malomban 4 vaqon liszt cs 4 vagon gabona. A malom gépházát és a turbinákat a tűzoltóságnak azonban sikerült megmenteni.
A kár hozzávetőleg 5 millió koronára rug. A bennégett gabona és liszt értéke biztosítás utján részben megtérül.
A tüz keletkezésének okát eddig még a rendőrség nem tudta megállapítani. Valószínű azonban, hogy gondatlanságból keletkezett a tüz. Eldobott égő cigaretta, vagy gyufa lobbanhatott lángra a mümalom száraz helyiségeiben, ami aztán a hatalmas tűzvészt előidézte.
A rendőrség véleménye "szerint gyujto galástól nincs szó.-
A malomtüzzel kapcsolatban különféle hírek keltek szárnyra. A keringő hírekre a/, adott alkalmat, hogy a katonaság a körlet-parancsnokság parancsára — de egészen .nwis intencióból — megszállta a város postaépületét és több középületét. A mcndc-monda olyan tendenciát lát a malomtüzben, mintha gyujtogatásról volna szó és a felgyujtás veszedelme fenyegetné Zalaegerszeg több épületét. A keringő hírekből egy szó sem igaz. A malomégés puszta véletlen. A\'katonaság megbízatása más okokból történt, melyet köny-nyen kimagyarázhatunk az . országos eseményekből.
— Nagykanizsa közegészsége február hónapban. A városi tisztiorvos jelentése szerint február hónapban a közegészség i állapotok kedvezőek voltak. Nagyban elősegítette .ezt a\' túlnyomóan száraz, derült időjárás. Fertőző betegség csak gyermekeknél fordult elő, ott is szórványosan Sűrűn fordult elő ." azonban a légzőszervek betegsége, hurut, lobbántalmak, mely a felnőtteknél több esetben halálos kimenetelű volt. A gyermekeknél vörheny 6 esetben, difteria <1 esetben fordult elő, halálos kimenetelű azonban egy sem volt.
Csonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország; mennyországi
1921. március 17.
ZALAI KÖZLÖNY
S__
Miniszteri kiküldöttek a városi kórház ügyében.
A népjóléti minisztérium három tagja Nagykanizsán. — Megbeszéléseket tartottak a város vezetőivel n kórház kibővítésére vonatkozólag. — A tervaket a népjóléti minisztériumban készítik el.
{Sóját tudósítónktól.) Nagykanizsa város szociális szükségletei, higénilyjs követelései közül mindegyiknél égetőbb, sürgősebb a városi kórház kibővítése. Az alig 250 ágyas kórház szociális hivatását nem tu#a teljesíteni a 30 ezer lakosú városban. A\' túlzsúfoltság, a hiányzó melléképületek miatt pedig a higénikus követelményeknek sem tud min denben megfelelni.
A város vezetősége teljes tudatában van ennek s akőrház, még a háború előtt tervbe vett — kibővitése ügyében meg-indult akciót most teljes erejével újból megindította.
A legutóbbi hetekben ez ügyben a népjóléti miniszterhez is fel irt a város, hangoztatta a kórház kibővítésének halasztást nem tűrő szükségét s arra kérte a minisztert, hogy személyesen, vagy ha ezt nem teheti ugy kiküldöttjei utján győződjön meg Nagykanizsa szociális hiányáról.
A népjóléti miniszter a város kérelmét magáévá is tette és megbizottjai tegnapelőtt ineg ír érkeztek Nagykanizsára. A miniszter egy három tagu bizottságot küldött le, amelynek tagjai: dr. Holtzwart Jenő, miniszteri osztálytanácsos, a népjóléti minisztérium orvosi osztályának vezetője, Jendrasik Alfréd műszaki tanácsos, építész és Hoffmann Károly osztálytanácsos a gépészmérnök.
A bizottság tegnap délelőtt dr. Prack helyettes polgármesterrel és Király műszaki tanácsossal a kórházban helyszíni szemlét tartott. Az egész délelőttöt betöltő vizsgálat u(án számtalan szakkérdést tisztáztak s mint értesülünk, a kórház kibővítésére, mint elsősorban szükséges intézkedéseket a következőkben állapították ineg :
Helyiség építendő a gazdasági hivatalok, az ápoló nővérek és személyzet részére. Fog• lalkoxtak azzal a tervvel, hogy a már fennálló egyik épületből felvételi és igazgatási épületeket kellene előállítani. Külön felépítendő épületben volnának elhelyezendök a ravatalozó és boncoló helyiségek.
A kibővítés legszükségesebb építkezésére vonatkozó tervezeteket a népjóléti minisztériumban fogják kidolgpzni. Aminek elfogadása és megépítése azután a város dolga lesz.
A bizottság szemléjének — a kibővítés szükségét igazoló megállapításain kivül — még egy másik igen fontos eredménye volt. Megállapította ugyanis, hogy a kórház férő-képességét nagyban csökkentik a kórházban elhelyezett olyan betegek, akiknek tulajdon-képen menhelyen, vagy szegényházban volna a helyük. A bizottság vezetője erre külön felhivta a város vezetőinek figyelmét s kijelentette, hogy a mintegy 25—30 elaggott, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő kórházban elhelyezett ember eltávolításával már is érezhető volna a helyhiány. Ezeknek, a kórházi higénikus kezelésre nem feltétlenül szoruló betegeknek a város kisebb anyagi áldozatok árán is tudna fedelet és ápolást biztosítani.
A bizottság tegnap visszautazott Budapestre.
HISZEK.
— Imre Sándor előadása. M<$r megemlékeztünk róla, hogy Imre Sándor államtitkár holnap este 6 órakor előadást tart a városháza dísztermében. Az Irodalmi Kör vezetősége már megállapította az estély műsorát, mely a következő lesz: 1. Magyar dalok. Énekli a Kctting tanár vezetéso alatt álló polgári iskolai vegyeskar. 2. Imre Sándor előadása. 3. Hofrichter Emma hegedüjátéka Kaposy Gé/a kísérete mellett. 4. Bodrogkőzy Zoltán egy versét szavalja. 5. Népdalok. Énekli a polgári iskolaivcg yeskar. A magasszinvonalu műsoros estélyre jegyek 10 korona árban kaphatók a Mair és a Szerb-féle könyvkereskedésekben.
— Malomégés Qelsén. Lapunk más helyén hírt adtunk róla, hogy a zalaegerszegi gőzmalom f. hó másodikáról harmadikára virradó éjjel porig égett. Lapunk zártakor vesszük a hirét, hogy ugyan abban az időben hasonlóképen tűz ütött ki a gelsei gőzmalomban. Itt azonban a tüzet el tudták fojtani ugy, hogy komolyabb veszély nem támadt s nagyobb kár nem tőrtént.
— Nem láttamozták Llnder útlevelét. Linder Béla, a gyászos pécsi hazaáruló klikk egyik oszlopa a minap Bécsbe akart utazni. Erre a célro a szerbektől útlevelet kért. Belgrádban azonban az osztrák konzul nem láttamozta az útlevelet, ugy, hogy Linder Béla nem utazhatott- cl. Ez a rövidke hír is az idők változását jelenti.
— A sztrájkolók megrendszabályozna. Kaposvárról jelentik az alábbi pécsi hirt: Pécsett a Hamcrli Imre-féle gépgyár munkásai sztrájkba léptek. A gyár tulajdonosa nem tudta kérésüket teljesíteni, a gyár üzemének veszélyeztetése nélkül. Erre a munkásság bolsevista vezetői biztatására a gyárat szocializálni akarta. Ekkor azonban váratlan eset történt: Cholah-Antich, a szerb városparancsnok magához rendelte a gyár
\\ munkásainak vezetőségét s kijelentette előttük, ha kommunizmust akarnak játszani Pécsett, ugy hagy bajok lesznek. A gyár munkássága álljon azonnal munkába, ha nem, azonnal letartóztatja « vezetőké!. Erre az erélyes fellépésre a Hamerli vasgyár munkássága folytatta a munkát. Az esethez csak annyi hozzáfűzni valónk van, hogy a szerb vezetőség is be kellett, hogy lássa, hogy eddig kígyókat melengetett a keblén. Ennek a kiábrándulásnak azonban az oka nem tisztán a "jó belátásukban keresendő, mert ehez hozzájárult az a lecke is, amit Jugoszlávia kapott az antanttól. Reméljük ezek után, hogy a kiábrándulás a másik részről is megtörténik — a pécsi munkásság részérő! — s belátják, hogy amikor az internacionalizmus jegyében megtagadták a hazájukat, hazaárulást követtek el. Ha ez a kiábrándulás megtörténik s a pécsi munkásság őszintén és igazán felveszi az őt megillető tulajdo\'nát, a magyar nacionalizmust, a magyar kormány lesz olyan lovagias, hogy nem húzza kőtélre a tékozló fiut.
— Megindult Németországgal a postautalvány-forgalom. A mai naptól kezdve Németországba közönséges postautalványok és távirati utalványok küldhetők. Az utalványok felvételével egyelőre csak a kincstári hivatalok bizattak meg. Egy-egy utalvánnyal küldhető legnagyobb összeg 500 márka.
— A mára marosi Jogakadémiát Hódmezővásárhelyen helyezik el. A
máramarosszigeti ref. jogakadémia működését tudvalevőleg az oláhok beszüntették s tanárait kiutasították. A hajléktalanná vált főiskola eddig még nem tudott elhelyezkedni Csonka-mngyarországon, most azonban végro Hódmezővásárhelyen elhelyezést nyer. A jogakadémia szeptember havában nyílik meg a vásárhelyi főgimnázium épületében.
— Hidat készUlnek építeni a szerbek TltelnéL Szabadkáról írják: A Bácska és Bánát közti forgalom lebonyolítására a zenta-csókai vasúti hid már a háború előtt sem volt elegendő, az állandóan növekvő forgalom uj hid építését tette szükségessé. A v régi tervet most a szerbek valósítják meg, Titelnél uj vasúti hidat építenek, $z előmunkálatok már folynak. A hid mellett Titílen egy nagy rakodó-part építését is tervozik a szerbek.
— Herczeg Ferenc képes irodalmi folyóiratának az Ui Idők-nek ötödik száma Hcrczeg Ferenc: Tisza István mint ember című adatokban, intimitásokban gazdag tanulmányát közli. Luciáno Zucoli olasz iró pompás. kacagtató egyfelvonásosa: Az igazi dzsentlmen, Körmendy Viktor Boccaccio cimü kedves elbeszélése, Kosztolányi Dezső és Gács Demeter versei, Tábori Koméi hangulatos cikke a régi budai hazákról, dr. Lázár Béla művészeti feljegyzése és még számos érdekes, időszerű dkk és Vép teszi Surányi Miklós uj regényének és a Cinege II. cimü vidám detektivregénynek folytatása mellett gazdaggá é< változatossá ezt a számot. Az Uj Idők előfizetési ára negyedévre 60 korona. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal: Budapest VI., Andrássy-ut 16. sz.
— Háztulajdonosok Szövetsége.
Mész és portlandccment a tagoknak rendelkezésre áll. A mész f. hó 8-ig átveendő. Utalványok az ár lefizetése ellenében Kinizs>;-uica 11. sz. alatt tdatnak ki. Elnökség.
(x) Gróf Montc Crlstó III. része kerül bemutatá»ra az Urániában. Ez a rész már Párisban játszódik le. Hétfőn, kedden és szerdán a „Notrc-Damei toronyőr" Hugó Victor regénye kerül bemutatásra. Jegyek mindkét darabhoz előjegyezhetők illetve válthatók. ^
(x) Harry Piel felléptével kerül bemutatóra a Világ-mozgóban pénteken, szombaton és vasárnap a .Repülő autó" cimü fantasztikus kalandortörténet 6 felvonásban. — Jegyek egész napon át előre válthatók a mozi nappali pénztáránál.
méhészet.
* Felhívás a méhészekhez I A Zalamegyei Méhészek Egyesülete hivatalos lapjául a Zalai Közlönyt tette meg s miután a kiadóhivatal az egyesület iránt érzett jóakaró támogatástól indíttatva elhatározta, hogy lapjában a zalamegyei méhészek által vezetett s kizárólag a méhészeket érdeklő s azok ügyeivel foglalkozó állandó ^rovatot tart\'fenn s naponkint eleven és friss aktualitásokkal fogja a méhészet ügyét képvisolni.
Miért is kérjük ugy a helyben, mint a vidéken méhészettel foglalkozó igen tisztelt tagjainkat, hogy hivatalos lapunkra, a Zalai Közlönyre fizessenek elő s minden lehetőt tc-gyenek meg, hogy ezen a méhészeket érdeklő egyetlen vidéki sajtóorgánumot támogat%-a, terjesztve, annak minél több előfizetőt és olvasót nyerjenek.
A Zalamegyei Méhészek Egyesülete nevében : v
Dióssy Béla egyesületi pénztárnok.
ZALAI KÖZLÖNY
40 hold
jólkötött szántóföld gazdasági epületekkel, élő és holt felszereléssel eladó Marton Jánosnál Baltaváron, vasút Zalabér. s
1921. március 3.
VILÁG
Nagymozgó színház Szarvas-szálloda. —
Kedden, szerdán, csütörtökön
Magynr Aranysorozatu filmpremier Maltyusovszky Hona, Vándori Gusztáv felléptével
Szinésznő
| Pénteken, szombaton, vasárnap I Harry Piellel a „RepUlo antó"
J Etóadiiok kcxJetc hétköznap 6 át 8 órakor. i | Vasár- é» ünnepnapon 2, »/f4, 5, »/,7 « órakor
------3OQGBQ0OO~
URANIA ZTt*
; _Bcájcoiiyl.uto ». _ T«1«1OM
Szerdán *i Cati törtökön világaiékor!
Aranyszitakötő |
Szerelmi dráma 2 részben, I. része: Komédiások karjaiban.
Remek felvételek. Elsőrangú rendezés. Mesés kiállítás.
ElóaJitok kezdető kóanapokoa 6 c% « urakor Vasár- és ünnepnapokon 3, 7,7 8 orakor.
.....yyywyywwyyuf^\'
Apró hirdetések.
• — .
Három höld szőlő pincével együtt folyó hó G-áii <1 u. 1 órakor n bngolai szőlőhegyen holdankint is nyilvános árverésen elndatik. Érdeklődni lehet Gelencsér István félő szőlőpincénél. 2260
Bárokkstylü tömör ebédlő berendezés, cgv ó-német szekrény, egy ágy sodrony betéttel, egy éjjeli szekrény jutányos áron clndó. — Bővebbet Ssigriszt-irodában, Zrinyi Miklós-utca 38. 1. emelet.
wTV
FRIED JÓZSEF
ÉKSZERÉSZ NAGYKANIZSÁN
Sucár ut 2 (Fő*ut és Sugár ut sarok.)
AranV- ezQst óra ^ékszeráruk Hl OllJ , rnklárn I Arnnynl, ezüstöt, britliánsokai, platinát, arany fogakat, Érmeket és faliórákat a legmagasabb árban veszek. Uj ékszerek és javitások legszebb kivi-leiben, saját műtermemben és leg-jutányosabb árban készülnek I Órajavltások elfogadtatnak 1 Vidékleknek postafordultával! elintézés I Kérem a cimre figyelni I
20 hold erdő
és szántóföld lakásokkal együtt Baltaváron eladó. — Bővebbet: Marton Jánosnál Baltavár, vasút Zalabér.
Elsőrendű bikavér vöröi pogányvári
ujbor36K
Kapható Bruncsics József fűszer-, csemege- és katona cikkek kereskedésében Sugár-ut 53. izám alatt.
Hirdetések felvétetnek a lap kiadóhivatalában
QQQO
ZALAI ES GYARMATI
könyvnyomda, könyvKötészet, vonaiozóintózet
NAGYKANIZSÁN, Fő-ut 13. szám.
Kiadóhivatali telefon
78
♦ ♦ ♦

Elvállal mindennemű
könyvnyomdái és könyvkötészeti munkát a legolcsóbb áron. \'
Vidéki rendelések azonnal eszközöltetnek.
Nyomdai telefon
117
♦ ♦ ♦
Zala és Zalai Közlöny kiadóhivatala
OOOOOOOOOOOOOOOPOOOOO
Nyomntntt a laotulnidonosok : Zalai fa Gyarmati könyvnyomdájában.
f
60-iU évtolynm
Nagykanizsa, 1921. március 5. Szombat
52. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLiTIKAI NAPILAP
$x<rSccsit6tlK MiutóhtvaUl: l\'ő-ut 13. _ Inteiuib-Mi-lc\'.efon 78. ■
Megjelenik mindig kom rcRRcI \'
>ÓSZKBKESZTÓ:
Dr. HEGEDŐS GYÖRGY
tHnnl;)1. U^riirK
FELKLÓSSZKRKKSZrO: BODROGKÖZY ZOLTÁN
Btóflxeté«l árak:
P.gést 6vic 360 K. KMvjo ISO K. Kegy«d-<vrc 90 K. Egy K6n 30 K. Egye* síim in 2 K
Magyar nemzetet nevelni.
Nincs az a rossz, amit teljesen figyelmen.. kivüL kell—hagynunk, mondotta egy igen hírneves magyar író.
A magyar nemzetre a legnagyobb rosszal a gyászos emlékű kommün hozta. Tanításai tele voltak hazugságokkal, porhintésckkcl s akkor, amikor a világ proletárságát hívták-, fel az egyesülésre, amikor liuchinger után azt a jelszót hangoztatták, hogv a proletárság csak a láncait veszítheti ei s nyerhet értük egy egész világot, kisült, hogy a láncot ők akarták a világ karjaira rakni s ezek az úgynevezett .ők" nem voliak többen, mint mikor a legpiszkosabb budapesti utcát kisöprik, no meg egy-két titkos klubbhclyiscget . . . s rakásba rakják a szennyet. Kzck voltak azok a hires lánc-szakgatók. Számbelileg egy kis tőredék, dc véresszájú terrorcsapnt.
Iíz volta legnagyobb ,rossz", amit ha a lenti létei megáll, szinten nem lehet figyelmen kívül hagyni.
.Ma, amikor mint első tantctclünkct függesztjük ki minden látható és láthatatlan helyre: hogy nemzeti Magyar országol kell ujjá teremtenünk, kissé bornírtnak látszik, dc valójában a mi javunkat, a mi nacionalizmusunkat szolgálja, ha a legnagyobb „rosszra" is visszatekintünk.
Az a gyászos éra nagyon jó! tudta, hogy ha rombolni akar, a destrukció keresztülviteléhez olyan szervekre van szüksége, amelyek azt a legjobban meg fogják tudni csinálni.
Legelőször a tanítóságra s a saitóra gondoltak s legelőször is ezekkel próbáltak operálni. A tanítóságnak évtizedek óta fájó elégedetlenségét jól tudlak s erre építeni is kezdtek. A sajti gerinc-tclcnségéről meg egyenesen meg voliak győződve. Az utóbbit- teljesen hatal-mukba is tudták keríteni, meri ha akadt is egy parányi „Uj Nemzedék", annak clnéinitására voltak kézigránátjaik s voltak halálautóik.
Mit is akarunk hát mondani? Semmi mást, csak azt megállapítani, hogy amikor az ország teljes túlsúlyában nemzeti Magyarországot akar, a magyar nemzet ezt a két fegyverét, ezt a lüktető két hatalmas ütőerét visszadobja a régi kuckóba s csak mint betegen berregő gépel kezeli. Uraim 1 Mi nemzetet akarunk nevelni, magyar nemzetei. Valljuk azt az egyetemes pacdagógiai elvet, hogy a nevelést általánossá kell tenni. Általánossá, mindenki "számára s általánossá mindenki részéről. Nem igaz az, hogy a nevelésnek a katedráról kell
történnie. Mert nemzetet nevelni köteles a biróf a pap. az ügyvéd, a kereskedő, az iparos s mindenki, aki a magyar nemzet ujjáteremtésének fenséges kullur-munkájában részt tud venni.
A hiba azonban ott van, hogy azt az erkölcsi kart, am.lyik a nevelést — ugy "az egyéni, mint n nemzetnevelési — élethivatásának választotta, amelyikről általánosságban a legnagyobb megbecsülés és elismerés hangján kell mindig megemlékeznünk, ezi az erkölcsi kart, a magyar tanítóságot nem használják fel ugy. mint ahogy azt kellene, nem értékelik ugy, mint ahogy azt még a „legnagyobb rossz" is értékelni tudta.
Sokat hallunk mostanában beszélni arról, hogy a magyar nemzetet igy és amúgy kell megmenteni. Jelszavakat hallunk amelyek "már vaskos tartalom\', mai is bírnak, beszélnek gazdasági harcról, termelés többletről, demokratizálódásról s még nagyon sok mindenről, dc alig, vagy csak nagyon gyéren adnak hangsúlyt annak a követelésnek, amelyet dr. Imre Sándor kultusz államtitkár hangoztat, amelynek érdekében nem tud eleget dolgozni, nem tud eleget irni s ez a „nemzetnevelés\'. — Nemzetet nevelni !
Milyen féltő aggodalommal gondol Imre Sándor egyik füzetében arra a katasztrófára, hogy ezt a nagy magyar követelményt is jelszóvá sülyesztik.
Imre Sándornak ez a nemzetpeda-gogiai elve nem most született. 0 a nemzetnevelést sürgette s Széchenyi nyomán hangosan követelte már a régi béke években. A „Nemzetnevelés" (Jegyzetek a magyar művelődési politikához) cimü munkáját már 1912-ben kiadta s a benne levő elveket már ezt megelőzőleg sürgette. Hogy a megvalósítás még ma is ólomlábakon jár, ezért felelőssé lehetne tenni embereket.
Nagykanizsának az u nagy szerencse jutott, hogy Imre Sándort ma a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör vendégéül lathatja.
" Mi nem kérünk mást-Imre Sándortól, mint azt, hogy hozza el pedagógiai éleslátásával azt az irányjclzést, ami kiskátéja lesz a kanizsai anyáknak, apáknak\' a családi neveléstől az iskolai nevelésig s innen a nagy magyar közösségig.
lirre az uj irányjelzésre, Imre Sándornak erre a régi lcszürcmlctl nemzetnevelési útmutatására szükségünk van.
"gk-
Az orosz munkásság1 a szovjet ellen.
Terjed az ellenforradalom. - A vörös hadsereg és a munkásság a kenyéradag felemelését követeli. — 300 ezer felfegyverzett munkás áll harcban a Lenin-csapatokkal.
Bécs, márc. 4. A pétervári utcai harcokról és a szovjet uralom ellen kitört felkelésről\'a „Ncu..»s V/icncr Journal" berlini távirata alapján a következőket közli:
A Londonba érkező hirck mind azt mondják, hogy az oroszországi felkelén terjed. A vörös hadsereg katonái tömegesen pártolnak át a felkelőkhöz. A tanácskormány a munkások megnyugtatására felemelte az élelmiszcradagokat.
Pétervárott, hír szerint, rettentő harcok tombolnak. 30 ezer felfegyverzett munkás áll harcban a lenin csapatokkal. Az ország más résziből is lázadások híre érkezik. A lázadás valamennyi nagyobb városban fölütötte a fejét.
A gyárakban a munkások gyűléseket tartanak, ahol egyhangúlag a kenyéradagok felemelését, a szabadkereskedelem bevezetését és a nemzetgyUIés egybehiváaát kívánják.
A-/, egyik ilyen gyűlésen súlyosan bántalmazlak egy népbiztost, aki ícl akart szólni. A gyárUzcml tanácsnak tagjait meggyilkolták.
A munkás negyedeket ágyukkal és géppuskákkal rakták tele.
Riga, március 4. Egybehangzó jelentések szerint a helyzet Szovjet-Oroszországban komollyá vált. Távirati parancsra nagyobb ka* tonai csapatokat küldtek Moszkvába, ahol kemény utcai harcok folynak. A moszkvai helyőrség egy csoportjának lázadása váratlanul jött. A Kreml ellen intézett ostromot litván csapatok verté* vissza. A fellázadt katonasághoz 20,000 munkás csatlakozott. Az utcákon barrikádokat emeltek.
Urániában az ellenforradalom szintén növekszik. Az cllcnforradalmárok heves harcokban állanak a vörösökkel.
Páris, március 4. Az örmény nacionalista csapatok kiszorították a bolsevikieket Erivaniból. A szovjetellencs felkelés mozgalma — ugy látszik — most már a Kaukázuson is túlterjed. __
Mozgósitják a francia hadiflottát.
Berlin, márc. 4. Párisból jelentik: A „Matin" értesülése szerint két francia cirkáló utasítást kapott, hogy álljon készen az Északi-tengerre vtoló indulásra, hogy szükség esetén az angol hájórajjal együtt résxtvegVe-nek Hamburg blokádjában.
2
Megszűnt a nyomdász-sztrájk
A sztrájknak nem volt politikai háttere.
Budapest, mire. 4. Március másodikán szerdán délután sikerült a vezetőségnek egy <,ly.in áthidalást létesíteni, amely lehetővé tette a k\\H fél vezetőinek az ujabb találkozást. A mcvbcüzélcsck akörül folytak, hogy a korábbi állásfoglalás közelebbi körülményei szabályoztass m.ik.
Ezt a/, cisö találkozást követte másnap, harmadikán, csütörtökön mindet oldal tárgyaló bizottságának együttes ülése,* amelynek eredményeit o délután kezdődő, dc késő éj szakaba nyúló mnnk;si/czctói tanácskozás cíó terjesztették.
Heves viták utá/i fél 11 óra fele többszöri szavazással a tárgyalások nrra az eredményre vezettek, hogy a munkások munkába állását elhatározták.
A munkások állásfoglalására döntő fon-tosságu volt az a körülmény, hogy az u Jel-fogás kezdett lábra kapni, mintha a bérharc mögött politikai tendencia is meghúzódna. A munkások, hogy ezt a felfogást nyomban megfosszák veszélyességétől és dokumentálják, hogy tisztán bérkövetelés miatt tört ki a sztrájk, hojlandöknak mutatkoztak a munkál felvenni és igy aztán reggel munkába is álltak.
A lapok ma délben meg is jelentek. Ezután tovább tárgyalják a béremelésről szóló kölcsönös javaslatot.
A nemzetgyűlés ülése.
Budapest, március 4. Rakovszky István elnök háromnegyed 11 órakor nyitja meg a nemzetgyűlés nuii ülését , Elnöki előterjesztés után Kolozsy Endre, a gazdasági bizottság előadója beterjeszti a költségelőirányzatról szóló bisottsági jelentést az 1920—21. évre.
Iklödi-Szabö beterjeszti az országos pénztári tanács felállítására vonatkozó törvényjavaslatot. Ezután harmadszori olvasásban elfogadták az állami italmérési jövedékről szóló törvényjavaslatot.
Mikovényi Jenő, n mentelmi bizottság előadója több javaslatot ismertet mentelmi ügyekben:
Zákány Gyulát, Ujváry Gézát, Vértes Simon Istvánt nem adta ki a bizottság, Dró/dy Győzőt és Sziráky Pált azonban kiadja.
A javaslathoz hozzászóltak : Bródy Ernő, Drózdy Győző, Somogyi István, Zeökc- Antal, Rassay Károly, Benczés Gábor és Zákány Gyula.
A Ház ugy határozott, hogy a mentelmi bizottság jelentését azzal fogadja cl, hogy Sziráky Pál mentelmi jogát nem függeszti fel.
Ezután közetkezett az állami és társadalmi rend hatályos védelméről szóló törvényjavaslat, amelyet Bernolák Nándor előadó ismertetett és ajánlotta elfogadásra.
Az előadót lelkesen megéljenzik.
öt perc szünet után Bródy Ernő szól hozzá elsőnek a javaslathoz. Egyet ért nz előadóval abban, hogy Magyarországon többé kommunizmus nem lehet. Feleslegesnek tartja az uj törvényeket, mert a büntető törvénykönyv mindazokra a követelményekre vonatkozik, amelyeket az uj javaslat felsorolt. Nem is érti, hogy miért van szükség az uj törvényre.
Huszár Károly a Ház nagy tetszése mellett indítványozza, hogy a nemzetgyűlés elnöke a pártok nevében üdvözölje Hurding amerikai elnököt hivatalbalépése alkalmából és hogy az üdvözlés necsak neki, hanem a budapesti amerikai követségnek. Pedlow kapitánynak is szóljon, akik mind elévülhetetlen érdemeket szereztek Magyarország felsegitése és nyomora enyhítésében.
A Ház a javaslatot általános helyesléssel elfogadta
hlnök: napirend indítványt tesz; amelyet a Ház elfogad Legközelebbi ülés holnap délelőtt 10 órakor.
• Uiés vége délután 2 órakor.
_ZALAI KÓZLUNY_
Uj hatósági árak a szabó-és cipésziparban.
A vármegyei árvizsgáló bizottság árszabása 100 százalékkal alacsonyabb a nagykanizsai piac árainál.
Saját tudósítónktól. A vármegye törvényhatósági árvizsgáló bizottsága megküldte Zalaegerszegről a város polgármesterének a szabó- és cipésziparban legutóbb megállapított munkadijak árszabását. A bizottság mcgállapitásai valószínűleg nagy meglepetést fognak kelteni ugy a közönség körében, mint a szabó- és cipészszakmában. Az úgynevezett hatósági árak és n nagykanizsai piacon uralkodó árak között állagban ugyanis 100 százalékos különibség van, mert a nagykanizsai szabó- és cipészipar munkabérei mégegyszer akkorák, mint az árvizsgáló bizottság által most megállapított munkadijak.
A két iparszakmában megállapított hatósági munkadijak az alábbiak:
Szabó munkadíjak első osztályú szabóknál (akik alkalmazottal dolgoznak) Zakóöltöny munkadija cérnával és gombbal Kabát Mellény Nadrág " Átmeneti kabát Felöltő Zsakct-öltőny Télikabát Forditás múnkadija, ha a
szövetet bontja is 600 K.
Fordítás munkadija, ha a tulajdonos maga bontja • 500 K. Másodosztályú szállóknál (akik alkalmazott nélkül dolgoznak é.s a falusi szabók) ezen árak minden tételnél 100 koronával kevesebb. \'
A cipész-munkadijak:\' Box, borjubörből egyszerű férfi- és nöi cipó munkadija szeg. csiriz hozzá
adásával, szegeit 280 K.
Lakkcipő munkadija 300 K.
Színes cipő „ 300 K.
Varrott cipő . $00 K. Egyszerű boritás férfi- és
női cipőn anyag nélkül 200 K.
Talpalás 50 K.
Sarkalás 40 K.
A csizmák munkadija tárgyában az érdekelt czizmadiák meghallgatása után fog az árvizsgáló bizottság határozni.
Ezen határozatot. a bizottság a budapesti központi árvizsgáló bizottsággal, a soproni ipar- és kereskedelmi kismarnval, a zala-megyci alispánnal, a zalamegyei gazdasági gazdasági egyesülettel, Sopron-, Vas-, Veszprém- és Somogyvármegye törvényhatósági bizottságával, az elsőfokú közigazgatási hatósággal is közölte. Ezenkívül a megye területén levő hatóságokat felkérte az árak betartásának szigorú ellenőrzésérc és hogy a hatóság tudomására hozott minden egyes a hatósági árral való visszaélést a legsürgősebben jelentse az árvizsgáló bizottságnak.
Függelékül a határozathoz azt fűzi, hogy az érdekeltek az árvizsgáló bizottság rendeletének kézhezvétele után számítandó nyolc napon belül fclcbbezhctnek az országos árvizsgáló bizottsághoz. • . *
Az árvizsgáló bizottság kiszabásához mi\'oak azt a kommentárt fűzzük, hogy minél előbb lásson napvilágot a többi iparágra
_1921. március 5.
vonatkozó hatósági árszabás is és azután jöjjön a könyörtelen, komoly ellenőrzés. Itt az ideje, hogy az árvizsgáló bizottság díjszabása ne legyen továbbra is csak nyomtatott betű. Elérkezett a gazdasági konszolidáció ideje. Legyen vége a termelő osztályban uralkodó anarchiának, a határt nem ismerő, kinek-kinek kónyc-kcdve szerint való munka-dijmegállapitásnak. Ma már nem lehet konjunkturális kalkulálással dolgozni. Álljon helyre a termelő piacon a staWilság. Becsülettel, a legmesszebb menő szociális körültekintéssel fizessük a dolgos, munkás kezet, de végre vessünk gátat a munkaadó minden határon túlmenő profitéhségének.
Biztosak vagyúnk benne, hogy a zala-megyci törvényhatósági árvizsgáló bizottság szakértők meghallgatásával, ^gondos körültekintéssel, papíron tett számitások után állapította meg az árakat. Figyelemmel volt azzal az osztállyal szemben, amelyik ellen a fogyasztók érdekében az árakat alászállitotta. Az ckszisztálást, a munkavállalás lehetőségét meghagyta nekik. Ide most már nincs szükség másra, mint a konjunktura-erkölcs eldobására és a konszolidáló erkölcs elfogadására.
»
A politika hirei.
Budapest, márc. 4. Az a hir terjedt cl a Ház folyosóján, hogy Tomcsányi V. Pál véglegesen belügyminiszter marad és az állami és társadalmi rend hatályosabb védel-, mérői szóló törvényjavaslat letárgyalása után Bernolák Nándor veszi át az igazságügyi tárcát.
Budapest, márc. 4. A disszidensek a tegnap tartott ülésen elhatározták, hogy önállóságukat semmi körülmények közt sem adják fel.
Buda/test, márc. 4. A politikának momentán érdekessége az, hogy kedden Andrássy Gyula gróf felkereste nagyatádi Szabó Istvánt és hosszasan tárgyalt vele. Ez a tanácskozás csupán udvarias aktus volt.
A magyar bankkonzorcium kifizeti a holland tartozást.
Budapest, március 4. A hétmilliós hollandi kölcsön ügyében lefolytatott hosszas tárgyalások eredménnyel végződtek. Ugy a magyar, mint az osztrák kormány, valamint a magyar és osztrák bankkonzorcium dly^n megállapodást kötött, hogy az osztrák és magyar kormány és az Osztrák Magyar Bank kifizeti a hollandi konzorciumnak iáró összeget és hogy a brmk a ráeső hatszázezer hollandi forintot az Osztrák Magyar Bank utján tériti meg a holland konzorciumnak.
A jóvátételi bizottság, valamint a jegy-banklikvidáló bizottság hozzájárul ahoz, hogy a jegybank előlegezheti n hatszázezer forintot Á magyar banko< kötelezték magukat, hogy féléven belül visszafizetik az Osztrák Magyar Banknak.
TŐZSDE.
BndnpMt, márc 4
VJduUpUo: Napóleon 1430, Kunt 1710. I.cvj 420. ÍMUr 430, Francia fr.nV :ii<X>. Ungyc! ntlrk* 4", Mit ka 705. l.tM l«G. On\'rik tó. Kutvl !95. I.ci 590.
StAiíol Sv«Jct ft»n\'<---, Kor<xudinár Ufó, r\'r»nK-
dinár 1165, llolUnJ foxini KzwM---
Értékek: M^ynr Hitel--..Osztrák llilcl 006,
IUz«i--, Jelzálog 490, I^sw-i>ito!-i 700, Xcrokedclmi
Rink 730, .NUgyjr-OUtx--, R«<x\\inl 6S»0, 0»*«he
4500. Aluiánc* src.n--, SiKtvin 3150, S»lR<>UrJini
íüiO Urikáiiyi 5550, Rim» 3500, Schlick---. CuMmann
---, N\'mící 14400, t>-inicrt---, KlulilJ 4000, Magyar
Cukor--, Adria 8150. Atlantilo 6X60, KMtysdr 2-\'M>0.
Konyák-Axrir losO, l.ipuk —. Piitout 1050. Vjnmegyei ViUííHui 1 550, GixcJU >ll7ó, KorJwtfJu 2750.
A korona Zürichben. .
Budapest, márc. 4. Zürichből jelentik: A magyar korona állása ma: (nyitáskor) 1"43, osztrák korona: 1*30 az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig — "927, szantiin.
600 K. 300 K. 150 K. 150 K. 500 K. 500 K. 750 K 750 K.
1921. március 17.
ZALAI KÖZLÖNY S__
HÍREK.
Marik Irén hangversenye.
Csütörtök este egy szabadlyccális előadás keretén belül folyt le Marik Irén \'zongoraművésznőnek, Marik Pál miniszter tanácsos leányának hangversenye. A terem hét óra után néhány perccel megtelt előkelő közönséggel s a hangulatos atmoszférában érezni véltük a művészi szenzáció sejtésének bizsergő izgalmát. Az ajtó bezárult s a zongora előtt megjelent egy magasnövésü, karcsú, fehérruhás urilcány: Marik Irén. Bethovven-variációkat adott elő. Peregtek a kndenciák, föl és alá hullámoztak a kresz-cscndók és dekrcszcsendók, zúgtak a for-tisszimók és suttogtak oz előkelő pianissximók. Bethowen világfájdalmas lelkületét mintha üvölteni hatoltuk volna a bravúros technika és oz elegáns előadás mesteri tolmácsolásában.
Utána Majtényi Károly, a Kör titkárának előadása következett, a magyar nemzeti ideálizmusról, mely előadás szelleme a legteljesebb harmónia jegyében beleilleszkedett ezen felejthetetlen est tisztult légkörébe. A magyar művelődés évszázados kálváriáját festet le és a jövőbe vetett hit rózsás opliniz-musával azon gondolatának adott kifejezést, hogy csak önzetlen munka a közért és nem álmodozás, hanem a. cselekvésben rejlő aktiv Ideálizmus fogja nemzetünket megmenteni a végpusztulástól.
Majd ismét a fiatal művésznőt látjuk, ki most Liszt Ferenc Szent Ferenc legendáját adja elő. A kis Assisi szent szülöttje prédikál a madoraknnk. A felső fekvések trillái, sztakkatói és hullámzó szinkópái a kis szárnyasok életét nyüzsgő elevenségben varázsolja clibénk. Majd a szent bársonyos, szomorú hangját halljuk, mélycsengésü kvin-tetlfutamokban. Mélyérzésü előadás és a technika megejtő tökélye ; midőn fölocsudunk végre ezen rendkívüli teljesítmény kábulatából, folyton azon tűnődünk, mikép lehetséges a tudás ekkora érettsége, ekkora tökélye egy 15 éves leányzóban.
Utána a karzatról hangzik az ipartestületi dalárda férfikarának prcciz éneke. Büchler Mór karnagy — mint mindig — most is nivósat produkált lelkes gárdájával.
Ax estély befejezéso volt a legnagyobb szenzáció. Schumann Karneválját adta elő oz est hősnője. Teljes harn)inc percig tolmácsolta itt a szerző legintimebb lelkiéiménycit, ámulatos utánérzéssel a legboszorkányabb tccnikával. Istenkísértés amit müveit, soha nem érzclt élmény-szenzáció, amit ez a gyermekmüvésznő velünk közölt. Delejes hipnózisba zsibbadt a hallgatóság ezen fenomén hatása alatt. A Karnevál buja szinpom-pája, hangfoltok alakjában sokáig vibrált a lelkünkben.
Ha Isten is ugy akarja, Marik Irénről azt hiszem sokat fogunk még hallani. Büszkék lehetünk, hogy első szárnypróbálgatásának szintére városunk volt. Pfeifer Elek.
— Imre Sándor államtitkár Nagykanizsán. A Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör felkérésére Imre Sándor kul-tészminiszteriumi államtitkár ma este 6 órakor a városháza dísztermében előadást tart a magyar nemzetnevelés kérdéseiről. Igaz szeretettel köszöntjük városunkban a mogyor neveléstudomány és a magyar nemzeti kul-tura egyik legcsöndescbb, de legértékesebb
munkását, Széchenyi István nemzetnevelési eszméinek lelkes ismertetőjét és kiépitőjét. A kör vezetősége minden érdeklődőt szívesen lát az előadáson, melyet egyébként a rendezőség a helyi számokkal is kibővített. Műsor a következő: 1. Magyar dalok. Énekli a Kelting Ferenc vezetése alatt álló polgári iskolai vegycskar. 2. Imre Sándor előadása. 3. a) Chopin : Nocturne, b) Bohm : TSpillon ; hegedűn előadja Hofrichter Emma, zongorán kiséri Kaposy Géza. 4. Bodrogközy Zoltán „Egy megszakadt mese" cimü versét szavalja. 5. Népdalok. Énekli a polgári iskola vegyeskar. Belépődíj 10 korona. Ezzel kapcsolatban mcgjegyezzük, hogy a mai előadás következtében a vasárnapi szabad lyccum elmarad.
— A város szedi még a azikviz-adót. Megittuk, hogy a város legutóbb k\'ülönféle vigalmi és fogyasztási adókat vetett ki. Megadózta igy a pezsgőt, bort, kártyát, billiárdot, fogyasztási adót vetett ki u külföldi ásványvizekre és a szódavízre. Az adókat, — a szódavizadó kivételével — a vármegye közgyűlése is jőváhagyta s igy a városi tanács határozata után azonnal életb-e lépett adókat továbbra is fennakadás nélkül szedhette a város. A szikvizadó további beszedésénél azonban egy kis ellenállásra talált a város. A szikvizgyárosok és a fogyasztók vármegye közgyűlésének határozathozatala után, — mellyel nem hagyta jóvá a város által szedett szikvizadót — nem akarják megfizetni at üvegenkénti egy korona fogyasztási adót. A város azonban ragaszkodik a fogyasztási adóhoz és szedi azt tovább. A vármegye közgyűlésének határozatát ugyanis mcgfcllcbczte s mindaddig amig u miniszter döntésével el nem tiltja az adószcdéstől, fogja is" azt szedni. A szikviigyárasok és fogyasztók tehát egyelőre nem te-hetnek mást, minthogy a városnak meg kell fizessék a szikvizadót.
— Előadás a sajtóról. A Keresztény Szociális Egyesületben folyó hó 6-án, vasár-nop a Keresztény Otthon helyiségében előadást fognak tartani. Ez alkalommal a sajtó is szóba fog kerülni s az általános helyzet keretén belül szónokok fogják ismertetni s rámutatnak orra a destrukcióra, amit egyes budapesti sajtóorgánumok már évek óta folytatnak, amelyek ellen legfőbb ideje már, hogy slkraszálljon a keresztény magyar társadalom. jelenjünk meg az előadáson minél számosabban.
— Mikor van világítás Debrecenben? A „Dcbrcczeni Újság" írja: Mióta a város világítási üzeme keresztény vezetés olá került, azóta már reggel félhét órától egészen délután két óráig egyfolytában von gázvilágítás. Ugyanilyen világítás van este félhéttől kilenc óráig. Ez még nem minden. A villamos áramszolgáltatás\'idejét is kiterjesztették. És pedig*: reggel hat órától éjfél után két óráig egyfolytában megszakítás nélkül van villanyáram. A fenti újság nogy örömmel tárja fel még azt is, hogy mit jelent ez Dcbreczen ipara, kereskedelme, kulturális és gazdasági helyzetére, valamint közbiztonságára ez a kedvező fordblat. — Csak Kanizsa nem képes ilyen irányba fordítani szekere rúdját.
— Meghamisították a csohek Kassa lakosságának statisztikáját. A csehek o kossoi népszámlálás adatait meghamisitották. A hamis statisztika szerint Kassán 50 százalék tót, 35 százalék ruthén és csak 15 százalék magyar van. Reméljük azonban, hogy ezt az arcátlanságot Ők is nevetik maguk között.
— A szerbek dicsérik a magyar hadseregot. A szerbek állandóan féltékeny figyelemmel kisérik nemzeti hadseregünk megizmosodását Hogy milyen nagyra becsülik nemzeti hadseregünket, érdekes lesz közölnünk az alábbi hirt, amit egy belgrádi minisztermondott egy pécsi újságírónak. „A magyar haderő nagyságáról pozitív tudomásunk nincs. De tudjuk, hogy az antantnak a magyar hada öve! céljai vannak. A harci szellem minémüsége felöl nincs információnk. Kétségtelen hogy a mi hadseregünk után a magyar a legfegyelmezettebbNagyszerül Nem is hittük, hogy a szerb hadsereg legyen pontfeelőttünk. Halljátok katonák ? Ez a nagy elismerés . . . Minden aggodalom nélkül leszük azonban olyan bátrak, hogy megfordítjuk a beállítást.
— Zita ex-királyné ujabb anyai öröme. Zürichből jelentik s közöljük minden kommentár nélkül: Károly ex-király nejének Zitn ex-királynénak gyermeke született s ezuttol ismét fiu. Az újszülött az ex-királyi párnak már a hetedik gyermeke.
— Teaestély az Irodalmi Körben. Az irodalmi Kör ma este fél 9 órakor a Polgári Egylet társalgójában családias jellegű teaestélyt rendez, melyre a tagokat ezúton is meghivja a vezetőség.
— Az evang. templomban a már jelzett vallásos estélyek ma és holnap, vasárnap délután fél 5 órakor lesznek. Az előadásokat dr. Prőhle Károly soproni theologiai tanár fogja tartani.
— Le kell törni a destruktív sajtót. Őrömmel értesülünk arról, hogy a legtöbb társadalmi egyesület a destruktív sajtó termékei, nevezetesen Az Est, Pesti Napló. Magyarország, Népszava és Világ ellen bojkottot hirdet. Reméljük, hogy a keresztény magyar társadalom követi ezt a példát és csak keresztény lapot olvas. Felhasználjuk ezt az alkalmat, hogy a legnagyobb keresztény ujságvállalotról megemlékezzünk. A Központi Sajtóvállalat, melynek kétszázezer részvényese van, a Pallas nyomda megvételével hatalmasan föllendült és részvényeinek értéke óriási módon emelkedett. A részvényeket, mint értesültünk, a Pallas nyomda már késziti, igy a tavaszra kiosztásra kerülnek azok. Akiknél aláírási iv van, küldjék be n vállalat uj irodájába Budapest, V. Honvéd utca 10- szám olá, mert részvényt csak az kap, aki az aláírási ivet beküldte és részvényének árát befizette. Fizessünk elő a Központi Sajtóvállalat lapjaira : Uj Nemzedék, Nemzeti Újság, Uj Lap. Pester Zeitung, Gondolat, Képes Krónika. Magyar Jogi Szemle-Kőnyvtárjegyzéket ingyen küld o könyvkereskedés, V. Duna-utca 6.
. (x) Méhészek! Kcrcttéc I folyóméter 2 kor, kaptárok OrszAsos és Neiser dupUfalu festve igep olcsón beszereznék Szabó Antal méhészeti eszközük raktárában.
Szerkesztői üzenetek.
Egy levél iró. 3000 korona havi fizetésből nem telhet 8—10 kosztümre. Isten tudja hány cipőre és kalapra. Ez mind igaz. Hogy valaki mégis képes erre, ennek okát mi nem tudhatjuk. Kériük, keressen fel bennünket. Oly kevés adatot szolgáltatott, hogy ezek alapján még a legjobb detektív sem képes érdemlegeset kinyomozni. Ha ön tud valamit, kötelessége is velünk- közölni.
Csonka Magyarország — nem ország.
Egész Magyarország: mennyországi
■Jí
ZALÁI-KÖZLÖNY
1921. március 5.
fDébeszei
* Felhívás a méhészekhez 1 A Zala-megyei Méhészek Egyesülete hivatalos lapjául a Zalai Közlönyt telte meg s miután n kiadó hivatal az egyesület iránt érzett jóakaró támogatástól indíttatva elhatározta, hogy lapjáb.-in a zalamegyei méhészek álul vezetett s kizáró-Ing a méhészeket érdeklő s azok ügyeivel foglalkozó állandó rovatot tart fenn s naponkint eleven és friss aktualitásokkal fogja a méhészet ügyét képviselni.
Miért is kérjük ugy a helyben, mint a vidéken méhészettel foglalkozó igen tisztelt tagjainkat, hogy hivatalos lapunkra, a Zalai Közlönyre fizessenek elő s minden lehetőt tegyenek meg, hogy ezen a méhészeket érdeklő egyetlen vidéki sajtóorgánumot támogatva, terjesztve, annak minél több előfizetőt és olvasót nyerjenek.
A Zalamegyei Méhészek Egyesülete nevében :
Diössy Béla egyesületi pénztárnok.
Csonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország: mennyország /
FRIED JÓZSEF
ÉKSZERÉSZ NAGYKANIZSÁN
Sugár-ut 2. (Fő-ut és Sugár ut sarok.)
I pn nu \' ezüst óm és ékszeráruk Al dllj", raktárai Aranyat, ezüstöt, brilliánsokat, platinát, aranyfogakat, érmeket és faliórákat a legmagasabb árban veszek. Uj ékszerek és javítások legszebb kivitelben, suját műtermemben és leg-jutónyosabb árban készülnek ! Órajavitások elfogadtatnak ! Vidékieknek postafordultávall elintézés 1 Kérem a címre figyelni 1
reüdöljo mog telefonon a
ZALAI KOZLDNY-t
Dunántul legrégibb újságját, a kereszténység szószólóját, sk Megjelenik hétfő és Ünnep utáni nap kivételével naponta korán reggel a legfrissebb hírekkel, eredeti fővárpsi telefon-tudósítással. Előfizetési ára az összes vidéki lápokénál olcsóbb; helyben, reggel házhoz hordva, vidékre postai szétküldéssel egy hóra Egyes szám ára 2 korona
30 K
■X Telefon 78. szám x
I
Hirdetések
felvétetnek a kiadóhivatalban
Külföldi tartozások
kiegyenlítésére a mai\' alacsony kurzusok :u legalkalmasabbak. Átutalásokat szolidan eszközül
PANNÓNIA
BANK- É» TŐZ8DEBIZOMÁ NYI IRODA KAPOSVÁR
Nagykanizaal Fiókja (SzlgrUzt iroda)
Zrínyi Miklos-utea 33. I. c.nelct.
Apró hirdetések.
13 éves kisleány felvételik kis" gyermek mellé. Cím a kiadóhivatalban.
Füszerüzlet berendezés kevés áruval együtt eladó. Cím a kiacóhivatalbun. 2255
Barokkstylü tömör ebédlő berendezés, egy ó-német szekrény, egy égy sodrony betéttel, egy éjjeli szekrény, egy nagy fehér babakocsi jutányos ároneladó. — Bővebbet Szigriszt-irodábsm, Zrínyi Miklos-utea 33. I. cm.
VILÁG
Nugymaxgó szinház I Szarvas-szálloda. =
Pénteken, szombaton, vasárnap HARRY PIEL felléptével
Repülő autó
Fantasztikus kalandor tilmjiUk 0 felvonóban. I. f» 1t. a hftlUf*J«-» luollip a. A ra«Ialll«n titka
3. ICombran.l AukelO. 4. Or«löB clmUorAJit. A rejtOIA u*ruy«U|(. 0. Slirrlock lloliur* II.
Előadatok kezdete hétköznap u és 8 órakor. Vasár- és ünnepnapon \'i, \'/,<, 5. \'1,7 ós 8 órakor

Könnyű fajsúlyú
benzinre
való Igé iyét jetentso be és a hordót küldje ciiuünkrc. Figyelmébe ajánljuk a guzda-közonségnek, hogy ujabb adó miatt a benzin a közel jövőben kg.-ké;:t 7 korn nával drágább lesz.
Zalavármegyei Szövetkezsti Áruforgalmi Részvénytársaság Nagykanizsán
Sílrgönyclm • .Futura.* Telelonsxám 133.
ARANYHEGYI
kltllnS izU éa zatuatu
n»in "O no korona, baueiu t»ak
BOR
KORONA
XUércn kinti
W Vlt.uon próbára <(7 ttvegft.l
Sáírán József Magyar-utca 74.
Mozgókép ^ palota. = 34C
3*
URANIA
Hcnonjrl-utca I. asáni. — Teleion 1W.
Péntek, szombat és vasárnap ^
ÍGrófMonteCristói
, m rósze._
^ Jön 1 Hétfőn, kedden és szerdán & ro Hugó Viktor regény : ^
^ Notre-Damei toronyőr. jj*
Klőadá.sok kezdete köznapokon G ós 8 órakor * Vasit- és ünnepnapokon 3, 5, \'ft7 és 8 órakor, y
MEGHÍVÁS.
A Délzalai Takarékpénztárral Egyesült Önsegélyző Szövetkezet
melyre
f. évi március hó 13-án délelőtt fit tt órakor saját helyiségében Urtja
40-ik REHQE5 ÉUI KQZ6YdLÉ5ÉT
i t üztetreszbirtokosokat tisztelettel me*hivja AZ IGAZGATÓSÉ.
TÁROYü OKOZAT:
1. A szövetkezet IgnzKatőságúnnk n lefolyt üxlotóvről szóló jelentése.
2. A felügyelő-bizottság jelentésével, a vagyonmérleg bemutatás* is ennek, vnlomiut n nyeremény feloszlásának végmegállapitása, továbbá nr. ignxgatősáj; és számvizsgálók felmentése.
3 A szövetkezeti lilvatalos kttzlflny kijelölése. 4
4, A* nlapsnihjlyok 22. j-a értelmében kitéjvő Kperjesy Oilior clnöR, Karloviti Jóxsef, Jr. Malek t.ásxló, Mlltényi Sándor, l\'Lánder Györjy és az elhalt Vatic* llcrvi igazgatósági tagok helyett ujak. illetőteK UKynnasuk, siflut az alapszabályok -17. S-ának rendelkezéséhez képest 3 Uru felügyeló-biZotUáK megválasztása. Kelt Nagykanizsán, J02I. március ltó 3-án.
Jrtcyist 1 A ffJUcy.-l.í -bi»ettítg U\'.íl fclQlvizsjtlt ngyonrotilee a v:.)/eti.ti«li helyiségben Mimikor hetckir.lhelí. A tirsulai kBnyvtibr o«J<jvi<tt Otíítríiibirlokosok »r«»i»»ll»p]»ll»t to>j6 4»i tn<r<iut I.d II. 12 «n a t<6i((keicll brljr:s< ItMhelik. a köigyulíj Dipjin uataiiMapok ki n«ai adatnak.
VAGYON
Mérleg 1920. december 31-én
ItíH —1910. ivi kötelező azámUn . . IÖ1&—1»20. , , . .
IWI6—lft2l. . . . .
1017-1022. . . ; • • IUI8-1Ö23. , . - .
lOjjL—lUZt. . . . .
11)20—11125. . , . .
Kintlevő kamat . • •
Kintlevő értekpapirkamat . • -
Értékpupr szánján....... .
IngatUn birtok számlán......
Ideigloncseiy elhelyezett tőke számlán . Anyaintézetnél clhelycxeW tartalékalap
számlán.........
1\'énstÁrszáml\'in .... . . .
K
1 :>r>í. . 3208 ""ftliri 15861 I346SI 40370 504240 2890 43 I0(UI 201170 1207.\'. 4X000
498
— ItlO. évt. üzletrész számlán . r-HÍ20. , ,
1014
lOJít
1910- 1V2I 1017—1022. . . ... lilH—1023. . . ... 1910—1024. . . . . . 1020 -1025. . . ... 1014 —1910. évt. tők. kam. és nyer. «ml.
1015—1920......
1910—1021......
1017—1022. ... 1»1«—102;i. ... Előre felvitt kamat számlán .... Előre felvett ingatlnnbiitok jú vedelem sxml. Tartalékalap számlán . . Értékpapír-, áresét alapszámlán Tiszta nyereség . . .
K
07032 7075H 1347^7
IK5K2I 2«071»2
1208 12380 2&3S2
988370 Í03
I
Eporjeay Gábor a. k.
lízen mérlegel megvasgálvi
Knnusz Lixzló a. k.
kínjrtll
Kelt N\'ai^-knnl 5 in, 1020. deceml>er lw 31-^n. Bohwarz Igaáo a. k. SIÓ Józaof s.
aiilnek p-ín.-utci
Az l.g a. z e: fttó l k g.
I fő- és e*yéb üzleti könyvekkel összehasonlítottuk és mindenben megej-yezőnek talilltuk Kelt Nagykanizsán, 1021. febniár 2S-án. A fölügyel ő-blxott.s&g.
Nyomatott a laptulajdonosok: Znlai és Gyarmati könyvnyomdá éban.
60 ik évfolyam
Nngykam,.!<a, 192J, március 6. Vasárnap
55. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Sscrkfttilőség és klaJnhivM*J: Pö-.u 13. sx. ■ Intcrurban-tclcfon 78. -
Megjelenik intődig kora reggel
FÓS7.BRKRS5JTŐ: .HEGEDŰS GYÖRGY
Ctmt«lviT< ktpritelf
Panaszok!.
Irta: Dr. Heqetlüs György nemzetgyűlési képviselő.
Az elmúlt 1920. év nemzeti életünket legmélyebben érdeklő kérdések megoldásába nyúlt bele. Legvártabb és legigazságosabb ezek közül u házhely, kisbériét és földreform kérdésének problémája, melyeket nagy meggondolással és a kötelességérzés teljes tudatával rendezett c sokat ócsárolt nemzetgyűlés.
Az ország fókusza, szívverése, maga n törvényhozó testület megoldotta e kérdést és íme mindenünnen jön felénk a kiáltás, hogy a törvény végrehajtása elé akadályokat gördit a közigazgatás. A defetizmus tehát él, de nem a magyar faluban, amelynek csak kötelességei vannak. Ezt az eljárást nem tudom másnak nevezni, mint szentségtörésnek és a legnagyobb hálátlanságnak a falu népével szemben. De jelenti a teljes nemtörődömséget is a nemzet jövője iránt. Mi, akik a falu életének, gondolkozásmódjának és kívánalmainak vagyunk a tolmácsoló!, tudjuk, hogy e kérdések megoldása nélkül nem lesz csend. A falu már nem követel, nem lármáz, csak egyet kíván — a törvény végrehajtását. Kismagyarországon ezt — követelni kell? Legdrágább kincsünknek, a magyar fajnak a védelme kivánja, hogy ne néhány ezer ember legyen boldog, hanem milliók, hogy ez elvértelenedett és megfogyott nemzetünk szaporodjon és erősödjön, de a keresztény világnézet is kivonja a legszigorúbban, hogy u falu megerősíttessék, mert az istenszeretet az igazi mély vallásosság és a hazaimádás . lobogó lüxxtl nem a városok palotáiban, hanem az egyszerű gunyhökban él.
JovŐ életünk, a magyar irredenta minden, amire dobogó szivvel tudunk csak gondolni és minden, amiért remegve reménykedünk, e törvények végrehajtásától függ.
Amikor minden elveszett, akkor a falu állt elő először Istent és hazát védeni, mert tudta, hogy élete csak tengődés lehet egy olyan hazában, ahonnan száműzve van a hit és honszeretet. Oroszország végtelen falu-tengeréből nem tudott előugrani az orosz paraszt, el is pi»í}ztult ő is és intelligenciája is teljesen. Emiatt a legnagyobb hálával vagyunk lekötelezve a falunak, és amikor itt a mód* és eszköz trra, hogy hálánkat megmutassuk neki azzal a legelemibb kötelességgel, hogy a meghozott törvényt végrehajtsuk, akkor nálunk a közigazgatás a törvény elé áll. Mit szólna a közigazgatás, ha az a falu
FP.LBLÓSSZKKKBSZ ró:
BODROGKÖZYZOLTÁN
■JC\'diajUUWBii rín i . . ■ I.
Hlóflzctést arak:
Efíís* évre 360 K. Félévre ISO K. Negyedévre 90 K. lixy hórn 30 K. Bgyc» sxám Ár* 2 K
azt kérdezné tőle, hegy : hol voltál Te akkor, mikor én Kun Béláék ellen küzdöttem ? De a falu ezt nem kérdezi, mert ugy tudja, hogy csak kötelességet teljesített és azt teszi a jövő viharaiban ís, bármikor kell.
Keresztény demokráciát, keresztény világnézeti uralrhat, keresztény hegemóniát, a magyar faj vezetését, társadalmi békét hirdetünk és akarunk, — dc ha cz igy megy, akkor a jövő bizonytalan.
Sohasem hittük, hogy a nagybirtokos-osztály kezetfogva a liberalizmusai és reátámaszkodva a közigazgatásra, azt a kis mennyiséget is, amelyet birtokából kikér a falu: ennyire fogja. Ezeréves hü rabs/olgája, jobbágya és napszámosa, a magyar falu nem ezt érdemeltei
Én csak arra kérem és figyelmeztetem a magyar falut, hogy legyen türelemmel. Minden ember nem egyformán tisztességes és kötelességtudó, és egyik butább is, mint a másik. Azonban van elég iskolai eszközünk arra, hogy kötelességtudást és kis eszecskét is verjünk n gyengébbek fejébe l Nem engedjük a rendet és őrizzük a békét.
,Az azonban bizonyos, hogy harcoló kereszténységünknek, a magyar irredentának, az erősödő társadalmi békének és □ megvalósulás felé törekvő nagy nemzeti álmainknak az teszi a legrosszabb szolgálatot, aki föld-mives-népünk elé áll.
Minden imánk igy kezdődjön: szeresd a magyar falut!
Gratz kijelenti, liugy ragaszkodunk Nyugatmagyarországhoz.
Válasz Mayr kancellár beszédére.
Budapest, márc. 5. A nemzetgyűlés mai ülésének szenzációja\' Gratz külügyminiszter beszéde, amelyben válaszol Tttri Bélának Nyugat magyarország ügyében hozzáintézett interpellációjára.
Gratz: Nem volt szándékában a tárgyalisok ré.\'.zletcit, azok befejezése előtt ismertetni, mert cz sérti a kö/ös megállapodást, de miután Mayr osztrák kancellár szükségesnek látta, hogy a kérdést ismertesse — ő is kötelességének tartja, hogy a tnagyhr kormány álláspontjáról fölvilágosítást adjon. Mayr szerint nz osztrák és magyar kormányok között folyó tárgyalások u békeszerződéseket nem módosít hatják éa ez megegyezik az antant felfogásával Az é.szaka folyamán .— mondja Gratz — nem hivatalos jellegű távirat érkezeit, amely szerint a nagy követek tanácsa foglalkozott n nyug.-.lmagyarországí kérdéssel éo arra az álláspontra helyezkedett, hogy az Ausztria és Magyarország kö/li tárgyalésoknak maguk -egészében olyanoknak kell megmaradniuk, amint » saintgermaini és trianoni békeszerződés megállapította.
— Nem hinné, hogy « nagykövetek tanácsa ilyen határozatot ho/h.itott volna, mert cz homlokegyenest ellenkezik azzal az állásponttal, amelyet n nagykövetek tanácsa a januári jegyzékváltás alatt foglalt el. Aki ezeket a jegyzékeket olvasta, az nem lehet kétségben aziránt, hogy az antant a kísérőlevélben foglalt elvek szerinti tárgyalást kiyj$n.
— Szükségesnek tartja, hogy a lokális jellegű határkiigazitások a hat ár kiigazító bizottságok dolgává tétessenek, reméli azonban, hogy a tárgyalások folytatásának akadálya nem lesz. Ott, ahol az uj határok etikai vagy gazdasági szclmpontból való tarthatatlansága kimutatható, a magyar kormány nézete síc-rint a. szükséges határkiigazitásokat meg kell tenni. Erre egyébként az antant a kísérőlevélben kötelezettséget vállalt. A közöttünk és Ausztria között folyamatban levő tárgya-
lások csak azt célozzák, hogy a gazdasági szempontból is igazságos határokat ne idegen halármcgállapitó bizottságok állapítsák m«g, hanem kölcsönös megegyezéssel magunk igyekezzünk egymás közt megállapodni. A kísérőlevél a tárgyalások során nem bír gyakorlati je\'éggel, mert az osztrák kormány a tárgyalások elején kijelentette, hogy a maga részéről is tárgyal arról a kérdésről, hogy melyik határvonal volna a trianoni szerződésben foglalt határvonalnak megfelelő. Ezzel lényegesen mcj van oldva az a kötött álláspont, amelyen a tárgyalások megindulhatnak. Ha a tárgyalások kellő jóindulattal fognak megindulni — a fönnálló, nézeteltérések áthidalhatók lesznek.
— A megindult tárgyalások folyamán előadtuk azokat az igen nyomós gazdasági érdekeket, amelyek .bebizonyítják, hogy Nyu-gr.tmagyncországnnk Ausztriához való csatolása súlyos katasztrófái jelent az ottani lakosságra, ugy n városokra, mint a mezőgazdaságra.
— Az osztrák kormány kísérletet sem tett érveink megcáfolására, trveink megdőnt-hctetlcnck. Ezeket ma már mindenki ismeri.
Ezután ismertette • külügyminiszter azokat az érveket kereskedelmi, ipari és gazdasági szempontokból. Ausztriában — úgymond — azt mondják, hogy a ini aggo-dal-miink túlzottak, mert Ausztria továbbra is Magyarország szomszédja lesz. Magyarország az átcsatolás következtében kénytelen volna az elzárkózás politikáját folytatni és nagyon szeretné (Grátz), ha az osztrák körök nem vennék fenyegetésnek mostani szavait. A tárgyalásoknak más alapja nem lehet, mint annak a határvonalnak a megkeresése, amelyet gazdasági és technikai tekintetben nem vonnak maguk után igazságtalanságot. Olyan tárgyalásoknak, amelyek a lokális határkiigazitásokat célozzák — semmi értelmük sincs.
— A nyugatmagyarországi német lakos-
vasárnap a Korona WT éttermében
Belépíidi] 10 koroHa. Kezdete csíc fel S órakor.
katonazene hangverseny!
|ÖS" Számos látogatást kér: Kiss Ernő, Korona szállodás.
ZALAI KÖZLuNY
1921. mArcius 6.
\'ság nemzeti érdekeinek megóvása nem indok az átcsatolás mellett, mert azokon a területeken, amelyek Magyarországnak maradnak, — kell« garanciát nyújtunk arra. Mi ragasj-kodunk Nyugatroagyarorszjfhoz, mert hozzánk tartozik, rolóin Magyarország fönnáll <í» aki a Nyugalmagyarorizághoz való történelmi jogról beszél, — nr falsumot követ cl.
— Rrik Nyugatmagyarorszsg-hoz, mert sajnáljuk annak népét is, nmely talán míg nincsen tudatában, hogy nz átetn-tolás gardasági\' létének teljes megsemmisülését vonná maga után. A tárgyalásokat az emiitett alapon tovább óhajtjuk folytatni. (Lelkes éljenzés.)
A pénzügyminiszter ■ magyar korona javulásáról.
Buda/xil. márc. 5. Hegedih Lóránt pénzügyminiszter a magyar korona árának emelkedéséről ma o kővetkező nyilatkozatot tette.
— Amit hivatalba lépésemkor mondtam, az kezd valóra válni. Azt mondtam, hogy pénzügyi programmom első éa legfontosabb része lesz az osztrák koránátó! való elszakadás. Ex megtörtént. Magyarország önálló valuta állam lett.
— Amikor miniszter leltem, n magyar és osztrák korona körött nem volt daszparitás. Ma már 100 magyar koronáért 170 osztrák koronát adnak.
— Zürichben nz osztrák korona 30 -40 ponttal volt drágább a magyarnál, ma pedig az osztrák korona, sőt a kifizetést is olcsóbb, mint a magyar.
— A helyzet tehát javunkra lényegesen megváltozott és ha lesz is\' még ingadozás, ez ntár csak átmeneti lesz.
— Mesterséges eszközökhöz nem nyúltam és nem is fogok nyúlni, hogy az árfolyamokat javítsam. Ilyen lépés részünkről most sem történt és a zürichi jegyzés javitása nem mesterséges közbelépés, hanem A külföld helyesebb megítélésének az eredménye.
Olcsóbb lesz a külföldi szén.
Budaocsl. március 5. Rtiu Gottlob szén-kormánybiztos kijelentette, hogy márciusra 2000 waggon szenet engedélyezett az antant. Ez porosz szén lesz és sokkal olcsóbb mint addig, a korona jelentékeny árjavulása miatt.
A szovjet tovább fejleszHjkatoBai hatalmát.
Kiga, március 5. A moszkvai zzovjetben Lenin hosszabb beszédet mondott, amelyben megvallotta, hogy a szovjet belpolitikája terén hibák történtek. A rigai tárgyalásokban beállott huzavonát Lenin a lengyel kormány rovására irja és kijelenti, hogy a szovjet hajlandó engedményekre, de inti Lengyclorszá-got egy uj háború veszedelmétől, amely sokkal közetebb áll, mint ahogy általában hiszik.
Ebből az okból Lenin szükségesnek tartja, hogy a szovjet tovább fejlessze katonai hatalmát.
A németek közelednek az antant követeléseihez.
Undon, márc. 5. A .Daily Chronidc" közlése szerint Simoni némpt külügyminiszter lényeges pontjaiban módositani fogja a berlini birodalmi kormány javaslatát és jelenté kenyen közeledni fag az antant követeléseihez.
A korona Zürichben.
Hadaptil. márc. 5. Zürichből jelentik : A magyar kotona itlísa ma: (nyitáskor) 140. osztrák korona: 1\'30, nz osztrák bélyegzett bankjegyé peslig -\'90 szantim. I
Dr. Imre.Sándor államtitkár Plagykanizsán.
Tegnap délután a második express-vonnttal érkezett meg dr. Imre Snndor államtitkár városunkba, hogy a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kár választmánya meghívásának eleget léve előadást tartson a nemzetnevelésről.
Fogadásánál megjelentek az irodalmi Kör megbízottjaiként: Pfciffer Élek, Maj-tényi Károly, Lajpczig Anlal, Záborszky Zollán, Dómján Lajos, Walligurszky Anlal, Szakonyi Jenő és Bodrogközy Zollán.
Dr. Imre Sándor, titkárának: Mir-tonfy Károly miniszteri fogalmazónak kíséretében érkezeit meg s Pfeifer Elek, az Irodalmi Kőr elnöke rövid pár szóval Üdvözölte. Köszönetét és háláját fejezte ki azért a megtiszteltetésért, hogy az irodalmi Kőr meghívásának eleget telt.
Imre Sándor nagyon röviden, az ő megszokott szerénységével válaszolt:
.Engom meghívott a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör, kötelességemnek tartottam, hogy lejöjjek "
Ezután a fogadásánál megjelent kiküldöttek mutatkoztak be Az ebédet a Kör egy két választmányi tagjanak társasagában töltötte cl s e közben annak az óhajának adott kifejezést, a délutánt a város megtekintésével szerelné eltölteni. Ebben az útjában készséggel kalauzolták cl az Irodalmi Kő. vezető emberei.
Érdekes megjegyezni, hogy amikor tudomást szerzett róla, hogy az evangélikus templomban dr. Prőhle Károly soproni theologíai tanár fog előadást tartani, nyombap programmjába vette a meghallgatását.
Ezután a városháza nagytermében jelent meg, hogy nagy érdeklődéssel várt előadását megtarisa. Nagy számban jelentek meg az érdeklődök a város minden társadalmi rétegéből, de legnagyobb számban voltak képviselve a tanügyi emberek.
A programmot Pfeifer Elek korelnök üdvözlő beszéde nyilutiu meg, aki meleg szavakkal üdvözölte a Kör és a varos nevében a kultuszállamtitkárt. Ezután Ketting Ferenc polg. isk. tanár vezetésével n polgári Iskola vegyeskara énekelte. Ketting tanár ujabb bizonyságát adu., hogy mit lehet produkálni kitáró munkával.
Ezután általános figyelem s régen tapasztalt érdeklődés mellett Imre Sándor kulluszálUmtilkár lépett az előadó asztal elé. Szimpatikus megjelenése, mesterkéletlen fellépése azonnal magával ragadta a hallgatóságot, ugy, hogy az egy órás előadis, amely súlyos társadalmi talpazatra és magyar nemzeti pedagógiára volt építve, mint egy ritka mély gondolat fogamzott még a jelenlevők agyában.
(Az előadásról részletes tudósítást keddi számunkban hovzuk )
A mély, de mégis mindenki részéről átérzett s megszívlelt pedagógiai fejtegetés után Hofriehter Emma hegedű szólója következett Ka/iossy Géza zon-gorakisérctcvel. Előadták Chopin N\'oelur-neját s ISohm Tapillonját. Zajos tapsot kaptak.
Majd Bodrogköiy Zoltán elszavalta -Egv megszakadt mese* cimü költemé-
nyét. Záradékul a polgári iskola énekkara magyar népdalokat énekelt.
A felejthetetlent est tartalmasságával értékes nyomokat hagyott\'« jelen-voltak lelkében,
Vacsora után a Polgári-Egylet kistermében birátságos teaest volt, shol őszinte szeretettel /otték körül dr. Imre Sándort az Irodalmi Kőr tagjai, aki kellemes s közvetlen beszélgetésben részesítette a jelenlevők mindegyikét.
Az államtitkár még ma délelőtt folyamán meg fogja látogatni az egyes tanintézeteket s a délutáni cxpressel titkára kíséretében, visszautazik Pestre.
A német császárné halálos beteg ;ége.
Harc a császárai teendő temetése kSrltt
Hónapok óta járják a világot berlini híradások, hogy Vilmos ezesászár felesége halálos beteg. Szűkszavúak azonban a táviratok és csak a bekövetkezhető gyászcselre szorítkoznak. Valóságban pedig a bekövetkezhető haláleset Németországban sokká nagyobb port vert fel, mint azt hittük volna-
A német kormány és az excsászóri csillád közölt a császárné temetése körül való-ságos harc fejlődött ki. Nímct lapok nyomán erről a következőkben számolunk be:
Berlin utcáin röpiratot osztogattak, a mely a német császár fiának, Vilmos Ágost hercegnek egy berlini ismetőséhez intézett levelét tartalmrizta. A herceg a levélben közli bizalmasával, hogy miután a császárné halálán van, kérdési intézlek ü német kormány-hoz, incgengedic-c a halál bekövetkezése esetén a Potsdamban való eltemctretésl. Azt a választ kapták, hogy ha megkísérlik n császárné Potsdamban való eltemettetését, akkor / a vasutak sztrájkba lépnének, a Rcichswchr pedig elzárná Potsdamot, hogy Berlin lakossága ne vehessen részt u temetésen. A hcr. ceg ezekután arra kéri isinerősét, hogy ezt a hallatlan magatartást hozza .nyilvánosságra. A röpirathoz n Vossische Zeitung a követ-kezö érdekes részleteket főzi: Amidőn a császárné állapota komolyabbra fordult, a csá szár környezete a porosz kormányhoz fordult, amellyel formális tárgyalás indult meg. A porosz kormány a:ra az álláspontra helyezkedett, l,ogy a császárné Poroszországban való eltemettetése tulajdonképpen magánügy, amelyhez a kormánynak semmi köze sincs, kikötötték azonban, hogy ezt az alkalmat ne lehessen felhasználni monarchiáin tüntetésre, annál kavésbbé, mert valószínű, hogy Ityen tüntetés ellentOntetéscket vonna maga után. Érért azt ajánlották, hogy a holttest szállítása éjjel történjék, a gyászszertartást pedig olyan keretek közt tartsák, amelyek mindenféle Oionarchista tüntetést eleve kizárnak. A csiszár környezete cssk részben osztotta a a porosz koimány felfogását, mégis legtöbben elfogadták n kormány érvelését: cgyesi-k azonban nem csinálnak titkot abból a véleményükből, hogy a potsdami gyászszertartásnak hatalmas monnrehista tüntetéssé kell válnia, hogy igy a német lakosságnak n Hobenzollerekkel szemben lápláll érzése kifejezésre jusson. Ezekből a körökből származó hírek r.zerin^ minden előkészület megtörténi arra, hogy a császárné temetése a legnagyobb pompa közt és a lakosság óriási részvéle mellett lörts:njék rr.cg.
A császárné eyy.\'-bkínl változatlanul súlyos betegen fekszik a doorni kastélyban.
1921. március 17.
ZALAI KÖZLÖNY S__
hírek.
— Dr. Hegedűs György beszámolója. Ma reggel dr. * Hegedűs György, a letenyei kerület nemzetgyűlési képviselője, akit legutóbbi bátorhangu interpellációja kapcsán hosszasan méltatnak ugy a fővárosi, mint a vidéki lapok, beszámoló körútra indult. Délelőtt Tótszentmárton, Tótszerdahely és Molnári községekben, délután pedig Petri-ventén és Semjénházán fog beszédet tartani az aktuális bel- és külpolitikai kérdésekről, a földbirtokreform, a házhelyek és kishaszon-bérietek végrehajtásának kérdéséről. A képviselőt beszámolójára elkísérj Bodrogközi/ Zoltán, lapunk felelős szerkesztője. A beszámolóról lopunk keddi számában részletes tudósítást hozunk.
— A gabouagylljtés eredménye Nagykanizsán. Az országos gabonagyüj-tés alkalmából kifolyólag Nagykanizsán elrendelt gabonagyüjtés befejeződött. A városra kirótt 14 vagon gabonamennyiséget a termelők beszolgáltatták. A sok huza-vona v/gre befejeződött s igy elmnradt a fenyegető rekvirálás is.
— A Polgári Egylet táncmulatsága. A nagykanizsai Polgári Egylet vigalmi bizottsága elhatározta-, hogy a böjt után, április elején műkedvelői előadással egybekötött táncmulatságot rendez. A nagyszabású
• estélyre az előkészületek javában folynak. A mulatságon csak meghívottak vehetnek részt.
— Baranyában a megszálló szerb katonaságot albán katonasággal cserélték kl. Pécsről irják: hogy a szerb katonaságot ugy Pécsett, mint a megszállott Baranyában albán katonasággal cserélték ki; ezen" kicserélésnek a fő oka, hogy szerb katonasúg az utóbbi időben a Linclcr-féle propaganda hatása ájatt a legnagyobb fegyelmezetlenséget tanúsította.
— A muraközi határzár még tart. Muraközben a határzár még mindig tart s ugy értesülünk, hogy semmi kilátás nincsen annak a megszüntetésére./^ szerbek csak a határon fekvő falvak lakosainak engedik meg gazdasági munkák végzése céljából a határátlépést.
— Pásztor Irma hangversenye.
Folyó hó 19-én Pásztor Irma zongoraművésznő a Kasino disztermébnn önálló hangversenyt rendez. Nagy érdeklődéssel várja közönségünk e zenei eseményt. Pásztor Irma kiváló zenei tudását, kiforrott* művészetét már többször volt ^alkalmunk megcsodálni. Zenekari- és kamarazene-estélyei műértő közönségünknek még élénk emlékezetében vannak. Most önálló hangverseny szolgálatába állitja művészetét. Többek közt Beethoven, Chopin, Liszt, Dehnányi remekeinek legjavából alakitotta műsorát. Jegyek Szerb könyvkereskedésében előjegyezhetők.
—- A Move tagok értesíttetnek, hogy Gyenes Lajos kereskedőnél kedvezményes ellátásuk megszűnt. A Move tagok bevásárló helye Nagykanizsán kizárólag, az Eötvös-tér 2. szám alatti Move fiók.
— A nagykanizsai szállodások, vendéglősök, kávésok, mészárosok és pincérek saját segélyalapjuk javára folyó évi március hó 12-én a Polgári Egyletben szigorúan zártkörű tánccstélyt rendeznek./ Személyjegy 20 K, Családjegy (3 személy) 40 K. Kezdete fél 9 órakor..
— Dr. Nlopor.szky Béla kórházi főorvos sebészeti és nőgyógyászati betegeknek rendel lakásán: Deák-tér 11. sz. alatt d. u. 3—5-ig (Wagner-féle házban.) Telefon 33.
— A Dunántúli Újság hétfői száma technikai akadályok folytán t\\etn jelenik meg.
— Adomány a rokkantak számára. A zalai gyalogezred karhatalmi százada a hadirokkantak javára 150 koronát juttatott hozzánk. Ezúttal nyugtázzuk s továbbítjuk.
(X) Pathé-est lesz az Urániában hétfőn, kedden és szerdán. Bemutatásra kerülnek: a
„Notrcd&mei toronyőrV Hugó .Victor regénye.
Három szenzációs vígjáték is műsorra kerül. Max Lindcr szereplésivel .Maxi ós a nadrágtartó" két felvonásos vígjáték, Prince szerep? lésével „Móric és unokanővérem és Loy Herald amerikai burleszk komikus szereplésével „ö ós h megzavart idill*. Jegyeit váltsa meg mindcoki erro a szenzációs estélyre.
(x) Vadászok figyelméből Gyenes
Lajos füszerkereskedő városfiázpalótái üzletében mindennemű vaoöszati cikkek, hirtenbergi, völlesdorfi, belga ós Ceróth-féle késztöltényok, üres hüvelyek, fojtások, serétek, flóbert-" ós revolver töltények stb. állandóan kaphatók a legolcsóbb árban, szabályszerű engedély ellenében, - 2204
(x) Sport kávéház és étteremben
vasár- és ünnepnapokon Foszák Feri tea és ozsonna hangversenyt rendez. Kezdete 4 órakor. Számos látogatást kér Kiss Sándor kávés.
Képviselők a debreczeni nagytemplom ujjászentelcsén.
Budapest, márc. 5. A nemzetgyűlés kedden és szerdán, de lehet, hogy csütörtökön sem tart ülést, mert a képviselők nagy része Debreczenbe megy a nagytemplom ujjáavatási ünnepségére.
Erre az ünnepségre nem a kormányt, hanem a nemzetgyűlést hívták meg ós nagyatádi Szabó, aki szintén leutazik az ünnepségekre — nem a kormány megbízásából vesz azokon részt.
Nagyatádi Szabóval mintegy 60 képviselő utazik cl. A képviselők kedden reggel hét órakor indulnak és csütörtök reggel jönnek meg. Szerdán Debreczenben nagy estebéd lesz, amelyen Bottlik József, as nemzetgyűlés alelnöke fogja Ballhazár püspököt és a kálvinistákat üdvözölni. «•
Miérl utasították ki Károlyit Olaszországból?
Zürich, márc. 5. A „Telepraphen Information" római jelentése szerint Károlyi-hálynak Olaszországból történt kiutasítása a legfelsőbb tanács haladéktalan kívánságára történt. Károlyi 48 órai haladékot kért az elutazásra, amit megkapott, de ezalatt is megfigyelés alatt tartották. Károlyi Oroszországba fog költözni.
Ukrániában növekszik az ellenforradalom.
Bukarest, március 5. A Dámján ügynökség meg\' i\'Ősiti azt a hirt, hogy Ukrániában mindj ,jban terjed az ellenforradalmi mozgalom. Egyre hevesebb ütközeteket vívnak a felkelők a vörösökkel. A bolseviki Rakovszki kormány helyzete tarthatatlan.
n Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában Amen.H
. méhészei
* Javítsuk a méh legelőt A méhészetnek nagyarányú terjedése és fejlesztése szükségessé teszi -a méh legelők javítását annál is inkább, mert a mult évi fairtás méh legelőnk felét elvitte.
Hogy. ezt helyrehozhassuk igyekezzék a móhészek tábora mézelő fák és bokrok ültetésén felül a kertek lábánál, árokpartokról,, utszélekről,\'vizek, csatornák mentén az ott urulkodó dudvát bűzök és gazféléket onnan kiirtani és oda tisztesfüvet, borágót, mustárt, nyulszapukát, vadrepcét, phacéliát, rezedát ültetni. Különösen ajánlatos fehérlóherét vetni, mely akkor virágzik, mikor arra legnagyobb szükség van.
Honosítsuk meg továbbá vidékünkön a baltacímet, mely kitűnő takarmányul szolgál és kiválóan mézel amellott a talajban sem
Ha mindezeket megszívleljük elenyésző csekély költséggel roppant sokat tehetünk ugy méhecskéink, mint azok utján önön magunk boldogulásának előmozdítására.
Fogjunk össze, tehát rtfl méhészek kivétel nélkül l Egyesült erővel, odaadással, kitartással, csekély fáradsággal mérhetetlen eredményeket érhetünk el.
* A Zalamegyel Méhészek Egyesülete ér lesili t. méhész tagtársait, hogy az idei méhészen eszközök kiosztását megkezdte. Egyben felhívjuk méhésztársaink figyelmét arra, v hogy méhészeti rovatunkat állandóan /igyelemmel kisérni szix/esked/enek.
Kedvezményes áron kapható: keretléc, keretszeg, ctclócukor, kaptárfelszerelések stb. Viaszkot és sonkolyt mindon monnyjségben veszünk, niülópct kedvezményes áron próso-lünk és annak tisztaságáért felelősséget vállalunk.
Felszólítjuk a tagokat, hogy az 1921. évre járó tagsági dijat, valamint a közgyűlés állal meghatározott biratási dijat szíveskedjenek befizetni Dióssy Béla pénztárnok Kossuth tér 6. szám alatti kereskedésében, ahol a fenti cikkeket is beszerezhetik.
6. jk— 34. jz. 1920. szí ,
Hirdetmény.
Zalaszoiiijakab község
vadászati jogát
1021. óvi április hó 4-én délután 2 órakor adjuk bérbe Zalnszcntjakabon a közsógbiró házánál Feltételek a zalasárszegi körjegyzői irodában megtekinthetők.
Zalaszentjakab, 1021. február 28-án. 2261 Elöljáróság.
Kosárfonó SeS^:
és segédmunkások sürgősen felvétetnek. Jelentkezni lehet Vida Lajosnál, Gyenes füszerüzletbcn. -
Ujságelárusitók
felvétetnek a Horváth József hirlapárudánál.
| Pesti Hírlap j
l sísmdcN számában f [ r«$én?j és növeli®! f
í»».«»mM»mHMMM«>IM»\'l<>
ZALAI KÖZLÖNY
1921. március 6.
Apró hirdetések.
Jobb csatádnrtl kvártélyt koszttal,
vagy koszt nélkül keresek. Értesítések a kiadó-
hivatalba.____J®
Keresek hnt havi mezőgazdasági mun.
kára munkásokot és részes aratókat. Jelentkezni
lehet vasárnap délelőtt a Rozsa vendéglőben 22? J
Borszivattyu (borgép) liatzAált, majdnem teljesen uj gummitőmlóvcl, tovébWá használt kitűnő állapotban levő boroshordók eladók. Cim a kiadóhivatalban. 2272
13 éves kislány felvétetik kis gyermek mellé. Cim a kiadóhivatalban._2873
Fiatal ügyes maszürnő kerestetik állandó alkalmazásra. Cim a kiadóhivatalban. 2267
Viselt zsakett öltényt magas termeire
jutányos árban vsnnék. Címeket Karlovics fodrász üzletébe Fő-ut 3. alá kérem 1207
Eladó «gy teljes üzleti berendezés, pultok, stelázsok, mérlegek stb. Bővebb felvilágosításokat od Aczél Ignác ingatlanforgalmi irodája Fő-Ut 8. szám. 2203
Füszerüzlet berendezés kevés áiuval együtt eladó. Cim a kiadóhivatalban. 2255
Jó karban l«vő fUUd «J«dó. Bóvekkct Síintó
ügynök *«$nál.
Bűhkönyiriag
30 ramázsa eladó n letenycl
Hangyaszövetkezetnél á X. 1650. - *—~" 111
0 Air- ■ h4z"k kerttel, házak ClldlUUJk . istállóval, eladó többi bárház, családihiz, ház korcsmnUzleltel. Kászban boktiltözhetók. Eladó Baj.lín 1 holdas, Fór-hincan \'/« holdas, Szenttyírgyvárori 6 holdas, Balatonkcraizturon >/t holdts szőlöbirtek, Zala >j,n emeletes gőzmalwm ntod.ru bcrendtzéssel, kisbirtokok, korcsmaüzletek: — Bővebbet :
Schultz József közvetítőnél
£204 laljkuliM, Jós.of Mh.ro.c-ut .\'. tt-.
SUiizi llrísiUIeptk mpmtsiígi igjiiímibíjt
Bargstein Pál, Szombathely
ajánl
épületfát,
deszkát, lécet;
méretek előirhatók, valamint
kátrányt kátránypapirl és mul
Telefon: 856.
Telefon: S»6.
beüvegeztetná
Mielőtt liázát
kérjen ajánlatot
Steril J. Eálmán
üvegezést vállalatánál, Kazinczi-utca 17—19. (vasutl-u. Unger UUman ház) Képkeretezések mindenféle kivitelben készülnek.
Balog Ferenc és Tsa 1.1
Budapsil, I«., Dnk Firmc-tir 3.
Tvlrfoai J31 —HO. Hflr(ftn;clini Farba!
Fajronc«la|>ot. OtnaiUlapol. Mirrta;-mosalklapot, — Ala XrtUukI lapot. Keramitot. 0»Ml<»»»ek«t, &»OI«Un)>ir*luit.
»■«!-. 1\'mUÓ., Tcmua-, llaton-burko-latok. ralamlnt Kaycuca-fUrdökű-lnk. U«U>D-utc<Ie uc*k hor«tók k*««Jt#»ól.
mm
Ssállit:
Keramltc
Vállal:
Eladó házak.
A város különbózó részén klssbb-nagyobb házak beköltözhető lakással ■ Üzletházak ugy helyben, mint vidéken. — Mindennemű Ingatlanok és üzletek közvetítését a legelőnyösebben eszközli:
Szántó Vilmos
Nagykanizsa, Eötvös-tér 29. Telebn 322
VILÁG
Nagymozgó színház ! Szarvas-szálloda.
&
Pénteken, szombaton, vasárnap HARRY PIÉL felléptével
Repülő autó
FanUsítikui UlarvJor lUmj>t<ík 6 felvonásban. 1. Mr. A l.»Ulf«Jr« mallUL a. Amadalllon Utto
3. K*>u>brand Aukció. 4. OrdOjc f linbor^Ja. A. A repQIA áiímjrctOf. 0. khorlork Holmes II.
Előadások koiJete bítkösnap t» » urakor. V.iir- é> úoocpnapcto 2, 6, \'/,7 8 órakor
00&0&Q&&QG&&G&0QO
Elsőrendű bikavér v8r«s pogányvári
ujbor3SK
Kapható Bruncsics József t\'Uszcr-, csemege- és katona cikkek kereskedésében Sugát-ut 53. szám alatt.
| URANIA K = !
Péntek, szombat és vasárnap ^
£ Gróf Monté Cristó in. r. £
Hétfőn, kedden és szerdán # & Notre-Damei toronyőr.
^ UugA Viktor reg«ay«.
W Max és a nadrágtartó. &
S YlgJAtAk 3 r.lT. KC.sarcj.IOt MAX UNDKR. . ^
5 Móric és unokanővérei. *
JfV VlgJAWk. y».i\'»(.161 FKJNCX. Í7
6 Ő és a megzavart idill. J
Amerikai l.tirifssk. ^
^fc Kló*Jósok kaxJoto kwuíapokon O-As X órakor 3Jj| ^ Vtiii- é* ünnepnapokon .1, I». \'/•7 is * orakor.
SS^^SeBOÉ
mXCNAS
cip»
cremet
HASZNAI. ION. MEHT NINCSEN JOBB A VILÁGON
Külföldi tartozások
kiegyenlítésére n mai alacsony kurzusok a legalkalmasabb, k Átutalásokat szolidan cs -kii/\'-.
PAMNONIA
BANK- ÉS TŐZSDEBXZOWÁ-XII IHODA KAPOSVÁR
Nagykanizsai Fiókja (SzlzH.it Iroda)
Zrínyi Mikks-utCft 3u. 1. e.iielct.
Tavuazra nlnca azebb, mint egy pár
MILTÉNYI-CIPŐ
narr \' Tilsa sták ify raktáron = mint xaaffrantaUara =
MILTÉNYI SÁNDOR ÉS FIA
yL
di>ftArahtiAWa«i a vAros paUtfJikaa. M-nl a
QzUtözerzők
fiz fizetéssel is magas Jutalékkal felvétetnek a Phönix Biztosító Társaság zalamegyei főiigynökségénél, Nagykanizsa, Kazinczy-utca 11. sz.
Síremlékek sírkövek
sir díszek
iii
katonai síremlékek
torvex6»«t «• k#**IM«*t vÁllatja
„KURGÁN" szobrász-művészek társasága
Mr(krrrsé\'.r« tervr«0»ok»l kOMUnk.
Clan wKU«OAü» TKMKTÖ-MCviiKEKTl VÁLULtT Badapasl. TI.. T.r*«-k5rul 1T.
3IETRICH ES GOTTSCHLIS R T.
Figyelmeztetés.
Félreértések és jóhiszemű. tévedések elkerülése céljából ezúton értettem igen tisztelt üzletfeleimet, hogy miután a háború kitörése előtt at általum alapított Gottschlig Ágoston Részvénytársaság kötelékéből kiléptem s ti háborút végigküz dőltem, az édesatyám által 1865-ben X„ Füzé&u. 30 alutt alapított eredeti
Dictrich és Gottschlig
likőr-, rum- és cognacgyáral, valamint teanagykereskedést fenti helyen a mai kor igényeinek teljesen megfelelően ismét működésbe hoztam.
A Gottschlig Ágoston Részvénytársasággal tehát semmiféle közösségem nincsen és miután az összes régi bevált receptek birtokában vagyok, biztosíthatom nagyrabecsült régi vevöközönségemet, hogy ezentúl is a régi és legkiválóbb minőségű árut gyártom és hozom forgalomba.
Ugy régi mint^-nj vevőkörök pártfogását kérve
kiváló tisztelettel ■ lovag Gottschlig Ágoston a DIETRICH ES GOTTSCHLIS B.T.
▼ oxérl*«*|r«.tóJa.
BUDAPEST, X, FUZER-U.30.
Nyomatott a laptulajdonosok: Zalai és Gyarmati könyvnyomdi\'ában.
60 Ik f vtolvnm
Nnj;ykaiiii.sn, 1921. március S. Kedd
54. szám. \'
ZALAIKÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
it klvl«5hlv«Ul: Pőnt 13. si. " Intóruiban-telofoo 78. -
Megjelenik mindig kora reggel
FÓSZBRS\'ESZTÓ:
Dr HEOEDÖS QYÖRGY
n.mutgj. k4p.te.ltf
mRI.ASSZBRKESZTÓ:
BODROqKÖZY ZOLTÁN
BI6flicUM Hr.ki
Eníii ii:. 360 K. F<Uvn l«0 K. NegyíJ-évt. 90 K. Kkt hír. 50 K. llny°\' \\rtw ir. 1 K
Dr. Imre 5ónöor előadása.
Az együttérzés gondolata. A mások iránti felelősségérzet. — A politikai felelősség. — Legyen egy közös vezető gondolat, amely összetart. — A nemzet iránti kötelességérzet. — Az egyén és a
nemzet közti kapcsolat.
Ax alábbiakban közöljük dr. Imre Sándor kultusz-államtitkár nagyhatású oeszédét, a melyet u Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Körben mondott cl hihetetlen nagyszámú hallgatóság tomboló ünneplése mellett. Kom-mentért nem füzünk hozzá, mert Imre Sándor erre nem szorul rá Egyedül azt jelezzük, hogy amit módunkban van közölni, csak vezető gondolatai voltak hatolmas előadásának.
Beszédét igy kezdte:
— A nemzeteket különböző időben, különböző gondolatok vezették. Igy volt és igy van a magyar nemzetnél is, amelyet most az újjáépítés gondolata tSh-\'el. Nem volt azonban a múltban egységes uralkodó vezető gondolatunk. Ezt nem lehet eltagadni. Most ugy tűnik föl, mintha lenne. Egy kétsoros idézet foglal helyet minden írásunkban, ami a magyarság feltámadását akarja megerősíteni.
— Valahányszor ezt a jelmondatot olvasom, nem tehetek rólu, itt valami fogyatkozást érzek. Nincs oda téve: „Egész Magyarország mennyország lehel*. Ez a kifejezés „Egész Magyarország mennyország" azt támaszthatja az emberekben, hogy a magyarságnak nem kell egyébb, csak visszakapjuk a régi határokat, pedig amit egyszer elveszi-
. tettünk, azt másodszor könnyebb elveszteni. Nukünk arra kell gondolnunk, hogyha visszaszerezzük, hogy fugjuk megtartani Es itt idézem Széchenyi István gróf mondását: „ Hatalmunkban van a feltámadás ereje". Majd a követ kcxőket "mondotta :
— Itt élünk ezer éve és a magyar nem volt igazán nemzet. Mert itt még a magyar nem volt egységes. Mi teszi a nemzetet ? Mi tesz bennünket egy nemzetté? Ha meg van bennünk a^közös\'^ lélek, meg van bennünk ax összetartás. És itt ugy látsxik ellenkezésbe jutottunk magunkkal. Mert azt nem lehet eltagadni,"*hogy nem érzünk egyet az elszakított Kolozsvár, Kassa, Pozsony magyarjaival Ezt ax- együttérzést azonban az elszakadás következménye támasztotta fel. Není elég, hogy az összetartás érzését a xtestedelem tudata idézze clö. Arra volna szükség és ez hiányik, hogy minden cselekedetben, minden érintkezésben egy gondolat vezessen, hogy mi magyar nemzet vagyunk. Az hiányzik gondolkozásunkból, hogy egy cél vezessen bennünket,
A nemzetnevelés gondolata az, hogy a, nemzetnevelés munkájának teljességét, igazi célját megfoghatólag ez a s/ó fejezze ki, hogy
— Saját tudósi tónk tói. — nemzeti. Hiányzott belőlünk az együttérzés, a nemzet sorsáért való felelősség érzete, A felelősségérzés kifejlesztésének célja legyen a kötelességünk.
— Ha azt akarjuk, hogy itt a magyar igazi nemzet legyen, akkor nekünk arra kell törekednünk,\' hogy minden emberben fej-lesszUk ki a magyar nomzetbe tartozásának közös tudatát.
