Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
28.56 MB
2010-02-26 20:25:28
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
1128
4935
Rövid leírás | Teljes leírás (1.73 MB)

Zalai Közlöny 1927. 146-172. szám július

Zalai Közlöny
Politikai napilap
67. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

67. évfolyam, 146. szám
Nagykanizsa, 1927 Jullus 1, péntek
Ara 14 fillér
ItaiilnaWata fc klattUntel ru In.
SSÜ BUMM: KW»ludy-o. IS.
Fdelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
UiUmftaa-Ulaloa! Kautafacaa n. ariak ElMlitli.1 ántfj M" > p.aj4 40 537
Byrd kapitány sikeresen halad célja felé
Péntek virradóra várJAk leszállását Le Bourgctban — Hlrck a többi repülők felől
Ncwyork, juniui 30
Molland hadnagy San Franciscó-ből Honoluluba sikerrel megérkezcil. : Budapest, Junlus 30. A kormányzó i táviratára, melyei az amerikai elnök-. \' höz Intézett, Ckambtrlln és Levine III jázla alkalmiból, ma meleghangú válasz érkezeit.
Newyork, |unlus 30. Byrd kapitány, aki Newyorkból indult repülő-tfU gépin is leszállás nélkül Európába V akar repülni, szikratávírójának jelentése sieiint szerencsésen halad célja
Vfflé.
New-York, junlus 30. Fokká repülőgép. lervezfl, aki az eddigi oceár.-repülőgépeket tervezte, egy olyan tervet készilell, melynek alapjln a gép 72 órái maradhat a levegőben, léhát San Franciacóból Toklóig lehel vele repülni.
Pirh, junlus 30. (Éjszakai rádii-Jelentés) Chamberlln és Levln Baselből |ő\\et a Columbiával leszálltak a Le Bourget-i regulölércn.
Párls, junlus 30. (Éjszakai rádió-Jelentés) Byrd rádlójelenlése szerint dtlulán 3 óiakor Corrwald partján közvetlen közelében haladtak cl a tenger lelett.
Párls, (Éjszakai rádiójelenlés) A következő szlkratávirró jelenlést lógtak lel Byrdtól. 7 óra 5 perckor. Legkésőbben egy órán belül esle \'áljuk a száraz földet. A gépen minden rendben van.
Pdrij, június 30. A Le bourge i repülőléren lázasan készüli díiek Byr-dék fogadására. Byrd csütörtöktől péntekre forduló éjjel 3 órakor fog Le Bourgelben leszállani.
Pdrl\', lunius 30. (ÉjszakaI rádlá-jelenlés) Byid 7.55 perckor a Bresltól nem messze fekvő Sln-sziget feleli keleti irányban elrepült. — Tehát Pitislól mindössze 500 kilométerre voll.
Főispán-változás
Budapest, junlus 30. A kormányzó Almássy László Jász-Nagykun Szolnokmegye főispánját az eddig viselt biharmegyei fJlsplni állásától felmentette és helyébe Felllsch Berthold volt kamarást Bihirinegye főispánjává nevezte kl.
A felvidéki tótság népszavazás elrendelését kéri
Memorandumban az angol és amerikai kormányokhoz fordultak támogatásért angol és amerikai kormányokhoz
Pozsony, junlus 30 Jelicska tót népvezér elnöklete alatt, a felvidék lólsága gyűlést tartod, melyben memorandumban az
lordulnak támogatásért, hogy a lei-vidéken népszavazási rendeljen el a Népszövetség.
........................................
A főváros aranytollat kiild lord Rothermeernek
Az angol sajtó a lord Hothermeerhez Intézendő magyar halanyilalko:,..
Budapest, junlui 30 A (óváros holnapi tőrvéoyhntósági ülésén Ugrón Oábor és Oalelta bizottsági lagok javaslatot fognak előterjeszteni, a kérik, hogy a főváros üdvözölje lord Rothermecret. Egy tollat fog a főváros a lordnak adományozni.
Hódmezővásárhely, junlus 30. A város közgyűlése táviratilag üdvözölte lo:d RulhtrmKrel.
London. juniu6 30. (ÉjszakaI td-
diójelentés) A Daily Mail hosszabb cikkben foglalkozik a lord Roiher-meréhez intézendő magyar hila nyilatkozattal és kiemeli annak nagy jelentőségét. Hangsúlyozza, hogy ezl a nyilatkozatot a magyar nép spontán szeretete és lelkesedése váltotta ki és abban együtt van az egész lakosság vallásra és lársadalmi állásra, poliiiktl fellogásra való te--iu.c: nélkül.
Vass József népjóléti miniszter felavatta a tapolcai tüdőbetegpavillont
Fényes ünnepség közepette adták át a miniszternek Tapolca díszpolgári oklevelét
Tapolca, június 30 (Saját tudósítónk lele/onjelenlése) Még 1925 ben mozgalom indull meg Tapolcán, melyet dr. Deák János az ottani kórház igazgató-főorvosa kezdeményezett, hogy a tapolcai kórházhoz épilsenek egy tüdőbeteg pavillont.
Ez a mozgalom sikerrel járl, ami Vass József dr. népjóléli miniszternek és dr. f-\'áy Aladár a tndóvész elleni küzdelem kormánybiztosának érdeme, Ugyanis a népjóléti miniszter méltányolva T-pilca kéréséi 820, l-\'áy kormánybiztos pedig 200 millió koronái utaltak kl, amihez hozzájött még a IMdy Zoltán alispán állal a megye adomáuyaképen adoll 190 milliói, a kölcsünképen ugyancsak a megye állal kiutall 320 millió és egyéb adomáuyok, amik lehetővé lelték, hogy egy modern lUdöbeleg-pavillon épüljón Tapolcán.
Az építkezések a tavasszal kezdődlek meg és niosl befejezést nyertek. A csinos ép\'Jlct a kórház területén a park közepén áll, hol az ózondus levegő is kitűnő hatással lesz a betegekre.
Az ünnepélyes felavatás Péter Pál napján voll meg. melyen megjclcn-le\'< foss József dr. népjóléti minisz-
ter, dr. Rótt Nándor megyéspüspök, a megye részéről Bóity Zoltán alispáll, aki Polgár Ferenc tapolcai főszolgabíróval a város határába inert elíbi a népjóléti miniszternek. A miniszter autón Dréhr Imre népjóléti államtitkár kíséretében érkezett meg délelőtt 10 órakor.
Elsőnek Bódy Zoltán alispán üdvözölte a minisztert, akit a város közönsége 10 itető ünneplésben részesített. Ezután Rimanóczy Endre gyulakeszii esperes-plébános a papság nevében üdvözölle a vendégeket, mely után az előkelő társaság a plébániára ment, ahol a miniszter Lgidta a tisztelgő küldöttségeket.
Féltizenegy órakor dr. Roll Nándor megyéspüspök tábori misét pontifikált. Az előkelőségek sorában megjelentek Deim János gról és Flrster Elek országgyűlési képviselő.
A tábori mise uláu a tüdőbeteg pavillon lerraszáu kezdetét vette az avatási ünnepség.
A tapolcai dalárda éneke után Engelhard! Ferenc tapolcii plébános köszöntötte a minisztert, aki válaszában arról tartott magasizáraya-lásu beszédet, hogy a háború utáni Időkben az egészség és p:dig a csecsemő halandóság és a llldővész
elleni küzdelem felé fordult az állam figyelme. Ennek egyik stációja a tapolcai tüdöteleg pavillon, melyet átadoll rendeltetésének.
Az avatási ünnepség ulán a városháza nagytermében nagyszámú közönség elölt Slephanek János városbíró lelkes beszéd kíséretében átadta a népjóléti miniszternek Tapolca díszpolgári oklevelét, mely Szilveszter János Péter tapolcai újságíró művészi munkája.
Vass miniszter megköszönté a kitüntetést és hangoztatta, hogy örömmel jön mindenkor c helyre, hogy a népért humánus cselekedeleket legyen.
Az Illeni lelkes ünneplés után a miniszter autón Balatonfüredre utazott, ahonnan az esti órákban tért vissza a lővárosba.
Délben a Pannónia nagytermében diízebéd volt, melyen dr. Roll Nándor püspök is meg|clent. III több lelkes felköszöntö hangzott el, köz-lük a megyéspüspökre Is.
A tapolcai miniszteri látogatás mély nyomokat hagyott a lakosság lelkében.
Két napig feküdt egy halott a lakásban és senki nem tudott róla
Szívszélhűdés ölte meg Opltz József mészárost — A rendőrségnek erőszakkal kelle t feltörni a lakás ajtaját
Nagykanizsa, junlus 30
Különös eset foglalkoztatta tegnap a rendőrséget, melynek az az érdekessége, hogy egy szivszélhüdésben hirtelen meghall ember két teljes napig feküdt lakásán, mig ráakadlak.
Opitz József 56 éves nagykanizsai mészáros-segéd a Magyar utca 56. szám alatt lakott. HSlfén reggel óla uem mutatkozott sz udvaron, ami első nsp nem tünt fel a lakóknak. Azonban mikor Opitz kedden és szerdán sem került elő, gyanús lelt a dolog a lakók elölt. Ez annál is inkább érthető voll, meri határozottan emlékeztek a szomszédjai, hogy béilón reggel a mészáros-segéd nem hagyta cl lakásái. Többen kopogtattak ajtaján szerdán reggel, és mikor nem kaplak választ, értesítették a rendőrségei, ahonnan bizottság szállt ki a helyszínére.
Ezulán a rendőrök erőszakkal felnyitották az ajtót, mikor erős hullaszag csapla meg a bejövöket. Opitz
ZALAI KÖZLÖNY
1927. juilus
József az ágyban feküdt holtan. D.-. Ooda Lipót városi tiszti főorvos, aki ugyancsak megjelent a helyszínen, konstatálta, hogy a halál két nappal ezelőtt állhatott be és azt szívszélhűdés okozta. Megállapítást nyert az is, hogy Opitz Józsefet álmában érte a halál.
Miután a halál természetes okát megállapították, a rendőrség a lo vábbi eljárást megszüntette, a Kir. Ügyészség pedig a temetési engedélyt megadta.
Kányafészket akart leszedni a fáról — lebukott és szörnyethalt
Zalaegurtzcg, junius 30
(Saját tudósítónk telefonjelentése) Péter és Pál napján délután 6 órakor Buza Mihály 44 éves zalaegerszegi vasúti kirendelt őr kiment a Zala partjára kányafészek után vadászni.
Mezítláb fel is mászott egy körülbelül 15—16 méter magas fára, ahol látott egy kányafészkel. Mikor fent volt a fa tetején, lába megcsúszott, a hírtelen esésben kezével nem bírta tartani az ágakat és igy a szerencsétlen ember a földrezubanl és szörnyethalt.
A fa alatt álló felesége a borzalmas látványtól elájult. Buza Mihály Ot árvát hagyott maga után. Halála nagy részvétet váltott kl, különösen vasutas korokben.
Tízesztendős a Szociális Misszió keszthelyi szervezete
Keszthely, junius 31 (Saját tudósítónktól) A Szociális Misszió Társulat keszthelyi szervezete most tartotta fennállásának tizedik és Igy jubiláris közgyűlését a Városházának erre az alkalomra fellobogózott és feldiszilett termében.
A gyűlésen Ste/aits Aladár keszthelyi apit elnökön. A központot Elek Amália S. M. nővér, főtitkár képviselte. Az ünnepi közgyűlést nagyban emelte Kránltz Kálmán püspök jelenléte, akit a Szervezet hölgyei már a város halárában üdvözöllek és a Szervezet legidősebb tagja virágbokrétát nyújtott át. Az agg püspök gyönyörű beszédben méltatta a Szociális Misszió Társulat munkálkodását, mely hivatva van lebontani a válaszfalat a különböző társadalmi osztályok közt és megteremteni ezzel a megértő, felemelő munkájával a társadalmi békét. Nagy elismeréssel emlékezett meg a veszprémi fogházmisszióról is és Isten áldását kérte a Szervezetek minden munkájára.
A közgyűlésen jelen volt Simon prelátus, Hász Brokárd dr. karmelita tartományfőnök, Berkes Oltó főigazgató, premontrei házfőnök, Relscht Richárd Keszthely város képviselője, Reischl Imre városbíró és Keszthely város női társadalmának legelőkelőbbjei nagy számban.
A Szervezet uj elnöke Palotai 0!-záné lett, akinek komoly szociális érzéke és nagy hozzáértése biztositéka annak, hogy a szervezet ezután is virágozni fog.
A Leány-klub tagjainak soitila kOzt vonult az előkelő ünneplő közönség a terembe és Kránitz püspököt virág-bokrétával fogadták. A záróbeszédet Baráth Imre káplán, a Szervezet egyházi tanácsadója mondotta meghaló lelkes szavakkal.
Az oláh hatóságok erőszakoskodásai a nemzeti kisebbségekkel szemben
„Ha 0 magyarokra akarnah szavazni: menjenek Magyarországba 1" A sziguranca terrorizálja a zsidóságot — Goldis László volt minisztert a lakásán őrizet alá helyezték
Kolozsvár, Junius 30
(Éjszakai rádiójelentés) A Magyar Párt központi szervezete egymásután kapja a jelentéseket Erdély és a Bánát minden részéből, melyek mind a halóságoknak a nemzeti kisebbségek ellen való erőszakoskodásairól szólnak. Így Háromszék megyében a sziguranca egyre-másra idézteti be a magyar papokat, akik a magyarság körébm a választásokkal kapcsolatban irányító szerepet játszanak. A zaklatásokkal azt akarják elérni, hogy a papoknak elvegyék kedvüket. Több napon át b:nt tartják őkel. Azt vágták a szeműkbe.\' nHa a magyarokra akarnak szavazni, akkor menjenek Magyarországra, maguk bolsevlkiek!"
A székely választókat a hadkiegé szitő paraucmokság gyakorlatra hivja be, hogy elessenek a szavazáslót. Baroton a rra jyarpárli válaszlógyülést feloszlatták. Sármáson a választó-gyűlést kérő kérvényt ugy elameri-kázták, hogy nem lehetett gyűlést tartani. Aradon szabályszerűen elkészített és felszerelt kérvényt nyújtóit be a Magyar Párt a prefektushoz, aki azzal, hogy
oly járadt. hogy tollvonásnyl
ereje sincs, huzta-hilogaita a kérvény aláírását. Végül is elutazott, de meghagyta
hivatalában, hogy a gyűlés kérvényét illetőleg magának tarja fenn a dönféi Jogát.
Igy természetesen nem lehetett a gyűlést megtartani. A magyar jelölt kénytelen volt a magyar lapokban közzétenni programbeszédét. Mlra-raarosszigeten a sziguranca tartja erős lerror alalt a zsidóságot, akiket kényszerítenek, hogy a parasztpárt jelöltjét ne támogassák és ne szavazzanak rá. Tizenkét zsidói bevittek a ezigurancára, ahol rémesen összeverték őket. Mikor Tatarescu belügyi államtitkárhoz mentek panaszra, az államtitkár igéretel tett, hegy megvizsgálja az eselet, de mosolyogva nieglegyezte:
.MlndenUlt az égisz világon pofoznak!\'
Nagyváradon a szocialista jelöltet letartóztatták.
Kolozsvár, junius 30. (Éjszakai rádlójelenlís) Ooldls László volt kultuszminisztert lakásán őrizet alá hc-l.ezték. D Jekllvek vigyáznak rá éjjel-jappal és fJsőbb parancsra nem hagyhatja cl a házat és nem szabad senkivel érintkeznie. Egy volt képviselő barátja meg akarla látogalni, azonban a detektív revolvert szegezett a látogatónak, aki kénytelen volt távozni.
lövő Péterpálkor leleplezik a kanizsai gimnázium hősi halottainak emléktábláját
A nagykanizsai Piarista Diákszövetség akciót lndlt egy Ulosági kápolna épilésere — Nagykanizsai diákok otthona a budapesti egyetemeken
Diákszövetség! díszközgyűlés és találkozók
Nagykanizsa, iun!u9 30 Maroknyi magyarságunk széttagoltsága mellett a magyar erőket Összefogó minden egyesülés a nemzet sorsának egy-egy téglavetője. Az ezredtársi és iskotatársi kötelékek fenntartása és ápolása ezért nyert ma a múltbelinél sokkal nagyobb jelentőséget.
A Piarisla Diákszövetség nagykanizsai alakulata mindössze egy esztendős múltra tekinthet vissza, de máris messze vidékeket tudott megmozdítani és egy táborba összegyűjteni, aminek szép bizonysága volt a szerdai díszközgyűlés és a hozzákapcsolódó egyéb ünnepségek.
Évzáró ünnep Péter pál-napján reggel fél 9 órakor volt a gimnázisták Te D:um-ja a felsőtcmplomban. E\'.tn Jakobi Antal a híres magyar énekes, ugyancsak volt kanizsai piarista diák énekelt. Olt voltak a templomban a díszközgyűlésre érkezett összes öregdiákok is.
Istentisztelet után évzáró-ünnepség volt a gimnázium tornatermében. Eberhardt Béla főigazgató beszéde után zenekari és ének-számokkal
tarkított ünnepélyes keretben kiosztották a színpadon külön csoporban felállított jelesek bizonyítványait és a jutalmakat. A 25 éve és 20 éve végzett évfolyambeüek nevében (kiknek ezen a napon volt a találkozójuk Is egyúttal) azok egy-egy szónoka üdvözölte az Intézetet. A most végzett nyolcadikatok nevében Osskó Endre búcsúzott el. A fuvós-zene-kar első bemutatkozása is ez ünnepség keretében történt és sok reményre jogosít.
Díszközgyűlés
Fél 12 órakor kezdődött a tanácskozóteremben a Piarista Diákszövetség helyi fiókjának díszközgyűlése. Teljesen megtelt a szép alkalomra a terem a találkozóra OsszeJOtteken kívül is a legkülönbözőbb évfolyamok volt diájaival. Nagyon sokan voltak vidékről, köztük szí]) számban hölgyek Is. A megjelentek díszes sorában ott láttuk Bosnyák Géza és dr. Plihál Viktor felsőházi tagokat, Fangler Béla v. nemzetgyűlési képviselőt, Jakobi Antal énekművészt, dr. Sabján Qyula polgármestert, dr. Krátky Islván lőjegyzőt,
viléz Bosnyák Andort, Pálfy László, Elek Ernő, Elek Qéza földbirtokosokat és a környéki és helyi notabilitások hosszú sorát.
A diszközgyülésl báró Inkey József, a Szövetség elnöke nyitotta meg, bensóségteljes szavakkal elparentálva a piarista rend nagy halott-Ját, Hám Antal rendfőnököt.
NoU József gimnáziumi tanár, 8 Szövetség terjesztette elő ezután jelentését. Ebből tudjuk meg, hogy a Szövetségnek 205 rendes tag|a van. A Szövetség jutalmakat adott diákok részére, amit az évzáró ünnepségen kiosztottak.
Bosnyák Géza felsőházi tag a gondolat és érzés poétikus magaslatain szárnyaló ünnepi beszéde Calazintl sz. József, a piaristák nagy reud-alapllója hármas elvének, a vallásosság, haztfias érzés és kölelesség-leljesllésnek megfogyatkozásából vezette le országunk szomorú sorsra lu\'ását. Ölömmel állapítja meg, hogy a helyzet etéreu kis javulást mutál. A nemzetépítő elvek mellett való kitartás ösvényéről épen a piarista tanítványoknak nem szabad soba letérniük. Kossu\'h, Deák, Csány, Pelófi és hosszú sora nagyjaluknak — mind piarista növendékek voltak. Hinni kell vakon, bízni kell vakon és csoukaságunkba suba belenyugodva, küzdeni az egész, a független Magyarországért, melynek halárait Isten keze jelölte ki. Ha a magyar egymásban nem ellenséget, hanem testvért talál, ha megszűnik a turáni átok, ha mindenki teljesíti a kötelességét, akkor lesz Magyarországnak feltámadása.
A hosszantartó lapavihar leciílla-pullával Sabján Oyula dr. polgármester indítványozta, hogy
1. Bosnyák Oéza beszédét jegyzőkönyvben örökitsék meg,
2. a Szövetség a gimnáziummal kapcsolatban építendő ifjúsági kápolna céljaira alapot teremtsen, amit a város támogatni fog, ugyancsak a város létesít egy ideiglenes kápolnát,
3. emeljen emléket a Szövetség az eleseit piarista diákoknak s azt |övő Péter-Pál napján leplezzék le.
4. a Szövetség gyűjtsön alapítványokat szegény kanizsai piarista-diákok egyetemi otthonára,
5 a Szövetség növelje a dlsztag-jal számát.
A díszközgyűlés az élelrevaló indítványokat egyhangú lelkesedéssel magáévá tette.
Sllle Antal dr. a .Pisti Hírlap" szerkesztője, a Nagykanizsáról karriert csinált hírlapíró mondott ezután múltbeli reminiscenciák derűjével átszőtt beszédet.
A díszközgyűlés ulán ötven teriiékes társas-ebéd volt a Polgári Egylet kertjében. Fel köszöntő egy sem hangzott el, de a hősi halott piarista-diákok emléktáblájára ebéd-közben megindult gyűjtés annál szebb eredménnyel végződött.
Pirii TOM\'h, London 2S-22\'», Nt»rock 619-i/i. Urduéi 7217VJ, Milano 28\'67\'A, Amíletdjm 208 12\';i, Berlin 12309, Wltn 7310, Solla 375, Prága 15-35, Vir»4 5800. Budapest SÓ-DÓ, Belgrád 9-13, 8akajMt 3-10.
1927 IuIIub 1.
ZALAI KOZLONT
napi hírek
NAPIREND
Julius I, péntek
i Római katolikus: Jézus sz. v. Protei-I tins: Tibold. Izraelita: Tantus hó 1. i Nap kel reggel 4 óra 06 percko\' I nyugszik délután 20 óra 01 perckor.
I Városi Színház este pont l/z9 órakor: i Piros bugyelláris, népszínmű.
— A kormányzó Zalaszentgr j-ton. Horthy Miklós kormányzó Keszthelyről, ahová Festetics Tasziló herceg látogatására érkezeti, héllón három kocsiból álló külön vonalán Zalaszen\'grótra utazóit gróf Károlyt Imre látogatására.
— Szabadságon. Dr. Szabó La|os kir. lőügyész megkezdette hat heti nyári szabadságát, melyet Mátia-telcpan fog tOlleoi. Távollétében Metz József klr. ügyészségi alelnök vezeti az ügyészséget.
— Kinevezés. A Magyar Általános Bizlosl\'ó Intézet központi igazgatósága Kostetn Ferencet, a nagykanizsai inlézet eddigi helyeltes Iónokét főnökké nevezte kl.
— Ezüstmise. P. Kardos Odorík, a sümegi fererces zárda főnöke mosl tartotta meg czüslmlséjél dr. Beöthy István sümegi apátplébános manu-doklorsága mellett. Az ezüslmisén nagy számban veitek részt a záida-fónök helybeli és vidéki tisztelői.
— Nádor Jenő előadása a Kaszinóban. Nádor Jenő, az OMKE országos főtitkára reodkívül érdekes és magas színvonalú előadást tat toll a Kaszinóban díszes és előkelő közönség előtt. Nádor Jenő előadásában az összes aktuális közgazdasági kérdésekkel foglalkozott, igy Sándor Pál kenyérpoültkáját ismertette, amely azt kívánja, hogy a magyar kereskedőket is abban a támogatásban részesítsék, mint a többi ágakat. Majd szóvá lelte a forgalmiadó kérdésénél elért legújabb eredményt, hogy Július l ével a tüzelőanyagra az egyfázisú forgalmiadó rendszer van bevezetve. Raj ki István az OMKE eredményes működését fejtegette. Majd üdvözlő táviratot küldiek a hosszabb távollét után külföldi útjáról visszaérkezeti Sándor Palnak.
— Ruhakiosztás a menhclyl gyermekeknek. Julius 2-áo, szom-balon délelőtt ruhakiosztás lesz a gyermekmenhelyi fiúgyermekek részére. Minden szülő vagy gondozó ponlosan ott legyen.
— A Szociális Missziótársulat ma délután 5 órakor a Rozgonyi-ulcal iskola IV. osztályú tantermében válaszlmányi ülést tart.
= Sehwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
Snlyos autószerencsétlenség Balatonalmádinál
A soffór élelveszélyeseu megsérült, kél A sofförl Keszthelyre
Keszthely, junius 31 l (Saját tudósilónktót) A tr ult hét végén súlyos kimenetelű aulósze-rcncíéilencég történt Marcali és Héviz közölt, melynek két Marcali csendőr-tiszt lett a szenvedő hlse.
Junius 24-én este Marcaliból Da-ntetovics Zsigmond és No:zeda Dílcs csendörszázadosok gépkocsin elindullak Hévízre. Az au\'ól Pákozdy János soflőr vezette. Mikor Balaton-máriához érlek a 80 kilométeres sebességgel sia\'adó tuló, eddig még ismeretlen módon, felborult, a két u\'as pedig szeles Ívben kirepült a kocsiból, a 8olfőr még szerencsétlenebbül a gépkocsi all került.
caendörtiszl könnyebben sebesült meg a kórházba vilték
A szerencsétlenség után teleionon orvosi segítséget kérlek Marcaliból, ahonnan Szűcs O.tó Járásorvos szállt ki a k;rambol helyszínére és részesítette első segélyben a súlyosan sérült utasokat és a soffőrt akinek hármuk közül a legsúlyosabb a sérülése.
Pákozdy soffőrt a Járásorvos utasítására beszállítót ák a keszthelyi kórházba, ahol éle\'.-halál közölt lebeg, a cserdőrtí z\'eket pedig egy másik gépkocsin visszivitték Marcaliba, ahol ápolás alá vették őket.
A csendőrség azonnal megindilolta a nyomozás\', hogy megállapítsa a szerencsétlenség okít, vagy okozóját.
"\'""*".............................*I\'i\'I\'I-|-|-|-|-|-)iij j.iu.».ILIjj
UJ zongora tanárnő. Keszthelytől jelentik: Mosonyi Mimi a Z.neakadémián kitüntetéses diplomát nyert és a zotigora\'anilásl szeptem-b:r 1-én megkezdi. A fialal keszi-helyi zenetanárnő már tanulmányai idején sok müiészi kvalitást árult el önálló hangversenyein s igy a róla alkotott kedvező véleményt ki-lünő oklevele csak megerősíti és nagy reményekre jogosító további ígéretet Jelent.
— Felakasztotta magát aratás elő:t. A nagyrécsei körjegyzőség irát-b;li lelenlést küldött a nagykanizsai főszolgabiróságnak, hogy Kisrécse községben Patkó Oyörgy földmüvís öngyilkossági íz indákból felakasztotta magát. Mire észrevették halót voll. Teltének oka ismeretlen.
— A bucsuszenllászlól orvos merénylőjének neve Varga István Betörő társa egy fúlslkoru legény. Mindketten ncmeshelési lakosok. — Vallatásuk során több elkövetett lopást is beismerlek. A kir. ügyészség fogházába kisérik őket.
— Találkozó. A nagykanizsai állami polgári fiúiskola 1922. évben végzett növendékei Péter ís Pál nap jáu a polgári líuis\'eolábrn találkozóra jöltek össze. Szentmisét hallgatlak, majd részlvel\'ek az intézel évzáró ünnepélyén, ahol Németh Mihály igazgaló kedves szavakkal üdvözölte a volt tanítványokat, buzdítva őket a testvéri összetartásra, az intézethez való ragaszkodásra. Ünnepély után kirándultuk a temetőce és megkoszorúzták elhunyt laná.aik sírját. Este a Polgári Egylelbm családias bankett volt, melyen Waligurszky Antal, az intézel volt igazgatója, Németh Mihály igazgaló és neje, Deák Islván a volt tanítványok osztályfőnöke és a tanári kar s\'.ámos tagja vett részt. A banketten részt veit ifjak sokáig maradtak együtt.
= Orvosi hlr. Dr. Balta Jínos szabadságra utazott.
— A rendőrség Ismét elfogott egy körözött embert. Márkus An-lal poipáci lókupec ellen a nsgyka-uízsaí ügyészség nyomozőlevelet ado t ki. A nagykanizsai rendőrség tegnap felismerle és átadta a kir. ügyészségnek.
— Vízmentes és nyers ponyvák gyérl lerakata eredeti gyári árakon Hlrsch és Szegő-cégnél.
— Az iparostanonciskola évzáró ünnepélye. Kedves ünnepi keretben tartotta meg Péter Pál napján a nagykanizsai iparoslanonciskola évzáró üonepélyét, amelyen nagyszámú közönség Jeleni meg. Az énekkar P. Le/cstk Pongrác vezénylete alatt előadta a Magyar Hiszekegyet. P. Tóth Móric ferences lelkész lelkesítő beszédit intézett a felszabadított tanoncokhoz. Bazsó József ipartestületi elnök rámutatott Poredus igazgatónak és a lantestülcinek hervadhatatlan érdemeire a lanoncok-lalás és kiképzés terén, mert csak ennek a hszafiss és vallásos nemzeti munkának az eredménye, hogy a kanizsai lanoncifjuság ezen a kullur-nivón áll. Töfcb szavalat és Gráf Mátyás Rákóczy melodrámájának előadása után Poredus Antal igazgató meleg szavakban köszönte meg ízi a támogatás\', amit az iskola iránt ugy az ipartsság, mint a hivatalos város tanúsított. Ha eredményi tudlak elérni, ugy azt a hathatós és sreretelicljcs támogatás tette lehetővé. Majd ICbb miül G és fél millió korona jutalmat és a munkakiállltási oklevelet és az iskolai értesítőket osztotta ki.
= Fejmergjári Steyr strapa kerékpárnál a váza belső és külső multai van ellátva. 5 évi jótállás I Veiner Gépáruház, Cscngery-ut 2.
= Szegedi halászlé luróscsuszá-val péntek este az „Arany Szarvas" éttermében P 120.
— Leventék kirándulása. A Kisksnizsai Levente Egyesület Dalköre Péter Pál napkor nagyon Jól sikerült kirándulást rendezett Sincra, ahol a délutáni nótaszó mellett töltötték el a tagok.
— A szerencsétlen vak asszony részére N. N. két pengői hozolt be szerkesztőségünkbe.
— Letartóztatott betöró. A csendőrség elfogott egy Árvát Oéza (Krumpli) nevű fialal cigányt, aki többször volt már büntetve és Kis-komáromban betöri és a pénzt elmulatta. Podotay Jusztin vizsgálóbíró a hírhedt cigányt letartóztatta.
= Befőttes, dunszlos, Ultreform és Rex patentüveg le grlc itbban kapható Melczer üvc&kereskedésben.
— Húszéves találkozó Zalaegerszegen. A zalaegerszegi kereskedelmi iskolában ezelőtt 20 évvel érettségizetlek az elmúlt vasárnap bensőséges ünnep kerctébrn adlak találkozót egymásnak. Tiz öregdiák jölt el a hajdani 23 közű\', akik között Nagykanizsáról Kelemen Ferenc bankigazgató, Sztlcs Ferenc állam-p.\'nzlári lőtiszt veitek részt. Szombaton ismerkedés volt, vasárnap reggel pedig szentmiséi hallgattak. Eztán a megjelentek a kereskedelmi iskolába menlek, ahol éitékes megemlékezést mondott Kelemen Ferenc, aki az esli banketten is hatásos felköszöntőt tnrtotl az egybegyűllek lelkes ovációja melleit.
— Tanulmányi kirándulás. A kiskanizsa! áll. el. Iskola lanulól Fitó Ferenc Igazgaló, Lehoczky Mária, Dénes Oizella és Dantts Sándor tanítók, P. Tóth Móric hitoktató vezetése melleit lunius 27—28-án Keszthely—Hévízre rándullak ki. A gyermekek megtekintették Keszthely és Héviz nevezetességeit, megismerték Zalavárme^ye egyik legszebb vidékét és megfürödtek a magyar tengerben. A két napi kirándulás után felejthetetlen emlékekkel térlek vissza otthonukba.
— Elkészültek a zalaegerszegi plébánia templom renoválásával. A szombathelyi egyházmegye ebben az évben ünnepli fennállásának száz-ötvenéves jubileumát, amely alkalomból tataroztatták a zalaegerszegi pVbinia templomot is. A tatarozással a vállalkozók már elkészültek, Icbonlolták és elhordták a hatalmas állványokat és a templom hatalmas arányai a friss festés alatt most még szebben érvényesülnek. Most már csak a bejáratnál levő lépcsőket javítják, amivel pár nap alatt szintén készen lesznek.
KEK CSILLAGBAN
előrehaladott saison miatt
visszamaradt nőikabátok és ruhák meglepő olcsón beszerezhetők
ZALAI KÖZLÖNY
1927 |ullm 1.
Korcsmai összeszólalkozásban agyonlőttek egy földmivest
Véres szenzáció egy községben — Egy csendőr használta fegyverét — Szigorú vizsgálat indult
A csendőrök és a polgárok között szerencsétlen kimenetelt! összeszólal-kozás támadt.
Ugyanis az e^yik csendőr felkspta fegyverét az egyetlen lövéssel agyonlőtte Végh Ferenc odavaló lóldmi-vest, aki véresen, holtan bukott a korcsma padlózatára.
Az illetékes halóságok a legszigo-gorubb vizsgálatot indították annak felderítésére, hogy a csendőr fegyverhasználata jogos volt-e a véres eseményben.
Zataszcntmtháty, junius 30 I (Saját tudósítónk telefonjelentése) Véres esemény tartja izgalomban a zalamegyei Holló község lakosságát. Ezúttal ismét sajnálatos esetről van szó, melyről végeredményben a vizsgálat van hivatva kideríteni, hogy kl voll az okozója a halállal végződön korcsmai verekedésnek.
Tegnap estefelé a nzgylengyelí csendőrőrs egyik két tsgu járőre betért a hotlói korcsmába, ahol már nagyobb társaság volt együtt.
= Szegedi halászlé \'uróícsuszá-val péntek este sz „Arany Szarvas" éttermében P 1-20.
— Évziró népünnepély Klska-nlzsán. A kiskanizsai áll. el. iskola junius 27-án tartotta meg az évzáró-ünnepélyt. Az ünnepély szentmisével kezdődőt\'. A Tc Deum után a gyermekek bevonultak az iskolaudvarra, ahol nagyszámú szülő jelenlétében változatos rtüso- keretében folyt le az ünnepély. Fill Ferenc ig izgató rövid beszéd bei: ismertette az iskola munkáját az eln ult tanévbe és kérte a szülőket, hogy a szünidőben viseljék gondját a gyermekeknek. Az ünnepély a Himnusz hangjainál ért véget. Az ünnepély után a gyermekek megkapták a várva-vSrl bizonyítványokat, a szü ők pedig megtekintették a gyermekek által egész éven át készíteti kézimunkákból 4 tanteremben megrendczctlA-tómu/itoz-klállllást. A legegyszerűbb pjpirból, kukoricaszárból, fából, agyagból készített slöjd munkáktól a legkényesebb izlést kielégítő női kézimunkák voltak láthatók. A kézimunkákat kiegészítették az egész éven át gonddal készített rajzok és írásbeli dolgozatok. Sok szülő szemében csillogtak az örömkönnyek és elragadtatással szemlélték azt az eredményes munkát, amit kis gyermekeik végeitek egész éven át.
= A Fegyvergyári Slovr kerékpár ai egéss világon rezei! ffeiner Gepárnhái. Csengery-nl 2.
— Pályázat. I>..csa r. k. hitközsége pályázatot hirdet a IV. férfi tanítói állásra. Fizetése törvényszerű kötelességei a dijlcvélben. Kántoriakban való jártasságot megkiván|Sk. A kérvényeket ruímztus 10 ig a rom. kath. hitközségi elnök címére kell küldeni, válaszbéiyeg melléklésével. Választás augusztus 15-én lesz.
— Rézgállc, raffia, kénpor, gabonászsAk, MSIcsönzsik Hlrsch és Szegő cégnél.
— Tűzoltó-mulatság. A fitye házi önkéntes tűzoltótestület, pénztáralapja Javára sikeresnek ígérkező juliálist renJez julius 3-án (rossz idő esetén 10 én) a község mellett elterülő erdőben. Kiiünő ciginyzene, különféle tréfis mutatványok, enni-és innivalóval jJI felszerelt bUK teszik változatossá a mulatságot, melynek főrendezője SchwarU Antjl ta-nitó, lüzoltófőparancsnok.
— Elkészült a postaépület Pa csán. Pacsa község főutcáján régóta folytak az uj posta-épület építési munkálatai. A modern stílusú épületben a napokbsn végezték el az utolsó simításokat s azt most mér átadják rendeltetésének.
— A zalnapátil uj Zala-hld tc-herpróbájit most tartották meg. Részt vetlek a próbán BóJy Zoltán alispán és Sándor Zsigmond rrüszaki főtanácsos. A hidal most már átadják a forgalomnak.
— Ciklon vonult át Középső-mogyon. F. hó 27 én délután fél 4 ónkor Samogyszobon és Bohönyén ciklon vonult át felhőszakadással és jéggel. A mezőkon a kár jelentéktelenebb, annál több a fjluban, ahol ablakok, gyümölcsfák törlek, szakadoztak kl, szénásszekcrek borullak fel. A vihar negyedóráig tartott.
— Levente verseny Sümegen. A sümegi járás valamennyi községének leveutciegyesülclei Julius3 án, vasárnap (kedvezőtlen idő esetén egy hét múlva) a sümegi Haraszton levenle versenyt rendeznek. Az érdekes verseny kerelében bemutatásra kerülnek allééi számok, szabad és bdlgyakorlatok, valamint a sportoknak minden válfaja. A verseny dijait ünnepi beszéd kerelében osztják, majd cigányzene mellett levente mulatság lesz. A Járás hazafias érzésű közönsége nagy érdeklődéssel tekint a szépnek Ígérkező verseny elé, melyen a járás leventéi mutatják meg, hogy milyen haladást értek cl ebben az emelkedett nemzeti irányú intézményben.
— Bigámláért három hónapi fogház. Ungvári Károly ksposvári süteményárus, nős ember és négy gyermeke van. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy újra ■ic házasodjék. Elvette második feleségnek Irlmescu Sleriannát, egy oláh nőt, amiért a törvényszék elé került. Most tartották meg a tárgyalást és azon Ungvárit bigámláért három hónapi fogházra Ítélték.
Fehér- és ojourhimzésre a varrógépen teljesen ingyen tanítja meg vevőit a Singcr-varrógép részvénytársaság Njgykanlzsi, Fő-ut I.
== A Remington írógép kopvi-scl\'.tc és raktára ajánl itó^éptrkct, kedvező részletfizetésre, használt írógépeket becserél. Elsőrendű Írógép szalagok ksphaói Szabó Antal sport-üzletében.
SPOBTÉLET
Megindult a munka a profiklubban
Nagykanizsa, junius 30
Immár 3 hete, hogy megalakult a Kanizsa Fu ball Klub és máris ugy a budapesti sajtó, mini a vidéki sporluj3ágok különféle hírekben adnak lifejezésl rokonszenvüknek. — Viszont Kanizsa sportiársadalma lü-relmetlenül várja, hogy végre már a pályán is megjelenjen a csapata. Az igazgatóság lázas munkával gyűri le a szervezés nehéz munkáját és mosl már remélni lehet, hogy nemsokára a közCtuég a legnagyobb meg\'epe léssel fogja látni, hogy a Kanizsa FC olyan lelkes csapatott f. g kiállítani, amely érdemes a legmeszebb-menő támogatásra.
A Kanizsa FC igazgatósága a legnagyobb összekötetéseit vette igénybe, hogy megnyerje budapesti in\'ézőéjéül a .Nemzeti Sport" munkatársit báró Gudenus Leót, aki a Irgleljesebb odaadással fogja intézni a KFC ügyeit és a nípakban már Nagykanizsára érkezik. Kanizsa szereplése a II. ligában már majdnem teljesen elintézett dolog, csupán 3 bemutató mérkőzés megrendezését kiváDja a Profiszövctség, amelyek előkészi ése folyamatban van és valószínű, hogy oz elsó bemulató mérkőzés már julius hó végén meg lesz. Legnehezebb kérdés a Klub részére a tréner szerződtetése, amennyiben Klub csakis elsőrendű és oagynevü trénert szerződtet, viszont a Klub még netn rendelkezik elég anyagi eszközökkel, hibár valamikor Szombathely után DunántuIon Kanizsa következett sportközönség és áldozatkézség tekintetében ma már Kaposvár, Pécs, Győr stb. vannak előttünk. Kaposvár Jitszi könyedséggcl gyürlc le a részjegyzések nehézségeit, viszont Nagykanizsán személyes összekötetések igénybevételére volt szüksége az igazgatóság egynéhány agiiis tagjának, hogy esetleg l —1 részjegyei lejegyezzenek.
Természetes ezen nehézségekkel számolva, az igazgatóság, bár a legnagyobb óvatossággal, mégis a sport iránt érzett szeretettel meg-Mtwwwm——»———»
j Mielőtt nyári : szabadságát I megkezdi,
rendelje meg a
• Bárhova utána küldi i a kiadóhivatal (Főút 5.)
milMIKMMHHimH
hozza egyelőre i legnagyobb anyagi áldozatot, nehogy Kanizsa kidűljön a sorból és példamutatást csinál a közöntégnek, hogy Igenis jó csapattal el fogj) tudni érni azt a mit Kaposvár és Szombathely, hogy 3—4 ezer ember tombolva, lelkesedve buzdítsa itthon csapatát győzelemre.
Nagykanizsa város vezetősége saln-lén belátta, hogy a város fejlődése megkövc\'cll, hogy kivegye a részét a Kanizsa FC megalakulásából, bár nem olyan mértékben mind a többi városok, Debrcczen, Kaposvár, Mis-kolcz, Szombathely tették.
A budapesti lapok szerint a II. liga bajnoksága felé törekszik a Kanizsa FC. Ez ellen nem Is tiltakozunk, sőt minden igyekezetünk és akaratunk az, hogy ezt elírjűk, viszont kanizsa sport társadalmának egy a kötelessége, hogy a még le-jegyezellen 150 részjegyet lejegyezze és ezen jegyzésével elősegítse, hogy már az első évbzn a Kanizsa FC a piros fehér szint diadalra vigye.
(Csáktornyán megverték az cgerszcgl csapatot.) A zalaegerszegi ZT futballcsapat junlui 28 és 29 én a megszállás alatt levő Csáktornyán mérle össze enjél Csáktornya és Varazsd válogatott csapatával. Eredmény: Junius 28-án 6:3, félidő 2:1a Jugoszláv csapat javára, 29 én 3:3 (1: 1). Az egerszegi csapatol lelkesen ünnpellék.
BÁOIÓJSCSOl
(Rövidítések) II — hirek. közgazdaság. Hangv. hangverseny. E «- elóadás
Oy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z = zene. Mg. = mezőgazdaság.
Il|. => lljuíigl elöadii. F — felolvasás.
G — gramoíotuene. Jb = jazzband.
Julius 1 (péntek)
Budapest 9.30, 12, l. 3 H. 4 Teöreökné Arányi Mária F_ 5 Időjelzés. UtJna: Egészségügyi E 5.45 Irodalmi E. li 20 Cigány-zenc- 7.50 Mii éa. kii idézek ? 830 Előadás a Stúdióból. Várbeliek. Operett 1 felv. 9.30 11. 10 Művész- és tánclemezek.
Bécs, Orác 11 Népszerű Z 4.15 Hangv. 550 Filatélia. 7-30 Ária-est. 8 Esti müwr.
Berlin, Stettin 11 Oy. 12 Harangjáték 3 30A. 5.30 Népszerű Z. 7 Harangjáték. 7.05 Galilei filozófiai E. 7.55 Földrengések E. 9.15 Fúvós kamara Z. 10.30 Kataré.
Barcelona 6 és 9.05 Tánc Z. 9.10 Szoprán dalok. 10.10 Zongora Z. 10.40 Hangv.
Frankfurt. Casscl 12 Harangjáték. I 0. 8.15 Unt és gitár est, Z.
Hamburg, Bréma, Hannover, Klel
8 A l 20 Népszerű Z. 5 Oy 6 Népszerű Z. 650 Mtf. 8 A makrancos hölgy, Shakespeare 5 lelv. Utána tánc Z.
Langcnbcrg. Dortmund, Münster 1J0S Népszerű 7. 230 A. 4 30 Oy. 5 llj 5.30 Hangv. 7 3U Dcr Postilton von Loujumeau/ Adam 3 felv. vigoperája. 1035 Népszerű Z.
London. Daventry II Istentisztelet a westminsteri apáiság templomából. 1 Népszerű Z. 3/0 Néptáncok és dalok 6.15 Z. 7 15 Gricg-dalok. 7.45 Rádiórevü. 8 Kanada története zenei fantázia formájában. 935 Népjzcrü Z. és dalok. 10 Részletek Shakespeare .Vihar" c színmüvéből. 10 25 Három angol tánc 11 Bridge kurzus.
Milánó 4.15 Jb. 5.20 Oy. dalok 8.45 Hangv.
Moszkva 8 30 Hangv. 11.S5 Harangjáték.
München, Nürnberg 2.15 A. 3 Hogyan maradhatunk fiatalok és siépek, E.
3.15 Vidám dalok. 7.15 Sziml. Z. 835 Hangv.
Prága 1150 Népszerű Z. 12.10 G. 5 Népszerű Z. 8 10 Rádiószkeccs. 10.20 G.
Róma 5.4S Nép>zerU Z. 9.10 Hangv.
Stuttgart, Freiburg 1.20 O. 1 A. 4.15 Népszerű Z. 8 Szinif. hangv.
1927 ]u\'ius I.
VÁROSI JZINHÁZ
Sybill
Ai, AI<x;ndra" ázerz&jiiiik ugyancsak sok sikert írt operetl|e leijeten zsúfolt ház előli meni vaiárujp esle. A Sybill fdípités, raefeszövés, zene dolRiban a Cirkiiszlicrccgnö, Mttici giófaO, »">• mellcll foglal méllán helye\'. O\'yan, aiuilyeunek egy érzelmes, mulatságos ét szórakoztató operettnek lennie kell. Kedves jjleneltk, linóm, könnyű melódiák, 6 énk dialó gusok, a cselekményben fordulatossá;;
A legteljesebb siker Jegyiben lefolyt elösdás egyik f5erösaége Elek Ica (Sybill), ez a nagyrahlvr.toll fiatal rr.íWéaznfl, aki riika természetes játékával, gesztusainak finomságával és egyéni varázsával hóditól). Toalettjei pazarok és slüueiUek. Tihanyi Béla vendégművész « kiforrottság biztonságával játszolla és énekelic Konstantin nagyherceg szerepét kitűnő maszkban. Halmai Vilmos a jó Kormos-n«k való kormányzó figurájában igyekezett tökéletes lenni. — Daka Anna meleg asszonyisággal és hlényes Intelligenciával kreálta Pav-lovna nagyhercegnót. Erényi Böske mini mindig, nagyszerű tormában voll. Partnerével, Bihari Nándorral együtt (Polre Impresszárió) számtalan lapsol kapott. Sólyom Oyözö ugyancsak elemében volr. Játékának közvetlenségével, amelybe helyesen alkalmazott érzelmessége! vitt bele, tökéletesen személyesítene meg a szerelmes testOrliszlet. A k\'Sebb szerepekben Szalóky D zsöl és Erdélyi Jenői (akinek mllíészi munkája megérdemelné, hogy nagy szerep:-kel kapjon !) kell kiemelnünk. Njgy érdeme van Q. Nagy Tibor karnagynak, aki még Szirmay rrur&ttájának is szintén segitelt hozzáértésével, nagy zenei tudásával és karmesteri kiválóságával. A rendezés mélló voll Szalóky Djzsö főrendező hírnevéhez. A közönség sokat tapsolt a fjvárosi színvonalú előadásnak. (B. R.)
Ocskay brigadéros
Szép, nagyon szép előadás volt a tegnap esll. Herczeg Ferenc legjava színpadra liolt müvének külső és belső larlaiomban, érzéseket korbácsoló voltában és formájában egyaránt magával emelő szépségeit hallgatta, nézle, sírta és lelkesedte végig egy olyan kisszámú közönség, a milyenre alig voll még példa az idei színi-Idényben.
Mintha nem kellene Kanizsának a színpadról az, ami igazi ériékek fém|elével kivert alkotás. Mintha nem futná a komoly, Igazi művészetre, irodalomra az a rajongás, ami száj ról-szájra viszi hírét egy-egy könnyű, láncos, muzsikás franci) elménc-ségnek.
Kár voll Herczeg Ferencet, nagyol, szépet, irodalomtörténetbe magyar vérTel irotlal hozni Kanizsa szinpidára.
Pedig az előadás maga is minden érdeklődést megérdemelt volna. A drámai egyllltcs kilOnőI produkált. Almdsy Endre, a Ncmzeii S:inbáz tagja vendégszerepeli Szörényi szerepében, alakítása egy dirib nagyvonalú, egyéni, mélyen gyökerező mii vészel voll.
Vértes Lajos a cimszcrcpb:n nagy drámai őszinteséggel eddigi legkimagaslóbb Játékát adl). I\'ogány Irén méltóságteljes, gyönyörű nagyasszony volt. Vass Irma, Halmai, Bihari. Asszonyi Laci remekbe ] it-tzottak.
Hídvégi pompás rendezése, a zenekar felvonásközi játéka szívesen feledtette el az összjáték zökkenőit,
ZALAI KÖZLÖNY
melyeket az első fclionás uihizkes megindu\'usa után csakhamar maga alá gyürl a jálék irama.
A színházi pénztár — h;dJ álljon :lt ez a szomorú kanizsai adatl — 19 bérielen kivli: 73 jegyet adoll el\' erre az eslére. (bl)
(*) Nemzeti Szlnház-I együttes Zalaegerszegen és Keszthelyen.
budajiesli Nernr.eii Simiiaz egiifc kiváló n.dié.z egyllltoe szombaton Z ilaegerszegen a f igimníziutn tornatermében a fővárosi eredeti dijíle-tekkel előadja a ,0 crnwk" c. színmüvet. A ir.űvész-egytltioB föhOsel Bakos László, Pelhes Sándor, Mi-hálylly Károly. Vasárnap az egytll-•SS Keszthelyen Játszik.
ft szinházi iroda hircii
(•) Tihanyi Béla utolsó vendég-fellépte ma, pénteken a szezon egyetlen népszínművében, a ,Piros bugyelláris"-ban. Csepreghy otok-ezep, a magyar életből vett népies müvét választotta Fodor 0 >zkár igazgató előadásra, hogy művészi pto-^ramjá! letjes égésiében megvaló-litsti. Tihanyi Béla a hosszú lávot-lél után sem veszilelt nípizeiűségé-fcfli, bizoayit|*.k a telt uázak; mai szerepe — Csillag őrmester — pedig a legsikerültebb alakítása. A .Piros bugyelláris"-ban búcsúzik a népdzeiU komiku, Egry Berta is Danis Jenő.
(*) Szombat és vasárnap este Farkas Imre u] diadalmas operellje, a aRepülj fecském• fofija lázba hozni a közösseget. Farkas I nre neve m3r magában véve a sikert jelenli, dalai pedig egy-k-Jtöre az utcára kerülnek, Különösen ha Eck Ica, Eiényi Blske, Török S -rí, Silyom, B.hary, Halmai és ilj. Asszonyi Laci azok Interpretálói.
(•) Vasárnap délután fii 4 órakot u:csó hciyarakkai a legsikerültebb opereit, a BHajlóvadászai" kerül szinre Erényi B36ke, Elek Ica, Sólyom, Bihary és Halmaival a ve-zelöszerepekben.
(*) Hétfőn Erényi Böske és Halmai Vilmos bucsufellépte W illír Kolló optrenjében, az ,lzj király-nője"- ben. Csak felnőtteknek.
mjMM
A nagykanizsai molcorologtal mez-tlgy^tő telcnléae. CsUlGrtókün u tljmér-seKtttl Rengd 7 drakor +l\'J, délután 2 Órakor +28, este 9 űrakor 4 215.
I\'ttt-.ózei: líjjész nap kevéabbé borult égboltozat.
Sutnány: Heggel Délktlet, délben és este Délnyugati szél.
líeggel harmat voll
A Meteorológiai Intézet Jelentése oxc-nnt egyelőre még száraz li<J<5, további hő-emelkedéssel. később a lelliőzet növekedése valószinti.
A Faluszövetség barcsi kiállítása
A Faluszövelség a Széchenyi nemzetséggel karöltve, az Alsíduníntuli Mezőgazdasági Kamara és a barcti járás közintézményeinek támogatásává auguszius 14-17-ig gazdasági, ipari és kulturális klllli\'Aat rendez Barcson az összes Iskola helyiségekben. A kiállítás sikere érdekében széleskörű tevékenységgel fáradoznak a kiállilis rendezői: Széchenyi grófok, Horváth Deák Dénes ny. ezredes, vitéz Görgey József, országgyűlési képviselő, Kremztr Mór földbirtokos, Szandház Ferenc, a barcsi járás agilis főszolgabírója és Valkó Gyula főjegyzője.
A kiállítás az eddigi előjelek szerint ugy anyagban mint látogatottság tekintetében felül fogja múlni a vidéki kiállítások ulvójái. A Jkiállilás fővédnökei: Mayer János földmive-lésügyi miniszter, a Faluszövelség elnöke, Vass József, gróf Ktebelsberg Kunó, Hermann Miksa miniszterek, ilr. Karaffiáth Jenő az OTT elnöke, a fivédnoki tisztet mar elfogadták és a kiállítás részire a legmpyobb támogatási helyezték kilátásba. — A kiállítás ünnepélyes megnyílásán
egy magyar, egy német és egy horvát falusi lakodalom lesz, melyen a lakodalmas nép ősrégi népviseletben Jelenik meg. A Sze-clitnyi uradalmak gazdasági Cselédsége részére munkaveisenyei: szántó, hajtó, rakodó és ügyességi
versenyek Icsinek, amelyek az első ilynemű versenyek az országban. A kiállítás iránt érdeklődők forduljanak a Falu szövetséghez Budapest, V, Z\'jltán-ulca s. szám.
(-) Fagykár becslés. A Pacsára kiküldöli pénzügyi fagykár-becslő a községhalárában 50 -lOO\'.Vos fagykárt ailapitoti meg, különösen a rozsban és eszi átpahan.
(-) Nagyszabású kiállítás Celldömölkön. Kemenesalja gazdasági, kulturális fs ipati munkáságának bemutatásira, e sok történelmi emléktől gaid >g, leiméktny fejlődő vidék fejlesztése étdekébcu az országos Faluszövelség több országos és helyi intézmény bekf pesolásával Celldömölkön S\'.eplember 8—II tg nagyobb szabású mezógudiságl, ipari <s kulturális kiállítást rendez. A kiállítással kapcsolatban tenyészállat kiállítás és Oijazls lest, azonkívül vármegyei tüzoltóverseny. A kiállítás iráni nemcsak Vasvármegyéber, hanem az egész oiszágban nagy érdeklődés nyilvánul meg.
(-) Qazdagyülés és lókiállltás. Az Alsódunántuit Mezőgazdasági Kamara mull hó 26-ln tartotta Né nel-bolyban utolsó gyűléséi, mely alkalommal lókiállitást Is rendezlek.
filtll
Mindvégig csendes üzlet voll a mai értéktőlsdén. A külföldi tőzsdéről Jelentősebb hírek nem érkeztek, az árfugluáció szűk kéretik közölt mozgott. Az árváltozások ugy lefelé mini felfelé az 1—27o-ol nem haladták meg. Leggyengébb voll az Urikányi s Bjuxit, melyek 7 pengővel estek vissza. Jól tartottak a Btocslni és kőszén. A gyengülést a piolongáció mai lebonyolítása okozta. A nagyobb gyengülést a forgalom üzleltelensége akadályozta meg. Zárlatkor az irányzat csendes.
J...-jij ^í .i. i..i.- i.....,iÉ1
VALUTÁK Angol I. 27-83-27 Belga tr. 7965-7^95 Cieik. I&&4-I7-02 Dftn k. 153 I0-U3 75 Dtníl 10-05-1011 Dottir 570.85-573 25 Frsncln lf 22-60-22 80 Moll. 229 2 >-230-25 Lengyd 63-65 M I55 Lel 3 42-3 52
Léva
Llu 32 M-33 30 M4ika 135-70-136-20 Schtll. 80-60-80S5 Norvég H8\'20-M8 85 Sviid I.1I0-3S-11&75 Svéd k. 153 50-154 15
DEVIZÁK Amit. 229-50-230 20 Belgrád 10-07-10 II Berlin 135-77-136-17 Baklreat 3 40-3 46 BiUuad 79-55-7980 Kopenh.153-20-153 6S Osalo 148 30-148 75 Undon 2Í-82-2Í-90 Milano 32-SO-MOJ Newjock 572-75-4 45 Páll. 22-42-22-52 Pl Aga 16 96-17-01 Stella 4 12-4-16 Stockh. 153-60-154-05 Varaő 63-75-64-5S Wien 80-60-80-85 ZQricb 110-27-1101)0
Terménytőzsde Baza Uszav. 75 kg-os 23.80 -2920, 16 kg-Oá 29 40—29-80. 77 to-oa 2»90-302Í egyéb 75 kg-os 2800-28 4(1, 76
kg-oa 2850 29-00, 77 kg oa 29-20 29.50, tozs 27 25— 27-50. rakaimánylipa 23-75— 2450, sírárpa 25-50 -26-50, eab 25 20— 2550, tenget 1 2180 -2209, bnzakorpá
20-20-20-lJ.
Swíésvítjár
fellialUs 4548, melyből eladatlanét vUsaa-maradt I0C0 darab. ElaőiendU I-5-1—1-36, Sifdelt I-54-I-56, szedeti közép 146-1-50, kOnnyü I-35-144, elsőiendo íreg t-42—1-44, mlsodrendu I-3G-140. angol autdő 1-44-168, szalonna nagyban 1-72— 1\'76. islr 1-98 -2-00, lehúzott bus 101— 212, szalonnáa léisertés 1-84 -2 00. Az Irányul élénk.
SZERKESZTŐI ÜZENETEK
K. D. (Murakcrcsztur) A beküldött hir köxlésc díjmentes. Néhány sorban utólagos beszimolCit is szlvcicn köriünk róla.
N. B. (Keszthely) Hclyreigizltó sorainak nem adunk helyet lapunkban.
B. J. (B.-almádi) Kívánságának teljesi tíse nem a fizetségen múlik, hiszen ekörül nem is volt soha semmi baj, — hanem nyomda-technikai ak.idályai vannak. Ha egy kissé szűnik a munka a nyomdában, visszatérünk rtá. A másik levelet mén felhasználjuk, az elsóhöz hasonló formában, amit azóta már bizonyára olvasott hasábjainkon.
Syijriífyítr fa S&jjt. kmJ^ii kí, VÖakaika
Az apróhirdetések dija 10 szóig 50 fillér. Címszó s minden vastagabb betüból álló szó két szónak számíttatik. Minden további izó dija 5 fill. Vasár- és ünnepnap 50% felár, szerdán-pénteken lelár. ÁUást keresőknek 500,\'o engedmény. A hirdc-téal dl] »10ro ;in«t»ntí6.
Koroick bútorozott oxoba-kony-
hát, lehetőleg a belváros terUletén. Címeket kérek a kiadóhivatalba, ahonnan továbbítják azl nekem. 2612
Pénxköloaftnt bekebelezéue minden íoazegbcn a legelőnyösebben és leggroc-•abbAfl lolyóilttat JÍosél Ipnác pénx-kölcsönkdzvetltó Irodája Nsgykanlnán, Fönt 3. iz. alatt. KényaxarkOlo»0n kötvényokot veszek. 1183
Két szobás kortesi esetleg magánházat keresek bérbe a város belterületén. Címeket a kiadóba kérem leadni.
Ford és Fordaon alkatrészek, autó felszerelési cikkek. Pneumallk — Szántó Vilmos és Társa cégnél, Deák-tér 2. 2314
Faj kanári madarak olcsón elidJk Király-utca 28. 2692
Szorgalmas bejáró takarítónő ajánlkozik jullus 1-ére. Clm József főhercegül 102. 26b9
Vízvezetéket és fürdőberendezéseket,
valamint saját készítésű
vörösréz fürdőkályhákat
szakszerűen készít
Mendlovits József ii Márton
Király-utca 45. Telefon 271.
Szabadhegyen 2 hold birtok uj épülettel ■ladó. — Érdeklődni Andrl Józsefnél, ugyanott. 2678
Kiadó raktár vagy boroshordóknak két nagy szellős pincehelyiség Csengery-ut 26. Értekezés naponta 8—10 reggel. 2707
Két diékgyormokat teljes ellátásra elfogadok külön szobával. Rákóczi-ut 14.
2714
Vidéki axOlőknek. Oki. tanító teljes ellátásra fogadok kisebb diákokat, leány-polgár\'.stákat. Külön ház. kert, zongora. I.e.lnvommal a polgáriba, flummal a gimnáziumba Jártiatnak. I\'etófi-ut 55. -2715
Egy kétaxobéa laké a a város belterületén varrodának augusztus I-ére kerestetik. Rozgonyl-utca 2.
Jó megjelenésű fiatal ao(j*dot azonnali belépésre alkalmazok. — Kaufmann Károly, Nagyíanizja.
ZALAI KÖZLÖNY
Özletmegnyitás.
Vnn szerencsém a n. é. közönség b. tudomáséra adni, hojjy Kollarita Géza úrtól kiléptem t* magamat önállósítom, folyó évi julius l-cn Főút 10. ozám alatt (Dobrovlci-hár) tlzletemtt a mai kor igényei szerint ugy az uri fodrászatra, mint a nói haj*áa4"ra berendezve megnyitom.
Gyors, pontos, jó és szolid kiszolgálás, miért Is a n. é. közönség szíves pártfogását kérve, maradok
kiváló tisztelettel Wagner Jenő
(odrit x.
Uj zsákok, uj ponyvák
kévekOlózsineg
Kerti magvak MQtrágyafélék
kaphatók:
Ország és Widder
u cégnél
Nagykanizsa, Erzsébettér 10.
flonirérot|
Pllssírot
Éilcsllcm Nfgykanizsa és vidéke mélyen tlsitelt bOlgykOzOnsígét, bogy a legújabb plissé-modeilok megérkeztek. — Plissérozást, goüvrérozóst olcsón vállalok. Tisztelettel
VARGA NÁNDOR
ralutciltf, jíin»ö»4-YÍlUI«l» Nagykanixaa, Hunyadi-utoa 13.
Gy újfútetep: Kizlnczy-utca S.
Festés
Gózmosás Tlszlllás
Nagykanizsai Autóbusz Vállalat
1331. forg./l927. szára.
Árverési hirdetmény
a köztartozások fejében lefoglalt Ingóságoknak az 1923. évi VII. t.-c, 56-58. § al értelmében eszköz lendö nyilvános elárvercléséröl
A végrehajtást szenvedő neve Cripptn István korcsmáros.
LikSsa: Nagykaniisa, Teleki ut 54 Az első árverés helye: Nagyka nizsí, Tcleki-ut 54. sz.
Az első árverés ideje (nap és őia) 1927. julius hJ 1 én d. u. 3 óra.
A máiodik árvetés hetve: Nagykanizsa, Teleki-ut\'54 tz.
A második ái veri s Ideje (nap és órj): 1927. ju:ius hó 9 én d. u. 3 óra.
A lefoglalt ingóságok megnevezése, summástul, nemenként:
1. I dtb. sOnlés Hizlal 60 I\'
2. I drb. sflntés-állv\'ny 20 V.
3. 2 dtb. hisszu as.bl 30 l>.
4. 20 drb. kotcsmai szék 80 P.
5. 1 drb. sor-késittlék 30 I>. 6 4 drb. hoiszu asztal -10 P.
7. 6 dtb. korcsmai pid 24 Pengő összes becsértékben.
Árverési feltételek.
1. Az első árverésen az egyes in góságoSt csak akkor lógnak eladatni, ha a txcsérléknek legalább háromnegyed része megígértetik.
2. A második árverésen azonban az ingóságok a becsérték háromnegyeden alul is, a legtöbbel Ígérőnek mindeneseire eladatnak.
3. A vételár készpénzben azonnal fizetendő, vevő által fizetendő a forgalmi adó és at esetleges fényűzési adó is.
Kelt Nagykanizsa, 1927. évi junius hó 10. napján. , , ...
1 Lehoczky Lajos
virosi vííltchjjtó.
ErzsObot-tér— 7 «
Vasútállomás
Oda Vissza < "
3-« 3-w 1.
4-10 4.10 1.
5-°°* 5.06* 1.
6-31 6« 1.
6\'18 7-02 11.
7-js 7-37 11.
8-30 8« 1.
H-30 11 >2 1.
13\'50 14-ot 1.
14-os 14-ii 11.
|7.|8 17-32 I
17-36 17-12 1.
20-01 20-12 1.
20" 20\'" I-II.
23-w 23\'15 1.
23*> 23" 1.
Q-12 0-22 1.
Erzsébet-tér— _
Józsot laktanya ll
Oda Vissza < *
7--I3 7-50 II.
|2-3« 12\'13 II.
13-30 I3\'3\' II.
17-01 17-18 II.
I9<" 19w II.
2052* 21-w). II.
Erzsébot-tér -
Károlyiakt.. Sánc
Oda Vissza
7-07 7-17 II.
U-30 11 - io 11.
12" 12-\'« > II.
13« 13-52 II.
17-, 17-30
Erzsóbot-tór— Barak
Cda I Vissza
= 5
7.32
8-so j|.50
13-08 16" 18-H
7« g-ra 12-02 13->\'J 16-3J 18-26
11. II. II.
Erzsébot-tor— Kiskanizsa
Oda
Vissza
7-to 10-30
12-15
14-tc*
16-48
19-to
7-20 I0« 12-26 14-27*
17-w
19-22
1.
Erzsóbot-tór— Lazsnok
Oda
__|
Vissza
II
Csak szerdán és pénteken g-oo« 8\'10*
H-so* 12°-*
I-
Erzsöbct-tór— Tomotó
Cda
Vissza
|6.22. 181"
I6-30\'
18-K*
1927 julius 1.
BÉG 8EVÁLT JÓ MINŐSÉGBEN
Ke dveiofi.ee/csi/c//é/e/eí
S INGER VARRÓGÉP
B ÉS ZV É NYTÁRSASAO
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐÚT I.
Viteldijak t
Erzsébet-tér—Vasu\'állomás 40 llllír Erzsibet-tér—Józsi flaVtanva 24 li\'éi EtzíéfceMér—Károly lakianya 4ti fillér Erzsébet-tér—Biraktelep 40 fi\'lér józstflakianya—AMo-tás 50 fillér Jőzs\'flíkl.—Kátolylak an^a 50 fillér Barakk vagy Kiska.-irsa
vagy Vasútállomás 50 fillír Al<zaka?z vagv diákjegy 24 tillér Erreébo\'-t\'r-Sporttelep 40 fillér
A hetijegyek I hónapig érvényesek.
A csIllJRKJl HlCRjcIOIt menetek Icítílclcjcl*. Í\'ítl-leges ujcntuvitok jlltjl-mival j vavuli.kts\'Kanljtíl. barahf jaialok tartatnak
fenn clíófolban, inig 1! tftbbl Jirjt fli Urcmm-ar uiunu alall szünetel.
Munkás retúrjegy v/gátlo-mS»MI végállomásig 32-j 32 64 f
Cink munkásigazolvánnyal. Heti jegyek i Vonal átszálló, érvényes l-l ulra, végállomástól végállomásig naponta 5*60 pengő. Heti szakaszjegy: íivényrc Erzsébet-térig vagy innen bármely végállomásig 14 ulra 4-80 p.-nt-f\'
Heti munkásjegy i É-vényes 12 ulra, végáljomssiOI "ég idomáéig 3*50 pengő, ugyatiaz 14 u ra szóló érvénnyel 4\'— pengő.
A világ leghíresebb kerékpárja
Fegyvergyári STEYR kerékpárok
Kizárólagos eladási helye:
WEINER GÉPÁRUHÁZ NAGYKANIZSA
hViU/!cl : Csrngciy-ut 2. s/óm. Fióküzlet: Király-utca 34. sr.
legkedvezőbb részletfizetésre is Kapható. W 5 évi jótállás!
Hirdessen a Zalai Közlönyben
Fotoamatőröknek
ajánlunk
Agfa év. Kranz leneteket arc-, táj-, sport- és vizifelvételekhez. Agfa, Sntrap, Kodura, Rembrandt é> Seltona Onszinezi papiiok s mitden egyéb lo-ovegyszerck és felszerelési cikkek nsgy raktára
Fischel Fülöp Fiai
Áruháza.
Kereskedők, üzemek, uradalmak és csép\'ő-gazdák figyelmébe!
Mielőtt benzin, petróleum, gázolaj, lovábbá gépzslr, kocsiként) és ii. össres gén-, traktor- és licngerolaj szükségletét beszerezné, saját érdekében kérjen ajánlatot a legolcsóbb gyári lerakattál
Artner és Kelemen
cégnél
Csengery-ut 5. szám,
mint a Magyar O aj- ís Vegyiipar R. T zólamegyti kircntlelbége.
Ugyicott zsák és ponyva
cy.\'ri leiakat
angol
motor kerékpárok
zalamegyei képviselete
Mosonyi László
Zalaapáti.
Keszthelyen tájékoztatással
szolgál:
BAI.ATON DROGÉRIA.
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Ofenbecs Károly.)
évfolyam, 147. szám
Nagykanizsa, 1927 jullus 2, szombat
Ara 14 Hllér
POLITIKAI NAPILAP
íezdtxlyt
h UKUUntil P&d S. m.
:U1: KMudr-n. IS.
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
UUnub.ti-t.Utei: T*. mjm
ewutui ára «ti M™ * P0*6
Budapest és a vidék
lavről-é«c enyhül az az ellentét, amit a forradalom lelki válsága né-lyitell az ország és annak (óvárosa között. Ma már mindenki tisztában van azzal, hogy Budapest és a magyar vidék bazal.ságának összetett ere|e viheti legsikeresebben előre a mfigyar ügyet azon az utón, amely a béke igazság\'altnság\'.inak helyrehozatalához veze\'. A f:nli lény lol-Israerése hozza egyre közelebb és közelebb Budapestet és a vidéket egynátH\'.
Ilyen közlekedési ét találkozási alkalom a Stenl István-hét lí, amelyet az idén is nagy lénnyel f >g megülni Budapest és az ország vallásos és hazilias lőzönfége.
Azon a körmeneten, nmelv az idén még az eddigieknél is nafyofcb arányban log végigzaiándokolni Budavár Utcáin, ott lest a vidék minden eldugott községének küldöttsége, ott lesznek az ország nagyjai és egy szlvdebbanásban, egy nagy egyesülésben fognak összeforrni nagy királyunknak, Szent Istvánnak emlékezetében.
Szent litván királyunk áldott Jobbja, amelyei a körmenet körülvisz ájtatos útjában, teremtette meg a keresztény Magyarországot, vitt er6t éa egységei abba a zür-zavarha, abba a lelki meghasonlásba, amiben ezer év elölt vergödöll Magyarország. Akkor nagy Magyarországot kellett megteremteni, meg is leremlődOlt, de ebhól a n;g»*zetü OrQkségbfll ml maradt ml ránk? L-gu!ű6Üt megha-sonlásunkbót már kérdünk talpra-állanl, kezden.\'k gyógyulni az ország lelki sebei, magyar a magyarnak nem ellensége, bsnem megértő barátja kezd újból lenni. Ezt tanltla nekünk Szent litván királyunk Jobbja és szimbolikus |e!ent6«ége van annak, amidón száz és százezer ember megy e Jobbkéz nyomában és követi annak utmutalásá\'.\'
De mi lett hazánkkal, Szent litván Magyarországával ? I Elvették kétbar madát és a nemzetek lelkiismerete hét esztendővel e szörnytelt után most kezd ébredezni, hogy jóváie-gyen egy blbát, amelyet nemcaak a magyarság, hanem a nemzetközi igazság ellen is elkövettek, ami a nemzetek bwtonságának legerősebb fundamentuma.
Kezd felénk fordulni a külföld belátása s annál hamarább remélhetjük a béke hibáinak jóvátételét, minél nagyobb erkölcsi erőt, egységei és megbízhatóságot luduuk mutatni. A magyar nemzet példás figyelemmel viseli a bike terheit. U.: ez nem a megnyugvást, hanem a jóvátételbe vetett bizalmat jclcnli. Síükség van azonban rá, hogy minden alkalmat megragadjunk arra, hogy lássaaktll löld, hogy itt egy erós és egységei nemzeti gondolat uralkodik a telkeken. Ennek kifejezésére szolgálhat a Szer.l István napok sikere is.
Byrd majdnem katasztrófális Oceán-repfllése után repülö-expediciót tervez a Délisarkra
Párta, julius 1
Byrd Oceán-rcpüIÖ vállalkozása kevés hij|án az életébe terült a négy bátor repülőnek. A Mlss America már Páris közelében a süiü ködben eltévedt és a normandiai partvidéken, Ver Sur Mernél elfogyott a repülőgép benzinje, ugy, hogy zuhanásszerű kényszerleszállást kellett végrehíj\'anl. A repülőgép a tengerre szállt le 300 mélerre a parttól. Utasai a velük vilt gumrr-i csónakon érlek pártol. A hatalmas gépel matrózok húzták partra.
A le bourgcli repülőtéren nagy tömeg várta szorongó (xiáziiban a repülőket. Este 10 órakor érkezett az utolsó kedvező rádiójelenlés n repülőgépről. Ek-ror már felhőszakadás szerűen zuhogott az eső. Éjfél után egy órakor mir jelentették\' a repülők, hogy teljesen irányi vesztetlek s már csak 3 órára van benzinjük.
Az utoisó pillanatokban, (2 óra 30 perckor éjjel) 3 percen át adia az S. 0. S. vész|elel az America, de senki sem tudta, honnét jöunek a jelek. Reggel fél 6-ra 8000 re gyarapodott az éjszakai 3000 lőnyl tömeg a le bourgetl repülőiéren, miközben francia repülök indullak a veszedelembe került America felkutatására.
Párls, julius I. (éjszakai rádiójelenlés) A szerencsésen partot ért repülök közül kettő egy halászkunyhóban, kettő pedig a világító-toronyban tért piheuőre és meghagyták, hogy délután 4 óráig ne költsék lel őke>. A gép megsérült a kényszér-leszállis kőiben.
Pirk, julius I. (Éj.zakal rádió-jelentés) Egyes lapok ugy értesül\' nek, bogy a legújabb Oceánrep\'Jló: Byrd kapitány kevéssel óceáni útja után sarki expedíciói szervez és Déli Sarkot átrepüli.
Bocsánatkéréssel vonult vissza a bizonyítás elol a „Magyarság" a Petrichevicíi államtitkár ellen irt sorozatos támadások sajtóperében
Btrüapest, iuttus 1 Hosszú ideig foglalkoztatta «z ország közvéleményét az az éleshangu cikksorozat, ami 1925 ben jelent meg a .Magyarság" hasábjain báró Pelrichevlch Emil népjóléti államtitkár személyével és működésével kapcsolatban. Az államtitkár felhatalmazásra hivatalból üldözendő rágalina-xís miatt feljelentette a három cikkírót. A bírósági el|?.rás során a vád-lotiale kérelmére elrendelték a valóság bizonyítását és több száz tanú kihallgatását. A mai tárgyaláson a vádlottak közül Ciak egy jelent meg, a távollevők nevében pedig ügyvédjük a következő nyilatkozatot olvasta fel:
- A .Magyarság" 1925. évi julius 31- augusztus 15. és 18, október 28 és 30 , november 22., december •! és 16. meglelem számiban közzétett cikkeket a szerkesztőségen kívülálló egyének, részben menekültek állal szolgáltatolt adr.lok, ír; formáció alapján a közérdeket vélve s-.o\'gálni, Jóhiszeműen irtuk meg. Minthogy azóta a való tényállást módunk-han volt megismerni és a báró Patichcvicb-Horváth Emil állal közöli adatok és bizonyítékok ál-
tal l» arra a meggyőzedéire jutottunk, hogy
Információink tévesek voltuk, ezért a cikkekben közölt vád tárgyává tehető összes tényállások és sértő következtetések miatt őszinte sajnálkozásunkat fejezzük ki. A .Magyarság\' szerkesztősége.
PM Sándor, Radnai Er.dic.
Thury Lajos, a .Magyarság-munkatársai. A jelenlévő Pelrichevlch államtitkár erre a nyilatkozatra többek közt a következőkben válaszolt:
— Engem feljclcntéscmb;:! nem a személyes boszuvágy, hanem megtámadott egyéni és közhivatalnoki reputációm megvédése vezetett és így rámnézve nem bír jelentőséggel, hogy a bíróság büntesse meg a víd\'otta-kai, hanem hogy a nyilvánosság előtt megállapiltassék, miszerint a rólam irt rágalmazó cikke-e valótlanságokat tartalmaznak.
A biriság több mini száz tanú kihallgatását rendelte cl és mindazon iratok beszerzését, amelyekre hivatkoztak az összes köz-hivatalnok-tanuknak a hivatali titoktartás alól a felmentést meg-
adják és Igy tág terük lenne a
bizonyításra. De bizonyítani nem tudnak és miután ugy a vádlottak, mint az erkölcsi felelősséggel tartozó szerkesztőség elégtételt adott nekem, én vádlottak megbüntetését nem kívánom.
E>ek után a nyilatkozatok után a lőügyészfelolvasta nyilatkozatát, mely szerint a vádat clejletlnek nyilvánított a három hírlapíró ellen és
ezzel a per b:fe|eződött.
*
Nem ejlctte el azonban a közvélemény a vádat azokkal a hírlapírókkal és azzal az újsággal szem-btn, amelyik bolrány-hajhászásnak a személyesség kéihegyéig menő harcában könnyű lelkiismerettel dobla közprédául egy magas állású közhivatalnok személyét, becsületét és egész munkásságát. Nem ejti, ním ejtheti et a vádat a közvélemény azokkal szemben, akik nem átallották politikai céljaik elérésére olyan fegyverekhez fordulni, amelyek az egy emberre szórt koholt vádakon keresztül megingathatták volna a hilet az egész magyar állami adminisztrációban.
Petrichevich államtitkár lényes elégtételt kapott s habár a józan közvélemény eddig sem azonosította magát a támadásokkal, mosl, amikor a vádaskodók ijedten vonullak a bizonyíts legteljesebb lehetősége dől a Visszavonulás tág lelkiismeretű, kényelmes fedezékébe, — most a magyar közvélemény önmaga fényes Igazolását is látja az államtitkár elég\'é\'cleben.
Német és holland diákok a Balatonon
Budapest, julius 1. (Éjszakai rádiójelentés) Ma este az Eötvös-téri hajóállomásra egy kisebb csoportból átló német diáksereg érkezett, akik hosz-szabb Ideig időznek hazánkban. Julius 9-én a magyar egyetemi hallgatók meghívására 150 holland egyetemi hallgató látogat cl Magyarországra és megnézik többek közöli a Bi latont is.
Földrengés
Budapest, julius 1. (Éjszakai rádió-jelentés) Az egyetemi foldrengéslaui intézet készüléke julius l én 0 óra 2 5 perckor ezer kilométer távolságról töldrf ngést jelzett. 9 óra 25-5 perckor uiiyaucsak ezer kilométerről mceisméllö.iötl a földrengés.
Róma, lulius 1. (Éjszakai rádió-jelentés) Bariban és Aveliuoban ma reggel két földlökést éreztek, azonban nem lett ez semmi kárt. A me-nianoi földrengéstani obszervatórium készüléke ma reggel 3500 kilométer ről heves földtcngésl jelzett.
ZALAi KOZLONV
1927. julius 2.
Egy — vagy egy és féíéven be!ül megépüSnek a Nagykanizsa—Setenyei, Letenye—ientii és Lenti— zaiaBövői vasutvonaSak
Angol Ardekolteíg fogja építeni a vasutakat — Fontos értekezlet volt ebben az Ügyben Nagykanizsán Az érdokaltségck az értekezleten kimondták az elvi anyagi hozzájárulást — Letenyo ás GOcsej vidék bekapcsolása az intonziv gazdasági forgalomba — Mout már a részletos mérnöki tervekot készítik el és a költségvetést állítják Össze és a vonalak tefoktetését határozzák mog vidékekként
A kormány is nagymérvű támogatást helyezett kilátásba
Nagykanizsa, julius I
Ma, mikor az Oceáu átrepülés mái majd mindennapi eseménnyé válik, még mindig vannak hazánkban olyan elmaradott vidékek, melyek szegénységükéi, elmaradotlságukal csupán annak köszönhetik, hogy nem rendelkeznek megfelelő utakkal, vagy vasuli összeköttetésekkel és ezáltal bármilyen jó termő vidékük van is, nem bimak terményeik számára elhelyező piacot találni, vagy csak körülményes ulon tudnak vásárokra eljutni.
Ilyen vidék Zalában a Qöcsej vidék, melynek szegénysége szinte közmondásossá vált. Nagykanizsához közelebb pedig Letenye és Lenti vidéke, melyek vasutvonalak hijjSn nyomorúságos viszonyok közé kerültek már az évek hosszú sora óta, mióta vasút szeli keresztül-kasul az országot. Nem tudnak lépési tartani mái vidékek fejlődésével és lehet mondani, hogy saját zsírjukban megfulladnak. Ibgy ezen a lehetetlen állapoton változtassanak, már régen foglalkoznak tervekkel, de sajnos, ezek a tervek máig sem jutottak el még a legkisebb konkrétumig sem.
Annál inkább örvendetesen halhat most az a híradásunk, hogy ebben a kérdésben Nagykanizsán a minap az eddiginél sokkal fonto;abb és jelentősebb értekezlet volt, melyen a letenye!, lentll és Göcsej vidéki községeknek vasúti vonallal való ellá-lása került szóba és hangzott el cz-
Ezck a vonalak az eddig még kiaknázatlan terüleiekct gazdaságilag jobb érvényesüléshez juttatnák, miáltal nagyban emelnék a gazdaközönség élelstandardjál.
Az angol érdekeltség kél megbi- i zoltja, mielőtt Nagykanizsára jotlek | volna, már előzőleg sulón végigjár- j ták a kérdéses teiületekcl é3 megtekintenék nagyjiból a lertpct, ahol a vonalak futnának.
A vasútvonalak a tervek sze- i rint a déllvasutl bécsi vonalba > torkollanának be.
Kilátásba helyeztek az egyes minisz-lerek, ha a tervek a megvalósulás 1 htádiumába jutnak, akkor a kormáuy [ nem zárkózik el attól, hogy a legteljesebb mérvű támogatást nyújtsa : az építkezésekhez. Ugyanígy az ér- | dekeli községek és azok a fülóbir- ! tokosok, akiknek birtokán keresztül ■ haladna a vasútvonal. A Nagykani-:sa—LeUnye-i vasút innen indulva Szcpetneket érintené és ugy haladna tovább Letenye felé, felölelve az egész vidék gazdasági fellendüléséi, amelynek előnyeit most még kiszámítani sem lehet, oly nagymérvűek.
Az angol érdekeltség, ha a részjegyzések ügye kedvező dűlőre jul, akkor
egy, de legfeljebb másfél éven belQI megépíthetik a vasutakat.
Az értekezleten végül is u£y határoztak, hogy mivel mind a város- | nak, mind a községeknek és az
egyes alakulatoknak lélérdekszerüen fontos, hogy a vonalak megépüljenek,
az elvi hozzájárulást a törzsrészvények lejegyzését illetőleg megadták. Mosl már gyorsabb tempóban fognak h lidni az idevonatkozó munkálatok, amennyiben mosl már az illetékes minisztériumokban folynak tovább a tárgyalások és a mérnökökkel kidolgoztatják a vonalak részletes terveit, amelyeknek alapján megcsinálják az egész komplexum költségvetését, hogy megállapítsák a város és a községek, valamint az érdekeltségek hozzájárulását.
Igy állván a dolgok, csak a legnagyobb örömmel és reménykedéssel lehet tekinteni az elé a már régóta súlyosan aktuális kérdés elé és hihilő, hogy most semmi sem odázza cl Zilamegye eme részének ezt a gazdaságilag talán fel sem becsülhető kérdéséi, melytől egy vároa iparának, kereskedelmének fellendülése és egy egész nagykiterjedésű vidék u|jáéledése függ.
Budapesten erélyes akció indult a drágaság letörésére
Budapest, julius I. A fővárosban is tomboló piaci drigaság letörésére a főkapitányság erélyes intézkedéseket foganatosít.
Mától kezdve újra felállilják az árellenőrző piaci detekllv-csopor-tokat, melyek a háborús és forradalmas időkben működtek. A de-leklivek a közönség köréből a helyszínen érkező minden indokolt panaszra feljelentést tesznek az árdrágítók ellen, ezenkivül pedig maguk is állandóan figyelemmel kísérik a piacok és az árusítókat és szükség esetén feljelentést tesznek.
ABEL MEGÖLTE MAGÁT
Irta: L. PÁY TIHAMÉR
Lassan csend borul a falura. Minden csendes és nyugodt. Sötétség és csend. A pajkos májusi szellő valahol messze, egy hazatérő legény szomorú daláből elkapott egy mélabús akkordot és gyermekes kedvvel hozza, hömpölygeti végig a csendes földeken, hogy itt-ott elejtve belőle egy foszlánykát, a végén üres kézzel zizegjen tovább...
Egy ember szalad a falu felöl, már messziről liheg, zihál... Botlik a rögös uton. Liheg tovább... Léptei (lobogását elnyeli a vak csendesség... — Oondolnám, — a nótázó
legény, a rabló szellőt kergeti. «
Ferkó az ágyon feküdt, fején ara-szos sebbel. Piros vére a szive verésére hullott a fehér vánkosára. Kisebbik huga, Katica, sirt mellette, a nagyobbik, Julis, ép most joli meg a doktorral, az anya már a kapuban várta őket.
A doktor a beleghez lépelt.
— Na mi az, fiam, mi baj ? Fáj ?
Ferkó szemével int.
— Igen.
Nehéz könnycseppek peregnek vérrel alvadt arcán. Nem a seb fáj a fején, hanem a szive. Mert azt is megsebezték. Tulajdon öccse sebezte
zel kapcsolatban több olyan kijelelt- ] tés, melyek erős reményi engednek táplálni aziránt, hogy egyszer e léten | is történni fog valami, ami lőlcg Nagykanizsa kereskedői és ipari társadalmát érinli közelebbről, amely a muraközi piac elvesztése folytán most ezekkel a vidékekkel kellene pótolj t magái.
Az értekezlet a városháza tanácstermében volt és azon részt veitek a város képviseletében dr. Sabján Qyula polgármester, Kolbensclilag volt zalai főispán, aki Bacsinszky vasuli és hajózási főfelügyelővel együtt egy angol érdekeltség képviseletében jöll el, de olt voluk a nagykanizsai OyOSz, OMKE és Ipartestület képviselői is, mint közvetlen érdekeltek és még mások.
Az értekezleten elvi kérdés eldöntéséről volt szó, hogy az érdekeltek hajlandók volnának az épiiendó vasútvonalakra megf .-lelő számú lörzs-részvényl jegyezni és képesek len-nének-e az Ugy eme gazdasági oldalát vállalni. Ha ez megtörténik, akkor egy angol érdekeltség finanszírozná a vasutvonalak építését, melyek maginvasutak lennének helyiérdekű vasút jelleggel. A legfontosabb vonalak, mint az az értekezleten megvitatásra került: a Nsgykanlzsa—Letenye közötti, a Letenye—LmlI közötti és a Lenli— Zalalövö közötti. Ez utóbbi 53 kilométer, a két előbbi ptdig 24-24 kllo.néler lenne.
meg. Nem a székkel, — a nyelvével. P.dig ncm_ érdemelte meg, mert jót akart neki. Ésizért a lányért?... Azért mond\'a őneki, hogy .gazember" és kezet emelt rá?... H:j I Pisla, Pisla...
Sirt...
Lecsukta pilláját, ucm akarta látni, hogy nézzék, ha sir.
A doktor kimosta és összevarrta sebíl és az egész fajét álkötözle.
— Ugy, csak feküdjék nyugodtan, nem lesz semmi baj, lesz egy kis sebláz, de majd elmúlik. De hol van az a gy;rck?
— A Pista ? Kifutóit. Az udvarba. Julis, ereggy, mondd neki, gyüjjön be, a doktor ur mondja. Férfiúnak nem lesz semmi baja, nem hal meg. Vsgy ne menny, majd én elmegyek. Majd én behívom.
És az asszony elmen!, hogy behívja a fiát. A kisebbik fiát. A doktor várt, majd uláoa meni. Az ajló-b&n várta az asszony.
— Nincr. Elment. Pedig itt volt, a diófa melleit állt. Én magam lát-tani, ott volt, mikor a doktor úr gyűlt. Fel szegény, azt hiszi, hegy agyonütötte Fakót. Pedig, ugy-e, Ferkó nem hal meg?
— Nem, jó asszony. Nincs komoly baj, csak a bőr hasadt fel, ki fogja heverni és egíszséges lesz... Meg fog eyógyülni. D: miérl veiz-tek össze?
— Miért? Mc:t házasodni akart. Fenét akart; nősülni akarl. Hiszen nincs annak a fehérnépnek semmije, csak ami rajta van. S;lem szoknya, selem bluz, sárga cipő. Na, meg a gyerek. Az még nincs, majd még ezuián lesz meg. D; ha majd meglesz. Köll, hogy apja is legyen. A Balog Sándor meg elment katonának. Hát azérl I
— Hm-hm. Ki az a láuy ?
— Ki? Oqde Mari, a harangozó lánya.
— A harangozó lánya ? Az a csinos, vékony, fekele lány?
— Az.
— De hiszen az idősebb a maga fiánál.
— Üdősebb hit I Hal esztendővel. Csak megbolondétolla.
— Hm. Ez érdekes. Ha a doktor nem segit, segítsen a Pisla. Szegény Pista I
— A doklor nem segit ?
— A, nem, semmi I Csak morfondíroztam, ahogy maguk mondjak.
Elbúcsúzott. Az asszony a kapuig kisérte.
És a sölélben elindult az anya,
hogy megkeresse fiát...
*
Ez az este három embernek zavarta meg az éjszakáját, egy miati. Balog Sándor miatt, aki elment ka-lonanak és most mit sem rejtve alussza az igazak álinát.
Egy anyának, ki ül az ágylábánál, beleg fia melleli és virraszt álma felett, siratva a másikai, aki elment.
Gondolkodott... Pisla elment. Biz-103. Mindig azt hajtogatta, hogy kimegy Amciikába, ha nem veheti el a lányt, most elment. Biztos... Jóska, az ilt van. Ha ugyan itt van még a lelke is. Igaz. A doklor azt mondta... nem lesz semmi baja, egészséges lesz. De valamit mondott, amit nem érleltem. Mit? Na... most meg má\' elfelejtem... Ej, na... Igen: hogy „ha a doktor nem segit, segítsen a Pisla-. A Pista segitsen? Mii se-gilsen ? Vegye el a lányt, hogy a gyereknek neve legyen. De mit segíthet a doklor? Vagy mit nem se-giihet ? Csak nem akarta az a lány a dokiorral elvetetni magát merszen a doktornak felesége van, meg öreg... de neve. is van, az igaz... Ez a Mari, az ember nem is gondúná, eliű még az is kilelllk.
Gondolkodott, sírdogált, mig elnyomta az álom.
Aludl... Nehéz, nyugtalan álmai voltak. Pislát látta egy hajó gépházában szenet lapátolni...
Nem aludl a lány. Oöde Mariska, a híres Qode Maris. Feküdi ágyán, de nem tudott aludni. Éizi, hogy anya leli, ezea az éjszakán érezte meg először. Megmozdult valami a
1027 luHus 2.
Az akadémiát is meglátogatta a kormányzó keszthelyi tartózkodása alkalmával
Keszthely, julius t (Saját tudósítónktól) Horthy Miklós, Magyarország kormányzója — mint megittuk — Festetics Tasziló vendégeként két napig tartózkodott Keizlüclycn. Ez alkalommal idól szakított magának arra is, hogy fia.ílj. Horthy Miklós — aki a keszthelyi m. kir. gazdasági akadémia hallgalóji — kíséretében a gazdisági akadémiát Is meglátogassa.
A kormányzó egyenes kívánságának megfelelően, e látogatás minden ktllrö ünnepség nélkül folyt te. Az akadémia főépülete előtt a tanári kar Sztankovlcs János akad. igazgatóval az élén várta a kormányzót. Ma|d a tanácsteremben Sztankovlcs János igazgató tolmácsolta n tanári kar hódolatát és tiszteidét, megköszönve azt a kitüntetést, melyben a gazdasági akadémiái részesítette magas látogatásával és azzal, hogy fiának nevelését és kiképzését épen a keszthelyi akadémia tanári karára bízta.
Válaszában a kormányzó elismerését fejezte ki a keszlhelyi akadémia éj tanári karának működése felett, hangsúlyozva a nép gazdasági oktatásának szükségét, melyből a keszthelyi gazd. akadémia a tanult gazdák kiképzésével veszi ki részéi.
A tanári kar bemutatásának alkalmával a tanszék-vezető tanárokat megszólítással tüntette kl a kormányzó, majd beírva nevét az akadémia vendégkönyvébe, a gyü|te-ménytárakal szemlélte meg és elismerését fe|ezle ki a gyüjleménylárak tanulságos volta felett.
Síivé alatl... Valami, ami éini akar, napot akar, ember akar lenni és szeretni, életet adni, mert neki is adlak... Mari sirl, nyOszörgölt. keservesen érezte anyaságát. Végigsirta •Z egész, hosszú éjszakát, csak virradat után aludl cl fehér teslével, könnyes párnái közt...
Álmában egy sápadt asszony lépett szobájába. Fehér gyolcs ruha, leje körül fénylő koszorú. Szűz Maria! Lassú, neszlelen léptekkel lőtt ágyához. Leült melléje, Sirt... megfogta Mart kezét és az ölébe lette, simogatta. Keze hideg volt, mint a |ég. A lány féli, megreme getl minden Izében. Egy könnycsepp véglggördult Mária hamvas arcán, lecseppent a lány kezére. A könny forró volt, megégette. Az égés, mini villám, futott végig a testén, egész J szivéig. Mária álvonaglotl egész lestében és felébredi. Még mindig
érezte a fájdalmat, a szive alatt...

A harmadik, a legény, Pisla, aki "I hitte, megölte bátyját, fulott... "ad bűnével... fülöli, hogy bűnét nc hallja, bele a sölét. de mégis nyug-<áló, nagy bizonytalanságba...
Ferkó aludl, mély, eszméletlen álomban, lázban beszéli és álmodon.-. Azt álmodta, hogy Ábel meg-őlle magát...
ZALAI KÖZLÖNY
Az összes pártok lelkesedéssel szavazták meg lord Rothermeere-nek a főváros háláját és üdvözlését
Budapest, julius 1
(Éjszakai rádiójelen/és) A főváros ma esti közgyűlése után Ugrón Oá-bor v. belügyminiszter bizottsági Isg indítványt leijeszleK elő, hogy a főváros közönsége nevében a közeyü-lés lord Rothermeeret abból az alki-lomból, hogy a magyar igazságokért cikksorozatban sikraszáil, ószinle há Iájáról, tiszteletéről és nagyrabresü-léséról értesítse és azt megfelelő módon hozzák tudomására a kiváló publicistának.
A közgyűlés párlkülönbiég nilktll nasy lelkesedéssel elfogadta az indítványt és Ugrón Gábort percekig üiincptlle.
Baracs Msrcell kijelentette, hogy pállja nevében lelkesedéssel csatlakozik az Indítványhoz
Peyer Károly a szcciáldemokrata-párl nevében jelentette be csatlakozását Ha azt akarjuk, — mondotta — hogy a régi haiárokat visszaszerezzük, akkor ki kell terjeszteni a szabadságjogokat. A magyar kor-mány fog|on össze és béküljön ki a néppel es igy menjünk neki az igazságtalan határoknak.
Ugrón indítványához végül nagy lelkesedéssel hozzávették azt a módosítási, hogy a Jóváros aranytollal ajándékozza meg lord Rolhermeerél, aki az aranyigaz.\'ágért emelt szól.
Kecskemét és Györ városok törvényhatósági bizottságai a mai napon tartott közgyűlésükön egyhangú lelkesedéssel kimondották, hogy lord Roihcrnieerenek a meg-csonli\'otl Magyarország érdekében írott cikksorozatáért angol nyelvű táviratban hálás köszönetüket nyilvánítják.
"*"\'..................... .....»..... ........
A Kúria is jóváhagyta Krausz Albert három és fél évi fegyházbüntetését
A keszthelyi gazdásztragédia utolsó felvonása
Nagykanizsa, Julius I | ezért két övi börtönbüntetésre Ítélte.
Fellebbezés folytán az ügy a pécsi lábiához kerüli, amely 1926 december 3 án tartott lőtárgyalásán
Krausz Albert büntetését 3 és fél évi fegyházbüntetésre emelte fel halált okozó súlyos testisertés bűn-teltének minősítve.
A vádlott semmiségi panatza folytán az ügy a kir. Kutia elé került, melynek Szeőke-tanácsa most foglalkozol! Krausz Albert bűnügyével és az összes semmiségi panaszokai cluiasilolla.
Krausz Albert három és léi évi fc,iyli,lzbüiite:éie igy jogerőssé vált.
Még 1925 december 8 ín történi, hogy Keszthelyen a Hullám szállodában Krausz Albzrt 42 éves kaposvári marhakereskedő egy borospalackot vágoll Háry Ferenc gazdasáfi akadémiai hallgató lejéhez, aki a k3potl sérülésekbe belehall. Az esel annak idcjín óriási szenzációt kelteit, mert olyan forrongó hangulaloi válloll ki Keszthelyen, hogy a cscnd-őrséget mc.7 kelleti erősíteni.
A negj ksnizsei törvényszék Krausz Albertéi 1926 március 22 iki tárgyalásán erős {elindulásban elkövetett halált okozó súlyos testi sirlés bűntettében mondotta ki bűnösnek és
....................... TriT.-,-iri-iv.-i_-j-L-jvj-\'jjij jij jijiji
Akik augusztus l-ig házépítkezést kezdenek 30 évi adómentességet kapnak
Budapest, Julius 2
A pénzügyminiszter is.ncrctcs körrendelete az uj építkezések ideigle-
nes adómentessége tárgyában aug. I. előli aktuális, azéit közöljük azt.
Ezen rendelet értelmében még 30 évi házadó mentességben részesülhetnek mindazon telcklu\'ajdonosok, kik házaik építkezését legkésőbb 1927 augusztus hó I lg megkezdik és 1927 december Hl-lg az épületeiket lelő alá hozzák.
Az építtető köteles az építkezés megkezdésinek napját azt megelőzően 8 nappal, cie legkésőbb az épi\'ty:zés megkezdésinek napjln a m. kir. adóhivatalnál zr épület fekvésének, telek, u\'ca és helyrajzi számának, valamint az épilőmeslcr nevének megjelölésével, írásban bejelenteni.
A beköllözéslől számitól! 30 napon belül az érdekeli háztulajdonosoknak még külön kel! folyamodni a 30 évi tiázadó mentességért a tervrajz és lakhatási engedély becsatolásával.
Olyan kivételes cselekben, mikor
az épületek építése 1927 auguszlus 1. előtt megkezdetett ugyan, de az épületet az épületletölól lüggellen te áKila el nem hárítható okokból még sem lehetett 1927. év végéig tető alá hozni, vagy ha valamely kisebb épület építése az 1927 auguszlus l-e után, de még olyan időben kezdeteit meg, hogy az építkezés re.ides viszonyuk között 1927. év végéig teljesen befejezhető és lakható állapo ba hciyezhciö lelt volna, de ezt az épitlciőlól teljesen független és általa cl nem liárilhaló okok megakadályozták : igy az épitlclőnek hilelt érdemlő módon igazolt s kel-lóén felszerelt és a m. kir. adóhivatalnál benyuj\'olt kéielme felelt a m. kir. adóhivatal javaslata alapján a pénzügyminisztérium fog dönteni, illetve az építkezés haláridejét 1928 Junius 30-ig meghosszabbítani.
Mindazok, akik a fenti kedvez-ményic irányuló rendelkezéseknek nem tesznek eleget, már csak az 1928. évben u|onan épilett házakra engedélyezett 25 évi adómentességben lógnak részesülni.
mpí hírek
NAPEESEND Julius 2, szombat
Római katolikus: S. Bold.-A. Protestáns: Ottokár. Izraelita: Tainus hó 2.
Nap kel reggel 4 óra 06 perckor, nyugszik délután 20 óra 01 perckor.
Városi Színház este pont Vi9 órakor: Repülj fecském, operett.
Uránia 7 és 9 órakor: Alom a boldogságról. filmregény, Nagyapó a razzián, burleszk Híradók.
— Szabadságról. Prack István dr. városi közigazgatási lanácsnok hathetes szabadságáról, melyet Páris-ban töltött, megérkezett és átvet e hivatalát.
— Uj kanizsai vitéz. SOrley Sándor tartalékos tadugyol, aki Sörley Zsigmond ismert kanizsai szabómester fia, a kormányzó vitézzé avatta.
— Áthelyezés a bcncésrendben. A pannonhalmi főapát az iskolaév végével a nyugalomban levő Németh Ambrus dr.- i, Horváth Kristóf al-perjclt és Kurbily Vince csztergáli hitelemzót Zalaapátiba helyezte át. Állásukat auguszlus elsején foglalja k el.
— Népünnepély. A Zrínyi Torna Egylet vasirnap, julius 3 áu nagy-szabisu népünnepélyt rendez a József főherceg-uti sporttelepen. A rendezőség mindent megtett, hogy az ezévi ünnepélyt is méltóképen sorolja az egyesület által rendezett hasonló ünnepélyek fényes sikeréhez és olyan programmot ád, amelynek minden egyes száma nagy élvezetet nyújt. Délután katonazenekar hangversenyez, továbbá értékes dijaként, igy többek között egy művészi kivitelű álló óráért teke és céllövőver-seny folyik, amellyel egyidejűleg futbalmérközés lesz. Az ünnepély kiemelkedő része az esti műsoros előadás lesz szabadszinpadon, fényszóró megvilágítása mellett. Az előadást katona és cigányzene mellett tánc követi.
— Adomány. A Zafavármegyei Oazdasági Bank a nagykanizsai Szociális Missziónak éa a Leányklubnak 25—25 pengőt adományozott.
== Meneküljünk a nagy hőség elől a Polgári Egylet lombos kerthelyiségébe, ahol az orosz szalonzenekar mellett megtaláljuk a legkellemesebb ftzórakozáo. Becses pártfogást kér Csukovits István vendéglő?.
= Repceponyvák, kazal és géptakarók minden méretben saját varrodánkban készülnek gyári árakon Hirsch és Szegő.
Mirkovits nővérek
ma és minden este
zenélnek és énekelnek.
Szíves páriíogást két
Kiss Ernő
Korona vcndéglós.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 Julius 2
— A megyéspüspök felszentelte a tapolcai Katolikus Kör alap-kövét. Péter és Pál nap|án, a tapolcai tüdőbeteg pavillon Ünnepélyes felavatása u áa Rott Nándor dr. megyéspüspök felszentelte a tapolcai katolikus társadalom nagy tömegeinek Jelenlétében az épülő lapo\'cai Katolikus Kör alapkövét. A Kör helyisége a templom mögött fog épülni a bivek áldozatkészségéből. A szen-lelési szertartás után a megyéspüspök személyesen adta át Hegyi Lajos templomatyának a pápa által adományozott Laleráni-keresztel. Heg) i 79 éves és 63 éve szolgálja hűségesen a templomot.
— Fagylalt estély. A keszthelyi Izr. Krajcár Egylet ma, szombaton a Hirschfeld-éllcrem kerljébcn Jótékony-célú fagylalt-estélyi rendez.
— Holtpontra jutott a nyomozás az alsóbagodi és zalatár nokl gyilkosságok ügyében. A zalatárnoki és alsóbagodi gyilkosságok ügyében noha ttsbt^. súlyosan gyanúsított egyén volt a csendőrség őrizetében, a nyomozás egyelőre holtpontra jutott és nem tudják, hogy a gyilkosok mrrre vették uljukat. Ujabban azonban a fenti két gyilkosság körülményeivel egyező gyilkosság történt Bof:odmegyéberj, ahol Sirman Miksa kereskedői, amint Domabázáró! Ilangynyi községbe a vásárra utazott, meggyilkolták és kifosztották. Nincs kizárva, hogy a zalai rablógyilkosok müve volt ez az eset is, vagy legalább is ezeknek a bandája gyilkolt Borsodban.
— Egyetemi beiratkozások. A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetemen a beiktatások és beiralások az 1927/28. tanév első félévire 1927. évi szeptember hó 1-én kezdődnek és bezárólag szeptember hó 20-ig tartanak s az egyes tanári beiratásokkal együtt már szeptember 22 én be kell fejeztetniük. Akiknek valamely elháríthatatlan akadály miatt a szeptember 1—20 közötti rendes beiratási időben beiktatás és beiratás végett le hetetlen Jelentkezniük, alaposan megokolt és elháritbafa\'tan akadályoztatásukat igazoló hiteles okmánnyal felszerelt s az Egyetem Rektor Mag-nificusához intézett folyamodványban az utólagos behatásra, illetve beiktatásra engedélyt kérhetnek. A nő-hallgatók »z orvostudományi karokon kívül más karokon előadásokat ne:n hallgathatnak.
= Zsák, porivá, zsineg, kőtéláruk, hevederek és tűzoltó felszerelések nagy raktára Hlrsch és Szegő cégnél.
— Nem kell kereseti adót fizetni a gazdának a saját bora után. Nagy jelentőségű rendeletei bocsátott ki a pénzügyminiszter, a melyben a bortermelő gazdáknak régi kérését teljesiii. Rendeletiben ugyania kimondta, hogy azok a szőlőbirtokosok, akik saját termésű mustjukat, borukat vagy törkölyüket akár ■zí\'t palackokban kicsinyben, akár nagyban italmérési engedély nílkül értékesítik, nem fizetnek kereseti adót.
— A korona-bankjegyekkel nem lehet fizetni többé, Budapestről jelenük: Tegnaptól, julius l-lől kezdve az 1 millió és 500 ezer koronás p.pirpénzek kivételével az ösz-szes többi korona értékű bankjegyek megszűntek törvényes fizelő eszközök lenni. Ezeket a bankjegyeket 1930. évi lunius hó 30-ig csak a Nemzeti Bank váltja be.
— Leányközépiskolák ünnepe Keszthelyen. A keszthelyi m. kir. állami polgári leányiskola és a vele kapcsolatos női kereskedelmi szaktanfolyam növendékei „Segilő Egyesületük" Javára Junius 26. és 27 én zsúfolt báz előtt ifjúsági előadást rendezlek, amelyeken a szülőkön és hozzátartozókon kívül résrtvcltek a város összes elöke\'őségei. A gyönyörű díszletekkel felszerelt színpadon elsősorban színre került Tordai Orail Erzsi „Bormegisza Nusl egy órai uralma" c. vígjátéka, amelyet nagy-részben a keresk. tanf. növendékei adlak elő oly precízen, annyi szívvel és lélekkel, hogy akár egy nagy színpadon is fellépbettek volna. Az összes szereplők: Mezey Jolán, Szabó Magda, Kutnyánszky Erzsi, Böhm Lili, Érsek Ella, Weisz Magda, Horváth Jolán, Klein Erzsi keresk. lanf. ; növendékek, Géczy Marienoa, Kocsis i Mária és Kalienbach Ida polg. isk. j növendékek egyenként is mind a legjobb alakítást mulatták be. Szűnni nem akaró taps honorálta játékukat. Ugyancsak mesteri rendezésben került szinte Tordal Orail Erzsi .Virág-álom" cimü allegorikus játéka, dalokkal, táncokkal, amelyben Waller Anna keresk. tant. növ. mint virág-tündér, Náray Alisz polg. isk. növ. mint fehér rózsa a legjobbal produkálták. A virágok személyesítő!: Waller Mária, Weik Irén, Qerers-dorler Ibolya, Fizáry, Hozz Margit, Kertész Ella, Erdős Erzsi, Polgár Etel, Horváth Judit, Fülöp Mária, Oppel Eva, Csathó Margit polg. isk. növendékek igen derekasan játszottak. A táucoló tündérkék és virágok pedig végtelenül bájos látványt nyújtottak. Az igazgatónő és a tanári kar fáradhatatlan munká|át szép erkölcsi és anyagi siker koronázta.
— Felvétel a Ferenc-rendbe. Mindazok az ifjak, kik a középiskola 4—8 osztályát jó eredménnyel végezték és hivatást éreznek a szerzetes papi pályára (melynek fébb munkaköre: lelkipásztorkodás, itthoni s a pogányok közölli misszió, tanítás slb.) folyamodványát, keresztlevéllel az utolsó iskolai bizonyítvánnyal, szülői beleegyezéssel, orvosi bizonyítvánnyal a következő címre küldjék be : A Szűz Máriáról nevezett Ferencrendi Tartományfőnökség, Budapest, IV., Ferenciek-tere 3. A pályázat határideje julius 5.
— Kétszázötven pesti gyermek érkezett Balatonszabadiba. A
Beszkárt igazgatósága az idén is a vasul löbbszáz alkalmazottjának gyermekét nyaraltatja a Zsófia-gyermek-szanatőrium Balaíonszabadi-i üdülőtelepén. Tegnap érkezett meg az első csoport 250 gyermekkel.
— Szerencsés vonatelgázolás. A celldömölki állomáson Horváth Béla póslakiadót az egyik beérkező személyvonat elkap\'a és maga alá sodorta. A póstást a negyedik kocsi alól s;edték ki. Csodálalosképen kisebb zuzódásokon kivül semmi komolyabb baja nem történt.
= Befőttes, dunsztos, Ullre/orm és Rex patenlüveg legolcsóbban kapható Melezer üvegkereskedésben.
— Iparostanonclskolal kiállítás Keszthelyen. Ünnep.\'lycs kerelck közt nyilt meg kcszlhclyen az ipi-rostanonciskola munka-kiállítása a községi elemi iskolában. A megnyílón Relschl Richárd országgyűlési képviselő Meizler Károly ipartestü-le i elnök Mayer Dénes felügyelőbizottsági elnök szóltak a megjelentekhez. Megnyílás után volt a Te Deum, majd évzáró ünnepély keretében kiosztották a jutalmakat. Kiosztottak jó magaviseletért és előmenetelért 110, kiállított munkákért 386 pengői. Az értékes munkaanyagot tartalmazó, sokoldalú kiállításnak igen sok nézője akadt, kik mind az elismerés hangján emlékeznek meg az iparostanonciskola tel-jesitményéről.
= Schwarcz Dezső harisnyái a leg|obbak.
— Esti sétahajózás Keszthelyen. Julius 1-étöI kezdve a Balatoni Részvénytársaság igazgatósága a keszthelyi partokra esti sétahajózásokat rendez. A kivilágított sétahajókon, amelyek este 9—fél 11 között pompás hangulatot varázsolnak a tóra, buffé is lesz. A viteldíjat 1 pengőben állapitolták meg.
— A Colosseum-cirkusz Keszthelyen tegnap megkezdte előadásait.
. - Fehér- és ajourhlmzésre a varrógépen teljesen ingyen tanítja meg vevőit a Singer-varrógép részvénytársaság Nagykanizsa, Fő-ul 1.
— Akarja, hogy szép fess bokái tegyenek? Viseljen bokavédő gummí harisnyát. Kapható lehér és rózsaszínben Szabó Antal sportüzlelében.
Időjárás
A nagykanizsai mntoorotoglal meg-Ittzyctö Jelentése1: Pénteken a hőméi-s/iítf; Reggel 7 órakor +22\'2, délutin 2 ó-akor -t-33\'2, este 9 órakor 4-234.
Ftth&ut: Reggel tiszta, délben kevésbbé tiszta, este tiszta égboltozat.
Siiliiány: Egész nap Délnyugati szél.
A Meteorológiai Intézet retenteie szerint egyelőre igen meleg idó, kísőbb a (eltiózel növekedésével zivataros, maid vAllozó Idó valószínű.
FULAMIN
a nyugalom kincse !
Szenzáciús poloska- és rovarirtó találmány.
Nincs többé álmatlan ójaxaka ! _
Potéatöl irt] Tiaxta! Kellemes uagu I
Háztartási üveg ára : P 1-20
Axonnal hat!
Számos hatósági elismerés!
Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és szaküzletben! Főraktára: Tőrök Jéxac* R. T.t Budapest, VI., KirAly-ulca 12. axám.
BÁDIÓ MŰSOR
(Rövidítések) H - hirek. közgazdaság. Hangv. — hangverseny. E — előadás Gy Gyermekeknek. A ■■ asszonyoknak. Z » zene. Mg. «= mezőgazdaság. If|. - ■ ifju<ágl előadás. P - felolvasás. G mm gramofonzene. Jb «=■ jazz-band.
Julius 2 (szombat)
Budapest 9.30 H. 11 G 12, 1 és 3 H. & Sport E. 6 Honvédzenekar hangv. 7.30 Polinl-est a Stúdióból. Három kis opera. 8 H. 10.30 Cigányzene. Bécs II Hangv. 4.15 Népszerű L 1
Iuarez és Maximllian, F. Werfel drámai ölt. 13 képben. 10 Tánc Z. Berlin, Stettin 11 0. 12 Harangjáték. 12.30 Mg. 3.30 Oy. 4 Higiéniai E. 4.30 A betörő technikája, E. 5.30 Népszerű Z. 7 Harangjáték. 8.30 Vidám est Utána népszerű Z. 10.30 Tánc Z.
Basel, Bern 1 0. 4 Népszerű Z. 4.30 G. 5 Hangv. 8 Költemény, citera Z. és hangv. 1005 Tánc Z. Boroszló, Olciwitz 1215 és 1.45 G.
4 30 Operett-hangv. 8.15 Vidám Jacoby-cst, kabaré.
Brűnn 12.15 Népszerű Z. 4.45 Bábszínház. 7.15 Opera E. Smetana: .Llbussa\', a Nemzeti Színház E.
Frankfurt. Cassel 3 30 Hj. dalok, Z. 4.30 Szintf. Z. 6.4*> A bécsi zene Jelen és jövője, E. 8.15 .Mein Leopold", A. L\'Arronge 3 felv. népszínműve, utána Jb.
Orác 4 Népszerű Z ti.30 A szobai növények ápolása, E. 7.35 Egyfelv. népszínmű 8.15 F. Nletsche mint művész, költ. ée dalok. 9.20 Postásienekar hangv.
Hamburg, Bréma, Hannover, Klel 8 A. 1230 Népszerű Z. 130 Gitárdalok
5 15 H. Hesse-ünnepély. G Vidám Z 7.15 Xilophon hangv. 8 Svéd est, azimf. Z. Utána népszerű Z.
Langenberg. Dortmund, MQnster 1.05 Népszerű Z. 230 A. 5.30 Kamara Z. 6.40 Az Udv hadsereg munkája, E. 9 Kabaré.
Milánó 4.15 Kabaré. 5.20 Gy. dalok. 8.45 Réttl Giordano Marcenna c. operájából. 11.45 Jb
München, Nürnberg 2.30 Gy. 3.15 Baromfitenyésztés. 4 A német dalosszövetség monstre hangv., énekkari Z 7.45 Hegedű Z 8 45 Népszerű Z. 9.20 Rádló-szkeccs. 950 G. 10.15 Jb.
Prága 10.50 G. 12.10 Népszerű Z. 4 Bábszínház. 5 Hangv. 10.25 Népszerű és tánc Z.
Róma 5.45 Enek- és zenekari hangv. 9.15 Szlnh. előadás közvetilése.
Szabados Rózsi
Dr. Harciig né rréSh t$ vrtrm*kdlft*ratonja
fiagykanizsa Ct*ng*ry-ut S7ls
mindennemű ruházati szükségletűket a legelőnyösebben a „Tiibon" ruházati r. t. utján szerezhetik be. Mely cég 8 hawl
réacletfixetéal kedvezményt ad. Megrendeléseket felvesz és mintáit bármikor bemutatja a cég megbízottja: Prangtr Jóxaef, Teleki-ut 19. szám.
MMHftM
| Mielőtt nyári : szabadságát megkezdi,
rendelje meg a j
Bárhova utána IcUldi a kiadóhivatal %
L(Főut
ttttieHMt
t 5.) í
iiitimiiit
1927 julius 2.
ZALAI KÖZLÖNY
FOLYÓIRAT SZEMLE
)( A Nyugat Julius 1-i száma vezető helyin egy nagytehetségű liatal erdélyi költő : Imecs Béla tizenkél verséi találjuk. A lialal írónemzedék köréből két prózairól |$ bemulat a szám. Ádám Gábort és Székely Tibort. A szépirodalmi részben szerepel még Gyulai Márta két próza költeményével, Laczkó Géza és Móricz Zsig-mond elbeszélésekkel stb. A kritikai rovatban egyebek közt Tersánszky, Kosztolányi és Kassák méltatják Szomory Dezsőnek Levelek egy barátnőmhöz* c most meg Teient müvét. A szám közli azokat a rer.d-kivüli kedvezményeket, amelyeket a Nyugat újonnan belépő elóíizetói élvezhetnek, akik többek közt 10 regény. 70 novella, 100 vers és 500 dkk olvasásához juthatnak a Nyugat mult évfolyamainak megvásárlásával, amiért 50 pengő eredeti ár helyett mindössze 12 pengőt számit fel a kiadóhivatal Budapest VII. Ilka-utca 31.
)( A Napkelet juliusi száma rendkívül gazdag Urtalnmmal jelent meg. Közi San-der Pierron-nak, a kiváló belga írónak Árboc nélkül c. kis regénye befejezését. Bibó Lajos, Komáromi János és Fáy Hona novellát, Mécs Li6zló. Kéz Gyula, Agyag-falvi Hegyi István, Mihály László és Vályi Nagy Géza verset írtak az uj számba. Mályusz Elemér Magyarország kálváriája címmel éi Simay Cézár Eininger Oltóról irt nagyszabású tanulmányt. Igen gazdag kritikai, színházi és művészeti szemle és apró cikkek egészítik ki a folyóirat uj számának tartalmát Mutatványszámot díjtalanul kaid a kiadóhivatal Budapest, I Dóbrentel-utca ÍZ
W Két nagyérdekö regény regény folyik ezidősmint az „Uj Idók\'-ben. Az egyiknek szerzője Csathó Kálmán, a másiké Bestrlce Grtmsháw. Az u| számban érdekes elbeszéléíekct írtak Falu Tamás, Ko-sáryné Réz Lola és Maurice Darin. Surányi Miklós a nőnemU és a himnemü kultúráról, dr. báró Fejérváry Géza Gyu\'a pedig a világrészek születéséről irt cikket. Kedves anekdotákat mesél régi hadseregünkről Hajdú István és humoros emlékezést a régi világból Slklóssy Miklós. A szöveget kiegészíti egy sor vers és sok kép. Előfizetési ára negyedévre 6.40 pengő. Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal, VI. Anorássy- ut 16.
X Egy hétig szórakozik a gyermek, ha kezíbe vesti ,Az Én Újságom" egy-egy számát, amely ugy tartalom, mint kiállítás dolgában valóságos szenzáció a gyermekvilágban. Muki az Írástudó majom és Bubu elefánt mulatságos kalandjait a gyermekek hétről-hétre Izgatottan várják. A legkiválóbb gyermekirók versei, meséi, azonkívül rengeteg játék, kézügyesség, tréfa, pályázat, rejtvények, színes képek tarkítják a gazdagon illusztrált számOKat. Negyedévi etófizétéai dija 2 pengő.
SPORTÉLET
Színészek, újságírók, futballbirók mérkőzése
Rendkívül nagy érdeklődés előzi meg a nagykanizsai fuiballbirók és újságírók kombinált futballcsapatnak mérkőzését a pécsi színtársulat labdarugó csapatával, mely ma délután 6 órakor kerül lejátszásra a Zrínyi sportpályán.
Színészeink alaposan készülnek a mérkőzésre és igyekezni fognak bebizonyítani, hogy nemciak a színpadon, hanem a zöld gyeppen is megállják helyüket.
Színészeink csapatösszeállítása a kövelkező: Bihary, Erdélyi, Lázár, Asszonyi, Halmai, O.ő, Romsics, Németh, Sólyom, Szemcty, Bjross.
Fulballbirák és újságírók : Herczl, Kaufmann, Kaszll, Woif, Spitzer, Klemano, Bohm, Lichtenstein, Eich-oer, Mandler, Biró, Urbán. Tartalékok az lit fel nem sorolt birák.
A mérkőzés ma délután 6 órakor kezdődik. A nem mindennap látható mérkőzést Bencze Mihály mérnök vezeti, mint határbirók segédkeznek neki. Elek Ica és Erényi Böske primadonnák.
URAÜIA
.......... ^m a ni
Szombaton 7 és 9, vasárnap 3,5,7,9 órakor
A szezon egyik legnagyobb sikerű filmjei
filmregény 8 felvonásban. — Főszereplők: Harry Liedtke, Eszterházy Ágnes, Hollay Camilla.
Nagyapó a razzián
burleszk 2 felvonásban.
Híradók
aktualitások 1 felvonásban.
(Ifjúsági bajnokság.) Vasárnapi eredmények: Kinksnitsai Leven\'c —Leverne Haiadás 4:1. B;ró : Kisül. L. lp riskolai Énekkar—L. Egyetértés (wgiemmlsllve) 3:1. Biró: Eichner.
L. III. kerület—L. .13* FC 4:0. biró: L\'chlenslein.
L. Törekvís—L. Teleky 2:1. Biró: Wolll.
L. jóbarát-L, Viktória8:0. Biró: Biró Sándor.
Szerdal eredmények: L. Jóbarát— L Haladás 1 :0 Biró: Wollf.
L. III. kerület—L. Törekvés 2:1. Biró f Kaszll.
L. ,77" FC—Egyetértés 1 :0. Biró: Fischer. L. Ipariskolai Étinekkpr— L. .13" FC 1:1. Biró: Bőhm. Kiskanizsai Levenle-L. Viktóri3 4:2. Biró: Eichner.
(Vlvótanfolyam Nagykanizsán.) Halmay, a kiváló, országosan ismert szombilhelyi vívómester a közeljövőben Nagykanizsán is egy hathetes vivótanfolyamot őhajl rendezni, ha arra megfelelő számú jelentkező akad. A tanfolyamon kérdők és haladók vehelnek részi. A vivóórák fandija a legminimálisabban lenne megállapítva. Hl kellő számú érdeklődő Jelentkezik, akkor nyolc-liz nap múlva kezdődnék a tanfolyam. Jelentkezni lehet Sluller László rend-őrfelügyelőnél (Rendőrkapitányság.)
EOZSószmiÁZA*
Uránia szombton 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor: Alom a boldogságról, filmregény 8 felvonásban. Főszereplők: Harry Liedlke, Eszteiliázy Á^nes, HolUy Camilla. Nagyapó a razzlctn, burleszk 2 felvonásban. Híradók, aklualilások.
A keszthelyi Uránia kertmozgó
a Sörházkerlben julius 2-án kezdi meg előadásait A fekete sas, Puskin világhírű elbeszélése után készült filmmel, Bánky Vilmával és Rudo\'f Valentino-val a főszerepekben. — Az Uránia minden előadását ettől kezdve jóidő esetén a kertmoziban lartji s csak kedvezőtlen idő esetén az Uránia helyiségében.
VÁROSI J5ZINHÁZ
Piros bugyelláris
Csepregl jó öreg népszínművét . teljes részvétlenség mellett hozta színre társulatunk tegnap este. Első I és utolsó nípsziomU volt a szezon-I ban, de igy ls meddő próbálkozás, I hogy felrázza az érdeklődést, ami, | ugylátszik, a divat által előirt lutá-| rok Rubikonját sehogyan sem tudja
átlépni Nagykanizsán. ! Pedig hiába csépellék el a Piros bugyelláris I a frlusi műkedvelő színpadok, annak kedvessége, elevensége, szinszerüsége ma i6 nagyon kellemes estét tud adni és ugy hal a modern operett és prózai színi-irodalomban, miut a levendula illat, ami — hiáoal — ma is a leggyönyörűbbek egyike.
Az előadás bucsufellépise volt a vendég Tihanyi Bélának, azonkívül ebben bucsuzott Egry Berta és Danis Jenő. Mindhármukat melegen ünnepelte a közönség. Egry Bcriát vasfüggöny elé tapsollak. Szép és iemperamenlumos volt Daka Anna Zióliliájj. Bihari, az idősb és az ifi. Halmay, Vass Irma, Rózsa Bözsi, Ütő Endre, Jdkó Pál zamatos nép-szinmü-lígurák voltak. (bl)
A szinházi iroda hireii
(*) Farkas Imre ma bemutatóra kerülő .Repüli fecském" operettjét méltán előzi meg fokozolt érdeklő-dés. Farkas Imre a néplélek alapos Ismerője szövege és dilai közel állnak a közönség szivéhez és ez a titka annak, hogy minden operettje hvrtar népszerű lesz, akár csak a .Repülj fecském", melyet ma szombaton mulat be a társulat. Humor és szentimentalizmus bőven váltják fel egymást az operellben, melynek főerősségei Erényi Böske, Elek Ica, Török Sári, Sólyom, Bihary, Halmai és Asszonyi.
(*) Vasárnap délután fél 4 órakor mérsékelt helyárakkal Martos-Huszka nagysikerű operettje a .Haj-tóvaddszat" van műsoron. Erényi Böske felléptével.
(<) Vasárnap este .Repülj fecském" keiül színre másodszor.
(•) Hétfőn Erényi Böske és Halmai Vilmos bucsufellépése Waltcr Kolló operettjében az .Ej klrdlynójé"-ben. Bohózatos fordulatokban és ötletekben gazdag. Walter
Kolló operettjének szövegkönyve, mely vilódi francia konyháról került ki. Egy éven keresztül mulatott rajta a vidám francia főváros pikantériára éhes közönsége. Csak felnőtteknek.
(*) Kedden a Nemzeti Színház együttese vendége Fodor Oszkár igazgatónak, ki dacára a deficites szezonnak, készséggel állott a népjóléti minisztérium égisze alalt, körútra induló művészek rendelkezésére, hogy helyet adjon dr. Erdős László .Gyermek" cimtt háromfelvonásos színműve bemulatójának. Ez a nagysikerű darab a magyarság vitalitását és a magyar jövendöl a gyermeken keresztül megrázó erővei latja a néző elé. Az ország első színházának legkiválóbb erői propagaljak a darabot. Szatmáry Lajosné, Szabó Margit, Haisányl Gizi, Bakó László, Cselényi József, Mihályfi Károly Peih:s Sándor személyében és Rádai D.\'nes rendezésében. Rendes htíyúrak-.-
liUlf
Jelentősebb esemény a mai érték-tőisdén nem fordult elő, a forgalom mindvégig csendé, volt. A bécsi kedvellen jeleméi s a prolongáció nyomzs-Man hatott a piaaa. Később a Berlinből érkezett szilárd jelentések sem tudtak érvényesülni Jelentős árnyereségre tett szeri a Magyar Általános Biztosi i, mely 32 pengővel emelkedett. Jól tartottak a Bso-csini, Magncsil, U:íkányi. Az árkilengések minimálisak. Jelentősebb árveszteséget szenvedelt a Fegyver és Szikra, gyengék voltak még Bsu-xil és Kőszén.
Mit, 20-34V,. London 25*23Nevvwk 519**,*s. BlUaael 7I17IÍJ. Milano 28-75, Aiiuludara 208-13, Berlin 12313, Wien 73-10. Solla 3 75. Priga 15*35. Varad 67-90, Bodapest 80-S0, Bírálj 9-13, Bokáid 3i2\'.\'i. _
A Wiajcdi Ttod)
VALUTÁK Angol I. 27-83-27-99 Belga le. 79 65-79-95 CKh k. 16-95-17-03 Dink. 152 95-153-60 Dlnir 10-04-10-10 Dollii 570.65-573 05 Frands Ir 22 60-22-80 Holl. 229-35-230-35 Ungjd 63Ö5-Ó4 65 Ut 3-45-3 55
Uva —•-■*—
Líra 3180-32-20 Mírka 135-75-136-25 SchlU. 80-65-8100 Norvég 148-25-148 90 Svájd r. 110*35-110*75 Svld k. 153-3S-154 M
DEVIZÁK Amit. 259 50-230 20 Belgrid 10-06-1010 Berlin 135-75-13615 Buktral 344-349 BrJsuel 79-60-79-85 Kopcnh.15305-153\'50 Oi-Iu 148-35-148-80 London 27-81-27-89 Milano 3170-3190 Newjork 572-75-4 45 Pírt. 22-42-22-52 Priga 16-97-17-02 Siofta 412-416 Slockh. 153-45-153 90 Varsó 63-75-64-55 Wien 8060-8085 ZQrtcb 110-25-11057
Terménytőzsde Buxa tUwv. 75 kg-oi 28.80 -29 20, ;6 to-o> 29 40-29 80. 77 kg-oí 2990-3Ű20 egyéb 75 kg-oj 2800 -28 40, 76 kg-0l 28-50 29-00, 77 kg-oj 29-20 - 29.50, rozs 27 25 -27-50. ttkarmányáipi 23-75— 2450. Mirft 25-50—26*50, ub 2520— 25-50, lenged u| 21-30—21-30, buzikwpi 20-20-20-40.
Felbujtái 1550, melyből etidalUnul vlxui-intisdl 860 duab. KlsirendU t-56—1-60, uedelt 1-52-1-56, azedelt kózíp 1-46 — 1*50, kOnnyü 1*35-1*44. eliílendll üreg 1*42—1*44, másodrendű 1*36—1*40, angol süldő 1*44—1*08, sialonna nagyban 1*72— 1*76, zsír 1*98 -2*00, lebiuoll hns 1*92— 212, sialonnSs lílserlés 1-84—200 Ax Irinyaat lanyha.
Kbdji: ftint íjwdMmt i* RtiJ-kmMti IX, fatjlmivi^
ZALAI KÖZLÖNY
1927 |uliu« 1.
As apróhirdetések dl|s 10 szAtg 30 fillér. ClmsiO « minden vsstafisbb belüWI illő azó kii uOnak szJioítlaUK. Minden tovlbbl •ló dija 3 (III. Vaslr- h Ünnepnap £0>.\'« (elli. szerdán—pénteken ttftu lellr. AlUsI keresőknek U»v engedoíny. * hlrd«-t*.l díj elír. ila.tendí.
Ford él Ford.on alkatrészek, lutó lelizeielésl cikkek. Pneumatlk — Szlnló Vllmoi H Tirw cégnél, Delk tél 1. 23U
Kit dlúkoyormokat tel|es ellMll.l elfogadok kulón szobával Rákóczi-ut M.
Kiadó kítwoMl utcai lakis mellékhelyiségekkel azonnal Kltályulca ;. 2596
F>J knnltl madarak oksón eltdók
Klrily-utea 2S. 2602
Sicrgalmii bejlió takarítónő ajánl-kozlk Juliul l-é<e. Clm Józiel Mhereec-ul 102. 2ÖS9
Egy jobb eialídból való Ilul tanulónak esetleg fizetésid lelvesrek. — öazsó Lajos füiierkcieikedó. Teleki-ul. 2Ó7Ó
Kgv kováoaiegíd azonnill belípfsre kereliellk. Magyai-ulea 60. 2719
Mn, szombaton és holnap, vasárnap
disznótoros vacsora
a Markó vendéglőben.
Elsórcndlt háil moiótzappan kg. 1-20 IIU. Kapható Tckklut 46. 2720 Kót taialoány url csalidnál leTjes ellátást nyerhet iskolai Idényre. Clra a ki-
Adóban. 2:21
Elveszett egy clintábla Onam c« Wil-liclm feliratú névvet. A megtaláló szíveskedjék a Kiadóhivatalban jataSom elleniben
leadni.__2722
írógépet, Uthiló írásul, magas borért bérbe keretek. Gm a kiadóban. -2725
Tanull géplakatos íj szerelő oofföri állást keres «r>r.nalra, ki cséplést Is vállalj*. Ctm: Wclsi Miki*. ZalajzcntmihJly. Eladó I jókatban levó diplomata iró-
amtal Gyár-utca 54._ 2728
N\'.ípvobb lakás a város belterületén (bútorozva ii> kiadó. - Címeket a kiadóba
kérek.___-2741
Egy »*- b»lcány és egy inltidcncslcánv lolvótetlk Sxcntgyöfgyvárt-ut 3. 2742 Magánház 3 szép szobával, mellékhelyiségekkel klsdó. Cím a kiadóban. Ugyanott egy zongora bérbeadó -2743
Egy Mltttnbejáratu bútorozott szoba, esetleg butor nélkül Is kiadó |ullu» 15 érc Árpád-utca 26. »z. 274á
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarátainknak és ismerőiünknek, kik felcjlhe\'et-km 16 férjem, illetve édesatyánk
ütern Mór elhunyta alkalmával jóleső részvétükkel mély fájdalmunkat eny-hitették é* a boldogult temetésin meRjclenni szívesek voitak, ezúton is hálás köszönetet motiduuk özr. Stern Hómé. Stcm József és családja.
Üzletmegnyitás.
Van szerencsém a n. é közönség b. tudomására adni, hogy Kollaiits Géza úrtól kiléptem és magamat Önállósítom, folyó évi julius l-én Föut 10. mxátn alatt ^l)obr<>vics ház) Ihletemet a mai kor igényei s/erint ugv az urí fodrászatra, mint a nöl ha]vógá*ra berendezve
megnyitom.
Gyors, pontos, |ó és szolid kiszolgálás. miért is a n. é. közőiuég szive* partf\'^áisál kérve, maradok
kiváló tisztelettel Wagner Jenő
ékszerüzletben
arany-, ezüstékszeráruk
ezüst- és alpacca-étkészletek és dísztárgyak a
legolcsóbb áron
eladatnak.
Koronában
a békebeli havi abonama ismét
igénybe vehe\'ö. Ebéd i leves, süit és lészta, étlap szerint választható és vacsora s?intén étlap szerint havi 72 pengő.
Tisztelettel
Kiss Ernő
Korona vendéglős.
Van izerenesém a nagvórdemü közönség becses tudomására hozni. hogy a fonottbutor munkál műhelyembe bevezettem. JÓIÓII4...I kéaxltek
előszobai és kerti = bútorokat. =
Egy éven beltlll hiblkal Ingyen megjavítok. egyszintűn nód.iókok be-lonls4l villalom. Tlsilelettet
ILLÉS JÓZSEF
kostrioaó f» ktnlbotor VíniltJ >M» Z.\'lnyi Niklóa-u. 92
Figyelem!
Van szerencsénk lellcl érlcsllenl, hogy
1 nagyérdemű közönségei liszle-Deutsch és Eichner cég
I
es noi = divatáru üzletét
megvettük és azt továbbra is szakszóidén, legjobb minőségű áruval felszerelve, lovább lógjuk vezetni.
Addig is egyes árucikkeket a mai naptól fogva egész 8-ikáig, feltűnő olcsó árban
bocsájtom a nagyérdemű vásárlóközönség rendelkezésére.
üzen alkalmat, aki jó árut olcsó pénzért akar vásárolni, ezt el ne mulassza. Megtekintés vételkényszcr nélkül.
Teljes tisztelettel
BUKSZ OSZKÁR ÉS TÁRSA.
Azon hölgy, aki holmijst motjok elleti teliétlenhl biztosan mtRvédeni "-■\'-\'- ---— — ---- - nsolyir\'ió rudat
veuycn. -
„TYROLIT"
Biztos hatóau I Tiszta! Kellemetlen »z«g nem marad vissza!
Könnyen kezelhető! Otovó ! Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és szaküzletben! Főraktára: TÖRÖK JÓZSEF RT., Budapest, VI., Király utca 12.
Ér esitem a nsgyérdemll i öiöns<*gct, hogy Keszthelyen a
Hullám és Balaton szállodát
megnyitottam. Els&rendü magyar konyha, HlllnS bsdacsonyi és különlegességi borok, tris<en csapol: nudíprsii sörök, ni\'--cternal berendezel szobák ksplmó\'s. Ceglédi l arkns Jancsi 10 tagu kltOnS zenekara szolgáltutja a zenét.
Tarraszárót gyönyörködni IcMel a Balaton körüli regényes tájak panorámájában.
Kérem a n. é. közönség szi-.es páillo^ásál, liuieldlel
KELEMEN KÁROLY
2700 élterem- és szállodatulajdonos.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
MWWMfll
Tankönyvek
az összes iskolilk részére előjegyezhetők.
Használt tankönyvek
kaphatók
Fischel Fülöp Fiai
könyvkereskedésében.
Boiivrtroz | 1 PH»iér°»
Értesítem Nígykanizsa é» vidéke mélyen tiszteli bötgyközönségét, hogy a legu|abb plissé-modellok tregérkezlek. — Pllssérozist, gouvrérozóst olcón villulok.
tiszteletiéi
VARGA NÁNDOR
nkareitS. ti<mö.i.vail.l«t« Naoykanlx.il, Hunyniil-utoa tt.
UyOjtítelep: Kozlnezy-utea 8.
festés Gózmosás Tiszlllii
TENGERI,
zab, árpa, kerekrépa-mag.
Kiscsibék etetésére: köles.kása, tengeridara, egésr kisszemtl tengeri Madárelcség-. Kevert madárétel, hámotolt-2ab, lénymag, kendermag, édes rcpce, sílíta mag, tökmag, nsprslorgó mag »tb. kaphatő:
Ország és Widder
magk\'Tcskedéíében Erzsébet-tér 10. (Bíróság n-.cllclt;
Jjik" és „WeltítnC
angol
motor-kerékpárok
talamegyei képviselete
Mosonyi László
Zalaapáti.
Keszthelyen tájékoztatással
szolgál:
BALATON DROGÉRIA.
ís

