Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
29.52 MB
2010-02-28 14:35:33
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
2844
9114
Rövid leírás | Teljes leírás (1.45 MB)

Zalai Közlöny 1929. 098-120. szám május

Zalai Közlöny
Politikai napilap
69. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

09. évfolyam, 98. szára
Nagykanizsa, 1929 május 1, szerda
Ara 16 miér]
ZALAI KÖZLÖNY
SjcrkcizWjíg <« kiadóhivatal: P6 ut 5. szám. Keullicljl llókkladólilvatal Kossuth l.ajoi-u, 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarils Lajos
Hlöftzetísl ára: tgy hóra £ pengő «0 fillér
Május 1.
A napiárra nézzünk : május 1.
A hőmérőt nézzük: március eleje.
Megtréfált az Idő alaposan ebben az esztendőben. Már akkor, mikor kezdődött és a múlt hóuapban csak Igazolta azokat a bolondériákat, melyeket nevéhez a hagyomány és a kis és nagy Sirius-mestcrek (Űztek.
Azért mégis ma valahogyan másképen lélegzünk és mikor leszakítjuk a naptárról április 30-ikát, szeretnénk egyúttal erről a kicsire zsugorított országról az előkelően hűvös levegői északabbra tolni, ahová való.
Májusba lépünk és zokon ne vegyék azok, akiket a házbérnegyed érint, szabadjon egy kicsit örülni ennek.
Nem vörösszekfüs májusnak, hanem zöld májusnak. Annak a zöldnek, amit egy marok letépett buza-száll jelent. Annak a zöldnek, ami lombsátorral boritja be a park fáil és amely átszelektálja magán ezt a, még mindig, párától homályos levegőt
Tavasz közepének eme nagyszerű dátumát Igenis elfogadjuk az alkotó munka ünnepének. A konstruktív elme és kéz frisebb, lendületesebb startjának. De nem fogadjuk el akkor, ha azt kiakarja sajátítani akár egy osztály, akár egy politikai frakció, mert a májusi virágzás épen ugy ünnepe a mélyen hasító ekevasnak, mint a csattogó pörölyöknek, vagy a selymeket szabdaló rőfnek.
Nem Ismerünk május elsejét, amit kisajátítottak egyesek maguknak.
Nem ismerünk május elsejét, amelyen osztályok ellen Izgatnak.
Nem Ismerünk május elsejét, mely tagadja a lelkekben gyókérező nemzeti érzést.
És nem ismerünk május elsejét, mely frivol politikai játéknak tekinti az ezeréves határokat és ma ahelyett, hogy azoknak elvesztése felett zokogna, szeme a száztornyu Kreml városa felé tekinget.
Elfogadjuk azonban azt a május elsejét, mely ezen a napon a munka allegorikus dicsőítését jelenti és amely undorodik az utcától, a csőcselék zagyva lármájától és kiközösít magából mindent, ami diszharmóniát vihet ember és ember közé.
Május elseje éljen a szivekben, mint a nemzetfentartó megfeszített magyar kéz munkájának szimbóluma, de nem kérünk abból a megfeszített kézből, mely kalapácsot szorongat és vörösre van mázolva.
Tudjuk, hogy a nemzet jövőjének alapját a józan, egészséges demokrácia képezheti. De az olyan demokrácia, melynek van ereje alárendelni önmagát is nagy nemzeti érdekeknek és amely minden magyart egy zászló alá gyűjt a jelenlegi állapotból való felszabadulás munkájának előkészítésére.
Az a szociáldemokrácia, mely a munkaünnepének cégére alatt a mai napon leteszi a szerszámot és pihen, de ugyanakkor kihúzza magát a
revízió nagy harcában való részvételtől, ez a politikai hitvallás a magyar lélek ezeréves tisztaságától olyan távol van és lesz mindig, mint amilyen ür tátong a polgári társadalom és az osztályuralomra török között.
Május elseje tehát lehet a munka ünnepe, de csak azé a munkáé, mely ezen a napon is a műhelyt keresi és nem az utcát követeli hangosko-dása színhelyéül.
Május elseje a szerszám, a gép, a toll, a verejték ümu\'pe — a magvetőké, de azoké a magvetőké, akik-
nek vetésén áldás van, akiknek vetéséből áldott termés hull a dolgozók kezébe.
Ennek a május elsejének ünnepén mindenkinek joga van, hogy kinyissa az ablakot, tiszti, üde tavaszi levegőt beengedni a műhely, az Íróasztalok görnyedhátu munkásainak tüdejébe, de felre azokkal, akik ezt a levegőt vörösre akarják festeni.
Félre azokkal, akik ezen a napon gyűlöletet hirdetnek a demokrácia megcsúfolásával és elszeretnék seperni a polgári társadalom minden alkotását, hogy helyükbe oszlályural-
mukat hozzák.
Május 1. tehát az igazi, produktív munka szimbolikus ünnepe, amit lélekben mindenki érez.
A polgárságnak percre való megállás, hogy teleszívja magát oxigén-dus levegővel, mely erőt ad ahoz a munkához, amely vállaira szakadt, mikor ezt az országot romjaiból kell kiemelni.
A munka ünnepéről tehát elsősorban azoknak van joga beszélni, akiknek szeme a magyar ugarra tapad és nem a nemzet érdekeivel ütköző horizontokat keres.
TtoUKantrevixló, Társadalombixtositó, gyér-melcgondoszás, kór&ászépités és Gadlkölcsön-valorixácló a népjóléti tárca tárgyalásánál
75 millió pengő a népjóléti-tárca összköltségvetése — Nem lesz több rokkantrevizló — 73.000 gyermeket gondoz az állam — Elkészült az Iparosok öregség-rokkantsági biztosítása
Dr. Vass minlsxier: d fyadlltiilc.siin megoldás nem végleges
Budapest. Április 90
(Éjszakai rádiójelentés) A képviselőház pénzügyi bizottsága ma délután a népjóléti és munkaügyi tárca költségvetését tárgyalta, Tury Béla előadó rámutatott arra, hogy a hirca költségvetése 74,038.000 pengőt tesz kl, mely a budgelnek 81 százaléka. Ebből az összegből 60,600.000 pengő egészségügyi célokra és közegészségi intézményekre megy. A személyi járandóságok igen csekélyek, csupán 6,225,000 pengőre rúgnak.
Vass József dr. népjóléti miniszter összefoglalta a mull esztendő szociális alkotásait. Ismertelte a Társadalombiztosító Intézet megalakítását. Juniusban a törvény szerint megválasztott autonómia átveheti hivatását. A rokkant-revízió
is már végleges és ujabb revíziót csak uj törvénnyel lehel elérni. A rokkanlak létszáma a revízió után lényegesen emelkedett. Igen nagyra nőtt az állami gondozásban levő gyermekek száma, ami a gazdasági helyzet következménye. Amig Nagymagyarországon 40—50 ez\':r volt ez a szám, addig ma 73 ezer.
Kifejtette a miniszter a kórházépil-kezések jelentőségét. A gyermekhalandóság különösen az cgykés vidéken nagymérvű, mint az Ormándságban. Rák-kői házat és rák-kutató laboratóriumot akar felállítani. A szükséges rádiumot lársadalmi uton szerelné összehozni. A hadikölcsön megoldás nem végleges. Az előirányzott összegnek háromötöd részét adtuk ki. A kisipar öregségi és rokkantsági biz-
tosításáról szóló javaslat elkészült, de a gazdasági helyzet miatt csak később történhet a megvalósítása.
Kállay Tibor dr. a karitatív hadi-kölcsönvalorizáció kérdésében kért Felvilágosítást, majd az iránt érdeklődött, hogy milyen összegek folytak be a Társadalombiztosítóhoz.
Vuss József dr.: A kormányzat arra törekszik, hogy enyhítse a valorizációt. A Társadalombiztositóhoz havonta az öregségi és rokkantsági biztositásnál 2 és fél millió pengő folyik be. Felhasználásáról az autó-ilómia a pénzügyminiszterrel egyet-érlöleg dönt. Addig a pénz a bankokban van elhelyezve.
Több felszólalás után a tárca költségvetését általánosságban, majd részleteiben is elfogadták.
Rehabilitációs törvényjavaslat készül, jelentette be az igazságügymíniszter
Gál Jenő visszavonta a rehabilitációs Indítványát módosító törvényjavaslatot
Elfogadták az adó kezelésére vonatkozó A Ház mai Ölése
riudapeüt, Április 30 A Ház mai ülésén OáI Jenőnek a rehabilitációról szóló indítványát tárgyalták. Gál kijelentette, hogy az igazság szolgálatában készi\'elle el jelentését.
Meg kell adni a bíróságnak azt a jogot, hogy ne ítéljen el és társadalmilag nc tegyen tönkre olyanokat sem, akiket bűnösnek talál. Lehelövé kell lenni, hogy visszatérhessenek az életbe azok, akik felelt
talán épen egy ifjúkori botlás miatt ítélkeztek.
Zsitvay Tibor igazságügymíniszter az indítványt nem találja alkalmasnak arra, hogy azt a törvényhozás tárgyalja. Az Igazságügyminisztérlum foglalkozik rehabilitációs törvény elkészítésével és e;zcl rövidesen a Ház elé jön.
Lehetetlen pusztán azon az alapon, hogy az elitéit elszenvedte a büntetést és bizonyos Idő eltelt, — rehabilitálni.
A rehabilitációhoz érdemek is szükségesek. Az erkölcsi bizonyítványok tekintetében kijelentette, hogy olt bizonyos könnyebbségeket kell tenni.
Gál Jenő a i miniszter kijelentése után javaslatát visszavonta. Örffy Imre előadó ismcrlelte a föld-, jövedelem-, vagyon-, kereseti-, valamint a közadók kezelésére vonatkozó módosiló törvényjavaslatot, melyet a Ház általánosságban vita nélkül elfogadott.
ZALAI KÖZLÖNY
Csontos Imre színién a szakasz helyessége melleit sorakoztatta fel érveil. A részletes tárgyalás során Wekerle Sándor pénzügyminiszter utalt arra, hogy ezekről az ügyekről a városok és a vármegyék igazgatásáról szóló törvényjavaslatban akartak intézkedéseket felvenni. Minthogy a javaslat előkészítése hosszabb ideig tart, Ideiglenesen segíteni kellett azokon az égbekiáltó bajokon, amelyek a vidéken jelentkeznek. I\'elruvácz Gyula és többek felszólalása után a törvényjavaslatot részleteiben is elfogadták, majd áttértek rz
Országos Magyar Ipari Jelzálogintézet r. t. adó/vés Illetékkedvezményéről
6zóló törvényjavaslat tárgyalására, mit Őrffy Imre ismertetése után általánosságban és részleteiben elfogadtak. Ezután Őrffy ismertelte azokról az
Illetékmentességekről szóló törvényjavaslatot, amelyek az OFB. Ítéletein alapuló ingatlanok, adományozott vitézi telkek, valamint az elcsatolt birlokukból kifosztott magyar állampolgárok, vagy visszatelepülő volt magyar állampolgárok ingatlanaira vonatkoznak. A Ház legközelebbi ülését holnap tartja a mai napirenddel.
loszkva megbízottja
Pártiban tBntetést uerreittt májú elsejére, de a rendőrség letartóztatta
Párta, április 30 (Éjszakai rdiliójelentés) A halóságok széleskörű intézkedéseket tesznek a május elsejei esetleges tüntetések megakadályozására. Számos letartóztatás történt. Huszonhai külföldi honost kiutasítottak az országból.
Despalow, a moszkvai internacionálé megbízottja Lyonból Párisba utazott, hogy tüntetést szervezzen holnapra — letartóztatták. Ugyanerre a sorsra jutott egy kommunista párttitkár, aki a külvárosi gyárakban izgatott a május elsejei tüntetésre.
^S^WAW^^WAIVWVWWWWW
Steernwltz kablnetalaknl Ausztriában
Az osztrák kormányválság megoldása
Bécs. április 30 A keresztényszocialisla pártvezető-ség befejezte tanácskozásait és a •Sfcmw/fó-kormány minden valószínűség szerint a közel napokban meg fog alakulni. Steeruwitz kormányelnök, Scliumy volt karinlhiai tartományfőnök, akit ismert perében nemrégen rehabilitállak, alkanceilár, dr. Mittelberger pénzügyminiszter, dr. Czermák közoktatásügyi miniszter, Födermayer földművelésügyi miniszter lesz. A többi tárca valószínűleg az eddigi miniszlerek kezében marad.
Egy órásmester veronállal megmérgezte magút
A gyógyszernek rendelt 10 tabletta veronált egyszerre vetle be Súlyos állapotban a kanizsai kórQdxban úpollúlc
1929. május I,
Nagyknnlzaa, április 30 Tegnap a nagykanizsai mentők autója beszállította Zákányból Ács Károly zákánytelepi órásmestert a kórházba, aki rendkívül súlyos veronáimérgezést szenvedett.
Acs Károly veronáimérgezésének különös körülményei vannak. Már hosszabb Idő óta búskomorságban szenvedett. A napokban nagyon elkeserítette az, hogy 8 éves kisfiának játék közben ugy megsértették szemét, hogy a gyermek valószínűleg elveszti az egyik szemevllágát. Az órásmestert, akit különben is mindenki szelíd, csendes embernek ismert, a buskomorságból eredő kinzó fejgörcsök gyötörtek, ugy, hogy aludni sem tudott.
Orvoshoz fordult, aki veronált irt fel neki, amiből a receptre 10 tablettát szolgáltak ki a gyógyszertárban, ahol a patikus külön is figyelmeztette, hogy egyszerre csak egy veronált
szabad bevenni, /ín Károlynak — ugy látszik —
akkor született meg az öngyilkosság gondolata fejében, mikor kezében érezte az altatószert, mely azonban nagyobb adagban halált hozó méreg.
Tegnap este lefekvéskor mind a tlz tablettát bevette,
amit hozzátartozói csak akkor vettek észre, mikor Ács Károly már rendkívül súlyos állapotban volt.
Azonnal orvost hivtak, aki gyomormosást alkalmazott, de megállapította, hogy ez nem használ, mert
a méregnek elegendő volt az az Idő, hogy felszívódjék a szervezetbe.
Az orvos tanácsára az öngyilkos embert beszálliltatlák a nagykanizsai kórházba, ahol állapota igen súlyos volt, azonban már annyira magához tért, hogy a bünügyi osztály tisztviselője ki tudta hallgatni.
öngyilkosságának okáról bővebben nem volt hajlandó nyilatkozni, csak kijelentette, hogy nyomott kedélyállapota miatl akarta itthagyni a földi életet.
Az orvosok bíznak Ács Károly felépülésében.
Véres szerelmi dráma a hegyen
A férfi fejszecsapásokkal agyonverte szerelmesét, mert az urától való elválása nagyon sokáig tartott volna — Az asszony-gyilkos cselekménye után a kútba vetette magát, de a szomszédok kimentették
Nagykanizsa, április 20
Megrázó tragédia történt tegnap a Zalaegerszeg város közvetlen közelében levő úgynevezett Pipa-hegyen. Kovács Károly 35 éves nőtlen kertész fejszével agyonverte Szabó Józsefnél, aki a helyszínen kiszenvedett. A döbbenetes eset a következő:
Kovács Károly kertész és Szabó József földműves az egyik zalai községből kerültek a Pipa-hegyre, ahol egy birtokot béreltek. Ugy Kovács, mint Szabóik közös házban laktak. Az együttlakásból kifolyólag a nőtlen Kovács és Szabó felesége között vonzalom támadt, ami nem kerülte ki a férj figyelmét, akinek rendkívül fájt az, hogy
asszonya napról-napra Jobban elhidegül tőle.
Szabó József többször szóvátetle feleségének, hogy miért változott meg irányában?
Tegnapelőtt történt, hogy mikor Szabóék hazajöttek a városból, ahol végignézték a mozit,
Kovács Károly sírva fakadt
Szabóék előtt és bevallotta,
hogy nem tud többé Szabóné nélkül élni.
A vallomás megdöbbentette a férjet, akit asszonyának elhidegülése nagyon elkeserített, de azért fegyelmezte magát.
Ma reggel azután két tanút hozott házához és azok előtt felszólitotta a feleségét, nyilatkozzék:
Kivel akar élni? Vele, aki törvényes férje, vagy Kováccsal ?
Ha Kováccsal, — akkor uljai elválnak egymástól.
Az asszony a határozott kérdésre nem maradt sokáig adós a válasszal.
Kezével Kovács Károlyra mutatott,
ezzel mgtörtént a döntés A férj azonban nem veszítette cl nyugalmát.
Kovács és Szabóné nyomban bementek Egerszegre egy ügyvédhez, ahol kijelentették, hogy
az asszony azonnal el akar válni urától,
de az Ügyvéd kijelentene, hogy ez nem megy csak ugy egyszerűen, mert ehhez előbb hat havi különélés kí-
vántatik a törvénytől.
A kertészt és a nőt nagyon lesújtotta, hogy oly hosszú Időt kell várniuk a válásra és házasságra, azért
elhatározták, hogy elpusztítják magukat,
ami meg is történt.
Szabóné a házuk előtt a földre feküdt le, mire Kovács fejszét ragadott és azzal bárom olyan ütést mért az asz-szony fejére, amely azt teljesen szétroncsolta. A nő ott a helyszínen azonnal kiszenvedett.
Mikor Kovács Károly látta, hogy Szabóné meghalt, a közelében levő negyven méter mélységű kúthoz futott és ott belevetette magát,
de amikor a hideg vizbe ért, éktelenül ordítozni kezdett segítségért. A szomszédok összefutottak és kimentették.
Kovács ekkor elmondotta, hogy ml történt. Majd elment a csendőr-ségre, ahol feljelentette magát. A törvényszék vizsgálóblrája és az orvos-szakértők, rendőrökkel együtt kimentek a helyszínre, hogy a tragédia részletét és a valódi tényállást megállapítsák. Kovácsot őrizetbe vették.
Nincs kizárva, hogy szenzációs fordulat történik a nyomozás során ebben az ügyben.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai meg-llgyelö Jelentések: Kedden a hómirM-Id: Reggel 7 órakor +14-4, dtlulin 1 órakor +18 2, eate 9 órakor +14 6.
Ftlhiut: Reggel borult, délben kissé borult, eate borult égboltozat.
Szélirány: Reggel Délkelet, délben <» eate Délnyugati azét.
A ■•teoroldglat Intézet aata IS érakor Jalaatli NaaéléakM ayu-\' Maiakkal klaOlyMléa «ár-
Eaté
■té aaöval éa halfanként ml.a-Úrral.
Naay mosáshoz:" Schicht szarvas-szappan
Mosakodáshoz:
Schicht kulcs-szappan
o
ügyeljen mindkét Hrvényeson védett
azappangyártmányra, amelyek a mlnStfgrül tanúskodnak
Városi Nagymozgó
Nagy történelmi filmregény a renaissance idejéből hiteles feljegyzések alapján
Csütörtökön és pénteken 5, 7 és 9 órakor
Borgia Lucretia
Főszereplők: Conrad Veldt, Paul Wegener, Albert Bassermann, Llane Hald, Wllhelm Dleterle és a kis magyar Lublnszky Tibor.
1920 május 1.
ZALA) KÖZLÖNY
A május 15-én életbelépő menetrend
újításai
A Déllvasut nyári menetrendje megoldotta a nagykanizsaiak legsürgősebb balatoni kívánságait — Az Idén szokatlanul nagy közlekedési előkészületek várják a balatoni szezont
Sopron. Gyékényes, Barcs Irányában Is tífriéníek Javítások
Nagykanlzu, április 38 A MÁV. és a Duna-Száva-Adria Vasúttársaság most állította össze nyári menetrendjét, mely
május 15-én lép életbe és tartama ez év október 15-ig terjed.
A Déli vasút, mely mindenkor igyekezett a lehető legmesszebbmenő módon az utazó közönség érdekeit szolgálni, ezúttal is olyan lényeges változtatásokat léptetett életbe uj menetrendje összeállítása során, ami régi óhajok teljesedését jelenti, egyben a nagykanizsai közönségnek a Balatonhoz a tavalyinál sokkal Jobb, célszerűbb közlekedést biztosított.
Polónyl Oéza, a nagykanizsai állomás forgalmi fönöke az alábbi részletes tájékoztatást volt szives adni lapunk munkatársának és így módunkban van az uj menetrendet a hivatalos közrebocsátás elölt közreadni.
Változások történtek a reggeli és esteli úgynevezett
trieszti gyorsvonatoknál. Eddig a reggeli gyorsvonat 6 óra 10 perckor Indult Nagykanizsáról Budapestre. Május 15-töl kezdve ez a gyorsvonat reggel 5 óra 57 perckor Indul. Itt mindössze 13 perc a diferencia. Ez az indulás október 18-ig tart. Azontúl egészen 1930. május 15-ig reggelenként 6 óra 50 perckor indul ez a gyors. Az ellenvonat, tehát ami Budáról eddig 18 óra 30 perckor indult Nagykanizsára, az ul menetrend szerint 18 óra 16 perckor Indul és az eddigi 22 óra 40 perc helyetl, 22 óra 25 perckor érkezik Ide.
A gyorsvonatoknál tehát jelentősebb eltérés nincs. Annál közelebbről érinti azonban a város közönségét
a személyvonatok uj beosztása.
Az uj menetrend szerint az a személyvonat, amely most reggel 9 óra 25 perckor Indul Pest felé, május 15-től háromnegyed órával korábban Indul, tehát 8 óra 50 perckor ami azt jelenti, hogy
o Balatonra szándékozók, akár vasárnap, akár hétköznap majdnem egy órával hamarabb érhetnek kt a Balatonra. A délutánt személyvonat, melynek Jelenlegi indulási ide|e Nagykanizsáról 15 óra 20 perc, május 15-töl 14 óra 35 perc lesz. Szóval Itt is
háromnegyed órával korábban lehet kiutazni a Balatonra, ami a délelőtti uj menetrenddel együtt elismerésre méltó koncesszió a vasút részéről a közönség számára.
Ezzel a délutáni személyvonattal a közönség az uj menetrend szerint már délután négy óra előtt, háromnegyed négy órakor a Balatonon lehet.
Azonban akiknek még a 14 óra 35 perces indulás sem elég korai, azok számára a fürdő idény alatt, körülbelül juntus elejétől kezdve, a Déllvasut a szokásos kedvezményekkel beállítja a
sinautóbusz-járatokat, amely Nagykanizsáról 13, óra 6
perckor Indul és az ellenvonata, illetőleg autóbusza este 22 óra 45 perckor érkezik ide Siófokról, ahonnan 20 óra 37 perckor indul és valamennyi balutoni állomáson megáll. Láthatjuk tehát, hogy
a stnautóbusz révén két órával több Időt lehet a Balatonon tölteni.
Annak a Budapestről induló személyvonatnak járatában, mely este 20 óra 55 perckor érkezeit ide, az a változás, hogy ez Pestről 10 perccel hamarább, tehát 14 óra 10 perckor indul és ideér 20 óra 45 perckor.
Az a gyorsvonatpár, mely naponta rendszeresen közlekedik Nagykanizsa és Budapest kOzOtt, junius 15-én Indul meg és közlekedik szeptember 15-ig. Nagykanizsáról fog indulni 17 óra 52 perckor és felérkezik 21 óra 40 perckor. Budapestről indul 7 óra 48 perckor és Nagykanizsán van 11 óra 30 perckor. Ehhez a vonathoz mindig lesz kapcsolva egy-egy közvetlen kocsi Trieszt, Rogacska, Slatina, illetve Viilach felé.
A fürdőidényben a Déli vasút üzembe állit egy sinautóbusz-párt, mely mely Siófokról Indul 8 óra 15 perckor és Keszthelyre érkezik 10 óra 6 perckor.
Ilyen közvetlen vonat Siófok és Keszthely között eddig nem volt.
Keszthelyről vissza fog ez a sin-autóbusz indulni 17 óra 18 perckor és most már Lepsénybe érkezik 19 óra 49 perckor.
Ennek a járatnak az lesz az előnye, hogy a Balaton somogyi partját közvetlenül, átszállás nélkül fogja OsszekOtni a zalai oldallal, illetőleg Keszthellyel.
Természetesen ezeken a vonatokon és sinautójáratokon kívül számos,
a tavalyinál Is nagyobb számú rendklvQII vonat
fogja a balatoni közlekedés problémáját kielégítő megoldásra vinni.
A Nagykanizsa—Budapest között közlekedő éjjeli személyvonatban kevés a változás. Az eddigi személyvonat innen 0 óra 40 perckor indult, május 15-től kezdve 0 óra 25 perckor fog indulni.
Az ellenvonala pedig, mely Budáról most 21 óra 35 perckor indul, az uj menetrend szerint 21 óra 45 perckor fog Indulni.
Ezek a változások a Nagykanizsa—Budapest közötti vonalon lesznek.
A Nagykanizsa—soproni
vonalon az alábbi menetrendi újítások lépnek életbe május 15-étöl kezdve:
Bevezetik a korridor-vonatot, mely Jugoszláviát, Magyarországot és Csehszlovákiát köti össze egymással. Ez a korridor-vonat a jelenleg érvényben levő és innen 4 óra 35 perckor induló Nagykanizsa—soproni vonat helyére jön. Gyorsított személy vonat lesz és indulási ideje reggeli 5 óra 30 perckor, Szombathelyen van 7 óra 35, Sopronban 9 óra 30 perckor. Ez a korridor-vonat kétféle
irányt Is magában foglal. Jobban mondva Szombathelyen kétfelé ágazik. A főrésze fut Győrön át Pozsony felé. A másik része pedig Sopronon Bécsbe. Szóval ez a vonat Nagykanizs és Bécs között közvetlen összeköttetést jelent.
Bécsbe egyébként 12 óra 10 perckor érkezik.
Ennek ellenvonata Bécsből indul 15 óra 34 perckor Sopronból Indul
19 óra 5 perckor és Szombathelyen találkozik a korridor-ellenvonattal, mellyel együtt indul Nagykanizsára
20 óra 59 perckor, innen tovább megy Gyékényesre 23 óra 6 perckor és ott van 23 óra 41 perckor. Tehát
Nagykanizsa és Gyékényes között ennek révén egy tej-jesen uj vonatpár áll forgalomba,
amely azonban Légrádon és Kako-nyán nem áll meg.
Igen jól jön ez a korridor-vonat a murakereszturiaknak, zákányiak-nak és Gyékényes közönségének, mert ezzel éjjel is hazautazhatnak Nagykanizsáról.
A rendes bécsi gyors indulásában mindössze az a változás, hogy az eddigi 14 20 perc helyett 14 óra 23 perckor indul innen. Az esti Szombathely felé haladó személyvonal pedig az eddigi 18 óra 15 perces indulás helyeit az uj menetrendszerint 18 órakor indul.
Ez a személyvonal azonban jullus és augusztus hónapokban vasár- és ünnepnapokon nem jár. A Déllvasut azonban megértéssel a közönség érdekeire, ehelyett a vonat helyett a szünetelés időtartama alatt Nagykanizsáról személyvonatot indit, amely
21 óra 10 perckor megy ki innep,. Ezt azért állítottak be, hogy Nagykanizsa és Szombathely vidékéről a Balatonon fürdőző közönség minél későbben
tudjon hazamenni. Ugyancsak elmarad Jullus és augusztus hónapokban vasár- és ünnepnapokon az a személyvonat is, mely Szombathely felől Nagykanizsára érkezik reggel 7 óra negyvenkor és helyettük vasár- és ünnepnapokon Szombathelyről reggel 6 óra 5 perckor indul és Nagykanizsára érkezik 8 óra 35 perckor egy személyvonat, mellyel könyen lehel elérni ai Innen Balaton felé induló reggeli vonatot.
A Nagykanizsa—Barcs-I
vonalon a reggeli vonat ugyanugy marad, mint most van, csak 9 óra 40 helyett 9 óra 35-kor indul innen. Az esti vonat pedig az eddigi 18 óra 20 perc helyett 18 óra 10-kor fog indulni Innen.
A korridor ellenvonata pedig Gyékényesről 4 óra 40 perckor indul Nagykanizsára, ahová 5 óra 18 perckor érkezik. A forgalmi főnök kijelentette, hogy a Déllvasut szokatlanul nagy előkészületeket tett a nyári forgalom sima lebonyolítására. A télen az összes szerelvények és sinautók felülvizsgálaton voltak és minden készen, rendben várja, hogy meginduljon a nyári szezon.
Csupán még az Időjárás menet rendjében vannak súlyos depresszió zavarok, amin azonban még a Déli-vasutnak sincs módjában segíteni.
Összeírják a sokgyermekes családanyákat
Sient István ünnepén inét jutalomban réueitlaek — lagyar Anyák Henxetl Ünnepe
Nagykanizsa, áprllii 30 A mull évben a Szent István-napi\' országos körmenet után nyomban a kormányzó és az ország nagyjainak jelenlétében megrendezték a magyar fővárosban a Magyar Anyák Nemzeti Ünnepét, amelyen az ország minden részéből összesereglettek a sok gyermekű magyar édesanyák hogy példaképül szolgáljanak minden magyar asszonynak, aki megfeledkezett arról, mivel tartozik nemzetének.
A nőnek az anyasághoz való visszavezetése különösen azokon a területeken, ahol a nemzeti Öngyilkosság: a gyermektelenség
semmi más okkal nem magyarázható meg, mint a mérhetetlen hiúsággal, szépségápolással is kényelmi szempontokkal — nemzeti életkérdés.
Vannak községek, melyek olyanok mint egy sírbolt: nincs bennök egyetlen gyerek. Apa és anya helyett — utód nincsen. Illő és méltányos, hogy a többgyermekes anyák kitüntetve legyenek, mert mlg életük nemcsak áldozatos és példaadó, még erkölcsi vesszőfutásban is részesülnek olyanok részéről, akik tul teszik magukat minden Isteni és -emberi törvényen.
A Magyar Anyák Nemzeti Ünnepe — a magyar anyaság apotheozisa, amelyen az áldozatos magyar édesanyák felé kell, hogy tekintsen minden igaz magyar hazafi szeme.
A rendező bizottság, amely a mult évben vegezte a Magyar Anyák Nemzeti Ünnepének nagy munkáját, az idén még Impozánsabban fogja azt megrendezni.
A kiválasztandó édesanyákat a városi hatóságok (vagy az alkalmas nőegyletek) összeírják és felterjesztik a főispánhoz, aki azt tovább küldi. Két csoport édesanyáról van szó. Az egyik, amelyik szegény és igy pénzbeli jutalmat kap, a másik csoport, amelyek jó anyagi viszonyok között vannak és teljesitették magyar asszonyi kötelességüket, csak ezüst-plakettdiszt és díszoklevelet kapnak.
Miután a bizottság a névsort junius 15-én lezárja, a vármegye alispánja felkérte a város polgármesteri hivatalát, hogy a sokgyermekes nagykanizsai édesanyákat Írják gondosan és lelkiismeretesen össze és terjesszék fel névsorukat hozzája.
Miután a gondos összeírás nagy munkát és hosszabb időt igényel — célszerűnek tartanók, ha ezzel a Szociális Misszió szervezetét biznák meg, amelynek nemcsak megvan hozzá a szükséges hölgygárdája, de ugy tudjuk — nyilván is tartja a sok-gyermekü családokat
ZALAI KÖZLÖNY
NAPI HÍREK
NAPIREND
Május I, szerda
Római katolikus : Fülöp Jakab. Prot.: PUlöp. Izraelita: Nla. hó 21. Nap kel reggel 4 óra 44 perckor,
nyugszik délutin 18 óta 11 perckor. *
Várod Nagymozffó. .As ucca angyala" (Himnusz a sierelemról). .Válasszon halálnemet\', burleszk.
OAzMrdA nyitva reggel 6 órilól esle 3 óráig (hétfő, szerda, pintek délután és kedden egész nap nőknek).
Május 8, csütörtök
Római katolikus: Atanáz pk. Prot.: Zsigmond. Izraelita: Nis. hó 22 Nap kel reggel 4 óra 43 perckor.
nyugszik eate 19 óra 12 perckor. •
Városi Nagy morgó. .Borgla Lucre-cla", nagy történelmi filmregény.
— A szociáldemokrata munkásság mai májusi munkaszUncte miatt lapunk legközelebbi száma pénteken reggel a rendes Időben jelenik meg.
— A polgármester Budapesten.
Dr. Sabjdn Qyula polgármester hivatalos Ügyekben löbb napig Budapesten tartózkodik.
— Ferenczy Tibor főkapitány 25 éves szolgálati jubileuma. I)r. Ferenczy Tibor szombathelyi kerületi rendőrfőkapitány, akinek hatáskörébe tartozik megyénk is, május 5-én ünnepli hivatali működésének 25 éves jubileumát. A rendőrség intézményének kerületi vezetője érdemekben gazdag munkásság u(án ért el a negyedszázados jubileum szép dátumához. Onnepeltetésén, melyei a szombathelyi kerületi főkapitányság rendez meg, a nagykanizsai államrendőrség tisztiküldötlséggel képviselteti magát. A küldöttséget, melynek tagjai Berlóthy Lőrinc tanácsos, Sluller László főfelügyelő, dr. Mátyás Samu rendörkapilány, dr. Kdlnay Oyula főtanácsos vezeti Szombat helyre, hogy tolmácsolja a kanizsai rendőrség jókivánatait a jubileum alkalmából.
— Nagykanizsaiak a TÉBE szombathelyi kerületének megalakulásán. Szombathelyen megalakult a Takarékok és Bankok Egyesületének Zala-, Vas- és Sopronmegyékre kiterjedő kerülete. Az alakuláson Nagykanizsáról részt vettek dr. Plihdl Viktor felsőházi tag, kir. kormányfőtanácsos, Gyömörey István országgyűlési képviselő, Surgolh Miksa, a Magyar Nemzeti Bank nagykanizsai fiókintézetének főnöke, Hudy József és Kelemen Ferenc bankigazgatók.
. = Mielőtt szőnyeget vesz. saját érdekében menjen Bartéhoz. Olcsó, jó, gyönyörű választék.
— A nagykanizsai felsőkereskedelmi Iskolában végzett növendékek Budapesten larlózkodó tagjai nnjus havi összejövetelüket folyó hó 1-éit esle 9 órakor tartják a Drechsler-kdvt\'hdz külön termében (Andrássy-ui). Miután ezen az összejövetelen döntik el az összes itl-végzetlek országos szövetséginek 29 iki megalakulásával kapcsolatos teendőket, a szervezőb zottság felkéri, hogy a helybeliek közül is minél számosabban jelenjenek meg az értekezleten.
= Bérmálásl ajándékok óriási választékban legolcsóbban Zsoldos Oyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók Főút 14. Biztosító palota.
— Az Ipartestület előljárósági ülése. A nagykanizsai Ipartestület elöljárósága holnap, csütörtökön este 8 órakor tartja május havi üléséi, amelyen több fontos ügy kerül le-tárgyalásra.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— Az Urleányok Mária Kongregációjának vasárnapi előadása a Városi Színházban. Az Urleányok Mária Kongregációja inájus hó 5-én délután 3 órakor a Városi Színházban mozgóképes műsoros előadást tart. Beszédet mond dr. Molnár P. Arkangyal, Kanizsa kedvelt szónoka, aki Szombathelyről érkezik meg ezalkalomra. Szaval Bontz Sári marcali! polgári iskolai tanárnő.. Utána következik a Missziós utakon cimü film, amely a külföldi missziók munkásságát ismerteti. A jegyek árát a vezetőség a legminimálisabban állapította meg, hogy mindenkinek módjában legyen ezen a rendkívüli érdekes előadáson részt,venni. Jegyek elővételben már vásárolhatók a Városi Siinház pénztáránál a rendes pénztári órákban. Helyárak I pengő, 80 és 50 fillér.
= Ne vesződjön rossz írógépével, becseréli azt a Remlngton írógép lerakat, minden typus raktáron, a körzelképviselelnél, Szabó Antal sportüzlelében.
A Polgári Egylet ma esti nagy eseményei
Dunántul legnevesebb cigányprímása Lázár Pista ma este vonul be híres zenekarával Molnár László éttermeibe, ahol nap-nap mellett ragyogó művészetével felejthetetlenné varázsolja a Polgári Egylet éttermei vendégelnek ottlétét.
A mai eatén a klasszikus zene gyöngyei kerülnek előadásra I
A Polgári Egylet éttermei központi találkozóhelye Nagykanizsa imi város és az egész vidék uriközönségének I
Asc utca angyala
Az emlékezetes, nagysikerű .Hetedik menyország" művészi triója ehhez a filmhez sokban hasonlatos képet bocsátott ismételten a siker útjára. „Az utca angyalát", melynek rendezője Borzage, főszereplői; Janet Gaynor és Charles Fürrel. Kétségtelenül mindhárman remek kvalitásokkal rendelkeznek. Az u!ca angyala bájos szerelmi ének, melynek elre|lelt mély alapgondolata az, hogy a szerelem nagy, a legnagyobb dolog a világon és mindenekfölött való az ember érzései között. Két fiatal lélek meghatóan édes története ez, melyben a szerzők és a rendezők sűrűn apellálnak az emberi köny-nyekre, amit azonban — mint a :vaszl nap a friss záport hamar felszárítanak a darab finom derűjével. A film technikai része a legel-ragadóbb. Fotóművészeti szempontból a tökéletességet k.-rgeli közelről. Rendezésében, összeállításában érezni a Hetedik mennyország stílusát, mely mindig a proletár lelkek problémáját bogozza. Nagykanizsán a fit.11 igen tetszett. A kél régi ismerős főszereplő ezutlal is hamar megtalálta az utat a régi szimpátia felujitására. (—)
— A LeAnyklub nrll.éaoa kfl-
sz3n«ie. A Nagymama tegnapi elő-adásánsk tényen sikerét a Váróul Színház rég nem lAtt telt háza Igazolta. E tényos sikerben oroszlánrésze volt dr. Mutsehenbaclior Kdvln kir. törvényszéki tanácselnök urnák, aki hetekon át fáradhatatlan buzgalommal tanította bo n lelkes szereplő gárdát. Hozzájárult az tJránla mozgóképszínház Igazgatósága Is, 6lón Hogenrledor Frigyes elnök úrral, akik több napon át tngyeno-son voltak szívesek a Városi Színház épületét és berendezését haaználatul átengedni. Azoknak a Jólelkű támogatóinknak, akik a kitűnően megfelelő kosztümöket és egyéb kellékeket voltak szívesek adui az előadásra, köszönheti az, hogy az előadás rendozéso Nagykanizsán rég nom tátott kiállításban történhetett. Szabó István ur közismert Ugyes8égo és láradhatatlansága totto teljessé a szereplők külső megjelenését. Az öozeüenul közreműködő alkalmi zenekar élén Arnberger Rudolt úrral szintén nagy mértékben hozzájárult a szép est erkölcsi és anyagi eredményéhez. Végül pedig a Zalai Közlöny szerkesztőségének szintén nagyon értékes támogatásáért. Kedves köteles-ségtlnkuek teszünk eleget, mikor Itt a nagy nyilvánosság otőtt hálás köszönetünket nyilvánítjuk az Itt megemlítetteknek és ugyanezt lejozzük kl Nagykanizsa város azon mélyen L közönségének ls, amely váratlanul tömeges megjelenésével szinte ünnepi keretet adott szereplőink lelkesen törekvő bemutatkozásának. A Nagykunusai Sltnt Ilona Leanyktub Llnókst\'gr.
= Tennlszfltők hurozása legjobban és leggyorsabban készülnek Vágó lllatszerlárában,
= Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park szálloda kávéházban VIII., Baross-tér 10.
1929: .máim I.
— UJ tanítói állások Zalában.
A közoklalásügyi miniszter a balaton-magyaródi rk. elemi iskola lll-ik tanítói állásának és a szentpéterföldei rk. elemi iskola ll-ik tanítói állásának szervezésérc az engedélyi megadta.
= A mai naptól 10 napos olcsó vásár uj helyiségünkben i Mosó delénruhák csak P 3-—, női kalapok P 8 tói, príma voál ruha csak P 6-—, selyem puplln blúzok P 10 tói, pllssé alj P 12-től, női kabátok P 40-től, gyermek kalapok csak 4—6 P, gyermek kötények NP 2-50-től, Játszó ruhák P 3-50 tői. Magyar Divatcsarnok, Főút 6. szám.
— Nyári tanulmányutak. A Páv
rlBt Magyar Dlákaj^wÚfet UtajfeliOan-
tálya, mely a MliFÖOSz tanuWánjut-Jalt rendeli, tolhjTla az utoaá* tránt érdeklődők figyelmét, hogy * nyár folyamán 1H tanulmányutat lódít a leg-méreökeltebb árak mellett Európa különböző országaiba, sőt megtelelő számú, jelentkező esetén Amerikába é» Afrikáim Is. Az utakra vonatkozó prospektus a napokban Jelent meg és az érdeklődőknek készséggel küldi meg azt az Utazási osztály Irodája (Párisi Magyar Diákegyesület Utazási Osztálya, Budapest, IX., Feronc-körut 3a, fsa. I.)
— Felhívás. Pincér foglalkozású levente-kötelesek részére május hó elsejétől levente foglalkozás minden
pénteken délután 2 órálól 5 óráig a Zrínyi sportpályán, rossz idő eselén a Rozgonyi-utcai elemi iskola tornatermében. Első foglalkozás folyó hó 3-án. Testnevelési vezeti.
— UJ rendszer bulorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zal*. vármegye egész területére dijmeofc-. sen szállítunk teljes iakásbereruflpzé-seket, a következő előnyöket njwjtjuk.. Százpengőnként csupán öl pengő, havi részlel fizetendő és egy évem belüli törlesztés eselén a kamatokali is megtérítjük. Kopstein Szombathely. Kőszegi-utca 5.
Pttkáaj. nit. wiHéiirtt „Eitlasr
Blilm hiil.u laóiitr, mely liflöiAlwiif .*
Ícl plámil ti III,ló ililfaj kftit éi fvfih.-itien kll,l|a Silyo.
luduminyu, áll-Don ttólllllvi. Mit allitii, iiiibtnt iitil-mitliD I Sváb. tuiml, \' cuSUny ii hiflf yiliifemfc MipUlfc**, ü tlT* M
•iisll|* :
6«2
H.llnnl Laboiatórtn Badapaat, VII, K.ikmy\\ «Jca M.
— Az egyetlen magyar lap^.
amely a legnívósabb külföldi folyóiratokkal is diadalmasan felveheti a. versenyt: a „Magyar Magatén": Munkatársai közt ott találjuk Bibilr. Mihály, Krúdy Qyula, Szép Ernff, Pásztor Árpád, Lázár Miklós, Zsolt. Béla, Ernőd Tamás, Nádas- Sándor,. Somlyó Zoltán, Lakatos László, Erdélyi József, Harsányi H. Lászlót. Fólhy János, Halász Imre. ifj. Nagy Endre neveit, akiknek Trísait » legkiválóbb magyar művészek illusztráljak. A pazar kiállítású lap főszerkesztője: Farkas Imre, művészeti szerkesztője : Pólya ITibor. Mutatványszámol készséggel küld a kiadóhivatal (Budapest, V., Szlgíl-u. 26.).
Vésnökmunkákat, ruggyanta bélyegzőket elismerten legszebben és legjutányosabban készít Ooldbergerné, Főút 10. Dobrovlts udvarban.
Pünkösdre Miltényi cipőt vegyen!
Árban, formában és minőségben versenyen felül éli.
Miltényi Sándor és Fia cipfiraktára, Főúton, a városházban.

Amikor srcstiae lakó, aitrkíi-.írsi és lekinlete bágyadl, amikor üomoru, nyomott hangulat és nehéz iimok gyötrik, amikor epepangás, „omorfájás, felfúvódás és fejnyomás tinoziák, olyankor néhány napon át * „c| éhgyomorra 1 — 1 pohár ter-mrttetes .Ferenc József* keserllvlzet inni Az ó- é« újvilág orvosai azérl rendelik a Fereie lóuoí vizet oly makrán, mert ez sok esetben a rosszullét okát gyorsan megszünteti ts 11 egész szervezetei felfrissíti. Kipható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzleletben.
- Orvosi hlr. Dr. Haiszer János fogorvos rendelőiét most épült Köl-ctey-ulca 3. szám alatti házába (Ipar-testület mellett) helyezte át.
— Orvosi hét Balatonfüreden. Balatonfüreden az évenként szokásos orvostanfolyamot ebben az esztendőben május 26-tól junlus l-ig rendezi a szanatórium orvosi tanácsadó testülete, melynek elnöke báró dr. Korányi Sándor, tagfat pedig báró Kétty László dr., Bálint Rezső dr., Herczog Ferenc dr., Rigler Gusztáv dr., Vdmossy Zoltán dr., Bencze Oyula dr., Hasenfeld Arthur dr., Rmchburg Pál dr. és Rltoók Zsigmond dr. egyetemi tanárok, valamint Kövest Qéza és Lévy Lajos dr. főorvosok. A tanfolyam keretében az orvostudomány különböző ágából vett aktuális témákról az idén is a magyar egyetemek tanárai és magántanárai tartanak előadást. Délutánonként i Balatonpart nevesebb fürdőhelyeit látogatják meg a résztvevők. A jelentkezési határidő május 10, de ajánlatos a részvételt minél előbb bejelenteni. A tanfolyamon résztvevő orvosokat a fürdöigazgatóság díjmentesen helyezi el és az ellátási is egészen kedvezményes áron, napi 6 pengő 40 fillérért blztositja és ugyanezt a kedvezményt nyújtja a családtagok számára is. Jelentkezni lehet a gyógyfürdő igazgatóságánál Balatonfüreden.
aSINGER varrógépük
«*« A leoü ÓBBAK i
— Kltftnő szemflvegek orvosi receptre és recept nélkíll legolcsóbban Zsoldos Gyula órás, ékszerész és látszerész uj üzletében kaphatók Fóut 14. Biztosító P>lota. Szakszerű Javítások.
- Betörök garázdálkodása Zalaszentivánon. A zalaszenliváni vasútállomáson levő hlrlapáruda pa-villonjába Ismeretlen tettesek éjjel betörtek és mindenféle cikket és készpénzt elvittek. Majd Kluger sza-lócs üzletét keresték fel, ahonnan sok ímt elvittek. A csendőrség az éjszakai látogatókat nyomozza.
■ Ne felejtse el, hogy: varrólépben „PFAFP", kerékpárban .,PUCM" a legjobb I
— Munkát keres megbízható, dolgos, fiatal nó, mosást, vasalást, takarítást, vagy bárminemű munkál vállal. Szabó Mária Kinizsi-utca 33.
= KlelAtt Uiuxl uüksáfleUt l>e-ntnui, uját érdekébei el u ■iluut Megtekinteni Baria Ilka
lifaln|doMégalt
KOIOn hiiban kitszobii nép uloal •wa mellékhelyiségekkel augusztus tl»-
kl\'cM Ktifsludy Ítcí I-,
zalai közlöny
Q
eres
ételzstp
szavatoltan tinta, agészséges t*
könnyen emészthető.
100% Úszta Wkuwfc.
SPORTÉLET
7 íögyöxíese van vasárnapi tippversenyünknek
Csak a végeredményt 11 -en találták el — A beérkezett tippek arányosan megosztoztak a helyi győzelmen és vereségen
Nagykanizsa, áprtlla 30 A Zala-Kanizsa —Hungária-Újpest kombinált barátságos meccsre ren-
dezett tipp versenyünkre a drukker tábor ismét nagyszámban vonult fel, bár a beküldött tippek száma nem érte el a mult hetit. Ezalkalommal 507 tipp-szclvény érkezeit be, amelyek feles arányban helyi győzelmet és vereséget tippellek.
Érdekes volt megfigyelni, hogy a tippek legnagyobb része mennyire liszlában volt az erőviszonyokkal, mert a vereségre tippelők legnagyobb része 2—3 gólos ve.tvf^et tippelt. Viszont a mindig győzőimben hivők csoportja a legminimá\'^sbü Zala-Kanizsa győzelemmel br-.M. volna.
A végeredményt, valar.i ■ .-; félidőt pontosan ellalállák etí.i í versenyen : Driniók László, Hol >r Ferenc, Horváth Miklós, Keszey Ferenc, Kohn Zoltán, ilj. O/enbeck Károly és
Reithoffer Ferenc.
Csak a végeredményt, különböző félidővel ellalállák ll-en: Breyer Zsigmond, Cseh István, Fatér József, ifj. Fatér József, Fiseher Gyula, Godina József, Koch Qyörgy, Schreiber Ferenc, Stern Rózsika, Tamás János és TUtí László.
A hét főgyőztes közül Iribünjegyet nyertek sorsolás utján: Drimók László, Kcszcy Ferenc és Reithoffer Ferenc, akik a legközelebbi meccsre szóló jegyutalványokat pénteken és szombaton délután 3 és 5 óra között álvehelik szerkesztőségünkben.
Itt Írjuk meg, hogy a tavaszi szezon, illetve a bajnokság lezajlása után a lipp-verícnyck során legtöbb eredményt elért tippelik értékes ajándékban részesülnek. Igy tehát, akik most tippelnek, egyúttal résztvesznek majd a szezonvégi ajándékok ki-sorsolásában.
Vasárnap Budapesten az Üllöi-ntl pályán játszik a Zala-Kanizsa a Tnrmlal
a csapat szombaton utazik a fővárosba — Délután fél 3-kor lesz a meccs a Ferencváros—Florldsdorl meccs előtt
Nagykanizsa, Április 30
Közöltük, hogy a Turullal nem tudtak megegyezni a pályaválasztójog megvétele tekintetében, ezért a Zala-Kanizsa együllese vasárnap ezt a bajnoki mérkőzését Pesten játsza le a ferencvárosi pályán.
A kombinált ellen való játék nem jött rosszkor a csapatnak, hogy szokja egy kicsit a keményebb, gólra-törőbb játékot és ennek most vasárnap már hasznát kell lássa a csapat. A Turul erős ellenfél lesz és az Ollől-uti pályái honi pályának tekintik. Ha a Zala-Kanizsa tavaszi győzelmi sorozatát nem akarja megszakítani, nagyon bele kell feküdnie a játékba és a pesti közönség lelké-
ben a régi szeretetet nem csak meg kell tartani, mellyel eddig a fővárosban fogadták, de erősíteni kell az eddigi szimpátiát.
A csapat legjobb felállításban szombaton délután utazik fel a fővárosba és az Imperiál szállóban tölti az éjszakát. A meccs délután fél 3 órakor, a Ferencváros—Floridsdorf mérkőzéselött lci;z. A csapatot Windtsch tréner, Krnitzer főpénztáros kísérik fel. Lapunk sportrovatvezetője vasárnap a reggeli gyorssal utazik fel, hogy részletes tudósítást hozzon a fontos bajnoki meccsről.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
A kanizsai háziasszonyok miért vásárolnak
oly nagy előszeretetül Petrics Gyula mészáros és hentes üzletében?
1. mert elsőrendű áruval szolgálja kl vevőit, 2. mert marha-, borjú- és sertéshús, zslrnemü és a legkülönfélébb felvágottak állandóan kaphatók és 3. mert árai a legolcsóbbak.
Egy vásárlás
elegendő, hagy erről mindenki meggiliidjOn I
PETRICS GYULA mészáros és hentes üzlete Erzsébet-tér 17. Arrauth-ház.
(Kiktől kapott kl a Zala-Kanizsa vasárnap ?) Még mindig a vasárnapi 4 : l-es vereségről beszélnek a drukkerek és a rosszmájúak már a csapat letörését emlegetik, holott a helyi csapat teljesen egyenrangú ellenfele volt a komblnáltnak, csupán a góllövés nem ment ugy, mint máskor. Nem érdektelen közölni, hogy a Hungária vasárnap Teplitzben játszik és a Nagykanizsán szerepeltetett játékosai közül: Barátky, Jcckl, Ur-báncsik, Király játszik TepHtzben a kék-fehér színekben és Ujváry, aki itt védett szenzációsan, fogja a Hungária kapuját őrizni. Nem szégyen tehát egy ilyen együttestől négy gólra kikapni, amelyik a jövendő I. liga bajnok együttese.
a rovatvezető üzenetei
P. JóxMf. Tlppszclvényett, amikot levelében reklamál, nem kaptuk metf. Valószínűleg nem 1b dobta be a tipp-gyüjtő szekrénybe, vagy pediglen a terminus után 68 talán azért nem vehettük figyelembe.
Egy régi drukker. KétségtelonUI Igaza van. A vezetőség minden Áldozattal azon Igyekszik, hogy olyan sporteseményekben részesítse a közönséget, ami méltó ennek a városnak múltjához. MAsfelöl pedig azt látjuk, hogy a közönség érdeklődése a meccsek Iránt, noha ások & II. b) liga mecoselnél sokkal nívósabbak és színesebbek, erősen megcsappant- Keressük, kutatjuk az okát ennek, de nem bírjuk megtalálni. Decemberben pl. az Attila elleni neccesen 1200 ember volt kint Ezzel szemben vasárnap a kombinált mocesre majdnem ráfizetett a vezetőség.
ÉrdeMödö. A Zala-Kablxsa trénere Wlndlsch Dénes, régi kanizsai sporüt-man, aki Olaszországban la mint prott-, majd tréneri működésben igen jelentős sikereket órt el. Tréneri munkája észrevehetően javltja a csapatot, mely eddig nélkülözte az elméleti tudománnyal rendelkező dirigens személyét
róoaen lakó drukker. Különvonat nom valószínt!, hogy lesz a Zala-Kant* zsa—Pécs-Iíaranya-meccsre, de logyen nyugodt, legalább 100 drukker elkíséri a csapatot es nem leaz ott ön egyedül szemben 2SOO emberrel...
nagykanizsaiak
kedvelt találkozóhelye
sí Budapesten
KÖZPONTI~ SZÁLLÓBA
VII., Baross-tér 23.
a Keleti pályaudvarnál.
Teljesen újonnan berendezett kényelmes családi ház.
Központi tfllftr, hideg-melegvíz.
Mérsékelt polgári árak.
0 1*pri. hlvstkoxóknsk 30»* engedméay.
Testvérvállalat:
OSTENDE KÁVÉHÁZ
Tulajdonos: orosz ödön.
ZALAI KÖZLÖNY
1929.
nájus
Mozgószinházak
Városi Nagymozgó. Május 1-én, szerdán 5, 7 és 9 órakor az idei sze-zon egyik legkiválóbb alkotása „Az ucca angyala". Himnusz a szerelemről. Főszereplők: Janet Oaynor és Charles Farrel, akik a „Hetedik menyország" cimtl filmet vitték diadalra. — .Válasszon halálnemet", burleszk.
Május 2-án és 3-án, csütörtökön és pénteken 5, 7 és 9 órakor „Bor-gia Lucretia", nagy történelmi filmregény a renalssance Ideiéből hiteles feljegyzések alapján. Szereplők: Conrad Veidt, Paul Wegener, Albeit Bassermann, Llanc Haid, Wilhelm Dleterle és a kis magyar Lubinszky Tibor.
Sok pénzt takarit meg, ha
közvetlen a készítőnél rendeli. Régit átalakitok. 6 havi részlet, messzemenő garancia. Viszonteladóknak 30% engedmény.
MACSEK LAJOS
IiCThuüua, Jóuef (Aherceg-it 87.
RÁDIÓ
(RŐTldltéeek) H - hírek. köigazda-
ság. Hangv. — hangveraeny. E — döadás
Oy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. 1 — zene. Mg. — mezőgazdaság.
Hl. ~ lljuságl döltül. P — felolvasás.
(J — gramofonzene. Ib — jazz-band.
K — kabaré. nZ. — népazerü zeüa.
Május 1 (szerda)
Budapest 9.15 Az 1. honvédgyalogeired zenekarinak hangv. 9 30 H. 9.tó A hangv. folytatása. 12 Ml harangszó. 12.05 Cigányzene. 12 25 H. 12.35 A hangv. folytatása. 13 ldft|elzés. 14.30 K 15.30 Mouetant. 1610 E. 16.43 Időjelzta. 17.10 Peterdv Sándor novelláját elvalta tel. 17.40 Emlékezés Zrínyi Mfrlóara. 18 50 Rádlóamatír-posta. 19.13 A Zeneművészeti Fóilkoll növendékeinek vizigselftadlsa. Utána kOrlll-bellll 22.10 Idöjelzca. Majd dgányzenc. 23 Q. hangv.
Bécs 10.30 A munkál gyermekdalárda hangv. 11 Szlmf. zenekari hangv. 15.30 Hangv. 18 Dalárda. 20.03 Hangjálék. Utána hangv.
Berlin 10.40 Richárd Wagner-est. Utána Tánc Z. éa szórakoztató hangv.
Bern 12 50 Q. hangv. 16 Hangv. 16.30 Oy. 17 Zane. 19.30 Munkáiköltök. 31.20 Hangv,
Brilnn 12 Katonazene. 16.30 Hangv. 1730 Orosz dalok (német nyelven). 20 Szlmf hangv. 22.20 Katonazene.
Hamburg 16.15 Műdalok. 17 Hangv. 18 Zene. 19.2S Májusi emlékek. 20 Hangv. Népszínmű. 23.15 Zene.
London, Daventry II O. 12 Hangv. 12J0 a 13 Hangv. 13 45 Zene. 17.13 Oy. 18.45 Bach-zongorahangv. 19.45 Hangv. 21-35 Páiztorjálek. 23 Zent.
Milánó 11.15 O. 12.30 Rádiókvartett 13.35 Jb. 16.30 Oyermekkarének. 17 Jazl-band. 20.35 Zene. 21.03 Egy vígjáték közvetítése. 22.24 Z.
München 12.55 Hangv. 16 Kamara Z. 17 Oy. 20 Hangv. 21.30 Vidám óra.
Prága 11 Kamara Z. 12 éa 16.30 Hangv. 17.33 Május elseje jelentősége (német nyelven). 18 30 Karének. 20 Színi. hangv. 22.20 Katonazene.
Varsó 12.10 Oy. 15.50 O. 17.55 Hangv. 20.13 Zene.
Május 2 (cslltörtök)
Budapest 9.15 Hangv. 9.30 H. 9.45 A Itaugv. folyt. 12 Déli harangszó. 12.05 A Rádió házi triójának hangv. 12.23 H. 12.35 A hangv. folyt. 13 Időjelzés. 14.30 H. 16 Rádió Szabad Egyetem. 16.45 IdóJeJzéa. 17.10 E. 17.30 Szórakoztató Z. 19.25 Angol nyelvoktatás. 20 Előadás a Stúdióból: .Hazajáró lélek", azlnmtl 3 felv. Utána 22.05 Időjelzés. 22.25 Cigányzene.
Bécs II Z. 16, 20 és 20.30 Hangv.
Prága 11.15 O. 12.30, 1630 & 20.15 Hangv. 22.20 O.\'
- A Zalai Évkönyv — Zala kultusza,
KÖZGAZDASÁG
A kaposvári kiAllitáara
féláru Jeggyel lehet utazni
A kereskedelmi miniszter engedélyezte, hogy mindazok a cégek, amelyek a kaposvári kiállításon résztvesznek, 50 \'o vasúti kedvezményben részesülnek akkor, ha küldeményeik a kiállítás cimére adatnak fel s a fuvarlevélen fel lesz tüntetve: .Kiállítási tárgy a kaposvári kiállításra". Ezen 50% kedvezmény nemcsak az államvasutakra, hanem az államvasút kezelése alatt álló vonalakra, nemkülönben a Duna-Száva-Adria Vasúttársaság vonalaira i> vonatkozik.
Mindazok a látogatók, akik a Kaposvárott 1929. augusztus 24-től szeptember 2-ig rendezendő tenyészállatvásárral egybekötött Országos Mezőgazdasági és Ipari Kiállítást és Vásárt megnézni óhajtják, 50°/o utazási kedvezményt kapnak. Ezen utazási kedvezményhez egy féláru jegy váltására jogosító igazolvány szükséges, mely a kiállítás irodájában (Kaposvár, Fő-utca 12. sz.) szerezhető be.
Ezen menetigazolványok a m. kir. államvasutak és kezelésükben levő helyi érdekű vasutak vonalaira oly módon fognak érvényesíttetni, hogy az odautazás legkorábban f. évi aug. 22-én, legkésőbben azonban szeptember 4-én be kell fejeztetnie.
A pénzügylgazgalóság értesítette a kiállítás vezetőségét, hogy helyt adott azon kérelmének, hogy a 2\'lv forgalmi adó lerovásától eltekint. Tévedések elkerülése végeit megjegyezzük, hogy a kiállítók által kötött üzletek után a forgalmi adó lerovásának kötelezettsége továbbra is fenáll.
(—) A traktorok jelentősége a mezőgazdaságban. Irta: Rothmeyer Imre m. kir. gazdasági tánácsos, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület titkára. Biztosabbá, olcsóbbá kell tennünk a gépmunkát, ezt a célt szolgálja a szerzőnek most megjelent könyve. A gépmunkával összefüggő kérdések tárgyalásánál külföldön és itthon szerzett tapasztalatai és megfigyelései alapján megjelölte azt az utat és módot, amelyeknek segítségével ezek a mezőgazdaság javára megoldhatók lennének. Igy részletesen foglalkozik a traktorok elterjedése, jelentősége, a szántógépek ellenőrzése, a kiképzés, az olaj, az utánpótlásra szolgáló alkatrészek beszerzése, a traktorblztositás és traktorvásárlás kérdéseivel slb. Könyvében a hazai piacon beszerezhető
traktorokat Is Ismerteti. A könyvet a mezőgazdasági gépmunka iránt érdeklődő gazdaközönség figyelmébe ajánljuk. Ára 7 pengő, beszerezhető a „Pátria" Irodalmi Vállalat és Nyomdai R.-T. könyvkereskedésében és az összes könyvkereskedésekben.
TÖZS|DE
A mai értéktőzsdén ismét külföldi befolyás érvényesült, ami barátságos megítélést eredményezett. — A mai kasszanap sikeres lebonyolítása és egyéb a vásárlás iránt megnyilvánult kedv barátságossá tette a tőzsdét. A tőzsdeidő második felében némi realizációs hajlandóság mutatkozott, ami az árnyereséget egy árnyalattal mérsékelte. Az általános emelkedés mértéke 1—2% között mozog, azonban előfordullak nagyobb árnyereségek is. Igen barátságos volt Kőszén, Bauxit, Első Magyar Biztosító, Cukor és Gummi. Az irányzat zárlatkor barátságos, a forgalom az egész tőzsdeidő alatt közepes nivón mozgott. A fixkamatozásu papírok piaca üzleltelen, a valuta és devizapiacon Madrid 75 pontos árvesztesége említhető meg.
Slriohl tárlat
Párls 20 29V|, London 23 19*/i, Newyork 519 25, Brllssel 7215, Milano 2? 20, Madrid 74 50, Amsterdam 208 80, Berlin 123 10, Wien 72 90, Sofla 3-73, Prága 1537, Varsó 58 23, Budapest 10-BIVi Belgrád 9 12\' j, Bukarest 3-07.
1 kuíapwfl TJxsie ierlia-jegyiéM
VALUTÁK Angolt. 27*74 27*89 Belga fr. 79-50 79-80 Csehk. 16-92-17-00 Dánt 132-65-153-23 Dinár B*99-10*03 Dollár 572*70-57470 Francia I. 22-3S-22-55 HoU. 229.93-230-95 Lengyel 64\'10-64-40 Leu 3 38-3-42 Léva —•—
Líra 29 85-30*10 Márka 135-70-136*20 Norvég 152 65-153*23 Schlll. 80*33-80*70 Peseta 81-80-82*60 Svájdf. 110*25 11065 Svédk. 152-85-153-45
of.vizAk
AmsL 230*25-230-95 Belgrád 10-06-10-09 Berlin 135*80-136 20 Brüsszel 79*57-79 82 Devizalel 3*39-3*41 Kopenh.152 83 153*22 London 27-80-27*88 Madrid 81*90-82-50 Milano 30-01-30*11 Newyork 572*9J-4*50 Oszló 152-85-133-25 Párls 22-38-22 45 Prága 16 95-17*00 Szófia 4*13-4*15 Stockh. 153*03-133 45 Varsó 64*22-64-42 Wien 8043-80-68 Zllrlch 110-35-11065
Sertésréiár
Felhajtás 1230, eladatlan 530. — Elsőrendű 1*88-1*90, szedett 1*84—1*88, szedeti köaép 1*60-1*70, könnyű 1-20-1*40, l-sí rendil Oreg 1*66-1-72, ll-od rendű öreg 1*42—1 54 angol stlldó 1*40-1*66, szalonna nagyban 2*00—2*06, islf 2*30-2*31, hus 1*90—2*24, szalonnás félsertés 1*94—2*28 Az Irányzat vontatott.
— Lapunk előfizetői és olvasói óriási kedvezménnyel, negyedévi 4 pengő helyeit 2-80 pengőért kapliatjik Farkas Imre éa Pólya Tibor rendkívül tartalmai szépirodalmi éi művészeti havi folyóiratát a Ma-eyar Maqazln-l. Pizesien rá slő s kiadóhivatalunkban.
Mielőtt kerékpárt venne,
nézze mtí
tura- és verseny-kerékpárjaimat.
Olcsó árak / Kedve ifi fizetési feltételek 1 Gummik és alkatrészek olcsón és nagy választékban I
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 4.
PHONIX
Élet Biztosító Társaság
nagykanizsai vezérügynöksége
keres Zalaegerszeg, Zalaszent, grót, Keszthely, Tapolca és Balatonfüredre
főflgynököket.
Szervező és üzletszerző tisztviselők ugyancsak felvételnek fix és jutalékra, esetleg napidíjas kiutazósokra Is.
írásbeli ajánlatokat Nagykanizsára, a vezérügynökséghez kérjük.
Kigyulladt a szobranje-palota
Ai ülésterem él a képtár elpuitilt
Szófia, április 29 A szobranje épületében ma reggel tüz támadt. Az ülésterem és a képtár teljesen elpusztult. A levéltárat és könyvtárat sikerült megmenteni. A helyszíni vizsgálat még nem tudta megállapítani, hogy a tüzet ml okozta.
TernéaytAuáe
Buza 10 flU, rozs 10—15 fillérrel emelkedett.
Buza tlszav. 77-ea 23-35-25-60, 78-ai 25-60—25-85, 79-es 23 90-26 05, 80-as 26 15—26 30, dunántuli 77-ea 24 80-2500, 78-as 25-05—23-30, 79-es 2535 -2550, ÍO-aa 25 50—25*63, rozs 21-80-21*95, tik. árpa 26-25-2630, sörárpa 27-00-2730, zab 23 35—25 60, tengert bzL 29-30-2950. dunántúli 27 40-27 65, korpa 18 75-1900.
Elaáfi: Mnlil *rmii ti Upkltái
Vállalat, luykulwti.
Peleiő« kiadó: Zalai Károly.
latentfWe lelefee i Maflrkaelxae 7*. m.
Csukott bérautó,
helyben és vidékre bármikor megrendelhető
Benoze Imre
mo Telefon t 5IS. saáie,
Aranyhegyi borok.
Töröl Uxtlll ...... 1 liter 60 fllL
Aranyhegyi aukotályoi, Inom, zamatos ... 1 liter 801111.
sári palackokban, Mr*g CMrirtl.
Sófrán József KSSÍWS:
Legjobb üditő ital
a közismert
Kapható minden fűszeréi csemegekereskedésben.
Főraktár:
139,
Király-utca 21.
1929. niájua
ZALAI KÖZLÖNY
iíVnróliWtléKk difii^To íióig 50 flIKr, Utadcn lo»<bbl 87.Ó dli« 8 fíll. V«sir- is tniepn\'P \'P «ói8 80 "»éri minden Khbl uó dija 8 flll. Sterdín és pín^ Jti« 10 uiMg 80 fillér, minden továhbl iWj dija 6 flll. Címszó s minden vasfajjá beltíMl illó sió két uónataiámit-tatik Álláit Veresóknek 500/o engedmény, jf hlrd»\'*»\' é<i flaatapdg.
TáhlaOvagat uradalmik, kerléjiek éa mljlosok részére olcsó árakon Slemnél. QoíbettérJÍ.___ _ 927
IsaaatN-Mr 4. «zim alall 3 szobás „ígánhlz augusztus l-re kiadó. 2030
■alatonl rlillng 80 flIUr, vSrfla $0 fillér idóvll együtt 3 liter vitelnél fcrkowltz Albert borpincéíxelében. 1495
~Vennik jókirban levő kAnyvaxak-rénft- — Cím a kiadóban. 1810
Egy lókarban levfl Ford-autó minden elfogadható árért eladó. Megtekinthető: Nagykanizsán, Hunyadi-ujca 39. Balogh Jdziefnél 19Ö4
rtaaritSIoaSat beketxluétrt \'mfmla összegben a legelőnyö&eöbca áa ssbban folyós Utat Aosél tunáo
Wcsónközvetltő Irodája Nagyk Kiiluciy-utca 2. uim.
Bútorok olcsón eladók.
Világos diófa kredenc, ttlkröj mosdó márvánnyal, két régi ágy ruganyos betéttel, fényezett kihúzható ebédlőasztal,
bőrdlvány, zománcozott folytonégő .Meteor* kályha és egyéb háztartási apróságok. Megtekinthetők d. e. 11 órától d. a 3-ig Kinizsi-utca 2/a. földszint.
HlSabaJárata bútorozott szoba kl-sáá Klstafudy-utca 33. 1935
Augusztus l ére 4 szobás emeleti lakás klaaó Caengery-ut 4. 2013
tzalagfdréax kltUnó állapotban olcsón eladó. — Havas szerszámkereskedés. Deák-tér 15. 2009
Byaaalniazatt csendőraltiszt pénz-beszedői, vsgy hasonló állást vállalna. Clm i kiadóban. 2006
Legmegbízhatóbb eredeti németországi
főzelék ^ virágmagvak.
Hollandiai
virághagymák és gumók.
Hazai
gazdasági-magvak.
Észak németonuágl
takarmányrépamagvak
(burgundi) tugy váUiztékban és legolcsóbb írakbun, oukla kipróbált oslraképes-
•égd magvakat árusltok.
Műtrágya-félék
ByOmölosfa- és azftlö-védelml szerek
(gomba és rovarkártevők Irtásira). Nagyban és kicsinyben kaphatók :
ORSZÁG JÓZSEF
magkercskedésóben
Ers*ébet-tér 10. A bíróiig mellett.
Ke menjen a lábhoz, hanem a fejhez I
BRANDL SÁNDOF ÉS FIA cég
DEÁK-TÉR 2. TELEFON IB.
Szakszeri! kiszolgálást nvujt a kerékpárvevőknek. Kedvező részletfizetési feltételek I
PUCH-kerékpárok
30 év óla a legjobb acélanyagból készülnek.
Alkatrészek, príma külső és belső gummlk raktára. Műszerész-műhelyt Olcsó árak!
Kél szobás oomfortoa lakást keresek a viros belterületén augusztus 1-IC. cím a kiadóban. 2000
3 szobás lakás újonnan átalakított azonnal kiadó. Fó-ul 17. 1969
Közeli gazdaság konvendós erdóBri él konvenciós cselédet azonnsil belépéire keres, jelentkezni lehet Erzsébet tér 22. 1903
KAnyvelfinfi, kl pénztárkezeiéiben ls Jártss felvétetik a Nagykanizsai Bőrlparo-sok Szövetkezetéhez. — Óvadékkal rendelkezők előnyben részesülnek. Ajánlatok az Iparosok Országot Központi Szövetkezete kereskedelmi osztályához (Budapest, Nádorutca 21.) Intézendóír. -2017
OxIalbarandaKéa éa pultok olcsón elsdók. Clm a kiadóban. 2014
Eladó Klskanlzsán, Szepetnekl-u. 24. számú ház. 2015
Luoarnáa kaszáló \'/l hold, Eötvös-tér 16. szám alatt eladó. -2016
Petóll-ulca 50. szám alatti ház sürgősen eladó. Bővebbet Németh P. Pál, Deák-tér 4. 2028
Kétszobás utcai lakás két bejárattal auguizlus elsejére Klnizíl utca 13. kiadó.
-2029
Egy szoba konyhával és mellékhelyiségekkel kiadó Zrínyi Miklós-utca 34. 2018
FOGALOM
a közönség körében az a tisztaság, rend és előzékeny kiszolgálás, melyet
20°lo engedmény
adása mellett nyújtunk ezen lap előfizetőinek.
legolcsóbban
nálunk étkezhet, mert olcsó árainkból külön kedvezményképpen (P 1\'50-es menüt kivéve)
10°lo
engedményt adunk.
Semmi
költsége sem az érkezéskor, sem az elutazáskor, mert szemben vagyunk
a Keleti Pályaudvarral. Magyaros vendégszeretettel várjuk családi szállodánkban.
Park Nagyszálloda
Budapest, VIII., Baross-tér 10.
Ez az, amire ön várt, az 1929-es Boaoh gyújtásra ||)dÍ3n
Ondion
Biztos, kényelmes,
kellemes és gyors utazási eszköz
korfwezö fizetési feltételek I
Mindenhova eljut, ha Indiánon jár I
Nézze meg és kérjen ajánlatot
Autózás Motorkerékpár Felszerelési Vállalattól
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 4.
v<
mégus ö. L<á_.
KAPHATÓ :
SINGER VARRÓGÉP
RÉSZVÉNY-TÁRSASÁG
FUHzMi: NiSYKAMZSi, Főnt 1.
Halló! Figyelem!
Abonnensek felvétetnek.
Ebéd és vacsora, kenyérrel egy hetre 11 pengő. | Erzsébet tér 13. Kávémérés
James kerékpárok disze P 1150-től
■■ a legmegbízhatóbb túragép, cserélhelő
A HWis^g, kerék, 4 sebesség, 4 kerékfékrendszer
n wati aala a motorkerékpáros világ ■l A JL SAiHAn. JLE legkedveltebb márkája.
Mézzé meg vételkényszer nélkül és kérjen árajánlatot. Kedvező llzetésl feltételek I
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Nagykanizsa, Erxsébet-tér 4.
Tudja meg!
Kerti mag, dnghagyma,
HIRSCH ÉS SZEOŐ cégnél
a nagytőzsde mellett
legolcsóbb!
.1.
nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. Telefon 338.
Bármely bel- vagy külföldi áru- vagy értéktőzsdéről a lenető leggyorsabban, telefonon, táviratilag, vagy Írásban, helyben vagy vidékre jelentést ad.
Érdeklődni lehet a fenti címnél.
Ez az autó kell Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
■agykanizsa, Deák-tér 2. szám.
Telefon: 3-22.
Raktárról az Buui typusok azonnal szállit-hat&k. — Kedvező fizetési feltételek I
részére, dijmentesenlés saját felelősségünkre lakásba
szállítjuk a megrendelt
3 tói 20 hónapig terjedő folyószámlahitelt nyujtunk. Készpénzárban adunk «l hitelre is! Győződjék meg erről személyesen sajátiérdekében.
Óriási választékot tartunk finom kárpitosbutorokban, vas-, réz-, konyha-, előszoba-, leányszoba- és irodabutorokbanlis.
Állandó lakásberendezési kiállítás!
KOPSTEIN
SZOMBATHELY és SOPRON
Kfiuagi-utoi B. (üzlet az udvarban). Várkerület 82.
1887-BEN. -m
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Pelelös üzletvezető: Zalai Károly.)
89, évfolyam, 99. uám
Nagykanizsa, 1929 május 3, péntek
Ara 14 »lléf
ZALAI KÖZLÖNY
S,eikc«itő,<|[ kiadóhivatal: Pő-ut 5. aíjm. Keailheljrt llókkladóhlvatal Kowuth Lajoau. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizeti,! irt: egy hóra a pengő 80 (Illír
Kidobott milliók
Ha külkereskedelmi mérlegünk lé-teleit áttekintjük, azt kell találnunk, hogy kivitelünk legnagyobb része a mezőgazdaságra van alapítva, ameny-nylben az összes kivitet értékének 75—80 százaléka esik a mezőgazdaság produktumaira. De sokkal inkább külkereskedelmi mérlegünk egy másik tételére kell irányitanunk a figyelmet, amely tétel általában elsikkad a külkereskedelmi statisztika számtengerében. És ez az, hogy mezőgazdasági kivitelünkkel szemben milyen értékben hozunk be mezőgazdasági termeivényeket, olyan mezőgazdasági termeivényeket, amelyek behozatala tel|esen felesleges, mert azokat vagy Idehaza is termeljük, vagy pedig ha nem is termeljük, de szok Itthoni termeivényekkei teljesen pótolhatók.
Ennek a felesleges mezőgazdasági behozatalnak az értéke az elmúlt 1928. évben közel 43 millió pengő volt. Ez bizony szégyenfoltja a mi agrár mlvoltunknak. 43 millió még egy ország mérlegében Is igen nagy Összeg és egyáltalán nem lehet mellékes, hogy 43 millió pengővel többet vagv kevesebbet dobunk-e ki külföldre
Hangsúlyozzuk, hogy Itt csak a feleslegei mezőgazdasági behozatalról van szó, mert hiszen ezenkívül még számos olyan Ipari cikket hozunk be, amelyek behozatalára nem volna épenséggel szükségünk. De épen ezt a 43 milliót lehetne a legkönnyebben megtakarítani, ha a fogyasztók és a termelök komoly akarattal összefognának. Hogy mi módon érhet|Ok el a megtakarítást, azt megtudjuk akkor, ha ezt a 43 milliós tételt elemeire bontjuk.
így mindenek előtt az összegnek körülbelül tized része gabonafélék importjára esik és ennek is Jelentékeny része tengerire. Talán ez az egyetlen tétel, amely némileg menthető, mert ezt az elmúlt év katasztró-fális szárazsága folytáni rossz tengeri-termés okozta. De már kevésbbé menthető a következő tétel, amely a felesleges mezőgazdasági behozatal értékének negyedrészét teszi, — kereken 11 millió pengőt — ami az állatokban és főleg állati termékekben jött be az országba. Ebben az összegben természetesen nincsenek beleszámítva azok a tenyészállatok, amelyeket állatállományunkfeljavitása céljából hozattak be külföldről. Ellenien igen nagy tételben szerepelnek ebben a 11 milliós léteiben a külföldről behozott különféle tejtermékek, mint vaj, sajt és turó, különféle elkészített hus, valamint halak. Ezeknek a behozatala felesleges. Haza-liatlannak nevezhető luxus kell ahhoz, hogy eredeti prágai sonkát együnk ugyanakkor, amikor Magyarország alig bírja sertéseit kivinni. Ugyanilyen luxus kell ahhoz Is, hogy külföldi vajat, sajtot és túrót együnk ugyanakkor, amikor itthoni tejterme-
lésünk válsággal küzd és külföldi halakat hozunk be akkor, amikor bővizű folvóink és páratlan Balatonunk a legkiválóbb minőségű halakhoz jultatja az országot. A leitermékek behozalalánál azonban egy bökkenő mégis van s ebben a gazdák, Illetve telgazdaságunk szervezetlensége is hibás. Tejtermelésünk ugyanis nem oszlik meg egyenletesen s mig az esztendő egyik Időszakában felesleges mennyiséget produkál, addig az év másik időszakában viszont csak olyan keveset, hogy a tejszükséglet kielégítésén felül alig marad tejmeny-nyiség vaj és sajttá való feldolgozásra.
Burgonyáért és zöldségfélékért közel 4 millió pengőt adtunk ki külföldre s mindezt miért ? Azért, mert ugyancsak hazafiatlannak nevezhető luxusból fogyaszlóközönségünk egy része két héttel előbb eszik például ujburgonyát, karfiolt vagy káposztát, mint az Idehaza fogyasztható volna. A legnagyobb összeggel azonban a gyümölcsök szerepelnek, összesen 12 millió pengővel s ebből is közel 7 millió pengő esik csupán narancsra és banánra. Ehhez már igazán nem kell kommentárt fűzni. Tisztán a közönség ízlésén múlik, hogy inkább a zamatos magyar almát fogyasztja-e,
avagy a kényszer-érett egzotikus gyümölcsöket, amelyek sem tápértékben, sem Izletességben nem múlhatják felül az itthon termeiteket. De ebből a 12 millió pengőből a gyümölcstermelőknek Is jut egy kis szemrehányás s ez arra serkentse őket, hogy alaposabban válogassák meg a termelendő gyümölcsféleségeket és azok minőségét megfelelő kezeléssel tartsák meg.
Ez a 43 millió Eulyos sebe a magyar mezőgazdaságnak. — Legyünk azon, hogy ezt kis belátással, igényeinknek meg sem érezhető mérséklésével a Jövőre behegesszük.
\'""...........""\'......»■«■■ ...........
Grandi államtitkár megérlcexett Budapestre
A feldíszített állomáson Walkó Lajos külügyminiszter fogadta — Grandi tiszteletére adott ebéden Bethlen az olasz királyra ürítette poharát és a magyar olasz baráti viszonyt hangsúlyozta
A belgrádi sa/tó a M&aniani elleni tüntetésnek veszti Grandi
budapesti látogatását
Budapest, május 2
Grandi olasz külügyi államtiikár ina, csütörtökön reggel 10.20 órakor érkezett a Délivasuton Budapestre, hogv Mussolini nevében visszaadja Bethlen István gróf miniszterelnöknek azt a látogatást, amelyei két évvel ezelőtt Rómában tett. Grandi államtitkárral együtt érkezeit meg felesége, donna Antonietta Grandi, valamint az olasz külügyminisztérium részéről Pellegrino Ghigi követségi titkár és Roberto Chastel követségi attasé.
A magyar külügyminisztérium nevében már Triesztben üdvözölte Qra nd it báró Bakád Bessenyei György külügyminiszteri követségi titkár, ahonnan Budapestig elkísérte.
Kelenföldön Grandi szalonkocsijába beszállt Durinl di Monza olasz követ. A Délivasut állomása ez alkalomból gazdagon fel volt diszitve magyar és olasz nemzeti zászlókkal. A pályaudvaron Grandi fogadására
megjelent Watko La|os külügyminiszter, a miniszterelnök nevében bárczlliázi Bárczy Islváu miniszterelnökségi államtitkár, továbbá Beludy bej török követ, a f\'város és a társadalmi egyesületek vezetői A budapesti olasz követség tag|ai is teljes számtan meelelentek.
Elsőnek Watko Lajos külügyminiszter üdvözölte Grandit és feleségét, ma|d Bárery gróf Belhlen litván nevében nagy piros és fehér rózsáktól élő virágcsokrot nyújtott át donna Antonietta Grandinak. Gróf Ráday Gedeonné a magyar asszonyok nevében nyújtott át virágcsokrot az államtitkár feleségének. Az üdvözlések után Grundi államtitkár a Hyninus és a fascista induló hangjai mellett kíséretével a Dunapalolába hallatott.
Oróf Bethlen ebédet adott Grandi tiszteletére
Budapest, május 2 (Éjszakai rádiójelenlés) Belhlen
István gróf miniszterelnök Grandi államtiikár és neje tiszteletére adott ebéden rendkívül szívélyes felköszöntőt mondott az olasz királyra, a kormányelnökre, Grandi államtitkárra és nejére, valamint az egész olasz nemzetre, nyomatékkal hangsúlyozva azt a benső, mély, barátságos viszonyt — amely a nemzet között fennáll. Rövid itt tartózkodása alatt Is meg fog győződni Nagyméltóságod arról a csodálatról, amivel a magyar nemzet az u||átcremlett nagy olasz nemzet iránt adózik — mondta Belhlen Mván.
Grandi budapesti látogatásának belgrádi visszhangja
Belgrád, május 2
A iupta cimü belgrádi lap azt Írja, hogy Grandi budapesti látogatása most a kisantant belgrádi konferenciája előtt nem más, mint Olaszország tüntetése a kisantant előtt.
A házadómentességnek a vidékre való kiterjesztését
sürgettek a képviselőház szónokai — Elfogadták az állatforgalmiadó elengedéséről
szóló javaslatot
Budapest, május 2 A Ház mai ülésén Madarász Elemér előadó ismertette a közigazgatási bizottság jelentését a közigazgatási törvényjavaslat egyes szakaszaiban mutatkozó ellenmondások kiküszöböléséről. Ezután harmadszori olvasásban elfogadták a közigazgatás rendezéséről szóló törvényjavaslatot. Áttértek
az állat forgalmi adó elengedéséről
szóló törvényjavaslat tárgyalására, melyet Gubica Ferenc, Váry Albert,
Esztergályos János, Csik József és Wekerlt Sándor pénzügyminiszter felszólalása után általánosságban, majd részleteiben is elfogadtak. Következeit a rendkívüli ideiglenes
házadómcntesscgről szóló törvényjavaslat tárgyalása, melyet Temesváry linie előadó ismertetett. Felsorolta a javaslal kedvező hatásait a lakásínség enyhítése és az építőipar fellendítése szempontjából is szociális tekintetben.
Brődl Ernő helyesli a javaslat intézkedéseit. Statisztikai adatokat
sorolt fel annak bizonyítására, hogy az építkezések tevékenysége mennyire elmaradt a békebeli építkezések mögött és hogy a lakásviszonyok milyen kevezőtlenek. Kéri a pénzügyminisztert, nyilatkozzék az amerikai lóké-sekkel a jelzálog kölcsönről folytatott tárgyalásairól.
Adják meg a kedvezményeket a vidéki városoknak Is, mert mindenütt szanálásra szorul a helyzet. A fővárosnak is érdeke, hogy a vidéki városok is tatpraáUjanak. A javaslatot elfogadla.
ZALAI KÖZLÖNY
lteft máim 3,
Petrovdcz Gyula örömmel üdvözli a javaslatot és hosszan részletezi a fővárosi építkezési viszonyokat. Foglalkozik a hitelproblémával, majd kéri a határidő meghosszabbítását.
Oberhammer Antal hosszasan foglalkozik a lakásínség okaival. Az elhanyagolt házak renoválásával is segíteni lehetne a lakásínségen. Vidéken nagyobb a lakásínség, mint a fővárosban, mert a fővárosban az állam és a a magántőke Is nagyobb építkezésben vett részt. Kéri a minisztert, hogy a vidéki városokra Is terjessze ki az adómentességei. A javaslatot elfogadta.
Bárdos Ferenc azt hangoztatta, hogy a Javaslat az építkezést nem lendíti fel, mert annak más feltételei is vannak. A mai magas kamattételek mellett nem lehet az építkezés fellendítését várni. Megfelelő hitelre van szükség. Malaslcs Géza beszédének elhalasztását kérte, amihez a Ház hozzájárult, majd elfogadták az elnök napirendi indítványát. Az ülés 2 órakor ért véget.
Feldarabolt holttestet
találtak ■ madridi pályaudvari raktárban egy tavaly októberben feladott csomagban
Madrid, május 2 Madrid pályaudvari raktárában egy ládát találtak, melyet még mult év októberében adtak fel Barcelónában. A láda felnyitásakor abban egy teljesen szétdarabolt holttestet találtak, melynek hiányzott a feje és a két combja. A ládában csupán a törzset és külön csomagban a törzstől elválasztott kél kart találták. Egy másik csomagba, mely szintén a ládában volt, a húsdarabokat és a belsőrészeket csomagolták be a tettesek. A hullarészeken alig mutatkoznak a felbomlás jelei. Ebből is kitűnik, hogy a holttestet szétdarabolás előtt bebalzsamozlák.
Véres májas 1-je számos halottal és sebesülttel
Riga, május 2 Egész Litvániában nagyarányú kommunista tüntetések voltak május elsején. Kownőban a rendőrség kénytelen volt fegyverét használni. A halottak és sebesültek száma nagy. Sinában a rendőrség és ■ tüntetők között lefolyt harcban két tllntetó életét vesztette.
Berlin, május 2. Berlinben május elsején a kommunisták a Pamlstrassén kocsikból é« szerszámbódékból nagy barrikádokat emeltek, melyek mögül tűzharcba bocsátkoztak a rendőrséggel. Három század rendőr indult a kommunisták ellen gépfegyverekkel és páncélos autó védelme alatt. A házak tetejéről Is lőttek a rendőrökre, akik viszonozták a tüzelést. A tűzharcnak kilenc halottja és nyolcvannál több sebesültje van.
Idöjárái
A nagykanizsai meteorológiai meg-ttgyeló Jelentések i Htllón a Mmirtik-W; Reggel 7 órakor +106, dtluUn 1 órakor +17, ette 9 órakor +15-4.
A Mataorolóalal laUiat aata 10 órakor Jolantli túlnyomóan darált ójaaaka atán arfii hftamal-kadóa, halyl a ivatarokkal várható.
Izgalmas élet-f>alál párbaj vadőr és a tettenért vadorsó Köszött
A vadorzó ló: csütörtök ... a vadőr lő: csütörtök — A vadőr 18 seréttel a testében, félkézzel lőtte le támadóját — A falusi lakodalomban talált kanizsai orvos nyújtotta az elfő segélyt
Másnap a KórOdxban súlyos sebesülten taldlltoxoit a vadőr és a vadorxá
Nagjtkanlzua, mAJua 2 Izgalmas élet-halál küzdelem játszódott le tegnap késő délután az Eszteregnye község tulajdonát képező vadászterületen a kötelességét teljesítő vadőr és egy fiatal vadorzó közölt.
A vadászterületei még nem régen a Nagykanizsa Tiszti Vadásztársaság birta bérbe, a legutóbbi versenytárgyaláson azonban Dletl Ágost ny. állami főtisztviselő, budapesti lakos bérletébe meni át.
Dietl Ágost, a tapasztalt vadász, hamar észrevette, hogy orvvadászok tolvajkodjék el a legjobb és legértékesebb vadakat,
óriási kárt okozva az amúgy is kicsi vadállományban. Hiába volt azonban minden intézkedés, az orvvadászok tovább pusztították a vadállományt.
Dietl ekkor elhatározta, hogy egy kiszolgált csendőrt alkalmaz vadőrnek. SikerUlt is Németh Sándor székesfehérvári kiszolgált csendórőr-mester személyében olyan erdőőrt kapnia, aki csakhamar
sakkban tudta tartani az egész környék vadorzóit.
Németh Sándor főerdőőr komolyan fogta fel hivatását. Valóságos hajlóvadászatot tartott a már tűrhetetlenül vakmerő vadorzókra, ugy, hogy az utóbbi időkben már nem igen \'akadt ember, aki megkockáztatta volna, hogy Németh Sándor kerületébe törjön. Németh szigorú kötelességérzetével, erélyével csakhamar sok ellenséget szerzett magának főleg Eszteregnye község azon lakosai között, akiknek nem tetszett az uj rezsim, mely megakadályozta őket abban, hogy husszükségleteiket a vadászterületből szerezzék. A viszony mind feszültebbé lett és a vadorzók öklei titokban összeszorultak.
Május elsején, a késői délután történt, hogy Németh Sándor szokásos ellenőrző szolgálatát tartotta az erdőben, amikor ágak roppanását hallotta. A csendőr kifejlett szimatjával sietett azaj irányába, amikor vagy ötven lépésnyire előtte
felbukkant egy kétcsövű vadászfegyverrel felszerelt ember,
ikiröl az első pillanatban meglátszott, hogy orvvadász. Németh fel is ismerte benne Bali István esztéregnyei gazdaembert.
Németh a következő pillanatban rákiáltott a tilosban Járó Bali Istvánra
— Add meg magad I Add Ide a fegyvert I
Ball válasz helyeit villámgyorsan térdre ereszkedett, arcához emelte fegyverét és
célbavette a főerdőőrt. A ravaszt meghúzta — ám a fegyver
csütörtököt mondott Most Némethen volt a sor. Az egykori csendőr egy arcizom rándulás nélkül nézett szembe az orvvadász puskacsövével. Mikor látta Ball kudarcát,
a következő pillanatban már 6 sütötte el fegyverét, azonban ez Is csütörtököt mondott.
Bali vérszemet kapva, most újból célbavette Németh Sándort és szivének irdnyitva a puska csövét, mind a két ravaszt elsütötte. A nehéz vadra töltött kétcsövű fegyver serétel a főerdőőr bal felső karjába és a mellébe fúródott.
Tizenhat serit hatolt be testébe.
Németh egy pillanatra megtántorodott, de csak egy pillanatra, mert a következőben, súlyos 6érűlése dacára, épen maradt jobb kezével fogta fegyverét és elsütötte a most már futva menekülő Bali István után. Németh lövése félkézból is talált. Eltalálta Ballt a nyakán és tarkóján, akinek menekülő útját ugyancsak vérpatak jelezte.
Németh a rendkívül vérveszteség dacára hazavánszorgott. Amikor halálsápadtan hazaéri, kabátja a beitatott vértől 3 kilóval nehezebb volt.
Érdekes, hogy ugyanakkor, amikor a halálos párbaj az erdőben lefolyt, egyidejűleg
nagy lakodalom volt Dávid Ferenc jómódú gazda házánál, ahol nagykanizsai vendégek is voltak, köztük dr. Kreiner Zsigmond, a nagykanizsai közkórház osztályfő-orvosa. Némethék valahogyan megtudták, hogy kanizsai orvos van a lakodalmas háznál, azonnal odasietlek segítségért. Dr. Kreiner azonnal elsietett a súlyosan sérült főerdőőrt házához, ahol az első orvosi segélyt nyújtotta, bekötözte és uta sitotta Némethet, hogy súlyos állapotára való tekintettel, menjen azonnal be a kanizsai kórházba. Némethet még aznap be is szállították Nagykanizsára. Ma reggel azután,
amikor a kórházban felvették a betegeket, a Jelentkezők
között ott volt Ball István, a
meglőtt orvvadász Is,
akit Németh főerdőőr védelmi harciban ugyancsak erősebben megsebesített.
A hatóság emberei a kórházban kihallgatták Németh Sándort, akinek sérülései Igen súlyosak és kihallgatták ugyanott Bali Istvánt Is, aki annyit Ismert ciak be, hogy ,egy kis nyulvaddszatra" Indult, védelméül pedig azt hozta fel, hogy az erdőőr lőtt reá elsőizben és csak azután emelte ő célhoz puskáját.
A nyomozás most az erdei élethalál küzdelem részleteit Igyekszik tisztázni és csak azután történhetik további intézkedés.
Remélhetőleg, most at esztereg-nyelek is be fogják látni, hogy nem érdemes egy kis vadhús miatt egy emberéletet kockáztatni. (B. R.)
KI sxavax&ai
posta utján ax Qra»lgoa Tdr-aadalombtxtosUó In/e*e4 tín-tcormányiiatl vá Itrazldadnd 1 ?
Nftgykanlzaa, májul 2
Az Országos Társadalombiztosító Intézet önkormányzati szervei közgyűlési és választmányi tagjai választásával kapcsolatban tájékoztatjuk az érdekelteket, hon a szavazás olyan esetben, amidőn a szavazásra jogosult munkaadó üzemének, illetve a munkavállaló lakóhelyének, vagy munkahelyének székhelyén sza-vauitszedö küldöttség helyisége az üzem-, a munkahelyétől, avagy a lakóhelytől 4 kilométernél nagyobb távolságra fekszik, posta utján történhetik.
Mindazok a munkaadók tehát, akiknek üzeme, műhelye Nagykanizsa város területén kivül van, valamint mindazok a munkavállalók (munkások, tisztviselők), akik 1929. évi március hó 23-án Nagykanizsán kivül lakó munkaadók üzemében, hivatalában, stb. állottak alkalmazásban, posta utján gyakorolhatják szavazati jogukat.
A kerületi pénztár a postai szavazáshoz szükséges összes nyomtatványokat, szavazólapokat, borítékokat itb. hivatalból, minden külön felszólítás nélkül küldi el a nem Nagykanizsán lakó munkaadókhoz és a munkavállalók a postai szavazáshoz szükséges nyomtatványokat ugy, amint a szavazóigazolványaikat, a munkaadójuktól az üzemi órák alatt igényelhetik.
— Órák, ékszerek nagy választékban legolcsóbban Zsoldot Oyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók. Fő-ut 14. Biztosító palota. Szakszerű Javítások.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
Városi Nagymozgó Még ma, pénteken 7 és 9 órakor
Nagy történelmi filmregény a ffc __•_ •_______ Főszereplők: Conrad Veldt, Paul Wegener,
renaistance idejéből hiteles Lllf fOllM Albert Bassermann, Llane Hald, Wllhelm
feljegyzések alapján ^^IlM OiVMWl wtlH Dieterle és a kis magyar Lublnszky Tibor.
I
1929 május 3.
ZALAI KÖZLÖNY
Ax ország legszegényebb Községei Délzalában vannak,
állapította meg a mlnlsxterKüxl repUIÖblxottság
Nagykanizsa, május 2 A miniBzterközi repülőbizottság, amely a megyében most felülvizsgálja a községek költségvetéseit, nagyjában már befejezte működését.
Megállapította a miniszteri bizottság, hogy a zalai községekre az iskolai terhek nehezednek a legsúlyosabban, ugy, hogy a községek az iskolaterhek miatt nem is gondol-
hatnak más beruházásokra
Megállapították, hogy Magyarország legszegényebb községei Zalavármegyében vannak, a megye délnyugati részén Letenye-, Lenti-, Nova-vidékén és azért nagyon jogos és indokolt a megyének államsegély iránti kérelme, melynek megadását a bizottság is javasolja a kormánynak.
á minisztérium jóváhagyta Keszthely 45.000 dolláros kölcsönét
A balatoni park, fOrdő-propaganda és az OMKE pünkösdi gyűlése a keszthelyi képviselőtestület közgyűlésén
Keszthely, május 2 (Saját tudósítónk tele/onjelentése) Keszthely nagyközség képviselőtestülete rna délelőtt fél 11 órakor közgyűlést tartott, melyen a következő érdekesebb határozatokat hozták.
A minisztériumból megjött az engedély
45.000 dollár
kölcsön felvételére. A kölcsön tudvalévőleg iskola, vágóhíd és temetői ravatalozó építésére szükséges. A képviselőtestület a bejelentést tudomásul vette azzal, hogy a kölcsön felvételére a tárgyalások már folyamatban vannak. A balatoni parkban
lebontják a vasúti sorompónál lévő régi kertész-házat,
helyét parkírozzák, az uj kertészházat pedig az uj-parkban, a faiskolánál építi!; fel. Az építkezés a napokban megkezdődik.
A Társadalombiztosító zalaegerszegi választmányába ajánlottak névsora
Nagykanizsa, május 2 Amájus 12-én megtartandó Országos Társadalombiztosító önkormányzati választások előkészületeként a zalaegerszegi kerületi szavazó-küldöttséghez is beérkeztek az ajánlások a kerületi választmány összeállítására vonatkozólag.
A kerülettől most megérkezett hivatalos jelenlés szerint
a zalaegerszegi választmányba a következő jelölések történtek:
A két hete Keszthelyen játszó
Szabó-szintársulat részére 200 pengő segély
utalványozását hagyta jóvá a képviselőtestület.
Az OMKE pünkösdi nagygyűlésére
a hivatalos város is előkészületeket tesz, a vendégeket ünnepélyesen fogadja, költségekre 400 pengőt szavazott meg.
FUrdö-propaganda céljaira Keszthely város ismertető prospektust ad ki, melynek elkészítésével dr. Gárdonyi Lajos szerkesztőt, az elöljáróság tagját bízta meg.
. A balatoni park
megnagyobbítása érdekében a község tárgyalásokat kezd a hercegi uradalommal a park és a vasútállomás közt elterülő rész megvásárlására.
Tisztvlselók választó csoportja. — Ajánlva: Gárdonyi Árpád és Kaunzli József által. Jelöltek: Martinék Gyula, Kiss Lajos.
Munkások választó csoportja. Benyújtók : Nagy Ferenc, Molnár Sándor. Jelöltek: Ekler József, Jergler Rezső, Markó Gyula, Pintér József, Vellák József, Borsos József, Marko-via István, Viganli Gyula, Bubits Károly, Sink Vilmos, Horváth Sándor, Csepregt Kálmán, Herr Márton, Oráj János, Markovics Antal, Vincze János.
Kézműipari munkaadók választó csoportja, Benyújtva: Nagy Gyula és
Vámosi Islván állal. Jelöltek: Samu Lajos, Meisler Károly, Szálai Ede, Csemba Gyula, Kakas Ágoston, Szalay László.
Kézműipari munkaadók választó csoportja. Benyújtók : Schnitzer Géza és Schmelz János. Jelöllek: Samu Lajos, Kertész Béla, Papp Oszkár, Gerö Soma, Bagladi Béla, Boa József.
Munkások választó csoportja. Benyújtva : Vörös Elek, Siposs István által. Jelöltek : Dombai János, Mészáros Péter, Berke György, Hakler János, Varga Gábor, Viola Ferenc, Hegedűs Ferenc, Marton Lajos, Czenek Márton, GöttI Dezső, Felker János, Gerencsér István, Barát János, Gál Sándor, Klujber István, Lang Rudolf.
Kereskedelmi munkaadók kiskereskedelmi választó csoportja. Benyújtók: Mayer József, Horváth Imre. Jelöltek : Fanglcr Gyula, dr. Hoff-mann Imre, Deutsch Hermán, Posen-berg Samu.
Tisztviselők választó csoportja. Benyújtva: Fekete Imre, Haász Pál által. Jelöltek: Kremsier István, Benedek Károly.
A rl»l\'*r|rTPWl
MERCEDES-BENZ
8 z o m, 6 1 y és tohorautók 6 s a M. klr. áll. Vai-, Aoól-ói Gépgyárak által gyártott
MÁVAG-MERCEDES-BENZ
teherautók, autóbuszok ós I; ü I ü n 1 c g e s autók vezérképviselete ós oladásl központja:
MERCEDES-BENZ AUTOMOBIL RT. Budapest, iv, v£ci-utca 24
Kereskedelmi mankaadók, kiskereskedelmi választó alcsoportja. Benyújtva: Mike Gyula, Klein Gyula által. Jelöllek: Pál József, Sáfrán Ferenc, Dankovits József, Kaufmann Károly.
Kézműipari munkaadók választó csoportja. Benyújtva : Berke György, Miszory Lajos, Kálmán József által. Jelöltek: Baranyai Péter, Perendi József, Borók József, Jákly Kálmán, Mohos Károly, Garal Sándor.
Borgia Lucretia
Borgia Lucretia ugy szerepel a közvélemény előtt, mintha valami rettenetes nöszimély lelt volna, akihez bün és vér tapad. Helyette egy szende asszony jelenik meg a vásznon. Es ez nem tévedés, mert csak első férje illette Lucretiát természetellenes vádakkal, a történetírók bebizonyították, hogy fínomlelkü, a szépért lelkesedő nő volt, aki népe és kora jeles szellemeinek elismerését is kivívta.
Liane Haid, a kedves bécsi színésznő játsza a főszerepet. Bár nem teljesen neki való szerep (rendesen naiva-szerepeket játszik), Lucretiát, ki passzivitásában is hősnő, kitűnően érzékelteti. A színészek legjobbjai álltak porondra. Elsősorban Conrad Veldi. Játéka a filmművészet legtökéletesebb megnyilvánulása. Basser-mann VI. Sándor pápája olyan, minthogyha a Vatikán termének képkeretéből szállt volna alá. Történelmi alakot ilyen élethűséggel nem is alakitoltak még. Wegener kitűnő tehetsége csillant nieg Micheletto szerepében. Kár, hogy kevés szerepe van. — Általában a szereplők kiválóak, a rendezés jó volt a szó nemes értelmében. —bóbe -
Elmeháborodott
a böbönyet gycrmctc-gyilUos
Nagykanizsa, május 2
Gottwald, József böhönyei embert, aki Táborosi Mihály 9 esztendős fiúnak elvágta a nyakát, a vizsgálóbíró kihallgatta. Kiderült, hogy Gottwald csak nemrégen szabadult ki az aszódi javítóintézetből, ahol ti esztendőt töltölt. Miután kihallgatásakor Goliwald ugy viselkedett, mint egy elmeháborodott, elmeállapotát meg fogják vizsgálni.
NAPI HÍREK
ISHMltl llUII
Nc dobja ki pénzét silány anyagból készült utánzatokért, hanem rendeljen meg nálam, a késxltönél egy Igazin praktikus
asztaltüzhelyet,
nulyért IJ évi garanciát vállalok.
MACSEK LAJOS
lakatosmester Nagykanizsa, József fóherceg-ut 87.
NAPIREND
Május 3, péntek
Római katolikus : Sz. kereszt It. ProL: Irma. Izraeliül: Nls. hó 23.
Nap kel reggel 4 óra 41 perckor, nyugszik délután 19 óra 14 perckor.
m
Városi Nagymozgó. „Borgia Lucre-cia", nagy történelmi filmregény.
Qózfűrdó nyitva r<ggel 6 órától elte 3 óráig (hétfő, szerda, péntek délutin és kedden egész nsp nőknek).
— A piarista tartományfőnök Nagykanizsán. Dr. Sebess Ferenc felsőházi tag, a piarista-rend magyar tartományának főnöke, titkára dr. Biró Imre kíséretében a tegnap déli 1 órai vonallal Nagykanizsára érkezett. A pályaudvaron Eberhardt Béla c. tankerületi főigazgató fogadta a tartományfönököt, aki több napi tartózkodásra, a helybeli piarista rendház és reálgimnázium hivatalos látogatására érkezett Nagykaaizsára.
— A NMV. hivatal tisztviselői elhagyták Nagykanizsát. A NMV. hivatal átszervezése folytán összevont nagykanizsai és járási kerület tisztviselői tegnap elutaztak Nagykanizsáról, hogy elfoglalják uj beosztásuk helyét részint Kaposvárott, részint Sopronban.Zalamegyét Habacher főtanácsnok képviseli a kaposvári kerületnél.
— Báró Inkey József 10.000 pengős adománya. Báró Inkey József a jószívűségéről és nagylelkűségéről ismert ihárosberényi nagybirtokos elhunyt felesége nevére 10.000 pengőt adományozott acsurgói tüdőbeteggondozó intézetnek.
— Ezredévi emlékünnep. A 11. körzeti áll. el. iskola tegnap több alkalmi szavalatból, énekből és Ortutay Gyula áll. tanító, a nap jelentőségét ismertető beszédéből álló műsor keretében tartotta meg az ezredévi emlékünnepélyt az iskola tornatermében. Az ünnepélyt megelőzőleg a tanulók résztvettek a szentmisén.
— Orvosi hlr. Dr. Haiszer János fogorvos rendelőjét most épült K0I-ciey-utca 3. szám alatti házába (Ipartestület mellett) helyezte ál.
— Somogyban Is sok a traclio-más. Somogyvármegye tisztifőorvosának megállapítása szerint Somogyban 1040 trachomás beteg van.
= Mielőtt tavaszi sxftkiégletét be-siereué, iáját érdekében el ne mulassza megtekinteni Barta Miksa dlvatujdomágalt.
ZALAI KÖZLÖNY
— Az Urleányok Mária Kongregációja vasárnap délutáni előadása széles körben ébresztett meleg, érdeklődést mindenütt. Az előadás ünnepi műsora keretében szóban és ritka érdekes filmen elevenedik meg a messze világrészek missziós-élete. Ünnepi beszédet mond P. Molnár Arkangyal. Szaval Bonlz Sári. Az előadás délután 3 órakor lesz a Városi Színházban.
— Fogyaszt szódavizet, üdítőitalt? Most még itt az alkalom, hogy ingyen kaphatja a 21— pengős SYPHON üveget, ha megveszi a szükséges patronokat. 1 tucat patron 5\'— pengő, cserénél 2\'— pengő : Szabó Antal spór/üzletében.
— Az Ipartestületi Dalárda hangversenye. A teljesen átszervezett Ipartestületi Dalárda ! — mint megittuk — május 12 én este a Polgári Egylet nagytermében nagyszabású bemutatkozó hangversenyt rendez. A karirodalom legkiválóbb komponistáinak müvei szerepelnek a műsoron, igy a német Schumann, Brahms, a finn Palmgren egy-egy jellegzetes müve kerül bemutatásra, mlg a magyar szerzőket többek közt Siklós, Demény, König különböző kompozíciói képviselik. Az est szólistái F. Pásztor Irma és Jászay Margit lesznek.
— Orvosi hlr. Dr. Szabó Zsigmond járási tiszti főorvos rendelőjét az Erzsébet-tér 2. sz. alól Kölcsey-ulca 3. sz. alá helyezte át (dr. Haiszer-ház), ahol mint szemész-szakorvos rendel délelőtt 11 — 12 és délután 3-tól 4 óráig szembetegeknek is.
Lakodalom után
a Kapósba fulladt a Jancsi-cigöny
Nagykanizsa, május 2
Egész Somogyban ismerik a Jancsicigányt Kaposvárról, mert senki sem tud ugy muzsikálni a falusi lakodalomban, mint a „Jancsi". Hivlák is ezért mindenfelé. Igy tegnap Csorna község egyik lányos házánál volt lakodalom, ahol Jancsi nagy igyekezettel húzta a szebbnél-szebb, tüzes, pattogó, talp alá valót és ismét szép sikereket ért el. Amikor azután hajnal felé hazaindult, katasztrófa érte. Jancsi a Kapos-menlén haladva, valahogy beleesett a megáradt Kapósba, hóna alatt a hegedűjével. Dombovár alatt húzták ki a Jancsi holttestét — aki még mindig karjaiba szorongatta a .nótafáját".
— Az első járási szegényház Zalamegyében. Zalavármcgye régi terve, hogy minden járás székhelyén egy járási szegényház létesíttessék. Bődy Zoltán alispán a népjóléti minisztériummal ebben az ügyben már régebbi tárgyalásokat folytatott. Most arról értesülünk, hogy a tárgyalások eredményekép az első járási szegényház még az idén megnyílik Zalamegyében. A járási szegényházak vezetése a Szociális Missziótársulat kezébe kerül.
Ingyen week end
a Zalai KOxlüny előfizetőinek
Nagykanizsa, május 2
Havonta kisorsolunk erre jelentkező előfizetőink között teljesen ingyenes, kétnapos budapesti week end-cl, amikor is a kisorsolt előfizetőnk a Baross-téri Központi Szál-lodíf-ban két napra a Zalai Közlöny költségére kap szobát és ellátást.
A májusi havi utalványunkat a
m. klr. nagykanizsai honvéd
és közrendeszetl kórház gondnoki hivatala előfizetőnk nyerte el. Az elutazást 3—4 nappal előbb be kell jelenteni szerkesztőségünkben, ahol az utalvány is átvehető.
A jövő havi week end-re május 25-ig minden előfizetőnk jelentkez-hetik. Aki egyszer jelentkezett, az további jelentkezés nélkül is résztvesz a következő havi sorsolásokban is.
— Elfogtak egy szökött utazót.
A tegnap éjszakai razzia alkalmával Nagykanizsán megint kézrekerült egy körözött: — ezúttal egy szökésben lévő elitéit. Pollák Mátyás budapesti utazót fogla el az ügyeletes detektív, aki jogerős bírói ítélet elöl szökött meg, aki ellen ezért a budapesti kir. ügyészség nyomozólevelet adott ki.
= Bérmálás! ajándékok óriási választékban legolcsóbban Zsoldos Oyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók Fóut 14. Biztosító palota.
— Ftafa\'maztaMa. A Zalai Közlöny mlnnp közölte a Szent Krzsébet élettörténetét tartalmazó, A Szent Asszony c. könyv ajánlását. A Palladls kiadásában most megjelent mü megrendelés-gyUJtői házról-há/.ra Járnak Nagykanizsán és Miltts t\'. Hllár plébános™ olymódon hivatkoznak, mintha a pióhános határozott ólmja lenne, hogy a felkeresettek a müvet megrendelnék. A plébános annak köziésere kér bennünket, hogy 6 a megrendelés-gyűjtőket semmi téle klvánsággAl senkihez, nem küldte, csupán rávezette a gyűjtési telhivásrs véleményezését és H7. akvlzltóröknek kéréstikre útbaigazítást adott, hogy hol kopogtathatnak a könyv megrendelése végett. Mindez azonban távolról sem Jogos!tis tel az skvlzltőröket arra, hogy ugy állítsanak be bárkihez, mintha a plébános a mű megrendelését szorgalmazni skarnA és bárkit Is befolyásolni akarna it könyv megrendelését Illető olhntArozásáhnn.
— Irtják a balatoni nádast. A
balatonfüredi járás fószolgabirája előterjesztést lelt a vármegyének a Balatonfüred és Arács közölt elterülő nádasok kiirtására, mely munkák foganatosítására a megye segélyt kér a kormánytól.
= Vésnökmunkákat, ruggyanta bélyegzőket elismerten legszebben és legjutányosabban készít Goldbergerné, Főút 10. Dobrovits udvarban.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
Aranyhegyi borok.
Tfirit Mxtali ...... t titer 60 flll.
Aranyhegyi mmkotáljoj, ínom. zamatos ... i liter 80 flll.
Kárt palackokban, flveg CMrévsI.
Sáfrán József X.\'Z\'.Xtf\',}\':
— Leesett a létráról és elvesztette emlékezőtehetségét. A Zalaegerszeg és Kaszaháza közötti hidon feltűnést keltett egy ácsorgó fiatalember, aki a jövő-menőket megkérdezte, hogy milyen község az, ahol ő most van. Amikor megmondották neki, hogy Kaszaháza területén van, a fiatalember nagyon elcsodálkozott. Az emberek végül is felhívták a rendőrőrszem figyelmét a fiatal, iparos külsejű emberre, aki igy a zalaegerszegi kapitányságra került. Hosz-szas faggatás után csak annyit le-hetett belőle kifaggatni, hogy Mátai Istvánnak hivják és novai származású kőműves. Hogyan került Zalaegerszegre, nem tudla megmondani. Nem emlékezett semmire. A rendőrség ezután csakhamar kiderítette, hogy Mátai István egy épitésnél dolgozott, ahol leesett a létráról és azóta elvesztette emlékezőlehetségét.
Dolog&áxba
utaltak u/abb kél és félévi 1egy ftóxbUntetés utón Kutasai istvönnét
Nagykanizsa, május 2
Kutassi Islvánné neve az évek folyamán nem egy izben szerepelt lapunk bűnügyi rovatában. Még nem is olyan régen szabadult ki a fogházból és folytatta Nagykanizsán ott, ahol annak idején abbahagyta. Élet — munka nélkül. Hogy hogyan lehel ma munka nélkül élni, arra választ ad az a feljelentés, amit Kutassi Istvánná ellen tellek és amiért már néhány hét óta vizsgálati fogságban tartották: — kerítésért és hasonló üzelmekért.
A törvényszék büntctőtanácsa tegnap vonta felelősségre a javíthatatlan asszonyt. A bíróság bizonyítva látta a vádat és Kutassi Istvánnét két és félévi fegyházzal sújtotta kerítés büntette miatt, egyben elrendelte, hogy büntetésének kitöltése után hosszabb időre dologházba utaltassák.
Vitéz Csiltaghy György kir. ügyész súlyosbításért fellebbezett.
■= Bokaszorltók és gummlhnrls-nyák nagy választékban Vágó lllatszertárban kaphatók.
Autó-próbautazás a nagyközönség részére ma és holnap. Az autók iránt érdeklő közönségnek szives tudomására hozzuk, hogy az 1929-es legmodernebb tipusu 6 hengeres ,,Chevrolette"-au\\6k Nagykanizsára érkeztek és hogy a közönséget a „Chevrolctte\'-autók clsőrendü-ségéről meggyőzzük, azokit ma és holnap az érdeklődőknek próbautazás keretében bemutatjuk A. Chevroletle"-autók a leggazdaságosabbak, azért a legolcsóbbak. Legteljesebb biztonságot nyújtók. A .General Motor Cbmp." rég bevált elsőrendű márkája. A mai és holnapi bemutató egész napon ál. .Autó és Mo!or-kerékpár Felszerelési Vállalat" Nagykanizsa Erzsébet-tér 4. sz. alatt, ahol minden szakszerű felvilágosítás a legnagyobb előzékenységgel adalik.
■= A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező fizetési feltételek mellett Bartánál.
1929. május I,
Aranyerei bajoknál, béldugulás, repedés, kelés, gyakori vizelési Tnger, derékfájás, mellszorulás, szívdobogás, szédülési roham eseteiben a természetes .Ferenc József" keserűvíz használata mindig kellemes megkönnyebbülést, sőt gyakran teljes gyógyulást eredményez. A belső bajok orvosai az igen enyhe hatású Fereno lóuef vizet sokszor mindennapi használatra reggel és este egy-egy félpohárnyl mennyiségben rendelik. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben.
aSINGER varrógépek
ntaa A LEGJOBBAK I
- Lázár Pista zenekarának bemutatkozása a Polgári Egyletben. Nagykanizsán ma nem beszélnek másról, mint arról a zenei eseményről, amit Lázár Pista, Dunánlul legnevesebb cigányprímása és jeles zenekarának bemutatkozása a Polgári Egylet éttermeiben jelent. Díszes és előkelő közönség, a város társadalmának krémje jelent meg ebből az alkalomból a Polgári Egylet éttermeiben, hogy néhány félórán át, a pompás vacsora élvezete közben hallgassa a klasszikus zene és a legmodernebboperák interpretálását egy olyan vérbeli zeneművész és zenekarának hegedűjéről, mint amilyen Lázár Pista, aki bátran vetekedhelik bármely magyar cigányprímás-király játékával. Egymásután felvonultak előttünk Verdi, Puccini, Liszt és Dohnányi remekei — oly érzéstell, bensőséges játékban, amilyennek meghallgatásában csak kivételes esetekben van alkalma Nagykanizsa társadalmának. A díszes közönség igazi gyönyörűséggel hallgatta végig a hallhatatlan mesterek alkotásait és a késő órákig maradt együtt a legnagyszerűbb ünnepi haugulalban. A közönség hálás is ezért Molnár Lászlónak, aki nagy anyagi áldozatokkal lehetővé tette a város közönségének, hogy ezeulul minden este gyönyörködhetik Lázár Pisla és zenekarának elsőrendű játékában.
— Munkát keres megbízható, dolgos, fiatal nő, mosást, vasalást, takarítást, vagy bárminemű munkát vállal. Szabó Mária Kinizsi-utca 33.
R ÁD I Ó
Május 3 (péntek)
Budapest 9.15 A rádió házltrtójának hangrersenye. 9.45 A hangv. folytatása. 12.09 Déli harangszó. 12.05 Oramofonhangv. 12 25 H 12 35 A hangv. tolytatáaa. 13 00 Időjelzés 14.30 H. 1600 Józsa Rezső mesél. 16.45 Időjelzés. 17.10 Teresciényi QyOrgy novellája. 17.40 Cigányzene. 19.25 E. 2000 .LengyeHEs!" Utána 22.00 IdSJelaés. Majd c.gányzene.
Bécs. 11.09 Z. 16.00 Hangv. 17.25 Zeneakadémia. 20.00. Vidám est. Utána hangv.
Berlin. 16 00. Bernhardt von BUIow emlékóra. 17.00 Z. 20.05 Szlmf. hangv.
Bern. 1250 0 hangv. 16.50. Időjelzés Ntuenburgból. I6CO H. 19 A hét zenéje. 19.25 Spo tjelentések 20 Vidám bordalok. 21 35 Dlalekt est. 22 H.
BrOnn. 12.30 H. 19 j I.. Bella .Smled Wieland" clmU operája. 22 20 Z
Hamburg. II 30 Z. 16 30 .A Málta gyermek\' clmU legenda előadása. 18 Z.
Lon\'on. 12 Szonáta hangv. 12.30 Or-gonahangv. 13 Z. 15.30 Iskola hangv. 18.45 z. hangv. 19 45 üeorge Henacheldalok. 20 Hangv. 21.50 Vígjáték közvetítése.
Prága. 1130 Hangv. 16.25 Hangv. 19 O erakózvelltés. 22.S) Z.
Varsó. 12 10 Fllharm. hangv. 19.20 A májul 3-ikK Ünnepségek. 20.15 Szlmf. hangverseny.
Pünkösdre Miltényi cipőt vegyen!
Árban, formában és minőségben versenyen felül áll.
Miltényi Sándor és Fia cipőraktára, Főúton, a városházban.
I
láto. május 3.
ZALAI KÖZLÖNY
Látogassa meg a Nemzetközi Vásáron
ingyen kóstolóját!
Mozgószlnházak
Városi Nagymozgó. Május 3-án, pénteken este 7 és 9 órakor „Bor-gia Lucretia", nagy történelmi filmregény a renaissance idejéből hiteles feljegyzések alapján. Szereplók: Conrad Veidt, Paul Wegener, Albert Bassermann, Liane Hald, Wilhelm Dleterle és a kis magyar Lubinszky Tibor.
— UJ rendszer bulorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a kővetkező előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat Is megtérítjük. Kopsteln Szombathely. Kőszegi-utca 5.
KÖZGAZDASÁG
■ogkazdftdStt ■ balatoni halászat
Keszthely, május 2
(Saját tudósítónktól) A balatoni halászat május l.-ével megkezdődött. Az eredmény ezldelg gyenge, aminek okát a kegyetlen téli időjárás hal-pusztító hatásaiban kell keresni. Az első két nap alatt a keszthelyi halászok mindössze 16 métermázsa halat fogtak.
Rát 6a lagelftmdvaMal falaMoku tanfolyam
oklevele* gazdik részére a keszthelyi Oaxdaaágt Akadémián
Keszthely, mijus t
A töldmiveiésügyl miniszter a keszthelyi m. kir. gazdasági akadémián gazdasági tanárok és gazgasági felügyelők részére 1929. junius 2-től 15-lg ujabb 14 napos rét- és legelő-niüvelési tanfolyamot rendez.
A tanlolyam tárgyai a következők :
Tipp-azelvAny
MAGYARORSZÁG—AUSZTRIA
eredmény;............ létldA :............
Zala-Kanizsa - Torol
eredmény:
olvasható névaláírás.
1. Legelő- és rétmüvelés. 2. Növénytan. í A legelőgazdálkodás. 4. Álat-tenyésztéstan. 5. A rét és legelő káros állatai és az ellenük való védekezés. 6. Jogi ismeretek.
A tanfolyamon résztvevők a tanfolyam befejeztével vizsgát tesznek és a tanfolyam sikeres elvégzéséről bizonyítványt kapnak.
Erre az ingyenes tanfolyamra korlátolt számban okleveles gazdákat Is felvesznek, akiknek az oda- és visszautazás vasúti költségeit (ll-od osztályú vasúti jegy) megtérítik. Más kedvezményben a résztvevők nem részesülnek, de kívánságukra és költségükre az akadémia igazgatósága olcsó elszállásolásról gondoskodik (napi 5—6 pengőért).
Felhívom ezen tanfolyamon résztvenni kivánó okleveles gazdákat, hogy a felvétel iránti kérvényüket közvetlenül a földmivelésügyi minisztérium IV—3. ügyosztályáho*»(dr. Lenk Jenő min. osztálytanácsoshoz) rpájus 20 ig nyújtsák be. A felvételről vagy elutasításról a jelentkezők kellő időben értesítést kapnak.
Sztankovics János
gazdasági akadémiai igazg. a tanfolyam vtzetöje.
(—) Országos vásár. Tólszerda-helyen május 3-án országos állat és kirakodó vásárt tartanak. Vasútállomás Murakeresztur.
TŐZSDE
Az árjavulás a mai értéktőzsdén Is folytatódolt. A kedvező küllöldi tőzsdejelentések, valamint a holnapi rendezési nap előrehozott fedezései és az arbitrázs vételkedv voltak a barátságos irányzat fő okai. Ennek következtében valamivel élénkebb forgalom fejlődött ki, különösen az arbitrázs és nehéz papírokban. Jelentősebb áremelkedést ért el Bauxit, Kőszén, Beocsini, Részvénysör, Izzó, Fegyver s Qans-viiiamos, míg Qans-Danubius, Ofa és Qschwindt kisebb árveszteséggel zárt. Zárlatkor a hangulat legnagyobbrészt továbbra Is bizakodó. A fixkamatozásu papírok piaca üzletlelen. A valuta és devizapiacon az irányzat egyenetlen, Madrid 70 pontos árveszteséget szenvedett.
Csukott bérautó,
helyben és vidékre bármikor megrendelhető
Benoze Imre
■K Talafon ■ 119, aaim.
Zürichi zárlat
Pirii JO\'M\'/i, London 2519»/i, Newyork 519 25, Brüssel 72 15, Milano 27 20, Madrid /4\'50, Amsterdam 208 80, Berlin 123 10, Wien 72 90, Sofla 3-75, Prága 1537, Vsrsó 5825, Budapest 90-IIVi Belgrád 9 12\' i, Bukareat 3<77.
Terménytőzsde
Buza 10 flll., rozs 10—IS fillérrel emelkedett.
Buza llizav 77-es 25-35 —25(50, 78-a» 25-60--2V85, 79-es 25 90-2605, 80-s» 26 15-26 30, dunántuli 77-e« 24 80-25 00, 7S-1I 25-05—25 30, 79-es 25 35 -25 50, fO-si 25 50-25-65, rozs 21 80-21-95, lak. árpa 26-25—26-50, sOrirpa 27 00-27 50, zab 25-35—25 60, tengeri tszt. 29 30—29 50. dunintull 27 40 -27 65, korpa 18-75-19-00.
Sertésrálár
Felhajtás 1230, eladatlan 53a — Elsőrendű 1-88—1-90, szedett P84—1-88, szedett közép 1-60-1-70, könnyű 1-20-1-40, I-ső rendll öreg 1-66—1-72, ll-od rendű Oreg 1-42—1 54 angol sUldö 1-40—1-66, szalonna i.agyban 2-00-2-0C, islr 2-30-2-31, hus 1-90- 2-M, szalonnái lélsertéa 1-94-2-28, Az iráriyzal vontatott.
A kndapwtl Tfi*«4e deTtia-jofyzÍM
VALUTÁK
Angolt. 27-74-27-89 Belga tr. 79-50 79-80 Csehk. 16-92-17-00 Dánk. 152-65-153-25 Dinár 9-99 1005 Dollár 572-70-574-70 Francia I. 22-35-22-55 Holl. 229 95-230-95 Lengyel 64 10-64-40 Leu 338-3-42 Léva —\'—
Líra 29 85-30-10 Márka 13570-136-20 Norvég 152 65-153-25 Schlll. 80-35-80-70 Peseta 81 -80 -82-50 Svájci I. 110-25 110 65 Svéd k. 152-85-153-45
DEVIZÁK Amst. 230-25-230-95 Belgrád 10-06-10-09 Berlin 135-80-13620 Brüsszel 79-57-79-82 Devizalel 3-39-3-41 Kopenh.152 82 153-22 London 27-80-27-88 Madrid 81-90-82-50 Milano 30-01-30-11 Newyork 572-90-4-50 Oszló 152-8V153-25 Pírls 22-38-22-45 Prága 1695-17-00 Szófia 4-13-4-15 Stockh. 153-05-153 45 Varsó 64-22-64-42 Wien 80-43-80-68 Zürich 110-35-11065
Kiadja: Délxalal Hyomda éí LapUatf Vállalat, HagykinJssájL
Felelős kiadó: Zalai Károty.
Intarortous tslWoa 1 Negykanliaa 78. aa.

Innapnap 10 ázőlg tfO llítir,\' mlndeii további «zA dija 8 flll. Szerdán és pénteken ló szóig éO flllir, minden további szó dija s flll. Címszó s mirtden vastagabb betűből álló Mó két szónak \'Uámlt-lattk. Állást keresőknek 50o/o engedmény. A hlrdatéal dlj alSra flialandS.
Uj épülatak Üvegezését helyben és vidéken eltogadjs — Stern üveges, Erzsébet-tér 14. 927
Vennék Jóklrban levő kflnyvsxak-rényt. — Cím a kiadóban. 1810
Különféle bútorok, egy gyalupad, elkOL ■ lözés miatt vasárnap estig aladók Magyar-utca 80. M51
Két szobái, előszobás, vlzvezetékes lakás öuies mellékhelyiségekkel má|ui 15 re kiadó. Józief főherceg-ut 58/s. 1868
Eladó oloaón, ny>ri konyhának Igen alkalmai, külön álló tabódé, 3 ablakkal, üvegajtóval. Bóvebbet Molnár Lászlónál, Polgári Egylet
Egy darab |ókarban levő stlvó-emeló
kutszivattyu «
megvátslrs karaatatlk. — Clm :
Szalay Elemér géplakatos, Kélhely.
Balatoni rizling 80 fillér, vBrAa 60 fillér adóval együtt 3 liter vételnél Zerkowttz Albert borpíncészelében. 1495
Petótl-ulca 50. szám alatll ház sürgősen aladó. Bővebbel Németh P. Pál, Diáklét 4. 2028
PénxkSIoaBnt beiebtleííart" mlnjeii Összegben o legelőnyösebbe* és leggyorsabban totyósltlat Aoacél Iqnóo pénl-kölcsönkOzrettlő Irodája Nagykanizsán, Kazínczy-ulca 2. szám. 4328
15-20 hektós vlatartélyt vailemez-
ből megvételre keresek. — Bazsó József, Nagykanizsa. 2045
EBW8a-tér 18. alatt 2 izobás, üveg verandái lakás mellékhelyiséggel együtt azonnal kiadó. 2056
Egy izép bútorozott saoba, esetleg fürdőszoba használattal kladé Kazlncsy-u. 15. I. em. Ugyanott egy háromizobás udvari lakás Is kiadó. 2060
Két nagy parkattóa utcai szoba, konyha vltvezetékkel, éléskamra éi mellékhelységek auguiztus l-re kiadó Szemere-utca 44). 2061
TakarltónAt keresek reggeli órákra, aionnalra. Clm: Erzsébet-tér 1. II lépcső.
-2063
Kétszobás lakás az összes mellékhelyiséggel kiadó. Clm a kiadóban. -2063
Bútorok olcsón eladók.
Világos diófa kredenc, tükrös mosdó márvánnyal, két régi ágy ruganyos be-létlel, fényezett kthuihstó ebédlőasztal,
bőrdivány, zománcozott (olytonégő .Meteor\' kályha és egyéb háztartási apróságok. Megtekinthetők d. e. 11 órától d. u. 3-lg Kinizsi-utca 2/a. földszint. __m
Oxlatbarandazéa és pultok olcsón elsdók. Clm a kiadóban. 2014
Eladó Klskanlzsin, Szepetnekl-u. 24. ■zámu ház. 2015
Kéaík°obvos Utcai lakás
mellékhelyiségekkel augusztus elsejére kiadó Kinizsi-utca 31.
ötaxobéa utcai lakás fürdőszobával, mellékhelytiégekkel földszint, ugyanaz háromszobás lakásnak, kétszobás Irodahelyiségnek különbcjárattal külön Is kiadó — Sugár ul 6. 2042
Hataaobéa és háromaaobéa komfortos lakás kiadó azonnalrs Erzsébet-tér 2. Mayer lestónéi. 2044
Egyszobás lakéa minden mellékhelyiséggel, villany- és vízvezetékkel klsdó — Rolgonyl-utcs 6. 2046
Külön házban ,.«„„! talzáa
kélszobái szép Ultai JHKdS
mellékhelyliégekkel augiisxtua l-ra kiadó Klsfsludy-utca l\'a.
2037 Megtekinthető délelőtt.
Koaaath*tér 8. sz. alatt egy szoba-konyhás lakis mijui 15 re kiadó. 2049
Háromajzobéa lakás auguszlus l-re kiadó Klsfaludy-utca 21. 2050
Qaxdaaápoknak I Sommii munkásaik réssére ajánlok élelmezésre fahér éa vagyaa baoat, igen jutányos árban. — Loraohj Mór, Kaposvár. 2055
Kiadó csinosan bútorozott szoba két úriember részére Rozgonyl-ulca 9. 2057
Kiadó kétszobás utcai, előszobás konyhái lakás az összes mellékhelyisegekkel augusztus l-re Vörösmsrty-u. 20. 2052
özv. Péterffy Pálné szül. Plander Julianna és alulírottak szomorodott szívvel, de az Islen akaratában megnyugodva jelentik, hogy szeretett jó leánya, és rokonuk
Péterffy Mária
folyó hó 2-án d. e. 5 órakor a haldoklók szenlségétől megerősítve visszaadta jóságos szülő és rokonszerető lelkét Teremtőjének.
Drága halottunk földi maradványait folyó hó 3-an d. u. 5 órakor kisérjük ideiglenes nyugvó helyére a temető kápolnájából a róm. kath. egyház szertartása szerint.
A szentmiseáldozat folyó hó 4-én d. e. 9 órakor lesz a terenc-rendi plébánián az Egek Urának bemutatva. Nagykanizsa, 1929. május 2.
Megnyugvást oaak a viazontlátáaban találunk I
Plander Hetén, Perlaki Józsst nyug. plébános nagynénje, Illetve nsgybátyja.
Slander M&rln, Annlka. Károly, Terus, József, Ilus és Antal unokatestvérei, zv. Plander Károtyné szül. Skerula Ágnes nagynénje és összes rokonai.
«
ZALAI KÖZLÖNY
1929. májul 8.
Ma, pénteken
friss disznótoros
májas és véreshurka húsos kolbász
kapható
ADLER MIKSA
hentesüzletében Kaxlnoxy-utoa 14. ■xám.
mdguj o. C©
KAPMATŰ:
3INGER VARRÓGÉP
RÉSZ VÉNY-TÁRSASÁG ntttaWl: ItABTKimZSA, Fönt í.

phonix
Élet Biztosító Társaság
nagykanizsai vezérügynflksége
keres Zalaegerszeg, Zalaszent-grót, Keszthely, Tapolca és Balalonlflredre
íöügynököket.
Szervező és üzletszerző tisztviselők ugyancsak felvétetnek fix és jutalékra, esetleg napidíjas kiutazásokra is. írásbeli ajánlatokat Nagykanizsára, a vezérügynökséghez kérjük.
Haán Gyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
337/1929. vhL szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-« értelmében ezennel közhírré teizl, hogy a nagykanizsai klr. lírái-bíróságnak 1929. évi Pk 9421. számú végzése következtében Dr. Hoch Oszkár ügyvéd által képviselt Kaulmann Károly Javára 170 P s jár. ereiéig 1929. évi április hó 10-én foganatosított kielégítési végreh«|lás ut)án le- és lelulloglall és 1510 P.-re becsüli következő Ingóságok, u. m.: Írógép, körfűrész itb. nyUvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai klr. lárás bíróság 1929-lk évi Pk. 9421. szimu végzése folytán 170 P — flll. tőkekövetelés, ennek 1928. évi október 1. rúpiától |áró 8% kamatai, Vs»/o váltódl) és eddig összesen Í1 P. 92 llllérben bíróilag már megállapított költségek ereiéig Nagykanlzaán, Kazinczy u. 23. sz. leendó megtartására 1929. május 16. napjának d. u. Va2 órája határidőül kliu-zellk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg. hogy az érintett Ingóságok as 1881. évlLX. t.-c. 107. és 108. §-al értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul li el fognak ■datnl.
Amennyiben sz elárverezendő Ingóságo-kal mások Is le- és lelUlloglaltaFták és azokra kielégítési Jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102, írtelmében ezek Javára ls elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1929. évi április hó 2(3. napján.
Haán Qyula s. k. klr. bir. végrehajtó. ^
Sándor István és ne|e szül. Pandúr Zsófia és leányuk Jolán, valamint az összes rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel tudatják, hogy forrón szeretett leányuk, nővére
Ella
folyó évi május hó 2-án 28 Ik évében, hosszas szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után as Úrban elhunyt
Drága halottunk hűlt telemét f. hó 3-án d. u. !/í5 órakor fogjuk a temető kápolnájánál a róm. kath. epyház szertartása szerint megáldatni és ölök nyugvó helyére klseml.
As engesztelő szentmise-áldozat f. hó 3-án d. e. 9 órakor lepz a izent-ferencrendl plébánia-templomban az Egek Urának bemulatva. Nagykanizsa, 1920. május 2-án.
ben I
A Tratisclanubla Egyesült Gőzmalmok Részvénytársaság igazgatósága, felUgyelőbi-zottsága és tisztviselői kara mély megilletődéssel jelentik, hogy
ur,
leiügyelötjizoltságuk tagja, lelső-györgyösi lakos mult lió 30-án jobblétre szenderült.
A megboldogult vállalatunk fennállása óta példátlan szeretettel és fáradhatatlan buzgalommal munkálkodott érdekünkben. Nagykanizsa, 1929. május 2.
Emlékét kegyelettel
őrizzük I
Linóleum és viaszkos vászon
minden méretben olcsón beszerezhető
HIRSCH ÉS SZEGŐ
cégnél
Bó és egészséges termése lesz, ha ayOsH0lo»fáltes»zA10|át permetezi. Vásároljon
OBSZÁS JÓZSEF magkereikedéié-bea Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10.
(a bíróság mellett)
a következő védőszerekből: Kombinált arzén-rézvegyületet tartalmazó
Noaprsaan Komb. rézkén-arzénvegyületel tartalmazó
Tnllkll mindkettő egyesített permelezö anyag
egyidejű védekezésre. BrOmSIoaBaben ■ Gyümölcspenész (Monllla), varasodás. rügyfuróbogár. alma-moly, szllvamoly és a többi gomba és
rovar kártevők ellen SxSISban i Peronospora, szólómoly, szólóilonca, tókehern>ó Irtására. Bordói léhez keverve: Arzola, UránlazSId, Ourain arzén tartalmú permetezószerek (rágókártevők Irtására). Eloaal, Vlnot llsztharmat elleni védőszerek, S u I t a r a I gombakár levők Irtásához. Almota, Pomrln (vérletükálrány) vérielves ictihelyek
bekenéséhez. Több más speciális védőszerek Is állandóan rakláron. Érdeklődőknek Ismertetőket Ingyen adok.
1928. Pk. 2008. számhoz.
Árverési hirdetmény.
Dr. Csempesz Dénes letenyci ügyvéd által képviselt Reiner Lajos bpesti lakós kérelmére és javára 900 lJ követelés és járulékai erejéig, az időközben eszközölt esetleges törlesztések levonásával a letenyi kir. járásbíróság 1927. évi 1266/13. sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől lefoglalt 1805 P 40 f. (Egyezer-nyolcszazöt pengő 40 flll.) bécsült ingóságokra a lelenyei kir. járásbíróság fenti szánni végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján fenlirt, valamint zálogjogot szerzett más foglaltatók javára is a végrehajtást szcnvcdclt lakásán, Tótszerdahelyen, a körjegyzőségi iroda melletti lakásban és lelken leendő megtartására határidőül 1929. évi május hó 14. napjának d. u. 3 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bulotok, plüss díványok, velencei tükör, ebédlőszekrény, képek, szekrények, Wert-heim-szekrény, gazd. melléképülelek és eszközök s egyéb ingóságokat a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is el fogom adni.
I.etenye, 1929. évi április hó
25"é"\' Dr. Váró Pál s. k.
1638 klr. bírósági végrehajtó.
oxüinental
minőségbeli és tartósságban felülmúlhatatlan!
Most
Festi
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gtomotó, \\tegytl»xtlt<5, ruhaf««tő
■ siombálhelyl om. Iparklillltfeoa , aranyéremmel kllOoUtv*
NAGYKANIZSA Oy«Jtat»l«1>r Qjlrt.l.pi
Kazlnczy-u. 8. Hunyadl-u. 19.
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit (estet vagy tisztíttat. Győződjön meg áraim olcsóságáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen tényt gallértiaztltáa I Tisztit I un Pllsséroz 1
8092/1929.
Tárgy: Határjelek megvizsgálása
Hirdetmény.
Felhívjuk az összes birtokosokat, hogy birtokaikat azok északi és keleti oldalának sarkán, a vármegyei, illetve községi határt képező, továbbá az utak melleit fekvő birtokokat pedig azok déli és nyugati oldalának sarkain jelen felhívás közzétételétől számított 15 nap alatt határjelekkel annál inkább lássák el, mert a hiányzó, vagy megrongált határjeleket az 1894. XII. t.-c. 35. §-a értelmében az érdekeltek költségére és terhére a v. tanács fogja felállíttatni.
A városi tanács.
Nagykanizsa, 1929. évi április hó 17-én.
Polgármester.
A nagykanizsai klr. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
329&\'tkv. 1928. sz.
Arveréai hirdetmény é> árverési feltételek.
özv. Balázs Józsefné és Baláss Anna végrehal tatónak Benkó Jánosné sz. Horváth Rozália kacorlakl lakos végrehajtást szen-vedó ellen Indított vénrchalUit ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881 :1.X. t.-c 144 , 146. és 147. §-al értelmében elrendeli a végrehajtást árverést 73 P, eddig megállapító per- és végrehajtási és az árverf nyért ezúttal megállapított 10 P költség tőkekövetelés és tár. behzitása végeit, a nagykanizsai klr. [árásbiróság területén levő, Kacorlak községben fekvő s a kacorlak!
76. és 397. sztjkvben ví .....
nevén álló Illetőségekre és pedig a 91. hrsz. Ingatlanbóll Vs-od Illetőségre 900 P.
hajtást árverést 73 P, eddig megállapított er és végrehajtási és az árverési kénré-yért ezúttal megállapított 10 P költs Jkekövelelés és lir. behzitása végett, agykanlzsal klr. (árásbiróság területén lev iacorlak községben fekvő a a kacorli 76. és 397. sztjkvben végrehajtást szenvtdő nevén álló Illetőségekre és pedig a 91. hrsz. Ingatlanbóll V«-od Illetőségre 900 P. 319/a. hrsz. Ingatlanbóll l/l ed illetőségre 837 P kikiáltási árban. A telekkönyvi hatóság az árverésnek icorlak községházánál megtartására 1929. évi május hó 18. napjának délelőtil 10 óráját lüzl M és az árverést feltételeket az 1881 : LX. t.-c. 150. § a alípján a követ-bőkben állapitla meg: Az árverés alá kerülő Injatlan a kikiáltást ár felénél, Illetve kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhaló el.
Az áiverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár lOVMt készpénzben, vagy sz 1881: LX. t.c. 42. S ában meghatározott árfolyammal számított óvadéklépes értékpj ............ \'
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Pelelös üzletvezető: Zalai Károly.)
kiküldöttnél letenni,
letétbe helyezéséről kiállítóit elismervényt a kiküldődnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881 : LX. t. c. 147., 150., 170. §§ , 1908: XLI. t. c. 21. §.)
Aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet telt, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (192? : XLI. t. c. 25. §.)
Nagykanizsa, 1929. évi április hó 4. napján.
Dr. Bentzlk s. k. klr. |biró.
A kiadmány hiteléül: Mlkó s. k.
1036 I6II11I.
69. évfolyam, 100. szám
Nagykanizsa, 1929 május 4, szombat
Ara 14 fillér
ZALAI EOZLOHT
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Tő-ut 5. szám. Keszthelyi llókkladóhlvatal Kossuth Lajos u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési ír a; egy lióia 2 pengó 80 flllír
0f
A Kisantant megadná a választ Magyarországnak"
ha olasz-barátsága túllépné a francia külpolitika által kívánatosnak (ártott határokat Grandi budapesti látogatásának jelentősége a párisi és római sajló tükrében
Grandi Budapesten megkosxoruxta a magyar és olaszt
ÖüsöK emlékeit
ríudnpest, május :t (éjszakai rádiójelentés) Dinó Grandi olasz külügyi államtitkár ma megkoszorúzta a Ludovlka előtt a világháború hőseinek
emlékoszlopát. Grandi fascista üdvözléssel köszöntötte a ludovikásokal, ma|d az elhangzott üdvözlésre rövid, lelkes szavakkal válaszolt:
— Olaszország szive, mini a múltban, a jelenben Is Magyarországért dobog! — Ezután a rákospalotai temetőben pihenő 300 olasz hősi halott sírját kereste fel és megkoszorúzta. Pénteken este Grandi liszteletére az Operaház díszelőadás keretében bemutatta Zandonaí—D\' Annunzió „t\'rancesca di Rimini" c. operáját, melynek igen nagy sikere volt. Az Operában megjelentek a kormányzó és családja, gróf Bethlen István kormányelnök es felesége, Auguszta főhercegnő, József főherceg és fia József Ferenc főherceg, Izabella főhercegnő is. A közönség lelkesen ünnepelte a hamar népszerűvé vált Grandi államtitkárt.
„A kisantant is megadná a választ..."
I\'árls, muJiiM ;i (Éjszakai rádiójelentés) A „/.íj Temps" vezércikkben foglalkozik Grandi olasz külügyi államtitkár magyarországi látogatásával és többek közölt ezeket Írja : — Nehéz megállapítani, hogy lesznek-e messzemenő politikai következményei Orundl budapesti utjának? Magyarország a háború után a legsúlyosabb helyzetbe került.
Bizonyos tévedésektől és hibáktól eltekintve Bethlen István gróf miniszterelnöké az érdem, hogy talpraálli-totta Magyarországot. Bethlen gróf arra törekszik, hogy megszüntesse országa elszigeteltségét és ebben a törekvésében támjmnlot talált Olaszországban. A kél ország közötti kapcsolat nem nevezhető szövetségnek, csak barátsági szerződés áll fenn.
Nem szolgálna Magyarország javára, ha Olaszországhoz való barátsága olyan termé-
szetű lenne, amely nyugtalanítana más államokat és a béke esetleges megváltoztatására Irányuló politikát vennének észre. Bethlen gróf nem olyan politikus, aki elragadtatná magát és lépésével felébreszthetné Magyarország iránt a bizalmatlanságot. Különben erre a kisantant is megadná a választ.
Itónift. máJUH II (Éjszakai rádiójelentés) A reggeli lapok első oldalon és teljes terjedelmében közlik Bethlen gróf és Grandi budapesti beszédeit, melyeket a különféle ünnepségeken és a lakomán mondottak. A „7everc" c lap kima gasíóan foglalkozik Grandi budapesti látogatásával és kiemeli ennek „rendkívüli jelentőségét".
.A magyarok hősiesen küzdenek, — Írja a lap — hogy kiszabaduljanak a köréje szoruló vasgyürüböl, hogy visszanyerje történelmileg meg-alajxizoil formáját a nemzet. Akörül levő államoknak nevük összetétele is elárulja heterogén alakulásukat. Grandi látogatása a magyar fővárosban a régi barátság zálogát jelenti."
„Olaszország politikai barátságának Magyarország nem látja hasznát gazdasági téren"
A magyar külkereskedelmi kapcsolatok foglalkoztatták a képviselőházat a házadó-javaslat letárgyalása után — Kedden nyolcórás üléseken kezdi meg a Ház a költségvetés tárgyalását — Módosítják az összeférhetetlenségi törvényt
Jt Költségvetés a parlamenti clMus utolsó javaslata
Mmlapest. május 3 A Ház mai ülésén Temesváry Imre beterjesztette az 1929—30. évi költségvetés bizotlsági tárgyalásáról szóló jelentéséi, majd harmadszori olvasásban fogadták el az állatforgalmi adóról szóló törvényjavaslatot.
A házadómentességi
javaslathoz Malasics Géza szólalt fel. Behatóan foglalkozott az építkezési lelicMségck megteremtésével, melyet csak belső tőkeképződés
utján lehet elérni. A javaslatot el fogadja.
Esztergályos János felhívja a pénzügyminiszter figyelmét a
vidéki családi házak
építésének fontosságára.
Wekerle Sándor pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy szociális szempontok vezelték a kormányt a javaslat beterjesztésénél. Szükségesnek tartja, hogy
minél nagyobb mértékben és minél előbb meginduljon az építkezés.
Hangsúlyozza, hogy a törvényjavaslat az 1925. évben megadott adómentességeket nem érinti.
A Ház a javaslatot általánosságban változatlanul elfogadta. A részletes tárgyalás során Kiss István terjesztett elő három módosító indítványt. Az elsőben az építkezési haláridő meghosszabbítását, a harmadikban annak kimondását kérte, hogy az adómentesség terjedjen
ki a nagy költséggel átalakított házakra is.
Ezeket az indítványokat a Ház elfogadta és ezzel a javaslatot részleteiben is megszavazta. Következeit a Szerbiával kötött kereskedelmi szerződés szóló törvényjavaslat tárgyalása, — Ezután a
Lengyelországgal kötött kereskedelmi egyezmény
pótegyezményének becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalására tértek át
Beck l.ajos a javaslathoz szólva rámutatott arra, hogy mindenfelé a
gazdasági tömbökbe való egyesülésre törekszenek. A kis-
antant minden nehézség ellenére gazdasági együttműködésre törekszik. Jelenleg az a helyzet, hogy áruinkat csak nehézséggel ludjuk elhelyezni. Németország állategészségügyi okokra vaió hivatkozással visz-szatartani igyekszik a magyar állatot határairól.
Olaszország politikailag barátságot mutat irántunk, gazdasági téren azonban nem nyilatkozik meg ez a barátság.
Ez annál károsabb ránknézve, mert hizómarhánk épen Olaszországban volt versenyképes. A fent vázolt gazdasági tömörülésnek Magyarországot nem szabad készületlenül találnia. A kormánytól függ, hogy helyes irányban orientálódjék.
Politikai szövetségre csak ugy léphetünk, ha módot adnak arra, hogy gazdasági értékeinket értékesíthessük.
Bud János gazdasági miniszter Olaszországgal fennálló viszonyunkat illetőleg hangoztatta, hogy az olasz hivatalos tényezőkkel legutóbb folytatott tárgyalásaink alkalmával annyi jóakarat mutatkozott irányunkban, hogy
mindenesetre meg fogjuk találni azokat a módokat, * mivel kiküszöbölhetjük kölcsönös kereskedelmi forgalmunkból a hiányokat.
A Ház a javaslatot változatlanul elfogadta. Ezután elfogadták az elnök napirendi indítványát, mely szerint
a Ház legközelebbi, keddi 8 órás ülésén megkezdi az 1929 -30. évi költségvetés általános vitáját.
Az ülés 2 óra ulán ért véget. Számítanak arra. hogy a költségvetési vita június közepe táján befejeződik. Ebben az ülésszakban több javaslat valószínűleg már nem Is kerül a Ház elé.
Hir szerint az egysigespárt részéről akció indul meg az
ősszelérhetellenségl törvény módosítására.
Hegalakalt az osztrák kormány
Mécs, május a (Éjszakai rádiójelenlés) Ma este megalakult az osztrák kormány: kancellár: Steeruwitz, alkankancellár : Schumy, pénzügy: dr. Mittelberger, közoktatásügy: dr. Czernát, kercs-kedelcmügy: dr. Schtírff, igazságügy : Slania, mezőgazdasági: t-fíder-mayer, szociálisügyek : Resch, hadügy : Vaugin.
ZALAI KÖZLÖNY
1929. május 4.
SÍ munkákat bixtosan, a vállalkozást talán kanizsaiak kapták a laktanya-épitkexésnél
Az Ipartestület, OMKE és OyOSz deputáclója a honvédelmi államtitkárnál a laktanya építkezés ügyében — A kanizsai érdekeltségek kérelme: hogy a munkákat a kanizsai iparosság kapja, az anyag kanizsai cégektől szereztessék be
Moxgalom a Társadalombiztosító nagykanizsai IterUleiénelc visszaállításáért
nisztcrelnökhöz, gróf Csdky Károly honvédelmi miniszterhez, Gömbös Gyula államtitkárhoz, Oyömörey György főispánhoz, nemkülönben dr. Kíillay Tibor, Nagykanizsa város Országgyűlési képviselőjéhez, amelyben feltárja a nagykanizsai iparosság rettenetes élet-halál küzdelmét és kérik, hogy a laktanya-munkálatokkal legyenek segítségére.
Monstrekflldöttség az össz-kormányhoz
Tervbe vették a nagykanizsai érdekeltségek, hogy monstreküldöttsé-get indítanak az Osszkormányhoz a parlamentbe, felhívják a figyelmet Nagykanizsa állapotaira és kérik, hogy a lakianyamunkálatoknak a nagykanizsai iparosságnak való juttatásával lendítsenek a nagy munkanélküliségen és az iparosok, kereskedők, vállalkozók döbbenetes helyzetén A monstreküldöttségben az iparosságon kivül helyet foglal az OMKE, üyOSz, Baross Szövetség.
Az elöljáróság tegnap esti ülése
A nagykanizsai Ipartestület május havi előljárósági Illését csütörtök este tartotta meg Kiss Ernő elnöklete alatt Tárgyalás alá került többek között
a székház vendéglőjének
Ugye. A vendéglőt Koszlelilz zákányi vasúti vendéglős kapta meg.
A jegyzői kérdés tárgyalásánál elhatározták, hogy Supka Béla ny. gamási körjegyzőt hívják meg 3 havi próbaidőre. Az elöljáróság súlyt helyez a jegyzőnél a közigazgatási gyakorlatra.
Behatóan foglalkozott az elöljáróság a Társadalombiztosító Intézel problémájával. Az adminisztráció körülményes voltával, amely az elintézést nagyon lassítja. Rendkívül fontos azért, hogy visszaállíttassák a állapot:
Nagykanizsa vissza kell, hogy kapja a Társadalombiztosító kerületét I
A legutóbb Nagykanizsán megtartóit ipartestületi elnökök értekezletén az összes elnökök egyek voltak ebben a kérdésben. Legyen meg Zalaegerszegnek továbbra is a maga kerülete, ugy mint régen volt, de Nagykanizsa is kapja vissza
az ő kerületét I Ezért az Ipartestület, az OMKE, Baross Szövetség, OyÖSz, a megyei Ipartestületek hatalmas mozgalmat indítanak és külön küldöttséget menesztenek a népjóléti miniszterhez. Az elöljáróság ezután a
megyei szövetségbe kiküldötteket
delegált. Felhívta az elöljáróság az iparosságot, hogy a Társadalombiztosító választásoknál teljes erejükkel vegyenek részt.
A tapolcai közgyűlést,
amely május 26-ra volt tervezve, a Zalamegyei Ipartestületek Szövetsé-
Nttgykanizsa. május :) A nagykanizsai iparos, kereskedő és vállalkozó-világ a mullban sokat csalódott a közszállitásoknál. Epen ezért most, amikor a laktanya-épilés Ugye valóra vált, elhatározták, hogy az ajánlatok elbírálásánál a csőd előtt álló nagykanizsai iparosság és vállalkozás kapja meg a laktanya-épilés munkáit és az építkezéshez szükséges anyagokat is nagykanizsai cégektől szerezzék be. Mindenek felelt való, legsürgősebb, mert életkérdés ez a pusztuló nagykanizsai iparnak és kereskedelemnek.
Tegnap Nagykanizsára érkezett Végh Kálmán honvédelmi államtitkár, aki egy műszaki bizottság élén dr. Krátky István polgármeslrrnelyet-tessel, dr. Prack István tanácsossal és Király Sándor műszaki tanácsossal hosszabban tárgyalt és az egész ügyet perfektuálta. A nagykanizsai érdekeltségek, nevezetesen az Ipartestület, az OMKE, a OyOSz, elhatározták, hogy ezügyben küldöttségben keresik fel az államtitkárt.
A küldöttség ma, pénteken délben tisztelgett Végh Kálmán államtitkár előtt a városháza kis tanácstermében.
Kiss Ernő ipartestületi elnök megrázó szavakban ecsetelte a végvá-rnssá lett nagykanizsa sorsát és előadta a deputáció iparos-kivánságait.
Az államtitkár válaszában megnyugtatta az iparosságot, hogy Igenis: elsősorban Nagykanizsa iparossága jön tekintetbe,
de kéri őket, hogy számításaiknál reálisak legyenek. Arra azonban ígéretet nem tud tenni, hogy nagykanizsai generálvállalkozók fogják-e kapni a munkálatot. De ha nem nagykanizsai vállalkozó kapná is az építkezést, akkor is a munkákat a nagykanizsai iparosság fogja kapni.
lílankenberg Imre, az OMKE elnöke kérte az államtitkárt: hasson oda, hogy
az építkezéshez szükséges anyagokat Is a nagykanizsai
cégeknél szerezzék be. Végh államtitkár válaszában ígérte, hogy intézkedni fog ily értelemben a miniszternél.
Weiser János mérnök a GyOSz nevében szólalt fel. Kérve a halálra sújtott nagykanizsai kereskedelem, vállalkozó és ipar jóindulatu támogatását.
Az államtitkár erre kijelentette, hogy teljes tudatában van annak, hogy Nagykanizsa városa a „trianoni rongyszerződés" folytán roppant nehéz helyzetbe jutott, épen azért mindent el fog követni a nagykanizsai iparosság, kereskedők és vállalkozás érdekében a miniszternél.
Elaborátum a kormányhoz
A deputációtól függetlenül a nagykanizsai Ipartestület elnöksége Kiss Ernő elnök javaslatára még a tegnapi nap folyamán elaborátumol terjesztett fel Bethlen István gróf mi-
meg kell érteni végre azt is, hogy ha Nagykanizsa nem mozdul meg, a sok jóakarattól és jóindulattól bizony elveszhet Nagykanizsa. Az iparosságnak, kereskedőknek, vállalkozásnak együttes összefogásával kell mindent kiküzdeni, ami számára az életet és a boldogulást jelenti.
gének elnöksége junius 9-re halasztotta el.
A nagykanizsai iparosság és a vele szoros szolidaritásban levő érdekeltségek megmozdulását az egész város rokonszenvvel kiséri, hiszen nemcsak egyes osztályok, egyes rétegek, de az egész város egzisztenciális, vitális érdekéről van szó és
Pénteken hajnalban kifosztották Laky István Csengery-uton levő trafikját
A betörők pénzt nem találtak, de a trafik-árut elvitték —
Az üvegablakot betörték és ugy hatoltak be a trafikba
találtak. így a bódéban található dohány és cigaretta árura vetették magukat. Mindent elvittek, amit találtak és igy a tulajdonost a kár érzékenyen érinti.
Laky megtette a rendőrségen felleienlését, ahol bevezették a nyomozást. A feltevések szerint a betörök éjjel, illetőleg a kora hajnali órákban dolgoztak és igy lehet, hogy a két lépésre levő vendéglőből és lakásból senki nem vette észre a betörőket.
Nagykanizsa, május 8 Laky Istvánnak a Csengery-uton, az Amerika vendéglő mellett van trafikbódéja. Pénteken reggel kellemetlen meglepetés érte Lakyt, mikor ki akarta nyitni kis üzletét.
A kistrafikot az éjszaka folyamán Ismeretlen lettesek kifosztották. Mint megállapítható voll, a betörők a tra-flkosbódé Üvegablakát betörték és behatoltak a bódéba, ahol lázasan kutattak pénz után. Kifeszítették az asztalfiókot, de abban egy fillért sem
4000 pengő elslkkasztása után önként jelentkezett az andocsl adóügyi jegyző
Azt állítja: azért sikkasztott, mert nem választották meg főjegyzőnek, amikor pályázott
Nagykanizsa, május 3 Nagy feltűnést keltett Zala és Somogyinegyében, hogy Andocs község adóügyi jegyzője feljelentette magát a kir. ügyészségen sikkasztás miatt és már a fogházba is került.
Már tíz éve tölti be az adóügyi jegyzői tisztséget Andocs községben Farkas Joachim, akit mindenki tisztességes, lelkiismeretes hivatalnoknak ismert.
Farkas tegnap megjelent a kaposvári kir. ügyészségen az elnöknél és bejelentette, hogy négyezer pengő hivatalos pénzt elsikkasztott. A sikkasztást már öt éve űzte és állítása
szerint azért vetemedett erre, mert a főjegyzői választáson nem őt választották meg a község főjegyzőjévé.
A saját feljelentése alapján Farkas elsikkasztotta a földhaszonbér váltságra befizetett pénzeket, eltulajdonított az adó és közigazgatási birságból befolyt összegekből, ugy, hogy ez az összeg az öl év alatt elérte a 4000 pengőt.
Ugy látszik, megérezte, hogy nem sokáig folytathatja üzelmeit, mert önként adta át magát az igazságszolgáltatásnak. A kir. ügyészség azonnal letartóztatta és utasította a csendőrséget a nyomozás megejtésére.
A. 75 éves gaxdát feladta a fia a csendörségen egy 11 év előtti gyilkosságért
A gyilkossággal gyanúsított öreg azt vallja, hogy fia nemtelen bosszúból jelentette fel — Súlyos körülmények rolatt a vizsgálóbíró is letartóztatásba helyezte
Nagykanlzftn, május 11 Tizenegy évvel ezelőtt, 1918. április 18-án a Zala—Somogy-I megyehatáron meggyilkolva találták
Kovács István fönyedi gazdálkodót, aki nagy halász-ember volt és mint ilyen, igen sokat járt a közeli Balatonra. A szerencsétlen embert fejlövés
ölte meg és a gyilkosság ulán hulláját az árokba vetette a tettes.
Heteken át az egész vidék csendőrsége lázasan nyomozott a tettes ulán,
de nem sikerült nyomára , jutni.
Már feledésbe ment Kovács István titokzatos halála, mikor most szenzációs fordulat állolt be ebben az Ügyben.
Megjelent a somogysámsoni csendőrségen Antal István fönyedi föld-míves és előadta, hogy Kovács Istvánt annak idején
az ő édesapja, Antal Gábor
gyilkolta meg, mert egyszer
együtt voltak halászni és • halzsákmány elosztásán ösz-szevesztek. A veszekedésből gyilkos harag lett kettőjük közölt és ebből a hiragból kifolyólag Antal Oábor egy alkalommal fegyverrel leterítette Kovácsot.
A csendőrség azonnal kiment Fö-nyedre és vallatóra fogták Antal Gábort, aki azonban álhatatosan tagadott és nemtelen boszunak mondja fia feljelentését, mivel fia és menye vele haragban vannak.
A csendőrség azonban oly súlyos gyanús körülményt állapított meg most is, hogy bekísérték a kir. ügyészségre, ahol a vizsgálóbíró is kihallgatta, majd kihirdette előtte, hogy előzetes letartóztatásba helyezi.
Az öreg gazda, aki most gyilkosság vádjával a vádlottak padjára kerül, 75 éves és egyik legmódosabb embere községének.
— A Zalai Évkönyv
kultusza.
Zala
1929 má|us 4.
ölelkezve látták ntoljára a plpahegyl gyilkost és agyonvert kedvesét
A vizsgálat és a kihallgatott tanuk megerősítik a zalaegerszegi családi dráma tettesének eddigi vallomását
Nagykanizsa, május S A zalaegerszegi Pipa-hegyen lezajlott dráma az egész vármegyeben általános megdöbbenést váltott ki. A nyomozó hatóságok a legnagyobb apparátussal folytatják a vizsgálatot oly irányban, hogy a gyilkos Kovács Károly vallomásában nem Önvédelemből hangoztatta-e azt, hogy közös elhatározással akartak megválni az élettói, félvén a büntetőjogi következményekföl. Az a feltevés is adódott ugyanis — noha erre még semmiféle konkrét alap nincsen — hogy vájjon nem vesztek-e össze Szabóné és Kovács, amikor az ügyvédtől visszaindultak, haza, a pipahegyi közös hajlékba és Kovács nem azért Otötte-e agyon Szabó Józsefnét, mert az vissza akart térni törvényes urához.
A hatóságok nyomozása és az eddigi kihallgatások azonban ugy látszik megdöntik ezt a feltevést és mindenben alátámasztják a gyilkos beismerő vallomását, amit az is megerősít, hogy
a gyilkosság színhelyén semmi nyomát sem látni egy esetleg kettejük között történt dulakodásnak.
ZALAI KÖZLÖNY
Nagyon fontos vallomást tett egy zalaegerszegi asszony, aki elmondotta, hogy a bűncselekmény elkövetése idején a szomszéd szőlőben dolgozott. Egy szabad percében véletlenül Szabóék udvarára nézett és akkor látta, hogy
Kovács Károly és Szabó Jó-zsefné összeölelkeznek
ugy, hogy még figyelmeztette is a vele dolgozó munkásokat, hogyan enyeleg a szerelmes pár.
Alig mult el ezután pár perc és ők tovább elmerültek munkájukban, amikor egyik ismerősünk Kovács Oyula vasutas odarohant hozzájuk és már messziről kiabálta feléjük : .Megölték Szabónét"
A munkások erre odafutottak a Szabóék házához, ahol
NAPI HÍREK
Az összesereglett emberek egyszerre csak hangos segélykiálllást hallottak a kut felől. Amikor odafutottak, látták, hogy
Kovács Károly a kut fenekén van
és kétségbeesetten segítségért kiáltott, mert attól félt, hogy a kut lánca leszakad.
Kovács Oyula vasulas húzta ki a kútból Kovács Károly kertészt, aki az összesereglett emberek előtt kijelentett?, hogy
öngyilkossági szándékból ugrott bele a kútba, miközben a kut láncát elkapta és súlyánál fogva a kut vödrével egyilll belezuhant a kut fenekére.
Az öngyilkosság azonban nem sikerült, mert
a vlz csak térden felüllg ért. A megmenekült öngyilkos-jelölt ezután a lakásába meni, átöltözködött és bement a városba, ahol a hatóságnál önként jelentkezett.
A gyilkos rendkívül feldúlt lelkiállapotban volt, órákig tartott, mlg összefüggő mondatot tudtak belőle kivenni a kapitányságon.
Szabó Józsefnét, a dráma áldozatát tegnap boncolták fel. Kovács Károlyt átadták az ügyészségnek. A vizsgálat és a tanúkihallgatások tovább folynak.
Mozgószinházak
Városi Nagymozgó. Szombaton 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor „Legény a nyeregben", izgalmas cowboy-kép. — Főszereplő: Tom Mix. — „A világ szeme", egy riporter kalandjai a világ körül.
1= Árban, minőségben válasz tékban B a r t a szőnyegraktára szenzációs.
= Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park-szálloda kávéházban VIII., Baross-tér 10.
az asszonyt eltorzult fejjel, nagy vértócsában látták feküdni.
Abban a hiszemben, hogy talán segíthetnek még rajta, megfordították a hasonlekvő asszonyt, az egyik pedig még zsákot is húzott a feje alá.
Egy másik vasutas Schmaisl István társával Kovács Gyulával ment éppen haza, amikor útközben hallotta Szabóné velőtrázó sikolyát de dulakodás zaját nem hallotta, csak amikor odaért a Szabó-telekre, ahol ő is lakott, látta, hogy mi tör-fént. A gyilkos kertész akkor már nem volt ott a színhelyen. Schmeisl lefutott a hegyről, hogy segítségért telefonáljon, de útközben találkozott az agyonvert asszony urával Szabó Józseffel, aki a cselekmény idejében nem volt odahaza és odakiáltotta neki, hogy asszonyát valaki agyonütötte.
Szabó József a hírre rendkívül megijedt és azon hiszemben, hogy a fiát is valószínű le fogják ütni, kétségbeesetten sietett lakására,inelyelölt
összezúzott fejjel, holtan találta ajfeleségét.
Nagymosáshoz:4
Schicht szarvas-szappan
Mosakodáshoz:
Schicht kulcs-szappan
ügyeljen mindkét törvényesen védett izappangyártmányra, amelyek a legjobb minőségről tanúskodnak
NAPIREND
Illájui 4, szombat
Kóma! katolikus : Mon. Flórián. Prot.: Flórián Izraelita: Nls. hó 24. Nap kel reggrl 4 óta 39 perckor,
nyugszik délután 19 óra 15 perckor. •
Várost Nagymozgó. „Legény a nyeregben", Izgalmas cowboy-kép. ,A világ szeme", egy riporter kalandjai.
Qőztflrdő nyitva reggel 6 órától ette 5 óráig (héttő, szerda, péntek délután és kedden egész nap nőknek).
Molnár Vilmos
úéllvaautl íöfelUgyeltí nyugalomba vonult Dr. VOlllcK Brúnó leit a me-nctkedvexményl ou/dly ve-xetO/e Nagykanizsa, május 3
A magyar vasutastársadalom egyik legtiszteltebb és legnépszerűbb alakja. Molnár Vilmos, a Duna—Száva— Adria (volt Délivasut) Társaság főfelügyelője, nyugalomba vonult. — Majdnem négy évtizedig működött vasulaspályán. Hosszú működése alatt általános megbecsülés vette körül szaktudásáért, a hivatalában vele érintkező közönség részéről pedig népszerűség kiváló tapintatosságáért és szivélyességeért. Mindig összeegyeztette a vasút és a közönség érdekeit, puritán jellemmel és udvariassággal. Utóda Völlick Brúnó felügyelő lett. Völlick Brúnó személyében rendkívül agilis, előzékeny modorú, kiválóan képzett tisztviselő került a menetkedvezményi osztály vezelö pozíciójába, akinek eddigi érdemei elismerését mutatja az előremenetel.
— Végh Kálmán államtitkár Nagykanizsán. Végh Kálmán, a honvédelmi minisztérium adminisztratív államtitkára hivatalos ügyben Nagykanizsán tartózkodik. Kíséretével ma visszautazik Budapestre.
— A polgármester ma érkezik vissza Budapestről. Dr. Sabján Oyula polgármester ma este érkezik vissza több napos budapesti útjáról.
— Uj főispáni titkár. Gyömörey György főispán a főispáni titkári teendők ellátásával Berta Jenő dr. megyei aljegyzőt bizta meg.
— A Zalavármegyei Dalosszövetség nagykanizsai dalárda-tagjai meleg ünneplésben részesilették csütörtökön és pénteken este Tholway Zsigmond dr. elnököt Névnapja alkalmából. Egyik szerenád és üdvözlő beszéd a másikat érte a népszerű, kulturális és hazafias munkásságban fáradhatatlan postafőnököt. Szerenádokat adtak : a Kisdalárda, az Ipariskolai Vegyeskar, a kiskanizsai Levente Dalkör, a Munkásdalárda és a Rendőrdalárda.
— Az iparosság figyelmébe 1 Az elaggott iparosok menházalapja javára rendezett mult évi t/trgysors-jálék alkalmával kisorsolt, de a nyerők által át nem vett különféle tárgyakat, vasárnap, folyó hó 5-én délelőtt Í0 órakor, a testület hivatalos helyiségében nyilvános önkéntes árverésen el fogjuk adni, hová is az érdeklődőket ezennel tisztelettel meghívjuk. Az Ipartestület elnöksége.
— Orvosi hlr. Dr. Szabó Zsigmond járási tiszti főorvos rendelőjét az Erzsébet-tér 2. sz. alól Kölcsey-utca 3. sz. alá helyezte át (dr. Haiszer-ház), ahol mint szemész-szakorvos rendel délelőtt 11 — 12 és délután 3-tól 4 óráig szembetegeknek is.
8
— A közművelődési bizottság ülése. A városi közművelődési bizottság dr. örley György elnöklete alatt ülést tartott, amelyen tárgyalás alá vette Fodor Oszkár és Szentlványi Béla színigazgatók színjátszó engedély kérelmét. A bizottság kimondotta, hogy Fodor Oszkár igazgatónak május 16-tól kezdődő hatállyal a szinjálszási engedély megadását javasolja. Szenliványi Béla igazgató kérelme ügyében, aki szeptember 1-töl 15-ig kért játszási engedélyt ugy döntött, hogy véleményezi, de ahhoz, hogy a nyári idényen kívül még egy téli szezon is beállittassék, az Urániával való kötött szerződésnek módosítása szükséges. Azért ily értelemben tárgyalásokba bocsátkozik az „Uránia" igazgatóságával. A városi tanács legközelebb foglalkozik a közművelődési bizottság e két határozatával.
= „Ralelgh" a legmegbízhatóbb angol motorkerékpár kedvező fizetési fellételekkel kapható Szató Antal auló- és motorkerékpár üzletében.
N. Szabó Gyula
elöaHáaal a Balatonról
A Balatonról tartott érdekes előadási N. Szabó Oyula író a zalaegerszegi közönségnek. Erről az előadásról a „Zalamegyei Újság" laptársunk egyebek között ezeket Írja : .N. Szabó Gyula író tegnap este Zalaegerszegen igen élvezetes előadást tartott a Balatonról, amelynek minden szépségéi felvonultatta nagy gonddal kidolgozott tanulmányában. Valóságos propagandája ez a mi nemzeti kincsünknek, ezért a legnagyobb érdeklődést érdemli és az író fáradhatatlan munkáját a legmesz-szebbmenő támogatásban kellene részesíteni a Balaton érdekeit képviselő társulatoknak és magának a kormánynak is. N. Szabó Oyula az előadását közkívánatra ma, pénteken este fél 9 kor megismétli a MOVE helyiségében". — Már itt megjegyezzük, hogy N. Szabó Gyula f.\'hó 12-én, vasárnap délelőtt Nagykanizsán tart előadást a Balatonról. Az előadás ünnepélyes műsorára legközelebb visszatérünk.
— Orvosi hlr. Dr. Haiszer János fogorvos rendelőjét most épült Köl-cscy-utca 3. szám alatti házába (Ipartestület mellett) helyezte át.
— A aaakmlnlaztértumok legújabb haoaxtását — vármegyéink, •árosaink olmtArát n KözségfcJ-losztés minden előfizetője Ingyen kapja meg. A közel 300 oldalas vas-zon-kötésü zsebkönyv a következő értékes szakcikkeket tartalmazza: Vida Pál: Mons sana In corpore sano. Hász Sándor : Néhány szó a betanult kérdés technikai vonatkozásairól. Dr. Enycdy Béln: Víztornyok. Löwentrltt Andor: A eoment, beton és vnsbeton a közlólét szolgálatában. Petró István: A közsé: gek villamosításáról. Dr. Gesztely Nagy László: Tanyai központok Jelentősége a tanyai közigazgatásban. Oeamny Jó-zset:\' A modern útépítés kihatása n községfejlesztésre. Dr. Sztlas Oszkár: A villamosságügyl törvényről. Dr. I\'á-hisn Gáspár: Kórházépítési gondolatok. Dr. Dembltz Ágost: A villamos áramtermelés magyarországi fejkvótáin. Mutatványszámot olvasóinknak díjtalanul küld a Községtejlesztós kiadóhivatala Budapest, VIII., Kiig. Sándor-utca 4. Klőtlzetés: egész évre 10 P.
Szombaton és vasárnap
a Markó-féle vendéglőben
Rbonnensek felvétetnek.
ZALAI KÖZLÖNY