— Mi a nemzet sorsáért való felelősség érzés? Nagyon egyszerűen, ax a lelki állapot, amelyben szándékaimnak, cselekményeimnek várható következményeit elgondolom és mérlegelem, mert tudom, hogy ezekért a követ kezményekért helyt kell állnom. Itt egy nagyon fontos dolgot kell megállapítani. A fclelŐsségérzéa a legtöbb emberből nem hiányzik,\' hanem különböző fokban van meg. Primitív fokbun von meg a felelősségérzés, amikor a természetes önzés uralkodik. Ez a felelősség érxés a büntetéstől való félelem, vagy jutalom reménye, amikor csak ezért a felelősségért valakinek tartozom, vagy valami hasznom van belőle. A másik fokt amikor az emberben feltámad egy bizonyos kör iránti felelősség érzés. Az első fokon az ember előtt csak önmaga van, a második fokon a hozzá legközelebb állók kőre. Itt az ember azt hiszi, hogy személyesen tartozik valamiért. A legtágabb kör, amikor az ember, mint kötelességét érzi a Jclelösiéget és ezt a nemzettel szemben érzi. Erro u magaslatra kell felemelkedni mindenkor és ext a kört amelyért a felelősséget érzem felemelni. A nemzetért való felelősségérzés alatf értem azt az állapotot, hogy milyen lesz az én tettemnek a nemzet sorsára való hatása. Ennek az érzésnek tudatosnak kell lenni. Tudatosnak kell lenni minden tagban és ekkor valami egyébb is következik ax együtt érzéssel az ogyütt akarás. És ha ide eljutottunk, okkor voltaképen ott vagyunk a politikánál. Ha eljutottam oda, hogy érzem n felelősséget a nemzet sorsáért, akkor egy nagy magaslatra emelkedtem és politikát folytatok. Nem politikát a sző átkos értelmében, hanem a szó igazi régi filosojiai értelmében. Politikát nem pártok szerint, nem miniszterek szerint, hanem az ország a nemzet sorsa
.szerint. Erre a politikai felelősségérzésre kell az embernek felemelkedni. Azonban ex még nem elég. Kell még legyen egy kozŐa vezető gondolat. Kell legyen egy szabálya életemnek, gondolkozásomnak, tudnom kell,
hogy egy előttem álló célnak felelős vagyok és akkor van az életemnek vezető gondolata. Akkor látok magam előtt célt, egyenesen haladok és nem lámolygok ugy, ahogy az emberek nagy része támolyog. Az emberek nagy része cselekedeteinél nem azt kér-dexi, vájjon az megfelel-e tervelnek. Az emberek legnagyobb része igyekszik eltalálni, hogy mi lesz a legjobb, de nem tudatosan teszi ezt. Ha pedig a tudatosság meg van bennem, akkor ex határoxott Mint ad minden cselekedetemnek, ez ax érzés mély értelmet ad tetteimnek. Ha ex az érzés általános, megszűnik, megakad a felületesség, a könnyelműség. Akkor nagyon megerősödik az emberekben a bírálat, akkor kezd kialakulni az emberekben ax önxetlen-ség és uralkodóvá válik ax emberekben a kötelcsségérzés és ex a kőtelességérxést másként kell értelmezni, mint azt, amely arra tanitjn ax embert, hogy nem akarok a paragrafusok ellen véteni, akkor a köteles-xégérxés nerit lesz ax, hogy számot tartozom adni X-nek vagy Y-nak valamilyen élettelen szabály alapján, hanem akkor a kötelességérzés lesz az élő erkölcsi szabály. Ex a kötelcsségérzés (Pflicht) tette hatalmassá o -német nemzetet. Ez az, ami a területében megnyirbált Németországot még ma is nagynak hagyja. Ha kötelcsségérzés felé vezető becsületes törekvés megindult, akkor a kötelesség azt jelenti, hogy tudom mit parancsol nekem a lélek, meg kell tennem, amit parancsol és axt fogom tenni, amit parancsol.
— A kötelességnek ex ax értelmezése emeli fel az embert. Igy lesz a nemzet iránt érzett kötelesség ax, amelynek alapja a nem-xet iránt érzett felelősségérzés. Igaz, hogy a kötelesség érzés ludatdban ax ember élete nehezebb lesz -y dc miért ? — mert tartalmasabbá válik. Az emberre nézvo ez tehát súlyt jelent, tartalmat, rendeltetést ad, vagy amit a krisztusi tanítás igy fejet ki: .nemesebbé tesz".
— Akikben ex megvan, aki a felelősség érzés harmadik fokára felemelkedett, azok igazán erkölcsi személyiségek és azok elérték a fejlődésnek a magaslatát.
— És most mi ennek a felelősségérzésnek jelentősége a nemxetre nézve ?
— A nemzet nincs másutt, csak ax egyének lelkében. Késxcn vagyunk tehát azzal is, hogy mit jelent az. Jelenti azt, hogy a nemzet minden egyes tagja Igyekezzék azt megtenni és megismerni, amit a nemzet hasznára e pillanatban szükségesnek lát. Ha a nemxet minden egyes tagja dolgozik, ha a lelkekben meg van az a tudat, hogy nem elég magamnak dolgozni, másoknak a munkájára is szűkség van. A felelősségérzés továbbá kifejleszti a másik ember iránt való jóakaratot. (És milyen kevés
ZALAI KÓZLUNY
192). március 8.
jóakarat van Magyarországon 02 emberekben egymás iránti) Kifejleszti ax emberben a tárgyilagosságra vali törekvést. Eljuttatja az-embert a megyyözSdés megszerzésiig. Tehát aki-!>cn meg van n. felelősségérzés, törekedni fog másokat megbecsülni, másokat megérteni. Ez neonban nehéz Ho!ox\' Gondoljunk csak arra, hogy milyen nagy költünk ma is a széthúzás, milyen nagy a támadás, milyen szomorú a régi módi magyarországi politizálás. Az Ígérgető képviselő urakban nem volt egy szikra felelősségérzés sem. Akiben felelősségérzés van a nemzet sorsa iránt, az nem ígér, csak olyat, amit be tud váltani, mert tudjuk jó), hogy felcsigázott vágyak mit jelentenek a nemzet sorsára.
A felelősségérzésnek általánosnak kelt lenni. Mindenkinek minden lépését át kell hassa a felelősségérzés, ez azonban csak ugy lehet, ha mindenki tudja, hogy mit jelent cselekedet.: a nemzet életére. Ha a felelősségérzés meg volna mindenkiben, hu minden tisztviselőben, Ügyvédben, orvosban, kereskedőben, iparosban, újságíróban benn volna ez a felelősség-érzés, akkor egészen bizonyos, hogy ezen a szerencsétlen Magyarországon sokkal kevesebb lenne a gáacavelés, a gyűlölködés, a szenvedő és elkeseredett ember, de több volna a kölcsönös szeretet, sokkal több volna — aminek nevét nugyon sokszor emlegetik — a nyugodt munka. Harc okkor is lenno. Harc nélkül nincs embert élet, a harc akkor azonban a gonoszok, lelketlenek, kártékonyak ellen folyna.
Hogy ilyen felelősségérzés kifejlődhessen, oda kell törekedni a ncvclökncW.JEzt a felelősségérzetet kell fejleszteni a családnak, az apáknak, anyáknak és az iskolának. Ki kell fejleszteni az egyén és a nemzet közti kapcsolatot. Rá kell vezetni, meg kell ismertetni vele, hogy a nemzet sorsára nemcsak a nagy emberek halnak, hanem a kicsiny emberek tsclekedctc is kihat arra.
— Felelősségérzés azonban az emberek egyetlenegy fajtájában lehet, « azabadlelkll emberekben. Ez nom jelenti a zabolátlan-ságot, hanem az erkölcsi szabadságol. Nem vétók a paragrafusok ellen, hanem azért nem vétek, mert lelkemben él az a tőrvény, amely azt mondja, hogy hogyan kell cselekednem. Az önállóságot kett fejleszteni, de nem szabad a mástól való függetlenséget figyelmen kivül hagyni. Nlucs független ember. Függetlenség nincs, de szabad-lelküaég van.
Hosszabb pedagógiai fejtegetés után igy fejezte beszédjét:
mA magyar nemzetnevelésnek nem látom más központi szabályát, minthogy- minden ember, aki mással érintkezik, nevelje azt a nemzőt Iránti felelősség érzésre.
Vasutasok nemzetközi kongresszusa.
Budapest, március 7. Március közepén Barcelonában nemzetkőzi vasúti kongresszus lesz, amelyre meghívták Mafyarországot is.
Értesülésünk szerint Magyarországot Valter En.il külügyi osztályfőnök fogja képviselni. A nemzetkőzi vasúti forgalom lebonyolításáról fegnak tárgyalni.
Csonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország: mennyország!
Nemzetgyűlés.
Budapest, márc. 7. Rakovszky István háromnegyed 1 órakor nyitotta meg az ülést. Jelenti, hogy Usetty Ferenc a sörbojkot ügyében sürgős interpellációra kért és kapott engedélyt. Ezután rátérnek a napirendre.
Szilágyi Lajos: A jogrend hiányában látjs az okát annak, hogy a kereskedelmi és ipari élet pang, a termelés csökken és nehéz a megélhetés. Amig nincs teljes jogrend, nincs szükség annak védelmére. Azután rátér a puccskísérletekre. Megemlékezik Prónay alezredesről, aki ina is teljhatalmú hatalom, mai rendelkezik és önálló akciók teremtésével foglalkozik.
Elnök a gyorsírói jegyzetekből uicgálla-pilju, hogy Szilágyi a kormányzó személyét is belevonta a vitába, ezért őt ulólag rendreutasítja.
Ezután Szilágyi kijelenti, hogy mivel beszédjének hátralevő részét nem tartja a nyilvánosság számára valónak, iirra kéri az isa\'ságügyminisztert és az elnököt, hogy rendeljenek cl zárt ülést.
Tomcsányt igazságügymíniszter kijelenti, hogy a kormánynak nincsenek titkai éa ezért nem tartja szükségesnek a zárt ülést.
Elnik: Szilágyi képviselő ur már megint négyszemközt elhangzott kijelentésekre hivatkozik, ezért fogadtam őt csak liinuk jelenlétében. (Zaj a baluldalon.)
Szilágyi magából kikelve jelenli ki, hogy az elnöknek nem áll jogában őt az elnöki székből sértegetni.
Elnök rendreutasítja Szilágyit.
Szilágyi visszautasítja az igazságügy-miniszter állítását. Hosszasan foglalkozik a Landau üggyel. Bizonyitja, hogy a minisztériumban még nem történtek meg* a tisztogatások. — A jogrend helyreállítása a hadsereg fegyelmének biztosítása.
Sréter István : Személyes kérdésben szólal fel. Nem válaszol Szilágyi támadására, hanem kérdezi a nemzetgyűlés minden tagját, vájjon az ország érdekében kívánatosnak tartják-e azt, amit Szilágyi mondott.
(Nagy IDj tör ki, az egész Ház felkiált: Nem I)
Sréter : Szilágyi ezzel a beszédével Göndör Ferencnek és a bécsi magyaroknak használ.
Szilágyi-. (Izgatottan felkiált) Hazugság nem áll.
Szilágyi Lajos: Személyes megtámadtató* címén szólal fel. Sréter tudatosan hamisan állítja be az ö személyi!, rninlha kibujt volna a katonai szolgálat alól. A külföld nem a nemzetgyűlésből értesül arról, hogy mi történik Magyarországon.
Belitska Sándor honvédelmi miniszter:
—: volt — .szerinte — régi dolgokat előhozni. Ezek már vizsgálat alatt állanak. Ami az uj dolgokat illeti, leghatározottabban ígéri a szigorú vizsgálatot.
Ezután az összeférhetetlenségi választmány tagjai tették le az esküt.
Elnik: Legközelebbi ülés csütörtökön délelőtt 10 órakor.
Kovács J. István a napirendhez szól.
Huszár Károly megállapítja, hogy a deb-reczeni templom meggyalázásával a vallásos szellemet gyalázták meg. Szigorú megtorlást követel.
Teleki Pál miniszterelnök hozzájárul a napircndindilványhoz. A kétnapos szünettel a nemzetgyűlés dokumentálja a felekezeti békességet és a .keresztény összetartást.
Ezután Usetty Feren interpellál a kereskedelemügyi miniszterhez a sör árának 100 százalékos emelése és a sőrkarlcll feloszlatása tárgyában.
Ülés vége délután fél 3 órakor.
Egy hallatlan árdrágítás.
A sörkartell száz százalékkal emelte a sör árát. —. A vendéglősök bnjkotja. — Dokumentum
a szabad forgalom ellen.
Egy szemérmetlen árdrágítást osí t hozta lázba a napokban az egész ország vendéglőseit. Történt ugyanis, hogy az Árvizsgáló Bizottság nem rég szabaddá tette a sör árát. Álig történt meg azonban a sör szabad forgalma, összeütötték fejüket a sörgyárosok s kérlelhetetlenül 100 százalékos áremelésben állapodtak meg.
Az uj árak szerint egy pohár sör ára 7, egy korsó ára 14 s egy üveg ára 15 korona lenne.
Ez a szemérmetlen árdrágítás annál inkább vérfelforraló, mivel a gazdasági élet horizontján mindenfelé árcsökkenést lehet tapasztalni.
Az egymással teljesen szolidáris sörgyárosok, akik egy egységes kar-tellben egyesültek, nem átallották ezt a nyomban uzsornbiróság elé tartozó árdrágítást hamarosan életbe is léptetni. Az uj árak ugyanis már a mai nappal életbe léplek, söt voltak vendéglök, amelyek napokkal előbb a 100 százalékos áremeléssel mérték a sört.
Becsülelére váljék azonban a Vendéglősök Országos Szövetségének, ebbe a becstelen áremelésbe nem ment bele, sőt országosan kimondotta, hogy amig a sörkartell vissza nem vonja áremelését, addig nem mernek a vendéglökben sört. Ez a mód a leghelyesebb, amellyel felelni lehet a tervszerű árdrágításra.
A nagykanizsai vendéglősök is megkapták a budapesti szövetségtől a telefonértesítést, amelyben csatlakozásra szólítják fel 5ket.
Nincs okunk egy percig is kételkedni abban, hogy a helyi vendéglősök is teljes szolidaritást vállalnak a budapesti határozattal, ezért inkább a közönséghez fordulunk felszólításunkkal, hogy a sa|át érdekében vegye teljes bojkot alá a sört. Elvégre meg lehet állani a legnagyobb sörivónak is, hogy addig, amig a régi ár teljesen vissza nem áll, nem fogyaszt sört.
Ez a legbiztosabb mód, ahogy sikeresen lehet leküzdeni egy ilyen országos érdekű árdrágítást.
Különben a Vendéglősök Országos Szövetsége egyhangúlag azt a határozatot hozta, hogy a kormányhoz fordulnak a sörkartell feloszlatása és az Arvjzsgáló Bizottság közbelépésének biztosítása végett és hogy ma reggeltől kezdve az ország egyetlen vendéglőjében, kávéházában és büffé-jében sem fognak sört kiszolgálni.
Kimondták továbbá, hogy a fűszereseket is felhívják arra, hogy csatlakozzanak.
értesülésünk szerint Uselly Ferenc nemzetgyűlési képviselő egyik legközelebbi ülésnapon interpellálni fog a sörkartell uzsorapolitikája miatt.
A vendéglősök hazafias magatartását ezúttal feltétlen líi kell emelnünk, akik teljesen a fogyasztó közönség érdekében szállottak sikra, amikor tilta-
1921. március 17.
ZALAI KÖZLÖNY
S__
koznak a sörkartcll indokolatlan és mértéktelen árdrágítása ellen.
Különösen azért sérelmes a sör-kartell emelése, mert az olcsóbbodási hullám épp most érkezett el hozzánk és a sörgyárak ahelyett, hogy óriási mervü haszonrészesedéseik után legalább mérsékelnék a maguk kapzsiságát, olyan mérvű árfelemelést ^karnak keresztülvinni, amire nincsen példa. A vendéglősök azt követelik, hogy az Árvizsgáló Bizottság, amely felszabadította a sörárak eddigi megkötöttségét, lépjen közbe s ha a kormány nem hajlandó közbelépni, akkor kénytelenek lesznek az uzserabirósághoz fordulni.
íme egy kézzelfogható példa arra, hogy a kormány nem adhatja meg a teljes szabad forgalmat, A szabad kereskedelem és a szabad forgalom ma még kipusztítaná az ország lakosságát
Megjegyezzük még azt is, hogy a sörkarteli ilyetén árdrágítását alig egykét budapesti újság irta meg. A való tényállást azonban ezek is részben elferdítve adták tudtul.
Minden oldalról támadások érték az államot, amikor az egyes árakat szabályozta. Egyik félnek ez volt a sérelme, a másiknak ismét más. Jó azonban soha nem volt.
íme, a nevezett eset kézenfekvő dokumentumát szolgáltatja,- hogy ha az állam nem szabályozza az árakat, szabályozza a kartell. Ezt azonban nyögheti a fogyasztó közönség.
Hisszük azonban, ha a sörgyárosok az árdrágításnak eme prototípusában olyan szoros kartellben tudtak dönteni, a fogyasztó közönség is épp olyan egységesen bojkotba tud lépni. Ez a saját érdeke, mert ha a sörgyárosoknak emfe árdrágító próbálkozása sikerrel fog járni, egész biztosan jönnek utána a többi kartelek.
Londonban elutasították a németek uj javaslatát.
Páris, márc. 7. A „Matin" londoni tu-dósitója hajnali két órakor a következőket táviratozza lapjának a németek ujabb javaslatáról :
A németek elhatározták, hogy öt évi törlesztést ajánlanak fel és a további években teljesítendő fizslés megállapítását a későbbi időre halasztják el.
Ezt az ajánlatot a szövetségesek elutasították.
A németek erre nyomban valamivel több évre terjedő fizetést ajánlottak. A szövetségesek azonban nzt követelik, hogy 30 évre terjedjen ki a németek fizetési kötelezettsége.
Az orosz ellenforradalom.
Berlin, márc. 7. Áz oroszországi ellcn-• • forradalomról Rigából a következő részleteket jelentik:
Kronstadtban rohamosan terjed a lázadás. A „Petropavlov". cirkálóhajó matrózai elfoglalták a Kronstadt szovjet elnökét, Visilicvet és a balti flotta népbiztosát, Vulkil.
Lenin és Trocky parancsára a szovjetek közhírré tették, hogy Koslovszky tábornokot és a kronstadti lázadók vezéreit bárki és bárhol agyon ütheti.
hírek.
— Dr. Hegedű* György beszámolója. A letenyei választókerület nemzetgyűlési képviselője, dr. Hegedűs György vasárnap beszámoló beszédeket mondott Tót-szentmártonban, Pctriventén és Semjénházán. Mindenütt a legnagyobb lelkesedéssel fogadták a közszeretetben álló képviselőt és feltétlen ragaszkodásukról biztosították. Dr. Hegedűs beszédeiben ugy a belpolitikai, valamint a külpolitikai helyzettel, továbbá,a földbirtokreform-mai, a vármegyei szervezet átalakításának szükségességével. a keresztény irányzultal stb. foglalkozott. Kijelentette, hogy vozetó csillaga ennek az országnak a keresztény világnézet, amely diadalra jut mindenáron, minden akadályon keresztül. Itt többé osztályliberalismus uralkodni nom fog, hanem n keresztény libe-ralismus, amely érdem, becsület, kötelességtudás szerint mér. E kérdéstől függ konszoli dációnk is. Külpolitikánk szerinto rendes útra terelődött, az ország tekintélye nő, amelyet legnagyobb rószben kiváló hadseregünknek köszönhetünk. A jövőt reményteljesnek látja. Ugy látja, hogy nagy vihar jön, ezzel szembe kell nézni és csak akarnunk kell, a győzelem miénk lesz. Mindenütt sokat foglalkozok a kisbérietekkel, házhelykérdéssel és fóldbirtokre-formmal. Az a véleménye, hogy hogy a haza ellensége az, aki e törvények végrehajtása elé akadályt gördít. A falu az alap, amelyro építhetünk, ez megbízható, keresztény és magyar, azért az intelligencia önmagát erősíti akkor, amikor a falu felé nyújtja kezét. Nem érti a közigazgatás magatartását, amely most mokacs-kodásával rossz szolgálatot tesz a hazának. Azonban bármily akadályok merülnek Is Fel, azokat a kisgazdapárt lo fogja gyűrni. Politikai muokájában főcéljának tekinti a tarsadalmi osztályok közötti harmónia biztosítását.
— Eljegfyxé®. Papp József hírlapíró, a „Zala" segédszerkesztője eljegyezto Keleti Janka urleányt. Amikor az örvendetes hirt regisztráljuk, nem mulaszthatjuk d, hogy kitűnő kollegánknak a magunk nevében ne tolmácsoljuk szerencsekivánatunkat.
— Dr. Pröhle Károly két előadása. Dr. Pröhle Károly soproni evangélikus theo-logiai tanár szombaton délután és vasárnap délelőtt az evangélikusok helybeli templomában magas szárnyalású előadást tartott. Szombaton délután még vallásfilozófiával fejtegette a vallásnélküliség lehetetlenségét. Ebben az előadásában tisztára az észre apellált. Vasárnap délelőtti előadásában már az uj-nemzedék nevelését célozta s a keresztény családi nevelést sürgette, a szónok a konzervatívabb álláspont mellett tört pálcát, azonban ez a nevelési konzervativizmus is haladást céloz, mert a nevelés élő, fejlődő valami, amely megállapodást nem ismer. Második előadásában] már pedagógiai fejtegetésekbe bocsájtkozott, alapos tudásával s széleskörű jártasságával. A nagyszámú hallgatóság nagy örömmel vette a tudós pap előadásait.
— A fa maximálta ára. Zalavár-vármegyc közigazgatási bizottságának gazdasági albizottsága a tűzifa árát Zalavármegye területére a kővetkezőkben állapította meg: hasábfa köbméterenként 220 kor, dorongfa köbméterenként 190 kor., tuskó-, dült- és száraz ágfa két fogatú szekérrel 176 korona, hulladékok és forgács két fogatú szekérrel 132 korona. *\'
— Ax Irodalmi Kör vegyeakaru folyó hó 8-án (kedden) a március 15-ikl ünnepre való előkészülés céljából próbát tart. Kérem a pontos megjelenést. Rácz.
— Tájékozódás a külföldi piacon.
Az áresésekről és a külföldi, valamint a belföldi piacokon tapasztalható olcsóbbodásról irtunk már. Az alábbi adatokkal csak bizonyítani akarunk s a vásárló közönség szemét akarjuk kinyitni. Triesztben 5,000 tonna szén van s megvételre vár. Ebben azonban nincs benne az állam és a vasutak szene. Egy tonna ára 400 lyra. Egy hónappal ezelőtt 600—700 lyra volt. A kivi kg-ként 100—130 osztrák korona, (a mi pénzünk szerint 50 K) Cseh cukor 100 kg-ként 8\'/, dollár, Triesztbe leszállítva. A tudósítás megjegyzi, hogy a kutya sem veszi. A rizs Marseillesben 100 kg-ként 80 francia frank. A tea ára emelkedik. A cacao ára változatlan. Megjegyzendő, hogy egyes államokban a cukor készlet meghaladja az 1 millió tonnát, holott egy év előtt alig 375 ezer tonna volt. v
— Éhenhalt bitó. Budapestről írják: Szombatod délután agyonlőtte maját Olgyai Viktor miniszteri tanácsos, akit a nyomor kéT-getett a halálba. A megrendítő öngyilkossággal egyidejűleg tömették el Kessclbauer Ödönt, a pestvidéki \'törvényszák 50 éves bíróját, aki a szószoros értelmében éhenhnlt. A biró felesége ugyanis elhalt, öt gyermek maradt uiánn», akik közül a legidősebb 14 éves iskolás fiu. A biró Mesége halála után a népkonyháról hozatott ebédet családja részére.*A rojaz táp-.látóktól azonban súlyos gyomorbajt szcr/.ett. Agynak esett három hónappal ezelőtt és most hosszas szenvedés után elhunyt.
— Románia nagy bevásárlásokat tesz. Románia a külföldi államokban nagy bevásárlásokat tesz s állami pénztárjegyekkel fizet. A vásárlások nagy részben Olaszországban történnek, ahol szívesen veszik a román állam pénztárjegyeit. Vásárolt anyagok : lokomotív,\' vagon, hidalkatrészek, malombcrende-zések, cipő, textill és pamut áruk.
(x) Luciano Albcrtini és testvérei, a világhírű olasz artisták a főszereplői annak a csodás olasz müvészdrámának, melynek címe „Lovaglás az űrben- s amelyet kedden, szerdán és csütörtökön játszik a Világ-mozgó. Jegyek már egész nap válthatók.
(x) Aranyat, ezUatÖt és brilliánsot mindenkinél magasabb áron vásárol Kopár A. órás és ékszerész Deák-tér 12- sz.
(x) Méhészek 1 Kerctiéc 1 folyóméter 2 kor, kupiárak Országos és Neisor duplafalu festve igon olcsón beszerezhetők Szabó Antal méhészeti eszközök raktárában.
Wrangel csapata a dalmát tengerpartokra megy.
Belgrád, március 7. A .Novesti\' szerint a délszláv kormány felhatalmazta a Wrangel csapatokat, hogy bizonytalan időro a dalmáciai tengerpartra vonuljanak. A hadsereget igy tehát el fogják vezényelni, azonban még nem tudják hová.
A szerb újság szerint, ezt a hirt összefüggésbe kell hozni Fo\'eh tábornagynak Belgrádba való érkezésével, amely a küszöbön áll.
A francia tábornagy utjának célja hifszerint az, hogy Lengyelország, Románia, Cseh ország és Jugoszlávia közt katonai egyezséget készítsen elő
Szerkesztői Üzenetek. ^ Egy érdeklődő. A nevezett árdrági-tási ügyben még nem érkezett le a helybenhagyás. Ez azonban no aggassza, mert egész biztos, hogy helybenhagyják. Ez a legjobb eset. Kilátás van azorfbhn arra is, hogy még újra tárgyalásra is beküíÜik. Ez azonban sem-micsetre sem jelenti azt, hogy az ügyet elejtik, sőt szigorítják.
ZALAI KÖZLÖNY
1921. márciin 8.
Bécsi átutalásokat
legolcsóbban és leggyorsabban eszközöl. Dollárt, dinárt és más külföldi pénzeket ad és vesz
Forgács és Gyulai
Kinizsy-utca 5. sz. — Telefon 378.
A korona Zürichben.
Budapest, márc. 7. Zürichből jelentik: A magyar korona állása ma: (nyitáskpr) 1*40, osztrák korona: l\'277t az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig —"90 szantim.
TŐZSDE.
Budapest, márc. 7.
Valutapiac: Napokon 13M, Foot 1050, I.éva 420, DcDir 426, Francia frank 3100, Lengyel márka 61, Mi/ka G9i, Líra Oxxtrák 62, Rubel 105, Lei 675,
Sxokol 660, Svájci frank--, KorooaJinár 1110, Fraiik-
ólnár 1110, Holland forint —, Estist--.
Értékek : Magyar Hitel 1170. OssUák Hitel »40, Haxal <190, Jelxálojj 430, Lessimitoló 750, Kereskedőim!
R«nk--, Magyar-Olasz--s Beocrini 6769, Drasche
4250, Általános s*éa Síássvári 8126, Salgótarjáni
«350, Urikányl 4»50, Rima 3600, Schlick 1105, Guttmann
--, Naiici 145»0, Dinka 6300, KlatUJ 430<>, Magyar
Cukor--, Adria 8000, AUintika 6250, Királysor 2125,
Bosnyák-Agrár--, Lipták •-, Phöbus 1040, Vasmegyei
Villamos — —, Gizella--, KonkordU 2625.
Nyilt-tór.*)
A nagykanizsai vendéglősök egyesületének közleménye.
Távirat: .Budapesten tartott nagygyűlés egyhangúlag elhatározta a sörkartell 100%-os áremelésének Időrésére, hogy március 8 ikanak reggelétől kezdve mindaddig nem mér sört, mig a sörkartell fel nem oszlik. Kérjük ily értelemben intézkedni. Keszey, elnük."
A fenti távirat értelmében kérjük t. kartársainkat, a fűszereseket és a nagyközönséget, hogy a meglévő sőrkészletüket még a régi árban adják, illetve vásárolják.
Ha valamely vendéglőben, kávéházban vagy füszerQzletban maris drágább sört árusítanának, ugy azt u nagyközönség ne fogyassza, mert a sörúruk tetemes emelését a fogyasztónak kell megfizetni.
H.J..,
•) Az e rovatban költöttekért sem a sxcrkesitóség, i a kiadóhivatal felelősséget nem váUaL
Apró hirdetések.
Trágya eladó Honvéd-utca 19. sz. alatt.
Cselédleány felvétetik Kő ut 22., emelőt, lépcsővel szemben.\' \\
Barokkstylü tömör ebédlő berendezés, egy nagy fehér babakocsi jutányos áron eladó. Bővebbet Szigriszt-irodaban, Zrinyi Miklos-utca 33. I. emelet.
Munka- és tisztaságszerető idősebb házaspár egy esetleg két nagyobb családtaggal állandó munkára felvétetik e hó 15 rc eseileg azonnal. Cím a kiadóhivatalban.
Eladó egy teljes üzleti berendezés, pultok, stelázsok, mérlegek stb. Bővebb felvilágosításokat ad Aczél Ignác ingatlanforgalmi irodája Fő-ut 8. szám. 2203
Ujságelárusitók
felvétetnek a Horvát József hirlapáru iánál.
Hirdetéseket
felvesz a kiadóhivatal!
163/21.
Versenytárgyalási hirdetmény.
A „Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezel" Erzsébet-tcri üzletbódéjánnk építésével kapcsolatos szállítások és munkálatokra zárt írásbeli versenytárgyalást hirdetünk.
A tervek általános, részletes és különleges vállalati Teltételek, versenytárgyalási feltételek, valamint a szerződési tervezet a közellátási üzemeknél megtekinthetők, ugyanott a költségvetési űrlap, anyagkimutatás, különleges vállalati fettételek, ajánlati minták 50 koronáért kapható.
Egyéb felvilágosítást a v. közellátási üzemek és a v. mérnöki hivatal ad
Az ajánlatokat 1921. évi március hó 15. napján d. e. 10 óráig kell a városi Közellátási üzemek vezetőjénél benyújtani.
Nagykanizsán, 1921. évi március 7.
A v. közellátási üzemek.
Balog Ferenc ás Tsa b. t.
Budapest. IV., Diák Femc-tér 3.
Tel* fon ■ 131—80.
bUrgönjrclln: I*crl>al.
n niji . V*your«l»i>ot. Omanllapof. MArr&ny-1 moaalklapoU •• A la Mettlachi lapot. Keramitot, CaniaaiccAvckel, típtltcUujraf okat, n/ii i . Fal-, l\'adlA-, Itrrmo-, llcton-barko-
. uu>ka TKUmlnt rajreuce-nirdöktdak, Baton-medoncek hordók ktiilMiM.
I Fenyőfa
Mt különféle nagyságbon, kiülletésrc jg kiválóan alkalmas. — Kapható:
* Palini gazdaságban
S m* Telefon 73.
IQQQG&QQQQQOQm
, Nngymozgó színház \' Szfirvan-ürilloiia.
Kedden, szerdán és csütörtökön
Luciano Albertini
és testvérei a világhírű olasz artista művészek felléptével
Lovaglás az űrben
kalandordráma 4 felvonásban.
filóadások keidetc hétköznap 6 és 8 órakor. VasAr-él ünnepnapon 2,7«V&i \'/»\' 8 órakor

Tavaszra nincs szebb, mint egy pár
MÍLTENYI-CIPŐ
n*gy vádawxtók ugy raktáron = mint aiejrendolésre =*s
M1LTENYI SÁHIOR ÉS FIA
Kosárfonó L^^.
és segédmunkások sürgősen felvétetnek. Jelentkezni lehet Vida Lajosnál, Gyenes füszet üzletben. — Ugyanolt tanulók is felvétetnek.
VTy <TV »T» ?Tr ÍT» ,-TT «TrVT»-^> Tfy «▼»
* URÁNIA I
Hc»n«njrl.utea t tt<n. — Teleion JS*.
Hétfőn, kedden és szerdán Notre-Damei toronyőr.
IIogA Viktor regényt.
Max és a nadrágtartó.
Vlgjiték 9 fal*. KdatamplAi MAX t.INDKlt.
Móric és unokanővérei.
Vl^AUk. ro«aar«piai V1UXCX.
ő és a megzavart idill.
Amerikai liutlrtik.
i
pf
£ m
Klóadások kexJete köznapokon 6 és 8 urakor ^ v»**r- és üntwpnaMtkoa6, •/,7 és 8 arakor.
ím*
□0000000000000 O OOOOOOQOOOOOa
ZALAI ÉS 6TARMATI
Könyvnyomda — Könyvkötészet - Vonalzóintézet.
117.
• Művek, folyóiratok, meghivók, eljegyzési- és esketési kártyák, névjegyek, számlák, Üzleti nyomtatványok, falragaszok, röplapok stb. e szakba vágó munkák legiziésesebb kivitelben készülnek. Szépirodalmi művek és iskolai könyvek kötése, aranyozás, üzleti könyvek csinos és gyors kivitelben állíttatnak\' elő.
Kiadóhivat, telefon. 78.
NAGYKANIZSA, Fő-ut 13.
aoDoooDoaoooaoaoooöDoooooaesn
Nyomato" a loptulajdőnosok: Zalai és Gyarmati könyvnyomdádban.
60-lk évfolyam
Nagykaiili-aa, 1921. március 9. Szerda
55. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Sz-itkmtfccic és kiadóhivatal: PÖ-ut 15. ax. ———— Intet úrban-telefon 78. ————• Hegjelenik mindig kora rejtjel
FŐSZERKESZTŐ:
Dr HEGEDŰSOYŐRGY
•sniietg). kéfrtMÜ
KKLF.I.ÓSS7.RRKES2TÓ:
BO D ROO KÖZY ZO LTÁN
Blőfisotóai árak:
RRés« 4vr« 360 K. KMvre ISO K. N.gyed-ivn 90 K. Egy hóra 30 K. Bgyee ára 2 K
A debreceni templomszentelés ünnepségei.
Debreczen, március 8 A holnapi templomszentelési ünnepségekre lelkesen folynak az előkészületek az egész városban.
Ma délután három órára várják a nemzetgyűlés tagjainak megérkezését, akiknek ünnepélyes fogadtatására minden előkészület megtörtént.
Este 9 órakor érkezik meg nagyatádi Szabó István földművelésügyi miniszter, aki Fónagy Istvánnál, a Gazdasági Egyesület elnökénél, továbbá Pékár Gyula államtitkár, aki Szomjas Gusztáv főispánnál száll meg.
Az ünnepségek programmja teljesen kész. Szerdán délelőtt 9 órakor ünnepélyes istentisztelet lesz a nagytemplomban, amely alkalommal Baltha-zár püspök prédikál. Ezzel egyidejűleg a templom előtti téren is lesz isten-* tisztelet azok számára, akik kiszorulnak a templomból.
Az istentisztelet után a nemzetgyűlés tagjai megtekintik a Collegiu-mot. Tizenegy órakor lesz a presbiterek gyűlése. Márk Endre polgármester fogja üdvözölni a presbitereket és terjeszti elő az ismert határozati javaslatát. Utána Haypál Benő hitvallást tesz. Délben egy órakor bankett lesz. Délután az Országos Református Lelkészegyesület tartja ülését. Ugyancsak délután lesz a Gazdasági Egyesület ozsonnája, amelyre a képviselők hivatalosak. Este ünnepélyes előadás lesz a Csokonay Színházban.
A kormányt az ünnepségeken nagyatádi Szabó István, BenárdÁgoston miniszterek és Pékár Gyula államtitkár képviselik.
A politika hirei.
Budapest, mire. 8 Apponyi Albert gróf és Andrússy Gyula gróf valószínűleg még ezen a héten fognak hozzászólni a nemzetvédelmi javaslathoz. Appanyi gróf valószínűleg csütörtökön szólal fel.
Budapest, márc. 8/ A belügyi tárca betöltésének kérdése illetékes körök álláspontja szerint most nem időszerű és ezen a ponton a közel jövőben változás nem várható.
Budapest, márc. 8. Ma délelőtt minisztertanács kezdődött, amely eltartott a délutáni órákig.
Budapest, márc. 8. A kultuszminisztériumban ma délután értekezlet >olt a gabona forgalom szabályozása ügyében. Részt vettek tübbck közt Hegedűs pénzügyminiszter éa Tér/fy Béla államtitkár.
Az orosz ellenforradalom.
Pétervár és Kronstadt a felkelők kezén van.
menseviki mozgalom tört ki.
Moszkvában
Berlin, március 8. A Berlinben megjelenő „Rul" orosz újság, tegnapi száma azt jelenti, hogy Pétervár utcáin harcok folynak.
Bécs. március 8. A .Neue Frei Pressernek jelentik Berlinbél: Orozzországból hivatalos helyről érkezett hirek szerint Kronstadt éa Szentpétervár n felkelők kezén van.
Moszkvában menseviki mozgalom tört ki. Nyolcvankét bolseviki vezetőt elfogtak. Szentpétervárott és Kronstadtban ostromállapotot hirdettek ki.
Révaii lapok szerint nz ellenforradal-márok Kronstadtból előnyomulva elfoglalták Krasznojarwszkot. A pszkovi kerületben is öt vörös ezred föllázadt.
Kronstadtban minden hatalom az ideiglenes forradalmi kammité kezében van,, amely felhivta szikratávirat utján a pétervári helyőrségeket, hogy harcoljanak a bolsevikok ellen, a polgári szabadság kikűzdése és az alkotmányozó nemzetgyűlés megalakítása érdekében.
Uj rendelet a cenzúra alkalmazására.
Budapest, márc. 8. A cenzúrára vonatkozólag ma uj rendelet jelent meg a hivatalos. lap mai számában, amely megállapítja, hogy • sajtótájékoztató bizottság hatásköre csupán az állam érdekeit közvetlenül veszélyeztető közleményekre mondhat véleményt. A vélemény azonban a közlés tilalmát nem foglalja magában és jogi következmények a véleménytől teljesen függetlenül kerülnek alkalmazásba.
Friedrich a nemzetvédelmi javaslatról.
Budapest, márc. 8. Friedrich kijelentette, hogy amig a Tiszapőr főtárgyalisa le nem folyik, nem óhajt résztvenni a politikai életben, mert nem tartja ildomosnak a fórumon tartózkodást. Do, azután majd fokozottabb tevékenységet fog kifejteni.
A főtárgyalás nagyon érdekes lesx — mondotta. A nemzetvédelmi javaslatra vonatkozólag az a véleménye, hogy a javaslat bal-felébez védöhatárokat, de jobbfclé semmiféle biztosítékról nem gondoskadik, pedig erra is szükség volna, mert szerinte mindkét iJányu túlzó akciók veszélyesek a hazára és a nemzetre. Hogy ebben mennyire igaza van azt a Tisza-per főtárgyalása is igazolni fagja.
Csehország nem vesz részt az antantakcióban.
Prága, márc. 8. Massaryk elnök lapja „Csás" közli, hogy Csehország a Németország ellen tervezett megtorló intézkedések végrehajtásában nem fog részt venni.
Kutkafalvy interpellációja.
Budapest, március 8. Értesülésünk szerint Kutkafalvy Miklós szombaton a rutén kérdésben interpellációt intéz a külügyminiszterhez, amely Ruszkakrajnában, a Mille-rond-féle kísérőlevélben kilátásba helyezeti népszavazás kérésének okáról szól.
Hans Heintz Evers betiltott budapesti előadása.
Budapest, márc. 8. Hans Heintz Evers ismert német iró n Vigadóban csütörtökre előadást hirdetett A főkapitányság az előadásra adatt is engedélyt, azonban az iróról kapott alapos felvilágosítás után betiltotta az előadást, miután megállapította, hogy Hans Heintz Evers több Írásában súlyos ma-gyargyalizó közleménye szerepel, ugy, hogy nem szabad megengedni, hogy a magyar nyilvánosság előtt á magyarságnak ilyen ellensége szerepeljen.
Mayer kancellár meghallgatja a nyugatmagyar országi képviselőket
Bécs, március 8. Mayer dr. osztrák kancellár az oszirAk ^nemzeti tanács tegnapi ütésén nyilatkozott a nyugatmagyarországi kérdésről és ennek során kijelentette, hogy a magyar kormány képviselöivol tovább tárgyal A tárgyalások során meghallgatja a nyugatmagyarországi magyar képviselők kívánságát is.
A korona Zürichben.
Budapest, mire. 8. Zürichből jelentik: A magyar korana állása ma: (záráskor) l\'37\'/f» osztrák korona: l\'257i az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig —"90 szantim.
TŐZSDE.
Budayaat, mire. ».
V&lntayUa: Nap«4«o« 12*6. Koot 1600, Uva —, Dollár 410, KraaeU frank ÍÖÍO, Lengyal márka 40, Márka tt76, Líra 14SS, Outrák 68,- Rubel 190, Lei 5 BŐ,
Sx.kol 64#, Svájci írnak -. Koronadinár 1060, Frank-
dioat 1060, H.Uaní forint —, Et«*t -.
Brtikak: Magyar Hitel 1740, 0*»Uák Hitel —, H.xai W0, JalaáUg 426, LwtámitoU. 706, Keraakedel.nl
Sank--, Ma<yax OU»s--, B<o«loi WOO, Dra*ctw
400#, AlteláoM nia--, Sxáaiviri t»26. Salgótarjáni
• 160, Unkányt 4800, Rima 3376, Sehllck--, Guttmana
-. Saricl 14*60, Danka--, Klotild S66->. Majyar
Cukor--, Adria 7260, Atlantik* 62CO, Királynőt 2160.
Bo»nyák-Agrár 830, Llpták •-, Phobut 970, Vasmegyei Villámot 1476, Clttlla 1760, Konkordia 2600.
Csonka Magyarország — nem ország. Egész Magyarország: mennyország/
ZALAI KOZl-UNY
1921. március 9.
A Mara-menti falvak feűség-e.
A kisebbségi minisztérium hazafiatlan munkája — A közoktatás ügyi minisztérium állásfoglalása. — Helyszíni megállapítások. — A falvak mind a magyar tanítási nyelv mellett döntöttek,
— Sajáí tudósítónktól. —
innen Dclzal.-iból a kisebbségi -nmii.iíeriuni akkori vezetőjéhez, Uleyfr Jakab urho*.
Ets5 sorban tagadjuk, hogy u mnramcntl
Zajamegyéhez tartozó Cgy-kó; Murán innen fekvő közsíg tanítási nyelvim\', mcg-állapításéra vonatkozólag a kisebbségi minise teriumtól Zila vármegye tanfclügyelőségc 1920. végével a következő leiratot kapta:
.A Murán ir.ncn fekvő szlavon-horvát ajkú községekre vonatkozólag illetékes helyről azt az értesítést nyertem, hogy n délszlávok e viliéken a hozzájuk\' való csatlakozás érdekéken propagandát fejtenek kí s főleg azzal agitálnak, hogy a magyar állam el nyomja anyanyelvük szabad használatát.
Ebből az okból U, de főleg - tekintettel a nemzeti kisebbségek egyenjogúságáról szóló kormányrendeletben nyert felhatalmazás alapján kiadott rendeletre — a zalamegyei tankerületi]ez tartozó több nem magyar ajkú iskola tanítási nyelve tekintetében a kővetkező intézkedéseket tartoro.szükségesnek:
Zalavárraegyc tanfelügyelőségének jelentéséből látom, hogy a muramentí községek közül Molnári, Tólszentmárton, Mura-keresztúr és Bajcsa községek iskoláiban minden nehézség nélkül azonnal keresztülvihető a szlavón-horvát ajkú tanulóknak anyanyelvükön való tanítása, mert az iskolák tanítói birják a szlavon-horvát nyelvet is. Statisztikai adatok is amellett tanmkod-nak, hogy ezekbe.i a községekben a tanulók anyanyelvén való tanításának megvan a törvényes alapja és jogosultsága. A statisztikai adatok szerint Trjtszerdahely, Scn.jén-háza, Fityehdza U azon községek közé tartoznak, melyek lakosságának túlnyomó réaze szlavon-horvát anyanyelvű, azonban a községek iskoláiban nincs horvátul tudó tanító.
Fentiekből kifolyólag elrendelem, hogy Molnári, TóUzentmárton, Murakcresztur és Bajcsa községek iskoláiban a magyar nyelv mellett a hittanok, beszéd- és értelemgya korlatnak, írás- és olvasásnak én a számtannak szlavon-horvát nyelven támlása azonnal bevezettessék.
Mivel a vidékon a nép nem dalol a saját anyanyelvén, hanem magyarul s mert nincsenek megfelelő szlavon-horvát dalai: az ének tanítása tovább ia magyar nyelven marad
Tótszerdahely, Semjénháza is Fítye-háza községek iskoláira nézve pedig elrendelem, hogy mivel a községben nincs horvátul tudó tanító, tegyen javaslatot aziránt, hogy miként vélná megoldani a körségek-ben a aziavon-horvát nyelven való tanitás kérdését, esetleg tanítói áthelyezések által.
Murarátka, Petrivente és Szepetnek községekre vonatkozólag, tekintette! a községek szlavon-horvát anyanyelvű lakosainak csekély számára, egyelőre nem tartom szükségesnek a szlavon-horvát nyelvnek való behozatalát.
Jelen rendeletemnek sürgősen tegyenek eleget és eljárásáról legkéiöbben e hó tegyen ugy hozxám, mint a vallás-cs közoktatásügyi miniszterhez jelentést.. Aláírás: A nemz. kisebbségek
megilzoll államtitkára.
Eddig szól a kisebbségi minisztérium utasítása, amelynek egyes részleteire teljesen feleslegesnek tartjuk a hozzászólást.
Kérdést kell azonban intéznünk nekünk,
községek kívánnák a régi tanítási nyelv tnc változtatását.
Lehetetlennek tartjuk, hogy a nemzetiségi minisztérium a közoktatásival egyetértőleg utasította volna vármegyénk tanfelügyelőjét.
Nem ismerünk tlyan törvényt, amelyikre az utasítás hivatkozik, amely szerint megvan a törvényes alap a régi tanítási nyelv oldalba-rúgására.
Megjegyezzük, hogy a vármegye tan felügydőjétőT küldött fenti utasítást, utólagos jóváhagyás végett a kultuszminisztériumnak is megküldte a kisebbségek minisztériuma, azon ban ez nem értett ve le egyet.
Hogy mennyire nem értett vele egyet, bizonyítják a közoktatásügyi minisztérium átiratában foglalt alábbi kijelentések: .
„A horvát tanitási nyelv bevezetését csak akkor találnám indokoltnak, ha a nevezett falvak ezt kívánnák." (Ezt azonban a nevezeti falvak soha nem kívánták. Szerk.)
„Megállapítottam — folytatja a közoktatásügyi miniszteri átirat - hogy a mfigya rul tudás aránya mindenik községben oly mérvű, hogy a lakosságra nézve egyáltalán nem hátrinyos, a jelenlegi tannyelv fenntartása."
A magyar nyelv eddig nem ;volt hátra nyira, csak előnyére az általános műveltség terjedésének." „Az írás, olvass tudás aránya mindenütt felül van a horvátországi átlagon."
Ezek alapján a két minisztérium közölt tárgyalások indultak meg.
Majd a helyszín! tanulmányra négyes bizottságot küldte le, amelyben a vallás- és közoktatásügy részéről Benisch Arthur és Margitai József tanügyi tanácsosok vettek részt. Utasitásuk az volt, hogy a lakosságot se egyik se a másik irányban no befolyásolják.
A jelentésüket terjedelmessége miatt röviden közöljük:
.1. Petrivente . . . faluban 50 tanuló közül 47 a horvát anyanyelvű. Ugyanebbe az iskolába jár a szomszéd pusztáról 38 tanuló, kik mindnyájan magyarok . , .
Előadván kiküldetésünk célját, ajánlottam a megjelenteknek, hogy az iskolában érvényesüljön a magyar mellett a horvát nyelv is.
Amikor láttam, hogy a megjelentek állási foglalnak ez ellen, megkérdeztem Okét, óhajtják-e, hogy gyermekeik legalább az irást és olvasást tanulják-e anyanyelvükön is? A megjelentek kijelentették, hogy nekik semmi szükségük sincs a horvát nyelvre, mert nekik leginkább Nagykanizsán vau dolguk s noha egymásközt horvátul beszélnek, mindnyájan jól tudnak -magyarul.
„2. Tótszentmártonban ... A jelenlevők abbeli óhajukat nyilvánították ki, hogy az iskolában ugy mint eddig, magyarul történjék a tanitás. Felvilágosító szavainkra bele egyeztek abba, hogy heti 2 órában az egyik tanító tanitsa őket anyanyelvükön való olvasásra és Írásra.
3. Tótszerdahelyen ... A jelenlevők feleslegesnek tartották az anyanyelven való ia-nit.Wk, sőt még a horvát írás és olvasás
tanításának iskolájukba való behozatalát is. Valamennyien azt a kívánságukat fcjezléklki, hogy ki/árólag magyar legyen a tanitás nyelve. Mégis felvilágosító szavainkra beleegyezésüket adták, hogy. az iskolába az anyanyelven való írás és olvasás tanítása külön órában behozassák, de csak azon gyermekek részére, kiknek szülei ezt kívánni fogják.
4. Molnári ... A jelenlevők a magyar tanítási nyelv mellett nyilatkoztak és cs..k felvilágosító szavaink után voltak hajlandók beleegyezni, hogy az iskolájukban az önként vállalkozó szülők gyermekeinek alkalom adassék, hogy anyanyelvükön is tanulhassanak irni és olvasni.
5. Semjénháza . . . község jelenlevő elöljárósága szintén fölöslegesnek tartotta iskolájukba «z anyanyelven való tanitás behozatalát. Mégis érveléseink folytán beleegyeztek, hogy azok a tanulók, kiknek szülei óhajtják, külön órákon írni és olvasni anyanyelvükön is tanulhassanak,
6. Murakercszturon ... A nép itt sem akarta eliogadni iskolájában a horvát nyelven való tanítást, mégis előadott indokaink folytán beleegyeztek abba, hogy amely szülő óhajtja, külön horvát órákra is járathatja gyermekét, hogy anyanyelvén irni és olvasni megtanulhasson.
7. FityehAza . .. község lakossága nem tett kifogást ax ellen, hogy iskolájukban az anyanyelven való írás és olvasás heti két órában tanittassék, dc valamennyien azon kívánságuknak adtak kifejezést, hogy a tani-tás nyelve magyar maradjon.
8. Bajcsa községben ... a jelenlevők a leghatározottabban tiltakoztak az ellen, hogy a horvát nyelv iskolájukba behozassék.
Mivel az a falu közel fekszik Nagykanizsához és egészen a horvát nyelvhatár szélén van, nein tartottuk célszerűnek az anyanyelven való írás és olvasás tanításának erősza-kolását s igy a falu iskolájában tovább is csak a magyar nyelven fog o tanítás tartatni, Általános megjegyzések. Megállapítást nyert, hogy a fent nevezett falvak lakói egy-két magyar csalid kivételével valamennyien szlavon-horvát (muraközi) nyelven beszél s azért gyermekei, mikor uz iskolába kerülnek, nem tudnak magyarul. Hogy a nép mindennek ellenére iskolájában kivitel nélkül a magyar nyelven való tanítást nem csak óhajtja, hanem követeli, annak magyarul való érzésén kívül főleg az az oka, hogy a falvak lakói majdnem csakis a szomszéd magyar községekkel és magyar néppel érintkeznek, földjeik magyar falvak földjeivel határosak, szőllöik magyar hegyeken fekszenek. E vidék népét az élet minden viszonyai a magyarokhoz kötik, a magyarokkal való érintkezésre vannak utalva gazdasági, kereskedelmi s\'tb. tekintetben, mig a szomszéd faj és nyelvű horvátországi köz-sígekkcl és néppel ritkábban, legfeljebb vásárokon találkoznak.
Ez az oka annak, hogy a muramenti szlavon-horvát ajkú népátvan hatva a magyar nyelv szükségétől, mely nélkül non, tudna boldogulni. Rájuk nézve életszükség, hogy magyarul tudjanak, azért kívánják, hogy gyermekeik is ugy, mint ők teljesen beszéljék a magyar nyelvet.
Hogy mindezek ellenérc legalább a horvát nyelven való olvasás és írás megtanítása ehetőségénék nyújtsunk alkalmat, s hogy ajánlottuk a népnek, l.ogv iskolájába az önként vállalkozók részére befogadja az anya-
1921. március 17.
ZALAI KÖZLÖNY S__
nyelven való olvasás és irás tanítását, annak a határszéli politikai viszonyok az okai s főleg az, hogy végét vessük a mindenre figyelő diávántuli hoivátok abbeli véleményének és világgá kürtőit ráfogásnak, hogy a magyar kormány a vidék horvát népét erőszakkal megfosztja anyanyelvétől és ráerőszakolja a magyar nyelvet.
Jellemző, hogy n nép minden faluban azzal érvelt a horvát nyelv tanítása ellen, hogy a gyermekei úgyis tudnak horvátul, meit otthon megtanulják azt, mig hn az iskolában nem tanulnának kizárólag magyar nyelven, akkor nem tanulhatnak meg jól beszélni magyarul.
Aláírás."
Ehez, n*t hisszük, nem kell kommentár I Aki nem látja, hogy itt magyar nemzeti jelszó hangoztatása mellett a legveszedelmesebb aknamunka folyt a magyar állom ellen, az vak.
A muramenti kőzségekaen ma már tanulnak a gyermekek anyanyelvükön is írástól vasást, ezt azonban sehol nem kívánták, legkevésbé követelték.
Előfizetőinkhez!
Kérjük mindazon igentisztelt vidéki előfizetőinket, kik a február havi előfizetési dijakkal hátralékban vannak, azt mielőbb beküldeni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldésében fenríaka-dás történjen.
A „ZALAI KÖZLÖNY"
kiadóhivatala.
— A dohányjegyekkel való visszaélés megakadályozása. Több oldaról panasszal fordultak a zalaegerszegi pénzügy-igazgatósághoz , hogy a nagykanizsai dohánykiosztásoknál visszaélések történnek. Rájöttek, hogy hamisított dohányjegyek kerültek forgalomba. A pénzügyigazgatóság most az. 7al,a tanáccsal fordult a városhoz, hogy a jövőben, hn a visszaélések nem szűnnek meg, uj, névreszóló és sorszámmal ellátott dohányjegyeket adjanak ki, amelyeknek egyik oldalán a zalaegerszegi pénzügyigazgatóság, a másik oldalán pedig az élelmezési hivatal pecsétje foglaljon helyet.
— Olcsóbb lett a srlUvlz. A *ala-vármegyei árvizsgáló bizottság a megye területén a szikviz árát .Üvegenként 5 koronában állapította meg. Az országos árvizsgáló bizottság azonban ezt az árat nem hagyta jóvá és a szódavíz árát 5 koronáról 4 koronára szállította le. A szódavizet tehát a nagykanizsai szikvizgyárosoknak ebben az árban keli árusítani, omihez aztán még jön az egy korona városi fogyasztási adó.
— Betiltották a Notro-Damei toronyőr filmjét. Nagy közönség előtt játszották hétfőn Hugó Viktor regénye alapján a filmre átirt hJotre-Damci toronyőrt az Uránia tnozgószinházban. A film azonban a közönség keresztény köreiben nagy megdöbbenést keltett, mert a filmnek erőszakolt jelenetei sok helyen a keresztény vallásos érzést sértették s nem egy helyen olyan tendenciát mutatott a film, mintha annak célja a keresitény érzés kigunyolása lett volna. Az ügyeletes rendőrkapitány, igen helyesen a közönség keresztény részének filháboro
dósát figyelembe vette és azonnal intézkedett a film betiltása mellett. Mivel azonban miniszteri rendeletre van egy „filmcenzori hivatal- és mivei a Notre-Daraei toronyőr című filmet is cenzúrázta ez a hivatal, a betiltást csak a belügyminiszter külön engedélyével lehetett foganatosítani. A rendőrség telefonon érintkezésbe lépett a belügyminisztériummal, ahonnan megkapta a film további játszásának betiltására az engedélyt. A filmet az Uránia mozgóvtinházban szerdán inár nem játszották. A betiltáshoz kommentárképen mi csak azt füzzük, hogy a filmceiSzura mellett hogyan járhatja be mégis oz országot a keresztény vallásos érzést mélyen sértő film és azt, hogy a nagykanizsai államrendőrség éber figyelmét az újjáépítendő keresztény Magyarországban bárcsak mindenütt követnék.
— Zalavármegye általános címtára. Zieger Ferenc állami anyakönyvvezető szerkesztésében a közel jövőben egy hézagpótló munka, zalavármegye általános címtára lát nopvilágot. A munka nem magánérdeket szolgál, hanem fontos közcél kielégítésére készül. A készülő műben mindenki megtalálja akár kereskedői, akár ipari, akár hivatali szempontból mindazt, amire szüksége van. A vaskos munka tartalmát c sxük keretek közt leírni lehetettén, dé aki kezébe veszi majd, meg fog győződni, hogy szerzője Zicger Ferenc oly munkát végyett, mely minden dicséretet megérdemel. A szerző a munkaanyagot a soproni kereskedelmi és iparkamarához is felterjesztette, ahonnan unnak átvizsgálása után a legteljesebb elismerést kapta. A készülő címtárra mi b felhívjuk lopunk olvosóinak a figyelmét és ajánljuk, hogy saját jólfelfogott érdekükben támogas-ság Zieger Ferenc értékes vállalkozását. A címtár éra 80 korona. A mü megrendelhető és hirdetések feladhatók a szerzőnél. (Lakás Nagykanizsa FŐut 22. szám.)
— Lakatos Jó»k« ismét nagyka-nlzsán muzsikái. Pár hónappal ezelőtt elcsendesült a Központ kávéház és elhallgatott a zene. A kávéház kitűnő, közkedvelt prímása, Lakatos Józsi elment, hogy a Muraközben sok dinárt szerezzen. A vágya valóra is vált, de hiába hullt a dinárcső a nyakába, szive hazahuzta. Haza is jött és tegnaptól kezdve ismét Nagykanizsán muzsikál. Húzza a síró magyar nótákat s a talp alá való csárdást. Természetesen fölösleges is említeni, hogy nagy közönség előtt.
— A sírásót •fteuistte a sliV Borzalmas szerencsétlenség tőrtént j^jduböszörményben. — Tóth Mihály sir-ásÖ.\'a temetőben egy régi sírt bontott fel, hogy ,a tulwufolt temetáben hely legyen. Munka közben 1» kibontott sir fala rászakadt és maga alá temette a szerencsétlen embert. Mire rátaláltak, már halott volt.
(x) Miután * .Notre Damei toronyéit* a cenzúra betiltatta, helyette az Uránia ma Gábriellé Robiimé, ft csodaszép párisi mflvé.szn<5 szerepéével a .Tüz dala" ciiuü 4 felvonásos szerelmi drámát mutatja be, mclvhez a nagysikerű Max Lindcr, Móric és .0" vígjátékok mint kisérő képek monnek. Jegyeit azonnal biztosítsa mindenki.
(x) Aranyat, ezüstöt és brilliánsot mindenkinél magasabb áron vásárol Kopár A. órás és ékszerész Deák-tér 12. sz.
^Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni Srök igazságban.. Hiszek Magyarország feltámadásában Ámen."
méhészet.
- Méhek tava.zi átvizsgáló... A
méhtelkedé, hálánkban aj okszerű méhészeknek mindi; megadta a maga hasznát Mindenesetre azonban okszerűen kell méhész-kednünk, történik ez akár szalma kasokkal, akár kaptárokkal. Ma már letagadhatlan tény az, hogy mozgatható rendszerű kaptárokkal való méhészkedéssel a méhészet terén egy uj világ tárult fel előttünk, mivel özek utján a méhek belsS életét, munkálkodást rendjét kifürkészni és egy tudományos rendszert megállapítani lehetett, egyrészt a méhek megtanították a méhéízt azok kezelésére, másrészt a méhek munkálkodását tetszésünk szerint kormányozhatjuk.
A méhészek tábora régtől fogva két csoportra oszlik és pedig az egyik rész a .természet utáni méhészkedésnek" hive, mely ellenzi a méhek beléletébe való avatkozást és feleslegesnek tartja az elméleti tudást, szerintük a méhek maguktól is elvégeznek mindent, a másik rész az, a mely követeli a szakértelmet és a gyakorlati méhészkedés elsajátítása mellett, az elméleti rész tudását is kivánja. Nyilvánvaló, hogy utóbbiak, mint szakértők csudás dolgokat tudnak kaptáraikkal mivelni. A méhek tavaszi átvizsgálásának gyakorlati -része a kővetkező:
A kasók átvizsgálása olyképen történik, hogy felfordítván azt, a napót a lépek közé besűttetjűk. A jó melegre a méhek mintegy nekielevenednek és kifelé iparkodnak. Ez alkalommal a kővetkezőket figyeljük meg: Ha a lépeket széjjel huzzuk és megvizsgáljuk, az?k csendesen viselkednekés ha a lépek között látunk fedett vagy fedetlen fiasitást nincs baj, van anyja a családnak, de ha figyelme, vizsgálat után sem tudnak erről meggyőződni, akkor ki kell vágni egy ékfor-mát jó mélyen a középső lépből. \'
Hu ezen kivágot lépen nem találunk fiasitást vagy legalább petéket, akkor biztosak lehetünk, hogy a nép anyátlan amit nyugtalanságukkal is elárulnak.
Az anyátlanságnak három esete van:
1. Anyátlan a család, ha egyáltalán anyja nincsen.
2. Ha van ugyan anyja, de már az öreg éa terméketlenné lett, vagy pedig eredetileg meg nem termékenyedett.
3. Ha rendes anya nincs, hanem áianyák vannak.
Az első két esetben tavaszszal könnyen segíthetünk, mert a tartalék anyák egyikét kalitkába téve betesszük a lépek közé, a méhek azt etetni fogják és 1—2 nap múlva elfogadják.
A harmadik esetben a meganyásttás már bajosabb, mivel az áianyák petéznek, a dolgozó méhek azon hitben vannak, hogy rendes anyjuk van, uj anyát cl nem fogadnak, a kalitkában azt éhen hagyják veszni, vagy már ott megölik. Az álanyáJ családot arról i« meg lehet ismerni, hogy fiasitása
PUP° Az ilyen anyátlanságnak egyedüli orvossága, az, hogy az ilyen családot kidobáljuk és szélnek eresztjük, valamely kasba majd
bekéredzik. -- . .....
Ha a családnak a látható fiaxtasbol következtetve azt rendben találtuk, meg kell győződnünk arról, vájjon van-e a családnak elég tápláléka ?
Már a kas súlyáról Is tudjuk magunkat némileg tájékoztatni, d« ha a lépeket széthúzzuk, látjuk mennyi méz van a kasban. Ha már kevés a méz, okvetlenül fel kell segítem, nehogy éhen vesszen a törzs.
A szükségből való etetéskor ogyszerre sok mézet — legalább egy kilogrammot — adjunk, azt ők felhordják és csak lassan fogyasztják, mig ha a mézet kis adagokban kapják, ez őket éfénk Hasításra ösztönzi, ami még ma kor.í és hideg napokon elegendő vizért sem repülhetnek ki. Figyeljünk, végül arra is, vájjon a család elég népes e avagy néptelen. A néptelen családok sok vesződség mellett is a legritkább esetekben gyarapodnak. miért i» legcélszerűbb azokat mézes vízzel megpwmetezve egyositeni.
A kaptáralc átvizsgálásáról legközelebb.
Cornus.
ZALAI KÖZLÖNY
1921. március 9.
• Felhívás a méhészekhez 1 A Zala-monyéi Méhészek Egyesülete hivatalos lapjául o Zalai Köilönt/l lette meg s miulán a kiadó-hivatal az egyesület iránt éneit jóakaró lámo-válastul indíttatva elhatározta, hogy lapjában a zalamegyei méhészek által vezetett s kizáio-lag a méhészekel érdekli s azok ügyeivel foglalkozó állandó rovatol tan fenn s naponkint eleven és friss aktualitásokkal fogja a méhészet ügyét képviselni.
Miért is kérjük ugy a helyben, mint a vidéken méhészénél foglalkozó Igen lisztéit tagjainkat, hogy hivalalos lapunkra, « Zalai Közlönyre fizessenek elC s minden lehetól te-K.ventk meg, hogy ezen a méhészekel érdekli egyetlen vidéki sajtóorgánumot támogatva, terjesztve, annak minél tObb elóíizelít és olvasói nyerjenek.
, " A Zalamegyei Méhészek Egyesülete nevében :
Dióssy Béla egyesületi pénztárnok.
Külföldi tartozások
kiegyenlítésére a mai alacsony kurzusok a legn kalmnSabbak. Átutalásokat szolidan eszközöl
PflflflOflIR
BAHJt- Ég TŐZSDEBXZOHÁ. HTZ XJtODA KAPOSVÁR
Nagykanizsai Fiókja (Szlgrlszt-lroda)
Zrínyi Miklós-utca 93. sz. 1. emelet.
Apró hirdetések.
Nagyobb építkezéshez ácsmester
azonnalra kerestetik. Ajánlatok vagy személyes megbeszélés Varsányi Géza gazdasngébu Borsfa
Cseléd leány felvetőnk Fő ut 22., emelet, lépcsövet szemben:
Bútor készítésére alkalmas száraz gyü-mölcspadié eladó Fő út 5. szám.
Egy jókarban levő pedAlos cimbalom jutányos* áron eladó. Bővebbet a kiadóban.
Egy szürke uj férfiruha, kitűnő minőség, kis termetre, eladó a Polgári Egylet vendéglőjében. *
iRóeépeK,
sokszorosítók, fényképezőgépek, egészségügyi cikkek, orvosi műszerek stb., kerékpárak, gramofonok, spirituslámpák stb. javítását, nikk,elezését és alkatrészek pótlását, úgyszintén törött fém-disztárgyak és géprészek hegesz-:: tésót szakszerűen eszközli ::
SZAKÍTS BTÖLA müszertss, Csáiyi Lássló-i 2.
írógépek, fényképezőgépek, .Wiktorin* aplrltualámpák éa alkatrészek kaphatók
xxxxxxxxxxxxxxxxx H IIRANIA mozgókép palota g
JJ5 Rozgonyl-utea ♦. — Totoionazám JjJ
K K X X X X X X X
utnlinl dri«*
\\ f«lr*a<Ubkl>
n xonuonc
Hétfőn, kedden és szerdán A tfix daUL Tm
róumplói OABKJILUi I
Max és a nadrágtartó.
YlgjAtAk » Mt. numpU i MAX LCDIK.
Móric és unokanévérei.
ríniuk. r«>Hif»M ■ raiKoa.
Ö éi a mefzavart idill.
AjrórtfcaTaarUrak.
IS Vuit- éí unn«f o»p*koo 3, 6, •/, 1 « órtk^r. JUJ Oó*dásoX kanUu kuinipoD * it S ónkor. SS
XXXXXXXXXXXXXXXXX
raad8lje m8g telefonon a
ZALAI KÖZLÖHY-t
Dunámul legrégibb újságját, a kereszténység szószólóját. X Megjelenik hétfő ós ünnep utáni nap kivételével nAponta korán reggel a legfrissebb hírekkel, eredeti fővárosi telcfon-ludósitással. Előfizetési ára az összes vidéki lapokénál olcsóbb; helyben, reggel házhoz hordva, vidékre postai szétküldéssel egy hóra ulf A Egyei azám ára 2 korona
X Telefon 78. asám X
Elsőrendű bikavér vörös pogányvárt
ujbor36K
Kapható Bruncsica József fűszer-, csemege- és katona cikkek kereskedésében Sugár-ut. 53. szám alatt.
| VILÁG
Nagy mozgó színház I ___Szarvaa-szálloda. =
B
^ Kedden, szerdán és csütörtökön
& Luciano Albertini
ÜJ és testvérei a világhírű olasz artista Dr művészek felléptével
% Lovaglás az-űrben
kalandordráma 4 felvonásban.
[jl KM^isol. Vtidtic bélkSicnp in » úotM. (0
0 Vuir. á> ua«po.poo t,\'/,«, S, V " » ^
&Q&QQOQ6Q0Q&GQQQ&
Hirdetései felvétetnek a lap kiadúhivatalában
103/21.
Verseny tárgyalási hirdetmény.
A .Köztisztviselők Fogyasztási Sző-vetkezet" Erzsébet-téri üzletbódéjának építésével kapcsolatos szállítások és munkálatokra zárt írásbeli versenytárgyalást hirdetünk.
A tervek általános, részletes és különleges vállalati feltételek, versenytárgyalási feltételek, valamint a szerződési tervezet a közellátási üzemeknél megtekinthetők, ugyanott a költségvetési űrlap, anyagkimutatás,különleges vállalati feltételek, ajánlati minták 50 koronáét. kapható.
Egyéb felvilágosítást a v. közellátási üzemek és a v. mérnöki hivatal ád.
Az ajánlatokat 1921. évi március hó IS. napján d. e. 10 óráig kell a városi Közellátási üzemek vezetőjénél benyújtani.
Nagykanizsán, 1921. évi március 7.
A v. közellátási üzemek.
Síremlékek sírkövek sír díszek
katonai síremlékek
(cmitttl ** V*.»lU.*t v*llal>
„KURGÁN" szobrász-művészek társasága
M*|k*r«s4ar« Urrr«J(«ha< kai.lllnk. Cluti .KUHUAN" TKMkTrt-vrViUZKTI TALUUT nadsp.il. TI.. T#r«a-kórul 17.
Ferenc és Tsa b.
Badipisl, II, Diák Firioc-tér 3.
Trlffon ■ iai-ao.
HQr*öi.j«lu»i »rl»l.
Szilül
Vállal:
Kuj.aralspot. r«inentU|K.*. MArrAay. ino»»lkUp«.l. -- Ala M*UIa«hl lapol. Hot. OmealceAvakat. fipBl>Unra|akal. TmlPidM>. T.rrsue-, IWUa-barke. 1a tok, valamint Kayenc.fUrslókAdak. IUtou-u><-<U»«^k 6a hordók kós.lHWt.
2360
ZALAI ES GYARMATI
Könyvnyomda — Könyvkötészet - Vonalzóintézet.
Nyomdai telefon: 117.
Művek, folyóiratok, meghivók, eljegyzési- és esketési kártyák, névjegyek, számlák, üzleti nyomtatványok, falragaszok, röplapok stb. c szakba vágó munkák jejjizlésesebb kivitelben készülnek. Szépirodalmi művek és iskolai könyvek kötése, aranyozás, üzleti könyvek csinos és gyors kivitelben állíttatnak elő.
KiadÉivat telefon. 78.
NAGYKANIZSA, Fő-ut 13.
□anoDaaoöaDaDo □ a aöa oö öaoaoo □
Nyomatott a laptulajdonosok: Zalai és Gyarmati könyvnyomdádban.
60 Ik évfolyam
Nagykanizsa, 1921. március 10. Csütörtök
56. szám.
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
SurtMutótlg ét kiadóhivatal: Pő-nt IS. ■*.
--laUruiUn-Ulcron 78. -
Megjelenik mindig kor* rej?<cl
KÓSZF.RKKSZTÓ:
Dr. HEGEDŰS OYÓROY
KKl.Kl.ÓSSZKHKCSZró:
BODROQKÖZY ZOLTÁN
EISftKCtétl Arak :
Ejfa. <n» 16* K. rafn llt t. Nnr*-ivr. 90 K. fgr kin 50 X. tff* nin in » K
Az erdélyi püspökök rabsága.
Szuronyos katonák Srzlk a magyar pUspőköket — Kolozsvárott ötven előkelő polgárt letartóztattak a románok.
Kolozsvár, márc. 9. A magyar lakosság köriben nagy irgalmat kelt az erdélyi püspökök ellen indított hajsza, amelynek során Mailáth Gusztáv róm. katholikuj, Ferenc Jótsef unitárius és Nagy Károly református püspököt szigorú katonai őrizet alá vették.
A püspökök nem hagyhatják cl lakásukat, katonai őr áll ajtajuk elölt fx igazolás nélkül senkit sem bocsáttanok l>e hozzájuk, viszont ők ír nélkül, engedély nélkül még szobájukat sem hagyhatják cl.
Annál kínosabb ez a rendelkezés, mert Nagy Károly református püspök felesége hosszas betegség és szenvedés után épen most meghalt.
A püspök őrizetbe vételével egy időben ötven előkelő polgárt tartóztattak le. Többek közt dr. KiUU Gábor táblabírót, dr. Haller Gusztáv polgármestert dr. Grarulpicrc Emil kormánybiztost.
A letartóztatásnak okát senki sem tudja éa a mende mondák még jobban felizgatják a túlfűtött kedélyeket.
Hómatorszái megszállott tarfllitiin estronrtllapot van.
Megszállják Majnafrankfurtot is. — Szünetel a vasúti forgalom. — Francia politikusok komolynak vélik á feszültséget.
őrzése mellett dolgoznak. A vasúti lorgal-lom a nemzetközi munkásvonatok kivételével szünetelnek. Mindenki okmányokkal tartozik ellátni magát.
Páris, március 9. Politikai körök felfogása szerint el vannak készülve arra, hogy a mostani feszültség néhány hétig, talán hónapig Is eltarthat.
A legfontosabb most az, hogy a jóvátételi bizoltság állapi sa meg a követeléseket, hogy még május elsején át lehessen nyújtani Bírllnbe.
Mai na-Frankfurt, márc. 9. Itt lehetségesnek tartják, hogy a várost a szövetségesek tényleg meg fogják szállni. A hatóságok minden szükséges Intézkedést megtettek.
Berlin, március 9. Düsseldorfi jelentés szerint a megszállott terükten kihirdették az ostromállapotot. Valamennyi hatóság,, vasúti, hajó és távlróüzem DegouUe tábornok rendelkezése alá került. A tábornok minden sztrájkot megtiltott. A tlsztvlsetók a megszálló hatóság ellen-
A debreczeni ünnepségek.
Dcbrtczcn, márc. 9. A kálvinisták országos ünnepsége impozáns keretek közt zajlott le ma Debreczenben.
Már reggel 9 órakor gyülekeztek a különböző küldöttségek és a debreczeni Katóságok fejei a nagytemplom előtti téren. Körülbelül háromszáz .küldöttség érkezett Debreczenbe ez alkalommal, a kormány képviselőin és a nemzetgyűlés képviselőin kivül.
A nagytemplomban reggel 9 árakor ünnepélyes istentisztelet kezdődött, afnelyen az oltárnál Szele György mondott imát, majd Balthazár püspök lépett a szószékre, ahol ünnepi beszédet mondott. Az ünnepséget a Himnusszal végezték.
A templomi istentisztelettel egyidejűleg Révész Imre református lelkész a nagytemplom előtti téren mondott beszédet a templomból kiszorftlt közönség számára..
Délelőtt a presbiterek tartották országos gyűlésüket. Délután a város őt vendéglőjében közebéd volt és diszbankett a „Gam-brinus* étteremben, amelyen a kormány kép-
viselői és a nemze gyűlési képviselők is meg* jelentek.
Délután az Országos Lelkészegycsület tartotta ünnepélyes közgyűlését.
Este diszeloadás volt a Csokonay Színházban. ahol az „Ocskay Brigadéros"-t játszották.
Meggyilkolták a spanyol miniszterelnököt.
Madrid, március 9. Dal• miniszterelnököt tegnap meggyilkolták. Három ember, akiket szakszervezeti tagoknak tartanak, amikor gépkocsiján távozott a szenátus üléséről motorbiciklin követték, utolérték és 27 lövést aütak le rá, A soffőr a leggyorsabb hajtással n legközelebbi mentőállomásra vitte a miniszterelnököt, do már nem lehetett rajta segitoni. Az orvos csak a beállott halált konstatálhatta.
D.ito sok sebet kapott, ezek közül 3 hAlálos volt. Egyik golyó a borda közó hatolt, a másik az átkapcsol zúzta szét. A merénylők a golyókat, a hegyük levágásával dum-dummá alakították át.
A tettesek elmenekültek. Egyelőre semmi nyomuk.
A politika hirei.
Budapest, március 9. A nemzetgyűlés holnapi ülésén tovább tárgyalják az állami és társadalmi rend védelméről szóló javaslatot. Számos szónok eddig is feliratkozott, dc igen sokan foglalkoznak azzal a gondolattal, kogy az általános vita során minden körülmények közt hozzászólnak és igy a rövid időtartamúnak gondolt vita a sürgősség kimondása dacára Is hosszura fog nyalni. •
A nemzetgyűlés a sürgősség kérdése felett csak csütörtökön szavaz és ennek folytán pénteken kezdődhetnek a nyolcórás ülések. A javaslat tárgyalása" a jövő hét közepéig is elhúzódik, a részletes vita pedig 5—6 napot vesz ijénybe., Ilyenformán • pénzügyi bizottság javaslatainak tárgyalására megkésve kerül a sor.
Politikai körökben tehát felmerült a gondolat, hogy mielőtt a javaslat részletes tárgyalására áttérnek, a vitá megrövidítése és megkönnyítése végett, a javaslatot újra kiadják a* igazságügyi bizottságnak. --Az általános vita során elhangzott és bizony-nyára elfogadásra kerülő egyes szakaszok mádositása céljából és «z alatt az id« alatt elő vennénk a rorrenden lévő pénzügyi javaslatokat, amelyek sürgőssége mindenek előtt való.
Budapest március 9. A parlament történelmében páratlan esemény megy végbe holnap a nemzetgyűlés pénzügyi bizottságának ülésén. Hegedűs pénzügyminiszter ugyanis arra határozta el magát, hogy a vagyon-váltságról szóló javaslat bizottsági tárgyalására meghívja a takarékpénztárak és bankok, a kereskedelmi és iparkamara ás a gyáriparosok országos szövetségének képviselőit, hogy ezekkel a pénzügyi bizottság megismertesse a javaslat ellen fölmerült aggodalmakat és azokat a módosításokat, amelyeket egymásközt letárgyaltak és a pénzügyminiszterhez cl is juttattak.
Miniszteri tanácskozás a közalkalmazottak érdekében.
Budapest, márc. 9. Illetékes miniszterek\' már néhány nap óta tárgyalnak a közalkalmazottak helyzetének javításáról és a természetben való ellátás megváltása érdekében olyan megoldást javasolnak, hogy a forgalom felszabadítása után is meg legyen a tehetőség arra, hogy a közalkalmazottak legfontosabb cikkeket elegendő mennyiségben és megfelelő árban kapják meg.f-
Már a tegnapi minisztertanácson ^határozták, hogy a közalkalmazottaknak kiutalnak egy-egy eípőtalpat 60 koronáért. A korona Zürichben*
Budapest, márc. 9. Zürichből jelentik: A magyar korona állása ma: (záráskor) 1\'40, osztrák korona: 1*20 az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig —\'85 szantim.
/
2
ZALAI KÓZLUNY
1921. március 10.
ben
raapatok vissza fognak vonulni Baranyából,
D\'Annunzió megnősült.
Ugano, mire. 9. D\'Annunzió Gardone-ben,. a legnagyobb csendben megnősüli, leleségo Baccoro, az Ismeri szinésznő (s zongoraművésznő. aki Fiumében állandóan mellette volt és ünnopellctte magát.
Harcolnak az orosz ellenforradaimárok.
Koppenhága, márc. 9. Pétcrvárról jelen* tik, hogy az utcai harcok gépfegyver {génybe vitelével folyamatban vannak. A tüzérségi harcokban az ellcnforradaimárok kerültek felül.
Koppenhága, ni-irc 9. Vyborgból jelentik, hogy az utcai harcok égisz éjszaka tartottak. Tetőpontját •) és 6 óra közt érték cl, amikor valamennyi erfd műi ödésben volt. -
Kerenszkyt a napokban várják Révaiba. Egy proklamáeióban a matrózok kijelentették, hogy győzni fognak, vagy pedig elpusztulnak Kronstadt romjai alatt.
A Kronstadt ellen küldött 60 ezer főnyi vörös hadsereg harcikcdve nem túlságosan nagy.
Öt kormányzóságból poroszt felkelésekről érkeznek jelentések.
Koppenhága, márc. 9. Az orosz ellenforradalmi mozgalmak egyre nagyobb méreteket öltenek. Az ellenforradalmi kormány hatalma már a finn öböl partvidékére is kiterjedt.
Lemondatják a német külügyminisztert.
München, márc. 9. A londoni tárgyalások eredménye ugy látszik az lesz, hogy Simons dr. külügyminiszter, valamint a londoni, brüsszeli és párisi német nagykövetek lemondanak.
A külügyminisztert a német kor manynak táviratilag dezavuálni kellett, mert tulment a kitűzött határokon, e lágyult és legutóbbi beszéde teljesen elhibázott volt, mert -ahelyett, hogy bejelentette volna, hogy a német defe-gatusok haladéktalanul elhagyják Londont kifejezte azt a lehetőséget, hosv ujabb tárgyalás válik lehetővé.
A német néppárt vezető személyisege kijelentette, hogy nem birja cl toyább azt a megterhelést, amit\'a parira Simons dr. magatartása jelent, de a többi párt kebelén belül és rendkívül nagy az elhidegülés a külüsry-mimszter iránt.
Annyi bizonyos, hogy Simons dr — ha újra a zöld asztalhoz kerülnek 3-i i l mint a tárgyalás\' veze-
tője lehetetlen lenne, viszont a német nep a külügyminiszteri javaslat ellenére i» szabad kezet kap, ha Simons dr. eltűnne a sülyesztőben.
A szerb csapatok kivonulnak Baranyából (?)
Bécs, márc. 9. Diplomáciai körökből azt az értesülést kaptuk, hogy Hooler angol főmegbizott e hét folyamán vadászatra megy Baranyába.
Ezekben a körökben nem tartják kizártnak, hogy az angol diplomata felhasználja »z alkalmat arra, hogy a baranyai kérdésben a helyszínen .vérezzen közvetlen tájékozódást.
Ext a feltevést támogatja Graw/ord-naV, az angol felsőházban tett ama kijelentése, hogy a magyar békeszerződés a közeli hetek-érvénybe lép éa hogy akkor a szerb
Dühöng a szolgabírói rendszer.
A perlaki szolgabíró éa a hat légrádi
polgár. — Nem eskUdtek fal Potirra. Börtönbe vetették *Uet. — A közaég
A csehek magukról.
A köztársaság csupa jogtalanságból,
éa a papja.
— Saját tudósítónktól. — Mint-feltétlen megbízható helyről értesülünk, a megszállva tartott Muraközben egymást érik a hatósági túlkapások, amelyekben a jugoszláv.szolgabirók járnak elől jó példával
Nemrégiben történt az alábbi eset, a melyet szükségesnek - tartunk megörökiteni, hogy lássák ideát, milyen eszközökkel akarják a magyarhü muraközieket a jugoszláv járomba kényszeríteni.
Légrádon történt az eset. Egy szép napon a perlaki szolgabíró átrándult Légrádra, hogy a község érdekében bizonyos intézkedéseket tegyen. Légrádnak ugyanis a környéken birtokai vannak, amelyeknek kezelését a az azokra való felügyeletet egy hattagú lég-rádiakból álló bizottságra akarta bizni.
Ki is jelölték a hat polgárt, akik a megbízatást készséggel vállalták is. Történt azonban, hogy a hivatalba lépés előtt a szolgabíró felszólította őket, hogy tegyék le ax esküt Felár királyra.
A hat bizottsági tag erre kijelentette, hogy a község vagyona fölött való becsületes őrködésre készséggel lesznek esküt, de Felárra nem esküsznek /el.
Mi kellett többf a szolgabíró azonnal letartóztatta\' a hat polgárt s a légrádi börtönbe csukatta őket.
Az esetnek hirtelen híre \'futott, mire a falu lakossága a börtön elé vonult s követelte a foglyok azonnali w-abacUmbocsátását.
Erre a szolgabíró megrémült s a pap lakásán bujt cl, Fábián plébánosnál. A nép a plébánia elé vonult s fennhangon követelte u szolgabíró kiadását. A plébános válasza ez volt:
— Takarodjatok haza, disznók.
Valaki azonban visszakiáltotta a plébánosnak :
— Mégsem olyan disznók, mint amilyen a kanászuk 1
Végül is Fábián azt hazudta, hogy a szolgabíró már elutazett Perlakra. Miután a falu meggyőződött rőlo, hogy a pop állítása hazugság, ismét a börtön elé vonultak s ki akarták szabadítani a foglyokat. A csendőrség mit sem mert ellenük cselekedni. Feltörték a bőrtön ajtait s szabadon akarták bo-csájtani a hot polgárt. Ezek azonban megtartották higgadtságukat s ők kérték a falu népét, hogy oszoljanak szét rendben.
.Természetesen a hat polgár sorsa az lett, hogy Perlakra cipelték őket s innen az utjuk Várasd, Zágráb s Belgrád börtönei felé vitt volna, ha n falu népe belenyugszik a helyzetbe. Nem hagylák. Kocsikra kaptak s egy közismert Radiespárli képviselőhöz fordultak jogorvoslásért.
Utjuk eredményes lelt, mert a nevezett képviselő azonnal Perlakra hajtatott, ahol még felügyelet alatt ott voltak a légrúdi polgárok.
A szolgabírónak nehezére esett ugyan, parasztpárti képviselő erélyes fellépésérc szabadonbocaájtotta a hat légrádi polgárt.
Az ilyen esetek napirenden vannak,
azonban a muraközi nép egysége és a Radics-párti képviselők fellépése sokszor gátat vet a jugoszláviai szolgabiró-rendszernek.

protekcióból éa korrupcióból áll.
Kezünkbe jutott a .Komáromi Lapok"-nak egyik legutolsó száma. Ez az újság, mely a magyarság érdekeinek leghívebb szószólója a cseh megszállott területen, közli a „Narodni Listy" alapján dr. //érben cseh politikus cikkét. A lap semmiféle kommentárt sem füz a cikkez. Mi sem\'tesszük, mert az beszél maga :
.Aki egy évig nem volt a mi köztársaságunkban — Írja Hcrbcn dr. — s 1920. év végén ide visszatért, nem titkolhatta cl meglepetését. Valami nincs itt rendjén, kiérezni abból, amit a képviselők éa azcnálo-rok a parlamentben előadnak, amiről a vendégtökben és kávéházakban beszélnek, amit a prágai és vidéki lapok irnak, amiről az emberek találkozásukkor sugdolóznak. Egy» idegen éppenséggel azt gondolhatná, hogy mi a pokol tornácában élünk. Bizonyos tűzfészkekben mérgei gázokat gyártanak s földalatti csővekben vezetik a nyilvánosságra. Mi mindnyájan beleheljük ezeket a ezek lassankint megmérgeznek bennünket. Csak elenyésző csckélyszámu ember van, aki gáz-maszkot használ. Ezer meg ezer embertől hallottam a háború alatt: „Szivcsen odaadom utolsó igémet, ha a nemzet fölszabadul, sőt kész vagyok utolsó lábravalómat is levetni." Nos, a fölszabadítás elkövetkezett, a szabadság itt van I De az emberek sem az ingüket nem akarják odaadni, sem a lábravalójukat levetni, sőt még tői vényes kötelezettségeiket sem teljesilik. A köztársaság csupn jogtalanságból, igazságtalanságból, protekcióból éa korrupcióból áll.
Legjobb szeretnék magam részéről vizbe -ugorni. Az ember ncin hall mást, csak panaszokat. viszásságokat és reménytelenséget. Igy aztán u légkör rncgmérgeződlk. Vannak való Jan a mi hivatalainkban alakok, akik nem tudnak különbséget tenni az uralkodás és kinzás fogalma között. Aki egy felelős hivatalban nem ért egyébhez, mint aláren. delijeit kínozni és egykori ellenségein bosszút állni, az nem ur, hanem olyan rabszolga, aki illa előtt szabadult fel. A csehek a köztársaságban mindig hajlandók voltak inkább ar. elkeseredésre, mint a politikai események tudományos tanulmányozására bizni tnagu-kot A cseheknek régi módszerei, hogy inkább az izgatásra és lelkesedésre bízzák magukat, befészkelték magukat a köztársa, ságba is. Még mindig akadnak nugy számban olyan emberek, akik azt hiszik, hogy jó intézmények felállítása s a közigazgatás nagyon könnyű dolog és olyan gyerekjáték megteremteni akár csak egy bazárt, vagy egy műkedvelő színházat alapítani. A kuruzslók az orvostudomány ellenérc sem haltak ki. Az intcUigcncia közt egész sereg kuruzsló van közöttünk, az a fajta éli világát, amely akkor szájaskodik, nlidőn mások elégedetlenek és valami uj világ kezd kristályosodni. A szabadság meghozta nekünk a nyilvános beszéd szabadságát, az ilyfajta emberek szá-\' rnára azonban a nyilvános beszéd szabadsága azt jelenti, hogy kifejezhetik nemtetszésüket és üres fecsegésüket. Ez a mérgezett levegő terjed ki az egész köztársaság™ és elfojt mindent, aminek nőnie kellcno." <
Csonka Magyarország — nem ország, tgesz Magyarország: mennyországi
1921. március 17.
ZALAI KÖZLÖNY S__
A Szent Szivhez.
Szeged hivő népe kiüli, Hitet tesz ma, óh. nagy. király t Oltalmadat kéri, esdi Vágyó szeme könnyel teli.
Milljö biíne ezer átka Haragod vonla nyakába. Védő gálánk megrepedve Hatált onlotl bűnünk medfe.
Fonák, csapongó szeszéllyel Tördelöztünk szerteszéjjel. Birokra kelt e nép Veled Veresége onnan ered.
A halált Te könnyen néziyJ, Semmi Neked, az enyészet:
— Ránk "borult sorsunk érdemül. Jó magyar sxiv -ma nem Serül.
\' De e nép már tisztán látó. Elhullatja, ami háló, Ledobja rabbilincseit S /előtti régi vértéit.
Lelke súlya mert zaklató Szava zeng mint.tárogató. Bocsánatod esdi, varia, Ma magát szivedbe zárja
Ellenségre karja erős. Szive-telke küzdeni, hös. Minden lépten csak rózsa hajt. Ha segíted irtani bajt.
Kisérd hál átlan ösvényén, Lelke vágyát Te. megértvén. Nem kér ez Tőled ugy sem mást:
— Boldog, igaz feltámadást-
A vers szerzője dr. Lukács József városunkban jól ismert igen tehetséges és közismert piarista tanár. Közöljük a veisct a SiCgedi Uj Nemzedék után mint dokumentumot, hogy a tehetséget mindenütt megbecsülik . . . Talán Nagykanizsán is meg fogják egyszer még becsülni.
— Előadáa ■ Ver. szocialista egyesületben a ■ajtóról. F. hó 6-rin, vasárnap délután Kovát. Antal főgimn. tanár tartott szabad előadást a sajtóról, ntelynek gondolat menete a következő volt: A sajtó a 19. szúzadbfin az 5 politikai nagyhatalom mellett hatodik nagyhatalomnak jelentette ki magát. Ezt a nagyhatalmi állását az előadó a sajtó múltjában is megtalálta, müH hiszen a protestantizmus elterjesztésében, az 1789. nagy francia forradalom előkészítésében és kirobbantásában lényeges része volt. Majd áttért a sajtó szerepére hazánk történetének irányításában s rámutatott a reformok megvalósítása terén végzett hasznos működésére, az abszolút korszak fájdalmának onyhitásére, a jobb jövőbe vetett hit táplálására s végre, a kiegyezés előkészítésében nekT jutott fontos szerep bemutatására. A sajtó nálunk 1867. után lassan-lassan letért az épités munkájában eddig betöltött hivatásának teréről s szabadkőműves és zsidó kézbe kerülve a fölforgatásban találta meg célját. Ennek bizonyítékaként rámutat a világháborúban hősi kitartással küzdő frontjaink szétbomlasztására, az októberi majd a márciusi forradalmak előkészítésére, majd a forradalmak alatt tanúsított nemzetellenes magatartására. E veszedelmes irányú sajtómüködés tart még most is s annak meggátlására két eszközt ajánl. Egyik a cenzúra fenntartása és szigorú kezelése már puszta államérdekből is;,a másik a társadalmi bojkott a romboló irányú lápokkal szemben. Ismerteti a romboló lopok működésének kárhozatos eszméit, szembeállítja velük a koresztény és nemzeti irányú lapok
olvasásának előnyeit s míg az amazoktól való elfordításra, addig ez utóbbiak felkarolására buzdítja a hallgatóságot. Végre főlhivja figyelmüket arra "az \'országos mozgalomra, mely mind szélesebb körben terjed s melynek célja a küzdelem a romboló sajtó ellen. Ez a küzdelem főként 3 eszmét óhajt megvalósítani. 1., a fölforgatásban résztvett sajtóorgánumoknak birói uton büntető felelősségre vonása, 2., a sajtókamara létositésc a tanulatlan és tisztességtelen újságírók működésének ineggátlására és 3., addig is, mig az előbbi két eszme megvalósul, a nemzetietlen és keresztényiden lapok bojkott alá helyezése. A szabad előadás után dr. Tamás János elnök az előadó eszméinek megszivlelésére . és követésére hívta föl az egyesület tagjainak figyelmét, miközben kitért ama nehézségek ismertetésére is, melyekkel az egyetlen ker. irányú lapnak, a .Zalai Közlönyének is meg kell küzdenie s ezért a lapot a ker. magyarság meleg támogatásába ajánlotta.
— Március 15. A\'nagykanizsai felsőkereskedelmi iskola ifjúsága március 15-én délután 4 órakor a Kaszinó dísztermében szabadságűrmezet rendez. Hatóságok, elől járók és szülők, valamint a tanügy barátai ez uton hivatnak meg. A műsor a következő: 1. Himnusz, énekli az állami polgári áa a felsőkereskedelmi iskolai énekkar Kelling Ferenc tanár vezetéséül. 2. Megnyitó beszéd, elmondja Farkas József tan»r. 3. Nemzeti dal, szavalja Musehonzker Imre, a IV. évfolyam tanulója. 4. Március 15, elmondja Kovács Sándor, a IV. évfolyam tanulója. 5. Nemzeti dal, énekli az állami polgárt és felsőkerosk. iskola énekkara Ketting Ferenc tanár vezetésével. 6. Mi a haza?, melodráma, szavalja Horváth Elvira, zongorán kíséri Villanyi István. 7. Magyar tavasz, dal, énekli Zagajszki István, a II. évfolyam tanulója, zongorán kíséri Szabó Manci, 8. Szózat, énekli az állauii polgári és a felsőkereskedelmi iskola énekkara Ketting Ferenci tanár vezetésével.
— A katonai kl.gyakorlótcr klbS-vitéie. A katonai állomásparancsnokság kérte a várostól a katonai kisgyako/lótér kibővítését. Ezügybcn f. hó 15-én délelőtt 10 órakor egy vegyes bizottáág fog összeülni, amelyben képviselve lesznek a katonai és a polgári hatóságok. A bizottságban részt fog venni még a honvédelmi minisztérium kép viselője is.
— E*y magyar pap kálváriája. Egy magyar pop kálváriájáról fog eladást tartani ma este 7 órakor Majtényi Károly tanár a szabad lyceuwban. A lyceumi előadást két szavalat fogja kiegészíteni, földi János Czuczor Riadóját adja elő, Szépudvary Rózsi pedig a Falusi kislány Pesten c. költe ményt. Az előadáson az Irodalmi Kör veze tősége mindenkit szívesen lát.
_ Nyolcaláz magyart kiutasított újból a román kormány Aradról. Szegedről jelenlik: Minap érkezett Szegedre a román megszállott területről egy menekültvonat, amely 800 aradi kiutasított magyart hozott magával. Mint ismeretes, Romániának 4700 vagont kell visszaadnia s a kormány ezt ugy akarja végrehajtani, hogy mihelyt kellő számú kiutasított *»n a megszállott területeken, 25—30 vagonból álló vonatokat fog Magyarországba inditani. Ezek a vagonok azután már végleg Magyarországon maiadnak. ,
(x) Aranyat, ezllstöt és brilliánsot mindenkinél magasabb áron vásárol Kopár A. órás és ékszerész Deák-tér 12. sí.
- Pályáznak már a kanizsai színházra. Valahol elköhintették magokat, hogy egy bizonyos pénzérdekeltség Nagykanizsán színházépületet óhajt felépíteni, amelynek tervezgetése a fenforgó adatok szerint ma teljesen nevetségszámba megy, s mi történik, máris pályázat érkezik a medve bőrére, illetőleg a leendő színházban való játszásra. Csakis erről lehet u. i. szó, mert Nagykanizsának helye nincs, ahol megfelelő színtársulat sikerrel játszhatna. A Polgári Egylet helyiségét remélhetőleg egy elsőrangú, sőt másod s harmadrangú társulat sem tartja még csak megközelítőleg sem elfogadhatónak. Céczy István drámaíró levélileg fordul a polgármesterhez, hogy kérvénye beadása esetén a város pártolóíág kezelje. Előadja, hogy az .Országos Színész Egyesület" vezértitkára Nagykanizsán szeretne játszani. — Jelenleg .egy elsőrangú társulat megszervezésén fáradozik, amelynek 8- lenne «t igaigatója. Kérése támogatására felhozza nevét, írói működését, 25 éves irói munkáját. A „Gyimesi vadvirágok"-on kivül számos értékes irodalmi munkájára hivatkozik. 20 -22 darabját már. előadták Budapest színházaiban is. Ez mind nagyon értékes s elismerésre méltó dolog, de azt hisszük, hogy kérése ma még teljesen tárgytalan.
(x) Disznótor. Folyó hó 13-án, vasAr-nap este a Lazsnak! vendéglőben <isznótor lcs£, melyre • t. vendégoit tisztelettel meghívja a vendéglős.
(x) Egyik szenzáció a másikat éri n Világ mozgóban. Nasy crkOlcsi sikore volt a ,1-ovoglás az űrben" c. olasz filmnek s máris tón Harry Pioltel n főszerepben s .Halál meg-velőjc", majd n minden, dlik előli ismeretes Cooper\' Fenimore világhírű regénye után ama-rikál színészekkel a .Bórharisnya- és az .Utolso Mohikán" c. bájos diíkrcsények.
