Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
15.39 MB
2010-02-18 13:46:43
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
866
2171
Rövid leírás | Teljes leírás (1 MB)

Zalai Közlöny 1923. 025-047. szám február

Zalai Közlöny
Politikai napilap
62. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

62 évlolvntn
Nagykanizsa, 1923. február 1. Csfnörtftk
25. szám.
POLITIKAI NAPILAP
Egyes szám ára 10 korona.
KIAflMI*.! >i>k i Bcy hön»,r» «00.- K. ■*«»■ M*»rn IM.- K
Vasúti tarifa-politika.
Ha a vasutak tarifa-politikáját vizsgáljuk, rövid vizagálódát után rá kell jönnünk arra a tényre, hogy ezen fonto* közüzemet ii áthatotta jelen közgazdaságunkban divógyors gazdasági kiaknázás! felfogás. Mit lehet ugyani* a jelen közgazdasági helyzetben tapasztalni? A reális, biztos, évtizedes, vagy évekre szóló jövedelmezési lehetőségeket manapság mindenki negligálja. Sohssem volt nehezebb, mint ma egy ipartelepet, gyárat, üzemet alapítani, vagy eladni. Ilyen vállalkozásba, arnflly a jövőé, minden elsőrangu-sága mellett senki sem akar bocsátkozni. Manapság mindenki a rövid lejáratú, gyors, nagy haszonnal kecsegtető üzleteket keresi, még akkor is, ha azok többé kevésbbé nagy riiikóvsl járnak. Békevilágban az ilyen gyors, nagy haszonnal kecsegtető riiikós üzletnek alig akadt támogatója.
A vasutak tarifa-politikajából, különösen « legutóbbi jelenségből, t. I. a túlságosan magasra emelt vasúti tarifák tervbe vett csökkentéséből, leszállításából arra lehet következtetni, hogy a legutóbbi nagyarányú emelésnél nem az volt irányadó, hogy a vaaut üzemét tegyék reálistá, rentabilúsá, hanem az, hogy hol van a határa a közönség és az áiu fizetőképességének. Nem azt nézték o tarifameg állapitásnál, hogy mennyit kell kapni a vasútnak, hogy rentábilisán fenn tudja magát tartani, hogy rá ne fizessen, hanem azt, hogy mekkora terhet bír el a közönség. Ez a felfogás helytelen, mert mint a jelen esetben is bebizonyosodott az uj, tervbevett tarifaleszállltásial, a közönség fiietőképessége nem határtalan a hogy a vasútnak tényleg nincs feltétlen szüksége akkora bevételre, mint amekkorát legutóbb megállapított. Üdvös volna, ha az ilyen közintézmények nem a konjunkturális gazdaaági életnek hódolnának, hanem a békebeli rentábilis politikára és gazdasági törekvésekre térnének at, mert hisz valamikor el kell kezdeni már az ország jövője érdekében a békebeli gazdasági politikát és hogyha a félhivatalos, hivatalos, valamint államilag támogatott nagy intéiraé-nyek nem kezdik el, miképpen lehessen várni azt egyéni hasionra dolgozó kereskedőktől, hogy ők járjanak elő jó példával. A tarifa-leszállítás nyílt bevallása a kudarcnak, nyílt bevallása annak, hogy a tarifameg állapit ásnál a köiönség teherbírásának a határán tulmentek, nyílt bevallása annak, hogy a vasútnak nincs szüksége olyan horribilis díjtételekre, mint amekkorát legutóbb megállapított. A vasúti
fuvar normális viszonyok között nem képezte a kereskedelemnek fontos, kalkulációs tárgyát, mig ma a kereskedelemben ez a legfontosabb.
A fuvardijak százalékos emelésével nem láttuk a vasutaknál az alkalmazottaknak és a tisztviselőknek megfelelő százalékban való fizetésjavitását. nem láttuk a megfelelő százalékú újítást, berendezér, felszerelés kiegészítését. A fuvardijakat gyakran emelik, azonban az alkalmazottak, tisztviselők küz ködnek, kínlódnak, ellátásuk alig javul valamit. A kocsiparkjuk a vasutaknak rongyolódik. így a Déli Vasút személyszállító kocsijai a leggyengébb kritikát sem bírják ki A gyorsvonatokon, amelyeke\'t félig-
meddig luxusnak lehetne nevezni, n luxusdijat fizető utas nem kap »em tisztaságot, sem kényelmet. A kocsikat csak felületesen takarítják. EUzomoritó látvány egy ilyen gyorsvonat elsőosztályu félreeső helyisége. Hasonlóképpen a pályaudvarok helyiségei, várótermei is.
A vasúti tarifa politikát, tehát mint közintézményét vissza kell vinni a békebeli tarifapolitikára, mikor tényleg a személyzet jólétére, anyagok, pályák, épületek karbantartására, javítására, kibŐ ütésére és ...