* ■•ÍMrológl.l ln«A*.t 10
Arakor jalasatli enyhe Idtt várható aaőval éa zivatarral.
— Mlsszlós-hlrek. Köszönet. Mini a Missziósház főnöknője látva, hogy a Szent Ilona Leányklub részéről leadott köszönetnyilvánításból egy név mégis kimaradt, ezúton mondok hálás köszönetet dr. Tamás János-nénak, ki mint Kluhmama szivének egész melegével veszi körül ezt az ifjú csapatot és határt nemismerő szeretettel gondoskodott minden közreműködő tag ellátásáról. — A Szent Ilona Leányklub tagjaihoz. Folyó hó 3-ára tervezett „Egy nap Istennel" közbejött elháríthatatlan akadály miatt elmaradt, de valószínűleg még május folyamán megtartjuk. A Vezetőség.
■=■ UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujljuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopstein Szombathely. Kőszegi-utca 5.
— Ismét elfogott a rendőrség egy körözöttet. A csütörtöki jó fogás után a nagykanizsai rendőrség pénteken megint elfogott egy körözött embert. Tomasovszky Sándor kaposvári 30 éves kereskedelmi ügynököt a kaposvári törvényszék már régebben körözte. Tomasovszky tegnap Nagykanizsára jött, ahol a rendőrség szállodai lakásán éjszaka letartóztatta. Átkísérik Kaposvárra.
= Uetótt tavaszi nttségletét be-síerezne, saját ériekében el ne moliiiza megtekinteni Barta Miksa dlvatnjdonsásalt.
— Balatonmagyaród telefonközpontotkapott. tíyömörey Oyörgy főispán kezdeményezésére serényen folyik Zalamegye telefon-hálózatának kiépítése Egymásután kapcsolják be az újonnan létesített áramköröket és a községek ezzel régi hiány pótlását kapják. Most Balatonmagyaródon és környékén folyik serény munka. Az eredeti terv szerint Balatonmagyaródon csak klllkerületi telefon-állomást akartak létesíteni. Most azonban elegendő előfizető jelentkezett és igy Magyaród önálló telefon-közponlot kap, melyet a póstahivatalban rendeznek be. A telefon-állomás különféle technikai munkálatok elvégzése után pár héten belül működésbe lép. Eddig jelentkezett előfizetők : A jegy-zőség, a magyaródi Walkó-uradalom, a kisbalatoni vizrendező társulat magyaródi irodája, Tamás és Schreiber gőzmalom, Oraf József terménykereskedő.
— Amerikában és Angliában a lakosság 80°/o-a baleset ellen biztosítja mágát. Itt Magyarországon is egyre nagyobb mérveket ölt a balesel elleni biztosítás és különösen a Nemzeti Balesetbiztosító R.-T. (Budapest, Nádor-ucca 28.) előnyös feltételek mellett köt: vasúti biztosítást, mindennemű szavatosságol, géptörési biztosítást, egyéni balesetről szóló biztosítást, életbiztosítást, autóbiztosítást stb. Érdeklődök forduljanak vagy közvetlenül a központhoz, vagy a helyi vezérképvi6clöhöz.
— Egy 84 éves aggastyán borzalmas tűzhalála. A bezerédí hegyen levő pincében súlyosan összeégve találták meg Kovács József 84 éves földművest. Azonnal ápolás alá vélték, de már nem lehetett rajta segíteni. A vizsgálat megállapította, hogy az öreg tüzet rakott a pincében s miután valószínűleg egy keveset iddogált, elnyomta az álom igy gyulladhatott meg a ruháia a tűz közelében. 1
Szívbetegeknek é< érelmeszesedésben szenvedőknek a természetes „Ferenc József" keserűvíz használata könnyű és pontos bélmüködésl biztosit. Klinikai vizsgálatok igazolják, hogy a Ferenc József viz különösen agyvérzésre és gutaütésre hajlamos idősebb embereknek kitűnő szolgálatot tesz. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletck-ben.
— Meghívás. Bánokszentgyörgy éa Vidéke Keresztény Fogyasztási Szövelke-xet XVI//. M rendes közgyűlésit I. évI május 12-én d. e. tél 12 órakor a plébánián tartja meg, melyre az üzletrészlulajdono-sokat tisztelettel meghívja az igazgatóság. Tárgyak: t. Az Igazgatóságnak a mull üzletévre é3 a szövetkezet állásira vonat kozó jelentése. 2. A felügyelóbizoltságnak Jelentésével a zátószámadások bemutatása, a vagyonmérleg végleges megállapítása, a mutatkozó nyereség teloszláia ésa számadók felmentése 3. A szövetkezet hivatalos közlönyének kijelölése. 4. A megbízás lejárta következtében a 3 lagu felUgyelóblzottaág-nak I póttaggal egy évre terjedő megvá lasztása. 5. Esellegea indítványok. Mérleg. Vagyon: Pénzkészlet 893 09, Áru 16*2 26, Adósok 39151, Hadikölcsön - 16, Sajtórészvény —-02. Teher: Üzletrész 340-—, Tartalékalap 2260 30, Nyereség 36674
Szakmámba vágó munkát
szolid áron vállalok
Török Lajos
kárpitos
Erzsébet tér 2. sz.
r á pió
Május 4-én szombaton
Budapest, 9.15 Hangv. 9 45 A Itangv. folytatása. 10 A Budapesti Nemzetközi Arumintavásár megnyitó ünnepélyének helyszíni közvetítése. Utána körülbelül 10 20 A hangv. folytatása l\'2 Déli harangszó. 12 05 Ctgányz. 12.25 H. 12.35 A dgányz. folytatása. 13 Időjelzés. 14 30 H. 16 Sebestyén Ede novellái. 16.45 Időjelzés. 17.10 Elóadál 18. Oramaf. hangv. 19 Dunántúli költök esl|e. 20 Népszlnmüelóadás a Stúdióból. .Juhászlegény, szegény juhászlegény\'. — Utána körülbelül 22.15 Időjelzés. 22.30 Másfélóra könnyll zene.
Bécs II Z. 16 Hangv. 18.20 Kamarai. 20.10 Molnár Ferenc est. Utána Z.
Berlin. 16.30 Caruso gramatonlemezek. 17 O gonahangv. és vegyes karének. Utána Z. 20.05 Vidám történetek. Utána Oéczy Barnabás zenekarának hangversenye.
Brünn. 12 30 Hangv. 18.05 Operaáriák. 19.05 Zenekari hangv. 20 Hangjálék.
Milano. 11.15 Qramalonz. 12.20 Rádió-kvartett. 12.35 Jazzband. 16.30 üyermek-karének. 17 Z. 19 Jaziband. 2030 Q. Puccini .Bohémélet" clmü opcrá|ának közvetítése. 23 Jazzband.
München. 14 30 Hangv. 16 Rádiótrió. 19.30 Hangv. 21.05. Hiyigv. 22 45 hangv.
Prága. 11.15 Qramafönz. 12.30 Hangv. 19.15 Fúvózenekar! hangv. 20 Hangláték-közvelltés. 22 25 Z.
Varaó. 12 10 Qramalonz. 18 Oyerntekőra. 20.30 Z. 23 Z.
Ha savanyu a bora, vegyítse
REGEDEI
vízzel, mely a legsavanyubb bort is kellemes itallá varázsolja.
Kapható mindenütt!
Főraktár:
ISI II IIVIll!
Király-utca 21.
m%
értesítés.
Tisztelettel értesítem a m. t. közönséget, hogy fivéremtől- a ■__- nősülésem folytán I
piaci nusarudat átvettem1
és azt saját nevem alatt tovább vezetem.
Elsőrendű fplii sertés-, borjú- és marhahús
állandóan kapható. — Szolid és pontos kiszolgálás a lehető legolcsóbb árban. Kérem a m. t. közönség becses pártfogását.
Kiváló tisztelettel
PETRICS JÁNOS
2073 mészáros és hentes*\'
SPORTELET
Tartalékolt csapattal JátsziK a Zala-Kanizsa a Turul ellen
A csapat szombaton délután utazik fel Budapestre. — Sok kanizsai drukker nézi végig a bajnokit az Üllől-uton
Nagykanizsa, május 3 A Zala-Kanizsa a tavaszi szezonban holnap, vasárnap kezdi el a forduló nehezebbik részét. Eddig a Pesterzsébeti-Húsos meccs volt a palotaival együll a legnagyobb feladat. A többi — nem nagy eset. Most Jön a nehezebbik oldala a dolognak. Hátra van lejátszásra a két élcsapaton kivül a Turul, a Józsefváros és a BAK. A két előbbi nagyon próbára fogja lenni a pirosfehéreket, akiket — megvalljuk — aggódón engedünk fővárosi utjokra A csapat Windisch amatőr tréner vezetése alatt a héten két erős tréninget tartott, amelyeken a csatársor igen jól mozgott. Nagy baj azonban, hogy a Réder beteg és igy a Zala-Kanizsa a Turul ellen tartalékolva
áll fel. A leszerződtetett Kotin fog Réder helyén játszani A csapat tehát igy áll fel: Kiss — Kohn, Joós — Schreiber, Babos, Tamás — Farkas, Szabó, Kelemen, Bakonyi, Mészáros.
A tréner véleménye szerint Mészáros igen jól mozgott és az emberre menés helyett sikerül ránevelni, hogy labdára menjen.
A meccs előmérkőzése a Ferencváros-Újpest komb.—Floridsdarf barátságos meccsnek és az Ollői-uti pályán délután fél 3 órakor kezdődik. Biró Klein Árpád.
Az árumintavásár féljegye révén igen sokan lesznek jelen kanizsaiak a bajnoki találkozón, mely teljesen nyilt és a győzelmet a lelkesebb együttes fogja elragadni.
Autóverseny,
mel < kikerüli Kanizsát a rossz utak mlatl
Nagykanizsa, május 3
Jellemző az alábbi eset felettébb arra, hogy a rossz kanizsai és délzalai utaknak milyen hírük van pl. autó szakkörökben. (Legfőbb ideje, hogy elkezdjék a nagykanizsai útburkolást, mert az autósok már mint kész defektet emlegetik Nagykanizsát és vidékét.)
Álljon tehát itt az eset ugy, ahogy megtörtént kommentár nélkül:
Az Allgemenie Deutsche Autó Club május 5. és 17. között Magyarországon turaversenyt rendez. A tervek szerint az útvonal Budapest — Tapolca — Keszthely - Nagykanizsa lett volna. Most a versenyt előkészítő magyar bizottság helyszíni szemle alapján
— de már az autósoknak a kanizsai útviszonyokról alkotott véleményét tekintetbe véve — ugy határozott, hogy Nagykanizsát nem érintik a verseny során. Keszthelyről tehát Kaposvárra mennek át. Indokolás: a versenyzők nem óhajtják az autók tengelyeit és rugózását tönkre tenni itt. Pont.
Levente Szövetség vasárnapi mérkőzései:
Nagykanizsa, május 3
Zrínyi pályán fél 3 órakor 13. FC
- Vasas (I. o.) Biró Wolf.
4 órakor NTE — Zala-Kanizsa levente (barátságos). Biró Herczl.
Szövetségi pályán délután 3 órakor Kiskanizsai Levente II.—Hunyadi (II. o.) Biró Izsák.
Eél 5órakor Egyetértés—Vasutas (1. o.) Biró Spitzer.
Teleki-utcai levente pályán 3 órakor II ker.—Turul (II. o.) Biró Somogyi.
I\'él 5 órakor llusos-Haladás (I. o) Biró Böhm.
(Eheti tlpp-versenyünk) különös
érdekességet igér, mert a helyi csapat mérkőzésen kívül a Magyarország-Ausztria válogatott mérkőzésre is lehet lippelni Hogy pedig a tippelők hatalmas táborát még jobban serkentsük, közöljük, hogy a főgyőztesek között a három tribünjegyen kfvül kisorsolunk 2 drb. finom tennisz-labdát (Szabó Antal sportüzlet ajándéka) és egy üveg kiváló kölnivizet (Vágó Endre illatszertár ajándéka). Á tipp-verseny eredményét szerdán hirdetjük ki.
(A Zala-Kanizsa játékosai) ma, szombaton délután 2 órakor teljes felszereléssel a Centrálban gyülekeznek, ahonnan együtt autóbusszal mennek ki a pályaudvarra.
A levente-bajnokság állása:
/. osztály
1. Zala-Kanltsa 4 3 1 __ 10: 1 7
2. Vasas 3 3- _ 10: 2 6
3. Kiskanizsai L. 4 3- 1 7: 4 6
4. 13 F. C. 4 2 1 1 2: 1 S
5. Haladás 5 1 1 3 6: 5 3
6. Egvetértés 5 1 1 3 3: 6 3
7. Zrínyi Vaaut 4 1 — 3 1 H 2
8. Húsos 3 — 3 0 6 --
11. osztály
1. 77 Előre 5 3- 2 7 9 6
2. II. Kerület 3 2 1 10 1 5
3. Hunyadi 3 2 1 — 8 3 5
4. Turul 3 2 — 1 7 I 4
5. Klsk. Lev II. 4 2 — 2 5 7 4
6. Nemzeti « t — 3 4 10 2
7. Bocskai 4 — — 4 2 ÍJ —
Tipp.szelvény
MAG Y A RO R S Z AG—ADSZTR1A
eredmény:.
félidő :
Zala-Kanizsa—Tnrol
eredmény:............ íélkló :.........
olvasható névaláírás.
1999. május 4.
TŐZSDE
Az értéktőzsdén az irányzat ma mindvégig gyenge volt. Miután a fedezési és véleményes vásárlásokat már tegnap lebonyolították, a rendezési napra csupán a hossz-angazs-mánok realizálása maradt. A lanylia-sághoz hozzájárult még az a körülmény is, hogy a külföldi tőzsdék semmi ösztönzést sem nyújtottak és a kontremin nyugtalanító hírekkel operán. Főleg egyes értékeknél mutatkozik ennek Következtében jelentősebb árveszteség. Igy elsősorban megemlíthető Lámpa, mely 17 pengő, Bauxit, mely 9 és Kőszén, mely 8 pengővel esett vissza. Ugyancsak jelentősebben lanyha volt Magyar Cukor, Izzó, Fegyver, Láng. A többi értékeknél csak kisebb gyengülés mutatkozik. Az irányzat zárlatkor lanyha, a forgalom csekély. A fix-kamatozásu papírok piaca üzletfélen. A valuta és devizapiacon berlini vásárlásokra dollár 90 pontos árugrást ért el. Továbbá megemlítjük még Madridot, mely 20 pontos áremelkedést ért el. _
ftrlchl sárlat
Pária 20-W/i, London 2319\'/i, Newvork 519 ÍJ, Brüsael 72 07Vi, Milano 27 20, Madrid 74-30, Amsterdam 208 70, Berlin 123—, Wien 72 90, So(l« 3-75, Práiía lS-36\'rtL Varió 6815, Budapest 90\'48 Belgrád 912 60, Bukarest 3-08.
i kiáipetti Tíu4e íeviza-jegyiéM
VALUTÁK
Angolt. 27-74-27-S9 Be%s Ir. 79-50 79-80 Csen k. 16-92-17-00 Dánk 152-60-153-20 Dinár 9*99 10-05 Dollár 572-60-474-60 Frinda I. 22-35-22-55 Holt. 229.95-230-95 Lengyel 64 10-64-40 Leu 338-3-42
Léva —\'—
Ura 29 85-30-10 Márka 135-70-136*20 Norvég 152 65-153-25 Sdd£ 80-35-80-70 Peseta 81-80-82-50 Svájd t. 110-25 11065 Srédk. 1Í2-8VW45
DEVIZÁK AmsL 230-25-230-95 Belgrád 10-06-10-09 Berlin 135-80-136^(1 Brüsszel 79-57-79 82 Devizáid 3-39-3-41 Kopenh. 152*82 15322 London 27-80-27-88 Madrid 81-90-82-50 Milano 30-01-30-11 Newyork 572-93-4-50 Oszló 152-85-153-25 Páris 22-38-22 45 Prága 16 95-17-00 Szófia 4-13-4-15 Stockh. 153 05-153 45 Varsó 64-22-64-42 Wien 8043-80-68 Zürich 110-35-110-65
Sertérráiár
Felhaltál 1230, eladltlsn 530. - Elsó-rendu 1-88—1-90, szedett 1-84—1-88, szedett kóiép 1-60—1-70, könnyű 1-20-1-40, l-só rendo öieg 1-66—1-72, ll-od rendű öreg 1-42—1 54 sngol stltdő I-40-1-66, szalonna nagyban 2-00—M6, zsír 2-30 2-31, hus IW-M4, szalonnás lélsertés 1-94 -2-28. Az Irányzat vontatott
KU4a: Wlxtlal Hyonfa él LapklatW Vállalat, Sagykantisin. Felelős kUdó: Zalai Károly.
ktanataa taUtea l Nagyk»nlz»a 78. m.
ZALAI KÖZLÖNY

eres
éielzsip
szavatoltan tlnt*^ «ftm6gés «s
könnyen emészthető.
100% tiszta kdkusiíJÍr.
Hnttsr wártmiay
Terménylöiídí
Buza 05 fill., rozs — fillérrel emelkedett. Buza tlizav. 77-es 25 55 -2SÍ5, 78-ss
25 80—2Ó00, 79-es 26 10-26 20, 80-as
26 35-26 4b, dunántúli 77-es 24 95-25-15 78ai 2520—25-45, 79-es 25 50 - 25 65, (Oas 25 65 -25-80, rozi 21-80—21-95, lak árpa 26-25—26 50, sörárpa 27 00- 57 50 zab 2515—25 40, tengeri UzL 29-20 -29 70. dunintull 27 50 -27 65, korpa 1875 1900.
msmmím
Az spróhl/detéssk dl|s 10 szóig 5* fillér. Minden további szó dija S Ilii. Vasir- éi ünnepnap 10 szóig 80 fillér, minden további szó dija 8 llll. S.-trdán és pénteken 10 Vólg SO fillér, minden továhbl szó dija I llll. Clmjzó 8 minden vastagabb betüból álló szó két szónak számit-tatlk. Alláit keresőknek 50o.\'o engedmény. A hlrdotOol díj olöro flzatondó.
Woiaz Hermln Iparmílvélznö lakásomat Nádorutcs 4. Vidi-háiba helyeztem át.
2C69
Különféle bútorok, egy gyalupad, elköltözés miatt vasárnap estig aladók Magyar-utca 80. %5i
Egy szép bútorozott ssoba, esetleg fürdőszoba használattal kiadó Kazlnciy-u. 15. I. em. Ugyanott egy háromszobás udvari lakái la kiadó. 2060
Koaaiath-tér 3. sz. alatt egy szoba-konyhás lakás májul 15-re kiadó. 2049
Egyszobás lakáa minden mellékhelyiséggel, villany- él vlivezetékkel klsdó — Rosgonyl-utca 6. 2046
Ké,rvos utcai lakás
mellékhelyiségekkel augusztus elsejére kiadó Kinizsi-utca 31.
Eladó Ktskanlzsán, Szepetneklu. 24. számú ha. 2015
Ozlatbaraaadaxéa éa pultok oksón eladók. Clm a kiadóban.1 2014
Náflfsssbás, háromszobás lakéa
azonnal kiadó Mayer lejtónéi. -2054
Jó házi koszt és lakéa kapható -
Magyar-utca 20. Kozmáné. 2C65
Jókarban levő karékpért megvételre keresek. Um a kiadóban. 2070
Egy szép udvsrl és egy utcai szoba kiadó azonnslra Batthyány-u. 19.
Junlua l-re keresek feltétlenül tiszta, kü-lönbeJáratú utcai bútorozott szobát. — AJán stokat .Tiszta" |ellgére a kiadóba kérek. -2075
Nagykanizsai főügynökség: Deák-tér 10.
Egy fehér gyermek vasAgy matraccal olcsón elsdó. Clm a kisdóban. -2074
Tisztelettel értesítem a husfogyssstó közönséget, hogy Erzsébet-téri husbódémbsn Állandóan friss blrkahiaa kspható. — Tisztelettel Deutsch Dánlel. 2077
■omplatt 4 lámpás Neutrovox (anód-pótló lütóakkumulator, Phlllps-töltó, hang-izóró) 420 P ért elsdó. Clm a kiadóban. 2076
Kótazobóa utcai lakái két belársttal, elószobávsl és kétszobás utcsi, eiöszobs nélkül augusztus elsejére Klnlzsl-ulcs 13. kiadó. 2083
Karaaak középkorú leányt, ktatlam mellé a délutáni órákra. — dm a kiadóban 2086
Bartók Jénoa galamboki üzlete berendezését éi árukészletét megvettem, hitelezők öt napon belül Jelentkezzenek igény-kcresetukkel| Mezrtczky Józsefnél, Nsgyks-nizsa. Későbbi bejelentés figyelembe nem vétetik.___________2088
Kétszobáa udvari lakáa mellékhelyiségekkel Jonlus l-re kiadó Oyár u. 3. 2084
Külön házban lalrjÜQ
kétszobái szép UlLal IdHdb
mellékhelyiségekkel augusztus l-ra
kiadó Klslaludy-utca l\'s. 2039 Megtekinthető délelőtt.
9544/1929.
Versenytárgyalási hirdetés.
Nagykanizsa város vízmüvénél létesítendő kut szivattyúaknák építési és felszerelési munkálataira és szállításaira nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdetünk.
A kiírás tárgya:
I. 3 drb. vasbeton kutakna építése.
II. Kutaknák gépészeti berendezése.
III. Öntöttvas csövek és vízvezetéki szerelvények szállítása és fektetése.
IV. Vízmérők szállítása.
Ajánlatot kell tenni:
I. A munkálatokra és szállításokra.
II. Az építési tőke hitelezésére.
Az ajánlatokat a feltételekben megadott címzéssel 1929. évi május hó 22-ikének d. e. 12 óráig a v. mérnöki hivatal iktatójába kell benyújtani, vagy postán beküldeni. Ugyanott a kiírási műveletet hétköznapokon d. e. 10-12 óra között megtekinteni és csoportonkint 2—2 P. összegnek „Nagykanizsa város háztartása" című 56.607. sz. postatakarékpénztári csekkszámlájára az összeg rendeltetésének feltüntetése mellett való befizetése és a szelvénynek a v. mérnöki hivatalhoz való beküldése ellenében lehet beszerezni.
Nagykanizsa, 1929. évi május hó 2-án.
lau Városi Tanács.
9545/1929.
Versenytárgyalási hirdetés.
Nagykanizsa r. t. város nyilvános Írásbeli versenytárgyalást
hirdet:
I. Két darab 100 méteres mélyfúrású (artézi) kut létesítésére.
II. Az építési tőke hitelezésére.
Csakis olyan vállalkozók ajánlatát vesszük figyelembe, kik hivatásszerüleg foglalkoznak kútfúrással.
Az ajánlatokat 1920. évi május hó 22-ének délelőtti 12 órájáig a feltételekben megadott címzéssel a v. mérnöki hivatal iktatójába kell benyújtani, vagy póstán beküldeni. Ugyanott a kiirási müveletet hétköznapokon d. e. 10—12 óra között megtekinteni és 2 P. összegnek „Nagykanizsa város háztartása" cimü 56.607. sz. postatakarékpénztári csekkszámlájára az összeg rendeltetésének feltüntetése mellett való befizetése és a szelvénynek a városi mérnöki hivatalhoz való beküldése ellenében lehet beszerezni.
Nagykanizsa, 1929. évi május hó 2-án.
ao;i Városi Tanács.
Haán Oyula nagykanizsai blróaérf végrehajtótól.
1126,-1928. vht. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. év \'rtelmében ezennel kél
LX. t.-c. 102. }-a értei hírré teszt, hogy s nsgykanlzsal kii. Járáa-blróságnsk 1928. évi Pk. 12713. saárau végzése következtében Dr. Schlellter Imre ügyvéd által képviselt Armuth Náthán nagykanizsai takós Javára 233 P a Jár. erejéig 1928. évi november hó 2 án tóga natosllott kielégítési végrehajtás utján V és lelUlloglalt éa 1460 pengőre becsolt következő Ingóságok, u. m.: különböző azórmeáruk stb. nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai kir.
ly ár
Járásbíróság 1928-lk évi Pk. 12713. számú végzése Tolytái — vállódlj és eddig összesen 19 pengő
tán 233 P tökekövetelés.
30 fillérben bíróilag már megállapított költségek erejéig, a netán fizetett összeg levonása mellett Nagykanizsán, Azmuth-hái-ban Erzsébet tér 17: leendő megtartására 1929. évi május hó 13-lk napjának d. u. 1 órája határidőül ktttlzotlk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hlvstnsk meg, hogy ss érintett Ingóságok sz 1881. évi LX. t -e. 107. és 108. fi at értelmében készpénzfizetés mellett s legtöbbet ígérőnek szükség esetén becsáron slul is cl fognak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások la le- és leluiloglaltattik éa azokra kielégítési Jogot nyertek volna, asan árverés sz 1881. évi LX. t.-c. 102. }. értőimében ezek Jsvára Is eliendelteUk.
Kelt Nagykanizsán, 1929. éri április hó 4. napján.
HaAn Oyula s. k.
ZH> kir. )Uf. végrehajtó.
ZALAI KÖZLÖNY
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarátainknak és Ismerőseinknek, kik felejthetetlen drága jó hitvesem s édesanyánk elhunyta alkalmával jóleső • ísz-véttlkkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek és a boldogult temetésen megjelenni szívesek voltak, ezúton is hálás köszönetet mondunk
vitéz Böjti Ferenc é* gyermekei.
Hirdetmény.
40 pengő jutalom annak, aki megfelelő iroda-szolgai! raktárnok! vagy ezekhez hasonló állást
tud szerezni óvadékképes egyénnek. — Bővebbet: Háry János vendéglősnél, Erzsébet-tér 19.
Egy tlirib Jókarban levő azivó-emelő
kutszlvattyu §
m.g.át.lr* k.r..t.tlk. — Clm :
Szalay Elemér géplakatos, Kélhely.
A nagykanizsai klr. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
I9fi(.ltkv. 1929. sz.
Árverési hirdetmény és érverés! feltételek.
Kohn Oyula és ne|e Oold Mária, Kohn Lajos éi neje Oold Eugénia keszthelyi takós végrehajtatónak Brunclcs Józsefné ss. BUkl Mirla nagykanizsai lakos végrehs|. tást szenvedő ellen Indított végrehajtási Qgyébca a telekkönyvi hatóság a végrehajtató ptérelme következtében ai 1881: LX. t.-c. 144 , 146. és 147. §al értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 122 P 10 I. tőkekövetelés és 8 P költség, valamint 76 P 70 I. tőkekövetelése 4 P eddig megállapított per- és végrehajtási és az árverési kérvényért eiuttal megállapított 8 P költség bens|tása végett, s nagykanizsai klr. járásbíróság területén levő. Nsgjksnlzsa r. t. városban fekvő s a nagykanizsai 197. aaljkvben 212. hrsl. a. felvett hál, 742 sz. advsr és kert Ingatlannak vha|táal saen-vedő nevén álló Vil részére 1000 P kikiáltási árban és eddig a C 38. sorú. alatt ai 581/918. sz. végzéssel Sav. Baki Józsefné u. Klnger Mária Javára bekebelezett özvegyi haszonélvezeti szolgalmi Jognak lan-tartásával.
A telekkönyvi hatóság az árverésnek a klr. Járásbíróság hivatalos helyiségében (Igazságügyi palota fai. 8. ajtó) megtartási™ I9M. évi május hó 31. napjának délelőtti 10 óráját ttlzl kl fél ai írve/ésl feltételeket aa 18ÍI :LX. t.-c. 150. § a alapján a következőkben állapítja meg:
Az árverés alá kerülő Ingatlan a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adható el.
Az árverelnJ szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár lOWo-át készpénzben, vagy az 1881 : LX t.c. 42 § ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpaplrosban kiküldöttnél letenni, hogy a Bánatpénznek előlegea bírói letétbe helyezéséről kiállított elismervényt a kiküldöttnek átadni és sz árverési fellételeket aláírni. (1881 : LX. t.c 147., 150., 170. §§., 1908: XL1. t c. 21. §.)
Aki aa Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem skar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerlnl megállapllott bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (192! : XLI. t. c. 25. §.)
Nagykanizsa, 1929. évi itbruár hó 27. napján.
Dr. Bentzlk s. k. klr. Jblró.
A kiadmány hiteléül:
Mlkó s. k.
rAtitti
Haán Oyula nagykanizsai bírósági
végrehajtótól.
537/1928. vht. saátn.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a éltelmében ezennel közhírré teszi, hogy s nagykanizsai klr. Járásbíróságnak 1928. évi Pk. 10351. számú végzése következtében Dr. Schleifler Imre és társa ügyvéd állal képviseli Oabor Slern cég bécsi lakos javára 347-84+198 P 60 I. s jár. elejéig 1928. évi május hó 29-én loganatosltott kielégítési végrehajtás utján le- és lelUlfoglall és 1637 P.-re becsült következő Ingóságok, u. m.: szobabútorok stb. nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai klr. Járás bíróság 1928-lk évi Pk. 10351. számú végzése folytán 347-84+198 P 601. tőkekövetelés, ennek kamatai, bíróilag már megállapított költségek erejéig Nagykanizsán, Kinizsi u. 2/b. sz. leendő megtartására 1929. május 13. napjának d. u. 6 órája határidőül kltu -zetlk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg. hogy aa érintett Ingóságok ss 1881. évlLX. t.-c. 107. és 108. §-al értelmében készpénzfizetés melleit, a legtöbbel ígérőnek, szükségeseién becsáron alul Is el fognak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és lelülfoglsltatlák és azokra kielégítési Jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §. értelmében ezek |avárs Is elrendelteUk.
Kelt Nagykanizsán. 1929. évi áptllis hó 22. napján.
Ilaán Oyula s. k.
xeü klr. blr. végrehaitó.
1929. május 11
Ez az, amire ön várt, az 1929-es Bosch gyujtésos Indián
Biztos, kényelmes,
kellemes és gyors utazási eszköz
ctfhidicMi «™»té«i
K^r/rixm*!f feltételek I
Mindenhova eljut, ha Indiánon jár I
Nézze meg és kérjen ajánlatot
Autó ás Motorkerékpár Felszerelési Vállalattól
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 4.
Tudja meg!
Kerti mag, dnghagyma, virágmag
HIRSCH ÉS SZEOÖ cégnél
a nagytözsde mellett
legolcsóbb!
Mielőtt kerékpárt venne,
nézze meg
tura- és verseny-kerékpárjaimat.
Olcsó árak I Kedvező fizetési feltételek I
Gummlk és alkatrészek olcsón és nagy választékban 1
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 4.
Ez az autó kell Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
■agykanizsa, Deák-tér 2. szám.
Telefon: 3-22.
Raktárról az Ssszes typusok azonnal szállíthatók. — Kedvező fizetési feltételek I
az angol motor- n ura irr, kerékpárok dísze H | IDU"10I
James Rud^e Triumph
Nézze meg vételkényszer nélkül és kérjen árajánlatot. Kedvező fizetési feltételek I
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 4.
cgmegbizhalóbb túragép, cserélhető rék, 4 sebesség, -1 kerékfékrendüíer
a motorkerékpáros világ legkedveltebb márkája.
Most
Festi
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gOzmosó, vegytlsztltó, ruhaftstö
■ isorabatbeljrl oru. IparkUllltiaon aranyér* raraal kliOnUtv*
NAOYKANIZSA
OjrtjMIelep i Oyártalsp i
Kazinczy u. 8. Hunyadl-u. 10.
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit tealet vajv tisztíttat. OyőződjOn meg áraim olctóságáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen tényü gallértisztitáa I
Tisztit I
Pllsséroz 1
»
Platz-léle
calimax"
5 íégkörnyomással dolgozó, önműködő magasnyomású gyUmölcsfspermetezó gép Anyagát a permetezőszerek nem támadják meg. Egyenletesen dolgozik, ködszerűen Mór. 5 méteres bambus meghosszabbító csövekkel.
Ára nagyság ixerlit 100-tól 160 P-l« Eredeti amerikai magasszóró
„sturdy"
kézlpermetezőgép, tiszta sárgarézből,
4-íéle ssórórózsával. Egy rmber könnyen kexeli, megszakítás nélkül permetez vödörből, hordóból. A permetező anyagoknak ellentáll, nem romlik. A legmagasabb fa is a földről permetezhető. A „Sturdy" használható gyümölcsfák permetezéséhez, autó-, kocsi-motásM, sőt még tűzoltásnál Is.
Ára: 4-féle ixéróróuáftl 36 peagó.
Beszerezhetők:
orszAq józsef
msg, műtrágya, növényvédőszerek kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A biróság mellett).
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető:
Ragályos
betegségek
ellen a legjobb védekezés a
tisztaság.
Viselt felsőruháit időközönkint tisztittassa vegyileg a
Rózsagyárban
Kaposvárott.
Gyüjtőtelep: Nagykanizsa, Erzsébet-tér
Zalai Károly.)
69. évfolyam, 101. szim
Nagykanizsa, 1929 május 5, vasárnap
Ara 16 fillér
ZALAI I0ZL0NT
Sxtrkeiztőiég é« kiadóhivatal: Pő-ut 5. szim Keszthelyi MókkUdóhlvatal Kossuth Lajon-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
RMIzcUtl án: egy hóra 2 pengő 80 [Illír
Felífivás
a magyar munKásság-őox
A Magyar Revíziós Liga nevében azzal a kéréssel fordultam a magyarországi szociáldemokráciához, hogy támogassa a Ligát a trianoni békeszerződés revízióját célzó munkájában. Kérésemre a párt vezetősége elutasító választ adott. Az (Így ezzel még nem ért véget, mert a dorogi szénbányászok egyértelmű állásfoglalása, valamint a vasasok és egyéb szervek köréből érkező rokonszenves nyilatkozatok kétségessé teszik, vájjon a pártvezetőség elutasító nyilatkozatában csakugyan kifejezi-e az egész magyar munkásság érzelmeit?
Ilyen körülmények között kötelességet vélek teljesíteni a revízió gondolatával szemben, amidőn a Magyar Reviziós Liga nevében tisztelettel felszólítom ezúttal nem a pártvezetőséget, hanem magát a magyar munkásságot, hogy gyűlésein és Összejövetelein tegye megfontolás tárgyává a revízió ügyét Foglaljon állást ebben a kérdésben, óhajt-e csatlakozni a reviziós mozgalomhoz, kíván-e részt venni a felvilágosítás és a meggyőzés békés munkájában, mely a magyar népnek az élc\'thez való jogát hivatott biztosítani?!
Újból hangsúlyozom, hogy a revízióhoz való csatlakozás nem sértheti senki szociáldemokrata meggyőződését, sőt ellenkezőig, egy elvhü szociáldemokratának joga és kötelessége, hogy kivegye részét a hódítás és az elnyomás rendszere elleni küzdelemből. És azzal is tisztában legyen mindenki, hogy ebben a harcban senki sem lehet semleges, mert aki megtagadja a magyar álláspontot, az megerősíti a hódítás és az idegen népek elnyomásának politikáját.
A Magyar Reviziós Liga nevében
Heíraeg Ferenc
/.I magyar-olasz: szerződés ellensúly oszsza a Kisantant cél fait
,.Magyarországról tegnap még beszélni sem lehetett — ma már változott a helyzet" — Az olasz sajtó Grandi magyarországi látogatásának jelentőségéről
Grandit államtitkár tlsxtelgtí látogatása a öercegprlmásnál
Budapest, május 4 Grandi olasz államtitkár ma délben Walko Lajos külügyminiszter és Durini dl Monza gróf követ társaságában Esztergomba érkezett SetédI Jusztinián dr. biboros-hercegprimás látogatására. A város részéről megnyilvánult ünnepélyes fogadtatás után Grandi államtitkárt a hercegprímás ebéden lálta vendégül.
Olaszország és Magyarország barátsága...
Róma, május 4 (Éjszakai rádiójelentés) A sajtóban
óriási visszhangra talált Grandi államtitkár budapesti ulja. A lapok vezércikkekben méltatják a látogatás jelentőségét. A nLaboro Fasiszta" azt Írja, hogy Olaszország és Magyarország barátsága túlnő a szokásos politikai kapcsolatokon. Kiemeli a lap, hogy a két állam együttműködése a megaloinániába esett kisállamokkal szemben szükséges. A kisantant államok szövetsége olaszellenes koalíció. Magyarországról tegnap még beszélni sem lehetett, ma már
változott a helyzet. A kisebbségek kérdése fel van vetve. Magyarország belső élete csodálatos vitalitást mutat. Az olasz—magyar szerződés nagyszerűen ellensúlyozza a kisantant céljait. Végül kiemeli a lap, hogy Magyarország milyen fontos pozíciót tölt be, mint a bolsevizmus elleni keleti védőbástya. Ugyancsak melegen a legnagyobb baráti szeretet hangján ír a „Mes-saggero" és a többi lapok.
A törvényszék bárom és fél évi fegyházra Ítélte Nagy Istvánt
Az ügyész súlyosbításért fellebbezett, de hozzájárult Nagy további szabadlábon hagyásához — Fazekas ügyvéd egy évi, Gazda könyvszakértő öt hónapi börtönt kapott — Lublk Juliskát, Nemes Rózsit és á többi vádlottat felmentették
Budapest, május 4 Dr. Nagy István budapesti törvényszéki biró bllnperében ma hirdette ki a törvényszék Ítéletét.
A bíróság dr. Nagy Istvánt bűnösnek mondotta ki egyrendbeli folytatólagosan elkövetett megvesztegetés és hivatali sikkasztás bűntettében, hivatalos hatalommal való visszaélés vétségében és ezért összbüntetésűl három évi és hal hónapi fegyházzal
sújtotta. Gazda György dr. könyvszakértőt öt hónapi börtönre, Fazekas Endre dr. ügyvédet pedig egy évi börtönre ítélte a törvényszék. Mindkettőjük büntetését a vizsgálati fogsággal kitöltöttnek vette a bíróság. A két nővádlotlat, Lublk Júliát és Nemes Rózsit, úgyszintén a többieket a törvényszék felmentette. Nagy István büntetéséből 21 hónapot ki-töltöllnek vett a törvényszék. Az in-
dokolás ulán Auer György ügyész visszavonta felfolyamodásál, melyet Nagy István szabadlábrahelyezése ellen jelentett volt be és hozzájárult, hogy Nagy István továbbra szabadlábon védekezhessen. Az ügyész különben fellebbezést jelentett be a hozott Ítéletek súlyosbításáért és K. Kulik Elemér felmentését kivéve, valamennyi felmentés ellen.
A mosszKvai vörösKész Budapesten és a vidéken folytatja (iknciinunUáfát
Faliképek, mint titkos propaganda-szekrények — Berlinben a véres éjszakai harcok ujabb áldozatokat követeltek —- A május l-l „ünnep" eredménye: Berlinben lt halott, 36 súlyos
és 200 nál több könnyű sebesült
Budapoal, május 4 A rendőrség detektivjei ma egy többtagú kommunista-sejtcsoportot fogott el, melynek vezetője Lukács Jenő 40 éves kőmives volt. A kommunisták május 1-én röpcédulákat igyekeztek a munkások között szétosztani. Mindegyiküket előzetes letartóztatásba helyezték. Kommunista Iratok a fali képek alatt
Kaposvár, május 4 A somogym£Kyei Tab községben kommunista üzelmek miatt többször letartóztatolt Ruck Ilona május 1-én vendégül látla Budapesten lakó hú-
gát, Ruck Rózsit és fivérét, Zsigmondot. Viselkedésük gyanús volt a csendőrség előtt és ezért házkutatást tartottak. A házkutatás során a falon filggő képek mögött nagymeny-nyiségü propaganda-iratokat találtak. A csendőrség mindhármukat letartóztatta és Budapestre kisérte. Berlinben tovább folytak az éjszakai harcok
Boriin, május 4 Az éjszakai véres csatározások a rendőrség és a zendülők között tovább folylak. A harcnak négy halálos áldozata van, közöttük egy uj-zeelandi újságíró is. Egy másik új-
ságíró, névszerint Weiinar Pál, a Völkische Zeitung munkatársa, golyót kapott lábaszárába és csonttörést szenvedett.
19 halálos áldozat, 300-nál több sebesült
Berlin, május 4 A május 1-től 3-ig tartó utcai harcok halálos áldozatainak száma 18. Ehhez számítva még a zavargások alatt az egyik rendőrségi gépkocsi által elgázolt embert, aki az elgázolás következtében meghalt, ugy hogy ezzel a zavargások halálos áldozatainak száma véglegesen 19. A súlyosan sebesüllek száma 36, a
ZALAI KÖZLÖNY
1938. május 5.
könnyű sebesülteké pedig 200-on felül ván. Ez utóbbiak pontos szá-mál megállapítani nem lehet, mert nagyon sok sebesültet társaik biztonságba helyeztek.
Münchenben is összeütközött a rendőrség és a kommunista
csőcselék
München, május 4 (Éjszakai rádiójelentés) A kommunisták ma délutánra a Colosseumba tiltakozó gyűlést hívtak egybe a berlini események mialt. A rendőrség nem engedélyezte a gyűlési és megszállotta a Colosseumot. A kommunisták erre tüntetni kezdtek. Több utcában összeütközés lámadl a rendőrség és a tüntetők közölt, akiket gummibottal vertek szél Negyven tüntetőt letartóztattak.
A Nemzetközi Vásárt
a kormányzó ünnepi beszédével megnyitották
Budapest, május 4 Ma délelőtt ünnepélyes keretek közölt nyitották meg a budapesti Nemzetközi Vásárt, amelynek ünnepélyes megnyitó beszédét Hermann Miksa kereskedelmi miniszter felkérésére nagybányai Horthy Miklós Magyarország kormányzója mondotta.
Hamis Róser-bizonylt-vány alapján
60 tisztviselő helyezkedett el a fővárosnál
Budapest, május 4 A fővárosnál megállapították, hogy a státusban 120 olyan tisztviselő van, akik Röser-féle bizonyítvánnyal rendelkeznek és ezek közül 60-ról kétségtelenül megállapították, hogy nem szabályszerű, hanem hamis érettségi bizonyítvánnyal helyeztetlek el a közszolgálatban. A főváros a maga részéről lezátta a vizsgálatot és ennek eredményéről értesítette a budapesti kir. ügyészséget.
Levágott fejet fogtak kl
Bécs mellett a Duna-csatornából
Bécs. május 4 (Éjszakai rádiójelentés) Hintzin-gennél a Duna csatornában egy 60—70 év körüli fejet találtak, melyen 3 súlyos sérülés nyoma volt Az orvosok szerint a fej 3 hete lehetett a vizben. Valami éles szerszámmal választották el a fejet a törzstől. A rendőrség lázasan nyomoz ez ügyben.
Az d] osztrák kormány
ma letette a hivatalos esküt
Bécs, május 4 Az uj szövetségi kormány ma délben telte le a hivatalos esküt Miklas szövetségi elnök kezébe. Az elnök ez-alkalommal beszédet mondott, amelyben az uj kormányt emlékeztette arra, hogy egy kiváló államférfiunak örökségét vette át. Méltatta ezután a megoldásra váró mezőgazdasági és szociális feladatok nagy jelentőségét. Ezután dr. Seypel és Streeruwllz szövetségi kancellár a kancellári hivatal összegyűlt képviselőit fogadta, akiknek nevében Peler államtitkár mondott beszédet. Az üdvözlésre az uj szövetségi kancellár válaszolt.
II
A gyarapodó Zalában Nagykanizsán csökkent a léleksscám as elmúlt negyedév alatt
Államsegélyt kér a vármegye oz anyagiak miatt veszélyeztetett levente-munkásság további biztosítására
segítségévei ezt a kérdési hathatósan rendeini tudják.
A közegészségügyi helyzet a megyében a negyedév alatt kielégítő volt. Öngyilkosságot heten követtek el, mig 15 ember véletlen szerencsétlenség következtében vesztette el éleiét A
három hónap alatt a megyében a lélekszám 693 lélekkel szaporodott. A születések száma 2480 volt. A járások közül a legrosszabb a helyzet a nagykanizsai járásban, ahol 216 születés és 205 halálozás fordult elő, tehát a szaporodás három hónap alatt 11 lélek. A városok helyzete még ennél is rosszabb, mert pl. Nagykanizsán 151 születés és 185 halálozás volt, tehát itt 34-el csökkent a lélekszám.
Beszámol a jelenlés a telefonhálózat további kiépítéséről, mely széles arányokban halad.
Zalaegerszeg, május 4 Bödy Zoltán, a vármegye alispánja most lette közé évnegyedes jelentését január—március hóról, mely első sorban azt a szomorú tényt állapltja meg, hogy a megyében a gazdasági viszonyok ezen idő alatt nemhogy javultak volna, de igen rosszabbodtak.
Ennek oka főként a kamatláb emelkedésében keresendő.
Foglalkozik a jelentés a miniszter-közi bizottság jelentésével is. Megállapítja, hogy a községek nehéz helyzetét a súlyos iskoiaterhek okozzák. Jelenti az alispán, hogy
a szépen nekilendült leventemozgalmat az anyagiak hiánya veszélyezteti.
A testnevelési bizottság államsegélyt kér erre a célra.
Elkészüli a szegényügy rendezéséről szóló szabályrendelet, melynek
Szenzációs fordulat állott be a pipahegyi gyilkosság ügyében
A gyilkos beismerte, hogy erős felindulásában gyilkolta meg Szabó Józsefnét
való félelmében, hogy az asszony meggondolja magát és otthagyja öt,
Nagykuntzaa, május -I Mára szenzációs fordulat állott be a pipahegyi gyilkosság ügyében. Mint ismeretes Kovács Károly, a gyilkos kertész megmaradt ama állítása mellett, hogy nem gyilkosságot követeti el, hanem közös elhatározással akartak halálba menni, az asszony megölése után azonban elvesztette bátorságát és nem volt ere|e magával végezni.
Most a gyilkos legény az izgalmak hatása alatt meggondolta magát és beismerő vallomást tett. Bevallotta, hogy az asszonyt erős felindulásában, annak akaratán kivül gyilkolta meg.
A vallomás szerint a kérdéses napon az udvaron ő (a gyilkos) féltékenykedett az asszonyra„ majd attól
hogy az urához visszatérjen, az asszonyt fellökte, majd amikor az elesett, felragadta a fejszét és halálra sújtotta az asszonyi.
Beismerő vallomásában is fenntartotta azt az állítását, hogy ó is öngyilkos akart lenni és kulba ugrott, de aztán megijedt tettétől és segítségért kiáltott.
Igen érdekes az áldozat férjének vallomása is, aki azt adja elő, hogy az asszonya neki panaszkodott, hogy Kovács irtózatosan féltékeny reá és állandóan fenyegeti, hogy ha vissza mer térni az urához, elteszi láb alól.
Az izgalmas szembesítés során a gyilkos tagadta a férj súlyosan terhelő vallomását, de a férj fenntartotta azt.
Egy pénzügyőri vigyázó Letenyén kifosztotta a Hangya-pénztárt
Az üzletvezető kabátjából kilopta a bolt kulcsát és azzal kinyitotta a lezárt üzletet — A pénzügyőr cselekménye után a laktanyába ment aludni — A tolvajt behozták a nagykanizsai fogházba — A vizsgálóbíró előzetes letartóztatásba helyezte
T«*i»nil IIr l l II KSri>n«,V Budapest, l„ Horthy Mlklós-ut 119-121.
Nagykanizsa, május 4 Megdöbbentő eset foglalkoztatja a letenyei csendőrségct és kir. járásbíróságot. Egy, a letenyei pénzügyőrséghez beosztott fiatal pénzügyőri vigyázó megfeledkezett magáról, megfeledkezett arról amivel egyenruhájának és hivatásénak tartozik és olyan cselekmény! követett el, ami szinte példátlan a magyar pénzügyőrség annalesetben és kettétörte a jobb családból való fiatalember kariierjét.
Hoffmann József 22 éves pénzügyőri vigyázó, a letenyei pénzügyőri szakasznál teljesített szolgálatot, amely a Nagykanizsa-vidéke kerülete alá tartozik. Hoffmann József vigyázó, intelligens, iskolázott fiatalember voll, megnyerő modorral, akit felettesei is kedveltek, mert jó munkaerőnek bizonyult.
Tegnap történi, hogy Hoffmann Józset az esti órákban elment Kozma „Hangya" szövetkezeti üzletvezető
szállására, aki egy özvegyasszonynál lakott albérletben. Kozma üzletvezető üzletzárás után hazament és mig a szállásadónője a vacsorát elkészítette, ő is a konyhában tartózkodott és elbeszélgetett a ház-beliekkel.
Kozma a konyha ablakán át észrevette, hogy Hoffmann vigyázó, akit hivatalból kifolyóan ismert, bement az ó szobájába, majd amikor rövid idő múlva kijött, köszönt neki és a házbelieknek és elbeszélgetett velők. Senkinek nem tünt fel a vigyázó szokatlan és mivel sem magyarázható látogatása Kozma szobájában.
Pedig az történt, hogy a vigyázó, aki ugylátszik tudta — mert megfigyeltette, — hogy Kozma a szövetkezeli bolt bezárása után annak kulcsait kabátja zsebébe teszi — bement Kozma szobájába és mivel az nem tartózkodott ott, az üzletvezető kabátjából kivette a bolt kulcsait, magához vette azt, majd, mintha mi sem történt volna — a szobából kijövet beszédbe elegyedett a házbe-liekkol és Kozma üzletvezetővel, majd rövid ott időzés után, köszönve hagyta el a házat.
Hoffmann pénzügyőri vigyázó ekkor megvárván a teljes sötétséget, elment ahhoz a házhoz, ahol a „Hangya\'-szövetkezet üzlete van, a magával hozott kulccsal kinyitotta a boltot, behatolt az üzletbe és egyenesen a pénztárhoz vette útját, ahol az aznapi bevétel még érintetlenül ott vblt.
Hoffmann benyúlt a pénztárba és egy csomó köteg papírpénzt vágott zsebre, majd anélkül, hogy az árukhoz hozzányúlt volna — kisietett, ismét bezárta az üzletet, a kulcsot Kozma lakásának udvarába dobta, majd hazament a laktanyába és lefeküdt.
Ma reggel Kozma szokásszerüen korán kiakarta nyitni az üzletét, azonban hiába kereste a kulcsot, azt nem találta meg. Noha szokása, hogy mindig a kabátja zsebébe teszi. Minden keresés meddőnek bizonyult, az üzletet nem bírta kinyitni.
Ekkor szállására ment. Ám alig lépett az udvarába, ott látta a földön heverni a keresett kulcsot. Kozmának a dolog gyanússá kezdett lenni. Futva sietett vissza az üzletbe és kinyitotta azt. Amint a pénztárhoz lépett, nyomban észrevette, hogy olt idegen járt. Minden össze-vissza volt hányva. Megszámolta a pénztárban levő bankjegyeket és kiderült, hogy kb. 500 pengő hiányzik belőle. Vagyis valaki megdézsmálta a pénztárt. Ekkor eszébe jutott Hoffmann vigyázó szokatlan látogatása és gyanú támadt bensejében, amit nyomban közölt a csendőrséggel.
A közölt adatok alapján a csendőrség Hoffmann vigyázót vallatóra fogla. Hoffmann csakhamar bevallotta, hogy ő volt a tolvaj. A nála levő papírpénzt át is adta a csendőröknek.
Hoffmannt beismerő vallomása után bekísérték a kir. járásbíróságra, ahol dr. Hitzelberger Sándor vizs-
ZALAI KÖZLÖNY
BETONT, FALAT, TALAJVÍZ, NEDVE//ÉG. /AVAK ELLEN. fpOR/ZÁBAZ HELYI/ÉGEKET TEREMT
Íj8L.BIBEB:MÜVEK KXTRÁNYIPAUR-T. BUDAPE/T. V Vilmos-CJ6.SIÁT-út ZZ.
Kapható Nagykanizsán is, ,B I B E R" MÜVEK R. T. viszonteladónál.
1929 má|m 5._
gálóbiró hallgatta ki, majd behozták a kanizsai fogházba.
A vizsgálóbíró a tolvaj pénzügyőri vigyázót ma délután maga elé vezettette és kihallgatása után kihirdette az előzetes letartóztatásáról szóló végzését.
Nyilatkozat
Nagykanizsa Monográfiájának
megjelenésével kapcsolatban
Nem szívesen teszem, de felmerüli félreértések eloszlatása végett kötelességemnek tartom a nyilvánossággal Közölni a következőket Nagykanizsa Monográfiájának megjelenésével kapcsolatban.
1. Mint azt minden alkalommal hangsúlyoztam, a Monográfiának csupán megírására vállalkoztam, annak kiadási joga, Igy haszna vagy kára Is a budapesti országos kiadóvállalaté, amely sorozatosan az összes magyar városok monográfiáit kiadja. Ezt azért keli újólag leszögeznem, nehogy a könyv megrendelői személyemmel és munkámmal hozzák összefüggésbe a gyakori panaszokat, amelyek felmerültek a könyv megrendelés-gyűjtése és kézbesítése kOrCtl.
2. A Monografia függelékéi képező „Társadalmi rész\' c. apróbetüs névjegyzékét nem én irtain, hanem a kiadóhivatal állította össze [inda-pesten, ama adatok alapján, amiket az ügynökök által felkeresett személyiségek maguk mondtak be a kérdőívekbe való beirás végeit Akinek adatait tehát tévesen vagy hiányosan vagy egyáltalán nem közölték, azok reklamációikkal forduljanak közvetlen 3 kiadó-vállalathoz, mert a könyvnek ehhez a függelékéhez nekem semmi közöm nincs.
3. Utólag jutott tudomásomra, hogy az ügynökök sok helyütt reám való hivatkozással és tőlem küldött üdvözletekkel kopogtattak be a megrendelések eszközlése végett. Ez ellen utólag is tiltakoznom kell. Én senkinek sem üdvözletet, sem üzenetei nem ktlldtem és senkit — még ilyen közvetett uton sem szólítottam fel a mü megrendelésére, annál kevésbbé, mert reám nézve semmiféle anyagi előnyt nem jelent, ha a könyv 50 vagy akár 10.000 példányban kelt-e el.
4. Egyben kérek mindenkit, hogy ha könyvemben bárminemű (a már emiitett .Társadalmi rész" c. fejezet adatait kivéve) olyan adatot talál, ami — tudomásuk szerint — nem helytálló, ugy azt szóval, telefonon, vagy Írásban közöljék velem. Természetesen csak hiteles adatokat kérek, mert kutatásaim közben igyekeztem a páratlanul nyomorúságos kanizsai forrás-viszonyok mellett is mindent lelkiismeretesen feltárni, — minden állitásom a jegyzetezett hivatkozásokon és egyébb fon-ásokon alapul.
Az, hogy vannak, akik másként tudnak valamit, még nem jelenti azt, hogy a vitatott dolog valóban másként is volt. A historikus egy belüt sem írhat le megfelelő alátámasztás nélkül. Tévedések azonban mindenütt előfordulhatnak: a historikus munkájában is, sőt forrásaiban is, különösen mint a jelen helyzetben, ahol töretlen uton, elsőnek kellett behatolnom az ismeretlen kanizsai mult rengetegeibe s ehhez még csak rendezett városi irattár sem állott rendelkezésemre. További kutató-munkámban segit tehát, aki felhívja figyelmemet a Monográfiában bizonyára felbukkanó hibákra és főként olyan forrásokra, melyek további kutatásokat tennének lehetővé.
Nagykanizsa, 1929. május hó.
Barbarlls Lajos.
Színházi riport
Nagykanizsa, május 4
Pécseit voltam, tehát nagyon természetes, elmentem a színházba, hogy megnézzem a „Naplopó"-1, a Drégely—Marthon—Liptai—Kulinyi-operettet, amelynek kedden, április 30-án volt a bemutatója Budapestet megelőzve. — A bemutalónak különös érdekessége volt, hogy szokatlanul sok fővárosi színházi ember volt jelen. Az ismerős arcok közül megjegyeztem magamnak dr. Marton Miksát, Lázár Ödönt, a Király Színház igazgatóját, Ince Sándort, Kardos Qéza debreceni, Tarnay Ernő szegedi színigazgatókat és még sok olyan fővárosi habitüét, akik minden eredeti bemutatónak a törzsközönségéhez tartoznak. A darab kritikáját a fővárosi lapok már leadták. Meg kell azonban említenem, hogy az előadás sikere olyan volt, amilyen a pécsi színpadon még kevés lehetett. A közönség a szó-szoros értelmében percekig megakasztotta az előadást a hosszantartó, zajos tapsokkal. S jellemző, hogy az ünneplésből a fővárosi szinházi emberek vették ki leginkább a részüket, mert azok valósággal extázisban ünnepelték a szereplő színészeket.
Előadás után hallottam, hogy a társulatnak lit tagja szeptemberben részben a fővárosba, részben a szegedi nemzeti színházba kertit. Ezen különben nincs is mit csodálkozni, mert hiszen már megszoktuk, hogy a fővárosi nagy szinházak a mi jó erőinket elszippantják. Ebből gondolom, hogy a pesti szinházi rókák látogatása nemcsak az irodalomnak szólt, hanem egyben előmunkálat akart lenni — szeptemberre, a művészi gárdák összeállítására.
Hogy a társulat belső életéről is pletykázhassak valamit, megfogtam és kivallattam Fodor direktort, mondjon valamit, ami a kanizsaiakat érdekli. Ezt is továbbadom. Nemcsak Vérles Lajos, de Ladomerszky Margit is elszerződött a Vígszínházhoz, azok a társulatnak már nem tagjai, azonban ők mindketten, mint vendégek, a teljes nyári szezont Kanizsán játszák végig. Ugyancsak végig vendége lesz társulatunknak Solthy Oyörgy, a Királyszinház tagja s a pesti publikum kedvence. A társulat régi erői mellett a művészetet és szépséget Erkel Qaby, Rdcz Bözsi, Pintér Böske és Vincze Emmi képviselik.
A kanizsai közönség kedvencei, Rózsa Bözsi, Vass Irma, Orbán Viola ezidén is favoritja lesznek a közönségnek, ,-zekhez csatlakozik még Hajnal Beata, aki nemcsak szépségben, de művészetben is óriási módon fejlődött.
A társulat 17-én tartja első előadását, a „Régi nyár" cimü operettet ; második előadás tesz az „Eltörött a hegedűm". —gj~
= Ne felejtse el, hogy: varrógépben „PFAFF", kerékpárban „PUCH" a legjobb I
Mozgószinházak
Városi Nagymozgó. Ma 5, 7 és
9 órakor „Legény a nyeregben", izgalmas cowboy kép. — Főszereplő: Tom Mi*. — „A világ szeme", egy riporter kalandjai a világ körül.
Hétfőn kacagó-est. Hétfőn 7 és 9 órakor két kiváló vígjáték kerül bemutatásra. „Hogy kell a nőkkel bánni" az egyik. Eltekintve a darab mulatságos voltától és attól, hogy technikai szempontból is érdekes, mivel egy autó kalandjait látjuk a szárazon, vizén, sőt a levegőben is, megtanulhatja belőle ugy a nős, mint a szerencsésebb nőtlen férfi, amit a cim is mond: „Hogy kell a nőkkel bánni".
A második darab: „A nászutasok szállodája*. Ez is egy tanulságos film. Nők és férliak egyaránt sokat tanulhatnak.
A műsort Budapesten a Radius Mozgószinházban mutatták be olyan falrengetó kacagás mellett, hogy az előadás után az épületet tatarozni kellelt.
Uránia Mozgó. Ma 3, 5, 7 és 9 órakor .A bukott zsarnok", egy szenzáciás kalandor-riport. Főszereplők: Lewis Stone és Marcella Day. „Leleplezett lepedő" és.Puffy nősül" két burleszk.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyeli Jelentések: Kedden a Mmírük-lít: Reggel 7 órakoi +1I-8, délután 2 ónkor -f 15 S, este 9 órakor +10-6.
Felhőiéi: Egéu napon át borull égboltozat.
Szélirány: Reggel Nyugal, délben Dél, esle Északnyugati szél.
A ■•taorológlal latéul aala 10 érakar Jalantli aslkksai falhB-
Idó vérhaté.
Amig ön alszik,
_Harmol dolgozik
[KBBK, ^gvu este mlelótt le-Sap^ Wekssik, vegyen be ! <JHPr^JN JDarmolt és hol-V^^nsp reggel |ó kedvvel l\\ l\'VaX ^és friss erővel ébred. I , ^A Darmol gyó-
\\ V / /á*gy ltja a székrekedést,
\\ t / f^J megkönnyíti az \\N f f / Jemésztést, megakadályozza a szijUreguen való lerakódást, a rossz sssgu leheletet, a táradlságol és Idegességet. Ezért van szüksége önnek és gyermekeinek Darmalra, az Ideális csokoládés hashsjtóra. — Egy doboz ára 1 21 P és meghajtja sz egész családot, ua
NAPI HÍREK
NAPIREND
Májua 5, vasárnap
Római katolikus : Rogste. ProtesL: Gotlh Izraelita: Nls. hó 25.
Nap kel reggel 4 óra 37 perckor,
nyugszik délután 19 óra 17 pezekor. •
Urleányok Mária Kongregációja műsoros fllra-elóadása d. u. 3 órakor a Színházban.
Az OMKE világítás-technika elóadása d. s. 11 órakor a Színházban.
Máriagyermekek műsoros elóadása fél 7 órakor a Kath. Legényegyletben.
Várost Nagymozgó. .Legény a nyeregben-, Izgalmas cowboy-kep. „A világ szeme", egy riporter kalandjai.
Uránia Mozgó. .A bukatt zsarnok\', kalandor-riport. „Leleplezett lepedő1 él „Puffy nősOl", kél burleszk.
Gőzfürdő nyitva reggel « órától este 3 óráig (hétfő, szerda, péntek délután és kedden egész nap nőknek).
Májua 6, hátfft
Romai katolikus: János sp. ProteaL : Prlda. izraelita: Nls. hó 26.
Nap kel reggel 4 óra 36 perckor,
nyugszik délután 19 óra 18 perckor. •
Városi Nagrmozgó. .Hogy kell a nőkkel bánni ?\' tanulságos film. .Nászutasok szállodája\', vidám bonyodalmak.
— A megyéspüspök bérmautja.
Dr. Rott Nándor megyéspüspök szo-kásos bérmautját a nagykanizsai járásban ebben a hónapban tartja meg, mikor is az alábbi sorrendben bérmál: május 14-én Oelse, 15-én Hahót, 16-án Zalaszentbalázs, 17-én Homokkomárom, 18-án Murake-resztur, 19-én Nagyrécse ét 20-án Nagybakónak.
— Nagykanizsa város táviratban üdvözölte a kerületi főkapitányt. Dr. Krátky István polgármesterhelyettes tegnap Nagykanizsa város közönsége nevében meleg hangú üdvözlő táviratot küldött dr. Ferenczy Tibor szombathelyi kerületi rendőrfőkapitánynak, szolgálatának 25 éves és kerületi főkapitányságának 5 éves évfordulója alkalmából.
= Már 20 pengőért kap dupla-huros tenniszütót. Szakszerű rakett-hurozás. Olcsó football-labdák, sportfelszerelések. Tornacipók, tornadresztk Szabó Antal sportüzletében.
4
ZALAI KÖZLÖNY
1929. májút 5.
Cipésztizlet megnyitás.
Tisztelettel értesítem Nagykanizsa él vidéke közöntégét, hogy Budapestről hazatérve, Kftloaay-utoa 3. aiAm
alatt (dr. Hllier-téle u| házban)
cipészüzletet nyitottam,
hol a legkényesebb igényeket kielégítő munkákat készítem a legjobb anyagból és a legolcsóbb árakon.
Kérve a n. é. közönség szíves támogatásit, vagyok tisztelettel
Benedek József
teehnoloflál víRiett férfi ét nfll ctpási.
Javítások a lagjsbbaa •aaköiSltatnak.
— Plllltz Dezső előadása ma
délelőtt 11 órakor lesz a Városi Színházban. A fiatal előadó, aki a budapesti világítástechnikai állomás vezetője, vetitelt képekkel és demonstrációs berendezéssel kapcsolatban ismerteti a modern világítás-technikai problémákat. Előadásának cime „Hogyan növelheti meg a kereskedő üzleti forgalmát helyes és gazdaságos világítással\'. Belépődíj nincs.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
Rózsafákat
a legszebb régi és legújabb fajtákban, valamint minden lél.e szőnyeg és virágpalántát virágágyak kitlltetéséhez ajánl
Petermann kertészet
Báthory-utca 22. szám. _aisi
— Ma délután : missziós film és előadás. Az Urlednynk Mária Kongregációja ma délután 3 órakor rendezi a Városi Színházban missziós ünnepélyét. Az ünnepi szónok Molnár P. Arkangyal. Szavalat és a külföldi missziós-munkásságot ismertető film alkotják az ünnepély műsorát. Helyárak 50 fillér és 1 pengő.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
Asztal-tuzbelyelme! utánozzák f
Ne dobja ki pénzét silány anyagból készült utánzatokért, hanem rendeljen meg nálam, a készítőnél egy igazán praktikus
asztaltüzhelyet,
melyért 15 évi garanciát vállalok.
MACSEK LAJOS
takatoamiatar
iiíjkinlna, Mrxiel fflherceg-nt 87.
Volt 48-asolc
éricHcxle/c SagyUanixsdn
Nagykanizsa, május 4
Országok Jelében is nagy idő 152 eszicndó. Ennyi időre tekint vissza a volt ■IS. gyalogezred, amelynek ilyenformán a magyar történelem sok lapján jutott dicsőséges szerepe. A legendás ezred, Peló/i Sándor ezrede most megörökíteni szándékozik nagy múltjának iegáidozatosabb\'i fejezetét: — emléket kivárt állítani a glóriás 48-as névnek,\'mindazoknak a volt 48-asoknak, akik életüket adták a magyar hazáért a világháború pusztító esztendeiben.
Az emlékmű céljait szolgálja a szeptemberre tervezett, hatalmas arányú nagykanizsai 48 as nap. Ennek előkészületeit már javában folytatja a budapesti tizes bizottság. Ez a bizottság Zsivkovics tábornok vezetésével május II-én este Nagykani zsára érkezik /I vasúton ünnepélyes fogadtatás lesz. Még ezen az estén a Koronában eszmecserére jönnek össze a 48. ezred volt ténylegesei és tartalékosai. Másnap a tizes bizottság és a zalai járási vezetők (kik az értekezletre ezúton is meghívatnak) megbeszélést tartanak délelőtt 9 órakor a Koronában. Délelőtt 10 órakor lesz a nagyarányú 48-as ösz-szcjövetcl a Rozgonyi-utcai tornateremben.
Minden volt 48-asnak olt kell lennie ezen az értekezleten, hogy megmutassák szeretelüket volt ezredük iránt, bajlársaias érzésüket a dicsőségben és szenvedésekben osztályosaik iránt és egyben demonstráljanak a 48. ezred háborús véráldozatának emlékben való megörökítése mellett.
Az összejövetelen Zsivkovics tábornok megnyitója után Finta József őrnagy fogja ismertetni a 48-asok törekvését, az eddigi eredményeket és a jövő feladatokat.
— Az Ipartestületi Dalárda hangversenyére, mely folyó hó 12-én este 9 órakor lesz a Polgári Egylet nagytermében, jegyek 50 fillértől 2 pengőig a Krátkytőzsdében vállhatók. A hangverseny a szezon egyik legnagyobbszabásu kulturese-ménye lesz, mert a dalárda nagy igényű és sublilis számain kivül a helybeli honvédzenekar symphonikus együttese is elsőrendű számokkal szerepel, továbbá mint sólisták Jdszay Margit é» F. Pásztor Irma is fellépnek. Az est dirigense Vannay János, a zeneiskola igazgatója, az Ipartestületi Dalárda karnagya.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— Magántisztviselők gyűlése. A Magyarországi Magántisztviselők Szövetsége nagykanizsai csoportja holnap, hétfőn esle 8 órakor a Kereskedelmi Alkalmazottak Egyesülete helyiségében (Erzsébet-tér 20.) gyűlést tart, melyen Polldk Ferenc központi alelnök és Kertész Miklós központi főtitkár adnak felvilágosításokat a Társadaiombiztositó-választá-sokkal kapcsolatban.
— Orvosi hlr. Dr. Haiszer János fogorvos rendelőjét niost épült Köl-csey-utca 3. szám alatti házába (Ipartestület mellett) helyezte át.
-= Exhumálás. Az 1928. szeptember 0-án elhunyt Kumin Ferenc volt nagykanizsai vendéglős teteméi folyó hó 9-én reggel 7 órakor fogják ideiglenes nyughelyéről az uj családi sírboltban örök nyugalomra helyezni.
aSINGER VARRÓGÉPEK
rwUtra A LEOJOBBAK f
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmúlt héten 14 gyermek született, 9 fiu ét 5 leány: Milei József vasúti lámpaliszlitó és Vágner Annának rk. fia, Hóbor József villanyszerelő és Török Annának rk. leánya, Gerócs János napszámos és Tóth Katalinnak rk. fia, Lancsák Kálmán füszerkereskedő és Patalics Katalinnak rk. leánya, Vas Sándor építőmester és Adler Erzsébetnek izr. fia, Kiss János szitás és Koszednár Katalinnak rk. fia, Andri József vasöntősegéd és Németh Rozáliának rk. leánya, Altmann József nyűg. vasúti segédliszt és Pintér Annának rk leánya, Pinke József vasúti műszaki segédtiszt és Raffay Máriának ik. fia, Neumayer György vasúti pályamunkás és Faics Rozáliának rk. fia, Bognár Pál napszámos és Szigeti Máriának rk. fia, Boif László földmives és Szmodics Annának rk. fia. Lengyel Islván rendőrfólörzsőrmester és Pap Annának rk. leánya. Házasságon kívül 1 rk. fiu. — Házasságot kötött 7 pár: Dávid András (Eszle-regnye) Bolf Máriával rk., Kuzsner Ferenc földmives Kováts Katalinnal rk., Sneff Antal földmives Imrey Juliannával ik., Mezei Imre földmives (Palin) Márkus Erzsébettel rk., Horváth György földmives Qodina Katalinnal rk., Horváth Péter földmives (Nemesapáti) Kellermann Máriával rk., Chrotnecsek Vince sütőmester Simon Annával rk. — Halálozás 19 történt; Ládovics Ferenc rk. I napos, Horváth István rk. 14 napos, Horváth Magdolna rk. 10 napos, özv. Frank Mártonné Mirsits Franciska rk. 67 éves, Vas Károly izr. 1 napos, Harangozó Imréné Dolmányos Erzsébet rk. 27 éves, Jakab Einilia ágh. ev. 19 hónapos, vitéz Böjti Ferencné Hajdú Éva rk. 29 éves, Bedő Jó-zsefné Habik Rozália rk. Ü5 éves, Orsós Gizella (Letenye) rk. 5 éves, Péterfy Mária rk. 34 éves, özv. Molnár Jánosné Pintér Rozália rk. 69 éves, Sándor Gizella rk. 28 éves. Tik Antalné Simoncsics Juliánná (Bucsuszenllászló) rk. 61 éves, Pillér Pál földmives (Miháld) rk. 38 éves, Markek Vilmos földmives (Ti\'.tszent-márton) rk. 70 éves, Magyarósi Mi-hályné Kovács Terézia rk. 73 éves, özv. Koma Ferencné Leposa Rozália rk. 72 éves, Miilei György r. kalh.
1 hónapos.
= Tennlsz-fltők dupla hurozásu P 18-től kaphatók nagy választékban Vágó lllatszertárban.
— A Zalai Évkönyv — Zala
kultusza.
CLtqÁNS otvaToa cosn/nöéteim
KAílÁrü.tünH fíUMdMaMJdéúLOUiCMMMt
— Orvosi hlr. Dr. Szabó Zsigmond járási tiszti főorvos rendelőjét az Erzsébet-tér 2. sz. alól KBIcsey-utca 3. sz. alá helyezte át (dr. Haiszer-ház), ahol mint szemész-szakorvos rendel délelőtt 11 — 12 és délután 3-tól 4 óráig szembetegeknek is.
— A Társadalombiztosító kerületi pénztára közli: Hivatali okokból kifolyólag a nagykanizsai 11. sz. és keszthelyi szavazatszedő küldöttség lisztviselőinek tagjai között változás állott be, miért is a nagykanizsai II. sz. küldöttség elnökévé Palaky Tibor számvizsgálót, a keszthelyi küldöttséghez elnökül Kecsey Lajos s. fogalmazót, h. elnökül dr. Linzenbold Islván s. fogalmazót, jegyzőül Lakatos József számlisztet és h. jegyzőül dr, Molnár Béla segédtisztet küldték ki.
rCTI I kviw modern és antik
VDlLiianUÜ stílusban
a Nemzetközi Vásár alkalmiból mélyen leszállított árban
TDABCniI DUDAPEST,
inumaun Vll., Vesseténylu. 6.
Viszonteladóknak nagy árengedmény.
= Vésnökmunkákat, ruggyanta bélyegzőket elismerten legszebben és legjutányosabban készít Goldbergerné, Főút 10. Dobrovits udvarban.
— Lapunk előfizetői éa olvasót óriást kedvezménnyel, negyedévi 4 pengó helyett 280 pengőért kaphatják Farkai Imre és Pólya Tibor rendkívül tsrtalmas szépirodalmi éi mtlvészetl havi folyóiratát, a Ma-eyar M(wazln-\\. fizessen rá elő a kiadóhivatalunkban.
= Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park szálloda kávéházban Vili., Baross-tér 10.
= Bérmálás! ajándékok óriási választékban legolcsóbban Zsoldos Qyula órás és ékszefész uj üzletében kaphatók Fűut 14. Biztosító palota.
A
Regedei viz
nemcsak kitflnö borvíz,
hanem orvosi szaktekintélyek ájSnlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál. Kapható minden füszer-és csemegeüzletben.
sais Főraktár: L
WEISZ MÓR
Nagykanizsa,Klrá1y-u.2i
1929. május 5.
ZALAI KÖZLÖNY
= Dr. Bród Tivadar Ügyvéd irodáját Fö-ut 6. szám alá, a volt dr. Haiszer-féle lakásba, a „Fekete sas" gyógyszertár fölé helyezte át.
— Pályázat hadlárvák és rokkantak gyermekei részére. A Népjóléti miniszter a 123.000/1V. 1929. sz. .Pályázati Hirdetményiben a hirdetésben felsorolt intézetekben megüresedett 512 férőhely betöltésére hirdetett pályázatot. A felvételnél csak hadián\'ák és sulyosfoku hadirokkantak gyermekei jöhetnek tekintetbe, akik a pályázati hirdetésben felsorolt feltételeknek megfelelnek. Részletes felvilágosítást a községi elöljáróságok adnak a hozzájuk fordulóknak, természeteden teljesen díjtalanul.
Ma, vasárnap este
úísznúforos vacsora
a Markó-féle vendéglőben
Rbonnensek felvétetnek.
— Hlr Szllácsfürdőről. Ezen világhírű szénsavdus hévvizü gyógyfürdőben a közkedvelt és nagyon jól berendezeti Bristol-Tálra-Amália szállókban és éttermekben elsőrangú étlapból választolt élelmezés, szép lakással együtt, előidényben 46 -—, főidénybcn 60\' Kc-crt kaplntó. Külön tejivócsarnok és diétás konyha. Budapesti információkat minden hétfőn, szerdán és pénteken délután 2—3-ig szívesen ad: Bicneustock fílrdőorvos Budapest, Józscfkörut 9., II. ern, 5. Telefon József 339—99. Prospektust és részletes árajánlatot küld Bristol: Tálra üzemvezetősége Szliács (Szlovensko). Azonnali lakásfoglalás és a megadott címre való figyelem ajánlatos.
— A máriagyermekek előadása
iránt érthető érdeklődés nyilvánul meg a katolikus közönség részéről, annál is inkább, mert a sok kedves gyermek vidám játéka kellemes vasárnap délutáni élvezetet igér. Az előadás a Kath. Legényegyletben délután fél 7 órakor kezdődik és szinrekerül több tréfa és vígjáték. A belépődíj, mely jólékonycélra megy, minimálisan 1 pengő, 80 fillér és gyermekeknek 30 fillér.
— Valódi ezüst és Berndorfl alpakka evőeszközök és dísztárgyak legolcsóbban Zsoldos Ciyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók. Fö-ut 14. Biztosító palota.
— Ismét grasszál a kanyaró Nagykanizsán. A városi tisztiorvosi hivatalhoz beérkezett orvosi jelentések szerint Nagykanizsán ismét grasszál a gyermekek között a kanyaró.
= Ml a titka, bogj mindenki szőnyeget Barta Miksánál vesz? Mert kedvező részletfizetés mellett készpénzáron vásárolhat.
JVfa délelő/í nagy
búcsújárás van
mindenki sietve Igyekszik a Polgári Egylet éttermeibe Molnár Lászlóhoz, hogy Gambrinus kedvenc italához jusson.
Egy pohár felséges, üditő sör,
melyhez Ingyen egy finom, Ízletes hifii jár — pompás vasár napi hangulatot teremt. Nagyszerű zenés zóna-reggeli: családi árban. — Legkellemesebb étkező- és szórakozóhely vasárnap a Polgári Egylet éttermei. — Elsőrangú és mégis legolcsóbb borok. A szakácsművészet remekei. — Az urihözönség találkozóhelye.
„STEYR" autók, Modell 1929. Kérjen ajánlatot a körzetkép-viselőtől: Szabó Antal sportüzlete._
— Gondoljon rá. Olvasóink emlékezetébe szerelnénk Idézni, hngy Inlluenza és sok más ba| rcmls/crlnl mindig csak egy-szerit meghűlés alakjában lép fel. Okvetlen szükséges tehát. Iiogy semmilyen meghűlést, bármilyen ártatlan látszata Is volna, ügyeimen klvlll hagy|unk. Amlnl az első Ulnntek mutatkoznak, szedjünk néhány Asplrln-tablettát és Ismételjük ezt minden 3—4 ólában. Az eredmény Igen rflvldcn látható lesz. Aspírin-tabU\'ttdk a közönség orientálódására legyen mondva — minden gyógyszertárban eredeti .Bayer* csomagolásban zold szalaggal kaphatók.
— A Zalába fulladt egy 65 éves öregasszony. Kovtlcs Andrásné 65 éves andráshidai asszony még szerdán eltűnt a községből. Hiába keresték mindenfelé, nem tudtak ráakadni. Most egy hullát vetett ki a Zala Zalaegerszeg halárában és a hozzátartozók Kovácsnél ismerték fel a Zala áldozatában. Most folyik annak kiderítése, hogy öngyilkosság vagy véletlen szerencsétlenség történt-e. Több körülmény amellett szól, hogy az öregasszony családi bajok miatt önként dobta el magától az életet
értesítés.
Tisztelettel értesítem a m. t. közönséget, hogy l\'elrics Gyula fivéremtől a
piaci husárudát T^T*[T™
és azt saját nevem alalt tovább vezetem.
Elsőrendű friss sertés-, borjú- és marhahús, valamint legfinomabb felvágottak és szalámi árú állandóan kapható. Szolid és pontos kiszolgálás a lehelő legolcsóbb árban. Kérem a m. t. közönség becses pártfogását.
Kiváló tisztelettel
PETRICS JÁNOS
2073 mészáros és hentes.
— Anya és csecsemőnapl ünnepély. A kiskanizsai áll. elemi iskola ma délután fél 4 órakor anya és csecscmönapi ünnepélyt tart a nagyrácutcai uj iskolában, amelyre a szülőket és érdeklődőket tisztelettel meghívja a tanítótestület. Az ünnepély műsorán beszédet mond Berlin Gizella tanítónő, záróbeszédet mond Kovács Illés igazgató. Szavalatok, tánc- és párosjelenetek, egy felvonásos gyermek-vígjáték keretében vonulnak fel az ovodás és elemista apróságok, a Levente Dalkör pedig énekszámokat ad elő.
T. Forráskezelőség
Moha.
A Mohai Ágnes-forrás az általam legszívesebben rendelt ásványvizek közé tartozik, mert rendkívül előnyös vegyi összetételeinek a legkülönbözőbb bajoknál, de különösen az emésztőszervek liurutos bántal-mainál már régtől fogva felülmúlhatatlan sikereket köszönhetek. Meg vagyok győződve, hogy kellemes ize, tisztasága és mintaszerű kezelése mindig biztosítani fogják számára azon előkelő helyet, melyet a világ-forgalomban már is elfoglalt.
Dr. Stamborszky Lajos MÁV. orvosi tanácsadója Szombathely. és kir. fogházorvos
HA uisnyeri palyazatunkkt
INGYEN
K APH
lOMOtM t>Tí«> EGY ARANY KARKÖYÓ ÓRÁT HGV KÉSZLET ALUM. EDÉNYT EGY 0 SZEM. K ÁVÉSKÉSZÍ.EYET
lella
5 UTO PO R VANiLLÍNCUKOR
Étvágytalanságnál, rossz gyomornál, bélrekedésnél, renyhe emésztésnél. anyagcserezavaroknál, csalánkiütésnél és börviszketésnél a természetes „Ferenc József" keserűvíz rendbehozza a gyomor és a belek működését s megszabadítja a testet a felgyülemlett rothadó anyagoktól. Az orvostudomány több úttörője megállapította, hogy a Fereuo lónef viz abszolút megbízható hashajtó. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben.
Uj rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopstein Szombathely. Kőszegi-utca 5.
Piiíéij, Kit, lalnériitt „Katiid"
Blztoa haliiu Irtóaicr, mely fertóxóbetegii-
Íet plántál it Illető Halfa) közé é* jfyökt-r«i«n kiirtja Salgo-ruan tudominyoi «!»■ pon előállítva. Mii illatra, emberre ártalmatlan I Svib, ruunl, caőtiny f» liangyalrtóiztrek. Naptárban, uUavélUI izillttja :
Ratlnol Laboratórium Badapoat, 0463 VII., MurAnyi-ntca K.
PÁLYÁZATOK KÜLMNO^K "T" CZ I I A O ~F BU0APGST VII.
19iv íuníus hp i -K>. I r\\f I. RorraweiuuR uMj.
— Áaványvlzüzemek felkénzüléee a nyári Idényre. A legnagyobb fővárosi ás-ványvlzvállalatok a Margl (szigeti vli (Palatínus) Kristály-forrás és Harmatvli vállalatok nagyobbarányu beruházásokkal készülnek fel a nyári szezonra a mult évi nagy kereslet folytán. Ez ásványvIzUxemek célja .Olcsó friss ásványvizet az egész országnak.. Hogv ezt az elvet megvalósíthassák, először Is megfelelő nagy autóparkról kellett gondos-kodnlok, mely a vizet a forrástól a fogyasztóig szállítja. Különös érdekessége ezen kérdésnek, hogy az összes felsorolt Üzemek Mercedes-Benz gépkocsik által látják el ezen szolgálatot. Ez évben Is a Margitsziget ő darabot, a Harmatvlz vállalat 6 darabot és a Kristályforrás vállalat ugyancsak 6 darabot szerzett be, valamennyi Mercedes-Benz. Ugylátszlk ezen gyártmány megbízhatóságához és strapaképességéhez mégis legnagyobb a bizalom, mert az ásványvizeknél elsőrendű fontosságú, hogy a járatok menetrendszerű pontossággal bo-nyomtassanak le.
fisk pneu
i legg josabl
leggazdaaé-sabb
VtxSrkápvlMlal:
Autófelszerelési R.T.
•cw Budapest, IV., Aranykéz-u. 2 TtL AuL ál)—II
r AD I ó
(Rővldttásek) H - Urak. UaBad*-•ég. Hangv. — hlngmeny. B — Jóxláa Qy — gyermekekiHlL A — tmmjmyoh. nak. Z — zent. Mg. "mezóaudsaás,
UJ. -» ifjúsági előadás. P — Wolruás. U — gramofonzene. Jb — Jsuc-bancL K — kabaré. hZ. — nepsxerü zsna.
Vasárnap, május 5-én Budapest. 9 H. 10 Egyházi zene. 11.IS Szegeden rádiómatlné. 12 Déli harangszó. 12.10 Szlmf. hangv. 16 Rádió Szabad Egyet. 16.45 Időjelzés. 11.30 Orsz. Magyar Dalo« szövetség hangv. 19 30 Előadás. K1.10 Sporteredmények. 2030 Előadás a Stúdióból. .Nótás kapitány". Operett 3 felv. 23. Zlgányzene.
Bécs. 12.10 Orgonahang?, 13 Wiener szlmf. zenekar hangv. Anday Piroska közre-mtlhódésével. 16 Hangv. 19.45 Operette-elóadái. Utána Jazízene.
Hétfőn, május 6-án 9.15 Oramafonhangv. 9.30 H. 9.45 A hangv. folytatása. 12.08 Déli harangszó. 12 05 Hingv. 12.25 H. 12 35 A hangv. folyt. 13 Időjelzés !4.30 H. 16 Asszonyok tanácsadója. 16.45 Idó|elzés. 17.10 Előadás. 17.40 Fráter Lóránd saját izerzeményU dalait hegedüli éa énekli Magyart Imre éa cigányzenekarának kíséretével; 19.25 Előadás. 20 Rendkívüli filharmóniai hangv 22.15 Időjelzés. M«|d kb. 22 Ai Elaő Budapesü Clterakőr liangversíny.
Bécs. 11 Z. 16 Hangv. 20.05 Franc Schrek er-hangverseny.
ZALAI KÖZLÖNY
SPORTELET
Elutazott a proficsapat Budapestre a Turullal megütközni
A tartalékolt csapat bizakodón ment a nehéz mérkőzésre
Szombaton délután, a lapunkban már közölt felállításban, utazott el a proficsapat Budapestre, hogy ma, vasárnap délután fél 3 órakor az Üllöi-uli pályán megvívja fontos bajnoki meccsét.
A tartalékolt felállítás mellett is bizunk a csapatban, mely jókedvűen ment útjára és a játékosok erősen fogadkoztak, hogy jó eredménnyel térnek haza.
(Levente válogatott mérkőzés). A Levente Futball Szövetség folyó hó 12-én a Zrinyi-pályán az NTE-vel >óhajl barátságos mérkőzést játszani, mely alkalommal a mull évi helyezetteknek járó érmek és dijak ünnepélyes kiosztására is készül Ezt megelőzőleg a válogatott b) csapata a II. o. válogatott csapatával fog játszani. Szép és nivós mérkőzésre van kilátás, amennyiben most a válogatott nagy játékerőt képvisel.
(A vasárnapi eredményeket), elsősorban pedig a válogatott és a Zala-Kanizsa bajnoki eredményét délután 6 és 7 óra között plakálirozzuk ki Szabó Antal üzleténél.
(A Kiskanlzsai Polgári Lövész-kör) ma, vasárnap délután tartja 2 órakor tisztújító közgyűléséi. (Határozatképtelenség esetén jövő vasárnap, 12-én délután 2 órakor.) Kérjük a tagok pontos megjelenését, a Vezetőiig.
Tipp-szetvény
eredmény:
télid íi:.
Zala-Kanizsa —Tarnl
eredmény:.
olvasható névaláírás.
NAGYKANIZSAIAK
kedvelt találkozóhelye
BUDAPESTEN
II
VII., Baross-tér 23. • Keleti pályaudvarnál.
Teljesen újonnan berendezett
kényelmes családi ház. Központi fűtés, hldeg-melegviz. MirtékeK polgári árak.
E lapra hivatkozóknak 20<>o engedmény.
Testvérvállalat:
OSTENDE KÁVÉHÁZ
Tulajdonos:
OROSZ ÖDÖN.
A csapattal utazott fel Kreutzer főpénzláros, Windisch tréner és Brand amatőrfényképészünk, aki felvételeket fog készíteni a meccsről.
A C8apat visszatérése még nincs véglegesen megállapítva. Ha a csapat győz, akkor este a gyorssal megjön. Ez a gyors 10 óra 40 perckor ér Nagykanizsára.
A személyvonat pedig csak hajnalban van Itt...
TŐZSDE
Az uj üzleti hét, továbbá a külföldi kedvező jelenlések következtében szilárdabb irányzatot vártak a mai piacon, azonban egy részvény-csoport túlzott árukínálata miatt a jobb hangulat csak részben tudott érvényre julni, ennek következtében az irányzat egyenetlenül alakult. Az árveszteségek Ofa, Bródi Waggon, Lámpa és Franklinnál 5—15\' » között mozognak. Ezzel szemben a bá-nyapapirok, továbbá Cukor, Izzó és Ingatlan Bank 1—-2%-ig terjedő árnyereséget tudnak felmutatni. A forgalom ma is csekély. Az irányzat zárlatkor is egyenetlen. A fixkama-tozásu papírok piaca üzlettelen. A valuta és devizapiacon nem történt lényeges változás.
CSAK.fctfirnit" VIDSlÓVAL JCLŐLTPAliA is CSŐ VALÓDI
1TIRNIT MOVUC HAT3CHEK LAJOS. BUDAPfcaT.k»tMÍU1\\rXSOK.KVUKUtUJS
.KYEfiGIWJFALU.
Elárusítóhelyek ■ Epplnger I. és Fia fa-, cement és egyéb építési anyag keres kedése Nagykanizsa. Lázár József lakereskcdéi, építési anyagok raktára Keszthely. Szalucsek János fakereskedés cement és mükőgyár Koraárváros. Szommer Sándor gabona-, terménykereskedés Z. Egerszeg. Mosonyl Henrik fakereskedő Zalaszentgrót
közgazdaság
Modern vágódid/a
lesz NagyttanlxaónaU a res-laurdcMS munkdk beíe/eiése után
Nagykanizsa, május -I
A néhány hónap óla folyó nagykanizsai vágóhídi restaurációs munkák befejezésükhöz közelednek
A nagy csarnok teljesen keramittal burkolva, az oldalfalak két méternyi magasságban ugyancsak keramittal. Uj csatornák, uj szennyvizderitö, levezető, uj borju-fogasok. A Ganz-gyár teljesen uj rendszerű marha-felvonókat szerelt tel; felsősinveze-tést, ugy, hogy a Irancsirozott állatokat a felvonókészűlékkel azonnal a vagonba lehet beraktározni és szállítani. Az újjáalakítás összköltsége 40.000 pengő.
Értesülésünk szerint az újjáalakított vágóhidat a jövő hónap első napjaiban adják át rendeltetésének.
Az ősz folyamán sor kerül, a sertésvágóhidra és hülőre is és ezzel a nagykanizsai vágóhíd ügye egy időre nyugvópontra Jut.
(—) Országos vásár. Nemeshetés község országos vásárját állat és kirakodóvásárral egybekölve május 8-án tartja.
(—) A városi mezőgazdasági bizottság ma délelőtt V211 órakor a városházán ülést lart, amelyen megválasztják a munkabéregyeztető bizottság tagjait.
(—) Husvlzsgáló tanfolyam Nagykanizsán. Több évi szünet után a nagykanizsai hatósági állatorvosok ismét husvizsgáló tanfolyamot tartanak. Az ezirányu engedély megadását most kérték a földmivelésügyi minisztertől.
= Mielőtt tavaszi szükségletét beszerezné, saját érdekében el ne mulassza megtekinteni Barta Ilksa diyatnjdonságait.
ílriohl zírNI
Párls 20 29V(, London 25 19\'. 1, Newyork 31912, Brllssel 7207\'.\'!, Milano 27 20 Madrid 7130, Amsterdam 208 70. Berlin 123 s Wien 72 90, Solla 3-71, Prága 15\'36Vl, Varsó 58 25, Budapest 80-48 Belgrád 912 60, Bukarest 3 08.
Terméuytfissde
Buza tlizav. 77-ei 25-55-25-75, 78-ss
25 80—26 00, 79-es 26 10-26 20, 80-ss
26 35—20 4\'-, dunAntuli 77-es 24 95-25 15, 78 ss 25-20—25 45, 79-es 25 50 25 65 80-as 2565 -25-80, rozs 21 80—21-95, lak árpa 26-25-26 50, sörárpa 27C0-27 50 zab 25-15-25 40, tengeri tszl. 29 20-29 70 dunántull 27 50 27 65, korpa 18 75 1900.
A budapesti Tflzsde derlia-jeüyxii*
VALUTÁK Angol I. 27-74-27-89 Belga fr. 79-50 79-80 Cseh k. 16-92-17-00 Dánk. 152-60-153-20 Dinár 9-99 10-05 Dollár 572-60-574-60 Francia I 22-35-22-55 Holl. 229 95-230*95 Lengyel 64-10-64-40 Leu 3-38-1-42 Léva —•—
Líra 2985-30-10 Mária I35-70-I36-20 Norvég 15265-153*25 Schlll. 80-35-80-70 Peseta 81-80 82-50 Sválcit. 110-25 110 65 Svéd k. 152-8 151 45
DEVIZÁK
Ainst. 230-25-230-95 Belgrád 10-06-10-09 Berlin I35-H0-136-20 Brüsszel 79-57-79 82 Devizalel 3-39-3-41 Kopenh.152 82-153 22 London 27-80-27-88 Madrid 81-90-82-50 Milano 30-01-30-11 Newyork 572-90-4-50 Oszló 152-85-153-25 Párls 22-38-22 45 Prága 16 95-17-00 Szófia 4-13-4-15 Stockh. 153 05-153 45 Varsó 64-22-64-42 Wien 80 43-80-68 Ztlrich 110-35-MOSS
EUá]l: Déliilai Ryomdt ét LapUtiá Vállalat, RaoiiafllMíiL Telelői kiadó: Zalai Károly.
Ut.mrtxj. tM«i H.uvk.Blr.. 7X.
Szakmámba vágó munkát
szolid áron vállalok
Török Lajos
kárpitos
Erzsébet tér 2. sz.
1929. május I,
xpmmetísu
Az aoóhkdetések\'dHa 10 szóig 90 fillér. Mtnoen további szí dija í m Vasár- és ünnepnap 10 szóig 80 fillér, minden további szó dija 8 Hll. Szerdán és pénteken 10 azólg 60 fillér, minden további szó dija 6 ffll. Címszó s minden vastagabb betűből álló sió két szónak számíttatik. Állást keresőknek 50% engedmény. A hirdetési díj előre ffzstsndS.
Nyakkendők készítése, miistoppolás, ragasztás. Weisz Hermln fpármüvésznő. Nádor-u, 4. Vlda ház. 2069
Házmesternek gyermektelen házaspár felvétetik Magyar utca 10. 2147
Klrály-u. 49. ax. házban szép nsgy tágas kétszobás lakás az összes mellékhelyiségekkel j\'unius \'l-re kiadó. Bővebbet Zwelg Imrénél, Erzsébet iéi 1. 2146
Zala éa Somogymegyábea több kisebb-nagyobb birtok lakóházzal és gazdasági épületekkel aladék. Bóvebbet Aoxél
Ignáo Ingatlanforgalmi és pénzkölcsön-közvetltő Irodájában Nagykanizsa, Kazinczy-
utca 2.
Balatoni rizling 80 fillér, *8r6a
80 fillér adóval együtt 3 liter vételnél Zerkowltz Albert borpincészetében. 1495
Bertók Jánoe galamboki üzlete berendezését és árukészletét megvettem, hitelezők öt napon belül jelentkezzenek Igény-keresetükkel Mezrlczky Józselnél, Nagykanizsa Késóbbl bejelentés figyelembe nem vételik. 2088
Keresek középkorú leányt, klstiam mellé a délutáni órákra. — CÍm a kiadóban 2086
Aranyhegyi borok.
Törös asztali i mer 60 flll.
Aranyhegyi mnskotályos, finom, zamatos ... t liter 80 fill.
zárt palackokban, üveg cserével.
Sáfrán József
Kiadó kétszobás utcai, előszobás, konyhás lakás az összes mellékhelyiségekkel augusztus l-re Vörösmarty-u. 20. 2052
15-20 hektós >l>tartályt vaslemezből megvételre keresek. — Bazaó József, Nagykanizsa. 2045
őtszobáa utcai lakás fürdőszobával, mellékhelyiségekkel földszint, ugyanaz háromszobás lakásnak, kétszobás lrodahelyl-séKnek különbe|áratt>l külön la kiadó Sugár u( 6. 2042
Petőll-utca 50 szám alatti ház sürgősen eladó. Bóvebbet Németh P. Pál, Deák-tér 4. 2028
Egy darab jókarban levó szívó-emelő
kutszivattyn ■
megvételre kereatetik. — Cini : Szalay Elemér géplakatos, Kéthely.
Kétszobás udvari lakás mellékhelyiségekkel janlus 1 re kiadó Oyár u. 3. 2084
Egy szép bútorozott szoba, esetleg fürdőszoba használattal kiadó Kazlncty-u. 15. I em. Ugyanolt egy háromszobás udvari lakás Is kiadó. 2060
Gazdsságoknak I Sommás munkásaik részére ajánlok élelmezésre fehér éa •egyes babot, igen jutányos árban. -Lorochy Mór, Kaposvár. 2055
20 holdaa birtok, benne 10 hold I rendű lajszőló, a löbbi gyönyörű gyümölcsös és ret, rajta emeletes urilakás, külön vincellér- és cseiédlakás, teljes lelsze-re\'éssel együtt aladé. Nyugdíjas uraknak kellemes es biztos ealstenclál nyu|t. — Bóvebbet: Aozél Igaáo Ingatlanforgalmi irodája Nagykanizsán, Kazluczy-u. 2. sxám.
Ké,"kovos utcai lakás
mellékhelyiségekkel augusztus elsejére kiadó Kinizsi-utca 31.
Házeladás. Pelőfl-u. 17. számú ház, jólorgalmu pékséggel szabad kézből elaaó. Bővebbet ugyanolt a háztulajdonosnál. 1801
PénzktHosBnt bekebelezése mtndea
ÍÍk 8 . , lc«clö"yósebben és leggyoc-"bba" tolyóslttat Aezél Ignáo ihm-kölcsönközvetttö bodáj. ífagykanSSÍ Kazlncxy-ulca 2. sUo.
Ifl^jnáJu^
ZALAI KÖZLÖNY
Kiadó június elsejére 2 izobát lakás összes mellékhelyiségekkel. Zárda-u. 5. sz.
3102
\' Bagolaaánoon egyszobás, konyhás lakás sertés tartással esetleg Istállóval kiadó. Érdeklődni lehet (Ssekeres Jówef-u. M. Ugyanott egy udvari szoba kiadó. -2067
Ketl&szobós lakás augusztusra, egy-
uobás azonnalra kiadó. Mayer festőnél.
-2053
Háremixobál újonnan épült magán-bál szabadkézből eladó. Bővebbet Kazinczy-alca 43/b. alatt. 2066
üzemünket llbővilettük és a legmodernebb oápskksl berendezkedtünk
hajópadlógyártásra
ii. Állandóan szolgálhatunk legolcsóbb napiárban elsórendu osztrák származású haJÓMrflótal minden méretben éa Jutányosán vállalunk
bérgyalnlást
éi a szakmába vágó minden egyéb bérmunkái.
Frank és Tdrsa ^ hajúpadlí osztálya
Nagykanizsa, Szemere-utca 4.
Tsajáaiblkák, mangalica tenyészkanok eladók. Breuer testverek gazdasága, Bánokszentgyörgy. Telelőn 8. -2094
1 utcai saobáa lakás minden mellékhelyiséggel aug. l-ére kiadó. Csányl László-utca 8/a. 3100
Ktrálv-n. 14. sa. alatt egy [üzlethelyiség (esetleg kétszobás lakással) kiadó. Bővebbet a háztulajdonosnál. 2101
It szekrények éa egyébb I ; eladók. Klafaludl u. 21. -
Egyszobás lakás Junlus elsejére kiadó. Oyár-u. H. -3103
Bejórónó elmenne Jobb házakhoz. Weltaer Józselné, Klrály-u. 7. -2107
Deák-tér & aa. alatt háromszobás lakós külön mellékhelyiségekkel azonnal ellog-lalhaló. Bővebbel a házmesternél. -3105
Forgalmas utcában Üzlethelyiség lakással, vagy annélkUI aug. l-re kiadó. B6-rebbet a kiadóban. 2126
2 szobás lakás minden mellékhelyiséggel lug. 1-ére kiadó. Bővebbet la kiadóban.
3177
Csapófószak etlenőriés alatt álló unerlkal fehér Leghorn keltető tojások állandóan kaphatók drb 30 f. Ugyanott leghora naposcalrkék la kaphatók drb 1 P Só-utca IX 2124
Kiadó egy szoba, konyha, fahái május 15-rt, (trafik üzlethelyiség sug. l-r«. Király-utca 16. 2116
Egy saobáa, konyhás lakéa összes mellékhelyiségekkel azonnal kiadó. Rákóczl-ut 32-a. 2109
Ozlatbaraadaxóa és pultok olcsón aladók. Cfa a kiadóban. 2014
■zalaaMróu kitűnő állapotban olcsón eladó. — Havas szersxámkereskedés, Deák-tér 15. 2009
utcai lakás
mellékhelyiségekkel auguaztsaa l-ra
kiadó Kisfaludy-utca lfa. *»3 Megtekinthető délelőtt.
Jtluet tóherceg-ut 19. az. hói sürgősen •■adó. Bővebbet Aoazól Ignóo ingatlanforgalmi és pénikölcsönközveUtó Irodájában "ágykanixsán, Kazlnciy-utca 2.
Hálfcezoba-bistor éa konyhabútorok ^MkCsányl Lászlón. 24. 2134
»«sbát taljaaan kOISn bajórat-
J™ keres Halai ember Deák tér közelében [öldseinten állandó lakásul. Clm a kladó-_ 2111
Olaóaztaamsoot ugy alja mint telső-résa kéazitéahea lelvcsaünk. Mlltényl Sándor és Fia. 2129
, ■■!*« termésű fehér boráTöo" l-ért ""•ltja Palza, Árpád-utca 19. 2104
Egy szép 2 ablakos utcai éa egy kert-Mn különálló bútorozott szoba azonnal «»dó. Batthyány-u. 1». 2114
"agyar-utoa 49. számú ház nagy kerttel sürgősen eladó. Kizárólagos meg-bliottam: Aozél Ignóo ingatlanforgalmi és pénzkölcsönközvetitő Iroda, Nagykanizsán, Kazlnczy-utca 2.
J karban levő karókpóri megvételre keresek. Unt a kiadóban. 2070
Jó házi kosit és lakós kapható — Magyar-Utca 30. Kozmáné. 2065
Középkorú Özvegyasszony hózwszstó-nől állást keres. Clm a kiadóban. 2001
A saentmlklósl uton egy \'/i hold kitűnő szántóföld aladó. Bővebbet Aczél Ignác ingatlanforgalmi és pénzkölcsön Irods, Nagykanizsa, Kazinczy.u. 2. 2141
Kótazobós lakás u östaes mellékhelyiséggel kiadó. Citn a kiadóban. 2143
Magyar-utca 5. számú híz szabadkézből eladd. Háromszobás lakás átvehető aug. l-re. Bővebbel Csányl László u. 13. 2148
Egy kart Csengery-ut 60. sz. slatt bérbeadó. Bővebbet Sugár-ut 20. Slrémnét.
2149
Csnkott bérautó,
helyben és vidékre bármikor megrendelhető
Benoze Imre
M0 Telefon ■ BBB. szóm.
KQIdnbsJóratu bútorozott szoba azonnal kiadó Fő-ut 24. 2150
1 drb. 4 ajtós, valamint több kisebb Werthelm pénztáraaekrény kedvező fizetési feltélelek mellett aladó Szegő Mór nyers-termény, bór, ócskavas és gépkereskedés, Nagykanlzaa, Eötvu-tér 2. 2145
Házak, 6, 5, 4 és 3 azobáa magánházak, több nagyobb és ktsebb Jövedelmező bérházak kerttel. Birtok letenyel Járásban .400, 150, 50, 35 és 15 hold épületekkel. Tapoloa közelében 80 és 53 hold kitűnő blrtokmegleleló épületekkel. Nagybajom mellett 53 hold kl-tunó birtok 7 hold erdővel. FSrhón-osn 4 hold príma szőlőbirtok és 1 hold szép épületekkel, teljes felszereléssel. — SzentgyArgyvórl hegyen 5, 3 és I hold, Baflolal hegyen 3 éa 2 hold szőlőbirtok pincével és (elszereléssel olcsó árban aladók. - Bővebbet Diakósz Miksa IngaU közvetítő, Nagykanizsán, Rákóczl-u. 29. sa. 1444
Eladók facaővea kut összes alkatrészel téglákkal. Kisfalud! utca 29. 2137
Butoreladás.
Remekszép uri szoba, angol bőrgarnitúra, eredeti festmények, antik szekrények, consol tükrök, servisek, kinaezüst diszlárgyak, csillárok, komplett kerti garnitúra,
egy zongora, vadászfegyverek, jégszekrény és különféle háztartási tárgyak szabadkézből eladók. Megtekinthetők Rákóczi-utca 15. sz. alatti magánlakásban.
CzantgyArgyzórl hegyen cca 1600 öles szőlőbirtok, rajta igen Jó épülettel, földpincével, teljes (elszereléssel, 700 liter borral együtt, sürgősen |eladó. Bővebbet: Aozól Ignóo Ingatlanforgalmi Irodája Nagykanizsán, Kazlnczy-u. 2. szám.
Konoartzosgora, antik bútorok, an-tik órák, vttrtntárgyak, vázák, áoktéte tárgyak eladók. Bajza-utca 3. kapualatt Jobbra.
2140
FalaBIparlskola gépészeti szakosztályi végzett llatal technologus, kiváló rajzoló, Jó gépíró, kevésaé németül is beszél, lunlus l-re elhelyezkedést keres. Szíves ajánlatokat a kiadóhivatal továbbit__2099
Házeladás. Rákóczi-utca 17. számú háa szabadkézből jutányos áron eladó. Bővebbet Dukáss Miksa, Rákóczl-u. 29. 2139
" - l— eladó szalmaka-zalozóval együtt Magyar-utca Hl. szám.
lll»
Értesítés.
Van szerencsém értesíteni a n. é. vásárló közönséget, hogy Kisfaludy Sándor-utca 38. szám alatt levő
vegyeskereskedést
Székely Józsefnélől május hó 1-én átvettem és azt tovább vezetem.
Tartok mindennemű fűszert, liszt és terményárut, finom felvágottakat, tejtermékeket, cukorka és cBokoládéarut.
Azonkívül tartok bort, sört zárt palackokban, rövidárut él vágottfát. Olcsó árak, pontos és szolid kiszolgálás. Rendeléseket házhoz szállítok.
Kérem a n. é. vásárló közönség szíves pártfogását.
Kiváló tisztelettel Nemecz Ferenc.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarátaimnak és ismerőseimnek, kik felejthetetlen drága jó leányom
Mariska
elhunyta alkalmával jóleső részvétükkel mély fájdalmamat enyhíteni igyekeztek és a boldogult temetésen megjelenni szívesek voltak, ezúton is hálás köszönetet mondok.
özv. Péterfly Pálné.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon ismerőseinknek és jóbarátainknak, kik felejthetetlen drága jó leányunk, illetve nővérem
Ella
elhunyta alkalmával jóleső részvétükkel mély fájdalmunkat enyhítették és a boldogult temetésén megjelenni szívesek voltak, ez uton mondunk hálás köszönetet
Sándor István és családja.
8595/1929.
Felhívás.
A népjóléti miniszter urnák 123.000/1929. számú rendelete folytán felhívom azon hadirokkantakat, hadiözvegyeket, akik az 1929/30. iskolai évre hadiárva gyermeküket állami intézetbe felvétetni óhajtják, azok május hó 10 lg jelentkezzenek a városházán a Kazinczy-ulcai I. emeleten I. ajtónál.
Nagykanizsán, 1929. május hó 1.
roa. Polgármester.
M. klr. honvédelmi mlnlster.
26649/11.-1929. szám.
Versenytárayalísi ilif.
A nagykanizsai laktanya munkálnak biztosítására folyó évi május hó 10-én délelőtt 11 órakor a Honvédelmi Míni8terium 11. osztályában I., Disz-tér 18. I. emelet, 97. ajtószám alatt egységáras versenytárgyalás tartalik.
A munkálatokra vonatkozó kiírási müvelet, tervek, költségvetés, I., Dísztér 18. I. emelet, 32. ajtó alatt április 26-ától kezdve délelőtt 12—U óra között 50 pengő lefizetése ellenében átvehetők.
Már ez alkalommal is felhlvatik a pályázó figyelme arra, hogy a kiírás tárgyát képező munka után első ízben ciak 1929. évi tzep-tember hó folyamán kap részfizetést, szabályszerű kereseti kimutatása alapján.
A munkálatok 1929. évi Junlus hó 1-én feltétlenül megkezdendök és 1929. évi november hó 15-ig be-fejezendók.
A minister rendeletéből: nae Novákovlts s. k. ezredes.
9601/1929.
Versenytárgyalási hirdetés.
Nagykanizsán átépítésre kerülő utakon az utcai vízvezetéket a házakkal összekötő vízvezeték munkálataira és szállításaira nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetünk.
Az ajánlat tárgya mintegy 100 drb. háznak a fővezetékkel való összeköttetése.
Az ajánlatokat a versenytárgyalási fellételekben megadott címzéssel 1929. évi május hó 23-án d. e. 12 óráig a v. mérnöki hivatal iktatójába kell benyújtani, vagy postán beküldeni.
Ugyanott a kiírási müveletet hétköznapokon d. e. 10—12 óra között megtekinteni és 3 Pengő, azaz Három \'pengő összegnek „Nagykanizsa város háztartása" cimü 56.607. sz. postatakarékpénztári csekkszámlájára az összeg rendeltetésének feltüntetése mellett való befizetése és a szelvénynek a v. mérnöki hivatalhoz való beküldése ellenében lehet beszerezni.
Nagykanizsa, 1929. évi május hó 2-án.
3oss Városi Tanács.
Ez az, amire On várt, az 1929-es Bosoh gyujtésos Ingfp;
Sruücm
Biztos, kényelmes,
kellemes és gyors utazási eszköz
kadvaaft fizstésl
hMtaMI
Mindenhova eljut, ha Indiánon jár I
Nézze meg és kérjen ajánlatot
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalattál
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 4.
8
ZALAI KÖZLÖNY
1929. május S.
varrógépe
rruígus öl fegjoroök!
KAPHATÓ :
SINGER VARRÓGÉP
RÉSZVÉNY-TÁRSASÁG FUHzliti: NAGYKANIZSA, Fönt 1..
Meghívó.
A Nagykanizsai Emberbarát Temetkezési Egyesület 1929. május hó 26-án, vasárnap délután 4 órakor tartja
KKVI1I. évi rendes MM\\
a Rozgonyi- utcai tornateremben, melyre a tagokai tisztelettel meghívja az elnökség.
Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyíló. 2. Évi jelenlés előterjesztése. 3. 1928. évi zárszámadás és vagyonkimutatás előterjesztése, számvizsgáló bizottság évi jelentése és a számadók részére a felmenlvény megadása. 4. Alapszabály módosítás. 5. Választás. 6. Esetleges indítványok, melyek a közgyűlést megelőző 8 nappal az elnöknek Írásban bejelentendők. 2ui
ftlflíK életérdeke az „mié mr
Azonnali eredményért teljes garancia. Ismerteim 50 filL bélyeg ellenében dliz kréten, bérmentve küld : Keleti J. orvosi múszertár Budiptit, Pelóll 5 -u 17.
Legmegbízhatóbb eredeti németországi
füzelók és virágmagvak.
Hollandiai
virághagymák és gumók.
Hazai
gazdasági-magvak.
Éaxaknémetoraxígi
takarmányrépamagvak
(burgundi) nagy válaaztékban és legolcaóbb árakban, OMkia kipróbált oslrakép**-•égQ magvakat árusltok.
Műtrágya-félék
Qyflmölosfa- és sz6IA-védelmi szerek
(gomba rovarkártevők Irtására).
Nagyban és kicsinyben kaphatók :
ORSZÁG JÓZSEF
magkereakedésében
Eruébel-tér 10. A bíróság mellett.
FISK COBD PNEU
Citroen, Ford, Chevrolet
alkatrészek, autAfelazerelAaek
Nagy lózsef, Budapest,
VI., Andrássy-ut 34. szám. Telefon 221-97, 285 43. iuj
Ne menjen a lábhoz, hanem a fejhez I
BRANDL SÁNDOF ÉS FIA cég
DEÜK-TÉR 2. TELEFON 12.
Szakszerű kiszolgálási nvujl a kerékpárvevöknek. Kedvező részletfizetési feltételek 1
PUCH-kerékpárok
30 év óla a legjobb acélanyagból készülnek. Alkatrészek,\'príma külső és belső gutnmlk raktára. Műszerész-műhelyI Olcsó árak!
ÉRTESÍTÉSI
A Merkúr Vasművek R. T„ Nagykanizsa üzemének felszámolása folytán eladásra boosájtom
rendkívül olcsó kilóárakban a teljes gépi és öntödei berendezést
m. p.: ca 100 drb. különféle modern szerszámgépet, öntödei gépeket és felszereléseket, szerszámokat, hajtószijakat, transmissiókat, forgóáramu motorokat stb.
Megtekintés és eladás csak a helyszínen Nagykanizsán (telefon 332) május 13 május 18-lg reggel 9 d. u. 5 óráig.
"" Előzetes felvilágosítással szolgál:
Zádor Béla Budapest, V.. Berlini-tér 4, telefon Aut. 116-61.
az angol motorkerékpárok diszc
P 1150-től
a legmegbízhatóbb túragép, cserélhető kerék, 4 sebesség, 4 kerékfékrendszer
a motorkerékpáros világ legkedveltebb márkája.
Rud^e Triumph
Nézze meg vételkényszer nélkül és kérjen árajánlatot. Kedvező llzetébl feltételek!
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Nagykanizma, ErzaAbet-tér 4.
HIRDESSEN
■ „Zalai KBzl5ny"-ben.
VISA
fotelágy, szekrényágy,
hosszabbítható sezionagy
Budapest, Klrálv-u. 73. HtKllkili Mm Hí. II Ilin
Megérkezett az 1929. évi szenzációs, nj typnsn motorkerékpár
OPEL-MOTOCLUB
az úgynevezett 500 ccm-cs két kerekű autó. Acéllemezváz, 2 kerékfék, párnás, kényelmes folelülés D I7AA zajtalan működés, Ízléses kivitel ára * 1/vU.
Felvilágosítással szívesen szolgál és a gépel bemutalja
Brandl Sándor és Fia cég
DeAk-tér 2. a felaőtemplomnél. Telefon 12.
A 220-as PUCH motorkerékpár ára P 1120.
ELISMERI MINDEN AUTÓTULAJDONOS, HOGY A
Tíresfone
pneumatik
J ó *a la rt ó a. ,
Gyári
liraki
CHAMPION gyertyák, irányjeizők. FORD alkatrészek, golyós csapágyak.
.„HAVAS MIKLÓS antószakfizlet
Nagykanizsa, Deák-tér 15. — Telefoni 83.
Linóleum és viaszkos vászon
minden méretben olcsón beszerezhető
HIRSCH ÉS SZEGŐ
cégnél
I
9600—1929.
Versenytárgyalási hirdetés.
A Csengery-ut — vasúti sorompó és Hajcsár-ut közti szakasza — burkolatának átépítési munkálataira és szállításaira nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetünk.
Az ajánlatokat a versenytárgyalási feltételekben megadott címzéssel 1929. évi május hó 23-án délelőtt 12 óráig a v. mérnöki hivatal iktatójába kell benyújtani, vagy póstán beküldeni.
Ugyanott a kiírási műveletet hétköznapokon d. e. 10—12 óra között megtekinteni és 5 P. azaz öt pengő összegnek „Nagykanizsa város háztartása" cimü 56.607. sz. postatakarékpénztári csekkszámlájára az összeg rendeltetésének feltüntetése mellett való befizetése és a szelvénynek a városi mérnöki hivatalhoz való beküldése ellenében lehet beszerezni.
Nagykanizsa, 1929. évi május hó 2-án.
2110 Városi Tanács.
9111/1929.
Hirdetmény.
Május 8-án d. e. 10 órakor a gazd. hivatalban 8 gémes kut kitisztítására vonatkozó munkálatokat árlejtés utján vállalatba adjuk.
Nagykanizsa, 1929. évi április hó 29-én.
n>i A városi tanács.
8150—i 1929.
Hirdetmény.
Folyó évi május hó 6-án d. e. 9 órakor a felső-erdei vágásban 193 halom selejt tűzifát árverésen eladunk.
Nagykanizsa, 1929. évi április hó 28-án.
1117 Városi Tanács.
Versenytárgyalási bírúetmény.
Alulírott hivatal Zalaapáti községben építendő elemi iskola építési munkáinak biztosítására folyó évi május 18-án
versenytárgyalást tart. Bővebb felvilágosítás az alulírott hivatalnál nyerhető.
2113 Államépltészetl Hivatal.
1929. május 5.
ZALAI KÖZLÖNY
»
Mielőtt kerékpárt venne,
nézze meg
tura- és verseny-kerékpárjaimat
Olcsó árak I Kedvező fizetési feltételekI Gummik és alkatrészek olcsón is nagy választékban I
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 4,
ontinenlal
Hirdetmény.
40 pengő jutalom annak, aki megfelelő irodaszolgai, raktárnoki vag^ ezekhez hasonló állást
tud szerezni óvadékképes egyén nek. — Bővebbet: Háry János vendéglősnél, Erzsébet-tér 19.
minőségben és tartósságban felülmúlhatatlan!
FOGALOM
a közönség körében az a tisztaság, rend és előzékeny kiszolgálás, melyet
20°lo engedmény
adása mellett nyujlunk ezen lap előfizetőinek.
legolcsóbban
nálunk étkezhet, mert olcsó árainkból ktllön kedvezményképpen (P l\'50-cs menüt kivéve)
10°lo
engedményt adunk.
Semmi
költsége sem az érkezéskor, sem az elutazáskor, mert szemben vagyunk
a Keleti Pályaudvarral. Magyaros vendégszeretettel várjuk családi szállodánkban.
Park Nagyszálloda
Budapest, VIII., Baross-tér 10.
Nemzetközi\'
Vásár
1929. má]M 4-161 május 13-lg
A magyar ipar egységes bemutatója.
50°|o-os ntazási kedvezmény!
Részletes felvilágosítás és vásárigazolvány kapható
Budapesten a Vásárirodánál
V., Alkotmány-utca 8.
Hagyhaaiuán: nagykanizsai Takaiékpénitil R. T.
A vásárlgazolvány ára 3 pengő 20 fial.
Í32 _
Moa t Fett 1
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
g6xmosó, vegythxtltó, ruhaftstfi a »iombath«lyl orix. Iparkiiilltiaoa aranyéremmel UtQnUtv*
NAOYKAN1ZSA
üyfljtötelep i Üyárteu-P i
Kuzlnczy-u. 8. Hunyadt-u. 19.
Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bármit lesiet vagv tisztíttat. Oyőzödjön meg áraim olcsóságáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen tényt! gallértlsztltás 1 Tisztit I 3iS3 Pllsséroz 1
Zalavármegyei Gazdasági Egyeslilet
rendezésében megtartott traktorbemutatón 1929. április hó 30-án Pölöskén a
38 HP John Deere-traktor
az alanti teljesítményt produkálta:
A bemutatás napja: 1929. április hó 30.
I A bemutatás színhelye: gróf Teleky-Uradalom, Pölöske.
A talaj minősége: Középkötött talaj, erősen trágyázva.
Átlagos mélység: 7\'5 zoll.
A szántás kezdete: 10 óra 31 perc.
A szántás befejezte: 12 óra 30 perc.
Végzett teljesítmény: 2 kat. hold.
Üzemanyag-fogyasztás: 13\'5 kgr. petróleum,
0 5 kgr. benzin, \' olajfogyasztás csekély volta miatt nem volt mérhető.
Felhasznált üzemanyag értékben: 381 pengő, azaz 1 kat. holdra 1\'90\'5 pengő.
A traktor önsúlya: 2050 kgr.
Beszerzési ára: Pengő 11.800 —
A 38 I-ÍP lóerejü JOHN DEERE traktor 4-vasu ekével végzett munkájával teljes mértékben meg voltunk elégedve. Pölöske, 1929. április hó 30.
Grunner Gyula s. k. Nyáry Kálmán s. k.
Pötrélc. g. e. Ugyv. alelnök.
Szentiványi János s. k, Vida János s. k.
Bucsuszentlászló. g. e. titkár.
Részletes ajánlattal készséggel szolgál:
Griivtwald Testvérek Áruosztálya, szombathely
A JOHN DEERE-traktorok Vas-, Zala-, Veszprém- és Sopronmegyei kizárólagos képviselete.
_ZALAI KÖZLÖNY_
Minden
berendezést
díjmentesen
saját felelősségünkre
lakásába!
szállítjuk.
3-tól 18 hónapig
terjedő
fizetési feltételeket nyujtunk.
ön feltétlenül jelentékeny pénzt takarit meg és sok kellemetlenségtől kiméli meg magát.
Cégünk öt évtizedes múltja garantálja a legteljesebb megelégedését.
Keressen fel bennünket személyesen 1
1929. május 5.
KOPSTEIN
bútoráruházai
SZOMBATHELY,
Kőszegi-utca 5. (udvarban)
és
SOPRON, Várkerület 62
Alapítva: 1887-ben.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán, (felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
00. évfolyam, 102. uám
Nagyktnizta, 1929 május 7, kedd
Ara 14 \'lllér
POLITIKAI NAPILAP
S,trkest««é# és ktadóhlvatil: Pő-nl 5. síim. Keszthelyi flókkladóhlvatsl KouuUi Lajos-u. 32.
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési Ara: egy hóra 2 pengő 80 llllér
Csendes figyelés
A magyar nép egyik legjellegzetesebb ősi tulajdonsága a csendes figyelés. Mikor a messze időkben a nagy pusitaságokon magányosan álló magyar lovas figyelte a távoli látóhatárt, ismert mindent és észrevett mindent. A nagy nyugalom és élei megfigyelés egyik jegjellemzőbb tulajdonsága ma is a magyar népnek. Látjuk a körülötte nyüzsgő izgága népek tömege között komolyan figyelő magyar lovas magányos alakját ma is. Az elemek háborgását, a zivatar tombolását egykedvű nyugalommal nézi, mert időtlen idók óta megszokta a nyugodt és komoly figyelést, ami takarója lelke szilaj-sígátiak, akarata acelosságának és tette rugalmasságának.
Most is ugyanez a nagy ngugalom jelentkezik, mikor körülötte megzendülnek az ezeréves magyar határok. A délről jövő komitácsi bandák szervezkedéséről szóló hireket is ezzel a nagy nyugalommal fogadja. Nem azért, mintha nem tudná, hogy éleiére törnek, hanem mert félelmet nem ismerő lelke lenézi a körülötte ólálkodó lompos ordasokat és nagy távlatokhoz szokott tekintete átsiklik leiettük.
Igaza volt annak az angol iróuak, aki megállapította, hogy a trianoni békeszerződéssel uj Macedóniát formáltak Erdély keleti határától Svájcig. Ebben az uj Macedóniában mar jelentkeznek, ime a komitácsi bandák íb, melyek tevékenységüket most a nagyhatalmak pártfogása folytán Középeurópa szivébe készülnek áthelyezni. A komitácsi bandák munkáját átveszik a románok is és megszervezik falvaikban a vojnlkokat. A horvátok két volt képvis.-lője Szófiában szervezi a horvát-macedón összeköttetési, ami ellen a belgrádi kormány erélyesen tiltakozott
A belgrádi kormány most parlament nélkül kormányoz, ami nyilt beismerése annak, hogy népeinek akaratából államának kormányzása lehetetlenné vált. De ugy látszik, hogy még a nyers katonai erő is megingott. A tábornokok tömeges nyugdíjazása legalább arra vall, hogy lekre a jelenlegi uralom nem szá-mHhatott.
Ez pedig az idők jele. Körülöltük mindenütt válság válságra halmozódik. Válságban van Románia. Csehország, sőt még Ausztria is.
Az erdélyi románokból álló uj bukaresti kormány óvatosságból semmi! sem. valósított meg a régi programjából, de még igy sem bizony^ hogy, a régi. királyság béli po-Itlikitsok nem kerekednek-e váratlanul félül! Cséhotszágban a válság szltrtérffelmötté ■fejét: Kramarz szembefordult a hatalom uraival, hangoztatva, hogy ő életével játszott a politikai-küzdelmek során, mig mások az antanthatalmak árnyékában szőt-
ték hálójukat és végül betelepedve az uj cseh állam legmagasabb pozícióiba, kiszorították a hatalom gyakorlásából az arra érdemesekel. Hodzsa után most Kramarz fordult a mai cseh rendszer ellen, mely már féléve börtönben tartja Tukát és társait. Mindez nagyon kevéssé hasonlít ahhoz, amit az uj cseh állam demokratikus kifejlődéséről maguknak elképzellek a politikusok. Kérdéses, hogy milyen visszahatása lesz ennek a népre es magukra a politikusokra, akik esetleg elfordulnak a kitűzött céltól, mely nem valósította meg politikai álmalkat.
Ausztriában Selpel kancellár volt kénytelen lemondani, mert a szocialista párt gáncsolódása és a polgári társadalom nagy részének beolvadási törekvése között nem tudfa fentartanl a szükséges gazdasági és politikai egyensúlyt.
A magyar nép ősi természete szerint, mint a régi idöktwk távolba néző lövasa most is figyel. Körülötte megzendülnek az ezeréves magyar határok és ólálkodnak a lompos ordasok. A nagy magyar éjszakában a csendesen figyelő magyarok jobb jövőbe vetett biztos hittel várják a hajnal hasadását.
Kommunista bizalmatlansági indítvány a porosz országgyűlésen
Ba/ororsxáaban feloszlatták a vörös frontharcos és lf/umunkás sxervexetet
fierün, május 5 (Éjszakai rádiójelen/és) A porosz országgyűlésen kommunisták bizalmatlansági indítványt nyújtottak be a belügyminiszter és a miniszterelnök ellen. Követelik a rendőrfőnök azonnali lemondatását, az elfogott kommunisták azonnali szabadlábra helyezését és a betiltott „Rote Fahne" engedélyezését.
München, május 0 A belügyminiszter mai rendeletében egész Bajorország területén betiltotta és feloszlatta a vörös front-
harcosok szövetségét és a vörös Ifjnmunkások szervezetét. A szervezetek vagyonát elkobozzák.
Hcrlln, nirtjua 11 Egy rendörségből és delekiivek-ből álló nagy készültség ma délután átkutatta a Liebenecht Károly házal az un. Klein Alexander Strassen, ebben az épületben van elhelyezve a III. internacionale Berlin- brandenburgi osztálya. A lefoglalt nyomtatványokat és iratokat a berlini rendőrség poHtIkai osztályára szállították.
Harmincnál több szónolca van már a Költségvetés ma kezdődő vitájának
A minisztertanács elé kerül a közmunkák gyors kiadásának ügye — Az építőmunkások tüntető sztrájkot rendeztek és deputáclóban vonultak a kereskedelemügyi miniszter elé
Alakulóban van a nemxetl ellenzék blokkja
Budapest, május ti A képviselőház kedden kezdi meg a költségvetés tárgyalását, amelyet Temesváry Imre, a költségvetés főelőadója fog a vita elölt ismertetni. Utána Bud gazdasági miniszter
részletes tájékoztatást ad a kormány gazdasági programjáról.
Rassay Károly ellenzéki szempontból fogja bírálni a költségvetési, melynek általános vitájához több mint harminc szónok iratkozott már fel. A költségvetést a házszabályok értelmében nyolc órás Illéseken fogják tárgyalni.
Sürgősen kiadják a közmunkákat
Budapest, május 11 Ma délben az építőmunkások félórás tüntető sztrájkot rendeztek. Ugyanebben az időben indult el küldöttségük Hermann Miksa kereskedelmi miniszterhez és Sipőcz Jenő polgármestcihez és kérték a közmunkák megindítását. Hermann Miksa kereskedelmi miniszter szívesen fogadta a küldöttséget és közölte, hogy már intézkedett a kereskedelmi tárca keretébe tartozó közmunkák kiadása iránt.
A miniszterfanácsban is fel fogja hivni a társminisztériumok figyelmét, hogy sürgősen adják ki a közmunkákat. A küldöttség köszönettel fogadta a miniszter felvilágosításait.
Nemzeti ellenzék alakul
Budapest, május ti Ellenzéki politikusok e; y blokk megteremtésén fáradoznak, amelynek „Nemzeti ellenzék" címet adnának. Már hosszabb idő óla folyik egy akció az ellenzéken, amelynek célja, hogy valamilyen módon egységesen foglaljanak állási a súlyos gazdasági helyzet enyhítése, az állami kiadások és terhek csökkentése dolgában.
Kdtlay Tibor, Friedrich István, Rassay Károly, Haracs Marcell és még néhány polgári ellenzéki képviselő legulóbb bizalmas tanácskozást folytattak a folyosón, amelybe később kormánypárti képviselők is bekapcsolódtak.
Szénné égett
égő
egy böhönyel ember, aki pipával (.-\'aludt
Bfthtinye, mAjun fi (Saját tudósítónktól) Böhünye községben lJászel József pincéjében égő pipával elaludt, amitől ruhája meggyulladt. Mire rátaláltak, a szerencsétlen ember szénné égett.
Kém keli többé olasz vizám a magyar utasoknak
A budapesti olasz királyi követség ismételten közli, hogy az Olaszországba magyar útlevéllel utazóknak egyáltalán nem kell olasz vízumot beszerezniük. A magyar útlevelek vízumát április 1-én eltörölték s igy teljesen felesleges külön telefon ós egyéb érdeklődéssel fordulni az olasz követséghez, annál kevésbé, mert akinek magyar útlevele van, bárhonnan lép is be Olaszországba, tehát akár Franciaországból, akár Svájból, vagy bármely országból és bármely halárállomásról, olasz vizamra semmiféle szüksége nincs.
307 avar-sírt találtak
Szeged, nlájus li A szegedi rendező-pályaudvar melletti ásatásoknál egy avar vitéz teljesen sértetlen sirját tárták fel. A sírban talált teljesen ép csontvázat és felszerelést teljes épségben emelték ki és szállították múzeumba. Az ásatások során összesen 307 sírt találtak, amelyekből száz a hun sar-mata korból származik, a többi pedig az avarok idtj.iioi való.
ZALAI KÓZLONV
m. május 9.
Halálos autószerencsétlenség a siófoki országúton
Az autó gazdája: Szentmarjay Tibor koponyaalapi törést szenvedett és meghalt — Belerohant az autó a lovasszekérbe
Nugykanlam, május (I Tegnap reggel halálos autószerencsétlenség történt a Siófok mellett levő Vilmalelepen. Siófokról Szentmarjay Tibor, az Első Magyar üép-gyár kerületi képviselője autójával, melyet soffőrje vezetett, Székesfehérvárra igyekezett.
Teljes sebességgel robogott a gépkocsi Vilmatelepen keresztül, mikor az utón — eddig még kiderítetlen, hogy kinek a hibájából — belerohant egy kétlovas kocsiba, mely meszet szállított. A kocsis nem llll a szekéren, hanem a lovak melleit
gyalogolt.
A szerencsétlenség következtében az egyik ló elpusztult, a szekér darabokra tört és az autó felborult. A borulás pillanatában hatalmas ivben kirepült a gépkocsiból Szentmarjay és soffőrje és mindketten eszméletlenül terültek el az ut kövezetén.
A soffőr nemsokára magához tért, de Szentmarjay oly súlyos koponya-alapi törés\' szenvedett, hogy meghalt anélkül, hogy eszméletét visszanyerte volna.
A,csendőrség most folytatja a nyomozást a felelősség megállapítására.
Ismét egy 13 év előtti gyilkosság gyanúsítottját tartóztatták le
Egy fiatalasszonyt azzal vádolnak, hogy apjának megölésére felbujtott egy földművest
ellene a feljelentést, melynek alapján
Nagykanizsa, május ti
A somogycsurgói csendőrség tegnapelőtt feljelenlés nyomán letartóztatta Szalay Erzsébet alsóki fiatalasszonyt, akit azzal gyanúsítanak, hogy édesapját 13 évvel ezelőtt az azóta már elhalt Hebők Kovács Ferenc alsóki lakossal agyonlövette, majd a hullából szappant főzött.
Szalay Erzsébet apja, Szalay István 1916 juliusában eltűnt Alsók községből és soha nem akadl senki rá löbbet. Akkoriban leánya férjhez ment egy pénzügyőrhöz, akit időközben Orosházára helyeztek. Onnan most a fiatalasszony hazajött özvegyanyjához látogatóba és ekkor tették
letartóztatták.
A fiatalasszony ellen igen súlyos tanúvallomások hangzottak el és ennek alapján a csendőrség bekísérte a kir. ügyészségre, ahol a vizsgálóbíró letartóztatásba helyezte.
A letartóztatott asszony ellen az a legsúlyosabb gyanú, hogy apja eltűnése után ö adott pénzt a gyilkosságot végrehajtó liebők Kovács Ferencnek, hogy az adósságát kifizethesse.
Az asszony tagad és azt vallja, hogy apja gyengeelméjü volt és valószínűleg kóborlásainak esett áldozatul. A íégzett ásatások eddig nem vezettek eredményre.
A gőzíürdősök hajlandók modern nyári fürdőt építeni, ba kapnak városi támogatást
A strandfürdő létesítésének egy másik oldala —• Nyilatkozatok és újra csak nyilatkozatok, amelyekben a nyáron senki sem fog megfQrödni
Nagykanizsa, május 0 Napirendre tüztük a nagykanizsai strandfürdő létesítésének ügyét és ehhez híven az összes érdekeltségeket megszólaltatjuk ebben az ügyben. Dr. Sabján Oyula polgármester nyilatkozata után most a gőzfürdő tulajdonosait szólaltaljuk meg, hogy végre megállapítható legyen, mikor lesz, vagy mikor nem lesz strandfürdő Nagykanizsán, mert a közönséget végeredményben a részletkérdések nem is igen érdeklik. Csak az, hogy lesz-e ahol a nyáron lehűtse magát, vagy nem lesz.
A polgármester nyilatkozatában világosan leszögezte a hivatalos város álláspontját:
— Nagykanizsa város pénzügyei nem alkalmasak arra, hogy maga strandfürdőt építsen, de a város hajlandó az építtetőnek Ingyen telket rendelkezésére bocsátani,
ha akad, aki a strandfürdőt megépíti.
Amig egyfelől érthető, hogy a város tartózkodik minden ujabb megterheléstől, addig másfelől a közönség jogosan kérdezheti, hogy a város miért ilyen szűkmarkú most, mikor tulajdonképen a város túlnyomó közönségének közegészségügyi érdekeiről van szó. Mert elvégre mégis csak a közönségnek építené a város azt a nyári fürdőt, annak a közönségnek, melyre az építéssel járó terheket a város visszahárítani Ilyen nyári fürdője majd minden városnak (Nagykanizsánál sokkal kisebbeknek isi) van és a legtöbb helyen vagy a város kezelésében, vagy a város a legjobban érdekeli benne.
Most tehát ebben a kérdésben az a helyzet, hogy a város ad telket és legyen vállalkozó, aki megépíti. A polgármester azonban azt ts kijelentette, hogy nem volna célszerűtlen, ha
a gőzfürdősök, akik szakemberek, a Fürdő Egyesülettel karöltve építené meg a strandfürdőt a Principális mellett
Ezzel kapcsolatban ma megkérdeztük Tóth Józsefet, a nagykanizsai gőzfürdő társtulajdonosát, aki a következőket mondotta, mintegy válaszképen a polgármester felhívására:
— Mi a tél végén már komolyan terveztük, hogy a gőzfürdővel kapcsolatosan modern nyári fürdőt építünk. Az erre vonatkozó terveket el is készíttettük, de akkor arrói értesültünk, épen a Zala! Közlöny révén, hogy a város ez idén maga megépíti a strandot a Principális csatorna mellett, így tehát nem lett volna értelme, hogy mikor mi nagy költséggel nyári fürdőt építünk, épen a városi fürdő csináljon nekünk konkurrenciát. Különben is ez a város, mely a gőzfürdőt sem támogatja abban a mértékben, ahogy megérdemelné, két nyári fürdőt nem birna el. Mi tehát
letettünk a nyári fürdő építésének terveiről
és az erre szánt összeget másfelé használtuk fel. Most, hogy a polgármester ur nyilatkozatát olvastuk, azt válaszoljuk, hogy
ml a Principális mentért nem építünk strandfürdőt,
mert ott nem tartjuk alkalmasnak.
— Ha kapunk támogatást a várostól
megépítjük a strandfürdőt Itt a mi telkünkön,
melyet szakszerűség szempontjából feltétlenül megfelelőbbnek tartunk, mint a Principális mellett építeni,
mely messze esik a várostól. Mi
a legkomolyabban készültünk rá, hogy megépítjük a ml nyári fürdőnket,
melyet modernül szereltünk volna fel és már megfelelő hatalmas kazánt is vásároltunk, hogy — mint igen sok helyen — mi Is mekgitsük a kútvizet, mely a nap hevével együtt nyárt jó Időben elérte volna a 22— 24 fokot. A mai körülmények között azonban sem mi, sem a város nem építtet fürdőt
és aligha hisszük, hogy jövőre legyen. Ami azt Illeti, hogy a Fürdő Egyesülettel karöltve építsük még a fürdőt, erre nézve csak azt mondhatjuk, hogy
csak olyan egyesülettel lehet együttesen megoslnálnl valamit, amely anyaglakkal rendelkezik,
mert ma pénzt építkezéshez nehezen lehel szerezni a bankokból és a slrandfürdő létesítésénél az utolsó és dön(ő szó a pénzé I
A fürdőtulajdonos nyilatkozata tehát kifejezi azt, hogy ők míg most Is hajlandók megépíteni, ha a várostól támogatást kapnak. Viszont ha ők a Kisfaludy utcában akarnak nyári fürdőt építeni, akkor nem fogadhatják el azt a támogatást, mely a Principális mellett ad ingyen lelket. Ebben nekik van igazuk.
Végeredményben pedig sem az idén, sem azután nem lesz Nagykanizsának nyári fürdője, amit ebben a pillanatban még senki nem hiányol, de egy hónap múlva annyi panasz lesz emiatt, hogy nem győzzük hallgatni.
Ugy akart meg&alnl, Őogy belefekUát a Balatonba
A 76 éves Sabján Vince honvágyának szomorú következményei
Keszthely, május 6
(Saját tudósítónk telefonjelentése) Különös öngyilkossági kísérlet történt ma délelőtt Keszthely és Fenékpuszta között, az úgynevezett tanya-keresztnél.
Sabján Vince 76 éves vasúti pályamunkás kiöregedve a munkából, Pécsről Ihárosberénybe ment, születési helyére, mert — mint mondotta — nem hagyta nyugton a honvágy. Az öreg munkaképtelen embert azonban szülőfalujában sem látták szívesen, nem fogadták be, ugy, hogy elkeseredésében nekiindult a Balatonnak. El is jutott a fenéki tanya-keresztig. Ott belegázolt a vizbe s ahol már derékig ért, belefekűdt, hogy megfulladjon benne. Ott vergődött, viaskodott az öreg a hallállal és életösztönnel, mikor a közelben dolgozó vasuli pályamunkások figyelmesek lettek a félig már eszméletlenül fuldokló emberre, utána gázoltak a vizbe és kihúzták a partra. Ott nagynehezen kipumpálták belőle a temérdek megivott vizet, ugy, hogy az öreg lassan életre kelt, de egyben ki Is jelentette rögtön, hogy rajta ez a segítség már mitsem vál-
toztat. Hogy megmentése felelt támadt haragjának nyomatékot ad|on, egy őrizetlen pillanatban újra nekiszaladt a hullámoknak, de a munkások ekkor már nem sokat teketóriáztak, hanem megfogták Sabján Vincét és bevitték a keszthelyi köz-kórházba. A makacs öngyilkos-Jelölt még a kórházban is egyre azt hangoztatja, hogy elemészti magát, mert nem tud már dolgozni és se kenyere, se hazája ..,
Időjárás
A nagykanizsai mateorolöglal meg-llgyeló jelentések i Hétfőn a hómirtü-Ut: Reggel 7 órakor (-12 2. délután ) órskof 4-206, este 9 órakor +15-2.
FeiMzet: Egén nspon át borolt égboltozat.
Szilirány: Egéss napon át Déli Bél.
a IsUsrsMilal lirtésal » órakor |alanti) s«sMn srtkl IM várható xlvatar hajlataM«l\'
= Mielőtt tamil nlkiágletát ba-iwrtni, uját érdekében el »« maluua megtekinteni Barta llku dlntnjiouágalt
= Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park-szálloda kávéházban VIII., Baross-tér 10.
ZALAI KÖZLÖNY
1929 május 7.
napi hírek
NAPIREND MAjua 7, kedd
Római katolikus: GizellaSz Protest.: Napóleon. Izrselils: Nls. hó 27. Nap kel reggel 4 órs 35 perckor,
nyugszik délután 19 óra 19 perckor. •
Oőzfflrdd nyitva reggel 8 órálól eale 3 óráig (hétfő, szerda, pénlek délután és kedden egész nap nőknek).
— Dr. Ferenczy Tibor ünneplése. Szombaton ünnepelték dr. Ferenczy Tibor kerületi főkapitány szolgálati és 5 éves kerületi főkapitányi jubileumát, mely alkalomból a rendőr -kerülel teljes tisztikara szeretettel vette körül dr. Ferenczy Tibort. Az ünnepség a főkapitányságon zajlott le, ahol a tisztikar tisztelgése után dr. Zamkó Oéza, főkapilányhelyet-tes, r. főtanácsos, meleg szavakkal tolmácsolta a kerület szeretelét és jókívánságait a főkapitánynak. Méltatta azokat a, kiváló érdemeket, mely 5 évi kerületi főkapitányi működését jelzik. Ferenczy Tibor dr. meghatva köszönte meg az ünnepel-telést. Hangsúlyozta, hogy a jövőben is oly odaadással kiván munkálkodni a közjó és a karlársak érdekében. Este a Sabáriában a tisztikar banketten ünnepelte a jubilánst, ahol Szvoboda Sándor főtanácsos mondott felköszöntőt. A nagykanizsai rendőrkapitányság tisztikarának küldöttsége a főkapitány ünnepeltetése előtt virágcsokorral fejezte "ki mélységes tiszteletét dr. Ferenczy Tiburné előtt, akit mint az élettárs mintaképét ünnepeltek. A főkapitány jubileumi ünnepeltetésével kapcsolatban avatták fel a kerület kebelében alakult Lövész Egyletet.
— Vitéz-avatás. Az idén az ünnepélyes vitézi avatás junlus hó 16-án lesz Budapesten, a margitszigeti sporttelepen. Az avatásra sorra kerülők folyamodók névre szóló meghívót fognak kapni az Országos Vitézi Széktől.
— Mit tárgyal a 13-lkl megyegyűlési A májusi megyegylllés több fontos ügyet tárgyal. A választásokon kivül kiegészítik az adófelszólamlási bizottságokban megüresedett helyeket, letárgyalják a balatonparti községek pensló és vendéglői szabályrendeletét. Felír a közgyűlés a kormányhoz a közutak helyreállítása ügyében, az alispán jelentést tesz a vármegye villamosításának előkészítése tárgyában, megalkotják a szegényügy rendezéséről szóló szabályrendeletet. A májusi közgyűlés tárgyal ínég több zárszámadást és több átiratot, valamint segélykérvényt, köztük a gáborjánháziak templomépitési segélykérelmét.
— UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zala-vármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyújtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat IS megtérítjük. Kopstein Szombathely.-Kőszegi-utca 5.
- Pillitz Dezső mérnök világítástechnikai előadása Nagykanizsán. Vasárnap délelőtt II órára teljesen meglelt a Városi Színház nézőtere Ptllilz Dezső mérnök előadására, mely a kereskedőknek oly fontos világítástechnikai problémákat ölelte fel. A közönség sotuiban elsősorban a kereskedőtársadalom volt nagy számban képviselve, de az előadást rendező OMKE nagy örömére megjelenlek azon a közönség minden rétegéből számosan, hogy a kitűnő előadót meghallgassák és a bemutatott kísérleteknek tanúi legyenek. Előadása előtt Fischl Lajos, az OMKE kanizsai osztályának alelnöke mutalta be Pillitz Dezsőt, aki ezután megtartotta érdekes, sok tanulsággal szolgáló előadását. A különböző kísérleteknek egész sorát, vetitettké-pel, demonstrációs berendezést mutatott be, amelyek a közönség figyelmét teljesen lekölőlték elejétől végig. KUlftnösen a kirakalok olykor művészi nivón álló kivilágilására fektette a fősúlyt és bemulatta egy egész kirakat szemlélletó megvilágításával, hogy a kereskedő áruja hányféle hatásban kerülhet a közönség szeme elé A nagy tetszéssel fogadott előadás végén Pillitz Dezsőt a közönség lelkesen ünnepelte, a kanizsai kereskedők pedig sok hasznos ismeretiül gazdagabban távoztak a színházból.
TUxoltó-nap
NugykHnizsn, május 0
Nincs olyan lakosa Nagykanizsának, akit ne a legközvetlenebb érdek-szálak fűznének egyik legtöbbet taglalt kanizsai problémához: a város tűzbiztonságának a kiépítéséhez. A tüz-veszedelem egyformán fenyegető réme a város minden rendű és rangú polgárának, szegénynek és gazdagnak egyaránt. Épen ezért lélegzik fel az egész város, valahányszor tUzoltó-intézményUnk fejlődéséről kap híreket. A fecskendő-autó megérkezése, ami a jövő héten esedékes, tűzoltóink felszereléséi, azt mondhatjuk : tökéletessé teszi, a városi lakosság biztonság-érzetét pedig hatalmas mértékben fokozza. Tűzoltóinknak és velük a város lakosságának ezt az öröméi egy hatalmas-arányú lüzoltó-nap fogja kifejezésre juttatni. Nagyszabású programot dolgozott ki a dr. Mutschenbacher Ed-vin törvényszéki tanácselnök elnöklete és irányítása alatt működő széleskörű rendezőbizottság. A program a június 9-iki vasárnapot egészen betölti látványosságokkal, muzsikával, műsoros és népünnepéllyel, végül az éjszakái táncmulatsággal. Minderre pedig a belépődíj 50 fillér lesz. A részletes programot legközelebb közöljük.
*
Kereskedőink és iparosainkhoz azzal a kéréssel fordul ezúton is a rendezőbizottság, hogy a lüzoltónapi népünnepély vásári sálrai részére különféle sorsolási és nyeremény tárgyakat ajándékozni szíveskedjenek.
— Missziós-Ünnepély a Városi Színházban. Nagyszámú közönség jött össze vasárnap délután a Városi Színházban a nagykanizsai Urleá-nyok Mária Kongregációja által rendezett Missziós-ünnepélyen, amely szemléltetőleg meg akarta mulatni a katolicizmus mindent álható erejét és hatalmas átformáló kulturmunká-ját. Dr. Molnár P. Arkangyal ferenc-rendi hittudományi főiskolai igazgató, a nagykanizsaiak kedvelt hitszónoka Szombathelyről jött Nagykanizsára, hogy itt ünnepi beszédet mondjon. Dr. Molnár mélyenjáró hatalmas beszédében ismertette a missziók mibenlétét, a missziós gondolatot, azt a heroikus munkát, amit a Kalliolikus Egyház kifejt a világ minden tájékán. Ezután érdekesebb-nél-érdekesebb helyszíni filmfelvételeken mutatták be azt a hihetetlen áldozatokat és önmegtagadást igénylő munkál, amit a katholikus szerzetesek és hittérilők a különböző világtájakon végeznek, állandó élctvesze-delem, nélkülözések közepette, óriási lelkierővel.
Ax OMKJE.
dundníulf nagy-gyUléac KeaxlQelycn
Keszthely, május 6
Pünkösd két napján, május 19— 20 án dunántuli nagygyűlést tart az OMKE Keszthelyen. E gyűlés célja a kereskedelem egyetemes érdekeinek és sérelmeinek megtárgyalása s azok megismertetése az illetékes tényezőkkel.
A nagy-gytilésen részt vesznek: Sándor Pál orszgy. képviselő, az OMKE elnöke, Magyar Bertalan, az OMKE alelnöke, Vértes Emil, az OMKE alelnöke, halasiFischcrÖdön, a „Cobden" Szövetség elnöke, dr, Balkányi Kálmán, az OMKE igazgatója, dr. Horváth István, az OMKE főtitkára, dr. Bodroghy József, az OMKE titkára, valamint az országgyűlés dunántuli képviselői.
A Keszthelyi Kereskedők Társulata Keszthely város vezetősége által támogatva mindenkép azon van, hogy a nagy-gyűlésnek méltó keretet adjon s az OMKE által kidolgozott programon kivül kellemesé tegye a nagy-gyűlés résztvevői számara az ott tartózkodást. Csónakkirándulás, szerenádok, velencei est, a világhírű Hévízfürdő megtekintésével nagy programmot állítottak össze. A rendező-bizottság biztosított napi 8 pengőért lakást és teljes ellátást május 15—25-ig a kereskedők és családtagjaik részére Hévlz-ftlrdőn, alkalmat adván, hogy a nagygyűlés résztvevői a hasznosat a kellemessel összeköthessék.
— Gyújtogatnak PacsatUttősön.
Pacsqtüttősön, mint tudósítónk jelenti, az utóbbi időben felelte gyakoriak a tüzesetek. A minap Farkas József szalmakazla égett le. A község népe bámészkodva, egykedvűen nézte a tüzet és karhatalommal kellett őket kényszeríteni, hogy az oltásban segédkezzenek. Általános a községben a vélemény, hogy a gyakori tüzeket gyújtogatás okozza. Ilyen irányban a nyomozás is megindult.
= Mielőtt szőnyeget vese, saját érdekében menjen Bartához. Olcuft, jó, gyönyört! választék.
S
Bágyadt, levert, dolgosai képtelen egyéneknél a természetes „Ferenc József" keserűvíz szabaddá teszi a vérkeringést és emeli a gondolkodó-és munkaképességet. Beható kórházi kísérletek folyamán bebizonyult, hogy a Ferenc József viz szellami munkásoknál, neuraszténiás embereknél és betegeskedő asszonyoknál rendkívül jótékony hatású gyomor- és béltisztitó szer. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszer-üzletekben.
Hadviselt BaftáraaH 1
A folyó évi április 28-ára összehívott első találkozónkat — a május
1-re vonatkozó biztonsági intézkedések miatt — az illetékes hatóságok nem engedélyezték s ez oly későn jutott tudomásunkra, hogy már csak hírlapok utján tudtunk értesítést küldeni a találkozó elmaradásáról.
Most örömmel közöl|ük, hogy az elmaradt összejövetel helyett május 12-én délelőtt fél II órai kezdettel tartjuk meg a MOVE székház fehér-termében (Budapest, VI., Podma-nicky-u. 45.) első hadviselt találkozónkat.
Tájékozódásul közöljük, hogy 12-iki találkozónk tulajdonképen csak a főosztályunk által kidolgozott és összeállított — hadviselteket érintő ügyek ismertetése lesz, melyek a következők:
1. Sürgősen összeállítandó a csonka hazánk területén élő magyar hadviselteknek összefoglaló nyilvántartása, hogy ezáltal megteremthes-Uk a bajtársak között a lehetőség szerinti személyes vagy írásbeli kapcsolatot.
2. Megkülönböztető jelvényt rendszeresítjük, mely minden polgári ruhán különösebb feltűnés nélkül viselhető és mégis látható jelként egy közös táborba sorozza a hadviselteket.
3. Velünk együtt érző hírlapok és más propaganda eszközök utján felszínen tartjuk a hadvisellek még mindig megoldásra ráró erkölcsi és megélhetési ügyelt, különösen szorgalmazni igyekezünk a polgári életben való jobb elhelyezkedés, jobb elöhaladásuk méltányosságon és igazságon alapuló lehetőségeit. Igyekezünk a kormányzattal összhangban a vitézségi érem pótdijak ügyét a társadalom tehetősebb rétegeinek bevonásával a lehetőséghez képest rendezni.
4. Felrázzuk a társadalom közönyös rétegeit, igyekezünk bevinni és belenevelni a köztudatba, hogy a magyar társadalom ugy erkölcsileg, mint anyagilag adósa a magyar hadviselteknek és kötelessége, hogy ezen adósságából a lehetőséghez képest törlesszen.
5. Fenti célkitűzésűnket a kormány illetékes tényezőivel összhangban s azok hozzájárulásával igyekezünk megvalósítani, hogy igazságos és méltányos ügyünk minden oldalról a legmesszebbmenő támogatásban részesüljön.
Külön névre szóló meghívókat költségkímélés szempontjából nem küldünk, mert tudjuk, hogy a velünk együtt érző, hazafias sajtó ez ügyben támogatásunkra lesz és közleményeink leadásával eljuttatja hozzátok szeretetteljes bajtársi meghívásunkat. / <
A MOVE budapesti főosztály elnöksége.
— Lápunk előfizetői és olvasói óriási kedvezménnyel, negyedévi 4 pé«grt helyett
2-80 pengőért k>plial|ák Farkas ttnre és Pólya Tibor saadklvül tartalmas szépirodalmi és művészeti havi lo(vólratál, s Ma-mar Magazin-1. Fizessen B elő a kiadó-mvatalankban.
ZALAI KÖZLÖNY
1929. május I,
— Fogyaszt szódavizet, Üdítőitalt? Most még itt az alkalom, hogy ingyen kaphatja a 21— pengős SYPHON üveget, ha megveszi a szükséges patronokat. 1 tucat patron 5\'— pengő, cserénél 2\'— pengő: Szabó Antal sportüzletében.
— Máriagyermekek szlnelö-adása. A Mdriagyermekek Társulata igen sikerült, kedves színelöadást rendezett vasárnap este a Katholikus Legényegylet termeiben, amely ez alkalomból zsúfoltan megtelt közönséggel. Mészáros Annus sikerült monológot adott elő, majd utána szilire került .Tiz perccel a vonat indulása elölt" cimü vígjáték, .A megbabonázott vendégszoba" c. bohózat és „A két befőttes üveg" c. szinmü, amit a szereplők — akik jobbára mind a nép egyszerű leányaiból kerültek ki — dicséretre méltó buzgósággal és igyekezettel adtak elő. A szereplők közül külön ki kell emelnünk szép játékukért a következőket: Bettlehem Rózsi, Bali Erzsébet, Wolf Mária, Harangozó Rozália, Péntek Anna, Rösler Mária, Karácsonyi Erzsi, Szladek Mária, Tánczos Erzsi, Mészáros Annuska, Horváth Ilonka, Kollár Mária, Lede-rcr Mariska. Csütörtökön este (május 9-én) ujabb előadás lesz, más műsorral. Jegyek elővételben a kórházi nővéreknél és Pelermann virág-üzletében.
— Zarándoklás Prohászka sírjához. A Szociális Missziótársulat
s minden év áldozócsülörlökjén kegyeletes látogatást rendez Magyarország nagy apostolának, Prohászka Oltokár püspöknek sírjához. Az idei zarándoklatban is bizonyára többen vesznek részt a kanizsaiak közül, akik ebeli szándékukat még szerda délig Jelenthetik a Missziósházban, ahol részletes felvilágosítást is kapnak. A kanizsaiakkal egy nővér is ulazik Székesfehérvárra. A budapesliek külön vonaton indulnak s a vidékiekkel Székesfehérvárott találkoznak össze. A székesegyházban nagynevű szónokok beszédei után csapatokban vonulnak ki a zarándokok a kriptához. Visszaindulás Székesfehérvárról este.
— A színház kapunyitása. Május hó 17-én, pénteken este a .Régi nyár", Békeffy— Lajlhay hangulatos operettjével nyilik meg a Nagykanizsai Városi Színház. A társulat műsora a fővárosi színpadok irodalmi remekeit, a legértékesebb reprizekel s csak a nagysikerű operett-slágereket tartalmazza. Fodor Elek h. igazgató a napokban érkezik Nagykanizsára az idény előkészítésére és bérletek eszközlésére. A társulat a régi kipróbált erők mellett sok uj értékes taggal bővült. Az idény tekintve a társulat nagy nívóját és kiváló művészi teljesítményeit — igen sikeresnek ígérkezik.
— Utazási hlr. Értesítjük a n. ó. utazóközönséget, hogy az S. H. S. államvasutak Gyékényes és Zágráb közölt a 901. és 902. számú vonatainkhoz csatlakozó 401. és 404. sz. gyorsvonalokat folyó hó 5-töl ismét forgalomba helyezik. A Bécs—zágrábi közvetlen kocsik az említett naptól kezdve ismét e vonatokkal közlekednek. A Nagykanizsáról 14 óra 5 p.-kor induló gyorsvonattal futó közvetlen kocsi Zágrábba érkezik 17 óra 10 p.-kor, a Zágrábból 10 óra 40 perckor induló közvetlen kocsi 13 óra 50 perckor érkezik Nagykanizsára. Az állomásfőnökség.
KÁDI Ó
* (Rövidítések) H — hírek. közgazdaság. Hangv. — hangverseny. E — előadás
Oy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z — zene Mg. - mezéigaidaság.
Ifj. — ifjúsági előadás. F — felolvasás.
Q — gramofonzene. Ib — Jazz band.
K — kabaré. nZ. — népszerű zene.
Május 7 (kedd)
Budapest 9.15 Az 1. honvédgyalogesred zenekarának hmgv. 9.30 H. 9.45 A hangv folytatása. 12 Déli harangszó. 12.05 A rádió házllriójának hangv. 12.25 It. 12.35 A hangv. folytatása. 13 Időjelzés. 14.30 a 16 özv Pósa La|oané P sa bács .Édesanyám" ctmü vcrsesköletéből ad elő. 16.45 Időjelzés. 17.10 F. 17.40 A Mandils-szalon-zenekar hungv. 18,30 Mit üzen a rádió? 19.30 Az O .\'eriház .l\'rancesca da Rimini* előadása. Dalmll 3 leiv. 4 képben. Utána kb. 22.30 Időjelzés. Majd cigányzene.
Bécs 11 Z. 16 Hangv. 17.30 Zenés gyermekóra. 20.50 Szlnmtl E. Utána Z.
Berlin 17 Zene. 20 Vlgopcra E kőzve-titése.
Bern 12 50 Q. hangv. 16 Hangv. 17 Zene. 20 Oltárhangv. 21.30 és 22.15 Hangv.
KrQnn 12.30 és 19.0 Hangv. 19.45 Opera E. kOzv Prágából. 21.30 és 22.20 Zene.
Hamburg (Bréma, Hannover. Kiel) 11.30 Zenéi rádlóóra. 18.15 Zene. 20 Zenés legenda kőzv. 22.30 Az Idény uj táncai. 23 Zene. Utána bécil esti hangv.
London, Daventry II O. 12\' Hangv 13, 16 és 1630 Zene. 17.15 Oy. 1845 HegedUhangv. 19.45 Katonazene. 22 40 Zene.
Milánó 11.15 O. 12 30 Rádiókvartett. 13.35 Jd. 16.30 Gyermekkarének. 19 Jazz. band 20.30 Hangv.
MOnchen 11.20 G hangv. 12.55 JHangv. 16 Rádiótrió. 17.30 G. 20 Hangv. 21.15 Népdalok. 22.45 G.
Prága 11.15 G. 12.30 és 16.30 Hangv Q. 19 05 Hangv. 20 Opera E. kőzvelitise. 21.30 Hangv. 22 20 Zene.
Varsó 12.10 G. 16.15 Gy. 17.55 Hsngi. 19.10 Opera E. kőzv. Kattowltzból.
II
vese-, hólyag-,gyomor-és cukorbajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese- és hólyaghomok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott
elsőrendű gyógyvíz. Házi ivókurára rendkívül
alkalmas. Állandóan friss töltés! »» Főraktár: «•
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király-u. 21.
SPORTELET
VASÁRNAPI FUTBALL-ERKDMÉNYEK
Szenzációs játékkal, óriási fölény mellett 2:2 (1:1) arányban végzett a magyar válogatott Bécsben
A fiatal magyar gárda lelépte a fáradt oszlrák együttest — Takács II. lőtte a két gólt — Legjobbjaink: Takács II., Turay, Mándi, Kompóti, Prém, Kalmár
Bécs, május (I Több, mint 52 ezer ember nézte végig a hatalmas összecsapást a bécsi Hohe Warten, mely a diadallal felérő magyar eredményt hozott az osztrák válogatott felett.
A címeres tizenegy fiatalos, gátat-nemismerő lendülettel vitte a szót a 90 percből 70 percen át. A magyar válogatott rácáfolt azokra az aggódó, pesszimista nyilatkozatokra, melyek útjára kisérték. A két osztrák gól védelmi hibából esett, de a magyar gólok ugy estek, ahogy a nagy könyvben megvan Írva.
A mérkőzés során a 15. percben Takács II. megszerzi a vezetést, majd Vermes hibájából Siegl egyenlített a 25. percben. A második félidő oszlrák gólja után a félidő előtt pár perccel Titkos beadásából rugja Takács II. az egyenlítő gólt. A félidő végén Takács Il-őt, a győzelmet jelentő gól berugása előtt durván lerúgta Schramseis.
A magyar csapat cldöntetlenje igy is győzelemmel ér fel. Carraró biró pártoskodott — tekintettel az olaszmagyar barátságra — az osztrákok javára.
Az I. félidőben gyilkos tempót diktált a Zala-Kanizsa a Turul ellen, a H-ban „ ez a tempó fullasztotta kl
Mik voltak a súlyos vereség okai? — Taktikai hibák és sok pech, amiről nem tehet a csapat — A Turul életveszélyesen játszott, a biró tflrte
Budupest, május 6 Fennállása óta legszerencsétlenebb mérkőzését játszotta le Budapesten vasárnap délután a Zala-Kanizsa a Turul ellen, melytől 6: 2 arányban, annak ellenére, hogy félidőben 2:0-ra vezetett, súlyos vereséget szenvedett.
Bár kétségtelen, hogy a vereségnek olyan okai is vannak, melyekről a fiuk nem tehetnek és ami már sok proficsapatot megpechelt, mégis ide kell iktassuk a .Nemzeti Sport" kritikájának azt a részét, mely azt mondja:
„...a Zala-Kanizsa a 2:0-ás vezetés után nagyon elbizakodottan játszolt és ez aztán nagyon megbosszulta magát." A hétfői lapok közül a .Hétfői Napló" szerint a Zala-Kanizsa „az első félidőben tulerős tempót diktált, bár vezetéshez jutott, teljesen elkészült erejével és áldozata lett az önmaga által diktált gyilkós tempónak." Látjuk tehát, hogy ezek a súlyos taktikai és feltétlenül a csapat rovására irható okok azok, melyek részben a vereséget okozták.
Az érem másik oldala az, hogy a csapat tartalékolva állolt fel. Schreibcr az első félidő után oly rosszul lelt, hogy betegen statisztálta végig a hátralevő időt, a Turul pedig
képzeletet felülmúló durva játékkal vetette magát a küzdelembe.
Igen fájó ez a vereség, mert, bár aggódva engedtük a csapatot útjára, mégsen mertünk hinni ilyen katasz-trófális arányú gólözönt a piros-fehé-rek kapujába.
Az első félidőben Kanizsa támadások érik egymást. Két szép Farkas beadásból az igen jó formában levő
Szabó két pompás gólt lő. Szünet után azonban a Turult átcsoportosítják, aminek az lesz az eredménye, hogy az összeroppanó Kanizsa halfsor és kapkodó védelem melleit hamarosan kiegyenlítenek, majd ujabb négy góllal terhelik meg Kiss hálóját, aki az I. félidőbeli szenzációs védése után a II. félidőben rettenetesen indiszponált volt. Ugyanígy Babos, aki szünet után (eddig még sohasem fordult elő vele) kifulladt és képtelen volt tartani a fedezetsor irányítását
Magyary Ferenc biró nem kis mértékben járult hozzá a súlyos vereséghez, mert a Turul életveszélyes játékát nem torolta meg.
Ausztria—Magyarország (amatőrök) 4:4 (2:1)
Háromszor is vezetett a magyar amatőrcsapat és a győzelmet is meg-
Városi Nagymozgó.
Szerdán 7—9, csütörtökön 3, 5, 7 és 9 órakor
Az idei évad legnagyobb sikerű páratlanul szép filmje:
A négy fivér
Epizódok a népek háborttjá-ból. (Főszereplők: M. Mann és James Hall.
Pardon tévedtem
Burleszk
május 1.
érdemelték volna. Egy I l-est nem tudott értékesíteni Bokor. A góllövök : Bokor, Schwarzer, Kaburek, Mayer, Kiltermann, Kaburek. Kalas, Trlnkl (1 l-es).
BLASz — Észak/ranciu válogatott 1:1 (0:0). (Tourcnnig).
Hungária—Teplitzi FK 1:1 (0:0). (Teplitz).
Pesterzsébesi-Husos — Ares 1: / (0:0). (Szaloniki).
III. ker.—Zsolnai FC 6:1 (2:0). (Zsolna).
Európai Kupa iMusanneiben: Csehszlovákia—Svájc 4:1 (2:0.
Ferencváros-Újpest komb.-WAC-W\'SC komb. 3:2 (0:1). (Budapest). II. liga bajnoki: Pécs-Baranya—Bak 5:1 (1:1). Vac—Terézváros 3 :0 (0:0). Soroksár-Erzsébetváros 4:0(1:0). Attila—Józsefváros 4:1 (1:0).
A vasárnapi leventebajnoki mérkőzések eredményei:
/ osztály: Húsos—Haladás 1:1 (0:0). Bíró Böhm.
Vasas—13. FC I :0 (1 :0). Félbeszakadt. Biró Wolff.
Egyetértés—Vasutas Zrínyi. A va-
2ALA1 KÖZLÖNY
sutas cs;pat kis s,ámban jeleni meg, igy a mérkőzés nem volt megtartható.
NTE Zala-Kanizsa Levente 3:3 (2 :2) (barátságos). Bíró Hcrczl.
II. osztály:
Hunyadi—Kiskanizsai Levente II. 1:1 (1:1) Biró Izsák.
II. ker - Turul 2:1 (2:0). Biró Somogyi.
77. Elóre—Ékszerész 1:1 (1:0) (barátságos). Biró Bárány.
(Url lövész-csapat Pacsán.) Mint tudósítónk jelenti, Pacsán, Kende Péler főszolgabíró vezetésével megalakult az uri lövész-csapat.
(A Zala-Kanizsa FC) az idő rövidsége miatt ezúton közli az ösz-szes érdekeltekkel, hogy folyó hó 7-én kedden este az Ipartestületben elnökségi, fegyelmi bizottsági és gazdasági bizottsági ülést tart, az u. n. Llmbek ügy elintézése és a csütörtöki boxverseny megrendezése tárgyában. Az ügyek fontosságára való tekintettel kérjük az összes tagok megjelenését.
(A Lcvenle Labdarugók) intézőbizottsága heti ülését a csülörlöki ünnep miatl ma este fél 9 órakor tartja az iparos-tanonciskolában.
AláoxócsUtörtökön fiatalinas boxmérköszés less a Zrínyi-sportpályán
Válogatott fővárosi boxoló gárda az olimpiai boxoló tréner vezetésével mutatja be a boxviadal sportját Nagykanizsán
Klubbafnolcolc, Bokody János és &árom országos boxolóbtt/noH Nagykanizsán
Áldozócsütörtök ünnepén rendkívül érdekes, Nagykanizsán eddig még soha nem látott, sportallrakció zajlik le a Zrínyi-sportpályán (kedvezőtlen idő esetén a Polgári Cgyiel nagytermében). A Zala-Kanizsa FC rendezésében elsőrangú boxolók szerepeltetésével
boxversenyt rendeznek és ezzel Nagykanizsán is bemutatják a futballnépszerilségével vetekedő legmodernebb sportot.
A boxverseny propaganda jelleggel bir é« bizonyos, hogy e nemes sport, mely Amerikában a futball-közkedveltségét százszorosan felülmúlja a csütörtöki bemutató után a testedzést üző ifjúság figyelmét teljes mértékben fel fogja kelteni. A nagykanizsai boxversenyre a Magyar Ökölvívó Szövetség Unlenecker József (Boxi), a magyar olimpiai boxcsapal trénerének vezetése alatt válogatott gárdát küld, akik nemcsak hazai, de külföldi viszonylatban is elsőrangú erök.
Untenecker előadási is tart verseny előtt, melyben kifejti a boxolás hódító jelentőségét.
Az Ökölvívó Szövetség súlyt helyezett arra, hogy Nagykanizsára a kél legjobb boxklub: FTC és a Budapesti Vasas SC kittlni boxolói jöjjenek, ezért az alábbi párok fognak ringbe állni, melyet a Zrínyi sportpályán a tribün előtt fognak emelni.
(Az állóhely nem a rendes futball-mérkőzések állóhelyei lesznek, hanem közvetlenül a ring mellett).
1. Márton jános (klubbajnok) — l.énárt Rudolf (klubbajnok, 2. Sze-lepcsényi László (klubbajnok)—Bo-kody János (országos boxoló bajnok), 3. Ecseghy Nándor (országos bajnok. II. helyezett) — Varsányi József klubbajnok), 4. Csapó László (klubbajnok)—Bárány István (orsz. bajnok II. helyezett), 6. Rusofszky Sándor (országos bajnok)—Kukucs Károly) orsz. bajnok II. helyezett). Végül Untenecker József (Boxi) olimpiaitréner—Sulkó Béla a Vasas SC trénere.
A versenyt a Ztla-Kanizsa FC az Ökölvívó Szövetség védnöksége alatt rendezi és éremdijazással egyéni és egyúttal csapatverseny is lesz nz FTC és Vasas boxolói közölt.
A ring épitése holnap kezdődik meg Unlenecker személyes felügyelete alatt. A helyek ugy lesznek elrendezve, hogy a boxmérkőzések ugy az álló, mint a páholy és korzó, valamint tilblln ülésekről teljesen tisztán lesz látható.
Izgalmas, érdekes boxverseny lesz ez a város sport eseményekben gazdag múltjához szép adalékot log adni. A helyárakat oly mérsékelten állapították meg, hogy a rendes fut-balimérkőzések belépődijait nem múlják felül. A boxolókat ünnepélyesen fogja a rendezőség fogadni,
Mozgószinházak
Városi Nagymozgó. Szerdán 7 és 9 órakor, csütörtökön 3, 5, 7 és 9 óraktír az idei évad legnagyobb sikerű páratlanul szép filmje: „A négy fivér", epizód a népek háborújából. Főszereplők M. Mann és James Hall. — „Parton tévedtem", burleszk.
KÖZGAZDASÁG
_ m. i ■■ .. _------ W
TŐZSDE
A külföldi tőzsdék ösztönzésére a piaci helyzet kedvező megítélést eredményezett és ennek következtében már nyitáskor is barátságosan indult a forgalom. A tőzsdeidő későbbi folyamán megnyugtató hírekre, továbbá fedezési vásárlásokra és a berlini tőzsde szilárdságával kapcsolatban az irányzat tovább szilárdult. Azijáf-folyamoknál 2—4\'o-ig terjedő árnyereségek mutatkoznak, főleg a spekulációs nagypapiroknál, melyek közül Kőszén, Bauxit, Fegyver, Izzó és Cukor érték el a legnagyobb árnyereséget. Ugyancsak szilárdan tendált intervenciós vásárlások következtében Ola is. Ezzel szemben ma is rendkívül lanyha volt Lámpa és Franklin. A forgalom ma sem voll jelentős. Az irányzat zárlatkor is barátságos. A fixkamalozásu papírok piaca üzlcttelen, kissé javult. A valuta és devizapiacon az irányzat gyengébb volt. A Dollár 20 pontos árveszteséget szenvedett.
Zürichi zárlat
Páril 20-29>,i, London 251S"«, Newyork 519 15, Brtlssel 7207Vt, Milano 27 20, Madrid 74 30, Amsterdam 208 70, Berlin 123 —, Wien 72 90, Sofla 3-75, Prága 15 36Vl Varsó 58 Budapest 80-48\' t llelgrld 912 60, Bukarest 3 08.
Terményt ÍJíde
Buza 25-30 fiit., rozs 40 fillérrel esett.
Bum tlszav. 77-eí 29 30 -25 50, 78-as
25 55-25 75, 79-es 25 85-2595, 80as
26 10—26 20, dunántuli 77-es 24 63-24 85, 78 as 24-9)—25 15, 79-es 25-20-25 35, SOaa 25 35 -25-50, roll -2t 60—2160, lak írn, 26-25-26-50, sórárpa 27-00 -27 50, zab 25-15—25 40, tengert tszt. 29-20-29 70. dunántuli 27 50 -27-65, korpa 1875 1900.
i budapesti Tóxsde devlza-jeirjiéM
valuták
Angolt. 27-74-27*89 Belga Ir. 79-50 79-80 Csen k. 16-92-17-00 LMnk. 152-60-153-20 Dinár 9-99 10-05 Dollár 572-60-574-60 Francia I 22-35-72-55 lloll, 229.95-230-95 Lengyel 6110-64-40 Leu 3 38-3-42
Léva —\'—
l.lra 29 85-30-10 Márka I35 70-I36-20 Norvég 152 65-153-25 Schlll. 80-35-80-70 Pesela 81-80-82-50 Svájcit. 110-25 110 «5 Svédk. 152-81153-45
rrvizAk
Amsl. 230-25-230-95 Belgrád 10%-10-09 Berlin 135-80-136 20 BrUSRzel 79-57.79-82 Devtzalel 3-39 3-41 Kopenh. 152-82 153 22 London 27-80-27-88 Madrid 81-90-82-50 Milano 30-01-30-11 Newyork 572-90-4-50 Oszló 152-85-153-25 Párts 22-38-22 45 Prága 16 95-17-00 Szófia 4-13-4-15 Stockh. 153-05-153 45 Varsó 64-22-64-4-2 Wien 8043-80-68 Zürich 110-35-11065
Sertésyáíár
Felha|tát 1230, eladillan 530. — Első-rendű 1-88-1-90, szulett 1-84 -t-88. szedeti kflzép 1-60-1-70, kflnnyll 1-20-1-40, t-sö rendll öreg 1-66-1-72, ll-od rendll öreg 1-42 -1 54 angol sllldó 1-40-1-66, szalonna nagyban 2-00-2-06, zsír 2-30 2-31, hut 1-90 -2-24, szalonnás félsertés 1-94—2-28. Az Irányzat vontatott.
Diiji: Misáid Nyárfa <• UjUaM Vállalat, Rigykulssáa.
Felelős kiadó: Ztlal Károly.
lattraitoa Maisai Nagykaatxsa 7*. m.
mmmtím
Az apróhirdetések dl|a 10 szóig 80 fltMr, Minden további szó dija B MII. Vasár, és ünnepnap 10 sióig 80 Mllér, minden további szó dija 8 flll. Szerdán és pénteken 10 szóig 80 <ni«p, minden további »zó dija 6 flll. Clruazó s minden • vastagabb bétából álló szó két szónak srámlt-tatlk. Állást keresóknek 50o/o engedmény, a hlrdettat dlj »!5r« flreUndt.
MOaloppolAa, molyrágás, szakadás, kiégetés — Welsz Hcrmln iparmtlvétznó,
Nádor u. 4.g 3069
tr«l«* Soma cementirugyára ajánlja karmantyus betoncsöveit házi szenyvíz levezetésére, azok elhelyezéséi Jutányosán elvállalja. 1589
Erxaébal gBxfflrdflbe állandó al kalmazásban felvételik epy JózanéletU, megbízható, rendszerető, Jó megjelenésé, 20 -30 év körüli férfi. Az állás azonnal elfoglalható. Tóth és Társs, gózfllrdó 2171
Elaffésta köpenyek, ruhák a lagolcsób-banlkésztllnek - Fekete Margitnál, Ffl-
ut;22 2167
Csukott bérautó,
helyben és vidékre bármikor megrendelhető
Benoze Imre
Talafm ■ 888. síim.
Magyar-utca 5. siámu ház szabadkézból eladó. Háromszobás lakás álvehetó aug.
l-re. Bóvebbet Csányl László u. 13. 2148
1 drb. 4 ajtós, valamint több kisebb Werlheim pénztárszekrény kedvező fizetési feltételek mellett alatf* Szegó Mór nyers-termény, bór, ócskavas és gépkereskedés. Nagykanizsa, Eölvís téi 2 2145
KélazobAa lakás az östzes mellékhelyiséggel azonnal Fkladó. Cim a kladó-
2143
ban.
Konoarlzoitgora, antik bútorok, antik órák, vltrlntárgyak, vázák, sokléle tárgyak eladók. Bajza-utca 3. kanualatt |obttra.
2140
Eladók facsOves kut összes alkatrészei
téglákkal. Klsfaludi utca 29. 2137
ftladd Junlua elsejére 2 szobás lakás ósszei mellékhelyiségekkel. Zárda-u 5. sz.
2102
Oatatbarandazáa és pultok olcsón eladók. Clm a kiadóban. 2014
Háramazobés ulonnan épült magánház srabadkézból eladó: Bóvebbet Kazlnczy-ulca 43/b. alatt. 2066
Jálfial mlatdanaa , aztakáoanBI
keresek Sugár-ut 40/b. 1168
Egy háromszobás lakia kiadó Arany János-utca 2/a. sz. alatt. -21 öfl
lagyar Élei-és Járadék Biztosító Intézet
nagykanizsai vezérllgynOksége irodahelyiségét
alá helyezte át.
Tudja meg!
Kerti mag, daghagyma, virágmag
HIRSCH ÉS SZEOŐ cégnél
a nagytőzsde mellett
legolcsóbb!
ZALAI KOZLflNY
1929. május
iiliUT i 8682/11. 1929. üMl
Magyar királyi belügyminiszter.
Szám: 268.023. X. 1929.
A m. kir. belügyminiszter 268.023. B. M. számú hirdetménye. Felhívás a Szerb—Horvát- -Szlovén királyság területén levő gyámpénztárakkal, valamint a magyar S. H. S. állami határ állal területükben megosztott magyarországi gyámpénztárakkal szemben fennálló letét- és készpénzkövetelések bejelentésére.
A gyámpénztárakkal kapcsolatos kérdések, valamint a gyámságra és gondnokságra vonatkozó egyes kérdések rendezése tárgyában a Szerb— Horvát—Szlovén királysággal kötött és a 471 (VI928. M. E. sz. kormányrendelettel kihirdetett egyezmény 1928. évi november ;hó 4. napján életbe lépett. Az egyezmény a Budapesti Közlöny 1928. évi október hó 31-én megjelent 249. számában és a Belügyi Közlöny 1928. évi november hó 11-én megjelent 48. számában közöltetett.
1. Az egyezmény I. fejezete értelmében a Szerb—Horvát—Szlovén királyság kiszolgáltatja a gyámhalóságai vagy egyéb hatóságai által letétként kezeli azokat az értékeket (letétileg kezelt készpénzt, pénzintézeti betétkönyveket, értékpapírokat, államadóssági címleteket, drágaságokat stb.) amelyek magyar állampolgárságú kiskorúakat vagy gondnokoltakat, avagy idöközben önjo-gukká vált, illetőleg gondnokság alól felszabadult személyeket illetnek.
2. Az egyezmény II. fejezete értelmében a magyar állampolgárságú kiskorúaknak (gondnokoltaknak) és idöközben önjogukká vált (gondnokság alól felszabadult) személyeknek az S. H. S. királyság területén fekvő gyámpénzlárakkal szemben fennálló és 1919. év január hó 15-ét megelőző időben keletkezett készpénzköveteléseit, a m. kir. kormány egyenlíti ki belső jogszabályai szerint, mig az 1919. évi január hó 15-ét követő időben keletkezeti készpénzkövetelések kiegyenlítése azt az S. H. S. fenhatóság alá került gyámpénztárt terheli, amellyel szemben a követelések még ezidőszerint is fennállanak.
3. A gyámpénztárakban kezelt letétek kiszolgáltatására, valamint a gyámpénztárakkal szemben fennálló Készpénzkövetelések kiegyenlítésére vonatkozó rendelkezéseket az egyezmény értelmében már megalakult vegyes bizottság hajija végre, amely bizottságnak a letétek, valamint készpénzek tulajdonosait az egyezmény rendelkezései 6zerint, az illető gyámpénztár főkönyvében (az árvaszéki iratokban) utoljára feltüntetett lakóhelyük alapján kell magyar, illetőleg Síerb—Horvát—Szlovén állampolgároknak minősítenie.
i. Az előző pontokban foglaltakra tekintettel felhívom tehát mindazoknak a magyar honos kiskorúaknak és gondnokoltaknak törvényes képviselőit, valamint az idöközben ön-joguakká vált illetőleg gondnokság alól felszabadult magyar honos személyeket, akiknek akár leiétként kezelt értékeik vannak az S. H. S. királyság fenhatósága alá került területen működő gyámpénztárak őrizetében, akár pedig készpénzköve-telésük van ilyen gyámpénzlárakkal szemben, hogy saját jól felfogott érdekükben jelentsék be, a letétjük kiszöígáltatására, avagy a készpénz-követelésük kiegyenlítésére irányuló igényüket.
Ezt az igénybejelentést azoknak a magyar áfiampolgároknak is érdekükben áll megtenni, ápknek va-
gyonát (készpénzét, letéti értékelt), valamely magyarországi (különösen Vas, Zala, Baranya és Csongrád vármegyei) gyámpénztár kezeli ugyan, azonban lakóhelyük gyanánt a gyáin-pénztárnál (árvaszéknél) olyan község van nyilvántartva, amely az S. H. S. királyság fennhatósága alá jutott.
5. A bejelentést bélyegmentes beadványban akár a bejelentő lakóhelye szerint Illetékes községi elöljáróságnál (thjf. és r. t. városokban a polgármester, Budapesten a kerületi elöljáróságnál) akár a bejelenlö lakóhelye szerint illetékes árvaszéknél, vagv pedig közvetlenül a m. kir. belügyminisztériumban legkésőbb 1929. évi április hó 30-ig kell előterjeszteni.
A bejelentés elmulasztása esetén az igényjogosult személyek értékei az S. H. S. gyámpénztárak kezelésében maradnak, illetőleg az S. H. S. kormány rendelkezésére fognak bo-csájtatni és az értékek későbbi igénylés alapján előreláthatólag csak hosz-szabb ideig tartó eljárás után lesznnek visszaszerezhelók.
fi. A bejelentőnek a magyar állampolgárságot megfelelő okmánnyal kell igazolnia. Ha ilyen okirata nem volna, beadványában leszármazási és illetőségi viszonyait (esetleges optá-lását) részletesen meg kell jelölnie. A bejelentésben lehetőleg pontosan fel kell tüntetni azt a gyámpénztárat, amely a bejelentőnek értékeit kezeli és azt az időpontot is, amikor a kiadatni kért és lehetőleg véglegesen megjelölendő letéti értékek (pénzintézeti betétkönyv, értékpapír, államadóssági címlet, drágaság) a gyámpénztár kezelésébe kerültek. Hasonlókép lehetőleg pontosan be kell jelenteni a készpénzköveteléseknek eredetére, összegére és a gyáinpénz-tár kezelésébe történt beutalás időpontjára vonatkozó adatokat is.
A bejelentés érdemleges elintézését megkönnyítené, ha a bejelentő az igényére vonatkozó árvaszéki határozatot csatolná beadványához.
7. Tájékoztatásul közlöm, hogy a trianoni békeszerződés következtében a következő gyám pénztárak kerültek -a S. H. S. királyság fenhatósága alá;\'
a) Vármegyei gyámpénztárak. /
1. Bács Bodrog vm. gyámpénz-Iára (Zombor).
2. Torontál vm. gyámpénztára (Nagybeckerek). /
b) Tjf. városi gyámpénztárak./1
1. Pancsova, 2. Szabadka, 3/ Uj vidék, 4. Versec, 5. Zombor.
c) Kendezeit tanácsú városok gyámpénztárai.
1. Magyar-Kanizsa, 2. Nag)(! kerek, 3. Nagykikinda, 4. Zen
d) önálló községi gyámpénz Bács—Bodrog vármegyében:
1. Apatin, 2. Dunacseh, 3. tics, 4 Palánka, 5. Paripás, 6. hegy, 7. Szépliget. 8. Szilben Torzsa, 10. Ujfultak, 11. Ujs 12, Ujverbász, 13. Veprőd.
Torontál vármegyében:
1. Alsóelemér, 2. Ernőháza,\\ 3. Ferenchalom, 4. Kistószeg, 5. Nagy-tószeg, 6. Nákófalva, 7. Párdány, Szárcsa, 9. Torontálalmás, \\Ó. Torontálszécsány.
Budapest, 1929. évi március lí 23-án.
Dr. Scitovszky Béla s. k. m. kir. belügyminiszter
A másolat hiteléül: Nyerky s. k. 2163 v. kiadó.
HIRDESSEN
a „Zalai Közlöny"-ben.
FigyelemI Mlen Ml
VIKTÓRIA GÓZTÉGLAGYAR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NAGYKANIZSA
a raktáron tart
nagy és kis méretű gép-téglát
és mindenfajta cserépzslndelyt.
Eladás: a Nagykanizsai Takarékpénztár Rl.-nál, Csengery-ut 3. levő városi irodában és a sánci légiagyárban.
Teltfon: Nagykanizsai Takarékpénztár R-T. 261.
7170
Veimmé tiiÉtioy.
Alulírott hivatal Zalaapáti községben építendő elemi iskola építési munkáinak biztosítására folyó évi május 18 án versenytárgyalást tart. Bővebb felvilágosítás az alulírott hivatalnál nyerhető.
Allamépltészetl Hlvatalf
nagymérvű emelkedése elveink helyességét igazolta. Elvünk olcsón a legjobbal nyújtani I E lap előfizetőinek\' támogatását azzal Kívánjuk viszonozni, hogy emelkedő / kiadásaink dacára
/
adu
20°lö-ot
ídunk hatóságilag megállapított / szobaárainkból.
I0°lo-Ot
olcsó éttermi árainkból (P I 50-es mentit kivéve.)
Semmi
kocsiköltsége nincsen, mert szemben vagyunk a Keleti Pályaudvarral
Park Nagyszálloda
Budapest, VIII., Baross-tér 10.
Bó és egészséges termése leu, ha gytlm8lo»fáltésss<iai*t permetezi.
Vásároljon
ORSZÁS JÓZSEF
bed Naffrkanlzsán,
. IH. I
iWt-ttr w.
(s bíróság mellett) a kövfllkeaé védó«x^rekMl l Kombinált arzérwéivegyWetet tartalmazó
N a a\'p r ■ ■ • as Komb. rézkén-arzftnvegyOletet tátlMMsM
T sa t • k I I mindkettő egyesített .(eraieaA anyag
egyldejtl védekezésre. QyflmBlosA»«aa I OydltíflfcspeXész (Monti la), varas*4áacagyJdfóbogáA alaw-moly, szllvamoly és a többi gomba ét
rovar kártevók ellen. •aHSbwsa Peronos pora, BÓUmo\'y, szólóllonca, tökehemyó Irtására. Bordói léhez keverve: Ae«ola, UráttfatsWI*, BaMta arzén tjrttlmu permatezóasarak (rágókirtevik Irtására), iharsat) Vhsti llazlharmat elleni védóazeick. lüllarsl gombakártevók Irtáiáhoa ft Insala, ru—> In (vérletukáliány) vértetves sebhelyek
be kenéséhez. Több más speciális védósaerek Is állandóan raklÉton. f rdeklídSktiek IsmrtsMM Ingyta aáok.
Értesítés.
Értesítem a n. é. közönséget,
hogy
Üzletemet
Sfkttar-atea l/fc. alatt a mai napott magnyitottaiii.
Szíves pártfogást kér tisztelettel RoUMtter«ai> Haartk vegyrskereslradfl.
Mos I r«t I
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
iSzimsS, WffOsltfM, ruhafestő • uonbattilfl em IprtttUUaaa
Jiiajérmn*! knSjiutn
NAGYKANIZSA
Oytlistelep I Ortrtefep I
Kazlnczy-u. 8. Ilunyadl-u. M,
Nem kell idegenbe mennie, mlelótt bármit leslet van IHzllHat. Oyólód|ön meg áraim olcsóságáról éa munkám
kiválóságáról. Utolérhotottm\'Nnyt galléfttMMMI
Tisztit i ám PI tttam* i
Ez az autó kell Öirnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Uilmos\'és Társai
cégnél
Hagykanizaa, Deák-tér 2. Mám.
Telefon: 3-22.
Raktárról az Baazea typusok aiomtal
hatók. — Kedve ö fizetési feltételek I
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
69. évfolyam, 103. szára
Nagykanizsa,\'1929 május 8, szerda
Ara 14 fll\'ér
ZALAI KÖZLÖNY
Szerkeaztójég ét kiadóhivatal: Fő ut 5. szám. Keszthelyi llókkladóhlvatsl Kosiuth l.a|otu. 32.
POLITIKAI NAPILAP

Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési ára. egy hóra 2 pengő 80 Iliiét
Bud János nagy gazdasági program-fát ismertette as 1929—30. évi Költségvetés tárgyalásánál
E program a kivitel emelése, a magángazdaság reorganizációja, a termelés racionállzálása az ipar és kereskedelem fejlesztése, a közterhek csökkentése, adóvlsszatérltés — Rassay Károly utalt arra, hogy a felvetett ideákat a költségvetésben nem lehet megvalósítani
Ax anyaország magyarsága együttérzéssel fordul a megszállóit területeken elnyomott testvérei felé...
Budapest, május 7 A Ház mai ülésén áttérlek az 1929/30. évi költségvetés tárgyalására, melyet Temesváry Imre ismertetett. Utána
Bud János gazdasági miniszter
szólalt fel. A világgazdasági helyzettel foglalkozva utalt arra, hogy
, az amerikai pénzpiac hatása alatt Európában is romlott a pénzpiac helyzete. Fontos probléma
a német jóvátétel kérdése is. Sok /Ugg attól, hogy ezt szerencsésen fogják-e megoldani. — Európában a védvámos rendszer uralkodik, de ezt sokszor nem gazdasági Indokok, hanem politika irányítja. így fcjlfidötl ki az autar-chia gondolata. Az ipari államok önmagukat akarják minden tekintetben ellátni és ez arra kényszeríti az agrárállamokat is, hogy hasonló rendszerhez folyamodjanak, ha élni akarnak. Egész Európában fonlos a külkereskedelmi mérleg alakulása Nálunk Is mutatkoznak bajok,
de pesszimizmusra ok nincs.
Igaz, hogy áruimportunk az utolsó évben erősen megnövekedett, de elsősorban a nyersanyagok behozatala növekedett. A gépek behozatala a gazdasági élet reorganizációs folyamatát jelentik. Ezenkívül meg kell fontolni, hogy az az ország, amely tőkebehozatalra szorul, javarészt áru formájában hozza be ezt a lökét. Társadalmunkat abban az irányban kell átalakítanunk, hogy szívesen vásárolja a magyar árut. A kereskedelmi mérleg szempontjából még Éa kivitelt kell tekintetbe venni. Az utolsó években az exportban fejlődés nem mutatkozik. A mezőgazdasági áruk elhelyezése majdnem lehetetlen nehézségekbe Ütközik. Adalokat sorol fel arra vonatkozólag, hogy e kevésbé kedvező momentumok mellett is haladás és fejlődés mutatkozik gazdasági életünkben Növekedett a vasul, a posta forgalma, lényegesen emelkedett az ipari munkások szánta és azok jövedelme. Ezután áttért
a kormány konkrét gazdaságpolitikai programjának
ismertetésére a külkereskedelmi mérleggel kapcsolatban. A kérdés magja az, hogy gazdasági élelUnket meg kell és át kell szervezni. A megszervezés az adott helyzet legjobb kihasználását jelenti, az átszervezés pedig > racionálisabb termelés bevezetését. Az energiaszolgáltatást is meg kell izervezni. Az elektromos energiára vonatkozó törvényjavaslatot a kormány nemsokára a Ház elé terjeszti. Az energiaforrásokból is minél kevesebbet kell behoznunk külföldről, ebbe kapcsolódik a magyar szén használatának problémája. Ezután a közlekedési hálózat kiépítéséről és a tarifapolitikáról szólt.
A közlekedési program főfeladata, hogy az áru minél gyor-
sabban kerülhessen forgalomba és kellő időben a piacon legyen. Allam-vasulaink teljesítőképességét fokozni kell. A kormánynak minden részletében kidolgozott programja van az államvasutak rekonstrukciójára. Legkívánatosabb volna, ha ezt külföldi kölcsönnel lehetne fedezni. A tanyai vidékeknek bekapcsolását a gazdasági éleibe a kormány gazdasági kisvasút-hálóza t kiépítésével vette programba. Körülbelül 1200- 1300 km. kisvasul fog kiépülni. Legakluálisabb a tarifapolitika.
A mull évben foganatositott tarifa-mérsékléseket az export szempontjából ki kell bővíteni. Külföld felé ki kell építenünk a közvetlen díjszabásokat. Vigyázni kell, hogy a tranzitforgalom ne járjon sajál gazdasági
életünk károsodására.
A vámpolitikára
áttérve hangoztatta, hogy nekünk is alkalmazkodnunk kell a védővám-rendszer általános irányzatához. — Mezőgazdaságunk nem tudja élvezni a védővámpolitika használatát, csak az idegen áru beözönlése van legfeljebb megakadályozva. Konkrét feladatunk e téren az, hogy a védelmet fenntartsuk ott, ahol feltétlenül szűieség van rá. Ezután áttért
a kartellkérdés fejtegetésére. Azokat a kartelleket, amelyek a vámpolitika alapján születnek a vámpolitikai lehetőségek kihasználására, nem szabad üldözni, mivel a kartell a gazdasági élet megszervezéséhez tartozik és a kartell teszi lehetővé a tőkeképződést is. Igyekezni kell, hogy a kartellckkel szemben ne térjünk olyan útra, amely amely mesterséges beavatkozást jelentene a gazdasági életbe. Ne menjük odáig, hogy esetleg kötött gazdasági rendszerbe menjünk hele. Ezután ismertette azokat az adatokat, amelyek mutatják, hogy kivitelünk az utóbbi évek folyamán mennyit csökkent. Megállapította, hogy visszamaradásunknak, illetve a külföldi piac elvesztésének oka legnagyobbrészt szervezetlenségünkben keresendő.
A gazdasági életnek érezni kell azt a kötelességet, hogy meg kell szeh-eznle önmagát és ezen a téren nem várhat mindent a kormánytól. Arra kell törekednünk, hogy csak kvalitásos árucikkeket hozzunk forgalomba. F.rrevonatko-zóiag a kormány rövidesen törvényjavaslattal jön a Ház elé.
A kormány a maga részéről a gazdasági élet megsegítését elsősorban
adóvisszatérltések alapján kívánja előmozdítani. A kereskedelem számára
exporthiteleket nyújt. Foglalkoznunk kell elsősorban
a buza standardlzálásának
kérdésével és örömmel hangoztatja, hogy a mezőgazdasági érdekeltségek és egyes pénzintézetek már összefogtak e kérdés megoldására. Különben is mezőgazdaságunk bizonyos mértékű átalakulásánál fonlos lesz, hogy mennyire fejlesztjük a baromfitenyésztést, a gyümölcstermelést, a tejtermékek nívóját, a zöldség és főzelékfélék termelését.
Lehetetlen, hogy mint agrárállam, külföldről hozzunk be korai zöldségfélét.
A mezőgazdaságnak és általában az országnak érdeke az, hogy erős ipar fejlődjék, mert
nem lehetünk csupán Ipari, vagy csak agrárállam. Nekünk mindkettőnek kell lennünk.
A középosztály problémáját sem lehet másképen megoldani, mint egy helyes irányba terflt. ipari politikával. Ezen a téren egyik legfontosabb kérdés
a közszállltások
ügye. A közszállitások kiterjesztésével legalább iparunknak leltet segítségére lenni.
az Iparpártolás terén szintén adóvisszatérltések alapján ki-ván a kormány az érdekeltek segítségére lenni.
Határozott iparfejlesztési programja van a kormánynak. Elsősorban aira kell törekedni, hogy a meglevő vállalatok kapacitását kihasználják és csak azután lehet ujabb alapításokról szó. Ugyancsak támogatásban kívánja részesíteni a kormány a kisipari egyénekei is.
A lovábbiak során megállapította a miniszter, hogy a mezőgazdaságnak és az iparnak nyújtott segítségek végeredményben a kereskedelem támogatására is szolgál. A kereskedelemnek teljes erővel az export szolgálatába kell állnia. A kormány keresi a vasút és a hajózási tarifa összhangba hozását. Ki kell használnunk a Dunát, de nem zárkózhatunk el a tengeri hajózás elöl sem. Végül következőkben! állította fel a kormány programját:
1. a mezőgazdaságot hl kelt emelni az értékesítési krízisből,
2. egészséges iparfejlesztés számára módot kell adni,
3. ehhez kapcsolva fejleszteni keli a kereskedelmet és meg kell indítani a kistöke-képző-désl folyamatot.
ZALAI KÖZLÖNY
Itt megállapította, hogy bizonyos takarékosságra van szükség, mert ma mindenki igényein felül él és kfiltekezlk.
Befejezésül felhivta az ország népét
társadalmi osztályra való tekintet nélkül, hogy támogassa a kormányt a nagy gazdasági program megvalósításában. (Taps és éljenzés.)
Rassay Károly kritikája a költségvetés szelleméről
Szünet után Rassay Károly szólalt fel az ellenzék részéről elsőnek a vitában. Részletesen polemizált a miniszterelnök husvéti nyilatkozatával, mely szerint a polgári ellenzék azért nem tudott nagyobb eredményeket elérni, mert világnézeti harcot folytat és nincs közgazdasági programjai* A polgári ellenzék — ellenkezőleg — az állami élet és a gazdasági berendezkedés alapvető kérdéseire vonatkozólag teljesen azonos felfogású a jobboldallal. Ezután behatóan foglalkozott a pénzügyminiszter nemrégen adott programjával és hangoztatta, hogy az abban foglalt gondolatokat ellenzéki oldalról már régebben felszinre vetették. Elismeri a közgazdasági miniszter jószándé-kail, de rámutat, hogy a felvetett ideákat a jelenlegi költségvetéssel megvalósítani nem lehet.
Kifogásolja nemcsak a költségvetés egyes tételeit, hanem annak szelle-
Az elszakított magyarság elrabolt jogainak számonkérése a megszálló bitorlóktól
kulturája és politikai jogai I Belső szükségének tesz eleget, amikor erdélyi testvéreink felé tündökölteti az együttérzésnek és a reménységnek
mét is. Adatokat sorol fel, hogy a költségvetés tételei évről évre, hogy fokozódlak. A pénzügyminisztertől azt várta, hogy visszaszorilsa a költségvetés kereteit. A jelenlegi helyzetben nem lehet még nagyobb terheket" róni és nem lehet megterhelni a mezőgazdaságot a biztosítás költségeivel, pedig gondoskodni kell a mezőgazdasági munkások biztosításáról. A személyi költségek igen nagy részét teszik a költségvetésnek, főképp a nyugdijterhek abnormisan magas volta miatt. A nyugdijakat sok esetben olyan emberek kapják, akik számára ez csak egy jó mellékes jövedelem valami nagyobb állás betöltése mellett. Tehát
nem a szegény emberek kenyere miatt terhelik meg a költségvetést.
Hibáztatja, hogy mezőgazdasági termelésünk nem fokozódik, exportunk visszaesik és felesleges cikkeket importálunk.
Kenéz Béla hangoztatta, hogy
adózásunknak egyik legnagyobb baja, hogy az adóteher nem oszlik el egyenletesen.
Az egyenesadók mindjobban háttérbe szorulnak. A forgalmiadót a célszerűség határán belül mérsékelni kellene. Adott viszonyok között a vámvédelem hive. Magyarország nemcsak a tehetségek, de a tehetségek elkallódásának hazája is. Örömmel látná, ha a pályaválasztási tanács és a tehelségvédelmi országos szervezet megalakulna.
Részletesen foglalkozott ezután az utódállamok agrárreformjával és megállapította, hogy annak egyedüli célja a magyarságnak gyökerében való elpusztítása.
Ismertette a jugoszláviai és romániai magyarság sanyarú sorsál és hangoztatta, hogy a román kormány botrányosan elősegíti ff magyar lakosság kivándorlását. Mindezt azért teszi szóvá, hogy számonkérje elszakított testvéreink elrablott jogait, tünkrelelt értékeit.
Románia néhány nap múlva készül megülni Nagyrománia fennállásának lizéves évfordulóját és az ott élő magyar testvéreinket nemzeti zászlókkal, nemzeti viseletben, nemzeti dalokat énekelve odatessékelik erre az ünnepre. Az erdélyi magyarság azonban nem statisztálhat ezen az ünnepen.
Halottas házban csak a lelke mélyén cinikus ember ülhet örömünnepet.
Az erdélyi magyarságnak halottjai Vannak: magyarságú, anyanyelve,
szivárványát, amely a Dunántúlról és a Tiszaközéről ível a magyar égre. A feltámadásnak el kell érkeznie! Mert
nekünk van jogunk és mert Európa érdekeTs ezt kívánja.
Az igazi diadalt siettetjük és e téren vár sorsdöntő feladat a kormányra és a társadalomra. Meg kell értetnünk Európával, hogy nem a véletlen állította a magyar nemzetet erre a helyre, hanem Isten ruházta fel történelmi hivatással, melyet más faj vagy nemzet nem tud betölteni.
A magyar faj történelmi hivatását csak akkor töltheti be továbbra is, ha a nemzeti életet tartó fokra emelkedhet, ha visszaölelheti elszakadt testvéreit. Lássák ezt be Nyugaton, amig nem késő, mert most dől el, hogy Erdélyben és Keleten fenn akarják-e tartani a nyugati rendet és biztonságot, vagy szabad folyást akarnak-e engedni Nyugat felé a Balkán
mérgező szennyének. Farkas István a közgazdasági miniszter expozéjával foglalkozott.
A revíziót nem lehet pártkérdéssé tenni!
Wolff Károly szerint a szociáldemokratapárt taktikai hibát követett el, amikor nem csatlakozott a revizió gondolatához, noha a revizió olyan kérdés, amelyet nem lehet pártkérdéssé tenni. Nyilvánvaló, hogy a magyar munkásság azonosítja magát a revizió ügyével.
1929. május I,
mindnyájan egyek vagyunk ebben az országban, amikor kitűnik, hogy van elhatározás a magyar népben. És
Csatlakozik azokhoz a szavakhoz, amelyeket Kenéz Béla juttatott kifejezésre. Ez az a pillanat, amikor
ha tízéves fordulókat ünnepelnek is odaát a román határon, mi elküldjük oda hitünket és bizakodásunkat, hogy az Igazság egyszer győzedelmeskedni fog.
Romániának még sokszáz évet kellene dolgoznia az emberiség javára, hogy fennmaradását biztosítsa. Meg van győződve arról, hogy éppen a gazdasági béke érdekében helyre kellene állítani a romániai határokat.
Felhívja a kormány figyelmét a földmunkások helyzetének javítására, nehogy az izgatás áldozataivá váljanak.
Figyelemmel kell kisérni a hadsereget is.
Megtörtént, hogy egyes katonaszökevények külföldön agitátor iskolába járlak és visszatérve bekönyörögték magukat a hadseregbe csak azért, hogy a sejtrendszert kiépítsék.
Qondoskodnunk kell afelől, hogy minél tovább mehessünk az adócsökkentésben.
Külföldi kölcsönök helyett jobbnak látná a belföldi tőkefejlesztést és a belföldi kölcsönök felvételét. Revizió alá kell vennünk a kereskedelmi szerződések tekintetében követett politikánkat.
Az iparfejlesztés tekintetében nem helyezkedhelünk a védővámos rendszer előnyeire. Takarékosságra van szükség nemcsak az állami adminisztrációban, hanem az igazgatósági tantiémeknél és az egyesek költekezésénél is. Az ülés 6 órakor ért véget.

Az nj osztrák kabinet bemutatkozása
Streerawits kancellár i népszövetség politikáját kívánja folytatni
líéca, május 7 (Éjszakai rádiójelenlés) A nemzeli tanácsban ma Streeruwilz kancellár bemutatta kormányát és programbeszédet mondott. Kifejezésre juttatta, hogy kormányának létrehozását a pártok együttműködése tette lehetővé. Külpolitikailag ugyanazokat az elveket vallja, mint elődje. Jó barátság valamennyi állammal, különösen a szomszédállamokkal, elsősorban a Németbirodalommal, amellyel Ausztria a legszorosabb kapcsolatban él. Nyiltan vallja a tartós béke hívének magát és a népszövetség politikáját követi. Végül rámutatott arra, hogy a gazdasági válság világjelenség.
Revolvermerénylet a litván miniszterelnök ellen
1 kormányelnök nejével együtt megmenekült, a kiiéret három tatja áldozatni eiett
Kownó, május 7 Tegnap este Woítlemaras miniszternők ellen Kownóban revolveres merényielet kíséreltek meg. Az autóban ülő miniszterelnök és felesége sértetlen maradt, mig a velük levő hadnagyot az egyik golyó megölte, egy másik golyó egy kapitány tüdejébe fúródott, mig a harmadik golyó a miniszterelnök unokaöccsét találta, aki gyomrán szenvedett súlyos sérülést. Azt hiszik, hogy a merényletet Vilna környékén letelepedő litván emigránsokhoz tartozók követték el.
A kassal emberevő cigányok pöre
Kassa, májua 7 A kassai bünletötörvényszék május 22-éfe tűzte ki az emberevő cigányok monstre-bünpörének fótárgyalását. A bünpörnek 37 cigányvádlottja van, akik a vádirat szerint két évvel ezelőtt több mini negyven gyilkosságot köveitek el Kassa környékén. A főtárgyalás 6—8 hétig fog tartani.
Az első feketehlmlő-eset Laibachban
Orác, május 7 (Éjszakai rádiójelentés) A „Tages-posl" jelenti Laibachból, hogy ma egy fekelehimlős megbetegedés fordult elő. Egy szállodában egy utas, aki Triesztből jött, feketehimlőben megbetegedett. Az utas Angliából érkezeit Laibachba. Széleskörű intézkedéseket tettek.
Ázsiai állapotok a román vasutaknál
Adalék a „CFR" biztonságához és megbízhatóságához
Kolozsvár, májua 7 A gyakori romániai vasúti szerencsétlenségek meggátlására a kolozsvári üzletvezetőseg bizottságot szervezett, amelynek feladata rajtaütésszerűén végig vizsgálni az egyes állomásokat. Néhány nappal ezelőtt a kolozsvári vasuli állomást lepte meg a bizottság és megállapította, hogy a szolgálatban levő személyzet 90 százaléka aludt. A tolatóinozdo-nyok vezetőit a bizottság rázta fel álmukból, a telefonisták malmoztak. A szolgalatos pénztárosnő jogosulatlanul kedvezményes jegyeket adott ki. Megállapítottak, hogy az összes vonatok ellenőrizetlen váltókon keresztül futottak. 18 váltóőr közü| csak kettő volt ébren. Az áruraktárak kapui tárva-nyilva voltak, csak az nem lopott, aki nem akart.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai meg-llgyelö jelentések: Kedden a himtrstk-let■ Reggel 7 órakor -f-U\'8, délután 3 órakor -p4 2, este 9 órakor +16.
Felhőzet: ligéiz napon át tiszta égboltozat.
Szélirány: Reggel Dél, délben és e»te Uólnyugall szél.
* ■•t.orolégl.l Intézat Mte 10 Arakor jslantla némi hSvOllycaés 4a aclwatar hajlamoa 1(16 >árl»lé.
Budapest, 1., Horthy Mlklóa-ut 119-121.
1929 májul 8
Feliratban kéri a megye a salai útviszonyok Javítását
Autó-fuvarozási korlátozásokat léptetnek életbe Keszthely— Hévíz között — A villamosítás, az u) Iroda-segédtlsztl állások szervezése és a megyegyüiés elé kerülő többi ügyek, az állandó választmány napirendjén
Zalaegerszeg, raájuB 7 Zalavármegye állandó választmá-
ZALAI KÖZLÖNY
nya Gyömörey Oyörgy főispán elnöklete alatt tegnap tartotta ülését, me-előkészilette a május 13-iki megyegytHésjprogrammját.
A választmJhy-Jcimondotta, hogy szükségesnek tartja üjifcxiasegéd-tiszll állások szervezését, negy a megye minden járásában legal
gyökeres rendezésére.
Bővebben tárgyalta a választmány a megye villamosításának kérdéséi és az a nézet alakult ki, hogy Zalaegerszeg és Nagykanizsa villamosítását a megye irányító szerepével keresztül vigyék. Az állandó választmány szakértőt küld ki a megye villamosítás programjának -előkészítésére.
két segédtiszt legyen. Ilyenformán a Hö bb vj,a ulán kimondotta a uálasztmánv 8 ui állás szervezését vA|agzt^ hogy a k0zgyU|ésnek
választmány 8 uj állás szervezését javasolja a megyegyülésnek. Elfogadta a választmány a népjóléti miniszter által készített balatoni penzió is vendéglő szabályrendeletet, majd kimondotta, hogy szabályrendeletben
korlátozza a gépkocsi Ipar gyakorlását Keszthely és Hévíz között
A szabályrendelet értelmében húsznál több engedélyt kiadni nem lehet és egy személy legfeljebb három autót tarthat bérautó-fuvarozásra.
Felirati javaslalban kéri a megye a kormányt a
zalai útviszonyok
javasolni fogja tekintettel a változott viszonyokra a Vármegyei Bank kamatlábának egy nyolcad százalékkal való mérséklését. Továbbá, hogy kérje fel a megye a bankot, hogy az intézet a községeknek ugyanilyen mérvű engedményt nyújtson a kihelyezéseknél.
Farkas Tibor indítványára elutasítót la a választmány a tanfelügyelőségnek azt a kérelmét, hogy a megye nyújtson támogatást a tanfelügyelőség székházának felépítéséhez.
A határmenti városok gazdasági konferenciáján
süket fülekre talált Nagykanizsa kívánsága a vidéki közlekedés megjavítása érdekében — Sem Nagykanizsa, sem Zalamegye nem képviseltették magukat az értekezleten
Ullmann Elek előterjesztette azokat a kívánságokat, melyek Nagykanizsa vidékének útviszonyai megjavítását célozzák. Kérle, hogy a kormányzat találjon módot, hogy Nagykanizsát jobb összeköttetés révén a vidék számára megközelithelőbbé tegyék. Sajnos, azonban a konferencián érthetetlenül az előterjesztett kéréseket nem vették komoly tárgyalás alá azzal az indokolással, hogy nem tartozik oda annak tárgyalása. (?)
Ezek után jogosan lehet kérdezni, hogy végtére is hová tartozik ennek a városnak gazdasági Ugye, ha nem a kormányzat állal össiehivolt gazdasági konferenciára?
Nagykanizsa, május 7 Az OMKE vasárnap tartott 25 éves jubileumán a nagykanizsai kereskedő-társadalmat Blankenberg Imre és Unger-Ullmann Elek képviselték. Ugyancsak a kanizsai OMKE képviselői Is részt veitek a Hungária különtermében azon a teán, melyet Sándor Pál, az OMKE elnöke adott a vendégek tiszteletére. A jubileumot ünneplő közönség Csepelen is látogatást tett, ahová közösen mentek ki és megszemlélték a vámmentes kikötőt. Hétfőn a Lloyd nagytermében megtartották a kormány rendezésében a vidéki határmenti városok gazdasági konferenciáját, melyen a nagykanizsai OMKE-t Unger-Ullmann Elek képviselte. Erről a konferenciától, mely igen fontos gazdasági kérdéseket tárgyalt, amely a határmenli városoknak valóságos létérdeke, — Nagykanizsa város és Zalamegye Itivtíalos képviselői hiányoztak. Ezzel szemben Sopron, Szeged, Sátoraljaújhely, Gyula, Vác főispánjaikkal, illetve polgármestereikkel és főszolga-biráikkal képviseltették magukat. Ezen a gazdasági konferencián Unger-
NAPI HÍREK
Linóleum és viaszkos vászon
minden méretben olcsón beszerezhető
HIRSCH ÉS SZEGŐ
cégnél
NAPIREND Május 8, izardi
Római katolikus: Mlhily m|. Proleal.: Gizella. Izraelita: Nl>. hó 28. Nap kel reggel 4 óta 33 perckor,
nyugazlk délután 19 óta 20 perckor. •
Városi Nagymozgó. .A négy fivér* epizód a népek háborújából. .Pardon, tévedtem", burleszk.
Oóztflrdö nyitva reggel 6 órától este 5 óráig (héttő, szerda, péntek délután és kedden egész nap nőknek).
— Istentiszteletek sorrendje áldozócsűtörtőkön. A felsőtemplomban áldozócsülörtökön a szentmisék a következő sorrendben lesznek: Háromnegyed 8 órakor első-áldozók, 9 órakor a gimnázisták, háromnegyed 10 órakor katonák szentmiséje lesz, fél 11 órakor szentbeszéd, mondja dr. Krizsala Ferenc hittanár. 11 órakor énekes nagymise.
— A városi tanács tisztelgése a piarista tartományfönOknél. A teljes városi tanács, élén dr. Sápján Gyula polgármesterrel tegnap délben tisztelgett a Nagykanizsán időző dr. Sebes Ferenc felsőházi tagnál, a piarista rend magyar tartományfőnökénél.
— Első szentáldozás. Nagy napjuk van holnap, áldozócsütörtök ünnepén a II. körzeti Rozgonyi-utcai, Huszti-téri és barakki elemi iskolák növendékeinek. Több mint 230 kis apróság járul akkor első szentáldozásához a felsőtemplomban, miután a hitoktatók gondosan előkészítették őket életük e legszebb napjára. Az ünnepi szentmise pont három negved 8 órakor kezdődik, amelynek kerété-ben történik az első szentiidozás. Istentisztelet után az Oltáregylet hölgyei szertfetlakomára látják vendégül az első szentáldozókat.
— Serlegavatás. A meglepően fejlődő nagykanizsai Vasutas Dalkör a tavalyi dalosversenyen kapott serlegét junius 1-én este 8 órakor avatja fel a Kazinczy-ulcai Angol Park vendéglőben.
= Bérmálás! ajándékok óriási választékban legolcsóbban Zsoldos Oyula órás és ékszerész uj flzle-tében kaphatók Főút 14. Biztosító palota.
— Himlő-oltások. A városi tiszti főorvosi hivatal közli: Vasárnap, má|us 12-én délután 2 órakor a Rozgonyi-utcai iskolában lesz a csecsemők védhimlő-oltása. Ezen alkalommal mindazokat a gyermekeket be fogják oltani, akik idézést nem kaptak és most hozták ide őket szüleik. Az oltás természetesen díjtalan, de törvényileg kötelező.
= Ne lelejtse el, hogy : varrógépben „PFAFF", kerékpárban „PUCH" a legjobb 1
— Jótékonyság. Trébár Paula (Zalacsány) 2 pengőt küldött szerkesztőségünkbe annak a szegény fiucskának, akit súlyos beteg édesanyja nem tudna a jószívű emberek nélkül felöltöztetni csütörtöki első áldozásához.
— A tolvaj letenyel finánc vizsgálati fogságban. Hoffmann Józsefet, a tolvaj letenyel fináncot a csendőrség hétfőn beszállította a nagykanizsai törvényszéki fogházba. A vizsgálóbíró a pénzügyőri vigyázót előzetes letartóztatásba helyezte.
Ax IpariestUleil Dalárda hangversenye
Nagykanizsa, május 7
Mint már megirtok, vasárnap este tartja meg nagyszabású hangversenyét az Ipartestületi Dalárda. A karirodalom legkülönfélébb stilusu müvei szerepelnek műsoron, hogy hosz-szu hónapok alapos és Igen intenzív munkájának eredményét sok oldalról bemutattassa. Igy pl. Schu-mannak egy tisztára kontrapunktikus müve, Brahmennek egy ó-német tematikájú, egyházias karakterbe hajló koncepciója, Siklósnak egy Petőfivers csupa ihletű feldolgozása, Vannay Jánosnak Barbarits Lajos egyik költeményére irt dramatikus és erősen pelyphenikus munkája mellett magyar népdalok mesteri feldolgozásai a dalárda különféle qualltásaira fognak rávilágítani.
A műsort igen változatossá fogják tenni a 6. h. gy. e. zenekarának nagy ambícióval kidolgozott szí mai, valamint az esi szólistái; Jdszay Margit és F. Pásztor Irma.
— Adományok a felsőtemplom céljaira. M. Gy. 50, Berger Vincéné 15, Viola József 10, Dunántuli Szeszgyárosok 30, Eczetes Józsefné, Kálmán István, Takács Bódiné, N. N., K. M„ N. N, N. N., N. N. 5—5, Vojkovich Antainé, Kállovits Jánosné, N. N. 2—2, Stróbl Józsefné, N. N. I —1 pengőt. Dezsényiné 2 oltárteritőt és az áldoztató rácsra egy teritőt. Fogadják a nemesszivü adakozók hálás köszönetét ezúton is a püspöki biztosnak.
■ - A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező fizetési feltételek mellett Bartánál.
— Bérkocsik szemléje. A nagykanizsai bérkocsikat a rendőrség szemle alá vette, mely kielégítő eredménnyel végződött. A bérkocsik jó-karban vannak tartva és az állatok rendesen vannak ellátva.
=- UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopstein Szombathely.
I Mintfeoti Creppe de (Ilinek, Foulard és Bemberg selymek I
n«e, választékban rakrírr. érkeztek \' RIRSCHNER MÓR dlVatárdlláZ&ba, FÖ-llt S. I
_1IS) _
ZALAI KÖZLÖNY
1929. május I,
— Mérlegrazzia. A nagykanizsai rendőrség őrszemélyzete a napokban széleskörű mérlegrazziát rendezett mindazon üzletekben és vállalatoknál, ahol valamelyes mérleget használnak. A razzia elég szomorú eredménnyel végződött, mert a rendőrség emberei igen sok mérlegei elkobozlak azon a címen, hogy szabálytalanul mérnek, a sulyok nem megfelelők stb. A lefoglalt mérlegek gazdái ellen kihágás cimén eljárás indul.
Elnököi felöli
a IX. I*r. kOuágkcrlIle/ - A MtlouMi /un. 30-<ln lesz
KswtSelyen vagy Hévlxvn
Nagykanizsa, május 7 A Zala- és Somogymegyéböl álló IX. községkerületnek a nemrég elhunyt dr. RotschUd Jakab volt az elnöke, aki tisztét közmegelégedésre töltötte be hosszú éveken át. Elhalálozása folytán aktuálissá vált az elárvult IX. községkerületi elnöki áliás betöltése. Ebben az ügyben Nagykanizsán vasárnap délután a községke-rület választmánya értekezletet tartott, amelyen az összes vezető tényezők megjelentek. A választmány beható tanácskozás után egyhangúlag elhatározta, hogy dr. RotschUd Jakab utódjaként Weisz Tivadar kereskedelmi tanácsost jelöli, mint aki múltjánál, szereplésénél és vallásos életénél fogva egyesiti mindazokat a tulajdonságokat, melyek öt erre a diszes méltóságra predesztinálják. Kimondotta a választmány, hogy a községkerületi közgyűlést jun. 30-án Keszthelyen vagy Hévizén fogják megtartani és a községkerületi elnököt akkor fogják megválasztani.
A község kerület választmányának egyhangú jelölése mindenütt nagy megelégedést és megnyugvást váltott ki.
— Pótnyomozás az alsoki gyilkosság ügyében. Az alsoki apagyilkosság gyanúja miatt őrizetbe vett Szalay Erzsébet, akit a kaposvári törvényszék vizsgálóbirája előzetes letartóztatásba helyezeit, a le-tartózlatási végzést felfolyamodta a törvényszék vádtanácsához. Az ügyészség különben utasította a csurgói csendőrőrsöt, hogy az ügyben pótnyomozást foganatosítson és a pótnyomozás eredményét sürgősen jelentse be.
= Hlelótt tavaszi szükségletét be-siereuá, uját érdekében el ■« mtüasna megtekinteni Barta Hikia dlntíjdonságtlt.
= Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park-szálloda kávéházban VIII., Baross-tér 10.
— Kitűnő szemüvegek orvosi receptre és recept nélkül legolcsóbban Zsoldos Oyula órás, ékszerész és látszerész uj üzletében kaphatók Főút 14. Biztosító palota. Szakszerű javítások.
Nem is egy, hanem két Ball István állt lesbe az eszteregnyei vadőrre
Az egyik Ball Istvánt letartóztatták, a másik még a kórházban várja a sorsát
Nagykanizsa, május 7 Megírtuk az eszteregnyei erdőben a fővadőr és orvvadász közölt lefolyt izgalmas párbaj történelét, melynek két szereplőjét súlyos sérüléseikkel a nagykanizsai közkórházban ápolják.
Dr. Almássy Oyula törvényszéki vizsgálóbíró kiszálltba kórházba, ahol ugy a vadőrt, mint a vadorzót kihallgatta. A vadorzó természetesen azt mondotta, hogy Németh Síndor fővadőr lőtt először rá. Németh viszont eskü alall vallotta, hogy csak azután, mikor Rali István fegyvere nem sült el, lön ö önvédelemből az elszánt vadorzóra. Az utóbbit egyébként a lövés találta és iránya is megerősíti a vadőr vallomását.
Amig Németh Sándor fővadőr és Dali István eszteregnyei gazda, vadorzó súlyosan sérülve a kórházban fekszenek, lassan világosság derült a párbaj egyes részleteire. Így kiderült, hogy
Németh Sándor fővadőrnek nem Is egy, hanem két támadója volt.
Az egyik ifj. Ball István, akit „Kis Pali alsó"-nak hívnak a faluban (noha neve elé az ifj. jelzőt ragasztja — mégis jól benn jár már az időben). A másik Balt István (Pali) a fiatalabbik. Mindkettő vadlesre ment az erdőbe. Gondosan felosztották egymás között a szerepeket, ki hol fog állani. Megállapodtak, hogy
aki előbb észreveszi a vadőrt,
a máslkat ffltyszóval figyelmeztetni fogja.
Ball István, amikor az erdőőr feléjük közeledett, odaadta fegyverét ifj. Bali Istvánnak, aki mellbe lőtte Németh Sándort. Állítólag Bali István is iőlt volna a vadőrre.
Teljesen tisztázva van az, hogy a vadorzó lóit elsőnek a vadőrre, aki önvédelmére használta ezután fegyverét.
Ifj. Bali Istvánt tegnap Esztereg-nyéről behozták Nagykanizsára és átadták az ügyészségnek.
A vizsgálóbíró tegnap ifj. Bali István előtt kihirdette a letarlózlatá sáról szóló végzését.
— tlisiáal kedvexm ényah. A
Nemzetköz! Orvosi Hydroláglal Társaság (Magynr Balneológia! Egyesület és a -Magyar Orvosok Ethcuma KgvesületeJ állal Budapesten 1929. évi október 13-20 kilzt tartandó nagygyűlésére Ágfalva oh. Murakeresztur oh., Gyékényes, Szombathely és Komáromtól Budapestre utazóknak az I., II. vagy Itt. osztályban 50 százalékos menetdljkedvezményt engedélyezünk. K kedvezmény az odautazásnál legkorábban 19211. október 10-én, legkésőbben október 20-lg, a visszautazás legkorábban október 13-án, legkésőbben október 23-ig vehető Igénybe. Az Olasz-magyar kereskedelmi kamara által l\'adovában Iliül, évi Junlus N-tól Ju-nlUB 23-lg tartandó nemzetközi áru-mlnta-vásárra utazóknak valamennyi állomásról Murakeresztur oli.-ra vagy Gyékényesre az I., II. vagy III. osztályban 3(1 százalékos monetdijkedvezményt engedélyezünk. K kedvezmény az odautazásnál legkorábban 1020. május 25-én, legkésőbben Junlus 22-ig, a visszautazás legkorábban Junlus 8-án, legkésőbben Junlus 22-ig, a visszautazás legkorábban Junlus H-án, legkésőbben Jullus 3-lg vehető Igénybe. Az Olasz-magyar kereskedelmi kamara Állal Fiúméban 11120. augusztus t-l-lől szeptember Mg tartandó nemzetközi áruminiavasárra utazóknak valamennyi állomásról Murakeresztur oh. vagy Gyékényesre az I., II. vagy III. osztályban 30 százalékos me-notdijkedvozményt engedélyezünk. K kedvezmény az odautazásnál legkorábban 1020. Jullus 30-án, legkésőbb nug. 31-lg, a visszautazásnál legkorábban nug. 14-én. legkésőbb szeptember It-lg vehető Igénybe. A Somagyvármegyei Gazdasági Evyesülel által Kaposváron 1029. augusztus 24-től szeptember 2-lg tartandó mezógazgasdgl ts ipari kiállítására utazóknak valamennyi állomásról a Kaposvár leié csaüakozó állomásainkra az !., II. vagy III. osztályban 50 százalékos monetdijkedvezményt engedélyezünk, E kedvozmény ar. odautazásnál legkorábban 1020. aug. 21-én, legkésőbb szeptembor 2-lg. a visszautazásnál legkorábban 1920. aug. 24-én, legkésőbb szept. 5-lg vehető Igénybe. Az igazgatóság.
— A Zalai Évkönyv Zala kultusza.
— Cigányok véres szurkálása.
A tegnapi országos vásár után egy több főből álló cigánykaraván lagjai délután összevesztek egymással az egyik kanizsai korcsma elölt. A veszekedés valóságos közelharccá fej-lödölt, amelynek hevében az egyik kihúzta kését és azzal Lombardi Dániel társát három fej és egy kar szúrással oly súlyosan megsebesítette, hogy kórházba kellett szállítani.
„STEVR" autók, Modell 1929. Kérjen ajánlatot a körzetkép-visclötől: Szubó Antal sportüzlete.
— Enyhítik az ebzárlat rendelkezéseit. Most megjelent miniszleri rendelet enyhíti az ebzárlatkor eddig foganatosítóit intézkedéseket. Így czenlul az ebzárlat tartania alatt a zári lakásban nem kell megkölve tartani az ebet, csak kivül. A veszett-séggel fertőzött falvak szomszéd községeiben nem kell elrendelni az eb-zárlatot. (Igy a legutóbbi récsei ve-szeltségl esetek miatt foganatosították Nagykanizsán is az ebzárlatot.)
A SINGER VARRÓGÉPEK
itto»A LEOJOBBAKI
= Tennlszütók hurozása legjobban és leggyorsabban készülnek Vágó lllatszerlárában.
= Soha nem lesz talajvíz, nedvesség, gomba házában, ha egyszer „Biber"-rel szigetel I
Mindennapos székisornlál, végbélhurut, felfúvódás, oldalfájás, lélegzési zavar, szívdobogás, fejfájás, fülzúgás, szédülés és lehangoltság eseteiben a természetes „Ferenc József* keserűvíz a bélmüködéstrendbehozza, megszabadítja az embert a kellemetlen érzésektől a megőrzi az idegek épségéi és a szellem frisseségél. Nagynevű angol orvosok a Ferenc Jóuef vizet galandféregkuráknál 1b fényes eredménnyel alkalmazzák. Kaphaló gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben.
rutin. Hit, ■UtltfWrrt „Bltliol"
Blito* bitiiu íí\'.óijii nuly ltrt6lAt>«l«(>»
Í«[ plántál u tlTilá U.tf.) kAiá fiKyöke i.míi kllrlji Silto. rum ludomlnjro. ili pon tl&illIWi Mii AH.Ir.. emötrr. itt.l-mitlinl Svlb, ruiinl, <i4Uny II hia|y«l;l6lilr«k Hiplirban, u\'1.,1". iiillltja:
Ratlnol Laboratórlnm BadaMat, s«m VII., Msráarl-atca M.
— Tánc után szurkálás. Molnár István somogyhegyi lakos Zselic-szentpálon mulatságban volt, ahonnan az éjjeli órákban tért haza falujába. Útközben három egyén megtámadta és 5 késszurással sulyosan megsebesítette. A legény valószínűleg szerelmi bosszú áldozata, mert már régen udvarolt egy zselicszentpáli leánynak és a mulatságon is egész este azzal táncolt. Ugylátszik emiatt szurkálták meg a féltékeny zselicszentpáli legények.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
R A p I ó
(Rövidítések) H — hírek, köi^uda-ság. riaugv. — hangvemny. elóadáa Oy a_ gyermekeknek. A — **axonyo«t-fiak. Z — zene. Mg. « mezőgazdaság.
i».Agi előadás. F — felolvad*.\'
9-
— ifjU\'-**. ii.hu..- i — .^.w.,..™-
u — grsmofonzene. Jb — |a*i*b4ad. K — kabaré. nZ — népszerű zena.
Május 8 (szerda)
Budapest 9.15 Hingv. 9.30 H. 9.45 A hangv folytatása 12 Déli harangszó. 1205 Cigányzene 12 25 H. 12.35 A hangv. folytatása. 13 idólelrés. 14.30 H. 15.30 Morse-tanfolyam. 16 Előadás: ,Aa ősnyomtatványok és az első hlzat nyomdák". 16.45 Idó elzís. 17 10 E. 17.40 Az Operaház tagjaiból alakult zenekar hangv. 18.50 Rádió amatőrposta. 20.15 Előadás a Stúdióból Schumann : .Manfréd-. Lord Byron drámai költeménye 3 részben. Utáni kb. 2210 Idólelzés. Majd Jb. ttt« II Zene 16 és 20 Hangv Berlin 17 tlangv. 20.30 Vldím dilok. Utána Komor Oésa zenekarának hangv. 21.30 Kimara Z. Utána Dajot Béla tinc-zenckarának hangv.
Born 12 50 Q. 16 Hangv. 1T Zene 20 NépszeiU berni est. 21.30 Hangv. 22.15 Z Brünn 12.30 Hangv. l\'JÍ Arlák és dalok. 19.05 Vígjáték kőzv 20 Dvorák-cmlékhangv. közvetítése Prágából.
Hamburg (Bréma, Hannover. Ktel) 14.30 Zene. 16 15 Vidám költemények. 17 Hangv. 18 Zene 20 Hsngv.
London, Daventry 11 0. 12 Hangv 12.30 ü 13 Zenekari hsngv. 15.45 Hangv. 1645 Orgonahangv. 17 15 Oy. \'8 4° Zene, heeedtlhangv. 19 46 Zene. 21.45 Opera E.
Milánó 11.15 O. 12 30 Rádiókvartett. 13.35 Jb. 16.30 üyermekkarének. 17 Zene.
19 lazz-band 20.30 Opera E
München 12.SS és 16 Hangv. 17 Oy. 19.30 Hangv. 21.30 Kamara Z. 2245 Hangv. Prága II 15 G 12.30 Hsngv. 16.20 Oy.
20 Dvorák emlékhangv.
Varsó 12.10 Oy. 16 Q. 17.55 éa 20.15 Hangv, 23 Zene.
- A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
Városi Nagymozgó.
A négy fivér
Szerdán 7—9, csütörtökön 3, 5, 7 és 9 órakor
Az idei évad legnagyobb sikerű páratlanul szép filmje:
lipizódok a népek háborújából. Főszereplők: M. Mann és James Hall.
Pardon tévedtem
Burleszk
1929. május 8.
ZALAI KÖZLÖNY
SPORTELET
•Rekordközönség ígérkezik a csütörtöki boxmérközésekre
Hét pár boxoló száll ringbe holnap délután a Zrínyi sportpályán — A ritka sportesemény iránt városszerte nagy az érdeklődés
Nagykanizsa, m áj un 7
Első híradásunk nyomán a közönség széleskörű érdeklődése nyilvánul meg a holnapi ünnep sporteseménye : az első nagykanizsai boxverseny iráni.
Mini közöltük, a Magyar Ökölvívó Szövetség az FTC és a Vasas válo-gatolt buxoló-gárdáját küldi Nagykanizsára és a szenzációsan izgalmas boxmérkőzés keretében 14 boxoló méri össze egymással erejét, akik
különböző súlycsoportokat képviselnek. A közöli nevek valamennyije igen ismert, köztük három országos boxolóbajnok sok külföldi ringben képviselte már diadallal a magyar színeket. Untenecker személye, alti a magyar boxoló-gárdát gyúrta elő az olimpiászra, kész garancia, hogy ebből a sportágazatból a közönség a holnapi boxviadalok során a legértékesebbet és igazán kellemes élvezetet jelentő mérkőzéseket fog látni.
Senki sem találta el a Zala Kanizsa-Turul meccs eredményét a tippelők közül
Magyarország—Ausztria válogatott mérkőzés eredményét heten találták el
Nagykanizsa, május 7
Legutóbbi tipp-versenyünkön ismét kettős feladványt kaptak tippelőink. Azonban épen ezért olyan szerencsés tippelő, akt mindakét meccset, legalább a végeredményt, eltalálta volna, ezen a versenyen nem akadt. A válogatottak végső eredményét igen sokan eltalálták. A beérkezett 733 szelvény közül a Magyarország-Ausztria mérkőzés végeredményéI és pontos félidejét lieten találták el: llujtor János, Deutsch György, Fehér László, ifj. Ofenbeck Károly, Ofenbeck Károly, ifj. Polónyi György és Weisz Rudolf.
A Zala-Kanizsa—Turul meccsből sem a végeredményt, sem a félidőt senki nem találta el. A tippelések
inkább Kanizsa győzelmei mulatnak, néhány vereség tipp is van, mely azonban minimális gólarányt jelöli meg.
Erre a tipp versenyünkre a győztesek között (akik mindkét meccs eredményét és félidejét eltalálják) kilátásba helyeztünk két tennisz labdát (Szabó Antal sportüzlet ajándéka) és egy üveg finom kölnivizet (Vágó Endre illatszertára ajándéka), amit, azonban főgyöztesek nem lévén, ezúttal nem adunk ki.
Az ajándékokat a Zala-Kanizsa — Attila verseny győztesei között sorsoljuk ki a tribünjegyckkcl együtt, melyek a pünkösdi Zala-Kanizsa— BAK bajnoki meccsre lesznek érvényesek.
(A Zala-Kanizsa rendezőit) felkérik, hogy ma, szerdán este 9 órakor a boxviadalokkal kapcsolatos megbeszélésre okvetlenül jelenjenek meg a Polgári Egylet utcai termében.
(Országos néples lóversenyek Budapesten.) Juuius 1-én és 2-án Budapesten oly nagyszabású és változatos lóversenyek lesznek, amilyenek eddig még Magyarországon nem voltak. Ezen a versenyeken részt vesznek az összes lovas-sport egyesületek és az ország minden részéből érkező népies lovasok Itt lesz a bemutatkozása a néhány év előtt megindult és ezen idő alalt nagy fejlődést elért Kisgazda Lovassportnak. Az ország minden részéből érkeztek már nevezések ezen versenyekre. A versenyekre a következő számokban lehet nevezni: 1. disz-felvonulás, 2. vármegyék csoportversenye, 3. kezdő-lovas díjugratás, 4. könnyű díjugratás, 5. kisgazdák és lovas leventék páros díjugratása, fi, lovasjátékok, 7. díszített kisgazda kocsik felvonulása, 8. kancadijazás, 9- tornázás lovon, 10. négy részes vándorzászlós verseny a földművelésügyi miniszter vándorzászlajáérl, 11. cassel. A lenti versenyeket az Országos Testnevelési Tanács és az Országos Mezőgazdasági Kamara közösen rendezik, hatóságok és a lovas-sportegyesületek segédkezése mellett.
— Lapunk előfizetői éa olvasói óriási kedvezménnyel, negyedévi 4 pengő helyeit 280 pengőért kaphatják Farkas Imre és tylya Tibor rendkívül tartalmas szépirodalmi és művészeti havi folyóiratát, a Ma-tiyar Magazin t, fizessen sS elő « kiadóhivatalunkban.
Mozgószinházak
Városi Nagymozgó. Szerdán 7
és 9 órakor, csülörlökön 3, 5, 7 és 9 órakor az idei évad legnagyobb sikerű páratlanul szép filmje: „A négy fivér", epizód a népek háborújából. Főszereplők M. Mann és James Hall. — „Parton tévedtem", burleszk.
!l utánoz;
Nc dobja ki pénzét silány anyagból készült utánzatokért, hanem rendeljen meg nálam, a készítőnél egy Igazán praktikus
asztaltíizhelyet,
melyért 15 évi garanciát vállalok.
MACSEK LAJOS
lakatosmester
Nagykanizsa, József föherceg-nt 87.
KÖZGAZDASÁG
A tegnapi országos vásáron 16 vagon állatot vagoniroztak be
Marhát és lovakat szállítottak ki a kanizsai vásárról — A felhajtás közepes volt, az árak magasak
Havonklnt ÍOO-
A tegnapi nagykanizsai országos vásár általánosságban gyengének volt mondható. Az állalfelhajtás közepes volt, úgyszintén kevés volt az olasz és burgenlandi marhakereskedö is, ami abban leli magyarázatát, hogy tegnapra több helyen esett össze állatvásárral kapcsolatos országos vásár és igy az állatkereskedök, de meg az állatfelhajtás is erősen megoszlott. Egy trieszti nagyvágó embere bonyolított le nagyobb üzleteket. A vásár eredményeként 16 vagonba raktároztak be állatokat, loval, marhát vegyesen, ebből kivitelre került 10 vaggon vágómarha jobbára Milano
120 vagon állatot exportálunk Olaszországba
részére, a többi Budapestre került.
Az árak elég magasak voltak, igy egy 1. r. hidegvérű kanca 1500 pengőért cserélt gazdát, a marháknál egy jó fejős (borjas) tehén 700 pengőbe került.
örvendetes, hogy Olaszország felé a marhaexport élénkült. Murakereszt-uron ál naponta 10—12 vagon vágómarha hagyja el az országol, amely jobbára a milanói piacra kerül. Nagykanizsa és vidékén most egy trieszti nagyvágó emberei dolgoznak elég szép eredménnyel. Burgenlandba is szállítanak vagonszámra vágómarhát.
TŐZSDE
A több nap óla tartó javulási folyamat a mai üzleti napra is átterjedt és a legtöbb értékben már nyitáskor jeleniékeny árnyereségek mutatkoztak. A baratságos irányzat kialakulását a mai fizetési napnak teljesen sima lebonyolítása segítette elő. A tőzsdeidö közepén a berlini tőzsde bizonytalan irányzata realizációs eladásokra vezetett, ami azonban az árnyereségnek csak kis hányadat morzsolta le. Zárlatkor jelentős árnyereségre tett szert a Fegyver, Kőszén, Lámpa és Franklin. Egyes papíroknál lényegtelen árveszteség mutatkozik, igy Ofa, Salgó, Szikra és Készvénysör zárlatkor kissé gyengébbek. Lanyha volt ma a Bródi vagon. A hangulat zárlatkor bizakodó. A fixkamalozásu papirok piaca üzletiden volt. A valuta és devizapiacon csupán Madrid 85 pontos árvesztesége érdemel emlilésL
Zürichi tárlat
Párls 20-29, London 23 I9VS, Newyork 519 12, Brllssel 7207\'/s, Milano 27191/s, Madrid 73 40, Amsterdam 20872>/t, Berlin 123 15, Wien 72-93»/s. Sofla 3-75, Prága 15-36, Varsó 58-25, Budapest I0-4811 Belgrád 912\'/a, Bukarest 306.
VALUTÁK
Ant(ol I. 27-74-27-89 Belga fr. 79-50 79-80 Csehk. 16*91-16*99 Dánk 152-50-153*10 Dinár 9-99 10-05 Dollár 573-20-575-20 Francia I 22-35-22-55 Holl. 230 10-231*10 Lengyel 64-10-61-40 L,eu 3 37-3*41 Léva —\'—
Líra 2985-30*10 Márka 135-82-136*32 Norvég 152 60 153*20 Schill. 80*35-80*70 Peseta 81-00-81*70 Svájcit. 110-25110 65 Svédk. 152-90153 50
devizAk
AmsL 230-30-231*00 Belgrád 10-07-10-10 Berlin I35*f0-I362(l Brüsszel 79*57-79-82 Devizalel 3*39-3*41 Kopenh.152\'70 153 10 London 27-79-27-87 Madrid 81-00-81*60 Milano 30*00-30*10 Newyork 572*85-4*45 Oszló 152*80-153-20 Párls 22*38-22 45 Prága 1694-16*99 Szófia 4*13-4*15 Stockh. 153*10-153 50 Varsó 64*20-64-40 Wien 80 45-80-70 Zürich 110-35-11065
Mielőtt
kerékpárt venne,
nézze meg
tura- és verseny-kerékpárjaimat.
Olcsó árak I Kedvező fizetési feltételek I
Gammlk és alkatrészek olcsón és nagy választékban !
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Nagykanizsa, Erzsébet-iér 4.
Terményttad*
Buza 40-45 flll., rozs 20 fillérrel esett.
Buza tlszav. 77-es 24-90 -25 10, 78-as 2515-2.V35, 79-es 25 45-25 55, 80-aa 25 70-25 80, dunánluli 77-ea 24-30-24 50, 78-as 24 55—24 80, 79-es 24 85 -25 00, 80-ss 25 00 -25*15, rozs 21-30—21*40, tak. árpa 25-90-7615, sflrárpa 7700-27 50, zab 24-75—25 10, tengeri tazL 28-80—29 20. dunántull 27 00 -27 10, korpa 18-75 -19-00.
Serténásár
Felha|tás 1702, eladatlan 346. — Elsőrendű 1*88—1*90, szedett 1*84—1*88, szedett közép 1*60-1*70, könnyű 1-20-1*40, 1-só rendű öreg 1*66—1*72, tl-od rendű öreg 1*42—1 54 angol süldő 1*40-1*66, szalonna natívban 2*00-2-06, zsir 2*30-2*31, hua 1-90-2*24, szalonnás lélsertéa 1*94—2*28. Az Irányzat élénk.
EM*: Délulal ffyomta át LapküuU Vállalat, Hagykanlssáu.
Pelelös kiadó: Zalai Károly.
IntarurtMü tetafou t Nagykanizsa 78. asz.
a legszebb régi és . legújabb fajtákban, valamint mindenféle szőnyeg és virágpalántát virágágyak kiültetéséhez ajánl
Pelermann kertészet
Báthory-utca 22. szám.
Legjobb üdítő
a közismert
iTaTfc
Kapható minden filszer-íj csem«gekereskedésben.
Főraktár:
IIHK1!
Király-utca 21.
ZALAI KÖZLÖNY
1929. május 11
mxmmim
Az sprijhlídetések dija 10 síiig BO fillér. Minden totábbl sző dljt 5 fíll. Vasit- éa ünnepnap 10 szóig 80 fillér*, minden további fizó dija 8 (III. Szerdán és pénteken 10 sióig 80 fillér, minden további \' \'" 6 (III. C\'mszó s minden vaBta-jltlből álló szó két szónak srAnlit-
______ Állást keresőknek 500/0 engedmény.
A hirdetési d!J elSre flietendg.
azó dija I gabb beti bittk. Al
Balatoni rlallng 80 fillér, vSrBa 80 fillér adóval együtt 3 liter vételnél Zerkowltz Albert borpincészetében. 1495
PénzkBIoaSnt bekebelezésre mfadas összegben a legelőnyösebben és leggyoc-ssbban folyóslttat Aoxél lonéo pénz-kOlcsOnközveUtö Irodája Nagykanizsán, Kazlnczy-utca 3. szám. 4925
Oalethelyieég bármely Üzlet részére klsdó Szekeres József utca 16. Bővebbet ugyanott i 2178
Aranyhegyi borok.
Tírfli asztali ...... 1 liter 60 flll.
Aranyhegyi muskotályoi, InOB, UlUtOl ... 1 liter 80 flll.
zári palackokban, flvag eaarávtl.
Sáfrán József B5ÜME
Konoertaoagora, antik bútorok, antik órák, vttrtntárgyak, vázák, sokféle tár. gyak eladók. Bajza-ulca 3. kapualalt jobbra.
Klrály-u. 14. sz. slstt egy H«lethel«l-
aég (esetleg kétszobás lakái ......
Bővebbet a háztulajdonosnál.
lásial) klsdó. — 3101
Eladék lacaóves kut összes alkatrészei téglákkal. Kisfalud! utca 39. 2137
Üzemünket kibővítettük és a l.gmo-daraabb gépekkel berendezkedtünk
hajópadlógyártásra
U. Állandóan szolgálhatunk legolcsóbb napiáiban elsőrendű osztrák ázárma-zásu hajópadlóval minden méretben é* jutányosán vállalunk
bérgyalulást
és a szakmába vágó minden egyéb
bérmunkát.
Frank fisTSisi
Nagykanizsa, Szemere-utca 4.
1 utcai azobás Iskáa minden mellékhelyl-séggel sug. l-ére kiadd. Caányl László-"\'ca 8/a._ Q100
■égyeaobée utcsl Iskáa Ciányl UizSy utca 8. — KettSeaobée utcsl Iskás Csengeryut 67. auguaztusrs klsdók Mayer festőnél. 2176
Eladé cséplógarnltura, 930-as Umrálh cséplő, hozzá akár motor, vagy gőzgép avagy trskor. Tótszenlmártonban, Farkas Károlynál. 2177
Csukott bérautó,
helyben és vidékre bármikor megrendelhető
Benoze Imre
wo Telefon ■ BOB. szán.
Egy jóházból való flut tanoncnak és egy segédei (elvesz Vsss Jójsef cipész, Csengery ut 28. 2179
Magános urboz, ssszonyhoz, vsgy plébániára gazdaaeaaonynak ajánlkozom, vidékre Is. Klnlzsl-utcs 25. -2180
Boldlee Léexló 69 Ha (érolf
ugy s msguk, mint az összes rokoniig nevében fáidalomtól megtört szívvel ludalják, hogy forrón szeretett hitvese, illetve édessnyjs
Boldícs Lászlóné
BsOlésznö
folyó évi má|us hó ö-án életének 52-Ik évében, hosszas szenvedés után az Úrban elhunyt
Drága halottunk hűlt tetemét f. hó 8-án d. u. 4 órakor |fog]uk a temetó halottasházánál a róm. kath. egyház szertartása szerint megáldatni és örök nyugvó helyére kísérni.
Az engessteló szentmise-áldozat f. hó 8-án d. e. 9 órakor lenz a szent-ferencrendl plébánia-templomban az Egek Urának bemutatva. Nagykanizsa, 1929. május 7-én.
Nyugodjék bókéban!
m\\m\\ jWjj M
VIKTÓRIA GÓZTÉGLAGYÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NAOYKANIZSA
a raktáron tart
nagy és kis méretű gép-téglát
és mindenfajta cserépzslndelyt.
Eladás: a Nagykanizsai Takarékpénztár Rt.-nál, Csengery-ut 3. levő városi irodában és a sánci téglagyárban.
Teiefon: Nagykanizsai Takarékpénztár
R.-T. 261.
_11*0
mdgus a. tegjoöbötii
KAPHATÓ :
SINGER VARRÓGÉP
RÉSZVÉNY-TÁRSASÁG nlkUllt: 1U8YKAKIZSA főnt 1.
kerékpárok disze P 1150-től
a legmegbízhatóbb túragép, cserélhető kerék, 4 sebesség, 4 kerékfékrendszer
James Xtiidge
hm a molorkerékpáros világ
* A 1 UIUlegkedveltebb márkája.
Nézxe meg vételkényszer nélkül és kérjen árajánlatot. Kedvező fizetési leltételeki
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 4.
Ne menjen a lébhoz, hanem a fejhez I
BRANDL SÁNDOF ÉS FIA cég
DEÁK-TÉR 2. TELEFON 18.
Szakszerű kiszolgálási nvujt a l;erék|>árvcvőknck. Kedvező részletfizetési fellételeki
PUCH-kerékpárok
30 év óla a legjobb acélanyagból késztllnek. Alkatrészek, príma külső és belső gummlk raktára. Mflszerész-mfihely I
Olcsó árakl
Felhivás!
Németh Józaef molnár,
kehidai lakósnak és gyermekeinek kehidai malmát Akóts Oyula és neje ís Akóts Lajos ügyfeleim megvásárolván, felhívom az Összes hitelezőket, hogy követeléseiket legkésőbb 1929. évi május hő 12. napjáig hozzám Írásban (levélileg) vagy szóval jelentsék be, mert ellenkező esetben Ugyleleim ezen követelésekért szavatosságot nem vállalnak s arra tekintet nélkül fizetik ki a vételárat.
Dr. Boroa latvén
Ügyvéd
Szombathely, Szlly János.u. 10. 2181 Telefon: 306 szám.
FASZÉN
megérkezett . csomagolva éa lázén
minden mennyiségben kapható
Sternberger és fflráz
tllzll kereskedőknél >111 Teleion: 398
Legmegbízhatóbb eredeti németországi
főzelék és virágmagvak.
Hollandiai
virághagymák és gumók.
Hazai
gazdasági-magvak.
Északnémetországi
takarmányrépa magvak
(burgundi) nagy választékban és legolcsóbb árakban, oaakia kipróbélt oslraképes-
■éyQ magvakat árusltok.
Mütrágya-fólók
GyOmfilotfa- éa szölő-védelml szerek
(gomba és rovarkártevők Irtására). Nagyban és kicsinyben kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF
magkereskedésében
Erzsébet-tér 10 A bíróság mellett.
m
eladó azalmaka* zaloióvalegylltt Magyar-utca 111. szam.
Ez az, amire ön várt, az 1929-cs Bosoh gyujtésos |ndian
Biztos, kényelmes,
kellemes és gyors utazási eszköz
Ondion 1,l"té\'1
feltételek I
Mindenhova eljut, ha Indiánon járl
Nézze meg és kérjen ajánlatot
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalattól
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 4>
(oniinenÉal
wm
Kizárólagos képviselők:
Nagykanizsa
Deák-tér 2. Telefon 5-22.
mi
minőségben és tartósságban felfllmnlbatatlan!
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
69. évfolyam, 104. tzim
Nagykanizsa, 1929 május 9, csütörtök
Ara 16 flUér
ZALAI MIM
Sierkeiltősíg 4« kiadóhivatal : FS ul 5. siám, Keuthelyl llókkladóhlvatal Kowuth I.aJoi-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
r.ldfizcléal ára: egy hóra 8 pengd 80 Iliié
SÚLYOS KRITIKÁK NAPJA A KÖLTSÉGVETÉSI VITÁBAN
AI Röxéleii erkölcs általános xülléséröl
festettlképel báró Kray István a képviselőház ülésén — A házassági törvény reformja, az állami fényűzés divatja, az erkölcstelen álláshalmozások és a protekcionizmus — Szociáldemokrata viharok a revízió kérdése körül
Huss feliraikoxott sxónoltot íörölteK, mert nem voltain Jelen
a Háx Ülésén
Budapest, májuB 8 A Ház mai Ülésén folytatiák a költségvetés általános vihjál. Fábián Bélát nem elégili ki a közgazdasági miniszter tegnapi beszéde. Magyarországon mindaddig nem lehel a gazdasági helyzet javulásában reménykedni, amig a közterheket nem csökkentik. A gazdasági miniszternek nem szabad légüres térben gazdasági programot adni es nem Tehet arra az álláspontra helyezkedni, hogy a magánháztartások kiadásait kell csökkenteni. Hosszasan birálta a pénzügyminiszter programját, majd a forgalmiadó visszásságokkal foglalkozott. A költségvetést nem fogadta cl.
Oáspdrdy Elemér helyesli a gazdasági miniszter programjW, de módot kell keresni, hogy azt meg is valósíthassuk. Erős gazdasági bázisra van szükség, amin kiépülhet a nemzeti demokratikus fejlődés és a kuttura.
Ezen az uton juthatunk el a revízióhoz. Ki kell küszöbölni a gazdasági életben látható visszásságokat. Sok vállalatnál a vezérigazgatói jövedelem oly nagy, hogy az csökkenti a renlá-bilitást.
Egy helyen a vezérigazgató jövedelme több mint 500.000 pengő.
Ez több mint az összkormdny jövedelme. Birálja a fővárosi üzemek működését, majd szükségesnek mondja a közszállitások szabályzatának reformját és külkereskedelmi szerződéseink felülvizsgálatát. Mentesíteni kell a közigazgatást a bürokratizmustól. Ulal a kereskedők nehéz helyzetére és kéri különösen a kiskereskedők megsegítését. A bajok megszüntetésére minden társadalmi osztálynak össze kell fogni.
Kéthly Anna hangoztalja, hogy az ország bajai nem tisztán anyagiak, hanem politikaiak is. Hosszasan foglalkozik
a szabad foglalkozásúak
szociális helyzetével. Adatokat sorol fel az ügyvédek kedvezőtlen gazdasági helyzetéről. Rámutat az orvosi tultengésre Budapesten, ezzel szentben a falusi nagy orvoshiányra A mérnökök helyzete is kilátástalan,
mert a magyar ipar nem racionalizál. Szól ezulán
a Könyv-hétről
és azt mondia, hogy ebből az alkalomból a kiadók közül néhányat kineveznek kormányfőtanácsosnak. A kiadók helyett inkább az Írókról gondoskodna a kormány és a nyomorban élő képzőművészekről. A revízió tekintetében kijelentette, hogy a szociáldemokrata párt már régebben leszögezte álláspontját, ezt persze nem veszik tudomásul azok, akiknek természete a fogalomzavar kellés, a rágalmazás és a hazudozás.
Vihar a szocialistáknál
Elnök Kéthlyt rendreutasítja. Majd a szociáldemokratáknál kitört zajon -gásban Pcyert Is rendreutasítja és figyelmezteti a többi szociáldemokrata képviselőt, hogy velük szemben is erélyes eszköjökhöz nyul.
Farkas Géza nem ért egyet Kélhly-vel, mert a szociáldemokrácia osztályharc alapján áll. A továbbiak során
a túlságosan magas bankigazgatói és bankvezéri jövedelmekkel
foglalkozott. Elérkezett az ideje annak, hogy revízió alá vegyék az 1875. évi törvényt, de módosítani kell az 1901. évi összeférhetetlenségi törvényt is. Erre nézve határozati javaslatot nyújtott be. fczulán a mezőgazdasági helyzetnek javítását és a kartel törvérfy mielőbbi beterjesztését sürgette. Kéri a pénzügyminisztert, vegye revízió alá a Társadalombiztosító adminisztrációját és járulékait. A költségvetést elfogadja.
Báró Kray István:
Az ország három súlyos hibában szenved. Az egyik a nehéz és súlyos gazdasági helyzetünk, a másik az erkölcs általános züllése, a harmadik a közéleli erkölcs nagymérvű leromlása. Talpraállitásunk csak ugy képzelhető el, ha minden téren visszaállítjuk a tiszta erkölcs uralmát és
közéletünkből erős kézzel kiküszöböljük az utóbbi Időben lábrakapott eltévelyedéseket.
A kormányra és a társadalomra e téren nagyN feladatok várnak és ne riadjanak vissza azok teljesítésétől. Az erkölcsi züllés oka a sok rosz házasság,
amit törvényünknek is köszönhetünk. Ezért felekezetre való különbség nélkül mindenkinek síkra kell szállni a házassági törvény reformjáért. Főként a válások lehetőségének nagymérvű szigorítása szükséges. A közéleiben szereplő embereket sok esetben az önös érdek, a könnyű és gyors pénzszerzés vágya hajtja, nem-pedig az önzetlen és lemondásra kész hazaszeretet. Az utóbbi években a nagy tömegek nyontoruságával szemben nemcsak a kivételes társadalmi osztályok magánéletében, de
a közéletben ts és bizonyos mértékben az állami életben ls veszedelmes fényűzés lett divattá.
A magasabb és alacsonyabb állami funkcionáriusok dotálásánál nen. jelentkezik egyformán a takarékosság szelleme. Nagy hiba, Itogv akkor, amikor a müveit középosztály soraiból sokari nem tudnak megfelelően elhelyezkedni, kiváltságos helyzetben levők kél három hivatalt is betöltenek.
Az álláshalmozás ma a legnagyobb erkölcstelenség
és ezért törvényes tilalommal kellene megakadályozni. A törvényhozói függetlenség biztosítása érdekében gondoskodni kell az összeférhetetlenségi törvény megfelelő reformjáról. Ma a törvényhozásnak sok állami és törvényhatósági tisztviselője van De nemcsak a kormánnyal szemben kell a törvényhozókat függetleníteni, hanem ?szabályozni kell a törvényhozók által betölthető
Igazgatósági tagságok kérdését is. Nagy hiba, hogy
túlteng nálunk a protekciónizmus.
Nem veszíti el reményét abban, hogy a súlyos bajok és hibák kiküszöbölésére a kormány is őszintén törekszik és ezért a költségvetést elfogadja. ! Petrovics György rámutat arra, hogy az a pesszimisztikus hangulat, amely úrrá lett az országban, a mezőgazdasági helyzetből keletkezett. Lassú munkával kell elérni, hogy a külföld igényeit kielégíthessük. Csatlakozik ahhoz az optimizmushoz, amely a pénzügyminiszter beszédét jellemezte, mert ennek az alapja megvan abban a fejlődésben, amely már lassan megindult. A költségvetést elfogadja.
Ezután az elnök egymásután hívja fel a képviselőket szólásra, de a feliratkozott szónokok közül egy (ílncs a teremben. így több mint 20 szónokot töröltek a listáról.
Végül Csontos Imre jelentkezett szólásra. Hosszasan foglalkozott a közgazdasági miniszter tegnapi beszédével. Hangoztatta, hogy sok bajunkat Ausztriának köszönhetjük, amely 400 esztendő óta rosszul bánt velünk. Ausztria balkánpolitikája mellett kellett elvéreznünk a háborúban. Most magunkra vagyunk hagyatva, Németország is az elzárkózás politikáját követi velünk szemben. Van ugyan néhány barátunk, mint az angol lord, akli az Isten sokáig éltessen (hatalmas éljenzés), de csak magunkban bizhatunk. Ezulán hosz-szasan foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a falusi lakosság Budapestreözönlik és itt munkanélküliséget idéz elő.
üritffl Jenő a lótenyésztés fontosságát hangoztatta.
Jánossy Oábor a bürokráciát és a személyi Jeladások magas összegét tette szóvá. A személyi kiadások a költségvetés 52 százalékát teszik ki. Védelmébe vetle a menekült tisztviselőket. A revízióról szólva kijelentette, hogy azt csak együttérzéssel és együttműködéssel érhetjük el, mert ennek a kettőnek van legnagyobb átütő ereje. Nem tudja megérteni a szociáldemokraták álláspontját. A legnagyobb meghatottsággal emeli meg kalapját a dorogi és magyaróvári munkások előtt, akik csatlakozlak a Reviziós|Ligához. Reméli, hogy a szociáldemokraták parlamenti frakciója is csatlakozni fog a revíziós mozgalomhoz. A népbetegségek ellen fokozott küzdelmet sürget. Gyónt Géza tetemének hazahozatalát kéri a kormánytól.
Elhalasztották az Interpellációkat.
Ezután a Ház kimondta, hogy legközelebbi ülését hétfőn, 13-án tartja. Az \'interpellációk során a népjóléti miniszter Írásbeli választ adott Peyer Károly egy régebbi interpellációjára. A többi interpellációt elhalasztották. Az ülés fél 7 órakor ért véget.
Az adóhivatali főnök
fosztotta kl a perlaki adóhivatal páncélszekrényét
Zágráb, május 8 (Éjzzakai rádió jelentés) Május 1-én éjszaka a perlaki adóhivatalba betörlek és egyik páncélszekrény megfúrása után fél millió dinárt vittek el. A csendőrség nyomozása most szenzációs eéedménnyel zárult. A kasszafurást Mrak Szlavoljak, a perlaki adóhivatal 5 éven át volt főnöke követte el. Letartóztatták a „derék" jugoszláv hivatalnokot.
ZALAI KÖZLÖNY
Dr. Kállay Tibor Interveniált a
honvédelmi miniszternél a Kanizsai Iparosság érdeltében
A nagykanizsai vállalkozók ma nyújtják be ajánlatukat — Szükségtelenné vált a monstre-küldöttség indítása
a pályázatok eredménye. Eléren minden attól függ — hogy a nagykanizsai vállalkozók jobb ajánlattal jöjjenek, mint a többlek. Akkor e tekintetben is sikereik lehetnek a
Nagykanlzaa, május 8 A nagykanizsai Ipartestület elnöksége tudvalevően elaborátummal fordult a kormányhoz, hogy a nagykanizsai középitkezés munkáival a súlyos helyzetben levő helyi vállalkozást bizzák meg. Az elnökség egy-Ideüleg megkérte Nagykanizsa kép-viselőjél, dr. Kállay Tibor volt pénzügyminisztert hogy interveniáljon ebben a kérdésben a honvédelmi miniszternél.
Dr. Kállay Tibor ma délben értesítette Samu Lajos ipartestületi alelnököt, hogy személyesen eljárt gróf Csáky Károly honvédelmi miniszternél, aki elölt rámutatott arra, milyen helyzetbe sodorta Trianon Nagykanizsa iparát, kereskedelmét, vállalkozását és hogy vitális érdeke magának a városnak is — hogy a szóban forgó lakianya építkezést a helyi iparnak juttassák.
Ugy gróf Csáky |£ároly miniszter, mint az illetékes ügyosztály biztosították dr. Kállay Tibort arról, hogy a nagykanizsai iparosságot és vállalkozást előnyben fogják részesíteni, aminthogy a közszállltásl szabályzat értelmében Is előnyben kell részesíteni a helybeli ipart.
Persze más kérdés a vállalkozók kérdése — Írja dr. Kállay. Mi lesz
nagykanizsai vállalkozóknak.
Végül biztosítja dr. Kállay Tibor az iparosságot arról, hogy — mivel az iparosság Nagykanizsa polgárságának Igen tekintélyes részét képezi és minden tekintetben megérdemli, hogy végre kedvezőbb helyzetbe kerüljön, — ügyeiket mindenkor a legnagyobb érdeklődéssel kiséri és érdekükben síkra száll.
Dr. Kállay Tibor értesítése után egyrészt, Végh Kálmán államlilkár nagykanizsai tartózkodása alatt telt kijelentése után másrészt — az Ipartestület elöljárósága szükségtelennek tartja egy monstre-küldöttségnek indítását a kormány egyes tagjaihoz, hanem bizva a kapotl Ígéretekben, elejti a küldöttség tervét és nyugodtan bevárja az árlejtés eredményét.
A versenytárgyalás határideje holnap, pénteken jár le. A nagykanizsai vállalkozók közül, értesülésünk szerint, többen még ma beadják ajánlatukat.
A város vezetősége is minden erejével odahalotl, hogy a kompetens tényezők tekintettel legyenek Nagykanizsa súlyos helyzetére az ajánlatok eldöntésénél.
A laktanya-épités, utburkolás, sporttelep és strandfürdő ügyében járt a polgármester Budapesten
A polgármester budapesti és zalaegerszegi hivatalos utjának célja
%
Nyilatkozat
Nagykanizsa Monográfiájának
megjelenésével kapcsolatban
Nem szívesen teszem, de felmerült félreértések eloszlatása végett kötelességemnek tartom a nyilvánossággal közölni a következőket Nagykanizsa Monográfiájának megjelenésével kapcsolatban.
1. Mint azt minden alkalommal hangsúlyoztam, a Monográfiának csupán megírására vállalkoztam, annak kiadási joga, igy haszna vagy kára Is a budapesti országos kiadóvállalaté, amely sorozatosan az összes magyar városok monográfiáit kiadja. Ezt azért kell újólag leszögeznem, nehogy a könyv megrendelői személyemmel és munkámmal hozzák összefüggésbe a gyakori panaszokat, amelyek felmerültek a könyv meg-rendelés-gyüjtése és kézbesítése körül.
2. A Monografia függelékéi képező . Társadalmi rész\' c. apróbetüs névjegyzékét nem én írtam, hanem a kiadóhivatal állította össze Budapesten, ama adatok alapján, amiket az ügynökök által felkeresett személyiségek maguk mondtak be a kérdő-ivekbe való beirás végett Akinek adatait tehát tévesen vagy hiányosan vagy egyáltalán nem közölték, azok reklamációikkal forduljanak közvetlen a kiadó-vállalathoz, mert a könyvnek ehhez a függelékéhez nekem semmi közöm nincs.
3. Utólag jutott tudomásomra, hogy az ügynökök sok helyütt reám való hivatkozással és tőlem küldött üdvözletekkel kopogtattak be a megrendelések eszközlése végett. Ez ellen utólag is tiltakoznom kell. Én senkinek sem üdvözletet, sem üzenetet nem küldtem és senkit — még ilyen közvetett uton sem szólítottam fel a mü megrendelésére, annál kevésbbé, mert reám nézve semmiféle anyagi előnyt nem jelent, ha a könyv 50 vagy akár 10.000 példányban kelt-e el.
4. Egyben kérek mindenkit, hogy ha könyvemben bárminemű (a már említett .Társadalmi rész" c. fejezet adatait kivéve) olyan adatot talál, ami — tudomásuk szerint — nem helytálló, ugy azt szóval, telefonon, vagy Írásban közöljék velem. Természetesen csak hiteles adatokat kérek, mert kutatásaim közben igyekeztem a páratlanul nyomorúságos kanizsai forrás-viszonyok mellett is mindent lelkiismeretesen feltárni, — minden állításom a jegyzetezett hivatkozásokon és egyéb forrásokon alapul.
Az, hogy vannak, akik másként tudnak valamit, még nem jelenti azt, hogy a vitatott dolog valóban másként is volt. A historikus egy betűt sem irhát le megfelelő alátámasztás nélkül. Tévedések azonban mindenütt előfordulhatnak: a historikus munkájában is, sőt forrásaiban is, különösen mint a jelen helyzetben, ahol töretlen uton, elsőnek kellett behatolnom az ismeretlen kanizsai mult rengetegeibe s ehhez még csak rendezett városi irattár sem állott rendelkezésemre. További kutató-munkámban segit tehát, aki felhívja figyelmemet a Monográfiában bizonyára felbukkanó hibákra és főként olyan forrásokra, melyek további kutatásokat tennének lehetővé.
Nagykanizsa, 1929. május hó.
Barbarits Lajos.
— UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a kővetkező előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. KopMeln Szombathely.
Nagykanizsa, május H Tudvalevő, hogy dr. Sabjdn Qyula polgármester egyheti budapesti hivatalos tartózkodása után Zalaegerszegre utazott, ahol a vármegye vezetőségével folytatott hosszabb tárgyalásokat.
Dr. Sabján polgármesler budapesti utja elsősorban a megindítandó középitkezések érdekében történt, ahol a honvédelmi minisztérium illetékes ügyosztályával tárgyalt. Itt minden súlyát ismételten latba vetette, hogy a lak-tanyaépités munkálatait kanizsaiak kapják.
Az útépítés
kérdése ügyében — amely voltaképen már nem lehet .kérdés", mert hiszen a megvalósulás stádiumába jutott — a pénzügyi részt készített elő. Tudniillik az útépítés Ugye nem oldható meg másként, mint vállalkozói hitellel, oly módon, hogy a vállalkozó állal nyújtott hitel kezdő törlesztési részletei biztosítva legyen _\'k.
Az erdő-kitermelés
ügyében tárgyalásokat folytat aföldini-velésügyi minisztériumban. Ugyanis az a terv, hogy 9 évi régi területet 2—3 év alalt termelnék ki, értékesítenék és ebből fizetnék az útépítés első részletét. A polgármester tárgyalásai sikerrel biztalnak, amennyiben Ígéretet kapott a kérdés kedvező elintézésére.
A sporttelep és strandfürdő
régóla vajúdó ügyét — amely három minisztérium elintézése alatt áll — a polgármester megsürgette a referenseknél, mert az Ugy maga már oly stádiumban van, hogy a szükséges telekkisajátilás van már soron.
Zalaegerszegen
Oyömörey György főispán és Bődy Zoltán alispánnal tárgyalt az útépítési ügyben, ugy, hogy ez már a május 13-iki megyegyülés elé kerül. Az útépítés négy csoportra oszlik és pedig
1. a Pécs-Varasd-i állami útra,
2. a Nagykanizsa - Pacsa-i törvényhatósági útra,
3. a Nagykanizsa—Zákány-i tör-
_192S. májút 9.
vényhatósági útra ii
4. a város úgynevezett számos
útjáról.
Minden egyes útszakaszra vonatkozó rész — külön Intézkedés tárgyát képezi. Hogy az útépítést magát ne odázzák el, elvi hozzájárulást kért, egy a város által felállított program keresztülvitelére.
Ugyancsak ebben az ügyben tegnap Zalaegerszegre utazott Király Sándor műszaki tanácsos, a műszaki rész lebonyolítására é» a tervek bemutatására.
A négy fivér
Bemutatta a Városi Színház szerdán este
Egy napsugárban fürösztött bajor faluból Indul a mese útjára és ahol végződik, kormos, üszkös gerendák mutatják, hogy a négy esztendős háború fergetege viharzott át rajta.
Egy csupasziv öregasszonynak négy fia van és ezeket sorban odaadja a hazának. Ez a meséje a filmnek. Nincs benne szerelem. Legalább is nem dominál. De van benne lélek. Van benne sziv, melyet a sors csordultig tölt fájdalommal, ugy, hogy ezt a filmet kénytelen vagyok, a róla egyszer egy pesti lapban olvasott kommünikével a: könnyek filmjének nevezni.
Derűsen, kedélyesen kezdődik és ahogy kifejlődik, a klasszikus tragédiák magasságába emelkedik. Amit végigéltünk, amit végigélt mindenki, hogy miként nyúlt bele a háború emberek, családok sorsába, az elevenedik fel előttünk ezen a képen és John Ford, a rendező, talán a maga egykori átérzései nyomán, a megdöbbentően mély tartalomba Illesztett néhány olyan jelenetel, hogy a néző összerázkódik és 1914-1918 vérzivataros levegőjét érzi maga körül áramlani.
Bocsánat, hogy ideirom, de regla-más merevséghez szokott katonaarcokon láttam a könnyek gyöngyét megcsillanni előadás végén. A nők pedig, mint egy fiatal, korán elköltözött temetésén, végigsirlak.
Ez a film azért íródott és azért forgatták nagyszerű díszletek között, kitűnő színeszekkel, hogy a nézői elvezesse saját lelkéhez, melyet oly ritkán és oly futólag szokott áttekinteni.
A négy fivér minden néző lelkét a könnyektől csillogó szemekbe ülteti.
A férfi főszerepet három szimpatikus arcú fiatal színész és a Hotel Imperiál film Almássy főhadnagya: James Hall játszák. Az anya szerepében egy ismereten (sajnos, a nevét nem sikerült feljegyezni) idősebb hölgy költői szírnyakon járó alakítást nyújt.
Igazi, őszinte, könnyes nagy siker I Oratulálunk az igazgatóságnak ehhez a filmhez. U. Gy.
Cipészüzlet megnyitás.
Tisztelettel értesítem Nagykanizsa és vidéke közönségét, hogy Budapestről hazatérve. KBIoaayaatoa t. azém
■lati (dr. Halstr-léle uj bizban)
cipészUzletet nyitottam,
hol a legkényesebb Igényeket kielégíti munkákat készítem a legjobb anyagból és a legolcsóbb árakon.
Kérve a n. é. közönség szíves támogatás, vagyok tisztelettel
Benedek Józaef
technologlit végiett térti 4a nöt clpéaz.
Javltéaok a legjobban •ukSatSItatnek.
1929 május 9.
ZALAI KÖZLÓNV
A pénzügyminiszter is drágulást és a fizetésképtelenségek emelkedését Jelenti
A m. kir. pénzügyminiszter XXXIII. Jelentése
Rudapest, május 8
A pénzügyminisztérium XXXIII. jelentése a f. évi márciusi pénzügyi helyzetről számol be.
A márciusi közigazgatási bevételek 64 5 millió pengőt tettek ki, vagyis az előirányzott 68 millió pengőnél 35 millió pengővel kevesebbel. — A népszövetségi kölcsönből még rendelkezésre áll 16,363.388 pengő 18 fillér.
A m. klr. posta forgalma márciusban továbn emelkedett A posta 36,277.000 rendes, — 1,417.696 ajánlott, — 66.945 drb. értéklevelet, 1,156.349 csomagot és 848.740 darab postautalványt kézbesitelt. Érkezett 329.645 távirat. A távbeszélő főállomások száma 72.517, a rádióvevő-berendezések száma 219.694. A kezelési eredmény 2,905.932 pengő többletet mutat.
A m. kir. Államvasutak márciusban 6,999.274 utast és 1,830.568
tonna árut szállítottak. Bevételi többlete 3,020.318 pengő. A Duna-Száva —Adriu Vasultársaság 377.000 utast és 129.000 tonna árul szállítóit.
A Magyar Nemzeti Bank jegyforgalma március folyamán 7.7 millió pengővel emelkedett, inig a váltópénz mennyisége 0.1 millió pengővel csökkent.
A takarékbetétek állománya tovább emelkedett és elérte a békebelinek 53.8 százalékát.
A külkereskedelmi forgalom január és február hónapokban 49 millió P. hiányt mulat.
A nagykereskedelmi árak indexszáma 137-ről 138-ra, a létfenntartási költségek indexszáma a lakásbér nélkül számítva 131-ról 132-re emelkedett.
A fizetésképtelenségek száma némileg emelkedett. Márciusban 22 csőd és 142 kényszeregyezség foglalkoztatta a bíróságot.
Izgalmas lovasrendör-hajsza a késelő cigányok ellen a Bajcsai-erdön keresztül
Az elfogott karaván mindegyik tagja tagadja, hogy 6 késelt volna — Valamennyit bekísérték a klr. ügyészség fogházába
Nagykanizsa, május H
Tegnapi számunkban megírtuk, hogy az egyik Király-utcai korcsma előtt egy garázda cigánybanda véres szurkálást rendezett, melynek során Lombardi Dani cigányt alaposan fejbeszurták három helyen.
A cigányok a szurkálás után felkaptak szekerükre és rossz gebéjük közé vágva Klskanizsa felé vették útjukat. Kiskanizsáról két kerékpáros rendőr vette üldözőbe a bajcsai erdő felé hajtó cigánytársaságot, akik megneszelvén, hogy a rendőrség nyomukban van, még nagyobb iramban vágtattak. A kerékpáros rendőrök már jódarabra megközelítették a szurkáló cigányokat, mikor olyan homokos útra kerültek kerékpárjaikkal, ahol nem lehetett biciklizni. Kénytelenek voltak gyalog folytatni útjukat. Ezt aztán a cigányok felhasználták csakhamar eltűntek a bajcsal erdő sűrűjében.
Azonban végleg még sem sikerült a késelöknek megszökniük, mert a kerékpáros rendőrök ulán kél lovasrendőr is a menekülök üldözésére sietett, akik aztán a homokban is nyomukban voltak a cigányoknak és egy órai hajsza ulán sikerült is beérni őket és összekötözve az egész társaságot szekerestől együtt a kapitányságra kisérték.
A lovas-rendőrök fedezet alatt beszállított cigánykaraván igen nagy feltűnést keltett a kanizsai utcákon.
Ma délelőtt a bűnügyi osztályon részletesen kihallgatták a cigányokat, akik közölt három férfi és egy asszony van. Természetesen mindegyik tagadja, hogy a szúrás tőle eredt volna. Egymásra akarták kenni a késelést, aminek az lett a vége, hogy a rendőrség őrizetben tartotta őket és szerdán délelőtt az egész bandát szekerestől, lovastól együtt átkísérték a kir. ügyészség fogházába. A sötét arcú, mindenre elszánt cigányokat az utca népe kíváncsian szemlélte.
A kórházba szállított Lombardi Dani állapota javult és talán tul kerül az életveszélyen.
A letartóztatott cigánybanda Nagy-bakónakon szokott állandóan tanyázni és csak a további nyomozás fogja megállapítani, hogy a tegnapi véres szurkáláson kívül más bűn nem terheli-e lelküket.
= Bérmálás! ajándékok óriási választékban legolcsóbban Zsoldos Oyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók Főút 14. Biztosító palota.
= Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park-szálloda kávéházban VIII., Baross-tér 10.