■ (x) Csak egy napig keríti bemutatásra az Urániában a legújabb Pattié szenzáció „Euy női százegy kérő" \'cimü vígjáték, meg nem szünö nevetés fogja\' o mesés vígjátékot kisírni. Úgyszintén .A visszament parti" és .0 mint clubboy" claiű komédiákat is, mely utóbbiban .Ó* Jáwza a főszerepet. Siessen- mindenki je gyet biztosítani magának.
(x) Méhészeti eszközök, kaptárak, kaptár vasalások, kcrclléc, távkapocs, szegek, múlép, mézpergetőgépok stb olcsón beszerez, hetők, méhviaszt múlép öntésére elfogadok. Méhviaszkot veszekI Szabó Antal, méhész kereskedésében.
TŐZSDE.
Ba4*po«t, mire. 0.
Valut*pUo: Napoleon 1330. Fyfll lüOU. I.óv* — Dollár \'425. Francia frank 3000, Lengyel márkn 50, Márka 070, Ltra 1530, Os.srák 5*. Kubel 100. Lei 555.
Ssokol 540. Svájci frank--, Koronadinar 1005, Fíftnk-
dinár 1005, Holland forint —, Ezüst —-
Srt4k«k: Magyar Hitel 1780, Osjr.ik Hllcl 810, Hazai 630, Jelzálog 430, UszáoMtoló 780, Kere»ktsleJuii
B.uk--Magyar-OUi*--, Beocsinl--. Drascl.e
4100, Általános síén -----, Sxásívári 2950. Salgotarjani
0325 ürikáoyi 4020, Kima 370O, Schtick--. Outtmaon
—Natld 13950, Danira--, Klotild 3750, Magyar
<-u)c6f__Adria 7450, AlUatiU 5150, Királysor--.
nomyák-Anár 990. LipUk mbus 1000, Vazmegyci Villamos -, Gizella 1850, Konkordíu 2090.
Bécsi átutalásokat
legolcsóbban és leggyorsabban eszközöl. Dollárt, dinárt és más külföldi pénzeket ad és vesz
Forgács és Gyulai
Kinizsy-utca 5. sz.Telefon 378.
ZALAI KÖZLÖNY
1921. március 10
Pályázat.
A szepűtneki róm. ksth. iskolánál lemondás folytán megüresedett IWk számú osztálytanítói állásra március hónap 28-ra pálya-zal hirdettetik Jövedelme : bútorozott szobából álló lakás fűtéssel. I.alioérpátlék 120 kor. 000 korona készpénz 50 kofónás havi előleges részletekben. A tübbi állsníwgély, mely a meg-válnsztotlnak csr.k akkor folyósittatík, midőn azt a minisztérium az illető nevére átírja. Az állás azonnal elfoglalandó. Kötelessége a reábízandó mindennapi és ismétlő tanköteleseket oktatni és nevelni. Pályázok kérvényeiket március hónap 26-ig bezárólag alulírotthoz küldjék. Szepetnek tZalám, posta helyben) 1921. évi március hónap 7-én.
Berkavich József
lilebSDO*. l,koU»tltl Hűnk.
Gőzfürdő
berendezésének javítási munkálatai befejeződtek és a fürdő
1921. március 12-fa reggel
megnyílik!
Nyitva mindennap reggel 7,7 órától este 7 óráig. —\'Elsőrendű masszőr és maszernő, tyukszemvágó és borbély.
5őz-, kád- és félfüröő Köpölyözés*
Ferenc és Tsa b. t.
Budapest, IV., Deák Ferenc-tér 3.
ftQrtOuj cIiu: Ferlial
• /iiji , K»jr»ne»Upot, Omvntlapof, MArvAnjr-. ulclfJl,kUpOU _ Ali K*tUMhI lapot.
Keramitot, l\'enientMtvekel, flpIleUajrafolitl,
Vállal
Kai-, l\'adlú-. Temutt-, llatou-burko-latok. valamint Vayr,,,<--rtlr<1<lkA<l»k. Bcton-ta*denc«k 6« hordok kftailtfeJt.
_. -aw.
IROGEPEK
sokszorosítók, fényképezőgépek, egészségügyi cikkek, orvosi műszerek stb., kerékpárak, gramofonok, spirituslámpák stb. favitását, nikkelezését és alkatrészek pótlását, úgyszintén törött fém-disztárgyak és géprészek hegesz-:: tését szakszerűen eszközli ::
SZiKÁTS GIUIA műszerész, Csányi Lásxló-n. 2.
Irógóptk, fényképezőgépek, .Wiktorin\' splrltualárapik és stkatréssek kaphatók
xxxxxxxxxxxxxxxx ff URANIA mozgókép palota
Roxgonyl-^tcK^jj^jrclctoD««Aiu 259.
Csütörtökön, csak egy napig,
Egy nő, százegy kéri
vi^JiUk 4 felvonásban.
A visszament parti
komédia 1 felvonásban — és
„Ő" mint clubboy
Btirlwsk, f6»í«x«pben ,Ó*.
ÉÉ X
Ü
X__
Vasár- éi ünnepnapokon 3, b, \'1,1 és 5 órakor. \'Előadások kezdelo köinapon 6 és dórakor. U
xxxxxxxxxxxxxxxxx
rendaljs meg teUfonon a > ,
ZALAI KÖZLÖNY-i
Dunántul legrégibb újságját, a kereszténység szószólóját, x Megjelenik hétfő és ünnep utáni nap kivételével naponta korán reggel a legfrissebb hírekkel, ere* deli fővárosi telefon-tudósítással. Előfizetési ára az összes vidéki lapokénál olcsóbb; helyben, reggel házhoz .hordva, vidékre J( postai szétküldéssel egy hóra OU n Egyes szám ára 2 korona
e< Telefon 78. szám x
103/81.
Versenytárgyalási hirdetmény.
A .Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezet" Erzsébet-téri üzletbódéjának" cpilésével kapcsolatos szállítások és munkálatokra zárt írásbeli versenytárgyalást hirdetünk.
A tervek általános, részletes és különleges vállalati feltételek, versenytárgyalási feltételek, valamint a szerződési tervezet a közellátási üzemeknél megtekinthetők, ugyanott a költségvetési űrlap, anyagkimutatás, különleges vállalati feltételek, ajánlati minták 50 koronáén kapható.
Egyéb felvilágosítást a v. közellátási Üzemek és a v. mérnöki hivatal ad.
■Az ajánlatokat 1921. évi március hó 15. napján d. e. 10 óráig kell a városi Közellátási üzemek vezetőjénél benyújtani.
Nagykanizsán, 1021. évi március 7.
A v.. közellátási üzemek.
VILÁG
Nagymozgó színház Szarvas-szálloda. = 1
Kedden, szerdán és csfltSrtökön
Luciano Albertini
és testvérei a világhirO olasz ortista h üvéswk felléptével
Lovaglás az űrben
kalandordráma 4 felvonásban.
Kiadások keíJtte htttköroJip Ö ci 8 órakor. P Vasár- és üoiwpnnpon 2, ■\'». Yt? ** órakor ^jjj
(3&&&&&QOÜQQ&&&6Q \'-J
lhoíd földet
keresek bérbe a városban vagy közel a város határában. Ajánlatokat ár és hely megjelölésével „Földbérlet44 cinem c lap kiadóhivatalába kéroU.
□oaoooaoooaooogooaoaooooooac*
ZALAI ÉS eiABMATf
Könyvnyomda
Könyvkötészet — Vonalzóintézet.
117.
Müvek, folyóiratok, meghivók, eljegyzési- és esketési kártyák, névjegyek, számlák, üzleti nyomtatványok, falragaszok, röplapok stb. e szakba vágó munkák legizlésesebb kivitelben készülnek. Szépirodalmi művek és iskolai könyvek kötése, aranyozás, üzleti könyvek csirtoí és gyors kivitelben állíttatnak elö.
MÉi?at telefon. 78.
NAGYKANIZSA, Fő-ut 13.
aoac3DoooaoooooooQac3Qc3aoaoaon
Nyomatott a laptulajdonosok : Zalai és Gyarmati könyvnyomdá iban.
60 Ik évfolyam
Nagykanizsa, 1921. március II. Péntek
szám.
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
St«rk«s»tós4g it kiadóhivatal: Fő-ut 13. sz. - Interurbán-telefon 78., ■
Megjelenik mindig kora reggol
FÓSZRRKRSZTÓ:
Dr. HEGEDŐS GYÖRGY
Mantettf. UpTtaeU
FELRLÓSSZBRKESZTÓ.
BODROGKÖZYZOLTÁN
Blöílsctóal árak: Rgéu évre 360 K. Ptíávrv 180 K. Ncgjr«l-ívre 90 K. Sgy hón 30 K. Egyet sila árt 2 K
Baranyában javult a helyzet.
Apponyi az államrend hatályosabb védelméről szóló törvényjavaslatról — Gratz válasza Berkynek.
Rakovszky István elnök 11 órakor nyitotta meg az ölést. Jelenti, hogy Teleki Pál gróf miniszterelnöktől áti.at érkezeti, melyben értesiti a nemzetgyűlést, hogy a kormányzó felmentette őt a nemzetiségi kisebbségek minisztériumának a vezetésétől és ezzel Gratz Gusztáv külügyminisztert bízta meg. A pénzügyi bizottság jelentése után Huszár Károly több összeférhetetlenségi bejelentést tett önmaga ellen.
Elmondja, hogy a "Virradat a Zipper-ügyben azt irta róla, hogy ő (Huszár) járt* ki Zippernek az iparengedélyt. — Huszár Károly itt szóvá teszi, hogy a Virradat egymillió koronás zsarolást akart elkövetni. — A napokban a Virradat egyik munkatársa megjelent Zipper lakásán és kijelentette, hogy némi anyagi áldozat árán leszerelhető volna az egész sajtókampány. Távol áll tőle, hogy Ereky és Csilléry személyeit gyanúba vonja. Kéri a nemzetgyűlést, hogy az ügyet tegye át az összeférhetetlenségi bizottsághoz.
Ertki helyesli Huszár indítványát Tény az, hogy őt figyelmeztették, hogy egymilliós zsarolást akarnak elkövetni. Csodálja, hogy Huszár az ő személyét is bevonta az ügybe.
A Ház az ügyet áttette nz összeférhetetlenségi bizottsághoz.
Ezután a gazdasági bizottság javaslatának tárgyalására tértek át.
Majd az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló törvényjavaslat tárgyalása következik. Az első szónok Hallcr József, aki n javaslatot elfogadja. Kijelenti, hogy az állami és társadalmi re.^tí védelmének leghatályosabb eszköze « szociálpolitika behozatala.
Apponyi Albert gróf: A törvényjavaslatot részletes tárgyalás alapjául elfogadja. Majd igy folytatja:
—\' Nem helyezkedem a merev visszautasítás álláspontjára, mert még mindig fáradhatatlan aknamunkát fejt ki az az irányzat, amelyet ma már nagyon is megszenvedtünk. A kormányjavaslat hátterét el kell ismerni. Amennyiben szükség van a társadalom védelmére, az egyetlen helyes ut, hogy a törvény védje meg a társadalmat, mert ízzel elejét vesszük az önkényes anarchiának, amelynek egyszer és mindenkorra meg kell . szűnni párhuzamosan a törvényjavaslat létrejöttével. Amikor elismerem, hogy erre a törvényjavaslatra szükség van, egyúttal szeretném közszabadság helyreállítását. Nincsen ellenmondás a kettő kőzött. Nemcsak nálunk vannak jelenségek, amelyek a közszabadságok megcsonkítására utalnak, — de csupán a tőrvény
utján szabad a közszabadságot megszorítani* Ez nincs ollenmondásban azzal a másik álláspontommal, hogy a közszabadságok, például a gyülekezési és sajtószabadság teljes mértékben érvényesülhessenek, mert igen nagy veszedelmet látok a közszabadságok elfojtásában. A sötétben bujkáló, titkon működő erőkben látom a veszedelmet. A sajtóban és a gyűléseken a szabadság nem érvényesül, ezek visszatiltatnak az odúkba. Törvényileg állapitassanak meg azok a korlátok, amelyen tul a közszabadság törvényes védelme nem léphet.
— Az előtte szóló a törvényjavaslatot abban a reményben fogadta cl, hogy erőteljes szociális politikát folytatnak, ö abban a reményben teszi, hogy a törvényjavaslattal jár majd a közszabadságoknak az egész vonalon való helyreállítása. Tudja, hogy korlátlan szabadság soha, sehol, egyetlen rendezett társadalomban, egyetlen rendezett államban nem volt és nem lesz. .Ha másutt nem, a büetetőtörvénykönyvben jelölték meg, mi nz általa védett szabadság korlátja. Természetes, hogy minél nrgyobb mértékben fenyegetett valami valamely társadalmat, annál inkább van szükség arra, hogy a korlátokat < megállapítsák. E korlátokon belül azonban a közszabadságokat az egész vonalon biztosi; tani kell.
— A cenzúra a galambokat fogja kitö; rölni, ha nem talál vajukat. Hasztalan próbáljuk jayitani a cenzúrát, azon javítani nem lehet. A magyar nemzet bátor és emelt fővel néz a világ elé, nem veheti magára azt a-látszatot, mintha neki titkolni valója volna, hanem álljon a nyilvánosság minden eszközével a világ elé. Nem lehet gyanúsabb, mintha va Ulti titkolódzik. Egyáltalán nekem ugylátszik, hogy a társadalmat fenyegető ver szélyek és utörezgésék hatása alatt, ma bizonyos szempontbál tul félénk politikát f >lytatunk. (Ugy van, ugy van.)
— Én tehát hangoztatom, hogy az állam társadalmi rendjét fenyegető veszedelem ellen, a kormány által szükségesnek látott intézkedéseket megfelelő módosításokkal megszavazom, de óva intem a kormányt, valamint a nemzetgyűlést attól, hogy ezzel a maga feladatát betöltve lássa. (Általános éljenzés a Ház minden oldalán.)
Elnök jelenti, hogy 50 képviselő nyolc órás ülésre terjesztett be indítványt, majd szünetet ad.
Szünet után az elnök indítványára elhatározzák, hogy legközelebbi ülés holnap lesz.
• Ezután dr. Cratx Gusztáv külügyminisz-
ter válaszol Berky Gyulának a baranyai kérdésben hozzáintézett interpellációjára.
— Mindenekelőtt kijelenti, hogy a baranyai kérdésben az utóbbi időben nem tőrtént nagyobb fordulat, amely lényeges változást jelentene, azt azonban örömmel konstatálja, hogy a baranyai állapotok bizonyos tekintetben nagyon javultak, bár a rendes közigazgatás még mindig ki van szorítva és kétes ektisztenciák töltik be a vehető helyeket. A vörös farsang remélhetőleg már nem tart sokáig.
— A magyar kormány a békekötés életbeléptetése után a magyar áHáspont mellett kitartó emberekkel szemben tettekkel is ki fogja fejezni háláját.
— Az amnesztiára vonatkozólag kijelenti, hogy nagyon valószínű, Baranyára vonatkozólag a kormány külön amnesztiaren-deletet fog kibocsátani.
— Hangoztatta, hogy a maga részérőhozzájárul d kiengtszlelődés politikájához. Erre törekszik is mindaddig, amig nem kell megaláznunk magunkat. Kéri a válasz tudomásulvételét.
Interpelláló és a ház a választ tudomásul veszi.
\' Ezután a külügyminiszter Koraffiáth Jenő régebbi interpellációjára válaszol, hogy a cseh pénzügyi hatóságok n felvidéken erőszakkal hajtják be a magyar államot illető követeléseket. Ezt a kilátásba helyezett cseh-magyar gazdasági tárgyalások szabályozni fogják.
Győmőrey György: A belügyminiszterhez interpellál a debreczeni Iclkészegyosület gyűlésének betiltása tárgyában.
Tomcsányi belügyminiszter válaszában kijelenti, hogy megindítja a szigorú vizsgálatot.
Ülés végo délután 2 órakor.
Az orosz ellenforradalom.
Stockholm, márc. 10. Az oroszországi helyzetről szóló legutóbbi hiradás szerint n moszkvai felkelést a vörösök rendkívül szigorú rendszabályokkal elnyomták. A kormánynak helyzete Moszkvában elég szilárd ahhoz, hogy csapatainak egy részét Pét^r-várra küldhesse. Pétervárott a sztrájk tovább terjed. A szovjet tilalma\' ellenére tömegek vonulnak fel az utvonalakon és követelik a*, elfogott felkelők szabadonbocsájtását. A Kron-stadti felkelők visszaverték axbo!seviki csapatok támadását.
Páris, márc. 10 A kronstadti erődítmények két erőd kivételével • felkelők kezén vannak. *
A szovjetcsapatok egy ujabb támadását az ellenforradalmárok visszaverték.
Angol hajóraj Hamburg előtt.
Berlin, március 10. A .Chikágói News" levelezője jelenti lapjának: Tegnap Hamburg ós Bréma előtt angol hadihajóraj Jelent meg.
ZALAI KÖZLUNY
1921. március II.
Vármegyei ós községi reformtervezet.
Zalavármegye állásfoglalása a kérdésben. — Ismét tiltalioxik. a megye. — Szoros kapcsolat a többi törvényhatóságokkal. —: fcles -kijelentés a nemzetgyűlés ellen.
Zalaegerszegről jelentik. — Zalavármegye törvényhatósági bizottsága ma tartott rendkívüli közgyűlésében foglalkozott a tervbe vett vármegyei és községi reformra vonatkozó Javaslattal, mellyel szemben a következő határozatot fogadta el:
Zalavármegye törvényhatósági bizottsága a Magyarország vármegyéiből Budapesten 1921. évi február 9-én egybegyűlt értekezlet határozatához hozzájárul és mint ahogy Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Komárom, Csanád és Mosonvármegyék, valamint Kecskemét törvényhatósága átiratai folytán a kormányhoz intézett felirataiban már kifejezésre juttatta, a maga részéről is a leghatározottabban állást foglal ezen teljesen időszerűtlen reform ellen, amely a jogfolytonosságot. úgyszólván egyedül Képviselő törvényhatósági és községi szervezetnek törvényes rendszerét megbolygatni vagy átalakitani akarja és ezen törekvésekkel szemben tiltakozását és állásfoglalását jelenti ki és kivánja, hogy mig a nemzet alkotmányos tényezői az ország legcletbevágó kérdéseiben sem határozhatnak, minden reformtervezet mellőztessék.
Mondja ki a közgyűlés, hogy az ősi vármegye autonómiáját érintő minden kérdés állandó és éber figyelemmel kisérésére és a vármegyék álláspontjának egyöntetű kifejezésre juttatása érdekében állandó és szoros kapcsolatot létesít a többi törvényhatóságokkal és a vármegyei önkormányzatot lényegében érintő reform kérdésének állandó és éber figyelemmel kisérésére alakult országos bizottsággal. E célból a törvényhatósági bizottság határozza el, hogy az országos bizottságba leendő képviseltetése céljából Zalavármegye részéről négy bizottsági tagot jelöl ki, akiket a véglegesen megalakítandó központi bizottsággal Zalavármegye törvényhatósági bizottsága nevében való állandó együttműködésre felhatalmaz. A törvényhatósági bizottság ezen álláspontját felirati joga alapján felirat alakjában közölje a m. kir. kormánynyal és juttassa azt el a m. kir. belügyminiszter ur utján a kormányzó ur Ő Főméltóságához is és küldje meg a vármegyék országos bizottságának.
A javaslathoz elsőnek Farkas Tibor szólt házzá, aki a virilizmusról beszélt és kétségbe vonta a nemzetgyűlés azon jogát, hogy a vármegyék ősf alkotmányához hozzányúlhasson. A nemzetgyűlést vegyes társaságnak nevezte.
Fangler Béla nemzetgyűlési képviselő reflektált Farkas Tibor kirohanására, mondván: „Azt hiszem, a nemzetgyűlés akkor is „végyes" társaság volna, ha abba véletlenül Farkas Tibornak is sikerült volna bejutnia."
A Javaslathoz még Bedegi Gábor, Bosnyák Géza biz. tagok szóltak hozzá.
Mosonvármegye a szabadkőművesség ellen.
CUaweln politikai Irányváltozását cl ítélték. - Az uj prirtalakulns a destrukciót szolgálja.
Mosonvármegye törvényhatósági bizottságának február 25-én tartott rendkívüli köa-gyülésén több bizottsági tag indítványt terjesztett elő, amelyben a többek közt a következüket mondják :
Mosonvármegye közönsége a közelmúlt eseményeiből beigazolva látja azt, hogy a magyar szabadkőmives páholyok a destrukció szolgálatában Alltak és végzetes aknamunkájukkal hazánk összeomlásában hathatós részük volt, ez okból megnyugvással fogadia a vármegye közönsége a m. kir. kormány azon intézkedését, amellyel a magyar szabadkőmives páholyokat felosztatta. Erélyesen tiltakozik az elten, hogy a kormány bárki közbenjárására a páholyok működését ujliól megengedje.
Ezt az indítványt a közgyűlés elfogadta és feliratban megküldötte a kormányzónak, a kormánynak, a társtőrvényhntóságokat pedig felkérte, hogy hasonló szellemű fölirattal pártolják Mosonmegyc feliratát.
A közgyűlésen Tóth Sándor bizottsági tag megemlékezett az uj párfaldkitásról, a mely Polgárok és Munkások Szövetsége cinevezés alatt dr. Giesswcin Sándor közreműködésével a legutóbbi napokban jött létre és amelyben nagy számban vesznek részt olyanok, okik a destrukció szolgálatában állnak. Indítványozza tehát, hogy a közgyűlés határozata küldessék meg Giesswcin Sándornak is, azzal, hogy mély aggodalommal szemléli a törvényhatósági bizottság az ő ujabb politikai irányváltozását.
Az uj párt, melynek Ciessutein az egyik megalapítója, a maga programmjával és összetételével igen közel áll a régi nemzetietlen és kozmopolita irányzatok hazai vonatkozású alakulataihoz.
A törvényhatósági bizottság határozottan leszögezi, liogy csak kifejezett keresztény, magyar nemzeti, minden internacionális vonatkozástól mentes politikát tart jelenleg célravezetőnek és követendőnek.
A tőrvényhatósági bizottság a felszólalást magáévá tette. S hasonló szellemű átirattal küldte meg a közgyűlési határozatot Giesswcin Sándornak.
A korona Zürichben.
Budapest, márc. 10. Zürichből jelentik: A magyar korona állása ma: (záráskor) 1\'40, osztrák koronái ri7l/t az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig —\'85 szantim.
. TŐZSDE.
Budapest, mire. 10.
VfcluUplao: N«potco» 1280. t\'out\'löúO, Uva —, Dollár 115, Kiancia frank 2850, t.cngyol nnuka 52, Márka W5, Ura ISflO, Osztrák 60, Rulwl l\'JO, l.cl 550,
Sxokol 510, Svájci frank--, KotonaJiuir J0C0, Kimik-
dinár 1060, Mellűn.! forint —, Kiüst--.
Ertékoít: M»*yar IliKl 1770, OszUák Hitel 805, Hazai <W&, Jelzálog 425, Leszámítoló 770, Kereskedelmi
Rank_--, Magyar-Olasz--, Bcociini 5500, Dr*3ch«
4100, Általános skq--, Szászvári ——. Sal&ólarjini
G350, IMkinyl 4025, Rlm» 3ÖZ5, Schlick 1140, Cutlmana
-, Nmící HOöO, Danlca--, Klotild \'i7f>, MaRyar
Cokor--, Adria 7*00, AUaMikn 5150, Király-sör--,
Bosnyák-Agrár 090, Lipták --, f\'Iiobui 1020, Vasme^ei Villantó*--, Gizella 1000, Konkordia 2(580.
— A Közalkalmazottak Beszerzési Csoportjának közleménye. A január és február havi liszt kiosztásának sorrendje: A polgári nyugdijasok március 12-én szombaton délelőtt 1—50 sorszámig, délután 51—100-ig. Március 14-én hétfőn délelőtt 101—150 ig, délután 151-től végig.. Március 15-én kedden délelőtt pedig a katonai nyugdijasok. Figyelmeztetjük a tagokat a határidő pontos betartására. Az elnökség.
HÍREK.
— Bodor ^"rendőrkapitány buc.su
lakomája. A nagykanizsai államrendőrség tisztviselókara meleg ünneplésben részesitoiic tegnap Bodor Zoltán rendőrkapitányt, ákl saját kérelmére nyugdíjaztatta magát. A rendőrség tisztviselőkara dr. Beuslerien Erich rendőrtanácsossal az élükön bucsuiakomát rendezett a Központi Kávéház különtermében és igy vett bucsut a szimpatikus rendörkapitányiól, oki a rendőrség kötelékéből kilép, de akivel a dolgozó társadalom más téren munkás, agilis vállalkozót nyert. N Az olső .felköszöntőt dr. Beusterien rendőrtonácsos mondotta és melegen búcsúzott cl Bodor, kapitánytól « fogalmazói kar nevébén. Ezután Babits László rendőriéi ügyelő, a felügyelői kar nevében ve^t bucsut a távozó kartárstól. Bodor kapitány mfcghatva mondott köszönetet a meleg ünneplésért. A szép Ünnepi lakoma a záróóráig tartott.
Tanítói áthelyezések.\' A vallás-és közoktatásügyi minisztérium ujabban az alábbi tanitói áthelyezéseket, illetőleg beosztásokat rendelte el a vármegye területén: T/iorduy János Csáktornyáról Nagykanizsára, Németh Erzsébet Nagykanizsáról Nyárádra, Kenedy Aura Nagykanizsáról Tótszentmái> Ionba, Dénes Gizella Nagykanizsáról Kacorlakra, Bereczky .Mária és Steinauér Anna Nagykanizsáról Veszprémvármegye területére. Egyben Beiczmann Antal nagykanizsai beosztását hatálytalanította.
— Kiütéses tífusz dühöng Muraközben. Muraközben már hónapok Óla kiütéses tifusz dühöng. Orvosi jelentés szerint az 1920. évben 120, 1921-ben pedig 335 ember gyógyult ki a veszedelmes betegségből. A betegek 15 százaléka áldozatul esett Legerősebben inficiált községek: Kotor, Ho-dosán, Szentmária, Draskovec és Bottomya. A járvány elfojtására előkészületeket tettek s erre a célra 100.000 koronát irányoztak elő-
— Gazdasági Iskola a Csáktornyái képzőben. A csáktornyai tanítóképző intézetben a horvátok gazdasági leányiskolát létesítettek.
— Egy Jé csempészüzlet alkonya. Az egy és kétkoronások Jugoszláviába való átcsempészésc eddig kitűnő üzlet volt a rosszabb valutáju halármenti országok lakosságának. Ez a kereseti lehetőség február elsejével megszűnt, mert azóta az egész délszláv államban megkezdődött az Osztrák-Magyar Bank állal kibocsátóit 1 éa 2 koronások becserélése. — Itt cmlitjük meg, hogy a korona lebélyegzésekor 20 százalékos levonás cimén mintegy 920 millió koronát tartolt vissza a jugoszláv kormány az 1920—2l-ik évi költségvetésben az összes ideiglenes nyugtáknak három százalékos államjegyekrc való kicserélését határozták el, amelyekel 1930. december elsején törleszteni fognak. Az 1000 koronánál kisebb értékű nyugtákat ez év április\' 1-éig készpénzzel váltják be.
— A magyar propagandafilmek sikere külföldön. A magyar kultuszkormány a külföldön nagy propagandát fejt ki Magyarország mellett olyan filmek segítségével, amelyek a magyar faj értékeinek feltárásával hatnak. Több magyarvonatkozásu filmet mutattak be Finnországban, ahol nem győzték csodálni a mezőkövesdi népviselet gazdagságát. Németországban hasonlóan igen nagy sikereket értünk el a magyar természetrajzi és néprajzi filmekkel.
1921. március 11. _
— Kényszerítik a kereskedőket, hogy olcsóbban adják ujabb áruikat.
Az Árvizsgáló Bizottság felhívta a vám-kircndeltségekeí, hogy minden Budapestre érkező áru mennyiségéről és annak áráról értesítést küldjön, mert csak igy ellenőrizheti majd az újonnan, alacsonyabb áron érkező küldemények eladási árait.
-1- Kilencvenezer külföldi bevá-sárló érkezett Lipcsébe az ott vasárnap megnyílt nemzetközi vásárra. A német termelés világpiaci fontosságát jellemzi, hogy több száz belga, francia és olasz kereskedő érkezett a vásárra. Ausztriából 1700 bevásárló jelentkezett. Érdekes, hogy a német iparra féltékeny Anglia érdeklődéséről nincs adat a vásár kimutatásában.
— Az oláhok elitéltek egy kath. lelkészt. Temesvárról jelentik: Oláh Mihály, az aradmegyei Székudvar község lelkésze levelet,küldött esperesének, melyben azt irta, hogy maguk a románok is elégedetlenek az erőszakos uralommal. A románok elfogták a levelet s ugy a lelkészt, mint az esperest letartóztatták. Oláh Mihályt két évi börtönre s ötezer lei pénzbüntetésre ítélték.
— Heghalt a kazánban. Pap Sándor kazánkovács a honvédutcai téglagyárban egy kazánban javítást végzett. A munkánál segédkezett neki Berghoffer inas fiu is. Közben az inas elment és magára hagyta Pap Sándort. Mire visszajött Papot eszméletlen állapotban elterülve találta a kazánban. Mire kiemelték a kazánból, Pap Sándor meghalt. A helyszínen megejtett rendőri vizsgálat megállapította, hogy a halált szívszélhűdés okozta. A hullát a temető hullaházába\' szállították.
— Törvény az istenkáromlók ellen. Békéscsabáról jelentik: Békésmegye tőrvényhalósága legutóbbi közgyűlése alkalmából feliratot intézett a kormányhoz, hogy az istenkáromlók szigorú büntetéséről angol mintára mielőbb . alkosson törvényjavaslatot.
— Pécs a külföld szemében. Münchenből. jelentik: Egy müncheni hírlapíró le.-leplezéseket közöl a pécsi kommunisták garázdálkodásairól éa megállapítja, hogy a leghir-hedtebb betörőket fogják egy táborba szervezni, mert ezek a legjobb kommunisták.
— A keresztény egyházakat üldözik a szerbek. Szabadkáról írják: A Szabadkái városházára is bevonult a Jugoszláviában duló magyarjésjkereszténygyülölet. A palicsi hitoktató kérvényét, melyben arról volt szó, hogy állapítsák meg az istentiszteletet végző pap illetményeit, á város elutasította, de ugyanakkor a prágai egyetemi hallgatók egyesületének tízezer korona segélyt szavaztak meg. A közgyűlés ezenkívül clutasitott minden olyan kérvényt, amelynek egyházi vonatkozása van. A kalholikus kántorok földilletraény megállapítását kérték. A református és evangélikus hitközség azt kérté, hogy 10—10 lánc, főldilletményűkct 40—40 láncra emeljék feL Egyik kérelmet sem teljesitette a város.
— Csehország adóssága 44 milliárd. Prágából jelentik: A cseh pénzügyminisztérium kimutatása szerint a cseh köztársaság adóssága ezidőszerint 43\'75 milliárd korona. \'
(x) Gróf Monté Criató IV. része kerül bemutatásra az Urániában. E résszel befejeződik ez a nagyszerű regény, melynek sikerű örök emlékezetében marad mindazoknak, akik látták. Bemutatásra kerül még .0, mint mozi-igazgató* cimü amerikai burlesfck-film is.
___ZALAI KÖZLÖNY ^
t
— Tüntetés a csehek ellen a nyitrat pUspökszentelés alkalmával.
Pozsonyból jelentik: A tót nemzeti elemek tüntetően távoítartották magukat ? nyitrai pűspökszentelési ünnepségektől. \' Hlinka az apácák kolostora előtt szinte lázító beszédet mondott a csehek ellen. Juriga hasonló hangnemben szónokolt a nyitrai várban, ugy, hogy Kmcskó püspök a beszéd folyamán elrendelte, hogy a villanylámpákat oltsák el s igy akadályozzák meg a beszéd folytatásában.
— Közellátási közlemények. A piacon uralkodó indokolatlanul magas tojásárak leszorítása céljából az államrendőrség közbejöttével tartott megheszélésen a helybeli tojáskereskedők,u. m. Krcmsier Kálmán Király-utca 35, Reichenfcld Győző Királyutca 32, s a Dunántuli Élelmezési és áruforgalmi r. t. Csengeri-utca 6. kötelezték magukat, hogy f. hó 11-től kezdődőleg további intézkedésig 3 K áron friss tojást bocsátanak üzlethelyiségeikben a közönség rendelkezésére. Amennyiben a piaci árusok ennél magasabb árt kívánnak, tartózkodjék a közönség a piaci tojás megvásárlásától s napi szükségletét fenti kereskedőknél fedezze. — Közellátási Ozemek.
(x) Aranyat, ezüstöt és brilliánsot mindenkinél magasabb áron vásárol Kopár A. órás és ékszerész Deák-tér 12. sz.
(xj Harry Plel kinematografiai zsenialitását örökíti meg az s csodás filmalkotás, melyet a „Világ"-mozgó pénteken, szombaton ós vasárnap mutat be a .Halál megVetője" cim alatt. E filmnek még külön érdekessége egy óriási Csimpánz majom szereplése. A kép összes felvételei Velencében és az olasz tengerpartokon eszközöltettek.
K^un Béla a hazatérő foglyok kőzött
„Magyarországon halomra ölik a zsidókat." — A „fehérek" gyilkolnak. — A hazatérők vonatát agitátorok kísérik.
Orosz fogságból most jött katonák beszélik, hogp a Moszkván0 áthaladó fogoly-szállítmányoknál rendszerint megjelenik Kun Béla és beszédet intéz a hazaigyekvőkhöz. Elmondja nekik, hogy itthon halomra ölik a zsidókat, rettentő fehér terror van, a katonaság ugy lődözi az Oroszországból hazatérőket, mint a nyulakat. Inti őket, hogy ne jöjjenek haza, hanem álljanak be az orosz vörös hadseregbe. Elmeséli, hogy Magyarországon nincs vagyonbiztonság, mert a fehérek mindent elszednek a fnldmivcsektől.
Az egyik ilyen beszédénél többen közbe-kiabáltak:
—- Nem igaz. Hazudik. Mi .tudjuk, hogy otthon már rend van. Mi nem leszünk bol-sevikiek.
Kun Béla erre megfenyegette őket, hogy nem ereszti tovább a\' vonatot, ha tűstént meg nem mondják, hogy kik voltak a közbe-kiáltók. De nem akadt egy áruló sem és a vonatot mégis csak kénytelenek voltak tovább inditani. Előbb azonban Kun Béla adott nekik leckét az ő fogalmai szerint való vagyonbiztonságból. Ugyanis elszedettc valamennyitől a megtakaritott pénzét, az orosz tanácsköztársaság cs a vilitgprolctáriátus javára. A szegény foglyok" majdnem teljesen pénz nélkül folytatták utjokat.
Voltak azonban — sajnos — az egyik szállítmányban olyan hiszékenyek ís, akik beugrottak Kun Béla ijesztgetéseinek. Mintegy ötvenen visszafordultak és ott maradtak,
___3_
hogy megvárják, amig nem kell többé fél-niök, hogy Magyarországon agyonlődözik a visszatérő hadifoglyokat.
Az ilyeneket aztán besorozták a szovjet hadseregébe. Ott szenvednek tovább, amig valamelyik bajtárs föl nem világosítja őket az igazságról. Akkor természetesen seregestül megszöknek és bujdosva, gyalog indulnak meg hazafelé.
Kiderült mostanában az is, hogy az ilyen szállítmányok mellé bolseviki agitátorokat osztottak be, hogy ezek útközben próbálják az „anyagot" meggyúrni. Most már ismételten megtörtént, hogy a határállomásokon a fogadó bizottságoknál fölismerték és lekapcsolták Kun Béla néhány ilyen kommunista vándortanítóját.
(Tléh^szet.
Örömmel vesszük tudomásul, hogy a „Zalai Közlöny* egyesületünk hivatalos lapjául is szolgál, illetve, hogy a Tek. kiadóhivatal felismerve egyesületünk nemes és a közérdeket szolgáló törekvéseit, szives volt lapjában „Méhészet" címen külön rovatot nyitni, melyben a méhészetet érdeklő és fejlesztő cikkeket leközölni szivesek lesznek, amiért ezúton is hálá^ köszönetet mondunk.
Minthogy ifjú egyesöletünk égy külön Méhész lap kiadását —\' a magas előállítási költségek miatt nem bírná el, de ez most már jelen hivatalos lapunk kiadóhivatalának jó irfdulatá folytán fölöslegessé is vált, mivel minden méhészt érdeklő és á méh tenyésztést elősegítő, valamint oktató szakcikkeket itt tagjainkkal közölhetjük.
Közölni fogjuk továbbá a méhesben végzendő havi teendőket, álanyás családok gyógyításának módját, a méhek betelelését stb. Miért is arra kérem ugy a helyben, mint a vidéken méhészkedő tagjainkat, kik ezidőszerint még nem volnának ezen hivatalos lapunknak előfizetői, hogy azt előfizetni és méhésztársaink kőzött minél nagyobb körben terjeszteni szíveskedjenek, ezt nem csak saját érdekükben cselekszik, de tartozunk ezzel lapunk kiadóhivatalának ís, ki egyesületünk nemes törekvését nagymértékben elősegíteni szíveskedett.
Szánjon rá minden méhész évente 2 -3 kgr. mézet, mely költség a hasznos tudnivalók olvasása *és gyakorlatunk fejlesztése révén bőven meg fog térülni és egyidejűkig pártolni fogjuk az érdekeinket képviselő Zalai Közlönyt, mely lapnak egy méhész társunk házánál sem szabad hiányozni. — Mezgár /sivár1 pályamester, méhész egyes. tag.
(x) Méhészeti eszközök, kaptárak, kaptár vasalások, keretléc, távkapocs, szegek, műlép, mézpergetőgépek stb. olcsón beszerezhetők, méhviaszt műlép öntésére elfogadok. Méhviaszkot veszek/ Szabó Antal méhész kereskedésében.
Apró hirdetések.
Kerestetik egy házaspár a férj laboránsnak, felesége szobalánynak. Havi fizetés együtt 900 kocona és teljes uri ellátás lakással. Cim Kiskomárom gyógyszertár. _ tm
Eladó egy ercJeti „ÍSinger" cipésznek való stoppológép. Brinner cipésznél, Zalaszootjakab.
Örökbe adnám 14 hónapos leányká- . mat. Cim:. Irinyi Miklós-u. 52 szám.
Cselédleény felvétetik Fő ufr 22., emelet, lépesével szemben.
ZALAI KÖZLÖNY
1921. mirciut.ll.
9302. II. 1921. snim
Hirdetmény.
A fényűzési forgalmi adóról szóló 1020. évi XVI. t.-cikk végrehajtása iránt kiadott 1920. évi 00.000. számú utasítás némely rendelkezésének módosítása és kiegészítése tárpyában.
1. §. Az 1920. évi 90.000 szánra végrehajtási utasitás 42. §-ának helyébe lép:
1. A fagylaltok, krémek, parfait-lí, ideértve a formafagylaltokat, formapar-faitkat, formakrémeket és egyéb különlegességeket, mint pl. a crocgnenbonche, ehocoladebonchée stb., valamint e cikkeket adagolt formában is.
2. A sütés vagy szárítás utján készült édes tészták — ideértve az ostyákat is — azonban az élesztős tészták és a gyermekpiskóta kivételével.
Az élesztő? tészták közül is fényűzési tárgy azonban a fárik.
3. Minden néven nevezendő cakes (keksz), valamint az édes és sós tea-sütemények. \'
4. A grillage.
5. A gesztenyepurce, továbbá a szultánkenyér, helvé és más efféle készítmény.
0. A cukorral.vagy cukorpótló szerrel befőtt gyümölcsök, továbbá a birsalmából vagy más gyümölcsből készült sajt.
7. A cukrozott gyümölcsök.
8. Mindennemű cukorkák, ideértve bonbonokat is, továbbá a töltött- és táblacsokoládé s mindennemű csokoládé-különlegesség, végül a burgonyacukor.
9. A pezsgő.
2. §. Az 1920. évi 90000. sz. végrehajtási utasitás 43. §-ának helyébe lép:
A T. 5. §-ának 34-ik pontja szerint az ételek és italok fényűzési tárgyak akkor, ha azokat olyan vállalat (vendéglő, kávéház, szálloda, penzió, cukrászda stb.) szolgáltatja ki, amelyet a pénzügyigazgatóság (adófelügyelő-helyct-tes) az elsőfokú iparhatóság meghallgatása után fényűzési vállalatnak minősített és felhatalmazott arra, hogy nyilvánosan (hirdetésekben, tájékoztatókban, falragaszokon, cimtáblákon stb.) a fényűzési vagy más hasonló jelleget feltüntethesse. Joga van továbbá pénzügyigazgatóságnak (adófclUgyolö-helyettesnek) a szórakozó és mulatóhelyeket, a barokat és más ezekhez hasonló helyiségeket különleges fényűzési vállalatoknak minősíteni.
A cukrászdát illetőleg kijelentem, hogy a cukrászda fényűzési vállalatnak minősíthető, dacára annak, hogy a cukrászipari termékek a jelen rendelet I. §-a értelmében márkulönben is fényűzési tárgyak. A fényűzési vállalattá minősített cukrászdában azonban nemcsak a cukrászipari termékek, hanem ezeken kivül minden egyéb étel és ital is fényűzési tárgy és ezek után is be kell szedni a fényűzési forgalmi adót
3. §. Mindazok a belföldi kereset-űzők, úgyszintén a belfölgi képviselettel biró külföldiek is, akik belföldön a jelen rendelet.!. §-ában felsorolt fényűzési tárgyak átruházásával (eladásával) a kiskereskedelemben foglalkoznak és vállalatuk fényűzési avagy különleges fényűzési vállalattá .nem minősíttetett, kötelesek ezt « körülményt Budapesten az illetékes kerületi adófelügyelő-hclyct-
tesnél, vidéken pedig az illetékes pénzügyigazgatóságnál legkésőbb folyó évi február hó végéig az 1920. évi 90000. számú végrehajtási utasítás -53. §-ában szabályozott módon bejelenteni és a raklárkönyv vezetését az idézeti végrehajtási utasitás VI. fejezetében szabályozott mórfon a folyó évi február hó 28-án az üzleti zárás\'alkalmával meglevő készlettel megkezdeni.
Az idézett végrehajtási utasitás 128. §-ának rendelkezése természetesen a jelen rendelet 1. §-ában felsorolt fényűzési tárgyakra is kiterjed.
4. § Ez a rendelet 1921. évi március hó 1-cn lép életbe Ez a rendelkezés azonban a fényűzési és különleges fényűzési vállalatoknak adóbeszedési és adólerovási kötelezettségét nem érinti.
Zalaegerszeg," 19^1. évi ninreius 2.
ÓDOR sk„
170—1921.
Versenytárgyalási hirdetaány-
A Teleky-utl főreíllskolánál levő 2 nagyobb és 1 kisebb barakk lebontására zárt írásban versenytárgyalást hirdetünk.
A vonatkozó ajánlati költségvetési űrlap a városi Közellátási Ozemek Irodájában 5 koronáért kapható, Ugyanolt a lebontandó barakkok terve megtekinthető.
Az ajánlatokat a Közellátási Ozemek vezetőjénél (olyó hó 19-én d. e. 10 óráig kell benyújtani.
Az ajánlatokat - ugyanakkor bontjuk fel, mely alkalommal az ájánlattevök Jelen lehetnek.
Később érkezeit, avagy, nem szabályszerű ajánlatokat nem veszünk figyelembe.
Nagykanizsán, 1921. március 9-én.• Városi Közellátási Üzemek.
Eladó házak.
A város különböző részén kisebb-nagyobb házak beköltözhető lakással — Üzletházak ugy helyben, mint vidéken. — Mindennemű Ingatlanok és üzletek közvetítését a legelőnyösebben eszközli:
Szánté Vilmos
Nagykanizsa, Eötvös-tér 29. Telefon 322.
m~ Nagyböjtre elsőrendű napraforgó olaj
a v^J.t teljesen pótolj. 1 kgr. 120 K
elsőrendű rtxa 1 kgr......5a.- - K
ctaöreiidű dió 1 „ .....lg
mandula 1 kgr........45 — "
ccctc. uborka 3 It. öve* 1 flvcy no. - " Hajdecker sxtasxappan r, kgr. . 24.—
axln.xappau \'/, kgr.......20__\'
boroatyau padlótack I k^r. . . 120.— " nagyaxaraö lencae 1 kfr. . . . "
Valódi fteatlé-lóta iyermckll.it, tejca- c. rlxea kótaxcr.Olt, likőrök, borok, pexa-Kik, ram, COJnac » Icgolc.óbban
BYEHE5 CFHOSHfU
Kaztocy-utca 1. alatt szerezhetők be
Kosárfonáshoz
azukmankások ós jobb hízból való fiuk tanulóknak felvétetnek. Jelentkezni lcii;l SugAr-ul 28. szjm .ílall az irodában
Gőzfürdő
berendezésének javítási munkálatai befejeződtek és a fürdő
1921. március 12-to reggel
megnyílik!
Nyitva mindennap reggel \'/,7 órától este 7 óráig. — Elsőrendű maszőr és maszőrnő, tyukszemvágó és barbély.
Gőz-, kdö- és félfürőő Köpölyözés.
URANIA mozgókép palota.
RoagoPYl-gtca <■ - Totolonaxám U9.
Pintek, szombat é> vasárnap
IGrófMonteCristó
IV. réua is „6" mint moziigazgató
amerikai burkuk.
X Va«ir- 6a ünnepnapokon J, i, •/,7 ét g órakor, ifi u Klóadások kerdcio köznapon U éj H órakor. SS
XXXXXXXXXXXXXXXXX
Elsőrendű bikavér vörSa pogányvári
tijtoor3SK
Kapható Bnmcsica József fűszer-, csemege- és katona cikkek kereskedésében Sagár-ut 53. czím alatt.
Ferenc és Tsa n. L
Bedapatt. IV., Baík FiriR-tér 3.
Telefoni ISI- SO. HersSajrlmi Farkai.
. •\'»J«M«*lapol. OinvnUapot. Hárráuy. moullil.poi, .. AU MetUaehl lapot. Keramitot. C«uientc*arck<-t. »:,.(!Utanjagokat.
Vállij \' ,\'a\'11<V"\' T»rr»"°-. l\'etan-tMirko-
\' latok. valamint l\'aye»re-ror<l6k Atlak, DtlocBMlnifék
Borbélyüzlet nyitás.
Értesítem a n. í. közönséget, tiugy Magyaru. 52. sz. alatt borbély- és todrászBzIetet nyitottam, melyhez, a n. ó. közönség szivei pánfo-gAsát kérve maradtam „ „ . , ., iríj telje, tisztelettel lm] FereiUJ ^
nmí6
liirm-izálMa.
Nyomatot, . lap.ula.donoaok: Zalai éa Gyarmati könyvnyomdája.
Péntek, szombat is vasárnap HARRY Pl CL f.lliptível
A halál megvetöje
kalaoóortórtónct • fclvonijban
I. Mt. A gyermek rabló tnajoin, J|. Ai AlCrAkfta.
1ÍL Al 414 «AJ<>g. IV. a hal41 ~
*i>o lenül regy.nc, VI. I^ht.ll f|
Síinhtly Vcleote és a« oiatx Unjerpartok. W
Kútfőn é0 a Uv&bbl azokon 0
BŐRHARISNYA
i leafqyin^Eaaiui, áhíl It nrt ikl ■ qy^yatt
j* 2. \'/,-». S, >/,7 é« 8 órakor ZZ
^ hJóa^ijok keidet* kóinapokoo 6 ói 8 órakor. Ij
OOOOOQDQOQOO
u 8
60-lk évfolyam
Nagykanizsa, 192i. március 12. Szombat
58. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Siírtcrat^és és kUJAhlríUl: FiJ .it 13. Is. —. InUrwtH.-WUfoo ,8.
,Megjelenik inliiJlit kora reggel
íflSZERKKSZTÓ:
Dr HEGEDŰS OYÓRGY
!M — Ufrtutl
FBLF.I.ÓSSZERKKSZrö:
BODROG!<ÖZY ZOLTÁN
Blófixcté.t iraki
Rgfes\' ér,. StO K. FMm ISO K. NvK-évi* 90 K. Enr Wr. 30 K. EjQf.i ui» ár. 1 K
Pétervárt a felkelők elfoglalták.
Az egész országban terjed az ellenforradalom. — — Parisból irányítják az orosz ellenforradalmat.
Bécs, márc. 11. A .Times" rigai levelezője azt táviratozza lapjának, hogy a forradalmárok Pétervárt hatalmukba kerítették. A bolseviki kormány tagjai uutoinqbi/on elmenekültek. Troekij és Zinovjev a pétervári erődbe vonult vissza és JJruszilov tábornokot bízták meg a védelemmel.
A forradalmárok most azon igyekeznek, hogy az erödöt elfoglalják.
Különböző oldatról érkező hírek szerint Szibériában monarchista mozgulmak mutatkoznak, amelynek élén Mihály nagyherceg, a néhai cár testvére áll.
Paris, mire. 11. A Havas-Ügynökségnek jolontik Rigából, hogy a kron-stadtt fölkelők elfoglalták Pétervárt. A bolsevikok veszteségei rendkívül súlyosak.
Bécs, mire. 11. A „Chikagó Tribüné" Washingtonból jelenti, hogy az amerikai kormány hivatalos értesülése szerint az orosz ellenforradalmi mozgalom rohamosan terjed.
Az orosz Duma volt képviselőinek párisi bizottsága kijelentette, hogy az oroszországi mozgalmai a régóta várt mensevik ellenforradalomnak kell tekinteni.
E/. a párisi bizottság hónapok óta- ülésezik titokban Kerenszky elnöklete alatt és elkészítette az ellenforradalom tervezetét.
Kerenszky állítólag az ellenforradalom élére állott.
Moszkva, március 11. Az első ellenforradalmi kísérletet a bolseviki kozákok véresen elnyomták. Március" 7-én újra megkezdődtek a harcok, amelyek sorén az ellenforradalmárok kerekedtek felöl.
Berlin, márc 11. Kozlovszky tábornok népszerűsége a vörös hadseregben napról-napra nő. A tábornok fejére a szovjet ötmillió rubelt tűzött ki.
Antiszemita kongresszus Bécsben.
A xsidós\'.; elleni harc megindult világszerte. A zsidó ág aránytalan gazdasági és szellemi terjeszkedőét megelégelték már mindenütt. A nemzetvédelmi mozgalom elindult, hogy gátat vessen a zsidó hatalom imperialista vllágtörekvésénck éa megteremtse min dcnűlt a keresztény hegemóniát. Ezt teszik az osztrákok is, akik mint mai tudósításunk beszámol antiszemita kongresszust tartanak Bécsben. Erről szóló tudósításunk nz alibbl.
Bécs márc. 11. M.i kezdődlek Bicsben az osztrák antiszemita kongresszus tanácskozásai. A kongresszuson megjelentek a lcg-különböxő pártok képviselői, akik félretettek minden további politikai ellentétet. A kon-grcssxuson a következő kérdésekről tárgyalnak.
1.) A zsidóság térfoglalása a különböző országokban és a zsidóság t-llen életbeléptetendő vcdóinléikcíU-..:.
2.) Óvintézkedések az osztrák egyetemek cs középiskolák elzsidósodása ellen.
3.) A zsidóság további tér foglalásának megakadályozása a társadalom, a művészet és tudományok terén.
Hadik és Apponyi tárgyalásai.
Budapssl, március II. Hallik János gróf és Apponyi Albert gróf közt megbeszélések folynak, amelyeken a középpárt megbízottjai is részt vesznek. A megbeszéléseknek az a célja, hogy Hadik és Apponyi vezetésével a nemzeti középpártlal egyesüllen konzervatív, liberális blokkot létesítsenek.
Konstantinápoly a törököké marad.
London, márc. 11. Briand tegnap a török delegáció tagjaival és Lloyd Georggal folytatta a tőrök békeszerződés revízióját. Az antant végleges álláspontja a keleti kérdés* ben a következő:
1. Konstantinápolyt és a tengerszorost kiürítik, vagyis Konstantinápoly tőrök kézen marad. 2. Gallipoli a görögöké lesz. 3. Szmirna pedig autonómiát kap.
Kigolyóiták a Nemzeti Casinóból.
Budapest, márc. 11. A „Nemzeti Kaszinó" választmánya tegnap ülést tartott, amelyen gróf Szapáry József elnökölt. Az ülésen azt az indítványt tárgyalták, amelyet a kaszinó több tagja gróf Batthyányi Tivadar ellen (a Károlyi-kormány kereskedelmi minisztere) beadott.
A Kaszinó választmánya helyt adott a kizárási indítványnak és Batthyányi Tivadar grófot a kaszinó tagjai közül kizárta. A kizárásnak kizárólag politikai okai vannak. A bukaresti senatus merénylőit elfogták.
Bécs, március II. Bukarestből az a fel-tünct kellő jelentés érkezik, hogy az ottani rcndCisig letartóztatta a Scnatusban hciekkcl czc.őit elkövetett merénylet letteseit. Voincscu Romulus rendőrfőnök közölte, hogy a leneseket-valójában elfogták. A neveket a vizsgálat érdekében nem hozhatják nyilvAnossátra, de néhány nap múlva a titokzatos merényletre teljes fény derül.
A debreczeni események a Ház előtt.
Budapest, március 11. kukovszky István 11 órakor nyitotta meg a nemzetgyflléa mai ülését. Elrendeli a szavazást a nyolcórás ülések megtartása tárgyában. Nagy t&biwéggel megszavazzák a nyolcórás üléseket, mely már holnap kezdetét veszi.
Hegyeshalmy Lajos: Bejelenti, hogy a sörbojkott mozgalom ügyében csak a tárgyalások befejezése után fog érdemleges választ adni a hozzáintézett interpellációra. Ezután áttérnek a napirendre.;
Rassay Károly: A javaslatot nem fogadja cL A javaslat főalapja csak a jó szociálpolitika lehet. A maga részéről a javaslatot rosznak tartja. Eddig a javaslatnak csak a politikai oldalit birálták, a jogit nem, pedig ex sokkal fontosabb. A közazabadság meg-fojtásit litja a javaslat egyes rendelkezéseiben, mert a visszaéléseknek és üldözéseknek nagy teret enged. Hatiroxatí javallatot terjeszt elő, melyben kivinja, hagy az illám él társadalom hatályosabb védelméről azóló törvényjavaslatot adják visaza az igazságügyi bizottságnak és átdolgozás után terjesszék ismét a nemzetgyűlés elé — A javaslatot nem fogadja cl.
Turi Béla: Belenyugszik a javaslatba, mert az preventív védekezés a bolsevizmus ellen és nincs sem bosszúálló, sem megtorló jellege. A közszabadsággal sem ellenkezik a törvény, mert alkotmányos uton léptetjük életbe.
Ezután elnök napirend indítványt teax. Legközelebbi ülés holnap délelőtt.
Öt perc azOnet után Kovács J. István terjeszti elő interpellációját a debreceni eseményekről. , *"
Foglalkozik az Országos Református Lelkószegycsülct feloszlatásai. A kálvinistáknak nagyon fáj a rendőrség ellenőrzése. Annál rosszabbul esett ez nekik, mert éppen a gyűlésen mondotta Komárom vármegye egyik lelkésze, hogy a csehszlovák hatóságok a megszállott területen sokkal több jóindulattal vannak a papok irint, mint Debrecenben.
Erre a kijelentésre óriási vihar támadt. A képviselők a padokat verik és igy kiabálnak: Ezt nem lehet tűrni I Hallatlan 1
Szmrecsányi: Sxégyelje magát I
(Ax egész keresztény pártban óriisi xaj és tiltakoxás.)
Elnök nem tud rendet teremteni és az ülést öt percre felfüggeszti.
(Szünet alatt a kisgazdapárt képviselői Kovács J. Istvánt a folyosón körül veszik és éljenzik.)
Szünet után Kovács J. István folytatta beszédét és kijelentclle: Egész rendszerét
■1_
látja annak, hogy n debreczcni rendőrség a reformátusokat minden gyűlésen zaklatja. Előadja, hogy a debreczeni . rendőrség a református templom-egyesület egy zenés áhítatot* — amelyen az uj énekes könyv énekei^ akarlak bemutatni — feloszlatta. Erre az egyik lelkész felment a szószékre és azt mopdta : ,S:nki scin tilthatja meg nekünk, liogy istentiszteletet tartsunk." Az emberek könnyekkel a szemükben énekelték a zsoltárokat. A rendőrség betiltotta a Kálvin János éleiéről szóló előadást is.
Fábián István : Pannonhalmán nem volt rendőrség I
Kovács J. István : Bár a miniszterelnök értesítette a főispánt, hogy a kormány képviseletében Benárd és nagyatádi Szabja miniszterek és Pékár államtitkár érkeznek Deb-reczen.be, mégsem várta őket a vonatnál senki. A vonatkésésnél is tendenciát Iát. Erős kezeket sürget, amelyek az ilyen dolgokat lehetetlenné teszik. Nincsen belügyminiszterünk, panaszolja.
Ezután felolvassa interpellációját, amelynek lényege az, hogy Debrecen főkapitányát és Hubert, főispánt távolítsa el a kormány. (A kisgazdapárt éljcnzéssel fogadja a beszédet.)
Birta József, Berky Gyulo, Somogyi István, Bozsik Pál, majd Kovács J. István személyes kérdésben szólalnak fel.
Ezután MUotay István terjeszti elő interpellációját, ugyancsak a debreceni események ügyében.
— Visszautasítja Kovács J. Istvánnak azt a vádját, hogy a .Magyarság" tendenciózusan közölte volna a debreceni ünnepségről szóló tudósítást és fenntartja azt, amit a .Magyarság" arról irt. Tiltakozik minden olyan törekvés eUen, amely a reformátusságot ki akarja használni politikai célokra. Majd élesen elítéli Bahhazár és híveinek politikai szereplését, akik Debrecenből is politikát akarnak csinálni. A rendőrség eljárását tapintatlannak, a felszólalást pedig túlzott és elhamarkodott cselekedetnek nevezi, omire nem volt szükség. Azt az interpellációt intézi a belügyminiszterhez, hogy hajlandó-e a debreceni közbéko helyreállítására minden intézkedést megtenni.
Tomaányi V. Pál ideiglenes belügyminiszter rövid választ ad.
— Mindaddig, míg a vizsgálat teljes részletességgel, tisztán nem mutatla a debreceni események képét - határozott választ adni nem tud, de ígéri, hogy a kormány gyors és határozott eljárással fogja tisztázni a debreceni eseményeket és rojto lesz, hogy tőbb ilyen szerencsétlen incidens ne ismétlődhessen.
Ülés vége délután 4 órakor.
A közélelmezési minisztériumról.
Budapest, mire. 11. Az egyik reggeli lap azt írta, hogy május 15-éro megszüntetik a közélelmezési minisztériumot.
Erre vonatkozólag Vasi közélelmezési miniszter a következőket mondotta :
Az az állítás, hogy a közélelmezési minisztériumot megszüntetik, nem felel meg a valóságnak. Arról igenis szó van, hogy fokozatosan visszafejlesszék, ez a visszafejlesztés azonban csak lassanként történik meg.
Az orosz-lengyel tárgyalások megszakadtak.
Páris, márc. 11. A rigai orosz—lengyel tárgyalásokat félbeszakították.
_ZALAI KÖZLuNY_
Szabók a vármegyei ármegállapítás ellen.
Pár nap előtt közöltük a vármegyei árvizsgáló-bizottságnak férfiöltönyök készítésére vonatkozó ármegállapítását, amely az érdekelt körökben nagy elégedetlenséget váltott ki.
A nagykanizsai „Ipartestület szabó csoportja* gyűlést tartott az ügyben s a vármegye ármegállapítását elfogadhatatlannak találta.
A nevezett iparos szakcsoport felkereste szerkesztőségünket s irás-belilcg kimutatta, hogy a vármegyei ármegállapítást hozzá nem értő emberek készítették, mivel az előirt árak szerint nemcsak hogy a törvényes legitim haszon mellett, de még kisebb ráfizetéssel sem dolgozhatnak.
A hozzánk intézett levelet szó-szerint az alábbiakban közöljük: A Zalai Közlöny lek. szerkesztőségének
Helyben.
„Becses lapja folyó hó 5-iki számában közölte a vármegyei árvizsgáló bizottságnak a férfiöltönyök készítésére vonatkozó árszabását. Bár ezen árszabás még hivatalosan sem az Ipartestülettel, sem a szabóiparosokkal közölve nem lelt, Ipartestületünk szabó szakcsoportja máris eleve foglalkozott az áisza-bással és megállapította róla, hogy az teljesíthetetlen, lehetetlen s hogy az szakemberek meghallgatása nélkül állapíttatott meg.
Hogy mennyire lehetetlen dolog és\' kívánság az árvizsgáló bizottság árszabásának betartása, az alábbiakban .kimutatjuk azon összeget, amit egy szabómester egy sacco-öltöny készítésénél kifizet:
2 orsó 400-yardos cérna á 60.— 120.— 2 drb. gépselyem á 20.— 40.—
2 drb. lyukselyem a 20.— 60.—
3 nagyobb sacco gomb á 10.— 30.— 10 kisebb sacco gomb á 7.— 70.— 12 drb. nadrággomb, csat, kapocs 20. ■
100 kg. tűzifa fűtés és vasaláshoz 170.— 40 óra munkabér á 13.— 520.—
tiszta kiadás tehát K 1010.—
Ehhez jön még az üzemi költsége: házbér, világítás, betegsegélyző, edó, gépfönter-tás stb. Ha ezekro csak 10 százalék rezsiköltséget számítunk, mint amely költség a szövet és bélésen kivüli előállítási összegnek 5 és 30 százaléka között váltakozik az üzlet vagy műhely külömbözöségáBől kifolyólag j továbbá, h» az iparos vállalkozási hasznát ezen összegnek 20 százalékára tesszük, ami nélkül munkavállalás el nem képzelhatő, akkor látnunk kell azt, hogy az árvizsgáló bizottságnak ezen munkára\' való 600 koronás ármegállapítása a mní viszonyoknak meg nem felel, ily cn összegekéri senki munkát vállalni nem képes.
Őrömmel üdvözlünk minden akciót, amely lehetővé teszi kis jövedelmű polgártársaink rendes ruházVodását, hiszen ezzel mi a mai borzasztó munkahiány helyett munkaalkalomhoz jutunk, azonban mig más viszonyok nem alakulnak ki, addig s jelennel kell számolnunk; és az árucikkek hallation c\'s legtöbbszőr indokolatlan árainál, nem pedig a kézműiparos megélhetését sem biztosító munkabéreinél kell a mérséklést kezdeni.
Kérjük a tekintetes szerkesztő urat, hogy ezen nyilvtkozatunknak b. lapjában helyet adni szíveskedjen, nehogy a közönségnek a hivatkozott közlemény nyomán az az érzése
_ 1921. március 12.
támadjon, hogy a szabóiparosok indokolat-lunul dolgoznak a megállapítottnak majdnem a duplájáért. Kiváló tisztelettel
a Nagykanizsai Ipartestület szabó szakcsoportjának elnöksége
\'Készséggel adtunk helyet a szabók szakcsoportja levelének, mert a szakmában teljesen járatlan is be kellett, hogy lássa a vármegyei ármegálla-
fűtásnak a jelenben való tarthatat-anságát.
A megállapított díjszabás annál inkább sérelmes, mivel csak a szabó és a cipész mestereket sújtotta. Az előbbeniekről szólva pedig, nagyon jól tudja mindenki, hogy évek óta szinte vegetálnak. Munkájuk alig terjed tul a fordításon, stoppoláson s a foltozáson akkor, amikor más iparágak az egész háború alatt és után eldorádójukat élték.
A hazafias szabómesterek védelmére kell sietnünk, akik kivétel nélkül a város kisiparosságához tartoznak s akiket úgyis eléggé fojtogat az anyaghiány s az ország nagy részére egyformán nehezedő megélhetés nehézsége.
Ezzel nem jutunk ellentétbe a nagy közönség véleményével sem, mert azok, akiknek a folyó árak drágák voltak ép olyan drágák maradtak az ujabb megállapítás szerint is.
hírek. .
— Március 15-ének megünneplése egyes politikai körökben ellenzésre talált. Ezt a pár szót olvastuk egy budapesti ujsig-ban. A politikai kőr felől nem érdelődünk, mert nagyon hályogosszemü politikusokat találnánk o csoportban. E/eknek a jó uraknak csak azt üzenjük, hogy még a legdühö-sebb Habsburg-uralom alatt is nemzeti ünnepünk volt március idusa,\'bár a Habsburgok joggal gyűlölhették ezt a dátumot. Március minden időben a feltámadás, nz újjászületés hónapja volt, ekkor robbántak ki a felgyülemlett eszmék, ekkor indult meg az élet, ugy a természetben, mint az emberi lelkekben. 1848 március 15-ike nekünk a szabadság ünnepe. Ezt a szabadság ünnepet azonban nem lehet vőrősposztóval behúzni. Igaz, hogy március hozta ránk a poklok pöldát, do arnig 1848 március 15-iko a magyarság szabadságáért, a népjogokért, a jobbágyság felszabadításáért harcolt, a nemzeti trikolor jegyében, nddig az 1919. év márciusa n nemzet mégrontására tört a vörösrongy jegyeben. Csak a magyo.rsdg ellenségei, a magyar történelem analfabétái merhetik a magyar géniuszt megcsúfolni azzal, hogy gyász-maéyüroskodnak legszentebb nemzeti ünnepünk, a mi március 15*ikénk meghamisításával. Akik ezt teszik, azok nem magyarok. Nem magyarok, hanem a kamorilln feketesárga fulajtárjai, akik beszelhetnek magyar nyelven, húzathatnak magyar nótát, felállhat-nak a Hymnus hangjára, de nem érzik ennek a trfigikussorsu nemzetnek százados vergődését, nem isinerik a történelmét, nem ismerik március 15-ikénck jelentőségét. Nem, mert ezek nem magyar emberek.
■— UJ doktor. Horváth Jenőt, a nagykanizsai rendőrkapitánysághoz beosztott detektívet az elmúlt szombaton a budapesti tudományegyetemen az állomtudományok doktorává avatták.
1921. március 17.
ZALAI KÖZLÖNY S__
— A keresztény társadalmi egyesületek egy táborba gyűlve azon fáradoznak, hogy március 15-ét impozánsan megünneplik. Mint éi lesültünk, a Keresztény Olt hon helyiségében fényes műsor keretében ünnepük meg a napot. Ugyancsak nagyszabású március 15-iki ünnepélyt rendez az Irodalmi és Művészeti Kör ik a Polgári Egylet nagytermében. Az ünnepi beszédet Surányi Gyula kegyesrendi tanár fogja mondani. Megünneplik a napot még az egyes iskolák is.
— Pozsonyi magyar munkások letépték a cseh zászlót. Bécsből jelentik: A munkások tegnap letépték a Masaryk elnök születésnapja alkalmából kitűzött cseh nemzeti zászlót. Az ügybe beleavatkozott a rendőrség, 44 munkást letartóztattak és több személyt kiutasítottak.
— Az élőmarhák szállításának ujabb szabályozása. A földmivclésögyi miniszter elrendelte, hogy Zala-, Vas-, Sopron* és Mosonvármegyék területére élőmarhát vasúton, vagy hajón csakis miniszteri engedéllyel, lábon pedig az elsőfokú közigazgatási hatóság engedélyével lehet szállítani. A miniszter szigorú rendelkezése az állatcsempészés megakadályozására irányul.
— A tojás ára. A zalamegyei árvizsgáló bizottság a tojás árát városban darabonként 3 koronában, faluhelyen pedig 2"50 koronában áliapitotta meg.
— A Nagykanizsai „Emberbarát" Temetkezési Egyesület XX. évi rendes közgyűlését irodahelyiségében (Fő-ut 17.) f. é. március hó 13-án d. u. 4 órakor tartja. Tárgysorozat: 1. A jegyzőnek az egyesület működését és állapotát ismertető jelentése. 2. A szárnvizsgálóbizottsag jelentésével az évzáró számadások bemutatása és a számadó!: részére a felmentvény megadása.. 3. Az alapszabályok 31. §-ának rendelkezése folytán kisorsolt: Karlovits József, Kcller Mátyás, Kollcr Nándor, Lórai Károly, Mátés József, Németh János, Nikicser József és a lemondott Klein Albert választmányi tagok helyett ugyan ezek vagy ujak választása 3 $vre; 4 választmányi póttagnak, valamint a 3 tagu számvizsgálóbizottságnak 2 póttaggal 1 évre szóló választása 4. Esetleges inditványok.
— Közellátási közlemények. Értesítjük a közönséget, hogy a dohánytőzsdékben trafik áll rendelkezést-e. "Elosztási arány: 18 csomag pipa, vagy 10 csomag cigaretta dohány, vagy 50 drb szivar, Y«gy 60 drb ciga-rilios, yagy 300 drb szivarka. Városi Közellátási üzemek.
— Legelő állattenyésztők részére. Mindazon állattenyésztő kisgazdák, kiknek kiknek legelőről kell gondoskodni, vasárnap, f. hó 13-án délután 3 órakor a Keresztény Otthonban értekezletre pontosan jelenjenek meg. Az intéző bizottság.
— Az önkéntes Tűzoltó Testület f. hó 13-án, vasárnap délután 3 órakor tartja évi rendes közgyűlését a városház kistanácstermében, melyre a pártoló és rendes tagokat tisztelettel meghívja a választmány.
— Az NTE vasárnapi mérkőzése. A Nagykanizsai Torna Egylet vasárnap délután 3 órai kezdettel barátságos mérkőzést játszik a Zalaegerszegi Sport Egylet jóhirü csapatával.
(x) Kiskoszorucska. Folyó hó 13-án a Polgári Egylet nagytermében fél 8—11 óráig cigányzenével kiskoszorucskát tart. Blagusz Elek oki. tánctanár.
(Tléhjzszet.
4 A méhek tavaazi átvizsgálása.
Március a természet ébredésének s a méhek élénkebb életre éledésének időszaka. E hónapban méheink a tél által rájuk kényszeritett tétlenségtől szabadulva sietnek a természet teritett asztalához folytatni munkájukat ott a hol az elmúlt évben ab&an hagyták.
A kirepülés szép meleg napokon mind gyakoribb lesz ami a méhész tevékenységét elsősorban irányítja, mert n méhek most végzik tisztulási kirepülésüket és a mely méhcsalád ezt nem végzi annak okát kell kikutatni.
Jó meleg napon amikor a hőmérő árnyékban 12—14 C®-ot mutat, kiszedjük az összes lépeket és egy zárt keretbakra rakjuk a méhckkel együtt és az egészet egy ruhával letakarjuk, hogy a méhek együtt maradjanak és a lípek ki ne hűljenek, mert a kihűlés nagyobb bajnak lehet okozója. Most hozzálátunk a kaptár alapos kitisztításához, ami ugy történik, hogy a kaptárban levő méhhul-lákat, piszkot és törmeléket kiseperjűk, a sarkokat a segédvassal kikotorjuk, a kaptárt előbb vizes, majd száraz ruhával jól kitöröljük, vigyázva arra, hogy benne semmi piszok ne maradjon. Ennek megtörténte után a keretládában levő lépeket méhekkel együtt ugyan -azon sorrendben visszarakjuk a kaptárba, mégis vigyázva arra, hogy a népes lépek a röpnyilás mellé kerüljenek, közben természetesen a lépeket átvizsgáljuk, _ mely alkalommal a következőkre figyelünk:
1, Jelen van-e az anya és van-e a családnak fiasitása és az zárt soru-e ?
Ha mindkettőről meggyőződtünk, akkor a család rendben van, a fedődeszkákat visszahelyezzük és az eredményt törzskönyv-vünkbe bejegyezzük.
Mivel azonban — sajnos — a jóered-mény nem minden családnál található fel, olyan törzsekkel is találkozunk, melyek az okszerű méhésznek tetemesen több munkát adnak és fokozottabb figyelemrte kényszeritik.
Gyakran már a kaptár felbontásánál észlelj ük,, hogy a család nyugtalan, támad, zug és az összes lépeket ellepve azokon szerteszét futkos, itt két esetleg többféle bajjal találkozunk.
Tapasztalatból tudjuk, hogy az anyák legnagyobb százaléka tavasszal pusztul el illetve válik meddővé, tehát a mely családnál sem anyát sem liasitást nem találunk a tartalék anyák egyikével meganyáaitjuk, vagy ha ilyen nem volna és a család anyátlanság következtében amúgy is nagyon lefogyott, legcélszerűbb megpermetezve egy másik törzshöz hozzáadni.
A másik nem ritka jelenségek egyike az élelem hiánya, vagyis a család éhezik.
A mely méhésznek nem állott módjában raéheit az elmúlt őszszel fedelezett mézzel betelelni, annál sajnos e hónapban az éhség ütötte fel szomorú tanyáján Tudvalevő dolog, hogy a méhek a nyitott mézzol nem bánnak oly takarékosan, mint a fedelezettel az idei télen a nyitott mézet felélték illetve az enyhe időjárás befolyása alatt felhasználták, ilyen családokat etetni "kell és pedig — mint már előző cikkemben hangsúlyoztam — nagyobb — legalább 1 kg-os adagban, melyet a méhek elraktároznak és ez nem ingerli őket nagyobb mérvű fiasitásra.
A méhek legtermészetesebb tápláléka a méz, de ennek hiányában cukorral is etet-
hetünk, melyet azonban előbb kellő sűrűségre befőzünk és ugy megszűrve adjuk be méheinkqek.
E hónapban kezdhetünk el liszttel is etetni.
Barnára pörkölt felerészben rozs és kukorica lisztet - kevés paprikával keverve — egy a méhesen kivül álló üres kaptárba helyezünk a méheket kevés mézzel oda csalogatjuk, azok serényen hordják haza a lisztet, mely virágpor pótlására is szolgál.
A méhek vizszükségleto meleg napokon ingen nagy — márciusdan családonkint átlag 2 liter — tehát ne feledjük el az itató-kat elhelyezni a méhestől körülbelül 20 lépésre és gondoskodjunk arról, hogy abban állandóan meleg, langyos viz legyen, mert ennek alkalmazása nemcsak meggátolja a vízhordó méhek esetleges elpusztulását és megkönnyítik a méhek vizbeszerzését, de nagyban elősegíti a méhek egészségét is, mert langyos vizzel könnyebben esetleg megkristályosodott mézet.
Hogy a méheknek sóra is szükségük van, bizonyítani sem szükséges, mert tudjuk, hogy az állatok általában só nélkül nem élhetnek. De bizonyítja azon tapasztalatunk is, hogy a méhek a trágya levében keresik fel a sót!
Pedig ismerve a méhek szigorú tisztaságát — aligha teszik azt szivesen, mert ha valahol a sót tisztább minőségben kapnák, bizonyosan nem keresnék azt a trágya piszkos levében, amely különben is sok betegségnek lehet csirája.
Azért gondoskodjunk méheink só szükségletéről is. Adjunk nékik a vizesvályu mell^ egy tányérba vagy kis vályúba sós vizet is és ezt őrömmel fogják behordani.
Ha mindezeket a méhész figyelemmel kiséri és a legcsekélyebbnek látszó rendellenességet is alaposan szemügyre veszi és annak megszűnteiére súlyt fektet, megelégedéssel fogja annak eredményét tapasztalni, mert erős, egészséges méhtőrzsekkel várja majd a kikeletet. Folytatom. Cornusz.
(x) A borbély éa fodrászmesterek
vasárnap, 13-án délelőtt 10 órakor az Ipartestület helyiségében gyűlést tartanak.
(x> Aranyat, ezüstöt és brilliánsot mindenkinél magasabb áröh vásárol Kopár A. órás és ékszerész Deák-tér 12. sz.
legolcsóbban és .-----
eszközöl. Dollárt, dinárt és más külföldi pénzeket ad és vesz
Forgács ésGyulai
Kinizsy-utca 5. sz. — Telefon 378. TŐZSDE.
Budapast, mire. 11.
Valataplao: Napoloon 1200, Font 1600, Lova _ DcUir 4ie. Franc in frank 2S50, Lengyel n>árka 52, Márka 6K«, Ura 1570, Osxtrák 62. Rubel 185, Lei 550, Szokol 550, Svájci frank 7000. Korooadinár 1065, Frank-dinár 1065, Holland forint —, Ezüst -.
Értékek: Magyai Hitel 1705, Osstrák Hitel 780. Hazai 570. Jelzálog 425, Leszámítoló 795. KdíeskeJetroi
Bank 7100, Magyar-OlaJS--, Booívini 5900, Dravche
4000, Általános síén 8500, Szászvári 3225, Salgótarjáni
6550, Uríkányi 5125, Rima 3$00, Sohtick--. Cuttmaoa
_, Nasici 14350, Danié*,--,—. KloliU 4200. Maityar
Cukor-, Adna 7900, AtWika 5150, Királysor 2J00,
Bosnyák-Agrár 1060, Lipták —,«PWbo* I0f0. Vasmegyei . Villamos--, Gizella 1000, Konkordla 2775._
Csonka Magyarország — nem ország,
Egész Magyarország: mennyország/
ZALAI KÖZLÖNY
1»2I. március l\'A
17140/1921 .Csenk. M.gy.ro:*««g n«it oniifc
\' Itbi Matfuenúl m.njonU,!-
Pályázati hirdetmény.
A nagykanizsai róm. kalh főgimnáziumnál betöltendő I tornalanitói állásra pályázatot hirdetünk
Az állás javadalmazása azonos az állami középiskolai lornalaniiók kezdő fizetésével, lakpénzével és korpótléknival. A megválasztandó tornatanitó részére ki fog továbbá eszközöltetni az állami fizetéskiegészités, háborús segély, ilrá-gasági segély és állami természetbeni ellátás.
Pályázati határidő 14 nap.
Az életkort, róm. kath. vallást, középiskolai tornalanitói képesítést, családi állapotot, hailkOtelességi viszonyt, eddigi működést és erkölcsi megbízhatóságot igazoló okmányokkal felszerelt pályázati kérvények a városi lanács iktató hivatalában nyújtandók ba.
A választás kitűzésére nézve a pályázali kérvények beérkezése után lógunk intézkedni. \'
Nagykanizsa, 1921. március hó 8.
Városi Tanács.
3460/1921.
Hirdetmény.
Mindazok, kik vitézségi telkek adományozásáért folyamodni tikárnak, vagy a kérdés iránt érdeklődnek, forduljanak bővebb felvilágosításért Nagykanizsa r. t. varos nyilvántartó hivatalához Kaziuczy-utca 1, bejárat II. emelet középső ajtó.
Alapfültétel egy vitézi telek elnyeréséhez legénységi állumányuaknél az arany, vagy az elsó osztályú (nagy; ezüst vitézségi érem két-szeres birtoklása, főtiszteknél legalább is a legénységi vagy tiszti arany vitézségi érem, avagy a harmadosztályú vaskoronarend, törzstiszteknél és tábornokoknál legalább is a Lipótrend lovagkeresztje!-,ck birtoklasa, feltéve, hogy e kitüntetésüket személyes vitézségükkel mint főtisztek, törzstisztek, vagy tábornokok érdemelték ki.
Nagykanizsa, 1921. évi március hó 9-én.
Polgármester.
170—1921.
Versenytárgyalási Mrdetmóny.
A Teleky-utl lóreáliskolánál levő 2 nagyobb és 1 kisebb barakk lebontására zárt írásban versenytárgyalást hirdetünk.
A vonatkozó ajánlati költségvetési Űrlap a városi Közellátási Üzemek Irodájában 5 koronáért kapható. Ugyanott a lebontandó barakkok t<;rve megtekinthető.
Az ajánlatokat a Közellátási Üzemek vezetőjénél folyó.hó 19-én d. e. 10 óráig kell benyújtani.
Az ajánlatokat ugyanakkor bontjuk fel, mely alkalommal az ajánlattevők jelen lehetnek.
Később érkezett avagy nem szabályszerű ajánlatókat nem veszünk figyelembe.
--^^\'Nagykanizsán, 1921. március 9.
Városi Közellátási Üzemek
.Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban. Hiszek Magyarország feltámadásában Ámen."
rendelje meg telefonos a
ZALAI KQZLŰHY-t
Dunámul legrégibb újságját, a kereszténység szószólóját, as Megjelenik hétfő és ünnep utáni nap kivételével naponta korán reggel a legfrissebb hírekkel, eredeti fővárosi telefon-tudósitással. Előfizetési ára az összes vidéki lapokénál olcsóbb; helyben, reggel házhoz hordva, vidékre postai szétküldéssel\' egy hóra uU K Egye* szám ára 2 korona
X Telefon 78. szám X
Apró hirdetések.
Kerestetik egy háznspár a férj laboránsnak, felesége szobalánynak. Havi fizetés együtt 000 korona és teljes uri ellátás Inkással. Cim Kiskomárom gyógyszertár. 2203
Tizenegy darab boroshordó 60 hl. űrtartalommal eladó. Lévárdi Rezső sörgyár.
Szegődményes bognár felvétetik at
Ujnépi uradulomban.
Árpád-utca 6. 8Z. ház eiadó. Bővebbet Magyar-utca -40. szám alatt "S hé?tu\'aj donosnál.
Cselédleány felvételik Fő ut 22., emelet, lépcsővel szemben.
Hirdetések felvétetnek a lap kiadóhivatalában
1 hoíd földet
keresek bérbe a városban vagy közel a város határában. Ajánlatokat ár és hely megjelölésével „FSldbárlet" cinem c lap kiadóhivatalába kérek.
Tavaszra nincs szebb, mint e^y pár
BILTÉN YI-CIPŰ
n&gry vilaaxtlk uyy raktáron — mint mogrtndolóaro =x
M1LTÉNYI SÁNDOR és FIA
clpMrabAiatmn a paUtAJAban. r«-u» i. m.
2112
Péntek, szombat és vasárnap
|Gróf Monté Cristó
£ IV. része és
„ő" mint moziigazgató
jft amerikai hurlnxk.
KWndiíok kocd«tc koinapokon 6 és 8 <5r*kor y V»s*r- c» ünnepnapokon 5, \'/,7 8 úrikor.
Kosárfonáshoz
szakmunkások és jobb házból való fiuk tanulóknak felvétetnek. Jelentkezni lehet Sugár ut 28. szám^latt az irodaban.
OP&&00&0QOQQ0OO&&
P! IIII Á ti Nagymoxgó színház Ö
5 Péntek, szombat és vasárnap § g HARRY PÍEL felléptével g
ű A halál megvatöja %
6 kiUaJonortcuet « f«lvoniib«n fS1 I. felr. A CTcriu*kral>l4 tusain, II. A. AlDtök«>.
Qf III. A* 410 .álojf, ír. A hal*) V. A (U
tpolrusal Usjmne. VI. Latiul! »a Alaio. "m
Síinlitly V\'tWnce í» at oUst Unprpirtok. "f
|y--—---ffa
fii Hétfőn 6b a további napokon JS
3 BŐKHARISNYA SX\'iw. % Ó) 1 »«Iiti>lliitilHaMtiif llul It iill ilil h njdSyn. JJ
Cj WStdUok kenete hítiáia.p 0 és S ó«kor. (Juj gj Vuir- ci waMpiaipan 2, \'/,*, \'/,; ís y öMkp, ^
| VILÁG
Szarvas-szálloda. =;
QOQOQPQOOaQaűP a DOOOOÖUOOODOO
ZALAI ÉS 8ÍABMATI
Konyvnyomda — Könyvkötészet — Vonalzóintézet
117.
Művek, folyóiratok, meghívók," eljegyzési- és esketési kártyák, névjegyek, számlák, üzleti nyomtatványok, falragaszok, röplapok stb. e szakba vágó munkák legizlésesebb kivitelben készülnek. Szépirodalmi müvek és iskolai könyvek kötése, aranyozás, üzleti könyvek csinos és gyors kivitelben állíttatnak eló.
NAGYKANIZSA, Fő-ut 13.
aQOQűaDaaaoQaoaoQnQggnQnQnnn
Nyomatott o laptukidonosok : Zalai is Gyarmat, könyvnyomdájáén.
60 Ik évfolyam
Nagykanizsa, 1921. március 15. Vasárnap
59. szAm.
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
S*ork«j*ti»ég és kUdóhlvtUl: P6-tat >3. »x.
_- Interurbán-telefon 78. ■
Megjclonlk mlmllg kora rcK/jel
FÖSZKRKRSZTÓ:
Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
n«BMtyj. MpriulA
FBLBLÖSSZeRKKSZTÖ: . BODROOKÖZY ZOLTÁN
Blőílzctésl árak: Egésx évre 3*0 K. Félévre 180 K. Negyed-évre 90 K- Egy hÓM 30 K. Egyes uÁm ár» 2 K
A helyes uton.
Mikor a magyarság ebben a nagy világégésben azt látta, hogy ősi kúriája is a pusztulás martaléka lett, természetesen a tüzesóva. dobálók után kutatott.
Megtalálta őket. Megtalálta kint, de megtalálta idehaza is ezeket a piromániás nemzetrontókat.
Ax akció reakciót szült. Megtörtént. A kritikát elegen gyakorolták, erre most nem terjeszkedünk ki. Egyedül azt kell megállapítanunk, hogy ha a magyarság létet itt újra meg akarja teremteni s bizonyos reakciók következtében esetleg nem rögtön a leghelyesebb vágányra jutott, azért még nem lehet zsákutcába szorulni.
Annak idején, amikor a legszélesebb kilengesek történtek, mi hangosan figyelmeztettünk mindenkit, hogy egyedül helyes ut a nemzet felépítésében, ha a magyarság megerősítésén dolgozunk. Határozottan pozitivizmust k^vcteltünks amikor a kommuntöl eltanult plakátharc megindult, szomorúan állapítottuk meg, hogy ez szélmnlomharc. Akkor még a szalmalángtól is féltünk, azonban hála adassék, ugy látszik, ezt a nyavalyáját Icvetkeitc már a magyarság.
Keresztény társadalmi egyesületek alakultak, amelyeknek céljuk egy volt- s ma is egy: a magyur nemzetet féregmenteserí ujjá szülni. v
Oly fiatalok vdífak ezek az egyesületek, hogy észre sem vették a kívülről jövö erő munkáját, amikor ez szinte programot adott nekik s ez nem volt más, mint az antiszemitizmus. Egyszerűen elhitették velük, hogy ők • antiszemiták. Ez az ut, amelyre ismételjük egyenesen irányították a fiatal keresztény egyesületekéi, csak negatíve használt a célnak. Negative, mert amíg ilyen irányban haladt a inunk*, egyedüli s nem elvitathatatlan érdeme volt csak a dolgoknak, hogy kinyitották ennek a tunya magyar fajtának a szemét, dc ugyun-akkor pozitiv irányban mii láttunk? /• Áx ellentábor szinte falanksz-szerű egységbe tömörült. Ebben a táborban benne voltak s benne vannak azok is, akikkel máskor talán szóba sem álltak, akiket ép ugy megvetettek, mint ahogy mi is megvetettük Őket. Ez nagyon szomorú tény s ez hozza •dŰbe sokszor a hazáját féltő magyarságot.
Ez ax egységes tábor addig, amíg mi, immár mástél éve negatív irányba oly erősen dolgozunk, ép oly erősen dolgozott pozitív irányba. Ezt látnunk kell még akkor is, ha Vakok vagyunk. Látnunk kell azonban a mi becsületes, nyill magyar szemünkkel is, mert ha ez a szomorú tény sem nyitja ki a szemüket, ez az előttünk lefolyó megfogható valóság sem szab uj irányt, akkor futhatunk tovább a délibábok után s bármily kecseg-
tetők, bármily tüneményesek is azok, soha el nem fogjuk érni őket, ha mi mindig. negatív irányba dolgozunk akkor, amikor az ellentábor súlyos gazdasági pozitívumokat épit, ha a /sebe tele van, ha ax ujabb politikai, társadalmi s gazdasági érdekeltségek rugói az ő kezükbe futnak.
A keresztény tábor negatív munkájának mi lett ax eredménye? Azt mondták, hogy antiszemiták vagyunk a\' a külföldön már zsidóvér patakzásáról recitáltak. Valóságban pedig egyéb nem történt, mint egy-két fiatal ember valami ízléstelen plakátot ragasztott ki a hirdetési oszlopra. A külföldön a „magyar prériken" duló pogromokról irtak két hasábos címzésekkel a lapok s idehaza senkinek, még a hajaszála sem görbült meg-Kérdezzük: ex ax antiszemitizmus? Ex volt a cél ?
Mi lett hát niég ax eredménye ennek a ránk tukmált antiszemitizmusnak ? Egy pozi .tiv eredmény: a zsidók egy táborba szállása s a nemzet felépítésének nagy munkájától való teljes visszavonulás. (Egykét fecske még nem csinált nyarat.)
ök nagyon jól tudták, ha az antiszemi-
tizmust ránk lőcsölik, minden xsidó egy táborban lesz s ez erőt ad nekik.
Örömmel üdvözöljük az ébredő magyarok ama irányát, amikor a\'negatív irányból a pozitiv irányba való orientálódást sürget-tik. Ha ezt meg tudják indítani ax ébredő magyarok, olyan helyxetbe jutnak a magyar társadalom irányításában, nmely döntő szerephez fogja juttatni ax egyesületet. Ext a pozitiv magyar irányba való munkálkodást eddig csak egy helyen látjuk eredményesen keresztül vive, a hadsereg keretében.
Nemzeti megerősödésünk szempontjából igen fontos volna, hogy minden keresztény egyesület végcéljának csúcspontjában a filó-krisztianifmust, vagtjis a filóhungarizmust helyezné.
Ex olyan lépés volna, amely teljesen pozitiv irányba billentené s egységessé tenné a magyar társadalmat. Ilyen irányba dolgozni nehezebb, de eredményesebb.
Aki pedig fajtájának sorsát a szivén viseli, axt mindennél jobban sxereti, nem szabad, hogy visszarettenjen a dolgok nehezebb végétől sem. — gk —
A kronstadti felkelők szikratávirata az egész világhoz.
Külföldi segítségre számítanak. - Amerika támogatja a felkelőket.
Bécs, márc. 12. A kronstadti felkelők ma szikratáviralot intéztek az egész világhoz, amelyben kifejezésre juttatják, hogy el vannak látva eleiemmel es tudiák, hogy külföldről is segítséget kapnak.
A bolsevikok ontottak először testvérverl - mondja a kiáltvány - « ml csak fogadtuk a kihívást.
Washington, márc. 12. Az amerikai Vöröskereszt ma utasítást adott helsingForsi kiküldöttjének, hogy kezdjék meg Kronstndt város élelmezését. Ugyancsak utasította Amerika a hadianyagok felszámoló intéző bizott-ságát, hogy erejétől telhetőleg támogassa Kronstadtot. .
Washington, márc. 12. Kronstadt kivételével az oroszországi ellenforradalom sorsáról biztosat még nem lehet tudni.
Harding Németország ellen fordul
Washington, március 12. Nagyjelentőségű elhatározásra készül az Egyesült Államok kormánya. Arról van szó, hogy felhívást fog intézni Németországhoz, hogy ismerje el mindazokat a jogokat, amelyek a versaillesi szerződésből kifolyólag Amerikát megilletik és jelentse ki a német birodalom kormánya, hogy elismeri az Unió elnökének azt a jogát, hogy ellenőrzi a Németországgal való kereskedelmet és abban az esetben, he a Németbirodalom az amerikai követelésnek nem tenne eleget, minden előnyétől megfosztja Németországot.
A kronstadti mozgalom élére Kolovszktj tábornok állott, akit császári kapitányból a bolsevikok léptettek elő tábornoknak és akii annyira megbízhatónak tartottak, hogy egy időben Pétervár helyőrségét kezére bizták.
Kolovszky kedvezőnek tartotta az alkalmat arra, hogy dédelgetett tervét megvalósítsa és hogy Oroszország Napoleonja legyen.
A r.agy harc változatos szerencsével f.lyik.
Ugylátszik Harding elnök egyelőre el" halasztja a tervezett tárgyalásokat az uj népszövetség létesitése céljából. Általános az a felfogás, hogy minden olyan kérdés, amely az uj népszövetség megteremtésére irányul ós amely egy oldalról akarja n külön békét proklamálni Németországgal — ártana a szövetségeseknek és megnehezítené számukra azt, hogy Németországtól kártérítést kap-_ janak.
Az uj kormánynak az az elhatározása, hogy a Rajnánál álló amerikai csapatokat nem rendeli vissza, szintén azt bizonyítja, hogy Amerika ezidőszerint nem akar szembehelyezkedni egykori szövetségeseivel.
ZALAI KŐZLuNV
1921. március 13
Nemzetgyűlés,
Budapest, inárc, 12. Rakovszky István elnök II órakor nyitja meg a nem/elgyülés mai ülését. Orbök Atilla bejelenti mentelmi ■obinak megsértését.
Az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló törvényjavaslat vitájának folytatásához Pet6 Sándor szól hozzá elsőnek.
Foglalkozik a júvaslat egyes pontjaival. Általában fél az uj intézményektől. Bizalmatlansága jeléül n javaslatot nem fogadja el.
Tomcsányi V. Pál igazságügyminiszter: A felszólalók több észrevételét honorálja és hajlandó módosításokra. Erre a javaslatra szükség van. A hamu alatt még lappang a parázs, amely lángra lobbanhat. Ami a sajtót illeti, bizonyos preventív intézkedésekre szőkeség van. Javaslatot készit a büntető eljárás egyszerűsítése, a statáriális eljárás megszüntetésére. Kéri a javaslat elfogadását.
Mohunka Imre a javaslatot elfogadja
Balla Aladár: A legitimista nyilatkozatok megjelennek a cenzúra szigorú kezelése mellett és kérdi, hogy ez nem áll-e összefüggésben azzal, hogy a kormány ahhoz a felfogáshoz áll közelebb, amikor bz ő aszisztálása mellett ilyen nyilatozatok meg-* jelenhetnek.
Ezután felemlíti, hogy a keresztény egyesülés pártjából többen voltak látogatóban a legitimista Vázsonyi Vilmosnál. Kéri nagyatádi Szabó minisztert, hogy a miniszteri széket hagyia cl, mert az ellenzék soraiban többet fog használni n gardatársadalomnak.
Majd kéri az elnököt, hogy beszédjét délután 4 órakor folytathassa.
A délutáni ülést fél 5 órakor Kenéz Béla alelnök nyitja meg.
Balla Aladár: Folytatja beszédet. Akár mennyire is haladunk a jogrend felé, mégis van bizonyos jogbizonytalanság. A hatáskörök nincsenek kellőleg tisztázva. A nemzeti hr.d-seregnek mindent meg kell adnunk, hogy feladata magaslatán álljon, dc nem szabad politikával foglalkoznia. A javaslatot nem fogadja el.
Karaf/iálh Jenőt távolléte miatt törölték.
Tasnádi Kovács József átlói fél, hogy a javaslat a szabad király választók ellen irányul. Elitéli a cenzúrát, a teljes szabadságnak a hive. A rendeletekkel való igazgatást végre meg kell szüntetni. Elfogadja a javaslatot.
Zákány Gyula felszólalása ulán Andrássy Gyula gróf hosszas fejtegetés után elfogadja a javaslatot.
Lapunk zártakor az ülés még tart.
Pogány Józsefet a moszkvai felkelők agyonlőtték.
Moszkva, márc. 12. A felkelők elfogták Pogány József volt magvar népbiztost éa agyoblötték.
Francia tisztek inzultálják a német nőket.
üüisburg márc. 12. Tegnap indul el az első vonat wi felsősziléziai népszavazásra jogosultakkal. A búcsúzáskor a vasútállomáson Felháborító eset történt. A hazafias felső-sziléziaiak zenekarral mentek ki a pályaudvarra és mikor a zenekar játszani kezdett a francia tisztek lovagló ostorral csapdosták a muzsikosok kezét, a francia katonák pedig szuronyt szegezve kikergettél: a zenészeket az állomásról.
, — M\'X brutálisabban viselkedtek azokkal a nőkkel szemben, akik útravaló eleséget apró ajándékokat akartak osztogatni a fcisőszlléziaiaknak.
A korona Zürichben.
Budapest, márc. 12. Zürichből jelentik: A magyar korona állása ma: (záráskor) 1\'45 osztrák korona: 1 27\'/,, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig -\'85 srantim.
A nagykanizsai dohánytőzsdék revíziója.
Hűt trafikoatól vonták meg az engedélyt. — Harminc nj trafik-engedélyt adnak ki.
(Saját tudósítónktól.) A pénzügyminiszter egy rendeletével-elrendelte az ösz-szes dohdnyárudákra adott engedélyek revízióját. A rendelkezés rugója azon szociális törekvés volt, hogy traflkengedélyek-hez juttassák a háborúban megrokkant kcresetképteíen katonákat, az ellátatlan hadiözvegyeket és hadlárvákat. A rendelet intenciója izk> hogy csakis olyanoknak hagyja meg a Iraflkjogot, akik vagyontalanok, semmiféle más foglalkozásuk nincs. A revízió alá esnek ugy a kizárólagos trafikengedélyek, mint a korlátolt traflk-árusltás engedélyei Is. A nagykanizsai trafikengedélyek revíziójáról illetékes helyen a következő Információt kaptuk:
Nagykanizsa város t-.rületén a rendelet értelmében minden szatócs és korlátolt korcsmai Juhányárusilási engedélyt megvont a pénziiguigazgatóság. A kizárólagos trafikengedélyek közül pedig hatot. Névszerlnt a következőket: Baa Károly (klskantzsal trafik). Varga József (Su-gár-ut), Grünwald Katalin (Magyar utca), Faragó Mltsa (Erzsébet-tér), Fischer Lipót (Király-utca). Schwagelné (Magyar-utca) trafikengedélyét. A traflkengedéíy megvonása április hó végével lép éleibe.