HIRDETŐ IRODA R.T.
Budapest, V. Dorottya-utc» 11, Telelőn: Teréz JM5.
Felvesz hirdetéseket a világ minden lapja részére.
Reklámtervcket készit.
A gazdasági propaganda célhoz vezető legalkalmasabb és legoV csöbb mödjuil kidolgozza.
Táisházak íur^pa minden jelentősebb városában.
Nyomatott > Znnyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T. nál, Nagykauizsán. (Nyomdavezető: Otenbccu Károly.)
67
r. évfolyam, 148. szám Nagykanizsa, 1927 julius 3, vasárnap Ara 16 fillér
ZALAI
POLITIKAI NAPILAP
ubdMl fa UxUUntil PU In sOktadóUnUI: KlsUlady-u. IS.
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
loUra1).n-lcirfoo: Nacytataa Ti.
ElódielM ir« <® hó™ 1 patt M «UL
Jóhiszemű tévedések
Irta: WclM Ödön Dv. tivlnlitínok
A magyar közéletnek egyik leg-vMzedetmesehb rákfenéje éli ma aranykorit: a rágalom.
Hiiba vannak ieaujló biról ítéletek, ■ rigalom vígan burjánzik, elsöpörve maga előtt tisztességet, becsületei, minden szépet és Ját, ml még a régi jóvilágból megmarad!.
A .Magyarság\' legújabb számában olvasok egy nyilatkozatot, mely szerint e napilap szerkesztősége ugyanazt a közéleti funkcionáriust épen csak nyoc esetben rigalmazta meg. mig végre rájött arra, hogy Jóhiszeműen tévedett\'.
S csodálatos, ugyanez a napilap egy misik számában már u|ból a a rágalmazás kockázatos mezejére lép s könnyed játszisággal vagdos valótlan gorombaságokat egy másik embertársa ftjéhez.
Ezúttal Gordon Róbertel, a DSA érdemes vezérigazgatói tl kezdi ki, veszi bonckés alá. Azt illitla róla, hogy a rendezetlen vallású „Zucker-roannok" fjjtájiból való, hogy vezető illáira nem alkalmas, hogy .. . 8lb., ergo a MÁV élére nem való.
A .Magyarság" cikkéből csak felületes Olvasása ulin is nyomban szembeötlik a személyeskedő él, magyarin mondva : ki\'átszik belőle a lóláb. Amilyen mély felháborodással tölti el a vaiulassigot a .Magyarságának ez a minden alapot nélkülöző támadása, egyben annyira megnyugvással Is fogadja azt, mert az ügynek minden esetre többet basznál, semmint áíthllna.
Az őskeresztény Gordon név a déli-vasul történetében mindig a haladás, a fejlődés, a szociális intézmények korát jelenti.
A legnehezebb időben velle kezébe a délivasut irányítását, abban az időben, mikor a világégés mindent elhamvasztott. A lerongyolódott, anyagilag tönkrement vasutakat jóformán semmiből kellett u|raépiteni. És újraépült I Ma már teljesitöképesebb, csinosabb, mint valah\'. Keze alalt izzik, ég a munka I Mikor a többi hazai vasút még erősen küzdött a háborús nehézségekkel s a csonkaország halárain belül mérsékelt sebességgel jártak vonaljaik, a délivasut vonalán már végig száguldott az első gyorsvonat, a külföld előli Is megcsodált .Balaton expresz" és létesített állandó kapcsolatot kél ország fővárosa és idegen lllamok közön.
Hogy akkori elszigeteltségünkben a nemzetközi forgalomba való ilyelén bekapcsolódásunk közgazdasági, kereskedelmi és a magyar vasút jó hírnevének emelése szempontjából mit jelenteit a csonkaországnak, azt nem kell külöu hangsúlyoznom.
Az alkotó, épitő munka azó\'a is szakadatlanul folyik. Soha anuyi be-
ruházás, a vasulbizlonságot célzó technikai éa egyéb, az utazóközönség kényelmét szolgáló berendezésekre, nagyszabású állomásbővité-sekre, csinosításokra, szépitésekre nem fordítottak, mint épen az ő idrje alalt.
S az újjáépítésnek e nagy mun-
kája közepette soha sem feledkezett meg személyzete jólétéről gondoskodni. A Jóléti intézmények egész sorozata blideii szociális érzékét. Igazi gondoskodó atyja személyzetének.
Soha nekünk Jobb vezérigazgatót Oordon Róbertnél!
A bécsi Ottó-mise ntán a rendőrség megakadályozta Wolfl ezredes beszédének elmondását
Bécs, julius 2 (Éjszakai rddiójelentés) Ma Olló főherceg nevenapjin a kapuciunusok templomában hilaadó misét mond lak, melyen a különféle monarchlsta körök nagyszámban veitek részt.
A mise végén mikor a közönség a templomból kiözOnlölt lelkesen éltették Ottót és Zita királynét. Wolj
czteJes a bécsi császári párt elnöke beszédet intézett a közönséghez és kérte, hogy a császári házhoz való ragaszkodásban tartsák meg az osztrák higyományokal. B:szédét azonban félbeszakította egy rendőrtiszt-vis:lö, aki megtiltotta, bogy beszédét tovibb folytassa, erre a tömeg újra lün\'eiésbe kezdett.
Az albán kormány szabadon bocsátotta a letartóztatott jugoszláv tolmácsot
A nagyhatalmak Intervenció/ára végetért a jugoszláv-albán konfliktus
Róma, Julius 2 (Éjszakai rddiójelentés) Tyranából jelentik: Az albán korrniny Olaszország, Francia- és Angolország iránti tiszteletből és a nagyhatalmak-
tól eredő közvetítés előtt meghajolva, Ojuraskovics Jugoszláv lolnícsot, aki mindmáig letartóztatásban voll — szabadlábra helyezte. Ezzel a jugoszláv albán kor fliklus befejezlcleli.
A vidéki hatóságok utasítást kaptak a drágaság elleni küzdelem megkezdésére
Budapest, julius 2 ; a lelsőházban is több felszólalója A kormány a pénteki miniszter- lesz a magyar-cseh kereskedelmi tanács eredményeképen hozzájárult , szerződés tárgyalása során. A köz
_ Óvárosi rendőrségnek a piscidrá gaság letörésére vonatkozólag tett intézkedéseihez.
A belügyminisztérium utasította az Összes vidéki hatóságokai, hogy ugyancsak teljes crélytsséggel fogjanak hozzi a piaci árak ellenőrzéséhez.
A drágaság kérdésének különben
gazdasági reszort-minisztériumok, a pénzügyminiszteri és a földmivelés-ügyl tárcák a hét folyamin közösen fogják megtanácskozní a helyzetet és a segítés módozatait, melyeknek sikere érdekében a közeljövőben ankétot f?gnak összehívni.
Revideálják a tisztviselők lakbér-osztályozását
Budapest, Julius 2 A közalkalmazottak ma érvényben livő Iskbéroszlályozáss nem veszi figyelembe azt, hogy számos vidéki városban ugyanolyan vagy még magasabb lakásbéreket kell fizetni, mini Budapesten. Az érdekeltségek eme régi panasz orvoslását régóla sürgették és konkrét eseteket közöltek a kormánnyal, statisztikai táblázatokat bocsátónak rendelkezésére, amelyekből kitűnik, hogy a lakásbérek
alakulása kövelkczlében idejét multa a mai lakbéroszlályozás.
Biavatolt helyről ugy értesülünk, hogy utasítást ad\'ak, készítsenek tervezete! a vidéki városok és községek uj lakbérosztályba való sorolására. Remélhetően már a legközelebbi lakbérnegytdre. vagyis augusztus hő elsejére elkészül az uj beosztás és ezzel egy gondot sikerül levenni a drágasággal küzködő liszlviselő\'.ár-sadalom villáról.
Szélvihar pusztított Komárom-megyében Budapest, Julius 2. (Éjszakai rddiójdentés) Ma délutin négy óra husz perckor Talalóviios és Binhlda közölt nagy szélvihar vonult végig, mely ledöntötte a liviróosilopokat a sínekre és ezillal megakasztotta a forpalmal. Kél gyorsvonat csak 49 és 24 perces késéssel tudott közlekedni. Kél óra alatt helyreállították a pályái.
Százhatvan vagon nemesl-tettvetőmagot osztanak kl az ősszel
Budapest, lullus 2. (Éjszakai rá-dlójelcntés) Mayer János földmlve-lésogyi miniszter ez év ószén 120 vagon nemesitett buzál és 40 vagon nemesitell rozs vetőmagot osztat kl a száz holdon aluli klsgar-dák közöli előnvös áron, előnyös feltétetek mellett. A kiosztás a gazdasági kamarák ut|in történik. Jelen-kezésl iveket a körjegyzőségen lehet kapni, ahol részletes tá|ékozást is adnak a nemesített vetőmag kiosztásáról.
Hőhullám Olaszországban
Róma, julius 2. (Éjszakai rádió-jelentés) Barin és kornyékén ma erős hőhullám vonult végig. Reggel nyolc órakor a höméró 36 fokot mutatott, 10 órakor már 41 fokra szOH fel. Csak estire a jövő nyugati szél hozott enyhülést.
A miniszterelnök megkezdte szabadságát Budapest, julius 2. (Éjszakai rá-diójelentés) A Magyar Tavirali Iroda jelentése szerint gróf Bethlen István miniszterelnök ma megkezdte nyári szabadságát és elutazott a fővárosból.
Csődbe jutott a temesvári magyar színház
Temesvár, julius 2. A régi temesvári magyar színház csődbe jutott. Az igazgató kénytelen volt á társulat tagjait elbocsájlanl.
Bratianu megerősíti az olasz—román barátságot Bukarest, Julius 2. Bratianu táviratban bejelenlelte Mussollninek kormánya megalakulását és hangsúlyozta, hogy célja az olasz-román barátság megerősítése. Mussolini táviratban válaszolt Bralianunak.
A minisztertanács nem tárgyalt a forgalmiadó leszállításáról
Budapest, Julius 2. (Éjszakai rá-diójelentés) Illetékes helyen egyik estilapnak azon cikkéi, hogy a tegnapi minisztertanácson tárgyalták volna a pénzügyminiszternek azon javaslalát, hogy a forgalmiadót szállítsák le 2 százalékról egy ét fél százalékra, mcgcáfoljik.
ZALAI KÖZLÖNY
1927. julius 3.
Nagykanizsán is le kell törni a tomboló piaci drágaságot
A fővárosi rendőrség példájára itt is lepjenek akcióba a hatóságok
akarjuk látni és aztán következzenek a példás kihtgási büntetések, ha a termelő és viszont-eladó a béke és a konszolidáció éveinek er.ez esztendejében elérkezettek látta az időt
Nagykanizsa, julius 2 Mióta a koronáról a pengőszámi-tá8ra térünk át a drágaság fenyegető réme mind nagyobb mértékben és szemérmetleneboül dugj* fel fejét a piacon. Épen ezért kihivó és megdöbbentő mert nem lehet a kapzsiságon és a háborúból emlékezetes utolsó krajcárt lenyúzó áruuorán kivül más e fogadható okát adni annak, hogy a legszükségesebb p:aci élelmiszerek a kora tavasz ó;a fokozatosan emelkedő árakkal keserítik az embereket.
Nincs és nem is lehet a drágaságot általánosítani a gazdasági élet minden terére. (Legalább is egyelőre nem áll így a helyzet, d: ha leg-fontoiabb piaci cikkek igy drágulnak, ez kétségtelenül maga u\'án vonja minden egyéb árénak emelkedését.)
A nehezen vergődő fixfizetésü ember (hát még a munkanélküliek nagy tömegének) amugyis szűkös falatját, amely a piacról kerül az asztalra, mint egy szervezett társaság, ugy drági ja a piacon ugy a termelői mint a viszontelárusitó.
Leszámítva, hogy egyes vidékeken az elemi csoportok tényleg okoztak érzékeny károkat a termeőknek és már magában i-z árak emelkedését vonja maga utá\\ de ezen felül az olyan cikkek árai is, melyeknek nem ártott semmi hatalmas irammal törnek a megfizethetct\'.cnség magas csúcsa felé és csepet sem túlzás az, ha valaki nem 20—40 százalékos, de 80—100 százalékos drágulásról beszél a tavalyi piaci árakhoz viszonyítva. Mert tény, hogy a zöldségek és gyümölcsfélék közül sok cikk elérte a tavalyi árának dupláját.
Első mozzanata az áremelkedésnek a közvetlen pengőátszámitás első napjaiban kezdődött „kikereki- I tés- cimén. Ma már ott tartunk, 1 hogy az egész magyar közép és alsóbb osztályt mint a háborúk évé ben a drágaság egzisztenciákat rom- i boló veszedelme a nélkülözéssel fenyegeti és megfizethetetlenné teszi azt, ami a mindennipi falatol jelenti.
Mostanig a közönség is és a sajtó is csendes hangú konsta\'álással szemlélte a drágaság hihc!etlen karrierjét, de most már elérkezett az idő, hogy a drágaság letörésére megfújják a harci riadót.
A fővárosban ez meg is törlént. Azonban mindenki tudj?, hogy a vidéken az egy lakást leszámítva minden drágább, mint Budapesten, így természetesen a piac megdrágulása is a fővárosi csarnokok és a Dunapart áraihoz mérten nagyobb.
így például a kanizsai piacon csak a házia«S7onyok igazában a megmondhatói annak, hogy szükresza-bott konyhapénzükkel mennyire nem bírják az iramot a folyton növekvő drágasággal.
Ebből nem következik más, mint az, hogy felhívjuk a rendőrség figyelmét a kanizsai piacra és a nagyközönség legelementáris*bb érdekei nek védelmére követeljük a fővárosi példa követését. Ez pedig áll abból, hogy a kanizsai rendörkapi:ányíág is a peslihéz hasonlóan, már hétfőtől kezdve vegye kezébe a drágaság letörésének reáeső szerepét éa teljes súlyával szabjon határt és törje le a hallatlan és indokolatlan piaci áruuzsorát.
Nem részletezzük a módokat, ez felesleges, de a Jövő héttel kezdve a kanizsai detektiveket a piacon
a vásárló közönség zsebének kiszipolyozására.
A drágaságért, mely felette alkalmas, hogy nz állam po\'gár inak imugyis nehéz megélhetését még jobban megnehezítse és a kisfizetésű osztály szájából elvonja a legszükségesebb irind.nnapit, — ha kell, karhatalommal és a törvény teljes szigorával kel! letörni I A rendőrségen a sor, a közönség psdig legyen a rendőrség segítségére.
Nagykanizsa egész társadalma visszautasítja a Gordon Róbertet ért támadásokat
A vasatasság tiltakozó gyűlésen adott kifejezést felháborodásának és bizalmának Nagykanizsa, julius 2
Ismeretes, tugy Kelety Dér.ei, a MÁV (Inök igazgatója hosszú is érdemes munKa&slga után, a napokban lemondott és az utódául emk-gete tek közölt komoly formában jöt kombinációba Gordon Róbertnek, a Duna-Száva-Adria Vasuttársasl* ve-zérigóz-at jlnak neve.
A „Mjg/arság" ezt sz alkalmat hasmálta fel arra, hogy Oordon Róbert személye ellen siokott modorúban kirohanjon és őrnagyon átlátszó tendenciával és durva személyi éllel a közvéiemény előtt diszkreditálja.
A támzdis Nagvkmiisán érthető konsternációt váltott ki. Nagykanizsa gazdasági fejlődésében olyan felbecsülhetetlen súllyal esett la ba Oordon Róbert közlckcdésogyi politikája, hogy felesleg s ehelyütt részleteiben is kitérni Oord n Róbert érdemeire is arra » nagyvonalú munkásságra, amit a DSzAV é én kifejtett, hiszen sza"itudáaán*k. energiájának, helyes üz\'cti felfogíslnak, szociális <rlésének, gazdaságpolitikai széles látókörének, Kduheteilenkégé-nek eredményeit mindannyian élvezzük közvetlenül és közvetve is, gazdasági hatísaiban.
Elsőnek a va ulasság mozdult meg az orsz\'g minden részében (a DSz^V és MÁV vasurassága egy-arán1), hogy a Go:don Rócer\'et éJt támadást visszautasítsák és őt ra gaszkodásu\'rc-l biztosítsák.
A n?gykaníz8a állomáson tegnap délelőtt 10 órakor sz ö<sz-vasu\'as*ág
tömeges részvételével tiltakozó gyü-Ks vol\', melyen Polonyl Gézi forgalmi kirendcLségi főnök elnökölt. A l\'ccsmér\'.Ő cikk felolvasása a felháborodás meg-megujuló zajában iörtént meg, majd mrg^övrgezlék és eiküldölték a következő táviratoi: Méltóságos Gordon R bert urni.k
miniszteri tanácsos, DSzA vezérigazgató fiudaput Mészáros-utca 19. szám Nagykanizsa Állomás iorgalml össi-szemílvzcte lelkének egC« (elhiboro-dásával utasítja vissza azt a minö>lt-tii\'ttcn durva é* IcndcnciiS/US támadást, mely lelkéből szeretett vezérigazgatóját a? egyik tóvárosi lap réazéró! a Vózcl múltban érte.
Annát nagyobb a felháborodásunk és incKbo!f.Vikoz*sunk, meri hisz Méltóságod volt ai ki a déltvasuiat a Minbolú hiboru után felvirágoztatta cs szanélyzetének jólétéről sohasem Mflnt niec jxndosVodni.
Szeretetünk, tagaszkodáiti ik. nagym-bícsülévünk ezen aljas, durva táinailii folytan csak méglnkább fokozód* és szívből kivánluW, hogy magyarok istene adjon Méltóságodnak erót ki-tartást, hogy mé«» hosszú csitcmlókon keksztől munkálkodhassak nem c*ak a D&ív.imjI, hanem az Összes magyar vaiutak tJvirágozlatásin.
Nagykanizsa állómat forgalmi őssz-szemttyzete
Küirn táviratokban ken sik fel Qor-don Róbertet Nagykanizsáról:
I. a plébánia hivatal, 2 a Sörgyár igazgatósága, 3. a reálgimnázium igazgatósága, 4. Nag/kínij-sa r. t. város, 5. az czredparancBnokság, 6. » Közraktárak igazgatósága, 7. az OMKE, 8. az ipiríestüht.
Pénteken indul a nyaraló nagykanizsai gyermekek csoportja a Balatonra
Nagykanizsa, juliui 2
A naeykanizsaí Keresztény Jótékony Nőegylet gondoskodása az év minden szakában talál magáník feladatokat a szociális bajok ellen folytatott szívós küzdelem valamelyik terrénumán. A nyár sem múlik cl tétlenül.
.Pénteken, julius 8 án egy kis gyermek-transzport indul el Kanizsáról a Balaton mellé négyhetes üdülésre olyan feltételek mellett, amiknek kieszközléséért sok kanizsai szülő áldja a jóiékony hölgyek odaadó munkásságát.
Ezultal 26 gyermek, fiuk és leányok, lcgií2gy bbrészt tiszlviuelő-családok gyermekei vesznek részt az akcióban. A nyaralás szinhti/c Molnár László pápai kamarás budai plébánosnak, az országosnevü gyer-mekbaráinak Balatonkereszturon a tavasszal épült gyermeknyaralója.— Napi teljes köMsíg fejenként I p:ngő 76 fillér (22 000 korona). Ezért a hihetetlenül minimális összegért öt-azöri pompás étkezést, teljes uri ellátást, gondos felügyelete\', még mosást is kapnak a gyermekek. Lá-nyokaak, fiuknak kü\'ön közös háló,
együttes közöa ebédlő (|ó időben szabadban), nagy j-ilszólér áll rendelkezésre n modern higiénia sza bá\'yai szerint épült, vízvezetékkel is ellátott gyermek-otthonban. A felügyeletet pssli tanerők lálják el, külön torna-oktatással. Szellemi szórakoztatásról külön gordoskorlás tör-téoik. Azonkívül kirándulások, napi fürdőlések teszik változatossá a nya jalás programját.
A gyermekek közt minden felekezetű van és a felügyelet minden felekezet, vallási kötelmeinek teljesítésére is kiterjed.
A kanizsai gyermekek péntek reggel indutnak uira. Minden gyermek reggel fel 9 órára pontosan az állomáson legyen. Farkas Vilma nő-cgyleti ti kár vezetésével külön kocsiban u\'azik a pyermek-cíoport. Előzőleg, szerdán, f. hó 6-án délután fél 2 őrskor még egy orvosi vizit lesz a Nádor-utcai ovedában, erre a torok-vizitre minden gyermek pontosin jelenjék meg.
Az utazás kedvezményes: oda-vissza összesen 1 pengő 60 fillér (20.000 korona). Ezt az összeget a
FLY-TOX
4 megöl
I.ot.1, wdnjreg.t uely1. huigyit. b.ftit
polosfcit. tvábbofltrat, tetot ,tb. Az ouiorlkíil Mollon InstjtatoUlAlmányu
Kmborro ús Allatm vcsi.lytfllcn. ll« biz-toi b »lil Mrgokwfa rovnrokr* Sem lia^y lolkií. Halá«j«rMlíl!.H4zt4rli».\'lK-»ti. J L\'fiaJíwJwöllbftn. tuomoVbon nélkulőí-1 ho\'.otlon - Óvakodjunk utiíizttofctúl. Mas szert ne logadjin el. Ugy«ljOn!< • Flj-Te»
(klujlvo: Fii] tox! nt.f.-■ |
Iliim. M*t«jflir---------
1 dir.b Wtlpwmcicia..............f 1*>
HlndanUtt kapható I
Mizrucoitf! :
Rtrni tlnattTUM.BiJ.pCTi.
. Proiptkluit klrln.lr. Wldír.t
míg cl naradoliak okveilci.01 jullss-sák cl Farkas Vilmához.
A gyermekek leltár mellel! így-nemű, könnytl és melegebb luhíl, evőeszköz!. lOrdSiuhát, ImaVOnyvet 61b. viíiník magukkal, mindent megszámozva. A 7—14 év közi lévő apróságokat elindulásuk elöli súlyra és testmagasságra lemérik, hogy a gyaraprdls ellenőrizhető legym.
Minden szIliO a legnagyobb nyugalommal bocsáthatja ulra gyermekét, hiszen az élete lavál épen a gyermekeknek szenteli Molndr László pápii kamarás gyermckollhoníbJn esztendők során ál cak liála és rajongó sze\'Ctet ébredt a magyar gycrmek-seieg nagy Jótevője iráni.
Gróf Klebelsberg kultuszminiszter üdvözlése
Mjki\', juliui 2. Arad, Cianád és Torontai rgycslleil vármegyék közgyűlése üdvözöl e gróf Klebelsberg Ruuó ku\'iuszminlszterl O\'as\'.országban és n kullura lerjeszlés\'.ben eléri eddigi sikereiért.
Budapest, Julius 2 Az aulonóm zsidó hitközség közgyűlése alkalmából üdvözölte Klebelsberg Kunó gról kultuszminisztert.
Budapest, Julius 2. A Dilmagyar-országi Közművelődési E?yesűlcl Klebelsberg Kunó gról kuliuszmi-niszlerl tiszteletbeli elnökévé választotta.
A magyar színészek üdvözölték Rotliermeere lordot
Budapest, julius 2. (Éjszakai rá-diőjetentis) Az O.szágos Szinész-egyesülct ma két ezer vidéki színész nevéb.n üdvözlő táviratot kű\'dolt IokI Rütb\'.rmeerének a magyarság igaz ügyének felkaiolísa érdekében kilel\'ett hírlapi munkájáéri. Miskolc vátos l-l-rvín) hatósági bizottsága ugyancsak üdvözölte a magyarbarát lordot.
A klinikai husszállitás uj rendje
Budapest, ju ius 2 A klinikai huászíillitásoknak a botrány kipattanása elölt lekötött szállításait stornírozták és aznkci a nípjólétl minisztérium szabályos versenytárgyalás ulján adta ki. A kiadásnál és álvéle\'nél is szigorú ellenőrzést lépteitek életbe.
1027 lulius 3.
ZALAI KÖZLÖNY
Tizenkétezer pengő a kanizsai szini-idény deficitje
A városnak segélyezni, a közönségnek támogatni kell színtársulatunkat
Nagykanizsa, julius 2 Esztendők óla kisírjak figyelemmel csonka országunk vidéki színtársulatainak működését. Ajt látjuk, hogy a színészetnek ezekben a keserves esztendeiben, amikor egyik színház a másik ulán volt kénytelen kapuit bezárni, a magyar városok, mini a magyar kuliura őrei álllak az anyagi züllés útjára sodródott társulatok mellé. Legintenzívebb színházi élet épen azokban a városokban fi|-ISdOlt ki, (Miskolc, Debrecen, Szeged) ahol a városok évente több százmillióval nyúlnak a színtársulatok hóna alá. Ezek a társulatok nztán, a holnapi betevő falat gondjaitól mentesítve, kl Is ludják elépitenl a vidéken is közel lövárosí n ü /észi Igényeket.
A nagykanizsán működő színtársulat Fodor Oszkár vezetése alatt, azt mondhiljuk: egyik dít-csapata a vidéki színészeinek. Műsora, előadásai bízvást kieléglthe.ik a kanizsai igényeket, nem is beszélve arról a kulturális hivatástól, amit a magyar színészet vidéken is és közlök reprezentáns helyeu a Péci— .njgvkaiizsaí társulat beiöit.
É* mégis. .. Talán a nyár, de főleg a gazdasági viszonyok azoka, hogy a tán utat ilyen anyagi fiaskóval még nem működött Nagykanizsán. Hivataloson megállapítást nyeri, hogy
máig több mint 12.000 pengő deficitje van a társulatnak, holott a nagy áldozalokkal felépített uj színházban az idei mileor melled haszonnal kellett volna zárulnia az évadnak.
Hivalaloj körök és az erte illetékes városi bizottságok alaposan mérlegelve és átvizsgálva a helyzetet, bizonyos tokig hozzájátullak a deficit csökkentéséhez, de ma még mindig az a helyzet, bogy a színház válságos óráit éli, hololt minden joga megvan az élethez.
A legközelebb összeillő városi közgyűlésnek lesz feladata, hogy más városok példájára, anyagi erőihez mérten megmentse ezt a társulatot, mert enélküt a |övöben meg kellene elégednie városunknak egy ki tudja, hányadrendü vidéki társulat szereplésével. Igaz, hogy Nagykanizsán az anyagi erők s ennek folytán a kulturális áldozatkészség csekély, de igaz az is, hogy a kulturális igények ezzel szemben magasak, igy a városnak határozott érdeke, hogy a vidéki társulatok közül a Jövőre is ezt biztosítsa magának. Egy kisebb felkészültségű és f elszerelésű, más vidéki társulat csak nullára csökkenthetné »z amúgy is kevésnek bizonyult érdeklődési a színház iránt. Egy hétig tart még a kanizsai szezon. Ez alalt a hét alatt Nagykanizsa kö-
zönsége is hozza meg a maga áldozatát városunk színi kulturája és jóakaratú. minden pártolásra érdemes társulatunkkal szemben azzal, hogy a hátralévő esléken, melyek amúgy ts nagyon szépeknek Ígérkeznek, megtölti a szintiáz nézőtéréi. Meri azt a színházat nem elég csak felépíteni, büszkén megmutogatni mindenkinek, aki hozzánk érkezik. A város azérl építtette, mert a közönségnek szüksége van reá, tehát a város áldozatkészsége csak elismerést érdemel, ha a színház u ín most a szezon érdekében is hoz áldozatot. A közönségnek viszont be kell bizonyilania, hogy a kulturigé\'iyeiről alkololl Vélemény helytálló volt, mikor a város veielő3ége minden akadályon keresztül hirdette, hogy Nagykanizsa közönségének igenis szüksége van színházra és — megépíttette, sőt azon tulmsnőleg is lámo-ga jj azt.
Jugoszlávia nem tárgyal Törökországgal
Belgrád, (Éjszakai rádiójelenlés) A külügyminisztérium sajtóosztálya ma a következő hivatalos kommünikét adla ki; Egyes belgrádi lapok arról adlak hirl, hogy Jugoszlávia és Törökország közölt hivatalos lírgya-lAsok folynak döntőbírósági, kereskedelmi és barátsági fzetződís meg-kölése tárgyába". Ez a hír teljesen valótlan és légből kapóit szenzíció.
A pápa kitűntette Pinedo ezredest
Róma, julius 2. (Éjszakai rádió-íelenlés) A pápa raj kUlönkihallga-láson fogadta De P.nedo ezredesi, akii arany étemmel lOnlelett ki. A rendkívül meleghangú kihallgatás során Őszentsége cscdálatát fíjezle ki a bátor pilótának szép teljesítményéét!.
,^E|;B(ÍK0?V.Í80JPRB TETŐFEDCÍ ANYAGA
■bk

-..Ji-usitóhelyek i Epptngcr 1. és Fia I.., cement él egyéb éptléll anyag kereskedése, Nagykanizsa, - l.izár József lakereskedés. ípité.t anyagok raktára Kozt-; Sí5; — SMluM« János lakcreikcilii. cement- is mükógyir. Konlárváros. — Sommer I Sándor gabona- és tetménvketeskedís, Zalaegerszeg. - Mosonyl Artúr gózmatom, j »"«"■ " villanytelep. Zolaapiti. _ Mosonyl Henrik Iskercskedó, Zalaizontgrót.
HILD JÓZSEF
épűletfa, deszka, mész, cement, stukaturnád és egyéb építkezési anyag kereskedése
NAGYKANIZSÁN,
Király-u. 4. Telefon 120
SALVATORFORRÁS
KELLEMES IZO ÜD1TÖ-, ÜYÚOY- ÉS ASZTALI VIZ VESE, HÓLYAG, RHEUMA
BETEGEKNEK TERHES ÉS SZOPTATÓNŐK. NtK NÉLKÜLÖZHETETLEN SAVOLDÓ VASMENTES
kapható MINDENÜTT.
mpi hírek
NAPIREND Julius 3, vasárnap
Róni«l katolikus: Sí pipál; e. Proles-táita: Kornél. Izraelita: tamus hó 3.
Nap kel reggel 4 óra C6 perckor, nyugszik délután 20 óra 01 petekor.
A Zrínyi Tornnegylct népünnepélye n sporttelepen d. ti. 4 és este 8 órakor.
Városi Színház ti. u. léi 4 órakor: Hajtóvaillszat és eslc pont ótakor: Repülj fecském, operettek.
Uránia 3, 5, 7 ís <) órakor: Alom a boldogságról, fitmiegénv, Nagyapó a razzián, burleszk Hiradók.
Julius 4, hélfö
Római katolikus: lilrik pk. Protestáns: Ultik. Izraelita: Tatnus hó 4.
Nap kel reggel 4 óra 07 perckor nyugszik délután 20 óra 01 perckor.
Városi Színház este pont l/z9 órakor: L] királynője, opcictl.
tt A főispán szabadságon.
Gyömórey György Zalavármegye főispánja a mai nappal elutazott szs-bidságra. Htlyelteséül távolléte alatt Bődy Zoliin alispánt bízta meg.
— A tanfelügyelő körlevele a megye Iskoláihoz. V.tizdr Barnabás Istvau Zalamegye uj tanfelügyelője a megye összes iskoláihoz körlevelet intézelt, melyben bejelenli, hogy lulius elsején loglalla el hivatalai. Hangsúlyozza, hogy az a reménye, hogy rövidesen arra a színvonalra fogja tudni emelni a tanügyi viszonyokat Zslamegyében, amely megfelel ennek a történelmi mullu ősi vármegyének. A tanfelügyelő külön-ben tegnap Nagykanizsára érkezett a polgári liuiskolák magánvizsgáinak vezetésére.
— Halálozás. Híemesch Frigyes, az Ooztrák—Magyar Bank nyugalmazott főfelügyelője, a nagykanizsai fiókiotézet hosszú időn át volt főnőké, 65 éves kocában Bécsbin el-hunyt.
— Áthelyezés a piaristáknál.
A kegyesreitdt diszpozíciók folyamán Sólonyi Istvánt Nagykanizsáról Kecskemétre helyeztek ál. Nagykanizsára helyezték Schwarz Jánost Debrecenből és Teltet Józsclci Bécsből, ahol tanulmányait folytatta.
— Muraközlek a kanizsai katonatemetőért. Dr. Siabó Zsigmond járási tiszti főorvos Egy darab föld című színmüvének premierje alkalmából, mint ismerelcs, a szerzőt Kelemen Ferenc takarékpénztéri igazgató, a Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör társelnökének kezdeményezésére ezüst babérkoszonjvai leptek meg muraközi liszlelől. A koszorú ellen-értekéből fennmaradt 21 pengőt Kelemen Ferenc szerkesztőségünk «k-c ója részére származlalta át kél hősi sir sitkövének kölliégeire.
— Istentiszteletek sorrendje lu\'ius és augusztus hónapokban a felsőiemplonr.ban: Fél 8, fél 9 és fél 10 órakor csendes mise, fél 11 órakor szentbeszéd, 11 órakor nagymise és délután 3 órakor litánia.— Hétköznapon fél 8 órakor csendes mise.
— A Zrínyi Torna Egylet népünnepélye. Ma délután rendezi meg kedvező időjárás cselén a Zrtnyi Torna Egylet hagyományos kerli ünnepélyét a Józsel főberceg-uli sporttelepen. Az évről-évre megismétlődő ünnepély, de különösen annak esli, szabadszinpadon reflektor fény melleit előadóit műsoros része, mindenkor eseményszámba ment Nagykanizsán és halalmas tömegeket vonzott. A mai népünnepély műsorát már leközöltük. Látjuk belőle, hogy a rendezőség ezúttal is azon volt, hogy ismét többet, ujabbat nyújtson mint eddig 8 hogy ezáltal felejlhetetlen estei szerezzen mindazoknak, akik a szép iránt érdeklődnek és a nemes törekvést raeg-ériéssel támogatják. Csak helyeselni ludjuk a rendezőség azon Intézkedését is, hogy az alacsony összegben megállapított belépő dijakkal lehelövé telte a város lakossága legszélesebb rétegeinek, hogy a látványos ünnepélyen részt vehessen.
~ Eljegyzés. Bojlor Teruskát eljegyezte Hrometsek Jenő számvevő-mester Szombathelyről. (Minden külön értesítés helyeit.)
= Práger Jolán Király-utca 31 szám alatt emyókiszitö is javító műhelyt nyitott. Legelőbben, a legkényesebb izlésnek\'is megfelelően készít nap és esfernyőket. Javításokat gyorsan és olcsón eszközöl. Nagy választék, szép kivitelű strand-ernyőkben. — Ugyancsak mindennemű kézimunkák készítését is átvállalja.
SCHMIDTHAUER1 i f^TT^TTn n PeBBe\'" előtt Ml keserűvíz kit-
megtisztítja a szervezetet a belekben képződő egészségtelen anyagoktól, élénkíti a mirigyek működését, felfrissíti a vérkeringést, megelőzi nz érelmeszesedés és az öregségi elváltozások kifejlődését. kapható kis 4aaagy Ovogban. Saétkflldóaihetyi Igmindl k.«orU«i« foi-r4a«41IalatKomAram.Arjegyatk iamétcladóko.k ki»4notra bórmantvo.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 Juliug 3.
— Nem várt érdeklődés a zeneiskola belratásal Iránt. A nagykanizsai zcaeiskola első tanevének munkássága a most folyö beiratá-sokkal kapcsolatban oly nagyfokú érdeklődést eredményezel!, mely a legszebb eredményeket is tulizír-oyalia. F.nnck következtében szükségessé válik ugy a tantermek szaporítása, mint a tanári kar létszámának felemelése. A szükséges intézkedések mindkét irányban meg történtek, igy előreláthatólag mindet lelenlkező növendék helyet talál az Iskolában. A belratás még h/Ifin is tart egész napon át. Pólbetralás szép lember bő ellő napjaiban lesz, miitor azonban csak az esetben fogad cl az iskola uj Jelentkezőket, ha azt a létszámviszonyok megengedik. Tandíjkedvezmény iránti kérvényeket csak a most folyó bírálások alkalmával lehel benyújtani.
Valódi angol szövetből
uri ruha csakis Sörtől Zsigmond szabómesterné Nagykanizsa, Főút 5. szám.
Szlezák László
harang és ércöntóde, harang-felszerelés és harangtábgyár
Bndapesl, VI., Frangepán-ntca 77.
(Sajit háziban.)
A n,»£«|| p. BUR.r»««H
.ŐRHÁZ* mf<*iií,h«iy A„B.. C-.J. koctlklu).
TELEFON: LIPÓT 913-53. AI íwo. «vt ptriiii *iiá<.. J«I. «»im
ííl.T« kVxm-MfVuT"
Ion n.klr. kormtny-dtKokUvóltcl £*t\'ún(«\'t«c.
biáino» cgjrháxl tlliracrOlcvtl.
Csúz, köszvény, ischias, náthaláz, ideg- és fejfájás, valamint meghűléstől származó betegségek,
azonkivül tag- és izületi fájdalmak, influenza esetén ez?n betegségektől megóvja magát a kiiűnőenbeváll Togal íl al. A Togaltablctiák kiválasztják a htigysaval és ezáltal egyenesen a betegség RyOkerél Írják ki. Togalt Európa legkiválóbb orvosai ésklinikáia|Jnlják. Semmiféle káros mellékhatási nem gyakool. A láj-dilmak azonnal enyhülnek és megsitlnnek és álmatlanság esetén is kiválóan hilnak. Kapható minden gyógyszertárba!-. Ára 1 pengő 80 fill.,
— Anyakönyvi hírek. Njgyka-nlzsán az elmúlt héien 14 gyermek szillelett, közülük 7 fiu és 7 leány: Németh József napszámosnak leánya, Hertnann József honvéd lizedesnek leánya, Oregál Gáspár szabósegéd nek leánya, Kuzsner László napszámosnak leánya, Dávidov.cs Feretc vasul) géplakatosnak fia, Hlrsiog Lajos kelegyáii munkáinak Na, Liplin József földművesnek fia, Viola Sándor lemelk. szolgának balva szüleien fia, Qál György fölművesnek fia, Nagy József vasúti munkásnak leánya, Simon Fereuc gyári munkásnak fia. Házasságon kivül szülelett 1 fiu és 2 leány. — Házasságkötés X esetben történi: Szegő Jenő gépkocsi vezető gépész D:utzch Klárával, Lod-ner Ferenc sütőmester Gárlner Irénnel, Kanti Ferenc honv. szakaszvezető Nátrán Máriával. Mecz István földműves Vtdovics Teréziával, Dl-vldovics Sándor ács-segéd Jlmbor Rozáliával, Furdán Ferenc kőműves-segéd Erdélyi Máriával, Vlabovlcs Ferenc gépész-kovács Bognár Erzsébetid, Allesch Mátyás vasuli üzemi altiszt Gábor Máriával. - Halálozás 7 volt: Schlelninger Manó nyug. varmegyei tötlszl 66 éves, Sludeni Béla szobafestő 74 éves, Nagy Ferenc napszámos 63 éves, Knausz János 17 hónapos, Opicz József mészáros-segéd 54 éves, özv. Somogyi üyörgy-né 73 éves. Miilei Erzsébet 7 hónapos.
= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— A szerencsétlen vnk asszony részére Dolmányos László (Várisii u. 71) 3 pengőt adjlUzetkeszlősé-günk utján.
— Üzembe állított motoros járatok. A mai nappal a következő motoros [áratokat állították űze.nb-: Z ílaeg.-rszeg—Kesrllicly, Zalaegerszeg—Ridics, Zalaegerszeg—Zila-lövó. A motorosok menetrcirJszciinl közlekednek.
= Fegyvergyári Sleyr strapa kerékpárnál a váza belsó és külső mollal van ellátva. 5 évi Jótállás f Woiner Gepártihaz. Csengery-nt 2.
Meokönayitett Mi idKldttttlS
keazil un rutijt Sörlei Zsigmond szabómester D Nagykanizsa, Főút Koron. mSIMi mrli.it n
— Budapesti aranyműves és ötvös tanoncok Nugykanlzsán. A budapesti VII. ker. aranyműves es Olvös szakirányú ipatoslanonciskola 15 növendéke lanlraik él Kindlovlcs Pál Igazgató vejelésével elunániuli köiuljukban legnsp Pécsről Nagykanizsára étkezlek. Béres János ig. laniló vezetésével meglekinietiék a város lálnivalóit, miközben a Sörgyár megvendégelte őket. Délben a Pol-gánEgyle.b.-n társasebed voll, melyen Poredus Anlal ipsrostanonciskolal igazgató köszöntötte fel a vendégeket. A tanulmányutat járó csoport a legkellemestbbbenyomasokkal hagyla el Nagykaniistl és tovább utazol! Keszthelyre.
= Befőttes, dunszto;, Ultreform és Rex patentüveg legolcsóbban kapható Melczer üvegktreskedésben.
— A liottol gyilkos csendőrt szombathelyre kisérték. Zalaegerszegi tudósítónk jelenti: A hottoi véres és halálos kimenetelű korcsmai verekedés ügyében a csendőrség lefolylaila a vizsgálaton és ennek során megállapították, liojy Péter Mihály csendőr két lövési adolt le Végb Istvánra. Egyik lövés a sic-rencséilen löldmivesi a karján, a másik fején találta és ez a lövés okozta azonnali halálát. A kél csendőrt Iclartóziallák és az iralokkal együti átküldték a szombathelyi hon-védügyészségre. Az áldozalol tegnap lemeiiék el a falu nagy részvéte me\'lelt.
— Feliér- és ejourhlmzésrc a varrógépen leljesen ingyen lamtja meg vevői! a Singer-variógép rész vénytársaság Nagykanizsa, Fó-ul I.
= Vízmentes és nyers ponyvák gyári leraknia eredeti gyári árakon tllrsch es Szegő-cégnél.
I — Autószerencsétlenség. Dol-I mányos József nagykanizsai soflőr a budap:stl 25-755 sz. aulóval B5-hőnye község halárában, elütötte Buzsdkl falván 10 eves odavaló gyermexel, aki súlyos sérüléseket szenvedd!. A kaposvári renelörség kihallgalti ez ügyben Dolmányost, akiről kiderüli, hogy nem f.-lelós az elgázoltain. Kihallgatása után meg-síünlellék ellene az eljárást.
— \\ világhírű PFAFP varrógépeken készült modern csipke és pamutinunkák, valamint arsur, virág, madeira, richelieu, altirt himrések él endlizés mintái megtekinthetők Bramtl Síndor és l-\'ia cégnél, Dcák-lée 1 Vevőinkéi dijnicnlcsen Unitjuk hímzésre 1
Legszebb nyárisport a fényképízé\', tauulógép már 8-80 P írt kapható. Folballabdák, tennlszűtők, céllövő légfegyver, kerékpár, rádiókészülékek és alkatrészek alkalma-s :k vizsgaajándékoknak. Szabi Anlal sporlüzlelében.
Lepjalili divat szerinti mi ruhát
kizárólag angol szövetből késeit Sőrloi Zsigmond szabómester Nagykanizsa, l-\'őut 3, szám.
— Kalandvágyó gyermekek megszöktek egy cirkusszal. Bakó Béla pécsi, Werthelm Mária labl lakósok a Jelenleg Keszlhelyen időző Colosseum cirkusszal lakóhelyükről Kapisvárra szöktek. Agnódó szüleik bejelentésére a kaposvári rendőrség a gyermekeket hazatoloncolla illetőségű helyükre.
= 20 havi részletfizetésre szállit-iuk — igazolvánnyal ellátoll ügynökeink írján is — az egész világon legjobbnak elismert Singcr varrógépünket. Singet varrógép részv.-társaság Nagykanizsán Fó-ul 1.
— Eltűnt egy fiatalasszony és egy kovácsscgéd. Vancsla Józsefné született Kaesar Etel drávalamásii fiatalasszonynak Junius 20-án voll esküvője urával és erulán 3 napra rejélyes módon eltűnt. Azt hiszik hogy Bud?pest felé velle útját. — Eltűnésének okát homály födi. Eddig még nem adol! éieljell magáról. — Horváth Károly 32 éves tnbi kovácssegéd a mull hónap 18 án azzal láyozoll el lábról, hogy Pécsen lár-g/aláson kell megjelennie. Azóla nem adoll élel|clt magiról. A csendőrség nyomozást Indítóit feltalálásira.
= Aki Amerikába akar repülni — ű jön autóbuszra, mely 01 perc al.\'tl kiröpíti Njgykanizsa leggyönyörűbb kerihelyiséaébe: az Amerikába. Elsőrendű ételek és jegeli italok mellen, zeneszónál, nagyon olcsón töltheti szabad Idejét.
„FULAMIN"
azonnal poioakát
molyt ■ ia 4 •wábbogarat 1 1 1 csótányt, slb.
Kapható minden gyógyszertárban, drogériában éa szaküzletben! I óraktára Tarök Jóas.l R. T„ Bud.po.t, V|„ Klril,.„to. 12. ,
— Makacs székrekedés, vastagbél kalaius, vérlorlóelás, pulfadáa, aranyeres csomók, cslpőfljás eseteinél a természetes .Ferenc József-keserűvíz, reggel és csle egy egy kis pohárral bevéve, rendkívül becses háziszer. Klinikai megfigyelések la-uusága szerint a Ferenc József viz még ingerlékeny belű betegeknél Is fájdalom nélkül hal. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszer-üzletekben.
= Ügyvédi hlr. Dr. Pillér Arthur ügyvéd Keszlhelyen Irodáját sajál házába, közvetlen a Járásbíróság mellé (Oeorgikon-u.) helyezte át.
— A II. házhelyrendezés során juttatott házhelyek haszonbére és vételára egyezségi ulon való megáll spiiásának megkísérlése céljából az OFB. kiküldőn bírája folyó évi Julius hó 4-én délelőtt 9 órakor a városháza közgyűlési fermében tár-
fiyalást tart, amelyre a házhelyhez uilaloltakal ezúton is megidézi a Városi Tanács.
= Hogyan lehet Jól és olcsón öltözködni. A hangzatos és sokat ígérő reklámok helyett az űzleii szolidságáról az 1850 óla világszerte közismert Semler cég a szezon előre-hiladollsíga miall clhalározta, hogy eredeti angol szövet különlegességéiből rendkívül ocasslos eladlst rendez. A kiváló alkalmi vásár iráni országszerte óriási érdeklődi s nyilvánult meg és az elismerten páratlan minőségű, nem kűlönb:nl diszling-váll ízlésű szövetek a vi\'ághlrü Semler-cég (Bud,p-sl, IV. Bécsiutca 7) szám alatti fóüzlelébe állandóan nagy lömegckel vonzanak. A cég maradék oszlálya pírallanul álló alkalmat nyújt a vásárló közönségnek a Semler minőségű szövetek alkalmi áron való megszerzésére.
Rézgállc, raffla, kénpor, gabonászaák, kOlcsOnzsák Hlrsch és Szegő cégnél.
Moil tubáit FQvársti oiakal
Sírtál Zsigmond
szabómesternél
Nagykanizsa, Fóut Korom tieuoa. m.lwti
= Lukács Márton keszthelyi vasúti étterem és szálloda tulajdonosa a kormányzó ur Őfőméltósága személye és li.kársága részére kesiih.-lyl lailőzkodásuk Ideién, az éikező szalonkocsiba vlllásreggelit szolgál! fel, amiéri a kormányző legnagyobb megelégedését nyilvánította.
= A Fígyter^yirl Steyr kérik-pár ai egész vüágoii rezei I Weiier Separuhás, Cseugerr-ol 2.
Időjárás
A nagykanizsai moteorotoglat mn-
llgytló tclentéao: Szombalon o Mní-s/ktli Reggel 7 órakor +196, détuUn 3 leakor +2«. este 9 órakor +19 9.
PfIMzel: Reggel éa délben kevéabbé (eihós, este llszla égboltozat.
Stíiiidny: Egész nap Délnyugati szél.
A Meteorológiai Intézet jelentése aae-
nnt egyelőre még szinti Idő, további hó-emelkedéssel, később a felhőzet növekedése valószínű.
Málnai intézet
33-lk iskolaév Budapoat, VI., Bajza-u. 20
Elemi liu- éa leánylaleola Leánylyceum
Egyéves kereskedelmi lanlolyam. Internátus bentlakó és (étben!-lakó növendékek számira, arai Felvilágosítás! nyu]l az Igazgatóág.
ZALAI KÖZLÖNY
VÁHOSIJfZINHÁZ
Repülj fecském
Forró-levegőjü, tipikus operett-siker volt a tegnapi színházt este. Farkas Imre, a népszerű operell-iró nagy slágerei kőzi kedves, meleg, vidám muzsikájánál és magyar leve-eőlü meséjénél fogva a „Rípulj fecském\' az egyik legkiforrottabb Ilynemű alkotás. Nem hiányzik belőle a Jó operett semmi kelléke, ellenben van benn szemnek, fűlnek, szivnek, kacagásnak minden, amli csak kívánhat egy e6tére a könnyen lelkesedő opercll-közonség.
Meg is lelt a színház nézőtere erre az estére és meg fog lelni holnap is, mert Jobbat ebben a műlj|-ban keveset látott az idén.
Színészeinkre is átragadt a nézőtér vidám hangulata és olyan kedvvel, ambícióval látszottak, olyan szívesen és annyiszor újrázlak, ahányszor csak azt a taps kívánta. Tapsból pedig sok és nagyoa tombolt és kijutott belóle valamennyi szereplőnek. Elek Icának kitűnő szerep Juiott: egy bájos fruska; ezekben a szerepeiben a legszebb és a legjobb Elek Ica s az volt tegnap is. Erényi BOske a (ót cselédke a toalettjétől az utolsó mozdulatáig csupa taps kózt élvezte a közönség kegyeil. Sólyom Oyőző, Bihari, Halmai tudásuk legjavával aratlak szép sikereket. Szemző Böske szinivizigá|a utáni bemutatkozása megnyerő voll. A kisebb szereplők, kar és zene tökéletes összhangban volt a kiváló sikert előadással. Szalóky rendezése
ezúttal Is rászolgált minden dicséretre.
_ <~>
A színházi iroda hireii
(•) A „Repülj Fecském" vasárnap este ls színre kerül a premier ragyogó szereposztásábin. Farkas Imre u| operettjének óriási sikeréről beszél az egész város. Sürü tapstól voll hangos a színház és ünnepelték a Idlflnő szereplőket Erényi Bős-kél, Elek Icát, Török Sárát, Sólyom, Bihari, Halmai és ifj. Asszonyit.
(♦) Vasirnap délután fél 4 órakor mérsékelt helyárakkal, a szini-évsd legszebb operettje Hajtóvadá-szal. Petruskát ezúttal a közönség kedvence Erényi Böske Jálszs,
(•) Héttőn Erényi Bőskc és Halmai Vilmos bucsufellépte az ,Éj királynője" operettben. Csak felnőtteknek. Walter Kolló zeiéle egy izzig-vérlg párisi meséhez szól, mely a szajnaparli főváros erős fűszerhez szokott közönségét csaknem egy éven át csiklandozta.
(•) A Nemzeti Színház kiváló művészgárdája csak egyetlen este kedden játsza el dr. Erdős László ,Gyermek" cimű három felvonásos színművét, vitéz Garamszcghy Sándor művészi veieiése mellett. Maga Itos József népjóléti miniszter lő védnöke ennek a művészcsoportnak, kik között Bakó László, Mihályly Károly örökös lagok, Peihes Sindor, Cselényl József, Rádal D nes, Onody Ákos, Rab Antal Nemzeti Síinház lérlilag|ai és Szabó Margit a Nemzeti Szinház ezidei szezonjában feltűnt kiváló drámai színésznő nesznek részt, Szathmáry I.sjosné és Harsányl Qizi művésznőkkel. Rendes helyárak. Bérlelszünct.
(•) Szerdán Rizsa Bözsi és Szalóky Dezsó bucsulellép\'e Az ,Ezred apja\'.
3tt a x)\'&3.qo5 hartériyák id&fi.
A lc<rel«!.lus.il!l> loilcttc is tökéletlen selycmharisiiya nélkül.
Ma már nem fényűzés a sélycinliarisiiya. mint liaiJari. mikor .1 lisz-lilái helytelen módja miatt .■utiralc .ir.-i nem vult arányl-an larlósslRlvai.
A Lux új u\'at nyit a lmom vúv.-Uélíck tisztítása terén. Langyos l ux-liirdübcn sokszor kimoshatjuk a legfinomabb sclyemliarisnydt is ané kíil liogj ez a linóm sclyemszllakuak ártana.
Lux oldiJJLSzt;iiuei és leles\'egessé teszi gjgy^
dörzsölés! a selveniliarliiiyJ ennek küvet-f\'ZM / élében nem (oszlik.
SPORTÉLET
A kaposvári tenniszverseny
Kaposvár, julluj 1
A kaposváii tenniszspoit hatalmas erőpróbáj 1 volt az a 3 napos nem-zclközi tenniszveiseny, amelyei a Turul Sport Egylet rendezett Ki-pisvár 1927. évi bajnokságáért. A versenyen résztvetlek a graci, zágrábi budapesti, nagykanizsai :s szombathelyi játékosok. A szép kellemes időben állandóan nagyszámú közönség élvezte a versenyeket. Az arisztokrácia közül a S-.éctienyiek, Zichyek Somssicho\'i és Pjllaviciniek állandó\' érdeklőjésl lanusllottak a versenyek iráni. Kaposvár Injnok-ságáért a következő eredménnyel le-Jezódtek be a versenyek : Női egyes: I. P. Várady III (MAC),
2. Killáuer Klára (Turul). Férji páros: 1. Kelemen--Takács (MAC), 2. Mayer—Brunovszky (Turu\'j Vegyes páros: I. Mayer—Kellauer (Turu\'), 2. László (Szombathely)—Récsey (Nagykanizsa).
(Ifjúsági bajnokság. Mérkőzések Kiskanizsán: Fel 4 ónkor L. Törekvés—Kiskanizsai Levente. Bíró : Wolf.
Levenlepdlyán: 2 órakor L. III. kiTűlel—L. Tcleky. Biró: Kleman.
Fél 4 órakor L. H iladis—L. Viktória. Biró: Schveíger.
5 órakor L. Jibarál—L J. ]. F. C. Biió: Böhm.
(Ma kezdődik a Bakay-serlcg-mérkőzés.) A ma délelőtt 9 órakor kezdődő Biaay serleg-körmérkőzésen a végleges beosztás a következő: A KVTK részéről indulnak Fodor István és Frank Henrích. Az NTE részéről a síngliben Kluger Imre és
L\'Chlensteln Sándor, a párosban Kluger Imre és Lichtenstelo Lajos. A mérkőzés délelölt pontban 9 órakor kezdődik, délután pedig pont 3 órakor, tekintettel arra, hogy a kaposvári versenyzőknek délután 5 órakor már indul a vonaluk. D ilelölt lebonyolításra kerül két férfi egyes, délután a még hátralevő kél férfi egyeB és a férfi páros. A Bikay serleg-mérkőzés le|átszása után az NTE tagjai közölt jelenleg folyó háziverseny egyes értékesebb számai kertinek lebonyolításra,igy Récsei Manci— Récsei Rózsi, Fischer—Aczél Qy., Récsei Islván—Dómján István és Kluger Imre—Elcbner Árpád.
SSwwfim
felveti jlmnáxiiim-. rtíl- «« k«tMk»<Stlml UkoUI oö-vtndék«k«l. Eltitáil dlj havi 70 jttnsO.
Proipcktujt küld.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 {ulius 3.
Huszárbecsület
(Porojzttört4nel o falunkból) — Irta: NAGY LAJOS — 1
Hófehér ItlrlOkból Omló, bóditó akác-illat töltene be a falunk levegőiét. Májusvége volt. Ünnepelt a természet és vele az emberek. Nagy rézgombokkal diszílelt, fekete dolmányba OltOzOtt fél fiak komolyan lépdeltek a tisztára söpört utcán az istenháza felé, elvegyülve a festői viseletű asszonyok és leányok csoportjába.
Nevezetes napla volt ez a falunknak : a tavaszi bucsu vasárnapja.
Tolnai Jakab Dániel uram is elindult a templomba; a verőckeajtó-ból visszaszólt a pitara|tóban álló unokájának, Máriának:
— Oszt\' a tyúklevest el ne sózd ám, csibém I MOg a lótott káposztának is add mOg a savál-borsát, kl ne felejtsd belőle a füstótt óda-last I Tudod, hogy a betényi rokonság mOggyün a búcsúra, oszt\' a Béni bátyád szereti ám a jót I
Göndörfürtös, mosolygós képű fiatal lány volt a Mária. Arcén Örök mosolyával nyugtatta meg a konyhai tudományában kételkedő öreget.
— Jól van, öregapám 1 Röndbe lösz minden I Qyohelnek a hetényiek.
Alig lépett ki a tisztára söpört portáról Tolnai Jakab Dániel uram, mikor a Felvég felől hangos sar-kantyupengéssel közeledett az utca közepén Tarnóczy Jónás, a Llkist-ván huszárok ezredének egyenruháiéban és egy kis kaoyarodóval a Tolnai Jakab Dánielék poriája felé irányitolta útját.
Likistván huszárezred ugyan nincsen a világon; de már az én má-lyusföldi falum böcsületes magyar nyelvérzéke szentigaz, hogy a Lich-tenstein szót be nem veszi, az Isten ót akárhová tegye. Hát bizony a kilencedik huszárezred tulajdonosának nevél minden belügyminiszteri engedély kikérése nélkül Likislvánra magyarositotta.
Hát nem szebb ez igy ? Legalább van értelme I Kl látott már magyar huszárezrednél német nevü ezredlu-lajdonost ? Ha van, akkor ez a legnagyobb injuria a világon.
— Lám, a császár Őfelségét Is milyen jó magyar névre körösztöl-tetiék a lölséges idsszüleil Ferencz Jóska! Köll ennél magyarabb név egy csiszárnak? De persze azok az ezredtulajdonos generálisok pá-pábbak a pápánál I Hogv nem üt szét közlük őfelsége! Egyébiránt volt is efféle szándéka a császárnak. A cigányvárosi uccában lakó Szanyó Adám saját füleivel hallotta katonakorában a zupás őrmesterétől, hogy Úlölségc kiadta a hadsereg minden genyerálissa és ezredtulajdonossá részére az ordrét, hogy egyesztendő egy nap leforgása előtt mindegyik katonai kötelességinek tarlsa rinet nevének mcgmapyarosilásá*. Csak egy volt a bibi. Olelsége ezl a rendeletet magyar nyelven adta ki és ippeg abban az időtájban, amikor hosszabb lálogalásra indult kedves, jó barátjához, a lörök császárhoz, ahunnan megint átrándult egy-két barátságos szóra és néhány pohár borra a muszkák fejedelméhez. Onnan meg már csak egy ugrás voll az utja a latir királyhoz. Ilyenformán annyira el talált maradni Őfelsége, hogy teleli az egyesztendő egy nap S mivelhogy a genyerállsok és ezredtulajdonosok magyarul nem tud-
tak olvasni és igy a rendeletben foglalt Felséges parancsol meg nem értették, — hál elmaradt a névmagyarosítás. Köszönje meg tehát az az a kimondhatatlan nevü nímel, hogy a perbeteiek az Olven krajcáros stempli megtakarításával ilyen Jó magyar nevel adtak nrki I Pedig aszongya a Szlávik Márton uram, az alvégl korcsmában:
— Nem tudom én, megérdomli-c ezt a ránézvést megtisztelő névmagyarosítást ? Majd elválik a legközelebbi háborúban: az ezrede élén rohan e a muszkára, vagy usak ugy hátulról fogja fogvacogva kiabálni, hogy „Elerel" (Folyt, kov.)
lOzeósziiHím
Uránia vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor : Álom a boldogságról, filmregény 8 felvonásban. Főszereplők: Harry Liedtke, Eszterházy A(nes, Hollay Csmilla. Nagyopó a razzián, burleszk 2 felvonásban. Híradók, aktualitások.
Hévízi Parkmozgó. Vasárnap: Édes anyám, himnusz az anyai szeretetről 8 felvonásban. Rozoga ember, burleszk 2 felvonásbin. pmmiUMHIHHH!
| Mielőtt nyári | szabadságát megkezdi,
Téms
A budapesti értéktőzsde forgilom hiánya miatl az értékpapírok zárlatról nem adott ki Jelentést.
SM0&1 rótel
Pátli 20-34Vi, London 35-23\'t. Níwrak 519»» Biiltirl 72171-1 Milano 2S-25. Amileidim 208 1 3. Bettin 12313 Wien 73-10, Solti 375. Pr\'e. 15-39. ViriS bSM. Budapest" 80\'50, Btlgrid 913, Bábuéit 3T4Vt
A budapesti lőzsdeforgalom hiánya következtében valuta és deviza jelzéseit ne\'n adta ki.
Terménytőzsde
Buzi tlizav. 75 kg oi 23 30 - 28 80, 76 kg-o> 28-90-2910. 77 kg-o. 2940-29 80. egycb 75 kg-oi 27-50 28 00. 76 kg-ot 2810 28-60. 77 kg-o« 28ti0-29.0), rozs 26-55 -26 80, Ukartnínyirpa 2V75— 2J-70, lOrlrpa 25 50—26-50. ub 23 50— 25 50. tengert tt| 2100 2123, buzakorp, 20 0)—20 20.
Bárhova utána küldi a kiadóhivatal J
(Főút 5.)
HIMMIMHiSMHi

Maija: Irinyi Kyeníifftr és karajtotó KL iasj\'íMjixu
Nyilttér.
Dr. C. Blódig cs. tanácsos, egyetemi tanir, Grác irji:
,T. Mohai Ágnes-forrás ku\'keze-lősége, Moha.
Kellemes kötelességemet tartom bizonyítani, hogy az Agnes-forrás a húgyhólyag, a légzési és emésztési szervek hurutos Mntalmaindl a legjobb eredménnyel alkalmaztatott."
A Mohai Agnes-viz mindenütt kapható I \\en
mindennemű ruházati szükségletüket a legelőnyösebben a „Tribon" ruházati r. t. utján szerezhetik bc. Mely cég 8 havi
részletfizetési kedvezményt ad. Megrendeléseket felvesz és mintáit bármikor bemutatja a cég megbízottja: Prangor József, Telcki-ut 19. szám.
szánt, vontat, csépel,
kedvező fizetési feltételek, olcsó kamat mellett szillitja:
IUTOMOBIL ÉS TRAKTOR KERESKEDELMI R. T.
utorlzáll FORD képviselet
BUDAPEST, VIII., RÁKÓCZI-UT 19. SZÁM.
Fióktelep: Székesfehérvár, Nagy Sándor-utca 9. szám: Hagy alkatrész raktári m
Karnletl képviselet: SZÁ5TÓ VILMOS ÉS TÁBSA cég Nagykanizsa.
FUT
Elpusztulnak a.-
, LECTEKSZUNYOGOK.
MOLYOK HAH6YÁK.P0105HÁH BOLHÁK. 5VÁ8BOGÁRAK TETVEK 5TB.VALAMINT \' PE7EIH ÉS TOJÁSAIK.
múmwntm
Az apróhirdetések dija 10 szóig 50 fillér. Címszó s minden vastagabb betűből álló szó két szónak siámittatiK. Minden további szó dija 5 fill. Vasár- és Ünnepnap 50o/o letár. szerdán—pénteken 25«/o felár. Állást keresőknek SO>;o engedmény. A hirdetési díj elöro riastendö.
Michelin, Duniop, Flrcntono
autógummik Wciser J. C. Nagykanizsa, Sugár-ut 16. 2342
~ Háromhónapos bernáthegyi faj kölyökkutya azonnal eladó. — Bővebbet telefon 196. 2786
Két szobás kertes, esetleg magánházat keresek bérbe a város belterületén. Címeket a kiadóba kérem leadni.
Klíésült vágolthajat veszek legmagasabb napi áron. Zapletal Simon fodrász.
__ 2706
Koresck bútorozott azoba-kony-I hát, lehetőleg a belváros területén. Cime-I ket kérek a kiadóhivatalba, ahonnan továbbítják azt nekem. 2612
Nagytttzadében
üres dohányosláda
minden mennyiségben kapható.
Tanult géplakatos és szerelő sofffiri állást keres azonnalra, kl cséplést is vállalja. Clin: Welsz Miksa. Zalaszentmlhály.
Ford és Fordson alkatrészek, autó felszerelési cikkek, Pneuraatlk Szántó Vilmos ts Társa cégnél, Deák-tér 2. 2314
Gyöxődjön meg és forduljon teljes bizalommal házasság ügyben .HEURÉKA" Budapest, Dohány-utca 22-24., mert ha még eddig nem találta meg élete párját, ugy ezen az uton fogja megtalálni. Utólagos díjazás. 128
PénzkflloaAnt bekebelezésre minden összegben ■ legelőnyösebben és leggyoí-■abban folyásitlat Aozél Ignáo pénz-kCIcaönközvetitő irodája Nagykanizsán, Főnt 3. sz. alatt. Kénysxorkölosön höt-vényakst veszek. 1183
Kiadó raktár vagy boroshordóknak két nagy szellős pincehelyiség Csengery-ut 26. Értekezés naponta 8—10 reggel. 2707
Finom munkás cipész-segéd azon nalra felvétetik Bagó Sándornál. Csengery-ut 78/c. Ugyanott egy Jó fiu tanoncnak Is. 2698
Vízvezetéket és ftirdőberendezéseket,
valamint saját készítésű
vörösréz fürdőkályhákat
szakszerűen készit
Mónii: Júzsef i\\ Mirtoo
Király-utca 45. Teleíoa 27L
Egy jobb családból való fiút tanúiénak t\'setleg fizetéssel felveszek. — Bazsó Lajos fUszerkercskedő, Teieki-ut. 2676
Egy kovácssegéd azonnali belépésre kerestetik. Magyar-utca 60. 2719
Egy szobaleány és egy mlndenesleány felvétetik SzenIgyőrgyvári-ut 3. 2742
Eladó l jókarban Icvó diplomata Íróasztal üyár-utca 54. 2728
Elveszett egy clmtábla Onam és Wil-liclm feliratú névvel. A megtaláló szíveskedjék n kiadóhivatalban Jutalom ellenében leadni. 2722
Két kialeány url családnál teljes el-látást nyerhet Iskolai Idényre. Cim a kiadóban. 2721
Elsőrendű házi mosószappan kg. 1-20 fill. Kapható Teteklut 46. 2720
Eladó keveset használt pedálos cimbalom Rákóczl-u. 63. -2751
Ház, újonnan épUlt 3 szobás magánház, hozzátaitozó mellékhelyiségekkel, beköltözhető lakással, jutányos árban eladó Megbízottam : Dukász Miksa, Nagykanizsa, Rákóczi-utca 29. sz. 27$4
BP.TeitfOMi 982-85. |
ERETT NVUGATINOIAI BANÁN I
A LEGJOBB TAPlAlfeK 6
1927 fújta* 3.
200 holdaa birtok, vasút és város közeliben, megfelel épületekkel, esetleg tfíméssel egyOtt; 3 holdas nxőlflbirtok, kitűnő termés kilátással, szép yy 11-tnöláös és raita |ó épülettel; több kisebb nagyobb lakóház a belvárosban íUrcőscn eladó 8 szobán urilakóe, esetleg két család részére Lazsnakon olcsóért bórbeadó. — Bővebbet: Aczél InnAo pénzkölcsön és Ingallanforgalml irodájában NaRykanlzsán. Pőut 3. 2777
Allé használt nikkelezett, ledeles gyermekkocsi eladó. Cim s kiadóban. -2752
Egyiiobáí, konyhás lakáat Istállóval 3_4 lóra azonnal bérbe vennénk. Clm a
kiadóban. __-2767
-Kérdlákayermeket telje* ellátásra etíogudok külön szobával. József fóhercet;-ot 42. __2761
Kétszobás lakó»t augusztusra keresek. Qm Petóll-ut 68. 2760
~~ Gyermekkocsi, teljesen Sikárban, Barakkórház 17;2. alatt 30 pengőért eladó.
Egy fiatal olpfi-, url- és nőldlvat-
áru kereskedősegéd állást keres. Szives megkeresést kér Szegő Károly Nagykanizsa, Petőlt-ut 48. -2750
Társat keresek jól Jövedelmező Iliidhez. — Érdeklődni Nclser vendéglőben. Eötvös-tér I. -2757
Eladó két mait szekrény jutányos áron Magyar utca 04. 2768
Esy nagyobb fiu tanoncnak felvételik Lukácsi Qyula müisztalosnál, Eötvösiét 29. 2769
♦pnWrkVti vaoulAllomis mdkit. Zalában 80 hold kltOoó blitok «i»p urllakftstm, mii JObb 4p01elrkk<l vaiulillomái m«ll«t(, Kanlita hjUribm 10 hold birtok, likóbii. lititlóvil jutinyoi irbin eladók. B Avíttul: DUKASZ MIKSA Nagykanizsán, Riköczl-utca 29. izim alatt. 1823
Nyaralni ollhon legjobban lehet nálam kétiilll fürdőkád-, fotclkád-, mókádban. Olcsón, készen kapható Baksa bádogosnál, Kirllzsl-utca 21. Ugyanott egy príma jégszekrény eladó. 2564
ZALAI KÖZLÖNY
Tankönyvek
az összes iskolák részére előjegyeghetfih.
Használt lankönyvek
kaphatók
Fischel Fülöp Fiai
könyvkereskedésében.
üzletmegnyitás.
Van szerencsém a n. é közönség b. tudomására adni, hogy Kollarits Géza úrtól kiléptem és magamat önállósítom, folyó évi julius l-én Főút 10. szám alatt (Dobrovics-liáz) üzletemet 3 mai kor igényei szerint ugy az uri fodrászatra, mint a nöl hajvágáara berendezve
megnyitom.
Gyors, pontos, jó és szolid kiszolgálás, miért Is a n. é. közönség szives Pártfogását kérve, maradok
kiváló tisztelettel
Wagner Jenő
KI MIT VET, AZT ARAT.
„SELEKTOR"
Velőniagtisztitó és osztályozó gép az összes gabonafélék és hüvelyes magvak számára. Üzemben bemutatja
julius hő 10-én
azaz vasárnap egész nap folyamán az „Arany Szarvas" szálloda udvarában, Erzsébet királyné-tér 18., a gépet gyártó
-Óni-!
Magyar Gépgyári Müvek R. T. kaposvári fióktelepe.
pM: Heimler József, Nagykanizsa.
Leégett .Ford" személyautó használható alkatrészei olcsón eladok. Értekezni i lehet vasárnap és hétfőn Dolmányosnál. 1 Klikanlzsa, Ország ul 10. -2772 1
Egy k Illőn bejárain bútorozott szoba j esetleg ellátással, azonnal kiadó Magyar-ulca 26. -2770
Egy flu tanoncnak felvételi\'. Krausi szabó, Sugár-ul 18. 2773
Veaxek jókarban lévó hálóazobn-
berendozéat. Clm a kiadóban. -2779
„Preató" auló olcsón eladó, kifogásain. üzemképes, részletre Is. Kaufmann. Nádor-u. 6. Telefon 167. -2780
Könyvelésben jártas pénzkezelőt keres azonnali belépésre a Nagykanizsai Bőripari Szövetkezet, melynek Igazgatóságához a ké vények beadandók. -2781
Éresilcm a nagyérdemű közönséget, hogy Koszthelyen a
Hullám és Balaton szállodát
megnyitottam. Elsőrendű magyar konyha, kilünö badacsonyi és kii önlegességi borok, frissen csapolt budapesti sörök, modernül berendezett szobák kaphatóV. Ceglédi Farkas Jancsi 10 tagu kltönő zenekara szolgóltalja a zenét.
Terraszáról gyönyörködni lehet a Balaton körüli regényes tájak panorámájában.
Kérem a n. é. közönség szives pátt\'ogásáf, tiszteieltel
KELEMEN KÁROLY
2700 étterem- és szállodatulajdonos.
XSL „TIMÁR"-nyalókát
Csak valódit kérjünk!
Űyirtja: TÍMÁR Budapeat, Hujzár-ulcn 4.
WllHHaHBHHr
Első Magyar Gazdasági Gépgyár Részvény-Társulat. Budapest
Gyár és igazgazgaWsái?: VI., Vécl ut 19. Telefon: Lipót 909-33. Városi telep: VI., Vilmos császár-ut 65. Telefon: Teréz 124 40.
„REKORD VIII" 276S
losonci sorvető- és sortrágyázó-gép karhatót
20.000 gép V Sorban vet\'
munkában Mulli
Tökéletes A ~"\'iefeií />1T\\ i,„L, munka. CS&xsgg-. HHMt wM*
Könnyű suly.
lltaklilWinkrtq
S0"i műtrágya-megtakarítás!
Kerüteii képviselet: Szántó Vilmos és TArsa, Nagykanizsa,
Könnyen tisztítható.
A világhírű jj
PFAFF" VARRÓGÉPEK
egyedüli raktára
Brandl Sándor és Fia
cégnél
Deák-tér 2. Telefon 12.
a legrégibb varrógépraktár, a felsötempiomnál. 20 havi részletfizetés I
Nyaralók figyelmébe!
Legszebb, legdivatosabb nyári kendők, sálak, BeJllsana nöi fürdőruhák és fehérnemQek, továbbá nól kalapok, selyem és flór harisnyák,
kézimunka újdonságok
özv. Orosz IWiklósnénál
(Kazinczy-utca 2.) kaphatók. Mielőtt nyaralni megy, el no mulassza megtekinteni.
ig ni
ékszerüzletben
arany-, ezüstékszeráruk ezüst- és alpacca-étkészletek és dísztárgyak a
legolcsóbb áron
eladatnak.
Nagyszálloda,
Balatonberény.
Lakás, fürdés, saját strand is napi négy.*.rí átlátás, világítás.
Berkes Berci elsörango zenéje
Kereskedők, üzemek, uradalmak és csép\'ö-gazdák figyelmébe I
Mielőtt benzin, petróleum, gázolaj, továbbá gépzsir, kocsikenő és az Összes gép-, traktor- és hengerolaj szükségletét beszerezné, saját érdekében kérjen ajánlatot a legolcsóbb gyári lerakattól
Artner és Kelemen
cégnél
Csengery-ut 5. szám,
mint a Magyar Olaj- és Vegyiipar R. T. zalamcgyei kirendeltsége.
Ugyanott zsák és ponyva
gyári lerakat.
10 143/1927.
Bérbeadási hirdetmény.
Julius 5-én reggel 9 órakor a Hunyadi-utca 18. sz. ház kertjét, valamint a kertben és udvarán levó gyümölcsfákat ott a helyszínén a folyó évre a legtöbbet Ígérőnek bérbe fogjuk adói.
Nagykanizsán, 1927. évi junius hó 28-án.
Polgármester.
ZALAI KÖZLÖNY
I92T Julius 3.
Uj zsákok, uj ponyvak
kévekőtőzsineg
Kerti magvak Müirágyafélék
kaphatók :
Ország és Widder
u cégnél
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
Kérje mlndcnült ha
tűzoltó sisakokat
vásárol
Sisak- fi Fémáragyár Köizeg
Elsner Kamill az
egyedüli magyar gyár gyártmányait. 1:0
Napi pensio 3-szorl bő
étkezéssel 6 pengőtől.
*
Saját strandfürdő.
Szobák még előjegyezhető k.
Jmf és Jií
angol
motor-kerékpárok
zalamegyei képviselete
Mosonyi László
Zalaapáti.
Keszthelyen tájékoztatással szolgál:
BALATON DROGÉRIA.
Intelligens embernek
tudnia kell
mi a fasizmus
s ezért olvassa cl Manhardt hatalmas, tudományos, nem propaganda müvét
r-t
A 370 oldalas mü főzve II-—, lélvászon kölésben 14-—, egész vászon kötésbtn 15-— P.
Kapható 3 havi részletre is minden jobb könyvkereskedésben, vagy megrendelhető a kiadónál:
Magyar Jövö r. t. Miskolc.
SCHLICK-NICHOLSON
GÉP-, WAGGOH- ÉS HAJÓGYÁR R-T., BUDAREST, VI. KER., VÁCI-UT 45-47.
lagjkuitui rticrttpriüiii: Líchtscljemdl Pál vasKereshedő. Kazínczy-u 1.
lajijjii: üjpesleö. HiiliiiiUi: Budapest. TI., Vilmos császár-ul 63.
Fiókok:
Szeged, Kőlcsey-utca 11., Szombathely, Zanatl-ul, Eger, Káptalan-utca 8., Nyíregyháza, Széchenyi-tér 7.
Raktári
Pécs, Kaposvár, Győr, Veszprém, Baja, Székesfehérvár, Szolnok, Gyöngyös, Debrecen, Miskolc, Békéscsaba.
Cséplökeszlctek :
Vontalós és magánjáró lokomobilok gőz-, benzin- és srivógáillzemre. Cséplőgépek minden nagyságban. Ásványi-féle lengeri szártépőgépek. Szecikavágók. darálók, morzsolók. — Borsa|lók, olajgyártási gép--k.
Sohlick-Hanomag traktorok.
Diesel, petróleum- és benzinmotorok, félslíbil lokomob.l k. Kőjára\'ok. Stabil, fekvő éj állógőzgépek. Gőzkazánok. Sziva\'lyuk Jíggyári, huiő-hári és vágóhídi berendezések. Ilid- és vasszerkezetek, daruk. Vasuli, villamos- és ipsrvasuli kocsik. Folyamhajók. — Szálliló- és bánya-berendezések.
Vetőgépek. Szlvógázniotorok.
Tőzegtüzclésü generátorok
A világ leghíresebb kerékpárja
Fegyvergyári STEYR kerékpárok
Kizárólagos dad sí helye:
WEINER GÉPÁRUHÁZ NAGYKANIZSA
Fóll7\'rl : Csengerv-ut 2. sulin. PiftkOzl -i; Király-utca 34. sz.
A legkedvezőbb részletfizetésre is kapható. MT 5 évi jótállás! TSa
Megérkeztek a General Motors Company
gyártmányai:
CHEVROLET
személy- és teher-automobilok.
Autorizált képwiseSet:
Sulzbeck Fivérek
Teleion 371.és<60. Szombathely. SzéllKál,nin.„(ea3.
______U
varrógép
RÉG BEVÁLT JÓ MINŐSÉGBEN
Ac dve2 <> fttc/éirftiéá/eUA
SING6R VARRÓGÉP BSSZVÉNVTÁRSAaÁa
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐÚT I.
Spanyol és nátba ellen
a legbiztosabb eredmény a
Brnncsics József-léié sárihegyi bikavér.
Egy liter 9000 és 12.000 korona. Sugár-ul 53. » Telefon 2-10.
Ttlllti-ltiMfatM Is hiiboi niliitiL
Értesítés.

előnyös fizetési feltételek mellett vállal
Szuknay Lajos
építő és vállalkozó József föherceg-ut 28.
Hocvréroz|
Pllsséroz
Értesítem Nagykanizsa és vidéke mélyen tlstlelt hőlgykőzőnségét, hogy a legújabb phssé-modellok megérkpzle\'r. — Pllssérozást, gouvrérozást olcsón vállalok.
Tiszteletlel VARGA NÁNDOR
ruha(c»t6. c<J«nio»6-v41UUU Nagykonixaa, Hunyadi-utca 19.
Gyüjtőtclep: Kazlnczy-utca 8.
Festés Gözmosás Tisztítás
Gyűjtsön: Gyógynövényeket,
kóhársat
ezüsthársat
papsajtlcvelet
árvacsalinvirágot
KORISBOGARAT pipacsvir&ot
kék búzavirágot csallánlevelct fchérmályvalcvclct czerjófQvct
és mindenféle egyéb gyógynövényeket.
Száraz készletét ajánlja (cl HYOROFLORA MaRyar Nád-, Oyékíny- és Gyógynövény R.T.-nak Budapest, VI.. Király utca 12.
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar ás Könyvkereskedés R.-T,nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Otenbeck Károly.)
POLITIKAI NAPILAP
SJ. évfolyam, 149. szám
Nagykanizsa, 1927 jullus 5, kedd
Ara 14 Hllér
murfrit fa ktadóU™*] FH Ib. Z^&tíji fWdd*Jűtl*»tjű: KMaludy-o.15.
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
bUraitau-UMoi! N^jtMto. 7*. ata. BMlielisl ára <£y hó™ t posgó 4*
Az uj költségvetési év elején
lila: dr. Temesváry Imre, országgyűlési képvissló uj költségvetési
Július elsejével évbe lép\'Qok.
Ha visszaidézzük emlékünkbe országunknak 1924. év előtti gazdasági helyzetét, akkor mint egy rossz álom, ugy vonul (I lelki szemeink előtt az a küzdelmes idő. amidőn szinte egymásba kapcsolódva, sorozalos felhatalmazási törvényekkel voltunk kénytelenek ennek az országnak zilált gazdasági és állampénzűgyi életét egyik ntp\'ól a másikra tengetni.
Megkíséreltük abban az Időben rendes, állami költségvetés összeállítását l«, azonban már az előirányzás tartama alatt, annak úgyszólván minden egyes tétele illuzőriussá vált, ugy akiadásoknak loronymagasságra való emelkedése, mint az arra szolgáló fedezet összezsugorodása következtében. A rcullban Is, mos\' is, igen sokan nagy előszeretettel hivatkoztak és hivatkoznak arra, hogy a németországi viszonyokat leheléit volna Magyarországra is alkalmazni.
A németországi Infláció lde|ealslt a német nép munkaereje és kitartó szorgalma, a folyton romló német márkái át tudta váltani termékekre, i értékálló és maradandó objektumokra, I ami a német oép megvagyonosodá-sál idézte elő, de ugyanakkor a német államkincstár szegénységbe jutott. A német márkának azonban abban az Időben megvolt a jó hírneve; él hl\'ele a külföldön i a német nép ereiébe vetélt kü IJIdl bizalomnak köszönhette azt, hogy az egész világ hoiszu Időn keresztül, a nagy tömegekben szerleszél szórt némsl márkát bizakodással logadla mindaddig, amíg n német márka lel-|es egészében értékét nem vesztette.
De kérdem, vájjon leheteti volna-e ezt a metódust Magyarországon is alkaimainl? Meg vagyok győződve, hogy a mi megcsonkított hitt országunk pénzével szemben bármilyen burkolt formában igyekeztünk volna az inf ációl elősegíteni, nem tudluk volna a nagy küfjid bizalmát fiikelteni ugy, mint ahogy az a német márkával szemben megnyilvánult.
Nézetem szerint a rektlmináció "ért is igaztalan, mert hiszen a kül-I3ld bizalma épen azért nyilvánult meg Magyarországgal szemben oly "agy ménéiben, mert belátta a kolloid, hogy a ml szorongatott hely-KlOnkbeo sem Igyekeztünk a külföld megkárosításával orsiágunknak illetéktelen anyagi előnyöket biztosítani.
Gazdasági regenerálódásunk a sálit áldozatkészségünk ésamibecaU-letes munkánk eredménye. Ezt leg-lobban bizonyiljv hogy a szanálási periódus első költségvetési évének yégén a mi költségvetésünk már tel-lra mértékben deficílmenles volt, anél-ktll, hogy a külföldi kölcsönt deficit Mezésrc kellett volna igénybe venni.
Az azóta eltelt költségvetési évek pénzügyi eredményei mind azt igazolják, hogy az az ui, amelyen 1924-
ben elindultunk és az a pénzügyi politika, amelyet köveilünk, helyes volt s ez volt az egyetlen helyes piogram, amely bennünket ki tuJotl vezetni abból a rendkívül zilált helyzetből, amelybe a háború után önhibánkon kívül belejutottunk.
Bud pénzügyminiszter: Nem tűröm tovább a kartellek garázdálkodását
A felsőház elfogadta a szabadalmi felsőbíróságok megszüntetéséről szóló és a falasI klslakásépltésl javaslatot — Ankétot hív össze
a pénzügyminiszter
lludapest, jullus 4
A felsőház mai ülésén a szabadalmi felsőbb bíróság megszüntetése tárgyában hozott törvényjavaslatot tárgyalták, melyhez gról Hadik János szólott hozzá. Kifejtctle aggodalmát, hogy a bíróság megszüntetése hiányt fog okozni. Hermán Miksa kereskedelemügyi miniszter Hadik gról aggodalmait igyekezett eloszlatni, kijelenti, hogy
a siabadatmi felsőbb bírásán megszüntetése a takurékosságllgyl
bizottságnak a határozata. Hadik viszonválasza után felsőház a javaslatot általánoságb3n és részleteiben is elfogadta. Majd kisebb törvényjavaslatok letárgyalása és elfogadása után állértek
kartellek ügyében
a falusi kislakások építésinek ügyére.
Cikatraczisz Lajos, Szőke Gyula, Hadik gróf felszólalásira Mayer és Bud miniszterek válaszollak. Hadik gróf az épitő anyagokkal űzött uzsora és a kartclek ügyét leszi szóvá. A pénzügyminiszter válaszában kijelenti, hogy nem tűri tovább a kartelek garázdálkodását, kartel ankétet fog összehívni. A miniszter válasza után a felsőház a javaslatot elfogadja. A felsőház holnap délelőtt 10 órakor lati ülést, melyen gróf Zsilinszky interpellálni fog Keleti Dénes nyugalomba vonulásával kapcsolatban.
Halálos pártharcok, félholtra vert jelölt és csendőri brutalitások jelzik útját a jugoszláv és román választásnak
Belgrád, jutlus -1 (Éjszaka! rádiójelentés) Vatjevóban a demokraták két szárnya, a cenlrum-pitliak és a Pasics frakció, külön-külön gyűlést tarlót\'. A kél csoporl közOlt végül is véres verekedésre került sor. A „Rjccs" szerint négyen meghaltak és 50 en megsebesültek. — Pancsován az elégedetlen demokra-lák botrányos jeleneteket rendezlek. A választási listákat összetépték és tumultuózus Jelenetekre kerüli sor az ellenpárliakkal. A romániai véres kortes-utak Bukarest, julius 4. A választisi terror különösen Mélyben dühöng télies erővel. Oraur István palnai ügyvéd, képviselőjelöltet ugy összeverték, hogy éle\' halál között fekszik. Ez is a liberálisok mllvc. Az ügyvéd Chlrculescu volt liberális minisztert vádolja az ellene véghez vili
merénylet előkészítésével. Az oláh ellenzéki sajtó cróseu lámadja a liberálisokat. Az „Adeverul" azt Írja, hopy ha Bra\'iinuék Ismét uralomra juhiak, az a .csalás és terror parlamentiéi" Jelenti. Nagyváradon hamis kortes beszédekkel akarják elszédíleni a magyarságot.
Vasárnap a Magyar Párt brassó-tnegyei jelöltjeinek zajzonl, bodolal és keresztvári gyűlésén a prelektus engedélye ellenére szuronnyal kergették szét a csendőrök az egybegyűlteket. A brassói rendőrség leiga-zollatta a .Brassói Lapok" egész szerkesztőségéi. A szabad lorgjlom teljesen megszűnt. Mindenkinek, bárhova utazik, előbb jelentkeznie kell a rendőrségen. Az erdélyi magyarság azonban minden te;ror és bomlasztó munka ellenérc szilárdan sorakozik a Magyar Párt mögött.
Halálos autószerencsétlenség Siófok mellett
Egy autó nekiment egy motor-blclkllnek — Az autót nyomozzák
Siótok, jullus 4
Vasárnap este Siófok előtt az uton három eszméletlen embert talállak. Megállapították, hogy egy Szerdahelyi nevű házispár és egy férfi ismerjük a sebesültek, akiket kórházba Székesfehérvárra vittek. Az uton a nő súlyos sérüléseibe belehalt. Az egyik eszméletre tért férfi elmondotta, hogy motorkerékpáron jöttek, mikor egy robogó autó Ötölte el őket. Tobtel nem tudott mondani, mert újra elvesztette öntudatát. A siófoki csendőrség megindította a nyomozást. A székesfehérvári és budapcs\'i vámnál ügyelik a jövő autókat és amelyiken sérülést észlelnek, azt igazoltatják. M!g az éjjel niegállitoiak egy autót, mely meg volt sérülve és amelyben két isméit arisztokrata ült. Most azt akar|ák kideríteni, nem az az autó ütötte cl a motorkerékpárt.
Egy balatoni vitorlás
katasztrófája
Balatonalmádiból jelentik: Biró Károly 16 éves odavaló vilorla-ke-zelö a nagy szélben felborult vitorlásával s annak ellenére, hogy a cserkészek azonnal gőzhajóval mentek segítségére, megmenteni már nem lehetett, a Balatonba veszett.
Lord Rothermeeret üdvözlik a magyar újságírók
Budapest, julius 4. (Éjszakai rá-dtójelcntés) A Magyar Újságírók Szövetsége ma angolnyelvü űdvőzlő táviratot küldöli lord Rothermeere-nek, a nagy angol kollégának, akit a magyar ujságitói kar szeretetéről biztosit. — Pomáz község Is üdvözölte a nagy angol publicistát, hogy sikraszállt a mjgyar igazságért.
Az ágyúból kilőtt ember
Róma, Julius 4. (Éjszakát rádiójelentés) A királyi család és a királyi ház hercegei ma egy rendkívül érdekes mutatványt néztek végig. Egy hatalmas ágyú csövébe egy nagy golyót illesztenek, melynek belse|ébcn egy vakmc ó artista foglalt helyet. A golyót kilőtték és az mintegy 40 méter magasra emelkedve, a 100 méternyi távolságra kifeszített óriási erejű acélhálóba zuhant. A mutatvány sikerűit és az artistának semmi baja nem történt.
ZALAI KÖZLÖNY
Franciaországba csak azok a munkások utazhatnak ki, akik biztos munkaalkalommal rendelkeznek
A belügyminiszléiium leiratot Intézett a kerületi rendőrfőkapitány-Ságokhoz, melyekel mosl eljutattak az Összes, igy a nagykanizsai rendőrségre is. A leirat arról szál, hogy francia kormány milyen módozatokkal leszi lehetővé csík magyar munkásoknak Franciaországba való kivándorlását.
A francia kormány lekinlettel a francia munkapiacnak jelenlegi rossz helyzetére, kényszerítve van megszigorítani, mindazon idegenek ellenőrzését, akik azon céllal meanek Franciaországba, hogy oll munkát vállaljanak. Evégből a francia kormány elrendelte, hogy rendes munkások csak akkor vehetők fel, ha az illetékes halóságok, munkaügyi, vagy fOldmivelésügyi minisztérium által lállamozolt munkaszerződéssel vannak ellátva. A francia halármenli halóságok léhát szigorú utasítást kaptak arra nézve, hogy Iraucia terület szigorúan el legyen zárva minden munkás elől, aki egy rendes munkaszerződés nélkül jelentkezik. Rendes munkaszerződésnek tekinthető kizárólag: 1. a munkaügyiminiszterium központi munkahivatalának, vagy pedig ha mezei munkáról van szó, a földmlvelésügyi minisztérium mezei munkahivatalán ik láttamozásival ellátott munkaszerződések; 2. közös kérvény alapján felállított munkaszerződés, melyek ugyan ezen látta-mozásokkal vannak ellátva.
Bármilyen esetben, ha egy útlevél láttamozását fogjik kérni a francia konzulátusoktól, ez köteles lesz a kérelmezőt felszólítani, hogy arra nézve nyilatkozzék, miszerint azírl szándékozik-c Franciaországban menni, hogy ott alkalmazást keressen. Ha a felelel Igenlő a láttamozási mindig meg fogják tagadni, mig az érdekelt léi fel nem mulat egy rendes munkaszerződést. Ha a válasz nemleges akkor, akkor ezt ráfogják vezetni az útlevélre. Azok a munkások, akik már voltak kint dolgozni, azoknak az igazolásnak ez a módja nem szükséges.
A nagykanizsai rendőrség a leiratnak megfelelően fog eljárni és ezúton figyelmezteti a közönségei, hogy a fentiekhez tartsa magát.
Kállay Tibor dr. és neje szombaton Nagykanizsára érkeznek
1927. julius 5.
Koronában
a békebeli havi abonama ismét
igénybe vehető. Ebéd ■ leves, sült és tészta, étlap szerint választható és vacsora szintén étlap szerint havi 72 pengő.
Tisztelettel
Kiss Ernő
Korona vendéglős.
Nagykanizsa, julius -1
A Soniogy-zalai Lovassport és Lótenyésztő Egyesület a napokban lezajlóit, nagysikerű kaposvári con-cours után julius 10-én Nagykanizsán rendezi meg lovasmérkőzéseit a lapunkban már ismertelelt fellételek és program szerint.
A kanizsai concours nagy eseménye lesz ezalkalommal is Zita
és a szomszéd vármegyék url-társa-dalmának és a nemes magyar lósport minden kedvelőjének.
Erre a nevezetes alkalomra Nagykanizsára érkezik városunk országgyűlési képviselője, dr. Kállay Tibor nyug. pénzügyminiszter is nejével együtl. Az Illusztris vendégek szombaton, lolyó hó 9 én a déli vagy sz esti gyorssal érkeznek meg Kanizsára.
Állami segítséggel fejezik be a Balatoni Muzeum építkezését
Gyömörey főispán eredményes közbenjárása a kultuszminisztériumban
pánja vette kezébe a Bilaloni Muzeum ügyét. A napokban Budapesten járt a főispán, ahol egyéb, a megyét érdeklő ügyek elintézése közben, tárgyalásokat folytatott gróf Kiebelsberg Kunó kultuszminiszterrel, hogy miként lehelne állami segítséggel lelő alá hozni Keszthely és a Balatonvidék kultúrájának büszkeségé1.
Ugyancsak közbenjárt ilyen értelemben a kormánynál herceg Festetics Tasziló is, ugy hogy a kultuszminiszter kijelentései alapján minden remény megvan arra, hogy a keszthelyiek államsegély formájában kapják meg az épitkezés befejezéséhez még szükséges összeget.
Keszthely, Julius 4
Nagy lendülettel indult meg annak idején a keszthelyi Balatoni Muzeu-n építkezése A balatoni kuliura székháza azonban esztendők munkája után ma ls befejezetlenül áll s mig Keszthelyen széliében lázasan folyik az épitkezés, addig herceg Festetics Tasziló áldozatkészségével és dr. Csák Árpád lelkes agilitásával lil huzolt gyönyörű épület a befejezd munkálatokat várva áll ma is, anélkül, hogy az idei épitési szezonban valami is történt volna végleges tető alá hozása érdekében.
Most aztán Gyömörey Qjörgy, vármegyénk mindenre figyelő főis-
Három vasutast elitéltek egy nagykanizsai kereskedő levágott lábáért
Fejenként két heti fogházat és 50 pengő pénzbüntetést kaptak a gondatlan vasutasok
hogy a sötét, viharos éjszaka nem vllágiloilák kl a szerelvényt, hogy kellőképen kivilágítva az utasok azt meglátták volna.
Az ügyel a kaposvári törvényszék Boda-tanácsa tárgyalta. A vádlottak a kihallgatásaik során azt állitolták, hogy ók kivilágították a szerelvényt. Hogy a szerencsétlenség miként történt, nem tudják. A sértett és a kihallgatott lanuk vallomásai megcáfolták a vasutasok állítását s a vádlottakat bűnösnek mondta kl a bíróság gondatlanságból okozott súlyos lesli sértés vétségében s elítélte ezért őket fejenként 14 napi fogházra és 50 pengő pénzbűnlelésre.
Az ügyész sulyosbilásérl, mig az elitéllek enyhítésért felebbeztek.
Nagykanizsa, Juliul 4
Kaposvárról jelentik: Ez év tavaszán Forgács Rezső nagykanizsai kereskedő Balatonszentgyörgyön át akart utazni a Zalavölgyi vonallal. A vonat a késő éjjeli órákban indult Balatonszentgyörgyről s aznap este óriási vihar dühöngött. Amikor beszállás voll, egy tolató szerelvény épen akkor haladt az állomás előtt. Forgács nem vette észre a közelgő tehervagonokat és azok egyike oly szerencsétlenül ülötle el, hogy a kerekek bal lába fejéi levágták.
A baleset miatt a kaposvári kir. ügyészség vádiratot adott kl Sági Vendel, Kovács VII. Lajos és Komá-novlcs István ellen, mert ők voltak a szerencsétlenség okozói oly módon,
Véletlenül elsüli pisztollyal embert ölt, a Kúria felmentette
A nagylengyeli körjegyzői irodában történt halálos szerencsétlenség epilógusa Zalaegerszeg, Julius 4 | ZKf „Sjjjssjegl földműves ágyékába
(Saját tudósilónk telefonjelentése) Tavaly decemberben történt, hogy a nagylengyeli körjegyzői irodában Pál Sándor zalaegerszegi lakos egy forgópisztolyt nézegetett és nem vette észre, hogy a fegyver töltve van. Igy történt, hogy a pisztoly elsült és a golyó az Irodában tartózkodó Oswold Jó-
furódott, aki sérüléseibe négy napi szenvedés ulán belehalt.
A zalaegerszegi törvényszék Pál Sándort egy havi fogházra Ítélte.
Fellebbezés folytán most tárgyalta az ügyet a m. kir. Kúria, amely az alapitélelet megváltoztatva, Pál Jó-zsifjl felmentette.
Fürdőlevél
(Egy unatkozó Bzvegy Írja a Balaton partjáról)
Fonyód, junius 4
Nem dival füidőlevelet Imi ma már, — ezt olvastam egy szépirodalmi lap szerkesztői üzenetei közt. Jól van 1 Ha nem divatos, hát nem Írunk fürdőlevelet és ennélfogva engedje el Szerkesztő Ur a sablón-szerü megszólítást, hogy: „kedves*. Különben én is nem vagyok kedves. Hát kedves lehet egy unatkozó özvegy a Balaton partján? Mondhatom kedv... azaz pardon, igen lisztéit Szerkesztő Ur, nagy dolog özvegynek lenni és a Balaton partján álmodozva járni. Nem ismeri ezt a helyzetet Szerkesztő Ur 1 ?
Hát hogy Is kezdjem, kérem, hogy ne legyek levélszerü, inkább riport-szerű?! Talán ugy,| mini az iskolában tanultuk. Tehát:
Fonyód balatonparti fürdőhely. Hogyan is folytassam, mert a régi leckéi elfelejtettem ? 1 Igen — igy : Fonyódon nem fonnyadnak, de virulva virulnak a legszebb női lények. (Igy, mini özvegy, én ls benne vagyok.)
Fonyód három részre oszlik. Első Sándorlelep, ahol kevés a Sándor, sok a Sárika, gyönyörű a móló s az egyik kis verdiglőben szlvetté-pően húzza a cigány: „Lesz maga juszt Is az enyém I"
— Mit gondol, Szerkesztő Ur, lesz-e?
Fonyód második része Fonyód lalu, hol nagyszerűen lehel nyaralni. A penziós ugyan panaszkodik a nagy drágaság miatt, de amellett olyan jó kosztot ád, hogy mindenki meghízik. A legjobban ő maga. Itt a kis templomtól gyönyörű kilátás nyílik a szomszéd Bidacsonyra és a löbbi hegyekre, f-i onnan Zilából mintha szerelmes sóhajok szellője szállna...
Kisfaludy Sándor és Szegedy Róza jut eszembe... Somogyban tényleg szép a Zala...
Fonyód harmadik része, illetve koronája: Bélalelep. Ez olyan remekszép, hogy azl gyönge tollam méltatni alig tudja. Talán csak any-nyit lehel megállapítani, hogy Itt mindenen megérzik az ősi patina. A villák massziv, gyönyörű épületek. Látszik rajluk, hogy békében készüllek és nem újgazdagok könnyű slilusu nyaralói. S azok a szép előkertek, mindmegannyi a virágkerté-szel remeke. Itt igazán lehet érezni, hogy a levegő ózondús. Nem ls lehet más, hisz Bélatelep egy nagy, lombos fenyveserdő, ahol órahosz-szat sétálhat az ember a Balaton melleit. Mindenütt kényelmes padok, nagyszerű kilátók szolgálják a séláló, korzózó közönség lűrdőigényell.
Fonyódon akárhová néz az ember : erdő, erdő, fa, fa, zöld és zöld, aztán a viz, a Balaton, melyet újra megcsodll és megszeret az ember. Ma olyan volt, mint a sima égbolt. Csendes, tükrös, a közepén egy kei-
1927 lulius 5.
kény lénysávval, mintha a tejül lelt volna benne.
Bocsánat, nem irhatok tovább, hívnak lel a Várhegyre, honnan állítólag Tibanyig lehet lálni.
Ja, igaz I Hogy utóirat ne legyen, eszembe Jutott még valami.
Idők jelel Ma egy 9 éves kislányt figyeltem meg, amint idegesen tépegette egyenként a Margilvirág
ZALAI KÖZLÖNY
szirmait, közben valamit mormolt... Egészen belepirult. Vaj|on a kis lány mit kérdezhetett a virágtól ? Én nem meriem tőle megkérdezni. Talán maga ludja, mert a szerkesztők állítólag mindenhez ériének, még a virágnyelvhez is I
Hl igaz, legyen szives írja meg, igen hálás lesz érte, liszlelője :
özvegy Vigh Fonyódi Berla.
A repülőgép nemsokára megállítja az időt
UJ repülőgépék készülnek ezer kilométeres gyorsasággal, amelyekkel eev nap alatt keresztül lehet repülni a földet
rendszeres óceáni forgalom meg• indítására gondolni.
Bécs, julius t
(A Zalai Közlöny bécsi ludősiló-jától) Az osztrák légiforgalmi társaság vezérigazgatója, Hoffmann Jje dr. érdekes nyilatkozatot lelt a légiforgalom kilátásairól az Óceán sikeres átrepülésével kapcsolatban.
— Lindbergh és Chamberlin repülései kiváló sportleljesilmények, azonban mégis az Óceánon való rendszeres légiforgalom kezdetét is jelenük. Az Óceán-repülés lehelőségét sukkörök sohasem vonták kétségbe, azonban még hosszú előkészületekre és tanulmányokra van szükség, amelyek véleményem szerint legalább két esztendői fognak igénybe venni. Mindenekelőtt a meteorológiai viszonyok kikutatására kell a legnagyobb ügyelmet fordítani.
Meg kell keresni azl az utvona
lat, ahol a legkedvezőbb meteorológiai viszonyok uralkodnak, ugy, hogy az Európából Amerikába való repülés Is, amely eddig nem sikerült, keresztülvihető legyen. Meg kell találni a megfelelő magasságol Is, ahol a szelek nem érezhetők olyan erősen.
— A másedik előlillélel technikailag kifogástalan repülőgépek épi-lése (Obb motorral, mivel ha egy motorral repülünk át az Óceánon, miként Lindbergh, ugy 90Vo szerencsére van szükség, bogy a vállalkozás sikerüljön.
A többmotoros gépek számára
Is úszó szigeteket kellene épileni esetleges leszállás cél/óból.
— Nagy fontossággal bir a vállalkozás kereskedelmi részének megoldása is. Chamberlin—Levlné és Lindbergh csak a legszükségesebbeket vitlék magukkal. A Járat rendszeresítésének azonban ki kell fizetődnie. A repülőgépeknek mindenekelölt postát kell szállllaniok, másodsorban ulasokat. Papiroson már léleznek olyan gépek, amelyek alkalmasak erre. Biztosra veszem, hogy az Osz-szes létező repülőgépgyárak mosl ilyen gépik konstrukciójával vannak elfoglalva. Felmerül azonban a kérdés, hogy egy kilométer ul mennyibe kerül, a gép miként amortizálódik, a befektetett töke hogyan kamatozik, valamin! hogy a személyzetet, az üzemfenntartáshoz szükséges anyagot miként lehel fizelni. Mindez nagyszabású számításokat igényel és I ezért, amint már mondottam,
két éven belill aligha lehel a <
Az első időben akkor is csak postát f ágnak a gépek szállítani és csak később ulasokat is. Ez azonban már súlyos konkurrenciál fog jelenteni a gyoisgőzösök számára. A kereskedő részére ugyanis nagy eiőiyt Jelent, ha 8 nap helyett 36 óra alatt utazhat az egyik világrészből a másikra.
Ezek a gépek óránként 200 kilométeres sebességgel fognak közlekedni, azonban már 500 kilométer gyorsaságú gépek is készülnek.
Egy pár év múlva már 1000 kilométer sebességű gépek is lesznek és 21 órán belill keresztút repülhetjük majd a földet.
Berlinből kiindulva és Berlinbe visszatérve. A szélességi tok ugyanis ezen a vonalon 24 000 kilométer. Ha hajnalban 4 ólakor evvel a sebességgel nyugat telé repülünk majd ugy a gép ulasal számára az idő
a tepliléi egész tartama alatt hajnali 4 óra marad.
Ezeket az érdekes részieleket mondotta el Holfmann vezérigazgató a légilorgalom kilátásairól.
IdAJárés
A nagykanizsai metoorologtal megfigyelő Tote»Mse\': tlétfön a Mmítstf-lel Reggel 7 órakor +172, délután 2 Srakor +23 2. este 9 órakor +132.
Fethfiur Reggel és délben borult, este kevésbbi íclliós égboltozat. , Szélitány: Reggel Északkelet, délben
Észak, este északnyugati szél.

A Meteorológiai Intézel Jelentéte szerint meleg és túlnyomóan száraz idó.
Tankönyvek
az összes iskolák részére előjegyezhető!!.
Használt tankönyvek
kaphatók
Fischel Fülöp Fiai
könyvkereskedésében.
napi hírek
NAPIREND
Julius 5, kedd
Rómsl katolikus: Zsk. Antal. Protestáns: Encse. Izraelita: Tamus hó 5.
Nap kel reggel 4 óra 08 perckor, nyugszik délután 20 óra 01 perckor.
Városi Színház este pont órakor: A gyermek, szinmíl.
Uránia 7 és 9 órakoi: N|u (Asszony a lejtón) mindennapi történél. Légből kapott vőlegény, burleszk.
Rothermeere lord
A magyar szivek imádsága egyetemes nagy hálával viszhangozza most szerte az országban lord Rothermeere nevét. Üdvözlő táviratok özönében száll az angol nemzet nemes fiához ennek a porba alázott népnek és országnak hálája: az életakarás hitével áldoznak a magyar Igazság, a magyar rögök jussának a szószólója előli. Az angol főúr nemes igazságérzetében, meggyőződésében realizálta Gladstone híres szavait:
.Ami erkölcsi tekintetben helytelen. az politikailag sem lehet helyes".
Emelkedett gondolkodásában, bizonyossá váll, hogy a magyar Igazság keresztreadása a történeti éleinek olyan erkölcsleien merénylete, amihez hasonló! alig mulathat fel a történelem És ekkor szive lelke nemes részvételével, mely minden nagy szellemlól elválaszthatatlan — s a meggyőződés döbbentő bizonyságával hirdette a világba azt, hogy a magyar nemzet jelen életsorsa megakadályozta, élelakarása és történeti elhivatottsága betöltésének lehelőségét.
— Nagy-nagy szükség van — mondja Goethe — a földön fejedelmi férfiakra, akik megállapítják a rendel, amely ulán fzrek igazodnak.
Magyar szomoruságunkbjn lord Rolhermeerekre van szükségűnk, hogy a halálra Iréll magyar jövendőt megmenthessük s hogy az Igazsághoz és jogunkhoz való meggyőződésűnk lüze soha el ne hamvadjon I
Az Ural hegységben, az orosz ha táron áll egy templom, a .könnyek templomaamely a száműzetésbe parancsolt szerencsétlenek adakozásából épüli fel. Ezt a templomot aztán a visszatérő boldog szabadultak a .Hálaadó templomá\'-nak nevezték el.
A magyar nemzet életsorsa Trianonnál lelt Ilyen .könnyek templomáévá... De mosl, mikor egy idegen, angol főúr Igazságérzete emeli szól a magyar jogok Igazáért, a teljesülés hitével htgyjük, hogy szivünk, akarásunk és munkánk áldozatából felépíthetjük a a .Magyar Hálaadás templom\'\' át!
Ebből a hilből fakadó bizakodásunk legyen a nemes lord felé szálló egyetemes üdvözletünk I
Halász Béla
— Hl valal vizsgálat. ÖrteyQyOrgy kir. kormányfőlanácsos, nagykanizsai közjegyző teenap aulón Lelenyéte utazóit és az otlani közjegyzői hivatalban megejtette a szokásos évi hivalalviz8gálatot.
„FULAMIN
" azonnal
irt
poloskát m o I y t svábbogarat csótányt, stb.
Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és szaküzletben I főraktára: Török Jóaaef R. T.f Budapest, VI., Kírály-utoa (2.
— Lord Rothermeere üdvözlése. Pécs város területén a Magyar Nemzeti Szövetség 30 ive. jár körbe a város lakossága között. Az iveken Rothermeere lordot köszöntik haza-lias lelkesedéssel a pécsiek. Az aláírások tömege napról napra szaporodik. Ugyanilyen akció folyik a vármegye egész területén.
— UJ kormányfőtanácsos. A kormányzó .a miniszterelnök előterjesztésére dr. Hochreller Kornél csurgói gyakorló-ügyvédnek közéleti tevékenysége ellsrneréseül a m. kir. kormány főtanácsosi címei adományozta.
— Rendkívüli megyegyülés, A vármegye törvényhatósági bizottsága e hó vége telé rendkívüli közgyűlést fart, amelyen a vármegyeháza építésére beérkezel! a|ánlalok fölött fognak dönteni.
— A zeneiskolai bclratis meghosszabbítása. Tekintettel a széleskörű érdeklődésre, a zeneiskola igaz-galősága kedden és szerdán délelőtt 11—12 óráig is elfogad beiratkozásokat.
— Áthelyezés. Vitéz Széchy Ferenc pénzügylgazgalósági kezelői a pénzügyminiszter a zalaegerszegi pénzügyigazgatŐ8ágtól a nagykanizsai tdóhlvalalhoz helyezte át.
— A vasárnapi lovas-ünnepélyre legyek a Krátky.tőzsdében már kaphatók.
— Krausz Albert bünOgyének fellebbviteli tárgyalásáról irolt cikkünkbe sajnálatos szedési hiba folytán az ügy színhelyéül a keszthelyi Hullám szálloda, Illetve kávéház volt fellOntetve, ezt készséggel belyre-Igazitjuk, amennyiben az eset annak Idején az Amazonban történt.
— Lelkigyakorlatok a ferenc-rendl zárdában. A nagykanizsai szenlferencrendi zárdában a nyolcnapos lelkigyakorlatok, mikel P. Regalat székesfehérvári házfőnök végzett, befe|eződtek.
— A községi pótadók felemelése. Bódy Zollán alispán föller-jesztelle a belügyminiszterhez azoknak a községeknek költségvetését, amelyek az 50%-os pólidó fölemeléséi kérelmezik. A kérelmek elbirá-lására kiküldőit bizottság a hét elején érkezik Zalaegerszegre és tárgyalni log az illető községek vezetőségeivel.
— UJ lap Zalában. N. Szabó Oyula hltlaplró átvette a Lentiben megjelenő .Kerkavldéke\' politikai hetilapot, melyet Zalaegerszegen az ösz folyamán .Zalai Lapok" címmel óhajl egy szintén közismert zalai újságíróval együtt megjelentetni.
= Ügyvédi hlr. Dr. Pillér Arlhur ügyvéd Keszthelyen irodáját saját házába, közvetlen \' a járásbíróság mellé (Oeorgíkon-u.) helyezte át.
— Tűz riadalom. Vasárnap délután 4 órakor lüzrladalom verle fel Nagykanizsa utcáit. Nóvák János práleri földjein, a malom háta rrö-götli réten nagy füstlel égüt a lábon álló sás. A tűzoltók csakhamar elfojtották a tüzet, ami jelentősebb kárt nem okozott.
= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 lulius 5
— Elhízott egyéneknél a természetes .Ferenc József kcserüviz-kúra halalmasan előmozdítja a bél-múködéit és a leslet könnyeddé leszi. Több orvosprofesszor a Ferenc József vizet szivelzsirosodásnál is reggel, délben és esle, egy-egy har-madpohárnyi mennyiségben rendeli. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzlelekben.
— A klskanlzsal bucsu vasárnap ünnepi élénkséget varázsolt a városrész egyébként csendes utcáira. Mozgalmas, színes, szép napja volt a kiskanizsaiaknak, kiknek az időjárás is felelte kedvezett. A bucsu vidám hengulatát ezidén sem kés-villongás, sem lülykösök suhogása nem zavarta meg.
— Az Ev. Egyházi Énekkar kirándulása. Vasárnap délután Ba-golára rándult ki a nagykanizsai Evangélikus Egyházi Énekkar, Pécsek József ottani birtokos meghívására. Családjagjalkkal mintegy nyolcvanötén vetlek részi a jólsikerüll kiránduláson. A prog-am szellemi része keretében Horváth Olivér ev. lelkész beszédében a vendéglátó házigazdái és Vánkos Jenő polgári iskolai tanárt, az énekkor élelrehivójál és karmesterét köszöntötte. Horváth poslafel-Dgyelő, a dalárda ajándékaképen, szép beszéd kdeiében, egy karmesteri pálcát nyújtott ál Vánkos Jenőnek. Az énekkar énekszámokkal vidította az amúgy is pompás hangulatot. Késő estére járl az idő, mikor a kirándulók ulnak indultak, vissza Nagykanizsára.
— Az Ipartestület nyári mulatsága technikai akadályok miatt elhalasztódon julius 17-ére.
— Odülóház-avatás Keszthelyen. A Magyarországi Tanllók Eötvös-alapja a keszthelyi „Rákos István llulnternátus és üdülőház\' avaló-Onnepélyét holnap, szerdán délelőtt 12 órakor avatja fel ünnepélyes ke-relek között a Kossuth-ulcai volt Beke-léle szállodában. Az alap elnöksége és a budapesti küldöttség délelöll fél 12 órakor érkezik Keszthelyre. Őket a rendezöbizollság ünnepélyesen fogadja az állomáson. Az avatás után táriasebéd lesz a Hungáriában.
= Repceponyvák, kazal és
Í;éptakarók minden méretben sa-
át varrodánkban készülnek gyári árakon Hirsch és Szegő.
| Mielőtt nyári : szabadságát megkezdi,
| rendelje meg a ]
Bárhova utána küld a kiadóhivatal 2 S (Főút 5.) MMUmmMH<MMM«t
— Felszentelték az Inkei uj plébániát. Szép ünnep; volt a mull vasárnap Inkének. A voll inkei plébános, Kauzli Dezső veszprémi prelátus kanonok, aki ezelőtt 12 évvel íeléplletle az Ír,kei szép lemplomot, most plébánia lakol is emeli. A fel-szenlelés a bucsu alkalmával voll. Az Ízléses épület felszentelését a ncmesszivü adakozó, Kauzli D.zső kanonok végezte fényes papi segédlettel. A felszentelés ulán délben, nagy ebédel adott Padányi Sindor inkei plébános, aki vendégül lálla az ez alkalomból likén larlózkodó előkelőségeket is.
— Fagylalt-estét rendezett szombat es\'e a keszthelyi Izr. Nícgytel a Központi nagytermében, mely minden tekintetben sikerüli. A hangulatos jazz-band melleit vidám lánc és kedv mellett, sokáig együtt maradi a szípszámu közönség.
— Előzetes Jelentkezés a keszthelyi gazdasági akadémiára való felvétel végett. A keszlhelyi m. kir. gazdasági akadémia 1. évfolyamára korlátolt számú hallgató vehető fel és pedig elsősorban földbirtokosok és gazdik fiai. A felvételi fellétel középiskolai érellségi bizonyítvány. Az előjegyzésért julius hó folyamán kell az akadémia igazgatóságához a folyamodványt benyújtani, melyhez a születési és érettségi bizonyítvány eredetiben csatolandó. Az akadémiával kapcsolatosan konviklusi Intézmény is van. A beiratkozás Ideje október 1-8. Bővebb lelvilágosilásl a gazdasági akadémia Igazgatósága nyújt az érdeklődőknek.
— Harmadlélmétcres rozstermés. Sílmeghy József nyirespuszlai földbirtokos nagy hozzáértéssel kísérletezik anemcsitellgabonanemück-kel. Három ho\'don ncmesiletl rozsot altételt, mely 232 cm. magasra nőtt meg és a kalásza a rendes rozs 3—4-szcrese. Sümeghy József héllőn mintái mulatott be Zalaegerszegen Bődy Zolián alispánnak, aki a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott róla. A termésből veit mintát a zala-megyei Gizdasági Egyesület szék- | háziban helyezték cl.
— Zalában egyre terjed a veszettség. Csak nemrégiben rendelték el veszeti ebek garázdálkodása mialt 90 napos cbzárlatot Keszihe-lyen. Nemsokkal ezután Nagykanizsán is hasonló intézkedési kellett éleibe léptetni. Tegnap Zalaegerszegen réndclte cl a polgármester a veszettség nagymérvű elszaporodása mialt a 90 nipos ebzárlalol.
— Olajozzák a hévízi utat. Sok kanizsai ulca lakóinak lelki gyönyörűségére emliljuk meg ehelyütt, hogy a Keszthely—Héviz közölli 9 kilométeres országutat mosl olajozzák, hogy a fürdővcndégekel megkíméljék az autók által felvert porfel-hókiő\'.
— Legkellemesebb üdítő italt
készíthet a Sparklell Syphon üveggel. 1 liter szódavíz, vagy üdi G ital 16 fillérjébe kerül. Tiszla, mert sajál üvegje. F.gyedárusió Szabi Antal sportűzlele.
— Őszre felépítik a zalaegerszegi evangelikus paplakot. A zalaegerszegi ág. hilv. evangelikus egyházközség vasárnap lartolt köz-gyüléséu emelelcsrc Icrvezetl, najy lanácsleremmcl ellátott paplak építésével Garal és Horváth zalaegerszegi építészeket bizta meg. A paplak felépítése közel 50 ezer pengőbe keiül, az építéshez azonnal hozzáfognak, ugy, hogy őszre tető alá hozzák és átadják rendeltetésének.
= Zsák, poniva, zsineg, kőtéláruk, hevederek és tűzoltó felszerelések nagy raktára Hirsch és Szegő cégnél.
— Megnyílt a pénz- és csomag-posta Litvániával. F. hó elsejével Litvániával a közönséges postautalvány, távirati utalvány és utánvételei csomaglorgalom megnyílt.
— Cserkész-táborozás. Tizenegy keszthelyi cserkész a 379. Feltámadás cssp I tagjai utaztak át vasárnap ebédután Nagykanizsán. A kis csapat Gosztolya Zoltán parancsnok vezetésével Sopronba indult, honnan néhány napi táborozás ulán térnek vissza Keszthelyre.
— Révkapltánysíg Sióiokon. A belügyminiszter Siófokon révkapitányságot létesített, mely julius elsejétől fogva nyilvántartja a Balalo-non lorgalomban levő csónakokat.
— Kanizsai mintára építenek cédulaházat Keszthelyen. Zalavármegye alispánja átiratot küldölt Keszthelyre egy marhalevél áliró-épület, úgynevezett cédulaház építése érdekében. Az alispán egyúttal kijelöli az épület kb. helyét a szarvasmarha és lóvásár közli térségen, mintául pedig a nagykanizsai cédulaházal ajánlja. Az építkezésre 1928. május l-ig határidő! jelölt ki az alispán.
— Hévíz ÍQrdövcrtdégel. Julius elsejéig ujabban a következő vendégek étkezlek Hévízre: Qróf Zichy János (Zichy-ujfalu), Radanovici Kozma gyógyszerész (Budapest), Vendel litván főerdész (Sümeg), Vidor
! Ilka orvos (Budapest), Pósa Er.dre | könyvkereskedő és neje (Veszprém), Kántor Szilárd, a Nemzeti Újság munkatársa és neje (Budapest), Slei-□cckcr Imre vezérigazgató (Beletnica C. S. R.), Baum Kálmán Hangya-főnök (Budapest), Németh Józsefné éa Elza (Buffalo U.S. A),dr. Huska Islván ay. főispán (Puszlatarpásztó), Cserlán Ferenc földbirtokos (Nemes-apáti), Lendler Kálmán állalorvos (Némelujvár), dr. Némeh Anlnl ügyvéd (Budapest), Zvillinger Adolf gyáros (Budapest), Ungár Ármin gyárigazgató és neje (Budapest), Oergely Ármin cégvezető és neje (Budapest), Unger Islván, a Magyar Nemzeti Baok felügyelője és neje (Budapest), Molnár Islván birtokos és családja (Nemesapáti), Bidogi Sándor földbirtokos (Balatonfüred), Ha\'ln Frigyes vállalkozó (Budapest), Prcszly Oyula^p. ü. főtanácsos és neje (Budapest), Hjrváth János hentes és neje (Oyőr), Nafkay Zsig-I mond és neje (Balatonkenese).
VÁROSI JSZINHÁZ
Éj királynője
Egy nem épen mai kelelfl, .csak felnőtteknek" iródolt, jó és rossz lu-la|dcns?gaival egyült Ízig-vérig francia opsreil. Egy kis pikantériának nagy hűhó és a sokai váró közönség máris boldogan oslromol|a a szinbázi pénztárt, hogy az előadás után nem minden csalódás nélkül állapítsa meg: többel vári, csiklan-dósabbat. Ha a .csak felnőtteknek" felcsigázolt várakozása nem előzte volna meg, akkor talán melegebb hangulata leli volna a tegnapi esle. Igy azonban operetteknél eddig még egyszer sem lapaszlalt hűvösség uralkodóit egész esle a pézőléren. Hiába voll bucsufelléple Erényi Böskének és Halmai Vilmosnak, kiket olyan sok taps és kscagás fogadott máskor a nézőtéren, — a jéghideggé rezer-válódolt hangulat csak nem engedett fel. Pedig voll sok mulatságos részlete az operettnek, sok meplepő fordulatban gazdag, össze-vissza kuszált helyzetekben bővelkedő cselekmény. Voll néhány szellemes mondás, jó ligurák, eléggé élvezhető zene, külső dekórum, jó rendezés, gondos játék, majdnem-mezitelen tánc is, de bizony még erre sem futotta a tapsból egy ujrázásig. Mintha azt akarta volna megmutatni Nagykanizsa közönsége, bogy — ha nem is excel-lál a komoly színi irodalom termékeinek élvezetében, ha meg is lölll a színházat egy kis pikantéria reményében — mégsem hódol be a párisi reklámnak és a párisi közönség hiába detektálta magát egy esztendeig ezen az operetten : Nagykanizsa Igényein mégis alul maradi az, megméretett és — nagyon könnyűnek találtatott.
Színészeink igyekeztek alakításaikkal, aduk is derűt, ahol csak kileli lőlük. Erényi Böske, Sólyom, Halmai, Bihari clőljátlak etekimethen. Legőszintébb sikere mégis Üli Bandinak voll kis epizód szerepében, meR Egri Bertának. Kedves voll Rizsa Bözsi, jó volt Erdélyi és Lázár. (bl)
A színházi iroda hireii
(*) A Nemzeti Színház művészegyüttesének egyetlen vendégjátéka a Váiosl Színházban. Dr.
Erdős Llszló .Gyermek" cimű há-romfelvonásos szinmüvét játssza a Nemzeti Szinház művészgárdája ma kedden, mely darab szakavatott tollal dramatizálja a gyermekkel kapcsolatos problémákat. Lenyűgöző realizmussal festi a gyermek, mint minden család szemefénye körűi tornyosuló lelkihangulatokat és indulatokat. Ez a gyönyörű téma Itl-kes harcosai, az ország első színpadának művészei. A gyermekes család főbb találkozója lesz a szinház ma esti nézőiere. Fodor Oszkár igazgató, hogy mindenki részére hozzáféihelövé tegye ezl a művészi eseményi rendes helyárakkal adja a darabot. Tel|es bérletszünet, kedvezmények érvénytelenek.
(•) Szerdán Rózsa Bözsi és Szalóky Dezső bucsufellépése a legmulatságosabb énekes-bohOzatban az .Ezred opjá"-ban. Rózsa Bözsi a prózai együttes kiváló tagja bűcsu-fellépésc rréltán váll ki nagy érdeklődést a közönség körébSI, ha hozzá vesszük még az\', hogy Szalóky Dezső főrendező, kinek nevéhez nent egy operett sikere fűződik, szintén ez este búcsúzik, ugy a szerdai előadás egy forró színházi estnek igírkezik.
1927 lulius 5.
ZALAI KÖZLÖNY
BiDIÓ MŰSOR
(Rövidítések) II — hitek. közgazdaság. Hangv. — hangverseny. I; — előadás Qy _ gyermekiknek. A •=• asszonyoknak, 7. — zent Mg. ■= mezőgazdaság. Hj. — ifjúsági elfiadás. F — lelolvaieás, \' (j — gramofonzene. Jb = Jazz-band.
Július 5 (kedd)
Budapest 9.30 H. 110. 12 Is 3 II. 4 Meaeóra. 5 ldó|cliés. Ltána kamarazene Operettzene. 630 RádlétKMla. 7 Járossy Jenő magyar dalokat énekel cigányzenével SM Orosz. est. Közreműködnek: Fenyő Rózsi színművésznő, Lux József, a Varost Szinház tagja. Saikady Lilly lian«v. énekesnő Faragó István hegedűművész, Alex i jVtantulln orosz énekművész és Eugen seeoan orosz zenekara. Utána cigányzene.
Haca II Népszerű Z. 4.15 llaugv. 730 Eszperantó. 8.0S Osztrák keltők. 0 30 A. n rö Szláv est.
Berlin, Stettln II O. 12 Harangjáték. 1230 Mg. 3.30 O. 4 Ameiikai épitőrend-sierek, E. 5 Népszerű Z. 7 Harangjáték. 830 Szimf. Z.
Barcelona 5.05 Hangv. 9.25 Tánc Z. 10.05 Hangv. 10.25 Áriák és datok. 1005
"*Baael, Bern 1 0. 4 Népszerű Z. 8.311 Hangv, 920 Népszerű Z. 1105 llangv.
Frankfurt, Cassel 12 Harangjáték 3.311 III. 4.30 Modein lánc Z. 6.45 A gjermek higiéniája. 8.15 Kamara Z. 9.15 Svájci dalok, utána Mendelssohn-est.
Ungcnberg, Dortmund, Münstcr 10.15 A német háziasszonyok gyűlésének megnyitó ünnepélye. 1.05 Népszcitl Z. 2 30 Higiéniai C. 5 Oy. 5.30 Dalok és hegedű Z. 8 Tengerészzenekar hangv.
Lipcse, Drezda 12 Népszciü Z. 4.3} Hangv. 6.05 A. 7 Mg. 7.30 Oroszországi útleírás. 8.15 Schubert-est. 9 Mlllöcker-esl. 10.15 Tánc Z,
Milánó 4.15 Kabaré. 5.20 Oy. dalok. 8.45 Opera E. közvetítése.
München, Nürnberg 2.15 A 3 15 Ve-rii Traviata Iria. 125 A. 4 Népsiciű Z, 530 Az állatok világa, E. 6 HJ. 7.30 Operaest Z. 9 ,Az öngyilkos", Avarcenko 1 (elv, .öl perc", H. Nack rádiószkeccse.
Prága II Kamata Z. 12.15 O. 4 Népszerű Z. 7 Smetana : ,A csók* e. 3 telv. npeiála. 1020 O.
Stuttgart, i\'rclburg 1.15 0. 4.15 (jönnöd operaiészletek, 8 Egylclv. vigopera. Utána a háborúban elesett zeneszerzők estje.
KÖNYVISMERTETÉS
A FASIZMUS
(Mannhardt professzor könyve)
A világirodalom egyre nagyobb számban termeli azokat a könyveket, amelyek a mai Olaszországgal és Mussolinival foglalkoznak. Ezeknek a könyveknek túlnyomó része azonban csak az Olaszországban végbemenő átalakulás külső jelenségeivel foglalkozik s magának Mussolininak alakjában sem a rendkívüli egyéniség belső lényegél keresi, hanem éleiének érdekesebb momentumai!, epizódjait állilja Össze lehetőleg érdekfeszítő, színes megvilágításban.
Az olyan könyv, amely Mussolini és az olasi nép nagy alkotásának, a fasizmusnak mélyére világitana, ma még nagyon ritka. S e ritka müvek közé lartozik Mannhardt német professzor, A fasizmus" cimO könyve, amely magyar nyelven most hagyta el a miskolci Magyar J6vó nyomdáját. A fasizmust az emberek nagy többsége még ma is ugy tekinti, mint ennek a zilált kornak egyik merész, érdekes, de nem túlságosan komoly és muló mozgalmát. Mivel kijegecesedetl dogmái nincsenek, kevesen látják meg halalmi törekvése mögött a koncepciót s azt hiszik, hogy a fasizmus nem is küzdőit, nem Is küzd másért, csak a Inla-lomérl. Pedig a fasizmus gyökére, magva : egy uj világszemlélet. Éppen ezért, aki meg akar vele ismerkedni, nemcsak a jelenségeit kell meglálnia, hanem keresnie kell azokat a szálakai, amelyek a lörlénelem mélyébe nyúlnak vissza s azt a szelleméi, amely a jövő magasságába lör. Mannhardt könyve ebből a komoly
U SF8ÁKIfl_
Kedden, julius 5-én 7 és 9 órakor
s- Csak felnőtteknek!
NJU
(Asszony a lejtőn)
mindennapi történet 7 felv. Főszereplök: Conrad Vcidt, Emil Jannings, Elisabeth Bergner.
Légből kapott vőlegény
burleszk 2 felvonásban.
szemp mtból elsőrangú és páratlanul i .Illó rrü Nem propaganda irat h [ fisizmus melleit, vagy a fasizmus i ellen, Innem a téma súlyához méltóan alapos, objektivitásra törekvö tudományos munka.
Ami a mű magyar köntöséi illeti, az a vidéki kiadmányok soréban egyenesen meglepetést jelent. A mis ko!ci Magyar Jövő Könyvkiad iválla-lat teljes odacdásáról, lelkes ambi ciójáról és gondosságáról tanúskodik a magyarnyelvű „Fasizmus".
A nagyszabású. 370 nagy oldalra terjedő mü 3 havi réízleire is kap-hitó. A fűzött könyv ára II P, a félvászonb™ kölölté 14 P. az egész vászonba kötötté pedig 15 pengó.
A könyv megrendelhető aMigyar Jövó R. T.-nál Miikolcon és kap ható minden könyvkereskedésben.
lOZGÓSZOíSilAS
Uránia kedden 7 és 9 őrskor csak felnőtteknek: Nju (Asszony a lejlön) mindennapi történet 7 felvonásban. Főszereplők: Conrad Veidt, Emil Jjnnings, Elisabeth Bergner. Légből kapott vőlegény, burleszk 2 felvonásban.
szerkesztői Szemetek
Rádió 9. Amint lálja, jö voll. Általános ismertetés helyett érdekesebbcV az egyéni impressziók, igy Inkább ezekből tflbbcc! A férjhezmenést nem jó elhamarkodni, de ha minden áron ez 3 szándéka — áldásunk a Irigyre.
Sz. D. Nem kaptuk meg, Igy nem is közölhettük.
8. (Keszthely) Indokolással nem tarázunk. Igazát majd a birósAg előtt vívja ki, ha tudja. Mai leveléért kfllOnben ugyancsak a bíróság előtt fogunk találkozni.
Szabados Rózsi
Dr. Karciagné
n6i- ti gycf/nckdn>*tsu/onJa
tlagykanixSA ,n 3 05 Cjtngeryut 271a
ma és minden este
118
zenélnek és énekelnek.
Szíves pártfogást kér
Kiss Ernő
Korona vendéglős.
ÍÍÍSBS
Mindvégig lanyha volt az irányzat a mai értéktőzsdén nagyfokú flzlet-leleoség mellett. A Bécsből és Bellinbői érkezeti gyenge |elcnlések a p\'acol teljesen elgyengitelte. Általános áresés 2-37o voll, dc 5-10 pengős áresések is fordullak elő. Legnagyobb árveszteségei szenvedle a Bauxit, mely 31, Kőszén 33, Fegyver 17 pengővel eselt vissza. Z írtaikor az irányzat lanyha, a forgalom nagyon gyenge voll.
Párti 20-34\'.-!, London 25-23\',». Ne»jtoek 519-561/1. Brűsael 72 221.! Mll.no 28 25. Amsterdam 20815. Beilln 12314. Wien 73-10. Solta 3 75. Pfáea 15-39. Venó 5S03. Budapest iO-36, Belgrád 9-13, Uuksieat 3-15\',\' 1
i b«i*e*ti Mat-tK}**
VALUTÁK Angol I. 27 83-27-90 Belga Ir. 79-65-7995 Cseh k. 16-95-1703 Dlale 152 95-153 60 Dinár 1004-10-10 Dollár 570.75-573 15 francia Ir 22\'69-22 80 Holt. 22940-230-40 Lengyel 63 65-64 65 Lel 3-50-3 60
Léva —•——•— Ura 31 75-32 15 Máika 135-80-136-30 Schlű. 8065-81-00 Norvég 14805-148-70 Svájci I.IIO-35-1IO-7I Svéd k. 153-30-153 95
DEVIZÁK Amsl. 229 52-230-22 Belgrád 10-06-1010 Berlin I3577-I3617 Bukazeat 348-354 Billaaacl 79-60-79-85 Kopenh.153 05-153-50 Oizlo 148 15-148\'60 London 27-82-27-90 Milano 31-5S-3I 75 Newyork 572\'85-4 55 Pállá 22-42-22-52 Prága 16-97-17*02 Szollá 412-4-16 Slodeb. 153 42-15387 Varsó 63-75-64-55 Wien 80-60-6080 Zürich 110* 25-11057
Terménytőzsde Baaa űazav. 75 kg-os 2805 -28 25, 76 kg-oa 28 65 -2915. 77 kg-oa 2915-29 55. egyéb 75 kg-os 27-25 -27 75, 76 kg-os 27 80 28-35. 77 kg-os 28-35 - 28.75, rozs 26 55 -26 80, takarmányárpa 22-50— 23-50, lóiárpa 25-50-26-50, aab 23-30-25-50, tengeri u| 2t 00 -21-20. buxakoipa 20 0)—20"20.
Felhajtás 1550, melyből eladatlanul viasza-maradi 8\'>ü darab, Elsőrendű 1-56—1-60 sredet! 1-52—156. szedeti közép 146-150 könnyű 1*35—1\'44, elsőrendű örq 1-42—1-44, másodrendű 1-36—1-40, ango süldő 1-44—1\'68, szalonna nagyban 1-72— 1-76, aslr t\'98 -2-00, lehúzott hus V92— 212. szalonnás félsertés l\'84—200. Az Irányzat lanyha.
Kiadta: Wayl íj8irii!l?M é» StaT-H. bdkulaa
Huszárbecsület
(Paraszttörténet a latunkból)
— IrtatlÍRGYLflJOS- 2
A perbelei alyafiak egyébiránt régi soviniszták. (Nem is ludom mire megy velők a cselák, meri szegény pátriám is ennek az áruló fegyver-lényekban gazdag históriai múlttal dicsekvő nációnak az impériuma alá került.) A zsidói szerelik a falunk-belíek, de a zsidó német nevét be nem veszi a gyomruk. Igy vannak az Ohrenstein urasággai is, aki nemrég került a faluba, mint a bajcsl primaciálls birtokok egy részének areodása; alig két esztendei olllakása alatt olyan jól megmagyarosilotl ,Ur-islen" nevel adlak neki, hogy még ő maga se eszelhetett volni kl Jobbal és szebbel. Viselje jó egészséggel!
Nohát, hogy szómai ne felejtsem, akkurátossan így jutott nálunk magyar névhez a lenntlszlell Likistván herceg is. Meg lehel vele elégedve I A Likislván huszárok egyébként a világ legdélcegebb és legbüszkébb katonái. Az az ibolyakék eksztra-bluz, no meg a gyönyörű feketesárga zsinóros vörös nadrág] — Hejh, nem hasonlít egyik se az Öregasszony orcájához, meri még mikroskópiummal se lehelne rajluk csak egyetlen ráncol is felfedezni. Ugy megfeszül mindkettő a huszárnak besoiototl perbelel gyerek leslén, minlha a huszárordré paragrafusai írnák elő. Hit még a ragyogó vikszléder eksztracsizmal Még annak a csizmának a larajos sarkantyu-peogése is ujjongó büszkeséggel hirdeti a perbelei lányok elő t, hogy a Likistván huszárt nem lehel, de nem is szabid közönséges katonai átlagszámba venni. Valóságos szentségtörés! kövelne el, aki még csak gondolatban is Ilyesmit forgatna az elméjében. Több az, mini emberi Talán csak egy hajszálnyival lehet kevesebb, mini a mesebeli lűndér-király.Mii mondok? Hál aszondom, hogy ha valaki felpislánt arra a bárom csillagra, a mi a Tornoczi Jónás ekszlrablurának kávészin hajtókáján büszkélkedik, bál lüstént el kell ismernie, hogy a három napi urlóbra egyenesen Fehérvárról érkezed Tornoczi Jónás huszárfiler ur már legalább Is egy jó nigy lókkal meghaladta a sajái egykori tanítójának, üancs Qíza rektoruramnak civil iszlességét, aki pedig mini falu-szerle ludoll dolog, soha még közlegénységig se vitte fel ugyan a Likistván-huszároknál, de máska-lömben minden perbetei ember illő tiszteletadással megsüvegeli. Sőt nagylisztelelü Vályl Lajos öspörős ui is csak annyiban számiiható Tornoczi Jónásnál némileg magasabb rangú valakinek, mivelhogy a nagy-tisz\'elcttl ur szónoklata odafönn a templomi kalérgyiában valamelyest többel nyom értek dolgában a Seregek Urának szemében, mini teszem-azt: a Likislván-huszárezred egyik filcrének ajakárul felbugyborékoló olyan tendenciájú szavalat, amelyben több Ízben előfordul ugyan az Isten és ő szentjeinek neve, no meg a „bundás", sőt a remondaló egész famíliája is: azonban az ilyen kegye-leles megemlékezésekben gazdag hu-szársóhajokal, még is csak nagy tiszteletlenség volna a nagyliszlelelü öípJrös ur retorikai műremekeivel egyenlő értékű alko\'ásoknak tekinteni.
Hál sző ami szó, nem mindennapi vendég közeledelt a Tolnai Jakab Dánieiék házatája felé. Várta is ám olt valaki, még pedig erősen, nagy szivdobogással. A kis Mária, aki nagy szerényen búzta meg magát a pllarajtóban. (Folyt, köv.)
ZAL>I KÖZLÖNY
IS27 |üllu« S.
iPBÖBTlDntSU
Ax apróhirdetések dija 10 sióig 50 fillér. Címszó i minden vastagabb bétából álló sió két siónak számíttatik. Minden további ■zó dija 5 flll. Vasár- és ünnepnap 500/o felár, szerdán—pénteken 25% felár. Állást keresőknek 5(Wo engedmény. A hlrdo-téal dlj olö?«> flxotaisdő.
Ford és Fordaon alkatrészek, autó felszerelési cikkek, Pneuinatlk — Szántó VUmos éa Társa cégnél. Deák-tér 2. 2314
Eladó butorraktár. Somogymcgye egyik legjobb városában, járási székhelyen, a város központjában levó piactéren, szép világos utc3l Üzlethelyiséggel és udvari raktárakkal, áruval dúsan felszerelt butorraktár nyugalomba vonulás miatt kcdveió fizetési feltételek mellett eladó. Az átvételhez ötmillió kor- na elégjége*. mlg * fenn-maradó árut bizományba vagy hosszú lejáratú résiletllzciésrc beszerzési irón adom. Mind szép, friss, kelendő áru van raktáron körülbelül 50 millió korona irtékb«n. A házban lakás és asztalosmOhely helyisig Is van, de a bútorkereskedés egyedül ls biz-toi megélhetést nyújt A helyiségek bíre olcsó és mérsikclt ár. — Bóvcbbet Zalai Károlynál. lapunk kladéhlraUlában. 27V:
Kiadó kétszobás utcai lakás mellékhelyiségekkel azonnal Király utca 7. 2596
Van szerencsém a nagyérdemű közönség becses tudomására hozni, hogy a fonottbutor munkát műhelyembe bevezettem. Jótálláaaal készítek
előszobai és kerti = bútorokat. =
Egy éven belüli hibákat ingyen megjavítok, úgyszintén nádazékak be-fonását vállalom. Tisztelettel
ILLÉS JÓZSEF
ko»trfond t« kertlbntor kíszllő MU Zrínyi Mlklós-u. 22
Korasek bútorozott azoba-kony-hát, lehetőleg a belváros területén. Címeket kérek a kiadóhivatalba, ahonnan továbbítják azt nekem. 2612
Egy nagyobb llu tanoncnak felvétetik Lukácsi Gyula \'mllasztalosnál, Eötvösiéi 29. 2769
Nagytőzsdében
üres dohányosláda
minden mennyiségtan kapható.
Két diákgyarmaket teljes ellátásra elfogadok külön szobával. József főhercegül 42. 2761
Elsőrendű házi moaóaxappan kg. 1-20 lill. Kapható Telcklut 16. 2720
Árpád-utca 39. számú ház kerttel bérbe klfldö. Bóvcbbet Árpád utca 40. -2791
Vízvezetéket és fflrdóberendezésekel,
valamint saját készítésű
vörösréz fürdőkályhákat
szakszerűen készít
Meodlnvits József és Márton
Király-utca 45. Telefon 271.
Bognéractgédat azonnali belépésre lelvesiek. — Sánta Józsel bognármester, Letenye (Zslam) 2794
Istállót 3. 4 lóra. 1 szobás-konyhái lakással azonnal bérbe vennénk. Horváth és Vass építőmesterek.
Elveszett vasárnap este I barna bőrtáska 125 pengó készpénzzel és Iratokkal. Ezúton ké cilk a becsületes megtaláló, hogy Illó Jutalom ellenében e lap kiadójában leadni szíveskedjék. 2795
KoÉMök, közalkalmazottak
mindennemű ruházati szükségletüket a legelőnyösebben a „Trlbon" ruházati r. t. ulján szerezhetik bc. Mely cég 8 havi
réaxlatf izctéal kedvezményt ad. Megrendeléseket felvesz és mintáit bármikor bemutatja a cég megbitottja: Prangap József, Telcki-ut 19. Szám.
Kocsik, négy és hatszemélyes autók
állandó kiállítása
FORDSON traktorok, FORD alkatrészek, gummlk rak\\ura
BAZSÓ JÓZSEF kocsigyárosnal Nagykanizsán.
Elvállal: Kocsik, autókarosszcrlák készítését, javítását, átalakítását és bélelését, uutogénhegesztést és nlckclezést. Kitűnő munka! Telefon 250. Jutányos árak!
Bonvréroz
| Flissérot
Éiterilem Nagykanizsa és vidéke mélyen li&rteti bölgyközönségéi, bogy a legújabb pl>ssé-modellok megérkeztek. — Pllssérozást, gouvrérozást olcsón vállalok. Tisztelettel
VARGA NÁNDOR
ruhafcitó, Kóxraosó-vUUUU Nagykanizsa, Hunyadi-utca 19.
Qyűjtőtelep: Kazlnczy-utca 8.
Festés
Gőzmosás Tisztítás
Gyűjtsön i Gyógynövényeket,
kóhársat
ezüsthársat
papsajtlcvclet _ ftrv&csalánvirágot
KÖBISB06ABAT pip-csviránot kék búzavirágot csalánlevelet fehérmilyvalcvclet ezerjófflvet
és mindenféle egyéb gyógynövényeket
Száraz készletét ajánlja fel HYDROFLOR A Magyar Nád-, Gyékény- éa Gyógynövény R.T.-nak Budapest, VI.. Király utca 12.
Málnai intéxet
33-lk iskolaév
Budapest, VI., Bajza-u. 20
Elemi fíu- és leányiskola
Leánylyceum
Egyéves kereskedelmi tanfolyam. Internátus bentlakó és félbent-lakó növendékek számára. Felvilágosítást nyújt az Igazgatóság.
TENGERI,
zab, árpa, kerekrépa-mag.
Kiscsibék etetésérc: kölcs-kása, (engeridara, egész kisszf mü tengeri Madáreleség: Kevert madlretei, hímozott-zab, fénymag, kender-máj?, édcs-repce, saláta-mag, tökmag, naprsforgó-mag stb. kapható:
Ország és Widder
magkcreskedéíébcn Erzsébet-tér 10. (Birósüg melk\'iij
Pk. 83WV1927. vht. szám. Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. L-c. 102. §-a értelmében ezennel köz-hírré teszi, hogv a nagykanizsai kir. járásbíróságnak 1927.\' évi Pk. 8318. számú végzése következtében Dr. Málék László ügyvéd által képviselt Ádám Károly javára 79* P. 04 flll. s ját. erejéig 1927. évi ju-nlus hó 3-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és fclülfoglalt és 2620 Pengőre becsült következó Ingóságok, u. m.: gobelin kép, üzleti berendezés, 50 kg. gyapjufonál stb. nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai klr, járásbíróság 1927-lk évi Pk. 8318. számú végzése folytán 7?3 P. 04 SfII. tőkekövetelés, ennek 1926. évi december hó 18-lk napjától járó 18^0 kamatai, Wo váltédíj és rddlg összesen 198 P. 25 lillérbcn bíróilag már megállapított költségek erejéig, Nagykanizsán. Csenijery-ul 2. sz. alatt leendó meg-lartására 1927. évi julius hó 19-llc napjának délutáni 2 órája határidőül kltüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly mcgjcgvzéssel hivatnak meg, hogy az érlnfctt Ingóságok nz 1881. évi LX. L-e. 107. és 108. §-al értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek. szükség esetén becsáron alul Is cl fognak adatni.
Amennyiben ax elárverezendő Ingóságokat mások is le- és fclülfoglaltatták és azokra kielégítési Jogot nyerlek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §. értelmében ezek javára ls elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán. 1927. évi Julius hó 1. napján.
Kaszab Lajos s. k., klr. bírósági kiküldött.
Ér.\'esilcm a nagyérdemű l-öiOnsí\'g\'f, hogy Keszthelyen a
Hullám é» Balaton szállodát
megnyitottam. Elsőrendű magyar konyha, killlnS harfacsonyi és különlegességi borok, Irisscn csap ilt bud-rpesli sörök, mn-dfrnűl berendezd! szobák k\'pliilő\'í. Ceglédi Farkas Jancsi 10 tagn kitűnő zenekara szolgáltatja a zenét.
Terraszáról gyönyörködni lehel a Balaton kOrCli regényes tájak panorámájában.
Kérem a n. é. közönség szives páit\'ogásSf, liszlelc\'lcl
KELEMEN KÁROLY
2700 cllcrem- ís szAllodarulnidonos.
Ealamegyel képviselete
Mosonyi László
Zalaapáti.
Keszthelyen tájékoztatással szolgál:
BALATON DROGÉRIA.
A nagykanizsai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
3738tk. 1927. szám.
árverési hirdetmény-kivonat
Muc/.er Lász\'óné sz. Plánder Anna úgyis mint kk. Muczcr Mária t. és t. gyámja végrehajlatónak Muczcr László végrehajtás szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási átverést 80 P. tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a nagykanizsai kir járásbíróság területén levő, Nagykanizsa r. t. városban fekvő, s a nagykanizsai 9841. sztjkvben 1343/33. hrst. a. foglalt ingatlanra sz-intó a* Alsókukoricás kertben 48<"> P. kikiáltási árban, a nagykanizsai 1033. sztjkvben I309\'a3. hrsz. a. foglalt ingatlanból szántó a/. Alsókukoricás kertben, végrehajtást szenvedő nevén álló \',i2 részre 80 I\'. kikiálMsi árban, a homok-komáromi 303. szt kvben 393 hrsz. alatt, az u. o. 309 sztikvben 394. hrsz- a. foglalt ingatlanokból szőlő, présház Nagyhegy nyugati oldal dűlőben végrehajtást szenvedő n\' vén álló fele-fele részekre 250— 250 P. kikiáltási árban elrendelte.
Az árverést 1927. évi szeptember hó 5. napjának 14 óráját I lomokkomárom községházánál és a telekkönyvi hatóság hivatalor- helyiségében 1927. évi szeptember hó 5. napjának délelőtt 10 órakor fogják megtartani.
Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár kéiharmadánál alacsonyabb áron non adható el.
A/, áiverclni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár lOVo-át kés?pénzbcn, vagy a/ 1881 : I X. t.-c 42. §-ában meghat* romit árfolyammal számított óvadékképp értekpapirosban a kiküldöttnél letenni. hogy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláirni (1881 : LX. L-c. 147., 150, 170. §§., 1908: XL. L e. 21. §)
Az. aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akir. köteles nyomban a kiklál-List ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általi ig\':rt ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1903: XLI. L-c. 25. §.)
Nagykanizsa, 1°27. évi június hó 15-ik napján.
Horváth s. k., A kiadmány hiteléül
klr. |MlA. MikÓ S. k„
irodatót Int.
ES VII
HIRDETŐ IRODA R.T.
Budapest, V. Dorottya-utca 11. Telefon: Teréz 34-45.
Felvesz hirdetéseket a világ minden lapja résiére.
Reklámterveket készít.
A gazdasági propaganda célhoz vezeló legalkalmasabb és legolcsóbb módjait kidolgozza.
Társházak Európa minden jelentősebb városában.
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavczeíó: Ofcnbcck Károly.)
67. évfolyam, 150, szám
Nagykanizsa, 1927 julius 6, szerda
Ara 14 fillér
POLITIKAI NAPILAP