FONTOS WEDJEGí!
fu otanyoit sajerftapasztatasf) ót már ismeri.
FONTOS A VÉDJEGY1
SZÍNHÁZ
JOvö pénteken kezdődik a tcanlaLsal sxlnl-szezon
Nagykanizsa, május 8 A május hó 17-én, pénteken megkezdődő színházi idény előkészületeire ma Nagykanizsára érkezeit Fodor Elek, a pécsi Nemzeti Színház h. igazgatója. A bérlctelőjegyzés máris szép eredménnyel kecsegtet. A színtársulat Békcfy-Lathay pompás operettjével, a Régi nyár című slágerrel kezdi meg működését. Az operettben mutatkozik be Pintér Böske, a társulat primadonnája, aki az elmúlt évben még Kolozsvár és Nagyvárad kedvence volt. Rácz Erzsi az ország legkiválóbb énekes nalváját Is ez estén Ismeri meg a kanizsai közönség. — Bérletelőjegyzéseket Fodor Elek h. igazgató a színház telefonja utján (500 sz.) Is elfogad.
Színészek Gelsén és vidékén
Nagykanizsa, május 3 Molnár Oyörgy szinész jól megszervezett kistársulatával napok óta Oeisén állomásozik, ahol a közönség legnagyobb megelégedése mellett tartja előadásait esténként a nagyvendéglőben. A társulat lelkesen játszik estéről-estére és terjeszti a szlnikulturát a falu egyszerű népe kőzött. Színre kerülnek az Ismertebb újdonságok és a régi bevált műsor darabok, melyekben a társulat főerői: Makay Klári, Radnóthy Irén, V. Makay Irén, Kolozsi József, Molnár Oyörgy és Tóváry Béla aratnak sikereket. A támogatásra érdemes kis gárda Oelséröl a vidék többi községeit keresi fel és bizonyos, hogy a zalai végek népe nem fog sehol sem fukarkodni támogatásával, mivel arra teljesen rászolgálnak művészi játékukkal és erős igyekezetükkel.
Kesxtöely RésxUl a fUrdö-sxeseonra
Jt mlnlsxMrfum fóvd&agyia a uIZMMfék és uatoroitinlsl /ervekéi
Keszthely, május 8
(Saját tudósítónk telefonjelentése) Keszthely nagyközség csatornázási és vízvezeték tervei Jóváhagyva visszaérkeztek a minisztériumból. A vízvezetéki tervek majdnem teljes egészükben jóváhagyást nyertek A csatornázási terveken a minisztérium több változtatást irt elő. Leglényegesebb ezek közül, hogy a szennygyüjtő és lisztitó telepet ki kell vinni a gyenesi határba, a Balaton-partra.
Keszthely fürdő-bizottsága nagyban készül a közeledő szezonra. Ma elhatározták, hogy a homokfürdőben tornaszereket állítanak fel. A Balatonszálló előtt szökőkutat létesítenek. A parton Ivó-helyeket létesítenek, melyek artézi-vizet szolgáltatnak. Az uj-park fősétánya mellett pázsitos gyermek-játszóteret hasítanak ki. A zene-pavlllont és mérlegházat kifestetik. Pünkösdre az egész parkot rendbehozzák.
= Az Első Magyar Altalános Biztosító Társaság május 4-én tartotta 1928. évi rendes közgyűlését, amely az évi nyereséget 195 655\'4Í pengőben, az osztalékot pedig részvényenként 15\'— pengőben állapította meg.
a legszebb régi és legújabb fajtákban, valamint mindenféle szőnyeg és virágpalántát virágágyak kiültetéséhez ajánl
Petermann kertészet
Báthory-utca 22. szám.
Hintázott (reppe de thinek, Foulard és Bemberg selymek I
KIBSCHNEB MÓB dlvatárahizába, Fő-nt 3. |
nagy választékban raktárra érkeztek
ZALAI KÖZLÖNY
__
NAPI HÍREK
NAPIREND
Május 9, oadt&rtSk
Római katolikus: Aid. cslll. Prot: Aid. csQt. Izraelita: Nli. hó 39 Nap kel reggel 4 óra 33 perckor.
nyugazik ette 19 óra 22 perckor. •
Városi Nagymoigó. .A négy fivér" epizód a népek háborúdból. .Pardon, tévedtem", burleszk,
Uránia Mozgó. .A lelenc", kalandor-dráma. .Más asszonya", vlg|áték.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órálól esle 5 óráig (hétfő, szerda, péntek délután és kedden egész nap nőknek).
Május 10, péntek
Római katolikus: Antonln pk. <(W: Ármin. Izraelita: Nls. hó 30.
Nap kel reggel 4 óra 30 perckor, nyugszik déintán 19 óra 23 perekor.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések. Szerdán > Mmtraik-irt: Reggel 7 órak\'.r +U8. délulán 2 órakor +23 3 este 9 órakor -f-162.
Felhőzet: Reggel és délben kissé borult, este tiszta égboltozat.
Szélirány: Reggel Dél, délben Nyugal, este Délnyugati szél.
A Mataoroláglal latáaat ásta IS érakar Jalssitli Egyalór* még ma-l*g idő várható ibalap hajlammal, maid magélénkOIA áaaak-nyugatl sasiakkal HOsDIlycdás valQasinQ.
— Apponyl Albert gróf nagy beszédet mond a revízióról Kaposváron május 12-én, vasárnap „Magyarország külpolitikai helyzete" címmel. Apponyi gróf beszéde iránt Kaposváron óriási érdeklődés nyilvánul meg. A színházban tartandó előadásra a helyeket már mind egy szálig lefoglalták. Az ősz államférfival együtt több fővárosi előkelőség Is lejön ez alkalommal Somogy fővárosába.
— Előadás Neumann Terézről. A Szociális Missziótársulat közli: Nyisztor Zoltán főtisztelendő nemrégiben látogatást tett Konnersreuth-ban, az egész világ érdeklődését felkeltett Neumann Teréznél, aki tudvalévőleg csudálatosképen minden pénteken átéli a Megváltó szenvedéseit és viseli annak stigmáit Is. Nyisztor Zoltán igen nagy tömegeket vonzott budapesti és miskolci előadásai után, a Szociális Missziótársulat meghívására most Nagykanizsára jön s a Jövő héten a Missziósházban előadást tart személyes konnersreuthi tapasztalatairól.
— Az írásbeli érettségi május 16., 17. és 18-án lesz a keszthelyi premontrei reálgimnáziumban.
— Ötvenöt zalai községben nincs szülésznő. A vármegyei tiszti főorvos jelentése szerint Zalamegyének ötvenöt községében a szülésznői állások már évek óta üresedésben vannak, dacára, hogy e községeket már utasították az állások betöltésére. Az alispán most ujabb utasítást adott a főszolgabiráknak, hogy az illető községekben szorgalmazzák n szülésznői állások betöltését.
-- Az uj vasúti menetrend, ami május 15-én lép éleibe, lapunk mai számának 7. oldalán található.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— A Társadalombiztosító választások ügyében a szakszervezetek szervezőbizottsága ma délután 1/23 órára nyilvános gyűlésre hivta össze a volt Világ-mozgó várótermébe a nagykanizsai munkásságot, kereskedelmi alkalmazottakat, kisiparosokat és kiskereskedőket. A gyűlés szónoka Szeder Ferenc, volt nemzetgyűlési képviselő lesz.
— Fogyaszt szódavizet, üditő-ilalt? Most még itt az alkalom, hogy Ingyen kaphatja a 21— pengős SYPHON Üveget, ha megveszi a szükséges patronokat. 1 tucat patron 5\'— pengő, cserénél 2•— pengő : Szabó Antal sportüzletében.
— Tűzoltó-majális. A Komár-városi Önkéntes Tűzoltó Egyesület pünkösd napján a nagyvendéglő udvarán láncmulatsággal kapcsolalos zártkörű majálist rendez.
— Jótékonyság. N. N. egy darab fehérneműt küldött szerkesztőségünkbe a 12 éves fiúnak, aki szüleinek nyomora éo édesanyja súlyos betegsége m att jó emberek segítsége nélkül nem tudott volna ruha hiányában mai első áldozásához jírulni.
— Ma zenés zóna a Polgári Egylet kerthelylségében.
— Falvátal a kapoavárl R«nol-dar Laáitvnawslftbs. A kaposvári Itanoldcr leánynevelő Intézet már sok rlerók honleányt, magyar anyát ndott az etetnek. Az Intézőt a legmodernebbül berendezett 6h n legolcsóbb teányno-vetók egyike. Az Intézet főnökségo felvesz a követkoző tanévre olyan leánykákat, akik loányglmnáztumban, leány-
ftolgárl Iskolában, elomlbeu aknrják olytatnt tanulmányalkat, vngy vtirro-dába Járnak, esetleg zenét, vagy nyelveket tanulnak. Mlndon felvételt ügyben felvilágosítást ad a zárda főnöksége (Kaposvár, Zárda-utca 2.).
— A Déllvasutasok Temetkezési Egyesülete f. hó 12-én d. u. 3 órakor a Polgári Egylet földszinti termében tartja rendes évi közgyűlését. Amennyiben a közgyűlés a megjelent tagok csekély száma miatt nem volna határozatképes, ugyanezen tárgysorozattal ugyanazon helyen f. hó 20-án d. u. 3 órakor fog megtartatni.
— Himlő-oltások. A városi tiszti főorvosi hivatal közli: Vasárnap, május 12-én délulán 2 órakor a Rozgonyi-ulcai iskolában lesz a csecsemők védhlmlő-oltása. Ezen alkalommal mindazokat a gyermekeket be fogják oltani, akik idézést nem kaptak és most hozták Ide őket szüleik vidékről. Az oltás természetesen dijtalan, de törvényileg kötelező.
= Órák, ékszerek nagy választékban legolcsóbban Zsoldos Qyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók. Fő-ut 14. Biztosító palota. Szakszert! Javítások
— A kórház kápolnájára dr. Fritz Józsefné 10, Vámosi Erzsébet 5, Jarsovecz Ferencné 2 pengői adakoztak, amiért ezúton mond köszönetet a kórházi főnöknő.
= Mielótt tarait! szükségletét be-oxerená, uját érdekéken el mnlauu megtekinteni Barta Kikia dlvalnjdonságalt.
= Soha nem lesz talajvíz, nedvesség, gomba házában, ha egyszer „Biber"-rel szigeteli
=* Vésnökmunkákat, ruggyanta bélyegzőket elismerten legszebben es legjutányosabban készít Qoldbergerné, Főút 10. Dobrovits udvarban.
Gyengéikedéi idején, különösen ha a rosszullétet szorulás fokozza, a természetes „Ferenc József" keserűvíz fájdalommentes székürülést, kielégítő emésztést és kellő étvágyat hoz létre. Hires nőorvosok a legnagyobb elismerés hangján írnak a valódi Ferenc JÓMel vizről, mert ez a kritikus korban is hosszabb időn át alkalmazható, anélkül, hogy kitűnő eredménye változnék. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzlelekben.
Nyaltát törte
egy 22 énes asszony a fidzuk tataroxáaa KOxben
Keszthely, május S
(Saját tudósítónk telefonjelentése) Rezi községben kis háza volt Bódis Ferenc fiatal földművesnek. A szép tavaszi időt felhasználták a téltől megviseli ház tatarozására. Bódis a tetőn dolgozott, felesége a leszedett gerendákat alulról elhordta Eközben egy gerenda a 22 éves asszony lejére esett. Bódisné ko|x>nyaalapl törést szenvedeti és eltörött a nyakcsigolyája. Azonnal meghalt.
A SINGEK. VARRÓGÉFFK A LEOrJOBBAK, t
— Ritka családi örOm egy nagy-récsel gazda házánál. Horváth István tekintélyes nagyrécsei polgári az a családi öröm érte, hogy két szeretett gyermeke egy napon áll oltár elé örök hűséget esküdni élete párjának. Horváth Mariskát Ágoston József (Oalambok) vczcll pap elé, ifj. Horváth István pedig Sárdi Margitnak (Balalonberény) esküszik örök hűséget. A nagy lakzl jövő szerdán lesz Horváth házánál Nagyrécsén, melyre rengeteg vendéget hivtak meg és a cigányokat is kél napra fogadták fel muzsikálni.
= Árban, minőségben választékban Barta szőnyegraktára szenzációs.
— Felakasztotta magát egy cipészmester. Pál Imre lentli cipészmester nehéz anyagi helyzete miatt felakasztotta magát. Inasa talált rá holtan. Felesége az öngyilkosság idején a mezőn dolgozott és csak esle tudta meg, hogy férje mi módon vetett véget éleiének. Búcsúlevelet is hagyott Pál Imre, melyben közli, hogy nehéz anyagi körülményei mialt nern birja az élettel a harcot és elpusztítja magát.
— Bokaszorltók és gummlharls-nyák nagy választékban Vágó lllatszertarban kaphatók.
= Ne felejtse el, hogy: varrógépben „PFAFF", kerékpárban „PUCH" a legjobb I
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
mMÉet utánozzák!
Ne dobja ki pénzét silány snysgból készült utánzatokért, hanem rendeljen meg nálsm, a készítőnél egy Igazán praktikus
asztaltiizhelyet,
melyért 15 évi garanciát vállalok.
MACSEK LAJOS
lakatosmester
hgyktaina, lóiul Wheroeg-it 87.
1929. május I,
A KÖZÖNSÉG ROVATA
/l kanizsai strand
tervelnek megvalósításába von/dk be a sportegyesületek vexetöségelt
Kaptuk az alábbi levelet:
Igen tisztelt Szerkesztő Url
Ölömmel látom, hogy b. lapjában
újra teret adott — hányadik éve már ?
— a strandfürdő kérdésének. Engedje meg, hogy néhány szóval én is hozzászóljak ahhoz a vitához, amelyiknek végűi mégis csak kell, hogy a strandfürdő legyen az eredménye.
Ismételten hallottam a kanizsai JürdőegyesUletről; annak működése, amennyire a „Zalai Közlöny" alapján ml, a .közönség" meg tudjuk állapítani, egyelőre nem Igazolta még az egyesület nevét. Az egyesületnek elnöksége, tisztikara városszerte Ismert és becsült egyéniségek, de — sine ira et studio — legjfat.szabad kimondanom, nincs meg áöiíjlHí az ügy Iránti az a lelkesedés, amely egyik főfeltétele a sikernek. Miért nem hivlák és nem hivják meg, miért nem kérdezik meg a helybeli sportegyleteket, azoknak vezetőségét ? I Azok az egyesületek, amelyeknek oly leikés tagjaik vannak, hogy fel tudták építeni a sportpályát, a tennisz-pályákat (minden támogatás nélkül!), azok talán tudnának a fürdő építéséhez is hozzászólni, azok talán el ludnák indítani az épilés ügyét. Mert ezen múlik az egész I Évek óta csak tárgyalnak, gyűléseket tartanak, de nincs senki, akiben meg volna a kezdés „mersz"-e. „Frlsch gewagt, ist halb gewonnen I" Vonják tehát be a helyi sportegyleteket is az értekezésekbe és meg vagyok győződve, hogy azoknak lelkes gárdája el fogja indítani a megvalósulás útjára a strandfürdő ügyét, amelynek sokkal többet használ a fiatalos, tettrekész lelkesedés, mint akadémikus gyűléseken elhangzó „szónoklatok".
És még egyet I A városi tanács ne fogja ugy fel a strandfürdő ügyét, mint uj jövedelmi lehetőséget. Mert bár bizonyos, hogy a strandfürdő kitűnően fog prosperálni, mégis ennek másodrendű jelentőséget kell adni. A strandfürdő létesítése köz-szükséglet s Itt nem szabad szerepet játszani annak, hogy a városnak néhány ezer pengőjébe belekerülhet az. A strandfürdőt meg kell csinálni, a városnak hozzá kell Járulni (nemcsak telekkel I) és a városnak hozzá Is lehet járulni. Mert — hogy másról ne is szóljak I — a hóeltakaritás is pénzébe került a városnak, olyan pénzébe, amely a költségvetésben nem szerepelt 8 a havat mégis eltakarították, mert el kellett takarítani, Hát — a strandfürdőt Is meg kell csinálni I Mert egy klasszikus mondás szerint: „Fürdőket építeni ugyanaz, mint kórházakat megtakarítaniI\' Arról azonban tegyünk le, hogy az Idén készen legyen a strand. De kezdjük el legalább és a kanizsai
— már apatikus — közönség, ha látja ezt, jobban meg lesz elégedve, mint ha hallja (de nem Ttja) azt,
1929. május 9.
zalai közlöny
hogy Jullusban készen lesz a strandfürdő!"
Remélem, hogy a Zalai Közlöny strand-akcióját siker fogja koronázni, ép ugy. m\'n, sok Ugyél is, amely érdekében szavát felemelte.
Igen tisztelt Szerkesztő Urnák kész hive 0. oki. mérnök
Utopor
VANl LLi N CUKOR
Városi Nagymozgó. Ma 3, 5, 7 és 9 órakor az idei évad legnagyobb sikerű, páratlanul szép filmje: „A négy fivér", epizód a népek háborújából. Főszereplők M. Mami és James Hall. — .Pardon tévedtem", burleszk.
Uránia Mozgó. Ma 3, 5, 7 és
9 órakor „A lelenc", erős kalandor-dráma. Főszereplők: Fred Thomson és paripája, Silver King. — „Más asszonya", (Aki szerel — követ", vígjáték.
R ÁÜ1Ó
(Rőrldltéssk) H - hírek. kOmzda-sát- ilangv. — haagveraeiiy E — elóAilás Oy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z — zene. Mg. «= mezőgazdaság, m. — Ifjúsági előadás. P — íelolmás. Cl — gramofonzene. |b — Jazz-band. K —- kabaré. nZ. — népszerű zene.
Csütörtökön, május 9-én
Budapest. 9 H. 10. Kel. Istentisztelet.
11 ÜOiOgkalh. Istentisztelet. 12.15 Időjelzés Utána az Opersház tagjaiból alakult zenekar hangv. 15 Manchen Mariska gyér-mekdélutánja. 16 Rádió Szabad Egyelem. 17.49 Elhalt magyar nótaszerzók népszerű dalainak fólujltása. 19.30 As Operaház .Parasztbecsület\' és .Ba|azzók- elóadása. 22.15 Időjelzés. 22 30 Az I. honvédgyalog-etied zenekarának hangversenye.
Bécs. 10.20 Orgonahangv. II Z. 18 Z-groteszkek, humo os kvartettek, dalok, kuplék. 1845 Kamarastne. 20.05 Ballel és tánczene.
Pénteken, május 10-én
Budapest 9.15 A rádió hizltrió|«nak hangv. 930 H. 945 A hangv. folytalá-a
12 Déli harangszó. 12.05 Cigánya. 12 25 II. 12.35 A hangv. tolytalása. 13 ldó|elzés 14 30 H. 16 E. 18.45 Időjelzés. 11.10 Felolvasás. 17.40 Operettrészletek. 21 Hangv. 22.15 Idölebés. 22.30 Kamarakórus. Majd kb. 23 3u Cig ínyzent.
Bécs. 11 Z. 16 Hangv. 17.40 Zeneakadémia 20.15 Réuletek a modern operettek ból.
(—) Országosvásár. Gelse községben az országos kirakodó és állalvásár május 11-én szombaton lesz megtartva.
Ha savanyu a bora, vegyítse
REGEDEI
vizzel, mely a iegjavanyubb bort Is kellemes itallá
varázsolja.
Kapható mindenütt!
Főraktár:
isii likán,
Király-utca 21.

eres
éíeízsir
szavatoltan tlsxta. agészséges és
könnyen emészthető.
100% tiszta kdkusxzatr.
Hattor KJItrtaUy
SPORJELET
Box-akadémia. egyéni és csapat versenyek a mai boxmérkőzés hatalmas programján
A boxolás előtt bevezetőt mond Untenecker olimpiai tréner a boxolás jelentőségéről — A boxmérkőzések kezdete délután 4 óra, utána a Zala-Kanizsa—-Haladás trínlngmeccs
Ezután következnek a már közölt sorrendben a párok boxolásai, melyek közül Bokody, Ecseghy, Rusofszky, Bárány, Kukucs ringbe állása jelent sportszenzációt.
A boxmérkőzések egyenként három menetből fognak állani. Egy menet 3 perc. Közben 1—1 perc szünet. A boxolásokat, mint bírók Sulkó, illetve Forray szöv. biró vezetik. A boxoló-kat lekiséri Kankovszky Ugyv. elnök. Itt irjuk meg, hogy a boxolók délelőtt a városon keresztül 11-kor, kondíció tréninget, Illetve futást rendeznek.
A boxmérkőzések után, kb. 6 órakor a Zala-Kanizsa tréningmérkőzést játszik a Haladás if. csapattal.
Itt említjük meg, hogy a Nagykanizsán szereplő két boxoló-gárda röviddel ezelőtt Békéscsabán, Orosházán, Szolnokon, Kecskeméten stb. helyen vendégszerepelt és mindenült óriási közönség nézte végig a pompás viadalokat és közölt tudósítások szerint rengeteg nő voll a közönség soraiban.
a
Nagykanizsa, május 6
A Zala-Kanizsa FC, mint rendező egyesület, minden előkészületet megtelt, hogy mennél sikeresebben biztosítsa a ma, csütörtök délutáni boxmérkőzés hatalmas programmját.
A boxmérkőzést fí súlycsoportban fogják lebonyolítani és azon az FTC és Vasutas SC boxolói között egyéni és csapatversenyek lesznek érdem-dijazással egybekötve.
A mérkőzések délután 4 órakor kezdődnek a Zrínyi-sportpályán, ahol ezalkalommal csak egy bejárat lesz: a tribünoldalról. Jegyelővételt Vágó illatszertárában tartanak ma délelőtt.
A boxmérkőzés programmja szerint a boxolás sporlját bevezető beszédet Untenecker József (Boxi) olimpiai tréner tartja. Ezt boxakadémia fogja követni, melyei Unlenecker és Oláh, a Vasutas SCIrénerefoguakbemutalni. Ez lesz tulajdonképeni megismertetése a boxolásnak mindazokkal, akik még nem élvezték végig egy boxmérkőzés izgalmait.
Levente Szövetség vasárnapi mérkőzései:
Nagykanizsa, május 8
Szövetségi pályán délu\'án 2 órakor Vasas— Vasutas (I. o.) Biró Bárány.
Fél 4 órakor Húsos—Egyetértés (I. o.) Biró Izsák.
5 órakor Ékszerész Hunyadi (II. o.) Biró Kohn
Teleki utcai levente pályán 2 órakor Zala-Kanizsa levente—Kiskani-zsai Levente Biró Spilzer.
Fél 4 órakor 77. Előre-II. ker. (II. o.) Biró Herczi
5 órakor Bocskay—Turul (II. o.) Bíró Horváth II.
Kiskanizsán 3 órakor Kiskanizsai Levente II.—Nemzeti (II. o.) Biró Löbl.
Zrínyi pályán 5 órakor Zala-Kanizsa (profi)—Haladás (barátságos). Biró Baumgarén.
Folyó hó 12-én, vasárnap a Zrínyi-pályán (irtandó NTE—Lemente vd-logatott mérkőzésen határbirók Nagy és Fiumbort.
(Tipp-versenyünk), melyet a
Zala-Kanizsa—Attila mérkőzésre rendezünk, mai számunkban kezdődik. Következő szelvények szombati és vasárnapi számunkban jelennek meg. A Szabó Antal által ajándékoioll két tennísz labdát és a Vágó Illatszertár ajándékát, egy üveg kölnivizel ezen a tipp-versenyen a főgyőzlesek között kisorsoljuk.
(A Zala-Kanizsa játékosai) ma délulán 2 órakor teljes számban tartoznak inegjelenniaZrinyi-sportpályán az öltözőben. — Itt irjuk meg, hogy a mai nagyszabású boxmérkőzésre sem szabadjegy, sem bérletjegy nem érvényes.
TŐZSDE
Az ösztönzési momentumok altat támogatóit piac már nyíláskor túlnyomórészt valamivel magasabb árfolyamokon indult. Ezt követőleg némi realizációra kisebb visszaesés következelt. A tőzsdeidő második felében azonban a berlini szilárd tőzsde hatása alatt, továbbá a külföldi vásárlások következtében az irányzat újból megszilárdult, a forgalom megélénkült. Hosszú idő óta ma először zártak az összes értékek legnagyobb árfolyamukon. A legjelentősebb árnyereséget a spekulációs és árbitrázs nagypapirok érték el. Ezek közül első helyen emiitjük meg Qummi, Ofa, Cukor, a sör és szesz-papirokat, ezenkívül a vaspiac vezető ériékei közül Rima és Kőszén. Az áremelkedés 3—4\'/o között mozog, nem ritka esetben ezt is túlhaladja. Egyedül Lámpa eselt vissza 10 pengővel. Zárlatkor az Irányzat kimondottan szilárd, a forgalom élénk. A fixpapirok piaca \'lzlettelen. A valuta és devizapiacon Madrid 80 pontos áremelkedését említjük meg, egyébként lényeges változás nincs.
Tipp-uelwény
Zala-Kanizsa—Attila
eredmény :............ félidő :............
olvasható névaláírás.
KÖZGAZDASÁG
Innlns 29-én állatklálütás lesz Nagykanizsán
A kiállítást állajdljazással kőtik egybe — Külföldi állatkereakedők a kiállításon
Nagykanizsa, május 8
Mint azt annak (ideién közöltük, Zalavármegyei Gazdasági Egyesület a télen tartott egyik ülésén elhatározta, hogy az állatkivitel fokozására ez év nyarán Nagykanizsán állat-kiállitást rendez.
Ezt a tervet a földművelésügyi miniszter a legmelegebben támogatja és a Gazdasági Egyesület a kiállítás időpontját is kitűzte junius 29-ben, mikor is a megye minden részéből kiállításra kerülnek tehenek, ökrök, jtthok és sertések.
A Qazdasági Egyesület ezt a kiil-lilást állatdijazással kötötte egybe és már most felhívja az érdeklődőket, hogy akik a kiállításon részt akarnak venni állataikkal, azt Jelentsék be Zalaegerszegre a Gazdasági Egyesülethez, mely a kiállítás előkészületeit már megkezdette.
Az állatkiátlitáson igen sok osztrák és olasz állatkereskedő fog megjelenni és előreláthatólag az álallartó gazdák jó vásárt tudnak majd csinálni.
valutAk
Angolt. 27*74-27*89 Belga fr. 79*50 79*80 Cseh k. 16*91-16*99 Dánk 152-50-153*10 Dinár 9*9910*05 Dollár 5\'3*20-575-20 Franda f 22-35 22-55 Holl. 230 10-231*10 Lengyel 64 10-64*40 Len 337-3*41 Léva —\'—
Líra 29 85-30*10 Márka 135*82-136*32 Norvég 152 60 153*20 Schlll. 80* 3^-^0*70 Peaeta 81*00-81*70 Svájci t. 110*25 110-65 Svédk. 152*90-153*50
DEVIZÁK
Amst. 230*30-231*00 Belgrád 10-07-10*10 Berlin I35-80-136-20 Brilaszel 79*57-79 82 Devizáiét 3*39 3*41 Kopenh. 152-70-153 10 London 27-79-27*87 Madrid 81*00-81*60 Milano 30*00-30*10 Newyork 572*8V4*45 Oszló 152*80-153*20 Párta 22*3^-22-45 Prága 16 94-16*99 Szófia 4*13-4*15 Stockh. 153*10-153 50 Varsó 64*20-64*40 Wien 8045-80*70 Zürich 110*35-11065
Nagymosáshoz:*
Schicht szarvas-szappan
Mosakodáshoz:
Schicht kulcs-szappan
©
Offlfsljen mindkét türvényeso azippangv&rtmányrs, amelyek a IsQjobb mlnSségrí I tanúskodnak
ZALAI KÖZLÖNY
1029. májúi ó.
Zürich! zárlat
Pária 7029, London 2St9Va, Newyork 519 12, Brllssel 72 07\'/., Mllsno 27191/1, Madrid 7340, Amsterdam 208\'72Vt, Berlin 123 15, Wien 72 93,/4, SoHa 375, Prága 14-36, Varsó 58 25, Budapest »0-4«>l Belgrád 9 12Vi, Bukarest 308.
Tirmáiyttuie
Buza ttszav. 77-ea 24-90-25-H, 78-as 25-15-25-35, 79-es 25-45-25-55, 80-aa 25-70—25 80, dunintuli 77-es 24 30 -24 50, 78 as 24 55—24-80, 79-es 24 85 -2500, 80-ss 25 00-25-15, rozs 21-30-21-40, tak árpa 25-90-26-15, sOrárpa 27-00-27 50, zab 24-75—25 10, tengert (azt. 58-80—29 20. dunintuli Í7 00-2710, korpa 18-75-1900
y
Sortéiráiár
Felha|tás 1702, eladitlsn 346. — Elsőrendű 1-88-1-90, szedett 1-84—1-88, szedett közép 1-60-1-70, kOnnyű 1-20-1-40, l-sí rendll öreg 1-66—1-72, Il-od renda öreg 1-42—1 54 angol süldő 1-40-1-66, szalonna nagyban 2-00—2-06, zsír 2-30 -2-34, hus 1-90—2-24, szalonnás félsertés 1-94-2-28. Az Irányzat élénk.
lUdji: Délitlal üyomda ét UpUrfé Vállalat, HaCTkaalMáa. Feleifis kiadó: Zalai Károly.
Interurbán hstafsa l Nasvkankaa 71. n. s. *
Aj sbróhlrdttijek díja 10 áléig 80 fllíéi*, Minden további ázó dlfa S ffil. Vaíif- és (líipepnap -10 szóig flfMr, minded tótábbl Szó dili S fül. Szerdán ás pén-
teken 10 szóig 10 fillér, minden tovfljbl szó djta t <111. Címszó b minden vastagabb betűből illó szó két szónak számit-Lalik. Állást keresőknek 50% engedmény. A hirdetési dl) altra flnataad*.
Naponta friaa vágáiu soló apárga kapható Gyenes csemegeüzletben. 2185
Kétazobáa, előszobás, vlzvezetékes lakás össacs mellékhelyiségekkel hsb-nal klódé József tőherceg-ut 58/a.
A Nagykanizsai Takarékpénztár Deák-téli Irontlin, elsőerneleten, egy kétszobás lakás mellékhelyiségekkel egylltl auguaitus l-érs kiadó. Bővebb fel-vllágosltás a pénztárnál. 2210
Egyazobáo lakás minden mellékhelyl-léggel, vízvezeték, villannyal kiadó Roz-gonyt-utca 6.
14-18 évei flut lovásznak (esetle kezdőt Is) felvessek Főül 17. 21S
Aranyhegyi borok.
Töröl asstall ...... i nter 60IUL
Aranyhegyi mukotályoi, finom, zamatos ... t liter 80 üli.
zárt palackokban, flveg cserével.
Sáfrán József j^gggS:
Háromszobás lakás előszobával, konyhával itb, Szemere-utcában augusztus l-re kiadó. — Brónyal kalapUzlel, Kazlnczy-utca 6. -2204
Balatoal rlzllag 00 fillér, >«r«s 10 fillér adóval együtt 3 liter vételnél Zerkowltz Albert borplneéazelében. 1495
PénzkSIosfat bekebelezésre mlndess
összegben • legelőnyösebben és leggyoc-sabban folyóslltat Aazél Ignáo péna-kölcsönközveütó Irodája Nagykanlzaia Kazloczy-utca 2. szám. 4325
Egy Jóbáxból való flut tanaaoaak és egy segédet felvesz Vass Jó.sef dpész,
Csengcry-ut 26. 2179
Ozlsthalylséa birmeíy~aziet részére kiadó Szekeres Józiel utca 16. Bővebbet ugyanott.) 2178
Eladó cséplógarnltura, 930 as Umrálh cséplő, hozzá akár motor, vagy gőzgép, avagy trakor. Tótlzen.mártonban, Farkas
Károlynál. 2177
Sporteredményekről I
vasárnaponként a legúyor- \\ sabban tudósít a rádió.
■alataa.Hárlán 1100 □-ölből álló ház, továbbá 8C0 és 200 l j-öl »llla-talsk közel az állomáshoz, Márla-tolspoa 3 szobás villa 3 hold balaé-séggal, Ismét 3 szobás villa B hald belsőséggel, Kanizsán löbb nagyobb és kisebb ház olcsó árban eladók. Bóvebbet Dukász Miksa ing. közvetítő Nagykanizsán, Rékócsl-u. 29. sz. . _2193
Egy fehér gyermek vaságy matraccal
eladó. Cin a kiadóban. -2196
Egy egyaaobás, konyhás lakás kiadó Oyár-ulca 42. -2186
Saját termésű
fehér és píros bor
literenként M fillér zárt palackokbsn, üveg cserével.
Étkszésl burgonya rózsa és Ella kapható
Brunealos János Hlizerkerei-
k ed élében, József tóherceg-ut 24. jjoj Telefon: 198.
Clányt László-utca 22. szám alatt egy kis izoba, műhelynek Is alkalmas, azonnal kladé. -2187
Kladá kétszobás udvari lakás, azonnll elfoglalható, vagy junlus l ére Vörösmarty-utca 37. 2188
FOzéshsz ért6 mindenes leányt keresek elsejére. — Clm: Blróné, Nemzeti Bank. 2208
Üzeműnket llbóvlteltük és a lagmo-dsrnsbb gépskksl berendezkedtünk
halópadlógyártásra
U. Állandóan szolgálhatunk legolcsóbb naplárban elsőrendű osztrák származású hajópadlóval minden méretban éa Jutányosán vállalunk
bérgyalnlást
éa a szakmába vágó minden egyéb bérmunkát.
Frank Is Tina hajópadló oiztálya
Nagykanizsa, Szemere-utca 4.
Síén, egészséges, válogatott bargosiya étkezési célra, bármily mennyiségben kapható Qrflnfeld Adolf, Magyar u. 25. 2197
Eladó komplett kitűnő karban levő légszekrény, sörklmérő készülékkel egybekapcsolva. Magyar-utca 64. 2207
Szépen határozott kDlönbe|áratu, két-ablakos utcai szoba, egy vagy két ur részére, azonnalra, vagy május 15-re kiadó Klnlzii-utca 18. 2203
László herceg- u. 9. sz. ház wbidkéz-bői lűrgősen eladó. 2206
Bő és egészséges termíse leaz, ha OjOaaftlosfált és szftlAfét permetezi
Vásároljon 0SSZÁ6 IÓZSEF magkereikedálé-kw lurkuluái. Eruébet-tér 10.
(a bíróság mellett) a következő védőszerekből: Kombinált arién-réivegyuletet tartalmazó
Haoprasan Komb. rézkén-arzénvegyületet tartalmazó
T a t o k I I mindkettő egyesített permé ező anyag
egyidejű védekezésre. SySmálosOsbon s Qyűmölcsper.éaz (Monllla), varasodás. rUgyluróbogár, alma-moly, szllvamoly és a többi gomba és
rovar kártevők ellen SzOláboa i Peronospora, azölőmo\'y, saőlőilonca, tókehernyó Irtására. Bordói léhez keverve: Arzola, UrénlazStd, Darzla arzén tartalmú pezmetexóazerek (rágókártevók Irtására). Elosal, Vlnol lllzthannat elleni védőazarek. S u I f a r a I gombakártevők Irtásához. Almola, Pomrln (vértelükátrány) véitetvea sebhelyek
bekenéséhez. Több más speciális védőszerek is állandóan raktáron. Érdeklődőknek Ismertetőket Ingyen adok.
Herzfeld Vilma férj. Sternberger Gyuláné, Gizella férj. Berger Jenőné, Teri férj. Lelcht Gézóné, III, Mimi, Erzsi és Etelka vigasztalhatatlan fájdalommal tudatják, hogy felejthetetlen drága jó anyjuk
özv. Herzfeld Lipótné
szül. Weiez Mária
életének 48-ik évében rövid szenvedés után elhunyt.
Drága halottunkat folyó hó 9-én délután 4 órakor fogjuk a helybeli izr. temető halottasházából örök nyugvó helyére kisérni.
Nagykanizsa, 1929. május hó 8.
Nyugodjék békében I
Felhívás!
Németh József molnár,
kehidaí lakásnak és gyermekeinek kehidai malmát Akóts Gyula és neje és Akóts Lajos ügyfeleim megvásárolván, felhívom az összes hitelezőket, hogy követeléseiket legkésőbb 1929. évi május hó 12. napjáig hozzám Írásban (levélileg) vagy szóval jelentsék be, mert ellenkező eselben ügyfeleim ezen követelésekért szavatosságot nem vállalnak s arra tekintet nélkül fizetik ki a vételárat
Dr. Boros István
Ügyvéd
Szombathely, Szlly János u. 10.
2181
Telelőn: 206. szám.
8033/1929.
Hirdetmény.
Folyó évi május 13-ánd.e.
9 órakor a cigányberki fáslegelő bajcsai határánál kezdődő árverésen 44.300 tma szőlőkarónak alkalmas ákácrönköt eladunk.
A városi tanács. Nagykanizsa, 1929. évi április hó 16-án.
£01 Polgármester.
vArrégtpeb
mcágUs a tóaJoDboki
KAPHATÖ t
SINGER VARRÓOáP
RÉSZVÉNY-TÁRSASAO Fiikbiitr. lUBUAinZSi, Főnt L
FASZÉN
megérkezett osomagolva éa lazán
minden mennyiségben kapható
Sternberger és Bráz
lüzlfjkereskedóknél un Telefon: 396.
Ez az autó kell Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
■agykanizsa, Deák-tér 2. szám.
Telefon: 3-22.
Raktárról az Bum typusok azonnal szállíthatók. — Kedvező fizetési feltételek I
1929. májút 9.
ZALAI KÖZLÖNY
Budapesti Nemzetközi
Vásár
1929. májai 4-tól májm 13-lg
A magyar ipar egységes bemutatója.
50°|.-os utazási kedvezmény!
Részletes felvilágosítás és vásárigazolvány kapható
Budapesten a Vásárirodánál
V., Alkolmány-utca 8.
lUtjltiitoii: flujtuiziii Takirttptatil 1.1.
A vásárlgazolvány ára 3 pengő 20 tilt.
9239/1929.
Hirdetmény.
A nagymérvű külföldi selyembehozatallal szemben hazai se-lyenttermelésünknek a legnagyobb mértékben való kifejlesztése érdekében felhívjuk a közönséget, hogy minél számosabban vegyenek részt a selyemtenyésztés érdekében a közutak mellett bárkinek is rendelkezésére álló szederfák leveleinek a gyűjtésében.
Erre vonatkozó engedélyt a hivatalos órákon, kívánságra bárkinek díjmentesen ad a város gazd. hivatala f. hó 31-ig.
Egyúttal figyelmeztetünk és felhívunk mindenkit, hogy a közutak melletti szederfákról való lombszedésben a selyemtenyésztőket akadályozni, vagy különösen bántalmazni annál inkább sem szabad, mert a felhívásunk ellen vétők a legnagyobb szigorral fognak büntettetni.
Nagykanizsa, 1929. évi május hó 5-én.
.*,, Városi Tanács.
nagymérvű emelkedése elveink helyességét igazolta. Elvünk olcsón a legjobbat nyújtani I E lap előfizetőinek támogatását azzal kívánjuk viszonozni, . hogy emelkedő kiadásaink dacára
20°|0-ot
adunk hatóságilag megállapított szobaárainkból.
i0°lo-Ot
Olcsó éttermi árainkból (P I 50-es menüt kivéve.)
Semmi
kocsiköltségc nincsen, mert szemben vagyunk a Keleti Pályaudvarral
Park Nagyszálloda
Budapest, VIII., Baross-tér 10.
Tudja meg!
Kerti mag, dnghagyma, virágmag
HIRSCH ÉS SZEOÖ cégnél
a nagytőzsde mellett
legolcsóbb!
Mos I Fmi 1
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gfizmotó, vegytUitltó, ruhafestő
• tiombáthelyl oro. Ipirktillltiwn mnjrér«mm«l UtQnUtv*
NAOYKANIZSA
OjflJtdltlep i orirtalep i
Kazlnczy-u. 8. Hunyadl-u. 10.
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit leatet vagy UszUttat Üyőződjön meg áialm olcióságáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértisztlUs t Tisztit I au Pllaaérozl
Duna-Száva-Adria Vasúttársaság (ueiu Déli Vasút)
A Nagykanlm állomásra és állomáirél érkejö él Udoló vonatok
MENETRENDJE
Érv*nyM 1928. ««i májua IB-t&l 1930. éwi május 14-lg
Budapest—Nagykanizsa
Vonat A vonat Budapestről Nagykani- Vonil A vonat Nagykanizsá- Budapestre
ixáma neme Indul zsára érkezik Máma neme ról Indul érkezik
216 Szem. v. 21-45 415 211 Szem. v. 0-25 7-42
202 Oyv. 748 11-30 201a Ojrr. 5-57 1005
212 Szem. v. 6-45 13-05 213 Szem. v. 8*50 IWO
214 Szem. v. 1410 20-45 215 Szem. v. 14-35 2fr25
204 Oyy. 1815 22-25 303 Oyv. 1752 21-40
Budapest és Nagykanizsa közölt a 202. éa 203. sz. gyorsv. május 15 tői Junlus
14-lg éa szeptember l^-\'tól csak vasárnapokon, mlg Junlus *15-től szeptembsr 15-lg na-p nta közlekedik Junlus 15-től szept. 15-lv terjedő Időben e vonatokkal Budapeat—Trleate között közvetlen I—II 111. oszt. kocsi, Budapest-Rogaáka Slaűna (Rohltsch-fardő) között I—II—111 oszt. közvetlen kocsi, Budapest-Llenz (Tirol) között közvetlen I—II—III. oszt. kocsi és Budapest—Vttlach (Wörll tó) közölt egy étkező kocsi közlekedik.
A 204. és 201. az, gyorsvonatoknál Budapest—Nagykanizsa kötött étkező kocsi, Budspest-(Abbáiia)— Fiume között közvetlen I—II. oszt kocsi és Budapestről hatenklnt 3-azor szerdán, pénteken és vasárnapon, Fiuméből hétfőn, csatörökön, szombaton hálókocsi, Budapest-Trirste közölt közveUen III oszt kocsi, Budapest-Venezla között hálőkocsl, Budapest-Kóma köiölt közvetlen t-II. oszt kocsi közlekedik.
A május 15-től szeptember 15-lg terledő Időben 303—204. és 201a-302. u. vonatokkal Bralislava (Pozsony) és Tríeste közölt közvetíts 11-111. oazt. kocsi Is köziektdlk.
Siófok—Nagykanizsa
• 1 sfófokrol ! Indul || Naefls.1- 1 |)uiii ítkulkj ^agykantzsáróli| JL indul Siófokra érkezik
128 IJSInautobusz f~ 3037 1 2H5~ |125 Slnautobusz,\'] 1306 |j tü-26
Í5T
A stnautőbusz vonatok junlus 23-t >1, bezárólag szeptember 5 tg közlekednek.
Balatonszentgyörgy—Nagykanizsa
Balatonszent-II Nagykanl-örgyről Ind.ll zsára érkezik]
°~TTT
Nagykanizsáról Indul
j"ST(Vegyea | 18-K Nagykanizsa—Szombathely—Wien S. B.
Batatonszent-érk.
T3—
Bécsből Siombit- kvrykul- Nagrkinlul- SMM- Bécsbe
Indul Myr.tfk.ilk ttill Irtai* rü Indul WynMuft érkezik
5Í7 Szem. v. _ 51ó 7«> aAt Slnautó 4-35 éJS
321 — 605 835 302 Szem v. 5-30 7-35 12-10
301 Oyv. 8-20 11-40 13-35 320 Szem. v. 718 to-to 20-15
311 Szem. v. 1015 14-54 17-40 304 Oyv. 14-23 16-23 19-40
303 Szem. v. 15-34 20-59 22-55 324 Szem. v. 18-10 3050 —
307 Slnautó — 21-2) 23-55 328 21-10 24-00 —
A 301—902 -903—302. sz közvetlen vonatok Wien S. B.-Barcs között: e vonatokkal továbbutalnak : Wien—Osijek (Eszék) közvetlen 1—II—Itt. oszt. kocsi, Wien S. B. Zagreb O K. közvetlen I -II—III. oszt. kocsi.
A 9.11—302. és 303—904. sz vonatokkal Praha (Prágai és Suiak között Bratls-lava (Pozsony) Oyőr, Szombathely, Nagykanizsa, Oyékényes és Zagrebon át közvetlen l-ll-lll oszt. kociik közlekednek.
Nagykanizsa—Barcs—Pécs
Pécsről Indul Barcsról Indul Kwkul- Iláll irk.lik XigyVudi.i- M ladyl Barcsra érkezik Pécsre érkezik
511 903 913 915 Szem. v. Oyv. Szem. v. Szem. v. 9-40 13-21 1802 4-J4 ll-5> 1551 20-55 6-44 1348. 17-47 2300 913 914 902 932 Szem. v. Oyv. Vegy. v. 441 9-35 1405 18-10 S-tó 11-34 15-50 21-35 MS 14-40 18-00 23-34
A 911-320—311-932. az. vonatok közvetlen vonatok Barcs éa Szombathely között. A 9J2—903. sz. vonatok kőzv. gyorsvonatok Wien és Barcs kösött. KözveUen I—ll-III. oszt. kocsikkal Osl|ek-Wlen éa Zagreb-WIen között Nagykanizsa—Oyékényes
T
Wfayo.svonat 907 li Slnautobusz 905 I
tkéi,...-] i I Inául li i
-w
1035 1555
"TTT
II 18 1633
Slnautobusz Oyorsvonst
A 901-904. sz. gyorsvonatoknál közvetlen I—II—III. oszt. kocsik Praha (Prága) és Susak között Pozsony, Oyőr, Szombathely Nagykanizsa, Gyékényes, Zagrebon át.
Nagykanizsa—(akovec (Csáktornya)—Pragersko (Pragerhof)
Csáktornyáról Indul HtOkul-uára írkulk Nagykanizsáról Indul Csáktornyára érkezik
löla 221 2J3 223 Oyv. Szem. V Oyv. Szem. v. 331 1105 1607 19-35 SM 12-40 1724 21-08 ÍM 202 224 204 ^szem. v. Oyv. Szem. v. Oyv. 4-55 | 11-55 1 13-44 23 13 ! 5-M 13-15 15-24 044
Közvetlen kocsik, mint Budapest—Nagykanizsa viszonylatban. A 202—203. sz. vonatok csak |unluus 15-től szeptembeer 15-lg közlekednek. A 221—222—223—221. sz. vonatok közvetlen vonatok Nagykanizsa -Maribor 0. K. (Marburg) között.
8595/1929.
Felhívás.
A népjóléti miniszter urnák 123.000/1929. szánni rendelete folytán felhívom azon hadirokkantakat, hadiözvegyeket, akik az 1929/30. iskolai évre hadiárva gyermeküket állami intézetbe felvétetni óhajtják, azok május hó 10 lg jelentkezzenek a városházán a Kazinczy-ulcai f. emeleten 1. ajtónál.
Nagykanizsán, 1929. május hó 1.
Polgármester.
Mm\\ ma Mii
VIKTÓRIA OÖZTÉOLAQYÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NAOYKANIZSA
a raktáron tart
nagy és kis méretű gép-téglát
és mindenfajta cserépzslndelyt.
Eladás: a Nagykanizsai Takarékpénztár Rt.-nál, Csengery-ut 3. levő városi irodában és a sánci téglagyárban.
Teleion: Nagykanizsai Takarékpénztár R.-T. 281.
__itro
A nagykanizsai kir. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
3434/tk. 1929. sz.
Imröl biMflj-kM.
Ózv. Tóth Qáborné sz Satovecz Piroska egeraracsal lakos végrehajtatónak Molnár János dióskáli lakós végrchs|lást szenvedő ellen Indított végrehajtási Ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 320 P. hátr. tőkekövetelés és Járulékai behajtása végetl a nagykanizsai kir. Járásbíróság területén levő, Nagyrada községben lekvő, s a nagyradal 34. szljkvben 42. hrsz. a. felvett haz, udvar és kert Ingatlannak B 9. sorsz. szerint végrehajtást szenvedő nevén álló >11 részére 1000 P, u. o. 191. szljkvben 45. hrsz. a. foglalt 29. sz. ház (az udvartér közös a 28. az. házzal) l-gitlannak u a. nevén álló B. 13. soriz alatü \'/< részére 1000 P, a nagyradal 711. azt|kvhen (elvett 599. hrsz rét a szllasl dűlőben, 671. hrsz. kenderlöld a kenderlöld dűlőben, 772. hrsz. azánló ax országútra dűlőben éa 815. hrsz. szánt > a felsőrácföid! dűlőben végrehajtást szenvedőnek B 2. sorsz. alatti l/l részbeni Illetőségére együttesen 1230 P kikiáltási árban és pedig azokra a 4013/tk. 928. az. végzéssel HegedUs Mária özv. Friss Sártdorné Javára bekebelezett holtig-tartó haszonélvezeti szolgalmljognak fenntartásával elrendelte.
Az árverést 1929. évi luotus hó 28-Ik napián d. e. 10 órakor Na^/rada község, házánál fogják megtartani.
Az árverés alá kerülő ingatlanok a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el.
Az árverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10ofe-it készpénzben, vagy az 1881 :LX- t-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékkc-pea értékpapírban a kiküldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek előleges bitói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési teltételeket aláírni (1881 :IX. t.-c. 147.. 150., 170. §§., 1908:XL. t.-c. 21. S).
Az, aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ,Ígéretet tett. ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százsléks szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi szá-zslákálg kiegészíteni (1908:XL1. 25. §.).
Nagykanizsa, 1929. évi április hó 11. napján.
Dr. Bentzlk Ferenc sk. kir Járásblró.
A kiadmány hiteléül Mlkó s. k. 2189 főtiszt.
részére, dijmentesen és saját felelősségünkre lakásba
szállítjuk a megrendelt
3 tói 20 hónapig terjedő folyószámlahitelt nyujtunk. Készpénzárban adunk el hitelre is! Győződjék meg írről személyesen saját érdekében.
Óriási választékot tartunk finom kárpitosbutorokban, vas-, réz-, konyha-, előszoba-, Itányszoba- és irodabútorokban is.
Állandó lakásberendezési kiállítás!
KOPSTEIN
SZOMBATHELY és SOPRON
KŐMagi-utM 5. (üzlet az udvarban). Várkerület 82.
is 1887-BEN. -w
89. évfolyam, 105. szám
Nagykanizsa, 1929 május 11, szombat
Ara 14 flll«r
ZALAI IÜZIM
Szerkesztőség é! kiadóhivatal: Pőut 5. szám. Keszthelyi llókkladóhlvatat Kossuth Lajos-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetés! éra: egy hóra 2 pengő 80 llllér
Hétfőn folytatják a budgetvitát
Budapest, május 10 A Ház hétfőn folytatja a költségvetés általános vitáját, amely az eddigi jelek szerint csütörtökön vagy pénteken legkésőbb véget ér. Utánna nyomban megkezdik a részleles tárgyalást, amelyre a házszabályok tárcánként két napot számítanak. Még a nyári sztlnet előtt 1—2 sürgős javaslatot is letárgyal a Ház.
Nagy tüz pusztított Zemplénben
58 ház teljesen leégett
Szerencs, május 10 Megyaszó községben Áldozó-csütörtökön délben egyik lakóház rozoga kéménye kigyulladt. A nagy szélviharban a tüz gyorsan elharapódzott és ötvennyolc lakóházat az összes melléképületekkel elhamvasztott. A környékbeli öt községből és Szefcncsről kivonult tűzoltóság nagy erőfeszítéssel délután 5 órára meg tudta akadályozni a lüz további terjedését. Két ember füslmérgezés következtében súlyosan megbetegedett, kettő súlyosan megsérült.
A szknpstinai merénylő
bűnűgyében kitűzték afőtárgyalást
Belgrád, május 10 A merénylő Unisa Rasics perének törvényszéki főtárgyalása május 22-én kezdődik. Rasics követeli, hogy az általa kiszemelt védőügyvédet a törvényszékre beeresszék és ezenkívül hallgassák ki a szkupslinában történt véres esemény többi tanúit.
Revolveres banditák
fényes nappal kifosztottak egy pénzt szállító bankszolgát
Berlin, május 10 Ma reggel aulóból k\'ugró banditák revolverrel kényszerilettek egy bink-szolgát, hogy hétezer márkát tartalmazó táskáját átadja. A banditák amikor a pénzt megkapták, az autóba ugrottak és a legnagyobb gyorsasaggal elroboglak. A rendőrség meg-indilolta a nyomozást, de a rablóknak még semmi nyomuk sincs.
4 :1 arányban magyarok nyerték a Davis Cupot
üöló, május 10 (Éjszakai rádiójelentés) A lezajlott Davis Cup mérkőzések mai fordulóján Takács és Kehrling is nyert Nielse, illetve Torkildsen ellen. Ezzel a magyarok 4 : 1 arányban megnyerték a Davis Cupot.
Megindultak a magyar—fugo-sszláv tárgyalások a fyatárki-igazitás ügyében
A szerbek azt klván/ák, öogy Magyarország vál-lalfa Szabadka tartozásának jelentékeny részét
Budapest, inájus 10 Megkezdődlek a tárgyalások Magyarország és Jugoszlávia delegálusai közölt a határkiigazitások ügyében. A jugoszláv delegátusok az kivánják,
hogy Magyarország vállaljon át Szabadka városának tartozásából nyolcmillió aranykoronát, mert a város az uj határ következtében birtokainak legnagyobb részét elvesztette.
Grandi államtitkár beszámolt Mussolininek magyarországi utjának eredményéről
A fasclsták nagyon meg vannak elégedve Grandi budapesti útjával — Grandi budapesti küldetése még szorosabbá fűzi a két kormány közötti kapcsolatot
Róma, május 10 Grandi olasz külügyi államtitkár magyarországi Htjáról visszaérkezett Rómába. Az államtitkár ma hosszabb megbeszélést folytatott Mussoltnlvel és beszámolt budapesti kiküldetéséről és arról a meleg fogadtatásról, amelyben a magyar nép és a magyar hatóságok részesilették. Fascisla körökben rendkívül meg vannak elégedve Grandi uljával, amely hozzá fog járulni a két kormány baráti
kötelékeinek szorosabbá fűzéséhez.
Grandi május 15—20-ika körül ujabb ulra indul, ezultal Lengyelországba látogat el, ahol Zaleskyt fogja meglátogatni, hogy visszaadja a lengyel külügyminiszter múlt évi olaszországi látogatását. Utjának célja az, hogy Lengyeltvszág és Olaszország köpött szorosabb gazdasági együttműködést biztosítsanak, továbbá, hogy megerősítsék a két állam jóviszonyát.
Titokzatos politikai gyilkosság áldozatát fedezték fel egy vasúti ládában
Borzalmasan megcsonkított emberi testet találtak kezek és lábak nélkül
NU, május 10 A nisi pályaudvar podgyászosz-tályán egy feltűnő ládát helyezlek cl, amelyet később hivatalosan felnyitottak. A ládában egy borzalmasan megcsonkított emberi test voll kezek és lábak nélkül. A rendőrség
feltevése szerint a meggyilkolt férfi előkelő társadalmi állású lehetett, mert fehérneműi finom Ízlésre vallanak és a test ápolt. Nem lehetetlen, hogy politikai bosszúból elkövetett gyilkosságról van szó. A nyomozás megindult.
Holnap ismét kritikus napja lesz Bécsnek
Az osztrák kormány engedélyezte a Helmwe&r vasárnapi felvonulását
Bécs. május 10 Közvetlenül a Slrceruwilz-koimány megalakulása elölt Seitz polgármester azt a feltűnést keltő utasítást adla a bécsi államrendörségnek, hogy további intézkedésig tiltson be minden önvédelmi szervezet utcai felvonulását.
A hazafias szervezetek körében Seitz rendelete különösen azért keltett felháborodást, mert a szociáldemokrata köztái sasági védőszövetség
május elsejei felvonulása után akkor történt meg az intézkedés, amikor a hazafias polgári szervezet, a Heim-wehr már bejelentette, hogy má|us 12-én a Volivkirche előtt zászlószentelés! ünnepséget és ezzel kapcsolatban ugyancsak ulcai felvonulást fog rendezni.
A Heimwehr nyomban megfellebbezte Scilz polgármester intézkedését az osztrák belügyminiszterhez, aki utasította Bécs polgármesterét,
hogy vonja vissza a vasárnap kiadott folvonulási tilalmat, mert már bejelenlelt felvonulásról van szó. A polgáríuester értesilet\'e a rendőrséget, hogy felvonulási tilalma nem vonatkozik a most vasárnap rendezendő tüntetésekre.
Minthogy a szociáldemokrata védőszövetség is vasárnap 14 bécsi kerületben fog gyűlésezni és e gyűléseket felvonulás fogja követni, a rendőrség nagyarányú intézkedéseket foganatosít, hogy vasárnapon az osztrák főváros nyugalmát és közrendjét biztosítsa.
Volt 48-asolc
ér/ekezle/e NagyKanistadn
Nagykanizsa, május 10 Országok éleiében is nagy idő 152 esztendő. Ennyi időre tekint vissza a voll 48. gyalogezred, amelynek ilyenformán a magyar történelem sok lapján jutott dicsőséges szerepe. A legendás ezred, Petőfi Sándor ezrede, most megörökíteni szándékozik nagy múltjának legáldozatosabb fejezetéi: — emléket kíván állítani a glóriás 48-as névnek, mindazoknak a volt 48-asoknak, akik életüket adták a magyar hazáért a világháború pusz-tiló esztendeiben.
Az emlékmű céljait szolgálja a szeptemberre tervezett, hatalmas arányú nagykanizsai 48-as nap. Ennek előkészületeit már javában folytalja a budapesti tízes bizottság. Ez a bizottság Zsivkovics tábornok vezetésével ma, május 11-én esle 8 óra 40 perckor Nagykanizsára érkezik. A vasúton ünnepélyes fogadtatás lesz. Még ezen az estén a Koronában eszmecserére jönnek össze a 48. ezred volt ténylegesei és tartalékosai. Másnap a lizes bizottság és a zalai járási vezetők megbeszélést tartanak délelőtt 9 órakor a Koronában. Délelőtt 10 órakor lesz a nagyarányú 48-as összejövetel a Rozgonyi-ulcai tornateremben.
Minden volt 48-asnak ott kell lennie ezen az értekezleten, hogy megmutassák szeretetüket volt ezredük iránt, bajlársias érzésüket a dicsőségben és szenvedésekben osztályosaik iránt és egyben demonstráljanak a 48. ezred háborús véráldozatának emlékben való megörökítése mellett.
Az összejövetelen Zsivkovics tábornok megnyitója ulán Finia József őrnagy fogja ismertetni a 48-asok törekvését, az eddigi eredményeket és a jövő feladatokat.
ZALAI KÖZLÖNY
Nyári kánikula
Tolt áldoztatttrttkOi luykulnái 30 (ok volt a Meleg
Nagykanlssa, május 10
Az Időjárás ezúttal is bU maradt önmagához és mintha csak kárpótolni akarta volna a közönséget az eddig elmaradt tavaszért, áldozócsü-törtökre minden átmenet nélkül teljes nyári forróság köszöntött a városra. Verőfényes ünnepi reggel volt a csütörtöki. A szerdai felmelegedés erre a napra teljes gőzzel beérkezett és áldozócsütörtökön reggel 7 órakor árnyékban 16—17 fokot mértek. Napon a reggeli hőmérséklet elérte a 20—22 fokot és a délelőtt folyamán gyenge déli szél mellett óráról-órára emelkedett a hőmérő higanya.
Az Onnepi korzó Igen elegáns, díszes volt. Sok uj ruha várt az áldozócsütörtöki premierre, melyen azonban a valóságos nyári hőség miatt a tavaszi kabátok csak lenézésben részesültek.
Hölgyeink egy-kettőre átlátták a helyzetet és igy történt, hogy csütörtökön délben a kanizsai korzón teljes számban felvonultak a nyári selyemruhák. Az uralkodó kéluzin mellett a fiatalabb lányok pirosszinü ruhács-kái hoztak elevenséget a tarka korzóra. A nyári selymek megjelenése teljesen indokolt volt. A hőmérő déli 12 és 1 között árnyékban 25—26, napon 28—30 fokot ért el.
A kanizsai közönségnek jól jött a nyári meleg.
A zöld vendéglők tegnap tartolták első jól sikerült napjukat, de a kirándulóhelyek is benépesedtek és hatalmas tömeget vonzott elsősorban Kiskanizsáról a för-héncl bucsu. A vasutpart, nagy sétatér, Szentgyörgyvári hegy ugyancsak jó .forgalmat" csinált.
Este pedig a 18 fokos langyos melegben az utcák 11 óráig népesek voltak.
A csütörtöki hőséget erősen emelte a déli szél, mely délután 2 óra tájban délnyugati irányból süvöltött végig a városon és a Király-utcát a hetivásárok ott hagyott szemetjével beborította...
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyeli jelentések i Pénteken a himlnik-kt: Reggel 7 órakor +16 81 délután J órakor +218, este 9 órakor +18 2.
Felhőid; Egész napsa át tluta égboltozat.
Szélirány: Egész napon át Északkeleti izél.
* aitssraMital InUnt asta 10 árakar Jalantli átniaaatUafl f«l-hesakb. d■ tHlnyamélag száras 1*5 éa h«allllT*tléa tárhat*.
= Mielőtt tanul ulkiégletét be uerené, uját érdekében el te milauxa megtekinteni Barta Ilku álrataJáoaiágaU.
Száz felolvasás a Balatonról - balatoni
N. Szabó Oyula holnap tarlja balatoni előadását Nagykanizsán
Hogyan UerUlfUh el
Nagykanizsa, május 10 Régen várta már az ország közönsége, különösen az a réteg, amely a Balatont fel szokta keresni, hogy majd egyszer akad valaki, aki alapos tapasztalatok alapján elmondja a Balaton szépségeit, szeszélyeit, veszélyeit, gyönyörűséges frontjainak nevezetességét s elmondja mi az a sokat emlegetett téli rém — a rianás, a bájos balatoni délibáb s a varázslatos arany s ezüsthíd és mi okozza a Balaton ezer szinét
Erre a szép, de nehéz feladatra vállalkozott N. Szabó Oyula iró és etnográfus, a Magyar Néprajzi Társaság rendes tagja, akit nemrégen egyhangúlag választott meg a Balatoni Tudományos és Irodalmi Társaság rendes tagjává balatoni kutatásainak elismeréseül. N. Szabó Oyula
100 (elolvasást rendez az országban a Balatonról. A nyáron pedig Szilágyi Imre dr. hegedűművésszel, Eilner Margit opera énekesnő hat kiváló fővárosi cigány kíséretében balatoni hangversenykflrutra
Indul. N. Szabó Oyula felolvasása komoly tapasztalatok eredménye. — Meghallgatása azért is ajánlatos, mert
>/i óra alatt minden fontosat megtud a közönség a Balatonról,
a Balaton veszélyeit ?
egyetlen épségben maradt nemzeti kincsünkről. Azért pedig különösen ajánlatos, mert N. Szabó Oyula felolvasásában igen világosan magyarázza meg, hogy kell a csónakázóknak, a fürdőzőknek a lépten-nyomon fenyegető balatoni veszedelmeket megelőzni, kikerülni. A Balaton — mondja N. Szabó Oyula — mindenkit előre figyelmeztet, csak nem értik a Jeleit. Ezekre a jelekre is megtanítja N. Szabó Oyula a hallgatóságot. Nagykanizsáról is sokan keresik a Balatont és talán a maga vagy gyermekei életét menti meg az, akt a színes felolvasást holnap, vasárnap meghallgatja. A felolvasás érdekes és egyúttal sebző része az, melyhez a felolvasó
a balatoni bazaltokról értekezik. Ott pedig lirai magasságokba csap, midőn a
Balaton szépségeit festi. Élmény lesz ez a felolvasás. Felhívjuk rá egész Nagykanizsa figyelmét és ajánljuk a diákok, cserkészek s leventék figyelmébe is.
Az előadás idejét és helyét holnapi számunkban közöljük. Helyárak: I. hely 150, II. hely 100, III. hely 50 fillér.
EsRUvőfe előtti napon leégett ax Üzlete
Három tűzhöz vonultak kl Keszthely tűzoltói áldozócsütörtökön
Egy anya Oörom gyermekével bennreked/ ax égö Qáxban
Keszthely, május 10
(Saját tudósítónk telefonjelentése) Nagy izgalmat keltett szerdán délután Keszthelyen a Rákóczy-utcában az egyik üzletből kitóduló hatalmas füstgomoly, amelyből nagy üzleti tűzre lehetett következtetni. Csillag Jenő füszerüzlete kigyulladt. A tűz ugy keletkezett, hogy az egyik denaturált szeszes Dveg a padlóra dobott égő gyufától {elrobbant
és a lángoktól csakhamar tüzet fogott a sokféle gyúlékony anyag és berendezés. Nagyban éget már minden az üzletben és a kétségbeesett kereskedő embereivel egyetemben igyekezett a tüzet eloltani, mig a szomszédok a kitóduló gomolygó füsttől észrevették a veszélyt és siettek Csillag segítségére é« sikerült is a tüzet lokalizálni. Azonban sajnos ekkorra az üzletben a tüz már olyan
1626. május 11.
pusztítást vitt véghez, hogy nemcsak a teljes berendezés, de az áruk egy jó része Is elpusztult.
Érdekes, hogy másnap, csütörtökön Csillag Jenő — aki vőlegény volt — esküvőjét tartotta.
Plnce-tflz a cserszegi szőlőhegyen
Csütörtökön kigyulladt dr. Simon Oéza keszthelyi ügyvéd pincéje is a Cserszegi hegyen. Az égő pincéből lángol fogott a présház és az istálló Is, amely, dacára a keszthelyi tűzoltók gyors beavatkozásának — csakhamar martaléka lett a tűznek. Pince, présház és istálló elpusztult. Az a gyanú, hogy gyújtogatás! történt.
TOz Fenékpusztán
Ugyancsak csütörtökön történt, hogy a Festetics uradalom fenékpusztai majorjában kigyulladt egy 25 méter hosszú, hatalmas szénakazal.
A ttlzoltók órák hosszat tartó megfeszített munká|ának köszönhető, hogy a tüzet végül is lokalizálni sikerült. Igy Is 6 vagon széna pusztult el. A csendőrség megindította a nyomozást, mi okozhatta a tüzet.
Anya és három gyermeke az égO házban
Lengyeltóti, május 10 Pár évvel ezelőtt történt a somogy-megyel Oyugy községben, hogy gyújtogatás következtében 19 gazda óriási kárt szenvedett. A mull napokban hasonló pusztítás fenyegetett. Egyik éjjel kigyulladt Berkes János kereskedő háza. Berkes éppen a marcali vásáron volt, csak felesége és 3 apró gyermeke volt otthon. Amikor az asszony a vakitó világosságra felébredt, már égett a ház. Düledező gerendák között mentették ki a köz-ségbeliek az asszonyt és a három gyermeket. Azonban a házon és a melléképületeken nem lehetet már segíteni. Teljesen leégtek a benlevő gazdasági felszereléssel, áruval, takarmánnyal és állatokkal együtt. Minden gyanú gyujtogatásra irányul.
A sxabarl anyósgylUcos
peruira felvételi tcónlmét a törvényaxék el utasította
Nagykanizsa, május 10 Ismeretes, hogy Sebők Imre jómódú zalaszabari gazdát, aki felesége nevelőanyját megfojtotta, jogerősen tíz esztendei fegyházra Ítélték. Sebők Imre már közel 2 esztendeje a nagykanizsai fegyház lakója. Ugy volt már, hogy a hartai intézetbe ^állítják, amikor védője utján perujrafel-vételi kérelmet terjesztett a törvényszékhez, amelyben számos uj tanura hivatkozva igyekezett büntetlenségé! bebizonyítani,
Mos! foglalkozol! a nagykanizsai kir. törvényszék Sebők Imre kérelmével és azt, miután a beadványban semmi olyan tényadat nem volt, ami az alapper vádját megdöntené, elutasította azt.
A zalaszabari gyilkost, aki a fegyházban példás magaviseletet tanúsít, most már legközelebb elszállítják valamely büntetőintézetbe.
Felgyuft/a a Köxséget
mert kJ akar/dk bővíteni a teplomot
Iialatonborény, május 10 Balatonberény áldozatkész katO" likussága elhatározta, hogy klbővití templomát. Erre most a község birája névtelen levelet kapott, amelyben at anonim iró azzal fenyegeti meg l bírót, hogyha tényleg kibővítenék a templomot, akkor ő az egész községet fel fogja gyújtani. A .névtelen hős"-! mos! a csendőrök nyomozzák.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
1 Mintázott frpppp Hp rhi nek, Foulard és Bemberg selymek
1 nagy választékban raktárra érkeztek KIRSCHNEB HÖB divatáruhazába, Fö-ut 3. |
1929 május il.|
ZALAI KÖZLÖNY
S

Tavaszi riport,
melyben egyébről Is szó van. mint a tavaszról
Ha az Időjáráalmn nincsenek remlel-lorieasógek, akkor ezt u kis riportot március vágón, de legkósőbli április clcjón koll megírni u tavaszról.
Tcssók elhinni, nom nr. újságírón mult, hogy nom Igy vnn. Ámbár sokszor nz emberek annyira mennek nbbnn, hogy mindennek az újságíró H/, oka, lio^y nein ritka esőt, mikor Igy sóhajtanak fel :
— Ja, ha az újság nem Irta volna meg.
Vagy :
— Ja, ha az újság megírta volna, de másképen...
Állapodjunk meg, hogy a tavasz óriási megkéséseért ezúttal az a sokat szidott sajtó Igazán nem felelős. Azonban most már végérvényesen ós visszavonhatatlanul tavasz lóvén, hadd következzék itt eme kis prózai zönge-móny a virágos fákról, virágos perkál-szoknyácskákról, melyek a park gruppjai körül kergetőznek, zöld búzatáblákról melyek a kék ég alatt nyúlnak el hosz-8zában és várják a napsugarat, az áldást fölülről, onnan,ahonnan minden Jön.
A vidám gyermeksereg a sétatér lassan terebélyesedő lombjai alatt, mintha csak kárpótolni akarná magát a megkésett tavaszért, olyan üde csicsergést visz végbe.
A sok borzas, szélcibálta hajú szőke, barna, feketo kis emberke a friss pázsiton önfeledten viharzik Jókedvében. A platánfák tetején pedig a kis ökörszem majdnem Irigykedve hallgatja a gyermeki trillák koncertjeit.
Olyan Jó érzés ezt a sok, drága, aranyos csöppséget nézni, akikre a frati-leinok serege ügyel fel, hogy minden bajt megelőzve, nyomban ott teremjenek és intézkedés történjék a ruhács-kák fehérségének megóvására...
Kicsit elkalandoztam. De ez Is a tavaszhoz tartozik. Talán ez a sok lármás, huncut apróság a legjobban.
Virágos kertje a városnak, felserdü-lésre váró csemetéje a szülőknek, reménysége ennek a szomorú országnak.
A tavaszi fűben ott hengergetőzlk az élet tavasza. A sok virág. Illatos, színes. Nagykanizsa pompázó bokrétája.
Kz mind, mind tavasz.
fis tavasz az is, hogy az egyik köröndön Jól fésült ifjuur Idegesen ütögeti botjával a kavicsokat, (mintha bizony azok tehetnének róla) hogy a várvavárt édes uem jölt el.
A tömető iránvában kis fekete pont lebeg ég és föld között. Kgy lelógó felhőfoszlány csücskéjét csókolgatja ez a kis fekete pont és bravúrjának sikeréhez örömében beénekll az egész környéket.
Csak egy kis pont ez a pacsirta, de hangjának akkora átütő ereje varr; hogy boldog lőhetne minden primadonna, ha kölcsön tudná kérni tőle.
Ha a hangot nem is, do legalább a technikát. Mert kérem — mondaná a zenei potentát, — nem a hang a fontos, hanem a technika.
A nyugdíjasok alapszabálynélkül működő klubja a park kellős közepén megtartotta régi összejöveteleinek folytatását.
Villányi doktor ur megbocsát, ha Ideírom, de bizonyos vagyok benne, hogy az ő tollát a sajátságosan örökfiatal frissességbon, jelentékeny részt, ez a finom májusi ájer tartja meg.
Meg annak a két fáradt, szolgálatból Jövő vasutasnak Is ez a tavaszi légáramlat tágítja kl a tüdejét akkorára, hogy elfelejtenek neheztelni a kereskedelmi miniszterre, amiért nem emeli a vasutasok fizetését.
Sokszor elnézem, hogy jönnek a Csengery-ut felől ezek az agyondolgozott, kormos arcú emberek. Aztán megtelepszenek egy padon, rágyújtanak és ugy folytatják utjokat. Otthon ágvha hullanak és kipihenik a nehéz szolgálat fáradalmait. Aztán újra csak a sétatéren keresztül sietnek a vágányok birodalmába. Kis íeketo táskát visznek magukkal, egy-két napra való koszt benne.
Az élet igazi értékel ezek a dolgos emberek, akik rengeteg verejték árán talán a két kezükkel felrakják kis házukat a katonaréten, aminek árával a banknak életük végéig vazallusai maradnak.
Kz Is a tavaszi riportba kerül, pedig ez a része a dolognak közgazdasng.
Mégis valahogy ez az éltető, lendítő május még a pupillákat Is kitágítja és
bővíti a horizontot.
Az Jut eszembe, hogy ezeknek a magoló diákoknak, akik minden inukat megfeszítve készülnek éretteknek lenni, példát a munkából, a hazatérő piszkos arcú emberekről kellene venni. A munkáról, melybe ők Is hamarosan kikerülnek. Nem ártana, ha szembenéznének ezekkel a borotválatlan emberekkel és áhítattal emelnék tekintetüket a kérges, felrcpedozett munkás kezekre, hiszen nom lehet tudni, az ö vékony íráshoz, rajzoláshoz szokott uilaik, nem kényszo-rülnek-e majd az életben épen ugy megkérgesedni ?
fis szembo kellene nézniök a májussal, amolynek napja megplrosltja az arcokat, megvastagítja a buzaszálakat, felneveli a verébfiókát és legyot ad a suhanó fecskék csőrébe.
Szembe, mert életerőt, akaraterőt, férfias dacot, amivel megöli az ember a korán Jelentkező fásultságot, csak a tavaszból lehet meríteni.
A nyár tulforró. Zsibbasztja a tagokat. Puhítja az izmokat, megöli a tettrekészséget. De a tavasz, ez a csodálatosan szép május, ugy hajtja az embert előre, még a céltalannak látszó uton Is, mint a nagy lendltőkerék a gépszíjakat.
Jó ez a május és Jó, hogy ettől a sok zöldtől az egész élet, a letárglkus cam-mogás fénylő zománcot kap.
Ilyenkor a napsugár Injekció a fáradt testbe. A kövér esőcseppek mindmegannyi drága gyöngyök. Imádság és harang húzza le őket a magasan uszó felhőkből, ha nincs elég. Itt van egy darab zsíros, fekete föld. amit szétmorzsolok a tenyeremben, a buza hajszál-erecskél futnak benne szerteszét fehéren.
Ha az Isten is ugy akarja, mind sárga arany lesz ezekből az erecskékből.
V. Gy.
í y rI I.ir~mjf Ij fi jrLi m ■ r n ■ i
SZÍNHÁZ
Régi nyár
Eltörött a öegedtlm töa regénye
A Pécsi Nemzeti Színház május hó 17-én kezdi meg előadásait a Városi Színházban.
Fodor Oszkár igazgató olyan műsort állított be a nagykanizsai idényre amely minden igényt kielégít. A vidék e legnívósabb cgyültese mindjárt az első napokban a diadalmas sikerll darabok sorozatával kedveskedik. Béketfy —Lajlhay Régi nyár ciinll operettje Pintér Bilikének, a Kolozsvári Színháztól szerződtetett elsőrangú primadonnának nyújt alkalmat a bemutatkozásra.
A kővetkező újdonság Eltörött a hegedűm, Zerkowitz Béla uj operettje Solthy György, a Király Színház kitűnő művésze, állandó vendég és Erkel Gaby, a széphangu énekes-primadonna bemutatkozása.
A prózai együttes — régi kedves ismerősök — Rácz Erzsi, Szalay Károly, Eörsy Mária uj tagokkal gazdagodva Gárdonyi Géza vigjáték-remekével, Ida regénye cimü szenzációs színjátékkal hódítja vissza egy csapásra a közönséget.
Regedei viz
nemcsak kitűnő borvíz,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál.
Kapható minden füszer-és csemegeüzletben.
M,9 Főraktár: L
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király-u. 21
sxomóly ás teherautók ás a M. kir. Ali. V o\'k - , \'»Vé l-\'é a Otpgyárak által gyártott
MÁVAG-MERCEDES-BEMZ
teherautók, autóbuszok ós k U 1 0 n 1 o g e s ,a u t ó k v « z ó r k 6 p v 1 s o 1 o< <
ós eladási közponíTá: MERCEDES-BENZ AUTOMOBIL RT. Budapóst, iv, vá.i-uto. V

NAPI HÍREK
NAPIREND
MAjus II, szombat
Római katolikus : Mamert. ProtesL : Mimért. Izraelita: Ijár hó 1. Nap kel reggel 4 óra 29 perckor,
nyugszik este 19 óra 25 perckor. •
Városi Nagymo/gó. .Don Csrlos", két részes nagy Conrsd Veldt-fllm. — .Szerelmes vakáció", nagy meccs-Ilim.
Qózlttrdó nyltvs reggel G órától este 5 óráig (héttő, szerda, péntek délután és kedden egész nap nőknek).
— A polgármester Budapesten.
Dr. Sabján Gyula polgármester ma Budapestre utazik több financiális ügy lebonyolítására.
— Kinevezés, előléptetés. A kormányzó Csorba István nagykanizsai városi testnevelési tanácsnokot főlanácsnokká nevezte ki. —- A kormányzó Docsor Pált és Morandini Kornélt, a nagykanizsai 6. honvédgyalogezred főhadnagyait századosokká léptette elő.
— Iskolai felülvizsgálat. A m. kir. iparoktatási főigazgatóságtól Littván Sándor igazgató Nagykanizsára érkezett a helybeli szakirányú iparostanonciskola tanmenetének felülvizsgálása végett.
— Anyák napja. A nagykanizsai I. körzeti áll. el. iskola tantestülete növendékeikben az édesanyák iránti hála és szeretet kimélyitése céljából folyó évi május hó 12-én délután 4 órai kezdettel a volt gimnáziumban elhelyezett iskola udvarán tanulságos és egyben szórakoztató .Anyák napját" tart, melyre a tanítványok édesanyját ezúton is szeretettel meghívja és vendégeket is szivesen lát. Az igazgatóság.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— Pályázat zalai bírósági állásokra. Az igazságügyminiszler pályázatot hirdet a felállítandó zalaszent-gróli kir. járásbirósági elnöki állásra és a zalaegerszegi és zalaszentgróti járásbíróságoknál betöltendő egy-egy telekkönyvvezetői és a szentgróti bíróságnál egy irodasegédtiszti állásra.
— UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területire díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezés sekel, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Koppéin Szombathely, Kőszegi-utca 5.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— Küldöttség Iparostanonciskola építése érdekében. Számtalanszor szóvá tettük a nagykanizsai önálló Iparostanonciskola kérdését, amelynek érdekében a minisztériummal is történtek már tárgyalások. Most arról értesülünk, hogy a legközelebbi napokban küldöttség indul a kereskedelmi miniszterhez, az Ipa-roslanonciskola építése ügyében.
— Az Izr. jótékony és kulturális leányegylet vasárnap délután fél 3 órakor műsoros gyermekelő-adást rendez a Kaszinó alsó helyiségében. Beléptidíj 40 fillér.
= Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park-szálloda kávéházban VIII., Baross-tér 10.
Ax l-es
listára szuifazzunk a Társadalombiztosító Holnapi vá-laaz/dsdn I
Nagykanizsa, május 10
A társadalombiztosítói választások, mint ismeretes, má|us 12-én és 13-án lesznek. A szavazások a szavazatszedő küldöttségek előtt folynak le. A szavazó tartozik felmutatni szavazóigazolványát és megfelelő okmánnyal igazolni személyazonosságát. Az elnök listát ad át a szavazónak. A listán a jelöltek névsora egymás mellett sorakozik. Külön lista lesz a kerületi és külön lisla közgyűlési tagoknak. Minthogy a Nemzeti Blokk a lajstromon (listán) az l-es számot kapta, már most felhívjuk a nemzeti alapon álló munkaadókat, munkavállalókat, kézműipari munkaadókat, háztartási munkaadókat, ipari munkásokat, bányamunkásokat, tisztviselőket, háztartási alkalmazottakat, stb. stb., hogy az l-es számú kockába tegyék a keresztet.
— A Fürdőegyesület tárgyalásai. A Nagykanizsai Fürdőegyesület szerdán délután 6 órakorösszeül, hogy a strandfürdő ügyében tárgyaljon. Ugyanis a Fürdőegyesületliez egyre több ajánlat érkezik egyesek részéről, akik hajlandók a strandfürdőt felépíteni. Az ajánlatok mind kedvezőek, ugy hogy a vezetőség elhatározta, hogy az ajánlattevőkkel tárgyalásokba bocsátkozik.
— A Zalai Évkönyv — ZalB kultusza.
— Felbontották a laktanyaéplt-kezésekre beérkezett ajánlatokat. Tegnap, pénteken délben járl le a nagykanizsai laktanyaépilkezésre kiirt versenytárgyalás határideje. Nagykanizsáról is több generálvállalkozó adta be ajánlatát. A beérkezett ajánlatokai déli 1 órakor bontották fel Budapeslen, a honvédelmi minisztérium műszaki ügyosztályán. Az ajánlatbontásnál több nagykanizsai vállalkozó is jelen volt.
4
ZALAI KÖZLÖNY
1929. má|us 11.
Baiaiornlií, rossz emésztés, erős bomlási és erjedési folyamat a gyomorbélhuzamban, bélbaktérium- és gyomorsavlultengés, az arcbőrön és a hálón mutatkozó kiütések, valamint karbunkulusok a természetes „Ferenc József keserűvíz használata melleit visszafejlődnek. Számos gyakorlóorvos a Ferenc Jóssef vizet már évtizedek óta mindkét nembeli felnőtteknek és iskolás gyermekeknek kiltlnő sikerrel rendeli. Kaphaló gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben.
Ambrus kincse
A UeamiOelyl glmadxlatatc axlnleloadtiaa
Keszthely, május 10 (&ját tudósítónktól) A keszthelyi premontrei reálgimnázium ifjúsága a multévi párallan-sikerU operell-elő-adása után az idén újból nagyarányú kullur-eseménnyel lepte meg a keszthelyiekéi. Szerdán és cslllönö-kőn előadták az „ Ambrus kincse" c. ifjúsági daljátékot. A daljáték szövegét Rauscher Willibald irla, zenéjét Breu Simon szerezte. Németből Solymos Vendel és Kurbély Vince bencés tanárok (utóbbi Keszthelyen volt tanár) forditolták. A komoly és mélyértelmü darab az ember és az az arany küzdelmét dolgozta fel színes, irodalmi érlékü képekbe. A hercban az ember győzedelmeskedik. A hivatásos művészeket is próba elé állitó daljátékot a gimnazisták gárdája teljes értékében elevenítette meg a régi Uránia színpadán, szerdán is, csulörlökön is zsúfolt ház előtt. (A szerdai előadáson a fordítók is jelen voltak.) A daljáték zenei részével az ifjúság hatalmas orchestere meglepően preciz teljesítményt nyújtott. A zenei betanítás érdeme dr. Klempa Károly tanáié. A sokhelyütt opera-nehézségű im-gán- és itarénekek teljes sikere dr. Szalay Albin tanár munkája. Magát a darabol dr. Szerecz Imre tanár tanította be és rendezte és épen ezért messze túltett a műkedvelő előadásokhoz fűzött legmesszebbmenő igényeken is. Hibátlan mozgalmasság és pompás kosztümök adódlak a rendezésből és elsőrendű díszleteket feslett Jakab Lajos, aki a fényhatásokkal is meglepelésl meglepetésre halmozott. A diákok szerepeikben nagyszertlen állták helyüket, teljes biztonsággal mozoglak a színpadon. A főszerepben a gyönyörű hangú Károlyt Oyula excellált. Erős drámaisággal alakította szerepét Károlyi Béla. Jó karakter-alakot nyújtott Bi-csérdy László. Nagyon értelmesen játszott Wagner József. A karok éneke és táncai (utóbbiakat Blagusz Elek tanította be) kifogástalanok voltak.
„STEYR" autók, Modell 1929. Kérjen ajánlatot a körzelkép-viselőtől: Szabó Antal sportüzletc.
— Hivatalos órák a Társadalombiztosítónál az önkormányzati valasztások Idején. Értesítjük a munkaadókat és a biztosítottakat, hogy f. évi május hó 13-án, az önkormányzati választások második napján, minlhogy a tisztviselők túlnyomó része a választásokkal kapcsolatban nyert beosztást, hivatalos órát ügyfelek részére nem tartunk. A május 13-án esedékes segélyek május 14-én fizeltetjiek ki. Az orvosi rendeléseket azonban május 13-án is megtartjuk. A Társadalombiztosító intézel nagykanizsai kirendeltsége.
Az uradalmi csikós agyonlőtt gazdáját is — A csikóst
BucsuszenUászló, május 10 (Saját tudósilónktól) Megdöbbentő gyilkosság történt áldozócsülörlök délutánján Nemesszentandrás (pacsai járás) község halárában.
Kiss Mihály, a pölöskei gróf Teleky Tibor uradalom csikósa már több községbell gazda kutyáját agyonlőtte, amelyeket uradalmi területen talált.
Csütörtökön a csikós ismét agyonlőtt két kutyát, melyek közül egyik Németh Menyhért gazdáé volt, aki midőn értesült kedvenc állata elpusztításáról, azonnal felkereste Kiss Mihályt, hogy megkérdezze, miért lőtte le kulyáját.
Kiss Mihályi Németh a nemes-szenlandrási halárban talál la meg, amint feleségével sétálgatott. Kiss vállán kétcsövű vadászpuska vall.
— Miért ölte meg a kutyámat ? — ez volt első szava Némelhnek, mire csakhamar összeveszlek és ez a veszekedés szörnyű gyilkosságban robbant ki.
egy kutyát, majd utána annak és feleségét letartóztatták
Még kiderítetlen, hogy mi történt az asszony, illetve a két férfi közölt, de tény, hogy pár percre rá, hogy Németh odaérkezett, eldördült a vadászfegyver Kiss Mihály kezében és
Németh szájon találva holtan rogyott össze.
A faluban óriási felháborodást kellett a gyilkosság és azonnal értesítették a bucsuszentlászlói bucsun levő csendőrökéi, akik a gyilkost és feleségét letartóztatták és bekisérlék a pacsai főszolgabiróságra, illetve a zalaegerszegi kir. ügyészségre.
Zalaegerszegről még a mai nap folyamán kiszállt a bűnügyi vizsgálat megejtésére a vizsgálóbíró, aki két törvényszéki orvossal az agyonlőtt gazda hulláját felboncollalla. Megállapították, hogy a golyó a szájon halolt a tejbe és azonnali halált okozolt.
A letartóztatott házaspár sorsa felelt a vizsgálóbíró szombaton délelőtt határoz.

AixIpartestUle/malárda
Öolnapl Oangvcrsenye
teljesen fővárosi rendezésben fog lezajlani a Polgári Egylet nagytermében. Kezdete este pontosan !) órakor. A műsor egyes számai között az ajtókat lezárják, hogy a későnjövők se a hallgatóságot, se pedig a szereplőket ne zavarják. Az esti pénztári 8 órakor nyílják, jegyek 50 fillértói 2 pengőig vasárnap délig a Krátky tőzsdében is válthalók.
— Első áldozók. Áldozócstltörtök reggel meghaló egyházi aktusnak színhelye voll a felsőtemplom főoltára és szentélye. Közel két és fél száz gyermek először járult az Ur asztalához. A templom zsúfolva teli meg hívőkkel. Az istentiszteletet Rnd-nyánszky Miklós hiltanár tartotta, aki Lengauer Imre hitoktatóval egyUtt heteken ál nagy buzgalommal előkészítette az ískolásnövcndékckel erre a magasztos pillanatra. Mise alatt Rudnyánszky Miklós szivet-lelket megkapxi szavakban méltatta a nap jelentőségél, majd utána felhangzott 230 gyermek ajkáról tiszta, csengő hangon: „Hiszek!" Majd 230 ártatlan, fehér gyermekszív egyenként járult az Ur asztalához. Az első szentáldozók a Rozgonyi-utcai tornaterembe vonultak, ahol az Oltáregylet szerelet vendégsége várta őket.
= Ml a titka, hogy mindenki szőnyeget Barta Miksánál vesz? Mert kedvező részletfizetés mellett készpénzáron vásárolhat.
— Képkiállítás Keszthelyen. A
kanizsai, részben már fővárosivá értékesedet! müvészpár, Sass Ferenc és felesége, Farkas Böske nagyrészt balatoni képeikkel kétnapos tárlatot rendeznek Keszthelyen. A kiállítás ma délelőtt <) órakor nyílik meg a Hungáriában és vasárnap este 7 órakor zárul. A Balaton és B.ilaton-vidék ismerői és rajongói sok gyönyörűségüket lelhelik Sassék művészeiében.
— Egy párbaj epilógusa. Nemrégen történt, hogy a Centrál szule-rénjében kardpárbajt vivtak Székely Nándor tiyug. városi főmérnök -és Slern Oyula gyáros. A ducllumban Slern Oyula séilllt meg. A törvényszék a két párbajozól most vonta felelősségre és párviadal vétsége miatt őket 4—4 napi államfogházra ítélte. Az Ítélet jogerős.
v— Szervezett munkások gyűlése az OTI választásokkal kapcsolatban. Az Országos Társadalombiztosító Intézel küszöbön álló választásaival kapcsolatban a szociáldemokrata párt is teljes erővel szervezkedik, azonban Nagykanizsán felelte gyengék a kilátása. Ezt bizonyítja az a lény is, hogy a csütörtök délutánra a Világban hirdetett „nagygyűlésre" igen kevesen mentek el. Igy tehát Szeder Ferenc budapesti kiküldölt gyér hallgatóság melleit tarlolta meg beszédéi, melyben szocialista szemszögből világította meg az OTI választások jelentőségét. A gyűlésen igen lanyha volt a hangulat és a szervezeit munkásokon kivlll sem kisiparos, sem kiskereskedő nem jeleni meg azon.
Fehér fogak
■■■■■HBHWHaanHBBBHnBHBSB
mindon arcot vonxóvá ós Blóppé tcwnok, gyakran már a pompásan Uditó Chlorodoat-íogpututu ogysxori hasmálata után. A fogak rövid haaxftálat után gyöuyörft elofántcsontfónybon ragyognak, különösen lia a tisztításhoz a külön erro a cdlrn kőszított fogaxatos sörtójú Chlorodont-fogkefét liasináljuk. A fogak köió uoralt rothadó ótclmaradókok, molyek a kellemetlen szájszagot okozrák, erről a fogke/óvel alaposan eltávolíthatók. Kiséreljo meg egy tubus fogkrémmel, molynek ára 00 fillór, egy nagy tubus Ara P 1 —. Chlorodo\'nt íogkefc (puha vagy kemény Börtójö), P 160. Chlorodon t-stáj *íi Üvegenként P 2 (50. Csnk kik-zöld szinti csomagolásban „Chlorodont" felirattal valódi. Mindenütt kapható. Leo-Werko A. G., Dreadon, magyarorsiági vorórkópviacleto: Molnár Bortalnn <5a Társa, Budapest.
Na
Schicht szarvas-szappan

Mosakodáshoz:
Schicht kulcs-szappan
Ogytljsn mindkét törvényesen védett azappangyártmányra, amelyek a legjobb mfnBtégröftanúskodnak
R Á I) I Ó
ság. Hangv. — fiangvcraeny. E Oy — gyermekeknek. A —
H — hírek, közgazda-
— előadás
__ iyok-
n.ik. Z mm zene. Mg. <=> mezőgazdaság. UJ. — ifjúsági előadás. P — felolvasás. G gramolonzrne. Jb — jazzband. K — kabaré. nZ. — népszerű zene.
Május II (szombat)
Budapest 9.15 Az J. honvédgyalogezred zenekarának hangv. 9 30 H. 9.45 A hangv. folytatása. 12 Déli harangszó. 12.05 Hangv.
12.25 H. 12.35 A hangv. folytatása. 13 Időlelzés. 14.30 II. 16 P.. 16.20 Idólelzés. 17 10, 17.40 és 18.45 E. 19 20 HegedUhangv. zongorakísérettel. 20.40 Előadás a Stúdióból, Rákosi Sztdl Jubileuma alkalmából. .Sári bíró", vígjáték 3 (elv. — Utána kb. 23 Időjelzés. Ma|d cigányzene.
Bécs 11 Zene 16 Hangv. 18.50 Dslok. 19.30 Opera E. Utána hangv.
Berlin 16.30 Zene. 19 Cseresznyevirág-llnnep Ulána Z.
Bern 12 50 O 16 Hangv. 17 Zene. 20 Népszerű est. 21.20 Hangv. 22.40 Z.
Hrünn 12.30 Hangv. 18 Dalok és áriák. 19.C5 Hangv. 20 Hanglálékkózvetltés. 20.40 Mozart hegedühangv. 21 és 22.25 Zene.
Hamburg (Bréma, Hannover, Klel) 17 Kerlngödélulán. 20 Vldlmest.
London, Davcntry 13 Zene. 15.30 Katons Z. 16 45 Zenekari hangv. 17.15 üy. 18.45 HegedUhangv. 1930 Operett E. 21.35 Vaudeville est. 2235 Zene.
Milánó 11.15 0. 12 20 Rádlókvartell. 13.35 Jb. 16.30 Uyermekkarének.\' 17 Jazz-band 20 30 Zene. 21.05 Vígjáték E 22 Rádiókvintett. 22.30 Zene.
München 14.30 Hangv. 16 Rádiótrió. 17.30 Dalóra. 20 Tarka-est. 22 Zene.
Prága 11.15 Q. 12.30 Hangv lfl.45 Oy. 16,30 és 19 Hangv. 20 Vidám óra. 21 Cscli zene. 22.25 Z.
Varsó 12.10 és 15.50 O. 17 30 Sztmf. hangv. közv. Vilniból. 20.30 Operett E. 23 fene.
VALUTÁK
Angolt. 27*74 27*89 Belgáit. 79*50 79*80 Csehk. 16*91-16*99 Dánk. 152"50-153*10 Dinár 9*99-10*05 Dollár 573*35-575*35 Francia I 22-35-22-S5 Holl. 230*00-231*10 Lengyel 61*10-61*40 Leu 3*37-3*41 Léva —*—
Líra 29 85-30*10 Márka 135 /2-136*22 Norvég 152 SS 153*15 Schlll. 80*40-80*75 Peseta 81*40 82 10 Svájci f. 110*25 110 f>5 Svédk. I52*í.r)-I53 45 |
DEVIZÁK Amst. 230-25-230*95 Belgrád 1007-10*10 Berlin 135*82-136 22 Brüsszel 79-52-79 77 Devizalel 3*39-3*41 Kopenh.152 67-153 07 London 27*79 27*87 Madrid 81*40-8200 Milano 30*00-30*10 Newyork 572*85-4*45 Oszló 152*75-153*15 Páris 22*37-2244 Prága 16 94-16*99 Szófia 4*13-4*15 Slockh. 153*05-153 45 Varsó 64*20-64*40 Wien 8050-80*75 Zürich 110*33-110 63
— Lapunk előfizetői és olvasói óriási kedvezménnyel, negyedévi 4 pengő helyeit " phalják Fa\'
ive,
2 80 pengőért knplialják Farkas Imre* és Pólya Tibor rendkívül tartalmas szépiro-
dalmi és müvészcll havi folyóiratát, a Magyar Magatin i. Fizessen rá elő a kiadó* hivatalunkban.
jefa májút 11.
ZALAI KÖZLÖNY
I Peres
I ^ éfelzab
I
szavatoltan tiszta, egészséges és
könnyen emészthető.
100% tiszta kókuszxslr.

SPORTELET
Ráfizetéssel végződött és ne&éx fielyxetbe Rosttá a Zala-Kanizsát a boxmérRöxés
Haszon helyett deficit; beszéljünk nyíltan: érdemes-e Nagykanizsán proficsapatot fenntartani?
Olyan gyönyört! májusi
délulán
volt áldozócsütörtökön, hogy az ember azt hihette volná, rekord közönség fogja megtölteni a Zrinyi sportpályát, hogy tanuja legyen a legjobb magyar boxolók ringbeállásának. És mi történt, az az érdeklődés, mely a boxverseny elólli napokban szavakban mutatkozolt, a csütörtöki délutánra ugy megcsappant, hogy alig 100 ember volt kíváncsi egy olyan eseményre, melyért pl., hogy egyebet ne mondjunk, a faluszámban menő Mohácson kétezer ember lelkesedett.
Megvalljuk őszintén, nem értjük a kanizsai sportközönségei. Nem bírjuk megfogni, hogy mi lehet az oka annak, hogy a tavaly oly szép lendületet vett sporttámogatás ezidén valósággal derékban tört ketté ? 1
És velünk együtt nem érti a Zala-Kanizsa vezetősége sem, mely munkaidőt, áldozatot nem kímélve, éjszakákon át önzetlenül dolgozik, hogy ilyen sportattrakciókat biztosítson a közönzégnek és akkor ezt kapja válaszul. Pedig mindenki tudja, hogy ez a boxverseny is, akár a kombinált nagykanizsai szereplése, milyen célt szolgál: a Zala-Kanizsa fentartásának biztosítását.
Ilyen körülmények közölt azonban felmerül a kérdés teljes joggal, hogy
érdemes-e?
Érdemes-e itt néhány lelkes és odaadó embernek dolgozni, küzködnt, fáradni, hogyha minden lelkesedés és küzdés megtörik a közönség kétségbeejtő közönyén?
Mindezekre az a vezetőségi ülés fog választ adni, mely ma este 9 órakor lesz az Ipartestületben.
Ami magát a boxversenyt illeti, eltekintve attól, hogy a kitűnő boxo-lókat valósággal deprimálta a részvétlenség, mégis nagyszerű sportot adott.
A boxolások eredményei: Marion FTC győz Lénárt Vasutas ellen, Csöngey Vasutas győz Body FTC ellen. Bokody II. Vasutas győz Sze-lecsényi FTC ellen, Ecseghy FTC győz Varsányi Vasutas ellen, Bárány sérülése miatt feladta a versenyt Lakos FTC-vel szemben. Külön kiemelendő Rusofszky országos bajnok FTC küzdelme Kukuccsal (Vasutas), mely eldöntellenül végződött. A boxakadémiát Untenecker vezette Marton és Ecseghyvel. Marton külön bemutatta a rendkívül érdekes box-tréninget. A közönség a versenyeket zajos tapsaival kisérte.
A boxolók eltérőleg az eredeti tervtől, látva a kedélygyilkos közönyt, az este 6 órai gyorssal olutaztak Gyékényes, Kaposvár felé Pestre.
4ldoxócsUtörtölcl eredményeit:
Ferencváros—Sabária 6:0 (2:0)
Mint Ismeretes, Szedlacsek ,25 pengős büntetésének be nem fizetése miatt a Sabária—Ferencváros, utóbbi által 4:2-re megnyert meccset megsemmisítették és azt áldozócsürtökön játszotta le a kél csapat. A Sabária csak az első félidőben volt ellenfél. A II. félidőben a Fradi lelépte és oly szenzációs gólaránnyal győzött,
hogy jobb lelt a gólaránya, mint a két ponttal vezető Hungáriának. A gólokat: Toldi (2), Kohut, Obitz, Takács II. (2) lőtték;
Budapesti amatörök-Picardial ama-tőrök 4:3 (1:1). (Dunkerque, Franciaország).
Zldenice-Vasas5:1(2:0.) (BrUnn).
Levente iff. válogatott-NTE
A fiatal kanizsai futballisták nagy napja — Seregszemle a levente játékos gárda legjobbjai felett
^ Nagykanizsa, május 10
Az egyre terebélyesedő nagykani-ísal Ifjúsági labdarugó szöv. vasárnap nagy esemény elé kerül. A nagykanizsai Levente ifj. válogatott a helyi amatőrökkel, az NTE-vel méri Össze erejét.
A meccsre az ifjúsági berkekben lázasan készülnek és. nyilán hangoztatják, hogy a leventék, meglepetésre készülnek az NTE ellen. Különösen csatársorukban biznak és állítólag több krekket akarnak felvonultatni
a közönség elé.
Az ifj. I. válogatott és NTE előtt a levenle b. válogatott a szenior válogatottal játszik. A két mérkőzést megelőzőleg kiosztják Ünnepélyes keretek között az 1928. évi bajnokság érmeit és dijait.
Az izgalmasnak ígérkező meccsre a csapatokat Vass ilj. szövetségi kapitány szombaton állítja össze.
Az ifjúsági válogatott meccsekre a helyárakat 60 és állóhelyre 30 fillér minimális összegben állapították meg.
fa amatőrök leventebajnoki
mérkőzések eredményei:
I. osztály.
Húsos—Egyetértés 3:1 (0:0). Biró
Spitzer.
Zala-Kanizsa Levente—Kiskanizsai Levente 2 :0 (0:0). Biró (zf$k.
Vasas—Vasú tas elmaradt. A Vasutas csapat nem állt ki.
Zala-Kanizsa profi—Haladt* 3:1 (1:0.) Barátságos. Biró Baumgarten.
II. osztály.
II. ker.—77 Előre 1:0(1:0). Biró Herczl.
Kiskanizsai Levenle 11.—Nemzeti 1 :0 (0:0). Biró Löbl.
Ékszerész—I lunyadi 2:1 (0:0)* Biró Kohn.
Bocskay—Turul 1:0 (0:0). Biró Horváth.
KÖZGAZDASÁG
TŐZSDE
A többnapos barátságos irányzat után ösztönzés hiánya folytán, valamint a realizációs eladások követ-keztéoen a tőzsde irányzata elgyengült. A tözsdeidö második feléig tartotta magát a gyenge irányzat, majd egyes értékekben vásárlási megbízások folytán jobb hangulat lett úrrá, minek következtében az irányzat egyenetlen. Zárlatkor gyengék voltak Gars-Danubius, uans-Villamos, Magyar Hitel, a bányapiac egyes papírjai, Izzó, Oukor és Oáz. Barátságosak voltak Bródi waggon, Lámpa, Ofa, Nova, Rima és Első Magyar Biztosító. Zárlatkor az irányzat egyenetlen, a forgalom nem volt nagyarányú. A Jfixkamalozásu papírok piacán az Irányzat üzletteleri, a valuta és devizapiac csendes, csupán Madrid 40 pontos áresése érdemel említést. ___
Zürichi lárlaT
Pária 20 28, London 2519, Newvork 51920, Brüssel 72 10, Milano 2719, Madrid 73 90, Amsterdam 208*70, Berlin 123 12, Wien 72 97>/s, SoHa 375, Prága 1536, Varsó 5825, Budapest 10-SlVi Belgrád 912\'/j, Bukarest 3 06.
TerméBytJsíJe
Br.za 10 fül., rozs 20 fillérrel esett.
Bura tlsxav. 77-ea 24-80-25\'10, 78-as 25 05—2S 35, 79-es 25 35-25 55, 80-as 25-60—25-80, dunánlull 77-es 24 15-24 45, 78-as 2440-2475, 79-es 24 70-24 65, SO-as 21 85 —25*10, rozs 2lt0-ai*.20, tak. árpa 25-90 -26 15, sOrárpa 27fOO—27 50, zab 24*60—2480, tengert tazt. 28*80—29 20. dunántúli 26-80 -27 10, korpa 17 75 18-00.
Tipp-ftzelvény
Zala-Kanizsa—Attila
eredmény :............ íélldö:............
olvasható névaláírás.
Szombaton és vasárnap
Hl
i Markó-féie vendéglőben
Rbonnensek felvétetnek.
Mozgószinházak
Városi Nagymozgó. Szombaton
este 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor a Royal Apolló Idei történelmi repriz-képe: .Don Carlos* kétrészes dráma. I. rész: Aranjttezi szép nípok. II. rész: Az inquisitió. Főszereplő Conrad Veidt. „Szerelmes vakáció*, egy izgalmas meccs története.
Sertésrálár
Felha|tás 2467, eladatlan 256. — Elsőrendű 1*88—1*90, szedett 1*84—1*88, szedett kösép 1*60-1*70, könnyfl 1*20-1*40, t-sí rendű öreg 1*86—171, ll-od rendO öreg 1*42-184 angol süldő 1*40-1*66. szalonna nagyban 2*00—2*06, islr 2*30-2*31, bua 1*90—2*24, szalonnás tálsertés 1*94-2*28. Az Irányzat élénk.
Klséjs: DéUtűsI Hyoaii és 1 Vállalat, fsokaaluii."
Felelőt kiadó: Zalai Károly.
Int«ntrb«si Matass NsoVsalsss 7S. ass.
Eötvös-tér 20. alatt kétszobás lakás mellékhelyiséggel azonnal kiadó. 2212
Használt fedett kooalt vennék. Alánlatot kér Oaray Alaloa, Habét. 2237
0w«» kMMsayt (elvess Subsdoa
Róial divatszalonja, Csengery-ul 27a. 2233

Eladó cséplőgsrnltura, 930 as Umráth csépifi, hozzá akár motor, vagy götrtp, avagy trakor. Tótazentmártonban, Farkas Károlynál. 2177
2 utcai szobás lakás minden mellékhelyiséggel aug. l-ére kiad*. Caányl Lászlóutca fi/a. 2100
Eladó komplett kltllnó karban levő jégszekrény, sörklmérő készülékkel egybekapcsolva. Magyar-utca 64. 2207
László herceg u. 9. sz. hta szabadkézből sllrgfisen eladó 2206
Riadó egy szoba, konyha, laház axon-nalra, trafik üzlethelyiség augusztus l-re Király-utca 16. 2217
Bajórólaányt keresek
iéptsre Csengery-ut 12.
azonnali be-■2218
Keresek egy (tatai kawáoaatfgódat azonnali belépésre és* állandó munkára. Háncs Pál kovácsmester, Újudvar (UJnép-puszta megálló) 2220
Egy egyszobás és egy kétszobás lakia mellékhelyiségekkel együtt junlus l-ére \' 2222
kiadó Vörösmarty-ulca 65.
HlntxsM fdaaünf, Ingaóra, bfirdivány, ebédlóssekrény, Konyhapolc. állványok stb. olcsón elsdók Ktntaslulca 2/a. 2227
Egy bejáró mladassaalaáaf azonnal
felvétetik Erzsébet tér 13. Kávémérés. 2228
A város központján, szép 4 szobából, mellékhelyiségekből álló ház azonnal eladó és elfoglalható. — Érdeklődni ösv. Sattlernénál, Zrinyi Mlklóa-u. 5. 2230
Jóllfizfi mindenes aaakáoanAt keresek Sugár-ut 40/b. -2231
FOrdSkád és fürdőkályha eladó. Meg-teklnthető /.erkowtUnál,Kaztnczy-u.35. 2232
Kótaiobáa lakás mellékhelyiségekkel egylltt azonnal kiadó. Clm a kiadóban. 2238
ZALAI KÖZLÖNY
1929. május 11
Windischné Révész Magda.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarálaimnak és ismerőseimnek, kik felejthetetlen drága jó férjem
Kumin Ferenc
exhumálási gyász-szertartásán megjelenni szívesek voltak, ezúton mondok hálás köszönetei
özv. Kumln Ferencné.
91
Platz-téle
CALIMAX"
5 légkörnyomással dolgozó, önműködő magasnyomású gyümölcsfapermetező gép Anyagát a permetezőszerek nem támadják meg. Egyenletesen dolgozik, ködszerűen szór. 5 méteres bainbus meghosszabbító csövekkel.
Ára nagyság szerint 100-tól 160 P-ig
Eredeti amerikai magasszóró
„STURDY"
kézlpermetezógép, tlsxta sárgarézből,
4-íéic szórórózsával. Egy ember könnyen kezeli, megszakítás nőktll permetez vödörből, hordóból. A permetező anyagoknak ellentáll, nem romlik. A legmagasabb la Is a földről permetezhető A „Sturdy" használható gyümölcsfák permetezéséhez, autó-, kocsi-mosáara, sőt még tűzoltásnál Is.
Ára: 4-íóle sióróróxsával 36 peng6.
Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
ma|, műtrágya, nővényvédőszerek
kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mellett).
Haáo Gyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
270/1929. vht. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszt, hogy n nagykanizsai klr. járás-bíróságnak 1928. évi Pk. 9184. számú végzése következtében Dr. Welsz La os ügyvéd áltsl képviselt Posza Antal Javára 1112 P s Jár. ereiéig 1929. évi március hó 20-án logsnatosltolt kltlégltésl végrehajtás utján Te- és (elultogtalt és 2260 Pre becsült következő Ingóságok, u. m.: szobabútorok, zongora stb. nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek s nagykanizsai klr. járás bíróság 1929-lk évi Pk. 9184. számú végzése folytán 1112 Pengő tőkekövetelés, ennek 1929. évi február hó 6. nspjától |áró 6°/o kamatai, \'/a°/o váttódlj éa eddig összesen 137 Pengőben bíróilag már megállapított költségek erejéig Nagykanizsán, Eötvös-tér 15. sz. leendő megtartására 1929. május 13. napjának d. u. 2 órája határidőül kltü-zetlk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett Ingóságok az 1881. évILX. t.-c. 107. és 108. §-al értelmében készpénzfizetés mellett, ">a legtöbbel ígérőnek, szükség esetén becsáron alul ta ef lógnak adatni.
Amennyiben az elárverezendő tngóságo. kat mások Is le- és feltlIloglaltalUk éa azokra kielégítési |ogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t-e. 102. S. érielmében ezek javára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1929. évi április hó 20. napján.
Haán Gyula s. k.
_klr. bit, végrehattó.
Nyomatott
Linóleum és viaszkos vászon
minden méretben olcsón beszerezhető
HIRSCH ÉS SZEGŐ
cégnél
Mielőtt kerékpárt venne,
nézze meg
túra- és verseny-kerékpárjaimat.
Olcsó árak I Kedvező fizetési fellélelek I Gammlk Os alkatrészek olcsón is nagy választékban I
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Nagykanizsa, Erzsibet-Ur 4.
Mosl
Festi
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gőzmosó, vegytisxtttó, ruhafestő
• iiombatbclyl ont. IpukUIMtfeon íranyíremincl kiiduUtV*
NAGYKANIZSA
Oyfljtdtelcp t OyárteUpt
Kazlnczy-u. 8. Hunyadl-u. 19.
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit testet vsgv tisztíttat. Győződjön meg áraim olcióságáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlsztltás I Tisztit I m Pllaaéroz 1
Ez az, amire ön várt, az 1929-es Boach gyujtásos |ndian
* Biztos, kényelmes,
kellemes és gyors utazási eszköz
dfoidúm
kedvűd fizetési feltételek I
Mindenhova eljut, ha .\'.j Indiánon járl
Nézze meg és kérjen ajánlatot
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalattól
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 4.
minőségben és tartósságban felfilmnlhatatlan!
kerékpárok disze
legmegbizhalóbb túragép, cserélhető kerék, 4 sebesség, 4 kerékfékrendszer
J ames s^ms p 1150-től Rudfife Triumph
Nézze meg vételkényszer nélklll és kérjen árajánlatot Kedvező tlzetésl feltételek I
Autó ós Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 4.
a motorkerékpáros világ legkedveltebb márkája.
a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető:
9239/1929.
Hirdetmény.
A nagymérvű külföldi selyem-behozatallal szemben hazai se-lyemtermelésünknek a legnagyobb mértékben való kifejlesztése érdekében felhívj tik a közönséget, hogy minél számosabban vegyenek részt a selyem-tenyésztés érdekében a közutak mellett bárkinek is rendelkezésére álló szederfák leveleinek a gyűjtésében.
Erre vonatkozó engedélyt a hivatalos órákon, kívánságra bárkinek díjmentesen ad a város gazd. hivatala f. hó 31-ig.
Egyúttal figyelmeztetünk és felhívunk mindenkit, hogy a közutak melletti szederfákról való lombszedésben a selyemtenyésztőket akadályozni, vagy különösen bántalmazni annál inkább sem szabad, mert a felhívásunk ellen vétők a legnagyobb szigorral fognak büntettetni.
Nagykanizsa, 1929. évi május hó 5-én.
Városi Tanács.
Saját termésU
fehér és piros bor
literenként 80 fillér zárt palackokban,
üveg cserével. Étkazésl burgonya rózaa és Ella kapható
Brunoalos János füszerkerts
kedésében, József fóherceg-ut 24. 3309 Telefon: 19a
RMmmirnliM
Vegytlsztltásra és féltésre elfogad férfi és női ruhákat bármilyen minőségű kelméből.
Ujrsátfestésre bőrbutorokat, bőrkabátokat éa végárut.
Agytoll tisztítás huzattal együtt és enélkW.
Függönyök, kézimunkák, szőnyegek, butorkelmék, mindenféle paplanok és szőrmék tlsztllása, fertőtlenítése és lestése.
Pllsséerozás és gouvréerozás
s legelőnyösebb árban és legszebb kivitelben.
Bővebb felvilágosítást nyújt Nagykanizsa résaére a gyüjtőtelep vezető|e :
Nagykanizsán, Erzsébet téren Állami adóhivatal. Régi postaépOlj};
Zalai Károly.)
99. évfolyam, 106. szám
Nagykanizsa, 1929 május 12, vasárnap
Ara 16 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fó-ut 5. szám. Keszthelyi flókkladóhlvatal Kossuth Lajosu. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési Ara: egy hóra 2 pengő 80 fillér
36.500 pengő!
A „Zalai Közlöny" elpanaszolta már, hogy a legutóbb itt járt külföldi vándorcirkusz ezt a vagyonnak is beillő összeget vitte el Nagykanizsáról. Három nap alatt I
A német vándorcirkusz ulán hal •héttel ime meg|elcntek a pécsi Nemzeti Színház plakátjai s bejelentik, hogy a pécsi mllvésztársulal nyolc hétre városunkba érkezik, hogy itt kulturát terjesszen, művészetet mutasson be, hazafiságot és irodalmat tanítson. Hogy mindezt hozza, az nem frázis, mert kOztudomásti, hogy a pécsi társulat országos relációban is vezető helyen illl s annak ideális és művészlelkű igazgatója a legigazibb művészetet igyekszik nyujlani s hogy ót igazgatói működése óla sohasem vezette az anyagi sikerek felé való törekvés, ezt ő mindig alárendelte a mllvészi szempontoknak. Hogy mivé fejlesztette három rövid esztendő alatt a lezüllesztett pécsi szinházat és szinmtlvészetet, arra a legszebb bizonyilék, hogy ma Budapest ulán az egész országban Pécs az a város, ahol a sziuház és az irodalom Iránt a társadalom érdeklődése a legnagyobb. Alig van olyan nap, hogy a fővárosi sajló ne foglalkoznék a pécsi szinházi eseményekkel. A pécsi szinház tagjaival, előadásainak elismerő kritikájával nap-nap ulán találkozunk a fővárosi lapok hasábjain. Fodor direktor valósággal felfedező utakra indul olykorolykor, hogy a Csonkaország, vagy az elszakitotl területeken kutassa fel azokat az utánpótló tehetségeket, amelyeket Pécsről a fővárosi színpadok csábiló sióval elhódítanak, vagy ha az egyes művészeket a tehetségük intenzivebb érvényesülése érdekében ő maga buzdít a fővárosi színpadok felé.
A hivatalos és nemhivatalos magyar irodalmi és mUvészeli testületek a pécsi Nemzeti Színháznak a hazafias, irodalmi és művészeti törekvéseit nemcsak elismerik, de ahol mód kínálkozik, honorálják is. Ebben elől jár Pécs város magisztrátusa és a pécsi társadalom. Soha még közönség a színházzal és szinházi irodalommal olyan szoros kapcsolatot nem tartóit, mint épen most. A pécsi szinház művészetének országos visszhangja van s ennek a következménye az is, hogy az ország egyik legnagyobb szinházi városa, Győr is a sok versenyző közül a pécsi direktorban látta meg azt az embert, aki a kényes izléstl győri közönség igényelt irodalom és művészet teíinle-tében ki tudja elégíteni.
Egy kissé eltértem a — cirkusztól. Tulajdonképen a szinház és cirkusz közölt nem is tudok más kapcsolatot ebben a cikkben kimutatni, mint azt, hogy a pécsi színtársulat tavaly elölt teljesen leégve, tavaly pedig erősen megpörkölődve voll kényte-
len Nagykanizsái elhagyni, ahol 6—8 hélig igazi művészetet produkált, viszont a külföldi cirkuszos az ő csepllrágóival és két fogatlan oroszlánjaival, meg kivénhedt állataival hitrom nap alatt harminchatezer pengőt, négyszázötven millió koronát szi-vattyuzott ki Kanizsa zsebéből! Ebből a horribilis pénzből — sokat mondok — talán tíz százalék maradt Kanizsán, mert hiszen a cirkusznak husz főből álló artista és munkásszemélyzete — közöltük egyetlenegy árva magyar gyerek — a három nap alatt itt Kanizsán kosziolt (lakás nem kellelt nekik) és 21 darab állatjukat táplálni kellett. Bár a majmok és a kipvó vajmi keveset fogyasztottak.
Hogy a cirkusz művészi szempontból mit nyújtott, arról nem akarok beszélni, mert ez a német még visz-szafordul és beperel hitelrontásért, no meg őszintén megvallva: meg sem néztem őket. Az általános kritika azonban lesújtó voll. A derék német az ő nagyhangú reklámjaival mégis csak összeterelte a publikumot annyira, hogy egy részét a sátrában el sem tudta hélyeznl.
Ezt a rengeteg pénzt ez a jó né-
met el is vitle tehát, abból legfeljebb garasokat költött el. Ezzel szemben a pécsi színtársulat az ő 80—100 lagu művész-személyzetével ilt él közöltünk nyolc hélig s amit a közönség a színházba befizet, tehát a szezon teljes bevételét ilt a mi városunkban az ulolsó fillérig el is költik, vissza is fizetik.
A „Zalai Közlöny kifejezést adott már a jogos véleménynek a cirkuszpénzek miatt, most már kíváncsian várjuk, miképen fog viselkedni Kanizsa közönsége a szinházi szezon alatt, amikor pénzéért irodalmat és művészetei is kap. A pécsi Nemzeti Szinház nem veri a nagy dohot, de szép csendesen idehozza nekünk a hazai és kii.földi irodalom remekeit, ötven premiert és klasszikus reprizt és idehozza nel\'Unk az ország első művészgárdáját.
Igenis, kíváncsian várjuk, milyen lesz Kanizsa czévi színházi szezonja s nem lesz-e igazuk azoknak a „rosszmájú" embereknek, akik azt mondják, hogy ide nem művészet kell, hanem — cirkusz.
-ő-
Négy terroristái paláira ítéltek a kovnói merényletben való részesség miatt
Hetven taglát letartóztatták a diákszervezetnek
Kovnó, május 11 (Éjszakai rádiójelentés) A törvény-izék halálra itélte Buzgas, Markelis, Augitis Gavenas terroristákat, akiknek lakásán fegyvereket, revolvereket és gránátokat találtak. A halálra ítéltek kegyelmi kérvényét a védőügyvédek a köztársasági elnökhöz terjcsztelték fel.
Mcmcl, május 11 (Éjszakai rádiójelenlés) A kovnói merénylet egyik tettesének : Vasilius diáknak letartóztatásával kapcsolat-
ban a .Memeler Dampfboad" ezeket Írja :
— A merénylő diák az „Alisra" (Virradal) diákszervezet tagja. Ez a diákszervezet a kormány politikájával szemben az ellenzékei lámo-galja. Sem kommunista, sem nacionalista szervezet, hanem engedélyezett demokrata diákszervezet. Körülbelül 45 nemzeti és 25 ausrabeli diákot letartóztattak. A merénylet 2 súlyos áldozatának állapota nem javult semmit.
Közepesen aluli termést Ígérnek a búzaföldek
/lz
utolsó két óét Időjárása kedvező |"tatással volt a mezőgazdasági öclyzetre
Budapest, május 11 A földmivelésUgyi miniszter ma telte közzé jelentését a vetések állásáról és a mezőgazdasági helyzetről. A meteorológiai jelentések nyolc esős napról számoltak be, de a csapadék általában nem volt sok és jégeső csak elvétve fordult elő.
Az. utolsó két hét időjárása általában kedvező hatással volt a mezőgazdasági helyzetre
és elősegítette a visszamaradt növényzet fejlődését és az elmaradt tavaszi gazdasági munkák\'Zavartalan elvégzését.
Az egyes vetésekről szóló részletes jelentés mindenekelőtt megállapítja, hogy
a repcevetésck nagyrésze a téti fagy és az utófagyok következtében kipusztult
és a megmaradt vetések fejlődése is
elmaradl és általában gyengék és ritkák. Ugyancsak
visszamaradt a tavaszi hideg Időjárás miatt országszerte az őszi buzavetések fejlődése, bár ez az azóta beállolt enyhe e6Ők és melegebb idők következtében ismét megindult.
A legnagyobb fagykárok Szabolcs, Ung, Bihar, Hajdú, Abaujtorna, Borsod, Oömör, Kishont, Heves, Zemplén és Jásznagykunszolnok vármegyékben voltak.
Az őszi buza minősítő becslése országos átlagban 3.35, vagyis közepesen aluli,
egyes vidékeken azonban, például
a dunántull dombos vidéken, 2.80, vagyis közepes.
Az őszi vetések több vidékén kissé ritkás és fejlődésük, különösen a homokos talajokon megkésett. Tavaszi búzát csak igen keveset vetettek, és a kezdetben elmaradt fejlődésük a májusi meleg és a csapadékos napok hatása alalt erőteljesen javult. Országos becslése 5.99. Ugyancsak
javultak a tavaszi rozs, valamint a tavaszi árpavetések is.
Jól fejlődik a zabvetések kelése, mig a tengerit nagyrészben csak most vetik.
A burgonya kora fajtái már kelő-félben vannak, a késői fajtájú burgonyát most vetik. A cukorrépát és takarmányrépát elvetették és ezek szépen kelnek is. A zöldségfélék megkéstek, de a korai fajták jól fejlődnek.
A mesterséges takarmányok közül a lóhere és a lucerna még alacsonyabb, a többi takarmányfajta azonban elég jó. A rétek az esős időjárásra most indulnak fejlődésnek. A gyümölcsfák későn, de elég dúsan virágoztak. Jelentős fagykárok észlelhe-hetők a szőlőkben, melyekben most folynak a metszési munkálatok.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő jelentések: Szombslon a hőmérséklet: ReRgel 7 órakor +118, délutín 2 órakor +22\'8, este 9 órakor +17 6.
Felhőzet: Reggel borult, délben és este tiszta égboltozat.
Szélirány: Egész napon ét l\'iszakkcleti szél.
A Meteorológiai Intézet eota 10 órakor jelentls meleg, helyi zivatarokra hajló Idö várható.
ZALAI KÖZLÖNY
Eljön Kanizsára a Balaton...
N. Szabó Gyula felolvasása — „KI tudja, mit jelent egy családnak a mai felolvasás?"
Nagykanizsa, május 11
Több meghiusull tárgyalás után már-már ugy volt, hogy elmarad N. Szabó Qyula ériékes felolvasása, amikor a Kaszinó ingyen odaadta termét s igy a Kaszinó tette lehelövé, hogy a színes felolvasást meghallgassa a közönség. A felolvasás délután 6 órakor kezdődik és egy óra hosszáig lart 5 perc szünettel. Isméi hangsulyozzlTk, hogy azok, akik a Balatonra járnak, minden teendőt félretéve hallgassák meg a felolvasást, mert N. Szabó Gyula ma mindenkit megtanit arra, hogyan kel! a balatoni veszedelmeket kikerülni. Fontos ezt tudni mindenkinek, mert egyszer mindenki felkeresi a Balatont és ha csónakba ül, mentsvára lehet a mai felolvasás. Gyönyörködni fog a mai felolvasásban a turista, a természetbarát, mert N. Szabó Gyula szabatosan sorolja fel a Balaton gyönyörű pontjait, tüneményeit. A felolvasás végén pedig az érdeklődőknek megmagyarázza, hogyan lehel a Balaton mellett jól és olcsón nyaralni. Mert ez is lehetséges.
Legyen ott mindenki a mai felolvasáson, mert egy órás élvezetes szórakozás után megismeri az ezerszínű, mosolygós, haragos magyar Tengert minden tekintetben és nem idegenként, hanem jó barátként üdvözli nemsokára. A nagyközönség a mai értékes felolvasással kapcsolatban gondoljon arra, hogy N. Szabó értékes misszióra vállalkozott. — Olyan misszióra, amit ha 20 évvel előbb valósitolt volna meg valaki — a Balatonnak fele élet sem cselt volna áldozatul. A mai felolvasás olyan szines lesz, hogy sokan azt hiszik, hogy Kanizsa mellett háborog, hullámzik az ezerszínű, veszedelmes tó. Ki tudja, mit jelent ez a mai felolvasás egy családnak? Talán életet? Erre gondoljon ma Nagykanizsa széthúzó közönsége. Az utca rendjére ügyel a forgalmi rendőr, de a Balaton vizén csak az a tudomány segíthet, amit ma könnyen megtanulhat Nagykanizsa közönsége is. S ami ugyancsak fontos, aki még nem volt a Balatonon, ma megismeri minden káprázatos csudájáról.
a legszebb régi és legújabb fajtákban, valamint mindenféle szőnyeg és virágpalánlát virágágyak kiülletéséhez ajánl
Petermannkertéjszet
Báthory-utca 22. szám.
1929. május 12.
MeggyilRoUáU pénteK é//el a balaíon-földvári csendőrség vexetöfét
Saját fegyverével verték agyon a kötelességét teljesítő tiszthelyettest — A kegyetlen gyilkosság óriási felháborodást keltett
Hafióvadásxaí a Két gyilkos után ax
Hogy ezután mi történt, azt csak a megdöbbentő körülményekből lehetett eddig megállapítani, mert
a tiszthelyettesre már csak holtan, borzalmas állapotban találtak rá.
Béndek csendőr be is ment az utasításhoz hiven Kőröshegyre és most már hárman tértek vissza Földvárra, ahol azonban a csendőrségen azt mondták, hogy a tiszthelyettes nem érkezeti be és semmit sem tudnak a foglyokról.
Erre Béndek és a kőröshegyi járőr elindullak a liszlhelyettest fellelni. A Balatonföldvár—Zamárdi között futó balaton-köruton keresték. Alig hagyták el Földvár fürdőt néhány száz méternyire, mikor a teljes virra-datban
az útszéli árokban holtan rátaláltak a csendőrtiszthelyettesre, aki arccal volt az árokba bukva.
Mikor a hullát megfordították, látták, hogy
Nagykanizsa, május 11 Borzalmas gyilkosság tartja izgalomban péntek éjjel óla a Balaton somogyi partját. Az áldozat Rélhy Flórián, a balatonföldvári csendőrség tiszthelyettese. A gyilkosság szinte páratlan a maga nemében és vidékszerte a lakosság mélységes felháborodását váltotta ki.
A Zalai Közlöny munkatársa ma telefonon szerezte meg a gyilkosság szenzáció számba menő részleteit a siófoki, balatonföldvári és kőröshegyi hatóságoktól és ennek nyomán a következő kimerítő tudósítást adjuk az esetről: Rélhy Flórián liszthelyettes már évek óta vezetője a balatonföldvári csendőrségnek,
mely a fürdő közbizlonságát, rendjét, nyugalmát példásan tartotta fenn a legzsúfoltabb szezon idején is. A kiválóan képzelt csendőrliszthelyettest messze környéken ismerték, valamint a fürdőző közönség is rendkívül kedvelte kellemes, sima modoráért. Mindig olt állott a szép szál ember a balatonföldvári állomáson és figyelte a vonatok érkezését, indulását.
Ezt a tiszthelyeitest, elvetemuit gyilkosok pénteken éjjel sajáf fegyverével meggyilkolták. Még kiderítetlen az eset lefolyása, de a nyomokból ítélve is kegyetlen halállal tették el láb alól a derék embert.
Pénteken hajnalban Réthy Flórián tiszthelyettes Béndek János csendőrrel járőrbe ment a balatoni körúton. Portyázás közben két gyanús alakot láttak zamárdi felől közeledni. Egyik ember hátén batyu volt. Mikor a két alak a hajnali szürkületben észrevette a két csendőrt, visszafordultak és vad futásnak eredtek. A csendőrök utánuk vetették magukat és
fegyverrel megadásra kény-szeritették őket.
Megállásuk után megmotozták mindkeltől és ennek során olyan holmikai találtak náluk, melyek kétségtelenné tették, hogy
a két ember betörő, esetleg a sokat keresett vlllafoszto-gatókkal azonosak.
Réthy liszthelyettes mindakét embert megkötözte és utasította Béndek csendőrt, hogy menjen be Kőröshegy községbe és onnan hozzon egy járőrt, mely folytassa le a nyomozást a hajnali órák két titokzatos vándorával.
Maga a tiszthelyettes ugy tervezte, hogy a kél megkötözött embert bekíséri a balatonföldvári Örsre, ahová Béndckel is berendelte ulja elvégzése után a kőröshegyi járőrrel.
feje Irtózatosan össze van törve. Blúza kigombolva, teleáztatva vérrel, Inge letépve, keze véres.
Nem messze tőle hevert fegyvere, melynek véres agya mutatta, hogy a szerencsétlen tiszthelyettest saját fegyverével verték agyba-főbe. Az ütések oly súlyosak voltak, hogy azok közül egy is halált okozhatott volna.
Természetesen a két egyén, akiket korán hajnalban elfogtak, eltűntek és igy bizonyossá vált, hogy a gyilkosságot a két gyanús ember követte el, akik ezután megszöktek.
A földön dulakodás nyoma látszott és a harmatos fűben friss vérnyomok jelezték a gyilkosság lefolyását.
Valószínűleg ugy történhetett az eset, hogy a liszthelyettes megindult két foglyával Földvárra vissza. Útközben valami ürügy alatt megtelepedtek és ezt az alkalmat használták fel a gyilkosok teltük végrehajtására.
Bizonyos, hogy hirtelen rohanták meg a tettesek a tiszthelyettest és bár kezük össze volt kötözve, mégis végre tudták hajtani a gyilkosságot. A gyilkosok, mikor a csendőr fegyverét megkaparintották, nem lőtték le a szerencsétlen embert, mert valószínűleg attól féllek, hogy a fegyver-durranás clhallatszódhatik Földvárra, igy tehát a puskaaggyal verték agyon a tiszthelyettest.
A vérnyomokból arra lehet következtetni, hogy a liszthelyettes nem hagyta magát könnyen és a gyilkosok is megsérültek dulakodás közben. A megdöbbentó felfedezés után valamennyi balatoni őrsöt mozgósították,
egéssz Dunáníulon
egyben táviratilag értesítették a Du-nántul valamennyi bünügyi hatóságát és most nagy hajsza folyik a tettesek kézrekerltésére. Jelek szerint
a gyilkosok Balatonendréd Irányába szOktek.
A nagykanizsai és székesfehérvári, valamint a siófoki állomásokon kettőzött figyelemmel figyelik az utazókaf, mert lehetséges, hogy utjokat vonaton tették meg a gyilkosság színhelyétől való menekülés közben. A meggyilkolt tiszthelyettes
48 éves volt, felesége gyászolja,
aki Balatonföldváron lakik. Temetése szombaton vagy vasárnap délután történik meg.
A gyilkosságról kimerítő jelentést kapott a kaposvári klr. ügyészség is, mely elrendelte a hulla felboncolását.
A balatonföldvári csendőrség körözése szerint
a két tettes
pantallót, kabátot és kalapot viselt. Általában marhahajcsár klnézésüek. Egyik magas, másik alacsony. Mindketten középkorúak és bajuszt viselnek. Bővebb adat nem áll rendelkezésre.
Az óriási apparátussal megindított nyomozás azt engedi remélni, hogy a gyilkosok 24 órán belül lakat alá kerülnek.
Ma, vasárnap este »í
t Markó-féle Vendéglőben
Rbonnensek felvétetnek.
i kiiipMtl Tóuie terin-jegyiin
valutAk
Angolt 27*75-27*00 Balga fr. 79*50-79*80 Cseh k. 16-91-16*99 Dánlt. 152*50-153*10 Dinár 9*99-10*05 Dollár 573*35-575*35 Franda t. 22-35-22-55 HoU. 23010-231*10 Lengyel 6410-64*40 Leu 3-37-3*41 Léva —■—
Líra 2985-30*10 Márka 135-72-136*22 Norvég 152-60153*15 Schlll. 80*40-80*75 Peaeta 81*60-82-30 Svá|df. 110*20 110 69 Svédk. 152-90-153-50
dbvizAk
Amst 230*35-231*05 Belgrád 10*07-10*10 Butin 135*85-136-29 Brüsszel 79-5S-79-80 Devizalel 3*39-3*41 Kopenh. 152*70-153* 10 London 27*80-27*88 Madrid 81*60-82*20 Milano 29*99-30*09 Newyork 572*90-4-50 Osxlo 152*80-153-20 Párta 22-37-22-44 Prága 169S-17-00 Szófia 4*13-4*15 Stockh. 153*07-153-42 Varsó 64>22-64*42 Wien 80-47-80*72 Zürich 110*31-110-61
Budapest, I., Horthy Mlklóa-ut 119-121
1928 május 12.
ZALAI KÖZLÖNY
Legenda
És történt, hogy az Ur megsokalta a földről felhangzó elégedetlenséget, panaszt éa Imádság sclymébo burkolt sok kívánságot — leszállt az ő népo közé egyetlen napra, hogy ezen a napon az eléje Járulóknak teljesítse a kívánságaikat.
Es eléje Járultak végeszakadatlan sorokban. Vágyak torhótől roskadtan hajoltak alázatosra a vállak, de a várható beteljesülés fényessége mohó szemekből előrevetette árnyékát.
Eléje lépott a Hadvezér és hangos szóval mondta:
— Uram, élesítsd meg kardomat, sokszorozd meg karom erőjét, hogy ellenségeim lábaimhoz omoljanak s porban fetrengve kérjék kegyelmemet...
Trónja elé libbent a Nő és szelíden esdekelve kérte:
— Oh, Uram add nekem világod minden szépségét, - hajamat fényesítsd aranylóbbra a napsütötte kalásznál, szemeim csiszold ttlndöklőbbrc s mosd harmatosabbra a tengeri kagyló gyöngyénél, — kölcsönözz arcom színének a végtelen hómezők fehérségéből » a felkelő nap bíborából, angyalok lenge báját ajándékozd termetemnek, IJram. Es majdan minden népek bámulva, vágyakozva s Irigykedve álljanak szépségem trónja előtt...
Amint hallja ezt a Mllvész, utat tört magának s a lelkesedés tüzétől átfiltvo zengte:
— Adj nekem csodálatos teremtő erőt, hogy ezt a százszlnU szépséget ecsetemmel méltóvá szentelhessem, ezt a tökéletes alakot maradandó szoborrá formálhassam. Es az elkövetkezendő századok emberei megállván előtte, az én nevemet hódolva dicsérjék, hogy diadalmasan köztük éljek, mikor már régen por leszek. Oh, Uram, add nekem a halhatatlanságot!
Szerelmes Itju Járult elé s forró ké-réssol kérte:
— Tégy csodát, Uram, hogy szerelmem tárgya csak engem lásson, engem szoreasen. Feledje apját, anyját, testvéreit és barátalt s Követve engem, az egész világ legyek számára. Az én akaratom, az én kívánságom, az én életem az övé ls legyen utolsó leheletéig...
Alázatos meghajlással, mézes szóval közeledik a Kalmár:
— Oh, Uram, kl mindnyájunk felett uralkodsz, nagy vagy és csodálatos, hatalmadban áll, hogy gyarapltsd az én aranyaimat rőtek fűszálaihoz, víz-fenék kavicsaihoz, az ég csillagaihoz hasonlatosan. Csupán ezt kívánom, Uram és nom azért, hogy Javaimat elprédáljam, hanem hogy megvásárol-hoasam általuk magamnak a Hadvezér hatalmát, a Nő szépségét, a Művész halhatatlanságát, a szerelmet, az egészséget s mindazon földi Javakat, melyeket Te bölcsen az ember rendelkezésére adtál, ó én hatalmas Uram...
Jöttök még megszámlálhatatlan sokan, tülekedve, panaszolva s kívánta mindegyik a legszebbet s legjobbat magának. — sokszor kívánták az ő felebarátjukét.
Elmosolyodott az Ur tekintete a sokaság telelt, egyoüen kicsi pontot keresve, ahol megkönnyebbülhetne.
Ekkor szemo megpillantott ezerek háta mögött meghúzódva egy asszonyt, aki egyszerű köntösében, kezelt szelíden összefonva, alázattal várakozott. Magához Intette b kérdezte tőle:
— Es mondd, mit adjak tenéked ezen a napon?
Leborult az asszony az Ur lábaihoz az ő szive Igaz alázatában s halkan, töredezve, egyre színesedő szóval rebegte :
— Engedd meg én Uram kegyolme-sen, hogy ezen a szent napon magamnak semmit, de semmit ne kelljen kívánnom...
--?
... de kérve-kérlok, hogy mindazt, amiről eddig csak álmodni mertem, mindazt, ami ugy hiányzott életemből, mint szomjazónak egy Ital friss víz, bllnösnok lelke nyugalma, mindazt a drága ajándékot, mit kegyesen nékem szántál, - neki add Uram, mind, mind csak neki, az én egyeUen kincsemnek, az én azerelmetos... De telomelte az Ur Jobbját és kérdezte:
— Kl vagy te asszony éa ml a te neved?
CISrnyedt alakja kiegyenesedett, sápadt arcát vére plrossága árnyékolta — mint esti plr a lágy égboltozatot — és fáradt, szomorú szemébe a világnak minden ragyogása, melegsége, muzsikája és boldog büszkesége költözött:
— Oh, Uram, — Telelte — én az Anya vagyok.
(Zalatgerueg) Margó
Nyilatkozat
Nagykanizsa Monográfiájának
megjelenésével kapcsolatban
Nem szívesen teszem, de felmerült félreértések eloszlatása végett kötelességemnek tartom- a nyilvánossággal közölni a következőket Nagykanizsa Monográfiájának megjelenésével kapcsolatban.
t. Mint azt minden alkalommal hangsúlyoztam, a Monográfiának csupán megírására vállalkoztam, annak kiadási joga, igy haszna vagy kára is a budapesti országos kiadóvállalaté, amely sorozatosan az összes magyar városok monográfiáit kiadja. Ezt azért kell újólag leszögeznem, nehogy a könyv megrendelői személyemmel és munkámmal hozzák összefüggésbe a gyakori panaszokat, amelyek felmerültek a könyv megrendelés-gyűjtése és kézbesítése körül.
2. A Monografia függelékét képező .Társadalmi rész" c. apróbetüs névjegyzékét nem én irtani, hanem a kiadóhivatal állitotta össze Budapesten, ama adatok alapján, amiket az Ügynökök által felkeresett személyiségek maguk mondtak be a kérdőívekbe való beírás végett. Akinek adatait tehát tévesen vagy hiányosan vagy egyáltalán nem közölték, azok reklamációikkal forduljanak közvetlen a kiadó-vállalathoz, mert a könyvnek ehhez a függelékéhez nekem semmi közöm nincs.
3. Utólag jutott tudomásomra, hogy az ügynökök sok helyütt reám való hivatkozással és tőlem küldött üdvözletekkel kopogtattak be a megrendelések eszközlése végett. Ez ellen utólag is tiltakoznom kell. Én senkinek sem Üdvözletet, sem üzenetet nem küldtem és senkit — még ilyen közvetett uton sem szólítottam fel a mű megrendelésére, annál kevésbbé, mert reám nézve semmiféle anyagi előnyt nem Jelent, ha a könyv 50 vagy akár 10.000 példányban kelt-e el.
4. Egyben kérek mindenkit, hogy ha könyvemben bárminemű (a már emiitett „Társadalmi rész" c. fejezet adatait kivéve) olyan adatot talál, ami — tudomásuk szerint — nem helytálló, ugy azt szóval, telefonon, vagy Írásban közöljék velem. Természetesen csak hiteles adatokat kérek, mert kutatásaim közben igyekeztem a páratlanul nyomorúságos kanizsai forrás-viszonyok mellett is mindent lelkiismeretesen feltárni, — minden állitásom a jegyzetezett hivatkozásokon és egyéb forrásokon alapul.
Az, hogy vannak, akik másként tudnak valamit, még nem jelenti azt, hogy a vitatott dolog valóban másként is volt. A historikus egy betűt sem irhát le megfelelő alátámasztás nélkül. Tévedésele azonban mindenütt előfordulhatnak: a historikus munkájában is, sőt forrásaiban is, különösen mint a jelen helyzetben, ahol töretlen uton, elsőnek kellett behatolnom az ismeretlen kanizsai mult rengetegeibe s ehhez még csak rendezett városi irattár sem állolt rendelkezésemre. További kutató-munkámban segít tehát, aki felhívja figyelmemet a Monográfiában bizonyára felbukkanó hibákra és főként olyan forrásokra, melyek további kutatásokat tennének lehetővé.
Nagykanizsa, 1929. május hó.
Barbarits Lajos.
botos
erws- térnie
[és fel munkanapja
van a hétnek.
Aznapon! 1!!Vidáman járj 1 < 1 ii
ne cipelj ! ! ! ! IPalma^^ ......
vbvi *
vidáman jár3 *áot .....Hogy s0T!fLI-S§£2L
.....cXis^JS^rrmáT! > •
^-^tttTÓc ne cipelj \' ! viselj!!!!Hétköznapon! járj!!!!Gondot ne eip kot visel5 ! ! !!Hétköz
teron, cipeli
ryjel2
OOKOtioJi Kuturro*
A Balatonnak a "Drávával való ut összeköttetése
Megtörtént a Balaíonkeresziur—bö0önyel mtluí Közigazgatási be/örása
Nagykanizsa, május 11 A kereskedelmi kormány mint ismeretes, egy nagy transverzális utat szándékozik építeni, amely a Balatont összekötné a Drávával.
Az ut tervezett vonala Balaton-kereszturból indul ki. Kéthely, Marcali, Bize, Keleviz, Meszlegnyő, Sze-nyó érintésével torkolna be Böhönyé-nél a Nagykanizsa—kaposvári országúiba.
A harminc kilóméteres útszakasz 1,000.000 pengőbe kerülne és természetesen a községeknek Is hozzá kellene Járulniuk. Az állam a költségeknek 90-°/o-át viselné. Sajnos, a községek eddig mindössze 25.000 pengőt ajánlottak fel.
A tervezett állami mfiut közigazgatási bejárása most történt meg a minisztérium és Somogymegye képviselőinek részvételével.
leghoztáfc az ítéletet
i iiUSgyUk" Arlmann Ferdinánd igyiken
Bécs, május 1 (Éjszakai rádiójelentés) Az esküdt, szék több napi tárgyalás után szom baton este hirdette ki Ítéletét Art mann Ferdinánd ügyében. Az esküd tek orgyilkosságban mondták ki bü nősnek, amit azzal követelt el, hogy szüleit szándékosan és alattomosan több pisztoly lövéssel és számos késszurással meggyilkolta. Ezért 7-től 10 évig terjedhető szigoritolt fogságra ítélte a törvényszék. Artmann az ítélet kihirdetése után igy kiáltott fel: — Hát ez is lehetséges ? I
Kétezer halottja van a perzsiai földrengésnek
Nemzetközi segélyakció az elpusztult vidék ínségeseinek
Pária, május 11 (Éjszakai rádiójelentés) A perzsiai földrengésről szóló hireket a perzsa követség hivatalosan megerősíti. — Eszerint má|us 2-án heves földrengés pusztított Korossan tartományban. Pod-Jourd és Chlvran környékén tetemes a kár, A házak rombadőltek. Kétezer ember elpusztult. Rengeteg sebesült van, A rengések tovább
folytatódtak. A kormány megtette a szükséges inségakció intézkedéseket. A nemzetközi Vörös Kereszt támogatja a perzsa kormányt. A japán kormány már küldött adományt a károsultaknak.
FISK PNEU
■ leggazdaaá-josabb
Vuiikép»l»M:
Autófelszerelési R.T.
Budapest, IV., Aranykél-u.J
TtL Alit $11—41
= Számos női bajnál a természetes „ Ferenc József keBerüviz használata végtelen nagy megkönnyebbülést szerez.
vese-, hólyag-, gyomor- és cukor-bajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese- és hólyaghomok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek állal ajánlott
elsőrendű gyógyvíz. Házi Ivókúrára rendkívül
alkalmas. Állandóan triss töltés! "" Főraktár:
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király-u. 21.
ZALAI KÖZLÖNY
1929. május 12.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Május 12, vasárnap
Római katolikus : Exaudl. Protest.: Pongrác, izraelita: Ijár hó 2
Nap kel reggel 4 óra V perckor.
nyugszik este 10 óra 26 perckor. •
4&-as értekezlet d. e 10 órskor a Rozgonyl-utcai Iskola tornstermében.
Balatoni előadás (N. Szabó Oyula) d. u. 6 órakor a Caslnobsn.
Márta gyermekek előadása d u. tél 7 órakor a Kalh. Legényegyletben.
Ipartestületi Dalárda hangversenye este 8 órakor a Polgári Egyletben.
Várost Nagymozgó. .Don Carlos\', két részes nagy Conrad Veldt-ftlm. — .Szerelmes vakáció", nagy meccs-Ilim.
Uránia Mozgó. ,Az álarc\', állat íilm — .Jákob és a szelelem", pom pás vígjáték.
Qőztürdö nyitva reggel 6 ólától este 5 óráig (hétfő, szerda, péntek délután és kedden egész nsp nőknek).
Májua 13, hitfA
Rontat katolikus: Szervác. Protest.: Szervác. Izraelita : ijár hó 3. Nap kel reggel 4 óra 26 perckor.
nyugszik délután 19 óra 27 perckor. *
Szent Teréz filmje a Városi Színházban este » órskor.
Éjféli árnyék\')
Nagy, ásitó, sölél utcákon, ahol az Éjfél is borzadva járt, fekete, lassú árnyék-paripák vonszolnak fáradt, fekete batári. Csak az éjszaka csendje kiséri és vele gördül a nagy sötét.
Fekete lovak. ■■ jekele batár ... fekete csendben fekete nászra viszi a Tavaszt a — Halál...
BARISARITS LAJOS
\') Vunriay János zeneiskolai igazgató megzenésítette az fi.jjéii árnyékot s azt eióxzör az Ipartestületi Dalárda ma esti hangversenyén (7 a pont) adják elő.
— Változás a bérmálás sorrendjében. A nagykanizsai esperesi kerület bétmálásl sorrendjében, amelyet nemrégen közöltünk, változás áll be. Május 19-én, pünkösd vasárnap Nagybakónakon, 20-án, pünkösd másnapján pedig Nagyrécsén fo£ a megyéspüspök bérmálni. Egyéb változás a bérmálás közölt rendjében nem lesz.
Ma, vasárnap
— Klnevezesek. A kormányzó Pénzes János és Juhász Mihály nagykanizsai 6. h. gy. e. századosokat őrnagyokká nevezte ki.
— Nagykanizsai vállalkozók sikere. Zalavármegye közigazgatási bizottsága az alibánfai vasbetonhid építési munkálataival 28.000 pengő költséggel a nagykanizsai Horváth és Vas építészeket és Kenedi Imre mérnököt bízta meg.
Ax IparieslUlc.il Dalárda mai Qangversenye
pontosan este 9 órakor kezdődik a Polgári Egylet nagytermében. A nagyszabású hangverseny a szezon egyik legnagyobb kullureseménye lesz. A fővárosi színvonalú mflsor fővárosi rendezésben fog lezajlani. Igy az egyes számok alatt az ajtók bezáratnak. A pontos kezdés és a műsorszámok pergő egymásutánja mindennemű időpazarlásnak elejét fogja venni.
Jegyek 50 fillértől 2 P-ig délig a Kratky-tftzsdébcn és csfe a pénztárnál válthalók.
Az Coti pénztárt 8 órakor nyílják.
A vállozalos műsorban az est szólistái : Jászay Margit és F. Pásztor Irma. Az est dirigense : Vannay János.
AI volt 48-asok
ma délelőtt 10 órakor a Roz-gonyi-utcal Iskolában jelenjenek meg, az ehelyütt már több ízben ismertetett, értekezleten.
— Eljegyzés. Dene Saroltái eljegyezte Kaufer Sándor. (Minden külön értesítés helyett).
= Mielőtt tavassi szükségletét beszerezne, saját érdekében el ne mulassza megtekinteni Barla Miksa ilvatnjdonságalt.
=• Mielőtt szőnyeget vesz, saját érdekében menjen Bartthoz. Olcsó, Jó, gyOnyOrü választék.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
kertmegnyitás
— Lapunk előfizetői és olvasói óriási kedvezménnyel, negyedévi 4 pengó helyeit 2H0 pengőm kaphatják Farkas Imre éi Pólya Tibor rendkívül tartalmas szépirodalmi és művészeti havi toyolrjtál, a Magyar Magazin-t. Fizessen rá eló a kladó-liivalalunkLan.
= Ne lelejtse el, hogy : varrógépben „PFAFF", kerékpárban „PUCtl" a legjobb!
— Szülői értekezlet. A kiskani-zsüí áll. elemi iskola ma vasárnap délután fél négy órakor szülői érte-kezlclet tart, melyre a szülfiket és érdeklődőket tiszteieltel meghívja n tanítótestület. Az értekezleten Gazdag Ferenc püspöki biztos előadást tart a cserkészetről. Az értekezlet keretében a kiscserkészek szavalatokkal és énekszámokkal szerepelnek.
Clsieuxi szent Teréz élete filmen
Előadás a nagylcanlxsal plébánla-lemplom Javára
Nagykanizsa, május 11
A Városi Színházban hétfőn, május 13 án, este # árukor Lisieuxi szent Teréz életlörlé-nele és a „Novícia" cimil filmek kerülnek előadásra a nagykanizsai rám. kalh. plébánia templom alapja javára. Jegyek rendes mozi helyárakon a plébánia hivatalban elő jegyezhetők.
— A konnersreuthl csodáról
tart előadási szerdán délután 6 órakor a Missziósliázban dr. Nyisztor Zoltán szentszéki tanácsos, aki tobb-izben megfordult már Konnersreulh-ban és a Neumann Teréz körül le-jálszódó eseményeket a legközvetlenebbül megfigyelhette. A sok polémia, pro és kontra érvelések közép-pontjában álló jelenkori csodáról Budapesten a Vigadóban tartott nemrégen érdekfeszítő előadást, zsufolt terem előtt. Kanizsai előadását is igen nagy és indokolt érdeklődéssel várják. — Belépődíjak 50 fillér és 1 pengő.
a Centráiban
— Tennlsz-fltők dupla hurozásu P 18-tól kaphatók nagy választékban Vágó Utatszertárban.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
Asztma és szívbetegség, mell- és tüdőbaj, görvély- és angolkór, pajzs-mirigy-nagyobbodás és golyvaképződés eseteiben a természetes „Ferenc József" keserűvíz a gyomor és belek működését kitűnően szabályozza. Európai és amerikai klinikusok sorvadásos egyéneknél tapasztalták, hogy a belegség kezdetén jelentkező székrekedések a Fereno József víz használata folytán lényegesen enyhültek. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszer-üzletekben.
Cipészflzlet megnyitás.
Tisztelettel értesítem Nagykanizsa és vidéke közönségét, hogy Budapestről hazatérve, Kflloaay-utoa 3. szánt
alatt (dr. Haisrr-léle uj házban)
cipészüzletet nyitottam,
hol a legkényesebb Igényeket kielégítő munkákat készítem a legjobb anyagból és a legolcsóbb árakon.
Kérve a n. é. közönség szíves támogatását, vagyok tisztelettel
Benedek JAzaef
t.chnologlit végzett térti és női cipész.
Javltáaok a lagiobban aaxkaatOllatnak.
— A József Szanatórium Egyesület tüdőbeteggondozó intézetének kezelése alatt álló betegek száma ebben az esztendőben ugrásszerűen emelkedett az előző évekhez képest. Mig 1928-ban az egész esztendőben 1184 tüdőbeteget kezeltek, addig 1929. első négy hónapjában, tehát januártól április végéig már 778 beteg állolt kezelés alatt. Április hónap folyamán 55 uj beteg jelentkezett, ugy hogy ebben a hónapban összesen 248 beteget kezellek. Röntgen vizsgálat volt áprilisban R, váladékvizsgálat 29. Segélyben részesült 26 beteg, kik között 750 liter tejet osztalak szét.
= Fogyaszt szódavizet, üdítőitalt? Most még itt az alkalom, hogy ingyen kaphatja a 21 •— pengős SYPHON üveget, ha megveszi a szükséges patronokat. 1 tucat patron 5 — pengő, cserénél 2—- pengő: Szabó Antal sportüzletében.
aSINGER varrógépek
MtoA LEGJOBBAK I
Mozgószinházak
Városi Nagymozgó. Még ma 3, 5,
7 és 9 órakor a Royal Apolló idei történelmi repriz-képe : „Don Carlos" kétrészes dráma. I. rész: Aranjuezl szép napok. II. rész: Az inquisltló. Főszereplő Conrad Veidt. „Szerelmes vakáció", egy izgalmas meccs története.
Uránia Mozgó. Vasárnap \\ 5, 7 és 9 órakor „Az álarc", állatfilm. Főszereplő: Ranger, a csodakutya. .Jákob és a szerelem", pompás vígjáték. Főszereplő : Qeorg Jessel.
cigányzenével
Balatoni előadás a Casinoban
wintazott (reppe de thinek, Foulard és Bemberg selymek
KIRSCHNEB MÓR divatáruházába, Fö-ut 3.
nagy választékban raktárra érkeztek
Tavaszi és nyári cipöufáonságainK
bemutatására kirakataim nem elég bővek.
Vasárnap délután ü&letfielyiségeinteben
összes újdonságainkat kiállítjuk, kérjük azok szíves megtekintését.
! SZJffiÓ cipőáruház i
1929. május 12.
KÉRJEN
ÉS
VISELJEN
A Társadalombiztosító Intézeti választásnál
május !2-én és 13-án minden magyar ember ugy szavaz, hogy az egyes számit kockába teszik a kereszteli
ZALAI KÖZLÖNY
igyi
h
igy i
Szavazó-Igazolványát vigye magával, mert anélkfll nem szavazhat.
Nagykanizsán az 1. sz. szavazat-szedő küldöttségnél (a Társadalombiztosító székháza, Batthyány-u. 2.) szavaznak mindazok, akik a Csen-gery-ut—Sugár-ul vonalától keletre (kath. temető felé esö rész) laknak. A II. sz. küldöttségnél (Sugár-ut 9, fémipari szakiskola) szavaznak mindazok, akik a Csengery-ut—Sugár-ut vonalától nyugatra (Kiskanizsa felé esó rész) laknak.
— A Városi Zeneiskola növendékhangversenye. A folyó tanévben 11. növendékhangversenyét május 16-án, csütörtökön tartja meg a Városi Zeneiskola a Kaszinóban. Kezdete este 9 óiakor. Jegyek 40 fillértől 1 pengőig a Králky-tözsdében válthatók.
-= UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk, Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopsteln Szombathely, Kőszegi-utca 5.
htkfc). qtr, nztliftrirtt „lattaol"
Blitoa tutiau IrtÓMW, mtljr tcftfsóMxrté-pLÜrtJJ ii UUtö llLlía) IM trök*-r«MQ kiirtja. Silec rnan tndominyoa »li ooo tl&átlltv*. Mii ■Italra, inktfrl án>>-nutlai] I Sváb, ntiinl, ciótáay él haafveJlláaxeralL MapU/ban, ulán-
t«i<I uiOltla :
U.tlnol Laboratórium Bud«p*it, ll« VII, Murányt-ntca 3S.
— A keszthelyi vasutasság pünkösdi ünnepélye. A keszthelyi vasutasság Pünkösd ünnepének mindkét napján a Vasutas Körben nagyszabású vasutas ünnepélyt rendez.
= Bérmálás! ajándékok óriási választékban legolcsóbban Zsoldos Oyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók Föut 14. Biztosító palota.
= Az Izr. Jótékony és kulturális leányegylet vasárnap délután léi 3 órakor műsoros gyermekelő-adást rendez a Kaszinó alsó helyiségében. Beléptidíj 40 fillér.
=• A Déllvasutasok Temetkezési Egyesülete f. hó 12-én d. u. 3 órakor a Polgári Egylet földszinti termében tartja rendes évi közgyűlését. Amennyiben a közgyűlés a megjelent tagok csekély száma miatt nem volna határozatképes, ugyanezen tárgysorozattal ugyanazon helyen f. hó 20-án d. u. 3 órakor fog megtartatni.
GUMHITALPU VÁSZONCIPŐT.
= Valódi ezüst és Berndorfi alpakka evőeszközök és dísztárgyak legolcsóbban Zsoldos Oyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók. Fő-ut 14. Biztosító palota.
— A Budapesti Nemzetközi Vásáron nagy feltűnést keltett, hogy az Eternit Milvefc Hatschek Lajos cég idei kiállítása í világhírű .Eternit" asbest-cementpala mellett uj „Eternit" gyártmányokat is mutat be: az „Eternit csöveket, idomdarabokat is kéménytoldatokat. Ezeket — a külföldön oly fényesen bevált —• „Eternit" csöveket nagy megértéssel és jóindulattal fogadták a tervező építészek, a csatornázási szerelő ipar tagjai, a birtokosok, mert állaluk jobb, olcsóbb, könnyebben szerelhető és szállítható, tartósabb csőanyaghoz jutottak. A karmantyus .Eternit" csövek előnyösen alkalmazhatók: szennyvízkezeléseknél, ftlst-, me-leglevegő-, szellőző vezetékként, vízvezetékeknél stb. Az „Eternit" csövek kiváló szilárdsági tulajdonságait kisérletek alapján kiállított hivatalos bizonylatok Igazolják és a kiállításon is szemléltető próbák mutatják ezen tulajdonságokat, melyek alapján egész uj lehetőségeket nyujanak az „Eternit" csövek a szakköröknek.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
HA MISHT1RI Ml/mtATQHKM
INCYEN
KAPH
aoaiaid mm ««* MAMV MADKOTO OttT Ml KteZtIT AUJM. (OflNYt Hl • ma. itaiáiatazimi
MÍAKtZÍK
WÍRt#TÉSBCfL