Informátorunk ezuíán elmondta, hogy Nagykanizsái! az elvont hat traílkenge-déllyel együtt harminc uj trafikengedélyt fognak kiadni. Ezekre a trafikokra pályázatot írnak kl, amelyre a feltételeknek megfelelő hadirokkantak, hadiözvegyek és hád\'árvák pályázhatnak.
— Különben — mondotta Informátorunk — a pénzügyminiszteri rendelet teljes egészében való végrehajtására egy bizottság fog a napokban Nagykanizsára érkezni és llt a helyszínen fogja a mostani traflkengedélyekct felülvizsgálni.
E pénzügyőri bizottságnak felülvizsgáló működésit ml is szükségesnek tartjuk. mert a mostani trafikengedélyek elvonásával nem látjuk még elérve a rendelet által kitűzött szociális célt. Több trafikostul kell elvenni az engedélyt Nagykanizsán.
A szerbek erélyes fellépést sürgetnek Bulgáriával szemben.
Belgrád, márc. 12. A „Balkán" Írja: Ugyanakkor, .-mikor Németország az antantot provokálja, Bulgária Jugoszlávia ellen olyan akciói indít, amelyek kötelességévé teszik, hogy szomszédaink ellen olyan intézkedéseket teszünk, mint amilyeneket a szövetségesek Németország ellen rendeltei: cl. Erre szükség van, ha biztosítani akarjuk a szerbek balkáni győzelmének gyümölcsét.
Félre a huzavonával. Meg kell szállni Szó/iái, mert csak igy lehel a bolgárokai eszükre lérlteni. Sohase higyjc Bulgária, hogy megint Törökországgal van dolga, amellyel azt lehet tenni, amit akar.
A „Balkan11 jelentése szerint Palánkánál 15 komitácsi átlépte a" szerb határt és meg-támadta az örtálló öt csendőrt. A csendörök sorsáról nem érkezett hir.
i -- Dr. Szabii ily Lőrinc előadása,
A szabad lyccumban ma .este fél 7 órakor dr. Swibady I.nrípc törvényszéki biró élő-adást tart a házassági jog történőiéről. A rendkívül érdekesnek Ígérkező tudományos előadást a vezetőség két kisebb számmal bővítette ki. Diósy Géza kegyesrendi tanár Ady költeményeiből fog néhány szemelvényt bemutatni, ifj. Rác* János pedig Schubert álomdalát fogja énekelni, id. Rácz János zongorakisérete mellett. A szabadlyccum vezetősége minden érdeklődőt szívesen lát az előadáson.
— Meghalt egy rJEkancs. A nagykanizsai rikkancstársaság egy tipikus alakja halt meg legnap. A kis púpos „Wckérle" hivatalos nevén Klanovics József. Pár nappal ezelőtt még robotolta egyhangú rikkancs életét, régi tüdőbaja ágynak döntőlto és a kórházban több napos szenvedés után meghalt. Temetése vasárnap délután lesz a kórház halottas házából.
— Mdrciui 15-Hiének megllnnep-lése az Irodalmi Körben. A Zrínyi Miklós Irodai.ni é.s Művészeti Kör március 15 én cslc fél 7. órakor a városháza dísztermében hazafias ünnepélyt rendez, melyre a város egés/. polgárságát meghivjá a Kör elnöksége. A hazafias ünnepély főbb számai a következők lesznek: Himnusz. Énekli a Kör vegyeskar.\'.. Ünnepi beszéd. Mondja: Surányi Gyula kegyesrendi tanár. Szózat. Énekli a Kör vegyes-kara. Ezeket u főszámokat néhány szavalat fogja kiegésziteni, melyekről keddi számunkban fogunk pontos adatokat közölni.
—.Keresztény egyesületek március 15-én, kedden d. u. fel 5 órakor a Keresztén./ Otthon nagytermében együttesen ünneplik meg a magyar szabadság hallhatatlan napját u piarista főgimnázium remekül vezetett énekkarának közreműködésével. Műsor: 1. Elnöki
megnyitó. 2. Hymnus, énekli a főgimn. énekkar, Surányi tanár vezetésével. 3. Ünnepi beszéd. 4. Márciusi dalok, szavalja Nagv Győző. 5. „Hol vagy Horthy Miklós" (Révfy Molnártól) énekli Go^ Mária tanítónő, zongorán kiséri Dénes Gizella tanitónő. 6. Ábrányitól szaval Nováczky Gizella tanítónő. 7. / Hazafias dalok, énekli a főgimn. énekkar. 8. Szózat, énekli a főgimn. énekkar Surányi tanár vezetésével. Elnöki zárszó. — A protestáns nőegylet, Luther egyesület, Ker. Szoc. Szerv., Ker. missió egyl., Uileányok kongre-\' gáclójá, Úrasszonyok kongregációja, Ker. nőtisztviselők cgyl., Movc, Éme slb. egyletek mindenkit szívesen elvárnak. -"- - ~ A róni, kath. főgimnázium kedden, márc. 15 én délelőtt 11 órakor a városháza dísztermében hazafias ünnepséget
rendez a következő műsorral: 1. Schum.......
Élj őseink hazája. Előadja a főgimnázium énekkara, 2. Szavalat, 3. Ünnepi beszéd. Mondja Surányi Gyula főgimn. tanár. 4. Boldis: Nemzeti dal Előadja a főgimn. énekkara. 5. A nemzeti szellem ébredése és költőin;. . Irla és felolvassa: Almási László Vili. roszt. tan. 6. Szavalat. 7. Himnusz. Énekli a főgimn. énekkora. Az ünnepségre a tanügy barátait és nz érdeklődő közönséget tisztelettel meghívja az Igazgatóság.
— Klsknnizsnn a szabadság nagy márciusi emléknapját virágvasárnap, a délutáni temjjlomozás után ünneplik meg a nagykanizsai keresztény egyesületek együttesen a kiskanizsai kitűnő polgári dalárda közre-
1921. március 17.
ZALAI KÖZLÖNY S__

működésével. Az előkészületek e nagyszabású ünnepélyre nagyban folynak. Részletes műsor legközelebb.
— Március 15. A magyar nemzeti ébredés ünnepének évfordulóját szokás szerint n Katb. Legényegylet is megünnepeli, mely célból kedden, március 15-én saját hc-lyiséR ében összejövetel lesz, hol is ünnepi beszéd, -szavalat stb. fogják a nap jelentőségét méltatni. Az ünnepély kezdete esti 7 órakor.
— Visszajött a banda, mert nem volt plquet partner. Most, hogy visszajött Lakatos Jóska cigányprímás bandája a Muraközből és nap-nap után ismét muzsikál a Központ-kávéházban, sok mindent beszélnek visszajövet elük okáról. Mondják, hogy Lakatosékra ugy hullott a dináreső, Kogy már megunták, mások szerint Jóska primás siró-rivó magyar nótái izgatták a szerbeket, olyan hirt is terjesztenek, hogy a „Himnusz", * meg a „Rákóczi induló" elmuzsikálása miatt kötöttek a szerbek utilapot a banda talpára, emlegetik azonban azt is, hogy a Jóska magyar földön akart magyar nótát muzsikálni s azért jöttek vissza- A sok mendemondából magunk sem tudjuk mi az igaz. A Jóska sem mondotta meg kategorikusan az okot s mi nem is kutattuk. Itt van a Lakatos-banda, jól muzsikál s ez a fontos, S mégis « megállapításunk ellenére — ugy-látszik visszaestünk az ok keresésébe. Nem, mi csak regisztrálunk. A banda egyik tagjától hallottuk a visszajövetel igazi okát. Az öreg Lakatos, a világotjárt kitűnő tárogatós akarta, hogy a banda visszajöjjön. Nem volt ugyanis a Muraközben hozzáillő piquet-partner. Már pedig enélkül nem érdemes tá-rogatozni, ha még ugy hull is a dináreső. Az öreg Lakatosnak pedig van tekintélye a bandában, ő csak tudja, miért érdemes muzsikálni. Nem azért járta meg Amerikát, Angliát s még más világokat, hogy ezt se tanulta volna meg. Ez az igazi ok.
— A Polgári Egylet táncmulatsága. Megit tuk, hogy a Polgári Egylet vigalmi bizottsága egy műkedvelői előadással egybekötött táncvigalom rendezését határozta el. Mint értesülünk a vigalmi bizottság már meg is állapitotta a mulatság napját és április 9-én tartja meg a nagyszabásúnak Ígérkező böjt utáni táncvigalmat. A mulatságra az előkészületek lázasan folynak és a vigalmi bizottság most állítja össze a műkedvelői előadás műsorát. A inujatságon csak meghívottak vehetnek részt.
— Halálozás. Németh Zshptónd katonai főszámvivő ErnŐ nevű háppm éves fiacskája rövid, de kíno^ szenvedés után tegnap délután a városi lözkórjrtízban elhunyt. Temetése hétfőn dé»4íifl 3 órakor lesz a rám kath. temető halottasházából.
— A tojásról. Lapunk tegnapi számában „A tojás ára" című hírünkben azt irtuk, hogy a zalamegyei árvizsgáló bizottság a tojás árát városban 3 koronában, faluhe-
. lyen pedig 2-50 koronában állapította meg. Mint értesülünk, az „Országos Központi Árvizsgáló Bizottság" a vármegye; ármegállapítását nem hagyta jóvá és a tojás árát továbbra is szabadforgalom tárgyának hagyta meg. Érdekes a határozat indokolása, mely igy szól: .A közélelmezési minisztérium a tojásra mindaddig, kiviteli engedélyt nem ad, amig a tojás ára az ország egész területén csökkenni nem fog. A rendkívül nagy baromfi állományra való tekintettel nem is indokolt a tojás árának hatósági megállapítása,
mert ez a várható áralakulást kártékonyán befolyásolná. Az Országos Központi Árvizsgáló Bizottság indokolás* különösen aktuális Nagykanizsán, ahol a tojás piaci ára a mult héten lényegesen csökkent, ahol jelenleg 3 koronán áll a tojás ára, de ahol értesülésünk szerint még ujabb áresése várható a tojásnak.
— Levél a szerkesztőséghez. A Move az alábbi levelet intézte hozzánk. „Bátrak vagyunk a T. Szerkesztőségnek szíves jóindulatába ajánlani Party József rokkantnak ügyét. Nevezett mindkét lábát elveszítette a háborúban, mindennemű produktív munkára képtelen. Jelenleg pillanatnyi segélyre volna szüksége, miután 200 korona havisegélyből volna kénytelen családját fenntartani. Két izben folyósítottunk néki pillanatnyi segély cimé 900 koronát, jelenleg pénz hiányában lévért újbóli segélyt nem tudunk néki adni, miután segély alapunkat már kimeritettük. Addig is mig nevezettnek újra segélyt adhatnánk, jóindulatába ajánljuk T. Szerkesztőségnek, hogy b. lapjában közadakozás utján néhány koronát vagy természetbeni segélyt számára hozzanak össze". A Move főosztály elnöksége. Adományokat elfogadunk és továbbítunk.
— Nem halt meg — csak elaludt. Tegnap városszerte járta a hir, hogy * katonai lövőtéren egy katonát véletlenségből lelőttek, sőt már olyan hirek is keringtek, hogy. halálbüntetésből lőttek le egy katonát. A mende-mondára az adott alkalmat, hogy a katonai lövőtéren egy katona kimerülten összeesett, majd mély álomba merült és igy szállították be a katonai montőkocsin. Igy születik meg a kacsahir, melyből az emberek oly szívesen táplálkoznak.
— Anyakönyvi statisztika. A nagykanizsai anyakönyvi hivatalban a mult hét folyamán a következők kötöttek házasságot: Wollák Lajos bankhivatalnok Wollák Erzsébettel, Dobos József kávéházi munkás Horváth Máriával. Születést nyolcat jelentettek be. Született 5 fiu és 3 leánygyermek. Haláleset 12 fordult elő. Meghaltak a következők : Tiszai Józsefné tüdőgümőkór, Illés János 22 éves napszámos tüdővész, özv. Kemény Je-nőné 58 éves, agyszélhüdés, özv. Czukelter Ignácné 66 éves, vérmérgezés, C/immermann Mária 4 hónapos, tüdőlob, Bogád József 22 éves, tüdővész, Gozdán Lászlóné 56 éves, tüdölob, Pap Sándor 34 éves kazánkovács, szívszélhűdés, Jámbor Györgyné 70 éves, vj elgyengülés, Klánovits József 48 éves, j enza, Megyesy Kálmán 9 napos, r^pggőrcs, Boros Aranka 21 éves, mellhártyi
(x) Elveszett Gyár-utca £/fcsengeryut 32. számig egy fekete bárá^bőr köpenyre felcsalható -^/Jallér. Kén becsületes; megtalwót, kellő jul
mellett, a osendőrláMjH<yában «dja át. /
(x) A Dunántull Sporthírek II. évfolyamának első száma holnap, hétfőn délelőtt jelenik meg. Élénk érdeklődéssel várja Kanizsa hatalmasra növekedett sportpublikuma megszokott és kedveli lapját, mely érdekes sportcikkein és kritikáin kívül részletes tudósítást kőzöl a dunántuli fővárosi és külföldi sporteseményekről is.
(x) Méhészeti eszközök, kaptarak, kaptár vasalások, kcretléc, távkapocs, szegek-műlép, mézpergetőgépek stb. olcsón beszerez. hetóV méhviaszt műlép öntésére elfogadok. Méhliaszktí veszekI Szabó Antal méhész kerekezésében.
(x) Aranyat, töt és brilliánsot
mindenkinél ntegasaj)b áron vásárol Kopár A. órás és ékszertsz\'Ocák-tér 12. sz.
(x) Találtatott pénteken d. u. 1 órakor a tőrvényszék kapuja előtt több apró kulcs egy kit karjkin;^ jogos tulojdonosa a törvényszéki Igazgatónál átvehetik.
Hollay3! Camilla játsza a főszerepet hétfőn és kedden az Urániában „Újjászületés" című elsőrangú magyar filmben, melyet Deésy Alfréd a világhírű\' magyar mesterrendező rendezett. Jegyek már ma előjegyezhetők.
(x) Vadászok figyelmébe I Gyene$ Lajos füszerkereskedő városházpelotai üzletében mindennemű vaoászati cikkek, hirtenbergi, vőllesdorli, belga és\'Gcróth-féle késztÖltények, Üres híl/elyek, fojtások, serétek, flóbert- ós revolvert tölténye stb. állandóan kaphatók n legolcsólbiroan, szabályszerű engedély ellenében. 2361
Felmentett kormánybiztos.
Budapest, márc. 12. Félhivatolosan jelentik : A kormány a belügyminiszter előterjesztésére dr. Oroszy ügyvédet Zala-, Veszprém- és Somogyvármcgyéknek a Balatonnal határos járásaira kiterjedő hatáskörrel működő kormánybiztost szolgálatainak elismerése mellett állásától felmentette.
A nagykanizsai kir. járásbíróság Mint Ulekktayvi hatóság 988.—Ik. 1921.
Hirdetmény.
A m. kir. Igazságügyminiszter 1914. évi juniuf 2«-án 35240/J. M. sz. alatt elrendelte, hogy a nagykanizsai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság területéhez tartozó Komar-yáros község telekjegyzőkönyveibe felvett mindazon ingatlanokra nézve, amelyekre az 1880. évi XXIX , 1889. évi XXXVIII. és az 1801. évi XVI. t.-c -ben szabályozott eljárás és ezzel kapcsolatban a telekkönyvi bejegyzésok helyesbítése foganatositassék.
E célból a helyszíni eljárás a nevezett községben 1921. évi április hó 30-ik napján foj kezdődni.
Ennélfogva feihivatgak:
1. mindazol^jjWtfa telekjegyzőkönyvben előforduló betagjrcésekre nézve okadatolt elő terjcsztéstjitfannak tenni, hogy a telekkönyvi hatósá^fíküldöttje előtt a kitűzőit határnapon ke^KJilő eljárás folyama alatt jelenjenek meg
az előterjesztéseiket igazoló^ okiratokai mutassák fej,
2. mindazok, akik valamely ingatlanhoz tulajdonjogot tartanak, de telekkönyvi bekebelezésre alkalmas okirataik nincsenek, ho«y az átírásra az 1886. évi £XIX t. c. 15-18. és
,9. évi XXXVUL^o. 5., 6, 7. ós 9., ugy 12. évi VII. t^T32—36. §§ ai értelmé-en fezükséges jóitokat megszerezni iparkodjanak és azfrfkal igényeiket a kiküldött előtt Jlják, jtvagy odahassanak, hogy az At-ruháló i^ejckönyvi .tulajdonos az átruházás létrejOHfSt a kiküldött előtt szóval ismerjo el ós a tulajdonjog bekebelezésére engedélyét nyilvánítsa, mert különben jogaikat ezen az utón nem érvényesíthetik s a bélyeg ós illeték elengedési kedvezménytől is elesnek ós
3. azok, akiknek javára tényleg már megszűnt követelésre vonatkozó zálogjog, — vagy megszűnt egyéb jog van nyilvénkörtfvileg bejegyezve — úgyszintén az ily bejegyzésekkel terhelt ingatlanok tulaldonosai, hogy a bejegyzett jognak törlését kérelmezzék, — illetvo, hogy a törlési engedély nyilvánítása végett a kiküldött előtt jelenjenok meg,^ — mert elleneseiben a bélyegmentesség kedvezményétől elesnek.
Nagykanizsán, 1921. március 10 én.
Dr. Kovács s. k, kir. táblabíró.
Csonka Magyarország —r nem ország , Egész Magyarország: mennyország!
ZALAI KÖZLÖNY
1921. mírciiis 11
Apró hirdetések.
boroshordó JO hl.
l.yvárdi Rezső /sörgyár.
Tizenegy dafa űrtartalommal elad\\
Kerestetik egy házaspár a fáfi laboránsnak, felesége szobalánynak. Havi flzetés együtt 900 korona és teljes uri ellátás lakással. Cim Kiskomárom gyógyszertár. \\ / 2203
Egy hálószoba-berendoztés
dívánnyal és két antik szobor azannal eladó. Kinizsy-utca 64. szám. \\y / t304
Sikátor-utca 9. száma, mégyuj, adómentes ház két modern szobával isjgy udvari szobával, nagy kerttel nzonnW elad^f Bővebbet Rákos Györgynél, Magyar-utcAá5r J 83j3
Bejáró takarítónőt a reggdi árakra jó fizetéssel felvészek. Rátz Juliskn./Cazinczy-utca 6. \' X / »30«
lépcsővel
Cselédleány felvétetik F&uPm,, emelet, 5vel szemben. X /

Eladó egy fürdőkád, cink/Adag,.gyermekszék és egy duná-toil Arany Jánes-utca 2/a.
Bagolasáncl kishegyen jtd fél hold szőlőbirtok pincével eladó. ttóvch&cfa bagola-sánci kántortanítónál.
Kitűnő és olcsó konyh2\'k/rti magvak
csakis a Gazdaköméi Sugaj-ut fiS. j iám alatt szerezhetők be.
Kerékpár eladó teljesen dupla allételes, Rákóczy-ut
Eladó egy szoba- és konyhai ^-"""Ugyanott egy varrógép is eladó. y Jolán Eötvös-tér 29. szám. v
Kosárfon
os
szakmunkások és jobtíT házból való fiuk tanulóknak felvételek. Jelentkezni lehet Sugár-ut 2ő\\szám /alt az irodában.
Pályázat
A szepemeki rom. kath. iskolánátflemon-dás folytan mcgürescocu ll-ik szanuyosztálytanítói allásra március hónap 28-ra palyá-zat hirdettetik JovcSeime : kuiorozo/szobából álló lakás fűtéssel. Lakbérpeilsk iW kor. bOO korona készpénz 50 koronás hJvi déleges részletekben. A tébbi államsegély,/íely a meg-választoltnak csak akkor 1 oly osuuu*, midén azi a minisztérium az illető nevore xiAz állás azonnal elfsglalando. Kötelesség/ a reábizaudO mindennapi es isineilő tankoicuá.-kei oktatni és ne^eini. I\'aiyazok kérvényeiket bnáreius hónap 2ó\'lg, bezarolag alulírotthoz küBijck. SzepelneK (Zalam. posta helyben) 192 f. évi március hónap 7-cn. v
\' - - « József
uk^uHki ali.uk.
3400/1921.
Hirdetmény.
Mindazok, kik vitézségi telkek adományozásáért folyamodni ukarnak, Jvagy a kérdés iráni érdeklődnek, forduljanak bővebb felvilágosításén Nagykanizsa r. t. yjiros nyilvántartó hivatalához Kazinczy-utca l.ibejárat II. emelet középső ajtó.
Alapföltétel egy vitézi&elek elnyeréséhez legénységi állományuaknál iz arany, vagy az első osztályú (nagy) ezüstfcitézségi érem kétszeres birtoklasa, főtisztei léi legalább is a legénységi vagy tiszti an jy vitézségi érem, avagy a harmadosztályú v ikoronarend, lörzs-liszieknél és tábornokoknál legalább is a Lipót-rend lovagkeresztjénck birt klása, feltéve, hogy c kitüntetésüket személye: vitézségükkel mint főtisztek, törzstisztek, vag tábornokok érdemelték ki.
Nagy kan iz&fey^l 921. március hó 9 én.
Polgármester.
mr Nagyböjtre
BÍsörandü napraforgó ola^
a vajat teljesen pótolja 1 kgr. 12jsK
clsőrondfl rlza 1 -kgr......Áa. - K.
elsőrendű dtó 1 „ .... S
mandiitn 1 kgr.......w 4S
ecetes uborka 5 It. Aveg 1 fi \\<M 110 Hnjdceker azlnszappan i/, k^T . 24 •xinacappan \'I, kgr. . . . m . . Hü, boroatyán padlólack 1 kgj# . . 120 imgyaxcmü Icucao I kgtf ... 48. Valódi Ncatlé-Ulc gycjAekliszt, tejea- cg ▼Ixea kétaxersfllt, liyrök, -borok, pezsgők,\\um, eogita/a legolcsóbban
6 Y e \\ E s/L rioshAL
Kazlncy-utk^JK alatt szerezhetők be
Eladó házak.
A város különböző részén kjs\'ebb-nagyobb házak beköltözhető lakással — Üzletházak ugy helyben, mint vidéken. — Mlndennem/ Ingatlanok és üzlelek közvetítését a legelőnyösebben esAözll:
Szántó Vilmos
Nagykanizsa, EötvSaérf29. Teleljn 322.
Utfuolt .gy Jó kajflWfa U.6 n.kter *Udó.
170-1921.
Versenytárgyalási hirdetmény.
A Teleky-utl\' íőreállskolánól levő 2 nagyobb és 1 kisebb baralík -febontásár$ zárt írásban versenytárgyalást Íilrdetüirií"
A vonatkozó ajánlati költségvslésl űrlap a városi Közellátási Ozemek ládájában 5 koronáért kaphatő. Ugyínolt a lebontandő barakkok terve megtekinthető.
Az ajánlatokat a Közellátáif Ozemek vezetőjénél folyó hó 19-én á.jf. 10 őrálg kell benyújtani.
•Az ajánlatokat ugyankkor bontjuk fel, mely alkalommal az aUTnlattevők jelen lehetnek.
Későbhérkezett avigy nem szabályszerű ajánlatokat nem veizünk figyelembe.
Nagykanizsán, 1921. március 9.
Városi,.KSzeUátási Üzemek
rendelje meg telefonon a
ZALAI KÖZLÖNÍ-t
Dunántul legrégibb újságját, a kereszténység szószólóját. S8 Megjelenik hétfő és ünnep utáni nap kivételével naponta korán reggel a legfrissebb hírekkel,,eredeti fővárosi telefon-tudósitással. Előfizetési árn az összes vidéki lupokénúl olcsóbb; helyben, reggel házhoz hordva, vidékre
postai szétküldéssel egy hóra 30 K
Egyes szám ára 2 korona X Telefon 78. szám x
Értesítés.
Vaa. szerencsém a n. é. közönség tudomására hozni, hogy varrodámat Csányl László-utca 15. szán Kinizsy-u. 64. az. a á helyeztem át. A n. é. közöns|g szíjas pártfogását továbbra Is kérve v^öya^eljes tiszteletlel 2aos ScMiler Fercncué.
►^JTWTWTW*SrtvJTMTHTv JfwfíJfwfí^íjP;
^urania
Hc.xonyt-al... i. »ln. - Telelői, 319. ÍAC
Hétfőn éi kedden IT> Magyar filmbemutatói p? Hollay Kamilla szereplésével
Qjjáözűlctcö
Rendezte: Deésy Alfréd.
F-tfadúok kezdető köíiupokon t ói S ól tkot m Vüsix- éa unneprupokon a, 6, 7,7 és 8 orakor. í
Elsőrendű bikavér vörös pogány vári
ujbor3S
Kapható Brunisics Jókaii fűszer-, csemege- és kutlna eítekek kereskedésében Sugár-Vf53. szám alatt.
oooaaaaaaaao
0 «>I)»kií- VII ÁG Szarm 8
0 ItlullH. » 1 ILflP tzillsda. 0
0 Péntek, szombat és\'vgsárnap O Q HARRY PIEL felléptével J-t
n A halál nugvstőjB fv
Okilwdortórtinit 6 íelvonijban JJ
I. f«lr. A mermvkrukló u»^Jo»u. XI. A* AlBrökU.. O
ÖIIX. A* AIA lAlo,, IV. A lialAl ui.«v.UU», V. A •polcául ft„.n,, rx. L*buU » 4Ur<\\ Sxinlioly Velenco cs a* olaix tengerpartok.
jj H4tt«n ós a t*vábbi sápokon
0 BŐRHARISNYA EV,
Q 1 lUitAtfriop^Baolliic ihil 16 ítu xltl a ttfwWjuit
»*Or- éi üno«poapo« 2, 7,4, 7,7 U * dialy adások ket Jcta köxunpokou ü és á örakorT
0
8 §
ootaacsoaooaüő
Nyomatott a laptulaidonosok i Zalai í. Gyarmati kOnyvnyomdéjiban.
60 Ik évfolyam
Nagykanizsa, 1921. március 17. Csütörtök
62. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Siorkcut6Ug ét kU4óhiviUl: Pö-ul 15. IX.
- Interurbán-tele fon 78. -
Megjelenik mindi* kora reggel
KÓSZ8RKSSCTÓ:
Dr HEOEDÜS GYÖRGY
DW I.\'JJ. I,[1,1,.14
FELEUSSSZEHKESZTÖ:
BODROQKÖZY ZOLTÁN
RIOIIieléal áruk:
Ejín évr. 360 II. yiíivrr ISO K. N^d-ivr. 90 K. Egr hír. 30 K. Ejjím >ún in 1X
5zabaő lelkeket.
Március a forradalmak hónapja. A természet ébredésével karöltve jár n lelkek ébredése is. Tavasszal gyúlékonyabbak a lelkek. Nemcsak az egyének, de a tömegek lelke is inkább hajlik az érzelmek felé ekkor s ha van, ami azt korbácsolja, ami n megvalósítás felé üzi, hajtja, a tavasz-napsugara tetteket robbant kL
A tavasz robbantotta ki 1848, március 15-ikét Is, a magyar szabadság örökflnnepét. Azóta egy hosszú emberöltő, 73 esztendő telt el, 73 március 15-ikével.
Furcsa: ma, amikor már szinte halálra csömörlöttünk a forradalmaktól, amikor megborzadva rázkódunk össze csak magától a szótól is, mégis forradalmat ünnepiünk ma.
Igenis. Forradalmai ünnepiünk, még pedig a szabadság, egyenlőség és a testvériség forradalmát. A népjogok forradalmát.
Ez a forradalom azonban nem a halál forradalma volt. Nem leninfiuk, vöröapántli-kás brigantik rendezték s nem hamis célokra használták fel a nemzetek legszentebb szabadságjogait.
A szabadság szele nyugaton ébredt s innen süvitett végig Európán s mindenütt diadallal, mindenütt nacionalista öltözetben, mindenütt nemzeti célokért.
Volt-e Eur.ópábon nemzet, amelyiknek szabadságát, amelyiknek élniakarását olyan terrorral, olyan szivós rosszmájusággal nyomták volna el, mint ahogy a magyar nemzetét elnyomta 300 év alatt a dinasztia?
A magyar nemzet magyar akart lenni, s a magyar nemzet magyarságát szabadságában látta. A szabadság útját azonban nehéz a napsütéses oldalon feltalálni Előtte vonul a keserv, a jaj, a fájdalom, a börtön, a béklyó s utána a szivszakgató fájdalom, kőny-nyek M vér árja.
Ezt a szabadságot azonban mi nem ünnepeljük. Ez a szabadság nem kell nekünk. Nekünk az a szabadság kell, amelyet a 48-as ifjak vivtak ki, omely még azután is sokáig a törvénykönyvek rozsdásodó lapjai között penészedett. Nekünk oz a szabadság kell, amelyért rebellis magyarnak tartottak Bécsben, vagyis nekünk a magyarság szabadsága kell. Nekünk szent igazságunk szabadságára van szükségünk, amelytt Trianonban szöges koporsóba gyömöszöltek. Az egységes magyar haza szabadságára "van szükségünk. Nem tisztán függetlenségre, de önállóságra, mozgási, cselekvési szabadságra.
S mire van még szüksége n magyar nemzetnek? Ismét csak szabadságra: a lelkek szabadságára. A magyar lelkeket valami borzasztó nyomás tartja lenyűgözve. A ma-gyar lelkek nem birnak, vagy gyáva kutya meghunyászkodásával nem akarnak felsza-
badulni a vasraverés alól. A magyar lelkek ki vannak kötözve, .gúzsba vannak szorítva s immár ugylátszik, képtelenek egy lelki forradalmat, egy lelki március lS-ét csinálni.
Ha egy-két lélek kiszabadul s próbál a lenyűgözőitek felé orditaifi, azok ellesett fumigálással, orrfinlorítással fordulnak cl a hang felől. Elfordulnak, mert nem szabadok a magyar lelkek. A magyar lelkek borzasztó ragacsos hinárral vannak behálózva s ugylátszik nincs fejsze, nincs fegyver, nincs mód, amelyik ezen az aranka-hálózatos heretáhlán csapást vágjon.
Ne beszéljünk mi magyarok még 1921 tavaszán se, ne beszéljünk még a 73. március 15-én se újjászületésről. Ne beszéljünk. Borzasztó az magyarok, de újjá nem születhetünk, amig lelkileg szabadok nem vagyunk. Szület-
hetünk mi ezerfélekép újra és újra, de soha nem magyarnak, amig az a szinte eredő bűnnek látszó nyavalya mindig velünk születik.
Mit kérünk a magyarok Istenétől március 15-én ?
1. Igazságunk szabadságát • a trianoni béklyós béke alól.
2. Magyarország minden polgárának cselekvési szabadságot, hogy Magyarország ismét Tündérország lehessen.
3. Szabad magyar lelkeket kérünk még s ezt a legerősebben.
Hozd meg nekünk ezeket március. Hozd meg a kikelettel, ébredéseddel, madárdaloddal, a virágfakadással.
• Ezért a három isteni magyar igazságért könyörögnek hozzád a szabad magyar lelkek.
-gk -
Teleky ós Gratz tárgyalásai Benes külügyminiszterrel.
Közvetlenül tárgyalunk a csehekkel. — Gazdasági megegyezésen kívül politikai jelentőségük is van a tárgyalásoknak.
Budapest, március 14. M. T. /. jelenti: Teleky Pál gróf miniszterelnök és Gratz Gn\'sxtáv külügy miniszter tegnap Bruckba érkeztek és Harrack gróf kastélyában szálltak meg. A miniszterelnök ás külügyminiszter ma hétfőn délelőtt találkoznak Ben es ás Hotovecz cseh miniszterekkel, hogy tárgyaljanak a békekötéssel kapcsolatos kérdések rendezéséről. A tárgyalások előreláthatólag két napig tartanak. A tárgyalásokhoz politikai körökben messzemenő következtetéseket fUznek.
Budapest, márc. 14 A brucki tárgyalásokra vonatkozólag illetékes helyről a kővetkező információt kaptuk:
A magyar és cseh kormányok között a Bruckban megkezdődő tárgyalások kétségtelenül fontosak és nagyjelcntŐségüek. E tárgyalásoknak célja bizonyos gazdasági és kereskedelmi megállapodás létrehozása és a két állam gazdasági viszonyainak rendezése.
A tárgyalások nincsenek minden politikai jelentőség nélkül, minthogy a gazdasági megegyezést bizonyos politikai előfeltételeknek kell megelőzni. Elsősorban a magyar kisebbség védelmére és általában a magyar érdekeknek az eddiginél hatályosabb és kedvezőbb intézésére kell a kormányoknak megállapodásra jutnia.
Természetes ugyanis, hogy Magyarország csak abban az esetben léphet barátságos gazdasági viszonyba Csehországgal,
ha itt a magyArsággal szemben tapasztalt türelmetlenség és a magyarok elnyomása megszűnik. Igaz, hogy kalandos híreszteléseket a tárgyalásokhoz nem szabad fűzni, de megfelelően kell azokat értékelni, minthogy ez az első határozott és közvetlen érintkezés egy szomszéd állammal, amely kivezet bennünket a mostani elszigeteltségből, amelyben Magyarország az utolsó két esztendő alatt a kisantant államokkal szemben volt.
A tárgyaló kormányok helyzete nem könnyű, mert mindkét kormánynak számolni kell a maga közvéleményével és annak érzékenységét tekintetbe kell venni.
Remélhető azonban, hogy a brucki tárgyalásoknak üdvös és hasznos következményei lesznek mindkét államra nézve.
Budapest, március 14. Politikai körökben keddre várják a brucki találkozó ügyében a kormányclnök megteendő nyilatkozatát.
A gabona szabadforgalmát akar-: ják a kisgazdák.
Budapest, márc. 14. A kisgazdapártban Sztjj Bálint kezdeményezése mozgalom indult meg olyan irányban, hogy a kormányt a gabonaforgalom ügyében fet a compli elé állítsák.
Ennek előzménye az, hogy a kisgazdapárt már egyik értekezletén bizottságot küldött ki, amelynek feladata lett volna, — a keresztény pártnak ugyan erre n célra kikül-
dendŐ bizottságával együtt — a gabonaforgalom szabaddá tétele dolgában megállapodni és a kormányt ennek a megállapodásnak végrehajtására felkérni.
A kereszténypárt mindamellett nem küldött ki bizottságot és ha csütörtökre nem delegáija megbízottjait, akkor a kisgazdapárt a csütörtöki értekezleten foglalkozik újra a kérdéssel és határozott kijelentés megtételére szólítja fel a közélelmezési minisztert.
ZALAI KÓZLUNY
1921. március 15.
Nemzetgyűlés.
Budapest, márc. 14. Rakovszky István elnök háromnegyed 11 órakor nyitja meg a nemzetgyűlés mai ülését.
Az első szánok Bárczy István. Felolvassa az ügyvédi kamara feliratát, melyben az nem tartja időszerűnek a javaslat tárgyalását. Nem lehet arra az álláspontra helyezkedni) hogy az orosz bolsevizmus fenáll, addig nem lehet nálunk sajtószabadság. A régi büntető-törvénykönyv teljesen elegendő, hogy a bolsevizmus ellen kellő védelmet nyujtíón. A bolsevizmus ellen a legjobb orvosszer a jó szociálpolitika. Kéri a javaslatnak a napirendről való levételét és ha ez megvalósitható nem volna, a javaslatot nem fogadja el.
Csukás Endre után Drézdy Győző szólal fel. A régi büntelőtőrvénykönyv elegendő az állam és a társadalom megvédésére. A javaslat lehetővé leszi a politikai megmozdulásokat és nem szünteti meg azt a rágalomhadjáratot, mely a külföldön ellenünk folyik. A javaslatot nem fogadja el.
Hornyánszky Zoltán a javaslatot álla lánosságban elfogadja, de egyes részeivel nem ért egyet és ezekre módosítást fog benyújtani.
Bernolák Nándor előadó reflektál ezután az elhangzott felszólalásokra.
A nemzetgyűlés általánosságban elfogadja a rendjavaslatot.
Hegyeshalmy Lajos kereskedelmi ninzter javaslatot nyujl be a postadijmentes-ség megszüntetése tárgyában. A javaslatot kiadták a megfelelő bizottságnak.
Ezután az ülést délután 4 óráig felfüggesztette az elnök.
Délután 5 órakor Kenéz Béla alelnök nyitja meg az ülést.
Áttérnek ezután a javaslat részletes tárgyalására.
. Drözdy Győző a Ház tanácskozási képességének megállapítását kéri. Ezt megállapítják.
Rassay Károly után Bal/a Aladár határozatképesség megállapítását kéri. Mivel legalább ötven képviselő nincs jelen, elnök szünetet rendel cl.
Szünet után Tomcsányi, Kerekes, Rassay Zákány Gyiila, Thuri Béla és Hornyánszky Zoltán szólnak a részletes javaslathoz. A Ház holnap, március 15-én szünetet tart. Legközelebbi ülését 16-án, szerdán tartja.
Ülés vége fél nyolc órakor.
Naggyülés a destrukció sajtó ellen.
Budapest, márc 14. Vasárnap délelőtt a Társadalmi Egyesületek Szövetsége, délután pedijj az Ébredő Magyarok Egyesülete tartott naggyűlést a destrukció sajtó ellen.
Csilléry András, Bernáth István, Ágoston Géza, Pröhle Vilmos, Székely János, Wolfj Károly, Horváth Károly és P. Zadravncz tábori püspök szónokoltok a délelőtti ülésen, azután határozati javaslatot fogadlak cl, amely kimondja, hogy:
A naggyülés osztatlan tetszéssel üdvözli a destrukció sajtó ellen megindult országos mozgalmat és ahhoz minden erejével csatlakozik.
Követeli a bűnös sojtó felelősségre voná-« *gy legfelső pártatlan sajtóbizottság kiküldését tartja szükségesnek.
A Világ, Magyarország, Pesti Napló és az Est ellen kojkotot mond ki.
Ezután egy küldöttség Bernáth István vezetésével a kormányzónál tisztelgett és átnyújtotta a határozatot. A miniszterelnöknek legközelebb adják át a határozatot.
Linderék agitálnak a meg-száílott Somogyban.
Linderné és a szigetvári cselédek. — Darányban a kisgazdák botokkal fo\' gadták a népbolonditó Llndcréket.
A teljesen szerb szolgálatba szegődött Linder Béla most már nemcsak Pécset boldogítja, de n megszállott Somogyot is. Falu ról-falüra, városról-városra jár, hogy idétlen eszméinek, hazaáruló terveinek híveket tobo rozzon. A szerb hatóságok u. i. most dolgoznak egy szabályrendelettervezctcn, amelynek értelmében a szocialisták kívánságainak megfelelően egyöntetűen írják elő a képviselőtestületek választását.
Ennek és az autonómiának propagálására jár Linder mindenfelé és. aratott szörnyű kudarcokat.
Február \'hó 6-án Barcson, február hó 21-én Szigetvárt tartottak népgyűlést. Mind két népgyűlés kudarccal végződött, alig jelent meg azon valaki. A kudarc igen fájhatott az elvtársaknak és a szerbeknek^ mert az ellenpárt minden vezérét elfogatták és pár napig a börtönben tartották.
Lindorrel együtt szokott tartani Linder Béláné is, aki Barcson és Szigetváron a háztartási alkalmazottaknak tartott előadást és a régi recipe szerint a cselédeket a gazdaasz; szonyok ellen lázította. A beszédnek meg volt a hatása: a cselédek Linderné-féle nfaszlag értelmében nem akarnak dolgoztf, mire gazdaasszonyok mindnyájoknak felmondtak. Azóta nem meri Linderné betenni a libát Szigetvárra.
Március hó 6-án pedig Linder körútján Dhrányba érkezett, amely községnek körülbelül 2Ó00 főnyi színmagyur lakosa van a barcsi járásban. Kíséretével egyetemben leszállt a korcsmánál és ott agitációs beszédet akart tartani. A magyar kisgazdák azonban megakadályozták ebben.. — Lőcsök és lécek emelődtek a levegőbe és Linderék tanácsosnak látták visszaülni a kocsira s faképnél hagyták a darányiakat.
Csehország a szabadkőművesek kezén.
Jehlicska beszéde Newyorkban. — A cseh köztársaság a földkerekség legnyomorultabb állama.
Prága, március 14.
A .Narodn! Llsty44 \'newyorki levlet közöl Jehlicska Ferencnek a Newyorkban I gutóbb tartolt gyűléséről/ A levél szerint a magyarok és tótok maguk gondoskodtak a rend fenntartásáról és éberen őrködtek azon, Hogy a cseh kormány hívei a gyűlést meg ne zavarhassák. A gyülís színhelye tót feliratokkal és magyar nemzell színekkel volt díszítve.
Jehlicska ki fejlet le, hogy a cseh köztársaság a földkerekség legnyomorultabb állama. A csehek lelkük mélyéig bolsevisták, akik a tótoknak nemcsak a vagyonát és állását rabolták cl. hanem szabadságukat és vallásukat Is. Masaryk a köztársaságot nyíltan a szabadkőművesek kezére adta.
A cseh katonák sipkáján a CTR felírás valójában ezt jelenti: Csesi slovakov rabpju (a csehek kirabolják a tótokat). Srobár, Okányi és Blahó botrányos marhaspckuláclókkal vagyonokat szereztek. Vették az élő -állatot fontonkint négy
fillérjével és eladták a szegény népnek 40 koronájával. A tótságnak fél kell kérnie a nagyhatalmakat, hogy az újonnan alapított cseh államot ne nevezzék Csehszlovákiának. hanem Csehországnak és Felvidéknek. A helyzeten csak a télies Önállóság és a magyarországi katholikus typmekkel való együttműködés segíthet.
HÍREK.
Törlés.
— A* Erdélyi Magyar -Székely Szövetség hangversenye, mozielőndása és tnncestélye. Nagyszabású propaganda előadás sorozatot tervez a Dunántulon az Erdélyi Magyar—Székely Szövetség, amelynek elnöke dr. Király Aladár Háromszék ny. főispánja Nagykanizsát is felvette a programba. Az első előadás f. hó 29-én lenne és több napon keresztül bemutatnák Lajos Dénes iró „Székelyorszájj\'* cimü 136 vetített képpel és mozgóképekkel ilusztrált ismeretterjesztő darabját az Uránia mozgóban, majd április 3-án este egy tánccal egybekötött hangversenyt szándékszik rendezni a szövetség. Az előadások iránt városszerte élénk az érdeklődés. Lajos Dénes n „Székelyorszátf" cimü irója nemcsak Erdélyben, hanem egész Magyarország területén jóhirnévnek örvend Mint annyi honfitársát, őt is az oláh barbárság hontalanná tette. A Székelyföldért való rajongását tolmácsolja a darabja is. A Székelyföld csodás szépségeinek, kincseinek elvesztéséből fonja nz irredentizmus korbácsát, amelyet megsuhogtat felettünk, hogy Erdélyországról soha meg ne feledkezzünk. A hangversenyen erdélyi művészek és művésznők fognak közreműködni. A rendezés nagyarányú munkálataival a szövetség Király Rezső századost bizta meg, aki az érdeklődőknek készséggel áll rendelkezésére.
- A Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör a városháza dísztermében ma este fél 1 órakor hazafias ünnepélyt rendez, melyre Nagykanizsa város egész polgárságát tisztelettel meghívja. Belépödij nincs. Az ünnepély műsora a kővetkező: 1. Himnusz. Énekli a kör vegyeskara Rácz János karnagy vezetése mellett. 2. Megnyitó\' beszéd. Mondja Kováts Antal a k5r tb. elnöke. 3. Uj március. Alkalmi óda. Irta éí. felolvassa Nagy Lajos. 4. Ünnepi beszéd. Mondja Surányi Gyula. 5. 1848. március 15. Irta Adrányi Emil. Szavalja Saly Gizi. 6. Pusztán. Irta Tompa Mihály. Szavalja\' Vida Kálmán. 7. Szózat. Énekli a kör vegyeskara.
1921. március 17.
ZALAI KÖZLÖNY
S__
— A vendéglősbál. Szombaton, 12-én tartották meg a nagykanizsai vendéglősök, kávésok, mészárosok és pincérek táncmulatságukat. A bál kitűnő rendezésben a kora rc££el> órákig tartott.
— Panaszok a zalaegerszegi Iparosok ellen. A zalaegerszegi iparostanonciskolától tömeges feljelentés érkezik a rend-
• őrséghez az iparosok ellen iparkihágások miatt, mert az iparosok nem őrzik ellen, hogy a tanoncok az iskolai fdŐt tényleg ott tölti k-e el, avagy — szokás szerint — a városban csavarognak az oktatás ideje alatt. Sok feljelentés szól arról is, hogy a munkaadók egyenesen megakadályozzák tanoncaikat az iskola látogatásában, pedig a rendelet egyenesen megakadályozzák tanoncaikat az iskula látogatásában, pedig a rendelet egyenesen kötelezővé teszi a tanonciskola látogatását. A rendőrsrség a leljelentésék alapján felelősségre vonja á mulasztó iparosokat.
.— Az „Emberbarát*4 közgyűlése. Az Emberbarát Temetkezési Egyesület vasárnap délután 4 órakor tartotta még évi rendes közgyűlését Fő-ut 15. szám alatti helyiségében. A szokatlanul nagy számban egybegyűlt tagokat Eperjesy Gábor egyesületi elnök üdvözölte, mely után Sió József egyesületi pénztárnok terjesztette elő az 1920. évről szóló jelentését. A jegyzőkönyvet Schwarct Lajos és Pianrler György hitelesítették. A zárszámadás és felügyelőbizottsági jelentés tudomásul vétele után Somogyi József egyesületi tag indítványára a közgyűlés Eperjesy Gábor elnöknek az egyesület érdekében kifejtett ügybuzgalmáért jegyzőkönyvi köszönetet szavazott. A választmányba a tagok közül Bergcr Lipót hivatott be.
. — Közgyűlés. A Délzalai takarékpénztárral egyesült önsegélyző szövetkezet vasárnap d. e. fél 11 órakor tartotta rendes évi közgyűlését, melyen a szövetkezeti tagok szép számmal vettek részt. Eperjesy Gábor elnök üdvözölvén a megjelenteket, megállapítja a határozatképességét és a közgyűlést megnyitotta. A jegyzőkönyv vezetésére Knausz László könyvvezetőt, annak hitelesitésérc Junker Rezső és Stompj Zsigmond tagokat kérte fel a közgyűlés hozzájárulásával. *Majd hosszabb beszédben ismertette az uj helyzetet, melybe a szövetkezet az eddig élvezett bélyeg-mentesség megszüntetésével került, mely körülmény egybevéve a folyton emelkedő kiadásokkal létalapjában támadja meg az intézetet. Ezek a körülmények súlyos helyzet elé állítják a vezetőséget, melynek ezek folytán esetleg a felszámolással is kell foglalkozni, ami ha a helyzet nem változik az év végén okvetlenül napirendre kerül. — Majd áttérve a tárgysorozatra az igazgatósági és felügyelőbizottsági jelentéseket, a zárószámadásokat egyhangúlag tudomásul vették és a felmentvényt megadták. A választásoknál az elhalt Valics Dezső és a lemondott Báder József igazg. tagok helyett uj tagokul Móger Károly és Reichenfeld Gyula választtattak be, míg a felügyelő-bizottság uj tagja dr. Bród Tivadar lett Az elhalt Valics Dezső emlékét a közgyűlés jzkvében megörökítették, Báder Józsefnek pedig köszönetet szavaztak.
— Közalkalmazottak Beazerzéai Csoportjának közleménye. Figyelmeztetjük a hivatalokat és a nyugdijasokat, hogy a március havi ellátási jegyeiket e hét folyamán saját érdekünkben bélyegeztessék le a törvényszéki palota emelet, 7. sz. szóbájában. Az eljjokség.
— A keresztény egyesületek márc. 15-iki Ünnepélye. Megírtuk, hogy a keresztény egyesületek az idei március 15-ikét együttesen ünneplik meg a Keresztény Otthon helyiségében. Az ünríepély kezdete fél 5 órakor lesz, amelyre a Kerésztény Jótékony Nőegylet, Misszió Társulat, Protest. Egylet, Move, Éme, Tevéi stb. meghivja öszszes tagjait s kéri őket, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg.
— Adományok. Szerkesztőségünk utján Parti József rokkant katona részérc Paulin József 50 koronát, N. N. 100 koronát adományozott.
(x) Eladó festmények. Néhai Gyénes \'Sándor által készített különféle festmények cl-adás céljából n Polgári-Egylet emeleti helyiségében 1921 március 15 tél három napon keresztül d. u. fél 3-tól üil 6-ig kiállíttatnak és az érdeklődők által megtekinthetők. Belépődíj sze-mólyenkint * korona.
(x) Cooper Fenlmore világhírű diákregé. .ye, a „Bőrharisnya" óriási tetszés mellett került bamutrttósra tegnap a Világmozgóban s ós holnap még műsoron marad. E bájos ifjúsági regény a legszebb kincmatográfiai alkotása az amerikai filmiparnak.
(x) Hollay Kamilla szcrcplésércl tegnap került bemutatásra.pz Urániában az .Újjászületés\' cknü nagyszerű magyar filmdráma. Az egész durflb mesébe illő rendezése Deésy magas ízlését dicséri. Még csak ma kerül bemutatásra ez a nagyszerű magyar film.
Az orosz ellenforradalom.
Páris, márc. 14. A bolsevikoknak az ellenforradalmárok pétervári frontja ellen intézett offenzívája — a vörösök ujabb veszteségével végződött. Pétervár elfoglalásának hirét még nem erősítették meg.
A kronstadti kormány 40 ezer emberrel rendelkezik.
Budieni- tábornok 12 ezer főnyi lovas hadtesttel Őreinél a forradalmárokhoz pártolt át. Orel a felkelők Wezén van.
D\'Annunzio újra Fiumében van.
Zágráb, március 14, A Jutarni Lfst írja: Március hó elején D\'Annunzio újra Fiumébe érkezett, hogy résztvegyen a választási harcokban. Az olaszok közt erős mozgalom észlelhető és olyan hírek keringenek, hogy D\'Annunzio uj légiót akar szervezni, hogy megszállja a Baross-kikötőt és a Deltát:
Bécsi átutalásokat
legolcsóbban és leggyorsabban eszközöl. Dollárt, dfaárt és más külföldi pénzeket ad és vesz
Forgács ésGyulai
Kinizsy-utca 5. sz. — Telefon 378.
A korona Zürichben.
Budapest, márc. 14. Zürichből jelentik: A magyar korona állása ma: (záráskor) l"477i, osztrák korona: 1"371/, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig —\'85 szantim.
TŐZSDE.
Badapeit, mire. 14.
V&lntapl&o: Nnpoleon 1220, Font 1535, Uv» —, Dollár 398, Francia frank 2890, Lengyel márka —, Mirka 006, l.lr» 1530, Ositrik G0, Rubel 185, l.ei 525, Sxokol 550, Svájci frank 0700, Koronádig <tQ40, Frank-dinár 1040, Holland forint —, EsÖst -/—.
Ertíkak: Magyar Hitel 1800,\'Os* trák Hitel 840 Hutai 630, Jelzálog 410, Lesxároitoló —, Xcre»ko<l«tmi
Bank 7150, Magyar-Olasz -, Beoctinl 6000, Draicho
4100, Altalános síin--, Síásivári 3150, Salgótarjáni
0950 Urikinyi 5200, Rima---, Schllck 1230, Guttmann
--, Nasici 14600, Danica -—.Klotild 4500, Magyar
Cukor-, Adria 8000, AtUntika 5260, KirályvJr. 2300,
Bosnyák-Agrár--, Lipták —, PhÖbus 1070, Vasmegyei
Villamos -, Gizella 5W0, Kookordlt 2700.
Megölték vagy öngyilkos lett.
Koppenhága, márc. 14. Stockholmi lapok azt a hirt hozták, hogy Pogány volt magyar népbiztost a felkelők agyonlőtték.
A „Politikcn" most azt írja, hogy Pogányt Trockij rendeletérc letartóztatták és börtönbe vetették, ahol öngyilkosságot követett el.
Pogány oroszországi tartózkodása alatt népbiztos társaival állandó viszályban élt.
Uj spanyol kormány.
Madrid, március 14. Az uj spanyol kormány Salazari elnöklete mellett megalakult.
SPORT.
NTE-ZSE 2tl (2 11).
Ezer ember nézte végig az érdekes mérkőzést. Az eredmény nem hü kifejezője a két egylet közti erőviszonynak, mert az NTE volt a többet és erélyesebben támadó fél, mig a ZSE csak eredménytelen lerohanások-kal próbálkozott.
A zalaegerszegi csapat, az utolsó találkozás óta hatalmas fejlődésen ment keresztül. A csapat egységes és stílusos játékot produkált. A játékosok fürgék s észrevehetően az összjátékra törekednek.
Az NTE csapatán még nagyon is meglátszik a szezon eleje, mert tavalyi formájától nagyon messze van. A csatársorban meg van ugyan az összjáték, de a .kapu előtt teljesen tehetetlen, gólképtelen. Mindamellett megállapíthatjuk, hogy mult vasárnapi NTE— VAC mérkőzés óta, mór [b észrevehető a javulás. A csatársor támadásai ugyanis erélyesebbek, az akciók veszélyesek, csak a csatároknak a végtelenségbe vitt kapu előtti paszolásról kell lemondaniok és akkor biztosra vehető a jobb gólarány.
Az első gólt a 32. percben Dezső rúgja. A 36. percben Horváth foultja révén kiegyenlít ZSE. (A tizenegyes büntetőrugás teljesen indokolatlan volt.) Ezután az NTE veszedelmes támadásokat indit a ZSE kapuja ellen és a 44 percben egy szépen kidolgo zott támadásból Dezső ismét gólt rug.
.A második félidőben az NTE teljes fölénybe kerül. A ZSE csaknem kapujához szorítja. Támadás, támadást ér, de a csatárok gólképtclensége miatt ujabb gólt nem ért cl. Az NTE erős tempót diktál. Közben a bíró Dezsőt durva játék miatt kiállítja. Az utolsó percben ZSE vezet néhány támadást az NTE hálója ellen, de eredményt elérni nem tudnak. A mérkőzést Kraft biró vezette.
SzAK-VAC 10 0 (2:0)
A vasutas csapatot a Szombathelyi Atlétikai Klub látta vendégül. Városunkban azok a hírek keringtek, hogy a SzAK már nem olyan félelmetes ellenfél, mint tavaly volt. íme itt az eredmény. Azt hisszük, hogy még jobb mint tavaly volt, sőt jobbnak is kell lennie, mert a VAC hatalmasan javult és tavaly csak 4:0 arányú vereséget szenvedett. Az ily nagy arányú vereséget nem tudjuk másnak betudni, mint Jaberics és Molnár távollétének, na meg a SzAK erős játékának, amit Windics Szombathelyen maradása bizonyít legjobban.
„Hiszek egy Istenben,
Hiszek egy hazában,
Hiszek egu isteni őrök igazságban.
Hiszek Magyarország feltámadásában Ámen."
ZALÁI KÖZLÖNY
1921. március 15.
Anigyhiigai kir. járásbirfeág nint Ulettfayri hatásig
98$.—tk. 1921.
Hirdetmény.
A m. kir. Jg.izságügyminiszter 1914. évi junius 26-án 35240/J. M. sz. alatt clrcndcllo, hogy a ■ nagyklr.izsai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság területéhez tartozó Komar-város község telckjcg> zőkönyveibe felvett mindazon ingatlanokra nézve, amelyekre az 1886. évi XXIX, 1889. évi XXXVIII. és az 1861. éyi XVI. t.-c -ben szabályozott eljárás és ezzel kapcsolatban a telekkönyvi bejegyzések helyesbítése foganatositassék.
C célhói a helyszíni eljárás a nevezett községben 1921. évi április hó 30-ik napján foj kezdődni.
Ennélfogva felhívatnak:
1. mindazok, akik o telekjegyzőkönyvben előforduló bejegyzósekro nézvo okadatolt elő terjesztést kívánnak tenni, hogy a telekkönyvi hatóság kiküldöttje előtt a kitüzőtf hutárnnpon kezdődő eljárás folyama alatt jelenjenek meg és az előterjesztéseiket igazoló okiratokat mutassák fel,
2. mindázok, akik valamely ingatlanhoz tulajdonjogot tartanak, de telekkönyvi bekebelezésre alkalmas okirataik nincsenek, hogy az átírásra az 1886. évi XXIX t. o. 15—18. és az 1889. évi XXXVIII t. c. 5., 6 , 7. és 9., ugy az 1912. évi VII. t. c. 32—36. §§ ai értelmében szükséges adatokat megszerezni iparkodjanak és azokkal igényeiket a kiküldött előtt igazolják, avagy odahassanak, hogy az átruházó telekkönyvi tuUjdonos az átruházás létrejöttét a kiküldött előtt szóval ismerje cl és a tulajdonjog bekebelezésére engedélyét . nyilvánítsa, mert különben jogaikat ezen az uton nem érvényesíthetik s a bélyeg és illeték elengedési kedvezménytől Is elesnek és
3. azok, akiknek javára tényleg már megszűnt követelésre vonatkozó zálogjog, — vagy megszűnt egyéb jog van nyilvánkönyvileg bejegyezve — úgyszintén az ily bejegyzésekkel
terhelt ingatlanok tulajdonosai, hogy a bejegyzett jognak törlését ké/elmezzék, -- illetve, hogy a törlési enged^v nyilvánítása végeit a kiküldött előtt jelenjenek meg, — mert elleneseiben a bélyegmentessóg kedvezményétől elcs-rtcíf.
Nagykanizsán, löfcl. március 10 én.
Dr. Kovács s. k, kir. táblabíró.
Köszönetnyilvánítás
Mindazoknak, akik felejthetetlen fiacskám elhunyta alkalmával fájdalmamat jóleső részvétükkel és a temetésen való megjelenésükkel enyhíteni igyekeztek, ezúton mondok hálás köszönetet.
Németh Zsigmond
főszámvivő.
1 hoíd földet
keresek bérbe a városban vagy közel a város határában. Ajánlatokat ár és hely megjelölésével „Földbérlet" cinem c lap kiadóhivatalába kérek.
Tavaszra nincs sxebb, mint ogy pár
HIILTÉNYI-GIPŐ
nagy választék ugy raktáron\' = mint megrtndeléaro =
MILTÉNYI SÁNDOR ÉS FIA
Cselédleány felvétetik Fő <11,22., emelet\' lépcsővel szemben. \' ,
XKXXXKMS2KXXXXXKX3Í
x ÜRAHIA mozgókép palota jjf
K Ro«gony\'-"tcn — Telefonnám 259. M
Hétfőn és kedden gg Magyar filmbemutató I jjj, gg Ho lay Kamilla szereplésével • ud
| üjjÍ8ZÜlctC8 |
X Rendezte: Deésy Alfréd. X
X — X
J{J V«%ér- és ünnepnapokon 3, 5, «/,7 és 8 ómkor. M ■H KMxdások kezdete küxnapoo 0 és 8 órakor. Kfl
xxxxxxxxxxxxxxxxx
$®O6>QQQQ&00QQQQQ(Í
U 11 JÍ n Naj{ ymozjó szlnbáz
I IL Au SMry««-KUUloá». =
Kedden és szerdán Cooper híres regénye
A borharisnya
ítldusregény 6 felvonásban. 1 »H|ttfrMpl»BttriUlg álul \\i bn ahd b 1
Elóadisok kezdete hétköznap 6 és 8 órakor. fgl j Vasár- és ünnepnapon 2, •/,«, 6, \'/,7 és 8 ómkor %
JQGQQGQQG3&&OQQQÖ
Eladó 2 darab jókarban levő fa guzses szőlőprés. Bővebbet Vellák József, Látóbcgy.
Idősebb nő vagy leány fürdőre utazó időstbb urnó mellé korestelik. Napi 100 korona és az Útiköltség megtérítésével. Bővebbet a
Korona szálló 9. számú szoba.
OQQOQDQOQQüC3QOQC3üQQOQ
Kiadóhivatali talefon
78
ZALAI ÉS GYARMATI
könyvnyomda, könyvKötószet, vonalozóintézet
NAGYKANIZSÁN, Fő-ut 13. szám. —^^
:J
Elvállal mindennemű
könyvnyomdái és könyvkötészeti munkát a legolcsóbb áron.
Vidéki rendelések azonnal eszközöltetnek.
♦ ♦ ♦
Zala és Zalai Közlöny kiadóhivatala
rv
60 ik évfolyam
Nagykanlitia, 1921. március 16. Szerda
61. szám.
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
Sso<lpsstós4g éi kiadóhivatal: Pő-- Interurbán, tele fon 78.
4t I). I
Megjelenik mindig kora röggel
FŐSZERKESZTŐ j
Dr. HEOEDÖS OYÖROY
otínitlgjr, tImU
\' FELBLŐSSZF.RKESZTŐ:
BODROG KÖZY ZOLTÁN
Btőflsctéal árak t
Egén ívre 360 K. Fétóvro 150 K. Ncgyod-évre 90 K. Egy bóra 30 K. Egyw ssíjb ára 2 K
Csütörtökig marad Teleki ós Gratz Bruckban.
A találkozást uem az antant követelte. — Bruckban tárgyalják a trianoni békeszerződés egész anyagát.
Budapest, márc. 15. A magyar kormányférfiaknak a cseh kormány tagjaival Bruckban folyó tanácskozásáról hivatalos jelentés számol bc.
A hivatalos jelentés szerint a két kormány tagjainak tanácskozása előreláthatólag csütörtökig tart cl.
A tárgyalások felől különböző hírek vannak forgalomban, amelyek azonban nem bimak az autentikus jellegével.
Osztrák lapok ugy igyekeznek ezt a tárgyalást beállítani, mintha az antant presszió-jára indultak volna meg a tanácskozások, holott a tény az, hogy a magyar kormány tagjai hosszú idő óta számolnak a Csehországgal való közvetlen tárgyalás megindulásával és mostt hogy Benes is belátta ennek szükségét, — minden idegen intenció nélkül — a két kormány tagjainak kezdeményezésére jött létre a brucki találkozás.
Budapest, március 15. A magyar és cseh kormány tagjainak tanácskozása a békeszerződés végrehajtásával áll kapcsolatban.
Ezt bizonyítja a következő nagyfontosságú nyilatkozat, amelyet beavatott helyről kaotunk.
— A békeszerződés csak nagyjában és egészében tartalmaz stipuláciőkat. A legtöbb kérdés gyakorlati keresztülvitelét speciális részletszerződésekkel biztosítja.
— Magában a békeszerződés szövegében tehát csak általános rendelkezések vannak, amelyeknek a gyakorlati életben való keresztülvitelét az utódállamokkal kötendő szerződésekkel biztosítja.
— A brucki tárgyalás ebből a szükségből fakad. A tárgyaláson a békeszerződés egész kon.plexuma kerül megbeszélésre és a tárgyalások sikere attól függ, vájjon a cseh kormányférfiakban meg van-e a hajlandóság, hogy a kívánatos uj szerződéseket és megállapodásokat a békeszerződés szellemében szándékoznak-e megkötni.
— A brucki tárgyalás csak bevezetője azoknak a megbeszéléseknek, amelyek bizonyára hónapokra foglalják le a két külügyi kormány munkásságát.
Pétervár körül dühöng a harc.
Bécs, márc. 15. Az ukrán sajtóiroda jelenti Tarnopolból: A Donev medence munkásai abba hagyták a munkát és résztvesznek a bolsevikok ellen megindított mozgalomban.
A lázadás átterjedt a szovjet kormány fekete-tengeri flottájára is. A felkelés terjedésére való tekintettel a bolsevik csapatok eltolását rendelték el Ukrajnában, amelyeknek az a céljuk, hogy Kicwct. Charkovot és Odesszát biztonságba helyezzék.
Struock hetman felkelő osztagai ismét benyomultak Kiew külvárosába. Kiew munkássága a forraduimi munkás bi/oltság*vezetésével csatlakozott hozzá.
Helsingfors, márc. 15. Március 12-érői 13-ára virradó éjjel kezdték meg a bolsevik parti ütogek Kronstadt ostromát, ahonnan reggel három óra felé viszonozták a tüzelést.
A bolsevikok folytatják Pétervártól délre és délnyugatra a csapatősszevonást. A fővárost kettős csapatkordon zárja körül.
A város ellen felvonult a nehéz tüzérség, mig a külvárosokat tábori ütegek ostromolják.
A Pétervái- előtt és környékén össze-vont vöröshadsereget 60.000 emberre becsülik.
Másrészről Orlov kapitány ontibolscvista csapata a krimi hegyekben táboroz. Március nyolcadikán Jatta^ ellen intézett merész támadást, ahol nagyszámú bolsevistát lőttek agyon-
Orlojj kapitány csapata a Wrangel had-sereg egykori katonáiból áll.
A bolsevikoknak minden erőlködése ellenérc eddig nem sikerült az ellcnforradolmá-roktól megszobadulni
A politika hírei.
Budapest, március 15. A nemzetgyűlés ma nem tartott ülést. A holnapi ülésen megkezdi Hegedűs pénzügyi javaslatainak tárgyalását.
A terv az, hogy amennyiben ezeknek a javaslatoknak a vitája a kelleténél tovább húzódna, akkor ezekre is-kimondják a sürgősséget ép ezeket is nyolc órás ülésen tár-gyalják.
Budapest, március 15. A nemzetgyűlés pénzügyi és igazságügyi bizottsága ma délelőtt tárgyalta a vagyonváltságról szóló javaslatot, amelyhez báró Sxlerényi"József szólt hozzá ebben az irányban: A maga részéről junktimot kíván az ingó és ingatlan vagyon után fizetendő válság közt.
Hegedűs pénzügyminiszter hosszabb beszédben válaszolt az elhangzottakra és ezután a bizottságok általánosságban egyhangúan elfogadták a javaslatot.
Budapest, mácius 15. A liberális blokk tegnap esti értekezletén elhatározták a legerőteljesebb vidéki szervezkedést és azt, hogy a blokk budapesti nagygyűlését április 3-ára hívják össze.
Wilson politikája marad.
Berlin, március 15. Washingtonból jelen lik: Harding elnök ós Huges államtitkár a\' „Chikugó Tribüné" jelentése, szerint elhatározta, hogy az Egyesült Államok igénybe veszik mindazokat a jogokat, amelyeket neki a ver-savest szerződés biztosit. Wilson politikai irány vonalai továbbra is érvényben maradnak.
Az egyetemi ifjak március tizenötödikéje.
Budapest, márc. 15. Az egyetemi és főiskolai ifjúság a hagyományos szokás szerint az idén is nagyszabású márciusi ünnepséget rendezett a Vigadóban.
Délben tizenkét órakor az egyetemi és főiskolai ifjúság soraiból száz tagu küldöttség állott elő, omely felvonult a várba, hogy a „Honvéd-szobrot" megkoszorúzza.
Az egyetemi ifjúság egész napot betöltő programmja délután folytatódott. Három órakor a műegyetemi hallgatók a „Múzeumkertben" tartottok ünnepélyt. Majd a Szabadság-téren lévő „Irredenta-szobrok" előtt folyt az ünnepély.
Rablógyilkosság Vásárosdombon.
Budapest, március 15. A főkapitányságot táviratilag értesítették Vásárosdomb községből, hog/ ott vasárnap éjjel ismeretlen tettesek behatoltak Horváth János gazdag molnár házába, akit revolverrel agyonlőttek és a lakást teljesen kifosztották. Egymillió értékű dolgot vittek el. A molnár felesége és gyermekei elmenekültek. A nyomozás megindult, de még eddig nyomra nem találtak.
Benes Varsóba utazik.
Bécs, március t5. A „Ceskó Slovo\' jelenti Varsóból: A lengyel # nemzetgyűlésen Sapiecha külügyminiszter bejelentette, hogy Benes külügyminiszter Va&óba fog érkezni, ahol értekezletet fognak tartani, hogy Csehország és Lengyelország közt megegyezést létesítsenek.
Miért késik az angol—orosz kereskedelmi szerződés.
London, március 15. A „Daily Herald" szenzációs hirrel szolgál olvasóinak. Közli, hogy Horné kereskedelemügyi miniszter húzza-halasztja az angol—orosz kereskedelmi szerződés tárgzalását, az oroszországi forradalom miatt.
A halasztás Briand kívánságára történt, aki rávette Lloyd Georget, hogy az angol kormány május előtt ne irja alá a kereskedelmi szerződést.
A bécsi jóvátételi bizottságot redukálják.
Prága, márc. 15. A cseh sajtóiroda bécsi •tudósítója a jóvátételi bizottság bécsi szakosztályának egyik tagjától információt kapott, hogy a jóvátételi bizottság bécsi osztályát eddig nnm oszlatták fel és nem is érkezett arról hivatalos jelentés, hogy fel fogják oszlatni. Mindössze annyi tény, hogV a bécsi osztályt redukálják. A redukálásnak egyik oka az a körülmény, hogy Budopesten is jóvátételi osztályt fognak szervezni, mihelyt a magyar kormány ezt kívánni fogja.
_J_•
Március idusának ünnepe Nagykanizsán.
(Saját tudósítónkul.) Március idusát ragyogó tavaszi napsütés fogadia. A cirógató napsugár szerelmes öleléssel csókolta végig a fellobogózott várost s a szabadság ünnepe a március piros-s/.árnyu hírnökébe karolva toppant be. Ünnepi köntösbe bujt a természet és ünnepi keretben, nagyszámú ünnepségekkel ülte meg tegnap Nagykanizsa város polgársága március idusát, a magyarság szabadságának ünnepet.
A reggeli órákban kezdődtek az ünnepségek s a késő esti órákig tartottak. Az egymást követő ünnepségekről tudósítónk az alábbiakban számol be:
A délelőtt folyamán a nagykanizsai hitfelekezetek összes templomaiban ünnepi istentisztelet volt, ahol a város, a katonaság, az állami hivatalok, tantestületek, egyesületek képviseltették magukat, Az ünnepi istentiszteletek a Himnusszal kezdődtek és a Szózattal végződtek.
Hazafias ünnepélyeket rendeztek az összes iskolákban, az elemi iskolákban, a felsőkereskedelmi iskolában, a főgimnáziumban és a katonai főreáliskolában.
A délelőtti ünnepségeket a zalai gyalogezred zenekara fejezte be, amely a déli korzó ideje alatt, csaknem másfél órán keresztül hangversenyezett a város főterén.
Megünnepelték március idusát az egyesületek is. A keresztény -egyesületek délután fél 5 órakor a Keresztény Otthon nagytermében együttesen rendeztek ünnepélyt, ahol a város keresztény társadalmának minden rétege, ezenkivül a katonaság igen sok képviselője és a keresztény egyesületek tagjai jelentek meg. A gazdag müsoru nagyszabású ünnepély ünnepi beszédjét Lantos Angelicus ferencrendi plébános mondotta. A ragyogó szónoklatot viharos tapssal fogadták a jelenlevők.
Az esti órákban a Zrinyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör és a Kath. Legényegylet tartotta a nemzeti szabadság- születésének évfordulóját. Az Irodalmi Körnek a városháza dísztermében lefolyt ünnepélyét díszes közönség hallgatta végig. A nagyhatású, lelkes, hazafias hangú ünnepi beszédet Surányi Gyula kegyesrendi tanár mondotta tomboló ünneplés mellett.
Este a főgimnázium ifjúsága lam-pionos felvonulást rendezett. A város főútvonalán haladt végig a diákcsapat, mely rövid idő alatt több százra menő tömeggé szaporodott. A félórás tüntetés a Himnusz, a Szózat és Kessuth-nóták váltakozó éneklése mellett a legnagyobb fegyelmezettségben folyt le.
— Kiegészítő rendelet a földbirtokreform végrehajtásának gyorsításira. A Kisgstdnpirt csütörtöké.:! tarlóit é.--leko/lelén nagyatádi Szabó Isivín Mldmlvclís-llgyi miniszter lötbcK, kérésire bejelentette hogy a fóljt-irtokreform, a házhelyek cs kis\' luiszoiibériclekról szóló törvény végrehajtási nnk gyorsítása érjckéónn kiegészítő rendeletet fog kiadni.
_ZALAI KÓ/LUNY_
Az Ébredő Magyarok nagygyűlése Keszthelyen.
A nagykanizsai Éme klkUldSttjel. —
Nagy ünnepély a Hungária szállóban.
— A vasárnapi nagygyűlésen négyezren vették részt.
(Sóját tudósítónktól.) A keszthelyi Ébredő Magyarok Egyesülete a múlt hét szombatján cs vasárnap nngy ünnepségeket rendezett Keszthelyen, amelyre a nagykanizsai ÉME. csoportját is meghívta. Az Émc nagykanizsai csoportja n meghívást elfogadta és Péculy László elnököt, dr. Hajdú Gyulát és Hédty Jeromos pátert küldte ki az ünnepségekre.
A két napos ünnepségről tudósítónk az alábbiakban számol be.
Nagyszabású műsoros cstélyt rendezett szombaton este 8 órai kezdettel a Hungária szálló nagytermében a keszthelyi Ébredő Magyarok Egyesülete. £ műsor minden egyes száiffe nagyszerűen sikerült, melyet keszthelyi műkedvelők adtak elő és amelynek keretén belül a nagykanizsai ÉME csoportnak három illusztris tagja szerepelt. Péczely László elnök cigányzene kiséret mellett magyar dalokat énekelt, ezután előadta „Isten veled Zsuzsom" bucsujelenetet ének és zene kíséret mellett. Énekszámait cs előadását szűnni nem akaró tapssal fogadta a nagyszámú közönség. Utána Hedly Jeromos páter, a nagykanizsai keresztény társadalom lángszavu hitszónokának elő-ndáso következett a „Keresztény világnézetről és a zsidókérdés megoldásáról". A lángoló hazaszeretettől, keresztény életfilozófiától át-fütöltjremek beszédet, hatalmas szónoki készséggel mondotta cl Jeromos páter. A közönség percekig éltette. jA harmadik nagykanizsai szereplő dr. Hajdú Gyula volt, aki Vörösmarty : „Egy hölgyhöz" cimü költeményét szavalta nngy sikerrel.
Este o „Bocskaiban" nz EME. és az Ipsrtestület által rendezett családias összejövetel volt.
Másnap, vasárnap délelőtt 9 órakor a katholikus templomban nagymise volt, amelyen Hédty Jeromos páter mondott ünnepi beszédet.
Délelőtt fél 11 órakor megkezdődő!! a nagygyűlés. A „Hungária" előtt mintegy négy ezer főnyi tömeg gyűlt össze.
Az első szónok Németh gazdasági iskolai tanár volt. Utána EME. budapesti kiküldöttje. Szerdahelyi tanár beszélt a zsidókérdésről és adatokkal bizonyította a zsidófaj veszedelmes szereplését. Dr. Hajdú Gyula a keresztény és nemzeti szellem szükségességéről beszélt. Mnjd Hédty Jeromos páler lépett az erkélyre és a zsidó kérdést különösen gyakorlati szempontból tárgyalta és annak a gyakorlatban való megoldására adott útmutatásokat.
Rámutatott ezután a destruktiv sajtó nemzet romboló és keresztény ellenes munkájára, felhívta a jelenlevőket a destruktív sajtó elleni harcra, majd megeskette Őket, hogy a kártékony sojtónok leverésében teljes erejükkel résztvesznek.
A nagygyűlés lelkes éljenzissel oszlott szét. A agykanizsai EME. képviselői hétfőn délután érkeztek vissza Nogykanizsára.
Csonka Magyarország - nem ország, Egész Magyarország: mennyország!
1921. március 16.
Majtényi tanár a Szabadoktatási Bizottság titkára.
A kormány kulturprogrammjának egyik hirnöke volt az az intézkedés, amellyel az ország minden vármegyéjének székhelyért. Szabadoktatási Bizottságot létesített, hogy ezek 0 nemzeti eszme és nemzeti kullura terjesztésének bástyái legyenek. A közoktatásügyi miniszter Nagykanizsán is felállított ilyen bizottságot és n titkári teendők ellátásával Mujtenyi Károly állami főgimnáziumi tanárt bizta meg. Majtényi tanárnak ezen megbízatásával a kormán/ csak azokat r:z érdemeket honorálta, amelyeket Majtényi tanár Nagykanizsán .kullur tevékenységével szerzett és olyan emberre ruházta a fontos mcjífcizatást, aki agilitása, szervezőképessége és munkabírása által meg is fog annak felelr.i. Egyben Majtényi tanár ezen megbízatásával elcsendesültek azok a hullámok, amelyet Majtényi tanárnak, egy klikk iniciatívájárn Nagykanizsáról való elhelyezése kiváltott.
A miniszter kinevezési okmánya így szál: M. kir. váltás és közoktatásügyi Minisztertől.
71.560. 921. IV. B. \'szám.
Majtényi Károly főgimnáziumi tanár urnák-
Őnt mostani minőségében és mostani illetményeivel Nagykanizsa székhellyel beosztom Zslavármegye Szabadcktatási Bizottságához s megbízom Nagykanizsa vár >s és környéke területén a szabadoktatási bizottsági titkári teendők ellátásával, azzal, hogy működési teéületét » zalavármegyci Szabadoktatási Bizottság állapítja meg. Egyben hatályon kívül helyezeni a 115379 920. sz. rendeletemet, mellyel Önt Kisvárdára helyeztem ál. Fölhívom ennélfogva, hogy haladéktalanul jelentkezzék szolgálattételre a Zala-vármegyei Szabadoktatási Bizottság ügyvo-zető elnökénél.
Budapest, 1921. március 5.
Czakó s. k. miniszteri tanácsos.
— Kettős gyilkosság Zalakarosban Halálos kimenetelű családi tragédia játszódott le hétfőn Zalakaroson. Ritecc József a falu egyik jobbmódu gazdája még tavaly nyáron megosztotta fiaival birtokát. A fiuk azonban azzal hálálták meg apjuk jóságát, hogy rosszul bántak nz őreggt-l, sőt meg is verték. Az öreg ciniatt az ajándékozási szerződést fel akarta bontani és pert indított a gyermekei ellen. Et azonban csak olaj volt a tűzre. Most már naponkint voltak családi per-patvarok, ugy, hogy Ri-treznek cl kellett költözni a gyermekeitől és leányához ment lakni, onnan gondozta megmaradt gazdaságát. Hétfőn este is át akart menni fiaihoz, hogy egyet-mást ott elvégezzen és jószágait megetesse. Azonban nem ment egyedül, hanem magával vitte\'vejét, l-\'odor Józsefet és még veje portájáról másokat, hogy segítsenek n munkában. A házban csak Péter nevű fia volt, aki mikor meglátta apját és kísérőit, behúzta a nyitva levő ablakokat, majd mikor a közeledők csak pár lépésre voltak, pisztolyával többször kilőtt az ablakon. A lövéscV, találtak. Két golyó l-\'odort találta, egy pedig apja, Ritccz Ferenc hátába fúródott. A fiu a gyilkos merénylet után visszahuzódott n szobába és a vérükben felrengők segélykiátlásnira rá sem hederített. A súlyosan \'sebesültek ezután valh-hogy lakásukig vánszorogtak, ahol pár
1921. március 17.
ZALAI KÖZLÖNY S__
perccel Jcésőbb- Fodpr sebeibe belehalt. A gyilkos merényletről értesítették a nagykanizsai ügyészséget. Saághy vizsgálóbíró még az éj folyamán kiszállt a helyszínére. Ritecz Pétert letartóztatta és átkísértette a nagykanizsai ni. kir. ügyészséghez. Az" öreg Ritecz Ferenc állapota veszélyes.
— A spanyol miniszterelnök gyilkosát elfogták. Madridból jelentik : Atanco Petro Matteo anarchistát elfogták. Bevallotta, hogy ő gyilkolta meg Dato miniszterelnököt és megnevezte bűntársait.
— Ax ifjnság megszervezése. Huszár Károly sárvári tartózkodása alatt tárgyalásokat folytatott a város és a járás vezető embereivel, hogy 12—20 éves ifjakat egy szövetségbe tömöritsék. A szövetség célja volna, hogy az ifjúságot az iskola és a kaszárnya ideje alatt vezesse, a rá fenekedő erkölcsi veszedelmekkel szemben fölfegyverezze, ép testébe ép lelket nevelje, sportokra szoktassa, kiművelje, a pálinka helyett jó köffyvct adjon a kezébe. Sárvárott az előkészítő munkálatok már annyira haladjak, hogy az egyes községi szövetségek nemsokára megalakulnak. Av szervezés munkáját egy bizottság végzi.
— Halálra gázolta a vonat. Veszprémből jelentik : Örményi Károly veszprémi vasúti pályafelvigyázó Balatonalmádiról az esti vonattal akart, visszatérni Veszprémbe, de már percekkel előbb elindult a vonat, mikor az áüo.másra ért. Utána futott a mozgó vonatnak s fölakart* rá ugrani, de elcsúszott és a \'kerekek alá került, amelyek halálra gázolták.
— Az élelmiszerárak állandóan csökkennek a külföldi piacokon. A kül
földi piacokon állandóan és lényeges árcsökkenés állott be. Jelentékeny az árcsökkenés Amerikában, \'ahol az elsőrendű élelmiszereknél az árcsökkenés 35—50 százalék. A hus 30 százalékkal, a termények 28 százálékkal olcsóbbodtak és a zsir ára is lényegesen esett. Angliában is nagy fcaz olcsóbbodás a nagy tengerentúli import következtében. Franciaországban a hus, a hüvelyesek és a termények olcsóbbodtak. A francia közellátási miniszternek sikerült a belföldi termelésből a gabonafogyasztást biztosítani. A liszt olcsóbbodott. Svájcban is olcsóbbodás állott be. A termények áia pánikszerűen zuhant. A liszt ára, amelyet pedig előbb a mult hó elején 1 frank 30centimesre emeltek, 1 frankra esett. Németországban^ husncmüeknél és a terményeknél mutatkozik jelentékeny árhanyat-lás. Rizs, hab, tengeri rendkívüli nagy mennyiségekben van a német piacokon.
— Gyászrovat Nagy részvétet "keltett magántisztviselői körökben a gyászhír, hogy Schöncgger Fanny, a Bcttlhcim W. Sam. és Fiai nagykereskedő cég főkönyvelője folyó hó 14-én este meghalt. A megboldogult mintaképe volt a lelkiismeretes, példátlanul szorgalmas tisztviselőnek, aki hivatalában és hivatalán kivül is csak kötelességének élt. Nemcsak egész nap végezte hivatalos dolgait,, hanem még szabad idejét is igen gyakran hivatalának áldozta fel. A legőszintébb ragaszkodással volt főnökeihez, akiknek érdekeit minden módon védelmezte és elősegítette. A mult hét végén meghűlt és tűdő-gyuladást kapott, mely alig 10 nap alatt végzett vele. Haláláról főnökei külön gyászjelentést adtak ki, a halottat is sajátjuknak tekintik és ők is temettetik el. Temetése ma délután 5 órakor lesz a róm. kath. temető halottas házából.
— Felhívás b jószivü emberekhez 1
Egy valaha jobb napokat látott s a román megszállás alkalmával Nagyváradról kiüldözött szegény tanítónő, özv. Hannó Lajosné járt ma/szerkesztőségünkben, aki hogy nyomorán enyhítsen, zenemüvek és könyvek árusításával foglalkozik: Az árusításra a városi hatóságtól szabályszerű engedélye van. Felkérjük a jószivü emberbarátokat, könyörüljenek a szegény, súlyos idegbajban szenvedő urinőn és könyvvásárlásával enyhitsen rettenetes nyomorán. Gyermekei, kikre támaszkodhatna, a háborúban hősi halált haltak s most betegen, nyomorban, teljesen magára hagyatva a jószivü emberek könyörületéből tengeti életét.
— Egy takarékpénztár lobogója. (Panaszos levél.) Igen tisztelt Szerkesztő Url A március idusának emlékünnepélyére gyengén fellobogózott város házainak egyikén megakadt a szemein, a városházával szerp-közti- bank épületén. Nem azért, mintha azon nem lett volna lobogó, — mert akkor igen sok házon meg kellett volna hogy akadjon a szemem — hanem azért, mert olyan lobogót kitüzni\'nem szabadna. Egy kopott, színehagyott rongydarab volt az, nem pedig nemzetiszínű lobogó, Nemzetünk legszebb ünnepének külsőségeit, ha csak igy tudja
. megünnepelni a városnak egyik első takarékpénztára, akkor igazán szégyenkeznünk kell. Azonban itt nem anyagiakról van szó, hanem nemtörődömségről és ennek következményeként a nemzeti érzés megsértéséről. De nem szaporítom a szót. Csak annyit irok befejezésképen, hogyha valaki az ünneplők közé furakodik, akkor húzzon ..ünneplő ruhát, mosakodjék és fésülködjék meg, ne pedig borzason és mosdatlan dugja fejét az ünneplők közé. Igaz tisztelője: Egy olvasó.
— Tanulók felvétele a kecskeméti földmivesiskolába. A kecskeméti m. kir. földmivesiskola, hogy n gazdálkodók fiait a mezőgazdaság minden ágában szakszerűen kiképezhesse, 2 éves tanfolyamot indít meg. Az iskolába csak 15 évtől 17 évig terjedő korú és legalább az elemi iskola negyedik osztályát végzett ifjak vehetők fel. A szakképzés két évig tart s a tanév minden október elsején kezdődik. Felvételre az iskola igazgatóságához 5 koronás okmánybélyeggel ellátott kérvénnyel kell folyamodni. Az évi ellátási díj 1200 korona, mely ősszegből 600 korona a felvételkor, 600 korona pedig április elsején fizetendő. 15 kat. holdnál kisebb területű birtokkal, vagy bérlettel rendelkező nagycsaládu gazdák fiai részére 8 állami ingyenes hely van az iskolában rendszeresít ve. Az ingyenes helyet-elnyerni óhajtó folyamodók augusztus hó 20-ig adják be folyamodványaikat Kecskemét r. t. város polgármesteri hivatalába.
(x) Léth Ila és Petrovlch szereplésével bemutatásra kerül az Urániában a „Hegyek alján" cimü „Star" magyar film. A két főszereplő neve biztos garancia a sikerhez. Balogh Béla a „Star" filmgyár mester-rendezőjének ezen müve külföldön hallatlan sikert aratott. Jegyeit ^mindenki azonnal biztositsa.
(x) Eladó festmények. Néhoi Gyencs Sándor által készített különféle festmények eladás céljából a Polgári-Egylet emeleti helyiségé-bcn>1921 március 16 tői három napon keresztül d. u. fél 3-tól fél 6-ig kiállitiatnak ós az érdeklődők által megtekinthetők. Belépődíj szc-móiyenkint 2 korona.
(x) Húsvéti kalapvásár. Tisztelettel értesítem a t. hőlgykőzöriséget, hogy üzletem megszűnése folytán a még meglévő csupa divatos tavaszi és nyári kalapjaim kiárusítását lakásomon (Városház épület, Kazinczy-utcai kiskapu, II. emelet) folytatom. Minden elfogadható áron kaphatók a legszebb kalapok és a szakmához tartozó összes kellékek Megtekintés minden vétel kötelezettség nélkül. Tisztelettel G. WEISZ LUJZA.
(Tléhészet-
Március havi teendők-
E hónapban, ha az idő kedvező, méhe ink már repülnek és a már nyíló fák és bokrekról virágport és mézet hordanak. —
Minden csepp méz, melyet ilyenkor behordanak, igen nagy befolyással van a méhtörzsek fejlődésére. A fiasitás mind nagyobb mérvű lesz, az erősebb törzsek tágitják a költő fészket, de a gyengébbeknek is .van ilyenkor már fiasitásuk. Ezen nagyobb mérvű Hasítással a méz most már rohamosan fogy.
Az idén sok méhtörzs etetésre fog szorulni; ne felejtsük ezt idejében megtenni. Hogy az etetés következtében rablás ne keletkezzen, csak este etessünk, az etetőedényeket pedig — á mézre rakott szalmaszálakkal együtt — reggel okvetlen kivegyük, akár üresek azok akár nem. Az etetést nagyobb adagokban — legalább 1 kgm. kell eszközölni, s nem mint egyesek teszik\', hogy csak másod harmad nap adnak be egy kevés hígított langyos mézet, a mivel azután méheiket szükségtelen kirepülésre ösztönzik, miközben — ha az idő hűvös — sokan elpusztulnak.
A spekulátiv etetést — kik ugyan ezzel foglalkoznak — nem kell elhamarkodni, legjobb ezt akkor megkezdeni, mikor a meggyfa kezd virágozni és kis 5—10 dekagrammos adagokban folytatni mindaddig, mig a számottévő .jó hordás be nem következik.
Fő gondunk az legyen, hogy a törzsek jó molegen tariassanak, erre tavasszal igen nagy szükség van, tehát a melegítő szalma párnákat, papirokat stb. eltávolítani nem szabad, majd májusban. Mert ha az idő hűvösre fordul, akkor a méhek összebbre húzódnak és magára hagyják a fiasitást, mely így megromlik és bajnak lehet az okozója.
Több lép sohase hagyassék a költő-térben, mint a mennyit elfedni képesek, az ablakot, vagy szűkítő deszkát egész a lépekig toljuk és csak mint fejlődnek, fokozatosan bővítsük egy, esetleg két léppel, ezt azonban ne leghátul, hanem mindig a leghátulsó lép mögé tegyük.
A penészes lépeket ki kell csorékii, zsupkasoknál — ha ezt nem tehetjük, az igen penészes lépeket, vagy herelépeket vigyázva kivágjuk, de ha lehetséges helyébe ugyan olyan darab jó lépet fapeckékkel \'odaerősítünk, melyet a méhek oda fognak ragasztani, mert elleneseiben a hiányzó lépet csak hereléppel fogják a mélvek pótolni. Az oly gyenge családok, melyek csak néhány lépet fednek be, cgyesitendők, mert az ilyennel csak dolgunk lesz sok, de örömünk semmi.
Ha a tavaszi átvizsgálást a már közölt módon elvégezlük és méhtörzseink ugy. az anya, mint a mézkészlet tekintetében rendben vannak, ugy ok nélkül ne háborgassuk őket, csak a rÖplyuknál való megfigyelésre korlátozzuk éberségünket, mivel itt úgyis meglátni, ha valamely törzsnél nincs minden rendben.
Ne feledkezzünk meg azonban a hátul kezelendő Országos és Nciser-féle kaptárak költőtercinek szükségszerű bővitéséről, amint a leghátulsó lépet már sűrűn ellepték, ugy a fentebb emiitett módon bővíteni kell fokozatosan mindaddig, mig a fészek teljes lesz, azután jön a m$zür magnyitása, erről majd később. Mezgár István
pAljranwtw, míh. •gys. Ug.
ZALAI KÖZLÖNY
1921. március 16.
A korona Zürichben.
Budapest, mire. 14. Zürichből jelentik: A magyar korona állása ma: (záráskor) 144, osztrák korona: 1-40, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig 87—^7\'/, szantim.
rendelje meg telefonon a
ZALAI KÖZLÖNY-t
Dunámul legrégibb újságját, a kereszténység szószólóját. M Megjelenik hétfő és ünnep utáni nap kivételével naponta, korán reggel a legfrissebb hírekkel, eredeti fővárosi telcfon-tudósitással. Előfizetési ára az összes vidéki lapokénál olcsóbb; helyben, reggel házhoz hordva, vidékre postai szétküldéssel egy hóra Egyei szám ára 2 korona
SOK
X Telefon 78. szám x
A Mgkuimi kir. jlrfdüfafr wiitküitjii ktfeág
98fc—tk» 1921.
Hirdetmény.
A m. kir. Igazsugügyminisztcr~ 1914 évi junius 26-án 85240/J. M. sz. alatt elrendelte, hogy a nagykanizsai kir. járásbíróság, mint telekkünyvi hatóság területéhez tartozó Komar-város község telekjegyzőköny veibe felvett mind--azon ingatlanokra nézve, amelyekre az 1886. évi XXIX , 1889. évi XXXVUI és az 1861. évi XVI. t.-c-ben szabályozott eljárás és ezzel kapcsolatban a telekkönyvi bejegyzések helyesbítése foganatositassék.
E célból a helyszíni eljárás n nevezett községben 1921. évi április hó 30-ik napján íbj kezdődni.
Ennélfogva felhivatnak:
1. mindazok, akik a telekjegyzőkönyvben előforduló bejegyzésekre né/,ve okadatolt elő terjesztést kivannak tenni, hogy a telekkönyvi hatóság kiküldöttje előtt a kitűzött határnapon kezdőüő eljárás folyama alatt jelenjenek meg ós>az előterjesztéseiket igazoló okiratokat mutassák fel,
2. mindazok, akik valamely ingatlanhoz tulajdonjogot tartanak, de telekkönyvi bekebelezésre alkalmas okirataik nincsenek, hogy az átírásra az 1880. évi XXIX l. c. 15 18. és az 1889. évi XXXVIII t. c. 5., 0 , 7. ós 9., ugy az 1912. évi VII. t. c. 32-35. §g-ai érteimé-: cn szükséges adatokat megszerezni iparkodjanak és azokkal igényeiket a kiküldött előtt igazolják, avagy odahassauak, hogy az átruházó tclfkkönyvi tulajdonos az átruházás létrejöttét a kiküldött előtt szóval ismerje el és a tulajdonjog bekebelezésére engedélyét nyilvánítsa, rmert különben jogaikat ezen az uton nem érvényesíthetik s a bélyeg és illeték elengedési kedvezménytől i? elesnek és
3. azok, akiknek javára tényleg már megszűnt követelésre vonatkozó zálogjog, — vagy megszűnt egyéb jog van nyilvánkönyvilcg bejegyezve — úgyszintén az ily bejegyzésekkel terhelt ingatlanok tuloldonosai, hogy a bejegy-ze|t jognak törlését kérelmezzék, — illetve, hogy a törlési engedély nyilvánítása végett a kiküldött előtt jelenjenek meg, — mert ellenesetben a bélyegmentesség kedvezményétől elesnek.
Nagykanizsán, 1921. március 10 ón.
Dr. Kovács s. k, kir. táblabíró.
wHiszek egy Isle/iben, Hiszek egy hazában. Hiszek egu isteni örök igazságban. Hiszek Magyarország feltámadásában Ámen."
Apró hirdetések.
Eladó 2 darab jókarban le\\ő fa gu/.sos és e«y darab garatos szólőprés. Bővebbet Vellák Jó?sef, Látóhegy.
Cselédleány felvétetik Fő ut 22., emelet, lépcsővel szemben.
Barokkstylü tömör nagy. ebédlőberendezés, egy fehér nagy babakocsi eladók Szig-riszt, Zrínyi Miklós-utca 33. I. emelet.
Egy hálószoba-berendezés plüss divánnyaf ás két antik szobor azonnal eladó. Kinizsy utca 64. szám. 2304
Kerékpár teljesen jó állapotban, dupla áttételes eladó. Rákóci-utca 40. szám.
mindenféle ingatlanok eladása — vétele. Magányos, modern uriház, 5 szabás, mellékhelyiségekkel a város \' legszebb utcájában azonnal eladó. — Bővebbel: SZIGRISZT ingatlanforgalmi iroda, Zrinyi Miklós-utca 33. I. emelet.
Értesítés.
F«lhtvom ai cr<l(kl<5dók i*ive« figyelmét, hogy — k*dv«2Ó kiéjáris folytán - műtermemben \'
a gyermekfényképfelvételek megkezdődtek.
Jól fUtött terem biztosítva!
Ha
Nagykanizsa,
Izl^ies munka !
6 HP
gőzgép-garnitúra
üzemképes állapotban eladó. Cséplés biztositva. Bővebbet Pacsahelyi Árpád Bajza-utca 10. szám.
Dinárt, dollárt,
veszünk—eladunk Bécsi és prigal kifizetéseket gyorsan \'eszközlünk a napi áron. PáNllfltlIÁ Z.invi Miklós-Utca 33. I. <M.
rnnnuniA szigriszt-iroda.
Elsőrendű bikuvér vörös pogiinyvári
ujbor36K
Kapható\' Eruncsics József fűszer-, cscniepc- cs katona cikkek kereskedésében Sugnr-ut 53. szám alatt.
\\QQOGQQQOQQQQQQ3i
y 11 Á f Nngymozgó .zlnhá/-1 IL Ali Szarva.-szálloda. —
Kedden és srerdán Cooper híres regénye
A borharisnya
indusregény 6 felvonásban.
1 Xw£^fpTÍajiWiÍMUÍ£ ilUl lí (Ita áld n ugítfjUN
Elóadwok kezdete hetkoxnap 6 és 8 órakor. ftl jri Vasár- cs .ünnepnapon 2, ,/,4, 0, és 8 órakor
QOQQQQ&QQOQQQQ&QQ
Értesítés.
Van szerencsém a n é. közönség b. tudomására hozni, hogy varrodámat _ Csányl László-utca 17. szám alól Kinizsy-u. 64. >z. alá helyeztem át. A n. é. közönség szíves pártfogását továbbra Is kérve vagyok teljes tisztelettel m; Schiller Ferencné.
SXKXKSOUUSXXKXXSeíS
ÜRANIA mozgókép palota\\
Roxgonyl-utc. 4. — Telefonszám 359. rSzerdán és csütörtökön M Magyar fllmszenzácló 1 § Lóth 11a és Petrovich szereplésével:
| Kegyek alján
X 5 relv. Rendezte: Ba\'ogh Bf.a.
SS — K
pfi V»«*r- fi ünnepnnpokon 8, 5,\'\'/,7 8 árakor. JjC. jgg Kiadások kitilvU koírjupon 0 éj 8 órakor.
XXüm.\'iSiXlISKXXSUHtK
□oaoooooooaooo a 0000000000000
ZALAI ÉS GYARMATI
Könyvnyomda
Könyvkötészet - Vonalzóintézet.
Művek, folyóiratok, meghivók, eljegyzési- és esketési kártyák, névjegyek, számlák, üzleti nyomtatványok, falragaszok, röplapok stb. e szakba vágó munkák legizlésesebb kivitelben készülnek. Szépirodalmi müvek és iskolai könyvek kötése, aranyozás, üzleti könyvek csinos és gyors kivitelben állittatnak eló.