fa kfcdóhlwlil S. a.
iUl:Klstilu(ty-iLlS.
Felelős szerkesztő: Bar bari tg Lajos
lnlenubiii-Ukfe.1 l*>erk-l»« ™l5ftí
EKSHietíal ár. tjy hór» 1 p««4 « «««.
Kétszer szavaztak bizalmat egy filésen a francia kormánynak a Daudet-ttgyben
Párls, Julius 5 (Éjszakai rádiójelentés) A kamara mai ülésének végén Bére képviselő éles támadást intézett a kormány ellen Pujo lelarlózlalása, valamint egy telefonos hölgy elfogatása ellen a Daudet-ügyből kifolyólag. A képviselő szavai nyomán heves kormány-ellents tüntetésre került tor. A bizalmi kérdést Ujlclvctctték, de a kormány 351 szavazattal 110 ellen bizalmat kapott. Később egy kommunista
képviselő interpellációja kapcsán újra bizalmat szavaztak a kormánynak.
Rothermeere lord üdvözlése Budapest, Julius 5. Rotheimeeie lordnak ma a Duna Siövelség nevében Pekdr Qyula küldőit üdvözli táviratot. Ugyancstk ma üdvözölte a Jogászok Verbőczy egyesülele is. — Mátészalka község képviselötes-lülele a mai napon megtartott közgyűléséből távirattal üdvözölte lord Rothermeeret.
UJ repülő-magassági világ rekord
Róma, Julius 5. R.-nato Donall olasz repülő uj magassági világrekordot állitolt fel. Gépével ugyanis 9500 méler magasságig emelkedeil.
Megint felmentettek egy hitvesgyilkost
Párt?, julius 5. (Éjszakai rádió-jelentés) A párisi esküdtszék ma felmentene Oongy vezérigazgatót, aki agyonlőtte feleségét, mert megcsalta egy fiatalemberrel és nem akart szakítani a szerelőjével az asszony. A verdikt kihirdetésekor a közönség a felmenlell férfi melleit tüntetett.
Szentté avatják X. Pius pápát
Róma, julius 5. Pomplli bibornok a pápa püspöki helynoke, ediklumot adott kl, amely X. Pius pápa szentté avatásával foglalkozik. Az ediklum elrendeli azoknak az iratoknak az összegyűjtését, amelyek a pápa életére, müvére és csodatéleleire vonatkoznak és amelyek megadják a szükséges anyagól a szenttéavatási eljárásbor.
A felsőház mai ülésén megkezd lék a
magyar—cseh keteskedelml szer ■ ződés
becikkelyezéséről sióló törvényjavaslat tárgyalását. Általánosságban és részleteiben letárgyalták. Ezulán át térlek a
betegség és balesetbiztosító törvényjavaslat tárgyalására. Az első felszólaló
József fóheiceg voll, aki kijelentette, hogy a Javaslatol minden magyar embernek cl kell fogtdnia. A javaslatban a nemzetnek a magyar munkásság iránii szeretele nyilvánul meg. A magyar munkásság dicséretre méltó módon tetle éleiét kockára a világháborúban. A háborúi követő tragikus időkben pedig nemcsak a munkásság vtsz-lelle el lelki egyensúlyát és a következményekért nem a munkásságot, hanem azokat kell felelősségre vonni, akik a munkásságot félrevezették. Sürgeti a rokkanlsegély és aggkori biztosításnak a mezőgazdasági munkásság számára való kiterjesztését is. (A főherceg beszédét a Ház lelkes éljenzéssel és tapssal fogadta.)
Szünet után öt órakor nyitották meg újra az ülést.
Chorln Feresc a OyOSz. nevében szólalt fel. Hangoz\'atta, hogy Európa-szerte nigy szociális nyugtalanság van, aminek az oka a háború Nincs tehát sürgősebb dolog, mint a gazdasági élet megeri\'siléíc és erzel a szociális ba|ok megoldása. Rigasz-kodnunk kell a szomszéd államok
A felsőház a cseh kereskedelmi szerződés és a mnnkásbiztositási javaslat letárgyalása után befejezte ülésszakát
á képviselőház még egy formális Mént tart
Budapest, Julius 5 | szociális p0llliká|áh0i, mert azt mutatják érdekeink. A Javaslatot elfogadja.
Vass József nipjóliti miniszter válaszolt a f.lszóldóknak. Amellett a nézóponl mellett kell miradni, amll az angolok és az olaszok követnek, ho?y ninci töke és nincs munka, nincs gazdasígi és más érdek, har.etn olyan politika kell, amely összefogja az államot a szétdilleren-ciálódástól. A forradalmak oka mln-kor a nyomor voll.
Tehát a szakszervezeti is sztrájkjogot meg kell reformálni.
A nem:el olyan szociális politikái folytasson, amely nem kényszeríti a dolgozó társadalmat a
szakszervezetekbe. Bejelen\'cltc, hogy az öregség és rokkantság esetére való biztosításra szóló törvényjavaslathoz már régebb idő óla folyik az adal gyüjlés és reméli, hogy még ez évben a törvényhozás elé terjesztheti. Végül kö szöneiet mondott a felsőházi vita m«gas színvonaláért, majd a felsőház a törvényjavaslatot ugy általánosságban, mint részleteiben elfogadta Az ülés befíJezé;C előtt báró Wla-slls Oyula köszönetet mondott a felsőháznak és rövid visszapillantást Vitelt az ülésszaka herekeszlétc előtt a lel fóliáz munkájára és kijelentette-, hogy a Jól végzeit munka jó érzésével mehetnek nyári üdülésre. Az ülés fél 7 órakor ért véget.
Budapest, julius 5. Péntekre 03z-szehivják az országgyűlés képviselőházát, mely ezen a formális ülésén tudomásul veszi a felsőház állal elfogadott törvényjavaslatokat,
IUI11U& H15M.V" ----J,
i.Mji.".nrrii ■ 11 ..... ..........*"\'
ám....................^\'^vsw.--------
Magyaroszág pénzügyi helyzete a statisztika számadataiban
A pénzügyminiszter XI. jelentése
Bud»p«t, |uii>» 5 1 ményét tekintve az előirányzói! 649.5 millió pengővel szemben 726.6 millió pengő folyt be.
Májusban az állami bevétel 82 4 millió p-nRŐ voll, ami a mult év máju\'.áuál 7 millió, az előirányzatnál 5 3 millió pengővel több.
A népszövetségi kölcsönből május 31-én 103,621.283 pengő áll rendelkezésre.
A pénzügyminiszter most nyilvánosságra hozott XI. jelentése az 1927. május haváról számol be.
Bevezeiésében ismerteti az állami közigazgatás junius havi költségvetését, mely szerint 5-2 millió pengő bevételi többletei vár a pénzügyminiszter juuius hónapban. 1926. évi julius — 1927. áprilisi időszak ered-
A m. kir. pisti május htaspban 30,166 000 közönséges, 1,054.827 p jánloít, 60.886 értéklevelei, 921.926 csomagot és 653.188 postautalványt továbbított. A feladott táviratok száma 296.179, 61.748 távbeszélő főállomás és 75.024 rádióvevő berendezés mü-ködölt.
A m. kir. államvasutak 7,080 000 utast és 1.914 718 tonna árut szál-lilottak. A Duna—Száva—Adria vasul társaság 387 152 utast és 178.803 tonna árul továbbított.
A Magyar Nemzeti Bank érc- és devizakészletében május folyamán nem történt lényeges változás. A fo-galomban lévő tényleges fizetési eszközökben a hó folyamán 13.8 millió pengő apadás állt be. A légy-forgalomnak csupán 2.5Vo a állolt koroia bankjegyből. A forgalomban lévő váltópénz mennyisége 42,280,225 pengő voll.
A m. kir. postatakarékpénztárnál
1,278.987 betevő 23.166442 pengői helyezett el, 54.992 csekkszámlán pedig 175,873 430 p:ngót kezellek.
A nagykereskedelmi árak indexszáma 133-ra, a lélfenlartási költségek indexszáma 113-ra emelkedett.
A külkereskedelmi forgalom áprilisi eredménye szerint a behozatal 38.6 millió pengővel haladta meg a kivitelt.
A csődök száma 11, a kényszer-egyezségek száma 92 volt májusban.
A munkanélküliség tovább csökken\'. Az egy év előtti helyzettel tzemben a csökkenés 48 8 százalék.
A nyilvántartott munkanélküliek száma 14 853.
Megkezdték a somfaival csata bün-pörének tárgyalását
Bécs, julius 5. A bécsi esküdtszék ma kezdle meg a január 30-lki véres somfalvi csata vádlottai ügyében a Itz nopra tervezett főlárgya-lásl. Mint emlékezünk rá, a frontharcosok és a kOzlársasági védö-szövétség tagjai ütköztek össze a tőlünk elszakított nyugalmagyaror-szági faluban s a revolveres verekedésben kél ember is éleiét vesztene. A tárgyalásra több mint száz tanul Idéztek be. A bíróság ezenkívül 42 tanúvallomást fog felolvastatni. A védelmet három ügyvéd látja el.
__ZALAI KÖZLÖNY_
Megvadult lovak elragadtak egy kocsit az országúton
A kocsist súlyos sérülésekkel szállították a keszthelyi kórházba
»_
Pomáz és Kanizsa
Az Idén kiadott helység névtárban Pomázról a következőket találjuk: Pomáz nagyközség (Pestvármegye, pomáz! járás) 4772 lakossal, posta, vasút, lelefon főszotgabtróság já rásbiróság slb.
Ezzel szemben ugyancsak ez a helységnévtár Nagykanizsáról azt mondja : Nagykanizsa rendezett ta nácsu város, 30.410 lakossal, pol gármesterl hivatal, slb.
A számtani művelet szerint tehát Nagykanizsa legalább, a lakosait véve arányul, hatszorta nagyobb, mini Pomáz. Ezzel szemben ennek a hatszorta kisebb nagyközségnek (de még ennél kisebb községeknek is) eszébe Jutott, hogy lord Rothermeeret a világpolitikát felkavar! magyarba rát cikkéirt Üdvözölje és, mint tegnapi számunkban jelentettük, angol nyelvű táviratban köszöntse.
Nagykanizsán ugyanez senkinek sem jutott eszébe.
Lord Rothermeere nevétől visszhangos ma ez a megszomorodott magyar glóbusz. Társadalmi egyesilletek, kiskaliberű Inlizminyek, faluk igyekeznek megragadni ennek az áldott lelkű angol főúrnak kezét, mellyel talán először hosszú évek óta a leigázott, letört, Igazságtalanul szétdarabolt magyar nemzetet megsimogatták is biztató reminy-sugárt küldtek sötét éjszakájába, mely a békének csúfolt diktátumot revízió alá sürgeti.
Ha volt valaha a magyar történelemben Idegen hangzású más nemzetiségű államférfi vagy politikai kiválóság, akinek neve fogalommá vált ebben az országban, agy az, most leginkább ennek a nemes lordnak neve, mely mintha a sivatagban eltévedi is szomjúságtól halálra llétl karavánt vezetne űdltő forráshoz, ugy zug bele a világba is kelt re-menysiget húszmillió magyar szivében, hogy az őst ezer éves rögöt szétmarcangoló Trianont revldlatnl kell.
A ml Igazunkért szólít síkra lord Rothermeere súlyos szavával és azért a cikk sorozatirt, mely a tizenhárom vármegyiben is azontúl Htokban ujjongó örömet váltott ki, most a magyar becsületből fakadó háta és szeretet száll Anglia ujságmágnása feli.
Mindenkinek barátja leli lord Rothermeere, minden magyar testvérivé fogadta emelkedett, fenk&U személyiségit is a táviratok ezret repülnek a telegráfdrótok zúgó bugő sistergésén Anglia felé, hogy vigyék a háta és üdvözlet tolmácsolását.
Ebbe az országos demonstrációba minden város, intézmény is alakulat bekopcsolódott, csak Nagykanizsa városa felejtette el, hogy mivel tartozik önmagának nemes multjáirt, mivel tartozik a magyar nemzeti becsületnek. Amíg más helyeken spontán kitörő ünneplisek diadalmas rivalgása harsog a magyar bánat te metől csendjébe, addig Nagykanizsán, mintha álomvárosban lennénk és legalább tízezer kilométernyire Budapesttől, csendes és nima minden. A sajtó cikkeit leszámítva, sem a hivatalos város, sem az egyesületek, inlizminyek nem gondoltak arra, hogy csatlakozzik ez a város ts lord Rothermeere üdvözléséhez is ahogy teheti, legalább egy rövidke néhány szavas angol nyelvű távirattal üdvözölje Magyarország nagy tekintélyű önzetlen barátját.
Különben ez sainos, nem első eset. Legyen ez szemrehányás, vagy vádaskodás, Igenis, meg kell mondani, hogy Nagykanizsa az utóbbi években országos jelentőségű, különösen politikai eseményeknél mindenkor re-
Kesithsly, (ulius S
(Saját tudósítónktól) Beke József zalaigricei lakos kocsin Szenlpéler úrra ment vásárra. A kocsi elé kél fiatal csikó voll fogva. Az országúton a két lUzes állat valamitől megijedt — és örült iramban száguldott tova az országúton, mig a kocsi felborult. B:ke József a kocsi kerekei alá került. A kerekek keresz-
zerváttan visszatartotta magái min den belekapcsolástól és hallgatolt, mint a porlici néma, mikor a frank-hamisjtos ügyében az egész ország lelkesen ünnepelte a kormányelnöktt is a kormányt, hallgatott, mikor a választások Idején a kormányzópárt imponáló többséggel tartotta meg to vábbra ts kezécen az ország politikai Irányítását és hallgatolt a ta vasszat legutóbb akkor, mikor a mi nlszlerelnök és a kultuszminiszter (itt utaztak át Nagykanizsán 1) visszatérlek olaszországi uljukrál és hatal mas külpolitikai sikert hoztak haza tarsolyukban.
Nagy jelentőségű dolgok égisz sorozatánál volt néma ez a város is hivatalos vezetőségének mintha eszébe sem Jutott volna, hogy a közgyűlések ünnepi arculatot öltsenek a meg érdemelt és mindenkor hizelgis mentesen eredminyeket jutalmazzon az elismeris is köszönet kifejezésével.
Most lord Rothermeere ts, mintha aak Nagykanizsán kívül keltene érdeklődést és ismertetné meg személyét, ugy áll Itt Kanizsa hallgatagon, de áll vele együtt minden irodalmi és társadalmi egyesület, melyek bizony a tavasz folyamán elég gyakorta rendezték meg a maguk demonstra tiv gyülekezésüket, ezúttal hallgat nak is nem vesznek tudomást arról, hogy még Pomáz nagyközség is elküldte a maga üdvözlő táviratát lord Rothermeerének,
Nagykanizsa városának nemrégiben közgyülise volt. senkinek sem jutott eszébe egy ilyen rekrlminált indítvánnyal előjönni. Mint értesülünk most nyolcadlkán rendkívüli városi közgyülis lesz. Tizentkit pontja van a közgyülis ma kiadott tárgysoro zatának, de a tizenkét pont kőzött hiába keressük Rothermeere lord nevét. Talán lehelne ezúttal mig pótolni a mulasztást, hogy vigye Innen Is távíró lord Rolhermeerihez egy végváros köszöntő szavait.
A jövőben pedig több figyelmei a az események jobban szemmel sért-tásál kérjük. U. Gy.
Ma életbelép a magyar-francia kereskedelmi pótegyezmény Budapest, julius 5. (Éjszakai rádiójelentés) A kormány rendeletet adott ki arról, bogy a magyar-francia kereskedelmi szerződés kiegészítésére még decemberben kötött pólegyez-mény e bó S-án éleibe lép. A vámügyi balóságok ennek megfelelően kaplak utasításokat.
KII mentek mellkasán. A megvadult lovak ezután még messzire maguk után vonszolták a 16 éves fiatalembert, mig sikerüli az állatokat megfékezni és Beke sebeit bekötözni. B két súlyos sérüléseivel a keszthelyi kórházba szállilotlák. Az esetről jelentéit leltek a nagykanizsai kir. ügyészségnek, mely telefonon meglette Intézkedéseit.
A Zrínyi Tornaegylet népünnepélye
Nagykinlzta, |ullus 5
A Zrínyi Torna Egylet vasárnap rendezte hagyományos nyári ünnepélyét. A nagyközönség érdeklődése olyan nagy voll, bogy az esti előadáson a nézőtérül szolgáló tribünt teljesen megtöltötte. Olt szorongott a város apraja nagyja. Az előadás meg is érdemelte a meleg érdeklődési, mert a nagy gonddal összeállított műsor változatos volt, hazafias, lelkesítő, bátorságot és becsületei tanító és épen ezért nemzetnevelö szempontokból színié felbecsülhetetlen.
A rendezés kllogáslalan, sehol egy pillanatnyi zökkenő, sehol egy lé-vedés, a legkisebb hibát sem lehet felfedezni a legkritikusabb szemmel sem, ami nagy teljesítmény, ha tekintetbe vesszük, bogy a szereplők száma meghaladta a 150 el.
Az előadás szabid színpadon reflektorok fénye melleit folyt le.
Az előadást Finta József, az egyesület titkára vezette be. Beszédében kiemelte, hogy a Zrínyi Torna Egylet hazafiúi öntudattal akar|a szolgálni a nemzeti gondolatol és amikor hagyományos nyári ünnepélyéi évről-évre megrendezi, nemcsak nemes szórakozást akar nyújtani, hanem reméli, hogy a látottak és hallottak épülésül szolgálnak a tekintetben, hogy a közös nehéz magyar sorsban sikerül megértetni az összetartozás erőt jelentő szükségét. A Zrínyi Torna Egylet ünnepélyeinek műsorából épen ezért sohasem hiányoz-ballk annak kifejezése, hogy a megszállón teriiletek magyarságával megtépelten is egyek vagyunk és hogy bízunk törhetetlen hittel a szebb is jobb Jövőben. És mert a nemzeti nagyjainkról való megemlékezés példát mutat, hogy mlkénl kell a hazát önzetlenül és Igazán szerelni, érte áldozatokat hozni, ezen ünnepélyeken nemzeti nagy|aink egyikéről megemlékezni, az egyesület azinlén kötelességének tarlji.
A vasárnapi ünnepélyen Rákóczi emlékének hódolt az egyesület .Rá-
_1927. jullus 6.
kőczl Ferenc Rodostón" dmü melodrámával, melyet Ráta János karnagy harmónium kísérete mellett Gráf Mátyás szavalt nagy érzéssel. Utána egy tábortűz Jelenet következeit, melyben a 374. sz. Kisfaludy Károly öreg cserkész csapat tagjai teltek tanúbizonyságot nagy előadói készségükről. A hatásos Jelenei Rákóczi ollbonának, a Felvidéknek és az ott maradi magyaroknak keserű sorsál tárla elénk drámai erővel.
Igen bájos volt Lehotzky Mária klskanlzsal laultványalnak fellépte, akik magyar ruhában, szép régi magyar láncot mulatlak be. A nézők szűnni nein akaró tapssal követelték a lánc megismétléséi.
Nagy sikere voll Szépudvary Láazló tanítványainak, akik par-terre tornát, szabad és puaka gyakorlatot mulattak be bámulatos precizitással. A közönség lelkesen megéljenezte őket és tanítómesterüket. A klikanizsai szereplők harmadik csoportja, a közelmúltban megalakult és Lenz Oyula karnagy vezelése alatt álló Levente Dalkör nemkülönben sok laptól ara-lőtt szépen előadóit énekszámaival.
.Mese az ólomkatonákról* elmü kis irredenta gyermek mese volt a következő száma az előadásnak, melyet kis polgárista diákok adlak elő. Kitörő lelkes tap3vlhar honorálta a kis szereplők ügyes alakítását.
Oyula diák .Hazatérés" clmü egyfelvonásos] következett ezután, amelyben Mázol Lulu, Kováls Zsu-zsu, Barlal Lulu és Kabdebó János a hadifogságba jutottak sokszor csalódásokkal és őrömmeltell hazatéréséi játszották meg egy kedves kis játék keretében. — A szereplők mindegyike sziwel látszotta meg szerepét és sikerüli is nekik a kis hangjáték finomságait a legteljesebb mértékben kidomborítani. A közönség igen nagy letsjfesel fogadia a darabol és elismeréiének gyakran kifejezési ls adott.
Kováls Erzsi és Zsuzsi temperamentumos magyar táncát, Engelklter Rezsó és Müller Tibor művészi orosz táncát tomboló lapivihar megújrázta.
Baán Jenő szavalta el azután .Magyar bakák dicsősége" dmü költeményt, oly lendülettel é« megrázó erővel, hogy hallgatóságát td-jesen magával ragadta.
Az irredenta szellemben, ldkes hangulatban lefolyt ünnepélyt .A magyar mull, jelen és jövő" dmü élőkép csoport zárla be, amely egy formális harci jelenei keretébe volt beállítva puskaropogásaal, géppuska tüzeléssel. A magasba röpitelt rakéták fényénél látni leheteti a rohamozó, hajrázó magyar katonákat, akik Migyarország visszaszerzését szimbolizálták. A jelenettel a rendező azt akarta megértetni, hogy mi magyarok ne várjunk csodákat, ne bízzunk senkiben, csak a saját erőnkben. Nagymagyarországot csak ml magunk tudjuk visszaállítani, de nem sopánkodásaal, sem megtévesztő pacifista jelszavakkal, hanem a bennünk rejlő kimeritelhete.Ien ősi magyar virtussal, amely ezer év viharában edződöli erőssé. A jól sikerült flnne-pélyl lánc követte.
A keszthelyi fogdában felakasztotta magát egy őrizetbe veti ember
Keszthely, jullus 5
(Saját tudósítónktól) Hermann Károlyt a keszthelyi rendőrség álliló-lag sikkasztás miatt elfogta és az otleni fogdába zárla. Amikor később benéztek hozzá — Hermann fel-
akasztva, holtan találták. Sajál nadrágszíjára akasztotta lel magát a fogda ablakának vasrácsán. A kir. járásbíróság részéről Sólonyl vizsgálóbíró egy bizottsággal azonnal megindította a vizsgálatot.
192T lullus 6
nap! hírek
NAPIREND Julius 6, szerda
Róm.t katűllkul: tzaiás próf. Protei-[ina: Esalis. Izraelita: Tamus hó 6.
Nap kel reggel 4 óra 09 perckor, nyugatik délulín 20 óra C0 perekor.
Városi Színház este pont l/i9 órakor: Ezred apla. énekes éj Uneoi bohózat
— Rendkívüli városi kőzgyfl-lés. A polgármester rendkívüli közgyűlésre hívta Össze péntekre Nagykanizsa város képviselőtestületét. A 12 pontból álló tárgysorozaton szerepel a szin\'ársulal segélykérelme, a városi sélskerl egyik utjának néhai Tripammer Qyuláról való elnevezése, ezeken kívül nyugdíj, segély és lllelóségl ügyek.
— Az alispán a Balatoni Szó vétség alelnöke. A Babiloni Szövetség legulóbbl közgyűlésén egyik alelnökévé választolta Bödy Zoltán alispáni, hogy ezzel Is kile|ezésre juttassa az alispánnak a Bslalon-kOr-nyék lejlődése lö-ül szerzett érdemeit
Valódi angol szövetből I
uri ruha csakis Sflrlel Zsigmond izabómesterné I Nagykanizsa, t óut 5. azim.
ZALAI KOZLONT
— Szabadság. Kuufman Lijos dr., Nagykanizsa város rlj\'gyrőle ma megkezdte négyhelcs szabadságát.
— A Muraközi Szövetség elnökének üdvözlete. Molnár Dezső altábornagy, a világháború egyik legendás nevű magyar hőse, a Muraközi Szövetség elnöke, a nagykanizsaiak felelte kedves ismeróse, meleghangú levélben mondott köszönetet és elismerési dr. Szabi Zsigmond járási tiszti főorvosnak a Muraköz levegőjéből és visszavárásából lakadl .Egy darab föld" cimtl színművéért, annak kanizsai premierje alkalmából, szeretetteljes és bizakodó üdvözletéi küldve az Csszes kanizfai és környéki mu\'akozieknek.
— Bucsubankett Horváth István számvevő tiszteletére. A 41 évi szolgálat ulán nyugalomba vonuló Horváth István városi számvevő tiszteletére a városi adóhivatal lisztviselői kara tucsubankettet rendezett \' Hajas vendéglőben, amelyen az érdemes tisztviselőt melegen ünnepelték.
— Egy Pestről megszökött gyermek megkerült Kanizsán. Horváth Ferenc 12 éves pes\'i gyermek szüleinek engedelme és tudta nélkül péuzt szerzett Budapesten és azzal legyet váltolt Nagykanizsáig. Itt a pályaudvaron az egyik rendőrtisztek gyanús voll a lézengésc, leígi-wllalla és ekkor kiderült a kis luikó •zOkése. Érlesítetlékláviralilag aggódó »IQleil, akik Idejönnek, hogy a\' kis kalandvágyói hazavigyék és ot\'lion közelebbi nexuzbi hozzák a |ólajra
•panyolnádpálcival...
— Olcsó cipő, kellemes viselet Mummilalou vászon sportcipő, ptr|a !£» 60 C^omtalpu vászon tennis «Pó női 8.50. „Liga" 13.50. Szabó "ulal sportüziete.
A honvédelmi miniszter is Nagykanizsára érkezik a vasárnapi lóversenyekre
Film-riport készül a concours minden mozzanatáról
Nagykanizsa, Julius 5 Tegoip számoltunk csak bc arról, hogy a Somogy-zalai Lovassport és LólenyéjztőEgyesülel vasára-p Nagykanizsán rendezendő, nagyarányú lo-vas-mérkőzéseire vároaunkba érkezik dr. Kállay Tibor országgyűlési képviselő és neje. Ma arról értesítenek bennünkei, hogy Csáky K\'roly gríf honvédelmi miniszter és Atgya-Papp Sándor altábornagy, honvédelmi ál-lam.itkár Is Nagykanizsára érkeznek erre a nevezetes alkalomra.
A coccoursok láradhalallan rendezősége, lökén\' a lovassport iránti
érdeklődés pira\'lan agilltásu ébren-tartója: Schmldt Frigyes ny. ezredes, lelkes, körültekintő munkával készilik elő a nagy zalai lovasünnep teljesnek Ígérkező sikerét. A Kráiky-lözsdében elhelyezett belépőjegyek iráni máris Igen nagy az érdeklődés. Csupán az eddig nyilvánosságra hozo\'t helyárakban történi változás a következőképen: korzópáholy ülés személyenként 5 pengő, a löbbl 4 pengő.
A lovas-mérkőzések minden egyes számiról lilm-riport felvételek készének.
— Búcsúszó. Huszonegy év ulán, hogy Nagykanizsáról végleg Székesfehérvárra kol özünk, cl nem mulaszt-hs\'juk, hogy mindazon jóbarátaink-nak, jóakaróinknak és iimeió-cink-nek, kiktől személyesen buciul nem vehettünk, .l6lenhozzád- ol ne mond junk. Kérjük, tartsanak meg bennünket lócmlékezeiokbcn. Plnke György ny. DV. segédtiszt (s családja
= Az ujabb időben csodála\'ossn fejlődött a mühln.zés technikája varrógépeken. Brandl Sindor és Fia c g állandó bimzőlanfolyamán szebbnél szebb hímzések készülnek a világhírű PFAFF varrógépeken.
mmmlmm
készít uri ruhit Sflrlcl Zsigmond szabómester Nagykanizsa, Fóut Komi .tilloa. mtlkit
(—) Megveszett sertések. Ma-gyarszentktráty községben egy veszeti kutya belciulunl a sertésfalkába és több sertést megmart. A megmar! sütéseken, majd később az ezek állal megbarspoit állatokon kitört a veszettség és igy az egész falkát ki kellett Irtani.
— A Dunába ölte magát egy bánokszcntgyőrgyl leány (?) Tegnap délé őn meglelem a reodőrség bűnügyi osztályán Csurgal Lajos iba-rosberényi születésű pogánysreotpé-teii parádés kocsis és jegyzőkönyvre adta, hogy egyik pesll újságban oly hirt olvasott, hogy a Dunából kilóglak egy Völgyesl Teréz nevű fiatal leány hulláját, aki öngyilkosságának esett áldozatául. Csurgai feleségének hasonló nevű huga lakolt Pesten, aki junius 24 én eltűnt lakásáról és azó\'a nem s-dott életjelt magáról. Az a gyanúja, hogy a cikkb:n szerepelt öngyilkos leány sógornőjével azonos, ezért ar.nak pontos megállapítását kéri a rendőrségtől. A rendőrség ebez képest mosl érintkezésbe lép a budapesti lókspilánysággal és megállapítsa, hogy az öngyilkos leány azonos-e a kérdezeti b£nokszent-györgyi s: Ölelésu leánnyal.
= Singer gépselyem miudenléle sziliben kiphaló. Singer varrógép lióküzlel Főút I.
— Tizenegy emberéletét méntéllé meg egy bátor életmentő. Szakács Béla, a balatonfüredi .Rex" motoros vezetője ismét 5 csónakázó! menteit meg a viharos Balalonon. Szakács ezideig II ember éleiét mentette meg.
— A fitycházal tűzoltók mulat-, sága a legteljesebb siker Jegyében zajlott le. Ríszl vett azon a község és a környék nagyszámú Intelligenciája is. A női szépségverseny körül vidám csatározás folyt, ami végeredményben is Bözsikének juttatta az elsőségei. A féifl csúnyaság-versenyt Bollér litván murakereszluri vendéglős nyerte meg. A sok kedves trélás szórakoztató szám után éjszakába nyull a kellemes hangulalu mulatozás.
=- Belőttes, dunsztos, Ullreform és Rex pateniűveg legolcsóbban kapható Metczer üvegkereskedésben.
= Fegyvergyári Slejr strapa kerékpárnál a váza bolső is kllsj multai van ellátva. 5 éri jótállási Weloer Bépárnhiz, Csengery-nl 2.
iwm divar zzerfnti ur! m\\\\
kizárólag angol szűvelbót készít I Sörlel Zaigmond szabómester I Nagykanizsa, Fóut 5. szám.
= Práger Jolán Király-utca 31 szám alalt ernyökészltó és javító műhelyt nyitott. Legolcsóbban, a legkényesebb Ízlésnek is megfelelően készil nap és csőemyőkel. Javításokat gyorsan és olcsón eszközöl. Nagy választék, szíp kivitelű strand-ernyőkben. — Ugyancsak mindennemű kézimunkák készítését is elvállalja.
= Kézimunka lanlolyamol nyitok iskolai leányoknak és felnőtteknek. Relnllz Béláné.
— Ujabb postaautóbuszjáratok Zalában. A göcseji és keszthelyi auióbuszjára\'ok ulin a posta moil Zala egyéb vidékein is autóbuszjáratok megindítását tervezi. Egyik autóbuszjárat Tih íny- Balatonfüred-Veszprém közölt közlekedik, a másik pedig Tapolca-Devecser éj Pápa között. Az előbbinek közigazgatási bejárásit tegnap tartották meg s azon Bödy Zoltán alispán és Sándor Zsigmond műszaki tanácsos is részlvellek.
= Vízmentes és nyers ponyvák gyári lerakata eredeti gyári árakon liirsch és Szegő-cégnél.
- Népház Zalagyőmőrőn. Vármegyénknek egyik szépen fejlődő községe, ZilsgyOmörő népház építését határozta el. A földművelésügyi minisz\'er a népház felépítésére háromezer pengő államsegélyt és háromezer pengő állami kölcsönt engedélyezett a községnek.
— Dunctos és uborkás Dvegek Igen olcsók Púmnál, Klrály-u. 10.
— öngyilkos cigánylány. Horváth Erzsébet ncmesapálll 20 éves cigánylány vasárnap virradóra a le-melő hullaházában felakasztotta magát. Mire észrevették, mir halolt voll. Tettének okát nem ismerik. Horváth Erzsébel már több3z0r kísérelte meg az Öngyilkosságot.
— - Schwarcz Dezső harisnyál a legjobbak.
— Színészek Fonyódon. Szerdán kezdi meg szezonját a Balaton-mentén, Fonyódon Gál Oyula színigazgató Npmzell Srinészete. A jó-nevű társulat előadásai elé mél\'án néz érdeklődéssel a lorgalmas fürdő közönsége. Bemutatkozójuk a Nemzeti Színház klasszikus darabja, a Tetemrehívás lesz. Sjira következik ezután az Aranyhattyu, Az ördög (Molnár Ferenc), Cirkuszherceguó, Cigánygrólnő, Trónörökös (a mayer-língi tragédia). Kiskirály, stb. operett és prózai darabok.1
— Rézgállc, raffla, kénpor, gabonászsák, kölcsönzsák liirsch és Szegő cégnél.
= L Fegyvergyár\' Stoyr kerik-
Sár az egész világon rezet! Weloer épáruház, Csengerr-ot 2.
Pilla 20-34V1, London 2S-22\'íi. tittmii SI9-r.il. BrtiKl nn Mll.no 24-80. Amiteidaa 20817. Bellin 1231211. Wien 73-10. Sotta 375. Prlga 1539. Valló b6 00. Budapest 90-53, Belgrád 913, Bakaiéit 3-17.
Terménytőzsde
Buza Urnv. 75 kg-oi 28.05 -28\'Z5, 76 kg-oi 28 65 -2915. 77 kg-oi 2915-29 55. egyéb 75 kg-oi 27-25 27-75. 76 kg-04 27-80 - 28-35. 77 kg-o. 28-35 28 75, mis 26 55-26 SO. ukaimáoylrpa 2250— 2 a 50. lórtrpa 25-50—26-50, ub 23 30— 25-50. tengert uj 2100 -21-20. buiakotpa 2001—2020.
Fővárosi tzabás! füiáiosi munkai
Sörlal Zsigmond
subómuternél Nagykanlzu, Fönt k«m> utno*» a«n«4t
Miniszterek szabadságon Budapest, ju\'ius 5. (Éjszakai rá-diójelentés) A kormányzó Bethlen István gróf miniszterelnök szabadsága a\'att a kormányelnOki teendők ideiglenes ellátásával l\'ass József dr. népjóléti miniszle t bizta meg, Sci-tovszky Béla dr. belügyminiszternek a kormányzó egészségi állapotának helyrehozása végett julius 4-ikétöl augusztus 31 ig szabadságot engedélyezett. Távolléte alatt helyetteséül Pesthy Pál dr. igazságügyi minisztert bizta meg a kormányzó.
SZENT LUKACSFOROÖ
vAnywixe
KRISTÁLY,.
üdít
frissít
hűsit
Filerakal: Fehér Vilmos és Társánál Nagykanizsa. Fó-ut 22. Telefon: 192.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 I
us 6
VÁROSI JjZINHÁZ
A gyermek
Nehéz feladatra vállalkozik, aki Irány-regényt, *vagy irány-szinmüvet akar a ma közönségével ellogídtalni. Még nehezebb, ha az irány jellegel írója nem is nagyon i(,y:kszik burkolni, hsnem ezt lépten-nyomon egész botorsággal hangsúlyozza. Ezi a nehéz feladatot sikeresen oldoita meg dr. Erdős László Mváiosi ot-vos .A gyermek" cimll 3 f.lvoná-sos színmüvével. D róbjának siketét csak öregbíti az a lény, hogy a mu-muzsáktól távolesö terrénumon fejti ki élete áldásos munkásságát és «-alkalommal először cserélte lel a hidegen csillogó mü.zerekel a meleg magyt.r sztvnek me\'eg tmgy.-r színeikbe márlott loilil és imcdjáit olyan nemzeti fonlosságu problémát tűzött a tolla hegyire, aminek boncolgatását n:m szívesen nézi a közönség, mert hiszen olyan ez, mint a ráolvasás : magyar bűnök, magyar jövendőbe nézés, amit mogkesenl a jelen átka.
Az egyke ellen, a magyar faj egy/e nagyobb teret hódító bűne, baja, beteg dlvat|a ellen hirdet harcot Erdős László az irodalom köntöse alá rejtett felvilágosítás, meggyőzés, propaganda eszközeivel. A tolta jól tog, a leibe még jobban. Felkavarja a szil őben az egyel.n gyermek féltésének iszonyú kínját. Egy az élet valóságából kiragadott képre odavelili a felocsud\'s reflektorát és az egyén ?pró életörömein is bajsin tul rávilágít egy nemzet sorsára is.
Mint szini-itodalml termék is megállja helyét „A gyermek". Csupa szép magyar s:ó, magyar beszéd, a [elépítésben semmi görögtűz, semmi kuszáitság, hanem okos, egyenes szerkezel, amit tartalmi és mélyen gyökerező hangulali forma tatt össze a meglátott igazság alc-p\'pitményén.
A Városi Színház színpadán a Nemzeti Színház kitűnő együttese mutatta b; tegnap este ezt a darabot Nagykanizsa közö:sédének. A Vass József népjóléti mlnbzler védnökség: alatt turnézó együttes a kormány támogatásával jár városrólvárosra .Agyérmek".kel. Missziója: országszerte f.lrázni a lelkeket, megtanítani az embereket a gyermek, a szőlőket a több gyermek szeretetére. Bakó László, Mihályfi Károly, Pelhes Sándor, Szabó Matg:t, Harsány! Qizi, Szathmáry Lsjosné Cselínyt József, Rádai DSnes, Ónody
SPORTELET
Az NTE 3:2 arányban győzött a KVTK-val szemben
A vasárnapi tennisz-mérkőiós Nagykanizsa, julius 5 A Nagykanizsai Torna Egylet
teniszpályáján megtartott Bik,,y ser legmérkőzésen az NTE részérő: ir.-dult játékosok megérdemelten megnyerték az eliő elődönlö mérkőzést. Az NTE játékosai klasszisokkal fc lette álliak a vivók játékosai feled 8 hogy nem 5:0 volt az credmér.y, az nem annyira a kapjsváriik tudásának, m nt inkább a ksniissii-k pechjének tudható be. Fodor noha mindkél játszmát megnyerte, abso-lut bizonytalan já\'ékos. Erős ütései nincsenek, mondhatnánk ping-pon-gozik. Ennek tudbató b: az is, hogy az erős játékosokhoz szokott NTE játékosokat migas, gyenge és bizonytalan labdáival valóslggal kibozta a türelmüktől és addig nyom ák le a magas labdáit, mig végül a hálóba nyomták vagy kiü ötlék.
A közönség, mini mindenhol, Itt is eléggé dcmonstrálóan tUutctelt távol maradásával. Ugy látszik a kanizsai közönséget már semmi sem érdekli. Azok közöl: pedig, kik jelen voltak, néhányatiniegfeluUezlekarról, hogy nem a fdlball pályán vjnmk és tetszéseiicek sokszor a játékosokra nézve demoralizáló] ig ad ak kifejezést. Eddig ugy tudiuk, hogy a teanisz azok között a spottok között foglal helyei, hol durvaságra és incidensekre semmi alkalom nem lehelsíges, de ba ez igy folytatódna, — amit nem merünk reméni, — akkor kényt: lenek lennénk ezen véleményünket megváltoztatni. A jövőre vonatkozólag közöljük, hogy az MLTSZ szabályai szerint a lennisz-pályán minden meg|egyzés és közbe szólás szigorúan liltva van. Az ezen szabály e.len vé;ők a pályáról szigorúan kiu\'asilEndóV
A játék menete különben a követ kező volt. Délelő\'.t az első sinttli Fodor és Kluger között játszódott I?. K\'uger nehezen jön bele a já-lékbJ. Ütései Fodor bizonylal;n labdáival szemben nem érvényesülnek, s igy 6: 3-6 :2-re elveszti n mérkőzést. Utána Frank-Llchlensteln S. pár következik. Valamivel nlvó-ssbb já ék. Lichtenstein biztos labdáit Frank nehezen fogja, ha azon ban a báléhoz kirül, f Menyesen öli rr.eg a labdákat. A mérkö-.ést Ltch-tens\'lein Sándor nyeri 7 : 5—6 : 2 arányban. Ugyanabba a hibába esik, mini Kluger, de meglátszik rajta a délelőtti verseny. Kluger Imre, Frank Henrik 6:2-6:3. A férfi párosban domborodott kl teljes egészében a kanizsalak fölénye. Kluger Imre és Lichlensleln Lajos n igyon szép, ni vós játék után 6:3-6:4-re megnyerik a mérkőzést és eldöntik az egész verseny állását. 3:2 Kanizsa javára.
Az NTE tenniszszakoszlátya különben nagyon szép programot tűzött ki a nyár folyamára. A julius hónapi progrim előreláthatólag a következő lesz:
10 én a kanizsai Zrinyl ellen és az Egerszegi Sport egylet ellen mér-kő ik a feloszlott csapat. 17 én Pécseit a PAC ellen állnak ki és a hó végén, vagy a jövő hónap elején lesz K posvávoll a Bakay serleg mézközés másedik fordulója.
Akkor, mikor egy ilyen fiatal egyesület és már is ilyen szép eredményeket tud felmulatni, határozottan megérdemelné, hogy a közönség jobban felkarolja és reméljük, hogy a leiközelebbi alkalommal sokkal keves bben lesznek — akik otthon maradnak.
Frankfurt, Caasel 12 Hatang|ilék. 3.30 Gy. -1 30 Zenei Jellemképek Z. 8 Humor a zenében. Strausa: zongoraburleszk.
Hamburg, Bréma, Hannover, Klet
8 A. 12.30 Népszerű Z. 4.15 Rfgi láncok Z. 5 Tánc Z. 7 Vidám Z. 8 Versenylutás az árnyékkal Z. Utána népszerű Z.
Lanéenbcrg, Dortmund, Hűnater 1.05 Katona Z 2.S) A. 5.30 Népszerű Z. 6.30 Kettészel. 8.40 Operaest. Utána cigányzene.
Lipcse, Drezda 7 A (tézjóslái tudományos alapai E. 815 Kisvárosi lövész, ünnepély, 3 telv. ráditozkecca. 10.25 Ib.
London, Davcntry II Kamara Z, 1 Népszerű Z. 4 Énekkar. 6 Orgona Z. 7.15 Beethoven szonáták. 7.45 Kamara Z. 9.20 A walesi zenei ünnepély. 9.35 Egytelv. operett. 10 Tarka-est.
Milánó 4.15 Kabaré. 5.10 Oy. dalok.
9 U. Oiordano .Marcelta" c. operája. II jb.
Prága 10 A második munkásollmpiász ünnepi kivonulásának közvetítése. 12.15 ti. 3 és 8 Munkásollmpiásx közvetítése. S 30 Szlmf. Z.
Róm. 5.45 Népszerű Z. 9.10 Eaek és zenekari hangv.
Stuttgart, l-\'rciburg 1 15 G. 4.15 Népszerű Z. 8 15 Népszerű Z.
Varsó 5 15 Kamara Z. 8 30 Elvált asz-szony 1\'all 3 telv operettje. 10 30 Jb.
Kereskedők, üzemek, uradalmak és csép\'ö-gazdák figyelmébe!
Mielőtt benzin, petróleum, gázolaj, továbbá gépzsir, kocsikenő és az összes gép-, traktor- és hengerolaj szükségleiét beszerezné, saját érdekében kérjen ajánlatot legolcsóbb gyári lerakattól
Artner és Kelemen
cégnél
Csengery-ut 5. szám,
mini a Magynr Olaj- és Vegyiipar R. T. ztlamegyci kirendeltsége.
Ugyanott zsák és ponyva
gyári lerakat.
iiVV i --,-,-,-.-.\'i->y.~<-<Vi ViV r * \'•\'*\'-....." ******** .,.,.,,
Ákos, Rab Antal, a Nemzeii Színház tagjainak nagyszerű alakításai soká emlékezetesek maradnak a kanizsai közönségnek. (bl)
A színházi iroda hireii
(•) Rózsa Bözsi és Szalóky Dezső bucsufellépte ma este az .Ezred apjá"-btn. Hennequia és , Mithaud a bohózat irás atyamesterei Írták az „Eucd apja" szövegköny-I vét, ami egymagába biztosítja az ; állandó nevelést, melyben egy páratlan finom francia muzsika szerzőlik társul. Ebben a keretben búcsúzik a közkedvelt Rózsa Bözsi és Szalóky ! Dezső a kitűnő főrendező, aki egy l erkölcsi sikerekben gazdag szinisze-
zon után tartja búcsúját. ! (*) Csütörtökön Vass Irina ós . Vértes Lajos bucsufeltépése. A l prózai gárda etísségei búcsúznak csütcrtökön Molnár Ferenc világhírű 1 dirabjában a „Lillom"-ban (Egy I csirkefogó élete és halála). Az összes 1 bucsufcllépésekre már árusítja a szin-: házi pénztár a jegyeket. | (•) Pénteken Elek Ica és Sólyom Győző az operett-ensemble két kedvence búcsúzik. Jean Gilbert nagysikerű operett újdonságát a .Bíbor-ruhás asszony"-bai Elek Ica és Sólyom bucsutellépése az ünneplés szakadatlan sora lesz.
(*) Nagykanizsa legnépszerűbb színésze Hihary Nándor szombaton búcsúzik, Daka Anrával a pompás hangú énekesnővel együtt.
(•) Vasárnap délután 3 órától, nagy színházi parkünnepsíg a színházi parkban és a Polgári Egylet helyiségében. Belépti dij 40 fillér. Jegyek kaphatók a színházi pénztárnál, Králky dohánylőzsdében és a Hirschler dobányátudában. Olvassa el a nagy falragaszokat.
BÁDIÓ MŰSOR
(Rövidítések) H - hirek. közgazdaság. Hangv. hangverseny. E = előadás Gy = gyermekeknek. A =» asszonyoknak. Z — zene. Mg. = mezőgazdaság. Ifi. =» ifjúsági előadat. F = felolvasás. G = gramofonzene. Jb = Jazzband.
Julius 6 (szerda)
Budapest 9.30 H. 12 és 3 H. 4 Kálmán bácsi mesél. 5 Időjelzés. Utána kamara Z Lehár hangv. 6.30 Rákosi Jenő éleiéből részleteket olvas fel Rákosi Szldi. 7 Síimf. hangv.\' 10.16 H. Majd Jb
Bécs 11 Z. 4.15 Hangv. 5 30 Gy. \'/ 1\'edagógla E. 7 30 Mg. 8.05 Kamata Z. 9.30 Népszerű Z
Berlin. Stcttin II O. 12 Harangjáték. 3.30 A. 4 A tanulóifjúság higiéniája. 5 Gy. ünnepély. 8.30 Wer wcint uni Juckenack, 3 íeiv. tragikomédia. 10.20 Trubadur és lovagkor hangv.
-\'Ilnrtclona 5.40 Hangv. 9.20 Tánc Z. 1U25 Zongora Z. K Basel, Bern l G. 4 Népszerű Z. 4 30 O, 5.30 Hangv. 8.30 Elszászi est, szkeccs. 9.c0 Hangv.
Boroszlő, Olciwitz 1215 és I 45 G. 4.30 NépszerU Z. fi Művész anekdoták. 7.50 Mikrofonnal Boroszló utcáin át. 8.30 Gitárdalok. 9.15 Sanzonok és kuplék, kabaré.
Brűnn S Énckkaá hangv. 9 Fúvószenekar.
HILD JÓZSEF
épülctfa, deszka, mész, cement, stukaturnód és egyéb építkezési anyag kereskedése
NAGYKANIZSÁN,
Király-u. 4. Telefon 120
IdSJáráa
A nagykanizsai mctoorologlal megfigyelő jelentése: Kedden a höméxstk-Ut Reggel 7 órakor +189, délután 2 órakor +26, este 9 órakor +203.
Felhőzet: Egész nap kevésbbé felhős égboltozat. Sz/l^tdny: Reggel Délnyugat, délben és
este Északkeleti szél.

A Meteorológiai Intézet jelentéae we-lint meleg és túlnyomóan száraz idő, esetleg helyi zivatarral.
Mirkovits nővérek
ma és minden este
a .Korona" ttlMn
zenélnek és énekelnek.
Szíves pártfogást kér
Kiss Ernő
Korona vendéglős.
özv. Schweltzer Antalné szül. Hochholzcrlrmaés gyermekei István. Károly, Jenő és Oyörgy, valamint az összes rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel tudatják, hogy szeretett férj és apa
Schweitzer Antal
D. 8. A. állomási elöljáró
szorgalmas életének 56-ik, boldog házasságának 29 ik évében hosszú, fájdalmas szenvedés ulán f. évi julius hó 4-én éjjel fél 12 órakor a halotti szentségek ájtatos felvétele utin becsületes önfeláldozó lelkét a Mindenhatónak visszaadta.
A megboldogult littlt leiemét a róm. kath. anyaszentegyház szerint julius 6 án szerdán délután fél 5 órakor a róm. kath. temető halottasházából fogjuk öiök pihenőre helyezni.
Az engesztelő szent-miseáldozat julius hő 8-án reggel 9 órakor az alsó plébánia templomban lesz a Mindenhatónak bemutatva. Nagykanizsa, 1927. évi julius 4-én.
Szorgalmas, munkás életed után nyugodjál békében 1
19Í1 |u\'hB&_
ZALAI KÖZLÖNY
KÖZGAZDASÁG
90—100 métermúzsa selyemgubó termelés várható az idén a nagykanizsai selyemtenyésztési kerületben
Nagykanizsa az ország legelhanyagoltabb selyemtenyésztési kerület — Az af felügyelő nagyszabású tervei a gubótermelés Intezivebbi tételére — Közutak eperfálihal való befásitása <>\'s a munkanélküliek tömegének bekapcsolása
Nagykanizsa, lulius 5
A város közönsége közül kevesen ludják, hogy van Nagykanirsán egy selyemlenyéazlési felügyelőség, melynek körzete Nagykanizsa központtal hét járás és két vármegye teitllelére terjed ki. Horváth Antal, a kanizsai kerület uj felügyelője, aki nemrégen foglalta el az itteni centrálé vezetését, csendben, de annál nagyobb in-lenzivilással dolgozik, illeg a vidék községeiben, hogy helyrelnzza, amit a mult elhanyagolt. Ugyanis a nagykanizsai kerület magába foglalj i a nagykanizsai, p\'.csai, letenyei, csurgói, alsólendvai, novai Járásokat és a zalaegerszegi járás egy részét.
Hat éve, hogy a nagykanizsai kerületben komoly selyemhernyótenyész-tésl munka folyik.
Azelőtt ez a vidék selyemtenyész-tés Illetve gubótermelés do\'gábari teljesen el volt hanyagolva. Az ulóbbi években azonban mindjobban teijedt az eperfa fásítás az egyes községekben, utakon.
Tekintettel a mostsnl nagy gubó-beváltásl idényre, felkerestük a selyemtenyésztést felügyelőségei a Husztl-térl elemi Iskola termeiben, abol Horváth Anlal felügyelő nagy apparátusával és segédszemélyzetével végzi a gubóbevállás1.
Udvar, lanlermek, folyosó, amerre csak tekintünk lelvo kifeszíteti gyékényekkel, léces raklárakkil, melyek mind telve és tömve selyemgubók-kal. Az Iskola előtt egy egész kis szekértábor falusi szekerekből. Metl
szekérszámra hozzák be a jó faluslak a selyemgubókat, hogy csillogó, finom ezüst pengőért beváltsák őket.
A felügyelő készséggel áll rendelkezésünkre és végigvezet miodenütt. Szavaiból klérezzük, hogy lelkes, agilis ember, aki alaposan ismeri szakmáját és komolyan fogja fel működését.
Elmondja röviden terveli a Jövőre nézve. Célja, hogy minél intenzivebbé tegye ezen a vidéken a selyemtenyésztést és ezzel kapcsolatban az eperfalenyéazlésl.
Meg ludjuk lőle, hogy a kanizsai közponl nyilvántartja azt is, bogy kerülete minden községében hány epeifi van, hány csemele a faiskolában, mennyi pusziul el, hrgyan kezelik.
A lulajdonképenl Idény május elsejével kezdődik és harminchárom nap alatt befijeződik. Meri a jól lar-tolt hernyó harminc nsp alatt be-ftubózik.
A mostani nagy hőhullámok nagy kárt okoztak a selyemhernyótenyésztésben.
Az időjárás ugyanis nagy befolyással van az Igtn ériékcny hernyókra.
A nagykanizsai keiülclben az eddigi tapasztalatok szerint a leg|obb termelők a nagykanizsai járás Kis-komáront, Komárvátos, Balatonma-gyaréd, a lelenyei járásban Tólszent-mátton, Sicpelnek, Samjítiháza községiben vannak.
Vannak községek, ahol egy egy selycmhernyótenyészléssel foglalkozó család a tenyésztés 30.no pos tartama alatt négy millió koronái Is kereseti, tehát löbbel, mint amennyit nehéz munkával tudott volna megkeresni. Az elmúlt esztendőben 52 métermázsa gubótermése volt a nagykanizsai kerületnek. Az idén azonban a Jelek szerint már 90—ICO métermázsa tcimelésrc van kilátás, ami örvendetesen javuló és erősen emelkedő tendenciát mutat. Éi amig 1926 ban 250 tenyésztője volt csupün a kiterjedi kerületnek, az idén már megközelili a 450 cl, ami az illeni felügyelőség agilis munkájának és fcöaaégenkénti propagandájának beszédes eredménye.
A beváltási idény befejeztével Horváth felügyelő az egyes községek uljail cperlákkal akarja b;fásitani, igy többek közölt a Sormás, Filyeháza, Bagola, Oeise slb. felé vezelő utakat, hogy ennek nyomán megindulhasson olt egy etöleljes, inlenziv selyemhcrnyólenyésztép. Nagykanizsán a Károly-lak\'anya udvarán van npgyobbszerü szedeila fásítás tervbe véve, A selyemhernyólenyészlésbe a honvédséget is gondolja belekapcsolni.
Elmosdja még, hogy szociális téren is mii lendítene, ha
a munkálalan tömegekel is sikerülne a selyemhetnyólenyész-lésnek megnyerni. Éi ilt ezen a téten számit a város vezetőségének és az egyes hivatalos szervek segilségére. Jó lenne, ha az erre Illetékes tényezők, szervek, Meg a tanítóság is stb. f :lhivná erre a nép legszélesebb rélegeíuek ügyeiméi.
Naponta állag 80-100 tenyésztő váltja be a behozolt gubóit, melye-kel a felügyelő személyesen mér le.
Az I. osztályú gubóért 2 pengő 80 fillért fizet, a II. osztályúért 2 pengőt, míg a III. osztályúért (használhatatlan) 30 fillért. Nagykanizsától az összegyűjtői! gubókal megfelelő módon a gyöii raktárba szállítják.
A beváltás még két héllg tart. Reggel 6 órától este 9 ig egyfolytában tart a munka szünet nélkül a Huszti-téii iskolában. Azután a felügyelő kimegy a falvakba, felkeresi
a falvak lenyészlöil és otl folytalj i munkáját.
Nem is gondolná az ember, menynyi pénzt lehet keresni a kis hernyókkal. Nemcsak ezüst pengőket, de aranyat is. Csak kitartás Cs szorgalom kell ehhez Is. (B. R.)
(—) Erdöőrl és vadőri szakvizsgára előkészítő tanfolyam. A Daltunánlult alkotó nígy varme gyéből álló I szimu etd\'ligazgaló-sági ketület székhelyén julius hí 4-én tanfolyam kezdJdölt azok számára, akik a négv vármegye (Zala, Samogy, Tolna, Btranya) terűidén laknak, erdőgazdasági szolgálatban mint erdőőrök, segéd erdőőrök, erdőlegények vagy mint vadőrök eddig már legalább három ével eltöltöttek s magukat most az erdő, illetve vadőii szakvizsga letételével azerdö-őri illetve vadőrí szolgálatra elméletileg is képcsittelnl kívánják. A tan-folyamon 26-an vesznek részi. Minthogy Kaposvár város veze\'ősége a liu felsőkereskedelmi iskola kél tantermét a tanfolyam cél|3ira átengedje. Igy a különben is dijialan lanlolyam résztvevői az elszállásolás költségeitől is mentesüllek. Az a kiváló si-ker, amellyel a mull évi tanfolyam működön, s amelyei a szakvizsgán megjeleni dr. Fischer Ferenc főispán elismerésben részesitell. Bizlos reményi nyújt arra az eiedményre, melyet a tanfolyamul rendező etdö-igazgalóaág az czidci tanfolyamtól vár. Az ezidei tanfolyamot Földváry Miksa miniszteri tanácsos erdőigaz-gató irányítása vezeti, mint előadók Ajtay Viktor m. kir. erdőmérnök, Apáti László m. kir. s. erdőmérnők és Zoltán János m. kir. s. erdőmérnők lógnak működni, akik mindhárman már éveken át működtek a magasabb fokú szakoktatás terén,
íéxsse
Túlnyomóan barátságos árfolyamok melleit üzlettelenül Indult a mai érléklízsde. Az ái folyamok lemorzsolód ak, az árak mind a tegnapi záró kurzuson alul indullak. A Berlinből érkezeit baráislgos irányzat biilalólag h atoll a piacra. Zárlatkor az ösizes értékekben kisebb árnyereség mutatkozott. Végeredményben a piac jól tartott, a forgalom az égisz tózsdeidö alalt szük ketelek közölt mozgott.
L í^JUU litöiA BM^^-irtiss
VALUTÁK Angolt. 27-83-27-Í9 Belgb It. 7Í6W9-95 Cseh k. 1695-1703 Dink. 152 9S-153-60 Dinár 10-04-10-10 Dollii 570.75-573 15 Ftinclslt 22 60-22 80 Hol). 229*40-230" 40 Lengyel 63 65-6465 Lel 3-50-3 60
Levs —■--■—
Llia 31 75-32-15 Mirlu 135 80-136-30 Sdilll. 8065-8100 Notvég 148 05-148-70 Svájcit. It03>-U0-71 SvMk. 153-33-153 95
DEVIZÁK Arait. 229 52-230-22 Uclgrád ! 006-10 10 Berlin 135-7 7-136-17 Bakáiéit 348-3 54 Btltsuel 79-60-7985 KopenhlSS-OS-153-50 Oiito 148 15-148 60 London 27-81-27-90 Milano 31-55-31-75 Newyork 572-85-4 55 Pirii 22-42-22-52 Prága 16-97-17-02 Szólta 412-4-16 Stockh. 153-42-153 87 Varsó 63-75^4-55 Wien 8060-80-80 ZOllcfc 110-25-11057
Felbajtil 1550, melyból eladatlanul vissza mitadl 860 darab. Elsóiendu 1-56—1-60, izedelt 1-52—1-56. szedett közép 1*46-1-50. könnyű 1-33—1-44, elsőrendű öreg 1-42—1-44. másodrendű 1-36-1-40, angol sUldö 1-44— 1-G8, izatonna aigyban 172— 1-76, astl 1-98 -2-00, lehuxotl hui t-92— 2 12, szalonnás lélsertés 1 84—2D0L Az Irányzat lanyha.
Hadit! Zrtrvl tmilifa k Bi>> knwfclto fa. B«ota»liu«
Huszárbecsület
(Paraszttörténet a falunkból)
— Irta: NAGY LAJOS — 3
Filer ur Tornoc/i egy husráros mozdulattal ügyesen negcsöiönipöl-tette a kardját és belípstl a veróke-ajtón. Én nem láttam Nagy Sándori, amikor a Rubikonon átlipet\', dc egész határozottan meg vagyok arról győződve, hogy az ö akkori katonai büszkesége csak egy civilh íjszállal lehetett nigyobb a\' Tornoczi Jónás moalani vitézi magatartásánál. Mondom, erCs n megcsörtette a kardját, hsdd ludji meg «z a kislány, hogy nem valami cibil látogató van közeledőbe. Négy-öl katonásan for-sriflos lépéssel már a pitarajtó előtt állott. Hsptákba vágta magát és cövekegyenesen megtoipint a leány által bévQlról kitárt pitarajtó előtt.
— Aggyékisten, kis Máriám! A kirielájzumát, de mögnőttél három esztendő ó!a:
A kis lány két kerek orcája a* bazsarózja szintben játszott. Mosolyogva lép;!t előre és kezét nyújtotta a huszárnak.
— Hozta Isten nálunk! Kerüljön beljebb.
— Hit olyasmi a szándékom, ha éppen szívesen fogadsz.
Bementek az „e\'őh tzba". Mária leültette vendégét egyik székre, ő maga p:dig megállolt vele szemben vagy két lépésnyire a szoba közepín.
A filer ur mere en szétterjesztette két lábá», kardját maga mellett eligazította és egy nagyon hoísm, Un/szemeknek sokat mondó tekintetet felcjlett a Mária arcín, — előljáró beszéd képpen. Aztán megszólalt.
— D: szép vagy Mária!
Mária mosolygott.
— Hit fudod-2 mér gyütlem?
— Majd mögmondja.
— Mög! Nem gyanítod?
— Nem.
— Nen:-e ? Igazán nem gondolod,?
Mária gyanította, de mégis ráfelelt.
— Nem.
—- Hol van az öregapád?
— Elmönt a templomba.
— No, olt jó helyön van. De mégis jobban szerelném, ha őkígyelme itt • hon vóna.
— Miér?
— Beszédöm lö.ine véle.
— Mán nemsokán mögérközlk.
— Nem baj. Majd elgyüvők estére. Szivesen látsz?
— Igjn.
— Hát az öregapád?
— Talín ő is.
— Hál én most azér fordultam be hozzátok, hogy mögmongyam néköd a szivem szánkékát.
— No!
— Hát csak azt mondom én néköd Mária, hogy október elsején kitelik a katonai szógálatom. Ositég hazagyüvök.
— Hisz itthon azt beszélik, hogy olt marad három esztendőre; ez*r mögkapja az őrmesterséget. Hát nem igaz?
— Tudod MáriP, több csillag mán úgyse férne a hajtókámra; azér a sárga stráfér pedig ugyan nem maradok! A katonai liszlösségem se nevelkedhetik mán nagyobbra, mint amekkora. Möguntam a katonaéletöt. Hát hazagyüvök. S mivelhogy nem vagyok vörös barát, hát mingyár mög is házasodok.
Mária erre az utolsó kijelentésre ugy megijedt, hogy kiszaladt a pitvarba. Filer ur Tornoczi az aj óban fogta el.
Folytatás követkeiík.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 |ullu« 6.
mdmtMm
Ax apróhirdetések dija 10 szóig 50 fillér. Cím sió s minden vastagabb belUból illó szó két szónak számíttatik. Minden továbbJ szó dija 5 flll. Vasár- és ünnepnap 50Wo felár, szerdán-pénteken 25% felár. Állást keresőknek SOO.\'o engedmény. A hirdetési dl] elő™ tiiíctendö.
Michelin, Ounlop, Flreatone
autógummik Woioor J. C. Nagykanizsa,
Sugár-ut 16.
2342
Pénzköloaönt bekebelezése minden Összegben a legelőnyösebben fa leggycr-•abban totyóslttat Aozél Ignáo pénx-kökaönközvetltő Irodája Nagykanizsán, Pő-ll 3. U. •lalt. KényozcrkoIonén kötvényeket vette*. 1483
Ford és Fordaon alkatrészek, autó (elszerelés! cikkek. Pneumatik — Szántó Vilmos fa Társa cégnél. Deák-tér 2. 2314
Eladó Szabadhegyen egy 1300 négyszögöles 8*616, szép, lakható épülettel. Bóvebbet: Aozól Ignáo pénzkölcsön és Ingatlanforgalmi irodájában Nagykanizsán.
F&ut 3. szám,_2716
Nyaralni olthon legjobban lehet nálam készült fürdőkád-, fotelkád-, Qlő-kádban. Olcsón, készen kapható Bakw bádogosnál, Kinizsi-utca 21. Ugyanott egy príma jégazokrény eladó. 2664
Bognáraogédet azonnali belépésre felveszek. — Sánta József twgnármestcr, Letenye (Zalam )____2794
200 holdas birtok, vasút és vitos közelében, megfele.ő épületekkel, esetleg terméssel együtt; 5 holdsa azöldbirtok, kitűnő termés kiláUssal. szép gyU-mölCiOJ és rajta jó épülettel; tőbb kisebb, nagyobb lakéház a belvárosban sDrgósen eladó. 6 azobáe urilakáa, esetleg két csalid részére Lazsnakon olcsóért bérbeadó. - Bóvebbel: Aczél Ignáo pénzkölcsön és Ingatlantorgalml irodájában Nagykanizsán, Fóut 3. 2777
Egy nagyobb liu tanoncnak felvételik Lukácsi Gyula mUasztalosnál, Eötvős-lér 29._ 2769
Pallnl 27. számú ház IVi hold telekkel szabadkézből eladó vagy bélbe kiadó Bővebbet Magyar-utca 113.a. 2703
Intelligens IIitalember teljes ellátásra felvétetik. Cl in a kiadóban. -2707
H ó 9 újonnan épQlt, 30 évig adó-■ mentes, modern 3 azo-
báa h á x mellékhelyiségekkel, beköltözhető lakáaaal, jutányos árban eladó. — Megbízottam: Dukáax Mikaa Nagykanizsa, Rákóczi-utca 29. szám. 2719
Garat-utca 15. számú ház nabadkézből
óladé.__________-2703
Kifutéleány (elvétetik Hirsch fa Szegő cégnél.__2709
Barcaon, keazállé vendéglő fa méazárazék bérbeadó. Bővebb fel-
világosítást ii klad&ban.__27ll
Elegánsan bútorozott szoba fürdőszoba használattal, belvárosban kiadó. Clm a kiadóban. 2712
Egy nagy mQhelyholyiség hódinak augusztus |-éie kiadó. Bóvebbet: Aozél Ignáo pénzkölcsön és Ingatlanforgalmi Irodája, Nagykanizsán, Fó ut 3. sz. 2717
Eladók i dívány, asztal, székek, sick rények Klsfaludy-u, 17/a. földszint. 2722
Egy azoba konyhával, éléskamrával azonnal kiadó Oaral-utca 9. sz -2718
M6aQfne 20 éves flaUtember 24~ezer pengővel, jobb vendéglős családból, 5 ezer pengő hozománnyal. .Tulipán* jeligére a kiadóba.___ö 2721
Killönbejáratu bútorozott szoba a belvárosban kiadó. Clm a kiadóban. 2713
Tankönyvek
az összes iskolák részére elfi jegyezhetők.
Használt tankönyvek
kaphatók
Fischel Fülöp Fiai
könyvkereskedésében.
KI MIT VET, AZT ARAT.
„SELEICTOR"
Velímagliszlitó és osztályozó gép az üsszes gabonafélék és hüvelyes magvak számára. Üzemben bemutatja
julius hó (O-én
azaz vasárnap egész nap folyamán az „Arany Szarvas" szálloda udvarában, Erzsébet királyné lúr 18., a gépet gyáitó
If-Í"
Magyar Gépgyári Müvek R. T. kaposvári fióktelepe.
Mlei VíZétöp/iUlí: Heimler József, Nagykanizsa.
A világ leghíresebb kerékpárja
Fegyvergyári STEYR kerékpárok
Kizárólagos eladási helye :
WEINER GÉPÁRUHÁZ NAGYKANIZSA
Ffltlzlel : Cseneerv-ut 2. s/Ani. FiókflzM : Király-utca 34. sz.
A legkedvezőbb részletfizetésre is kapható. MT 5 évi jótállási
Megérkeztek a General Motors Company
gyártmányai:
CHEVROLET
személy- és teher-automobilok.
Autorizált képviselet:
Sulzbeck Fivérek
Telelőn 371. ís leo. SzO ITS íj 315l BI Jf. Slíl(Kálm»n-«tca3.
a világhírű „PFAFF" tfARRÓSÉPEtl
egyedüli raktára
Brandl Sándor és Fia
cégnél
Deák-tér 2. Telefon 12.
a legrégibb varrógépraktár, a felsőlcmplomuál. 20 havi részletfizetés!
varrógép
RÉ6 BEVÁLT JÓ MINŐSÉGBEN
/Cec/ycso//> c/éj íft//t:/e/eÁ
SINGEK VA RRO&G P
WtSZvéNVTÁRSAÖAO.
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FÓUT I.
Uj zsákok, uj ponyvák
kévekölőzsineg
Kerti magvak Mütrágyafélék
kaphatók:
Ország és Widder
a cégnél
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
KIADÓ
Máriatelep központon
julius hó 15-ére,
eselleg előbb, 1 szoba és 1 konyha a fürdőidére. Bővebbel:
Kárlovits hentesnél
(a piacon).
kL
---------—^^^m 3<«>i at. vii
Nyomatott . Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Olenbeck Károly.)
Tervpályázati hirdetmény.
A Ki.- kanizsói Po:gári Olvasókor székházán k kibővítésére jeligés tervpályázatul hird.t.
A lir pályázaton résítvehel minden magytr honra épllész.
A prog-am, helyszínrajz éi a meglevő épület terve 2 píngó elözeles teitld;sc rrellclt az olvasókörtől megsiereih.lö.
A pályatervek I : 200 léptékben Wszitendők. Kiván\'atik cgv földszinti, egy emcleii alaprajz, 2 homlokzat ér annyi melszet, amennyi a terv megé.léséhrzsillkségcs, lovábbá rövid mll hirás és köbméleres költség kimutatás, idomlerv mellékleltel.
A pálya\'ervek 1927. évi julius hó 25-én d. e. 12 óráig Papp Péier alelnök Nagykanizsa, Országul 9/b. szám cimre küldendők.
I. dij 150 pengő
II. dij 100 pengő.
A ncmdijazott lerveket a birálat ulin igazoli lulajdonosaik átvehelik a 1 nli slelnOkoél.
Az Olvasókör vezetősége.
87. évfolyam, 151. szám
Nagykanizsa, 1927 Jullus 7, csütörtök
Ara 14
fillér
POLITIKAI NAPILAP
I ,il, nliiií. fc ttadttfrili] PM & n. KrcAdri BöUdadólÜTiUl: Ktcblody-n. IS.
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
liiluwbu-tcUMi EióflitléaJ Ara tgy bórt 2 pwigfl

Egy porosz királyi herceg lebukott lováról és sérülésébe belehalt
Luzern, jullus 6 (Éjszakai rádlójelentés) Frigyes Zsigmond porosz királyi herceg, aki a nemzetközi lovasmérkőzéseo részt vett é< lováról Itbukoll, ma délután sétalésébe belehalt.
Fontos tanácskozások folytak a miniszterelnökségen a drágaságról
A képviselőház csütörtöki ülésén foglalkozik a drágaság problémáiéval
A tanítóság és vármegyék üdvözlik Rothermeeret
Budapest, Julius 6. A magyar tanítók szövelségtanács3 értekezletet tartott Rákos Islván kir. tanácsos elnökletével. Itt elhatározták, bogy Üdvözlik Rolhermecre lordot. — Az egyesített Szabolcs és Ungvármegyék ma megtartott lorvéaybatosági közgyűlésén egyhangú lelkesedéssel táviratban üdvözölték Koihermeer loidoL — Esztergom és Komárom ideiglenesen egyesitelt vármegyék kedden meglartotl kózgtUlése elhatározta, hogy a külügyminiszter utján hálanyilatkozatot küld lord Rot-heftneernek.
Kigyulladt a búzatábla aratás közben
Szarvas, Jullus 6. Ciabacslld határában az arató munkások gondatlanságból égö gyufaszálat dobtak e>, amilól a lábonálló buzalerméa meggyulladt. A tüz továbbterjedését csak ugy tudták megakadályozni, hogy a termést köröskörül hirtelen lekaszálták és vizzel lelocsolták. A kár kb. hat ezer pengő, ami nem is térül meg, mert a termés nem voll biztosítva.
Svoy Lajos püspökké szentelése
Budapest, jullus 6. Svoy Li|ost augusztust elsején fogja a pápai nuncius pü.pokké szentelni a lipótvárosi Sienl litván bazilikában. Az uj püspök augusztus 6 án érkezik Székesfehérvárra és üonepilyes beiktatása augusztus 8 án megy végbe.
A nemzetközi kardvlvóver-seny eredménye
Ráma, jullus 6. Cremoaában tegnap fejeztek b: a nemzetközi kard-vívóversenyeket. Oombosl, a hírneves eu\'ópai bajnokot Bini legyózle és Igy Oombos elveszítette az első dijat. Vígső eredmények: I. Bini 9, 2. Oombos 8, 3 Caslmlr (német) 7, 4. IVs\'uer 6 győzelemmel. Szelényl 2 győzelemmel a kilencedik helyié keiüll.
Jeruzsálemben sztrájkolnak a cionista tanitók
Jeruzsálem, julius 6. A cionisla lauitók ki|eicntelték, liogy csütörtökön szítaikba lépnek, niett február óta nem kaptak fizetést.
Budapest, julius 6
Dr. fuss József helyettes miniszterelnök ma délelőll hosszasan tanácskozott Mayer Jlnos földművelés-\' ügyi miniszterrel, aki értesülésünk szerint a most érkező termésjelen-lésekről informálta a helyettes miniszterelnököt és ez alkalommal szóbakerült a drágaság kérdése Is.
A képviselőház jövöheli ülésén a napirendi vi\'a során több képviselő is szóvá akatja tenni a drágaság kérdéséi és rá akarnak mulatni a közszükségleti cikkek áríbin mutat-
kozó indokolatlan áremelkedésre éB erélyes beavatkozásra akarják felhívni a kormányt. Előreláthatólag dr. Vass Józsif helyettes miniszterelnök fog reflektálni ezeirc a felszólalásokra.
A napolt).n kü.\'Or.bözö híresztelések jelenlek meg a képviselőháznak legközelebbi üléséiö1. A képviselőház elnöke hlvalalcsan ludaljr, hogy a képviselőház a felsőház üzenetének átvétele céljából folyó hó 14-én, csütörtökön délelőtt 11 órakor tartja ülésé1.
Román járőr megütközött egy bolseviki bandával Besszarábiában
Egy román határőr elesett a másfélőrás tűzharcban A bolseulhiek el akartak foglalni egy várost
Bukarest, julius 0 A hadügyminirzténum sajtóosztálya hivatalosan közli, hogy a julius 2-áról 3 ara virradó éjszaka súlyos határiucidens lOMént Hotin bessza-rábiai városka közelében. Felfegyverzett bolseviki bindi átlépte a román határt és be akart nyomulni Hotin városába. A román batáiórök heves tüzeléssel logadlák a bandái,
amely a tüzet viszonozta.
Mái félóráig lertó közelharc ulán, a melynek folyamán román részről egy határőr esett el, a bolsevikiek visszavonullak s már készenlétben levő csónakjaikon a Dnyeszter túlsó partjára menekültek.
A román kormány a halárincidens ügyében lelvilágosilást log kérni a moszkvai kormánytól.
Kolozsvár, julius 6
(Éjszakai rádiő/elenlés) A kisebbségi blokk választási propagandáját, minden átlátszó koimínyremielel el-lenéic, melyek csak amolyan tessék-lássék rendeletek, a közigazgatási halóságok és a ciendőrségek minden erejükkel megakadályozzák. A törvénytelenségek sorozata minden nippal bővül.
Msniuék egyik bukaresti lepja szenzációs leleplezésekkel világilja meg a kormány ravasz fondorkodá-Sál. Aktát közO\', mely magábao foglal egy a megyefőnökokboz és a c8endőrczrcdcsckhcz intézett szigorúan bizalmas kortáviratot, libben az egész választási kormány machiná-
az ottani oláh patikus parancsnoksága alá rendelték, aki a kormánypárt vezére és mint Ilyen, a karhatalommal naponta házkutatásokat tart a magyar lakosság házaibao.
Aradon, miután a mull vasárnap is leheletlenné lette a prefektus a magyarpárt választól gyűléséi, mert az engedély aláírását megtagadta, a mostani kérésre hasonlóan járt el. A magyar pirlhelylségel a detektívek lezárták.
Kolozsváron egész csomó magyar válaszlót, akik még a tavalyi névjegyzékben benne voltak, az Idén kihagylak. Iván városi tanácsos ezt be is ismerte.
llosszu/alun, mikor a választói igazolványokat kiosztották, hirtelen olt termeltek a csendőrök, akik erőszakos fenyegetésekkel mindenkitől elszedték az Igazolványt. Aki nem akarta odaadni, azt véresre verték.
Csíkszeredán az engedély aláírása elől elutazott a prefektus és igy a magyarpárt nem larlbatoll gyűlést.
A bukaresti Cnemarea cimfl Izp irja: Popescu csendőrszázadost, aki kél évvel ezelőtt megverte Halipa minisztert és akli letartóztatlak, mert gyilkos merényletet akart elkövetni egy megyei prefektus ellen, mosl szabadon engedték a fogházból és NagykükOllőmegyébe osztották be.
Körtáviratban részletes utasítást adott a román kormány a választási terror kíméletlen alkalmazására
A magyarokat mindenütt elütik a választástól — Gyilkos merénylet miatt elzárt csendőrtisztet szabadlábra helyeztek és magyar lakta területen szolgálatba osztották
ciója benne van. Technikai utasításokat tartalmaz ez a kórtávirat arról, hogy miként üasék el a csend-őrségek az ellenzéki szavazókat a szavazástó1. — Szószerinl utasítja a távirat a címzetteket, hogy kötelességük a liberális kománypárlot minden erővel győzelemre segíteni. Részletezi ez a távirat a lortélyokat, melyekkel távol lehet tartani az ellenzéki választókat az urnáktól.
Temes-Torontálban a csendőrsé-gek egymást mu<Ják felül az erőszakosságban. Szoboszlay Lászlót, a msgyarpárli Mlrostorda i jelöltet valósággal iulernátva latlják nyáiád-szercdai lakásán.
Tordaszentlászlón a csendórségct
öngyilkos lett egy fiatal gazda, mert a felesége otthagyta
Nafcjtunku, julius 6
Dolgos Vince 26 éves orosztonyi földművest felesége pár hónapja oll hagyta, amin a lialal gazda rendkívül elkeseredett. Nem tudta elviselni, hogy asszonya — akit nagyon szereteti — laképnél bagyla és nem ak:r tudni róla.
Ezt annyira szivére velte, hogy trgn-\' p C6te, amikor a munkából haza|Ot>, ünnepi ruhába öltözött, hosszú levelet Irt, majd bement az Istállóba és az egyik borjú nyakáról levágta a kötelet — arra felakasztotta magát.
Amikor Dülgos szülei később a mezőről hazajöttek, már csak a fi.uk kihűlt holttestéi találták. A pacsai járás lőszolgablrája és a körorvos nyomban kiszálllak Orosztonyba.
Miulán Metz Józsi f kir. ügyészségi alelnök mcgadla a temetési engedélyi, az öngyilkos fialal gazdát ma délulán cllemelék.
ZALAI K0ZLONY
1927. julius 7.
Deák Péter volt nagykanizsai rendőrfőkapitány egyik fia meghalt az idegenlégióban
Testvére Lajos, őrmester Szíriában és nem gondol arra, hogy visszatérjen Magyarországba _ A kanizsai vörös urulgm fő alakjai az idegenléglóban - Egy most szabadult idegonlégionlsta elmondja kálváriáját a Zalai Közlönynek
Csernyi József hírhedt bolsevista vezér testvére az idegenlégióban tiszthelyettes
Nagykanizsa. julius 6
A miivcll francia nemzet teljcicn nappali világításban áll előliünk minden oldaláról, lia az idegenlégió borzalmai vonulnak el szemeink elölt, a bonvágy által hazahajtott áldozatok elmondásai alapján. Mígismerjük Bonaparte unokáioak modern rabszolga vásárát, mely a népszövetségek, a művelődés és tudomány reneszánszában dühöng, nem is oly távol a civilizált Európllói, a Föld-kozl-tenger partvidékén, ahová a világ minden részéből könnyes tekintetek merednek, hogy keressék az eltűnt, elszökött férjei, apát, testvért, rokoni...
Mintegy fehér embervásárt, olyan megdöbbentő mezítelenségében Ismerjük meg a szabad arab törzseket leigázó franciák idegenlégiónak nevezett és nemzetközi kalandorokból és megciall, félrevezetet szerencsétlenekből összeverbuvált csapatát, akik közül számosan a törvények sújtó keze, sokan az élet keserves hányódlalásával kerüllek az afrikai homok tikkasztó hátára, ahol a malárián és kényszermunkára Ítélt fegyencek rabsorsáu kivUl, gyilkos arab török pengéi leselkednek orvul a fiatal éleire...
Most ezek közül a szerencsétlenek közül ismét Nagykanizsára vetett kl egyet összeroncsolt élet-bár-káján az élet felkavart Óceánja, hogy Itt jegyzőkönyvre adja hat esztendő minden keserűségét, minden könnyéi, átkát az elrabolt, elszalasztolt ifjúságért.
Vargha Ferenc 27 éves rábakecs-kédi (Vasmegye) születésű asztaloi-segéd jött haza ujabban az idegenlégióból, ahol regényes élet edzette, öregbítette meg legalább tlz évvel. Kihallgatása során elmondotta, hogy lulajdonképen nem is Varga Ferencnek, hanem Svedics Slndornak hívják és hogy más nevet használt eddig, ennek is megvan a maga magyarázata.
Embervásár ötezer frankért
Svedics — mint munkatársunknak is elmondotta - 1919. leién azoláb megszállás elöl Temesvárról, ahol szabadult, mint asztalos, Szegedre menekült, ahol lerongyolódva, pénz nélkül, egy társa rábeszélésére, beállt az Idegenlégliba, ahol aláírattak vele egy francia nyelvű szerződést, melyben öt évre kötelezi magát. Ezzel szemben kikötötték, mint ezt neki és személyesen mondották, hogy a szolgálat megkezdésekor Bel Abes-ben Ötezer frankot kap. Azonkívül minden napra kél és fii Irank zso\'dol.
Szegedről 180 ad magával elvitték Szerbián, Bulgárián át Konstantiná-
polyba, ahol hajókra rakták őket.
Szökés az idegenlégióból Aionban már az uton összebeszéllek, meri kiderült, hogy a derél: franciák a napi két és fél frank zsoldot csak Konstantinápolyig adták, olt már csak 25 centet akarlak adni, — hogy meg fognak szökni. Tervüket végre is hajtották és valamennyinek, akik a szökés megkísérelték, sikerült is a tovább állás. Ö azonban szerencsétlenül járl, meri egy francia palrult a nagy török város ulcáln letartóztatta és megkötözve visszavitték a hajóra.
Büntetés a szökésért és lázadásért
Hajójuk a Földközi leiger partján Bizertében kötött ki, ahol ölel, mert szökéstkiiérelt meg, 15 hánapl fogházra Ítélték. Innen Tuniszba vitték az egész transzporio1, ahol már megkezdődött számiüra a kálvária. Ugyanis az egész transzport, mert látták, hogy becsapták ikel és nem akarják megfizetni a kikötött zsoldot és az ötezer frankot, fellázadt.
Ez azonban isméi kudarccal végződött, mert szenegáli négerekkel leverték ikel és mini a rabokat, szál-lilolták Algírból Bil-Abesb:, ahol a lázadáskor feljegyzetteket bezárták több napi fogságra, majd egész nap a rettenetes melegben az udvaron körbe 28 kilós nehéz homokzsákot kellelt olt cipelni, hogy az ellenállásnak még a szikráját is kio jék be\'.ólűk. Az igért ötezer frankból pedig csak ötszázai kaptak meg.
Ett el Is érték, mert mint a barmok már engedelmessé vállak, mire Marokkóba kerüllek nyolc heti katonai kiképrésre. Etután hircvonalbi osztották őket, ahol csak három évig szolgállak, mini rendes katonák, azután mint közönséges rabszolgák, vagy kényszermunkára iléit fegyencek kellett dolgozzanak a francia gyarmatok kikötőiben.
Svedics közbe kitöltőt e büntetését, a lizenöl hónapot, amit azonban ulána kellett pótolni az 01 évhez és ezért került csak most hazf. Kanizsai kommunisták az Idegenlégióban Elmondotta még, hogy Csernyi Józsefnek a vörös uralom hírhedt pribékjének
egyik testvére Is ott bujt meg a magyar Igazságszolgáltatás elöl és most már Tong-KIngban (Hátsó India) tiszthelyettes. I I találkozott egy Tormási nevü, ugyancsak volt magyar kommunistával, aki zászlóalj-parancsnok volt a kommui alatt és büszkén dicsekedett el gazlelleívél odakint az ide-denlégióban.
Kanizsai alakokról is beszélt, akikkel összehozta a sorsa. I^y ismerte a Deák-testvéreket, Dfák Lajost és Deik Endrét, akik néhai Deák Péter rendőrfőkapitánynak fiai és akik a kommün alatt szintén tanácsosabbnak látták, ha kimenekülnek oda, ahová nem éri utol a magyar törvény büntető keze. Deák Endre azóta 1925-ben
meghalt.
maláriában, amihez hozzájárult, hogy erősen alkoholista volt. Lajos él Szí riában, őrmester és nem gondol arra, hogy hazajöjjön. 0 I találkozott Ko-vács Endre volt főhadnaggyal, aki a vörös uralom alatt Nagykanizsán zászlóaljparancsnok volt és mint ilyen, hírhedtté tetle nevét. Ezeken kívül még sok magyar kiszökött kommunista vezekli bonét az idegen-\' légióban, ahol azonban még több ezeknél azoknak a száma, aki meggondolatlanul, fiatal f.-jlel rohantak vesztükbe és most örömmel ragadjak meg az alkalmat, ha lelelik az öl év, hogy hazetérjenek.
Svidics kihallgatása után, miután fillére sem volt, mikor megérkezell, lo\'onclevéllel hazautazott Rlbakecs-kédre . Szülei nem élnek. U, Oy.
Az Iparos székház építésének és a vándorszövetkereskedők házalásának kérdése az ipartestületi elöljárósági ülésen
A székesfehérvári kiállításon és az országos iparoskongresszoson «aU részvétel — Folyik a légla jegy akció
Nagykanizsa, julius 5
Hétlón esle tartotta rendes havi elóljáróságl üléséi a nagykanizsai Ipartestület, székházukban, hol ez alkalommal kedves, meghitt ünnepség keretében adta át Bazsó József ipartestületi elnök a segédi szabaduló levelet 18 uj segédnek. Oaszescn 23 lanu\'.ó szabadult fel ez alkalommal, de csak 18 Jelent meg személyesen a segédlevélért.
Bizsó elnök lendületes beszédet Intézett az uj segédekhez és felhívta figyelmüket arra, hogy legyenek az iparostársadalomnak derék, becsületes kstonái és minden erejükkel igyekezzenek azon, hogy a caonkaország-ból mihamarabb újra boldog Nagy-Magyarország legyen.
A felszabadullak közül férfiszabó 2, sü.ö I, asztalos 2, szobafestő 1, női kalapkészitö 1, nól szabó 7, cipész 5, csizmadia 1, ács 1, kőműves 1 és bognár 1.
Ezután sz ipartestületi jegyző elő terjesztene a havi jelentési, mely belső ügyeket foglal magában. S:óba került az ipartestületi vendéglő bérletének ügye is. Ebben a kérdésben ugy határoztak, hogy 1928 februárig meghosszabbítják a már régebben lejárt bérleti szerződést a mostani tulajdonossal, építkezés esetén azonban a lejárat elöli bárom hónappal felmondásnak van helye.
Hoffmann Henrik indítványozta, hogy az iparostanonciskola egész tantestületének a végzett sikeres és eredményes munka elismeréseképen szavazzanak jegyzőkönyvi köszönetet. Ehhez az egész elöljáróság egyhangú lelkesedéssel hozzájárult.
„FULAMIN"
azonnal
irt
poloskát molyt svábbogarat csótányt, stb.
Kaphat,\', minden gyógyszertárban, drogériában is szaküzletben t l-\'őraklira: Török Józsel R. T., Budapest, VI., Király-utca 12. i
Jílentést tettek ezután a tégla-jegy akcióra, mely az építendő székház Javára lételelt folyamaiba. Vargha Nándor a tégla jegy akció gyOjlóivén 10 pengőt gyüjtöil, ugyancsak tlz pengői adományozott erre a célra Tóthné Jámbor Anna, akii a MANSz kitüntetett kézimunkájáért és ezt az összegei juttatta adományképen.
Bazsó elnök Ismét figyelmébe ajánlotta az iparosságnak, hogy a székesfehérvári augusztusi országos Ipari és mezőgazdasági kiállításra, ha már mint kiállítók nem is vesznek nagyszámban részt, annál inkább jelenjenek meg, mint a kiállítás látogatói, hogy ezzel is biztosítsák a híres város iparostársadalmát a kanizsai iparosság szolidaritásáról és hogy a kanizsai iparos székház megépítése után itt rendezendő országos kiállításra majd a székesfehérvárlak is örömmel jöjjenek a kölcsönös baráti viszony alapján.
Be jelenlelte az elnök azt ls, hogy Budapesten augusztus 19., 20. és 21-én országos Iparoskongresszus lesz, melyen kívánatos a minél nagyobb számban való megjelenés.
Szóválelték indítvány formájában végül azt is, hogy ujabban ismét nagy számmal lepik el a városi a vándor olasz szővelárusok, akik sem jobb portékái, sem olcsóbbat, mint a kanizsai cégek nem árulnak, ezzel szemben a kanizsai szabómesterek üzletmenetét még lobban megnehezítik. Kéri az indilványozó, hogy az Ipartestület írjon át a hatóságokhoz és kérje, hogy tiltsák el Nagykanizsán az ilyenfajta vándor szövet árulást. Az indítványt elfogadták.
Néhány kisebb ügy letárgyalása után az ülés véget ért.
= TennlszUtök ; li dupla hu-rozásssl 21 pengő, Slazenbcrg labda
1 tel. 35 pengő. Tennlszülők szakszerű hurozása legolcsóbb átban. Összes tennisz- felszerelések Szabó Antal sporlüztetében.
1927 lulius 7.
ZALAI KÖZLÖNY
Felavatták a tanítók keszthelyi üdülőjét és fíu-internátusát
Az Eötvös-alap 1050 millió koronáért vette meg és alakította át az épületet— A kultuszminiszter h képviseltette magát az ünnepségen — A Dunántúl száznál több tanító/a Jelent meg az avatásra
Keszthely, Julius 6
(Kiküldött munkatársunktól) Csonka országunk tanítóságának egyik legkedvesebb reményekkel táplált vágya vált valósággá ma Keszthelyen, a Balatonpart kies fővárosában. A tanitő-jóléll intézmények száma egy-gyel Ismét több lett, olyannal, amelyik Zalán lul, az egész ország tani (óságának érdekeit lesz hivatva szolgálni.
A báró Eötvös József kultuszminiszter nevében és tárcájához fűződő Magyarországi Tanítók Eötvös-alapja avatta fel ma Rákos Istvánról nevezett internátusát és üdülőházát.
Az otthon
Az alap a Kossulb-ulca 101. sr. volt Beke vendéglő épületét vette meg erre a célra teljes berendezésével (amiben még a konyha-neműek is bennfoglaltatnak) 750 millió koronáért. Az emeletes, erkélyes, szép, fásitott udvaros épülel u\'cai részében áll vendégek elhelyezésére késien, több szobába elosztva 40 ágy. Ez az utcai traktus télen internátus tanitó családok gyermekei részére, kik Keszthelyen akarnak középisko lába járni. Ugyanez az épülel nyáron tanítók üdülőházául szolgál. Az udvarban voll pjjtaés istálló helyére 300 millió költséggel 60 ágyas diákszállót építettéit két részben, konyhával, személyzeti lakásokkal és más melléképületekkel. Az egész épületcsoport külső képe, belső beren-dezéie csupa csio, tisztaság, Ízlés él célszerűség. Az Eötvös-alapnak ez az első vidéki ilynemű Intézménye.
A vendégek
Meglepő n nagyméretű és impozáns volt az az ünnepség, aminek keretében ezt az ollhont ma felavatták. Keszthely u\'cái lobogó-diszbe öltöztek erre a napra. A déli vonattal megérkeztek Budapesttől gróf Ktebelsberg Kunó kultuszminiszter képviseletében dr. Szűcs Imre h. államtitkár és Fábián J.nő miniszteri osztálytanácsos, valamint az Eötvös-alap és a Magyarországi Tanítók Szövetségének elnökségei vitéz Barnabás István zalai tanfelügyelő és várakozáson lelüll nagy számban a dunántuli vármegyék tanítósága, Nagykanizsáról Brauner Lajos, Filó, Ferenc, Poieszlnszky Emil igazgatók nejeikkel és Kencdi Aura tanitónő Jelentek meg az ünnepségen.
A vendégeket az állomáson a keszthelyiek diszes küldöttsége fogadta. Itt a város közönsége nevében dr. Gárdonyi Lajos, a .Keszthelyi Hitek" felelős szerkesztője üdvözölte a megérkezett nolabililá-sokal, kiknek nevében Mtosjlslván, az Eötvös-alap és a Magyarországi Tanítók Szövetségének elnöke köszönte meg az üdvözlési.
Az avató ünnepség az otthon árnyas udvarában folyt le Képviselve volt azon Keszthely hivatalos és társadalmi veze őségéin ki vttl az összes belyl iskolák igazgatósága és tanári kara, egyházak, bl-zóság, ügyvédi kar, egyesületek, testületek slb. felekezeti és oszlálykü lönbség nélkül.
Rákos István a Hiszekegy-gyei nyitotta meg sz ünnepségei, majd emelkedett beszédben adott kifeje-z.\'sl z feletti örömének, hogy a tanitó-gyermekek internátusát épen abban a városban sikerült felállítani, ahol a gimnáziumi oktatást a premontrei:* látják el. Ezt a hajlékot — úgymond — nem a Jómód lulláp lállsága, nem személyi hiúság hozta létre, hanem a tudatosság, a lenitói összetartás megnyilvánulása.
Nemcsak a tanítóság érdeke, hanem azon keresztíll magasabb nemzett érdekel elégít kt és a magyarságért harcoló tani/óság lelkülete rak benne /észkel. A tanítóság ebből a sűrű történeti légkörbe hozza ennek a szellemnek tanulságait, viszont elviszi cserébe ennek a keszthelyi földnek, ahol szive dobog az ország történelének — gazdag tanulságait. Jelenti ez az otthon a cselekvés erejét, mert nem szavak, hanem az alkotás jelöli meg ennek a nemzetnek sorsát.
Szllcs I ure b. államtitkár a kultuszminiszter üdvözletéi tolmácsolta, rámutalva, mennyi nagy embert, mennyi értéket adott a magyarságnak a tanítóság.
Relschl Imre városbitó rámuta\'ott arra, hogy az ifjúság nevelése az egé6z viiágon első fontosságit probléma. Erkölcsöt, tudást plántálni el az uj generációban magasztos, de nehéz feladat. Hiszen ezek tartják fenn a nemzeíeket, Ez az ország is csak a kuliura erejével, a tanítóság munkája révén nyerheti vissza régi nagyságát.
Szalay Sámuel, a 7. tlamcgycl Általános Tanitó Testület elnöke virágos nyelvezetű, poétái lendületü beszédben az összetartás és önerőben való bizakodás fontosságát hangsúlyozta.
Az ünnepély gyönyörű, minden lelket megindító mozzanata következeit ezután. Rákos István a közönség többször felzúgó éljenzése közben adta ál az épületet.
Iwslts Gyulának, a keszthelyi elemi iskola lelkes, közügyekben minden rdsadásával mindig [áradozó igazgatójának. Iwslts Gyula voll az üdülőház gondolaiának lelébresztője, útnak indítója és a megvalósításhoz vezetője. Az alkotó erő zsenialitásával dolgozoll az ügyéit é3 nem ismert megállást, mlg azt tető alá nem hozta.
— Derék ember vagy te, Iwsils Gyula, — mondotta az országos ta-nilószövetségi elnök — megtetted kötelességedet, lelked egész gazdagságát adva a mindnyájunk ügyének. Tedd te jó gondozásodba ezt az intézményt, őrködj ennek nem csak szép külsőségein, hanem a lelkén is, hogy mindig az maradjon, aminek szántuk. Külső disz helyett a belső tartalom legyen a fő gondod és ez legyen az egész magyar tanítóság irányelve ií.
— Líg* atyja eot.ck a szellemnek, légy támogatója és terjesztője.
A magyar tanítóság ősz veiére ekkor leszállt az elnöki székből és felcsattanó tapsviharban, hosszú, meleg kézszorítással pecsételte meg az átadás lélekemelő lényét. Ennél a jelenetnél minden szem a keszthelyi rilka agililásu, törhetetlen bltü, sok nagy és eredményes munkára vlsz-szatekin\'ő, egész Keszthely osztatlan szeretetét és megbecsülését biró vezetőjére, Iwslts Oyulára szegződött s bizony a sok-sok szempár közt ebben a pillanatban keveset láttunk, amelyiken ne csillogott volna ott a hálával, elismeiéesel vegyes megha-totiság könny-fátyola.
Iwsils Gyula Is könnybelábadt szemmel, meg-megremegő ajakkal válaszolt a meleg üdvözlésre és ünnepélyesen átvette i leiavatott üdülő-házal.
A lélekemelő, országos Jelentőségű ünnepség a Himnusz hangjaival ért véget.
Százterltékes bankett fejezte be a szép ünnepséget a Hun* gária éttermében. Az első felköszön-
tőt Rákos István a kormányzóra mondotta. Relschl Richárd országgyűlési képviselő a magyar fcullura harcosalt, vezéreikel, a tanítóságot köszöntötte. Stefaits Aladár apátplébános Szűcs államtitkárt és Fábián miniszteri osztátylanácsost, a kultuszminiszter képviselőit üdvözölte. Bozzay József ügyvéd Gergely litvánt, az Eötvös alap számtartóját és az Otthon megteremtőit, Relschl Imre városbíró Rákos Istvánt, a magyar tanítóság eszményképéi és a tanítónőket köszöntötték lel. Haros Antal, az alap főtitkára a keszthelyi és zalai tanítóság munkájára és dr. vitéz Barnabás litván tanfelügyelőre ürítette poharát. Neogrády Oilbert premontrei kanonok Zslamegye tanítói karát üdvözölte. Vüéz dr. Barnabás István, az uj zal. t anfelügyelö, mint ősi tani\'ól család lia, a testvéri szeretet hangján szólt, először ez alkalommal, a zalai tanítósághoz. Szalay Sámuel a vidéki kanársakat és vendégeket, Benda László a tanfelügyelő\', Skerlán Gyula, a Sopron-megyei Ált. Tanító Tc8iület elnöke Szalay Sámuelt köszöntötte fel.
Keszthely város és az egész magyar tanítóság ünnepe ezzel befeje-ződöti. Keszthely város és a magyar tanítóság egy nagy érlé\'iü intézménynyel gazdagodolt és Zalaországnak egy szilárd ponttal többje van, ahonnét itt a végen, határokat átharsogó szóval kiállítassa világgá, hogy a vigasztalan mából kivezető utón, amit a magyar kuliura szeg egyfelől és évezredes jog és hagyomány másfelöl, egy ujatb lépést lett a szebb holnap felé... (bl)
A rendőrség szigorúan ellenőrzi az árak kiírását a piacon, egyéb intézkedést egyelőre nem lehet tenni
Dr. Kálnay Gyula a rendőrság vezetőiének nyilatkozata a drágaság letöréséről — Kormányintézkedésre volna szükség
Nagykanizsa, Julius 6
A Zalai Közlöny hasábjain felhívtuk az erte illetékes hatóságok ügyeimét, hogy a kanizsai piacon is mérhetetlenül grasszáló drágaság letörésére tegyék meg a szükséges intézkedésekel, annál is inkább, mivel ezzel csak a fávárosl példának leszünk követői, ahol már a rendőrség elérkezettnek látta az időt, hogy akcióba lépjen. Felhívásunknak volt Is némi eredménye, azonban még sok kívánni való maradt fenn. Ebben az ügyben különben munkatársunk kérdést intézett dr. Kálnay Gyula rendötfőtanácsoshoz, aki kijelentette, hogy a piacon elrendelte az árak kiírásának fokozott ellenőrzését, de egyelőre egyebet módjában nem áll lenni. Üdvösnek tartaná azonban, ha országosan kormányintézkedéssel segítenének a bajon és fix pontot adnának a hatóságok kezébe, hogy a drágaság megfékezésében és letörésében eljárhassanak.
Megemlítettük a főtanácsos előtt, hogy több lap között mi is közöltük, hogy a belügyminiszter országosan intézkedett, hogy a drágaság ellen milyen rendszabályokat kell foganatosítani a vidéken, azonban erre vonatkozólag kijelentette, hogy erről még hivatalosan nem kapott semmi értesítést. Hi bármit kap, azonnal eljár és az intézkedés intencióinak
megfelelően akcióba lép a kanizsai rendőrség is.
— Nincs kizárva, — mondotta — hogy esetleg a városhoz jóit ilyen rendelkezés a miniszlérju-nból, azonban akkor is már tudomást kellett volna szerezni róla.
Igy most szomotuan állapítjuk meg, hogy egyelőre az a helyzet, hogy a piaci drágaságot, mely valósággal nélkülözésre kényszeríti a szegényebb és pénztelen középosztályt, letörni különösebb rendszabályokkal nincs módjában a hatóságoknak. Nincs más hátra, mint a kofák elővásárlásait szigorúin ellenőrizzék, hogy ezzel legalább némileg megóvják a vásárlók zsebeil.
Málnai intézet
33-Ik iskolaév Budapest, VI., Bajza-u. 20
Elemi tiu- és leányiskola
Leánylyceum
Egyéves kereskedelmi taatolyam. Internátus bentlakó és félbentlakó növendékek számira, na Felvilágosítást nyújt az Igazgatóság.
= Zsák, pon>va, zsineg, kőtéláruk, hevederek és tűzoltó felszerelések nagy raktárn Hlrsch és Szegő cégnél.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 julius 7
mm hírek
NftPIKENU
Julius 7, csütörtök
Római katotlkua: Cir„ Metód. Protestáns: Cir., Mct. Izraelita: Tamus hó 7
Nap kel reggel 4 óra C9 perckoi oyvgszik délután 19 óra 59 perckor.
Városi Színház eale ponl IA9 órakor: Liliom, külvárosi legenda.
Uránia 7 is 9 ólakor: A világ korbácsa (Egy lltok/al"! kémsrervc/ct küzdelme egy világraszóló találmány birtokáért.
— Marcali és Nugygombu egyesült. Miután a belügyminiszter hozzájárult ahhor, hogy Marcali és Nagygomba községek egyesüljenek, mcsl ez hivatalosan megtörtént. Az egyesítés foiylán szükségessé vált liszt-ujilásokal is megejtenék.
— Rendőrdalárda alakult Nagykanizsán. A közelmúltban éiel.-kes tervel valósított meg dr. Kálnay Oyula rendörfötenácsos a rendőrség kebelében. A rcr.dőrlegénység erre megfelelő tagjai közoi kivá\'asz\'olrák az énekesnek valőkal és azokkal Lehrmann Ferenc előnyösen ismert karnagy megalakította a nagykanizsai Rendördalárdái, mely az ősz folyamán egy adandó alitalommal a nagy nyilvánosság elöli megtartja bemutatkozását. A da\'árda működése elé annál nagyobb reménységgel lehei tekinteni, mert bizonyos, bo^y a derék rendőrlegénység, mely a közbiztonsági szolgálat maradéknélküli ellátása mellell katonés fegyelmével mihamarébb megszerzi a dalátdák között szorgalmas tanulással azl a ru inl, melyre szüksége van, hogy a nyilvánosság bitálalát kiáll|a.
— IV. Károly király emlékezete. A .IV. Károly király Tihanyi Emlékbizottság* a mull évben megtartóit alakuló ülésén elhatárolta, hogy a kegyeletes és nemzeli cél érdekében minden év auguszlus hó 15-én Tihanyban ünnepéllyel áldoz Istenben boldogult utolsó koronás apostoli királyunk emlékének. Az ez évben Tihanyban larlandó második emléknap üonepélyes szentmiséből, az ezen alkalomra felkérendő szónok ünnepi beszédéből és a IV. Károly király emlékének szenteli Kálvária alapkőletételéből fog állani, amelyen nemcsak a bizottság tagjai vesznek részt, hanem mindazok, akik a csonkilallan Magyarország és a királyság szőni eszméjéhez törhetetlen hűséggel ragaszkodnak, Et ügyben julius 6 án, szerdán Budapeslen a Nemzeti Összetartás Társaskörében értekezlet volt.
— Tárgyalások az 50 százaléknál magasabb pótadót kivető községek ügyében. A köziégi pót-adók felülvizsgálására kiküldőt! miniszteri bizottság legnEp meu rkeieil Zalaegerszegre és megkezdte azon községek költségvetésének revízióját, amelyek az 50\',\'o-os póladó felemelését kérték arra való liivalkozánsal, hogy az 50^\'o-ból nem kéjesek kiadásaikai fedezni. A bizottságot Brand SínJor dr. megyei főjegyző és Zarabay Andor számvevőségi fő tök tájékoztatják a községek helyzetéről.
— A tanfelügyelő látogatásai Keszthelyen. Viiéz Barnabás István dr., az uj zalacgetszegi latil. 1 ügyelő legnap bemutatkozó látogatásokat teli Kestthe\'y városi és Itnűgyi hatóságainak vezetőin!!.
— Levcnle színielőadás. A bjcsehelyi Levenle Egyesület folyó évi ju iius hó 26 án, vasárnap Becse-helyen ilj. Hajdú Mihilv udvarában tatát Alapja javáta elö.idla a .Piros bugyelláris\' cimü népszinmüvel. A színdarab szereplői Kopács K roly. Molnár Mancika. Lakatos Kilicj, Balázs Bözsike, Lukács JSnoi, Mol n\'.r József, Böjti Kátoly. il|. S\'Jle János, Ocrencsér Itnos, Balassa lit eán, S\'Jte J nos, Tó.h Jinos. S:elc Ferenc, Liviczky Sándor, O.\'czi Lajos, Horváth József é6 Németh János becsehelyi lakósok voltak. Vala m nnyi s.-ereplő ügyesen játszol! Az előadís után IcIköseCntötték a főrendezőt. U ána a Himnusz eléneklése és tánc kövelkezcll. A színielőadás és a lánc, előbbi bclani-lásáéit é> uóbbi rendezéseért ifj. Ódó\'r József községi adéűgyi Írnokot illeli elismerés.
— Húszéves tulálkozó Keszthelyen. A Csáktornyái tanítóképző, ben 20 esztendővel ezelőtt végzet! lanilók mit tartjak találkozójukét Keszlhelyen, hévízi kirándulással kapcsolatban
— öngyilkos leány. A Zalai Közlöny tudósítója jclenli: Sigl Mária 27 éves gyári munkítsnő, aki a za-liegerszegi szappangyárban dolgo-zotl, öngyilkossági szándéktól sürü lugkőoldalol ivo I. Súlyos belső sé-iülésével beszilli ollák a kórházba, ahol haldoklik. Teliének oka szerelmi bátnta, mert kedvese elhagyta.
— Ügyvédi hír. Dr. Pillér Atlltur ügyvéd Kesrthelyen irodtjil saját házába, közvetlen a járásbíróság mellé (Geejr-jkot-u.) Ití\'yezle ál.
— Verekedés a záróra miatt. >1 Zalai Közlöny tudósilója jelenít: Üömeföldön az oltani korcsmában egy nagyutib lúrsaság mulatozott. A korcsmáros zárórát csinált, mely utá i a vendégek össieszélalkozlak a ven-déglössel. Kint az ulcán folytatóitól! a veszekedés és eközben löt lén!, hogy egy ismeretlen ember egy rúddal hatalmas ü ést mért a vendégiós fia, Horváth Lajos fejérc. Súlyos sebével az egerszegi kórházba szállították. A cseedörség mejinditotla a nyomozási.
— Repceponyvák, kazal és gépiakarók minden méretben saját varrodánkban készülnek gyári árukon Hirsch és Szegő.
— Baleset ért egy fiatal leányt. Puzlai Anna 14 éves kerkaszenl-iniktósi születésű leány az oltani msjorban dolgo:ol! a lóhere cséplőgépnél. Mikor egy, a gép mellett álló létrára felmásioll, lába megcsúszol! és a szerencsétlen leány ugy esel! le, hogy balkarja a gépkerék küllőibe szorul!, ami.61 csonttörést szenvedett. Beszállították a helybeli kórházba, ahol ápolás alá vélték.
— Kúriai ítélet a tapokal liliomtipró ügyében. A lílionilipiás-sal vádviü Rcchnilzer Salamon ta-polcsi lakos büntetését a Kúria 3 évi fogházról 2 és fél évi börtönre változtatta ái.
— A nagykanizsai fémipari szakiskola tájékoztatója. A nagykanizsai m. kir. fémipari szakiskola célj t a fémiparban szakképzelt iparosok nevelése ís a hazai fénipar fejlesztése. A lanulmányi idő latlama 3 év. A tanítás szeptember l-<n kezdődik. A heti órák száma 46. amiből elméle\'re és rajzra 17. mü helyre 27 és testgyakorlásra 2 óm esik. A felvételre való jelentkezésnél bemutatandó: a) a születési anya könyvi klvoir.t; t) az Iskolai kép zeliséget iiazolö bizonyítvány (polg. v. középisk. IV. oiz>.); c) az u|ra-ollási igazolvány; d) orvosi bizo-nyilvány. A szakiskolai tanulmányok sikeres elvégzése alapján a lanulók végb\'zonyilványl kapnak, mely a laka o>, géplakaloe, vas- és fémesz-letgályos iparban munkakönyv váltására, 1 évi szakbavágó gyakorlat igazolása ulán iparigazolvány váltására és mestervizsgára való bocsátásra Jogosi\'. A belépni kivánó la-nulók előjegyzés céllábó! julius hó 1— 31 ig délelölt 11 — 12 óráig le-lenlliezzenek az ígazga\'ósá^nál. Beiratkozni lehel még auguszlus hó 26. és 27-én. A mühelyl munka ruhára, tanszerekre, valamin! a be-iratásiál fizetendő dilakra külön ér-lesirésl ad az igazgatóság. Kedvez mények : A vidéki szegényebb sortu tanu\'ók, elhelyezkedésük megkönnyítése céljából az iniézelben kedvezményes bentlakást ksphalnak. E kedvezményi augusztus hó 15 ip kell írásban kérni az igazgalóságiól. Köt-alkalmaiotlak gyeime\'eel és a hadi-árvák, ha állalácos oszlályzaluk jeles v<(<y jó, a tandíj felét, ha pedig elégséges, a tandíj háromnegyedrészét fizetik. Az állandó iellegü szakosztályon kivüi az isko\'a a szükséghez kép.-st alkalmas időben megtelelő elméieli, rajzi és gyakorlati fanfolyamokat rendez önálló iparosok és iparossegédek részére. E tanfolyamod megnyitási idejét külön hirdeti meg az igazgatóság. Felvé teli díj 2 80, egész, évi tandíj 30 -, mübcWelositás 3\'20, lakás, koszi havi 48 pengő.
— Dunsztos és uborkás üvegek Igen olcsók Púmnál, Klrály-u. 10.
— Megharapta a kutya. Pál Lajos 5 éves zalaislvándi kisfiúi Simon Vendel ollani földműves kutyája megharapta. A gyermeket beszállították a budapesti Posteur-fntézetbe.
— Egy kercskcdóscgéd halálos fürdése. A Zilának, bár még nemrégen lail a fürdőszezon már meg van az első ha álos áldozata. Németh Autal petrikereszluii születésű zalaegerszegi 21 éves kereske-d-Jseijéd legnap e:lc S óra tájban az egeiszegi vatuli hídhoz meni lü rödní a Zalába. Ezen a helyen a vie veszedelmesen örvénylik és ez leli vég/C\'e a szerencsétlen fialalcmbct-n:k, aki löbbek s:emelátiéra örvényre kerülve a vízbe fulladt. A szerencsétlenség híre utána molnár-segédek egyik közeli malomból csónakkal tcreslík meg a fiatalember hulláját. A kcrcskedősegíd épen az nap akail Btidapeslte utazni és a ruháji mfr becsomagolva készen is állott, de végrele keresztül huzla számítását. A Zalának ez a része,
j ahol a szerencsétlenség tortént nírcs
a szabad fürdőzésre megengedve, i — Elvesze t e^y csomó kulcs. B csülexa meglaláló kéret.k Rosen-fclu AdolJ fiúi cégnél leedoi.
— Elrontott gyomor, bélzavarok, émelygés, kellemetlen tzá|lz, hom-!okf.-jfá|ás, láz. székszorulás, hányás vagy hasmenés eseteinél már egy pohár ler.néazetes .Ferenc József kescrUviz gyorsan, biztosan és kellemesen hal. A gyakorlati orvoslu-domlry igazol|s, hogy a Ferenc József viz használata a sok evés és ivás káros következményeinél igazi jótéteménynek bizonyul. Kapható gyógvszeitátakban, drogériákban é» fűszcrüz\'e\'eliben.
— Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— Légycsípés ölt meg egy embert. A Zalai Közlöny tudósítója jelenti: Csöngedy Jenő Tasziló — majori munkást egy légy a napokban arcán megcsípte, Csöngedy a légycsípés he\'yét elvakarta, amiből súlyos vérmérgezést kapott. Beszállították az zalaegerszegi kóihtzba, de nem lehele\'t megmenleni azélelnek, meghall. Felboncoláiát rendelték el, hogy a vérmérgezés ponlos okát megállapítsák.
FOLYÓÍRAT-SZEMLE
)( Költői verseny a Sztnházi Életben. A Stlt bizl Ivet, Incze Sándor népszerű l<p!4n.ik u) száma országrs MÓt<S liodatml sienz*c\'Avil siotgil. Tlifnkít költő: Babits Mlhálv, F/irk»» Imre. Juhátx OyuU, Karinthy Frigyes. Ka»sAk Lajos. Kosilo-lánvi Dezső. Koznu Andor. Somlyó ZolUn. Szíp Ernő, Tólh Árpid. Vargn Gyula é» /Solt WU irlak v«r»et egy tímáről: Mar-gl\'.izlg\'tről A verseket Karinthy Frigyet clŐJiava vezeti b\'. S«rand»zdp«igverseny. Nagy nlaku kotta. Darab-ncltiklct: Félemelet balra. Rgyet tfim ára 80 IIIMr Kl-dó hivatal Budipest VII. Krzsibet.kőrut 29
)( Magyar Lányok, Hatat lányok képei Irodalmi Ma, szerkeszti Tutsek Anna. Szebbnél szebb novellák, versek, társadalmi és Ismeretterjesztő cikkeken kívül n szerkesztői 0x<nelek tarkítják a lapot. Előfizetési ára iwgyedévie 2.40 pengő.
)( UJ Idők. licrczeg Ferer.c képes hell l«p]a e heti \'zímában folvtnlja Csaihó Káinon eredcil éa Beatrice (Hmshaw angolbői (oidit)tt regényét. Közli Farkas Imre. Hly Já os r.oveUáíl. cikkeket Zichy Mihály Pallós Ede. Med>iyas»ay István művészi m u nYlWJtnykipfelviteleket a nagykanizsai színházról és a hét érdekes aktualitásának fényképeit. Mutatványszámot kivánilra Ingyen küld a kladőbivaUl Bu dapcjt, VI. Andráity-ut 16.
)( A Megyar Zenei Hírlap JutlusI számának kotumclléklcte: Dr. Ángyán Béla .Mint az Idő tllnve tova..." dala .Délibáb hercegnő* elmü operettjéből. Dr. Garami Béla .Mrgá:kozotl vahkl tán • dmQ hallgató nötá a és Dl. Kárpát Zollán .C*«-fjterdő" cimil dala. A vezércikkben Ságody Olmár zrnelanár arról értekezik hogy: .Kell é a m»gyar dalszerzőnek zenei ta-nulliág ?\' Mindenféle zenei-, színházi-, rádiő-, gitár hírek, zenemQ újdonságok Is-mcrteté>e. dalpályázr.t te«zlk változatossá a lap ezíuegt részét. Dalszövegeket, miijyar dalokat és ml\'dflokat szívesen fogad a szrrkísz ősfg Bpest, VII. Otray u t9. és megfelelő zenemüveket koltsmdlékteiben k0:öl. Előfizetéseket elfogad: Klökner Ede a Magyar Zenei Hírlap fóbizományosa Budapest VIII. József korút 11.
)( Napsugár. Szépvizl Bálás Béla szerkesztésében jel\'nl* meg Budapesten a ..N\'apsugír* tlmü Voréíeil tudományos, Iro-dilml. müvés/etl és krllikal szemle. Uj száma tetszetős klltsőben és gazdag tartalommal h.igyta el a sajtót. Külön érdekessége a .Magyvr min* cimü vezető elkk, ami nyílt l«v<l dr. Jőz»\'.f Ferenc Ur. herceghez Melléklete .A Magyar Nemzeti Val/ás\', nmiben a turanlzmusnak csinál piopagandit.
Vízvezetéket és fürdöberendezéseket,
valamint saját készítésű
vörösréz fürdőkályhákat
szakszerűen készít
Mendlovifs József és Mállón
Kirüy-otca 45. Telefon 271.
1927 julius 7.
ZALAI KÖZLÖNY
bAdió-kűsöb
(Rövidítések) H - hlrck. közgazdaság Hangv. » hangverseny E = előadás Oy — gyermekeknek. A « asszonyoknak. Z — zene. Mg. - mezőgazdaság ||j. «=> ifjúsági előadás. 1? — (elolvasás 0 gramofonzene. Jb ■=» Jazz band.
Julius 7 (ciiUörtök)
Budapest 9.30 II. 11 Zongorahnngv, 12, I és 3 H. 4 Szederkényi Anna fi : Asszonyok Iskolája Utána cigányzene. 7.15 E. a Stúdióban: A bor Irta Gárdonyi Géza. Utána H. Majd cigányzene.
Bécs, Orác II Népszerű Z -1.1S llangir. 8.05 A bécsi vidám Gallmavcr időkből, Z.
Berlin, Stettin II G. 12 Harangjáték. 12.30 Mg 3.30 üy. 4 A Pordlzmus halárai, E. 5.3Ö Modem kamara 7.. 0.45 Az Óceánjáró repülőgépek > Harangjáték 7 15 .A sors hatalma", Verdi operája. Utána tánc 7..
Barcelona 5.55 llangv. 7.15 Katona Z. 9.30 Dalok. 10.25 Madridi énekkar. 11.25 Kabaré.
Basel, Bern 1 O. 4 Ilangy. 4,10 Oy. fi Hangv. 8 Dalest. 8 30 Népszerű Z 9 Dalok. 9.20 llnogv. 10.0 i NépjzerU L
Brünn 12.15 Népszerű Z. 7 Szliuf. Z 8 Ária és dalesL 9 Népszerű és lánc Z.
Frankfurt, Cassel 12 Harangjáték. 12 30 és 4.30 Népszerű Z. 5.45 A renaissance kullurája Olaszországban, H. 6.15 Kertészei. 7 Spoit mint foglalkozás, K. Ulána népszerű és tánc Z.
Hamburg, Bréma, Hannover. Ktel 8 A. 12.o0 Népszerű Z. I 15 Pranz és Schubert dalok. 4.15 Hannover: Dalok, Z. 4.15 Klet: Wagner hangv. 5 Népszerű Z. 0 Vidám Z 6.50 A nő mint csillagát/, ti. 7.10 A torna Jelentősége a gyermeknél, E.
8 Katona Z. UUna népszerű és tánc Z. Kőnlgsberg, Danzig 11.30 G- 4 Harangjáték. 4 fi> Sziáv dalok. 5 Szimf. Z.
9 20 Operaelőadás, Gounoi: Fausi. Milánó 4.15 jo. 5.20 Gy. dalok 8.45
Szimf. Z. 11 Jb.
München, Nürnberg 12.45 Mozart hangv. 4.30 Szólista Z. Áriák és dalok. 7 Kamara Z. 8 O. 8.35 Indián dalok.
Prága 10.50 Népszerű Z 12.10 O. 5 Kamara Z. 8.05 Vidám est, fúvós és tani-burlca Z. 12.20 Népszerű és tánc Z.
Róma 5.20 Énekkar. 6 Népszerű Z. 9J0 Operett-est.
■ozeószraiizAK
Uránia csfl örlökön 7 ti 9 órakor a műsor kcrclén felül bemutatásra kerül a 2. számú kinizsai híradó: Umapl körménél, Kanizsa-kaposvári lennlstverseny. A szezon egylx legnagyobb hatású kalandorfilmje: A világ korbácsa (Egy titokzatos kémszervezet küzdelme egy világraszóló találmány birtokáért) 16 felvonásban. Főszereplők: Lola Todd és J.ck üiugherlhy. Pátria Híradó, aktualitások filmen I lelvonásban.
sportélet
Színészek a futballbi-rók és újságírók ellen
Nagykanlzaa, julius ü
Színészek, lutballbirók, újságírók kombinált futballcsapatának szombatra hirdetett mérkőzése ma délután 6 órakor a zrínyi sportpályán kerül lejátszásra. A színészek felállítása a következő:
Bihari. Erdélyi, Pávics, Asszonyi, Utasi, Jákó, Bxos, Halmai, SJIjom, Siemetl, Otő, Romsics.
Fulballbirák összeállítása : Hcrczl, Kaszll, Kaulmann, Woll, Spilzer, Mander, Urbán, Bolim, Eichner, Lichtenstcin, Bírd, Kleman. Tarlatékok az itt fel nem soro t biiák és színészek.
A mérkőzést Bencze Mihály mérnők, karöltve E\'ek Ica és Erényi Böske népszerű piimadonnáinkkal vezeti.
A rendkívül éidekes méikőzésre ezúton is lelhivjuk a közönség figyelmét.
ÜRANIA
Csütörtökön, julius hó 7-én 7 és 9 órakor
A műsor keretén felöl bemutatásra kerül a 2. számú Kanizsai Híradó
Urnapi körmenet, Kanizsa-kaposvári
Kitűnő (elvételek! tenníSZVerSeny. Kllnno íelvételekl A szezon egyik legnagyobb hatású kalandorfilmje
A VILÁG KORBÁCSA
Egy titokzatos kémszervezet küzdelme egy világraszóló találmány birtokáért 16 felvonásban. Főszereplők: Lola Todd és iack Daugherthy.
PÁTRIA HÍRADÓ
aktualitások filmen I felvonásban.
városi jjzinház
A színházi iroda hireii
Az ezred apja legnapl előadásá ról helyszűke miatt csak holnapi számunkban számolunk be.
(*) Vass Irma és Vérles Lajos bucsulellépése ma csülöitökön Liliomban. Molnár Ferenc világhírű le-gendiját tűzte ma ciOIOrtökön műsorra Fodor Oizkár igazgató, hogy művészt programját teljes mértékben megvalósilsa. Molnár Liliomja bőséges alkalmat zd Vértes Lajosnak, hogy a címszerepben excelláljon, úgyszintén Vass Irmának, ki epizód s terepeiben ls elsőrangú alakitó.
(•) Pénteken Elek Ica a társulat primadonnája és Sólyom Győző bonvivánl larlja bucsu es jét jean ű Ebért operct: újdonságában a Bíbor-ruhás asszonyban. Ennek a pompás Uiberl operettnek, mely a budapes i Városi Síinház idei slágere volt, pénteki bemutatója ünnepi előadás lesz. Az ünneplés kozp^nijában természetes a társulat két kedvelt tagja Elek Ica és Sólyom Qyőzó fog állani.
(•) Az Idő rövidsége miatt a Btborruhás asszony csak egyszer keiül színre péntekéi.
(•) Szombaton Pogány Irén és Lázár Tihamér bucsuziuk az idény legnagyobb vigjáiék sikerében a Nem nősülök vígjátékban.
(•) Vasárnap délután tél 4 órakor mérsékeli helyárakkal a ingy-sikerü Repülj fecském operett.
(•) Vasárnap este Bihary Nándor és Ütő Endre bucsuleiléple a szenzációs sikerű Éj királynője operettben.
(•) Vasárnap mindenki olcsób ban Jöhet a színházba, mert a délutáni és eslí előadásra váltott jegyek a nagy színházt park llnne pély területére U érvényesei.
(♦) Héttőn Sophla Saltanova és Alex NiKi in önálló láncestélye mű-vész-est keretében, mc\'ybcn Vailnoy And >: búcsúzik saját eredeti cibaré műsorával.
awiffii akid
Paris 2034V*. London 1S-221.", Ne^yorl SI9-I.2 BííikI 72-20, Milano 28*42\')!, Amstcrdan 208 17 ti. Bellin 123 10, Wien 7310. Solla 375. l\'iiüa 1540. Vaisd SStű, Budapest B0-60, gelpSil 913, UakziMt 3 17.
KÖZGAZDASÁ8
TiSCSI
Nyilásté! kezdve fokozatos javulás mutatkozolt a mai tőzsdén egészen zárlatig. Bír a kolloid! piacról ösztönzés nem érkezett, a spekuláció vásárlásaira a zárlati nlvő mégis magasabban alakult kl. Az átlagos áremelkedés 1—2»/o, de voltak 4 és 5°/o-os jivu\'ások is. A legnagyobb árnyereségét Fegyver és Bauxit érték el, az előbbi 6, az u\'óbbi 57»-os áremelkedéssel. Oyengébbek voltak a kuliszpiac kOzleked.\'si értékei, né-hSny malompapir és Első Magyar Biztosító. A loigalom 8z egész tőzsde-idő alatt szűk keretek közötl mozgot1.
1 i.i.. .JJ ,. J ■ J \' - - \' -i hmII.
a pis^fM ím mrfiii] ww
VALUTÁK Angol L 27-84-2800 Belga tr. 79-70-79-80 Cseh k. 1696-17-04 Dínk. 152 00-152-65 Dinár 10 01-1010 Dollár 570.70-573*10 Prsndali 22-00-22-80 Holl. 229-45-230-45 Lengyel 63 65-64-65 Ld 3-52-3 62
Léva —■--
Ura 31 25-31-75 Hlika 135-80-136-30 SehlU. 8066-8101 Nőné* 14801-148-75 Svá|el 1.110-37-110-77 SvM k. 153-35-15400
DEVIZÁK Amat. 229 55-230-25 Belgrád 10-07-10 11 Berlin 135-77-136-17 Bukaiest 3-503 56 Brtlssiel 7962-7987 KopenlUSŐ* 12-153 57 Osslo 148\'20-148 65 London 27*82-27*90 Milano 31*20-31*40 Newyofk 57285-4 55 Pirti 22*42-22-52 Prága 16-97-17*02 Ssolla 4*12-4*16 Slocib. 153 4S-1S3 90 Varsé 63*75 ^4*55 Wien 80-62-80 87 Zűriéi 110*26*11058
Felhaltál 1639, melytói eladatlanul vlsaia-maisdl 314 dsiab. ElsóiendQ 1*54—1*!6. szedett 152—1-54. szedett kozíp 1*44— 1*28, kílnnyü 1*31-1*40. elsOtenda 6reg 1*42—1*44. másodrendű 1*36—1*40, sngol SUldő 1*52—1*76. szalonna nagyban 1*72— 1*76 sttU 1-98 -2*00. lehúzott hus 1 92— 2 12, szalonnás ttlsertéa 1 84-200. Az tiánysat közepes. _
Terménytőzsde
Bula ttuav. 75 kg-os 28.05 -28 25, 76 ks-os 28 65 -29 15. 77 kg-os 2900-29*25. egltb 75 kg-os 27-25 - 27*75. 76 kg-os 27-80 28*35, 77 kg-os 28-60 28.80, loza 2655 - 26 80. lakainjnjírpa 22-50— 2350, lOiirpa 25*50-26*50. sab 2330-2550, lenReil u| 21*10-2130. buxakorpa 20 OJ—20*20.