— Hivatalos órák a Társadalombiztosítónál az Önkormányzati választások Idején. Értesítjük a munkaadókat és a biztosítottakat, hogy f. évi május hó 13-án, az Önkormányzati választások második napján, minthogy a tisztviselők túlnyomó része a választásokkal kapcsolatban nyert beosztást, hivatalos órát ügyfelek részére nem tartunk. A május 13-án esedékes segélyek május 14-én fizettetnek ki. Az orvosi rendeléseket azonban május 13-án Is megtartjuk. A Társadalombiztosító Intézet nagykanizsai kirendeltsége.
Mi lehet egy nagykanizsai lakos programmja vasárnap délelőtt, délután és este?
A közmondásos nagykanizsai szürke, egyhangú vasárnapok megszűntek, mióta Molnár Lásaló van a Polgári Egyletben.
Akár a kerthelyiségben, akár az éttermekben, mindenki üdülhet, szórakozhat és mulathat. Lázár Pista neves cigányprímás zenekarának játéka a legnagyobb zeneélvezet.
„Inparátor" a itrtk Erirálya állandóan frissen nifnlwi páratlanul olosó árban I hogy víz helyett mindenki „lmperátor"-8ört tudjon inni Nagykanizsán.
Pompás zenés zóna-reggeli. — Elsőrangú finom zamatu és mégis olcsó borok. A szakácsművészet remekei ételekben. A legelőzékenyebb és legfigyelmesebb kiszolgálás. A Polgári Egylet éttermei és kerthelyiségei az urikOzönség találkozóhelye.
— Himlő-oltások. A városi tiszti főorvosi hivatal közli: Vasárnap, május 12-én délután 2 órakor a Rozgonyi-utcai iskolában lesz a csecsemők védhimlő-ollása. Ezen alkalommal mindazokat a gyermekeket be fogják oltani, akik Idézést nem kaptak és most hozták ide őket szüleik vidékről. Az oltás természetesen díjtalan, de törvényileg kötelező.
= Vésnökmunkákat, ruggyanta bélyegzőket elismerten legszebben és legjutányosabban készít Ooldbergerné, Föut 10. Dobrovits udvarban.
= Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park-szálloda kávéházban VIII., Baross-tér 10.
— Jótékonyáén- A Mlaszlósházba április hó folyamán a kflvotkező adományok érkoztok : Készpénzben: Szent Ilona liOányklub 100, PőUaztelcndő P. Málhés Hllír plébános «), Kutor Jánooné 10, Kovács Jánomé 10, dr. Tumáa Já-nosnö 5, Bogenrledcr Frlgyesné fi.Merkly Belus Józsofné 3, Bontz Kndrénó 2, N. N. 1.82, N. N. 1, dr. Maink Józaofné 1 P. összesen: 18832 pengő. Természetben: Bogonrleder Jómetné egy oltárterltS, N. N. egy misekönyv állvány, Drovon Uiosné 10 kgr. liszt, Waldlcs József 3 kgr. aszalt gyümölcs, N. N. 2 liter bor, Pllhál Vlktorné egy öltöny tluruha, egy pár maganszáru cipő, vitéz Tóth Béláné két flunadrág, ogy biouso, 2 pár harisnya. — Á Zalai Közlöny utján . N. N. két Ing, egy tlu-őltöny, N. N. egy pár elpfl. A Mlsszlóshdz Vezetősége.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
ÉRTESÍTÉSI
A Merkúr Vasművek R. T., Nagykanizsa üzemének felszámolása folytán •ladisra boosájtom
rendkívül olosó kiléárakb<an a teljes gépi és Bntfidei berendezést
m. p.: oa IOO drb. különféle modern szerszámgépet, öntödei gépeket és felszereléseket, szerszámokat, hajtószijakat, transmissiókat,
forgóáramu motorokat stb. Megtekintés és eladás csak a helyszínen Nagykanizsán (telefon 332) május 13—május 18-ig reggel 9 órától délután 5 óráig. nx
™ A székesfővárost uj szemétgyűjtő autója. Értesülésünk szerint e hó végén érkezik meg a székesfőváros részére egy Mercedes-Benz automatikus szemétgyűjtő autó, amely célszertl pormentes gyűjtő-bercndezésével külföldön nsgy feltűnést keltett. Az Allsml Oépgyár megszcreitc ezen sutomatlkus köztisztasági JármU gyártási szabadalmát és amennyiben a gép az tttenl viszonyok mellett la beválik, amihez a külföldi sikerek után kétség nem tér — ugy ezen Mercedes-Benz gépet nagy szériában fogják nálunk Is gyáríanl. Igy talán elérhetjük, hogy a szemétgyűjtéssel kspeso-Istban nem kell annyi port nyelnünk.
— Nem történt bűntény a nemesszentandrási Határban. Tegnapi számunkban irtunk arról, hogy Németh Menyhért földmivest a ne-messzentandrási határban Kiss Mihály uradalmi alkalmazóit agyonlőtte. A cikket abban az értelemben irtuk meg, ahogyan azt a csendőri jelentés leadta a klr. ügyészségnek. Most ugy értesülünk, hogy Németh Menyhért halálát nem bűntény okozta. A kérdéses alkalommal Németh csakugyan vitatkozott Kiss Mihállyal és a vita hevében szívszélhűdés érte. Nyomban meghalt olt kinn a mezőn. Ezek a körülmények tették gyanússá halálát, hogy még a csendörök is bűntényre gondoltak. Kiss Mihály tehát teljesen távol áll minden bűnügytől. ugy, hogy a csendőrség a boncolás ulán azonnal elbocsátotta az őrizetből.
Aranyhegyi borok.
Yflröj autall ...... í mer 60 011.
Arujhegyl mmkotályoi, foom, Kamatos ... í liter 80 01L
sári palackokban, öreg cserével.
Sáfrán József HESSŐtfS:
= Patkányok, egerek, mezei-egerek tökéletes kiirtására legjobban ajánlhatö a „Ratlnol" irtószer, mely ferjőzőbétegséget plántál az Illető állatfaj Jföze és nemcsak azon állatot pusztája el, mely közvetlen evett belőle, de a vele érintkezőket is gyökeresen kiirtja, anélkül, hogy. más hasznos háziállatra avagy az emberié veszedelmes volna. Igy •bármily élelmiszer mellett szabadon alkalmazható. Ugyanezen cég előállít sváb, rúszni, csótány, hangya stb. rovarirtószereket lg, mefor Irtószer csak egyaterlikirakással néhány nap alatt tökéletesen kiirtja eme kellemetlen férgeket. Napiárban utánvéttel szállilja: Ratinol Laboratórium Báda-pest, Murányi-utca 36.
ZALAI KÖZLÖNY
SPORTELET
Elutazott a Zala-Kanizsa Miskolcra szombaton délután
Az Attila koncilláns magatartása lehetővé tette a csapat elutazását — Kompletten áll fel a piros-fehér együttes ma délután a fontos bajnokira
mint a PLASz-nál lemondta, mert nem volt pénz, hogy a csapat elutazzon.
Az Attila azonban mindenáron játszani akar, mert neki fontos kasszanapot jelent a Zala-Kanizsával való meccse és revánsot akar venni az őszi 1:0-ás vereségéért.
Egyre-másra folytak a telefonbeszélgetések és ennek során sikerült kedvező megállapodásra jutni az Attilával, mely, hogy a Zala-Kanizsa odautazását biztosítsa, szombaton délben
táviratilag 500 pengőt küldött,
egyben Ígéretet telt, hogy további 300 pengőt ad a bevételből.
Igy a csapat szombaton délután 3 óra 20 perckor Windlsch tréner vezetésével eutazolt Budapestre, ahol az Imperidtban alusznak és onnan reggel mennek tovább Miskolcra, ahol a jelek szerint 2—3 ezer néző lesz kint a fontos bajnoki meccsen.
A csapat j.\'> hangulatban utazott el. Schreiber Pesten csatlakozik a csapalhoz és hogyha a Tamás is a csapat után utazik (ő szombaton délután nem mehetett el), akkor igy áll fel a Zala-Kanizsa: Kiss — Réder, Joós — Tamás, Babos, Kohn — Farkas. Szabó, Kelemen, Bakonyi, Schreiber. Tartalék Mészáros.
Az Attila legjobb csapatát szerepelteti. A mcccs délután 5 órakor kezdődik és arról hét óra után lesz eredmény Nagykanizsán.
Nagykanizsa, május 11 Nem uj dolgot jelentünk be, mikor közöljük, hogy a Zala-Kanizsa anyagi válságba került
Ha a közönség közönye a meccsek iránt tovább is igy tart, számot kell vetni azzal, hogy a vezetőség, mely végsőkig küzd a helyzet jobbra-fordulásáért, végképen feladjaameddő küzdelmet és két esztendei fennállás után, a sok örömet szerzett kanizsai proficsapat megszűnik.
Erről különben a Sporlhirlap mai száma közel egyoldalas, feltűnést keltő cikket közöl, mely az egész ország sporlközönségének figyelmét ráterelte a kanizsai futballsport aggasztó helyzetére
Tegnapi számunkban közöltük, hogy a boxmérközésre történi ráfizetés után a helyzet annyira komoly lett, hogy a vezetőség felveti a lét és nem lét kérdését.
Ez a hir érthető elkeseredést kellett és máris megindult a mozgalom, hogy a szépen fejlődöli kanizsai futballt óvjuk meg a veszendőbe menéstől, mert a futball a többi sportágak életét, megszűnése esetén a halálát jelenti.
A Sporthirlap részletesen ismerteti azt a helyzetet, amibe a csapat anyagi erőforrásainak kimerülése folytán került
A vasárnapi Attila meccset a vezetőség ugy az Attilánál,
összeállították a levente válo-oatottakat a mai mérkőzésre
Dr. Krátky főjegyző osztja ki a tavalyi bajnoksági érmeket
Nagykanizsa, május 11 A nagykanizsai levenle futball mai szép napjára a csapatokat a következőképen állította össze a szövetségi kapitány:
Levente A) válogatott: Noszkó— (Húsos) Borbély, Cerján, (Kisk. Lcv.) —Beke, Radics (13 FC) Csáki (Haladás)—Szakonyi (Vasas) Kiss, Vel-lák, Kovács (Haladás) Vass (Zala-Kanizsa).
Levente B) válogatott: Berke— (Egyetértés) Reithoffer, (13 FC) Tóth (Vasas)—Kiss (Zala-Kanizsa), Magasházi (Kisk. Lev.), Vellák (13 FC)— Lovassi II. (13 FC), Ciegler (Kisk. Lev.), Wilhel m (Zala-Kanizsa), Jaku-becz (II. kerület) Horváth (Kisk. Lcv.)
Levente Senior válogatott: Mod-rovlca (Vasas)- Klein (Zala-Kanizsa), Oyörgydeák (Egyetértés) — Cvetkó
(Zala-Kanizsa), Nagy (Egyetértés) Holczer, (Egyetértés)-Klein I. (Zala-Kanizsa), Kudich, Lovassi (Vasas), Kiss (Húsos), Czimmermann (Zala-Kanizsa).
Az NTE is erős felállításban játszik. A mérkőzésen dr. Krátky István főjegyző osztja ki a 1928. évi bajnokságok eredményeit.
Kikaptak a magyar bankosok
Budapest, május 11. (ÉjszakaI rádiójelentés) Margitszigeti pálya. Olasz bankosok—magyar bankosok 3,-1 (0:0). Az olaszok jobban bírták tüdővel.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
Erzsébet-tér 20. I. emelet.
2216
Állandó raktár
Ili laljpioúílWlEii
Windischné Révész Magda.
(A keszthelyi járási leventeverseny.) A keszthelyi járási levente versenyt az idén május hó 23-án fogják gazdag torna és testnevelési programmal Keszthelyen lefolytatni.
(BlrókUldés a Levente Szövetség vasárnapi mérkőzéseire).
Zrinyi pályán 5-kor. Ifj. levente vá lógatott—NTE. Biró Böhm, Hb. Flumbort és Nagy. — Ifj levente b) válogatott — szenior válogatott ellen fél 4-kor. Biró Kasztl. Hb. Sterri és Németh.
(Körzeti levente verseny.) Becsehely, Tótszentmárton és a Tót-szerdahelyi körjegyzőségek levenle egyesületei áldozócsülörtökön igen sikerült levente körzeti versenyt rendezlek Tólszcnlmártonban. Megje leniek a versenyen: Cigány letenyei főszolgabíró, Vida szolgabíró, a körjegyzők, tanítók, papok, valamint a környék földesurai. A verseny eredménye szerint: a fegyelemben I. Semjénhdza, II. Tótszentmárton, III Pola. Atlétikában: I. Tótszerdahely, 1. b) Tótszentmárton. A verseny előkészítése és megrendezése körül buzgólkodtak Valkovics becsehelyl adóügyi jegyző és Szilágyi tótszent-márloni körjegyző.
IshHtthM minőtök!
Ne dobja ki pénzét silány anyagból készüli utánzatokért, hanem rendeljen meg nálam, a készítőnél egy Igazán praktikus
asztaltiizhelyet,
melyírt 15 évi garanciát vállalok.
MACSEK LAJOS
lakatosmester
Nagykanizsa, József íöherceg-ut 87.
RÁDIÓ
(Rövidítések) ti — hírek, közgazdaság. Hangv. — hangverseny. B — előadás ily — gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z — zene. Mg. « mezőgazdaság, ltl. ~ ifjúsági előadás. H — felolvasás, ü — gramofonzene. Ib —- Jazz-band. K — knbaré. nZ. — nepjzerll zene.
Május 12 (vasárnap)
Budapest 9.06 H. 10 Egyházi Z. 11.15 Unit. Istentisztelet. 12.15 Időjelzés. 13 Szlml. hangv. 1-1.30 .Anyák nspjaV 15.30 E. 16 Rádió Szabsd Egyetem. Utána Időjelzés. 17.25 K, 18.10 Részleges sporteredmények. 19 O. 19.30 Az Operaház .Fran-cesca ds Rlmlnl- előadása. Dslmü 3 (elv. 4 képben. Az első (elvonás ulán kb. 20,20\' Részletes sporteredmények. Utána kb. 22.30 Időjelzés.
Bécs 10.20 Orgtnahsngv. II Szlmf. hangv. 15.45 Hangv. 19.35 Zongorahangv. 20.05 Hsngjálék. Utána hangv.
Május 13 (hétfő)
Budapest 9.15 Hangv. 9.30 H. ¥.45 A hangv. folytatása. II .A Msgysr Könyv Hér-nck megnyíló ünnepélye, 12.25 H. 13 Időjelzés. 14.30 H 10 .Asszonyok la nácsadó|a". 16.45 Időjelzés. 17.40 Clgányz. 19.30 MII tizen n rádió. 2030. A közép-európai nemzetközi mtlsorcscresorozatban a varsói Stúdió hangversenyének közvetítése. Ulána kb. 22.10 Pontos Időjelzés.
Bécs II Hangv. I Hangv. 7.20 A bécsi premierek. 8 Balladák. 8.30 Hangv, közvetítése Varsóból. Középeurópal mtlsorcaere. Utána hangverseny.
1929. május 12.
A PETANCI
természetes szénsavas savanyúvíz 50 éves múltra tekint vissza és ennélfogva gyógy-, üdítő- és bor-
viznek legalkalmasabb. Gyomor- és vesebajoknál, úgyszintén a légzőszervek hurutos bántalmalnál, köszvény-, csuz- és hólyagbajoknál orvosi szaktekintélyek legalkalmasabbnak ajánlják.
(Mkilt minta Itai- fa űunntftrtiidtót.
<>I7 Főlerakat:
KÖVESI HENRIK
Hagykanhia, Ea«T»r-n. 14. Tiltfu 311
KÖZGAZDASÁG
TŐZSDE
A kezdetben csendesebb forgalom a tőzsdeidő későbbi folyamán külföldi ösztönzésre élénkebbé vált és az irányzat is megjavult. A nyitási árveszteségek csakhamar megtérültek és igen sok esetben árnyereségnek adtak helyet. Az értékek egy másik része valamivel gyengébben zárt. Az árdifferenciák kismértéküek és csak egyes papíroknál lépik tul az 1 %-oL Ezek közül szilárdabban tendált Bauxit, Kőszén, Izzó, Salgó, Rima, ezzel szemben gyengébben zártak Láng, Ofa, Oans-Danubius. A zárlali irányzat ennélfogva egyenetlen. A forgalom ismét csendes. A fixkamatozlsu papírok piaca üzlettelen. A valuta és devizapiacon jelentősebb változás nem történt.
Zürichi sárlat
Pária 20-28\'/i, London 2319»/t, Newyork 519-29, Brllssel 72 10, Milano 2? 20, Madrid 74 00, Amsterdam 20880, Berlin 123 121/í. Wien 73-00, Sofla 375, Prága 15 36, Varsó 58-25, Budapest 10-B2 Belgrád 9U\'/j, Bukarest 3-06.
TerménytÓMde
Buza — fitt., rozs 10-20 fillérrel esett.
Buza llszav. 77-es 24-80—2S-10, 78-as 25 05-25-35, 79-es 2S 35-25 55, 80-as 2Ő\'60—25 80, dunántuli 77-ea 24 15-24 45, 78-ss 24-40—24*75, 7ft-ea 24-70-24 95, íO-as 24 85 -25-10, rozs 2090—21-10, Uk. árpa 25-90-26 15, sörárpa 37-00-2750, zab 24-60-24-80, tengert tszt 28 80—29 20. dunintuli 27-00-27 20, korpa 1775-18-00.
KUutJi: Mlsahd Kyo»Ja éa UfkUU Vállalat, lUTkuhiü.
Melő« kiadó: Zalai Károly.
Mantrbaa Ulafon i Nagykatüxaa 78. a*.
Nyilt-tér.*)
Ezúton figyelmeztetek mindenkit, iiogy feleségemnek tudtom és beleegyezésem nélkül hitelt és kölcsönt ne adjanak, mert azokért felelősséget nem vállalok.
Horváth Oyula.
•) E rovat alatt küzlOttekért sem a szerkesztőség, sem a kiadóhivatal nem vállal felelősséget.
Tipp.uelvény
Zala-Kanizsa—Attila
eredmény:............ félidő:.
olvasható névaláírás.
ZALAI KÖZLÖNY
1925. májusi 12.
Rigyác község elöljáróságától.
711/1929.
Hirdetmény.
Közhírré tesszük, hogy Rigyác község vadászati jogát I. évi május hó 21-én délután 2 órakor a rigyáci községbiró házánál nyilvános árverésen 10 évre bérbeadjuk. Az árverési feltételek a sormás! körjegyzői irodában megtudhatók. Rigyác, 1929. május 3.
Tnk Terme sk. Hossza Láixló sk.
községi biró. mi h. körjegyző.
9271/1929.
Árverési hirdetmény.
F. hó 16-án d. e. 9 órakor
a Vajda oldalban 1 drb. kut-gémet és különféle célra alkalmas gazdasági tölgyfát eladunk.
Nagykanizsa, 1929. május hó 2-án.
im Városi Tanács.
10.304/1929.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy folyó hó 13. és 14-én reggel 7 órától d. u. 6 óráig az Erzsé-bet-tér déli oldal Zárda utca és Zrínyi Miklós-utca között — a távbeszélő huzalok kicserélése miatt — villamos áramszolgáltatás szünetel.
Nagykanizsa, 1929. május hó 11-én.
„5, Polgármester.
8033/1929.
Hirdetmény.
Folyó évi május 13-án d. e. 9 órakor a cigányberki fás-legelő bajcsai határánál kezdődő árverésen 44.300 tm8 szőlőkarónak alkalmas ákácrönköt eladunk.
A városi tanács.
Nagykanizsa, 1929. évi április hó 16-án.
2201 Polgármester.
7609/1929.
Hirdetmény.
Május hó 14-én délelőtt
9 órakor a Vajda majorban a kisebbik kukorica górét, 1 darab fából éplllt cselédlakást és az u. n. lesházat árverésen eladjuk.
Nagykanizsán, 1929, évi április hó 29-én.
ízű Városi Tanács.
10.000/1929.
Hirdetmény.
Folyó hó I4-én délelőtt
10 órakor a Vajda oldalban 58 halom tűzifát árverésen eladunk.
Nagykanizsa, 1929. évi május hó 9-én.
üss Városi Tanács.
Mieiőtí kerékpárt venne,
nézze meg
túra- és verseny-kerékpárjaimat.
Olcsó árak I Kedvező fizetési feltételek 1 Gummlk és alkatrészek olcsón és nagy választékban l
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 4.
Duna-Száva-Adria Vasúttársaság {aieiőtt Déli Vasút)
A Nagykanizsa állomásra és állomásról érkező él Induló mátok
MENETRENDJE
Érvényes 1929. évi május 15-töl 1930. évi május M-ig
Budapest—Nagykanizsa
Voiui A vonal Budapestről Nagy kuni- v<m.i A vonít Nagykanlzsa-;j Budapestre I neme Indul zaira érkezik «\'">• neme ról Indul || érkezik
316 202 212 214
204
Szem. v. Oyv. Szem. v. Szem. v. Oyv.
2145 7\'48 6\'45 1410 1815
4-15 11-30 1305. 20-45 22-25
211 201a 213 215 203 !
Szem. v. Oyv. Szem. v. Szem. v. Oyv.
0-25 5-57 8-50 14-35 17-52
7-42 10-05 1600 2025 21-40
Budapest éa Nagykanizsa között a 202. és 203. sz. gyoriv. má|ui 15161 Június 14-ig és szeptember Ifr-tól csak vasárnapokon, mig Junlui 15-től szeptember 15-lg naponta közlekedik. Junlua 15-től izept. 15-lg terjedő időben c vonatokkal Budapest—Trieste között közvetlen I—II III. oszt. kocsi, Budapest—RogaSka Slatlna (RohltscIi-fllrdA) kőzött I-ll—1U. oszt. közvetlen kocsi, Budapesi—Llenz (Tirol) közöli közvetlen I—II—IU. oszt, kocsi és Budapest—Villach (Wörtl tó) közölt egy étkező kocsi közlekedik.
A 204. és 201. az. gyorsvonatoknál Budapest—Nagykanizsa közölt étkezőkocsi, Budapest—(Abbázia)—Fiume között közvetlen I—1L oszt. kocsi és Budapestről hetenkint 3-szor szerdán, pénteken és vasárnapon, Fiuméből hétfőn, csütörtökön, szombaton hálókocsi, Budspest-Trleste közölt közvetlen HL oszt kocsi, Budapest -Venezia között hálókocsi, Budapest—Róma között közvetlen I—II. oszt kocsi közlekedik.
A május 15-től szeptember 15-fg terledő időben 303—204. éi 20la-302. sz. vonatokkal Bratislava (Pozsony) éa Trieste között közvetlen 11-111. oszt. kocsi is közlekedik.
H \'I Siótokról J Ntgykinl-
_1____Ü_Indul__Jlui/a *rV«ll
158 jsrÍLsutobui3| "Í&37\' 1 22*45
Siófok—Nagykanizsa
J
j 125 \'SlnautoBusz\'j
Nagykanizsáról | indul
13-06
Siófokra érkezik ""15-26"
A slnautóbuai vonatok Junlus 23-161, bezárólag szeptember 5 lg közlekednek.
Balatonszentgyörgy—Nagykanizsa
llBalatonszenl-ll Nagykanl- I j
yörgyról indizeára érkezlkj ___
Vegyes i[ 5-4Ó |( 7ÍF r2ST|fVegyest
Na^kanl- || Balalonszent-
indul Jgyőrgyre érk.
IÍFÍ5-
Ml 3
Nagykanizsa—Szombathely—Wien S. B.
Wcsbél Indul SlOmbtl-toljritrk.rlk Nkgykuil-rtlri trkuik Nlgykulliá- ról Indul Szombil-hllyralrkuik. Bécsbe érkezik
317 Szem. v. — 510 7-4 Ó 3Ő8 Slnauíó 6-5Í _
321 _ — 6-05 835 30\'2 Szem. v. 5-30 7-35 1210
301 Oyv. 8-20 11-40 13-35 320 Szem. v. 7-18 10-10 20-15
311 jSzem. v. 10-15 14-54 17-40 304 Oyv. 14-23 16-23 19-40
303 jSzem. v. 15 34 20-59 2255 324 Szem. v. 18-10 20 50 _
307 SInautó — 21-29 23-55 328 21-10 24 00 —
A 301 —902—903—302. »z. közvetlen vonatok Wiea S. B.~Barcs közöli; e vonatokkal lovábblttatnak : Wien-Osijek (Eszék) közvetlen 1—II—Ili. oszt. kocsi, Wien S. B. Zagreb 0. K. közvetlen I-II—III. oszt. kocsi.
A 901—302. éa 303—904. sz. vonatokkal Praha (Prága) és SuSak közólt Bratislava (Pozsony). Oyőr, Szombathely, Nagykanizsa, Gyékényei és Zagrebon ál közvetlen \' ll-IU. oszt. kocsik közlekednek.
Nagykanizsa—Barcs—Pécs
Pécsről || Barcsról | «i*rki»l- j |:Kij,kknli.i-||Barcara Pécsre
Indul indul tuér. Jrkulk ról indul érkezik\'érkezik
Szem. v. Oyv, Szem. v. Szem. v.
9-40 11-55 1348 13-21 || 15-51 17-47 1802 2055 3 23-00
9T5TSzemTT| fíT" í "642 j
914 „ 9-35 I 11-34
902 !| Oyv. II 14-05 || 15-50 !
932 jl Vegy.v. || 18-10 21-35
A 911—320—311—932. sz. vonatok közvetlen vonatok Barcs és Szombathely között. A 902—903. az. vonatok közv. gyorsvonatok Wien és Barcs között. Közvetlen I—U—III. oszt. kocsikksl Osi|ek-Wlen éa Zsgreb-WIen között.
Nagykanizsa—Gyékényes
&JP
907 905
OyíkíoyM-| ról Indul
Gyorsvonat 1 4-4Ö Slnautobusx J
10 35 15-55
s-rr 11 18 16-38
Qyorsvcnst
Nigyki
náríl i
6-4 1205 23-06
7/ii 1249 23-41
A 901—904. al. gyorsvonatoknál közvetlen I—II—III. oszt. kocsik Praha (Prága) éa Susak között Pozsony, Oyőr, Szombathely Nagykanizsa, Gyékényes, Zagrebon át.
Nagykanizsa— (akovec (Csáktornya)—Pragersko (Pragerhof)
"löl a óyv.*
Szem.v Oyv.
Szem. v,
Csáktornyáról K^jkul-Indui nuára trkuik
331 11-05 1607 19-35
1240 17-24 2108
222 j:*Szern. 202 || Oyv. 224 Szem. 204 i| Oyv.
Közvetlen kocáik, mint Jludapest—Nagykanizsa viszonylatban. A 202—203. iz. vonatok csak Junluus 15-től izcptembeer 15-ig közlekednek. A 221—222—223—224. sz. vonatok kölvellen vonatok Nagykanlzsa-Marlbor Q. K. (Marburg) közöli.
-.Nagykanizsáról | _ indul 4-52 11-55 13-44 23 13
Csáktornyára
érkezik —\'gf35— 13-15 15-24 0-44
yam
mógus a.
KAPHA*
SINGER VARRÓGÉP
RÉSZVÉNY-TÁRSASÁG Flikiditi: IIABYEáinZSA, Fiit L(
Legmegbízhatóbb eredeti németországi
főzelék és virágmagvak.
Hollandiai
virághagymák és gumók.
Hazai
gazdasági-magvak.
Ésuknémetorsiégi
takarmányrépa magvak
(burgundi) nagy választékban és legolcsóbb árakban, oMkls kipróbált o.lr«káp«»-
aégQ magvakat árusltok.
Mütrágya-félék
ByfimBlosfa- és ufilS-védelmi szárak
(gomba és rovarkártevők Irtására). Nagyban és kicsinyben kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF
magkereskedésében Eresébei-iér 10. A bíróság mellett
A letenyei klr. Járásbíróság,
mint telekkönyvi hatóság.
5657/tk. 1927. sz.
Unttól Htity-kimit.
Dr. Lakó Imre végrehajtitónak Rodek latvánné sz Hederica Borbála végrehajtást szenvedő ellen Indított végrehajtást ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverési 160 P. tőkekövetelés és Járulékai behajtása végeit a letenyei klr. Járásbíróság területén levő, Becaeheíy községben tekvö, s a becsehelyl 309. sztjkvben (elvett 581. hrsz. szőlőből végrehajtást szenvedőt Illető \'/t résznyi Jutalékára 88 P. klkláltáai árban elrendelte.
Az árverést 1929. évi májua bő 28-lk napján d. e. tl órakor Becsehely községházánál fogják megtartani.
Az árverés alá kerülő Ingaüan a kikiáltást ár felénél alacsonyabb áron nem adható el.
Az árverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10ofo-át készpénzben, vagy az 1881 :LX. t.-c. 42. S-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapírban a kiküldöttnél letenni, hogy a bánalpénznek előleges blról letétbe helyezéséről kiállított letilt elismervényt s kiküldöttnek áladnl és az árverési feltételeket aláírni (1881: LX. t.-c. 147., 150., 170.
1908:XL. t.-c. 21. «.).
Az, aki az Ingatlanért a kikiáltást árnál magasabb Ígéretet telt. ha többet tgéral senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megáltapltott bánatpénzt az általa Igérl ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908:XU 25. §.).
Letenyén, 1927. évi december hő 31. napján.
Emődy s. k. kir. Jb. elnök.
A kiadmány hiteléül: Pál Oyula a. k.
Wtii i.ltkMDyYY.ittó k.
f 1929. május 12.
ZALAI KÖZLÖNY
0
Ez az, amire ön vári, az 1929-cs Bosch gyújtáson
Indián
Biztos, kényelmes,
kellemes és gyors utazási eszköz
kedvező fizetési feltételek I
jr! Mindenhova eljut, ha _ Indiánon jár I
Nézze meg és kérjen ajánlatot
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalattól
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 4.
Ez az autó kell Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. szám.
Telefon: 3-22.
Raktárról az összes typusok azonnal szállíthatók. — Kedvező fizetési feltételek I
Meghívó.
A Nagykanizsai Emberfoarát Temetkezési Egyesület 192ÍI. május hó 26-án, vasárnap délulán 4 órakor tartja
KIVI évi rentlei MM\\
a Rozgonyi-utcai lornateremben, melyre a tagokat tisztelettel meghívja az elnökség.
Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Évi jelentés előterjesztése. 3. 1928. évi zárszámadás és vagyonkimutatás előterjesztése, számvizsgáló bi rottság évi jelentése és a számadók részére a felmentvény megadása. 4. Alapszabály módosítás. 5. Választás. 6. Esetleges indítványok, melyek a közgyűlést megelőző 8 nappal az elnöknek Írásban bejelenlendők. jiu
Saját termésű
fehér és piros bor
literenként 80 flll4r zárt palackokban,
üveg cserével. Étkazéal burgonya rózsa és Ella kapható
Brunoslos Jánoi fUazerkeres-
kedésében, József fóherceg-ut 24. 2309 Telefon: 198.
FISK COBD PNEU
Citroen, Ford, Chevrolet
alkatrészek, aut6f elszerelések
Nagy lózsef, Budapest,
VI., Andrássy-ut 34. szám. Telefon 221-97, 285-63. is«
Tudja meg!
Kerti mag, daghagyma, virágmag
HIRSCH ÉS SZEOŐ cégnél
a nagytőzsde mellett
legolcsóbb!
Budapesten
a város szivében fekvő, elegánsan berendezett jó forgalmú és nagy jövőjű
szállodához
♦ megfelelő tőkével társ kerestetik. A betársuló 15 éves szerződést kap.
mo;
Érdeklődök Tarródy Béla Budapest főjiosta, poste restante írjanak
Zalavármegyei Gazdasági Egyesület
rendezésében megtartott traktorbemutatón 1929. április hó 30-án Pölöskén a
38 HP John Deere-traktor
A bemutatás napja: A bemutatás színhelye: A talaj minősége: Átlagos mélység: A szántás kezdete: A szántás befejezte: Végzett teljesítmény: Üzemanyag-fogyasztás:
Felhasznált üzemanyag értékben: A traktor önsúlya: Beszerzési ára:
az alanti teljesítményt produkálta:
1929. április hó 30. gróf Teleky-Uradalom, Pölöske. Középkötött talaj, erősen trágyázva. 7-5 zoll. 10 óra 31 perc. 12 óra 30 perc. 2 kat. hold. 135 kgr. petróleum, 0 5 kgr. benzin,
olajfogyasztás csekély volta miatt nem volt mérhető. 3\'81 pengő, azaz 1 kat. holdra I 90 5 pengő. 2050 kgr. Pengő 11.800 —
A 38 HP lóerejll JOHN DEERE traktor 4-vasu ekével végzett munkájával teljes mértékben meg voltunk elégedve. Pölöske, 1929. április hó 30.
Grunner Gyula s. k. Nyáry Kálmán s. k.
Pölréte. g. e. Ugyv. alelnök.
Szentiványi János s. k, Vida János s. k.
Bucsuszentlászló. g. e. titkár.
Részletes ajánlattal készséggel szolgál:
Grünwald Testvérek Áruoszfálya9 szombathely
A JOHN DEERE-traktorok Vas-, Zala-, Veszprém- és Sopronmegyei kizárólagos képviselete.
ZALAI KÖZLÖNY
1929. május 17.
Minden
berendezést
diimentesen
szállítjuk.
3-tól 18 hónapig
terjedő
fizetési feltételeket nyujtunk.
Ön feltétlenül jelentékeny pénzt takarít meg és sok kellemetlenségtől kíméli meg magát.
Cégünk öt évtizedes múltja garantálja a legteljesebb megelégedését.
saját felelősségünkre
lakásába!
Keressen fel bennünket személyesen 1
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Üzletvezető; Zalai Károly)"
KOPSTEIN
bútoráruházai
SZOMBATHELY,
Kőszegi-utca 5. (udvarban)
és
SOPRON, Várkerület 62
Alapítva: 1887-ben.
69. évfolyam, 107. szám
Nagykanizsa, 1929 május 14, kedd
Ara 14 "Hír
ZALAI KÖZLÖNY
Szerkeazlóség éj kiadóhivatal: Fő-ut 5. szám. Keszthelyi ftókkladóhlvalal Kossuth Lajos-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési ára: egy hóra 2 pengő 80 fillér
A magyar és zsidó orvosokat
kizárja az oláh orvosszövetség Mlnöslthetlen támadás a magyar orvosok ellen
Arad, május 13 (Éjszakai rádlójeientés) Az aradi soviniszta oláh orvosok Albu Stefán és Vicas Juliu dr. vezetésével most gyűlést tartoltak, melyen ugy határoztak, hogy az orvosszövetségből kizárják a magyar és zsidó orvosokat. Az orvosok szaklapja ezalka-lomból durva, minősithetlen hangú támadást intéz a magyar orvosok ellen és azt követeli, hogy „a magyar orvosok menjenek Peslre, a zsidó orvosok pedig Palesztinába, mert nem lürik tovább, hogy Mózes és Töhötöm ivadékai ugassanak a román nemzeti érzés ellen".
Hadra boxbajnokot
ohWuIii Ölte meg - Ellenfelét Mwl felelfliiég nem terheli
Bócö, május 13 Hudra Kálmán magyar boxbajnok holttestét ma délelőtt felboncolták és megállapítást nyert, hogy Hudrát szivbénuiás ölte meg, ami sportembereknél elég gyakori eset. Ellenfelét semmi felelősség nem terheli. A boncolóbizottságban magyar orvos is volt.
A közigazgatási reform a felsőház bizottságai előtt
Budapest, május 13 A felsőház közjogi, közigazgatási és szövegező bizottsága Némelhy Károly elnöklésével ülést tartott. A közigazgatási reformjavaslat tárgyalási előadójául Tomcsdnyi Móricot választolták meg. Némelhy elnök szerencsés tervezetnek tartja a közigazgatási javaslatot. Tomcsányi előadó Ismertette a javaslatot, majd a megindult vitában felszólalt Bezerédy, aki kifogásolta a javaslat választási rendszerét. Scltovszky Béla belügyminiszter kijelenti, hogy
a javaslatnak nem célja az autonómia megszüntetése, hanem annak biztosítása.
Tahy Ferenc szélesebb hatáskört kér a tisztviselőknek. — Sajnálja az autonómia megnyirbálását, ezzel a javaslattal előkészítik a vármegye államosítását. Földváry Elemér, nem híve az általános titkos választójognak s csak helyeselni tudja a kormány álláspontját, mely a javaslatban is megnyilvánul, Fapp József Olcsó és jó közigazgatási kiván. Az Illést holnap délelőtt 10 órakor folytatják.
Meg van a remény arra, t}ogy elfutunk a revixiófiox
mondotta Apponyi Albert kaposvári besxéáében
Kaposvár, május 13 Apponyi Albert gróf vasárnap a Magyar Nemzeti Szövetség meghívására előadást tartott Kaposvárott Magyarország külpolitikai helyzetéről. Az ősz államférfit ünnepi külsőségek között fogadták.
— Külpolitikai helyzetünk — mondotta — bizonyos fénysugarat áraszt a magyar nép jövőjére. Ez leginkább kifejezésre jutott az olasz külügyi államtitkárnak legutóbb tett látogatásában. amely felénk ragyogtalta külpolitikai helyzetünk legbiztatóbb jelenségének, az olasz barátságnak a fénysugarát.
De még talán ennél a barátságnál is fontosabb az, hogy kimentettek bennünket a teljes izoláltság nyomasztó helyzetéből.
Olaszország vezető államférfta uj világot teremtett meg, amikor kimondotta, hogy igenis, a trianoni szerződés igazságtalanságot tartalmaz és
azt helyre kell állítani.
— Tudják Olaszország vezető államférfiai is, hogy mi egyelőre nem vagyunk abban a helyzetben, hogy akliv szolgálatokkal támogassuk, hogy kötelezettségeket vállaljunk, amelyek bennünket esetleg bonyolult helyzetbe sodorhalnának.
— Ennek ellenére is fennáll az a tudat, hogy nem vagyunk többé egyedül és hogy a mi nagy ideáljaink igazságát ismeri cl egy nagyhalalom vezető államférfia.
Apponyi Albert gróf a kedvező jelenségek ellenére sem látja biztatónak a külpolitikai helyzetet. — Azért megvan a reményünk arra> hogy eljutunk a revízióhoz, mert mind szélesebb közökben kezdik belátni, hogy Magyarországgal óriási igazságtalanság történt.
A közönség hosszasan, lelkesen ünnepelte Apponyit.
Meglepetésül francia-orientációt hangsúlyoztak ma a parlamentben
A szociáldemokrata képviselők a Revíziós Ligából való távolmaradásukat igyekezték kimagyarázni — A közigazgatási reformot a felsőház bizottságai is tárgyalják már
„A munkásság és a sxociáláemokrata-párt nem felent egyet4\'
el. Ugyanezt teszik a szomszédos államok is. Benes maga beismerte, hogy
100 millió szokolt költenek ktllföldön propagandára.
Iludupeut, május 13
A Ház mai ülésén elnök elparentálta Gulácsy Dezső elhunyt képviselőt. Gadl Oaszlon képviselőnek négy heti szabadságot engedélyeztek. A költségvetés folytatólagos tárgyalásánál Pakots József szólalt fel elsőnek. Adókönnyítéseket követel. — Szükségesnek tartja az olcsó hitel, valamint a külkereskedelmi piac megszervezését. Követeli a valorizációs törvény reformját.
Désy Géza a Területvédő Ligát veszi védelmébe. A Ligának egymillió tagja van. A Rothermere-leve-let kétmillió magyar irla alá, léhát igen nagy tömegeket képviselő testület. Anyagilag kell, hogy támogassuk, mert dacára annak, hogy minden nagyobb költség nélkül dolgozik, — a külföldi propaganda füzetekre és akciókra pénz kell. A Liga már eddig is szép eredményekéi ért I
Románia és Jugoszlávia körülbelül ugyanannyit költ, mint Csehország. A dorogi és a többi munkások saját jóvoltukból jelentkeztek adományaikkal és nyilatkozataikkal. Azt látja, hogy
a munkásság és a szociáldemokrata párt nem jelent egyet.
Kéri a kormányt, hogy az Olaszországgal kifejlődött politikai barátságot fejlessze szoros gazdasági kapcsolattá.
Csizmadia András az őstermelés súlyos helyzetét teszi szóvá.
Malasies Géza a szociáldemokrata párt ismeretes határozatát magyarázza. A szociáklemorala párt már
1919. és 1920.-Í berlini és londoni nagygyűlésein leszögezte álláspontját. A trianoni állapot tarthatatlan és minden munkás tudja, hogy a nagy munkállanságot sokban területeink elvesztésének köszönhetjük. A párt a liga összetételét kifogásolja (I) s nem léphet ezért be (I). A dorogi munkásokat félrevezették (?). A szociáldemokrata párt is trianon ellen dolgozik (?), de jobb és a cél szempontjából is előnyösebb, ha külön működik.
Perlaky György sürgeti a revízió kérdésének a Népszövetségben való tárgyalását A hatósági üzemek megszüntetését követeli, mert erkölcstelen konkurenciát csinál a magánvállalatoknak.
A kisipari kérdést csak hitellel lehet megoldani.
További adókönnyítéseket kér. Javasolja
a forgalmiadó eltörlését és azonnal kívánja a borfogyasztási adó megszüntetését.
Kéri a kormányt, hogy mielőbb rendezze a családi-pótlék ügyét.
Bárdos Ferenc hangsúlyozza, hogy a szociáldemokrata párt belépésétől nem függ a revizio. A revízióhoz - szerint — a belpolitika megváltoztatása kell, demokratikus átalaku-lés és külpolitikában francia orientáció. Nem tartja lehetetlennek a francia közvélemény megnyerését — de ez Olaszország elejtése nélkül nem lehetséges. A revízió gondolala és keresztülvitele teljesen Franciaországtól függ. Olaszország csak kihasznál bennünket Jugoszlávia ellen. Külkereskedelmi mérlegünk javítására javasolja a vizűm kényszer megszüntetését.
Szabó Sándor: A szociáldemokrata párt a revízió kérdésében nagy gyengeséget árult el azzal, hogy állandóan a bérkérdéssel és az általános, titkos választójoggal jön elő. Gazdasági kérdésekről szólva ismerteti, hogy az országban a fagy következtében 500 ezer holdat szántottak fel. Az őszi vetés elfagyod. Javasolja a gazdáknak cseregabona kiutalását. A munkátlanság mérséklése céljából kéri a kormányt, hogy kezdjék meg a közmunkákat. — Külpolitikában Franciaország megnyerését ajánlja.
A Ház "elfogadja az elnök napirendi indítványát, mely szerint holnap délelőtt 10 órakor tartja legközelebbi ülését a,mai napirenddel. Az (llés délután 6 órakor ért végei.
2ALAI KÖZLÖNY
162Ő. május 14
Az Ipartestületi Dalárda hangversenye
Nagykanizsa, május 13
Bemutatkozás voll az Ipartestületi Dalárda vasárnap esli hangversenye. Mióta Vannay János, a városi zeneiskola igazgatója átvette a Dalárda vezetését s azt újjászervezte, azóta iparos-dalosaink szavát csak nagyon ritka alkalmakkor hallottuk felcsendülni az ünnepségek pódiumáról. Tanult, tanult és tanult a Dalárda azóta állandóan. Vannay nem csak teljes képzettségű muzsikus, hanem teljes képzettséggel vette kezébe a dirigens nehéz szerepét is. Tudásával és vaskezével átgyúrta a Dalárdát annyira, hogy szombati, elsó önálló hangversenye után bizvást hihetjük: — a Nagykanizsai Ipartestületi Dalárda rövidesen teljes vértezetben, az adott körülmények közt elérhető teljesítmény maximumával, eredménycsen fog sikraszállni a zalai dalos-elsőségért. Vannay szakavatott kezének a rögtörés kemény esztendeje után főként a hanganyag megfelelő korrigálására és időre, az időben a fejlődésnek eddigi tempójához elegendő további szolgalomra van szüksége. Karnagyban és dalosaiban ezekre megvannak a garanciák.
A mösort a 6. h. gye. zenekara nyitotta meg és zárta be Vannay dirigálásával. A zenekar egyre tisztuló technikáján, precizitásán erősen és jótékonyan érzik Vannay iskolája.
F. Pásztor Irma zongora-számaiban jólismert tehetségét ragyogtatta, különösen Brahms Cappriciójában, még inkább a Rapsodiában. Jászay Margit Leoncavallo Mattinata-jában talált igazán magára: — melegen csillogó hangjára, szivére és a közönségére. A kiséretet Kerekes Irén látta el egész gonddal és egész tudással.
Vannay mint zeneszerző a már ismert Rózsa-himezés c. dal-szerzeményén kívül uj kompozícióval is szerepelt a műsoron. Barbarits Lajos Éjféli árnyék c. költeményét zenésítette meg. A hol súlyosan, hol le-helet-finoman hömpölygő, nehéz mu-zsikáju, feltörő erejű, művészettel zenébe öntött dalt a Dalárdának meg kellett ismételnie. ^
A hangverseny este 9 órakor kezdődölt a Polgári Egylet barátságtalan, minden csínt nélkülöző nagytermében. N^m volt telt ház, de a jelenvolt, kanizsai viszonyok között mégis szépszámú publikum lelkes hangulata a legmelegebb sikerű esték egyikével ajándékozta meg az Ipartestületi Dalárdát. A műsor minden szereplőjének szokatlanul bőségesen jutott taps. Vannaynak sok meleg ováció és mindenkinek sok uj-rázás és ráadás. — A Dalárda diszes ezüst babérkoszorúval kedveskedett karnagyának.
Ax egyik csendörgyilkos Kilétéi megállapították Nagy Pál Antal iegyöáx-viselt kasssafuró személyében
A gyilkosok a somogymegyel erdőkben bujkálnak — Hétszer volt büntetve az egyik gyilkos — Razzia Nagykanizsán a gyilkosok után
Rendőrkutya kllómétereken dí Qafaxolta a tettesek nyomdt, de egy kútnál elveaxtette axt
= Mielőtt tamil nUuégltUt be-iiereiné, iáját érdekében el ne mnluiia megtekinteni Barta lüua dlTatujdonságalt.
= Lapunk Budapesten állandóan
olvasható a Park-szálloda kávéházban
Vili., Baross-tér 10.
Halatonföldvár, máJUB 13 (Saját tudósítónktól) A balatonföldvári csendőrgyilkosság ügyében szenzációs fordulat állott be. Vasárnap reggel, mielőtt felravalalozták volna a bestiális gyilkosságnak áldozatul esett Réthy Flórián tiszthelyettes tetemét, áfkutalták zsebeit és ennek során kétségtelenül olyan bizonyítékot találtak, mely az egyik gyilkos kilétét napfényre hozta.
Talállak a csendőrliszthelyetfes zsebében egy iráspaksamélát és ezek közöli volt
egy bejelentő szelvény, amely Budapesten 1925 augusztus 26-án állíttatott ki Nagy Pál Antal volt földmives és baromfikereskedő személyéről, aki 1884 május 15-én született Zentán, állandó tartózkodási helye pedig a somogymegyei Kőröshegy. A balatonföldvári csendőrparancsnokság azonnal érintkezésbe lépett Kőrösheggyel és ott a körjegyzőség megállapította, hogy Nagy Pál Antal, aki már hét-Ízben volt büntetve lopásért, betörésért, kasszafurásért, legutóbb április 3-án szabadult kl a soproni fegyházból. Megkerült Nagy Pál Antal bejelentő lapja is, amely megadja a pontos személyleirásl, eszerint a 45 éves földmives és baromfikereskedő kerek-arcu, feketehajú, szürkeszemű, hosszú bajuszu, eröstermetü ember, akinek
fején feltűnő sebhely látható. Péntek éjjel óta, hogy a gyilkosság történt, úgyszólván az egész ország rendőrsége és csendőrsége hajszolja a tetteseket. Somogy-megyében valóságos
csendőrgytlrQ öleli körül azt a vidéket,
mely a feltevés szerint a tettesek rejtekhelyét magában foglalja. Szombaton egy fővárosból lehozott rendőrkutyát is felhasznállak a nyomozásnál. A gyilkosság színhelyétől hosszú távon húzódó vérnyomok jelezték, hogy a tettesek a tiszthelyettestől megsebesítve az élet-halálküzdelemben Balatonendréd Irányába szöktek.
A kitűnő szimalu állat Tóközpusztáig futott a nyomon, ahol egy kúthoz ért és ill nyomot vesztett.
Egyébként a megyeszerte folytatott csendőr-razziák,,eddig csak azt eredményezték, hogy
12 csavargót elfogtak. Kellőt szombaton fogott el a balaton-fóldvári csendőrség, de ezeket Bén-dek őrmesterrel történt szembesítésük után kihágás miatt átadták a főszolgabiróságnak. Egyet Kaposvá-
rott szombaton délután a rendőrség vett őrizetbe, de hétfőre ez is tisztázta magát a gyanú alól. A többi csavargót hétfőn fogták el, de a tettesek nincsenek közöltük.
A csendőrségek nyomozását Oya-pay Miklós csendőrszázados Irányítja,
aki Balatonföldváron tartózkodik. Nagy Pál Antal után Nagykanizsán Is razziát rendezett a rendőrség
hétfőn éjszaka, de nem sikerült nyomára jutni.
„A nagykanizsai kór&ázra nincsen pénze a vármegyének."
leientette kl az alispán
Zalaegerszeg, májua 13 (Saját tudósítónk telefonjelenlése) Zalavármegye törvényhatósági bizottsága ma délelőtt tartotta rendes évnegyedes közgyűlését Gyömörey György főispán elnöklete alatt. A megyegyülés iránt elég érdeklődés nyilvánult meg. Nagykanizsáról részt vettek többek között dr. Sabján Oyula polgármester, Nóvák János földbirtokos, dr. Hajdú Oyula ügyvéd és többen.
Az alispáni jelentés felolvasása után elsőnek dr. Bozzay József (Keszthely) szólalt fel.
Nóvák János (Nagykanizsa) kifogásolta az alispáni jelentésnek azt a részét, amely 4 százalékos fagykárokat említ. Szerinte több a fagykár. Javasolta, hogy írjon fel a vármegye a kormányhoz az államsegély felemelése Iránt, de ne mondja
kl az adóemelést Hajdú Oyula dr. (Nagykanizsa) hosszabban foglalkozott az alispáni jelenléssel. Tüzrendészeti felügyelő-kül csak szakképzett egyének kinevezését kéri. Nem tartja megfelelőnek állatvédelmi szempontból a 90 napos ebzdrlalot. Majd a levente-intézménnyel foglalkozott. Kérte a nagykanizsai közkórház részére már megállapított összeg kiutalását, mert nem tartják az építkezést befejezni. Bődy Zoltán alispán válaszolt ezután az elhangzottakra. Kijelentette, hogy
a nagykanizsai kórházra most nem adhatnak pénzt, mert még a zalaegerszegi megyei
kórházra sem adhatnak.
Gyömörey főispán Nóvák felszólalására kijelentelte, hogya fagykárokat a gazdasági felügyelőség a beérkezett jelentések alapján állapítja meg.
A szolgabírói választásra
kerüli ezután sor. Megválasztották szolgabirókká vitéz dr. Hunyady László árvaszéki ülnököt, Fatér János tb. szolgabíró, közigazgatási gyakornokot, dr. Hunyady helyére Tiboid Elemér aljegyzőt, ennek he-
a mai megyegyűlésen
lyére dr. Nagy Béla közigazgatási gyakornokot,
A villamosítás ügyénél dr. Farkas Tibor, Czobor Mályás, dr. Sabján Oyula és többen szólaltak fel.
Dr. Sabján polgármester ellenezte a megbízó levél kiadását. Bizottság kiküldését kérte.
Gyömörey főispán hosszabban ismertette a villamosítás ügyét. Nincs ellene a bizottság kiküldésének.
A közgyűlés is a bizottság kiküldése mellett döntött, melyben helyet foglal dr. Sabján polgármester is.
A mlllenluml ösztöndijak körül nagyobb vita keletkezett, mig a 400 -400—400 pengő stipendiumot végül is a következőknek Ítélték oda : 1. Sanics István a zalaegerszegi gimnázium VI. osztályú, 2. Magyar László a nagykanizsai gimnázium IV. osztályú és 3. Torma István a keszthelyi gimnázium VI. osztályú tanulóinak.
A megyegyülés első napja déli 1 órakor véget ért és holnap, kedden folytatódik, amikor a nagykanizsai útépítés ügyére is sor kerül.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai meg-figyelő Jelentések: Hélfón a hőmtrjk-let-. Reggel 7 órakor +15-8, délulán 2 órskor +19 0, este 9 órakor [+15 6.
Felhőzet: Égési napon át borult égboltozat.
. Szélirány: Reggel Északkelet, délben Észak, este Ésiakkeletl sxél.
* ■•taor«ló„lal InUast ••<• 10 énkarJalaMi VéKoiékuy, bt-•iaaU Mi várható h.l».«ká«t még aslval, aaatlag ilntarral.
— UJ rendszer bulorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopstein Szombathely, Kőszegi-utca 5.
Csukott bérautó,
helyben és vidékre bármikor megrendelhető
Benoze Imri
910 Tatafon ■ 115, siáa<
1929 május 14
ZALAIKÖZLÖNY
S
Nagykanizsán 5000 szavazó közfll 1307 szavazott le a Társadalombiztosító választáson
Teljes csendben, lanyha érdeklődés mellett folytak le a kanizsai víílasztások
Itt hnllámzott a Balaton Nagykanizsán...
I. Siabó Gyula szerdán este megismétli előadását
Nagykanizsa, május 13
Több eseménye volt Nagykanizsának vasárnap, de azért N. Szabó Gyula balatoni felolvasásának is akadt közönsége a Kaszinóban. Nem voltak sokan, de sokat gyönyörködlek a zamatos etnográfus és iró mon-dotailioz, gondolatai hoz. Szívből fakadó szavaival, éles megfigyelésével valósággal a közönség elé varázsolta az ezerszinfl Balatont. Hallottuk csobogását, láttuk veszedelmes hullámait, bájas, hamupipökés arcát, opálos szeméi, fenéki óriását, s kövé dermedi óriás kisasszonyát. Ott jártunk a harangos Badacsony tetején és a kétcsucsu Fonyódon ibolyát szedtünk és ideadták a Magyar Tenger tündéreinek. Az volt az érzésünk, hogy végre eljött a Balaton igazi poétája, aki meg tudja szerettetni a magyarral gyönyörű kincsét a Balatont.
A közönség elragadtatással hallgatta a törzsökös Írót és kijegecese-delt a kívánság, hogy tartalmas, hárfarezgésü felolvasását meg kell ismételnie, mert Nagykanizsa széles rétegeinek kell hallani N. Szabó Oyula eleven, lüktető, üde felolvasását, amely változatos, mint a Bi-laton melléke és megkapó, mint a balatoni aranyhíd. A közönség gyönyörködött és tanult. Ugy éreztük, hogy valahol orgona szólt és mégis tanultunk. Illatos virág volt N. Szabó Gyula felolvasása. Sohasem felejti el, aki végig hallgatta. Megérdemli ez az izig-vérig ember, hogy szerdán zsúfolt legyen a terem. Hisszük, hogy a közönség honorálja is szerdán este 9 órakor Zalának országos körútra induló iróját, aki belemet i kiáltani az országba: ne bántsátok természeti kincseinket.
A vasárnapi felolvasás előtt Bar-barils Lajos mondott rövid bevezetőt N. Szabó Oyula gyönyörűségesen szép és kimagaslóan értékes előadása elé.
Mozgószinházak
Városi Nagymozgó. Kedden és szerdán este 7 és 9 órakor: „A kék egér", nagy vigjáték-attrakció. Főszereplő Jenny Jugo. — „Amazon a vizek királynője", ismeretterjesztő film. „Egerek a holdban", trükk-film.
- Lapunk előfizetői és olvasói óriási kedvezménnyel, negyedévi 4 pengő helyett 280 pengőért kaphatják Farkas Imre él fti/ya Tibor rendkívül tartalmai azéplro-dilml éi művészeti havi folyóiratát, » Ma-eyar Maeazln-i. Fizcuen rá elő a kiadóhivatalunkban.
Tíiesti Általános Biztosító Társulat
(Asslcurazlonl Oenerall)
keres a nagykanizsai főügynök-sége részére
üzletszerzőket
fix fizetés és jutalék mellett.
Jelentkezés Erzsébet-tér 14. sz. alatti lőügynőkségnél.
Nagykanizsa, május 13
Vasárnap és hétfő választási izgalmakkal fűszerezték Nagykanizsa egyhangú sivárságban tengetett nap|ait. A Társadalombiztosító autonómiájának választásai folytak a két szavazatszedő küldöttség előtt. Az érdeklődés csak a szervezett munkásság részéről mutatta a választási sürgésforgást, míg a választók többi csoportjai aránytalanul gyérebben jelentkeztek a kirendeltség székházában és a fémipari szakiskolában felállított urnák előtt. A választás titkos volt és megszakítás nélkül tartott mindkét napon reggel 8 órától este 8-ig.
Az I. 8zavazatszedő küldöttségnél Szűcs Kálmán központi tanácsos, a II. küldöttségnél Palaky Tibor központi számvizsgáló funkcionáltak mint elnökök.
A választások teljesen simán, minden zavaró Incidens nélkül zajlottak le.
A cca 5000 nagykanizsai szavazó közQI összesen 1307 élt csak szavazati jogával.
A szavazások részletes eredményéből kitűnik, hogy a Társadalombiztosító választásokat tulajdonképen csak a munkások tekintették a maguk ügyének, a munkaadók nagy
Nagykanizsa, május 13 Nagykanizsa dicsőségkoszoruzta egykori háziezrede, a 48-ik gyalogezred volt bajtársai vasárnap délelőtt összejöttek a Rozgonyi-utcai iskola tornatermében, egykori ezredparancsnokuk, Zsifkovits Sándor tábornok elnöklete alatt, hogy részint egy órát áldozzanak a dicsőséges mult emlékeinek, másrészl, hogy megbeszéljék az őszkor tartandó ezred emlékünnepély előkészületeit és programját. A terem falain zöld ágak között a világháború csatái egy-egy ütközetének neve, ahol a 48-ik ezred különösen kivette részét.
Zsifkovits tábornok rövid, katonás bevezető-beszéde után Finta József, a budapesti 1. sz. honvédgyalogezred őrnagya hosszan ismertette a volt 48-ik gyalogezred vérrel és dicsőséggel irt történetét az 1721-ben történt alakulásától az összeomlásig. Majd elhatározta az értekezlet, hogy
1) az ezred emlékünnepét minden 5-ik évben megtartják,
2) minden erővel odahalnak, hogy a 48-asoknak méltó emlékművel állítsanak,
3) miként a fronton a háborúban, ugy a békében is telhetőleg egymást támogatják.
többségére nézve indifferens maradt, hogy hogyan alakulnak az önkormányzat szervei és milyen lesz azoknak összetétele.
A szavazást hétfőn este 8 órakor lezárták. Nagykanizsa két küldöttségénél leadták a következő szavazatokat :
Munkaadók:
1. küld. II. küld.
Gyáriparosok 7 4
Kézmüiparosok 56 64
Kiskereskedők 19 13
Háztart. munkaadók 35 25
Munkavállalók: Tisztviselők 151 104
Munkások 453 419
Háztart. alkalmazott 25 12 összesen: 746 641 Hogy az összesen leadott 1307 szavazat hogyan oszlik meg az egyes listák közölt, az természetesen — titkos szavazás lévén — titok marad az urnák és a bennük összegyűjtött szavazó-boritékok felbontásáig. A lepecsételt urnákat még hétfő éjszaka vonaton Zalaegerszegre vitték megfelelő ellenőrző kísérettel s a szavazatokat csak ott fogják felbontani és összeszámlálni.
Az 1929. évi ezred-emlékünnepélyt illetőleg egy 10-es bizottság intézkedik. Az ünnepélyt szeptember havában fogják Nagykanizsán megtartani. A program nagyjában a következőkben fog állani:
Reggel 9 órakor általános gyülekezés az Erzsébet-téren, onnan zárt sorokban felvonulás a felsötemplom terére, ahol tábori misét hallgatnak. Emlékbeszéd, majd megkoszorúzik a 48-as és 20-as ezredek hősi halottainak emléktábláját. Diszfelvonu-lás. Közös ebéd.
Kedvezőtlen idő esetén ünnepi nagymise a plébánia-templomban, az ünnepély , pedig a Városi Színházban lesz.
Minden bajtárs közölje pontos ci-mét és lakását Bremser Gusztáv honvédőrnaggyal (Nagykanizsa) és az ismerős egykori bajtársak cimét.
Az összejövetel nagyszámú résztvevői a felvetett s már érlelődő eszme lelkes hangulatában távoztak az értekezletről.
„STEYR" autók, ([/fáftSS^ Modell 1929. Kérjen Sv\\\\3 Ily))) ajanlatot a körzetkép-viselőtől: Szabó Antal
A laktanya-építésre beérkezett ajánlatok
Nagyknnlzaa, május 13 Mujus hó 10-iki határidővel tartották ineg a magy. kir. honvédelmi minisztérium épitési osztályánál a helyben megépítendő laktanyára a versenytárgyalást.
Az alant felsorolt 15 vállalkozótól érkezett be ajánlat:
Csonka Ferenc Bp. 1,210.466 — Bédy Aurél Bp. 1,217.606 — Kármán és Fazekas Bp. 1,262.542 — Polácsek és Eppstein Bp. 1,264.790
— Boda, Laub és Társa Bp. 1,271.217
— Bogdánfy és Cséri Bp. 1,277.268
— Br. Urbán és Társai Bp. 1,288.204 Havas Sándor Bp. 1,295.888 — Orsz. Épitő R. T. Bp. 1,307.437 — Nagykanizsaiak 1,337.895 — Fejér és Dános Bp. 1,347.000 — Neu-schloss Ödön és Marcel Bp. 1,379.404
— Kopfensteiner Testv. Szombathely 1,398.566, — Kondor és Feledi Bp. 1,457.276 — Árva Pál Miskolc 1,464.584 pengő.
Az ajánlatokoól azt látjuk, hogy
a nagykanizsai vállalkozók a 10-lk helyre kerültek ajánlataikkal.
A legolcsóbb ajánlat 127.000 pengővel kevesebb, mint a kanizsaiaké, a legdrágább ugyancsak 127.000 pengővel több és igy pontosan a középhelyen állanak, továbbá azt látjuk, hogy a közismert nagyobb cégek árai majdnem mind magasabbak a helyi vállalkozókénál. Az ajánlatok közül kiviláglik, hogy a helyi vállalkozás a legreálisabb keretek között mozog.
Most már jogunk van bizakodnunk, hogy a vállalat senki másé nem lehet, mint a kanizsaiaké, hisz a trianoni békeszerződés a legérzékenyebben bennünket érintett. Itt a kereskedelem és ipar teljesen a tönk szélén áll, másodsorban pedig Nagykanizsa olyan áldozatokat hozott, hogy módot nyújtson az államnak, hogy a ml határszéli városunkban történjen meg ezen állami építkezés. Ezen áldozathozatal közel
egy millió pengőt jelent Nagykanizsa városának, ezen összeget a város kereskedelmének és iparának véres verejtékkel megkeresett garasaiból adja a város.
Nagykanizsa város közönsége tehát jóval több áldozatot hozott, — még ha a legolcsóbb ajánlatot is venné az állam tekintetbe a munkálatok kiadásánál — mint amennyi a helyi és a legolcsóbb ajánlat differenciája.
E város vállalkozói és iparosai már megmutatták, hogy ilyen na-gyobbszabásu munkát is cl tudnak végezni a legszolidabb kivitelben minden akadály nélkül és büszkék vagyunk arra, hogy Nagykanizsa vállalkozó iparosai, akár a kiállításokon, akár más vállalkozásoknál is, az első helyet vívták ki maguknak.
Az állam tehát teljes bizalommal adhatja a kanizsaiak kezébe ezen építkezés lebonyolítását, mert erre minden garancia megvan.
Fentieket tekintetbe véve, Nagykanizsa bizakodással várja a döntést,
.^X^-L^-l-ll—l-l - — ■■ - — - - — — — — — .AMAM
A volt 48. gyalogezred országos emlékünnepélyt rendez szeptemberben Kanizsán
Zslfkovtcs tábornok és az egykori bajtársak vasárnapi értekezlete Nagykanizsán
ZALAI KÖZLÖNY
NAPI HÍREK
NAPIREND Május 14, kedd
Római katolikus : Bonitác. Protest.: Bonifác. Izraelita: Ijár hó 4 Nap kel reggel 4 óra 25 perckor.
nyugszik este 19 óra 28 petekor. •
Városi Nagymozgó. .A kik egér", nagy vlg|áték-attrakcló. .Egerek a holdban", trükkfilm és egy UmeretterJ. film.
OAzfflrdő nyitva reggel 6 órától este 5 óráig (bétfő, szerda, péntek délután és kedden égisz nap nőuiek).
A megyéspüspök
bermaköruifdn \\agykanl-zadra érkeze/f
Dr. Rott Nándor megyéspüspök vasárnap este 9 óra előtt a budapesti személyvonattal Nagykanizsára érkezett dr. Simon Uyörgy prelátus-kanonok társaságában. Az állomáson dr. Sabján Oyula polgármester, Gazdagh Ferenc püspöki biztos és a világi papság fogadia a főpásztort. A megyéspüspök a piaristák vendége. Hétfőn egész délelőtt magán-látogatásokkal volt elfoglalva, ma délután tovább utazott Gelsére, ahol bérmautját kezdi meg. A gelseiek szokatlanul fényes ünnepségekkel készülnek fogadni a megyéspüspököt.
— Miniszteri elismerés. A belügyminiszter dr. Káinay Gyulának, az államrendőrség nagykanizsai vezetőjének a Nemzeti Munkavédelmi Hivatal körül kifejteit buzgó és eredményes hazafias szolgálatainak elismeréséül elismerő okiratot küldött.
— A Missziósház Vezetősége ezúton közli az érdeklődő közönséggel, hogy a folyó hó 15-én délután 6 órára hirdetett konnersreulhi előadás helyszűke miatt nem a Missziósházban lesz megtartva, hanem Eber-hardt Béla főigazgató ur jóvoltából a reálgimnázium tornatermében. Jegyek ott is válthatók 1 pengős és 50 filléres árban.
— A Városi Zeneiskola növendékhangversenye. Csütörtökön tartja meg a Városi Zeneiskola folyó tanévi II. növendékhangversenyét a Kaszinóban, esle 9 órai kezdettel. A Zeneiskolától már megszokott nivós műsorban csak magyar szerzők müvei szerepelnek változatos összeállításban. Jegyek 40 fillértől I pengőig a Králky-tőzsdében és az esti pénztárnál válthatók.
— Llsieuxi Szent Teréz filmje, amely telt házat vonzott, sajnos, lekésett a 9 órakor beérkező vonatról, ugy, hogy a rendezőség — a mai előadáson kivül —- legközelebb teljesen szabad bemenet mellett tartja meg előadását a nagy csodatevő kis apácáról, lisieuxi Szent Terézről.
— Autó és soffőrvlzsgá Keszthelyen. Május 23—24-én a nagykanizsai autókörlet Keszthelyen autó és soffőrvizsgát tart. Ez alkalommal Keszthelyre utaznak dr. Káinay Gyula rendörfölanácsos és Zinnemann Rezső ipariskolai tanár.
Az autótól megbokrosodott lovak miatt életveszélyesen megsérült egy kocsis a Kinizsy utcában
Szabó György kocsist a mentők szállították kórházba
Nagykanizsa, május 13 Vasárnap délelőtt fél 12 órakor nagy riadalmat keltelt a Kinizsy-ulca 2. számú ház udvarán két megbokrosodott ló.
Szabó Oyörgy kocsis kétlovas szekerével állott ott az udvaron, mikor befordult oda egy autó, melynek zajától a lovak megijedtek és oly
erővel rántották cl a kocsit, hogy a kocsis lezuhant és a lovak alá került.
A kihívott mentők életveszélyes állapotban szállították a kórházba a kocsist, akinek különösen fején vannak súlyos sérülések.
A rendőrség megindította a nyomozást a felelősség megállapítására.
— Eszméletlen embert talált Zinnemann Rezső fémlparlskolal tanár az országúton. A nagykanizsai ipariskola tanára, Zinnemann Rezső mérnök vasárnap délután motorkerékpár kiránduláson volt Vasmegyében. Mikor gépjével óriszent-péter felé haladt az uton egy eszméletlen embert talált, nem messze tőle pedig egy kerékpárt. A mérnök azonnal első segítséget nyújtott az eszméletlen embernek, aki magához térve elmondotta, hogy Szári Vendelnek hívják, 50 éves, szombathelyi születésű, egyik vasvári gyár utazója. Üzleti ügyben haladt az országúton, mikor hirtelen elszédült és eszméletét vesztve zuhant le a bicikliről. Zinnemann mérnök oldalkocsijába emelte az erőtlen embert és behozta a nagykanizsai kórházba, ahol ápolás alá vették.
Ax Omhe nagykanizsai kertfle/e
felkéri tagjait, hogy a folyó hó 19-én, pünkösd vasárnap Keszthelyen tartandó országos konferencián, hol a kereskedőket érdeklő fontos ügyek kerülnek tárgyalásra, minél számosabban megjelenni szíveskedjenek Az oda- és visszautazás könnyebb lebonyolítása céljából tagjaink részére autóbuszjáratot biztosítottunk. Indulás tolyó hó 19-én Nagykanizsáról délben 12 óra 10 perckor. Indulás folyó hó 19-én Keszthelyről este 10 óra 30 perckor. Menetdíj személyenként oda és vissza 5 pengő. Gyülekezés folyó hó 19-én délben bórakor a Centrál előtt. Résztvevők szíveskedjenek folyó hó 15-ig IVcfas Dezső egyleti pénztárosnál Kohn Sándor és Társa cég jelentkezni.
— Egy 19 éves leány meggyilkolta gyermekét. Németh Teréz 19 éves berzencei leány néhány nappal ezelőtt fiúgyermeket szült. A gyermeket születése után egy ollóval agyon akarta szúrni. A szúrás azonban nem volt halálos és a csecsemőt ezután saját kezével megfojtotta. Letartóztatták és az ügyészségre kisérték.
—- Agyongázolt a vonat egy 67 éves koldust. Bakos István ka-pospulai koldust az állomástól nem messze a vonat halálra gázolta. A szerencsétlen ember a nagyberkii búcsúról jött haza és bizonyosan részeg volt és igy került a vonat kerekei alá.
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmúlt héten 3 gyermek születeti, 1 fiu és két leány: Horvát Antal selyemtenyésztési felügyelő és Szentirmai Margitnak rk. leánya, Kancsalics Ferenc gépkocsivezető és Anek Juliannának rk. fia, Baj (zuzora) Mihály vasúti esztergályos és Dani Katalinnak rk. leánya. — Házasságkötés 4 történt: Anek József földműves Kis Juliannával rk., Molnár Antal kávégyári munkás Ruzsics Margittal rk., Gábor János földműves Gerócs Juliannával rk., Kövér János pincér Szabó Máriával rk. — Halálozás 7 volt: Czigány Mária rk. 2 hónapos, Boldics Lászlóné Simon-kovics Magdolna rk. 52 éves. Varga István rk. 9 éves, Horvát Margit rk. 1 napos, Herczeg István rk. 5 hónapos, özv. Fülöp Istvánné IJszkai Terézia (Szaplányos-puszta) rk. 82 éves, Herczeg Jánosné Tóth Mária (Budapest) rk. 22 éves.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— A legszebb szőnyegek nagy vAlauztékban, kedvező fizetési feltételek mellett Bartánál.
nsk, Z — zene. Mg. - mezőgazdaság.
tft. - Ifjúsági előadás. P - felolvasás. O — gramofonzene, tb — Jazz-band.
R ÁDIÓ
(Rövidítések) H — hírek, közgazda-tág. Itangv. — hangverseny. E — előadás Oy — gyermekeknek. A — asszonyok-
K — kabaré, n2. — ncpszertl zene. Május 14 (kedd)
Budapest 9.15 A rádió házltriójának hangv. 9 30 H. 9.45 A hangv. folytatása. 12 Déli harangszó. 12.25 H. 12.35 A hangv. folytatása. 13 Időjelzés. 14 30 a 15.30 A .TUndérvásár- meseórája. 1615 tdő|elzés. 17.10 E. 18.50 Móricz Zsigmond felolvasása. 1930 Előadás a Stúdióból, egyfelvonásosok — Utána kb. 21 Időjelzés. Majd cigányzene. 22.10 Időjárásjelentés.
Liécs 11 és 16 Hangv. 17.40 Zenéa gyerinekóra 20 Hangv. kőzv. a vakok Intézetéből. 21.40 Hangv.
Berlin 16.30 Költemények. 20.10 Esti mllsor.
Bern 12.50 O 16 Hangv. 16.30 A. 17 Hangv. 20 Operett E.
Brűnn 12.30 és 19.05 Hangv. 20.30 Hangv. közvetítés Prágából. 22.20 Zene.
Hamburg (Bréma, Hannover, Klel) 11.30 Zeneóra. 18.25 Opera E.
LOiidon.i Daventry 11.30 G. 12 Hangv. 13 és 16 Zene. 17.15 Oy. 18.45 Orgona-hangv. 19.45 Zenekari hangv. 21.15 Zeneóra 21.40 Vaudeville- est. 22.49 Zene.
Milánó 11.15 O. 12.30 Hangv. 13.35 Jb. 16.30 Gyermekkarének 17 RádTókvIntett. i9 Jazz-band. 20.30 Régi olasz zene flarwv.
München 11.20 O. 17.30 Hangv. 19 45
Részletek a .Don Quichote\' c. zenedrámából 20.15 Tarka-est. 23.30 O.
Prága 11.15 O. 12.30 Hangv. 1620 Oy. 19.05 Hangv. 20.30 Dalest. 22.25 Z.
Varsó 12.10 G. 16.55 Oy. 17.55 Zene. 19.20 Opera E. kozv. Posenből.
1929. május 23.
Gyomor-, bélés UTWMentotegek-,
nél a természetes „Ferenc József" keserűvíz az emésztőszervek működését hathatósan előmozdítja s így megkönnyíti, hogy a tápláló anyagok a vérbe kerüljenek. Orvosi szakvélemények hangsúlyozzák, hogy a Ferenc lóssel viz különösen ülő életmódnál igen hasznos gyomor-és bélszabályozó szer. — Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
KÖZGAZDASÁG
TŐZSDE
A gyenge külföldi jelentések a mai értéktőzsdét ismét erősen lanyhitot-ták. A tőzsde lanyhitását elősegítette még a spekulációs eladás, ugy, hogy az általános lanyhulás 1—2% között mozgott. Nem ritkák azonban a 3°/o-kos árveszteségek sem. Lanyha volt Bauxid, Kőszén, Nova, Rima, Salgó és még egy pár nagyobb pa-pir. Zárlatkor a forgalom üzlettelen, az irányzat lanyha. A fixkamatozásu papirok piaca üzlettelen, gyenge. A valuta és devizapiac gyengébb.
_ Zürichi sárliT
Hárls 20-28VS, London 23 I9J/t, Newyork 519-30, Brilssel 7210, Milano Í719>|, Madrid 7410, Amsterdam 20&82V1, Berlin 123 m/S, Wien 72 97"/s, Sofla 375, Prága 1536Vs, \'Varsó 58 25, Budapest M-SC\'/l Belgrád »12>/i, Bukarest 3-08.
TerménytSllia
Búza 10 flll. emelk., rozs 40 flll. esett.
Buza tlszav. 77-ts 24 90-25 20, 78-as
25 15-25-45, 79-es 25 45-2565, 80-as 25-70-25 90, dunántúli 77-e« 24 25-24 50, 78-as 24 50 -24-80, 79-e» 2480 -2500, 80-as 24 90-25-15, rozs 20 50—2100, tak. árpa 25 <K)-26 t5, sörárpa 27-00-77 50, tab 24 SO-24 75, tengerl\'Uzt 28 80—2920. dunántúli 27-00-27-20, korpa 17*50-1775.
1 kadapeiH TJxUe derlia-jeryié*
valutAk
• >1 t 27-75 27-90
El fr. 79-50.79-80 k. 16*91-16*99 Dánk. 152*50-153\'10 Dinár 0-99 10-05 Dollár 573*35-575*35 Franda I 22*35-22-55 Holl. 230 10-231*10 Lengyel 64 10-64*40 Leu 3-37-3*41 Léva —•—
Lira 29-85-30*10 Márka 135-72-136*22 Norvég 152 55153*15 Scfalll. 80*37-80*72 Peseta 81*50-8220 Svájcit. 110-20110 60 Sjédk. 152-85153 45
devizAk
AmsL 230*35-231*05 Belgrád 10*07-10*10 Berlin 135-82-136-22 Brüsszel 79-52-71*77 Devizáid S-S9-3-4I Kopenh. 152-67-153 07 London 77-7M7-87 Madrid 81*50-82*10 Milano 29-98-3M7 Newyork 572*90-4*50 Oszló 152*75-153*15 Pária 22-37-2244 Prága 16 95-17*00 Szófia 4-13-4*15 Stockh. 153-05-153 46 Varsó 64-22-64*42 Wien 8047-00-72 Zürich 110*22-11062
Sertéirálár
Felha|lás 4727, eladitlan 411. — Elaő-rendU 1*82—1*84, szedett 1-80—1-82, szedett közép 1*66-1*74, könnyű 1*24—1-40, 1-só rendű öreg 1*66-1-70, Il-od rendű öreg 1-40—1 50 angol sllldő 1-50-1-60, szalonna nagvban 1-96-2-00, zsír 2-28-2-32, hui 2*06 -2*40, szalonnás lélsertés 2*00-2*06. Az irányzat élénk.
— A Zalai Évkönyv kultusza.
Zala
Oldja: Délzalal Nyomda ét U|kitM
Vállalat, íagykanlKSáa.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
Intararku tataion l Nagykaalzaa 78. a*.
S, májm 14.
ZALAI KÖZLÖNY
SPORTELET
A csapat és a kanizsai közönség együttesen vesztették el a Turul és az Attila meccset
Helek óta fizetést és prémiumot sem kaptak a játékosok, lehet jobbat követelni tőlük? — Két meccsen 12 gól, * mi történjék ezután?
Nagykanizsa, május 13
Szombaton délelőtt ugy volt, hogy a csapat nem tud elutazni Miskolcra, mert nincs pénz. A
A kanizsai közönség egészen
cserbenhagytad a Zala-Kanizsa csapatát,
melynél hónapok óta a legsúlyosabb anyagi zavarok léptek fel. A játékosok nem kaptak fizetést. Nem kapták meg a Soroksár elleni győzelem prémiumát és egyéb ezer gond nyomta az együttest, mely ebben az állapotában indult el a Turul ellen és ment cl szombaton délután az Altila ellen játszani — fontos bajnoki meccset.
Ml, akik ismerjük a Zala-Kanizsa belső ügyeit, az egész tavaszi szezonon át tanúi voltunk annak a
heroikus küzdelemnek, melyei a
csapat, Illetve a vezetőség folytatott,
hogy a közönség tüntető indolenciáját megtörje. Láttuk a tépelődést. láttuk az igyekezetet és a sok zsonglőrkft-dést, hogy valamiképen a Zala-Kanizsa életét fenn lehessen tartani. És láttuk hétről-hétre, hogy ráfizetéssel végződtek a bajnoki meccsek.
Tudjuk, hogy két lelkes vezetőségi tag saját anyagi erőit dobta bele sok esetben, hogy a csapatot el lehessen küldeni, fenn lehessen tartani.
Minden hiába voltl Amig Pécsett, Miskolcon, Kaposvárott, Szombathelyen az ottani proficsapatok öregedésével nőtt a meccsek nézőközönségének száma, addig itt fogyott. És ennek még azt sem lehet magyarázatul felhozni, hogy a csapat nem játszott volna jól. A tavaszi szezonban a szervezetlenül első mecs-csére felálló Zala-Kanizsa csak a Palota ellen veszített. A többi meccseket mind megnyerte és csak akkor kezdődött a Turul ellen is az összeomlás, mikor már az anyagi zavarok súlyosabbá váltak és nem lehetett tovább vinni az ügyeket megfelelő módon.
Ilyen előzmények után ne csodálkozzon senki, hogy a csapat Miskolcon 6 gólt kapott. Jól lehet a hat gólból 4 et védhetett volna a kapus, azért az egész csapat lelkiállapota olyan volt, hogy ez indokolja a vereséget.
Hogy ml fog történni, azt a vezetőségi ülés kedden este fogja elhatározni. Annyi bizonyos, hogy igy az ügyek tovább nem mehetnek. Ha a közönség elpártolt a csapattól, hiába van néhány ember áídozat-készsége, mert elvégre 100—200 nézőnek nem lehet proficsapalot fenntartani.
Ami magát a miskolci mérkőzést
illeti, röviden közöljük, a csapatból a legrosszabb ember Kiss kapus volt. Réder következik utánna lehetetlen játékával. Joós és a csatársorból Farkas, Kelemen tettek ki magukért. Joós, Farkas és Kelemen meg is sérültek, Mészáros nem való a csapatba. Mig Schreiber, Babos, Szabó lelkesen küzdöttek. Góllövő csatárunk nincs.
Az Attilából Pomázi, Kulik, Dankó, Szemző, Banaszklevics voltak jók és
a csatársor igen gólképes.
Kezdet után Attila támadások. Mindjárt a 6. percben Pomázi gólt rug. Potyagól. Gólkezdés után Siklósi gurit védhető gólt. A 24. percben ismét Siklósi szaporilja a gólok számát. A második félidőben erős Kanizsa támadások, de a csatársor nem bir gólt lőni. A 27. percben Pomázi, tlz perccel később Pasztrovics az ötödik gólt rúgja. Utóbbi a Réder hibájából megítélt I l-est is beteszi. 6:0.
A csapatot Windisch tréner kisérte \'el, aki ezeket mondotta:
— A kapus és Réder miatt vesztettük el igy a meccset. Ha Kiss védi az Attila kaput, akkor az eredmény forditott. A halfsor teljesen kielégített. Babos jobb volt, mint Pruha, A csatársorból csak a jobbszárny felelt meg. Nagy baj, hogy Tamás nem játszhatott és igy tartalékkal álltunk fel.
NTE-Levente válogatott 3:0 (2:0)
Csgk nehéz küzdelem árán tudta az NTE legyőzni a gyenge védelemmel rendelkező leventéket
Szép Ünnepség keretében osztotta ki dr. Krátky István főjegyző a múlt évi levente bajnokság érmeit és általi
Lassankint
Nagy volt az izgalom a leventéknél, revans mérkőzésre készültek az NTE ellen. Tilkon remélték, hogy most sikerül az, ami tavaly nem; legyőzni az NTE-1. Hiába volt azonban minden, mert habár derekasan is küzdötlek a leventék, azért még sem tudták megakadályozni az NTE győzelmét. Nagyobb rutin és fizikum győzedelmeskedett.
Délután 5-kor gyülekeztek a levente futball csapatok a Zrínyi pályán, hogy bepiulassák csapataikat és átvegyék a tavalyi bajnokság megérdemelt érmeit és serlegeit. — Impozáns látvány volt. 16 levente csapat különböző szinU dresseikben sorakozott fel, kiket dr. Krátky István h. polgármester a testnevelési bizottság elnöke lelkes és buzdító beszéddel üdvözölt, azután Csorba István főtanácsnok, a testnevelési bizottság vezetője, valamint Spitzer Antal, a Levente Szövetség ü. v. elnöke jelenlétében, kiosztotta az 1928-as bajnokság érmeit és serlegeit az arra jogosullaknak.
Ezután a két csapat és pedig az NTE és az Ifjúsági Levente válogatott a következő összes állításban állt fel:
NTE. Csondor — Jámbor, Engel-leiter — Vellák, Hazai, Radics — Mészáros, Dénes, Szollár, Siabó Harangozó.
Levente válogatod: Noszkó — Cerján II, Borbély — Csáky, Radics II, Beke — Horváth II, Kovács, Vellák, Kiss, Szakonyi.
Az W77?-nek kedvez a szerencse és a leventék játszanak nap ellen. A leventék kezdenek, de mindjárt az NTE kerül fölénybe és a 10-ik percben Szabó a megilletődött bekkek között belövi az NTE első gólját.
(1:0). Lassankint visszanyerik önbizalmukat a leventék és szép támadásokat vezetnek Csondor kapuja ellen, ki azonban biztosan véd. 30-ik percben ismét az NTE támad és Szollár egyéni játék után szép védhetetlen gólt lő. 2:0). Változatos mezőnyjátékkal telik a félidő többi része el.
A II. félidőben többet támadnak a leventék, de lulkombinálnak mindent és így nem tudnak gólhelyzeteket teremteni. A 25-ik percben felnyomul az NTE és Dénes szökteti Szollárt, ki megugrik a tétovázó bekkek között és egész a kapuig leviszi a labdát, ahonnan aztán véd-heletlenül belövi. (3:0). A nagy meleg csakhamar kifárasztja a játékosoltat és mindjobban visszaesik mind a két csapat és igy jobbára csak mezőnyjáték folyik a hátralevő időben. Biró fiö/imJózsef.
Jók vollak az ATC-ből Csondor, Vellák, Radics, Szollár, Szabó és Mészáros, a válogatottból Noszkó, Radics II, Csákay, Horváth II és Vellák. A leventék közvetlen védelme bosszantóan gyenge volt, nagyrészt ennek köszönhetik vereségüket.
Ezen mérkőzést megelőzőleg a levente B válogatott ellen, mely reálisan 3:3 (2:1) arányban eldön-tetlenül végződött. (Kilövők voltak Jakubecz II (3) a levente B válogatott részéről és Klein /, Kiss és Kudich a levente Senior válogatottból. Jók voltak a B válogatottból Berke, Tóth, Magashdzg, Wiihelm és Jakubetz II, a Senior-ból Györgydeák, Nagy, Cimrriermann és Kudich. Különösen Wiihelm okos halfjátéka tetszett, mely párosulva a küzdőképességgei komoly futballértéket mutat. A mérkőzést Kaszll Árpád vezette. — hm.
Országos eredmények: l. liga
Ferencváros—Kispest 6:1 (4:1). III. ker.-Sabária 1:1 (1:0). Budai 33-as—Somogy 4:1 (3:0). Nemzeti—Bástya 4:0 (2:0). Bocskay-Újpest 3:1 (0:0).
II. liga
Turul-Józsefváros 4:2 (1:2). Rákospalota—Teréz város 9:1 (3:0).
Pécs-Baranya— Vac 8:0 (5:0).
Erzsébetváros—Bak 1:1 (1:1).
Nemzetközi mérkőzés
Admira—Hungária 1:0 (1:0).
(A Zala-Kanizsa FC) ma este 9 órakor a Polgári Egyletben a gazdasági és fegyelmi-bizottság bevonásával játékosiértekezletet tart. A tréning szerdán és pénteken lesz.
mmmmtt
Az apróhirdetések dija 10 szék. >0 Hllór, Minden további szó dtJa\'B fW. Vasár- és ünnepnap 10 ssóig 80 fillér, minden további szó dija 8 <111. Szerdin éa pénteken 10 szóig 80 «Mlór, minden további szó dija 8 ffll. Cimezó a minden vaata-
C betűből illó szó kit siónak számit-Állást keresőknek 50% eafedtnény. A hlrdatóal 4Q atSr. fl«.t.«<lá.
Oveg is porcellin ragasztás, — Welss Hermln Iparművésznő, Nádor-u. 4. 2069
Használt fedett kooalt vennik. Alinlatot kér Oaray Alajos, Hahót. 2237
Egyszobás lakás minden mellékhelyiséggel, vízvezeték, villannyal kiadó Roz-gonyl-utca 6.
Vslsjc Soma cementárugyára ajánlja
karmantyus betoncsöveit háztszenyviz levezetésire, azok elhelyeziait Jutányosán elvállalja. 1589
■ógyaaobéo lakás augusztusra, há-romsatobás komfortos, azonnalra, katti-
oaabéa Csengery-ut 67. augusztusra kiadók Mayer festőnél 2287
Elsgáaas köpenyek, ruhák Jutányosán készülnek Fekete Margitnál, F6-ut 25. — Kifutóleány tetvéteük. 2296
Kétsaobás lakia mellékhelyiségekkel együtt azonnal kiadó. Clm a kiadóban. 223Í
Csányl Liazló utca 4. szép 4 szobából, mellékhelyiségekből illó háa azonnal sl-adó is elfoglalha\'ó. — Érdeklődni öiv. Satüernénil, Zrínyi Mlklós-u. 5. 2230
Eölvöa-tér 20. alatt kétszobás lakéa mellékhelyiséggel azonnal kiadó, 2212
Eladó cséplógarnltura, 930-as Umrilb cséplő, hozzá akár motor, vagy gőzgép, avagy trakor. Tótszenlmártonban, Farkas Károlynál. 2177
Megbízható gyarmskléRft keresek
Dr. Oyula! Ügyvéd, Klnlzsl-u. í. 2264
Egyszobás konyhás udvari lakia azonnal kiadó. Slkitor-u. 11. 2244
Eladót esetleg bérbeadó Rozgosyt-n. 12. sz. alatti, lakás és műhelyre átalakítandó épület telekkel, mellette esetleg még egy telek Is eladó. Bővebbet Blumenscheln Vilmos, Sugár-ut 12. 2242
Arany János-utca 11. sz. alatt egy egyszobás lakéa mellékhelyiségekkel azonnal kiadó. 2289
■sátorozott szoba konvhabasználsttal
család riazére kerestetik. Címet a kiadóhivatalba kérek. 2290
Ogyss varrólsányt azonnal lelve-azek. Wortmann Juliska, Deák-tér 10. 2292
Fiatal, ügyes takarítón* koszttal kerestetik Csengery-ut 27., földszint. -2293
Intelligens német aasvalfaaét keresek kisleányom mellé. Csakis zongorázni tudók Jelentkezzenek Kaufmann Károlynál. 2297
Mayer Károly
ruhafestő, vegytisztitó, plissirozó és gőzmosó gyára
NAGYKANIZSA
Oyűjtőtetep:
Főnt 7. Kufiii tflltt.
Gyár:
Eruébet-tér 2.
Hol újonnan berendezett gyáramban a legkényesebb igényeket kielégítő munkák készülnek.
Minta utáni és gyászfestés
24 órán belül. Pllssék a legszebb kivitelben.
Női- és férfiruhák elismert tisztítása.
— Alapíttatott 1892-ben. —
a
ZALAI KÖZLÖNY
1929. május 17.
Platz-téle
„CALIMAX"
5 légkörnyomással dolgozó, önműködő magasnyomású gyümölcsfapermetező gép Anyagát a permetezószerek nem támadják meg. Egyenletesen dolgozik, köd-szeiüen szór. 5 méteres bambus meghosszabbító csövekkel.
Ára nagyság szerint 100-tól 160 Mg
Eredeti amerikai magasszóró
„STIIRDY"
kézlpermelezőgép, tiszta sárgarézből,
4-félc szórórózsával. Egy ember könnyen kezeli, megszakítás nélkül permetez vödörből, hordóból. A permetező anyagoknak ellentáll, nem romlik. A legmagasabb fa is a földről permetezhető. A ,,8turdy" használható gyümölcsfák permetezéséhez, autó-, kocsi-mosásra, sőt még tűzoltásnál Is
Ára: 4-íéle szórórózsával 36 pengő.
Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvédőszerek
kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett).
MAKULATUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
NAGYKANIZSAIAK
kedvelt találkozóhelye BUDAPESTEN
VII., Baross-tér 23.
■ Keleti pályaudvarnál.
Teljesen újonnan berendezett
kényelmes családi ház. Központi tfltés, hideg-melegvíz. Mérsékelt polgári árak.
E lapra hivatkozóknak 200,o engedmény.
Testvérvállalat:
OSTENDE KÁVÉHÁZ
Tulajdonos: OROSZ ÖDÖN.
Mos I Fest I
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gSzmoső, vegytlsztitő, ruhafestő ■ ixombíthelyl or»x. IpirklilllUion aranyéremmel kiidutclv*
NAOYKAN1ZSA
GyQJtőtelep i Qyárlelep:
Kazlnczyu. 8. Hunyadl-u. 19.
Nem kell Idegenbe mennie, mlelölt bármit fejlet vagy tisztíttat. Győződ|ön meg áraim olc\'óságáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértluztltás I Tisztit I 3 (3 Ptlaséroz 1
nagymérvű emelkedése elveink helyességét igazolta. Elvdnk olcsón a legjobbat nyújtani I E lap előfizetőinek támogatását azzal kívánjuk viszonozni, hogy emelkedő kiadásaink dacára
20°lo-ot
adunk hatóságilag megállapított szobaárainkból.
IO°lo-ot
olcsó éttermi árainkból (P 1 50-es mentit kivéve.)
Semmi
kocsiköltsége nincsen, mert szemben vagyunk a Keleti Pályaudvarral
Park Nagyszálloda
Budapest, VIII., Baross-tér 10.
JB
H
ti Iroda Hl.
nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. Telefon 338.
Bármely bel- vagy külföldi áru- vagy értéktőzsdéről a lehető leggyorsabban, telefonon, táviratilag, vagy írásban, helyben vagy vidékre jelentést ad.
Érdeklődni lehet a fenti címnél.
onlinenial
minőségben és tartósságban felülmnlhatatlan!
A nagykanizsai izr. temető folyó évi
lábon eladó. — Ajánlatok folyó hó 17-ig a hitközség titkári hivatalába nyújtandók be.
Linóleum és viaszkos vászon
minden méretben olcsón beszerezhető
HIRSCH ÉS SZEGŐ
cégnél
Duna-Száva-Adria Va«uttár«a*ig (a.eióu Déli Vaisut)
A Nagykanizsa állomásra és állomásról érkező és lndnló voiatok
MENETRENDJE
Érvényes 1929. évi május 15-tül 1930. évi május 14-ig
Vomt A vonat
nlmi neme
216 Szem. v.
202 Oyv.
212 Szem. v
214 Szem. v.
204 Oyv.
Indul 21-45 7-18 IV-IS 1410 1815
Budapest—Nagykanizsa Nagykant- vomt [ A vonat |Nagykanjz»á-
zsára érkezik »»ím« | neme
415 11-30 1305 2045 22 25
211 201a 213 215
203 I
Szem. v. Oyv. Szem. v. Szem. v. Oyv.
róMndul
0-25 5-57 8-50 14-33 17-52
Budapestre érkezik
742 1005 16-00
20-25
21-40
Budapest és Nagykanizsa közölt a 202. és 203. az. gyorsv. május 15-tó\' Junfua 14-lg és szeptember 16-tól csak vasárnapokon, mlg |unlus 15-tól szeptember 15-tg na* p- nta közlekedik. Junlus 15-tól izept. 15-íg terjedő Idóben e vonatokkal Budapest—Trieate között közvetlen 1—11 III. os«t. kocsi, Budapest—Rogaika Slatlna (RohltKh-tUrdó) között I—II—III oszt. közvetlen kocsi, Budapest—Llenz Hlrol) közölt közvetlen 1—II—III. oszt. kocsi és Budapest—Villach tWörlt tó) közölt egy étkező kocsi közlekedik.
A 204. éa 201. sz. gyorsvonatoknál Budapest—Nagykanlzaa között étkezökocsl, Budapest- (Abbázia)—Fiume között közvetlen 1—11. oszt. kocsi éa Budapestről hetenklnt 3-szor szerdán, pénteken és vasárnapon, Piuméból héttőn. csUtör\'ökön, szombaton hálókocsi, Budapest-Trleste között közvetlen III oazt. kocsi, Budapest -Venezla között hálókocsi, Budapest—Róma között közvetlen 1—II. oszt kocsi közlekedik.
A május 15-tól szeptember 15-tg terledó időben 303—204. és 201a-302. sz. vonatokkal Bratislava (Pozsony) és Trieste között közvetltn II-III. oszt. kocil Is közlekedik.
Sió/ok—Nagykanizsa
1 siótokról Nmii.1- I |[ indul {jziirt trk«zlk| 128 IjSinautobusz | 20-37
T
l^npoií
125 Slnautóbusz!! 13 Ö6
Siófokra érkezik
W
ir 2>45
A slnautóbusz vonatok Junlus 23-t jl, bezárólag szeptember 5-Ig közlekednek.
Baiatonszentgyörgy-
iBalatonszem- II
■Nagykanizsa
236
uDttiaiunszcni-ii Nagykant- I
j__ I gvörgyről lnd.||zsára érkezik]
: Vegy es 540 || 711
Nagv kani-zsárol Indul
|\'23S\'[ Vegyes ||\' TOTT
| Balatonuent-
Nagykanizsa—Szombathely- Wien S. B.
1 i Bécsből Szombat- j Kwjkarl- || Nijykiatzii- Szomblt- Bécsbe
1__| Indul 1 >«lyr*4rk«zikjIliért irkuik 1 3Ó8 fpSmautó- ril t«M Wj.,lrk.llk érkezik
jSzem. v. — 510 | 7-4Ö 4-áiT" 655" _
321 „ — 605 835 302 jSzem. v. 5-30 7-35 12-10
301 (Oyv. 8-20 11-40 13-35 320 (Szem. v. 7-18 10-10 20-15
311 pzem. v. 1015 14-54 17-40 304 Oyv. 14-23 16-23 19-40
303 Szem. v. 1534 20-59 22-55 324 Szem. v. 1810 20 50 _
307 jSInautó — 21 2i 23-55 328 . 21-10 24-00 —
A 301—902—903 302. az. közvetlen vonatok Wien S. B.—Barcs között; e vonatokkal továbbutalnak : Wien—Osi|ek (Eszék) közvetlen l—II—III. oszt. kocsi, Wien S. B. Zagreb O K. közvetlen I II—III. oszt. kocsi.
A 9J1—302. és 303—904. sz. vonatokkal Praha (Prága) és SuSak között Bralls-lava (Pozsony) Qyór, Szombathely, Nagykanizsa, Oyékényea és Zagrebon át közvetlen 1—II—III. oszt. kocsik közlekednek.
Nagykanizsa—Barcs—Pécs
indul
íirjTSzcm. vTíl — ~ 903 II Oyv. ; 9-40 913 II Szem. v. 13 21 915 Szem. v. 18 02
Pécsről ;j Barcsról Hsgykinl Indul !i rilra *fk«lk
*WT \'6"4T
II-5.S 13-48
1551 | 17-47
20 55 ! 23 00
i-»fUrcsraj Pécsre >4i M>i jérkezlkférkezlk 4l" \'"5-42 j\'»« 9-35 || 11-34 14-40 14 05 1 15-50 18-00 18 10 21-35 23-34
A 911-320-311-932. sz. vonatok közvetlen vonatok Barcs éa Szombathely között A 902—903. sz. vonatok közv. gyorsvonatok Wien éa Barcs közótt. Közvetlen 1—II-III. oszt. kocsikkal Osi|ek—Wien ti Zagreb-WIen között.
Nagy kan izsa—Gyékényes
901 v 907 905 i|
Gyoisvonat Slnautóbusz
Oy«kfnycs. 1 (dl Indul N.gykanl. iilia lik -T Gylkl-yn-1. íikulk
4 40 1035 1555 5-18 II 18 16-38 9u8 \' 906 | 904 1 áinautobusz Gyorsvonat 1 1 12 05 \'I 23-06 -7.it- 12 49 23 41
A Ml-904. sz. gyorsvonatoknál közvetlen I—II—III. oszt. kocsik Praha (Prága)
iCil b/tiAlt H..X. O____i__.(__a. kv___ ... • y* i. , ~ .
és Susak közölt l\'ozsony, Oyőr, Szombathely Nagykanizsa, Gyékényes. Zagrebon" át.
Nagykanizsa—Cakovec (Csáktornya) -Pragersko (Pragerhof)
I Csáktornyáról
II
iklornyi indul
Ü0ia!| Oyv. |j 33Í 221 l Szem.v 1105 203 Oyv. 1607
223 || Szem. v. II 19-35 Közvetlen kocsik, mint
Kigykinl-Iliin trkttik
3 =T®
I 12-40
II 17-24 11 2108
Budapcsl
(Nagykanizsáról) Csáktornyára indul J érkezik
222 [TSzenT v. I TSÍ "\'1" "~T3ÍH 202 II Oyv. 1155 I 13-15
224 | Szem. v. || 13-44 I 15-24 204 |! Oyv. | 23 13 !; 0-4-t -Nagykanizsa viszonylatban. A 202—203. az. vonatok csak |uniuus 15-től szeptembeer 15-ig közlekednek. A 221—222—223—224. sí. vonatok közvetlen vonatok Nagykanizsa -Maribor ü. K (Marburg) közöli.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Üzletvezető; Zalai Károly)"
09. évfolyam, 108. szám
Nagykanizsa, 1929 május 15, szerda
Ara 16 Hllér
ZALAI IIZLOHY
Szerkesztőség ét kiadóhivatal: Pó ut 5. szim Keszthelyi flókkladóhlvatal Kosaulh l.ajos-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
PJólUelésl in : egy hóra I pengd 88 fillér
Kállay Tibor beterjesztette az autonomiák addszedési jogáról és az állami kiadások stabilizálásáról szóló javaslatait
A köztisztviselők helyzete a büdzsé-vitában
Budapest, május 14 A Hál mai Ülésén a költségvetés folytatólagos tárgyalásánál Bródi Ernő szólalt fel. Sürgette az összeférhetetlenségi törvény reformjdt, mert nem szabad a képviselőknek a törvényhozáson keresztül csak a maguk érdekeli képviselni. Az öndltó vámtarifa, véleménye szerint, nem járul a helyzet javításához. Hogy Németországba nem tudunk egyetlen állatot sem szállítani, ez a kormány hibája. t\\i elzárkózás politikáját Magyarország kezdle. Homonnay Tivadar a közszolgálati alkalmazottak helyzetével foglalkozott. Határozati javaslatot nyújtott be a létminimum biztosítására. Statisztikai adatokzal igazolja, hogy a tényleges közszolgálati alkalmazottakra fordított személyi kiadások a költségvetésben aránylag nem nagyobbak, mint a békében. Szükségesnek tartja az
automatikus előléptetés biztosítását az egész vonalon. Határozati javaslatot nyújt be az AJ és B) csoport közötti különbség megszüntetésére. Kéri, hogy a lakáspénzeket méltányosabban rendezzék és
a családi pótlékot a 20 éves életkorig terjesszék kl.
A pénzintézeti központ által adott tisatviselói kölcsön összegét fel kell emelni, a kamatot pedig leszállítani. Addig is, amig a kormány külföldi kölcsönnel a
a nyugdíjasok ügyét rendezni tudja, kívánatos, hogy bizonyos mértékben könnyebbségeket adjon. Erre vonatkozólag határozati javaslatol nyújt be.
Kállay Tibor egyetért Homonnayval abban, hogy a közszolgálati alkalmazottak súlyos helyzetén segíteni kell.
A jelenlegi létszám tul magas, ezért további apasztásra van szükség.
A kölcsöntervezettel szemben az az álláspontja, hogy
a külföldön elérhető kölcsönt
nem szabad a folyó kiadá-
sok megkönnyítésére fordítani, hanem elsősorban beruházások céljaira.
Már a bizottsági ülésen beterjesztett határozati javaslalainak lényege az,
hogy az adó-bevételeket, illetve állami kiadásokai a következő két évre törvényliozásllag előre stabilizálni kell
Elfogadja, hogy az 1926—27 évié (153.6 millió pengőben kellett megállapítani a közigazgatási költségek összegének kulcsát. Ezzel szemben a mostani költségvetésbe már 840.7 millió pengőt vettek be, vagyis 187 millióval többet. Az átlagos évi emelkedés 9%-kot tesz ki, mig nagy-m \'gyarországon az ehhez hasonló emelkedést 5°.Vkal számithatjuk. — Noha a kormány arra az álláspontra helyeikedett, hogy a felesleget beruházásokra használja, ma már ott tartunk, hogy a régebbi feleslegek mind folyó kiadásokra vannak lekötve.
Államháztartásunk a mai kiadásokat még elviselheti, de a jövőre nem birjuk az eddigi fullasztó tempót.
Változtatást igényel a büdzsé-politika a tőkejavadalmazásokra való tekintettel is. \' A vámklllfölddel szemben eladósodásunk mérve a mindenkori bruttó nemzeti vagyonnak az értékéhez viszonyítva W/o-kai több, mint békeidőben volt.
Nem ambicionálja, hogy a pénzügyminiszter által emlilelt sirató-asszo-nyok csoportjába sorakozzék, viszont nem látja a megoldást abban, hogy Magyarország megélhet, a baj csak a munkaszervezésben van. Részéről
a termelési költségek apasz-tásának
kérdését helyezte volna előtérbe. Nem lehet szenvedély nélkül tárgyalni azt, hogy a gazdasági programot tarifamérsékléssel valósítsák meg. A beterjesztett költségvetésben az államvasutak hányada romlik. A kormányzati szellem megváltoztatása nélkill az uj gazdasági program adózási képességünket lényegesen kedvezően befolyásolni nem tudja. A pénzügyi bizottságban két javaslatot terjesztclt elő
az egyik az, hogy korlátozzák az autonómiák adósze-dési jogát, a másik az állami költségeknek stabilizálását kivánta.
Kérte, hogy fogadják el ezt a két javaslatot. A költségvetési nem fogadja el.
Griger Miklós főleg szociális problémákkal foglalkozott. Fejtegette a szociálizmusnak a tömegekre való hatását.
Fltz Artúr is szociális problémákkal foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy a törvényhozásnak nem szabad elzárkóznia az egész világon uralkodó szociális eszmeáramlatok elöl. Kérte, hogy
a szegény községeknek adják meg a kereseti adókból rájuk eső részt,
hogy közintézményeiket felépíthessék. Sürgette a földmunkások megsegítését. A költségvetést elfogadta. Hunyady Ferenc gróf sürgette a közéleti tisztesség
biztosítását. Az elharapódzott protekció és a kormány bürokratikus rendszerének megszüntetését sürgette. Schandl Károly
a revíziós mozgalom kérdésével foglalkozott. Ma már mindenki látja — mondotta — hogy a párisi békék nem szolgálhatják Európa gazdasági egyensúlyát és konszolidációját. Amerika térhódításával szemben az európai államok gazdasági szervezkedése csak akiíor történhetik meg, ha előzően olyan atmoszférát teremthelnek, amelyek általánosan a párisi békék revízióját jelenthetik.
összefügg a kérdés Ausztriának Németországgal való csatlakozásával is. Amikor erről a csatlakozásról van sző, nem lehel érdeke Franciaországnak a páriskörnyéki békék fenntartása. Bízik a miniszterelnökben és annak az időpontnak megválasztásában, amikor minden veszélyezettség nélkill a Népszövetség elé vihetjük a revízió kérdését. Ezután hangsúlyozta, hogy a kormánynak minden erővel a mezőgazdaság segítségére kell sietnie.
Rámutatott a búzatermelés fontosságára és elitélte azt az akciót, amely a magyar buza minőségének leromlását hirdeti. Határozati javaslatot nyújtott be, amelyben a gazdatisztek nyugdíjintézetének felállításáról szóló törvény beterjesztését sürgeti Beszédét azzal fejezte be, hogy a magyar falvak boldogsága hozza meg u magyar Jövőt.
Az ülés 6 órakor ért véget.
Felfedezték a csendőr-tiszthelyettes gyilkosainak rejtekhelyét
Nem Nagypál Antalt fogták el Tolnamegyében
Budapest, május 14 Tegnap délután Budapestre érkezett Béndek János csendőr, aki Réthy Flórián tiszthelyettessel együtt voll a tragikus zamárdi járőrben. A főkapitányság bünügyi osztályán a fényképek között felismerte Nagypúi Antalban az egyik igazoltatott embert. A csendőr a fényképek másolatával még tegnap visszautazott Balaton-földvárra.
A kerületi csendőrparancsnokság több, mint 800 csendőrt állított talpra Azt gyanítják, hogy Nagypál Antal és társa valószínűleg a Bakonyba menekült.
A csendőrség hajtórazzlát fog az erdőségben rendezni.
Ma délelőtt féltlzenkettőkor jelentetlék a főkapitányságra, hogy Tolnamegyében elfogtak egv embert, akire ráillik Pagypál Antal társának személyleirasa és nadrágja vérfoltokkal van tele.
Ezt az embert erős őrizet alatt útnak indították Balatonföldvárra.
1000 pengő jutalom a nyomravezetőnek
Budapest, május 14 A belügyminiszter annak, aki Réthy Flórián balalonföldvári csend-örllszthelyettes gyilkosait elfogja, vagy aki őket a hatóságok kezére juttatja, illetve aki a hatóságokat értesiti és a nyomukba vezeti, 1000 pengő julalomdijat tűzött ki.
Felfedezték a gyilkosok rejtekhelyét
Kaposvár, májua 14 (Tudósítónk telefonjelentése) Réthy Flórián balatonföldvári csendőrtiszthelyettes gyilkosainak rejtekhelyét a csendőrségek kinyomoztak és most már csak pillanatok kérdése, hogy a két gyilkos lakat alá kerüljön. Eszerint a Tolnában elfogott ember nem azonos Nagypál Antallal.
ZALAI KÖZLÖNY
1929. május 23.
A vármegye 229.000 pengő hozzájárulást szavazott meg a nagykanizsai útburkoláshoz
Tiz évi részletben fizeti a vármegye a városon átvonuló törvényhatósági utak burkolásának költségeit — A kanizsai megyebizottsági tagok nagy számban utazlak át a gyűlésre Zalaegerszegre
Zalaegerszeg, május 14 (Saját tudósítónktól) A megyegyülés keddi napján Nagykanizsái érintő, rendkívül fontos tárgypont került tárgyalás alá:
az utburkolás ügye. Nagykanizsa város vezetősége nagyon helyesen, már a megyegyülés előli, még a mull héten, megfelelően alarmlrozta a bizottsági tagokat, hogy mennél tömegesebb megjelenésükkel sikerüljön a többséget biztosítani az utburkolás ügyének, mely a közgyűlésen egyhangú elfogadással ment keresztül.
Megelégedéssel regisztráljuk, hogy a nagykanizsai megyebizottsági tagok tekintélyes számban vonullak fel Zalaegerszegre kedden délelölt, mig a hivatalos várost ebben a nagyhorderejű kérdésben dr. Sabján Oyula polgármester és dr. Krátky István főjegyző képviselték. A nagykanizsai utak burkolási Ügye a megyegyülés pőttárgysorozalára került és igy magyarázható, hogy a közgyűlés második napján a Nagykanizsáról átrándult ötvenfőnyi törvényhatósági taggal szemben nemkanizsai tag alig volt 6—8 és igy a siker eleve biztosítva volt.
A m ,\'gyegyülés elején a hivatalos megye részéről mintha olyan kísérletek történtek volna, hogy az ügyet ne tárgyalják érdemben és a huzás-halasztás ellapositó eszközéhez folyamodtak, azonban a kanizsai megyei képviselők résen voltak és a város fejével együtt mégis döntés, még pedig kedvező döntés alá vitték az utburkolás Dgyét.
A póttárgysorozat értéktelenebb pontjai után a kanizsaiak feszült érdeklődése melleit Sándor Zsigmond dr. az állami építészeti hivatal főnöke terjesztette elő Nagykanizsa város felierjesztését, melyben az útépítés jóváhagyását és a megye részéről 229 ezer pengővel való hozzájárulását kéri.
Sándor Zsigmond ellenezte ezt. Sabján Oyula dr. polgármester: Rámutalott arra, hogy gazdasági szempontból mennyire fontos érdeke a városnak, hogy utjai rendben legyenek.
Ezt a kérdést nem lehet halasztani tovább,
mert szükséges, hogy az intézkedések megtörténjenek és a munkálatok mielőbb megkezdődjenek. Részletesen ismertette azokat a módozatokat, hogy a város miként gondolja az útépítési programot végrehajtani. R.igaszkodott ahhoz, hogy most a megyegyülés foglalkozzék a kérdéssel behatóan és hagyja jóvá a fel-
terjesztést, mert az a városnak mesz-szevágó érdeke.
Csáthi Qéza murakcreszluri apát Nagykanizsa Ugye mellett szólalt fel és \'Jiangsulyozza, hogy mennyire tűrhetetlen állapotban vannak a kanizsai utak.
Farkas Tibor:
Nagykanizsa utjai nem rosz-
szak, — de közveszélyesek
— mondja nagy derültség közben, miközben teljesen az a hangulat kap lábra a megyegyűlésen, hogy Nagykanizsa útépítését kedvezően fogják elintézni.
Dr, Krátky főjegyző az útépítések mielőbbi megkezdésének fontosságára mutatott rá.
A felszólalók érveinek súlya alatt Gyömörey Oyörgy elnöklő főispán
is ugy nyilatkozott, hogy belátja, hogy Nagykanizsának eminens érdeke, hogy útviszonyai gyökeresen
rendeztessenek. Megígérte, hogy maga is szorgalmazni fogja a kereskedelmi minisztériumban az ügy gyors elintézését. Ezután
a megyegyülés egyhangúlag jóváhagyta Nagykanizsa város útépítési programját és megszavazta a vármegyei átkelési útszakaszok kiépítésére a 229.000 pengős hozzájárulást,
egyben elhatározta, hogy felírnak a miniszlerhez, hogy a miniszteri dön tést minél előbb kapja meg a város. A megyei hozzájárulást olyképen folyósítják, hogy Zalavármegye 10 éven át évi 35 ezer pengővel járul hozzá az útépítéshez.
Ezzel a nagyfontosságú kérdés a megyei retortán is keresztül ment és most már csak az van hátra, hogy a szakminisztérium és a belügyminisztérium a felveendő kölcsön ügyét kedvezően és hamarosan intézze el. Erre nézve a kilátások elég biztatók. A kanizsai megyegyűlési tagok az ulügy letárgyalása után még a délutáni vonattal a jól végzett munka örömével hazajöttek Zalaegerszegről íme, egy példa 1 hogyan lehet egységes, határozott fellépéssel eredményeket elérni, akár a nemes vármegyével szemben is...
Ma este lesz N. Szabó Gyula második balatoni felolvasása a Kaszinóban
Nagykanizsu, május 14 Ma esle 9 órai kezdettel N. Szabó Oyula közkívánatra megismétli balatoni felolvasását a Kaszinó nagytermében. Nem tudjuk, kinek ajánljuk jobban a gazdag és színes felolvasást : szülőknek, sportolóknak, természet imádóknak, tanitóknak, a Balaton barátainak, turistál.nak, az utazni szeretőknek? Nehéz eldönteni, mert a felolvssás mindenre kiterjed, ami a Balatonon szép, érdekes, hasznos és gyönyörködtető. De rámutat a hibákra és a kincsrombo-
lók bűneire is. Nagy értéke N.. Szabó Oyula lebilincselő felolvasásának, hogy ötnegyed óra alatt meg tudja ismertetni és szerettetni a Balatont.
Egyszer éleiében mindenki felkeresi a Balatont és ezért érdemes meghallgatni a mai felolvasást, amely nemcsak ismeretünket gazdagilja, hanem oly dolgokra is megtanít, amit eddig nem hallottunk: hogyan kerüljük cl a balatoni veszélyt? Erre különösen a szülők és a fiatalság figyelmét hivjuk fel. Belépti dijak: 1 50 és 50 fillér közölt.
Félévi bOrtönre Ítélték a Fő-uti rendőrőrszem támadóját
A rendőrőrszem küzdelme a klskanizsai gazdával
Nagykanizsa, május 14
Március 14-én este 6 óra körül történt a Centrál elölt, hogy Gerencsér Lajos rendőrőrmester teljesitelt szolgálatot, amikor a felsőtemplom felől Bagonyai János fiatal kiskani-zsai gazda szekerével sebesen arra felé hajtott, épen amikor a Kazinczy-utcából két gépkocsi jött kl. Hogy az összeütközés elkerülhető legyen, a rendőr intett Bagonyainak, hogy álljon meg. Ez azonban fittyet hányt a rendőrőrszem felszólításának és tovább hajtolt, ugy, hogy az egyik vidéki aulólól vagy 10 centiméterre lehetett és valóságos csoda, hogy súlyos karambol nem történt.
A rendőr újból felszólította Bago-nyait a megállásra, de ez a lovak
közé csapott és elhajtatott. A rendőr utána iramodolt a szaladó szekérnek és sikerült is elébe kerülnie. Gerencsér őrmester megfogta a lőcsöt és igyekezett a kocsira felugrani, de Bagonyai a lovak közé vágott és a rendőr arcába és fejérc sújtott többször az ostorral és kezével is.
A rendőr a megsértett tekintélyt nem hagyhatta annyiban, versenyt futott a szaladó szekérrel, hogy felugorjon rá, áf egyszerre csak elcsúszott és a szekér átment kezén, lábán és a lengely a szem környékén is megsebesítette.
Gerencsér őrmester sérülései dacára végűi is lefogta Bagonyait, akit előállított, majd a kapitányság átadta az ügyészségnek, mely később sza-
badlábra helyezte. A rendőrt egy hónapig kellett kezelni sérüléseivel.
A törvényszék tegnap vonta felelősségre a renitens kiskanizsal fiatal gazdálkodót, Bagonyai Jánost, aki nagyon csendes és illedelmes lett a vádlottak padján. A bizonyítási eljárás befejeztével a törvényszék Bagonyai Jánost hatósági közeg elleni erőszak büntette miatt hat hónapi börtönnel sújtotta.
SZÍNHÁZ
Prognoxis
Minden szinházbajáró ember tudja, hogy a társulat megérkezése előtt eladóit bérletek mennyisége a fokmérője szokott lenni az egész színházi évadnak. Egy kis reménysugár lopódzik a szivünkbe, amikor arról értesülünk, hogy a kanizsai szezon a legjobb auspiciumok közölt Indul, mert Kanizsán még soha ennyi bérletelővétel nem volt, mint épen az idén. Nagy-nagy örömmel regisztráljuk ezt a hirt, mert ugy reméljük, vissza fognak térni lassan-lassan azok az idők, amikor a mi kultur-közönségünk önmagára talál s Nagykanizsa ismét visszaszerzi magának a ,legjobb vidéki város" nevet s a régi tradíciókhoz hiven támogatni fogja az irodalmat és művészetet.
A nagytömegű bérlet-előjegyzésekkel a direktornak előlegezett bizalom nem indokolatlan, mert hiszen az idényre összeállított repertoár a legkiválóbb hazai és külföldi irók remekeiből, a társulat művészgárdája pedig a legkiválóbb erőkből - van összeállítva.
Az ismert művészek közül viszontlátjuk majd Rózsa Bözsit, Egry Bertái, Orbán Violát, Biharit, Danist, Sarlayt, Kormost, Bánkyt, Károlyi Vilit, Jákót, Ütőt, Zelenayékat, Sugár rendezőt és — ma már a Vígszínház tagját — Ladomerszky Margitot Uj erők a gárdában Pintér Böske, Erkel Oaby, Rácz Erzsi, Vince Emmy és Eőrsy Mária; — Itt lesz még az egész szezon alatt két országos nevű művész: Sollhy Oyörgy a Kiráty-szlnház tagja és a mi felejthetetlen és nagynevű Vértes Lajosunk, akit úgyszólván erre az idényre csak kölcsönbe kaptunk vissza a Vígszínháztól. — A szezonnyitó előadás pénteken, május 17-én lesz a főváros legnagyobb operettslkerével dicsekedhető Békcfqr—Lajthay-operelte!: „A régi nyár"-ral. Második napon, szombaton pedig bemutatják Zerko-witz Béla nagysikerű operettjét, az Eltörött a hegedűm"-cl Talán-talán visszatérnek a régi jó idők I _
(*) Bútorozott subát fcorooaok.
Teklntvo, hogy a nagyszomélyzetü társulatunk megfelelő bútorozott szobára van BzUksége, a színházt Iroda kért a butorozott-szobák tulajdonosalt, hogy kiadó szobáikat a színházt pénztárnál bejolentent szíveskedjenek.
= Bérmálásl ajándékok óriási választékban legolcsóbban Zsoldos Oyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók Főút 14. Biztosító palota.
1626 május 1$.
ZALAI KÖZLÖNY
*
munkájukban a magyarok állal lakol! terUlelekcn, hogy ezáltal is ritkítsák a magyarság számát Erdélyben.
A nagykanizsai állomás perronjá-nak hideg kőkockáin kuporgó Regény élelhajólöröttek is igy estek
MIMÉ
HMtflMkifhiMI TvímU •
Úudapest, 1., Horthy Mlklói-ut 119-121
áldozatul a román kormány gazsá-gának és ma egy félvilágot bejárva
újra itthon vannak, hogy most már a csonkaországban keressenek valahol egy kis zugot, ahol a 9 gyermek felnőhet és kirepülhet a szülői oltalom alól.
Megtudtuk, hogy a szerencsétlen család fejét Chernel Gyulának hivják. 56 éves, volt földmives, gyári munkás. Felesége és kilenc élő gyermeke van. — A szegény ember a beszélgetés idején épen bent járt a rendőrségen, hogy elintézze
a tolonclevél ügyét, mivel egy fillér nélktll állnak és tovább akarnak utazni délután a budapesti személyvonattal.
A szerencsétlen asszony, aki lesoványodva, valószínűleg csak kiszikkadt mellét adja a gyermek szájába, megható módon adja elő életük tragédiáját, melynek hallatára ökölbeszorul a kéz és villámló tekintettel gondol az ember az oláhok barbárizmusára.
— Szatniármcgye román megszállt részéből valók vagyunk. Sza-muskurod községbe. Szegény nincstelenek voltunk. Napszámból éltünk ugy ahogy. 1923-ban ügynökök járták be a vidéket és a román halóságok támogatásával kivándorlókat toboroztak Brazíliába való kitelepe-désre. Ezeket az ügynököket, akik valósággal megszédítették az egyszerűbb népet az ígéretekkel, annyira támogatta a román jegyző, hogy majdnem
ugy éreztük, muszáj kivándorolni ha akar az ember, ha nem.
Aztán azt is gondoltuk, hogy jobb lesz, mint otthon. 1923 tavaszán a román állam költségén kivándoroltunk. Akkor hét gyermekünk volt. Ott kint született azóta kettő.
A kisgyermek az ölében felsír. Talán fázik szegényke, hogy olyan rosszul van betakarva. Az anyja jobban magához vonja és folytatja a szomorú elbeszélést:
— Mikor kimentünk, hamarosan keservesen csalódtunk. Annak, amit igért az ügynök, aki az oláhok segítségével kihozott, még egy századrésze sem volt igaz.
Borzasztó] nyomorúság várt ránk ott kinn és az uram, szegény, a két nagy fiunkkal, reggeltől késő estig dolgozott, hogy valahogy megéljünk. Már két évig éltünk Sao Paolóban (Brazília), mikor az uram egy gyárba tudott bejutni, ahol az őszig dolgozott. Akkor
Egy Kivándorlásra leénysxeritett magyar család sszomoru tragédiája
Ax oláöoK Braxlllába Kergették, ahonnan a minap lerongyolódva NagyRanlxsára érkezett a 12 tagu család
Nagykanizsa, május 14 Minap a déli és kora délutáni órákban azoknak, akiknek dolguk volt a nagykanizsai állomás perronján, megindító látványban volt részük. A II. oszt. váróterem előtt a perronon batyuk, szatyrok tetején egy töpöiödölt asszony ült, aki csecsemőjét szoptatta, körötte pedig az ölében levő gyermekeken kivül még 8 gyermek kuporodott körben. Két nagyobb fiu, egy 16—17 év körüli leány és fokozatosan kisebbek, mint az orgona-sipok.
Kilenc gyermek. Valamennyi rongyos, rosszul táplált. Hosszú útnak nyomai arcukon. Megviselt fiatal testecskék. A legkisebbek alig-alig beszélnek magyarul.
Szomorú kis embercsoport volt. A két husz év körüli fiu komolyan nézett maga elé és láthatólag fájt nekik, hogy a perron utasai kíváncsian fúrják szemüket a megtört kis társaságba és a szokatlan látványból kl szeretnék kutatni, hogy kik-mik ők, honnan Jöttek, merre van utjuk.
Oda léptem hozzájuk és az asz-szony, akinek arcáról nehéz küzdelemtől átitatott élet szomorkodott le, közvetlenül feleli kérdéseimre.
Ezekből a feleletekből borzalmas képe bontakozott ki annak
a magyarfaló oláh hitványságnak, ami Erdélyből évente sok ezer magyar családot kikerget ősi lakhelyéről.
Ki a világba, hogy pusztuljanak, vesszenek.
Csak emlékezetébe akarom idézni az olvasónak azokat a gazságokat, melyekkel az egész világ komoly sajtója tele volt, mikor a magyar lapok nyomán foglalkoztak a liberális éra kormányainak magyarnyuzó kisebbségi politikájával.
Az erdélyi megszállást követO években történt, hogy Erdély minden részéből a magyar földmunkások kisebb-nagyobb csoportja vándorolt kl.
Egyik része Amerikába, egyik része Délamerlkába vette útját és sok dolgos magyar kéz pusztult bele a keserves próbálkozásokba, amivel uj otthont akadtak teremteni a régi helyén. — Ezeknek a nagyarányú kivándorlásoknak hátterét akkoriban kíméletlenül leleplezték és kitűnt, hogy
az oláh kormány minden eszközzel segítette a kivándorlásra csábító ügynököket
baleset érte
és egyik ujját amputálták az uramnak. Az ottani törvény megállapította, hogy a gyár felelősséggel tartozik a balesetért és megítéltek az uramnak 1440 millreis kártérítést. A gyáros azonban nem fizetett, huzta-halasz-totla a dolgot. Közben bérbe véltünk egy kis háztelket, ahol két szobás lakást építtetünk. A telket részletre vettük és csak a teljes letörlesztéskor ment volna át tulajdonunkba. Közben azonban ismét szerencsétlenség ért bennünket. Sao Paolóban Irtózatos árvíz pusztítóit március elején, ugy, hogy egy éjjel minden kicsi holmink, bu torunk odapusztult és olt állottunk minden nélkül, lesújtva, tönkre téve. A gyáros sürgetésünkre sem fizette kl a megítélt kártérítést, hanem az ügyvédjével együtt kijátszotta az uramat és fellebbezés ürügye alatt váratolt. Közben az uram nem tudott munkát kapni, mert a tavasszal rettenetes volt a
munkanélküliség és mikor már nagy nyomorba kerültünk nem maradt más hátra, mint elmentünk a magyar konzulátusra, ahol Vavra konzul ur igen megértően fogadott és magyar állam költségén hazaszállított bennünket. Március közepén indultunk el és ma délben érkeztünk meg |ngoszláv vonattal. Most várjuk, hogy itt is kapjuk meg a tolonclevelet és azzal megyünk tovább egyik rokonunkhoz Csengertólfalura(Csenger mellett van).
Chernel Gyuláné még elmondotta, hogy milyen rosszak a munkaviszonyok ma Brazíliába és mikor közöltük vele, hogy
épen most folynak hasonló kivándorlási mozgalmak és Argentlniába csalják a magyar földmlveseket,
összecsapta a kezét és ugy szörnyülködött, hogy senki az Istenért ne menjen, mert keservesen megbánja.
— Nincs munka — mondotta — keveset lehet keresni. Nincs, aki segítene, ha valaki bajba kerül. Igen sok magyar van kint Sao-Paoloban, akiknek most a magyar konzul Iskolát Is állított fel,
mert a magyar gyermekek rövid Idő alatt elfelejtik a magyar nyelvet.
Csakugyan, amíg beszélek az asz-szonnyal, két kis csöppsége érthetetlen nyelven csacsog, melyből csak azt ériem ki „signorita".
Elmondotta még az asszony, hogy velük van Polyák Mihály 38 éves volt hivatalszolga, aki Szolnok környékéről vándorolt ki évekkel ezelőtt, de most leszegényedve, rongyosan tér vissza az is az ó-hazába.
Közeledik a vonatindulás Ideje. Egész embergyürü veszi körül a kis karavánt. Lassan felcihelődnek és Chernel Gyula kálváriás sorsú magyar kilenc gyermekével — mindegyikük hálán kisebb nagyobb batyu — megindul a III. O\'ztály felé. A keservesén megszenvedett oláh gazságok után Csengertótfalun akarnak kikötni.
A megviselt emberpár arcán vastag barázdák beszélnek a kenyérszerzés küzdelméről. A legénysorban levő fiuk arcára is a koravé-nülés jelei rajzolnak redőket, csak a kisebb gyermekek fáradt, de tiszta arca mutatja, hogy a nagyok tragédiája lelküket még érintetlenül hagyta.
Azért ők is, ha felnőnek gyermekkori visszaemlékezésükben fátyolosan ott fogják hordozni képét a nagykanizsai állomás sárgakockás perronjának... U. Qy.
Fejszével Intézték el a háziúr és lakó között felmerült differenciákat
Komáromi János nagyrécsei asztalost házigazdája fejszével megsebesitette
Nagykanizsa, május 14
Kedden délben nagy csetepatéra lelt figyelmes a közeli Nagyrécse népe a község főutcájának egyik udvarán. Komáromi János nagyrécsei asztalos veszett össze házigazdájával, aki a vita eldöntésére fejszét ragadott és azzal helyben hagyta Komáromit.
Komáromi asztalos házigazdájával már régebb idő őta feszült viszonyban volt. Állítólag házigazdája minden alkalmat megragadott, hogy őt lakásából kiiegye és ebből kifolyólag napirenden voltak a torzsalkodások.
Kedden délben ismét összekaptak. Ennek azonban az eddigi nézeteltéréseknél sokkal Bulyosabb folytatása lelt. A háztulajdonos ugyanis felkapott egy\'fejszét és azzal kétszer Komáromihoz sújtott, akit egyik ütés
a hasán, a másik homlokán talált.
A megsérült embert a telefonon kihívott nagykanizsai mentők szállították a kórházba, ahonnan azonban első segélynyújtás után elbocsátották, miután állapota nem igényel kórházi kezelést.
A nagykanizsai csendőrség egyik járőre még kedden délután kiszállott a helyszínére és megkezdte a véres verekedés ügyében a nyomozást.
A háziúr és lakó fejszésharca érthető izgalmat keltett a békés faluban.
PitMi!, Kér. mrtrfrirtt „Bitliol\'
Blxtoa hatáiu Irtóner, mely fertóxóbetegié-get plántál aa ulitó Állatfaj köxé ét gyOk*-r*MO kiirtja. Sxlco* ■ rtun tudományoi alapon elMllltva. Mi* Illatra, emberre irtai* inatlan I Sváb, ruaxnl, caótány 6a hangyalrtóízerek. Mapláiban, utánvéttel aaáUltJa: Ratinol Laboratórium Budapest, 1234 Vll., Mnráajrl-ntca M.
ZALAI KÖZLÖNY
1929. május 23.
NAPI HtREK
NAPIREND Május IS, szerda
Római katolikus : S. Jinos. Proleat.: Zsófia. Izraelita: l|ir hó 5 Nap kel reggel 4 óra 24 perckor,
nyugszik este 19 óra 30 perckor. •
Városi Nagymozgó. .A kék egér", nagy vlg|álák-altrakcló. .Egerek a holdban", trükkfilm és egy ismerelter). film.
Oózfürdő nyitva reggel 6 órálól este 5 óráig (hétfő, szerda, péntek délután és kedden egész nap nőknek).
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő jelentések: Kedden a hömirsék-lel: Reggel 7 órskor +15, délután 2 órakor +19-4, eate 9 órakor H-16 4.
FelMzet: Égési napon át borult égboltozat.
Szittriny: Egész napon át Északkeleti azél.
A «.Uorolóyl.l InMaal aala 10 érakor Jalasstli Halag zivatarra hajtó M* várható.
— A püspök adománya a kórházi kápolna részére. Dr. Rótt Nándor megyéspüspök 150 pengőt adományozott a nagykanizsai közkórház építendő kápolnája céljaira.
^^A Nagykanizsai Fürdő Egyesület végrehajtó bizotlsága ma délután 6 órakor, a városháza kis tanácstermében, a strandfürdő ügyében értekezletet tart, melyre a tagok ezúton meghivatnak.
Kereskedelmi
— Mesedélután volt vasárnap az Izr. Leányegylet rendezésében. A szép idő ellenére is szép számmal jöttek össze az apróságok a Leányegylet helyiségében, a Casino alsó termében. Fonyó Annus meséit ragyogó szemmel hallgatta a gyermek-sereg s talán még most is hallgatná, ha a kurta farkú malac a végét ki nem túrta volm. A műsoron a meséken kivül Leitner Györgyi Kertész József el. isk. igazgató beköszöntőjét, Leitner Rózsi és Ferlsz Rózsi dialogot, Ungár Magda verseket szavaltak, a kis Vermes Kata pedig korát meghazudtoló ügyességgel zongorázott.
— Kelemen Ferenc könyve: „A pénz az ember éleiében" megjelent. Ismertetésére legközelebb visszatérünk. A könyv kapható a szerzőnél (fűzve 4, kötve 5 pengő) a Nagykanizsai Takarékpénztárban.
~ Kitűnő szemüvegek orvosi receptre és recept nélkül legolcsóbban Zsoldos Oyula órás, ékszerész és látszerész uj üzletében kaphatók Főút 14. Biztosító palota. Szakszerű Javítások.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— A Kath. Legényegyletben a
május 2 ától folyó sakkverseny a befejezéshez, közeleg. Az eddig lefolyt mérkőzések eredményeiből a helyezéseket majdnem végérvényesen meg lehet állapítani. Az első helyet Wagner István tartja 46 pontla!, a második helyei Wagner Jenő igyekezik biztosítani magának az eddigi 36 ponljával és a még hátralevő mérkőzéseivel, a harmadik helyen Ritter András 34 ponttal, Schless Qyula 32 eddig szerzett ponljával ktlzködik. A küzdelem itt a leghevesebb lesz. Ezúttal kéri a rendezőség a versenyzőket, hogy hátralékos mérkőzéseiket annál inkább lefolytassák, mert a verseny haláridő vasárnap este 9 óra és az addig le nem játszolt pár-tikat feladoltaknak nyilvánítják.
= Mielőtt tavaszi ssükiégietét be-neresné, saját érdekében el ne mnlama megtekinteni Barla Miki a dhalujdoníágall.
— Taggyűlés. A Magyarországi Munkások Rokkanlsegélyzö és Nyug-dijegylete nagykanizsai 18. számú fiókja folyó hó 20-án délután fél 3 órakor tartja rendes évi taggyűlését ai Arany János-utcai elemi iskolában, melyre a t. tagokat és az érdeklődőket tisztelettel meghívja a Vezetőség.
Uj rendszer butorvásárlók részérc. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujljuk. Százpengönként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopslein Szombathely, Kőszegi-utca 5.
Alkalmazottak
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— Kerékpározók a vasutpartl sétányon. A közönség köréból napnap után érkeznek panaszok hozzánK, melyben szóvá teszik, hogy a vasutpartl séiányon, mely egyik legszebb helye Nagykanizsának, a gyalogúton állandóan kerékpároznak. Ezek egyrészt a port a sétálok orra alá verik, másrészt a gyermekek életét is veszélyeztetik. Ezek a kerékpározók főleg suhancok, akik a hölgyekkel szemben agresszívek, szemtelenek és ha nincs férfi a láthatáron, odu se hederilene.k a ligyelmeztető szónak és vígan karikáznak tovább. A rendőrség őrszemélyzetének ügyeimébe ajánljuk ezeket az eseteket. A sétatéren posztoló rendőr időnként elnézhetne a vasulpart felé is.
= Ne felejtse el, hogy: varrógépben „HFAFF", kerékpárban „PUCH" a leglobbl
— BélyagoyOjtAh, akik ezzel a ne-mos éfi ma mar tudomány-számba menő sporltnl komolyan foglalkoznak, nem nélkülözhetik u magyur bélyeggyűjtő világ szaklapját, az 0 r v ó s János szerkesztésében mogtelenő „Filatéliai Kurlr"-L Klófizetése 4 ingyen csere-hlrdetésscl egy évro 7 pengő.
Eniistáll nehéiségek, gyomorfájás, gyomorégés, rosszullét, fej-fijás, szemkáprazás, idegizgalmak, álmatlanság, gyengeségi állapotok, munkaképtelenség esetén a természetes „Ferenc József" keserűvíz megszünteti az emésztési zavarokat, a vérkeringést helyes ulra tereli, felfrissíti a szellemet és egészséges álmot hoz. Az egyetemi klinikákon végzett kísérletek bizonyítják, hogy alkoholisták a Ferenc lóuel víz használata folytán éhségérzelüket majdnem teljesen visszaszerezték. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben.
Fogyaszt szódavizet, üdítőitalt ? Most még itt az alkalom, hogy ingyen kaphatja a 21\'— pengős SYPHON üveget, ha megveszi a szükséges patronokat. 1 tucat patron 5 — pengő, cserénél 2 — pengő: Szabó Antal sportUzlelépen.
— Műkedvelő előadás. Pünkösdkor Janka-pusztán a műkedvelők színielőadást rendeznek, mely alka lommal előadják a Gyimesi vadvirág ciinü szép népszínművel. A lelkes falusi műkedvelők serényen próbálnak és alajios felkészültséggel akarnak kiállni a nézők elé.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— Trafikfosztogatók Balatonfüreden. Ismeretlen tettesek feltörték özvegy Braun Józsefné balatonfüredi trafikját és onnan nagyobb értékű árucikket loplak el. Azután a vasúti vendéglőt fosztották ki. A Irafikfosztogalók Nagykanizsa, Zalaegerszeg után tehát már a Balaton mellé jutottak, mig aztán néhány nap múlva ki tudja, megint hol adnak magukról életjelt. A betörök után Már több város rendőrsége és a csendőrség is nyomoz, ezidelg azonban eredménytelenül.
iuniálisa
= Árban, minőségben vatisz tékban B « r t a szőnyegraktára szenzációs.
— A Zalai Évkönyv Zala kultusza.
Legjobb üditő ital
a közismert
Kapható minden fűszeres csemegekereskedésben.
Főraktár:
Weisz Mdr Maisa,
Király-utca 21.
— Szabadlábra helyezték a két körözött jugoszláv állampolgárt. Megírtuk, hogy a cillii járásbíróság elfogatóparancsot adott ki Turnsek József és Novoszel Ferenc Csáktornyái születésű jugoszláv állampolgárok ellen, mert állítólag Ciliiben egy üzletből nagy értékű szövetet loplak el. A zalai csendőrség a Magyarországba szökött jugoszláv állampolgárokat a cillii hatóságok megkeresése alapján elfogta és beszállította Nagykanizsára, amiről értesítették Cilii járásbíróságát is azzal, hogy indítsák itieg a kiadatási eljárást. Turnsek a nagykanizsai vizsgálóbíró előtt kijelentette, hogy nem igaz, hogy loptak volna, de ő mint Csáktornyái ember nem akart szerb katona tenni, inkább megszökött Jugoszláviából, azért most ugylátszlk lopás ürügye miatt keresik, hogy visszakaphassák. Egy hónap mult el azóta, a jugoszláv kormány nem lelt semmiféle lépéseket a két őrizetbe vett egyén kiadatása iránt. Miután a büntető perendtarlás szerint ilyen esetekben egy hónapnál tovább nem lehet senkit vizsgálati fogságban tartani, a törvényszék vizsgálóbirája Turnsek Józsefei és Novoszel Ferencet a tegnapi nap folyamán szabadlábra helyezte.
—- A Zalai Évkönyv — Zala knltusza.
= Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park szálloda kávéházban VIII., Baross-tér 10.
Junius 16.
= A vér löllrlssltése céljából
ajánlatos néhány napon át korán reggel egy |>ohár természetes ,Ferenc József" kcserüvizet inni.
= Tennlszütők hurozása legjobban és leggyorsabban készülnek Vágó lllatszerlárában.
Asztal-tozbelyeimet manozzáki
Ne dob)! ki pénzét silány anyagból klszült utánzatokért, hanem rendeljen meg nálam, a készítőnél egy igazán praktikus
asztaltiizhelyet,
melyért 15 évi garanciát vállalok.
MACSEK LAJOS
lakatosmester
Nagykanizsa, lóuel 1 herceg-ut 87.
I Creppe de chinek, Foulard és Bemberg selymek
n.gy válaailikban „stirr, érke.tek EIRSCHNEB HÓÉ álVítálUltáZába, FÖ"Ut 3.
1929. május 15.
KÖNYVEK, LAPOK
Charles Reade
a faidSnfutó örflkB.
Izgalmasabb kalandregényt keveset lalálni ennél a könyvnél. Pergőiramu meséje egy gróf fiúról szól, akit nagybátyja kitúrt örökségéből, elraboltál, rabszolgának adat el délamerikai szigeten, szól aztán egy leányról, aki fiuruhában elszökik, munkásnak áll ugyanazon a szigeten, ahol a gróf fiu éli gyölrelmekkel teli életéi. A kél fiatal lélek közölt barátság támad, a barátság öntudatlanul szerelemmé alakul át, a lány leveli álarcát s már a boldogság közelednék, de a viszontagságoknak még nincs vége, veszélyes szökések izgalmait kell még kiállniok, a fiúnak sok megpróbáltatáson kell még átesnie, mig végre kivívhatja a maga igazát és egymás szerelmében mind-ketten halálig tartó boldogságot találnak.
Charles Reade a modern angol regény egyik kimagasló alakja, Dickens örököse mindig elbájoló humorával ép ugy mint azzal a magára vállalt szerepével, amellyel minden regényében valami társadalmi igazságtalanság ellen kUzd. A földönfutó örökös a gyarmati munkásviszonyok égrekiállő embertelenségeit irja le s ugyanakkor megrázó képet rajzol az angol igazságszolgáltatás lelketlen berendezéséről is. Az olvasó mindvégig érdekfeszítő könyvet kap ezzel a regénnyel, lenyűgöző olvasmányt, amelyet Kiss Dezső kitűnő fordítása tesz élvezetessé A könyv a Franklin-Társulat ismert vállalatában a Külföldi Regényírókban jeleni meg.
A Magyar Külpolitika hetilappá alakult
A Magyar Külügyi Társaság, az Interparlamentáris .Unió Magyar Csoportjának és a Reviziós Ligának hivatalos lapja, a Magyar Külpolitika, mely a külügyi ismereteknek népszerűsítését tűzte ki céljául, hetilappá alakult át. A lap uj alakjában, különösen tetszetős külsejével és illusztrációival kétségtelenül jobban tud megfelelni céljának.
.Kis magyar" és „nagy magyar" politika cimmel Gratz Gusztáv a Magyar Külpolitika legújabb számában vitába száll azzal a politikával, amely mereven ellenzi külpolitikai tekintetben a Németországra való támaszkodás gondolatát. Bernát István a kitüniete.t négy magyarbarát angol lordról emlékezik meg. Lakatos Gyula orsz. képviselő „A kisebbségi kérdés krizise" cimmel fejtegeti ennek a problémának jelenlegi állását, mig Radlsics Elemér, Orandi látogatásának jelentőségét foglalja röviden össze. Kérjen ingyen mutatvány számot.
)( Am Ojaég uj iiáma (lls7.es uj kantaeben, színes külsővel és hallatlanul mulatságon uj tartalommal jelent meg. Mindenki munkatársa lett ennek a néns7.erU vicclapnak, írók, művészek, Politikusok mondanak el benne magukról mulatságOH tőrténeteket. Mutatványszámot Ingyen küld a kiadóhivatal, Budapest, VI. O-ucca.
A SINGEK. VARRÓGÉPEK
Htan A LEGJOBBAK !
ZALAI KÖZLÖNY
0
SPORTELET
411 tipp közfll fele Zala-Kanizsa vereséget tippelt és kettő eltalálta a pontos eredményt
A két főgyőztes a legközelebbi bajnoki meccsre tribünjegyet nyert — A két tennlsz labdát és a kölni vizet a pünkösdi tippelők között sorsoljuk kl
Nagykanizsa, május 14 A Zala-Kanizsa—Attila bajnoki meccsre rendezeti típ|)-versenyünkre összesen 411 tipp érkezeti be. Ezek közül fele biztosan Zala-Kanizsa vereségét tippelte, Voltak, akik elmentek egészen az 5:0-ás eredményig, voltak, akik minimálisan csak 1—2 gólos vereséget tippeltek. A győzelmet tippelők nyilván valami csodát reméltek, mert volt fanatikus, aki a 6: 0 ás eredményt Zala-Kanizsa javára tippelte.
A beérkezett tippek közül Slozárek István és Velldk Sándor ugy a félidőt, mint a végeredményt pontosan eltalálták. Mindkelten tribünjegyet nyertek a Zala-Kanizsa—Bak bajnoki meccsre. Rajtuk kivül csak az eredményt eltalálták : Keszey Ferenc, ifj. Simkovits Sándor és Vass Gyula.
Itt irjuk meg, hogy akik legutóbb tribünjegyet nyertek, a pünkösdi mérkőzésre szóló jegyutalványaikat a héten pénteken és szombaton délután átvehetik szerkesztőségünkben.
A Zala-Kanizsa pünkösdi programja
Tárgyalások folynak a Somoggyal vasárnapi és hétfői mérkőzésre — Egyik meccs itthon, a másik Kaposváron lesz
Nagykanizsa, május 14 A vezetőség nem ad fel minden reményt és ismét kísérletet tesz, hogy a közönségnek, mely igen mostohán bánik el a csapattal, megfelelő pünkösdi programmot biztosítson.
Tárgyalásokat folytatnak a Somogy vezetőségével, hogy a két szomszéd város proficsapata a pünkösdi ünnepek alatt kétszer találkozzon. Még pedig ugy tervezik, hogy a kettős ünnep egyik délutánján Nagykanizsán, másik napján Kaposvárolt állna gyepre a két együttes.
A mérkőzések elvilep már le vannak kötve, csupán az irányban folynak most az egyezkedések, hogy melyik napon hol legyen a Zala-Kanizsa Somogy, illetve Somogy— Zala-Kanizsa meccs.
Nem is kell mondanunk, hogy ennél pompásabb programmot keresve sem lehetett volna találni. Most már a közönségen a sor, hogy közönyét félredobva odaálljon a csapat mellé és a meccsek látogatásával biztosítsa annak fennmaradását.
Elvégre, aki kritizál, az támogasson is, mert rosszindulatú kritikákból még egyellen proficsapatot sem szanállak.
A két város találkozása a Dunántul nagy sporteseménye, mert a szerencsésebb körülmények között levő és az 1. ligában bravúrosan helytálló Somogy nemes ellenfél, amellyel a múltban is a szenzáció erejével hatott a találkozás.
A meccsekről legközelebbi számunkban Írunk.
Ifjúsági játékosok a Zala-Kanizsa mai tréningjén
A Zala-Kaniz6a ma és péntek délutáni tréningjén, délután 6 órára, az alábbi ifjúsági játékosok jelenjenek meg, akik ki lesznek próbálva. Kapusok : Modrovics, Berke, Noszkó, Bekkek: Klein II, Cerján, Reithoffer. Halfok: Kiss Ernő, Tamás II, Beke, Horváth. Csatárok : Klein /., Wilhelm, Schűffer, Ita, Kiss J., Antal.
Akinek van saját felsíerelése, hozza magával. Akinek nincs, az kap a profiktól. A kijelöli kapusokkal Windiseh tréner „kapus-akadémiát" tart. Ezenkívül a profik együttesével kétkapus tréningmcccs is lesz.
Nagykanizsa leventéinek ezidei nagy versenye
Nagykanizsa, május 14
Nagykanizsa város levenlecsapatai junius 2-án a Zrínyi sportpályán rendezik meg ezévi sportversenyükei, melyet ünnepélyes külsőségekkel kapcsolnak egybe. A verseny dus programmot foglal magában. Az atlétika összes válfajai, levente és
szabadgyakorlatok bemutatásra kerülnek. Egyéni és csapatversenyek lesznek. A próbagyakorlalok és elöverse-nyek délelőtt 10 órától kezdődnek. Az ünnepi beszédet a testnevelési bizottság elnöke fogja tartani.
(Uj kapus a Zala-Kanizsában).
Kiss kapus legutóbbi bizonytalan szereplései arra. indították a vezetőségei, hogy a további meccsekre a csapatnak biztos kezű kapust szerezzen. Ez irányban már megindullak a kombinációk és már a mai tréningen valószínűleg kipróbálnak egy-két számításba jöhető embert. Beszélnek egy ifjúsági krekkröl, aki állítólag a kapuskérdést közinegnyugvásra tudná megoldani.
(Tréning). A Zala-Kanizsa ma és pénteken délután két erős tréninget tart, melyen az összes játékosok meg fognak jelenni. A tréningen mutatott formák után uj formációval fog fcl-állani a csapat.
mm a zalai Közli* I
Ha fin valóban elegáns akar lenni,
legyen gondja rá, hogy finom fehérneműt viseljen. Kifogás alanul elegáns ur a ma legdivatosabb pouplln ingeket hordja.
B
arta Alfrédé
nagy választék van ebből ím Szenzációsan olcsó árak,
darabonkint la P. 50 f 111.
He malama el i kedveié alkalmat I
Pénteken kezdődik a Ház ptlnk&sdl szünete
Budapest, május 14 A költségvetés általános vitáját az egységespárt vezetőinek számításai szerint csütörtökön délben befejezik és nyomban megkezdik a pünkösdi szünetet, amely a jövő hét szerdájáig tart. Szünet után megkezdik a részletes tárgyalást és remélhető, hogy junius elején nagy nyári szünetre megy a Ház.
fiá

jB^kji
(Rövidítések) H — Un*, közgazda-
Ság ilongv. — nangrcrocny. E — előadás Oy — iiycnnekeknek. A — asszonyoknak. / — zene. Mg. — mexögazdaaág. Itt. - ifjúsági előadat. F — felolvas** Q — gramofonzene. Ib — Jazz-bawL K — kabaré. nZ. — népszerű teua.
Május 15 (szerda) Budapest 9.15 O. hangv. 9.30 H. 9.45 A hangv. folytatása. 12 Déli harangszó. 1225 R. 12.35 A hangv. folytatása. 13 Időjelzés. 14 30 H. I5J0 Morse-tantolyam. I&IO F 16.45 Időjelzés. 17.10 E. 17.40 Szórakoztató Z. 18.45 Rádtóamstőrpostá.
19 20 Olasz nyelvoktstáa. 20 Hangv. 21 15 Előadás a Stúdióból. ,A szUrke ruha\', szlnmtl 3 felvonásban. Irta: Bethlen Margit grófnő. 22.45 Franclanyelvll E. Utána kb. 23 15 Időjelzés. Majd cigányzene.
Bécs 11 éa 16 Hangv. 20.05 Tarka est 21.15 KOnnyU Z.
Berlin 16.30 Oy. 20.30 Hangv. 21.50 Zene,
Bern 1250 O. 16 Hangv. 18 15 O. 20.30 Hangv. 21 Csellóhangv. 21.45 és 2ZI5 Hangv.
Brflnn 12.30 Hangv. 16.30 Oyermek-■zlnház 1905 Vls|áték közvetítése 19.50 Anton Dvorak .ReKvlem\'-Jének közvetítése Prágából.
Hamburg (Bréma, Hannover, Klet)
19.25 Operett E. 23 Zene.
London, Daventry 110. 12 Hangv. 12.30 0. 13 Hangv. 15.45 Zongorshangv. 17.15 Zenéi gyermekóra. 18.45 Orgona-hsngv. 21.50 Hegedtlhangv. 23 Zene.
Milánó 11.15 O. 1230 Hangv. 13.35 10. 16.30 Oyermekkarének 17 Rádiókvintett. 20.30 Zene. 21.05 Egy vígjáték közvetítése. 22 Rádiókvintett. 22.30 Zene. München 12.55 Hsnjv. 16 Zene 17 Oy.
20 0. erett-részletek. 21.45 Kibaré-eet. 22.45 Zene.
Prága 11.15 0. 1Z30 Hangv. 16J0 Oy. 16.30 Bábizlnhlz. 19 05 Hangjáték. 19.50
Anton Dvorák „Rekvfem\'-Je.
Oy. 17.10 18 0 19.55 Zene. 20.15 Hangv. 23 Z.
Varsó 16.10 Oy. 17.Í0 istentisztelet.
„8TETR" autók,
Modell 1929. Kérjen ajánlatot a körzetképviselőtől : §zabó Antal sporttal ete.
Pünkösdre Nliitényi cipőt vegyen!
Legnagyobb wálasaték legújabb divatcipfikben, • andalettek és fonott sandátokban
Főúton, a városháaban.
52 éves oég. nK
ZALAI KÖZLÖNY
Mozgószlnházak
Városi Nagymozgó. Még ma
szerdán este 7 és 1 órakor: „A kék egér", nagy vígjáték-attrakció. Főszereplő Jenny lugo. — „Amazon a vizek királynője", Ismeretterjesztő film. „ligerek a holdban", trtlkk-film.
KÖZGAZDASÁG
TŐZSDE
A mai értéktőzsde eleinte csendes forgalommal gyenge árfolyamokon indult. Később a tözsdeidő második felében, arra a hirre, hogy a német jóvátételi tárgyalások Párisöan kedvező mederbe folynak, lassan megjavult, ugy, hogy a piac árveszteségei! be is hozta, sőt némi árnyereségre telt szert. A forgalom megélénküli. Zárlatkor a tegnapi nivóhoz képest alig van változás, csupán néhány papir, igy Kőszén és Szikra barátságos, Lámpa és Izzó lanyha. Irányzat zárlatkor bizakodó, forgalom csendes. Fixkamatozásu papirok piaca egyenetlen, Uzlettclen. — Valuta és deviza piacon említésre méltó változás nem fordult elő.
Zürichi tárlat
Párls 20-29, London 25-IDVl Newyork 51930, Brüaset 7210, Milano 2719, Madrid 73 95, Amsterdam 208-82\'/i, Berlin 123 16, Wien 7296Vi, Solta 3-75, Prága 15-36, Varsó 5825, Budapest BO-SÍVi Belgrád 9 12Vs, Bukarest 3«
Teraénytflzsde
Buza 15 flll. eselt, rozs 40 flll. emelkedett.
Buza llszav. 77-ts 24-75—25 05, 78-as 2500-25-30, 79-ea 25*30-2550, 80-as 25 55-25 75, dunántuli TI-w 24-10-24 35, 78-aa 24-35—24 65, 79^8 24 65 -24 85, 80-as 24 80-25-00, roza 20 75-20-85, lak árpa 25 60-25-80, lőrárpa 27-00-27 50, zab 24-25-24-50, tengeri tszt 28-80— 29 20. dunántúli 27-15-27-30, korpa 17 25 17-50
1 bidapestl Tízsie l«rlH-j«rrxi(*
VALUTÁK
Angolt 27-75-27-90 Belga Ir. 79-50-79-80 Cseh k. 16-91-16-99 Dánk 152-50-153-10 Dinár 9-9910-05 Dollár 573\'35-575*35 Francia 1. 22-35-22-S5 Holt 230 10-231-10 Lengyel 6410-04-40 Lei 3 37-3-41
Léva —•—
Ura 29 90-30-15 Márka 135-75-136-25 Norvég 152-55 153-15 Schlll. 80-37-80-72 Peseta 81-45-82-15 Svájci I. 110-20-110-60 Svédk. 152-85-153-45
DEVIZÁK
Amat 230-35-231-05 Belgrád 10-07-10-10 Berlin I35*f6-I3626 Brtlsszel 79-52-79-72 Devlzalet 3-39-3-41 Kopenh. 15270-153-10 London 27-79-27-87 Madrid 81-45-8205 Milano 29-99-30-09 Newyork 572-90-4 50 Oazlo 152*75-153-15 Pária 22-38 22-45 Prága 16-95-17-00 Szófia 4-13-4-15. Stockh. 153-05-153 46 Varsó 64-22-64(42 Wien 8047-64T72 Zürich 110-32-11062
Sertéfráiár
Felhajtás 1194, eladaUan 168. — Elsőrendű 1-82—1-84, szedett 1-80—1-82, szedett közép 1-66-1-74, könnyű 1-24-1-40, l-síi rendű öreg 1-66—1-70, ll-od rendll öreg
1-40—1 50 angol süldő 1-50-1-60, Bzalonnit naeyban 1-96—2-00, zstr 2-28 -2-32, hu»
2-06-2-40, szalonnás lélaertés 2*00—2*06, Az irányzat élénk.
— Lapunk előfizetőt ts otvaaól óriási
kedvezménnyel, negyedévi 4 pengő helyeltf 280 pengőért kanhnlják Farkas Imre ós Pólya Tibor rendkívül tartalmai szépirodalmi és művészeti havi folyóiratát, a Ma" gyar Magazin t, fizessen rá elő a kiadóhivatalunkban.
------------------w^wwww,......
Kiadja: ilélsalal Hyorada is LapUaié Vállalat. Nagykanizsái. Felelős kiadó: Zalai Károly. UlmrtMU UMhi Nagykaataae 78. w.
Teljesen ingyen
tölthet 2 napot Budapesten a
Zalai Közlöny minden előfizetője
A ZALAI KÖZLÖtlY minden tőle telhető áldozattal méltányolni óhajtván előfizető-táborának ragaszkodását 69 esztendős újságjához, olyan kedvezményt lépte-léi! életbe az előfizetők részére, ami szokatlan a vidéki újságkiadás történetében.
A ZALAI KÖZLÖNY minden Igazolt előfizetője két napot tölthet el Budapesten, a legkitűnőbb szállodában, teljes ellátással, vagyis szobát, étkezést a ZALAI KÖZLÖNY fizeti a kedvezményben részesülő előfizető helyett. A folyó év elejétől fogva minden hónapbín egy előfizetőnk részesülhet ebben a kedvezményben.
Felhívjuk tehát előfizetőnket, hogy aki a kedvezményre reflektál, azt jelentse be Írásban szerkesztőségünknek, amely minden hónapban sorshúzás utján választja ki azt, aki a két napos budapesti week-end-re a Zalai K&zlöny vendége lesz a Barosstéri Közponri szAllodAbah.
Minden húzás a hónap 1-én van, amire minden hónap 25 ig lehet jelentkezni.
APRÓHIRDETÉSEK
Az apróhirdetések dija 10 ez< lg B0 fillér, Minden további szó dija B (Tll. Vasát- éa ünnepnap 10 sióig >0 fll lér, minden további szó dija ■ flll. Sz erdán éa pénteken 10 szóig 10 falár, is Inden további szó dija • flll. Címszó a a ilnden vasta-
8abb betűből álló azó két n ónak arámit-
itlk. Állást keresőknek 50a* i engedmény.
Zilnyl Miklós utca 18. sz. házban, egy szoba és konyha azonnal k ládd. 2234
Bérautó megbízható legolcsóbban Kiiutmann Manónál kaphat*. Telefon 167 ém 571. 2251
Megbízható gyarmaklénrt keresek
Dr. Oyulal ügyvéd, Klnlzsl-u. 5. 2264
Eladó sxBIB förhénci újhegyen, 1 hold, pincével, telszerelésstl. — Bővebbet Klhlzsl-ulca 83. sz. 22 \'5
1626. május lfl.
Üzemünket t IbővitettUk és a legmodernebb gépekkel berendezkedtünk
hajópadlógyártásra
Is. Állandóan szolgálhalunk legolcsóbb napiálban elsőrendű osztrák származású hajópadlóval minden méretben és jutányosán vállalunk
bérgyalnlást
él a szakmába vágó minden egyéb bérmunkát.
Frank fis Társa Hajópadló osztálya
Nagykanizsa, Szemere-utca 4.
Kétszobás lakia kerestetik auguizlm l ére. Cim: Arany Jánoi-u. 2/a. -2302
Batvároaban 2 ulcal szoba, konyha és összea mellékhelyiségek azonnalra kiadók, Irodának alkalmas. Cim a kiadó-hivatalban. -2303
Eladó Utóhegyen két él egy hold szőlőbirtok. Attila-utca 40. sz. 2304
Középkorú özvegyasszony hóxvazatBI
álláit keres. Cim: Karácsonyiné, Eötvöi-tér 24. -2307
jtó beüvegezve, olcsó árban Sxamara-utca
3. szám alatt -2308
Dupla ajtó beüvegezv aladó. Megtekinthető:
Aranyhegyi borok.
Vörfts asztali ...... 1 liter 60 (111.
Aranyhegyi mnskotályos, finom, zamatos ••■ í liter 80 fill.
rárt palackokban, flv.g cserével.
Sáfrán József iKi&HSítt;:
Mayer Károly
ruhafestő, vegytisztitó, plissirozó és gözmosó gyára
NAGYKANIZSA
Qylljtőtclcp: Gyár:
Főút 7. Korona ipalít. Erzsébet-tér 2.
Hol újonnan berendezett gyáramban a legkényesebb igényekel kielégítő munkák készülnek.
Minta utáni és gyászfestés 24 órán belül.
Pllssék a legszebb kivitelben.
Női- és férfiruhák elismert tisztítása.
— Alapíttatott 1892-ben. —
Balatoni rizling 8* fll lór, wBHSa «• fillér adóval egy! llt 3 . Iter vételnél Zerkowltz Albert borpln :é»zeU iben. 1495
PánakfiloaBnt bel xbelu ísre minden összegben a legelőnyf oebben éa l< sabban folyóslttat Acsél litnáo kölcaönközvetitő Iroí ük NuctI Kazlnczy-.tca Z
Hofharr cséplóg imitarák 4-es kazán benzinlokomobll 100 caéplővel, külön-küton la eladók. — Simon, Zalaszent-mihály.. 2291
Ez az autó kell Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. uim.
Telefon: 3-22.
Raktárról az össze* typiisok azonnal szállíthatók. — Kedvező fizetési feltételek I
Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat
Könyvnyomda 0 Nagykanizsa • Könyvkötészet ■ „Zalai Közlöny" politikai napilap kiadóhivatala

Kéf fczitUnk:
mindé- áféte kereskedelmi, Ipari, pénzintézeti, Ugyvé\' ii, gizdasági, egyházi és iskolai nyoml atványokat, árjegyzékeket, műveket, megh ivókat, eljegyzési* és eskelési értesítéseket, i grászjelentéseket, névjegyei, falragaszokat, I töri eveteket, röplapokat és mindenféle ízléses kiállítású nyomtatványokat.
\'| TELEFON: 78. |\'
Gyártunk i
Üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakal slb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon.
Nyomdahelyiség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt.
1929. május 15.
ZALAI KÖZLÖNY
T
Tilextl Általános Biiloslló Társulat
(Asslcurazlonl Generáli)
keres a nagykanizsai főügynök-sége részére
üzletszerzőket
fix fizetés és jutalék mellett. Jelentkezés Erzsébet-tér 14. sz. alatti főflgynökségnél.
Hirdetmény.
Ga rabon cl Tejszövetkezet
a felszerelt tejüzemét a község összes tejtermelésével együtt
1929. évi junlus hó 15-től
1930. évi októberig terjedő időre folyó évi május 20-án délután 3 órakor a garabonci korcsmánál nyilvános árverésen bérbeadja.
Ha az árverés eredménytelen lenne, az igazgatóság szabadkézből adhatja bérbe.
Garaboncon, 1929. évi május hó 12-én.
Igazgatóság.
Tkrréqépm
nrrágia a Eaajooböb.1
VAPHATÖ :
SINGER VARRÓGÉP
RÉSZVÉNY-TÁRSASÁG FttWlWl: NAGYKANIZSA, Fönt 1."
Ne menjen a lábhoz, hanem a fejhez I
BRANDL SÁNDOR ÉS FIA cég
deAk-tér 2.
TELEFON 12.
Szakszerű kiszolgálást nvujt a kerékpárvevöknek. Kedvező részletfizetési feltételek I
PUCH-kerékpárok
30 év óta a legjobb acélanyagból kéuzülnek. Alkatrészek, prima külső és belső gummlk raktára. Müszerész-mühely I Olcsó árakt
Duna-Száva-Adria Vasúttársaság {»"">« Délillasut)
A Nagykanizsa állomásra és állomásról érkeifi ti Induló vonatok
MENETRENDJE
Érvényes 1929. évi május 15-tdl 1980. évi május 14-lg
Budapest—Nagykanizsa
Vonít A vonat Budapestről Nagykani- Vonít A vonat Nagykanizsá- Budapestre
Ilim* neme indul__ zsára érkezik nlmi neme ról indul érkezik
216 Szem. v. 21-45 4-"l5 211 Szem. v. 0-25 7-42
202 Oyv. 7-48 11-30 201a Oyv. 5-57 1005
212 Szem. v. 6-45 13-05 213 Szem. v. 8-50 16-00
214 Szem. v. 14 10 2045 215 Szem. v. 14-35 20-25
204 Oyv. 1815 22 25 203 Oyv. 17-52 21-40
Budapest és Nagykanizsa közölt a 202. és 203. sz. gyorsv. má|us 15-től Junlus 14-lg és szeptember 1 (T-tói csak vasárnapokon, mlg junlus 15-től szeptember 15-lg na-p nta közlekedik. Junlus 15-től szepl. 15-lg ter|edő Időben e vonatokkal Budapest—Trleste között közvetlen I—II III. osct. kocsi, Budapest—Rogaüka Slatlna (Rohltsch-fdrdő) kőzött |—II—III oszt. közvetlen kocsi, Budapest—Ltenz (Tirol) közöli közvetlen I—II—III. oszt. kocsi és Budapest—Vlllach tWörlt tó) közölt egy étkező kocsi közlekedik.
A 204. és 201. sz. gyorsvonatoknál Budapest—Nagykanizsa között étkezőkocsl, Budapest (Abbázia)—Fiume közölt közvetlen I—II. oszt. kocsi és Budapestről hetenkln! 3-szor szerdán, pénteken és vasárnapon, Fiuméből héttőn, csütörtökön, szombaton héló-kucsl, Budapest—\'Trleste közölt közvetlen III. oszt. kocsi, Budapest—Venezla közölt hálókocsi, Budapest—Róma között közvetlen 1—II oszl. kocsi közlekedik.
A május 15-től szeptember 15-lg terledó időben 303— 204. és 20Ia-302. sz. vonatokkal Bralisiava (Pozsony) és Trleste között közvelltn II-III. oszt. kocsi is közlekedik.
Siófok- Nagykanizsa
i j| Siótokról i Nij,ki«l. | í
II Indul _jjllirs trk.lllj j _____
128 jSinautobusz<| 20-37 ~|T2*4S 112ÍÜSlnauT<jSü5i 1306 " i ~ 15-26
A slnautóbusz vonatok Junlus 23-t II, bezárólag szeptember 5-fg közlekednek.
Nagykanizsáról;! Siótokra II | Indul || érkezik
Balatonszentgyörgy \'Balatonszent-1
Nagykanizsa
236
Nagykanl-
i\'györgyröf lnd.]lzsára érkezik Vegyes; MJT\'T 7 il "
23ÍJ Vegyes || 18"! Nagykanizsa—Szombathely—Wien S. B.
F Nagyítani- I Balalonszent-zsárót induljgyörgyre érk.
20-ir
_ Bécsből SlOmbll- Nagykui- Nagykanliié- Szombit- Bécsbe
Indul Hjréérk.likJl.éra érkuik tü Indul hllyra érkuik érkezik
• í>r Szem. v. 5T(T 1W 3ÓÍ Slnautó ÍT 65Í" _
321 — 605 835 302 Szem. v. 5-30 7-35 12-10
301 Oyv. 8-20 11-40 13-35 320 Szem. v. 718 IOIO 20-15
311 Szem. v. 1015 14-54 17-40 304 Oyv. 14-23 16-23 19-40
303 Szem. v. 15-34 20-59 22-55 324 Szem. v. 1810\' 2050 —
307 Slnautó ■ 212J 23-55 328 . 21-10 24-00 —
A 301—902—903—302. sz. közvetlen vonatok Wien S. 8.—Barcs között; e vonatokkal továbbutalnak : Wien—Osijek (Eszék) közvetlen I—II—111. oszt. kocsi, Wien S. B. Zagreb 0. K. közvetlen I II—III. oazt. kocsi.
A 931—302. és 303—904. sz. vonatokkal Praha (Prága) és SuSak között Bratls-lava (Pozsony) Oyőr, Szombathely, Nagykanizsa, Oyékényes és Zagrebon át közvetlen l-ll-lll. oszl. kocsik közlekednek.
Nagykanizsa—Barcs—Pécs
Pécsről Barcsról Najykinl- HagjkanUaá- Barcsra Pécsre
Indul indul raéra éfWíik ril Indul érkezik érkezik
w Szem. v. — W Szem. v. "6-42" T-4S
903 Oyv. 9-40 11-55 13-48 914 9-35 11-34 14-40
913 Szem. v. 13-21 15-51 17-47 902 Oyv. 1405 15-50 18-00
915 Szem. v. 1 18-02 20-55 23 00 932 Végy. v. 18-10 21-35 23-34
A 911-320—311-932. sz. vonalok közvetlen vonatok Barcs és Szombathely között. A 902—903. sz. vonatok közv. gyorsvonatok Wien és Barcs között. KözveUen I—II—Hl. oszt. kocsikkal Osljek-Wien és Zagreb-WIen között.
Nagykanizsa—Gyékényes
I Oylkín.í.-tói Indul
Jagykanl-fl Ov\'kénvaa-arái Ind ] rí í,k..lk
901 í Gyorsvonat T 4-40 518 SpíT Slnautobusz (I 6-45 f" i:ír 907\' Slnautobusz 1035 , 1118 906 . II 1205 I 1249
905 . : 15-55 16-33 904 Oyorsvrnat || 23-06 II 23-41
A 901 -904. sz. gyorsvonatoknál közvetlen I—II—III. oszl, kocsik Praha (Prága) éa Susak között Pozsony, Oyőr, Szombathely Nagykanizsa, Oyékényes, Zagrebon át.
Nagykanizsa—(akovec (Csáktornya)—Pragersko (Pragerhof)
jNagykanizsárólI] Csáktornyára Indul || érkezik 4 52 \' ■■ T3Ö 11-55 I 13-15 13-44 15-24
23-13 | 0-44 Közvetlen kocsik, mint Budapest—Nagykanizsa viszonylatban. A 202—203. az. vonatok csak |uniuus 15-től szeptembeer 15-ig közlekednek. A 221—222—223—224. sl. vonalok közvetlen vonatok Nagykanizsa-Marfbor 0. K. (Marburg) közölt.
Bő és egésziéges termése lesz, ha pyQmttlo«láltésaac616|ét permetezi.
Vásároljon 0B8ZÁS JÓZSEF magkereskedésében Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10.
(a bíróság mellett) a kővetkező védószerckből: Kombinált arzén-rézvegyllletet tartalmazó
Moapraaen Komb. réikén-arzénvegytlietet tartalmazó
Talakll mindkettő egyesített permetező anyag
egyidejű védekezésre. B«amSlo>5aban ■ Qyümölcspenész (Monti la), varuodáa, rllgyiuróbogár, alma-moly, sxllvamoly és a többi gomba és
rovar kártevők ellen BaSIIban s Peronospora, szőtőmoly, szőlólionca, tökehernyó Irtására. Bordói léhez keverve: Arzola, Urénlaxfild, Daraln arzén tartalmú permetezőszerek (rágókártevők Irtására). Eloaal, Vlnol Itsztharmat ellent védőszerek. 8 u I f m r a I gombakárlevők Irtásához. Almela, Pomrln (vértetükátrány) vértetves sebhelyek
bekenéséhez. Több más speciális védőszerek is állandóan raktáron. Érdeklődőknek Ismertetőket Ingyen adok.
Nem trükk, valóság!
Meleg, barátságos, tiszta szoba-árból
20
01
lo
Bőséges, Ízletes, házi étkezési árból
10
O,
o
engedményt kap ön, mint ezen lap előfizetője
Budapesten
Park Nagyszállodában,
VIII., Baross-tér 10.
.1,
nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. Telefon 338.
Bármely bel- vagy külföldi áru- vagy értéktőzsdéről a lehető leggyorsabban, telefonon, táviratilag, vagy Írásban, helyben vagy vidékre jelentést ad.
Érdeklődni lehet a fenti címnél.
MAKULATUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
ZALAI KÖZLÖNY
részére, díjmentesen és saját felelősségünkre lakásba
szállítjuk a megrendelt
3 tói 20hónapig terjedő folyószámlahitelt nyujtunk. Készpénzárban adunk el hitelre is! Győződjék meg erről személyesen saját érdekében.
Óriási választékot tartunk finom kárpitosbutorokban, vas-, réz-, konyha-, előszoba-, leányszoba- és irodabútorokban is.
Állandó lakásberendezési kiállítás!
KOPSTE1N
SZOMBATHELY és SOPRON
Kluagi-utoa 5. (üzlet az udvarban). Várkerület 62.
1887-BEN.
Nyomalolt a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Üzletvezető: Zalai Károly.)
69. évfolyam, 109. szám
Nagykanizsa, 1929 május 16, csütörtök
Ara 14 HUér
ZALAI MIM
Sxerkeax tőiig is kiadóhivatal: í\'a-ut 5 síim Keazthelyl fldkkladóhivatjil Kossuth LaJo»-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
EkHlzetéal ára: egy hóra t pengő M flllia
Vass miniszter a legélesebben megbélyegzi azokat a fyáztulafdonosokat, akik a lakásrendelettel visszaélnek
A sajtó révén az egész ország lakosságát felszólítja, hogy minden lakásügyi visszaélést jelentsenek be nála — Reméli, hogy egyes háziurak zsarolási kísérleteiket jóváteszik
Pén/eken minisztertanács elé viszi a visszaélésedet és 6a Kell, megfosztja a Háztulajdonosokat a lakásrendelet rájuk kedvező Intézkedéseitől
Budapest, május 15 A Hát mai ülésén folytatták a költségvetés tárgyalását. Meskó Zoltán a névmagyarosítás ügyével foglalkozott.
Sehol a világon nincsen annyi Idegennevll ember, mint Magyarországon
A békekötések idején is felliasznál-lák ezt ellenünk. A megszállott területeken élö magyarság ügye is jobb volna, ha minden ott lakó magyar embernek magyar neve lenne. Fájdalommal gondol arra, hogy
Igen sok magyar híresség Idegen néven szerepel a külföld előtt. A kormánynak nem meggátolni, hanem elősegíteni kellene a névmagyarosítást. Ki kell mondani, hogy a magyar hadseregnek és a
magyar egyetemeknek csak magyar nyelvi! tagjai, Illetve hallgatói lehetnek.
Az egész magyar nevet országosan kell megszervezni.
Külpolitikai problémák Oi)l Jenő külpolitikai kérdésekkel foglalkozott. Elismerés illeti a kormányt az olasz barátsági és gazdasági kapcsolatok kiépítése miatt is.
A távolabbi államokkal meg kell értetni, hogy ezek a barátságok nem jelentik azt, mintha a többi nemzetekkel nem kívánnánk barátkozni. Gl kell kerülnünk azt a látszatot, mintha nem volnának békés szándékaink, hanem elégedetlenséget akarunk szítani.
Pénzügyi kérdésekkel foglalkozva
a bajt abban tátja, hogy
a kormány a nemzeti jövedelemnek nagy kontingensét lekötötte szanálási célokra s ezért nem tud a magángazdaság hitelhez jutni.
Szükség van a valorizációra, hogy a kormány iránti bizalom annyira visszaálljon, hogy belső kölcsönt tudjon felvenni.
Haller István hosszabban polemizált Qál Jenő felszólalásával. Szerinte hibája a kormányzatnak, hogy
nagy mértékben támogatja a kapitalista felfogást. Oyökercs uj államjogi bcrendezke-déste van szükség. Esztergályos János kijelenti, hogy a szocialisták nem azonosítják a revíziós gondolatot a Revíziós Ligával. Belső gazdasági és politikai irányváltoztatás nélkül nein lehet revizió. (Ellenmondások.)
Vegyék le a sajtóról a béklyót,
szüntessék meg a nyilt szavazást. Gyülekezési jogra, tanszabadságra, demokratikus földreformra van szükség, a létminimum törvényes megállapítására, munkanélküli segélyekre. I.áng János szerint
a revíziót nem a Nyugat szimpátiája, hanem gazdaságunk győzedelmes ereje hozza meg.
A tanyai oktatással helyesli a rádióban tartolt népszerű oktatásokat, de azt kéri, hogy olyan darabot adjanak, amelyek nem sértik a nép nemzeti és vallási érzlllelél. Horváth Mihály egészségesebb kamatpolitikát és a kézmüveskamara felállítását sürgette
Reischl Richárd
szintén a Kézműves Iparkamara felállításának a hive. Nem tartozik azok közé, akik minden hibát a trianoni békében keresnek, habár ez is nagyban hozzájárult abajhoz.
A takarékosságot elsősorban a képviselőknek kell clkez-denlök.
Rossz vért szül az országban, hogy ugyanakkor, amikor a tisztviselők illetményeit nem tudták rendezni; a képviselők
teljes arany értékben kapták és kapják meg fizetésűket
A képviselői fizetés lul magas. Az adminisztrációs költségek igen nagyok. Az adóbehajlásoknál a jutalmazási rendszert meg kell szüntetni. Helyesli az állatforgalmiadó eltörlését és a földadó leszállítását. Bud közgazdasági miniszter beszédével kajicsolatban hangoztatja, hogy
tőkegyOjtés ma nincs nálunk, az összegek magas kamat reményében gyűlnek a takarékpénztárakba. A bürokratizmus is akadályozza a magángazdaság szabad
mozgását. Majd a kartellek ellen emeli fel szavát.
Az interpellációk
során Csik József a munkanélküliséget tette szóvá. Kérdezte, hogy a kormány milyen eszközökkel igyekszik a munkanélküliség problémáját megoldani, mely különösen a mezőgazdasági életben ölt nagy arányokat.
Dr. Vass József népjóléti miniszter válaszolva kijelentette, hogy
a munkanélküliség az iparban nem olyan nagy, mini azt állítják. A gyáriparban azonban annál súlyosabb a helyzet. A költségvetésben sok olyan beruházás van, mely az építkezés révén jótékonyan hat a munkanélküliség megoldására. Az agráréletben a munkanélküliségnek és a fogyasztás nagy csökkenésének mélyre ható okai vannak.
A mezőgazdasági termesztvények értékesítése depresz-szló alatt áll és ez maga után vonja a munkaalkalom hiányát és a fogyasztás csökkenését
Olcsóbban kell termelnünk!
A mezőgazdasági munkanélküliség növekedésével az indusztriálás-sal arányában, számolni kell. A kormány foglalkozik megfelelő intézkedésekkel és azokat annak Idején a Ház elé hozza. A Ház és interpelláló a miniszter válaszát tudomásul vette.
Bródi Ernő a jelenleg érvényben levő
lakásrendelet
által előállóit helyzetet ismertette.
A Ház általános megdöbbenésétől kisérve egész sereg példát sorol fel arra vonatkozólag, hogy egyes háztulajdonosok a lakásrendeletet kijátszák és üzleti spekulációra használják fel.
Kéthly Anna hasonló értelemben terjesztette elő interpellációját, melyekre Köss József népjóléti miniszter válaszolt.
— A legélesebben és leghatározottabban meg kell bélyegezni azokat a háztulajdonosokat, akik a lakásrendelet 6. és 13. paragrafusaival lelkiismeretlenül spekulálnak.
Felszólitok mindenkit és ezt a sajtó révén hozom az egész ország tudomására, hogy
mindenki, aki a novella 6. és 7. paragrafusai alapján felmondást kapott és ugy érzi, hogy sérelmet szenvedett akármilyen elmen, a jövő hét hétfőjétől szerdáig írásban nálam jelentse be ezt.
Azért mondom hogy szerdáig, mert remélem, hogy minden háziúr siet jóvátenni a zsarolási kísérletet A beérkezett panaszokat csütörtökig megvizsgálom és ehhez képest
a pénteki minisztertanácsban előterjesztést kívánok tenni,
hogy azokat a háztulajdonosokat, akik visszaéltek a lakásrendelettel, fosszák meg a 6. és 7. paragrafusban nekik biztosított jogoktól mindaddig, amíg a mai lakásforgalom megkötöttségnek valamilyen foszlánya is fennáll. Továbbá hatálytalanltok minden olyan megállapodást, mely jogtalan és sérelmes és a 6. és 7. paragrafus alapján kényszeríttettek a lakóra.
A Ház helyesléssel vette tudomásul a miniszter erélyes válaszát és ezzel az ülés este háromnegyed 9 órakor véget ért.
ZALAI K0ZLONY
Nagykanizsa kéri a vármegyét, hogy fflggökölcsönbtil szerezze meg a kórházépítési hozzálárnlást
Nem szakad meg a kórházépltkezés a megyei hozzájárulás késedelmessége miatt — Nagykanizsai törvényhatósági bizottsági tagok köszönete a főispánnak
NagyUanlxaatalc küldöttsége a Honvédelmi miniszternél
Nagykanizsa, május 15 A hétfOi és keddi megyegyülés kellemesen győzte meg a kanizsalakat arról, hogy a legutóbbi időközi választások sokat hallott kifakadásai, különösen a főispán személyét illető panaszai nem állíthatók a kanizsai visszamaradás Indokolásául olyan súllyal, mint ahogyan annak idején, a politikai harcok közepette elhangzottak. A 42 kanizsai megyebizottsági tag, aki ott volt a mostani megyegyűlésen, láthatta, hogy Gyömörey Oyörgy főispán Nagykanizsa érdekel mellett tört lándzsát akkor, amikor pedig a hivatalos vármegye legnagyobb részben ellenezte a kanizsai kívánságok teljesítését. A főispán mellé állása nélkül nem került volna ki győztesen a közgyűlésből Nagykanizsa útépítési Ugye. Épen ezért dr. Sabján Oyula polgármester Indíttatva érezte magát, hogy a nagykanizsai törvényhatósági bizottsági ta-
Í[Okkal a közgyűlés után kdön megjelenjen a főispán előtt és Nagykanizsa nevében köszönetet mondjon jóindulatú támogatásáért A megyegyülés második napján napirendre került a nagykanizsai városi tisztviselők illetményrendezése Is. A városi képviselőtestület ugyanis a műit év decemberi közgyűlésén rendezte a városi tisztviselők illetményeit. Az Ugy csak most került a megyénél napirendre.
A törvényhatósági közgyűlés teljességében hozzájárult a nagykanizsai városi tisztviselők llletményrendezéséhez.
Volt azonban a megyegyülésnek kellemetlen momentuma Is a kanizsaiakra nézve. Amint ugyanis tegnapi tudósításunkból kitűnik,
a vármegye még mindig nem tudja folyósítani a nagykanizsai közkórház tovább fejlesztéséhez megszavazott építkezési hozzájárulását.
Ezzel kapcsolatban megkérdeztük a város vezetőségének egyik tagját, hogy az igy előállott helyzet folytán
nem lesz-e kénytelen a város a befejezésük előtt álló kór-házépltkezéseket szüneteltetni ?
Azt a választ kaptuk, hogy
az építkezés mindezek ellenére sem fog szünetelni. Mert mlg egyrészt a városnak az építkezési költségből bizonyos összeg még rendelkezésére áll, másrészt a népjóléti minisztérium a fertőzi pavilon építési költségének felét fedezi, ugy, hogy amíg a megyei hozzájárulást folyósítják, nem lesz akadálya az építkezésnek.
Mivel azonban a nagykanizsai közkórház \' bővítés befejezése — akárcsak az utépilésügy — nemcsupán nagykanizsai ügy, hanem a vármegyének is érdeke, a városi tanács a legközelebbi napokban felterjesztést Intéz a vármegyéhez, amelyben javasolni fogja, hogy ha másképen nem lehet a kórházépilkezésl hozzájárulást előteremteni, akkor
a vé,megye rövidlejáratú függökölcsön felvételével oldja meg a kérdést
Nagykanizsának másik szőnyegen forgó és érthetően általános érdeklődéssel kisért ügye a laktanyai építkezések régóta vajúdó kérdése. Mlutáp a nagykanizsai vállalkozók ajánlatai a középső helyre szorultak, a nagykanizsai Ipartestület, OMKE és a többi érdekeltségből álló
küldöttség ment Nagykanizsáról Budapéstre a honvédelmi miniszterhez, hogy a munkákat a kanizsaiaknak juttassa.
A miniszter déli 12 órakor fogadta a nagykanizsaiak küldöttségét, élén dr. Kállay Tibor képviselővel.
Fél 12 órakor Gyömörey Oyörgy és dr. Sabján Oyula polgármester külön Is interveniáltak hosszabb kihallgatáson a honvédelmi miniszternél.
Színes esetele Társadalombiztosító titkos választási urnái köríil
Nagykanizsa, májua 15
Reggel 8 órakor, az újságíró legszebb hajnali álmából zavar fel a .háztartási munkavállalóm" imigyen:
— A szakiskola elnöke kéreti a nagyságos urat, hogy... hogyan is mondják...? Szóval, hogy tessék menni sürgősen... valami szavalás végett...
Szegény leány igazán nem tehet róla, hogy nem tudta az üzenetet precizen átadni, imigyen:
— Az Országos Társadalombiztosító Intézet önkormányzati választásaival kapcsolatban a zalaegerszegi kerület nagykanizsai kirendeltségének körzetében felállított II. sz. sza-vazatszedö küldöttség elnöke kéreti a szerkesztő urat, hogy sürgősen ]•-lenjék meg a fémipari szakiskolában elhelyezett szavazó-helyiségben, szavazatszedő kűldöttségi tagságával járó jogainak köteles gyakorolhatása végett.
De azért tudtam miről van szó és sürgősen mentem. Bajok vannak Zeus első felesége körül
Dolgom nem sok volt a .szavalás" körül. Ellenben megfejtettem egynéhány keresztrejtvényt. T. i. órák teltek el anélkül, hogy egyetlen szavazó is feltűnt volna az unatkozó rendőrökkel szegélyezett láthatáron. Ilyenkor az egész választási apparátus segített törni a fejemet azon, hogy ki volt a bibliai Rebekának a testvére. Aztán meg hogy ki volt Zeusnak az első felesége." (Nota-bene : a válópörükre sem emlékszem már és Igazán nem gondoltam volna, hogy egy klasszikus isten is kétszer elkövesse ugyanazt a ballépést.) A harmincéves háború egyik vezérkari tábornokának monogramja körül aztán csődöt mondott a tudomány s miután már a csendes politizálást is meguntuk, (megreformáltuk ezenközben a Társadalombiztosítótól és az ország ügyeitől kezdve az egész világot) a csendes szemlélődés sztoikus nyugalmába merülve, a titkos szavazás andaliló hullámain tapasztalatok mézét gyűjtögettem. íme egy kis mutató I
Hányan kellenek egy keresztelőhöz ?
(A titkos szavazás tudvalevőleg ugy történik, hogy a szavazók egyenként egy kis fülkébe mennek s ott keresztet tesznek a szavazó-cédula nekik tetsző kockájába, a lapot bo ritékba zárják s az belekerül az urnába. Azért igy, nehogy bárki is meglássa, vagy meglesse, hogy ki
kire-mire adta a titkos voksát.) •
Bongyorkendős, bogárszemü kis-kanizsai leány jön szavazni.
— Menjen oda a fülkébe I — mondják neki.
Odamegy az eszemadta, benéz, visszafordul tanácstalanul:
— Iszen itt nincs senki...
— Maga is elég lesz... Csak egy cédulát kell megkeresztelni...
Svlndll a ceruzával
A szakszervezeti bizalmi nagy ijedelem közepette jelenti:
— Kérem, elnök ur, ez a szavazó a saját ceruzájával rajzolta be a keresztet . . .
Hát bizony, ez nagy baj . . . igazoltatták a ceruzát. Az igazoltatás
sikerült. A szavazó nem .svindlizett". «
Erre egy jókedvű ur odasúgta a fülembe:
— Hát én kibabrálok velük. Jusztis a magam ceruzájával irom be.
Véletlenül aztán pont ez az ur nem kapott az elnöktől ceruzát a szavazólapja és borítékja mellé. Visz-szajött a fülkéből ceruzáért Mert hát a „jusztis"-nak csak igy volt értelme.
(T. i. választási előirás, hogy nem az elnöktől kapott ceruzával húzott kereszt a szavazat érvénytelenségét vonja maga után. Furcsa előirás, de igy van)
Nyálazás éá a százas bankó
Sok baj volt a nyálazással. A borítékok nem akartak leragadni. Az elnök egymásután .küldte őket vissza ragasztani. Persze volt olyan, aki üresen ragasztotta le a borítékot s a kitöltölt szavazólapot a kezében hozta a szavazás titkosságának na-
1929. május 16.
gyobb dicsőségére.
Egy öreg bácsi a világért sem akarta körülnyálazni a borítékot. Váltig unszolták, hogy „de muszáj".
— De mán minek ragasztanám le, — fakadt kl végül Is az öreg türelmetlenül -— ussincs benne százasbankó I
Titkos szavazók
Titkos szavazó jön és jelenti az elnöknek :
— A feleségem felhatalmazott, hogy ö beteg lévén, helyette Is beírjam a keresztet az egyes számú kockába.