Kiadóimat telefon. 78.
NAGYKANIZSA, Fő-ut 13.
aoooDoaaaQOoaoaoQoooQooDQQQn
Nyomatott a laptulajdonosok: Zalai és Gyarmati könyvnyomdádban.
60 Ik évfolyam
Nagykanizsa, 1921. március 17. Csütörtök
62. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
ét kiadóhivatal: Pd-ut 13. »x. --iiitcruiban-lelofoa 78. ———
Megjelenik mindig kora reggel
FŐSZERKESZTŐ: Dr. HEGEDŰS GYÖROY
oraittjy. klprU»-4
FELELÓSSZERKESZTÓ:
BODROGKÖZYZOLTÁN
Blöflzetósl Arak:
Egíss évre 360 K. Fítórro ISO K. Negjr#d-évro 90 K. Egy hóra 30 K. Egy«» »*án> in 2 K
A nagy demokrata
Vázsonyi Vilmos megjött. Hónapok óta váltották egymást a destruktív sajtóhírei .jön, nem jön Vázsonyi". Most aztán végre megjött. Ugy látszik, elérkezettnek látta az időt, hogy hazajöjjön, vagy párthívei izenték neki, hogy most igazán szükség van rá, s ő ugylátszik, ezt belátta és hazajött.
Budapesten, Magyarországon van tehát ismét a zsidószabadkőmüves— merkantilista politika oszlopos tagja, az 1912. évi uj adótörvény életbeléptetőjének kerékkötője, az egykori „vá-rosipárt" vezére, annak a politikai érdekakciónak, célkitűzésnek az úttörője, amely teljesen födi a szabadkőművesek érdckakcióját, amellyel sarkaiból kiemelték a történelmi Magyarországot rászabadították a bolsevizmust és ezzel a keresztény magyar társadalmat tönkretették.
Itt van Vázsonyi Vilmos, a szatócspolitikus, a merkantilista politika fo-atyamestere, anna^ a politikai irányzatnak zászlóvivője, amely hol lappangó hol nyilt harccal, de mindig ellene szegült, minden olyan gazdasági tervnek és célnak, amelyet keresztény agrárius körcink állítottak föl boldogulásuk, előbbrejutásuk céljából. Más országokban a merkantilista és agrárkörök érdekszférái békésen összefonódnak, mindenütt békésen támogatja egymást a két gazdasági tényező, nálunk azonban lesve lesték és lesik most is a merkantilista érdekcsoportok, hol és miben szegülhetnek neki agráriusainknak. Az is igaz, hogy sehol a világon nem jelent a merkantilista szó annyira zsidót, az agrárius szó pedig annyira keresztényt, mint nálunk.
Ezt a keresztény agrárellenes politikai mozgalmat dagasztotta naggyá a visszajött Vázsonyi. hs most akarva nem akarva arra gondolunk, vájjon nem ezért toppant-e ismét közénk, hogy a nemzetmentő földbirtokreform végrehajtása ellen sorompóba álljon. — Az aknamunka már folyik. A zsidószabadkőmüves — merkantilista tábor csatlósai már ássák a farkasvermet, hogy abba elbuktassák a magyar nemzetet feltámasztó egészséges földbirtok reformot.
Most azonban nyitva van a szemünk- A szatócspolitikus „aranyosnak" nevezett kisgazdái és velük együtt az egész keresztény társadalom tudja, hol kell védekezzen. A magyar agrártársadalom nem felejtette el azokat a mozgalmakat, amelyeket Vázsonyi 1912-ben
az adótörvény elhalasztásának jogcíme ürügye alatt indított, amelynek eredményeként a törvény nem lépett életbe, dc amely törvény éppen a szegényebb agrárnépünknek lett volna lasznára.
A magyar keresztény agrárriépet nem engedjük most hasba vágni. — Életre nem kelhet többé az a szatócspolitika, amely az ő hitsorsosainak
gazdasági helyzetéről különös mértékben óhajt gondoskodni. A szíriai könyök nem fog félrelökni bennünket. A feltámadás előtt álló magyar agráriusok milliói fogják figyelemmel kisérni a „nagy demokrata-zsidószabadkőműves-merkantilista Vázsonyi minden szisszenését és nem engedjük, hogy ő verhesse ismét a nagydobot.
(ugy)
Befejeződtek a brucki tárgyalások.
A várakozásnak megfelelő eredménnyel jártak a tárgyalások. — Teleki jelentést tett a kormányzónak.
Budapest, március 16. Teleki Pál gróf miniszterelnök Gratz Gusztáv külügyminiszterrel ma Királyhidáról visszaérkezett Budapestre.
Illetékes helyről közlik, hogy a két magyar államférfi felfogása szerint a királyhidai tárgyalások a várakozásnak megfelelő eredménnyel járlak. A tárgyalásokat a magyar kormány húsvét után folytalja, amikor is a
szakértők beszélik meg a részleteket a pénz ügyi, jogi, kereskedelmi és közlekedési kérdésekről, még pedig részben Prágában, részben Budapesten.
Teleki miniszterelnök ma délelőtt hosz-szabb audiencián jelent meg a kormányzó előtt, amelyen jelentést tett a brucki tárgyalásokról.
Lángban áll az orosz szovjet.
A feketetengeri orosz flotta legénysége fellázadt - A bolsevikok helyzete Odesszában megingott.
Bécs. március 16. (M. T. I.) A „Daily Express" jelentése szerint a Fekete tengeri orosz flotta hajóin lázadás tört ki. A zendülő matrózok több bolsevista megbízottat a tengerbe vetettek.
A Káspi tengeri flotta szintén teljesen a fölkelők kezében van.
Ugyanez n lap jelenti Helsingforsból, hogy Kronstadtból a Pétervár—Krasznaja-gorszkai vasúti vonalat lövik. Ugy mondják, hogy \'a Krasznajagorszkai erőd legénysége a íölkelőkkel érez együtt, dc a vörös csapatok Kroniitndt lövéarr« kényszeritik őket.
Berlin, március 16. Ma érkezett jelenté-
sek hirül hozzák, hogy a bolsevisták helyzete Odesszában válságosra fordult, mert a helyőrség csapatai két ezred kivételével az ellenforradalmárokhoz csatlakoztak.
Bécs, március 16. A „Neues Wiener Tagblatt" jelenti Helsingforsból: A szovjetkormány kinai legénységből toborzott csapatai tegnap támadást intéztek Kronstadt ellen, de a kinaiak súlyos vereséget szenvedtek. A kronstadtiak tüzérségi tüze a kínaiak ezreit semmisitte meg.
A legutóbbi napok harcai folyamán a vörös csapatok 8000 embert vesztettek halottakban.
A szovjet nem fejthet ki propagandát a külföldön.
Berlin, márc. 16. Párisból jelentik: Mu reggel Londonból távirat érkezett azzal a hírrel, hogy hosszas fáradozás után tegnap este végre sikerült megkötni az angol—orosz kereskedelmi szerződést én már csak az aláírás hiányzik.
A tárgyalások több mint egy éve húzódtak inár és Krasszinnak két izben kellett Moszkvába utaznia uj utasításokért.
Tegnap este felé két óra hosszat tanácskozott Home kereskedelmi miniszter Krasszin-rial, aki vonakodott az egyezség utolsó pontját elfogadni. Már már ugy volt, hogy nem jön létre a szerződés, mert Krasszin hallani sem akart arról, hogy a bolsevisták kötelezzék magukat a propaganda beszüntetésére az orosz határokon tul.
Ekkor Horné azt mondta Krasszinnak, hogy szerdán a Riviérára utazik és csak
húsvét után tér vissza. Ez hatott, Krasszin engedett. A megállapodás az, hogy a moszkvai kormány abbahagy minden bolsevista propagandát Oroszországon kívül, viszont Angii a semlegességet ianusit Oroszország belügyivel szemben. *
A kormány legközelebb előterjeszti a szerződést az alsóházban jóváhagyás végett.
A debreczeni események.
Debreczen, március 16. A kormány tisztázni akarja, hogy mi történt tulajdonképpen az Orle sokat emlegetett ülésén % ezért Deb-reczenbe küldötte dr. Czöxrek Sándor rendőr-fŐtanácsost, a belügyminisztérium rendőri osztályának a vezetőjét, aki kedden tanulmányozta át Debreczenben az iratokat és megkezdte a kihallgatásokat. Először Sághy Lajost, a debreczeni rendőrség vezetőjét hallgatta ki, utána pedig dr. Csige Sándor segédfogalmazót, aki a gyűlésen a rendőrséget képviselte. Még több kihallgatás fog történni.
2
ZALAI KÖZLuNY
1921. március 17.
Nemzetgyűlés.
Budapest, március 16. Rakovszky, Lstván elnök háromnegyed 11 órakor nyílja meg a nemzetgyűlés mni ülését. Erődi-Harach Béla előadó ismerteti a szesztermelés néhány módosításáról szóló törvényjavaslatot. Ereky Károly á tanácikozóképc.-cség megállapítását kéri, mire az elnök sxünciet rendel el. Szünet után
Ereky Károly : Kéri a pénzügyminisztert, hogy a gazdatársadalomnak hagyják meg a kisüstöt, mert nemzetgazdasági, .szempontból fontos, hogy a kisüst megmaradjon a kisgazdáknál Hegedűs pénzügyminiszter politikája iránt nincsen bizalommal, a javaslatot nem fogadja el.
Hegedűs pénzügyminiszter: Hozzájárul Ereky índitvány/ihoz és amennyiben Nagyatádi nem emel kifogást, hajlandó ujabb szeszfőzdék felállítására engedélyt adni. kéri a javaslat elfogadását.
A Ház a javaslatot Ereky javaslatával együtt általánosságban elfogadja.
A javaslat részletes vitájánál Ereky azt javasolja, hogy a törvény csak 1922-ig maradjon életben. — A miniszter és n Ház ehez hozzájárul. — A javaslatokat részleteiben is elfogadják.
Következik a dohány jövedéki kihágások büntetésének felemeléséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Erődi-Haroch ismerteti a javaslatot általánosságban és részletesen is elfogadják.
A bortermelési adó módosításáról szóló törvényiavaslat következik, melyet szintén Erődi-Harach ismertet. A javaslatot a Ház ugy általánosságban, mint részleteiben elfog* dia.
Iklódi Szabó előadó ismerteti ezután az országos pénzügyi tanács felállításáról szóló tőrvényjavaslatot, melyet a Ház általánosságban elfogad. A részletes vitánál Ugrón és Ras&ay ajánlanak módosítást, mit a Ház elfogad. Az elnök ezután napirendinditványt tesz, mely szerint a legközelebbi ülés holnap 10 órakor lesz. Szünet után
Kenéz nyitja meg az ülést s áttérnek oz interpellációkra.
Bozics Pál interpellációjának elhalasztását kéri, elnök hozzájárul. Ceglédi Endre és Bírta József interpellációit törlik, mert nincsenek jelen. Ezután elnök az ülést berekeszti.
Egy fanatikus örmény öl\'e meg Talaat pasát.
Berlin, márc. 16. A charlottcnburgi rendőri állomáson ma reggel pcizsa tolmács segítségével kihallgatta Teilirián Sámuel Talaat pasa volt török nagyvezér gyilkosát. A gyilkos elmondotta, hogy lelke mélyéből gyűlöli Talaat pasát, mert az meggyilkoltatta szüleit.
Egy éjjel betörtek házukba, elhurcolták apját, anyját és jóval később tudta meg, hogy mily borzalmas halállal végezték ki őket. Ekkor bosszút fogadott és nem volt nyugta. Bár pénze nem volt, beutazta egész Törők-országot és kereste Talaat pasát, hogy szülei halálát meg torolj n. Végre megtudta, hogy Taloat Berlinben rejtőzködik. Nehezen tudott eljutni Németországba, mert pénz nélkül utazott és nem tud németül, tehát munkával sem tarthatta fönn magát.
Arra a kérdésre, hogy nem bánja-e tettét — azt válaszolta, — hogy életének legszebb napja volt, omikor megölhette az örmények üldözőjét. Honfitársai föl fognak lélegzeni, ha megtudják Talaat halálhírét.
Budapest Appoáyit díszpolgárra választja.
Budapest, március 16. A főváros mi dél után közgyűlésén Szigeti János torvényhatósági bizottsági tag indítványt terjesztett elő, hogy a főváros Apponyi Albert grófot díszpolgárává válassza. Az indítványt egyhangúlag elfogadták.
Még egyszer a Mura menti falvak,
A tótszentmártoniak levele.
Egyil: előző lapszámunkban hosszasan foglalkoztunk a Mura\'menti községek mugyai-hüségtvel. Megirluk akkor, hogy a nemzetiségi kisfibbsegi fniniazterium, nem ismerve jól a nevezett fcö\'ségek érzelmét s a helyi viszonyokat, szinte rá akarta tukmálni a lakosságra, hogy a magyar tanítási nyelv helyett követeljek a saját nyelvük használatát.
A nevezett minisztérium eme munkáját mi egyenesen hazafiatlannak bélyegeztük. A közlemény nagy port vert fel az illetékes körökben. A fővárpsi s vidéki lapok is meg\' botránykozva foglalkoztak lapunk nyomán a kérdéssel s bár a kisebbségek .minisztériumának ez az akciója nem uj keletű, mégis érdekes, hogy eddig nem tudtak róla.
Dr. Hegedűs György nemzetgyűlési képviselő, akinek választói nagyobbára oz akkor felsorolt községekből kerülnek ki, felháborodva értesült a dologról s nyomban elhatározta, hogy sürgős interpellációt intéz a" Házban a kormányhoz.
Közleményünk megjelenése után felkeresett bennünket a vármegye tanfelügyelőségének egyik megbízottja s aziránt érdeklődött, hogy miiyen uton jutottunk a tények eme pontos részletességéhez. Ez természetesen nem kérdés s nem is fontos. Fontos egyedül az, hogy amit közöltünk, a való tényállást pontosan fedi Megnyugtatunk azonban minden érdeklődőt, hogy semmiféle aktalopás nem történt, mert n legilletékesebb forrásból jutottunk az adutok birtokába. Magyar nemzeti szempontból pedig, még ha búrmi mórion is jutottunk volna eme leleplezésbe birtokába, a módozatokat megengedetteknek tartottuk volna. Az ilyen eseteket — intézze azokat bárki is, — nem szabad kalap alá rejteni. Nem inár csak azért se, hogy lássu meg ez a lassan tápászkodó magyarság, hogy nemzeti reorganizációjában ezer és ezer felöl érhetik és érik is n támadások s ha nincs állandóan résen, még jobban kicsipkézik s még a közepén is kilyukasztják szűkre szabott hazáját.
Közleményünket a felsorolt falvak lakossága is ólénk érdeklődéssel olvasta. Érdekes lesz közzétennüok a tótszentmártoniaknak ez ügyben hozzánk intézett levelét, amely szolgáljon még egy bizonyítéknak, hogy menynyire esze ágában sincs a falu lakosságának megtagadni az iskoláiban hagyományos idők óta használatos magyar tnnitási nyelvet.
.Hozzászólás n „Zalai Közlöny" f. évi múreius 9-én megjelent „A Mura\'menti falvak hűsége" című cikkéhez:
A cikk egész terjedelmében fedi a valóságot, azonban az utolsó pont nierőz állítás, mert a Mura menti községekben még ma sem tanulnak a gyermekek anyanyelvükön irást-olvasást és pedig azért, mert nincsenek erre kötelezve, önként pedig senki sem jelentkezett. Ebből legvilágosabban látható, hogy a nemzeti kisebbségi minisztérium ezirányu munkája mily felesleges, sőt alaptalan is volt, mert a helyi viszonyokat nem ismerve, adta ki xk-gre nem hajiható rendeletét.
Tólszentmárton, 1921. márc. 14.
Aláírás."
Csonka Magyarország — nem ország. Egész Magyarország: mennyország /
Mindenkinek keli helypénzt fizetni a piacon.
A vármegye megváltoztatta a képviselőtestület határozatát. — A kls-k.<nlzsa(a!< veresége.
(Saját tudósítónktól.) A nagykanizsai és kiskanizsai termelők t\\ nagykanizsai piacon privilégiumot élveztek, amennyiben az ugy-neyezett ,helypénzt" ncin fizették. A termelőknek adott ezen kedvezmény azonban a város budgetjében éreztette hatását s arra késztette a városi tanácsot, hogy a háborús esztendők alatt nagyon is leromlott pénzügycinek tolpraállitására minden erőforrást kiaknázzon és a konjunkturális viszonyokra való tekintettel itt is újításokat hozzon be.
Támogatásra és megértésre talált a városi tanács ezen elhatározása a város fogyasztó közönsége körében is. Azonban a piacon mindönki által fizetendő helypénz keresztülvitele nem ment simán. Két ellentétes érdek harcolt a város képviselőtestületében, a termelők és a fogyasztók tábora. Uyen előzmények után jutott a város képviselőtestületének közgyűlése elé a mult év nyarán a városi tanácsnak a piacon mindenki által fizetendő hely pénzről szóló javaslata.
A javaslatból azonban határozat nem lett, mert a teljes számban megjelent lcis-kanizsai városatyák — tulajdonképen őket érintette legérzékenyebben a helypénz fizetése — leszavazták a javaslatot.
Ezzel azonban nem intéződött el a dolog. A fogyasztó városatyák megfellebbezték a vármegyénél\'a képviselőtestületi határozatot, amely ozt még is semmisítette és n tanács javaslatát hagyta helyben, vagyis helypénzfizetésre a nagykanizsai és kiskanizsai árusokat is kötelezte.
A törvényhatóság indokolása röviden az, hogy a speciális városi terhet nem lehet a vidéki lakosság terhére hárítani, másfelől az eredeti szabályrendelet távoltartja a vidékieket a piactól és igy az árszabályozás a helyi árusok önkényének szolgáltatnék ki.
A vármegye törvényhatóságának döntése ma érkezett le a város tanácsához, amellyel azonban ugy hisszük, a harc még nem fejeződött be.
— Valamikor és mont. Meddő töprengések bár s haszontalan dolog töprengeni a régi jó időkön, do mikor minden untalan az olcsóbbodásról, áresésekről beszélnek, nem lesz érdektelen egy kis reminiszcenciákkal élni. Egy kis ízelítőt közlünk uzokból a régi jó időkből, amikor egy kiló konyér ára négy krajcár, egy pár cipő 15—20 korona, egy öltözet ruha 30—40 korona volt. Vajjón mit is tudnánk a múltban vásárolni a mai árak szerint? íme az alábbi átszámítás: Egy pár sovány Jud mai áráért 110 birkát, egy kiló szalonna mai áráért egy gyönyörű szép borjas tehenet, egy pár tyúkért 26 sovány malacot, egy pár csizmáért 20 lovat, vagy 25 hektoliter tejet, vogy egy kilométer kolbászt; egy pár galambért egy 120 kilós disznót; egy pár cipőért 86 öltözet elsőrangú ruhát; egy pár tojásért 2 pár tyúkot; egy pár pulykáért 82 pár csizmát, egy liter tejért, 600 tojást ; egy métermázsa búzáért 1000 pár tyukol; egy méter szövetért 18 métermázsa marhahúst; egy öltözet ruháért 800 pár libát; egy orsó cérna mai áráért 20 pár cipőt, vagy 5 hl. bort, vagy 10 métermázsa bárackot lehetette venni az olcsó világban.
1921. március 17. _
hírek.
, — Zrínyi Ünnepély. Hir szerint a Délvidéki Liga május folyamán valószínűleg » hórtA.p ckő napjaiban Zrinyi Miklós emlékére Nagykanizsán nagyszabású ünnepélyt óhajt rendezni. Ez ügyben az előkészítő munkálatok már meg is indultak.
— Választmányi ülés. A Zrinyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör igazgató tanára pénteken este 6 órakor a városháza tanácstermében ülést tart, melyre a választmány tagjait ezúton hívja meg az \' Elnökség.
— Vallás ellen Izgató plakátok. Nem rég cikket közöltünk, amelyben megírtuk, hogy Csehország tisztára a szabadkőművesek hatáskörébe került. Ezt a közleményünket erősíti egy felvidéki tudósítónk alábbi je-_ lentése: „Losoncon ismeretlen tettesek, valószínűleg a kormány zsoldjában álló legionáriusok, a város több középületére hatalma* terjedelmű plakátokat ragasztottak ki. A plakátok arra szólítják fel a róm. kath. felekezethez tartozókat, hogy lépjenek ki az egyház kebeléből és csatlakorron-jk a cseh felekezet nélküli szociáldemokratákhoz. A város lakossága nagy csoportokba verődve tiltakozott a felekezeti izgatás ellen".
— Egy takarékpénztár lobogója. Lapunk tegnapi számában egy olvasónk panaszos levelét közőitük, melyben a március 15-iki ünnepélyekkel kapcsolatban a Gazdasági Takarékpénztár épületére kitűzött nemzeti lobofcó kopott és rongyos állapotát kifogásolta. A közfeltünést keltő lobogó állapotáról magunk is meggyőződtünk s a panaszos soroknak helyt adtunk. Tegnap cz ügyben felkeresett bennünket a takarékpénztár igazgatója és magyarázatát adta a kopott lobogó használatának. Elmondta, hogy a takarékpénztár régi selyem lobogóját a hadseregnek adta, ugyancsak igy cselekedett később szerzett zászlójával is. Azt pedig, amelyiket tegnap kitűzetek, alig pár hónappal ezelőtt vásárolta. Rossz, silány anyag lehetett, ami gyorsan pusztult. A takarékpénztár nem is tudott a lobogó ilyen gyors tönkremenéséről s ezért történt meg, hogy ilyen állapotban levő lobogó került a takarékpénztár épületére. Ezek elmondása után most már a panaszos levél tartalmán is lé-nyogeSen változtathatnánk.
— Tűz. Tegnap délelőtt a reáliskolában tűz ütött ki. Gondatlan suhancok, egy kisebb szalmakazal körül Öngyújtóval játszottak. Az egyik meggondolatlanul azt kérdezte barátaitól, „vájjon meggyulladna-e a kazal, ha az öngyújtóval a s/almához ér." Hamarosan lángba is borult a kazal s mire a tüzelték kivonultak már cl is égett. A kár nem tekintélyes.
— Bepiszkolják a felaőtemploin környékét. (Panaszos levél.) Engedelmet kérek Szerkesztő ur, hogy olyan dolgot panaszkodom el, ami sokaknak fogja sérteni az ülését, de nekünk is nagyon sérti az Ízlésünket, hogy a felsőtemplom környékét állandóan bepiszkolva látjuk. Csak a köztisztasági szempontot tekintve is, rendőrileg büntetendő, az utcákon való szanaszét piszkolód, de annál jobban sérti a közmorált, ha a templomunk környékét látjuk állandóan bomocslcolva. Hivja fel Szerkesztő ur a rendőrség figyelmét is, erre a bedstelenségi e, hogy éberebben őrködjön legalább a templom környékére. Aláírás.
_ZALAI KÖZLÖNY_
— Szent József ájtatosság. A városi felsötemplomban f. hó 17, 18 és 19-én Szent József tiszteletére háromnapos ájtatosság lesz a főgmn. ifjúság és a közönség részére délelőtt szentmisével, délután litúniával és szent-beszédekkel. A szentmise e napokon reggel 8 órakor, a litánia délután 4 órakor lesz. Pénteken a szentbeszéd litánia előtt fél 4-kbr lesz. — A r. kath. plébánia-hivatal értesítése szerint holnaptói (17-től) kezdve három napon át Szent József, az egyház főpatronusa tiszteletére rendkívüli isteni tiszteletek lesznek a plébánia-templomban, melyeknek sorrendje a következő: Délelőtt (csütörtökön és pénteken) a rendes misék. Csütörtökön délután 6 órakor ünnepi litánia. Pénteken (18-án) d. u. 6 órakor szentbeszéd és utána litánia. Szombaton, szt. József ünnepén a szokásos ünnepi isteni tiszteletek fél 9-kor, fél 10 és 11 óra-kor délelőtt, közben egynegyed 11 órakor, szentbeszéd és délután 6 órakor tartandó litániávaj fejeződik be az ünnepi ciklus.
— Értesítés. A február 8-án tartott Nyukosz estély leszámolása az alapszabályok szerint foganatosíttatván az eddigi eredmény: Bevétel 53461 K, kiadás 26039 50 K, morad 27421\'50 korona mint rendelkezés alap. A számadások a Nyukosz tagok által 8 napon belül betekintésre rendelkezésre állanak a Nyukosz irodában délelőtt 11—12 óráig. — Elnökség.
— A szabad lyceumban ma nem
lesz előadás. A legközelebbi előadás vasárnap lesz, mely alkalommal Majtényi Károly gimn. tanár a virágok költőjének, Tompa Mihálynak a költészetét fogja ismertetni. Az előadást néhány kisebb szám egésziti ki, melyeknek pontos műsorát szombati számunkban közöljük.
— A Kath. Legényegylet tagjaihoz. 17-én, 18-án és 19-én esti 7 órakor a
Legényegylet helyiségében lelkigyakorlatot tartanak, melyen Eberhardt Béla egyh. elnök fog beszédet mondani. Ezen összejövetelekre lapunk utján is felhívja a tagok figyelmét a Legényegylet titkára.
— Gyászrovat. Tegnap délután 5 órakor temették cl a róm. kath. temető halottas házából Schönegger Fányt,a Bettlheim Samu fiai cég könyvelőjét. Nagyszámú intelligens közönség álla körül a koporsót, de ott volt a nagycég ö&zes alkalmazottja és munkásszemélyzete is. A bcszentelést Lantos Angclius h. plébános végezte teljes segéd-
Jettel, a gyászéneket pedig ifj. Rácz h. kántor énekelte. A virágokkal diszitott díszes sarkofagot a cég munkásai vitték a nyitott sirhoz, hol is ujabb áldás után elhantolták.
— Az internáltak lelki gondozása. A zalaegerszegi internáló-távör polgári inter-náltj.-tinak lelki gondozásával Jr. Mészáros János tábori lelkészt bízták meg.
— Adomány. Parti József rokkant katona részére Sipos József 20 koronát adományozott. Illetékes helyre juttattuk.
(x) Dr. Kőpig fogorvos 2 heti szabadságra elutazott
— A Néptakarékpénztár részvénytársaság Nagykanizsán előnyös feltételek mellett engedélyez jelzálogkölcsönöket ingatlanokra és folyószámla hitelt értékpapír, vagy érték fedezet alapján. Váltókat leszámítol, betéteket elfogad, idegen pénxt — dollárt, dinárt vesz és elad. Külföldi kifizetéseket és tőzsdei megbízásokat gyorsan és előnyösen teljesít.
(xj Fracassa kapitány a címe annak a remek olasz torténclaii drámának, mely ma és holnap kerül bemutatóra a Vll ■gmozgoban ,Thea olasz művésznő felléptével.
__S__
(x) Elveszett egy jegyzőkönyv 1200 korona tartalommal ós 4 fuvarlevéllel a d. v. teherpályaudvarától az Eötvös-térig. A becsületes megtaláló kéretik, o lap kiadóhivatalában leadni.
(x) Pearl Wlthe a világhírű amerikai mÜTésznó jétsza a főszerepet a „PehérfoRU álarc" cimü nagyszerű amoríkal .Palhé* kalan-dorfilmben, melyet az Uránia mutat be péntek, szombat es vasárnap. Jegyek .már kaphatók ohhez a nagyszerű bemutatóhoz.
(x) Eladó festmények. Néhai Gyencs Sándor által készített különféle festmények eladás céljából a Polgári-Egylet emeleti hr íyiségé-bon 1931 március 16-től három napon keresztül d. u. fél 3-ról (él 6-ig kiállíttatnak és az érdeklődők által megtekinthetők. Belépődíj szo-mélyeoklnt 8 korona.
(x) Méhészek! Keretléc 1 folyóméter 2 kor, kaptárai: Országos és Nciser duplafalu festve igen olcsón beszerezhetők Szabó Antal méhészeti eszközök raktárában.
A sinafeinek bombát dobtak a dublini rendőrség kapuja alá.
London, március 16. Dublínban nyugodtan telt el a tegnapi nap pedig a britt rendőrség nagy zavargásokat várt. Éjszaka azután bombát vetettek az angol rendőrség kapuja alá, de a robbanás szerencsére csak anyagi kárt okozott és magát a merénylőt darabokra tépte. Utcai harc támadt, amelynek során három polgár mefhalt.
Szerkesztői üzenetek.
U. I. Beküldött cikke teljesen egyéni vonatkozású, sajnálatunkra, helyet nem adhatunk neki. — K. L. Versnek csak ritkán tudunk helyet szorítani. Nem közölhetjük.
„Hiszek egy Istenben, Hisxek egy hazában, Hispek egu isteni drők igazságban. Hiszek Magyarországé feltámadásában Ámen."
Bécsi átutalásokat
legolcsóbban cs leggyorsabban eszközöl. Dollárt, dinárt és más külföldi pénzeket ad és vesz
Forgács és Gyulai
Kinizsy-utca 5. sz. — Telefon 378.
TŐZSDE.
Xodspeat, márc. lö.
VklaUyUo: Na^okoo 1140, F©m 1550, Uv» Dollár 384, Fiancla frank 2855, Uogytl márka 53, Márk* Ö»7, Líra 1476, Osítrák «7, Rubel ISO, L«i 611, Sxokol 532. Svájci frank M70, Koronadlnár 1010, Fiank-dlrvár 1010, Holland forint —, Bocsi kifli«tí» 57\'/,.
ErUkak: Magyar Hitel 1835, OutráSc HiUl —. Ilatai 080, JoUálof 415, l.wxámltoló —. KcrtskeMau Bank 7lk0. MaRyar-Olasi —, Baocstol 0000, Drascho
4100, Általános alín--. Slistvári 3fc>0, SaJRÓUlJári
6650, Úrilány! 5200, Rúna 8600, Schlick--. GutUMao
--, Nasici 14400, Danka--, Klotild 450% Maryu
Cukor--, Adria 7*00, Atlanti ka 5150, Királysor--.
Bo,nyák-ARrár 1200, Llptfk --. PlWbo. 1040, Vasműi Villamos--, Gixella tl 00, Konkordia 2750.
Értesítés*
Falhivom as érdaktódék saives figyatmíl, hogy — kedvas* időjárás folytán — mütcrfii«mb«a
a gyermekfényképfelvételek megkezdődtek. Jól fűtött terem bizloiitva!
Halász Sándor mStarme
Nagykanizsa, ^\'íSii\'.^\'"^ "\' ízléses manka 1
ZALAI KOZLÓNY
1921. mArcius 17.
aoDaaDoooaoaan 0 Ny húsvéti vásár I- §
§ Olcsó árak; 8
□ Női fél scvró clnő 6
0

0
Női fél scvró cipő =
■iifiutt t«ip iv 380 n Fekete fél boxtiniUülp „ 980 p Női egész scvró elsőrendű minőség „1150 S vcici vászonclpő prasgísxií 770 SveicI vászonclpő
■ ittrk. f.k.t. dUilUu.l 720 Fekete scvró férfi
Hl uirikil l-» „ 1250
Gyermekcipő fekete
14-SS aitmokkaa .. 270
Színei éa fekete dlvatclpffkben n«iy válaaiték 1
0

Q

0
q o»iy vélasxték I p
0 Szabó Sándor 0
P cfpőárukóxában Kazlnczy-ntca. Q
Q Ugyanitt »jy Jóhixból r.l« lyány / M p tanulónak felvétetik. p
aaaoaoaaaoaoPD
1K 20 fill.be
kerül példányonkint a ZALAI KÖZLÖNY
Ka előfizet egy hóra vagy negyedévre.
Eladó \'1 Uaruli Jókaiban levő fa gtlzsos és egy üarnb gartuos szwlőprés. Bővebbel Vellák József, Látóhegy.
Csclédleány felvitetik FS ut 2S.,emelet, típcsövel szemben.
odcaaaoaoaao
0 ligjaozgi- ö
szlnhtz.
Hegyek alján
5 felv. — Rendezte: Balogh Béla.
F-I<WivA k«i<3cte köznapokon OMlí úrikor VmAr- Unnsprupokon 3, 6, \'/,7 ót X őrikor.
■ VTWTV
nootjnonooötjanannn
^ Kerti fásításra c* utak
alkalmas jj
£3
a
tzillrii. Q
Csütörtökön és pénteken
THBA
olasz művésznő felléptével
Fracassa
kapitány
történelmi dráma 4 felvonásban
OVuir. is únoipca^oo 2. \'/,<, 6, 7,7 ** * <>\'»
KU«4úok k#xátu kóiurokM ö«« S <4r»k©:. H
000000000000
flíVT»Vr»Tr/ri<TrW<T»/r»VT»<Ti «T><TV<7WTiJVi
URANIA ""
R<>(4«y|.«(M L asáoa. — Tolctoa »?.
Szerdán és csOt&rtökán Magyar ftlms/emzácló! Lóth Ila és Petrovich szereplésével
szegélyezésére
diofa-suhángok
eladók
Hercegi Erdőhlvatal
mágnAS
qpo
CDÉMET
HASZNAL. JON.
MEKT NINCSEN
JOBB A VILÁGON
ZALAI ÉS GYARMATI könyvnyomda, könyvkötészet, vonalozóintózet NAGYKANIZSÁN, Fő-ut 13. szám.
Kiadóhivatal! Nyomdai
78 • 117
♦ ♦ ♦ Elvállal mindennemű könyvnyomdái és könyvkötészeti munkát a legolcsóbb áron. Vidéki rendelések azonnal eszközöltetnek. ♦ ♦ ♦
Zala és Zalai Közlöny kiadóhivatala
Nyomatott a laotulaiclonosok : Zalni éa Gyarmati könyvnyomdáiban.
60 Ik évfolyam
Nagykanizsa, 1921. március 17. Csütörtök
62. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Swfkasztflség és kiadóhivatal: Pő-ut 13. sx.
————— Inteiufban-tcIefon 78. -
Megjelenik mindig kora reggel
FŐSZERKESZTŐ:
Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
• HELELŐSSZERKESZTŐ:
BODROGKÖZYZOLTÁN
Blóflzctéal árak: Egész évro 360 K. FéléVtc ISO K. Negyod-évre 90 K. Egy hóra 30 K. Egyet szám ára 2 K
Teleki nyilatkozata külpolitikai
Budapest, márc. 17. Teleki Pál gróf miniszterelnök az aktuális belső és külső politikai kérdésekről az alábbi nagyérdekü nyilatkozatot tette:
— A brucki tárgyalásokról a legkedvezőbb impressziókkal tértem vissza. A tanácskozásokat még decemberben készítettük elő, amikor már jeleztem, hogy gazdasági összeköttetést keresünk a szomszédikkal és igyekezni fogunk a kereskedelmi é3 forgalmi összeköttetést helyreállitani. Ennek u/. előkészítő munkának eredménye volt a brucki találkozás.
— A tárgyafások során minden aktuális kérdésről kölcsönösen tájékozódtunk és igyekeztünk egymás felfogását megismerni. A tárgyalás főanyaga a békeszerződés végrehajtására és a későbbi gazdasági megállapodásra vonatkozett, azonban sok más téma is szóba került, elvégre Benes ur és Hatovecz ur nem ismertek bennünket eddig \'és mi sem ismertük őket és az ilyen első találkozáson természetes, hogy mindenféle tekintetben igyekeztünk tájékozódni egymás felfogásáról.
— A tárgyalásokból feltétlenül caak jó éa hasznos fog fakadni mindkét államra nézve. Hogy a részletekre nézve a későbbi tárgyalások milyen credmény-nyel fognak járni, azt a további lejlemények fogják megmutatni.
— A nemzetgyűlésen a tárgyalásokról Gratz külügyminiszter fog beszámolni, mert ez az Ő hatáskörébe tartozik. Én magam a tárgyalásokon csak azért vettem részt, mert a kormány feje vagyok, mert voltam külügyminiszter és részt vettem a béke előkészítő munkában több mint egy évig.
— A tárgyalásokat a szakbizottságok húsvét után folytatják. A tárgya-
az aktuális bel- és kérdésekről.
lások során igyekezni fogunk megőrizni a paritást Prága és Budapest közt. A részleteknél természetesen a tárgyalás mikéntje és helye tekintetében a célszerűség és alkalomszerűség lesz irányadó.
A nemzetgyűlés délutáni üléseire vonatkozólag a miniszterelnök kijelentette, hogy elvi kifogása nincsen ugyan ezekkel szemben, azonban egyrészt a képviselőházi személyzetnek munkabeosztása, másrészt a takarékosság két olyan szempont, amelyeket nem lőhet elhanyagolni. • Végeredményben talán mégsem lesznek délutáni ülések.
A Ház munkarendjére nézve kijelentette Teleki miniszterelnök, hogy a húsvéti szünidő rövid lesz és általában rövidek lesznek a szünetek, mert hiszen december végéig a pénzügyminiszter 28 javaslatát, 8 szociális, 4 alkotmányjogi javaslatot és két költségvetési javaslatot kell tárgyalni a nemzetgyűlésnek és emellett még egy nyári és egy rövidebb szü-. reti vakációnak helyet kell szorítani.
— Az alkotmányjogi javaslatok közt a választójogi, a főrendiház és kőziguzgatás re• Jormjq, a szociális javastatok közt a szakszervezetek reformja, amely már e/készült.
— Ami a gabona szabad forgalmát illeti — mondotta — ugy látszik, előbb-utóbb a kormány kénytelen lesz gabonát vásárolni. Tény, hogy nem kaptunk elegendő gabonát és igy chez a módszerhez kell folyamodni. Ez természetesen súlyosan megterheli az államháztartást és vulószinii, hogy ezt a terhet adó formájában lesz kénytelen a kormány visszahárítani a termelőre.
— A belügyminiszteri tárca tekintetében mondotta — még nincs döntés. Eddig senkinek sem ajánlottam fel. Ez egyébként nagyon nehéz ügy.
A hadiváltság törvényjavaslata a Ház előtt.
Több pénzügyi törvényjavaslatot elfogadtak. — A hadirokkantak-, Özvegyek-, árvák ellátása a Ház előtt. — Szabó József interpellációja a sztrájkokról. — A szociáldemokraták terrorja a keresztényszocialistákkal szemben.
Budapest, márc. 17. Rakovszky István elnöknek. Ezután felolvassa Balthazár püspök
elnök háromnegyed 11 órakor nyitja meg a nemzetgyűlés mai ülését. Bejelenti, hogy Reök István lemondott mandátumáról. Harmadszori olvasásban elfogadták a tegnap letárgyalt javaslatokat. Azután vita nélkül fogadták el a kiviteli illetékekről és a söradóról szóló tőrvényjavaslatokat.
őrffy Imre előadó: ismerteti a fegyvertartási és vadászati adóról szóló javaslatokat.
Drózdy: kijelenti, hogy azok, kik saját területükön vadásznak, semmiféle adöt nem fizetnek. Ez privilégium, melyet meg kell szüntetni.
Karafiáth: határozati javaslatot terjeszt elő, hogy a kormány vonja vissza a javaslatot.
Csernyus Mihály: személyes kérdésben szólal fél. Baria-Szabó beszédével kapcsolatban megállapítja, hogy Ő nem ajánlotta Debreczenbcn Bernolák Nándort miniszter-
pásztorlevelét, melyet egyházmegyéjében levő lelkészekhez intézett.
A pásztorlevel felolvasását a Ház jobboldalán zajos zuggással fogadták, Cscrnyus pedig kijelentette, hogy Dcbreczenben nincsen felekezeti harc, csak egy maffia dolgozik a felekezeti béke megbontásán. Barla-Szabó személyes kérdésben való felszólalása után Reiischl Richárd szól a javaslathoz és azt elfogadja. A Ház ezután a javaslatot általánosságban és részleteiben is elfogadja.
Hegedűs pénzügyminiszter válaszol az egyes felszólalásokra és kéri a javaslat elfogadását.
Ezután a gyufaadóról és a magánalkalmazottak által nyugdíjintézmény számára fizetendő összegek illetékmentességéről szóló javaslatot tárgyalták le és fogadták cl általánosságban, majd részletesen is. ^
Rátérnek ezután a hadiváltságról szóló javaslat tárgyalására.
Elsőnek Perlaky György szól hozzá, majd Huszár Károly.
— A háborúban — mondottá — óriási aránytalanságok voltak. Voltak, akik meggazdagodtak, jól éltek, mások azonban a legnagyobb szenvedéseket élték végig. Ez olyan nagy elégedetlenséget keltett, hogy csak ez telte lehetővé a forradalmat és azt, hegy egész embertömegek álljanak szemben a védcrő-szervezettel.
— Most jött kerületéből, ahol a hadiözvegyek, hadiárvák és a rokkantak egész tömege kereste fel különböző panasszal, ezért szükség van arra, hogy a törvényeket isróerŐ tisztviselőkre bízzák ezeknek az ügyeknek elintézését, akik nem lesznek idegesek, ha jogos kéréseket intéznek hozzájuk. A javaslatot csak csekély előlegnek tekinti. A hadirokkantaknak, hadiözvegyek és hadiárváknak sokkal többel tartozik a nemzet. Köszöni a pénzügyminiszternek, hogy a javaslatot ilyen gyorsan hozta a Ház elé.
Benárd népjóléti miniszter hozzájárul Huszár szávaihoz.
Szilágyi Lajos: A javaslatot általáos-ságban elfogadja. Javaalatot terjesszen a Ház ele, hogy az összes terheket a háború vétkesei, a forradalmárok, Izgatók, valamint a háborúban meggazdagodottak fixessék meg.
Elnök ezután napirendinditványt tesz. Legközelebbi Qlés holnap, pénteken 10 órakor.
Majd áttérnek az interpellációkra.
Szabó József felhívja a nemzetgyűlés figyelmét azokra az Izgatásokra, amelyek a munkásság körében folynak. A nyomdász-sztrájk csak epizódja volt ezeknek az általános sztrájkoknak, amelyeket a szociáldemokratapárt vezetősége rendezni akart és amelynek meghiúsulása a keresztényszocialisták érdeme.
Rámutat a most folyó vas- és fémmunkás sztrájkra, ahol a szociáldemokrata szakszervezetek a legféktelenebb terrort fejtik kl a keresztényszocialista munkásság ellen és nem engedik őket dol-gozni. Ötszáz öntőmunkás áll munka nélkül &s ha ez tovább terjed, tökéletesen megáll a munka, mert öntők nélkül más munkások sem tudnak dolgozni. szerint
a mozgalmat külföldről, Ausztriákéi irányítják, hogy a magyar nehézipart versenyképtelenné tegyék.
Kérdi a miniszterelnököt. Van-e tudomása a sztrájkról, a szociáldemokraták terror- , járói- és mit szándékozik tenni a kormány a munkaszabadság biztosítására.
Teleki válaszol az interpellációra.
Ülés vége délután negyed 3 órakor.
ZALAI KÖZLuNY .
1921. március 18.
Az ellenforradalmárok ultimátuma a szovjethoz.
Bécs, március 17, A .Viener Morgen Zeitung"-nak jelentik Rigából: A finn határokról érkező hirek szerint a kronstadli ellenforradalrnárok ultimátumot intézlek u szovjethatósághoz, amelyben a város aoonnali kiiirilését követelik.
A forradalmárok azzal fenyegetőznek, ha a szovjet ezt nem teljesiti, akkor Pétervárt 40 nehéz ágyúval bombázni fogják. ..
London, március 17. Rigai híradás sze-rint Tuchacsevszkyt az ellcnforradalmárokkal szemben szenvcdell kudarc mialt Troekij felmentette a parancsnokság alól. Troekij most maga vezeti a hadműveleteket.
Déloroszországban a felkelők bevették Tambovot.
Bécs, március 17. Az ukrán sajtóiroda jelenti: A kamencvpodolszli forradalmi csapatok fellázadtok és támadást kezdtek a szovjethatóság, valamint a rendkívüli szovjet-bizottság ellen.
Mahilevpodolszkban a rendkívüli szovjetbizottság minden tagját megülték.
A földbirtok-reformot hamarosan végrehajtják.
Nagyatádi Szabó István beszámolója,
A napokban tartotta Nagyatádi Szabó István földmivclési miniszter beszámolóját. — Tudósilónk jelentése szerint Nagyatádon a Kossuth-szobor előtti téren mintegy 4000 főnyi tömeg előtt beszélt fontos bel- és külpolitikai dolgokról. A földbirtokreíormra vonatkozólag azt mondotta, hogy a törvény rövidesen végrehajtás alá kerül.
A házhelyek és kisbér telek ármegállapítása tekintetében — mondotta — a birtokosokkal megegyezésre fogunk jutni. Tervbe vettük1 a /áradék-főJdbir-tok létesítéséi, tgybfch . figyelmeztetem a nagybirtokosokat, hogy ne kérjenek nagy árakat a felosztásra keritlö földekért, meri a vagyonváltságot az egész birtokra nézve olyan összegben fogják megállapítani, amilyen összeget az átengedett területért kértek
— A közellátást továbbra is biztosítjuk, legyen mindenki türelemmel és kitartással; csak azok fognak ható sági ellátásban részesülni, akik arra tényleg rászorulnak. Az ellátatlanokról való gondoskodás költségeit azonban viselnie kell a vagyonos osztálynak is. Örömmel közlöm, hogy ebben az esztendőben szabaddá fogjuk tenni a gabonaforgalmat.
— Mint miniszter csak addig maradok a kabinet tagja, amig annak elvei egyeznek az enyérnekkel. Magyarország kispolgárai és polgári társadalma van hivatva kormányozni, a felforgató törekvéseknek nincs többé talajuk és a bolsevizmus sem fog többé reánk szakadni.
Beszéde végén arra kérte választóit, hogy tartsanak ki továbbra is politikája mellett.
Csonka Magyarország - nem ország, Egész Magyarország: mennyország /
A mezőgazdasági szakoktatás nagyszabású reformja.
Legközelebb részletes Indítvány kerlll a nemzetgyűlés, elé.
Budapest, március 17.
(Fővárosi tudósítónktól.) Szakemberek és politikusok egyaránt tisztában vannak azzal, hogy a fóldbirtokreform csonka marad és nem hozza meg a kivánt eredményt, ha azt ki nem egészítik a mezőgazdasági szakoktatás reformjával és különösen ha nem gondoskodnak arról, hogy "a népnek most földhöz jutó rétege kellő hozzáértéssel lásson munkához. Nemzeti talpraállásunk legfőbb érdekei fűződnek ahoz, hogy a mezőgazdaságban uz eddiginél intenzivebb és szakszerűbb munka folyjék, mert az ország, mely most már úgyszólván tisztán merőgazdasági termelésére lesz ráutalva, csak ugy kaphat uj erőre, ha a kínálkozó lehetőségek és energiák nem pazarlód-nok cl. Bizonyos, hogy cl kell következnie o gazdasági szakoktatás reformjának az egész vonalon, n legalsóbb elemi oktatástól o legmagasabb kiképzésig. Ennek a nagyvonalú tervnek a kiinduló pontja az az indítvány, mely alkalmasint már a jövő héten a nemzetgyűlés elé kerül.
Gróf Széchenyi Viktor már a birtokpolitikai vita alkalmával felhívta a kormány figyelmét arra, hogy a törvény végrehajtásával kapcsolatban meg kell szervezni a nép gazdasági tanítását is, hogy az uj tulajdonosok jobban kihasználhassák a földet, mert különben az egész reform csődbe fullad. Már okkor nagyatádi Szabó István főldmivelés-ügyi miniszter rokonszenvvel fogadta eil a gondolatot és megígérte, hogy megtesz mindent, ami a nép t«\'daségi kiművelését szolgálhatja. Most ujabban aztán o kisgazdapárt egy része elhatározta, hogy ebben a kérdésben határozott indítvánnyal fognak fordulni a ncmietgyűlés/iez és az- indítványt gróf Széchenyi Viktor fogj* beterjeszteni. Az indítvány egy kiváló részletes javaslaton olapszik, amelyet Buday Barna, a nagytekintélyű gazdasági szakíró dolgozott ki és amelyet módunkban Van n következőkben ismertetni:
A javaslat abból indul ki, hogy mindenekelőtt törvénnyel kell rendezni a gazdasági szakoktatást, mert most csak miniszteri rendeletek vannak és azokat gyakran végre sem hajtják.
A javaslat szerint elsősorban arra kell törekedni, hogy minden nugy.ybb faluban az ismétlő iskolát gazdasági iskolává kell átalakítani és pedig külön szaktanítóval és megfelelő gyakorlati tcrólettel, melyet most a bir-tokreformmal kapcsolatban mir.\'dcnütt ki lehet hasítani. Így a gyermek már magában a faluban megtalálja a lehetőséget aria, hogy a szükséges ismereteket elsajátítsa. Kívánatos, hogy ezek a gazdasági iskolák mindennapos tanfolyamok legyenek, eltérően a mostani ismétlő iskoláktól, melyek tudvalevően csak ünnepnapon tartanak előadást.
De ugyancsak reformálni kell a főld-mivesiskolákat is. Eddig az volt a szabály, hogy ezekbe az iskolákba már elemi iskolai végzettség is képesített fölvételre, de csak a tizenhatodik életév betöltése után. így aaán a tanulóra nézve a közbeeső idő teljességgel elveszett, sőt a fiu ez alatt nz idő alatt még felejtett is abból, amit az elemi iskolában megtanult és ezt azután a földmivesiskolának pótolnia kellett. Ezért kcvt?s idő maradt a szakszerű öktotásre. A mostani terv az, hogy kisgazdaképzö iskolákat állítanak fel négy év-
folyammal, amelyek ^\'<özül kettő előkészítő, kettő rendes tanfolyam. .
Épp oly fontos azonban a felnőttek ok-\' tatása is, illetve azoké, akik mór nem mehetnek iskolábp. A földreform kapcsán ugyanis ezernyi apró parcellabirtok les* és ezeknek a tulajdonosait is irányítani és ellenőrizni kell. Erre a célra szolgálnak majd a gazdasági szakoktatók, akiknek hivatása lesz kimenni a helyszínére és ott adni tanácsol, felvilágosítást a gazdáknak. Miután így a nyári munka alatt megbarátkoztak a néppel, télen tanfolyamokat fognak rendezni a nagyobb községekben és ezen a szükséges elméleti tudnivalókat ismertelik meg a néppel.
Az említett indítvány arra is súlyt he lyez, hogy az egyes községekben azúrra alkalmas kisgazdák gazdaságai a szaktanárok ellenőrzésével kis mintngazdaságokká alakuljanak át.
Az indítványozandó reformnak ezek a lényegesebb rendelkezései és az indítványozók meggyőződése szerint a földmivelésügyi miniszter maradandó emléket emel magának azzal, ha a célszerű gazdasági szakoktatásnak másfél évtized óta sürgetett reformját megoldja.
Itt van az Élet,
körülöltünk bomladozik a természet. A tavasz szokatlanul hevesen ontja a nap hevél-Az életnek nedve buzogón ömlik fel a fák. ban "s már imitt-amott könnyezik a szőlővenyige. Az ibolyobokrok buján ontják már az illatos virágot s mintha az idén nem volnának olyan szerények, versengve doznak virágba a gyenge szárak. Itt van már József napja is, amikor a sürgönydrótokon feltünedeznek a fecskék. Nemsokára megélénkül az alföldi nádas, a Tisza fűzes partja ... A Kunság falvainak kéménye visszakapja vándor gazdáján s a vén gólya viszontiáttára felhangzik a falvak leányainak ajkáról a hagyományos babona: „Gólyát látok, szellői mosok." A városok petyhüdt-ségébe bekiabál n földekről az Élet s csalogatja magához az embereket. A polgár mélyen belchasit a göröngyös főidbe, szórja n barázdákba n magot. A napos oldalak gyalogjáróin csöpp babákat tologatnak az anyák s a kocsik egymást kerülgetve dicsekszenek a puha párnál: apróságaival. A hajnali órák csípős levegőjét kntonadalok kavarjál, össze s mes-sie betrombitál a zsalus ablakokon a kürt szava. Itt van a nagy ébredés 1... Itt van az uj élet, itt von a iegrcménycscbb nuigyar tav.Hszf amelytől csodálatosat v<Jr minden dobogó sriv. Ez kell nekünk l A/, élet ... a magyar élet. A luvasz melege. A magyar lelkek reménysége, a magyar karok munkábaállása. Tavaszi Ho*d meg nekünk reménységünket I —
— Hegedűs György Kecakemúten.
Dr. Hegedűs György, lapunk főszerkesztője, nemzetgyűlési képviselő folyó hó 16 ón Kecskeméten járt, hová az ébredő magyarok hívták meg gyűlésükre. Hegedűs György volt a gyűlés egyik szónoka s gyújtó beszédével, amelyben különösen a magyar irredentizmus tüzét élesztette, hihetetlen hatást ért el. "
— Nagykanizsa nem kap egyenes-ndó felszámoló bizottságot. A pénzügyi reformok sikeres végrehajtására a mult évben hozott egyik pénzügyi törvény — u
1921. március 17.
vármegyék székhelyén egyenesadó felszámoló bizoltságok felállítását rendelte cl. A tőrvény értelmében a zalarnegyci egyenesadó felszámoló bízottság székhelye tehát Zalaegerszeg lett. Ezt azonban a város vezetősége Nagykanizsa- város adózó polgáraira nagyon is hátrányosnak tartotta és kérelemmel fordult a pénzügyminiszterhez, hogy Nagykanizsa város és kerületéhez tartozó adófizető polgárok részére Nagykanizsán külön egyenesadó felszámoló bizottságot állítson fel. A város polgármestere a kérvényben felsorolta azokat a nehézségeket, amelyek az adózókra nehezednek az önálló felszámoló bizottság hjján és hangoztatta azokat az érdekeket, amelyeket az adókivetőknek szemmel kell tartani, de amelyet csak a helyi viszonyokkal alapo-san ismerős adókivető tarthat csak szemmel. A kérelmet azonban a pénzügyminiszter elutasította. Ma érkezett meg a város polgármesteréhez a zalaegerszegi pénzügyigazgatóság átirata, melyben közli, h$gy a miniszter az egyenesadó felszámoló bízottság felállítására tett felterjesztést elutasította, amennyiben azt törvényes felhatalmazás ^ hiányában nem teljesíthető és ilyen bízottság alakítása csakis a pénzügyigazgatóság székhelyén és itt is kizárólag csak egy engedélyezhető. Az elutasíts leirattal azonban egyidöben a pénzügyminiszter elrendelte egy Nagykanizsán felállítandó jővedelmiadó felszámoló bizottság alakítását.
— A székely gyermekek humora.
Hogy a magyar érzés minden botozás és po-fozás dacára sem vész ki a magyar gyermekek lelkéből, arra igen jellemző az a kis nóta, amivel a magyar gyermekek szórakoznak. A nóta szövege ez:
„Szetreaszka unguru Szép állat a kenguru, Mily ostoba mánia — Hogy Arad — Románia."
Még jellemzőbb a kővetkező tréfás kérdés:
— Mit kapnak az oláhok a magyaroktól ?
Csík megyéből — egy csikót.
Háromszékből — három széket.
Fogarasból — egy fogast.
Nagyszebenből szebben mennek ki, mint
ahogy bejöttek.
Perecből — a lyukat.
Erdély — térképét.
Bcsszarábia közepét.
— Háromszúztnilló a tisztviselők fizetésrendezésérc. A „Magyarság" tegnapi számában a kővetkezőket írja: Szerdán este mind a kereszténypárt, mind a kisgazdapárt értekezletet tartott, amelyen a kormányzat Időszerű kérdéseivel foglalkőztak. A kereszténypárt értekezletének kimagasló mozzanata volt Hegedűs Lóránt pénzügyminiszternek a tisztviselői fizetések rendezésérc vonatkozóan tett nyilatkozata, amely örvendetes megelégedést keltett. A pénzügyminiszter méltányolva az Andrássy-párt részéről történt kezdeményezést: háromszázmilliós segítséget nyújtott a köztisztviselőknek, amely összeg bárom részre osztva a kővetkező hónapok alatt^mcgkétszerezi a tisztviselők eddigi járandóságait.
— Cserkészet. Beköszöntött a tavasz s vele elérkezett a cserkészet ideje. A helybeli kath. főgimnáziumi lelkes kis cserkészcsapata a téli napok csendes otthoni munkája után a nagyközönség előtt is be akarja magát mutatni. Valószínűleg április 4-én egy szabadban való táborozás keretében ünnepélyes fogadalomtétclt rendez, melyen a kőzőn-
ZALAI KÖZLÖNY S__
séget cserkészjátékokkal és mutatványokkal kívánja szórakoztatni. Tábori konyha is lesz, " ahol a közönség részérc ebédet is szolgálnak. Azonban a fiuk nem csak tervezgetnek, hanem cselekszenek is. Már három kirándulást rendezett a jókedvű kis csapat. Első alkalommal a „Romlottvárhoz" mentek ki. Komoly munka folyik a táborban, most szervezik, át a csapatot a nyári nagy táborozás részére, mivel a VIII. osztályos fiuk kiválnak a csapat kötelékéből s uj erőknek adják át a vezetést. Nyárra 4 heti táborozást tervez a csapat, melyből 2 hetet a Balatonon, 2 tőt pedig Bakonyban kíván tölteni. Cs khogy ez még tervezgetés, a közönség fogja eldönteni, hogy cz valóra válhatik-e. Mi azt hisz-szűk, hogy Nagykanizsa lakossága április 4-én rendezendő ünnepélyen áldozatkéségével azon lesz, hogy a lelkesedő ifjak nyári 4 heti táborozásukat megtarthassák.
— Az ingóvagyoaváltsrfg élőké ssltése. A pénzügyminiszter a vagyonvált-ságról szóló második tőrvényjavaslatában fogja tudvalevőleg szabályozni az árukészleteknek, az ipari üzemek anyag- és áruraktárainak, valamint a mezőgazdasági és erdőgazdasági üzemek fundus ínstruktusának vagyonváltságát. E váltság elökészitése gyanánt most a pénzügyminiszteri rendelet elren-deli az ipari és kereskedelmi vállalatok, üzletek és Ozemek anyag- és áruraktárainak, továbbá a mező- és előgazdasági üzemek fundus ínstruktusának hatósági összeírását folyó évi április 1-én mutatkozó állaguk szerint. Az összeírás április hó 1-től április hó 30-ig tart. A rendelet szerint az összeirási ív adatai helyességének és valódiságának ellenőrzése tárgyában közigazgatási intézkedések egyelőre nem eszközölhetők, czii ányban majd a vagyon-váltság kivetése során történik intézkedés. A rendelethez mellékelt hirdetmény részletesen szabályozzu az összeírás mil^éntjét.
(x) Herczeg Ferencz képes irodalmi folyóiratának, az Uj Időknek hatodik száma Horczeg Ferenctől, Bársony Istvántól és Hevesi Józseftől közöl elbeszélést, Sztrókay Kálmán az Einstein elméletét ismerteti vonzóan és népszerűen, Lőrinczy György pedig a Pósa asztalról szóló kedves feljegyzései során ez alkalommal Dankó Pistáról emlékezik meg. Verset Nil és Vértessy Gyula irt ebbe a számba, amely szá mos aktuális kép, cikk, fejléc mellett beszámol az Uj Idők novella-pályázatának eredményeiről is. Az Uj Idők folytatólagosan közli Surányi Miklós érdekes, mély és finom regényét, a Mestert és a Cinege II. című vidám detektívhistóriát. Előfizetési áru negyedévre 00 korona. Mutatványszámot kivánutra ingyen küld a kiadóhivatal, Budapest VI., Andrássy.ut 16.
(z) Dr. K8uly fogorvos két hét szabadságra elutazott.
(x) Elveszett tegnap d. e. 9 óra után
a Hunyadi utcai saroktól a Főúton a Makovicky cukrászdáig egy pár arany fülbevaló. Becsületes megtaláló kéretik, miután az illetőnek be\'-cses emléke, 500 korona jutalom ellenében adja le a kiadóhivatalba.
Kisebb méhes eladó. Bővebbet dr. Merk>i Belus József gyógyszertárában. : J33s (z) Peiirl White oz amerikai filmszépség szereplésével bemutatásra ke. ül az Urániában a legnagyobb szabású amerikai „Pathe" kalandorfilm a „Fehérfogu álarc". Az első rés* címe: „A halál szigete". Jegyekről ajánlatos nzonnai gondoskodni.
„Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni őrök igazságban. Hiszek Magyarország feltámadásában Ámen."
ÍDéhészet
A méhcsalád.
(A méhek ismertetése rövid kivonatban kezdők részére.)
A nagyszámban együtt élő, együtt munkálkodó és szigorú rendet tartó méheket méhcsaládnak nevezzük.
Minden méhcsaládban egy anya méh vagy királyné, 10—100 ezer munkásméh és rajzás idején J—2 ezer here van.
A méh teste 3 főrészből áll: u. m. fej, tor és potrohbói. A fej két oldalán van a két összetett vagy recés szem, melynek mindegyike mintegy 3500 apró hatszögletes récéből áll. A fej felső részén van a gömbölyded 3 pontszem, valószínű, hogy a pontszernek a közeli a két nagyszem a távol látásra szolgál. A homlok részen a szemek között van S két csáp, melyek a hallás éa tappíntás szervéül szolgálnak. A fej alsó részén van a száj. A toron vannak elhelyezve az összes végtagok: u. m. a két pár szárny és három pár külöm-bőző nagyságú láb. A munkásméh 3-ik pár lábán sürü szŐrözettel körülvett mélyedés van, melyet gyűjtő kosárnak neveznek, ebbe rakja a virágport és viszi haza.
A potroh az anya és dolgozó méheknél 6, a herénél 7 gyűrűből áll. A végső négy hasoldali gyűrűn 2—2 tojásalaku világos foltocska vehető észre cz a\' viaszolvasztó, ezen izzadják ki a méhek a viaszt. Az anya és dolgozóméh potroh végében van a fulánk, mely szúrás alkalmával a méh testéből kiszakad és a méh elpusztul. Az anya fulánkját rendesen csak vetély társnője ellen használja, a pete rakásnál mindig azzal irányítja. A potrohban van a mézhólyag is.
A méhcsalád lelke ifi fentartója az onya, ő gondoskodik a család fennmaradásáról, Világos színéről, jóval nagyobb potrohá-járól és hosszabb sárgaszínű lábairól könnyen felismerhető. A kaptárt vagy kast csak rajzás idején hagyja el máskor soha, táplálékát a kaptárban készen találja, legtöbbnyirc a munkásméhek etetik. Ha az anya elhal, a munkásméhek száma napról-napra kevesebb lesz, a család kipusztul.
Az anyák rendesen rajzáskor ujulnak, ekkor a méhek egyes lépek szélein vagy alján anyabölcsőkct építenek, melyekbe az anya egy-egy petét rak. A dolgozók a bölcsőt tovább építik, mely lecsüngő makkhoz hasonló lesz.
A pete első nap függőlegesen áll, 2-ik nap oldalt hajlik,_ 3-ik nap a sejt fenekén fekszik és kikel a pici álca.
Kifejlődéséhez 17 nap szükséges. 3 napig pete, 6 napig álca, 8 napig báb. A fiatal anya kikelése után 2—3 napra párosodik kint a szabadban, egész életére csak egyszer, rá 2—3 napra megkezdi a fiasitást. Ha bármi ok miatt nem termékenyül meg 5—6 hét múlva ebbeli hajlandósága megszűnik és here petéket tojik, 3—4 évig is cl él. Folytatom. __Erdély.
(x) Méhészeti eszközök, ksptácak, kaptár vasalások, keretiéc, távkapocs, szegek-műlép, mézpergetőgépok stb. olcsón beszerez, hotők, méhviaszt műlép öntéséro elfogadok. Méhviaszkot veszekI Szabó Antal méhész, kereskedésében.
CsclédleAny felvételik Fő ut 23., emelet, lépcsővel szemben.
ÍALAIKOZLÖNY
1921. március 18.
A korona Zürichben.
Hudapesl. mire. 17. Zürichtöl jelentik: A magyar korona álljísa ma: (záráskor) 1*42\'/„ osztrák korona: 1"36V.. »* ositrák bélyegzett bankjegyé pedig —"90 szantim.
TŐZSDE.
Bu<Up*at, miit. 17.
VilatapUe: N«po!««o 10)6, Font 1470, Uv» —, DclUr 049. füncU tünk 1620. Uq®y«l tnirká 40, Márka 024. l.u» I4S6. Osxt/ik 92. Rubel ltó. L«4 60v, Sxokol 616, Svájci fiánk 04C0, Koronadinir 810, Fiánk-dltúrOlO, lUIIand forint —, B4<«i kifixetéí--.
Ertókok: Ma*yar Hitel 1770, 0»«trik Hitel 790, Haxal —, J«lxik>t —, L«ximitoU —, KerMkcdelxul
liank--, Migyar-OUi(--, Beocsini 5500. Drasche
4100, Altaláooi ixín--, Stisivárí 3M0, Salgitaíjúni
6300, Urikányl 4700, Rlnu--, Schlick ÍU5, Guttmann
--, Katid--, Danica--, Klotild 4000, Magyar
Cakó:--, A«Uia 7050, Atlaalika 4WOO, Királysor--,
Honyik-Agrú 1000, Liplák —, Phibus 1035. Vasmegyei ViBamot--, GixeUa 1150. Kookordia 2Ő76.
20 év óta fennálló, jól bevezetett
szállítási üzlet
teljes felszereléssé és 2 pír lóval betegséf miatt, esetleg házzal együtt azonnal eladó. Bővebbet Kirily-u. 17. |
M\' Józamatu fehér asztali ~W
ujbor literen kint 36 és 40 K
Elsőrendű papirhéju dió 1 kgr. 40 K Kapható: BRUNCSICS jANOS
iüsxer kereskedőn cl, Jőxtcffőherceg-ut 24. az. Ugyanott szappanfőzéshez 130%-os lugkő kilogrammonkínt 75 kor.-ért kapható. . K,t
rendölje m8g telefonon a
ZALAI KÖZLÖNY-.
Dunántul legrégibb újságját, a keresztényság szószólóját, ss Megjelenik hétfő és Onncp utáni nap kivételével naponta korán reggel n legfrissebb hírekkel, eredeti fővárosi telefon-tudósítással. Előfizetési ára az összes vidéki lapokénál olcsóbb; helyben, reggel házhoz hordva, vidékre postai szétküldéssel egy hóra OU K Egyes aziím Arn 2 korona
« Telefon 78. azám x
Eladó házak.
A város különbSző részén kisebb-nagyobb házak beköllözhetó lakással — Üzletházak ugy helyben, mlr.t vidéken. — Mindennemű Ingatlanok és üzletek közvetítését a legelőnyösebben eszközli:
Szántó Vilmss L"0s£j;°<orr"Iml
Nagykanizsa, Eölvőstér 29. Telefon 322. Elsőrendű bikavér vörös pogányvári
Jijbor3 K
Kapható Brun\'csic. József füszer-clkkek kercske
csemege- cs katona désében Sugár-ut 53
szám alatt.
Beznlcza Jóx.tsf mint fírj, Szetlcr János c; ueje Takács Mária szülők, valamint IfJ. Szctlcr Jáaoa mint testvér fájdalomtól megtűrt szívvel tud.Mják, hogy felejthetetlen neje, jó\'leányuk, illetve testvér
szül, Szctlcr Mária
f. hó 13 án élete 44 ik évébon n halotti szentségek ájtatos felvétele után Fehérvár-csurgón az Úrban csendesen elhunyt.
Origó halottunk holt tetemét Nagykanizsára szállíttatván, r hó I8án délután 5 ómkor fogjuk a róm. kath temető halottas házából örök nyugalomra helyeztetni.
M engesztelő s7.cn1rniscAM07.nt n megboldogult lelki üdvéirt f. hó 92-én délolött 9 órakor fog n Szent Ferencfend plébánia templomában a Mindenhatónak bomutattatni. Nagykanizsa, 1921 március 17.
Áldás és béke poraira I
XXXXXXXXXXXXXXXXX
URANIA mozgókép palota 8
Rozgonyl-gtca i — Tctefonmám Z39. Jg
Péntek, szombat és vasárnap
Amartkal Potho-fllm !
X
Fehérfogu álarc ü
I. része 1 „A halál szigete." K
8 fclvotűsteo. A
VaUr- ünnepnapokon .\'{, 5, »/,7 ét 8 árakor. SC El&dáttk k«zd«t« köxtwpoo 8 ét S őrakor.
xxxxxxxxxxxxxxxxx
Értesítés.
ralhlvoaa ax érfi.klöaík aalv.a flfyalmit, 1»oí>r — Vadvazd HCJüáa í.lytin - »U-
t.riu.->H.n
a gyermekié nyképfelvételek megkezdődtek.
Jól fűtött terem biztosítva!
Halász Sándor
UZSR) ula, rlldi Ukicx munka I
Fa-szakmában
teljesen jártas, szakképzett, keresztény
tisztviselő
felvétetik. Zalavármagyei Szövetali Áruforgalmi
..........(Bazárépület)
VILÁG
Nagymozgó színház Sxarvai-xzálloda, =
Csütörtökén és pénteken
THEA
^ olasz művésznő felléptével
| Fracassa & s kapitány |
Úr történelmi dráma* 4 felvonásban. . ff \'
6 EW.d«ok kcíjcte hJtkujiMp <í i-. R .\'rj.u! & Cf V.ÚÍ-Í. Cnuv^p.v, 2, t.. \'/,? (< » úr.lor (g
QQÍ2QQQQQQG&&QQQQQ
DOOODODODOaOOOOOOOOQaGODÓEDO
ZALAI ÉS fiTABMATI
Konyvnyotnda — Könyvkötészet - Vonalzóintézet.
117.
Művek, folyóiratok, meghívók, eljegyzési- és esketési kártyák, névjegyek, számlák, üzleli nyomtatványok, falragaszok, röplapok stb. e szakba vágó munkák legizlcsesebb kivitelben készülnek. Szépirodalmi müvek és iskolai könyvek kötése, aranyozás, üzleti könyvek csinos és gyors kivitelben állíttatnak eló.
78.
Nyomatott
NAGYKANIZSA, Fő-ut 13. --g-g^-ggggggggggpöaDöpeaooBoooa
. bmtulaidonosok : Zalai & Gyarmati könyvnyomdájában. ------
60 Ik évfolyam
Nagykanizsa, 1921. március 17. Csütörtök
62. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
Ss«rkM>tfo{g és kUdóhlvatiil: Fő nt 13. ax. Intctuibcn-telefon 78.
Megjolonlk mindig kora reggel
KÓSZBRKKSZTÓ: Dr. HEOEDÜS OYŐROY
n.mnljj. Mp.li.M
ÍSLBLŐaaüRKESZrÓ: BODROOKÓZY ZOLTÁN
"ilTi ÍÍIm
BKUioti.t árak: figíií ívr. Jfio K. HUv.t 180 K. ,Y«gy*J-évi. 90 K. Egy hír. 30 K. Egy.. ima ár. 2 K
Nacionalizmus — antiszemitizmus.
Az internacionalisták hiábavaló világba kiáltásai, a kommunisták országunkat tönkretevő kiábrándítása után nyílt kérdés előttünk, hogy az utópisták, fantaszták, világbolonditók kozmapolita törekvései hová vezetnek, illstvc elér-hetők-e ? A magyarságnak ezt tudnia kell és tudja is. A nemzet — a keresztény magyar\'társadalom — nem felejti el a kommunistáktól, a szociáldemokratáktól, a zsidó-szabadkőmüvesektöl kapott életveszélyes sebeket. Torkig van a népek összeölelkezhet hirdető — d© ennek hátamögött egy faj érvényesülését, boldogulását, imperialista világhatalomra törekvését szolgáló — internacionalizmussal.
A magyar nép tudja, hogy ütött az órája és hogy itt az ideje a nacionalista alapon való szervezkedésnek, újjászületésnek. Tudja és érzi, — aki ma magyarnak vallja magát — hogy a Jászai és társai által annyiszor megcsúfolt magyar sovinizmus, magyar nacionalizmus, nem idejét multa jelszó, hanem történelmi szükség, melynek figyelmen kivül hagyása nélkül, az uj, boldogabb keresztény Magyarországot felépíteni nem tudiuk.
Nem elvakultság, nem a zsidó-szabadkőműves ellentábor által hangoztatott .kurzus-jelszó" ez, — mely nélkül, a szerintük nagyon is gyenge pilléreken |nyugvó keresztény nemzeti politikát folytató párt — elvesztené iába alól a talajt — hanem szükségszerű következménye annak a f.lédre-désnek, mely hála Istennek bekövetkezett s amely felébredés után a má-konyos álmot örökre kitörölte szeméből a magyar nemzet-
„Nacionalizmus, izzó hazafiság", ez a jelszavunk. A magyarosságnak, a magyar nemzeti érzésnek kelt lüktetni minden magyar vérében. Nacionalizmusunkon keresztül vezessen minden ut célunk eléréséhez, bs itt az a pont, amelyik fáj az ellentábornak, amelynek hangoztatására felszisszen a zsidóság, amiért mi fajmagyarok, nacionalizmusban, jelszavakban tobzódó, a haladást, liberális gondolkozást, szociális szükséget megtagadó nemzet vagyunk.
A zsidóság ilyeneket vág a szc műnkbe, ezzel a hazug köntörfalazással akar egyre növekedő táborunk közé konkolyt hinteni. Handabandázik, hogy valahogy gáncsot vethessen a nemzeti öntudat, a nacionalizmus felébredé-
sének, kiérésének, kiteljesedésének, mely ha idáig eljut, akkor örökre befellegzett a magyarországi zsidóuralomnak.
A nacionalizmus diadalra jutásától, az öntudatos magyar nemzeti ér-
zés kikristályosodásától fél a zsidóság, mert a nacionalizmus és antiszemitizmus rokonfogalmak és a nacionalizmus mindenütt ellenlábasa a szemitizmusnak.
(ugy)
A földbirtokreform végrehajtásának akadályai.
Sokorópátkai Szabó interpellál nagyatádi Szabóhoz. — A földmi-velésilgyi miniszter válasza, — A földbirtokrefermot legsürgősebben v keresztül viszik.
Budapest,
március 18. A nemzetgyűlés ülésének napirendjén a hadiváltságról szóló javaslat szerepelt. A vita során a pénzügyminiszter kijelentette, hogy a hadiváltságból befolyt összeget kész a hadirokkantak javára fordítani
A javaslat elfogadása után rátér a Ház a francia állampolgárokkal szemben fennálló a trianoni békeszerződés 31. cikke alá cső magyar tartozások rendezése tárgyában a francia köztársasággal 1921. január 31-én Parisban kötött egyezmény becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalására.
Hegedűs pénzügyminiszter a kormány nevében nyilatkozatot tett, amelynek lényege az, hogy tartozásainkat 1921. junius l-ig a francia állampolgárokkal szemben rendeznünk kell, mert ha nem rendezzük, sokkal szigorúbb retorziók következnek.
Szádeczky Lajos: 1914-ben az Iparművészeti Muzcum nagy kiállítást rendezett, a honnan nagyon s«k millió korona értékű szőnyeg került ki Párisb*. A francia kormány ezt valószínűleg zár alá vette. A szőnyegek sorsáról felvilágosítást kér a minisztertől.
Hegedűs pénzügyminiszter kijelenti, hogy a ministtcrtanács még júniusban foglalkozott ezzel a kérdésael és a dolog a legjobb uton halad, hogy a szőnyegeket visszakapjuk.
A törvényjavaslatot ezután általában és részleteiben elfogadták.
Következett ezután ax 1910/21. költségvetési év első három hónapjában viselendő közterhekről és állami kiadásokról szóló törvényjavaslat tárgyalása.
Iklódi-Szabó beszéde után Henczer István foglalkozott n tisztviselők \'nehéz helyzetével. A kisgazdapárt — úgymond — méltányos és a javaslatot elfogadja, de elvárja a tisztviselőktől, hogy pontosan bejárjanak hivatalaikba.
• Sándor Pál kijelenti, hogy a pénzügyminiszter működésében mindent lát csak takarékosságot nem. Nálunk tékozlás folyik az •rsxágban. A javaslatot egyébként elfogadja.
Napirendi vita után áttérnek sokorópátkai Szabó Utván interpellációjára.
Az országban — úgymond — a föld-müvesszegények lelke még mindig forradalmi hangulatban van, mert nem hajtják végre a
földbirtokrefarmot. Nem lehet a nép égető fájdalmát enyhiteni bcrlet földekkel. A népnek vágya az, hogy legyen egy darabka földje, amelyen dolgozhat. Ha tőrvényt hozunk és nem hajtják végre — elpusztulunk.
A következő interpellációt terjeszti a földmüvelésügyi miniszterhez:
— Van-e tudomása arról, hogy az 1920. évi XXIX. tőrvénycikk végrehajtása nemcsak a közigazgatási hatóságok eljárásán múlik, hanem sok helyen a birtok tulmagas ára teszi azt lehetetlenné.
— Hajlandó-e a miniszter a nemzetgyűlés elé kiegészítő tőrvényjavaslatot terjeszteni, amely kimondaná, hogy a házhelyek vételára nem lehet holdanként több a most szokásos évi bér húszszorosánál. Az évi bér törlesztése 10 éyro engedélyeztessék és a vételár és a kamat gabonaváltságban állapíttassák meg.
— Van-e tudomása a miniszternek arról, hogy a törvény intencióit és rendelke-7éscit egyesek kijátszik s van-e tudomása arról, hogy egyes birtokosok a 20 évi bérletből egyes szegény bérlőket kizárnák.
Nagyatádi Szabó István válaszában kijelentette, hogy a földbirtokosok moguk ia rosszul járnak a magas árakkal. A főid árát egy egyszakaszos tőrvénnyel kellene meghatározni.
A mult héten a főispánok éa az alispánok, a mjnisiterelnök, a belügyminiszter és Ő maga egy értekezleten megállapodásra jutottak, hogy a Jöldrejorm vcgreho/lásál ketesi-tűhiszik a legsürgősebben. A kisbérleteket illetőleg mindent el fog követni, hogy tényleg hozzá is jussanak az igénylők.
Egy ujabb rendeletet fog kiadni azakra a kishaszonbérletckre vanatkozálag, amelyek csak 1921 4v végéig voltak meghosszabbíthatók és az ujabb rendelet 1922 végéig hosszabbítja meg a kishaszonbórleteket.
A váloszt elfogadják, exxel ax ülés véget ér.
Ravasz László pUsp&k-j elolt.
Budapest, márc. 18. Ax elhunyt Petri püspök helyére Ravasz Lászlót hívták meg budapesti lelkésznek, aki ezzel a meghívással püspök-jelölt is.
Ravasz elfogadta a püspöki jelölést.
ZALAI KÓZLUNY
1921. március 19.
Kronstadt elesett árulás miatt.
A felkelők Finnoraságba menekültek.
London, márc. 18- A rigai orosz szovjet-delegáció szikratáviratot kapott Csicserin tői azzal a hírrel, hogy a bolsevista- csapatok tegnap reggel elfoglalták Kronstadtot. Valószínűleg árulás juttatta a várost n bolsevisták kezére.
Helsingfors, márc. II. Kronstadt tegnap este, miután nem tudott ellenállni a bolsevikok támadásának, megadta magát.
A bolsevikok nr. ostromot a hajnali órákban kezdték meg megsemmisítő ágyútűzzel és miután lerombolták a IV, V. és VI. számú. erődöket, kétfelől indultak gyalogsági támadásra. Az egyik csapat Ofanienbalm felől a jégen át, a kinaiak pedig Sislerbeck irányában. Ezek a csapatok behatoltak a lerombolt erődökbe és onnan a városba, ahol pedig észre sem vett kommunista csapatok csatlakoztak hozzájuk.
A felkelők hajó n a Finnoiszágban IfvS Te/tokiba menekültek, de visszavonulásuk előtt légberöpltették a „Petr.pavlov.zk" és „Sebai-lopol" nevű hadihajókat.
Kozlovszki tábornok, a felkelők veiére síintén Teriokiba menekült. A menekültek elbeszélése szerint n bubikért oz élelmiszer és munició hiánya okozta.
A kisgazdák jelöltje a közélelmezési tárcára.
Budapest, márc. 18. Értesülésünk szerint a kisgazdapártnak o közélelmezési tárcára Mauer János, a földmivelésügyi államtitkár a
J , nki «* Fricdrich-kor mónybím rövid ideig már volt közélelmeiési miniszter.
Tárgyalják a Návay-fivérek gyilkosainak bilnügyét.
Szeged, március 17. Tegnap kwdték tárgyalni a .halálvonal- terroristáinak is o Nsvay-fivérek gyilkosainak a bilnügyét.
A fővádlóit anocskai Tóth Béla, dr. Sebestyén és Sngel Lajos terroiisták. A vádlottak négy padot tünetiek meg.
Elsőnek onocskai Tóth Bélát hallgatták ki.
Mayr kancellár londoni tárgyalásainak eredménye.
Bécs, márc. 18. Mayr dr. kancellár ma elutazott Londonból és egy napos tartózkodásra Párisba megy.
A londoni tárgyalások eredményéről itteni megbízható forrásból arról értesülünk, hogy a legfelsőbb tanács megígérte az osztrák
kiküldötteknek, hogy lét héten belül közölni fogja mekkora kölcsönre száinilhnt Ausztria. Egyelőre a legfelsőbb tanács lemondott az eddig nyújtott élelmezési kölcsönök, valamint az okkupációs kölcsönök visszafizetéséről és egyúttal a soint-germaini békeszerződésben az antant számára.föntartott jogról, amely a jóvátétel céljaira lefoglalandó állami bevételekre vonatk.zik.
Ilyen formán Ausztriát abba a helyzetbe akarják hozni, hogy önmaga vegyen föl kölcsönöket és gondoskodjék ezek biztosításáról. A kölcsönök fölvételét a szövetséges hatalmak és a népszövetségi tanács támogatásával hajtanák végre.
Az angol bankok ezt a megoldást elfogadhatónak ismerték el.
Ausztria ezenfölül Ígéretet kapott megfelelő mennyiségű szén szállítására is.
Drumtnond, a népszövetség tanácsának főtitkára a tárgyalások alatt Londonban j tartózkodott.
A kisgyakorlótér kibővítése.
A katonaság kérése. — A város felaiánl alt 36 holdnyi területet. — A katonaság ragaszkodik a kisgyakorlótér kibővítéséhez. — A sportpálya lebontása. A vezetőség nyilatkozata. — Ujváry Géza védel-
mezi a gazdák érdekeit.
Két nap ótn fontos tárgyalások folynak a város és a katonaság részéről. Megírtuk annak idején, hogy a katonaság kérte a várostól a kisgyakorlótér kibővítését. A nevezett gyakorlótér a herceg tulojdona, azonban a város bérbevette. Viszont a város bérbe adta a katonaságnak gyakorlótér céljaira.
A katonaság szűknek találta a területet s kérte, hogy a környező földekből 16 holdnyi területtel bövitse ki. A katonaság kérését azzol is indokolja, hogy a bérletében levő területen a sportegylet egy tekintélyes terülttel lefoglalt sportpálya céljaira\'.
Az ügyben hosszas tanácskozás indult meg, amelyben a katonaság részéről részt vettek Bobest Mátyás olezrcdes és a honvédelmi minisztérium megbízottja. A város részéről Prack István polgármester-helyettes, Király Sándor műszaki tanácsos, Újvárt/ Géza képviselő, Králky István városi főjegyző és Bogenrieder Frigyes, mint a sportegylet elnöke s még mások.
A város hajlandóságot mutatott, hogy a katonaság részére megfelelő gyakorlóteret biztosítson, azonban városfejlődési Szempontból s a kisgyakorlóterct környező földek drágaságára való tekintettel olyan ajánlatot tett, hogy a katonai reáliskola mellett lévő, sánci bérlethez tartozó földekből hajlandó 36 holdat átengedni gyakorlótér céljaira.
Ebbe az ojánlntba azonban a katonaság megbízottai nem mentek bele, mert távol fekvőnek találtak a területet s szigorúan ragaszkodtak a katonarét kibővítéséhez s a sport• egyletnek onnan való eltávolításához. Ez utóbbit azzal indokolják, hogy a sportegylet a katonaság engedelme nélkül, sőt annak tiltakozása ellenére épitette fel n pályát s szakitolt ki egy lényeges terűletet a gyakorlótérből.
A sportegylet vezetősége nagy lehan-goltsággol értesült a dologról s a lebontás ellen foglalt álláspontot.
Meghallgattuk e kérdésben a sportegylet vezetőségét s az alábbiakat mondották nekünk j
— Tavoly májusban országos jellegű Zrínyi-ünnepség rendezését tervezték Nagykanizsán, melyből a sportegyletek is ki akarták venni a részüket. Megfelelő sportpálya hiányában ugy határozták cl hogy a kisgya-korlótércn tribünöket állítanak fel. A kérdést teljes sziwel-lélekkel Jámogatta Molnár Dezső altábornagy, akinek közbenjárására a minisztérium a reáliskola mögötti barakkokból kettőn-k a dcszkaanyagát megfelelő ár ellenében. át is engedett A munka lázasan megindult s az ünnepség alkalmával állt is a sportpálya, ahol fényesen sikerült sportünnepélyt rendeztek. Tény, hogy az akkori állomásparancsnok, Fucsek Rezső őrnagy tiltakozott a felépítés,ellen, azonban akkor már a pálya félig készen volt s a sportegylet nagy összeget ölt a pálya felépitésébe. A pálya felépítése mintegy 700,000 koronába került, amelynek lebontása s eltávolítása mintegy 300.000 koronába kerülne. Ma a sportegylet a lebontást megfelelő hely és pénz hiányában képtelen megcsinálni.
— Abban az esetben, ha a megegyezés lehetetlen lenne, a sportegylet vezetősége de-
— Saját tudósítónktól. -putációt meneszt 0 honvédelmi miniszterhez vagy esetleg interpellálást kér a Házban.
Ezeket mondotta nekünk a sportegylet vezetősége. A bibi azonban meg van, ha nagyon szőrszálhasogatók akarunk lenni, mert a pálya felépítése olyan helyen történt, amelyikkel jelenleg a katonaság rendelkezik.
A katonaság szigorúan ragaszkodik a kisgyakorlótér kibővítéséhez. Ebben az esetben azonban a környező földeket kellene megvásárolni a gazdáktól.
Ujváry Géza képviselő a gazdák érdekeit védelmezte, amikor óvást emelt a földek megvétele ellen, mivel azok a környék legjobb földjei s kiskanizsai birtokosok müvelése alatt állanak< akiket nem szabad föld nélkül hagyni. Különösen ma, amikor a földreform életbeléptetését sürgetjük s minden kisgazdának, minden földmunkásnak módot akarunk nyújtani, hogy minél nngyobb földterületen gazdálkodjék, sérelmes volna a város közelében levő legjobb földeknek gyakorlótérré való felhasználása.
Mindenesetre nehéz a helyes álláspontot megtalálni, hogy sérelem senkin se essék, mert mind a három esetben magasabb szempontok a motívumok.
1. A katonaságnak gyakorlótér
kelL
2. A sportot megbénítani vagy egyenesen lehetetlenné tenni kttlönö-aen ma, nem szabad.
3. Földet adni a nem elvenni akarunk a kisgazdáktól, a dolgozó földműves-néptől.
Ha megoldást keresünk, egyedül helyes * legcélravezetőbb mód lenne, ha a katona-ság elfogadná a sánci 36 hold területet, amely alig másfél kilométerrel fekszik messzebb, mint a kisgyakorlótér.
Hogy pedig a sportpálya ügye is megoldanék már egyszer, nagyon kívánatos volna, ha az NTE megfelelően átszervezné magát s munkába lépne már egyszer a Zrínyi , Miklós Sport Egylet is Ez a két sport egylet a méltányosság és a megértés álláspont iára helyezkedve oldja meg aztán egyszer végleg a vajúdó kérdést, amrly minél tovább húzó-dik, annál inkább elmérgesedik s félő, hogy teljesen tönkreteszi Nagykanizsán n sport életet, amely az elnult évben országos hír-„nevet szerzett Nagykanizsának s amelytől a jövőben még többet lehet várni.
Ma, amikor Horthy Miklós kormányzó ő föméltósága nevéhez fü/.ődő, országosán mindjobban felvirágzó sportéletet látunk, amely az iskolásgyerekcklől kezdve mindenkit munka atú fogott » amelytől igen igen sokat várhatunk, kell, hogy ezt, a sportéletet ápoljuk s akcióba léptessükne csak megalakítsuk a sportegyleteket.
Ujabb megszállások Németországban.
, rl . márc. 18. A Ryhr menti Essei.-
hől jelentik: Ma délelőtt a Duisburgot meg-szálló csapatok francia és belga osztagai páncélos automobilokon és gépkocsikon Mül-heim— Broischha bevonultak. A csapatok számára lakást követeltek. Eiről oz ujabb megszállást elrendelő intézkedésről bővebb értesülés nincs.
1921. március 17. _
XX ]£ Ü& E* lESÜ.
• _ • *
— Szünetel n személyvonat forgalom. A Délivasut állomásfőnöksége közli, hogy szénhiány miatt f. hÖ 24-től kezdve f. hó 30 ig bezárólag az összes személyszállító vonatok forgalma szünetel. Ezen idő alatt csak a balatoni „D" vonatok közlekednek.
— Statárlálls bíróság elé állítják a karos! gyilkost. Megirtuk, hogy Ritecz József karosi lakos agyonlőtte sógorát s súlyosan megsebesítette apját, a kit Karoson ápoltak, azonban tegnapelőtt belehalt súlyos sebesülésébe. A két rendbeli gyilkosságot hétfőn délután statáriálisan fogja tárgyalni a bíróság. Az ügyészség szándékos emberölés cimen emel vádat a két-rendbeli gyilkos ellen.
— Nem fizetik az adét a mura-köziek. A jugoszlávoknak sok gondot adott a murakőziak magatartása, mivel az adókat nem akarják befizetni. Tegnap módunkban volt beazélni egy murántulrél érkezett utassal, aki elmondta, hogy a határátlépés előtt megadóztatják az átkelőket. Addig át nem léphetik a folyót, amig adójukat le nem róják.
— Kiakanixaai szabadság Ünnep a kanizsai keresztény egyesületek rendezésében, amint jeleztük, virágvasárnap délután 3-kor lesz a kiskanizsai Polgári Olvasókör helyi ■égében vagy —- szép idő esetén — az udvarán. Lencz főkántor óriási fáradsággal szervezett kitűnő dalárdája fogja az énekszámokat adni. Szavalati számokat mind kis-kanizsaiak vállalták. A Jalprm Magyart Matalics György szavalja. Hazafias költeményeket szavalnak továbbá: Ötvös László, Marion Ferenc s az ifjú Plinder Laci. Lesz egy felolvasás „Virágvasárnapi gondolatok" cimén.
— Panaszos levél. Kaptuk a kővetkező panaszos levelet: A Főút \'egyik forgalmas sarka előtt javítják a járdát. Ez magában örvendetes esemény is, hanem a.baj az, hogy a vállalkozó részéről olyan mulasztás történt, amely már eddig egy pár ember kisebb-nagyobb zuzódásával járt. A készülő járda körül ugyanis a vállalkozó egy térdig érő téglarakást emelt, de már arról nem gondoskodott, hogy az akadályt az emberek meg is lássák. Amig a villany ég, addig csak meglátják, de azután bizony igen sokan mit sem sejtve neki mennek s betört orral, vagy súlyos ütésekkel buknak keresztül az akadályon. Itt olyan mulasztásról van szó, mely könnyen végzétes szerencsétlenségnek lehet az oka, de amelyet egy pislákoló lámpa felállításával el lehetne kerülni. Ha a vállalkozó nem látja be, ugy a rendőrség kényszerítse erre. Kiváló tisztelettel: Egy olvasó.
— A gőzgépkezelők és kazán ftttők legközelebbi képesitő vizsgái Sopronban április hé 8-ik napján délelőtt 9 órakor fognak megtartani. A kellően felszerelt vizsgálati kérvények a m. kir. ker. iparfelügyelőséghez küldendők.
— A vasárnapi sport. A jövő vasárnap elsőrangú sport versenyben lesz része a városnak. Mérkőzni fognak a KSE. és a VAC. Az NTE. Zalagerszegre megy s a ZSE-vel mérkőzik. A birkózók Szombathelyen fognak megjelenni a birkózóversenyen.
— Hangverseny. A zalai gyalogezred zenekara mindent elkövet, hogy fenntarthassa magát. Nagy kiadásait ugy akarja f&dözni, hogy hangversenyeket rendez saját céljaira. Legközelebbi hangversenyét a Korona
_ZALAI KÖZLÖNY_
étteremben rendezi vasárnap este fél 8 órai kezdettel. Belépődíj 10 korona. A jól összeállított programmal lép a hallgatóság elé.
— Kétezer koronát szabad kivinni külföldre. A pénzügyminiszter rendelete szerint 2000 koronát mcg nem haladó készpénz engedély nélkül vihető külföldre. Kétezer koronánál nagyobb összeg kiviteléhez a pénzügyminisztérium Írásbeli engedélye szükséges. Külföldről magyar pénzt, valamint idegen valutát is bármilyen mennyiségben be lehet hozni.
— A közalkalmazottak Beszerzési Csoportjának közleménye. A csoportnak egy kevés textil áru áll rendelkezésére napi áron. Értesitjttk a tényleges szolgálatban levő é^ nyugdíjas tagokat, akik vásárolni óhajtanak, március 19-én és 21-én a törvényszéki palota (emelet 7. sz. szobájában) mig a készlet tart vásárolhatnak. Az elnökség.
— Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy a VI—VII. ker. tölgyes erdőben a harcszerű lőtéren folyó 1921. évi március 23-án délelőtt 8 órától kezdődőleg a zalai gyalogezred géppuska osztag élestölténnyel gyakorlatot tart, mely időben a jelzett helyen a járás és tartózkodás s annak közelében szigorúan tilos. Nagykanizsán, 1921. március hó 17-én. — Polgármester. .
— A Néptakarékpénztár részvénytársaság Nagykanizsán előnyös feltételek mellett engedélyez jelzálogkölcsönöket ingat\' lanokra és folyószámla hitelt értékpapír, vagy egyéb fedezet alapján. Váltókat-leszámítol, betéteket elfogad, idegen pénzt — dollárt, dinárt vesz és elad. Külföldi kifizetésekel és tőzsdei megbízásokat gyorsan és előnyösen teljesít.
(x) Adomány. Zalavármegyei Szöv-Aruforgalmi r. t. Nagykanizsa, Parti József rokkant katona felseöélyezésérc 500 korona, Rotter Nővérek 30 koronát adományoztak.
íx) Elveszett szrdán este a Magyar utcai kanász elől egy 47, hónapos fehérszőrű malac. Becsületes megtaláló vagy nyomravezető jutalom ellenében Nagy Ferenc gépészt Magyar-utca 111. szám értesítse.
(x) A „Parasztbecsület," Mascagnie örökbecsű operájának fÜm változatát mutatja be a „Világ" mozgó szombaton és vosárnap az eredeti opera zenéje kíséretével. Eaen film az olasz kinematográfia legbecsesebb alkotása, mely a budapesti Urániában 22 napig volt műsoron és szeraplői oz olasz színművészet representánsai. — A „Világ" mozgó ezentúl hétköznapokon előadásait 7,7 és 7,9 órakor kezdi. Jegyek e filmcsodához már délután 2 órától válthatók.
Az angol sajtó felháborodása az angolr-orosz kereskedelmi szerződés miatt.
London, március 18. A sajtó nem lelkesedik az angol—orosz kereskedelmi szerződés megkötéséért és a .Times" például abban látná az elkövetett nagy politikai hiba jóvátételét, hu a szerződést az alsóház elvetné. Azonban a mai parlamenti rendszer mellett ezt nem lehet remélni.
A „Morning Post" a .Becstelenség dija" cimü vezércikkében szintén keményen neki megy a kormánynak. Azt irja. hogy ennek a kereskedelmi szerződésnek a megkötésével Európa legaljasabb gonosztevőit elismerte kormánynak. Reméli azonban, hogy a páriámét meg fogja tenni kötelességét és elveti ezt a hitvány szerződést.
A varsói tőzsdét bezárták.
Bécs, márc. 18. A „Tagliche Rundschau" jelentése szerint a lengyel kormány a valuta esise miatt bezáratta a városi tőzsdét.
_S__
Felépitik a köztisztviselők fogyasztási szövetkezetének pavillonját
(Saját tudósítónktól.) Megirtuk, hogy a nagykanizsai köztisztviselők fogyasztási szövetkezete tervbe vette egy nagyszabású.áru-pavillon felépítését, ahol a szövetkezet üzlethelyiségeit elhelyezheti s igy a közellátást központosíthatja s egyszerűsítheti. A terv ma már valóra is vált s rövid időn belül a szövetkezet pavillonját fel ís építik.
Az Erzsébet-téren lesz a pavillon, ahol a munkálatokat már a jövő héten megkezdik s körülbelül hal hét alatt a» árupavillont felépitik. A tervnek ilyen gyors és agilis kei\'esz-tülvitclét csak dicsérni tudjqk. A pavillon felállításával ugyanis megszűnik az a sokfelé szaladgálás, amin most át kell essen a köztisztviselő amig a közellátási cikkeit több üzletben beszerezheti. De más oldalról is elismerést érdemel a városi közellátási üzemek vezetőjének, dr. Králky István főjegyzőnek és a nagykanizsai köztisztviselők fogyasztási szövetkezete vezetőjének,, dr. Kenedy Imre táblabírónak ötlete, a pavillon felépítése. A pavillon ugyanis — eltekintve a közellátási elősegítő előnyétől — még a nagy üzlethiá-nyon is segit, mert a pavillonban a köztisztviselők. üzlet- és raktárhelyiségein kivül még négy kisebb üzlethelyiség is lesz, amit már nagykanizsai vállalatoknak Ki is adott a szövetkezet.