ét n
Huszárbecsület
(ParoszlIOrtenet a tálunkból) — Irta: NftGY LAJOS — 4
S nehogy Mária az ó jövendő házassági Mérvéit illetőleg bár a legkisebb mértékben is kétségben maradjon, egy bravúros huszáratakkal gyorsan rajtaütött, megtámzdla és foglyul ejtette az ellenséget és egy csattanós csókot felej elt a Mária biborajkán, ezzel mintegy előre Jelezvén azt is, hogy a had-fogslg nem les: Máriára nézve valamelyes tűrhetetlen állapot.
— Téged veszlek feleségül Máriám. Hozzám jösz-e galambom? •
Ugyan nagy szerencse voll Máriára nézvést, hogy a kzpu előtt kocsi* zörgés jelezte a helényl vendégek érkezéséi. Kiszaladt kaput nyitni.
Filer ur Tornoczi pedig megállolt a pltarajtó előtt, hosszan nézett a kapunyi\'ás\'-al bibelfd5Máriára; majd hangos kijelentéssel állapito\'.ta meg, hogy:
— Pekkem van! Min nem tudta az ördög egy lerlájórával később hozni a Tolnai Jtkab Dlniel uram vendégeit ?
Aztán a sors szeszélyében való tel|es megnyugvással kiemelt a blúzának fels^ zsebébél egy vergónlál, annak zsúpjából vigyázattal kihúzta a cirokszálal, azt gyújtóval meg-gyujlo\'.ta és azzal kényelmesen, mar mini ahogy sz egy Llkistván-huszár* filer méttóságánag dukál, meggyújtotta a szivait. Azalatt a vendégekkel le.l szekér hltralnjolt a szérű melleit levő kocsiszínig. Oll a vendégek egyenként leszállottak, aztán tartottak a lakéház felé, nem felejtvén el ut-|okban megtekinteni a sertésólakat és isiállókat, megszemlélvén alapos müértt\'ssel a seilés, szarvasmarha és lóállományt is.
Mária visszamaradt a pltarajtó előli.
— Mit csinált velem? — súgta csendes szemrehányással és mélyen elpirult arccal huszárnak.
— Haragszol érte?
— Haragszok háti
— Nagyon haragszol?
— Nagyonl Hogy mer ilyet tenni?
— Hit tudod Máriáin, hl a magyar embBr valamelyes vásári csinál, olyankor fi glalót szokott adni. Foglalót adtam én neköd. Azér hát bizony ne haragudj Ha akarod a vásárt, hát möglartod a foglalót Ha nem akarod, — akkor visszaadod.
— H.se én akatonl — mondta Mária önkénytelenül, milyen belepirosodott orcával. — D: majd az öre^papa...
— Micsoda? Az öregapád nem akarj 1 talán?
— Nem á-iil O más szándékkal van.
— Mással-e? MOgöszöm az öregapádat I
— A Béni bátyámat szánta néköm.
— Hogy tömnék ki madárijesztőnek a kendöriódi dűlőben I Ki az a le Béni bátyád?
— Ott gyün ni, a betényl rokon. De most min men|ön, mert lélök, hogy összeakaszkodnak. Majd délután a táncban...
— Jó, de ott légy bizonyosan 1
— Olt leszökl
Hát bizony a Szabó Béni nem csupán a bucsu kedviérl jőtl Perbe-tére, de háztoznézőbe is. Inkább abba. Alighogy Mária kalauzolása melleit bekerüllek a helényi atyafiak az első házba már hallatszott az öreg Tolnai Jakab Dániel hangja az udvaron. Megszaporázla a lépéseit, mikor meglátta a kocsiszín elölt lető idegen szerkezel.
Folytatása kOvetkeilk.
ZALA! KÖZLÖNY
1927 |ullu8 7.
mbmtmm
Ax apróhirdetések dija 10 szóig SO fillér. Címszó s minden vastagabb betűből illó sió kél szónak számíttatik. Minden további azó dija 5 fIII. Vasár- és ünnepnap SOO/o feli/, szerdán-pénteken 25°/o felár. Állást keresőknek SOVo engedmény. A hirdetési tflj e15Hx«tcnd6.
Korosok bútorozott naoba-konyhát, lehetőleg n belváros területén, Clme-ket kérek a kiadóhivatalba, ahonnan továbbítják azt nekem. 2612
Kiadó kétszobás utcát lakás mellékhelyiségekkel azonnal Király-utca 7. 2596
Ford és Fordion alkatrészek, autó felszerelési cikkek, Pncuinatlk — Szántó Vilmos és Tirsa cégnél. Deák-téi 2. 2314
Van szerencsém a nagyérdemű közönség becses tudomására hozni, hogy a fonottbutor munkát műhelyembe bevezettem. Jótállással késxltek
előszobai és kerti = bútorokat. =
Egy éven belüli hibákat ingyen megjavítok, úgyszintén nádsxékck be-fonását vállalom. Tisztelettel
ILLÉS JÓZSEF
kotárfonú [i k.ntbnior kc.iltG KII Zrínyi Niklóa.u. 22
Eladók i dívány, asztal, székek, szekrények Klsliludy.u. I7,a. földszint. 2S22
A*ztnto..c(iód és egy Untiló íelvé-lellk vitéz Szabó István épMIet- és bútorasztalosnál, Csengery-ul 39. 2823
Egy butoroxott Mttonbcjáralu szota és egy pékmtllielynek alkalmas helyiséé klado. Teleki ul 5S jzim.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon ((.barátainknak, ismerőseinknek, valamint a var utas karlársaknak, kik fele]tbetellen jő térjem, illelve édesalyánk elhunyla és leinelése alkalmával mély gyászunkban velünk érezlek és végliszlességléíelén meg-j;lenni szívesek vollak, ezúton mondunk hálás kösiönelei. özv. Sehweltzer Antalné és gyermekei.
Gyűjtsön l Gyógynövényei,
kóhártal
ezüsthársat
papsajtlevelet , árvacsalán virágot
KOEISBOBiEAT pip.csviríVot kék búzavirágot csallántcvelet tchérmályvalcvelot ezerjófüvet
és mindenféle egyéb gyógynövényeket.
Száraz készletét ajánlja tel HYDROFLORA Magyar Nád-, Oyékény- és Gyógynövény R.T.-nak Budapest, VI.. Király utca 12.
Jies" él JuüöG Wöitworth"
angol
motor kerékpárok
zalamegyei képviselete
Mosonyi László
Zalaapáti.
Keszthelyen tájékoztatással szolgál;
BALATON DROGÉRIA.
Tankönyvek
az összes iskolák részére előjegyezhetőh.
Használt tankönyvek
kaphatók
Fischel Fülöp Fiai
könyvkereskedésében.
TEMGEKi,
zab, árpa, kerekrépa-mag.
Kiscsibék etetésére: köle\'.Vása, lengi rdara, egísz kisszc ntü tengcii Madúreleség: Kevert madárétel, liimozott-zab, fény.aiag, kendernap, édes-rtpe-, 8<líla-mag, tökmag, napraforgó mc-g slb. kapható:
Ország és Widder
magkereskedéében Erzsébet-tér 10. (Birős«g mellen;
Duna-Száva-Adria Vasúttársaság aaetótt(Déli Vasút) 1927. évi május hú 15-tBI
MENETRENDJE
Budapest—Nagykanizsai viszonylatban
A vonat
neme Oyv.
Szem. v. Szem. v Oyv. Szem. v.
Budapestről
indul__
7"30;) 7-45S) 1410 19C0»)
21-35*)
Nagykanizsára Crkc/ik 11-40 1400
20-45 23 10 350
A vonat Nagykanizsa
neme rót indul
Szem. v. 050
Gyv. 710
Szem. V. 900
Szem. v. 14-30
Gyv. 17M
Budapestre érkezik ~ 7 34\') ll\'IG3) 1605 20 55*) 22001)
kocsi Budapest D. V.—Trieszt (bezárólag szept. 20-lg.) Közvetlen I- II—III. oszt.\' kocsi Budapest D. V.- Rogaska-Slatina (Kohitsch fürdő) (bezárólag szept. 30-ig.) Közvetlen I- II—III. oszt. kocsi Budapest-Maribor—Klageníuit—Villach—l.icnz (junius 26-tól bezárólag szept. 5-ig.)
*) Közvetlen I—11-111. oszt. kocsi Budapest-Nagykanizsa—Gyékényes-Zágráb-Ogulin—Spalató..Közvetlen III. oszt. kocsi Budapest—Zágráb. Közvetlen II—III. oszt. kccsi Budapest—Zalaegerszeg, Közvetlen r—II—111. oszt. kooi Budapest—Veszprém a veszprémi kocsi a 900 órással fordul vissza Bpestre).
») btkező kocsi Budapest—Nagykanizsa. Hálókocsi Buda pest-Trieszt -Vcnezia. Hálókocsi Budapest--Abázla- Maluglle-Rumc (bezárólag szent. 15 ig kedd, csütörtök, szombaton, vissza a 710 órással szerda, péntek, vasárnap) Közvetlen III. oszt. kocsi Budapest—Trieszt. Közvetlen 1 II. kocsi Budapest—Trieszt—Róma. Közvetlen I—II. kocsi Budapest Milánó (bezárólag szept. 29-ig.
\') Közvetlen II—III. oszt. kocsi Budapest-Zalaegerszeg. Közvetlen 1—11-111. oszt. kocsi Budapest—Barcs.
Nagykanizsa—fíalatonbogldri viszonylatban Balaton

Nagy kani- f hof:lAfiól ind. zsára érkezik | [
7 35 | | Vegyes
Nagykanizsáról indul 1805
Balaton-boRlá/ra órk 21-51
Szem. v. Oyv. Szem. v. : Szem. v. I
BéciMI SlOmblt^j- a^aal-
indul ríl ..ij.l .■ii\'» érk,riL
-. ti\'lül) 840
íltXf) 1215 14-00
lO-IOi) 14-47 17-30
10 35\') 21-37 0-20
HágyklMti- Szamhtt- Bécsbe <■•■• • ■ érko/tk •50
4-40\') 7-0P) 14*20"-\') 18*00\') 21(03)
riíw
715
1005
16*19 « 19*34
20*55 -
2340 —
Szem. v. i Szem. v. Oyv. Szem. v. Szem. v.
t) Közvetlen vonatok Barcsra, illetve Barcsról, v* J\' Jí?iv «\'en s*0.".*\' Bécsből—Barcsig. Közvetlen II—III. osxt. kocsi Bécs S. B.-Zágráb. Közvetlen I—II. oszt. kocsi <és Ili. oszt.) Bécs S B.-Pécs-Eszék. Közvetlen II—III. oszt. kocsi Zalaegerszeg—Budapest.
a> Közvetlen vonatok Barcsra, illetve Barcsról, o „ <),Kö*vcllcn vöna\'ok Bécsből, illetve Bresbe. Közvetlen 11-111. oszt. kocsi Bécs S. B.—Nagykanizsa ós Zalaegerszeg—Budapest közöt».
Csak VII. és VIII. hó vasár- és ünucpnapjiin közlekedik l) Jelz. vonat helyett.
__ Nagykanizsa—Zataszen\'lvön_
Zalaszciilivánról NiK/.inl- I I illdul Ittlrz fri.«ii»| |
■ 1 7UÜ I I Nagykanizsa-Barcs- Pfcú viszonylatban
Vegyes
NíorVwuj*. Barcsra
roi ...J.\' érkezik
A-m 640
9*4.\';\') 11-50
14 2S:|) ,| 16-20
17-57\') : 2110
I\'écsre érkezik Ö-48
1830
Pécsről Barcsról N»«>k»r.l-
^___ indul indul tiár»^rk«;v
Szem. v. - *35«n 6*55" Szem
Oyv. 9*50*); 12 00 1405 Szem.v,
Szem v. 13-20 15*38\') \' 1740 Oyv.
Szem. v. 18-40-") j 21*20 23*30 Végy v.
\') Közvetlen vonatok Szombathelyről. ^ ko5""\' Barc^tiud3pcs(\' Kö"c,im \'-"-1"-
"I Kozv.llcn vonat BécsMI, illetve Bécsbc. Közvetlen l-ll-lll oszt kocsi Soa Z&WV^V^T\'iu Nwkaabsa-BudapHt. Kózvetien I osT & ÍSfeJSSt^aSÜ\'lÜf* ^ "6\'^-BícS.B. Közvetlen ,-„-„1.
Nagykanizsa—Csáktornyái viszonylatban
\'OyvT Szem. Gyv. Szem.
Csáktornyáról Indul
—Tií
11-15 1605 18-30
N.gjl.ni- I I
Itáza .rk.z.k | |
ti tó I Szem. i
1300 Oyv.
17-25 I Szem, >
2010 | Gyv.
VajívkanizKárót Usáktorn>\'.ira
indul SíS 11-55 1341 2340
aaiui u^lt
érkezik
-Tir-
1317
15-22 118
■ ZU\'IU I I Gyv. 23\'JO 1-18
KSzv. kocsikat lásd Budapest-Nagykanizsai viszonylatban az ■) és \') jelz, vonatoknál.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
A Szent István-hét kiállításai.
Ker.dkivül étd.kes és nagyszabású kiállitásck lesznek Budapesten S ent István h:líben. Augusztus hó 18--n nyi\'ik meg Horthy Miklós kormányzó és József lőhrrceg védnöki ége alall az otCdik Vas, Gép és Háztartási Ipari Kiállítás s crz\'l kspc oia<bm az I. Nemzetközi Reklám Kiállítás. A vas- és gépipati kialli ás felöleli eren szakma minden rí szét s különösen érdekes hízlstüsi , ipari- (s konyha-berendezési újdonságokat fog be-mulatri. Miután az Iparcsarnok ban lesz egy olcsó polgári bútor beír utaló is, mely a mai lakás-iszonyokhozalkalmazkcdvaakar|a kielégíteni a lakásberendezési szükségie\'el, a kiállítás különösen azokat érdekli, akik lakást akarnak berendezni. A reklím kiállítás nagy vonzóetővel fog bírni, miután igen mozgalmss és színes látványo sig lesz. A kiállítások iránt nemcsak belföldön, hanem a kulCId minden részéban rend-kim i érd klődés mulalkozik, ezérl kiá litások lálogatotlsága mir Is biztosítva van, annál is inkább, t eri összekapcsolódnak Szent István-hét látványosságaival. A kiállítások szeptember hó 15-lg maradnak nyitva.
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R-T,nál, Nagykaniz^n. (Nyomdavezető:
Árverési hirdetmény.
Ügylelem Simon Oyörgy lakaíos-mestcr, nagykanizsai lakós által Msrluia György és neje Horváth Mária bír okosok, molnári-i lakósoknak eladót\', di nevezett vevők által
nem ve t következő ingóságok:
E<y 800 -í. Drőssler-lfle ctéplő-gíp és a hozzátartozó 8 HP. Kállai-féle benzinmotor főszíjjal, mázsával, tulyokkal, emelővel és összes kis szijazallal.
A késedelmes vevő veszélyére, \'eiliére és köl ségére a kereskedelmi törvény 347. él 351. §§-ai érldmé-bin N gykanizsán, Kotcsev uiea 9. szám slatt levő házban 1927. évi Julius hó 14. napján délután 4 órakor Dr. Örley Oyörgy nagy-ksni.sil ki-, közjegyző vagy helyetlese, mini bites szemé.\'y közbejöttével mrglfriandó nyilvános árverésen tgyűlésen a leglöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett elfognak ad tnl.
Kikiált isi ár: 4.400 Pengő. Az ingóságok azonban a kikiáltási áron alul is eladatnak. Venni szándékozik laitoznsk 440 Pengő bánalpénzl ?z átverés megkfzdésrkor készpénzben letenni. A vételi illetéket a vevő viseli.
Az elárvcrczer.dő ingéságok a fent jelrelt helyen meglekln Itclők és azon állapotukban és minőségOkten bocsáttatnak árverés alá, melyben azok jeten\'eg vannak.
Dr. Welsz Lajos
Zll\'__ügyvéd.
Kérje mindent! I ha
tűzoltó sisakokat
vásárol
Sisak- és FÉiDárugyár Köízeg
Elsner Kamill az
egyedüli magyar gyár
gy-rtmányail. 3,„
Olenbeck Károly.)
67. évfolyam, 152. szám
Nagykanizsa, 1927 julius 8, péntek
Ara 14 fillér


POLITIKAI NAPILAP
bofesdBafa 6» todó«Y»t»l KM S.O. Kr*rtbctyt fiSiHadóhtTiUl: Klafitody-u. II
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Inttnitfcln-Uldosi Na^yfcaafcua T% KáaL ElMlietéal ára így bóra 1 pcagS 40 ÉS.
Baráti szó
Az uj amerikei követ a függetlenségi nyilatkozat proklamálásának százölvenegyedlk évfordulóján beszédet mondott Washington szobra elölt. Elmondotta, hogy az amerikai és magyar népben csodálatosan sok a közös vonás, a két nemzet lelki motlvu.nal úgyszólván azonosak. Ugy találja, hogy az alkolmányiisztelet vérében van mindkét népnek. A pa-cifizmus hangjait ütötte meg a követ azzal a mondatával, hogy szűnjön meg az (ddlgl éles versengés az egyes országok közölt s a barátság gondolata f.jlődjön tovább. Becsületszavára fogadia, hogy minden erejével ípolol fjgja a két nemzet közötti közeledés gondolatát s arra fog törekedni, hogy Amerika és Magyarország kö/ös erővel haladjanak a jog, a boldogulás és az élei utján.
Végtelen hálával fogadja a magyar nép Ainctika kövelének ezt az igérelét s arra figyelmezteti öt, hogyha valaha szüksége volt országnak a jogra és boldogulásra, ugy akkor most Magyarország az. Amerika valóban a boldogulás, a nagy szabad é\'et u\'ján halad. A háború soha nem reméli gazdasági prosperitást hozott létre a nagy köztársaság területén, pénzügyileg a világ urává lelt, ahol ismeretlen fogalmik a szegénység és a társadalmi nyomor. Szinte fájdalmasan hat egybefoglalva IáUli ezt a két országol, amelyek közül az egyiknek a fial a boldog élet nap fényében sütkéreznek, mig a másikéi Trianon béklyóitól megnyomorítva a nélkülözés és sötét kétségbeesés felhőitől kOrühebegvc várjlk a pillanatot, amikor fdvirrad rájuk a |og és igazság boldogító derűje.
Köszönjük Amerika követelnek szavait, épen most, amikor az erdélyi magyar birtokosok ügyében az a Népszövetség, amelynek Amerika nem tagja, halasztó döntést hoz-.tt a ezzel meghosszabbította a keservek hóoapjtjl.
H i Butller Wrighl becsülclszóval fogadon kölelme alapján tényleg hozzá fjg járulni — és ebben sem okuni, sem jogunk kételkedni nincs — Magyarország igazántik elismertetéséhez, a magyar nemzet fiainak szivében emléke és működése minden időkben élénken fig élni. Amerika követe, mint a hatalmas amerikai nép küldölle, sokat tehel, ha akar ennek az országnak sz érdekében és sokban járulhat Lozzá ahhoz, hogy a magyar nép szivében még nagyobb helyet foglaljon el az a csodálal, amelyet eddig is érzeti a nagy nyugati köztársaság szabadságszerető népe és demokratikus inléz-ményei iránt. Feladata annál is köny-nyebb. mert « magyar ügy leghűbb segítője a kétségbevonhatatlan igazság, amelyet legfel|ebb csak időlegesen nyomhatnak háttérbe emberi intrikák és ravasz polillkai csciszö-vények.
Az Egységespárt akciót indit a lakásfeiszabaditás ellen
Ma kerUI a minisztertanács elé n drágaság problémája
Budapest, julius 7 Az Egységei pírt akciót Indit a lakásfelszabaditás ellen. Kérni fog|a Vass József népjóléti minisztert, hogy a szociális és gazdasági szempontok figyelembevételével ne törtét jék meg a lakások fdszabadilása, mert ez a mostani indokolatlan drágaság további emelkedésére vczclne.
A kormány tagjai pénteken délelőtt dr. Voss Jizscf h. miniszter-
elnök elnöklécével minisztertanácsot tartanak, melyen elsősorban a drágaság kérdésével foglalkoznak. Ez alkalommal a minisztertanács megállapítja annak a szaktanácskozásnak az idejét, amelyet a népjóléti miniszter összehívására előreláthatóan a jövő héi elején tartanak meg. A szaktanícskozásra meghivják a mezőgazdasági és a többi gazdasági érdekeltségeket és az iparkamarát.
Újból negyven ellenforradalmárt végeztek ki Oroszországban
Páris, Julius 7 I pedig halálra Ítélték gróf llujden Moszkvái Jeknlés szerint ujabb | voll cári les\'őrkapitányi, aktról kide-negyven kivégzés voll Oroszország- I rüll, hegy Púrisban beiratkozott a kommunista p\'-rtbi és igy a nép közé elvegyülve a kommunista ügy ellen agitált.
ban. A rendkívüli törvényszék Észak-kaukázusban végeztette ki a negyven ellenforradalmár!. Taskendben
A cseh parlament elfogadta a magyar-cseh kereskedelmi szerződést
Rothermeere magyarbarátságának visszhangja Prágában
Prága, julius 7 (Éjszakai rddlijllentés) A képviselőház megkezdte a magyar-Cieh kereskedelmi szerződés lárgyalásál. A tárgyalás során egyik nemzeti szocialista kitéri lord Rothermeere magyarbarátságára. A cseh parlament — mondotta — jól Ismert a magyar propaganda indító o\'tait. CsfdilM-zik a magyar politikán.
Magyarországunk választania
kell a kölcsönös egyllltmüködés vagy a kalandor-harcok között. Minthogy Csehország békét akar, a javaslatot elfogadja.
Egy máíik német nemzeti képviselő Anglia politikáját támadta Trianon revíziójának felvetett grnd-j\'a-táért.
A megyar-cseh szerződés! végül is másodszori olvasásban iself gid\'ák. Ellene esek a honunuuislák szavaztak.
i_,.iuj, ,,,, -i-i*i-,*n• i\'ri-i\'i\'i*.............................i
Amerika légi-tankok építésére használja fel az Oceán-repiilések eredményeit
Berlin, julius 7 (Éjszakairádiójelentés) A Ntw/ork Herald jelenlése szerint az Egyesült Államok hadügyminisztériuma nagy méretű Fokker-repülőgépeket készíttet, melyek mindegyike öt gépfegyverrel van felszerelve. A gépeken a fegyverek kezetőin kivtll elfér V« tonna rei dklvtll erős romboló halásu robbantó anyag is. A gépek 950 lóéi ősek.
(Az Óceán-repülés nap-nap utáni eseményeinek az egész világol be-
I töltő lázában többször találkoztunk az európai sajtóban azzal a felfogással, hogy Amerika nem csupín gazdasági kapcsolatok kiépítése, a személyforgalom gyorsítása érdekében, hanem sokkal iakfbb hadügyi kísérletezések céljaira támogatta óriási áldozatokkal az Occán-repűiő vállalkozásokat. Különösen a kinai helyzet nyugtalanítja ma Amerikát, de Felkészültségét Európa felé is igyekszik éreztetni. A szerk.)
WlndlschgrStzet megoperálják
Budapest, Julius 7. A frankhami-sitási bünper egyik elítéltje Windlsch-giiilz Lajos herceg !>etegszabadsága ebben a hónapban jár le. A hercegnek a harctéren szerzett baja kiújult és az utóbbi időben annyira súlyosodon, hogy Verebély Lajos profesz-szor a jövő héten megoperálja Wir.dischgi.1tz hercegei.
Felavatták |a balatonalmádii tanítói üdülőházat
Bulatonalmádi, Julius 7. Az Országos Református Tanitó Egyesüld nagyválasztmánya Balatonalmádiban felavatta az egymilliárd állsm-regétlyel felépult lanilói üdülőházat.
Elhalasztották a Balaton-löldvárl vitorlásversenyeket
Balaton földvár, julius 7. A kir. Magyar Yachl Club nemzetközi vitorlásversenyét az olaszok kérésére julius 9-ről julius 15 re halasztották. Lemondott a román vezérkari főnök Bukarest, julius 7. (Éjszakai rádió-jelentés) Lupescu tábornok, a vezérkar főnöke, lemondott és Julius 15 én megválik állásától.
Magyar javaslatra ujabb nemzetközi egyezmény készül a nővédelem érdekében
London, ju\'ius 7. (Éjszakai rádió-jelentés) Mosl tartottak Londonban a n(:- és gyermek-kereskedelem elleni nemzetközi liga VII. kongresz-szusát, 23 ország képviselőinek jelenlétében. Magyarországot Latino-vlcs ROza, a magyar egyesület Ultrára képviselte. A kongresszus elfogadta a magyar kiküldött indítványát, hogy a küllőidre szerződött ftitvl nők hatályosabb védelmének biztosítására a liga tegyen Javaslatol r, N p;zflvelséghez, ennek a kérdésnek nemzetközi egyezmény formájában való megoldására. A kongresszus u javaslatot magáévá tette.
Az elszakított magyarok Is üdvözlik Rothermeere lordot
Prága, julius 7. (Éjszakai rádió jelentés) A felvidéki magyarok nemzeti munkáspártja táviratban üdvözölte Rothermeere lordot.
A román választások Bukarest, julius 7. (Éjszakai rádiójelentés) A romániai képviselőválasztások ma az egész országban megkezdődlek. A mai napon komoly incidens a késő esti befejezésig nem történt. A választás holnap befejeződik és éjfélre meglesz a végleges eredmény. A szenátui-választás vasárnap lesz.
ZALAI KÖZLÖNY
1927. [ulius 8.
Miért kel! nyugdíjazni a kanizsai tűzoltóság segédtisztjét?
Nagykanizsa, jullus 7 Nagykanizsa város tanácsa a pénteki, julius 8-iki rendkívüli köigyü-lés tárgysorozatán egyebek közt javaslatol terjeszt elő Fenyvesi Sándor tűzoltó-segédliszt nyugdíjaztatására vonatkozólag.
A lárgysorozalnak ez a poniji érthető meglepetést kelleti a képviselőtestület tagjainak sorában. Fenyvesi sokéves tapasztalataira és gyakorlati tudására (amit számos tüzeseinél bizonyított be a nagykanizsaiak vagyonmentése körül) szüksége van a kanizsai tűzbiztonság ügyének, ahol komoly, szorgalmas, pontos emberek és főként a megfelelő gyakorlati jártassággal rendelkező emberek kellenek sokezer ember biztonsága érdekében. Ma, tul a B-lislán, nem elbocsátani kell a jő erőket, amúgy is sok hiányosság közi küzköd) tűzoltóságunkból, hanem megtartani azokat és kiegészíteni a jelenleg alacsony létszámot. Azon a pénzeu, amit a város nyugdíj címén fizelne Fenyvesinek, alkalmazbalna egy uj tűzoltót inkább. Nagykanizsa közönségének nem az az érdeke, hogy a költségvetésből a lüzbizlonságra előirányzott összegei nyugdi|ak dmén fizessék kl, hanem igenis, fordítsák ezt az amugyis kevés összeget tűz-rendészeti állapotaink reális Javilá-lára. Fenyvesi, mint tűzoltó pedig egyáltalában nem az az ember voll, akinek félrelétele tűzoltóságunk javulását eredményezné. Fenyvesi teljesen önálló kivonulásaiban és sokszor bizonyságot telt anól, hogy jó tűzoltó, jól tudja Irányítani a mentési munkálatokat, esze éi szive helyén van a veszedelem Idején. Mosl is szolgálni akar tovább, nincs tehát értelme mást állitani a posztjára addig, amigi nyugdíjaztatása a városra csak terhel, a tűzbiztonságra pedig csak hátrányi jelenthet.
Albrecht főherceg a nagykanizsai gin
Ncgykanlzsa, julius 7 A nagykanizsai kegyesrendi reálgimnázium cserkészcsapatának nsgy ünnepe lesz julius 10-én, vasárnap.\' Ekkor avaljik fel ugyanis a csapol újoncait. Az avatás Iharosberényben, a báró hkey-birlok vadaskertjében történik és délelőtt 10 órakor misé vei veszi kezdetét. Az avatást Albrecht főherceg személyeién fogja végezni. A cserkészek egyébként Krlzsala
avatja fel vasárnap mázista cserkészeket
l-\'erenc kegyesrendi lanár parancsnoksága alatt lliarosberényben.abáró \' Inkey József állal rendelkezésre bo csátoll terülc\'.cn nyári lébmozásukon vannak.
Az avatás ünnepit ritka fényességűvé emeli Albrecht főherceg látogatása, igy érthető, hogy a ked ves aktusra Nagykanizsáról sokan fognak átmenni ezalkalomra lliirosbe-rányb?, cserkészeink örömünnepére.
Zalaegerszeg üdvözli Rothermeere lordot
Nagykanizsa végleg kimarad az országos megmozdulásból?
Nagykanizsa, jullus 7 I lesülünk az ivekel Zalaegerszegről Mini ismeretes, Herczeg Ferenc, a | már ma délben lel fogják küldeni kiváló író mozgalmat Indítóit, hogy J Budapestre.
lord Rjlhermeeréhez, aki a magyar Ezzel kapcsolatban meg kel em-igazságért oly bálran sikra szállt, I lltsOk. hogy Nagykanizsa városa, egy mil\'ió aláírással üdvözlő emlék- j mint exponált és történelmi fradiclóju
iratot küldjenek. Ezeket az aláiráso kai az ország minden részéből gyüj i össze a társadalom. Igy Zalaegersze gen is kilellek ilyen Iveket, melyeken mi-iden igaz magyar leróhilja háláját a nemes lord iráni. Mint ér
halátváros, ebből az üdvözlési akcióból is kimaradt, liy majd mindtn magyar város, falu lakossága helyei foglal Herczeg Ferenc üdvözlő iratába i, csakNsgykanizsa nem. Kl és mi ennek az oka?
holdjai a liliiivo ................ .....
újul, i.-.r.-i-i -n-i-r............ .......................
Egy alig 12 éves fíu sorozatos éjszakai tolvajlásokat követett el
A szStlöhegyekbe rejtőzött és éj/elenként a környékbeli lakókat lopkodta meg — Eleinte tagadott, de később beismerő vallomást tett — Átadják a fiatalkorúak bíróságának
Nagykanizsa, julius 7 | Ez utóbbi fellevísl a rendőrség A kaposvári rendőrséghez már hu- | valósággá Is változtatta, amennyiben
zamosabb Idő óla érkeztek feljelenlések a kaposmenli szőlőhegy lakosaitól, akik azt panaszolták, hogy ismeretlen lettes vagy tettesek az éjszaka leple alatt a baromfi ólakat vakmerőn feltöri és onnan a tyúkokat ellopja. Voltak, akik feljelentésükben annak a gyanujuknak adlak kifejezési, hogy a lolvajlásokat egy a környéken csavargó 12 éves árva fiu köveli el, aki korát meghazudtoló romlottsággal tévedt a bün útjára.
hosszas hajsza után sikerüli elfogni a kis lolvaji, aki nevelve vallotta be az elköveletl lopásokat. Kimentek vele a meg|et01l helyekre és cinikusan, a megbánás legkisebb jele nélkül mulatta meg, hol lanyázoil, hol lopott és hová rejtette, mit csinál! a lopott tyúkokkal.
Körülbelül 20—30 betörés terheli lelkét a kis betörőnek, aki eleinte tagadóit, de aztán bevallotta tetleil. Á\'adják a fiatalkorúak bíróságának.
Piarista diákok harmincéves találkozója
Nagykanizsa, jullus 7
A nagykanizsai kegyesrtndi gimnáziumban bárom évtizeddel ezelőtt érettségizett diákok jöttek össze kedden az ország távoli vidékeiről találkozóra. A találkozónak bensöség-teljességél nagybin emelle, hogy meglelem azon dr. Vörőss Cyrill ke-gyesreudi kormánysegéd, az 1897-ben végzeitek lanára is, aki régi tanítványait egytől-egyig megismerte.
A találkozó előtsléjén a vasúton a helyi rendezőség fogadta az érkezőket. Kölcsönös üdvözlések ulán ismerkedésre jöttek össze a Koronában.
Kedden délelőtt dr. Vegele Lajos kisbárapátii esperes a felsőlemplom-ban Te D :umol mondotl, amely alatt a gimnázium énekkara énekelt. Majd a temetőben megkoszorúzták néhai Farkas József igazgató sirjál Vegele Lajos dr. beszéde keretében. Tisztelgő látogatást tellek ezután Ebet-hardt Béla főigazgatónál, aki végigkalauzolta a régi diákokat az azóta ujjialakult Intézeten, azután pedig mindnyájukat megvendégelte. Elte bankett volt a Polgári Egyletben, ahol dr. Vörös Cyrill, dr. Placsek Manó és Eberhardt Béla mondlak hatásos (elköszöntöket.
A találkozón a kövelkező 14 öreg \' diák jeleni meg: Bibochay Oyörgy j (Nagykanizsa), dr. Horválh Viktor ■ orvos (Zágráb), dr. Jakobi Viktor min. lan. (Zágráb), Killvoda János MÁV főfelügyelő (Budapesl), Morandini
1 Bálint mérnök (Varazsd), dr. Placsek \' Manó ügyvéd (Budapest), dr. Prlocz 1 Józsel DV felügyelő (Budipest), Pin-: tér Sándor postaf illizt (N jgykanizia), Riedlmayer Kálmán állomásfőnök \' (Babócsa), Somogyi Samu ny. posla-i takarékpénztári hlügyelö és családja (BudapesO, dr. Vegele La|os espe-\' res (Kisbárapátl), Vass Miksa DV ! lelügyelő (BuJapesi), Wollheim Manó \' magánliszlviselö (Nagykanizsa), Zibó
A nagykanizsai szent-1 ferencrendi templom restaurációja m
Irta: Dr. Szabó Zsigmond
A nagykanizsai szenlferencrendiek régi rendházát és templomát Kznizsa várában Kanizsai János esztergomi érsek épittelte 1410. évbeo. Az építés tehát Zsigmond király uralkodása alatt történt, kinek Kanizsay János esztergomi érsek, mini a király és királyné kancellárja, egyik leghűbb és legmegbízhatóbb főembere voll. Kanizsay érseket és nádort 1392-ben az országgyűlés a török étlen küldött sereg vezérévé telte, aki Zsigmond királlyal együtt többször megfordul a horvát határszélen, feltehető tehát, hogy jó erősséget építettek Kanizsa varában. A rendházhoz épített templom az akkori idők izlése szerint, valószínűleg gótbikus slylusban készült. A rendház történetében sem az első rendházról, sem a templomról közelebbi adat nem található. A nagykanizsai menház ugyanis 1902-ben
választatott el a zágrábi érsek lenhalósága alól és az akkor kivonuló rendtsgok a rendház történetére nézve semminemű adilot ilt nem hagylak. Kanizsa várát 1600-ban elfoglalta a török, a rendházat feloszlatta és a rendtagokat magánházakba utalta. 1664-ben Zrínyi Miklós Pécs várának sikertelen megvívása ulán Kanizsa várát akarta felszabadítani és azon év április 7-től junius l-íig ostromolta a várat. A kellő számú ostromágyú hiányában azonban nem ludla bevenni a várat, amely erős falu vár voll és a körüllcvő mocsarak és ingoványok lolytán csak nehezen volt megközelíthető. Bír május 16. és 17-ike közti éj|el egy bajducsapal a várba lopózott, sok I6rök3t levágott és két lófarkas zászlói is zsákmányolt, a német segéd-csapa\'ok vezérei: Hohenlohe és Slrozzi, nem akartak ujabb rohamot kockáztatni. Zrínyi, aki ludla, hogy a várő-síg már éhezik és nem tud aa egy erős rohamnak ellenállni, köny-nyezve vált meg pünkfsd héifijéa a várlót, amelyet már majdnem a kezében tartott. 1688-ban a Duna-Száva vidéke már felszabadult a tö-
rök uralom aló\', de Kanizsa még mindig török kézen volt. — Végre 1690 ben a mieink a török várőrséget Kiéheztették és ezen a módon az erődöt visszaszerezték. Az elhagyatott és félig-meddig romokban alló templomot a rendtagok ugyan visszakapták, de rövidesen legf.-l-söbb parancsra (Olllssimo Mondoto RJgio) Kanizsa varát a tőiddel egyenlővé kellelt tenni, a várfalakkal együtt a templom is leromboltatott és igy a rend tagjainak Is el kellelt hagyni régi tartózkodási helyüket. Még azon esztendőben, tehát 1690 ik évben, uj templom és uj rendhíz építéséhez kezdettek, a gróf Borgé város-kapitány által adományozott helyen, ahol a zá-da és templon) jelenleg is áll és 1696. szsplember hó 1-én az épitkezés annyira előrehaladt, hogy Hálás: (Piscolov) Kristóf, a Jézustársaság elöljárója és misszionárius a már felépült szentélyt megáldhatta. A templom h3jó|a 1714-ben lelt készen. Az építkezést és a templom felszerelését közadakozásból folytatták.
A nagykanizsai, még jelenleg is fennálló szenlferencrendi templom, az
akkori idők izlése szerint, az úgynevezett jezsuita barokkstylusban épüli. Ezen építési slylus a római Gísu templom építésével kezdődött. Amig a Bramanle állal lervezett Szent Péter templom a centrális építési formát velle alapul, vagyis egyen-száru görög kereszt alakú lemplom-hajóknak egy központi kupolával való b;telőzé8él, addig a renaissan-ceból kifejlődőit barokk a templom középbajójára fektette a fősúlyt, ezt képezle ki erőteljesen és az oldalhajókat megszükilette és kisebb ká-poloákká alakitolta. A római Oesu templom, melynek elsó tervét Vig-nola (1507—1573) készitetle, de csak Oiacoms della Porta (1540— 1604) lervei szerint épüli meg, lelt a minden idők barokkstylu templomának mintaképe.
Bécs felszabadulása a lörökvesze-delem alól, a diadalmas zenlaí csata, a törökök kiűzelése nagyon megnövelte az oszlrák császári ház hatalmát és tekintélyéi. A majlényl sikon II. Rikóczi Ferenc szerencsecsillaga -is leáldozott és a bécsi udvar nem rettegett többé a nyakas, kevély és harcias kuiucoktól. (Folyt kov.)
1927 fullus 8.
ZALA! KÖZLÖNY
Oyörgy mérnök (Pécs). A 30 éie végzettek találkozójuk alkalmával leli fogadásuk értelmében 01 év múlva újra összejönnek Njgykanlzsán.
Husz éves gimnáziumi találkozó Keszthelyen
Kozthcly, Julius 7 (Saját tudósítónktól) A keszthelyi főgimnáziumban 1907-ben végzeil növendékek fogadalmukhoz hiven 20 íves lalálkoióra Jöttek össze Keszthelyre.
Reggel nyolc órakor szentmiséi hallgatlak a voll diákok, melyet ez alkalommal Nagy Sándor dr. celeb-rill, mig az orgonaklsérelet Wagner Alajos szombathelyi premontrei tanár lálla cl művésziesen. Mise ulán a gimnáziumban meglátogatták volt ta-niraikal a találkozó öreg diákok, ma|d megkoszorúzták dr. Lakatos Vince premon\'rel tanár sirját.
Délulín kedélyes hangulatban beszélgettek el a husz év előlli idek diákjai, akik azóta valamennyien komoly diákjii leltek az élet nagy iskolájának ... A találkozó résztvevői 150 pengőt adlak össte a főgimnázium svgilö egyesületének alapjs javára, melyért Berkes Olló főigazgató mondott köszönelcl.
Megérkeztek a kanizsai gimnázisták Velencéből
Nagykanizsa, julius 7 A nagykanizsai kegyesrendi reál gimnázium tanulólnak és Inzzátar-lozóiknak 31 tagból álló csoporl|a ma délután a 2 órai gyorsvonallal olaszországi kirándulásáról megérke-reil Kanizsára. A kirándulók kél napol töltöttek Fiúméban, abol lovag Glgante Silvlno gimnáziumi elnök az intézel tornatermében adott kényelmes szállást a kirándulóknak. Mlttner Zoltán igazgató és Dorigo Balázs tilkár a kalautolásbin és a rendezésben fáradhatatlanok vollak.
Julius 2-án hajóval Velencébe mentek, ahol Tóth Oyula magyar vendéglősnél vollak szálláson és ellátáson ; a kitűnő magyar koszt azt az érzést keltette, hogy hazai löldön vannak. Mitiner Zollán igazgató szakszerű és mindenre kiterjedő kalau-zolisa és magyarázala következtében « hlromnapos tartózkodás Velencéin sok ismerettel és kellemes emlékkel löliölle be a tanulóifjúság fo-gékony leikéi.
A balóságok, vasuli és hajózási társaságok mindenütt a legnagyobb előzékenységgel és a legmesszebbmenő figyelmességgel vollak a ki-rándulók iránt, ami Igen kellemessé KUc a kirándulási.
SZENT LUKáCSFŰROÖ
KRISTÁLY
• ásványviza
űdit
frissit
hüsit
l-\'Alcrakat: Fehér Vllinos és Társánál
Nagykanizsa, Fő-ut 22. Telefon: 192.
NAPIREND
Julius 8, péntek
Hónul katolikus: Erzsehct kir. Prolej. tln«: Teriz. Izraelita:Tamiis hó 8.
Nap kel remet -I óra 10 perekoi nyugszik dílulln |9 6,a 59 perekor.
Virosl Színház esle pont IM órakor: A biboiruhis asszony, operett.
— Áthelyezések a vasútnál. Werner Pál Máv. lisztet Keszthelyről Tapolcára, Szép Jerő lőliszlet Ju\'asról Keszthelyié helyezték ál.
— Ma Indulnak a kanizsai gyermekek a Balatonra. A Ke-reizlény Jólékony Nőegylet állal ren-dezell kanizsai gyermeknyarallalási alció 26 részi vevője Farkas V.lma vezelésével ma reggel ti órakor in-dull el Bjlatonkereszlurra, ahol Molnár prelálus gyermekudoiőjébin nyernek napi 1-76 pengő írt leljes ellátást és gondos feltlgyelelei.
— Adományok a fclsőtcmplom orgonájára. A zeneiskola orgonaest jövedelméből 123 50 pengő, F.ucb:risztikus gyermek szövelség 20, Djktorné 12, Béres János, Dkwok Júlia, Harangozó Ferenc, özv. Kovács Miklósné 10—10, özv. Kulor János-né 8 Dolmányos Ferenc, Benczik Józsrf 5-5, N. N. 4, Kcszel Lsjos-né 3, N. N. 2.80, Fimina Jánosné, N. N. 2 60 -2 60, H. P. 2\'40, Hardi Oyula, Kuluyek Islván, Lyubils Aladár, Hsrer Józselné, Szmodicsné, Oarai Ferenc, N. N., N. N 2-2, özv. Tá\'oslné 1-60, N. N. 1-50, Mán-dics Józscfní I 20, Billncr Gizella, özv. Pelő Jlnosné, özv. Benkő lm-réné, Mujdrlcza Józtef, Karafeainé I—I pengő, Kovács Jánosné 80 fillér. özv. Viltner Jánosné és Slampl Zfigmondué egy-egy ollárlerilöt voltak szívesek adományozni. Mind-ezekíri ezulial is hálás köszönetei mond a püspöki biztos.
— „Deák Péter volt nagykanizsai rendőrfőkapitány egyik fia meghalt az Idegenléglóban" cimü, tegnapi számunkban megjeleni cikkünkre vonatkozólag a Deák-család a következők közléséi kéri: .Deák Péler rendőrfőkapitány fiai kommu-nislák nem vollak és 1921-ben nem a törvény elől, hanem családi okok miall mm\'ek kl külföldre, Igy kerüllek az idegenlégióba Is."
— A Keszthelyen tartandó dalosverseny ügyében az elókésziló bizottság folyó hó 5 én a keszthelyi városháza tanácstermében ülést tarlóit, melyen a kedvezményes vasúti legyek, az elszállásolások, a rendezőség és fővédnökök felkérésének ügyét lírgyallák.
— Kgy flu kerékpárjával elütött egy kisleányt. Tegnap délután a palini uton levő Herkules-légiagyár mellelli ösvényen kerékpárjával egy ll éves f,u elgázolla Éder Lu|za hat éves leánykát, aki lábát lötle. A sérllll gyermeket a kórházba szálli-lollák. A nyomozás fog|a megállapítani, hegy a balcselért kii terhel a felelősség.
= Szegedi halászlé lurőscsuszá-val pénlek esle az „Arany Szarvas" éllermíben P 1-20.
— Az Ipariskolai Énekkar va sárnapi szlnlelőadása és táncmulatsága. A nagykanizsai ipariskolai Énekkar vasárnap esle 8 órakor P. Lefcslk Pongrác ferenceslelkész v. zelésével műsoros estél) I rendez, a náluk már megszokott családi, meghitt levegőben. Az eslély Schweltzer Boldizsár szavalalával veszi kezdetét. Az Énekkar számai ulán a műkedvelők 3z Ágnes cimü népszínművel és a Táncos Feri fogsága cimü bohózatot lógják előadni. Műsor ulán reggelig tartó tánc.
— Dunsztos és uborkás üvegek Igen olcsók Púmnál, Klrály-u. 10.
— Elfogtak egy körözött tolvajt. Tegnap délelőtt egyik forgalmas ulcán az olt szolgálalol leljesllő rendőr egy gyanús kiuézésü emberre lelt figyelmes. A munkásruhíbin levő egyéni igazolásra szólította lel, de sz nem ludta elfogadhatóan Igazolni magái és igy bekisérle a rend-őiségre. 0:i kiderült, hogy a ligyel-me8 rendőr jó fogást csinált, ameny-nyiben az elóálliloll munkás kinézésű embert Jurlsák Györgynek hívják é» azonos azzal, akii a pécsi kir. törvényszék lopás mialt nyomozólevélltl az egész országban kereslet. Kihall-
gatása ulán áladlák a kir. ügyészségnek, mely Pécsre kísérleti az elfogott tolvajt.
— Klskanizsal leventék mulatsága. A gördövényi szöllőskerl mellett lévő erdő hangos lesz 17-én délután a Kiskanizsal Levente Egyt slllel hatalmas arányú nyári mulatságától. A kivonulás kalonazenekarral történik. Lesz céllövés, slaféla, póznamászás, lepényevés, zsákbafutás, vidám színpad, Levente Dalkör ének-izímal, szerencsesálor, horgászás, szépségverseny, konfetti és szerpentin csata, esle pedig nagy tűzijáték. A tácc délutántól kezdve katona és cigányzenére lesz. Belépődij 50, le-venléknek 20 fillér. Lesz külön lacikonyha és bDffé. Nagykanizsáról délután fél 3 órától kezdve olcsó auló-busz és eutó közlekedés lesz.
= Vízmenteséi nyers ponyvák gyári lerakata eredeti gyári árakon Hirsch és Szegő-cégnél.
— Zalaegerszegen hozzákezdenek az utcák rendezéséhez — Kanizsán nincs szó erről. Zalaegerszeg város tanácsa elbalározla, bogy hamarosan hozzákezd a megyeszékhely ulcáinak rendezéséhez. Több uj utca nyitását határozta el a városi lenács, a főutcát pedig burkolattal Fogják ellátni. Zalaegerszegen eddig is rendezettebbek az utcák, mint Kanizsán és most mégis tovább mennek az utca rendezésekkel. Azonban Kanizsán ugylálszik erre nem gondolnak, ha mindennap jelenik meg pansszos levél is a Ztinyi és más hasonló á\'lapotban levő utcák lakóitól.
---- A Remlngton írógép képviselete és raktára ajánl Írógépeket, kedvező részletfizetésre, használt írógépeket becserél. Elsőrendű írógép szalagok kapha\'ók Szabó Antal sport-üzletében.
— Vásárok Zalában. A megye lerűlelén julius folyamán a kövelkező vásárok lesznek: 13 án Balatonfüreden és Zjlaszenlgróton, 22 én Zalaegerszegen, 25 én Pölöskén és TUr-Jén, 26 án Zalaszántón és Lesence-toma|on, 29 én Letenyén és 30-án SöjtOrön.
= Fegyvergyári Stevr strapa kerékpárnál a váza belső és külső mollal van ellátva. 5 évi jótállási Welner Gépáruház, Csongery-ut 2.
— A megsebesített bucsuszent-lászlól orvos a gyógyulás utján van. Dr. Vlasits Oyula bucsuszent-lászlól körorvos, akli mint annak ideién megirluk, vakmerő betörők revolverrel súlyosai megsebesilellek, már a gyógyulás ulján van az eger-szegi kórházban és a jővő héten baza Is megy Bucauszentlászlóra. A fiatal orvos súlyos hasD/éssel került a kórházba és valóban a csodával haláros módon menekült meg a haláltól.
= Szegedi halászlé lurórcsuszá-val pénlek esle az „Arany Szarvas" éllermében P 120.
— Népkönyvtárakat kap a megye. A kultuszminiszter a rendelkezésére bocsátott hasznos beruházási hitelből 1500 népköoyvlárat létesített, amelyekel négy lipus szerint szervezeti meg : nsgy könyvtár 250, közép könyvtár 170, kis könyvtár 140, tanyai könyvlár 130 kötettel. Zslamegye részére 3 nagy, 3 közép és 100 kis könyviárat adományoz s azokat a népművelési bizottság |a-vaslala alapján osztja kl. Könyviárakért tehát nem kell most már a minisztériumhoz fordulni, mert a javaslat szerinl történik a kiosztás.
— Fehér- és ajourhlmzésre a varrógépen teljesen Ingyen tanítja meg vevőit a Singer-varrógép részvénytársaság Nsgykanizss, Fő-ut I.
— Tűz. A Zalai Közlöny tudósítója jelenti: Szerdán reggel 8 órakor kigyulladt Zalaszentmlhályon Rácz Móric ollanl gazdaember háza. A lüz átterjedi a szomszéd házra is. A szenlmihályi tűzoltóság derekas munkája gátat vetett az elharapózó lángoknak, ugy hogy csak a ház leteje égett le. Emberben, állatban kár nem eseti.
— Nem váltak be a motorosvonatok pótkocsjal. Zalaegerszeg —Zitalövő és Zalaegerszeg— Rédics között Özembe helyezeti motoros-vonatok pótkocsjai nem felellek meg a kövelelményeknek és pár nap óla ezeken a vonalakon a motorosok pótkocsik nélkül, vagy párosan járnak. A pótkocsikat az állami gépgyárba vitték, ahol kellő Javításokat eszközölnek rajluk.
— Öngyilkos löldmives. Kerekes János torvaji birtokos lakásán [elakasztotta magái. Családja kint dolgozott a mezőn, amire hazamentek, már meghill. A szomszédok váglák le a gerendáról. Teliének oka ismeretlen.
— Cserkészek Máriatelepen. A csurgói cserkészek mintegy 35 főnyi csapata három hétig Mária-telepen, a Balaton partján fog táborozni. A cserkészek julius 7-én indullak a táborozásra.
ZALAI KOZlONY
1927 julius 8
= Elveszett a Neu és KleintOl a Vslics és Diutschig egy élesítő bejegyzési könyv, melyben több fontos italok to\'iak. Kérelik a becsületes megtalá\'ó, cdfa le a rendőrségen annll is inkább, mert egy szegény embrr vesztette el.
— Felvétel a pécsi egyetemre. A pécsi m. kir. Erzsébet Tudományegyetemmel kapcsolatban kél állami kollégium működik. A Nagy La|os kollégium férfihallgatók számára 150 ággyal, cz Erzsébet K: llégium nő-hallgatók számára 70 ággyal. A lérfiballgalók lakás, fmés, világliáséil évente $8 pengői, a nőhal.\'gatók lakás, füléi, világítás, rezsó és ffl.dő-használalért a 3 ágyas szobákban évente 136 pengői, a ké ágyas szobákban 204 pengői fizetnek. A kollégiumokban intenzív szellemi munkára tanulószobák és tágas kert állanak a bennlakók rendelkezésére. A bentlakás diját a bennlakók lar-loznak egész tanévre egy, de legfeljebb kél részletben lefizetni. A havonkénti llzelést csak szegénysorsu hallgatóknak engedélyezik. A felvételi kérvények a Kollégiumok felügyelőségének cimíre nyújtandók be, (Erzsébet Kollégium, Pécs Siklósi u. )., Nagy Lajos Kollégium, Pécs Irányi Dloiel tér) zuguszlus 10 lg. A kollégiumokkal kapcsolatban működő egyetemi menzán minden egyetemi hallgatónak joga vall az étkezési igénybevenni. Bőséges és ízletes ebédvacsora napi 1 pengő. Akik menza segélyért folyamodnak, azok kérvényeiket augusztus 10 ig Egyetemi Mensa Pécs Kikóczi ut 52. sz. alá tartoznak benyújtani. A kérvényhez szegénységi bizonyítvány melléklendő. Az orvoskar nagy adományának kezelője évente 100 szegény-sorsú és jó előmenetelő egyetemi lérfi orvostanhallgatót leljes ingyenes ellátásban (ebéd, vacsora) réázcoil. A löbbi fakultások hallgatói és hall-galónői színién részesülhetnek mensa segélyben, szorgalom, jó előmenetel és szegénységi bizonyilvány alapján. Akik az egyeleműek |ogi, bölcsészeti, orvosi vagy theológiai fakultására óhajtják magukat (elvétetni, a felvételért augusztus 31-ig folyamodhatnak. A felvétel iránt való kérési ahhoz a karhoz kell intézni, amelyre az illetó beiratkozni óhajt. A kérvényhez születési, érettségi, erkölcsi, helyhatósági és annak az iskola igaz gató|ínak a bizonyítványa melléklendő, akinél az illető érettségi vizsgálatot telt. Szegénysorsu és jó elő-menetelü hallgatók, vafyonlalan köztisztviselők gyermekei és vagyonli-lan árvák és meneküllek kérésükre jelentékeny tandíjkedvezményben ré szeid Inek.
= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
= A Fegyvergyári Steyr kerékpár az egész világon vezel! Welner Mpámház, Cssngery-nl 2.
= Elveszett szombaton a színházban egy batikolt barnatőr ciga-reili tárca. Kérelik a bccsüleles megtaláló, adja le e lap kiadóhivatalában, hol illő jutalomban részesül.
— Rézgállc, ratfla, kénpor, eabonászsák, kölcsönzsák lllrsch es Szcgó cégnél.
városi jzinház
Ezred apja
Hennequin — mini a legtöbb könnyű francia darabok szerzője — nem mond sokat, de mulattatni, szórakoztatni akarja a színházlátogató közönséget. Ezt pedig pompásán ludja. Az előad A s a kacagás jegyében f alyt Ic — táblás ház elŐ:t. A közönség szeretettel fogadia Sza-lóky melegtór.usu, gördülékeny játékát és lelkesen ünnepelte a kiváló színművészt és országos nevü főrendezői. Rózsa Bözsit a közönség percekig tartó tapsorkánnal ün te-pelte. A meleg, tüntetésszerü ünneplés, a virágcsokrok és diszkosarak halmaza legjobb kifejezői annak, amit N gykiniz3anehez<.n melegedő közönsége Rizsa Bözsi nemes és csillogó művészete felöl tart.
Lázár Tihamér, Vass Irma, Halmai Vilmoi kettős szerepében. Erényi BJske, Bihari Nándor, Jákó Pil nagyszerű játékot produkáltak — magukkal ragadván a kacagásból ki nem fogyó nézőieret. Fel kell azonban emliieni még ifj. Asszonyi László\', a napról-napra jonban f*j-lődő Ütő EnJrél, az ercdeli figuráju TOrökné Ridványi Erzsébetet és vé
II Török Sírit és Szemeli Endréi.
A közönség egy kellemcsen eltöltött színházi est impresszióival távozott. __ (B. R.)
Liliom
Horizontján állott Molnár Ferenc alkotó erejének, mikor a Liliommal elbűvölte a színpad irodalmit é3 síkereinek egére felszökkentette a .legendának" nevezett legnagyobb, legmélyebb, legerősebb koncepciójú drámájáv-l azt a fényes csillagot, mely beragyogta azóta a világ minden színpadát.
Liliom előtt és után sem adott többet Molnár Ferenc sz irodalomnak ehhez foghaló maradandói. Értékesebb ennél beretvaéles szatírájában, paradoxonulia felépítésben az Ördög, fordulatosabb, meglepőbb, izgatóbb a Testőr, reálisabb az U.i divat, a Hattyú, bravúrosabb színpad-technikában (melynek legnagyobb magyar mestere) a Vörös malom, Égi földi szerelem és legutóbb a játék a kastélyban, de valameny-nyit cgyfltlvéve is, ha az igazságosan balanszírozó irodalmi mérleg serpenyőjébe tesszük őket egyik felén; a má6ikon mázsás súllyal győz és emelkedik fel a : Liliom.
Ninc6 ehhez foghaló munkájs, melyben oly mélyre szállna le az emberi lélek analízisének keresésében. „ Nincs darabja, melyben ily tisz\'a meglátással, psziché érzékkel, öntudattal boncolná az életet, a szerelem csodás misztikumát, a szen védés és megdicsőülés méiheictlcn fogalmát.
Ebben a kékcsikos trikós bintás-legénybcn, akit a liget hüntengeré-ből kiemel, kivetkőztet a jasszle-génjből emberré, elénk állit, szimbolizálva egy féifi lelket, hogy megismerjük, jobban mondva, megpróbáljuk ismerni a más tragikumán
keresetül meghalljuk a magunk szenvedő jajszavát.
É> Julikája? Eta törékeny nád-szá1, ez szepegő cseléd, ahogyan a liget rosszul égő gázlámpáinak fá-n>ében elolvad Liliom izmos, csábító szerelmében, ahogy az övé lesz, abogy anya lesz... Mind-minden szavával, mozdulatával, a szerelmében mássá lelt, a srenvedésében megtisztul1, kiragyogott nőt, az öiök-asszonyt formálja elevenbe.
Nemhiába, hogy tanulmányoknak sorozata, a klasszikus alkotásokat megillető helyről, terjedelemben méltattak, méllatjik Molnár Ferenc Liliomának és Juliskájának legendás szerelmét, de kell is, hogy a kriti-kék szük rovatán tul is nagy, komoly hasábokon hely jusson a magyar drámr-irodalom eme, a tökéletességek f lé törő (pasának.
A színpadok pedig, melyek egyszerűbb eszközeikkel is bár és a szinészanyag nem egeiverő jeleseivel! hozza színre, csak elismerést érdemel. Közönséget, színészt megfogó, elmélyitó, lelki felüdülést je lentő (különösen ma, a dráma-irodalom hét s.\'Ük eszlei dőjében !) színjáték a Liliom és akik művészi pályájukon csúcspontnak tekintik Liliom, Juiika alakjainak megszemélyesítéséi, azok már az első próbán valami szent áhítattal kell, hogy szerepüket kezükbe vegyék, mert Sha-kespearek, Molliérek, Katona Józsefek szellemi magasságában htlyet foglaló írói remek, sorait készülnek tolmácsolni.
A társulat kél főeiőssége: Vass Irma és Vértes L-*jos választolta bu-csufellépéséül Molnár Liliomát, amivel pedig nemes feladatot vállallak magukra, mert a kulisszák Ománjának fenekéről igazgyöngyöt kellett felhozniuk a nézők elél...
A tegnap esli előadás ugy komolyság, mint nivó tekintetében kimagasló volt, melynek középpontjában Pogány Irén Varsányi Irénre emlékeztető Julikája állott. A dicséretek szupeilativuszaival lehel elmondani, hogy Jupiter-lámpája volt az együttesnek. Srázszázalékig ragyogtatta Molnár különös Liliom siilusát, halk-tónusu lelkirczgéscir. Tempót dikláli és széles skálájának gazdag muzsikájában fürösztötte meg minden szavái.
Vűss Irma Qorkij Mtxim-szcrüen megdöbbentő reális volt. Elgondolásában, megformálásában a nem „hosszú" szerepéből igaz, őszinte alakot adott.
Vértes Lajos alapos studiumokra valló készséggel, önfegyelmezettség-gel, tompított közvetlenséggel építette fd Liliom életét, lelkíviharzá-sait, érzékeltette Liliom megdicsőülését. Alakitása minden vonásban öntudatos, bravúros színészi munka volt.
Egry Berla sikerült kabinet-alaki-Mssal, Rózsa Bízsi, Bihary, Lázár, Ütő, Hidvéghy odaadással osztoztak a sikerben és vüték diadalra Molnár örökbecsű darabját. A rendezés Vértes elismerést érdemlő munkája.
A lendületes előadás közönsége a színészekkel érzett és tapsaival tüntetőin ünnepelte a főbb szereplőket.
Urbdn Gyula
Reklám dlunsztos üveg árak
Melczer üvegkereskedésben (Kazinczy-u. I.)
li,crcs........... »4 fillér Uborkás üveg
>/2 literes............ 16 fillér .c g ,
3/1 üurcs............ 20 fillér fehér yll f||Ur
1 literes............25 fillér literje fciV IIIlC!
Úgyszintén Rex és Ultreform üvegek igen olcsón kaphatók.
A szinházi iroda hireii
(♦) Elek Ica és Sólyom Győző mai szinházi bucsufellépésén a szin-házjáró közönség elitté fog megjelenni, hogy Jean Oilbert operell-ujdonságábm a Biborruhás asszonyban buciul vegyen két kedvencétol. Jean Oiltert pompás zenéje és a B.borruhás asszony mulattató szövegkönyve nem különben a két búcsúzó vonió egyénisége, egyhangú-latos, forró szintezi estet fog teremteni.
(♦) Pogány Irén és Lázár TI-hamér szombaton búcsúznak Szenes Béla nagysikert aratolt vígjátékában a Nem nősülök -ben.
(♦) Vasárnap délután fél 5 óra-ker mérsékelt olcsó helyárakkal\' a legnagyobb sikert aratott Repülj fecském operett van műsoron.
(*) Vasárnap este Bihary Nándor és Ülő Endre búcsúznak ,WaIter Kolló rendkívül mulatságos operettjében az ÉJ királynőjében.
(•) A vasárnap délutáni és esti előadásra váltott jegyek a szín-lián Park ünnepély területére is érvényesek, amely vasárnap délután 3 órá\'ó! a szinházi parkban és Polgári Egylet helyiségében lesz. Beléplidij 40 fillér.
(•) Utolsó elősdás hétfőn nagy művészeit, Vadnay Andor szinházi titkár bucsufellépie, eredeti salát ca-baré szóló műsorával és Sopbia Saltanova és Alrx Nikitni önálló láccestélye.
bAdió műsor
(Rövidítések) II — hirek. közgazda-ság. Hangv. =« hangverseny. H «= előadás Qy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z = zene. Mg. — mezőgazdaság. Ifi. Itjusági előadát. F — (elolvasás. G — gramofonzene. Jb *=» Jaiz band.
Julius 8 (péntek) Budapest 9.30, 12, I és 3 H. 5 Időjelzés. Utána ifj 5.30 A Király Színház zenekarának operelthangv. 630 Mit és kit idézek ? V Műsoros e*t. Közreműködnek : Szász Ha, S/ász René, Matány Antal és Surányi Ardor, a Belvárosi Színház tagjai és Hegyi Rózsi 8 H. Utána 0. 10.15 Cigányzene.
Béca, Grác II Népszerű Z 4.15 Hangv. 5.50 Oroszországi útleírás. 7 Opera E.: Carmen.
Berlin, Stotttn II G. 12 Harangjáték
3 30 A. 4 kör négyszögesítése, ti. 5 Vidám rccitlció Heine költ. 5.30 Népszerű Z. 6.40 Kertészet. 7 Harangjáték. 830 Sxlmf. Z. 10.30 Népszerű és tánc Z.
Rarcelon-t 5.-I0 A. 6 Hangv. 9.20 Tánc 9.45 Hangv. 10.25 Orgona Z.
Basel, Bern I G 4 Hangv. 4.45 A. 5 Népjzerü Z, 8 30 Hangv. 9.20 Népszerű Z. 100) Hangv.
Brűnn 1215G. 7 Népszerű Z. 8 .Grin colre*. Banville 1 felv. vigl 9 Zongora Z. 920 Tánc 7.. Frankfurt. Cusset 12 Harangjáték. I G.
4 30 A. 8.15 Vidám est. Utána Bach-haogv. Hamburg, Bréma. Hannover, Klel
8 A. 12.30 Népszerű Z. 5 Opcrcttrészlctek. (i Vidám Z 7 Népszerű Z. 8 Vidám zongora Z. 9 Mandolin és gilár Z.
Könlgsberg, Danzlg 11.30 G- 4 Afrikai útleírás. 1.30 A. 5 Népszerű Z. 8 Hárfa- ét fuvolahangv. 9 Kabmé.
Langenberg, Dortmund. Münster 1.05 Népszerű Z. 2.30 A. 4.30 Gy. 5.30 Szlmf. Z. 8 .Der Poilitlon von Lonjumeau", 3 felv. vigopera. 12 Népszerű és tánc Z.
Lipcse, Drezda 12 és 4.30 Népszerű 7.. 8.15 Vadász-est. költemények és dalok. 10 15 Kabaré. Prága 10.50 G. 12.10 és 8.10 Hiingv.
9 Kabaré 10.20 G.
A nog/knalzMil meteorológiai meg-flgytló lolcnlése: Csütörtökön a hömfx-siketi Regeel 7 órakor -f2l\'7, délután 2 árakor -f.iO-4, eate 9 árakor +192.
Felhőzet ■• Reggel és délben felhős, este borult, esővel és égiháboruval.
SzMitdny: RegRel északnyugat, délben bszakkclet, este Délnyugati szél.
A Meteorológbil Intézel lelenléar $ze-
rint meleg, inkább száraz idő várható, helyi zivatarokkal.
IW£ lullus 8-
ZALAI KÖZLÖNY
SPOSTÉLET
fl felsőkereskedelmi iskola házi tornavei-senye
Nagykttnizsu, julius 7 A felsőkeret kccielmi iskola idei tomaverstnje a kedvezőtlen időjárás mialt nyílvánossn nem voll megtatihalő, azonban Itizilg mégis lebonyolilo\'.iík is igen szép if|Usígi eied-nényeket pro\'lukállak az alléli kai számokban. Az iskola teslneve lési Ui;ve Nlessner Viktor teslneve lési tanár ismert agilis munkaköréb: esik és a siker, a diákok teljesit-mécyít illetőleg itngyrészbcn »z övé.
Az allélikai eredmények: 100 m. síkfutás, 1. Horváth Józsi f (.lágy-ezüst érem). 2. Béres Gyula (kis-ezüs\')- Magasugrás, I. BIres Gyula (nagyeiüst), 2. Jakuhecz Istvá\'(kis ezllt). 400 m. slkfu\'ás, I. B:ies Gyula (nagyezüst), 2. Horvá ti J.izsel (kisezOs\'j. Diszkoszvetés, 1. Bé:cs Gyula (nagye tt .1), 2 S élely Jőzsel (sisezüs). Távolugrás, I. Béres Gyúlj (nagyezüsi), 2. Horváth József (kta-ezü t). Gerelyvetés, 1. Bires Gzu\'a (nagyezüsi), 2 Jakubecz István (-is-ezüst). JBtrkózás I. S olcer Emil (nagyezűst), 2. H.itváth Lajos (kis ezüst). Vivás 1. Béres Gyula (tfgy-ezüsti. 2. Pautini B!la (klterllsr).
A dijak kiosztásakor szép bes.édet Inlízeit Nleisner Viktor tornatanár az ifjúsághoz, melybrn a les\'ne-velés kultuszáról heizé.t.
Nagykanizsa-Keszthely országúti kerékpárverseny
A Nagykanizsái Kerékpár Egylet Julius lö-én délután I órakor kezdődő házi országúti kerékpárversenyt rendez.
Útirány Nagykanizsa—Gelse—Pa-csa—Zalaapáti—Alsópáhokon keresztül Keszthelyig az Amazon szálló elólli benzinkutig és vissza.
A versenyzők két c-:oporlban lesznek díjazva és indítva és pedig a kezdők és haladók.
Mindegyik cioportban 10 versenyző esetén 3 dij, 15 versenyző esetén 4 di| és 20 versenyző esetén 5 dij és Keszthely nagyközség által adományozott emléktárgy lesz kiosztva. Ezen emléktárgyat az absolul legjobb idői elért versenyző fc-gja kapni egy nagy éremmel cgyü\'t.
Benevezési dij szemé-yenkint 1 pengő 60 fillér. Banevezni lehet Donát Ferenc müszeté.znél és az egylet helyiségében (Wollák féle v.-n-déglö) esténkint 7-9 óra közt. Benevezési határidő lolyó évi Julius hó 8 ik napjának este 8 órája.
| Mielőtt nyári { i szabadságát • megkezdi, |
i rendelje meg a j
Cseudőrségi úszóverseny Keszthelyen
A tp. kir. szonbathclyí Ciendö.--kerülei luiitts 17-ín délu*,ln négy óidkor Keszthelyen a Huilátti szálloda előtt uszóversennyel ejiybe-koiőtt sporiünn pélyt renJe:. A lat-talmas píogr.tmban szerepel az 50. 100, 200 méteres legénységi ls (íbi\'Í gyotsu.zás, nz 50 m. Mlusrás tisz leknek, a 4X50 m. stslita, a vizb;l való életmentés. Ezeken kívül allé likai íz lmok, a,nelyck keretében bemutatás rta ketül a nagykanizsai csendíti-,kola katd.\'ivási gyakorlata. Büféiről, cigányzenéről gondoskodik az agilis rendezőség. A tisz\'a jDvr-delent a csendőrségi sportalapra lot-dittatik.
Hungária F\'C—Jugoszlávia 7:1
Belgrád, julius 7. (.Éjszakairádió jelenles) 0 iüst érdeklődés mt-ilelt f jlyt le Belgrádban a Hungária FC— Jugnszltvii métkőzís Etcdmény 7:1 (3 :0) a magyarok javára, kik végig f >lín) b n voliak.
(Budupesti leventék kerékpáros kirándulása Keszthelyre és Hévízre.) Tudósítónk jelenti: A fővárosi I. V. és VIII. kcülűti leventék kombinált kerékpáros túrázó csapata, mintegy 35 leven\'e, hátom oklaió és a testnevelési f.lligyclő SJrpay Pál felügyelete mellett kerék-píron balatoni köruljukban eiiátoga\'-rak Keszthelyre ís Hévízre. Útjuk Fejérmegyén, Siófokon, Tthanyon keresztül vezetett. Hévizfürdőn Relschl Imre fürdőigazgató vendégszeretetét élvezték. Julius 6 án távoztak Hiviz* röf Tapolca leié. Indulásuk előtt meghatón elénekelték a Hiszekegyet.
lOZGÓSZIKHÁM
A keszthelyi sörkertl Uránlábari ma csütörtökön .Hazudnak a lángok\' című nagyszabású H:nny Purten ftlinallrtkció mcjy. Etenkivül egy vigjáték a „Kél svihák\'.
A Ité.izi Park-moziban csJtör-lökön .Dalolj bolond" c. film tnegy, a szid firngyarlás remek:. Eienkivül nevettető burlcszsok szaladnak.
SZERKESZTÖI^OZENETEK
11. B. Sorra kerUl.
O.-né. Kérésének a lehetőséghez képest mielőbb uyekszílnk eledet tenni.
Ügy olvasó. A Zunyl-utcai lehetetlen állapotokról többízhen irtunk már. A kö-I vezés elő volt irányozva, itc később törölték a költségvetésből. Öntözni meg csak ott szokás Kanizsán, almi nincí por: a kövezett utcákon. .
Zdcnvill. Alkalonndtán közölni fogjuk. I A. A. Panaszos sorainak nem adhatunk | helyet már azok hangja miatt sem. meg a?ért sem. mert mcdJő liarc lenne, hiszen I az iskolák a tandijakat nem sajAt kényükkedvük szerint állapítják meg. Gyermeket taníttatni mindig goml volt, rúgi bíkeido-: ben is. Ma Is goml. .Mi nagyobb gond, mini ahogyan nagyobb gond a ruha is, fl mindennapi kenyér is.
Bárhova utána küldi a kiadóhivatal
^^ (Főút 5.)
* * ^ —■ — — — ^ 2 ww w ww www wwwww w
Bonvréroz
| Plisséroz
É teűtem Nagykanizsa és vidéke mélyen tisztelt hölgyközönségét, ho^y a legújabb plissé-modellok megérkeztek. — Plissérozást, gouvrérozást olcsón vállalok.
Tiszteletiéi VARGA NÁNDOR
ruhafestő, tfóiniotó.villiUU Nagykanizsa, Hunyadi-utoa 19.
Gyfljtőtclcp: Kazlnczy-utca a
Festés Gőzmosás Tisztitás
s-f
iza&s-DisAa
Százezer pengő hitelt kap Zalavármegye ló-beszerzésre
Nagykanizsa, iutiui 7
Z-l virmep.ye még ez év elején lépéseket tett, hegy a mételykórban elhullott állatok utánpótláséra állatni hitelt tudjoi a gazdáknak kieszkö zölnt. A tavaszi gazd -sági munkálatok idejére ez nem sikerült, azonban most végre Gömörey Oyörgy fiispin akciója eredménnyel jlrt, amennyiben a földmivcl.\'sügyi miniszter méltányolva a súlyos helyidet, melybe a zalai gazdák a mételykór által kerüllek, kilátásba helyezte, hogy 200.000 pengős állat-beszerzési hitell nyújt a megyének, még pedig oiy formán, hogy abból felerészben szarvasmatlta, felerészben a lóáilomány u\'ánpóllása történjék meg.
Az első százezer pengi a mull hónsp\'aan megérkezett és abból meg-| történtek a szarvasmarha vásárlások. Most arról értesülünk, hog( a föld-ntivelésügyi minisztérium ki lógja a legrövidebb időn belül utalni a másik szézezerpengős lóbeszerszési hi telt is. _
rissii
Mindvégig kedvetlen volt az irinyi.il a mai eitckl&zaitén. Nyitáskor a papírok legnagyobb része alacsonyabb árfolyamokon indult, de a tózsdeidö későbbi folyamán berlini Ilitekre az árveszteségek részben megtérültek. Néhány érték, melvben Ictle-itezetí vásárlások volta\'*, árnyereséggel íjtrt Igy Bauxit. Készén és Beoesini némileg Javult. A forgalom a túzadeidó alatt szűk keretek kOzOtt mozgott.
Mit, JO-34\'i\'i, London 35-23\'/l, Nesryork S19-I.Í, Brflssel ll\'ll. Milano 28-37. Amiteidam 2C815 Bettin 123 10, Wien 72 10. Solla 3 7i\'z». Prága 15-40, Vitat) 5SOO. Budapest 90-60, Belgrád 9I3W, Bakaieat 3-221 z.

VALUTáK Angclt. 27-82-27 98 Belga lr. 7»67-79-97 í jen k. IM5-I7-03 Dínk. 152 92-153 S7 Dinit 10 03-10 C9 üoltát 570.50-572 90 fundált 22 60-22M Kotl. 229 35-230-05 Lengyel 63 00^4 60 Let 3-58-3 68
Leví —\'--\'—
Líra 3130-31&1 HAtka 135-75-136 25 Sehlll. 8062-80*97 Notvig I47-S0 148 55 Svájd 1.110-30-110-70 Svéd k. 15320-153-85
DEVIZÁK Amst. 229-15-230-15 Betgrld 1OC6-10I0 Berlin 135-75-1361! Bukatezl 356-3 62 Brtsuet 79-60-79-85 Kopenb.153-05-153-50 Oszló I4S00-I484S Undon 27 80-27-8? Milano 31^5-31-15 Nesvrotk 572 65-4 35 P(iU 22-11-2251 Piáge 16-96-17-01 Szólta 4-12-416 Sloelch 153-30-153-75 Vixii 63 70-64-50 Wien 8058-8083 Zatlcb 110*20-11052
Terménytőzsde Buzi ul ttazav. 75 kgo 28.05 -28 25, 76 k!-o, 28-65 -2915 . 77 ig-o» 29 40-29 tó egyéb 75 kg-os 27*25 - 27 75. 76 kg-os 27-80-28-35, 77 kg-os 2MO-29 20, toza 2655 - 26-80, takarmányárpa 2250— 2350. sOtárpa 25-50-26-50, ab 23 50-2560, tengett ó 21-50 - 21-70. buzakotpa 20 0>—20-20.
I\'elhajtis 2108, melyből eladatlanul vtiaza-tnat.dl 512 dai.sb lilstJtenda 1-56-1-60, uedett 1-54—1*58. szedelt koxép 1*46— 1*50, könnyű 1-36-1-44. eliíiendo öreg 1-44—|-48, másodrendű 1-46—1-50. angol auldé t-60—1-76, szalonna nagyban 1.64— 1*70 zstf 1-94-0 00. lehúzott hu, 1-76— 200! szalonnís félsertés 1-80-1*92. Az Irányzat élénk.
ksruinto KX. ittskuúu
Huszárbecsület
{ParaszttOrtenct o tálunkból)
— IrtatMftQYLflJOS— 5
— No, csakhogy möggyütte\'s I
Ahogy belépeti az első házba, erős
parolázls közben tessékelte kedves vendégeit a leüléshez.
— Hál van-e jó ebéd, Máriám ?
— Van öregpapa.
— Hoztál-e fel bori a pincébül?
Míria bizony arról megfeledkezett,
(Meg ám, a huszárvizit miatti)
— Sebaj no! Majd lementek a Béni öcsémmel együtt. Aztán az eiőhegyiből lelhozlok néhány pintös üveggel.
Mária hejh, nagyon elcngedie volna ezt a megbízást; de annál inkább örült annak a Béni öcsénk. Mi tagadás benne, egy olyan szépséges leányzóval egyedül lenni a pincében, mint Mária, — ezt a szerencsét bizony még egy mesebeli herceg is megirigyelnél Le ii mentek rögvest. Di ugy látszik nagyon nehezen ta-líltak rá ez „elöhegyi" borral telt hordóra. Ji f:lóra múlva kerültek fel a pincéből. Hát bizony hébéren kellett kiszedni a bort és az nagyon lassú munka. Még nem volt a hordó csapra ütve. Hanem a históriai igazság kedvéért fel kell jegyezoünk, hegy a pincéből való feljövetel alkalmával a legény arcánál csak a Mária képe volt kedvetlenebb. Ugy látszik az örök mosolygást valahogy a pincében felejtene.
A hosszú ebédet még hosszabb poha\'jzgatás követte. Szabó Sándor uram, a Béni édesatyja, neki-neki lódult beszélgetés közben a szent házasság lémá|ának. Természetes, hogy ezt a beszédlátgyal cssk Ádám és Éva ősszülélnk klasszikus történetével lehetett kapcsolatba hozni. Aztán a bibliai citátumok Is jelentékeny szerepel játszottak a kérdés meghányá6-vetése közten.
— Bizony „nem ló az embörnek ögyedül lönni, ntei\' ha elesik, nincs aki falemelje I*
No meg a Jákob, Hágár és R:beka históriája is belekapcsolódik a szent házasság témájába.
— Hát az én Béni fiam is elindula idegen földre, hogy felkereise m&-gáusk az ö Hágar.át. Béfordulánk ilyeténképpen a p-rbelei Tolnai Ja-kah Dániel atyánkfia virágos kertlébe, merthogy annak a kertnek egy gyönyörűséges szép virágszála volna. Ezt a szépséges vltágszálal óhajtaná ez én Béni fiam a saját kebelére tűzni. Mit gondol a tisz ös-ségös szándékunkról Tolnai Jakab Dániel uram? Mondja mög szive szándékát igaz rokoni őszinteséggel.
— Szivem szerint beszél Szabó Sándor urjml Az alyaliságos jó indulatjukat nagyon szépen köszönöm s kívánom, hogy Is\'en ő szent felségének akaratjával eddigi rokonságunk még |obban összeszövődjön.
— Nagyon helyös és okos beszéd ez, Tolnai Jakab Diniéi uram! Akkor hál nincscn is egyéb htlra, minthogy a Bíni fiam előálljon és kije-lönise, Mária hugocskánk előli, mely szörinl őt feleségül kéri.
De hová lett a -Mária „hugccs-kánk"?
Hál biz ö mindjárt, ahogy a beszélgetés csáléra kezdett hajolni, faképnél hagyta a vendégeket s odakint a kerti eperfa alatt szoptatja az egereket. Csak az öregpapa teljes tekintélyének ezős latbavetésivel s\'-kcrült Máriát a nagy sírástól némileg lecsillapítani.
t-\'olytatisa következik.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 jullus 8
kmmwftm
Al ápróhirdetéiek díja 10 szólj 50 tllMr. Cimiió i minden vastagabb belllból 411c. sió kit siónak számMallk. Minden további ■ló dija 6 fül. Vasit- ts Onntpnap ») telir, izerdán—pénteken 25°/o lelár. Allísl kexetőknek SOVo engedmény. A hlrde-téai díj olflíva íix«t«:idó._
Ford ts Fordaon Alkatrészek, autó (elszerelést cikkek. Pncumatlk — Szántó Vilmos is Társa cégnél, Dcik-tél 3. 23H
Keraask bútorozott »*obu-kony-hát, lehetőleg a belváros területén. Címeket kérek a kiadóhivatalba, ahonnan továbbítják azt nekem.
Eladó butorraktir. Sou-.ogjimegye egyik legjobb varosában, Járást székhelyen, a viros központjában levó pladéten, szép világol ulcal üzlethelyiséggel és udvatl raktárokkal, áruval dúsan felszerelt bútor-raktár nyugalomba vonulás mlalt kedvezó llzctíil lellflelek melleit eladó. Az ilvétel-hez Ötmillió korina elégségei, mig a Itnn-msradó árut bizományba vagy homu lejáratú réiztelllaetéiic beszcirést áron adom. Mind izép, ttlss. kelendő áru van laktáton körülbelül 50 millió korona értékben. A házban lakái ts iiztalosmühely helyiség ls van. de a buterketeskedís egyedül Is biztos incgfttietést nyujL A htlyiségek bíre olcsó és mérsékelt ár. - Bóvcbbet Zalai Káról) tisl. lapunk kiadóhivatalában. 2?&2
P.n.kóto.Ont bekebeleitoie tulndía íiaxegben a legelőnyösebben éa leggjw-sabban lolyóalttat «o»ól lonio pena-kCkaónkotvelltó liodála Nagykanizsán, Póni 3. sz. alatt. SCóny.J.ekőlc.Sn k»t-tfártjekut veuek. _1«3
Sároson, be.zólló vcndéglfl éa mószárazik bérbeadó, Üófcbb lel világosítást a kiadóban. 2711
A.ztalo.segéd és eey tanuló leivé-tellk vitéz Stabó István épület- és bulor-aszlalosnál. Csengery-ut 33. 2Ő23
Mély fájda\'omtr.al tudatjuk, hrgy fonón szerelett édesaptnk
éle ének 74. évében sok szen-v.dés u\'án 1927. julius 7 é.i az Úrban ese\'.desen elhunyt.
A megboldogult hult tetemeit 1927. julius 8-3n d. u. 6 órakor fogjuk a tóm. kalb. temető ha-lo.iasházából a róm. ka:h. szer-tartás szerint beszenteltetni és örök nyugalomra helyezni.
Az engesztelő szent- miseáldozatot 1927. julius 9-ín reggel 9 órakor a rórn. kath. plébánia templomban mutatjuk bc a Mindenhalónak.
Áldás és béke hamvaira!
A gyászoló család.
ES
HIRDETŐ IRODA R. T.
Budapest, V. Dorottya-utca 11.
Telefon: Teréz 34-45.
Felvesz hirdetéseket a világ minden lapja részére.
Reklámtervckct készit.
A gazdasági propaganda célhoz vezető legalkalmasabb és legolcsóbb módjait kidolgozza.
Társházak Európa minden jelentősebb városában.
Tankönyvek
az összes iskolák részére előjegyezhető^.
Használt tankönyvek
kaphatók
Fischel Fülöp Fiai
könyvkeieskedésében.
Uj zsákok,
wjj
kévekelőzsineg
tCeiHlc ma a vak
NSütrássva*^^
kaphatók:
Ország és Widder
SS Cégnél
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A világ leghíresebb kerékpárja
Fegyvergyári STE¥R kerékpárok
Kizárólagos eladási helye:
WEINER GÉPÁRUHÁZ NAGYKANIZSA
FóUzlel: Csengery-ut 2. szám. Fióküzlet: Király-utca 34. sz.
A legkedvezőbb részletfizetésre is kapható. m- 5 évi jótállás! -M
varrógép
RÉG BEVÁLT JÓ MINÖSÉSBEN
" azonnal poloskát m o I y t S irta <9- svóbbogarat * » csótányt, stb.
f)9
Kapható minden gyógyszertárban, drogériában ús szaküzletben t Főraktára: T8r6k Jóxool R. T., Budopost, VI., Kiril/.utca 12. a>.
„FULAMIN

SCHUCKNICHOLSON
GÉP-, WAGGON- ÉS HAJÓGYÁR R.-T., BUDAPEST, VI. KEH., VÁOI-UT 45-47.
hntuiisii inMtunitiii: Lichtscheindi Pál vattellMui-ii 1.
Hijillit: Újpesten. liilitililii: Budapest, VI., Vilmos esászár-ul 63.
Fiókskt
Szeged, Kölcsey utca II., Szombathely, Zanatl-u1, Eger, Ktplalan-utca 8., Nyíregyháza, Széchenyi tér 7.
Raktár:
Pécs, Keposvnr, Győr, Veszprém, Baja, Székesfehérvár, Szolnok, Gyöngyös, Deb-ecen, MUholc, Békéscsaba.
my- \' ; . ■■■\': m
mm...........
Cséplő készletek i
Vontatós és magánjiró lokomobilok gőz-, benzin- és srivó^á ü.i-n.re. Cséplőgépek minden nagyságban. Á^ványi-félc leng-:ri szár lépőgépek. Szecskavátíék, d\'rálók, inorzsr-lók. — B.rs-jfók, olaigyárlási gépek.
Schlick-Hanomag traktorok.
Dicse1, pelroleum- és benzinmotorod, félst,bil lokomobil .k. Kljára\'ok. Slabi\', fekvő é; állógőzgípek. Gózkszánok. Szivattyúk J\'jjgyi htllő-háii és vágóhidi beter.dezés^-k. Hid- és v.??szerkezt k-k, daruk. Va-uli, villamos- és iparvasuli kocsik Folyamhajók. — Sz.Vlitó- és bánya-berendezésék.
Vetőgépek. Szlvógfczmotorok.
Tőzegtüzelésü generátorolt.
/(c dyeiüfizc/ésife/ié/e/nk
5ING6R VARROttEP R is ZV é NVTÁR5*flÁa
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐÚT I.
Kereskedők, üzemek, uradalmak és csép\'ő-gazüák figyelmébe I
Mielőtt benzin, pelroleum, gázolaj, továbbá gépzslr, kocsi-kenö és az összes gép-, traktor- és liengerolaj sziikséglelét beszerezné, sajál érdekében kéljen ajánlatot a legolcsóbb gyári lerakatlól
Artner és Kelemen
cégr.él
Csengery-ut 5. szám,
mint a Magyfr Olaj- és Veg)iipar R. T. zclair,egyei kitcndellsége.
Ugyanott zsák is ponyva
£yári lerakat.
Hirdessen
a
„Zalai Közlöny"-ben.
1 a REKLÁM j
Átlandé, éaxazorb és üoye*
icklán:i»tás minden gyiri-, kereskedelmi-, ij)ari-válla\';iliiak, üzletnek a lelke, rugója, az élie\'ó eleme.
llo(iynn, hol 4$ mikor hirdethető a legsikeresebben, legjobban és legolcsóbban, megtudható
LEOPOLD GYULA
hirdető vállalatánál
BUDAPEST, VII., Erzsébet-körűt 39.
ahol kiváló S7akértele>nmel több, mint 30 éves tapasztalattal, odaadó lelkiismeretességgel ós páratlan pontossággal eszközölnek hirdetéseket és reklámokat az össze* budapesti, vidéki is kfll-fóldt lapokban és naptárakban.
Költségvetések és • Telefoni tervezetek ingyonl J. 121-550
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagvkanizsán. (Nyomdavea;clő: Ofcnbcck Károly.)
07. évfolyam, 153. szám
Nagykanizsa, 1927 julius 9, szombat
Ara 14
fillér

©se
POLITIKAI NAPILAP
tvitaűWí fa Hadólihndal PMls. SSSglíJuMSnÜ: Klrfaludy-u. IS.
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
latuurbaa-tekíoa: .. ElMlr.ttíil ám <B SAtt »

Francia iró rólunk
lules Romains, a kliűnö francia Iró nemiig meglálogalia Magyarországot s mosl a legelőkelőbb Irancia képeslapban, ai , Mustrálton"-ban részletes cikk kerelében számol be magyarországi benyomásairól.
Őszintén be kell vallanunk, hogy ezt a cikVct vegyes érzelmekkel fogadjuk. összekeveredik nyománhen-nünk az őröm és elkeseredés. 0 0-lüok, hogy Jules Romains megismerni igyekszik a magyar nép leikél s rokonszenves szavakkal vallja be, hogy Magyarország nem érdemelte meg azl a rettenetes sorsol, melyet a trianoni blkesterződéssel rámérlek. De elkeseredünk, amikor őszintén megm iudji, hotjy még ő is, aki pedig a francia kultura egyik büszkesége, meonyire nern volt lisztábau rniudaddlg, amig Magyarországra nem JOtl, azokkal a veszleségekkel, amelyek bennünket csaknem tönkretették.
Jules Romains azt írja, nem lalált még egy országot Európában, ahol azt a mélységes elkeseredést látta volní, mini nálunk. .Magyarországra szinle lidércnyomásként nehezedik rá balsorsa. Az egész ország a harag remegése és a rögeszme kábulata között hánykolódik" — mond|a cikkéne* egy helyén. Ha magyar lenne, megértené ezt a lidércnyomást, megértené a harag remegését és a rögeszme kábulatát. Franciaországiéi az 1871 es szerencsétlen háború után annak a területnek lalán csak huszadrészét vette el Némelország, amll a trianoni szerződés Magyarország termeiéről leszabott és a franciákat mégis ötven esztendőn keresztül fűtötte n hazeftas e.keseredés éa a reyanche vágya. Magyarország testéből pedig ezer esztendős jogon hozzánk lartozó részeket hasítottak le, olyan Intrikák és olyan tudatlanság alapján, amelyeknek gyalázatos-sága csak most, lassanként kezdi felháborítani a józanalb európai köz-véleménvt.
Jules Romains bármennyire is Igyekezett belehatolni a magyar nép lelkivilágába és fájdalmába, ez már csak azért sem slteiűthelelt neki olyan mértékben, mint ahogyan lalán maga is szeretett volna, mert sokkal rövidebb ideig tartózlodotl nálunk, semhogy tiszta képel teremthetett volna magának a megvár élet komplexumáról és meri idegeu. Azonban jóakaratú, őszinte cikkével minden msfy.nl hálára kötelezett, akinek fájva fáj Trianon igazságtalansága s országunk mai eleselliége.
Az európai közvélemény — ugy látszik — kezd tudatára ébredni »n nak a rettenetes teltnek, amit Magyarország igazságtalan megcsonki \'ása jelent s ennek miitd töbh és több oldalról adnak az ujabb idő-btn kifejezés\'. — Lord Rothmecrc \'zava tehát nem marad visszhang nélkül.
A drágaság okát a minisztertanács a piac rendetlen árn-ellátásában és a tulsok közvetítőben látja
A kormány a legszigorúbban lotijri az Indokolatlan árdrágítást
Budapest, julius 8
A koimány tagjai dr. Vass Józsi f miniszterelnök-helyettes clnöklésévcl ma délelőtt minisztertanácsot latollak. A folyó ügyeken kivül a városok kongresszusának már korábban a kormányhoz intézelt olyirányu felterjesztésével foglalkozott, amely felhívta i kormány ügyeiméi azépiike-zéscél szükséges anyagok kartell-szciü drágulására és a kormáoy közbelépéséi kérle.
Hermann Miksa kereskedelemügyi miniszter, akit a kormány megbízott ennek a kérdésnek megvizsgálására, a mai mlnlszlerianáca elé lerjesztelte jóváhagyás végetl a tárgyalások ered-méoyél, amely a különösen felpanaszol! kőárak ügyében kielégítőnek mondható. Az igateágügyminiszler két kormányrendelet tervezetet mutatott be, amelyeket a minisztertanács e-fogadott s melyek a csődön-klvüli kényszeregyízdégi eljárásról szóló miniszteri rendelettel kapcsolatosak.
A minisztertanács vfgül a népjóléti miniszter előlerjeszlésében
a drágaság kérdésével foglalkozott és tudomásul vette, hogy a "népjólé i miniszter az
elmuil napokban, különösen az élelmezési cikkekben mutatkozó áremelkedésről különböző szakférfiakkal tanácskozást folytatott. E tanácskozások eredményeként megállapítást nyeil, hegy az élelmezési cikkeknél körű belül kél hónap óla mutatkozik crósebb drágulás. Mcgállapilást nyeri az is, hegy az árak emelkedése semmi esetre sem vezethető vissza a főváros vagy a kormány adópolitikájára. Az Indokolatlan áremelkedésnek kél véglegesen megállapítható oka van. Az egyik
a piacnak rendetlen áruellátása
olyan értelemben, hogy bizonyos árucikkben egyik nap sok, a másik nap kevés érkezik a fővárosba, aminek következtében vagy a kereslet, vagy a kínálat tulhajszolódtk. A másik oka az, hogy
tulsok legitim vagy illegitim közvetítő-kéz avatkozik be abba a folyamatba, amely az árul a logyasztóboz viszi. A koimány azonban igyekezni log az illetékes tényezők bevonásával a legszigorúbban megvalóriiani az indokolatlan árdrágulás letörését.
.......................................
A tavaszinál nagyobb méretű földrengés pusztított Várpalotán
Két milliárdnál több értékű vagyont szerzett Nagy István kúriai biró bűnös Iizelmeivel
Budapest, juliui 8 A Nagy István dr.- féle bünügyben ma fordulat lörlénl, amennyiben Sándor László dr, Nagy István vé-dfje bejelentette a főkapitányságon, hogy a logsigban levő biró felesége külföldi utazási előli különböző iratokat rdott át neki, melyek közölt megtalálták az Induslrla és Domicl-Hu r. t. részvényeit l». Megállapították azl is, heg/ az Ölvös-ulca 44. sz. alatt levő három emeletes ház Is Nagy István dr. lula/dona. A vizsgálóbíró ulaiitéslra ezeket az értékeket is It foglalták. Mindezekből kitűnik, hogy dr. Nagy István harácsolt vagyona kétmilliárdon felni von.
Az emberevő cigányok borzalmai a bíróság előtt
Prága, julius 8. (Éjszakai rádió-jelentés) A boldvai emberevő cigányok bünperének mai tárgyalásán dr. Slrlmmel törvényszéki orvosszak-érló előterjesztette szakértői véleményét, amivel lárgyl bizonyíték is kerüli a bíróság kezébe, azzil szemben, hogy eddig csak azl tudták, hogy a cigányok emberhúst ettek. Az orvosszakértő azt mondja, hogy a temetőből kiásott hullarészekröt megállapította, hogy azokat szélfa-részelték, baltával szétaprllották és megfőzték.
Sok ember megsebesült és Várpalota, julius 8
Várpalotán ma léggel 7 óraker északkeléiről jövő lolűrengésl érezlek. Amikor a föld megingott, a lakók pánikszerűen menekültek ki a házakból s fejvesztetten szaladgáltak az utcákon. A nicstani földrengés nagyobb méretű voll, mint a tavaszi. Alig van ház, amely ne szenvedett volna kárt a földrengéstől. Különösen megrongálódott a z6idólemp\'.om mennyezete, amelyen óriási repedések tátonganak, ugy, hogy a templomot be kelteit zámi. Ö.ven ház súlyosan megrrprdezett és óriási kár mutatkozik a középületekben is. Etö-sen megrongálódott a katolikus lentp lom Is. A féohár elmoiduit helyéről s a falon támadt repedések és omlások következtében több ember meg-
mlnden ház megrongálódott
sebesült. Emberéletben azonban kár nem eseti. A rendöriég állandóan permanenciábsn van, nehogy a házak erős megrongálódása következtében még nagyobb szerencsíllenaég történjen
Az oláh király állapota ismét aggasztó
Bécs, julius 8. Ferdinánd román király állapota Ismét annyira rosz-j szabbodotl, hogy Mária román királynéi sürgősen a beteg király ágyához hivlák. A b.\'csi román követségen kijelentették, hofy nem kaplak semmiféle hivatalos Iclenlésl Ferdinánd király állapotának rosszabia-fjrdulásáról.
Bethlen István gróf a kormányzó vendége
Budapest, julius 8. Oróf Bethlen Islvén miniszterelnök szabadságának megkezdésekor Kenderesre utazott, ahol néhány napig a kormányzó vendrge lesz. — Vass József dr. helyettes miniszterelnök vasárnap Debrecenbe u\'aztk, ahol a városi közkórház ügyében *og tanácskozni a polgármesterrel.__
Prágából Toklóba akarnak repQlnl
Prága, julius 8. (Éjszakai rádló-jelcntés) A honvédelmi miniszter hozzájárult ahhoz, hogy egy ezredes Prágából Toklóba indul|on repülőgépen. Erre a célra 450 lóerős i repülőgépet szerelnek fel.
ZALAI KÖZLÖNY
Hosszú viták a városi parlamentben kulturáról, takarékosságról, szinház-dzsungelről, kövérségről és fegyelemről
A színtársulat 4000 pengő segélyt kapott a varastól — Tripummer kertnek nevezték ol a városi eétaterot — Leszavazták a városi tanácsot Fenyvesi Sándor tűzoltó-segédtiszt nyugdíjazása ügyiben
Nagykanizsa város rendkívüli közgyűlése
Nagykanizsa, julius 8
A kánikulai meleghez illő csekély érdeklődés előzte meg Nagykanizsa képvltelölesltllelének ma délutánra ősszehivoll rendkívüli közgyűléséi. Néptelen voll az előadói emelvény, melyen a polgármester és lőjegyző távollétében elnöklő dr. Prack Istvánon kivül csak dr. Novai Imre másodaljegyző toglalt helyet és néptelenek voltak a széksorok, melyekben 28 városatya tűrte a bőséget.
Elsőnek Fodor Ojzkár színigazgató kérelmét tárgyalták. A május közepe óla Nagykanizsa uj színházában első szezont tartó, 68 lagu színlártulal a kérelem beadásának napjáig 7700 pengő deficittel kdzködik, nem is számítva a darabok előad Isi jogál és az ilteni helyiség béri. A deficit okát a színigazgató nemcsak a rossz gazdasági viszonyokban, hanem színházunk szerencsétlen nézőiéri beosztásában is látja. Kéri deiieitjének hivatalos megállapítását és annak fedezését Nagykanizsa város képviselőtestületének közművelődés-Qgyl bizottsága a kérelem kapcsán megállapította, hogy a társulat méltó és érdemes
a segítségre. A pénzügyi bizottság és a tanács ennek alapján 2000 pengő segélyt és a Közművelődési Egyesületnek Járó színház-bérnek és az Urániamozgó átvett személyzete fizetésének ugyancsak 2000 pengő erejéig segélyként való megszavazását java-solla.
Az „Qzlet* nem slkerDlt
Fülöp Oyőrgy dr. (Kiskanizsa) nem lartja alkalmasnak a város hely-
zetét ennyi pínz .kidobására". A színigazgató jó siker reményében jött ide. „Az űzlel azonban nem sí-keiül!", amiért nem lehet a várost megterhelni. „Vájjon gondolt volna-e — kérdezi — a színigazgató a nehéz helyzetben lévő váróira, ha milliárdos eredménnyel zárult volna az idénye ?"
Hermann József: A kuliurát ne a színházon, hanem az iskolákon kezdjük, azokat lássuk el kellően, Ha iskolákra nincs, — amint hogy nfnes elegendő — akkor nincs a színészek részére sem. A kuliura lámogatását legjobban hangozlatók hol maradlak a színházból ? Persze, csak a mi zsebünkre támogatják aztl? Minden közgyűlésen szerepel egy vagy mái kulturális vonatkozású várost segélyezés. Végletekig azonban nem mehet „sundam-bundam szórni a pénzeket", mig utcáink olyan állapot ban vannak, bogy kocsik összetörnek, lovak lábukat törik. Legyen elég a színháznak a vigalmi és forgalmi adók elengedése. A közönség szinpártoló része pedig tömörüljön és nyissa ki az erszényét és társadalmi ulon adja össze a deficit összegét.
Bartha István dr.: Szokatlan ezen a közgyűlésen szociális és kulturális javaslat kapcsán az osztályellentétek ilyen kldomboritása.
Minden város segíti színtársulatát, amire a kormány fedezetet Is adott a községeknek átengedd! adókban. Az iskolák is sokat kaptak minden évben, de a színészet segítése is városi feladat. Nagykanizsának igényei megkövetelik a színházat, igy
\'ehelővé kell lenni annak működéséi és nem szabad azt a jövőre elriasztani.
A színház dzsungel. .. fíotschild Béla dr.: Rossz helyen kezdjük a takarékoskodást. Voll idő, mikor olvasatlanul szavaztunk meg százmilliókat, most meg eleseiteken uetn akarunk segíteni. Itt a segítés Igenis, a város becsületbeli kötelessége. Indítványozza, hogy teremtessék végre rend a város, színház, Közművelődési Egyesület és egyéb vállalatok egymáshoz való viszonyának beláthatatlan dzsungeljében, „...meri — fejezi be emelkedett hangon és élénk helyeslés közi — a szlnhtzat mi, a város építtettük, mi, a város polgárai tartjuk fenn és nem a Közművelődési Egyesüld."
A képviselőtestület végül is 22 igen és 12 nem szavazattal a színháznak nyújtandó segélyt megszavazta.
Trlpammer-kert A városi tanács indilványozla, bogy a városi sétákért vasul melletti uljál a kert létesítőjének nevéről Trlpammer uUiak nevezzék cl s azt táblával megjelöljék.
Ádám Róbert indítványa alapján a közgyűlés a városi sélakerlel egészében Tripammer-kerlnek nevezte el. Nyugdíjazás „kövérség" miatt A városi tanács javasolla Fenyvesi Sándor tűzoltó segédtiszt nyugdíjaztatását. A felolvasolt orvosi vélemény szerint Fenyvesi Sándor teljesen egészséges, de tekintettel kövérségére nyugdíjazandó, meri csak oktatási munkákra, tehát a tűzoltói kötelességek csak részben való teljesítésére alkalmas.
Hermann Józset: Teljesen egészséges közalkalmazottal törvény szerint nyugdíjazni nem lehel. III tebát más oknak kell leunle, amit azonban itt nem feszegei. Minden tűzesetnél Fenyvesi működését látta az egész város megelégedése melleit. Egy baj van, — szereli a fegyelmet, de nem adlak neki módot ennek gyakorlására. Más szakképzelt gya
A nagykanizsai szent-ferencrendi templom restaurációja 2
Irta: Dr. Szabó Zsigmond
Elkövelkezetl az osztrák császári ház szokása szerint a bosszú és megtorlás ideje. A lázadóknak nyilvánított magyar főuraktól elszedték ösl birtokait és a császári ház állal kiküldőit comissio neosquistíca hatalmas dominiumokat juttatóit a császárhű főuraknak. A lörökjárás állal elpusztított területeken uj községek alakullak. Megkezdődöd az uj templomok építése és a rombadőll templomok újraépítése. Különösen a katolikus egyház épített, mert a Pázmány Péter által nagy erővel megindított ellenreformáció nagyon sok megtért hívet Jullatolt az egyháznak. A Délnémel6ég, Bajorország, Szászország és az oszlráknémel örökös országok lakossága úgyszólván teljesen katolikussá váll meginl. — A templomok építése itt indult meg nagy erővel és különösen a szerze-
tes rendek kezdtek erősen építkezni. Az olasz barokk Ízlés uralkodolt a német részeken is az uj templomok megépítésében, amelyek közül az első a müncheni Szent Mihály templom (1583-1597) még teljesen Víg-nola behatása alall épüli. Az ezen korban épült templomok épilöi természetesen olaszok voltak, különö-Bussi, Anlonio Carlone és Carlo Lurogho, akik főleg az osztrák örökös tartományokban épitcllck. Természetes, hogy a német ízlés és szellem mégis befolyásolta az olasz barokkot és igy, különösen a tornyok kiképzése, a chorusnak dominálóbb kiképzése mulatta ezt az átformálódás!. Ezeknek a nevesebb olasz építőmesterek tanítványai, munkavezetői és pallérjai leginkább Uctinc vidéki frianlok joltek át hozzánk templomokat építeni.
A nagykanizsai Szeotferencrend jelenlegi templománál az egyik kápolnává átalakítóit oldalhajói el kellett hagyni, mivelhogy a templomnak a bejáraitól jobbra eső lala a zárda falával közös. Az ilyen megoldás gyakori, mert igy a templom
szerkezeti egységben áll a zárdával és kényelmes bejárást biztosit a sekrestyébe, a szószékre és a kórusra. A szélességében igy megszükitelt templomhoz egy torony iselégséges voll, ami egyben köllségkiméléstisjelenleit.
Bir a kisebb méretű barokk-izlésü templomok külsejénél megelégedtek az egyszerű homlokzallal, belső díszítésük és oltáraiknál annál inkább szem elölt tartották a barokkizlés léoyeges jellegéi: a lágas dimenziókat, a nagy térhatásokat, a pazarul alkalmazott fény és világilásí effektusokat, az égő színeket és mindenek feleli a pompizó díszítéseket és aranyozásokat. Az 1714-ben elkészült templom menyezele és oldalfalai barokkizlésben lellek kifestve és ugyancsak barokkizlésben épüllek az oltárok a szószék, a gyóntató-szék, a padok mind a barokk szellemének megfelelőien: dekoraliv ízlésben készüllek. Ez a dekoratív művészei legjobban jellemzi az akkori kor ízléséi. A renaisBancc komoly és nemes formái helyet adnak a túlzottan díszített és cirádás elemeknek és a nagy térhatások eléré-
_1927. julius 9.
korlati tazollőtUzt nem lévén, a tűzbiztonságnak szüksége van Fenyvesire, sőt öt jogokkal kell felruházni, hogy a tűzoltóság meglazul! fegyelmét helyreállítsa.
Knortzer Oyőrgy Hermannak a fegyelem-hiányra vonatkozó kijelentését visszautasítja. Fele sem áll meg — mondja — Hermann klje-lenléseinek. A fegyelem épen Fenyvesinek nem kenyere, épen az önkéntes tisztikarral szemben. A mentő-, parancsnokkal szemben is diktátori szerepet akar Játszani. A vezetők megkerülésével, háluk mögött, másokkal konferenciázolt és puccs-szerű dolgokat rendezett.
Közbeszólás: Halljuk, mik vollak azok?
Knortzer Oyőrgy: Nem megyek tovább a részletezésben. Különben is már [eredetileg írásbeliek végzésére vettem magamboz a hivatásos tűzoltóság létesítésekor, mert létrára, háztetőre mászni nem alkalmas.
Közbeszólás: Mégis miden lüznél Fenyvesi vonul ki és intézkedik.
Knortzer Oyőrgy: Parancsolni kőnnyü, de létrára, háztetőre mászni nehéz és nem tud.
Közbeszólás : Mis tűzoltó tisztek vagy parancsnoklók sem másznak háztetőre.
Knortzer Oyőrgy: A fegyelem el nem ismerése volt legnagyobb baja Fenyvesinek.
Közbeszólás: Akkor ezen a címen indítsanak ellene fegyelmit, de ne nyugdíjazzák orvosi bizonyítvány alapján.
Knortzer Oyőrgy végül kijelenti, bogy ragaszkodik az orvosi véleményhez.
Hoffmann Henrik: Mégis csak nincs rend ezek szerint a tűzoltói legydem körül. Ideális állapot a hivatásos tűzoltóság, de mig ezt a város anyagi erői nem bírják, addig szívvel-lélekkel az önkénles tűzoltóság hive. A városi nem kell uj nyugdíjjal terhelni, más embert meg felvenni, hanem az uj főparancsnok szigorú fegyelemmel vegye elejét min-
sére a falakra szinfalszerüen festett épi.észeli díszletekkel, melyet a német Scheinarchitekliv-nak nevez. Ennek a szemet csaló, feslett épilészeli művészeinek Andrea Pozzo (1642— 1709) jezsuila atya a lőmestere. Ez a művészeti irány annyira elterjedt, hogy valamennyi barokktemplom belső díszítése, kifestésé ebben az ízlésben készüli, tehát a nagykanizsai szentferencrendl templom is. Hogy ki festette ki először a templomot, nem sikerüli megtudnom. Az 1926 ban még látható kifestés már nem lehetett az első, minthogy az al secco modorban voll festve és az ilyen kivitelű falfeslés nem tart el kél évszázadig.
A már nagyon megfakult templom belsejének kifeslésével, díszítésével, az oltárok, képek, a szószék renoválásával 1926 ban Éber Sándor festőművész tett megbizva, aki egyúttal a templom restaurálásának művészi irányitója és vezetője lett. Éber S uidur országosan ismert nevű festő és tervező művész, akinek nem ez a templom első teljesítménye.
(Folyt kov.)
1927 lu\'ius 9.
ZALAI KOZLONT
A csütörtöki égiháború alatt a villám leütött Rigyácon
den fegyelmetlenségnek Fenyvesivel siemben Is.
Dlósy Béla, mint a lüzoltósSg [6 Ismerője, elhangzott kifogásra kije-lenli, hogy az utcán sétáló tűzoltók szabadnaposok, mert a többi mindig pontosan a helyén van.
Golenszky János a fegyelemben nem lát fogyatkozást a tűzoltóságnál, de a nyugdíjaztatási nem fogadja el.
Prack István dr. kijelenti, ho,jy 14 létszámú hivatásos tűzoltóságunkból 7 olyan, aki tesli tulajdonságok vagy kor miatl alkalmatlan. Hi 2 szabadnapos, 2 menló-szolgálaton van, ki fog lüz esetén a felmászni a létrára? Kicsiny a létszám, tehát annak valamennyinek minden tűzoltói szolgálatra alkalmasnak kell lennie.
A közgyűlés a tanáci javs-latát leszavazta és 17 szavazattal 4 ellen Fenyvesi visszatartását határozta el.
Ezután segélyezési és illelőségi ügyek tárgyalásával éri végei acsu pán kél lényeges pontol tartalmazó, de ekörül szokatlanul élénk vilál kavart rendkívüli közgyűlés.
Uj nagykanizsai autóbuszjáratok
Nagykanizsa, julius 7
A József laktanya valamint Károly laktanya felé az autóbuszjáratokat a napokban próbára beállították s a kis autóbusz e kél vonalai menetrend szerint járja be. A menetrendeket kifüggesztik a megállóhelyeken. Ezek különben az autóbusz kalauzai-oál valamint a Králky-tőzsdében is kaphatók.
Viteldíjak: Józsefiakianyáig 24 fillér, Károly laktanyáig ugyancsak 24 fillér. Átszálló jegy Józseflaklanyá-ból—Károlylaktaoyába 50 fillér helyett 40 fillér. Egyéb átszálló jegyek 50 fillér.
Remélhetőleg olcsó viteldíjaknak meg lesz a hatása, s ugy a Sugárútiak, mini a Telekyuliak hamarosan megszokják az uj járatokat.
A Palinbői és Lazsnakból jövő vásárosoknak is alkalmuk lesz ezen-lul autóbuszon bijárni, meri vásári napokon reggel és délben 1 — 1 járatot állítottak be célbőL
Közkívánatra a legújabb menetrend a következőkép változott meg: Józseflaktanya-felé ujjlrat indul 9 20, vissza 9-27, a 1705 ős járat helyeit 17 25, vissza 17-30. Károlylaklanya-felé a I |-30-a8 Járat törölve, helyelte indul 9 32, vissza 9 42, a 17 26 os helyett indul 17 05 vissza 17.15.
lozeósniHÁM
Uránia szombaton 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor a 2. szántu kanirsai híradó: ilrnapl körmenet, Kanizsa kaposvári tenniszverseny. — A kis kadell, színmű 8 felvonásban. — Trambulin az aranybányában és Játsszunk vadnyugatot, burleszkek 2 felvonásban.
Rlgyác, julius 8 I (Saját tudósítónk telefonjelentése) A legnap esle Jugoszlávia lelől Nagykanizsán Is átvonult égiháború jótékony esőjét napok óta szívszorongva várta az egész ország, melynek különösen kapás-lerméaét az utóbbi napok szárazsága már nagyon ve-szélyezletle.
A nagy villámlással, égzengéssel mef jőlt esőnek kára is akadt a környéken. Este Vs9 óra tájban a szomszédos Rigyácon a villám becsapoll
egy oltani földmlves-ember, Böröndl György pajtájába. A pajta azonnal Iflzet fogoll és a benne lévő takarmány-mennyiség és gazdasági eszközök a pajtával együtt a lüz martalékává leltek.
A rigyácl tűzoltóság valóban példás gyorsasággal, percek alatt a lüz nél termelt és derekas munkájuknak köszönhető, hogy a lüz nem terjedi át a környező lakóházakra Is. A kár igy is 20 millió korona.
napi hírek
NAPIREND
Julius 9, szombat
Római katolikus: Veronika sz. Protestáns: Lukrécia. Izraelita: Tamus hó 9.
Nap kel reggel 4 óra II pcrckoi nyugszik délután 19 óra 58 perckor.
Városi Színház este pont Vi\'J órakor: Nem nősülök, vígjáték.
Uránia 7 és 9 órakor: A kis kadett, színmű. Trambulin az aranybányában, látsszunk vadnyugatot, burleszkek. — Nagykanizsai híradók.
Ember vagyok csak...
Irta: Segesdy László
Büszke arcomba ne tekints. Amit keresel, ugy se látod — Elég, ha tudsz egy jóbarátol.
A gőgómet ne lásd soha, Nem érted úgyse, mit takargat Mikor lenéz vagyoni, hatalmat.
A fölényt és ganyt ne keresd, Aft szerte ömlik néha rajtam, Hisz néked ebből sose adtam.
A hiúságom meg ne lesd. Zsarnok-tekintet sose bántson, A szemed mindig szépnek lásson.
Tilrd el, ha bántlak néha én, Mikor más vagyok, nem az énem, Az tltlegeket visszakérem.
Hisz egyszer úgyis megtudod, Ha tüzszemem rád nézni nem mer: Ember vagyok csak, gyönge ember.
— A kanizsai tüdőbeteggondozó forgalma. A József kir. herceg Szanatórium Egyesület nagykanizsai fiókjának ludőbcleggondozó intézete az elmúlt hónapban 210 beteget kezeli. Ezek közül a 9 rendelési napon jelenlkezetl u| beteg volt 28. Az év elejétől fogva kezelt betegek száma 483. Beteglátogatás a mull hónapban 16, Röntgen-vizs-gálal 8, egyéb laboratóriumi vizsgálat 18 cselben voll. Természetbeni segélyben részesült 18 bateg, kiosz-tollak juniusban 46-1 liter tejel. Ilt említjük meg, hogy az intézel házába most vezetlkjbe a vízvezetéket s ezzel a rendelő felszerelése és berendezése teljes lesz. A Transdanu-bla r. t. a vátos közbenjárásával az Intézet részére világítás és műszeiek céljaira szükséges áramol február 15-től visszamenőleg 50°/o kedvezménnyel adja.
= Sehwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— Elindult a gyermekvonat Nagykanizsáról. Qyönyörü napsugaras időben indult el legnap reggel 9 órakor a nagykanizsai .gyermekvonal", amely sok-sok kanizsai gyermeket vitt el klilön-kocsijában Ba-lalonkereszlurra Molnár prelátus üdülőjébe. Az állomátfönökség rendkívül előzékeny volt a rendezőséggel szemben, igyekezett munkáját megkönnyíteni. A sok apróság érthető idegességgel válla a vonat elindulását, mig mindenütt Farkas Vilma buzgólkodott, lelke az idei nyaralla-tási akciónak, aki a gyermekseregei egész Keresztúrig elkísérte és átadta Molnár prelátusnak, aki már várla a nagykanizsai gyermeksereget. Sok szülő is elkliéite gyermekéi. Vegele és Orbán gimn. tanárok Is velük menlek. Az öröm piája Olt ki a sok gyermek várakozó arcára, amikor a vonal elindult, sok kis kéz bucsut integetett a visszamaradt szülőknek, mig csak a vonal el nen lünl a kanyarodónál a perronon visszainlő boldog szülők szemei elölt.
— Az Ipartestület jullállsa az idén olyan nagyszabásúnak Ígérkezik, amilyenre példa még nem voll. A rendezőség a vigalmi bizottsággal egy olyan program mot dolgozott ki, amely a tegőregebb kanizsaiakat is megfogja lepni. Már magában véve a sörgyári kert, ahol a mulatság le-folyik, csupa hangulatot jeleni. A közönség pedig amellell, hogy egy felejthetetlen kellemes napot töll, a jótékonyság oltárára is áldoz és fii iéreivel elősegíti az Iparosok Menháza minél előbbi megnyitását. A julius 17-iki Ipartestületi juliálisra már most felhívjuk a város nagyközönségének figyelmét.
= Házasság. Talabér Mária és Haspel Pál ma d. u. 5 órakor tartják esküvőjüket a nagyrécsei plébánia templomban.
= Repceponyvák, kazal
Í\'éptakarók minden méretben sa-át varrodánkban készülnek gyári árakon Hirsch és Szegő.
Szabados Rózsi
Dr. Kurciagni nei- íj fl/ermcAttíva/íVJ/M/a
Nagykanizsa C*tngtry-ut 27/•
- UJra Itt van a kánikula. Tegnap ismét tűrhetetlenné vált az egyébként is napok óta tartó kánikulai meleg. Előző esle nagy vihar vonult keresztül Kanizsán fél nyolc és kilenc óra közölt, azonban inkább az égi háború volt nagyobb, mini az eső, melyre pedig a kapásnövényeknek igen nagy szüksége van. Éjjel tizenegy órára a még mindig erős meleg annyira felszárilolla és a kiszáradt föld olyan mohón beitta az esőt, hogy addigra már nem is maradt nyoma. Tegnap a meleg a déli órákban, pontosan fél két órakor 28-29 fok voll az árnyékban. A Principális csatornái nemcsak a gyermekek, hanem a felnőitek százai lepik el és menekülnek az alaposan leapadt víz hűvösébe a tikkasztó meleg elől. Többen ma a nagy melegben rosz-szul lettek, de komolyabb ba|ról eddig nem ludunk. Tanácsos Ilyenkor a vérmea férfiaknak a szoros gallérokat lelenni, hogy a vérkeringés a nyak főütőerén ne legyen gátolva, mert ez könnyen gutaütésre vezet. A hölgyeknek nem ajánlatos semmi rendszabály. Minek is, hiszen már térden felül egy arasszal kacérkodik a szoknya, mely bizlon hilad felfelé, hogy egyszerre csak egészen eltűnjön.
= Kézimunkára tanítványokat az iskolai szünelre is felveszek. Özv. Krausz József né, Csengery-ut 31.
— Meggyulladt a lábonálló termés. A napokban az ujnéppusztal vasulállomástól délre, mlnlegy 600 méternyire egy árpa tábla, mely lábon állott, meggyulladt és elégett. A kárt szenvedő tulajdonos Elek Emi földbirtokos, akinek 560 pengő a kára. A gabona blzloiitva voll. A lüzvízsgálat azt állapította meg, hogy a tűzet a vetés melleit elhaladó mozdony kipattanó szikrája okozta. A lüzet egyellen ember velle észre, aki amennyi erejéből tellett, oltott Is.
— Dunsztos és uborkás üvegek Igen olcsók Púmnál, Klrály-u. 10.
— Uj szépirodalmi lap jelenik meg Zalában. Orosz Iván, kinek hangulatos verseli a Zalai Közlöny hasábjairól, eddig megjelent könyveiből is Jól Ismeri olvasóközönségünk, az őszre egy ,Pacsirtaszó" cimü szépirodalmi folyóiratot szándékozik megindítani. Az uj lap a vidék íróit lesz hivatva maga köré gyü|tenl és bátor orgánuma lesz a magyar irodalom decentralizációjának. A .Pa-cslrlaszó" havonként egyszer fog meg|elenni 32—40 oldal terjedelemben és előfizetési ára egy évre 6 pengő lesz. Vidékünk tollforgatóinak és a vidék irodalmát is megbecsülni ludő Irodalom-barátoknak figyelmét felhívjuk erre a vállalkozásra, amely kellő megértés és támogatás esetén — hisszük, hamarosan bizonyságot fog tenni programja élelerössége melleit. Szerkesztőség cime: Orosz Iván, Zalaegerszeg, Kinizsy-utca 14.
— Az Ipariskolai Énekkar Jul-lius 10 ére tervezeti előadása közte-jmi akadályok mint csak |ullus hó 24-én lesz megtartva.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 Julius 9.
— Zalaegerszegi műkedvelők Keszthelyen. A zalaegerszegi Katolikus Kör műkedvelő gárdála julius 16-án este 9 órai kezdellel Keszthely enga Bocskay-szálloda nagyter-mében előadja a „Nótáskapltány" c. operettet.
= Zsák, pon-,va, zsineg, kőtél-áruk, hevederek és tűzoltó felszerelések nagy raktára Hlrsch és Szegő cégnél.
— Rothermeere zalaegerszegi üdvözlése. A lord Rothemeere-n& küldendő iveket Zalaegerszegen mintegy 300-an irták alá egy nap alatt. Az iveket tegnap délben Budapestre küldték vissza.
= Práger Jolán Király-u\'cs 31 szám alatt ernyikészlli és javlti műhelyt nyílott. Legolcsóbban, a legkényesebb ízlésnek is megfelelően készít nap és esőernyőket. Javításokat gyorsan és olcsón eszközöl. Nagy választék, szép kivitelű strsnd-emyókben. — Ugyancsak mindennemű kézimunkák készítését ls elvállalja.
— Egész esztendőre való örömet, vigságot, szórakozást jelent minden 5-12 éves gyermeknek a Tllndérvásdr, legszebb képes gyer-mekbelilap most megjelent 1926. évi teljes kötete 848 oldalon, ízléses, eiös kötésben került forgalomba a pompás kölel, amdy nem kevesebb, mint másfél kilót nyom. Kétezer színes kép, ezernyi mese, vers, játék, rejtvény fejtörő, kivágható, összerakható, kifesteni és kivarrni való kép, rajziskola slb. tarkítja a gyönyörű kötetet. Ezt a könyvet sohasem unja meg a gyermek: egész esztendőn át élvezi annak szórakoztató és értékes tartalmát. Hal pengő előzetes beküldése esetén bérmentve küldi meg a díszes kötetet a Tündérvásár kiadó-hivatala Budapest, V.,Akadémia-u. 10.
— Találtak egy gímnázista növénytant. Átvehető kiadóhivatalunkban.
— A keszthelyi dalárdák hangversenye. A keszthelyi dalárdák vasárnap, e hó 17-én a Balaton-parii sétányon hangversenyt rendeznek. Velencei esi és tűzijáték leszi majd romantikussá az estet.
— Életveszélyes szerencsétlenség. Lengyeltótiban Ugray László 27 éves villanyszerelő késő esle az utcai vezetéket javította s valahogy a vezetékhez hozzáért. Azonnal elájult és a derekára erősített kötélnél fogva lógott a magas villanyoszlopon. Jó negyedórába került, mig létrák és kötelek segítségével sikerült életveszélyes helyzetéből kiszabadítani. Az eszméletlen ember öntudatlanul kezével az erős feszflltségü árammal telt vezetékhez mindegyre hozzákapott és ezáltal ujabb és ujabb égési sebeket szenvedelt. Még az éjszaka folyamán autón szállították a székesfehérvári kótházba, hol azonnal megoperálták.
— Akarja, hogy szép fess bokái legyenek? Viseljen bokavédő gummi harisnyát. Kapható fehér és rózsaszínben Szabd Antal spjrlüzletében.
Nagykanizsai szerzők ujabb bemutató • - Városi Színházban
előadásai a
Nagykanizsa, julius 8
Alig két iiete mutatta be a Városi Színház dr. Szabi Zsigmond ,Egy darab föld" citnü hatásos drámáját, alig két hele, hogy megtörtént egy helybeli irő darabjának hatalmas sikerű bemutató előadása, máris ujabb, eredeti bemutató előadásról adhatunk hirt. Amint értesültünk, Fodor Oszkár színigazgató elf-gadla előad tsra dr. Mulschenbacher Edvin lörv. tanácselnök „Kinyes feladat" című egyfelvonásos vígjáték fordítását és dr. Dómján Gyula .Egy gyerök — meg két gyerök" cimü egy felvonásos eredeti paraszlkomé-diáját s máris a társulat legjobb erői próbálják a darabokat, a julius 12-re, kitűzött bemutató előadásra.
Az uj szerzőket felesleges bemutatnunk a közönségnek. Dr. Mutschenbacher Edvin szindarabforditá-saival már több jelen ős sikert aratott a kanizsai színpadon, dr. Dómján Oyula pedig lapunk hasábjain régebben megjelent néhány tárcájával mulatkozolt be a nagyközönségnek.
Darabjaik bemutalója iráni máris nagy érdeklődés nyilvánul meg s reméljük, hogy az érdeklődés híradásunk nyomán csak lokozódni fog, ugy hogy a Julius 12 ikt vígjáték est ismét ünnepi estje lesz a Városi Színháznak. Ünnepelni kell Fodor Oszkárt, az agilis igazgatót, aki kul-turmunkáját nemcsak a művészet tolmácsolásában találja, hanem az irodalom és főként a vidéki irodalom támogatásával és érvényre juttatásával végez nagy nemzeti feladatot, ünnepelni kell a színészeket, kik tudásuk legjavát nyújtva támogatják igazgatójukat nemes munkájíbin és ünnepelni kell a szerzőket is, kiknek -munkája, ha talán nem is a legtökéletesebb, mégis eleven bizonyítéka Kanizsa fe|ielt kullurételének.
Híradásunk teljessége kedvéért megemlítjük, hogy az egész estét betöltő „Vígjáték est" kiegészítő műsorszáma Banvllle .Qrlngolre" című egy felvonásos vig|á(éka lesz, amelyben Fodor Oszkár igazgató személyesen is fellép.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentése: Pénteken a himíisík-<er, Reggel 7 órakor +19-6, délulán 2 Arakor +30, esle 9 őrakor +23 8.
FetMtet: Reggel és délben tisila. este kevésbbé felhős égboltozat.
Széthány: Egész nap Délnyugati szél.
A Meteorológia! Intézet jelentése szerint meleg idő, helyi zivataros esőkkel.
Élet az iharosberényi vadaskert ölén
Az ebédutáni nyugalom és csend idején irom e sorokat az iharosberényi erdő öléből, ahol nincs semmi kultura — értve alatta s városi élet minden baját, terhét, kényelmetlenségét — semmi lárma, csak a tölgyek zúgása, kányák vi||ogása, rigók fütyülése olvad össze egy nagy, szent harmóniába, a vadon, a rengeteg örökszép dalába. Nekünk, a kanizsai modern technika vívmányaihoz szokott fiuknak, mintha egy teljesen más, idegen világ volna ez. Olyan világ, melyet a városlakó, aki benne uem élt, nagyon nehezen ért meg. Ez ösztönöz engem arra, hogy egyet mást leírják itt az életűnkből annak a közönségnek a számára, mellyel mi oly közeli kapcsolatban állunk és amely mégsem igen tudja, hogy hol vannak és mit csinálnak az ö fiai.
Az első kérdés mindjárt az lehet, hogy ml ls tulajdonképen a cserkésztábor, mi annak a célja.
Ha kívülről, felületesen szemléljük, méhkashoz, hangyabolyfaoz hasonlíthatnánk, de igazi fogalmát, cél ját sokkal jobban kifejezhetjük, ha egy nagy madáilészekhez hasonlítjuk, amely lelve van csupa apró, repülni vágyó madárfiókával. A cserkésztábor egy fészek az erdőben, abban a sötét, hatalmas erdőben, mely mindenkit befogad, de hajlékot csak annak ad, ki azt kemény
-■--.----------------*.............................1
munkával kikényszeríti tőle. A mi táborunk egy ilyen meleg, de kemény küzdelemmel, verejtékkel felépített fészek sz iharosberényi erdő közepén. Ebben van bent egyszersmind az egyik célja is a táborozásnak : megtaculoi, hogyan kell a honfoglaló magyarok unokájának itt is és bárhol magának uj hont teremteni.
A másik az, amit a hasonlatban a repüléssel fejeztünk kí. Az erdő világa ugyanis csak a magános, hallgató embernek nyitja meg szivét, — itl léhát meg kell tanulnunk önállóan járni, hallgatni és hallgatózni,{meg kell lauulnuuk azl, hogy saját kezünk, lelkünk munkája az, ami megnyitja előttünk a legjárha-tatlanabb utat is. Ez a táborozás céllá.
Julius 4 én jöttünk ki ide, hogy ennek a célnak megfelelően munkához lássunk és most, midőn az egész tábor már készen áll, örömmel mondhatjuk, hogy a fészek megépítése nagyszerűen sikerült. Csupa jókedv é6 tréfa mellett, szinte egyik percről a másikra nőtt ki a tábor a földből. Mtr elég sok tábort látóit, vénebb cserkész mondja azt, hogy nem volt még esel, hogy a munka ily könnyen, ily örömmel ment volna. Akár parancsnokunk szeretett egyénisége, akár a régi hely varázsa lette, de tény, hogy nincs az a katonai drill és káplári fegyelem, mely ilyen gyors és alapos munkát ludna végeztetni, mint most a sziv, a kedv s a szeretet.
„FULAMIN
" azonnal poloskát m o I y t Snl svábbogarat 1,1 csótányt, slb.
l?7t -I
Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és szaküzletben t Fóraktira: Törült Jóxsof R. T., Budapcat, VI., Király-utca 12. az.
Immár belezökkentttnk a rendes kerékvágásba. A cserkészélet pontos órája megindult és jár, amint azt a zászlórudra kiakasztott parancs tábla mulatja. (Igaz ugyan, hogy ez sokat vesztett tekintélyéből, mióta (elfedezték, hogy a készítője igy irta fel a feliratát: NAPIPARANCS. Azóta a napiparancs már csak parancs maradi) A tábor szive, a konyha, egyforma mennyiségben adja kürtőjén a füstöt és táboraiból a mákos csusza illatál. Itt mindenütt a legnagyobb rend és tisztaság uralkodik és a 0. H. tekintélyes személyiségének egy szemrándilásira máris a soros szakácsok és kukták egész serege ugrik és főzi a jobbnál-jobb ennivalót, vagy akár számolja a metélt tészta szálait Kefe segédtiszt hivatalos statisztikája számára. (A rossz nyelvek azt mond|ák, hogy a tészta összeragadt és azért kellet szálanként kezelés alá venni, de ez ellen a sorok Írója .hivatalból" tiltakozik.) Ez alatt a halaslavon ádáz küzdelem folyik. Trafolgsr, Csuzims, Ska-gerrak, — a Titanic elsülyedése, az Emden hősteltei, mind csak kakasviadallá, szétpattan! szappanbuborékká törpülnek az itteni harcok, az öreg haletető csónak elsűlyesztése körüli izgalmak melleit. Miska kalózadmirális hadvezetése mellett Thege-toff és Nelson taktikája csak a kisgyermek játékkard-csör tetése.
De a csaták melleit lolyik itt komoly munka Is. Nap-nap ulán gyakorlatok, próbák, mind arra valók, hogy a fiatal lelkek hozzáedződjenek az erős akaralhoz, a küzdelemhez. Most is egy egész kis CBapat il|u dalia váija már a vasárnapol, hogy 6 is végleg beléphessen abba a gárdába, mely a liliomot viseli zászlaján és szive felett. Erre a nagy napra készül az egész tábor, hisz ilyen nagy ünnepben kevés csapatnak lehel része. Ugyanis a fogadalomléte-len jelen lesz a Cserkész Nagy Tanács elnöke, Albrecht fí herceg, ki Inkey József báró vendége lesz. Az ö tiszteletére máris nsgyobbszabásu program van előkészítve, mely délután, a 6zülök és látogatók liszteletére még kibővítve vizicsalával és egyebekkel mini nagy cirkusz-előadás kerül bemutalásra — természetesen komoly számokkal is. Az egész ünnepség délelőll 10 órakor szentmisével kezdődik.
Erre a napra nagy szereieltel vár mindenkit a tábor, mindenkit, akinek szivén lekszik a magyar jövő, aki érdeklődéssel nézi és várja az iiju-ság kifejlődését. És szeretettel várjuk a szülőket, hogy győződjenek meg, hogy fiaik a szünetben sem henyélnek, akkor is dolgoznak, tanulnak és az erdők ölén, a természettel való küzdelemben fejlődnek hatalmas, tetterős férfiakká, kiknek kötelessége lesz vlsszsszerczni mindazt, amit elvesztetlek az apák, kik még nem voltak cserkészek. Úí meg is fogják lenni.
Bogyay Tamás, őrsvezető.
\\l7fi |UMUS 9.
ZALAI K0Z1.0NY
VÁROSI SZÍNHÁZ
A blborruliás asszony Nagykanizsán páréttan sikerű előadásáról iiott kri\'ikáok helyszűke miatt holnapi stimunkra maradt.
A színházi iroda hirei:
(•) Lázár Tihamér mai szóm-batl bucsulellépésc Sz ncs Béli „/Vem nősülök\' irgysikerll vlpjfté-íában inpozátunak Ígérkezik. Éz a liital mtlvész, kit fővárosi színpad hódított cl tőlünk, szcmQnk előtt nőtte ki magát, csak komoly törekvésű síinésszé. Távozás* érzékeny vesz\'csége lesz a társulatnak.
(•) Vasárnap este a legnépszerűbb színész Uihary Nándor buciu-zlk, Ölő Endrével ezzel a nagy tehetségű, nagy Jővőze |rgoslló fiat jl művésznek, Waller Holló szenzációs sikert aratott operettben, Az éj királynőjében. A vasárnap es\'l előadásra váltóit legyek a szinházi park Oonepély területére is érvényesek.
(*) Nagy színházi park Onne-pély, ezer mókával és látnivalókkal, vasárnap délután 3 órától a P2inház park és Polgári Egylet összes terü-letéo. Belépőjegy 40 lillér. Olvassa a nsgy falragaszokat.
(•) Hétfőn bucsuelóadás Vad nay Andor színházi titkár bucsu-tellépte, a szenzációs müvész-cst kereében és Sophla Sallanova és Alex Nlkllin önálló tánces\'élyi.
(♦) Vasárnap délután fél 4 órakor mérsékelt belyárakksl a nagysikert aratott Repülj Jecském operett.
RÁDIÓ MŰSOR
(Rövidítések) H - hirck. közsazda-ság. Hangv. — hangverseny. E — előadás
Oy — gyermekeknek. n«k. 7. — zene. Mf
A — asszonyok-mezőgazdaság.
Il|. - Ifjúsági elöadii. F - felolvasás. ~ gramofonzene. Jb = jazz-band.
0
UKÁagifl
Szombaton 7 és 9, vasárnap 3,5,7,9 órakor
A mBsor keretén feliil bemutatásra kertil a 2. számú Kanizsai Hiradó
ürnapi körmenet, Kanizsa-kaposvári
Kitano felvételek! tenníSZVerSeny. telTélelekl
Romon Hovarronak, a „Ben-Hur" feledhetetlen főszereplőjének kimagasló filmje
kis kadett
Szlnmti 8 felvonásban.
Trambulin az aranybányában
Burleszk 2 felvonásban.
Játsszunk Vadnyugatot!
Burleszk 2 felvonásban.
KÖZflámSÁa
Julius 9 (szombat) Budapest 9,30 11. II 0. 12. I éa 3 II. 5 Időjelzés. Ulins TeóreOkné Arányi Márti E. 5.45 Sport E, 0.30 Cigányzene. 8 Szlmt. hangv. KOzremükWik a littdai Dalárda.
Bécs tt Népszerű Z 4 Hangv. 8.15 Bécs éa a bécsiek a dalban és Uneban. Utána Jb.
Berlin, Stettln tt Oy. 12 Harangjáték. 3.30 O. 430 Az iplUntűviszel teJIMíse. 5 Hangv. a magdeburgi szinházi kiállításiéi. 7 Harangjáték. SS) Kabaré. Utána\'lb.
Basel, Bern 1 0. 4 Hangv. 4.30 Oy. .\') Népszertl Z. 8 Nól énekkar. 8.45 Z II Dalest 9 30 Hangv. 10.05 Tánc Z.
Boroszló, Oletwltz 1215 és 145 O. 4 30 NépszerO Z. 645 A. 7.20 Csodás országoktól, E. 825 ,Az eptiesusi matróna*, Uasing egytelv vlgj. 9 Vidám Z. 10-30 Mikrolónnat a sziléziai fürdőkben, tánc-verseny.
Brűnn 12 15 Népszertl 2. 4.45 Bábjáték. 7 Nipszeio Z. 8.40 Olasz áiilk is dalok. 9 Vidám Z. 10 Nípszeid és lánc Z.
Frankfurt, Casset 12 Hatang|»lék. 3.30 llj. E. és énekkari Z. 4 30 Btesi Z. 8.15 ■ KtdgeisP, F. Wedekind. 3 telv. tragídil|a utána Jb.
Orác 4.10 Oy. kabaté, Jb. 7 35 Egytelv. vígjáték. 6,30 Baromfitenyésztés.
Hamburg, Brémti, Hannover, Klet " A. 12.30 Nípszetű Z, 5.15 ViJint Z. 5.15 Ktel: R{»zl. Hollmann nieséiból. 6 Vidám Z. 7.15 |apin Z 8 Le,. Hall I telv "Pelája. 9.15 Norác nyári ládióMIJa.
LIpele, Drezda 12 Színit. Z. 4.30 Ntp-■Sieill Z. 8 Opera E.: .Mignon".
Milánó 4.15 Kabaté 5.15 Gy. dalok. 9 Részi Pueetnl: .Pillangókisasszony- c.
operájából. II Jb.
Moszkva 8 30 Táne Z. és társasjátékok.
Tésisg
Kedvetlen nyitás u\'ín gyengébb irányzat vált uralkodóvá a mai értéktőzsdén, mlulán a bicsi és berlini tőzsdékről sem érkezett ösztönzés és a mai rendezési nap is lanyhitólag hatott A gyenge irányzat zárlatig nem luJott megjavulni. Az árveszteségek a ü—3" c-ot csak rilka esetben lépik lul. Nihtny kivételes pipit jobban tendált, igy E só Magyar Biztosító, mely 20 pengővel emelkedett. A |. rgalom igen szük keretek között mozgott. _
ftrtí* rtfet
Pilla 2tí34l.z. Undon 25-22\'/. N»»v«k 519". tt Bru.sel 72 27Vz. Milano 2827"rt. Am.leida.it 2C8 15 Be.ttn 123 10. Wien 70 10, Sotla 3-76 Miza 5r40. W 5600 Uudupcat 90-5S, Welgtád 9 14, Bakaiéit 323.
1*50, könnyű P3Ö-144, et»Sienda óieg 1-41—1-48, másodienda t\'46-1-50. angol I sLIdö 1-60—1-70, szalonna nagyban t-64 — 1-68. zsír 1*91-0 00, lehúzott hns 1-84— 2 20 szalonnát Kísértés Í M— I*9tk Az Irányzat étink.
1.15 0. 4 60! U. 820
11.55 Harangjáték.
Prága 10.50 Népszerű Z Bábszínház. 5 Nípszeiű Z. tlangv. 9 Opeieltest.
Róma 5.45 t-nek. éa zenekali hangv. 9.10 Színházt E. közvetítése,
Stuttgart, Frclburg 1.15 O. 3 Uy. 4 Népszerű Z 6.15 .Ádám és Eva". a leg-tigibb ttagidla uj megvilágításban. 7.30 L\'nnepi hangv. a ftalli zeneegyesület 110 ives fennállása alkalmából 9.30 Kabulé. Utána jb.
VALUTÁK Angol I. 27 83-27 99 Belga It. 7!>75-80*05 Csekk. 1696-17-04 Dink. 153 00-153 65 Dlnii IOC-l-10-10 Dobál 570 70 -573 10 Plinelatr 22-69-22 57 HolL 229-40-23040 Lengyel 6370-64-70 lel 3 59-369
Léva —\'--"--
Ura 31 20-31 59 Mltkz 135-77-13627 Sehlll. 80(5-8100 Norvíg 147-95-14860 Sváiet 1.110-36-110-76 Svidk. 15322 153 87
DEVIZÁK Air.it. 229-52-230 22 Belgrád 10*06-1010 Belitn 135*77-136*17 Bukateat 3*57-3 63 Bitisml 77*67-77 92 Ko?enb.l5o*l0-153*55 Oszló 1480S-I4850 London 27*81-27*89 Milano 31*111-3130 Newyotk 572 85 4 35 Párlz 22 42-22*52 Piágl 16*97-17*02 S.ofta 4*12-1*16 Stockh. 153 32-153 77 Varsó 6380-64*60 Wien 806I-Í0-86 ZOzleb 110*26*11056
SZERKESZTŐI ÜZENETEK
A. A. Sorainak közlését megtagadó Üzenetünkre küldött válaszának hangját vissza kell utasítanunk. Hogy mit köziünk lapunkban és mit nem, azt mi állapitluk meg, nem egyes emberek szájslze és fogadások, hanem sokkal magaubb szemszög szerint, amit azonban önnek. u,;yláttizik. hiába magyaráztunk üzenetünkben, ön higyje csak egész nyugodtan, hogy ,ntm mtrlt\' közölni szeikesztóségünk a beküldött sorokat, de higyje cl egyúttal azt Is, hogy bennünket szélsőségektől, demagógiától mentes, józan irányzatunktól még komoly eszközökkel sein lehetne eltéríteni, annál kevésbbé ilyen nevetséges wszinuácíókkal és kevés értékű terrorral. Hogy a kisembe-ick ügyét lapunk mindig s/ivén viselte, art ön is túlontúl elégszer tapasztalhatta eddig és ezután is, nem egyszer saját személyével kapcsolatban ii. Kéziratot pedig nem őrzünk meg éa igy nem adhattuk vissza.
H. L. Néhány napi türelmet kérőnk, inig az illetékes hatóságnál el tudunk járni az
ügyben.
Kr. Mi minden beküldött kéziratot vagy levelet elolvaiunk. Novellát és verset is közlünk - ha jók.
Kted
Terménytőzsde
Btu. (ó) ilixav. 75 kg-os 28 50 -2905.
76 kx-cs Wl5 -29 65 77 kg-4* WÓ5-Stó cKv<b 27"75 2825. 76 SS\'28 35 -28 8S. 77 krf-os 28-85^29 25. S/Tíul) tv. 77 kg-o» W9D-3015, evyéb
77 kg os 29-SU—ujrozs 24 50^5 00.
26 55-2Ö80. U^imányiipa 20 50-2125 söiáip. 25-50-26-50 ub 24 CO-24-10; temjei! (ó) 21 60—21 89, buzako.pa 2000-20-20. _
8criwréféf
Felhaltál 454, oelyból eUdatlannl vtml-matadt - datab. ElaótendU 156- 60, uedett 1-54-1*58, izedet! kóiip 1*46-
itVa: Zrtnl By<»<í!?«r h ííajr-korwkeaUi Itt. il«jltulu>
■•■IMIIM MMM««M
| Mielőtt nyári l szabadságát megkezdi,
rendelje meg a
Bárhova utána küldi a kiadóhivatal
(Főút 5.)
Huszárbecsület
(Paraizttórtinet a tálunkból)
— Irta: NftQY LBJOS - 0
Azonban a kislány nála eddig sose lapaszlall csökönyösséggel jelentette ki az Özcgp3p3 elölt, hogy inkább világgá bujdosik, hogysem a Béni felesége legyen.
— No jól van l Hát várunk még egy esztendeig. Ugy is liatal vagy még konty alá. De ér mir a hetven felé járok. Mi lesz véled, ha meghalok ? Azér szerelném, ha még életemben férjhez menüéi.
Hát aitán salamoni bölcteséggel oldották meg a nehéz problémát. Nem fognak ugyan kosarai adni a Béni gyereknek, d*: nem Is riasztják el a háziul. Eme fegyverszüneti pontok jóváhagyása mellett vezette vissza Máriát az öregpapa hetényi vendégei közé.
Délulán a n igy korcsma színje alatt láncolt a fiatalság. Készült oda M.ria is a Béni kíséretében. B!nl ügyes gyerek, jó láncos. Msjd kinyílik a Máiia szeme Is és meglátja azt a sok-sok |ó tulajdonságot, ami a Béni gyerekben szunyadozik,
Hát cl la indullak ugy négy óra tájban a nagykocsma leié. Oulli Károly első bandája húzta a talpait valót. H I, van olt széles jókedv, ahol a Dulli klarinétja belesikolt a muzsikába I Nincs ilyen banda messzi földön I
Muzsikállak már Dulliék az ánglius királynő őfelsége elölt is, az ópezcnclás tengeren vitte át őket egy ménkű nsgy hajé, akinek akkora kéményei voltak, mint a komáromi Szentandrás lemplom tornyal. Osztán egísten a londonyországi kikötőig szállította a bandái ahol Uz fényes, cimeies hintó várt rájuk; mindegyik hintó lovait egy Igazi ánglius heiceg hajtotta. Mikor a királyi palotába érkeztek, először is gyönyörűséges szép egyenruhát k>p\'ak. Buzavirág-szin mente, piros nadrág, meggy-SiinU Bocskay-kucsma volt az egyen-tuhájuk. D: még kaidot is kaptak volna a szépséges ruházillioz; csupán azon a kicsilégen mult a dolog, hogy a Dulli Károly termete sokkal nagyobb dimenziókat öliöit mint z:ltogy azl az ánglius katonai szabályok megengedik és előírják. Igy aztán egy oldalszijj nem volt neki elég; lorsritt szerint ptdig egy kardhoz két kardszijj nem dukál még a genyerálltoknak «e! Igy aztán az egész banda elesett a parádés kard-vUeléslöl.
No de annál inkább kárpótolta a bandát a tiszteletére adott királyi lakoma! Mit mondok? Nem is lakoma, de v.lóslgos lakodalom. — Krutyel, a banda bőgőjének Itircs mestere beszélte el a falunk minden számottevő kapacitásának méltó ál-mélkodésa közben, hogy héllőtöl vasárnapig lurlon-Iutt lakodatom volt a banda sorsa I\'edig a Krutyel bőgőst égés; Perbetén a legszsvahiht-tőbb férfiúnak tekintc-.ték az egtez cigáuyvárosban. Igaz ugyan, hogy a komáromi királyi töivényszék három vagy négy izben átcalomba dugta öt nén i hamislanurás miatt; azonban hSI ezt a cs.\'kélyke jellembeli szépséghibát a falunk lakossága régen elfelejtette részben a Ktulyel személye iránt mindenkor megnyilvánult rokonszenvből, részben pedig azon általános fcllogásból kiindulva, hogy a cigánynak ősi természetében rejlik az igazmondás csökönyös kerülgetése.
Folytatáll következik.
ZALAI KÖZLÖNY
192? julius 9.
uiúmmttm
Az apróhirdetések dija 10 szóig »0 IIIMr. Címszó • minden vastagabb Wból szó két szónak szimlltatlk. Minden tovibbl SIÓ dija S IMI. Vtiir- 6l Ünnepnap 500» felir. uerdin—pénteken 2SVs !<Uf. AUiil kercsóknek 5G>9 tagedmíny. A hírdo-U.l dij oHro llx.tondB.
Hitom dmb ilvíszett hironlMnipos fajmalac eladó. Silrln. MiSJU-uö^
Kiadó kíüzoMs utcai lakis mtH\'k; helyiségekkel azonnal KlrAly-ulca 7. 2S2o
Ford ét Fordoon alkatrészek. la\'-ó felszerelési cikkek. Pneumallk — Szintó Vilmos (i Tina cégnél. De4k-l<r 2. 2314
"Korosok butoroxott axoba-kony-hát, lehelíleg ■ belváros területén. Cluc kel kerek a kiadóhivatalba, ihoooan tovlb-
btijik (tl nekem. _ 2SÍ2
Eladó I szép pilma Klslsludy-utca 38.
uin italt.___2838
"Helyben, egy lóíotgalau fOuorOstot ir.ii villalat mtall. taklssal egyOlt kiadó. Clm < kiadóban. 2844
Sugir-ul és Rozgonyl-utca sarkin. kapu aUtlTolöaUliialu utcai axoba kiadó.
Van szerencsém a nagyérdemii kOzOtt-ség becses luiioinására hozni. Iiogy a fonottbulor inunkét műhelyembe bevezettem. Jótótl*..al kéaxltok
előszobai és kerti = bútorokat. =
Egy éven belüli hibákat Ingjén meg-
Svltok, ugysrintén nádaxákok be-eUsál viUslom. Tlsaleleltel
ILI ÉS JÓZSEF -J
koiáitcnö 1, k.rttbutor kettllú mi Zrínyi »lklöa-u. 22
Tótszentmárlonl körjegyző.
962/1927.
Hirdetmény.
Semjénhba kOzség vadászati Jogát 10 évre
1927. évi julius hó 28-án
délután 3 órakor a köziégbiró házánál nyilvános szóbeli árveréjen bérbe adom.
Az árverési fellételek hivatalomban megtekiniheíó*.
Tótszenímárton, 1927. évi julius hó 2-án.
Szilágyi s. k.
B4I körjegyző.
A magy. klr. állami rendőrség nagykanizsai kapitánysága.
639&\'I927. kör. szim.
Hirdetmény.
Kolyó évi julius hó 20-án délután 4 órai kezdettel a rendőrkapitányság udvarában többféle berendezési tárgy kerül nyilvános árverésre. — Többek körölt rnoidó állvinsok. székek s-b. Venni szándékozók aizal hivatnak meg, hogy a tárgyak a legtöbbet ígérőnek kész-pén.-ftzelés ellenében azonnal kiadatok, aki köteles azok azonna i elszállításáról gondoskodni.
Nagykanizsa, 1927. évi julius hó 5 én.
Dr. Kálnay r. k.
rcndórtótaiiicsos, nt- a kapllílnysig vcj.etó|e.
MAKULATUR
papip
kapható a kiadóhivatalban
Nagykanizsai Autóbusz Vállalat
MENETRENDJE
Erzsóbet-tér--Vasútállomás
Oda Vissza

3" 4-10
5-oo. G*i
6-tí 7»
8-30 11-30
I3»
14-os
17-is 17-36 20<>\' 20\'3S 23»> 23M
Q12
3« 4-16 5-06* fr« 7-02 7-37 8« H-42 14-01 14-11 17-32 17-42 20-12 20\'17 23\'12 23-32 0-22
I.
I. I.
I.
II. II I. I.
I.
II. I. I. I.
Hl. 1. I. I.
Erzsébet-tár—
8 =
Oda Vissza
ej-20 9-27 11.
12-36 12« 1!.
13-30 13-3\' II.
17-25 ,7-30 11.
19-40 I9« II.
20»* 21-to. li.
Erzsébot-tór— Károlyiakt.. Sánc
Oda Vissza
7-07 7-17 II.
9-32 9-12 II.
12\'14 II.
13-12 13-52 11.
17« 17-15 II.
Erzsóbot-tér—
Barak H
Cda Vissza < -
7.32 7-it i.
8-50 9-w ii.
H-50 12 "2 n.
13-08 13-19 ii.
16" 1(5-33 ii.
18-1-1 18-2Í ii.

