Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
11.4 MB
2010-02-19 15:06:53
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
432
1812
Rövid leírás | Teljes leírás (278.57 KB)

Zalai Közlöny 1914. 059-067. szám augusztus

Zalai Közlöny
Megjelenik hétfőn és csütörtökön
53. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

Nagykanizsa, iqi4. augusztus 3
53 Ik évfolyam. 59. szám
Hétfő
ZALAI KÖZLÖNY
Mafjalanlfc hétfőn íi cmütArtőkSn.
fclöfliitéil Kiflit ívie 10 Veron., Uli.f, 8 horont
K.jy.dévr. S koron. ÍO KII. - £„,, „Jm ,0 fl||-
Kelair.1 lic,\' ItclXlí
Búnelcovlch Jinos
Kií.icrkcüti):
Kömény László
Izirkuztiiég él hladíhliiUl Diik-tér t
Az utolsó útnál.
Kik voltak 6k?. . . Miért, hogy ahitat-tal emiili nevüket minden jó magyar?! — Miért, hogy ugy szomjúhozta vérüket a zsarnok ?
Életük története felel erre olykép, mert hósök voltak, hazájuk és szent meggyőződésük makulátlan vértanúi I Mert példájuk a mi ezent örökségünk és reményünk a jö-vóre, hogy a mely népből válságos perceiben olyan férfiak támadnak, mint ők voltak, Isten népe, mely élni fog időtlen-időkig ós megküzd a poklok borzalmával is.
Hős volt valamennyi. Szabadságharcunk legfényesebb diadalai fűződnek nevükhöz.
Leikök itt járt. A szellő suttogása, a vihar tombolása, a zivatar s a szélvész dúlása mind-mind az ő szavuk volt, hogy jólétünkben figyelmeztetésünk, kétségbeesésünkben vigasztalónk, elbizakodottságunkban vissza-téritónk. gyengeségünk, puhaságaink közepett aoélozónk legyen mindvégig.
S most felkeltek. Lelkünkbe bátorságot, szivünkbe merészséget öntve, felragadtak mindnyájunkat megaoélozván izmainkat, zsolozsmát adva szánkba, hogy menjünk, induljunk, ott legyünk valamennyien, nem félve, nem remegve, nem rettegve, rettent-hetlen bátorsággal, vitézséggel eltelve álljunk oda elébük, akik eddig féktelen gyűlölettel, oktalan vádaskodással, megtorlatlanul szórták szitkaikat e sokat zaklatott, tengernyi vért áldozott és nyomorgatott nemzetre, a világitéló széke elé hurcoltassanak s a magyar nemzet tűz és vérkeresztsége mellett és közepett vonassanak felelősségre mindazért a sok bűnért ós galádságért, melyet felelősség nélkül állandóan, minden ok nélkül a nyakunkba zuditottak s szivták vérünket, harácsolták el verítékkel megszolgált kenyerünket.
Ott áll a magyar ismét Nándor-Fehérvár előtt. Az elhunyt félistenek lelke feltámadt njra, hogy bátorságot, harci kedvet, félelmet nem ismerő lelkesedést öntsön a lel-
kekbe b vigye, ragadja magával 0 diosó múlttal dicsekvő, sokat zaklatott nemzetet a nagy, a régen sürgetett s tán uIoIbó leszámolásra.
Ne féljünk, no rettegjünk. Aoéíozza meg sziveinket a felettünk élő s bennünket mindenkor gyámolító hatalmas Ur a magyarok Istene.
Itthagyott véreink jajveszékelése s kétségbeesése ne csüggesszen bennünket, a haza szentsége, utódaink békés, nyugodt jövője legyen lelkűnk inspirációja, kiknek imáitól kísérve lépjlnk őseink, diosó elődeink meg-becsülhetlen nyomdokába s egyetlen Z80I0Z8-mává alakulva zengjen ajkainkon a nagy nemzeti ima: „Hazádnak rendületlenül légy hive óh magyar I*
Ti podig itthon maradt, könnyező édes anyák s árvaságra szánt apró gyermekek kulcsoljátok imára kezeiteket s ébredéskor, lefekvéskor küldjétek imáitokat fel az egek Urához, kérvén ót, hogy fegyvereinknek dicsőséget, fiainknak védelmet, s a sok pirou-
A jókedvűek.
Irta: Sebők Zsigmond.
Valaki bizalmasan megsúgta, hogy a Piroska kezét megkérték. hittem, rám szakad a hát. Le-sújtottan támolyogtam Piroskáékhoz, ahova bejárón voltam. A kertben találtam Piroskát.
— Igaz, hogy megkérték ? — kérdeztem re mény és kétség közt ingadozva.
Piroska felém ford totta okos, barna arcocskáját és vidám, fekele szemei pajkosan csillogtak.
— Ugy van barátom, megkértek.
— És maga?
Erre mar nem felelt. Félrefordult, barna haján kívül csak a ffllét láttam h az néznivaló, helyea jószág volt.
— Mit felelt? Beleegyezett? Ne kiuozzon, beszél...