Az épület barakkszerüen készül s Ízléses külsejű lesz- A faanyagot a katonai főreáliskola melletti barakkokból fogják beszerezni. Az épület hossza 14 méter, amelynek közepén egy nagyobb, hosszirányban kettéosztott helyiség fogja szolgálni a köztisztviselők fogyasztási szövetkezetének üzlethelyiségét. Az, első részben lesz az üzlet, a hátulsó rész pedig raktárhelyiségül fog szolgálni. A négy oldalt levő kisebb helyiségek közül három már ki van adva, amelyek közül kettőt az áruforgalmi foglalt le magának.
A pavillon építésével kapcsolatban érdekesnek tartjuk megemlíteni a versenytárgyaláson szerzett impressziókat, amelyek élénk fényt vetnek a mai vállalkozók számítására s arra engednek kővetk&tetni, hogy nem pusztán az anyaghiány és anyagdrágaság oz oka a vállalkozásnélküliségnek, építkezéstől tartózkodásnak, hanem igen sok esetben a vállalkozók konjunktura számítása. Igen jellemző erre a pavillonrn kitűzött versenytárgyalás. A beérkezett három ajánlat közül a pályanyertes ajánlat (Vass és Horváth nagykanizsai vállalkozó) nem kevesebb, mint 200 ezer koronával olcsóbb a másik kettőnél. És ez nem származik másból, minthogy a nyertes vállalkozó 10 százalék hasznot számított fel, mig a másik kettő 30 százalékot.
Szerkesztői üzenet.
Bocskai sapkás. Panaszának nem adunk helyet. Semmi olcunk nincs az illető -vezetőséget megvádolj- hazafiatlansággal. Hogy olyan intézkedéseket ad kj, arra ok* lehet s egész biztosan magasabb szempontok vezetik. Nem látjuk azt a nagy sérelmet sem, ami miatt bele kellene avatkoznunk s nyilvánosan kellene tárgyalnunk a dolgot.
mHiszek egy Istenben, y Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni .őrök igazságban. Hiszek Magyarország feltámadásában Ámen*
ZALAI KÖZLÖNY
1921. március 19.
Aláirtak az orosz-lengyel békét.
Pirit, március 18. A rigai orosz—lengyel béketárgyalásokat befejezték. A békeszerződést a lengyel—orosz—ukrán delegációk ma Írták alá.
A korona Zürichben.
Huda/xsl, márc. 18. ZGrichbői jelentik: A magyar korona állása ma: (záráskor) 1"50, osztrák korona: 1\'50, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig —.95 szantim.
Bécsi átutalásokat
legolcsóbban és leggyorsabban eszközöl. Dollárt, dinárt és más külföldi pénzeket ad és vesz
ForgácsésGyulai
Kinizsy-utca 5. sz. — Telefon 378.
vm
TŐZSDE.
Bo<Up»«t, mit*. 18.
Valat*>Uo» Napóleon 11*0, Font-, Léva
—, Deltái USD, Francia frank 2M«, Uogyal márka 4», Márka 59*. Ura WS0, 0*«irák 80. Rubat 1*0. U1 480. Sxokol 40i, Svájci frank 631 Koronadlnár 0«0, Frank-dinár W0, Holland forint —f Bécii ldfi»«té» -.
Érték ok: Magyar Hitel 1750, Ontrák Hitel 770
Hazai--, Jelrájog 400, Ujiámitolé 770, Ketoskodelmi
Bank 6900, Magyar-Olasx--, Jkocsinl 540Q, Dra*cho
4100, Általán** síin--, Szászvári -, Salgótarjáni
0025 Urikányi 44k0, Rima 3200, Schlick--, Guttmann
-, Naslti--, Danica--, Klotild 3700, Magyar
Cukor--, Adria 7000, AŰaatika 4500, KirálysJr--,
bosnyák-Agrár M0, Upták —, fhikus ŐS6, Vasmegyei Villamos -, Gizella 1175. Kookordla 1876.
\'méhészet
* Felhívás a méhészekhez I A Zala-megyei Méhészek Egyesülete hivatalos lapjául a Zalai Közlönyt tette meg 8 miután a kiadóhivatal az egyesület iránt érzett jóakaró támogatástól indíttatva elhatározta, hogy lapjában a zalamegyei méhészek által vezetett s kizárólag a méhészeket érdekló s azok ügyeivel foglalkozó állandó rovatot tart fenn s naponkint eleven és friss aktualitásokkal fogja a méhészet ügyét képviselni.
Miért is kérjük ugy a helyben, mint a vidéken méhészettel foglalkozó . igen tisztelt tagjainkat, hogy hivatalos lapunkra, a Zalai Közlönyre fizessenek elő s minden lehetőt tegyenek meg, hogy ezen a méhészeket érdeklő egyetlen vidéki sajtóorgánumot támogatva, terjesztve, annak minél több előfizetőt és olvasót nyerjenek.
A Zalumegyei Méhészek Egyesülete nevében :
Dióisy Béla egyesületi pénztárnok.
őzv. Koronya Gyuláné szül. Hiczelberger Karolina ugy maga, min* gyermekei Gyula, Llna, Káróly, Magda és Böske és az Összes rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel tudatják, hogy felejthetetlen férje, édesapjuk, illetve rokonuk
Koronya Gyula
szijgyártómester
elitének 57 ik évében hirtelen elhunyt.
Temetése f. hó 20-án délután fél 4 órakor lesz a róm. kath. temető halottas házából. Az engesztelő szentmise áldozat a megboldogult lelki üdvéért f. hó 23-án d. e. 10 órakor lesz. Nagykanizsa, 1921. március 18.
Nyugodjék békében!
Istálló trágya
közeli fuvarozással részért kiadó.
Hercegi erdőhivatal.
flDODODaOOOODOD
5 HAGY HÚSVÉTI VÁSÁR 1 °
Olcsó árak:
Női fél se^lpő K5fi0
I\'ekete fél box „ 980
Női egész sevró első-
it 720 1250
0
270 □
rendU minőség „1150 y Sveicl vászoncipő 770
0 Sveicl vászoncipő
tz&rke f.k.ta dl.xttó»..l
Q Fekete sevró férfi
Ofül tmúlkal Z-a
_ Gyermekcipő fekete D M— as MimoklMa
Q Sxluea és fekot. dlvatcipőkben Q 2 nugy vál«»»ték 1 g
0 Szabó Sá,ndor ~
8 cipőáruházában Kaztnczy-ntca.
Ugyanitt egy jóháxból való leány m tanulónak felvétetik. r
anoDODcaooaoooi
Apró hirdetések.
Korcsma asztalok, székek, padok, üvegek, horduk és egyéb korcsmai felszerelés a Bárány vondéglőben ma délután 8 órakor önkéntes árverésen eladatik.
Cselédleány jó
Cim a kiadóhivatalban.
fizetéssel felvételik.
MK" Jázamatu fehér asztali ^M
ujbor llterankint 36 és 40 K
Elsőrendű papirhéju dió 1 kgr. 40 K Kapható: BRUNCSICS jANOS
ÍOszarkcreakcdónól, József íöberceg-nt 2*. as. Ugyanott szappanfőzéshez 130%-os lugkŐ kilogrammonkint 75 kor.-ért kapható. «,it
Csonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország: mennyország /
rendelje meg telefonon a
ZALAI KÖZLŰNY-t
Dunántul legrégibb újságját, a kereszténység/szószólóját. JK Megjelenik hétfő és ünnep utáni nap kivételével naponta korán reggel a legfrissebb hirekkel, eredeti fővárosi telefon-tudósitással. Előfizetési ára az Összes vidéki lapokénál olcsóbb; helyben, reggel házhoz hordva, vidékre postai szétküldéssel egy hóra üli K Egyes szám ára 2 korona
íX- Telefon 78. szám x
)000€3£30€
ligyaozgó- UII ÍA Sztrvai-
izlohaz = HLflP
Szombaton és vasárnap
Olasz premier előadás!
Parasztbecsület
(Cavallerle Rustlcana)
olasz népdráma 4 felvonásban. • (az olasz .Délibáb*)
Vasár- és ünnepnnpoo 2, \'/»4, 5, •/»? t* # órakor, gf Ff16adisok kezdető köznapokon \'/,7 és %G órakot JT
öoooaoaaaooo
Tavaszra nincs szebb, mint egy pár
MILTÉNYI-CIPÍÍ
• nagy választék ugy raktáron = nximt uogronAaliara =
MILTÉHYI SÁNDOR ÉS FIA
XXXXXXXXXXXXXXXX3
g| URAHiA mozgókép palota
X RosKOnyl-iJtc.^^jrelcIoii.iáni 259.
H Péntek, szombat és vasárnap
Am.rtk.1 P.ti.-íLol ..
j™ PEARL WH1TE " ■SEK-KT\' |
H Fehérfogu álarc 1
I. róaze t „A halál szigete." X
■s S felvonásWan. X
X — x
M Vasár- éi ünnepnapokon 3, 6, «/,7 és 8 órakor. M JJg KWadások kezdete kóirupon 6 és 8 órakor. SS
XXXXXXXXXXXXXXXKX
Értesítés.
F.lMvom .x irá.kl5fl.lt .xlv.i nrv.lmót,
kotr - litlizí, r.lytlo - ma-
torm.mboa
a gyermekié nyképfelvételek megkezdődtek.
Jól fűtött terem biztosítva!
Halász Sándor
Nagykanizsa, "•
y Ixlé... rnu.k. [
Nyomatott a Uptulaidonosok : Zalai <s Gyarmati könyvnyomdájában.
60 Ik évfolyam
Nagykanizsa, 1921. március 17. Csütörtök
62. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP .
SxerkMstfoég ét kiadóhivatal: Pő-nt 13. ——— InUrurban-UUfoa 78. ———
Megjelenik mindig kora rcggot
FŐSZERKESZTŐ: II FELELÓSSZERKESZTŐ:
Dr. HEGEDŐS OYÓROY BODROGKÖZYZOLTÁN
I!l<lfllct6>l ár.k:
Egés. <vn 360 K. Kílívre ISO K. Kcity.d. in. 90 K. }~4J Un 30 K. ía" atm in 1 K
Az indenmitá.s vitája a Házban.
Hegedűs Lóránt a korona javulásának okáról. — Az állami bevételek fedezik a kiadásokat. — Gratz a brucki tárgyalásokról. — As imdemnitási javaslatot elfogadta a Ház.
Budapest, márdus 19. Rakovszky István elnök háromnegyad^ll órakor nyitja meg a nemzetgyűlés raai ülését. Hegedűs egy pénzügyi javaslatának elfogadása után rátérnek az indemnitási vitára.
Hegedű*, pénzügyminiszter: Az indemnitási javaslatot a tegnapi vita során általánosságban elfogadta a Ház. Majd ezeket mondotta:
— Pénzügyi programja négy részből áll. Elsőrész a bankóprés megállítása. A programnak ci a része 32 javaslatból fog állni. Reméli, hogy május elsejére megállítja a bankóprést.
A trianoni békeszerződés rendelkezésének ellenére négyféle vámtételt állapított meg. Az élelmicikkek és fontos mezőgazdasági behozatali árukra a váltságot a legkisebb éítelben állapította meg. Felemelte a vámtételt a fényűzési cikkekre, mig a legnagyobb fényűzési cikkekre abszolút tilalmat léptet életbe.
— Március hónap volt az utolsó, amikor az állam fedezetlen bankjegyet adott ki. Többé nem lus fedezetlen bankjegy. Tehát elértük azt, hogy a magyar állam összes bevételei fedezik az összes kiadásokat.
— A tisztviselő kérdésen nem lehet ugy segiteni, hogy a fizetést emelik két-háromszáz százalékkal. A tisztviselők heluzetén radikálisan csak a koronának nagyoob értékjavulása segithel. Ezt az időpontot kell bevárni, amely remélhetőleg nemsokára bekövetkezik szerinte. (A Ház minden oldalán taps éa helyeslés.)
— Húsvét után elmegy Bécsbe, hogy az Osztrák-Magyar-Banktól való elválás módozatait megbeszélje, ha a tárgyalások nem vezetnek sikerre, ő a pénzintézeti központot bizza meg a kicserélései. Ausztriában és a külföldön nagyon hamisítják a magyar bankjegyet és ezért kell siettetni a kicserélést. Sokan kétségbe vonták, hogy májusban meg állítja a bankóprést. A prófécia nem sikerült.
— Tudja, hogy a gazdatársadalom ma a földbirtokreformot akarja. Tudja, hogy csak a vagyon váltsággal lehet megoldani a földbirtokreformot. A szabadforgalom ára, hogy a gazdák vállalják az ellátatlanok ellátását. A magyar korona igy a saját erejéből emelkedik.
— A korona emdkedéso azért következett be, mert a pénzpiac, a börze megérezte, hogy a bankóprés meg fog állni. Az áruolcsóbbodás megindult, de ezt megakasztották Ausztriában és Németországban.
Pallavidni György őrgróf: Kén a. Házat, hogy eltérhessen a tárgytól.
— Az angol felsőházban március 7-én elcsodálkoztak azon, Magyarország a trianoni békeszerződés óta semmiféle kéréssel nem fordult a nagyhatalmakhoz, a baranyai megszállás ügyében.
— Meg van győződve arról, hogy ez nem áll fenn és kéri a külügyminisztert, hogy
• errcnézve adjon felvilágosítás, továbbá hogy nyilatkozzék a legutóbbi időben lefolyt brucki tárgyalásokról.
Gratz külügyminiszter azonnal válaszol n kérdésekre. Kijelenti, hogy a trianoni békeszerződéstől kezdve n mai napig igen sokszor fordult n magyar kormány a nagykövetek tanácsához, azonban teljesen eredménytelenül. A nagykövetek tanácsa több erélyes hangú jegyzéket intézett a szerb kormányhoz, ennek azonban semmi foganatja nem volt.
— Magyarország összes gazdasági kér* désőt csak ugy lehet megoldani, hogy becsű-letcs munkával és a szomszédok segítségével felküzdjúk magunkat r szomszéd államok valntáfáig. Nekünk a lei és a szokol egyenrangúságom kell törekednünk.
— Rátér ezután a brucki tárgyalásokra. Kijelenti, hogy ez a tárgyalás nem az antant nyomására történt. Megállapodtak a tárgyalásokon többek közt abban, hogy a kiutasított és kiüldözött egyének visszatelepítése rövid időn belül elintézést nyer, úgyszintén az alapítványok kérdév, ipari, irodalmi művészeti kérdések. Tárgyalták a levéltárakra vonatkozó szerződések végrehajtását.
— A két állam közti gazdasági viszonyokra vonatkozó kérdéseket tárgyalás alá fogják venni a legközelebbi időben, április elején. Ugyancsak ekkor jognak a két állom közti vasúti és tranzité forgalomról is megbeszéléseket tartani, részint Prágában, részint Budapesten.
— A két államközii jogi viszony jövőbeni kialakulása tekintetében, még kimerítő választ nem adhat. A tárgyalásokon nem titkolták el egymás előtt, hogy a \' speciális bizottságokra bízott kérdések közt is sok olyan van, amely a két állam politikai viszonyának mikénti ki ilakulásától függ. A magunk részéről rámutattunk arra in. hogy politikai közeledés létesítése szükséges, barátságosabb atmoszféra megteremtés* érdekében. Az az állam, amely győztes, hatalmi pozíciójának a reményében sokkal többet tehet, mint amelyre nézve a háboiu kedvezőtlenül végződött.
— Politikai kérdésekben* semmi féle megállapodás nem jött létre, csak a föltételekről nyertünk tisztább képet.
Ezután áttér a Ház oz indemnitási javaslat tárgyalására s azt elfogadja.
Következnek az interpellációk. Bartha József a felvidéki protestánsok sérelmei és iík iskolák bezáratása ügyében interpellál. A küfügy miniszter megnyugtató válasza és Kontra Aladár interpellációja után az ülés fél négy órakor vígét ér.
A bolsevik fővezért letartóztatták
Pirit, márc. 19. A „Petit Párisién" londoni távirata szerint a Times rigai levelezője azt jelenti, hogy Rzser-zslnszky, a rendkívüli bizottság főnöke tegnap Moszkvában letartóztatta a bolsevista hadsereg főparancsnokát ás vezérkari főnökét, Lebedow ezredest.
A feltűnést keltő letartóztatás okáról még nem jött semmi hlr.
Mit adunk Myugatmagyar-országért ?
Ausztria gabonáért és húsért lemond Nyugatmagyarországról.
Paris, március 19. A „Petit Párisién" irja : Mayr dr. osztrák birodalmi kancellár tegnap érkezett Parisba és ma délelőtt tanácskozott Louchener francia miniszterelnökkel.
Ausztria képviselői haladéktalan intézkedést kértek az ország felsegi-tésére. Elhatározták, hogy az intézkedések javarészét a népszövetség elé terjesztik.
A számbajövő kombinációk közöl az egyik abban áll, hogy
Ausztria mondjon le bizonyos magyar területek átcsatolásáról és ezért Magyarországtól cserébe több éven keresztül gabonát és bust kap rekompenzáció fejében.
Váltolás a lakáshivatal elnökségében.
Budapest, március 10. Térfy Rezső dr. nz országos lákáshivatal elnöke ma beadta lemondását. Az igAzságOgyminiszter a lemondást elfogadta. Térfy utódjára nézve még nem tudni semmi bizonyosat.
A német helyzet,
Nexvyork, március 19. Az amerikai lapok párisi tudósítói jelentik, hogy az esetben, ha Németország március 23-ig nem teljesítené a jóvátételi bizottsággal szemben fennálló fizetési kötelezettségeit — uj szankciókat léptetnek életbe. Minthogy addigra a felsősziléziai népszavazás eredménye ismeretessé válik — ugy vélik, hogy a feszültség csökkeni fog.
Páris, március 19. Az itteni sajtó előre látja, hogy a német kormány válaszjegyzéke elutasító lesz. Az „Echo de Paris" értesülése szerint a bizottság a szövetséges kormányokhoz fog fordulni és megfelelő kényszerintézkedések megtételére fogja őket felszólítani.
A felsősziléziai népszavazás.
Berlin, március 19. A holnapi népszavazást közvetlenül megelőző napon a helyzet Keísőszitizlábsn annyiban változóit meg, hogy a különösen veszedelmeseknek Jelzeit lerülcick megígért megszállása még nem tőrtént meg. Ez nagyon sajnálatos, mert a helyzet különösen a dóli kerületekben rendkívül súlyos és könnyen megtehet, hogy a vasárnapi szavazás alkalmával komoly zavargásokra kerül a sor.
A német felsószilóziai határt, nz . úgynevezett lengyel sarkot nagyszámú antanikatona-ság szállotta meg.
A lengyelek régi álmuk megvalósulását szerelnék és a német-longycl halárt ugy képzelik el, hogy az Woiszhnic—Gleiwic—Rübni-ken á( Odcrbcrgig okvetlenül elhúzódjék.
A korona Zürichben.
Budapest, márc. 19. Zürichből jelentik: A magyar korona állása ma: (záráskor) l\'67\'/>» osztrák korona: 1*65, az osztrák-bélyegzett bankjegyé pedig 1"— szantim.
ZALAI KÖZLuNY
1921.\' március 20.
Az „Önkéntes Tüzoltó-Egyesület" közgyűlése.
Az egyesület silrgetl a városi szabályrendelet kidolgozását. — A város legközelebb közgyűlésen tárgyalja le a tUzollókórdést.
(Saját tudósítónktól.) A nagykanizsai Önkéntes Tűzoltó-Egyesület a napokban közgyűlést tartolt. amelyen beható tárgyalás alá vette a tűzoltóság újjászervezésének \' kér-
dését. .-1 közgyűlésen Knortzer György tüz-qllófőpaffincsnok elnökölt és ő ismertette az Önkéntes Tűzoltó Egyesület kebelén belül működő hivatásos tűzoltóknak a város által rendezendő helyzetét. Hangoztatta, hogy az újjászervezés meg fog történni, erre nézve a munkát már ineg is kezdték. A város polgármesterével az újjászervezésre, a hivatásos tűzoltóknak a megfelelő fizetési osztályba való helyezésére és nyugdiiilletménycik biztosítására a tárgyalások folyamatban vannak. A város hajlandó n hivatásos tűzoltók állását véglegesen rendezni, evvel szemben azonban azt követeli, hogy az Önkéntes Tűzoltó-Egyesület minden felszerelése a város tutajda nába menjen át.
A főparancsnok ismertetése és több hozzászólás után a közgyűlés a város kívánságát cl is fogadta azzal a megoldással, hogy mindaddig, amig az Önkéntes Tüzoltó-Egye-sület ■ fennáll, a hivatásos tűzoltók is ennek parancsnoksága alatt álljanak és a szerek felelt gyakorlatozásnál szabadon rendelkeznek.
A közgyűlés határozatát c napokban fogja átnyújtani a város polgármester ének, aki mint értesülünk rövid idő alatt a városi képviselőtestület közgyűlése elé fogja vinni a régen vajúdó ügyet.
Mint értesülünk a városnak is az nz álláspontja, hogy a tűzoltók ügye véglegesen rendeztessék. Illetékes helyen nyert éi lesülés szerrnt a város a hivatásos tűzoltók szervezése tárgyában a szabályrendeletet már el is készítette.
E kérdésre vonatkozólag külömben infor mátorunk ezeket mondotta:
— A tüzoltókérdés megoldására való törekvésünk nem uj keletű. Az esztendők óta húzódó kérdés a tanácsköztársaság idején j1?i°"»m 3 "\'édiumba, hogy \' clinlézhetővé vált. Akkor a belügyminiszterhez kerüli az "íy. ahol ismét hosszú ideig feküdt és csak nem rég került vissza a város polgármesteréhez, azzal az utasilissal, hogy a tűzoltó-kérdést a városi tanács oldja meg.
Majd igy folytatta — a város vezetősége nagyon kivánatosnak tartja az önkéntes tűző tóság újjászervezéséi, illetve a hivatásos tűzoltók fizetésének végleges rendezését A varos az újjászervezéshez és továbbfejlesztéshez őrömmel hozzájárul a már emiitett feltételek mellett. Ha az önkéntes tűzoltóság a teltételeket elfogadjo, akkor a város polgár mestere cz ügylen . közgyűlést haladéktalanul össze is hivja.
Informátorunk ezután az önkéntes tűzoltó határozati javaslatára is kitért. Meg emlilctte, hogy a város az Önkéntes Tüzoltó-bgyesulet mostani szervezetét sem akarja megbolygatni. A tűzoltóság vezetése a legjobb kezekben van. A tűzoltóparancsnoknak Nagykanizsa lüzrcndészcti életében olyan érdemei vannak, omelyeket a város vezetősége mindenkor honorált és honorálni fog.
Ezek után tehát megállapíthatjuk mi is, hogy a varos vezetősége és az önkéntes tüz-° i n r"cf talállák a közös ulat, amelyen előreláthatólag cl is fognok jutni a célig, a tüzoltókérdés végleges rendezéséhez.
A mogunk részéről a bizalmat előlegezzük, azonban nem felejthetjük- el figyel-meztetni az illetékes köröket, hogy döntésnél a legnagyobb és legkörültekintőbb, szociális megértést tanusilsák. mert csak a megélhetésüket biztosítva láló emberek teljesithelik becsületes buzgósággal kötelességüket.
A nagykanizsai tűzoltóság különben is megérdemel minden telhető támogatást, mert eddigi mulh. bizonyítja, hogy arra rá is szolgállak. A tűzoltóság kötelességtudó és képzett, amiben nem kis része van mostani főparancsnokuknak, Knortzer Györjrynck aki évtizedek ót. vezetője, szervezőjf a nagy.
kanizsai tűzoltóknak és aki mint szaktekintély. országosan ismert név. A lüzollóság
télv, országosan ismert név. A lüzollóság helyzetének végleges rendezése é-s a város minél tökéletesebb tűzrendészet! biztosítása is az ő Szociális tevékenységének . kezdeményezése, amely, amint látjuk, sikerroljis kecsegtet.
Kronstadt elesett.
A nagy orosz táblán élethalál harcot viv egymással a szovjet s az ellenforradalom. Körülbelül egy hete kaptuk a táviratokat, amelyek mindenütt ellenforradalmi sikerekről adtak hirt. Hirtelen ugy telszett, hogy döglődik a véres ember. •
l-enin elkeseredve jelentette ki: nz orosz népnek vagy szovjet- vagy cári-uralom kell. Magyarán mondva: szabadrablás, apagyilkolás, erkölcsi prostituálás, istentagadás .... vagy kancsaka.
Az ellenforradalomnak, a mely Kronstadt várába vette be magát, nem kellett a szovjet, torkig van a világfelforgatás blöffjeivel. Nem kell azonban a kancsuka sem, mert elég volt nekik a hétrét görnyedésből, elég volt a Rasputin misztériumokból.
Mi kell hát az orosz népnek ? Az ami nekünk. Nacionalizmus. Rőgszerc-tet, fanatikus tradiciótisztelct, Isten-unádás, erkölcsös élef. tz kell az orosz népnek is. Ezért gyúlnak ki az ellen-forradalmi tüzek s ne feledjük cl, ha százszor cl is esik Kronstadt, az orosz nép hazaszerettte nem fog elesni.
— József nap. József nopja Nagy-kanizsa város ünnepe. Az ünnepi hangulat észrevehető volt a város utcáin is, lényegbeliig awnbon a templomban ünnepelték meg. Szent József u. i. az alsótemplom védőszentje s ez alkalmakkor a templom bucsut tort. Az alsótemplom tegnap is, mint ahogy a inultban, ünnepies Istentiszteletiéi ülte meg a napol. Ez alkalommal telt ünnepies fogadalmat Balázs szerzetes. Délután 3 és 6 órakor litánia volt.
- Ünnepelték dr. Lokáes József piarista tanárt. Dr.Tvrkáci József piarista hittanárt Nogykonizsán mindenki ismerte A kiválóan képzett, különösen jórnodoru ,smin. denki állal lisztéit pUllsto pap előkelő a igen megtisztelő pozicióba jutóit. Erzsébet főhercegnő nevejőjévé nevezték ki. Mint a hogy a szegedi lapokból olvassuk, a város egész társadalma melegen búcsúzott el a már ott is vezető szerepet vivő tanártól. A vasútra szinte diadalmenetben kisérték ki s virágokkal halmozták cl. A megbecsülésnek eme legszebb mognyilvánulása könnyekig meghatotta az ünnepellet. A sors iróniája: csak Nagykanizsa nem ludla megbecsülni ől, amelynek talán eddig még legtöbbet dolgozott s mindig önzetlenül.
— A lakásrendelet, melyet az igaz-ságügyminiszter legközelebb ki fog adni felette alkalmas lesz az uj építkezések meg-\' kezdésének ösztönzésére, mert intézkedése szerint az újonnan épült lakások, valamint a most lakhatatlan lakásból lakhatóvá lett lakásokra nem terjednek ki a bérösszegre a bérlő kijelölésére és o felmondásra vonat-ko:ó korlátozások. Az ilyen épületekben és épületrészekben levő lakásokai és helyisége-ket hatóságilog igénybe venni nem lehet.
— Az utolsó bőjtl ájtatosság n
református imaházb.in ma. délután három órakor lesz.
•— Passiójáték. AJfjgimnázum f. hó 20-án, virágvasárnap délután fél 7 érakor vetített képekben bemulatja a világhírű ,Obe-rammergani piísiójátckot". Kérünk polos megjelenést. Az előadás a tornatcreoiben lesz.
— Pásztor Irma hangversenye. Tegnap cslc tartotta Pásztor Irma zongoro-raüvésznő hangversenyét a Kaszinó dísztermében. A hangversenyen igen nagyszámú, disztingvált közönség jelent meg, akik a nagyképzetlségü és kiváiótehetségfl zongoraművésznőt lelkes ünneplésben részc-sitették. Előadta: 1. Beethoven: Szonáta Op. 53. c-dur (Woldsiein) Allegro con brio. Inlroduzione. Adagio molto. Róndo. Allegrctto moderato. 2. Chopin l a) Prelude. as-dur, b) Elude c-moll, c) Etude {-moll, d) Bölcsődal des dur, «) Ballada Opi \'íS g-moll. A szünet után: 3. a) l,bzl: Petrarc^-szonetl 10-1. sz., b) Dolmányi: Suherzo cis-wojlj.c) Schubert-Liszt: Gretchen am Splnnrsde. 4. Schulz-Evlcr: Conzert- paraphrase\', Strspss J. .Kék Dtina" keringőjének témáira,
— A szabadlyeeálls előadások vezetősége a tavaszi napokra voló tekintettel, amikor is a hallgatóság mindjobban elmaradozik az előadásokról, ugy döntött, hogy ezentúl korábban fogja rendezni előadásait. Időnkint, amikor ilyen előadások tartását jónak látja, idejében tudatni fogja hirlapok ulján.
— A Zrínyi Irodalmi Kör válhazt-mányl Ülése. Pénteken délután 6 óra! kezdettel a Zrínyi Miklós Irodolml és Művészei! Kör választmányi ülést tartott, omel^ alka lommal Pfeifer Elek elnök kegyelettel emlékezett meg VaUci Dezső, az Irodalmi Kör választmányi tagjának elhunytáról, majd az uj tagokat üdvözli s őrömét fejezi ki Majtényi Károly titkár insgos beosztása kapcsán, ami-koris a kulluszkormány öt ax Országos Sza-badoktatási Bizoltság titkárává nevezte ki. A Kör lelkes éljenzéssd ünnepli Mojtényi Károlyt, akinek fáradhatatlan munkássága, gerinces mogatartása s kiváló szeiyezöképes-sége közismert már nemcsak a városban, hanem a környéken is. Kováts Antal disz-elnök határozott kérdést intéz ezek után Majtényi Károly titkárhoz, hogy a jövőben
a Körrel szemben milyen viszonyban lesz. Miután tisztázódott a dolog, hogy ezentúl is teljesen a válosztmányi ülés Irányítása melleit dolgozhat, Kováls Antol megnyugvással veszi tudomásul a választ. Pfeifer Elek elnök bejelentette ezek után, hogy Budapestről megóvást kapóit a folyó évi május havának valószínűleg 2-án rendezendő országos jellegű Zrinyi-ünnepség megbeszélésére. A választmány megadta Pfeifer elnöknek az irányelve-ket, aki még a tegnapi nappal felutazott Budapestre, hogy az ünnepség módozatait, programját slb. megbeszélje. Zrínyi Miklós születését ugyanis ezentúl minden esztendőben meg fogjuk ünnepelni, amely ünnepség országos jellegű \' lesz, kanizsai székhellyel. Ezután még hasznos vita fejlődött ki a dalárda megszervezéséről, /.melyben azonban végleges döntés nem történt.
m„, Íí\' "íz* "ak lraI \'átható a Világ mozgóban Mascagme hires operája-a „P.roszt-
Ma\'dá h \' hí,\'-f5,n\' kc<W™ * ""d/n pedig
Madách ,,»z Ember tragédiája" változat, az .Isten sukro cimü 6 felvonásos dráma az
"■f"\'.\'".av&wkkcl. E.r-n n.e,4«n csodás film-attrakcióhoz jegyek már dőjegyezhetők.
1921. március 17.
— Pénzbüntetés mellett fogház li.
Annakidején megírtuk, hogy a nagykanizsai törvényszék, mint uzsorabiróság 1000 korona pénzbüntetésre Ítélte HÓf/mann Vilmos nagykanizsai asztalosmestert, aki egy ajtójavitás munkadiját olyan magas árban állapította meg, hogy a szakérték meghallgatása ulán az ursorabiróság az árdrágítás vétségét latla fennforogni. Az uzsorabiróság ítéletét a kír. ügyész azonban nem tartotta elég súlyosnak s ezért megfellebbezte. Az ügy a kír. kúriához került, ahonnan tegnap érkezett meg a törvényszékhez a döntés, mely szerint a kúria az Ítéletet megváltoztatta, amennyiben Hoíf-mann Vilmost az 1000 korona pénzbüntetés mellett még 14 nap! fogházbüntetés:e ítélte Ugyancsak tegnap érkezeit le a törvényszék-Eü/ed Józsefné galamboki lakos árdrágításának ügye is, amelyben a nagykanizsai uzsuri,bíróság Ítéletét jóváhagyta. Egyed Józsefnél az uzsorabiróság tejdrágitásért egy hónapi fogházra és 500 korona pénzbüntc lésre Ítélte.
— A házak vagyon váltsága. A há-
zak utáni vagyonváltság ügyében, melyet mi is szóváteltünk, Hegedűs pénzügyminiszter most ugy nyilatkozott, hogy a vagyonvállsá-gol bekebelezik a házakra, azonban a kamatfizetés függőben maiad addig, amig csak a ház jövedelme a kamatfizetést megengedi. Ha a házat időközben eladnák, ugy az államkincstár a vételárból ki fogja venni az öt megillető részt.
(x) FelUlflzetésck, A Nagykanizsai Szálludások, Vendéglősök, Kávésok, Mészárosok és Pincérek Scgélycgyesülete Javára rendezeti táncmulatságon felűlflzclni szivesek vollak: Király-sörfőzde r.-t., Antal Jenő, Kardos József Práger Ferenc 1000—1000 K, Törley pezsgőgyár Budapost, Takács Sándor, Kardos Vilmos, Singer Izidor, Mcrfelcz Ferenc, Woisz Ignác, Garoy Testvérek 600-500 K, Winhoífct Vilmos, Kovács szálloda Szombathely 400—400 K, Szegő Mór, Petrics György 300—300 K, Vido Endre, Maschanzkcr Ignác, Tóth Péter, Opcmica Károly, Kiss Ernő, Berger Adolfné, Cyencs Lajös 200 -200 K, özv. Markó Józscfné 256 h\', Adler Miksa, Buchsbattm N. ISO—180 K, Csévo Józttef\'156 K, Petrics Ferenc 150 K, Bedckovics N. 12-1 K, Kéry Jó zsef 10ö K, Rilscher Mór 110 K, özv. Gombots Józscfné, Hercncsér Gyula, Mácsovics István, Klüger Simon, Schlesingor Lipót, Horválh Fc. rcnc. Katona Pál, Kosztolicz Ignác, Németh Lőrinc, Bazs »József, özv. Rehn Istvánná, özv. Keász Józscfné, Májon Testvérek, Hajas József, Rilscher Mór, Wclsz Arnold, Böhm Samu, Soas József, Schlesinger Zoltán, Vlasits Káz-mér, Darvas János, Reín Lajos, Eichenbaum Bpest, Iner N. Bpest, Deulsch Alfréd Lenti, Kobn Ignác Zalaszcntmihály, Kem Samu Zala-szentmihály, Schlesinger József POIéte, Her-zog Sándor Kiskomárom, Spiegel Viktor, Németh Lajos, Maridlbaum Oszkár, Gutenberg-nyomda, Kovács Ferenc, Deutsch Lajos, Fábián István, Culniann Manóné, Kaiser Károly, Wonmann Salanjon, VVcisz Lajos, Wellner Rudolf, Szamck Mór, Mattersdorfcr Mór, Berger Ignác. Nagy István, Blumenschein Mór, Goszpod Sándor, Berta Gyula Nagyatád 100-100 K, Frk Ferenc 94 K, Szevír József, Tólh Lajos 80—80 K, Májon Viktor, dr. Hoch Osz-kár 78—78 K, Kovács László Letcnye, Mattersdorfcr Adám, Varga Ferenc, Szűcs szódás, Kálovics György 70—70 K, Kaufer Gusztáv, Tompck Károly, Waldhauscr Vilmos, Somogyi Samu 60—60 K, Marics Antal, Vincz. Ferenc, Csitko István, Somogyi József, Nngv József, Neufcld Dávid, Pesti János, Brtlll Zsigmond, Kovács Lajos, Slujtner József 60—60 K, Báder Samu, Simonics Sándor, Görög Károly, Hirsch-Irr Miksa, Zapletál Simon, Németh Ujos, Szatmári Fcrenc, Cziegler Mór Pacsa, Mcren-csics Lajos, Virág János, Perényi János, Ös-terreicher Samu, Hilcz Lajos, Frclsinger József, Rein \'Andor, Szabii István. Szatai Zsigmond, Kuglcr Károly Zainlövő, Saller Pclcr, Luktár Iván, Beier János, Miltényi Sándor, Fürst Sándor, Vátadi Lajos, Schless Testvérek, Deulsch
ZALAI KÖZLÖNY S__
Ignác, György Deák János, Weltner József, Bcdcr mérnök, Opicz Miklós, Gáspár István, Pintér János, Németh Ferenc, Lettáil György, Fodor fodrász, Mankovics Jakab, Wasztl György, Rilscher Mór, Lelláng György, Szemmelweisz Mihály, Guzsi Imréná Gelse 50—60 K, Ficzkó János, Hajas Uszló, Ungár Sándor, Bujano-vics Antal 40-40 K, Lukács Jenő, Polucsnyek rcrenc, Gödörházi Lajos, Bagladi Lajos, Kész-lin József 30-30 K, Szabó József, Lidiit Miksa, Wirth Slncior, Szabó Józsof28-28 K, Grrcncsér Pál, Pilczcr Albert/ Weisz N., Kauf-fer József 26—26 K, Farkas István, Szabó Péter 24-24 K, N. N., Derv.lics Józsof, Baum gartner János, Vojnovits Janő, Andri Ferenc Simon Kálmán, Freid Jenő, N. N., Fenyvesi N., N. N., Eperjesy l.nro. Sattler Lajos, Viola N. 20—20 K, Németh Katuska, Sabján József 10—16 K, Murkó Ferenc, Timár István, Laka-los Gyula, Müllcr Kálmán, Klugcr József, Mattersdorfer Ignác 10—10 K, Pintér Nándor 8 K, Sullheisz Lajos, N. N , N N. 6-6 K.
(x) Húsvéti kalapváaár. Tisztelettel értesítem a t. hölgyközönséget, hogy üzletem megszűnése folytán a még meglévő csupa divatos tavaszí és nyári kalapjaim kiárusítását lakásomon (Városház épület, Kazinczy-utcai kiskapu, II. emelet) folytatom. Minden elfogadható áron kaplvatók a legszebb kalapok és á szakmához tartozó összes kellékek. Megtekintés minden vétel kötelezettség nélkül. Tisztelettel C. WEISZ LUJZA.
(x) Fehérfoga íl.rc óriási sikeréről beszél az egész vAros. Az Urániában még csak ma látható az első rész. Hétfőn és kedden az „Aranyszitakötö" II. része kerül bemutatásra.
(x) Vadászok figyelmébe j Cyenes Lajos füszerkereskedő városházpalotai üzletében mindennemű vaoászati cikkek, hlrtenbergi, völlcsdorli, belga és Geróth-félo kásztöltények, üres hüvelyek, fojtások, serálek, flóbert- és revolver töltények slb. állandóan kaphatók legolcsóbb árban, szabályszerű engedély ellenében. 2264
Apró hirdetések.
Perzsa szőnyeg és egy három ajtós ruha szekrény tükörre! eladó. Cim a kiadóhivatalban.
Cselédleány jó
Cim a kiadóhivatalban.
(kötéssel felvétetik.
Kinixsy-utcában egy 3 egyszobás lakásból álló ház jutányos árért eladó. Egyik lakás beköltttzhetó. Bővebbet Schultz József közvetítő nél, Józseffőherceg ut 2. szám alatt.
Emeletes gőzmalom kitűnő berendezéssel, napi 21/, waggon érlóképességgel, beköltözhető lakásokkal, gazdasági épületekkel, nagy telekkel, más vállalkozás miatt sürgősen eladó. — Bővebbet Schultz József közvetítőnél, Nagykanizsa, Józseffóherccgut 2. sz. a. IJO
Használt vagy uj 25—50 literes, szállításra alkalmas, tejeskannákat megvételre keresünk. Sürgős ajánlatokat kérünk Cim a kiadóhivatalban.
Alkalmazást keres vizsgázott gépkocsivezető és szerelő. Cim a kiadóhivatalban.
Zongora, elsőrendű bécsi gyártmány és egy harmónium 5 változattal eladó. .Magyar-utca 29. szám.
Német vagy magyar kisasszonyt keresek három gyermek mellé reggel 9 órától este 6 óráig. Cim a kiadóhivatalban. ,JJ0
Cseléd leány felvétetik. Cim a kiadóban.
Árverési hirdetmény.
Tótszerdahelyen a Fedák Sári-féle parkból télen levágott elsőrendű fenyőfa (a legtöbb 40—80 cm. vastag) 7—8 vagon, akácfa, nyírfa, diófa 3—4 vagon, folyó évi március 31-én szabadkézből eladó. Venni szándékozók Dobos Mártonnál a kastélyban jelentkezzenek.
Dobos Márton.
Az idén nem tolják előre az órát.
A 24 órás Időszámítás őszre marad
Ut éve annak, hogy német szövetségeseink bevezették az úgynevezett nyári időszámítást. Az újítást rövidesen átvették nemcsak a volt központi hatalmak, hanem az ántánt államok is. A közönség mind.n tavasszal, a hosszabb napok beálltával várta az intézkedést, mely egy órával előretolta a mutatókat. .
Az idén azonban — ugylászik — az időszámítás terén is visszatérünk a régi, jó szokáshoz. Közvetlen" szomszédaink, Ausztrta és Csehország s«m hozzák be ezentúl a nyári időszámítást, mi pedig főleg forgalmi szempontból kénytelenek vagyunk alkalmazkodni a szomszéd államok időrendjéhez.
Munkatársunk felkereste Kelety Dénes dr.-t, a máv. elnökigazgatóját, aki kijelentette, hogy az államvasutak igazgatósága — eltérően az utóbbi évek szokásától — az idén nom tett előterjesztést a kereskedelmi minisztériumnak a nyéri időszámítás behozatala iránt.
Több izben felvetették azt az eszmét is, hogy a magyar vasutaknál is hozzák be a 24 órás egységes időszámítást, a nyugat-európai államok mintájára. Legújabban — mint ismeretes — Ausztria is elhatározta, hogy junius 1-től kezdve életbelépteti a 24 órás rendszert. A máv. tanácsülésein két izben is szóba került ez a kérdés, utóbb\' azonban levették a napirendről. Mint illetékes helyről értesülünk, szeptembernél előbb ez irányban a magyar vasutaknál aligha lesz döntés.
3354/1921.
.CsoaW Migyuorsiig nom őrsiig, Egéis M.gyaroniig mcayoreiÁg 1-
Hirdetmény.
A v. tanács nyilvános árverésen eladja 1921. évi március hó 21-én d. e. 10 órakor a Jancsi és Simon nevű bikákat a sánci vásártér melletti bikaistállóban és d. e. 11 órakor a volt Sas nevű -vendéglő udvarán a Duhaj nevű kant.
Nagykanizsán, 1921. éVi március 19-én.
Városi Tanács.
Özv. Fltz Gyuláné szül. Fitx
Aranka a saját, valamint a kiterjedt rokonság novében fájdalomtelt szívvel jelenti, hogy a hőn szeretett fiu, illetve rokon
Fltz Rezső
életének 31. évében hosszas kinos szenvedés után 1921. évi március 19-én reggel 3 órakor jobblétrc szenderült.
A drága hatott hűlt tetemei f. évi március 20-án d. u. 5 órakor fognak a temetői halottas háznál a róm. kath. hitvallás szertartásai szerint oeszenteltetni és örök nyugalomra helyeztetni.
Az engesztelő szentmise-áldozat f. évi április 1 én délelőtt 10 órakor fog a helybeli szent Fettncrendiek templomában sz Urnák bemutattatni.
Nagykanizsa, 1921. március hó 19.
Emlékezete áldott nekünk!
Csonka Magyarország — nem ország Egész Magyarország: mennyország!
4
ZALAI KÖZLÖNY
1921. március 20.
Eladó házak.
A város különböző részén kisebb-nagyobb házak beköltözhető lakással — Üzletházak ugy helyben,, mint vidéken. — Mindennemű Ingatlanok és üzletek közvetítését a legelőnyösebben eszközli:
Szántó Vilmos t«JÍ]:n\'org=
Nagykanizsa, Eölvös-tér 29. Telefon 322
0OGC3OOC3C3C3OC3G
0 liiyntzii- UHÍn ézirm- Q
Q színház = TILMU ,ailo<». Q
0 Szombaton és vasárnap 0
0 Parasztbecsület 0
ö olasz nópdráma 4 felvonóban. O
Hétfőn, kedden és szerdán
1 . A"" *«"«»* M .Knktr
tr«r*.iul»- rima mft*«n«k Táltoul* fllmri.
Az Isteni szikra í
dráma ai •mWI«4g ittrU»M+t>AI a f»Wr.nl«b»». t __»t»*rtfcaj Mt«tai*Url a
OVmít. fe únncpc-ijoo 2, 7,4/5, \'/,7 U 8 ówkor. I Blo^livjk ko*J<lc kóíiupokou \',,7 7,0 ótaíot. f
ooaaooooooot
KitDiiű izü és. zumatu
24 K
Kapható Ungár Henrik
borpincéjébcn, Szemere-utca 2. szám, 5 litertől feljebb. m(:
Értesítés.
Felhívom ■■ falikMtfli titrn fiajelmfl, hoRj- — kodverf Uújiri. fotytáu -- mütwmomtwn
a gyermekfényképfelvételek megkezdődtek.
Jól fűtött terem biztosítva!
Halász Sándor X.rm.
Nagykanizsa, ÍSS^Kf\'..... "•
ízléses munka I
Eladó egy 4 HP és agy 6 HP
gíízcséplo garnitúra
Bővebbet Paesahelyl Árpádnál, Bnj/n uicn 10. Ilim. — U«y«nolt egy jókarban lövő kSnnytt hintő is elmlő.
BáííMSíXKKKKKKKXXKíj
| ÜRANIA mozgókép palota "
Roifton^t^uu:* *-^^Tetctoii»»áni 359.
I Péntek, szombat és vasárnap Si
| PEARL WHITE""^;;,*
i Fehérfogu álarc §
I I. ré«« ; „A halál szigete."
Ht<Mn o. ktíJ.n Sj
Arnnymtltqfcgta II. ritze g
l M^fdca 3. 5, 7,7 í, 8 Sl ,
exxassexMxxxxxsoelKSI
KlsötendU bikavér vörös pogányvár!
Kapható Bruncsics József fűszer-, csemege- és katona cikkek kereskedésében Sugár-ut 53. szám alatt.
Nagy
hü5UétÍUQ5Qr
Olcsó árak:
sso
9S0 1150 770
Fekete fel box Női egész sevró Svcicl vászoncipő
Svclci váscoiicipő "Sí____
Fekete sevró férfi "i.n.V1" 1250 Gyermekcipő fekete 270
Színes és fekete divatclpők-bcit nagy választék I
SZABÓ SÁNDOR
cipöáruházílban Kaziitczy-n.
Ugyanitt egy jóházból v»ló leány Unuló-nak felvételik.
Fa-szakmában
teljesen jártas, szakképzett, keresztény
tisztviselő
felvétetik.
(BazAr-épfllct)
DIETRICH ES 80TTSCHLIG R.T.
Figyelmeztetés.
Félreériések és jóhiszemű tévedések elkerülése céljából ezúton értesítem igen tisztelt üzletfeleimet, hogy miután a háború kitörése előtt az általam alapítóit Gottschlig Ágoston Részvénytársaság kötelékéből kiléptem s a háborút végigküz-dőltem, az édcsalyám által 1865-ben X„ Füzér-u. 30 alatt alapítóit eredeti
Dietrich és Gottschlig
likőr-, rum- és cognacgyárat, valamint teanagykereskedést fenti helyen u mai kor igényeinek téliesen megfelelően ismét működésbe hoztam.
A Gottschlig Ágoston Részvénytársasággal tehát semmiféle közösségem nincsen és miután az összes régi bevált receptek birtokában vagyok, biztosithatom nagyrabecsült régi vevőközönségemet, hogy ezentúl is a régi és legkiválóbb minőségű árut gyártom és hozom forgalomba.
Ugy r\'gi mint uj vevőkörök pártfogását kérve
kiváló tisztelettel lovag Gottschlig Ágoston
a DIETRICH E880TT8CKLIB R.T.
v«órlgoxgatóJ».
BUDAPEST, X, FUZÉR-U. 30.
F»«lnoi+ófi Viin szcrcncs*i:i ni\'.é.
Ili KMIHS közönség l>.tudomáséra a^ni, hogy vasárnap, folyó hó 20 án a Magyar utca 20. szám Alatt levő volt Kéri féle vendéglő újonnan átalakítóit
tekepályámat
disznótorral és cigányzenével megnyitom. - Kijátszásra kerül két bárány.
Jő ételekről és italokról gondoskodva van. Maradok kiváló tisztelettel: Barton Adolfnó Msgyar-u. 86. szám alatti vendég!ősné.
„CHAUDOIR"
VERMOREL PERMETEZŐ
vöiűuciból viíRaréx iMfclrtoaytl kifozátUUn raü- , kodévc\'it sxavatoSoV, koflitUn nwcnyiWtben \\xillil
2200\'" K ^/irabonkint bérmentve &£Uu II Iádéba csomagolva
NAGY IGNÁCZ
BUDAPEST, VII.. KAroly-kttrut 9.
Hnr(Onyr|uii KI IMKNAOY llu Jnpr.t.
Nagyböjtre
elsőrendű napraforgó olaj
n vajat teljesen pótolja 1 kgr. 120 K
cltörcudO rlxt. 1 kgr. . . .. . . 45.— K
elsőrendű dlo 1.......48.-.,.
mandula 1 kgr........48.— *„
ecetes uborka 5 lt. üveg 1 flvegj 110. „ Hajdeoker szluszappau ■ . kgr. . 23.— „
tzinszappan \'/, kgr.......aO. ,,
borostyán padlólack I kgr. . . 120.— „ nagyszciuO lenese 1 kgr. . . . 48.— „ Valódi Ncatlé-fclc gyerinokllixt, tejes- e* vlxes kétNtcrftült, likörök, borok, pezt:-gók, rum, cognac a legoletóbban
6YEHE5 t a>0 S H A C
Kazincy-utca 1. alatt szerezhetők be
ÍZŰT Józamata fehér asztali H|
ujbor literenkint 36 ós 40 K
Elsőrendű papirhéju dió 1 kgr. 40 K Kapható: BRUNCSICS JÁNOS
tQszcrhcrc.kectőnét, Jés.ct töhcrcey-nt 2\\. nt Ugyanott szappanfőzéshez 1307,-OS lugkő kilogrammon kint 75 kor.-ért kopható. ,,„
CESSMST
HASZNAL.SOJV, NINCSEN JÓÖBAV1LAGON
Nyomatott a laotulaidonosok : Zalai is Gyarmati könyvnyomdájában.
mm^mtíi
60 Ik évfolyam
Nagykanizsa, 1921. március 17. Csütörtök
62. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
SutfcMSffolg f» kiadóhivatal: Pő-nt 13. az. - Interurban-letefon 7S. ■
Megjelenik mindig kora reggol
FŐSZERKESZTŐ: Dr HEGEDŐS GYÖRGY
mmu\'J)7. UprtteM
FF.LBLÓSSZKRKRSZTÓ:
BODROGKÖZY ZOLTÁN
Tr Blőilxctéal Arak: P.KÍ5t évre 360 K. WIJw. 180 K. Negyei övre 90 K. Egy hón 30 K. egyei «ám ára 2 K
Kronstadt újból az ellenforradalmársk kezén van.
Ukrajnában terjed a felkelés. — Letartóztatták a bolsevik hadsereg generaliszimuszát és vezérkari főnökét. Varsó, március 21. Helaingforaból jelentik, hogy Kronstadt újból a felkelők kezén van. A bolsevikok alig néhány óra hosszat tartózkodtak ax erődökben. Az ellenforradalmi bizottság újból Kronatadtba tért viasza.
Bukarest, márc. 21. Az „Univerzul" arról értesül, hogy Ukrajnában a bolsevik ellenes felkelés egyre terjed.
Odesszát a Fekete-tengeri hajóhad ellenforradalmi egységei ismételten hevesen bombázták.
Bécs, márc. 21. A „Temps" rigai
tudósítója jelenti, hogy a szélsőséges bolsevikok vezetője tegnap Moszkvában letartóztatta Kemenut, a bolsevik hadsereg generalisszimuszát és Lebedov vezérkari főnököt.
A letartóztatás okát eddig nem tudják.
Nemzetgyűlés.
Budapest, márc. 21. Rakovszkij István elnök háromnegyed 12 órakor nyitja meg a nemzetgyűlés mai ülését. Bejelenti, hogy Rassay Károlynak a mozircndclct visszavonása. Tas-nádi Kovács Józsefnek pedig a köztársasági mozgalmak megakadályozása tárgyában sürgős interpelláció előterjesztésére adott engedélyt. Majd harmadszori olvasásban is elfogadják a szombaton letárgyalt indemnitási javaslatot. Ezután az elnök azt javasolja, hogy a ház a húsvéti ünnepekre való tekintettel legközelebbi ülését április 6-án délelőtt 10 órakor tartsa, melyhez a ház hozzájárult. — Rátérnek ezután az interpellációkra.
Rassay Kát oly: A belügyminiszter ismeretes mozirendelctc rendkívül sérelmes a mai engedéllyel biró tulajdonosokra. Interpellál a kormányhoz, hogy hajlandó-e az 1920. október elsején kiadott mozgófénykép üzemekről szóló néhány rendelet végrehajtását a kérdéses törvény hozásáig felfüggeszteni és e tárgyban a nemzetgyűlés elé törvényjavaslatot beterjeszteni. Ha nem hajlandó a törvényjavaslatot előterjeszteni, akkor hajlandó-e a rendeletet módosítani.
Tomcsányi igazságügyminíszter azonnal válaszol. A mozik ügyét szabályozó 1911-ben kiadott rendelet nem volt megfelelő minden tekintetben s azért volt szükséges a módosítás. Jogisérelemről szó sem lehet. A kormány ax egedélyek odaítélésénél abból indult ki, hogy a moziknak kulturjelcntŐsége van megfelelő kezekben és ezeket a kormány támogatni is akarja. A rendelet tulajdont nem vesx cl, csak engedélyt nem ad esetleg, tehát szerzett jogott nem érint. A rendelet módosítása nem szükséges, mert sérelem nem fordul elő.
Rassay Károly : A kártérítés kérdésében a miniszter nem adott felvilágositást.
Tomcsányi igazságügyminiszter: Kijelenti, hogy megállapították, hogy a fennálló rendelet szerint kitől kell elvenni az engedélyt. És nem őzért nem ujitják meg az engedélyeket, mert valakinek oda akarták
adni, hanem mert a rendelet szerint nem tarthatják meg az ílletők-
A válasz tudomásul vétele után Tosnádi-Kovács József kérd^ax iga/.vágügyminisytcrt, hogy van-e tudomása arról, hogy a köztársasági párt nevében dr. Nagy György beszédet tartott, amelyben kijelentette, hogy a köztársasági párt nemsokára -ismét győzedelmeskedni fog. Mit hajlandó az igazságügy-miniszter a köztársasági mozgalmakkal szemben tenni.
Tomcsányi: Kijelenti, hogy a dologról nincs tudomása, hanem utána fog né.zní.
Kenéz Béla boldog húsvéti ünnepeket kiván a Háznak.
Ülés vége egynegyed három órakor.
A bankjegyek kicserélésére az előkészületek megtörténtek.
Budapest, március 21. Hegedűs I/»ránt pénzügyminiszter szombaton tanon nagyszabású beszédét cn kijeldntetto, hogy husvéi után beterjeszti a pénzforgalom ideiglenes szabályom zásárói szóló javaslatát
Értesülésünk szerint Hegedűs a húsvéti Ünnepek alatt Bécsben tárgyalni fotJ oz Osztrák Magyar Bankkal, hogy hajlandó-e a bank a pénzkicscréleshcz rendelkezésre bocsátani üzemét. Ha nem tudna megegyezni, akkor a pénzkicscréléssel a „Pénzintézeti Központot" bizza meg.
A pénzkicscré\'ésre vonatkozó előkészülő-" tek már megtörténtek.
Az uj állámjegyck — 10.000, 5- 00, 1000, 200, 50, 2 és l koronások Budapesten vannak es egyelőre az Osztrák Magyar Bank helyiségében helyezték el.
A kicserélés első napjától kezdve a bankjegyek értéke 5 százalékkal csókken, ami azt jelenti, hogy amikor \'megkezdődik a kicserélés, a forgalomban lévő bank/egyek 5 százalékkal kevesebbet érnek.
Viviani amerikai utjának célja.
Párts, március 21. A .Chikngó Tribüné\' jelentése szerint Viviani washingtoni utazásának nemcsak az n célja, nogy Harding uj el nőknek tolmácsolja Franciaország jokiv.msagát, hanem az hogy Franciaország és az Egye. süli Államok közt védószövetség megkötését javasolja J ipán ellen.
A páriii Jipán nagykövet c?.< hivnialosan mcgcáíolj.i.
Hegedűs Lóránt lesz Pécs képviselője.
Budapest, márc. 21. Hegedűs Lóránt pénzügyminiszternek a tápéi kerület felajánlotta a mandátumot, azonb >n ő levélben lemondott róla. Okul azt hozta fel, hogy Pécs városának vezetősége egy hónappal ezelőtt nála járt és azt mondta néki, hogy könnyebbé teszi a hazafias küzdelmeket, ha megígéri, hogy elfogadja a pécsi mandátumot, mihelyt Pécs felszabadul. Ezért ne vegyék rosz néven, hogy Ő a pécsi mandátumra vár.
Prohászka nem vonul vissza a politikától.
Budapest, március 21. Politikai körökben napok óta beszélik, Prohászka Ottokár püspök visszavonul a politikától.
A híresztelés cáfolataképen Prohászka püspök hosszú távollét után szombaton és ma is megjelent a nemzetgyűlés ülésén.
Megjelenését azzal okolják, *hogy Prohászka húsvét előtt lelkigyakorlatokat tart, ezért tartózkodik a fővárosban éa itt tartózkodását felhasználja, hogy a parlamentben is megjelenjék.
Annyi bizonyos, hogy Prohászka püspök ezután aktív politikai szerepet nem hajlandó játszani.
Prohászka környezetéből nyert értesülés szerint "nem foglalkozik ugyan a lemondás gondolatával, de vezetoszerepet nem hajlandó vállalni.
A felsősziléziai népszavazás.
Berlin, március 21. A felsősziléziai nép szavazás eredményéről este 8 óráig kevés pontos jelentés érkezett. Ezekből is kitűnik azonban, hogy azoknak a várakozása teljesedett, akik túlnyomóan német többséget reméltek. Egyes helyeken még a remélt arányszámnál is nagyobb számban kaptak többséget a németek.
Lengyel többséget a szavazás Pless és Rybnik kerületekben eredményezett, ahol ugyanis csaknem tiszta lengyel lakosság van.
Eddigi jelentések szerint Németország mellett kerek 700,000, Lengyelország mellett 450,000 szavazat nyilatkozott.
Amerika a német megrendeléseket visszavonja.
Paris, márc. 21. A „Chikagó Tribüné*4 közli, hogy a Ruhr vidék megszállása következtében az amerikai cégek tömegesen vonják vissza a megrendeléseket. Látni akarják ugyanis, hogy milyen következményekkel fognak járni a büntetés szankciói.
TŐZSDE.
JBadftpaat, :aérc. 21.
V&lutapUo: ííapotoon 87b, Font 1210, Uvt —, Dollár a 15, Franci* frank 1000, Lengyel márt. 42, Márk* I.tra J2S0, Osztrák 62. Rubel lói., Loi USŐ, Sxokol 408, Svájci frank 5500, Koronadlnár »X>, Krank-tlinár 800, HoUani forint —, Becai kiftietás \'--.
Értékek: Magyar Illtet 1*55. OitUák Hitel 730, Kacaj —. Je\'.iálog 3W, Untatott 770, Kereskedelmi Kink ÖW». Magyar-otaat —, Beocvni 480L». Dratcha 4000, áluliooi aia 0700, Súttvári 2300. Salgótarjáni 5275, Urtktnyi 3000, Rima 500. Schlick S3«. Cottminn
-, Nufcl 11300, Danica 5200, KtotiW 310o. Magyar
Cukor--, Adria--, Attanttka--, Királysor 2075,
3o<nyik-Agrár 750, Llplák Phftbas 740, Va<me*y«l Villámot 1400, Gizella--, Konkordl* 2300.
2_
Lélekvásár.
Irta: középgulácsi Pccxely László.
A legaljasabb adás-vételi ügylet. Alap-j.ibani Véve ax eladó könnyen pénzhez jut, .íiiclkül, hogy ellenértékül reális vagyis tárgyi dolgot\' kellene adnia. — Mint üzlet is köny-nyen köthető, ha nem állja útját a scrupulo->itás. — Egy kis léhaság szükséges csak hozzá, no meg lemondás o túlságos önaka-rásról, ami úgyis fölösleges, sőt valljuk meg, hogy a lehiggadt közvélemény szerint, az ilyen ember a társadalmi életben kellemetlen is. — Azért legjobb, mondja a tömegbölcscség, a se hideg- se melegvíz utja, amit másként ugy lífcveznck, hogy arany középút, — pláne hu ez a középút könnyűszerrel aranyhoz is juttatja az embert.
Az egyénnek ily lelki fázisában aztán inár egy-kettőre kész a vásár . . . n lélekvásár.
Mig azonban az egyén eddig a kialakulásig eljut, addig a lélek többféle meta-morfozison megy át — s talán nem lesz egészen érdekten dolog a tisztelt olvasóra nézvr, ha ezeket az átalakulásokat előidéző ingerenciákat (befolyásokat) egy-két főbb vonásában megvilágítom.
Különösen, aktuális ez napjainkban, a midőn tömeg-lélekvásár járja.
Szerintem hazám és nemzet.m egén ez a jelenség a legvészterhesebb felhő, amely eltakarja a jövő reménysugarát . . .
Országrabláu, nemzetpusztitás, forr.ida-dalom, kommün, lánckereskedelem, őrületes drágaság és egy nagy lelki szemétdomb sodorják e szerencsétlen, jobb sorsra érdemes nemzetet u második vizőzön felé.
Kedves olvasóin, hidd meg nekem, több fia van ennek n hazának ma olyan, nki érte még a cigarettájáról sem tud vagy akar lemondani. — Hát nkkor hogyan tenne képes magán önkezűleg egy részlegen lelki operációt végrehajtani ? Én azt mondom, hogy erre képtelen az ilyen, mert eliez valóban még idejében való józan fölébredi., erényeket, erkölcsöket tisztelő, meggyőződéstől szikrázó, energikus egésx ember kell I
Sánta emberrel nem lehet egekbe nyúló hegyóriásokat racgmászatni I Mór pedig c nemzet ma nemcsak sánta, hsnem béna is. Béna testileg-lelkileg I
A fölbomlás processusát megállítani semmivel sem lehet. Ez előbb fölfalja a tárgyat vagy egyedet és csak vele cgyüll pusz. lul el. — Ebben rejlik a mai viszonyok átalakulását gátló és veszélyeztető ok, amely özönvízzel fenyeget 1
Ez az özönvíz azonban lényegcsen különbözik majd az elsőtől, mert ennek árja, amely elsodor, nem az egek csatornáiból jut el hozzánk, hanem mint agyviz (hydroccpha-lia) belőlünk árad ki és sodor el.
Mosolyogni méltóztatik ezen oz állitá-somon ? Ugy kételkedni is tetszik, tehát bi zonyitom I
Az okra, nemde az okozol mutat reá ? Tehát én is eizel mutatok rá.
Szálljunk elsősorban a művészet terére ki.
E helyen éa alkalom mai helyszűke miatt csak a mai festészet egyes ágával foglalkozom, mint agyrendszeri és lelki degencráll-sággal. Igy „ futurizmusa l, kubizmussal, dad.-.izmussal s Isten tudja még mi- és hányféle iimussal, mint művészettel.
Ezek szerint Rafael, Tizinn, Correggio. Rembrandt. Benczúr csak dekoratőr festők.
_ZALAI KÖZLUNY_
Az igazi művészek cs a jövő kor művészetének vértbe öltözött nagy cs bátor úttörői ők 1 — Nekem egyszer félóráig mutogatta és magyarázta me^terművét egy i^fiulkubista művész, míg vég re,^keresésben semmiben-lelkemben-agyamban kifárTtdvgisjt kétségbeeséstől sarkalva, képzelni kezdtem a szerinte bájos nöi alakot. — Ez mindenhez inkább hasonlított, mint nőhöz és bocsássa meg oz illető művész, hogy alkotását tengeri kutyához hasonlítom.
De micsoda merész kritika ez akkor, amikor ugy egy ilyen nagy futurista vagy kubista mesternek egyik bámulója elismerése-csodálata és művészete iránti rajongása jeléül még azt az itatóspapirost is tájkép gyanánt berámáztatta és ma is szobája falát dísziti, amelybe a Maestro ecsetét törölte belé.
Nem vitatkozom az illető mesterrel, még kevésbé rajongójával. Azonban az efojto mű-vészóriásokhoz azt a kérdést intézem, hogy ha Tizián vagy Correggio egyik női alakját és az ő képzelete szülte hölgyét életre hívnák, a kettő közül melyiket csókolná meg ? Hát én a magam szakállára megadom a választ, hogy Tiziánét és nem a tengeri kutyát 1 De viszont azt is ki merem mondani, hogy ez a művészi deformáció hydroccphaiia szüleménye s mint ilyen, a 20-ik század emberének beteges tünete, még pedig, sajnos, minden vonalra terjedőleges, vagyis fejlődésben levő.
(KolyUlÁsa következik.)
A zalakarosi gyilkos bűnügyének főtárgyalása.
A nagykanizsai törvényszék mint rőg-tőnitólő- bíróság tegnap délután három órakor kezdte tárgyalni dr. Kcnedy Imre elnöklete mellett Ritecz Péter zalakarosi lakos bűnügyét, aki apját, Ritecz Józsefet és sógorát, Fodor Ferencet lelőtte és akik sebesüléseikbe belehaltak. A vádat dr. Szabó Lajos kir. helyettes főügyész képviselte, a vádlott védője dr. Mulek László ügyvéd volt. A tárgyalás élénk érdeklődés mellett folyt le. A tárgyalás megnyitása után dr. Szabó Lajos kir. helyettes főügyész, mint -a vádhatóság képviselője felolvassa az ügyészség vádját Rilccz Péter ellen, akit kétrendbeli szándékos emberöléssel vádolt meg.
Majd Ritecz Péter vallomása következett. Apja veszekedő, házsártos ember volt. Családjával rosszul bánt. Anyját elkergette, egyik fiát évekkel ezelőtt meglőtte. Az elajándékozott birtok miatt azért pereskedett, mert leánya, férjezett bodor Ferencné folyten a többi gyermek ellen uszította Apja többször fenyegette elpusztítással. A gyilkosság előtti napon is tett ilyen kijelentést. A gyilkosság napján vasvillákkal felfegyverkezve apja, Fodor és még két kiskomáromi ember jött át hozzá Becsukott ajtaján zörgettek s ö ezt arra 4 magyarázta, hogy le akarnak vele számolni s azért lőtt, hogy elijessze őket. Nem célzott, « golyók véletlenül találtak. Ezután több tanút hallgattak ki, akik mind terhelő-leg vallottak Ritecz Péterre.
(Lapunk zártakor a bíróságomig nem hozott ítéletet.)
A korona Zürichben-
Budapest, márc. 21. Zürichből jelentik : A inag^r korona állása ma: (záráskor) 1 80, osztrák korona: 180, az osztrák bélyegzett bankjegye pedig 110 szantim.
__1921. március 22.
hírek.
— József, Sándor, Benedek. A magyar néphit n kalendárium egyes napjaiból sokszor következtet az időjárásra, a termésre stb. Szervácz,. Pongrácz és Bonifácz napok régtől fogva fagyos szentek helyet foglalnak cl u nép hitében. S ezek az évszázados megfigyelések igen sok esetben be is szoktak következni. Alföldi mondás szerint; „József, Sándor, Benedek zsákkal hozzák a meleget". Ez egyszer azonbnn tévedett a népmondás. József tényleg ontotta zsákjából n meleget, de Sándor és Benedek már n meleg helyett szelet s igen csípős szelet bocsájtott ki zsákjából.
— Vasúti hír. Az állomásfőnökségtől vett értesülésünk szerint f hó 22-én kedden, 24-én csütörtökön, 26-án szombaton Budapesttől Sopronig Nagykanizsán át és 23-án szerdán, 25-én pénteken és vasárnap helyett hétfőn f hó 28-án vissza Soprontól Budapestig Nagykanizsán át a Balaton „D" vonat elővonata közlekedik. A szóban levő vonat Nagykanizsára Budapest felől 12 óra 25 perckor, Sopron felől 1 óra 25 perckor érkezik cs Nagykanizsáról Budapest filé 1 óra 55 perckor, Sopron felé 12 óra 55 perckor indul. A megjelölt napokon a Balaton „D" vonat nagykanizsai utasai, kivévén a Wien-i rendeltetésű utasokat, kizárólag csak ezen vonattal továbbutalnak. Az utasok előjegyzése ezen vonatokhoz nem szükséges.
— Gyászrovat. Nagyszámú gyászkö-zÖnség adta meg n szerencsétlen végzetü Filz Gyulának vasárnap délután 5 órakor a róm. « kath. temető haloltasházánál a végtisztességet. Oly éles volt az ellentét a ragyogó szép tavosri nap és a korán elhalt fiatalember temetése kőzött, hogy önkénytelenül is komor gondolatokat keltett a résztvevőben. Különöseit a szegény édes anya iránt volt. nagy
a részvet, oki fél év alatt féijét és egyetlen gyermekét temette cl. A szertartást Pintér Benvcnito f. r. atya végezte teljes segédlettel. Az egyházi szertartás után a koporsót édes atyja sirja. mellé elhelyezték.
— Hogy fest a nagykanizsai olcsóbbsiígl hullám a hu.piacon? Az
újságoknak mániájuk lett már az olcsóbbsági hullám. Szinte nyav.iíyaszcrü járvány ez már s diogcneS\'lámpájáva! sem tudják sehol sem felfedezni. Krónikus lipoiter betegség lett, mert keresve keresik az eseteket, hogy bele magyarázzák az olcsóbbodást, pedig akár hol kuttatunk utána, csak Szemfényvesztéseket találnak. Ilyen szemfényvesztés történik állandóan a liusosbódék körül. A fckeletábükra vastag krétával irjál; ki a mészárosok a húsárakat. Tegnap a marhahúsért kg. kint 60—70 koronát láttunk kiirvo. Mikor fizetésre kerül a sor, akkor pedig 80 -90 koronát követeltek. Kérdezzük: hol van itt oz olcsóbbsági hulláin ? Hol ? Mikor éppen a tegnapi vásáron győződtünk meg róla, hogy oz élő-marha ára 35-50 K közölt váltakozott. Ha a suly átszámitásoknt megcsináljuk, semmi képen sem tudjuk legális számra kikerekíteni a 90 koronát. Mikor Nagykanizsán ezeket a magas húsárakat tapasztaljuk, ugyanekkor tőszomszégságunkból, Zalaegerszegről azt jelentik nekünk, hogy olt a zsir kgja 130 K, a marhahús 50, a borjúhús 60 korona. — Köszönjük ezt a nagykanizsai olcsóbbodási hullámot. A rendőrség figyelmét pedig ismételten felhívjuk a husosbodék hamis számaira.
1921. március 17.
ZALAI KÖZLÖNY
S__
— összégett cselédlány. Tegnap reggel fél hat órakor a Bajza-utca 6. szám alatti ház lakói őrült sikoltozásra s jajveszékelésre lettek figyelmesek. A segélykiáltásokra az udvarra siettek, ahol Farkas Margit 24 éves cselédlány lángokban fetrengett. A ház lakói azonnal segítségére sietek a lánynak, aki akkor már súlyos égési sebeket szenvedett s az égéstől ugy tudták megszabadítani, hogy letépték ruháit. Az összeégett lány eszméletét vesztette s hamarosan beszállították a kórházba, ahol most élet és halál között vergődik. A környezetében lévők, a következőket mondották a szerencsétlenségről: Fél hat körül tüzet akart gyújtani a tűzhelyben, ahonnan valószínűleg kicsapott a láng s ily módon tüzet fogott a lány szoknyája. Ahelyett, hogy a helyszínén oltani akarta volna, égő ruhájával kifutott az udvarra, ahol segitségért kiabált. Először nem sokat hederítettek a házban lakók a kiabálásra, mert a múltban már többször előfordult, hogy bizonyos szerelmi ügyek folytán hasonlókép segítségért kiabált, csak később lettek figyelmesek a fokozódó jajveszékelésre. — Ekkor azonban már oly súlyos égési sebeket ^zenvedett, hogy a ruhája imitt-amott a húsáig leégett. A szerencsétlenül járt cselédlány a kórházban időnkint visszakapja eszméletét, azonban nem akar nyilatkozni szerencsétlensége felől.
— Ritka északi madárvendégek Nagykanizsa szomszédságában. Barthos Gyula hercegi erdőmestertől hallottuk, hogy folyó hó 19-én a közeli bajcsai erdőben egy csapat csonttollú madár (amelis garrutusL.) észleltetett. A seregélyünknél valamivel kisebb bóbitás szép madár a sarkköri tájak nagy fenyőerdőiben otthonos és onnan bizonyos években télcnte csapatosan messze délre le-kóborol. Vidékünkön évek óta és azelőtt is igen ritkán jelent meg és mostani átvonulása késői voltánál fogva is — különösen e gyenge télben — kivételesen figyelemreméltó. Selyem-farkú locskának is hívják és rendetlen megjelenése többféle babonás hiedelmet keltett, nevezetesen a nép háborút, döghalált és más efféle rendkívülit jósolgat láttára.
-í- A Parkról. (Levél a szerkesztőhöz.) Tisztelt Szerkesztő url Nagykanizsának egyetlen üdülőhelye van: ez a park. Ez a magában véve elég kedvező helyen elterülő befásitott zárt terület azonban olyan elhanyagolt állapotban van, amely egy harmincezer lakosú városnak sehogysem válik díszére. A város vezetősége nem törődik vele eléggé, szinte ugy látszik, mintha hiányoznék az érzéke ilyesmi iránt. Pedig hát, azt hiszem, éppen a város vezetőségének áll érdekében az, ha az alapjában véve ügyes terv szerint létesített sétaté. oly karban tartassék, amely a város pora elöl menekülő közönség számára egy felüdülést, egy kis gyönyörűséget nyújtani képes. A sétatér karbantartásához nem kell sok, néhány földmunkás, akik a városi kertész felügyelete alatt a legszükségesebb munkát végzik, — a padoknak pótlása — legalább egy állandó őr felügyelete és a rendőri őrjáratoknak a park területére való kiterjesztése, amelyek a cserjék, fák és padok oltalmazására szükségesek. Ha már nincsen Kanizsának folyóvizmenti fürdője, (minek megvalósítása ugyan nem tartozik a lehetetlenségek közé) hát legyen legalább egy ápolt sétatere, ahol a tartózkodás kellemes, üditö hatással bír és azt a minimális kényelmet is nyújtja, ami a rendes padokon való pihenéssel jár.
Most hogy kitavaszodik, a város vezetőségének kötelessége figyelmét erre kiterjeszteni, — mert a kultúra megköveteli ezt. Vonatkozik pedig ugyanaz az utcai fák megnye-sésére isi Aláírás
— A Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztár R. T. tegnap tartotta 24-ik évi rendes közgyűlését az érdekeltek szokatlanul élénk részvételével. A tágas közgyűlési terem szűknek bizonyult a rendkivűl nagyszámban megjelent részvényesek befogadására. Nagy föltűnést keltett dr. Plihál Viktor magasszárnyalásu magvas elnöki megnyitója, amelyet többször szakított félbe a hallgatóság lelkes tetszésnyilvánítása. Ezután Knortzer György igazgató terjesztette elő az ő mesteri tollával megszerkesztett igazgatósági jelentést, a vagyonmérleget és nyereség-veszteség számlát. Megtudtuk abból, hogy az intézet a mult évben 2 millió koronára felemelt alaptőke mellett körültekintő és céltudatos tevékenységgel, amely az ográr és merkantil, valamint ipari érdekek egyforma szolgálatára igyekezett, 602.232 K 80 f. tiszta nyereséget ért el. Nagyrésze van abban a takarékpénztár áltól alapított és Frank Jenő gyái igazgató elsőrangú vezetése alatt mindinkább felvirágzó kefegyári vállalatnak. A közgyűlés örömmel tette magáévá az igazgatóságnak és felügyelő bizottságnak a nyereségelosz-tásra vonatkozó javaslatát, amely 120 ezer koronán felüli összeget juttatott a tartalékalapoknak, tekintélyes összeget kulturális és jótékony célokra és noha a közgazdasági élet mostani bizonytalanságára való tekintettel, szokatlanul nagy összeget (212.941 koronát) vitt át a jövő évi- számlára, mégis 50 korona osztalékot adott minden 400 korona névértékű részvényre, amely osztalék mától kezdve fölvehető. Következett az igazgatóság felügyelő bizottság és választmány megválasztása. Több mint 700 szavazat adatott le és legjobban jellemzi a részvényesek megelégedését és azt a példásan harmonikus együttműködést, amelynek részükről az intézet vezetőségével szemben kifejezést adtak, hogy az igazgatóság jelölő listája a titkos szavazás mellett is, egyetlen változtatás nélkül fogadtatott cl. A megválasztott igazgatóság névsora : Elnök dr. Plihál Viktor, alelnök Sommer ignác, igazgatósági tagok: Fischcr. Károly, Frank Jenő, Horváth János, Knortzer György, dr. Koiler István, Sebestyén Géza, Somogyi Gyula, Schwarcz Gusztáv, Stromszky Ernő, dr. Szigethy Károly, dr. Tamás János, Weisz Tivadar. Felűgyelőbizottsági tagok: Ádám Róbert, Blankenberg Imre, Bogenrieder Frigyes, Gyömörey István. Választottak "még 25 tagu választmányt is. — Az igazgatósági tagok közt uj Knortzer György, akinek megválasztásával az intézet alapításában és negyedszázados vezetésében szerzett hervadhatatlan érdemeit kivánták a részvényesek honorálni, de egyben gazdag tapasztalatait és közgazdasági nagy képességeit ís a jövőre nézve az intézet részére biztosítani.
— Meghívó. A Szociális Missió nagykanizsai fiókja a saját javára folyó hó 23-án és 24-én délután 6 órai kezdettel a gimnázium tornatermében az \' Oberammergani passió játékot vetített képekben mutatja be, melyre tisztelettel meghivja a város közönségét.
— A Védő Ligák Szövetségének
nagykanizsai helyi szervezete folyó hó 24 én (csütörtökön) délután 6 órakor a Keresztény-Otthonban választmánzi és taggyűlést tart. A/, elnökség kéri az összes tagok szives megjelenését.
— Az Ébredő Magyarok Egyesülete március 23-án d. u. 0 órakor választmányi Ülést tart a Keresztény Otthonban.
— A Néptakarékpénztár részvénytársaság Nagykanizsán előnyös feltételek mellett engedélyez jelzálogkölcsönöket ingatlanokra és folyószámla hitelt értékpapír, vagy egyéb fedezet alapján. Váltókat leszámítol, betéteket elfogad, idegen pénzt — dollárt, dinárt vesz és elad. Külföldi kifizetéseket és tőzsdei megbiz-.tsokal gyorsan és előnyösen teljesít.
00 Elveszett a Központ kávéháztól a fogyasztási szövetkezet husszékéig egy fekete gallér, sötétkék selyem béléssel. Becsületes megtaláló jutalom ellenében adja lo a kiadóhivatalba.
(x) Aranyszltakötő második része kerül bemutatásra az Urániában. A főszerepet ebben a mesés szerelmi drámában Margarethc Haid, a csodaszép táncmüvésznŐ játsza nagy sikerrel. Jegyeit siessen mindenki biztosítani.
(x) A csodával határos az a filmszenzáció, melyet tegnap mutatott be a „Világ" mozgó s amely még ma és holnap, szerdán marad csak műsoron. Az isteni szikra a cime ennek a remek hatású filmnek, mely tegnapi bemutatóján a legnagyobb erkölcsi sikert aratta.
Egy drb. 1 xjJ éves siementhall tenyészbika eladó Tóth Jánosnál, Rigyáczon (Zalam.)
Éves kocsist azonnali belépésre keres Frank és Társa Kefegyár, Szemero utca 4.
SPORT.
Az első bajnoki mérkőzés.
Kaposvári SE—VAC 1:0 (0:0) Vasárnap délután zajlott le — élénk érdeklődés mellett — az szezon első bajnoki labdarugó mérkőzése. A Kaposvári Sport Egylet csapata mérkőzött a nagykanizsai Vasutas Atlétikai Club csapatával és azt kemény küzdelem után 1 : 0 arányban legyőzte. A mérkőzésről tudósítónk a következőket írja: Az első félidő a KSE határozott főié nyével gól nélkül telt el. A KSE csapata tetszetősen mozgott a pályán. Támadásai egységesek voltak, gólt azonban nem tudott elérni, aminek oka a VAC jóldolgozó védelmén muilott. A KSE csapatának gerince a középfedezet, aki oz egész mezőny legjobb játékosa volt. Labdaosztogatása, fejjátéka preciz s mint védő és támadó játékos is elsőrendő volt. Meglepően jól dolgozott a csatársor jobbszárnya. A VAC csapata cros tempóval, energiával játszott, csapatából azonban hiányzott az összjáték. Egyéni akciói pedig eredménytelenek*"voltak. A félidő utolsó perceiben igy is fölénybe került, több- veszélyes lerohonást csinált, dc gólt a VAC sem ért el
A második félidőben a KSE egységesebb játéktudása nem volt olyan szembetűnő. A játék hullámzó volt, hol a KSE, hol a VAC a támadó fél. A 25-ik percben történt a mérkőzés egyetlen gólje, melyet a KSE balösszekötője védhetctlenül lőtt a VAC kapujába. A félidő hátralevő ideie ezután fokozott iramú játékkal telt el. A VaC mindenáron egyenlíteni akart és dicsérendő tempót diktált, de az egyenlítés nem sikerült. Eredmény KSE javára 1:0 Kercsmár kerületi kapitány kifogástalanul bíráskodott.
NTE—ZSE 2:1 (0:0) Az NTE vasárnap Zalaegerszegen re-vansmérközést játszott a ZSE mult vasárnap Nagykanizsán vereséget szenvedett csapatával és újból 2: 1 arányban győzött. Az első félidőben hullámzó játék folyt. Az NTE fő-lénye csak a második félidőben domborodott ki és juttatta győzelemhez a csapatot. A mérkőzés első gólját ennek ellenére a ZSE nyerte a 35-ik percben. Az NTE ekkor hatalmas finisbe kezdett és a hátralevő 10 perc alatt valósággal felmorzsolta a ZSE csapatát. A kiegyenlítő gólt a 41. percben Topschcr rúgta. A győztes gól a 44. percben esett. A biró Molnár volt.
ZALAI KÖ7.LÖNY
!92l/március 22.
Apró hirdetések.
Kiskanizsán, Pivári-utca 27. szánni ház sürgősen eladó. Megtudható Nagykanizsán,
Magyar-utca 49. á háztulajdonosnál. 23W
Egy félfedeles fiáker szabadkézből azonnal eladó Bővebbet Kárász György Mura-kcrcsziur. 23S«
Eladó egy jókarbsn lövő hintó és egy
könnyű egyfogatú kiskocsi. .Megtekinthető Schlo-singer, Preisz és Goldberger cégnél.
Bécsi átutalásokat
legolcsóbban és le eszközöl. Dollárt, < külföldi pénzeket
Í[gyorsabban inárt és más ad és vesz
Forgács ésGyulai
Kinizsy-utca 5. sz. — Telefon 378.
«W7
XXXXXXXXXXXXXXXXX
I URAKSA mozgókép palota
Jftí Roxgonyl-ulc* - TclcfonatArn 259. Jg Kedden, március 22-én 35 X II Világszenzáció II 5f
Murgarotho Hald a ctodaatép taiKnnivéatnó Sfi Marapléaéval: M
| Aranyszitakötö |
II. része
szerelmi dráma G felvonásban
x
SS Vasár- <% unocpaapokon 3, 5, •/," ii 8 órakor. BB JJg Előadások keidrte k.iin»poo 0 ét 8 órakor. na
ALPESI VASARUBEHOZATAL
Szombathely, Thököly Imre-utca 12.
TtHiitiln: Alprtl KwmUilirlj\'.
T*).fon JM. nim.
Ajánl viszotitelárusUóknak : Steier rud- és abroácsjv&sát, lópatkót, patkószeget, sodronyszeget hapát, kaszát, fekete- és horganyozottlemezt.
Z»7
A mai naptól fogva Metz Józsefnél Rákóczi-utca 79. sz. saját termésű
ujvörösbor
kapható literenkínt 30 koronáért.
Tavaszra nincs szebb, mint egy pár
MILTÉNYI-CIPŐ
nagy viUastók ngy raktáron = mint meg-roadolóaro =
MILTÉNYI SÁNDOR ÉS FIA
KUQnő izO ég zamalu
óbor 24 K
Kapható Ungár Henrik
borpincéjében, Szcmere-utca 2. szám, 5 litertől feljebb.
Jutányos áron eladók
Vórásmatty-titca 20. stám alatt tfy fcK-.crclt l.lrítitésr, riifly k«i és mntorhajiá-.M is ba\\i. oilhaln, továbbá laptáiak c\'s licrctoV kcínitctírc alkalaus d«*xfc.i, lí*nriem»nn-rie«, IcteUícjjek, távolsági sz«gcl és kapcsok slK BóvobJxt ug.-an.vt naponta délután \'i órától. ijjij
Árverési hirdetmény.
Tótszerdahelyen a Fedák Sári-féle parkból télen levágott elsőrendű fenyőfa (a legtöbb 40—80 cm. vastag) 7—8 vagon, akácfa, nyirfa, diófa 3--4 vagon, folyó évi március 31-én szabadkézből eladó. Venni szándékozók Dobos Mártonnál a1 kastélyban jelentkezzen ek.
Dobos Márton.
oaaaaoaaoaco
Q hgyaozgí- y|L^JQ >z,r"*\'
színház. =
szülődi.
Kedden és szerdán
II.K^IIAJ. W.M.U in.i.... .«■■■.i*nut iiiinrn
Az Isteni szikra
íj Nagycsütörtök és nagypénteken SÍ előadások nem tartatnak.
Jf Vasár- ót üon«p«.tpoo 2, \'/,«. 5,\'f,7 ót 8 órakor. Q Ktői.lúok k«rJct« kÓ(o«p>kon \' ,7 éa \',,9 órakor.
opoooooooaao
Öukentős, szabadkézül való ár?erés.
Néhai Dani Eva férj. Vajda Szabó Perencnó tulajdonol képczvtt förhénczhcgyl szőlőt az örökösök megbízásából 1921. evi március hó 28 ik napján (Husvct hélfő) d. u. 2 órakor ügyvédi irodámban (Zrínyi Miklós-utca 2. sz.) a legtöbl\'Ct ígérőnek eladom.
Dr. Hoch Oszkár ügyvéd
OOQOÖQOOQOOOQOOOOOQQO
0
ZALAI ES GYARMATI
könyvnyomda, könyvKötészet, vonalozóintézet
NAGYKANIZSÁN, Fő-ut 13- szám.
Kiadóhivatali telefon
78
♦ ♦ ♦
Elvállal mindennemű
könyvnyomdái és könyvkötészeti
a legoicsooö aron.
Vidéki rendelések azonnal eszközöltetnek.
Nyomdai telefon
117
♦ ♦ ♦
Zala és Zalai Közlöny kiadóhivatala
Nyomaton a laotulaidono»ok : Zalai éa Gyarmati könyvnyomdájában.
60-lk évíolyaiu
Nagykanizsa, 1921. március 23. Szerda
67. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Sz«rkesrt£»íg is kiadóhivatal: Fő-ut 13. sz.
—— Interurbán-tele\'on 78. --
Megjelenik mindig kora reggol
FŐSZERKESZTŐ:
Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
semetjy, k*prl»t)6
PELBLÓSSZERKESZTÓ:
BODROQKÖZY ZOLTÁN
Btőfizctósl árak:
Egéii ívr» S60 K. Fétóvro 180 K. Ncgyad-évro 90 K. Egy hóra 30 K. Kgyt «zim in 2K
Megalakult Londinban a magyar petroleumszindikátus.
Az alaptőke egyelőre 130 ezer font. — Angol lapvólemény a * \' dunántuli petróleummezőkről.
Budapest, márc. 22. A nemzetgyűlés még december végén jóváhagyta azt az egyezményt, amelyet az\\ államkincstár nevében a pénzügyminiszter a D\'Arcy Explvrution Comp.-w al kötött a dunántuli petróleum mezők feltárása ügyében.
Az egyezmény szerint az említett társaság vagy maga, vagy pedig az általa alakitolt szindikátus köteles az ásványolaj és földgáz kutatás befejezése után válik majd csak érvényessé a társasággal kötött szerződésnek minden olyan rendelkezése, amely a magyar államnak nagy haszonrészesedést biztosit.
Az angol társaság haladéktalanul hozzá fogott a kutatáshoz Zalamegyében, Letenye kornyékén és már áz első hetek eredményét is annyira kielégítőnek talátták, hogy mint Londonból jeJentik. a D\'Arcy társaság, — amelynek háta mögött tulajdonképen az angol kormány áll — már meg is alapitottn a remélhető nagyarányú üzlet lebonyolítására a magyar petróleum szládl
katust, The Hungárián OH Slndlkate Ltd. címmel.
Az angol cégek jegyzékében bejegyzett szindikátus ahiptőkéje egyelőre 130 ezer font, ami a mai árfolyam, mellett körülbelül 150 millió korono.
Ez a szindikátus köteles a magyar kormánnyal kötött első egyezmény értelmében egy nagybrit-magyar petróleum részvénytársaságot alapítani, legalább egy millió font alaptőkével, mert különben minden magyarországi befektetés a magyar kincstár) a száll.
Ar angolok magyarországi petróleum üzletéről, az angolok le/nagyebb bányászszaklapja a „Mining Journal" különben a következő rövid, de jellemző megjegyzésedet írja:
„Anélkül, hogy a világ figyelmét felkeltette volna Nagybritaryxia, diszkrét közeledéssel ismét jelentékeny mennyiségű jó petróleum mezőt szerzett.
Baranya rövid idü alati felszabadul.
Budapest, március 22. Ma reggel utaztok cl Budapestiül a Nyugatinagyarország ügyében Budapesten tanácskozó szakkiküldőt tck. A tárgyalások menete kedvező eredménnyel kecsegtet A megegyezés lehetősége igen valószínű, inert hír szerint az osztrák és magyar javaslatok l\'özt már nincs áthidalhatatlan eltérés.
A baranyai területek kiürítése rövid idő kérdése. Angol iészről a trianoni békeszerződés ratifikálása április első felében meg lesz. Közvetlen ezután megtörténik a baranyai területek kiürítése. Antant részről hivatalos tépések történtek ebben az ügyben.
Mayer János lesz a közélelmezési miniszter.
Budapest, március 22. A kormány tagjai ma minisztertanácsra jöttek össze. Az adminisztratív ügyeken és uj javaslatokon kívül — amelyek közt szerepelt a szakszervezeti reform ia — a minisztertanács foglalkozott a gabona szabadforgalmának kérdésével, továbbá a belügyi és közélelmezési tárca betöltésével.
A minisztertanácson mór résztvett Mayer János földmivclési államtitkár is, akit való-szinüleg még ma, de húsvét után okvetlenül kineveznek közélelmezési miniszternek. 1 Mayer János nagyatádi Szabó Istvánnal ma audiencián jelent meg. a kormányzónál. A kihallgatás összefüggésben vnn a kinevezéssel.
Egyéhbként a politikában nincs semmi újság. A képviselők nagyrésze leutazott a vidékre. Tcleky Pál miniszterelnök is néhány napra vidékre utazik.
Hatvan százalékos házbéremelés
Budapest, márc. 22. Húsvét után megjelenik az uj lakásrendelet. Hir szerint a rendelet meg fogja engedni a 60 százalékos házbéremelést. N
Meghosszabbítják a hadikölcsön nosztrifikálását.
Budapest, márc. 22. Március 31-én jár le a háború előtti és háborús adósságok címleteinek nosztrifikálására kitűzött határidő
Értesülésünk szerint ezt a határidőt egy hónappal meg fogják hosszabbítani.
Nagy tüz az albertfalvi repülőtelepen.
Budapest, március 22. A „Neuschloss , Lidiiig* repülőgyár albertfalvai gyártelepén éjjel tüz támadt, amely nagy pusztítást okozott a telepen. A tüzet csak délben tudták annyira lokalizálni, hogy ma már a továbbterjeszkedéstől nem kell tartani. A kár 10—15 millió korona, ami biztosítás révén megtérül.
A korona Zürichben.
Budapest, márc. 22. Zürichből jelentik: A magyar korona állása ma: (záráskor) 185, osztrák korona\': l\'77l/i. az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig 1*10 szantim._
Csonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország: mennyország /
Hazajönnek hadifoglyaink Georgiából.
Budapest, márc. 22. A déloroszországi Georgia köztársaság területén visszamaradt magyar hadifoglyok — akiknek száma mintegy 20 ezerre tehető — hazaszállítása ügyében kedvező mődon befejeződtek a tárgyalások.
Valószínűleg még az első szállítmány március végén indul el és április folyamán valamennyi déloroszországi fogoly hazaérkezik Trieszten keresztül.
Még e héten megjelenik a birtokreform végrehajtására vonátkozó rendelet,
Budapest, március 22. A földbirtokreform végrehajtására vonatkozó rendelet még húsvét előtt megjelenik. Ugyancsak ezzel kapcsolatban ki fogják nevezni a földbirtokrendező bíróságot is.
Konstantin kiáltványa a görög néphez.
Bécs, március 22. Athénből jelentik: Konstantin kiáltvánnyal fordult a gör*g néphez, amelyben fölszólítja őket,, hogy álljanak készen fegyverrel megvédeni azokat a tőrök területeket, amelyeket a gérőgők megszállottak.
Három korosztályt behivtak.
Az antant két részre osztja Felsősziléziát.
Berlin, márc. 22. A Folsősziléziából érkezett jelentésekből kitűnik, hogy a szavazatok 71 százaléka esett Németországra. A lengyelek is értek cl sikert egyes kerületekben. Ha a leadott szavazatok végösszege volna a döntő, akkor kétségtelen, hegy egész felső-szilézia Németországé maradna.
A szövetségesek azonbon .ugy látszik már kezdettől fogva ugy tervezték, hogy Felsősziléziát kettéosztják. Ezt a „Daily Herald44 is megerősíti. A lap értesülése szerint a szövetséges bizottságok képviselői Berlinben érdeklődtek az iránt, hogy a széntelepeken az egyes kerületekben ml a pontos helyzet. Ennek alapján döntötték el, hogy Felsőszilézia melyik rés/e kerüljön Lengyelországhoz és melyik maradjon Németországé.
A bizottságban különben a francia és az angol álláspont közt harc tesz. Franciaország azt kivánja, hogy a felsősziléziai szén-telepek északi részét Németország birtokában hagyják, ellenben az egész többi telepet a lengyeleknek adják.
A „Bnseler National Zeitung" berlini tudósítója jól értesült forrásból jfclenti, hogy a felsősziléziai népszavazás eldöntése után számítani lehet a jóvátételi tárgyalások újra felvételérc Németország s a szövetségesek közt.
ZAI-AI KÖZLuNY
1921. március 23.
o
mért késik a kisházhelyek s kishaszonbérletek végrehajtása ?
A közigazgatás vette kezébe a végrehajtást. — A vármegyét négy gazdasági felQgyolőségre osztották.
(Saját tudósítónktól.)
Mintegy őt hónap óta vajúdik a törvény az egyes végrehajtó közegek kezei között, akik hivatottak lettek volna a kishaszonbér-leteket s kisházhelyeket^ kijelölni s az igényjogosultak között életbeléptetni. A tőrvény végrehajtásával a községeket s a városi hatóságokat bízták meg s mi történt ? Sehol az országban még nem jutott senki kishaszon-bérlethez se a törvényes kisházhelyhez.
Az okát igen hosszadalmas volna feltárni. Ezzel azonban, tisztába jöttek a legmagasabb helyeken is s ez szülte azt, hogy értekezletre hivták fel Budapestre az összes vármegyék fő- és alispánjait, amelyen a kormány részéről jelen voltak gróf Teleki Pál miniszterelnök és nagyatádi Szabó István földmivelésygyi miniszter.
Ez az értekezlet ugy határozott, hogy a fenti tőrvény végrehajtását rábízzák a köz-igazgatásra, vagyis a vármegyei és a járási tisztviselők fogják keresztülvinni.
Tegnapelőtt ebben az ügyben Zalaegerszegen gyűlés volt, amelyen Nagykanizsáról megjelentek dr. P/ack István h. polgármester és Gyömörey István főszolgabíró.
A gyűlés ugy határózott, hogy Csonkazalamegyét négy részre osztják, minden részhez egy^íjj gazdasági felügyelőt osztanak be, akik a főszolgabírókkal karöltve község-ről-kőzségre újra felveszik s teljesen saját munkakörükben valósítják meg a hosszasan vajúdó törvényt.
A törvény végrehajtása körül olyan tájékozatlanság s egyes helyeken olyan vaskalaposság mutatkoott, hogy a közigazgatási tisztviselőknek csaknem elöiröl kell kezdeni a munkát.
A törvény pontos és jó végrehajtása különösen fontos Csonkamagyarországban, amikor a környező utódállamokban mindenütt végrehajtották már a földreformot s mindenütt rosszul. Elégedetlenek, akik kaptak s még elégedetlenebbek, akik adtak földet. Külpolitikai fontosságú, hogy ha mi is megcsináljuk a földreformot, azt jól csináljuk meg.
w Ahogy indult, semmiképen sem mutatkozott jónak. A kormány ezt idejekorán észrevette s rábízta a törvény végrehajtását arra a tisztviselői karra, amelyiktől eddig érthetetlenül annyira fázott, holott ez a tisztviselői kar mutatkozott a háború alatt a legmegbízhatóbbnak a kormánnyal szembén.