Erzsóbot-tór—
Kisksnizsa
Oda Vissza
710 7-20 i.
10-30 10" i.
12-15 12-26 i.
14-16* ,4-27. i.
l<j-is ,7-00 i.
19"10 19" i.
Erzsébet-tár— -
Lszsnak i Sj
Oda
Vissza
Csak szerdán és pénteken 8-oo» 8-\'0*
n-soo
12°-\'*
Erzjóbot-tór-Tomető
fda
Vissza
16-22. 18-n*
16-3<)» 18-20.
Tankönyvek
az összes iskolák részére
előiegyezhetők.
Használt tankönyvek
kaphatók
Fischei Fülöp Fiai
könyvkereskedéséül!
Viteldijak :
Erzsébet tér—Vasu\'állomás -10 lillér Erzsébet-tér—Józst fia kianya 24 lll\'é\' E\'zsébct-tér—Károly laktanya 24 lillér Erzsébet-tér—Bjríktekp 40 lillér Józsiflallanya—Allorás 60 lülér Józstflakt—Károlylak-\'snya 40 fllír Barakk vagy Kiskar iisa
vzgy Vssulállomis 50 fillér
Alízakafz vagv diákjegy 24 fillér Errfébet-tér—Sporttelep 40 lillér
A hetijegyek I hónapig érvényesek.
A csillaggal megjelóll menetek feltételesek. Esetleges tltímzavarok alkat* mivsla vasull.klikanlzssl, tarskl 1 italuk laitalnsk lenn eltósótban, nlg a 10W.I Jitsl ai uzetnuvat tsilaiua alalt szemetet
Munkát} retúrjegy végállomási végállomásig 32 - 32 64 f
Csak munkáslgazolvánnyal. Heti jegyek: Vonal átszálló, érvényes 14 ulra, végállomástól vég-
állcmís\'g níponia 5-60 pengö. Heti szakaszjegy! ívvényes Erzsébet-térig vagy innen bármely végállomásig 14 ulra 4-80 pengő.
Heti munkásjegy i ívvényes 12 u ra, végállomástól végállomásig 3*50 t>engő, ugyanaz 14 u\'ra szóló érvénnyel 4\'— pengö.
Ériesllcm a nagyérdctrll tö.önsfgtl, högy Keszthelyen a
Hullám t\' Balaton szállodát
megnyitottam. ElsörendU magyar konyha, ki\'llnö badacsonyi és kQ\'önlegísségi borok, Iris\'en csípni iiudspesii nörök, modemül berendezel! szobák kaphslóv Ceglédi l-\'arkas Jancsi 10 lagu kitűnő zenekara szolgáltatja a zenét.
Terraszáról gyönyörködni lehel a Balaton körDli legényes tájak panorámájában.
Kérem a n. é. közönség szíves pá.t ogását, tisilele tel
KELEMEN KÁROLY
2700 étterem- és szállodatulajdonos.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
Gourréroz
Plisséroi
É\'letilcm Nagykanizsa és vidéke mü>en tisileli hölgykőzöaségét, hogy a legújabb pl ssé-modellok megérkeztek. — Plissérozást, golivrérozúst olcsón vállalok.
Tisztelettel VARGA NÁNDOR
ruh.teitó, íöimös.-vitt.l.t. NagykonlxBa, Hunyadt-iatoa t».
üyüjtótclcp: Kizlnczy-utca 8.
Feslés flóimosáj Tisítllás
TENGERI,
zub, árpa, kerekrépa-mag.
Kiscsibék etetésére: kölc.-.kása, le nge r.da ra. cg; skiss tc ma teDgeri Madárcleség: Kevert madátélel, hJmozoii-zat), fénymag, kendermag, édcs-rejSce, síláta-mag, tökmag, naprsforgó-msg slb. kapható:
Ország és Widder
magkereskedés ében Erzsébet-tér 10. (Bitóság melleit;
Vízvezetéket és I fürdöberendezéseket,
valamint f-ajil készítésű
vörösréz fürdőkályhákat
szakszcrúcn leéuit
Movlls József ís HáitQB
1 Klrály-ulca 45. Telelőn 271.
Tervpályázati hirdetmény.
A Ki>kanizsi.i Po\'gárl Olvasókör fzíkházán-\'k kibővi ésérc jeligés lav-pályá.-alol hirdtL
A tervpályázaton részUehet minden m?gy. r hon-js épilész.
A p\'og\'sm, helyszínrajz és a meglevő épület lervc 2 p>.ngő előzeles IcSüld-lsc írellélt az olvasókörlől megszerezh lő.
A pálytlervck 1 :200 léplékbcn kísiiter.dók. Kivántalik egv föld-szinli. egy cmeleii alaprajz, 2 homlokzat é: annyi metszel, amennyi a terv megéitéséhtz s: ilkséges, lovábtá rövid mü lrirás és köbméteres köll-sfg kimutatás, idomtetv mellékleltel.
A nálya\'ervek 1927. évi Julius hó 25 én d. e. 12 óráig Papp Péler alc\'nök Nagykanizsa, Országul 9 b. szám címre kQldendók.
I. dij 150 pengő
II. díj 100 pengő.
A nemdijazotl terveket a bírálat ulin igazolt tulajdonosaik átvehetik a f ml ílei-löknél.
nőt Az Olvasókör vezolosége.
Nyomalotl i Zrínyi N)-omdaipar és Könyvkereskedés K.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdivezeti: Oienbeck Károly.)
67. évfolyam, 154. szám
Nagykanizsa, 1927 julius 10, vasárnap
Ara 16 fillér
POLITIKAI NAPILAP
t b HadóMvata] P« 6. n.
ratxl: KWiludy-a. 1&.
Felelős szerkesztő: Barbartta Lajos
laUnntUHUldoa: K^jrtulsi 7S. Ktafc Etóttzetéíl ír» eo bóra 1 pen«8 ** tB*t
A vörös Ausztria
Ausztriában ma egyedül Bécsbei vannak a szociáldemokraták többségben, ellenben az egész országban basáskodnak és mindenkit terrorizálnék. Ez a szellem olyan eseményekhez vezet, mint amikor az osztrák vöröskatonák egy gyűlés alkalmával egyszerűen megverték a meghívóit tiszteket.
S\'eidl osztrák képviselő nemcsak a legélesebb kritikában részesitetle azt az eljárást, hanem egyben a polgárság önludalához és erejéhez is apellált. „ ,
Azl mondj*, hogy Európa leg-batározatlanabb és leggyávább pcl-gáriága Ausztriában él. Ez az állítás valószínűleg nem esik messze sz igazságtól, tekintve azt a bírkatürel-mel, amellyel esztendők óta az osztrák vidék lenyelte a szoclálde mokraták szemlelenségeil és tenorját. Seidlnek igazat kell sdr.unk, hogy az olyan parlamenl, amelyben nem szociáldemokrata a többség és mégis a szociáldemokraták |árszallag-jín oget — nem parlamenl.
Abban is teljesen Igaza van, hogy a szociáldemokraták dörögnek a fas-cízmus ellen, ellenben nekik is teljesen fasdsta mintára megszervezett vörös hadseregük van, amely kész még az állam törvényeivel is szem-beszállani, ba a szociáldemokrata érdekek megvédéséről van szó. Oon-doljuuk csak vissza a bécsi Arzenál nagy port felvert botrányára. Ilyen köiülményik kö.ölt nem csodálkozhatunk, ha Seidl azt mondja, bogy a polgárságnak szónoklás helyeit ököllel kell biztosítani jogail, hiszen ennek a polgárságnak koponyá|án már évek óta dörömböl a szociáldemokrata ököl s ha 6 is felemeli a magáét, ezzel másl nem lesz, csak i Jogos védekezés lerére lép.
Csak azt nem étijük, hogy amikor a Népszövetség és az úgynevezett győztes hatalmak azl láljsk, hogy Ausztriában tulajdonképen a bolsevizmus elöfutárjai hencegnek és garázdálkodnak, akkor méit dédelgetik ezt az országot, miért adlák neki a legigazaáglalanabbul Burgenlandot, amikor Magyarország épen a saját érdekei ellenére az osztrák érdekekéit vérzett a háborúban? Ellenben ha arról van sző, hogy a romániai birlokperekben igazságos döntést kellene hozni a magyarok javára, akkor elnapolják az ügy tárgyalását egy későbbi időpontra.
Á-n Jó, csak melengessék a kígyót
a keblükön, de ha ma|d a nyílt bolsevizmus rendszerét jelentik be az oszlrák szocialista-kommunisták, akkor ne hízelegjék körül azt a Magyarországot, melynek volt annyi józan esze, hogy idejében leszámoll ezzel a mozgalommal, amelytől a polgári osztály, vagyis a nemzet lul nyomó többsége semmi jót nem várhal.
Olasz katonák átlépték a francia határt
Az ujabb halárincidenst sikerült elintézni
Párls, Julius 9 (Éjszaka! rádlő/elentés) Lapjelentések szerint a külügyminisztériumba; érkezeit közlés arról ad hírt, hogy Isola környékén olasz kalonák átlépték a Irancia határt. Erre a külügyminiszter utasította a római francia ügyvivőt, hogy ebben az ürybrn
bivja fel a római kormány figyelmét. Megjegyzendő, hogy az olasz kalonák, mikor a fraccia vámőröktől megtudták, hogy rossz helyen Járnak, azonnal visszavonullak. Egyik lap ugy tudja, hogy az incidens a tegnap estétől kezdve elintézettnek tekinthető.
A bíróság soronkivül intézi el az árdrágitási ügyeket
Vass minluter a Ház csötörlökl ülésén ismerteti a kormány intézkedéseit
Budapest, Julius 9
Df. Vasi József népjóléti miniszter a közeli napokban összehívja a
is szóbakctűl. A felszólalásokra Vass József dr. h. mir.iszicrelnök fog reflektálni és ismertetni fogja azokat a
iu a buivii lia^unu.n uoí.uiujh u ........... -- .............-ot- ......... -
drágasági ankélei, smelyen be fog- i rendelkezéseket, amelyeket a kormány
nak számolni a piaei razziák ered ményéről, valaxint a kormány által tervezett intézkedésről, a drágaság letörése céljíból. A drágaság ügye egyébként napirend előtti felszólalás formájában a Ház csütörtöki ülésén
a drágaság lelörésére tervez.
A törvényszék elnöke elrendelte a sürgősséget az árdrágilásl ügyben. Az uzsoraügyeket a nyári hónapokban soronkivül, minden, mis ügyel megelőzve fogják letárgyalni.
Halálhír, Bethlen-paktum, telefon szakadás, járvány, szavazólap-hamisítás, lezárt országutak a romániai választás napján
Bukarest, Julius 9 (Éjszaka! ridléjetentés) A kormánynak kiado.l hivatalos jelenléseivel szemben, melyekkel azl szerették volna elbiletui a világgal, bogy a választások rendzavarások és erőszakoskodások nélkül folytak le, most a kisebbségi stjtó hatalmas cikkekkel számol be arról, liogy mi lyerf is volt az a .tiszta" választás Romániában. Igaz, hogy a cenzúra, különösen a balármenll vidékeken majdnem fehérre meszeli egészen a lapokat és mindent töröl, azért képet lehet alkotni mindeméi. Néhány esel:
Maroslordamegyében, Háromszékben meghamisított 20—20 ezer szavazólappal már eleve biztosították maguknak a liberálisok a többségei. A Magyar Párl kolozsvári központja a választás megkezdésekor azonnal elszakadt a székely földtől, mert .elromlott" a telefonvezeték. Szalmáron letartóztatták Debreceny István református lelkészt, mert az ulcán magyar válaszlóknak némi ulbaigazilást adotl. Kisküküllőben a hatósági orvos rengeteg községben .hirtelen lámadt Járványt" konstatált és ezért
lezárták a községeket és igy ütöllék el a választókat a szavazástól.
Kolozsmegye Kalotaszeg vidékén a szolgabirók személyes irányilása melleit a csendőrség valósággal az országúton rekesztette a választó magyarok sok százait. Torontálban Perjámos községben a svábok 27 vezetőjét letar ózlallák. Nem engedtek meg, hogy két ember az ulcán megálljon és beszéljen egymással. Még a körorvosi is csendőr kisérle a betegéhez.
Aradon Juhász Attilát letartóztatták. A román nemzeti párl bivell azzal akatták tévútra vczelni, hogy Maniu Oyula állítólagos haláláról hamis táviratot kűldick és ezzel nagy nyugtalanságot okozlak, de hamarosan megjöll a félrcvezelésre a cáfolat.
Kolozsvári azl a liirl terjesztette a kormánypárt, hogy a Magyar Párt az u.olsó pillanatban megegyezett a kormánnyal és Bethlen György grófot Bralianu kormányába kisebbségi miniszternek nevezik ki. Ezt a sze- ; menszedett valótlanságot a magyar ! lapok különkiadásban cálollák meg.
Összesküvők kl akarták szabadítani Pangaloszt
Athén, julius 9. Oörög összeesküvők ki akarták szabaditaui a fogságban levő Pangtt/osz tábornok diktátort. A görög kormány ennek megakadályozására ágyúnaszádot küldött Kréla szigetére. Autószerencsétlenség hét
halottal Belgrád, julius 9. A lapjeleotések szerint Belgrád és Varlevo között közlekedő autóbusz egy töltésről 30 méteres mélységbe zuhant. Hét utas köztük kél gyermek édesanyjukkal eíyült meghall, három életveszélyesen megsebesüli, egyedül egy pap maradi sértetlen az ulasok közül.
Borzalmas árvíz pusztított Szászországban Berlin, julius 9. Az a hatalmas vihar és felhőszakadás, amely a Némclbirodalom különböző részeit végigsöpörte, különösen nyugaton volt kalaszlrőfális. Birna környékén számos ember eselt a vihar áldoza-ráu\'. Körü-belül hatvan ember tűnt el, akikuek legnagyobb résre az összeomlolt házak romjai alatt fekszenek. A távíró és vasulforgalom több vonalon megszakadt. Olasbűlte melleit egy vonat ulasainak löbb órán át kellett a kocsikban tartóz-kodniok, minthogy a pályaudvart löbb méler magasságig elönlölte egy megáradt folyó. Ujabb |elenlések szerint a szászországi kalaszlrófáuak husz áldozala van. Négy személyről semmit sem ludnak. A vasútvonal löbb helyen megrongálódott és sok ház beomlással fenyeget, miután a viz alámosla őket. A vizi véderők a helyszínre érkeztek a mentési munkálatok Intézésére. Plaltzból színién heves viharról és felhőszakadásról érkeznek hírek.
Uj főnököt kapott a kabinetiroda
Budapest, julius 9. Vértessy Sándor pénzügyi államtitkár, a kormányzó kabinetirodájának főnöke, ma búcsúzott el a pénzügyminisztérium tisztviselői karától. Vértessy helyére a pénzügyminisztériumba nem neveznek ki u| államtitkárt.
Lukács György kitüntetése
Budapest, julius 9. Lukács Oyőrgy voll közokialásügyi miniszteri az a kitüntetés érle, hogy a Párisban székelő Academia Diplorwiique Internationale meghivla lígjai sorába. Ennek a nemzeiközi diplomáciai tár-sulalnak csak 150 tagja van, összeválogatva valamennyi nemzelnek a nemzetközi problémák iránt érdeklődő kiváló közéleli fér fiai sorából. A társulat élén Hanofaux volt francia külügyminiszter és vicomte Fon-lenay nagykövet állanak, tagjai sorában pedig kiváló diplomaták és állam-féifiak neveivel találkozunk.
»
ZALAI KÖZLÖNY
1927. julius 10.
Kaszacsengés-sarlópengés, pacsirtaszó, aratók-daSa: legszebb magyar szimfónia . . .
Nagyrécse, julius 9
... És a magyar paraszt, a íotd embere csurig verejtékkel. kérges vas-tenyérrel feltúrta. megpuhította .1 lóidét. jó. biztos fés/ket csinált a betéie hulld mai számára. aztán Péter Pálkor megkezdje munkájának (tyU-mölcnét learatni, t-.s mint vei, ugy arai. A magyar beestltcttel vetett, ugy \' is arat.
(KlkütdStt munkatársunktól) Még két hete sincs, hogy itt íz egész batár mintegy sárga tenger hullámzott, még két hete sincs, hogy az ezílslszintl kasza derékon kepta a , délcegen ágáló gabona-szálakat, de j ma már tobb a learatott tát la, amerre lekinlek, mini a lábon álló termés.
A dolog ugy történi, hogy telefonon megbeszéltem a Valkó urasrig-gal, hogy a récsei határban szélníz-delódank egy kicsit, meg aztán az aratókat is megbifiázom, hogy legalább megkozelilóleg természetes képet tudjsk edni erról a hatalmas munkáról, ami itt a mult hét eleje óla szakadatlanul megy virradattól sóiéiig.
Nagykanizsáról a l-ijutás a célirányig a kOzleked.\'si eszközök minden válfajának igénybevételével történt. A délután félhárom órás személlyel mentem Récséig. Oanan gya\'ogol-lam vagy másfél kilométert az első őrházig, oll várt az uraság kocsija, amely dombról le, dombon lel hamar beröpitett a peltendi r,latorba, ahol már nagyobb tártraság volt együtt. Csupa véletlen, de ott voltak dr. Laubhatmer Alán szolgabíró, dr. Vass Zoltán gazdasági felügyelő többek közöli, akik tésrinl hivatalos ügyben, részint magánlátogalást tellek ezen a gyönyörű birtokén, melynek intenzív müvelése szakemberek véleménye szerint is egyike Zalamegyében a legel\'öknek.
A szolgabíró ur skiákai szorongatott és szemlél tartott az épülő gazdasági szeszgyár felelt, mely a majorban emelkedik és ha az Isten
áldási ad rá. novemberre már vígan fog lötyögni benne a tengeri és cu-korrépi, hogy szeszt varázsoljon elö a kaplsokból. Nigyszerü dolog ez, a fejődés. Dj különben ii nagyszerű itt minden. E^y délután itt legfeljebb arra elég, hogy a majdnem négyezer hold kiterjedésű nagybirtokot csak ugy nagyjából áttekintsük. De hiszen mii.kei, engem pedig elsősorban az aratás érdekel, amely legjavában most folyik, ;igiz, hogy a délelőtt már iómessrire ellátszol! a gőzeséplő kéményének füstje, de azért van itt még mit aratni.
Hát aztán felkaptunk két kocsira. Elől hárman, a gszdasigi felügyelő ur is, hátul a szíves házigazdánk egyike és hajrá, neki.
jó fédercs, urasági kocsi, az igaz, de azérl megdccögünl\', ha felleié tartunk a domboldalon. A felügyelő ur pedig rtegad mirrden szakfelvitá-gositást, amib-ii segédkezik. Sanvé bér József ur is, aki ügyes garda hírében áll a megyében. Fogy a cigaretta, elmaradnak a hatalmas láb-Iák és szaporodnak a jegyzetek.
— A határban az a helyzet — mordja Vass felügyelő, — hogy a rozstermés a sik (erülclen rossz. A fagy már előbb aleposan ara\'o\'l, csak szalmát hagyott. V n hely, hogy katasztrális holdanként egy mázsa jön ki. D; az még szomorúbb, ehol nem érdemes kicsépelni, mert ugyls csak üres szarnia. A búzák között igen jók van\'.ak. Némileg a lorzs-penészgomba károkat okozott. Ez azonban erre nem fordult elő. — A Valkó uraság már évek óta sikerrel kísérletezett a francia Boitfermier fajta búzával és mosl már az egészet ahhál vetélték be Kél mázsával ad többet, mint a másik, de akár a nemesitelt buza is. Az alapos lalajmtlnkál szívesen meghálálja ez a gabonafaj\'a.
Nagy kukorica löld melleit haladunk cl.
— Na oll van, a kukorica „futu-lyázik" — mondja Sinvéber ur.
— Furulyázik ? — kérdem én
— Igen. H.gy ugy összecsavarodik a levele. A legnap esti eső ma reggel korán ugy elpárolgott, hogy fairé sem martdl.
Kevés voll az az eső, pedig a kapásoknak nagyon kellene. Ki van a löd erősen száradva, szomjas nagyon.
Fgy jó féléra múlva su\'yos érdi-oldalt megyünk fel. Árnyékos erdei uton balzsamos levegő tblögeli ar cuitkal. Az ég ragyogó azúrján, mint Liudberg az Óceán feleli, úszik moz-du\'allan szárnyal egy hala mas kánya. Repülőgépnek vélné az ember, ha nagy ritkán mégis nem csapni egyel. Kék fűit szökken ki kavarogva a terebélyes bűkklombok közül.
— Mi van itt?
— Ez egy lesbáz.
— Mi füstöl ?
— Most itt lóznek az aralók egy-részének.
— Hát hány arató Is van ?
— Vagy kétszáz felé. Akkordba do\'goznik. Zalából, Vesból vannsk itt. Mind -r.féle ember. Kapnak hol-dankín\', páronként az ellátáson kivül hatvanki\'ojtram gabonái. Fele rozs, fele buza, de aztán meg is kell dolgozni érte.
A le-házban két vászoncselídet találunk. Egyik asszony, mátik leány. Tüzel raknak, a vacsora leié ké-szüKdr ck már. A Vasmegyei sza-kcnyfalvai aratók szakécsnéja, meri ludni kell, hogy minden 25 aratónak van cgy szakácsnéja, aki egyebet nem csinál, mint nekik főz. De a kosztot kí is kell oszlani ott a földön, ihol dolgoznak. Szekéren viszik ulánuk.
Ezek a szakonyfalvaiak vannak 50 nen. Ebből kaszás a fele. Külön-
wu megöi
legyet, szúnyogot, raolyt, hangyái, bolbát, poloskát, svábbogarat, lelet slb.
AxauwrlkalMolIonlDStltala találmánya. Kmborro í-iállatra vOMálytoleo. IJoblx-loibalAI tí-rgokro ii rovnrvkra N\'ern hagy lottut Natásagaraalált.Háztartásukban, ení lncA^oklnn, ttzomokboo nólkül.\'ix-hoEottou - Óvakodjunk ulánzaloklOI. Más 1 szert na togadjon el. Ügyeljünk a Fly-Toi Iklnjtvo: Fláj tort) nme.
Mindenütt kapható 1
Mtcrvoroaxi veKrtípntdn: R*r#u t\'mSMTirti.íUJ V, Nido* uí« W.Td.: I^OTá-ai \' rronxUuX tlvinitra HUOnk.
btn dtrék vendek. Egymás közt vendül beszélnek, de magyarul is jól értenek.
Azt mondom a kél lőzőnőnek:
— Miért nem tanullak meg maguk mindmáig rendcsen magyarul? Ssnvéber válaszol helyettük.
— Nem az ő bűnük, ha nem tudnak. Miért hanyagolruk el mi a nemzetiségeinket ?
Héj, de igaza van, gondoltam, de csak már nen mondom a vendek előtt.
Egyébként egyik: asszony, a Düh Jóska Itlesége (krucinális (gy neve van.) A Duh József pedig a vend aratók vezére. Ahogy mondják a bacdi veiére. A másik szakácsné leány. Még hozzá szemérmes. Hiszen igy is jó, legalább, amig a lovak kifújják magukat a nehéz ul után, évődünk velük:
— Hát aztán nein léinek Itt az erdő közepén két nö egyedül? — mondom én.
A nagykanizsai szent-ferencrendi templom restaurációja 3
Irta: Dr. Szabó Zsigmond
Éber Sindor a templom restaurálásával nehéz probléma elé lelt állítva. A lemplom hajója egy oldalról kapja csak világítását, a szentélyek vilát,iró abhka nincsen és a kóruson levő ablak nem ad erósebb megvilágítást sem a templomhajő-nak, sem a szentélynek. r\\rn kellelt lehat IC rekedni, hogy a len plomot világos tónusban tartsa éi e-e-ltel olyan fényhatásodat érjen el, amelyek a tempioj inlc-rieurjét világossá és derűssé teszik. A kittnő művész, hogy ezl a hatást elérje, a lemplom belső diszitéeéie a ttucco ornamentikát alkalmazta. A stuccot már a renaissauce korban is alkalmaztak, a barokk- korban p:dig még jobbun elterjedt a templomok díszítésénél. Kiváló példái ezen ízlésnek a p3s-Siui dom vsgy a rnCIki kolostor- \' templom belső diszitéíe. A stucco
reliefszerü szobrászali ékítmény, amely onyagszerüségénél fogva erő-sebb hatásokat vált ki, inint a fiira festett diszilés, másrészt sokkal tartósabb is, mini a festés, tehát mint dizzités, sokkal értékesebb annál. Igy az 1614-ben épüli salzburgi dom stucco diszirményei még ma is teljes épségben és szépségben megvannak. A stucco ornamentika kiválóan alkalmas c barokk diszilmé-nyék szeszélyes von&lmeneteinek visz-szatdi\'.sara \' és a nagy falfelületek harmonikus tagozásáre. A stucco diszitrnények kiválóan alkalmasak rt freskó festmények bekeretezésére és mert az ilyen p\'aszlikus beszegélye-zés elhatárolj a és kiemeli a falfestményt. D r nagyon előnyös a stucco díszítés olyan temptor,toknál, mini a nagykanizsai szentferencrendi templom, ahol a megvilágítás nem kielégítő.
A ílucco diszilés fehér színe világosabbá leszi a rnenyezétet, világos rtf-txekel ad és nem nyeli cl a világosságot, mim a iölél színekben tartott Po.tzo síi usu falfestés. A menyezet stucco díszéhez alkalmas lett volna a lóhajó pilléreinek mű-
márvánnyal való borítása. Minthogy ez Költségkímélés szempontjából elmaradt, u kiváló művész itt is a legteljesebb anyagszerüséghez ragaszkodott és a templom belső építészeti struktúráját terméskő színekben hoz\'a ki. A zöldes, barnás, rózsás halvány kőszinek éles vonalakban adják vissza a b.rokk építészeti stilus nemes formait és a templom perspektivális hatását fokozzák. A relief-modorban tartott stáció-képek a görög tanagra-szob:ok min-Isja szerim az égetett egyag különböző szinü tónusaiban lellek fedve és nagyon jól alkalrnzzkodnik be!c a tcmnlom inieiii.uijének harmóniájába. Nehéz feladat volt a lervezó mtlvís.\'rc a d;is pompával diszitett olíárho^ ás szószékhez való alkal-rnazkcdís, ilUtvo ezeknek harmonikus bcál.\'itása a templom intciiurjébe. Ez olyan ki ünócn sikerült, hogy a lomplombi belépő e^y teljesen össz-hangzó sz\'npo.rpls, de sehol >em lifcitó össibeiiyomást élvez. A világos és derüs színekben tartott templom mégsem teszi egy diszterem (Fvstsa il) benycmáfAt, hanem igenis egy katolikus templom felmagasztaló
, és fenséges érzését kelti fel a szem-. lélóben. — Ez a legnagyobb értéke É!>er Sindor jssniális művészeiének. Ami a templom stílusát illeti, az n kimondottan barokkstilus. Ámde nem a megszokott iskolatervek (Schu!s\':l) h -.nem uj és egyéni vonásokkal bővített, de miedig harmonikus és soha a barokkstilust meg uein tagadó, ónálló és mindig szép elgondolás. Ez megint csak a tervező művész érdeme és különösen értékes, mert a temp\'o.n művészeti alakuláfái) í betakarta saját művészi egyéniségét. Éber SAndor művészi egyéniségét jellemzi, hogy erós és biztos a rajzban, a figurális konccp-c\'ók beálliiá3ában. Eszméket éa gon-dolaio\'xat megérthctőlcg, cselekményekben illusztrál. S:ent Ferooc életének magasztos l.\'gcndijít megérthető képekbuu táiji elénk. Elvont fogalmakat, mint a sligmatizáció, a szerzetesi hármas fogadalom erős moighu, lendületes képekben rögzít meg. .Mindezeken fdűl megvan a saját egyénisége és freskóiban nem másol, nem utánoz nagy.íevü elődöket.
(Folyt kflv.)
I92T julius
10.
ZALAI KÖZLÖNY
_ Miért félnének? Akad itt téifi, meg Irgény \'« — all4n rákíciint
Sanvéber ur.
_ Félünk, télank biicn — erősködött » kél fehérnép. — A tegtt3p este is ugy villámlotla, olyan f illünk.
__ E|, dehogy fiilek, keiOII ide vslaml jóképű legény, nki bi:o:itolta magukat. ■ •
_ Nekem uram van — önérze-teskedik az asszony.
_ Nem is ugy gondoljuk — korrigáljuk a szavainkat — It.nem a menyecske. Ez a derék, ügyes leány, bál ennek csak van valakije ?
_ Nincs senkije — áll ki a gátra a gyanúba vell leány, de azlán huncutul |óizüt kacag és beszalad a házba.
A kocsiról még visszaln\'üak : „Na, na, Maiinkai\' Ailán: „Oyüelénel" Már a füstjét is alig látjut a Isshíz-nak. Mlr somogy szélén poroszkálunk. A kOzel hatvan hold szöllö gyönyörű. Ilt egész éjjel égell a tüz, mikor a lagyosszenlek Járlak erre. De lesi is szép lermés.
Már Isméi lent vagyunk a völgy- | ben, ahol aratnak. Az ut melleit le- I ugrom a kocsiról, indulok az ara- , tókhoz. Megnézni, megcsodálni őkei. ] A munkál. A magyar verejlékef, a j magyar acélos eról. A magyar hajlott derekat. — Ugy állapodunk mejj, hogy az urak megvSrnak a kocsin. Igy Inkább mcgnyilik a szájuk az aralóknak, nem érzik magukal feszélyezve.
Egyszerre érek az aralókhoz a leánykákkal, akik szalyrokban ép:n moal hozzák az ozsonnál. Szalonnál, kenyeret, hagymát és jó friss vizel.
Az aralók már egy csoméba heveredtek a lábla szélén. Vagy huiz hold levágott buza szerelmesen int feléjük a tagból. Még van vagy hét-nyolc hold. Estére meg lesz az is. Milyen lestői kép. A pihenő aratók. Leánygyermekek, levente f.uk olyan karral, hogy Itthon a városban csak szabómester vattája lud olyanl varázsolni a városi lialalság testéhez, emberek, jóközépkoruak, asszonyok. Félóra pihenőjük van. Uzsonnára.
Az aggyon Istenemre kórusban hangzik:
— Agyon Illeni
Egy felemelkedik közülük. Szabályszerűen bemutatkozunk egymásnak. Ö Qyergyák Pál letenyei földmives. Ez az ő bandá|a. Jó képű magyar. Kacskaringós bajusza van. És a homloka olyan tiszta nyitott, mint a biblia könyv. Az igaz, hogy ráncos, de az csak több becsületet jeleni,
Sütöde,
forgalmas helyen, teljes berendezéssel
kiadó,
vagy elsőrangú szakember töke nélkül betársulhat. Cim a kiadóhivatalban.
mert hogy becsületben ráncosodon meg. Félrébb állunk kelten.
— Jól megy az aratás?
— Elég jól. De csodálatos, hogy mosl már, mikor a szem pereg ki, olyan érell a buza, a gyökéréi valami megtámadja és megpuhiíjj, hogy nem letet jól vágrü. Éi nem tuáom, hogy ez mi, de í,z egész Dunántulon beszélik, hogy mindenült igy van. Di máskülönbé.! szépen haladunk.
— Hányan vanuak?
— Ncgyvenketlen.
— Eoből hány .kasza" ? — Ezt már nagy büszkén kérdeztem, mert az ulon megtudtam az uraktól, hogy ml is az a „kasza" ilt ebben az értelemben. Hit az az, hogy a szerződött munkások közül hány van kaszával, aki csak kaszál.
— Kasza van 21. Hal ember van egy kisebb b indában. Az éo felügyeletem alatt vannak mind. A másik 21 marokszedő. Aztán a tanyán, ahol
Eláruoitóhciyok i Epplngcr I. és Fia fa-, cement és egyéb építést anyag kereskedése, Nagykanizsa. — Lázár József lakereskedés. épltéil anyagok taVtára. Keszthely. — Sz&tucsck Jinos Íakeícjkcdés. cement- és múkógyár, KomlrvAros. — Sommer Sándor sabyua- éí tcrmé.iykefeskcdé». Zalaegerszeg. — Mosonyl Artúr gózmilom, fűrész- és villanytelep, Zalaapáti. — Mosonyi llcnrlk laVcteikedó. Zalaszentgrót.
nóbaincsélmondana.Tik, k.-.jáckodiz :
— Na, én király-inas lenník, mert olt nem kell dolgozni.
Igazin nem váriam ezt a választ. De hát éki adta, még gyermekember. Hogy megkapjam amire vágytam, negyvenen (elüli arató szól bele:
— Már én akármi \'lehelnék, én nem hagynám el a földit. Nincs annál szebb. Éti mindig földműves
lakunk van két szakácsné és egy | lennék.
— Ugyi, az lecnel — kiállóm diadalmasan, de aztán mikor végig húzza homlokán kihasadozol! tenye-
vizhordó.
— A koszt Jó ?
— Elég jó, deszivesebbenennénk krumplit. Mint rizsát kapunk. Az igaz, hogy elfagyott a krumpli és nincs. Azért megvagyunk. Eddig julius öttől learatlunk 55 hold áipát 35 hold lóherét megkapáltunk is. Ma pidig itt meg lesz vagy 28 hold buza. Mikor kelünk? Mikor lálunk már valamit, aztán késő estig megy a munka. Kész akatuuk lenni hamarosan.
— Es ohhon Leienye mellett Egyedulán, igy mondta? O.lhon ki dolgozik?
— Három hold földem van. Pénzért munkáltatom, meg az asszony. Meg a öregek. Itt csak a fiatal muka-erö kell, csak az bitja.
Mind falatoznak. Jóizüen, ahogy csak az az ember lud, aki ilyen rettenetes munkát végez itt kint fél-hátomlól cslc kilencig, félliiig, tikkasztó 30-38 lokos melegben. Már valamennyi olyan barna, mint az a Jó magyar fold, amelynek méhéből most ömlik ki az áldoll magyar buta. A kenyér. A munka ára. A pénz. A magiárak sárgán zuhogó aranya. A febérkalácsok, lekelekenyerek lilka.
Az otthagyott kocsiról már türelmetlenül inlenak téléin. Siessek, mert a nap lemenőben van és igyekezni kell Kanizsa leié.
Még mielőtt elköszönnék tőlük ezt kérdezem : I — Mondják meg, ha magukon állna milyen foglalkozást szerelnének, mik szere nének lenni ? \' Egy lielal levente megböki szomszédjai, hunyorgatva, mh\'.ba a to-
rét és az izzadság vastag csöppi-k-ben aláhull kemény mellére, szinte elszégyellcm magamat.
Illik, hagy itt álljak közöttük és amig ők láiadlan lihegnek, én a 1 nadrágos ember, a városi ember, \' még tréfálkozzam is velük? Nem. Ezt nem lehel. Oyorsin tovább, mert nem szeretném, hogy neki induljanak és én nézzem ezt a nehéz, ezl a legnehezebb munkál, akkor mikor 14 éves leánykák dereka roppan a sok hajlongástól, mertiiogy marokszedők...
Ismét kóttisban cseng tel:
— Isten áldása msgára. Aggyon líten. Áldási békességen
A kocsin azt kérdeztem a Sanvéber úrtól:
— Vasárnap is dolgoznak? Templomba nem mennek?
— Hál bizony délig kell dolgozzanak, mert sielőa a munka. De az Isten megbocsátja nekik, mert a munka is templom.
Ma vasárnap van. Ha ezek az aralók nem lesznek a templomban, bocsássa meg nekik a magyarok kegyes Illene. Bucsássa, meri derék, jó emberek és a munka is templom, ahol az Isten áldása gyűl keresztekbe, ami ket véresicsebzelt lábu marokszedő gyermeklányok emelnek egymásra,
Ha pedig ösazekulctoll kezek emelkednek a kaszák m-allöl az ég felé vasátnapi miseharangszónál, mosolyogjon rájuk odalent a Mindenható Urislen magyar-szerelő jósága.
Urbán Gyula
MAMIN
" azonnal
i rí
poloskát moly t svábbogarat
- _._______ _ csótányt, stb.
„. ........ lni|
Kapható minden gyógyszertárban, droKírlibnn és szaküzletben I Fóraktára: Tórók tóí.cl R. T., Budopcm, III., Ktróly-utca 12. i
Kulturális szükségletekre ötvenszázalékon felül Is engedélyezik a zalai községek pótadóját
Zalaegerszeg, julius 9 Megirluk, -hogy a napokban miniszteri bizottság érkezik Zalaeger-tzep.re, amely azoknak a községeknek a költségvetését vizsgálja felül, amelyek az 50 százalékos póladóból nem képesek fedezni kiadasaikat.
Az 50 százalékon felüli kiadások rendszetinl a kulturális szükségletekből származnak.
értesülésünk szerint a bizottság méllanyolja a körségek eme szükségletét s mivel a törvény erre módot ad, olyan javaslatot terjeszt a Icglöbb cselben a miniszter elé, hogy a kö;ségek ezekre a szükségletekre 50 százalékon leiül is vethessenek ki póladót.
tdójárás
A nagykanizsai mctoorologial meg-gyclő Jelentése: Szombaton a Mmét-Öc\'tí Reggel 7 órakor +23 5, délután 2 órakor -f 32*1, este 9 ór«kor +22 8.
Felhőül: Reggel kissé tiszta, délben felhős, este tiszta égboltozat.
Szilitány: Reggel Dél, délben és cate Délnyugati szél.
A Meteorológiai Intézet jelentébe aze-
rint egyclóre meleg, esós és zivataros idó várható, később lehűléssel.
SZENT LUKACSFORDÖ
kristály...
üdít
frissít
husit
Fálerakat: Fehér Vilmos és Társánál Nagykanizsa, Fö-ut 22. Telefon: 192.
=» Legszebb nyárisport a fényképezés, tanulógép már 8*80 P-ért topható. Fotballabdák, tenniszülók, céilövö légfegyver, kerékpár, rádiókészülékek és alkatrészek alkalmasak vizsgaajándékoknak. Szabó Antal sporlüzlctében.
H3LD JÓZSEF
épütetfa, deszka, mész, cement, stukaturnád és egyéb építkezési anyag
kereskedése ♦
NAGYKANIZSÁN,
Kiráty-u. 4. Telefon 120
ZALA! KÖZLÖNY
1927 julius ]Q
Hej Kanizsa!
ISzinhtlr: UJkanlzsa, Dunántul jinlrűsa.
M6: Kr. sz. u. 2435/
— Lehetségesnek tartja Ön tanár ur, hogy a régi váróinak elpusztulását vulkánikus erók okoztak ? — e szavakkal fo\'dult , Renais>ance\' e napilap riportere a Honé li.nörtioz, az „Archeológiai Torsaiig" elnö-
— Kétségtelen — felelte o klvali tudós — hogt a földréteg, amely Izzó és folyékony gárok és gőzök stlril ödése s a világegyetembe kisugárzott mérhetetlen hóenergi t okozta lehűlése következtében szilárd alakzatot nyert, gyakran megrendíti a földet rétegeinek szétválásává! s ilj en kor városok, országok omlanak össze ; de Nagykanizsa elpusztulását csupán Inen uton nem lehet megmagyarázni. Tény az, hogy Nagykanizsa r I. város a kereszt\'ny Időszámítás 2116 évrben titokzatos midőn eltltnt a fold színéről.
— Maradlak e fenn emlékek, amelyek megmagyarázhatnák ennek a a városnak az elpusztulását?
— Az .A\'Cheologiai Társasig" vezetésem mellett mar evekkel elébb végzett ásatásokat s érdekes leleteket tárt napvilágra. A jelenlegi repilló- , téren mintegy hat méter mélyen egy sikátorra akadtunk /I frtirásikbrl , csak ,,Zrínyi Miklós" nevét lehelet! ] megállapítani. De uz észlelt óriási szakedfkok és fetszinkűlőnbségek arra | a biztos eredmányre vezetlek, hogy itt volt a régi vaios sporlpilyája, ahol — bizonyára Znnyi Miklós emlékére, — kocsi akadályversenyeket rendeztek.
— É< feljegyzésekre nem ak.dlak tanár ur?
— Találtunk egy pilackot sebb.n egy — valószínűleg közvetlen a pusztulás elölt irt — levél volt. „borzasztó „közöny\' pusz...t...it— elve szünk... m...entsé—lek... me.. g let...kein...k...el..." O. vos! könyvek ben erre nézve megerőM ada-okat találtam: , közöny" vidéki váró ok speciális betegsége (6-50 ezerig) Tünetei: rendezett tanács és fűrdö hiány..."
— Szobrokat nem hozott felszínre 02 ásatás?
— De igenl A Kuzincy-kőrűtőn, az egyik villamos megálló építésekor minugy 8 méter iCUmérőjü szobor-csoporzatra bukkantunk, amely „Ocs-kay biragudérost\' és 73 fizető nézőt ábrázol!... Alatta ez a felírás voll: „Színház és kuliura MCMXXVII • Ugyancsak III találtunk egy taviral-töredéket is: po...maz nagykoezseg pest megye: fogadlak oe>yinte 6a-mulat..." (Sajnos ennek értelmét nem tudiuk megfejteni)
— Volt-e valahol emiilés a város lakosságáról ?
— Ette nézve bizony kevés adat maradt fenn. Ál-modó, az akkor éli iró könyveibőt maradtak fenn részlelek— zenei érzésük kiváló. Szeretik a charlesion és a gramofon zenét. Vasárnap délután a nők vásári iur tartanak, ez a .,kor-zó." /I férfiak erősek és bálrakés tisztelik nOcskay brigadéros!.\'
— Még egyet kérdezek Unár ur. Van-e remény arra, hogy az et:ünt város valaha, vulkánikus uton fel színre kerüljön ?
— Erről sajnos nem biztosíthatom — fejezte be u kiváló tudós — Nagykanizsa olyan melyre merlilt, hogy csak csoda utján juthat ismel felszínre. Halász Bála
Kállay Tibor dr. Nagykanizsára érkezett a mai lovas-ünnepre
Nagykanizsa, julius 9
Tflbhizben jelentettük, hogy a hol- ■ nap, vasárnapi nagyi nizsai lovas-mérkőzések és kocsiversenyek tflbb I megyére szóló, külsőségeiben is lé- \' nyes eseménye lesz a Dunámul élénk lovas-sportéletének. A nevezetes al-ka\'onra a ma esli gyorsvonat! :l j megérkezett dr. Kállay Tibor ny. pénzügyminiszter, városunk országgyűlési kép .\'iselője is. Az állomáson tórtént szükeibkorü bgad-aiás után a képvls ló a C:n:rálban lévő szállá-
sára hJjlalolt, majd hosszabb ideig együllmaradl a fogadásira megjelentekkel.
A veraeoy délu\'án 3 órakor kez-dldik a Zrínyi sportpályán. Az or-száguii kocsiverseny in-titása délelőtt 9 órakor va-i a Magyar-u\'ca végéró1.
Killay Tibor Njgykanizsáróltöbb-lieli olaszországi útra megy. Résztvesz auguszlus végén tartandó párisi intcrparlamen\'áris konferencián és szeptember közepén tér vissza Bud .pes\'r.\'.
napi hírek
Zalamegye társadalma hétfőn Balatonföldváron értekezletet tart a Gordon Róbertet ért támadás visszautasítására
Nagykanizsa, julius 0 A megyar vasutasság, igy a DV. zalai állomásai is, clíőnek siettek a társadilom verető tényeiőivel karöltve visszautasítani azt a fajsuiy\'a-lan támadjst, amit a Magyarság intézeti Gordon R ibcít, a DV. vezérigazgatója ellen. A tárnádig! visezi-utasitó és Gordon Ribertet üdvözlő táviratok azóta is egyre-másra érkeznek közgazdasági életünk megtámadott jeleséhez, most azoiban nem a vasutasság, hanem a társadalom különböző rétegei biz\'ositják öt az egész megyar közvélemény ragasz-
kodásáról és bizalmáról.
Balafonfőldváron hétfőn délelőtt a zalai társadalom vezetői gyűlnek össze hisonló célból egy nagyszabású értekezletre, amit Relschl I nre, Keszthely városbirája, dr. SQmeghy Vilmos v. országgyűlési képvisílő és Lénárd János, a keszthelyi Fcatetici-ur^dalom főiilkára hívták össze.
Az értekezletről sokan uiaznak át Nagykanizsa társadalmának ve elő tagjai a reggel 9 órakor induló személyvonattal Bila\'oníőldváira, ahol a vonít beérkezése után kc;dödik meg az értekezlet.
NAPIREND
Julius 10, vasárnap
Róm/it katolikus: Amália. Protestáns: Amália. Izraelita: Tainus hó 10.
Nap kel reggel 4 óra 12 perckor, nyugszik délután 19 óra 58 perckor.
Cserkész-avatás Iharosberénybsn ü. c. 10 órakor.
Szinházt park-ünnepély délutin 3 órakor a Polgári Egylet és szinház-kcrlben.
Lovasmérkózésck kezdete délután 3 órakor a Zrínyi sporttelepen.
Városi Színház délutin t/x4 órakor: Repüli fecském operett. Este Vl9 órakor: Ej királynóje, operett.
Uránia 3, 5. 7, 9 órakor: A kis kadclt, szinmü. Trambulin az aranybányában, látsszunk vadnyugatot, burleszkek. — Nagykanizsai híradók.
Julius II, hétfő
Római katolikus: I. Pius p. vt. Protestáns: Lili. Izraelita: Tamus hó II.
Nap kel reggel 4 óra 13 perekor nyugszik délután 19 óra 57 perckor.
Városi Színház este pont »/*9 órakor: Nagy bucsu est tánc- és szólószámokkal.
Nagykanizsán is kitettek iveket lord Rothermeere üdvözlésére
= Vízmentes és nyers ponyvák gyári lerakata eredeti gyári árakon Hirsch és Szegő-cégnél.
Keszthely is üdvözli Nagykanizsa, julius 9
Apró, eldúdolt kis magyar községek is siettek táviratban vagy iveken gyüj\'ött aláírások tömegével üdvözölni a nencs angol lordot, akinek volt bátorsága nyíltan kiállani a magyar ügy mellé s a magyar igazságot az egész világ szemébe kiálhnl.
Mosl értesülünk, hogy végr^ Nagy-kinizsán is megmozdu\'t valami. A hivatalos város ugyan hiva\'tlosan nem tett semmit, távirat nem megy Kinizsiről, de a Nemzeti Siövtts\'g aláirási iveit i!t is körözi*, hivatalokban, iskolákban, teitülcteknél és azokon gyűlnek már a hála adóját Síimbolizáló aláírások.
A vatuli munkásság mindezt megelőzte Ansorge Antal al.ciójának eredményeképen már u jára is indította a 264 aláírás jal ellátott iveket, hogy vigyek el a nemzeli érzelmükben megingathatatlan vasutaíok üdvözletét Magyarország bátor szavú barátjának.
Mint értesülünk Keszth:lyen is
t magyar-barát lordot
teljes erővel megindult a mozgalom lord Rothermeere üdvözlésére. A tiz-ezer lakosú városkából több czeren irlák a\'á az iveket.
Szlezák László
harang és ércöntőde, harang, felszerelés és harangtábgyár
Budapest, TI., frangepán-ulca 77.
(Saját háziban.)
A nvag.ll p. u.-töl Induló UUR-va.all .ŐRIUZ- mcgiHöbely A.. B.. C.,J. kocsikkal. TELEFON: LIPÓT 913-53.
Ai 1X0. évi pirlul .llíff-, az 1931. ÍJ IP23 evi vmi- e.ceplp.,! kllllllá.on .r.nyirem-nirl. 19Z5. ■« IMÍ. f.l fcíxntülp.rf Uri.-ton m.klf. kormtnx dl.iokltvéllel kltünlclv.-Síftriio. e^jhirl ciliaicrólcvíl.
! — Személyi hlr. Gyömörey Isl-1 ván országgyűlési képviselő, aki a ; H.lz ülésein állandóan résztvetl, a nyári8z0netre hazajött Nagykanizsára.
— Határforgalmi vizsgálat Nagykanizsán. A brlügy, külügy és honvédelmi minisztérium képviselőiből alakult öttagú bizottság tegnap Nagykanizsára érkezeit és — mint az ; elö/ö években is — megejtette a haiárlortalom lebonyolításának vizsgálatát.
— A rendőrség a régi ezüst koronások forgalomba hozói ellen. Tekintet el arra, hogy sokaknak meg mindig vau birtokában régi ezüs koronás, melyet nem váltottak be a Magyar Nemzeti Banknál és ezeket a forgalmon kivül helyezett f!mp!nzeket p-ngö helyeit helyezik el, miáltal a büntetőtörvénybe ütköző cselekedetet köveinek cl, a rendőrség most szlgo uan ligyelmezleil a kereskedőket és általában az eladással foglalkozókat, hogy jőt vegyék szemügyre a pénzt, amit kapnak, mert a rendőrség üldözi a régi ezüst koronások forgalomba csempészőit.
i Ajánlatos, különösen helivásáros napon a pénzekel jobban szemügyre venni, mert ujsbban állandóan jönnek feljelentések a rendőrségre, hogy pengő he\'yelt régi ezüst koronásokkal fizetlek ismeretlen egyének, aminek pedig értéke Jóval kevesebbre van megallapiiva és törvényes fizetőeszköz gyanánt nem Is szabad használni.
— Budapesti orvosok kirándulása Balatonfüredre. A budapesti orvosok turista egyesülete ma, vasárnap tanulmányi kirándulást rendez Balatonfüredre.
Reklám dunsztos üveg árak
RAelczer üvegkereskedésben (Kazinczy-u. I.)
\'!< füeres........... 14 fi.iér Uborkás üveg
\'/2 :i.tiies............ 16 fillér . . ,
% literes............20 fillér TOnei*
I I iiteres............ 25 Wlér literje
I Úgyszintén Bcx és Ultreform üvegek igen olcsón kapln\'ók.
!0 fillér
KitDnö minőségű
olcsó liszt
kapható
Rechnitzer Mór
lisztkereskedésében Király-u. 14. Telefon 3-89.
I tff, julius 10.
ZALAI KÖZLÖNY
— U] sinautóbusz megálló. Tegnaptól kezdve Siótok állomás és Zamárdi megállóhely közöli a 122. számú őrháznál a 121,, 122., 123., 124., 125., 126., 127. és 128. sz. sin-autóbusz vonatok, utasok fel és leszállása céljából megállanak és pedig: a 121. számú sinautóbusz vonat 8 óra 37 perckor, a 122. számú sinautóbusz vonal 10 óra 10 perckor, a 123. számú sinautóbusz vonat 15 óra 09 perckor, a 124. számú sinautóbusz vonal 13 óra 07 paickor, a 125. számú sinautóbusz vonat 19 óra 04 perckor, a 126. számú sinautóbusz vonat 15 óra 52 perckor, a 127. számú sinau\'.óbusz vonal 19 óra 22 perckor és a 128. számú sinautóbusz vonal 21 óra 36 perckor.
Valódi angol szövetből
orl ruha csakis Sörtől Zsigmond szabómesterné Nagykanizsa, Fóut 5. szám.
= Kézimunka tanfolyamot nyitok iskolai leányoknak és lelnöllek-nek. Retnltz Bikini.
— Egy óra 15 percet késett a péntek esti budapesti személyvonat. Pénteken este a Budapestről háromnegyed 9 órakor etedékes személyvonat Nagykanizsára 75 perces kétéssei étkezett meg. Érdeklődtünk a Délivasutnál a szokatlan késés oka lelól és azt az Információt kaptuk, hogy a személyvonat késésének kél oka volt. Egyik, hogy a kocsik a nagy mértékben megélénkült balatoni szezon miatt tulzsutollak vollak és ■z állomásokon a menetidőnél tovább voll kénytelen vesztegelni a vonal, hogy a kirándulók és hosszabb tartózkodásra menő nyaralók pod-gyászaikat leszedjék a vonatból. A másik ok pedig az voll, hogy a vonat hatalmas mozdonyának valami defektusa történt és azt Székesfehérváron ki kellett cserélni, amiért aztán ott is sokkal lovább állott, mint szokolL
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmúlt héten 11 gyermek született, ezek közül 6 fiu és 5 leány : Plander Boldizsár földművesnek leánya, Dokleja István kalonai fő számvevőnek leánya, Tőrnár Márton honvéd törzsőrmesternek fia, Nagy János vasull pályaőrnek fia, Rosen-
. thai Imre kereskedelmi alkalmazottnak fia, Vas István üzleti szolgának leánya, Németh Boldizsár kőművesnek leánya, Libor József napszámosnak leánya, Horváth László napszámosnak fia, házasságon kivűl szüléiét! egy fiu és egy leány. — Házasságot 2 esetben kötöttek: Tar Oéza lakatossegéd Hegyi Erzsébetlel, Vadlya Béla ny. pénzügyőri fövi-gyázó Torma Józsával. — Halálozás 8 volt: Valentin Ferenc 24 éves, Sinkovics Sindorné 26 éves, özv. Molnár Oyörgyné 59 éves, Schweitzer Anlal DV. állomás elöljáró 55 éves. Szigeti Ilona vatrónó 58 éves, Licht-fusz Qyula ny. DV. lőmozdonyve-zető 74 éves, Marencsics János napszámos 17 éves, Lancsák Adám földműves 59 éves.
= 20 havi részleifizetésre számijuk — igazolvánnyal ellátott ügynökeink utján is — az egész világon legjobbnak elismert Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv.-társaság Nagykanizsán Fó-ul I.
Csúz, köszvény, ischias, náthaláz, ideg- és fejfájás,\'valamint meghűléstől származó betegségek,
azonkívül tag- és izületi fájdalmak, inlluenza esetén ezen betegségektől megóvja magát a kitűnően bevált Togal állal. A Togaltabletlák kiválasztják a húgysavat és ezáltal egyenesen a betegség gyökerét iriják ki. Togalt Európa legkiválóbb orvosai és klinikái ajánlják. Semmiféle káros mellékhatási nem gyakorol. A láj-dalmak azonnal enyhülnek és megsrünnek és álmatlanság cselén is kiválóan halnak. Kapható minden gyógyszertárban. Ára 1 pengő 80 fill,
— Pályázat. A vármegye alispánja a lemondás folytán megüresedett szolgabírói és az ennek betöltésével megüresedő állásokra kiirla a pályázatot. A kérvényeket augusztus 8-án déli 12 óráig kell benyújtani.
= Az „Amerika" vendéglőben ma nagyszabssu összejövetel lesz, meit a kánikula elöl mindenki menekül a szép árnyas .Amerika" kert helyiségébe, ahol frissen csapolt hideg sör, bor éa olcaő ozsonna kapható.
Meaköanyítelt Mii IdttttMbl
készit uri ruhát SOrlei Zsigmond szabómester Nagykanizsa, Föut Koron* iiiilexJi mtii««
— A kórházi uj kápolnára egy
beteg felgyógyulásáén 50 pengőt, Bognár Andrásné 7 pengőt adományoztak, miért hálás köszönetet mond a kórházi főnöknő.
— Értesítés. A Kiakanizsai Polgári O.vesókör f. hó 10 én délután 4 ótakor rendes közgyü ést tart. — A vezetőség.
= Sok ezer tisztviselő kös ön-heti előmenetelét és boldogulását a Ma sántán folyamnak, cmely Budapesten a Rikóczi ut 51. szám alatt működik. Olt az összes középiskolai összevont vizsgákra, érettségire, valamint a jogi és közgazdasági egyetemi vizsgákra és kollcquimokra szakképzett tanárok készítenek elő. Aki otthon a megszokott környezetében akar tsnulni, ami takarékossági szempontból is fontos, annak előkészítését levelezés ulján olcsón és sikerrel vállalja a magánlanfo-lyam. Kérdezősködésre kimerhöen válaszo\'.
— Sétahajózások. A Bilatoni Hajózási R.-T. sélakirándulási külön-hsjójd a keszthelyi öbölben minden szerdán, szombaton, Ünnep - és vasárnapokon esle óránként hangversenynyel és tánccal kapcsolatos sétahajózást rendez.
= Schwarcz Dezső harisnyál a eg jobbak.
— Egy főerdészen keresztül ment a szekér. Qödölle Oéza, a nagyberki uradalom főerdésze teg-napelő t reggel 8 és 9 óra között a község utcáján könnyű kocsiján hajtatott a határ felé. Útközben a lovak valamitől megbokrosodtak és elragadták a szekeret. Először egy villanyoszlopnak mentek neki, aztán egy kavicsrakáson a kocsi felboiuit és a főerdész kieseit belőle oly szerencsétlenül, hogy a megvadult lovak keresztül tapostak rajta. Oly súlyosan mcgséiült a föcrdéiz, hogy életbenmaradásához kevés a remény.
= A Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztár R.-T. Nagykanizsán, értesíti t. részvényeseit, hogy uj kibocsájtásu részvényeiket az ideiglenes elismervény ellenében az intézet pénztáránál a rendes üzleti órák alatt átvehetik.
Legújabb divat szerinti uri rubát
kizárólag angol siövetből késeit sörIeI Zsigmond szabómester Nagykanizsa, Föut 5. szám.
— A balatonedericsi levente ifjúság ma szenteli zászlaját. Az ünnepség reggel 6 órakor cigányzenés ébresztővel kezdődik. Zászlóanya Kalotsa l.nréné. Az istentisztelet keretében történő zászlószentelés alkalmával a Levenle Dalárda énekel. Ünnepi beszédei mond Relschl Richárd országgyűlési képviselő, a Levente Egyesület fővédnöke. Délben társasebéd. Délután 5 órakor szóra-| kozlaló mutatványok. Este lüzljálék és táncmulatság. Fővédnökök Bödy Zoltán alispán, Oabsovlts Kornél vármegyei testnevelési felügyelő, Gyö-mörey György főispán, Krisch Emil galsai plébános, Polgár Ferenc főszolgabíró éa Relschl Richárd országgyűlési képviselő.
= Fegyvergyári Steyr strapa kerékpárnál a váza belső és kUlsó Diana! van ellátva. 5 évi JiláUii I ! Weiner Bépárniiz, Cíeagttry-nt 2.
Első Magyar Gazdasági Gépgyár Részvény-Társulat. Budapest
Gyár és Igazgazgalőság: VI., Václ-ut 19. Telelőn: Lipót 909-33. Városi telep: VI., Vilmos császár-ut 65. Telefon: Teréz 124 40.
„REKORD VIII"
lo^n^ sorvető- és sortrágyázó-gép^^
Kerületi képviseld: Siántá Vilmos é» Társa, Nagykanizsa.
— Aranyercs bajoknál, bel-bántalmaknál stb., derékfájás, mell-szorulás, szívdobogás és szédű-lési roham eseteinél a természetes „Ferenc József" keserűvíz használata mindig kellemes megkönnyebbulési, sőt gyakran teljes gyógyulást eredményez. A belső bajok otvosai az igen enyhe Ferenc József vizet sokszor mindennapi használatra reggel és esle egy egy félpohárnyi mennyiségben rendelik. Kapha ú gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzietekben.
— Első találkozó a keszthelyi uj tanító üdülőházban. A Csáí-tornyán 1902 ben végzell lanilók a bé én felavatott keszthelyi Rákos István lanilói fiuinlernálus és üdülőházban tartották 25 éves találkozójukat, melyen belen jelenlek meg a voll osztálytársak közül. A megjelenteket Rév/fy Oéza zenetanár Üdvözölte, amire Dömötör Károly, a miskolci lat felügyelőséghez beosztott Igazgató-lanilő válaszolt. A misén Bagyary János sojlörl kántortanító énekelt. Délu\'án kirándultak Hévízre. A 13 együtt végzett tanitó közül 3 meghalt, 2 betegség miatt nem Jelenhetett meg a találkozón.
— Eltűnt egy cserepes-segéd. Dabronyi Ferenc zalaszenlgróli cserepes még ez év áprilisában azzal utazott el Zslaszentgrólról, bogy munkál megy keresni a megyébe. Közben lállák Nagykapornakon és Keszthelyen, de néhány hél óla Icijescn nyoma vészeli. Családjának bejelenlésére elrendelték körözéséi.
— A világhírű PFAFF varrógépeken készült modern csipke és pamutmiinkák, valamint azsue, virág, madeira, richelieu, áttört hímzések és endlizés mintái megtekinthetők Brandt Sándor és Fia cégnél, Deák-lér 1 Vevőinket díjmentesen laniljnk hímzésre t
fflvárosi szabás! Mii munka 1
Sflrlel Zsigmond
szabómesternél Nagykanizsa, Fóut Korom uiuodi meBttt
SPORTÉLET
Ifjúsági bajnokság
Mérkőzés Klskanlzsán : Fél 4 kor Kiskanizsai Levenle—L. Jóbarát. Biró Bőhm. A Teleky-uli Levenle pályára kisorsolt összes mérkőzések ma közbejölt akadály miau elmaradnak. Az ifjúsági bajnokság állása: 1. Törekvés 9 mérk. 15 pont, 2. L. III. kerület 5 mérk. 10 pont, 3. L. Jóbarát 7 mérk. 10 pont, 4. L. ,77* FC 7 mérk. 10 pont, 5. Kiskanizsai Levente 6 mérk. 8 pont,
6. L lparisko\'al Énekkar 6 mérk.
7. L. Haladás 7 mérk. 6 ponl, 8. L. .13" FC 7 mérk. 5 pon\', 9. Egyetértés 7 mérk. 4 pont, 10. L. Teleky 7 mérk. 1 pont, 11. L. Viktória 7 mérk. 1 ponl.
Atlétikai verseny Kanizsán
Julius 24-én rendezi a Zrínyi Torna Egylet kerületi atlétikai versenyét, melyen a nagykanizsai allé-Iákon kívül pécsi, kaposvári, bajai és barcsi versenyzők vesznek részt.
HL tüi
ftlvru gtmnlilum-, rcál> h kwwkc<5«lml l«kol«l n&-v.neJíkek.t eilátifl díj havi 70 peugtf.
Proipektait küld.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 |ulius:iO.
VÁROSI J5ZINHÁZ
A biborruhás asszony
Szivet lelket vidító, kifejezésteljes, értékes muzsikáju operelt „A biborruhás asszony". Van benne szentimentalizmus, bohém humor, larka mozgalmasság és erősen domináló mese Az operettről ennyi elég is.
Ha valaki megirja Nagykanizsa szinikullurájának történetét, ugy meg-irhalja azt is, hogy sziniársulat olyan forró estél, mint a pintek! voll, nem éri még meg Nagykanizsán soha. Ezért leszi le a kri ikus is a lollal és belyeile az újságíró próbál meg beszímolót Imi az este gyönyöril hangulatáról.
A srinbáz nézőtere megteli, hiszen Elek Ica és Sólyom Oyőző búcsúztak. Mindkelten évadon át körülrajongott tagjai voltak az operett-együttesnek, mindketten fialalok a szinésri pályán, kikel a nagykaniisal közönség első lépéseik óta figyelemmel kísért és mindkellejükről meg kell állapítani, hogy rövid idő alatl nem várt nagy darab utat jártak be a .beérkezés" bizonytalan utjain.
Elek Ica az első lépéseket is itl tette meg a kanizsai szinprdoü. Énck-tudás, mozgás, jálék-mcdor ellen bizony akkor még és jó darabig sok volt a kifogás. A tökéletes jelzői ma sem írjuk a neve mellé. De óriási ériékéül könyveljük él hihetetlen gyuts lanulékonységd. Énekben például lolylonos tanulása ma mér a társulat legjobb tagjává avalta őt. Bárso-nyoa, meleg, szépcsengís\'J, tő-ská láju hang anyaga mellől ma már nem hiányzik a technikai tudás sem, amit sok szép koloralur-részlelben csillogtatott. Szinpídi mozgása levetette a kezdeti szögletességet, idegességet. Égési jálék-modora közvetlenebb lelt, önludatossabb. És mindezek felett áll az az individuális varázs, ami játékán végigvonul s amit annak köszönhet, bogy a színpadi szabadosságokat mindig messze elkerülte, mindig megmaradt az ízlés és uti tónusnak azon a jóleső vonalán, amit ma színpadon kívül Is rilkán találunk meg, „miss 1927" morális felfogásának térhódítása idején.
Kapott is Elek Ica olyan ünneplést pénleken esle, ami páratlan a kanizsai színházi krónikák lapjain. Az első felvonás közben virág- és virágkosár erdő lett a szinpad, percekig tartott mig feladogatlák a sok ajándékot (megolvasluk: 7 hatalmss kosár és 9 csokor és ajándéktárgyak) közben dörgött a taps és éljenzés viharzott az ilyent még nem látott szimházban. Sólyom és Elek Ica nevét harsogta á nézőtér és négyszer kellelt vasfüggöny elé jönniük együtt és külön-külön, a második felvonás közben pedig már meg sem lud uk olvasni, hányszor nyilt ki a vasfüggöny kisajlója.
A tomboló lapsek fele Sólyom Győzőé volt. Sólyom debut-jélől kezdve megnyerle biztos és Jó fellépésével, alakjával a kanizsaiak (érthetően : főként a hölgyközönség) szinpátiíjít. Ö is jóformán előttünk bonlakozott ki, ő Is tőként énekben haladt igen nagyot. Orgánuma kellemes, hangja ugyan még máig is nélkülözi a teljes homogenitás!, de eléren is szép fejlődést írhatunk a lávára. A hangban egyébként szegény lársulatban Elek Ica és ö képviselik a hangol és ének-tudást. — Alakjait mindig biztos kézzel fogja meg és belülről veliti ki magából meleg és határozott színekkel. Előtie is a fejlődés nagy uija van még. de azt az utat meg is fogja tenni, mert alapjai és ambíciója mégvan hozzá.
A h m
A
■a?
m
íme a légy ezt az ételt is hogy megfertőzte, Bár a gyermek ebédkéjét gyengéd anya főzte!
6,000.000 bacillus él egyellen légyen — áilapilolta meg egy jeles tudós. Védjük meg a legyektől családunkat FLIT permetezésével.
Flileléssel néhány perc alalt meg-ilszlilhatja olthouál a veszedelmes--legyektől és szúnyogoktól. A FLIT tiszta, biztos és könnyen kezelhető. Pusztítsuk el a házi rovarokat I FLIT permetezésével elpusztítjuk a poloskákat, bolbskal, svábbogarakai, hargyaka\', emberi és általi tetveket, valamint rózsafáink és gyümölcsfáink rovarait is. A FLIT tehalol a legelrejtettebb lj u-kakhais, melyekoen a rovarok elbúj-nakés tenyésznekésöllel is pusztk|a ugy a rovarokat, mini tojásaikat. Permetezze ruhaneműit FLIT tel. FLIT megöli a molyokai, lárváikai
és petéikel, melyek .lyukai esznek" a lex\'iliákban. Sokezer szakvélemény bizonyi\'js, hogy sem embernek, sem a legkényesebb anyagoknak nem árt a FLIT.
A valódi tudományos rovarirtó! A rovarlan és vegytan legnagyobb lu dósai kutallak és kísérletezlek évtizedekig, mlelöll a FLIT vég\'eges össze-léteiét megállapították. FLIT feleslegessé tette a régi módszereket, mert az összes rovatokat gyorsan öli. Még ma szerezzen be egy FLIT-kannát és FLlT-peimelezöl. Mindenütt kaph dó összesen 10 pargöért I Ujabb vásárlásnál már csak 6 50 pengős ■/! kg.-os kínnál kell megvenni, minthogy a permetező örökké tarl I Óvakodjunk az utánzatoktól I Csak FLIT jelzésű eredeti sárga kannát fogadjunk el 1 Mindenütt kaphatói
-TtTVEK.SvÁüBOGARAM.
íurpa ft.cmn
feAttt *J> tvl\'
Gyártja:
Standard Oil CO. (New Jersey)
28 Broadway, Ncwyork, U. S. A.
I Magyarországi központ:
PANACEA Gyógyszervegyészeti Rt. Budapest, IV., Deák Fcrene-utea 15, T. 233 - 01.
A kél búcsúzón kivül Erényi Böske melle I nyilvánult meg a közönség nagy szarelele és elismerése. Minden Jelenésénél percekig zugoll a taps és táncjeleneteit (az egyiket — ez is első esel Kanizsán — négyszer egymásután) mind megújráztak Bihari Nándorral, ezzel a kedves bumoru, kilünő mozgású, ötletes és minden figurájáb-n kacagásra csiklandozó tácccskomikussal együll, akinek ezen az eslén egyik legderü-sebb alakítását láttuk. Pompás epizódfigura vo\'t Halmay részeg kozák|a l«.
(bl)
A színházi iroda hireii
(♦) Nagy Színházi Park ünnepély vasárnap délután 3 órától a színházi Park területén és a Polgári Egylel helyiségében. Ezer móka és lálniva\'ó. Bjlépődij 40 fillér. Olvassa el a nagy falragaszokat. A vasárnap délutáni és esli előállásokra váltolt jegyek a park ünnepélyre érvényesek.
(•) Vasárnap délután fel 4 órakor a legnagyobb szezonsiker Repülj fecském operelt utolsó előadása, mérsékeli helyárakkal.
(•) Vasárnap este Bihary N»u-dor a népszerű láncos komiku-, Nagykanizsa kedvence taitja bucsu-eslilyét Otö Endrével, ezzel a (tatai lehetséges művésszel epyüll W„ller Kolló operettjében az Ej királynőjében, mely a bemutatón szenzációs síkéit aratott.
(*) Hétfőn Vadnay Andor színházi liikár bucaueslje egy müvés2l est keretében, melyen Sophia Ssl-lanova és Alex Nikitin a kedvenc oroiz láncosok tartják önálló lánc-estélyükel, meglepő uj, még nem látott gyönyörű láncokkal, zenekisé-rellel. 1. Faun ésNimpha. 2 Ganotte 3. Lengyelke. 4. Modern Pierru és Pierelle. 5. Katonai babatánc. 6. Magyar láncok.
(•) Kedden vígjátéki esttel zá ródik a szlnlszezon, melyen kel népszerű helyiszerzö mulatkozik be két egyfelvonásossbl és pedig dr. Dómján Oyuta és dr. Mulschenbacher Edvin tanácselnök. Előbbi egy nagyszerű parasztkomédia! Irl „Egy gye-rök meg kél gyerök" cimmel Mulschenbacher Edvin dr. pedig „Kényt-s fc\'adal" cini alalt fordított egy mulatságos vígjátékot. Ezen eslén búcsúzik Fodor Oszkár igazgató is Bauvllle .Gringorie"- jtban, melyben egyik legnagyszerűbb alakilásál nyújtja.
= Slnger gépselyem mindenféle színben kapható. Singet varrógép fióküzlet Fő ul 1.
= á Fegyvergyári Sleyr kerékpár as egész világon vezet! Weiner eépárnhái, Csengery-nt 2.
= Rézgállc, raffla, kénpor, gabonászsák, kölcsönzsák Hirsch és Szegő cégnél.
Huszárbecsület
{Paraszttörténet a (ólunkból)
— Irta: NAGY LAJOS — 7 Egy szó mint száz: a Krulyel esküvel is kész biznny6ágot tenni arról, hogy ölet Londonyországban m3ga a fölséges Viktória királynő vezetgette tulajdon karján a terített asztalokbor, melyeken számtalan, addig soha szem nem tátott, fül nem hallóit ételeken kivül ott volt a tej-feles-töpörtyűs luróscsusza meg a malacpecsenye is. Persze, hogy a mslakpccser.ye bizonyosan lopott malacból készüli, — mert egyébkén!, dehogy is lett volna olyan Ízletes! Ami pedig a fölszolgáló személyzetet Illeti, hát mindegyik cigány háta mőgölt egy egy vslóságos ángliuB geróf, vagy legalább is báró átlőtt, lene nagy ezüst csücsösscl, aki telisdeleli volt a legfinomabb tokaji borral, ahogy az egy iccés arany kelázli kiürült, a grófi és bárói inas tüstént teli töllötle. Ez volt a dolguk, no meg az, hogy a cigány uraságoknak az ebédel kedves egészségükre kívánják.
— A királynő? Nohát az meg olyan, de olyan fáintos utldáma vól, hogy se a Krulyel, se a Dulll Károly, de még az Amerikát megjárt Daru Pityu se látott ahoz hasonló teremtés1: Ugy ragyoglak a szemei, mint a valóságos karbunkulus! Különösen pedig mikor a Ktulyelre tekinlelt.
— Higsye el sőllőpisztor uram, hogyha nem hagytam vóna ilihon ezst azs én bibast Marcsámal, hál mán azsátátul rlges rigen ánglius hercseg vónik 1
— Nono, Krulyel I
— Ili sűjjeggyek cl nemzseles uram, de ebbe a sent minutába, ha ha igazsat nem mondok I Tuggya, cccser egy sipsigeshódvitágós eslén, mikor vacsora után kint spacsirozs-tam a királyi kerlbe...
— Persze, libát akartál szerözni gazembőr I
— Ugyan sőllőpászlor uram, hisen azsér sökte-n meg a vacsora derekán, meri a nudrágsijjamat köllölt három lyukkal megereslenyi I Hát ahogy olt sprcsirozsoV. semb:gyűlt velem a sipsiges királysssony. Mondok : kezsejil cíolkolom 1 U meg asongya: lelkem Krulyel! Aggy nekem egy csókot I
— No, ez mán csakugyan csúnya egy hazugság tőled Krutyel! Hit oszlég hunnajd lutta a királynő a nevedet ?
— Hunnajd lutta? Hát csak rá-nizset! az ábrázsatomra és tüslint látta, hogy nem lehelek más, mint a Krulyel. Nemzseles sőllőpástor uram, elbisi, hogy más csigánynak van Ilyen ábrázsallya, mint azs enyim ?
— Hát az mán szentigazi
— No lássa I Hát ostég bizs én megijedem. Mondok hátha megláttya valaki I Tán ippeg a naccságos király ur ülölsige. Azs lenne astán nekem a mulaccságl No hogy azs-tán a királynő megblzstaloll, hát egy ojjsn fiinlos csvikipusit csuppantot-tam azs ides ajkára, hogy még most is sámba van azs izse.
— Héj, mi|jen bagóizű lehetött az a cvikipuszi, le Krutyel I
— Igen ám nemzsetes uram, csákhógy a bágót mán a királynő gyüvetelekor odavágtam a jázsmln-bokor közseplbe. No azsulán a ki-rályni megölelt és azst mondta, hogy ásó kapa válást cl bennünket egy-máslul. 03lán odahuzsott egy gye-nyerüsiges sip kánápéra, ami fábul kisüli és olt szerelmelcskellunk a Jázsminbokor alatt. 0 azst kivánta, hogy ineköjjek neki egy sip csigány nótát; bál én azstán ellujtam hogy :
Folytatása kOvelkerik.
1927 julius 10.
ZALAI KÖZLÖNY
MAGANTANFOLYAM
Budapest, VII, Rákóczlut 51.
Telelőn: J. 323-99. Olcsón és sikerrel készit eló bármely középiskola tananyagából összevont magánvizsgákra és érettségire, valamint az egyetem jogi és közgazdasági fakultásán vizsgákra és ko!W>quimukra Jegyzetekből vidékieket i«. Felvesz korlátolt számban cialádi felügyelet alatt bennlakó növendékeket Is. Válaszbétyég csatolandó.
lOZGÓSZIIHim
Uránia vasátnap 3,5,7,9 árakor a (2) kanizsai híradó: ŰrnapI körmenet, Kanizsa kaposvári lenntszverseny. — A kis kaáelt, szinmü 8 felvonásban. — Trambulin az aranybányában és Játsszunk vadnyugatot, turleszkek 2 felvonásban.
TétSíí
Forgalom az egész délelölt lolyamán nem fejlődőit ki. Ai irányzat valamivel jobb voll. Magyar Hitel 90, Bauxit 286, Készén 710, SalgO 73, Államvasút 25, Cukor 215.
Pirts 20 34Vi, London V>-2Vlt, Ntvrorl 5191/1, BrusMl 72J71.S MlUno 28-27V1, Amsleidam 208 17. Bellin 123 11. Wien 7313, Solla 3-76. Prága 1540. Vai»S 5SOO Budapest 80-51, Belgrád 9-14, Bakaiul 323. _
Terménytőzsde
Boju (ó) llszav. 75 kg-os 28.50 -29-05,
76 kg-os 2915 -29 65. 77 kg-o, 2965-3005 egyéb 75 kg-o» 27 75- 28-25. 76 kg-os 28-35 28 55. 77 kg-os 2SSS -29 25, buza (uj) tv. 77 kg-os 29 90-3015, egyéb
77 kg-oi 29 50 -29 70, ujrozs 24 50 -25 00, rozs 26 55— 2Ö80, takaiininyárpa 20 50— 21-25, sorárp. 25-50-26-50. zab 24 00-24 10, tengat (6) 21-60-21-83, buzakorpa 20 03—2020.
Kktft: Zrhrri üyaaialjar bt Hej* kambUa H. Ucjiaalua
Köszönetnyllvánitás.
Mindazon jóbatálainknak és ismerőseinknek, kik felejthetetlen nővérünk, illetve sógornőnk
SZIGETI ILONA elhunyta alkalmával jóleső részvétükkel mély fájdalmunkat enyhítenék és a boldogult temetésén megjelenni szívesek voltak, ezúton is hálás köszönetei mondunk Fáy család.
tűzijátékokat, lampionokai, konteliil, szerpentint és az összes szüksegís cikkeket legolcsóbban szállítja
Emmerling Adolf gyára
Budapest, TI„ Gráf Károlyi-nlca 26. j
Kérjen díjtalan árjegyzéket, valamint I ismertetőt vihnrroppentyülnkról. jt
Halló! Halló! Hova?
Megyünk m a Kiskanizsára, kisbucsura, a
Simon-féle vendéglőbe.
Jó cigányzene, lánc, hűsített italok, kitűnő ételek, figyelmes kiszolgálás. Szivcs pártfogást
kér Weisz Arnold
vendéglős.
— Dunsztos és uborkás üvegek Igen olcsók Púmnál, Klrály-u. 10.
Nyilttér.
Dr. Moravcslk Ernő Emit egyel, tanár, Budapest, iija:
,T. Mohai Agnis-forrás ku\'kcz^-lősége, Moha.
Készséggel hozom tudomésíra, hogy az Á^nes-forrás savanyu vizel gyógyszempontból több izbttn telje; sikerrel alkalmaztam"-
A Mohai Agnes-forrásviz mindenütt kaphatói itus
A Magyar Francia Biztosító Részvénytársaság
Ormody Vilmos elnöklete alatt f. hó 5-én tartotta 1926. évi 47-ik rendes közgyűléséi, amely az igazgatóság állal előter.cszteit mtrleget elfogadta Cs elhatározta, bogy 1926. üzletévre részvényenként a múlt évi 6000 koronával szemben 10.000 korona osztalék fizettessék. Egyben elli itározta a közgyűlés az eddigi 20 P névértékű részvénynek 2\'h: 1 arányban 50 P névértékű részvényre való összevonását. Az igazgatóság indítványához képest a közgyűlés elhatározta az alaptőkének 10 000 50 P névértékű részvenynek kibtc-áitasa állal 500.000 P-1ŐI 1,000.000 P-re való felemelését olyképen, hogy az összes uj részvények I ■ 1 arányban a régi részvényeseknek 62 P árban felajánltassanak. A régi részvényesek altat netalán át nem veendő részvények elhelyezése a kibocsátási áron biztosiiva van. Az eióvéieli jog I. hó 7-től 15 ig bezárólag a társaság pénzáránái, valamint a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknál gyakorolható. Ugyanott eszközölhető az 1926-iki osztalékszelvényeknek beváltása. Az igazgatóság eddigi t«g|ai és pedig Ormody Vilmos (elnök) Auvlnet Pál a Les Raassurances igazgatója, Grosz Manó ügyvezető igazgatója, Gouda \\Valtér a .Rossia" igazgatója, Michel Albert a Cie Euro-peenne de Reassurasces IgazgaiCja, Mihályi Zoltán vezérigazgató os dr. Slein Emil a Pesll Magyar Kereske deiml Bank ügyvezető Igazgatója mellett uj tagul Meuschel Walter ur a Münchener Rückversieherungs Gesclschafi igazgatója, a választmány uj tagjaiul pedig di. LukacsOyörgy v. b. I. t., Palugyji MOric és grol Z\'Chy Géza Lipót választattak meg.
DUMAS MUNKÁI
A bel- és külföldi remekírók magyar kiadtsai sorozatának első müveként folyó év augusztus havában megjelenik
DUMAS SÁNDOR müveinek nagy kiadása.
Elhatároztuk, hogy ezeknek a kivált regényeknek nagy részét ingyen adjuk, igv tehát e lapnak azok az olvasói, skik az alant található szelvényt 10 napon belül a lent f-ltflnletett cinünkre küldik, ingyen kapják a kiadlsunkban megjelenő
DUMAS SÁNDOR MUNKÁINAK egy teljes husztötees, körülbelül 3500 oldalra (erjedő kiadásál.
A francia- és viligirodalo n legnagyobb elbeszélőjének klasszikus regínyei első megjelenésük óta meghádiloltták a világegyetemei. A vitág összes nyelveire Ültették át őket és milliókra megy olvasóik száma, akik lelkesedéssel lap iznak Dumas varázslatos könyveiben. Még ma sem csökkent e halla lanntód é dakfesziően megirt regények igezó hatssa, amelyek egyutlal pompás humorral, p\'rallan képzeló-eióvel mesteri elbeszélő művészettel ékesek és ezekkel a tulajdonságokkal minden olvasót lenyűgöznek. A müvek szinle beláthatatlan nagyságú, 300 kötélre lehelő lömegéből, amely Dumas lolliből folyt, azokat a regényeket és elbeszüéseket jelentetjük meg, amelyek méltán örök becsüeknck mondhatók.
Ezek a mtlvek szép nyomásban, kilünő fordításban, a szokásos könyvalakban jelennek mtg és csak a hirdetési és csomagolási költségekért kéiünk kötetenkeni 35 fillérnyi megtérilést. A szétküldés abban a sorrendben történik, amelyben a megrendelések beérkeznek. Kiadatunk a következő müveket foglalja magában:
Monté Ctiristo Gróf, A Három Testőr, Maison Rouge lovagja, Marat fia, A Párisi Mohikánok, /I szavojai herceg apródja, Harmental lovag, Oli/us apó kalandjai, Pamphile kapitány, A Jávai orvos, A kél Diana, Női harc, A fekete tulipán, Pál kapitány. Aktié, Nero rabnője, Horaz kalandjai, A bolygó zsidó, A bársonynyakékes hölgy. Az élő holtlest, Chauvelín ur végrendelete, A bolognai diákok, A dúvad.
Minden nevezendő p\'n.küldemény egyelőre mellőzendő.
Jelen ajánlatunk csak azokra a szelvényekre vonatkozik, amelyek 10 napon belQl * bekutdetnek:
GUTENBERG
KIADÓVÁLLALAT
BUDAPEST, IV., Váci-utca 17. félemelet.
SZELVÉNY.
Alulírott Dumas Összes művelt Ingyen kívánja. Atvételiellsmcrvénytés szállítási értesítést kérünk
Név: ...................................
Lakhely (utca) ..............................
Pósta ...........................................
19
I rr • reggeli előtt fél keserűvíz sr
SCHMlDTHMJERj ii HiTfo H pffHL. **
megtisztítja a szervezetet a beledben képződő egészségtelen anyagoktól, élénkíti a mirigyek működését, felfrissíti a vérkeringést, megelőzi az érelmeszesedés és az öregségi elváltozások kifejlődését, Kapható kl. 4. nagy üvegban. SxótkQldéal helyi igmándl koaorUvix fórrá.vállalatKomárom. Árjegyzék lamétclndáknak kívánatra bérmentve.
zalai KÖZLÖNY
A?BÖHIRDET£S£1
Az aptóliirdctósck dija 10 szóig 50 fillér. Címszó s minden vastagabb betUból álló szó két siónak számíttatik. Minden további »ió dija a flll. Vasár- és ünnepnap SQNo felír, szerdán—pénteken 25% lelár. Állást kereióknek 50>/o engedmény. A hirás-tési dij olöro uzstondö.
Mioholin, Dunlop, Firaatone
autógummik Nolaor J. C. Nagykanizsa, Sugirut 16. 2342
Eladó butorraktár. Somogymegye egyik legjobb városában, Járást székhelyen, a viros Központjában levó piactéren, szép világos utcai üzlethelyiséggel és udvari rikurskkal, áruval dusau (elszerelt butorraktár nyugalomba vonulás miatt kedvező (Izetési feltételek mellett eladó. Az átvételhez ötmillió korona elégséges, mlg n fennmaradó árut btzominyba vagy hosszú lejáratú részletfizetésre beszerzést áron adom. Mind szép, friss, kelendő áru van raktáron körülbelül 50 millió korona triékbeit. A házöan lakás és asztalosmühely helyiség Is van, de a bútorkereskedő egyedül Is biztos megélhetést nyújt. A helyiségek blre olcsó és mérsékelt ár. — Uó.ebbct Zal.il Károlynál, lapunk kiadóhivatalában. 2. #2
Három darab átvészelt háromhónapos fajmalao eladó. Sátrán, Magyar-utca 74.
2840
Helyben egy jólorgal.nu fa.i«rQ„ot
clí, ^ u ,AKnlal\'" ,aVfeMl W" ".dó. Cím a kiadóban. 2844
h.f^íi?,".*! J:(:!d: haii^íü
ható alkatrésszel olcsón eladók. K,telezni
íl.l.„)r,a<S.,r??P }* hf\'iö" Dolmányosnál. Ktskanltsi, Qrszág-ut 10. .2772
Dr. Welsz—-Szabó VIláTiörTínTTTó kor ól M újkorig. 22 kötet, nagyon díszes vászonkotésben olaáó. Cím a kiadóban.
__________-2i<5
Traktoros béraxóntót keresek cirka ÍTaT £°Ld Ajánla-ot kér Balogh
Jenő intézó Zákány, Somogymegye. 2!66
Raktárnak, autógarázsnak, vagy Is^ tállónak alkalmas h:Sy|$ég kiadó. Sugár-ut 29. szám. 2ÍI67
1927 julius 10.
Somogyban, vasútállomás mellett, 4 hold szántóföld, l hold szóló, rajta lakóház és mellékeltetekkel eladó. Bővebbet Rá kóczl utca 4. szám. -2865
Elköltözés végett többféle bútordarabok eladók, Sugár-ut 40 -2861
Egy jókarban levó nól kerékpár eladó. Bővebbet Takács Lászlónál. Petófl-ut 16. szám. .2852
Egy lialal, ügyes, háziszolga (elvé-tetik. Leik sütődében. -2860
Géplakatost keres hosszú gyakorlattal gózíürésze részére. Nagyréttel uradalom. Nagyrécse. -2858
Tanulókat asztalosságra felvesz jó fizetéssel Gábor asztalos üzem, Telekv ut 69. szám 2957
Autogarage négy kocsi részére, amely raktár helyiségn?k ls megfelelne, a belváros terütetín azonnal kiadó. Clm a kiadóban. -2868
Egy bútorozott, hUiönbejáratu szoba, zongora használattal kiadó. Clm a kiadóba.
__-2869
Nyaralni otthon legjobban lehet nilam készült fürdőkid-, fototkéd-, alakódban. Olcsón, készen kapható Baksa bádogosnál. Kinizsi-utca 21. Ugyanott egy príma jégszekrény eladó. 2564
Egy hold lucerna eladó József főherceg ut 83. Bővebbet Kreft cégnél -2877
2 földszinten levő. Irodának is alkalmas utcai szoba Ifpcsőháil bejárattal, továbbá rektárhelylség\'k. nagy száraz pinoe azon-nalra ktadó. Kazlnczy utca 15. sz. -2873
Eladó egyei ágy, képek, különféle bútorok Klslaludy-utca 17/a. földszint. 2876
Házmester kerestetik azonnali belépésre Kazinczy-utca 15. sz. alatt. -2874