A másik titkos szavazó. Elegáns fiatalember. Bejön, az elnök elé áll, összeüti a bokáját, megbiccenti rém-elegánsan a fejét és lakonikus rövidséggel csak ennyit mond:
— Egyes I
Aztán, mint aki legjobban végezte
dolgát, menni akart.

Még egy titkos szavazó. Ez munkásember. Látszik rajt, hogy a titkos választójogtól dagadozik az önérzete.
Kijön a fülkéből. Diadalmasan hozza az élete első titkos szavazatát.
De kivül a borítékra ráírta a saját egész nevét.
A negyedik a titkos szavazójognál is többre becsülte a feleségét és inkább nem szavazott le, mert nem engedték a feleségével egyszerre bemenni ugyanabba a fülkébe. (N. B.:
nem fiatal házasok voltaki) *
Két kocsis forma ember egyszerre jölt, ünneplőbe nyalva, a „szavallásra". Egyszerre mentek be a fülkékbe, egyik az egyikbe, másik a másikba. Egy darabig csendben birkózott mindegyik a keresztrajzolás nehéz mesterségével. Csak ugy szuszogtak belé. Egyszer csak az egyik spanyolfal mögül átkiált a koma:
— Te, Pista, mit Irgyak bele?
A másik spanyolfal mögül fölényesen hangzott a titkosan szavazó polgár válasza:
— Semmit ... Irj egy körösztöt a kettősbe I
A fölényes
Ad vocem : fölény.
Az elnök: Tudja, hogyan kell szavazni ?
A szavazó (rápislant a szakszervezeti bizalmiakra, önérzetesen): Hát má hogyne tunnám I ?
Pár perc múlva jön kl a szavazó a fülkéből, kezében hozza az egész papir-paksamétát.
— Há a fenébe köli Irnya azt a keresztet ?
A bizalmatlan
A titkosságot leglelkiismereteseb-ben az a szavazó fogta fel, aki élénken tiltakozott az ellen, hogy a leszavazottak listájára felírják a nevét. A minden borítékon lévő előírásos elnöki kézjegy és a szavazatszedő küldöttség betű-jele is gvanus volt neki nagyon. Forgatta, nézte, a végén kibökte:
— Hát akkor hogyan szavaztam én titkosan ?
A hat-Ikra
De termelt humort maga a választási küldöttség is. Egy jól meghízott
I92S>; május 16
bácsi panaszkodott, hogy a szavazóhelyiség előtt ,precionálás" folyik. Ót is nagyon „precionálhatták", mert a dinnye-gömbölyű tarkójáról ugyan-csan gurogtak a veriték-csöppek. A szavazatszedö küldöttség egyik tagja nézi csak... nézi, amint az atyafi kifelé cipelte a helyiségből a hordónagyságura dimmenzionált potrohát, aztán megszólalt:
— Tyühl ha ez az atyafi hal lenne, mennyi ikrája lenne neki I
„Hát én ülök ..
lót mulatott a választási vezérkar a következő eseten.
Egy bácsit nagynehezen előkészítettek a szavazás nehéz mesterségére, megmutatták neki a fülkét, ahova bemenjen a nagy ténykedést titkon elvégezni. ^
ZALAI KÖZLÖNY
L S
Telik, múlik az idő. Egyszer csak valakinek feltűnik, hogy az egyik szavazófülke sohasem üres. Eszükbe jut az öreg. Szólítják:
— Mit csinál maga még mindig a fülkében ?
— Hát kérem, — volt a válasz — nekem azt mondták, gyüjjek ide be, oszt itl üljek le... Hát én ülök...
„Nincs rajt Kállay I"
Ez se rossz I
Az egyik választó megkapja a szavazólapokat. Bemegy velük a fülkébe. Hosszú ideig szöszmölöl velük, egyszer csak kibújik a spanyolfal mögül és megszólal, méltatlankodva, mint akit bc akartak csapni:
— Hát iszen ezen egyiken sincs rajt a Kállay I (bl)
A villámcsapás elhamvasztotta a pajtát
Egy 6 éves gyermeket agyonsújtott a villám a rádión keresztül
Nagykanizsa, májún 15 A napokban hatalmas égiháború vonult cl Fiiyeháza község felett, mely villámlásaival, dörgéscivel rémületbe ejtette a már nyugvóra tért embereket.
Az orkánszerü égiháboruban több izben lecsapott a villám a mezőn és az erdőben. Egyszerre, ugy 9 óra tájban a község kellő közepén Hélt Mihály gazda portáján vágott le hatalmas csallanással, mire a lakók mind az udvarra rohantak, ahol ekkorra rnár hatalmas lánggal égett a pajta, melybe a villám bele vágott.
Tűzoltásra nem Is lehetett gondolni a viharos, szeles időben és igy a pajta a benne levő takarmánnyal, gazdasági gépekkel együtt három óra alalt porig égett.
Béli gazda kára többszáz pengő. A pajta biztosítva volt és igy a kár megtérül.
A rádió halálos áldozata
Budapest, május 15 Kedden este a nagy zivatarban és felhőszakadásban halálos rádiószerencsétlenség ért Pesterzsébeten egy hat éves kis gyermeket. Pesterzsébeten az Alsóhatár-utca 7. számú házban lakik Matlekovlcs János asztalosmester. MatlekoviC8 lakásában rádió van, nem tudni azonban, kinek a hibájából, az antenna földvezetéke nem volt leföldelve. Az esti nagy felhőszakadáskor egy villám becsapott az antennába, az antenna drótja a villámot bevezette a lakásba és itt a földvezeték hiányában a villámos-ság kicsapott és az asztalosmesternek a szobában tartózkodó Tibor nevtt hat éves kis ftdt halálra sújtotta. A rendőrség intézkedésére a szerencsétlen kis gyermek holttestét a pesterzsébeti temető halottasházába szállították. Szigorú vizsgálatot indítottak.

színház
Ma Jönnek!
Valahogyan ugy vagyunk vele, hogy egy esztendei szürke, színtelen élet után eseményszámba megy, ha városunkba berobog száz bohém ember. Egy olyan száztagú társaság, amelynek minden egyes tagja kedé lyes, vidám hangulatot hoz magával. Itt Kanizsán már az is esemény, ha nagyobb számú idegen ember jön ide, mert az utóbbi időben egy kissé elszoktunk az idegenforgalomtól, hogyne örvendenénk tehát annak, hogy száz kedves, hangos szinész érkezik közénk.
Nem beszélünk azokról az anyagi előnyökről, amit az ő nyolchetes itt-tartózkodásuk a város gazdasági életében, a forgalomban jelent, de nagy
örömmel látjuk őket azért Is, mert egy kissé felvillanyozzák ezt a letargiába esett várost.
A tna déli gyékényesi gőzössel érkezik a pécsi színtársulat.
(*) * Polgári Egylet t. tagjai, a
Pécsi Nemzeti Színház nagykanizsai előadásaira kedvezményes szelvényeket az egylet pőnzboszedőjéaél, Csillag IjiJos urnái vehetik át.
S Bútorozott asobát karaanak. ntve, hogy a nagyszomélyzotű társulatnak mogfololő bútorozott szobára van szUksége, a színházi Iroda kéri a butorozott-^zobák tulajdonosalt, hogy kiadó szobáikat a színházt pénztárnál bojolontonl ezlvoakodjenok.
He/f mllsor:
Péntekon, 17-ón: Kégl nyár. Szombaton, 18-án: Kitörött a hogodtlm. Vasárnap 10-én d. u. Kitörött a hogodUm.
este: ltégi nyár. Hétfőn, 20-án d. u.: ltógl nyár.
este : Kitörött a hegedűm. Kcddon, 21-én: Ida regénye. Szordán, 22-én: Éva grólnő.
ta dtós kényelmes könnvo kellemes olcsó tabtós kényelmes könnyű kellemes olcsó tartós kényelmes ko nnyo kellemes OLCSÓ tartó! kényelmei könnvú kellemes OLCSÓ tartós kényelmes konnvú kellemes OLCSÓ taqtóa kényelmes KÖNNYŰ kellemes
leltartanitt ^ é» tekintve a
;g> viiag i«■ ti<>le*<■»!>b
cipA|e.Si«rkeie-
> .................
íg tét é* a">a**A< te~ g klntv8 a le|jld»á-
Q) ll»abb nyári vlae-
i? let.Sokdlgl tart-
0) ----——
i és kevésbe kerül
"01 -—"a-
0 Dorco cipő.
e
<6 Üt (0
H »
i &
<9
fAOTÖS KÉNYELMI!
kön n yú
KELLEME S OLCSÓ taqtój KÉNYELMES KÖNNVO KELLEME S OLCSÓ tartó s KELLEMES KONNVÚ KéNYKLMES OLCSÓ TAHTÓ8 KÉNYELMI? KÖNNVO KILLLncs o lcsó TARTÓS KÉNYELME} KÖNNYŰ KELLEME 6 OLCSÓ t a rtós KÉNYELMES KONNVÚ KELLEMES
Az őrtllosl gazda
kanizsai esete a beleznal minta-házaspárral
Nagykanizsa, májua 15
Nemrégen történt, hogy Stern Vilmos nagykanizsai kereskedőhöz beállított egy falusi házaspár, hogy különböző árut vásároljanak. A kereskedő jó üzlet reményében előzékenyen sietett a vidéki házaspár kiszolgálására.
A gazda előadta, hogy őt Horváth Andrásnak hivják, őrtlloson lakik és feleségével együtt komájuk, Kelte József őrlilosi gazdálkodó megbízásából jönnek, hogy részére egyet-mást vásároljanak.
Stern Vilmos ismerte Kelle Józsefet, mert állandó vevője volt, tehát a legnagyobb készséggel szolgálta ki a két embert. Azok összevásárollak kb. 300 pengő értékű különböző holmit, amit a kereskedő becsoma-goltatolt és még üdvözletét is küldte Kelle Józsefnek.
Mult az Idő, a mig egy napon azután Kelle József maga jött be Nagykanizsára Stern Vilmoshoz bevásárolni. A kereskedő megkérdezte a gazdát, meg van-e elégedve a küldött dolgokkal?
Kelle először azt hitte, hogy Stern tréfál vele, de csakhamar meg kellett győződnie a 300 pengős számláról, hogy komoly dologról van szó. De most aztán Stern Vilmoson volt a sor, hogy csodálkozzék.
Kiderült, hogy Stern két furfangos falusi embernek esett hiszékenységé-ben áldozatul.
Kelle maga vette kezébe ,a nyomozást", hogy kik lehettek azok, akik az ő nevében rendeltek. Csakhamar sikerült is a mlntaházaspárt Tislér József és felesége beleznai lakosok személyében kipuhatolni, akik beismerték, hogy ők éltek vissza Kelle József nevével.
Tegnap tárgyalta ezt az ügyet a kanizsai törvényszék. Miután a csalás bebizonyítást nyert, á bíróság a
mintaházaspárt, Tislér Józsefet és feleségét fejenként 6—6 heti fogházra ítélte.
A kir. ügyész a büntetés súlyosbításáért fellebbezett.
Mozgószlnház
Május hó 16-lkától (csütörtöktől) kezdve a Városi Nagymozgóba hirdetett műsorok az Uránia Mozgóban kerülnek bemutatásra. Megnyitóul csütörtökön este 7 és 9 órakor az idei szezon legkiválóbb és rendkívül érdekes expedíciós filmje: .Majmok, pálmák, feketék", ezenkívül „Abbé X. Egy izgalmas bünügyi dráma* kerül vászonra, melyben a főszereplők : Marcella Albani és Wilhelm Dieierle.
„STEYR" autók, Modell 1929. Kérjen ajánlatot a körzetképviselőtől : Szabó Antal sportüzlete.
Nagymosáshoz:
Schicht szarvas-szappan
Mosakodáshoz:
Schicht kulcs-szappan
©
Ogyeijoa mindkét ttfrrányoeen védeti i •Mippingvártmányra, amelyek a legjobb I mlnSságríf tanúskodnak I
Pünkösdre Miltényi cipőt vegyen!
l egnagyobb »álawték legújabb diyatoipghben, ■ ateitalettek és fonott sandátokban
Főúton, a városházban.
52 ivet oég. Ul0
ZALAI KÖZLÖNY
NAPI HÍREK
NAPIREND
Májua IS, omütörtflk
Római katolikus : N. János. Proleit: Móita. Izraelita: Ijír hó 6 Nap kel reggel 4 óra 11 perckor.
nyugatik eale 19 óra 31 perckor. *
Uránia Mozgó. .Majmok, pálmák, feketék", expedíciós Hím. .Abbé X. Egy gyilkosság rejtélye1.
OózMrdő nyitva reggel 6 órától eate 9 óláig (hétfő, azerda, péntek délután éa kedden egész nap nőknek).
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések: Szerdán la himitUk-Je7: Reggel 7 órakor +15-4, délután 3 órakor -flM, eate 9 órakot +14-6.
Felhőzet: Egéas napon át borult égboltozat.
SzéUrdny: Egész napon át Északkeleti Bál.
A Hata*rolóul*) InMaat asta 10
érakar jalaatl ■ tazakl té|áraa>-léaaal klaaé hlWSaakb, agyalára Mréaat asáa M6 .árható.
— Zalai érettségi biztos Szombathelyen. A vallás- és közoktatás-agyi miniszter Eberhardt Béla nagykanizsai piarista reálgimnáziumi igazgatót, címzetes főigazgatót a szombathelyi premontrei főgimnázium érettségi biztosául küldötte kl.
— A városi I. aljegyzői állás. Nagykanizsa város tanácsa engedélyt kért az alispántól, hogy az üresedésben levő I. aljegyzői állásra a pályázatot 14 napos pályázati határidővel kiirhassa. A II. aljegyzői állást egyelőre nem töltik be.
— A Zalai Évkönyv — Zala knltusza.
— Anyák napja a II. kOrzetl elemi Iskolában. Mintha csak Sza-bolcska Mihály költeményei sugalmazták volna annak a rendeletnek kiadását, amely hivatva lesz a szülők iránti szeretet, a jobb és szebb családi élet reményét feltámasztani. E kultuszminiszteri rendelet minden elemi népiskolában anya-nap rendezését teszi kötelezővé. A II. körzeti áll. elemi népiskolában május 19-én délután 4 órai kezdettel kerül a rendelet első alkalommal gyakorlati megvalósításra. A kis apróságok lázas készülődései, az iskola igazgatójának Filó Ferenc, valamint özv. Kumpert Arturné és Ortutay Oyuláné tanítónők, az ünnepség rendezőinek lelkes előkészületei azt árulják el, hogy az ünnepség tul fog emelkedni a már megszokott iskolai ünnepségeken. Különösen megható lesz a műsor ama száma, amelyben a kis apróságok ajándékkal lepik meg édesanyjukat.
— UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyújtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli töilesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopstein Szombathely, Kószegi-utca 5.
= Mielőtt tavaszi szükségletét be-uarexaö, saját érdekében el ne maimig megtekinteni Barta likia dlratajdomágait.
— A Városi Zeneiskola mai növendékhangversenye este pontosan 9 órakor kezdődik. A változatos műsorban magyar szerzők különféle stilusu müvei kerülnek előadásra és igy a hangverseny a növendékek munkájának bemutatásán kivül a magyar zeneirodalom különböző termékelt ismerteti. A hangverseny e tekintetben igen alkalmas lesz arra is, hogy a zeneművészetek iránt érdeklődők ismeretkörét, ha növendékek előadásában is, de bizonyos rendszer szerint, tágítsák. Jegyek 40 fillértől 1 pengőig a Krátky-tőzsdében és este a pénztárnál vállhatók.
— A tüzoltónap előkészületei serényen folynak dr. Mutschenbacher Edvln rendezőbizotlsági elnök veze-lése alalt. A nagykanizsai önkéntes Tűzoltó Teslülelnck sikerült Ugye iránt felébreszteni az egész város társadalmának érdeklődését. Az autó fecskendő szombaton este mdr megérkezik Nagykanizsára. Ez az uj, halalmas szerszám lesz a junius 9-ikl tűzoltó-nap főszereplője. A juniális jó idő esetén a Szinház-kerlben és a Polgári Egylet kertjében lesz katonazenével, szerencse-sátorral, szabad színpaddal és egyebekkel, rossz idő esetén ugyanez a Polgári Egylet földszinti és emeleli termeiben.
Ne a generálvállalkozók,
Oanem a kisiparosok Keressenek 1
A belügyminiszter érdekes leiratot küldött a fővároshoz. Az a szokás honosodott meg, hogy a közszálli-tásokat egy generál-vállalkozónak adják oda és igy a kisiparos Jk nem keresnek annyit, mint ame:myi megilletné őket. Ez a rendszer azért is helytelen, mert végeredményképen a hatóságok is olcsóbb árajánlatokat érnének el, ha a kisiparosok között verseny indulná meg. A főváros kiküszöböli a generálvállalkozó rendszert.
= Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park-szálloda kávéházban VI1L, Baross-tér 10.
OAia MomipÉi
Csütörtök 7 és 9 órakor
Ossendofszky páratlan feltűnést keltett expedíciós filmje:
Majmok, pálmákfeketék
M
Abbé X.
Egy gyilkosság rejtélye. Főszereplő: Marcella Albanl ( W. Dleterle.
Teréz
Neumann
a konnersreuíl sllgmatixdU leány
Dr Nytsztor pápai kamarás elfadása Nagykanizsa, m4Ju» 15
A mai tudományos világ megoldatlan nagy kérdőjelével, a kon-nersreuti stigmatlzált fiatal iparosleányról, Neumann Terézről tartott tegnap orvosi és hittudományi szempontból megvilágított, hatalmas és rendkívül élvezetes előadást a gimnázium tornatermében dr. Nytsztor Zoltán pápai kamarás hosszú időn át Konne rsreulban folytatott kutatásai és tapasztalatai alapján. Az előadás iránt a legnagyobb érdeklődés nyilvánult mjg.
Eberhardt Béla tankerületi főigazgató rövid bevezető szavai után dr. Nyisztor közel kétórás előadásban a hivő katolikus szemüvegén át végig vonultatta nagyszámú hallgatósága előtt mindazokat a csodálatos jelenségeket Neumann Terézről, amelyekkel szemben a mai modern, gigászi tudomány is tehetetlenül áll. Neumann Teréz csodálatos gyógyulásai, rettenetes szenvedései, minden héten csütörtök estétől pénlekig tartó jelenései, mikor a Megváltó kínszenvedéseit nemcsak végiglátja, de végigszenvedi, a stigmatlzáció — mind olyan tények, melyeket objektív kutató le nem tagadhat. És mégis — ahogy egyellen orvos nem tudja megmondani, hogy Teréz gyógyulási folyamatai és jelenségei és látomásai természetesek, — igy egy teológus sem tudja megmondani ez-időszerinl, hogy csodás jelenségek-e. De a hitbeli alázat megtalálja az igazságot. Neumann Teréz történései nem egyeztethetők össze az úgynevezett pszichogén betegségekkel.
Akik ott voltak és végighallgatták dr. Nyiszlor előadását — a golgotai világdráma közelségét, a természet-fölöttiség szárnysuhogását érezték és még sokáig szerették volna tovább hallgatni a kitűnő előidást.
A Szociális Missziótársulat őszinte köszönetet érdemel, hogy egy ilyen előadást rendezett a nagykanizsai közönség számára.
— Halála után érte a miniszteri kitüntetés. A földmivelésügyi miniszter Miháczl János volt ormánd-puszlai uradalmi cselédet, aki 40 évet meghaladó szolgálatot töltött becsülettel gróf Somsich Antal nagybirtokosnál elismerő oklevéllel és 100 pengő jutalommal tüntette ki. Miháczi János azonban már a télen elhunyt és Igy a kitüntetést már nem érhette meg. A miniszter rendeletéből kifolyólag Miháczi János özvegve kapja meg az elismerő okiratot és a pénzbeli jutalmat. Junius 2-án a komárvárosi jegyzői irodában fogják átadni az özvegynek a miniszteri kitüntetést ünnepség keretében.
— Mi a titka, hogy mindenki szőnyeget Barta Miksánál vesz? Mert kedvező részletfizetés mellett készpénzáron vásárolhat
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
Szombattól kezdve esténklnt
Kéményseprő vendéglőben
elsőrendű
hangversenyez Váozl Mioi zongoraművésznő és Csillag Stefi hegedű-művésznő közreműködésével.
Szives pártfogást kér
Raffai Ferenc
vendéglő i.
Exőumálfák
egy Odrom Hónappal e&elötl meggyilkol! földműves öul-Id/dl
Annak idején megírtuk, hogy Igal-ban Fekete Jenő borbély agyonszúrta Lukács Oyörgy földművest. Akkoriban a törvényszéki . orvosok felboncolták Lukács hulláját.
Most a törvényszék ugy határozott, hogy a helyszínen, Igalban tárgyalja le a gyilkossággal vádolt ember ügyét. Azonban a törvényszék több körülmény tisztázását is akarja, ezért elrendelték Lukács teteménekex-humálását és második felboncolását.
A boncolást ma ejtik meg és ezután sor kerül a főtárgyalásra.
— A Kiskanizsai Kath. Ifjúsági Egyesület tisztújító közgyűlése egyhangúlag a következőket választotta meg 1929. évre: Egyházi elnök P. Mátés Hllár plébános, világi elnök Kovács Illés Igazgató, egyházi alelnök P. Pulvermann Zénó, világi alelnök Nováth György, sportszakosztály elnöke dr. Fülöp György ügyvéd, vigalmi elnök Dolmányos József, vigalmi alelnök Bolf László, főrendező Samu László, 1. titkár Anek József, II. titkár Fender Ferenc, háznagy Kiss György, vagyongondnok Antal István, pénztáros Koszednár József, pénztári ellenőrök Bolf l-ászló és Dávldovlts Sándor, könyvtárosok Herjávecz Lajos és Krisztián Oyörgy. Ezenkívül még három számvizsgáló bizottsági tag és husz tagu választmány egészíti ki a vezetőséget. Ezen a közgyűlésen P. Erős Alajos an-docsi plébánost, mint az egyesület megalapítóját egyhangú nagy lelkesedéssel az egyesület disztagjává választották meg. Egyben megemlítjük, hogy Kiskanizsa legjobb műkedvelőiből alakult gárda Bolf László agilis rendezésével Pünkösd után elő fogja adni „A vén bakancsos és fia a huszár" cimü népszínművet, a próbák már nagyban folynak és sokat ígérnek.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— Pályázat körjegyzői állásra. A nagykanizsai járás főszolgablrája pályázatot hirdet a nyugdíjazás folytán megüresedett zalaszentbalázsi körjegyzői állásra. Pályázati határidő junius 18. Választás: Zalaszentbalázson junius 19-én délelőtt 10 órakor.
1629. május 16.
lafllMll, torokgyulladás, tfldö-csucshurut, az orr és garat elnyál-kásodása, a mandolák, a ful és a szem megbetegedése esetén gondoskodjék arról, hogy gyomra és belel a természetes „Ferenc József" kese-rtlvlz használata által többször és alaposan kltiszlittassanak. Közkórházak főorvosai megállapították, hogy a Ferenc József viz orbáncnál és más lázzal járó fertőző betegségeknél is a szenvedő emberiségnek nagy szolgálatot tesz. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzle-tekben.
— Deutsch Károly a táblához felfolyamodott. A váltóhamisítás miatt letartóztatott bánokszenlgyörgyl épületanyagkereskedő, Deutsch Károly tudvalevően felfolyamodott letartóztatása ellen, amit a törvényszék azonban elutasított. Deutsch Károly az elutasitó határozatot most a pécsi táblához felfolyamodta.
— Harmadfél évi fegyház a levelek felbontásáért. Bekes János drávaszentesi lakos, a község kls-blrója, felbontotta a leveleket. Állítólag egy amerikai pénzes-levelet Is kibontott és 10 dollárt elsikkasztott. Most a törvényszék Bekes Jánost két és fél évi fegyházra ítélte. Az ügyész is a kisbíró Is fellebbezett.
(Rövidítések) H — hírek, közgazda-Ság. tlangv. — hangverseny. E — dóadáa
Oy — gyermekeknek. \\ — asszonyoknak. Z — zene. Mg. — mezőgazdaság, Ui. — Ifjúsági előadás. P — felolvasás. G — gramofonzene. Jb — jaxz-band. K — kabaré. nZ. — népszerű ifne.
Május 16 (csütörtök)
Budapest 9.15 Az 1. honvédgyalocezred zenekarának hangv, 0.30 H. 9.45 A nangv. folytatiss. 12 DéH harangszó. 12.05 Hangv.
12 25 H. 12.35 A hangv. folytatása. 13 Időjelzés. 14.30 H 16 Rádió Saabad Egyetem. Utána Időjelzés. 17.10 E. 17.40 OgEiy-zene. 19 25 Angol nyelvoktatás. 20 Az eszéki .Kuhsc\' Horvát Dal- és Zeneegyesület hangv. 21.40 Kálmán Mária hegedű-művésznő hangv zongorakísérettel. Ulina kb. 22.15 Időjelzés. Ma|d O. hangv
Bécs II Zene. 17.20 Zeneóra az Ifjúság részére. 20.15 Eaü hangv.
Berlin 16.30 Kamara Z. 20 HJndel .Salomc" c. oratóriuma. Utána Z,
Bem 12.50 O 16 Hangv. 18 15 O. 20 A gráci népszínház vendégjátéka. 2215 Hangv.
Brtnn 12.30 Hangv. 16.30 A. 17 O. 20.30 Hangv. 21.30 Matróz- és vándordalok.
Hamburg (Bréma, Hannover, Klet) 17.30 A lene ápolása a Johanneumbsn. 18 Zene. 18.45 A. 23 Z. London, Daventry 110. 12 Hangv.
13 O. hangv. 15 Egyházi dalok. 16 Hangv. 17.15 Zenes gyermekóra. 18.45 Orgona-hsngv. 20.35 Zene.
Milánó 11.15 O. 1230 Rádiókvartett. 13.35 Jd. 16.30 Gyermekkarének. 17 Jb. 20.30 Opera E. közvetítése 23 Jb.
München 12.55 és 17.30 Hangv. 20 Kamarazene. 21.30 Vldim dalok lantklsé-rettel.
PriM 11.15 O. 12.30 éa I6J0 Hangv. 20.30 Hangv. 21.40 Onnepl hsngv. a prágai mezögazd. kiállítás alkalmiból.
Varaó 12.35 Iskolai hangv. 16.15 Oy. 17.55 Hangv. 22.45 Zene.
(Leventékhez). Utasltom az atle-lizálósenior(1908—1909—1910 évf.) leventék közül mindazokat, akiket f. évi junlus hó 2-án megtartandó városi levente-verseny bármelyik számába az évfolyam-vezető oktatók kijelöllek, f. hó 19. és 20-án d. e. fél 11 órakor a Zrinyi-sportpályán pontosan jelenjenek meg és Vargha föoktató urnái jelentkezzenek. A tréningre a felszerelés elhozandó. Testnevelési vezető.
zalai közlöny

eres
élelzsir
szavatoltan tinta, •gészsésgei és
könnyen emészthető.
100% tiszta kdkunzstr.

SPORTELET
Pünkösd vasárnap Nagykanizsán : Zala-Kanizsa —Somogy "Pünkösd hétfőn Kaposváron: Somogy—Zala-Kanizsa
A kitűnő kaposi együttes Idei szereplése futtballattrakclót jelent — Uj felállításban Indulnak a piros-fehérek
Mint közöltük, a Somoggyal tárgyalások folytak kölcsönös pünkösdi vendégszereplés ügyében. Ezek a tárgyalások sikerrel fejeződtek be és pünkösd vasárnapján az 1. liga kitűnő, lelkes, sok sikert aratott piros-fekete együttese : a Somogy, Nagykanizsán fog vendégszerepelni.
A megállapodás értelmében viszont a Zala-Kanizsa csapata pünkösd másnapján Kaposvárra rándul ál, ahol revánsmérközést játszik a két csapat.
A Somogyot, mely ma kétségtelenül a Dunántul legértékesebb proficsapata és országos viszonylatban is jelentős neve van, nagy áldozatok
árán sikerült a Zala-Kanizsa vezetőségének lekötni és igy most már a Kanizsai publikumon a sor, hogy közönyét félredobva, minnél nagyobb számban keresse fel vasárnap délulán a Zrlnyl-sportpályát, ahol a tavaszi szezon egyik legszebb, legizgalmasabb sporteseménye zajlik le.
A Somogy legelsörangubb csapatával jön Nagykanizsára és szerepelteti többek közölt a válogatott centerhalf Kövest (Kvasz), aztán Galambost (Qacsár), Strakovicsot stb., akik mind csengő nevek ma már, a veterán Blummal együtt.
A két felállítást legközelebbi számunkban közöljük.
A Zala-Kanizsa szanálása és a Játékosok
Sikerül a megegyezés az együttes tagjaival
Nagykanizsa, májua 15 Kedden este értekezlet volt a játékosok bevonásával, melyen a vezetőség feltárta a klub szomorú anyagi helyzetét és megoldást keresett a bajnoki szezon zavartalan befejezésére.
A jelek szerint a játékosok megértése lehetővé teszi, hogy az anyagi
ügyek rendeztessenek és részben elállnak követeléseikiöl, hogy a klub hátralevő mérkőzéseire az eddigi nyomasztó terhek alól szabadultan állhasson fel.
Ilyenformán most már igazán csak a közönségen múlik, hogy ha profi-csapatot akar, akkor a meccsek látogatásával biztositsaannak fenntartását.
Admlra—Huddersfleld-Town 3:0 (1:0)
Bécs, május 15
(Éjszakai rádiójelentés) A Hohe-Warien 13.000 néző előtt ma délulán játszott a Huddersfield-Town angol csapat az Admira ellen. A bécsi csapat 3:0(1:0) arányban verte a fáradt, léleknélkül mozgó angol együttest.
A vasárnapi előmérkőzés: Bankosok—Sakkosok
A vasárnapi Somogy—Zala-Kanizsa meccs előtt, mely délután 5 órakor kezdődik, a nagykanizsai Bankosok nagyreményre jogosító csapata és a Sakkosok együttese méri össze erejét (?) háromnegyed négy órai kezdettel.
A muri-meccs, mely bővelkedni fog meglepetésekben és humoros szenzációkban, hivatva van eldönteni, hogy a nagykanizsai FAC (Futball Analfabéták Clubja} cimére kik tarthatnak jobban igényt a Sakkosok, vagy Bankosok.
Hir szerint a Sakkosoknak több olyan oszlopos tagja lesz, mint Welszfeld Franci és Holczer Jóska, ezen kívül a Legényegylet futball-krekkjei is szerepelni fognak a nyomdászoktól kölcsönkért Zalaival együtt. A Bankosok a régi gárdán kívül egy-két uj tehetséget is felvonultatnak, akik egy kis izomláztól nem ijednek meg.
KÖZGAZDASÁG
5-8% f«Bykár ó* 62°/° az adóhátralék Zalában
Zalaogerazcg, május 15
A gazdasági felügyelő jelentése szerint Zalában az őszi vetésekben 5—6 százalékos fagykár tapasztalható. Ez a megállapítás az összes őszi vetésekre vonatkozik. Nem fedi tehát a valóságot az az áltitás, hogy 30—40 százalékos átlagos fagykár mutatkoznék. Ez esetben 30 ezer holdat kellett volna kiszántani, Mplott a kiszántott földterület összesen alig éri cl az ezer holdat.
A pénzügyigazgató jelentése szerint áprilisban Zalamegye területén általános forgalmi adóból 128.160, állatforgalmiból 39.625, illetékekből 168.513 pengő folyt be. Az átlagos adóhátralék 62 százalék. Száz százalékon felüli adóhátralék van azonban 52 községben, sőt 3 községben van 150 százalékon fellllt adóhátralék Is.
(—) QazdagyDIés Pacsán. Az
Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara junius 2-án Pacsán kerületi gazdagyülést tart. Megnyitót mond gróf Hoyos Miksa az Országos Mezőgazdasági Kamara elnöke. Előadó dr. Csák Károly országgyűlési képviselő. A kerületi gazdagyülésen az összes aktuális gazda-panaszok megvitatás alá kertllnek.
A mai értéktőzsde fő jellemvonása a rendkívül nagyfokú üzletteienség volt. Az irányzat eleinte tartott, később némi vásárlásokra javult, a berlini hatás alatt azonban zárlat felé újból elgyengült. Ennek következtében az ármvó kisebb eltéréseket eredményezett és a tegnapi zárlati árakon alakult. Az átlagosnál szilárdabbak voltak Szikra, Lámpa és Kőszén, viszont gyengébben tendált Nasici és Magnesit. — Zárlatkor az irányzat egyenetlen, az áreltérések csekélyek és a piac továbbra Is üz-lettelen, a valuta és devizapiacon Berlin valamivel szilárdabb volt, ezzel szemben Madrid és Dollár gyengébben tendáltak.
Ilrlohl sárlat
Pária 20-29, London 23\'18>/i, Newyork 519 ví, Brüsael 72 10, Milano 27*18\'*, Madrid 73 80, Amsterdam 206 80, Berlin 123 22, Wien 72-97vi, Softa 3-75, Prága 15-36\'/>, Vsraó 5825, Budapest M-SIVl Belgrád 9-12\'/t, Bukarest 3-06.
Teméiytíisit
i
Buza tlszav. 77-ts 24 65—34 95, 78-as
24 90—25 20, 79-es 25 20—25 40, 80-as
25 45-25 65, dunántuli 77-es 2400-2420, 78-ss 24-25-24-50, 79-es 24 55-2470, hO-aa 24-70 -24-85, rozi 20-75—20-85, tak. árpa 25-60-25-80, lörárpa 27 00—27-50, isb 24 00—24-25, tengert tazt 29 00—2925. dunintull 27*15—27-30, korpa 17-25-17-50.
i bidapeifl Tíxiáe (Urrtu-jefriáw
VALUTÁK
Angol I. 27*75-27*90 Belga fr. 79-50-79-80 Caehk. 16-91-16-99 Dánk. 152-50-153-10 Dinár 9*99-10*05 DolUr 573*15-578*15 Francia I 22-35-22-55 Holl. 230 00-231-00 Lengyel 64-10-64-40 Leu 3-37-3-41 Léva —•—
Ura 29-90-30-15 Márka 135-75-136-25 Norvég 152-55 153*15 Schill. 80*37-80*72 Peseta 81*45-82-15 Sváld f. 110*20-110*60 Svédk. 152*85-153-45
devizAk
Amat 230-25-2^0*95 Belgrád 10*07-10*10 Berlin 135*97-136-37 Brtlsazel 79*52-79*72 Devizáid 3*39-3*41 Kopenh. 152-70*153-10 London 27 79-27*87 Madrid 81*45-82-05 Milano 29*99-30*09 Newyork 572*80-4-50 Oszló 152*75-153*15 Pária 22*38-22*45 Prága 169M7*00 Szófia 4*13-4*15 Stockh. 153*05-153-46 Varsó 64*22-84*42 Wien 80 47-80*72 Zürich 110*32-11062
Serttiráiir
Felhajtás 1194, eladittsn 168. — Elsőrendű 1*82—1*84, szedett 1*80—1*82, szedett kftsép 1*66-1*74, könnyű 1-24-1*40, l-ső rendű Oreg 1*66—1-70, ll-od rendű Öreg 1*40—1 50 angol süldő 1*50-1*60, szalonna nagyban 1*96—2*00, sslr 2*28 -2-32, has 2*06—2*40, szalonnis félsertés 2-00—2*06. Az Irányzat élénk.
Ha savanyu a bora, vegyítse
REGEDEI
vízzel, mely a legsavanyubb bort Is kellemes Itallá varázsolja.
Kapható mindenütt I
Főraktár:
te li Nagykanizsa,
Király-utca 21.
ZALAI KÖZLÖNY
99
Platz-féle
CALIMAX"
5 fégkörnyomással dolgozó, Önműködő magasnyomású gyümölcafipermetezó gép Anyagát a permetezóazefek nem támadják meg. Egyenletesen dolgozik, ködszerűen szór. 5 méteres bambus meghosszabbító csövekkel.
Ám jigyság szerint 100-tól 160 P-lg Eredeti amerikai magasszóró
„STURDY"
kézipermetezőgép, tiszta sárgarézből,
4-féle szóró rózsával. Egy ember könnyen kezeli, megszakítás nélkül permetez vödörből, hordóból. A permetező anyagoknak ellentáll, nem romlik. A legmagssabb fa Is a földről
Krmetezhető. A „Bturdy" használ-tó gyümölcsfák íjermetezéséhez, autó-, kocsi-mosásra, sőt még tűzoltásnál Is.
Ára: 4-féle ssóróróisánl 36 pengfl.
Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvédőszerek
kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett).
FOGALOM
a közönség körében az a tisztásig, rend és előzékeny kiszolgálás, melyet
20°lo engedmény
adása mellett nyujtunk ezen lap előfizetőinek,
legolcsóbban
nálunk étkezhet, mert olcsó árainkból külön kedvezményképpen (P l\'50-es menüt kivéve)
10°lo
engedményt adunk.
Semmi
költsége sem az érkezéskor, sem az elutazáskor, mert szemben vagyunk
a Keleti Pályaudvarral. Magyaros vendégszeretettel várjuk családi szállodánkban.
Park Nagyszálloda
Budapest, VIII., Baross-tér 10.
APRÓHIRDETÉSEK
Ax apróhirdetések dl|> 10 uéta fillér,
Mind™ további Sió dtta ■ flu. Vasár- éa ünnepnap 10 szóli 10 MIUr, mladaa további szó dija • flll. Szudán és pénteken 10 ásót. (O mér, minden további Szó dija » ffll. Címszó a minden vastagabb betűből átló szó két szónak számíttatik. Állást keresőknek 5Qfa engedmény.
Kél aasUi udvari lakáa, előszoba, csetédsioba, hozzátartozó mellékhelyiségekkel a váro. központjában auguaztua 1 re, esetleg előbb la kiadó. Clm a kiadóhivatalban. 3733
■ét aaxtaleaaa«é4 vidékre letvéte-tik. Bővebbel: Vajda Géz. vaakereskedé-,
Ȏbtn. 32321
Háim.at.m.k gyermektelen házaspár fetvéteHk Magyar-utca 10. Ugyanott kutcsóvek eladók. J8J3
CgvaaQbáa lakáa minden mellékhelyi. "égger, vízvezeték, villannyal ktadó Roz-gonyl-utca 6.
MOaadUén, Trlmo éa egy ebédlő-aaatal azonnal eladó — Sugár-ut 18. MantoanonénáL 2316
EladA Látóhegyen két és egy hold szőlőbirtok. Attila-utca 40. »z. 2304
Kétaaobéa lakáa mellékhelyiségekkel együtt azonnal kiadó. Clm a kiadóban. 2238
Egy azép Üres; szoba kiadó Zrínyi MtkBl-u. 16. -32S)
KattS szobás utad lakéa előszobával
éi mellékhelyiségekkel Jisnlsia l-ra vagy későbbre kladé Rákóczi-utca 29 az. 2322
Keveset ha.znált nikkelezett gyermek kocsi lóizőrmatraccal, valamint 6 ablakra való zsalu aladd. Megtekinthető naponkint 12 éa 1 ón kOzótt Sugár ul 38. 3229
Karcaak agy mindsnaalaényt aaonnall balépéara — Rozgonyl-utca 5. -2321
Vannék Zalaegetazeghcz kózel egy-azobáa, konyhás, kamrás házat. A)ánlalot kér Poalahivatal Rébatélfalu. 3231
özv. Ujlaky Béláné ízül. Zubor Zsófia, mint neje, Ilonka, Margit gyermekei, Ujlaky Géza fivére és számos rokonai nevében la tájdalomtól megtört Izlwel tudatják, hogy forrón szeretett férj, édesapa,\' testver, Illetve rokon
Ujlaky Béla
lakatoamaatar
folyó hó I5 én éleiének 50., boldog házasságának 28-lk évében hosszas szenvedés és a halotti izenUégek ájtatos felvétele után az Úrban csendesen elhunyt.
Drága halottunk hűlt tetemét t. hó 16-án d. u. 4 órakor fogjuk a temető halottasházából a róm. kath. egyház szertartása szerint őrok nyugvó helyére kísérni. Nagykanizsa, 1929. má|us 15-én.
Aldéa éa béka lanoJan ■arai falatt I
Zalaapáti község elöljárósága.
712/1929.
Versenytárgyalási hirdetmény.
Zalaapáti község a .Hősök Háza" (Kulturház) bontási és átalakítási munkálataira
1929. évi május hó 25-én d. e. 11 óráig
versenytárgyalást hirdet.
Ajánlati minta és költségvetés a zalaapáti-i jegyzői Irodában 8 Pengő lefizetése ellenében megszerezhető. Zalaapáti, 1929. május hó 12.
Wlikler Márton ti. Séueiyl Bjirgj it
főjegyző. 2] is kózségblró.
Linóleum és viaszkos vászon
minden méretben olcsón beszerezhető
HIRSCH ÉS SZEGŐ
cégnél
FELHÍVÁSI
Zala
stb. megyék nagybirtokosai, gyárak, javítóműhelyek, azemek s egyéb érdekeltjei részére. Ritka, randkivOl oloaó alkalom gépgyár, vas- és fémöntöde, jávitómUhely uj üzemalakuléséra vagy kiegészítésére inán kadvezö fizetési faltételek melleit.
A Merkúr Vasmüvek R. T., Nagykanizsa üzemének felszámolása folytán
• I m d ö
rendkívül olosó kilóárban
anyagértéken alul a komplett gép- éa tengelygyári, szürke éa lágywaa-Sntftdei berendezése.
oa IOO drb. különféle modern ezerszémgépek, prizmás, fej és egyéb esztergapadok, gyalu-, fúrógépek stb., kovács szerszámok, nagymennyiségű gépszljak, transmissiók, nagy folyadék kazán-tartányok stb. stb.
ia 2a as
30
UP forgóáram
motorok.
■egteklntés és sladés osak méjus 19., 17. és 18-én
a helyszínen Nagykanizsán (telefon 332.) reggel 9-től délután 5-lg. 18-án csak délig. — Erdekeltek részére ily vételi lehetőség többé nem adódik.
onünental
Kizárólagos képviselők:
Murai
Nagy kanizsa
Beák-tér 2. Telefon 3-22.
minőségben és tartósságban felfllmnlbatatlanl
1929. május 17.
Irlnll általános Biztosító TM
(Asslcurazlonl Oenerall)
keres a nagykanizsai föügynök-sége részére
üzletszerzőket
fix fizetés és jutalék mellett. Jelentkezés Erzsébet-tér 14. sz, alatti tőögynőkségnél.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Üzletvezető; Zalai Károly)"
A Menyet kir. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
4449/tk. 1928. sz.
InirtJl MM-M.
Letenyel Takarékpénztár Részvénytársa-ság végrehajts tónak Czlgány Lajos, Kovács Rozália téli Czlgány Perencné. Fehér Teréz férj. Czlgány La|osné, Czlgány Ilona, Czlgány Matild végreha|tást szenvedők ellen Indított végrehajtási Ügyiben a telek, könyvi hatóalg á vígtehajtásl árverést 1680 P. tőkekövetelés és |árulékal behajtása végett a letenyel kir. járásbíróság területén levő, Llspe és Szentadorján községekben fekvő, a a llspet 21. satjkben 2a hrsz. a. (elvett háznak Czlgány Perencné sz. Kovács Rozália nevén álló Illetőségre 280 P, Czlgány Matild nevén álló Illetőségre 35 P, aa u. o. tlkv. 31. hrsz. rétnek Czlgány Perencné sz, Kovács Rozália nevén álló Illetőségre 20 P. Cdgány Matild nevén álló Illetőségre 3 P, a 74. brsi. rétnek Cslnny Perencné az. Kováca Rozi nevén álló III. 16 P, Czlgány Maliid nevén álló III. 2 P. a 128 hraz azóllónek Czlgány Perencné az. Kováca Rozi nevén álló III. 23 P, Czlgány Matild nevén álló Illet. 4 P. a 161. hraz. erdőnek Czlgány Perencné az. Kováos Rozi nevén álló ül. 160 P, Czlgány Matild nevén álló Illetőségre 30 P kikiáltási árban, ai u. o. 46. szt|kvben 211. hral. szántónak Cltgány Matild nevén álló Illet. 16 P, aa u. o. 86. aztlkvben 22. hrsz. á. felvett házhelynek Czlgány Matild nevén álló III. 22 P, az u. o. 154. sztjkvben 179. hrsz. a. felvett erdőnek Czlgány Matild nevén álló Illet. 116 P, az u. o. 214. sztjkvben 210. éa 215. hrsz a. felvett szántónak Czlgány Matild nevén álló illetőségére 10 P, Illetve 6 P kikiáltási árban, a szentadorján! 49. aztJkTben 166. hrsz. alatt felveit szőlő és rétnek Czlgány Lajos nevén álló illet 26 P, Czlgány Matild nevin álló Illet 26 P kikiáltási árban elrendelte.
Ai Ingatlanok özv. Czlgány Perencné sz. Kováos Rozália lávára C, II, 4, 4, 5, 1 és C. 3 sorsi. a. bekebelezett Özvegyi haszonélvezeti jog fenntartásával srjailk el mégis azzal, hogy ezj a Jogot mégelőző rangsor-ral a Letenyel Takarékpénztár JaVára bekebelezett 1680 P tőke éa (ér. erájéjg bekebelezett követelésének teljes kleftglté-■ére szükségesnek mutatkozó 1680 P tőkét és ennek 1927. október I-től az árverfll vételár kiutalásának valószínű napján alapul vett 1976. április 1-lg számított kamatok (11%) le|ében Járt 277 P 20 Mér a az ír-verés költségének elólelálhttó fedezőre számításba vett 140 Pengői az elárverezett Ingatlanokért ezen az árveréai határnapon meg nem ígérnék, ez az álveréa hatálytalanná válik, a ezeket az Ingatlanokat a kitűzött árverési határnapon az; érintett Özvegyi haszonélvezett Jog fentsrtása nélkül uj bot el fogják árverezni.
Az árverési 1929. évi julhlt hó tS^tk napján d. e. 11 órakor Llspe községházánál fogiák megtsrtsnl.
Az árverés alá kerülő Ingatlanok a kikiáltást ár felénél, Illetve kétharmadánál alacsonysbb áron nem adhatók el.
Az árverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10oA>-át készpénzben, vagy az 1881 :LX. L-c. 42. §-ában meghatározol! árfolyammal számított óvadékképes értékpapírban a kiküldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek előleges blról letétbe helyezéséről kllltltott letéti elismervényt s kiküldöttnek átadni és az árverési teltételeket alálml (1881 :LX. t.-c. 147., 150., 170. §§.. 1908:XL- t.-c. 21. «.).
Az, aki az Ingatlanéit a kikiáltást árnál magasabb ígéretet tett. ha többet ígérni senll sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (190»:XLI. 25. §.).
Letenyén, 1928. évi október hó 20. napján.
Dr. Hltzelberger s. k. kir. Jblró.
A kiadmány hiteléül: Balassa Sándor s. k.
t*l«kk&nyvv.tt(S.
69. évfolyam, 110. szám
Nagykanizsa, 1929 május 17, péntek
Ara 14 fillér
ZALAI HZL0MT
POLITIKÁI NAPILAP —^__
SKrkenttWg h kladóblvalil: Fö nt 5. uim
Keuthstyl llokklsdúhlvatal Koswth Li|w-u. 32. relelős szerkesztő : Barbarlts Lajos B«U«U«I ári: egy bó« C pengi M niléf
A Nemzeti Blokk 131, a szociáldemokraták 166 mandátumot kaptak a Társadalombiztosító közgyűlésében
Kihirdették a választások végeredményét
Budapest, május 113 (Éjszakai rádiójelentés) Az Országos Társadalombiztosító vasárnapi és liétíöí választásainak eredményét ma délután 5 órakor hirdette ki Huszár Károly elnök. Eszerint a közgyűlési választások
vidéki eredményei:
gyáripari munkaadók középipari csoportja: Nemzeti Blokk 1608 Szoc. dem. 701
A Nemzeti Blokkra 17, a Szoc. dem.-ra 7 mandátum jutott. Kézműipart munkaadók általános választó csoportja: Nemz. Blokk 15.429 (21 mand.) Szoc. dem. 6.972 (10 mand.)
Háztartási munkaadók választó csoportja:
Nemz. Blokk 21.361 (7 mand.)
Szoc. dem. 7.558 (2 mand.)
Munkások általános választó alcsoportja:
Nemz. Blokk 49.232 ( 35 mand.)
Szoc. dem. 159.710 (113 mand.)
Hackspacherlisla 7.094 ( 5 mand.)
Munkások bányaipari választó alcsoportja:
Nemz. Blokk 1627 (1 mand.) Szoc. dem. 1282 (1 mand)
Tisztviselők választási alcsoportja:
Nemz. Blokk 15.192 (11 mand.) Szoc. dem. 7.684 ( 5 mand.)
Háztartási alkalmazottak választó csoportja:
Nemz. Blokk 13.091 (7 mand.) Szoc. dem. 4.590 (2 mand.)
Budapesti kerületi választások eredményei:
Gyáriparos munkaadók alcsoportja:
Nemz. Blokk 640 (3 mand.)
Szoc. dem. 497 (2 mand.)
Kézműipari munkaadók általános választó csoportja: Nemz. Blokk 4187 (3 mand.) Szoc. dem. 3340 (2 mand.)
Háztartási munkaadók választó csoportja:
Nemz. Blokk 7864 (I mand.) Demokrata 4278 (1 mand.)
Munkások választó csoportja:
Nemz. Blokk 19.050 ( 4 mand.) Szoc. dem. 97.712 (20 mand ) Hackspacher lista 5.236 ( 1 mand )
Tisztviselők választó csoportja: Nemz. Blokk 2463 (2 mand.) Szoc. dem. 664 (1 mand.)
Háztartási alkalmazottak választó csoportja:
Nemz. Blokk 4779 (I mand.)
Szoc. dem. 2598 (1 mand.)
Gyáripari munkaadók nagyipari
választó csoportja: Egy érvényes lisla, egyhangú szavazás, 13 mandátum. (Nemz. Blokk.) Kézmilipari munkaadók választó
csoportja: Egy lisla, egyhangú szavazás, 2 mandátum. (Nemzeti Blokk.)
Nagykereskedők munkaadó választó csoportja: Egy lista, egyhangú szavazás, 1 mandátum. (Nemzeti Blokk.)
Kiskereskedők munkaadó választó csoportja:
Egy lista, egyhangú szavazás, 1 mandátum. (Nemzeti Blokk.)
Kereskedelmi szabad foglalkozásúak választó csoportja:
Egy lista, egyhangú szavazás, 2 mandátum. (Nemzeti Blokk.)
szándékoknak, melyeket a pénzügyminiszter mutat.
A politikai tényezőknek igyekezniük kell, hogy eredményeket mutassanak fel. Hosszasan beszél az egyes fogyasztási ágak nyomoráról és hangoztatja, hogy a kisiparosok nyomora nem engedi meg a kézműves iparkamara felállítását. Bírálja a forgalmi adóátalányozásnak módját. Kereskedelmi szerződéseink következtében ki vagyunk szolgáltatva a szomszédos ipari államoknak,
amelyek nem engedik be a magyar ipari. Sürgős szükség van a mezőgazdasági munkások helyzetének javítására, ezért
utmunkákat követel. Követeli a hilbizományok megszüntetését, a javadalmak elő-nyösebb elosztását. A költségvetést nem fogadja el.
Östör József az összeférhetetlenségi ügyekről beszél.
A közélet tisztasága tekintetében pártkülönbség nélkül egyet kell érteni. Ezután szól a köztisztviselők összeférhetetlenségéről is. Egyes tisztviselők állásokat halmoznak össze. A kormánynak az idevonatkozó rendelet alap|án módjában van belenyúlni a kérdésbe.
Gyökeres megoldás az lenne, ha a kérdést a bíróságra bíznák.
A költségvetést elfogadja. PeyerKároly hosszasan foglalkozott
a Társadalombiztosító vá-lasztásaival,
melyből azt a következtetést vonta le, hogy a munkásság meg akarja szűntetni azt a szerteknséget, amely az intézetnél 10 év óla folyik. Hibáztatta, hogy a papság a választásoknál érvényesíteni kívánta befolyását. Ezután azt állítja, hogy az egri választás során meg nem engedhető módon kicsempészték a pénztárból a szavazati lapokat és az érseki iroda vezetője körlevélben törvénysértésre buzditotla a szavazókat. (Nagy zaj és viharos ellentmondások.) A költségvetést nem fogadja el.
Lukács György beszédében külpolitikai kérdésekkel, a trianoni szerződéssel és a kisebbségi kérdéssel foglalkozott. A kisebbségek hiába jajdulnak fel, a népszövetségi tanács iktatóhivatalába alussza álmát a sok keserű memorandum. TIz év alatt mindössze hét kisebbségi sérelmet tárgyalt a tanács, a többit Irattárba tette.
A Gráf Zeppelin motorhiba miatt visszafordult
Barcelona, tnáJUH 1fl (Éjszakai rádiójelentés) Ma 14 óra 30 perckor elrepült a Gráf Zeppelin a város felelt.
Friedrichshafen, május 16. (Éjszakai rddiójeléntés) Dr. Eckener kapi-
tány, a Gráf Zeppelin parancsnoka ma rádiógrammot küldött. Ebben közli, hogy a léghajó motorjai rosszul működnek. Az utasokkal történt tanácskozás után dr. Eckener ugy döntött, hogy nem látja tanácsosnak
az amerikai utat a motorok4 mai állapotában, ezért megfordul és visz-szatér Friedrichshafenbe.
A Gráf Zeppelin délután 18 óra 35 perckor ulban hazafelé tényleg elrepült Spanyolország felett.
Szocialista viharok a Házban a Társadalombiztosító
választások körül
Első félidőben
Budapest, május Itt A Ház mai ülésén a költségvetés tárgyalása során Simon János határozati javaslatot terjeszt be, amelyben azt kívánja, hogy a kormány u közmunka váltság kérdését a községek háztartásával egyidejűleg méltányosan rendezze. Kéri a trafikjogok revízióját és sürgeti a hidegvérű lótenyésztés támogatását. A költségvetést általánosságban elfogadja.
Neubauer Ferenc részletesen foglalkozik a földblrtokreform kérdésével. Hangozlalja, hogy a közterhek
kormánypárti, a másodikban ellenzéki költségvetési vita este fél hétig tartott
csökkentésére kell törekedni, de nem találja célravezetőnek Kállay ezírányu javaslatát. Halározati javaslatában kéri annak kimondását, hogy a Ház a közterhek emelését feleslegesnek tartja. Felhívja a kormányt a legszigorúbb takarékosságra. A költségvetést elfogadja.
Beck l.ajos rámutat arra, hogy mezőgazdaságunk bajait fokozza mezőgazdasági kulturáltságunk elmaradottsága. A mezőgazdaságnál a legelső feladat az olcsóbb termelés, mint a versenyképesség előfeltételei.
szónokok túlsúlyban a ülésén
Ennek eszközei a közterhek csökkentése, a termelési és értékesítési ágak támogatása, a termelési eszközök árának arányosítása. Sürgeli a behozatal csökkentését és az ipari export fejlesztését. Nem osztja Kállay álláspontját a tulzolt takarékosság terén. A költségvetési elfogadja.
Hegymegi-Kiss Pál Bud János közgazdasági miniszter expozéját bírálta, azt gyakorlati szempontból hiányosnak mondja. A költségvetés összeállítása ellentmond azoknak a Jó-
ZALAI KÖZLÖNY
1929. május 23.
Az állandó nemzetközi bíróságot is elbarikádozták a kisebbségi kérdés elől. Minket lefegyvereztek azzal, hogy a nagyhatalmak Is végrehajtják a lefegyverzést, most aztán jobban fegyverkeznek, mint a háború előtt. Ha eljön az idő, hogy nem tartván meg velünk szemben vállalt kötelezettségeiket, mi levonjuk a konzekvenciákat, ezért a felelőség nem bennünket fog terhelni. A triaqoni szerződés szerint akik megtartják magyar állampolgárságukat, megtartják elszakított területen lévő birtokaikat is. Ezzel szemben rámutat a birtok elkobzásokra. KU-lönOsen a román eljárásra, amelyet a jogtalansiig Csimborassiojának nevez. Szól a nemzetközi döntőbíróság csődjéről Majd rámutat arra, hogy az igazság elindult utján (Éljen Rothermere lord), útjában elsöpör mindent és maga alá temeti az igazságtalanságot. A trianoni szerződés revízióját a nemzetközijog alapján követeljük. Kéri a kormányt, hogy a revizió Ügyét minden lehelő módon mozdítsa elő. A költségvetést elfogadja. Ujabb vihar a Társadalombiztosító választásai körül Krüger Aladár azzal kezdte felszólalását, hogy Peyer Károly beszéde nem volt egyéb, mint egy megvert hadsereg dicsérete. Az eddigi adatok szerint a Nemzeti Blokk Társadalombiztosító mandátumainak száma 215—220, ezzel szemben az Összes ellenzéki mandátumok száma 140-re teheló. (Zaj a szociáldemokratáknál). Ez már nem munkásbiz-tosiló pénztár ez Társadalombiztosító, benne van tehát az egész nemzet. Az 500.000 gyárimunkásból 300.000 munkást nem sikerült a szociáldemokrata terrornak megszerezni. (Nagy zaj a szociáldemokratáknál). A szociáldemokraták a vert hadsereget ünneplik, én a nemzeti hadsereg győzelmét ünneplem. (Taps a kormánypárton).
Azonban a nemzetet nem a titkos választójog, nem az esküdtszék és nem a választásmód, hanem a súlyos gazdasági helyzet érdekli. Felhívta a kormány figyelmét a tiszántúli vidékek fagykárosult|aira, sürgeti a Duna-Tisza-közi öntöző csatorna építkezésének megindítását. A költségvetést elfogadja.
A Ház legközelebbi ülését holnap tarlja. Az ülés egynegyed 7 órakor ért véget.
Né&ány napon beltll döntenek Budapesten a kanixsal építkezések ügyében
Tárcaközi zsűri határoz a beérkezett ajánlatok felett — Az egyik pesti cég 100.000 pengővel tévedett ajánlatában
118 halottja
vau a clevelandi kórház-robbanásnak
Clovclund, májua 16 A clevelandi (Ohió) kórház II. emeleti radiografiai laboratóriumában egy filmtekercs a villamosvezetékből kipattant szikrától meggyulladt, a sok ott raktározott film felrobbant és pillanatok alatt az egész épület lángokban állt. Rövid Időközökben az oxigéntartályok is felrobbantak i az egész épületet mérges gázok töl lőtték meg, melyek sok beteget meg öltek. Sokan az összeomlott épület romjai alatt lelték halálukat, sokan az emeleti ablakokból leugrálás közben vesztették életüket. A gázmaszkos rendőrök és tűzoltók tehetetlenek voltak a nagy hőségben. A halottak száma eddig 118, kik közül 45 férfit és 33 nőt agnoszkáltak. Negyven sebesült haldoklik. A kórházban borzalmas katasztrófa idején 360 ember tartózkodott.
Nagykanizsa, májua 16 Mint közöltük, a tervezett és küszöbön álló nagyarányú építkezések munkálatainak ügyében Nagykanizsáról az érdekképviseletek és a hivatalos város feje deputációban mentek a honvédelmi minisztériumba.
Ebben a küldöttségben, melyet Gyömörey Qyörgy főispán és dr. Kállay Tibor országgyűlési képviselők vezetlek, helyet foglaltak dr. Sabján Gyula polgármester, Unger-Ullmann Elek a kereskedő-, és Kiss Ernő az iparostársadalom képviseletében.
Szerdán délben 12 órakor jelent meg a küldöttség a honvédelmi minisztériumban, ahol Csáky Károly gróf honvédelmi miniszter távollétében
Álgya-Papp Sándor államtitkár fogadta küldöttséget.
Gyömörey György főispán és Kállay Tibor tárták fel az államtitkár előtt a nagykanizsai szomorú gazdasági viszonyokat, melyben az iparosság és a kereskedők kétségbeesetten küzdenek fennmaradásukért. Ezen az állapoton jelentősen enyhítene, ha a nagykanizsai iparosság a laktanya épitkezések során keresethez jutna és ezzel a város gazdasági élete len-dülésbe jönne. Az iparosság valósággal létérdekének tekinti, hogy érdekel érvényesüljenek a munkálatok kiadásánál.
Ezért arra kérik az államtitkárt, hogy hasson oda, hogy ha nem is nagykanizsai vállalkozók kapják meg a munkákat, ez esetben is a kötendő szerződésekbe vegyék bele a nagykanizsai iparosságot, illetve biztósit-sák foglalkoztatását. Dr. Sabján Gyula, Unger-Ullmann Elek és Kiss Ernő egészíthették ki Kállay Tibor és a főispán szavait, vázolva a helyi viszonyokat, majd Álgya-Papp Sándor államtitkár megnyugtatta a küldöttséget, hogy a maga részéről is
mindent el fog követni, hogy a város gazdasági érdekei számításba jöjjenek.
Kijelentette az államtitkár, hogy ebben a kérdésben döntés még nem történt. A munkálatokra beérkezett és már felbontott ajánlatokat már kétszer át vizsgálták és még egyszer át fogják vizsgálni. Ezután pedig a honvédelmi-, népjóléti-, belügyi- és pénzügyminisztérium állal összeállított zsűri dönt a munkálatok odaítélése felett
— Az építkezéseknek erre az esztendőre tervezett részére szeptember 1-én, esetleg hamarabb kiutalják pénzt — mondotta az államtitkár — mert
november elsejére az objektumokat át kell adni készen az államnak.
Az államtitkárnál több, mint 1 órát Időzött a küldöttség és részletes in-
formációkat adlak a helyzetről. Megtudta a küldöttség azt is, bogy a benyújtott ajánlatok közül
egyik „előnyős" pesti ajánlattevő cég 100.000 pengővel tévedett számításaiban
és igy valószínűleg ezt az ajánlattevőt a döntésnél figyelmen kívül hagyják. ,
A küldöttség utja után most már a néhány napon belül elkövetkezendő döntés mondja meg, hogy milyen eredményeket értek el legfelsőbb helyen.
Nemzeti Blokk listája győzött a zalai Társadalombiztosító-választásokon
1 zalaegerszegi kerületi választmányba 14 tag a Nemzeti Blokk, 0 a szociáldemokraták mandátumával jutott be
Zalaegerszeg, május 16 Tegnap délelőtt került nyilvánosságra a zalai társadalombiztosítási választások eredménye, amely a Nemzeti Blokk listájának
győzelmével végződött. A gyári munkaadók nagyipari csoportja, a gyári munkaadók középipari csoportja, a háztartási munkaadók és a háztartási alkalmazottak csoportja
egyhangú jelöléssel győzött. Tehát e csoportok a következő személyekkel szerepelnek a választmányban :
Gyári munkaadók nagyipari csoportja az l-es számú listával: Welser János, Káinal Béla (rendes tagok), Stern Oyula, Récsei Imre (póttagok).
Gyárt munkaadók középipari csoportja az l-es számú listával: Kiss Ernő, Schwarcz Olló (rendes tagok), Varga Nándor, Wertheim János (póttagok).
Háztartási munkaadók csoportja a 2-es számú listával: Fodor Aladár dr. (rendes tag), 3riglevics Károly dr. (póttag).
Háztartási alkalmazottak csoportja az l-es számú listával: Kiss Anna (rendes tag), Németh Erzsébet (póttag)
Választás utján kerültek be a választmányba: Tisztviselők csoportja: az l-es szá-
mú listával: Martinék Oyula (rendes lag), Kiss Lajos (póttag).
Kiskereskedelmi munkaadók csoportja az l-es számú listával: Fang-ler Oyula, Hoffmann Imre dr. (rendes tagok), Deutsch Hermán, Rosen-berg Samu (póttagok).
KézműiparI munkaadók csoportja az l-es számú listával: Samu Lajos, Meizler Károly, a 2-es számú listával : Baranyai Péter (rendes tagok), az l-es számú listával: Szalay Ede, Csemba Oyula, a 2-es számú listával : Perendi József (póttagok).
Munkások választócsoportja az 1 -es számú listával: Ekler József, Jergler Rezső, Markó Gyula, Pintér József, a 2-es számú listával: Dombay János, Mészáros Péter. Berke György, Hackler János (rendes tagok), az l-es számú listával: Vellák József, Borsos József, Markovlcs István, Viganti Gyula, a 2-es számú listával: Varga Gábor, Viola Ferenc, Hegedűs Ferenc, Marton Lajos (póttagok).
A kerületi választmányba való választás mérlege tehát ez:
14 nemzeti blokklsta, 6 szociáldemokrata.
Hogy a közgyűlésbe kik kerülnek be s mely listán Zalából, azt a beküldött lislák alapján a budapesti választási bizottság itéll meg.
Elfogtak egy csavargót, akit a csendőrgyilkossággal gyanúsítanak
Tagad a gyanúsított — A szembesítés fog dönteni — Holtponton a nyomozás vagy helyes nyomon ?
RéíQy ílsx/Qelyetles gyilkosa Sxeg ed felé menekül
Nagykanizsa, májua 16 Pénteken hajnalban gyilkolták meg Balatonföldvár és Zamárdi között az országúton Réthy Flórián csendőr-
tiszthelyettest, de azóta a hatalmas apparátussal rendezett nyomozásnak annyi csak az eredménye, hogy az egyik tettes kilétét kiderítették és legújabb hírek szerint a gyilkos Szeged felé vette menekülő ulját.
Ennél több eredményt nem bírnak elérni, noha többszáz csendőr vetette magát a gyilkosok után. Nap-nap után fognak el gyanús egyéneket, akik azonban igazolják alibijüket. Most Bonyhádon a csendőrség egy Bence József nevű jómadarat, aki nem kevesebb, mint tizszer volt büntetve már. Bence Józsefre ráillik
az egyik tettes személylelrása. Kihallgatása során ez az ember minden vallomást megtagadott. Ez felettébb gyanússá teszi és igy előbb Kaposvárra, majd Balatonföldvárra kisérik, ahol Béndek János csendőrrel szembesitik.
Ettől függetlenül a nagy hajtóva-dászat folyik a tettesek után és most kutatják át a somogyi erdőségeket, ahol a gyilkosok búvóhelyét sejtik.
— UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezésekel, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtéritjük. Kopsteln Szombathely,
ti>29 május 17.
Vusxtltó fégverés a Kerka vidékén
Kerkaszentm iklóson 400 hold vetést és a szőlőket egészen tönkretette a jég — Kisebb jégverés volt Kerkaszentklrályon és Felsőszemenyén
Nagykanizsa, máJUB 16
ZALAI KÖZLÖNY
A minapi viharos idő, mely részben Nagykanizsát is érintette, a Kerka vidékén súlyos természetű jégkárokat okozott.
Kerkaszenlmiklóson este 10 órától kezdve másfélórán át zuhogott a zápor, mely jéggel volt vegyes. A jég
mogyoró-nagyságú volt. A községben
400 hold vetést és az egész szőlőt elverte.
Ugyanezen idótájt a jégverés Kerka-szenlkirály és Felsőszemenye, vala-minl vidékeik felett is elvonult és kisebb károkat okozott.
A jégkár-su|lotta vidékek gazdatársadalma érdekében
adókedvezmények elérésére tettek intézkedéseket a jegyzőségek.
Dunaszerdahelyen elfogták több Nagy-kanizsa-vídéki gyilkosság tetteseit?
Nagykanizsa, május 16 Az , Uj Nemzedék" tegnapi kelet alatt Pozsonyból jelenti:
„ A pozsonyi áüamügyészségfog-házába tegnap négy dunaszerdahelyi cigányt szállítottak be, névszerint Kulács Ignácot, Rá-fael Jánost, Kovács Jánost és Kovács Amáliái, akikel többszörös rablógyilkossággal, gyilkossággal és számos betöréses lopással vádolnak. Kovács János és Amália beismerésben vannak s többek közt bevallották, hogy 1921-ben Nagykanizsa melleit is több gyilkosságot követtek el. Meggyilkoltak többek között egy pásztort, egy mezőőrt, két csendőrt és még két embert".
Kérdést intéztünk ebben az ügyben a legilletékesebb tényezőkhöz, ahol azt a választ kaptuk, hogy nem tudnak olyan esetekről, hogy 1921-ben Nagykanizsa vidékén két csendőrt vagy más embert meggyilkollak vorna.
Mindössze egy kiderítetlen gyilkossági eset van nyilvántartva, a halastavak őrének meggyilkolása, de ez is későbben történt. Mindazonáltal be kell várni a cseh hatóságok megfelelő megkereséséi, meri nincs kizárva az sem, hogy a cigányok azért vállalták magukra ezeket a dolgokat, hogy a csehek kiszolgáltassák őket vissza Magyarországnak.
Borotvával elme/sseí/e nyaltát a betegsége miatt elkeseredett öreg fiarangoszó
Lefekvés után követte el tettét — Életveszélyes állapotban ápolják a kórházban
Felsőszcmenye, május 10 (Saját tudósítónktól) Felsőszemenye községnek tegnap este óta szenzációja van, mert a falu öreg harangozója — ugy látszik — megunván ezt a földi életet, önkezével töitönön életére.
Kovács István 62 éves felsöszeme-nyei harangozó már vagy 20 éve állandóan betegeskedett. Az utóbbi időben állapota semmit sem javult, ugy. hogy az elkeseredés végzetes szándékot érlelt meg benne.
Kovács István öreg harangozó elhatározta, hogy borzalmas módon végez magával. Tegnap este, mikor családja és ö is éjszakai nyugalomra tért, ugy 11 óra tájban az öreg az előkészített beretvával elmetszelte a nyakát.
Már hatalmas vérveszteséget szenvedett az öreg, mikor hörgésére felébredlek hozzátartozói és rémülten látták, hogy Kovács István ágya csupa vér, az öreg még hörög, de már eszméletét elvesztette.
A harangozó családja még akkor este értesítette a beretvás öngyilkosságról Seregélyes Kálmán körjegyzőt, aki gyorsan Kovács lakására sietett és első segélyben részesítette a magánkívül levő öreget, akinek éleiéről a családtagok már le is mondlak.
A jegyző azonban azonnal intézkedett, hogy Kovácsot még az éjszaka folyamán szállítsák be a nagykanizsai kórházba, ami meg is történt Még ez előtt kevéssel a pillanatnyilag magához tért harangozónál megjelent a pap, hogy meggyóntassa, de az öreg ellenkezelt és rögtön rá elvesztette újra az eszméletét.
A kórházban még nem tért magához a harangozó és igy nem tudták kihallgatni.
Bizonyos, hogy az öreget gyógyíthatatlan betegsége keserítette el any-nylra, hogy beretvával elmetszelte a nyakát.
Állapota rendkívül súlyos és kétséges, hogy felépülhet-e, tekintettel idős voltára.
A rm giTr l
MERCEDES-
8zomó1y óh teherautók ón a M. kir. áll. Vas-, Acél- óa Gépgyárak által gy&r,t«tt
MÁVAG-MERCEDES-BENZ
teherautók, autóbuszok ós különleges autók vezérképviselet* ós eladási központja:
MERCEDES-BENZ AUTOMOBIL RT. Budapest, tv, váoi-uica 24
Pécs emlékiratban sürgeti egyeteme továbbfejlesztését
Nagykanizsa az egész város
pusztulását miért nem fekteti memorandumba ?
Nagykanizsa, május 10
A mult év december 5-én Dunán-tul törvényhatóságai és városai Pécseit nagy értekezletet tartottak, melynek célja a pécsi tudomány-egyetem továbbfejlesztése lehetőségének megbeszélése volt. Elhatározták, hogy a hiényok sürgős, tervszerű megszüntetés .-ért mozgalmat indítanak.
Ezt a célt szolgálja az a memorandum, mely díszes kiállításban címünkre is megérkezett. Pécs szab. kir. város törvényhatósági bizottsága ugyanis kimondotta, hogy az egyetem továbbfejlesztése érdekében feliratot intéz a törvényhozás mindkét házához, a miniszterelnökhöz, a kultuszminiszterhez s a pénzügyminiszterhez s ugyanakkor elhatározta, hogy hathatós támogatásra felkérik az ösz-szes dunántúli törvényhatóságokat, r. t. városokat, az összes egyházi főhatóságokat, képviselőket és felsőházi tagokat.
Az emlékirat teljes képet ad az egyetem mai állapotáról és felsorolja az összes hiányokat s rámutat Du-nántul országrészének jelentőségére.
Az egyetem hallgatóinak összes száma 1250 s ennek 65 százaléka a nyugati országrészre esik. Nyilvánvaló jele cz annak, hogy Dunántul, bár tekintélyes része közelebb esik Budapesthez, a saját kultúrájának fejlesztésére hivatott pécsi egyetemre bízza fiainak nevelését és tanítását. Zalamegyéból van a pécsi egyetemen 8fí hallgató, köztük 23 zalaegerszegi és 20 nagykanizsai.
A felirat kéri a kormánytól az Erzsébet- tudományegyetem továbbfejlesztése kérdésének sürgős napi-rendretüzését, a végleges beruházó terv mielőbbi megállapítását s lehető leggyorsabb végrehajtását és az el-halaszthatallan elemi szükségletek soronkivüli kielégítését a legközelebbi
állami költségvetésben.
*
Pécsnek csupán az egyetemének fejlesztéséért volt lelkesedése és pénze
egy memorandum kiadására, amely memorandum alapján a fővárosi sajtó Is melegen foglalkozott a kérdéssel.
Nagykanizsa az egész pusztuló életének jajszavát nem tudná hasonló erővel az országos nyilvánosság megafónjába kiáltani...?
SZÍNHÁZ
BemutatKoizús
A pécsi színtársulat tegnap városunkba érkezett. — A szlnházkert környékén már egész nap elevenen lüktetett az élet. Az érdeklődés legnagyobb része a négy vagon diszlelnek szólt, de a mozgalmasságot emelte az úgynevezett .lakás-börze" is. Estefelé elcsendesedett a környék, a megérkezett müvész-sereg részben a lakására, részben vendéglőkbe és kávéházba vonult, hogy kipihenje az ut fáradalmait s erőt gyűjtsön holnapra a bemutatkozó előadásra.
Első előadás lesz a „Régi nyár", a nagysikerű Békeffy—Lajthay operett. E darabban fog bemutatkozni a társulat primadonnája, Pintér Böske, aki kezdő színésznő korában is már kedvence volt a kanizsai közönségnek. Ugyancsak megismerjük holnap este a társulat első szubreltjét, Vincze Emmit, aki a második szubrett, Rácz Erzsi gyengélkedése miatt vette át „Zsuzsika" szerepét Holnap este viszontlátjuk majd Sarlayt, Károlyi Vilit, Egri Bertát, Kormost, Hajnal Beátát és Kádár Margitot.
A nagy sikert aratott operettnek olyan együttese van, amely méltán kelti fel a közönség érdeklődését, ami különben a színház pénztáránál az elővételekben erőteljesen kifejezésre jutott.
Heti mllsor:
Pénteken, 17-én: Kést nyár. Szombaton, 18-án : Eltörött a hegedűm. Vasárnap 19-én d. u. Kitörött a hegedtlm.
este: Régi nyár. Hétfőn, 20-án d. u.: Régi nyár.
esto : Eltörött a hegedűm. Kedden, 21-én: Ida regénye. Szerdán, 22-én : Éva grőtnő.
= Vésnökmunkákat, ruggyanta bélyegzőket elismerten legszebben és legjutányosabban készít Ooldbergerné, Főút 10. Dobrovits udvarban.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
"intizott Creppe de ebinek, Foulard és Bemberg selymek I
n.gy vite.sékb.n „kun. írke«ek KIHSCHNEK MÓR divatárubázába, Fff-nt 3.1
ZALAI KÖZLÖNY
1929. május 23.
NAPI HIK1K
NAPIREND j
Május 17, péntek
Római katolikus : Paskálltv. Protcst. : Paskál. Izraelita: Ijár hó 7.
Nip kel reggel 4 óra 21 perckor, nyugszik este 19 óra 32 perckor.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 ólától eite 9 óráig (bittó, uerda, pintek délután és kedden egész nap nőknek).
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai meg. figyelő Jelentések: Csütörtökön a himér-síklet \\ Reggel 7 órakor +12 fi, délután 2 órakor +IÍ6. este 9 órakor (+12-6.
Felhőzet: Egésx napon ál borull égbol-lozat.
Szélirány: Egész napon át Északi szél.
A Mataorológlal InMnt aata 10 órakor Jolantli agyaidra további hfiaOllyadéa mallatt élónk áaiak-nyugatl axalaa 146 várható, kivált kalat.n nagyobb aaók, ké-aöbb valéulnülag aa aaA oaflk-kanéaóval 1—2 nap múlva talaj-mvntl fagyok.
— Aranylakodalom. Magyarszerdahely községben ritka családi Ünnepség volt. Ruzsics István szövőiparos és felesébe, 8 gyermekük és 10 unokájuktól körülvéve, házasságuk 50 éves évfordulóját ünnepelték. A jubilánsokat Keresztes Ignác lelkész áldotta meg.
— A Nagykanizsai Fürdő Egyesület végrehajló bizottsága szerdai megbeszélésének eredményeképen ma délután 6 órakor dr. Sabján Gyula polgármester részvételével Illést tart a városházán a strandfürdő ügyében.
— A Nagykanizsai Állatvédő Egyesület május 20-án délelőtt 11 órakor a városháza kis tanácstermében választmányi ülést tart, melyen a polgármesterhez intézett áliratról, a védőoltásokról, a kóbor és beteg ebek ápolásának megszervezéséről, az ebzárlat enyhítéséről fognak tárgyalni.
— A Nagykanizsai Stefánia Szövetség folyó évi május hó 21-én, kedden délután fél 7 órakor igazgatósági ülést tart az intézet helyiségében. Az elnökség ezúton is felkéli az igazgatósági tagokat, hogy a rendkívül fontos ügyek megbeszélésén minél számosabban szíveskedjenek megjelenni. Az évi rendes közgyűlést a Szövetség e hó 30-án, űrnapján délután 5 órakor lartja meg.
— A Sármelléki Földműves Dalárda buzgó karnagyának, Proszt Ignác igazgató-tanítónak agilitásából zászlói szentel. A törekvő, lelkes dalárda pünkösd vasárnapján délelőtt szenteli fel a zászlót. Az ünnepségen a keszthelyi, alsópáhoki, kisszent-gróti, felsőpáhoki és szentgyörgyvári dalárdák is résztvesznek. Zászlóanya keményegerszegi Kemény Andorné. A Zalavármegyei Dalosszövetség is képviselteti magát az ünnepségen.
— A tábla végleg eltiltott egy kanizsai soffőrt a gépkocsivezetéstől. Bakonyi István nagykanizsai soffőrt két autószerencsétlenségéből kifolyólag a biróság 4—4 hónapi fogházra ítélte. A törvényszék most összbünletésl szabóit ki: 7 hónapi és 15 napi fogház. Amikor az elnök kihirdette az Ítéletei, enunciálta, hogy a tábla liakonyi Istvánt ilélelileg végleg eltiltotta a gépkocsivezetéstói Bakonyi megfellebbezte az Ítéletet.
Tornavlzsgáh\'oz Iricok, cipők olcsón. Tenniszütők, labdák, krepp gummitalpu tenniszcipők nagy választékban kaphatók. — Szakszerű tcnniszülő hurozás — Szabó Antal sporlüzlelében.
— Utazási kedvezmény Keszthelyre. Az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés állal folyó évi május 19. és 20-.\'.n Keszthelyen tartandó Kereskedelmi Kongresszusra a Duna—Száva-Adria vasút valamennyi állomásáról Balatonszentgyörgyig való utazásnál 50%,-os díjmérséklés engedélyeztetett, a szokásos rózsaszínű Igazolási-jegy felmutatása mellett. Az utazásnál útmegszakítás engedélyezve nincs. Allomás-fönökség.
— Mielőtt szőnyeget vesz saját érdekében menjen Bartához. Olcsó, jó, gyönyörű választék.
— Két és fél évi fegyházra Ítélték az igali gyilkost. A törvényszék Igalban megtartott tárgyalásán Fekete Jenő borbélyt, aki agyonszúrta Lukács Oyörgy földművest, 2 és fél évi fegyházra ítélte. Az ítélet előtt exhumálták az áldozat tetemét, de a hulla már olyan állapotban van, hogy nem tudták megállapítani a halál okát, csak azt, hogy Fekete Jenő borbély olyan eszközzel szúrta meg a földművest, ami alkalmas az élet kioltására.
= Órák, ékszerek nagy választékban legolcsóbban Zsoldos Oyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók. Fö-ut 14. Biztosító palota. Szakszerű Javítások
— öngyilkosság. Mukár Katalin 19 éves leány, aki Csurgón egy vendéglősnél voll alkalmazásban, öngyilkossági szándékból ismeretlen mérgei ivolt. Súlyos sérüléseivel a közkórháziján ápolják.
= Blelőtt tavaszi szükségletéi bellerezne, saját erdekében el ne nnlassza megtekinteni Barla Hikia divatnfdonságalt.
— Ügyvédek, hivatalok régóta várják a lökéleies vármegyei sematizmust. Ez a sematizmus márkészül. A 400 oldalas mű ára 5 pengő és a poslaköllség. A mü szerkesztője ma és holnap felkeresi az irodákat és hivatalokat. A sematizmus a Zalai Évkönyv-vcI együtt készül. A műnek 60 munkatársa van.
Tennlsz-fitők dupla hurozásu P 18-tól kaphatók nagy választékban Vágó Illatszertárban.
Székelési sawrok, bélgörcs, puffadtság, gyomorszédülés, izgalmi állapotok, szividegesség, félelemérzés, bódullság és általános rosszullét esetén a természetes „Ferenc József" keserűvíz a gyomor és bélcsatorna tartalmát gyorsan és fájdalom nélkül kiürili, a vérkeringést előmozdítja s tartós megkönnyebbülést okoz. Korunk legkiválóbb orvosai a Ferenc József vizet ugy férfiaknál, mint nőknél és gyermekeknél teljes eredménynyel alkalmazzák. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszer-üzletekben.
PUnkOsdl vonatok
a Déllvaaul vonalain
Szombaton, május 18-án a 202. sz. gyorsvonal és május 20-án a 203. sz. gyorsvonat Budapest és Nagykanizsa között közlekedik. Budapestről május 18-án 13 óra 35 perckor Balatonboglárig, május 19-én 6 óra 05 perckor Balatonszentgyörgyig külön személyvonal és kedvező időjárás esetén Budapestről 18-án 16 óra 03 perckor külön gyorsvonal indul Balatonboglárig, 20-án Balaton-szemesről 17 óra 25 perckor és Balatonszentgyörgyről 18 óra 40 perckor külön személyvonat Indul Budapestre, hova 21 óra 03 perckor, illetve 23 óra 20 perckor érkezik. A balatoni kedvezmények érvényesek.
Siófokról e kedvezmények május hó 20-án a 215. sz. vonalnál nem érvényesek, hanem helyette a 215/a sz. vonalnál, mely az első vonatot 45 percre követi.
A SINGER VARRÓGÉPEK
KÉors A LEGJOBBAK !
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— Korona-szálloda pianinot keres kölcsön pár hónapra.
= Bérmálásl ajándékok óriási választékban legolcsóbban Zsoldos Oyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók Főút 14. Biztosító palota.
Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park szálloda kávéházban VIII., Baross-tér 10.
— A Zalai Évkönyv — Zala knltusza.
n
Regedei viz
nemcsak kitűnő borvíz,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál. Kapható minden fflszer-és csemegeüzletben.
bm Főraktár: ,
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Klrály-u. 21

iadóóőágbaíi, izben éd clcdódágban
OETKERf1
miuiricumifriiéRHnmtN.
le minden íOimMéé
a most megfelent, 148 receptet tartalmazó, színes képekkel Illusztrált
dr. OCTKER-féla
RECEPTKÖNYVET
ára 30 ftllér.
Ha a fűszeresnél nincs, forduljon közveüen
hozzánk: dr. OETKER A. gyárhoz w«í Budapest, VIII., Contlu. 25.
(Rővldltések) H — hírek, kózgazda-sig rlangv. — hangverseny. E — efóadAs Oy — gyermekeknek. A — asszonyok-nnk. Z — zene. Mg. - mezőgazdaság. Ifi. - Ifjúsági előadás. P — felolvaais. O — grarnoforizeue. Ib — jaxz-band. K — kabaré, oZ. — népszerű xane.
Május 17-én pénteken
Budapest 9.15 A rádió báxltrlójának hangv. 9.50 H. 9 45 A hangv. folyt. 12 Déli harangszó. 12.05 Cigányzene. 12.25 H. 1235 A hangv. folyt. 13 Időjelzés. 14.30 H. 15 E. 16 Harsány! Qlzl mesél a gyermekeknek. I&40 Időjelzés. 17.10 Magyar baletldélután 18 Németnyelvű előadás. 18 50 Pranciá nyelvoktatás. 1930 Az Operaház „Végzet hatalma" előadása. Utána kb. 22.30 Időjelzés. Majd Cigányzene.
Bécs II Z. 4 H. 5.15 Zeneakadémia. 8 15 Operett E. Bmlln 16 30 Z. 20. Hangverseny. Milano II 15 0. 12 20 Rádiókvintett. 13.35 Jb. 16.30 Oyermeklrarének. 17 Jb. 20.30 Szlmt. hangv. 23 Jb,
Prága 11.15 Gr a maiz. 12.30, 16.25, 19.20 Hangv. 20.40 Vidám dalok. 21.35 Zongora-hangv. 22.20 Z.
Varsó 1110 Qramafonhangv. 15.50 Oramaloni. 17.55 Mandollnhangv 20.15 Szlnfónlkus Itangv.
Asztal tQzhelyeimet utíM!
Nc dobja ki pénzét silány anyagból készült utánzatokért, hanem rendeljen meg nálam, a készítőnél egy Igazán praktikus
asztaltiizhelyet,
melyért 15 évi garanciát vállalok.
MACSEK LAJOS
lakatosmester
Nagykanlssa, József lőherce«-nt 87.
I
Pünkösdre IHliltényi cipőt vegyen!
Legnagyobb választék legújabb di-/atcipfikbBn, aandalettek és fonott Randátokban
Főúton, a városházban.
52 éve*.cég.
1929. má|u« 17.
ZALAI KÖZLÖNY
KÖNYVEK, LAPOK
„Bolyongái"
Bodrogh Pit verseskönyve Batthyány
Qyuta gróf 6 r.Jzával
Bodrogh Pál több mint 25 esztendővel ezelőtt tünt fel. Mikor 1906-ban Idegen költők cimü kötete megjelent, az egykorú kritika, élén Ady Endrével, összes akkori mütorditó-költőink fölé emelte Bodrogh Pált. Az idő igazolta e megállapítást: e költői fordítások azőta több kiadásban terjedtek el és a hangversenydobogón, a rádión ma is nagy sikert aratnak. Bodrogh Pál azután mint író sokáig hallgatott: az élet más terein fejtett ki aktivitást. De néhány év előtt újra megszólalt: most már mint önálló költő, saját gondolatainak és érzéseinek mtivészi tolmácsolója, akinek verseit a közönség és a kritika a régi melegséggel fogadta. Ezek a versek vannak összegyűjtve a Bolyongds cimü kötetben, tanúságot téve arról, hogy Bodrogh Pál a magyar nyelvnek és versnek ma is változatlanul mestere, aki művészi formáit immár sajátos egyéni lírájával tölti meg. Ami a férfi lelkét betölti, azt költészetté finomulva mind megtaláljuk e versekben: az emlékezés melankóliáját, a reménykedést a jövőben, a filozófiái, amely Istenhitté emelkedik. De akad bennük ostorozó szatira is és ami a ma keserűségei közepette a legritkább: derűs humor. Az egész könyv minden sorában egy mélyen gondolkodó, finoman érző magyar költő szólal meg a legragyogóbb nyelven, a legművészibb formák közölt.
Batthyány Oyula gróf a mesteri költeményekhez mesteri rajzokat készíteti. Batthyány Oyula gróf 15 évvel ezelőtt tűnt fel mint festőművész, aki dus képzeletével és egyéni stílusával fantasztikus álomvilágba viszi a nézőt. Ez a világ éa ez a stílus egéészen az ő sajátja, minden részében eredeti és lebilincselő. — Ezért volt oly rendkívüli sikere képei legutóbbi gyűjteményes kiállításának is. Mint könyvillusztrátor Batthyány Oyula gróf első Ízben azokkal az erős stilusu rajzokkal tünt fel, amelyeket Tormay Cecil ,A régi ház• című regényéhez készített. De gazdag és értékes munkái sorában is művészi különlegességet jelentenek azok az illusztrációk, amelyekkel Bodrogh Pál verseskönyvét ékesítette.
Ezt a könyvet, a kiváló költő és a kiváló festőművész közös mestermunkáját, mely művészi kiállításban lelenik meg, bizonyára minden magyar ember igaz élvezettel fogja forgatni.
*
A könyv merített papíron készült. Egy példány ára 6 pongö. Készült ozen-klvUl 500 számozott példány, amelyot a költő és a ralzolómüvész névaláírásukkal látták el. E példányok ára 10 pongö. Kapható minden könyvkereskedésben.
A Napkel**
május 15-iki számában Pauler Ákos A modern ember lelkéről, Kállay Miklós Sigrid Undset norvég írónőről irt tanulmányt. Thury Lajos novellával szerepel, Németh László folytatja Emberi színjáték cimü társadalmi regényét, Mécs László és Marconnay Tibor költeményt írtak. A szemlerovatba és kritikai részbe Kéky Lajos, Rédey Tivadar, Eckhardl Sándor, Galamb Sándor, Farkas Zoltán, Majlhényi Oyörgy, Prahács Margit és mások Írlak. Mutatványszámot díjtalanul küld a kiadóhivatal Budapest, I„ Döbrenlel-utca 12.
)( II* magyar Braoknar" snn-«*olaa raaénya. A pesti napilapok bőven foglalkoztak a magyar Bruckner esettel. Mint Ismeretes, a német színpadokon a legnagyobb sikerrel Játszák egy Bruckner novü iró színdarabjait, akinek személyét, azonban teljes homály tedl. Nem jelenik meg a preml-orckon, nem tárgyal személyesen a direktorokkal, egy tlgyníikség utján hclyozl el darabjait. Két hét előtt Incze Sándor, a Színházi Elot lőszer-kcsztőjo, egy szenzációs regényt kapott, amelynek írója nem akarja magát megnevezni és caak ugy volt hallandó átengedni a regényt közlésre, ha névtelenül teszik közzé. A regény a pesti színházi világról szól, élő szereplői vannak éa olyan szenzációs, hogy a Színházi Élet név nélkül a Színházi Elet o heti pünkösdi számában már meg Is kezdto a regény közlését folytatásokban. A színházi ftlet pünkösdi száma 40 oldallal nagyobb terjedelmű a rendes heti számoknál. Ara 1 pengő.
=* Ne felejtse el, hogy: varrógépben „PFAFF", kerékpárban „PUCH" a leglobb I
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
Ha ön valöban elegáns akar lenni,
legyen gondja rá, hogy finom fehérneműt viseljen. Kllogás alanul elegáns ur a ma legdivatosabb pouplln Ingakat hordja.
arta Alfrédé.
nagy választék van ebből. 3309 Szenzációsan olcsó árak,
darabonkint 12 P. 50 flll.
Re malawi a el a kedvező alkalmat!
B
TerméiytóiUe
Búza 20-25 flll., rozs 35 fillérrel esett.
Buta ttsxav. 77-es 24-45-24 75, 78-as
24 70-2500, 79-es 25 00-25 20, 80-as
25 25-25 45, dunántuli 77-es 23 75 -23-95, 78-as 24 00—24-25, 79-ea 24 30 -24 45, 80-aa 24-45 -24-60, roza 20 40-20-50, tak. árpa 25-40-25-65, sörárpa 26-75-27 25, ub 23 65-24 00, tengert tart 29-00-29 25. dunántuli 27-00-27 10, korpa 17 00-17-25.
Ma este pompás díszelőadással
nyílnak meg Ismét a kanizsai színház kapni,
hogy az ország első vidéki színtársulata néhány héten át ragyogtassa nagyszerű művészetét a kanizsai közönség elótt. — Színház 31,1 után mindenki a ragyogó előadás benyomásával a
Polgári Egylet éttermei és kerthelyiségébe vonni,
ahol páratlan llnomságu színházi vacsora, Mister „Imperátor", a sörök királya, csodás zamatu finom borok, Dunántul hírneves cigányprímása Lázár Pista nagynevű zenekara várják a közönséget. Rendkívül hangulatos esték, kellemes szórakozás, különösen figyelmes, előzékeny kiszolgálás. És ami a lő: minden páratlanul olcsó árban.
SPORTELET
Vf Kapus, uf csatár a Zala-Kanlxsában a Somogy ellen
Nagy buzgalom a pünkösdi program körül
Nagykanlzaa, május 18 Lázas készülődések folynak Somogy- és Zalaország fővárosában, hogy a vasárnapi Somogy—Zala-Kanizsa találkozó minél impozánsabb legyen.
A Zala-Kanizsa vezetősége többféle tervekkel igyekszik a csapatban levő hiányokat betölteni. Komoly tárgyalások folynak egy elsőrangú pesti kapussal és két csatárral, akik vasárnap a Somogy ellen már játszanának.
A csapat szerdán erős tréninget vett. Ma ujabb tréning lesz és a jövő játékosokkal együtt ma este vagy szombaton délelőtt állítják össze a csapatot.
Természetesen a Somogy is ambicionálja, hogy győzzön és Bium tréner vezetésével dolgoznak, hogy szereplésük beváltsa a Somogy-névhez fűződő hireket.
A vasárnapi meccs 5 órakor kezdődik. Rendes helyárak I A zsúfolt nézőtér valószínűleg nem marad cl ezúttal.
Tipp-vorsenyOnk
ezen a héten is kettős feladvánnyal jön. Egy szelvényen lehet tippelni a kanizsai Somogy—Zala-Kanizsa és kaposvári Zala-K anizsa — Somogy meccsekre. Akik legjobban tippelnek, azok között kisorsoljuk a 2 tennisz-labdát (Szabó Antal ajándéka) és egy üveg kölnivizet (Vágó Endre ajándéka. Mai számunkban az első tipp-szelvényt adjuk.
Bankosok—Sakkosok
A mai napon a Sakkosok összeállították csapatukat, mely igy fog küzdeni a Bankosok ellen : Böhm — Weiszfeld, Holczer — Lax, Dobó, Karlovils — Brandl, Schless Oy., Joó, Zalai, Horváth. Tartalékok: Kugler L., GrUnwald E., Pilczer J. és Báder J.
A Bankosok együttesét csak ma este állítja össze a vezetőség, de a jelek szerint .bomba" csapat lesz. Hir szerint a szövetség megbízottja több bankost meg akar nézni és felvinni a — tribünre „jó" játékuk után...
Tornavizsga Kis-kanizaán
Nagykanizsa, május 16 A kiskanizsai elemi iskola az Idén is igen nagy előkészületeket folytat országszerte páratlan népiskolai tornavizsgájának megrendezésére. — A tornavizsga május 26-án, rossz Idő esetén május 30-án délután V<4 órakor lesz a Templon-téren 1 pengős és állóhelyen 20 filléres jegyekkel. Nagykanizsa és Kiskanizsa között külön autóbusz-járatok lesznek.
Mozgószlnház
Uránia Mozgó. Szotnbalon este 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor „A rókaut" (Könlgsbergi diák), Sudermann világhírű regénye. Főszereplők: Jack Trevor és Lissi Arna.
KÖZGAZDASÁG
TŐZSDE
A mai tőzsde eleinte ingadozó volt. Később gyengülések és javulások felváltva fordullak elő, a főjellemvonás azonban ismét az üzlettelenség volt. A tözsdeidő második felében a külföldi tőzsdék kedvetlen hatására gyengült a piac és ennek következtében a nehéz papíroknál nagyobb árukínálat lépett fel. Ezeknek a papíroknak lanyhasága az általános tőzsdét is befolyásolták, ugy, hogy a hangulat a piac valamennyi területén kedvetlenné vált. Zárlatkor az értékek túlnyomó részében 1%-ig terjedő árveszteség mutatkozott. Ennél nagyobb árveszteséget csupán Fegyver, Lámpa, Ofa és Bauxit szenvedték. Barátságos megítélés alá ma egyedül a Magyar Cukor esett, amely az általános lanyhaság dacára árnyereséggel zárt. Zárlatkor az irányzat kedvetlen, a piac üzlettelen. A fix-kamalozásu papírok piaca tartott, változatlan. A valuta és devizapiacon ma az irányzat tartott. Szilárd volt Berlin, javult Madrid, viszont Dollár 45 ponttal esett vissza.
tlrtohl Kárlat
Pária 20-28V1, London 2518»/i, Newyork 519-22\'/*, Brtlsael 7210, Milano 2718\' a, Madrid 73 75, Amsterdam 208-721/s, Berlin 123 35, Wien 72-97\'/«, Solla 3-75, Prága 15-36\'/l, Varsó 5825, Budapest aO\'BIVi Belgrád 9 t2»/i, Bukarest 3-08\'/i.
& bufapert Tíude derlsa-jegyzi*
valótAk
Angol f. 27-75-27-90 Belga fr. 79-50-79-80 Cseftk. 16-91-16-99 Dán k. 152-50-153-10 Dinár A-99-10-05 Dollár 572\'70-574\'70 Francia I 22-35-22-55 Holl. 230 00-231-00 Lengyel 64 10-64-40 Leu 337-3-41 Léva —\'—
Líra 29-90-30*15 Márka 136-00-136-50 Norvég 152-50 153-10 Schill. 80-37-S0-72 Peseta 81-30 82 00 Svájci f. 110-20-110-60 Svédk. 152-85-153 45
devizAk
Amflt. 230-25-230-95 Belgrád 10-07-10-10 Berlin 136-10-13650 Brüsszel 79-52-79-72 Devizáid 3-39-3-41 Kopenh. 152 67 153*07 London 27-78 27-86 Madrid 81-30-81-90 Milano 29-98-30-08 Newyork 572*90-4-50 Oszló 152*70-153*10 Pária 22-38-22-45 Prága 16 95-17-00 Szófia 4-13-4-15 Slockh. 153-02-153-42 Varsó 64-22-64-42 Wien 80-46-80-71 Ztlilch 110-33-110 63
Sertóirásár
Felhajtás 1194, eladatlan 168. — Elsőrendű 1-82—1*84, szedett 1-80—1-82, siedett kösép 1*66—1*74, könnyű 1-24—1*40, l-s« rendű öreg 1*66—1 70, tl-od rendű öreg
1-40—1 50 angol süldő 1*50-1*60, szalonna nagyban 1*96—2*00, zalr 2-28 -2*32, hus
2-06—2*40, szalonnáé félsertés 2-00—2-06. Az Irányzat élénk.
Klaflt: MaU BywMa fc bqftMi Vállalat, Hagrkntnáa.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
tntariiftoa taWaa ■ Nacykaahaa 7*. sa.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
Tipp-szelvény
Vaaárna,
Somogy-Zala Kanizsa
(Nagykanizsa)
eredmény:............ félidő :............
Hétfőn
ZalaKanizsa-Somogy
(Kaposvár) eredmény :............ félidő :............
olvasható névaláírás.
ZALAI KÖZLÖNY
APRÓHIRDETÉSEK
Az ipróhirdetéaelr dija 10 szóig 80 fillér. Minden további szó dl|a 8 flll. Vasár- (a ünnepnap 10 szóig 80 fillér, minden további szó dija 8 flll. Szerdán és pénteken 10 szóig 80 fillér, minden további szó dija 8 flll. Címszó s minden vasla-
Sabb betűből álló sió két szónak számit-lük. Alláit keresőknek SOO/o engedmény.
Keveset használt nikkelezett gyermekkocsi lóizőrmatrsccsl, valamint 6 ablakra való asalu eladó. Megtekinthető naponkint 13 éa 1 óra között Sugár-ut 38. 3229
Balatenmérlén, közvetlen a vasút! állomás mellett, 200 D-öl villa építésére alkalmai szőlő, ugyanolt 1100 D-öl szóló lakóházzal és pincével, a lakóház és pince kisebb területű szőlővel ls elsdó. Érdeklődni lebet Görög dohányárudéban. 32-17
Aranyhegyi borok.
TSrSi ustall ...... i liter 60 flll.
Aranyhegyi muskotályos, lton, uoatoi ... 1 liter 80 flll.
zárt palackokban, üreg cserivel.
Sáfrán József g^ag^:
Bérautó megbízható legolcsóbban Kaulmann Manónál kapható. Teleion 167 éa 571. 2251
PénxkBIoednt bekebelezésre minden
összegben a legelőnyösebben és leggyoa. sabban folyóslttal Aoxél Ignác pénx-kőlcsönközveUtő Irodája Nagykanizsád Kaxlncsy-utca 2. szám. 4925
Üzemünket llbővitettük és a legmodernebb gépekkel berendezkedtünk
hajópadlógyártósra
U. Állandóan szolgálhatunk legolcsóbb napiá/ban elsőrendű osztrák származású hajópadlóval minden méretben éa jutányosán vállalunk
bérgyalnlást
és a szakmába vágó minden egyéb bérmunkát.
wmmm
Nagykanizsa, Szemere-utca 4.
31 IS
Balatoni rlellng SO fillér, >*r«a •O fillér adóval együtt 3 liter vételnél Zerkowltz Albert borpincészetében. 1495
HasaaáH bútort, varrógépet, tükröt, órát, ágytol lat vesz és elad özv. Kukeczné, Rákóczi-utca 4. 2315
Egy 3 szobás lakás kiadó augusztus l-re Arany János utca Tln. sz. alatt. -3244
M Általános Biztnití Itallal
(Asstcuraztonl Oeneralt)
keres a nagykanizsai főügynök-sége részére
Üzletszerzőket
fix fizetés és jutalék mellett. Jelentkezés Erzsébet-tér 14. sz. alatti fóflgynökségnél.
13\'0
A „Trikón" ruházati r. t.
helybeli képviselője Pranger Józsel tisztelettel közli nagyrabecsült vevőivel, hogy lakását, Illetve Irodáját IS-lkétSI kezd.e FSut IS. sí. alá (a Nemietl Bankkal sztmbao] helyesta át. Megrendeléseket az összes ruházati dkkekben 8 havi réealetfUetéere a azokott előzékenyléggel lelveizek. A\' fizetés kezdete ezúttal jialiue eleeje. Telles tisztelettel 3218 PRANOER JÓZSEF, Főút 15.
Elweexett egy kézikocsi a Rózsa vendéglő előtt. A Becsületes megtaláló adja át Torma Imre ny. főpincérnek.
Zongora, kulönléle bútorok, antik órák, vltrlntárgyak. képek, egyéb tárgyak eladók Bajza-utca 3. kapualatt Jobbra 3245
Egy egyszobás és cp kétszobás likás az összes mellékhelyiségekkel Junlui l-ére kiadó Vöröimarty-utca 65. 3216
Kiadó Márlatelepen, sz állomás közelében négyszobás villa. — Megmutatja az állomáslönök. 3249
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarátainknak és isme [őseinknek, kik felejthetetlen jó férjem, illetve édesalyánk Ujlaky Béla
elhunyta alkalmával jóleső részvétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek és a boldogult temetésén megjelenni szívesek vollak, ezúton is hálás köszönetet mondunk.
A gyászoló család.
Rézgálic Raffia Kénpor
legolcsóbb
HIRSCH ÉS SZEQŐ cégnél
a nagylőzsde mellett
Mayer Károly
ruhafestő, vegytisztitó, piissirozó és gőzmosó gyára
NAGYKANIZSA
OyUJtőlelep: Oyár:
Főút 7. taoa-épOlil. Erssébet-tér 2.
Hol újonnan berendezett gyáramban a legkényesebb igényeket kielégitó munkák készülnek.
Minta utáni és gyászfestés 24 órán belfll.
Pllssék a legszebb kivitelben.
Női- és férfiruhák elismert tisztítása.
— Alapíttatott 1892-ben. —
MAKULATUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
SINGER VARRÓGÉP
RÉSZVÉNY-TÁRSASÁG
Mttzldti: HAflTíilIZSfe Főnt 1.
Csukott bérautó,
helyben és vidékre bármikor megrendelhető
Binoza Imre
090 Telefon i 595. szám.
Bő és egészséges termése lesz, ha gfOnaaioafá lf és u8l«|ét permetezi.
Vásároljon
OB&ZÁS JÓZSEF magkereskedés^-bea Nagykanizsái, Erzsébet-tér 10.
(s bíróság mellett) a következő védőszerekből: Kombinált arzén-rézvegyületet tartalmazó
Noapraaen Komb. rézkén-arzénvegyületet tartalmazó
Tatskll mindkettő egyesített permetező anyag
ep-yidelü védekezésre. ByHm8tóa4abea ■ Oytlmölcspenész (Monllln), varasodás. rUgyluróbogár. alma-moly, szllvamoly és a többi gomba és
rovar kártevők ellen. Sa6l8ban i Peronospors, azőtőmo\'y, szőlőllonca, tökehernyó Irtására. Bordói léhez keverve: Arxola, Uránlnxflld, Daráin arzén tartalmú permetezőszerek (rágókártevők Irtására). Eloanl, Vlnol llszlharmat elleni védőazerek. 9 u I f n r o I gombakái levők Irtáiához. Alrnola, Pomrln (vértetükátrány) véitetves lebhelytk
bekenéséhez. Több más speciális védőszerek Is állandóan raktáron. Érdeklődőknek Ismertetőket Ingyen adok.
_ 1929. május 17.
10266/1929.
Tárgy: Mezőgazdasági termények tflztői való megóvása.
Hirdetmény.
A 44200/1924. B. M. körrendelet értelmében közhírré teszem, hogy a mezőgazdasági terményeket külön engedély nélkül csak oly belsőségekbe szabad behordani, azokat olt tartani és kicsépelni, ahol a legközelebbi lakóháztól, gazdasági épülettől (magtár, kocsiszín, istálló) legalább 100 m., — illeive 2000 keresztnél kisebb mennyiségű termény behordása esetén, — legalább 50 m. távolságra és a szomszéd asztagától, kazlától, boglyától legalább 15 méterre lehet elhelyezni. A távolságokat mindenkor a kérdéses belső területnek (szérűnek) az említett épületek, illetőleg a szomszéd asztaga felé legközelebb eső szélétől kell számítani.
Oly belső területre való behor-dáshoz, amely a fent előadódnak nem felel meg, a v. fanács engedélye szükséges, az engedélyezés Iránt a kérvények e hirdetmény közzétételétől számított 15 nap alatt kell benyújtani.
A később érkezett kérvények figyelembe nem vétetnek.
Mindazon kisgazda, aki terményeit a belterületre be nem szállíthatja, köteles azt a kijelölt közös szérűkre szállítani.
Ugyanezen rendelet értelmében felhívom azon kisgazdákat, akiknek földjeik a vasút mentén feküsznek, hogy a beérett termények learatását és elhordását a vasúthoz legközelebb eső részen tartoznak megkezdeni A learatott termények a vasutvonalaktól minél távolabb, de legalább 100 m. távolságra rakandók össze.
Akinek birtokán a termény llv távolságra a terület keskenységénél fogva nem helyezhető el, a terményeiket onnan a legrövidebb Idő alatt kötelesek elhozni.
Aratás után köteles a vasúti pálya menti gazdaközönség a tarlót a vasutmentén legalább 100 m. szélességben az aratók nyomában haladéktalanul feltisztogatni (felgereb-lyéztetni) és az első kereszt (boglyasortól) 5—10 m. távolságra a vasút felöl legalább 3 m. szélességű védőszántást végeztetni.
Az egyes birtokrészletek védő-szántásainak egy vonalba kell esnlök, mert a lépcsőzetes védőszántások a futótűz ellen nem nyújtanak védelmet.
Akik ezen rendelkezéseket és tilalmakat megszegik, vagy kljátszák, amennyiben cselekményük súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, kihágást követnek el és 15 napi elzárással és 200 P-ig terjedhető pénzbüntetéssel büntethetők.
Nagykanizsán, 1929. évi május hó 14-én.
nu Polgármostar.
■ 1 .11 11 B Mos I Feit 1
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
g fixmosó, vegytlixtHó, ruhaftstfi a izombaUitlyl oru. latrkliUllfeOH •ranjrértmintl kilÜnUtvo
NAGYKANIZSA
Oj«]t«l.l.p i Oyirtclcp i
Kazlnczy-u. 8. Hunyadt-u. 19.
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit testet vagy tisztíttat. Qyöződlőn meg áraim olcsóságéról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen tényll gallértlsztltái I Tisztit I síp PHsséroz I
Ez az autó kell Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. szám.
Telefon: 3-22.
Haktárról az Ssszes typusok azonnal szállíthatók. — Kedvező fizetési feltételek I
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Üzletvezető;
Zalai Károly)"
69. évfolyam, 111. szám
Nagykanizsa, 1929 május 18, szombat
Ara 14 Hllér
ZALAI KŰZLONT
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fő-ut 5. szám. Keszthelyi tiókktsdóhlvstil Kossuth Lsjos-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési ára : egy hóra < pengő 80 flllél
Napi egymillió pengő
Irta: dr. Kresi Károly, a TÍBK igazgatója
Napjainknak kétségtelenül legjelentősebb kérdése a fizetési mérlegnek és a kereskedelmi mérleg passzivitásának kérdése. Ennek megoldására kormánynak, minden közgazdasági tényezőnek és az egész társadalomnak a legsürgősebben össze kell fognia, addig, mig a lejtőn a megállás lehetséges. A kereskedelmi mérleg egyenlege, vagyis a külállamokba irányuló kivitel és a külföldről behozott áruk értéke között való különbözet országunk rovására évről-évre nagyobb és 1928-ban már 370 millió pengőre rúgott, ami annyit jeleni, hogy naponkint egymillió pengőt meghaladó értékű áruval több jött be az országba, mint amennyi innen külföldre ment.
Minden métermázsa fa, minden méter textiláru, minden iv papir és minden egyéb áru, amelyei külföldről hoznak, hazánknak a külfölddel szemben való eladósodását fokozza. Ezt az eladósodási folyamatot meg kell állitanl. Mlnlhogy Itt az ország legegyetemesebb érdekéről van szó, mindenki a maga tehetségéhez képest közreműködjék, hogy e téren a javulás lehetővé váljék. Államnak és magánosnak, termelőnek és fogyasztónak, nagyjövedelmünek és kisjövedelműnek egyaránt teljesítenie kell kötelességét.
A kormány feladata megfelelő külkereskedelmi politika inauguráiása, hogy ezáltal a magyar termékek kivitelét lehetővé tegye, de ügyelni kell arra is, hogy az összes közületek, ott, ahol ez lehetséges, magyar árut használjanak, fogyasszanak. Olaszországban például a telegráfpóznák kőből vannak — faimport csökkentése végett. Nálunk is sokat lehet és kell e tekintetben tenni, hiszen behozalalunkban a fa és a faanyag 150 millió pengővel szerepel, minthogy erdeinket a trianoni békeszerződés következtében elvesztettük. Az e téren való kezdeményezés és kísérletezés irányítása szintén állami feladat. Az államnak kell továbbá ügyelnie arra is, hogy ugy a maga, mint a vármegyék, varosok és egyéb közületek befektetései kizárólag produktív célokra történjenek és pedig tekintet nélkül arra, hogy külföldi vagy belföldi pénzből történnek-e, ami itt, végeredményben mindegy.
A gazdának abban az óriási versenyben, amely ma uj piacok teremtése és a régi piacok megtadása végett folyik, mindenben qualitás-árut kell termelnie, ezt standardiro-zással piacképessé tennie és még külső kiállításban, csomagolásban is versenyeznie kell a külföldi áruval. Akkor azután majd nem kell szégyenkezve kaliforniai almát, svéd sajtot és dán vajat látnunk a mi piacainkon, ahelyett, hogy a mi mezegazdasági termékeink árasztanák
el a világpiacot. Az iparnak is minden ágazatában olyat kell termelnie, amely alkalmas a külföldi áru kiszorítására és a kivitelre. A kereskedelemnek pedig, saját jól felfogott érdeke az, hogy előnyben részesítse a magyar árut, megkedveltesse a vevőközönséggel, hiszen a magyar
áru\'ia legtöbb esetben, van olyan jó, ha nem jobb, mint a külföldi.
A fogyasztó meg magyar árut követeljen a kereskedőtől, amikor a külföldi áru mellőzhető.
Arra a nagy kérdésre tehát, hogy a kereskedelmi mérleg óriási passzivitását miképpen csökkentsük, a
válasz csak az lehet: magyar árut kell venni mindenütt, ahol erre mód van, hogy ezáltal a behozatalt lejebb szorítsuk, másrészt, fokoznunk kell a termelést és a kivitelt és e kettős cél érdekében össze kell fogni minden gazdasági és társadalmi tényezőnek, mert ez az igazi hazafiság.
A zzentai rendőrség elfogta a balaton-földvári csendőr gyilkosát
Megindul a diplomáciai eljárás Nagypál kiadatása iránt
Szeged, május 17. (Éjszakai rádiójelentés). A zentai rendőrség értesítette a szegedi rendőrséget, hogy a kapott személyleírás alapján Zentán csütörtökön este elfogták Réthy Flórián balatonföldvári csendőrtiszthelyettes gyilkosát, Nagy pá 1 Antalt. A szegedi rendőrség haladéktalanul megteszi az Intézkedéseket a kiadatási eljárás megindítására.
A kisantant követei tüntetőleg elhagyták Szófiát, mert az angol követ hivatalosan fogádta lózsef főherceget
Balkáni idegesség és diplomáciai duzzogás a Habsburg-főhercegnek egy angol hatóság által való ünnepélyes fogadtatása miatt
Ez az első eset a háború óta, hogy angol hatóság hivatalos fogadást adott egy Habsburg főherceg tiszteielére. A kisantant követei a fogadás miatt tüntetőleg elhagyták Szófiát. Ez már a második gyerekes diplomáciai
London, in AJ uh 17 (Éjszakai rádiójelentés) A „Daily Express" jelenli Szófiából: Nagy izgalmat keltett a kisantant berkeiben az a tény, hogy a szófiai angol követ hivatalos fogadtatást rendezett az ott időző József Ferenc főherceg tiszteletére.
duzzogás — irja az angol lap. — Az első is nemrégen volt, mikor a kisantant követek a bolgár nemzeti ünnepen nem jelenlek meg és elutaztak Szófiából azért, mert attól tartottak, hogy olt demonstrálni fognak a kisantant ellen.
yjr „ , ■ ^
B l_iJ\' .tm—,11. 1*1 I.I i\' i _i—- i p i I\' I * \' * —, *— \'
Jl Gráf Zeppelin] súlyos sérülése miatt leszállni kényszerült
A francia Kormány megadta asz engedélyt a francia területen való leszállásra
l\'árls, május 17 Dr. Eckener, a „Gráf Zeppelir." parancsnoka szikratávírón és ledobott levélben kérte a francia kormányt, hogy jelöljön meg egy helyet Lyon körül, ahol léghajójával leszállhat.
A léghajó oly súlyosan megsérült, hogy nem. tud megküzdeni az erős északkeleti széllel, amely a f/oline-völgyében fuj. Egyben kérte a valenciai helyőrség scgilségét is. Lyon felett 4000 méter magasságban repült el. A francia rádióállomások nem tudnak összeköttetést létesíteni a „Gráf Zeppelin"-nel. Levelekből értesültek, hogy a léghajó súlyos helyzetben van. A francia kormány a leszállásra az engedélyt megadta és kijelölte a helyet is.
l\'árls, május 17 A „Gráf Zeppelin" motorhiba miatt visszafordult útjáról. Két motorja tengelytörést szenvedett. Jelenleg\' egy
motorral óránkint 30 km. sebességgel közeledik Németország felé.
Párls, május 17 (Éjszakai rádiójelentés) Mint a légügyi minisztérium jelenti, a „Gráf Zeppelin" 16 óra 45 perckor Saiilance felett repült el. Ez a helység 40 kilométernyire van Valenciától. A léghajó nehezen halad előre és alig tud ellenállni a szélnek, amely délkelet felé sodorja. A francia légügyi minisztérium, amint tudomást szerzett arról, hogy a „Gráf Zeppelin" milyen helyzetbe julolt és le akar szállni, azonnal inlézkedetf, hogy a leszállásnál megfelelő segítség legyen kéznél. A „Gráf Zeppelin" 17 óra 15 perckor a Kohne folyó völgyében keleti irányban halad előre. Most széltől védett zónába került. Sebessége 30 kilométeres. A légügyi minisztérium értesítette a „Gráf Zeppelin" tisztikarát, hogy a két légi kikötő bármelyikén kiköthet. A Gráf
Zeppelin erre az értesítésre még nem válaszolt. Rohne-megye prefektusa utasította a közigazgatás valamennyi szervét, ho^y arra való tekintettel, hogy a Gráf Zeppelin alacsonyan halad és esetleg ki akar kötni, a drótveíetékckből a magasfeszültségű áramot kapcsolják ki.
I\'árls, május 17 (Éjszakai rádiójelentés) Háromnegyed 7 órakor a Gráf Zeppelin a széltől sodorva Avignon felett lebeg. Hat motorja közül kettő működik. A léghajó 45 fokos szögben hajlik lefelé. Ugylátszik, hogy nem ura mozdulatainak. A műszaki csapatok autón követik a léghajó utvonalának irányát, hogy a leszállásnál azonnal segíteni tudjanak. 7 óra 10 perckor a léghajó Marignantól északra 20 kilométernyire látták a Gráf Zeppelint. Este későn Toulonból jelentik, hogy a Gráf Zeppelin 8 óra 35 perckor Couers-Pierrefeuben leszállott. A leszállás körülményeiről nem érkezett még részletes jelentés.
ZALAI KÖZLÖNY
1929. május 23.
A kisantant Izolálással akarja Magyarországot bekényszerltenl egy nagy gazdasági egységbe
Az adók csökkentését és a békerevizlónak a népszövetség elé vitelét sürgették ma a parlamenti szónokok — Relsinger támadása a kincstári birtokokon folyó vadászatok miatt — Bethlen miniszterelnök vissiautasltotta a szociáldemokrata szónok célaatosságát — Llngauer Albin hirtelenül rosszul lett beszéde végén
tartja l*gkBzelebbi ülését
kezdését sürgeti. Hosszasan értekezik a külföldi adórendszerről. Csökkenteni kell az adókat. A vidéken ma is 14—16 százalékkal lehet csak pénzt kapni. A bankok nem foglalkoznak sem Ipari, sem kereskedelmi kőlcsOnökkel, hanem csak váltókat számítolnak le. Ezen a téren reformra van szükség. A reform végrehajtása az OKH nagyobb hatásköre nélkül lehetetlen.
Sigray Antal gróf tisztelettel van a pénzügyminiszter és gazdasági miniszter iránt és hogy nem fogadja el a költségvetést, annak oka abban van, hogy nem helyesli a kormány általános gazdasági politikáját.
A Ház szerdán
Budapest, május 17
A képviselőház mai ülésén a költségvetés vitájához elsőnek Györky Imre szólalt fel. A szociáldemokrata-pártot ért sok támadással szemben kijelenti, hogy céljuk az, hogy a gazdasági életet talpraállitsák.
Dentz Ákos megállapítja, hogy a költségvetés kereteit a kormány ugy állapította meg, hogy abban az egyensúly teljesen helyreállt. Aggodalommal látja
az intelligencia nehéz elhelyezkedést lehetőségét.
A költségvetési évet — szerinte — a naptári évvel kellene összeegyeztetni. A beruházások mielőbbi meg-
Revizló nélkül ma nem lehet gazdasági politikát csinálni.
Az exportlehetőségek terén sem teszi meg a kormány az összes intézkedéseket. Olaszországba volt már exportlehetőségünk és nem tudtuk kihasználni. Kivánja az adók csökkentését. Sürgeti a revíziót. A revízió kérdésében egyetlen reményünk az, hogy Olaszország mellettünk foglal állást. Meg kell nyernünk Anglia és Franciaország barátságát. Németországgal is feltétlenül keresni kell az érintkezést, mert ezen a téren közösek az érdekeink. A kormányt kéri, hogy ne halogassa
a revízió kérdését a Népszövetség elé vinni.
A kisantant céljai teljesen átlátszók. Bele akar kényszeríteni bennünket egy nagy gazdasági egységbe. Ezt a célt teljes gazdasági izolálással akarja elérni. Igyekeznünk kell a revizió gondolatát mielőbb célhoz juttatni.
Llngauer Albin a gazdasági helyzettel foglalkozik.
Kevés a konkrétum az export-lehetőségek terén.
Sürgeti a bankok megrendszabályo-zását.
Kéri a közszállltásl rendelet
módosítását, különösen a kisiparra való tekintettel.
Llngauer hirtelen rosszul lesz s sápadt arccal hirtelen leül. Az elnök rövid szünetet rendel el. Szünet alatt a parlamenti orvos megvizsgálja Lin-gauer és konstatálja, hogy epegör-
csöt kapott. Szünet után Relsinger támadása a miniszterek ellen
Reisinger Ferenc a diósgyőri vasgyár munkásainak elbocsátását leszi szóvá. Kifogásolja a kincstári birtokokon történt vadászatokat, melyen kormánytagok vettek részt. Bethlen István közbeszól : Majd a földmive-lésügyi miniszter megadja a választ. Becsületemben akar megtámadni. Bethlen István gróf miniszterelnök
nyomban válaszol. Lillafüred nem olyan fontos kérdés, hogy azt minden egyes alkalommal felhozzák. Lillafüredből a kormány üdülő és gyógyfürdőt akar létesíteni a középosztály részére. Törekvése a kormánynak az, hogy a közönség itthon költse el a pénzét. A mélyfúrásokért a szakértők a felelősek. Hogy a szakvélemény nem vált be — arról nem a kormány tehet. A szakértők véleménye nem lehet minden esetben helytálló. A vadászatokra vonatkozólag kijelenti, hogy kincstári területre mindig a földtnivelésUgyl miniszter által volt meghlva és a költségeket megfizette. Jókay-lhász Miklós rámutatott arra, hogy külpolitikai helyzetünk sokkal jobb. A rólunk táplált téves felfogás oszladozóban van. A változást a miniszterelnöknek, a külügyi kormányzatnak és a Revíziós Ligának köszönhetjük. Nagy sikerének tartja a Revíziós Ligának azt a tényt, hogy
a munkásság, dacára a szociáldemokrata felfogásnak, csatlakozik a revizió gondolatához.
Beszél a termelési költségekről. A nagy termelési költségek egyik oka a kartellekben keresendő, melyek eltértek erjdeli hivatásukról. Örömmel hallja, hogy a kormány ezt a kérdést törvénnyel fogja szabályozni.
Kabók Lajos hangsúlyozza, hogy csökkenteni kell a kormánynak a kiadásokat.
Vojnich István báró a vaíutl tarifa csökkentését kéri.
Hoffer László a behozatalnak a
minimumra való szállítását követeli.
Tabódy Tibor speciális kérdésekkel foglalkozik. Kevesli a népjóléti tárca költségeit. Kéri a a gyermekhalandóság megakadályozását
helyes gazdasági és egészségügyi intézkedésekkel.
A Ház ugy határozott, hogy legközelebbi ülését 22-én, szerdán tartja. Napirend a költségvetés tárcánként! tárgyalása.
yJ tapolcai vonaton felismerték a pesti sikkasztót és barátnőjét
A főkapitányság letartóztatásukra megkereste a keszthelyi rendőrséget
Budapest, május 17 (Éjszakai rádiójelentés) A budapesti főkapitányságon ma este 9 órakor megjelenlek vasutasok, akik jelentették, hogy a Budapest—tapolcai vasútvonalon ma a gyorsvonatban felismerni vélték Weisz Oszkárt és Bedő Margitot. Weisz Oszkár két nappal ezelőtt az Ágai Vidor és Társa
cégtől, ahol alkalmazásban állott 100.000 pengőt sikkasztott és megszökött. A vasutasok szerint a szökésben levő hivatalnok és barátnője valószínűleg Keszthelyre utaztak. A főkapitányság telefonon utasította a keszthelyi rendőrséget, hogy Weisz Oszkárt és barátnőjét tartóztassa le.
A Nemzeti Blokk 215, a szociáldemokraták 140 mandátuma
a Társadalombiztosító közgyűlési
Tegnapi számunkban a Magyar Távirati Iroda budapesti központjától, az éjszakai rádió-hirperiodusban kapott jelentés alapján közöltük az Országos Társadalombiztosító Intézet választásainak eredményét. A rádión leadott hir olyan hiányos voll, hogy súlyos értelmi zavarokat okozott az eredmények közlésében nem csak lapunk, hanem a többi vidéki lapok erről szóló cikkeiben is. A leadásból teljesen hiányzott az egyhangú választás alapján ugyanakkor kihirdetett mandátumok száma a közgyűlési választások több csoportjában. (Különben ugyanezzel a hiányossággal közölte az eredményeket a velünk egyidőben megjelenő Budapesti Hírlap is.)
A közgyűlési mandátumok közé tehát be kell még iktatni a gyári
választásainak tel/es eredménye
munkaadók nagyipari csoportjának 77, a gyári munkaadók 2, a kézműipari munkaadók építőipari csoportjának 12 egyhangú mandátumát, melyek valamennyien a Nemzeti Blokk mandátumai.
A végeredmény Ilyenformán 215 mandátum a Nemzeti Blokk, 140 mandátum a szociáldemokrata és 5 mandátum a Hackspacher lista alapján.
A tegnapi számarány tehát a hiányos leadás számadatainak téves összegezése folytán csak rész-eredmény volt. A teljes eredmény 70 mandátum-többség a Nemzeti Blokk listája javára. (Egyik zalai laptársunk pl. ugyancsak a hiányos rádióleadás eredményeként 93: 140 arányban közölte a végeredményt a szociáldemokraták javára.
Agyonütötte a ledőlt fal a kőművest
Halálos szerencsétlenség
Pacna, május 17 Oélye községben Tar János kő-müvessegéd több lársával együtt épületbontási munkát végzett az egyik gazda házánál. Hogyan, hogyan sem, a munkájukban dolgozó embereket egyszerre csak nagy robaj ijjesztelte meg és a kővetkező pillanatban a bontás alatt levő hatalmas téglafal összeomlott és Tur Jánost maga alá temette. Mire társai az első meglepetésből magukhoz térve hozzárohan-
épület-bonlás közben
tak, már késő voll. A kőmüvessegé-det a beomló fal agyonütötte.
A pacsai csendőrség kiszállt a szerencsétlenség színhelyére és azonnal jelentést tett az esetről a föszolga-biróságnak. A kir. ügyészség telefonon utasította a csendőrséget a szokásos eljárásra.
— A Zalai Évkönyv kultusza.
Zala
Pünkösdre Miltényi cipőt vegyen!
Nagy választék mindenfajta divatcipőben. KdlBnB* jtm^Miy. nl, ,f zt t_«
sen ajánljuk szürke, drapp, barna és lack pántos 9JF16rfT16KCiPOlVlKGl
a legjobb minőségben olcsó áron.
__2110
1929 májua 18.
A kanizsai magasabb lakbérosztály ügye még mindig eldöntetlen
ZALAI KÖZLÖNY
Egerszeg niár augusztusban ni
Nagykanizsa, május 17 Régi óhaja a nagykanizsai tisztviselőknek, hogy a magas lakbérre és a nehéz nagykanizsai viszonyokra való tekintettel
a pénzügyi kormányzat magasabb lakbérosztályba sorozza Nagykanizsát.
A lakbérosztály általános revíziójának régebbi felvetésénél Nagykanizsa városa volt egyike az elsőknek, amely terjedelmes memorandumot intézett a pénzügyi kormányhoz és súlyos érvekkel alátámasztva kérte a városnak magasabb lakbérosztályba való sorozását.
Nagykanizsa városnak ez a memoranduma azonban még mindig elintézetlenül, válasz nélkül fekszik.
agasabb lakbérosztályba kerül
Kérdést intéztünk ebben az ügyben a város vezetőségéhez, ahol azt a választ kaptuk, hogy
a legközelebbi napokban ezt is ki fogják sürgetni a minisztériumban.
A legérdekesebb azonban az a dologban, hogy Zalaegerszeg polgármestere, aki ezen a héten interveniált a pénzügyminisztériumban, azt az információt kapta, hogy
Zalaegerszeg városát valószínűleg már a legközelebbi lakbérnegyedben magasabb lakbérosztályba sorozzák.
Es Nagykanizsa ? Mi lesz megint Nagykanizsával ?
jó lenne, ha a hivatalos városon kivül a helyi KANSz is erőteljesen megmozdulna.
A Városi Zeneiskola növendékhangversenye
Nagy városok közönsége már régen tudja, hogy szakszerűen vezetelt zeneiskolák nyilvános hangversenyei nemcsak pedagógiai célt szolgálnak, hanem igen alkalmasak arra is, hogy muzsikusok és laikusok ismeretkörét tágitsák, illetve a zeneművészet szépségeinek élvezetébe fokozatosan és kiegyensúlyozott rendszer szerint vezessék be érdeklődőket. Örömmel kell megállapilanunk, hogy városunk közönsége elölt sem ismerellen már zeneiskolánk ebbeli hivalotlsága, bár az érdeklődés még mindig nincs arányban e hangversenyek nivós és igen komolyan veendő teljesítményeivel. A zeneiskolai növendékek tegnapi hangversenyének műsorát tisztán hazai szerzők munkái alkották. Öröm volt látni, hogy az első osztályos csöppségektől kezdve a magasabb osztályok előrehaladt növendékei egyaránt mily biztonsággal győzték nemcsak a technikai nehézségeket, hanem a különböző stílusuk
sokoldalú követelményeit is. Őszinte elismerés illeti ezért a tanári kar minden egyes tagját, kiváltképen Vannay János igazgatót, aki ez alkalommal is bizonyságát adta, hogy nemcsak a muzsikának, hanem az iskola-vezetésnek és zene-pedagógiá-nak is lelkes, odaadó művésze.
A gyorsan pergő műsorban Kauf-mann Klári, Heisler Klára, Wagner László, Horváth Irma, Kálnai Edith, Erős Mária, Polták Kató, Németh Lajos, [irányai Annus, Uonila Vilma, Szabó Anna, Francsits Ferenc, Wagner Zsuzsa, Kiss Rózsi, Fehér Endre, Somogyi Dénes, Metz Viktor, Dou-pona Lajos, Slern Magda, Virágh Anna, Preszl András, Hirsch Magda, Neu Lili, Mjazovszky Olga, Kohn Gizella, Koós Margit és Berger Ibolyka megérdemelt sikereket arattak, akik közül nem egynek nevével bizonyára még sokszor fogunk muzsikával kapcsolatban találkozni.
(-d-i)
Hú fúr a ruci a Kanixsún fiúst aló keresKeáölcre
Mat napi elzárásra és pénzbüntetésre Ítélt a rendőrség egy házaló jugoszláv kereskedőt
Nagykanizsa, május 17 Nagykanizsa kereskedőinek már régi panasza, hogy a halóságok nem járnak el kellő eréllyel az idetolakodó házaló kereskedők ellen. Nap-nap után jönnek hozzánk, hogy legyük szóvá eztazállapolot. Elvégre jogos ez a panasz, mert az állandóan ilt lakó és itt adózó, amugyis nehezen élő kanizsai kereskedők elől még azt a pár pengő bevételt is elviszik ezek a házalók, amit a közönség a kanizsai bollokbi akarna vinni.
A rendőrség vezetője most elhatározta, hogy minden erejével üldözni fogja ezeket a házalókai, ha nincs meg a törvényes jogcímük arra, hogy itt akviráljanak a városban.
Legutóbb egy jugoszláv állampolgárt : Bosnic Matc Jurim 24 éves
kereskedősegédet állította elő a rendőrség, mert szövettel és más kelmével házalt. Mikor leigazollatlák, kiderült, hogy az ipsének sem tartózkodási, sem iparengedélye nincs, jelenleg budapesti lakos és Mado-nics Antal fővárosi kereskedő megbízásából házal a vidéken, hololt munkavállalási tilalom alatt is áll, mini idegen honos állampolgár.
Az előállított kereskedősegédet dr. Káinay Oyula főtanácsos, mint btln-tetőbiró, 6 napi elzárásra és 50 pengő pénzbüntetésre ítélte. Egyben intézkedett, hogy büntetésének kitöltése után toloncolják ki az ország területéről.
Ilyen eljárásokkal remélhetőleg megszabadítják a vidéki kereskedőket a méltatlan és felelőtlen konkurrenciától.
NAPIREND
MAjus 18, szombat
Római katolikus : Venánc vt. Protest: ; Erik. Izraelita: l|ir hó 8. Nap kel reggel 4 óra 20 perckor, |
nyugizik elte 10 óra 33 perckor. •
Uránia Mozgó. .A rékaul" (Köntgi- j bergi diák), Sudermann vllághirti regé- j nye filmen.
Qőzfflrdő nyitva reggel 6 órától elte I 5 óráig (hétfő, szerda, pintek délután ] és kedden egész nap nőknek).
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések: Pénteken a hőmérséklet: Reggel 7 órakor +10 8, délután 2
órakor +Ur6, este 9 órakor +11.
Felhőzet: Egísz napon át borult égboltozat.
SzéUrány: Reggel Eizakkelet, délben Éiiak, este Éaza. keleti izél.
* ■ ataoroléalal laUial siti 10 Arakor jalantfi Nyugati latiakkal, nyugtalan éa hOitaabk IdS
• Irható, Halianként még néail aaftval. _
— A megyéspüspök ma Nagykanizsára érkezik. Dr. Rótt Nándor megyéspüspök ma Balatonke-reszturról Nagykanizsára visszaérkezik. A megyéspüspök előtt ma vagy holnap tiszteleg a képviselőtestület.
— Az ovoda felügyelöblzottság ülése. A nagykanizsai ovoda fel-ügyelöbizotlság folyó hó 21-én délután 6 órakor ülést tart.
— Az Ipartestület uj jegyzője. A nagykanizsai Ipartestület uj jegyzője, Supka Béla nyug. körjegyző tegnap vette át hivatalát. Mellette Pollák István ny. állami taniló tovább vezeti a másodjegyzői teendőket.
— Missziós hírek. A Szociális Missziótársulat nagykanizsai Szent Ilona Leánykhibja május 25-én délután 6 órakor tartja évi közgyűlését, melyre a szülőket és vendégeket szívesen lát a vezetőség. — A Missziósház minapi adomány-nyugtázásai közölt tévesen dr. Ptihál Viklorné neve alatt nyugtázott ruhaneműt a Keresztény Jótékony Nőegylet ajándékozta.
Megalakul
a Nagytíantxaai Ugyvéd-axövetaég
Nagykanizsa, május 17
A magyarországi ügyvédi kar már régebben megalakította az Országos Ügyvéd Szövetséget, melynek célja a kari érdekek védelme mellett az Igazságszolgáltatás magas szint onalának fenntartása. A szövetség nemcsak Budapesten, hanem mindenütt, ahol a vidéken fiókokat állítottak fel, — kitűnően bevált. Nagykanizsa ügyvédi köreiben is erőteljes mozgalom indult meg, hogy a mostanában sokat hallott ügyvéd-problémát megoldáshoz segítsék. A mozgalom, amelynek vezetője dr. Fried Ödön városi képviselőtestületi tag, célul tűzte ki, hogy már a legközelebb megalakítják a nagykanizsai ügyvédek fiók-szövetségét. Az alakuló közgyűlésre az országos központból lejön Nagykanizsára dr. Nyulászy János és a központi igazgatóságnak több tagja.
— Az 1928. évi zárszámadásokat tárgyalja a város pénzügyi
bizottsága. A város pénzügyi bizottsága folyó hó 21-én, kedden délután 6 órakor a városháza kis tanácstér, mében ülést tart, amelyen az 1928, évi zárszámadások kerülnek letár-gyalásra. Ezután a zárszámadásokat a legközelebb összeülő képviselőtestületi gyűlés elé terjesztik.
Tagad
a csendtírgyllkoseutg gyanú-aliotila
Nagykanizsa, május 17
Bence József, a balatonföldvári csendőrgyilkosság gyanúsítottja a kaposvári vizsgálóbíró előtt álhatatosan tagad. Nem akar semmiről tudni, írási semmit sem találtak nála és most azt gyanítják, hogy az általa bemondott név is hamis. Rendkívül súlyos gyanuok ennél a lefogolt embernél, hogy haját és bajuszát csak most vágatta te. A vizsgálóbíró előzetes letartóztatásba helyezte Bencét és a szembesités végett 21-ikére Kaposvárra beidézte Béndek János csendőrörmestert, a meggyilkolt tiszthelyettes járőrtársát.
— Ismét fellépett a kanyaró.
Flló Ferenc, a nagykanizsai II. körzeti állami elemi iskola Igazgatója beadványban fordult a városi tisztiorvosi hivatalhoz, amelyben bejelenti, hogy ismét fellépett a kanyaró és kéri a felsorolt 13 tanulónak tisztiorvosi megvizsgálását. Dr. Goda Lipót ügyvezető városi tiszti-orvos kijelentette, hogy az ügyet a polgármesterrel haladék nélkül megtárgyalja.
— A gylmesi vadvirág Jankapusztán. A jankapusztai fiatalság pünkösd vasárnapján Jankapusztán táncmulatsággal egybekötött műkedvelő színielőadást rendez. Színre kerül A gylmesi vadvirág. A főbb szerepeket Trixler János, Molnár Rózsika, Horváth László, Warró Ágnes, Táel Katalin, Hartmann Pál, Tóth István, Táel Borbála, Gerencsér Oyörgy, Bácsi József, Kárász Pálné, Molnár Károly, Kárász Pál, Manus Róza, Molnár József játszák. Jankapusztán ez az első műkedvelő előadás.
= Comblnált énekes néger Jazz-Band ma és minden este a Koronában.
Mosakodáshoz:
Schicht kulcs-szappan
©
ügyeljen mindkét törvényesen védett éiappangyártmánvra, amelyek a\' \' \' minőségről tanúskodnak
ZALAI KÖZLÖNY
Mától kezdve csténkint a Kéményseprő vendégifiben
elsőrendű
hangversenyez Váozi Mtoi zongoraművésznő és Csillag Stefi hegedű-
művésznő közreműködésével.
Szives pártfogást kér
Raffai Ferenc
vendéglős.
Ma este nagy disznótor.
— Hősök emlékünnepélye. A
május 26-án Nagykanizsán tartandó Hősök emlékünnepélyére a rendezőbizottság meglette előkészületeit. A mostani ünnepély programja az összei eddigi ünnepségeket felülmúlónak Ígérkezik. Részletes programját legközelebb teszik közzé.
— Comblnált énekes néger Jazz-Band ma és minden este a Koronában.
— A nagykanizsai Vasasok Dalkörénak hangversenye Szombathelyen. A legjobb névnek örvendő nagykanizsai Vas- és Fémmunkások Dalköre a szombalhelyi Építőmunkások Dalkarának meghívására PUnkösdvasárnapján a Kultúrházban hangversenyt lart BUchler Mór karnagy vezetése mellett.
— Tornavlzsgához Irlcok, cipők olcsón. Tenniszltlők, labdak, krepp gummitalpu tenniszcipók nagy választékban kaphatók. — Szakszerű tennlszütő hurozás — Szabó Antal sportüzletében.
— Balatoni révhajó menetrend. A tihanyi és a szántódi rév közölt révhajó naponta közlekedik : Május 15-tól junius 15-ig indul a tihanyi révből 7, 9, 11, 14 és 16 órakor, a szinlódi révből 8, 10, 12, 15 és 18 órakor. Junius 16-tól szeptember l-ig Indul a tihanyi révből 6, 7, 9, 11,
12, 14, 16, 17-30 és 19 órakor, a szántódi révből 6-30, 8, 10, 1130,
13, 15, 17, 18 és 20 órakor. Szeptember 2-től szeptember 30-ig indul a tihanyi révből 7, 9, 12, 14,\' 16 órakor, a szántódi révből 8, 10, 1130, 13, 15, 17 és 20 órakor. Az átkelési menetidő 10 perc.
— Uj rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zala-vármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli töilesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopstein Szombathely,
— Hűséges háztartást alkalmazott Szabó Mária zalai cselédleány, háztartási alkalmazott annyiszor változtatta gazdáját, mint más ember a fehérneműit. Szabó Mária emellett az enyém és tied közötti fogalmak körül is hiányos ismeretekkel rendelkezett, miért is mostani gazdája feljelentette a kapitányságon. A rendőrség a .hűséges" háztartási alkalmazottat átadta az ügyészségnek. Ugylátszik ott hosszabban lesz kényleien szolgálni.
Agyrértódidás, szivszorongás, nehéz légzés, félelemérzés, idegesség, migrén, lehangoltság, álmatlanság a természetes .Ferenc József keserűvíz használata által rövidesen meg-szüntelhetök. Tudományos megállapítások megerősítik, hogy a Ferenc József víz a makacs székszorulás mindenféle jelenségeinél a legjobb szolgálatot leszi. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszer-üzletekben.
= Comblnált énekes néger Jazz-Band ma és minden este a Koronában.
— Megkezdődtek a bucsuk Andocson. Pünkösdvasárnap, pünkösdhétfőn és Szcnlháromságkor Kaposvárról reggel halkor különvonatok indulnak s Andocsra érnek reggel 8 órakor. Andocsról délután fél 5 órakor indul vissza a különvonat s este fél 7 órakor ér Kaposvárra. Nemcsak e három bucsu napján, hanem minden vasárnap 50 százalékos kedvezménnyel lehet utazni az andocsl Mária-kegyhelyre egész november 3-ig bezárólag a Magyar Kir. Államvasutak következő kiinduló állomásairól : Siófok, Somodor, Somogyaszaló, Mernye, Tab, Kaposvár, Dombóvár, Somogyszob, Szigetvár, Adony-pusztaszabolcs, Baja. — E hétvégi (Week-end) meneltérti jegyek Nagy-loldipuszta Andocsig váltandók oda-vissza utazásra. E jegyek vasár- és ünnepnapot megelőző hétköznap déli 12 órától vasár- és ünnepnap követó első hétköznap déli 12 óráig érvényesek. Ezen kedvezményt a M. Kir. Államvasutak Igazgalósága a kereskedelmi miniszterrel egyetérlöleg C. .\'<3 694\'1928. dcc. 20. C. I. Erős Alajos zárdafőnök cimre adta meg. Tehát az emiitett kiinduló állomásokról egyes zarándokok is kérhetik oda-vissza utazásra e féláru kedvezményt. — A Duna—Száva—Adria Vasultársaság is megadta az 50 százalékos kedvezményt, de a következő előfeltétellel: a Budapest-Nagykanizsa összes állomásairól Siófokon történő átutazással, de nem egyenkinti utazásra, mint a Máv., hanem 20, vagy ennél nagyobb zarándokokból álló csoport részére, azonban előre bejelentendő a budapesti igazgatóságnál írásban az utazók pontos száma és a kocsiosztály, valamint az utazás pontos ideje idejekorán, hivatkozással 1691/11. számú 1929. május 1-én P. Erős Alajos ferencrendi zárdafőnöknek adott kedvezményre, ami után az igazgatóság megküldi a zarándoklat rendezőnek az utalványt. Fö bucsu-napok lesznek: május 19, 20 és 26-án, junius 9, augusztus 15, szeptember 1, 8 és 15-én. Ezenkívül minden nyári ünnep és vasárnap kisebb bucsu-járások vannak, de különvonatok Kaposvár—Andocs között csak a fenti 8 nagy bucsu alkalmával közlekednek. Az andocsi bucsujáró-kegyhely ismertetése című könyvecske újra kapható P. Pelhő Lénárt ferences áldozópap összeállításával a zárda kegytárgy Üzletében 80 fillérért.
SZÍNHÁZ
Régi nyár
Megnyíló előadás a Városi Sxlnődzban
Nem szeretném elkiabálni az idei kanizsai szini-szezon szerencséjét, de mégis szinte felharsonázó örömmel irom: — a nagykanizsai színházi pénztár ablakára anno 1929. május 17-én, pénteken este, hosszú esztendők minden-leégése után először: — kitették a „minden jegy elkelt" táblácskát.
Igen — mintha csak csuda történt volna a sokéves lethargia szomorú városában. Mintha az abszolút közöny fekete rongy-drapériáit meg-libbentette volna valami titokzatos erő és azon a vánnyadt, szürke kanizsai égen megcsillant volna a derengésnek egy halvány csikja. És ez a titokzatos erő tele-tele zsúfolta a színházunkat. Az évekig kongott üresség helyére, a nagy kulfur-ese-mények szégyenteljes ósődje helyére egy igen meleg, igen lelkes hangulatit estét varázsolt.
Pompás auspiclum...
És olyan jó lenne most ezzel az
auspiciummal jó prófétának lenni... *
A darab Békeffy—Lajthay operettje, a Régi nyár. Tipikus mai sláger-operett. Kassza-siker Budapesten és kassza-siker Nagykanizsán. Kis francia kavarodásu mese, nagy-darab, de legalább szép és vidám revü-betét, amit senki sem kérdez, hogy miért, mert minden indok nélkül, sőt ellenére is: — tetszik. Hol finom, hol vastagabb humor, némi szivbetaláló romantika, fülbemászó muzsika mellé silzer tánc-betétek, a rendezőnek hálás feladatok és — magától értetődő heppiend.
Nem okos ember, aki egy mai sláger-nperetben többet keres. És keli is ma mindez. Kell a gondban gunnyasztott napok, hónapok őrlő malma alán. Kell a fáradt, hajszolt idegü embernek, aki mégsem akar kiszakadni az illúziók szehb manna-mezeiről és nem akar belerozsdásodni a tartozik-követel (szegény: úgyis mindenkinek ő tartozik és mindenki lőle kövelel) észvesztő abrakadabrájába. Meg kell azért is, hogy az anyagiak miatt bekövetkezett kulturális lerongyoltságában talán épen most újra járni tanuló város szokjék ezeken a könnyű, vidám, szép estéken a következő, nehezebb fajsúlyú
szellemi fogásokhoz.