Reményünk lehet tehát, hogy a kisházhelyek éa a kishaszonbérletek ügye végre tető alá kerül. A városokban megalakult hetes bizottságok ezektől eltekintve, funkciójukat végezni fogják.
TŐZSDE.
Bad*p«it, mire. 22.
ValuUpUo: Napokon 750, Hont 1080, Léva —, Dollár 260, Francia frank 1076, Lengyel márka 40, Márka 460, Líra 1130, Osztrák 46, Rubel 126, Lei 346,
Sxokol 350, Svájci frank--, Koronadinár 650, frank-
dinár 660, Holland forint —, Bécsi kifizetés--.
Értékek: Magyar Hitel 1700, Osztrák Hitel 760,
Hasai 600, Jelxilog--, Leszámítoló 720, Kereskedelmi
Bank ——, M«gyar-Olasx--, Bcocsini 4800. Drasdie
3260. Általános izén--, Szászvári 2260, Salgótarjáni
4800, Urikányl 3800, Rima 2560, Schlick 825, Cuttmann
-, Nasici--, Dinica 4200, Klotild 3100, Magyar
Cokor -, Adria 5000, Atlantilu 3600, Királysör 1000,
Bosnyák-Agrár 700, Lipták •-, l\'hóbus 750, Vasmegyei Villamos 1400, Gizella 1450, KonkotdU 2100.
Megdrágult a dohány.
Átlagban 60 százalékkal drágult a dohány. — A különlegességeknél eléri a 100 száxalékot.
Régebb idő óta kering a hir, hogy a már amúgy is méregdrága füstölni való még jobban meg fog drágulni. A hir valóra is vált. A pénzügyminiszter rendelete már megérkezett a nagykanizsai dohányraktárhoz, ugy, hogy a legközelebbi dohánykiosztásnál már a -nagykanizsai dohányosok is megfizetik az átlag 60 százalékos áremelést. A különlegességek egynémelyikénél azonban az áremelés eléri a 100 szézalékot. Az uj dohányárakból közöljük az alábbiakat, amelyek ugyancsak meglephetik a dohányosokat. A zárójelben levő számok a régi árakat jelölik.
Dohányfélék : 100 gramm finom tőrök (72) 104 kor.
„ finom Hercegovinái (44) 56 „ középfinom törők (30) 38 „ „ legfinomabb magyar
pipadohány (16) 21 „ 25 gr. legfinomabb magyar szi-
varkadohány (5) 6.50 „
25 „ pipadohány (2.50) 3.20 „
25 „ magyar pipadohány (2) 2.50 „ Szivarok: Regalitás (6.50) 11 kór.
Trabuco (6) 10 „
Britannica (5.60) 10 „
Milares (5) 9 „
Operas (4.40) 7.80 „
Cuba \' (4) 5 „
Rosita (2.80) 4.60 „
-Portorico (2.40) 4 „
Cigarillos (1.40) 2.30 „
Vegyes külföldi (1.80) 3 „ Rövid magyar (1) 1.60 „
Cigaretták : Nílus (1.50) 2 kor.
Memphis (1.20) 1.70 „
Mirjam (—70) 1.10 „
Király " (-.60) 1 „
Hölgy (-.60) 1.— „
Duna (—.24) —.32 „
Dráma (—28) —.36 „
Magyar (—20) —.25 „
Különlegességek.
Dohányfélék: Szultán flór (270) 350 kor.
Kir (135) 200 „
Purzicsán (120) 180 „
Legf. Hercegovinái (110) 165 „ Érsekújvári (42) 60 „
Rétháti (42) 60 „ \'
Szivarok : Coronas darabja 36 kor.
Regalia Medea drb. (7) 14 „ Regalia Favorita drb. (8) 16 w
Cigaretták: Coronas drb. (3.60) 5.— kor. Sphinx drb. (2.80) 3.80 „ Amneris drb. (1.70) 230 Princessás (1.20 1.50 „
Most csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy hányan fognak lemondani a dohányzás szenvedélyéről ?
„Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában. Hiszekegy isteni örök igazságban. Hiszek Magyarország feltámadásában Ámen."
Előfizetőinkhez í
Kérjük mindazon igenfisztelt vidéki előfizetőinket, kik a március havi előfizetési dijakkal hátralékban vannak, azt mielőbb beküldeni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldésében fennakadás történjen.
A mZALAI KÖZLÖNY-
kiadóhivatala.
— Keresztény egyesületekhez. —
Tisztelettel kérjük az alant felsorolt keresztény egyesületek vezetőségét, hogy kebeléből, illetve választmányából tetszésszerinti számban delegáltakat szíveskedjék küldeni f. hó \\24-én, csütörtök délután 6-kor a Ker. Otthonban tartandó közös értekezletre: Protestáns Nőegylet, Luther Egyesület, Ker. Tisztviselőnők Egyl., Magyar Asszonyok Nemz. Szöv., Úrasszonyok és Urleányok Mária kongregációja, Tevéi, Oltár Egyesület, Kath. Legény Egylet, Ker. Szoc. Missio, Ker. Szoc. Szervezet, Ker. Jótékony Nőegylet, Move.
— Prónay alezredes esküvője. Érdekes esküvő lesz Szombathelyen a húsvét utáni napok egyikén. Itt tartja ugyanis esküvőjét Prónay Pál huszáralezredes, a hires Prónay-vadászok parancsnoka, Pálffy grófnővel, Zita királyné udvarhölgyével, aki a királyi családot a forradadalom után követte a külföldre és a legutóbbi időkig Prangins-ban is kitartott a királyi család mellett.
— A nagyheti ájtatosságok. A róm. katholikus plébánia templomában a nagyheti ájtatosságok sorrendje a következő : Nagycsütörtökön délelőtt 9 órakor szentmise, délután 5 órakor „Jeremiás siralma." Nagypénteken délelőtt 9 órakor csonka mise, utána szentbeszéd. Délután Krisztus koporsójának látogatása. Nagyszombaton délelőtt 8 órakor gyertya-, tömjén-, olajszentclés stb. Délután 6 órakor feltámadás. A felsőtemplomban a feltámadás délután 4 órakor lesz. Az ünnepi szentmisék sorrendjéről legközelebbi számunkban hozunk tudósítást.
— Még ebben az évben gőzfürdője lesz Egerszegnek. Zalaegerszegről jelentik: A gőzfürdő ügye váratlan fordulat folytán, előreláthatólag még ez év folyamán kedvező kimenetelt kap. Mikor kap a nagykanizsai gőzfürdő váratlan és kedvező fordulatot vájjon ?
— Kötéláltali halálra Ítélték a zalakarosi gyilkost. Lapunk tegnapiszámában részletes tudósítást hoztunk Ritecz Péter zalakarosi gazdálkodó bűnügyéről, (akit kétrendbeli gyilkosság büntette miatt állítottak a rögtönitélő bíróság elé. A tárgyalás a késő esti órákig tartott és az ötös tanács dr. Kenedy Imre táblabíró elnöklete mellett esti 11 órakor hirdette ki az ítéletet, mely szerint a rögtön-itélő bíróság Ritecz Pétert kétrendbeli szándékos emberölésért kötéláltali halálra Ítélte. Az elitélt és védője kegyelemért folyamodtak, majd a bíróság kegyelmi tanáccsá alakult át. A kegyelmi tanács határozata titkos.
— Meghívó. A Szociális Missió nagykanizsai fiókja a saját javára folyó hó 23-án és 24 én délután 6 órai kezdettel a gimnázium tornatermében az Oberammergoni passió játékot vetített képekben mutatja be, melyre tisztelettel meghívja a város közönségét.
1921. március 17.
ZALAI KÖZLÖNY S__
— A feltámadási körmenet rendezésének megállapítása végett f. hó 23-án, szerdán délután hat órakor a plébánián a cinktoriumban értekezlet lesz. Felkérem mindazokat a vezető és rendező urakat, kik a körmenet sorrendjének megállapításában, valamint a körmenetnél a rendezésben résztvenni hivatottak, vagy abban önként résztvenni óhajtanak, hogy a jelzett időben a plébánián pontosan megjelenni sziveskedje-neX. Lantos Angyal plébános.
Ax Ébredő Magyarok Egyeaü-lete március 23-án d. u. ti órakor választmányi ülést tart a Keresztény Otthonban.
— Jegyzők értekezlete. Tegnap délelőtt a nagykanizsai járás jegyzői értekezletre gyűltek össze a városháza tanácstermében, ahol Győmörey István főszolgabíró vezetésével egyes közigazgatási kérdéseket intéztek el. A tisztviselők 100 százalékod fizc-tésjavitási ősszegét a vármegyei pótadókból fogják fedezni, amelynek behajtására a jegyzők megkapták a direktívákat.
— Halálozás. Csákányi Károly né szül. Argent Anna Szombathelyen elhunyt.
— Likvidálják a közélelmezési minisztériumot? A gabona szabadforgalommá tételével kapcsolatban olyan \'hirck terjedtek el, hogy ennek életbeléptetésével megszüntetik a közélelmezési minisztériumot. A likvidálás az elterjedt hirek szerint május hó folyamán történne meg. Egyelőre azonban egyes osztályok, amelyek a közélelmezés szempontjából elkerülhetetlenül szükségesek, Ilyen volno a gabonagyüjtési osztály, amelynek renedtetése az lenne, hogy a szabadforgalom esetén az ellátatlanok lisztjét biztosítsa.
— Füstbement milliók. Módunkbp* van beszámolni azokról a számadatokról, amelyek megmutatják, hogy egy év lefolyása alatt micsoda horribilis összegeket ad ki a vármegye lakossága dohányra. Az elmúlt évben Zalavármegyében 23,226473 korona értékŐ közönséges és 2,699.418 korona különlegességi dohányt fogyasztottak cl Vagyis közel 26 millió értékű dohánynemüt füstöltek el. Ezzel szemben érdekes lesz az elmúlt évek statisztikáját is kimutatnunk, amikor még olcsóbb volt ugyan a dohány, de akkor még Zala sem volt csonka, mint ma. 1914-ben 1,638.674, 1915-ben 3,458.803, 1916-ban 4,263.632 s 1917-ben amikor még nagyobb áremelés nem volt s a dohányosok igen nagy része katonai ellátásban részesült, csak 2,658.056 korona értékű dohányt füstöltek el. Ezután a forradalmi évek következnek, amelyeknek pontos számadatait nem sikerült megállapítani. Az elmúlt év elfüstölt 26 millió értékű dohányából Nagykanizsára esik 10J04.123 korona, Zalaegerszegre 6,024.772 korona, Keszthelyre 3,796.564 K, Tapolcára 3,783.093 K értékű dohány.
— Géczy István drámaíró szín-játszási engedélyt kér a várostól. Igaz, hogy Nagykonizsának nincs színháza, de azért szinészkörök színházi szezóntartásától nem riadnak vissza. Példa erre Géczy István drámaíró, aki kéréssel fordult a városi tanácshoz, amelyben egy téli szezonra szinjátszási engedélyt kér. A kérvény ügye most fekszik a szinügyibizottság előtt, illetve a bizottság már intézkedett is olyan értelemben, hogy az engedély megadása ügyében csak akkor nyilatkozhat, ha előre benyújtaná a társulat névsorát. A szinügyibizottság ezen határozatára Géczy István most válaszolt és levelében azt irja, hogy a város feltételét nem
teljesítheti, mert ö a társulat szervezését az engedélytől teszi függővé s mindaddig, amíg oz engedély megadása nincs kezébe, illetve arra biztos garanciát nem kap, a társulat névsorát sem nyújthatja be. Biztosíthatja ozonban előre a város tanácsát, hogy a megszervezendő társulat^trr^fcQS kulturigé-nycit minden tekintetben ki fogja elégiteni. Hogy a szinügyibizotlságnak milyen lesz a továbbiakra nézve az álláspontja, azt még nem tudjuk. Mi csak egyelőre annyit konstatálunk, hogy Géczy István kérvénye minden esetben figyelembe veendő. Géczy, mint drámoiró jelentős sikereket aratott. A „Gyi-mesi vadvirágok" cimü darabja országos hírnévre emelte, több akadémia dijat is nyert s igy a hivatalos irodalom is elismerte érdemeit. írói érdemeitől eltekintve, mint szinész ember is magas állást tölt be a magyar szinész világban. Jelenleg ugyanis az „Országos Szinész Egyesület" vezértitkára s mint iyet\\ kapott a kultuszkormánytól színigazgatói engedélyt. Szerintünk, Géczy kérelmét a városnak minden tekintetben támogatni kell.
-- Mennyi fogyasztási és italadót fizettek a vármegyében ? Fogyasztási és italadó címen Zalavármegyében az elmúlt évben 20,217,556 koronát fizettek be, amelyből a nagykanizsai járás 7,438,932 koronát, a zalaegerszegi járás2,772,351 koronát fizetett be. A jelen évben már eddig a vármegye területéről a fenti adag címén 6,320,602 korona folyt be. A Hegedűs-féle adóprések mintegy 60—70 millióra fogják felemelni.
— öngyilkosság — az árzuhanás miatt. Kassáról jelentik: Csehországban és a megszállott Felvidéken olyan erős némely cikkekben az árzuhanás, hogy a rizs ára rövid idő alatt 16 cseh koronáról négyre esett. Az árzuhanás miatt a legutóbbi két hét alatt három kassai kereskedő lett öngyilkos.
— A német cipőgyárosok 50 százalékkal leszállítjuk az árakat. Berlinből táviratozzák: A német cipőgyárosok boroszlói gyűlés\'c elhatározta az árak legalább 50 százalékkal való leszállítását, tekintettel arra, hogy a bőrárak állandóan csökkennek és nagy készleteket nem lehet eladni. Az árleszállítással remélik eltéríteni a közönséget a vásárlástól való tartózkodástól. Sokhelyütt a cipő- és csizmakészlctckot még beszerzési áron alul is adják el.
— János vitéz — Kassán. A cseh megszállás alatt levő Kassán Faragó Ödön magyar színtársulata játszik. A kassai magyarok nagy lelkesedéssel járnak a színházba, ahol megkapó tüntetések játszódnak le. így történt legutóbb a JAnos vitéz előadásán. Mikor János vitézt tündérországban hiába marasstalják, mikor azt mondja:
— Odahaza most virít a pipacs. Most aratnak. Nem birom tovább!
És felhangzik az árva, bus furulyaszó.
A szinház közönségét egyszerre valami nagy, csak ottan érzett melegség fogja meg. Mindenki tapsol és mindenki sir. . .
így beszélte ezt cl nekünk valaki, oki tegnap jött haza Kassáról. Ott látta a színpadi JAnos vitéz kezében — a nemzeti szinü zászlót. És ezt a jelenetet soha, do soha sem tudja elfeledni . . .
(x) Kaució képes rokkant tartalékos tiszt jövedelmező állásra jelentkezzék a Movo irodánál f. hó 27-ig bezárólag.
\' (x) Méhészeti eszközök, kaptárak, kaptár vasalások, keretléc, távkapocs, szegek-múlép, mézpergeiőgépek "stb. olcsón beszerez, hetók, méhviaszt múlép öntésére elfogadok. Méhviaszkot veszekI Szabó Antal méhész kereskedésében.
Éttermek ós szállodák tájékoztató ára.
Munkában a vármegyei törvh. árvizsgáló bizottság. — A zalaegerszegi tájékoztató árak. — Egységes húsárak az egész megye területén.
Zalaegerszegről jelenük: A vármegyei törvényhatósági árvizsgáló bizottság Zalaegerszeg r. t. város területére a további intézkedésig a vendéglői és éttermi, valamint a szállodai árakat a következőkben állapította meg : Elsöosztályu vendéglökben: Levesek: Húsleves befőzve 2 K, hamisleves 250 K, főzelék feltéttel (5 dkgr. hússal) 15 K, üres főzelék 6 K, marhahús mártással és burgonyával (12 dkgr. hus) 30 K.
Tészták: Főtt (15 dkgr.) 10 K, sült (10 dkgr.) 10 K.
Húsételek köréttel: Borjúsült 40 K, sertéssült 142 K, marhasült 35 K, sülteknél egy adag 12—15 dkgr. 35 K. Borjupörkölt 30 K, marhapörkölt 25 K. Sültekhez körítés jár, a sülthöz adott köret\' külön nem számítható, kenyér 1 drb., legalább 5 deka, 1 K. Zsemlye
1 drb. 2 K.
Másodosztályú vendéglökben : Húsleves befőzve 2 K, hamisleves
2 50 K, főzelék feltéttel (5 dkgr. hus) 12 K, marhahús mártással és burgonyával (12 dkgr. hus) 25 K, főtt tészta 10 K, sült tészta 12 K, borjusültek 35 K, sertéssüllek 35 K, marhasültek 30 K, borjupörkölt 25 K, marhapörkölt vagy gulyás 20 K, sültekhez körítés jár, a sülthöz tálalt köret külön nem számítható, kenyér ár, mint az elsőosztályunál.
Harmadosztályú vendéglökben : Az árvizsgáló bizottság megállapította ezenkívül az egész megye területére az egységes húsárakat. A megállapítás szerint az egész megye területén az alábbi húsárak kötelezők : marhahús kgja : 56 kor., borjúhús 66 kor., sertéshús 70 kor., zsirszalonna 110 kor., zsir 130 kor
A szállodai árakat teljesen a zalaegerszegi viszonyokra vonatkoztatva állapította meg ottani érvépy-nyel. bszerint az „Arany. Bárány"-ban a szobák ára 20—50 kor. között váltakozik, amelybe a világítási költség is bele van számítva. Külön fizetendő 30 kor. fűtésért s 15 kor. külön ágyért.
(x) Fehérfogu álnre májoJiK rószo kerül bemutatásra az Urániában ma, szombaton és vasárnap. Csütörtökön cs pénteken eíóadás nem lesz. A második rész cimo „A kék pnpngály". E résszel kezdetét veszi az izgalmaa harc, mely mindvégig leköti a néző érdeklődését. —• Jegyek a pénztárnál válthatók.
Eladó egy teljesen jó állapotban Jcvö cimbalom Teleky-utca 34. szám alatt.
Cselédleány jó fizetéssel felvétetik Cim a kiadóhivatalban
T.v ó (Yy o 50 kocsival olcsóért 1 " & y " eladó Krausz szállítónál Batthyány-utcn 4. szám alatt.
ZALAI KÖZLÖNY
1921/mdrcius 2Í.
Apró hirdetések.
Kiskanizsán. Pivári-Utca 27. számú ház sürgősen eladó. Megtudható Nagykanizsán, Magyar-utca 40. n háztulajdonosnál. 236S
Egy félfedeles fiáker szabadkézből azonnal eladó Bévebbct Kárász Gyórgy Mura-keresztúr. 23M
Eladó egy Jókaiban lövő hintó és egy
könnyű egyfogatú kiskocsi. Megtekinthető Schlo-sínger, Prcisz és Goldberger cégnél.
Bécsi átutalásokat
legolcsóbban és leggyorsabban eszközöl. Dollárt, dinárt és más külföldi pénzeket ad és vesz
Forgács ésGyulai
Kinizsy-utca 5. sz. — Telefon 378.
<«7
XXXXXXXXXXXXXXXXX
ff URAKIA mozgókép palota |
Ro»gonyl-utca - TclcfonazAm W. «» Kedden, március 22-én Sfl X ! | Világszenzáció ü 3f
uV Murg-arotho Hald a csodaszép Uncmdvlunó X >zar«p!4s«vcJ:
i Aranyszitakötő ü
0 II. része
R szerelmi drátrn 6 felvonásban H
Vilii, c* t,nixp<upokon 3, 5, •/,? * úrakor. B0 p^ KJú*JÁsok keidctc kóxn.pon il 8 órakor. u
SfXXXXXXXXXXXXXXXX
ALPESI VASARUBEHOZATAL
Szombathely, Thököly Imrc utca 12.
T.l*r.. 1». uln. Tá.ll.uln: Aly.l Mmnh.Urlr-
Ajánl vís/oiitcláru&itóknak: Steler rud- &t abronc. vasát, lópatkó), patkó.zeget, sodrony-•Mget"/;.—\'\'"/„.s. kapát, kaszát, fekete- és horganyozottlemezt.
A mai naplói fogva Metz Józsefnél Rákóczi-utca 79. sz. saját termésű
uj vörös bor
kapható literenkint 30 koronáért.
Tavaszra nincs szebb, mint egy pár
MILTÉN YI-CIPŐ
nagy válás* tele agy rsktiron = mint m»jjrondelóar« =
M1LTÉNYI SÁNDOR ÉS FIA
KUQnő IzQ cs zainatu
óbor 24 K
Kapható Ungár Henrik
bonpincéjében. Szemere-utca 2. szám, 5 litertől feljebb. 2347
Jutányos áron eladók
Vördsmaity-c\'c* 20. siAni otatt tyy feNmelt kdrfíítész, mety\'Mzl « motorbaJtü\\r.t is hau-nálKató. továbhá liptirak 6* keretek kcsrilrííro «1 luhm «l«*zka. IUniiem.«nn-rac», keretszegek, távolsági szegek és kapcsok »tK BóvcMwt ugyanit naponta diluUn 2 órátóL ijj?
Árverési hirdetmény.
Tótszerdahelyen a Fedák Sári-féle parkból télen levágott elsőrendű fenyőfa (.i legtöbb 40—80 cm. vastag) 7—8 vagon, akácfa, nyírfa, diófa 3—4 vagon, folyó évi március 31-én szabadkézből eladó. Venni szándékozók Dobos Mártonnál a\'kastélyban jelentkezzen ck.
Dobos Mérton.
oooodaoaoaco
Q lUgjmozjó- HI^IÍQ Szirtit-
8
izlíkiz. =
szálloda.
Kedden és szerdán
M ir.f.ui.j.-- ruuu m.vv.i. r.nwuui itim.n u
o Az Isteni szikra 8
OUrAuin a* *Mit><<rM«K UrUltUMI rt f.lvouH.b.n Hj ■lueHfcal BSWu*kk«l H
fj Nagycsütörtök és nagypénteken fl jf előadások nem tartatnak. s
zf Vlxái- és únnepoapoa 2, U H érakor, jf
jj Kl\'vtisok koiJcu köznapion ",7 és \'/,»óakot. ||
000000000(300
Önkéntes, szabadkézbűl való árverés.
Néhai Dani Eva férj. Vajda Szabó Pcrencnó tulajdonét képezett förhénczhegyl szőlőt az örökösök megbízásából 1021. eví március hó 28 ik napján (Húsvét hétfő) d. u. 2 órakor ügyvédi irodámban (Zrinyi Miklós-utca 2. sz.) a Icgtöbl-ct igérónek eladom.
Dr. Hoch Oszkár ügyvéd
OaOOOOOQOÖOOOOöOOQOQO
0
ZALAI ÉS GYARMATI könyvnyomda, könyvkötészet, vonalozóintózet NAGYKANIZSÁN, Fő-ut 13 szám.
Kiadóhivatali Nyomdai
78 w 117
♦ ♦ ♦ Elvállal mindennemű könyvnyomdái és könyvkötészeti munkát a legolcsóbb áron. Vidéki rendelések azonnal eszközöltetnek. ♦ ♦ ♦
Zala és Zalai Közlöny kiadóhivatala
Nyomatott o laotulaidonosok : Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában.
61) Ik évfolyam
Nagykanizsa, 1921. március 24. Csütörtök
6S. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
SzMkcíitój^x ki.i Júhlv«Ul: IM-ut 13. ax. --IcUrtuUn-tílefoO 7-1 ———
Megjelenik. mln.llg kor* reggel
Dr
FŐSZERKESZTŐ: HEGEDŐSOYÓRGY
» K-I."t >.\'
relELŐSSZEItKBSZTÓ:
BO D RO 0 KÖZY ZO LTÁN
Bttfflxotfel irat: f.j.t% i ívre 360 K. rttévre 180 K. Scfj^l. <v« 90 K. Ejj hót. 30 K. t-a" úi 1K
Barázdás arcu. kérges tenyeril magyar áll a földje végén és lehetetlenül nézi. amint az oláh, a rác. meg a cseh röhögve, szántja el mesgyéjónek legértékesebb részét, melyből n;:kl csak a zsoni-bék meg a szik marad. Csonkatr.agyar-erszág szomorú szimbóluma ez a kép Kissé tu.zolt, mert hiszen a Tisza-Duna szentelt vize táján van a leglstenildotlabb magyar termő róna, de ami a területet Illeti, az holt igaz. Alig egy negyede az ősi íö\'dnek maradt magyar kézen.
Ez a maréknyi föld. ez a fertályos osztalék, ma lulajaonképcn Hunnia, melynek kl kell fizetnie azt a nagy adósságot, mit ránk rótt a hatalmasok zsarnoki parancsszava és az eladósodás tengere. Ennek a negyed földnek kell százszor annyit robotolni, mint a négyszer akkorának sem kelleti.
Súlyos gondjai között ott tart már a kormány, hogy a vagyon, a föld vállságára is rá kell kerítenie a sort. A pénzügyminiszter javaslata kész s arra megjegyzéseit már meg Is telte a gazdaközönség. Komoly, történelmi emlékirat ez, mely elismeri az állam terheit, nem is igyekszik az alól kibúvót keresni, csupán aggodalmát fejezi ki azon, vájjon későbbi teherviselő képességét nem bé-nitju e meg a vagyonváltság, melt/ jelen formájában nehéz megrázkódtatással járhat. Az emlékirat bevezető részében utal arra, hogy a pénzügyminiszter a földolrtokban és annak gazdasági felszerelésében rejló nemzeti vagyon után öt milliárd korona vagyonváltságot kivan az államkincstár részére biztosítani.
Ez a szédltó hangzasu összeg Cson-kamagyarország földbirtokaira és gazdasági leiszerelésére elviselhetetlen leher. A pénzügyi egyensúly helyreállításában a magyar gazdaközönség teljes erejével támogatta a pénzügyminisztert, de mégis ugy találja, hogy a gazdasági felszerelésekre legfeljebb máslél milliárd korona vagyonyáltság eshetne, mig a többi negyedfél milliárdot vls:lhetné a gazdasági lundus In.truclus, vagyis az álló és forgó üzemtöke. A gazdasági felszerelés tehát csuk olyan vagyonváltságot bir el a termelés érdekelnek súlyosabb és messze kiható sérelme nélkül, amely nem haladja meg a felszerelés természetes gyarapodását. Ez pedig az egész iizemtőke öt tiz százalékát teheti.
Ezek a javaslat főbb pontjai. A kormányban minden |ó szátidrk m gvan s Igy a gazdák bizalommal né/hetnek a tervezet sorsa elé,
Egy szomotü kép. A bécsi tőzsdén Igen nagy a magyar korona kereslete.
A buelupc.Vci bankok értekezlete a tőzsdezuhanás miatt. — Akcióba lép a kormány az értékpapírok árzuhanásának megakadályozására. Hegedűs Lóránt nyilatkozata.
Budapest, márc. 23. Délután a bankigaz*
Bécs, márc. 23. A mai értéktőzsdén igen nagy kereslet mutatkozott a magyar korona iránt, amelynek árfolyama rohamosan szokott fel Ama-gyr.r valuta drágulásával egyes magyar értékpapírok is erős lendületet vettek.
A magyar bankjegyet ina már 251-es árfolyammal vették Bécsben. A budapesti kifizetés 253% volt.
Budopest, márc. 23. A bankigazgatók ma értekezletet tartottuk, amelyen a tőzsde-árfolyamok indokolatlan árzuhanásának megállapítására a módozatokat bcsiélték meg és elhatárolták, hogy ax árak felesleges lenyomását meg fogják nkadályozni és e colból intervenciós vásárlovakat csikozölnek EJfina már meg is ketdték és ennek köszönhető, hogy tű. értékpapírok njo javulni kczdt«;k.
gatók bizottsága megjelent Hegedűs pénzügyminiszternél és Hegedűs kifejezést adott annak a nézetének, hogy az értékpapírok árfolyamában bekövetkezett árzuhanás indokolatlan ós jogtalan.
Egyik fővárosi lap tudósitója előtt Hegedűs ugy nyilatkozott, hogy a mai helyzet tarthatatlan és mindenkinek meg kell érteni, hogy amennyire helyes és szükséges a külföldi valuták értékének leszállítása, annyira helytelen és jogtalan az értékpapírok árfolyamában bekövetkezett árzuhanás. A közönségnek azonban meg kell nyugodnia és a megnyugvásnak ezt a formáját a kormány is élő fogja segiteni.
— Pénzűnk javulása szémponljából azonban csak örvendetes, ha a sok idegen valuta itt elértéktelenedve, kifelé iparkodik.
A politika hírei.
Budapest, március 23. A közélelmezési tárai betöltésének kérdésében ma uj-ibb mi-niszteitonács volt, amelyen résztvett Teleky, Hegedűs, nagyatádi Szabó, Maycr János és Vass József.
A tárgyaláson főleg az ellátatlanok kérdése dominált. Maycr János az ellátatlanok részére szükséges gabonát külföldről óhajtja beszerezni és több garanciát kért a tárcavállal ás esetére. Döntés még nem történt és Maycr János ezidőszerint még nem vállalta a tárcát. Politikai okok a tárca vállalása körül nem forognak fen.
Az a hir, mintha Széchenyi Viktor gróf belügyminiszterré való kinevezése lefejezett dolog volna, nem felel meg a valóságnak. Ez irányban a tegnapi minisztertanácson döntés rnég nem történt, bár ő a legvalószínűbb jelölt.
Hir szerint Mailáth püspök hűségesküt tett a romá a királynak.
Budapest, március 23. Gyulafehérvárról március 12-iki kelettel jelentik a „Magyar tJCurirnak" :
Mailáth Gusztáv gróf gyulafehérvári püspök Bukarestbe utazóit, hogy Ferdinánd román királynak letegye a hűségesküt. Az ünut-pé\'ycs eskütétel március 19-én folyt le.
A hirrc vonatkozólag Pékár Gyula államtitkár a következőket mondotta:
— Sem hivatalos, sem magánulon a kormánynak eddig nincsen tudomás* arról, hogy Mailáth Gusztáv gróf letette volna a hűségesküt, dc ha letette, meg vagyunk
győződve róla, tudja mit csinál és jól tette azt, amit cselekedett.
•y A mi álláspontunk ugyanis az, hogy megszállott terülctfn maradt magyar funkcionáriusok tegyék le az esküt, mert ezek nagyobb szolgálatot tehetnek a hazának, mint ax esküt megtagadók.
-Én ismerem a dolgok hátterét és tudom, hogy Mailáth püspök helyesen járt el. Mi az eakűt senkitől rossz néven nem vesszük, mert annak aulyával teljesen tisztában vagyunk.
Tévedés volt a Weiszberger brazíliai 66 milliós öröksége.
Budapest, márc. 23. Egy budapesti ügyvéd érdeklődni kezdett a Weiszberger-féle örökösödés iránt. Megkérte a rendőrségen azt (i levelei, melyet egy amerikai ügyvéd irt a főkapitányságnak és megállapította, hogy a levél nem örökösöket keres, hanem egész helytelen és téves fordítás került a budapesti rendőrség elé és a levélben az amerikai ügyvéd egy Amerikában élő Weíszberg örökös
érdeklődik, ame íyrSl csak annyit tud, hogy a budapesti városházán erről feljegyzésnek kell lenni,
megbízásából egy magyarországi örökség után ameíyr ti vá
enni.
Érdekesnek tartjuk itt megemliteni, hogy a magyarországi Weiszberger egész hadserege sznladgált az örökség után. Minden Weiszberger, aki Erdőbényéről származott milliomosnak képzelte magát. Most aztán kiderült, hogy nem örökösöket, hanem egy magyarországi örökség hagyót keresnek.
A korona Zürichben.
l<itda/xst, márc. 23. Zürichből jelentik : A magyar korona állána ma: (záráskar) 2*10, osztrák korona: 1*65, az osztrák bélyegzett • bankjegyé pedig 1*10 szantim.
ZALAI KÖZLuNY
192;. március 24.
A lengyelek betörtek Felsö-sziléziába
Berlin, mire. 23. Fegyveres lengyel tömegek kedden délután betörtek n felső-sziléziai határhely.*;égekbe és több községet megszálltak Kattvwitz környékén. A német lakosság a fenyegetett vidékekről Kattowitzba menekül.
A lengyelek minden helységben, amelyet elfoglalnak, kikiáltják a köztársaságot. A nemet nép nagy veszedelemben van, mert sem nemzetőrség, sem semmiféle katonai csapat nincs Fclsősziléziában és a népszavazás szabályai szerint a lakosság teljesen a szövetségközi ellenőrző bizottság és az antant csapatok védelme alatt áll. Ilyen csapatok azonban eddig ncin mutatkoztak a veszélyeztetett helyeken.
Szélhámos asszonycsábltó.
Budapest, március 23. Püspökladány községben Radinovics Szilárd álnéven szereplő alhadnagy megismerkedett egy ottani elvált uriasszonnyal, akit rávett arra, hogy költözködjenek cl a köziégből és együtt kezdjenek uj életet.
Sikerült is elérnie, hogy az asszony feljött vele Budapestre és magával hozta több százezer korona értékű családi ékszeréi. Itt aztán az ékszereket átadla eladás végett Radinovicsnak, aki azokat átvette és azután megszökött azokkal.
A rendőrség nyomozni kezdett és megállapította, hogy Radinovics különböző álnevek alatt több izben szélhámoskodott és csak nem rég szökött meg a börtönből és i katonaság is nyomoz utánna.
A revali tárgyalások eredményei
Budapest, március 23. Jungerth Mihály külügyminiszteri osztálytanácsos visszaérkezett a napokban Budapestre és a lapok munkatársa előtt revali útjáról a kővetkezőkben nyilatkozott:
— A tárgyalátok bizonyos eredményre már vezettek, azonban még tovább fogják azokat folytatni. Oroszországban ezidőszerint 25.090 főnyi legénységi iHlományu magyar hadifogoly van, akiknek hazaszállítása állandóan folyamatban van és sikerült is annak gyorsabb tempóját biztosítani.
Ezzel szemben azonban ötezer tiszt liszt és polgári állású magyar van, akiket a szovjet kormány külön táborba gyűjtött össze és a hazatéréstől még visszatart. A tárgyalások főképen ezeknek hazaszállítása körül forognak.
Ezután megcáfolta Pogány József öngyilkosságáról szóló hirt, akit még pár nappal ezelőtt látott a Riga-Korusi útvonalon.
TŐZSDE.
Badap.st, inAic. Z3. - N\'f°!t"> *»• Hü. Uv.
Siakol 3,(, Sv.)<l r™,k <110. Koraarflni, 74S K„nk di»u 740, HoíknJ íorlni Bit* klliwlé. __
rz 7,7!, "W"01*"---. <700, D,.«h.
„Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban. Hiszek Magyarország leitámadásában
Ámen."
Lélekvásár.
Irta : középgulácsi Péczely László.
(Foiyuitu.)
Ök imprcssióról beszólnék és azt állítják, hogy azt festik meg, amit látnak s ugy, amilyen benyomást az Illető tárgy vagy személy reájuk gyakorol stb.
Szép, szép I Azonban beteges agy lázálma, túltengett érzékek, idegek reflexei nem vászonra valók és nem is művészet I
Ezt a kubizmust, dadoismust az emberek életében én minden vonalon látom, tés-tükben-lelkükben egyaránt.
Nevezzük azonban kertelés helyett egyenesen nevén a gyereket s mondjuk ki ennek az élctjclenségnck igazi nevét, ami nem más, mínt beteges túltengés.
Minden túltengés bomlott agyrendszer-től fertőzött .lelki evolúció torzszűlőtte I — Lássuk, miként fogamzott, született és fejlődött ki a mai destruktiv állapotára ?
Mínt minden, ugy ez is szülőktől származott. — Anyja rabszolganő volt az atyja despota. — Az ivadék már a kettő össze tétele lett. Vagyis a szolgaság érzete beol vadt a kényúr féktelen szenvedélyébe s itt erőre kapva, múltját feledve, továbbra ő is élvben, gyönyörben, szabadságban, hatalom ban élni akart. Az ily módon létrejött hybrid azután már elveszítvén ellen- és egyensúlyozó lclkeszárnyait, lebukott alföld sarába, ahol a lét- és elvekérti küzdelen mind mélyebbre fúrja be magát.
Tisztelet, igaz tisztelet azoknak, akik nem így élnek és cselekednek. Sajnos azonban, hogy ezek a tiszteletet érdemlők csak egy kis töredékét képezik annak a tömegnek, amelyiknek csak a füle látszik ki a szennyes iszapból.
A múltban és napjainkban az emberek cs.k a ruha, a külszín kultuszát élik. — Toprongyos lelkek sóvárgó utja ez itt e Földnek nevezett golyóbison 1 Egyéltüek förtelmes tumultusa a testi gyönyörök kapujában azok birhatásáért l — E féktelen küzdelemben nincs: hit, haza, rokon, testvér és szülő, szeretet és tisztelet. A küzdők tábora szívtelen, könyörtelen, emberségéből kivetkőzött, magáról és a becsületről megfeledkezett tímeg csupán, amely gázol, letipor és nem válogatós az eszközökben, mindent-mindent a maga számára bitorol.
Az élet hajósával, aki vele az életgyönyör vizére kievez, könnyen megalkuszik és ha nincsen dinárja, szokolja, frankja vagy
dollárja, hát a becsület árán fizet. Eszközzé szegődik, Istent, hazát, testvért és barátot megtagad, mert ő bármi áron élvben-gyö-nyörben, torkig a piszokban is csak élni akar.
Lemondani azonban soha és semmiről, ami a test vágyait illeti. Inkább lelkiismeretével alkuszik meg s prédának ezt dobja oda.
E lelkiállapotban már ágyassá vált a rabszolganő despota ura hajlékában és ha majd az ivadék megszületik és keresztvízre tartják, e torzszülött a „lélekvásár" nevet kapja 1
Én nem ezt a gyermeket, hanem a szülőket kárhoztatom, mert születéséért a gyermek nem lehet felelős, de igenis felelősek érte a szülők, akik ily gyermeket szültek léginkább neveltek.
A festészetben a futurizmus, kubizmus,
pedig minden vonalon, n lelki romlottság megtestesülő! azok, akik testi élvek és gyönyörök árán lelkeket vesznek, atlnak cl és semmisítenek meg.
Kufár lelkek seregével tobzódó korcsma-töltelékekkel, hiába is álltatjuk magunkat, ujat és nagyot építeni sohsátm^ehet, — |eg-kevésbbé hazát és tiszta, becsületes életet I Ha tehát azt akaijuk, hogy a nemzet organizmusa restauráltassák, a miasmatelepct kell előbb fertőtlenítenünk s onnét kisöpörni azt, ami bűzös és fertőző.
De mely szer az, amelyik ezt a sokféle bacillust megöli és van-e ilyen ? Van I A nap-sugár fényes testvére : a becsület és a tündöklő erény / — Ezzel kell bevilágítani a lebujok és dohos pincék odúiba, hogy olt is egészséges létfeltételhez jusson sok millió romlásnak indult élet.
Föl tehát a hegyre ebből az iszapból embertársaim, ahol tiszta a horizont és nem fertőzött a lég. Föl mielőbb, míg nem késő, mert elkésve a beteg számára többé nem lesz a halálból menekülés.
Előfizetőinkhez I
Kérjük mindazon igentisztelt vidéki előfizetőinket, kik a március havi előfizetési dijakkal hátralékban vannak, azt mielőbb beküldeni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldésében fennakadás történjen.
A .ZALAI KÖZLÖNY-
kiadóhivatala.
Lapunk szombat reggel nem jelenik meg. A miniszterelnökség sajtóosztálya közti, hogy kormányrendelet értelmében a főváros! és vidéki napilapok 25-én, nagypénteken délben, valamint szombat reggel nem jelenhetnek meg.
— Javult az adófizetés Zala-mogyóben. Az állami gépezet éltető-eleme: az adó, melyben a legtöbb ember ellenséget lát. Az utóbbi időben azonban mindenütt örvendetes javulás észlelhető az adófizetés terén. Zalamegyébcn például a pénzügyigazgatóság kimutatása szerint a mostani év első két hónapjában befizetett egyenes adó háromszorosát teszi a mult év hasonló időszakában befizetett egyenes adónak. Igy is virr tendjén, mert ettől függ az állami háztartás rendje.
— Tisza omlíkUnnopély Csurgón.
„Csurgói Református Irodalmi Egyesület" április 5-én a Nemzeti Szálló nagytermében gróf Tisza István emlékére nagyszabású ünnepélyt rendez. A reformátusok különösen közel állanak a nagy magyar emlékéhez, inert a magyarországi református egyház világi főgondnokn volt Tisza litván gróf. Ma, amikor annyira hiányzik közülünk ez a nagy magyar koponya, különösen fontos missziót tcljesit oz ünnepély rendezősége, ha meg-nnepli Tisza István emlékét. Az ünnepséget nagyszabásúnak tervezik, amelyen meg fognak jelenni a környék, söt az egész Dunántúl vezető egyéniségei. A vidéki vendégek elhelyezéséről a .Tiszá én,lékünnepély rendezőbizottság" fog gondoskodni. Az emlék-
dadaizmus képviselik az agyrendszer - 7,-----\'
iégtelen .„Lengéseit. Az élef agv vii\'Ib " I .Tl" AW* \'"ván- «
« nagy vilagabín tul. református egyházkerület püspöke, dr.
1921. március 17.
ZALAI KÖZLÖNY
S__
Balog/i Jenő, a dunántuli rcformátuz egyházkerület főgondnoka és Beöthy Zsolt, az országos Tisza István gróf emlékbizottság elnöke. Diszelnökök: Huszár Aladár kúriai biró, Kovács J. István nemzetgyűlési képviselő, Szabó István m. kir. földmivelési miniszter, Nagy Lajos ref. esperes, Sárközy György, Somogymegye főispánja és még mások. A nagys/.abásu ünnepségen hisszük, hogy Nagykanizsáról is sokan meg fognak jelenni.
— Az NTE egyik atlétájának balesete. Zalaszentivánról jelentik lapunknak: Tegnap délután egy tolatóvonat Marvalits Kálmánt, az állomáshoz beosztott nagykanizsai vasúti tisztviselőt elütötte. Kisébbfoku zuzódásokat szenvedett és egy oldalbordája eltörött. Sebesülése nem életveszélyes. E hir nagy megnyugtatására fog szolgálni a sport lelkes barátainak s egyúttal megcáfolja azokat a kósza hireket, amelyek a városban elterjedtek. A hirt őrömmel regisztráljuk azért is, mert a Dunántul gerelyvető bajnokának balesete nem fosztotta meg az NTE-t egyik nagyreményű atlétájától.
— Adomány. Tibolt Lajosné Parti József rokkant részére 50 K-át adományozott.
— Meghalt ax unitáriusok püspöke. Kerülő uton Kolozsvárról arról hoz hirt a táviró, hogy a magyar unitáriusok nagyhirü püspöke Ferenci József 73 éves korában elhunyt. A hirt még nem erősítették meg, de a magyar protestáns egyházak régen aggódó szemmel nézték az agg püspök sorsát, okit az oláhok izzó s meg nem alkuvó magyarságéért a legnagyobb kegyetlsnkcdé-sekben részesítettek. Halála martiromság, amely a magyarságnak egy ujabb emlékeztető jele.
— Egy százalékos áruforgalmi adó. Mint értesülünk, pénzügyminiszter az állam milliárdos terheit az egyenes adók mellett fogyasztási adókkal is biztosítani kívánja, német mintára egyszázalékos áruforgalmi adót kíván megvalósítani. A vonatkozó tőrvényjavaslat elkészítésével a pénzügyminiszter Varga Imre közigazgatási bírót bízta meg, aki már nemsokára el is készül javaslatával. Az áruforgalmi adó teljesen eltér a fényűzési adó rendszerétől és már az is mutatja rendeltetésének másneműségét, hogy kulcsa mindössze egy százalék. Viszont cz az adó minden árura ki fog terjedni és igy minden fogyasztást egy százalékos adóval fog terhelni. A pénzügyminiszter a német példát vette alapul azzal az eltéréssel, hogy a németek áruforgalmi adója nem egy, hanem két százalék.
— Munkába vették a pénzklcae-rélésl javaslatot. A pénzügyminisztériumban most a pénzkicserélési javaslatokon és a vagyonváltság második és harmadik részén dolgoznak. A vagyonváltság második és harmadik része tudvalevőleg az ingatlanok és a háborúban szerzett egy millión felüli vagyonok váltsógáról intézkedik. Ezeken kívül nagy munka folyik a minisztériumban a költségvetés elkészítése körül is. Hegedűs Lóránt számos kisebb adót tervez még, amelyek jelentős bevételeket Ígérnek az államnak.
— A Nagykanizsai Keresztény Szociális Egyesület testületileg zászló alatt vonul nagyszombaton a föltámadási körmenetre. Gyülekezés a Keresztény Otthonban délután 5 órakor. Fölkérjük a nő- és férfi tagokat, hogy balmcllen kis fchérszalng jelvénynyel teljes számban megjelenni szives-kedjenek. Elnökség.
— Eltörlik a székely vármegyéket.
Székelyeink rettenetes megaláztatás között élnek a megszállott Erdélycsücskébcn. Az oláhok mindent felvonultatnak már, hogy minél jobban lehetetlenné tegyék elszakított véreinket. Legújabban az uj oláh közigazgatás életbeléptetésével nyomnak egyet rajtuk, amely nagy veszedelmet jelent a székely vármegyékre. Az a cél, hogy a székely vármegyéket töröljék és közigazgatásilag olyan vármegyékkel kapcsolják össze, amelyekben oláhajkuak többségben vannak. A székelység körében emiatt általános a feljajdulás.
— A azerbek letelepedési adót vetnek ki UJszegedro. Értesülésünk szerint a szerbek Újszegeden ősszeirták mindazokat, akik 1914 óta költöztek Újszegedre. Az Összeírás célja, hogy úgynevezett letelepedési adót vessenek a mozgósítás óta Újszegeden lakókra. Az összeírás megkezdését dobszó utján pénteken hirdették ki az ujsze-gediek előtt. Az erre vonatkozó rendelet szerint letelepedési adót azok is fizetni tartoznak, kik nem laknak ugyan Újszegeden, de ott ingatlanuk van. Ez az adó mint ismeretes, Magyerorfczág egyéb megszállott részcin inár régebben életbe is lépett és már be is hajtották a lakósokon.
— Nyolcszázhetvenkét internáltat bocsátottak szabadon Zalaegerszegen. A zalaegerszegi internáltak ügyét ismét revizió alá vették. Pr. Török József miniszteri tanácsos a zalaegerszegi internáló-táborba ment, ahol Vay Kázmér miniszteri osztálytanácsos és dr. Vody Oszkár kir. ügyésszel revízió alá vették mindazoknak az internáltaknak ügyét, akik a mult év december 2-ig kerültek a táborba. A bizottság 1586 ügyet vett revizió alá és csak 338 internáltat tartottak vissza, 872 embert pedig szabadlábra helyeztek. — A visszatartottak közül 243 kommunista üzcU inckért, 29 terrorista volt, 13 árdrágító, 47 közveszélyes munkakerülő és tolvaj, 7 pedig hazafiatlan magatartás miatt van internálva.
— Hasvéti mérkőzések Nagykanizsán. Nagy mérkőzés színhelye lesz Nagykanizsa húsvét vasárnapján, hétfőjén és keddjén. A Zuglói Atlétikai Klub nagy áldozatok árán három napon fog mérkőzni a nagykanizsai sportegyletekkel. Húsvét vasárnapján a VAC-cal, hétfőn az NTE-vei s kedden a VAC és NTE válogatott csapatával. A jóhirü fővárosi csapattal nehezen veheti fel a versenyt ugy a VAC, mint az NTE, sőt ezek válogatott csapata is. Sportkörökben mégis nagy bizakodással tekintenek a húsvéti mérkőzések elé.
— A Polgári Egylet mulatsága. Hírt adtunk már róla, hogy a Polgári Egylet ápr. hó 9-én nagyszabású mulatságot rendez, amelyen a város legelőkelőbb műkedvelői fognak szerepelni. A mulatság emlékeztetni fog a régi nöegyleti mulatságokra, amelyeknek emléke még mindig él a város lakói lelkében. A mulatság szigorúan zártkörű lesz, amelyen csak meghívókkal lehet megjelenni. A rendezőség nagy gonddal fáradozik aj: estély minél impozánsabbá tételén.
— A Néptukarékpénztár részvénytársaság Nagykanizsán előnyös feltételek mellett engedélyez jelzálogkölcsönöket ingatlanokra és folyószámla hitelt értékpapír, vagy egyéb fedezet alapján. Váltókat leszámítol, betéteket elfogad, idegen pénzt — dollárt, dinári vesz és elad. Küljöldi kifizetéseket és tőzsdei megbízásokat gyorsan és előnyösen telfeslt.
— Hadlnyereség-, JÖvedelm- és vagyonadó a vármegyében. A hadinyc-reségadó, jövedelemadó s vagyonadó kivetése és összeírása megkezdődött s a vele járó munkálatok Zalavármegyében most vannak folyamatban. A pénzügyigazgatóságnál teljes erővel dolgoznak az adókivetéseken. Ez az adókivetési határozat azonban megfellebbezhető a felszólamlási bíróságnál és harmadfokon a közigazgatás biróság dönt. Az adók kivetését a vármegye területén mintegy 60—80 ember végzi. Az adókivetési munkálatok befejezése csak a jövő hónap közepe felé varható, azonban már most megállapítható, hogy a megye területén kik fogják a legtöbb vagyonadót fizetni. Ezek között vannak első helyen: herceg Eszterházy Pál, Andrássy Sándor gróf, Batthyány-Strattmann herceg, a Glazcr-féle bérlet és a Vizlendvay örökösök.
— Az NTE Egerszegen. Megírtuk, hogy az NTE az elmúlt vasárnap Zalaegerszegen a ZSE-vel mérkőzött. A „Zalamegyei Újság" a mérkőzésről az alábbiakat irja: „A Nngykanizsai Torna Egylet tegnap adott revansot a ZaluegerszegI Sport Egyletnek, mely alkalommal a kanizsai eredmény Ismétlődött meg. Az első félidő változatos és izgalmas mezőnyjáték volt, melyben az NTE fölénye domborodott ki, de eredményt egyik részről sem tudtak elérni. A második félidőben az NTE fölénye teljesen kidomborodott, mégis a ZSE szerzi meg a vezető goolt. Az NTE technikája most is messze felette állt a ZSE technikáján, de a ZSE védelme most is szép munkát végzett. A ZSE csatársora igen rossz volt. Céltalanul, kapkodva és összjáték nélkül játszott."
(x) A Közalkalmazottak Beszerzési Csoportjának közleménye. A március havi szalonnát és cukrot a hivatalok március 24 én csütörtökön átvehetik. A polgári nyugdijasok befizetnek és mindjárt a szalpnnát és cukrot megkapják: Március 24-én csütörtökön délelőtt 1—50 számig; március 24-én csütörtökön délután 51 — 100; március 25-én pénteken délelőtt 101 — 160; március 25-én pénteken délután 160-tól végig; március 26-án szombaton délelőtt pedig a katonai nyugdijasok. Kérjük, hogy a szalonnát mindenki a kijelölt időben vigye el, mert ha megromlik, a felelőség a csoportot nem terheli. Az elnökség.
(x) A Világ mozgó ma csütörtökön és pénteken a húsvéti ünnepek miatt előadásokat nem tart. Szombaton és vasárnap a „Cirkusz akrobata" detektív sláger lesz bemutatva.
(x) Nagy húsvéti programmal lepi meg a közönséget az Uránia. Ugyanis szombaton és vasárnap a „Fehérfogu álarc" második része: „A kék papagálv", mig hétfőn, kedden és szerdán a „l\'ehérfogu álarc" harmadik része: „A mérgezett nyil" kerül bemutatásra Pcarl Whitc szereplésével. Jegyek már ma és holnap clőjcgyezhetők erre a bravúros amerikai Pathé filmre.
(x) Jobb, szorgalmas munkásleányokat azonnal felvesz a „Patria" nagykanizsai pótkávégyár.
A mai naptól fogva Metz Józsefnél Rákóczi-utca 79. sz. saját termésű
uj vörös bor
kapható literenkint 34 koronáért
ZALAI KÖZLÖNY
1921. március 24.
A.pró hirdetések.
Homokkomáromi hegyen kitűnő karban lévő, egy hold jó termé szólő, villaszerű tégla pincével, gyümölcsössel együtt eladó. Érdeklődni a tulajdonosnál, Simon Lajos, Kis-knnizsa, Varasdi-utca 4. 2370
Cselédleány felvétetik. Cim a kiadóban.
Kiváló, finom, jóhangu Schnnda-fóle pedálon cimbalom és egy xaakett öltöny
jutányos áron eladó. BaUhyAny-utca 10. 2979
MAGMÁS
CBP>© CRÉMET
használjon, mert nincsen
JOBB A VILÁGON
legolcsóbban cs leggyorsabban eszközöl. Dollárt, dinárt és más külföldi pénzeket ad és vesz
Forgács ésGyulai
Kinizsy-utca 5. sz. — Telefon 378.
KltQiiC Izü és zamafu
óbor 24 K
Kapható Ungár Henrik
borpincéjébcn. Szemere-utca 2. szám, 5 litertől feljebb. 2347
É
URAHIA mozgókép palota
Rosgonyi-ntca 4. — Tolefonasám 259. Nngy hu&véti programm 1 Szombat 6a vasárnap km
PEARL WHITE-^X^r41 ^
Fehérfogu álarc»
IL réssei „A kék papagály." S
Hftíta, kedden c* yitiJin, máxc. 28., 20. cs 30. 8
Fehérfogu álarc iy. része. gg
„A méryesatt nyit" 8 fclvomb u
Vilit- is linncpoapoVoo 3, 5, •/,7 é* 8 úrtúux. SS Etáitok kerdete kóuupon 0 ti * órakor. SS
HSXXXXXXXXXXXXXXX
Árverési hirdetmény.
Tótszerdahelyen n Fedák Sáriféle parkból télen levágott elsőrendű fenyőfa (« legtöbb 40—60 cm. vastag) 7—8 vagon, akácfa, nyirf.i, diófa 3—1 vagon, folyó évi március 31-én szabadkézből eladó. Venni szándékozók Dobos Mártonnál a kastélyban jelentkezzenek.
Pohos Márton.
VILÁG
Nagymozgó színház Szarvai-szálloda. — 1
Tekintettel Q köz Igő ünnepekre csülörtők és pénteken
előadások
nem tartatnak.
«J EW*dÁx>k Vcx.Jcto hctkorr,«p 17 feftI {Urakor, g Vmú- í» úno«po*poo 2, •/,4, &, */,7 8 6»kor
O&&33&Q03B8O&OZ
A
Hangya Ipar Részvénytársaság
budapesti kötélgyárához
kötélverő
nőtlen szakmunkásokat keres.
.Érdeklődők a Hangya nagykanizsai kirendeltségénél (Kazinczy-u. 29.)
jelentkezhetnek. m
QQQQ
OOOOOOOOOODI
o o
o
0
ZALAI ÉS GYARMATI könyvnyomda, könyvkötészet, vonaiozóintézet NAGYKANIZSÁN, Fő-ut 13. szám.
Kiadóhivatali Nyomdai
78 117
Elvállal mindennemű ✓ •
könyvnyomdái és könyvkötészeti
♦ munkát a legolcsóbb áron. ♦
♦ ♦ Vidéki rendelések azonnal eszközöltetnek. ♦ ♦
Zala és Zalai Közlöny kiadóhivatala
Nyomatott a laptulaidonosok: Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában.
60 Ik évfolyam
Nagykanizsa, 1921. március 25. Péntek
69. sz&m.
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Sxerkosztislg és kiadóhivatal: Fő-at 15. az.
1 Intonuban-t«l«fon 78. .
Megjelenik mindig kora reggel
FÓSZBRKBSZTÖ:
Dr. HEGEDŐS OYÖROY
otmwtjy. k/prtuM
XELP.LÓSSZERKRSZTÓ:
BODROOKÖZYZOLTÁN
BlAflxctésI árak:
E«és« "év:o 360 K. Félévre ifcO K. Ncgyod évto 90 K. Kfcy böra 30 K. Egyea asám itt 2 K
Nagypéntek.
A legnagyobb gyásznapja van ma a kereszténységnek, halva fekszik Krisztus. A szent sir mellett feszesen őrt allanak a katonák s őrzik a tetemet. A tornyok harangjai némán nehezednek alá, szivük verése megszűnt, mert halva fekszik Krisztus.
Százszorosan gyászos nagypéntekje van ma a magyar kereszténységnek. Százszorosan lilaleples, gyász-iinnepe van ma az egész magyarságnak s nagypéntekjeinek hosszú sorozatát nem akarja felváltani a feltámadás örömünnepe.
1918 óta egyik nap a másik után \'gy egy nagypéntek, mert halva fekszik egy nagy nemzetnek igazsága. De nem I Nem halott a mi igazságunk. Az öröktől fogva valót s az örökké-létezőt nem lehet még Trianonban sem meggyilkolni. Bezárhatták börtönbe, bilincseket verhettek kezeire, betömhették a\' száját, de a magyar nemzet igazsága mindhango-sabban kiabál a faltámadás felé.
Ugy tűnik f«l, mintha a magyar nemzet hosszú, hosszú nagyhete kezdene a vége felé közeledni. Ugy tűnik fel, hogy a gyászleplet innen is,- onnan is lekapja a tavaszi szél s helyette fennen lobogtatja a . fehér zászlót, amelyre ez van felirva : meJni akarok és élni fogok I"
A magyar nemzet harangjai, a magyar szivek mélységes csendben gyászolnak s csak akkor dobbannak meg mélyebben, ha igazságukat ujabb pofoncsapás éri.
Ma, amikor Krisztus halálát gyászoljuk s várjuk a nagyszombati feltámadást, a magyar nemzetnek gondolnia kell arra is, hogy Krisztus után van még egy nagy halottja, az igazsága. Ez a halott azonban nem kér gyászolást, mert a magyar igazság csak tetszhalott, amelyet fel lenet s fel is kell támasztani. Krisztus feltámadt halottaiból a harmadik napon. Hogy a magyar nemzet harmadik napjára mikor virrad, ma még nem látjuk, de hogy el fog az a nap is érkezni, abban minden magyar léleknek hinnie kell, mert ez a hit fegyver, hatalom és élet, amellyel megválthatjuk minden szenvedésünket.
Ha ez a hit él a- megcsonkított magyar haza minden fiában, ha ezt a hitet varrjuk lobogónk selymére, ezt véssük kardunk pengéjébe, halottak országát feltámasztjuk vele. Ezzel, a hittel megszűnik a magyar nagyhét s talán utolsó nagypéntekjét éli a pia-gyar nemzet. gk. —
Berlinben teljes a renő és a nyugalom.
Nem lesz ostromállapot Németországban. — Illetékes körök a moz galom lecsillapodására számítanak.
Berlin, márc. 24. A német kommunisták áttértek a tettek propagandájára. Kőzépnémet-ország számos városában és ipari központjában bombamerényleteket követlek el nyilvános épületek ellen és kiraboltak bankokat. Felszedték a vasúti sineket és a munkásságot általános sztrájkba akarják kergetni. Valószínű, hogy a berlini diadaloszlop ellen elkövetett merénylet volt a kezdete ezeknek a terrorisz-tikus cselekedeteknek.
A birodalmi kormány és a porosz kormány foglalkozott a középnémetországi és a hamburgi eseményekkel és elejtette azt a tervet, hogy Középnémetországban ostromállapotot hirdessenek, mert azon a nézeten vannak, hogy a munkásság meggondolt és nyugodt magatartása következtében remélni lehet, hogy a kommunista mozgalmak elfojthatók rendkívüli eszközök nélkül.
Berlin, márc. 24. Noha a kommunista Sajtó azon próbálkozik, hogy a berlini munkásságot felbujtsa és a középnémetországi sztrájkhoz való csatlakozásra rábirja, minden ilyeo akció hiábavaló volt.
Berlinben tökéletes a rend és nyugalom és a berlini kommunisták teljes kudarcot vallottak.
Berlin, márc. 24. Ma éjszaka a kancellár Szászországra nézve életbeléptctte a kivételes
állapotokat, amelyek nem katonai, Hanem polgári intézkedéseket jelentenek, amennyiben a közhatalom gyakorlását polgári közigazgatás hatáskörébe utalja és egyúttal a tartományfőnök kezébe teszi le.
Berlin, márc. 24. A csaknem egész Németország területén kitört kommunista mozgalmak következtében a német államok miniszterei ma délután ülést tartanak, amelyen a szükséges intézkedéseket beszélik meg.
A kommunista „Rote Fane" és a hamburgi , Volkszeitung" « leglázitóbb szavakkal szólítja fel a munkásságnt a burzsua kormány elleni küzdelemre.
Illetékes helyen meg vannak győződve arról, hogy a mozgalom hamarosan elül. — Mindazonáltal, ugy a jelenlegi mozgalom elnyomására, mint minden esetleg bekövetkező mozgalom megakadályozására a.legerősebb ellenintézkedést tartják szükségesnek.
A mozgalomnak legkevesebb talaja még Bajorországban van, ahol a hatóságok a nép-őrségekkel karöltve, csatcnem tökéletes urai a helyzetnek.
A szociáldemokraták és a szakszervezetek vezetői óva intik a szervezett munkásságot a mozgalomban t/aló részvételtől.
A hamburgi ostromállapot idejére a kivételes hatalmat Heusche szenátorrá ruházták, okit egyidejűleg kormánybiztossá is kinevezték
Váratlan akadályok Széchenyi gróf és Mayer János minisztersége körül.
Budapest, március 24. Tegnap délután és este tovább folytak a tárgyalások n közélelmezési tárca.betöltése ügyében, azonban még nem fejeződtek be és igy Mayer János kinevezése egyelőre elmarad. Mayer kedden folytatni fogja a megbeszéléseket.
A belügyminiszteri tárca betöltése körül •váratlan nehézségek merültek fel. A kisgazdapárt tekiotélyes része állást foglalt Széchenyi Viktor gróf ellen, akiről megtudták, hogy barátai előtt a vármegyei törvényhatóságok reformjáról olyan nyilatkozatokat tett, amelyek erős visszatetszést keltettek az agrárdemokrata képviselők körében. Hir szerint nagyatádi Szabó István is osztja az. aggodalmaskodók nézetét. Így aztán újból felmerült iklódi Szabó János neve.
A kisgazdapárti képviselők egy része a debreceni vizsgálat elnyujtása, illetve a vizsgálat eredményének elhallgatása miatt elégedetlenek Tomcsányi igazsúg ügy miniszterrel is. Ma sem tudják, mi van Hubert Ottó főispán felmentésével és Saághy debre-
ceni rendőrkapitány ellen elrendelt vizsgálattal. Tegnap azt a hirt terjesztették, hogy Hubert Ottót a belügyminiszter szabadságolta, dc ezzel a megoldással nincsenek, megelégedve, hanem a felmentését követelik és ha ez nem történik meg rövidesen, akkor a kisgazdák megvonják bizalmukat Tomcsányi igazságügyminisztertől.
Lloyd George zászlót bontott az angol munkásság ellen.
London, márc. 24. Lloyd George tegnap egy lakomán kíméletlen támadást intézett az angol munkáspárt ellen, amely még "a háborús veszedelmeknél is nagyobb veszedelemmel fenyegeti Angliát, sőt más államokat is. Beszédjében többek közt ezeket mondotta:
— A mi hazánk politikai pártjainak megcngesztelődését minden erejükkel meg akarják akadályozni és teljes erejükkel azon vanttak, hogy megbontsák a viszonyt Anglia és Franciaország közt. A párt egyre jobban elhatalmaskodik és mindent elpusztító terve széles rétegekben szerez hivekot.
Lloyd George végül minden jó hazafit felszólított arra, hogy siessen az alkotmány bástyáinak védelmére.
2
ZALAI KÓZLUNY
1921. március 25.
Erdélyi püspökök eskütétele.
Bukat at, március 24. Mniláth Gusztáv gróf erdélyi é< Clatí/elden Gyula csanádi katholikus püspökök ás Teuch Frigyes szász-evangelikus pGspők tegnap letette a hűség esküt Ferdinánd román király kezébe. ,
A szertartáson, amely nagy pompával ment végbr, Goga Octávián kultuszminiszter olvasta fél az eskümintát latin és német nyelven.
Az eskütétel után gróf Mailáth Gusztáv püspök üdvözölte a i omán királyt, aki német nyelven válaszolt. A szertartás végeztével a három püspök tiszteletére udvari ebéd volt.
Nagy Károly, Erdély református püsköke nem tette le az esküt, amikor eskütételre őt is felszólították, att_ válaszolta, hogy ő csak az egyházmegyei közgyűlés engedélyével teheti le az esküt, a közgyűlést pedig most ostromállapot miatt nem lehet összehívni.
Goga Octávián kultuszminiszter erre március 17-ére Bukarestbe rendelte Nagy Károlyt, a püspök azonban azt válaszolta, hogy beteg és maga helyett Ravasz László püspök helyettest és Kolozsváty Bálint főgondnokot küldte Bukarestbe, hogy tárgyaljanak az egyház- és államjogi viszonyok ren dezéséröl.
Goga Octávián uzonban kijelentette előttünk, hogy semmiféle tárgyalásnak nincs helye, minden, feltétel nélkül le kell tenni az esküt.
A szociáldemokratákkal befejezték a szociálpolitikai tárgyalásokat.
Budapest, március U. A nemzetgyűlés szociálpolitikai programmjáról Benárd Ágoston népjóléti minisztír a következőkot mondotta:
— Húsvét után rövidcsen a nemzetgyűlés elé kerül a munkásbiztositó pénztár államosításáról szóló tőrvényjavaslat, amelyet a kereszténypárt szociálpolitikai bizottsága m«r letárgyal:. A javaslat előbb a pártok plénuma elé kerül, majd a nemzetgyUles illetékes bizottságai tárgyalják azt le. _-
— A törvényjavaslat egyes részleteinek megbeszélése céljából, amely előadója, Bernolák Nándor, felkérésemre érintkezésbe lépett a szociáldemokratákkal, akik azonban a teljes elutasító álláspontra helyezkedtek. Kijelentették azt is, hogy a szociáldcmokratapárt, wsociál-politikal tőrvényjavaslatok alkotására ezt a nemzetgyűlést egyáltalán nem tartják alkalmasnak.
— Ezek. után a velük való tárqyÜásokat minden tekintetben befejezettnek tekint/ifijük.
— A munkásbiztositó pénztár államosításáról szóló törvényjavaslat utárj rövid időn belül a nemsetgyülés elé kerül a járványűgy és a gyógyszer törvényjavaslat is, amelyok ugyancsak tárgyalásra készen állnak.
A pénzintézeti közpoat megvizsgálja valamennyi bank tőzsdeügyleteit.
Bpest, márc. 24, Hegedűs pénzügyminiszter a tegnapi bartkértekezlet megbeszéléseiből kifolyólag elhatározta, hogy a pénzintézeti központ által megfogja vizsgáltatni a bankok tőzsdeügyleten, mert kiderült, hogy különösen a középbankok és néhány bizományos segítette elő tőzsdeügyletekkel az indokolatlan árzuhanásokat és kölcsön darabok nyújtásával támogatták a kontvemint, ami pedig tilos.
Az osztrák határ mentén szabad a közlekedés.
Szombathely, március 24. Sigray Antal gróf Nyugatmagyarország kormánybiztosa ren-deletet adott ki az Ausztriával.hátát os forgalom szabályozásáról. A rendelet kimondja, högy o határ mentén 15 km. területen belül a lakósság szabadon, útlevél nélkül közlekedhciik. A ren I delet hat hónapig marad érvényben.
A feltámadási körmenetre megállapított sorrend.
1.. Feszület két lobogó között.
2. Iskolás gyermekek nyolcas sorban.
3. Kath. főgimnázium, utána a reáliskola növendékei.
4. Mái ia-társulati hajadonok.
5. Jézus izive-társulati hajadonok.
6. Összes hajadonok.
7. Helyettes kántor.
8. Főjtbnüvesek é* gazdák csoportja.
9. Ipartestület, kávésok és vendéglősök egylete.
10. Katholikus legényegylet.
11. Keresztény szociálisták.
12. Munkásegyletek.
13. Kereskedelmi és magánalkalmazottak
14. Déli vasúti fütőházi személyzet.
15. Deli vasúti személyzet.
16. Katonazenekar.
17. Összes postás-személyzet.
18. Pénzügyőrségi személyzet.
19. Az állampénztár és sóhivatol szc mélyzetc.
20. Folyammérnökség, erdögondnokság személyzete.
21. Városház személyzete.
22. Államrendőrség személyzete.
23. Bírósági és ügyészségi személyzet, ügyvédek.
24. Városi képviselőteatület.
25. Pénzintézetek személyzete. ^
26. Hitközségi nagy választmány.
27. Kántor.
28. Szent Ferenc III. rendje.
29. Urleányok congregatiój.i.
30. Úrasszonyok congregatiójo.
31. Katonai díszszázad első fele.
32. Fehérruhás leányok.
33. Szent V(pce rendű nővérek.
34. Papság, a legméltóságos:.bb Oltári-szentséggd, a baldachin mellett lámpavivők, fehérruhás leányok és katonai diszszakasz.
35. Nemzetgyűlés tagjai, polgári és katonai hatóságok és intézetek vezetői, pénzintézetek vezetői, ügyvédi kar elnök, királyi közjegyző, katonatiszti küldöttségek, hitközségi elnök.
36. Katonai díszszázad másik fele.
37. A csoportokba bo nem osztott ösz-szcs férfiak és osszonyok.
A körmenot előtt a mertetnek az első 31 csoportja sorakozik a templom oldnlbejá-róju előtt illő Szűz Mária-szobortól kezdve egyenesen fel a Nádor-utcának. A 35 —37. csoport pedig n templom főbcjárójától kezdve a Zárda-utca felé. A körmenet megindulása előtt a templomot mindenkinek el kel! hagynia "és a körmenetben kijelölt helyét elfoglalni. A papság a Irgméltóságosabb Oltár iszent-séggel csak azután indul meg, ha a menet már sorakozott és indulásra készen áll. A menetben minden egyes csoport 8-as sorokban halad. Ahol az egyes csoportoknál nők is vannak, ezek n csoportban a férfiakat megelőzik.
A körmenet visszatérése után az egyes csoportok az oldalbrjáró előtt állő Szűz Mária-szobornál jobbra lekanyarodva a templomba vezető ut mellett sorakoznak. Mig a papság a templomba nem megy, addig a menetből senki a templomba nem mehet. Azok, kik a körmenet után adandó áldásra a templomba akarnak bemenni, csak n papság bemenetele után léphetnek bc. Természetesen a papsággal együtt halad mindig a fehér-
ruhás leányok. Szent Vince-nővérek csoportja valamint a baldachin körül levők.
A menet rendezésére vállalkozott urak jelvénnyel lesznek ellátv i éa á legméltóságo-sabb Oltár iszentseghez egyedül méltó áhítat és ünnepélyes viselet érdekében kérünk minden résztvevőt, hogy a rend érdekében teendő intézkedéseket a legnagyobb pqgtossággnl betartani szíveskedjék.
hírek.
Előfizetőinkhez I
Kérjük mindazon igentisztelt vidéki előfizetőinket, kik a március havi előfizetési dijakkal hátralékban vannak, azt mielőbb beküldeni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldésében fennakadás történjen.
A .ZALAI KÖZLÖNY-
kiadóh\'watala.
— A „Zala! Közlöny" legközelebbi száma vasárnap reggel a rendes időben jelenik meg.
Antant-bizotlság érkezik Zalamegyébe. Szombathelyrőljelentik: Húsvét után, valószínűleg április 15-én antant-bizottság érkezik Zala/negyébe, hogy\' kijelölje a végleges határt Magyarország és Jugoszlávia közt.
— Uj Igazgatót kapott a zalaegerszegi Internáltak tábora. Rátz Jó-zief rendőr tanácsos a zalaegerszegi internáltak táborának igazgatói állásától megvált s helyét Prock csendőralezredes foglalta el.
— Eljegyzés. Szűcs Dezső eljegyezte Okos Irmuskát. — (Minden külön értesités helyett.)
— Gábor nap. Tegnap, Gábor napja alkalmával nyomdaválMatunk egyik-kitűnő társtogját, Eperjessy Gábort meleg gratulációkban részesítettek ismerősei s jóbarátoi. Az ünnepelt meleg szavakkal köszönte ineg a sok jókivánatot.
— Nagyszabású Zrlnyl-Unnepély. „ Amint értesülünk a nemzetiségi minisztérium
a délvidéki ligával koröltvo jnegbizta Pfeifcr Elek főg mn. tanárt a helybeli Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör ügyvezető elnökét, hogy május elsején Zr!n>i születés napjának 301. évfordulóján egy a tavalyihoz\' hasonló nagyszabású Zrínyi-ünnepélyt rendezzen. Pfeifcr • tanár ez ügyben Budapesten tárgyolt az illetékes tényezőkkel és az előkészítés rnu iká. latai már javában folynak. Az ünnepély rcndc-.ésévcl ugyan kizárólag a Zrínyi Irodalmi és Miiv. Kör von megbízva, amint azonban halljuk a kör nemes felfogásához hiven oz összes helybeli társadalmi egyesületek képviselőivel fog a rendelés körülményeiről tárgyalni. Ezen körülmény minden-OBetre garanciái nyújt az ünnepély sikeréről, különösen ha tekintetbe vesszük, hogy Pfeifrr tanárnak sikerült olyan elsőrendű embereket szereplőknek megnyerni, mint Beithy Zsolt, Herczeg Ferenc, Zadravelz püspök. Molnár Dezső altábornagy, dr. Steucr György államtitkár, Sik Sándor, Angyal Dávid egyetemi tanár és még néhány politikai nagyság. Itt megjegyezzük még, hogy Zrinyi Miklós szü Ietés napja állandó nemzeti ünnepé lesz avatva, mely országos ünnepségek központja mindig városunk lesz, melyben a Zrinyi Irod. és M"v. Kör fogja a vezérszerepet vinni.
1921. március 17.
ZALAI KÖZLÖNY S__
— Börtönbüntetésre ítélt verekedők. Még 1919. év nyarán történt, hogy Gétyc községben nagy táncmulatság volt, nft&lycn a szomszédos falvak legényei kőzöl sokan résztvettek. Olt volt többek közt a Mcntpéteruriak közül Tóth Kálmán, Tóth János, Vida Gábor, zalaapátiról pedig Nagy Károly. A legények négyen együtt külön társaságban mulattak és sorra táncoltatták szivük választottjait. Hangos vígság volt egész délután, ami a sötétség beálltával csak fokozódott. Emelkedett hangulatban csöppent a mulatók közé Keszeg Márton zalacsányi csendőrőrmester, okkor vörösör és~ Tóth Kálmán táncosnőjét akarta mindenáron táncba vinni. Tóth azonban nem adta át a leányt. Heves szóváltás lett a dologból, amit társai csak nehezen tudtak lecsillapítani. Valahogy azonban csend lett. A mulatság tovább folyt. Éjfél felé Keszeg csendőrőrmester azonban újra Tóthék társaságát zavarta és Tóth Kálmán táncosnőjét akarta táncba vinni. Tóth most sem adta a leányt, sőt megfenyegette Keszeget, hogy ellátja a baját, ha el nem megy közülük. A szóváltás "fokozódott, mire Tóth és társai rárohantak Keszeg csendőr-őrmesterre, földre teperték, majd kést rántottak és megitzurkálták. Keszeg pár perc múlva sebeibe belehalt. A nagykanizsai törvényszék büntetőtanácsa dr. Mutschenbnchcr Edvin törvényszéki biró elnöklete alatt tegnap tárgyalta az ügyet. A vádat dr. Mctz ügyész képviselte, aki Tóth Kálmánt, Tóth Jánost, Vida Gábort és Nagy Károlyt szándékos emberölés bűntettével vádolta. A vádlottak és tanuk vallomásaiból a törvényszék azonban csak súlyos testisértés bűntettét állapitolta meg és ezért mind a négy vádlottat 2—2 évi börtönbüntetésre ítélte. Az ügyész az ítélet ellen fellebbezett.
— Meghalt az összeégett cselédleány. Pár nap előtt megírtuk, hogy Farkas Margit cselédleányt súlyos égési sebeivel a közkórháiba szállították. Sebei oly súlyosak voltak, hogy életbenmaradásához kevés rc-mány volt. A szerencsétlen leány tegnap belehalt sebeibe.
V A Valita éa Deutaeh cég tolvajai a bíróság előtt. Megirtuk, hogy a Valits és Deutsch cég feljelentést tett a rendőrségen, hogy raktárát állandóan dézsmálják. A rendőri nyomozás hamarosan eredményre vezetett, amennyiben sikerült a rend-/ őrségnek megállapítani, hogy a tolvajok : a cég két alkalmazottja, a cégnek azelőtt szolgálatában álló Szabó János és egy fiatalkorú legény, okik rövid idő olott egy láda szop-pant, egy láda fronkkávét és Két láda gyufát loptak el s azt azután eladták Harangozó Lajos kereskedőnek. A nagykanízssi törvényszék büntetőtanácsa ma tárgyalta a bűnügyet. A cég, két alkalmazottja ellen közben visz-suavonta a feljelentést s igy csak Szabó János, a fiatalkorú T. L. és Harangozó Lajos kerültek a bíróság elé. A törvényszék mindhármukat bűnösnek mondotta ki és Szabó Jánost lopás bűntette miatt hat havi börtönre. Harangozó Lajost orgazdaság büntette miatt 8 hónapi börtönre Ítélte.
— A főgimnázium igazgatósága felhívja a helybeli róm. koth. tanulókat, hogy szombaton este fél hat órára a gimn. udvarán gyülekezzenek és onnan testületileg zászló alatt vonulnak a feltámadási körmenetre. A cserkészek teljes felszerelésükkel, díszben jelenjenek meg. Vasárnap és hétfőn rendes diákmise.
— Megégette a felrobbant puskapor. Tegnap délelőtt Oltarcz község erdőőre puskaport akart venni egy utazó kereskedőtől. Mielőtt azonban megvette volna ki akarta próbálni, hogy jó-e, ezért a mellette álló Fetzely Ferencnek adott egy marokra valót, hogy \'gyújtsa meg. heszely János, Ferenc bátyja oda ugrott, hogy megakadályozza a puskapor meggyújtását és rá ütött a kezére. Ferenc écczéből az égő gyufa beleesett a puskaporos zsákba és az egész puskapor felrobbant. Robbanásnál Feszely Ferenc és János arcukon és kezeiken súlyos égési sebeket kaptak. Beszállították mindkettőt a helybeli kőzkórháiba, ahol ápolás alá vették őket/ A sebesülésük nem életveszélyes.
— A Dunántull Blokk főiskolai Hallgatók Szövetsége 29-én kedden d. u. 4 órakor a Keresztény Otthonban gyűlést tart. — A tagok tagsági jegyeiket átvehetik szombat- és kedd délelőtt 10-11 óráig Fö-u. 5 az. Titkárság. _
— Parti Jézaef köszönete. Tegnap délután Parti József rokkant, aki a háború alatt mind a két lábát elvesztettd hot apró gyermek apja, megjelent szerkesztőségünkben s hálás köszönetét fejezte ki mindazoknok, okik adományaikkal nyomorúságos soisán segítettek. Köszönetét fejezi ki Winhof/er Vilmos vendéglősnek, aki vendégei között 637 koronát gyűjtött Össze. Lapunk utján 920 kojrona gyűlt eddig össze. Adományokat még elfogadunk.
(*) A helybeli pénzintézetek közös megállapodás alapján pénztáraikat nagyszombaton zárva tartják.
— A Nagykanizsai Keresztény Szociális Egyesület testületileg zászló alatt vonul nagyszombaton a föltámadási körmenetre. Gyülekezés a Keresztény Otthonban délután fél 5 órakor. Fölkérjük a nő- és férfi tagokat, hogy bnlmellen kis fehérszalag jel vénynycl teljes számban megjelenni szíveskedjenek. Elnökség.
— Az ipartestületi tagokhoz. Ipartestületünk folyó hó 6 án megtartott közgyűlésén, amelyen a városháza nagytermét zsúfolásig megtöltő iparosság vett részt, az ipartestület tagsági dijakat illetőleg a következő határozatot hozta: Minden iparos a saját személye után egyformán évi 30 koron tagdijat fizet. Minden segéd után külön 20—20, tanonc után 3 tanoncig 10—10 korona évi dijat. Kivételt képeznek ez alól az időszaki munkát végző kőműves, ács, cserepes és épiŐ-mesterek, akik segédeik, illetőleg tanoncaik ulán mérsékeltebb dijakat, fizetnek. Azon iparos, aki. háromnál több tanoncot foglalkoztat, 5 tanoncig 20—20 koronát, 8 tanoncig 30—30 koronát, 8 tanoncon tul tanon-conkint 50 korona évi dijat tartozik fizetni. — Tekintettel arra, hogy nagyon sok iparos segédeinek be- és kijelentését elmulasztotta, s hogy emiatt részben kellemetlensége ne támadjon, másrészt, hogy a tagsági dijak kivetésénél a kijelentések elmulasztás* miatt sérelmet ne szenvegjen, saját érdekében tartsa minden iparos kötelességének segéd- és tanoncállományának kimutatását az ipartestületi nyilvántartásban bezárólag f. évi április 10-ig megtekinteni, ahol helyesbítő észrevételeit megteheti. Bazsó József ipt. elnök.
Hiszek egy Istenben,
Hiszek egy hazában.
Hiszek egy isteni örök Igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában,
Amen.
— Adomány. Bedekovich József csiz-madiomester Porti József rokkant részére 100 koronát adományozott.
— A kath. legényegylet tagjaihoz. Nagyszombaton d. u. 6 órakor a feltámadás körmenetben való részvételre felkérjük az ösz-szes egyleti pártoló és rendes tagokat. Gyülekezés d. u. háromnegyed 6 órakor a cinto-riumban. \' .\'. .
— A ker. Sociallsegylet előadása. Húsvét hétfőn a Keresztény Socialista Egylet fiatalsága a Pirosbugyolláris cimü népszínművet adja elő a Keresztény otthonban levő helyiségében. Kezdete d. u. fél 6 órakor.
— Gyászrovat. A Kath. Legényegylet tagjait felkérjük, hogy ma (25 én) délután 3 órakor elhalt tagtársunk Gáspár László, a zalai gyalogezred katonájának temetésén megjelenni szíveskedjenek. Gyülekezés a gyászháznál. (Magyar-utca ISI. sz.)
(x) Nyilvános árverési hirdetmény. A helybeli m. fci\'r. főreáliskolal nevelőintézet Bujtor kocsigyártónál (Kozinczy-utca) f. hó 26-án délelőtt 10 Arikor egy nehéz igás-köcsit ad el > legtöbbet igérín.k.
— A Keresztény Tisztviselőnők Egyesülete A feltámadáson testületileg is részt vess, elírt kérjük s tagokat, hogy a Nádor-utcai óvódahelyiségben fél 6 érakor gyülekezzenek. Ai uj helyiség felavatása húsvét hétfőn d. e. 11 érakor lesz (Nádor-utca 11 sz.). ahova ugy a tagokat, mint az ösx-szes keresztény egyesületeket, valamint a szíves érdeklődőket tisztelettel meghivjuk. Délután 5 érakor zártkörű tea és szorakoztaté délutánt rendezünk a tagok és a vezetőség által meghivott vendégek részére. Belépődij 5 korona.
A korona Zürichben.
Budapest, márc. 24. Zürichből jelentik: A
magyar korona állása ma: (záráskor) 2\'02l/i, osztrák korona: l\'42\'/„ az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig 1\'05 szantim.
TŐZSDE.
»<Ua*Mt, súk. 2»
Valutapiac: N.^i^x, »<>. K«* ia», u-
—. Uollir 300, FtuKl. fr.nk 2230. I.cngy.l omk. 45, Mii*. 477. I.Im 1145, Ouulk 50, Rub.1 146, l-.l 378, Siokol 400, Sv.jci fr.nk 4700, Koron.dlnir 800, Kr.ok-dlc.it S00. tl.lUnd forint —, W«1 kifizeti.--.
Srták.k: U.au HM 170O. OsHiik Hűd S30.
IUmí &15, J«!ji!oz--, L«iiiml®ló K.fc.k.d.lmi
It.nk--, Mura-Oba.---, R«k.!jiI 5100, Drucl:«
--, ■AKjOáikh «<n--, Stfuviri J»05, S.l«ílufl.ii
5376, llrikinyt 3ÍS0, Mm. 2S00, StWK* 1110, Gultawa
--, NuUl 11WO, Ujaik.--, KlotilJ 2D0\'J, Mik?"
Cko,---, Mti. 0000. Alk.Uk. 4100, KMI/H* 1000.
Boiayik-Agrú--LifUl l\'hdbu. 910. íiwiflil
VilUotf*--, fíixcll. -, KonkorfU 2450.
(x) Húsvétra fiatal, . friss disznóhús kgramja 80 korona és szalonna kgramja 100 koronáért lesz kimérve szombaton délelőtt Petőfi-ut 26. szám alatt.
(x) Mnz Landa a világ hirü detektiv film stinész a főszereplője annak a szenzációsan csodés filmatirakciónak, amelyet szombaton és vasárnap mutat be a Világ mozgó u .Cirkusz akrobata* cím alatt s a mely 5 felvonáson át tartja izgalomban a nézőt. Csupa Cirkusz altakció és detektiv Irükk oz egész.
(x) Jobb, szorgalmas munkáslcányokat azonnal felvesz a .Patria" nagykanizsai pétkávégyár.
(x) Méhészeti esxkösök, kaptánk, káplár vasalások, korclléc, lávkapocs, szegek-mfilép, mézpergetögépek stb. olcsón beszerez, helők, méhviaszt múlép öntésére elfogadok. Méhviatzkot veszek 1 Szabó Antal méhész kereskedésében.
ZALAI KÖZLÖNY
1921. mircíux 25.
Nagyérdemű husvásárló közönség!
Értesítem a nagyérdemű husvásárló közönséget, hogy -nagyszombat napján ugy Kinizsy-utca 37. szám alatti üzletemben, mint a piacon levő sátramban
sertés-, marha-, fcúrJuhusTs zsirszalonna
áll a nagyközönség rendelkezésére. Azon leszek, hogy még a hatóságilag megállapított áraknál Is olcsóbban álljak t. vevőim rendelkezésére. n„
Szive* pártfogást kér
Rein Ernő Apró hirdetések.
Barokkstylü tömör ebédlő, nagy fehér babakocsi eladók SzJgríszt, Zrinyi JMjk-lós-utca 33. I. «m._mtj
Zalamogyében, budapesti fővonal • melleit 5 magyar holdas szőlő, gyümölcsös, épülettel, 65 hektó hordával eladó. — Kisbagolai hegyen 1 holdas szőlő jó téglaépülettel eladó. Szlgriszt ingatlanforgalmi iroda, Zrinyi Mikló»-u. 83.1 em.
Homokkomáromi hegyen kitűnő karban lévő, egy hold jó termő szőlő, villaszerű téglapincével, gyümölcsőssel együtt eladó. Érdeklődni a tulajdonosnál, Simon Lajos, Kis-kanizsa, Varasdi-Utca 4. 2370
Cselédlcány felvétetik. Cim a kiadóban.
Bécsi átutalásokat
legolcsóbban és leggyorsabban eszközöl. Dollárt, dinárt és más külföldi pénzeket ad és vesz
Forgács és Gyulai
Kinizsy-utca 5. sz. — Telefon 378.
«W7__
Elsőrendű bikavér vörös pogányvári
ujbor36K
Kapható Bruncsics József fűszer-, csemege- és katona cikkek kereskedésében Sugár-ut 53. szám alatt.
Prágai ■érfizirrd pácalt kijtbt-ugyolk
húsvéti sonkák
legija 145 korona
Bttatek - wmpttok - iuk - ffalíkkimiYik Friss termésű indiai rizs kgrja 44 kor. Paplrhéju dió 44 K _ ..
Óriás lencse 48K ByBIIBIIIBI
Ingatlanok
eladását és vételét
■Ugy (illeti ús.xíküUctíltiW] klMVóht ]í ^cl\'j tiyvitbbf n Íí leg|yon.bb.n Miktiili
T«vu.xr« nincs szebb, njtut egy pár
MILTÉN YI-CIPO
najfjr vilaaxtók agy raktáron = mint m«£i«tadoléaro =
MILTÉNYI SÁNDpR és FIA
rlpóáruhá.át.an a váron palotájában, V«-ul ». ««.
Kitűnő izü és zamatu
óbor 24 K
Kapható Ungár Henrik
borpincéjében, Szemere-utca 2. szám, 5 litertől feljebb. 2347
rt VILÁG
Szarvit-azálloda.
íOt ^ ^ ^ ^jCT^jtfiOfiC^O íj
a
áCÍ £
e
U Sxombat 6s vasárnop
0 Max Landa felléptivel:
0 A g Gireus Akrobata
m detektiv és cirkusz történet W 5 felvonásban.
J{ VaUr-\'fa útwpnapoo 2, A V bórakor, n BÓ*dA*>* k*»d«<t> k«.»napokoo »/,7 \'/,<> inkor, j
ooaoacsaoooo
Finom fehér
asztali bor
litersnkint 32 K-órt kapható
Nelser Ignác Éí&S?*
K SS SS
KKKKXKKKKKMKKÍSKKX
ff URANIA mozgókép palota £
Sff RozronvI-utea 4. — Telofonaaám 259. J}g
55 BSx=r=3±aB* » ■ rsa
Nagy húsvéti programiul ■»
Szombat és vasárnap *«
a EARL WHITE -•ESS&Sfr* jfc
Fehírfogu álarc |
Il.réaxex „A kék papagály." ||
Ittltfn, kedden i* Mcrdán, márc. 28., 20. M. J^j
Fehérfogu álarc III. része. JJ
„A aaérgasatt nyil" 8 felvooá*
v»«ir- H unncptuj\'okofl 3, 5, \'/,7 S órakor. Előadiiók kcíJcto kőtnapoo ö b% 8 órakor. U
95XXXXXXXXHXXXXXK
rendalja meg telefonon a
ZALAI KÖZLÖNY-t
Dunántul legrégibb újságját, a kereszténység szószólóját. sc Megjelenik hétfő és ünnep utáni nap kivételével naponta „korán reggel a legfrissebb hírekkel, eredeti fővárosi tclcfon-tudósitással. Előfizetési ára az összes vidéki lapokénál olcsóbb; helyben, reggel házhoz hordva, vidékre postai szétküldéssel egy hóra ull K Egyes szám ára 2 korona
X Telefon 78. szám
Hirdetések
felvétetnek a kiadóhivatalban
□oooaoaoaoaoaoaaoaoaoooooaoo
ZALAI ÉS GYARMATI
Könyvnyomda — Könyvkötészet - Vonalzóintézet
117.
Művek, folyóiratok, meghívók, eljegyzési- és esketési kártyák, névjegyek, számlák, üzlteti nyomtatványok, falragaszok, röplapok stb. q, szakba vágó munkák legizlésesebb kivitelben készülnek. Szépirodalmi művek és iskolai könyvek kötése, aranyozás, üzleti könyvek csinos és gyors kivitelben állíttatnak elő.
KiadóMvaL telefon. 78.
NAGYKANIZSA, Fő-ut 13.
□oooaoooDoaQaoononoaoaoDODesa
i li.nl..la;,l..nn<nt • 7-.UI X. ___».\' Lí____-______If.At
60-lk évfolyam
Nagykanizsa, 1921. március 27. Vasárnap
70. sifám.
KERESZTENY POLITIKAI NAjPILAP
Suft»itM, ít kl«dáhiv.trt: Pő-nt 13. ti.
• ItrtMTUban-UUfM 78. —— Megjelenik mindig koré rejcKel
FÓSZERKHSZTÓ
Dr. HEOEDOS OYÖROY
rFXRLÓSSZÉBKESZTÓ
BODROOKÖZY ZOLTÁN
Í«^e?!5k7
J«0 K. Fticvie 110 K. Kcsj^J évr. 90 K. Ru bárt 30 K. Epi. uú In 1 K
Feltámadunk!...
Irltt: dr. Htgedüs György, ncmzclgy képviselő.
Kétezer év históriájának hullámairól zug most Is a fülünkb: e világ legszégyenteljesebb bűne, az emberi gonoszság és önzés soha le nem mosható halálkiáltása, a: Feszítsd meg I Ellőtt hozzánk isteni Atyjától, hogy az emberiséget a boldogság, szeretet és egymást megértés útjára vigye s mert nem lett egy örökösen Isteni ígéretekkel kitartott faj Messiása, meg kellelt Neki halnia, a szégyenfán! Dávid vére önszülöttét ölte meg, mért nem hozott ajándékot neki. És Dávid vére otthagyta bűnös népét, amelyen már nem fogott semmi s mert nem kellett neki Isten Igaz Igéje,
Ez Igék pedig milliók lelkét itatták át, amelyért évtized :k alatt a mártírok ezrei mentek a halálba, — ma már ez Igék az emberiség kormányosává, éltető elemévé lettek. De ahogy akkor, kétezer év előtt Dávid vére ölte meg magát az Isteni Mesteri, most kétezer év után Is Dávid vére az. a\'mely az Üdvözítő tanai és hivői ellen , a legádázabb harcot vívja, minden eszkőzz:!.
Az egész világon harcban áll a kereszténység Dávid vérével, de a küzdelem sehol sem oly heves, mint nálunk. A magyar kereszténység számára a döntő napok Jönnek, amelyre lel kell készülnünk. Ezeket a harcokat meg kell vívtunk, hangosan kiáltjuk : minden eszközzel! Kétezer év előtt az Isteni Messiás élete sem volt szent az ö vérének s még nincs kél éve, hogy saját lestünkön éreztük, hogy ez a módszer most sem halt kl Dávid fajtájából. Ók meg akarták pribékjeikkel oldani a kereszlénykérdést. hát ne (éljünk tőle, oldjuk meg most ml a kereszténykérdést, a magunk választotta módszerrel!
Gondoljunk 1918-ra! Akik kétezer év előtt halált \'kiáltottak az Isteni Mesterre, ugyanazok kiáltották előre betanított gárdával a feszítsd meg-et Is erre a szegény nemzetre I Isten az egész ó szövetségen keresztül csak örökös ígérgetéssel tudta maga mellett megtartani őket. ezért any-nylra elvadultak, hogy 1818-ban e szent földet, a ml Anyánkat kérték tőle s még mielőtt megkapták volna, kinyújtották utána kezüket.
Az Isten azonban megtagadta a kérést és e nemzet megmaradt csupán az ő kegyelméből magyarnak és kereszténynek. de ezért sok vért kértek tőle váltságdíjul,
Kedves magyar testvérem, nyíljon ezért kl a szemed e szent ünnepen .-és ha hallod az Allelujál. gondold el, hogy
a Te nagy magyar húsvétod még nem jött el! Te még most Is ott vagy a keresztfán, amelyre felhúzott Dávid vére. De amiként Krisztus azzal bizonyította be Isteni küldetését, hogy kijött sírjából, feltámadott,— azonképen neked Is le kell szállanod a keresztfáról, hogy nagy küldetésedet bebizonyítsd I Gyenge vagy, szivedet megvérezték, mert erős volt és ^nlndenklt tudóit védeni, lába dat megtörték, mert szárnyalva haladtál előre a többi nemzet között
Tudd meg tehát, hogy feltámadásod egyetlen feltétele a keményebb szív, az önszeretőbb kar és az, hogy idegenek állal felvirágozott mezökre reá ne lépj! Magadal dobtad más helyett a mélységbe, csapraverve folyattad veredet nem férfias egyénhez méltó türelmed miatt. A vége az lett, hogy a folyondár, a fagyöngy, az aranka a szivedig jutottok i
Hidd, hogy feltámadunk, hidd, hogy Jön a magyar tavasz, hidd, hogy jön a
nagy körmenet, — csak akard is ezt / Nem vagyunk már gyengék, ha ki Is Ittuk a mérget, de annyira tudunk végre bátrak lenni, hogy eldobtuk magunktól az üveget, a denaturált pálinkát. Csak tovább, tovább ezen az utón, ez vezet le a Golgotáról, ez -a nagy gondolat, a keresztény. a nemzeti Magyarország gondolata I Érezd ennek hevítő melegét, érezd, hogy e szent fogalomért kötelességeid vannak, ha kell, halálod árin Is!
Ne civódjunk, fogjunk kezet egymással közös ellenségünk eUen, a magyar a magyarrjl haladjon együtt egymást szeretve, megbecsülve, bármily rendű és rangú az egyik, vagy a másik.
t ehozzád fordulunk ezért Krisztusunk e napon és imádkozunk Hozzád: Óvd meg a ml Mindenünket, Imádott Kormányzónkat — és kérünk, nem arra. hogy áldd meg a magyart, nem I arra kérünk, hogy — segítsd a magyart I
Nagyatáöi 5zabó Istuán nyilatkozata
a földbirtokreformról és az ingái Széclveayi gróf
Budapest, március 26. Nagyatádi Szabé István a földbirtokreformról és a vagyonvált-ságról a kővetkezőkben nyilatkozott s
— Az ingatlan vagyonváltság tervezetén most dolgozik a pénzügyminiszter. Hegedűs törvényjavaslatával szorosan összefügg a földbirtok reform végrehajtása. A törvényjavaslattal egyidejűleg felmerült az a terv is, hogy az ingatlan vagyonváltsig életbeléptetésével a főldmivclésügyi minisztérium a nemzetgyűlés elé terj«*ti « nagybirtok igénybevételéről szóló, már készen lévő uj törvényjavaslatokat.
— Minden attól függ, vájjon Hegedűs pénzügyminiszter idejekorán el tud-e készülni az ingatlan vagyonváltságról szóló törvényjavaslattal.