a Színházi Park és Polgári Egylet összes helyiségében • lr*V%l*+ f
^.on be.záHá w.adáolJ é, VASÁRNAP D. U. 3 ÓRÁTÓL
naéazárazék bérbeadó, oóveüb fel-világosítást a kiadóban. 2811
200 holdas birtok, vasút és város közelében, mcgfele\'ó épületekkel, esetleg terméssel együtt; 5 holdas sxölOblr-tok, kitűnő termés kilátással, szép gyümölcsöt és rajta Jó épülettel; több kisebb, nagyobb lakóház a belvárosban sürgősen eladó. 6 szobás urilakSs, esetleg két család rétzére Lazsntkon olcsóért bérbeadó. — Bővebbel: Acztl Ignáo pénzkölcsön és Ingatlanforgalmi Irodájában Nagykanizsán. Fóut 3. 2777
* Győződjön meg és forduljon teljea bizalommal házasság Uevben „HEURÉKA* Budapest, Dohány utca 22-24.. inert ha még eddig nem találta meg élete párját, ugy exen az uton lógja megtalálni. Utólagos díjazás. 128
Vízvezetéket és ffirdőberendezéseket,
valamint saját készítésű
vörösréz fürdőkályhákat
szakszertlen készít
■endlovlfs József és Márton
Király-nlca 45. Telelőn 271.
P*»xfcaio»4Mt bekcbctcitsi c utliiOcu OWdbeo a legelóuyöicbben é. leggyot-■•bUii lotyósittat Aox.l Ignáo péni-ktSIcMnkOzvelitó Irodája Nagykanizsán. P4-•I S. u. alatt. Kány.jrerkSto.ön kflt-ványskot veszek. 1483
P.llnl 27. uámu hát 2\',1 hold Klekkel szabadkézből eladó vagy bír be kiadó Bóyebbc^Mjgyar-utca 113 a. 2703
Klskantzsán, templomtéren, Anek-íéle korom. teljes lelneicléisel kiadó. 28J7
Egy nagy mtlhotyholyl.ég Irodának augusztus lére kiadó. Bóvebbet: Aczdl Ignáo pénzkölcsön és Ing.tlanlore.lraljlio-dája. Nagykanizsán, Pó ut 3. sz. 2817
Elegánsan bútorozott szoba lúrdfl-szoba használattal. belvárosban kiadó. On
• kiadóban. 2812
KnvaaL á város minden részé-ben, több nagyobb és kisebb Jövedelmező bérházak, emeletes, magán, és üzlet-házak, Szabad Iwgyen 2 hold biilok lakóháizal Jutányos árbán eladók. Bővebbet: Dukát* Mik., ing. közvetítő Nagykanizsán. Rákóczi-nica 29. SI
Eladó Szabadhegveii egy 18Ű0 négyszögöles .2016, szé|>, lakható épülettel. Bővebbel: Aoxét Ignác pénzkölcsön és Ingatlanforgalmi Irodáiéban Nagykanizsán. ró-ut 3. szám. 2816
Ford és Ford.on aiW\'tímk, síüó \'elszerelést cikkek. Pneumallk — Szántó Vilmos ésjársa cégnél. Deák-lét 2. 23H
K.r«..k bútorozott .zob.-kony-hát, lehetőleg a belváros lerülctén. Clme-í?.. rek ■ ktadóliivatalba, ahonnan továbbítják att nekem. 2612
Ezrr móka és látnivalói
Ilyen még nem volt Nagykanizsán!! Belépti-dij 40 fillér.
11130/1927.
Hirdetmény.
Kedvezményes áron nemesített buza és rozs vetőmagot oszt szét a földművelésügyi minisztérium.
Igénylők f. hó 14 lg a hivatalos órák alatt a városi gazdasági hivatalban jelentkezzenek
Nigykanizsán. 1927. évi julius hó 7-én. Polgármester.
Hirdetmény.
Pat község korcsmabirlokos-sága a tulajdonéi képező korcsma épületet a hozzátartozó mészárszékkel s 600 O-öl kerttel 1927. augusztus 16-án d. e. 10 órakor 1928. január 1-től számítandó 3 évre, vagyis 1930. december hó 31-ig\'65 pengő kikiáltási áron nyilvános árverésen haszonbérbe adja. 2871
El.dó I szép pálma Ktjlaludy utca 38. szám alatt. 2838
81ING
varr
Ke r/yei öfiie/ésife/ié/e/ei.
SINGERVARRÓGÉP
RÍSZVÉNVTÁRáAáAOi
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐÚT I.
Ércsilem a nagyérdemű köiOnsíget, hogy Ketzlhelyen a
Hullámé. Balaton szállodát
megnyitottam. EUörendO magyar konyha, kitűnő badacsonyi és kü önltfge&ségt borok, frissen csapolt budapesti sörök, modemül berendezett szobák kaphatók. Ceglédi Farkas Jancsi 10 tagu kitűnő zenekara szolgáltatja a zenét.
Terraszáról gyönyörködni lehet a Balaton körüli regényes tájak panorámájában.
Kérem a n. é. közönség szives pátt\'ogását, tisztelettel
KELEMEN KÁROLY
2700 étterem- és szállodatulajdonos.
Rlnlnlr Birinrlban 461 hold prtm« DirXOK, Nrtov. urílakáisal. m««W«tó épOlc\'.ekid vaiatállomáa rnclU\'.t. Zalában SÓ hold kilőni birtok ii\'p urllabásaal.
mit több ípil«tckk«l vasuUllomAs Kanliaa tnUfib.n 10 hold birtok, lakóhlx. tftUlövat j-jtlnyoi álbia eladók. B4v«bb«l: DUKASZ MIKSA Nagykanizsán,
Kákóczl-utca M. izim alatt. ISW
Anyák ingyen kapják!
most megjelent i
32 oldalas Iftzel, mely tarlalmazsa:
I. A csecsemő gondozása ís táplálása.
2 A csccsemő táplálása az elválasztás után. 8. Az elválasztott 9 hónapos gyermek nspi ílrend|e. 4 A gyermek táplálása 1 éves kora után.
Kárj. l.v.la.Al.pon i
„EMBERBARÁT"
Budapest, I., Haglódi-ot 17. szán.
flonvróroz
Pllsséroz
Értesítem Nagykanizsa és vidéke mélyen tiszteli holgykozonségét, hogy a legújabb plissé-modellok megérkeztek. — Pllssérozásl, gouvrérozást olcsón vállalok.
Tisilelellel VARGA NÁNDOR
ruhaleiti, gótmocó-válUlata Nagykanizsa, Hunyadl-utoa 19.
OyQjtőtelep: Kazlnczy-utca 8.
Festés
Gózmosás Tisztítás
Tankönyvek
az összes iskolák részére el<ijegye»het6k.
Használt tankönyvek
kaphatók
Fischel Fülöp Fial
könyvkereskedésében.
letvpálpti hiÉtiny.
A Kiskabizsai Po\'gári Olvjs\'.kOr székházának kitö l ésére jeligés tervpályázatot hirdet.
A lervjjályázalon részlvehel minden magyar honos építész.
A p-ogram, tielysziorajz és a meglevő épület lerve 2 psngő elózeies beküldíse melleit az olvasókörtől megszerezhető.
A pályatervek 1 : 200 léptékben készítendők. Kívántatik egv földszinti, egy emeleti alaprajz, 2 homlokzat és annyi metszel, amennyi a lerv megéitéséh.z stükséges, továbbá rövid mfl leirás és köbméteres költség kimutatás, idomlcrv melléklettel.
A pályatervek 1927. évi julius hó 25-én d. e. 12 óráig Papp Péter alelnök Nagykanizsa, Országul 9/b. szám címre küld.ndök.
I. dij 150 pengő
II. dij 100 pengő.
A nemdljazoll terveket a birálat után Igazolt tulajdonosaik álvehe ik a fenti alelnöknél. »« Ai Olvasókör rezciosége.
1927 lullus 10
ZALAI KÖZLÖNY
Uj zsákok, uj ponyváik
kévekőtő/sineg
Kerti magvak Mütrágyafélék
kaphatók:
Ország és Widder
„ cégnél
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
Fiuintei*náius
Szombathelyen.
Felvesz bármilyen iskolai diáko\' naponkiínli leckc-kikérelezésiel é.s teljes ellátással. Tessék Kőszegi utea 46 szám alatt érdeklőd-i.
IKíiroskedök, üzemek, uradalmak és csép ö-gazdák figyelmébe!
Mielölt benzin, petróleum, gázolaj, továbbá gépzsir, kocsi-KcnO és az Összes gép., Iraklor- és hengerolai szükségletét beszerezné, sajál érdekében kérjen ajánlatot a legolcíóbb gyári lerakallól
Artner és Kelemen
cégr.él
Csengery-ut 5. szám,
min\' a Mr.gypr 0<aj- és Vegviipat R. r. Zf lainegyei kirendeltsége.
Ugyatoll zsák és ponyva
fyírl lerakat.
Gyűjtsön i Oyógy nővén, eket,
kéhársat
ezüsthársat
papsijtlevclet
árvaesatánvlrácrot XOHISBOGARAT ptp«c»virá\',ot
kék buznvlrágnt csatlánlcvclet lehérmályvulevelct ezerlóíüvct
és mlndenléle C(íyét3 KyÓRynöYényekct.
Száraz készletét ajánl|a lel HYnROFLORA Mneyar Nád. Oyékény- és Oyógynövény R.T.-iiok Budapest, VI., Király utca 12.
Kérje mindenütt
tűzoltó sisakokat
Kőszeg
vásárol
ián
Eisner Kamill
egyedüli magyar gyár
cy\'rtmányail. ,,,
ÍÍÉzL „TIMÁR"-nyalókát
Csak valóült kérjünk! __Oyártjn : TÍMÁR Hudapcst, Huszár-utca 4.
a viiághim „PFAFF" VABROGEPEK
egyedüli raktára
Brandi Sándor és Fia
cégnél
Deák-tér 2. Telefon 12.
a legrégibb varrógépraktár, a lelsólemplomr-ál. 20 havi részletfizetési
Megérkeztek a General Motors Company
gyártmányai:
CHEVROLET
személy- és teher-automobilok.
--műutat---2M-)
Autorizáit képviselet:
Sulzbeck Fivérek
Telelőn 371 és«l. SzOmbathely• SzéllKáIm4n-ulea3.
A világ leghíresebb kerékpárja
Fegyvergyári STEYR kerékpárok
Kizárólagos eladási helye:
WEINER GÉPÁRÜHÁZ NAGYKANIZSA
Frtüzlet: Csengery-ut 2. szám. Fióküzlet: Király-utca 34. sz.
A legkedvezőbb részletfizetésre is kapható. tar 5 évi jótállás I -m
Kocsik, négy és hatszemélyes aulák
állandó kiállilása
FORDSON traktorok, FORD alkatrészek, gummlk raktara
BAZSÓ JÓZSEF kocsigy árosnál Nagykanizsán.
Elvállal: kocsik, autókarosszeriák készítését, javítását, átalakítását és bélelését, autogénhegeszlést és nickelezést. Kitűnő munka! Telefon 250. Jutányos árakl
SCHLICKNICHOLSON
GÉP-, WAGG0N- ÉS HAJÓGYÁR R.-T., BUDAPEST, VI. KER., VÁCI-UT 45-47.
lajjliiiuii iiititiprisiltl: Lichtscheindl Pál Taskereskedű. Kazloczy-n. 1.
Siüsjit: Újpesten. liiludlú: Budapest, VI., TUmos császár-nt 63.
Fiikokt
Szeged, Kölcsey-utca 11., Szombathely, Zanatl-ul, Eger, Káptalan-utca 8., Nyíregyháza, Széchenyi-tér 7.
Raktári
Pécs, Kaposvár, Győr, Veszprém, Baja, Székesfehérvár, Szolnok, Gyöngyös, Debrecen, Miskolc, Békéscsaba.
Cséplökészletek\'i
Vonlatős és magánjáró lokomobilok gőz-, benzin- és srivógázlftemre. Cséplőgépek mini\'en nagyságban. Ásványi-lélc tengeri szárlépőgépek. Seecskavá^ók, darálók, morzsolók. — Borsajtók, olajgyárlási gépek.
Schlick-Hanomag traktorok.
Dicse\', petróleum- és benzinmotorok, félstsbil lokomobilok. Kőjára ok. Stabi1, fekvő ée állógőzgépek. Oőzkuánok. Szivattyúk. Jéggyáit, hlltő-Itátl és vágóhídi berendezések. Hid- és vasszerkezetek, daruk. Vasuli, villamos- és iparvasuli kocsik. Folyamhajók. — Szállító- és bánya-
berendezések.
Vetőgépek.
TózegtQzcIésU generátorok.
Szivógázmotorok.
10
ZALAI KÖZLÖNY
1927 Julius 10.
BÚTOR-
vásárlóknak saját érdekük meggyőződni arról, hogy barátságos és kellemes otthont létesíthetnek maguknak, ha a Dunántul legnagyobb áruházában Bzerzik be lakásberendezési szükségletüket.
Állandóan 300 berendezés áll vevőink részére választékul.
A legfinomabb stylusbutorok és a legegyszerűbb polgári berendezések is Írásbeli szavatossággal lesznek eladva. — Vevőinket szakszerű és őszinte felvilágosításban részesítjük.
Díjmentesen szállítunk bármilyen vasúti állomásra!
Óriási forgalmunk következtében a közismert legolcsóbb árakat számítjuk.
Rendkivilli kedvező fizetési feltételeket nyujtunk.
Saját érdekében ne tétovázzék, ha bútorra van szüksége, hanem keressen fel bennünket bizalommal!
KOPSTEIN LIPÓT
bútoráruházai
SZOMBATHELY, Kőjzegu.5.(*,w
SOPRON, Várkerület 62.
ALAPÍTVA: 1887-BEN.
Nyomatod , Zrínyi Nyomdaipar t» KönyvSS^STíJH
87. évfolyam. <55. szám
Nagykanizsa, 1927 julius 12, kedd
•e
Ara 14 HUér
Jtaztbetyi
fa Uadóferntal rM 5. n.
1: KUÍjludy-u.
POLITIKAI NAPILAP
Felelós szerkesztő: Barbarits Lajos
lofcnutxuHekioai N«gyW»« Jl
Blóllzeté&l ára e» kW > t*"!4 «
A Dunántul üdvözli Gordon Róbertet
Balitonfőtdvár, julius 11 A bilatonpjrti 6a duoánlull lOr-vényhalóságok képviseld! ma Ölési tartottak, hogy Gordon Róbertet, a Délivasut vezérigazgatóját a .Magyarság- hasábjain mull hó 27-én 61 ért támadás alkalmáhót tiszteletükről, szeretetükről és hálá|ukról biztosit-
,1V, Az ülésen Straasz István elnököli és azon tóbbek között részt vett SlelnKkír Ferenc dr. egyetemi tanít, mint a Falu Szövetség elnöke, Huszár Pál dr. löszolgabiró, Keszi-hely törvényhatósága nevében, Krátky István dr. Nagykanizsa nevében. Sümegi Vilmos, mint a Balatonbogiári Fürdőegyesület elnöke, l-énárt János dr., Festetics herceg jogtanácsosa, Relschl Imre Keszthely városa nevében, Halász Oéza Fejérvármegye nevében, Szentmihályi Dezső felsőházi tag és több országgyűlési képviselő. A gyűlésen elhatározták, hogy <p ugy, mint Bslatonboglár képviselőtestülete — OaáIOaszton javaslatára — üdvözli Gordon Róbertet, aki i Balaton part telvirágozlatása kőiül mérhetetlen érdemeket szerzett, háláidról és elismerésükről biztosítják. A törvényhatóságok képviselői kimentették, hogy a legközelebbi törvényhatósági üléseken |egyzőkönyvbc veszik és Írásba loglalják azon óha-jukai, hogy Üotdon Róbertnek kel lene átvennie a Máv elnöklgazgatói állását.
Családi pervatvartól való félelmében agyonlőtte az édesapját
Ujharkány, |ulius II (L/szakai rádiójelentés) Laufer Oyörgy vatyapuszlai kisgazdát tegnap este fél 9 órakor, mikor haza_ téiöben voll a lakásajtóban álló 16 éves József nevű fia vadászfegyverrel agyonlőtte. A csendőrség a gyilkos liut letartóztatta, aki azt vallotta, hogy azért ölte nteg ztpiát, mert az veszekedve ment cl hazulról anyjá-lól és attól léit, ha apja hazajön, ismét veszekedés lesz és ezt akarta megelőzni.
Halálos pisztolybárbajt vivtak Sopronban
Kit oa.trik lartatékoa ttaxl tratjlkua párviadala „Formai" pérbajt akartuk »t«nl éa hntél IcU a «Í9»
Sopron, lulltts 11 | (Éjszakai rádiójelentés) Sopronban vasárnap délelőtt 11 óra 45 perckor halálos kimenetelű pisztoly-párbaj történt Sete Wílter bécsi vámtiszt és Tyuka Etich bécsi közjegyző-helyettes között. A párba| előzményei még évekre nyúlnak vissza ésatulajdon-képeni indító oka egy szóváltás, amiből lovagias ügy lelt. Setz Waller inzultálta annak idején Tyukal, de annak pátbajkihivásáta megtagadta az elégtétel adási. Mindketten larlt-lékos lisztek és igy az Ugy a volt 3. császári és királyi dragonyos ezred becsillelügyi választmánya elé kerüli, mely Setzet diszkvalifikálta. Setz ebbe nem nyugodott bele és ujralelvétclt kért, amit a becsülelügyi választmányéi is rendelt azzal, hogy Tyuka köteles Selzet újra provokálni és Setz
köteles a kiállási kihívást ellogadni. Mivel az osztrák törvények közönséges bűncselekménynek minősítik a párbajt, ugy állapodtak meg. hojty a párbajt Sopronban ejtik meg és az csak formai pisztoly-párbaj lesz könnyű leltételekkel, ötven lépésié állottak fel a felek és a vezényszó ulán a pisztolyok eldördüllek. Ekkor Tyuku golyója oly szerencsétlenül találta Setzet, hogy súlyos ágyéksérülésébe, mikor a kórházba vitték belehalt. A párbajnál szereplő négy segédet és az orvost, akik valamennyien osztrákok, rendőrségi kihallgatás utín szabadonbocsátották, ellenben
Tyukát letartóztatták. Ma felboncolták Setz holtlestél, mikor jelen volt ellenfele is, akinek golyója megölte.
ni eS OCt/. Iliegum..
ujjijjiru-iirfii. rí...... ........tw<uw»«
Meghalt Emich Gusztáv
Dudapest, julius II. Emich Ousz-láv volt magyar kereskedelemügyi miniszter, a neves kereskedelem- és vámpolitikai szakértő, 1925 lg berlini magyar követ. 61 éves korában a budapesti LOw szanatóriumban meghalt.
jjij ; r rrr i \' .....-
Két évre eltiltják az árusítástól a piaci árdrágítókat
Budapest, Julius tl
(Éjszakai rádiójelenlés) A belügyminiszter valamennyi törvényhatósághoz és az azok tciülttín levő m. kir.
államrendőrfcapilányságokhoz
az élelmiszerek árának Indokolatlan drágításának meg akadályozása céljából
körrendeletet in\'ézelt, mely a következőket foglalja magában:
Tapasztalatból közludomásu, hosiy az élelmiszerek árának indokolatlan drágításának egyik oka, hogy lelkiismeretlen üzérek anyagi haszon szerzés céljából és közvetítők az árak alakulását ugy használják ki, hogy azok a fogyasztók érdekei ellen és kárára vannak. Az 1920. évi XV. t. cikk ismerteti azokat az üzelmeket, amelyek az árak mesterséges lel-ha|lásit idézik elő. Idetartozik az elővásárlásokkor elkövethető vissza élések az áiuk visszatartásával, megsemmisítésével elkövetett cselekmények abból a célból, hogy ezzel az árak drágulását idézzék elő. A b;l-ügyminiszter Ultit a célból, hogy a hatóságok o káros és a közönséf. érdekei ellen való cselekményeknél-elejét vegye és megvédhetik ;
fogyasztók éidekeit, elrendeli a következőkéi :
1. Mindazokat, akikről megállapítható, hogy a közönség érdekei ellen a törvénybe is a rendeletbe ütköző cselekedeteket követnek el büntethetők azzal, hogy
az árulást engedélyüket 2 évig terjedő idóre cl lehet vonni és ennyi Időre el kell tiltani az árulástól. Ha a cselekmény az 1920. évi XV. törvénycikkbe ütközik, akkor az illető ellen bűnvádi feljelentést is kell lenni. Az engedély bevonási ilélc\', az ítélet jogerőre való emelkedése elölt végrehajtható. Az 1901. évi XX. törvénycikk aiaplán fokozatos Icliebbzitcl-nek van helye. Végső fo^on a belügyminiszter dönt.
A rendelet másedik pontja arról intézkedik, hogy az Ítéletet hozó hatóság köteles az Ítéletet a közigazgatási hatóságok tudomására hozni.
A rendelet 3. pontja szerint, aki engedély megvonásra lett elítélve és az árusítástól elliltalolt és cniek el lenére tovább is megjelenik a piacon, hogy üzleti tevékenységei fejtsen ki, klhágásl törvénybe OtkBzö
cselekedetet követ el és 15 napi elzárásra- és 80 pengő pénzbüntetéssel büntethető.
A rendelet végrehajtásával a közigazgatási hatóság, mint rendőri büntető bíróság a m. klr. államrendőrség van megbízva. A rendelet kihirdetésétől számított 8 nap múlva lép éleibe.
Cáfolják Kemál pasa európai útját
Budapest, julius II. (Éjszakai rádiójelentés) A budapesti török követség hivatalosan megcáfolja egyes külföldi lapokból merített azt a híradást, hogy Musztafa Kemál pasa Nyugat-Európiba készülés eme útja mögött bizonyos politikai célok lennének.
A miniszterelnök és Herczeg Ferenc Nagycenk díszpolgára Nagycenk, julius 11. (Éjszakai rádiójelenlés) Nagycenk városa az olasz-magyar szerződés -megteremtése körül kifejlett sikeres munkásságért gróf Bethlen István miniszterelnököt díszpolgárává választotta. Úgyszintén a város díszpolgára lelt Herczeg Ferenc, a kiváló magyar Író, gróf Széchenyi Istvánról iaotl temek irodalmi munkájáért.
Az oláh szenátus-választás eredményei
Bukarest, julius 11. (Éjszakai rádió-jelentés) A tegnapi szenátusi választásokon a kormánypárt nyert 96, a nemzeti parasztpárt 17, a kisebbségi blokk 2 mandátumot. Az ellenzéklek csak az etdélyl kerületekben tudlak győzni. A parlamentet |ulius 17-ére hívták egybe.
Túlzottak a hercegprímás állapotáról szóló hírek Budapest, julius 11. Hivatalosan megcáfolják azokat a híreszteléseket, melyek szerint a hercegprímás állapota aggodalomra ad okot. Az egyik esti Isp ItiratSteával szemben Korányi tanár egyáltalán nem volt Esztergomban, Igy tehát konzíliumot sem tarthatott. Hajós Kálmán egyetemi tanár 2-3 hetenként szokta meglátogatni a hetcegprimást és ő konstatálta, hogy a hercegprímás kissé gyenge. Az említett láradság miatt az orvosok azt a|ánlotlák a hercegprímásnak, hogy kímélje magát és 1—2 napig maradjon ágyban.
a
ZALAI K0ZLONY
1927. julius 12.
Erdélyi Imre 23 éves budapesti fiatalember ! ^Ug,9/
Balatonberénynél a Balatonba fulladt "\'
Mende-monda — Tragikus valósúg
Balaton, julius 10 (Kiküldőit munkatársunktól) Tíz perc késéssel fut be Balalonkereszt-arra Boglár felől a pesti személyvonat, hogy hazavigye holtfáradtan a nagykanizsai balatoni kirándulókat. A helyekért valóságos közelharc Indul meg és mikor egyetlen utas leszáll, tizen is ugranak helyére. Igy megy ez természetesen Berényben Is, ahol, mintha bacsu lenne, olyan hatalmas tarka tömeg áll a kis állomás előtt. Fülsiketítő bábeli zűrzavar... zsebkendő lengetés és mármint egy iramodni készülő, hosszan elnyúló fekete macska mondunk bucsut Berénynek és vele távolodunk a Balatontól, melyet pedig ez órában a legcsudá sabb képben lehet látni.
Egyformán, unottan döcögünk Kanizsa felé és utunkban még csak Balatonszentgyörgyön kopunk egy ujabb offenzívát, aztán már csak a szórványos le és felszállások kezdődnek Komárvároson és errébb.
A kocsikban mindenki kllegtezi magái, aztán megkezdődik a hangos diskurzus, néhány dühös alvó bosz-szantására, akik kitűnően megszokták, hogy még az autóbuszban is átalusznak egy megállót.
— Hallotta? Borzasztót Engemet egészen deprimál ez az esel.
— Rettenetes. Szerencsétlen fiatalember. Na, az sem látja meg többet a strandot.
— Hogyls tudott belepusztulni, hál nem tudott úszni ?
— Igen, egy fiatalleányka volt....
— Ketten voltak, egy kanizsai fiatalember és egy pesti lány. Itt találkoztak Berényben, de megjárták szegények alaposan.
Ilyen és ehez hasonló mondatok röpennek száfról-szájra. Mindenki tud valami ujat, valami érdekeset, de valamennyien megegyeznek, hogy a nevét senki sem tudja az áldozatnak.
Vannak aztán, akik arra esküsznek, hogy látták a szerencsétlen jialal-párt, amint a hullámokkal küzködlek és elmerültek. Olyan kiránduló h akadt, aki nemcsak szem de fültanuja volt a halálos fürdésnek.
— Nem ketten voltak — mondotta az elbeszélő — hanem egyedül egy derék magas fiatalember volt az. Én hallottam, mert nem messze beúsztam a tllős-jelzőtáblától, hogy segítségért kiáltott...
Egy dörmögő hang, egészen uj (a diskurzusban nem vett részt) a sarokból beleorgonázik:
— Mondja tisztelt uram, ha maga hallotta a segltségkláltását. miért nem ment segítségére, vagy miért nem értesített valakit, akt ment volna.
F.rre a barátunk, akt pedig igen hangos voll, ugy elhallgatott, mini az a bizonyos csuka a Marosban.
— Különben, — folytatta a dörmögő basszus, — ne haragudjon, de nem hiszem, hogy hallotta és egyáltalán látta a vízbefulladást, mert ez 5 és 6 közölt történi. Ön pedig ebben az időben már a sétányon csapta a szelet annak a kis szókének, akii a vízben úszni tanított, de aki kijelentette Önnek: .Kedves barátom, ne haragudjon, de én nem fogok magától usznl tanulni, én egy berényt leány és usznl tanulni.- Ez bomba volt. A hangos fiatalembach visszavonult és a folyosó zsúfoltságában eltűnt.
Ez volt a találgatás. — És itt jön a valóság. u. Gy.
. ..Minden ellenkező hírrel szemben hivatalos hely utján megállapítottuk,
I hogy a vasárnap délután Balatonberénynél történt halálos csónakázás, de annak áldozata egy pesti fiatalember, akit Erdélyi Imrének hivnak és 23 éves. A szerencféilen fiatal^ ember vasárnap egyedül jöil Berényi-.e fürödni. Délután 01 és bal óra közölt egyszemélyes csónakot váltott és uszóruhában beevezett a mélyvizei jelző táblán lul, ahol többször fe|> selt a vízbe a csónakról. Közbe tovább is evezelt és igy jő mélyre került a parttól be. Hat óra felé az egyik fürdőző ijedten vette észre, hogy a Balatonon egy gazdátlan csónak ring. Értesítette a kabinos f ut, aki kihozta a csónakot, melyről ekkorra már bizonyossá váll, hogy gazdája Erdélyi I.nre, aki belefulladt a
szerencséllen fejét a fenékbe ugrás közben, vagy szívszélhűdés! kapott és igy lelte halálát a habokban. Kilétét csak estére tudta a csendőrség megállapítani, mikor a kabinok kiürültek és ruháját megls-lálták. Zsebei átkutatásakor Erdélyi Imre névre szóló hivalalos személyazonossági okmányokat találtak.
A berényi csendőrség azonnal értesítette a kaposvári kir. ügyészséget és az áldozat hozzátar.\'ozóit Budapesten, VII., Bíbor utca 7. sz. ala\'.t. Erdélyi Imre hulláját héfó eslig még nem vetette kl a Balaton és nincs kizárva, hogy csak pár nap múlva kerül elő, mivel áramlása vasárnap óla, főleg Berény f :lől a lu\'só part felé buz.
A halálos fürdés a kirándulók között erősen deprimálta a jókedvei és éles figyelmeztető a vakmerő és kockázatos játékokat szerető fürdőzők számára.
Gordon Róbert köszönete a nagykanizsaiakhoz
Nagykanizsa, julius II A Duna—Szávs—Adria Vasúttársaság vezérigazgalója, Gordon Rá-bert, Nagykanizsa társadalmának bizalmát és szeretetteljes ragaszkodásának megnyitvánitását a Zalai Közlöny szerkesztőségéhez küldött köve:-kezó nyilatkozatával köszön! meg u kanizsaiaknak:
Egy fővárosi napilap személyem elten intézett támadása után nem csak a Dunánlulról, hanem az ország többi részéről, magánosoktól
és Intézményektől oly nagyszámú üdvözlő és bizalomról biztosító táv hatot és levetet kaptam, hogy mindegyiket külön megköszönni nincsen módomban. A megtisztelő bizalom és szerelel megnyilvánulása nemcsak jól esik, de valóban felemel és büszkeséggel tölt el és érte ezen uton fejezem kl leghálásabb köszönetemet.
Budopeit, 1927. julius 9.
Gordon Róbert
Szabó János 23 éves honvéd szerelmi okok miatt mellbelőtte magát és élet-halál között van
Őrvezető volt, de ma délelőtt lefokozták — Búcsúleveleiben felemlíti öngyilkosságának okát
Nagykanizsa, julius 11
Ma délelőtt mrgrcndítö öngyilkos ság történt a Káioly-laktanya egyik irodájában, ahol egy katona szerelmi okok miatt mellbelőite magát é3 most élet halál közölt lebeg a nagykanizsai városi kórházban.
A szerencsétlen katona neve Szabó János, 23 éves helybeli szülelésü gyalogos, aki eddig őrvezetői rangbsn szolgált a hadseregben, de épen ma délelőtt 11 órakor egy büntetéséből leiokozására itéllék és ezt végre is hajtották. Uty látszik efelett és egyéb szerelmi okok miatt, mert a menny-asszonyáról ugy vette észre, hogy az elhidegült tőle, annyira elkeseredett, hogy a halált kereste. A délelőili órákban, mikor a lefokozása meglör-
ténl, bezárkózott az Irodába, ahová szolgálatra volt beosztva és ott Mannlicher f.-gyverével mellbelőite magái.
A dörrenésre elősiető katonák a vérében fetrengő embert még eszméidben találták, akit azonnal kocsin a városi kórházba szállítottak, ahol sürgős műtétet hajtottak végre rajta.
Az öngyilkos katona búcsúleveleket is hagyott hátra, melyekben öngyilkossága okául szerelmi bánalát nevezi meg és amelyek közül egye! mennyasszonyához cimez, aki itt lakik Nagykanizsán és akivel már több mint egy éve jegyben járt.
A délutáni órákban érdeklődlünk a kőrbáiban állapola lelő! és az! a választ ksp\'uk, hogy egyelőre változatlanul súlyos állapotban van
"......................-.....- - - ■ - y rri-.-.Ti-irir rr jv _nj ji ji j
Antóval felszerelt mentőállomás lesz Nagykanizsán
Kétnapos mentő-tanfolyam munkások réuére
Nagykanizsa, jultus II A kereskedelemügyi miniszter uj rendelete alapján az Országos Mentő Egyesület folyó hó 16 áo és 17-én Nagykanizsán menlö tanfolyamot tari.
Miután a törvény értelmében a munkásoknak az első segély nyújtásában való kiképzéséről gondoskodni a munkaadó feladata, igy minden munkaadónak érdeke az állam állal rendezett ezen tanfolyamra egy vagy kél értelmesebb munkást, lehetőleg művezetőt elkoldeni és azok üli és napi költségeit fedezni.
A tanfolyam a fémipari szakiskolában julius hó IC án, szombaton délulán fél 4 órakor veszi kezdetét és folytatólag vasárnap is larl. A tan-
folyamon résztvevők annak elvégzéséről igazolványt nyernek. A tanfolyamon munkása helyett a telep munkaadója is részt vehet.
A kiküldendők neveil postafordultával közölni kell Laky Kornél mi! szaki főtanácsos, kerületi Ipaifelügye-lövel (Szombathely).
.Zalaegerszeg, julius \\\\. (Sajáttudósítónk telefonjelenlése) Zilaeger-szegen, Nagykanizsán és Tapolcán mentőautókkal felszerelt mentőállomásokat szerelnek fel, melyek ellátják a távolabbi f ilukban is a mentőszolgálatot, elsősegély-nyújtást és betegszállítást.
Albrecht főherceg felavatta Iharosberényben a kanizsai cserkészeket
Iharosberény, julius II
(Saját tudósítónktól) A ibarosbe-rényi Vadaskert legregényesébb helyé.1 fekszik a kanizsai gimnazlsla-cser-készek tábora, közel a lestől halastóhoz, gyönyörű erdő-szélen, báró Inkey József birtokán.
Vasárnap reggel mindenféle Járművön és gyalog, kanizsalak népvándorlása indult meg Iharosberény felé. Ezen a délelőttön avatta lel ugyanis a táborba érkezett Albrecht főherceg a kanizsai cserkészcsapat újoncait. A ritka ünnepélyes alkalom a környékbeli községek lakosságál is odavoniolta.
Albrecht főherceg 10 órakor jöll az Inkey-kaslélyból Pírét! de Bthalm Gyula udvarmester, báró Jeszenszky József, a báró Inkey család, gról Apponyl Adél és Eberhardt Béla főigazgató társaságában.
Az ünnepi aktus szentmisével kezdődön Utána Albrecht felavatta az uj cserkészekel, kikhez tökéletes magyarsággal beszédet intézeti, buzdítva őket a cserkész-erények megtartására. A főherceget Krlzsala Ferenc kegyesrendi lanár, a cserkészek parancsnoka köszöntötte magas szinvonalon álló beszédével. Csepreghy László III gimn. tanuló a felavatott cserkészek nevében üdvözölte a főherceget. Bogyay Tamás, a gimnázium mosl végzett növendéke lelkes beszédet mondott az uj cserkészekhez. Végezetül Krlzsala Ferenc köszónle meg báró inkey Józsefnek, hogy áldozatkészségével lehelővé lelte a táborozási.
Tréfás és komoly cserkész-mulal-ványok, játékok bemutatása ulán Halász Klroly egy. halig. Végváry-versel szavalt.
Délre járt az idő, mikor a cserkészek diszmenetben elvonullak a főherceg előtt NoU József lanár, cserkészliszt vezetésivel. A csapathoz csatlakoztak a pogányszenlpé-teri leventék ls. Elvonulás után a vendégek kocsikon elhajtattak.
Egy órakor volt a vidám, jólzfl cserkész-ebéd, ami a lialal cserkészek konyha-művészetét dicséri. Öt órakor ozsonna, 7 órakor vacsora, 9 órakor tábortűz gyűjtötte egy csoportba a cserkészekel és vendégeikel. A tábortűz körül vidáman, busán szállt a sok magyar nóta, még szavalat is akadt, Krizsala Ferenc pedig a nagyszámban megjelent kanizsai cserkész-szülőket és vendégekel. Bakos Oéza dr. a cserkész-szülők nevében mondott hálás köszönetei Krizsala parancsnoknak, Blttera Béla VII. gimn. lanuló pedig szavalattal tarkította a szép hangulalu estét Néhány kedves ügyességi mutatvány után Tóth Károly egy. halig, szóló-hegedüszáma befejezte az esti pro-grammot és a vendégek 10 óra tájban a cserkészek telkes hurrázása közben útnak indultak hazafelé. A feledhetetlen, formai és erkölcsi
1927 julius 12.
tartalomban ritka gazdagságú ünnep megrendezése, mindaz a lelkesedés, az a rajongás, amivel a cserkés?ek öntöttek sok-sok OrOaiel a szülök szivébe, Krlzsala Ferenc parancsnokuk érdeme, aki a cserkész-gondolatnak nemcsakodaadó (ilve. hanem láradhatailan és eredményei munkása is.
bádió Müsoa
(Rövidítések) H - hírek. közgazdaság. Hangv. — hangverteny. F. =. eladás
Gy — gyermekeknek. A — asszonyuk-
nzk. Z «- zent Mg. = mezőgazd.i\'áE.
Ifi, = Ifjúsági előadás. P _ lilolvasáí.
G — gramofonzene. 1b = jazz-band.
K — kabaré. nZ — népszerű zene.
Julius 12 (kedd)
Budapest 9.30 11 11 G 12. I, 3 II 4 Az ntehestika mini művészet és testnevelés 51dfl|elzéa. 620 A lég ural az 6 ts középkorban. 7 Vándor Kálmán tádióesiéje A dráma ulja és iróaszlallól a színpadi* 8,45 II. 9.15 Kamarazene-est.
Bécs, Oráe II nZ. 4 15 Hangverseny. 6.30 A. 7.30 Eszperantó 8.05 Bécsi tfalrik és kuplék.
Boriin, Stettln II G. 12 ll.rangiáldk 1230 Mg. 3.20 Gy. 4.30 Hlglénlsl E. 6 nZ. 7 Harangjáték. 8.10 Az utcai énekesnő, Leo Kall 3 felv. operetlie.
Barcelona 5.55 Tánc Z 9 25 Hangverseny. 10.25 Dalest. 11.05 Mendelssohn z.
Baaol. Bern I G.4 Z. 8.30 és 020 Hjngv 1005 TZ.
Brtlnn 12.15 nZ. 7 Hangv. 9 Katona 7.
Frankfurt, Kaanel 12 Harangjáték. 3.30 ll|. 4 30 Operellrószlelek. 6.15 A. 8 Sziml. Z. 9.30 Kataré.
Hamburg, Bréma 1230 nZ.2.05 Hangv. 4.15 Dalok. 550 A nő polillkai szereplése. 8 Flachsmann mini nrveló. 3 lelv. tK-lió-zala után nZ.
Langenbcrg. Dortmund 1 05 nZ. 2.30 Higiéniai E. 4..30 A mindennapi kenyér, kultúrtörténeti E. 5 Gy. 5.30 Cigányzene, 6.40 lilozóliai E. 8.30 OazUák zeneszer,Ok eslje
Lipcse, Drezda 12 G. 4.30 nZ. 5 05 A. 7.30 A nép gyermekdalai E és Z. 8.15 Gy. dslok. 10.15 /b.
London, Daventry 11 Kamara Z. 1 Ének ís lene. 4.15 llanuv. 6 Jb 7.15 Brahms dalok. 7.-15 Ballada esi. 9.45 Operaelőadás.
Milánó 4 15 K. 5.20 Gy. dalok. 8.45 Npcrettrészletek. |l Jb.
München. Nürnberg 2.45 A R és dalok. Z. 4 nZ. 5.15 Reptnéaazl-szaki sarkra. 7.15 Gitárdalok Z. 9.15 Szerenádok, sziml. zene.
Párll 2 Hangv. 0 Részletek Masscnct Manón c. vlgoperálából.
Prága 10.40 nZ. 12.10 O. 5 llangr. Olasz operazcnc. 8 10 Tarka est. 9.10 nZ. 10.20 O.
Róma 5.40 nZ. 9 10 Z.
Sturtpart, Frelburg I 15 G, 4.15 uZ. 6.15 Filozófiai E. 8 A Badcni zenei lőis-kota vlzsgaelöadára. 930 Áriák és dalok.
Varaó 5.15 Szimf. Z. 8 30 Hangv. 10.30 Jb.
ZALAI KÖZLÖNY
Pusztító zivatar Eger környékén
Eger, Julius 11. Eger városára ét> környékére szombatról vasárnapra virradó éjszaka heves zivalar zuáult. Irtózatos mennydörgés közben a villám több helyen lecsapolt. A Füzesabonyba vezelö villanyvezetékbe is bclecsapoll a villám, ugy, hogy a környező községek körül löbben leljes sötétségben maradlak.
Id&JirAa
A nagykanlzanl mctoorologlnl raeg-Igycló Jolcntése: Hélfón a MmUsik-W-- Reggel 7 órakor 420-4, délután 2 órakor +26. eatc 9 órakor 4-212. . filMtel: Egész nap kevéibbé lelhís égboltozat.
Sttíhány: Reggel Délnyugat, délben Nyugit, este Északnyugati szél.
, A Meteorológiai Intézet telenléae \'ze-"nt élénk északnyugati szelekkel változékony hűvös Idő várható, helyenként
Tüz pusztított a lábonálló gabonában
Kilimúnban mozdony-szikra, Gelsén az aratógép okozta a tüzei
Nagykanizsa, Julius II I
Vasárnap délután 5 óra Iá San dr. Plihdl Viklor földsírtokos, lelsőhizi tagnak kilimSni bir\'oicán megg.upadl egy árpa-tábla (\'. r.agy lánggal Icr-jedi a tííz lovább. A tüzel a hiriokot érintő vasútvonalon épen akkor át-tobogolt vonai mordonyiből kipsl lanó siíporka okoita. Vasárnap égést nip olyan etős szél fuji, hogy a mozdony szikráit egész a kastélyig behordta, igy a kigyu\'ladt gahoni-láblán is hthclellen gyotszsíggil har;p5ztak lovább a ISng>k. A tüz terjedésének az araló-munkások vc-lellek gálal, akik a lángteng r köré árkol vonlak. így is 13 hold árpa-velés lelt a tüz martaléka.
Szmodics Líszló gelscl földrirlo kos Csádel-pusztáján a líbon álló
gabonából liz holdat lüz pusztított el.
A lüz uoy keletkezeit, hogy az aritógép — melyei Iraklor vontalo\'t — kasrái a nigy mértékű súrlódás közben áutlzes\'d.ek és a közéjük kerüli szalma szálak lüzel fogtak, melytől sz erősen száraz, lábon álló termés is lüzel fogott. Azonnal hozzákezded az oltáshoz az araló munkások, akiknek sűgilettck a sélei uradalom munkásai is.
A negyven holdnyi búzából igy Is elégeli liz hold, minik értéke három ezer pengőt lesz ki.
A gabona biztosítva voll. Felelősség nem terhet senkii.
Hísonló lüzeket több helyről is lelenlenek, azérl ijen ajánlalos már a lulsráraz idő miatl is a nigyfoku elővigyázatosság.
A meggyilkolt Ferdinánd trónörökös gyermekei Keszthelyen
Keszthely, julius 11 |
(Saját tudósítónk telefonjelentése) Fcretc Ferdinándnak, a Sirajevóban 1914 ben meggyilkolt magyar trónörökösnek gyermekei herceg Festetics Tasziló Irogatására Keszthelyen tartózkodnak. l:rdekes epizódja a látogatásnak,
hogy a htreegi jialo\'ába a muil hét egyik napján lelviliék a Bilalon-partról a Hutlám clKánybandiját, hogy a vendégeknek bemulassák a hamisítatlan mjgyar nő ál. A főúri vendégek egyik esic inkognitóban lenni Iának a parkban és a szálló terra-szán hallgatták a cigány muzsikáját.
Az egerszegi iparosság állást foglalt i vásárok és hézmüveskamara ügyében
Zalaegerszeg, julius II
(Saját tudósítónk telefonjelentése) i A zalaegerszegi Ip.<riestüiei vasárnap ! dilulán rendkívüli közgyűlést tartolt, melyen a székesfehérvári Ipari kiállítással kapcsolatos kongresszus tárgysorozatát viiall3 meg. Elha\'ározlák, hogy áltás foplalnrk az uj vásárok engedélytzese ellen u a mrg:évőket kör pontosítani kérik a község- le lélek száma és távolcága szerinl. Követe-
lik, hogy minden vásáros csak ipar-Igezolványáhan megj elölt árukat árusíthasson és hogy helyi iparosok helypénzt ne fizessenek. A kézmű veskamara létesítéséi szükségesnek laitjik, de csak ugy, ha teljesen ki lépnek a Kereskedelmi- és Iparkamarából.
Az egerszegi Iparosság kiküldöttei ilyen értelemben lesznek előterjesztést a fehérvári kongresszusnak.
városi _szinház
Tarka-est
Vidám, larki esle kcrelébea bu ciuioll tegnap esle a kitűnő orosz táncospár és Vadnai Andor, a társulat bikára. Alex Nikiim és Sophia Saltanovo, mini mindenegyes fellépésük alkalmával, inosi is, a gyenge ház elöli is, szakadatlan Unneplé6 középpontjai vollak. Minden láncuk a koreogtífia egy egy művészi temeké, elgondo\'áshan eredeií, kifejezésteljes, mozgásbin csupa stílus, csupa riimus, össihatásábin mind egyik: mini egy egy gyönyörű tx->-likus virág. Magyar táncukat virüg-eső és többszöri lelkes ujrázás ko-velle. S;épen búcsúzott a nem nsgy, de annál hálásabb publikum az orosz láncmüvész pártól, kiknek láncait, tr.ínlmegannyi élményt őrzi msgá bau a szezon minden színházlátogatója.
Vadnai Andor szinililkár, hol köny-nyebb. bel vaskostbb, hol régi, hol uj, hol aktuális, hol nteg sikimlós
I humoru kupiékai adoll elő. Sokat kacagod néki a közönség és oszlottá bőven a lap&ot a búcsúzó titkárnak.
A konlerencier lisz\'él kedvesen, közvetlenül láila cl Bánky Róbert.
Igen nagy deiüttséget kelletlek fídnky Róberl, Bihari Nándor és Ülő Endre, akik Békefi egyik igen sikerült egyfelvonásosát adiák elő harsogó kacagások kOzepetle.
A szinházi iroda hireii
(*) Ma kedden utolsó előadás
keretében két helyi szerző mutatkozik be, dr. Dómján Gyula, egy eredeti egvfelvonásossal .Egy gyerók, meg kél gyérük" ciirtnteJ. A másik szerző Nagykanizsa közszeretetben álló tanácselnöke dr. Mulschenbacher Edvin, ki .Kényes feladat\' alati, egy nagyszerű vígjátékot üllelell át idegenből. A két szerző darabja közölt kerül színre Beauvílle fenséges színmüve .Gringoire\', melyben Fodor Oszkár igazgató pompás alakításában gyönvörkődik majd a közönség. Fodor Oszkár igazgató ez alkalommal bucsufelléplsél is larija.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Julius 12, kedd
RómM katolikus: Gualb. sr. JAn. Pro-tutáne: Izabella. Izraelita: Tamus hó 12.
aSap kel reygel 4 óra 14 perckor, nyugszik délután 19 óra 56 perckor.
Városi Színház este pont t/i9 órakor: Bucsu vígjáték-est.
PILLANTÁSOK
Irta: Erdély Miklós (Keszthely)
Pillantások tmlikt kp meg — mélyről jövök, szelídek, szentek, Némdn csengő, csodás panaszok s mint futó gyöngyök leperegtek.
Pillantások, perzselve égők. tüzeséként arcomba hulllak, Vágyak erdejét lobogtatták, szikrákat szórtak s kialudtak.
Pillantások ugy fontuk körül, mini aranyráma drága képet. Féltőén, féltőn öleltek át s aranylón csillogott az Élei.
Pillantás-titok nem igéz már... Nem fog óllal áhítat áldva, vagyok halvány, fakult, borús kép, melyről lehullt a drága ráma.
— A megyei közigazgatási bizottság ma, kedden tartja havi ülését Bődy Zoltán alispán elnökléséve!, aki az éjszaka folyamán érkezett meg Budap:slröl.
— Szabadság. Dí. Mátyás Samu rendőrkapitány a mai nappal megkezdte nyári szab\'.dtágát.
— Az Ipartestület nyári mulatsága megrendezésén a vigalmi gárda teljes apparátussal dolgozik. A program meglepó gazdagnak ígérkezik, rengeteg szórakozás! igér folyó hó 17-ére, a Sörgyár szépen psrkirozoll, árnyas kerthelyiségében.
— Elmaradt városi közgyűlés. Zalaegerszeg város képviselőtestületének csütörtökre összehívott közgyűlését közbejött okok miatt a jövő hétre halasztották.
— Elsörangusitják a balatonszentgyörgyi vonalat. Hir szerint a ko mány elhatározta a Keszthely— balatonszentgyörgyi vasútvonal első-rangusi\'ását. Az átépítés előkészítésére már 50 ezer pengői fel is vettek az idei költségvetésbe. A munkálatokat valószínűleg a jövő év elején kezdik meg. Komoly formában felmerült a Keszthely—tapolcai vonal elsörangusi^sának terve í?, ami szintén rövidcsen megvalósul.
— Negyven év előtti gyilkosság ügyében inditottak nyomozást. Ezelőtt negyven évvel egy rejtélyes gyi;xo3ság hoz\'a izgalomba Miháld község népét, amit azonban a csendőrségnek akkoribjn nem sikerült kideríteni. Az öregebb emberek mai napig emlékeznek a gyilkosságra, melyre most n?gyvcn hosszú év után a cseudőrség egy újra megindított nyomozással fényt akar deríteni. Az eaet indüója az, hogy névtelen levélben a csendőrség figyelmét felhívták a 40 év előtti gyilkosság még mirdig é\'ő lettesére. Nincs kizárva azonban, hogy a névlclcn feljelentés csak alattomos bosszumü. Mindenesetre a csendőrség a nyomozás során meg fogja állapítani, tngy mi igaz a feljelentésből.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 julius 17.
— Leendő anyáknak kellő li-gyelmet kell lordilanlok arra, hogy belműködésük rendben legyen ez pedig a természetes .Ferenc Jőzsel" keserűvíz használata állal érhető el. Nőorvosi klinikák veze\'ői egybehangzóan dicsérik a valódi Ferencjózsef vitel, meri könnyen bevehető és rendkivtll egyhe hatása gyorsan és minden kellemetlenség nélkül jelentkezik. Kaphltó gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzle ekben.
— Orvosi hír. Dr. Miklós Imre szabadságra ment.
— Színdarab bemutató. Bod-rogi-HuhnGyula .Csikországi hegyek alján" cimmel 3 felvonásos énekes-jtlékot irl, amit a kisszigeti műkedvelői gárda mulat be még ebben a hónapban.
Jól fog mulatni majdnem Ingyen 17-én a Sörgyárban és mutatásával segíti az elaggott szegény iparosokat.
— Motorkerékpárszerencsétlen-ség. Hitler Miklós tapolcai latos egy motorkerékpárt próbált ki a sümegi ulon. Menetközben a gép (elborult, ulasa pedig az ülésből messze kivágódoll. Hiller az esés következtében súlyos sérüléseket szenvedett. Kórházba szállították.
— Dunsztos és uborkás üvegek Igen olcsók Púmnál, Klrály-u. 10.
— Elveszett egy poslaszelvénye-ket és kevés pénn tartalmazó erszény. Becsületes megtaláló adja be kiadóhivatalunkba.
— A keszthelyi dalosverseny. Augusztus 7 ére van kilüzve a keszthelyi megyei dalosverseny nap;a, mely ditum minden bizonnyal maradandó emlékű napja lesz a Balaton fővárosának. Az agilis rendezőség dicséreles buzgalommal készül, hogy minden tekintetben kifogástalan legyen a dalosok elhelyezése és a közönségnek is kellemesebb helye legyen, mint a lavaiyi egerszegi versenyen. Helikon városában nagy szeretettel készül a közönség is a megye minden részéből, igy Nagykanizsáról Is odarereglö dalosok fogadtatására, akiket az állomáson űu-ntpilyesen fogadnak. Gyönyörű kiegészítő része lesz a dilosverscny-nek az esli Balaton ünnepély, mely azokat, akik még nem járlak Keszthelyen. bámulatba !og|a e|leni.
= Állandó butorkiállitás I Legegyszerűbb — lieo.-n polgári — és luxusberendezésekből. Előnyös fizetési feltételek. Díjtalan vasuli szállítás bármelyik zalai állomásra. — Kopsteln butoráruház Szombathely.
— A balatoni körút nagyié.-ze teljesen elkészült, de a lorgalomnak még nem lehetett átadni, mcit egyes útszakaszokon, igy Berény és Keresztúr közöli a körút egy része a belső talajvizek miatt nincsenek készen. Ezen útszakaszon az utat két oldalt néhány méternyire felbontották egy keskeny sávban, hogy azon át levegő férjen a kőul belsejéhez és ezáltal minél hamarabb száradjon ki az ulat ronló nedvesség.
= Zsák, pon,va, zsineg, kőtéláruk, hevederek és tűzoltó felszerelések nagy raktára Hlrsch és Szegő cégnél.
— Schwarcz Dezső harisnyái a egjobbak.
= Legkellemesebb üditő italt készíthet a Sparklelt Syphon üveggel. I liter szódavíz, v?gy odi ö ital 16 fillérjébe kerül. Tiszta, meri saját "végje. Egyedárusió Szabó Antal-sporlüzletc.
SPORTELET
Szép eredményekkel zajlottak le a kanizsai ló- és kocsiversenyek
Nagykanizsa, julius II
Csonka országunk lovas sportjának vidéken íz utóbbi években legtöbb eredményi, legtöbb mozgékonyságot tanúsító lényezője a So mogy-zalai Lovas-sport és Lótenyésztő Egyesület. Minden észten dőben kél vármegye közönsége figyel az egyesület állal rendezett concours okra, melyeket Somogy és Z ila városaiban felváltva futnak le a két megye legjobb n.vü lovasai. Ai egymás után rövid időközökben kő vetkező versenyek mrgrendezésével sikerült is az egyesületnek olyan nagy érdeklődést keltenie — (immár nem csak a mérkőzésekben cselek-vőleg oroszlánrészben résztvevő fel sóbb társadalmi körökben, hanem a nagyközönség legszélesebb rétegei ben is) — a nemes sport iránt, aminőt az, az ősi lovas magyar nemzet földjén a kései utódok részéről is megérdemel.
Néhány hete csuptn, hogy Kaposvárott — mint arról a Zalai Közlöny teljes részletességgel beszámolt — lezajlott az egyik nagysikerű Idei lovasmérkőzés. Tegnap pedig, julius 10 én, Nagykanizsán lalálko zolt össze a zöld gyepen mersze vidék uriközönsége egy teljes délutánt kitöltő lovasmérközé&ekre és kocsiversenyekre.
A mérkőzések a Zrínyi Torna Egylet sporlpályá|án délután 3 órakor kezdődtek. Az idevezelő Sugáruton egész délután robogtak a jármüvek és özönlött a gyalogos közönség, amely megtöltötte a tribuni és a 6poripálya szabad területeit. A pálya szélén felállított páholysorokban ott lát\'uk dr. Kdllay Tibor ny. péntügy-minisztert, Nagykanizsa országgyűlési képviselőié\', a Bárczay. Blrk, | Boer (Keszthely), Bosnyák, Bogyay, Berlalsnlly, Elek, báró Fekete, büssüi Oaál, Oózony, Herlelendy, báró Inkey, Meslerházy, Pálffy, báró Rohonczy, I Schmidl, Somogyi, Sommsich, gróf Széchenyi, Taoajdy, Tbassy és a kél vármegye löbb előkelő családjának képviselőit, nagy számban hölgyeket, olt vollak Bosnyák Oéza, dr. Pllhál Viktor és Malatinszky Ferenc felsőházi tagok, Oyömörey Islván országgyűlési képviselő, Farkas Tibor és Nóvák János voll képviselők. — A tribün piholysoraiban Nagykanizsa város társadalmának szin:-java, a polgári és katonai előkelőségek foglallak helyet.
A verseny délután 3 órakor kezdődölt és sötétre hallott az idö, mire a sok, értékesnél értékesebb díj kiosztására került a sor.
A verseny lefolyásában és eredményeiben a legsikerültebbek egyikének mondható a közelmúltban látóit concours-ok közöli. Lovast és lovat illetőleg egyaránt, versenyről-versenyre jobbin kidomborodik az a jótékony hatás, amit a rendező egyesület éri cl vidékünkön a lovassportok kultusza terén.
(A verseny-eredményeket közölni nem áll módunkban, mert azokat a rendezőség mindezideig [(.bbszöri sürgetésre sem ludla rendelkezésűnkre bocsátani)
A verseny-programban a derültségei (az elmaradt katonazene hiányában) a leventék vollizsálása és egy másik lovas levenle-produkciő, a székfoglalás, valamint a jen de barr képviselték. A rendelés érdeme Schmidl Frigyes ny. ezredesé.
A minden tekintetben szépen sike-
rült versenyt! :k azonban egy áldozala is van és ez: Nigykan:zsa egyetlen sporipilyája, a Z-inyi Torna Egylet féltve őrzött pályája. A sporttelep futó pályajt (ól esztendő gondos munkájának eredménye) szaklapok állal is elismerten egyike volt a legjobb fu\'ópályáknak. Ezl az ugró-pályát és a pálya többi részét is a verseny, ugraiáse-k, kocsiverseny slb. most hasznavehetetlenné tették, helyreállításához pedig etzlendík kellenek. Hogy a ZTE eddig vezeteti a kerület atlétikájában, azt nem ki-i ménéiben kilünő pályájának köszönhette. Mosl, cl tői elesve, kérdés, meg ludja-e őrizni elsőségét. A julius 24-lki atlétikai veisenyelé ép:n ezért nem nézünk sok bizalommal. Nem hisszük, hogy Nagykanizsán nem lehetett volna más alkalmas helyei tslálni a lovas-versenyeknek, min\' épen a város sportéletében nélko-lözhclctlen, egyetlen atlétikai pályát.
Bárány végleg megnyerte Párisban a versenyuszás nagydíját
Budapest, jutlus II
Bárány Sándor a kiváló egri uszi harmadízben, mos már véglegesen megnyerte Páris város versenyuszáfti nagydiját. A száz métert 1 perc és 02 mp. rekordidő alatt uszla meg.
(A Zrínyi Torna Egylet atlétikai versenyén) Julius 24-én a következő veisenyszámok kerülnek lebonyolításra: a) Hiúságiak : 100 m. 200 m., 400 m, 3000 m. síkfutás, magas és távolugrás, Fulydobás, diszkosz és gerelyvciés. b) Szeniorok: 100 m„ 200 m., 1500 tn. 5000 m. síkfutás, nugas éstávo.ugrás, diszkosz és gerelyvetés.
(Tréning) A Zrínyi T. E. atlétái ma délután 6 óra kezdettel összlré-ninget tartanak. Megjelenés kötelező.
(Atléta gyülekezet.) A Magyar Atlétikai Szövetség a jövő évi olyin-piászra való tekintettel sz ország jelesebb atlétáit már ezévben is össze gyűjti és tréningbe fogja. \'A szövetség meghívására Nagykanizsáról Molvarecz Jenő a Zrinyl Torna Egy let |elcs atlétája utazott Budapestre, hogy az úgynevezett atléta összejövetelen részt vegyen.
(Celldömölk—Zalaegerszeg.) A Celldömölki TSE vasárnap mérkózölt a zalaegerszegi Move ZSE csapatával. Eredmény 3:1 (2:1) a cetldC-mölkiek javára.
lozQósznraim
Keszthelyi sörkerti Uránia kedden: Trón és szerelem, Paul Hervieu romantikus színműve 8 felv.
Hévízi Parkmozgó kedden: ytz étő álarc (IV. Henrik), Pirandello 7 felv. filmdrámája. Főszerepben Eíz-terházy Ágnes és Conrad Veldl. Ki-sérúfilmek: Két milliomos és Samuka az óserdiben, burleszkek.
■ \'m.^VM .v . *,s\' ■ . *,«S\' \'.
— Jótékonysági bélyegek a balatoni fürdőkben. A belügyminiszter megengedte, hogy a Magyar Lovassport Egyesülelek Országos Szövetsége 1927. október I. napjáig Siófok, Balatonalmádi, Balatonboglár, Balatonlelle, Balalonlöldvár, Fonyód, Balatonkenese, Balatonberény, Bala-tonkcreszlur, Balatonszárszó, Zamárdi községek területén nyaraló közönség bejelenő lapjaira 10 fillér értékű jótékonysági bélyegiegyel ragaszthasson fel abban az cselben, ha ahhoz mint önkéntes adományhoz a közönség hozzájárul.
= Elveszett egy női arany kar-kötő-lánc és egy ezüst férfi karkötő-óra. Megtaláló ju\'alom ellenében sziveskedjék a kiadóhivatalban leadni
= Repceponyvák, kazal és géptakarók minden méretben saját varrodánkban készülnek gyári árakon Hlrsch és Szegő.
KÖZGAZDASÁG
TéUtI
A többnapos gyengébb üzleti forgalom után ma határozottan megjavult alaphangulattal indult az értéktőzsde. A külföldről érkező szilárd hírek is támogatták ezt az Irányzatot, ugy, hogy a déli órákban a papirok jó részben már 2-3"/o, sőt ritkább cselben 5°/o árnyereség is mulalko-zott. A magasabb árfolyamok sok árut vonzottak a piacra és ezért zárlat előtt az átnivó kissé lemorzsoló-doll. A legnagyobb árnyereségek a bínyapiic vezető ériékeiben, Bauxitban és Kőstétiben fordullak elő. A többi érték 1—2% árnyereséggel zári. Igen szilárdan tendált még Budapesti Gőzmalom, mely 10%, Trusl, mely 5%-al lavitotta meg árfolyamát. Elvétve némi gyengülések is előfordultak. A forgalom az egész lözsdeidő alatt szük keretek közölt mozgott.
Pirii 20-34\',\'i, London 25-22",i.1 Nnvrofk 519-M Brosst! 7226. Milano 28-25\'íl, Amsterdam 2C8 15. Berlin 12311. Wien 73iO. So«a 375. Prága 15-3911. Varsó 5-S00, Budapeat B0-I1JW, láelgrád frU, Bakaiéit 325Vl
i ktityttü IM fcsfafr-txpéK
VALUTÁK Angol I. 27 83-27 99 Belga b. 7975-8005 Cseh k, 1696-17*04 Dánk. 153 00-153 65 Dinár 10 04-10-10 Dollár 570.60-573 00 frinelalr 22 60-22-82 Hot!. 229 JS-23Ö35 Lengyel 63 65-6465 Lel 3-57-367 Léva —•——•— Llrá 31 25-31-75 Mártu 135-77-136-27 Sehlü. 80«-81-C0 Norvág 148 00-148-65 Svájel 1.11035-110 75 Svidk. 15325-153-90
DEVIZÁK AuasL 229 47-23017 Belgrád 1006-1010 Berlin 135-77-136-17 Bukarest 355-361 Brttssael 79-65-79-90 Kopenla.153*10-153-55 Oulo 148 10-148 55 Loodoo 27*81-27-89 MUano 31*15-31*35 Newyock 572-85-4 55 Párts 22-42-22-52 Prága 16-97-17-02 Ssofla 412-4 16 Stockh. 153-35-153-80 Varsó 63 75-64-55 Wien 8061-80*86 ZMcb 110*25-11057
Terménytőzsde Boia (6) tlizav. 75 kg-os 28 50-29*05, \'6 kg-os 29*15 -39 65. 77 kg-o. 2965-30 05. egytb 75 kg-oa 27 K 28*25. 76 kg-oe 28-35 28 8S. 77 kr-oa 2885 292S, buza (u)| Iv. 77 kg-os 2990-30*15. egyíb 77 kg os 29 50 -29*70, ujrozs 24.50 -25 00. rozs 2655-2680. takarmányárpa 21*00— 21-50, sCrárpa 25-50-26*50. rab 24 70-24 90, uneerl (é) 21-60 - 21-80, buzakorpa 20 03—20 20. _
floHévráHb
Felhajtás 2813. melyből eladadanul vtsua-maradi 400 darab Ut&eiuM 1 56-1-50, SMdctl 1-56-1*60. ezedelt kölíp 1*48—
1*52, könnyű 1-40 -1-46. els&endQ öreg 1-41—1-48, másodrendű 1-38—1-42, angol SUtdó 1*60—1-76, walonna nagyban 1\'64— 1*72. isit 1-92-191. lehúzol! hui 1-84-2 22, szalonnál lélsenéa 1-81—1-911. Ai Irányul elénk.
IQxn>t Zrtuyi ItowUfpr il KSap-kwo^áto RT, lisgjmuid
IIZÜ julius 12.
Huszárbecsület
(Poraslttörténet a latunkból]
— Irta: NAGY LAJOS S
Koilláne drsukíla ugalinel
Tatán is, talán [a dandcriiáinan;
KadiíC nagntini namukádutt,
Teléna rokkó ucserá lut.
A nóla nagyon teccsett a lőlsiges assonynak. Asongya nem tudnám elénekőnyl ánglljusul is? Moudok jjst nem ludom, de ha tcecsile, mtóyarul elénjkolöm. HU azst vá-laáía, hogy kirem sipen. ^kkot mtin mintha csak ilt a CigJnyvá-rosba vónik, mintha csak .1 Mircsám balgalná, nekiakazlotlam :
Juhász kutyák ugatnak.
Tatán mög Is harapnak.
Ne fij] kedves ruzsáni nem hallak.
Subám alá takarlak I
Ezslr a nólájir azstán adoll nekem a királyassony egy gycnerllsi-ges sip rubintos gyémántos gyürüt; de hogy egy kicsit nagy ve)\', hál a hüvelyk ujamon hordorstam és eccser csak elveseit.
— Hazudsz, te Ki u:yel I
— S:nt Krulyel napján degcljek meg, ha hazsudok. Minden Igy tor Unt, ahogy elmontam. Annyi pizsi kaptam én azs anglijus klrályassony-lul, hogy nem sorulunk lopo l jóságra.
Az bizonyos, hogy a Dulli Károly bandájának minden egyes tagja fontokban hozta haza a ropogós ánglius bankói. Akkor lellek Itthon háztulajdonosokká a binda lagjai.
Hit mondom, hogy a Duli bandája huzla. Most éppen „hallgatóra" kerüli a sor. Nyolc liz legény össze-fogódzva kísérte a zenét a nóla szövegével :
..Bura. buta, bura. de szép tábla buia 1
Én vagyok a kerülője.
Barna kis lány szeretője,
Búza, buza, buza, de szép tábla búza".
Hejh, micsoda szép nóla voll az akkor I Tele a lalu poézisével. Ma mir nem terem Ilyet a falu, meil odi is a pesll kabarék lingli-langli likolmányai kerülnek .népdt," gyanánt. No de a pincékben készüli I hamisított borok mellé nem ij kell ! Igazi magyar nóta. Jó szomszédság I ez együtt. És |ó kél szövetséges, a falu modernizálására.
A hallgató ulán ősrégi szokás szerint .verbunkos" szokoll következni. Csöndes, méltóságos magyar lánc. A legény azért szereli, mivelhogy a táncosnőjével kedvére kibe-szélgetbeti magát, ha tudniillik olyan táncosnője van, akivel öröm a beszélgetés. Nohát most is verbunkosra zendiletl a banda.
Éppen a muzsika kezdetén érkezett a szin alá Mária kísérőjével. Hejh, hogy kapóra Jött I Szivszakad-tan várta már valaki. Ez a valaki ki más is leli volna, mini vitéz Tomocii Jónás huszárlilcr ur, a Likistván-ezred derék katonája.
Mikorra Szabó Béni ráeszmélt, hogy hál ml is lörlért\', már elkapta Máriái a huszár és nagy méltósággal tárta vele a verbunkost. B.\'ni egy halk káromkodással könnyített a lelkén azon való boszuságábjn, hegy micsoda merészség is voll attól a katonától Máriát csak mirnikszdir-miksz elkaparilanl. De az Indulatjának kitörését mégis prolongálta a tánc befejezéséig. No iszen várhatói! I A verbunkost követő csátdást éppen kilencszer ujráztalta meg a filer ur. Hogy gúnyolódott az a sarkanytyu-pengésl Mintha\'a Szabó Béni úgyis elkeseredett szivét akarta volna nteg-\'epeszlenl.
Folytatása következik.
áPBÓSIBDETÉSÍI
aíítffitiWJT\'ífJ 2 l^tí TrFíí
2u. i A\'\'"• ,V"Í\'- ünnepnap SOWg KLS,?<«&fal\'ktn \'"ár. Állást keresőknek Wfto engedmény. A hirds-«««! elli oldra ;l»«n..n|«.
ZALAI KÖZLÖNY
i„,Fcr?, F\'>rdaon alkatrészek autó Pneum.Uk - Szántó
Vilmos í, Tálja cég„í|, Deák-tér 2. 2314
?Jrí!"í\'°,!,hér"4n,,i< k""tk elika M MJ" "tísárs AJánlltol kél Balogh Jenó iniezó ZáHny. Sonmgymegve. 23&1
„.§$! komoly klMoljálö loá^hí vélella Káiolylaktanya, kanlln. -2892
■.ÍÍTf\'fl buIo"\'o«ott aaoba.kony-l>át, lehetőleg .i belviios lírtllelén. Címeket Ikérek a kiadóhivatalba, ahonnan továbbítják azt nekem. 2612
KülOntxIáralu fcutoro.ott szoba azon-nal ktadi Deák-tér 4. cmelcl.
Nís ■otlír, kt JO bizonyítvánnyal rendelkezik. állást nyeibel. BOvtbbel Sípos Andor cégnél
Van szerencsém a nagyérdemű közönség becses tudomására hozni, hogy a fonollbutor munkát műhelyembe bevezettem. Jótállással késxltok
előszobai és kerti = bútorokat. =
Egy éven belüli hibákat ingyen megjavítok, Úgyszintén nádsiikek be-lonását viliatom. Tiszteletlel
ILLÉS JÓZSEF
kosárfonó i» kcrtlbulor kéizltö
n\\7_Zrínyi ailklóa-u. 22
Tankönyvek
az összes iskolák részére előjegyeghetök.
Használt tankönyvek
kaphatók
Fischel Fülöp Fial
könyvkereskedésében.
donvréroz
| Pllsserot
Értesítem Nagykanizsa és vidéke mélyen tiszten hölgyközönségét, hogy a legújabb plissé-modellok Yncgérkeztek. — Pllssérozást, gouvrérozást olcsón vállalok.
Tisztelettel VARGA NÁNDOR
nmatoia, zeimoiö.vátlauta Nagykanizsa, Hunyadi-utca 19.
Gyüjtötelep: Kazlnezy-ulea 8.
Festés Gözmosáá Tisztitál
9. Klr. Adóhivatni Nagykanizsa.
6 827/1927. f. sz.
Hirdetmény.
Nagykanizsán, a in. kir. pénzügymini izlérium tulajdonában levő, Király-ulca 53. sz. alalt fekvő kincstári épület piaci bejárata melleit emelt üz\'elhelviség, I. évi november hó l-étől kezdve a legeő-nyősebb ajan atot tevőnek bérbe-adundö.
Bérbevenni szándékozók a bérleli letételekre nézve részletes felvilágosítást a m. kir. adóhivatal főnökénél kaphatnak. Ugyanicie nyújtandók be f. hó 14-én déli 12 óráig ajánlataik is.
Nagykanizsj, 1927. julius hó II-én.
M. klr. adóhivatal főnöke.
ad 8293/1927.
Tárgy: Pályázati hirdetmény a reálgimnázium! testnevelési tanári állás betöltésére.
Pályázati hirdetmény.
Nigykanizsa r. L vlros és a Kegyes Tanitórend álW közösen lenmarloll róni. kalit, realgimnáiium-nál ür:s;désben levő és Nagykanizsa város képviselölcsiulclc által választás utján betöltendő a X. f
0.-ba sorozott világi testnevelő lanárl állásra pályázalol hirdetek.
A minősítésre nézve az 1883:1.
1.-t rcndelkezísei irányadók. A pályázónak róm. katli. vallásunak kell \'ennie.
Jevadalmazás a liatonállásu állami alkalmazóitokéval azonos, készpénz lörze illetmény és állami kiegészítés.
A választás kinevezés életfogytiglani hatályú,
A szabályszerűen kiállitandó s a pályázó által sa|álk;züleg Írandó pályázati kérvényhez eredetben, vagy hilelesile.t másolatban a kővetkező okmányok csilolandók:
1. a pályá ó születési anyakönyvi klvonala és családi állapnál igizoló anyaköeyvi „Családi értesítő",
2. hatósági erkölcsi bizonyítvány, mely a családi áilapolol és politikai megbízhatóságot is igazolja;
3. magyar honosságot igazoló hatósági bizonyítvány, esetleg a magyar állampolgárságra való igény szabályszerű bejelentéséi (opiiól) igazoló okmány; honossági bizonyítvány hiányábm községi illetőségi bizonyítvány;
4. iskolai végzettséget és esetleges szakképesítéseket igazoló bizo-n>itványok;
5. a városi s .olgálalhoz általában, illetve különösen a megpályázott álláshoz megki/ánl szellemi és lesil épséget Igazoló ujkeletü közhatósági tisztiorvosi bizonyítvány;
6. eddigi szolgálatot, foglalkozási, illetve általában előéletei igazoló okmányok. Az előélet igazolandó azon naptól, mely napon a rendes tanulói minőségben végzett középiskolai osz-lályról szóló bizonyítvány kell. Ez előéletnek (bár egy napi) megszakítás nélkül kell igazolva lennie, még pedig az önálló foglalkozás nélkül, valamint az önálló loglalkozássil, de nem szolgálatban töllöll Idő (úgyszintén magántanulóknál) helyhatósági bizonyítvánnyal, szolgálatok szolgálati bizonyítványokkal;
7. igazolandó, amennyiben pályázóra vonatkozik, hogy a lényleges (I, 2, 3, illetve 4 évi) katonai szolgálali kötelezettségének miként tett elegei. Igazolandók továbbá mindazon katonai szolgálatok, melyeket pályázó a hadkötelezettségen alapuló tényleges szolgálaton lulmcnöleg (továbbszolgált, fegyvergyakorlat, moz-gísilás folytán hadiszolgálat címén) teljesített. A megszakítás nélkül egyhuzamban, mely naptól, mely napig s mely minőségben teljesített katonai szolgálatok, továbbá a katonai szolgálatban eléri rendfokozatok és kitüntetések katonai hatósági bizo nyilvánnyal igazolandók.
A pályázati kéríények Nagykanizsa város kéoviselólesiuietéhcz címezve, a Városi Tanácsnál nvujtan-dók be és pedig a közszolgálatban nem állók közvetlenül személyesen vagy pósla utján, közszolgálatban állók pedig hivatali felsóbbségük utján. Közszolgálatban állók, ameny-uyiben pályázati kötvényükhöz hivatalos1 szolgálati és minösilésl táblázatuk csatoltatnék, s az az 1—7. alalt megkíván! összes adatokat tartalmazza, okmányokat külön csatolni nem kötelesek.
A pályázit halárideje 28 nap, azon naplói számítva, amely nipon e bir-dclmény a Budapesti Közlönyben először megjelenik.
Hiányosan felszerelt, valamint az elkésve benyujloll kérvények figye-lembevételni nem lógnak.
A választás napját később fogom kitűzni.
Nagykanizsa, 1927. Julius hó 6 án. ma Polgármester.
TENGERI,
zab, árpa, kerekrépa-mag.
Kiscsibék etetésére: köles-tása, tengeridara, egész kisszemü lengeri Madáreleség: Kevert madárétc), hámozott-zab, fénymag, kendermag, édes-repce, saláta-mag, tökmag, napraforgó-mag stb. kapható:
Ország és Widder
magkereskedéíében Erzsébet-tér 10. (Bíróság mellett;
Gyűjtsön I Gyógynövényeket, köhársat
ezüsthársat
papsüjtlcvelct
ArvncMlAnvirágot KOBISBOGABAT pipacsvirAot kik búzavirágot cuallánlevelct fchérmályvalcvclct ezerjótüvet
6« mindenféle egyéb gyógynövényeket.
Száraz készletét ajánlja (cl HYOROFLORA Magyar Nád-, Oyékény- és Gyógynövény R.T.-nak Budapest, VI.. Király utca 12.
A nagykanizsai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
2351/tk. 1927. szám.
Árverési hirdetménykivonat
Palkó György és Palkó Sándor kijrécsel lakósok végrehajtatóknak kiskorú Palkó Imre kisrécsel lakós végrehajtást szenvedő ellen inditott végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 1720 P. 50 ffill. tőkekövetelés és járulékai behajtása védeti « nagykanizsai kir. járásbíróság területén levÓ, Kisrécsc községben fekvó, s a klsrécsci 189. sztjkvben A f 290 12. éi 290 13. hrsz. a. foglalt in-g«tl3nokból, erdó és legelő az Alsóerdö-bcn. végrehajtást szenvedő nevén álló Vn-ad Illetőségre 50D—500 P. kikiáltási árban, a kisrécsci 269. sztjkvben A f 289 b2. hrsz. a foglalt ingatlanból, erdő az Alióerdóben, végrehajtást szenvedő nevén álló 1 H-ad illetőségié 600 P. kikiáltási árban, kis-récsei 291. sztjkvben A f 2j036a. lusz. a. foglalt ingatlanból erdó és legelő az Alsó-erdőben, u. a. nevén álló \',»-ad illetőségre 200 P. kikiáltási árban és pedig az ezen illetőségekre 3353/192. 2. tk. sz. végzéssel Horváth Anna özv. Palkó Sándorné kis-récsei lakós javára bekebelezett özvegyi haszonélvezeti szolgalmi jognak fenntartásával elrendelte.
Az árverést 1927. évi szeptember hó 30. napján délelőtt 10 órakor Kisrécsc községházánál fogják megtartani.
Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adható cl.
AzárvCJClni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár lOVo-át készpénzben, vagy az 1881:1.X. t.-c. 42. S-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapi rosba n ^ kiküldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881 : LX. t-c 147., 150, 170. §§.; 1908: XI. t-C. 21. §.>
Az. aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet ígérni scnKi sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt a/, általa Ígért ár ugvanannyi százalékáig kiegészíteni (1908: X 1.1. t.-c. 25. §.)
Nagykanizsa, 1927. évi junlus hó 24-ik napján.
Horváth s. k., A kiadmány hitelén!
klr. Jbtrt. Mlkó 5. k.,
2wt iftftttui:.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 julius 17.
OR-
vásárlóknak saját érdekük meggyőződni arról, hogy barátságos és kellemes otthont létesithetnek maguknak, Ita a Dunántul legnagyobb áruházában szerzik be lakásberendezési szükségletüket.
Állandóan 300 berendezés áll vevőink részére választékul.
A legfinomabb styiusbutorok és a legegyszerűbb polgári berendezések is Írásbeli szavatossággal lesznek eladva. — Vevőinket szakszerű és őszinte felvilágosításban részesítjük.
Díjmentesen szállítunk bármilyen vasúti állomásra!
Óriási forgalmunk következtében a közismert legolcsóbb árakat számítjuk.
Rendkívüli kedvező fizetési feltételeket nyujtunk.
Saját érdekében ne tétovázzék, ha bútorra van szüksége, hanem keressen fel bennünket bizalommal!
KOPSTEIN LIPÓT
bútoráruházai
SZOMBATHELY, Kőszeg-u. 5. SOPRON, Várkerület 62.
vmr ALAPÍTVA: 6S87-BEM. \'
Nyomaton a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Ofenbeac Károly.)
67. évfolyam, 156. szám
Ara 14 fillér
Nagykanizsa, 1927 Jullus 13, szerda
POLITIKAI NAPILAP
i^CTttóaij «■ khulóMntal Fönt 3. k. KcxOtíjl BóSdrUdOüvaUl: Mujfi 15.
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Csernooh János hercegprímás kedden délelőtt felvette az utolsó kenetet, de estére állapota javult
„Öntudata tiszta, minden iránt élénken érdeklődik" — mondja az orvosi jelentés — A pápai nuncius a bíboros betonágyánál - A kormány részvéte — Krtnyürgö ima felépüléséért
Megrázó jelenetek között áldotta meg a hercegprímás zokogó papjait
lateroibao-teMoa: Nagytaafaaa 7*. nln P.t VlzelkU ára <jy Un 2 pengi 4Í OSta.
Esztergom, julius 12 reszkető kezét és utolsó áldásában I
Csernoch János bíboros hercegprímás állapota ma annyira rossza-bedőlt, bogy Klinda Teofil pretátus-kanonok feladta ma délelőtt az utolsó kenetet a majyar kalolikussSg egy-házfejed I mének. Délelőtt 11 órakor autón Esztergomba érkezeit Orsenlgo pápai nuncius, aki hosszasan imádkozott a beteg hercegprímásért. Dél óta a hercegprímás nyugodtan alszik és lálhatilag jót tesz számára a pihenés. Az orvosok remélik, hogy a hercegprímás állapotában rövidesen |avulás fog beállani.
Megrázó jelenelek játszódlak le, mikor a súlyos be\'e?, főpap az utolsó kenet feladása alatt latinul a következőket mondotta betegszobájában:
— Nagyon jól tudom, hogy súlyos az állapotom, de azért azt hiszem, mégsem desperábills. Végrendeletemben mindent az egyháznak hagytam. Magam számára semmit sem tartottam meg, mindig szegény ember voltam.
Tovább nem folytathatta a benl levők hangos és nehezen elfojtott zokogása kitöri. Mikor magához vetlc a hercegprímás az Ur lesüt ismét beszélt latinul:
— Nein gondoltam, hogy Ilyen hirtelen fog bekövetkezni az az óra, azonban jól tudom, hogy most közel van. Szívesen fogadom az Isten kezéből n halált. Vigaszom az, hogy egész életemben az istent és az egyházat szolgáltam és hivatásomban hűségesen eljártam. Nagyon köszönöm ne\'itek az utolsó vigaszt...
A lélekbemarkoló szavak ulán újra előtört az egybegyűlt papok szeméből a kőtay. A hangos zokogás néma csendd! változott, mikor a bíboros heicegprimás megáldotta papjait:
— Arra kérlek titeket, hogy ragaszkodjatok mindig az egyházhoz. Legyetek továbbra Isiit a be.-crgprimás felemelte kezél — az isteni titkoknak hűséges sá-\'árjal. A jó Isten áldjon meg benneteket 1
Ismét kitört a hangos zokogás. A bíboros főpásztor magasra emelte
részesítette a káptalan lag|»it és a központi papságot. A káptalan tagjai és a papság kézcsókra járultak a főpásztorhoz. Nagyon sokat megismert közülük és raegszólilolt.
Ezután a káplatan és a központi papság nimáo, szemét törölgetve kijött a biteg szobájából.
A hercegprímás egészen megnyugodva dőlt vissza párnájára. Csak egy hűséges betegápoló apáca és a legközelebbi személyzet marad: mellette.
Könyörgő Ima a hercegprímásért Kohl Medárd generális vikárius tegnap latin nyelvű körlevelet intézett az egyházmegye papjaihoz, a melyben elrendeli, hogy az egyházmegye minden egyes papja elmondja a szentmisében a főpásztor betegsége idejére elrendelt könyörgést és a szentmise után öt Miatyánkot és ugyananuyi Üdvözlégy Máriát imádkozzanak a hivőkkel cgyült a fő-pjsztor felépülés :érl. Kedden délután 5 órakor: aggodalomra egyelőre nincsen OK.
Esztergom, julius 12. (Éjszakai rádlőjelenlés) Kedden délután 5 ónkor a nagybeteg heicegprimás állapotáról a következő hivatalos orvosi jelentést adták ki: Öeminenclá/ának állapota kleligilő. Hőmérséklete 38, érverése 108. öntudata teljesen tiszta, élénken érdeklődik minden iránt. Aggodalomra nincsen ok
egyelőre. A | kiadott orvosi j-lentés n3gy megkönnyebbülést hot\'.oll az egész aggódó országnak. A dóluán folyamán különben Itass József dr. miniszterelnök-helyettes több Ízben érdeklődői! telefonon a heicegprimás állapota fe\'öl. Éjféli jelentés: a hercegprímás nyugodtan alszik Esztergom, julius 12, (Éjszakai rádlőjelenlés) A Magyar Távirati Irodához éjfél előli kevéssel lehfonje-lentés érkezeti, mely szerint este a hercegprímás rendesen táplálkozott. Fél 10 órakor hőmérséklete valamit emelkedett. Orvosai rendeletire borogatásokat kapott a fípap. E pillanatban (éjjel fel 12 óra) nyugodton alszik.
A kamarában győzött Poincare — de lehet, hogy bukik is
.ottságában 14 szóval 8 ellen Poin c?tc ellenzése dacára ugy halároi-t-k, hagy a hivatalnokok fizetésére félmilliárd fr.-nkkal többet szavaznak
Párls, julius 12 Hétfő éjjel a francia kamara 320 szóval 234 ellenében elfogadta a kormány válasz\'ójogi reformjavaslatát. Ezzel kapcsolatban a párisi sajtó kormányválságot |óso . Főleg Poincare bukását lanszirozzák erősen, azért, meri a szenitus pénzügyi bi-
meg, mint a kormány akarta. Ha ennek a kérdésnek kamarai tárgyalásán Poiricíré ismét felvcli a bizalmi kíidésl nincs kizárva, hogy leszavazzák
a/U-L-U-B-J-l-L-l-l-l-rW-"* .... *
Hamis ötpengősök kerültek forgalomba
Uudapcst, jullus 12 (Éjszakai rádlőjelenlés) Egy pnsta-liszlvisclőnőnek több pénz közöli egy hamis 5 pengőssel akart fizetni egy keieskedel,r.i aikalmozo t. A följelentést megtelte a posta, a főkapitányság p^dig erélyes nyomozási indított, egyben az alábbi hivat.\'los jelentést adta ki:
A lefoglalt A. 055 -029547 sz. ölpcngős bankjesyhamisitvány leg-szembeszöl-óbb ismertetőjelei:
1. Az előoldal közepén elhelyezel! „öt pengő* és .Magyar Nemzeti Bank" szövegbetüincíi árnyékolása durva és f0tl03.
2. A S\'-échenyi fejraj elmosódott.
3. A Lánchídnak a baloldalon levő kép;, valarrint a háttér prlmiiiv kivitelű é6 főleg a hátléiben levő ép\'l-lelek rajzának részlelei leijein kidolgozatlanok.
Felhívják a közönség ügyeiméi arra, hogyha ilyeu hamis bankjegyei
talál valaho\', azokat nyomban szólíthassa be a rcnd!rségnek.
Egyébként a hamis pénzzel fizetni akató egyén igazolta magát, hogy sejtelme sem volt, hogy az 5 pengős nem valódi.
ítéletidő a nyugati metropolisokban
Berlin, julius 12. Berlinben, Páriában és Londonban óriási viharok és felhőszakadás voll. Párlsban épületrészek Tudultak az utcára. Londonban a viz elárasztotta az utcákat és több autói elragad-atl. Két gyermek elpusztult. Több házba villám csapott be. Berlinben néhány utcát annyira elárasztott a viz, hogy az embereket tulajon kellett az omnibuszokhoz segíteni.
A nagybeteg „tigris"
Párls, Julius 12. Párisi Japjelenté-sek szerint az orvosok azt a nézett! vallják, hogy Clemenceau állapota aggodalomra ad okol. Tulajdonképen nem betegségről van szó, hanem aggkori végkimerillésről. Clemenceau még líplálkozik. Tegnap csle kijelentene, hogy sokkal jobban érzi magát, mint eddig.
Aijekin lett az első a mesterversenyen
Kecskemét, julius 12. (Éjszakai rádiójelentés) A mai utolsó mesterverseny foríu\'ón első lelt (800 pengő díj) Aijekin. második Steiner, harmadik Nimzovitsch, akik 400 ptngős dijíkat uyertek.
Chamberlain külügyminiszter Berlinbe megy
London, julius 12. (Éjszakai rádió jelentés) Chamberlain az alsóház tegnap esti ülésén Ponsonby munkáspárti képviselőnek külpolitikai helyzetről adol! válaszában kijelen-tetlr, hogy rövidesen alkalma nyílik, hogy Berlinben közvetlen eszmecseréi folytasson Slresemannal. Az angol külügyminiszternek ez a kije-lenlése érihelő feltűnést kelteit politikai körökben.
A pénzügyminiszter tárgyal a városi kölcsön második részletéről
Budapest, julius 12. Bud János pénzügyminiszter a Rotschlld pénz-csoporltat tárgyalásokat folylal a városi kölcsön második egymillió fontos részletének felvételére. A tárgyalások már befejezésük előtt állanak. A köicsön kibccsájtási árfolyama 86.5%, a kamatláb pedig 6.5% lesz.
ZALAI KÖZLÖNY
1927. julius 13
Újból teljes erővel folyik a földalatti építkezés Nagykanizsán
A tél közepére készen lesznek a csatornázások — Beburkolják végre az Ördög-árok városi szakaszat — Jobb lesz a vízvezetéki viz, mihelyt üzembe helyezik az uj víztornyot
Nagykanizsa, julius 12
Mióla kitavaszodott, a kanizsai utcákat liol ilt, hol olt túrják, ássák, mintha lövészárkokat készítenének egy láthatatlan ellenség ellen. Ez tagadhatatlanul sok bosszúságot okoz a járókelőknek, de ez csak pillanatnyi méreg, mert annál nagyobb örömmel kell regisztráljuk, hogy minden lapát földdel, amit felszakítanak a kanizsai utcákon, ennek a városnak fejlődése tesz egy-egy lépési előre.
Az utcákat egyik során felássák, csöveket fektetnek le, aztán a földet újra visszatömik. Ez az a bizonyos csatornázás, mely már régóta sürgető kényszerrel váratott magára, hogy ez a város ezzel Is igyekezzék a lejlő-
tornázásból cs vízvezetékek lefektetéséből.
A műszaki tanácsos készséggel szolgált felvilágosítással és bár o zeneiskola ismert agilis igazgatój\', Vannay János i« várt a tanácsos úrra (\'. zeneiskola bővítése Ügyében) azztal az érveléssel, hogy mégis csak elsőbb egy városban a vezeték és a csatornázás, meri ez különböztet meg egy kulturált államot a Balkántól, lefoglaltuk a tanácsos urat bizonytalan ideig és kényszerileltük, hogy szakmsgyarázalaihoz keresse elő ozo kat a szövevényes, száz, meg száz rébusszerü vonalból álló térképikei, i amelyek szeiinl végzi a hadmozdu
latokat a városban a lakotság érdc-dés terén megközelíteni a \'többi ! "ében.Mert kétségtelen hogy minden előrehaladottabb városokat, ahol n.ár 1 város, pénzktadás melleit cre< azok sima aszfalt boldogítja a járókelőiét
és a jármüveket. Most ujabban ismét több utcát ástak fel a belvárosban és folyik szakadatlanul a munka, hogy a várossal megállapodott cégek a csatornázási és vízvezetéket a szerződésben kikötött id jre át tudják adni készen a rendeltetésének.
Nem tartottuk tehát érdektelennek hogy a kanizsai .ásatásokról" hivatalos helyről, a lövészárkok főhadiszállásáról és ott magától a hadtestparancsnoktól, minden műszaki ügyek é» építkezések városi vezetőjétől, Kirily Sándor műszaki tanácsostól kérjünk Információt arról, hagy Kanizsán eddig mennyire haladt és mikorra mennyi lesz készen a csa-
városi pénzkiadás mell! a dolgok, melyek a legjobban kellenek és amelyek mindenfele szempontból előbbre |önnek minden más kérdésnél.
A tanácsos ur léhát elmondolta, hogy eddig Nagykanizsán mcgcsi-nál\'ák
a vízvezetéket a Király, Fő, Teleky-utcán, ami tu-lajdonképen 1922 tói kezdődik. Ez alól kivétel csupán a katonák által épített katonai vezeték, mely a Barakkoktól a Károly laktanyáig húzódik és amelyet még 1917-ben raklak le. Továbbá megépüllek már a vízvezetékek a Sugár, Csengery, Kisfaludy, László és József fóherceg-u\'cákon, a Kossuth-tétcn, aKórház-
it\'cán, az Erzsébet-lér egyrészén, a Z-inyi utcán a postáig. Most vaunak épen építés alatt a Rozgonyi, Kölcsey, Széchenyi, Kislaludy-u ca alsószakasz, a Zrinyi utca alsószakasz, a Szemere-utca.
A csatornázás egyrésze meg volt már 1924-ben a\' Zrinyi-ulca posta előtti részén, 1925-ben megépítették a Zrínyi-utca falszakaszán. Most pedig nagy haladással folyik a csatornázás a város bjlsőterületéű: Sugár-utón a Király Pál-utcáig, a Rozgonyí-ulcán, az Ezsébel, a Király és Zrinyi-utca többi részén, a Kislaludy-ulca alsórészén, Szcmere, Kazinczy, Csengery, Erzsébet, Só-utcán. Ezeken a helyeken
a csatornázások a tél közepe táján a megállapodás értelmében készen lesznek, aztán folytatólagosan sorra kerülnek a többi utcák.
A csatornák levezetésére megépül tna|d egy gyűjtő a délivasuti vagon-moióig és égy másik gyűjtő a Fe-rencrendick melleit a major háta-mögölt, mely szintén összcköltelést fog nyerni a délivasuti pályaudvar tlsó részén levő főgyűjtővé1. Meglesz ezenkívül az Ördögárok befedése, a ni által záptarcsatornya lesz a Rozgonyi-utca 26. számtól a Magyar-utca 80 számig, azontúl pedig nyitottan megy a réteken ál. A városban levő régi betoncsatornák közül a Rozgonyi ulca egyrészén, a Kölcsey-utcán, a Széchenyi-téren, a Klsfaludy-utcán némi módosítással megmaradnak szintén. A többi téglacsalomák mind be lesznek tömve.
A víztorony befejezéséhez közeledik a TeleVy-ut
végén. Még csak a tetőzet felrakása van hátra és a homlokzat megépítése, aztán még idő kell a vízzel való megtöltésére, majd teljesen Ozcmb: áll és akkor már elérjük, hogy a kanizsai vezelékviz nem lesz meleg, mint most. Ennek különben az az oka, hogy a moslani víztorony vasból van, ami tudvalevően jó meleg vezető és igy a tartályban az este feltöltött viz reggelre már egészen átmelegszik.
Nem érdektelen ttzf sem megjegyezni, hogy Kanizsán eddig körülbelül
kétszáz házba vezették be a vízvezetéket és nap-nap után dolgoznak mindenfelé a szerelők, hogy a vízvezeték mindenhová bekerüljön. Amint a megye jóváhagyja a kidolgozott és a közgyűlésen elfogadott vízszabályozási halározatot, azonnal gyorsabb ütemben kezdődik meg a vízvezetékek bevezetése, mert akkor majd azoknak is kell fizetni a vízdíjakat, amik fellcsznek emelve, akik nem is vezetik be a vízvezetékei.
Katasztrófális földrengés Palesztinában
Budapest, julius 12. A földrengés-t-ani observatórium tegnap délben két óra tájban távoli földrengést Jelzett. A földrengés Bjdapeslen kb. 40 percig tartott. A töldrengés fészke kb. 2200 km. távolságban volt.
Jeruzsálem, julius 12. Jeruzsálemi jelentés 6zcrlnt Palesztinában nagy földrengés pusztított Eddig 62 ember holttestét találták meg. A sebesültek száma 250. Sok ház 6ulyossn megrongálódott. Az erősen megrongálódott épületek közölt van a kormányzósági palota és a zsidó egyelem Is.
A nagykanizsai szent-ferencrendi templom restaurációja <
Irta: Dr. Szabó Zsigmond
Ha a templomba belépünk, jobbra a Szeplőtelen Fogantatás oltárát látjuk Szűz Mária szobrával. Az oltír feletti luneltában assisi Szent Ferenc van ábrázolva, amint haiála elölt Assisit megáldja. Éber Sindor ezen lieskőja nagyon szépen elgondolt poétikus festmény. A bejárástól balra Szent Kérészi oltára van a fájdalmas Szűz és Mlrla Magdolna szobraival, az oltár f tletti lunettában Szt. Agolha és Szent Ferenc harmadik rendjének nevezetesebb alakjai. A bejáraitól számítva a mennyezet első freskója Szent Antal kenyerét ábrázolja. A Ireskó kép eszmemencte a következő: Egy lovag pénzt dob a gyűjtő perselybe, a mellelte ülő szerzetes az alamizsnapénzbőt vett kenyeret Szent Antalnak nyújtja, kinek Jobbján a kis Jézus áll. A szegények szentje, a glóriás il Santo kenyeret oszt szegényeinek. Szlndlii, pompás festmény ez és emellett nagyhatású elbeszélő kép.
A jobb oldalt következő oltár Szent Anna tiszteletére épült. Felső szobor-csopottozala Mária látogatása Erzsébetnél, Zakariás főpap es Szent Joakim szobrai díszítik az oltárt. A felelte levő lunetla-kép: Szent Ferenc
gyógy Hja a telegeket. A baloldali oitár képe loulousí S\'ent Lajos, a szobrok S-en: D roltyál és Szent Katalint ábrázolják. A felelte levő lunelta freskója: Szent Ferenc p.-é-dikát a madaraknak. Tovább haladva a templomban jobb oldalt assisi Szent Ferenc oltárát látjuk Szent Bo.tavcn-tura éa Szent J tromos szobraival. A felelte levő lunettában az emberi lét hiúsága, a vanitatum ^vanitas van mesterien nacgfc3tve Éber Sándor gyönyörű kotttpaziciójábatt. Baloldalt páduai Szent Antul tiszteletére emelt oltáron S/ent István és Szent 1 nrc szobrai vannak, a felette lévő lunettában Szent Ferenc szeratikus tato-mányát festette meg fber Stndor tr.ú észi ihlettel.
A szentély leié haladva jo\'ab oldali lunettában Szent Ferenc naphimnusza vau megfestve. Poétikus, gyönyötü elgondolás és én azt hiszem, hogy ez a kép másolatuk révén közismertté f)g válni. A baloldali lunettában a szerzetesi hármas fogadalom van allegorizálva.
A templomhajó mennyezetének közepén a Szenl Ostya imádásának freskója van. Az utána köve\'kezö meny-nyezrtfreskó Szent Ferenc s:ig-rati-íációja. Ez a méty szinekb.-n festett freskó motész vonalaival és merőben t\'j elsondolásávttl teljesen kifejezi Éber Slndcr sajátos művészi egyéniségéi. Étben a freskóban egy teljesen elvont fogalom uj formában való ís mégis megérthető ábrázolása
van, amely önniegában dicséri mesterét.
A következő mennyezeti freskó: Szenl István felajánlja Magyarországot S.\'üz Máriának. Ennek a képnek erős irredenta beállítása van, meri a sűrű fellegek Csonita-Mígysrorszá-got, a világosabb felhőzet pedig N.agy-Magyarországot allegorizálja.
A szentélyhez közel, dvc meglep bennünket a diadalív, az arcus Irium-plaalis gazdag stucco díszítése Szent Flórián és nepontuki Szent János szobraival, valamint a szentély négy sarkában a kandelábereket tartó sluc-coból formát kariatidák netnzs vonalú f atmája. Mii zészetileg elsőrangú értékű a szentély stucco mcunyczcie. Silizált szárnyas angyalok tartják a szentély mennyezeti Ircskójínak mü vészi ízléssel kiképzelt keretéi, a sarkokban a négy evangelista képe van kantreliclben elhelyezve.
A szeolély mennyezelképe egy hatalmas arányú freskó, amelynek témája : Krisztus Uruuk mint vendéglátó gazda a mennyekben. A kép közepén kitárt, hívó karokkal Krisztus áll. A menny ragyogó fénye a mögötte lévő fényforrásból sugárzik és aranylónu6ba önti az Istenembert. A meor.yboltozat f.-ihőzetében Szűz Mária és repüiő angyalok alakjai láthatók. Egy kékleplcs szeráf igazi barokk lendülettel kirepülni látszik a kerelbőt és a főoltár fölé iartja az áldozati kelyhe! Az egész freskó világos paszteilszeiü színekben van festve, egészen az aranysárga tó-
nus dominál. Ennek a világos napsütéses tónusúak köszönhető, hogy minden alakja lebegni látszik és az égboltozat végtelen penpekiiváját varázsolj t szemünk elé. Mindenekfelett r zonban a kép egy igazi áhítatot gerjesztő kép, tehát a nagy mesterek AndachlsMId-Jeinek mélio párja.
A szentély mellékoltára Szt. Didák-nak van szentelve Szent Pélcr és Szent Paszkál szobraival.
A templom főoltára nemesen átérzett barokk felépilésével és Ízléses, dus díszítésével díszére válik a restaurált templomnak. OltárképeSzent Józsefet ábrázolj a. A kép a XVII. század végéről való lehet és stilusa erősen cmlékezlet a francia Nicoias Poussin festésmedorára. Az oltárt Szenl István és Szent Imre szobrai díszítik.
Nagyon szép a szószék Is, mely az olasz lemplombarokk-izlés való-| ságos gyöngye.
| A szenlferencrendiek templomának restaurációja művészi szempontból teljesen sikerült és ezt Éber Sándor festő és tervezőművész zsenijének lehet köszönni. Nagykanizsa város áldozatkészsége lehelővé tette a templom monumentális művészeti újraalkotását, de mégis legtöbb érdemet szerzett ebben a hosszantartó, fáradságos munkában dr. Vargha Thco-dorích szentfcrcncrcndl házfőnők és plébános, laki lankadatlan eréllyel buzgott, prédikált, gyűjtőit, agitált, kért, hogy ez a nagy mü sikerrel és n.ű részi megoldással bevégeztessék.
(Vége)
IflgT lullus 13.
ZALAI KOZLONT
Ujabb gabona-tüzek a járásban
Oebestlgeten és Zalaszentbalázson pusztított a tűz a termésben
Nagykanlxu, julius 12 Vasárnap délulán 3 óra ulán a gelsel csendőrség tűzjelzésre lelt figyelmes. Az órs egyik járőre megjeleni a jelzett helyen a Oelsesziget-hez lirlozó úgynevezett Kamara dü lóben. Olt Oregor István földmives a délivatul-sinpárjaiól 60 méternyi livolségon levő egy és léi bo!d buzi larlója égett, miáltal odaveszcll 10 kereszt buzá|a 300 pengő ér-lékben.
A csendórségl nyomozás megállapította, bogy a gabona\'űeei az akkor ott elhalad! Szombathely— nagykanizsai személyvonat mozdonyának kipattanó szikrája okozta.
A Iflz által erősen veszélyeztetie voll a tűztől nem messze levő kh-gazdák földjein a keresztbe rakoll gabona. Az elégeli gabona biztosi vá nem volt. A tüzel egy óra alalt a lakosság oltotta el.
Varga Pál 32 éves zalaszenlba-lázsi tő\'dmlvest a gelsel csendőrség annak gyanújában jelenlelte fel a kir. |árásbiróíágnál, hogy a mizőn Kocsis Islvín odavaló lakós 2 és fél kérészi búzáját 36 pengő ériékben gondatlanságból okoiott lüzzcl cl-bemvatzlolla.
A nagykanizsai iparosság nyári mulatsága
Nagykanizsa, julius 12 Lapunk legutóbbi számában már közöltük, hogy a nagykanizsai Ipartestület julius 17-én, vasárnap tarlja szenzációs műsorral egybeköiotl s rengeteg szórakozást nyuj\'ó nagy nyári mulalságát a Sörgyárnak erre a célra külön parkirozoll kenltelyi-ségében. A rendezőség a vigalmi gárdával élén minden lehetőt elkövet, bogy kellemes szórakozásban réizesllse mindazokat, akik tr.cgje-knésükkel sz Iparleslülelci nemes törekvésében: az elaggott Iparosok menházának létrehozásában támogatják.
Meglepően gazdag műsorából ki-emellük, hogy azon közreműködnek sz Ipsrtestülel dalárdá|a Bllchler Mór és a Fütóbázi Kézművesek ve-gieskara Rácz N. János vezetésével. Műsorán szerepelnek kacagla\'ó e<y felvonásos színdarabok, magánszá-mok slb. Nemkülönben kijut a mulatságos szórakozásokból is: lom bola, női futball, világposla, szépségverseny, szerpcnlin és confetll csata, virágsátor stb.
A közönség rendelkezésére fog állani nagyon olcsó vileldij melleit két autóbusz, melyek negyedóránként közlekednek a Fő ul és Sörgyár között. A műsort reggelig tarló lánc követi Torma Tóni kitünó zenekara mellett.
Álmában főbelőttek egy jómodu gazdái
SZENT LUKáCSFÜHOÖ
KRISTÁLY.*.
-AavAtiyvlio
Odit
frissít
KOsit
Filtnk.it:
Fehér Vilmos és Társánál
Nagykanizsa, Fó-ut 22.
Telelőn: 192.
Az ismeretlen tettes éjszaka, Lenti, julius 12 (Sajói tudósítónk telefonielentése) Szenlgyörgyvölgy község lakosságát egy eddig megfejthetetlen gyilkos merénylet tartja Izgalomban.
Ruzsics János jómódú szcnlgyörgy-völgyi gazda, a meleg nyári éjszakán házának istállójában lérl nyugovóra. F.gy szénarakáson aludla az egész napi kemény aratási munka láradalmai ulán az Igazak álmái. Eközben, eddig meg nem állapitható
az Istállóban lőtte le áldozatát időpontban, ismeretlen egyén belopózott az istállóba és egy lövést adott le a mélyen alvó földmivesre. A golyó Ruzsics Jánosi a lején la-lálla. Hajnalban, mikor a ház népe a lovai munkakezdéskor sz isiállóba nyitóit, ott találták a gazdát vérében, eszméletlenül.
Az ismerellen tettes az é|szaka leple alatt megszökött, nyomozására a leg-szélcsebbkörü intézkedéseket tették. Rjzsics János állapola életveszélyes.
Zalavármegye közigazgatási bizottsága felir a kormányhoz a Balaton-vidék természeti szépségeinek megóvása érdekében
A zalavármegyei közigazgatási bizottság julius havi illése
Zalaegerszeg, julius 12
(Saját tudósítónk lelejonjelenlése) Zaiavármegye közigazgatási bizottsága a főispán távollétében Bidy Zollán alispán elnöklésével ma tartotta ju\'ius havi ülését.
Az alispán jelenlése elöterje&tése után közölle, hogy a csendőrség létszámúnak emelésére
és a zalaszenlmibályi csendőrörsnek Bucsuszenitászlóra való visszahelyezésére irányuló kérelem nem jirl eredménnyel. A létszámemelést a szanálás leszi leheletlenné és a visz-szahelyezést sem találták kivihetőnek.
MalaUnszky Ferenc felsőházi lag, s Balatoni Srövctség zalai elnöke visszau\'asl\'olta az egyik zalaegerszegi u|ság lámád Isát, amely szerint .a Balatoni Sibvclség nem áll
hivatása magaslalán." Majd Javaslatot teli, liogy a közigazgatási bizottság Írjon lel a kormányhoz
a Balatoni hegyek kőfejtéssel való űzleli kihasználásának korlá\'.ozása, illetve a B.latonvidék szépségének megmeniésc érdekében, Egyúttal elismerőleg emlékezeti meg a megjavított balatoni közlekedést viszonyokról.
Bosnyák Géza felsőházi lag a Nagykanizsa— soproni DV vonal postaszolgálatának hiányosságait telte panasz tárgyává. A bizottság elhatározta, bogy ezügyben a szükséges lépésekéi meglcszi.
Kertész Lajos állategészségügyi felügyelő a
sertésbelegségek nsgymérvU clbarapózását telte 6zóvá.
Farkas- Tibor hangsúlyozta, hogy a tenyésztésre alkalmatlan állatokat ki kell pusztítani.
Sándor Zsigmond, az áüamépité-sze.i hivatal főnöke arról szólt, hogy a zalai ulakal nagyon megviscllc az aulók féktelen száguldása. A bitumen-burkolatot nem tarlja jónak, meri felelte köllséges és nem tartós. Kéri, bogy az ulók menetsebességét az országutakon lOkilamélerben maximálják.
Bödy Zoltán alispán űcivözöile végül vitéz Barnabás Islván uj lan-
felügyelól hivatalba lépése alkalmából. A lanfelügyelö megköszönle az üdvözlést és kijelentene, hogy mindent meg log tenni a
Zala tanügyei lerén mulatkozó hiányok [okozatos pótlása érdekében.
Ezzel a közigazgatási bizottság juiiuti ülése végeiért.
Elrettentő Ítéletek az árdrágítók ellen
Budapest, julius 12. Az ügyészség az áidrágiiási ügyben töDb vádirattal elkészült, amelyeket holnap lelküldenek az uzsorabiróság elnökéhez, ahol soronkivüli tárgyalást indítanak a gyanusitoltak ellen. A törvényszék elnöke a nyári szünet Idejére uj tanácsot fog összeállítani, amely soronkivül tárgyalja ezeket az ügyekel azért, hogy az ítéletek elrettentő hatásúak legyenek. Valószínű, hogy már a jövő héten sorrakerülnek ezek az ügyek.
■OZGÓSZIIHiZAI
Uránia szerdán 7 és 9 órakor c-ak 16 éven felülieknek: S. 0. S. Az otthonukból elhurcolt leányok s.-gélykiállása ez Leányok vigyázzatok! (A lélek kalózai) megdöbbeniö dokumentumokkal tárja elénk a leány-kereskedők üzelmeit 7 felvonásban. Anyák I Leánjwk I A ti filmelek ez I Ercnkivül A kis Robinsonok burleszk 2 felvonásban. Tuss Teojll mókái Irükklilm 1 felvonásban.
— Fehér- és ajourhimzésre a varrógépen teljesen ingyen taniija meg vevőit a Singer-varrógép részvénytársaság Nagykanizsa, Fő-ut 1.
= Fegyvergyári Stevr strapa kerékpárnál a vása belső és külső multai van ellátva. 6 évi jótállás! Welner Ocpáruház. Cseagery-ol 2.
HILD JÓZSEF
épületfa, deszka, mész, cement, stukatumád és egyéb építkezési anyag kereskedése
NAGYKANIZSÁN,
Király-u. 4. Telefon 120
VÁROSI JZINHÁZ
Három egyfelvonásos
Kéthónapos szezon ulán utolsó estére nyíltak meg tegnap az első szezonját záró kanizsai színház kapui. Nagyon könnyen bírták a kapuk a bucsu esle forgalmát. A széksorok jóformán üresen tátonglak a búcsúzó szinpsd felé, amelyről pedig ezen az estén csupa irodalmi köntösbe öltöztetett szellem, öllel, filozofía és kacagás vári egy olyan közönséget, amely már tömegével Is meg kellett volna mutassa ezen sz utolsó előadáson, hogy nem hiába épült a kuliura házának Kanizaa színháza és nem csak helye akad benne kuliurát Jclen\'ő Irodilomnak is, hanem az Ilyen esiéknek közönsége is la-lálkozik Az irodilofn Jegyében lefolyt esle volt. Utolsó, bucsu mondó este volt, két Kanizsán termelt darab is műsoron szerepelt és a színház mégis — vigasztalanul, szomorúan kongott az üresséelől.
Pedig ez a vieiáték-este megérdemelt volna — minden hangulati motívumtól eltekintve is — egy tele házat.
Elsőnek dr. Dómján Ovula .F.gy gyerök meg két gyerők\' cimü egy felvonásosa került srinre Egy ügyvédi irodábsn lejátszódó, kedves, szövevényes jelenet, aminek bumo-rál és szövevényé! nem helyzetek, hanem az agyafúrt paraszti gondolkodás lélektanilag jól alátámasztott rajza és a paraszti tempó pampásan megfigyelt megjelenítése adla. Felépítésében, leginkább a második le-lében, néhol megakad az c\'eveu előre pergés, de csak pillanatokra, amíg megszakad a dialógus, ami .iz ifjú szer7Ő nagv erősséee Matt Irma, Vértes. Rózsa Bözsi, Bdnky Róbert, Jákó Pál amilyen ambícióval készültek erre a Jelenetre, olyan teljes sikerre is vitték. A kicsiny, de lelkes publikum melegen űnncpelle az uj kanizsai szerzői, kinek bemutatkozása a Jövőre nézve szép Ígéreteket hord magában.
Fodor Oszkár igazgató a Grlngolre-ban búcsúzott Kanizsától. Mély tartalmú, egy-egy mondatában kölclnyi éle\'filozófiát rejlő, minden szavában a leglisziább szépirodalmiságot magánviselő vígjáték ez, amiben sok a passzív szerep, de van benn egy, a címszerep, a toprongyos poéta alakja, akii márványba faragott Ban-vlll és akii Fodor Oszkár művészeié megelevenített előliünk olysn alakításban, aminőnek kevés párját láttuk ebben a szezonbani
Utolsónak a Kényes feladat cimü francia vig|itékot adták elő, amit németből Mulschenbacher Edvin dr. törvényszéki lanicselnök fordított. A darab maga lipikusan francia: elcseréli személyek, tévedések adják a komikuniát, az icmétlődő helyzetek egymást étik, de a lordilás könnyed, mag/aros és minden hunort szinte eredeti hatásában visszaadó. Bdnky Róbert egy parádés szerep buzgó-sSgával és ötletességével vitte a darab iramát és teljes sikert vivőit ki annak is, maganak is: — az egészei végigkacagta a közönség. Rózsa Bözsinek is kedves szerepe volt mellelle. %
Ezzel az uj kanizsai színház első szezonja lezajlott: a színház kapui bezárullak. (bt)
— Dlchtl-cslpkét és az összes modern kézimunkákat díjmentesen tanulhatja a világhírű Plalf varrógé-ken Brandl Sándor és Fia állaudó
peken Brandl Sándor es hlmzőlautolyamán Deák-
tér 2.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 julius 17.
mm hírek
NAPIHENB
Julius 13, szerda
Rónwi katolikus: Anaklét vL Protestáns: Jenő. Izraelita: Tamus hó 13.
Nap kel reggel 4 óra 14 perckor, nyugszik délután 19 óra 56 perckor.
Uránia 7 ós 9 órakor: Leányok vigyázzatok! és két kisérő film.
SPORTELET
A kanizsai concours eredményei
- A kabinetiroda! főnök Hévízen. Vértessy SJndor dr. volt államtitkár, akit a napokban nevezett ki a kormányzó a k3bineliroda főnő kévé, hivatala! csak szeptemberben foglalja el, addig Hévizén log kúrát tartani.
— Szabadság. Dr. Kálnay O/ula rendőrfőtanácsos, a kapitányság vezetője e hó 14-én kezdi meg szabadsagát és gyógykezellelés céljából Hévizre utazik. Távolléte alatt a most szabadsagáról visszaérkezett dr. Sípos Zsigmocd rendörlanácsos fogja helyeitesileni 24-éig, azonlul pedig dr. Bertóthy Lőrinc rendőrtanácsos.
™ Dunsztos és uborkás üvegek Igen olcsók Púmnál, Klrály-u. 10.
Nagykanizsa, Julius 12 A Nagykanizsán lezajlott szép sikerű lovasmérkőzések és kocsiversenyek eredményei a kővelkezők:
Militaiy kategória: I. RJlicb Sándor őrnagy, 2. Magöy Béla őrnagy, 3. Drixler islván fő-hednagy, 4. Kibdebo János főhadnagy.
Nyeretlenek díjugratása: 1. Árvay István, 2. báró Rohonczy Imre, 3. Somsicb Andor Pál. Hölgyek díjugratása .0" kategória: 1. Gróf Széchenyi Irms, 2. gról Széchenyi Irma, 3. Pozsonyi lla.
Páros ugratás: 1 Bárczay Ferencné és Árvay István, 2. Pozsonyi líd és Fatk Viktor, 3. Sármay Jsgueline éi Drexler István, 4. Keresztes I né és Rulich Sándor.
Gyermekek ugratása: I. Batthyány Ilona grófnő, 2. ifj. báró Rohonczy, l.-nre, 3. Kereszles
Mici, 4. ifj. báró Rohonczy György.
Díjugratás „A" kategória:
I. Moresch, 2. gróf Széchenyi Irma, 3. Magay Béla.
Jen de bar re:
I. Báró Rohonczy Imre, 2. Drexler István.
Fogatversenyek: Négyesfogat-szépségverseny: 1. Koller Islván, 2, Gózony István, 3. Somogyi Gyula.
Kettesfogat szépségverseny: 1. Bro-kes Rezső, 2. Transd tnubla, 3. Nagykanizsa város.
30 km. országúti kettesfogatverseny: 1. Birk Gyula, 2. Propper Ödön.
80 km. országúti kettesfogatverseny: 1. gról Festetics Vilmos fogata (hajtotta gról Erdődy Pál), 2. Bogyay Ferenc fogata.
Jen de barre:
I. Báró Rohonczy Imre, 2. Drexler István lóhadnagy.
Valódi angol szövetből
uti ruha csakis Sőrlel Zsigmond ssabómesterné Nagykanizsa, Fóut 5. szám.
— A .IV. Károly király Tihanyi Országos Emlékbizottság" legutóbbi ülésén társelnökké választolta Gyömörey György főispánt, ügyve-zelő elnöknek Sypntemkt György lovag nyug. allábornagyot, a bizottság tagjai közé pedig Héjj Imre ba-latonlüredi és Forster Elek tapolcai képviselőkel. Az emlékbizoltság elhatározta, hogy a jövő évben kálváriát állilanak a tihanyi félszigeten IV. Károly királynak msgyar földön töltött utolsó ha! napja emlékezetére.
— Pályázat. A szombathelyi kerületi rendőrkapitányság pályá-za\'ol hirdet a nagykanizsai rendőrségnél üresedésben levő napibéres szolgai állásra. Kérvények a szombathelyi főkapitánysághoz cimezvc a helybeli rendőrkapitányságra adandók be.
— XIX. Országos Katolikus nagygyűlés. A- Országos Katolikus Negygytiléseket előkészítő bizottság Zichy Jáuos gról elnöklésével az Országos Ka\'olikus Siövetség helyiségében ülést tartott, amelyen Zsem-bery István dr. előadása alapján el-hatírozlák, hogy a XIX. Országos Katolikus Nagygyűlés! 1927. október 16, 17. és 18. n-pjain Budapesten tartják meg.
— Szélhámos .grófnő". A prágai rendőrség köröző levelei adolt ki egy állítólagos Kovács Anna nevű mohácsi születésű, elvált asszony ellen, aki fél Európát végig szélhá-moskodta már. Legutóbb Prágában lünt fel a legclitebb társaságokban Kolarirov gtófnő néven. A cseh fó-városban is számtalnn csalást követett cl, de még leleplezése elölt megszökött.
— Igazán nemes célért küzdő iparosságot segíti, ha 17-én kijön a Sörgyárba.
— Balaton! kirándulás. A veszprémi Piarisla Diákszövetségvasárnap hajókirándulást rendez a Balatonra. A kirándulók ellátogatnak Keszthelyre, Badacsonyba és Tihanyba.
Hegköonyített MM feltételekkel
készil uri ruhát Sfirlel Zsigmond szabómester Nagykanizsa, Főút Korotu uíitali msllttt
— Megvadult lovak áldozata.
Szabó László siófoki lakósnak a balatonkiiilii halárban lovai megvadultak. A szerencsétlen ember oly-képen cselt a lovak közé, hogy az istrángokban fennakadt és jó darabon hutcolták magukkal a megvadult állatok, majd az ut porában terüli el eszméletlenül, ahol később ráakadtak. Életveszélyes sérülésével Budapestre szállították.
--- Olcsó cipő, kellemes vísclel a gumniitalou vászon sportcipó, párja női 4 60. Chrointalpu vászon tennis cipó női 8.50. „Liga" 13.50 Szabó Antal íportüzlcte.
— A trianoni jelvények Keszthelyen. A TESz trianoni tiltakozó jelvényei Keszlhelyre is megérkeztek. Magyarország minden vidékén milliószámra hordják ezeket az Ízléses kis jelvényekel, mint állandó mementó-ját a szomorú magyar megcsonki-toltság igaztalan ítéletének. A jelvényeket Keszthelyen lolyó hó 17-én népünnepély kerelében fogják forgalomba hozni.
= Schwarcz Dezső harisnyái a eg jobbak.
— Cirkusz Keszthelyen. Az idén ugylálszik minden cirkusz nyári állomásként tűzte uti programjába Keszthelyt, egyesíteni akarva a kellemes balatoni üdülést, a nyári forgalmú fürdőváros üzleli hasznával. Most a világhírű Brabanti cirkusz, állítólag a kontinens legnagyobb ulazó cirkusza érkezeit Keszthelyre és tegnap este megkezdte előadásait. A cirkusz julius 31 ig akar előadásokat tartani és nyaralni Keszthelyen, — az engedélyt legalább is addig kérte és kapta meg a várostól.
Lcgajabt] divat szerion uri ruhát
kizárólag angol szövetből készít S6rl«l Zsigmond szabómester Nagykanizsa, Főút 5. szám.
= Rézgállc, raífia, kénpor, gabonászsák, hőlcsönzsák Hlrsch és Szegő cégnél.
— A diófára akasztotta fel magát. Zsigmond Kálmán Iesence-istvándi vincellér felesége már hosz-szabb idő óta szenvedett űldózési mániában. Csütörtökön éjjel kiment Sipos Gergely mogyorósi szőlőjébe és ott egy diófára felakasztotta magát. Mire rátaláltak, már nem volt benne élet.
= A Fegyvergyári Stevr kerékpár az egész világon vezet! ffelner Sépárnház, Csengery-ut 2.
— Jéggyár Sümegen. A sümegi gőzmaiom tulajdonosai jéggyárai rendezlek be, amelynek termelése fedezni tudja a város és a köruyék egész Jégszűk6égletét.
= Vízmentes és nyers ponyvák gyári lerakata eredeti gyári árakon Hlrsch és Szegő-cégnél.
Reklám dunsztos üveg árak
Melczer üvegkereskedésben (Kazinczy-u. I.)
\'\'« lüeres......... ... 14 fillér Uborkás üveg
Ve literes............ 16 fillér - . . AA ,
V. literes............20 lillér teher *J|lfj||\'
I literes............ 25 fillér literje &U IIIICl
Úgyszintén Rex és Ultreform üvegek igen olcsón kaphatók.
rádióműsor
(Rövidítések) H - hirek. közgazda Ság. Hangv. — hangverseny. E — előadás Gy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z ~ zene. Mg. «= mezőgazdaság. tt|. = ifjúsági előadás. F — felolvasás. O gramofonzene. Ib -- Jazz-band. K ■» kabaré. nZ. «- népszerű zene.
Julius 13 (szerda)
Budapest 9.30. 12, I és 3 H. 4 Kálmán bácsi mesél. 5 Időjelzés. Utána amatőrlo-lográtusok iskolája, III. rész. 5.30 Rádió-amatőr-posta. 6 Honvédzenekar. 7.20 Bo-ross Mihály rádióeslje. 1. Énekel dr. Szedő Miklós opcraeénckes. 2. A költő, négyfelv. történelmi színmű részletei. Személyek: Vándory Gusztáv, Balassa János, Vándory Margit, Surányi Olga. 3. Énekel S. Ger-vay Erzsi, 4. Szaval Surányi Olga. 5. János, háromtelv. történelmi tragikomédia. 9.15 H. 9.55 Szimf. zenekar hangv. II Jb.
Bécs, Orác II nZ. 4.15 Hangv. 5.30 Gy. 7.30 Mg. 8 A 9 Hangversenyakadémia. Utána nZ.
Berlin, stettin II Gy. 12 Harangjáték.
3.10 Mg. 3 30 A. I Orvosi E. 5 Gy. 7 Haraniíj 8 Lubitsch Ernő E. Hollywoodtól. 8.30 Régi Z. 1030 nZ.
Barcelona 5.55 Tánc Z. 9.20 Jb. 10.55 Szlml. Z. 11.40 Hangv.
Basel, Bern 1 0. 4 n2. 4.30 Oy. 5 Hangv. 8.30 Mandolln Z. jodel-dalok. 9.30 Hangv. 10.05 nZ.
BrOnn 12.15 0. 7.40 oZ. 9 Fuvős zene-kai hangv.
Frankfurt, Cassel 12 Harangjáték. 330 ll|. 4 30 Lengyel Z. 8.15 Der llebe Augus-lin, Leo Fali 3 lelv. operettje.
Langenberg, Dortmund, Münster 1.05 nZ. 2.3U A. 5.30 Kamsrs Z. 6.20 Kertészei. 7.50llj 8.30 Népdalesl. 10.30 N. és tánc Z.
Lipcse, Drezda 12 UJ zenemüvek. 4.30 Éjlélí fuvolázás, rádióazkeea. 8.15 Régi héber Z., zsinagógai énekek. 9.15 Szimi. Z 1030 Jb. London. Daventry 11.45 Kamara Z.
I nZ. 4 Kamara Z. ti 6a 6.45 Orgona Z. 7.15 Brahms-dalok. 9.35 Szimf. 2. 9.55 Reggeli kőd, rádlőszkeccs. 1025 nZ.
Milánó 4.15 K. 5.20 Gy. dalok. 9 Puccini: Pillangó kisasszony (I. éí III. lelv.
II Jb.
Rádló-Párlzs 1030 Hangv. 1230 N. és Unc Z. 4.45 Hangv. 8 30 Diszhangv. Prága 12.10 nZ. 5 Tánc Z Róma 5.20 Oy. 5.45 nZ. 9.10 Ének- ét zenekari hangv.
Stuttgart, Frelburg 2 0. 3 .Stuart Mária-. Schiller 5 lelv. szomorú Játéka. 5 nZ. 8.30 .Földrajz és szerelem", BJÖrnson 3 lelv. vígjátéka.
Fttil mm Fittől mabl
S ö r I e I Zsigmond
szabómesternél Nagykanizsa, Főút K««u uiuod. mtiuu
— A Kereskedelmi Akadémiai Tanfolyamon Budapesten, (VIII., Vas-utca 9. sz.) amelyet Budapest székesfőváros tart fenn, az 1927—28. iskolaévre szóló előjegyzések folyamatban vannak. A szaktanfolyam célja az, hogy olyan férfiaknak és nőknek, akik a középiskolai éreltségi vizsgálatot letelték, vagy katonai tisztképző, vagy tanítóképző intézetet végezlek, egy év alatt lehetőleg alspos kereskedelmi szakképzési nyújtson, amellyd kereskedelmi gyakorlati kenyérkereseti pályára léphetnek. Az elöjegyzésta szaktanfolyam igazgatóságához címzett folyamodványban kell kérni, amelyhez a születési és érettségi bizonyítvány csatolandó. A beiratkozások f. é. szeptember 12 én d. e. II órakor lesznek. Fizetendő dijak: Beiratási díj 56 pengő, félévi tandíj 110 pengő. Köztisztviselők, hadirokkanlak, vagy özvegyek gyermekei e dijak letét fizetik. Szegénysorsu tanulok tandíjmentességért, valamint tanszer- és könyvsegélyért folyamodhatnak. Bővebb felvilágosilást a tanfolyam tájékoztatója nyújt, amely Budapest VIII., Vas-utca 9—11. szám alatt a kapusnál kapható, vagy postán való elküldése is kérhető.
ItZfi
lulius Iá.
ZALAI KÖZLÖNY
RÖSÖáZ!
A jégkárt szeavedett gazdák vetőmaggal való segítése
A száz holdon aluli gazdák
nemesített vetőmag akciója
Hirt adlunk már róla, hogy a lald-mivelésügyi miniszter a kerületi gaz-dakamarák utján 120 VJgon nemesített búzát ós 50 vagon nemesid! rozsot osztat síéi a ICO holdon alu\'i gazdák, bérlók közöli.
A 30—407o-os filárat és a Jelentékeny vasúti fuvarköllséget a minisz-tériutn viseli, a részesülő gazdák a rendes buza és rozs középárfolyamát (izélik. ösazeirási iveket mir.den község jegyzői hivatalába és elöljáróságához küldölt a kamara. A jelentkezési határidő julius 15 ike.
A vasúti fuvar csökkenése érdekében egy-egy vasúti állomásra legalább 50 mázíás tétel irányit! itik. Kiknek igénylését a gazdakamara kedvezően tudja javaso\'ni, azoknak a rendes gabonaár felél iuguszíu. 10-lg be kell előre fizelniök, a vé\'.el-ár másik felerésze és az uj zsákok ára a gabona leszállításakor után vételezletik. A vetőmagban részesülőknek a tarlóhántás elvégzésére és jő lalajmlvelésre kell magukat kő-lelezniök.
A gazdakamara a roz\'.iak augusztus 30 ig és a búzának sz\'ptember 8-ig való lesrállllását feltétlenül kérésziül akarja vinni. A kiosztandó gabonákat előzetesen az országos vetőmsgrlzsgáló Á\'lomás fogja felülvizsgálni. Mivel az akciói gyorsan kell lebonyolítani, minden gazdi legkésőbb a hit végéig jelentse be Igényét a jegyzői hivatalban, mert julius 20-ika után a gazdakamara technikai okokból nem vehet már figyelembe jelenlkezésekei.
A fóldmlveiésügyi kormány a legnagyobb fogykárl szenvedeti kisgazdák buza- és rozsveiőmagianak visszafizetésére egy évi balsdékot ad a rendelkezésre álló igen korlátolt hitelkereten belül. Az ilyen igénylésekért az illető községnek kép/is:lő-testüleli határozattal kell szavatosságot vállalnia. Ez a külön kedvezmény a fagykársu|totla kisgazd ík részére nem érinti azt a másik akciót, melyre nézve minden községi elöljáróság és jegyzőség bőven aű felvilágosítást. Jelentkezési haláridó julius 15.
(—) Mezőgazdasági szeszgyárat építenek Nagyrécséii. Érdekes régi tervet valósítanak meg Valkó Ágoston nagyrécsei uradalmához lar-lozó Pellend-pusilán. Még a lavaly az uradalom az illelékes földmive-lésügyi és pénzügyminiszleriumiól engedélyi nyert arra, hogy mezőgazdasági célokat szolgáló szcsz-eyárat létesítsenek Pdtend-puszlán. Technikai akadtiyok miatt az építkezés mind mostanig elhúzódott, de mos! hozzáfoglak és az épület még a nyáron elkészül. Kanizsai építőmester épili és most a főszolgabíróig részéről Is megejtették az előirt helyszíni szemlél, mely mindent rendben talált. Ehhez kép:st most azlán nincs semmi akadálya annak, ho8y a gyár már az ős\'.zel megkezdje működését. Erre cl is készüllek, amennyiben az idén temérdek cukorrépát és kukoricát veteti az uradalom, ami szeszfőzési célokra les; felhasználva. A szeszgyár teljesen nugánérdekeltsége Valkóéknak és amellelt, hogy a környék eme tekintetű fejlődésének egyik biztató állomása, szociális ériéket is rejt magá-
u B Á «i A_
Szerdán és csütörtökön 7 és 9 órakor
Csak 16 éven felülieknek!
V
Megrázó dráma a leánykereskedelem fertőjéből.
KIS RQBI1SONOK
Burleszk 2 felvonásban.
TUSS TEOFIL MÓKÁI
TrOkk-film 1 felvonásban.
Kedvezmények csak a 7 órai előadásra érvényesek!
ban, ha meggondoljuk, hogy a szeszgyárban Ismii ndgyobbszámu munkls nyer elhelyezést még a téli munka síünet alatt is és eziel több csilad-ttak biztosítva lesz a kenyere.
íré Ü5SK
A \'rg.iapi j-vulás lováfcb folytató dőlt a mai értéktőzsdén. Nyitáskor általános, de csak kire\'ihméretü áremelkedés mulatkoíot\'. Kás\'ibb, mi-dón Berlinből szilárdabb irányra:ot jelentettek, a piac nálunk is tovább jivult és egyes cselekben 10\'o-ig terjedő árnyereseslgek jöltek léire. Az általános javulás 2—3%-ot tesz. Legszi\'árdabban tendált a Villamos. Ugyancsak barátságosak voltak a vaspiac vezető értékei és a bányapapi-lok. Jelentősebb áremelkedések mutatkoznak a kuliszpiacon Is. Csupán néhány elgyengült papír tendált valamivel gyengénben. A íjig .lom általában csendes volt, késöob pedig az Irányzat meg izilárdull.
ifeteH
Párti 20J4VI, London 25-22VÍ, Nevvori S19-i,b BrUssel 72 25. MUnno 2S22\'.l, Amiterdsin 2ÖS15. Berlin 123 2i|. Wien 7310. Solti 3 75. Mga 15-10, Vafsé 5S00. Budapest 90-55, Belgrád 9-13W, 8J :aiejl 3-21
A taí JJMH Wsito feííiü-í\'sarefes
VALUTÁK Aurélt- 27 83-27 99 Beiáa tr. 79-7S.S0U5 Csehi. 16-93 17-0.1 Dini. 153 C5-153 70 Dinár 10 01-10-10 Dollár 570.60-573 00
Francia Ir 22 60-22 82
Koll. 22935-230-35 Uigvel 63 65-64 65 U1 353-3 63
Levt ----
Lira 31 25-31-75 Márka 13590-I36SO SchllL 80-70-81C5 Norvég H7-90-MSS5 Sváidi. 110-35-110-75 S.éd\'. I5330-IÍ3 95
DEVIZÁK Amst. 229 50 23020 Belgrád IOC6-10 10 Berlin 135-95-13635 Bukarest 351-357 Brüsszel 79-67-79-92 Korenh.lSo110-153-55 Osilo 148 00-148-15 London 27-81-27-89 Milano 3107-3127 Nev/rork S7285-4 55 Pirii 2212-2252 Prága 16-97-17-02 Siona 1-12-4-16 Stockh. 153-40-153 85 Varsó 6375-6155 Wien 80-65-80 90 Zörtch 110*25-1105/
Terménytőzsde Buz* (6) tl\'iav. 75 kg-os 28 50 -2905,
f:r, ecvéb—75 kg-os 27 75 28-25. 7b 2835 28SS. 77 kí-os 2885 29 25, ÍSza tüll". 77 kg-os 19-93—30-15, egyéb
77 kg ns 2950 -29 70. ujrozs »*>-»« 26 55 2ÖS0, takarmányárpa 2 00-2160 roíirps 25-50-26-50. sab 24 70-24 90\' tendert (6) 22-25— 2245. buzako.pt 20-00-2020.
Bwttfráwtf
feLhátlál 802, melybúi eladatlanul vlsszs-miradl 165 darab Elsőrendű 1-56—1\'60, az.delt 1-56-1 60. izeden koiíp 118-1-52, kónnyü 1-40-1-46. elsóiendli Sreg 1-41-1-48. másodrendű 1-35—1-42. angol s:;tdő 1-60—1-76, sulonna nagyban l &l— 1-72 islr 192—1-91, lehúzott hus t-81— 2 22 szalonnás lélsertés 184 -1-9(1 Az Irányul élénk.
rciajério
A nagykanizsai raűtcorologtal meg-tlgyclő jelentése: Kedden a Admérséí-ier Reggel 7 órakor +21, délután 2 órakor +27 8. esle 9 órakor +236. Felhőzet : Reggel kissé lelhős. délben
tlszla, este kissé lelhős égboltotat. •
A Meteorológiai Intézel lelentése sie-
rlnt változóan tethós, mérsékelten meleg idó várható, helyenként esővel vagy zivatarral.
SZERKESZTŐI ÜZEMTEK
Urlovas. Junius 1 1-tól kezdve, (amikor a verseny propoziciót teljes részletességgel közöltük), több cikkben, mindig feltűnő helyen, hol a sportrovatban, hol azon ki-víil irtunk a versenyről — igenis, az utolsó vasárnapi számban is — hogy annak propagandát csináljunk. Válaszunk tehát az, hogy az uj>ágiró csak Ir, de olvasni már azoknak kell, akiket ez vagy amaz készülő esemény érdekel. Különben is egyesületek, iskolák és rendezések hitelnek előzetes propagálása csak olyankor áll módunkban, ha a rendezőség azt vagv beküldi vagy adatokat szolgaliat hozzá. Ahányszor ez megtörtént, mindig a legteljesebb készséggel (nem kőlelesst\'gszerüleg, hanem csupán minden jó ügyért való lelkesedésünk folytán) minden ellenszolgáltatás nélkül álltunk rendelkezésre. Be kell látnia, hogy adni valamit csak ugy tudunk, ha kirnek tőlünk valamit.
B. H. Tudomásunk szerint szeptemberben lát napvilágot.
E. M. (Győr) Apránként sorra kerülnek. Jók.
L. F. (Székesfehérvár) Kivül esik vidékünk érdeklődésén.

fa: fcfcyi frmfelHr és VzcniitéN &2.
Vízvezetéket és fürdöberendezéseket,
valamint saját készítésű
vörösréz fürdőkályhákat
szakszerűen készit
Mlovits Jdzief (s Márton
Király-utca 45. Telelőn 271.
Huszárbecsület
(Poroszllörténet 0 fölünkből)
— Irta: NftQY LAJOS— 9
- Húzzad, Károly bácsi I Malacot kapsz I Aztán belesüvöllöllc a muzsikaszóba saját levegőhasító hangján:
„Vékony deszka kerítés, jól esik az ölelés. Ölelj babám kedvedre. Nem hányom a szeműdre I"
Mária ugyan nem hajlóit a biztatásra, mert hát nem is illett volna; d: anoálinkább megtelte maga a huszár I Ugy ugy megölelgette a Mária darázsderekát, hogy a Szabó Béninek ez a| látvány épp;n egy lucal purgalóriumra való szenvedést okozott. De mii törődött Srabó Béni szívfájdalmával a Tornoczi Jónás!
Mikor a hosszú lánc ulán köveikereit a pihenés, a láncszünct, Szabó B ni odament Máriához; a lány ott állóit társai közölt, de alig pir lépésnyire beszélgetett egyik legénnyel a huszárliler is.
— Mária I A legközelebbi lánc az eny m lesz ám 1
Tomcczi Jónás jelentőségteljesen megcsörlelte a kardját. Egy ne-néppm barátságos tekintetet vágott Szabó B\'trii felé.
— Czoki lengörl Azt majd én állapilom mög — öcskös.
— Hál ki vagy te? Mi közöd a Mária húgomhoz?
— Vagyok, aki vagyokl Djte ki vagy, hogy a Máriát táncba követeled ?
— Én annak a lánynak rokona s ba Isten is ugy akarja, egy esztendő múlva a bitöstársa leszök.
Tornoczi Jónás egy hegyesel sereiméit Srabó Béni felé.
— Ne te nel Hát ugyan milyen fán is lermöllél, hogy igy mersz beszélni?
— Nem a gólya kőlötl, — ne gondéd I
— Pedig gondolom.
— Én Is vólam Ferenc Jóska katonája I
— No, möglöhelett szorulva az irmándia I Bizonyossan a Jézusmária reglmön.höz asszenlállak. Vagy tán furvézör volál?
— Wilbelm baka vótam három évig.
— Pocsétakerülő? No ehöz Igazán g-atuiálokl Tan még rangod is vói?
— Vót bál! Ttzedös vótam a hatodik századnál.
— Káplár ur N/akigsár I Hát ugyan fölvitte Isten a dígodat.
— De asszondom, hogy ne ki-méröjj éngöml
— I i bile Infanteriszt Korporál Nyakigsár.
De már erre a megismételt sértésre Szabó Béni is előkapla a csillagos bicskáját.
— Vigyázz, meri beléd mártom I
— Nem vagyok hiiolt igyesznó, héj I
Béni a kinyitotl bicskával kezében egy pillanat alatt Tomocii leié ugrott. De Tornoczi a pillanat másik felében már kirántott kardját tartotta a legény felé.
— Vigyázz hé 1 Bele találsz szaladni a kardomba. Akkor aztán az idősszüléd hiába mögy susogóba a Tolnai Jakab Dániel portájára.
Szabó Béni szomorúan lálla az egyenlőtlen küzdelemnek önmagára nézve végzelcssé válbaló eredményéi. Becsukta és zsebrelelle hát a cslll.-.-gos bicskáját.
Folytatása kOv«ttezlkr ■ ♦«•
ZALAI KÖZLÖNY
kmömnvf&m
Ax apróhirdetések dija 10 szóig 50 fillér. Cimszó t minden vastagabb betűből álló szó két szónak számíttatik. Minden további szó dija S fill. Vasár- és Ünnepnap 500/0 felír, szerdán-pénteken 25% lelár. Állást keresőknek 500/0 engedmény. A hirdetési dlj olÖra fizatendű.
Michelin, Dunlop, Fircatono
autógummik Woiacr J. C. Nagykanizsa, Sugárul 16. 2342
Egyajtós kis jégszekrény megvételre kerestetik Reisz festőnél, Kaxlnczy-utca 5.
Keresek bútorozott axobn-kony-hát, lehetőleg a belváros területén, ümc-ket kérek a kiadóhivatalba, ahonnan továbbítják azt nekem. 2612
PénxkAlosfinl bekebelezése mlndec öaaegben a legelőnyösebben és icggror-ubb«n lolyóslttat Aoxél IgnAo pénz-kölaönfcöxvetltő tro<lája Nagykanizsán, Póni 3. ul alatt. Kénjszorkölosön kötvényeket veszek. 1483
Ford és Fordeon alkatrészek, autó leiszerelési cikkek, Pneumatlk — Szántó Vilmos és Társa cégnél. Deák-tér 2. 2314
Nyaralni otthon legjobban lehet nálam készült fürdőkád-, fotelkád-, ülfi-
kédban. Olcsón, készen kapható Baksa bádogosnál, Kinizsi-utca 21. Ugyanott eRy príma jégszekrény eladó. 256-1
Traktoros bérszántót keresek cirka 250 m. hold szántásárs. Ajánlatot kér Bulo^h Jenó intéző Zákány, Somogymegye. 2866
Tanulókat asztalosságra felvesz jó fizetéssel Oábor asztalos tízem, Teleky ul 69. szám. 2857
Klskanlzsán, templomtéren, Anek-féle korcsma teljes felszereléssel kiadó. 2837
KOnyveléaben jártaa pénzkezelőt keres azonnali belépésre a Nagykanizsai Bőripari Szövetkezet, melynek Igazgatóságához a kérvények beadandók.
Ügyes szobaleány bejárónőnek ajánlkozik. Clm a kiadóban. -2890
Egy jobb családból vzló kéményseprő tanoncot keres özv. Mantuánó Edéné. Zrínyi Miklós-utca 42. 2893
Egy bejáró takarítónő 15 ére vagy l-<rc ajánlkozik. Cim József féhcrceg ut 102.
-2898
Eladó mQhely, fából épüli, amerikai rendsztr alapján, három ablakos üvegajtóval, 5 méter hosszú. 4 méter széles, raktárnak Is alkalmas. Bővebbet Kiskanlzsán. Varazsdl-ut S. sz. 2900
Kiadó Kinizsi u. 48. sz. alatt 1 szoba, konyha, előszoba és mellékhelyiségekből álló lakás. -2905
Jókarban levő ajtó és ablak eladó. — Rákóczi-utca 4. sz. -2903
UtCAi egyszobás lakás azor-nal beköltözhető József főherceg ül 102. -2906
Bojárónőt keresek egész napra. — Kazlnczy-utca 43/c. -2908
Tanulólaány (elvétetik Pollák Istvánné női-szabónál, Hunyadi-utca 2. sz. -2909
| Mielőtt nyári szabadságát megkezdi,
| rendelje meg a;
Bárhova utána küldi a kiadóhivatal
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jf,barátainknak, ismerőseinknek, valamint a vasutas kartársaknak, kik lcle|tlietetlen jő férjem, i.letve édesatyánk elhunyta és temetése alkólmávíl mély gyászunkban velünk éreztek és végliszlességtéteién megjelenni szívesek voltak, ezúton mondunk hálás köszönetet.
Llchlfuss-esalád.
Elsőrendű
virágcserepet
különféle méretedben vagonlételekben is számítunk. Kertészeknek rendkívül előnyös árak!
Csabai Gőztéglagyár
Társaság Suk, Wagner ésTársai R.-T.
tégla, le\'.őcsetépesvirágcsfetépgyára
BÉKÉSCSABA, I.
Mintával és árajánlattal díjtalanul szolgálunk.
M. kir. államépltészetl hivatal Zalaegerszeg.
Tankönyvek
sz összes iskoiák részére előjegyezhető^.
Használt tankönyvek
kaphatók
Fischel Fülöp Fiai
könyvkereskedését en.
8Jj zsá!k©kj uj pogi^wák
kivi kötőesint\'g
Kerti Biriagwak Mütrá^yaféiék
kaphatók:
Ország és Widder
M cégnél
Nagykanizsa, Er/.sébet-lér 10.
1927 julius 17.
varrógép
RÉG BEVÁLT JÓ MINŐSÉGBEN
Ae drei ó/ize/éjife//c/e/ck
SIM G E R VARRÓGÉP
a <í 3 7. V É NVTÁ.RSAÖÁO,
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐÚT I.
M. kir. állnrnépltészctl hivatal Zalaegerszeg.
2303/á. 1927. szám.
Versenytárgyalási hirdetmény.
A zalaegerszegi m. kir. államépi tészeli hivatal Zalóigrice községben építendő egy lantrrmes tóm, ka\'h. iskola és tanítói lakás épiiési mun-kálatfinsk biztosítására folyó évi ■ augusztus hó l-én délelőtt II , órakor nyilvános irésbni verserj- I tárgyalást tart.
Tervek, ajánlati minta s cgyéo ■ teltételek alulírod hivatalban belekin -helők vagy beszerezhetők.
Za\'aegerszeg, 1927. julius hó 9. |
»jz 91. kir. áliamépitészell hivatal.
2280 á. 1927. szám.
Versenytárgyalási hirdetmény.
A zalaegerszegi nt. kir. államtlpi-tészeti hivot,;l Zalatárnok kízsé^ben épittndö, i .\'etvH átépítendő három taniirmest és három Isnitói lakásos iilamsegélves e enti isko\'n építési munkálatainak biztosítására folyó évi augusztus hó l-én délelőtt 10 órakor nyi!v£i.os irá&beli vers ny-tírgyalást larl.
Tervek, ajánlati minta s egyéb fel ételek .\' z ,\'ltam\'pi\'észe i hivatalnál belekin\'h-.lók V3gy be-zer\'z he ók.
Zalaegerszeg, 1927. ju\'ius hí 7. 29ot H. kir. áliamépilésticli hivatal.
Kereskedők, üzemek, Suradaimak és cséplő-gazdák figyelmébe!
BMielőtt benzin, peiroleum, gázlola), lovábbá gépzsir, kocsi-kenü és az összes gép-, traktor- és hengerolaj I szükségleiét beszerezné, sajál [érdekében kérjen ajánlatot a legolcsóbb gyári lerakattál
SArtner és Kelemen
cé^r.él
Cscngery-ut 5. szám,
mint a Msgysr Olaj- és Vegyiipar R. T. zilamegyei kirendeltsége.
UgyittoK zsák és ponyva
gyári lerakat.
A vi.ágh:,ü „PFAFF" VARRÓGÉPEK
egyedüli rak\'ára
Brandi Sándoi1 és Fia
cégnél
Deák-tér 2. Telefon 12.
a legrégibb varrógéprakiár, a felsőtemplomuá1. 20 havi részletfizetési
111
A világ leghíresebb kerékpárja
Fegyvergyári SIEVR kerékpárok
Kizárólagos elad isi li.lyc:
WEINER GÉPÁRUHÁZ NAGYKANIZSA
Főűztct; Cscngery-nt 2. s/ám. Fi0ktly.l i: Király-utca 34. sz.
A legkedvezőbb részletfizetésre is kapható. W 5 évi jótállás!
I Pk. 99ÜW1926- vht. jzám. | Árverési hirdetmény.
Aluiir >tt bírósági végrehajtó az 1881. évi I LX. t.-c. 102. §-.■> értelmében ezennel közhírré tes/.l. l.n^y a nagykanizsai kir. járás-bltóstgn.ik 1926. évi Pk. 99;0. számú vé«-I zése következtében Dr. Uj. Fodor Károly í budapn.lt Ui»yvtd Aüal képviselt Beck ; Márton javár.i 440 P. 48 fill. s Jár. erejéig 1 évi tiec-n-hcr hó ?8 án foganatosított
• JMéjjltesl végrehajtás utján le- és lelul-
• foglalt íVs 10IO PcngAre becsült kovetkezú j InRÓiágok. u. m.: 2 <^rb. dtoamó és 5 drl>.
kefékpír nyilvános arveréten eladatnak.
Mely átverésnek a nagykanizsai kir. járás-lliósáR I92ti-lk cvi Pk. 9550 száinu végzése fo\'vlán 4 50 P, 18 llll. tőkekövetelés. < nnefc Í9W. évi április hó 8-lk nap-í*tól Járó 18" 0 kamatai, Wo váltódíj és cdJiK bíróilag már megállapított költségek erejéig, íi fizetett Összeg levonásával Nagy-(•anlZNán, Bi cikal-köz 2 sz. alatt leendő mcR-tjrtá^ra 1927. évi julius hó !3-ik napjának délutáni I órája határidőn! klHuetlk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly v.icrjegyzéssel hivatnak mcR, ho;;v e/ éilntctt ingősáj\'ok az 1881. évi I.N. t.-c. 107. ti 108. §-al értelmében készpé\'izfizctes mellett, a "iegtöbbet- igéró-nck, szűkség esetén becsáron alul Is el frijjnal: adatni.
Amennyiben az elárverezendő Inpóságo-k.it mások is le- és íeHllfoglaltatták és azokra Melépilesl jop.ol nyertek volna, ezen árverés .íz 1881. évi Í.X. t.-c. 102. §. értelmében ezek j.tv.ira i> elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán. 1927. évi julius hó 27. „r.pján.
Kaszab Lajos s. k.,
kir. bírósági kiküldött.
Nyomatott i Zrinyl Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavcwttf; Oícnbcck Károly)
07. évfolyam 157. szám Nagykanizsa, 1927 Julius 14, csütörtök Ara 14 Hllér
POLITIKAI NAPILAP

H ktoHAUntil Póm 1 sz.
..... Kistalody-n. 14
Felelős szerkesztő: Bar bari ts Lajos
lnUnrbuHekloa: Nar>f<** !*• Ekülzelfcl ára egy bóra X pwg6 « Ufe.
Az entente-marsall
Clemenceau, a .tigris", a békeszerződések egyik kiméletlen áthaj-szolója haldoklik, az ő gyűlöletét és energiájának kíméletlenségét megőrölte és a sir felé hajija az idö. A A békeszerződések még mindig abba a keretbe kényszerűik a legyőzötteket, amelyei a verssillesl, Irianoni és neúllyi, S3inl-girmaini bikék lerem-
\'C"Á irefyellen békediklátumok, ugy látszik, túlélik előhaladott korú tercm-lőlkel. A ,\'lgtis" elvonult magányában haldoklik ... a béke csikorgó alkotmánya még él éB a másik világ-híresség. az entenle elsfi marsallja, Foch. mosl talán bucsuzlalóul a hsl-dotló Clemenceaunsk újra idézi a véri. Uj világháborúi jósol egyik brit újságban s ízt mondja.- 15—20 év múlva megismétlődik a világháború. Rettenetesebb lesz, mint az elmúlt, mely millió emberéletei, felbeciülhe-lellen anyagi és erkölcsi értékei, nemzeteket, trónckat emészletl meg I hagyott maga ulán gyűlöletei, fájdalmat és nyomort. Foch marsall, az egykori hites verekedő gyermek, a világháború Irgnyugcdlabb Idegzelű embere, aki ahogy mondla egyik ínteijujában, a báboiul nyugalmával nyerte meg, mosl lalán épen olyan nyugodtan idézi az uj háborút.
Nemcsak a férfiak háborúját, de azt mondja: a jövő háborújában 15—20 eszlendó múlva gyermekek és a nők is részi lógnak venr.i, Fcch mondja ezeket, aki otl volt a történelmi vasuli kocsiban, ahol a német békeajánialol vették át s ugyanazzal a szalonkocsival meni Versaillcsbe és Trianonba megcsinálni az igazságos békét. Az uj haboru — vigasztalja a háborúból még ki nem |ózanodotl világol — nagyobb szabású lesz, de nem lesz annyi áldozata, miut az előbbinek, mert a védőeszközöket tökéletesítik és a támadások mód szerében a hadviselő felek óvatosak lesznek. Tehát Foch marsr.ll maga fem hisz a békék hosszú életében, ó, aki egyike volt leremlő|ének, ujta azt mondja, háború lesz s ezzel azt Is mondja egyszersmind, hogy a világ nincs rendjén a diklálur.iok 6zabla szuronyőrlzte ketrecben, a békék nem nyugalmai, ellenkezőleg háborús ve-stéyl (eremletlek. A francia kamara elfogadta a Boncurl javaslatot, mely szerint minden anya, gyermek, agg és fiatat mozgósítható ís mosl Foch marsall idézi 1914 el még véresebben nagyobb árnyékával, ő, aki a versaillesi és liiannni békék egyik keresztapja voll. Foch marsall a gloire nyo\'cadik esztendejében hábo-mt jísol, pedig a világ békéjét nem egy u| kataklizma rémével kellene szolgálnia, hanem közös művükre, a békeszerződésekre kellene tekintenie, melyeknek revíziójában van az egyel len garancia arra, hogy a világ nc boruljon isméi az öldöklés és pusz-titas lángjába, hogy az aoyik és
gyermekek a család szentségének védelmezői és ne pusktslorgaló vagy bombsdobók legyenrk és ne legyen az u| világháború emléke könny, igazságtalanság éa gyűlölet.
Nem, a világháború nem fog megismétlődni, ha Foch marsall azl mondji, amit Roihermeerc lord: az állandó béke biztosítéka a diktátumok
revíziója.
A marsaili kard és az erösehb jogán nem lesz béke, ha a legközelebbi id(k jelszava az uj háború és nem a békerevizió lesz. Foch marsall ha a világháború ulán az igazi békét akarja keresni, elkerülheti a háborút: tekinlsen Vetsailles és Trianon leié.
Negyedszer égett le az abrud-bányai unitárius templom
A kataaxtrófólía (Uxvóox hót máo ópUlotet Is olhamvaaxtott
Kolozsvár, julius 13
(Éjszakai ridlójetentés) Abrudbá-nyán az unitárius templom szomszédságában egy ház padlásán tűz ütött ki, mely átterjedt a löbbí épületekre és hamarosan hét épület égeti le. Az unitárius templom is lüzel logoll és csaknem teljesen leégett.
A mennyezet beomlott, a padok porrá églek, a harangok lezuhanlak. A puszla kormos falak maraduk csak meg. A vízhiány Ichelcllenné telte az ollást. Száz év alatt most már negyedszer égeti le ez a templom.
A lllz által okozott kár meghsladja a 10 millió leli.
L\'i.n.-.i-i.-i.rr-i.fi. •i.i-ii-i\'iiVi-i"ii\'i\'i\'i-i\'i\'i"i"*-....."*..................
Ezernél több a palesztinai földrengés halottainak száma
Amon városból kS kSv«n nom maradt — Öoaaoomlanak a jcruioá jctni tfirtónolml ne.oretoBOÓflO romok
Jeruzsálem, julius 13 | maga alá temelte. Anyagiakban li
Megrázó és borzalmas adalok érkeznek a palesztinai földrengés okozta katasztrófáról. A halottak rzlmát ezernél is többre teázik, a sebesüllek száma pedig meghaladja a bárom ezrei. A földrengés nyugat-kelel Irányú voll és egyes belyekrn többször is megismétlődött. Amon városban minden ház összedőli. A szó legszorosabb értelmében kő kövön nem maradi. Négy bérház om-
óriási a kár, amelyet eddig még hozzávetőleg sem ludnak megállapítani. Jeruzsálemben a legszilárdabban épített házak falai is megrepedezlek és összeomlottak. Félő, hogy Jeruzsálemben a lörléuelmi nevezetességű romok te lógnak omlani. Pa-leszlinábin a földrengés gardasági katasztrófái log hozni és Anglia pénzügyi köreinek megsyőződésesze-rint Palesztina ujláépilése csődbe kerül.
lott egyszerre össze és lakóit mind
I.M.MI\'J\'.W.M-H II ..........................
Visszafejlödőben van a hercegprímás tüdőgyulladása
A kultuszminiszter és a pápai nuncius látogaiásl lettek az egyházlejedelemnél
Esztergom, |niius 13 | fejedelem szellemileg teljesen friss A nagybeteg\' hercegprímás nyűg \' -■-->-—*> ........."" "
lalanul töltött éjsztka után délelőtt folyámán fáradtan elaludt és nyugodl álmából II óra felé ébredt lel, kinyilatta az ablakot és elbeszélgetett ápolóival. Fél 12 ór3kor autón
Esztergomba érkezett gróf Kte belsbcrg Kunó kultuszminiszter,
akii a primás látható örömmel fogadon és kb. liz percig beszélgetett a miniszterrel. A kultuszminiszter távozásakor kijelentette, hogy örömmel állapította meg, miszerint a hercegprímás állapotában örvendetes változás történt. A beleg egyház-
van. 12 visszatért
és mindenről tájékozva órakor a kultuszminiszter a fővárosba.
Orvosi bulletin délután 6 órakor
Esztergom, julius 13. (Éjszakai rddiójelcntcs) A hercegprímás a mai nap nagyobb részéi jótékonyan ál-aludta, csupán a kultuszminiszter látogatásakor és a táplálkozáskor voll ébren. Alvása iniall az orvosi vlzs-gáhtol is későbbre, délulán 6 ólára telték. Ekkor adtak ki az alábbi hivatalos orvosi bullelint:
őemíncnciájának állapotába megkönnyebbülés állott be és a tüdőgyulladás visszafejlödőben van. Hő-
mérséklete 36 8 fok, érverés percenkínt 102 erőteljes és szabályos, expeloráció jó, táplálkozás kielégítő, nspközben Örminenciája többször t!di:ően aludl.
Mikor felébredi, magához kérette Orahos János prelátus!, akivel betegsége lefolyásáról beszélgetett és főleg aziránl érdeklődői!, hogy vele és körűlölle ml lörlénl. Jólesően nyilatkozol! a hercegprímás a pápai nuncius látogatásáról, úgyszintén kedvesen beszéli Klebclsberg gról vizűjéről Is, akinek figyelmessége Igen jő hatással volt rá. Ezután újra aludni akarl, mire a prelátus eltávozott tőle és csak egy fpica maradi nála és időnkénl udvari papjai keresik lel, akik tájékozódást szereznek és a nagy nyilvánosságot inlor-málják a hercegprímás állapotáról.
Az óbudnl zsidótemplomban Imádkoztak a hercegprímásért
Budopest, julius 13. (É/szakai rddiójetentís) Az óbudil nagy zsidó-ternplombin srerdán esle nagy számban gyűllek össze a hivek és áhítatos imái mondottak Ciernoch János hercegprímás életéén. Ezután elől-járóságí ülés volt, melyen emelkedett beszédben méltatták a bíboros magas egyéniségét.
Az utolsó Jelentés
Esztergom, iulius 13. (Éjszakai rddlójelenlts) Éllel 11 órakor jelenük Esztergomból: A hercegprímás kezelőorvosa, Gönczy Béla dr. kórházi lőorvos mielölt a biboros álomba szenderült volna, újra meglátogatta és megvizsgálta. A reggel konstatált kedvező javulási előrehaladtnak észlelte. Kijelentette, hogy az eddigi lelek szerint nem kell tartani hátrányoktól. A hercegprímás könnyű vacsorát evett és utána újra elaludt.
Halálos motorkerékpárszerencsétlenség
Budapest, julius 13. Rulh Nándor budapesti lakos Kovdcs LBjos és Elmer Ferenc 18 éves szabó segédekre! egy oldalkosaras molorbictk-lin és Hofner Oyőző mechanikus feleségével egy másik motorkerékpáron a bécsi orszéguion Piliscsa-bira indullak, honnél ao*esli órákban tértek vissza. A sötét országúton az egyik kerékpár 70 kilomi-Icres sebességgel nekiment egy szekérnek. A kerékpár felborult, Elmer azounal meghalt, Rulh koponyaalapi lörésl szenvedett és haldoklik. A másik kerékpár is felborult a roncsokon és Hajnit Qyőzőné súlyos külső és belső sérüléseket szenveded. Kovácsnak karja és lába töri cl. Hafner jelentéktelen sérülési szen-I vedelt csupán.
ZALAI KÖZLÖNY
Egy kis séta a drága nagykanizsai piacon
BeazilgeU. ir.elt4.al, t.rm.lS.el, meg a 74 4.0. Karig,elioe nioi.ol
1927. jullus 14.
Nagykanizsa, julius 13 A drágaság okairól p;o éa kontra
mondta, bogy cl kell higyjük neki. Nem veszünk semmit. Lássuk
sok vélemény bangiolt el termelők, többit.
viszonteladók és kereskedők szájából. Ezek a vélemények lermésicte-sen mind eltérők és csak egyetlen nézet egybehangzó, a vásárlók nagy lomegéé, hogy tudniillik a drágaság szemérmetlenül nagy és legfőbb ideje a drágaság letörésének. Ext az akciói már megkezdték a legfelsőbb kormánykörök azzal a lénnyel, hogy a belügyminiszter szigorú rendelelet adott ki a lelkiismeretlen árdrágítók megbüntetésére.
A drágaság offenzívája léhát megkapta a hatóságok részéről az erőteljes delfenzivát és mosl már csak az a kérdés, hogy melyik lesz erő-sebb, hatásosabb: az árdrágitók merész rohama, vagy az elretlenlő példákat statuáló büntetések halmaza, melyek első intrádának mosl készülnek a budapesti törvényszék büntető-tanácsa elölt. Ezt már csak a vidéknek kell követni tt hihető, hogy az eredmény nem fog elmaradni. A lendelet ugyanis, mii a belügyminiszter adott ki, magában foglalja azt, bogy két évig terjedő időtartamra jogában áll a halóságoknak elvenni az árdrágító piaci árusítási engedélyéi.
Mindezzel kapcsolatban időszerűnek tartottuk, hogy a kanizsai piac mai állásáról meggyőződjünk és közvetlenül (természetes :n inkognitóban) módot adjunk arra a lermelóknek és viszonteladóknak, hogy véleményüket a drágaságról, annak okairól el mond|ák. A közönség véleményét teljesen szüktégtelen regisztrálnunk, mert ez úgyis egy mondatban foglalható Össze: nem bírja anyagilag a ver senyt a (elfelé iramló árakkal; egyre kevesebb falai Jut az asztalia. A mai hetipiacon minden fajta zöldségből koraérő gyümölcsökből elég szép felhozatal voll. Nem olyan, amilyen híressé teszi a megyében a kanizsai piacot, de elegendő, hogy kielégítse a város közönségének szükségletéi. E tekintetbal nem is volna nagyobb kifogás, de az árak már nem egy szerű polgári zsebhez szabottak
A késő délelőtti órákban végigjártuk a piacot és vásárlás ürügye alatt érdeklődtünk több fontosabb zöldség-féle ára iránt ugy a termelőknél, mint a kofáknál. A leghitványabb zöldpaprika darabjának ára iránt érdeklődünk a kofánál.
— Husz fillér. Tizenhatért, ha többet vesz, vigye-- mondja a kofa
— Drága. Miért ilyen drága Mondja meg lelkem őszinlén, meny nyibe kapja maga?
— Igazán mondom, a nagyobbját 16, a kisebbjét 14 fillérbe. Van egy paprikán két fillér, négy fillér hasznom, ha eladom. Ha nem adom el, még ill a nyakamon fonnyad, akkor még a pénzem sem kapom kl belőle.
Ezt tagadhatatlanul olyan őszintén
Tovább megyünk.
— Hogy ez a kis -tök ?
— ö ven fillér, ha megveszi mind, negyvenért adom.
— D.-ága.
— Én is azt mondom: drága, de mi sem kap|uk olcsóbban.
— Hál az u;orka darabja?
— Tizenhat-tizennyolc f llér.
Ez is épen kétszer annyi, mint most egy éve voll. Egy házzal odébb állunk. A burgonya a legolcsóbb. Nyolcvan fillérért egész kis láskára valói kapunk. D; a káposzta már a lermelőnél is drága, mlot a méreg. Pedig a káposzta csak káposzla, kivált ha még huj sincs benne. Azzil együll pedig Igen drága eledel.
— Egy pecg5, — lelell egy kis kanizsai termelő — mikor egy más-lél kiló sulyu fejeskáposztát kezünkbe veszünk.
— Ez aztán drága. Miért ?
— Azért lelkem — magyarázza az az asszony, — mert sok a penési-báló és hernyó. Kevés a káposzta.
Kangyalics nénihez megyünk, aki
piacon talán a legöregebb kiska-nizsai lermelö, ha ugyan annak lehel nevezni, mert kevés kis árujával vesz részt az igények kielégítésében.
várja vevőjét. Hetvenhat éves a néni és van egy 56 éves fia. Mikor azl kérdezzük, hogy mekkora földje van. ezt feleli:
— Nincs nekem édesem földem, csak egy kis kc.-le.-n. 32 lépéi hosszú és 12 lépés széles, abban leran meg ez a kis zöldség, meg miegymás. Már hoztam ki többet a piacra. Hanem káposzta az kevés van. Még ezt a kis zöldséget is annyit kell ín\'özni kutvizzel, hogy oda van a derekam. Stkal fáradtam vele, aztán mind azl mondják: drága.
mondják drága/ Nem mondják, hanem érzi a háziasszony. D: Kangyalics nénit nem okoljuk ezért. Ö már vagy hatvan éve jir|a a piacot Kanizsán és a 32 lépés hosszú és 12 lépés széles kertecikéjéból kisajtolja a maga részére szükséges kenyeret. Nem is róla van szó, hogy drágít, hanem azokról, akik lelkiismeretlenül szerelnék visszavarázsolni azl az időt, mikor az árak minden órában szöktek felfelé, hogy egy szezon fürge kihasználásával vagyoni szerezzenek maguknak.
H i a kanizsai piacon csupa Kan-gyalics-nénik árulnának, nem Is volna sok P3nasr, de az a baj, hogy maholnap már belőle, a régi becsüleles világnak ebből a liszlességben megőszült tipusábil igen kevesen maradnak.
Hogy pedig a lárgynál maradjunk, megállapítjuk a fentiek alapján, hogy drágaság okainak részesei a termelők, a viszonteladók, az idö|árás és
Kedélyesen felel az öreg néni és I egyetlen szenvedő alanya, akinek mondja az érát mindennek, ami elölte | mindez a zsebére megy —a közönség.
Vasárnap megalakul a Nagykanizsai Fürdőegyesület
Lankadatlanul folynak a ilraadlirdó-épilés előkészületei — A Balaton-vidékre Is kiterjed az Egyesület mnkódésl tornlelé
Olell a Balaton-vidéket is, vagyis
Nagykanizsa, jullus 13 Többizben tájékozlalluk már olvasóinkat annak a tervnek állásáról, amelyet egy lelkes csoport maga elé tűzött, hogy az idei nyáron elkezdve a munkát, a Jövő nyárra készen álljon Nagykanizsa olyannyira hiányzó népjóléti, igen nagy közegészségügyi hiányt pótló intézménye: a strandfürdő.
Mint ismeretes, Sabján Gyula dr. polgármester a város legteljesebb támogatását Ígérte a társadalmi akció : részére, hogy a Principális-parti, minden igényi kiclégilö, modern strand, az NTE téli sport pályájával kapcsolatban megépülhessen. Az akció lebonyolításához szükségesnek mutatkozott a Nagykanizsai Fürdőegyesület megalakilása. Az ecélból kiküldött szcrvcző-bizollság munkájának eredményeképen most a következőket jeleniheljük.
A Nigykanizsai Fürdőegyesület alapszabály-tervezetét egy kisebb bizottság kidolgozta és azl mosl felterjesztik a belügyminiszterhez jóváhagyás végett. — Az alapszabályok kimondják egyebek közi az is, hogy a Nagykanizsai Fürdőegyesület működési köre nem csak Nagykanizsa városra terjed ki, hanem magába
mód- és alialomadlán a Balaton füidőéletében is képviselni és előmozdítani fogja a nagykanizsai fürdőző közönség érdekeit.
Mihelyt az alapszabályok jóváhagyása ezt lehetővé teszi, a város azonnal hozzákezd a Principális parton szükséges kisajátítások hivatalos részének lebonyolításához. A strandfürdő ugyanis, mint közcélokat szolgáló intézmény, a Varga László neves városrendezési szakértő néhány éve elkészüli tervei szerinti helyen és módon fog felépülni. A tervek készen is vannak, csujaáu részletekben igényelnek még némi kidolgozást.
Szombaton, f. hó 16-án délelőtt lét 12 órakor megtörténik a Fürdőegyesület tisztikarának és választmányának kijelölése é» másnap, vasárnap délelőtt 11 órakor lesz városháza kis tanácstermében Nagykanizsai Fürdőegyesület alakuló közgyűlése. Az Egyesület az alakulás kimondása után minden előkészítő munkál elvégez, hogy mihelyt az alap szabályok jóváhagyása megtörténik, azonnal megkezdhesse az érdemleges tevékenységét.
Ötömmel kell regisztrálnunk, hogy esztendők cíkkezése és rohamozása
e hasábokon a slrandlürdöért, nem volt hiába, meri ma már olyan érdeklődés kiséri a létesítés első lépéseit is, amire blzlosan alapozhatja reménységeit a Fürdőegyesület: a szép tervek ezúttal nem fognak semmi akadályon fiaskót vallani.
Meghalt gróf Degenfeld József
A miniszterelnök lesz a tiszántúli ref. egyházkerület (őgondnoka
Debrecen, jullus 13 Gról Degenfeld Schbnburg József ref egyházkerületi fógondnok kedden este 80 esztendős ko-ában meghall. Temetése szombaton délu\'án 3 órakor lesz Baltazár, Ravasz és Sollész püspökök közbenjöllével. A fógondnok az egyházkerület balolt|a.
Budapest, julius 13. (Éjszaka! rádlőjelenlés) A kormányzó a református egye\'emes konventnek táviratilag részvétét fejezte kL
Budapest, julius 13 A felsőház elnöke báró Wlasles Oyula meleghangú részvétlevelet intézett a református egyházi konvent elnökéhez, valamint az elhunyt fiához.
1 letékcs körökben ugy tudják, hogy gróf Bethlen litvánnal log|ák betölteni Degenfeld halálával megüresedett tiszántúli ref. egyházkerület főgondnoki tisztségéi.
Befejezték a holttestek kutatását a szász Svájcban
Ausztriában viharok és Jégeső pusztítottak
Berlin, |ullus 13 (Éjszakai rádlőjelenlés) A szászországi pusztitó viharok színhelyén a keresést belelezlék. Igy az összes elpusztult embtrek száma 145 véglegesen. Az elpusztult területek újjáépítését 2 é.re tervezik egységes építkezésekkel.
Bécs, Julius 13. (Éjszakai rádió-Jelentés) Az Időjárás hírtelen rosz-szabbra lordult. Felsőauszlriában és Salzkammergut vidékén súlyos károkat okozó viharok dühöngtek Jégesővel és erős égi háborúval. A villám löbb helyen lecsapott. B!c»-ben az éjszaka erősen lehűlt a levegő.
Sok áldozata van a fürdésnek
Nyíregyháza, jullus 13. Calgóczy Barna nyíregyházai földbirtokos Sárospalakon fürdés közben a Bodrogba fulladt. — Nyíregyházán egy (óban 3 kis gyermek fürdés közben bújócskát játszott. Az egyik gyermek lellűnöen sokáig maradi a viz alatt, ugy, hogy társai rémülten keresni kezdték, de csak holttestét vetette fel a viz.
Szabílcsveresmart, julius 13. Steln-berger Izidor 15 éves fiu szülei lakásáról fürödni szökött társaival a Tiszába. A gyermek a mély vízbe ugrott, majd segítségért kiáltott, de társai nem tudták kimenteni, a vízbe fult.
Leányfalu, julius 13. Az ilt lefolyt vendéglós-gyülés után Berta János 36 évc3 kispesti vendéglős estefelé fürdés közben Ösvénybe került é» megfulladt,
mar luiius H-
ZALAI KÖZLÖNY
Egy kanizsai gimnázista
beszámolója a velencei kirándulásról
Harmincegyen gyüllü ik össze Jun. 30-án a kanizsai állomáson, hogy elinduljunk Fiúméba és Velencébe.
Vidám hangulatban érkeztünk meg Gyékényesre, bol kocsinkat jugoszláv vonalhoz kapcsolták át. Par ptrc múlva
ill/plilk a trianoni halárt. Akaratlanul is feljajdult a szivünk , ökölbe szorult a kezünk, mikor arra gondollunk, hogy ez a vidék, abová most ráléptünk csak .voll" a magyaroké. Ezt a begyes völgyes vidékei, ezeket a szép erdőket mind elrabolták tőlünk. De nem sokáig rosrad ez igyl Nem maradhat, meri ennek mind a mienknek kell lenni ■ a mienk is leszi ígérjük...
Ilyesfajta gondolatokat forgattunk fejünkben, miközben elhagytuk a határonlull első állomási, Kaproncál. Aztán a láj szépségeiben gyönyörködtünk. A következő eset az egyik állomáson történi meg:
Vonatunk egy szemben |övö vonat melleit állott meg, miközben mi magyar dalokat énekellünk. Mikor ezt a másik vonalban egy öreg bácsika meghallotta, odajött az ablakhoz s átkíáltotla hozzánk: — Fiuk! Éljen Magyarország! Szereltük volna neki visszabar-sogni az .Éljen"-! ugy, bogy az egész állomás visszhangozzék tőle, de a kellemetlenségektől tsrlva csak lassan feleltük neki vissza, bogy : „Vívat !• Igy Is egy jugoszláv kalauz oly tekintettel mérte végig a szegény bácsikát, mintha le akarta volna nyelni.
Zágrábig még énekellünk, aztán lefeküdtünk, kl hová tudóit. Mikor reggel leiébredtünk, vonalunk már valahol a Karszt kopár hegyei közt kanyargott, mint valami klgyő a kövek között. Hat óra lájban megpillantottuk a tengeri. Mint a gyermek anyja kebelén, ugy ringott oll nagy hegyek között.
Fiúméban Mittner Zoltán elemi iskolai igazgató, gimnáziumi tanár várt bennünket Dorlgo Balázs tltr kárral. Szállásta Dantc-gimnázlumban kaptunk. Ilt van elhelyezve
a fiumei magyar gimnázium Is, melynek az elmull tanévben mindössze 40 tanulója volt. Érettségizel! három rendes és egy magántanuló. A gimnáziumot a magyar állam tarlja lönn s a bizonyítványukat is Budapestről kapják a tanulók. Migyar cserkészcsapat is szervezés alall áll, dc
az olaszok egyelőre nem akarják megengedni a hivatalos magyar
cserkészcsapatot. Megérkezésünk ulán egy sélál lettünk a városban majd elmentünk fürödni. Délután szintén sétáltunk, majd megtekintettük a kormányzói palotái. Érdekes, hogy Fiume forgalma nem olyan nagy mini az ember gondolná. Olyan a világháború ó.a, mintha kiballt lenne.
A trianoni szerződés óta mosl épilik az első házal Fiúméban, ezelőtt csak javítgattak, de ujat nem építettek.
Másnap délelítl a Danubius hajógyárat nézlük meg. Itt a gépeken mind magyar felírás van s az egyik dokkon még rajta van ez a felirás: .Magyar Királyi Állami Uszó Dokk" Délulán Abbáziába mentünk. Esle-felé pedig Velencébe indullunk. Szerencsétlenségünkre sirokkót kaptunk Pola környékén s igy sokaknak ki-|utoll a lengeti betegségből. Érdekes voll, hogy mikor a hullámok ép a legjobban dobálták hajónkat a nyilt tengeren, valaki nagyon elkezdett kiabálni:
— Jaj, jaj! Állítsák meg a hajót, én ki akarok szállni... Jaj, mégha lok. ha nem állítják meg.
D: azért nem bált meg senki s mikor reggel megérkezlünk Velen-! céie, a sok szép, amit láttunk, helyre-! pólóit mindent.
Ki ludná leitni a lagúnák városá-\' nak minden szépségéi? 0.1 vsn pél-1 dául a Szenl Márk lér. Mikor oda j ériünk, azt gondoltuk, hogy pompls I dlsillésü márványteremben vagyunk, : melynek falaiul a körülvevő paloták, menyezetéül a kék ég szolgál. A lér egyik oldalán a hatalmas Szent Márk templom 5 kupolájával és 500 oszlopával. A kupolák belsejében mozaikból ki van rakva az Ó- és az Újszövetségi Szentírás minden jelenete. Ezt a mozaikmunkát a XII— XIII. században készítették.
Láttuk a Doge-palotát is. Láttuk a vi ág legnagyobb (24 m. széles) festményéi, Tintoretto Paradicsom-át. Dc megnéztük a sötét börtönöket is, hol bizony nem a legkivánalosabb helyzete lehetett az odazárl raboknak.
A Doge-palolábSI az .Academia dl Belle Arii"-ba menlünk, ahol gyönyörködtünk Tiziano, Tinlorello, Oinvanlri és Oenlilc Belllni. Vero-nese s a löbbi h,:es festő nagyszerű alkotásaiban.
Tóth Oyula magyar vendéglősnél vollunk megszállva és otl is étkeztünk.
Hélfőn délelölt a gazdagon fel szereli városi muzeumot látogattuk meg, délulán pedig villamoson Pá-duába mentünk, ahol a bazilikát néztük meg. Itt majdnem minden
MMMiMSHWMMt
i Mielőtt nyári : i szabadságát j i megkezdi, j
nemzetnek van kápolná|s. Mi
felkerestük az osztrák—magyar kápolnái,
mely még a monarchia korából való. Falait magyar és osztrák szenlek díszítik s egyik leién a magyar, másikon az osztrák címer látható. Este Velenc(b:n gondolával kimentünk a szerenád hoz.
Másnap felmentünk a Márkus-téri 100 m. magas harangtoronyba, a .Campanlle\'-be, honnan egész Ve-lencél láthattuk, dé\'ulán pedig kimernünk Lldóra, honnan estefelé a fürdéstől felfrissülve tériünk haza.
Szerdán reggel aztán bucsul mondtunk a Tenger Királynőiének, Velencének. Ha|ón menlünk Fiumébe és Indultunk vissza Nagykanizsára.
Ime néhány vonással a mi kirándulásunk, melynek emlékét még soksok évig lelkünkben lógjuk hordozni.
Francsits István rg. V. o. I.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Julius 14, csütörtök
Róm«l katolikus: Bonavenlura. Pro-Icltins: Eűrs. Izraelita: Tamua hó 14.
Nap kel reggel 4 óra 15 perekor, nyugszik délután 19 éra 55 perckor.
Uránia 7 és 9 órakor: Leányok vl-; gyáizatok! és két kísérő titm.
Háromszáz árdrágító ellen indult eljárás Budapesten
Budapest, julius 13. A királyi ügyészségen 300 árdrágító ellen Indult meg az ellárás, kiket a piacol ellenőrző detektívek leljelentettek. Van közlük plsci árusokon kívül kereskedő és őstermelő is Jelentékeny számban. Ötven egyén ellen már a vádirat is elkészült, mindsgyi kuk lóként zöldlőzelékel és gyümölcsöt átull.
Időjárás
A nagykanizsai meleorologlal met-tlirvoló lűlcntésa: Szerdán a Mmérsik-» Reggel 7 érakor +186, délulán 2 Órakor ^2311, eate 9 érakor +199.
FtlhlMI: Reggel és délben kissé lelhós, este borult égboltozat.
Sxibiánv: Heggel fezak. dílben Északnyugat, este Keleti szél.
A Meteorológiai Intézet |elenté«e szerint mérsékelten meleg idó váriutó helyi csökkel vagy zivatarokkal.
| Bárhova utána küldi .
• a kiadóhivatal j
(Főút 5.) f————•.......
— A bélyeggyOjtés elterjedése. Egy-két évtizeddel ezelőtt gyermek passziónak, bolondos öregek mamájának tartották a bélyeggyűjlésl, ma azonban már közludomásu, hogy a legszebb, legtanulságosabb és leghasznosabb kedvtelések egyike. Ennek
a hazánkban is felette népszerű gyűjtési kedvlelésnek egyetlen, nagytekintélyű orgánuma a Filatéliai Kurir cimü, évente lizszer meglelenó folyóirat, mely egyaránt tanilja és szórakoztatja a nagy, közepes, kezdő és Ifjúsági bélyeggyűjtőket. A Filatéliai Kurír külön rovatokat szentel az okmány és alkalmibélyeg gyűjtésnek is. Most megjejent száma egész sorál közli az érdekes cikkeknek é6 rovatoknak, s valóban minden komoly lilatélisla érdeke, hogy 80 fillér használatlan bélyeg beküldése elUnében megrendelje a kiadóhivataltól (Budapest 62. Postafiók 152.) ennek a kitűnő lapnak legújabb számát.
= Zsák, poniva, zsineg, kőtéláruk, hevederek és tűzoltó felszerelések nagy raktára Hirsch és Szegő cégnél.
— Hlvatalvlzsgálat. Slposs Zoltán számtanácsos Nagykanizsára érkezett, hogy megejtse a törvényszék, járásbíróság és ügyészség pénztárkezelésének szokásos felülvizsgálatát.
— Hatvan százalék a megye adóhátraléka. A pénzügylgazgató jelentése szerint a megve idei adótartozása 7,050 041-74 pengő. Az év elejétől junius végéig 2,157 915 53 pengő egyenes adót tizeitek be. Az adóhátralék junius végén 2,676.796 32 pengő, vagyis az összes sdók 60 százaléka. Fényűzési adóban julius tol) amán 10.390-96, általános forgalmi adóban 120.620 71, állatforgalmi adóban 64 233 23, bélyeg- és Jogilletékben 181.103 pengő 68 fillér folyt bt.
— A Zalamegyei Ali. Tanító Testölet ma délelőtt tartja az őszi közgyűlést előkészítő választmányi ülését Zalaegerszegen, ahová ezalka-lommal a nagykanizsai tanítóság képviselői is elutaznak.
— Hadlárva Iparos-segédek elhelyezése. Az állam öt esztendeje nevelteti hadiárvák százait a székesfehérvári m. kir. hadiárvainlézetben. Ezidén 16 féle Iparban 260 hadlárva nyeri elméleti és gyakoriali kiképzést. Augusztus lolyamán ezek közül 46 segéd kerül ki, közülük 2—3 Nagykanizsa ipari éleiében lenne elhelyezendő. Nemcsak emberbaráti kötelességei leljesit, aki ezeket a segédeket alkalmazza, hanem egyúttal fellétlenül megbízható, komoly nevelésben részesüli, ériékes munkaerőkel is kap műhelyébe. Jelenlkczni lebet sz Ipartestületben.
— Négy halálos szerencsétlenség Zalában egy hónap alatt. A megyei liszlilőorvos |elentése szerint Junius lolyamán a megye területén a felnőttek és gyermekek egészségi állapota kielégítő voll. A fertőző betegségek közül nagyobb számban csak a kanyaró (160 eset) és a malária (42 eset) fordult elő, de a betegek nagy része meggyógyult. A mult hó folyamán 4 súlyos testi-sértés, 3 öngyilkosság, 4 halálos szerencsétlenség (1 vizbefulás, 1 homokbánya-szerencsétlenség, 1 elgá-zolás és 1 villámcsapás) történt. Ve-szetlséggyanus ebmarás miatt 13 egyéntszállilottaka Pasleurinlézetbe: egyet-egyet Keszthelyről, Nováról és Nagykanizsáról, négyet Sümegről és halót Tapolcáról. A megye lerületén 260 lelenc, 41 dajkaságba adolt gyermek, 363 elmebeteg és hülye, 552 siketnéma, vak és nyomorék van. A közsegélyre szorullak száma 1136, a kereselképlelen árvák száma 958.
ZALAI KÖZLÖNY
1827 julius 14
— Olcsóbb lesz az autó-vitel-dij az állomásra. A nagykanizsai auló fuvarozók értekezletet tartottak, amelyen elhatározták, hogy mától kezdve az Erzsébel-lérről az állomásra személyenként 50 fillérért szállítanak,
— A Rákóczi Szövetség kul-tur-estje Hévízen. Az Országos Rákóczi SzDvetség II. Rákóczi Ferenc nemes emlékéuek liszteletére, a legendás kuruckor költészetének és hagyományainak istápolására, a meg nem alkuvó magyar akarat és erö kinyilatkoztatására, Trianon megds-colisára julius hó 17-én este 9 órakor a hSvizIürdöl Kurszalon épület nagytermében kulturestet rendez. Megnyitót mond Majthényi Károly, a szövetség ügyvezető társelnöke. Énekel a sümegi vegyeskar. Beszél dr. Gárdonyi Lajos, a „Keszihrlyi Hírek" felelő! szerkesztőié. Dalokat és operaáriíkal énekel Sándor Mária, Ozv. Környei Béláné, a m. kir. operaház tagja. Agy; glatvi Hegyi Islváu .Rákóczi éi" c. rapszódiáját szavalja Bognár István. Zongorán magyar dalokat játszik dr. Agyagjalvi Hegyi Istvánné. Saját verseiből előad Agyagfaivl Hegyi István. Hegedül Istók László, zongorán kiséri Benes Erzsi. Magyar láncokat mutat b: Farkasovszky Te ibc. Tárogatón hu-ruc nótákat ad elő Oláh Lajos táro-gatómüvész. Népdalokat énekel az alsópáhoki daloskör.
— Dunsztos és uborkás üvegek Igen olcsók Punanál, Király-u. 10.
— A kiskanlzsni levente mulatság, ami most vasárnap délináii 3 órakor kezdődik a gördövériyi szőlőskerteknél, nemcsak egész Kis-kanizsánek nagy örömmel várt eseménye, hanem Nagykanizsáról is sok dolga lesz ezen a délutánou sz autóbusznak. A műsoron annyi tréfás, mókás, nevettető, szerencse-
próbáló, mulattató szám lesz, azonkívül a katonazene kora délután megkezdi a talpalávaló muzsika szolgáltatását, hogy öregnek, hatatnak lesz elég gond|a, mig választani tud, hogy hogyan is hasznosítsa azt a csekély ötven fillért, amit belépődíj gyanánt fizetett.
— Felhívjuk a n. k. figyelmét, hogy ugy a vasútról, mint az autóállomárról a vonalokhoz személyct-kinl 50 fillérért autókat indítunk. Bérautó tulajdonosok.
— Garami Ernő Párlsbót becsempészett röpiratát\'árulták a kaposvári Munkásotthonban. A
kaposvári reid Vségnck tudomására jutott, hogy az ottani Munkásotthonban Garami Ernőnek, az ismert forradalmi szociálisba vezérnek egy Páriában kiadott röpiratát árulják tíz fillérért. Mielőtt többet adtak volna el a röpiratból, mint négy darabot a rendőrség lefoglalta azokat és kohozta. A röpirat terjesztőj: ellen az eljárási meg kellett szüntetni, mert a lcrjesz.é-,1 netn nyilvánosan és nem az utcán követte el, hanem egy testület zárt helyiségében és ez az idevonatkozó saj ó örvény értelmében nem esik bűnvádi eljárás alá. I
— Blrósértésért fogházra ítélt
ügyvéd. Budapesti jelentés szetint a Kúria Kecskeméthy Albert dr. zalaegerszegi űgyvídet az egyik biró megsértése miatt 8 napi fogházra és \'10 pengő pénzbüntetésre ítélte. Az ügyvéd egy perben egyik beadványában sértő kitételt használt a bíróval sz.embcn.
= Repceponyvák, kazal és géptakarók minden méretben saját varrodánkban készülnek gyári árakon Hlrsch és Szegő.
— Junlusban nem romlott a naegye közbiztonsága. A vármegye közbiztonsága az alispán jc lentése szerint a mull hónapban nem változott. A csendőrség 281 eselbcn teljesített nyomozó szolgálatot, ebből 275 esetet kiderített. Ezek leneseiként 302 egyént lel-jelen\'ett, 21-et etó.ezetcll. A járásbírósághoz tartozó kihágás 26, a közigazgatási hatóságokhoz tartozó kihágás 1142 ecetben fordult elő. A kanizsai rendőrség 73, a zalaegerszegi 17 bűnügyben |árl cl.-Ebből az utóbbi 12 ügyet detilelt ki. Tüz 10 esetben fordult elő. A kár 11 272 , pengő, ebből biztosítva volt 6.277 \' pengő, a fedezetlen kár 4 955 pengő. ; A tüz oka 1 cselben gyújtogatás, 2 j esetben gondatlanság, 2 esetben gyermekek |átéks, 3 esetben villám- \' csapás, 2 esetben kideríthető nem volt.
= Schwarcz Dezső harisnyái a | legjobb-tk.
— Ékszerlopás Siófokon. Szűcs Béláné gyógyszerész nejének Sióiokon levő s-állodai lakásáttói ismeretlen tettesek ellopták 40C0 pengőt érő ékszereit, melyek között egy igargyöngy-sor és an\'ik ékszerek voltak. Az ismeretlen tettesek kézre-kerítésére a nyomozás megindult.
— Elfogtak egy Pestről körözött embert. A pacsal c-endórség letarióztalla és behozta Nagykanizsára Rotschild Pál géiyei lakos\', akit a pesti ügyészség körözött.
— Kiugrott a vonatból egy vendéglősné és súlyosan megsérült. Ö/v. /VovzffcFcrencné zákányi vendéglősné Gyékényesről Csurgóra akart utazni. Tévedésből a kanizsai vonatba szállt be és ezt csak akkor vette észre, mikor a vonat már mozgásba volt. Hogy a vonat rossz helyre ne vigye a gyorsan menő vonatból kiugrott, de oly szerencsétlenül cselt a pályára, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett. A szerencsétlen asszonyt külön mozdony szállította Zákányba a korházba, de életben maradásához kevés a
rernénv.
= Tennlszütök ; la dupla hu-rozással 21 pengő, Slazenberg labda 1 let. 35 pengő. Tennisztliők szakszerű htarozása legolcsóbh átban. összes tennisz-felszerelések Szabó Antal sporiüzlelében.
— Aki friss és egészséges akar lenni, ís netn akarja, hogy folyton fajion a feje és bőre tele legyen mindcDféle paltanással, az igyék hetenként egyszer-kétszer reggelizés előtt 1 pohár természetes .Ferenc József keaerűvizet. A hadikózházak-ban végzett orvosi megfigyelések szerint a Ferenc József vizet a súlyos betegek H szívesen használták, mert ez minden kellemetlenség okozása nélkül biztosan hat. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzlelekben.
— Az utazó közönség legmegbízhatóbb és legpontosabb uti kalauzai a ,Panoráma Utikönyvek". amelyek dr. Szabó Islván szerkesztésében Jelentek meg. Ez az egyetlen magyar könyvsorozat, mely a háborús és háború utáni összes változások figyelembe vételével friss és modern szerkesztésben mindenről informálnak. A sorozatban eddig megjelentek a következők: Abbazla és az olasz Quarnero. Velence és a Lidó. Karlsbad, Prága, Poslumla. Dalmácia és a szlovén jürdók. Minden f izet egységes, modern külsőben, gondosan szerkesztett tartalommal, lelkiismereteseit ellenőrzött adatokkal, illusztrálva és térképmelléklettel van citálva és az utazó közönség hűséges kísérője. Egy-egy kölct ára 2 pengő. Kapható minden könyvkereskedésben, rr.enetjegyirojában, ujságpavillonokban.
— Iszákosság miatt elcsaptak egy polgármestert. Zágrábból jelenük: Francsics ilr. főispán Rétfalu község polgármesterét Vidákovics Szvtevánt felfüggesztette állásától azzal az indokolással, hogy ivásnak adta magát és részegségében nyugtalanította a lakosságot. — Miután Vidákovics a radikális párt egyik exponense, felfüggesztése miatt éles konfliktus támadt az eszéki radikálisok és demokraták között.
.......... » , ,. Iliiül. , ,1 I, ,1,
EOZGÚSZIIfllZAI
Uránia csütörtökön 7 és 9 órakor ciak 16 éven felülieknek: S. O. S. Az otthonukból elhurcolt leányok segélykiállása ez Leányok vigyázzatok! (A lélek kalózai) megdöbbentő dokumenlumnkkat tárja elénk a leány-kereskedők üzelmeíl 7 felvonásban. AnyákI Leányoki A ti filmetek ezl Ezenkívül A kis Robinsonok burleszk 2 felvonásban. Tuss Teojll mókái trükk film I felvonásban.
RÁDIÓJtffSOB
(fcvtditéMk) H - hírek. közgazda
Ság. Hangv. ■■ hangverseny. E — el&adás
Gy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z — zene. Mg. - mezőgazdaság.
Ifi. " ifjúsági előadás, f — (elolvasás.
G — graniofonzene. jb — Jazz-band.
K — ksbaié. nZ. « népszertl zene.
Julius 14 (csütörtök)
Budapest 9.30, II, 1 és 3 H. 4 Szeder-kinyi Anitát Asszonyok Iskolája. 5 Időjelzés. 6.15 Kádió H. 6.45 Honvéd zenekar. 7.30 Előadás a Stúdióból: A Noazty fiu esete Tóth Marival. II H.
Bécs. Orá 11 Z. 4 .15 Hangv. 8.05 Z.
Berlin, Stettln II a 12 Harangjáték. 3 30 0. 5 Hogy keletkeznek a viccek. 5.30 Modern kamara Z. 7 Harangjáték. 8.30 Ludwlg Pulda est. 10.30 Ib.
Basel. Bern 1 G. 4 nZ. 4.30 Oy. 5 Hangv. 8 Német novella eat éa dalok. 8.30 Hangv. 930 nZ, 10.05 Hangv.
Brün 12.15 nZ. 5.15 A. 7 Dalok és ka-mara Z. 8 Szimf. hingv. 9 nZ.
Frankfurt, Caasel II Harang|áték. 1.30 nZ. 4.30 Régi tánczene. 9.15 Aimul, A. Wlldgans cgylelv. tragédiája.
Hamburg, Bréma 12.30 Hangv. 2.05 nZ 4.15 Bariton dalok. 4 15 Klel: nZ. 5 Tánc Z. 5.50 A. 7.10 A né lomá|a E,
Könlgaberg, Danzlg 12.300. 4 Harangjáték. 4.30 nZ. 8.10 ATeasandio SliadelH. Ptotow 3 telv. vigoperája.
Langcnberg, Münster 105 Dalok éa zongoia. 4 llj. 4 45 A. 5.30 Kamara Z. 6.30 Hiitiéníai E. 7.40 Filozófiai E. 8 nZ. 10.45 Vidám eat.
Lipcse, Drezda 12 Hangv. 4.30 nZ. 7 30 Ausztráliai útleírás. &I5 Utazás a világ körül, vidám Z.
London. Daventry 1 G. 3 Istentisztelet a Westminster apátság templomából. 4 Dalok. 6.10 Jb 7.15 Braltnis dalok Z. 7.45 Kabaré. 935 Fúvózenekar. 10.30 Jb.
Milánó 4.15 Ib. 5.20 Gy. 8 45 Hangv.
München, Nürnberg 4.30 Hangv. 7 Schumann zongoraművek. 8 Hangv. 10.05 A nyár veszélyei E.
Prága 10 50 0. 5 Kamara Z. 8.10 Vidám est, ének, fúvózenekar és tamburtca Z. 9.30 Rádlósikeccs. 10.20 nZ.
Rónia 5.20 Oy. dalok. 545 nZ. 9.10 Ének és zenekar. Utána réazletck. Oiordano Fedoia c operájából.
Stuttgart, Prctburg 1.15 G. 4 A. 4.15 nZ. 6.45 Orvoil E. 8.T5 A lég klrálynóje, 0. Schware 3 telv. operettje.
Nyilt-tér *)
Figyelmeztetek mindenkit, hogy Bözsi leányomnak bitéit vagy kölcsönt ne adj inak, mert érte felelős-séjjet nem vállalok és egy fillért sem fizetek meg.
Ozv. Glrll Lajosné.
*) E rovat alatt közlőitekért sem a szerkesztőség, sem a kiadóhivatal nem villái felelősséget.
„FULAMIN"
azonnal
irt
poloskái m o I y t svábbogarat csótányt, stb.
Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és szaküzletben! Fóraktára: Török József R. T., Budapost, VI., Kiróly-utca 12. i
folyóirat-szemle
)( Divat Szalon. Ez a régi, sxéles kör-ben oly nagy népszerűségnek örvendő lap Ismét nagy értékkel kedveskedett olvasóínak. A maga száztizünkét remek képével, csupa lenge üdeséggel bemutatja a nyár divatj&t. ízléses, könnyen utánozható minden egyes ruhaminta, amellett mindegyikhez egy szabáslvmelléklet is tartozik. Aki pedig még nagyobb segítséget igényel, ax külön megrendelheti a szabását. Kéii-munkaxovatja, hártartlsi és irodalmi melléklete értékes. Mutatványszámot ingyen küld. Előfizetési ára negyedévre 3.20 pengó. Megrendelhető éj kapható minden könyvkereskedésben vagy a kiadóhivatalban (Budapest IV. Eskü-ut 5.)
)( Magyar Lányok fiatal lányok képes irodalmi lapja, szerkeszti Tutsek Anna, Elólizeté$i ára negyedévre 2.40 pengó. A Szászorszép Könyvekkel együtt 4 pengő. Kiadóhivatal Budapest VI. Andrássy-ut 16.
)( A legszebb angol képeskönvv nem kedvesebb és érdekesebb Az Én Újságom legújabb számánál A kettős szinnyomatu képek bájos és művészi külsőt adnak a gyermekek e legkedvesebb újságjának, a melvnck gazdag és irodalmi értékű tartalmi a gyermekeknek egész\' hétre elég olvasni valót adnak. Az Én Újságom Könyvel inost meginduló sorozatában a gyermekirodalom aranylapját halmozza fel. Előfizetni ára Az Én újságom olvasóinak negyedévre 1.20 pengő.
)( Az Uj Idők Herczeg Ferenc képes heti lapja ezen a héten két érdekes regényének közlését folytatja.. Rákosi Jenő a Grozavescu ügyről, Siklóssy László a férj-hezmenésrő! Irt cikket. A füzet művészi és aktuális képek sorozata dlszlt. Előfizetési ára negyedévre 6\'iO pengó. Kiadóhivatal VI. Andrássy-ut 16.
)( A Színházi Élet Incze Sándor népszerű lapja uj számában búcsúzik Lukács Pál a pesti közönségtől. Utazás a Föld körül képekben és írásban. Tizenkét fotográfus fényképei Dávid Zsuzsiról a Pünkösdi Királynőről. Salamon Béla regénye: A pulttól a direktori irodáig. Nagy alakú kotta. Strandszépségverseny. Darabmellék-let: Uraim csak egymásután I
,,-/« julius 14
ZALAI KÖZLÖNY
volt, ámyalali javu\'ás mulalkozik Milánónál. Az egyén fizdísi csikó-kis mértékben gyengütek.
(_)A barcsi kiállítás ünnepélyes megnyitása. A gróf Széchenyi nemzetség, a Faluszövelség, az A\'só-riunántuli Mezőgazdasági Kamara és . harcsi lárás kiállítása Barcson ez év augusztus 14 161 17 ig tarl. Az előkészítő munkálatok serényen folynak Az eddigi Jelek szerint igen magas vendégek fognak megjelenni a kiállitásoi. láy sző van arról, heg,-őróf Bethlen István miniszterelnök cs lózsef kú- herceg is meg 1 g jelenni a kiailitis ünnepélyes megnyitásán. A megnyitás tartalmas programmján szerepel hirom fesl\'i lakod ilmis menet látványos felvonulása. Egy magyar lakodalmi (vlsonlai, koit-lósdi) egy német (szuloki) és egy horvát (potonyi) lakodalmas menet fogla gyönyörködtetni a kiáililás közönségét. A kiáililás tartamára kedvező vonatöíszeköltctésekct fog kapai Barcs.
(-) Elemi károk rontották cl az idei termést cimmei ÍSíli a Georglkon mezőgazdisági, űzemjlo-lilikai és agrárkereskedelmi szakltp az Orsztgos Qazdikamara aralási jelentését. Nagy cikkben foglalkozik az uj szám a gyümölcsletme\'és és magyar konzerv-ipar viszonyával Tartalmából kiemeljük még a köve:-kezőket: Agrárhiteleket adnak az olasz nagybankok, Lássunk tisztán s szuperfoszfát ügyben, Kedvezményes nemesített vetőmag a kisgazdáknak, A magvelő ember megjegyzései, Qazda szemmel a felsőházi beszédekről, Szemlélődés a világpiacokon, Cserkészés a lerménypia-con, Mi ujsig a vásárokon?, Agrárpiaci szemle, A Georgikon agrár-tanácsadója stb. A Tóth B. László kitűnő, eleven szerkesztésében megjelenő, sokoldalú, világviszonylatban Is teljes tájékozódást nyuj ó szaklap előfizetési ára egy félévre 13 peng>. i Szerkesztőség Budapest, V. Mérleg- ; utca 12.
(-) Nemzetkőzi árumintavásir Fiúméban. Fiúméban az olasz kormány védnöksége alatt augusztus 6-31. napjain nemzetközi áruminla-vásári rendeznek, melyen az olasz-magyar politikai és gazdasági kapcsolatok kiépítésére való tekintettet Budapest székesfőváros tanácsa és a földmivelésügyl minisztérium hivatalos részvételüket már bejelentci-lék. A magyar .kiállítók részére a vásár igazgatósága igen kedvezményes kiállítási dijakat állapított meg. A vásárra leküldöll lárgyak vám mentesen jutnak el a kiállítás területére és el nem adás eselén dijta-lanul szállíthatók vissza. A résztvevők . az olasz vízumot fél áron kapjlk s < Budapesltő! Fiúméig és vissza a kiállítás látogatói is 33% dijkedvez- | ményt élveznek. A vásárra vonatkozó mindennemű felvilágosilások a kereskedelmi és iparkamaránál besze-tezhetők.
TélStl
Az utóbbi napok barátságos irányzala továbbfolytatódott a inai értéktőzsdén. Az ttzlelidö első felében lokozalosan magasabb át folyamok kerüllek felszínre. Az árnyereség egyes értékekben a 4-5°/o-ot is elérte. Egyes árfolyamok azonban a realizáció hatását különösen megérezték. A zárlati nivóban tegnaphoz képest átlag 1% árnyereség és hely-lyel közel 2%-os árvcszles\'gck mutatkoznak. A forgatóm eleinte élénkebb volt, később clcsendesett. A lixkamalozásu papirok piaca üzlet-telen, tartott árfolyamokkal. A valuta és deviza piacon Berlin barálságos
BMSM sí ibt
PáiU 3034\',i, London 25-231
.Newjoti
519-»,u. Brliaael 72 35. Amsterdam 308 30, Berlin 133 38 Wien 73 10, Solla 3 751.1, Tiiga 1540, Vaisí 5S00, Bndnpeal 30-60, HetgcAd 131,\'z, Bnkaieit 3171,:
A bwtvtói tvaili fora*(«sri4so
Huszárbecsület
(Parasíltóiténet a tálunkból) — Irlnt NflOY LAJOS— 10
VALUTÁK Angol L 27 83 27 09 Belga Ir. 79-75-«0 a5 Cseíik ltHS-170! Din k. 153 05-153 70 Dinár 10 04-1010 Dollár 570 60 573 UO Pranclair-ttGO^SJ Holl. 229-35-230-35 Lengyel 63-65-64 6Í Lel 3-53-3 63
Ú:s 31 25 31-75 Máiks 135 93-136-EO SchUl. 80-70-8 H5 Noivíg 147 UO 14855 Svájci I.I10-3VI1075 Svád k. 153-30-153 »
DEVIZÁK Anjt. 229 50 25020 Belgrád 1O06 10 ln Berlin 135-05-136 35 B-i.ciesl 3 51357 Bilissir! 79 67-71192 Kopenh.153 10-IW 55 Ostlo 148CO-I4S45 London 27-81-27 89 Milano 3107-31 27 Nev-rork 57285-1 55 Pár\'a 22 42-32-52 Pl Aga 1697-17-02 S tolla 4 12-416 Stoekh. 15340-153 83 Varsó 63 75-64 55 Wien 806S-80Í® Zürich I1O25-II057
TerménytŐ7sdc
Bni" (6) itszav. 75 kg oi 2S50 -29-C5,
76 l.ii-o. 2.1 15—2965 77 kg-o< 2965 30 05 egvfb 75 kg oa 27 75 28 25 7S
, kg 01 28-35 28 85. 77 k?-oi 23-85 29 2i, buza (uj) tv. 77 kg-os 29 90-30 15, egyéb
77 kg os 39 50 -39 70, ujroes 23 50 -261.0, I rozs 26 55 - 2680, takeiaAnyárpa 2100-\' 21 50 sorárpa 25-50-26\'SO, zab 34 70—
34 90, lengeti (6) 22-25 - 22 45 bnzatecopi
20 01-20 20. _
" .. 11
Pelha|tás 1900, melyből eladatlanul visszamaradt 148 darab BsótendO 1-58—1\'60. szedeti 1-56-l\'60. szedett közép 1-48— 1-52, kOnnyO 140-1-46, elsórendo üreg 1-41—1-48, másodrendű 1-38—angol atttdö 1-60—1-76, sealonna nagyban 164-1-72, aatr 1-92—1-94. lehúzott hus 1-81 — 2 22 szalonnss (élsertéa l-84-l-9te Ai Irányzat vontatott.
Kiútja: Kríiyi Bysnijí-rr ki E5ip taMikeií,\'. BS. lííSk-ifíM
Vízvezetéket és fürdőberendezéseket,
valamint saját készítésit
vörösréz fürdőkályhákat
szakszerűen készít
Hendlovíis József h Márton
Király-utca 45. Telefon 271.
Tankönyvek
az összes iskolák részére elő jegyezhetők.
Használt tankönyvek
kaphatók
Fischel Fülöp Fiai
könyvkereskedésében.
MAGAHTAHFOLYftM
Budapest. VII, Rakócztut 51. Teletöm J. 323-99. Olcsón éa sikerrel készil elő bármely középiskola tananyagából összevont ma-gánvi.sgákra és érettére valamint az eevetera Logi és koZKa«l»sígi akultásán ífzsS a & kolloqillmnkra |egyzetek-ból vidékieket is. FeKesz korláto I szán,-San családi felügyelet alatt bennlakó nö-vendékeket Is. Válaszbélyeg csatolandó.
Mélyen elkeserítette őt az a la-paszlalat is, hogy MIria a perleke-Milano 2823 dés egész ideje alalt a huszár melleit állolt s egész magatartása ezl a tzíndékál lelte nyilvánvalóvá, hogy szükség esetén a huszárnak lúgla volna pártját. Gúnyosan odaszólt hát Tornoczinak.
— Még latjuk ögymSst az életben I Tornoczi még gúnyosabban vágott
vissza.
— N.\'m hiszöml Nem szoktím pacséta körül csavarogni.
— Adod le még Olcsóbban is!
— Csak drágábban, — az i:yen legényüknek, aminő le vagy.
De már az utóbbi választ nem hallotta Szabó Bíni. Rohant ki a láncosok csoporljtbál, egyenesen a Tolnai Jikab portára. U közben kissé lehiggadt. Véftlg gondolt a mai nap-eseményein. Mikor a pincébe lement Míriával és célzást lett a leány elölt idejövetelük okáról, a leány eléggé érlhelően f.lezte ki iránta érzett ellenszenvét Ugv lálja, ho^y megkésett Máriánál. S a vetélytársa ez a huszár I Csak most kezd c gyűlölni Tornoczil. De gyűlölete még a hányra is átterjedt. Méri fozla állandóan a husrár jobb kezél? Méri nem állolt a vita alatt az ő pátijára? És lelébr:dt lelkében a bosszú ér zele; a boeszu, ez a keresztyéniellen indulat, mely o\'.y sok embernek okozott már kései bánalol és soha nem szűnő lelkimardosásl.
Erősen nyomolt kedéllyel ment be a szobába iddogálj társaság közé.
— Hit a Máriát hol hagytad? kérdi lőle a házigazda.
— Kedve vól a tánchoz, bál még ott maradi. Én pedig hazagyültetn, meri hogy erősen fá| a fejem. Tán islógos a bora, bályámuram?
— Ne gondődl Valami ögyébb oka lőhet a lejli|ásodnik. Igyál fiam, maid elmúlik.
No a Béni aztán csakugyan ivott. A szerelmi bubinaln.ik bizony bor az egycdüii otkossíga. No neg az egyéni sérelemnek is. Mindkei:6ből kijuloll szegény fejének, hál azlán duplán ivott.
Jó öreg Tolnai J«kab Dinielnek éles szeme volt; hamarosan észrevette a Béni lelkiállapotjál. Neki-gyOrkőzölt a vlgaszlalásnak.
— Oda se a bajnak, BJni öcsén 1 Egy esztendő nem a világ — akkor békölöd a Mária fejét. Nem okos dolog a lányt erőltelni. Mijd magálul is möggyün az esze. Mögájj csakl Olyan lagzit csapunk, hogy még a kutyák is előhegyi rúlingöt isznak. D; mán gyühetne az a l.\'ányző. Hit per.ize. hogy szereti a láncot 1 Nem csuda I Az egész Tolnai Jakab fimilia hitös láncos vól. Magam is. Mög az Istenben boldogult li«m is, a Mária idösapja. Dj még a szőgény idösannyát is a tánc vilte korai sírba. A Seenczí Balázs lag-ziján nagyon sokat láncólt. Kimele-gödötl, Vizel ivoll utánaa és hektikát k.ipoll. Hiába vitlük a doktorhoz. Féleszlcndő múlva möghőP. Hil ilyen a fiatalság! Táncol akár három éccakán kötöszlül. D: jól (őszi. Aszondom hogy jól töszi, — csak az egészségére vigyázzon amellett. Az öregség úgyis elvisz azem-hörltll mindön kedvel, mint hogy elviszi az ősz a fecskéi, mög a gólya-madarai. Néköm mán csak a lem-p\'ombajárás a legkedvesebb idötöté-sem. A nagylisztölelfl öspörös urunk prédikációinak én vagyok a Ieghü-ségősebb hallgatója.
Folytatása következik.
(ÜPE6MÜDSTÉSES
Az apróhirdetés;* dija 10 szóig 50 llllép. Címszó s minden vastagabb betüból Alló sió két szónak számíttatik. Minden további *zó dlia 5 1111. Vasár- és ünnepnap S0o/o felár, szerdán—pénteken 25% felár. Állást keresőknek SOo.o engedmény. A hirdetési dij elftrc Üaetendö.
Helybeli nagyobb vállalat keres kisegitő könyvelőt. Bövobbet a
kiadóban.____
Balatoni kirándulók figyelmébe !
Legszebb hely Fonyód, hol a .Szarvas-vendéglőben, nagy ácnyas kertben clgánv-zene mellett ünnepi ebéd 2 p<ngó._2921 Van szerencsém a nagyérdemű hölgyközönség bscses tudomására hozni, hogy nz eddig Csengery-ut 14. szám alatt levó rói divatszalonomat megnagyobbítva, Sxéchonyi-tér 12. e*ám alá helyeztem át. További nb. párffogásukat kérve, vagyok kltünó tisztelettel Ritter Magda.
Ford és Fordeon nlkalrészek. au\'.ó felszerelési cikkek, Pncumatlk — Szántó Vilmos és Társa cégnél. Deik-tér 2. 2314 Elndó Rózsa-utca 22 számú hü szabadkézből. Bővebbet Bagolasánc özv. Czőr
Györgyné.________
Eladó elköltözés végett egy luszter, toalett-tükör és alumínium edeny Sugár-
Eladó ruganyos ágybetét, festmények, asz\'al, mírványasztalka Kisfaludy-utca 17fa. földszint. -2919
Kényelmes autógarázaak a belváros területén kladlk. Clm a kiadóban. 2S23 Ügyes varróleányok jó fizetéssel, állandó munkára felvétetnek a Strém [és Társai Kofőszóvógyárhan, Só-utca._
Az első reklámkiállítás Magyarországon.
A reklámügy rendkivül fejletlen Magyarországon. Aniig kü földön minden törekvő és lerjeszkedni akaró iparos és kereskedő luda\'ában vau annak, hogy esik ugy boldogul a nagy versenyben, ha a reklám és propagandi költségeket belekalkulálja az üzemi költségekbe, addig nálunk a reklámügy igen kezdetleges s a legtöbb üz\'elember azt mszi, hogy áldozatot hoz, ha a közönség előtt minél vonzóbban reklámozza áruit. Az I. Nemzetközi Reklám Kiillitáa, melyei a Vas, Gép éa Háztartási Ipari Kiállítással kapcsolatban rendeznek a fővárosban, nagy szolgalatot fog lenni a re\'elámügy fejlődésének. A kiálli\'ás megnyitása S-.enl l.lván helébzn lesz s a szé-k:stőváros felvet a Szent Istvánhét hivala\'os programjár.\', annál inkább, mert ez a kiállítás nemcsak lenu\'ságos, de igen látványos is lesz. A vasipaii kiálii ásón gazdag rádió kiáililás lesz s ennek aludiója a reklám kiállításon adja le a hangversenyeket. Nagy arányokban szerepel a kiálliláson az egész magyar sajtó, szenzációja lesz a kiállításnak az egyik hírlap b-szélö újságja. Résztvesz a kiállításon Budapest Fűidőváros egy nagyszabású plakát-pályázaltal, mely azt célozza, hogy az 1929-ben larlandó nemzetközi fürdőügyi kiállítás lészére egy művészi kivitelű plakálol leremlsen. Az összes fővárosi fürdők, székesfővárosi vállalkozások, a nagy reklám-vállalalok szerepelnek az érdekes és mozgalmas kiállításon, mely a Szent István-hét egyik látványossága lesz. Ugy az I. Nemzetközi Reklám Kiállítás, mint a Vas, Gép és Háztartási Ipari Kiállítás augusztus 18-tól szép-lember 15 ig lesz nyitvx A vidéktől felutazó közönség részére a szokásos kedvezményei jegyek és elszállásolási kedvezmények állanak rendelkezésre. — A kiállítás irodá|a Budapest, V., Vadász-utca 31. készséggel szolgál bárkinek bővebb felvilágosítással.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 julius 17.
11.273/1927. Tárgy: Pályázati hirdetmény több városi hivatásos tűzoltói állás betöltésére.
Pályázati hirdetmény.
Nagykanizsa r. t. városnál üresedében levő és általam kinevezte utján betöitendő több városi hivatásos tűzoltói állásra pSlyázaíot hir\\ delek.
A minósilés legalább 6 elemi sikeres elvégzése.
Előnyben részesülni k a gépipari foglalkozásúik, kütenösen pedig a benzin ü/emü motor kezelői szak vizsgával birók.
Javadalmazás a városi G. VI. csoport szeria\'i illeiményck.
A kinevezés (gycőre ideiglenes, a kinevezeti két éki jó szolgálat után véglegesítetik, s azután alkalmaztatása éle fog/tiglari hatályú.
A szabályszerűen kif.lli\'andó s a pályázó által ssjátkezUleg irandó pályázati kérvényhez eredetben, vagy hitelesített másolatban a következő okmán.ok csatolandók:
1. a pályázó születési anyakönyvi kivonata és családi á\'lapoiet ig-zcló anyakönyvi „CsaLídi érieiitó";
2. hitósági erkölcsi bizonyítvány, mely a családi állapo\'ot és politikai megbízhatóságot is igazolja;
3. inagyír h mosságot igazoló hatósági bizonyítvány, esetleg a magyar állampolgár-ágra való igény szabály szerű bejelentését (optiót) igazoló okmány; honossági bizonyítvány hiányában községi illetőségi bizony ivány;
4. iskolai végzetséget és esetleges ezakkép;jsuéí>eket igazoló bizo uyitványok;
5. a városi szolgálathoz általában ; Illetve különösen a megpályázott átlóshoz megkívánt szellemi és testi épséget igazoló ujkelctű ködutósági tisztiorvosi bizoDyitvány;
6. eddigi szolgálatot, foglalkozást, illetve általiban előéletei igazoló í okmAnyok. Az előélet igazolandó i azon napól, mely tápon a rendes \\ tanulói minőségben végzett iskolai , osztá yrói szóló bizonyítvány kelt. j Az előéletnek (oár ej\'.y napi) megszakítás nélkül kell igazolva lennie, j meg pedig az önál ó foglalkoiá* nélkül, valamint az önálló foglalkozással. de nem szolgál.tbsn töltött idő (úgyszintén magántanulóknál) helyhatósági bizonyítvánnyal, szol gáhtok szolg -la i bizonyítványokkal;
7. igazolandó, amennyiben pályázóra vonatsozi\', hogy a tinyleges (I, 2, 3, illegve 4 évi) katonai szolgálali kötelezettségének miként tett eleget. Igaiolandók továbbá inind azon kvonai siolgálatok, melyeket pályázó a hadkötelezettségen alapuló tényleges t>zolgál<t(on tulmerőleg (továbbszolgált, fegyvergyakorlal, mozgósítás folytán hadiszolgálat cimén) teljesített. Á m.\'gszaki\'.ás nílkül egyhuzamban, mely naptól, mely napig s mely minőségben teljesíteti katonai szolgalatok, továbbá a katonai szolgalatban elért rendfokozatok és ki-tüntetések katonai hatósági bizo-nyitvánuya I igazolandók.
A pályázati kérvények hozzám címezve, a városi iktatóhivatalban nyújtandók be ís ped\'g a köz«zol-gálaibsn nem állók közvetlenül személyesen vagy |>osta utján, köz sxolgá!alb:in állok pedig hivatalt fehőbbségük uij.^n. Közszolgálatban Állók, amennyiben pályáza\'i kérvé nyükhSz hivatalos szolgálati és minősítési táblázatuk csatoltatnék, s az az 1—7. alatt megkívánt összes adatokat tartalmazza, okmányokat külön csatolni nem kötelesek. A pályázó a pályázati határidő lejárta
elölt nálam személyesen is jelen!-ke/zék
A pályázat hit/rideje 15 nap azon naptél számítva, atrclv napon cz 3 hiidelmény a Zalai Közlönyben először megjc\'enik.
Hiányosan felszerelt, valami.il az clké-.v: benyuiiolt kötvények fitjje■ lembcvételni nem fognak
Nagykar,izsín, 1927. évi julius hő 8-Sn.
Polgármester.
MflKULATUR
papip
kapható a kiadóhivatalban
M. kir. államépitészeti hivatal Zalaegerszeg.
2303/á. 1927. szám.
Versenytárgyalási hirdetmény.
A zalaegerszegi m. kir. íl\'zméj-.i lészUi hivatal Za\'íigricc köiségb n építendő rgy lanti rmes lóm. ka h. ibkol.t éi tanítói lakfs épiiési munkául it.k hizicsilására folyó évi augusztus hó l-én délelőtt II érakor nyilváncs írásbeli vtiseriy-lárnyalásl tart.
Tervek, ajánlati minta s egyéb feltét: kk alulírott hivatalben betekint-hetók vagy beszerezhetők.
ZVaegerszeg, 1927. julius hó 9. zsoz M. kir. áilamépitészetl hivatal.
Nagykanizsai fluióbtí32 Wáííalat
Erzsébet-tér— Vasútállomás
Oda
Vissza
3"
4-io
5-oo*
6-31 rri«
7-28 8-S0
H-30
13-50
14-os 17-18 17-36
20-w
20\'M 23\'00
23-20 0-12
3-52
4-16 5\'06*
6-12
7-02
7-37
8-12 11-12 14-01 14-tl 17-32 17 « 20-12 20-« 23"12 23-32
0-22
I. I. I.
I.
II. II. I. I.
I.
II. I. 1. I.
r-ii. i. i. i.
Erzsébef-tór— József laktanya
Oda