Az előadás teljes formában mutatta be a kiéhezett kanizsai publikumot és a publikum hangulatából még pót-Ihletet is kapott színészeket. Egry Bertát, Károlyi Vilit, Kormos Ferencet már színpadra lépésükkor percekig tartott tapsorkánnal fogadta » nézőtér, mint \'régi ismerősöket. Pintér Böskének, az uj primadonnának debut-je nagyszerűen sikerült. Főérdemének meleg, szép hangját tudta be a publikum (amelyik eddig ahhoz voll szokva, hogy a társulat-
Akl jól akarja magát érezni, jöjjön az
Angol-Parkba. ®
Kitűnő badacsonyi és tokaji borok, elsőrendű cigányzene.
Vasárnap Ünnepélyes Kertmeg-nyliás Katonazenével. =====
Szives pártfogást kér
^P özv. Gürtler Ferencné
Kazlnczy-atca 57. szám.
1626. május lfl.
nál operett-staroknak mindenük legyen, csak épen hangjuk nem). Kedves, temperamentumos volt Rácz Erzsi, decens és szép Hajnal Beáta és Kádár Margit. Sarlay a régi tehetségét hozta vissza, bucsuia drámaian és férfiasan szép volt. Jó volt a Ze/e/iay-táncbetét. A zenekar — a kanizsai kalona-zene — derekasan állta a helyéi. (bl)
(*) Eltörött a hegedűm. A színtársulat mai második előadásáoan keiül színre Zerkowitz Bélának nagysikerű operettje, az „Eltörött a hegedűm". Ebben a darábban fog bemutatkozni a társulat állandó vendége, Sollhy Oyörgy a budapesti Király Színház népszerű és közkedvelt művésze. Ugyancsak ma mutatkozik be a társulat énekes primadonnája Erkel Oaby, aki a pécsi szezon alatt olyan kiváló sikereket ért el. — Megismerjük ma még Szalay Károlyi „Teddy London" szerepében. A darabban játszanak még ismerős kedvenceink: Pintér Böske, Kormos Franci, Károlyi Vili, Kádár Margil, Sarlay Imre, Zelenay-ék, slb.
(*) A pünkösdi ünnepeket ugyancsak a ,Régi nyár\' és az „Eltörött a hegedllm" fogják betölteni s amint az elővételből megállapítható, az előadások telt házak előtt fognak lefolyni.
(*) Az idei szezon első prózai előadása kedden este Gárdonyi Géza irodalmi remeke, az „Ida regénye" lesz.
Heti mtlsor:
Szombaton, 18-án: Eltörött a hegedűm. Vasárnap l«-én d. u. Kitörött a hegedűm.
eate : Kógl nyár. Héttőn, 20-án d. u.: Régi nyár.
este : Kitörött a hegedűm. Kedden, 21-én: Ida regénye. Szerdán, 22-én: Éva grófnő.
Ha fin valóban elegáns akar
legyen gondja rá, hogy Unom fehírnemüt viseljen. Kifogás alanul elegáns ur a ma tagétsataaabb pouplin ingeket hordja.
arta Alfrédé.
nagy választék van ebből 3309 Szenzációsan olcsó árak,
darabonkint 12 P. 00 flll.
He molassza el a kedvexó alkalmat 1
B
RÁDIÓ
Május 18 (szombat)
Budapest 9.16 Hangv. 9 30 H. 9.45 A haagv. folytatása. 12 Déli harangszó. 12.05 0. hangv. 12 25 II. 12.35 A hangv. folytatása. 13 Időjelzés. 14 30 H. 18 E. 16.45 ldó|elzés. 17.10 Irodalmi délután. 18 Orbán Sándor magyar nótákat énekel cigányzene-kísérettel. 19 F. 1935 Az Operaház tag-lalből alakult zenekar hangv. 21 A budai dalárda hangv. Utána kb. 20 Időjelzés. Majd cigányzene.
Bécs II Zene. 16 Hangv. 20 Népazlnmű E. Utána hangv.
Berlin 17 Zene. 20.05 Hangjáték. Utána Zene.
Bem 12 50 Q. 16 Hangv. 1815 0. 20.30 Hangv. 21 R. Wagner .TannhUueei\' clmü operájának II. felv. E. 22.45 Z.
Brünn 12.30 Hangv. 19 Opera E. kftiv. Prágából. 22.55 Z.
Hamburg (Bréma, Hannover, Klet) 17 Hangv. 18 Zenés rádiótoborző. 20 Májusi népünnepek. 23 Zene.
London, Daventry 13 és 15 30 Hangv. 16 Zene. 17.15 Oyermekóra. 18.45 Orgona-hangv. 19.30 Hangv. 2235 Zene.
Milánó 11.15 O. 12 15 Hangv. 13.15 Jb. 16.30 Gyermekkarénak. 17 Rldlőkvln-tett. 19 Jb. 20.30 Opera E. közveütésc. 23 Jb.
München 14.30 Z 16 Hangv. 17.05 Dalest 18 Clterahangv. 19.30 Hangv.
Prága 11.15 0. 12.30 Cseh operett-19 30 Opera E. 22.55 Zene.
Varsó 12.10 Q. hangv. 15.10 Májusi ájtatosság közvetítése. 16 0. 20 Hangv. 23 Zene.
J869. mi)ut 18. , _
KÖNYVEK, LAPOK
Három millió koldus
Oláh Oyőrgy kónyvo
Valami halk rémület döbbenti meg az ember ízivét, ahogy Oldh György könyvé! olvassa. Árva magyarok koldusmilliói sorakoznak fel végeláthatatlan sorokban, mint sápadt kisértelek. A rémület keze belemarkol az agyakba és félre veri a szivek harangját. Hirdeti pusztulását a magyar föld népének. Harminc millió magyarok álmodólra rádöbbenti a keserű valóságot: 3 millió koldus rettenetes volna egy 30 milliós nemzelnél is, mennyivel inkább az, az együtt-maradt nyolc millió magyar közötl.
Mintha Meunier mesteri vésőjével faragná szavakba Oláh Oyörgy a magyar föld robotosainak elnyűtt férfiait, szikkadtmellü, szomorú asz-szonyait és koravén, csenevész gyermekeit és mintha Verescsagin palettájáról venné a könnyekkel kevert színeket.
Körülvezet bennünket az országban. Megmutatja a Margitsziget vendéglőjének előkelő és előkelös-ködö közönségét. A színes lampionok, pirosan égő villanyfüzérek, dzs«»zbend, pezsgő hangulatában kavargó társaságot... Azlán a „rongytömegeket", akik a kapumélyedésben, épületállványok alatt hevernek, mert nincs számukra hajlék, ahova bemehetnének és nincs számukra ágy, amelyen gondterhelt fejüket lehajthatnák.
A 80 filléres asszony-napszám-bérek és az 1 pengő húszas férfi-bérek világába, a 10, a 100.000 holdak árnyékába vezet bennünket s nemcsak a bogárhátú kunyhók rozoga ajtaját nyitja be, de felszakítja a kesergő, reményvesztett emberek lelkének legtitkosabb ajtaját Is.
Oldh György kétségtelenül nagy munkát végzett, amikor könyvét tnegirla s hogy ez a munka hasznossá is válhasson, mindenkinek meg kell szívlelni a könyvében elmondottakat, ha nem akarja, hogy a forradalom réme u|ra itt harsonázzon és pusztítson.
A könyv Ízléses kiállításban, finom papiron, művészi borítólappal a miskolci Magyar lövi r.-t. kiadásában jelent meg s kapható minden jobb könyvkereskedésben. Ára 4 pengő.
Péni a szelek szárnyán
Legény Elemér regénye
A magyar irodalom még csak elvétve foglalkozik a világháború utáni összeomlás korával. A történelmi perspektíva hiánya, a keserű, fájó szubjektivitás riasztja vissza az irókat attól, hogy megkíséreljék átfogni, egységes megvilágításba helyezni ezt a szomorú korszakot.
Legény Elemér, ez az izmos tehetségű fiatal Író nem mindennapi feladatra vállalkozott tehát, mikor az összeomlás témájához nyúlt. És regénye, a „Pénz a szelek szárnyán" megmutatta, hogy merész vállalkozásához megvolt a kellő ereje, felkészültsége. Ez a regény nem vázlatos, szükkörü munka, széles alapokra van fektetve s mondanivalója felduzzadva hömpölyög ebben a széles mederben.
Nem krónikát ad és nem magyaráz. Jellegzetes és érdekes embersorsokon keresztül világítja meg a kort, a pompásan megrajzolt alakok élnek, cselekednek s ez az élet, ez a cselekvés minden leírásnál, magyarázatnál mélyebben enged bepillantani a korba. Különösen érdekes figyelemmel kísérni, hogy az emberi
szándékok, akarások, elhatározások milyen zeg-zugos, meglepő utakat futnak be a vihar kényszerítő nyomása alatt.
A regény a Magyar Jövő regény-sorozatában jelent meg Miskolcon, Ízléses kiállításban. Kapható minden jobb könyvkereskedésben. Ára 3.50 P.
A dunai népek tragédiája éa Csehszlovákia
Surányl Lajos v. prágai parlamenti képviselő „A dunai népek tragédiája és Csehszlovákia" cimü tanulmánya nemcsak a budapesti sajtóban keltett élénk visszhangot, hanem a külföldiben is. A kétségtelenül szenzációs politikai és közgazdasági tanulmány annál inkább is figyelemre méltó, mert irója az elrabolt Felvidék szocialista munkásságának volt vezére évtizedeken keresztül s mint ilyen adott tiltakozó hangot a magyarságot a csehek részéről ért sérelmek miatl.
Surányl különösen a magyar munkásság szempontjából vázol|a a trianoni tragédiát és magával a marxizmussal bizonyítja a trianoni békeszerződés tarthatatlanságát s világosan, meggyőzően kimutalja, hogy a magyar munkásságnak is elsőrendű érdeke a területek ujraegyesiéséért küzdeni
Ma, amikor a revízió kérdése egyre nagyobb hullámokat vei, föltétlen érdeklődésre tart számot a kis füzet, annál Is inkább, mert Surányi nem tagadja meg eddigi politikai meggyőződését.
Az első kiadást pár hét alatt szétkapkodta a közönség s ugy a polgártág, mint a munkásság érdeklődéssel fogadta Most a tanulmány
II. kiadása is megjeienL A füzet ára 50 fillér s megrendelhető a Magyar Jövő könyv08ztálya ulján vagy a szerzőnél (Budapest, VII. Bethlen-u.
III. 14.) levélbélyegek ellenében is.
x kívánd más ruháját olmmel elmés dlvattanáesokat ad Hlbescó hercegnő az U J 1 d ő k dlvtitrovntában. Az U j számba elbeszélést Irt Szől-1 ő 8 y Zsigmond óh B ó n y 1 Adorján, azonkívül (elvonultak cikkíróink legjelesebblel. Régim agyar hímzés-r ö 1 azól egy Illusztrált ós gyakorlaülag ls haeznavenető cikk, azonl dvtll gazdag változatokban az U J Idők régtől hlrea rovatai. Mutatványszámot ktllil a kiadóhivatal Budapest, VI. Andráaay-ut 10.
— A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező fizetési feltételek mellett BarUnál.
= Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park-szálloda kávéházban VIII., Baross-tér 10.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
Trlextl Mm Blitultfi TM
(Asslcurazlonl Generáli)
keres a nagykanizsai főügynök-sége részére
üzletszerzőket
fix fizetés és jutalék mellett. Jelentkezés Erzsébet-tér 14. sz. alatti lőügynőkségnél.
szavatoltan tinta,
könnyen er
100% tiszta I
Nagykanizsa, május 17
Pénteken este hosszas tanácskozások után összeállították a Bankosok reprezentatív csapatát, melyet a sajtóval is megerősítettek, hogy előre Is biztosítsák — vereség esetére — a sajtó „jóindulatát".
A Bankosok összeválogatásánál kikérték Potya mester véleményét, aki az alábbi csapatot akarja látni: Aczél — Varga, Bazsó — Kasztl, Spitzer, Hirschl — Szirtes, Kreutzer,
(Leventék figyelmébe). Folyó hó 19-én, vasárnap a levente foglalkozáson minden levente szigorúan jelenjen meg. Testnevelési vezető.
(Járási leventeverseny). A nagykanizsai járás valamennyi leventeegyesülete május 26-ikán Nagykanizsán járási leventeversenyt rendez. Az előkészítő munkálatokat Lember-kovlcs Alajos testnevelési vezető végzi, aki élvezetes programm keretében állítja a közönség elé a járás derék leventéit. A verseny részleteire még visszatérünk.
(J árási levente verseny Csurgón). Május 20-án Csurgón járási levente-versenyt rendeznek, melynek sikere érdekében a főszolgabiróság nagy előkészületeket lesz.
«
Urbán, Eichner, Bdder. Tartalékok: Pollák, MUller, Bencze, Ollop, Knortzer.
Mint látható tehát, a fentiek valamennyien méltók arra, hogy a FAC szineit képviseljék...
A mérkőzés levezetésére a BT Windtsch Irénért küldte ki, akinek személye garancia arra, hogy a Sakk és Bankfigurák jól fognak mozogni a táblán. Pontos kezdet: délután háromnegyed 4 óra.
Tipp-azehtény
Vasárnap
Somogy-Zala Kanizsa
(Nagykanizsa)
eredmény:............ félidő:............
Hétfőn
ZalaKanlzsa-Somogy
(Kaposvár) eredmény:............ félidő:............
olvasható névaláírás.
= Mielőtt tamil trikségletét be-uerexni, saját érdekében el u mulassza megtekinteni Barta Miksa dlvataldonságalt.
Kellemetlen szájszag
vissiatasiítd. Csúnya színft fogak eltorzítják a log»x«bb arcot. Mindkét népséghibát azonnal és alaposan el lehet tüntetni a pompásan Qdltó Chlorodontfogpaezta gyakran inár cgyniori használatával. A fogak már egysaeri használat otán gyönyörA •lcfántcíonUiinbon ragyognak, kAlönösen ha a Usstftáshoi kQlOn erre a célra készített íogaxatos sörtéjí Chlorodont-fogkefét használjuk. A fogak kö«é nonilt rothadó ételmaradékok, melyek a kellemetlen itájsangot okották, eziel a fogkefével alaposan eltávolíthatók. Kiterelje mtg egy tabui fogkrémmel, melynek ára 60 fillér, nW7 tobu8 ár* ** A\'—. Chloroaont - fogkefe (puha vagy kemény sörWjü) P Í-60ty<;hlorodont-siájris üregenként P 2-00. Csak kék-zöld sxinA csomagolásban „Chlorodonf felirattal valódi. Mindenütt kanhatd. — Leo-Werke A. G., Dresdcn, magyarországi vezérképvlaeleU: MolnAr Bertalan ée Táraa, Budapeet. ,\'.*. ■ .<
ZALAI KÖZLÖNY
Peres
ételzsip
Hnttez gyárimiay
SPORTELET
A Somogy Komplett csapatával fátsxik vasárnap Kanixsán
Spitzer vezeti a barátságos mérkőzést — Kaposvári drukkerek kisérik a Somogyot Nagykanizsára
ellen is szerepelni fog
egy uj csatár.
Nagykanizsa, május 17 Mintha a kanizsai közönség közönye engedne, ma már mindenütt a Somogy — Zala-Kanizsa pünkösdi kettős összecsapásáról beszélnek.
A régi riválisok kerülnek szembe holnap egymással és bizonyos, hogy kemény küzdelem lesz ez. A Zala-Kanizsa tárgyalásai egy elsőrangú fővárosi kapus lehozalala ügyében pénteken este is tartanak és igy csak ünnepi számunkban tudjuk közölni a felállítást. Kelemen és Joős sérülése annyira megjavult, hogy játszani fognak. Szó van arról, hogy már a Somogy
Mindezt összevéve, hatalmas iramú, változatos küzdelemre van kilátás, mely a tavalyelőtti és tavalyi kupa-küzdelmek Izgalmát és lelkesedését hozza vissza a pályára és a tribünre ls.
A Somogy vasárnap délben 1 órakor jön át Kaposvárról nagyobb-számu drukker kíséretében autóbusszal.
A mérkőzést Spitzer Antal vezeti és pontosan 5 órakor kezdődik.
Az eső eddig csak jót tett a pályának. Az ünnepre remélhetőleg szép idő lesz.
össxeállltottáR a Bankosok csapatát
ZALAI KÖZLÖNY
Mozgószinház
Az Uránia Mozgó pünkösdi műsora. Szombaton esle 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Suder-mann világhírű regényének művészien szép filmje: „A. rókaut" (Kö-nigsbergi dlí!;) kerül bemutatásra. Főszereplők: Jack Trcvor és Llssi Arna. A film több hétig futott budapesti elsőhetes mozgókban a legnagyobb sikerrel. — Pünkösd másnapján kellős műsor van. „Nősüljön meg hadnagy url" Egy derűs történet sok szép katonával és egy szerelemmel. — Főszereplők: Dina Gralla, Albert Paulig és Paul Fuette-rer. .Harc a fenevadakkal", Ben Burbridge expedíciójáról készült film. Nagyon érdekfeszítő benne különösen egy gorillavadászat. — Május 22-én és 23-án jön Joe May mesterműve: .A hazatérés".
vese-, hólyag-, gyomor- és cukorbajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese- és hólyaghomok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott
elsőrendű gyógyvíz. Házi ivókurára rendkívül
alkalmas. Állandóan friss töltési MM Főraktár: «•
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király-u. 21.
TŐZSDE
A mai értéktőzsdén eleinte érezhető volt a három napos tózsdeszü-net következtében a spekuláció és a rendezési nap hatása, ugy, hogy valamivel gyengébben indult a piac. Később berlini ösztönzés valamit javított a helyzeten ugy, hogy végeredményben egy-két érték kivételével a tegnapi nívón zárt a tőzsde. Kivételt képeztek Lámpa, Szikra, Magnezil áremelésükkel, Nova, Cukor és Telefon lanyhaságukkal. Az irányzat zárlatkor csendes. A tixka-matozásu papírok piaca kissé javult. Holnap az értéktőzsde-forgálom szünetel. Valuta és deviza picon Dollár 50 pontos vesztesége és Berlin barátságos volta érdemel említést.
Terménytóiíde
Buza 20-25 fill., rozs 35 fillérrel esett.
Huta ttszav. 77-es 2455—24-80, 78-aa 24 80-25 05, 79-es 25 10-2525, 80-as 25-35-25 50, dunántuli 77-es 23 85-24 00, 78-as 24 10—24-.10, 79-es 24 35 -24 50, tíO-as 24 55 -24-65, rozs 20S0—20 60, lak. árpa 25-40-25-65, sörárpa 26 75-27 25, zab 23-25—23 60, tengeri tszt. 29 00—29 25. duninluli 26-90 -27 10. korpa 16-85 -17-15.
A bndaperü Tőzsde deriza-jegyzén
valuták
Angol I. 27*75-27-90 Belga Ir. 79*50 79*80 Csehk 16*91-16*99 Dánk. 152*50-163*10 Dinár 9*99 10*05 Dollár 572*10-574*10 Froncifl I. 22*35-22-55 Holt. 230 00-231*00 Lengyel 64-10-64-40 Leu 3-37-3*41
Léva —•—
Líra 29-90-30-15 Márka 13615-136-65 Norvég 152-50 153*10 Schlll. 80*37-80*72 Peseta 81*40 82 10 Svájci f. 110*25 110-65 Svédk. 152-80-153*40
devizAk
Arasl. 230*30-231-00 Belgrád 10*07-10*10 Berlin 136*22-136 62 Brüsszel 79-52-79-77 Devizalel 3*39-3-41 Kopenh.152 65-153 07 London 27-78-27*86 Madrid 81-40-8200 Milano 29*98-30*08 Newyork 572*90-4-50 Oszló 152*70-153*10 Pária 22-38-22*45 Prága 16 95-17*00 Szóda 4*13-4*15 Slockh. 153-00-15340 Varsó 64*22-64*42 Wien 80 46-80*76 Zürich 110-35-110 65
Zürichi tárlat
Pária 20 29, Lonilon 2S18\'/>, Newyork 519-20, Brtlssel 7210, Milano 2718, Madrid 74 —, Amsterdam 208-70. Berlli 123-40, Wien 72 95, Sotla 3-75, Práv.i 15-36, Varsó 58-25, Budapest 10-30 Belgrád 9I2VI, Bukarest 3-08V>.
Sertésváíár
Felhaltál 2126, eladatlan 923. — Elsőrendű 1*82—1*84, szedett 1*80—1*82, szedett kflsép 1*66-1*74, könryü 1-24-1*40, l-só rendU (keg 1*66—1 70, ll-od rendű öreg t*40—I 50 angol aüldó 1-50-1-60, szalonna nagyban 1*96-2*00, zsír 2*28 2*32, hui 2"06—2f40, szalonnia lélsertés 2*00— 2*06. Az Irányzat lanyha
Didji: Mlxilil Nyomda át LapUaié
Vállalat, Nagykanizsán.
Felelői kiadó: Zalai Károly.
Int«rürb«a toWou i Nurvk«n(zM 78. *v.
APRÓHIRDETÉSEK
Az apróhirdetések dija 10 sióig SO fillér, Minden további szó dija « (fii. Vasár- és Ünnepnap 10 szóig SO fillér, minden további sió dija S flll. Szerdán és pénteken 10 szóig 60 fillér, minden további szó dija 6 fill. Címszó s minden vasta-
£abb belüból «lló sió két szónak azámlt-lllk. Allist keresőknek 50o/o engedmény.
Korona aiálloda pianlnot keres kölcsön pár hónapia.
Eladd aaólB tórhénd újhegyen, 1 hold, pincével, felszereléssel. — Bővebbet Klnizsl-ulca 83 ir. 22 -5
Egy szobás laké* mellékhelyiségekkel junlus elaejére — Kólcsey-ulca 17. slalt kiadó. 3258
Háasnaatarnak gyermektelen házaspár felvételik Magyar-utca 10. Ugyanolt itulcsövek eladók. 2323
Haaxnélt bútort, varrógépet, lükről, órát, ágytollal veiz él elad öiv. Kukeczné, Rikócilutca 4. 2315
legjobb helyén két magyar holdon, kuriaszerü épület négy szobával, melléképületekkel, telekértékben harmincezer pengőért eladó. Felével átvehető. — Arányi, Prohászka-utca 2. Közvetítők di-jaztatnak. Helyszínen megmutatja Véber nyugalm. vasutas, Fonyód
Kladé Máriatelepen, az állomás közelében négyszobás villa. — Megmulatja az
Egy héimaatar felvétetik junlus elaejére Eötvös tér 26. 2362
Egy véndely llhaialr, eaelleg kiló-szám Is eladó Eötvöa-tér 26. 2363
1929. május 18,
A „Tribon" ruházati r. t.
helybeli képviselőié Prsnger Józsel tisztelettel közli nagyrabecstllt vevőivel, hogy lakisit. Illetve lrodi|át lB-lkétfll kaadva FSut IS. u. alé (a Namaatl Bankkal aiamban) halyazta át. Meg-lendeltsekel n nsizes ruházati cikkekben 8 havi réaxlatflaatéara a szokotl előzékenységei felveszek. A fizetés kezdeti-ezúttal jullua alaala. Télies tisztelettel 3248 PRANOER JÓZSEP, Pőut 15.
Zongora, különféle bútorok, antik órák. vilrlntárnyak, képek, egyéb tárgyak eladók Bajza, ulca 3. kapualatt jobbra. 3245
Egy egyszobás és egy kétszobás lakás az ösizea mellékhelyiségekkel junlua l-ére kiad* Vöröamarty-ulca 65. 3246
Halcsár-u. 21 sz. slatt egyszobás ulcal lakéa mellékhelyiségekkel junlus, vsgy jullus l-ére kiadó. -3253
Jél, olcsón készít kárpitos munkát -Török Lajos, Erzsébet-tér 2. szim 2359
Kétaaobéa utcsl Iskia mellékhelyisé, gelvel augusztus elsejere Klnlssl-utca 13 kiadó. -23vl
Linóleum és viaszkos vászon
minden méretben olcsón beszerezhető
HIRSCH ÉS SZEGŐ
cégnél
Ragályos
betegségek
ellen a legjobb védekezés a
tisztaság,
Viselt felsőruháit idöközönkint tisztittassa vegyileg a
Rózsagyárban
Kaposvárott.
Gylljtőtelep: Nagykanizsa, Erzsébet-tér
na;_■
onlinental
minőségben és tartósságban felülmnlhatatlan!
91
Platz-féle
CALIMAX"
5 légkörnyomással dolgozó, önműködő maga*ny omá»u gyümölfsftpermetezó g 4p Anyagát a permeiezószerck nem támadják meg. Egyenletesen dolgozik, köd-azeiüen si-ór. 5 méteres bambus meghosszabbító csövekkel.
Ára nagyság szerint 100-tól 160 P-!g Eredeti amerikai magasszóró
„STURDY"
kézlpermelezögép, tiszta sárgarézből,
4-féle sxórórózsával. Egy ember könnyen keseli, megszakítás nélkül permetez vödörből, hordóból. A permetező anyagoknak ellentáll, nem romlik. A legmagssabb fa is a földről permetezhető A „Sturdy" használható gyümölcsfák permetezéiéhes, autó-, kocsi-mosásra, sőt még tűzoltásnál Is
Ára: 4-féle szórórózsával 36 pengó.
Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, mátrigya, növényvédőszerek
kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A birósie mellett).
legszebb helyén nyolcszobás 16-url villa 450 négyszögöl parkban villanyvilágítással, vízvezetékkel negyvenezer pengőért eladó.
Felével átvehető. — Arányi, Prohászka-utca 2. Közvetítők di-jaztatnak. Helyszínen megmutatja Véber nyugalm. vasutas, Fonyód.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gOzmosó, vegytlsziltó, ruhafestő ■ uombathtlyl orsx. Iparklállltáson aranyéremmel kliQnt«tv«
NAOVKAN1ZSA
OyOJiatalep i Gyártelepi
Kazlnczy-u. 8. Hunyadi-u. 19.
Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bármit festet vagy tlsztiltaL Qyőzód|őn meg áialm olcsóságáról és munkám
kivilóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlsztltis I Tlaztltt siss Pltaairozl
FOGALOM
a közönség körében az a tisztaság, rend és előzékeny kiszolgálás, melyet
20°lo engedmény
adása mellett nyujtunk ezen lap előfizetőinek.
legolcsóbban
nálunk étkezhet, mert olcsó árainkból külön kedvezményképpen (P l-50-es menüt kivéve)
10°lo
engedményt adunk.
Semmi
költsége sem az érkezéskor, sem az elutazáskor, mert szemben vagyunk
a Keleti Pályaudvarral. Magyaros vendégszeretettel várjuk családi szállodánkban.
Park Nagyszálloda
Budapest, VIII., Baross-tér 10.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó^Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető ■
hirdessen
■ „Zalai K8g|gny"-ben.
Zalai Károly.) "
09. évfolyam, 112. szám
Nagykanizsa, 1929 május 19, vasárnap
Ara 16 Mér
ZALAI KÖZLÖNY
Ss«rk«silóaég <» kiadóhivatal. _____ „. ,
Keutheiyl llókkladóhlvalal Konuth La|<x-i
PS-ut 5. aiim.
35.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Bőflxctat ára: cgj bóia t peogó H flllfc
35 millió deficit
Irta: dr. Lukács Gyűrgy v. b. 1.I. nyűg. miniszter, orszdggy. képviselő
lekcdés is több kívánni valót hagy fenn. Szórakozásban szintén igen keveset nyújtanak fürdőink. Mindezeket a hiányokat lehet pótolni, a pótlás azonban csak tőkebefektetéssel történhetik.
Mindent el kell tehát követni avégből hogy a tőkét megnyerjük a hazai fürdők iránt való érdeklődésnek, ezt pedig csak ugy érhetjük el, ha a tőke meg is találja a inaga
A trianoni gyalázat elrabolta természeti kincseink javál.
A háború előtt 30 magaslati gyógyhelyünk volt, elvettek belőle 28-at. Nagy-Magyarországnak volt 224 fürdőhelye. Ezek közül mindössze 63 maradi meg.
Amig 1913-ban, a háborút megelőző utolsó esztendőben 255.000 fürdővendég volt Magyarországon s ezek közül 30.000 külföldi, addig 1926-ban Csonka-Magyarország fürdőhelyein mindössze 76.000 rúgott a fürdővendégek száma, közöttük mindössze 3600 volt a külföldi. Az utolsó években Magyarországról a külföldre menő fürdővendégek és turisták, a külföldön mintegy 43 millió pengőt költöttek cl Ezzel szemben a külföldről Magyarországé jölt turisták és fürdővendégek a legvérmesebb számítással sem hagytak 8 millió pengőnél többet Magyarország területén, ezen a réven tehát, mintegy 35 mitttó pengő deficittel zárul a mérleg. Meg vagyok győződve, hogy a valóságban ez a deficit sokkal nagyobb s hogy ez a deficit nem kétszerese, hanem többszöröse is a 35 milliónak.
Midőn ezeket a szomorú számadatokat látjuk, leheletlen meg nem állapitanunk azt, hogy Csonka-Magyarországon a fürdőügy bizony, igen nagy fogyatkozásokban szenved. Az e téren fennálló visszás állapotoknak fő oka kétségtelenül, természeti kincseinkben való ineg-raboltatásunkban rejlik. Ne áltassuk azonban magunkat, van e helyzet előidézésének egy másik oka is, amelyért mi, magunk vagyunk felelősek, ertem ezalatt közönségünknek már szinte betegessé váll azt a szokását, hogy mindenáron külföldi fürdőket keres és a külföldi fürdőkben költi el azt a pénzt, amely pénzt itthoni fürdőkre költve el, legalább annyi gyógyeredményt érhetne el, mint amennyit a külföldön megszerez önmagának.
Addig is tehát, amig elrablott természeti kincseinket vissza nem szerezzük, mi a teendő? Az, hogy gondozzuk és igyekezzünk nagyra fejleszteni azt, ami megmaradt, ami önmagában is szintén igen nagy ériéket képvisel. E végből mindenekelőtt fürdőközönségünket kell hazaszoktatnunk.
Nem általánosságban mondom, igenis vannak kivételek, de nagyban és egészben mégis csak konstatálnunk kell, hogy fürdőinknek sem egészségügyi, sem kényelmi berendezése nem felel meg a hozzájuk fll-zött jogos követelményeknek. Igen sok fürdőnkben hiányzik a vízvezeték a csatornázás, a villanyvilágítás, "incs jó uthálózatuhk, nincs elegendő, jó férőhely és lakás, parkok, sétányok hiányoznak, sokszor a köz-
számitását. A fürdőkérdést csak akkor tehetjük vonzóvá a tökére nézve, ha fürdőinknek megadjuk mindazokat a kedvezményeket, amelyeket ezek a közcélú egészségügyi intézetek tényleg meg is érdemelnek.
Egyfelől hazánk közegészségügyi berendezését izmosíthatjuk meg hatalmasan, másfelől pedig olyan bevételi forrásokat teremthetünk hazánknak, amelyeknek segítségével a külfölddel szemben fennálló fizetési mérlegünknek hiányát pótolhatjuk, sőt bizonyos mértékig a külföldet adófizetőnkké is tehetjük.
á lengyel kfllflgyminiszter Budapesti láto-gatásánaknagykülpolitikaijelentöségevan
Hétlön érkezik a fővárosba Zalesky Ágoston külügyminiszter
Budapest, május 18 (Éjszakai rádiójelentés) Zalesky Ágoston lengyel külügyminiszter hétfőn Budapestre érkezik. Ez a látogatás, mint politikai körökben mondják, nem egyszerű látogatási tény, hanem nagyjelentőségű külpolitikai
esemény. Messzemenő kihatása lesz a magyar—lengyel nemzetek között most is fennálló baráti kapcsolatokra. A külügyminiszter látogatása gazdasági, kereskedelmi és külpolitikai megállapodásokat fog eredményezni a két állani kőzött.
Bécs a központja az európai kommunista propagandának
Brückcburg, májua 18 A vörös Kommunista Szövetséget Schaumburg-Lippe állam területén betiltották és vagyonát elkobozták.
London, május 18. „Daly Mail" foglalkozva a bécsi magyar kommunista letartóztatásokkal, megjegyzi,
hogy már egy Ízben történtek hasonló letartóztatások, akkor amikor Kun Béla és társait tartóztatta le az osztrák rendőrség. Ezekből a tényekből kitűnik, hogy Moszkva európai szervezetének főfészke Bécs.
Hamis hírek arról, hogy a Gráf Zeppelin a személyzet szabotázsa miatt kényszerült leszállni
A leszállásnál ezer ember segített — Eckener kapitány elismerése a francia segítségért
Newyork, május 18 A ,Graf Zeppelin" egyik utasa táviratban közölte, hogy a léghajó
motorjaiban a hiba először akkor jelentkezett, mikor elhagyták a francia partokat. Mikor meggyőződtek arról, hogy a hibákat nem lehet kijavítani, dr. Eckener kapitány megkérdezte az utasokat, hogy folytas-sák-e az utat, vagy térjenek vissza. A visszatérésre csak egy ut állt rendelkezésükre a Rohne mentén északnak, a léghajó eredeti kikötőjéhez. Az utasok többsége ugy határozott, hogy térjenek vissza. Az utasok nem mutatlak semmi izgalmat, mert mindenki megbízott dr. Eckener parancsnokban. A visszafordulás után erős ellenszéllel küzködve, már csak egy motor működött. Le kellelt arról is mondani, hogy visszatérhessenek Friedrichshafenbe. Dacára a nagy csalódásnak, amelyet az ut sikertelensége okozott, mégis az utasok legnagyobb része el van határozva
arra, hogy ha a „Gráf Zeppelin"-! kijavilják, újra útra kelnek.
I\'árls, május 18 (Éjszakai rádiójelentés) Mikor a Gráf Zeppelin leszállott, egyik újságíró megkérdezte az egyik utast, hogy mit szól ahhoz, hogy egyes német lapok azt Írják, hogy a személyzet szabotázsa miatt volt kénytelen a Gráf Zeppelin leszállni.
Az utas kijelentette, hogy ez valótlanság, mert
német ember ilyenre nem képes.
Friedrichshafenből szakértők fognak odaérkezni, akik megvizsgálják a molordefekt okát.
Párls, május 18 (Éjszakai rádiójelentés) Mikor a Gráf Zeppelin a Cours Pierrehouf repülőtéren leszállott, öt motorja közül már csak egy működött. A leszállás ezer ember közre-
működésével simán, a legnagyobb rendben ment végbe.
Az utasokat Toulonban, szállodában helyezték el. Ugyanott laknak a léghajó tisztjei is. Dr. Eckener kapitány a sajtó előtt kijelentelte, hogy a segítségért a legnagyobb elismeréssel van.
Az amerikai magyarság
elafi nemzetgyűlése Boflalóbaa
Newyork, május 18 Május 27-én Buffalóban tartja az amerikai magyarság első nemzetgyűlését. A gyűlésen 300 egyesület, 180 egyházközség képviselteti magát. A delegátusok száma 1000 lesz. A gyűlést 3 napra tervezik és a bejelenlések szerint képviselve lesz az amerikában élő magyarság mintegy 90 százaléka.
Bazllidesz lárla
nem vett részt a román nemzeti Dnnepen
Budapest, májua 18 Bazllidesz Mária operaénekesnő tegnap este vlsszaérkezclt Bukarestből, ahol vendégszerepelt. Kijelentette, hogy nem vett részt és nem azért ment Bukarestbe, hogy résztvegyen a román nemzeti ünnepeken. Epén ellenkezőleg, 3 napra tervezett vendégszereplését az ünnepek után vállalta és amikor hallotta, hogy Budapesten olyan hirek keringenek, mintha ő .a nemzeti ünnep" végett utazott volna Romániába — megszakította vendégszereplését és azonnal haza jött.
A belgrádi kisantant konferencia
Párls, május 18 (Éjszakai rádió jelentés) A .Petit Párisién" belgrádi munkatársától tudósítást közöl, mely a kisantant küszöbön álló belgrádi konferenciájával foglalkozik. A napirenden — Írja a tudósító — első helyen szerepel a kisantant megújítása, azután szóba-kerüi az
orosz-kérdés. Ajánlatos volna, ha a kisantant államai tárgyalásokba bocsátkoznának a szovjettel. Különösen áll ez Romániára. Ennek azonban múlhatatlan előfeltétele, hogy a szovjet ismerje el Besszarábia annexióját. Harmadik fontos tárgy
a kisebbségek kérdése. A kisantant nem fog hozzájárulni semmi olyanhoz, ami a kisebbségi kérdésben vállalt eddigi kötelezettségeinek súlyosbítását jelenti.
A konferencia után a román külügyminiszter hazautazik Bukarestbe, ahová Zalesky lengyel külügyminisztert várja.
ZALAI KÖZLÖNY
1929. május 23.
A megyéspüspök bér-málásai
Dr. Bolt Vándor diadalútja Délialábu
Nagykanizsa, május 18 Dr. Rott Nándor veszprémi megyéspüspök május 14-én délután 4 órakor Gelséröl HahóI községbe érkezett, zalai bérmaulján. A község impozáns fogadtatást rendezett a főpásztor tiszteletére. A zalaszentbalázsi községhatárnál a megyéspüspököt dr. Kende Péter pacsai járási főszolgabíró fogadta és üdvözölte a püspököt. Hahót község első kapujánál Román János főjegyző vezetésével a községi elöljáróság és a képviselő testület várla a püspököt, akii a főjegyző szép szavakkal köszöntölt. Ezután liz fehérruhás leány csokrokkal kedveskedett a meghatódott fő-pásztornak.
Ezzel megkezdődölt a bevonulás, mely a község 3 kilóméteres utcáján valóságos diadalmas parádé volt. 15 bandérista és 30 feldíszített kocsi kisérte dr. Roll Nándort, akit a templom előtti téren Gerslner Béla plébános várt. A főpásztort meglepte a lelkesedésnek az a jele, hogy a községben 18 diszkapun keresztül haladt fogata.
A templomtéri üdvözlés során egy kis elemista verssel üdvözölte a jóságos lelkű főpásztort, mely után a leventék és tűzoltók díszsorfala között vonult a zsúfolt templomba. Másnap a főpásztor misét ponlifikált, mely után megkezdődött a bérmálás szentségének kiosztása.
A bérmálás ulán a küldöttségek sora tisztelgett a püspök előtt, akinek hahóti utja valóságos diadalmenet volt. Délben a helyi intelligencia bankellen ünnepelte a főpásztort, aki délután 4 órakor átment Zalaszentbalázsra, hol folytatta bér-mautját.
Ax össxel kexdik
a nagykanizsai slrandtUnlö építését
Nagykanizsa, május 17 A nagykanizsai Fürdőegyesület végrehajtó bizottsága tegnap Sabján Gyula dr. polgármester részvételével ülést tartott. A polgármester közölte a bizottsággal, hogy a strandfürdő létesítéséhez szükséges földterület kisajátítási engedélyét a kereskedelmi minisztériumnál szorgalmazta. — A strandfürdő végleges tervei is rövid időn belül elkészülnek. A végrehajtó bizottság a város fiolgármesterének felvilágosításai alapján megtalálta a strandfürdő létesítésének módozatát és kilátás van arra, hogy az ősz folyamán a földmunkálatok megkezdhetők lesznek.
=— UJ rendszer butorvásáriók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész leiületére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlel fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopstein Szombathely, Kőszegi-utca 5.
Af>ol lélektani kísérletek után alkalmastxdk csak a kereskedelmi elárusítókat
és az autóba akkor verik be ax utolsó sxögekei, amikor ax már
gurul kl a gyárból
pallíányl Kálmán, az OMKE
Irta:
A Main Street Amerikában áz, ami nekünk a Piac-utca volt otthon.
Akik az amerikai fejlődés h!lietet-\\ len lendületét magyarázzák, mind visszatérnek a racionalizálásra. Az amerikai ember egész gondolkozása ezen fordul meg, túlzás nélkül merem állítani, hogy ma a világ minden jelenségét a racionalizáláson és a standardizáláson keresztül próbálják megérteni. Az a Mister Lansen, aki az európai szépségversenyről a New-York Times-ntV. ezerszavas táviratot küld, Miss Európa megválasztásában lényegesnek azt látja, hogy Európa ■ népei standardizálták a női szépségeket és az ő amerikai szemszögletéből megfigyelve, azt állapítja meg, hogy a női szépség is tipizálva van, minden európai ugyanazt a szépségideált keresi.
Ugyanígy mutatkozik a törekvés a racionalizálás keresztülvitelére nagy dolgokban és kicsinyekben s nem tudok elképzelni markánsabb bizo-nyilékot, mint azt a jelenetet, amit Detroitban láttam Ford-nál. A már-már elkészült autóra rászerelik a kerekeket és pneumatikot, egy ember ül a földön, nem is ül, hanem ötven százalékig fekszik és sebtiben ver be szögeket az autóba. Amin ül, az nem szék, hanem egy cérnaspulni nagyságú kerekekkel ellátott gyermekkocsi, amelyen utánahajtja magát az automobilnak. Igy lóbázza magát előre 3 méterrel és hátra 3 méterrel az uj időknek ez a racionalizált munkása. Az utolsó szegeket a tova-gördülő autóba kell beverni. Sem arra nincs idő, hogy az autót visz-szatartsa, sem arra nincs ideje, hogy maga felálljon és újra leguggoljon, félig fekve, félig ülve, gyermekmodra gurigáivá, de mindeneseire jól megfizetve végzi nehéz feladatát az amerikai munkás.
Ezt a példát, amelynek szárnál meg lehetne százszorozni, annak igazolására hoztam fel, hogy a prosperitynek legnevezetesebb eszköze a racionalizálás. Ez a folyamat az Egyesült Államokból kijndulva, átjött Európába és főleg Németországban óriási elöhaladást telt. A városházán tartott érdekes beszédében Eber mutatta ki, hogy ez a folyamat mekkora tőkét kíván s amely ország nem tudja elegendő lökével racionalizálni a maga termelését, az az ország lemarad a népek versenyében.
Az egyik boltajtóban találkoztam egy nagykereskedő cég főnökével. Épp autóra akar szállni. De van ideje, beszélhetünk pár percig. Mit mond a Main Slreet-m a nagykereskedő ?
Első szava, akárcsak, Ita Európában laknánk, panasz azok ellen a törekvések ellen, amelyek az ő kikerülésével keresik meg az utolsó kezet. Az Amerika^ Egyesült Államok lakosságának 60%>-a a mezőn él, far-
mokban, illetve 10.000 lakósnál kisebb városokban. A fogyasztók szükségleteit a detaillsták a nagykereskedelmi láncolat utján láthatják el. A mai viszonyok közt — mondja — óriási rezervoárokra van szükség, amelyet lögtön mozgósilhat az engrosszista. Hogy is mondták csak a február 14-ikl washingtoni érte kezlelen; ha nem volnának nagykereskedő-házak, most lenne szükséges megteremteni őket. Természetes, hogy a mai amerikai nagykereskedő más eszközökkel operál, mint a kollégái 15 év előtt.
A Main Street a boltostól fiatal elánt kiván. Az elárusító kereskedő legyen és ne raktárnok. Aki a Main Street-en boltot nyit, annak ismcr-
igazgatója .
nie kell a forgalom követelményeit.
Csak olyan árut tart, amely négy-szer-ötször megforog egy évben. Egy másik kereskedő ugy nyilatkozott, hogy szerencsétlen, ha nem forog meg raktára évenként legalább húszszor. Stqlworth, egy amerikai nagy takarmánykereskedelml r.-t. elnöke, mondja, hogy az ő módszere az, hogy minden Unió államban van egy generál\'vertretere, ezek mellett négy kerületi képviselő működik, ezek mellett fiatal elárusítók utaznak folyton, magyaráznak, kedvet csinálnak. Stalworth az eladói alkalmait
zottai számára különleges tanfolyamokat rendez, amelyek két hétig tartanak éa pszichológiai kísérletekkel kezdődnek.
A városi képviselőtestület tisztelgő küldöttsége a megyéspüspöknél a nagykanizsai leánylfcenm ügyében
A nagykanizsai leányiskola megvalósulása felé
Nagykanizsa, május 18
Dr. Rott Nándor megyéspüspök kíséretével ina, szombat délután visszajött Nagykanizsára, ahol a kegyesrendi társliáz vendége. Ezt az alkalmat használta fel a városi képviselőtestület, hogy küldöttségileg tisztelegjen nála és köszönetét fejezze ki a város közöns/íge nevében a megyéspüspöknek azért az odaadó támogatásért, amelyet a nagykanizsai magasabb tipusu leányiskola ügyének elöbbrevitelében az illetékes tényezőknél kifejtett és kérte további jóindulatát a terv minél előbb való megvalósítására.
Kevesen tudják ugyanis eddig, a hivatalos tényezőkön kívül, hogy a felállítandó magasabb leányiskola és nevelőintézet előbbrevitele ügyében a város és a megyéspüspök között már hosszabb tárgyalások folytak és dr. Rott Nándor, akinek egyik legfőbb óhaja, hogy már a leánynevelés szempontjából is Nagykanizsának is meglegyen a saját intézete, hogy a* szülők ne kénysze-ritessenek leánygyermekeiket más vidékek intézeteibe küldeni — a legfelsőbb intéző körökkel folytatott bclialó tanákskozásokat a leányiskola felépítése ügyében, ugy, hogy ennek a teljes súlyával való közbevetésének köszönhető, hogy a nagykanizsai magasabb leányiskola Ugye ma jó uton halad már.
Ezenkívül a főpásztor anyagilag is elö kívánja mozdítani a leányiskola építkezését.
A városi képviselőtestület ezért kellemes kötelességének kiván eleget tenni, midőn a föpásztornak ebbeli fáradozásáért és készségéért köszönetét tolmácsolja.
A küldöttség vezetője és szónoka dr. Krátky István polgármesterhe-
lyetles, a betegen fekvő polgármester helyett. A fogadtatásra a képviselők egynegyed 7 órakor a városházán gyülekeztek, ahonnan átvonultak a gimnázium rendház épületébe.
A kihallgatás lefolyásáról és a megyéspüspök beszédéről lapunk legközerebbi számában számolunk be.
Málta l llttl \' Balaton mellett, 4 hold IIDIIIIGICIKI, területen modern emeletes villa, 2 hold szőlővel, teljei belső is pincefelszereléssel, vincellér lakással eladó. Gm az állomáifőnöknél. JVI
Simon Böskét
Festetics Qerceg fogadta HcsxtOetyl kastélyában
Nagykanizsa, május 18 Miss Európa baráti körének egyik Nagykanizsán járt tagja érdekes és Keszthelyen bizonyára szenzációként ható hírt hozott a redakcióba.
Festetics Tassilo herceg tegnapelőtt keszthelyi kastélyában fogadta az Európa szépség-királynőjének megválasztott Simon Böskét, aki édesapja, dr. Simon Sándor orvos kíséretében jelent meg a hercegi fogadáson.
Miss Európa most Abbaziába utazott, hogy kipihenje a szépségki-rálynö-választás fáradalmait.
Időjárás
A ■ataorolAglal latéxat aata Arakar Jalantl. Változékony, aa_ laa IdS .ArhatA, halyankéat, M-lag kalatan még némi ••«>•!.
Hl II
Mindenütt kaphatót Orsz.
Termeli:

Magy.
TejszBvetkezeti KSzpont
Budapest, 1., Horthy Miklóa-nt 119-121
lto május 19.
Letenyén tilos a leventéknek a vásártéren gyakorlatozni
Oróf Andrdssy Sándor, Magyarország zászlós ura, stb. letenyei uradalmának intézösége s gróf letenyei tartózkodása alkalmával, annak parancsára, az alábbi átiratot Intézte a letenyei leventeegyesület vezetőségéhez :
.A Kegyelmes ur mostani ittléte alkalmával legnagyobb felháborodással látta, hogy az utcacslnálá traktor a vásáriéren utat csinál. A legszigorúbban elrendelte, hogy a vásártéren mindenféle sportolást és gyakorlatozást azonnal szüntessék be. Tisztelettel kérem a Tekintetes vezetőséget, hogy a vásártéren a további gyakorlatozást beszüntetni szíveskedjék.
Kiváló tisztelettel: Schramm Lajos s. k."
A fenll átirathoz kommentárt nem is kellene hozzáfűzni, de sértett hazafiul önérzetből kifolyólag nem tudom megállani, hogy a levente intézmény érdekében a fenti körülményt nyilvánosságra ne hozzam. Ma, a vesztett háború, kommunizmus, megcsonkítás és ezer nyomor közepette, még mindig akad az országban egy magyar földesúr, aki többezer holdas hitbizomány ura s aki a fenti Intézkedés formájában véli előmozdítani e szerencsétlen nemzet talpraállltását. Oróf Andrdssy Sándor Idézett rendelkezésével az ifjú, fejlődő nemzedéktől a levegőt vonja el, miáltal annak testi fejlődését akasztja meg. Egy hazafias szellemben gondolkodó magyar főúr, aki ezenfelül még a magyar sport terén, mint a ,KMAC" elnöke, vezérszerepet játszik, véleményem szerint nem viselkedhetik igy az ifjú magyar nemzedékkel szemben, különösen akkor nem, amikor eme ifjúságtól a határ mentén esetleg jövendő jóléte függ, továbbá már csak azért sem, mert eme sportteret másra, mint vásártérnek, nem Is hasznáthatja, mert az állategészségügyi törvény értelmében ugy a legeltetés, mint a kaszálás tilos. Amikor a trianoni halármenti sportszeretetre, illetve annak Ilyetén pártolására hi-vom fel az illetékes körök figyelmét, nem tudom elhinni, hogy akadna valald a csonka hazában, aki ne találná nagyon is indokolt kívánságnak, sőt nemzeti kötelességnek azt, hogy az ország egyik legtekintélyesebb földesura ennyi áldozatot hozzon a köz és a jövő Magyarország érdekében.
Letenye, 1929. május 17.
aláírás : Egy letenyei sportbarát.
=* Vésnökmunkákat, ruggyanta bélyegzőket elismerten legszebben és legjutányosabban készít Ooldbergerné, Föut 10. Dobrovlts udvarban.
Zalai közlönV
A sikkasztás miatt elitélt Majthényi feljelentésére
a Társadalombiztosító megvonta a táppénzt egy rövidesen meghalt tüdőbetegtől
A bíróság indokolásában kimondta, hogy a Társadalombiztosító eme eljárása a méltányosság és emberiesség legkisebb jelét sem mutatja
Nyomortanyán van-e fielye a tüdőbetegeknek vagy a friss levegőn ?
Nagykanizsa, május 18 Megmozdult az egész ország és
megalkotta az Országos Társadalombiztosító intézet önkormányzatát. Az önkormányzat, mint azt neve is mutatja, nem csak előírásos adminisztrációs sallang, hanem komoly feladatok elé került kormányzati szerv, amelynek tisztában kell lennie feladataival és azokat meg is kell oldania.
A megoldásra váró kérdések halmazából egyre világítsanak rá az alábbiak.

A nagykanizsai Társadalombiztosító kirendeltség társadalombiztositott tagja volt Heringh Károly tüdőbajos, a Frank Henrik cég fiatal utazója, aki csekély keresetéből úgyszólván szüleit és testvéreit tartotta. Mint hivatalosan is súlyosnak deklarált tüdőbajos beteg, 1928. május 29-től a VII. bérosztálynak megfelelő táppénzt kapott. Történt azonban, hogy a munkaképtelen fiatalember
1928. rekkenő kánikulájában, Junius 11-én este 10 órakor, a színház-parkban szívta a friss levegőt
és 11 óra felé közeledett az idő-, amikor a közelben levő lakása felé hazaindult. Ezen a rövid uton összetalálkozott
MaJthényi Lászlóval és Tiber Józseffel. (Majthényi tudvalevőleg a Társadalombiztosító tisztviselője volt, akit azóta a törvényszék 39 rendbeli okirathamisitás és sikkasztásai miatt 10 hónapi börtönre itélt) Majthényi és Tiber
feljelentették Herlnghet,hogy az orvosi utasítások ellenére az utcán találták, ami alapon tőle a táppénz megvonandó. Az eset teljes megértéséhez tartozik, hogy
Herlnghnek a hivatalban előzőleg már valami incidense volt a munkásblztositási erkölcsök .szigorú őrével", Majthenylval.
A feljelentés (melynek alapja és tartalma az volt, hogy Heringhct este 10—11 óra tájban az utcán látták sétálni, amivel — szerintük — gyógyulását hátráltatta) — azt eredményezte, hogy Heringhtől Junius 10-től kezdve megvonták a táppénzt.
már
eszten-
Heringh, szegény, dcje lakolt
nyolcadmagával egyszoba-konyhás, nedves, dohos, penészes lakásban,
amely valóságos nyomortanya volt. Csuda-e tehát, hogy a tavalyi irtó kánikulában a lakása gyilkos levegője helyett kiült a színházi park hüs fái alá friss levegőt szívni a roncsolt tüdejébe? Csuda-e, hogy a Társadalombiztosító orvosának ama utasítását, hogy tartózkodjék a lakásán, — Heringh Károly álhágla, mert a beteg tüdeje nem bírta tovább a tömlöc-lakás forró, 8 embertől elhasznált levegőjét?
Mindan érv, futkosás, instálás hiába volt. Majthényi megvédelmezte a Társadalombiztosító rendjét és tekintélyét: — a táppénzt megvonták.
Hering beperelte a Társadalombiztosítót, aztán szép csendesen meghalt,
elvitte a tüdőbaja, 22 éves korában.
A pert a zalaegerszegi kir. járásbíróság tárgyalta le és 3331/928/8. szám alatt kötelezte a Társadalombiztosítót 517 pengő 92 fillér táppénz, 50 pengő perköltség és 16 pengő Ülnöki dlj megfizetésére. Roppant érdekes és az önkormányzat minden egyes tagjának figyelmébe ajánlható az Ítélet indokolásának itt következő része:
„ A biróság abból a tényből, hogy a már emiitett rettenetes lakással rendelkező felperes junius hónapban, a nagy melegek idején, tüdőbajos ember létére nem tartózkodott este, amikor a hőség engedett, 10—11 óra tájban odahaza — nem vonhatta le azt a következtetést, hogy a felperes betegségét szándékosan okozta, avagy az orvos utasításának szándékosan nem tett eleget. . . Az ösz-szes körülmények mérlegelésével a biróság meggyőződése szerint arra orvosi utasítást, hogy otthon tartózkodjék, a felperes nem kaphatott. Alperesnek a táppénzt megvonó határozata a méltányosságnak és az emberiességnek legkisebb jelét sem mutatja, nem emelkedik fel addig a magas és nemes gondolatig, amely a törvényhozót vezette. Hiszen épen az ilyen súlyos tüdőbajos embernek, aki nem sokkal utóbb elhunyt, van szüksége friss levegőre és jó táplálkozásra: — táppénzre."
A dunántuli Kereskedő-kongresszus résscleies programja
Sándor Pál, Balkányi Kálmán, Bodroghy József, Nádor Jenő az előadók között — Nagykanizsáról Blankenberg Imre szólal fel a Társadalombiztosító ügyében
delmi kamatok kérdése. Előadó:
Keszthely, mAJua 18
{Saját tudósítónktól) Mint közöltük, Dunántul kereskedői pünkösd vasárnap nagyarányú kongresszusra gyűlnek össze Keszthelyen. Az OMKE nagy gyűlésének részletes programja a következő:
Budapesti vendégek fogadtatása d. e. fél 12 órakor a Hullám-szálló eHMt. Fél 1 órakor ebéd, 2 órakor kezdődik a kongresszus a régi Urániában :
1. A konferenciát megnyitja Erdős József, az OMKE keszthelyi kerületének elnöke.
2. Sándor Pál elnöki megnyitója.
3. Üdvözlések.
4. Dr. Balkányi Kálmán, az OMKE igazgatójának előadása.
5. Adókérdések.
a) Luxusadó és adózóközönség. Előadó: Dán Leó kormányfőtanácsos, az OMKE igazgatóságának tagja.
b) Forgalmiadó. Elöadó:dr. Gránilz Oéza (Szombathely).
c) A közigazgatósági bírósághoz beadott panaszok hatálya és a kése-
Weisz Lajos, az Újpesti Kereskedők Egyesületének elnöke.
d) Jövedelem és társulati adó. Előadó: dr. Glllcksthol Andor, az OMKE ügyésze.
e) A kereskedelem adóakciója. Előadó: dr. Bodroghy József, az OMKE pénzügyi jogi előadója.
6. Gazdasági és vámpolitikai kérdések.
a) A vámtarifa és vasúti tarifa kérdései. Előadó: Varannal Aurél, az OMKE titkára.
b) A szövetkezetek kérdése.
7. Hitel és hitelvédelmi kérdések.
a) A fizetésképtelenségi jog reformja. Előadó: Vidor Jenő, az OMKE választmányi tagja.
b) A kereskedelem hitelellátása. Előadó: Pásztor Béla, az OMKE igazgatósági tagja.
c) A szabott árak kérdése. Előadó: Fonal Vilmos, a Kaposvári Kereskedők Egyesületének elnöke.
8. Kereskedelmi közigazgatási kérdések.
Pünkösdre Hliltényi cipőt vegyen!
Nagy választék mindenfajta divatcipöben. KUlönB- MIIAWMIAbflnXIiiLAl a legjobb minőségben Mn ajánljuk szürke, drapp, barna és lack pántos JJ Jf Cllll VK€l|JOinilt5l olosó áron.
___________ _mo
ZALAI KÖZLÖNY
1929. má|us 19.
a) A Társadalombiztosító Intézet megterhelései. Előadó: Blankenberg Imre, az OMKE nagykanizsai kerületének elnöke.
b) Az országos kirakodó vásárok, a házalás és megrendelések gyűjtésének kérdései. Előadó : Nddo\' Jenő, az OMKE titkára.
c) A féláru vaauli jegyek kiadásának kérdése. Előadó: Grosz Bernát (Székesfehérvár).
9. Végrehajtó-bizottság kiküldetése.
Este 8 órakor ünnepi vacsora, utána pedig a Keszthely városa állal rendezett velencei est fejezi be a
keszthelyi nagy-gyűlést.

A kerületi kongresszusra a Dunántúl minden városából sokan jelentkeztek. Ezideig Budapestről 30-an, Nagykanizsáról 40-en, Tapolcáról 40-en, Zalaegerszegről 30-an, Sümegről 25-en, Siklósról 10-en jelentették be részvételüket; de nagyobb küldöttséggel képviselteti magát Szombathely, Pápa, Sopron (élén a kamarai elnökkel), Marczali, Veszprém, Székesfehérvár, Szigetvár, Csorna, Barcs, Kapuvár, Zalaszenlgrót »lb. Így már ebből a szempontból is biztosítva van az OMKE keszthelyi nagy-gyűlésének sikere.
A PETANCI
természetes szénsavas savanyúvíz 50 éves múltra tekint vissza és ennélfogva gyógy-, üditő- és bor-
viznek legalkalmasabb. Oyomor- és vesebajoknál, úgyszintén a légzőszervek hurutos bántalmainál, köszvény-, csuz- és hólyagbajoknál orvosi szaktekintélyek legalkalmasabbnak ajánlják. *lfbl«-b
i>i\' Főtereiül:
KÖVE 81 HENRIK
Sagykanlsta, Eagyar-a. 14. Ma Ml
/l magyar Könyv
kanizsai Ünnepére Orbók Atilla érkezik le BudapulrA 1
Nagykanizsa, május IS
A vármegyei vezetőség a hivatalos város ulján (elkérte a Zrinyi Mi klók Irodalmi és Művészeti Kört, hogy rendezze meg Nagykanizsa könyv-napját, az országos magyar könyv-héttel kapcsolatban.
Az Irodalmi Kör vezetősége a budapesti rendezőséggel történt megállapodás alapján a könyv-napot junius 2-án, vasárnap délelőtt rendezi meg. A matiné kiemelkedő eseménye lesz Nagykanizsa kultur-élelé-nek, mert azon maga Orbók Attila, a kitűnő magyar iró, az országos könyvhét-mozgalom vezetője fog előadási tartani. Bevezetőt mond dr. Winkler Ernő főrabbi.
A műsoron Urbdn Qytila hírlapíró scenirozva előadja Vörösmarty fenséges erejű, Gondolatok a könyvtárban c. ódáját. A Levente Dalkör, a Jövendő Magyarország dalos ifjúsága fog énekszámokkal szerepelni. Az egyes számok közölt kuruc és magyar nótákat játszik győri Lázár Pista, a Polgári Egylet prímása és zenekara.
Belépődíj nem lesz.
— Árban, minőségben válasz
tikban Barta szőtiyegrakUra
szenzációs.
INGYEN
K APH
■•V ARANY KARKÖTŐ Ó«AT ■•T >U1U1 AlUU. ■D«MTT ■•V • UH. KÁ VÍSKÍ SU.STST
SZÍNHÁZ
Eltörött a OegedUm
tegnap esti nagyszerű premierjéről
S UTO PO R VANiLLiNCUKOR
A várföldei amazon vasvillával fogadia a fegystöi,
mert árverést akart foganatosítani a lefoglalt teQenére
Nagykanizsa, május 17
Nehéz helyzete van egyik-másik faluban a jegyzőnek, akiben a falvak népe — sajnos — sok esetben nem az államhatalom végrehajtó szerveit, hanem a falu népének ellenségét tekinti.
Sok baja volt Lukács Jenő bánok-szenlgyörgyi adóügyi jegyzőnek is, aki már nem egy izben voll kénytelen a bíróság védelmét igénybe venni.
Egy napon például a jegyző be-állilolt hivatalos minőségében Landi Istvánné sz. Qyurlcza Katalin házához, hogy az előzőleg már lefoglalt tehenét és varrógépét elárverezze. Az asszony kérte a jegyzőt, hogy
várjon, arnig munkában levő férje hazajön. Lukács erre nem volt hajlandó, mire az asszony vasvillát ragadott és azzal a jegyző felé rohant éktelen szitkok közölt: „Zsiványok, rablók! Agyonszúrlak benneteket/"
A jegyző és kísérője látván az asz-tzony magánkivüli hangulatát, anélkül, hogy funkcióját gyakorolhatta volna, otthagyta Landiné házát és feljelenlelte öl erőszakossága miatt.
Most volt ebben az ügyben a tárgyalás. A törvényszék figyelembe vette a nyomatékos enyhítő körülményeket, melyek fennforoglak és azért az asszonyt mindössze 30 pengő pénzbirságra ítélte.
A nagykanizsai színtársulat gyönyörű művésznői, a pacsirtaszavu primad onnák, a graciózus szubrettek
és a többi ragyogó színházi hölgyek mindennap a színházi előadás után a .Polgári Egyletbe" Jönnek össze vacsorázni, hogy Lázár Pista hírneves cigányprímás zenekarának andalító muzsikájában gyönyörködhessenek. A szlnpártoló kanizsai közönség azért szín-előadás után tömegesen keresi tel a Polgári Egylet éttermeit és kerthelyiségeit, hogy még néhány nagyon kellemes órát tölthessen, Igazi, hangulatos url társaságban. A Polgári Egylet Molnár László vezetése alatt, ma a város társas életének elismert centruma.
Egy fiatal leány kiugrott a robogó vonatról, egy mnnkás a száguldó gyors elé vetette magát
A leányt a vonat összeroncsolta, a férfi fejét a mozdony kerekei lemetszették — Menekülés a nyomor elől
Megrázó tragédia játszódolt le a barcsi helyiérdekű vasúton. Amikor a vonat Lábad állomást elhagyta és Nagyatád telé közelgett, a teljes menetsebességgel robogó vonaton Horváth Margit erzsébetpusztai fiatal leány hirtelen feltépte a kocsi ajtaját és kiugrott a vonatból. A szerencsétlen fiatal teremtést a vonat kerekei összeroncsolták. Mikor a vonat megállott — már csak egy alaktalan hustömeg feküdt a sínek mentén.
Mig7 ez a tragédia itt lejátszódott, talán ugyanabban a pillanatban Nagy-
berki állomás előtt hasonló eset történt. Jambricska János munkás a gyorsvonat elé vetette magát, melynek kerekei egy pillanat alatt fejét leszelték törzséről. A vonat megállván az állomáson, a fejnélkuli, agyonzúzott törzsöt húzták kl\' a vasutasok a mozdony kerekei alól.
Mindkét esetben nemsikerült megállapítani az öngyilkosság molivumát. A jelenségek azonban arra engednek következtetni, hogy Jambricska a nyomor elöl menekült a luül borzasztó karjaiba.
az ünnepi korai lapzárta miatt kritikánkat legközelebbi számunkban közöljük. _
A sxlnöáxl Iroda Qlrel:
(*) A két első előadás zsúfolt házai igazolták azt a jóslatot, hogy a nagykanizsai közönség lelkesedni is tud az igazi művészetért. Ezután biztosan lehet remélni, hogy a közönség méltányolni fogja a direkció és a társulat igyekezetét s a rövid szinházi szezon alatt nem fog ellankadni a szépen induló érdeklődés. A direkció olyan műsorral jött Kanizsára, ami a vidéki színtársulatoknál szokatlan. A direktor már mosl közli, hogy a premierek és klassziku reprizek liosszu sorát fogja bemutatni s a szinházi irodalom remekeit is legnagyobb részben csupiln egyetlenegy előadásban lesz alkalma bemutatni. Az idő rövid ahhoz., hogy az egyes darabokat megismételhesse, már pedig azt tervezi, hogy az Idei összes újdonságokat megismertesse a kanizsai közönséggel. A lövő hét műsorán szerepel például Gárdonyi Oéza nagysikerű darabja, az „Ida regénye\', Lehár Ferenc egyik legsikerültebb alkotása, a „Cárevics\', valamint Zilahy Lajosnak sorozatos sikert aratott színmüve, a ,Tábornok\'". Ezek a darabok előreláthatólag nem kerülhetnek a szezon alatt többször előadásra.
Amíg ön alszik,
aDanaol dolgozik
•la este mielőtt le-ekszik, vegyen be Oaraasolt és hol-■"P reggel Jó kedvvel \'s friss erővel ébred. A Darosal gyógyítja a székrekedést, megkönnyíti az _ _ t méazléat, megakadályozza a szájuregoeu való lerakódást, a roisz szagú leheletet, a fáradtságot ás Idegességet. Ezért van azüksége Önnek és gyermekeinek Darmolra, az Idrálls csokoládés hashajtóra. — Egy doboz ára 1 24 F és meghalDa az egész családot, ui
Heti mUsor:
Vasárnap 10-én d. u. Eltörött a hegedűm.
este: Régi nyár. Hétfőn, 20-án d. u.: Régi nyár.
este : Kitörött a hegedűm. Kedden, 21-ún : Ida regénye. Szerdán, 22 ón : A cárovics. OsütörMkBn, 23-án: A cárevics. Pénteken, 24-ón: A tábornok. Szombaton, 25-6n: Éva grótnő. Vasárnap, 26-án d. u. Régi nyár.
este Éva grófnő.
M-IÜÉIHÉBI HlMkl
Nc dobja ki pénzét silány anyagból készült utánzatokért, hanem rendeljen meg nálam, a kéazltönél egy igaxán
praktikus
asztaltüzhelyet,
melyért 13 évi garanciát vállalok.
MACSEK LAJOS
lakatosmester
Hagykanlua, lóuef íflherceg-it 67,
1929. május 19.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Május 19, vasárnap
Kómái katolikus: Pünkösd v. Protcsl: Pünkösd v. Izraelita: IJár lió 9. Nap kel \'eggel * óra 19 perckor.
nyugszik este 19 óra 34 perckor. •
Uránia Mozgó. .A rókául" (Könlgs-bergi diák), Sudcrmann Vltághirü regénye filmen.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 5 óráig (hétfő, szerda, pénlek délután és kedden egész nap nőknek).
Május 20, hétfő
Romai katolikus: Pünkösd li. I\'rolest.: Pünkösd h. Izraelita : l|ár hó 10. Nap kel reggel 4 óra 18 perckor,
nyugszik délután 19 óra 35 perckor. »
Uránia Mozgó. .Nősüljön meg hadnagy ur\', derűs történet. .Harc a fenevadakkal", (Oorlllavadáizat).
Május 21, kedd
Római katolikus: B. András Prot.: Konst. Izraelita: l)sr hó 11.
Nap kel reggel 4 óra 17 perckor, nyugszik délután 19 óra 36 perckor.
— Lapunk legközelebbi száma a pllnkösdl ünnepek miatt szerdán reggel a rendes Időben jelenik meg.
— Személyi hlr. Dr. Haha Anlal kórházi szülész-nőgyógyász főorvos a német nőorvosok társaságának nagygyűlésére, — mint a német nő-orvosok társaságának rendes tagja, egyheti időlartamra Lipcsébe utazott.
Kereskedelmi
— Serlegavatás. A nagykanizsai Vasutas Dalkör junius 1-én (rossz idő esetén másnap) avatja fel a legutóbbi zalai dalosversenyen nyert serlegéi, dr. Plihál Viklor felsőházi lag ajándékát. A serlegavaló beszédet dr. Tholway Zsigmond, a Zala-vármegyei Dalos Szövetség elnöke mondja. Szaval Hankovszky Géza. A műsor többi részét a dalárda számai töltik ki, Lehrmann Ferenc karnagy vezetésével, mig a szünetekben cigányzene játszik. Az ünnepség az Angol Park vendéglő kerljébcn lesz, tánccal egybekötve. Belépődíj 50 fillér.
— A Zrínyi Miklós Irodalmi és MDvészetl Kör junius 9-én, vasárnap délelőtt a mindenévi Zrínyi emlék-ünnepély keretében tartja évi közgyűlését. Ünnepi szónok Kerkay József dr. JíegyeSrendi tanár, a Kör társelnöke. Urbdn Gyula hirlapiró, a Kör titkára a Welsi bárdok-M szavalja. A Kisdalárda énekszámokat ad elő.
= Comblnált énekes néger Jazz-Band ina és minden este a Koronában.
— A zalaegerszegi postafőnök kitüntetése. A magyar posta egy kiváló főtiszlviselőjél tüntette ki a kormányzó, amikor Sanits Sándor zalaegerszegi posta és távirdai hivatalfőnököt a m. kir. postatőfclügyelői ciinmel kitüntette.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
ZALAI KÖZLÖNY
csak Eternit" véüsióvaljilöltpalamcső
rCRNITMÖVcKttATSCitEX LAJOS. BUbAPlST. AHOft ÁSSV-UT 33; OYAR.l
O VALÓDI.
HVtRfiCtUJíALU.
ÍMi.rus tóh.lyok I fcpplnger I. és Fi t.i-, cemon\' H egyéb építési anyag keres kedése Nagvkanlzsa. Uz4rji zset tnkorcsfcedés. építési unyagoli raktára Keszthely. Szalucsek János takercskcdés cement ós mükőgyár Komérviro* Szo.nmer Sándor gabona terménykereskeJés l. Hgcrs/cg. Mosonvl Henrik íakcreskedőZiilaszentgrót
— Nagykanizsaiak ujabb küldöttsége Budapesten. A nagykanizsai kisiparosok egy küldöttsége legntfj) felutazott Budapestre Samu Lajos ipartestületi alelnök, a megyei szövetség főtitkárának vezetése alatt, hogy Nagykanizsa város országgyűlési képviselőjét, dr. Kállay Tibort mégegyszer felkérjék a laklanya-épitkezés ügyében való nyomaiékos közbelépésére. A nagykanizsai ipari, kereskedem és vállalkozói világ érthető izgalommal várja a bizottság döntéséi.
— Rádióamatőrük klubja Nagykanizsán. Már egy izben felvetettük azt az eszmét, hogy Nagykanizsán, ahol több száz rádióclőfizető van, szükség lenne egy „Amatőr Klub"-^ hogy nemcsak egymásnak segítségére legyenek, de lehetővé tegyék olcsó készülékek segítségével a rádiót azon családok szám.\'ira is, akiknek anyagilag ez nehézségekbe ütközik. Értesülésünk szerint az egyik kiváló helybeli szakférfiú máris meglelte a lépéseket a nagykanizsai Rádióamatőr Klub megszervezésére.
Alkalmazottak
= Comblnált énekes niger Jazz-Band ma és minden este a Koronában.
— A Kath. Legényegylet 1929. évi házi sakkversenye befejeztetett és eredménye a következő: Első lelt Wagner István 51 ponttal, második Wagner Jenő 47 ponttal, harmadik Ritter András 4(5 ponttá!. Scliiess Gyula 42 pontot tudóit elérni és igy negyedik lelt. A verseny dijait
I. nagyezüsl, II. kisezüst, III. bronz ma délután 5 órakor kerülnek kiosztásra.
= Ne lelejtse el, hogy : varrógépben „PFAFF", kerékpárban „PUCH" a leglobb I = Bokaszorltók és guminlharls-nyák nagy választékban Vágó lllatszertárban kaphatók.
Ml a célja a Zalai Évkönyvnek?
Zalavérmegyében sok monda, rege, néprajzi, népköltészeti, régészeti, stb., stb. ériékes, nemzeti kincs hever. Ezekel a gyönyör ü kincseket gyűjtik össze a Zalai Évkönyv (almanach) munkatársai. A 400 oldalas, nagy alakú miinek különös ériékél adja többek közölt az is, hogy lanitók kiszámíthatatlan hasznát látják a támlásnál. De ugyanilyen haszonnal forgathatják az egyes családok is. A mii másik értékes része a tökéletes vármegyei hivatali sematizmus, ami ugyancsak hiányzott eddig Zalában. Az érlékcs könyv ára oly kis ösz-szegben van megszabva, hogy azt bárki megszerezheti és ezzel birtokába jut Zalamegye kötélbe foglalt enciklopédiájának. H it pengő ez az összeg és ezért kiváló ellenértéket kap az olvasó.
— A Maqykanjznnt Allnlvédö EcyeaUlat pünkösd hétfőn (I. o. 11 ómkor a városháza kis tanácsiermében választmányi tilést turt.
Balatoni gyermeküdülő 5—15 éves fiuk és leányok részéré. Gondos felügyelet. Német társalgás. Sport. Felvilágosítást nyújt dr. Pásztor Jó-zsefné oki. középisk. tanár neje, Budapest, VI. Délibáb-u. 25. Telefon: L. 991-48. Prospektus. mmmaamaasaBB
Juniálisa
mcawwaHuaaaa
— TIz mázsa hivatalos akta árverése. A nagykanizsai járás fő-szolgabirói hivatalban selejtezés foly-t.ín összegyűlt és hozzávetőlegesen 10 métermázsa sulyu papíranyag 1929. május 24-én délelőtt 10 órakor nyilvános árverésen eladalik. A papíranyag a hivatalos órák alatt megtekinthető és vétel után azonnal fizetendő és elszállítandó.
Melóit tavaszi szükségletéi beszerezne, saját érdekében el ne mulassza megtekinteni Barta Miksa divatnjdonságalt.
DARUVAR
Radioaktív 38 —500 c. fokos melegforrások. liiMlij^bilis: Mtti bajoknál, renmánái, ischlásnál. vérszegénységnél
Kellemes nyaralóhely I Egész éven át nyitva I Kedvező vasúti összeköttetések 1 Mérsékelt árakl
Főszezonon kívül nagy árengedmény. Vizűm kapható akadálytalanul az SHS. konzulátusnál, a vízum áfa mindössze Din. 10 —
Prospektus kiváltaira! ím I-\'ÜRDŐIBAZGATÓsAO
Tűzoltók juniálisa. A nagykanizsai tűzoltók junius hó 9-én a Polgáii ügyletben tartják nagyszabású juniálisukal, melynek programja a ktivetkezö: Délelőtt fél 12 órakor az uj aulófecskendőt feldíszítve, teljes felszerelésével végigvonultatják a városban. Délután fél 4 órakor a Fő-uton az uj autófecskendő használatba adásával támadási gyakorlat, melynek végeztével a tűzoltóság katonazene kísérettel bevonul a Polgári Egylet és a mellette elterülő városi kerthelyiségbe, ahol délután a Szent Ilona és az Izr. Leányklub tagjainak szives közreműködésével megkezdődnek a szórakoztató és a mulattató számok. Dalárdák éneke. Szerencse sálor, melyben minden egyes szám nyer. Szerencse horgászat. Karika dobás. Élő kacsafogás. Céllövészet, melyet Szabó Antal cég állit fel a testület részére díjtalanul értékes díjjal. Este a Polgári Egylet kert-helyiségében szabadszinpadon a következő kerül előadásra: 1. Dalárda énekszámai. 2. Tánc-ducit. 3. Vörös kakas c. szavalat. 4. Szóló-ének. 5. .Éljenek a tűzoltók" egy felvonásos bohózat, melyet a műkedvelők legjobbjai fognak előadni. Szépségverseny, confetti csata. A zenét egész nap a 6. honvédzenekar és Lázár Pisla, a hírneves dunántúli cigányprímás zenekara szolgáltatja. Elsőrangú büííc Molnár László ismert éttermeiben. Kedvezőtlen idő esetén a Juniális a Polgári Egylet összes termeiben lesz megtartva.
/uCHÍtÁSOSáBS 6YÓ6»VUf\\^ \\SÍV0L0étVlítlETH»JTÓ J
— A Stefánia Anya én Cseosamfi védfi májua 21-én, kedden Igazgató-váluH/.tmányi ülést tart d. u. tel 7 órakor saját helyiségébon.
= Bérmálásl ajándékok óriási választékban legolcsóbban Zsoldos Oyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók Főút 14. Biztosító palota.
Junius 16,
— Molnár Oyörgy színtársulata Hahóton. Közöllük, hogy Molnár György jól szervezett kis színtársulata Nagykanizsa vidékét járja. Most a lelkes kis gárda Hahóira érkezett, ahol 16-án esle kezdték el több napra terjedő vendégjátékukat. A társulat megnyitó előadása szépszámú közönség előtt történt meg és minden jel arra vall, hogy a lakosság támogatni fogja a színészeket úttörő munkájukban.
= Valódi ezüst és BcrndorfI alpakka evőeszközök és dísztárgyak legolcsóbban Zsoldos Gyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók. Fő-ut 14. Biztosító palota.
— A himlőoltások ma vasárnap délután 2 órától folytatódnak a tisztiorvosok által.
ZALAI KÖZLÖNY
1929. május 23.
— Orvosi hlr. Dr. Kreiner Zsigmond közkórházi lóorvos (i licii szabadságra utazóit
Tornavlzsgához Iricok, cipők olcsón. Tenniszütök, lahdik, krepp gummilalpu lenniszcipök nagy választékban kaphatók. — Szakszert! tenniszUtő hurozás — Szabó Antdl sportüzleiében.
— Juniális. Az Izr. Jótékony Nőegylet junius 15-én az Angol l\'?rk-ban nagyszabású juniálist rendez, mely a nyári szezon szenzációja lesz.
=> Comblnált énekes néger Jazz-Band ma és minden esle a Koronában.
— Az Izr. Leányegylet felkéri összes rendes tagjait, hogy hétfőn délután 2 órakor fonlos ügy megtárgyalása a Kaszinó alsó termében okvetlenül jelenjenek meg.
= Nyaralók és lábadozók figyelmébe I Hévizszentandráson özv. Dani Jánosné „Viktória"-panzlójában — 6 percnyire a víztől — kényelmes, url, családias elhelyezkedést ad nyaralóknak és lábadozóknak.
=» Egyesületek és Ipartársulatok figyelmébe I Gyakran előfordul, hogy egyesületek, iskolák, vagy más csoportok kirándulást rendez nek Budapestre. Ilyenkor nagy probléma a lakás és ellátás kérdése. Felhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy az igen jól ismert Központiszálloda (Hotel Central) (Baross-tér 23, szemben a Keleti-pályaudvarral) berendezkedett csoportok fogadására és kényelmes, tiszta, szép szobákat, valamint tökéletes ellátást nyujl rendkívül olcsó és kedvezményes árban. Nagy előnye ennek a megoldásnak az, hogy az ebédel és a vacsorát ai országszerte híres Ostende-kávéházban fogyaszlják el. Egyesületi és csoportos utazásoknál rendkívül olcsó teljes ellátás. Ideális me.jolit.1s minden vidéki részére, inivel ilyen attrakcióval kevés szálloda lutl kedveskedni vendégeinek.
Mindjobban terjednek a MAvag Mercedes-Benz különleges autók. Azon térhódítás után, iinclyet az állami vasgyi-rak által készített Mávag Mercedes Benz gyártmányú aulobuszok és gyorsteherautók elérlek, érthető, Így a gépgyár különleges berendezést! autóinak ls nagy sikerei vannak. A gépgyár (elvette gyárlásl grogratn-Jába a klstlpusu Mávag Mercedes. Uenz gyártmányú kombinált utca-locsoló és tUz-oíló-íecskendő gyártását Is, ami állal a lo-csolókocslkst tllzolló-autó gyanánt Is felhasználhatták. miáltal tetemes költségei taksrltsnak meg. Eltűnnek az elavult ló-vonalu tllzollókocslk, amely Idejétmúlt Intézmények nem egy nagyobb tílzvész okozta kár adta meg az árát. Alig Indult meg a gyártás, már Is sok vidéki város rendelt hallomásunk szerint Ilyen autókét. Igy tla-IstonfUred, Szerencs, Kőszeg, Szsrvas és több más magyar vidéki város.
b Aki rosszul vesz, az kétszer vesz. Nagy igazság vau ebben a közmondásban, mely közmondás, főként a szövetvásárlásnál tartandó szem előtt. Ezért felhívjuk lapunk igen tisztelt olvasóinak figyelmét, ha szövetet jól és olcsón akar vásárolni, akkor keresse fel a világhírű Semler-céget, (Budapesl, IV. kerület, Bécsi-utca 7. szám) ahol a legfinomabb angol szövclkülönlcg js-ségeket a l^gmérsékeltebb áron szerezheti be. Mindig tartsuk s.em elölt, hogy szövetet csak megbízható, szolid cégnél vásároljunk. A világhírű Semler kir. udvari szállító cég minden tekintetben garanciát nyújt. A Semler angol szövetnek három tulajdonsága van : kitűnő, szép és olcsó. Külön figyelemre inélló a cég maradék osztálya, mely révén a cég alkalmat nyújt legjobb minőségei alkalmi áron való beszerzésére.
KÉRJEN
ÉS
VISELJEN
GUMITALPU VÁSZONCIPŐT.
SPORTELET Na délután: Zala-Kanizsa-Somogy
Nagykanizsa, május 18 Azok a tárgyalások, melyeket a Zala-Kanizsa folytatott egy elsőrangú fővárosi kapus megszerzése tárgyában, szombaton délutánig még nem vezetlek eredményre, mert a kapus személye iráni a Zala-Kanizsán kívül egy másik egyesület is érdeklődött és igy most a kapuson a sor, hogy döntsön, hova akar menni.
Lehel, hogy a holnap déli gyorssal megérkezik, ha pedig nem, akkor Kiss fog védeni. Különben is anyagiak miatt nem valószínű, hogy uj erők állnak a piros-fehér együttesbe,
mivel jó játékost ingyen nem lehet kapni. Ebben az esetben a csapat ma igy áll fel a Somogy ellen: Kiss — Réder, Joós — Horváth, Babos, Tamás — Farkas, Szabó, Kelemen, Bakonyi, Schreiber.
A Somogy 14 emberrel jön át és igy fog játszani valószínűleg: — Kutasi — Szattyán, Sebes — Tallián, Köves, Btum — Guiiambos, Körösi, Somogyi, Vadas, Rákosi. Tartalékok : Csida, Erdős, Györfy.
A mérkőzés pontosan délután 5 órak.r kezdődik. Biló Spitzer. Élő-mérkőzés: Bankosok—Sukkosok. Kezdete háromnegyed 4 órakor.
Az NTE Baján játszik
Nagykanizsa, május 18 Az amalőrök pünkösd ünnepén csak egyetlen bajnoki mérkőzést bonyolítanak le, a BSE—NTE meccset. Ez a mérkőzés május 12-rc Nagykanizsára volt kisorsolva, de a nagy költségek és u közönség részvétlensége miatt az NTE kénytelen volt pályaválaszlói jogát feladni, hogy a nagy ráfizetést elkerülje. A meccs a kiesés szempontjából rendkívül fontos. Momentán még
egyik csapat sincs ugyan a kiesési zónában, lévén a kaposvári Turulnak mindkettőnél Itallal több veszteit ponlja; a vesztes azonban súlyos helyzetbe kerül s a továbbiakban bizony küzdenie kell a kiesés ellen, mig a győztes egyszer s mindenkorra megszabadul ettől a (émtől. Az NTE csapala jobb, mint a BSE-é, a hosszú utazás és az idegen pálya azonban könnyen fordított eredményt okozhat. A meccsel nyíltnak kell tekinteni.
Szzenxációs estélyek aWollúR éttermekben
ahol állandóan elsőrendi\', zeneestélyek és duett énekkar szórakoztatják az igen tisztelt vendégeimet. Kitűnő elismert borok és ételek jyoufifc Jenő szolid árakkal. Szives pártfogást kér vendéglős
KÖZGAZDASÁG
Súlyos fagykárok tizedelték meg a termést Zalában a téli nagy hidegek miatt
A most érkezett jelentések 40—80 százalékos fagykárokról beszélnek — A szigora tél atóhaHámai erősen sújtják a gazdákat
a SINGER VARRÓGÉPEK
Htom A LEGJOBBAK t
Nagykanizsa, május 18
Zalamegye egyes vidékeiről most érkeznek jelenlések arról, hogy a téli nagy hidegek nyomán milyen százalékos fagykárt szenvedtek a vetések és szőlők.
Zalasárszeg vidékén, mint azt a főszolgabírói hivatallal közlik, a búzában 40\'\'/o-os a fagykár, mig a szőlőben is igen sokat ártottak a nagy hidegek.
A rozsok nagyon silányak, fejletlenek, gyengék, bár a fagykár nem olyan százalékú, mint a búzában.
A badacsonyi szölővidékekről is nagy fagykárokról érkeznek jelentések. Eszerint Badacsony egynémely vidékén a szőlőkben vannak 80 százalékos fagykárok is.
Mint látható léhát a téli fagykárok igazi képe csak most bontako-
zik ki teljes egészében és ezek a jelentések mind arról szólnak, hogy a szibériai hidegek sokkal többet ártottak, mint azt annak idején bárki is gondolhatta volna.
— A Zalai kultusza.
Évkönyv — Zala
Elkájasodásaál, kfiménynél ás cukorbetegségnél a természetes „Ferenc József" keserűvíz javítja a gyomor és a belek működését és elő-ntozdilja az emésztést. Az anyag-cserebántalmak gyógyító eljárásainak több kulalója megállapította, hogy a Ferenc Jóijef viz-kura nagyon szép eredményre vezet. Kapható gyógy, szcrlárakban, drogériákban és füszer-üzletekben.
Mfrj, M0i#im „Hatlnoi"
BUftx baliau Utóuu, mtiy fwtAattwtáfiá-mt pUntil u lile[4 állatfaj WSaá á> n<tr ma kiirtja. 5. Ionian tfldomiaroa alapon .liáUÍWi, Mii Illatra, ambarn áital-matlaal Sváb, nuzai,
csótány i4 banaystrWnersk. NipUrtwo, i Mtlal iiimtja: KUtaot LaboratóriRm BidapM, ISX VIL, MaráajrlHrtea IS.
Kiskanizsai Lövészegylet tisztújító közgyűlése
A kiskanizsai „Polgári Lövészegylet" most tartotta meg liszlujitó közgyűlését amelyen a vezetőség a következőképen választatott meg: elnök: Hegedűs Károly, alelnök: Gozdán József és Haba Józset, titkár: vitéz Szabó István, pénztáros : Kiss László, ellenőr: Koszednár József, lövészkapitány: Szépudvary László, lövészhadnagyok: Kiss György, Mi-liálecz József és Rácz József, Jogtanácsos : dr. Fülöp György, orvos: dr. Szabó István. Azonkívül egy 20 tagu választmány.
Levente Szövetség vasárnapi mérkőzéséig
Nagykanizsa, május 18 Vasárnap, 19-én: Szövetségi pályán délután 2 órakor Vasas—Haladás (I. o.) Biró Wald-mann.
Fél 4 órakor Nemzeti -Hunyadi (II. o.) Biró Noszkó.
Teleki-utcai levente pályán 2 órakor 77. Előre— Ékszerész (II. o.) Czvelkó.
Fél 4 órakor //. ker.—Bocskay (II. o ) Biró Fischer II.
Hétfőn, 20-án: Zrinyi pályán 2 órakor Ékszerész —Bocskay (II. o.) Biró Flumbort.
Fél 4 órakor Húsos—Kiskanizsai Levente (I. o.) Biró Baumgar.en.
5 órakor Zala-Kanizsa levente 13 FC. Biró Spitzer.
Tipp-szelvény
Vasárnap
Somogy-Zala Kanizsa
(Nagykanizsa)
eredmény:............ félidő:.........
Hétfőn
ZalaKanlzsa-Somogy
(Kaposvár) eredmény:............ félidő:.........
olvasható névaláírás.
Az Angol-Parkban.
Hol töltsük a pünkösdi, ünnepeket ?
Ma nyilik meg a város legszebb és legkedvesebb kerthelyisége, ahol gyönyörű árnyas fák alatt katona- és cigányzene mellett élvezheti a májusi ózondus levegőt. Elsőrendű badacsonyi és tokaji borok, frissen csapolt sör, cukrászdái édességek, kitűnő hideg és meleg ételek. Olcsó árakl Pontos és figyelmes kiszolgálási A nagyérdemű közönség szives pártfogását kéri
özv. Gilrtler Ferenoné.
1826. m4iuei9_
T.
Forráskezelőség,
Moha.
Készséggel hozom ludomására, hogy a Mohai Ágnes-forrás savanyúvizet gyógyszempontból több Ízben teljes sikerrel alkalmaztam.
Dr. Moravcslk Emil Ernő egyetemi tanár IM1 Budapest
Mozgószinház
Uránia Mozgó. Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Sudermann világhírt) regényének művészien szép filmje: „A rókaut" (Königsbergi diák). Főszereplők: Jack Trevor és Lissi Arna. — Hétfőn kettős műsor van. „Nősüljön meg hadnagy url" Egy derűs történet sok szép katonával és egy szerelemmel. — Főszereplők: Dlna Gralla, Albert Paulig és Paul Fuetle-rer. .Harc a fenevadakkal", Ben Burbridge expedíciójáról készült film.
Arany ember
Jókai Mór halálának 25 éves évfordulóját az Uránia-mozgó azzal ünnepli meg, hogy műsorára tűzte a koszorús iró örökbecsű regényének, az „Arany ember"-nek filmváltozatát.
Ugyancsak ekkor mutatja be az Uránia-mozgó Mikszáth Kálmán világhírű novellájának, a „Szent Péter esernyőjéének a filmváltozatát is.
A Két halhatatlan magyar iró műveit folyó hó 21-én, kedden mutatja be az Uránia-mozi.
ŰflU Életérdeke aa jmob smr
Azonnali eredményéit le.Je® garancia. Ismertetőt 60 Hit. bélyeg ellenében diszkréten, bérmenlve küld : Keleti J. orvosi mű szériái Budapest, Petífl 5 -u. 17. fjjj-
TŐZSDE
A mai értéktőzsde szünetel.
Zlrlchl zárlat
Párta 2029, London 23 18>/t, Newyork 319 20, Brüssel 72 10, Milano 27 18, Madrid 74 —, Amsterdam 20870. Berlin 123 40, Wien 72 95, SoHa 375, Prága 15-36 Varsó 58 25. Budapeat ÍO-BO Belgrád 912i/m, Bukarest 30BVi.
Ternéajtfaíáe
Buza tlszav. 77-es 2455-21 80, 78-as
24 80-25 05, 79-ea 25 10 -25 25, 80-,-is
25 35 -25 50, dunántuti 77-es .23-85 -24 00, 7S-as 24 10—24 10, 79-«a 24-35 -24 50, SO-aa 24-55—24*65, roxs 20 50-20 90, tak árpa 25-40 -25-65, sörárpa 26 75-27 25, zab 23-25—23 60, teneerl tazL 29 00-29 25 dunámtuti 26-90—27 10, korpa 1685 -1715.
Dtfji: Mlnlal lyonda éa Upkiidá Vállalat, Hagykinlxiáa. Felelős kiadó: Zalai Károly, htwrtas Ul«/t» i Nagylcanljaa 7*. SSL
Legjobb üdítő ital
a közismert
Kapható minden fűszer-ói csemegekereskedésben.
Főraktár:
(napira.
Király-utca 21.
ZALAI KÖZLÖNY
APRÓHIRDETÉSEK
Ai apróhirdetések dl|a 10 sióig BO fillér.
Minden további szó dija S flll. Vaaár- és Ünnepnap 10 azólg 80 fillér, minden további szó dija a flll. Szerdán és pénteken 10 azólg 60 fillér, minden további azo dija 8 flll. Címszó s minden vasta-
6abb belliból álló szó két szónak számit-itlk. Állást keresőknek SOo/o engedmény.
Balatonmárián, közvetlen a vasúti állomáa mellett, 200 Cjol villa építésére alkalmas szőlő, ugyanott 1100 □ ól szőlő lakóházzal és pincével, a lakóház és pince kisebb leiű\'ettl szótővel Is elsdó. Éidek-lődni lehet Görög dohányárudában. 3247
Jél, olcsón készít kárpitos munkát — Tórók Lajos, Erzsébet-tér 2. szám. 2359
PénzkBfosBitt bekebelezésre mlndea
ősszegben a legelőnyösebben és len snbban folyóalltat Aozál Innia r
kölrsönközvelltő liodá|a Nagykanlzaáa, Kazla cay-utca 2. azám. 4925
Balatoni rizling 80 fillér, »Sr4a 60 fillér adóval együtt 3 liter vételnél Zerkowltz Albert borpincéazelében. 1495
FISK PNEU
a leggazdaságosabb
VtiátkápvlMld:
Aulrtfelszerelésl R.T.
Budapest, IV., Aranykéz u. 2
T«l. Aul SÍZ—II
Zala éa Somogymagyéban több kisebb-nagyobb blitok lakóházzal és gazdasági épületekkel aladók. Bővebbet Aozél Ignéo Ingatlanforgalmi és pénzkólciőn-közvelitő irodájában Nagykanizsa, Kazinczy-utca 2.
Egy hézmaatar (elvétetik Juntus elsejére Eölvös tér 26. 2362
Egy egyssobás és egy kétszobás Iskás az összes mellékhelyiségekkel június l-ére kiadó Vörösmarty utca 65. 3216
Aranyhegyi borok.
TOris asztali ...... i liter 60111L
Aranyhegyi mmkotályos, ltom. lamatos ... 1 liter 80flll.
tárt palackokban, flvea cMrétil.
Sáfrán József S^Í^^S:
Walaz Soma cementárugyára ajánlja karmantyus betoncsövei! házlsienyviz levezetésére, azok elhelyezését julányosan elvállalja. 1589
Klakaaizaén, Templom tér 1. szám alatt borbily üalethelylaég kiadó. 3243
Eladó azBIB lórhénci ujhegven, 1 hold. pincével, felszereléssel, — Bővebbet KInIzsl-ulca 83. sz. 22.\'5
Béraat* megbízható legolcsóbban Ksutmsnn Manónál ksphstó. Telefon 16/ és 571. 2215
Üzemünket HbóvitettUk és a lagrno-damabb gépakkal berendezkedtünk
hajópadlógyártásra
is. Állandóan szolgálhitünk legolcsóbb na piáiba ti elsőrendű osztrák származású hajópadlóval minden méretbrn és Jutányosán vállalunk
bérgyalnlást
és a szakmába vágó minden egyéb bérmunkát.
Frank és Társa najópadlú osztálya
Nagykanizsa, S/cmere-utca 4.
Hajóhangarmalom darabonként is i. Wlrlh László r*
i Nagykanizsa, Vár-u. 8.
2243
eladó
szám _______
Keveset hssznált nikkelezett gyermekkocsi lószőrmatraccal, valamint 6 ablakra való zsalu aladó. Megtekinthető nspon-ktnt 12 és 1 óra között Sugár ul 38. 3229
PIQaadlván, Trlmo és egy ebédlőasztal azonnal eladó — Sugár-ut 18. Mantoanonénál. 2316
Haaznélt bútort, varrógépet, tükröt, órát, ágytoltat vesz és elad özv. Kukecané, Rákóeal-utca 4. 2315
T
Motorkerékpár vásárlását ne hamarkodja el.
r 920-„ 1480-
Peugeot ............
Sarolta, uj Modell 350 ccm. Saroléa, „ „ 500 . ... „ 1755"-Kedvező részletfizetésre kapható: HAVAS MIKLÓS autószaküzlet Nagykanizsa.
Telefon: 63. szám.
Zrínyi sportpálya\' éizakt oldalán I hold lómlnoségü laoarna évi termése eladó Felvllágoattáa Józaet főherceg-ut 69. azám alatt, -2384
Egyszobás utcai lakás mellékhelyiségekkel Juntus elsejére kladé Klnlial-utca 64.
-2384
Csányl Láailó-utca 8/a. aaám alatl két szobás utcai lakéi augusztus l-re kiadó.
KattS azobéa utcai lakéa, előazo-
kladó Rékéozl-
-2393
bával éa mellékhelyiségekkel |i l-ra vagy kéaBbbra k" " utoa 29.
Kasdft tisztviselő, vagy tisztviselőnő azonnal lelvéteük. Ajánlatokat .Szorgai-mss" jeligére a kiadóba. -2389
SZEPESI IMRE
♦ csatornázás, vízvezeték-berendezés. épület él mfl-bádogoa, Zrlayl Hlklóa-l«! utoa ti. — Telelőn 2-95.
Elagána VII. typ. „Stayr" a aló
téli éa nyári karosaeztával, komfortos be-rendezésael, központi Intéssel, kifogástalan állapotban, augáakéaMU eladó. Zakota Jenő, Oyor, Royal szálló. -2399
Hézak, 6, 5, 4 éa 3 szobás magánházak. több nsgyobb és kisebb jövedelmező borházak kerttel. Birtok letenyel Járásban 400, 150, 50, 35 éa 15 hold épületekkel. Tapoloa közelében 80 és 53 hold killinó blrtakmegfeleló épületekkel. HagybaJom mellett 53 hold kitunó birtok 7 hold erdővel. FSrhén-cen 4 hold príma axőlőblrtok éa 1 hold azép épületekkel, teljes felszereléssel.
Szantgyflrgyvérl hegyen 5, 3 éa 1
hold, Bagalal hegyen 3 és 2 bold saőló-b ti tok pincével éa teleae/e léssel olcsó árban
aladék. - Bővebbet Oakéaz Mlkaa
Ingáit. közvetítő, Nagykanlaaán, Rákóczi u. 29. aa. 2394
Cim
Jobb leányt keresek im a kiadóban
Bajért______
háaakboz. Teieki-ut 28
2406
íré azakéoanS ajánlkozik
Jobb -2408
Lépcsőházi kUlön be Járatú hat szoba Június elsejére kiadó Sugár-ut 14., L emeiat 2. 2409
90 holdaa bírtak, benne 10 hold I rendű fajszólő, a többi gyönyörű gyü-mólcsói éa rét, rajta emeletes urllakás, külön vincellér- éa cselédlakáa, teljes felszereléssel együtt aladé. Nyugdíjas uraknak kellemes és biztos ejtlstenaát nyuJL — Bővebbet: Aozél Igaéo Ingatlanforgalmi Irodája Nagykanlaaán, Kaaincay-u. 2. alám.
Zongora, különféle bútorok, antik órák, vitrlntárgysk, képek, egyéb tárgyak eladók Bajza utca 3. kapualatt jobbra. 3245
Egy véndely llbaxalr, eaetleg kiló-uám Is eladó Bőlvös-tér 26. 2363
Egy szobás lakéa mellékhelyiségekkel
Június elsejére - Kölcaey-utca 17. alalt kiadó. 2358
Szantgyörgyvérl hegyen cta 1600 ölea szőlőbirtok, rajta Igea Jó Mlettel, földpincével, teljes felsaereléaad, 790 Itter borral együtt, sürgősen jeladó. Bővebbet: Aozél Ignéo Ingatlanforgalmi Irodája Nagykanlaaán, Kaztncxy-u. 2.
A „Tribon" ruháiali r. t.
helybeli képviselőié Prangn József tisztelettel kózll nagyrabecaült vesÉlval,. hogy lakását, Illetve Irodáját IB.IkéMilnzd«a Főút IS. az. alé (a IsmasM Bankkal azamban) halyezta ét. Meg-lendeléseket aa Osazea ruházati cikkekben 8 havi róazlatflzatéaro a szokott előzékenységgel felveszek. A fizetés kesdete ezúttal Jullua alaaáa. Teljem llialitillel 3248 PRANOER JÓZSEF, Főnt 15.
József főherceg-ut 19. sz. héz sürgősen aladé. Bővebbet Aozél Igaéo ingattan-
" -J Irodájában
forgalmi és péi Nagykanizsán,
mzkölciönközvetltó I Kaxlncxy-ulca Z
Magyar-vtoa 4*. számú ház nagy kerttel sürgősen eladó. Kizárólagos megbízottam: Aozél Igaéo ingatlanforgalmi
és pénzkölcsönközvelttő Iroda, Nagykanizsán, Kaxlnczy-utca 2.
Oalathalylaég berendezéssel, lakással azonnal kiadó, ugyanott egy varrógép Is eladó. Teleky-nt 55. 2404
Oéromazokéa lakás augusztus l-re k>dó Erzaébet-lér 10. 2402
"Ttlfsatéloéajr lelyétet|k Oveg- és Edén^-
áruházban,
\'lóén*
,, Erzsél
bet-tei 8.
Bajza utca 11. száma ház kerttel aiabad-Ml aladó. Bőrebbel ugyanott. -2405
kézi
UJ és régi rakkasaMk készítése Ju-tányoaan — welsa Heimtn Iparmövésznő,
Nádor-utca 4. 2069
Eladé complett, kitűnő karban levő jégszekrény, aörklméiő készülékkel egybe-kapcaolva Magyai-utca 64 -2401
■istqaőzak aladék — Magyar-utoa 10. -2400
CBtvSa-tér 18. az. alatti nagyszertlen nagy udvarral, Igen gyümölcsös és konyhakerttel ólaié.
nagys;
Jövedelmező ház nagy udvarral, Igen nag nynakei
ugat!
lOlcaönközveütő irodája Nagytünlisán,
vebbet Aozél Igaéo Ingatlanforgalmi éa
pénzkOlcsdnköI ...... \'"r------ -----
kazlnczy-u. 2
Eladé haláleset miatti Jutányosán egy 900.aB cséplő garnitúra. BOvebbtt Schiller. Csengery ut 73. 3257
Kiadó Bagolaaáncon egyszobás, konyhás lakáa, esetleg sertésóllal éa Istállóval. P.ideklődnl lehet Szekeres Józaef utca 38 Ugyanott eladó I egyes Jó dolgos ló. -3255
Szoba, konyhás takáaok klad. k. Hézmaatar kerestetik Rákóczl utcs 19. -2380
Látóhegyen óladé egy hold szőlőbirtok, meg két Hold la. AttUa-ulba 40.
lumoK,
-2381
. . eladó Radó Ferenc, Palin 33. -2382
Egy tókarban levő karékpér 50 pengőárt - - - - "
Egy fehér nermek sportkocsi és egy gyermekágy aladó Józael főherceg-ut 98.
-2384
Egy szén oaalédlhéz gazdasági épu
lettel, 1i Sold kerttel eladó.
adóban
Cim a kl-2386
Balalonboglár
vasúti szálloda 60 saobával.
4.pl l«ll<( *IUIS« i> a - m»l» árt.n bMDlMUl-Mik altfjrMU a la tailc Jtk«>4«, kabin I, *u-haiinálal, aa Saaiaa azy\'b kOMaéa.k. mini <ur
taxa, lorf. adó. vUSgllli atb Uyyann aa alS«iaaoabaa (VI 1&-lg) \\ „ t> aa .UazuoaDaa (VIII. 10-tól( ) p-Elaórandfi dgányacna, jaai. mlndaaaap Unc, 6 úral táac la. 211B
MáHatalapoa, a (fenyves parcellák között öl kfiebb parcella eladó 190-170, 13Tnég:
153-150 a vany 513 él 287 IU|
égyszógOlre elosztva, nagyságban, a vízparthoz 200 méter távolságban, aürgőaen eladó,
eietteg könnyű hésilettlzet\'sl épIUu . Érdeklődni Batthyány-utca 1. sz.
kel.
tésl Iroda.
k-
Jól főző mlndanaa azakéoanO Jó
bizonyítvánnyal Juntus l-ére kerestetik. — Jelenfkeréa Ország, Erzsébet-tér 10. délután 4—5 között, -2391
Dapta alté betlvegezve, olcsón áron aladé. Megtekinthető keddtól kezdve: Szemere-utca i- szám. -2302
Árverési hirdetmény.
Vb. Walter Ferenc volt nagykanizsai lakós, kereskedő csődtömegéhez tartozó, összesen 144 pengő 83 fillért kitevő követelést folyó évi május hó 22-én délután 4 órakor ügyvédi irodámban, Batthyányi-utca 4. szám alatt nyilvános árverés utján a legtöbbet Ígérőnek eladom.
Dr. Krausz Aladár ügyvéd mint vb. Walter Ferenc csődtömegének -SSS3 gondnoka.
ZALAI KÖZLÖNY
Uri mellékfoglalkozás.
Állandó képviselőt keret Nagykanizsa és vidékére Jutalékiészesedéa mellett fuvar-levélfelülvlzsgáló Iroda. A képviselő teendője az Itteni kereskedők vasúti Invar-levelelt havonta összegyűjteni és Irodám-hoz abból a célból beküldeni, hogy a kifizetett fuvardíjak helyessége > kereakedók érdekében felülvizsgáltassanak és a tévesen beszedett fuvardlllobblet nekik visszafizettessék. Háromszáz pengőig ter|edhel« havi mellékjövedelem. Levélbeli ajánlat Bohif.r M. oóa Budapest, Népszínház-utca 31 sz. alá küldendő. 2SW
lalatonzamárdl
Dlayaiebfa helyén
600 III. 1200 nőies telken épült 2 modern villa, 6 ós 5 lakószobás, fUrdószobával, vízvezetékkel és villanyvilágítással felszerelve, Jutányos árban eladó. A közvetlen szomszédságban egy 600 Uöles telek szintén eladó. Fel világosítást ad .Tranilto" Budapest VI., Hajós-u. 25. Tel. Aut. 284-95. ia;s
Csökött bérautó,
helyben és vidékre bármikor megrendelhető
Benoze Imre
dso Telefon s 5t5. alám.
Nagy Emllné Ónagyméltósága személyes védnöksége alatt álló németnyelvű
MM wi iskola íi UBrilB
(elemi és középfokú Iskola nvilv. Joggal) 3 és fél holdas hegyi levegőjű remek paikban, szabad fürdővel, felvesz jullus hó 3-tól augusztus 20-ig terjedő
üfaralásra fis a m tanévre
bennlakó és bejáró 5—12 éves (lukat és leányokat. Nyaralási díj I bóra P 150, egész Idényre P 210.
Budapest. I., Klsavábhegyl-ut 51. sz. Tel. automata 533-10. uu
A letenyel klr. Járásbíróság, mint telekkönyvi halóság.
1464/tk. 1959. SS.
M IMeMj-timit.
Oyörgy a Pintér Ulvá özv. Pintér Qyörgyné szentkirályi (Vasmegye
Tóth János Mátyás bánokszentgyörgyl lakos, mint Idskoiu Pintér József, PtnTír " " éa Pintér István gyámja, továbbá szül. Benyák Teréz negye) és Pintér Sándor sárvád lakoa telekkönyvlteg bekebelezett tulajdonosok kérelmére elrendelt önkéntes árveiéel Ügyében a telekkönyvi hatóság utóajánlat következtében az ujabb árverési a letenyel klr. Járásbíróság területén levó. Bánokszentgyörgy községekben tekvó, s a bánokszentgyörgyl 720. sztjkben A f 1 soraim 74/a. hrsz, alatt felvett ház, udvar, kerttel Ingatlannak kiskorú Ptntér József, Pintér Oyörgy és Pintér István, továbbá örv. Pintér Qyörgyné sz. Benyák Tetéz éa Pintér Sándor nevén álló Illetőségekre 1735 P 50 Hllér kikiáltási árban elrendelte.
Az árverést 1929. évi lunlua hó lt-lk napján d. e. 11 órakor Bánokszentgyörgy községházánál lógják megtartani.
Az árverés alá kerülő Ingatlant a kikiáltási árnál alacsonyabb áron eladni nem lehet.
Az árverelnl szándékozók kólelesek bánatpénzül a kikiáltási ár I00á>-át készpénz-ben, vagy az 1881: LX. l.-c. 42. {-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapírban a kiküldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek elólegea bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési leltételeket aláírni (1881: LX. t.-c. 147., 150., 170. «., I908:XL. l.-c. 21. S.).
Az, aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senltl sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni <1908:XLL 25. §.).
Letenyén, 1929. évi április hó 5. napján.
Dr. Hltzelberger s. k. kir. Jblró.
A kiadmány hiteléül:
Beláss* Sándor a. k. 2Í?2 Uiskk&ujrruatá. I
TriRtl Utaltan Biztosító línilat
(Asslcurazlonl Generáli)
keres a nagykanizsai főügynök-sége részére
üzletszerzőket
fix fizetés és jutalék mellett. Jelentkezés Erzsébet-tér 14. sz. alatti tóflgynőkségnél.
10263—1929.
F. hó 21-én d. e. fél 11 órakor a helyszínén 1 évre bérbeadjuk a Vörösmarty-u. 45-45/a sz. alatti ingatlanokat.
Nagykanizsa, 1929. május hó 18-án.
«,, Városi Tanács.
2512—1929.
Tárgy; 1929. évi ebadó kivetése.
Hirdetmény.
Nagykanizsa r. t. város adóhivatala közhírré teszi, hogy az 1029. évi ebadó kivetési lajstrom folyó évi május hó 17-től 31-ig közszemlére kitétetett azzal, hogy ezen idő alatt fenti lajstromot a városi adóhivatal helyiségében mindenki megtekintheti és a kivetés ellen az érdekeltek a közszemlére tétel 1-sö napjától számított 15 napon belül a városi adóhivatalnál benyújtandó s a vármegyei közigazgatási bizottsághoz intézendő felebbezéssel élhetnek.
Városi Adóhivatal.
Nagykanizsa, 1929. május hó 15-én.
Polay s. k.
;S74 számvevő
ELISMERI MINDEN AUTÓTULAJDONOS, HOGY A
Tfre*to«e
pneumatik
Jó 4a tartóé.
CHAMPION gyeriyák, Irányjelzők. FORD alkatrészek, golyós csapágyak.
&&.. HAVAS MIKLÓS antószakflziet
Nagykanizsa, Deák-tér 18. — Telefon i 63.
legjobb helyén két magyar holdon, kuriaszerü épület négy szobával, melléképületekkel, telekériékben harmincezer pengőért eladó. Felével átvehető. — Arányi, Prohászka-utca 2. Közvetítők dl-jaztatnak. Helyszínen megmulatja véber nyugalm. vasutas, Fonyód.
Rézgálic Raffia Kénpor
legolcsóbb
HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél
a nagytőzsde mellett
Ez az autó >11 Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
Nagykanizsa, Oeék-tér 2. szám.
Telefon: 3-22.
Raktárról az Bsszes typusok azonnal szállíthatók. — KedvezA fizetési feltételek I
1626. május lfl.
2529/1929.
Tárgy: Nagykanizsa r. t. város 1929. évi ált. ker. jOvedelem és vagyonadó kivetési lajstromának közszemlére kitétele.
Hirdetmény.
Nagykanizsa város adóhivatala közhírré teszi, hogy az 1929. évi általános kereset, jövedelmi és vagyonadó kivetési lajstromok a városi adóhivatalban 15 napon át, vagyis 1929. évi május hó 17-től 31-ig bezárólag közszemlére kitétettek azzal, hogy ezen idő alatt a lajstromok az érdekeltek által megtekinthetők és a mások adójára vonatkozó Írásbeli észrevételek a közszemlére tétel utolsó napját követő 15 napon belül a m. kir. adóhivatalnál benyújthatók.
Városi Adóhivatal.
Nagykanizsa, 1929. május hó 15-én.
Polay s. k.
rars számvevő
10612—1929.
árverési hirdetmény.
Hunyady-u. 18. sz. házban levő I szoba, honyha és mellékhelyiségekből álló lakást f. évi május hó 23-án d. e. 10 órakor a v. gazdasági hivatalban bérbeadjuk. A lakás június hó 2-án elfoglalható.
Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsán, 1929, évi május hó 17-én.
Városi Tanács.
2651—1929.
Tárgy : Adófizetés iránti felhívás.
Felhívás.
Felhívjuk mindazon helybeli lakós adóhátralékosokat, kik az adófőkönyvekben előirt s a f. év Il-ik negyedére járó adójukat még nem fizették be, hogy azt jelen felhívás közzétételétől számított 8 nap alatt okvetlenül befizessék, mert e határidő letelte után a hátralékosok ellen a végrehajtás haladéktalanul folyamatba lesz téve.
Városi Adóhivatal.
Nagykanizsa, 1929. május hó
17-én.
Polay ». k.
számvevő
10905—1929.
Árverési hirdetmény.
Folyó hó 21-én d. e. 9 órakor a Vécsey és Gyár utca sarkán 5 parcellát árverés utján I évre bérbeadunk.
Nagykanizsa, 1929, május hó 18-án.
»« Polgármester.
1929. május 19.
Meghívó.
A Nagykanizsai Emberbarát Temetkezési Egyesület 1929. május hó 26-án, vasárnap délután 4 órakor tartja
Ili. évi rendes \\mM\\
a Rozgonyi - utcai tornateremben, melyre a tagokat tisztelettel meghívja az elnökség.
Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Évi jelenlés előterjesztése. 3. 1928. évi zárszámadás és vagyonkimutatás előterjesztése, számvizsgáló bizottság évi jelentése és a számadók részére a felmentvény megadása. 4. Alapszabály módosítás. 5. Választás. 6. Esetleges indítványok, melyek a közgyűlést megelőző 8 nappal az elnöknek írásban bejelentendők. juj
UtattiM tciil * blnoi ha|r<iU*t «|y*l«rfl k»itln»lói4gíníl fogva. VaiífképvlMlel i BUDAPEST, Raköttl-ut 14.
K4rj«n dljlalan prolpckluit. UH
FISK COBD PNEÜ
Citroen, Ford, Chevrolet
alkatrészek, autiftlazereléaak
Nagy József, Budapest,
VI., Andrássy-ut 34. szám. Telelőn 221-97, 285 63. 1M7
Mayer Károly
ruhafestő, vegytisztitó, piissirozó és gőzmosó gyára
NAGYKANIZSA
Qytljtőtetep:
rűnt 7. tntu tftht.
Oyár:
Erzsébet-tér 2.
Hol újonnan berendezett gyáramban a legkényesebb Igényeket kielégítő munkák készülnek.
Minta utáni és gyászfestés
24 órán belül. Pllssék a legszebb kivitelben.
Női- és férfiruhák elismert tisztítása.
— Alapíttatott 1892-ben. —
3214
YÖLTTÓ
mcágus a. tcg;
KAPHATd :
SINGER VARRÓGÉP
RÉSZVéNY-TÁRSASÁG Mktólll: HA8YKÍNIZ8A, Főnt 1.
ZALAI KÖZLÖNY
távirat.
a rádióközönségndf
09
közöljük, hogy méjus 1-tól az lölf-es számú ktslöllö árát 5o pengőre, az lolö sz. egyenirányiló árát pengőre szállítottuk le phüip3
Ne menjen ■ lébhoz, hanem a fejhez I
BRANDL SÁNDOR ÉS FIA cég
deAk-tér 2.
TELEFOM 12.
Szakszerű kiszolgálást nvujt a kerékpárvevőknek. Kedvező részletfizetési feltételek I
PUCH-kerékpárok
30 év óta a legjobb acélanyagból készülnek.
Alkatrészek, prima külső és belső gummlk raktára. Műszerész-műhely! Olcsó árak!
Legolcsóbb bevásárlási forrás I
Cséplőgép tulajdonosoknak
fontos tudnivaló, hogy
Qépazij !■ Fflzttazij Caapágyfémek Golyóaoaapágyak
Dohainak, Bdohler aoél Kllngarlt éa Habest OlajzAk és zairzók Szijvlasz,
valamint az\' összes műszaki cikkek kaphatók
HAVAS MIKLÓS Nagykanizsa, DeAk-tér 15.
Telefon: 63. (Ipartestület mellett.) Telefon: 63.
Megérkezett az 1929. éti szenzációs, uj typuo motorkerékpár
OPEL-MOTOCLUB
az úgynevezett 500 ccm-es két kerekű autó.
Acéllemezváz, 2 kerékfék, párnás, kényelmes fotelülés p I7AA zajtalan működés, Ízléses kivitel ára T 1/UU.
Felvilágosítással szívesen szolgál és a gépet bemutatja
Brandl Sándor és Fia cég
Deák-tér 2. a felaőtemplomnál. Telefon 12.
A 220-as PUCH motorkerékpár ára P 1120.
Nagykanizsai főiigynökség: Deák-tér 10.
Bő is egészséges termése leix, ha gra*aBlosfáltéaaz6IS|ét permetezi.
Vásároljon 0B8ZÁB JÓZSEF magkereiikedéié-b«n Hagykanlzsán, Erzsébet-tár 10.
(• bíróság mellett)
» következő védószerekbőt: Kombinált arzén-rézvegyllletet tartalmad
■ aapraaaa Komb. réikén-arzénvegyületet tartalmuk
T ■ • • k i I mindkettő egyesített permelezfl anyag
egyidejű védekezőre. GyQmfilo«Aab«ta a Gyümölcspenész (Monllla), varaaodis, rHgyluróbogár, alma-moly, auhramoly éa a többi gomba éa
rovar kártevők ellen. liMluai Peronoapora, aiólómoly, szőlőilonca, tőkehernyó lrtáiárs. Bordói léhez keverve: Araola, UrásalaiSId, Darala arzén tartalmú permetexószerek (rágókártevok Irtására). Eloaal, Vlnol llazlharmat elleni védőaierek. lalfaral gombakirtevők Irtásához. Atsnala, Pomrln (vérlalükáIrány) vértetves aebhelyek bekenéséhez.
Több más speciális védőizetek It állandóan raktáron. ÉrdeklfidSknek Ismertetőket Ingyen adok.
NAGYKANIZSAIAK
kedveit találkozóhelye BUDAPESTEN
IPOHII ILII
VII., Baross-tér 23.
a Keleti pályaudvarnál.
Teljesen újonnan berendezett kényelmes családi ház.
Központi lütés, hideg-melegvíz.
Mérsékelt polgArl árak.
E lapra hivatkozóknak 20o,o engedmény. Testvérvállalat:
OSTENDE KÁVÉHÁZ
Tulajdonos: OROSZ ÖDÖN.
Fonvöd-Bélafeleii
legszebb helyén nyolcszobás főúri villa 450 négyszögöl parkban villanyvilágítással, vízvezetékkel negyvenezer pengőért eladó.
Felével átvehető. — Arányi, Prohászka-utca 2. Közvetítők di-jaztatnak. Helyszínen megmutatja Véber nyugalm. vasutas, Fonyód.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
flfomosó, veflythxtttó, ruhafotő ■ uomb*tb*lyl ont. tparkUltlULson traajértmaal knflnUtra
NAOYKANIZSA
Oyfljtatclap i Oyártelep j
Kaxlnczy-u. 8. Hunyadl-u. 19.
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit festet vagy UsztlIUL Győződjön meg áraim olcsóságáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlaztltás I Tisztit I am PHaaéroz t
10
ZALAI KÖZLÖNY
1929. május 19.
Minden
berendezést
díjmentesen
saját felelősségünkre
lakásába!
szállítjuk.
3-tól 18 hónapig
terjedő
fizetési feltételeket nyujtunk.
Ön feltétlenül jelentékeny pénzt takarit meg és sok kellemetlenségtől kiméli meg magát.
Cégünk öt évtizedes múltja garantálja a 1 egteljesebb megelégedését.
Koressen fel bennünket személyesen!
KOPSTEIN
bútoráruházai
SZOMBATHELY,
Kőszegi-utca 5. (udvarban) és
SOPRON, Várkerület 62
Alapítva a 1887-ben.
Nyomatot! a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Pelelös üzletvezető: Zalai Károly.)
09. évfolyam, 113. szám
Nagykanizsa, 1929 május 22, szerda
Ara 16 Hllér
ZALAI KÖZLÖNY
Slerkeaitósíg ét kiadóhivatal: Pó-ul 5. Ilim. Keaztheiyt ftókktadóhlvatal Kossuth Lajos-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Híflzetéil ári: egy hóra ■ pengó •• Iliiéi
Mindenekelőtt a mexögaszdaság talpraállltá-sát, Ipar, kereskedelem és mexögascdaság összefogását Qlrdette Sándor Ptíl a dunántull kereskedő-kongressxuson
A kartellek : fekély a magyar gazdasági élet testén — Államilag támogatott, vak konjuktura-polltlka a magyar búzával — Sándor Pál válasza a GyOSz vádfaira — A kormány gazdaságpolitikája, adó kérdések, szövetkezetek, Társadalombiztosító, vásárok és házaló kereskedelem ügye napirenden
A magyar Rereskedö-bafoR seregszemléje Kesxiőelyen
Kesztholy, májua 21 (KiküldöU tudósítónktól) Egy r.apra Keszthelyen dobogott fél-Magyaror-szág lázbeteg gazdasági életének szive. Egy — napra a megbomlott vérkeringés minden szerve ide ontotta és saját tehetetlenségi nyomatékával útnak inditva, innét sugározta vissza a beteg testbe a bajok mérgét és az ellenmérgek recipéit.
C«ak tehetetlenségi nyomaték — és csak recipe... Mert a cselekvő segítés emeltyűje az ország sorsát intézők kezébe rozsdásodott. A sok panasz és utmutatás azonban szikla-repeszlő eleven erővé változhatik, ha nagy energia-forrásokból fakad és következetes erővel ostromolja a megmozdulásra hivatott tényezőket.
A nagy energia-telep az OMKE és nagynevű vezére, Sándor Pál. Az aktivitást parancsoló tervszerű ostrom az OMKE programja : a vidék\' fel-rázása. Eennek volt első etappja a
keszthelyi kereskedő-konferencia. *
A Keszthelyi Kereskedők Társulata hetek óta készült a kongresszusra. Előkészületek és rendezés tipikusan keszthelyi. Vagyis minden téren a legminuciózusabb pontosság, az ügyért óriási lelkesedés, ünnepi hangulat az egész városban, viszonylagosan nagy arányok a mintaszerű rendezés minden vonatkozásában. Es mindebből az érdem oroszlánrésze Erdős József kerületi elnöké. Az OMKE valamennyi dunántull kerülete, 25 város és község küldte el képviseletét a keszthelyi kereskedő-kongresszusra. Budapestről az OMKE vezetőségének félszáz tagja, minden pártállásu fővárosi lap munkatársai, (köztük Arcina asszony, norvég Írónő, az egyik osloi újság munkatársa), a nagykanizsai kerület mintegy 20 vezető-tagja, Zalaegerszeg, Tapolca, Sünteg, Kaposvár, Marcali, Szombathely, Sopron, Veszprém, Pápa,
Székesfehérvár, Szigetvár, Barcs, Csorna, stb. kerületek voltak részesei az impozáns setegszemlének.
Amerika és két minisztérium küldöttei a kongresszuson
A fővárosi vendégek délelőtti ün-njpélyes fogadtatása után a kongresszus délután 2 órakor kezdődött. A volt Uránia tömött padsoraiban a hölgyek is szép számmal voltak képviselve. 011 volt Horváth Ödön (Newyork), az Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamarának épen Magyarországon időző elnöke Is. A pénzügyminisztérium képviseletében dr. liruzsa Károly, dr. Nagy Imre, a földművelésügyi minisztérium képviseletében Sváb Ottó voltak jelen a a konferencián. Ott volt Malatlnszky Ferenc felsőházi tag, Spiegel Szig-fried, a soproni kereskedelmi és iparkamara elnöke, Berkes Ottó premontrei reálgimn. igazgató, Reischl
gyűlési képviselők, dr. Büchler Sándor egyet. in. tanár, főrabbi is a hallgatók soraiban.
Keszthely, a magyar kereskedelem Helikonja
A kongresszust a Keszthelyi Kereskedők Társulata jóképcsségü, fiatat dalárdájának Hiszekegye után Erdős József, a Keszthelyi OMKE kerület kitűnő elnöke nyitotta meg. Párhuzamot vont a magyar irodalomnak Keszthelyhez fűződő helikoni emlékeihez, melyeknek analógiájára mosl a magyar kereskedelem mozdul meg Keszthelyen, hogy a gazdasági válság mérhetetlen bajai felett consi-llumot tartsanak. Javaslatára a konferencia percekig zugó lelkesedéssel Sándor Pál országgyűlési képviselőt, az OMKE alapító-elnökét választolta elnökévé, majd Erdős József keszthelyi és Blankenherg Imre nagykanizsai kerületi elnököket társelnökeivé.
Richárd és Maróthy László ország
Sándor Pál előadása
mértékben szükséges közgazdasági faktornak tartotta és tartja az ipart és a mezőgazdaságot. — Azt mondják : a kereskedés nem produktív foglalkozás.
Szenzáció erejével ható pontja volt a kongresszusnak Sándor Pálnak most következelt előadása. A merkantil-érdekeknek ez a negyedszázada tántoríthatatlan harcosa nem csak a OyOSz-szal vívott meg uj assot, nem csak a közgazdaság-politikai bajainkra mutatott rá, hanem előadásán keresztül a kereskedő-társadalom nyújtotta jobbját szoros összefogásra az agrárius és az indusztriális érdekek megvédelmezé-séhez, alaptételéül állítva fel mindenekelőtt a mezőgazdaság felsegi-lését, ami nélkül a magyar gazdasági élet, tehát a kereskedelem is pusztulásra van Ítélve.
Az OMKE mondta Sándor Pál — mindig össze tudta egyeztetni érdekeit az ország érdekeivel. Tevékenységében sohasem csak a saját érdekei lebegtek szeme előtt. Hirdeti, hogy a kereskedelem felemelése országos érdek, ami elöl kitérni nem lehel, tfc mindenkor egyenlő
A kereskedelem létezik, amióta a világ, hogy felkutassa az ipar és mezőgazdaság produktumainak értékesítési lehetőségeit és azoknak ulját megmutassa. Ezáltal sok országot épen a kereskedelem tett hatalmassá. 1867. után Magyarország fellámadt: — az összes városok gazdasági fejlődése és kullurája a magyar kereskedők kezén ment keresztül.
A magyar kereskedőre szükség van a jövő feltámadásához Is.
— Nem hiszem, hogy olyan eredményre tudok jutni, vagy olyan útra tudok rámutalni, amely az országol a rettenetes mai helyzetből kivezetné. A hét kövér esztendőt a sok sovány
után Trianon lehetetlenné tette. Nem látom,
hogyan segíthetne magán 14 vármegye, hogyan erősíthetné meg magát gazdaságilag a megcsonkított ország.
— Oaál Gasztonnak mondtam, hogy az agrár-viszonyok javítására minden erőt össze kell fogni, mer! emellett majdnem minden más mellékes.
Eredményes mezőgazdaság nélkül a többi foglalkozási ágak egyike sem tud megküzdeni a rájuk zuduló krízissel és nem tud felvirágozni semmi, ha nem prosperál a mezőgazdaság.
A föld ma már nem birja a duplájára, 9—11 százalékra növckedelt kamat-terheket.
Ha a mezőgazdaság elpusztul, vele pusztul elsősorban a kereskedelem Is. Mindebből következik tehát, hogy teljes erővel oda kell állni a mezőgazdaság mellé, az összes többi foglalkozási ágak érdekében.
— Husz év előtt nem volt párja a világon a magyar kereskedőnek.
Hires volt erősségéről, invenciójáról, szorgalmáról. Nem üldözni kell tehát ma ezt a kereskedelmei, hanem mellé állni végre, dédelgetni, melengetni s akkor ez a kereskedelem lesz az, amely elsősorban kiveszi részét a haza felvirágoztatásából.
— Rólam nem tételezheti fel senki, hogy ipar-ellenes-vagyok. Állítom,
hogy őrültség volna, ha nem tennénk meg mindent, hogy az Ipart áldozatok árán Is segítsük. Az általam legutóbb megindítóit harcban, amely a parlament minden pártjában is egyöntetű Helyesléssel találkozott, arról van szó, hogy
az Ipar bizonyos ágai tul-mennek azon a határon,
melyeknek túllépése az ország közgazdasági életére nézve csak veszedelmeket jeleni. Ki kell mondanom, bár súlyos, amit mondok :
az ipar egyes részei fekély a magyar közgazdaság testén. Az Ipar egyes részel állam az államban, ami a saját rebach/án kívül semmi másra nem tekint. Én csak ezek ellen a kinövések ellen harcolok és semmi más ellen. Ezérl állítanak be engem ugy, mint aki szélmalom-harcot folytat az ipar ellen. Hololt igenis, egyesek el let-
ZALAI KÖZLÖNY
Gyömörey Oyörgy főispAn, Csák Károly országgyűlési képviselő,
Debreceni Kereskedelmi és Iparkamara,
Kaposvári Kereskedők Egyesülete, Szombathelyi Kereskedelmi Kör. Reischl Imre, Keszthely város
ISM. májua 22
bírája megköszönte Sándor Pál előadását, majd a római Időktől kezdve tömör vázlatát adta Keszthely kereskedelmi fejlődésének. Zajos, hosszú taps közben adta át Keszthely város üdvözletét az OMKE-nek.
Spiegl Szlgfrled iparkamarai elnök Sopron üdvözletét tolmácsolta.
11 előadó 11 aktuális panaszról és szakkérdésről
_»_
tek kapatva. Hazafias érdekeket hangoztattak. de voltaképen kitüntetésekért és haszonért dolgoztak. Ilt van
a szén kartell: és szemben vele az egész ország kiszolgáltalva a két vállalatból álló kartellnek.
— Az OMKE vámtarifa-javaslatait hosszú időn keresztül hiába hangoztatta, de viszont kereskedelmi szerződéseket nem kötöttek s ha kötöttek, politikai okokból. A német szerződés hiánya folytán állaláraink 50 százalékkal visszaestek. Ha a kormánynak mostani uj próbálkozása sem segit, akkor góndolkodnak majd a vámtarifáról.
— Két kategória áll szemközt egymással. Egyfelől az egyetemes ipar, a mezőgazdaság és a fogyasztók. Ezek nem téphetnek kartellbe. Itt
tisztább közgazdasági politikát kell csinálni. Mezőgazdasági termékeinknek meg kell adni azt a támogatást, ami életfenntartásunk érdeke.
— Augusztusban a rádió és a hivatalos szaksajtó hirdette, hogy
ne adják el a búzát 32\'80-ért, mert ez az áralakulás csak annyit jelent, hogy a zsidók akarják a piacot diktálni. Okos dolog ez olyan államban, ahol akkora feleslegeink vannak?
Vak politika volt ez, konjunktúra politika az állami hatalom támogatásával.
Botorabb politikát életemben nem láttam. A tandíjat meg is fizettük érte.
— A gyáripar szerint nincs szükség kereskedelemre, ahelyett a szövetkezeteket kell erősíteni. Ezzel szemben tény, hogy a szövetkezetek óriási állami segítséggel óriási kárt okoznak a kereskedelemnek. Viszont kivitelünknek csak igen csekély töredékét exportálják. Kereskedelmünk könnyedén bonyolította le Nagymagyarország termésének kicserélé-
.Ede ur
Irta: BarlmrUa Ca/u
Azon a márciuson ugy jött a tavasz, mint elfáradt zenélö-órán valami bóditóan édes altwien emlékezés. Az üteme benne bizsergett már az ágak hegyében, ébredező szántásokban, szakadozó felhőkben és minden csepp piros vérben egész kis világ vágya muzsikált elébe.
De nem tudott úrrá lenni a világ felelt sehogyan. Az éggel még csak megbirkózott. Nem is volt azon már semmi morcság, lesimogatta róla mind. De a földön még mindig decemberi hó piszkosra fagyott csatak-jára koppantak az aranyosra patkolt friss napsugarak. Estenként pedig didergőre fordult az egész világ, amikor a nap magára ejtette szempilláját, a láthatárt és távoli mezők csendjével betakarózott.