— Bevallom, erősen törekszem arra, hogy ezt a tőrvényjavaslatot minél dőbb a nemzetgyűlés elé vihessem. A törvényjavaslatban arról lenne szó, hogy a nagybirtokosok földjük egy részét már most átadják a bekövetkező ingatlan vagyonviltság fejében a földreform céljaira.
A belügyi és közélelmezési miniszteri tárcákról a földművelésügyi miniszter a következőket mondotta:
tlan vagyonváltságról, Mayer és miniszterségéről.
— Mayer János és gráf Széchenyi Viktor miniszterségéről a tárgyajásokat folytatjuk. Tárgyalunk arról, hogy milyen alapon szabályozzuk a gabonaforgalmat aratásig és milyen legyen az újrend aratás után.
— Ezeket a tárgyalásokat húsvét után fogjuk befejezni és az eredménytől függ. hogy Mayer vállalja-e a közélelmezési tárcát.
— Gróf Széchenyi Viktor belügyminiszterré valá kinevezése még egyáltalán nem befejezett dolog. E kérdésben is húsvét után fognak megindulni az uj tárgyalások.
— Ami általában a politikai helyzetet illeti, arra vonatkozólag nem nyilatkozom, mert a rohanó események mellett az ez irániban! nyilatkozatok rendszerint rácáfolnak a tényekre.
Budapest, márc. 26. A kisgazdapárt nem veszi jónéven, hogy a pártot fet a compli elé állitotta. A párt. Öt-hat embert fog kijelölni miniszternek, hogy ezek közül Válaaexa kl • belügyminisztert.
Gróf Széchenyi . Viktor személye iránt egyáltalán nincs bizalommal a párt, a közigazgatási és választójogi reformoan elfoglalt konzervatív álláspontja miatt.
Uj pártalakitási kísérletek.
Budapest, márc. 26. A nemzetgyűlésen kivül álló pártok és csoportok, valamint a nemzetgyűlés mérsékelt politikusai egy uj alakulásra megbeszéléseket kezdtek és informatív jellegű\'tárgyalásokat folytattak, amelyen résztvettek többek közt gróf Apponyi Albert, Tóth János, Bethlen István gróf, Grecsák Károly, Bolgár Ferenc, Gaál Sándor, Csílldnyi Imre, Heinnch Ferenc éa Gicty Aladár.
Tisztázták a megbeszélések során, hogy
a terveiéit alakulásban csak azokat vennék
be, akik a Károlyi-forradalomban nem vettek részt és akik minden szélsőségtől távoltartották magukat
Ez az alakulás liberális, konzervatív alapokon nyugodna és nemzeti politikát f oly tana.
A részletekre nézve még vannak kisebb differenciák, de ezeknek kiküszöbölése feltétlenül remélhető.
Eddig csak a vezető-, egyének folytattak tanácskozásokat és az egyoa pártok, e* cseb portok plénum* húsvét után fog az alakulásíal\' bővebben, foglalkozni.
ZALAI KÖZLuNY
1921. március 27.
nagykanizsai
Nagyjelentőségű határozat hozatalára gyűltek össze nagjrCsütŐrtíl: estéjén a kan zsni keresztény egyesületet Tizennégy egyesületnek ctnók€Í/> kiküldöttei megegyeztek abban, \'hogy speciális ie^ljaíW^n félül, ennék a keresztrefeszitett országnak szolgálatába állitják minden erejüket s e közős cél érd©-; kében egységes vezetésben, egységes szellemben és munkában egyesülnek. A közös munka megvalósítására az elnökök és kiküldöttek lelkes hozzájárulásával megalakult nagycsütörtökön <ste -a tizennégy keresztény, egyesület erős szövetsége;- a Zrínyi Szö-vétség. Nem uj egyesület állott ezzel a keresztény és nemzeti célokért dolgozó társulatok közé, hanem a régi keresztény egyesületek kovácsolódtak egységes falanksszá, mely céljait és szellemét akadta azzal is jelképezni, hogy Zrínyi harcos nevét tűzte zászlójára.
A szövetség osztatlan lelkesedéssel dr. Szekeres József kórházi igazgató főorvost választotta elnökévé. Kimondotta, hogy a legközelebbi nemzetvédelmi és kulturáliá szempontból is igen fontos feladata a keresztény magyarság glóriás nagyságának, Zrínyi Miklós emlékezetének méltó megünneplése. Az ünnepélyt május hó 2-ára tervezi, az elnökséget megbízza, hogy az szervezze meg az előkészitőbizottságot, állítsa össze a -programot.
A szövetség egyéb terveiről és feladatairól nem betüoszlopokban, hanem eleven tényekben szeretnénk beszámolni.
Szabadjon a Zrínyi Szövetség megalakulásával\'kapcsolatban az* alábbiakat elmondanunk i~r\\<
Ezen az alakuló gyűlésen sokszorosan átviharzott lelkűnkön az Ur \'vacsorájának emléke és hangulata. 4 ®
Akkor mondta Krisztus azt, amit sem előtte, sem utána a világnak egyetlen nagysága és imperátora sem mondhatott el: Jzn veletek vagyok a világ végezetéig." És akkor történt az, hogy három évnek mesiási élete után olyan kevesen, mindössze tizenketten voltak azok> akik azt válaszolhatták neki: „Mi viszont veled maiadunk egészen a mártírok haláláig.H
Vajjón ez a viszony változott«c azóta valamit ? Bizony semmit. Krisztus igazsága velünk van és marad a világ végezetéig, de Közülünk vajmi kevesen vannak akik az igazság mellett maradnának — törik-szakad — csak egy mandátum végezetéig is.
Ez a szomorú valóság suhogott át a Keresztény Otthon nagycsütörtök esti asztala fölött, melyet szomorú kevesen, jobbára asszonyok ülték körül, mikor is megalakult a „Zrínyi Szövetség."
Nagykanizsának 17 keresztény egyesülete van. Ur Isteni A meggyőződésnek, imp&Aáló fellépésnek, a keresztény igazság falakat döngető erejének micsoda perspcktivájanyilik meg e megállapítással a naiy szemlélő. előtt 1 Tizenhét keresztény egyesület 1 Mögöttük az öntudattól áthatott tömegek tízezrei, mindent * elsöprő lelkesedés és a tonniakarásnak ütésre emelt pőrőlyel s he ijedjen még senki A17 egye-
sület megvan, mindeniknek van lelkes vezetősége segy egy kbtáWa, de egyébként a nagycsütörtök keserű válóságá kisért Kanizsa .kc-res^nyei ; az igazság velünk van, d«
közülünk kevesen vannak az Igazsággal.
Nem mindenütt .;yan Jgy \'áz\'prszágtSMi. Budapest keresztény .tömegei egyetlen felszÓ-itásra áradéként özönlenek a hívó szó felé. A Tiszántúl, Tuza-Düna^kőze^Eger vilS^ s ezen vidékek városai a keresztény öntudatnak és erőnek megragadó és fanatizáló képét nyújtják, valahányszor a kpresztény egyesületek megmozgatják a tömeget. Azokon a helyeken a vármegyék és városok magisztrátusától lefelé \'minden polgár a keresztény fa-lankszban áll. Azokban a vármegyékben és városokban a főispán, polgármester, törvényszéki elnök, birák, tanárok büszkeségnek és megtiszteltetésnek veszik, ha a keresztény egyesületek gyűlésén jelenlétűkkol harcos keresztény voltuk mellett tüntethetnek. — Azokon a vidékeken húsvét vasárnapjának fénye ragyog ; mifelénk, örökkön nagycsütörtök és nagypéntek némasága borong. Mi ennek az oka ? A keresztény öntudat és keresztény büszkeség hiánya. A keresztény öntudat hiáv, nya, elsősorban azokban, akiknek állása, személye, súlya szuggesztív hatással van a tömegekre. Látta e már valaki Nagykanizsa nota-bilitusait valamelyik kereszléntf demonstratív gyűlésen ? Ahová nem hajbókolni, konvencionális banalitásokat mondani, derült képet vágni, hanem keresztény politikánktól, törhetetlen keresztény taktikánkról, megalkuvást nem türö fajt meggyőződésünkről szóval\'és tettel hitvallást tenni gyűlnek össze n keresztény magyarok táltosai. Hiányzik ezekből az emberekből a keresztény öntudat; mert azt ne mondja senki, hógy ha csak egy pillanatra is felébredt* benne a keresztény öntudat, hát nem rohan megkorbácsolt kutya módjára a legelső egyesülethez, mety a harcos kereszténység jelszavát irta zászlójára s nem követel magának időt és hetyqf, ahol világgá kiálthassa, hogy igenis arcul voltunk, arcul vagyunk verve és most is szüntelenül arcul veretünk és tövissel koronáztatunk egy idegen faji törekvés gonoszul szisztematikus munkája által. Nagykani-szából s ugylátszik az egész Dunántulbó! hiányzik ez az öntudat s ennek okát semmi másban nem keressük, mint a travesztálandó mondásban : a capite foetot píscis I
Hisszük, hogy a Zrínyi-Szövetség, mint az összes keresztény egyesületek fölött álló központi szerv uj levegőt tud hozni .Nagykanizsa keresztény életébe s meg tddja mozgatni azokat, akik eddig az őntudatlanság kétes értékű melegségében, passivitásában. nyújtózkodtak. -^j-
— Az Ébredő Magyarok Egyesülete felhívja tagjainak szives figyelmét ama körülményre, hogy ünnep első és második napján délután fél 6—7-ig a Ker. Otthonban tagsági dijak és adományok befizetésére a legjobb alkalóm nyilik. A pénz átvételérc nyugta ellenében Bódogh Ferenc pénztáros és Kalamár Mátyás bajtáis bízattak meg. Tag ajánlások ugyanakkor.
nHiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egu isteni őrök igazságban.
Hiszek Magyarország feltámadásában
Ámen."
./t- Haláleset* Zalayáwncgye egyik legelőkélőbb családjának, a Csertén családnak mélységes gyásza van. \'Pénteken délután alsóbagod\' birtokán meghalt Cfertán Sándor földbirtokos. A teljesen fiatalkorában jevő, alig 30—32 éves Cserfán Sándor az utóbbi időben kezdett szerepet vinni a közélotben. Legutóbb már ellátogatott a vármegyei gyűlésekre, ahol családi tradíciói anyagi helyzete . s a közéleti szereplések iránti kütönös jó érzéke elsőrangú helyet biztositoltak és követeltek tőle. Az elhunyt testvér öccse volt dr. Plihál Viktornénak, akit és egész családját ez az ujabb haláleset mélységes gyászba döntött. Csertán Sándor halála megdőbben-tőleg hat az egész megye területén.
— A hasvéti isteni tiszteletek. Húsvét vasárnap és hétfőn a ferencrendiek plébánia templomában az isteni tisztelet sorrendje a következő: Reggel 6 órakor énekes-mise, utána a húsvéti ételek megáldása, ,7 és fél 8 órakor csendesmisék, fél 10-kor énekesmise, 7*11 órakor szentbeszéd, 11-kor ünnepi nagymise. Délután 3 órakor litánia. A felsőtemplomban reggel cscndcsmisék, utána húsvéti ételek megáldása, fél- 9 órakor énekcsmise, 11 órakor pedig zenés nagymise.
— A virágok keltője. A szabad II-ccumban húsvét hétfőn d. U. 6 órakor Maj-tényi Károly a zalavármcgyei szabadoktatási bizottság titkára a virágok költőjéről, Tompa Mihályról fog előadást tartani. Előadását több szavalat ós zeneszám egészítette ki. Az estély műsora a következő: 1. A gólyához. Szavalja: Waligurszhy Béla. 2. A madár fiaihoz. Szavalja: Horváth Elvira. 3. Tompa költószeic. Előadja Majtényi Károly. 4. Az ibolya álmai. Szavalja: Jágcr Józsa. 5. a) Schumann: Ábrándozás, b) Mozart : D-moll kvartett. Az érdekesnek ígérkező szabad liccális cslélyt olvasóink figyelmébe ajánljuk. A vezetőség minden érdeklődőt szívesen lát. A róg\'i bérletek - a mai előadásra is érvényesek.
— Jegyzőválasztás. Megírtuk annakidején, hogy KSmárváros község belügyminiszteri jóváhagyással nagyközség lett. Mint értesülünk, a nevezett községben a jegyzői választás folyó hó 3l-én lesz. A megválasztásra legnagyobb esélye van Török János jegy-zffr.sk,,akinek megválasztása valószínűleg egyhangú lesz.
— Az Irodalmi Kőr énekkara kedden próbát tart. Az elnökség kéri a tagok pontos megjelenését.
— Sétahangversony. A zalai gyalogezred kitűnő zenekara, amelyet az ozred a legnagyobb áldozatok árán leljesen ujjá szervezett s amelyben a legolsőbbrangu művészek és muzsikusok játszanak, ma délután 4—6 óráig a sétatéren sétahangversenyt rendez. Bclépódij katona^-, személyeknek 2 korona s polgári személyeknek 4 korona. A zenekar ugyancsak nagyszabású, teljesen uj műsoru hangversennyel lép a közönség elé a Korona éttermében hétfőn este fél 8 órai kezdettel.
\' — Színházi előadások. Két örökbecsű népszínművet adnak elő a legjobb műkedvelők az ünnepek alatt: „A piros bugyeláris" cimüt a Ker. Otthonban húsvét héttőn délután fél 6-kor a ker. szociálista ífjusá; „A falu rosszát* pedig Kiskanizsa szorgalmas és sok színpadi ügyességgel dicsekedhető fiatalsága.
A Korona éttermében
valódi
1 hm* l\'te^nk\'rrt 50 K
Kmdennap zene. tbh
1921. március 17.
— A Keresztény Tisztviselőnők
Egyesülete húsvét hétfőn d. c. 11 őrskor avatja fel uj helyiségét Nádor-utca 11. sz. alatt. Az egyházi szertartást Lanton Angyal plébános végzi. A keresztény egyesületeket és « szives érdeklődőket ezúton hivjn meg öz egyesület. Délután 5 órakor ugyanott tea és szórakoztató délutánt rendeznek, melyen a\' tagok által meghivott vendégeket is .%zivcsen látja a vezetőség. Tea cukorral, rummái, süteménnyel együtt 5 korona, tagoknak 2 korona. — Mint hivatalos helyről értesülünk, a tisztviselőnők egyesületének meghívására a jővő hó lő án dr. Vau József kultuszminiszter előadást fog tartani Nagykanizsán. A kiváló szónok, nagyhírű politikus fogadásán a tisztviselőnők nagy előkészületekkel dol goznak. ■ „
— A Balatonba fulladt borkereskedők. A mult év októbeiében megirtuk, hogy Kluger Aladár és Kluger Imre badacsonytomaji borkereskedők és Hoffer Pál mérnök egy kormányossal Badacsonytomajnál vitorláscsónakba szálltak, hogy átjussanak a Balaton luli»ó partján levő Mária-telepre, a hol nagyobb borüzletet akartak lebonyolítani. A caónak nem érkezett meg a tulsé portra és utasai nyomtalanul eltűntek. Akkoriban azt hitték, hogy a csónak utasai rablógyilkosságnnk estek áldozatul és ez a feltevés azért is valószínű volt, mert az egyik Klugornél több százezer korona készpénz veit. A család és a hatóságok nyomozást indítottak, \'de ered ménytelenül mindössze a kormányosnak a kabátját és a sapkáját találták meg néhány nap múlva a parton. A belügyminisztérium nyomozó osztálya a család kérelmére nyo-mozist indított és credményekép megállapították, hogy Klugerékat baleset érte. csónakjukat az erősen háborgó lalaton felborította és valamennyien a vizbe fulladtak. Néhány napoal ezelőtt fordulat történt ebben az ügyben. A háborgó Balaton Mária-telep közelében partra vetette Kluger Aladár holttestét. A hivatalos vizsgálat megállapította, hogy Kluger Aladár holttestén semmiféle külső erőszak nyoma nincs, zsobében megtalálták pénztárcáját is és benne hiánytalanul azt a nagy összeget is, a melyet elindulásakor magához vett. Most már valószínű, hogy a kererkedöket baleset érte.
— Javíthatatlan tolvaj. Jandrosect János notorius tolvaj csak tegnap szabadult ki a nagykanizsai ügyészség fogházából, ahol tolvajlásért négy hónapot üft, de .tolvaj vére újra lopásra kergette. A Rozgonyi-utca 12. szám alatt lakó Hermann alezredes lakásába surrant bc és ott Összepakkolt egy nagy csomó ruhát és odéb állt. Még aznap aztán árulgstni is kezdto a lopott holmikat a piacon. A rendőrség azonban rajtacsípte s ma már ismét a rendőrség fogdájában üli
— Követendő példa. Gytrm Lajos kereskedő, aki a háború alatt megrokkant, de anyagi körülményei nem utalják rá rokkantsági nyugdijára, lapunk gyűjtési okciója kap-
\'csán elhatározta, hogy rokkantdiját egyszer s mindenkorra Parti Józsefnek adja át. — Egyben 96 koronát küldött be hozzánk továbbítás céljából.
— Felkérem az Ipartestületi dalárda tagjait, hogy c hó 29-én kedden este 8 órakor a dalárda helyiségében teljes számmal
"okvetlen megjelenjenek Büchlcr.
— Tettenért sonkatolvaj. Horváth Boldizsár Teleky utcai . kómives tegnap este Balogh erdóőtnek Felsősáncban lévő füstölőjét akarta megkopssztani. Az erdőőr azonban tettenérte a tolvajt a le akarta fülelni. Dulakodás fejlődött ki közöttük. Közben Balogh . erdóőr súlyosan megsebesült, mert Horváth kést rántott és többször beleszúrt. Az erdőírt súlyos sebével a közkórházba szállítottak. Horváthot a rendőrség letartóztatta.
_ Igax magyar szív és lelek szól a
„Hazánk" c. fővárosi keresztény hetilap \\ ünnapi nagy számának minden cikkéből. Kapható ax újságos bódékban.
ZALAI KÖZLÖNY S__
— Meg akarta ölni a leányát ém u vejét. A nagykanizsai barakkórházban
tegnap késő este izgalmas jelenet játszódéit le. A barakkok egyikéből, ahol StbÓk Vendel és családja lakik, kétségbeesett segélykiáltás és eszeyeszett lárma hallatszott. Rövid idő alatt talpon volt a környékbeli barakkok már nyugalomra tért lakossága s ahogy közeledtek a lárma színhelyéhez, még el-elaka-dozva hallották a „gyilkos" és „megöllek" egygiást váltó hátWzongaté szavakat. Pár perc múlva azután tisztán állt előttük a késő éjjeli szenzáció. A barakkban lakó Sebők famíliában régóta lappangó családi perpatvarainak sziklája lobbant lángra s csak a véletlenen mult, hogy véres családi tragédia nem leli .belőle. Sebők Vendel és a vele vadházasságban elő Muskovíes Jánosné meg akartuk ölni Sebők leányát és nnnak férjét Papp Ján.st, akik veink együtt laktak. Az előkészített. de elhárított gyilkossági kUérlct részleteit Papp János és feleségo igy adták elő a rendőrségen: Régóta perpatvarban éltek apjukkal, akinek roíszelleme vadházastársa, Muskovics Jánosné. Az asszony min* dénáron cl aknrtn kergetni őket apjuk mellől. Az«nban ezldcig nem ukcríllt neki. Az utóbbi hetekben egyre fokozódott közöltük a r«iz-viszony « most már olyan kijelentéseket U telt az asszony s elvétve apjuk is, hogyha nem költöznek el tőlük, elkergetik, vagy meggyilkolják őket. Ok azonban ennek dacára is olt maradtak, mert nem is leheltek egyebet, lakásuk nem volt másutt. Apjuk vadházastársa mosl már végsíre határozta el magát. Rávette apjukat arra, hogy tegye el láb alól a gyerekeket. Ezt meg is beszélték. Az napra volt tervezve a gyilkosság. Ugy határozták, hogy amikor a gyerekek bejönnek a szobába, majd rögtönöznek valamilyen veszekedést, amire aztán egy előre elkészített, kifent hatalmas késsel Sebők tjd yégez velük. A dolog azonban nem igy •lénl, mert Papp János és felesége a tanácskozást egész véletlenül a barakk vékony falán keresztül meghallották s most már ugy mentek bc a szobába, hogy apjukat e rémes elhatározásában megakadályozzák. Vigyáztak azonban arra is, hogy apjuk és házastársa örökös fenyegetésének a végére járjanak és a rendőrség kezére juttassák őket. Mintha mit sem sejtenének, ugy mentek be a sz.* bába. Készültek lefeküdni. Apjuk azonban korholni kezdte őket s ismét csak elkergo léssel fenyegetőzött. Majd kiugrott ágyából ugy ő, mint felesége és olyan magatartási tanúsítottak, mintha tényleg meg akarnák őket gyilkolni. Az asszony egy hatalmas kést nyomolt apjuk kezébe, aki közeledett is felijük, ök ekkor kimenekültek a szobiból s apjukat és Musk.vicsnct a szomszéd barakklakók fogták le. A rendőrség Sebők Vendelt és Muskovics lánosnet előzetes letaitózla-tásba helyezto. Kihallgatásukat ma kezdte meg.
(x) Vadászok figyelméből Gycnas Lnjos füszorkoroskedö vtrosházp^üolni llzl.té-ben mlndonnemil vadászati cikkek, hirtenberfi, völlosdorli, belga és Geróth-félo késztöltányak, üres hOvolyek, fojtások, serétek, flóbert- és revolver töltények stb. állandóan kaphatók > legolcsóbb árban, szabályszerű engedély elleniben. _ » 1241 (x) Dr. Jnndl rendeléseit bőr* és nemi-betegek részére ujbíl megkezdte, Sugjr-ut 43. I. emelet. Rendel d. u. 4-6-ig.
(x) Tiíuckoszorucska. Folyó hó 28-án húsvét hétfőn a Polgári-Egylet nagytermében nagy tinekaszarucskát rendez Blqguit Elek oki. tánctanár. Bővebbet a falragaszok.
Barokkstylfl tSmör ebédlő, nagy fehér babakocsi eladók Szikriszt, Zrínyi Miklós utca 33. I. cm.
Üzemnagvnbitál mlall «t«dó\' .gy teljesen jókrrban l.ví Ruston Proklor «t co.np.IO HP. gjztokoK.bll. Územbt\' mecukimhető. Bő vatibct Zá-da ulcn 5. " \' 2OT2
A budapesti és práfai tanácskozások.
Budapest, márc 26. Áprilisban megkelt dődnek Prágában azok a fontos tárgyalások, amelyeknek alapját a brucki lolálkozín be szélt ék meg.
Prágában a pénz- és igazságügyi kérdéseket fogják tárgyalni, Budapesten pedig a kereskedelmi és köjlekedéai ügyek kerül nek megvitatásro.
Cselédleány felvételik. Cim-a kiadóban
Falura mi családhoz egy\' j.lolkü szorgalmas kízdpVora ni, ós.tleg .15 év
Körüli loinyávat felvétetik. Ugyan.tt egy tisztességes bcntkoszios kocsis alkalmazast nyer. Fizetési teltételei mtgegyesis szorinl Péczoly László birtok.snél KískomArom. 23at
Nagy kanizsai Takarékpénztár
Részv.-társasát Nafykanizsán Caong.ry-ut 3. I. .na.l.t.
Hi»ir«l iiiltdkillildlfiiinimikttii.nl.
Dollárt,Dinárt,
Márka, Rubel «tb.
a legmagasabb napi árakon! Tőzsdei megbízásokat i és külföldi kifizetéseket teljesít.
Jutányos áron eladók
Vúrüsmuty-utcA 26. kzim aUU ejy fsUxcielt kóifUjéu, m*ly kist és iootorlujú»r» i* tuw-nilhstó, további k>pUr«k és k«r»t«k ké«i\'.éscre d»iU, lUaaraaoa-ric?, kctct*s4pk> UvotUgi »z«(«k és k«p<wk stb. Ü4v«bbct ufjéixM MponU détotín 2 óritóL * «iss
URAK FIGYELnEBEl
Teljesen resaz nyakkendők ujak lesznek.
F«rJlUsál, jsvitisit. v.sali-Ut éi v»jyl moxisit. iUolg*««sit <i ujak készítését >
lildivatosibb formában
késslt (< jutányos ir*a •l»iOal,____—. ---
WBISZ HERMJ.N
Bitiiojj ntc S.
eladását és vételit II
Ingatlanok
nagy Ost.tl ésaxekőtteté.éból kifolyólag Ugolőuyő.obben a tegeyoraabbj it eszközli
Sántó Vilmos i^;ih,\',Virojá|. |
I Nagykanizsa, EStvSu-tór 29. T.M. gi.
Ol.csósági hullám Hagykaniz5á n.
Az összes raktáron levő arany, ezüst, óra és aar ékszerárukat -sai
mélyen leszállított árban árusítom
FRIEÜ 1ÓZ5EF
ÉK5ZERÉ52 HRBYKRHIZ5R Sugdr-ul 2.(Ffiut (3 Sugdrut sarok)
ZALAI KÖZLÖNY
1921. március 21.
1036—192-1.
Hirdetmény
az Ipari, gyári és ksreskadslml vállalatok, üzlettk és Qzamek anyag ás. árukészleteinek, valamint a mező- és erdőgazdaságok fel.zer.lésénsk (fnn-tlus instrnetus) összeírása tárgyában.
Az Ingó vagyontárgyak után llze-lendő vagyonvállsig klvathatése céljából ai 1921. évi április hó 30-4ig
1. minden Iparos (gyáros) és kereskedő (bizományi és btraktározisl vállalat tulajdonosa) k(jtel«« az anyag- "és árukészletére, továbbá a vállalati,\' üzleti, üzemi berendezésre és Ingé felszerelésre;
2 minden gazdilkodé gazdasági felszerelésére vonalkszó adatokat — az e célból 1921. évi április 1-ével elrendelt összeírás alkalmival — a „ Vagysnváltsáa össz: Írási lv"-en az oltani kérdőpontokrj adóit válaszok- utján közölni.
E kötelezettség fennáll ugy a t»rmé-szeles személyekre, mint a Jogi személyekre nézve s nevezetesen a közktresetl és betéll társaságokra slb. nézve Is. A belíöidi részvénytársaságoknak és szövetkeze leknak az anyag- és árukészlate, berendezése és ingó (elszerelése, Illetve a belföldi részvénytársaságoknak és szüvet-kezetaknek a gazdasigi felszerelése azonban nem esik összeírás alá, mert a belföldi részvénytársaságok és szövetkezetek egész vagyonuk után a részvények. Illetve üzletrészek ulán megállapítandó százalékom kulcs szerint ílzellk a vagyonvált-ságot.
A vagyonváltság összeírása az adóalanyoknak és adótárgyaknak 1921. évre szóló összeírásával egyalkalommal történik.
Nagykanizsán, 1921. március 26-in.
Városi adóhivatal.
Árverési hirdttmény.
A helybeli ni. klr. főreáliskola! nevelőintézet
BUJTOR kocsigyár tónál
(Kaxliozy-ntss)
f. hó 28-áu d. c. 9 órakor
egy nehéz igáskacsit
ás egy használt
homokfutót
ad el a legtöbbet Ígérőnek.
ilaneya Ipar Részvénytársaság
budapesti kötélgyárához
kötélverő
nőtlen szakmunkáitokat keres. Érdeklődök a Hungya nagykanizsai kirendeltségénél (Kazlnczy-u. 29.) jelentkezhetnek.
Erfurti
főzelék és vrrágmugvak, Melte-féle takarmányrépa mag, lóher, lucerna-, mohar-, bükköny-mag,
különféle fttmngvak, valamint mezőgazdasági és kerti eszközök kaphatók
László és Ország cégnél
| Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
„CHAUDOIR"
VERMOREL rí PERMETEZŐ I
vörötrésból >ii(ti«i szerelvénnyel kifojistalan mű-küdéiért uavaUlok, korlátlan metmyiségWn isálJit
OOnn K darabsnkint bérmentve | LLUM - II ládába csomagolva
NAGY IGNÁCZ
Kitűnő izü és zamalu
óbor 24 K
Kapható Ungár Henrik
borpincéjében, Szemere-utca 2. szám, 5 litertől feljebb. 2347
1QO1
ligyaazgi- U|| ifl Iztrm
iziihiz = TILAO izáiiiÉi.
Szombat és vasárnap
U A W
| Gircus Akrobata §
d-tektiv és cirkusz történet
5 felvonásban.
Q- Va*ár- éi iini)»j>napoo 2, \'/,<, R, \'/t7 • írtkor. Előadások kejJete kürnapoUo «/,7 és \'/.» árakor.
opaaai
Hirdetéseket
felvesz a kiadóhivatal!
XXXXXXXXXXXXXXXXX
ff URAMA mozgókép palota K
Roxfconyl-utca «. — Tctefonaiám 259.
Nagy húsvéti programm I Szombat és vasárnap
PEARL WHITE
Fehérfogu álarc
IL résse» WA kék papagály."
Hetién, kedden és sxerdán, mire. 38., 20. és 30. i
Fehérfogu álarc 01. része.
„A mérgasett nyíl" 8 felvonás
Vasár- és ünnepnapokon 3, 5; és 8 órakor. OÓadiiok kezdete kösnapoo 6 ét 8 ónkor.
ÍXXXXXXXXXXXXXXXí
Elsőrendű bikavér vörös pogányvár!
ujborSSK
Kapható Bruncslcs József fűszer-, cscmcgc- cs katona cikkek kereske-
désében Sugár-ut 53. szám alatt.
DODQDODODonoDo q noaooonoaooop?
ZALAI ÉS GYARMATI
Kony»nyomda — Könyvkötészet — Vonalzóintézet
Nyomdai telén: 117.
Müvek, folyóiratok, meghívók, eljegyzési- és esketési kártyák, névjegyek, számlák, üzleti nyomtatványok, falragaszok, röplapok stb. e szakba vágó munkák legizlésesebb kivitelben készülnek. Szépirodalmi müvek és iskolai könyvek kötése,\'aranyozás, "üzleti könyvek csinos és gyors kivitelben állittatnak eló.
Eiadóhívat tílefoe. 78.
NAGYKANIZSA, Fő-ut 13.
Nyomatott
□oaoaoaoDQOODonDQDoaQaoaQOOO
« laotulaidonotok : Zelai é» Gyarmati könyvnyomdájában.
60 Ik évfolyam
Nagykanizsa, 1921. raárclns 30. Szerda
71. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Suckttstftig &i klad&hlvtui: Pő-nt 13. ■*.
- laUnubu-teUfo. ?«. -
McjcJflloalk\' mindig kora roriccl
11 \'■ .
FÓSZKRKF-SCTÓ
Dr. HEOEDÜS QYÖROY
OMMttiJ. Mp.U.M
FBLELÓSSZBItKBSZTÓ:
BODROQKŐZY ZOLTÁN
Bttfffxetéa! árak: Zfh■ írt, 540 K. Ptiirr. ISO K. ívr. »0 K. Ktr Un JO K. íjj" >ú» in X K
Zöréfl a haraszt.
Azt mondja a közmondás, hogy nem zörög a haraszt, ha n m fuj a szél.
Ma a letarolt magyar haraszt ugyancsak zörög. A szél is fuj, mindenki tudja, hogy melyik irányból, mindenki tudja, hogy ez a szél az ördög szekerét hozza, mindenki tudja, hogy ez a szél lángra lobbantja a szilérát s jaj ennek az országnak, ha a tűzoltói is tüzesóvákat dobálnak.
Nem ülünk fel az utca pletykájának, de nem dughatjuk be & fülünket a piac zsivajára sem. Az emberek szenzációs dolgokról vélnek tudni s zörgetik, veszedelmesen zörgetik a harasztot.
Két nap óta olyan hirek burjá-noztak fel, amelyeket frissen kikalapált kaszaéllel kellene végigsarlózni. Bár rendíthetetlenül mtg ^vajyunk
dorok, a mániákus puccsrendezök korát keresztül éltük már, mégis hangosan kiáltjuk : a magyar nemzetnek szigorúan résen kell lennie, hogy egyes politikai szélhámosok, a forradalmi napok eme veszedelmes fattyuhajtásainak örizetére meg kell kettőznie az őrszemet.
Vigyázzunk, nagyon vigyázzunk. Minden ami törvénytelenül, erőszakkal, vagy raffinéríával történik, vagy történni akar, egyenlő a rosszal, egyenlő a jogtalansággal, egyenlő egy porig alázott, kirabolt, becsapott nemzetnek a kijátszásával.
Ilyen húsvéti tojást pedig nem fog kikölteni a magyar kotlóstyuk s nem enged felnevelni a magyar társadalom, a magyar nemzet.
Évek óta dátumokhoz kötjük ügyünk jobbrafordulását. Jó Isten I Hány dátumban csalódtunk már eddig I . . . S hányban fogunk még csalódni. Azt mondja a fáma, hogy a határkiigazitó bizottság, amit „jóváté-telinek" is titulálnak, a jövő hónap felyamán, állítólag 15-én a Muraközbe érkezik s kiigazitja a" határt. Egyesek térképeket láttak, amelyeken a határ a Dráva\' mentén vonul. Mások azt is biztosan tudják, hogy a petróleumtelepek lehúzódnak a Muraköz területére, sőt egész Horvátországba, amelyeknek gazdasági eggyüvétartozása folytán az angol érdekeltség Murak.zt Magyarországhoz akarja csatolni.
Nem kevesebb szó esik mostanában arról sem, hogy Muraköz visszacsatolása érdekében a Festetich-család
is akcióba lépett. A mintegy 40 ezer holdas birtokát a jugoszlávok most akarják parcellázni, mire a család familiáris összeköttetései révén az angol királyi családhoz fordult védelemért.
Allitólag ezen az uton is remény van rí, hogy a határkiigazitóbizottság, amely április 15-én érkezik Muraközbe, tényleg jóvátételi is lesz.
-fk.-h
A kisgazdák a nemzetgyűlés egybehlmát követelik.
Elégedetlenek Teiekyvel szemben.
Budapest, márc. 29. A kisgazdapárt elégedetlensége a húsvéti ünnepek alatt sem szűnt meg. A belügyminiszteri tárca betöltésének elmaradása, a gabona szabadforgalmának ügye a keresztény és kisgazdapárt közötti ellentét továbbra is izgalomban tartja a kedélyeket.
A kisgazdapárt tagjai a kormány egyes tagjai ellen most már bizalmatlansággal viselteinek és THeki Pál gróf miniszterelnök, Vass József, valamint Tomcsányi V. Pál azonnali távozását\' követelik.
"utasítottak
ki Erdélyből az oláhok.
Budapest, március 29. A románok a napokban Erdély területéről ezer vasutas családot utasítottak ki. A kiutasitottaknak a legrövidebb idő alatt cl kell hagyni lakóhelyüket.
Leszállítják a vasúti tarifákat
Budapest, március 29. Az országos tarifabizottság javaslatot készit elő, amelyben indítványozza a vasúti viteldijak mérséklését, miután az élelmiszer árak esése következtében az egyes áruk nem bírják meg a magas tanfákat.
Meghalt egy volt közös külügy miniszter.
Budapest, márc. 29. Bécsi jelentés szerint Goluchowsxky Agenor gróf, a monarchia volt külügyminiszter tegnap Lembergben tüdőgyulladásban qpeghalt. Hubert Ottó főispán távozása.
Debreczen, március 29. Hubert Oltó főispán, akit a belügyminiszter szabadságolt, ma délelőtt átadta hivatalát Csóka Sámuel polgárrpesterhclyett esnek.
Rablógyilkosság az Andrássy-uton.
Budapest, március 29. A vasárnapról hétfőre virradó éjjel az Andrássy-ut 79. számú házban borzalmas rablógyilkosság tőrtént. A 27. számú lakásban lakik Stein Sándor a „Palormo" kávéház főpincére anyjával, a 70 éves özv. Bieitner LajosnévaL Vasárnap este, amíg a főpincér , a kávéházban volt, az egyedül lévő öregasszonyt ismeretlen tettes megtámadta, összeszurkálta, agyba-főbe vferte, ugy, hogy eszméletlenül terült el a padlón.
A pártnak a húsvéti Ünnepek alatt Budapesten idŐTŐ tagjai tegnap táviratilag Budapestre hivták nagyatádi Szabó Istvánt és Mayer Istvánt. Nagyatádi Szabó ma különvonaton érkezett meg Budapestre, ahol a pártot tanácskozásra hivta egybe.
A kisgazdapárt tagjai a nemzetgyűlés összehívása céljából b teltek lépéseket ma délelőtt. A párt ma este hat órakor az Esz-terházy-utcai párt helyiségében értekezletet tart. — Napirend: Fontos folyóügyek tárgyalása.
Ezután kifosztotta a lakást, ékszereket, ruhaneműt és pénzt vitt eL
Éjjel hazaérkezett Stein Sándor. Mentőket hívott, akik bevitték az Öregasszonyt a Rókus kórházba, ahol másnap reggel belehalt sérüléseibe.
A tettest a rendőrség nyomozza. Valószínű, hogy egy cigarettaárus a rablógyilkos, aki Vácx felé szökött.
AMFTR bécsi alkalmazottiéinak sztrájkja.
Bécs, március 29. A Magyar Polyam-és Tengerhajózási R. T. bécsi telepének alkalmazottjai sztrájkba léptek. Béremelési kérelmüket az igazgatóság elutasitotta. A sztrájkoC támogatja az osztrák közlekedési munkásság szövetsége is, Ma már nem megy Budapest felé a társaság hajója.
Németország ellen tervezett büntető intézkedések.
Bécs, márc. 29 A „Frankfurter Zeitung" értesülése szerint a szövetségesek a következő büntető intézkedéseket tervezik Németország ellen, hogy a jóvátétel számára ujabb bevételi forrásokat keressenek.
1) FelsŐszilézia megszállása. Vámvonal felállítása FelsŐszilézia és Németország többi része közt. Vámkötelesek Felsősziléziának különösen azok az iparcikkei, amelyekre Németországnak feltétlenül szüksége van.
2) Az egén Ruhr-vidék megszállása, miután az antant ugy -látja, hogy a Ruhr-vidék egyes területének elfoglalása nem hatásos.
Wilson újból beteg.
Washington, márc. 29. Wilson vóh elnököt újra elővette régi betegsége. Állapota kielégítő.
ZALAI KÓZLUNY
1921. mircius 30.
Kfaolyi Mihály viaszavonul a politikától.
29. k</«&; ■■ ís egy ujiigirc
iavonul yiplnnii
loval
erös Majjyaro rszi* bizt isítéka Kelet-Európa rendjének.
Paris, március 29. Az „Eclair* hosszabb cikkben foglalkozik a magyar pénzügyi reformokkal és az országnak a pénzügyi javaslatokkal párhuzamosan haladó konszolidációjával.
Az „Eclair"-nek az a felfogása, hogy csak erős Magyarország lehet biztosítéka .a keleten Európa békéjének és rendjének.
A szerb király állapota válságos.
Páris, márc. 29. Belgrádi jelentés szerint Pcter .király egészségi állapota ismét komoly aggodalomra ad okot? A királyt részleges hüdés érte. .CUMfts*!* fart**
Megalakult az uj jugoszláv kormány.
Belgrád, március 29. Sándor régens tegnap aláirta a /^ají\'cj-kabinct végleges megalakulására vonatkozó ukárt. A kormány elnöke Pasics.
Győznek a görög csapatok.
Athén, március 29. (Hivatalos jelentés.) A görögök az ellenfelet a Cseszme-Csebal— Balmasemut vonalon támadták meg, visszaszorították és üldözőbe vették őket a Bambii-Csiflik magaslatig. A beállott sötésétség az üldözésnek véget vetett. A görög csapatok vesztesége jelentéktelen.
Athén, március 29. A. behívott tartalékosok a királyt és az országot éltetve lelkes menetekben járják bc a várost. Afion és Karakissar bevételének hirét a legnagyobb örőroujongással fogadták. A házak zászló-díszt öltöttek, az utcákon egymást érik a hazafias tüntetések
Amerika - az irekftiek.
Washington, március 29. Harding elnök mogigérte az írek segélyezésére alakult amerikai bizottságeak, hogy támoeatja őket abban a törekvésükben, hogy Írország szükséget szenvedő lakóáságának tíz millió dollárt küldjenek.
Elhalasztották az utódállamok knnferenciáját.
Rima, március 29. Csütörtökre, március 31 -érc tervezték az Osztrák Magyar Monarchia utódálldmainak gazdasági tanácskozását. A konferenciát néhány nappal elhalasztották.
Odesszát az ellenforradalmárok visszafoglalták.
Konstantinápoly, máffcitts 29. Bannábó! jelentik, hogy az ellenforradalmárok március 18-án éjjel visszafoglalták a bolsevikoktól Odesszát.
Berlinben tüntetnek\' a rendőrség ellen.
Berlin, márc. 29. Berlinben tegnap több helyen tüntettek a rendőrség dlen. A tüntetések olyan fenyegető mérvet öltöttek, hogy a rendőrség kénytelen volt fegyvert használni. Két embert megöltek, sokat megsebesítettek.
Hegedűs György képviselő be-
ílusvét hétfőjén óriási érdeklődés mellett tartotta Hegedűit;György. * lelenyci terület; népszerű képvlrfítejc, mólóját A be«i«mo!<5o is jelen volt éis kitörftpel! bátor h»ngu képvi#0Bjél,v 1 amcnlimrcj>iTscve) országos sikert aratott. A képviselő beszámolójában érintette az ösz-szes aktuális politikai kérdéseket. Beszélt a királykérdésről, a szabad királyválasztásról, a szabadforgalomról, a belügyi tárca kérdéséről. a közigazgatási reformról. A keresztény irányzat kérdéseiről, a nemzeti .keresztény uralom győzelméről, áz eddig hozott törvényekről és a hndiváltságról.
Beszédének egy rendkívül érdekes része volt, amelyet az alábbiakban közlünk:
— Mint a kopákutyák lesnek utánam és mindenáron rám akarják bizonyítani, hogy én izgatok. Soha mást nem tettem, amióta képviselő vagyok, mint ap osztályellentélcket igyekeztem elsimítani, és fiogy ez sikerült bi/onyitja az, hogy nz ország legnyugodtabb kerülete a letenyei. A leselkedök akadályykat akarnak az utrmba gördíteni — mert a falu érdekeit képviselem. Aknamunkájuk megindult, alattomban áskálódnak ellenem, de nyiltan, férfiasan nein mernek a szemembe nézni.
A beszámoló beszédnek ez a vége élénk fényt vet az utóbbi időben Hegedűs György személye ellen megindított akcióra. Vádat akarnak ellene kovácsolni, hazug rágalmakkal illetik, mc\'rt dolgozik a faluért, harcol a célért, amit magára vállalt.
A hajsza megindult, dc éretlen és vérszegény s a támadók nyilai leperegnek arról a pajzsról, amelyet közéleti szereplése acélo-sitott meg s amellyel felvértezve diadalra viszi azokat az eszméket, amelyet minden igaz magyar vall.
Irtják a spartacusokat.
Berlin, márc. 29. Erős rendőrcsapalok indullak Mansfeld felé, amely Középnémetországban fészke u kommunista bandáknak.
Mnnsfeldben tegnap délutárf a kommunisták levegőbe röpítették a törvényszék épületét. A berlini rendőrcsapalok ágyukat is vittek magukkal, mert küzdelemre vannak felkészülve.
Szászországban még nem mutatkozik jele a kommunisták kapitulációjának, amelyet a vezetők felajánlottak. Sem a fegyvereket, sem a rablott holmikat eddig nem .szolgáltatták ki.
Maricnfeldben a* éjszaka a kommunisták levegőbe akarták röpíteni a csendőrség épületét. A bombákat már el is helyezték, dc az államrendőrség észrevette és elhárította.
Lichtcnbcrgben tegnap a kommunisták bekerítettek egy rendőrjárőr t és saját fegyvere szuronyávai megöltek.
A korona Zürichben.
Budapest, márc. 29. Zürichből jelentik: A magyar korona állása ma: (záráskor) 1"95, osztrák korona: 150, az osztrák bélyegzeit bankjegye pedig 1"05 szantim.
TŐZSDE.
Bndnpost, márc. 29.
Valutaplao: Napóleon ©30, Font 12M, l.cv» —. Dollár 320, Fiancta írt tik 2350, l.cngyo] inirk* 4 ti, Márka 530, Ura 1280, 0»i»rák 51, RuIxjI 145, Ui 430, Sxokol 44.\'., Svájci frank 5260, k\'oronadinir pM„i<. din«--, MolUod forint —, B&si kifizető--.
Ertókok: Magyar Hitel 1720, Osztrák Iliid 840, Hnxai 600, Jelwlojj l.<s<Átnllo»ó —, Kereskedelmi lünk ——, Magyar-OU*x - Beoejínl 49Í-0, Draschc 4050, AltiUp.os sxín — , Szászvári\'2775, SalgMariini 555<) Utikínyi 4150, Rima 2400, Scl.llck 1000, Cuttounn
---, Nasiei IJCW, Dunica 4700, KlotiJJ 3300, Magyar
Cukor--, Adria .\'>800, AUaiilikn 4<J50. Kírályvir 2100,
liosnyák-Agrár 910, Llplálc —, Phdbu* 870, Varmegyei
Villamos---, CixclU--, Konkordia 2250.
*
A keresztény tisztviselőnők uj otthona, téf**.
* fÜnnepi hangát vanfcaw lopts-bc magát á Nádor-utcei^ kis óvodahelyiség fehér falai közé húsvét Jiétfőn, miker a Kermtény Tisztviselőnők Egyesülete uj otthonának fel-•aVatásn és hivatásának átadása törtónt.
Az egyházi szertartás végeztével P. Lantos-Angelus plcbár.os a sziv belsejéből fakadó, szerető szavakkal vázolta az uj otthon szerepét a keresztény tisztviselőnők munkakörében, és a békesség jrgyében meginduló, emelkedett lelkületű munkára hivta fel a hölgyek figyelmét. A női lélekben lakozó nagy erő-energiát mint többletet vetítette hallgatói elé, ,mely nekik a küzdelemben, a megpróbáltatásban, a nemzetmentésben elsőrangú élet-forrásuk. Ezt pedig áz uj otthonban fogják megnyerni, hol lelkűk igényei megtalálják mindazt a szépet és jót, melyre a gyöngéd női lelkeknek fáradságos, munkakörükben oly igen-igen szükségük van. — Lelkes taps követte a szónok beszédét, melynek végeztével Polgár Etelka „Dal" cimü .saját szerzeményű tavaszi köszöntőjet szavalta nagy hatással. Majd Dr. Mutschenbachcr Ervin törvényszéki biró köszöntötte meleg szavakkal az. egyesületet, mint olyan intézményt, melynek legfőbb hivatása a nemzeti szellem ébrentartása cs ápolása a mostani nehéz viszonyok között. A Himnusz eléneklése után az ünnepség véget ért.
E jelentős ténnyel kapcsolatban, hogy a keresztény női tábor ismét az öntudatos munka és nemes tevékenység rögös, de hálás tJajára lep, nem mellőzhetjük el, hogy meg ne emlitenök programmjuk első nagyobbará-nyu, most magái különösen felkínáló alkalomszerűségét — a keresztény sajtó terjesztését. Helyes és gyakorlati érzékük megsúgta a legégetőbb problémák egyikének felkarolását. A köztérre kell sodródniok, a forumon harcol-niok minden bennük lakozó energiájukkal, ha szükséges, szerető erősz^jkossággal, és ma-gukévő tcnníők azt a gondolatot, melyet az ünnepi szónok is émlitett, hogy amily félénk magányábon és visszavonultságában a nö, épen olyan vakmerő, mikor „sorsa a nyilvánosság terére sodorja s mig a férfi hiúsága pár csalódás, kiábrándulás folylán összetörik, a nőé sohasem : makacs az, mint a szenvedély". Az ö törhetetlen makacsságukkal, ked* ves tolakodásukkal kell utat törniök ott, ahol a beszédek, szónoklatok semmit sem hasinál-nak s a tettek erejével^kényszeríteni a jó sajtótermékek megnyerésére azokat, akik esak pu-hitás után tudnak valamicske keresztény és magyar öntudatra ébredni. Az ö szeretetüknek és kedvességüknek varázsereje bizonyára nsgy eredményeket fog elérni sok más téren ís. A lélek meleg szeretete sugározzák ki minden tisztviselőnő lelkéből : a szeretet a női lélek csodás misztériuma, ez az ő sajátos terrenuma. A szociális-karitativ működési kör nyitva van mindnyájuk előtt és ennek betöltésére megvan a teljes felszerelésük: éles figyelő szem a nyomor felkutatására, részvét, megértés, lágy sziv a szenvedők iránt. — És ezért oltott az Ur Isten a női lélekbe mélyen vallásos érzületet is, mert a szeretet műveihez nem fizikai erő kell, hanem kitartás és áldozatos lélek.
Az Ur Isten áldását kérve működésükre, szívből kívánjuk : Békesség legyen a háznak és minden bénne lako\'ónok f (d.)
1921. március 17.
— Ujváry Gáza képviselő befog.
Az elmúlt hét folyamán aulyos baleset érte Ujváry Géza nemzetgyűlési képviselőt. A mrg nem alkuvá, elvei mellett szilárdan ki-lartó képviselő balesetének is gerincessége volt az oka. Amikor a kísgyak»rlélér kibővítéséről tárgyaltak, olyan hévvel védelmezte a kiskanizsai kiskirtekosok érdekét, hogy a nagy izgazmak folytán szélütés érte. Állapota javulóban van, orvosai remélik, hogy egészsége teljesen helyre fog állani.
— Bakácsára újból megy vonat. A Délivasut nagykanizsai főnöksége közli, hogy Babácsa felé naponként újból járnak a vonatok. Nagykanizsáról a vonat indul reggel 5 óra 3 perckor, Babócsára érkezik 6 óra 59 perckor. Babócsárói indul d. e. 9 óra 6 perckor és Nagykanizsára érkezik d. u. 1 óra 40 perckor.
— Tompa ünnepély. A szabadlyceum húsvét hétfőn jólsikerűlt Tompa ünnepélyt i endezett. Majtényi Károly tanár Tomp* költészetét ismertette é$ hazafias líráját méltatta. Utána Jáger Józsa az „Ibolya álma" cimü virágregéjet szavalta el nagy hatással. Az előadást Bencz* Klára, Garai Margit, Mathea Károly és Fendler Károly kitűnően előadott vonósnégyese zárta be. Az előadáson nagyszámú közönség jelent meg.
— A.dombóváriak harangja. Dombóvárról is elvitték a háború alatt a haran-. gokat. A város most ujabb harangok beszerzésére határozta el magát. Az egyik nagy harang meg is érkezett, amelynek _ára 49 ezer korona. A nagy összeget azonban nem tudták egyszerre kifizetni, mire gyűjtést rendeztek A dombóváriak a gyüjtőivcket» a zsidókhoz ia elvitték, inert az a vélemény alakult ki, hogy az ágyúnak felhasznált haragok a zsidókat is védték. A dombóvári zsidók mint hirül hozták nekünk, adakoztak ip a katholikus tomplom uj harangjaira s ezt azzal is indokolták, hogy a déli harangszó nekik is szól.
. 4* Dollárt küldött a város szegényeinek. Beck Antalné, aki néhány évvel ezelőtt Amerikába kivándorolt, egy 50 dolláros csekket küldött a város polgármesteréhez azzal, hogy azt a város szegényei felsegélyé-zéséro fordítsa. A város polgármestere az adományt a nagykanizsai háboius segélyező bizottságnak adja át, amely majd-elvégzi a szétosztást.
— Eljegyzés. Meskó Géza detektiv eljegyezte Bihál Eiust.
— A polgári inkola segítő egyesülete javára Blagusz Elek200 koronát adományozott.
— A gőzgépkezelők és kazánfűtők legközelebbi képesítő vizsgái Sopronban április hó 1-sö napján délelőtt 9 órakor fognak megtartatni. A kellően felszerelt vizsgálati kécvéoyak a m. kir. kcr. iparfelügyelSséghcz hüldeódők.
.-1 KoszornpóUó adomány. Bediczky Lajosáé elhunyta alkalmával a helybeli szegényház felépítése javára koszorumegváltás citnen. Vlassics József 100 koronát adományozott. Az összeget rendeltetési helyére juttattuk.
(x) Adomány a cserkészcsapatnak. Blagusz Elek oki. tánctanár, növendékeinek f. hó 28-án rendezett tánckoszorucskáj.-t alkalmával csokor- és kotillonmegváltás ci:nén 334 korona folyt be, mely összeget a főgimnázium cserkészcsapata részére adja.
ZALAI KÖZLÖNY S__
— Húsvéti mérkőzések. A nagykanizsai sportedyesületek a húsvéti ünnepek alatt a Zuglói Atlétikai Club e!sé csapatát látták vendégül. A fővárosi csapat szereplésével rászolgált arra a hírnévre, amit tudapesti eredményeivel elért.- A mgykanizsai csnpatgk erős ellenfélnek bizonyultak, ambícióval játszollak s igy a zuglóiak nagyobb eredményt nein érhettek cl. Vasárnap a VAC-cal 1 : 1 arányban el-döntetlenül mérkőztek, hétfőn az NTE tál n kissé fáradt ctnpnt 1 : 0 arányban vercségst szenvedett, kedden azonban a kombinált nagy-knnizsoi csapatokat magasan felülmúló játékkal 1 : ö arányban megverte.
— Leégett a szerencsi templom.
A szerencsi reformátusoknak szomorú vasárnapjuk volt. Gyönyörű, müemlékszámba menő, hires templomuk ismeretlen ekból kigyulndt és leégett. E templomot ínég a 17. század elején építtette az egyik Rákáczi-ős, Rákéazi Zsigmond, akinek Szerencs tulajdona volt. Rákóczi Zsigmond hamvai is ott nyugosznak a templom pincéjében. A templom közepén állott egy szarkofág, mely alntt pihent a hires hazafi. Ez a templom sokáig igen elhanyagolt állapotban volt, ugy, hogy az utcai suhancok a kriptában játszottak a nagy történelmi alak csontjaivol. Egy alkalommal egy debreczeni társaság került Szerencsre s látta a gyönyörű gót\' stilü, régi templom pusztulását. Nyomban akciót indított annak rcstaurálásáBa. A debreceni vaggon^yári munkások tették magukévá Rákóczi Zsigmond templomának ügyét s a kilencvenes években restaurálták a templompt s rendbe-hozták Rákóczi Zsigmond sirját is. A műemlék most teljesen elpusztult.
— Német kereskedők Japánban.
Kiotóból jelentik, hogy\'hatvan német kereskedő érkezett Japánba, kik a német gyárak számára üzleteket akarnak kötni japán kcrcs-krdőkkcl. A német áruk nagyon népszerűek egész Japánban, kivéve a két legnagyobb várest, Yokohamát és Tokiót, ohol u ság erős ellenszenvvel viselkedik nekkel szemben. — A japán rizs^mls 12 százalékkal nagyobb volt, millt/ft IqtfUtóbbi hét év átlagos termése.
— Ezer koronás adomány Parti Józsefnek. Báró Inkcy Józsj/ihárosberényi földbirtokos Parti József/ rokkant részére 1000 koronát adoiuányozi
— A szerbek klútawitottak négyszáz szabudkai árvát> A szabadkai állami gyermekmenhelyről a szerb hatóság a napokban kiutasitott 400 magyar gyu meket azzal az indokolássul, hogy ly gyermekmenhely épületérc más célokra Sü/gősen szükség van.
(x) Elveszett Vasárnap este 7 wa körül az Eötvös-térecy egy arnnymclltű. Becsületes megtaláló /llő jutalom ellenében Hege Gézónénak,\\ytvÖ.s-tér 9. sz. alutt adja le. — F. hó 28-án, húsvéthétfőn a ferencrendick plébánia templomában özv. Szemző Gyuláné elves/tett egy 750 koronát tai talmazó borítékot, melyic neve is reá volt irva. Becsületes megtalálóját\'kéri, hovy ezen, reá nézve nagy összeget őccsépél, Szemző Istvánnál (városi adóhivatal) -visszaadni szíveskedjék, ahol illő jutalomban fog részesülni.
(x) A József kir. herceg Szanatórium Egyesület folyó hé 31-én d. u 4 órakor, a városház kistanácstermében -tartja rendes évi közgyűlését, melyre az egyesület összes tagjait szives megjelenésre megkéri az elnökség. AÍ \\
(x) Közellátási közleméíiyeki Folyó hó 30-án a közellátási üzemek bússzékében marhahús kerül kiosztásra, kgr.-ként 24 korona áron. — A magvar kir. közélelmezési minisztérium 14000/921. saámu rendeletérc felhívjuk a zalai, somogyi gyalogezredek, valamint a keret méntelep-parancsnokság kötelékébe tartozó tiszteket és altiszteket, hogy élelmezési könyveikkai április hó 2-ig bezárólag a városi élelmezési hivatalban jelenjenek meg- Közellátási üzemek,
Maszat, kátrányt, kátrány-papírt, fipazet, falfeitíket,
kocaikanit « agyáb vegyi cikkakat, továbbá,, lámpaUvefat azonnal sz
bergst\\eim pAl
szomb\\ti*e£y s
riÁJH. ur \\A
WWWWWWWItfWWWWWWW r .
WWW^ W Wrntfí rt*
— Választmányi ülés Tegnap est^
6 órai kezdettel a Nyukosz női és fétff^ választmánya ülést tartott, amelyen folyó • ügyeket intéztek el. — A gyűlésen lovag Sypnievszki György tábornok elnökölt, akinek és az egész tisztikarnak bizalmat szavaztak s fogadalmat tettek, hogy a jövőben is a szeretet és a kölcsönös megbecsülés jegyében fognak együtt munkálkodni.
— A nyulvadászok gyászesztendeje SzombMtkelyen. Szombathelyről jelentik: A szombathelyi határban levő vadászterületeken nagyon szorgalmasak lehettek ár elmúlt esztendősen a vadász urak. A föld-mivelésügyi minisztériumnak tett jelentés szerint a környék minden szabadlábon szaladgáló nyulát, őzét és fácánját őaszelődőzték, ugy, hogy a vasmegyei vadállomány majdnem teljesen- kipusztult. A minisztérium a szombathelyi vadászokat egy esztendeig tartó vadásztilalomra Ítélte.
(x) Kizárólag csakis felnőttek te- . kiüthetik meg a „GyéipántpalotaM-cimü kiváló j kulturdrámát a?. Urániában. Egy fenséges téma, telve érdekesebb és érdekesebb jelene- 1 lekkel. A főszerepet Reinchcld Schönzel, a r^ nagy német jellemszinész cs Ria Jende, a hír- | neves drámai művésznő\' játszák. Maga ellen vétkezik mindenki, aki nem. nézi meg ezt a \\ nagyszerű filmbemutatót.
(x) Honore De Balzac világhírű re- \\ génye filmen lesz bemutatva a Világ mozgóban „Morei" cím alatt. Ezen világhírű kalandor regény, mely oly óriási feltűnést keltett, két részből, 10 felvonásból áll s az első rész „A Bilinco" ma szerdán és holnap csütörtökön kerül bemutatóra Carl Gőlz, Ralp Ruis és Muriclte Palti felléptével.
ix) Vadászok figyelmébe I Gyenes Lajos füszerk«reskedő varosházpalotai üzletében mindennemű wadászaii cikkek, hirtonbergi, vélltfsdoríi, belga te G*róth-fé\'.e késztöltények, üres hüvelyek, fojtások, serétek, flóbert és revolver töltények stV állandinn . kaphatók u legolcsóbb árban, szaVályszerü engedély ellenében. " X 2\'M-l Eladó agy uj ebédiű ttíWtny, egy fürdőkád, egy szekrény és Wy/ablakiok teljesen felszerelve. Sugár ut 2S.
5
Olcsósági hullám Nagykan izsá n.
Az összes raktárot/levő arany, ezüst, ara és BGtr ékszerárukat
melyen lemllitott árban psitom
FRIEü/ 1ÓZ5EF
ÉK5Z^RÉ9Z HHBYKRHIZSR Sugár-ut 2v(yöutéa Sugárút sarok)
ZALAI KÖZLÖNY
1921. március 30.
A Bodlczky, Vláslls ít Drcvcn családok ni4l>sé««s í.tj,l«\'ommahuiu|. j.\'ik, hony n l«jnrb fcici»«. r«tcjih»-Idlill anya. I«lyér, sifltrnö és nagynéni
Bodiczky Lajosig
szül. Drevcn Teréz
Üdének 01 ik, házasságijuk 17-ik /vében, hosszas szenvedés cs az kenet felvitele Mán, folyó há/28An JélutAk fél 2 örakl* csöndesen /ihuuyt.
Megboldogultunk hült leten/ei folyó hó 30-sn d. u. 3 árakor lesy a temető halottasházából a róm. k»fo. egyház széttartásai srorint \'őr*k /nyugalomra helyszvei /
Az enVesztelő svnühise áldozat a megbo.\'dolult lelki üdíáért 1021. évi április hó^3-án d. c/lO árakor fog 4 róm. kathA plebáni^ templomban bemutattatni.
Nyugodjak kéké v«l I
„ V önkéntes árverés.
Kfahir«é teizcm, hogy a. nngykanizsii A095. sz. tjkvben S»2. és 36l/a hr*zok alatt felvett Hunyadi utca 7. sz. nlntli híz és liy/fA tartozó keit
1921. évi április hó 6. délelőtt 11 ón »r
a helyszínen- ónkéi les órvc^rf án készpénzfizetés ellenében el. Bánatpénzül Felvilágosítási ügyvéd.
Nagykanizsái
tea érv datik,
íO cyér korona teendő be. knt/d Dr, Bród Tivadar
1021. évi mAicius 24.
Apró hirdetések.
Hirdetmény. I J«>zs«nóhe"*f~tif62. sz. alatt levő füszsrflz/et bcpttfíezés folyó hó 32-én d. e. 10 árakir sjrfbadkézbŐl a legtöbbet
ígérőnek elndatik. i^\'gényjogot a tulajdonos mngánnk fontarij*.
Cselédlcány jó ^aíféssel
Cim « kind^hiv^t)ilban_^___
Sajt és vájgyárban már mestert azonnali belépéáf kiadóhivatalban.
Falura uri családhoz egy Jólelkű szorgalmas küzópUoru nfi, upUf "15 áv
körüli leányával felvitetik. Ugv*íoit egy tisztességes b«ntk»»z:o« k4c»i» alKhlmazást, nyer. Fizetési feltíiclti n»ek»g^*és szerint Péczely Lásiló bit tökösnél K^őmárem. "J80t
Egv vagy kél fi«.t*lembcr lel, kaphat. C;m a kiadóhivatalba!
oooo
Itgjnizii
izl»kiz =
»»
. _ _ OOQQO
VILÁG........
szálloda. 0
Szerdán és csitSrtökon XCariatto Falt* uj ooiioitUg q H*norc dc Balxac vilijhJrü r***nyo: q
o Morei i. ^
O a „Blllacs" _
P kslanrtordráma 6 felvonásban Q
Ö j»m H«rcul9s fia
Jf Vasár- <« SniMpfMpon 2, \\ V»7 04 * Q FÜ.JÍ.oV itt-imf ióxnajiokon \'/,7 V»°
eoooaaoaaooö
1XXXXXKXXXXXXXXXX
URAN1A mozgókép palota ff
RoxKfloyl-utca — Tclctonntm M
Szerdán és cs0t8rt6k8n X
Kizárólag csak (slnöttak réiziri I w
„ Gontrad Schuck regénye: X
| Gyémántpalota |
X Kép az élet fertőjéből 6 felv. X
X Kősiartptók: 3*
Relnchold Schönzol és Rlá Jende X
■ ■■■ rt
Voár- ünnepnapokon 3, 6, \'/,7 i% 8 ór»kor- X P46adáaok kc*<Jot« kömapon Ö 8 árakor.
xxxxxxxxxxxxsaxxxx
Kitűnő Izli is zamatu
óbor/
Kapható Ur
borpincéjében, 3ze
S litefy
Bécsi átutalásokat
legolcsóbban és leggyorsabban eszközöl.\' Dollárt, dinárt és más külföldi pénzeket ad és vesz
remik
:-utca 2. szám,
ZM7
0
ZALAI ÉS GYARMATI könyvnyomda, könyvkötészet, vonalozóintézet NAGYKANIZSÁN, Fő-ut 13 szám.
Kiadóhivatali Nyomdai
telefon telefon
78 117
Elvállal mindennemű
könyvnyomdái és könyvkötészeti
♦ munkát a legolcsóbb áron.
♦ ♦ Vidéki rendelések azonnal eszközöltetnek. ♦ ♦
Zala és Zalai Közlöny kiadóhivatala
o 0 0
Nyomatott a laotulaidonoaak : Zalai ás Gyarmati kőayvnyomdájákan.
60 Ik évfolyam
Nagykanizsa, 1921. március 17. Csütörtök
62. szám.
sasa
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
Ssotkosstóség is kiadóhivatal: Pő-ut 15. ar.
——— Interwban-tolefon 78. -
Megjelenik mindig kora reggel
FŐSZERKESZTŐ:
Dr. HEGEDŰS GYÖROY
MBiMttfy. Mprlie*
FELRLŐSSZERKESZTŐ,:
BODROOKÖZY ZOLTÁN
Előfizetési árak: Rgéss évre 490 K. Félévre 310 K. Negyedévre 105 K. JSgjr hóra 65 K. K«yo« 1 K
A kisgazdapart a kormány ellen fordult.
Nem hajlandó tovább támogatni a kormányt — A párt kívánságára péntekre összehívják a nemzetgyűlést. — Nagyatádi Szabó István kihallgatáson volt a kormányzónál. — Ma délelőtt minisztertanácskozás lesz.
Budapest, márc. 30. Az ország fővárosa nagy fontosságú események küszöbén áll Tegnap este már jóvsl a pártértekezlet megkezdése előtt nagyszámmal gyűltek össze a Kisgazdaképviselők a pártkör társalgójában és a tagok Izgatottan tárgyalták az eseményeket. Meskó Zoltán alelnök, Hencz Károly, Sréter István, -Barla Szabó József élesen kikeltek a kormány ellen. Közben kéxrŐl-kézre adták\' azt as ivet, melyet a Ház sürgős összehívása érdekében késritettek és amelyet valamennyien aláirtak. Közvetlenül az értekezlet megnyitása előtt megállapodtak abban, minthogy a Ház összehívására harminc aláirás szükséges, o hiányzó aláírásokat még a mai nap pótolják és délben hivatalos helyen átadják n Ház elnökségének.
Közben megkezdődött a pártértekezlet, melyet Msyer János államtitkár nyitott meg nagy beszéddel, melyben ismer/ette az eseményeket.
Ezután Rubinck István szólalt fel és bejelentette, hogy utólagos jóváhagyás reVné-nyében meghívta az értekezletre a Független kisgazda- és polgári párt tagjait, az u. n. Balla-csoportot. Azután ő is elkeseredett hangon beszélt az eseményekről.
A Balla-osoportból nemsokára Balla Aladár, Rassay Károly és Tömörv lenő
hogy Tomcsányi igazaágügyminiszter megjelenik az értekezleten, hogy a kormány nevében felvilágosítást adjon. Erre az értekezlet tárgyalásait felfüggesztette.
Kilenc óra után néhány perccel megérkezett Tomcsányi Vilmos Pál igazságügy-miniszter, mire Mayer János újból megnyitotta az értekezletet. A hangulat rendkívül izgatott volt. Az értekezlet egyhangúlag a kormány ellen fordult és többen nyomban kijelentették, hogy az utóbbi napok eseménye miatt egy percig sem hajlandók tovább támogatni a kormányt. Tomcaányit megsem igen hallgatták és dacára, hogy ő feleslegesnek tartotta S Ház összehívását az értekezlet elhatározta, hogy péntekre rendkívüli ülésre összehívják a Házat, ezt megelőzőleg azonban csütörtök délután intézőbizottsági ülést, este pedig pártértekezletet tartanak.
Amikor az értekezlet véget ért, a képviselők nem távoztak ej, hanem sokáig együtt maradtak és izgatottan tárgyalták a várható pontos eseményeket.
Ma délélőtt Hencz Károly, Rubinúk István és Meskó Zoltán elmentek a\' parlamentbe és átadták Kenéznek azt nz ivet, melyen o nemzetgyűlés összehívását kérték. Kenéz rögtőn sűrgönyilcg értesítette a vidéken időző Bottlikot, hogy azonnal jöjjön a fővárosba. Rakovszkyt nem lehetett értesíteni, mert külföldön tartózkodik.
Budapest, márc. 30. A kormány tagjai közül többen még mindig nincsenek a fővárosban. Így Hegedűs Lóránt pénzűgy-miniszter is táviratilag hívták haza és ma estére várjők a miniszterelnök érkezését. Hs Teleki az est folyan?án megérkezik, akkor holnap délelőtt minisztertanács lesz, .amely foglalkozni fog az aktuális politikai kérdésekkel.
Nagyatádi Szabó István főldmivalésügyí miniszter tegnap este különvonattal a fővárosba érkezett. Ma délelőtt 9 órakor felkereste őt Tomcsányi Vilmos igazságügy-miniszter és Barla Richárd, a kabinetiroda főnöke. Körülbelül egy óra hosszat tartott a tanácskozás, amely után a földmivelésűgyi miniszter a kisgazdapárt vezetőtagjaival tanácskozott, majd a várba ment, ahol 11 órakor Horthy Miklás kormányzónál jelent meg kihallgatáson.
A kisgazdapárt tegnap esti értekezletén vet köröztek a nemzetgyűlés összehívására s ma már megjelent a M. T. I. hivatalos jelentése, hogy a nemzetgyűlés pénteken, április 1-én 10 órakor ülést tart
Budapest, márc. 30. Balla Aladár mo kijelentette, hogy a kormány ellep a végsőkig menő harcot indítják meg.
Elfogyott Pesten a fehér liszt
Budapest, mArc. 30^ A fehér liszt készlete annyira leapadt, hogy csak április l-ig van elegendő készlet. Ennek az oka a teherforgalom szünetelése. A közélelmezési minisztériumnak nagy gondot okoz a közalkalmazottak és munkások lisztszükségletének kielégítése és megpróbálja, hogy esetleg a liszt minőségének a rovására enyhítsen a helyzeten. Rozs és tengeri liszttel kell majd pótolni a hiányt, amíg a szabad kereskedelem orga-nizálásával meg lehet szerezni a szükséges lisztmennyiséget.
A pénzügyminiszter nyilatkozata bécsi ntjáróL
Budapest, márc. 30. Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter bécsi útjáról a következőkben nyilatkozott .*A
Bécsi utja eredményes volt; A pénz kicseréléséről és a* önálló magyar jegybank felállításáról szóló javaslat készen van és április 6-án terjeszti a nemzetgyűlés elé. A. javaslat szerzője Popovics Sándor, akit sikerült az államjegyhivatal vezetőjének megnysrni.
— A bankjegykicserélés május elsején, a pénzkicserélés pedig május közepe táján fogják megkezdeni.
r- Április 28-ára várják sz.utolsó pénzszállítmányt Svájcból és annak megérkezése -után együtt lesz az a pénztömeg, amely a kicseréléshez szükséges. Az uj államjegyhivatal működéséből meg fog győződni, a közönség, hogy Magyarországon rendszeres, takarékos gazdálkodás folyik és a pénzünk vásárló ereje egyre nagyobb lesz. Meg vagyok győződve róla, hogy a korona további javulása feltétlenül bekövetkezik és eléri a azokol meg a lei nívóját. Az államháztartás egyensúlya felé haladunk. Nagy esemény, hogy egy hónap alatt a bevételek fedezik a kiadásokat/Meg kell alkotni az egész pénzügyi reformot. Meg kell valósulni mindi a 32. törvényjavaslatnak, amelyből már 12 a nemzetgyűlés előtt van, 3 pedig készen áll á benyújtásra.
^ Magyar-éseh tárgyalások.
Budapest, március 30- A JVfegyar\'Htfr) lap" irja: A magyar- cseh gazdasági tárgyalások április közepén kezdődnek meg és egy hónapig tartanak.
A szegedi főrabbi ellen vádiratot készített az ügyészség.
Szeged, márc. 30. Dr. Löw Immánuel szegedi főrabbi ellen majdnem egy évig tartó vizsgálati fogság után az ügyészség vádiratot nyújtott be, amelyben felségsértés, izgatás és kormányzósértéssel vádolja a főrabbit.
A magyar korona a duplájára emelkedett Newyorkban.
Páris, márc. 30. Ncwyorki lapok jelentése szerint a magyar korona árfolyama Newyorkban kétszeresére emelkedett. 100 magyar koronát most 38 centtel jegyeznek, 100 osztrák koronát pedig 29 centtel.
A szövetségesekkonferenciára készülnek Olaszországban,
Bécs, március 80. A „Neue Frtíe >««se"
jelentése ázerint uj szövetségközi konferenciát vettek tervbe.
Más párisi lapok szerint a konferencia helyéül pibszorezágot fogják választani, hogy Giolitti lehessen az elnöke.
ZALAI KŐZLuNY
1921. március 31.
.A bolygó Károlyi.
Bécs, március 30. A „Neues Wiener Journal" jelenti Klagenfurtból: A nagynémet néppárt végrehajló bizottsága sürgős megkeresést intézett a tartományi kormányhoz, amelyben követeli", hogy Károlyi Mihályt, aki egy idő /".> VUÍachbun tartózkodik, mint alkalmatlan idegent, utasítsák ki. A kérelmet Károlyi politikai állásfoglalásával indokolják.
Rendőrök és kommunisták harca Németországban. ,
Bécs, márc. 30. A németországi zavargásoktól jelentik: A Rajna melletti iparvidék egyik városában, Schwelmben tegnap összeütközés volt a rendőrség és kommunistn-ban-dák kőzött, vakik betörtek a birodalmi bank fiókjába és a postahivatalba, ahol félmillió^ raboltak. Az összeütközés folyamán ötvenen meghaltak és sokan megsebesültek.
Az Egyesült Államok beleszólást követel a békekatározmányok meghozatalába.
Washington, március 30 Az Egyesült Államok kormánya jegyzéket intézett az antant-államok kormányaihoz és kijelentette, hogy az Egyesült Államok részt kérnek a hadiállapot megszüntetését célzó határozatok . megállapításából.
Az Egyesült Államok nem ismerhetnek "cl oly határozatokat, amelyekben semmi részük sincs. A szövetségesek a hadiállapot megszüntetésével összefüggő végérvényes döntésekét egyoldalulag hozzák, anélkül, hogy az Egyesült Államoknak is adnának részt belőlük, egyenesen ugy, mintha Amerikának nem volna része a háború kedvező befejezésében. Az Egyesült Államok föltétlenül kitartanak amellett a követelésük mellett, hogy meghallgassák őket és végérvényesnek nem ismernek el semmi olyan döntést, amelyet Amerika már előzőleg nem hagyott jóvá.
Goluchovszky emlékiratai.
Bécs, március 30. Az elhunyt Goluchovszky Agcnor gróf volt közös külügyminiszter hagyatékában több köteue menő emlékiratot és jegyzéket találtak és egy nagyobb munkát, amely a magyar politikára vonatkozik.
Csehországban szabad terjeszteni a magyar lapokat.
Prága, március 30. A cseh kormány elhatározta, hogy a jövőben megengedi az egész állam terütetén a magyarországi lapok terjesztését.
korona Zürichben.
Budapest, márc. 30. Zürichből jelentik: A magyar korona állása ma: (záráskor) V821/,, osztrák korona: 1\'55, az osztrák bélyegzett bankjegyé pedig 1*00 szantim.
TŐZSDE.
Badapsst, mire. 30.
Valutapiao: Napokon 1076, Fooí Í3S0. Uv« DollárFrancia frank 2460. Lragycl márka Márk. 670, Ura 1440, Ontrák 63, Rutwl 165, Lel -170, Stofeot 490, Svájci frank 6200, Korwiadinár 010, Frank-djnáx - —, Holland forint —. Becsi kifuetés--, \'
Brtéksk:\' Magyar Ilitől 1710, Öizt/ik Hitel 020, llánl —, JolíitoR - —, Lm árai toló Kereskedelmi
8*ok ——, M»sy«-01a»í--, Beocsni —Dmcha
3Ö0O. Általános **én--, Sxá»*vári 2700, Salr.óto/jánl
6276, Urikányi 4200, Hi.aa 230S, Scbtick 1000, Guttmann
--, Najád 11200, Danlcs ——, Klotild 650V. Magyar
Cskoc —, Adria 8000, Atlantika 4660, Királysor 2100, Bosnyák-A^ár.-r-, LlpUk Phöbtu. 880, Villámot--i GlielU ——, Konkordta 2326.
Hiszek egy Istenben,
Hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök Igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában,
Amen.
Hajón mehetünk majd a Balatonról a Dunára.
Még éz évbe* befejezik a munkálatokat a Siócsatornán. — Székely kublko-aok dolgoznak.
A Balatont a Dunával összekötő mesírr-séges víziül közéig a befejezéshez.
Nagy horderejű hasznosságát már többen elmondták, fontos nemzetgazdasági szempontokból már sokan irták róla. Módunkban van a folyamatban lévő munkálatokról az alábbiakat közölni:
A munka folyását és a dolog alatt álló területeket, messzi, — míg csak a folyó nem kanyarog, — magas földturások és homok-hegyek jelzik, itt-ott egy-egy kotrógéppel váltakozva.
Székely ■ kubikosok, a Sió vakondjai, ingre vetkőzve szabályozzák a kacskai ingós, néhol nagyon széles, másutt nagyon szük folyót, ásójuk alatt ég a munka és megerőltetett munkával siettetik a munka befejezését.
A somogyi oldalon laknak pár vityiló-bon, cigánymódra. A kunyhók előtt bográcsban fő az ebéd, egy Öreg székely bácsi — a szakácsné. Mikor megtudjo, hogy cikket akarunk róluk irni, erővel unszol, hogy kóstoljuk meg a főztjét. Halpaprikást főzött.
Megkérdeztük az egyik munkavezetőt, hogy mily munkások a székelyek itt, a Siónál és hogy mennyi a fizetésük ?
— Uram, sok helyen dolgoztunk már, feleli, de mondhatom, hogy embereim, bár nem igen értik munkájuk fontosságát, mégis oly lelkesedéssel és igyekezettel dolgoznak, hogy az bámulatos. Napszámuk nem egyforma, köbméterenkint, akkordban kapják a munka-\' bérüket Néha 300 koronát is keres egyikmásik naponta.
Délfelé jár az idő s az izzadság patakokban folyik a munkásokról.
Gyorsok bácsi, a legidősebb munkás kérdésünkre panaszosan fakad ki:
— Enkább dógoztam én is, meg társaim is napi 30—40 krajcárér, mind máma 100—200 forintér.
Biztatjuk, hogy legyenek türelemmel, az\' árak "már kezdenfek esni, csak fejrázogatással felelnek; szemükből ki lehet olvasni, hogy kételkednek abban, hogy lefelé is mehetnek az árak nem csak felfelé ...
Szabadiban dr. Vass mérnök urat kérdeztük meg, mikorra várják a munka befejezését.
— Ha csak valami előre nem látható közbe nem jön — mondja — tél előtt kész lesz a munka. Nagy nehézségeink lesznek o Siófok és Kiliti közti zsilip elsimításánál, de reméljük a legjobbakat.
Egyik tekintélyes faluhidvégi polgár a következőket felelte kérdésünkre:
— Különös előérzettel várjuk a munka befejezését; nem tudjuk, be fognak-e válni a hozzá fűzött reménységek és hogy a siómenti községek hasznát fogják e majd látni. Ugy hisszük, hogy sok község fel fog lendülni és meggazdagodni.
Szabadhegyről körültekintünk Mezőkomárom és Fokszabadi felé. Csaknem a végtelenségig szürke, sárga és barna homokbuckák mutatják, hogy arra folyik a munko, ott izzadnak a pőrére vetkőzött emberek, arra felé zakatelnak a hatalmas kotrógépek.
A Sió egy másik érdekeltségét, a halászokat is megkérdeztük, mi a véleményük a hajózható Sióról.
Egy. öreg, napbarnított arcú kuruc az, ki leghívebben adta vissza a halászok gondolatát..
— A mesterségünket rontani fogjo, de a legrosszabb esetben is egy folyóval odébb állunk, aztán kész .\'/>\'• . ,
Ezzel a nyilatkozattal befejeztük a kérdezősködést s azzal\' á" határozott érzéssel jöttünk el a Siótól, hogy a forgalomnak való átadása elő fogja segitení az árak esését és az országos érdekű forgolmávol ismét egy állomással közelebb jutunk a Nyugathoz.
Olvasóinkhoz!
Sajnálattal kell közölnünk, hogy lapunk előfizetési árát folyó évi április elsejétől kezdve ismét emelnünk kell, amennyiben tíz előfizetés egy hóra az eddigi 30 korona helyett 35 ko-lona lesz. —Az okát nem kell_ részleteznünk, a mult héttől kezdve a könyvnyomdászok uj árszabálya szerint 30 százalékkal emelték a munkabéreket és igy a remélt leszállítás helyeit újból emelnünk kellett, — Lapunk alőfizelöi igy is elönyken részesülnek, mert mig- az egyes példányokat vevők kb. 50 koronát\'fizetnek egy hónapban, addig az előfizetőknek lapunk egy-egy száma csak 1 ker. 40 fillérbe kerül, amihez még a házhozvitel kényelme is járul. Ezen emelés dacára is lapunk még mindig a legolcsóbb vidéki lapok közi tartozik, mert más vidéki laptársaink már március hóra 40 koronára emelték az előfizetési árt.
__ A kiadóhivatal.
önálló toprengés. Vájjon miért zuhant a magyar korona s miért emelkedtek a "külföldi valuták? Miért jegyezték tegnap a dinárt 9\'20-al, a szokolt 5\'04-el, a leit 4\'95-el? Máról holnapra olyan jó lett volna a magyar korona rovására a kisantant pénze ? Vájjon a külpolitikai, vagy belpolitikai okok miatt romlott el a húsvét alatt a magyar korona? Ugy látszik Hegedűs \'is hiába dolgozik.
— Tanári kinevezés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter dr. Dénes Ignác középiskolai tanárt a helybeli polgári iskolához nevezte ki. A nemrég orosz hadifogságból hazatért tanár a polgári iskolában a főldraiznt fooia tanítani.
— pcazbecserélés. Az uj magyar bankjegyek már elkészültek, a még hiányzó munkálatokat fokozott erővel végzik, mert Hegedűs pénzügyminiszternek az a célja, hogy a pénzkicscrelésl már április közepén elkezdje. A fővárosban a bankok fogják a kicserélést eszközölni, a vidéken pedig külön hivatalokat szerveznek, melyekben nyugalmazott állami tisztviselőket fognak alkalmazni 100 korona napidíjjal. A pénzügyminisztérium •legújabb rendelete szerint a magyar lebé-lyegzésü, de hamis, vagy hamisnak látszó bankjegyeket a felektől ezentúl csak az állampénztárak fogadhatnak cl, azonban nem fizetésképen, hanem letétbe.
— Adomány. Tőrök Ferenc koszorú-megváltás cimén Bodiczky Lajosné elhunyta alkalmával, Parti Józ$< f rokkantnak 50 koronát adományozott,
a
1921. március 17.
ZALAI KÖZLÖNY S__
- Levél a szerkesztőhöz. Az alábbi levelet kaptuk: A „Zalai Közlöny" vasárnapi számában olvastam, hogy Bódogh Ferenc erdőaltiszt alsósánci lakásán a husfüstölőböl Hoiváth Boldizsár sonkát akart lopni. Terve n<m siketült, észrevették s futásnak eredve, az illetőt az erdőaltiszt elfogta azzal, hogy mint tetten ért tolvajt átadja az illetékes fórumnak. Horváth BoIdÍ7sár azonban me-
, nekülni akarván bicskájához folyamodott s Bódogh erdőaltisztet tő.bb helyen megszúrta. Az ejtett sebek — ugy tudom — nem életveszélyesek, de könnyen azok lehettek volna, hisz az illető nem nézte azt, hogy hol mit vág. avagy hová szúr, rá nézve fontos volt, hogy elinaljon. Számitása nem sikerült, át lett adva a helybeli rendőrségnek. Eddig a tények száraz előadása. Ma azokban a Teleki-uton sétálva, majd hogy kővé nem meredtem, mert Horváth Boldizsár sonkatolvaj állt előttem. Most már csak azon tűnődöm, mennyivel nyugodtabban fog ő ezután lopni, gyilkolni, rabolni, gyújtogatni s pláne mily biztossággal fog majd sonkát lopni. Ki meri tehát ezek után azt mondani,. hogy a tolvajoknak nem jól megy itt Magyarországon. Tudtommal az eset statáriális eljárás alá tartozik s akkor egy nagyon kicsit mégis csak furcsa, hogy az ilyen közveszélyes ember szabadon jár. Avagy talán ez igy van igazságosan, akkor véleményemért bocsánatot kérclc. Egy előfizető.
— „Székelyország" Lajos Dénes iró székely földünket Ismertető Uránia darabja diadalmasan járja be Csonka-Magyarországot. Legutóbb Czegléden, Békéscsabán és Kaposváron mutatták be a darabot nagy sikerrel. A közönség mindenütt örvendetes megértéssel fogadta és lelkesen tüntette Erdély földönfutóvá lett népe mellett. A rendkívül érdekfeszítő propaganda darabot Nagykanizsán is be fogja mutatni a Székely Szövetség. Pénteken, április elsején este a Világ mozgóban, szombaton este pedig az Urániában kerül előadásra. A darabot maga a szerző olvassa fel.\' Az egyes Uránia képek és mozgóképek közt levő szünetekben torboszlói Tőkés Ilona hangversenyénekesnő és Székely J. Gyula operaénekes énekelnek eredeti székely és irredenta dalokat. — Ahol csak ezt a nagyhatású propagandaelőadást bemutatták, mindenfelé a legnagyobb érdeklődést tanúsította iránta a társadalom minden rétege. Reméljük, hogy Nagykanizsa társadalma sem fog elmaradni Czegléd, Békéscsaba, Kaposvár és a többi magyar városok mellett Jegyek ma délután • már kaphatók lesznek a Mair és a Fischel-féle könyvkereskedésekben.
— A közalkalmazottak beszerzési csoportjának közleménye. A március havi lisztjárandóság kiosztása : március 31-én délelőtt: belsőposta, városháza, mozgóposta, állatni iskola I. körzet és főgimnázium, polgári Iskola, nagykanizsai járás; délután: járásbíróság, törvényszék, ügyészség, állampénztár; április 1-én délelőtt: államrendőrség, állami iskola Ilii körzet, állami iskola II. körzet, pénzügyőrség, folyammérnökség ; délután: mértékhitelesítő, Felsőkereskedelmi iskola, izr. iskeja, szemkórház, kegycsrendi társház, dohányrajctár, sóhivatal; április 2-án délelőtt a polgári nyugdijasok 1—50 számig, délután 51—100; április 5-én délelőtt 101 — 150, délután 151—200; április 6 án délelőtt 201-től végig, délután a katonai nyugdijasok. A lisztet csak azok a hivatalok kapják meg a jelzett időben, kik a lisztjegyet leadták — A sónak zsákot hozzanak a hivatalok, mert sós-zsákot csak 20 korona letét ellené-ben kőlcsönzünk. Az elnökség.
— Gyászrovat. Nagy részvét mellett temették el ma d. u. 3 órakor a r kath. temető halottasházából Bodiczky Lojosné Dreven Teréz úrnőt, Bodicz.ky Lujos utbixtos nejét. A gyászszertartáson a nagykiterjedésű rokonságon kívül a család számos ismerőse és jó-barátja adta meg a végtisztességet n jóságos úrnőnek és könnyes szemekkel búcsúztak el a kedves halott koporsójától..
— Az „Akaratu szövetkezet április 3-án, vasárnap délután 4 órakor a Keresztény Otthon helyiségében értekezletet tart, melyre tagjait ezúton hívja meg az elnökség.
— A Néptakarékpénztár részvénytársaság Nagykanizsán előnyös feltételek mcllott engedélyez jelzálogkölcsönöket ingatr, lanokra és folyóizámla hitelt értékpapiivA^V egyéb fedezet alapján. Váltókat IpafSmitol, betéteket elfogad,V idegen pénat^— dollárt, dinárt vesz és c]ad\\Külföldrk{fizetéseket és tőzsdei megbizásokai^g^orsan és előnyösen teljesít.
(x) Elveszett vasárnap este 7 óra,Jcőrül az Eötvös íéren egy arany melltü. I&csületes megtaláló illő jutalom ellenében H<ígc Gézáné-nak, Eötvös-tér 9. sz. alatV adj& le.
(x) Szövőiskola-megnyitás. Perzsa, izmira, görög szúrnak, kelim, varrott szumak szőnyegek, valamint svéd és francia gobelir szövetek és képek szövéséből április hó \' ~ \' iskolát nyitok. A szőnyegek és gobelipík tájékozás végett megtekinthetők nnporifa d. u. 5—6-ig lakásomon : Király-utca 14/fezám alatt. Beiratkozni lehet ápr. h<$ 5-ig. f Geiszl Ella.
A szombathelyi kormánybiztosság közlése
Szombathely, márc, 30. A miniszterelnök rendeletéből a szombathelyi kormánybiztosság a kővetkezőket közli: . : >
Károly király Magyarországra érkezett. IV. Károly király minden kíséret és minden előzetes értesítés nélkül, tehát egészen váratlanul hásvét vasárnap Magyarországra j)Sve Szombathelyre érkezeti, ahol, történetesen ott találta a püspöki pilótában szentgyakorlatot tartó dr. Vass János kultuszminisztert.
Pár órás tartózkodás után Károly elutazott Budapestre. Vass miniszter a meglepő eseményről nyomban értesítette a Szombathelytől 40 kllóméternylre Iváncon családjával együtt husvétoló miniszterelnököt, aki még aznap éjjel Slgray gróffal autón Szombathelyre és onnan Vass miniszterrel sgyütt Budapestre sietett.
A király Budapesten csak rövid Ideig tartózkodott. Ott csűpán a Kornjányzóval beszélt és nyomban ezen látogatás után autón visszatért Szombathelyre, ahol a püspöki palotában szállt meg, ugyanaznap este gróf Teleki Pál miniszterelnök is újból leutazott Szombathelyre. ■—• Kedden reggelre pedig a kormányzó megbízásából gróf Andrássy Gyula és gróf Bethl:n István is Szombath.lyre érkezett. Gratz külügyminiszter, aki Bécsből visszatértében a miniszterelnökkel óhajtott beszélni, átutaztában kedden délután szintén Szóm? balhelyen keresztül vette útját.
Szombathelyen csak hétfőn délután kezdett elterjedni a király megérkezésének a híre. Éttől kezdve, különösen a délutáni órákban a békésen sétáló közönség állandóan barátságos érdeklődéssel figyelte & a püspöki palota ablakaiban megjelenő alakokat. Máskép a városban teljes csend uralkodik és semmiféle más jelenség vagy más rendkívüli Intézkedés nem mutajá ezt a Szombathely történetében oly érdekes eseményt.
méhészet.
(holytqtás.y A dolgozó méh gondoskodik az egész család szükségletéről. Fejlődési ideje 21 nap: 3 napig pete, 6 napig álca, 12 napig báb. Kikelése után 14—16 napig a belső munkánál segédkezik, a fiasi-tást melengeti, táplálja, dolgozik a lépek építésénél s a kaptárt tisztán tartja, azután átadja helyét a fiatalabbaknak és megkezdi a külső munjtát. A dolgozók mézet, vizet, vi-rágeorf és ragasztóanyagot hordanak. — A unkás méh rendes körülmények közt nem petézik, ha azonban a család hosszabb ideig anyátlan és fiasitása nincsen, az elfogyasztott sok tápláló eledeltől csenevész petefészke rr*egdüzzad s peték termelésére alkalmas lesz. Ezek az áianyák. Petézésük rendetlen, a sejtek fenekére vagy oldalára hullajtják, egy-egy sejtbe 3—4-et» i«. Az álcákat púposán födik be, melyről az álanyaság könnyen felismerhető. Ezekből törpe vagy Vorc* herék lesznek.
^ A dolgozó méhek élete nagyon rövid.
^Nyáron agyondolgozzék magukat s 6—7 hét alatt elpusztulnak. Télen, mikor munka nincs és a fiasitás is szünetel, 6—7 hónapig is elélnek. Természetes halállal ritkán mulnnk ki, legtöbben a természet ölén, a munka mezején pusztulnak el. Ha a kaptárban megbetegszik s \'végóráját közeledni\'érzi, hogy társainak terhére azután se legyen, kirepül a szabadba s ott végxi be szorgalmas életét.
A herék a méhcsalád himjei, ők a legnagyobbak. Fejlődési idejük 24 nap: 3 napig pete, 6 napig álca, 15 napig báb. ők a rajzás előhírnökei. Semmit nem dolgoznak, csak a mézet fogyasztják. 4-J A méhek a heréket csak addig tűrik meg. mig a rajzás tart, ha az megszűnt s « fiatal anya már megtermékenyült, nem is engedik őket a mézhez, kiűzik a kaptárból vagy hátraszorítják az ablakhoz s ott éhen pusztulnak el.
Amely család rajzás után is megtűri a heréket, az anyátlan, álanyás vagy kimerült anyja van. De megtörténik az is, hogy némely családok megtűrnek maguk kőzött néhány herét, melyek ki is telelnek.
A méhek tápláléka. A méhek tápláléka a méz, virágpor és viz. A mézet nein találják készen a virágok kelyheiben. Amit azokból összegyűjtenek, az csak cukros nedv, nektár vagyis viz és nádcukor. A mikor a méhek felszívják, elegyedd a nyálkamirigyek-ből kiválasztott vékony folyadékkal, amely a nektárban lévő nádcukrot erjeszthető invert-cukorrá változtatja lassú erjedés utján. Mint mindennemű erjedéshez, ugy ehez is meleg kell, nyáron egy pár nap alatt végbemegy, tavasszol és Ősszel több napig is eltart. Es mivel a méhek lakásában is felül mindig nagyobb a melegség, azért hordják a mézet legszívesebben oda, mert ott hamarább megerjed, beérik. Ha a nektár egészen mézzé változott és megsűrűsödött, a méhek lepecsételik.
A mely méz nem elég sürü, hamar meg-ikrásodok (megjegecesedik) mert sok benne a viztortnlom. Ha pedig erjedő gombák kerülnek bele (elég egy darabka kenyérbél is), hamar megromlik, mivel a vízben a bacillusok gyorsan fejlődnek, mig\' a méz megöli őket. Epp azért csak akkor pergessünk, mikor a mének már födelezlk a mézet.
(Folytato.m.) ^ Erdély.
(x) Méhészeti eszkökök, kaptár**,\' kaptár vasalások, keretléc, tiviapocs, szegek,
műlép, mézpt\'rgetőgépek stb. oftsón bpdzerez-hetik, méhviaszt műlép öntésére fíf\'ígadok.. Méhviaszkot veszek l Szabó AnUl méhész\' kereskedésiben. 7
£
ZALA! KÖZLÖNY
1921. roirclus ál.
.pró hirdetések.
kenő hármas amerikai dőkid olcsón eladó. Cím
VILÁG
Nngymozgó ixlnhix Szarvas-szállód*. = J
Hirdetmény. Józscffóherceg-ut OJ. ÍZ. alatt l.vú füszerQzlet berendezés folyó hó.-31.ín J.c. 10 érakor czabsdkézbSI a leg(öí>»íl igérónek eladatik. Az igényjogot a -tyWtfonos magának fónUrtj.. v
Cselédleány jó
Cim a kiadfthivatelban
fizetéssel felvételik.
Falura uri családhoz egy J.l.lkQ axor-2 almai középkorú nS, .s.lleg 15 . év
körüli leányával felvétetik. Ugyanul egy tisztességes bcntkoszios kecsis alkalmazást nya?Fi. zetési feltételei megegyezés szei n László birtokosnál Kiskomárom,
Német kisasszony gycrmc t
vétetik. Cím a kiadóhivatalban.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, kik felejthetetlen jó \'férjem, illetve apánk elhunyta alkal-. lilával fájdalmunkat jóleső részvétükkel-* " temetésen való megjclenésükr
"Hirdetéseket
felvesz a kiadóhivatal I
Szerdin 4a c.dtört8k3n Kariette ralto uj ov.iíciID«i btmelitk.iáu Honore de Balzac világűrt :.£t;-y,:
Morei L része
a „Bilimé*"
kaland orrfráma 6 felvonásban
\' HercMlis fia w
félitek kttáf bak\'ouKp f«t 7 í> fii » hüuk.
(VesfefctMfaáre, t, %4; a, V é. .1 énkor
\' ~ ~ VQO®QQ6)Q0Qti)&Ö -fKXXXXHXkXXKXXKX
URÁNIA nozgókóp palotaff
í Boatonyl-ntca ». — Teletomzám U9. SS ! Szerdán és csati rtókftn « K Kizárólag cs*k filiottik rítzsr* 1 |g Oontrnd Scltuck regénye: j X
Kép »z élet fertőjéből 6 fclv P&kerapKk:
•\'Reinchold Sehflnzel és Rlajende
[ Wr- ri ünoeyfl.pokoo <, 6, \'/,\' í. 8 ór.kor. PJ£*U»k k..J.t. « 4, 8 énkor.
xxxxxxxxxxs
psflrcndU j>ikav{r vörös pogáiiyvárl
Kapható tsemcgc-deseben
iftlsícr-, :ek k^reske-53. szám alatt.

ZALAI ÉS GYARMATI
könyvnyomda, könyvkötészet, vonalozóintézet
NAGYKANIZSÁN; Fő-ut 13. szám.
-
Kiadóhivatali telefon
78
♦ ♦ ♦
Elvállal mindennemű
könyvnyomdái és könyvkötészeti munkát a legolcsóbb áron.
Vidéki rendelések azonnal eszközöltetnek.
-le,-
Zala és Zalai Közlöny kiadóhivatala

Insert failed. Could not insert session data.