Erzsóbot-tór—
Barak
Cda Vissza
7-32 7-tl 1.
8-50 9-02 11.
1 1-50 12-02 11.
13-ik 13\'19 II.
16-22 16-33 II.
18" 18-20 II.
Erzsébet-tór-Kiskenizsa
Cda
Vissza
Vissza
9-20 12-35
,3-30 17-25
19-I0
20-52*
g-27
12-w
13-37
17-30
19-M 21-00*
II. II. II. II. il
Erzsébet-tér Károlyiakt.. Sánc
Oda I Vissza
7-117 9-32 12" 13-« I7«
7-!7 9-12 12-™ 13"« |7.:15
7-iű 10-30 12-15 14-iüí l(i« ig-io
7-20 I0« 12-20 14-27.
17-10 19"
Erzsébet-tér-Lazsnak
Oda
Vissza
Csak szerdán ís pinteken
8-oo*
11-511.
8-io» | i|, 12-02* , i.
Erzsebot-tér— Tömető
ftla
Vissza
16-22. 18-11*
16-30. 18-25*
Uiteidijak:
Erzsébet-tér—Vasútállomás 40 fillér Erzsébet-tér—Józsi (laktanya 24 fii é-Eizsébei-lét Káról.-laklanyj 24 tillér Erzsébet-tér- Baraktelep 40 filiér Józsefiakianya—Allo.-rás Józs;flakl—Kátulylaklanya Barakk vagy Kiskanizsa
vagy Vasútállomás A\'szakasz vagv diákjegy Erzsébet-tér—Sporttelep
50 fillér 40 fillér
50 fillér 24 fillér 40 fillér
A hetijegyek I hónapig érvényesek.
A csillaggal mc^jeltllt menetek feltételesek, tlset-leges iuemz.iv.irok alk.il-iuflv.il a vasúti,klskanlzsat, bnritki iáialok tartatnak lenn clsfisúiliatt, mtg a
!tot>lii Jítat .iz üzemzavar lailama alall szünetel. | .
Munkás retúrjegy végállomástól végállomásig 32 ■ 32- 64 f
Csak muiikásigazolvánnyal. Heti jegyek : Vonal átszálló, érvényes 14 útra, végállomástól végállomásig naponin 5-60 pergő. Het: szakaszjegys ívvényes Erzsébet-térig vapy innen bármely végállomásig 14 útra 4-80 pengő.
Heti muukásjezjy : l\'tvényes 12 uira, végálloinoslói végállomásig 3-50 pengő, ugyanaz 14 u ra szóló érvénnyel 4-— pengő.
Van szerencsém a nagyérdemű közön-séf; becses ttidomására hozni, hogy a tonottbulor munkAI nillhelyeinbe bevezettem. JáMIIAsmal ké«zlt«k
előszobai és kerii = bútorokat. =
Egy éven belüli hibákat ingyen meg-iavilrik, úgyszintén nádazékok be-íoná^AI vállalom. Tisztelettel
ILLÉS JÓZSEF
ko$4r(on4 k«rtlbator kí*xitó .513 Zrinyi Miklóo-u. 22
TENGERI,
zab, árpa, kerekrépa-mag.
Kiscsibék etetésére: köles.kása, tenperidara, egész kisszemü tengeri Madáretcség: Kevert madárétel, hámozoti-zab, fénymag, kendermag, édes-repce, saláta-mag, tökmag, napr»forgő-mag stb. kapható:
Ország és Widder
magk\' leskedésében Erzsébet-tér 10. (Biróslg melleit;
Gyűjtsön i Gyógynövényeket, kőhirut
ezüsthársat
paps^Jtlcvelet . árvacsalánvlrágot
KOBISBOGiEAT plpacívlríeot kék búzavirágot csall&nlevelet tehérmályvatevelet oícréfüvct
és mindenféle egyéb gyógynövényeket
Száraz készletét ajánlja lel HYURSFLORA Magyar Ntd-, Gyékény- és Gyógynövény R.T.-nak Budapest, VI.. Király utca 12.
Nyomatott i Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Ufenbcck Károly.)
Pk 7071/1927. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajló az 1881. ívi LX t.-c. 102. §-a ér elmében ezennel közhírré leszi, hogy a nagykanizsai kir. Járásbíróságnak 1927. évi ?,;. 7071. számú végzése következtében Nagykanizsán elhall Ktcin Iilésné szui. Sirém Júlia hagyatékához tartozó ingóságok, u. m. buloioV, ruhanemtlek, ékszerek, értékpapírok, borok slb. nyilvános á-verésen eladatnak.
Mely ái verésnek a nagykanizsai kir. Járásbíróság 1927. évi Pk. 7071. szimu végzése folytán Nagykanizsán, ■M gyar uica 7. szím és Király-ulca 7. szám alatt leendő megtartására 1927. évi julius lió 17. napjának délelőtti 8 órája határidőül kiiűzetik és *hhoz a venni szándékozók oly mer Jegyzéssel hivatnak meg, hogy a fent iit ingóságok készpénz-lizelés mellstl a legtöbbet ígérőnek, sztlks\'g esetén becsáron alul ís elfognak adatni, megiegyeztelvén. hogy a vé\'elár készpénzben azonnal fizetendő és a forgalmiadó és nelán más illeték, vagy adó vevőt terheli. A megvett ingóságok vevő által a helyszínétől azonnal elszállílandók és az ingóknak sem minőségéért, sem mennyiségéért, avsgy egyéb tulajdonságáért szavatosság nem vá-laltatik.
A fenti határnapon el nem kelt ingóságok folytatólag 1927. évi jiilitt!* hó 24-lk napján d. e. 8 órakor f->gnsk fent irt helyen el-
adalnf.
Kell Nagvkanizsa, 1927. évi julius hó 13 án.
Kaszab Lajos s. k.
Irodafötiszl, hirósági kiküldött.
67. évfolyam, 158. szám
Nagykanizsa, 1927 jullus 15, péntek
Ara 14 Hllér
POLITIKÁT NAPILAP

fa H»AJblT«Ul rw IlU
: KUtaludy-u. 15.
Felelős szerkesztő: Bar bari ts Lajos
tntcrurboas-lclcfea: Nejjtaebee 7*. aiáak Elóllzeléjl ára tjy adni 1 peníé 40 «M<.
HOL VANNAK A SCOTUS VIATOROK?
Irta: Vákár P. Artúr miniszteri biztos, kormánylő\'.anácsos
A háborús felelősség kérdését százan és ezren kutatják s már könyvtárra menő irodalma van a háborús felelősség kérdésének. Különösen a békekötések ellő éveiben kergették egymást a dip\'omácial könyvek, amelyek mind azt igyekeztek bizonyilanl, hogy az ellenielek minő szerepet vittek a háború felidézésében. Véleményünk szerint a fegyverkezések és katonai készülődések csak részben voltak előfjtárjal egy elkövetkezendő háborúnak 6 a sarajevól trónörökös-gyilkosság csak egy epizód volt abban a tragédiában, melyet a különböző hatalmak szisztematikusan előkészítetlek.
A katonai felfeg>verkezésen kívül szükség volt a népek nagy társadalma lelki felfegyverzésére is s merjük állítani, hogy hiábavaló lelt volna minden fegyverkezés és politikai gyilkosság, ha a lelkek nem letlek volna megérlelve egy kitörő bábomra ; akkor vagy nem töri volna kl egy világháború, vagy csak egykéi ország viselt volna egvmís ellen Izoláltan háborút. A népek leikéi kellett egymás ellen haraggal és gyűlölettel teletömni s csak amikor el voll készítve a talaj, akkor lehetett elbocsijlani láncairól a háború furiáil.
Előbb elnyomott és elnyomó országokai kellelt felfedezői a földiekén, előbb leigázott népeket kellett leigá-zoltságuk tudatára ébreszteni, előbb nemzeti kisebbségek márliriumával kellett teletömni a világ szemét és szivét s amikor Igy az ember nem embertársa, de vérengző farkasa tudott lenni embertársának: akkor jö-hetetl a vérengző, a pusztító, a boszu-álló háború.
Kl keres\'e akkor, bogy ml az igazság a gyűlölet elplántélásánál ? Ki kérdezte akkor, bogy a gyűlölet valóban él-e a népek lelkében egymás iráni? Ki vette magának a fáradságot, hogy megállapítsa, ha vaj|on valóban elnyomollak-e, rabszolgák e az egy országban élő különböző fajú népek? A népek egymással szemben való gyűlöletének badjárata évtizedekkel megelőzte a fegyverek és ágyuk báborulát. Évtizedeken keresztül folyt a háború előkészítése, a belövés mechanikája, a nagy előkészítés a gyűlölet srapnelltüzével, a hazug írás mélelyével s mikor a gyűlölettől vérbeborult szemű népek nem iáltak másl, csak gyűlöletet és bo-szut: akkor el Is Jött, ránk szakadt a vérengző, a pusztító, a boszuálló háború I
Nem a fegyverkezés szülte a háborúi s nem a sarajevói gyilkosság robbantotta ki, hanem a Scotus Via-lorok mételyezték meg a népek lelkét. A Scotus Vialorok hintették el a gyűlölködés!. ..A Scotus Viatorok termékenyítenék meg a népek leliiét a
leszámolás, a megtorlás akarásával.
A történelem számtalan példáját mutatja amak, hogy a népnevelés a nép lelki harmóniájára valólCrekvés békél és megértést tud teremteni. Hány ország — amely egymással ádáz harcol vivőit — lett egymás szövetségese, barátja 1 Hány háború nyomán kell szövetség az iménl még ellenséges államok közöli! A nép lelke könnyen kormányozható I A Jeruzsálembe bevonuló Ur Krisztusi pálmalengeléssel fogadia a nép, hogy napok mu\'tán — az Irásludók és farizeusok hazue izgatására — az akkori Scotus Vialorok ármánykodására ugyanaz a oíp az Ister.üdvöziiő wwwrwrMswiwwwww^\'
keresztit feszítését követelje. A római arénák népe, melyet naphosszat égetett az Itáliai nap heve, ép oly köny-nyen szegezte uj|át a fold fjlé, ezzel jelezvén azt, hogy a porondon hüz-dire halál vár .accipe lerrum" mint ahogy egy adott jelre, a halálra seb-zellnek kegyelmet nyújtott.
A háborús felelősség kérdésénél a Scotus Viatorokat kell tetemre hívni s ha valahol keresni lehel a háború okozóil, akkor a Sco\'us Viatorok közölt kell keresni. Maeyaroiszágntk nem voltak Scolus Viatorai, de a magyar nemzet ellen a Scolus Viatorok egész ármádiája küzdölt.
És most, amikor az igazságtalan békekölések nyomán elharapízoll faji gyűlölködés! szemléljük, a balalmi tobzódást látjuk és érerzük a ceza-rómánia álkát s halljuk az elnyomot-
tak segélykiáltását, kérdezzük: hol vannak most az igazságkereső Scotus Vialorok?
Hj a győző nemzetek elnémítják a szabad vélemétinyi\'vánllásl, hol vannak a Scolus Vialorok? Ha az iskolákat és egyházakat az állami hiialom béklyóba veri: hol vannsk az igazsághirdető Scotus Vistorok ? Ha a nemzeli kisebbségek rabszolgasorsban tengődnek, hol vannak az emberi jogokéri küzdő Scolus Viatorok ?
Európa hatalmasai hiába csukják be siemüket és duplák be fülüket, minden vér és minden felelősség azokra hull vissza, akik a Scolus Viatorokat kitermelték s akik a Scolus Vialorok gyűlöletét s ezzel a gyűlölettel egyült a háborút reá szabaditolták a népekre és nemzetekre I
.n.ixn.iyi.riririi-ii-i\'ii-srriVi\'ri\'i V -•-•-•-■-..........................
Felmentették a somfalvai háborúság vádlottjait
Bécs, jullus 14. (É/szakai rádiójelentés) Ma este léi 10 órakor hirdették ki az esküdtszék iléletét a somfalvai perben. Az esküdtek a két főkérdésre 9 nemmel, 3 igennel. Illetőleg 0 nemmel és 6 Igennel
vá\'aszollak és kímodlák, hogy nem követlek cl a vádtoltak súlyosabb bűncselekményt. Hogy a tesiiépség veszélyezlelve volt-e cselekedetükkel, erre a kérdésre 4 igennel és5 nemmel válaszollak. Az esküdlek ver-
diklje alapján a birőság a három vádlottal (elmentette. Az utcán várakozó halalmas tömeg „Heil I\' és „Pfu| I- kiállásokkal f agadla az itélel kihirdetését.
Letartóztatták Toldy Zoltán birót és három ügyvédet nagyarányú csőd-csalások miatt "
Budapest, julius 14 (Éjszakai rddlőjelentis) A budapesti kir. főügyészség ma csle a sa|\'ó számára kiadoll hivatalos jc-lentése szerint dr. Toldy Zoltán törvényszéki birót, Berger István dr., Werlheimer Alidár és Gecső Lajos budapesti ügyvédeket alapos gyanú okok alapján előzetes lelarlózlalásita
helyezték. A lelarlóztaloll biró és ügyvédek az Erzsébet Kőszénbánya ismereies csódügyével k,-pcso\'atb>n követtek el megvesztegetést a bitóval szemben, aki löbb Ízben fogadott és kért pénzbeli ajándékot az ügyvédek-lől a csődugyek körül, melyekben ininl csődbiztos szerepelt.
Toldy Zoltán blrá egy Ízben ál.
egy ízben négy milliót kapott. Ezért közre játszolt a csődvagyonnak olyirányu elkezdésében, hogy abból a hitelezők követeléseikre nem kaphattak semmit. A kir. ügyészség az alapos gyanuokok alapján mind-négyük letartóztatását rendelte el, egyben a nyomozást tovább folylatja.
...... ■ ■• .......... .........................................................WM.WW***—.*****
A drágasággal kapcsolatban ujabb adómérséklésről és a íakásfelszabaditásról nyilatkozott Vass József népjóléti miniszter a Ház utolsó ülesen
Budapest, julius 14
A képviselőház mai üléséi, melyen az összes párfok tagjai nagyszámban jelentek meg, 12 órakor nyitotta meg Zsltvay Tibor elnök, aki különféle bejelenlések ulán jelentene, hogy Rublnek István, Marsall Ferenc, Peyer Károly, Bródi Ernő és Haller István képviselők napirend előtti felszólalásra kérlek engedélyt a drágaság ügyének szóválétele cél|á ból. Az engedélyt a felszólalásra megadják.
Rubinek István kizárólag a lakásfelszabadltás kérdésével kíván fogi.alkozni. Elismeri, hogy egészséges gazdasági életet csak egészséges gazdasági szabadság melleit lehel elképzelni. Bármennyire óhajtjuk is a lakások lerén
a szabadforgalmai, meg kell fontolni annak várható következményeit. Kérdi, foglalkozott-e a kormány a lelszabaditással kapcsolatban az átmeneti időről ? Tett e olyan intézkedéseke!, amelyek megakadályozzák a házbérek bekövelkezö indokolatlan emelkedéséi? Megvédi-e a kormány a lakókat a bekövetkező lakásuzsorától ? Utal Mussolini rendelkezésére, aki a lakásuzsora letörésére szigorú intézkedéseket léptetett életbe. Bródi Ernő
a drágaság
kérdésével foglalkozik. Helyesli, hogy a helyettes miniszterelnök ankétéi hlvoll össze a drágaság ügyében, azonban meg kell hallgatni az összes társadalmi rétegeket, nemcsak a
szakembereket. A termelők é6 fogyasztók kOzé nagyszámú idegen kéz ékelődik és főleg ezek okozzák a drágaságot. Az ipari cikkek drágulását csak a kar-te\'ck letörésével lehet megakadályozni. Meg kell szüntetni a nyersanyagok kivileli tilalmát is. A drágaságot nagyban előmozditjik a súlyos adóterhek, mert némelyik árucikkel harmincféle adó Is terheli mire a fogyasztóhoz Ikerül. Ezen csak adórendszerünk megváltoztatásával" lehel segileni. A szabad lakásforgalomra csak akkor akkor lehel áttérni, ha ennek már meg vannak a szűk séges előfeltételei, mert elegendő lakás hiányában az uzsora karfái közé dobjuk a közönségei.
2
ZALAI KÖZLÖNY
1927. julius 15.
A mai lakásfelszabadítás ilyen körülmények közöli csak anarchiára vezetne.
Peyer Károly szeriül a drágaság elsősorban a kormány gazdasági politikáiénak lermészeles kövclk-zmé-nye. Foglalkozik a pénzügyminiszler legutóbbi jelentésével és követeli a cukoradó, valaminl a súlyos vámilletékek leszállítását, általában az egész adórendszerünk megváltoztatását. A lakáskérd isscl foglalkozva adatokat olvas fel a lakások szükségére vonatkozólag és kérdi, micsoda okok készlelik a kormányi a lakások felszabadítására ?
Hailer Ferenc felszólalásában megállapítja, hogy az árakat nagyban drágítja az a körülmény, hogy
túlságosan elszaporodott a köz-vetítő kereskedik száma, amely a háború őta elszokott a rendes polgári haszontól.
Gyökeres javulást csak a termelés fellendülésétől várhalunk.
Marsall Ferenc hangsúlyozza, hogy a drágaságot nem szabad politikai kérdéssé lenni. Minden eszközzel üldözni kell a meslerséges árdrágítást. A mezőgazdaságot a drágulással kapcsolatban nem lehet okozni. Ha azt akarjuk, hogy olcsóbb legyen az élet, akkor a mezógazdaságol kell olcsóbb termeléshez segíteni. Általános figyelem közölt emelkedett
dr. Vass József helyettes miniszterelnök szólásra. A drágaság letörésének problémájában a legelső lépés az, hogy a termelőket és fogyaszlókat közelebb hozzuk egymáshoz és közöltük harmóniát teremtsünk. A piacon olyan jelenségek mutatkoznak, amelyeket a közvélemény nem larl Indokoltnak. Életslandardunkhoz
szükség van arra, hogy a termelést ugy fokozzuk, hogy a belső fogyasztási kielégíthesse.
A kormány errevonalkozó terveiről ma nem lud konkrét adatokkal szol gálnl, de feljogosítva érzi magát annak kijelentésére, hogy a kormány éppen a nyári időszakot tartja alkalmasnak arra, hogy ebbe a problémába erŐB kézzel belenyúljon drágaság kérdéséről löbb gazdasági tényezővel megbeszélést folytatotl.
A drágaságot nem lehet má ról-ltolnapra letörni,
legfeljebb csak csökkenteni lehel annak előidéző okail. A legutóbbi tlz hónap alall az adóztatás tekintetében semmiféle változás nem lör-ténl, sőt bizonyos irányban enyhülés mutatkozik.
Nem lehet tehát azt mondani, hogy a drágaság a kormány politikájával van összefüggésben.
A lavaszi jégkár és a hűvös idö miatt a termés betakarítása két heti késedelmet szenvedelt, ugy, hogy az aratás és a termények szállítása összeesett, emiatt történt a drágulás.
Nem zárkózik cl attól, hogy k az adóllletékck további le-
szállítása érdekében a lehetőség szerint a kormány megtegye a szükséges lépéseket.
Be kell ebbe vonni elsősorban a MAV tarifáját is. A vizsgálalnak az lesz a feladata, hogy megállapítsa melyek azok a felesleges kezek, amelyek talán árdrágítást okoznak. Kéri a Házal, a sajtót és a közvéleményt, bogy a kérdést nagyon óvatosan kezelje, meri itt az állam hiteléről Is szó van. Ha állandóan azt hangoztatjuk, hogy Magyarország nem tud megélni, ezzel egyáltalában nem teszünk szolgálatol a nemzetnek. Ezután
a lakások felszabadítása ügyében reflektált az elhangzott felszólalásokra. A kormány nemzetgazdasági szempontból helyezkedett azon álláspontra, hogy a lakásokai felszabadítsa. Arra az egyenes kérdésre, hogy a kormány a lakások felszabadításával lesz-e olyan intézkedéseket, amelyek megvédik a közönséget az indoklallan felmondástól és a lakbér uzsorától, erre a kérdésre a leghatározottabb igennel válaszol.
A kormány változatlanul a szabadforgalom álláspontján van.
Mivel azonban fontos szociálpolitika kérdésről van szó, ezért védelmet kíván nyújtani a nagyközönségnek.
Bud János pénzügyminiszter felszólalásában megállapítja, hogy valahányszor áremelkedés mutatkozik, mindannyiszor koncentrációs támadás i.idul meg a kormány pénzügyi politikája ellen. Ez nagyon helytelen eljárás az ellenzék részéről. A kormánypolitikájának semmi része sincs a drágaságbsn. Felszólalások hangzottak el, amely szerint az adóterhek miatt következett be a drágulás. Ilt megemlíti, hogy a kenyér forgalmi adóját is leszállította.
Bérkövetelések miatt a Merknr-gyárban abbahagyták a munkát, de Kálnay rendőrfótanácsos közvetítésére létrejött a békés megegyezés
i Julius 12-én kezdudöll a bérmozgalom és 14-én már munkába álllak a munkások A gyár emelte a munkások órabéréi
Nagykanizsa, julius 14
Az ország minden részében jelentkező bérmozgalmak Nagykanizsára is eljutottak é3 egyik gyárban arra vezetlek, hogy a munkások abbahagyták a munkál. Már-már ugy látszol), hogy a sztrájk tarlós lesz, mikor közbelépell dr. Kálnay Oyula rendőrlótanácsos, aki már számla-lan hasonló eselben végzeit eredményes közvetítési és sikerüli is neki a munkaadók és a munkások közötl teljes megegyezéssel az áldatlan bérhatcol idejekorán elcsendesíteni, ugy, hogy ma már a gyárban a munkások rendesen folytalják a munkál tovább.
Az eset részletei ilt következnek:
Julius 12 én, kedden a nagykanizsai Merkúr vasgyárban mint egy 60 főnyi munkás megbeszélést tarlóit és elhatározták, hogy a részvénytársaságtól, hivatkozva a drágaság nagymérvű emelkedésére, kérni fogják az 53 filléres órabérnek 80 fillérre való felemelését. A munkások tnegbizollal ily értelemben felkeresték a gyár vezetőségét és közölték a munkások kérését, egyben beje-lenlelték, ba kérésüket a gyár vezetősége nem leszi magáévá, a munkát abbanhagyják.
Ez meg a törlénL A gyár vezetőség e közölte a munkásokkal, bogy kérésükei nem teljesítheti, de a tárgyalásokat hajlandó felvenni, egyben kijelentelte, hogy hallandó a Merkúr vasgyár a munkásoknak az eddigi 53 filléres órabéreket 60 fillérre fel emelni. Ezt a munkások nem fo-
Az állam sokmllllól veszített adóbevételeiből és a fogyasztóközönség nem látja ennek semmi használ.
A kormány nagy áldozatokat hozott és ennek meg sem látszik az eredménye. Sokat foglalkoznak _ pénzügyi feleslegekkel ls. Ha azonban figyelembe vesszük a megoldásra váró problémákat, akkor meglátjuk, hogy semmiféle felesleg nincs.
Figyelemmel kiséri a kartelek működését és nem fogja engedni, hogy azok tulmenjenek a határon.
Az őszi ülésszakon feltéllenül foglal koznl fog a kartel-kérdéssel. Véle ményc szerint egységes hilclszerve-zetel és kamalpolitikát kell leremleni, ezt azonban nem lehet máról-hol napra megcsinálni.
Elnöki indilványra a lláz legközelebbi ülését október 18-án délelölt 10 órakor tartja és azon megállapítja a további teendőket. A napirendi Javaslathoz a Ház hozzájárult és az ülés v*4 órakor végződött.
gadták cl és a munkál abbahagylák.
Erről értesült dr. Kálnay rendőr-főtanácsos, a kapitányság vezetője és azonnal akcióba lépett, hogy a feleket megegyezésre birja és ezzel elhárilíon egy áldatlan szlrájk-moz-galmat. melyei ugy a gyár, mint a munkások megslnylenének és amil ■ megérezné Nagykanizsa gazdasági élete is, melyre nem lehet közömbös, hogy egy 60 munkást foglalkoztató vasgyár kéményei lüslnélkül merednek az ég leié.
A főtanácsos magához kéretle a gyár, valamint a munkások két megbízottját, akiknek előterjesztését meghallgatta külön-külön. Ez tegnap délelőtt történt meg hivatali helyiségében, ahol több órán keresztül hallgatta meg a leieket ís azonnal latba vetette minden befolyását, hogy a sztrájk lovábbi folytatását elhárítsa és megegyezést hozzon a munkások és a gyár közölt létre.
Ez siketült Is és a munkások a
mai napon már munkába ls álltak. *
A Merkúr vasgyár munkásainak és a gyárnak egymás között letárgyalt bérkérdéséhez szólva örömmel állapit|uk meg, hogy dr. Kálnay Oyula rendói főtanácsos már sokszor megcsodált szociális érzékének és a közönség előtt általánosan elismert, becsült személyiségének köszönhető, hogy az ügy nem mérgesedett el és teljes megegyezéssel végződött, ami tekintve és ismerve a más városokban, igy legulóbb Pécseit előfordult bérmozgalmakat, óriási eredmény.
cincim, lin a iiiuuivaau.-. «,*..,• --------- ----•
............................ .............********
A kémiai vizsgálat szerepe és fontossága a mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi életben
Irta; Szanyi István vegyészmérnök (Magyaróvár)
A XX. század rohamosan haladd, fejlődő világában senki sem tudhat mindent, seuki sem lehel polyhistor. Minden téren specializálódás következik be. A kínálat és kereslet nagy forgatagában, a konkurrencía különböző fajainak versengésében, a megélhetés nehéz küzdelmében csak az tud boldogulni, aki ugyanazért az árért jobbat, vagy többet, vagy kevesebb pénzért ugyanazt tudja produkálni, eladni, avagy előállítani, mint a másik. A többtermelés oly sokat hangoztatott és annyira fontos elvét is csak az tudja eredményesen szolgálni és mcgvalósllani, aki ugyanazzal a munkával és anyagi erővel többel képes elérni. Felhasználni mindcnl arra, amire való és lehet, nem elveszni mezőgazdasági, ipari melléktermékekéi, hulladékanyagokat csak az lud, aki ismeri a különböző anyagok kereskedelmi és lápértékét, halóanyagainak minőségét és mennyiségél. A különböző gyártási módok közül a legjobbat kiválasztani csak az anyagok összetételének, a lei-
dolgozási lehetőségek különbözőségével lehel. A mezőgazdaságban, iparban és kereskedelemben szereplő igen változatos anyagok tulajdonságait, eltarthatóságát és annak módozatait kivültől megnézéssel nem lehet megállapítani. Továbbá a kultúra előbbrejulásával annak nemcsak jőoldalal, hanem csalafintaságai Is halványozódik. Védekezésül nemcsak a nagyilóüveg, hanem a mikroszkóp is szükséges.
Mindezekre való tekinlettel Igen szükséges, hogy azl, amit elad, ifkiil vesz, amil fogyaszt, továbbá amiből valamit előállil, gyárt az ember stb. annak tulajdonságait alaposan ismerje. Erre szolgál a kémiai analizálás, a kémia tudományának alkalmazoll része. A kémia az anyagok mibenlétével, tulajdonságaival, összetételével, az anyagon végbemenő változások törvényszerűségével, a lestek egymásrahalása folytán keletkező u| anyagok mibenlétének meghatározásával slb. foglalkozik. A fizikai, mikroszkópiai és kémiai vizsgálat felvl-
(927 lullus 13.
ZALAI KÖZLÖNY
lácosilást nyújt az anyagok összetételéről, belső értékéről, tulajdon hágairól azok használhatóságáról, el-
larthatóságáról slb.
A kellős könyvvitel alapvető tétele: Ki roll sd, azért kövelel; kl mit iap azért tartozik.- A logyaszló az eladónsk pénzt sd; azérl )ó és kl-logáslslsn árut követel. Igy van ez (ordítva, (elfelé és lefelé minden vi-gjonylsttwn*
Aj előállítási és gyártási módok különböző logásai szerint az egyes anyagok kikészítése és igy belső és külső tulajdonságai is vállozók. Az anysgok, árucikkek silányabb tninö-,égét különböző aprelurával, kemé-nyiléssel, festéssel, édeslléssel >lb. lehel elpalástolni oly ügyesen, hogy szemre, külsőleg a legjobb szakértői is meg lehet téveszteni. A különböző anyagokat, élelmiszereket oly ralfi náll ügyességgel lehet hamisítani, hogy észrevenni szinte lehelellen.
A vegykisérleti. Illetve városi vegy vizsgáló állomások foglalkoznak mindennemű fizikai, mikrószkópiai és kémiai vizsgálattal. Munkakörükbe tartozik mindennemű mezőgazdasági termény, termék és cikk, élelmiszer, ipati termék, félgyártmány slb. megvizsgálása. Fizikai és kémiai analízissel az anysgok Összetételét, alkat-részeit, ériékes és ballaszlanysgait, kereskedelmi ériékél megvizsgálhatjuk. A vegyvizsgáló állomáson való alapos vizsgálat után ismereles lesz, hogy valamely anyag összetételénél fogva mire használható, megfelel e a kereskedelmi szokványos értéknek.
A kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági átuisme Igazán csak a fizikai, mikroszkópiai és kémiai vizsgálattal válik tökéletessé.
Magyaróvár.
Szunyt István,
vegyészmérnök.
Drágaság, szegénység
Legelőször ls hivatalosan megállapították, amit mi már nagyon régen tudunk és érzünk, bogy a drágaság tűrhetetlen. Azután jöttek a nyllalkozalok, melyből teimészele-sen megtudtuk, hogy sohasem az a oka akire, vagy amire gondoltunk. Megindult az akció: letörni a drágaságot. Detektívek álllak munkába, minden piaci kosár mellé jutott a fővárosban egy és a végén megtörtént a várva várt csoda, estek az árak, sőt jelentós csökkenés tapasztalható a piacon. Ennyit tudunk a (óvárosi ltpok hírei nyomán. De még tudunk valamit I Hogy a vidék valóságos Eldorádó és száz százalékkal olcsóbb minden, mint Budapesten.
Ezt is egyes Ispok adlák hírül és mi nem is tudtuk, hogy milyen könnyen élünk. Jó az embernek néha mégis olvasgatni, legalább hébe-hóba ilyen kellemes meglepetés éri. Tehát mi irigyelt vidékiek, száz százalékkal jobban élünk, mint Budapest kesergő lakossága. Milyen jó is nekünk I Vájjon gondolkodoll-e az a pcsii kolléga, aki az újság hasáb-
éira irta ezt a hirl? Nehezen hiszem. Ö megírta, rrert meg kelleti írni a drágaságról szóló cikkel. Ó ezl igy képzeli és mint tényt, papirra veli és ezzel bedobja kőzludalban, hogy a vidék nagyszerűen van, azt sem ludja mi fan lercm a drágaság. Budapest, Budapest I Nem szabad i\'yen felülelesnek lenni, amikor az egész országról van szó. Budapest az egyedül álló, sőt felettünk álló, ne mondja kl fenhéjázó Ítéletét, amikor nem látta, sőt megsem hallgatta a vidék panaszát.
Mi elblsszük, elismerjük, belátjuk, hogy olcsóbb minálunk a piac valamivel. Dc engedelmet kérek, nem ezen fordul meg a drágaság problémája. Hisz olyan nevetséges, kicsinyes differenciáról van szó, amitől nem lehel komolyan beszélni. Kérdem, nem mindegy e, bogy 1 liter cukorbab 20 fillérbe kerül, vagy 30-ba? Akinek kis családja van, olt mindegy, hogy 10—20 fillérrel löbbe vagy kevesebbe kerül-e az aznapi főzelék, nagyszámnál is csak a szám emelkedik, a lényeg megmarad. És ezen nem fjg tönkre menni a magyar középosztály. Da igenis, lönkre meni máris azon, hogy nincs módja keresni elegei, annyit, amennyiből nagyon szerényen megélhessen. Tönkre meni, mert csak annylla van, amennyiből enni lud és semmi több, a legprimitívebb életszükséglet kielégítésére. Nem a piacon kell kezdeni az ellenőrzést és nem lilléreken kell nyargalni, hanem lüzetesen vizsgálat alá kell venni ezl a beleg országot és addig nem nyugodni, n,ig a mélyen, elrejletten fekvő fekélyt ki nem lehet operálni. A piaci drágaság a betegen egy jelentéktelen pattanás és nagyon rossz orvos az, aki minden kellemcllen rosszérzését a betegnek ennek a kis szökkenésnek lulajdonilja.
Akár Budapesl, akár vidék egy a baj és akkor, mikor Ilyen nagy baj van, segilenünk kell legalább egymáson és nem uszítani alaptalan híresztelésekkel, ami irigységei kelthet a vidék ellen.
Talán nem larloz:k szorosan c tárgyhoz, de jellemezésül meg kell említeni, hogy nemrégiben, egy vidéki városban majális voll. A belépődíjat teljesen kikapcsolták, mert léitek, bogy nem lesz egyáltalán látogató. Ehelyett tombolái, szépségversenyt, jóslást slb. trélát állítottak a műsorba, remélve, hogy ebből jelentós összeget lehet jótékonycélra beszedni. A majális lezajlott. Majdnem az összes tombola lárgy megmaradt, mert nem voll jálék03 (egy tábla mindössze 20 fillérbe került.) A szépségverseny győztese 9 szavazattal nyerte el a pálmái, ez voll a legtöbb szavazat. Végeredményben ráfizetéssel végződött a majális.
Amíg ennyire kedvetlen és pénztelen a vidék, addig nem lehet irigyelni és pláne jólétről mesélni.
Af. Ötvös Magda
Száz rend gyermekruhát osztottak ki Lentiben a kormány nyomorenyhitő akciója keretében
Csák Károly dr. beszámolója kerületében
(Saját tudósítónk lelcfonjelenlése) Hatalmas tömeg elölt lariotia meg beszámolóját ma délelőtt Csák Károly dr. Lentiben a választópolgároknak. Érdekesen fejtegette az egyre fokozódó drágaság okait, majd arról beszéli, hogy a kormány milyen
Lenti, julius 14 \' módon akorja fokozatosan megszün-
szüntetni a forgalmiadót. A beszámoló gyűlés ulán 100 rend gyermekruha kerüli kiosztásra, mint a kormány oyomoreoyhilö akciójának keretében. A választők Csák Károlyi lelkesen ünnepelték.
beszélt, nogy a Kormány miiyen .. .. .. .-.-.-........ ........ ...............
Halálba menekült egy öreg iparos, mert félt a megvakulástól
Zalaegerszeg, iulius H I |obbszemére is.
(Salát tudósítónktól) Tragikus ön- A szerencséden ember amúgy is gyilkosság tartja izgalomba újra Zi- nyomorgó éleiét ez annyira jutvos-laegerszeg városát, melyben mosl bilolia bogy végső elkeseredésében ujabban ez már harmadik esel, hogy a halálba meneküli, mert féli, bogy
...........egészen megvakul.
Tegnap reggel lakásának egyik kamrájában felakasztva holtan találták.
Oál már egyszer 1922 ben követelt el öngyilkossági kísérletet, amikor Is beretvával átvágla nyakál, de akkor idejében alkalmazott elsősegéllyel sikerült az élelunt embert megmenteni.
ujiuuau vfc műi ----1--oy
lialíllal végződő öngyilkosság történt.
Gál Sándor 67 éves nemesapStil születésű zalaegerszegi cipésrsegéd, aki a Btrzsenyi u\'ca 42. szám alalt lakik, már huzamosabb idő óla betegeskedett. Egyik szemén hályog kezdődölt és most ujabban már a jobbszeméi is ez a veszély fenyegette, mert a hályog állerjedi
Nyílt levél egy uri hölgyhöz
Nagyságos Asszonyom I Minden mesterkélt ellenvetés dacára el kell ismerni: a rövid szoknya, különösen mosl nyáron, igen praktikus és ha a divatnak akarunk Igazai \\adni-. sokban emeli a nők sikkességél. Azonban a divat, mindenkor egy kifogástalan alak ulán formálódik. Tessék, a hölgyek vegyenek elő egy divatlapot és meglátják, hogy az ábrák u valóságnál sokkal stilizáltabb alakokai mutálnák és sehol sem fordul elő például esetlenül so vány vogy Idomlalan kövér nő, Ebből pedig nyilván következik az, hogy akinek csakugyan legalább reális érielemben veit jó aiakia van, azok viseljenek az Ízlés és tisztesség halárain belül rövid szoknyái. (Végeredményben a ruha hosszúságánál előforduló centiméter differenciák sohasem fogják eldönteni az illető erkölcsi magaslatát)
Viseljenek elsősorban pedig a fiatal-lednyok, amig ugy érzik, hogy húszon alul, vagy húszon... vannak, de ne viseljenek Idős dámák, leheletlenül formátlan lábu hölgyek stb.
Nem ritka manapság, hogy a mamának rövidebb a szoknyája, mint a kislányának. Akkor pedig hogy képzeli el az anya a tekintély meg tartását a gyermekével szemben, ha a gyermek azl lálja, hogy anyja épen ugy hojszol/a a divatot, minta szomszéd szeplős, vastag lábu csipő-nélkllll leánya, aki pedig térden felüli ruhában leszi nevelségessé magát. — Ezek előrebocsátása ulán meg kell mondanom Nagyságos Asszonyom, hogy tepnop délután a Kossuih-téren láttuk Önt. Megcsodáltuk tiszteletet parancsoló fehér fejéi, melyen a régi idők kedveli kontyos frizurája, olyanná telle arcát mint egy régi becses családi mcdalionba foglal1 miniatűr kép. Az Ón, nagyasszonyainkra emlékeztető komoly arca visszavitt bennünket vastag, csatos, bordó fényképalbumainkba. ahol Önhöz hasonló régi dámák képei meséinek egy szebb, egy tisztább világról. Szóval gondol-kodásru késztetett minket Nagyságos Asszonyom dérlllölte, dushaju feje, de egy pillánál müve voll, hogy a boldogabb időkbe visszaszállt lelkünket valami visszarántsa a Ma vilá-
OllblJ\'-Ul U 1.1VJ"..--------
i.iiji.ri.r.ri.-ij-nii *i\'i\'i\' " ..... .......*"
gába, melyből Ön, mint az ősük egyik dísze maradt III regélni polkákról megyebálokról, forró színházt e> lékről, mikor a János vitéz, a Szép Heléna és Görög rabszolga kövelellek Igazi művészi tehetségei.
Visszarántotta pedig lelkünket a Ma, léleknélküll hajrás világába az Ön rövid szoknyája, mely ugy Illett nagyasszonyi fejéhez, mini a vadon sejtelmes eredejébe a jazz band, mint az ősi kúriák levegőjébe a körüli kávéházak szaga és még folytathalnánk végnélkül a disszonáns hasonlótokul Nagyságos Asszonyom, hlgyje el, ha a sublolok mélyében elfoszladozott régi nogy krlnolinjai meglátnák, hogy Ön ebben a majdnem térdig izléslelenkedő szoknyában megy emberek közö, elsírnák magukat még ezek az élettelen ruhakelmék is.
Toldja meg a ruháját Nagyságos Asszonyom hamarosan, mielőtt még az unokája fogja erre kérni, aki pedig hasonló ruhában ugrál már minden bizonnyal a gruppok körül. Ne engedje, hogy az emberek és az én rossz nyelvem lefaragja Önről a mull patináját, zománcát, amit pedig nem lehel felcserélni akármilyen rövid és divatos ruhával sem. Meg aztán, hogy passzol össze a fehér haj és a lérdlg érő ruha ?
Legyen óvatos Nagyságos Asszonyom, egyszer tévedésből a szekrényből az unokája ruháját fogja felvenni, pedig akkor az a gyermek alaposan nevetni fog Önön és még csak neheztelni sem lehel majd rá, mert— igaza lesz. U\'
A hercegprímás állapota
tovább javul Esztergom, julius 14. Ma délelőtt megérkezett XI. Plus pápa távirata is, melyben a szentatya jelzi, bogy buzgón imádkozik a hercegprímásért, akinek apostoli áldását küldi. . , , Esztergom, julius 14. (Éjszakai rádiójelenlés) A bíboros hercegprímás a mai napol az étkezési leszámítva nyugodt alvással töllölte el. Esle 9 órakor a kövelkező jelentést adlák ki:
Öeminenciájának hőmérséklete 37, érverése SS A beleg hercegprímás jóizüen vacsorázol! kevés levest és süteményt. Állapotában
szemmellálhalólagjavulásállotlbe.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 julius 18
mmmum
IlikPlHP.N1
Julius 15, péntek j
Római katolikus: Henrik cs. I»r .les-j , U.is: Henrik. Izraelita: Tanius hó 15. I j Nap kel reggel 4 óra 16 perckor. j | nyugszik délután 19 óra 55 perckor. j
— Mn érkeznek nyaralésról a kanizsai cserkészek. A Balatonszárszón nyaraló .21 kanizsai cserkész 3 beles nyaralásból ma délután a 2 órai személyvonatul étkezik meg. Felkéretnek a szülök, munkaadók és levente egyesületek vezetőségei, hogy a fogadtatásnál jelenjenek meg az állomáson. A következő levente-csoport szombaton, 16-án reggel 9 órakor indul Szárszóra, ezzel a turnussal Zilamegyé-b51 10 kanizsai, 6 zalaegerszegi, 3 Idényéi és 2 tapolcai, összesen 21 levente Indul Plichta Lajos letenyei segéd|egyző vezetésivel.
— Féláru menettérti jegyek Budapestre a Szt. István hét alkalmából. A Duna—Siáva—Adria Vasúttársaság (azelőtt Déli Vaspálya-társaság) magyar vonalain a folyó évi augusztus hónapban Budapesten tartandó Szent István hél alkalmából Budapeslre ula-.ók részére ugy a gyors-, mint a sie.nély vonalokon bármely kocsiosztályban 50\'/o os me-netdijkedvezmény engcdélyezlclctl. A meneidijkedvezmény akként vehelő igénybe, hogy a Budapestre való utazásnál megváltott egész menetjegy menettérti légyül szolgál, miért is az utasok a Budapestre való érkezésnél a jegyei a pályaudvar elhagyásakor nem adják le, hanem azt csak felmutatni tartoznak. Oiyan viszonylatokban, amelyekben idegen vasul is részes és az utas közvetlen menetjegyet nem kap, a kedvezmény olyképpen vehető igénybe, hogy az utas a kiindulási állomásra való visszautazáskor a csatlakozó állomástól Budapestre szőló menetjegyet is tartozik lelmulalni. A két |egy keltének a kiindulási állomástól a csatlakozó állomáson át Budapeslre való folytatólagos utazást igazolnia kell. Ezek a kedvezményes menetlérll Jegyek folyó évi augusztus hő 17-élől 0 órától kezdve kerülnek kiadásra és legkésőbb augusztus 20 án délelőtt 9 óra 10 parckor Budapest dv.-ra érkező 223. Siámu személyvonathoz adatnak ki. A Jegyek a visszautazásra augusztus 24-ig érvényesek azzal a korlátozással, hogy a visszautazás Budapestről csak augusztus 20-án déli 12 ór3 után kezdhető meg és azt augusztus hó 24-én a 24 ik óráig be kell fejezni. Erekkel a ktdvez-ménycs mer.cltérli jegyekkel az utazás félbeszakítása nincs megengedve. Qyermekck külön kedvezményben ne::l részesülnek.
— Felhívjuk a n. k. figyelmét, hogv ugy a vasúiról, mint az auló-állomásról a vonatokhoz szcmélyen-kinl 50 filléréri autókat indítunk. fíérautö tulajdonosok.
A Fegyvergyári Stevr kerékpár az egész világon vezell Weiacr Bépámhiz, Cscngery-ut 2.
= Szegedi halászlé luróscsuszá-val péntek este az „Arany Szarvas" éttermében P 120.
— Mindenki a Sörgyár kertjébe megy vasárnap, ahol délután városraszóló nyári mula!6ágát tartja a nagykanizsai ipsrostág. A gyönyörű prrkban, krdverőllen idő escér, a kal3konibákbtn tartandó, tarka müsotu mulatság mindenkin :k kevés pénzéri nyújt sok szórakorásl s amellelt anyagi eredményével a leghumánusabb Intézmény, az el aggott iparosok kanizsai menházának létesítését segili elő.
— Kazalt gyújtott fel a lecsapó villám Nagykanizsán. A kedd esti nagy vihart, mely éjiéi tájban végig vonult Nagykanizsa lelett, sürü dör-dés és villámlás kisérte. A villám léi lizenkét óra tájban a Petóli- és Rl-kóczi-ulca sarkán levó kerlben egy szalmakazalba vágott bele és azt elbamvaszlolta. Szerencsére a lüz lovább nem ler|cdtietell és igy nem kerüli semmi veszedelembe.
— Dunszlos és uborkás üvegek Igen olcsók Púmnál, Klrály-u. 10.
— S\'gorok .kilengései" egymás közölt. Özv. Beke Jánosné zalaapátii asszony két veje a mezőn az arzloll gabona felelli osztozkodás közben összekülönböztek egymással. A vitát ugy akarták megold inl, hogy revolvert lógtak és egymásra lőttek. Steiner József cszlergályi löld.nives, Bekéné egyik sógora revolverrel átlőtte Simon Józsefnénak karját. A revolverrel harcoló sógor a csendőrség őrizclébe került.
— Ha jól akarjuk magunkat étezni é3 pompás látványosságban akutunk gyönyörködni, ugy ránduljunk ki julius 17 én a Sirgyár parkjába, ahol az IpirteslUIel eseményszámba menő nagy nyári mulatságát tatlje.
— Felgyújtotta a saját házát. Ferenci István gersci gazdálkodó egyik esle tószegen ment haza a korcsmából. Ilyen állapotban nem velle ésire, hogy égő cigarettát do bolt cl, amitől meggyúlt a pajta és csakhamar a házzal együtt elégett. A vizsgálni ellene megindult.
— Uj balatoni vonatjáratok. A Máv. a balatoni nagy utasforgalomra való tekintcticl juliu t I7-1Ő1 augusztus 21-ig minden vasárnap éB az aug. 15. és 20. közli napokon Budapest Keleti pályaudvar és Bilatonlüred közölt uj gyorsított személyvonalot helyez forgalomba. A vonal indul Budapestről 6 óra 30 perckor, Füredre érkezik 9 óra 57 perckor. Füredről indul 18 óra 45 perckor, Budapestre érkezik 22 óra 18 perckor.
SZENT LUKÁCSFÜROŐ
KRISTÁLY
•ásvány vlxe
üdit
frissít
hűsít
l-\'óletakat: Fehér Vilmos és Társánál
Nagykanizsa, t-\'ó-ut 22. Teleion: 192.
— Balatoni népünnepély Keszthelyen. A keszthelyi Ipara Dalkör vasárnap délután 3 órai kezdettel nagy népünnepélyt rendez a Balaton partján. Az ünnepély programja sok változatos számmal fogja gyönyörködtetni a közönségei. Délután 6 órakor hangverseny lesz, esle 9 órakor kivilágítás és tűzijáték.
= Keres két személy gyerek nélkül, tiszta bútorozott szoba-konyhát a belvárosban, vagy ahoz közel. Címeket a Uidóba.
— Tilos a bubifrizura a copf hazájában. Pekingből jelenük: Kínában egy hirtelen rendelkezés megtiltotta a nőknek a bubifrizura viselését. Ezt a modern viselet el len Irányuló rendeletei Csill kormányzó adta ki és a rendelet hí lálya ugy nz asszonyokra, mint a lányokra kiterjed. A rendelkezés visszamenő hatállyal blr, amennyiben azokra Is vonatkozik, akik már bubifrlzurál viselnek. Eteknek ugyanis három hónopon b:!ül megkelt növeszteni a hajukat. Termé szeles, hogy a külföldi lopok állandó viccelődés témájául használják fel ezt a rendelkezést és ter mészelesnek tartják, hogy a copf hazájában ez volt a legsürgősebb Intézkedés, amely valószínűleg meg Is fogja védeni a kínai kormányzat komolyságát.
= Szegedi halászlé luróscsuszá-val péntek este az „Arany Szarvas" éttermében P 1-20.
= Vízmentes és nyers ponyvák gyári lerakata eredeti gyári árakon Hlrsch és Szegő-cégnél.
— A legkedvesebb útitárs. A nyaralás idejét éljük. Mennek, szélednek a családok mindenlelé, de az uj környezetben a gyermekek csak ugy találják lel Igazi boldogságukat, ha magukkal vihelik leghűségesebb, legkedvesebb ulitársukat, a , Tündér-vásár\'-t, amelyei a postával hetenként épp olyan epedve várnak a kicsinyek, mini ahogyan a nagyok lesik az otthonról jövő leveleket. Mutatványszámot szívesen küld a kiadóhivatal, Budapest, V. kerület, Akidémia-u. 10
= Az Ipartestület lulius 17-iVi nyátl mulatságán Torma Tóni 12 tagu zenekarával jáiszik.
— Hadiárva Iparos-segédek elhelyezése. Az állam öl esztendeje nevelteti hadiárvák százait a székes-fehérvárt m. kir. hadiárvainlézetben. Ezidén 16-(éle iparban 260 hadiárva nyert elméleti és gyakorlati kiképzési. Auguszlus folyamán ezek közül 46 segéd kerül ki, közülük 2—3 Nagykanizsa ipari éleiében lenne elhelye-:endő. Nemcsak emberbaráti kötelességei teljesít, aki ezeket a segédeket alkalmazza, hanem egyúttal lelléllenül megbízható, komoly nevelésben részesüli, ériékes munkaerőket is kap műhelyébe. Jelentkezni lehel íz Iparteslülelben.
— Fegyvergyári Stevr strapa ke-rckpáraal a váza belső és kilsö muÚal van ellátva. 5 éri jótállást ffolner Gépárohiz, Csengery-ol 2.
— Rézgálic, roffla, kénpor, gnbonászsak, kőlcsőnzsák Hlrsch és Szegő cégnél.
= Slnger gépselyem mindenléle szinten kapható. Siogcr varrógép fióküzlet Fő-ut I.
— Megjelent az Első Magyar Fllatéllsta Címtár. Nemcsak a kis országok, de a nagy nyugati országok bélyeggyűjtői is, egy-két ország kivételével nélkülözik hazájuk fila-télistáinak címtárát, miáltal a bélyegcsere és bélyegkereskedelem sem tud megfelelően kibontakozni. Magyarország most ezen a téren Is a legelsők közé emelkedik, Bmcnnyiben a Fllatéllsta Kurír kiadásában é« Örvös János újságíró szerkesztésében meglelent az Első Magyar Fllatéllsta Címtár, amely nemcsBk a trianoni Kismagyarország gyűjtőit sorolja fel, de több, mint 500 komoly magyar bílyeggyüjlő nevét közli: Erdélyből, Bánálból, Vajdaságból, a Felvidéktől, az eltxakiloll Nyugatmagyarországból, Horrát Szlavonorizágből és Fiuméből. A magyar ügy szempontjából is rendkívül jelentőségteljes ez a könyvecske, mert a szomorú magyar sorsol némel, angol és francia nyelvű előszavakkal is ecseteli a szerkesztő a nagyvilág gyü|lől számira. A rendkívül gondos külsejű könyv íra lüzve 2 50 P, kötve 3 pengő. Ajánlóit portó (60 f. külön). Megrendelés céljából minden komoly gyűjtő kérjen postatakarékpénztári befizető lapot a Filatéliai Kurírtól, Budapest 62. Postafiók 152.
- Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
Id5jár*«
A nagykanizsai meteorológiai meg-tlgyető lalenttaa: Ciültxtoaon a hóntr-stkletl Reegel 7 órakor +19-8, déluUUl 2 órakor +27 2, este 9 órakor +21-6.
FtlMut.- Reggel kissé tiszta, délben kissé felhős, este kissé liszu égboltoiat.
SzWrd/tv- Reggel és délben Nyugat, este Essaknyugall szél.
A Meteorológiai Intézet lelentése sie-
rint változékony, telhós és meleg Idő várható, helyenként zivatarokkal.
Tankönyvek
az összes Iskolák részére előjegyezhetők.
Használt tankönyvek
kaphatók
Fischel Fülöp Fiai
könyvkereskedésében.
Mielőtt nyári j szabadságát j : megkezdi, ]
• rendelje meg a f .......... 1
{ Bárhova utána küldi * a kiadóhivatal |
(Föut S.) ímswwwsmwswmi Ilit
l/7f. ju\'ius 15.
ZALAI KÖZLÖNY
sportélet
(Herceg Festetics Tasziló ajándéka a barcsi sportversenyekre.) A Széchényi nemzetség sportverse nyelvel kapcsolatosan a trianoni határ Drávahatármenli községeinek számira kiirt úszóversenyek körzetének székhelyéről herceg Festetics Tasiiló egy nagyobb Összeget bo-csájlott készpénzben a Széchényi versenyek rendezőségéhez azzal a kikötéssel, hogy a beküldött összegből a versenyzők díjazására a rendezőség dísztárgyakat és érmeket vásároljon.
(Elhalasztották a ZTE és Move ZSE teniszversenyét.) A Move és a nagykanizsai .Z-inyi" teniszversenyét, mivel a kanizsai játékosok egyikét baleset érte, későbbi Időpontra halasztották.
(Az NTE tennlszezől vasárnap mérkőznek Egerszegen,) A zalaegerszegi TE tenniszezői vasárnap rendezik versenyüket a kanizsai Torna Egylet csapatával Zalaegerszegen, a Move íportte\'epen levő lenniszpályán.
TíííóSÍT
(Rövidítések) H - hírek, közgazda Ság. Hangv. — hangvcrieny. E — előadAs Oy — gyermekeknek. A — asszonyok-nak. Z — zene. Mg. - - mezőgazdaság. Il|. = ifjúsági előadás. F — felolvasás. 0 — graniotonzene. Jb Jazz-band. K — kabaré. nZ. — népszerű zene.
Julius 15 (pintek)
Budapest 0.30. 12, I és 3 H. 5 tdőjelz. 5J0 Cigányzene. 7.15 Mit és kit idézek? 8 Szimf Z 8.15 Karinthy Frigyes előadása. 9.45 A hangv. folytatása, tt H. Utána 0.
Bécs, Oráe 11 nZ. 4.15 Hangv. 8 .Mária1 Ftotow 4 telv. vlgoperája
Berlin, Stctfln 11 Q. 3.30 A. 4.30 Vart-e ajj építő stílus. E. 5 Novella, 5.30 nZ. 7 Haranglilék. 8JÍ0 Szimf. Z. 10 Nép. táncok és dalok.
Barcelona 6.15 Hangv. 9.35 K. 10ÍS Hangv.
Basel. Bern 1 0. 4 Hangv. 4.45 A. 5 nZ. 9 Oy. <0.20 Hangv. 10.05 nZ
Brünn 12.15 0. 7 flangv. 8.30 Tambu-rica Z. 9 Katona Z.
Hamburg, Bréma, Hannover, Ktel 8 A. 12.30 Hangv. 2.05 nZ. 4.15 Vidám csevegés. 4.15 Klelt nZ. 5.30 Indián lakodalmi szokások, E. 6 Vidám Z. 7 nZ. 8 •A tenger\', E. Schi\'f 4 íclv. platldculscti színműve. 8 Hannovert Haydn, Mozart eat. — Bastlenn és Bastlenne, nyitány. Utána nZ.
Kőnlgsberg. Dattzlg 11.30 ü 4.30 A S nZ. 810 Orgona Z <> Snppé-esl. opc-reltrészl. Ullna a .Szép Oalatttea", Suppé 1 fetv. vigoperája.
t-angenberg, Dorfmund. Münater 1.05 Hangv. Utána nZ. 2.30 A 4.30 Gy. Utána JfJ- hangv. 5.30 Katona Z. 7.15 A kerék-pároa világbajnokság megnyitása. Utána K. és nZ.
Lipcse, Drezda 12 Szimf. Z. 4.30 Kamara Z, 7.30 Földközi lengeri utazás, E. 8.15 Két egytetvonásos. 10.15 |b.
London, Davcntry II Kamara Z. 1230 Orgona Z. 1.30 nZ. 3.50 Néptáncok és dalok. 4 50 Dalductlek. 6 Hangv. 7 15 Brahms dalok. 7.45 Kamara Z. 8.10 .Cor-nevlllei harangok", 3 telv. vigopera, 10.35 Marokkói dalok.
Milánó 4.15 Jb. 5.20 Gy. dalok. 9 Hangv. 11 Vidám Z.
München, Nürnberg 12.45 és 3.10 Hegcdtl és zongora Z. 4 nZ. 8 A csárdáskirálynő, operett.
Ridtó-Párizs 1030 Hangv. 1230 nZ. 4.15 Ének és zongora Z. 8.30 Énekkart Z.
Prága 12.10 G 5 Hangv. 8.10 nZ. 9 Szimf. Z. 1020 0.
Róma 5.20 Gy. 5.-IS nZ. 8.10 Részletek Oilbert ..Mozittlndér" c. operettjéből.
Stuttgart, Frelburg 1.15 G. 4 A. 4.15 nZ. 8 A batlcn-badenl zeneünnepéty közvetítése.
= A Remlngton írógép képviselete és raktára ajánl irógép.\'kel, kedvező részletfizetésre, használt írógépeket bccseréL Elsőrendű írógép szalagok kaphatók Szabi Antal sport-üzletében.
Tejgazdasági ellenőri tanfolyam
Keszthely, Jutius 14
A földmivelésügyi miniszter a keszthelyi m. ktr. gazdasági akadémián, a gazdasági társadalmi szervezeteknél létesített fejelést ellenőrző körzetek részére, a tej lés ellenőrzésének gyakorlati keresztülvitelére alkalmas ellcntrök kiképzése végett tejga dasági elten.\'ri tanfolyam megtartását rendel e el.
Erre a tanfolyamra kizárólag csík nőtlen, gazdasági akadémiai oklevéllel bitó, összesen 20 okleveles gazda vettető fel.
Az 1927. augusztus 29-től október 22-lg tarló tanfolyam ugyan ingyenes, de a résztvevők ellátásuk (lakás, élelmezés, stb ) valamint a papír, nyomtatvány és tankönyv-szükségk-IUk költségeit maguk vi selik. Az akadémia igazgatósága a költségek mérséklésétől tőle telhetőleg gondoskodik.
A lelveemlő hallgatóknak alkalmaztatását a vezetőség nem biztosítja, de a htllgalóknak kötelezettséget kell vállalótok, hogy a tanfolyam sikeres elvégzése után ti vizsgát lett ba\'lgató a miniszter által megjelölt helyen egy évig lej gazdasági ellenőri szolgálatot teljesít.
A felvételért augusztus 10-ig kell a keszhelyi m kir. gazdasági akadémia igazgatóságához az 1 P. 60 f. bélyeggel ellátott és a löldmivelés-ügyi miniszterhez címzett kérvényt benyu|tani.
A kérvényhez a következő okmányok csatolandak:
1. Születési bizonyítvány.
2. A gazdasági akadémiai oklevél és leckekönyv eredetiben vagy közjegyzőileg hitelesített másolata.
3. Eiős, egészséges és ép testalkatot igazoló orvosi bizonyítvány.
4. Kifogástalan előéletet (különös tekintettel a tanácsköztársaság alatti magatartásra) igazoló hatósági erkölcsi bizonyítvány.
5. írásbeli nyilatkozat arról, hogy a tanfolyam sikeres elvégzése után a földmivelésügyi minisztérium lejgazdasági ugyosztályánakklvánságára egy évig a kijelölendő helyen tejgazdasági c\'lenUri szolgálatot válla\'.
A tanfolyamra jelentkezeti hallgatók a felvételről vagy elutasításról kellő időben értesítést fognak kapni. A felvett hallgatók augusztus 28 án délelő t a keszthelyi m. kir. ga\'dn-sági akadémia igazgatójánál, bsiralás végeit jelentkezni kötelesek.
TÍSÍ3E
A mai értéktőzsdén mindv.\'gig csendes voll az irányzat és a forgalom szűk keretek között mozgott. Nagyobb áreltolMisok azonban alig jöttek léire. Zárlatkor általában gyengébb az árnivó, bár előfordullak rendkívül magis jegyzések is. Gyengüllek a kuliszpiac közlekedési értékei, a Salgó, Rima, a vaspiacon Fegyver és Villamos, Bauxit és Mag-
nesii. Ezzel szemben kisebb árnyereség mutatkozik D nubiusban, Kó-ízétaben, Magyar cukorban és néhány kisebb p?piroan. Zárlatkor az irányzat csendes, forgalom minitná is.
SoteK tárói
P<its 2C-34V>, Ltr.dt.ti 25-22\',■», Ntwrorl 519-Vs, Btlla tl 72-25. Milano 28 23\'.\'i Amsterdam 50815 Berlin 123 35. Wien 73 ll\'.l Sotls 3\'75Vi. Ptága 1540, Vaisó 5800 Budaceil 90-60, Henrid 9131-1. tíukjitesl 319
í Wtlisll Tvrrii fcnfea-íagytte
VALUTÁK Angolt. 27-83 27 99 Belga 1:. 79-75-8005 Csebk. I&SG.I7-04 Dink. 153 05-153 70 Dinár lOOt-lCMO Dollit 570.00-57300 Fundált 22 60-22-62 Hoü. 229-35-23035 Lengyel 63 65-64-65 Let 3-54-3 ót
Léva —■--\' —
Líra 31 22-31-62 Mitka 136-00-136-50 Setitil. 80-72-8107 Norvég 147-15 14840 SváJeil.n037-H0-7; Svéd k. IW 25 153-90
DEVIZÁK Amst. 229 Í 0-230-20 Belgrád tOOG-lO aO B-ríln 13603-136-40 Bokatest 352-358 Brüsszel 7Í67-79S2 Kopenb.153\'15-153-60 Otzlo 147 85-148-30 London 27-81-27-89 Milano 31-12-3132 Nevnrcuk 57Í85-4 55 Párti 22-42-22-52 Ptiga 1697-17-02 Szórta 412-416 Stockh. 153 35-153 80 Varsó 63 75-64-55 Wien 8Ő6/-S092 ZOrleb II0-26-1K-58
Terménytőzsde
Suzj (ó) Uszav. 75 kg os 28.80 -29-30, ■\'« kg-os 23 40—29 90, 77 kg-w 29SO-30-20. egyéb 75 kg-os 2800 2850. 76 kg-os 28-60 29 10, 77 kí-os 2<M0- 2950. buza (ujj tv. 77 kg-os 30-1S-30 40. egyib 77 kg os 29 75 -2Í9S. ujrozi 2620 -26ÖO. rnza 26 55 - 20-80. takarmányárpa 21-50— 22 03, sotdrpa 25-50—26-50. zab 24 70— 24 90, tengert (ó) 22 40 22-80, buzakorpa 20-10-2040.
Felhajtás 2716,lmelyböl eladatlanul vissza-maradt 418 darab. Bnótendu 1-56—1-60, szedett 156-1-60. szedett közép 1-48-1-52, könnyű 1-40-1-46. etaórendn óreg 1-44—1-48, másodrendű 1-35—1\'42, angol süldő 1-60-1-76, szalonna nagyban 160— 1-68, zstl 1-90 — 1-92, lehúzott hús 192-212, szalonnái Kísértés 1 84 -1 92. Az Irányzat vonlatolt.
szerkesztői Szenetek
Rádió 9. Hát ez az utóbbi bizony nem sikerUlt. .Maid talán a következő termés jobb lesz. „Lindberg" ur köszöntését nem okvetlenül kell fogadnia, mert ml célból hozta a belügyminiszter az crkOícsvédclmi rendeletet, ha hölgyeink csupa jószivüség-ból jóhiszeműen tévedó ismeretlenek köszöntését is elfogadják csak azért, hogy az a szegény Ifjú ne jöjjön zavarba és nc kelljen törnie a fejét: „Vájjon kivel is téveszthettem össze ezt a hűvösen bólintó őnagyságát?\' Viszont, ha egy tévedésből kapott köszöntést elfogad, akkor ne csodálkozzék, ha a köszönő csatlakozni fog s esetleg olyant is mond, ami önnek kellemetlen lesz. Ekkor aztán már cikölcs-rcr.dőr után is hiába kiált ám. asszonyom, mert az úgynevezett „agir ön *dla és tudva ismeretlennek adta. No és mi történik, ha netn fogadja az eltévedt köszöntést ? (Ez a/, eltévedt köszöntés sokszor nem is annyira tévédéi, mint inkább számitó próbálkozás.) Akkor az Illető ur rájön, hogy tévedett, ami egyáltalán nem lehet sértő reá nézve, mert niszen egészen egyszerű emberi dolog.
K. A. Türelmet kérünk, üzenetünket ehcl>üit f.»gja megtalálni.
A." F. Olyan zavaros az Írása, hogy nem tudtuk az értelmét kihámozni.
!0*d)a: Xrhryi Swstójtr k ÍSüjt-towktiie & Ua&tuixa
Reklám dunsztos üveg árak
IWelczer üvegkereskedésben (Kazinozy-u. I.)
»/< literes............ 14 fillér Uborkás üveg
fehér 20 fillér
J literes............ 25 fillér literje llliwi
Úgyszintén Rex és UHreform üvegek igen olcsón kaphatók.
Huszárbecsület
(Parasrttőrténet a .falunkból)
— Irta: NAGY liftJOS — \'I
No de szépön is szsvall, — azt mög köll adnil Csak a Gáncs Géza rckiororunk éneklésivel nem vagyok valami erősen mögbarátkozva. Boldogult nászuram, az alsó Nagy Sándor, peresbiler léltire minőig szt hajtogatta, hogy ki köll lenni a hivatalából rektorurunkal. De mondok, azt nem lőhet ám, nás-uram I Mán mér ne lőhetne, mondta ő. Hát azér nem lőhet, merthogy mögválasztottuk törvényössco; a tisztőssgös kőnyeri-lül pedig nemhogy rektorurunkal, de még az alvégi kanászt, Düllüs Pinke Jánost se szabad moglosztani. Mit mondana rólunk a madari, hclényi, csúzi mög a marcelházi eklézsia? Ugye igazam vót, Szabó Sándor uram?
— Hál bizony igaza vöt kigyel-mednek Tolnai Jakab Dániel uram! Akkurátossan igaza vótl
— No lám, hogy igazam vót I De az is igaz ám, hogy a Ganca rektorurunk olyan frissen csinálja az éneklést, min\'ha mindig az iskolába sietne. Ugyan minek siet? Hiszön tugyuk mink, hogy ő nagyon Jó tanitó; ámbátor ott is liibádzík erőssen, merthogy nem tanilja mán se a Hübnert, se a kis Islóriát, de még a Hármas Kistükröt sel Neki csák a Gönczi, mög az egy Gáspár, két Oáspár, három Gáspár költ; mindö.a osztályba külön Gáspár. En is oskolaszék vagyok, de nem tudom mire jó az 1 Én azt gondolom, hogy a rektor ur talán Gispárt latija legokoaabb-nak a báromkirályok közölt és ezért használja az óvssókönyvll. Mit gondol Szabó Sándor uram, nincs igazam?
— De bizony igaza lőhet kigyel-mednek Tolnai Jakab Dinlel uram, merthogy a hetényl rektorur is azt a Gáspárt használja az oskolánkban.
— Talán lőhet is valami mögirva erre nézvést a bibliiban. Nem óva-soít valamit Szabó Sándor uram, hogy Gásplr vóna a háromkirályok között a legfudományossabb ?
— Nem óvastani.
— De csak elö-előveszi a Szentírást Szabó Sándor uram is néhanapján ugye?
Szabó Sándor uram sarokba szorult. Hazudni nem szeretett, az igazat bevallani pedig szégyenlelle. De mégis az utóbbit választotta.
— Hejh, Tolnai Jakab Dániel uram néköm nincs bibliám!
— Micsoda? Löhetetlenl
— Mán pedig ugy van! Emlékö-zik-e kegyelmed Tolnai Jakab Dániel uram arra a tüzvcszödelömre, amely ezelőtt vagy tizenöt esztendővel Hetényen támadt?
— Emiéközök I
— Hit akkor mink is leégtünk. Mögégőit a bibliánk is.
— És azóla nem szerözlek ujat?
— Nem ám, "mert nem haplunk.
— Löhetetlenl
— Mán pedig az akkurátossan ugy van I
Én a szent könyvel nagyon mög-böcsültem. Hogy a gyerökök ne kuszpilolhatsák, hát föl fittem pár hónappal a tüzveszödelöm előtt a padlásra és elduglam a háztető sze-enenfája alá. Hát oztán olt égött a sztnlirás. Mikor a vcszödelöm után nagyliszlőlctu Végh Mihály uram, a papunk összeírta, hogy kinek légyön szűkség bibliára, hát magam is je-löntköztem; mögmondlana, hogy el-égötl a szentkönyvem.
Folyutisa következik.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 julius 17.
Az apróhirderéssk dija 10 szóig 50 fillér. Clmtxó s minden vastagabb betűből álló Mó két nónak számíttatik. Minden további azó dija 5 fill. Vasár- és ünnepnap 5OW0 felár, szerdán—pénteken 25°/o felár. Állást keresőknek 504 0 engedmény. A hirdetési dl; elöro lixatcctdA.
Balatoni kirándulók fi0yclmébe I
Legszebb hely Fonyód, hol a .Szarvas* vendéglőben, nagy árnyai kertben cigányzene mellett ünnepi ebéd 2 pengó. 29$l
Egyajtós kis jópszokróny megvételre kerestetik Reisz festőnél, Kaxlnczy-uto 5.
Helybeli nagyobb vállalat kerea kiaogitő könyvelőt. Bővebbet a kiadóban.
Van szerciscsém a nagyérdemű hölgy-közönség becses tudomására hozni, hogy az eddig Csengery-ut 14. szám alatt levő pói divatszalonomat megnagyobbítva, Szóchenyi-tér 12. axám alá helyeztem ál. További nb. párffogásukat kéivc, vagyok kltunö tisztelettel Rttter Magda.
Gép- és gyorsirónó, könyvelésben Jártas. Irodai, esetleg pénztárnoknól álláat azon-^ nali belépésre keres. .Szorgalmas* Jeligére" a kiadóba.
Pánxköloafint bekel\'-elrzétjc rolndea öuzegbeo a legelónyöKbben és leggyorsabban Iclyóalttat Aoaél Ignác pénz-kCUc*önköxveUtó Irodája Nagykanizsán, Pint 3. vc. alatt Kényaxerkoloaőn kötvényeket veszek. 1483
Ford és Fordaon alkatrészek, autó felszerelési cikkek, Pneumatlk ~ Szántó Vilmos és Társa cégnél. Deák-tér 2. 2314
Jó megjelenésű Intelligens kereskedő Qxletvexetöi, vagy más bizalmi állási, esetleg vidéken Is vállal. .Megtiltató* jeligére a kiadóba.
Egy jobb családból való kéményaeprő tanoncot keres ozv. Mantuánó Edéné, Zrinyl Miklós-utca 42. 28V3
Ogyes varróleányok jó fizetéssel, állandó munkára felvételnek a Strém és Társai Kötószóvógyárban, Só-utca
Kényelmes autógaráxeok a belváros területén kiadók. Cim a kiadóban. 2S23
Eladó Ró/sa-ulra 22 irámu ház szabadkézből. Bővebbet Bsgolasánc özv. Czőr Gyórgyné.
Eladó műhely, fából épült, amerikai rendszer alapján, hlrom ablakos üvegajtóval, 5 méter hosszú, 4 méter széles, raktárnak is alkalmas. Bővebbet |Klskanlzsin, Varazsdl-ut 5. sz. 2900
FQ&xorQxtet, konkurrencla mentrs dunántúli nagyközségben, házzal együtt eladó. Weller. Szepetnek. 2920
Elwc&xc.tt a Kazinczy-utcai majortól Csányl László- és Teleki-utón 25 darab zsák, aki tud valamit róla. az a rendőrségen vagy lapunk khdóhlvatalába |elent>e.
Egy jökarban levő príma pedálós ol\'m^ balom olcsón eladó. Cfm a kiadóban.
MEGHÍVÓ.
A Pacsal Takarékpénztár Részvénytársaság Pacsán, saj4t hel\\ i • sígében 1927. Évi julius hó 24-én délelőtt 10 órakor
rendkiviili közgyűlést
tart, melyre a t. részvényeseket tisztelettel meghívja az Igazgatóság. I A közgyűlés tárgyal:
1. Megállapodás létesítése aZsla-megyei Gazdasági Takarékpénztárral.
2. A rés2vény:őkc felemelése.
3. Az alaps7abályok módosítása.
4. Intézeti székház épi ése.
5. Társelnök, 1 igazgatósági t?g és 1 felügyelő-bizottsági tag választása.
Lakntosmühcly részére keresünk a város belterületén megfelelő helyiséget. — Cim a kiadóban.
Jól főző mindenei ajánll.otik azonnali belépésre. Címeket kérek a kiadóba.
Olcsón eladó Jókarban levő 2 darab hosszú korcsmai asztal. 6 darab hosszú fenyőfa pad. Cim a kiadóban.
Fiatal fUsxcrce»eQédct, gyakorlott csomagoló! lelvesz Relchenfeld Albertné Utóda hcntesUzem. Erzsébet-tér 3. 2929
Korcsok bútorozott axoba-kony-hát, lehetőleg a belváros területén. Címeket kérek a kiadóhivatalba, ahonnan továbbítják azt nekem. 2612
6ooyreroz
| Plisseroz
Éitesitem Nagykanizsa és vidéke mélyen liszten hölgyközönségét, hogy a legújabb plissé-modellok megérkeztek. — Pllssérozást, gouvrérozást olcsón vállalok.
Tisztelettel VARGA NÁNDOR
ruhatettft, |{óinio»6-v*IUI«t* Nagykanizsa, Hunyadi-utoa 19.
üyüjtőtclep: Kazinczy-utca 8.
Festés Gőzmosás Tisztítás
Jegyzet: A közgyűlésen jogol csak azon részvényes gyakorolhat, kinek részvénye legalábo 30 nappal a közgyűlést hicrcIó-zóleg a részvén) könyvben nevére íratott és aki a részvényét a Mrsaság pénztáránál, vagy a hirdetményben kijelölt helyen a közgyűlést megelőző 3 nappal letette. A szavazati jog igazolásául a Ictéljeny szolgál. A részvények letchetók a Pacsai Takarékpénztár R. T.-nál és a Zalamegyei Gazda-sági Takarékpénztár R T.-nál. Nagykanizsán. Az egye* részvényesek indítványai csak akkor tárgyalhatók, ha azok 10 nappal a közgyűlés nap.át megelőzőleg lriib.Hl az Iga/gaiósignil benyujtatnak.
Uj zsákok, u]ponyvák
kévekölözsincg
Kerti magvak Mütrágyafélék
kaphatók:
Ország és Widder
M cégnél
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
Hirdetmény.
A Zalavármegyei Szövetkezeti Áruforgalmi Részvénytársaság feloszlását és evégből a felszámolási 1927. övi junius hó 14-én tartolt köígyülésében elhatározván, lelhivjuk a társaság hitelezőit, hogy követeléseiket e hirdetménynek a Zalai Közlönyben harmadszori közzétételétel számított 6, azaz hat hónap alatt a kereskedelmi törvényben irt következmények terhe mellett bejelentsék és érvényesítsék.
Nagykanizsa, 1927. julius hó 12. napján.
A felszámoló bizottság.
Értesítem az igen tisztelt közöns^-ccl, hogv sütödémet egy teljesen uj kemencével kibővítettem, n i fcltal azon kellemes helv-zettvn vagyok, hogv privát kenyérsütést reggel 7 órától ircgsza kitás nélkül délelőtt fél 10 Iráig elfogadhatok. — Egyben kérem a t. közönsége\', hogy ne hagyja magát félrevezetni azon tévhitekkel, nie\'yck szerint én EütCdémet beszüntetem, mett ez a valóságnak meg nem felel. Nekem öt éves szerződés biztosítja továbbra is a sütődét és igy ezt cl nem hagyom.
Becses pártfogást kér HwteMtel MUDRÁK FERENC
pékmester Fő út 23. szám.
MAKULATUR
papír
kapható a kiadóhivatalban
Pk. 7071/1927. Hám.
Árverési hirdetmény.
Aluliról! bírósági végrehfjló 8Z 1881. ívi LX t.-c. 102 §-a érielmeben ezen rcl közhírré leszi, hogy a nagykanizsai kir. Járásbíróságnak 1927. évi Pk. 7071. számú végzése kö-vtlkezlében Nfgykanizsán e h; 1 Klein l\'.létné ízül. Strlm Júlia hagyatékához lartozó ingóságok, u. m. buiorok, ruhanemüek, ékszerek, értékpapírok, borok slb. nyilvános áveréstn itsdatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai Mr. Járásbíróság 1927. évi Pk. 7071. számú végzése folylán Nagykanizsán, Magyar utca 7. szim és Király-ulca 7. szám alati leendő megtartására 1927. évi Julius hó 17. napjának délelőtti 8 órája halárídíü kitüzelik és ahhoz a verni szándékozók oly megjegyzéssel hivalnik meg, hogy a lent irt ingóságok készpénz-íirelés melleit a legtöbbel Ígérőnek, fzflkség cselén becsáron alul is elfognak adatni, megjegyeztelvén. hogy a véielár kfszpénzben azonnal lizc-ttndő (s a forgalmiadó és neián más illeték, vagy adó vevőt terheli. A megvett ingóságok vevő által a helyszínéről azonnal elszállitandók és az i-góknak sem minőségééri, rem mennyiségéért, avegy egyéb lulrjdonsígáért szavatosság nem vá-lallatik.
A fenti hítár,i2poi el nem kell ingóságok folytatólag 1927. évi julius hó 24-lk napján d. c. 8 órakor Ingnak fent in helyin eladatni.
Kell Nagykanizsa, 1927. évi Julius hó 13 án.
Kaszab Lajos s. k.
Irodatőtisit, birösáRi kiküldőit.
Ke dvc*öfíieféjife/ié/e/cA.
SINQER VARRÓGÉP
n i 5 ZV É NVTÁR5AAÁO
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐÚT I.
A világ leghíresebb kerékpárja
Fegyvergyári STEYR kerékpárok
Kizárólagos eladási helye:
WEINER GÉPÁRUHÁZ NAGYKANIZSA
f-\'ÓOz\'el: Csengerv-ul 2. szám. Píóküzli-I : Király-utca 34. sz.
A legkedvezőbb részletfizetésre is kapható. •«* 5 évi jótállás! ~mm
Vízvezetéket és fürdőberendezéseket,
valamint saját kószitésü
vörösréz fürdőkályhákat
szakszerűen készit
MenűlQvits József és Márton
Király-utca 45. Teleion 271.
Kereskedők, üzemek, uradalmak és cséplö-gazdák figyelmébe!
Mielőtt benzin, peiroleum, gázolaj, lovábbá gépzsir, kocsi-kenő és az összes gép-, traktor- és hengerolaj szükségletét beszerezné, saját érdekében kérjen ajánlatot a legolcsóbb gyári lerakattól
Artner és Kelemen
cégnél
Cscngery-ut 5. szám,
mint a Magyar Olaj- és Vegyiipar R. T. zslamcgyci kirendeltsége.
Ugyanott zsák és ponyva
gyári lerakat.
B
HIRDETŐ IRODA R. T. Budapest, V. Dorottya-utca U. Teleton : Teréz 34-45.
Felvesz hirdetésekot a világ minden lapja részére.
Reklánuervcket készít.
A gazdasági propaganda célhoz vezető legalkalmasabb és legolcsóbb módjait kidolgozza.
Társházak Európa minden jelentősebb városában.
Nyomatott « Zrinyl Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Olenbeck Károly.)
67. évfolyam, 159. szám
Nagykanizsa, 1927 Jullus 16, szombat
Ara 14 fillér
POLITIKAI NAPILAP
W—^T fa UadAUntsl FU 1 o. Cndkd^ BondadöWvaüü: Kltítlody-o. 15.
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
leUnBtaas^cldeai MIIJIkIMII. ElMieté.1 án cfjhinl peefi 4»
Nem kívánatos idegen
Qiól Károlyi Mihály, az oklóberí lorradalom gyászmagyarja ujabb slá-cíóboz érkezeit. Berlinben szerelné felülni hazaáruló sálorál, hogy Magyarország ellen onnan szór{a rágalmait. Úgynevezett Nansen-ullevéllel érkezeit a német lövárosba, amely útlevelet a Népszövetség közvetítésével ama szerencsétlenek számára állítanak ki, akiknek nincs állampolgárságuk, vagy más okoknál lógva nem tudnak ullevélhrz julni. Egyelőre kél-bárotn hét lehel leglobb esetben az az idö, amelyet Berlinben eltűnhet, mert ha a vizums lejár, el kell tűnnie Németország területéről, mivel további olt tarlőzkodásra a rendőrhatóság nem ad engedélyt izámára.
Nem tudjuk, hogy Károlyi Mihályi milyen szándékok vitték a német fővárosba, ahol igyellen komoly politikus sem áll vele szóba, mert a németek nagyon jól emlékeznek még az ö forradalmi szereplésére, amikor arra Is iá mert vetemedni, hogy a központi hatalmak bálványozol! hadvezérét, Mackensent, akinek hadserege példás rendben vonull végig Magyarországon, mjában feltartóztassa, iniernálja s hadseregéi lefegyverezze. S-jnos, mi is nagyon jól emlékezünk még hazánk e szómoru korlz.kíra, amikor a demokrata mezbe öllőzölt gróf a picif.zmus kipró-bálallan eszméli olyan nemzet körében akarta a gyakorlalba átvinni, amelyik vesztesként maradi a világháború porondján.
Ml szél vihette ezt a hazátlan, ár-máoykcdásból élő emigránsl abba a Németországba, amelynek ö ádáz ellensége volt s gyászos pálmáját mindig kész voll álnyujtani sz antanthatalmaknak ?
A berlini lapok és halóslgok nem valami nagy szeretettel fogadták körűkben Károlyi Mihályt s nylllan ,nem kívánatos idegennek" nevezik, aki leghelyesebbül lenié, ha minél rövid-bb időre szabná otl laitózko-disál. Különösen a jobboldali lapok tiltakoznak erélyesen Károlyi Mihily berlini tartózkodása ellen s bizony nem valami tapintatos formában adják tudtára, hogy nem kedves vendég ő Nimetországban. Nyíltan meg is kérdik tőle, miért nem marad sn-tanlbaráialnál, akiknek krdvéért 1918 őszén hátulról töri döfölt a központi hatalmak frcnljíba. A németeknek C(ész lislíra menő vádpontjuk van Kirolyl Mihály ellen s ez! bizony nyilian kiteregetik berlini ulja alkalmából. Találgatják, mitévő akar lenni náluk az a demokrata gróf, talán pec-fista baloldali és demokratikus körei akarják őt Berlinben lilokzatos szerephez juttatni ? Avagy u|abb uszítás következik ujabb idegen állam páholyából Magyarország ellen?
Akármi is a szándéka annak a hontalan gyászmagyaruak, a német sajtóorgánumok tanácsul csak azt
tdha\'ják neki, hofy minél rövidebbre szabja olt tarlózkcdásán*k idejét, mert 6 egy csepptt sem kívánatos személy a németek számára. Némelyik lap egyenesen kiutasítását követeli, meri az az ember, aki a legnehezebb hábtarus esztendőkben a köz-
ponti l-.alalmak legnagyobb ellensége volt, nem érdemli meg, hogy épen ezekben az államokban üthesse fel hadiszállását, amelyből rágalmakat és ujabb hazaárulásokat akar vllájgá szórni.
Ime, igy f.-sl az oklóberi köz\'áisa-
sig elnökének a sorsa. Ugy lálszlk, már azok srm becsülik személyét semmire sem, akiknek borzasztó áldozat árán, hazaárulással sietett szolgálalukra, mert ha igy volna, ugyan szüksége lenne-e arra, hogy gyűlölt ellenségeitől kérjen már menedéket ?
.........1,1
Véres utcai harcok tombolnak Bécs utcáin
Teljesen leégeti az Igazságügyi palota - Összeromboltik több lap szerkesztőségét Megostromolta a munkástömeg az egyetemet és a parlamentet - A sortOzekneK és lovasrendör-attakoknak eddig hét halottja éa kétszáz sebesültje van
Minden összeköttetés megszakadt a forrongó Bécscsel
Mint a Zalai Közlöny elsőnek |e-lenlclte tegnap reggel, a bécsi esküdtszék felmentette a gyilkossággal vádolt somfalvai frontharcosokat, akik a szocialisták egy lünletése alkalmával a lömegbe Tőtlirk. Az itélel óriási felháborodást kellett a bécsi munkásság körébeu és ugyanakkora tetszést a társadalom löbbi rétegeiben. A végsőkig fokozott izgalom n-.a reggelre forradalmi jelenségekben tört kl. A helyzetről a következő jelentések számolnak be: Tön tető sztrájk, barrlkád, sortűz a parlament előtt
Bécs, julius 15. Reggel nyolc órakor megálltak Bícsben az összes villamosok, mert a Villamosmüvek munkásai egy órás lünletó sztrájkot rendeztek llllakozásul a felmentő itélel ellen. A telefonforgalomban szintén körülbelül egy órás szünet állolt be.
A Ringen zajos tüntetések játszódtak Ir. A Villamosmüvek munkásai, egyesülve a város minden részéből a munkái abbahagyva özönlő munkásokkal, az egyelem épülete elé vonultak, ahova be akarlak nyomulni. A rendőrség alig ludla visszatartani a tömeget.
Ezulán az igazságügyi palota elé vonullak, ahol azonban a gyorsan megérkező rendőrség szétszórta őket. Innen a parlament elé vonullak és megszálllak annak bejáratát. A parlament előtt lovasrendőrség fogadta a ;tüntetöket, akikkel összetűzésre kerüli a sor. A több ezer lőnyi munkás kísérletet telt, hogy a parlament és az igazságügyi palota előtt torlaszokat emeljenek. Nagy darab fákkal dobálták a rendőrségei, amelyből több ember megsebesüli. A rendőrség sortüzet adotl le, melyre a tüntetők revolverlövésekkel válaszoltak, melyek csupán néhány ablakot zúzlak be.
Féllizenkellőkor a tüntetések még lovább tartanak. A parlamentben berendezett segélyhelyre a munkások eddig kb. 30 sebesültet vittek be.
A parlament ülését felfüggesztette és a bizottságok ülései! is elnapolták. Általános az a vélemény, hogy lehetetlen a parlament további ülésezése. A szociáldemokrata képviselők elhalározték, hogy minden erővel meg fogják akadáljozni, hogy további munkáscsoporlok vegyenek részt a tüntetésben.
Összeromboltak egy szerkesztőséget A külvárosok felé szorított tűnte- | tők egy része a nagynémet párti ( WtenemeusUidtler Tagblatt épülete , elé vonull, megrohanta a lapkiadó hivatali és annak egész berendezését elpusztította.
A déli órákban a lüntetők egy része behatolt az igazságügyi palotába. Egy órakor a mozgalom ismét eiősbödölt. Több gyárban és üzemben beszüntették a munkái. Az Igazságügyi palotába benyomult tömeg aktacsoma-gokat hordott kl és azokat meggyújtotta. A Líchlenlelden a tüntetők megrohanták az egyik őrséget és azt visz-szavonulásra kényszeritellék. A tüntetők
az Igazságügyi palota egyik
sarkát felgyújtották. A tűzoltóság azonnal a helyszínre érkezeit és igyekezett a tűzhöz utat törni, azonban a tüntetők megakadályozták ebben őket, majd a rendőrség láttára szétfutottak. A tüntetők Reichgot képviselő palotáját is megostromolták. A sebesüllek számát eddig kb. százra becsülik s ezek közölt sok rendőr is van.
A ma déli és esti lapok nem
jelentek meg. A tüntetés éle Seipel kancellár és a frontharcosok ellen irányul. A bécsi vonalon megakadt a személyforgalom
jelentés) Az Ebenlurt felől délután
15 óra 10 perckor érkező bécsi személyvonattal egyellen utas sem jött. A vonatkísérő személyzet előadása szerint a szocláldemokralák az egyes állomásokon mindenkil erőszakkal megakadályoztak, hogy ne tudjon elu\'aznl. Egy csendőrt hir szerint Lajlaujfalun, meri közbelépett, félholtra vertek.
Hét halott, 200 sebesült Bécs, julius 15. (Éjszakai rádió-Jelentés) Az igazságügyi palola előtt a helyzet annyiban kedvezőbb, hogy déluián négy óra ulán a kivonult tűzoltóság már zavartalanul olthatja a tüzet. — A visszaszorított tömeg innen a parlament környéki utcákba vonull, ahonnan igyekeznek a rendőrségi csapatok szélterelnl a tömegei. Folytonos összeütközések keletkeznek és a rendőrség állandóan használja fegyveré\'. A sebesülleket a parlamentbe hordják.
Fél öt órakor jelentik: A parlamentben, ahová folytonos n hordják ajeebesülleket, hét halottról beszélnek. A mentők bemondása szeriül a helyszínen kb. 200 sebesülés történt. A délelőtt folyamán a sok számú halottról terjesztett hírek túlzottak.
Öt órakor jelentik: A Deutsche Volkslheater előtt összeütközés történt. Egy ember meghall. Az egyes kerületekből, különösen a VII. kerületből összeütközéseket jelentenek. A „Relchspost" -nál súlyos pusziltátok történtek.
Általános sztrájk
Bécs, julius 15. (Éjszakai rádió-jelentés) Hír szerint még ma kimondják az általános sztrájkol. Megszakadt a telefon-összeköttetés Béccsel Budapest, julius 15. (Éjszaka! rádió jelentés) A Magyar Távirati Iroda jelenti: A bécsi telelonközpont este
Sopron, julius 15. (Éjszakai rádió- i 7 órakor megszakította az épen fo-
ZALAI KÖZLÖNY
1927. julius 16.
lyamalban levő beszélgetést is cllöl az időlöl kezdve többszöri isméiéit hívásra sem lehel összeköttetést kapni, meri a bécsi lelefonkozponl nem jelentkezik a budapesti telefonközpont hívására.
Rombolás a jobboldali lapok szerkesztőségeiben
Berlin, julius 15. (Éjszakai rádió-jelentés) Bécstől jelentik: Esle 7 őrakor az igazságügyi palota előtti tér teljesen meg van szállva is ill-olt lOvések\'hangzansk. A „Relchspost\', a Wiener Neueste Nachrichten épOleleil erősen megrongálták. A szerkesztőségekbe behatolt vad tömeg a kéziratokat és a könyveket az utcára szórta. Az ablakokat széttörték. Minden szobában nagy rombolásokat vittek véghez. Hír szerint néhány halott Is van, de a hivatalos jelentések eddig még erről nem szólnak.
Prága és Bécs kSzt Is megszűnt a telefon-Osszeköttetés
Prága, julius 15. (Éjszakai rádió-jelentés.) A cseh Távirali Iroda jelenti: Az Inleru\'bin telefonközpont 19 óra 30 perckor közli, hogy a bécsi telefonkorpont többszöri megismételt hívásra sem jelentkezik és megszakad! Béccsel valamennyi telelőn vonalon az összeköttetés.
Berlinnel, Krakkóval is megszakadt az összeköttetés
Berlin, julius 15. (ÉjszakaI rádió-jelentés) A Woll ügynökség esle hit óra 45 perckor törlénl utolsó bécsi beszélgetése óta nem kapnak összeköttetést Bécscsel telefonon. Krakkónak Is megszakadt az összekötletése az osztrák (óvárossal.
Kimondják az általános sztrájkot
Prága, julius 15. (Éjszakai rádió-jelentés) Cseb Távirati Iroda jelenti: A szakszervezeti tanács és a szódát-demokrata párt vezetősége elhatározta, bogy állandóan permanenclában marad. Hivatalos közlést nem sdlak eddig ki. Késő éjjel még tart a tanácskozás. Hire jár, hogy kimondják az általános sztrájkot, melyben a nyomdai munkások is résztvesznek. Holnap csak az .Arbeiter Zeitung\' fog megjelenni. A közutivasulak és a posta csatlakozott a munkásokhoz. A vasutak állásfoglalása egyelőre még bizonytalan.
Teljesen leégett az Igazságügyi palota
Prága, julius 15. (Éjszakai rádió■ jelentés) Pozsonyba a délben egy órakor érkezeit utasok előadása szerint abban megegyezők, hogy az igazságügyi palota teljesen leégeli. A villamosok nem járnak, a lelefon és távirati szolgálat szünetel. Pozsonyból a villamos vonatok Bécs felé mennek, de csak S/eha külvárosig fúlnak.
Tárgyalások Seypel kancellár és a szakszervezetek vezetői kOzött
Berlin, julius 15. (ÉjszakaI rádió jelentés) A Wolt ügynökségnek a le\'e-lonösszeköttelés megszakadása elölt folytatott bécsi beszélgetésében sikerült megtudni azt a hírt, hogy ma délelőtt Seypel kancellár és a szakszervezeti vezetők közölt tárgyalások folytak és abban az utóbbiak azt kérték, hogy a kancellár Tober rendőrfőnököt menessze.
Ujabb halálos áldozat Prága, julius 15. (Éjszakai rádió-jelentés) A Cseh Távirali Iroda |c-lenU: Az esle 18 óra 50 percig ka-poll hirek erősen ellentmondanak a bécsi helyzetről. Az Igazságügyi pa-lota égésénél egy rendöroszlagot, mely a tűzoltókat akarta védeni, megvertek. Egy rendőrt egy munkái agyonlőtt. Hal órakor ugylátszotl, hogy a rendőrség lelülkerekedatl a rombolókon és sikerült a tüntetőket visszaszorítani a külvárosok felé Erősen ellentmondó hirek érkeznek arról is, bogy a republlkáns véderőcsapalok milyen álláspontol foglalnak el.
Prága, julius 15. (Éjszakai rádió-jelentés) Cseh Távirati Iroda jeleni!: Esle .fél 8 órakor érkező klrek Is erősen ellentmondók és összefüggéstelenül Írják le a bécsi eseményeket. Egyik hlr szerint a szocláldemokratapárthoz csatlakoztak a köztársasági véderőcsapalok és dolgoznak a rend helyreállításán. Megszállták a Dana-hidakat és azon vannak, hogy a külvárosok felöl a tömegeket visszatartsák. Másik hir szerint a véderőcsapalok a rendőrség hála mögött és ellene dolgozik. Este hat órakor a jeleulések szerint a külvárosokban további gyülekezések folynak.
A miniszterelnök szeptember végéig marad Inkén
Nagykanizsa, julius 15 A politikai életben beállolt szünet a mai nappal végleg beállott. A képviselőház tegnap megtartotta utolsó üléséi s a politikai porond vezérel és harcosai megkezdték az októberig tartó vakációt.
Bethlen István gróf miniszterelnök ezidén li Nagykanizsa közelében, Inkéu tölti a nyarat, ezidén azonban hosszabb idői tolt az inkel bérletén, mlyt lavaly, mert egészen szeptember végéig olt szándékozik maradni. A Ház ulolsó Illésén a miniszterelnök ugyan már nem vett részt,
mert már vasárnap esle 7 órakor Nagykanizsán keresztül autón Inkére érkezeti, (ulközbeo báró Inkeyéknél állt meg egy leára Iharosberényben, ahol a cserkészavalásl végzel! Albrecht főherceg is épen akkor lartózkodoll), de a politikai leendőktől az inkeí vakáció sem marad meni, mert a miniszterelnök két és fél hónapi pihenése idejére, mialatt 2000 Inldas bérlclügycinck szándékozik leglöbb-idöt szentelni, magával hozta a hitbizományok reformjáról szóló törvényjavaslatot is áttanulmányozás végett.
Rendkívüli közgyűlésre hivták össze Kanizsa képviselőtestületét
Nagykanizsa, julius ló A városházán — ugy látszik — nem akar beköszönteni az ugorka-siczon. Közgyűlés közgyűlés! ér s ha a szabadságok miall üresen maradt hivatalszobák nem jeleznék, alig hinnők, bogy a városházára is be-koszönlöll a kánikula.
Julius 8-án, egy hete voll az utolsó rendkívüli és elég izgalmas városi közgyűlés és Sabján Gyula dr. pol-gármeslei máris uj rendkivűli közgyűlésre blvla Össze a nyár mialt megfogyatkozotl érdeklődési tanúsító városi képviselőtestületei. Az uj közgyűlés julius 18 án, hélfón délután 4 órakor lesz a városháza közgyűlési termében. Tárgysorozaton szerepelnek :
1. Hárman József fellebbezése a slr-ásási dijakat megállapító tanácsi határozat ellen.
2 A városi alkalmazónak illetményeinek felülvizsgálata.
3. Az általános csatornázás építésére felügyelő bizottság kiküldése.
4. A városi épületek helyreállításánál az első Speyer-kOlcsOnböl fennmarad! Összegről való intézkedés.
5. A második Speyer-kOlcsöuböl a csatornázásra vonatkozólag hozol! képviselőtestületi határozat módosítása.
6. Fenyvesi Sándor lüzolló őrparancsnok kérelme nyugdljazlalása iráni.
7. Az autóbusz-vállalat kérelme az úthasználati dij elengedéséért.
8—11. Illetőségi és egyéb ügyek. •
Két hélen belül két rendkívüli közgyűlést tart Nagykanizsa városa és a trianoni határváros két közgyűléséből egyiknek programjára sem jutói! egy rövidke tárgysorozati pont, amelyik a trianoni igazságtalanság bátor hilvallójának, Rothermeere lordnak üdvözlését tartalmazla volna.
A nagy nemzeti demonstrációktól mindig távolmaradó Nagykanizsa kö-velkezetes Onmagáhjz ...
Badacsony és Keszthely megközelítésére uj hajójáratok indultak meg a Balatonon
Balatonfüred, julius IS
A Balatoni Hajózási Részvénytársaság Jelenti, hogy Balalouboglár-fürdő személyforgalmi igényeinek megfelelő kielégítése céljából addig is, amig a hivatalos menetrend IV. szám alalt beállított járatot fel ludja venni, a következő járatokai vezeti be abból a célból, hogy a balatonbogiári fürdőtök részére Badacsony MegközcIiihilO legyen. A társaság Balatonboglárról 10 óra 25 perckor Járatot indil, amely Badacsony— Hiblcányba II óra 35 perckor érkezik meg. Badacsony—Hableányról a hajójárat 10 óra 40 perckor indul és Révfülöpre 12 óra 50 perckor érkezik. E hajójárat a badacsony— hableányi kirándulókéri 20 óra 10 perckor indul és Hableányra 21 óra 20 perckor érkezik meg. Innét 21 óra 30 perckor indul vissza és Ba-lalonboglárra 22 óra 40 perckor. Révfülöpre pedig 23 óra 20 perckor érkezik.
A má6ik járatnak az a célja, hogy a balatonbogiári közönség Keszthelyi közvetlen hajóval érje el. Ez az uj hajójárat Balatonboglárról 7 óra 40 perckor indul és Fonyódra 8 óra 20 perckor érkezik, ahol csatlakozik a keszthelyi járathoz, amely az eddigi menelrendlől ellérőleg cl-térOIeg 8 óra 20 perc helyeit 8 óra 25 petekor fog indulni. A keszthelyi kirándulókat a Keszthelyről 15 óra 35 perckor Induló és Fonyódra 17 óra 40 perckor érkező járalhoz csatlakozó hajóval viszi lovább Fonyódról 17 óra 45 perckor, amely hajójárat Balatonboglárra 18 óra 25 perckor érkezik. Ez a hajó 18 óra 30 perckor indul vissza és Fonyódra 19 óra 10 perckor érkezik.
A B ilatonboglár—badacsonyi hi-jójáratok julius 6-tól, a Fonyód— balatonbogiári járatok pedig Julius 12*101 már közlekednek. Az uj hajók vizrebocsáj\'ása ulán ezek az ideiglenes menetrend intézkedések halályukat veszlik és a lársaság a hirdetett menetrendjében lévő járatot újra felveszi.
Béremelési, javítási és sztrájk-mozgalmak a drágaság miatt
Budapest, julius IS
Az ország gazdasági éleiére súlyosodé drágaság munkabér-követeléseket váltott ki löbb iparágban. Igy a falpari munkások 20 százalékos béremelést követelnek. A QyOSz faipar! szakosztálya ezzel szemben csak 5 százalékos emelés! ajánlott fel. A tárgyalások folynak.
Ugyancsak fizelésjavilásért indított mozgalma! villamosvasutak alkalmazottainak nagy lábora. Kövelelé-sük 10\'Vo-os emelés.
A keresztény-szocialista textil-munkásság is sürgeti az évek óta esedékes általános munkabéremelést.
Budapest, julius 15. Mankovlh Antal, az uzsorabiróság kirendeli ügyésze, ma délelölt 160 árdrágító ügyében benyujlotla a vádiral-terve-zelcl Baróthy főügyésznek. Értesülésünk szcrinl azoknak az árdrágítóknak ügyében, akik ellen már az ügyészség vádiratot készített, az uzsorabiróság még a jövő hélen Ítélkezik.
Gyár, julius 15. A győri vagongyár hidosztályáuak 75 munkása bérkövetelései megtagadása mialt sztrájkba lépett. Hasontó okokból abbahagyja a munkát a győri bútorgyár 250 munkása.
IflÜT julius 16.
A.kanizsai gyermekek minden lépésére vigyáz Molnár prelátus a baia-tonkereszturi gyermek-üdlilötelepen
Nagykanizsa, julius 15
Kedvesen csicsergő kis levél érkezeit ma a szerkesztő bácsihoz a Balalonkereszluron nyaraló kanizsai apróságok kis táborából. A nagy gond-dal rótt belük szinle láncolnak az őröstől, hogy megüzenjék baza, Nagykanizsára, mindenkinek, milyen jól érzik olt magukat a gyermekek, milyen szerető gond fogja körül őket és milyen nagy-nagy báli feszeng abban a 26 gyermekszívben, kiknek a nyári üdülés örömeiből részük jutott.
Sok minden egyéb közi az is oll áll a levélben, hogy Molnár prelálus, (akinek a keresztúri gyermek-Üdülőjében élik világukat a kanizsai nyaraló gyermekek) Vacsek Ilona gazdasági felügyelő, tanárnővel már az állomáson várta a kanizsai .transz-pórtól". Ili mindjárt egy kis pesti nyaraló leányka szép csokrot adóit át Farkas Vilma néninek, egy ugyancsak pesti fiúcska pedig .köszöntöt szavalt". (T. I. a pesti gyermekek már korábban megérkeztek az áldoll lelkű prelálus gyermekotthonába.) Párban vonultak be a nyaralóba, ahol az árnyékos, padokkal sorba rakott, Balatonra néző folyosón a pesti ovodás-kulönitmény várta ékes versi-kével a kanizsai uj vendégseregei.
Templomba nem kell a faluba menniük a gyermekeknek, mert a prelálus mindennap az ebédlőben felállított oltáron misézik és ő maga néz mindennap utána, hogy a más vallásúak is (mert mindenféle vallású gyermek van ilt) elvégezzék napi imádságaikat.
Molnár prelálus kimerllhclellen jőságára és gondosságára vall, hogy a villálől a Balatonig homok-ulal csináltató!!, hogy a gyermekek me-ziliáb mehessenek le fürödni. A fehér-ágyas hálóterem egész nap nyitott ablakain szúnyoghálók őrködnek az apróságok zavartalan álma felett.
Az is benn áll a kis levélben, hogy > .prelátus bácsi" üres óráiban eleljátszogat a kanizsai gyermekekkel, közébflk vegyül, bújócskát, kavicsost látszik velük és van olyankor kacagás és öröm annyi, amil sohasem fog-nsk elfeledni a kanizsai gyermekek. .Még ha nagyok leszünk is, visszagondolunk ezekre a napokra" — igy \'■)« azt a kis levélíró.
Itt említjük meg, hogy Molnár prelálusnak, aki egyébként Budáu laldk, a fővárosban van egy ovodája, napköz! otlhona, most épül egy árvaháza és van egy ipari munka-mű-Wye 16 éves korig leányok részére. Ennek a Jóságos p\'pnak sz egész ílete, az egész vagyona, minden gottdolala a gyermekeké. A nagykanizsai Keresztény Jálékony Nőegy-Jel J°bb helyei nem válaszlhaloll volna a kanizsai gyermekek nyaral-lalására.
ZALAI KÖZLÖNY
Egy bestiális cseléd élve elásta njszSlött gyermekét
Bég idejében megmentették az ártatlanságot - A lelketlen anyát a csendőrség letartóztatta
Nagykanizsa, julius l-t Sérsekszöllös községnek borzalmas szenzációja van. Egy elvetemült fiatalkorú cselédleány szivlelen gyer-mekgyilkossSgi kisériele tartja fel-híboiodásban a kis község csendes népéi.
Rubidó Zichy Iván londoni ma gyar nagykövei sérszekszöllösi uradalmában, a szőllóben dolgozó fielai munkái lányok közül egyik titokban gyermeknek adoll élelet. Hogy s?a-baduljon cstcsemőjílöl és szégyenéi eltitkolja hozzátartozói elől, a gyermekei kegyetlen halálra ilélte. Ki-
eszelte azl a borzalmas tervel, hogy a gyermeket a mezőn egy bokor tövében elássa és igy öli meg.
Szörnyű lervél végrehajtót!*, de a sors ugy akarta, hogy az ártatlan csöpség ne pusztuljon el. Egyik lársnöje felfedezte a kegyellen gyer-mekgyilkossági kísérletei és még idejében klásla a. bokortövéből a fuldokló gyermekei, akit az orvosnak sikerüli még élctrekelteni és gondos ápolás alá vélték.
Az elvelemül anyái a csendőrség letartóztatta és bekisérle a kir. ügyészség fogházába

Egy hatéves gyermek leesett a cséplőgépről és súlyosan megsérült
Nagykanizsa, Julius 14 Dukovea Károly hat évrs nagy- j | kanizsai gyermek legnap délután egy l a Bsrakkok előtt elhaladó, ökrök állal vontatóit cséplőgépre felkapaszkodott a vezető löbbsiöri figyelmeztetése ellenére. Egyszerre eközben leesel! a géptől és a gép alá kerüli oly szerencsétlenül, hogy súlyos sérüléseié! szenvedett fején, karján és lábán. A kibivotl mentők elttl első
segélyben dr. Repka ezredorvos ré szcsitette a Barakkokban, majd a mentők beszállították a nagykanizsai kórházba, ahol a sebészeli osztályon vették ápolás alá.
A rendőrség bevezette a nyomozási, de annyit máris megállapítottak, hogy a szerencsétlenségért nem terhel mást a felelősség, mini a gyermeket. Állapota súlyos, de nem élet-veszélyes.
Somogyacsa határában népvándorláskori csatahelyre és temetőre bukkantak
Kaposvár, julius 15 Somogyacsa község határában ásatások alkalmával 1300 éves longo-bárd lemc\'ő és harctér nyomait la-lálták meg. A leletre Dusbaba Jenő ottani helyeltcs lelkész bukkant, aki ezen a törökök által is hosszú ideig lakolt és később feldűli vidéken végez régészeli kutatásokat. A leletben felszinre kerüllek fegyverek, meg határozhalatlan korú épületmaradványok, ruhadiszek stb. Találták egy
teljesen ép koponyájú longobárd harcos csontvázái, aki mellett egy ivópohár volt. Az értékes leleteket (elküldték a Nemzet! Muzeumnak, hogy az azokat Jutassa el a Somogy-vármegyei Muzeumnak.
Az ásatásokat a káplán többek segítségével minden hivatalos anyagi támogatás nélkül tovább folytatja s még remélhető, hogy érdekesebbnél érdekesebb leletek kerülnek lel-
A kiskanizsai dráma a büntetőtörvényszék előtt
Öreg Dolmányos lózsef ki Nagykanizsa, julius 15 Dolmányos József kiskanizsai 62 éves gazda feldúlt családi élelet éli feleségével és felnőtt két fiával, meri ezek nem engedték, hogy atyjuk édesanyjukkal továbbra is a régi brutális módon bánjon.
Ez év tavaszán ismét civódás támadt a szőlőhegyen Dolmányos József, felesége és György nevű fia közöli. A civódást nagyon elmérge-silelle az öreg Dolmányos kiszólása, aki reprodukálhatatlan módon gyalázta feleségél, olyanformán, mintha viszonya lenne fiával.
akarta irtani a családját
Dolmányos József kiszólása rettenetes módon felingerelte 26 éves György nevü fiát. Az öreg Dolmányos akkor fia haragját sejtve, az elől a hegyről hiza sietett lakására és magával vilte fejszéjét Otthon bezárkózoft szobájába és lefeküdt.
Rövidre reá megérkezett a hegyről az öreg Dolmányos József felesége é3 fia György. A fiu, azzal a kéréssel, ho^y át akar öltözködni, bebo-csájlásl követeli a szobába atyjától.
Az öreg Dolmányos rosszat sejtve nem engedte be a fiút. Miután ismételt kérésre sem nyitotta ki az ajtót,
„FUlflMIff7
KnphatO minden gyógyszertárban, drogériában és szaküzletben! Fóraktára: Tőrök Jóxnrf R. T., Budapest, VI., KlrAly-utoa 12.
azonnal poloskát molyt M JL svábbogarai * csótányt, stb.
Dolmányos György a vállával benyomta azt.
Az apa erre fogta a fejszét — jól lehel a fiu sem szóval, sem tettel nem fenyegette őt — és olyan hatalmas csapást mért fia fejére, hogy az véresen ellerült a főidőn és ko-ponyacsontlörést szenvedeti.
A zajra beronlotl Dolmányos Jó-zsefné és Dolmányos Károly, majd a szomszédból Sinska Perenc és együttes erővel megfékezték a dühöngő öreg Dolmányost, aki tovább akarla ütlegelni a vérében fekvő fiát a padlón és a sötétben annak egyre a fejét kereste.
Dolmányos György később hosszas éleszlgetés ulán eszméletre lérl. Első dolga voll, hogy apját több izben arculülötle majd ugy m ^harapta az ujját, hogy az öreg a csendőrségte sietell és az éjszakát az őrsön töltötte.
Dolmányos Oyörgyöt rendkívül súlyos sérülésével beszállították a nagykanizsai közkórbázba, ahol heteken ál élet-halál között lebegett, mig végre az orvosi tudománynak sikerült őt az életnek visszaadni.
Amikor a fiu hónapok múlva kikerüli s kórházból és haza meni, az apa nem lűrle meg fiát többé a szülői háznál, sől többször életveszélyesen megfenyegette. Az apa kijelentette a családbeliek előli, hogy mi-helyl Oyörgy lia be leszi lábát a házba, menten leüti öl.
A hozzátartozók, hogy egy ka-taszlrólát kikerüljenek, erre feljelentették az öreg Dolmányos Józsefet, akit a kiskanizsai csendőrség az ügyészség utasítására nyomban letartóztatott.
Tegnap volt ebben az ügyben a főtárgyalás a nagykanizsai törvényszék szüneli tanácsa elölt Kayser Elek tanácselnök elnökiele alalt.
Az apa emberöléssel, a liu fel-menőágbcli rokonon elkövetelt súlyos lesllsérléssel vádolva. Az apa fogoly. A fiu szabadon, de szintén mellette a vádló\'lak padján. Védő dr. Malek Ltazló.
Dolmányos József biismeri lettét, de azzal védekezik, hogy nem akarla agyonütni fiát, csupán önvédelemből megütni, meri rátörte az ajlóL
Ezután 2! lanu kihallgatására kerüli a sor. A tanuk majdnem mind egyöntetűen terhelően vallottak sz öreg Dolmányos József ellen, akit családjával szemben durva és brutális embernek áliilanak be.
Melz klr. ügyész mődosllja ezután a vádját. Öreg Dolmányos Józsefet szándékos emberölés bűntettének kísérletével, Dolmányos Györgyöt felmenő ágbeli rokonon elkövetelt súlyos testi sértés bűntettével vádolja.
Majd annak lisztázására, hogy a fiu tényleg reá tötle apjára az ajtót és annak megállapítására, mily mérvű volt a harapás, amit a fiu apjának okozott, a tárgyalás elnapoláséi kérte.
A törvényszék helyt adolt a kir. ügyész indítványának és a bizonyítás kiegészítésére a főtárgyalás! elnapolta.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 julius 17.
Leégés
(Személytk: az asszony, a férj. Idő; vacsora előtt)
— Haaaa... Sziuui— Jujjjjjuj... Jaj! faj!... Jajt...
— Mit nyögdécselsz ? Reggeltől estig, egy hét óta egyebet sem hallok, mint ezt a gyáva jajgatást. Na, vigyázz, mert még belehalsz.
— Szived, oz sose volt, nem is lesz. Ha éreznéd ezeket a pokoli fájdalmakat a hátadon, tudom a pia fonon táncolnál. Ezt is neked kö szönhetem, a balatoni kirándulással. Hogy hol volt az én eszem, mikor elmentem veled?!
— Ugyan! Micsoda férfi vagy ? tgy kis lesüiés és máris agonizálsz. Egyébként miért föltél velem és miért ültél óraszámra a napon ?
— Az igaz, egy kis lesüiés?... Az egész hátam csupa hólyag és ez neked semmi. Jobban le vagyok égve, mint a balatoni vendéglősök pünkösdkor, ahogyan leégtek. És hogy miért mentem veled? Mert terrorizáltál, mert éjszakónak idején neki kezdtél gramafonálni, mert hajnalban rám-uszítottál egy vad soffőrt. És hogv miért ültem óraszámra a napon ? Mert fogtam a napernyődet és a köpenyedet, amig te vigan a vizben lubickoltál és udvar oltattál mogad-nak Qzzal a mafla könyvelővel, azzal a szeplős hátú, horihorgas majommal
— Ne sértegesd, a barátodatI
— Az ördögnsk. A barátom könyvelője. Lényeges differencia. Azér azt mondom neked, hogy hálát adok az Istennek, hogy én égtem le és
nem te.
— ???
— Képzeld csak el, ha véletlenül neked lennének ilyen hólyagok a há tadon, mi történne most itthon. Azt hiszem, ha te neked sajogna a hátad, ezalatt a hét alatt már lett volna vogy tiz uj cseléded és még ennél a pokoli égésnél is jobban megsanyargattál volna, mint ahogyan most szenvedek.
— Hát jó, veled érzek és enged meg, hogy osztozzam fájdalmaidban.
— Ezt tudom, hogy kijelented, mert tudod, elég fifikusat:, hogy ez lehetetlen.
— Bah, egy érző, galumbszivil feleségnek minden lehetséges. És most engedd meg, hogy megcsókol jalak...
— Szent Isten I mit akarsz ?! Meg akarsz gyilkolni. A hátam I A hátam, ne szoríts meg. mert ugy érzem felhők közé emelnek ezek a hölyagok rajtam! — Nahát ez aztán galamb-szivüsr\'g? I Tudod, hogy nem lehet a hátamhoz hozzányúlni és most ugy meglapogatsz itt, mint egy versenylovat.
—- Oh, bocsáss meg cpuskám, el felejtettem. Bocsáss meg.
— És ha nem bocsátok meg ? Még az kellene. Már mindegy. (ízen a héten, mintha ki lenne számítva, folyton elfelejted, hogy majd meg halok és íme...
— No nó, azért nem muszáj ugy kiabálni. Érdekes. — Különben azt akartam mondani neked...
— ...hogy?!
— ...ho ogy, ...igen... hogy nem volna rossz kirándulni a h.gyekbe. Vasmegyébe. Kőszegre, vagy arrafelé valahová.
— És menjek veled?! én te gyek v.nt>. u sebes hátamra liátizsá kot?! Éi én ?! Én forduljak fel, ha kell, mert neked moit meg már a h\'gyek juloltak eszedbe. Talán Vencelek is odamentek megint?! Borzalom, hogy még miket nem gondolsz!
— Nem, a Vencelné nem megy oda. Az ura nem egyezik bele Azért akarom megmutalni, hogy mindent 6 tem elinalhat utánam.
— Felséges vagy. — Hanem most légy oly szíven és telefonálj a ha lottaskocsiért. hkábl> a halált, mint ezekkel a hólyagokkal egy kirándulást.
— Cukrosom... Hogyd itthon a hólyagokat...
— De most már hagyj, mert...
— Pszt! jön a szeplőshátu barátod...
— Jókor jön ez a hólyag l...
U. Gy.
Állandósult a hercegprímás javulása
Gyengesége mlattmajdnem állandóan alszik az egyhózfejedelem
Esztergom, Jnllui 15 A hercegprímás állapotáról kiadott orvosi jelen\'.és szerint a bíboros hercegprímás az éjszakát jól töltötte, táplálék felvétele kielégítő, egészségi állapoiában örvendetes javulás tapasztalható, de a nagyfokú gyengeség még mindig tart, ami miatt a heiccgprimás majdnem állandóan alszik. A délelőtt folyamán a minden oldalról jövő állandó érdeklődéa közepette József kir. herceg, később Izabella főhercegasszony érdeklődlek telefonon az egyházfejedelem állapota iránt.
mpt hírek
NAPIREND Julius 16, Mombai
Római katotlkui: Karmelh. B. A. Pro-tutins: Valter. Izraelita: Tamus hó 16.
Nap kel . re,
nyugszik
el reggel 4 óra 17 perckor, délután 19 óra 5> perckor.
Uránia 7 és9 órakor: llómezók hóse (Rin-TIn-Tin) történet. Az élet bukottjai, szerelmi történet. Híradók.
idttjára*
A nag) kanizsai metoorologlal meg-ttgyetó Jelvntéac: Pénteken tr hömérM-Reggel 7 órakor +17 8, délután J órakor +28-2, este 9 órakor +223.
Ftlhíxl: Reggel kissé lelhós, délben ós este tiszta égboltozat. Szélirány: Egész n3p Északnyugati síét.
A Meteorológiai Inttizut icientéae a«-
rint egyclóre meleg, zivatarra hajló Idö váitutó, ktsebb liósüllyedés valószínű.
= Akarja, hogy szép fess bokái legyenek? Viseljen bokavédő gummi harisnyái. Kopható fehér és rózsaszínben Szabó Antal sportüzletében = Dunsztos és uborkis üvegek igen olcsóK Púmnál, Király-u. 10.
= Felhívjuk a n. k. figycl.uél, hogy ugy a vasútról, mint az autóállomásról a vonatokhoz személyeti-kinl 50 fillérért autókat inditunk. Bérautó tulajdonosok.
— Zsák, poniva, zsineg, kötéláruk, hevederek és tűzoltó felszerelések nagy raktára Hirsch és Szegő cégnél. ••HMa —* •« HIH »»• MM*
: Mielőtt nyári * szabadságát
megkezdi,
• rendelje meg a
5,1Hit
• Bárhova utána küldi 2 a kiadóhivatal (Főút 5.)
— Zalai származású diplomatát neveztek kl chicagói konzulnak. A kormányzó Medgyesy László 11. osztályú konzult megbízta a chicagói magyar konzulátus vezetésével. Medgyesy László, aki eddig a külügyminisztérium sajtóosztályán teljesített szolgálatot, fia Medgyesy Lajos nyugalmazolt zalaegerszegi főgimnáziumi igazgatónak.
— Előlépés. Kósa József állam-rendőrséei kezelő és Benddsz Béla dijnokot a belügyminiszter msgasabb fizetési osztályba lép\'elle elő. ,
— Adomány. A Nagykanizsai Takarékpénztár r. t. 25 pengőt adományozott a nagykanizsai Szociális Missziónak.
— A Zalavármegyei Dalosszövetség elnöksége folyó hó 17-én, vasárnap délulán fél 5 órakor Keszthelyen, a Hullám-szállóban Tholway Zsigmond dr., a Szövetség elnökének elnöklete alalt válaszlmányi ülést tart. Ezalkalommal fogják lel|es egészében letárgyalni az augusztus 7-én Kcsz\'helyen tartandó vármegyei IV. dalosünnepély rendezésével kapcsolatos Ogyekel. Az ügy fontosságára való tekintettel ezulon kéri az elnökség az összes résztvevő dalárdákat, hogy a választmányi ülésen, lehetőleg a karmesterek és lagok állal is, lelléllenül képviseltessék magukat.
— A Keresztény Jótékony Nőegylet céljaira egy névtelen jóakarója 20 pengői adományozott. — 111 emlit|ük meg, bogy az ebédeltelési akció leközöli névsora helyesbllésre szóiul, amennyiben Varga Nándorné nem helenként egy, hanem egész éven ál mindennap ad egy gyermeknek ebédet.
— A kereskedelmi és iparkamarai választások választői névjegyzékeinek összeállítása serényen lolyik, ugy bogy azokat rövidesen megküldik a törvényhatóságoknak. A választások néhány hónapon belül meglesznek. Nagykanizsa r. t. város,
nagykanizsai, lelcnyel és pacsai járások 3 ipari és 3 kereskedelmi küllago\', a keszthelyi járás 1 —I, a tapolcai, sümegi és balatonfüredi járások együttesen 1—1, Zalaegerszeg r. I. város, a zalaegerszegi, lentii, novai és zalaszenlgróli járások együttesen 1 — 1 tagot választanak.
= ipartestület nagy nyári mulatsága julius 17-én a Sörgyárban, kedvezőtlen Idő esetén a katakomba helyiségben. Meglepően gazdug inüsor. Állandó autóbusz közlekedés.
— Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— Az Iparosok nyári mulatsága
iráni mulatkozó érdeklődés egyre szélesebben bontakozik ki Nagykanizsa minden társadalmi rétegében. Vasárnap délután a sörgyári park tele lesz vidámsággal, szórakozással s a begyülő fillérek az elaggott iparosok nagykanizsai menházának alapját bizonyára jelentős mértékben fogják gyarapítani.
— Kanizsai mérnők szombathelyi sikere. A szombathelyi női felsőkereskedelmi iskols építési, Illetve részleitervcinek elkészítésével Szeg-halmy Bálint nagykanizsai városi mérnököt, akinek lerve a pályázaton az első dijat nyerte, bízták meg.
— Csőd. Stelner és Epplnger nagykanizsai bejegyzett cég ellen saját kérelmére a kir. törvényszék a tegnapi napon elrendelte a csődöt. Csődtömeggondnok dr. Elek Mór ügyvéd.
— Kukuruzsnyák Józsefet elszállították a gyűjtőfogházba. A
molnári! kellős rablógyilkos, Kukuruzsnyák József a fogházban megbetegedett, ugy, hogy ápolásra és gyógykezelésre felszállították a budapesti gvűj\'öfogházba.
— Fürdőélet Balatonalmádiban. Balatonalmádiban a gyógyulást, üdülési, szórakozást kereső vendégek részére 19 különböző napon kirándulásokat é« jólékonycélu eslélyeket rendeznek. Vezetője, lelke az egész mozgalomnak Övári Ferenc dr. felsőházi tag, aki 70. évét meghazudtoló ügyszeretettel és tevékenységgel intézi a fürdő ügyeit.
— Budapesti leventék a Balatonon. A Balalonaliga mellett elterülő erdőben egy 80 tagu cserkészcsapat ütölle fel nyári sátortáborát. A cserkészek a budapesti X. kerületi csapat válogatott tagjai. A 10 tagu sálorvárosnak sok nézó|e akad a Balatonpari közönsége köréből.
— L( esett a szénásszekérről és lábáttörte. Pap Oyőrgy hatéves őrlilosi gyermek leesett a szénás-szekérről és lábát törte. Sérülésével beszállították a nagykanizsai kórházba, ahol a sebészeli osztályon vették ápolás alá. A vizsgálat megindult, hogy kit terhel a felelősség a balesetért.
= Repceponyvák, kazal és géptakarók minden méretben saját varrodánkban készülnek gyári árakon Hirsch és Szegő.
— Az OFB megengedte a tisztviselői házhelyek telekkönyvi átírását. A földbirtok reformbél kifolyólag sok tisztviselő jutott házhelyhez, azonban nem ludtak építkezni a kapott területen, mert a legtöbb belyen a telekkönyvi átirások nem történlek meg, enélkül pedig viszont épilési kölcsönhöz nem ludtak hozzá|utni.*\\ telekkönyvi álírások az OFB engedélye nélkül nem történhetlek meg, ami az épitkezést lehetetlenné telte. Értesülésünk szerint a bíróság a napokban hozott határozatával megengedte, hogy mindazoknak leikéi, akik a vételárat már kifizették, vagy kötelezték magukat arra, hogy azt záros haláridőn belül kifizetik, lelekkönyvileg ál lehet irni. Ezzel azulán ez érdekeltek az építkezést haladéktalanul megkezdhetik.
1927 [ullus 16.
ZALAI KÖZLÖNY
_ Miniszteri támogatás a za-tamegyel háziipari szövetkezeteknek. A vármegye legutóbbi közgyűlése tudvalevőleg clhalároz a a megyei háziipari szovelkezeleli lelálli-lásál, hogy ily módon télen is kéréseihez jussanak azok, akik erre rávannak utalva. A megye ekkor támogatást kért a kereskedelmi minisztertől, bogy a szövetkezet megkezdhesse működését. Most jött meg erre a válasz, melyben Hermann Mikw kereskedelmi miniszler megelége- j déssel veszi tudomásul a szövetkezetek megalakítását és egynéhány megszívlelendő tanácsol ad a szövetkezel működését illetőleg és mielőtt az állami támogatás lekin!c:é- | ben a miniszter határozna, lelhivja a megyéi, a szövetkezet alapszabályait dolgozza kl. Jelölje meg a foglalkozási igakai és a szövetkezet működési köréL Megjegyzi végül a mi-nisder leiratában, hogy a szövelke- \' zel alapszabályaiban biztosítani kell, íogy a miniszter a szövetkezel működésére és üzemvitelére megbízottja utján befolyást gyakorolhasson.
— Bauer Antalné fehérnemO-varrodája és kézimunka clönyom-dája Julius elsején Király-u. 20. sz. alalt megnyílt. Elvállalok a legkényesebb ízlésnek megfelelően női-, lírll- és gyermekfehérnemü vairásái, minden kézimunka elönyomtatásái, sjourl és hímzést is. Tanítványok fehérnemüvarrásra és kézimunkára felvétetnek.
= Keres két személy gyerek nélkül, Úszta bulorozott szoba-konyhát a belvárosban, vagy ahoz közel. Címeket a kiadóba.
— Nagy kedvezmény balatoni kirándulásokra. A Balatoni Hajózási R.-T. egy, eselleg löbb napos lársaskirándulások alkalmával a polgári vállalatokét felülmúló nagyobb kedvezményt nyújt a hajóin és Sióiokon bérelt (Dombay-féle) pensió-ban. A pznsió dijai tanuló ifjúságnak és kísérő tanároknak naponként és személyenként 4 P. Ebben a napi háromszori étkezés bsnnfoglallatik. Nagyobb tömegű polgári kirándulók ugyanezt napi 5-50 P-ért kaphatják. Ha csupán éjjeli megszállás szükséges, azt a tanuló ifjúság és tanárok részére 1 P-érl, polgári felnőttek részére 1-50 P-ért adják. Tömeges kirándulás esetén a hajókon különösen mérsékelt árakat számítottak, sőt nagyobb kiránduló társaságnak még > külön hajón ls kedvezményeket nyújtanak. Jelentkezés 1 héllel előbb.
— Egy apósgyllkost egy évi börtönre Ítéltek. Morvay Antal 23 éves barcsi vasuli pályamunkás ez év május 3 án apósál. Hitbe: OyOrgy mozdonyfűtől ilalosfővel régi haragból kifolyólag ugy vágla löbbsrör lejba, hogy apósa kiszenvedett a kapóit sérülések kövelkezlében. Az aPósgyílkos vasutas ügyét most tárgyal la a kir. törvényszék, mely cgy évi börtönre itélle. Az Ítéletet erős felindulásban elkövelelt szándékos emberölés cimén hozlák meg és az ellen a felek fclebbezésl Jelenlet-lek be. A további tárgyalásokig a vádlottat szabadlábra helyezték.
URÁMIfl
Szombaton 7 és 9, vasárnap 3,5,7,9 órakor
Rin-Tin-Tin
az emberlelkü csodakutya legújabb fllmattrakciója:
Hómezők hőse
Északi történet 6 felvonásban. — Emberszereplők: Alice Caihoun és Ilon Alvarado.
Az élet bukottjai
Szerelmi tOrténet a színpad festett világából hét felvonásban. — Főszerepben: Virginia Vally.
Híradók
sportélet
Lóverseny lesz Siófokon . julius 31-én
A Sonogy—Zalai Ló\'enyészlö és Lovassport Egyesület a |ól sikerüli kaposvári és nigykanizsai ló- és kocsiversenyek ulán a közeljövőben julius 31-én Siófokon rendez lóver-suiyl, amelynek sikere érdekében már meglelte a szükséges lépisekei.
(Levente-oktatói tanfolyam.) Nagykanizsán auguszlus hó 3-án I háromhetes levente oktató tanfolyam I nyílik meg, amelyen a megye lerü-l letérői küiOnOsképen a liazlviselők köréből sokan vesznek részt.
(A MOTESz reprezentatív tornászcsapata a barcsi Széchényi sportversenyeken.) A Magyarországi Testedző Egyesületek Szövetsége, Demény .Károly államtitkár, elnök aláírásával küldőit levelével közli, hogy örömmel küldi le a MOTESz reprezentatív lornaízcsj-paiál a barcsi Stéchényi-sporlver-ssnyekre. A verseiiyrenderőség nagy örömmel fogad a a MOTESz levelét s igy módjában lesz a sportversenyek közönségének és versenyzőinek a nemzetközi viszonylatban is nagy eröt képviselő válogatóit tornászcsapat szer és szabad lorna gyakorlatait bemulatni, melyekből a levente egyesületek vezetői ís oktatói értékes és hasznosítható tanulmányi fognak szerezbetni. Megjegyezzük egyébbkénl, hogy a versenyrendezőség a MOTESz elnökségévé Jllaudő nexusban áll.
Uránia szombaton 7 és 9. vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Rin-Tin-Tin az emberlelkü csodakulya legújabb filmattrakciója: Hómezík hőse, északi történet 6 felvonásban. Emberszercp-lők: Alice Caihoun és Don Alvarado. Az élei bukottjai, szerelmi történet a színp\'.d feselt világából 7 felvonásban. Főszerepben: Virginia Vally. Híradók.
RiDIÚ-IÜSÖl
(Rövidítések) H - hirek. közgazda Ság. Hangv. — hangverseny. £ =» előadás Oy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z ■» zene. Mg. -- mezőgazdaság. Ili. = iljusági előadás. F - lelolvasás. G — gtamolonzene. Jb — |arz-band. K — kabaré. nZ. ™ népszerű zene.
Julius 16 (szombat) Budapest 9.30 H. 11 Q. 12, I és 3 H. 5 Időjelzés. Utána Teöreokné Arinyl Maria E. 530 Könnyű 7. 6.30 Sport E. 7 Cigányos magyar-est. (üodin Margit). 8.30 II. 9 Sziml hangv. 10.15 Cigányzene.
Bécs 11 nZ. 4.15 N\'émel népdalok. 630 Gotlfried Kellet emlékünnepély. 7.30 Egyfelvonásosok. L\'táns táncest, Jb
öcrllo, Stcttln II ü. 12 Hárang|. 3.30 0. 4.30 Higiéniai E. 5 Hangv. $.30 Berlini éjszaka. rádlószkeecs. 1030 Táne.
Barcelona 5.-15 Sziml. Z. 6.15 Egy!tá/.i Z 6 <0 Hangv. 9.25 Jb.
Basel. Bern I G. 4 Hangv. 430 Gv. 5 Hangv. 8 Népszerű est, jódel dalok és Z. 9.20 Hangv. 10.0.1 nZ.
BrOttn 12.15 nZ. 4 45 Bábszínház. 7 Ugylelv. vig|áték. 7.45 nZ. 8.45 K.
Frankfurt, Casscl 330 tl|. hangv. 430 Hangv. 5.45 Novella. 8.15 M. Zadora zon-gotalt.ingv. 9.IS Ének- és zenekari Z. Utána Jb.
Hamburg, Bréma, Hannover, Klel
S A. 1230 Hangv. 2.05 nZ. 1.30 Részi, a TraviaUból 4 30 Hannover: Vidám gitárdalok. 5.15 nZ. 6 Vldlm Z. 8. Slnndtln-nepély, K. ulána tánc Z.
Kónlgsberg. Danzlg 11.30 G. 4 Kei-léjzcL 4.30 nZ. 8.10 Szonáta-est. 9.20 N. és tlnc Z.
l angcnberg, Dortmund, MOnster I.OS nZ. 2 30 Higiéniai E. 5 30 Hangv. 9 Hétvégi K.
Lipcse, Drezda 12 0. 4.30 Hangv. 8.15 A kedélyes Bécs, ének éa schrammel Z. 1015 K.
l.ondon, Davcntry 4 is 6 Hangv. 7.15 Bralinis dalok. 7.45 hnek- is zenekar. 9.35 K. 10 35 Jb.
Milánó 4.15 K. 5.10 Gy. dalok. 9 Beethoven zongorav. 9.30 Opera E. 10.30 Vidám Z. II Jb.
München, Nürnberg 230 0. 3.15 Baromfitenyésztés. 4 30 i» 7 nZ, 8.20 Vidám bécsi est. Z. 9.05 K. I0JO Tánc Z.
Rádió-Párizs 10 30 1l>ncv. 1250 1-nek-kainara Z. 4.45 Jb. 8.;0 f-nek- és zenekari hangv.
Prága 10.50 0. 12.10 nZ. 1.15 G. 4 Bábszínház. 5 Hangv. Szláv 7, 8.10 Ope-telt Z. 9 Fúvószenekar. 10.2S n. és lánc Z.
Róma S.45 llangv. 9.10 Színházi E. közvetítése.
Stuttgart, Frclburg 3 Gy. 4 nZ. opera-átlík. 8.15 Kamara Z. lllána K. opeta-butleszk. II \'lánc Z
Pátls 20S4\'*. London 25\'22\'.j. Newvotk Slí\',11, Brussel 72-76. Milano 58-26, Amsterdam 20815. Bellin 123 35, Wien 73 IS. SolU 3-75\',1. Prága 15 40, Varsó 5S00, Bodapost 90-60, Belgrád 9-1311, Bukarest 3 20.
Huszárbecsület
{Poraszltörtenet s falunkból) — Irta: NftCiY LAJOS -. 12
— Hát nem ludla kigyelmid kimenteni ? — kérdOztc a pap.
— Nem ám, — mondok — merthogy nem lOhelötl mán érölte a padlásra folmönni.
— Hal a padláson tartotta kigyel-med a bibliáját V
— Oll bizony I Meri féllötlem, hogy a pikosztos gyerokok kézibe megrongálódik.
— No, — aszongya a pap mér-gössen, — ha kigyelmed a bibliát a szelemenfa alall tartja, akkor ki-gyelritednek nincs is szüksége rá. igy oszlég néköm nem hozatott.
— Ejnye, ejnye I No majd beszélők én a mi OspörOs urunkkal. Nála mindig találkozik egy-kél gazdáját váró szentírás. Nem felejtom el. Hál hogy mögesl a rektor uram dógára térjek, mondok ne.n költene neki annyira sietni a templombui. Alighogy mögkezdi a .Szent isten noha néköd\'-el, mán a végire szalad: „Mikor tehozzád emel kezel Et a gyülekezet!" Az eklézsia pedig akkor még csak oll tart az énekkel, hogy „Biztat szent igéreled". O osz-lán vagy bevárja, írig mink befejezzük az énekünket, vagy pedig a diákjaival belekezd a prédikáció előli mondandó énekbe:
.lm béjóllUnk nagy örömmel felséges Isten
A le szenlldnek gyűlekezelibc !•
Mink pedig azalall szép csendesen közeledünk a bemenő ének végihez :
.Könyörülj s kegyelmeddel Fogadd el.
Mikor tehozzád emel kezet Ez a gyülekezel.*
Csak azl nem ludom egész bizonyosan, hogy az egyszerre ég felé szálló kii ének közül melyikei hallgatja mög az Ur? A rektor uramét, vagy az eklézsiájét? Azt azonban bál egészen bizonyosnak tartom, hngy a jó Islen csak az ö végetlen bölcsességével képes mögértcni a kél éncköt egyszörrc. Héjh, de másképp csinálta valamikor az öreg Pápay 1 Az voll oszt\' a rek\'or I Mikor elkezdte a húsvéti szent dl-cséretöl:
,Mög—szűnt—a gjász,—mög-szűnt
á ja—haj—szó I
A—haz—ó—rö— höm—vi—hisz—sza
Ja—da—ha—toll,—
O-yan szépen, hosszan búzta, hogy csakúgy örüli az embór lelkei
A Oencs rektor ur azl szokta mondani, hogy a templomban nem ordítani, hanem buzgó keresztyéni lélekkel, halkan kell énekelni, mert a jó Isten nc-n süket. Dejszen én amondó vagyok, hogy ha csak ugy ímmel-ámmal ínckölünk, mégis csak nihozebben jut az a csöndes ének a (clhujtön fölül, mini hogyha jól neklcrcszljük a lelkünk huzgóságát I Hiszön a szögény kálvinista embör-nek mán ugy sincs ögyebc, mint az énekös kedve. Mi lösz velünk, ha még a ziOllírl is elvöszik telünk? Bizouy nagy pogányság lönne azl Ugye Szabó Sándor utam?
— Hat ntgy pogányság lönne, az mán szentig az I
Eme nagy pogányság felett már-már megindull alajMs eszmecserét félbe szakította a Maria leányzó megérkezése. Hazagyült a láncból. Hiába nol jól eselt ugyan az ártatlan fiatal szivének Tornoczi Jónás filer ur szerelmetes suttogása; de hát közc-lcg a vacsoraidő is.
Folytatása köveliealk.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 julius 17.
tittit
Gyenge árfolyamok mellett indult a mai értéktőzsde a rendezési nap hatása alaP. Az irínyrót csak lassan javult és később a külföldi piacról érkező kedvezőbb jelentésekre néhány ártitrázs értékben megindult a javulási folyamai. Néhány érlék ki-szbb árnyereségre telt szert, mig Utikényi és ElsO Magyar Biztosító kisebb veszteséget szenvedlek. Jelentősebb ármozgalmak a piacon nem fordultak elő. A forgalom általában igen srük keretek közölt mozgott.
A TÉüKte teftoft-taFfei
VALUTÁK Angol 1. 27-83-27 99 Belga tr. 79-75-80 05 (Ük. 1636-17-04 Din k. 153 05-153 70 Dinit 1004-10-10 Dollit 570.00-573 00 Francia It 22*60-22 S2 Hotl. 229-30-23O-Í0 Lengyel 6360-64-60 Lel 3-51-3 60
Lcvr - -•--—
Ltri 31 15-31-65 Mér ka 136-00-136-50 Sehlll. 80-72-81 07 Norvég M7-25-W8-50 Svájci 1.110- 35-11075 Svéd k. 153 25-153-90
DEVIZÁK Amit. 229 45-230-15 Belglád I0C6-IO10 Berl\'-i 1Í6 00-136-40 Bnkareal 3-50-3-56 Brüsszel 79 67-79 K Kopenh.153-15-153 60 Oszló 147 95-148\'40 London 27-81-2789 Milano 31"IO-31 30 Newyork 57285-4 55 Pilis 22-42-22-52 Ptiga 16-97-1702 Siotla 4-12-416 Stockb. 153-^5-153 80 Varsó 63 70-64-50 Wien 8&68-8tK>3 Zortcb 110-25-11057
Tankönyvek
az összes iskolák részére elöjegyezhetők.
Használt tankönyvek
kaphatók
Fischel Fülöp Fiai
könyvkereskedésében.
TENGERI,
zab, árpa, kerekrépa-mag.
Kiscsibék etetésére: köleskása, tenger-dara, egtsz kisszemü tengeri Madáreleség: Keveri madárétel, hámozott-zab, fénymag, kendermag, édes-repcf, saláta-mag, lökniag, napitforgó-mag stb. kapható:
Ország és Widder
magkereskedésében Erzsébet-tér 10. (Bíróság mellett;
Duna-Száva-Adria Vasúttársaság azeióit (Déli Vasút)
MENETRENDJE
1927. évi május hó 15-181
Budapest—Nagykanizsai viszonylatban
Budapestről | Nagyítani-
indul 7*30\') 7*45*) 1410 I9001) 21-35\')
zsára érkezik
1 Nagykanizsáról indul
Budapestre érkezik
Értesítés.
Tiszle\'ettcl ért-silem a nagyér demü husfogvasztó közönséget, hogv Splrer Benedek úrtól a
baraki üzletét
megvettem és azt a mai nap pa1 a nevemen tovább folytaion.
ÁHaidián tarok ftis« és jó minőségű marha-, borjú-és sertés-húsokat a leg
olcsóbb napi áron, valamim friss és Ízletes felvágottakat.
Kérem a nagyérdemű közönség szives pár f igisát
BABITS IMRE
mészáros és hentes „.j Csengery-ut 21. szám.
Terménytőzsde Buu (Ó) liaxav 75 kg-os 28 70 - 29-20,
76 kg-o. 29-30-29 80 77 kg-o. 29 80--3020 egyét) >5 «g-os 27-95 -24 49, 76 kg-ot 28-50 —19 00, 77 kp-os 2903- 29 40. buza (ul) IV. 77 kg-os 39 0Í-30 30, egyéb
77 kg oi 29 65 —29 85, ujrozs 26 00 -26 20. mza 2655 - 26-80, takataanyirpa 21-50— 22 03. só.irpa 2ó50— 2Ö50, itb 24 70— 24 90, temeti (ó) 22-40 - 22 81). buzakorps 20-10-2040. _
8©Tt$?t£>ÍÍT
Pelbajtis 711. oclyból eladatlanul vlsrn-maradt 418 oarab Elsórcndil 1-56—1-60, siedell 156—160. szedeti közép |-48— 1-52, könnyű 1-40-1-46. daötendü öreg 1-41—1-48, másodrendű 1-38—1-42. angol sttldó 1-60—1-76. szalonna nagyban 1-6Ó—
1-68 s.lr 1-80—192. lehúzott hus 192—
2-16, szalonnás lélaertés 184-I92. Az Irányút lanyha.
KMn: írteTl
Íia-íiktéit IS. Eajyiiutisu
&1PEÖSI3DETÉSSI
Az apróhirdetések díj:. 10 szóig 50 fillér. Cl.T.szó i minden vastagabb betűből 4110 szó két siónak sz^mit\'atlk- Minden további szó dli-a 5 flll. Vasár- és ünnepnap 500/0 felár, szcidan—pénteken 25°/0 tetár. Állást keresőknek 50&o engedmény. A hirdetési dij «16r« liKutendG.
11-40 Szem. vJ 050 7-34^
14 CO Oyv. 710 It0»)
20-45 Szem. v 9*00 £05
2310 Szem. v: 14 30 ! 20-551)
350 Oyv. 1755 i 22-00\')
i) Étkező kocsi Budapesttől Nag>kanizsáig közlekedik. Közvetlen I—M—HL oszt. kocsi Budapest D. V.—Trieszt (bezárólag szept. 20-ig.) Közvetlen I-II-III. oszt. kocsi Budapest D. V.— Rogaska-Slatina (Rohilscli fürdő) (bezárólag szept. ^O-ig.) Közvetlen I- II—III. oszt. kocsi Budapest—.Maribor—Klagenfurt—Villach—Licnz (junius 26-tól be-
^rÓlaVKöPzVetíen\'N—II—III. oszt. kocsi Budapest-Nagykanizsa-Gyékényes-Zágráb-Oeulin—Spalató. Közvetlen 111. oszt. kocsi Budapest-Zágráb. Közvetlen 11-111. oszt. kocsi Budapest-Zalaegerszeg. Közvetlen 1—II—III. oszt. kocsi Budapest-Veszprém a veszprémi kocsi a 900 órással fordul vissza Bpestre). .
>) Étkező kocsi Budapest-Nagykanizsa. Hálókocsi Buda pest-Trieszt--Vcnczia. Hálókocsi Budapest-Abáz la Matughe-Fiume (bezárólag szept. 15jg kedd, csűrtök szombaton, vissza a 710 órással szerda, péntek, vasárnap) Közvetlen III. oszt. kocsi Budapest-Trieszt. Közvetlen I—II. kocsi Budapest-Tncszt-Róma. Közvetlen I—II.
kocsi Budapest -Milánó (bezárólag szept. 29-ig. ......
•) Közvetlen U—ltl. oszt. kocsi Budapest-Zalaegerszeg. Kuzvetlen I—ll-III. oszt. kocsi Budapest—Barcs.
Nagykanizsa—Balatonbociári viszonylatban
Vegyes
Balaton- Nagykani- . . boglár/ól ind. zsára érkezik | |
4 00 T 735" I j Vegyes Nagykanizsa—Szombathely - Bécs S. B. viszonylatban
Nagykanizsáról ir.dul 18 Uó
Balaton-boglárra érk. 21 \'51
Ford ;ís Fordoon alkatrészek, autó felszerelést cikkek, Pneumatlk — Szintó Vilmos és Társa cégnél. Deák-tér 2. 2314
Holybeti nagyobb vállalat kero kisogitő könyvelöt. Bővebbet kiadóban.
Lukácny Gyula asztalos Eötvös-tér 27. Elvállal mindenféle Styl-but<#ok készítését. Bútorok javítása, tisztítása pontosan és jutányosán eszközöltetik. _2942
Keresek augusztus elsejére egy szobás lakást a város belterületén. Clm kiadó\'.an. -29
Keresek bútorozott szoba^kony-hát, lehetőleg a belváros ttrUletén. Címe ket kérek a kiadóhivatalba, ahonnan továbbítják azt nekem. 2612
Egy öntött vaskályha és 2 drb. Jókaiban levő rolló eladó. — Bővebbet Kaulatann Károlynál. 2944
A város belterületén 2 szoba bútorozva, vagy bútor nélkül augusztus l-i kiadó. Érdeklőd ni lehet a kiadóban. 2915
~~Egy keményfa háló eladó. Sugár-ut 40.
Egy zongorát keresek megvételre, készpénz fizetéssel. Ajánlatokat kérek la punk kiadóhivatalába. 2947
Bécsből indul
Szem. v. Oyv. Szem. v. Szem. v.
StOfltaUMly- Nagjkar.i ról mtlul »if» f-ri«iit
Q-00--) 12-15 14 00 10-1O\') 14-47 17-30 16 35\') 21-37 0-20
Nsgjfcsalrii- Szombit- líecsbc ról id. \'iVi"\'-!; ■ érkezik
4-40\')
7031) 14-20=) 1800\') 21CW
715 1005 1619 20-55 23 40
"11-50
19-34
Szem.v. Szem. v.i Oyv. Szem. v. Szem. v.
0 Közvetlen vonatok Barcsra. Illetve Barcsról. -I Közvetlen vonat Bécsból—Barcsig. Közvetlen II-Zigráb. Közvetlen I—II. oszt. kocsi \'és 111. oszt.) Bécs S. B.-" III. oszt. kocsi Zalaegerszeg—Budapcsl.
i| Közvetlen vonalok Barcsra, illetve Barcsról. \') Közvetlen vonatok Bécsból, illetve Becsbe. Közvetlen 11-
S. B.—Nagykanizsa és Zalaegerszeg- Budapcsl közöli. .....
VII. és VIII. hó vasár- és tlnucpnapjsm közlekedik \') ielz. vonat helycll.
-Itt. oszt. kocsi Bécs S. B.— -Pécs—Eszék. Közvetlen
-III. oszt. kocsi Bécs
») <
Nagykanizsa--Zalaién iv\'-n
Vegyes
Zalaszcnlivantöl indul 5-0u
"H
■rkoiivj
7\'UU | |
Nagykanizsa— Barcs— Pfrsi viszonylatban
Szem. v. Oyv. Szem v. Szem. v.
Pécsről | Barcsról N»gjfcani-indul ! indul nín óríniv 6-55": 14-05 1740 23-30
3555 12*00 | 15-381)\' 21-20
\'NtgyktV^ii-\'] Barcsra
" rtí írriol ^rkr7Ík
Szem. v. Szem. v.{ Oyv. Vegy.v.
4-402) 945\') || 14 23-1) I 17-57>) |
érke/ik
6*40 11-50 16-20 21-10
Pécsre érkezik »-4«
18-30
-II-III. oszt.
0-S03) II 13-20 i I8-4CF) I
Közvetlen vdnatok Szombathelyről, í) Közvetlen I—II—III. oszt. kocsival Barcs—Budapest. Közvetlen I-kocsi Pécs—Nagykanizsa között.
3) Közvetlen vonat Bécsből, illetve Bécsbe. Közvetlen I—II—III. oszt. kocsi Spalató—Ogulin—Zágráb—Gyékényes - Nagykanizsa—Budapest. Közvetlen 111. oszt kocsi Zágráb—Budapest. Közvetlen II—III. oszt. kocsi Zágráb-Bécs S. B. Közvetlen 1—II—UL oszt kocsi Eszék—Pécs-Bécs között.
Nagykanizsa—Csák tor n y a i viszonylatban
Csáktornyáról Indul
"5 15 ~ 11-15 1605 18-30
Közv. kocsikat lásd Budapcst-
Oyv.
Szcm.v Oyv. Szem. v.
6 40 13-00 17-25 20-10
NagykanizsárólCsáktornyára indul érkr/ik
Szem. v. 5*28 7~Í1
Oyv. 11-55 1317
Szem. v. 13 44 \' 15-22 Oyv. 23-10 ; 1-18
■Nagykanizsai viszonylatban az l) és 3) jelz. vonatoknál.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
Van szerencsém a nagyérdemű közönség becses tudomására hozni, hogy a fonottbutor munkát műhelyembe bevezettem. JótAllé...! Multak
előszobai és kerti = bútorokat. =
Egy éven belOli hibákat ingven megjavítok, úgyszintén nád.zék.k be-lonisál vállalom. Tiszteieltel
ILLÉS JÓZSEF
kcsiríoné k.rllbutor késilta ISII Zrínyi Mlkló.-u. 22
Bonvréroz
I Pllsséroz
Éltesilem Nagykanizsa és vidéke mélyen tisztelt hölgyközönségéi, hogy. a legújabb pllssé-modcllok megérkeztek. — Pllssérozást, gouvrérozást olcsón vállalok. Tiszleletlel
VARGA NÁNDOR
r.halcsta, g6ifflMé-viIl^.t. Nagykanizsa, Hunyaidl-srtoa 19.
GyOjtótelep: Kazlnczy-utca 8.
Festés Gözmosás Tisztítás
Mechanikai szövőgyárhoz
pamut hosenzeugok, barchent, zelir, llanell-áruk, bútorszövetek, garnitúrák, gyapjú berlini-kendők gyártásira. melyhez alkalmas helyiség és némi lőke van, részvénytársasági alapon
társakat keresünk.
Teljes ciirü, komoly érdeklődések „Szövőgyár" leiigérc a kiadó hivatalba küldendők, zm
Hirdetmény.
A Zalavármegyei Szövetkezeti Áruforgalmi Részvénytársaság feloszlását és evégből a felszámolást 1927. évi junius hó 14-én tartott közgyűlésében elhatározván, felhívjuk a társaság hitelezőit, hogy követeléseiket e hirdetménynek a Zalai Közlönyben harmadszori közzétételétől számított 6, azaz hat hónap alatt a kereskedelmi törvényben irl következmények terhe melleit bejelentsék és érvénye-sitsék
Nagykanizsa, 1927. julius hó 12. napján.
A felszámold bizottság-
Nyomatott i Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Olenbeck Károly.)
67. évfolyam, 160. szám
Nagykanizsa, 1927 Jullus 17, vasárnap
Ara 16
fillér
ZáLAI KÖZLÖNY
K^taSTiSddattUntd: Kkfclaly-* IS.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbsrttí Lajos
EUSutM in ecrkéra « P~»S

Az utcai harcok folytatódtak Bécsben, délutántól kezdve teljes a nyugalom
Az általános sztrájk terjed Ausztriában és Burgenlandban — Bécs teljesen el van váa«o a külvilágtál — Seypsl és a szocialisták kSzt kompromissziumos tárgyalások folynak, de a nyugalom valószinüleg ujabb erSgyüjtést rejt maga mögött — Kétszáz halott és ezer sebesült
ahol átmenekültek
Fegyveres vörSs hordák állanak a magyar határon a Tscharmann-család tagjai
tízezer ember felfegyverkezve készenlétben áll arra, hogy Tscharmann kiadatására kényszerítse a magyarokat. Ma délelölt 10 órakor egy civilruhába öllözölt osztrák hednagy érkezel! Sopronba, hogy minden pil-
egy rendőrtisztet valósággal darabokra téptek. Két rendőrt a tüntetők lámpavasra húztak.
Bécs, Jullus Ili \' A bécsi események arra engednek következtetni, hogy az ollani kommunisták első alkalommal meg fogják kísérelni az uralom kézrekerili-sét. Erre igen jónak kinálkozolt a somfalvai esel. Az események hátterében Moszkva és orosz kéz áll. A bécsi eseményeket a bécsi kommu-nlila vezetők irányitják. A bécsi helyzet teljesen áttekinthetetlen.
A leltfon és láviró osszeköllelés megszűnt, úgyszintén a vasúti forgalom is. Az utolsó órákig az élei-mlsierszálllló vonatokat még beeu-gedlék. A bécsi rendőrség tegnapi passzív magatartásának oka az, hogy nem voll ellátva lőfegyverrel. Fel-legyverzéaQk a tegnap esti órákban megtörtént. A rendőrség minden valószínűség szerint ura marad a helyzetnek, vannak azonban meg nem erösiletl hírek, amelyek szerint a bécsi háziezred szintén a forradalomhoz csatlakozott. Bizonyos, hogy ez a nagyarányú mozgalom forradalom jellegű.
A burgenlandi halárra osztrák oldalról katonai megerősítések érkeztek, de ennek csak közbiztonsági céljai lehelnek. Polgári körök bíznak abban, hogy a kormány ura lesz a helyzetnek és a mostani eseményektől az oszlrák politika megfordulását várják.
Berlin, Jullus 16. Megbízható Jelentések szeriol az osztrák szociáldemokrata párt elnöksége, mely tegnap délután óta a izakszcrvezeli vezetőkkel együtt állandóan ülésezik, az elmúlt éjszaka folyamán kezébe vette a mozgalom irányítását és
hivatalosan kikiáltották a _ sztrájkot. Az egész forgalom megálloll az oszlrák határon belül és egyultal a küllőiddel való viszonylatban is. A belvárost tegnap este óla a rendőrig szilárdan kezében tartja.
Pozsony, julius 16. A legnap esli vítes zavargásról Bécsből érkező
több szemtanú ujabb borzalmas részleteket mond el. Ugyanis az igazságügyi palola elölt lörlénl összecsapás alkalmával, mikor a tömeg dühe a rendőrség ellen tclölokra hágóit,
Ma délután Becsben a szocialisták azzal fenyegették meg a kormányt, hogy ha ma estig nem leljesilík kívánságaikat, ötvenezer munkással elsöprik a mai kormányzatot.
Déli egy órakor Ismét elkezdődtek a lövöldözések
az oszlrák fővárosban. Még mindig titokban tartják a hatollak és sebesültek számát. A városban
200-220 halottról és ezernél több sebesülésről beszélnek.
Bécs, julius 16. Ma délben a Ringen, az opera előtt ismét lövöldözés volt. A rendőrök parancsol kaplak, hogy minden felszólllás uélkül használják fegyverüket. Délfelé a lömeg annyira osszegyülemlelt az Opera elölt, hogy az őrszemes rendőrök a levegőbe lőttek, mire a tömeg hanyatt homlok menekült. A városban egyébként ma délután újból zavargások várhalók.
Sopron, julius 16. Ajfalvai jelentés szerint
még Iángokbanállaz Igazságügyi palota, ég a parlament épülete és az operaház Is.
Az oszlrák postahivatallal a telefon és táviió Osszeköllelés megszakadt. Tegnap éjjel 12 óra óla vonal-közlekedés sincs, mert az élelmiszer-szállító vonalokon kívül semmiféle más vonatot nem engednek be az országba.
Tscharmann János és veje, Pintér János a somlalvai felmenteit frontharcosok, akik magyar területre jöttek át, mondotlák el azl a hirt, amil mcgcr\'ósilelt az ágfalvai jegyzó is, hogy a lajtaujfalusi munkásság kb.,
lanatban tartani lehel attól, hogy a fegyverkezett munkásság az állami alkalmazottak ellen fordul és ennek következtében a menekülni készülő oszlrák állami alkalmazónak számiihatnak e befogadásra Magyarország résziről.
A lakósság általában nyugodtan ítéli meg a helyzetei, melynek előidézését az oszlrák kommunistáknak tudják be. Vasutasok beszélnek arról, hogy a bécsi helyőrség egy része meglagadta az engedelmes-cége! és igy a kormány intézkedett, hogy a környező vidéken katonaság álljon készeniélben.
Kél egy elemi tanárt, akik tegnap Bécsből Mődlingbe igyekczlek, — a védöszövelsíg tag|ai fellarlóz-tatiák őket és elvették aulójukal. Általában Bícsben minden autót elrekvirállak a munkások. Hivatalos távirat szerint:
Bécsben helyreállt a rend, a kormány nem mond le
Budapest, julius 16. Bécsből futárra! Pozsonyba küldőit s ott a budapesti oszlrák követség elmére feladott távirat szerint ma reggelre a nyugalom Bécsben teljesen helyreálloll. Az utcai harcok megszűntek. A hatóság ura a helytelnek. Az oszlrák kormány lemondásáról terjeszteti hi-rek alaptalanok.
Ezzel szemben pozsonyi hajóu\'a-sok egyöntetű elmondása szerint Bécsben egész éjszaka és még reggel is folylak az utcai harcok és a helyzet teljesen bizonytalan.
Csak hajók és repülőgépek közlekednek
Hegyeshalom, julius 16. A hsjó-közlekedés a Dunán rendes. A repülőgép-forgalom Bécs és Budapest
felöl is a lehelő legnagyobb. Minden helyért óriási a tolongás. Az Összes tartalék-gépek üzemben vannak. Bécsből Hegyeshalomig zsúfolt autó-taxik hordják a menekülőket, különösen az idegeneket.
Ellenforradalom Szombathely, lulius 16. Rádión lelfogolt birek szerint Bécs Ihatárán tul nem terjed a forradalom. Tirolban szervezik a Landesregierungol ellenállás céljából.
Szesztilalom, éhínség Sopron, lulius 16. Az osztrák kormány egész Ausztria lerflletére szigorú szesztilalmat rendeli el. Bécsújhely és Baden állomásait vOrös csapatok szállták meg. Bécsben minden kórház zsúfolásig lelve van sebesültekkel Az általános sztrájk és a forgalom leijei szünetelése miatt Bécsben éhinséglől larlanak. Más hirek szerinl Bécsnek egy hónapra való lisztje van.
Elkobozták az Arbelter Zeitungot Budapest, Jullus 16. Repülő-utasok elmondása szerint a ma reggel Bécsben egyedül megjeleni „Arbeiler Zeitung" összes számait a honvédelmi miniszter rendeletére elkobozták.
Pesten beszüntették az osztrák valuta vásárlását
Budapest, Juliul 16. Az osztrák •illlngben az események hatása alatt nagy a kínálat, mindenki szabadulni akar tőle. A bankok beszüntették a silling vásárlását. A Jegybank átveszi 1—2 ezrelékkel a legnaplnál kisebb árfolyamon a bécsi kifizetéseket.
Pozsonyban teljes a nyugalom Pozsony, julius 16 Illetékes helyen megállapítják, lel|esen alaptalanok azok a híresztelések, amelyek szerint Pozsonyban sztrájk tört volna kl, vagy ilyesmi készülődik. Pozsonyban teljes a nyugalom. .Ha a szomszéd háza kigyullad" Budapest, julius 16. A bécsi eseményekkel kapcsolatban Sztranyavsky államtitkár a kővetkezőket mondotta: — Ha a szomszéd hiza kigyúl, a gondos gazda igyekszik arra, hogy az ő házának teteje kl negyu\'lad|on. Ezt leltük mi is abban a reményben, hogy a szomszéd a miga portálát meg tudja védeni a tüz továbbterjedésétől. A helyettes miniszterelnök urat azért kerestem fel, bogy neki az egyes akluális kérdésekről Jelen-tésttegyek. Egjíbkénl réttnvagyunk
ZALAI KÖZLÖNY
1927. lulius 17.
SzOn?tel ■ postaforgaíom
Budapest, julius 16. A m. kir. posla vezérigazgatósága közli, hogy Ausztriával a postai, láviró és távbeszélő forgalmai a további inléz-
kedésig beszüntették. A levélgyűjtő-szekrény ulján feladásra kerüli közönséges levelekel a Budapest 72. sz. postahivatal gyűjti.
Éjszaka érkezett legújabb jelentések ■
Budapest, julius 16. (Éjszakai rádiójelentés) A bécsi eseményekkel kapcsolatban hizonyos, hog/ lutzotl bitek is kerüllek forgalomba. Ennek az az oka, bogy a hírek meneküllek bemondásai után kerültek a közöu-8ég körébe. Most már megállapítható, hogy relalive a helyzet nyugodt. A kormánynak valahogyan sikerüli ura maradnia a helyzetnek.
A szociáldemokraták kompromisszumos tárgyalásokat folytatnak a kormánnyal és állítólag azon vannak, hogy a munkás lömegeket lecsendesítsék. Azonban azt hiszik, hogy a tárgyalásoknak csak az a célja, hogy
mindkét fél időt nyerjen a további küzdelemre. Főleg, hogy a kormány állal berendelt alpesi csapatok, melyek megbízhatók lesznek, megérkezzenek a rend fenntartására. A tárgyalások folynak és a vasárnapi napnak feltétlenül döntést kell hozni.
Egy rohoncl homokbányában is sztrájkolnak Szombathely, julius 16. (Éjszakai rádiájeientés) Ideérkezel! hirek szerint Hohoncon egy kisebb homokbányában a munkások sztrájkba léptek. A város el van zárva az osztrák tartományoktól. llirek nem jönnek Ausztriából. A Duna medence egyensúlya
veszélyeztetve van Páris, iulius 15. (Éjszakai rádió-jelentés) A Journal foglalkozva a bécsi eseményekkel megállapítja a kommentárjában, hogy nagy veszedelem, ha egy vörös városban zendülés tor ki. A Duna-medence egyensúlya veszélyeztetve van. Az események nagy figyelmei érdemelnek. A lap szerint az események hátterében a csatlakozás kérdése áll.
Csehországból sem mennek a vonatok
Pozsony, lulius 15 (Éjszakai rádiójelentés) Ma délben 12 óra óla egyetlen Csehországból Ausztria felé közeledő vonat sem indult el. Kivételt csak tz élelmiszer vonatok képeznek. A pozsonyi üzletvezelőség a gyorsvonatokat Bécs felé beszüntette, csak a helyiérdekű vasul közlekedik Dévényujfaluig.
Az olasz vonatot katonai fedezettel Indítják Ausztrián át Frankfurt, julius 15. (Éjszakai rádiójelentés) Innsbruckból délután fél két órakor érkezett jelentés szerint a B.euneren állomásozó olasz katonaság pirjncsnoka azt Jelentette ki, hogy ha \'szombaton eslig nem indulhatnak az olasz vonstok Németország felé Ausztriánál, akkor mégis elindítja a határtól őket és katonai fedezettel kisérleti a német halárig.
Tirolban rend van
München, julius 15. (Éjszakai rádiójelenlés) Innsbruckból érkezel! hirek szerint aliroli tartományi kormány prokiamációt bocsátott ki, melyben bejelenti, hogy Tirolba nem csaplak ál a véres bécsi események és mindenüll tend van. A tartományi kormány egyben felhívási inléz a lakossághoz, melyben figyelmezteti, hogy viselkedjenek nyugodtan és semmiféle párttól jövő sztrájk-puancsnak ne engedelmeskedjék. A latlományi kormány cl van határozva, — mint a felhívásban mondja — hogy a rendel, személy. é3 vagyonbiztonságot minden törvényes eszközzel fenntartja. Figyelmezteti a lakosságot a polgárháboiu borzalmaira és az esetleg ezzel Járó külföldi Intervencióra, melynek azlán súlyos következményei lehetnek. Innsbruckban teljes^a nyugalom Innsbruck, julius 15. (Éjszakai rádiójelenléi) Itt teljes a nyugalom. A vásull közlekedés szünetel. CsupSn néhány élelmiszer szállitó vonat fut be. A birodalmi némelek aulón igyekeznek a határ felé. Remélik, hogy holnap megindul a forgalom. A Seypel kormány tehetetlen?
München, julius 15. (Éjszakai rádiójelenlés) Egyik bajor napilap Schaerdingböl keltezett távirati jelentés alap|án azt irja, hogy a helyzet az, hogy a Seypel kormány lehelet-lenül áll a szocialisták rohamaival szemben. Bécsben minden fontosabb pont a felkelők kezén van. A kormány meg van fosztva a telefon, távíró és rádiótól. Több városban, íRy
Salzburgban és Linzben a szocialista vasutasság megszállta az állomásokat,
akikhez a megérkezett véderő osztagok is csatlakozlak. Bícsben minden közforgalmi eizközt lefoglallak a szocialista leikelők. Délután 4 órakor teljes a nyugalom Bécs utcáin Pozsony, julius 15. (Éjszakai rádiójelenlés) Bécs külső képe délután 4
órakor nyugalmat mu\'at. Az élénk forgalom a belvárosban egészen megszűnt. A legtöbb ember gyalogosan igyekszik a mellékutcákon dolga ulán. Alig hármas-négyes csoportok képződaek, de rendzavarás nem fordult elő. A tegnapi események színhelyét a rendőisíg tartja megszállva és semmi csoportosulást nem tűr meg. A megállapítások szerint a véres eseményeket a külvárosokból a belvárosokba beözönlő gyülevész népség idézte elő. A „Reíchs-posl" szerkesztősége és nyomdája a teljes pusztulás képét mulatja. Az
WMWWMMtfftMMMMMMM
igazságügyi palota Is, ahol rom és üszkös gerenda minden, melyeken sok apró vörös zászló leng. Tüntető sztrájk 0rácban és
Linzben München, Julius 15 (Éjszakai rá-diójelettlés) Magán|elentések megerő-silík azt a bírt, hogy Bécsben és a vidéken teljes a nyugalom. Orácban ma abba hagyták a munkások a munkát és tüntettek a somfaival felmentő Ítélet ellen, azonban ugyan-Ug), mint Linzben semmiféle rendzavarás nem történt, csak demonstratív {elvonulás.
Bizottság alakult az angol képviselőházban a magyar viszonyok tannlmányozáséra
Lord Botberuieere a bizottság elnöke
London, Julfus 16 t lével alakult -m«g é« elsősorban-a A Dayly Mayl szeriül lord Rottier- trlínoni békeszerződés következményeit és az illető országok közötti dilferenciákat tanulmányozza. Lord Rothermeere újból interpellálni log a msgy-r vllás-kérdések ügyében.
meere vezetésével bizottság alakult meg a msgyaiotszági viszonyok és az utódállamok viszonyainak tanul-mányozására. A bizottság a képviselőház midiikét pártjának részvéte-
A szentgyörgyvölgyi gazda merénylőjét elfogták és fogházba vitték
Nagykanizsa, julius 15 M-giituk, hogy Szen\'györgyvölgy községben milyen vakmerő merényletet követlek el Rusztlcs János odc-való gazdálkcd) ellen, akit fegyverrel álmában I jbelóltek.
Most a merénylőt sikerült cllcgni Kulcsár Lajos személyében, aki an nak idején, mint cseléd volt Ruzsi\'s szolgálatában. A merénylőt a csendőrök bekísérték a zalaegerszegi kir.
ügyészség fogházába.
A fejbelóit ember állapota egyformán életveszélyes és atlól függ az életben maradása, bogy a golyót hogyan tudják cperaliv beavatkozással eltávolítani fejéből.
Hogy Kulcsár miérl követte cl teltél, erről még nem kaptunk híradást, de valószínű, hogy a cseléd és gazda közölll régi harag ad.\'a kezébe a fegyvert.
A „Zalai Közlöny" lord Rothermeere üdvözlő akciója sikerrel járt
A szerkesztőség felkérésére dr. Fülöp György ügyvéd, képviselőtestületi tag indítványt terjeszt elő a hétfői közgyűlésen a lord üdvözléséről — Az üdvözlő távírat szövege
Nagykanizsa, julius 16 Már ké\'lzben megírtuk, hogy Nagykanizsa hivatalos váiosa elmulasztja lord Rothermeere üdvözlését ugyanakkor, mikor falvak síelnek ennek a nemes angol főúrnak felénk nyújtott baráti segitő kezét megszorítani és hálájukról lüilető szeretetükről biztosítani.
Nemrégiben volt egy közgyűlés és nem akzdt felszólaló, aki, ha már a
Első Magyar Mm Gépgyái Részvény-Társulat, Budapest
Gvár és igazgazgatóság: VI., Váci ut 19. Telefon: Lipót 909-33.
Városi telep: VI., Vilmos császár-ut 65. Telefon: Teréz 124 40.
„REKORD VIII" losonci sorvetö- és sortrágyázó-gép L*."í\'.tói
20.000^^ ÍTcSr-^aL Sorban vet\'
Könnyűsúly. p^^^rkt^JSi Könnyen
GUMlltaliraliiij W lisz"tha16\'
S0"0 műtrágya- ^^fl^roKWífn^ Jelentékeny
megtakarítás I ^ Icrméstöbblet.
Kerüld képviselet: Szántó Vilmos és Társa, Nagykanizsa.
Tökéletes munka.
hivatalos város hallgatott ir, felállott voloa és hazafias érzésű Indítványt terjesztett volna elő. Érthető volt, ha a magunk részéről ezt tőbblzben kifogásoltuk.
Mosl szerkesztőségünk a lapunkban megkezdett .lord Rolherraeere üdvözlő akciói" teljes skerre viszi, amennyiben felkérle dr. Fülöp Oyörgy ügyvédei, képviselőtestületi tagol, hogy a héllől rendkívüli közgyűlés elé terjesszen indilvényt lord Rolher-meere üdvözléséről.
Dr. Fülöp Oyörgy készséggel és hazitisr, lelkesedéssel vállalta szerkesztőségünk kérésé\', és az alábbi angolra lefordítandó magyar nyelvű táviratot indítványozza a közgyűlések:
.Nagykanizsa város közönsége magyar szivből fakadó hálával és köszönettel veszi Anglia nemes főurának a magyar nemzet Igazságaiért világgá kiáltott szavalt. Az ezeréves jog megcsonkításával határszélre került trianoni város bizakodó reménységgel figyeli magas lordságod szavait
1927 luliui
17.
ZALAI KÖZLÖNY
és Isiin áldását kért minden belüliért lordságodra, mellyel az elnyomottak és Igazságtalanul letiport szenvedők könnyét, jajszavát törli, némítja el.-A város léhát indítványt kap lord
Rothermeere Üdvözlésire és annak minden bizonnyal egyhangú elfogadása ulán Nagykanizsáról is elrepül a lelegrifdrólon Angliába a magyar hála és köszönet szava.

Huszonnégy dalárda versenyére készül Keszthely és egész Zalavármegye
Herceg Festetics Tasziló a IV-lk Keszthely, Julius 16 (Saját tudósítónktól) Keszthelyen 1927. augusztus 7-én a Magyar Tenger pariján, Helikon városában, a magyar dalkullura oltárához ezer zalai dalos zarándokol, hogy dalos áldozatát bemutassa Helikon oltárán.
Keszthely város közönsége nagy, lelkes örömmel készül a napra, amikor a vármegye Jelesei, dalegyesü-letei és az egész közönsége falai közt fog vállvetve tömörülni a dalosharcra.
A versenycsoportok
I. Nehéz műdal csoport: 1. Nagykanizsai Kisdalárda, 2. Zalaegerszegi Daloskör, 3. Sümegi Ének és Zene Egyesület férfikara, 4. Nagykanizsai Fütőházi Kézművesek Dalárdája.
II. Nehezebb népdal: 1. Nagykanizsai Vasutas Dalkör, 2. Alsópáhoki Dalárda.
III. Könnyebb népdal: 1. Zalaegerszegi Építőmunkások Dalárdája, 2. Badacsonyi Bazaltbánya Dalköre, 3. Nagykanizsai 111. ker. Levente Egyesület Dalköre, 4. Lentii Iparos Dalárda, 5. Sormási Dalárda, B. Zala-baksai Dalosok.
IV. Szabadon választolt csoport: 1. Felsőpáhoki Dalárda, 2. Szentgyörgyvári Dalárda, 3. Rezii Dalárda 4. Vlndomyaszőlősi Dalárda, 5. Ba-latonarácsi Dalárda, 6. Sármellék.
V. Versenyen kívüli csoport: 1. Vas- és Fémmunkások Dalköre Nagykanizsa, 2. Balatonmagyarodi Dalárda, 3. Keszthelyi Iparosok Dalköre.
VI. Vegyeskar múdatcsoport: 1. Sümegi Egyházi Vegyeskar, 2. Nagykanizsai Fütőházi Kézművesek Dalárdája, 3. Keszthelyi Iparosok Dalköre.
Vertenydljakra beérkezett adományok:
Keszhely város adománya 300, Keszthelyi Takarékpénztár 300, Keszthelyvidéki Takarékpénztár 300, Zalavármegye 120, Badacsonyi Bazaltbánya igazgatósága 50, gr. Batthyány Pál 40, Keszthelyi Ipari és Gazdasági Hitel Szövetkezet 40, Nagykanizsai Takarékpénztár 25, Balatoni Halászati Részvénytársaság 20, Keszthelyi Kölcsönsegélyző Szövetkezet 20, Ronchettí Gépgyár Zalabaksa 20 pengőt.
önálló versenydíjakat ajánlottak tel:
Keszthelyi Ipartestület, Keieskedő-táreulat, Vendéglősök Egyesülete, Dr. Lénárd János, Nagy István, Reischl Imre, Rcischl Richárd és Reischl Testvérek Hévízfürdő Bérlct-
zalal dalosverseny fővédnöke
társaság. Igy méltán hihető, hogy minden egyes résztvevő dalkör kedves emlékét e napnak nemcíak szivében, de szép versenydijban is fogja bírni és megörökíteni.
A rendezőblzottság: Legfőbb védnök: herceg Festetics Taszító.
Fővédnökök: gróf Batthyány Pál, Bődy Zoltán, Dr. Burány Gergely, Oyömörey György, Kránlcz Kálmán, Dr. Roll Nándor, Dr. Tarányl Ferenc.
Védnökök: Bazsó József, (Nagykanizsa) Berkes Ottó, Dr. Beöthy István (Sümeg), Béky Tamás, Bognár Lajos (Badacsonytomaj), Dr. Bruzsa Gyula, Czobor Mátyás, Darnay Kálmán, Jándy Károly (Zalaegerszeg), Engelhardt Ferenc (Tapolca), Erdős József, Gál József, llász Brokád, lloller Konrád, Dr. Huszár Pál, Kroller Miksa, Dr. Lénárd János, Dr. Lovassy Sándor, Luttor Ferenc (Balatonfüred), Malalinszky Ferenc, Meizler Károly, Mérő Géza, Dr. Moj-zer György, Dr. Óváry Ferenc, Pehm József, Reischl Richárd, RévfyGéza, Ronchetti Gáspár (Zalabaksa), Dr. Sabján Gyula (Nagykanizsa), Schnel-ler Jenő, Spur István, Stefaits Aladár, Stefanek János (Tapolcza), Sztankovics János, Tholway Zsigmond, Dr. Vargha Theodorich (Nagykanizsa), Zrínyi Ferenc, Dr. Zobb Mihály (Sümeg).
Elnök: Reischl Imre. Társelnök: Dr. Gárdonyi Lajos. Ügyvezető elnök: Bognár Imre. Alelnökök: Dr. Berzsenyi László, Dr. Bozzay József, Dr. Klcmpa Károly, Dr. hnrik János, Nagy István, Dr. Scliürger János, Majthényi Károly, Dr. Szalay Albin, Csathó Egon. Főlllkár: Uvsits Gyula. Titkárok: Bődy József, Cziglin Károly, Czimmcrmann Sándor, Gosz-
tolya János, Korcsmáros János, Kőberl
Gyula, Mcnyhárd István, Bocskai József, Dr. Rcischl Marcel, ifj. Bognár Imre. Számvizsgálók: Fejér Jenő, Szclics János, Tomka Kálmán. Pénztárnokok: Láng József, Práger Sándor, Szekeres Ödön, Vajda László, Vaszary Kálmán, Feltámadás 379. cserkészcsapat. Ellenőrök: Hcidccker Ferenc, Frankó Pál, Frank Imre, Károlyi István.
A fogadás, szállás, élelmezés és rendezés biztosításán a 100 tagú nagybizoltság buzgólkodik.
Eliru.ltóhcljek i Epplngcr I. és Fl» ti-. cement és egyéb éplléll anyag keres-
kedése, Nagykanizsa, — Lázár Józsel taVereskcdés, épltéil anyagok raktára Keizt-licly. — Szfttuesek Jinos takcrcskedés. ccnicnt- és mfikögyár, Kűmirvároa. — Sommer Sándor gabona- és terménykereskedés. Zalaegerszeg. — Mosonyl Arlur gőzmalom, luréíz- és villanytelep, Zalaapáti. — Mosonyl Henrik lakcieskedö. Zalaszentgrót.
Szerdán felakasztotta magát, pénteken elvágta a nyakát,
mégsem tudott meghalni a keszthelyi kórház egy súlyos betege
Kesztholy, julius 16 (Sajdl tudósítónkul) A különféle szervi betegségek által kínozott kórház-lakók közi az utóbbi időben mind gyakrabban fordulnak elő öngyilkosságok és öngyilkossági kísérletek. Most a keszthelyi kórház egyik betege, akit súlyos szervi bajai nem bírtak legyűrni, igyekezett kétszer is eldobni magától az életet. A haláltól félt a szerencséilen és — bármilyen paradoxon — ezért kereste önkezével azt, hogy mielőbb keresztül essék azon, amit — jól tudta — ki úgysem kerülhet.
Mandlcs Károly 59 éves szentgyörgyvári öreg kanászt már hosszabb
engedte — el is engedték, de előbb a lelkére beszéllek és irást vettek ki tőle, hogy öngyilkossági kísérletét nem ismétli meg.
Tegnap, pénteken délután Man-dics Károly öreg kanász újból a kórházba került. Délután 3 óra tájban ugyanis a Ciffer-féle vendéglőben egy észrevétlen pillanatban borotvával átvágta a nyakát. A széles vágás azonban csak a garatig hatolt, a fő-ütőér érintése nélkül, igy az öngyilkosság megint csak kísérlet maradt. Az igy is sok vért vesztett öregembert újra bevitték a kórházba és ápolás alá vették. Állapota nem életveszélyes. Tettének okául betegségét
SJ \'6/ " Q | --------<
ideje ápolják a keszthelyi kórházban és életuntságát jelölte^ meg.
súlyos sziv- és vesebajávat. Az utóbbi
1 II »I I-V -I—w* ■■ ** , " * ^ \'
időben állapota annyira amennyire 1 javult, ugy, hogy már arra is gondolhatott, hogy lassacskán lalán cl-\' hagyhatja a kórházat.
Szerdán éjjel, pontban éjfélkor a kórterem betegei tompa zuhanásra \' riadlak fel.
— Isten veletek I — kiáltotta az öreg kanász és elnyúlt a kórterem ; padlóján.
A szomszéd ágyon felijedt beteg azonnal felugrott és az öreg kanászt ! ott találta a két ágy közölt, a pad-I lón, nyakára erősen burkolódott \' alsóruhájából tépett zsinór, ágya fejéhez kötött meg
Ma délelőtt alakul meg a Nagykanizsai Fürdőegyesület
Nagykanizsa, Julius 16
A Zalai Közlöny hasábjai országszerte elvitték a Nagykanizsán készülő strand-lQrdő híréi. Bizonyítják ezt az Egerből, Bajáról, Kaposvárról, Budapestről érkezett levelek és ajánlatok, melyek mind a nagykanl-zsii strandfürdő építése iráni érdeklődnek. Nagykanizsa város lakossága körében Is olyan élénk érdeklődéssel aniil az | viseltetnek az ügy minden fázisa és ugy iránt, aminővel kevés hasonló köz-
r,|„., ámnJalim-. rtll- <• >»<»«"»l „ImL. El lilás! dil «»l " peogS.
ProipeMatt küld.
dobta le magát az ágyról, hogy vé- • érdekű akciónál lalálkoztunk. gezzen az életével. Gyorsan elvág- 1 A holnap, vasárnap délelőtt 11 ták a zsinórt és a halálra vált öre- \' órakor a városházán tartandó alakuló
get nagynehezen magához téritették.
Másnap Mandics kérte az orvosokat, hogy mint gyógyulta! engedjék cl a kórházból. Az orvosok — minthogy a beteg állapota ezt meg-
közgyülésen dr. Sabján Oyula pol-pármesler Is résztvesz és nagy számban mindazok, kik a Fürdőegyesület és strandfürdő llgyét érdeklődésükkel előmozdítani akarják.
_URÁHIA
Ma vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor
Rin-Tin-Tin
az cmberlelkQ csodakutya legújabb filmattrakciója:
Hómezők hőse
Északi történet 6 felvonásban. EzenkivUl remek kisérfi műsor!
ZALAI KÖZLÖNY
1927 julius 17.
Bécs
a „kedélyes" császárváros
Csütörtökön esle valóban kedélyesen tért nyugovóra a kedélyes császárváros, de péntek reggelre a francia forradalom vérzivataros napjaira virradt.
A százszor megénekelt bécsi spilz-bürgtrek ajkán sápad! rémületté fagyott a mosoly és a vidám hangulatú sörözőkben kötéseket szabdalnak a mentők a rögtönzött ambulanciákon.
A Justlzpalast üszkös romjai, szerkesztőségekben véghez vili rom bolások. felszakított kövezetek, barri-kádok színhelyét, mint a borzalom sátánja öleli körII piros színével: az embervér.
Gépfegyverek kattognak, revolvergolyók süvítenek, sebesüllek, félhalottak velőtrázó sikolya vegyül a zabolát letépett csőcselék bömbölésébe és az idegenek hanyatliomlok menekülnek Bécsből, a „kedélyes" csilszdr-városból, melynek Ringjeit üzletek kifosztására éhes. polgárházak ki rablására szomjas emberc-.ordák szál guldják be, hogy napok alatt levakarják ennek a vllághires városnak minden patináját, minden kullur-felsóbbségél, minden maradandónak alapilott értékét.
Negyven halott... Kétszáz hatott... Kevesebb vagy kétszer ennyi nem számit. A cócselék a francia revolucló kiskátéjával kezében mond pereálot mindenre, ami kulturo. emberi tör vény, Jog-tisztelet és józan ész.
A táviróhuzaiok, melyek kerülő alakon bug/ák világgá a béui véres pénteket és az utánnuk következő napokat, szinte leszakadnak a hírek súlyosság Itől. A rádióhullámoknak, amik beszdllják a világol, vérszaga van és jön a hír, amely mindent megmagyaráz: a barrikádokon kttü.ték a vörös zászlót.
Az Európaszerte letaposott vörös rém vakond-utakon alóásla az egy kori császárváros egész monumentalitását és ugylátszík, adott jelre a földmélyéből előtört a vandállzmus, a jogot, törvényt. Istent és Embert nem Ismerő százfejü vöröt hidra, mely táplálva lestét a kanálisok söpredékévé!, előbb elhengerelte útjából a rendőrséget, (ha ugyan azok komolyan ellenlálllok) aztán vérbenforgó tekintettel keresi, kutatja a békéspolgárok lakásába vivő njtfit, mely mögött reszkető emberek félnek, életükért aggódnak, gyermekirt, asz-szonyért, vagyonért.
A vörös pokol furlája rászabadult Bécsre és hömpölygő áradatát, mikor e sorok íródnak még nem tudta feltartani senki és semmi.
Azt mondják, ugy hírlik, ezt beszélik, hogy a szociáldemokratapárt a somfaival verdikt miatt csak demonstratív felvonulást akart rendezni a jobboldal ellen.
Szép kis felvonulás leli belőle.
Azt mondják, ugy hírlik, ezt beszélik. hogy előre tervezett kommunista puccs az egész.
Inkább hihető.
A háború óta Bécs idegenforgalmát olyannyira tévesen értelmezték, hogy a „kedélyes" császárvárosban a békés
Idegen melleit, hajlékot talált a világ minden nációjának kiközösíteti haza árulója, minden törvénnyel üldözött gonosztevője. Ezek pedig gondoskod lak róla, hogy az egynyelvück hamar megértsék egymást.
Ennek a lapnak néhány nop előtti számában jelent meg vezércikk a „Vörös Ausztria" cimmel, melyben elénk színekkel volt megrojzolva az a politikai helyzet, mely Bécsben és Ausztriában uralkodó. A vezércikk cime kidomborítja Bécs szignaiuráját. amivel ellentétben álla vidék józanul gondolkodó polgársága, amely áthatva hazafias érzéstől, valóságos ellensége az oszlrók fővárosnak. A kormány nem szocialista, a bécsi városi tanács Igen.
Mini a vezetőcikklen állt: a polgárság gyávasága tenyésztette sniát fejükre a vörös veszedelmet, mely íme mosI adott jelre, vagy spontán fórra dalml lendületben, kitört és viszi vég zele felé Ausztriát.
Elrepült a nagy kő, ki tudja hol áll meg?...
Récsbrn megindult a lavina Bécsi kedélyből ijedt remegés, habzó sörből habzó vér lelt és a Buig parkjaiban Mmész idegenek helyett rohamsisakos katonák szuronyát csillogtatja a julius! nap.
És hogy mitörlénlk odaát, az rán\'< sohse volt közömbös. Ausztria hátából, mert a háború alatt százezrével véreztek el a magyar ezredek országa épségéért, beállt a bőrünkön osztoz kodók bandájába. A döglött, keh,< szamár Is ingott egyelt u beteg oroszlánon és a sebzett Turul madárba bekapott a hitvány osztrák kétfejű sas.
Mit tagadjuk, fáj Bécsnek, ennek az ő-i kutturáju városnak szomorú siralmas sorsa, a leglesujlóbb ítélettel vagyunk minden vörös gaztett iránt, de engedtessék meg nekünk, hogy jobban fájjon Nyugatmagyar-ország elrablása és a civilizáció felé emelkedő véres, vörös csőcselék öklökön felül keressük a bosszúálló Magyarok Istenének sújtó kezét.
Meri régi jó magyar közmondás: Nem ver az Isten bottal I U. Gy.
SZENT LUKACSFURDŰ
KRISTÁLY .átványvite
Cdit
frissít
hűsít
Fálerakal: Fehér Vilmos és Társénál Nagykanizsa, Fó-ut 22.
Telefon: 192.
Szent István-hét 1927
Budapest nagy előkészületeket tesz az idei Szent István-hétre Budapest, Julius 16
A budapesti Szenl István-hét az idén is a hagyományos ünnepségekkel s az ezekhez csatlakozó szórakoztató és kulturális eseményekkel log lefolyni. Az ünnepségek fénypontja, mini már századok óta, az augusztus 20 iki egyházi körménél lesz, amelyen remélhetően az idén is a főváros és vidék lakossági tömegesen vesz részi. Ezzel kapcsolatban szó van arról, hogy a Szent Jobbot az idén nagy nemzeti zarándoklás tárgyává fogják tenni. és olyan megoldást találnak, amely lehetővé teszi, hogy a Pestre sereglő százezernyi vidéki és külföldi vendég azt zavartalanul megtekinthesse.
Uj eseménye lesz a Szent István-hétnek, az augusztus 21 Iki vasárnapon az idén első Ízben megrendezett
magyar nemzeti buza-Bnncp, amely évszázadok előtti magyar hagyományokra támaszkodik és igen szép, megkapó és érdekes eseményekben fog bővelkedni. Ez az ünnep Mályás király korának szokását eleveníti fel és a magyar népnek, a magyar földnek és a magyar ler-mésnek ezer éves összelarlozáBát fogja szimbolizálni. A buzt-ünnep alkalmat ad rá, hogy benne egy érzelembe forrjon össze a főváros és a vidék. Olt lesznek ezen az ünnepen az ország főméllósígJi és otl lesznek a legegyszerűbb falusi nép küldöttei is, akik szintén szerepet kapnak az ünnep lelolyásában.
A Szenl I.Iván-hét programjában augusztus 18. és 25 e közt, előké-szilés alatt áll epy distes
történelmi felvonulás u. n. carousscl, korhű kosztümökben, ami fel fog|a eleveníteni az ország boldogabb életének régi, színpompás emlékeit. Meg fog jelenni az aug. 20 iki körmenetben ezidén Is a les tői viseletben járó magyar falvak lakóinak színpompás felvonulása is. Lesznek az ünnepi héten látványos sporlűnnepek, csónakünnepség a Dunán. Esténkénl lündéri fényárban fognak úszni a Dunán a feldíszített és kivilágilolt hajók s u\'cai szere-
„FULAMIN"
azonnal
irt
poloskát m o 1 y t svábbogarat csótányt, síd.
Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és szaküzletben I Fóraktára: Török Jóxaef R. T., Budapest, VI., Király-utca 12.

nádok leszik mozgalmassá Budapesl esti életét. A Szent István-héttel egyidejűen fog megnyílni a Városligetben az
országos vasipari kiáililás, akkor rendezik a
reklám-kiállítást és a reklám-ötletek utcai színes és változatos felvonultatását.
A világhírt! budapes\'i Mezőgazdasági Muzeum mosl van átrendezés alatt és a Seent Islván-hél al-kalmából anyagában gazdagodva kerül az érdeklődő közönség elé. Külön ünnepi szolgálattal állanak majd nyitva a főváros összes mu-zeumai és a magyar szinl kulluta klasszikus és népies vonatkozásai! külön programmal szolgálja a pesti színészei, élén a Nemzeli Színházzal.
A magyar államvasút és a helyi érdekű vasutak, valamiül a dunai hajóavállalalok egyaránt
50\'/e-e)s tarifakedvezést adnak bátklnek, aki bármely állomásról (tehát a balárról is) augusz-tus 18 án hajnali 1 órától kezdve elindul Budapeslre és oda augusztus 20-án délelőtt megérkezik. Az igy válloll jegy auguszlus 20 éa 26-lka közölt bármikor felhasználható az ingyenes vlaizaulazásra. Ebből az alkalomból a Budai e.tre érkező külföldiek kedvezményes vízumot is ognak élvezni, amely a határ átlépése alkalmával is megszerezhelő.
MAGAMTANFOLYAM
Budapest, VI I, Rákóczi ut 51.
Teleion: J. 323-99. Olcsón és sikerrel készít elő bármely középiskola tananyagából összevont ma-gánvusgákra és érettségire, valamint az egyetem jogi éa közgazdasági fakultásán vizsgákra és knllnquirnukra Jegyzetekből vidékieket Is. Felvesz korlátolt számban csatádl lettlgyetet alatt bennlakó növendékeket Is Válaszbélyeg csatolandó.
HILD JÓZSEF
épOletfa, deszka, mész, cement, stukatu mád és egyéb építkezési anyag kereskedése
NAGYKANIZSÁN,
Király-u. 4. Telefon 120
A nagvkanlzaal motoorologlal megfigyelő Jelentése: Szombaton a hórner-s/kUI. Révvel 7 órakoil +20, délután 2 órakor +27-8, eíte 9 órakor +23.
Felhőzet i Reggel tiszta, délben kissé borult, este teljesen borult égboltozat.
Széthány: Reggel és délben Nyugat, este Délnyugati szél.
A Meteorológiai Intézet telenléae szerint meleg idő, helyi zivatarokkal.
SCHMIDTHAUERj [ iTTETTi H I Ff • reggelt előtt fél keserűvíz sstsüssr
megtisztítja a szervezetet a belekben képződő egészségtelen anyagoktól, élénkíti a mirigyek működését, felfrissíti a vérkeringést, megelőzi az érelnteszosedés és az öregségi elváltozások kifejlődését.
IÜ27 lulíus 17.
alai kozlönv
mm
: \\
i Julius 17, vasárnap
: RómM katolikus: F.lck hv. Protestáns: : Elek. Izraelita: Tainus hó 17.
Nap kel reggel 4 óra 18 perckor, : nyugik délután 19 óra 53 perckor.
: Nagykanizsai Fürdőegyesület al.v . : luló közgyűlése délelőtt 11 órakor a \'
• városházán.
: Az Ipartestület nyári mulatsága a : : Sörgyárban délután 3 órakor. : Kiskanfzsaf Leventék nyári mulat-: sága a gördővényi erdőben délután 3 : j órakor.
i Uránia 3, 5, 7 és 9 órakor: Hómezók • : hóac (Rin-TIn-Tin) történet. - Az élet í
• bukottjai, szerelmi történet. Híradók, j
Julius 18. héifö
; * : , : Római katolikus: Kamill hv. Protes-: : táns: Frigyes. Izraelita: Tamus hó 18. : f Nap ke! reggel -1 óra 19 perckc.. : j nyugszik délután 19 óra 52 perckor, j
— A kanizsai Izr. templomban könyörgő Imát mondottak n lier . cegprlmásért. Tegnap délelőtt a | helybeli izr. templomban a rendes istentisztelet keretében Abrdmovics i Márk főkíínto könyörgő irr.lt mondott a nyitott fiigyszekiény \\ dr. Cscrnoch János biborot herccgprim\'is felgyógyulásáért. A templomi ftylle-xezet nagyszámú közönségérc ir.\'l 1 naiástt! volt a magasszárnyalásn im
Irui: í . ht:lfc8í<lago*tu
l v < b«lltt|:i..-i: ló* : cl) mod|ái rl»iL.kikőnyön:!j<
i\'é.vJt kun. ......
ó<>J,.i sllvcpii mí nag-. kcsereiicticn mi.u:u ptllanrá-án tvi-mi , mintha tulnn.i várns a
Roskadozó Kpiul .iti,.-.la mégycii, uol kőkucs.-t byvni.; , lőtt l.niu Végen s hervadt I odrát Icrtnt a (crrciú átka, sírhalmok kap.ija sar.ikízö.tv.v.. mintha imgyK/ivevcn uj vcii.t.V.el várni
Aztán derekből leoldja a kardot - hej | sok dctcV Cb.xWü vi«é.-n» l.ilartoUl mcyc.orbnlt ;./ éU. fakó i.v.*Uj nnr|a, pedig wive fáradt felé, nem . fáradt i.......
— Mu: a/. Ipartestület n>:.i mulatsái :t a Sttrgyárbao. \\ fc> i-y.r pa> b. . — kedvezőtlen i ■ r. c lu i. katakomb&kb n — mártt • i f Jkésul.-c várj* a tendezőtí,-kr-i: •.•ivge\'.. N .gyedóráokí-nt O.engery-u\' és Fó tit sarkáról I.i-v ulnak ai aulóbuszok 64 filléres m. nettért! j.gyekkel. Lese ott min-dci-, ami c*i:k szemnek-szájnak ki-j vÁnatos. Ksemtnyszárr.ba megy a i gazdagon felszerelt szerencsesálor,
r>,. ^
Valódi angol szövetből
uri ruha csakis Sörlel Zsiumond szabóniestcrnd Nagykanizsa. Főút 5. szám.
— Szabadságon. Dr. Kdinay Gyula rendőfőtanacsos ma megse/dt. nyári szabid ?ágát.
— A polgármester megtekin tette a csatornázási munkálatokat. D.-. Sabján (Jyula polgármester ma délejőti kocsiján végigiártu azokat az utcákat, ahol coa:ornazáti vagy vízvezetéki munkálatok folyta!: és megszemlélte az clőiebaladés* A látottak felett kifejezte elismeri ít a munkavezelókutk.
— Visszavont áthelyezés. Miül megittuk, a piatisla rendi di^poztciól: alkatmával Sótonyi hlván tegycs-rendi tanárt áthelyezték Nagy ka. i-zsáról. Mint most értesülünk, Sótonyi István kecskeméti áthelyezését, a nagykanizsai társadalom őszinte örömére, visszavonták.
■=» Dunsztos és uborkás üvegek igen olcsók Púmnál, Király-u. 10.
=- Az ujabb Időben csodálatosan fejlődött a mühtnye*: technik^jn varrógépeken. Br.índi Sándor és Fia cég állandó himzőtanfoly.imán szcbt>-néí szebb hímzést k kékülnek a világhírű PFAFF varrógépeken.
— Ma van a ktakcnlz-ni levei -ték nyári mulatsága. A» • u tr. 3 ót. kur inegéiénHUl Kt közelében für.vC gO.dOvé i >.r J Oda vándorol ki eresz I<" vsa épkézláb apröja-nagyja, !ic.gy pár ft!-léíérl olyan kelToi.i;s d\'I.". ! .-/ • rezzen magínak/ amWye< rv v ! cgybsnuir pölda Kiskar.í>«hu. N -kmiízsáró! n cuióbusr-jí^tok fo^ja Kivinni az érd :K>rdöVHj na>:vf-ikc-rtinek igérk<aÓ ny.^1 mu^\'ááí-r».
= Keres k<5t személy gyér : nélkl\'l, liflr.-a bu\'drozott sroba-koiy-Ját a udvarosba vagy ahoz közel. Cüock* a kiadóba. \'
: tájál .nthéz goml ií>. írj*.
l.eo!dia a kard(.t i a kcrcf/t tOvéhe fejd L.íjlja lelur S/,ü* Any.i oléac: .unalomnak.anyja, könyörülj mirajtunk, t: (u-fodj hogy mi csuk miiwi^ mt ü.u:t .nk, kl Ltlnc,. hogy mlglH Ily árvái-, ruradiunk?
Ki bu-.c, ki gondja, hogy eifolyt a v-Sünk V — he sok édesanya kíiiinyc omlott értűitkl- • \'» luobt a i»o(tduk trtj,«i tultvn ojühs |.iij«, má«é lett ;i kertOnW, má^é :i \\ir.ig-., amit mi vrtctiünk, más kaszáját vaijj.
Azért. Jó Asszony, nt, tégy csudát mi rajiunk, ti: l:iwl nevével*harcoltuk n lireaiu, méyse fakadt áMís vérnni: hulláján, igy hullunk elébed á«t.\'l s/:»ki t mvAii, sotcl új»\'..tkáiiiiiiaK luullAl túl J ..hv.mi,\'
S s7ép.ségc» Nagyabs iy kard|ai kízbe véve ímhol fehér ró/.-=.» vállo/ci< beiúit s ráborítja htivöseii vitéz huinl-r^Aw, lert is annak tóié <jO»!d\'«, n>ido;; álmii, ugy lépkedett ától mci-nyek orw.i;aba
Állandó butorklnllitás! Le^-egysz iüb — li «>pngUi — h<xushcn.\'n ".vSS^r/it. U \'t -téet fei.éie.\'ek- O^taian \\ rfuU ..\'..ki t.-.B bi nul ik zahi át om^ra. — Kopsidn btüordrulidz SiombiUit\'.j « Hflrom igt^/i tízó: Briinc:!cs bora olcsó!
Mfjliiiíiiiyiieil MM leiiéMtó
kés/.it uri niliAt
Sőrtui Z«íümond mWn:estcr Ö
Nagy kanizba, Főnt Korona líil^di ntlliil g
«= Práfccr joláü Király uci 31 szám at t ernyőké zitő és javító műhelyt nyitott Le ocróbfvn, a legkényctíbb Ízlésnek is nuígfeiol cn készit nap és esCeriiyőHCi. JaviU-sokai gyorsan és o:ceón eszközt). Njgy v. I aS\'etdk fz-iji kivi elü str: nd-ernyőkben. — Ugyancsj!< itiliuLv nemű kézimunkák kíszl\'ését Is el válhlj^.
— Áldott ulluputban levő ttok és ifjú anyák a t. r ^ic <:-. „Ferenc J-.zs.-f" keserű viz h.sni it\'a ntt.il rendes gy » uor és béhoüköd :st Cr-nek e.. Az uj b>ori ; öxyt gyiías f.\'iképvi elől a Ferenc József vúet Igen ^stibvn kipr\'báiia .\' ös kiv^i tel nJkül i-.yor.an, me^bizh n.ncs 1 ,,dalonin kül lu. v. k laiál áH. — KíDh ;6 gyógyszti án.kb n, dr-:g<i i>kb «n és füszerüziclcK\'úCii.
. nyeihdók gyermekruhák, cipők a 1 | iöbü mict 500 nyeren^r.yiárgr. A pazarul ditzitelt árnydB parkban Torma Tóm z nekara já\'.sztk. Világ-pus a, 8?ép=é;,vert,eiiy, amerikai ár-i verés, lemez éa korik .dubáíás, női luibatt, sztrpen ;n, konfetti csata és s-»k más egyéb érdekes látnivalóval kedveskedik a rendczOség. Us\'e 7 órakor kezJfdlk a ir.\'J o-, amelynek keretéb.n li Ipartestületi és Fii ő Iiá7i dalfttdák is közreműködnek. Megtép lís les\'/ o .Trükk" LrnRyel 0)ula 1 felvonásos bobÓ7ata. Kup-líkk:l szerepei Kostein Ignác, s\'.b. A fnü\'ot; t ne követi. A befolyó jövedelmet a rö/idesen mef»tiyiló Iparosok Menháza jwá\'á fordi-jáí?. B: p\'d j 50 fillér.
— Eötvös-tériek panasza. (Levét a szerkesztőhöz) l<cn tisz eli Sier-kesitó Ui 1 Az Eötvös téren minden e;ie végigb-;Vitat a t:héncsuda. A p\'-rt, amit f lvtrie<, a lf kásunkbót ntéj: cshk ki tudjak thböritani, ha a ii jp mtuden Ciajáiíau naí.y»ak,.til.,é rendéiUnV, ( cn i. u^.yanczt pjifeiti\'-i mindm i oc.i, ..utó, uica i g/eiek, fi v^hszil.di kis kutv.i
i f Von) d: u. Cöínáljur.k a Ic-
n/cl», tüdőnkfi: leítp«.dett ungtU-g í nie:ir.yit.égű ji \'í.t. I, imiiől mi n p majd me fu\'uu ? Az Idei síú raz>.>ffb n aoiáu tz "n Olí, .a cs
mm
legyet, ixányogot, molyt. banMfá!, bilhát, pj!o»kát. ivAlibcyirat, tetüt itb.
Az amerikai Mellon Institato találuiányn. Kmtiorro 41! a\'.ra vosróly tulon. I>i> bí z-tos linlát íér>cokrov» rovarukra Nom hrvy íoUot Hatása garantilLlIáalarlAáuktnii. t gaída^cjokoiio. Qzemokton nZ-ikOlOit-1 hetotlon -- Óvakodjunk utánzatoktól.Mái \\ azwl ne fogadjon el. UgyelJOnk a Fly-Tox (kfejtvo : FlAj tóx) acw».
tiuno* ir»j uijtnitattoal.....P I
. Illa<3 tli\'.j^lAjtlly.........£ W —
l J»f»h fcííipfunrteM ............r \' w
MlndonStt kapható I
MsrywomAct iwhMpvitcUi i
--líraiéi Tiru.BaOf??4\'\'
V.NiáAriKalO.Tíl.: L9W5
l . A rroii^imt Wrin»ír» kfltdZnk.
L6E36!) □ >va r lisiti uii lÉái
kizárólag angnl pzövctbó: készit Sffrtoi ZilQmnnit ^z.ibónicü!er Nagykanizsa, Föut 5. szám.
\' \'jn-f rg " ryr - \'■\'^V^X/\'-^t-\'- v^Tl TT< ,"
véle:ieuül sem jön er.e íohj. N. p-jcb.iH sokszoi megfordul ugyan a Sztfji\'.háioms -g-szobor hOiüi, dcoMk\' ennek oitil.nan iui lafcnok, azokia már nu*n jul a váro-;i köziiszías^gi üzem gondoskodásából. Röviden: ameddig kövezve van, ott öntöz a kucsi Lt.p.<iila sokszor, ahül a 20 ceiillmát\'^cs p>/éte6\' ccszí elvirel-hetetlcnnl -i éle<t?t éa li-heletlcnné 2 szeüo.. thben a Lmikuláö n, o • vifSiaffidul .:/. «.- tj.fkucsk K«i-
réi>ü ik az ctup\'m, hogy legalább egyszer, este hét óra felé, a tehén-cioida vonulása előtt öntözzék meg ezt a pjrfcn^ert 1$. Tisztelettel: Egy Eötvös téri lakó.
= Csipkeverő (klöpl-) tanfolyamra tani v^nyok felvétetnek. Jelentkezni lehet Kinizsi-u c^ 44. sz. alatt d. u. 2- 7 Ugyanott a muuka megtekinthető.
Kauimann Györgyöt az Anker Ali. Biz o>itó R -t. magysrorszápi igaagí;óíá.;;t tisztviselőnek nevezle Ki a < int i-yent a n-t?ykánhrsii fJ-üpyröksJghez osztotta be
Vízmentes és nyers ponyvák gyári Iciakata eredeti gyári árakon Hirscli és Szegó-eégnél.
= Slnger gépselyem rniudenKle szifii/cn k>ph iL». binger varrégép fiókö/íd Fő út 1.
Fmvcrgyárl Steyr strapa ke-rékpiiraal a váza belső és külső muflal van ellátva. 5 évi jótállási Weiaor Góparubáz, Cseogery-ul 2.
= Három Igaz szó: Bruncsic ; bora jól
i \\é ■
| síunl, vontat, csépel, n|
^^ Itdv.\'.i íiiCtísl fcli.\'Mei, tó"
otai. K i»i mel\'ell h. i,i|i: j-.vj
11 $ÜT0flO8iL tS mim KHESISÖStMi R. T. |
, i^puinri: II. FORD Képviselet
BUDAPEST. VIII., RÁKÓCZI-UT 19. SZÁM. ;-:Jsy aiStalrcoK rjk5Arl 1 Kerületi bíjilsolcl: : ZÁSTÓ VIL30S ít TÁR.\'iA, KJSjkmlzsa.
Dezső harisnyái a
lt.«g jobbik.
=1 Felhívjuk a n. k. figyelmét, hogy ugy a vasútról, mint az autó-áll\'j i.átról a vonatokhoz személyen-kint 50 fillérért autókat indítunk. Bérautó tulajdonosok.
Bauer Antalné fehérnemü-varrodája (•» kézimunka előnyom-ttójt juiius eisejm Kiraly-u. 20. sz.
li megnyílt. E vál\'a\'uk a legké->v • bb YíIls .ik inegíctelöen női , lit\'j és 4",e nickfehérnemü varrását, •niitd.n k\'ízimuuka c\'őnyomUlását, j ;>urt és nimzési is. Tanítványok fjhérncmUv rrásta és kézimunkára teiVs erek ™ I w zebb nyárisport a fény-■y •\'•V/p már 8\'SO P-ért .Ld\\k, tenniszütőif, :», kcTekpu1, rádió-I níés-íC* aikahna-Szabó Antal
kép.
k pha;0. i\'. : cé löv\'i • í v készül.i.ck
uk vi/ \'•rd pnriU; -tch:n.
= A Fegyvergyári Slevr kerékpár az egéS6 világon vezet! Welner öépáruház, Csougery-ul 2.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 julius 17.
— A tanítók díszközgyűlésen ünneplik Szirmai Miksát. A Zsla-megyei Általános Tanítótestület most tartatta választmányi gyűléséi, amelyen az egyesüld őszi közgyűléséi készlletlék elő. A rendes közgyűlésen üdvözlik vitéz Barnabás litvánt, az uj tanfelügyelői, ma|d rövid idó alatt végeznek a folyó ügyekkel. Ulána tartják a dlizközgyüléil a vármegyeháza nagylermében és ennek főtárgya a nyugalomba vonuló Szirmai Miksa kir. lanfelügyeló ünneplése lesz. A tanítóegyesület ezüslpldkeltel nyújt ál Szirmai Miksának szeretete jeléül. Majd a közgyűlés öl, már nyugalomban levő érdemes lanitót ismét az egyesülel disilag|ává választ és egy-egy diizoklevelet adnak át nekik.
— Három Igaz szó: Brunesles bora olcsó I
— Egy brutális ápolónő összeverte a betegeL Molnár Irén gel-lénházai leány ápolónőnek állott be a zalaegerszegi kórház elmegyógyászati osztályára, ahol feltűnő durva-tággal báni a gondjaira bizoll betegekkel. Egy ízben a kórház igazgatósága tudomást szerzett brutális viselkedéséről és elbocsátotta a szolgálatból, egyben feljelentési tettek ellene a kir. járásbíróságon, mert kiderült, hogy Sch. O.-né beteget, akit ápolt, megverte. Ügyében most tarlónak tárgyalást és azon a brutális leányt beismerése után 32 pengő ló és 8 pengő mellékpinibüntetéire Ítélték, mely behajthatatlanság escléu öl napi elzárásra változtatható ál.
= Rézgállc, ralfla, kénpor, gabonászsák, kölcsönzsák Hlrsch és Szegő cégnél.
— Kőzépltkezésck a megyében. A kultuszminiszter Balatonfüreden egy 3 tantermei iskola ét kétszobás lanilói lakás. Zalatárnokon egy 2 tantermes Iskola és kétszobás lanilói lakát építését engedélyezte. Az épltéire az államépitétzeli hivatal kiírta a versenytárgyalási. — Ugyancsak mosl irta ki az alispán a versenytárgyalási a keszthelyi járást székház é pitéiére. Az építkezés augutzlut folyamán megkezdődik.
Szlezák László
harang és éroöfltóde, harang (cisttK\'.é* és hanngllbgyar
Budapest, VI.. Frangepán-utca 77.
(Saját háziban.)
A n»»*«!l p. B.-JOI lodoIA llUK-viiutl .ÖKHAZ- ra<£4Uóh<I/ A^ B.. C..J. kulikkal.
TELEFON: LIPÓT 913-53.
A« J900. é*l pirit>1 vllAr., ai IBJI. <• 1PB. «r1 »•»- <«f*plp«rl klifiiiiion aranyíreo-m«l. •» inS <» 1924. <vl kt/oilp.rl tkrlátón m.VIr. kormány JUxoViévcIlcl lltünUUf. Síimot cgyhtil «ltimcrOI«v<l.
SPORTELET
A Nagykanizsa—keszthelyi kerékpárverseny eredményei
A köel/övőben a NKE országos kerékpárversenyt rendez
Kezdők: I. Pahocsa Oyörgy 4 óra 57 perc, II. Valentin Ferenc. A kezdők csoportjának győztese, aki először Indult versenyen, olyan elsőrangú időt lutolt ki, hogy szereplé-
Nagykanlzsa, jullus 16 A Nagykanizsai Kerékpáregylet folyó hó IO-én házi onzáguli kerékpárversenyt rendezett Nagykanizsa-Keszthely-—Nagykanizsa távon. — A megerőltető verseny kél csoport indulásával bonyolódott le. Indult 6 kezdő és 6 haladó. A cci 100 km-t kitevő utat ugy a kezdők, mint a haladók elsőrendű idő alalt absol-vállák.
A haladók eredménye: 1. Kövesi Lajos, idó 4 óra 52 perc, II. Varga Lsjos, III. Szobocsán István.
séből a legszebb versenyzői karrier kiindulását remélhetjük.
A közeljövőben ez az ambiciózus, fiatal egyesület orszigos |cllcgü versenyt fog rendezni, amikor módjukban lesz a mostani győzőknek az ország legnevesebb versenyzőivel erejüket össremérni.
Az NTE tennisz-gárdája ma mérkőzik Zalaegerszegen
Nagykanizsa, jullus tű
Vasárnap délelőtt és délután a zalaegerszegi MOVE pályán folyik le a Zalaegerszegi TE és a Nagykanizsai TE teniszmérkőzése. A mérkőzés 9 számból áll, 6 férfi tingli és férfi páros. Az NTE réizé-ról indulnak Kluger I., Lichtenstein S, Lichtenstein L., Fischer F., Dómján 1., Réciel I.; a ZTE csapatiel-áilitáia még bizonytalan.
Az eredmény, tekintettel az NTE. játékosok |ó tormájára, előreláthatólag Kanizsának lesz kedvező.
Itt emliljük meg azl is, hogy az NTE tennlszezöinek az egész országban már olyan jó híre van, hogy naponta érkeznek megbivók a kerületi és országos versenyekre az in-tézőséghez. Igy löbbek közOlt még Békéscsabáról is. Az augusztus 12-én kezdődő nemzetközi szombathelyi teniszmérkőzésen az NTE szintén képviseltetni fogja magát több játékossal. A jövő hónapban aktuálissá válik a kaposvári Bakay mérkőzés, a kaposváli Turul, az elhalasztót! Pécsi AC és a Kanizsai Zrinyl mérkőzés.
Kevés egyesület tudja felmutatni ait az eredményt, mit az NTE. — Tennisz-szakotzlálya három éve alakult meg. Kél éve van pályája és kél év ulán már közismert nevü játékosokkal rendelkezik. Hogy ez igy van, azt bizonyitolla a mosl lefolyt kaposvári nemzetközi teuuisz-mérkőzés, hova Réctei Rózsii a ke-
BgBgjgg^
I Illtet a dunántuli legjobb játékosok között, mint olyant, kl nemzetközi viszonylatban la megállja a helyét, tudtán kivűl válogatta. Dunánlul összes nagyobb számottevő egyesülete tud arról, hogy az NTE mily tehetségekkel rendelkezik, tud róluk a vidéki közönség is, de a Jó öreg Nagykanizsának mindenben elfásult közönsége ezt nem akarja tudomásul venni és minden egyes itthoni mérkőzés alkalmával gondoskodik arról, hogy — Ián a Jó öreg napiugarai ellensúlyozandó — meg nem jelenésével és közönyösségével a játékosok ambiciójál és kedélyeit lehülse.
(Klskanlzsal leventék dijakat nyertek a lovasünnepélyen.) A Julius hó 10 én meglartou lóversenyen a győztes kiskaulztai leventék nagyon szép dijakkal lettek megjutalmazva. A székfoglalásban I. lett Ciugtln Oyörgy, aki az országos testnevelési tanács 160 P értékű ezüst serlegéi nyerte. II. Varga Oyörgy a honv. miniszter tisztelet-dijával jutalmazva. Voltizsálásban I. Muczer Sándor a honv. miniszter liszlcleldljál kapta jutalmul. Lovaglásból nyerlek még: Bagonyal Mihály, Bagonyai József, Nagy Oyörgy és Bolf József.
(Ifjúsági mérkőzések.) Klska-nizsán: Va4 órakor Kiskanizsai Le-venle—L. Ipariskolai énekkar. Biró: Biró Sándor. Zrínyi pályán: \'U2 órakor L. Te-ky-L. Viktória. Biró: Bjrta Oyörgy. a/i3 órakor L. .77" FC-L III. kerület. Biró: Klemann. — V.5 órakor L. Egyetértés—L. Haladás. Bitó: Böhm.
Levente pályán .-JS órakor L .13" fl—L. Jóbarálok.jlBiró : Kaszll.
lek
KÖNYVISMERTETÉS
Megjelent Szeged monográfiája
Egész Magyarországnak szóló díszes könyv hagyta el a sajtói: Szeged város .Szeged" cimű monogra-líája. A hatalmas kötet szigorúan ragaszkodik a monografia lényegéhez, nem birál, csak az eseményeket mondja d, a város őstörténdének lömör ismertetése ulán limertdl a város egész éleiéi, küzdelmeit, emelkedését, amit a város polgármestere, dr. SomogyI Szilveszter, az előszóban ugy fejez kl: elmondja, ml mindenünk voll azelőtt, ml maradt meg és hogy használtuk fd. A .Magyar Városok Monográfiája" központi iicrketzlöbizoltsága, melynek elnöke dr. HéJJ Imre ortzággyűlésl képviselő, Szeged város monográfiájának szerkeiztöiűl Sz. Szlgethy Vilmost, dr. Toneltl Sándori és Kiss Ferencet nyerte meg. Czlmer Károly Irta meg Szeged régmúltját. A legutóbbi Idők s különösen a francia megszállás történetét Sz. Szlgethy Vllmoi Irta ugyancsak az ó tollát, kulalásalt és objektív kritikáját dicséri a szegedi irodalom és művészei, a szegedi társadalmi élei lörténdének limerte-lésc. Dr. Kelemen Béla a tzegedi kormány működését ismertdi, Hor-j váth Jlnos pedig Újszeged szerb megszállásának Idrásál adja uj, eddig ismeretlen adatokkal. Dr. Toneltl Sándor Szeged iparának, kereskedelmének múltját és jelenét, dr. Culdcsy Sándor a város mezőgazdaságának igen érdekes torténeiét irta meg. Kiss Ferenc ny. min. tanácsos pedig a tzegedi erdétzd munkáját, mellyel a homokmezők lekötését kereiztűlvltlék. Mára Ferenc ragyogó tollal ismerteti a várotl mu-zeum és Somogyi könyvtár történelét és anyagál. Igen érdeket réaze a műnek a szegedi sport minden ágának lörténete, melyet Oábor Arnold irl meg, mig a szegedi egyetemér! folylalolt küzdelmeket Gál Ferenc, az egyelem ismerldését dr. Buday Árpád egyel. ny. r. tanár, > népiskolák történetét Nemeeskay István, a színészet történetét pedig Lugosl Döme Irta. A mü nagy negyedrél alakú, gazdagon Illusztrált, linóm
\'KKCTT NVUCOTIMOIAI IIANÁN /* LKCJOH H TA »>«- ti I. i K
KELLEMES 1Z0 ODITÓ-, OYÓQY- ÉS ASZTALI VIZ VESE, HÓLYAG, RHEUMA
BETEGEKNEK TERHES ÉS SZOPTATÚNaK-NEK NÉLKÜLÖZHETETLEN SAVOLDÓ VASMENTES
KAPHATÓ MINOEtrOn.
= 20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellátóit ügynökeink ulján is — az egész világon legjobbnak elismert Singcr varrógépeinkéi. Singer varrógép részv.-társaságlNagykanizsán Fő-ut I.
1927 julius 17.
ZALAI KÖZLÖNY
nehéz papírra nyomva Jeleni meg, melynek aranyozol! diszkölésél a város arany dombornyomásu címere diízlli.
lozeúsziHElza
Uránia vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor Rin-Tin-Tín, a csodakulya legújabb lilmatlrakciója: Hómezők hőse, északi lorlénel 6 felvonásban. Emberszerep-lók- Alice Calboun és Don Alvarado. Az/lel bukottjai, szerelmi lórlénel a azínp d les ed világából 7 lelvonás-ban. Főszerepben: Virginia Vally.
lÖZQAmSÁQ
liHtl
A bécsi lünlelésscl kspcsolalbsn sokan mnzgalmasságol váriak a mai értékpapír piacon, aronban a lőzsde teljesen csendben fogadta az érdek-lédőkel. Névleges árfolyamok al-.-kullak kl, meyek a következők: Magyar Hiltl 91.5, Salgó 77. R ma 123, Bauxil 391, Kőszén 740. Fegy ver 252, Dtnubius 205, Villamos 170, Cukor 225, Izzó 134.
Párti ?)34. London 3S-25V3, Newvork St»>,\'i, Brtüaet 72"25. Milano 2S27\'.\'i AmiterdaBt 208 12U Bellin 12331. Wien 7315. SoUa 3\'75, Práiti IW\'j\'fl, Varií isSO, BudapMt 90-60, gelfrid ISHi Bakarait 320 _
1 M Mtn-^t*.
valutAk
Angol L 27-83 27 99 Belga Ir. 79-7S-8005 Ciehk. I6-96-1704 Dánt 153 05-153 70 Dinár 1004-10-10 Dollár 570.60-573 00 Praada Ír 22-60-22-82 Holl. 229-30-230-;0 Lengyel 6360-Í4-60 Lel 3-51-360
Léva —•--•—
Ura 31 15-31-65 Hárka 130 00-13650 SditlL 80 72-8107 Norvíg H7-25-I4850 SvájdI.11035-11075 Svéd k. 153 25-153-90
DEVIZÁK Amit. 229 45-23015 Belgrád I0-C6-10 10 Bellin 136 00-136-40 Bakaiéit 3 50-356 Brtlauel 79 67-7Í92 Kooenh.15315-153 6\') Olilo U7 95-148 40 London 27\'8l-2"\'89 Milano 3110 31 30 Newyotk 572 85 4 ÖS Párti 22 42-22-52 Prága 16-97-17-02 Siofla 412—4-16 Slockh I53-3.VI53 80 Vartó 63 70-64 50 Wien 8068-80-93 Zürich 110-25-110 57
Terménytőzsde
Buta 16) tlizav. 75 kg-ot 23 70 - 29-20,
76 kg-oi 29-30-29 80. 77 kg-oi 29 30 3020. egyéb 75 kg-oi 2790 -2840. 76 kg-vi 2850 - 29 00, 77 kg-oi 190 ) 29 40, buza (uj) tv. 77 kg-os 30 0 5 -30 30, egyéb
77 kg-ot 29 65 —29 35, ujrozs 26 00 -26 a), roza 2655 - 26-80. takaimtnytrpa 21-50— 22 00, aorárpa 25-50-2650, ab 24 70-24 90, tengeri (ó) 22-40 -22 8U. buzakorpi 2010-20-40.
szerkesztői Szenetek
F. Oy. Megható humoreszkjében azt lri* «Ry helyütt, hogy három napig nem tudott enni. Nem csodáljuk I MI csak elolvastuk az irást s máris baj van az étvágyunk körül.
R. F. (Keszthely) A postánál cl fogunk járni és az eredményről érlesitjük.
H. K. ROvidesen sorra kerül.
B. R. A .Tábortűz mellett" megkésett, meg aztán sok Is már az ilyesmiből, más hasonló akciónak is kell hagyni keveset az érdeklődésből. A .Vadgalamb- bugás\'-t átolvastuk. Ha némi, ínég megbeszélendő javításba beleegyezik, közölni lógjuk.
H. C. (Fonyód) Cserkész-hírekkel bőven íl vagyunk látva, ennek és Igy különben sincs aktualitása.
él KAfifr-
Huszárbecsület
(ParaszllOiiénet a falunkból)
— Irta: NAGY LAJOS— 13
A vendégek Ii6zlességea felszo\'gá-lása pedig a Tolnai Jtkab pori a böcsü elének lapjára lariozik. Evvel a bőesülellel n-m illik és nem is szab;d jálszani.
— No, hvgy mán efcvszőr tníg-gyliliél I Bizo.iy azt goad. lom, li\'gy a vendégeink is megéhözlek. Hal csak teríts föl szaporán I D; előbb Ián a caOcsOsbc is gondoskodj rgy kis italkárul.
— N.-m ugy lőssz a\' Tolnai Jakab Dlnlil uraml Majd inkább addig, amig Mária bugáin a vacsorához való készüleltel foglalkozik, kiní.üik egy kicsit a jószághoz. Inni illán úgyis »okal ivánk. Mőgárt a sok. Egy kis pihenőt kell ebben is tartani.
No hál az indítvány egyh\'.ngulag elfogadtatott és a vendégek a házi- ! gazdával cgyllll felcihelődvén az .-sz . tattól, kissé Ingadozó léptekkel törekedtek az udvarra. 0:1 sotra meg-néz\'ék a kél islállóban levő lovakat és csikókat; a tehenek megszemlélése közben erős vitába elegy d\'ek egymással azun foges kérdési illető- ■ leg, higy a szimcnthlli vagy magyar fajta ajánlatosabb e, — lejelés dolgában. A seriéről elő l pedig egészen szakszerű lénia kínálkozol! a vlla folytatására, arra nézvést, ho*y a sza ontai mekkora előnyökkel jlr a york.-hirivel szemben, zsiroseág dolgában ; mert üres kamrának bolond a gazdasszonya ; de leglslcg-bolondahb a gazdisazony olt, stwl nem á I bödön szímra a zsír.
— Mán az szenligaz, hogy néköm a lurós gölödény h.imarossin a torkomon akad, ha az én oldalbordám a Stra röndösen mőg nem zsírozza, — leszi meg a helyén való meg-jegyzésl Szabó Sándor uram.
— Akkurátoss3n igy vagyok én is a drrás csikmákkal. Úszni kell annak a z irhán, mert különben mög-eheli Mária, thogy bclálalia. — Ezt az észrevételt perjne hogy Tolnai Jakab Dánlel uram telte.
— Meg osz." igaz is, — folylatja tovább, — hogy az a miénk, amit lenyelünk. N m köll oll spórolni, ahol úgyis elég van. Nálam mög hát van, — hálislennckl Mér taka-rékoskodjik? M,hónap clmögyok deszkái árulni Fődvárra. llíiába nol Hetven eszlendő nagy idő 1 Mán nem sokai v.irh3lok. Lucia nap|án töllöm be a helvenet, ha Isten mögengedi. Eí az egy unokám van, a Mária, akire az összes vagyonomat testáltam. Pazarolni nem szerelök, — dc a fösvénység mán csakugyan cudar dologi Jul Máriának elég a halálom ulán. Csak még azl szerelném mög-érni, hogy valami derék, liszlösségös virtusokkal ékeskedő ifjú kezébe tejycm le a sorsál.
Itt nagyol hallgatóit az öreg és hosszas, sokat magyarázó lekin\'ellel pihent meg a rzeme Siabó Béni arcán. Ezl a tekintetet persze hogy elértetle a legény is meg sz édes-opiaura is. Egy kis hallgatás kövelle a Tolnai Jaktb Dlniel uram monológját.
— Hat nol Iszen majd gondoskodik Máriáról is az Isten, aki a mc;ők liliomait és az erdők madarai! is számbaveszi, — mondja meg-nyuglalólag S\'abó Sándor uram. Oszlég ntög mink is rajta löszünk, hogy a Mária hugocskánk miatl ne fájjon kigyclmednek a szivetája. Körösziyéni kötelesség ez, Tolnai Jakab Dániel uram. Az! Helyössen mondám, ugye?
Folytatása kBvetkeilk.
Nyilttér.
Dr. Horn Erii rendelő főorvos, Mllrzzuschtag, Írja:
,T. Mobai Agnes-fotrás kutkezc-Iősége, Moha.
A Mohai Ágnes-forr5s több év óla lett intézetünkbe használva, kitűnő ásványvíznek bizonyult, különösen Jó szolgálatot tesz az emésztési szervek megbetegedésénél, az idegrendszer Javításában és hólyag-hurut eseteiben."
A Mohai Ágnes forrásvíz mindenütt kaphatói
Fi u internátus
Szombathelyen.
Felvesz bármilyen iskolai diákot naponkénti lecke-kikérdezéssel és teljes ellátással. Tessék Kőszegi utca 46 szám alatt érdeklődni.
MHmiHKHIHWIIMI
Mielőtt nyári szabadságát megkezdi,
| rendelje meg a j
$ Bárhova utána küldi { a kiadóhivatal 2
| (Főút 5.) 1
ÍMtmSHMtMIHMIHli
Az apróhirdetések dija 10 szóig 80 fillér. Címszó i minden vastagabb betűből álló • szó két szónak számíttatik. Minden további szó dija 5 fiII. Vasár- és ünnepnap 50>Vo j lelár, szerdán—pénteken 25u/o felár. Állást i keresőknek SOO\'ű engedmény. A hirdetési dij előre flaetendö.
Mioholin, Dunlop, Firestone
íutógummik Welter J. C. Nagykanizsa. Sugárut 16. 2312
Egy zongorát keresek megvételre, készpénz fizetéssel. Ajánlatokat kérek lapunk kiadóhivatalába. 2917
Jó megjelenésű Intelligens kereskedő ! Qxlctvczctőí, vagy más bizalmi állást, I esetleg vidéken Is vállal. .Megbízató\' jeligére a kiadóba.
Pénzkölosönt bekebelezésre minden öniegben a legelőnyösebben és leggyorsabban folyóslttat Aozél Ignáo pénx-köicsőnköxvctJtó Irodája Nagykanizsán, Pő-at 3. u. alatt. Kényszerkölosön kötvényeket vessek._1483
Ford és Fordeon alkatrészek, autó felszerelési dkkek, Pneumatlk — Szántó Vilmos és Társa cégnél. Deák-tér 2. 2314
Győződjön meg és forduljon teljes bizalommal házasság ügyben „HEURÉKA* Budapest, Dohány-utca 22-24.. mert ha még eddig nem találta meg élete páriát, ugy ezen az uton fogja megtalálni, Utólagos díjazás. _[28
200 holdae birtok, vasul és város közelében, megfelelő épületekkel, esetleg terméssel egyiUt; 3 holdae ezőlőbir-tok, kitűnő termés kilátással, szíp gyümölcsös és rajta jó épülettel; több kisebb, nagvobh lakóház a belvárosban sürgősen eladó. 6 ezobás urilakáe, esetleg két család részére Lazsnakon olcsóért bérbeadó. — Bővebbet: Aozél Ignáo pénzkölcsön és Ingatl.inlorgahnl Irodájában Nagykanizsán. Fóut 3. 2777 Két sodrony ágybetét, emalllal kirakott tűzhely Jutányosán eladó Kisfaludy-
utca 28.___
Bútorozott szobákat keresünk. Címeket kérünk a kiadóba leadni. -2972
A város belterületén 2 szoba bútorozva, vagy bútor nélkül augusztus l-re kiadó. Érdeklődni lehet a kiadóban. 2915
Lukáoey Gyula asztalos Eötvös-tér 27. Elvállal mindenféle Styl-butorok készítését. Bútorok javítása, tisztítása pontosan és jutányosán eszközöltetik. 2942
Eladó Szabadhegyen egv 18<X) négy-szőgöles ezölő, szép, lakható épülettel. Bővebbet: Aozél lanáo pénzkölcsön & Ingatlanforgalmi Irodájában Nagykanizsán. p£ut 3. szám.___2816
Nyaralni otthon legjobban lehet nálam készült fürdőkád-, fotelkád-, 016-kádban. Olcsón, készen kapható Baksa bádogosnál, Kinlzst-utca 21. Ugyanott egy príma jégszekrény eladó. 2564
Egy jókarban levő príma pedálos óimba lom olcsón eladó. CJm a kiadóban.
LakatoemOhely részére keresünk a város belterületén megfelelő helyiséget. — Cím a kiadóban.
Oép- és gyorsirónó, könyvelésben Jártas, Irodai, esetleg pénztárnokr.ói állást azonnali belépésre keres. .Szorgalmas* Jeligére
a kiadóba.
Van szerencsém a nagyérdemű hölgyközönség becses tudomására hozni, hogv az eddig Csengery-ut 14. szim alatt levő ról divatszalonomat megnagyobbítva, Széchenyi-tér 12. szám alá helvez-tem át. További nb. pártfogásukat kérve, vagyok kitűnő tisztelettel Ritler Magda.
Egy nagy mOhelyhelyleég Irodának augusztus l-érc kiadó. Bővebbet: Aozél Ignáo pénzkölcsön és Ingatlanforgalmi Irodája, Nagykanizsán, Fő-ut 3. sr. 2817
Kiskanizsán, ^Tffi
magánház, istálló, pajtával,
egy hold kerttel bérbeadó, azonnal beköltözhető. — Bővebbet: Dukász Miksa Nagykanizsa.
Rákóczi-ulca 29. szám._2719
Egy jobb családból való kéményseprő tanoncot keres özv. Mantuánó Edéné, Zrínyi
.Miklós-utca 42.__2893
Kiskanizsán. templomtéren, Anek-féle koroema teljes felszereléssel kiadó. 2837
Olcsón eladó jókarban levő 2 darab hosszú korcsmai asztal, 6 darab hosszú
fenyőfa pad. Clm a kiadóban._
"Kényelmes autógaráxeok a belváros területén kiadók. Clm a kladobin. 2S23 "~Eg7 szoba, konyhával, éléskamrával azonnal kiadó. Oaral utca 9 sz. -2818
1000 m m es Hofherr és Schrantz Clayton Suileworth gózcséplőgép, keveset használt, betegség miatt elsdó, esetleg csép-léssel együtt. Magyarossy Pál Szombathely, Éhentelep. _j*952
"Szoba-konyhás lakái mellékhelyiségekkel augusztus I re kiadó. Pető(i-uM2. 2957
Géplakatost keres hosszú gyakorlatul gózlürész részére Nagyrécs«l uradalom, Nagyrécse.__\'2858
Egy jóTavaló, Ügyes, bolti szolga felvétetik. Köhter Testvérek vaskereskedésben.
-29GI
Vendéglő, berendezéssel vagy anélkül bérbe adó. Bóvebbet a kiadóban. -2963
Eey szoba, honyha, spelzból álló lakás augusztus elsejére, egy szobából álló pedig azonnal kiadó. Telekí-u. 54. sí. -2964
Dukász Ferenc
épületfa és deszka
kereskedése Magyar-utca 108.
Állandóan raktáron mindennemű asztalosára és építőanyag. Hajópadlógyártás. Eladás nagyban és kicsinyben. Furnier eladás.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 julius 17.
. balatoni ,111*1. állatéi TtndéglGt t* vldtlil (utanjea (rbin «!■
Dukáax Miksa ingallankőzveliló állal Nagykaniiaán, Rákóczi.ulca 29. n. alaiL
önkéntes árverési hirdetmény.
Értesilem a I. vásárló közönségei, hogv folyó hó 20-án délután 3 órakor Erzaébet-tér 14. szám alatt kOIBn-féle Qveg- áa porcellánáruk egy teleiben, esetleg kisebb tételekben is, a legtöbbet ígérőnek Önkéntes árverés utján el fognak adatni. Tisztelettel
alt S k o p á I Antal.
Kereskedők, üzemek, uradalmak és csép\'ő-gazdák figyelmébe!
Mielőtt benzin, petróleum, gázolaj. továbbá gépzslr, kocsikenő és sz összes gép-, traktor- és hengerolaj szükségletét beszerezné, sajál érdekében kérjen ajánlatot a legolcsóbb gyári lerakatlól
Artner és Kelemen
cégnél
Csengery-ut 5. szám,
mint a Magyar Olaj- és Vegyiipar R. T. zelamegyei kirendeltsége.
Ugyanott zaák és ponyva
gyári lerakat.
Értesítés.
Érlesilem a gazdakörönségel, bogy hetenklnt kétszer kedden és szombaton
Tágécsikókat é> lovakat
szállítok Bécsbe.
Akiknek levágásra szánt csikójuk és lovuk van, forduljanak hozzlm.
Ebenspanger Jakab
mi lókereskedó, Rákóczl-u. 12.
NINCS TÖBBÉ GONDl
"GOURMAND pori haiinál.
Hideg utón, befőzés nélkül, évekre konzervál gvümölcs és főzelékféléket. — Cukrot, dunsztolást, pergamentet megtakarít.
Ára 70 fillér.
Pontos használati utasítás. NltndenOtt kaphatói
POLGÁR ÉS TÁRSA
Budapest, Andrássy-ut S4. szám.
III3190UOOI
tűzijátékokat, lamplonokat, konfettit, szerpentint és az Oiszcs szükséges cikkeket legolcsóbban szállítja
Emmerling Adolf gyára
Budapest, TI., Orót Károlyi-utca 26.
Kérjen díjtalan árjegyzéket, valamint ismertetőt vihar röppentyűinkről.
Értesítés.
Tisztelettel értesítem a nagyér demll busfogyaszló köiOnségel, hogy Splrer Benedek urlél a
baraki üzletét
megvettem és szt a mai nap pai a nevemen lovább folytatón.
Álfardóan tar:ok f»iss és Jó-minőségű marha-, borju-és aeriés-husokat a legolcsóbb napi áron, valamim friss és ízletes felvágottakat.
Kérem a nagyérdemű közönség szives pár.fogását
BABITS IMRE
mészáros és hentes 2943 Csengery ut 21. szám.
Fűszereseknél
jól bevezetett utazó képviselőket és helyi ügynököket felvesz:
Hoffmann János
paprika, termény, export és stpíUgyára Szeged.
Hirdetmény.
Pat község kotcsmablrlokos-sága a tulajdonát képező korcsma épületet a hozzátartozó mészárszékkel s 600 D-öl kertlel 1927. augusztus 16-án d. e. 10 órakor 1928. január 1-től számítandó 3 évre, vagyis 1930. december hó 31-ig 65 pengő kikiáltási áron nyilvános árverésen haszonbérbe adja. 287,
Boarréroz
Pllsíéroz
Értetilem Nagykanizsa és vidéke mélyen tiszteli holgyközonségét, hogy a legújabb plissé-modcllok megérkeztek. — Pllssérozást, gouvrérozást olcsón vállalok.
Tisztelettel VARGA NÁNDOR
ntkaleats, tAiroo,ó-,állal.la
M.gjk.nlau, Hunyadl-utoa 19.
Gyűjtőtelep: Kazlnezy-utca S.
festés
Wzmosás Tisztítás
Hirdetmény.
A Zalavármegyei Szövetkezeti Áruforgalmi Részvénytársaság feloszlását és evégből a felszámolást 1927. évi junius hó 14-én tarlói! közgyűlésében elhatározván, (elhívjuk a társaság hitelezőit, hogy követeléseiket e hirdetménynek a Zalai Közlönyben harmadszori közzétételétől számított 6, azaz hat hónap alatt a kereskedelmi (örvényben irl következmények terhe melleit bejelentsék és érvénye-silsék.
Nagykanizsa, 1927. julius hó 12. napján.
A felszámoló 2v! bizottság.
Vízvezetéket és fürdöberendezéseket,
valamint sajál készítést!
vörösréz fürdőkályhákat
szakszerűen készil
Mendlovífi József és Mártán
Király-álca 45. Teleion 271.
25/vttv. 1927. sz.
Versenytárgyalási hirdetmény.
A városi vlzmll üzemvezetősége 100 drb. házi bekapcsolási anyag szállítására nyilvános versenytárgyalást hirdet.
Az ajánlatok julius hó 30-án d. e. 12 óráig a vizmii irodájában (Városház, II. em. 26. a.) nyújtandók be, ahol a kiírási művelet hétköznapokon d. e. 10—12 óra közölt megtekinthető és 3 (három) pengőért megszerezhető.
Nagykanizsán, 1927. évi julius hó 16-án.
ÍMI Üzemvezetőség.
Megérkeztek a General Motors Company
gyártmányai :
CHEVROLET
személy- és teher-automobilok.
Autorizált képviselet:
Sulzbeck Fivérek
Teleion 371. és «0. SZOItl battiely.
Széli Kálmán-utca 3.
Gyűjtsön t Gyógynövényeket,
kőhársat
ezüsthársat
pnpsajltcvelct
árvacsalán virágot KORISBOGiRAT plpac.virf«oi kék búzavirágot csallánlcvclet tehérmátyvalevelet ererjótüvet
és mindenféle egyéb gyógynövényeket.
Száraz készletét ajánlja lel HYDROFLORA Magyar Nád-, Oyékény- és Oyógynővény R. T.-nak Budapest, VI., Király utca 12.
A Iclenyel klr. Járásbíróság,
mint telekkönyvi halóság.
2539\'tk. 1926. szám.
Árverési hirdetmény és árverési feltételek,
A Lelenye és Vidéke Hitelszövetkezet végrehíjtalónjk, Pal József végr-.hajlá<t tzmvedö ellen t>40 P lókc é> jár. erejéig indított végrehajt/sí Ogyében a telekkönyvi ha:ó-ság, dr. Lakó Imre lelenyti lakos u\'óajánlala következtében az 1908: XLI. t.-c. 27. §-a éneimében u|ihb árverést rendet cl 640 P lökeköve-le\'és, ennek 1925. é.i március hó 8. na piáló! járó havi 1 t/a % kamalai és 115 P 28 fill. megállapított per és végrehajtási költség és járulékai behajlása véget! a lelenyei kir. Járás-biró-ág lertilctén leiö a Letenya kOzségb.n fekvó, s a lelenyel 512. sztjkvben Af3. sorsz. 531/a hrsz a. felveit ház, udvar és kerlból vég-reliajlásl szenvedő nevén álló Illetőségére, özv. Pál Jánosné sz. Kelencz Hermina javára bekebelezett özvegyi haszonélvezeti |og fenntartásával, 143 P kikiáltási árban. A telekkönyvi hatóság az árverésnek a telekkönyvi halóság hivilaloi helyiségében megtartására 1927. évi julius hó 25-lk napjának délelőtt 11 órájáját Itlzi ki él az árverési feltételeket a következőképpen állapítja meg: I. Az árverés alá eső ingatlant a kikiáltási árnál alacsonyabb árban eladni nem lehel. 2. Az ulóajinlal akkor is kötelez^ ha az ajánlattevő az árverésnél meg nem jelent. 3. Ha az árverésen az utóajánlatnál nagyobb igérelel nem lesznek, az Ingallanl az ajánlatlevő állal megvellnet kelt kijelenteni. 4. Az ujabb árverés költségei! a vevő az Ígért vételáron felül kOleles fizetni. (1908: XLI. t.-c. 27. §) 5. Az áiverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 %-át készpénzben, vagy az 1881: LX. t.-c. 42. §-ában meg-halározol! árfolyammal számilolt óvedékképes értékpapirosban a ki-küldöttnél letenni vagy bánatpénznek előleges birói leiéibe helyezéséről kiállított leiéli elismervényt a kikol-döllnek átadni és az árverési feltétekkel a\'álrnl. (1881: LX. t.-c. 147., 150, 170. §§-ai. 1908: XLI. l.-c. 21. §.) 6. Az aki az ingallanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet leli, ha többel Ígérni senki sem akar, köleles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapítod bánatpénzt az általa igéit ár ugyanannjl százalékáig kiegészíteni. 7. A vevó köteles a vételárat az árverés napjától járó 5o/o os kamatával egyűil, a letenyei m. kir, adóhivatal, mint biróiági letétpénzlárnál három egyenlő részletben megfizetni. A bánatpénz az ulo\'só részletbe fog beszámít-látni. 1881 : LX. l.-c. 117. §. f.ponl 150. §.)
Lelenye, 1927. junius hó 3. napján. EmOdy s. k., kir. |biróságl elnök.
A kiadmány hiteléül:
(Olvashatatlan aUiris) tkwczctö.
I927luliu8j2_
Nagyobb telepnek alkalmas,
a vasútállomás mellett fekvő
ingatlan bérbeadó vagy eladó.
Igénylők jelentkezzenek Kis-laludy-ulca 12. szám alatt. Ügynökökkel vagy közvelitök-kel nem tárgyalunk.
Hirdetmény.
A Zalavármegyei Szövetkezeti Áruforgalmi R. T. felszámoló bizottsága közhírré teszi, hogy folyó hó 18-ától kezdve
naponként délelőtt 11-12, délután 3—5 óráig Főút 8. sz. alatti irodahelyiségében eladásra kerülnek: páncél pénz- és iratszekrények, Iró-, számoló- és másoló-gépek, amerikai és más irodaberendezési tárgyak (könyvelést asztalok, Íróasztalok, asztalok, irógépasztalok, szekrények, székek, állványok, lámpák, kályhák stb.) ponyvák:gabonás , babos- és gyapjus-zsákok, mérlegek, rosták és különböző raktárfelszerelési lárgyak.
11542/1927.
Versenytárgyalási hirdetmény.
A városi zeneiskola belső átalakítására Írásbeli versenytárgyalást hirdetőnk.
Az ajánlatok f. hó 22-én d. e. 12 óráig a v. mérnöki hivatal iktatójában nyújtandók be, ahol a költségvetési és ajánlati Drlapok 2 P. ártérltés mellett megkaphatók, a kiírási művelet pedig hétköznapokon 10—12 óra között megtekinthető.
Nagykanizsán, 1927. évi július hó 15-én.
a" Városi Tanács.
8966/1927.
Versenytárgyalási hirdetmény.
Az iskolák és ovodák szünidei tatarozására írásbeli versenytárgyalást hirdetünk. Az ajánlatok f. hó 22-én e. 12 óráig a v. mérnöki nivatal iktatójában nyújtandók ahol a költségvetési és aján-Oti űrlap a kőműves munkálj41 4 P-, a többi munkánál <—2 P. árlérités melleit megkapható és í kiirási müvelet hétköznapokon 10-12 óra között megtekinthető. .Nagykanizsán, 1927. évi julius hó 14-én.
Városi Tanács.
___ZALAI KÖZLÖNY__
Reklám dunsztos üveg árak
Nlelczer üwegtiereskedésben (Kazinczy-u. I.)
......................Uborkás üveg
a/4 literes\'.\'.\'■ ..*.* ... 20 fillér fehér OH IjlIX.
I "teres............ 25 f.llér literje áílW IIIICI
Úgyszintén Rex és Ultreform üvegek igen olcsón kaphatók.
A világ leghíresebb kerékpárja
Fegyvergyári STEYR kerékpárok
Kizárólagos eladási helye :
WEINER gépáruház nagykanizsa
Fflürlel: Csengery-ut 2. szám. FiftkflzH: Klrály-utca 34. sz. A legkedvezőbb részletfizetésre is kapható
5 évi jótállási -mm
varrógép
Rés BEVÁLT JÓ MINŐSÉGBEN
Ke dvetö/iie/ési/aJió/e/ti.
SINGEK VARRÓ4É P r is z v énvtársaíáa
FIÓKOZLETE: NAGYKANIZSA, FŐÚT I.
Uj zsákok, uj ponyvák
kévtkölőzsineg
Kerti magvak Mütrágyafélék
kaphatók:
Ország és Widder
h cégnél
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
Tankönyvek
az összes iskolák részére előjegyezhet&k.
Használt tankönyvek
kaphatók
Fischel Fülöp Fiai
könyvkereskedésében.
A viiágh ü „PFAFF" VARRÓGÉPEK
egyedüli raktára
Brandl Sándor és Fia
cégnél
Deák-tér 2. Telefon 12.
a legrégibb varrógépraktár, a felsőtemplonmál. 20 havi részletfizetési
Kocsik, négy és hatszemélyes autók
állandó kiállítása
FORDSON traktorok, FORD alkatrészek, gunimlk rakiara
BAZSÓ JÓZSEF kocsigyárosnal Nagykanizsán.
____________I.lt. I loifllíeít
Flvállal: kocsik, autókarosszeriák készítését, javítását, átalakítását és bélelését, autogénhegesztést és nlckelezést. Kitűnő munkai Telefon 250. Jutányos árakl
ELADÓ
egy jókarban levő, újonnan fényezett 6 üléses Osztrák Daimler
személy-autó
Csőre István bizományosnál, Keszthelyen.
Mechanikai szövőgyárhoz
pjrrul hosenzeugok, barchenl, zefír, tlanell-áruk, bútorszövetek, garnitúrák, gyapjú berlini-kendők gyártására, melyhez alkalmas helyiség és némi tőke van, részvénytársasági alapon
társakat keresünk.
Teljes cimü, komoly érdíklődések „Szövőgyár" jeligére a kíidó-hivatalba küldendők, zxi
Pk. 8340/1927. vht. Hím.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi IJÍ. t-c. 102. §-a írtelmében ezennel közhírré teszt, hogy a nagykanizsai kir. Járáa-blróságnak 1927. évi Pk. 8340. számú végzése következtében Dr. Bakonyi Latoa ügyvéd állal képviselt Antal János javára A% Pengő s Jár. erejéig 1927. évi |unlus hó -l-én foganatosított kielégítést végrehajtás utján le- és fcltllfoglalt és 4000 Pengőre becsült kővetkező Ingóság, u. m.: 1 teherautó \'/i része nyilvános árverésen eladalik.
Mely árvetésnek a nagykanizsai kir. járásbíróság 1927-lk évi Pk. 8340. számú végzése folytán 428 P. - llll. tókekövetetS. ennek 1927. évi május hó 23-lk napjától Játó 180.0 kamatai, W/o váltódíj éa eddig összesen 106 P. 37 fillérben bíróilag már megállapított költségek erejéig. Zala-szabatban 157. szám alatt leendő megtartására 1927. évi Julius hó 26-lk napjának délutáni 3 órája határidőd! kltüzellk és ahhoz a vettnl azándtkozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy ai érintett Ingóságok az 1881. évi LX. t.-c, 107. és 108. §-at érteimében készpénzlizetés melleit, a legtöbbel ígérőnek, stükség esetén becsáron alul ts el lógnak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások is le- és lelulloglalüruk és azokra kielégítést jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi IX. L-e. 102. §. értelmében ezek javára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán. 1927. évi Julius hó 6. napján.
Kaszab Lajoa s. k.,
»M kir. bírósági kiküldött.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 julius 17.
BÚTOR-
vásárlóknak saját érdekük meggyőződni arról, hogy barátságos és kellemes otthont létesíthetnek maguknak, ha a Dunántul legnagyobb áruházában szerzik be lakásberendezési szükségletüket.
Állandóan 300 berendezés áll vevőink részére választékul.
A legfinomabb stylusbutorok és a legegyszerűbb polgári berendezések is írásbeli szavatossággal lesznek eladva. — Vevőinket szakszerű és őszinte felvilágosításban részesítjük.
Díjmentesen szállítunk bármilyen vasúti állomásra!
Óriási forgalmunk következtében a közismert legolcsóbb árakat számítjuk.
Rendkiviili kedvező fizetési feltételeket nyujtunk.
Saját érdekében ne tétovázzék, ha bútorra van szüksége, hanem keressen fel bennünket bizalommal!
bútoráruházai
SZOMBATHELY, Kőszegu.5.(l«lll SOPRON, Várkerület 62.
*mr ALAPÍTVA: 1887-BEN.
KOPSTEIN LIPÓT
Nyomatott i Zrinyl Nyomdaipar is Könyvkereskedés R.-T.-nál, Naíykauiuán. (FcieSs Uzltt.cietO: Zalai K\'roly.)
87. évfolyam, 161. szám
Nagykanizsa, 1927 Julius 19, kedd
Ara 14 fillér
POLITIKAI NAPILAP
WffaxrfMf fa ktolóUntal PM 1 >
ri«i»iijir1Y- "M 51 Hitiinij . i
Fdelíj szerkesztő: Barbartts Lajos
tatemtxus-tekioo: HwoUjüjti n. Btok Előflzeléil in egy hóra 2 pu«6 4* «E
Letartóztatták Siegescu prelátust a klinikai botrány ügyében
Felbujtái részesség cimén rendelték el a vizsgálati fogságot
Budi pest, julius 18 (Éjszakai rádiójelentés) A királyi ügyészség Siegescu Józsit pápai prelátus), egyetemi tanárt, a klinikai bolrányok ügyében ma letartóztatásba helyezte. Az esetröt a következő hivatalos kommünikéi adták ki: „A megvesztegetés bűntettével
vádolt Reichenfeld ügyében a kir. ügyészség indítványára Siegescu József ellen a Btk. 461. fába ütköző megvesztegetés miallt lel-buj ói részesség miatt a vizsgálatot és a vizfgáiali logságot elrendelte."
Oyanu merült lel ugyanir, hogy
Siegescu Sza&eí Bélát, a Tudományegyetem igazgatóját szándékosan rá-birta arra, hpgy pályázat kiírásának mtllfzésével a szállítási biztosiiván, törvénytelenül |árjon el, miállal igen súlyos kárt okozott.
Siegescu József egyetemi tanári ma a Msrsó utcába szállították.
Bécsben teljes a nyugalom, a vonatok éjfélkor megindultak
Megnyílt ■ posta, telefon és távíró összeköttetés is — Seypel tárgyalásokat folytatott a szociáldemokrata pártvezetöséggel és a szakszervezeti tanáccsal A katonaság ás a rendőrség teljes mértékben fenntartja a rendet — Összehívják a parlamentet — * magyar határon minden csendes
A kormány teljesen ura a helyzetnek
Hegyeshalom, julius 18
Bécsből érkezeit jelentések szerint a szociáldemokrata párt vezérel teljesen elvesztették befolyásukat a tömeg felett s épen ezért indilotlak tárgyalásokat a mozgalom elsimítására. A kormány helyzete megszilárdult. A forgalom újból megindult, az üzleteket nyitva tartják. A piaci árak nem emelkedlek, szon-ban némely élelmicikk eltűnt a piacról. A város nyugodt, az utcákon állandóan Járőrök sétálnak A forradalomnak a rendőrség részéről 18 halottja és néhány súlyos sebesültje van, akiknek állapota leljesen reménytelen. Megalakult 8z önkénles jelenlkezókböl szervezeit
Helmatswehr, amelynek lagjai vörös-fehér karszalaggal vannak ellátva. Feladatuk a rendőrségei támogatni rendfenntartó tevékenységében. A rendet jelenleg a rendőrség larlja fenn, amely a belvárosban revolvertel, a külváro-loltban pedig karabélyokkal felfegyverkezve leljesil szolgálatot.
Insbruck, ju\'ius 18. A katonaság és rendőtség gépfegyverekkel meg-szállia a wieni állomásokai, ahonnét a szociáldemokrata párl lagjai elvonultak. A szövetségi vasutak igazgatósága felhívást intézett a vasúti alkalmazottakhoz, hogy azonnal lép-lenek szolgálatba, mert ennek megtagadása súlyos következményeket log maga után vouni. A tartomány területén a közlekedési helyreállítónak Nincs ostromáUapot Bécs, julius 18. Pozsonyon ál terjedt ama lévcs hírekkel szemben, melyek werint Bécsben nz ostromállapotot kihirdették, hiteles megállapítási nyert az a lény, hogy a rendőrség csupán a gyülekezési tilalmat bocsátott ki.
Hegyeshalom, julius 18. A kora dátlMjini órákban érkezeit Hegyes-
halomra a Neues Wiener Journal mai száma, mely kiemeli, hogy a bécsi forrongásnak 85 halottja van, ezek közt 4 rendőr és igazságügyi alkalmazott van. A rendőrség köréből 100-nál több a súlyosan sebesüllek száma. A lüntelök közül 77 a halottak száma, 57 ember súlyosan, 196 pedig könnyebben sebesült meg. Ezldeig 232 tüntetőt tartóztattak le, ezek közt vannak azok is, akik az igazságügyi palotát felgyújtották. A tegnapi nap nyugalomban telt el, a város képe leij\'sen normális. Hir szerint a tendőrségi kordont megszüntetik és a vidéki katonaságot állomáshelyeikre visszaszállítják. Orosz politikai megbízottak és volt magyar népbiztosok a tüntetők között Pozsony, julius 15. A kü,földi nagy lapok tudósítói Pozsony egyik szállodájában ütötték fel főhadiszállásukat, ahonnél informálják l»p|aikat. Innen küldik a híreket varsói, milánói, londoni, párisi, b rlini, müncheni lapok tudósítói. A newyorki Times munkatársa 40 ezer cseh koronái, azaz 650 pengői fizetett <^y táv-iralérl. Az egyik lap munkatársa, aki Oroszországban volt hadifogságban, a lünletők közt több orosz politikai megbízottal ismeri fel. Bizlos forrásból nyert értesülés szerint Bitchln-ger és lúindter magyar népbiztosok is Bécsben tartózkodnak. „A kormány felelős minden vérengzésért" PAtis julius 18 (Éjszakai rádiójelentés) B\'csből érkezeit jelentések szerin\'. a Seypel kf.ncelár és a szociáldemokrata megbízottak közöli folytatott megbeszélésen Seypel lu domásul vette a bizalmi testület határozatéi és Ígéretet lett, hogy azl a miniszterlanács elé lerjeszlt. Ezután azonnal összeüli a szocialista párt-
vezetőség és a szakszervezeti tanács. Megbeszélték a helyzetet és a veszedelmeket, melyekkel a jelenlegi helyzet lenyegeti a köztársaságot és a demokráciái. Elhatározta a párlve-zelőség. hogy az esli szakszervezeti tanácsi gyűlésnek javai oini fog|a az üzemi sztrájknak ma éjfélkor leendő teljes beszünletését, amit a gyűlésen el is fogadlak. A szociáldemokrata párl a maga részéről hangsúlyozza, hogy minden raegiö.\'tént vérengzésért a kormányi leszi felelőssé.
Helyreállt Béccsel a vonat és postaősszeköttetés
Budapest, ju\'ius 18. (Éjszakai rádiójelentés) A Q,ör—Septon— F.benlurti vasút érlesitésl kapott, hogy Blesben a rendes vonalkőzlekedés ma éjfélkor minden vonalon helyreállt. A mai nappal a posia és láv-irda összeköttetési is a rendes keretek közt felvették.
A szociáldemokrata bizalmiuk garanciát követelnek ujabb forrongás ellen
Bécs, julius 18. (Éjszakai rádiójelenlés) A szociáldemokrata bizalmi-lérlisk gyűlése kijelentette, hogy a biztonság feltéllen életérdeke a munkásságnak, azérl garanciát követel arra nézve, hogy ilyen események meg ne ismétlődjenek. Bauer Ottó nem helyeselte azokat a dolgokat, amiket a felelőtlen elemek inscenáltak. A pre>\'elár3ág lellegyverzése ellen nyilatkozott. A védőrségnek cl kel hárítania mindent, ami egy ujabb kirobbanásra vezethetnek. Élve kerüllek elő a Justltzplatz-ban „elégelt* rendőrök
Bécs, julius 18 (Éjszakai rádió-jelentés) a7 Opitraha-z égéséről ter-lesztett hirek minden alapot nélkülöznek. Az a három rendőr, kikiől azt írták, hogy bennéglek a törvényszéki palotában s kiknek lioltleslét máig keresték — füstölgő romok közt, vasárnap délulán egy csatorna
nyílásból élve előkerüllek. A csatornába a Juslilzpalast pincéjéből jutottak.
A Marlahllferstrassen megtámadták Seypel kancellárt
Bécs, julius 18. (Éjszakai rádtó-jelenlés) Több lap Mali atl a |elen-tést, hogy a kancellár ellen a Maria-hilferslratsen támadás történt, melyet azonban a védörség meghiúsított.
A vasárnap teljes nyugalomban telt el
Bécs, julius 18. Vasárnap Bécsben teljes volt a nyugalom. A villamosvasul mér ekkor megkezdte üzeméi, csak a vasul, posta, lelefon, távíró forgalom szünetel.
összehívják a parlamentet Bécs, julius 18. Vasárnap délelőtt 10 órakor a kormány minisztertanácsra ült össze. Ili megáll ipitoűák, hogy a reudórség teljesen korrektül járt el és a kormány teljes elismeré ■ sél fejezte ki Schober rendőrfőnöknek, kinek távozásáról sző sem lehet. Valószínű különben, hogy a parlamentet, melyben Lengyel a zeadülést likvidáltalni akarja, rövid időn belül összehívja.
Az Idegenek teljes biztonságban vannak
Bécs, ju\'ius 18. A biztonsági Intézkedéseket a belvárosban már korlátozták, most ujabb zavargástól nem kell Isrlani. A szállókból a rendőrséget visszavonták. Az idegenek már látják, hogy a véres események nem a bécsi lakosság, hanem egy kommunista csoport és felelőtlen csőcselék müve volt. Így az ideginek kő zül a legtöbb már lelett anól a szándékáról, hogy bécsi tartózkodását az események mialt megrövidítse. A zavargások a\'atl különben idegennek nem esell baji.
A magyar Határon Sopron, julius 18 (Éjszakai rádió-jelentés) A határon ezldeig teljes a nyugalom, még a határőrséget sem kel ett megerősíteni. A Tscharmann-család tápjai és a somfaivai incidens többi felmenteti vádlottja, kik a magyar haláron átmeneküllek, megérkezve Sopronba rokonaikhoz, jelen-kezlek a rendőrségen, ahol megadták részükre a tartózkodási engedélyi. A haláron elszórva érkező menekülőkön kívül más nem lépeti á\\ de héiflre azok is is nagyrészl visszatértek otthonukba.
Elégtek a pragmatica sanctio aktái
Bécs, julius 18 (Éjszakai rádiójelentés) Az igazságügyi palotában elnarr.vadt a volt bécsi kancellária és a belügyi levélíár minden irata. A belügyi levéltárban volt a Bach-korszakra vonatkozó magyar belügyi akták tömege. A tömérdek magyar vonalkorásu iral közölt elpusztultak a piagmatica sanctio aktái is. A
ZALAI K0ZLONY
1927. julius 19.
rendőrminisztérium iratainak tömegéten elhamvad\'ak a magyar Írókról szóló jelentések, többek közölt Kazinczy Ferenc hires (übiogeni pályairata is.
Semmiségi panasz a somfaival Ítélet ellen Bécs, julius 18. Az osztrák államügyészség semmiségi panaszt jelentett be a somlalvai ilélel ellen.
„Bolsevista propaganda — írják az angol lapok London, julius 18. (Éjszakai rádió-jelentés) Az angol sajtó a bécsi eseményekről Írva megjegyzi, bogy „az első felvonás véget érf. A bolsevisták Ismert módszerükkel Bécset választották ki propagandájuknak. Az egyik lap kimondja, ha a bécsi hatóságok megtettek volna mindenl, ugy nem történhetett volna meg az, ami Bécsben megtörtént.
Az Igazságügyi szervek az osztrák bankpalotában helyezkedtek el Bécs, julius 18. (Éjszakai rádió-jelentés) Az igazságügyi palola égése következtében az egyes igazságügyi szervek az osztrák bank palotájában rendezkedik be. Az elveszett Iratok miatt az a veszély fenyegeti a rabokat, hogy az időn iul is maradnak majd a fogságban.
Zuhannak a zöldség-árak Budapesten
Budapest, lulis 18 A bécsi események jótékony hatással voltak a budapesti piacra. A bécsi kivitel néhány napos teljes szünete és a tavaszi késel vetésű főzelékfélék éré3e következtében az árak erősen esnek a vásárcsarnokban. Az áresés az egész vonalon 25—30, egyes romlandó cikkekben 50 százalékos. A húsárak változatlanok.
A Balatonra is kiterjed a vasárnap megalakult Nagykanizsai Fürdőegyesület működése
Száz kabinos, úszósport fejlesztésére is alkalmas lesz Nagykanizsa strandfürdője
Rothermeere lord a bécsi események, Nevton lord a román-magyar döntőbíráskodás ügyében interpellálnak
London, julius IS
(Éjszakai rádlójelentés) Angol ui litikai körökben aggasztónak lartjak, hogy annyi millió magyart alsóbb kulturáju népek járma ala hajiották, ami feltétlenül kell, hogy megbosz-
szu\'ja magát.
A bécsi eseményekkel kapcsolatban lord Rothermeere, a magyar-román döntőbíráskodás ügyében pedig lord Newton lógja a kormányt meg-interpellálni.
Bombát dobtak egy szerbiai kávéház terraszára
Kél haloltja, több sebesülje van a politikai merényletnek
ház terrasszáu ülokie ismeretlen lettesek bombái dobtak, amely hatalmas robajjal lelrobbanl. A kerületi főnököt és egy más tisztviselőt akar-
Bclgrád, julius 18 (Éjszakai rádiójelentés) Istipből jelentik, hogy ott egy politikai bombamerénylet történt, aminek következtében ketten meghaltak és többen megsebesüllek.
Vasárnap ugyanis a Balkán kávé-.....-.-.-.-........m.....................................
lak megölni. A merénylet valószínűleg Bulgáriáből eredt.
Vasárnap virradóra egy zalaszentjakabi malmot elhamvasztott a tüz
A csendőrség még nem fejezte be a nyomozást a tűz ügyében -Az épület füstölgő romjait még vasárnap délelőtt is látták az utasok
Nagykanizsa, julius 18
Vasárnap hajnalban a Budapestről Nagykanizsára befutó személyvonat utasainak, mikor elbagylák Zilaszent-jakab állomását, borzalmas látvány-nan volt részük. Egy malom égett a vasútvonaltól jövet balkéz felől körülbelül ezer méter távolBágra és a hatalmas lángnyelvek, melyek körülölelték az egesz épületei, messze bevilágították a tájat, mely felelt már világosodni kezdett.
Jellemző a tüz nagyságára és tartósságára, hogy a Nagykanizsáról vasárnap délelttt kilenc óra után Induló pes\'l személyvonat, mely zsúfolásig tömve volt kanizsai balatoni
kirándulókká!, uiasai is még látták a malom üszkös romjait füstölögni.
Mint értesülünk, a lüz Kelemen J inos miháldii lakos malmát puszti-1011a el. A tűz hajoaliájt keletkezhetett és hamar úrra leti az egész épületen, mely a szó teljes éneimében elhamvadt és csak a kopár fiiak merednek az ég felé kormosán.
A kiskomáromi csendőrörs egyik két tagu járőre már vasárnap reggel óta a helyszínen tartózkodik és folytatja a nyomozást a malom-tüz ügyében. Edaig még részletek nlncseuek a tűzről, mert a vizsgálat még nem fejeződött be.
Nagykanizsa, julius 18 Mikor néhány evvel ezelőtt Nagykanizsa városrendezési tervrajza el-fciszUlt, a strandfürdő helyét a Principális csatorna balpartján, az országúitól 500 méternyire állapították meg, ettől távolabb pedig, az Égettberek-árok és a Régi vágóhid-arok közt jeiöllék ki a népliget és nagy sportpálya helyét.
Most, hogy komoly lormában megindult a mozgalom a strandfürdő megépítésére, a műszaki hivatal által készített terv azt 200 méterre az országúitól egy parkosított terület közepén véli elhelyezendőnek az NTE sport-telepével egyetemben.
A strandfürdő medencé|e körülbelül 21x48 méter méretű lenne, 80 méter szélességben 100 kabinnal, az U alakú kabinsor közepén pínzlár, ruhatár és szolgalakással.
A Nagykaoizsai Fürdőegyesület vasárnap tartotta alakuló közgyűlését a varosházán, lil Sabján Oyula dr. polgármester kifejtelte, hogy egészségügyi, célszerűségi és szociális szempontokból is sz eredeti városrendezési terv szerinti elhelyezését tartja megfelelőbbnek. Örömét fejezte ki a Fürdőegyesület megalakulása felelt és az épitkezés ügyét a város biztosított támogatásával feltétlenül megvalósíthatónak jelentette ki. Egyben hangsúlyozta, hogy az Egyesületnek nemcsak Nigyka-oizsára terjedjen ki hatásköre, hanem a Balatonra is, ahol a kanizsaiaknak kedve.ő nyaralási feltételeket teremteni lesz módjában.
Az alakuló gyűlésen dr. Szabó Z igmond járási tiszti főorvos elnököli. Fülöp György dr., a strandfürdő ügyének életre keltője és az egéiz mozgalom lelke, Ismertelte az ed tlg történteket és kifejtette a stand-fjrdó fontosságát sport, egészségügyi és nemzeti szempontokból.
Az alakulást a kozgyül !s egyhangn lelkesedéssel kimondotta.
Fü\'.ip G/örgy dr. felolvasla az alapszabályokat. A Fürdőegyesület működési területe Nagykanizsa és a
Az árokba futott autó öt utasa közül kizuhant egy asszony és koponyarepedést szenvedett
Keszthely, julius 18
(Saját tudósitónktól) Nyaranta megnagyobbodott autóforgalom minden esztendőben megköveteli a maga áldozatait Keszthelyen. Eridén álmos a szezon, kisebb a forgalom, eseménytelen a balesetek krónikája Is. Ezen a nyáron az első komolyabb autó-baleset vasárnap történt Keszthelyen, szerencsére ez sem halálos kimenetelű.
A keszthelyi Fliszár-bérautó öt utassal megtömve igyekezett az állomás felé. A kultúrpalotánál, a derékszögű kanyarodóban szemközt robogott egy hévizi autó. Amint a jármüvek kerülni akarták egymást, a
F,iszár-autó a keskeny uton megcsúszott, első kerekei az uimenli árokba zökkentek. Az utasoknak sikerült megkapaszkodniuk, csupán egy 36— 38 év;s vidéki asszony, egy molnár (elesége esett ki az autóból, aki egy az ölében szorongatott irattáska miatt nem tudott hirtelen a zökkenéskor megfogózkodni. A szerencsétlen asz-szony, kinek férje és leánya is az autó utasai közt voltak, véres fejjel, eszméletlenül terült el az árokban. Azonnal beszállították az egyik közeli orvoshoz, aki koponyarepedést állapított meg.
Az asszony állapota súlyos, de nem életveszélyes.
Bilaton-part. Célja: a közegészségügy szolgálata a fürdőnek széles néprétegek számára elérhetővé tétele állal, az úszósport előmozdítása és a balatoni fürdőhelyek használatának megkönnyítésével. Az Egyesület a cél elérésére ingatlanokat szerez, fürdőberendezéseket létesít és azokat fentartja
Az al\'piló tagok egyszersminden-korra 40 pengő, a rendes tagok évi 8 pengő tagdijat fizetnek.
A közgyűlés az alapszabályokat elfogadta.
Szabó Zsigmond dr. a strandfürdő várható forgalmára vonatkozólag megjegyezte, hogy a munkásbiztositó-pénztárnak a reform után 12—13 ezer tagja lesz Kanizsán. A pénztárnak kölelessége fürdőt is adni tagjainak. Ez naponta 200—300 fürdőzöl fog jelenteni a strando1. Épen ezért rendes, nagyszabású üzleti vállalkozásként kell elindítani az akciót. Különösen kl fog fejlődni, amikor msjd télen villamos melegítéssel, fedett fürdővé is át lesz alakítható.
A közgyűlés a tisztikart a kővetkezőkben jelölte ki: elnök: dr. örley György, társelnök: dr. Szabó Zsigmond és dr. Szabó Lajos,
alelnök: Gyömörey litván és dr. Kahán Imre,
ügyvezető igazgató: dr. Fülöp György,
műszaki igazgató: Pauk Vilmos és Kened! Imre, titkár: dr. Potlyondz József, pénztáros: Fiicher János, ellenőr: Golenszky János, jegyző: dr Lukács Béla, gondnok: Kálmán Leó, számvizsgálók: dr. Kaufman Lajos, Hoffmann Henrik és Bentxik Lajos.
Alakult ezenkívül egy 31 tagu választmány. Az alapszabályok jóváhagyásáig egy végrehajtó bizottság intézi az ügyeket, melynek elnöke dr. Szabó Zsigmond, tagjai dr. Fülöp György, Barbarlts La|os, Kenedl Imre, Kálmán Leo és Csillag Jenő\'
Vasárnap közel ezer kanizsai rándult ki Balatonberénybe
A szállodák és panziók mind el vannak foglalva
Batatonberény, julius 18
(Saját tudósilónktól) Balatonberény az iden alaposan felkészült a fürdő-szezonra. Most bogy beköszöntőit a teljes főszezon, megállapítható, hogy Berény igen népszerűvé lett és a kanizsaiak különösen vasárnapi kirándu ásukkor szívesen keresik fel.
A község, melynek kezelésében van a strand, mindent elkövetett az idei szezonra, hogy a fürdő tavalyi népszerűségét emelje. Mostvasárnap a végnélküli délelőtti személyvonattal közel ezer kanizsai utazott ki Be-rénybe.
Az idén egyébként a község tlz uj kabint építtetett. A község uleáin egyenlőre, amíg villany lesz, petróleum lámpákat állítanak jel. A fürdőn magan nagy a tisztaság és rend. A gyermekek részére a kabinokháta megett bcfásilolt kii gyermek-játszótér áll rendelkezőiére, ahová sok homokot vittek A kőzsíg gondoskodik róla, bogy ulcái öntözve legyenek csak az a baj, hogy estén-
ként, mikor a tehén és disznócsordákat hazahajtják a balatonparti legelőkről, épen a vasútállomáson keresztül terelik őket, ahol a fürdővendégek kedvenc lartózkodásl helye van és ahol az egynapos kirándulók várják a vonaljaikat.
Most a főszezon beálltával már a fürdőtelepen nem lehel szobát kapni még a község felső részén sem. Az árak tekintetétxn aztán most bizony van konjunktúrája a kiadó szobáknak, ami még akad a község alsó részében. A panziókban ellenben az árak nem túlzottak, sőt hit pengőért elég tisztességes és szerény napi el-lálást lehet kapni.
A község vezetősége belátta évek folyamán azl, hogy főleg kanizsaiakra vannak ulalva és ezt a közönségei csak ugy tudják állandóan megnyerni, ha a pénzért nyu|lanak is neklvala-mii. Egyébként sok a pesti vendég is, akik a főkereseli forrást jelentik a benszülöit lakosságnak.
Német lap a román választásról
Berlin, julius 18 (Éjszakai rddlójelenlés) Az egyik lap a román választási terrorral kapcsolatban azt Írja, hogy sokkal több magyar és német került volna be a román parlamentbe, ha tiszta választás lett volna,
isei I
19.
ZALAI KÖZLÖNY
Nagykanizsán is „rendezték" a városi tisztviselők illetményeit
Megtörtént az önkormányzatok ellenőrzéséről szóló törvény végrehajtása Nagykanizsán - A város, alkalmazottak pótilletmény, képviseleti pótlék vagy jutalom elmén kapjak meg fizetéseik törvény szerinti többletét
A „Zalai Közlöny" közvetett indítványára Nagykanizsa város táviratban üdvözli
Rothermeere lordot
Nagykanizsa, Julius 18
Mióta a veszteit báboiu és sz or-nig területi és vele kapcsolatban minden anyagi javainak megfogyatkozása megszülte a közgazdasági élet minden ágában klsérló nyomorúságot is amióla ez a r>yomoru»4g a {íz- és magánélet reciprocitásában egyre-másra léptette éleibe a leg-idmélellenebb takarékosságo\', azóta sokszor fordult az állami sors legfőbb intézőinek és a közvéleménynek figyelme az önkormányzatok, igy nevezetesen a városok gazdálkodása felé. Az állam ezrekel és ezreket küldött a nincstelenség útravalóval B listára és megmaradt al-kalníazollainak kenyérgondjai i« hihetetlenül megszaporodtak. Óriási tömegek roskadoznak a napi meg élhetés gondjainak ilyen mértékben soba nem érzett gondjai alatt. Minden ember redukálta a legprlmil\'ehb életszükségletek iráni az emberi élet lényének jogán lámasztott igényeit. Ugyanekkor az önkormányzatok gazdálkodásában a bőkezűségnek azelőtt ismeretlen grandezzájával indult meg az élei, hogy ezekben a láztieleg években beérjék a tétlenül elszaladt háboius időkel. A meg nem fontolt buuházások erőszakolt irama melleit ugyanez a bőkezűség jellemezte és jellemzi a városok személyi kiadásainak rovatait is. A tisztviselői fizetések sok váró ban a tőzsdei konjunktúra heliotropikus erejével törtek magasba és megmaradlak azon a magason máig, mig a közéletek százezer apró összetevője, a város adó-fizelő polgársága leromlott az élel-slandard minimumára, sőt azon is lul: lönkrement, mert nem bírta a reá nehezedő közszolgáltatásokat, adóterheket, amik egyetlen fedezete voltak • váiosok öncélú és személyi lényüzésének.
Mikor az állami alkalmazóit tengődik, mikor az ország lakosságának kilenctized tésze Ijeszlő gondok tömkelegében hurcolji a napjait, akkor az egéiz ország helyeslésével lalál-kozolt a törvényhozásnak az az intézkedése, hogy ezeket a szembe szökő különbségeket le kell firagnl a terhekből, igények lef okozásából mindenkinek lehetőleg egyformtn eloszlani, legyen az akár állami liszt viselő, akár más foglalkozású állampolgár, akár — városi tisztviselő.
Ez a princípium hozia lét\'e az Jdóciökkentési törvény srerves részeként az önkormányzatok, Igy városok halályostbh ellenőrzésére szóló \'Örvényt, melynek végrebajlási ula-Jhlasa értelmében a városoknak Julius f\'-ig a belügyminiszter elé kell törleszteniük tisztviselőik Illetmény-rendezésének az uj törvényben előirl ®Mon való foganatosítását.
A törvény szerint minden város \'iszlviselői fizetéseit revizió alá kell "enni, .a városok tisztviselői ugyanolyan fizetésben részesüljenek, mint amilyen fizetés az ugyanabba a fizetés osztályba tartozó állami tlszlvi-selik részére mindenkor jár-.
Pótilletmény előfeltétele: „bonyo-un vagy felelősségteljes" közigazgí-!81 vagy üzemi szolgálat. Ez ete:-wn Js csak akkor engedélyez ilyent a mínÍ8zler, hl a város anyagi viszonyai megengedik. Hi azonban a város anyagi erőforrása „kereseti és oyaszlási rdókból és forgalmiadó-\'wzesedésbjt" van, ez pótilletmény
megállapítására nem lehet alap „ez-kel az adókat ugyanis a; á lam elsősorban a piladó teher csökkentésére és vár sf.ju-sztéai célokra engedte ál". — Világos tehát, hogy az állam az adófizetők helyzetén akart köny-oyilcm garasaik megiakarMsával é» ennél is világosabb, hogy az országos szegénység idején nem eg.\'szen indokolható magasságba szökött városi tisztviselői fizetéseket adatta alacsonyabbra szabni, mert hiszen ht ez nem lörié^ik meg, akkor a rcn-\'le\'ct Illuzórikus, hiszen az .\' dófize-lőcek tel|esen mindegy ur, Ingy b-;-fizeiell garasai! milyen címen tdja tdi a város tisztviselőinek.
Már pedig a rrndrlet végreha|lá=a során sz történt, hogy a legtöbb város csürle csavarta a piragrefuso kai, míg formálisan leszilli\'olla ugyan a fizetéseket, de azért elsőién egyetlen alkalmazottja se k-p kevess bhel az eddiginél, mert törvény szerint megtakarítóit összeget egyéb címeken (pililletmény, személyi pillék, jutalom) fíze\'i ki min den .leszállított fizetésű* alkilma zoltjának. Higy azonban ez a gyakorlatban is igy lesz-e, az egyelőre még a belügyminiszter jóváhagyásától függ. aki aligha fog beleegyezni az 1927. é.i V. t.-c. Intencióinak ilyen legteljesebb mérvű félrelételébe akkor, amikor vannak a csonka orazágnik olyan városai, ahol30-40, lő! löbb milliós polgármesteri fizetések után igazodnak a városi adminisztráció személyi kiadásai.
Nagykanizsán cz ulóbb emlilett példától ugyan még messze állunk, de azért a törvény éneimében itl is meg kellelt törlénnie a takarékosság és adócsökkentés elve Icijes keresztülvitelének és a fizclések nivellálá-sának. Hogy ez n ennyiben történt meg, arról az ilt következő közgyűlési tudósítás ad képel.

Mérsékelt érdeklődés mellett nyitotta meg Sabján Gyula dr. polgármester a képviselőleslűlet ma délutánra összehívói! rendkívüli közgyűlését.
Fülöp Oyörgy dr. napirend elölt elmondatta a Zalai Közlöny szerkeszt