Ede ur, szegény, nem sokat törődött vele, hogy hol késik a tavasz. Azzal sem törődött, hogy vasárnap van és a gyenge verőfényben déli korzó zsibong körülötte. Pedig a korzó máskor mindig ott volt a túlsó oldalon, az elegánsabb, szélesebb soron, ahol több a fény és a szabadság, de ahol most nem süt a nap.
Francialclős, vaskos, öreg ház,
sét és ma nem tudnának megfelelni ennek a feladatnak? De szabad egyáltalán az összesség pénzéből ilyen intézményeket támogatni?
— Azt mondja a OyOSz, hogy a kereskedelem a legnagyobb árdrágító. Igen, — a kereskedők száma megsokszorozódott, mert nem tudtak más pályákon megélni, de ugyanekkor a konkurrencia is megnőtt. Az árdrágításból lett a temérdek inzolvencia ? A kereskedő tehet akármit, — mindig a kereskedő lesz az, akin ülni lehet, ha valhmi baj van.
— A OyOSz azonban engem nem félemlít meg sem a szövetkezetek felé való orientálódásával, sem az árdrágítás
vádjával és én nem vonom vissza semmiféle állításomat. Én harcomat folytatni fogom, nem a rendes, tisztességes haszon ellen, hanem az illegális, kormánysegilséggel elért IOO\'Iq-os, sőt nagyobb hasznok ellen.
— Nem látok semmi biztosat. A török, tatár, osztrák jármot kibírtuk. Bízom Magyarország zseniális, szorgalmas, becsületes lakosságában, hogy az helyre fogja hozni a mi hibáinkat is, amiket a közelmúltban gazdasági megerősödésünk ellen elkövettünk.
A kitörő lélkesedés sokszor akasztotta meg Sándor Pál beszédét, befejeztével pedig percekig zúgott az elismerés és teljes együttérzés tetszés-zaja.
Üdvözlő sürgönyök
Sándor Pál indítványára a kongresszus egyhangú lelkesedéssel elhatározta, hogy
üdvözlő táviratot küld Horthy Miklós kormányzónak.
A kongresszusnak üdvözlő táviratokat küldtek:
Hermann Miksa kereskedelemügyi miniszter,
amelyiknek tornyosra kiugró erkélye alatt állt Ede ur esztendők óta.
Nem is tudták, honnét jött. Csak megszokták, hogy ott álljon délelőtt és délután, mozdulatlanul. Tépett, rongyaira, bozontos szakállára szánakozva néztek, aztán siettek tovább. Beszélték róla, hogy valamikor festő volt, bohém, bolond .. . művész.
Igaz lehetett, mert ápolatlan kezén az ujjai finom, okos vonalakban sorakoztak. És a szeme tiszta volt, értelmes, szép szem. Csak belenézni nem volt jó a mozdulatlan pupilláiba, mert mérhetetlen gyűlölet csapdosott belőlük és valami ijesztően nagy szomorúság. Nem fogadott el érdeklődő tekintetet, nem fogadott el szánakozó szót és nem fogadott el alamizsnát.
Egyszer egy sápadt, szöszke diákgyerek, akinek Isten tudja, miért, fájt ez a szegény Ede ur, iskolába menet odanyújtotta neki a tízórai vajaskenyerét. A rongyos, szomorú gnóm-nak a szeme sem rebbent, az ajka sem mozdult... a keze sem. Nem fogadta el. Pedig az arcán ült az éhség, jégcsapok zuzmaráztak a kusza szakállán és a kiskabátja felgyűrt gallérja volt az inge, meg a télikabátja is. A kisfiú unszolta, — hiába. Szólt hozzá, — csak az ajka szöglete rándult meg és a szemébe ült ki valami rettentő vad dac.
Dr. Balkányi Kálmán, az OMKE Igazgatója tartotta meg ezután előadását
a kereskedelem megszervezéséről,
aminek egyik fázisa a keszthelyi kongresszus is. Elismeréssel adózott Pető Vilmosnak, Prager Tivadarnak, a keszthelyi OMKE kerület volt vezetőinek és méltó utódjuknak, Erdős Józsefnek, valamint Reischl Imre városbírónak.
A közgazdasági miniszter legutóbbi expozéjáról kijelentette, hogy az ugyan igazságok láncolata, de a belőlük levont tételek tévesek. Fájdalmát fejezte ki afelett, hogy amikor egy miniszteri expozé mindenre kiterjed, akkor nem történik semmi, hogy a kellő arányosítás megtörténjék a közterhek és a teherviselőképesség közölt. Az integritás visszaszerzésének sorrendjét Budapest megerősítésében, a vidék fejlesztésében és a piacok megszervezésében látja. Dr. Grdnitz Oéza (Szombathely) a forgalmiadéról mondott előadása ulán határozati javaslatot terjesztett elő, hogy az OMKE forduljon a kormányhoz az egyfázisú forgalmiadó
bevezetéséért. Dr. Olückstahl Andor, az OMKE ügyésze
a jövedelmi és társulati adóról
beszélt, kitérve az utóbbi által okozott tőzsdei helyzetre, a külföldi töke
— Miért nem veszi el? — kérdezte a fiúcska. Szeiid akart lenni és jó, szegényke és szégyenlős pir szaladt az arcára a visszautasítás miatt.
— Azért, — csikorogtak Ede ur ajkán a szavak — hogy te, kis fiam, ne érezd, hogy adtál.
Hogy miből, hogyan tengette az életét, nem tudta és nem is kutatta senki. Néha látták, amint görnyedve cipelt nagy festékes csöbröket, valamelyik szobafestő mocskosra frecs-kelt kétágú létráját. Olyankor azt mondták:
— Látszik .., festőművész volt.
*
Ezen a vasárnapon átjött Ede úrhoz a túlsó sorról a korzó, hogy száz meg száz kacagó ajak, csillogó szem felcsipkedje az alázuhogó napsugarak minden csepp|ét. Nagy kincs volt minden szemernyi meleg a farkas-csalogató, hosszú tél után. , A tavasz bűbájos kaleidoszkópja ezer tarka szinbe törte és ugy szórta szét Ede ur körül a mázsás szürkeséget, ami hónapokig ült a város felelt mozdulatlanul, mint marabu a szent mocsarak partjain.
Most ott hullámzott előtte az egész élet ujra-fakadó gyönyörűsége. A soksok vidám- ember közt nem volt egy sem szomorú. A sok pompás asz-szony tavaszban és férfi-sóvárgásban
elzárkózására és a belföldi tőkeképződés akadályaira. Határozati javaslatot terjesztett elő, hogy az OMKE mozdítsa elő
a jövedelmi adó létmlnlmumnnak és a családi adókedvezményeknek felemelését, az üzleti könyvek bizonyító erejének elismertetését, a két adónem kulcsának leszállítását és a közterheknek egész vonalon való csökkentését.
Dr. Bodroghy József, az OMKE pénzügyi jogi előadója
az OMKE adó-akcMH
ismertette.
— Eljulottunk odáig, — mondta — hogy ebben az országban recseg-het-ropoghat a magánháztartás, de fő, hogy nincs deficit az államháztartásban. Van sok üzlet, de nincs vevő.
Biztosítani kell végre a megélhetést az adófizető számára Is.
Határozati javaslatot terjesztett be, mely szerint az OMKE kérje a pénzügyminisztert olyan pénzügyi program kidolgozására, mely szerint
az adóterhek és állami kiadások a békebelire csökkenjenek, a fényűzési adó 2, a forgalmiadó 3 év múlva megszűnjenek. Varannai Aurél, az OMKE titkára a vámtarifa és vasúti tarifa kérdéseit boncolta. Rámutatott arra, hogy külkereskedelmileg eredménytelen kereskedelmi szerződésekkel
fürdette az ajkán parázsló rúzst, a szemekből szökdöső Ígéretet, selyem-harisnyákon futkározó bizsergés! és a toalettek után forduló asszony-irigységet. Nem volt ott rongyos, tépeti, alázatos senki s az éhséget legfeljebb csak egymás iránt érezték az emberek.
Az egész nagy forgatagban senki, aki egyedül maradt volna.
Kíváncsi, nagy-szemfl, tejarcu gyermekek ficánkoló kedvét kötötte csak pórázra büszke mamák és szigorú papák szeme. Ezeket sajnálta is Ede ur, aki a maga eszelős mozdulatlanságában, ebben a bőséges derűben, talán az egész emberiségre nehezedő vád eget-ostromló bábeli-tornyának érezhette volna magái, ha egyáltalán érdemesítette volna az előtte zajló tavaszi ember-áradatof arra, hogy érezzen valamit velük kapcsolatban. Állt ott az erkély alatt, a falnak lapulva, nyitott szemét valami titokzatos, távoli semmibe fúrva, mint undorig jóllakott keselyű üszkös romok tetejében.
Csintalan gyerek nyelvét öltötte rá. Kölnivíz szagú, selymesre kefélt kiskutya megszaglászta a cafatokba rongyolódott nadrágja alját. Szentimentális kislány a gavallérjáról egy pillanatra őreá emelte tűnődve a szemét és magában megállapította bizonyára, hogy ezt a szegény, bolond
1629 májm 22.
ZALAI KÖZLÖNY
politikát érdekeknek áldoztuk fel gazdasági érdekeinket. Határozati javaslatot nyújtott he a vámtarifa revíziója, a vasúti kiviteli díjszabás, az export-hitelek érdekében, egyben tiltakozással a kiviteli dij-kedvezmények ellen, melyek egyenlőtlen versenyt teremtenek.
Dr. Barthu István, a nagykanizsai OMKE kerület ügyésze
a szövetkezetek kérdéséről adott elő.
— Az adószedő — mondta — a pénzét, a szövetkezetek a vevőit viszik el a kereskedőnek. A szövetkezetek állandó és kimeríthetetlen állami támogatás ellenére is rossz eredményekkel dolgoznak. Köveleli
a valóban altruista szövetkezeteken kívül a többi szövetkezetek megszüntetését, a szövetkezeti törvény revízióját, minden állami támogatás megszüntetését, nem-tagoknak az árulás eltiltását, a községek vezetőire, politikai és közszolgálati|funkcio-náriusokra nézve a szövetkezetek vezetésébenaz összeférhetetlenség megállapítását.
Az óriási helyesléssel fogadolt ha-tározall javaslatot Sándor Pál is különös melegséggel ajánlotta elfogadásra.
Vidor Jenő, az OMKE vál. tagja határozati javaslatában a fizetésképtelenségi jog és csődtörvény reformját, a kényszer-egyezségi eljárás egyszerűsítését, a köztartozásoknak a többi hitelezőkkel egyforma kezelését sürgette. Dr. Hoffmann János (Szombathely) a kereskedelmi szakoktatás és nevelés fellendítése és a fiatal kereskedő-generáció csere-akciójának intézményesítése érdekében szólalt feL Balkányi ígéretet tett az eszmének az OMKE által leendő felkarolására.
Előlegezett tapssal fogadta a kongresszus Blankenberg Imrét, a nagykanizsai OMKE kerület elnökét, aki a
Társadalombiztosító elleni panaszok előadója volt. Rámutatod arra, tiogy az OTI igazgatóságában az összkereskedelem csak kél taggal foglal helyet, de vollaképen ez is Illuzórikus, mert az elnök vétót emelhet az igazgatóság minden határozata ellen. A dijak behajtása — mondta — a forgalmiadó legsötétebb korszakára emlékeztei. Határozati javaslatában az OTI teljes önkormányzalának visszaállítását, a biztosítási kötelezettség csökkentéóét, a szolgáltatások javítását, a hátralékok méltányos behajtását, a magánalkalmazottak biztosító intézete önkormányzatának megalakítását követelte.
Orosz Bernát (Székesfehérvár) kifogásolta, hogy minden komoly vagy komolytalan alkalomra
féláru utazást biztosítanak a vasutak Budapestre s ezzel elvonják a vidéki kereskedők forgalmát. Határozati javaslalában ez elleni tiltakozási kért az OMKE-től. Bodroghy felszólalására a kongresz-szus ezt a határozati javaslatot nem fogadta el, hanem áttette a végre-hajtóblzotlsághoz.
Nádor Jenő, az OMKE titkára határozati javaslatában a kirakodó-vásárok teljes megszüntetésére, uj országosvásárok engedélyezésének korlátozására, a
házaló-kereskedés, megrendelés-gyűjtések megrendszabályozására, az iskolákban egyes beszerzési források ajánlásának eltiltására sürgetett intézkedést.
A kongresszus tárgysorozatának utolsó pontjaként megalakult a végrehajtóbizottság, melynek tagjai a kongresszus elnöksége és előadói lettek.
Ede urat csak meg kellene fürdetni, a szakállát lenyírni, felöltöztetni és enni adni néki, — egész csinos fiatalember lenne belőle.
Ede ur minderről nem ludott semmit és nem is érzett semmit, csak nagy, keserű utálatot, amit ha elbő-dithetett volna, megrepedt volna a föld és delelő trónusáról lebukott volna a nap.
De Ede ur csendesen maradi és a napsugarak pergőtüze kergette tovább a telei éa a korzó zsibongott tovább.
És Ede ur nem is tudta, hogy milyen nagy ur ő ebben a bolondos tavaszi délben.
Mikor az utolsó párok is elszéledlek és Ede ur egyedül maradi a valamikor négyestogatokat eregető, boltíves kapu szögletében, lopva, gyorsan körülnézett, reszkető kézzel, mini ha gyermeket becézne, végig simította a kapu kő-oszlopát, aztán mélyet, nehezet fohászkodott, szemébe rántotta a rongyos kalapját és
nekiindult a városvégnek.
*
A városból kiszaladó rongyos kis utca már a vasárnapi ebéd után ejtőzött csendesen. Csak egy-két mázas orrú gyerek rágódott még a kerítések mellett a vastag költésén.
Az utca vége felöl különösen vidám csilingelés közeledett. Cirkuszosok mentek át a városon. Nem a városba jöttek, — nem. Szegények, kopottak voltak ahhoz, hogy a város befogadja őket. Csak át kellett menniük a városon, mert gyorsan kellelt érni a következő falut, ami egy-két napra kenyeret adhat. Borzasztó volt a tél. .. éhesen, dermedten várni a tavaszt, amikor útnak lehessen indulni ... és sietni az első falat kenyérért, mert úgyis két ló volt az ára a télnek és egy hat éves gyerek, akinek a csontja épen kezdett volna már beletörni a mesterségbe...
Az utca gyerekek szeme majd kifúrta a nagy utazókocsi oldalát, amelyiken tenyérnyi ablak mellett rozsdás, összedrótozott kályhacső meredezett. A kevéske takarmányt külön lapos-szekér vitle, tetejében a személyzet kucorgott. Kivénült, kiégett arcú, megviselt artisták, pár sorsába tört fiatal és csomó gyerek. Valamennyiről a tél és a nyomorúság ordított. Az utolsó megint utaiókocsl volt. Kisebb. De ennek is a bókja felett bádog-eresz és az oldalán ablak. És mindenütt rongyok . . . rongyolt . . . szomorúra kopott cifraság .: . horgadt fejű lovak és éjszakai szatmatörek az emberek haja között.
(Folyt, köv.)
A dunántuli kereskedők nagy-gi ülése Erdős József köszönő szavaival 6 óra után ért véget. A bankett
Este 8 órakor 220 terítékes bankett volt a Hullám éttermében. A banketten Keszlhely egész társadalmának reprezentáns!! ülték körül a virágos asztalokat Nagy számban jelentek meg a vacsorán hölgyek is. Az asztalfőn Sándor Pál ült, aki nejével vett részt a banketten.
Az első felköszöntöt Sándor Pál mondta Horthy Miklós kormányzóra.
Reischl Imre városbíró Sándor Pált és az OMKE-t, Erdős József Sándor Pált köszöntölték.
Kell Dezső mérnök a Keszthelyi Kereskedők Társulata nevében fűzött reflexiókat a délelőtti kongresszushoz.
— Sándor Pál a kongresszuson
— mondta — kivezető utat keresett. A kormány építsen jó utakat, ezzel szűnik a munkanélküliség, felvlrág-zik a kereskedelem és javul a közgazdasági helyzet. Mindezekhez szükség van a kormányzat takarékosságára is.
— Hiszem, — fejezte be beszédét
— hogy eljön az idő, mikor majd a tettek is a szavak után fognak igazodni s a kereskedelmet nem fogják többé felesleges vámszedő szervnek, hanem az ország jobbsorsát előbbrevivő foglalkozásnak tekinteni.
Reischl Richárd felköszöntőjében örömmel szűrte le ennek a napnak tanulságául, hogy egyedül a magyar földtől függ a magyar nép megélhetése 8 minthogy ez a nap a három termelő osztály: kereskedő, iparos, mezőgazda összefogását jelenti, bízik abban, hogy ez a harmónia ki fogja vezetni az országot mai sötét helyzetéből.
Blankenberg Imre ugyancsak a merkantilizmus és agrárizmus kapcsolatairól beszélt, köszöntve Sándor Pált és Balkányi Kálmánt.
Reischl Imre a meikantilizmus mellett lelt hitvallást és Horváth Ödönt, az Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamara jelenvolt elnökét köszöntötte.
Vidor Jenő a keszthelyiekre emelte poharát. Horváth Ödön (Newyork) az amerikai magyar kereskedők üdvözletét tolmácsolta.
— Hallom a vádat, — mondotta
— hogy a kereskedő fiím produktív elem. Mi lenne a gyárosokkal, ha nem lenne kereskedő ? Amerikában a gyárosnak a kereskedőben van minden reménye.
Köszöntötte végül Keszthely kereskedő-társadalmának vezérét, Erdős Józsefet és családját és Sándor Pált, akit Magyarország Roosweltje néven aposztrofált.
A Sármellékről este megérkezett
IMI J1I
• Mindenütt kapható I
Termeli!
Keszthelyi Iparosok Dalköre rokonérzésének spontán kifejezéséül Ztm-mermann karnagy vezetésével pompás balatoni dal-csokorral kedveskedett a bankett lelkesen helyeslő közönségének, Bognár Imre, a Dalárda elnöke pedig üdvözölte a kereskedő-társadalmat és vendégeiket.
Balkányi Kálmán a keszthelyi hölgyeket és a sajtót köszöntötte fel.
— Sajtó nélkül — mondta — tehetetlenek volnánk. Mi a magyar sajtó prolezséi vagyunk, tőle függ terveink, megmozdulásaink sikere, panaszaink, kívánságaink érvényesülése.
Pajzs Ödön, Az Est munkatársa a kereskedelmet és sajtót állította párhuzamba, mint a még ma is elfogult magyar közvélemény két Prű-gelknabe-\\&l.
Sommer Sándor (Zalaegerszeg) Erdős Józsefet és a keszthelyi kereskedőket, dr. Bozzay József Sándor Pálnét köszöntötte fel.
A bankett a Keszthelyi Kereskedők Társulata Dalárdájának énekszámaival ért véget Sapira karnagy kiváló vezetésével. A Dalárda nevében dr. Hoffmann Imre elnök üdvözölte a bankett közönségét.
Vacsora után — II órára járt már — a vendégek megtekintették a Balatonon Keszlhely város által rendezett velencei estet, ami csupa színes ragyogásba öltöztette a sziget-fürdőt és környékét.
Oriz.
rör
Magy.
TejszSvetkezati KBzpont
Budapest, I., Horthy Mlklóa-ut 119-112
Ha savanyu a bora, vegyítse
REGEDEI
vízzel, mely a legsavanyubb bort Is kellemes Itallá varázsolja.
Kapható mlndendtt!
Főraktár:
Weisz 1 Méh,
Király-utca 21.
— Lapunk előfizetőt «i olvaaól óriási
kedvezménnyel, negyedévi 4 pengő helyett 2 80 pengőért kaphatják Farkai Imre éa Pólya Tibor rendkívül tartalmai uéptro-dalml éi művészeti havi folyóiratát, a Magyar Magazln-t. Fizessen rá elő a kiadóhivatalunkban.
= Balatoni gyermeküdülő 5—15 éves fiuk és leányok részéré. Oon-dos felügyelet. Német társalgás. Sport. Felvilágosítást nyújt dr. Pásztor Jó-zsefné oki. középisk. tanár neje, Budapest, VI. Délibáb-u. 25. Telefon: L. 991-48. Prospektus.
UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengönként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopsteln Szombathely, Kőszegi-utca 5.
— Kitűnő szemüvegek orvosi receptre és recept nélkül legolcsóbban Zsoldos Oyala órás, ékszerész és látszerész uj üzletében kaphatók Főút 14. Biztosító palota. Szakszerű Javítások.
ZALAI KÖZLÖNY
NAPI HÍREK
NAPIREND Májua SS, szerda
Római katolikus: Julin. ProtciL: Julii litaelila: Íját hó 13.
Nap kel reggel 4 óra 16 perekor, nyugszik elte 19 órt 37 perekor.
Uránia Mozgó. Hazaiirts (Három Igaz entber.) Muri ripicséknái.
Gőzfürdő nyílva reggel 6 őritói elte 9 őriig (hétfő, szerda, péntek délután éa kedden egész nap nőknek).
— Apponyl Albert gróf Zalaegerszegen. Kray Isfván báró országgyűlési képviselő junius 16-án beszámolói larl Zalaegerszegen és ez alkalommal Apponyi Albert gróf is Zalaegerszegre érkezik.
— Érettségi. A keszthelyi premontrei reálgimnáziumban a 6zóbeli érettségi vizsgálatok junius 17-én kezdődnek Mátray Rudolf tank. főigazgató elnöklete alatt. Az Írásbeliek a mult hét végével befejeződtek. — A kultuszminiszter dr. Lovassy Sándor ny. gazdasági akadémiai igazgatót, a gyöngyösi róm. kath. és a hatvani községi felső mezőgazdasági iskolához érettségi elnökül kiküldte.
= Tornavlzsgához tricok, cipők olcsón. Tcnniszütők, labdák, krepp gummitalpu tenniszcipök nagy választékban kaphatók. — Szakszerű tcnniszUIŐ hurozás — Szabó Antal sporlűzlelében.
— Az Ipartestületi Dalárda ma, szerdán este 9 órakor próbát tart.
= Eljegyzés. Bauer Lelly (Szombathely) és Eichner Árpád jegyesek. (Minden külön értesítés helyeit.)
— Vasutas alkalmazottak és nyugdíjasok (Máv. nyugdíjasok is) értesíttetnek, hogy az 1929\'30. fűtési évadra a tüzelőanyagot sürgősen, de legkésőbb folyó hó 29-ig okvetlen jegyeztessék elő a szokásos módon az állomástönökségnél. Minthogy a megrendelni kért tüzelőanyag átvétele kötelező a megrendelést csak személyesen lehef eszközölni, mely alól csak súlyos okok alapján lehet mást megbizni, mely esetben szintén az igényjogosult lesz minden tekintetben felelős. Az állomásfőnök.
= Tennlszütők hurozása legjobban és leggyorsabban készülnek,Vágó IHatszerlárában.
— Ismét volt egy trafikbetörés. Május 20-ikára virradó éjjelen, a József főherceg-utca 60. szám alatt levő trafikbódéba betörtek. A tolvajok primitív módon felfeszítették a deszkabódét, majd betörve egyik üvegablakot, kisebb összegű pénz és kevés dohány- elemelése után elmenekültek. A betörés körülményei alkalmi bűnözökre vallatlak. A rendőrség a második nagykanizsai trafikbódébetörés ügyében a nyomozást megindította.
— Leányegyletl vásár. Az Izr. Jótékony Leányegylet junius 2-án a Polgári Egyletben nagyszabású vásárt rendez. Délután a gyermekek százféle öröme talál majd otthont a csillogó, mozgalmas .vásáriéren", (gyermek-szépségverseny, cukrászda, céllövölde, hinta-palinta sth. — egyik sem lesz megvetendő szórakozás az apróságoknak). Este aztán a felnőttek mulattalásáiól gondoskodik az ezer ötlettel megáldott rendezőség.
— A Zalai Évkönyv -- Zala
knltusza,
Jtftal-íüÉIyÉel utánozzák!
Ne dobja kl pénzét silány anyagból készült utánzatokért, hanem\'rendeljen meg nálam, a készítőnél egy Igazán praktikus
asztaltüzheiyet,
melyért 19 évi garanciát vállalok.
MACSEK LAJOS
lakatosmester Hagykaalxia, lóxtel fóherceg-nt 87.
— Az Állatvédő Egyesület választmánya az állatvédnökök bevonásával pünkösdhétfőn délelőtt dr. Káinay Oyula rendőrfőtanácsos elnöklésével ülést tartott, amelyen husz lag jelent meg. Az ülés elején megemlítette az elnök, hogy mintegy 100 igazolványos állatgondnok közt alig találkozott egy, aki észleleteiI az állatkínzásról a rendőrség tudomására hozta volna. Ez a körülmény arról tanúskodik, hogy vagy állatkínzás nem fordult elő, vagy hogy az érdeklődés azállatokkalvalóbánásmód irántaz érdeklödéslanyha. Tanácskoz-lak az ebek védőoltásáról is. Dr. Wolf Sándor állatorvos előadása alapján ugy határoztak, hogy a védőoltással még várni kell, mig elegendő oltóanyag áll majd rendelkezésre. A lovaknak a gyepmestertelepen történő gyors kivégzéséről, valamint az ebzárlat enyhítéséről szóló jelentést a választmány megelégedéssel velte tudomásul; de nem tette magáévá dr. Villányi indítványát, hogy eltévedt vagy gazdátlan ebek számára egyes esetekben néhány napra ter-|edő menedékhelyeket állítsanak fel a kutyákat gondozók díjazásával. A választmány véleménye szerint a kutyák a gyepmesternél Is jó ellátásban részesülhetnek I vh
— Vésnökmunkákat, ruggyanta bélyegzőket elismerten legszebben és legjutányosabban készít Goldbergerné, Főút 10. Dobrovlts udvarban.
— Szabadlábra kerültek a késelő cigányok. l.akatos Sándori és négy társát, akiket az ügyészség a Király-ulcai késelés miatt letartóztatott, a törvényszék vádtanácsa szabadlábra helyezte. Természetesen tovább folyik ellenük az eljárás.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— Vasúti menet- és fuvarkedvezmények. 1. Az 1929. évi nemzetközi falufejlesztési kongresszus előkészítő bizottsága részére 1929. évi május hó 27-től junius 6-ig Budapesten tartandó nemzetközi falufejlesztési kongresszusra a D. S. A. vasút valamennyi állomásáról Budapestre 50%-os menetkedvezményt engedélyez. — 2. A Magyar Evezős Szövetség részére Budapesten 1929. évi junius 2-án és junius 8. és 9-én tartandó országos és XXXII. nemzetközi nagy amatőr evezős versenyre a D. S. A. vasút igazgatósága Oyékényes, Murakeresztur, o. h. Ágfalva, o. h. Komárom és Szombathelyről Budapestté\' 50 .-os menetkedvez-ményt engedélyez. — 3. A Nemzetközi Talajtani Társaság II. (talaj-chemiai) bizottsága részére a Buda pesten 1929. junius 25-től 1929. ju-lius 20-ig tartandó konferencia a D. S. A. vasút igazgatósága valamennyi határállomásáról Budapestre 30"/i-os menetdijkedvezményt enge-
délyez. Mindhárom menetdijkedvezményt a kiinduló állomáson „Igazoló jegy" alapján megváltott egész me-neljeggyel lehet igénybe venni, amely egyúttal a visszautazásra is szolgál. Az ulazásnak félbeszakítása nincs megengedve. — 4. Az Országos Mezőgazdasági Kamara az Országos Teslnlvelési Tanács-csal egyűltesen folyó évi május hó 30-tól junius hó 4-ig Budapesten lovasversenyeket és lóbemutatót rendez, mely alkalomból a D. S. A. vasút igazgatósága 50%-os fuvardíjkedvezményt engedélyez — 5. Folyó évi szeptember hó 1 -töt 8-ig Bécsben megtartandó nemzetközi vásár alkalmából a D. S. A. vasúttársaság igazgatósága vonalain a szállítandó tárgyakra a magyar vasúti árudijszabás I. rész B szakasz XXII. fejezetében megállapított fuvardíjkedvezményt az ott körülírt feltételek és módozatok mellett engedélyez. — 6. Folyó évi szeptember hó 15-től 30-ig Szalonikiben megtartandó IV. nemzetközi árumintavásár alkalmából a D. S. A. vasultársaság igazgatósága vonalain a magyar árudijszabás 1. rész B szakasz XXII. fejezetében megállapított fuvardíjkedvezményt az ott körülirt fellélelek és módozatok betartása melleit engedélyez. Az állomásfőnök.
= Ne felejtse el, hogy : varrógépben „PFAFF", kerékpárban „PUCH" a leglobb I
= Mi a titka, hogy mindenki szőnyeget Barta Miksánál vesz? Mert kedvező részletfizetés mellett készpénzáron vásárolhat
= mielőtt tanul si&kségleté! be-uereué, ujat érdekákei el ■« malaiua negteklitpu Bírta Klku dlTatnjdouágalt.
Zürichi sárlat
Párii 20 29, London 2S18>/i, Newyork 319 20, Brtlssel 72 10, Milano 27-18, Madrid 74\'—, Amsterdam 208 70, Berlin 153 40, Wien 72 95, Sotta 3 75, Prága 15 36, Vsrső 5829, Budapest 90-50 Belgrád 9-121/1, Bukarest 308\'/«.
i n i *i i i\' r n ,
Visszajön a boldog békevilág Letenyére
luett Ignác vtiáéclii 25 tv«i ixakmal jiMIeuu
Kl ne emlékeznék arra a boldog békeidőre, mikor egy pohár sör 16 fillér, egy pár virslii 12 fillér, egy bécsi szelet pedig 50 fillér volt? Ki ne emlékeznék arra, mikor a kanizsai 48-asok masíroztak a Király-utcán végig és a letenyei határban gyakorlatoztak, utánna pedig stram-mul eldefiliroztak egész Letenye közönsége előtt? Haj, boldog Idők. Emlékek. Nagymagyarország fénykora. Beh, nagyot változott azóla a világ. Vájjon visszajön még ez az idő ? Történik-e csuda ? Talán igen.
Néhány napra egész biztosan visszajön a boldog békevilág, még pedig Letenyére. Senki ne kételkedjen igaz ez.
hMu. Kahaéititi „Katiid"
BUloa faatiau Irtóutt, lf lartSsfltMtm*. Ili illatát u 111.16 lltlAl 10H I. («m ktijtja. Síi*,, mi tudomáarot iU-Poo cl&illltva. Mii Itlit/i, igib«n Irtil-natiinl Sváb, nuial, citálj la ki.ijalrtSaitr.l NipUrtm, «Uo-Wtlat i.állítja: Rattiol Laboratórium BodiMit,
UH VtL, ItartuwlHrtea K.
Letenye közszereletben álló vendéglőse Mazesz Ignác ebben a hónapban becsületes, komoly szak-munkásságának 25-lk évfordulóját ünnepli.
Ezt az alkalmat ragadja meg, hogy az idő nagy óramutatóját vjsszafor gassa a béke gyönyörű szép világába. Mazesz Ignác letenyei vengég-lós május 30-tól junius 2-ig, tehát négy napon át kedves vendégeinek visszavarázsolja azt az időt, mikor nem indultak metielszázadok a frontokra.
Ezen a négy napon át jóhirü vendéglőjében a munkában érdemesen eltöltött 25 esztendő emlékezetére visszaállítja a béke-árakat. A vendégek tehát 16 fillért fizetnek egy pohár sörért, 48—64 fillér és egy pengős árakon fogja mérni literenként a fajborokal. Á bécsi szeletért, a paprikáscsirkéér! sem fog többet számítani, mint pl. 1912-ben.
Kedves gesztus ez egy vendéglős részéről, aki ilyenmódon idézi vissza a régmúlt jó időket, hogy kedvük legyen a vendégeknek megsiratni azt a szép időt, ami elmúlt es csak négy napra jön újra vissza.
Bizonyos, hogy ezen a négy napon Letenye és vidéke közönsége Mazesz Ignác kiváló borait és Ízletes konyháját nagyszámban fogja kérni a pincértől es ami a legfőbb mindenért, ami asztalra kerül aszerint az ital, vagy étlap után fizet, amit még 20 évvel ezelőtt állítottak össze. (=)
SZÍNHÁZ
Eltörött a Őegedllm
Zerkoviiz nem nagy Igényű ope-lettjét mutalla be szombaton este szép ház elölt a társulat. Könnyű szöveg, még könnyebb muzsika, érzelgős jelenetek, görlcsapatok felvonulása egyenlő: Eltörött a hegedűm.
Az operettben egy asszony és egy férfi szív bolyong, hogy megfelelően exponált finálék duettek, tercettek után megtalálja egymást. Hanem lenne hosszú az lehelne a elme: Hogyan szerzi vissza egy ügyes asszony a férjét.
A közönség a Zerkovitz-operetlek-nek kijáró kedvvel fogadta a darabot, melyben a színészek a szöveg es zene érdemén felül alakították szerepeiket. Erkel Gabi primadonna bemutatkozása sikeres volt. Kellemes hangja van. Solti Qyörgy bon-viván látható Indlszpozicióval küzdött, de markáns, talán tul is I férfi, aki neki valóbb szerepekben még nagyobb hatást ér el. A darab lükteti szive Pintér Böske szubrelt-prima-donna grófnője volt, aki a második este is kenterben győzött a kanizsai közönség felett és birtokába veite az elismerésnek és szeretetnek spontán felzúgó nyíltszíni tapsait minden száma után. Pompásduó Károlyi Vilivel, ezzel a boszorkányos ügyességű komikussal együtt, akik még sok fonó operettsikert fognak learatni a hátralevő szezonban. Általános figyelmet keltett egy rendkívül rokonszenves fiatat színész: Szalai Károly, aki egy magyarbarát angolt finom humorral átszőve személyesített meg. A fővárosi rivaldák kellemes tonusu iskoláját élveztük alakításában. Kormos, Sarlay, Rdcz Erzsi és a vidám görlicék járultak az est sikeréhez.
Itt irjuk meg, hogy a pünkösdi kettős ünnepek alatt a színház örvendetesen zsúfolt házak előtt játszott, ami a közönség szimpátiáját mutatja a jeles társulat és kitűnő előadásai iránt. (—")
1920. május 22.
Ida regénye
Érdekes, fordulatos, vidám mese, — könnyed, okos, szép humor, — ezekbe rejtve (Ide levegőjű, nagy-nagy idealizmus: — ez az Ida regénye, Gárdonyi Géza regénye. A színpadra átültetése ötletesen sikerült.
A budapesti nagy siker után Idblds házal vonzolt Kanizsán Is. Pedig már-már azt hittük, hogy a kanizsai szinház minden próza temetője. És Imel — a pünkösdi operettek után a hétköznap napsugaras prózájának is jutott Nagykanizsán régi vendég: — zsúfolt ház érdeklődése. Játszottak is szívesen a színészek és kacagott, tapsolt a közönség is szivesen és sokat.
Rózsa Bözsi Ida bájos, angyalian mulatságos alakjába a Gárdonyiregény hamisítatlan, légiesen ideális életét öntötte. Halk, finom, meglepően biztos hatású nüanszaiból biztosan ível felfelé igen értékes tehetsége. Mellelte Bánky Róbert volt hasonlóan bizlos kezű ura szerepének. Ladomerszky nem excellált nem neki való szerepében. Különben a mulató-jelenet egészében gyengén sikerült és később Danis sem találta el a spicces világfit.
Annál mulatságosabb volt a spicces Kormos, aki viszont a józan jelenetéiben sokszor indokolatlanul hangoskodott. Nagyon jó volt Egry Berta Julis nénije. Kabinet-figura volt Orbán Viola Pannija és Károlyi néptanítója. Kedves volt Hajnal Beata, finom, szép apáca volt Vass Irma, aranyos a kis Szemeli leuka. Szalay orvosa nem volt mentes a túlzásoktól.
A vígjátékot, különösen ha azt Gárdonyi Oéza meséjére szabták, nem szabad erős bohózati effektusokkal fűszerezni még akkor sem, ha a nézőtér igy könnyebben is adja érte a tapsot. (bl)
A Mlnfidzl Iroda filrel :
(") Éva grófnA — szardán ás osQ-tArtSIiBs. Martos Ferenc éa iízirtnny Albert gyönyörű zenéjü romantikus operettje Solty Oyürgy, a budapesti Klrály-Szlnház művésze és Pintér Brtsko primadonna felléptével még Jobban meg fogla győzni nagykanlzaal közönségünket arról, hogy az ország tígylk legjobb vidéki társulata szeretetteljes gonddal Iparkodik Nagykanizsa Igényelt tökéletesen, a tóvárosi színházak szerinti előadásokkal kielégíteni. Blhary Nándor, Kormos Ferenc, Bánky Róbert, Sarlay Imre, Utó Endre, Kádár Margit, Hajnal Beáta, Putnlk Bálint és Kottlár Rlkárd a többi főszerepben produkálnak olyan előadást, aminőhon örömmel gyönyörködhetünk.
(\') * tábornok - Zllahjr L»Jo. salnmflvs. Péntoken eátc a Nemzeti Színház szenzáción sikerű vígjátékát mutatja be prózai együttesünk Sarlay Imrével, Ladomernzky Margit, Vasa Irma éa Bánky Róberttel a főszerepekben. A darab ugy kiállításban, mint művészi produkcióban la remeke e prózai műsornak.
Heti mUsor:
Szerdán, 22-én: A cárovlea. Csütörtökön, 23-An: A eáruvlcs. Pénteken, 24-én: A tábornok. Szombaton, 25-én: Kva grófnő. Vasárnap, 25-án d. u. Régi nyár.
este ftva grófnő.
ALAl KÖZLÖNY
SPORTELET
Vasárnap a Zala-Kanizsa 3 tartalékkal eldöntetlent ért el a Somogy ellen, hétfőn 6 tartalékkal súlyos vereséget szenvedett
A beállított levente-Játékosok várakozáson felül szerepeltek — Modrovits kapus szereplése a legbiztatóbb momentuma a pünkösdi ünnepeknek
fogta Aztán Kövess mutatott nagy séget valósággal provokálta. Mindig játékot, végül Vadas lendülete és a végletekbe esik. ó ugy gondolja, Somogyi biztos játéka említendő. hogy ha a hazai csapatot kissé
Spitzer biró olyan „objektíven" vezette a mérkőzést, hogy a közön-
a SINGER "VARRÓGÉPEK »*msA legjobbak t
Nagykanizsa, május 21
Vasárnap délután kisszámú, de valóban lelkes közönség előtt találkozott a Zala-Kanizsa a Somoggyal és ez a találkozás a régi riválissal folytatott meccsek izgalmát, élvezetét varázsolta vissza a Zrínyi-sportpálya tribünjére 90 percen át.
Az idő kedvező volt. A Somogy sem becsülte le a kanizsai kirándulás értékét és igy az összecsapásra váró csapatok küzdelme igazi, kemény, férfias profisportot hozol!.
A Zala-Kanizsa vezetősége a már ismert anyagi nehézségek melleit vasárnapra már a csapatösszeállítás nehéz gondjával megsulyosbosodott, meri löbb játékos sérüli, Schreiber pedig egyszerűen nem jött vissza a neki engedélyezett szabadságról, holott már 14-én kellelt volna jelentkeznie. (Ellene hatósági, ezenkívül a sportrészt iletöleg a Szövetségnél indul eljárás, mivel erre alapot adnak a körülmények).
A Zala Kanizsa tehát a Somogy ellen igénybe vette a nagykanizsai leventecsapatok jelesebb erőit és az NTE régi, jó kapusát. A csapat ilyenformán az alábbi összeállításban kezdett: Modrovits — Rider, Relt-hoffer — Tamás, Babos, Horváth — Farkas, Szabó, Kelemen, Bakonyi, Csász.
Somogy: Kutassy — Szattyln, Sebes — Somogyi, Köves, Györffy — Galambos, Vadas, Csendes, Odrobl-nák, Rákosi.
A széltől támogatott Zala-Kanizsa hatalmas iramot diktál. A levente játékosok átesve az első percek elfogódottságán, egy-kettőre belejönnek és bámulatos erővel feküsznek a küzdelembe a csapat többi tagjaival együtt.
Az 5. peteben Farkas szabadrúgását Bnkonyi gólba vágja és ezután még nagyobb tempóban megy a játék, de a jól működő Kanizsa védelem mindent paríroz. Különösen Modrovits ragadja el a legveszélyesebb labdákat már a 16 oson. Több szép támadásunk a csatársor puhasága miatt nem hoz több gólt.
Szünet után a megsérült Kelemen helyeit Klein II. játszik, mig Farkas megy centerbe és ez a megoldás igen |ónak bizonyul.
A játék elején Kanizsa jyan többet frontban, majd a Somogy jön fel és a 15., majd a 18. percben Vadas góljaival már vezet is, de a pirosfehérek ismételten rákapcsolnak és a 23. percben Farkas csodás góljával egyenlítenek a közönség nagy örömére. A finis újra a Somogyé, de eredményt nem birnak elérni.
A Kanizsából a kapus, a két bekk, a halfsor és a szélsők tűntek ki. A Somogyból Galambos volt nagyon jó, de Horváth biztosan
nyomja, akkor az ellenfél ls jó bírónak Ismeri el. U. Gy.
Gyászos kirándulás Kaposvárra
Kaposvár, májua 21 (Kiküldött munkatársunktól.) Ugyanannyi ember volt kíváncsi a Zala-Kanizsára Kaposváron, mint előző nap a Somogyra Nagykanizsán.
A mérkőzésre a piros-fehérek még ugy sem ludtak felállni, mint az előző ünnepen itthon, mivel Tamás, Farkas, Kelemen nem játszottak. Igy Réderen, Baboson, Bakonyin, Szabón és Csd-szon kivül a csapat nem kevesebb, mint
hat levente tartalékkal állt fel a Somogy ellen, melynek halfsorát Blum, csatársorát Köves dirigálta.
A mérkőzés nem sokat mulatott. Mindössze annyit, hogy a Somogy ebben a felállításban sokkal gólképesebb és határozottabb volt kapu előtt. Különösen Köves Irányítása tetszett, mig a kapuban Erdősnek nem sok dolga akadt.
A meccs egyoldalú volt és a félpályán alig került tul a labda, aminek az a magyarázata, hogy helytelenül a Zala-Kanizsa csatársorába csupa szélső játékost állítottak, akik nem értve meg egymást, össze-
vissza dobálták a labdát. A védelemre pedig oly hatalmas munka nehezedett, hogy hamarosan összeesett és akkor nem volt boszorkányos feladat berúgni a gólokat.
Vadas egymaga négy gólt lőtt. Köves hármai, Somogyi kettőt és Bakony! szerzett egy tiszteletgólt.
Szinte hihetetlenül hangzik, hogy Modrovlcs kapus a 9 gól ellenére rendesen védett és ha nem 6 van a háló előtt, esetleg kétszer ennyi lett volna a gólok szdma.
A ifjúságiak közül Klein //., Antal, Scheffer igyekeztek, de rutinhiányuk erősen kiütközött. Reithoffer nem volt rossz. Réder nem bírta. Babos és a két fedezett: Szabó is Horváth becsülettel küzdöttek.
Végeredményben bátran mondhatjuk, hogy
a Zala-Kanizsa b) csapata szenvedett vereséget Kaposvárén.
Nem lehet azonban elhallgatni, hogy bizonyos rendszertelenség, kapkodás is hendikepen a csapatol, mely az összeállítás körül nem fejt kl nagyobb körültekintést. (—)
3il (lil]
A kanizsai amatőrök bravúr győzelme Baján
Nagykanizsa, májua 21 A hosszú utazás fáradtsága s az idegen környezet dacára is biztosan nyerte bajnoki mérkőzését az NTE Baján. A vezetést az első percekben a 15 éves jubileumát tartó bajai csapat szerezte meg egy súlyos védelmi hibából. 0:1. Az NTE a gól után végig fölényben játszott s Mé-
száros révén a 35. percben kiegyenlített. I : 1. A második félidőben piég jobban rákapcsolt az. NTE s az 5. percben Harangozó korneréből En-gelletter fejese gólba jutott. 2:1. Majd a 30. percben Szabó állította be a végeredményt.
Rostnberg biró (Pécs) jól bíráskodott.
Bankosok-Sakkosok 6:3 (3:0)
Hendszbsll ét némi futball a meccsen
A Sakkosok hiába erősítették meg magukat a Kártyásokkal Inferlorls ellenfélnek bizonyultak a valutárls formában levő Bankosok ellen.
A Zrinyi-pályán vasárnap délután 4 órakor többszázfőnyi közönség nézte végig a meccset, melyet Do-mány Kari, majd Böhm vezetett. Előbbi biztosan, határozottan, utóbbi bizonytalanul, révetegen.
A mérkőzés egészen a Bankosok fölényének jegyében folyt le. A kapóit gól súlyos védelmi hiba. Hangulat ugy a pályán, mint a tribünön derűs volt. Nagyban emelte ezt a Király-sörgyár ajándéka egy pompás kishordó sör, amit a 22 dalia sietve fogyasztott el,
A csapatokból kl kell emelni (és többet nem kell visszatenni) Scbless Gyulát, Weiszfeldel, aki csodás dresszével a nap hőse volt. Aczél Gyurit, aki minden labda után vetette magát, mikor az már benn volt. Továbbá Spitzert, aki bebizonyította, hogy sokkal Jobb futballista, mint biró, Hoffmann pedig megkaphatja a kanizsai „Marinéni" címet, rászolgált erre. Braun Dóri 10 perc múlva bemondta az ultimót, de annál jobban bírta tüdővel Béder, mig Joó Imre egyáltalán nem keltett optikai csalódást játékával. Sőt.
Mint hírlik a Sakkosok saját igazolatlan álamatórjelk miatt meg akarják óvni a meccset. A Bankosok óvják őket, hogy ilyen lépésre szánják magukat. Hátha nem jön ki. A
ZALAI KÖZLÖNY
1626. május lfl.
— lépés.
A Bankosok különben nagyban készülnek a Szinészek csapata ellen való kiállásra. (Of/szájd)
Bajnoki eredmények/-^ Ferencváros—Nemzeti 2:1 (1:0) Sabária—Bocskay 3:1 (1:0) Rak—P. Húsos 4:2 (1:1) P. Baranya—Turul 4:2 (1:1) Nemzetközi mérkőzések
Hungária—Hudders/ield Towri 4:2 (2:2)
Ferencváros—Hudders/ield Town 1:1 (1:0)
Bástya—Nicholson 3:2 (2:0) Hungária—Viktória Ziskov 2:2 (1:1)
Bocskay—Bratislava 7:4 (1:0) Budai 33—Rapid 1:1 (0:0) Nemzeti— Hakoah 2:2 (2:2) \\ Újpest—Teplitzer 5:5 (4:3) Bohemians— Újpest 3 :1 (1:0)
(A Zala—Kanizsa) vezetősége és választmánya folyó hó 22-én szerdán este 9 órakor az Ipartestületben ülésl tart.
(A tippverseny) eredményeket holnapi számunkban közöljük.
(Rtoditések) H — tilrtk. közgazdaság. Hangv. — hangverseny. B — dóadás Oy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z — KM. Mg. » mezőgazdaság. Hl — ifjúsági előadás. P — felolvssá* 0 — gramofonzene. Ib — JezzbertfL K — kaberé. nZ. — oepazerü zene.
Májas 22 (szerda)
Budapest 9.15 Az I. honvédgyalogezred zenekarának hangv. 9.30 H. 9.45 A hangv folytatása. 12 Déli harangszó. 12.05 ü. hangv. 1Z25 H. 12.35 A hangv. folytatása 13 idótelzta. 14.30 H. 15.30 Morie-tani. 16.10 ÉT 16.45 Időjelzés. 17.10 Novellák. 17.40 Operettrészletek. (Zenekari hangv.) 18.50 Rádióamatőrposta. 19.45 Irodalmi est. 20.45 Trló-hangv. 22.15 \'Időjelzés. Utána cigányzene.
bice 11 és 16 Hangv. 17.36 Oy. 2035 Zene.
Berlin 17 Zene. 20.30 Hangv. Utána Zene.
Bern 12 50 0/16 Hangv. 18.15 0. 20.15, 21.30 éa 22.10 Hangv.
Brftnn 12.30 Hangv. 16.30 Bábsdnhár. 1150 Opera E. közv. Prágából.
Hamburg (Bréma, Hannover, Klet) 16.15 Régi német kamara Z. 17 Klaaszlkus Z. 18 Hangv. 18.45 A reformáció 400 éves jubileuma. 20 Vígjáték közvetítése. 22.45 Zene.
LondonJ Deventry 11 O. 12 és 13 Hangv. 15 és 15.45 Zene. 17.15 Oyermek-Óra. 18.45 Debussy-dalok. 19.45 Kamira Z.
22 35 Hangv. 23 Zene.
Milánó 11.15 O. 12 20 Rádiókvartett 12.35 Jb. 16J0 Qyermeklurének. 17 Rádió kvintett 20J0 Z. 22 Hangv. 2130 Z
Prága 11.15 O. 12.30 Hangv. 1630 Gy. 1&30 Bábszínház. 19 Opera E. Varsó 13.10 Qy. 15.50 0. 17.55 Hangv.
23 Zene.
Mozgószinház
Uránia Mozgó. Hazatér/s. Ma, szerdán és holnap csütörtökön be mutatja az Uránia mozi a „Hazatérés" cimü szenzációs filmet, ami egyike azoknak a nagy és hatalmas filmeknek, amelyekre íz ember hosz-szu esztendőkig vissza szokott emlékezni. A szereplök: Dita Parlo, Lars Hanson és üustav Fröhlich tulajdonképen evvel a filmmel szerezték meg a világhirt. A film valósággal mesterműve Joe May-nak, amelynek története a háborút közvetlen követö időkben játszódik le.
A kisérő műsor cime „Muri ripa-cséknál", ami nem kis mulatságot igér a mozi közönségének.
TŐZSDE
A három napos tőzsdeszünet után eleinte tájékozatlan volt a tőzsde. ■Főleg megoizások hiánya miatt eleinte kissé gyengébb tendenciával mely továbbra Is fennmaradt. A nyitás árveszteségeit a berlini tőzsde jelentébek hatása a minimumra redukálta és ez a helyzet zárlatig megmaradt. A tőzsde egyetlen kiemelkedő eseménye a Szikra 22 pengős árnyeresége volt. Az árdiferenciák ugy le mint felfelé nem haladják meg az 1 o/o-ot. A tőzsde zárlatkor csendes. A fixkamatozásu papírok piaca üzlettelen kissé gyengébb. Valuta és deviza piacon Berlin vala-amivel barátságosabb, viszont dollár 120 pontos vesztesége figyelemre méltó.
Terménytózsáe
Buza 45 flll., a rozs 40 fillérrel esett.
Buza llszstv. 77-es 2410—24-2Í, 78-as 24 25—24-50, 79-es 2455—24 70, 80-ss ■24 80-24 95, dunántuli 77-es 23 10-23 30, 78-aa 23-30-21-55, 79-es 23 60--23 75, ■SO-as 23-80—23-90, rozs 1990—20-20, lak árpa 24-75 -25-20, sörárpa 26-25-27 00, zab 23 00—23-25, tengeri tszt. 28-^0—28 80 dunántúli 26-50-26-65, korpa 16 50 17 00.
1 bndipeiti Tflzsde deviza-jegyién
valuták
Angol I. 27-75-27-90 Belga Ir. 79-50 79-80 Cseh k. 16-91-16-99 Dánt 152-50-153-10 Dinár 9*99 10*05 Dollár 572-10-574-10 Franda t 22-35-22-55 Holl. 230 00-231-00 Lengyel 64 10-64-40 Leu 3-37-3*41 Léva —•—
Lira 29 90-30*15 Márka 13615-136*65 Norvég 152 50153*10 Schlll. 80*37-80-72 Peseta 81*40 82 10 Sváld I. 110*25 110*65 Svédk. 152*80-153 40
DEVIZÁK Amst. 230*30-231-00 Belgrád 10*07-10-10 Berlin 136-22-136 62 Brtlsszel 79-52-79-77 Devizáid 3-39-3-41 Kopenh. 152 651530/ London 27-78-27-S6 Madrid 81-40-82-00 Milano 29-98-30-08 Newyork 572-90-4-50 Oszló 152-70-15311) Párls 22-38-22-45 Prága 16 95-17-00 Szófia 4-13-4-15 Stockh. 153 00-153 10 Varsó 64-22-64-42 Wien 8046-00-76 Zürich 110-35-11065
Sertíjyáiár
Felhajtás 3642, eladitlan 337. — Elsőrendű 1-82—1*84, szedett 1-80—1*82, azedeit kösép l*«—1*74, könnyű 1-24-1-40, l-só rendű öreg 1-66—1*70, ll-od rendű őre* 1*40— l-to eegol süldő 1-50-1-60, szalonna nagyban 1-96—2-00, zsír 2-28 2-32, hui 2*06—2*40, szalonnás lélsertés 2-00-2-06. Az Irányzat élénk
KUlji: Multl Rytaáa él Lapklaéé
Vállalat, Hagykanlzsái.
Telelőt kiadó: Zalai Károly, latanuku t.Ufftit t Naffvk.nlx*. 7S. a
APRÓHIRDETÉSEK
Az apróhirdetések dija 10 szóig SO fillér, Minden további szó dija S flll. Vasár éa tlnnepoap 10 szóig 10 fillér, minden további sző dija • flll. Szerdán ét pinteken 10 sióig 10 füléi-, minden további stó dija • flll. Címszó s minden vastagabb betűből álló szó két szónak számíttatik. Állást keresőknek 50% engedmény.
Balatonmárlá«, közvetlen a vasúti állomás mellett, 200 Q-ol villa építésére alkalmas szőlő, ugyanott 1100 n-öl szőlő lakóházul és pincével, a lakóház és plntc kisebb leiUietü szőlővel ls elsdó. Érdeklődni lehet Görög dohányénidában. 3247
Kétaxobéa utcai, vlzvezelékes laká-sugusztus l-re klsdó. Clm a kiadóban. 2438
Háaaladéa. Csengeryut 42. sz. Blacli-téle sarokház eladó. írásbeli ajánlatok a Nagykan\'zsal Segélyegylet Szövetne-zethez (Csengery ut 7.) nyújtandók be. 2435
Egészséges, fagymentes, nagyszemü ét kezésl burgon,. házhoz szállítva 100 kgr.-ként 1Í50 pengő. — Elő|egyzések Oyenea lüszertlzletben eszközölhetők. — Te!clon|: 226. 2447
Oxlsrtonl rlallng 80 fillér, itrls «0 fillér adóval együtt 3 liter vételnél Zcrkowltz Albert borpincészetében. 1495
PénxkBIoaBnt bekebelezésre mlr\'íea
összegben a legelőnyösebben és leggyorsabban folyóslltal Aorél Innéo pénz-kölcsönközvelltő Irodája Nagylunlzsán,
Kazinczy-utca 2. szám.
4925
Bérautó megbízható legolcsóbban Kaufmann Msnónál kapható. Telefon 107 is 571. 2215
Aranyhegyi borok.
Tőrös asztali ...... 1 liter 60 flll.
Aranyhegyi muskotályos, finom, zamatos ... i nicr 80 flll.
xárt palackokban, üveg cserével.
Sáfrán József
Egy véndety libazsír, esetleg kiló-szára Is eladó Eötvös-tér 26. 2363
Egy házmester felvétetik junlus elsejére Eötvös tér 2(3. 2362
Eladó haláleset miatt jutányosán egy 900-as cséplő garnitúra, Bővebbet Schiller. Csengery ut 73. 3257
Kettő ezobás utcai lakás, előszobával és mellékhelyiségekkel junltia l-re vagy auauaitue l-re kiadó Rákóozl-utoa 29. iXs -244o
Könyvelésben jártas tisztviselőnőt (elveszünk. Frankfurti Biztosító, Kölcsey-utca 2. 2441
Jobb leányt keresek axobaleánynak. Cim a Idadóban. 2400
Üzemünket llbővitetttik és a legmodernebb gépekkel berendezkedtünk
hajópadlógyártásra
is. Állandóan szolgálhalunk legolcsóbb napiárban elsőrendű osztrák azárma-záau hajópadlóval minden méretben és Jutányosán vállalunk
bérgyalnlást
és a szakmába vágó minden egyéb bérmunkát.
Frank ét Társa g\'í
Nagykanizsa, Szemere-utca 4.
Üalathelyiaég berendezéssel, lakással azonnal kiadó, ugyanott egy varrógép is eladó. Teleky-ut 55. 2404
MAriatelepen, a |icnyves parcellák közölt öl kisebb parcella eladó 190—170, 153—150 és 135 négyszögölre elosztva, vajty 513 és 287 nsgyságban, s vízparthoz 200 méter távolságban, sUrgősen eladó, esetiig könnyű jrészletllzetfsi építkezésekkel. Érdeklődni Battliyány-ulca I. az. Építési Iroda. 2390
Telekl-ut 104. számú háx szabadkézből eladó. Slpadontbl kaszáló szántóval együtt színién eladó. .2433
■égyaaobáa lakás augusztusra, Cslnyi László-utca 8. — héromaaobéa lakás, fürdő- és előszobával azonnslra Erzsébel-bet-tér 2. — kattfiexobáa vlzvezelékes Csengery-ut 67. auguaztusra kiadók — Mayer festőnél. 2431
Megvételre keresek egy Werthelm-szekrényl, vlitartélyt és egyoato* csöveket. Clm s kiadóban. -2434
József fólierceg-ut 16. sz. ház szabad, kézből eladó, azonnal beköltözhető. 2437
Két utcai és előszoba, valamint összes mellékhelyiségekből álló száraz lakás 1929. ét augusztus hó 1-érc kiadó Klnizsl-uIca 43. Megtekinthető a délulánl órákban. 3432
Egy szobából álló I Maytr lestönéi.
skás junlusra kiadó -2431
Csukott bérantó,
helyben és vidékre bármikor megrendelhető
Benoze Imre
no Telefon i BBS. szám.
Találtatott a Kazlnczy-utca 31. szám alatti ház előtt egy kabát-öv. Igazolt tulajdonosa átveheti lapunk kiadóhivatalában -2436
Jóllőíó mindenes ssakáoaisdt keresek
Sugárul 40/b. -2443
Egyazobéa lakás minden mellékhelyi\' séggel, vízvezetékkel kiadó Rozgonyl-u. 6. Ugyanoll egy takaréktűzhely eladó. 2440
Ügyes ulcal árusok felvétetnek a Sugár-uti pékségbe. 2444
Ügyes mindenes bejárónőt keresek. Nádor utca 7. ajtó I. -2446
Kétszobás lakáa mellékhelyiségekkel együtt azonnal, vagy augusatus l-re Kinizsi.utca 4. sz. alatt kiadó. -2448
Linóleum és viaszkos vászon
minden méretben olcsón beszerezhető
HIRSCH ÉS SZEGŐ
cégnél
Most Pesti
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gOzmosó, vegytlsztltő, ruhafestő
i iioinbathelyl or»*. IparkUHIUUoa aunyéiemuiel kltOuUtvfl
NAGYKANIZSA
OyBltflt.lep i (lyárUl.p i
Kazlnczy-u. 8. Hunyadl-u. Ifi.
Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bármit lesiet vagy tisztíttat. GyőzftdlOn meg átalm olcsóságáról és munlílm
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlsztltás I Tisztit I aisj Pllseérozjl
oníinental
>
Kizárólagos képviselők: « r gr ii«i vr •
Nagykanizsa
/ <
Deák-tér 2. Telefon 3-22.
minőségben ós tartósságban felülmúlhatatlan!
1929. május 22.
ZALAI KÖZLÖNY
r
mcágus a fcg
KAPHATÓ :
SINGER VARRÓGÉP
RÉSZVÉNY-TÁRSASÁG mklilíli: NA6YKAMZSA, Fönt 1.
Nem trükk, valóság!
Kedves, barátságos, tiszta szoba-árból
20
01
O
Bőséges, ízletes, házi étkezési árból
10
O
engedményt kap On, mint ezen lap előfizetője
Budapesten
Park Nagyszállódéban,
VIII., Baross-tér 10.
Haán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
10211929. vhl. az!
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. § a éltelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai kir. Járásbíróságnak 1929. évi Pk. 8966. azáinu végzése Ttövetkeztében Dr. Hoch Oszkár ügyvéd által képviselt Cantinl Józsel tavira 1900 pengő s Jár. erejéig 1929. évi március hó 2-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felulfoglalt és 1755 pengőre becslllt következő ingóságok, u- m. : varrógép, szarvasmarhák stb. nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai kir. Járásbíróság 1929. évi Pk. 8966. azátnu végzése folytén 1900 P - fill. tőkekövetelés, tnoek 1928. évi december hó 1. napjától lárt 8°/o kamatai, \'/so/o vállódij és eddig Mazesen 399 P. — tillérben bíróilag már megállapított költségek erejéig Bocaka községben leendő megtartására 1929. évi Junlus hó 8-1 k napjának d. u. \'•\'«< órája határidőül kltdzetik és ahhoz « venni szándékozók ezennel oly meg-egyzésset hivatnak ineg, hogy aa érintett ti^Sságok Sí 1881. évi LX. t.-c. 107. éa 10B- § »l értelmében készpénzfizetés melleit a legtöbbel ígérőnek szUkség esetén becs-»\'on alul la el lógnak adatni.
Amennyiben az elátvereaendő Ingóságo «t mások U le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési Jogot nyerlek volna, ezen árverés ai 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a ér-leimében esek |avára Is elrendeltetik.
Kell Nagykanizsán, 1929. évi májua hó b- napján.
Haán Gyufa s. k.
-<» kl/. bli. végrehajtó.
Ne menjen ■ lábhoz, hanem • fejhez!
BRANDL SÁNDOR ÉS FIA cég
DEÁK-TÉR 2. TELEFON 12.
Szakszert! kiszolgálási nvujt a kerékpárvevőknek. Kedvező részlet-\'fizetési feltételek I
PUCH\'kerékpárok
30 év óla a legjobb acélanyagból készülnek.
Alkatrészek, príma külső és belső gummlk raktára.
Mflszerész-inűhelyl Olcsó árakl
Duna-Száva-Adria Vasúttársaság ("dt Déli Vasút)
A Nagykanizsa állomásra és állomáirál érkező él Induló vonatok
, MENETRENDJE
Érvényes 1929. évi méjus 15-töl 1930. évi méjus 14-ig
Budapest—Nagykanizsa
Von.l A vonal Budapestről Nagykani- Von.l A vonat yksnlzsa- Budapestre
• ■lm* neme indul zsára érkezik nima neme r 51 Indul érkezik
2Í6 Szem. v. 2I-4S 415 211 Szem. v. 0-2Í 7-42
202 Oyv. 7-48 11-30 201a Oyv. 557 1008
212 Szem. v. 6-45 13-05 213 Szem. v. 8-50 16-00
214 Szem. v. 1410 20-45 215 Szem. v. 14-35 20-25
204 Oyv. 1815 22-26 203 Oyv. 1752 21-40
Budapest és Nagykanizsa köiőlt a 202. és 203. az. gyom. május 15-től Junlus
14-lg éa szeptember 1 b-t ól csak vasárnapokon, mlg Junlus 15-töl szeptember 15-ig na-p nla közlekedik Junlus 15-től szept. 15-lg terjedő Időben e vonatokkal Budapest—Trieste között közvetlen t—II 111. oael. kocsi, Budapest—Rogaüka Slatlna (Rohltaah-lírdő) közöli I—11-111 oszl. közvetlen kocsi, Budapeat—Lltnz (Tirol) között közvetlen 1—U—III. oszt. kocsi és Budapest—Vlllach iWörlI tó) közölt egy étkező kocal közlekedik.
A 204. és 201. sz. gyorsvonatoknál Budapest—Nagykanizsa koröli étlcezókocsi, Budapest—(Abbázia)—Fiume közölt közvetlen 1—11. oszt kocsi és Budapestről hetenklnt 3-szor szerdán, pénteken és vasárnapon, Fiúméból hétlón, csütörtökön, szombaton hálókocsi, Budapest—Trieftle között közveüen III. oszt. kocsi, Budapest -Venezla között hálókocsi. Budapest—Kóma közölt közvetlen I—II oszl kocsi közlekedik.
A május 15-1ÓI szeptember 15-lg ter|edó Időben 303—204. és 201a-302. SZ. vonatokkal Bratislava (Pozaony) és Trieste közölt közvetlen II-III. oszt. kocsi Is közlekedik.
Siófok—Nagykan izsa
sióinkról n>j,kui|. I íj Nagykanizsáról;! Siófokra
indul nírt M.,ik| || Indul ■1 _^kezlk
128 HSlnauloDuszij 2037 |pft-45~| lgf§Inaulobuazfl ÍSW~T \'" 15"*\' \' \' A slnautóbuaz vonalok |untus 23-tót, bezárólag szeptember 5 lg közlekednek.
Balatonszentgyörgy-
1 Balatonszent-
23(! Vegyes
gvörgyről ind.i!zsára érkezlk| 640
Nagykanl- I \' a érkezlk|
fii " | 235
■Nagykanizsa 7Jág
I Vegy«
zaár?
Indul
317 (Szeiu. 321
Nagykanizsa—Szombathely
Bécsből indul
TÉF5F -Wien S. B.
-ran
r
ilalonazenl-e érk.
Szombat- 1 Mankaal-\'Mynfakarllt^afaa fakwik
"Ttb—rar
605 8 35
3Í55P>lnánio
Szem. v. Szem. v. Oyv. Szem. v.
Kigjtmíití-
1 r4l Mul
4\'lií,
5-30 7-18 14-23 18-10 2110
Szokat- || Bécsbe I lil a 111 hi i Ifc
SW
7-35 1010 16-23 2090 24-00
12-10 20-15 19-40
301 iGyv. 8-20 11-40 13-35
311 \'Szem. v. 10-15 14-54 17-40 303 (Szem. v. ! 15-34 2059 22-55 307 ;Slnauló i — I 21 2J 2355
A 301—902—903 - 302 az. közvetlen vonatok Wien S. B.—Barcs között; e vonalokkal továbbutalnak : Wien—Osijek (Eszék) közvetlen I—II—III. oszt. kocsi. Wien S. B. Zagrcb 0 K. közvellen I II—III. oszt. kocsi.
A 9J1—302. és 303—1)04 sz. vonalokkal Praha (Prága) és SuSak közölt Bratislava (Pozsony) Gyór, Szombathely, Nagykanizsa, Gyékényes és Zagrebon ál közvetlen 1 — 11—III oszt. kocsik közlekednek.
Nagykanizsa—Barcs—Pécs
Pécsről | Barcsról I\' üajjiaai. indul l! indul nfat fakarlk
- 4-38 <W4
9-40 11 11-5". 13-48 13-21 i 15-51 I 17-47 18 02 20-55 i 23 00
ÖÍ2 || Szem. 914 „ 902 !| Oyv. 932 " Vegy.v.
911-320—311 932. az. vonalok közvetlen vonalok Barcs és Ssouibathely között. A 932—903. sz. vonatok közv. gyorsvonatok Wien és Barcs között. Közvetlen (—(1—III. oszl. kocsikkal Osi|ck-Wien és Zagreb-Wien között.
Nagykanizsa—Gy/kényes
(Uyíkénve. ról Indul
901 <|0> 905
Gyo-svonat \' 4 40 Slnantobusz 10 35 15-55
5 18 II 18 16-39
iíín»l\'f?rtíSSíí\'
BŐS I Sinautobusz F 6® ! 7.5* " 906 . i1 12 05 \'j 12-49
904 Gyorsvonat ! 23-06 || 23-41 A 901- 904. sz. gyorsvonaloknál közvetlen I—II—III. oazl. kocsik Praha (Prága} és Susak közölt Pozsony, Gyór, Szombathely Nagykanizsa, Gyékényes, Zagrebon át.
Nagykanizsa— Cakovec (Csáktornya)- Pragersko (Pragerhof)
"201 i Öyv. 221 !, Szem. v 2U3 Oyv. 223 Szem. v.
Csáktornyáról,, Higykani-inilul nfaafakazlk
=\' 331 1 409
11-05 12-40
1607 1724
19-35 21 08
Nagykanizsáról Indul
ír kei
"223TSzcm. v.
202 II Oyv. I 11-55 || 13-15 224 Szem. v.! 13-44 ■ II 15-24 204 || Oyv. 23-13 || 044
Közvetlen kocsik, mini \'"Budapest—Nagykanizsa viszonylatban. A 202—203. az. vonatok csak juniuus I5-től szeptembeer 15-lg közlekednek. A 221—222—223—224. u. vonalok közvellen vonalok Nagykanizsa—Maribor Q. K. (Marburg)Jközölt.
Legmegbízhatóbb eredeti németországi
főzelék és virágmagvak.
Hollandiai
virághagymákts gumók.
Hazai
gazdasági-magvak.
Ésaaknémetoraaégl
takarmányrépamagvak
(bvgundQ nagy válatzlékban és legolcsóbb árakban,
oaaakla klpa-ókélt oalraképu-
magvakat árusítok.
Műtrágya-félék
GyOmOlosfa- és szfitB-védelml szerek
(gomba és rovarkárlevők Irtására). Nagyban és kicsinyben kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF
magkereskedésében
Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett
A nagykanizsai Ur. Járásbíróság,
mint f-"------ -----
1 tsIsfchöajTi hatóság.
3584/tk. 1929. sí.
M kMMv^ivont.
Kollarics Jlnosné az. Nagy Katalin u. I mint kk. Kollarics Mária, Anna, Erzsébet éa Irén t. és t gyámja véfrehajtatóoak Dr. Edényt Oéza ügyvéd ügygondnok által képv. Ismeretlen helyen távollevő Zoltán János végrehajtást szenvedi ellen Indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 2229 P. 04 flll£ tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a nagykanizsai kir. Járásbíróság területén levő, Nagybakónak községben fekvő s a nagyba itónaM 1097. Sltjkvben loglalt 1359. hrsz. kaszáló a DelLhegyen Ingatlannak Varészére 24 P, 1373. traa. szőlő éa kaszáló u. o. Inastl. >\'a róazére- 12 P 80 f., 1361. hraa. szőlő és kaszál* u>« IngatL Va részén 9 P 60 f.. 1377. hrsz szóló és kwzáló u. o. IngatL i/s rénéra 6 P 40 1„ 1M0. hrsz. szőlő is kaszáló u. o. lagaü. <H részére 6 P 40 f, 1374. hrsz. szőlő és kaszáló u. o. Ingatl. \'/a réssére 6 P 40 t, 1361 hm. szóló és kaszáló u. 0 IngatL \'/a részéra »i> 60 f„ 1363, hrsz. saéló és kaszáié u. o. ingatl. la réssért 200 Pl ia hraa. szőlő éskaszáló u. o. Ingatl. \'A részére 9 P 60 I, a nagybakóatld 1917. szt|kvben foglalt 1365. nraz. kassáid a UoU hegyen Ingatl. \'/< részén- 24 P, a nmbakónaki 1918. szl|kvben loglalt 1825/b. 2. hrsz. szánló és sUrU a Farksa hegyi dütében IngaU. Vs ré-■aére 176 P. 18»b. 2. hrsz. szántó és sűrű a. o. lanti. Vs réaaére 100 P, a nagybakó-aakl 5Öfc sxtjkvban (elvett 1367. hrsz. Ica-száló a Dell hegyen Ingatl. </< részére 9 P 60 I, a nagybakónaki 44. azttkvben felvett 1156. hraz. erdő a Tuko\'a földi dűlőben Ingatl. felirészére 104 P, 1158. hraa. szánté u. o. Ingatl. feleléazére 208 P, 1272. hraz. szőlő a páplhegyen IngatL felerészére 200 P, a nagybakónak! 1097. aztjkvből a 2121. aatjkvbe átjegyzett 1368. hrsz. szőlő a Dell hegyen Ingatl. i/s rétjére 12 P 80 (., 1371. hraa.szőlő u.o. IngatL Varészére 6P40I., 1370. tusa. azőlő u. o. IngatL >/a részére 9 P 60 fillér kikiáltási étban elrendelte.
Az árverést 1929. évi jnllaa hó 4-lk napján d. e. 10 ónkor Nagybakónak községházánál fogiák megtartanL
Aa Arveréa alf ksrüló Ingatlanok a kl-kiáltás! ár kétharmadéul alacsonyabb áron nam adhatók el.
Az árverelnl szándékozók kötetesek bé-nalpénztlt a kikiáltási ár 10oA>it készpénzben, vagy az 1881: LX. t.-c. 42. §-ában meg-határoaotl árfolyammal sa*znltott óvadékké-pea értékpaptnan a Ukllldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek eükgga blról létéibe helyezéséről kiállított letétt eltamervényt a kiküldöttnek átadni éa az árverést teltételt-kel aUltnl (1881:LX. t.-c. 147., 150., 170. §«.. 19QB:XL. L-c at.
Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett. ha többet ígérni senki sem axar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908:XLI. 25. §.).
Nagykanizsa, 1929. évi április hó 13. napján.
Dr. Bentzlk Ferenc sk. kir. Járásbiró.
A kiadmány hiteléül: Mlkó S. k.
2442 főtiszt.
részére, díjmentesen és saját felelősségünkre lakásba
szállítjuk a megrendelt
3 tói 20 hónapig terjedő folyószámlahitelt nyujtunk. Készpénzárban adunk el hitelre is! Győződjék meg erről izeméi ;esen salát érdekében.
Óriási választékot tartunk finom kárpitosbutorokban, vas-, réz-, konyha-, előszoba-, leányszoba- és irodabútorokban is.
Állandó lakásberendezési kiállítás!
KOPSTEIN
SZOMBATHELY és SOPRON
K6szegi-utoa 5. (üzlet az udvarban). lfárkerQlet 62.
ka 1887-BEN.
mmmmmmmmmmmmmmmaamammr
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
09. évfolyam, 114. szám
Nagykanlzta, 1929 május 23, csütörtök
Ara 14 HUér
ZALÁI HZLOKT
Szerkesztőség íi klsdőhlvstsl: Pő-ut 5 ,zim Keszthelyi liőkklsdőtilvstsl Kossuth Lsjos-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési ilt: egy hím « pengő SO Iliiét
Ax emberevő cigányok egymásra tol-fák a borzalmas gyilkosságok vádfái
Kiuuíu, május 22 Tegnap kezdle tárgyalni a kassai esküdtbíróság a szepsi cigányrablógyilkosok monstre bünpörének tárgyalását. A viliig minden részéből [öllek Kassára ez alkalomból újságírók. A cigánygyilkosokat — mini azt annak idején megirluk — azzal a rellenetes váddal terhelték meg a nyomozás során, hogy
megölt áldozataik húsát megették. A keddi tárgyalás javarészt a ci-
gányok nacionáléjának felvételével lelt el, mivel egy sem tud Írni és van közöUllk süketnéma Is.
Néhány vádiolt kihallgalását is megkezdte az esküdtbíróság. A gyilkos cigányok — akárcsak sok év előtt a Jánosi rablógyilkosság tárgyalásán — itt is tagadnak és egyik a másikra akarja kenni a súlyos vádat. A tegnapi és inai lárgyaláson csak ketten ismerték be, hogy a többlek gyilkoltak.
ók magukat ártatlannak mondják. A legtöbb bűnöző azzal védekezik, hogy a csendőrség előtt lett beismerő vallomást veréssel szedték ki belőlük.
A mai lárgyaláson a bíróság helyt adolt a védő ama kérésének, hogy egy csehszlovák és egy magyar elmeorvos szakértőt rendeljenek ki a tárgyalás larlamára, miulán többen ugy viselkednek, mintha nem lennének épeszüek.
A pénzügyminiszter is megállást kiván as állami kiadások emelkedésében
Wekerle nem fogadja el Kállay büdzsé-javaslalát, de akceptálja Neubauerét, mely nem kiván törvényhozási uton való megkötést — A Ház általánosságban megszavazta a költségvetést — Kevesebb lesz a tisztviselő, de nagyobb lesz a fizetés?
TUdővésx, gyermekvédelem, QadlKölcsön-tlgyeK a népjóléti túrca Költségvetési vitájában
Rudapost, május 22 A Ház mai ülésén az elnöki bejelentések után
Wekerle Sándor pénzügyminiszter
reflektált a költségvetés általános vitájában elhangzott megjegyzésekre. Megállapllolla, liogy a vitában általános politikai jellegű megállapításokkal alig találkozott és a kormány pénzügyi programjával szemben is alig hangzottak el Ilyen észrevételek. Örömmel látja, hogy a vitában tul-nyomólag a közgazdasági kérdések dominállak. Az ellenzék — modta — a kormánypárt egységéi látja mcg-bomlani abban, hogy jobboldalról is szóválelték a bajokat. A párlegység azon múlik, hogy nagy kérdésekben, a nagy nemzeti célok megvalósításában eggyek legyünk. Felhozták, hogy
a költségvetés jelentékeny emelkedést mutat.
Sajnálja, hogy ez igy van, de már egyszer rámutatott, hogy az emelkedés nem más, mint a törvényhozás által megszavazoll törvény konzekvenciája, másrészt az automatikusan emelkedő terhekből állott elő, a tényleges kiadásoknak a költségvetésbe való felvevéséből, mely utóbbi a költségvetés realitása érdekében történt meg. Azt szerelné, ha póthitelek a jövő költségvetési évben csak végső szükség esetén fordulnának elő. Le-klvánja szögezni:
elvileg azon az állásponton van, hogy azt a tempót, amellyel az állami kiadások a múlt évben növekedtek,
tovább tartani nem tehet.
Már ebben a költségvetésben is lassítottak és az a törekvés, hogy a következő költségvetésben
álljunk meg egy Időre
és az állami háztartásunkban előfordult aránytalanságokat egyenlítsük ki.
Osztja Kállaynak azt a nézetét, hogy az elért szintet tartsuk meg. Kállaynak a költségvetés megkötéséhez benyújtott határozati javaslatához azonban nem járul hozzá, mert ez megkötné a törvényhozásnak kezét. De hogy a kormány szándékát leszögezze, elfogadja Neubauer Ferenc Indítványát, amely lényegében azonos Kállayéval, csak nem kivánja a megkötést törvényben kimondani.
Ilomonnay Tivadar javaslalára megjegyzi, hogy a tisztviselői kérdés ilyen módon váló megoldása 62 millió pengő többletet jelentene,
ezért nem vállalhatja a felelősségei. Utalt arra, hogy a nyugdijlerhek ugy állottak elő, hogy az utódállamok megtagadták a mi volt lisztviselőinknek a nyugdij fizetését. Bennünket semmiféle jog nem kötelez arra, hogy ezeket fizessük, de kötelez bennünket a véreink iránt érzett nemzeti szere-tet. Hisszük, hogy alkalomadtán követelhetjük ezektől az államoktól, hogy valamilyen formában fizessék meg tartozásaikat.
A tisztviselő-kérdést csakúgy tudja elképzelni, hakevesebb, de jól fizetett tisztviselőket tartanánk.
Ennek keresztülvitelére a kormány törekszik is. Már megalakítottak egy bizotlságol, amely igyekszik a kérdést komoly formában dűlőre vinni. Természetesen ebben a kérdésben nem akar erőszakos lenni.
Az ellenzék lekicsinyiőleg kozoltt az
nyilat-
adóleszállltó javaslatokról.
Ezzel szemben megállapítja, hogy a javuslalok nemcsak adócsökkenést jelentenek, hanem széleskörű felhatalmazást adnak a pénzügyminiszternek az adóztatás szigorúbb lebonyolítására és a zaklatások megszüntetésére.
Ezután megcáfolta azokat a megállapításokat, amelyekel Fábián Béla hozott fel. Megjegyezte, hogy
a forgalmiadó reformjával kapcsolatban a forgalmiadó személyzet is fokozatosan kisebbedik. Különben is a csökkenés ezén a téren inár 1928. óta mutatkozik. Ujabb fogalmiadé ellenőröket nem nevez ki, de úrra törekszik, hogy az elbocsátott közegeket más állásban helyezze el.
A hitelkérdés
tekintetében nagyjában egyetért Wolff Károllyal. Nem larlja ideálisnak ezt a helyzetei, de nem volna helyes, ha nem vennénk igénybe a küljöldi tőkét, amikor nem várhatjuk meg azt,
hogy a belföldi tőkék mikor bocsátják sürgősen rendelkezésünkre a közgazdasági kérdések megoldására szükséges hiteleket. A védővámos iparpártolás mindig terhekkel jár. És ne-künka mezőgazdaság érdekében akkor amidőn körülöttünk csak el-zárkozottságot látunk, Iparunkat kell fejleszteni. Uj kereseti lehetőséget, az állam számára pedig uj bevételi forrásokat kell teremtenünk, ha ezen a téren ki akarunk tartani. Iparfejlesztés tekintetében uj vállalatoknak bizonyos kedvezményt nyújt. Ezután hangsúlyozta, hogy
a tranzitó-kereskedelem akadályalt el fogja hárítani és a vasúti tarifák megfelelő reformjával Is Igyekezni fog irányítani a kereskedelmet. A községek háztartásának törvényjavaslatát lehetőleg már az ősszel a Ház elé kivánja terjeszteni. Az erre vonatkozó halározati javaslatokat elfogadja. Ezután visszautasította azokat a kritikákat, amelyekben jószán-dékát kétségbe vonták és hangsúlyozta, hogy a kormány is látja a bajok legnagyobb részéi. A kormány feladata a javítás és hogy egyes esetekben kénytelen ttlrnl a vádakat, az abból származik, hogy bizonyos vonatkozásban az ország mai viszonyai a kormányra a hallgatást kötelességgé teszik.
A hibákat és bajokat, amelyekre fel-hivták figyelmét, meg fogja vizsgálni.
Ezután a Ház általánosságban elfogadta a költségvetési javaslatot és áttértek
a népjóléti tárca
költségvetésének tárgyalására.
Thury Béla előadó hangsúlyozta, hogy a háború óta szociális politika terén a tárca költségvetése nagy haladást mulal, de az is bizonyos, hogy további erőfeszítések a mai viszonyok mellett nem lehetségesek. Pakots József felszólalásában hangoztatja, hogy a védelmet elsősorban
a csecsemőknél és anyáknál
kell megkezdeni, de erre a célra sincs megfelelő összeg a költségvetésben.
Nem részesül megfelelő támogatásban a lildóvész elleni küzdelem sem.
Ezek a szociális bajok. A népbetegségek összefüggnek a szociális helyzettel, ennek megjavítása elsőrendű állami feladat.
Tabódy Tibor szerint a népjóléti lárcával szemben nem lehet érvényesíteni a szigorú takarékosság állaspontját, inkább a kultúrpolitikai kiadásokat kellene csökkenteni. A hadi-kölcsönkdrosultak helyzetéről szólva
ZALAI KÖZLONT
1929. májúi 23,
A felsö&áz visszaküldi a Köscigaxga-iási Javaslatot a KépviselööásznaK
A képvlselöQáx súlyos tévedések korrigálása végeit a költségvetés után ufra tárgyalja a Javaslatot
küldés azért történik, mert a javas- képviselőház a költségvetés tárgyalatban olyan szövegbeli tévedések vannak, amelyekel feltétlenül korrigálni kell, különben súlyos ellentmondások keletkeznek belőle. A
Budapest, május 22 Hir szerint a felsőház visszaküldi a képviselőháznak a közigazgatási javaslatot. A hirt Scltovszky belügyminiszter Is megerősítette. A vissza-
lása után mégegyszer foglalkozik a közigazgatási reformmal és lehet, hogy még a nyári szünet előtt néhány kisebb javaslat Is tárgyalásra kerül.
Agyonlőtte magát egy keszthelyi huszár
Fegyelmi büntetéstől félt, azért dobta el magától az életet
*
sürgeti a jegyzési határértéknek a
leszállítását A költségvetést nem fogadja el.
Tóth Pál a lakáskérdéssel foglalkozik.
A Társadalombiztosító
Intézettel foglalkozva kéri a minisztert, hogy azt a szellemet, amellyel a törvényt megalkotta, ne engedje megváltoztatni. A költségvetést elfogadta.
Szilágyi Lajos a népjóléti tárca költségvetését nem szavazza meg, mert a kormány nem mutatott fel a hadiköicsönök valorizációja tekintetében megfelelő eredményeket.
Vűss József népjóléti miniszter válaszában kijelentette, hogy pontosan alkalmazkodik a törvény rendelkezéseihez. Van a törvényen ujabb változtatni való, de erre ujabb fedezetet kellene találni.
Errődl Harrach Tihamér a gyermekvédelem fontosságát hangsúlyozza és ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet a llldővész szörnyű pusztításaira.
Bárdos Ferenc a hadikölcsön jegyző intézetek kártalanítási ügyét vetette fel.
Pintér László beszédében főleg a nyomorék gyermekek ügyével foglalkozott. Első feladal egy ortophédiai tanszék felállítása továbbá gondozó helyek és otthonok létesítése. Határozati javaslatot nyújt be a nyomorékok gondozásának felkarolására.
Várnai Dániel kéri, hogy a baleseti járulékokat egy kulcs szerint osszák ki, nehogy régebbi balesetből kifolyólag kevesebb járulékot kapjanak a rászorulók. A költségvetést nem fogadja el. Szükségesnek tartja, hogy
a szegény-ügyet törvényhozási uton rendezzék,
de addig is, mig ez megtörténik, a költségvetésben nagyobb összeget kell erre a célra felvenni. Az ülés egynegyed 7 órakor ért véget.
Ede ur
Irta: narbarll* Cafoa (2)
Ede urat már jól a városon kivül érték utol. A lejéi sem kapta arra, mikor elporoszkált mellette a különös karaván. Fagyott káposzta-torzsát kémlelt a mező-szélen, amikor az utolsó kocsi is utolérte. Asszony üli a bakján. Fiatal, fáradt arcú, meleg szemű asszony. Kojjolt kabátjára a kerekek felvagdosták az ut sarát. A cipőjén sárga, agyagos sár árulkodla, hogy valamelyik dűlőben a vállát is neki kellett feszitenie a kátyúba rekedt kerekes-palotának. A fülében nagy, aranyszínű, ragyogó-köves függő himbált a görhes paripa fáradt taktusára és talmi kössöntyük zörrentek az erős csuklóin, mikor egy-egy zökkenőnél keményebben fogta marokra a gyeplőt. Valami tavaszi nótát dudorászott épen és mélyet, nagyot szippantott a napsugaras levegőből, amikor Ede ur félre ugrott a lovai elöl. Az országutak két vándora dacosan nézett össze, mint régi ellenségek.
— Félre az útból, öreg I — szólt le a bakról az asszony, de már mosolygott is hozzá, mert Ede ur csak megállt, mint akinek gyökeret eresztett a lába és valami keserű meleget érzett tolakodni a szeme felé és a szája szélén is mozgott valami, amiből nem leli ugyan szó, de mégis
Keaztbcty, május 22 (Saját tudósítónk telefonjelentése.) A Keszthelyen mind gyakoribbá váló öngyilkosságok száma ma megint eggyel szaporodott. Ezúttal egy fiatal huszár dobta el magától az élelet.
Balla József fiatal legény a keszthelyi huszároknál teljesített szolgálatot, közhuszár volt mindössze a sarzsija. Valami rossz fát telt a tűzre Balla József, ami a huszár-reglama szerint büntetést vont volna maga után. Tegnap reggel még rendesen kilovagolt a beosztásában. Társai
olyasmit tükrözött, hogy milyen jó is útjában lenni valakinek ... belé-larlozni az egész nagy világ szüntelenül folydogáló életébe ... ha másként nem, hát Igy legalább ...
Ede ur félreállt, de a szeme ott maradt az asszonyon, az egyetlen emberen, akinek Isten tudja mióta, először útjában volt. O ... Ede ur.. . uljában volt valakinek... A hálája kiült a szemébe, mint kuvasznak a verés után odadobott szóért...
Sajnálta az asszony a rongyos, gémberedett, torzon borz emberkél, mert szomorú volt, furcsa és elhagyatott. Az országút különben is könnyen lóditja össze az embert a másikkal, mert nem féltékeny, nem irigy és nem válogatós.
— No, üljön fel, elviszem a Lapi-csárdáigl — hivla az asszony Ede urat, aki, szegény, még mindig csak bámult, még eszelösebben, még szomorúbban, mint a tornyos erkély pókhálós baldachinja alatt szokott. Éhség-zaklatta torkában megszorult a levegő és a szeme előtt táncolni kezdett a dombnak szaladó sok barázda, ami fekete labirintust rajzolt a tavaszodó mezők fölé. Mondani szeretett volna valamit, hogy nem ... nem . .. Valami ösztönös tiltakozás kalimpált az agyában . .. Félt is a másik embertől, meg húzta is feléje valami megmagyarázhatatlan kiván-kozás. Nem a testvért érezte meg
látták a rossz kedvét, de nem tulajdonítottak neki nagyobb fontosságot.
Bevonulás után Balla József a lova körül foglalatoskodott, de egyre a kihallgatás járt az eszében, ahol meg kellelt volna jelennie. A dolog végül is annyira elkeserítette, hogy bement a nyeregkamrába és ott karabélyával mellbe lótle magát. A golyó nemes részeket érintett, ugy, hogy súlyos állapotban szállították be a laktanyából a keszthelyi köz-kórházba, ahol^ 24 órai szenvedés után ma meghalt.
Ede ur az idegen asszonyban ... Nem tudla ő, szegény, hogy mi ez: testvér, melegség, szeretet... KI is tudja, mi hajtja az árokpartra vert kutyát, hogy az első idegen lábaszárához odadörzsölje a lompos, tépett bundáját és egyetlen lekintetért, egyetlen jó szóért a nyomába szegődjék akárkinek ?
Húzta, ráncigálta valami Ede urat az asszony szava, szeme, szánakozó mosolya felé. Bicsakló lábbal tett Is egy lépési feléje, hogy az élete felszakadt egész sebét vigye elébe .. . de tüzes ostor ezer ágaként csavarodott testére a gyűlölet, aminek koloncát régóta vonszolta minden lépésével. Gyűlölete poklában az egész világ s annak minden ember-formáju lénye összekavarodott kegyetlen marokba vert ököllé. Sokszor ugy érezte Ede ur, amikor keserűsége üszkei már a szive burkáig égtek, — hogy ez az ököl egyszer csak izzé-porrá veri szét az agyát s csak a két szemét hagyja meg örökké nyitott kísérletnek.
De feneketlen gyűlölete visszafelé ráncigálta Ede urat, mint karvaly-szemű pók hálója, amibe beleszaladt az asszony felé kivánkozásával. Vergődött benne, tépte, kuszálta maga körül, mig bele nem szédült egészen. Az irtózat mérges, fekete nyálát érezte az ajkán, az arcán, az egész tüzbe-borult testén.
tam gyújtani,
6 azonban durván rám támadt és mellbevágott, ugy, hogy elestem. — Amikor fölkeltem, rárohantam a tiszthelyettesre, akit meglepett ez a támadás, ugy, hogy a fegyveréi el tudtam venni lóle. A fegyver agyával támadtam rá, ö pedig kirántott kardjával védekezett és löbb helyen megvágott engem, amig végre olyan ülést tudtam a fejére mérni, hogy összeesett. Mikor már a földön feküdt, a fegyver agyával még kétszer megütöttem. Látva, hogy a tiszthelyettes eszméletlen, elsiettem és a fegyvert háromvagy négyszáz lépéssel távolabb eldobtam.
A péterrévei rendőrség aziránt is érdeklődölt, hogy ki volt a társa és annak milyen szerepe volt a gyilkosságban. Nagypái azt felelte, hogy
társának nevét nem tudja,
de a gyilkosságban annak része nem voll, mert amikor az látta, hogy ő nekitámadt a csendőrnekj
megijedt és elszaladL A beismerő vallomás után Nagypál Antalt letartóztatták. Hogy mi lesz a sorsa, az kétséges. Nagypái ugyanis Zentán született és miután valószínűleg nem optált Magyarországra, jugoszláv állampolgár. Ebben az esetben
Jugoszlávia nem szolgáltatja ki Magyarországnak,
hanem a jugoszláv hatóságok fogják ellene az eljárást lefolytatni.
Aztán hirtelen elcsendesedett minden ... A gyűlölet, mint pohosra hizott pók, szőrös lábával apró, fekete villámokat suhogtatott a szeme előtt és összeesett volna, ha az asszony hirtelen le nem hajol hozzá a bakról és meg nem fogja a karját. •
Órák multak el, napok, — nem tudta, mikor magára ébrecU.
A kopott cirkuszos-batár még mindig az országúton döcögött, dűlőn-gézett és az ut elvesző végében lassan bukott alá a nap. Messze elöl a két másik kocsi zörgött, vidám csengetyü-szavukat túlkiabálta a távolságon átszűrt, halkan odazsongó harmonika és nótaszó.
Tavasz volt, közel a falu, (tornya a láthatáron nyársalta magára a napot, ugy, hogy véres-pirosra hasadt az ég köröskörül) közel a kenyér és elillant gondokkal messze szaladt a holnap.
Az asszony ölbeejtett kézzel, ráhagyott gyeplővel hallgatta csak. — Belőle kiégett már a nóta gyökere, amikor kezébe vette a gyeplőt és nekivágott az országutaknak. Egy zökkenőnél eszébe jutott az idegen, akit maga mellé emelt a bakra, mert nem volt szive otthagyni az árokparton.
— No, testvér, — szólt hozzá — ott a falul Elvigyelek odáig?
(Folyl köv.)
A Kalciton föld vári tiszt-helyettes gyilkosának beismerő vallomása
Nagypái Antal, a gyilkos állítólag Jugoszláv állampolgár és Így megtflusul kiadatása — Vallomás a gyilkosság lefolyásáról
t Nagykanizsa, május 22
Zenlai jelentés nyomán közöltük, hogy Réthy Flórián balalonföldvári csendőrliszthelyettes gyilkosát: Nagypál Antall Zentán elfogta a jugoszláv rendőrség.
Most arról érkezeit jelenlés, hogy ez a hir akkor még korai voll, azonban azóla, még pedig vasárnap si-
kerűit kézrekeriteni a gyilkost, akit a bítikai rendőrség napokon át hajszolt.
Nagypál Antal elfogatása után beismerő vallomást tett és egyebek között ezeket mondotta cl:
— Útközben a csendőrtiszthelyettestói
tüzet kértem, mert rá akar-
I9» május 23.
ZALAI KÖZLÖNY
Az elhagyott szerető az oltár előtt akarta lugkovel leönteni hűtlen kedvesét
Nagy Izgalom volt pílrkösd hétfőjén a zalaegerszegi plébánia templomban
Zalaegerszeg, május 22 Páratlanul izgalmas esel történt Zalaegerszegen a plébánia templom
ban pünkösd hétfőjén délután és csak egy pillanat müve volt, hogy nem történt tragikus merénylet egy esküdni akaró fiatalpár ellen.
Az esel előzménye röviden az, hogy Kerkai József zalaegerszegi legény már hónapok óla szerelmi viszonyt folytatolt Herczeg Hermina zalaegerszegi cselédleánnyal, akit azzal hiiegetett, hogy feleségül veszi.
Most nemrégen azonban a legény el|egyezte egy gazdag andráshidai foldmives leányát és azzal készült esküdni pünkösd hétfőjén délulán 5 órakor a plébánia templomban.
Az elhagyott cselédleány, akin a szerelem következményei mutatkozni kezdtek, elkeseredésében, hogy a férfi hűtlenül elhagyta, merényletre határozta el magát.
Előbb felkereste a férfit és kérlelte, hogy ne hagyja el őt, majd megfenyegette, hogy végez vele is és magát is elpusztítja.
Kerkai nem sokat törődött a fenyegetéssel és vígan készült a hétfői esküvőre.
Az eskettetése előtt még négy pár állolt oltár elé, majd ö és mennyasszony térdellek le a pap elölt Alig kezdődött el a szertartás, mikor Herczeg Hermina, az elhagyott szerető a templom egyik sarkából előugrott és hisztérikus kiállások közben az oltárhoz rohant. A köténye alatt szorongatott lugkővel telt edényt előrántotta, hogy leöntse vele a megrémült vőlegényt.
Az utolsó pillanatban Pintér sekrestyés kapta ki a szerencsétlen teremtés kezéből a lugköves edényt, aki folyton kiáltozott és sírt, hogy engedjék végezni magával.
Nagy nehezen lefogták, miközben a pap abba kellett hagyja a szertartást és csak szünet után folytathatta azt.
Az előjött rendőr előbb a rendőrségre, majd onnan a kórházba vitte a merényletet tervező leányi, aki rövidesen élelet ad gyermekének.
Állítólag a hűtlen szerető megígérte, hogy gondoskodni fog születendő gyermekéről és a szegény cselédleányról.
Az eset nagy izgalmat keltett egész Zalaegerszegen.
Zászlót szentelt
a Sármelléki Földműves Dalárda
Sármellék, májua 22
(Saját tudósítónktól) Falusi dalárdáknál szokatlanul impozáns keretek közt szentelte fel zászlaját pünkösd vasárnapján a Sármelléki Földműves Dalárda Valóságos öröm-mámorban úszott Sármellék, Égenföld és a környező községek népe. Ünneplő aranyát öntötte az ég a tisztára sepert falu fehér házaira, virágos zöldbe takarózott udvaraira. Ünneplő öröm patakzott minden szemből, szivböl. Mert nagy ünnepe volt ez Sármelléknek : — a magyar dalon keresztül a magyar kultura, a magyar munka hozsannázott ebben a piros pünkösdi ünneplő hangulatban.
A sármellékiek örömeben osztozni eljött a Keszthelyi Iparosok Dalköre, az Alsópáhoki Dalárda, a Kisszent-gróti Vegyeskar, a Felsőpdhoki Dalárda és a Szentgyörgyvári Dalárda, mindegyik zászlalk alatt.
A diszvédnökök és védr.ökök sorából ott voltak Stefaits Aladár ha-hóti apát, keszthelyi esperes, aki a fényes ünnepi istentiszteletet is pontifikálta, Reischl Richárd országgyűlési képviselő, dr. Huszár Pál főszolgabíró, Tersztyánszky Oéza ny. őrnagy, Bognár Imre keszthelyi főjegyző, a Zalavármegyei Dalosszövetség képviseletében Barharits Lajos főtitkár, a Zalai Közlöny felelős szerkesztője és számosan.
A zászlóanya keményegerszegi Kemény Andorné, a falu és a vidék nemesszivü nagyasszonya volt, akit a község egész népének tarka sorfala, a zászlaik alatt felvonult dalárdák, cigánybandák, tűzoltók, leventék és magyarruhás, virágos leányok sorfala, fogatok és autók hosszú sora kisért lelkes, pompás, tarka menetben a kastélyból a templomot övező\' térig. Itt a dalárdák zászlait jeligéjük eléneklése melleit a szép
sármelléki koszorúslányok megkoszorúzták, majd megkezdődött az istentisztelet a zsúfolásig megtelt templomban. A szentélyben a zászló-anya és körülötte a többi notabilitások és vendégek foglaltak helyet. Mise alatt az Alsópáhoki Dalárda latin misét énekeli.
A zászlószentelés aktusa a templom körüli magas téren folyt le hatalmas tömeg érdeklődése mellett. A dalárdák sikerűit összkara után a szertartást Stefaits Aladár apát végezte, aki edzett emberek szivét is megmarkoló, lángoló hazafiasságu beszéddel adta át a sármellékiek szűzmáriás. művészi szépségű lobogóját rendeltelésének.
Az első zászlószegei a zászlóanya verte be, majd az apát, a főispán, alispán, megyei főjegyző, Malallnszky felsőházi tag, Zalavármegyei Dalosszövetség, dalárdák slb. zárzlószegsl kerüllek fel a zászlórudra szebbnél-szebb jelmondatok kíséretében. Az ünneplő dalárda ajkán diadalmasan, boldogan harsant a dal, mikor, először álltak felszentelt lobogójuk alá.
Délután I órára járt, mikor megkezdődölt a disz-ebéd, melyen sok felköszöntő hangzott el s amelyen bőven jutott az ünneplésből Proszt Ignác igazgató-tanitónak, a Sármelléki Földműves Dalárda lelkes, fáradhatatlan karnagyának, akiben a felköszöntókön kivül a falu egész népének szeretete is Sármellék kultúrájának odaadó harcosát és ébrentartó lelkét üdvözölte.
Délutánra bucsu képét öltötte a falu, szerencsejátékosok, bábosok, stb. sátrai körül pezsgett az élet, mig meg nem kezdődött a dalárdák gazdag műsoru, élvezetes hangversenye, amiben minden dalárda derekasan kitett a maga községe becsületéért.
Később aztán láncraperdült a fiatalság és vidám mulatság fejezte be a sármellékiek feledheletlenül szép ünnepnapját.
VAN KIFIZETVE DE
Dorco cipó
HA
RAJTA A UtOZCÖ VED"} EGY, MERT KÜIÖNBEN UTÁNZAT*
\'„BBagjHag
Anyák napja
Nagykanizsa, májua 21
(Beküldetett) A gyermeknevelés legfőbb tényező a családban. Az anya a gyermek születésétől kezdve fejti ki ezirányu tevékenységét, azért a legelső benyomások tőle származnak. A társadalom fajsulyát a társadalmat kitevő egyedek neveltsége adja meg. Igy az anyának nemcsak az egyes családokra van mérhetetlen befolyása, hanem az egész társadalomra is. Kell tehát, hogy az anyáknak különös megbecsülésben legyen részük a társadalomban.
Az emberiség testi és lelkf hanyatlását nem kell bizonyitani. Az emberiség testi és lelki hanyatlását nem kell bizonyitani. Az emberiség eme visszafejlődésében mint tábortüzek állanak ellent a családi tűzhelyek. A család eggyé kovácsolja tagjait, az összetartó erőt az anya képviseli, aki véghetetlen szeretetével mint őrző-angyal őrködik a család felett.
Amely társadalmat ilyen erős kötelékekkel eggyécsatolt családok alkotják, az a társadalom erős, életképes.
Klebelsherg Kuno gróf kultuszminiszter szükségesnek tátja, hogy a mostani küzdelmes időben minél szilárdabb legyen a családi élet és ennek keretében az anya arra a magaslatra emeltessék, amely őt megilleti fenséges hivatásánál fogva.
E magasztos cél szolgálatába állítja az iskolát, amikor az „ Anyák Napja" megrendezését elrendelte.
A ma iskolájának nemcsak az a hivatása, hogy tanítson, hanem a nevelés szolgálatába is állott, amivel hathatós támogatója lett a családnak.
Az iskola örömmel ragadta meg az anyák napja megrendezésével
kapcsolatban kínálkozó ujabb alkalmakat, hogy a gyermek lelkében felébressze, elmélyítse és ébrentartsa a hálát és szeretetet az édesanyja
iránt.
A nagykanizsai II. körzeti áll. elemi iskola hetek óta szorgalmasan készült az első Anyák Napjának megünneplésére. A kis apróságok örömtől sugárzó arccal várták a pünkösd vasárnapot, amikor először volt módjukban az édesanyjuk iránti szeretetről nyilvánosan is tanúbizonyságot tenniük.
Az erre az alkalomra teldiszitett Rozgonyi-utcai iskola udvarán Nagykanizsán még eddig nem látott nagyszámú közönség előtt pergett le a 15 számból álló műsor. Nagy hálást keltett a műsor első száma, amikor az anyák kis fehérruhás leányok sorfala között, diszkapu alatt bevonullak a részükre fenntartott helyekre. A Gogl Mária tanítónő által betanított gyermekkar üdvözlödala után Horváth Edit IV. oszt. tanuló elszavalta Szabolcska Mihály: .Szomorú temetés" cimü hatásos költeményét. Rudnydnszky Miklós hitoktató tartalmas beszédben ismertette az anya szerepét és hivatását a családban. Horváth Ferenc V. o. tanuló Petőfi : .Szüleimhez", Tóth Mária VI. o. tanuló Simándi: .Édesanyám", Németh Oyörgy VI. o. tanuló Feleki: ,Amig anyád van", Varga Ilona VI. o. tanuló Szabolcska: .Édesanyák" cimü hatásos költeményeket szavalták el. Megható jelenet volt az árvák szomorú sorsának ecsetelése, melyet elmondott Szabó Irma VI. c. oszt. tanuló és a 40 árva imája, mely jelenet alatt szem nem maradt szárazon. Ortutay Qyuláné kivette a tanulóktól a fogadalmat, majd a gyermekek felkeresték a hallgatók között az
DARUVÁR ISZAPFÜRDŐ
Radioaktív 38—50° C. fokos melegforrások. Indkirtll pyAgyhatis: Mfti bajoknál, reimánál, isohláuál, térs«gény»égiiél
Kellemes nyaralóhely! Egész éven át nyitva! Kedvező vasúti összeköttetések I Mérsékelt árak!
Főszezonon kivül nagy árengedmény. Vizűm kapható akadálytalanul az
SHS. konzulátusnál, a vizűm ára mindössze Din. 10\'— Prospektus kivánatra I uu fürdőigazgatósAg
ZALAI KÖZLÖNY
_
édesanyjukat és átadták erre az alkalomra szerzeit ajándék-tárgyaikat. Filó Ferenc igazgató záróbeszéde, a tanulók alkalmi énekei után a Hiszekegy hangjai mellett ért véget az érzelmiekben gazdag ünnepély. Az iskolatársak adományaiból összegyűlt szeretet-csomagok kiosztása után az árvák özv. Kuntper Arturné lanitónö vezetése mellett kimentek a temetőbe, hogy az anyjuk sírjára helyezett egy-egy virággal leróják kegyeletüket és szeretetüket elhalt édesanyjuk iránt.
Az anya és gyermek szivének ösz-szcdoMbanása voll ez az ünnepély. Adja az Isten, hogy az iskolának e téren végzett munkája minél eredményesebb legyen, hogy tervszerű és kitartó munkával sikerüljön minden magyar szivébe vésni az édesanya képét és az iránta való szeretetet elmélyíteni, mert az ilyen ifjúság nyújtja a legszebb reményeket a jövőre nézve.
Tejfölös „merénylet" féltékenységből
Egy kanizsai szabómester két barátnőjének találkozása tejfölös közelharcban a rendőrségen
Nagykanizsa, május 22 Szerdán délelölt azoknak, akik va-mely hivatalos dologban a rendőrség épületében járlak, olyan bohó-zali jeleneiben voll részük, aminőket csak a legvadabb amerikai burleszkben láthatunk.
A délelőtti órákban egy kanizsai szabómester — nevét nem írjuk ide — két hölgy ismerőse a rendőrségen összetalálkozott egymással.
A dolognak az az előzménye, hogy a két nőt az ollók lovagja egyformán boldogitolta szerelmével. Ám a hölgyek ezt nem vették jó néven és igy ádáz haraggal viseltettek egymás iránt.
Véletlenül mindketten a rendőrségen jártak valami hivatalos Ugy elintézése céljából, mikor megpillantották egymást a hivatali folyosón. Előbb csak szóváltás támadt közöttük, majd a hangot hamarosan felemelték a legmagasabb regiszterbe és már-már ugy látszott, hogy ölre mennek, mikor meglepő dolog történt.
Az egyik amazon kikapva piaci szatyrából a tejfölös bögrét — épen akkor jött a bevásárlásból — annak tartalmát pillanat alatt a vetélytárs nő arcába borította, úgyhogy az hirtelen azl sem tudta, mi történt, csak éktelenül elkezdett sikoltozni:
— Jaj... leöntöttlugkővel, leforrázott! Jaj... a szememvilágai
A folyosón tartózkodó rendörök odaugrottak a két nö közé és ekkor látták, hogy arról bizony nem lugkö, hanem fehér tejföl csurog le.
A leöntöll asszony el sem akarta hinni, hogy nem történt komolyabb baja a megszégyenítésen kívül.
A tejfölös háborúnak végül is a rendörök erélyes közbelépése vetett véget és most mindkettőjük ellen kihágási eljárás indul bolrányokozás címén.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Májua 23, oaOt&rtök
Római katolikus: Dezsó pk. ProtesL: Dezső. Izraelita: íját hó 14
Nap kel reggel 4 óra 15 perckor, nyugszik este 19 óra 39 perckor.
Uránia Mozgó. Hazatéréi (Három igaz
ember.) Muri rtpacséknál.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órálól este
3 óráig (hétfő, izerda, péntek délután
éa kedden egéiz nap nőknek).
— Plébánosl kinevezések Czi-gány Oyula dióskáli adminisztrátort plébánossá nevezte ki a veszprémi megyéspüspök. — A nyugdíjazás folytán megüresedett bögöti plébániajavadalomra Németh Géza rábakét-helyi esperes-plébánosl, a zalaegerszegi plébánia volt adminisztrátorát nevezte ki a szombathelyi megyéspüspök.
— A rendőrségi kihágási ügyosztály vezetése. A rendőrkapitányság vezetője dr. Lakatos Ferenc s. fogalmazót a kihágási ügyosztály vezetésével bizta meg. Dr. Lakatos személyében kiváló tisztviselő került ennek az ügyosztálynak sok lapin-tatot és alapos jogismeretet igénylő élére.
— Debreceni diákok Zalában.
A debreceni piarisla reálgimnázium tanulói öt napos dunántuli tanulmányújukon meglátogatlak a Balatoni és Tihanyt.
=■ Tornavlrsgához Iricok, cipők olcsón. Tenniszütők, labdák, krepp gummitalpu tenniszcipök nagy választékban kaphatók. — Szakszerű tenniszütő hurozás — Szabó Antal sporlüzletében.
— A Zalai Évkönyv — Zala knltusza.
— A városi tiszti-főorvos figyelmébe. A kanizsai háziasszonyoknak már régi panasza, hogy a nagykanizsai piacon a tisztaság tekintetében nem a legrózsásabbak az állapotok. Különösen azt kifogásolják, hogy az eladók nincsenek arra kényszerítve, hogy tejet éi, tejtermékeket ne a földön, hanem valami asztalon árulják. A földön ezekel az élelmicikkeket állandóan lepi a por, a piszok és a nagyobb tömeg is sok szemetet ver fel járkálásával. Keszthelyen is ugy vannak kötelezve az árusilók, hogy kis asztalokon kell tartsák az eladni valót. Nem kell ennek külön hangoztatni a fontosságál. Szerelnénk, ha a városi tiszti-főorvos egy helyszíni szemle alkalmával mindezekről az állapotokról meggyőződést szerezne és intézkedést szorgalmazna ki a városi hatóságtól.
= UJ rendszer bulorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezésekel, a következő előnyöket nyujljuk. Szá/pengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopstein Szombathely, Kőszegi-utca 5.
— Lord Rothermere a magyar vasutasokról. Lord Rothermere a magyar vasutasokat kitüntetően megbecsülő üzenetei intézett a vasutasokhoz, melyben nem csak nagyszert! elismeréssel és értékeléssel nyilatkozik a vasutas társadalom hazaszerctő munkájáról, hanem örömének is ad kifejezési, hogy Magyarországért folytatott küzdelmében a vasutasok egységesen állnak a háta mögött. A történelmi emlékű üzenet szószerinti szövegét emléklapon örökítették meg és lord Rothermere sajátkezüleg dedikált fényképével díszítve, az összes vasutasok megkapják.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
=. Balatoni gyermeküdülő 5—15 éves fiuk és leányok részéré. Gondos felügyelet. Német társalgás. Sport. Felvilágosítási nyújt dr. Pásztor Jó-zsefné oki. középisk. tanár neje, Budapest, VI. Délibáb-u. 25. Telefon: L. 991-48. Prospeklus.
— Himlőoltások Klskanlzsán. A városi tiszti-főorvos közti: Május 26-án, vasárnap Kiskanizsán, a templomtéri iskolában, délután 2 órakor hatósági himlőoltás lesz. A szülök gyermekeiket kölclcsek elhozni az oltásra.
— A Szent Ilona Leányklub
szombaton délután 6 órakor tartja közgyűlését a Missziósházban.
— Lövöldözések Nagykanizsán. Egy darab idö óta több feljelentés történt Nagykanizsán, hogy a város belterületén floberttel fiatalemberek össze-vissza lövöldöznek és a kártékony madarak irtásának ürügye alatt puszlitják az éneklő madarakat és ezzel nemegyszer veszélyeztetik az emberek testi épségét. A rendőrség a könnyelmű lövöldözők ellen szigorú eljárási indít és indokolt esetben bevonja a fegyveltartási engedélyt.
— Állatkínzások a kanizsai piacon. A nagykanizsai piacon, különösen hetivásárok alkalmával a legvadabb állatkínzások mennek végbe. A baromfipiacon lábuknál, lefelé lóbálva dobálják az apró jószágot és egyes baromfikereskedők kis ketrecekben zsúfolva tarlják a szegény állatokat, melyeknek sem enni, sem inni nem adnak. Most a rendőrség örszemélyzeli osztálya utasítást ka-pofi, h\'ogy ezeknek az állatkínzásoknak vessen véget és az illetők ellen tegye meg a szükséges lépéseket a kihágási eljárás megindítására.
~ Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park-szálloda kávéházban VIII., Baross-tér 10.
_ 1929. május 23.
Qaxatérés
u/olsó öl év roflM«J»b írna/a ux Urániában
Talán az utolsó öt esztendő legsikerültebb alkotása Joe Afuy-nak ma bemutatott filmje, a „Hazatérés (Három igaz ember).
Dila Parlo, Lars Hanson és Gus-tav Fröhlich, ez a három istenáldotta tehetség olyan művészit, olyan emberit produkál, ami szinte magával ragadja a nézőt.
A történet az orosz hadifogságtól az ázsiai sivatagon, az ólombányákon keresztül elvezet bennünket az otthon maradt hadifogoly-feleség szomorú tűzhelyéhez, ahol a feleségen és a férj hadifogoly-pajtásán hosszú és nehéz lelki tusa után mégis csak győzedelmeskedik a természet akarata. A film nagyon szép felvételei és a kiváló rendezés hozzájárulnak a film páratlan sikeréhez. (—ő)
— összeesett Klskanlzsán egy balatonszárszói ember. Bagó György 74 éves balatonszárszói földműves rokonai meglátogatására egyik Nagykanizsa környéki községben járt. Tegnap jötl hazafelé a községből és ugylátszik, hogy az uton elerőtiene-delt, mert a Körmös-utca sarkánál, Kiskanizsán az öreg hirtelen összeesett. Többen odafutottak hozzá, majd kihívták a mentőket, akik beszállították a nagykanizsai kórházba. Az öregembert ápolás alá vették, mert eröllenedése vette le lábáról.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— Bérautók és motorkerékpárok szemléje. A rendőrség, mint zalavármegyci autókörlet felhívja az összes nagykanizsai és nagykanizsai járási bérautó tulajdonosokat, hogy gépeiket május 27-én délután 3 órakor a fémipari szakiskolában mutassák be ellenőrző szemlére. A motorkerékpárosok gépeikkel együtt május 28-án délután 3 órakor jelenjenek meg a fenti helyeit és hozzák magukkal forgalmi engedélyeiket.
— Megzavarodott a községi kézbesitö. Pék István tapolcai községi kézbesítő hirtelen megzavarodott. Péket a napokban hozták be a zalaegerszegi kórházba. A szerencsétlen ember az utóbbi napokban végigjárta az egész községet és hol pénzosztásra, hol egyéb rendkívüli eseményre hívogatta a népet a községházára. Pék István elszállítása nagy megnyugvást kelteti, mert félő volt, hogy a beteg ember kárt lesz valakiben.
Ojdonság! 1). Sirassa Fréres Újdonság!
ASSUAN
1,56 nevű kiválóan finom egyptomi cigaretta.
Kapható vidékre levelezőlap rendelésre Is:
tíz darabot tartalmazó párnázott dobozokban
Kállaw Tamia iv., Tllrr l>tván-u. 4. ktllf. doh. kai. árudijában """•"I ■ amaS Telefon i Automata 816—58. eaém.
továbbá speciális trafikokban, jobb szállodákban, kávéházakban, éttermek-ben, mulatóhelyeken és pályaudvarokon az I. B. U. Sz. árusító helyein.
1929. május 23._
Epekó-, TMtkő- éi hólyagkőbeie-gek, valamint azok, akik hugysavas sók tnlszaporodásában és köszvény-ben szenvednek, a természetes „Ferenc József" keserűvíz használata mellett állapotuk enyhülését érhetik el. Az orvosi gyakorlat számos kiváló férfia hosszú megfigyelés alapján megállapította, hogy a Ferenc lóueí viz biztos és rendkívül kellemesen ható hashajtó s ezért sérvbajoknál és prostatabetegségeknél is ajánlják. — kapható gyógyszertárakon, drogériákban és füszerüzletekben.
ZALAI KÖZLÖNY
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmúlt héten 21 gyermek született: 8 leány és 13 fiu. Letzler Lipót gépkocsivezető és Ball Erzsébetnek rk. leánya, Kummer József földműves és Mikó Annának rk. fia, Szabó Lajos v. állomás-kezelő és Kis Rozáliának rk. leánya, Horváth Oyula bolti szolga és Takács Katalinnak rk. fia, Oál György kocsis és Gazda Márinak rk. fia, Haidekker József sörmester és Tóth Katalinnak rk. fia, Györké István gépkocsivezető, és Takács Máriának (Söjtör) rk. leánya, Nyakas István cipészmester és Cserián Annának rk. leánya, Pápai Lajos kovácsmester és Németh Ilonának rk. fia, Kancsalics György napszámos és Holleder Máriának rk. fia, Szabó János vasuli raktármunkás és Barát Máriának rk. leánya, Leitgeb Lajos gépészkovács és Obeszter Rozáliának halva született leánya és rk. fia ikrek, Bali Ferenc földműves és Horváth Kata-innak rk. fia, Varga Ferenc napszámos és Vinczek Máriának rk. fia, Poiai László földműves és Horváth Máriának rk. leánya, Léránt Lajos boltiszolga és Béri Annának rk. fia, Gerócs József földműves és Toma-sics Annának rk. fia, Muczer József földműves és Kantó Rozáliának rk. leánya, Kótnyek Ferenc földmives és Szlavecz Máriának (S.-sztmiklós) rk. leánya. Házasságon kivül 1 rk. fiu, 1 rk. leány született. — Házasságot kilőttek 5 pár. Horváth Lajos kocsis Szabó Katalinnal rk, Horváth Oyörgy vasúti pályamunkás Farkas Rozáliával rk, Horváth István napszámos Fekete Katalinnal rk, Dömötör János gazd. gépkezelő Krisztián Erzsébettel rk, Bozdai Lajos posta és távírda műszerész (Bpest) Jámbor Máriával rk. — Meghaltak 12-en. Egyed Mária rk. 22 éves, Haidekker István rk. 5 napos, Farkas Gregor Mária
Regedei viz I
nemcsak kitünö borvíz, [
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál.
Kapható minden füszer-és csemegeüzletben.
„„ Főraktár:
WEISZ MÓR
Nagykanizsa,Király u.2l

eres
étefzsir
szavatoltan tlsita, tpésnéges
könnyen emészthető.
100% tiszta kókutzzsfr.
HutUr gyártmány
SPORT ELET Nincs győztese pünkösdi tipp-versenyflnknek
Egyetlen pontos tipp sem futott be ezúttal — Néhányan eltalálták a kanizsai Zala-Kanizsa—Somogy eredményét rossz félidőkkel
Nagykanizsa, május 22 Kettős pünkösdi lipp-versenyünk-nek győztese nincs. Beérkezett 388 tipp-szelvény, de ezek közül csupán néhányan a Nagykanizsán lejátszott Zala-Kanizsa—Somogy meccs végeredményét találták el különböző félidőkkel. Ezek a tippelők: Bujtor Ferenc, Pokecz Lajos, Bona Lajos, Varga István, Peszleg László, Bárány Márton, Csizmadia Lajos, Keszey Ferenc és Deutsch György.
Rajtuk kivül érdekes tippel adtak le ifj. Polónyi György és ifL Slozarek István, akik a kaposvári Somogy— Zala-Kanizsa mérkőzést ugy tippelték, hogy Zala-Kanizsa 9 góll kap. A félidejük természetesen nekik sem jó és a végeredményt is 9:0-ra tippelték.
A tippek túlnyomó része vereséget tippelt mind a két mérkőzésre. A vasárnapira kisebb, a hétfőire nagyobb gólaránnyal. A többi pedig
megelégedett az eldöntetlennel vagy minimális Zala-Kanizsa győzelemmel.
A tipp-verseny szabályai értelmében a kitűzött dijakat és tribünjegyeket csak azok közölt sorsoljuk ki, akik a végeredményt és a félidőt is pontosan eltalálják. Mivel ilyen tippelő ezúttal nem volt, az ajándékokat a Zala-Kanizsa—Pécs-Baranya meccs lipp-versenyén sorsoljuk ki.
(A Zala-Kanizsa Pécsett.) Vasárnap kerül eldöntésre a Zala-Kanizsa—Pécs-Baranya közötti bajnoki meccs, melyre mindkét csapat serényen készül. A kanizsai csapat erős tréningeket vesz a héten és a sérült listán levők is lassan helyrejönnek, ugy, hogy a Zala-Kanizsa legerősebb csapatával tud Pécsre rándulni. Akik el akarják kisérni a csapatot és reflektálnak fél vasúti jegyre, azok jelentsék ezt be a Zala-Kanizsa vezetőségénél.
rk. 3 hónapos, Major Antalné Plem-mer Anna rk. 29 éves, Czigány Fe-rencné Gciger Mária rk. 20 éves, Rába István földműves (Kiskomá-rom) rk. 45 éves, Boti Józsefné Fritz Juliánná (Murakeresztur) rk. 35 éves, Ujlaky Béla lakatosmester rk. 50 éves, Mikó Mária rk. 15 hónapos, Horváth Istvánné Flumbort Katalin rk. 60 éves, Kotny.ek Fe-rencné Szlávecz Mária (Somogy-sztmiklós) rk. 39 éves, Kolnyek Ilona (Somogyszlmiklós) rk. 3 napos.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— Hármas és összenőtt ikrek. Tohak Islvánné tapolcai lakosnak hármas ikre született. Keltő közülük meghall. Leseneetomajon összenőtt il.rek jöttek a világra. Két fejtik, egy törzsük és négy kezük volt. Az ikrek édesanyjukkal együtt meghaltak.
— Lapunk előfizetői éa olvasói óriási kedvezménnyel, negyedévi 4 pengő helyett 280 pengőért kaphatják Farkas Imre és Pólya TÜ>°\' rendkívül tmlalmai szépirodalmi és művészeti havi lo yólratál, a Magyar Magazln-l. Fizessen ni elő a kiadóhivatalunkban.
= lielótt tavasul szükségletét be-szeresne, saját érdekében el ne mnlasssa megtekinteni Barta Miksa dlvatujdonságait.
— Szerencsétlenség az országúton. Papp József szenlpéter-uri földmivest Zalaszentgrótról hazamenet, hátulról egy kerékpáros elütötte. Az öreg ember arcra bukott és komoly sérüléseket szenvedett. A lelkiismeretlen biciklista elmenekült.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
= Mielőtt szőnyeget vesz, saját érdekében menjen Bartához. Olcsó, jó, gyönyörű választék.
SZÍNHÁZ A cárevics
önkéntelenül jzt kérdi az ember: ilyen csodás muzsikát, hogy lehetett Írni erre a silány, ötlettelen, lapos szövegre, melynek társszerzőiül Jen-bach es Relchert bécsi urakat jelzi a színlap?
Valóban méltatlanok a librettisták arra, hogy Lehár Ferenc világsikerek és örökéletünek vallott zenék komponistájával egy napon emlegessük neveiket. Amit témában adnak kedves, sok romantikával átszőtt mese, de részletezés nincs.
A Cárevics szerelmét zsongják körül andalítón Lehár édes-bus szláv melódiái, melyekből kférzik az orosz puszták végtelenségébe vesző fakó, szürke muzsik bánat.
A szőke, álmodószemü Cárevics-nek meg kell ismerni a Nőt, hogy ne álljon határozatlanul az élet legnagyobb misztériuma előtt — mondja az udvar és ravasz csellel becsempészik a Cárevicshez Szórtját.
Csak küszöbnek akarják a Carsz-kóje-Szeló-i lakosztály elé a kis táncosnőt, hogy rajta átlépjen a Cárevics és mint ezredtulajdonos Férfi álljon helyt a kereszttűzben, mely nem a frontokon dübörög, hanem a téli paloták suhogós selymü dámái közölt... Az udvari számítás téved. A Cárevics a Nőn tul többet lát meg Szonjából és a feszes egyenruha alatt dobogó fiatal szivét erösebb ütem zavarja meg. Dacol az udvarral, szembe száll az intrikával és — megtörik, mert egy Romanow csak addig lehet a táncosnőé és az övé a táncosnő, amig ezt a kamarilla kategorikusan nem vágja szét...
Ezt a mesét szövi át az igazi lehári muzsika, mely olykor abbj a magasságba emelkedik, ahol az Éva, a Vig özvegy, a Cigányszerelem örökszép dalai élnek.
Igaz aztán, hogy súlyos feladat elé
állítja a színészeket ez a zene, mely követelményekkel lép fel a tolmácsokkal szemben. Felkészültséget kiván a zenekartól és jottányit sem enged az énektudásból, mellyel Pintér Böske, a kedvenc szubrett-pri-madonna és Erkel Gabi énekes primadonna feltétlenül rendelkeznek. Pintér Böske Szonjája meleg átéléséből fakadó, prózában Is nagy sikert arató táncosnő volt. A cimszej repben Erkel Gabi komoly, egyszerű, kulturált eszközökkel építő művésznő játékának tapsolt a közönség. Sarlai, Kormos, Vince Emml és a mindig kész sikerre menő Zelenay-daó keresztezték a szép előadást, melynek zenei részét G. Nagy Tibor karnagy a nagy komponistához méltón tanította be és hozta ki a pariitura minden szépségét. U. Gy.
A szlngdzt Iroda frfrei : (*) Oárevlcs — oMKHIHa osto.
Lenár Ferenc az operettmuzstka koro-názaüan fejedelmének egyik legszebb kompozíciója az orosz tárgyú Cerevlcs operett. Pintér Böske és Erkol Gaby rimndonnáknak nyúlt kitűnő alkalmat, lOgy ónoktudásukat, JátókmüvészetUket ragyogtassák. A romantikus meao érdekes, mindvégig hangulatos képekkel gyönyörködtet (*) A tábornok — zilahi Lajos Elnmflve. A budapesti Nomzetl Színház szenzációs műsordarabja, Zllahy Lajos, a Hazajáró lélek, Süt a nap, Szibéria szerzőjének egyik legújabb alkotása péntekon este korűl bemutatóra a prózai együttes egyik remekműveként. A címszerepet Sarlay ímre Játsza. A tőszorepeket Ladomerszky Margit, Vass Irma, Orbán Vlvla, Bánky Róbert, Jákó Pál, Putnlk Bálint, Károlyi Vilmos, Hajnal Beáta, Zclonay József Játszák.
Naqymosáshoz:\' Schicht szarvas-szappan
Mosakodáshoz;
Schicht kulcs-szappan
©
ügyeljen mindkét törvénysMn védett tzapp&ngyártniányra, amelyek a legjobb ntnOtigrM tanúskodnak
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések: Szerdán a hőmérséklet-. Heggel 7 órakor +13, délután 2
órakor +19 4, este 9 órakor +152.
Felhőzet: Regge 1 és délben borús, este felhős égboltozat.
Szélirány: Reggel Északnyugat, délben Kelet, este Éssakt szél.
Jk Meteorológiai IdMzat aata 10 órakor Jalantli Váltoaákoay, lal-hBs Idő várható, Mi»atarha]lam-rnal, további hBemalkadUaaal.
1929. má]us 23.
ZALAI KÖZLÖNY
(*) légfgytz«r mm ,,lda ragé*
Ry«". Vasárnap délután, u nagy érdeklődésre vnló tekintettel, műsorváltozás árán Is Ida regényé t, Gárdonyt Géza gyönyörű regényének színpadi változatát adja elő a színtársulat. 1)61-utánl olcsó helyártik.
Be/l mllaor:
Csütörtökön, 23-án: A cárovlcs. Pénteken, 24-én: A táhornok. Szombaton, 25-én: fivn grrttnő. Vasárnap, 2U-án d. u. Ida regénye.
este Eva grófnő.
(Rövidítések) II — htrek. közgazda-* fii. tlaagv. — hangverseny. F. — előadás
Oy — gyermekeknek. A — asszonyokluk. Z — zene. Mg. mezőgazdaság.
m. — Ifjúsági előadás. P — felolvas**.
O — gramofonzene. Jb — Jazz-band.
K — kabaré. nZ. — népszerű zene.
Május 23 (csütörtök)
Budapest 9.15 0. hangv. 9 30 H. 9.45 A hangv. folytatása. 12 Déli harangsző. 12.05 Cigányzene. 12 25H. 12.35 A hangv. folytatása. 13 ldő|elzés. 1430 a 16 Rádió Szabad Egvstem. Utána ldö|elzés. 17.10 E. 17.45 Az Operaház tagjaiból alakult zenekar hangv. 19.30 Angol nyelvok\'atás. 20 Odry Árpid szavaloeslje. 21.10 Hangv. Utána kb. 23 Idő Jelzi! Majd Jb.
Bécs II Zene 16 és 20.15 Hangv.
Berlin 17 Oyermekdslok és népdalok. 17.30 Zongorahangv. 20 Operett K. Utána Zene.
Bern 12 50 O. 16 Hangv. 18 15 □. 2030 és 22.15 Hangv.
Brflon 12.30 Hangv. 17.45 Opeiaáriák. 1905 Balalaikshangv. 20 Bérezik Árpád: .Balkirálynő\' c. vígjátékinak kőzv. Utána hangv.
Hamburg (Bréma, Hannover, Klel) 10.30 A Johanneum 400 éves fönnállásának ünnepsége. 18 éa 19 Hangv. 20 Népdalok. 23 Zene.
London, Daventry 110. 12 Hangv. 15 Egyházi dalok. 16 Hangv. 17.15 Gyermekére. 18.45 Debussy dalok. 19 Színházi zene. 20 Szlmt. hangv. 22.20 Zene.
Milánó 11.15 Q. 12 20 Rádiókvartett. 13.35 Jb. 16.30 Qyermekkarének. 17 Jb. 20.30 Opera E. 23 lazz-band.
München 12.55 0. 15 Cttershangv. 16 Zene. 17.30 Schubert-dalok és operaáriák. 1930 Rádió-kvartett
Prága 11.15 O. 12.30 Hangv. 16.20 Qy. 1530. Hsngv. 19.30 a 20 Tsrka esi. 21 Hangv. 22 25 O.
Varsó 12.40 és 17.55 Hangv. 23 Zene.
TŐZSDE
Az értéktőzsdén eleinte egyenetlen áralakulás volt érvényben, ami főleg annak tulajdoniiható, hogy külföldi piacokról ellentétes jelentések érkeztek. Ennek hatása alatt egyes értékek iránt a kereslet javult, viszont mások elhanyagoltak maradtak. A tőzsdeidö közepe táján valamivel élénkebb forgalom mellett vételi megbízások érkeztek s az irányzat átmenetileg megjavult. Zárlat felé azonban ismét egyenetlenné vált az irányzat, amit a berlini tőzsde gyengébb jelentései okoztak. Zárlalkor az irányzat egyenetlen. Nagyobb ár-kilengések csak egy-két értéknél fordultak elő. Igy feltűnő volt Lámpa 10 pengős áresése, ezzel szemben
Szikra ujabb 4 pengővel emelkedett. A löbbi értékeknél azj árdifferenciák 1% körűi mozognak. A fixka-matozásu papirok piaca űzlettelen. A valuta és devizapiacon az irányzat gyengébb. A dollár 20 ponttal esett.
TeratayWísde
Buza 30-35-40fitt., rozs 40 fillérrel esett.
Buza tlazav. 77-es 23 75—23 90, 78-as
23 90 -24-15, 79-es 24 20 -24-35, 80-as
24 45-24-65, dunintuli 77-es 22 70 -22 90 78-as 2290-23 15, 79-es 2320 -23-35 ÍO-as 23 40-23-50, rozs 19\'50-I9\'70. tak árpa 24-50-24-80, sörárpa 2600-26 50
zab 22-50—22-75, tengeri tszt. 28 25—28.50. dunántúli 26 20-26 30, korpa 16\'50 1675.
ZOrlohl sárlat
Párls 20-29, London\' 2519". s, Newyork 519 50, Brüssel 72 10, Milano 27 18, Madrid 73 85, Amsterdam 208 85, Berlin 123 75, Wien 72 95, Sofla 3 75, Priea 1537, Varsó 5825. Budapest 90-5TV: Belgrád 9-12\'íl, Bukarest 3-08.
A budapesti Tflzide derlua-je^yiíM
VALUTÁK Angol I. 27-72 27-87 Belga Ir. 79-45 79-75 Csehk. 16-92-17-00 Dánk. 152-40-153 00 Dinár 9-98 10-04 Dollár 570-80-572-80 Francia I 22-35-22 55 Holl. 230 00-231 -10 Lengyel 64 10-64-40 Leu 3 37-3-41
Léva —
Ura 29 90-30-15 Márka 136 40-136-90 Norvég 152-45 153-05 Schill. 80-35-80-70 Peseta 81-40-82-10 Svájci f. 110-20 110-60 Svéd k. 152-90-153 50
DEVIZÁK
AmsL 230-27-230-47 Belgrád 10-06-I009 Berlin 136-47-136 87 Brüsszel 79-50-79-75 Devizalel 3-39-3-41 Kopenh.lJ2 60 153 00 London 27-77-27-85 Madrid 81-40-82 00 Milano 29-96-30-06 Newyork 572->0-4\'40 Oszló 152-65-153 05 Párls 22-37-22 4 < Prága 16 95-17-00 Szófia 4-13-4-15 Stockh. 153 07-153 4! Varsó 64-22-64-42 Wien 8042-80-67 Zürich 110-25-110 55
Sertéírásár
Felhaltál 1P07, eladatlan 336. — Elsőrendű 1-82—1-84, szedett 1-80—1-82, szedelt közép 1-66—1*74, könnyű 1-24—1-40, l-ső rendű öreg 1-66—1 70, ll-od rendű öreg
1-40—1 50 angol süldő 1-50-1-60, szalonna natívban 1-96—2-00, zsír 2-28 2-32, hus
2-06-2-40, szalonnás félsertés 2-00—2-06, Az Irányzat élénk.
KUJft: Bálulal fyenta M ü»kladá
Vállalat, lagykutuái. Ptleiős kiadó: Zalai Károly.
IzUrsrkaa tataion t Nagykanizsa 71. au
APRÓHIRDETÉSEK
Az apróhirdetések dija 10 saólg 10 flIUr. Minden további szó dija ■ flll. Vaaár- és ünnepnap 10 szóig 80 ftllár, minden további szó dija ■ flll. Szerdán éa pénteken 10 szóig (0 fillér, minden további szó dija • flll. Címszó s minden vastagabb betűből álló szó két szónak számíttatik. Állást keresőknek 50% engedmény.
Egészséges, fagymentes, nsgyszemB él kezésl burgonya házhoz szállítva 100 kgr.-ként 12-50 pengő. — Eló|egyzések Oyenes füszerüzletbeji eszközölhetők. — Telefon: 226. 2447
■aayvalésban Jártas tisztviselőnőt felveszünk. Franklurll Biztosító, Kolcsey-utca 2. 2441
Egyaxabáa lakás minden mellékhelyl-séggel, vízvezetékkel kiadó Rozgonyl-u. 6. Ugyanott egy takaréktűzhely eladó. 2445
József főherceg-ut 16. sz. ház szabidkézből aladó, azonnal beköltözhető. 2437
Két utcai és előszoba, valamint összes mellékhelyiségekből álló száraz lakáa 1929. év augusztus hó 1-ére kiadó Kinizsi-uica 43. Megtekinthető a délulánl órákban. 2432
■arhabfirből készült uj borgarnrtura eladó Oerő kárpitosnál, Erzsébet-tér. 2467
A „Tribon" ruházati r. t.
helybeli képviselők Prsnger Józset tlssle-lettet közli nagyrabecsült vevőivel, hogy Iskását, Illetve Irodáját IS-lkatttl ktidva F6ut IS. sz. alá (a N.maatl Bankkal siambsn) hstyaxts ál. Megrendeléseket >z Összes ruházati cikkekben 8 havi réaslatflsatAara a szokott előzékenységgel (elveszek. A fizetés kezdete ezúttal Jullua alaa]a. Tel|es tisztelettel 3218 PRANGER JÓZSEF, Főút 15.
Flatalambart házlxolgának felveszünk. Reichenleld huilllstőlde, Erzsébet-tér 4. -2454
Csengery-ul 63. sz. alatt levő 2 szobás utcai, előszobás lakáa, összes mellékhelyiségekkel Junius 1 re kiadó. 2466
Derék, becsületes klaxolqálálaáay,
akt s főzéshez Is ért, felvetetik Kaich József, Károlylaklsnya. -24 8
10668/1929.
Árverési hirdetmény.
A Kölcsey-utca 9. sz. házban megürült 1 szoba, konyha és mellékhelyiségekből álló lakást f. hó 23-án délelőtt 9 órakor tartandó árverésen a városi gazdasági hivatalban bérbeadjuk. A lakás junius hó
16-án elfoglalható.
Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsán, 1929. évi május hó 17-én.
3441 A városi tanács.
10670/1929.
Árverési hirdetmény.
Az Erzsébet-tér 3—4. sz. házban megürült 3 szoba és konyhából álló lakást folyó hó 23-án délelőtt 9 órakor a városi gazdasági hivatalban tartandó nyilvános árverésen bérbeadjuk.
Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad. Nagykanizsa, 1929. május hó
17-én.
2«i A városi tanács.
Ez az autó kell Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. szám.
Telefon:. 3-22.
Raktárról az Bsszes typusok azonnal szállíthatók. — Kedvező fizetési feltételek I
Platz-féle
„CALIMAX"
5 légkörnyomással dolgozó, önműködő magasnyomású gyümölcsfapermetező g\'p Anyagál s permetezőszerek nem támadják meg. Egyenletesen dolgozik, köd-szeiüen szír. 5 méteres bambus meghosszabbító csövekkel.
Ára nagyság szerint 100-tól 160 P-lf Eredeti amerikai magasszóró
„STURDY"
kézipermetezőgép, tlsxta sárgsrézből,
4-féle szórórózsávsl. Egy ember könnyen kezeli, megszakítás nélkül permetez vödörből, hordlból. A permetező anyagoknak ellentáll, nem romlik. A legmagasabb la Is a tőidről permetezhető A „Sturd." használható gyümölcsfák permetezéséhrs, suló-, kocsi-mosásrs, sőt még tűzoltásnál Is
Ára: 4-féle Móróróiiátal 36 pengő.
Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvédószersk kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság melleit).
A nagykanizsai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
3314/lk. 1929. ss.
Árverési hirdetmény
árverési föltételek.
Kohn Samu végrehajtatónsk Mayllnger linosné az. Mllnarlcs Franciska fityrhizl ískos végrehajtást szenvedő ellen Indított végrehajtási ügyében s telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében sz |88i :LX. t c. 144, 146. és 147. § al s 176 és 185. §-st értelmében elrendeli s végrehallás! árverést 516 P tőkekövetelés, esnek 1927. évi má|us hó 6. napjától Jiió 9o/o kamata 94 P és 20 P eddig megállapított per- és végrehajtási és az árverési kérvényért eiSital megállapított 19 P 60 t. költség s hírlap hirdetési dl||al együtt, bchaitása végett, a nagykanizsai kir. (árit-bíróság terű elén levő, Fllyehiz községben fekvő s s fllyehizl 568. sztjkvben + I. sorú 102. hrsz ház, udvar és kert Ingatlanok végrehajtást szenvedő nevén álló a/4 részére 1600 p kikiáltási árban Mlln-rlcs Ovörgy és neje Kedmenecz Katalin Javára bekebelezett holtigtartó haazonélvczetl szolgalmi-Jog fenntsrtásávsl.
A telekkönyvi hatóság at árverésnek Fltyeház községházánál megtartására 1929. évi május hó 27. napjának délelőtti 10 óráját tüzl kl és az árverési teltételeket sz 1881 :LX. t.-c. 150. §-a alapján a következőkben állapítja megt
Az árverés sU kerülő Ingatlanok a kikiáltást ár felénél alacsonyabb áron nem adhatók el.
Az árverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 100/o-ál kész-pénzben, vagy az 1881 : LX. t.c. 42 § ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban kiküldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek elólegea blról letétbe helyezéséről idállitott elismervényt a kiküldöttnek átadni éa az árverési teltételeket aláírni, (1881 : LX. Lc. 147., 150., 170. §§, 1908: XLI. L c. 21. §.)
Aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magassbb ígéretet tett, ha többet Igémi senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1924 : XLI. t. c.
25- §•)
Nagykanizsa, 1929. évi április hó 4. napján.
Dr. Bentztk s. k. 2451 \' kir. Jblró.
Rézgálic Raffia Kénpor
legolcsóbb HIRSCH ÉS SZEOŐ cégnél
a nagytözsde mellett
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
69. évfolyam, 115. szám
Nagykanizsa, 1929 május 24, pétóek
Ara 14 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
Sztrkeazlóség él kiadóhivatal: Fő-ut 5. izim Keszthelyi ítókklsdóhlvstal Kosiuth Lajosu. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbartts Lajos
Előfizetési ám: egy hóia • pengő
I Hllée
A költségvetés
Irta: vaaadi Bolond György,
országgyűlési képviselő
Számok és megint számok I Egyik a másik után, végtelen sorban. Milliók, százmilliók I Látszatra élettelenek, lélektelenek, üres mechanizmusok ! Igazában egy nemzet izzadsága, vére, lelke. Orvosi jelentés, mely a csonkaország és a csonka nemzet állapotáról ad felvilágosítást.
Ezt jelenti a most tárgyalás alatt álló költségvetési törvényjavaslat. — Minden hangzatos szónál szebben bizonyltja ez barátnak és ellenségnek, hogy miért maradt meg ezer éven át a magyar uralom a Duna-Tisza völgyén, miért fog megmaradni beláthatatlan időkig? Mert vért is, életet is, pénzt is, munkál is, szenvedést és nélkülözést is tud áldozni a haza oltárán a magyar, nem számolva, nem sajnálva egyiket sem.
De ez csak egyik oldala a költségvetésnek, az, amelyik a nemzet áldozatkészségéről számol be. Nem tűnik ki azonban belőle az, ami még értékesebbé teszi ezt az áldozatkészséget : a gazda, a kereskedő, az iparos, a tisztviselő, a munkás kétségbeejtő anyagi helyzete. Pedig ez adja meg ennek az emberfeletti teherviselésnek az igazi, meg nem hamisított képét. A sokból adni sokat lehet, a kevésből adni valamit tehet, de a kicsiből, sót a semmiből sokat áldozni, az már emberfeletti hűséget, áldozatot, szeretelet jelent a hazával szemben. A magyar nemzet ezt az emberfeletti hűséget gyakorol|a koldusrongyokban, királyi bőkezűséggel évek, évtizedek óla.
Micsoda irlózalos felelősség hárul azokra, akiknek feladatául jutott ezeknek az összegeknek felhasználásával a nemzet sorsát irányitani ? I
És ha végignézzük a kiadási tételek végtelen sorát, nagyjából el kell ismernünk, hogy azok fennálló szükségletek kielégítésére fordíttatnak, bár vannak közöttük olyanok is, amelyek nem elsőranguak, nem muiaszt-hatallanok. A takarékosság szelleme nem érvényesül a maga rideg szigorában.
Épen ezért vannak a parlamenti vitában éles, erős bíráló felszólalások. De ezek nem állanak, a tárgyilagos bírálat mindig az Ugy javára szolgál, mert egyrészt a hibák kiküszöbölésére vezet, másrészt a súlyos terheket viselő adózó polgárok ebből megismerik, hogy hogyan gazdálkodik véres verejtékkel kiizzadt filléreikkel a kormány.
Sok jogos igény vár kielégítésre, sok igazság vér az érvényrejutásra.
Sajnos, ezek számára ez a költségvetés ismét csak csalódást hoz. Nem találják meg benne a maguk sebére a gyogyiló orvosságot. Aminthogy be kell ismerni, hogy nem is orvosságnak készült, hanem izgató szernek. Izgató szernek, mely igy szól gazdához, kereskedőhöz, iparos-
hoz, tisztviselőhöz, munkáshoz;: „a ti súlyos gondjaitokon csakazscgit, ha uj fejlődési lehelőség tárul fel előttünk. Ha kiszélesedett határok között nagyobb fogyasztóképesség
tudja felszívni a termelt anyagokat. Ne abban merüljön ki tehát az elégülellenség, hogy egyik osztály a másik osztályt, egyik felekezet a másik felekezelet gáncsolla, ócsárolja és
támadja, hanem abban, hogy egybeforrva, cggyéválva a közös nyomorúság kútforrása : a nemzetölő trianoni béke ellen használjátok fel az elkeseredés dühét, a gyűlölet perzselő tüzét."
Be/^len miniszterelnök Madridba utazik a népszövetség ülésszakára
Budapest, május 2.1 Politikai körökben hire terjedt, hogy Bethlen István gróf miniszterelnök a népszövetség juniusi ülésszakára Waiko Lajos külügyminiszterrel együtt maga is elutazik és ez alkalommal a külföldi államok ve-
zető férfiaival tanácskozásokat folytat. Még nincs ugyan részletes döntés a miniszterelnök elutazásáról, de már intézkedés történt, hogy a képviselőház a miniszterelnökségi tárca költségvetését az igazságügyi tárca előtt tárgyalja le. Amennyiben a minisz-
terelnök más elhatározásra nem jutna\' vasárnap vagy a jövő hét elején Madridba utazik, ahol a népszövetség juliusi ülésszaka fog lezajlani, ahol egyébként fontos tanácskozások lesznek napirenden a kisebbségi kérdésekről is.
Kőtelezővé fogják tenni a gazdasági életben hadirokkantak foglalkoztatását
A képviselőház általánosságban elfogadta a népjóléti tárca költségvetését és megkezdte
annak részletes tárgyalását
Mudapest, május 23 A Ház mai ülésén folytatták a népjóléti tárca
tárgyalását. Esztergályos János fel-szólalasában hangozlatja, hogy böjtölnek a hadikölcsön kötvények károsultjai, böjtölnek a hadirokkantak, jóllehet a népjóléti miniszter már hét esztendővel előbb azt mondotta, hogy nem szavakkal, hanem cselekedetlel bizonyiija be iránluk éizett szeretetét. Böjtöl a gyermekvédelem llgye is. Pedig tudna forrást, amelyből évenként 100.000 j)engöt lehetne előteremteni. Igy pld. a pécsi egyetem gyógyszer-bevásárlásainál kellene a takarékosságot kezdeni. A költségvetést nem fogadja el.
Usettt Béla szintén kevesli azt az összeget, amelyet a költségvetés keretén belül a népjóléti tárcának adnak. Sürgette a rokkantkérdés megoldását és a nyomorék gyermekek ügyének támogatását.
Rothenstein Mór élesen bírálta a legutóbb kibocsátott lakásrendeletei, ami igen sok visszaélésre ad alkalmai. A hadikölcsön károsullak segélyezéséről szóló törvényt meg kell változtatni, hogy a segély összege mind kiosztható legyen.
A Társadalombiztosító Intézetről szólva hangsúlyozza, hogy gondoskodni kell afelől, hogy ami a törvényben biztosítva van. azt az érdekellek valóban meg is kapják. A szociáldemokrala párt azt szerelné, ha az összes munkaügyek és mun-kásügyek a népjóléti miniszterhez tartoznának. A költségvetést nem fogadja cl. l\'ilz Artúr
a csecsemő védelemről
beszélve kiemeli a Siejánia Egyesület nagy szerepét a csecsemőhalandóság leszorításában. A költségvetést elfogadja.
Kéilily Anna szerint a népjóléti problémák megoldása nem halad előre.
A lakásügyi korlátozásokat ne oldják fel addig, amíg elegendő lakás nem áll rendelkezésre. Bírálja a legutóbbi lakásrendelet intézkedéseit és kéri, hogy szüntessék meg teljesen a "felmondás lehetőségéi. A költségvetést nem fogadja el.
Viczián Imre behatóan foglalkozott a
nyomorék gyermekek
ügyével és ezzel kapcsolatban fokozottabb támogatást kér a gyógypedagógiai intézetek számára. Egészségügyi szempontból igen fontos a falvaknak jó ivóvízzel való ellátása és erre a célra felvett összeget kevesli. A költségvetést elfogadta. Schandl Károly kérte, hogy a hadirokkantakra fordított összegeket, mihelyt a helyzet megengedi, emeljék.
Az anya és csecsemő védelemre vonatkozólag szükségesnek tartja, hogy a falvakban és a községekben is létesítsenek védőintézeteket.
Vass József népjóléti miniszter válaszolt
a felszólalásokra. Hangoztatta, hogy a vitában csupán gyakorlati kérdésekkel foglalkoztak a felszólalók és igy ő is kerüli az elméleti fejtege-lésekel.
A rokkantkérdésben
a minisztertanács felhatalmazása alapján készül a rokkantellátást törvény, amelyet mihelyt lehet, a Ház elé hoz. A javaslat nem csak kodifikálni fogja az eddigi intézkedéseket, hanem a kérdésnek olyan vonatkozásait is véglegesen rendezi, amelyek nem kielégítők, vagy egyáltalán nem voltak rendezve. Igy a járadék, a rokkant státus, a rokkanligawiványok és a rokkantjelvények kérdését. Szerelné a munkára alkalmas rokkantakat a gazdasági éleibe bekapcsolni. Szóll ezután a kadirokkantuk otthonáról, melynek épülete a hadikincstár tulajdona s ha ezt vissza kellene adni a kincstárnak, akkor egy otthon létesítésére megfelelő összeget fog kérni a kincstártól.
A lakáskérdésről
szólva hangoztatja, hogy ez végeredményben a gazdasági életnek anionom kérdése.
A nyomorék gyermekekről még nincs országos statisztikai felvétel, ezt meg fogja csináltatni. Elsősorban a legsúlyosabb esetekről akar gondoskodni és a szellemileg és testileg is nyomorék gyermekeket kivánja az otthonokban elhelyezni. A testi nyomorultakról és gyenge-elméjüekről az államnak és a társadalomnak együttesen kell gondoskodnia. Ezekre a célokra okvetlenül szükséges a tárca keretének lágilása.
A falvak ivóvize
súlyos kérdés. Először azokon a helységeken akar javitani, ahol ab-szolúi rossz az ivóviz, csak másodszor olt, ahol a viz fertőzött ugyan, de a lakosság már annyira akklima-tizálódolt, hogy a viz ivása rá nézve nem veszélyes. Azon igyekszik, hogy a városok és a községek is járulja-
ZALAI K02LONY
A vizsgálóbírónak bevallották a szepsll cigányok az emberhnsevést
Zajos jelenetek közt szembesítették a csendőröket a cigányokkal
J_
nak hozzá a szükséges költségekhez.
A kórházi ápolási dijakra
vonatkozólag megjegyzi, hogy gyakran jelentkeznek olyanok is szegénységi bizonyítvánnyal, akiknél nem indokolt, viszont vannak esetek, amikor arra jogosultak nem tudnak ingyenes ápoláshoz jutni. Ezt a kérdést is rendezni akarja. Ezzel kapcsolatban rámutat a rákbetegségre. Már
elkezdték építeni a rdkkuttató intézetet.
Olyan minta-intézetet akarnak létesíteni, mely európai viszonylatban is megállja a helyét. A költségek kicsinyek a rádium beszerzésére és eaStt a társadalomhoz fog kéréssel fordulni.
Ezután a Ház a tárca költségvetését általánosságban elfogadta, majd szünet után áttértek a tárca részletes tárgyalására. A szónokok a rokkantproblémával foglalkoztak. Vass józsef népjóléti miniszter hangoztatta, hogy a hadirokkantak kérdésénél nem is az a lontos, hogy a járadékot emeljék, hanem a rokkantakat megfelelően lássa el az állam. Az a terve, hogy a készülő hadirokkant törvényben kötelezővé tegye az egyes hatóságok számára, hogy elsősorban a hadirokkantakat vegyék figyelembe az állások juttatásánál. A kormánynál előterjeszti azt a gondolatot, hogy a gazdasági élet tényezőit kényszerítő erővel bírják rá egy bizonyos számú rokkant elhelyezésére. Természetes, hogy az elhelyezett rokkantak továbbra is megmaradnának járadékaik élvezetében. A vitézségi érempótdijak rendezése nem hozzá tartozik, ezt a kérdést nem egyszerű kifizetéssel, hanem járadék utján kell megoldani. Az ülés 6 óra után ért véget.
Kánlknla Párlsban
I\'árts, május 23 (Éjszakai rádiójelentés) Párlsban ma hirtelen erős melegre fordult az idő. Reggel 7 órakor 27 fokot mutatott a hőmérő.
Ede ur
Irta: Barttartia Latom p)
Ede ur belenézett az égalja lomhán, izzó-vörösen ömlő lávájába, a benne pihenőre tollászkodó, messze falura. Ugy érezte, hogy ennek az asszonynak el kellene mondania mindent, amit hosszú évek óta zárt ajakkal örölget lelkében a szomorúsága néma malmán. Félénken, sután rá nézett az asszony kérdező szemére. Bozontos szemöldöke alól nem cikázott már a gyűlölet, hanem valami lágy, meleg felhő szaladt a homlokára, kisimította, bársony-puhán lenyúlt a szivéig, körülfogta azt, kiemelte a törődött teste rongyaiból és a tavaszi este szikrázó mámorában felröpítette odáig, ahol az élet lüktetése kezdődik. Olyasmit érzett, hogy elmenne ezzel az asszonnyal a világ végéig is, nem is kérdezné, merre visznek az utak és melyiknek a szélén várna rá megint az árokpart. Csak menne és alázatos, hü kutyája lenne, nem kérne semmit, nem nézne inkább a hófehér bőrére sem soha, csak vele lehelne, a közelében, érezhetné csak a meleg tekintetét, a szép, finom keze simítását mindenen, ami körülveszi őt is, amihez mind hozzányúlhat ö is. Nem gondolt semmire Ede ur, szegény,
Kassa, május 23 Kassán a szepsii cigányper mai tárgyalásán hat cigányt hallgattak ki, akik társaikhoz hasonlóan mindent tagadnak. Ezután dr. Weisz László orvos tette meg vallomását a stoszi patak pariján talált hullára vonatkozólag. A másik orvos, dr. László vallomásából kitűnt, hogy a cigányok mind a hat gyilkosságot egyformán követték el: minden áldozatuknak el volt törve a nyakcsigolyája. A boncolási jegyzőkönyv felolvasása után a cigányok által meggyilkolt imiing özvegyét és sógornőjét hallgatták ki, akik nem tettek lényegesebb vallo-
csak nagyon szeretett volna valami közösséget azzal az élettel, amiből sok évvel ezelőtt kihajította őt a vad, hajszás sorsa.
Az agya nehezen vajúdta egymás után a szavaka^ amiket ide-oda botló ajka rozsdásan, csikorgósan fűzött bele a csendesen esteledő országút egyhangú kocsikerék-dorombolásába.
— Én nem mehetek tovább magával, asszonyom...
— Miért ? — kérdezte az és meglepődve fordult a torzonborz idegen finoman érkezett szava felé. 0 rongyos csavargót, éhes embert vélt csak a felszedett útitársban, akinek jó egy karaj kenyeret dobni a még oly kevésből is.
— Mert cafatokban rajtam a rongy. Alatta férgek rágnak a testemen ... Ami azon belül volt, azt meg összerágták, ugy, hogy utálat belenézni.
— Hát ki maga? Hogyan került ide?
— Én...? Senki... Mig volt tiszta ruhám, vasalt ingem, mig a beretva naponta simára nyalta az arcomat, mig teritett asztalnál ettem, addig voltam valaki. Addig az apám fia voltam. Nagy és tiszteletreméltó erény volt az apám fiának lenni. Mert nagy ur volt... itt a városban. Négy fogatú hintók elé állt mindig tárva az erkélyes házunk széles, bol-
mást. Horacsek Jaroszláv csendőr-őrmester tagadta, hogy verte volna a vádlottakat. Kijelentette, hogy a cseh rendőrség a lehető legjobban báni a cigányokkal.
A jelenlevő cigányok azonban felugráltak és hangosan cáfolták az őrmester vallomását. Izsó Péter vizsgálóbíró kihallgatásakor elmondotta, hogy a vádlottak minden kényszer nélkül mondották el vallomásaikat és előtte beismerték az emberhús evést, sőt megmutatták a helyet is, ahol a csontokat elásták s ahol a csontokat a vizsgálat során meg is találták.
tos kapuja... Én verseket írtam ... és rajzokat csináltam föléjük. A versek rosszak voltak, a rajzokat dicsérték ... Mikor az apám elé álltam, hogy művész akarok lenni, tanulni akarok, — tajtékzó dühhel tűzbe szórt mindent, ami rajzom, képem a szeme elé került. A kis versesfüzetet is... Én mégis elmentem. Tanultam és dolgoztam és koplaltam is sokat. Amig bírtam . . . Egyszer, kemény télvíz idején, lerongyolódva, beállítottam az apámhoz ... Zöldre fakult, karikás volt az arcom... Ajtót mutatott ...
Ede ur bozontos feje lecsuklott a mellére. Az asszony két nagy szeme csak rámeredt a különös útitársra és a finom szempillái szélére a szive mélyéről buggyant meleg ragyogással ült ki a könnye.
— Azlán elmentem . . . városrólvárosra . .. Rajzoltam kávéházakban, cimtáblákat festettem. Jött a háború. Mire Szibériából vissza szabadultam, nem ismert rám senki. Akkor idejöttem ... ebbe a városba... haza. Nem tudják, ki vagyok. Bolond koldusnak hisznek. De legalább igy nem rúgnak belém. Tisztelik az eszelőst . . .
— És az édesapja? — kérdezte az asszony. Nagyon nehezen csuklott fel már belőle is a szó.
_1929. május 24
és súlyosan megsérült.
Az értesített zalaegerszegi mentők kórházba szállították. A cSihdórség megállapította, hogy a szekér Horváth László söjtöri lakosé, aki előírásosan hajtott, csak a gép nem került eléggé.
A nyomozás tovább folyik.
Újra startolt a Zeppelin
Párls, május 23
(Éjszakai rádiójelentés.) Toulon-ból, miután a Gráf Zeppelin indulási idejét ma estére állapították meg, az utasok valamennyien kiutaztak a coursi repülőtérre.
Cours-Plerrohoutt, május 23
(Éjszakai rádiójelentés) A Oraj Zeppelin ma este 8 óra 25 perckor elindult. 9 óra 40 perckor Marseil-lesböl jött jelentés, hogy elrepült a város felelt.
Vasárnap : fiösök Ünnepe
Nagykanizsa, május 23
Nagykanizsa város közönsége vasárnap ünnepli a világháborúban elesett hőseink emiékezelét.
Délelőtt 10 órakor tábori mise lesz a felsőtemplom előtt. •/<\'! órakor kezdődik a műsoros ünnepély a következő programmal:
1. Hiszekegy, játssza a m. klr. 6. h. gy. ezred zenekara.
2. Móra László: Hősök ünnepén, szavalja Garamvölgyl Iván.
3. Ünnepi beszedet mond Mátés P. Hilár plébános.
4. Az Ipartestületi Dalárda énekel Vannay János vezetésével.
5. Barbarits Lajos Félárbócon c. költeményét szavalja.
6. Az emléktáblák megkoszorúzása.
7. Himnusz, játssza a honvéd-zenekar.
*
A háztulajdonosok ezúton kéretnek fel, hogy a mindnyájunkért hullott magyar vér ünnepére házaikat lobogózzák fel.
A hősi temető 1100 sirlát a Keresztény Jótékony Nőegylet hölgyei díszítik fel virággal és örökzölddel a hősök vasárnapi ünnepére.
— Holttá nyilváníttatott a família.
Az asszónyra rádöbbent a válasz,
mint egyedül Imádkozóra a temetőkápolna becsapódó ajtaja. Mintha korhadt harangláb foszladozó kötelét ráncigálták volna a holdat ugató szelek, ugy bugyborékolt tovább a szó Ede urnák nem is a torkából, hanem már egészen a melléből, a szive környékéről valahonnét.
— És én nem tudok feltámadni többet. Nem is akarok. Kisértet akarok maradni... Élő lidérc a kapujuk tövében... Élő gyűlölet, hogy megborzadjon, aki rámnéz ... mindenki. Mindenki, aki ember és a nyomorult élete hitvány konca után lót-fut. .. Aki mind hullaszagot izzad magából, mert telezabálta magát az én élőhalott testem, világom keserű torából.
Az ut két oldalán leveletlen akácok agyonfagyott csepőtéit verte ösz-sze az alkonyati szellő. Nem messze a dombszélen cigányok kuporogták körül a csípős füstöt eregető tüzel és falánk szemmel figyelték, ahogyan a parazsán ráncosodik a barázdaszélben őszről ottfelejtett krumpli. Ede ur szájában összefutott a nyál és megakadt a szó. Eszébe julolt, hogy éhes ... tegnap óta marja a gyomrát az éhség.
Az asszony keze lassan Ede ur karjára csúszott. (Folyt. kOv.J
Budapesti generál-vállalkoxó Kapta meg a \'laktanya munkálatait
A Kármán és Fazekas oki. mérnök éplíö cég épül a nagykanizsai lakianyái
Nagykanizsa, májái 23 A nagy izgalommal várt és sokat pertraktált laktanya építési munkálatok kiadása tárgyában a döntés megtörtént. A honvédelmi minisztérium hivatalosan döntött a benyújtott ajánlatok felelt és ennek értelmében a munkálatokat Kármán és Fazekas budapesti oki. mérnökök, építőmesterek kapták meg, akiknek ajánlata az összmunkákra I millió 262.582 pengő volt. Sorrend szerint
a harmadik helyen álltak a benyújtott ajánlatok közölt ezzel a összeggel.
A minisztérium döntése többféle szempont mérlegelésével esett a budapesti generálvállalkozókra.
A munkálatok a legrövidebb időn belül megkezdődnek és most a Kármán és Fazekas cég azlrányban folytat tárgyalásokat, hogy a generálvállalkozásból az egyes szakmunkákat nagykanizsai iparosoknak adja ki.
Belerohant a motorkerékpár az előtte haladó szekérbe
Nagykanizsa, május 23 Tormássy Gyula kaposvári biztosítási ügynök oldalkocsis motorkerékpárjával Bocfölde községbe igyekezett.
Tormássy az országúton, nem messze a községtől egy szekeret lá-
tott haladni. Azonnal tülkölt, mire a szekér szabályosan az ul baloldalára hajtott. A motorkerékpár ennek dacára nekirohant a szekérnek. Az ügynök az összeütközés következtében magas ivben lezuhant a gépről
1989 május 24.
ZALAI KÖZLÖNY
8
A világhírt
MERCEDES-BENZ
személy és teherautók ós a M. klr. áll. Vas-vAeél-és Oépgytrak által gyártott
MÁVAG-MERCEDES-BENZ
teherantók, autóbuszok és különleges autók v e t é r k ó p v I s o 1 o t e ós aladásl központja :
MERCEDES-BENZ AUTOMOBIL RT. aud.peet, iv, váoi-un. 14
— Bokaszorltók és gummlharls-nyák nagy választékban Vágó lllatszertárban kaphatók.
— A Déldunántuli Erdészeti és Vadászati Egyesület Junius 4-én délelőtt 10 órakor Balatonfüreden, a fürdő dísztermében közgyűlést tart. A közgyűlés a Felsődunántuli Erdészeti és Vadászati Egyesületnek és a Tiszajobbparti Vármegyék Erdészeti Egyesületének ugyanott és ugyanakkor tartandó közgyűlésével és a nagyvázsonyi uradalomba tervezett tanulmányi kirándulással kapcsolatos. A kiránduláson, illetve közgyűlésen való részvételről szóló bejelentést sürgősen Földvdry Miksa erdőigazgatóhoz (Kaposvár, Eszter-házy-utca 21.) kell Intézni.
— A Zalai Évkönyv — Zala knltusza.
— Tornavlisgához Iricok, cipők olcsón. Tenniszütők, labdák, krepp gummitalpu tenniszcipők nagy választékban kaphatók. — Szakszerű tenniszülő hurozás — Szabó Antal sportüzletében,
— „Tejfölös „merénylet" féltékenységből" cim alatt megjelent tegnapi cikkünk helyrcigazitásaképen közöljük, hogy a cikkben foglaltak téves információn alapulnak, mert az eset egy szóváltásból kifolyólag és nem az általunk közölt körülményeknél fogva történt. Az Ugy különben peres eljárás alá került.
= Valódi ezüst és Berndorfl alpakka evőeszközök és dísztárgyak legolcsóbban Zsoldos Gyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók. Fő-ut 14. Biztosító palota.
NAPI HÍREK
NAPIREND
MAjus 24, péntek
Római katolikus : Kereszt s. RrolcsL: Eszter. Izraelita: llár hó 15. Nap kel reggel 4 óra 14 perekor.
nyugszik este ifi óra 40 perckor. •
Oőzfflrdő nyitva reggel 6 órától eale i óráig (hétfő, szerda, pénlek délután és kedden egész nap nőknek).
■— A nagykanizsai felsőkereskedelmi Iskola éreltségi biztosául á kereskedelemügyi miniszter Gáspár Elek dr. ipariskolai igazgatót küldte ki.
— Városi közgyűlés. Nagykanizsa város képviselőtestülete a jövő hél elején, valószínűleg hélfőn vagy kedden (tözgyülést fog tartani. A tárgysor összeállítása most folyik. A jelek szerint nagyobb érdeklődést kiváltó része nem lesz a közgyűlésnek. Sablonos városi ügyek kerülnek tárgyalás alá az előre láthatólag rövid Ülésen.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
= Eleifitt tavasai ssftkségletét be-nereué, uját érdekéken el ne ukuu megtekinteni Bírta Ilkaa ílTatnjdoniágalt.
— Tanltó-gyUlés. A Zalamegyei Általános Tanítótestület Nagykanizsai Járásköre 1929. évi rendes közgyűlését junius 3-án délelőtt 9 órakor Nagykanizsán, a II. körz. (Rozgonyi-utcai) áll. elemi népiskola tornatermében fogja megtartani. A közgyűlés tárgysorozatán szerepel: Fogalmazás-tanítás a IV. osztályban. (Bemutató tanítás és megbeszélés.) Tartja: Drózdy Gyula szf. tanítóképző int. gyak. Isk. tanító. „Játékos-számoló \' einiü számtantanilási módszer bemutatása Kováts József sárvári ig. tanító által. A tárgysorozatnak fogalmazás-tanítási előadása különösen érdekes, annál Is inkább, mert az előadó által elkészített, az 0. K. T.-ban már letárgyalt s a miniszter által már kinyomatott fogalmazás-lanitás utasítását a félhivatalos eredeti alapján itt Nagykanizsán tárgyalják meg először. A közgyűlést reggel 8-kor az alsótehiplomban ünnepélyes „Veni Sancte" elő/i tneg.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
Felfiivás t
A lolyó hó 26-án délelőtt 10 órakor tartandó hősök emlékünnepén a helybeli rokkantak testületileg felvonulnak.
Ezúton kérem fel az összes hadirokkantakat, özvegyeket és árvákat, hogy ezen ünnepélyen teljes számban meg|elenni szíveskedjenek.
Gyülekezés délelőtt fél 10 órakor az Erzsébet-téren.
KRÁTKY GYÖRGY
ny. százados, elnök
Bor fielyett
lugktívet Ivott egy gazdaember
Nagykanizsa, május 2.1
Tegnapelőtt délután Kuzena József -12 éves halastópuszlai lakós megszomjazott saját borára. Kiment a hegyen levő pincéjébe, ahol anélkül, hogy megnézte volna, mi van a polcon levő pohárban, jól húzott belőle.
A pohárban lugkő volt, amit Kuzena gazda bornak nézett. A iné-reg alaposan összemarta a száját és a torkát. Szerencsére azonban csak keveset nyelt le belőle és igy állapota nem életveszélyes.
A kanizsai kórházban ápolják.
= Vésnökmunkákat, ruggyanta bélyegzőket elismerten legszebben és legjutányosabban készít Goldbergerné, Főút 10. Dobrovlts udvarban.
— Letárgyalta a pénzügyi bizottság a zárszámadást. Nagykanizsa város pénzügyi bizottsága dr. Wcisz Lajos elnöklete alalt tartott két ülésén letárgyalta és elfogadta a város 1928. évi zárszámadását, mely igy hamarosan közgyűlés elé kerül.
— Lapunk elófl/.etöl és olvasói óriási kedvezménnyel, negyedévi 4 pengő helyeit 2\'80 pengőért kaphatják Farkas Imre és Pólya Tlhor rendkívül tartalma* szépirodalmi ét művészeti havi fo\'yólr-lát, a Magyar Magazin-1. I\'izessen rá eló a kiadóhivatalunkban.
LtMtti llásár
Revlxlós Lobogó
A revíziós gondolatnak az ország ban való ébrentartása, elmélyifüse és kifelé való demonstratív megörökítése céljából országos bizottság alakult. Ez a bizottság megteremtette a revíziós lobogót, mely szimbóluma lesz az ezeréves ősi keretnek és azok nevéről nevezték el. akik iránt soha el nem muló hálával larlozunk mindannyian : — „Rothermere-Rákosi Reviziós Lobogó"-nak. A lobogó ez év junius hó 28. és 29-én, történelmi játék keretében kerül felavatásra és az összes egyházak megáldják. A történelmi játékot Glock Tivadar tábornok rendezi A hatalmas, két méter széles és négy méter hosszú lobogót Muhits Sándor, az Iparművészeti Főiskola festőművész tanára tervezte.
Erre a nagy, országos ünnepélyre ugy a társadalmi, sport és egyéb fővárosi egyesületek bejelentették, hogy testületileg óhajtanak résztvenni a felavatáson, miért is az országos bizottság ezúton hívja fel a vidéki egyesületeket, hogy az ünnepélyen való részvételüket, vagy képviseletüket minél előbb jelentsék be, hogy a zászló-avatáson a zászlószeg beverésének sorrendjét már most megállapíthassa. A szeg ára : plakett-szerű dísz-szeg, arannyal futtatott ezüst, teljes cimvéséssei 30 pengő; zászlószeg, aranyozott, véséssel 20 pengő; ugyanaz, kisebb 10 pengő. Iskolák, levente-egyesületek 5 pengő.
Az összeg és a bevésendő név, illetve cim beküldése ellenében a végrehajtó-bizottság a szöget megküldi. A végrehajlóbízotlság székhelye: Budapest, V. Szabadság-tér 2. Azoknak nevei, illetve cimei, akik zászlószeget helyeztek el, egy diszes albumban lesznek megerősítve.
— Felvétel a Saéehenvl Kollégiumba. A Széchenyi Kollégiumot fenntartó országos egyesület, molynek elnöke dr. Ugrón ny. miniszter, társelnökei pedig gr. Rubinok István ós tlr. Uésl Qéza országgyűlési képvlso-lők, felvételt hirdet középiskolai és szakiskolai növondékok számára. A kollégium a főváros legszebb helyén létesült, ahol a növendékek napi ötszöri kitűnő ellátásban részesülnek, állandó tanári felügyelet alatt állanak, lelkiismeretes korrepetálásban részesülnek. A kollégium kormányzótanácsa ugyancsak felvételt hirdet a kaposvári Ugrón Gábor fllinevelő-lntőzetbe Is. Akik a kollégiumba felvételt nyerni óhajtanak, mielőbb adják bo kérvényüket a kollégium Igazgatóságának, (Budapest, VI, Podmanícky-utca 41. sz.) ahol a felvételi feltételek Is megtudhatók és minden kérdezősködésre részletes válasz nyerhető.
— Uj távbeszélő központok. Galambok székhellyel uj távbeszélő központ nyilt meg. A Zalabaksa— Cseszfreg—Szentgyőrgyvölgye távbeszélő központok bekapcsolása folyamaiban van s pár nap múlva megnyílnak.
junius 2-án 3 iákor
= UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujijuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlel fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopsteln Szombathely, Kőszegi-utca 5.
= Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park-szálloda kávéházban VIII., Baross-tér 10.
A
vese-, hólyag-, gyomor-és cukorbajuknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese- és hólyaghomok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott
elsőrendű gyógyvíz. Házi ivókúrára rendkívül
alkalmas. Állandóan friss töltési 3899 Főraktár:
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király-u. 21.
a Polgári EgMon
— N. Szabó Gyula felolvasása a Balatonról. N. Szabó Gyula, akinek nagykanizsai felolvasása a Balatonról még sokáig emlékezetében marad a jelenvoltaknak, legközelebb Csurgón, Barcson, Pécsett, Szigetváron és Kaposváron olvas fel. Mi igen fontosnak tartjuk N. Szabó Gyula színes és alapos felolvasásait, mert tanítanak és mert sok hasrnos lanácsot adnak.
Dr, Karczaí könyvszakértő
Csengery-ut 271a. Telefon 3-05
Vállat otthoni és bejáró könyvelést. Szervez, ellenőriz, felülvizsgál, tanít. Státust, elszámolást, mérleget készít. Szakvéleményt ad bíróságnál és peren kivül. 21T2
Elkőrangu ajánlások korábbi és |elenlegi megblzóktó\'.
ZALAI KÖZLÖNY
SPORTELET
A Zala-Kanizsa vasárnap reggel ntazik Pécsre
Sok drukker kíséri el a csapatot a pécsi mérkőzésre — A Pécs-Baranya készülődései a vasárnapi bajnokira
a haltuk és a két bekk rendes poszl-
Nagykanlzsa, május 23 Nagykanizsán és Pécsen is egy-Időben folynak az előkészületek á vasárnapi bajnoki találkozóra.
Mindkét csapat erős tréningeknek veli alá magát, hogy vasárnap jó erőben állhasson küzdőtérre.
A Zala-Kanizsa legjobb együttesét küldi a pécsi csapat ellen, de a végleges felállítás csak holnap történik. Egy bizonyos, hogy Pécsen Modrovits fog a kapuban állni, mig
jukon szerepelnek. A csatársor összetétele attól függ, hogy Schreibcr megérkezik-e időre.
A közönség köréből is igen sokan készülnek a pécsi ulra és igy a piros-fehérek az idegen pályán is hallhatják majd a kanizsai drukkerek biztató kórusát.
A csapat és a drukkerek vasárnap hajnalban indulnak Pécsre, Barcson fognak átszállni.
_4______
Eraxénydobólc
megloptak az Ifktrosl vásáron egy balatonszentgyörgyi gazdái
Nagykanizsa, május 2:1
Az ihárosi csendőrségtől megkeresés érkezett a kanizsai rendőrkapitánysághoz furfangos vásári tolvajok ügyében, akik az oltani legutóobi országos vásáron egy földművest kifosztottak minden pénzéből.
A lopást agyafúrt módon hajtolták végre és minden jel arra vall, hogy hasonló módon operáltak már mis-hol is.
A tolvajok a következő módon csalják lépre áldozataikat:
— Kelten lézengenek egymástól bizonyos távolságra, amig kiszemelik az áldozatot. Ekkor az egyik az áldozat mellett elsietve leejt egy pénztárcát, amely természetesen üres. A cinkosa ugyanekkor felkapja azt. de úgyhogy az áldozat vegye észre. Erre a tolvaj, amelyik leejtette a tárcát visszafordul és az áldozattól köveleli, hogy adja vissza a földről felvett pénztárcái.
A naiv ember aztán csodálkozik, tiltakozik és mikor látja, hogy ez sem használ, felajánlja a „károsultnak", hogy motozza őt meg és győződjön meg róla, hogy netn ő nála van a tárca.
A tolvaj csak erre várt. Azonnal motozni kezdi a türelmes emberi. Kiveszi zsebéből pénztárcáját és nézegeti. hogy „nincs-e olt az ö elveszeit pénze".
Persze amig igy forgatja a pénztárcái, egy óvatlan pillanatban már ki is emelle az illető pénzét, majd az áldozattól kapott útbaigazítás ulán elsiet, hogy az „igazi tettest" elcsípje.
Két perc múlva már találkozik a cinkossal és az áldozat is nemsokára rájön, ha előveszi a pénzét, hogy milyen módon lopták meg.
Az ihárosi vásáron ezt a módszert követték és most a csendőrség keresi őket.
= A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező fizetési feltételek mellett BnrUnál.
A
NAGYKANIZSAIAK
kedvelt találkozóhelye
BUDAPESTEN
VII., Baross-tér 23.
a Keleti pályaudvarnál.
Teljesen újonnan berendezett
kényelmes családi ház. Központi lütés, hldeg-melegvlz. Mérsékelt polgári árak.
E lapra hivatkozóknak 20oo engedmény. Testvérvállalal:
OSTENDE KÁVÉHÁZ
Tulajdonos: OROSZ ÖDÖN.
IhOI
Tornavizsga Kiskanizsán
Nagykanizsa, májua 23 A kiskanizsai elemi iskola torna-vizsgája vasárnap délután fél 4 órakor kezdődik a kiskanizsai Templomtéten. Az idén az elmúlt éveknél is fokozotlabb érdeklődés nyilvánul meg az apróságok gazdag programú vizsgája iránt, mert a számok közé kalonazenés zászlós gyakorlatok, harcijátékok, birkózást, tréfás számokat is beiktattak. Zenét az egész verseny alatt a nagykanizsai honvéd-zenekar szolgállat. Nagykanizsáról és vissza külön autóbusz-járatok indulnak. A versenyre belépődijak: ülőhely I pengő, állóhely 20 fillér.
Megjelent a Somogyinegyei Automobil Club évkönyve
A Somogymegyei Automobil Club csinos kiálliUsu évkönyvvel lepte meg tagjait és az érdeklődők nagyszámú táborát.
Az évkönyv nemcsak a club vezetőségének gondos munkájáról és választékos Ízléséről tesz tanúságot, hanem dokumentálja a club életrevalóságát és anyagi megerősödését.
A könyv művészi kivitelű színes bekötési táblával, finom meriteit papiron számos illusztrációval jelent meg, amik az elnökség arcképcsarnokán kivül a club versenyeinek és túráinak egyes mozzanatait örökítik meg.
Tartalmazza a club teljes címtárát és tagnévsorát, az év történetét, az alapszabályokat, a clubbajnokság kiírását és azon kedvezmények felsorolását, melyet a tagok élveznek.
A statisztikai részből érdemes felemlíteni, hogy az elmúlt év automobil és motorversenyein a club csapata 2 első és 1 második team dij.it, a tagok pedig 30 ezüst liszteletdijat és 24 érmet nyertek. Egyéves rnü-
Asztal tűzhelyeimet utánozzák!
Ne dobja ki pénzét silány anyagból készült utánzatokért, hanem rendeljen meg nálam, a készítőnél egy Igazán praktikus
asztaltüzhelyet,
melyért 15 évi garanciát vállalok.
MACSEK LAJOS
lakatosmester Kagykanlssa, József főberceg-at 87.
ködésük ulán ez tiszteletreméltó eredmény.
A club ezidén is programjába vctle a tavaly is jól sikerült „Somogyi Turavcrsenyt" szeptember havában, aronkivül július 21-én egy országos nyill csilbgturát rendez Kaposvárra, ami a város idegenforgalma szempontjából is nagyjelentőségű eseménynek Ígérkezik.
A könyvet Haidekker Pál, a club igazgatója szerkesztette.
(Finn urlovasok Zalában.) Május 25-én 15 finn urlovas érkezik Magyarországra és megtekintik a Dunántul több jeles állattenyésztő telepét. Fenékpusztára is eljönnek, ahol Festetics Tasziló herceg ménesét nézik meg.
Tipp-azelvóny
ZALA KANIZSA—PECS BARM1YA
eredmény:............ félidő:............
olvasható névaláírás.
KÖNYVEK, LAPOK
A Panoráma Utikönyvek
népszerű sorozatának uj kötete jelent meg „Semmering és környéke" címmel. Csaknem 100 oldalon, 30 képpel és térképpel, mindent megtalálunk ebben az ujszemponlu könyvben, amely a legelső magyar nyelvű kalauza a Semmering szépségeinek. Altalános tudnivalókon kivül elvonul elöltünk a népszerű gyógyhely egész élete, a téli sporl örömei ugy^nugy, mint a balzsamos levegőjű zöld Semmering sétái és turisztikája, ami benépesíti a szomszédos Schneebcrget és Raxot is. Az uj kötet nagyban hozzájárul ezeknek a kék-fehér kockás füzeteknek a népszerűsítéséhez. Minden \'tönyvkeres-kedésben és utazási irodában kapható. Ara 2 pengő. Ugyanilyen árban és ugyancsak mindenütt kaphatók a sorozat eddig megjelent kötelei és pedig: Abbázia és az olasz Quarnero, Velence és a Lidó, Karls-bad és környéke, Wien és környéke, Dalmácia és a jugoszláv partvidék, Prága és környéke, A postumm cseppköbarlang. — Könyvkereskedők rendelését Magyarországról az Afra, egyebünnen a Panorama Vcrlags-
1929. május 24,
gesellschaft, Wien, III., Kundmann-gasse ÍZ intézi el.
X A .Magyar magazin" uj pályázata. A „Magyar Magazin" legszebb, legnívósabb művészi állítású magyar folyóirat a junlus 1-én megjelenő szántában uj pályázatot hirdet, melynek két első dija Pólya Tibor és Zddor István neves festőművészek állal a nyertesekről készített egy-egy életnagyságú portré. Ugyancsak ebben a számban kezdi közölni Farkas Imre legszebb, eredeti regényének közlését, melynek címé: „Budapesten minden csendes". Azonkívül sok meglepetés lesz az uj számban, melynek ára az eddigi terjedelem megtartásával ezentúl csak 1 pengő lesz. A „Magyar Magazin\' az olvasók kívánságára junlus 1-töl kezdve havonként kétszer fog megjelenni. Mutatványszámol kívánságra a kiadóhivatal készséggel küld. A kiadóhivatal címe: Budapest. V., Sziget-utca 26.
)( Ooopsr és May Károly óta nem volt még Író, akinek kalandon regényel ugy lebilincselték az olvasót mint Emil Droonbergnek páratlan érdekes éa Izgalmas történőtől. Kanada éa Alaszka zordou vidékeire — a prémvadáazok hómezőire éa az aranyásók kalandos világába — visz el bennünket a zseniális iró, akt színes és drámai elevenséggel meséli ol a hajmeresztő eseteket éa lélegzetlojtó epizódokat, amelyeknek ő maga la részese vagy szemtanúja volt. Megható cüeatéie a vad Jelenoteknek az a Úszta, romantikus szerelem, amely végigvonul Droonberg valamennyi regényen éa azereneaéa be-tejezésével teljesen kielégíti ax olvasót. A díszes kiállítású kötetek értékét nagyban omcllk a azövegbe fűzött, ktllon műlapokra nyomott müvé8zl, mélynyo másu Illusztrációk. A „Pali ad la" kiadásában megjelent pompán könyvnek csekély havi részletfizetésre Is kaphatók
* SZÍNHÁZ
A sxlnQáxl lro<la 01rel:
(*) A tábornok — Zllshy Lajos
ssinmttrsmsks. Pénteken eete kerül bemutatóra Zllahy Laloa eaodáa azép ségü színmüve, A tábornok, mely a budapesti Nemzeti Színházban, de péoal színházunkban iu hatalmas sikert ért el. A főazoropokben Sarlay Imre, La-domerazky Margit, Kózsa Bözal, Vaaa Irma, Bánky Hébert, Jákó Pál, Putnlk Bálint, Szemothy Endre, Szalay Károly, Ütő Endre az Idény egyik legszebb drámai előadását produkálják.
(*) Éva grótmt - •olthy DySrgl 4a Pl Mér BSsks fslléptévsl. Szombaton és vaaárnap Martos Ferenc éa Szlrmay Albert, a két kiváló operett-szerző egyik legszebb operettjében, az Éva grófnőben gyönyörködhetik nagykanizsai közönségünk. Solthy György éa Pintér Böakén kivül a darabot Vlnco Emml, Bihari Nándor, Kádár Margit, Kormoa Ferenc, Putnlk Bálint, Kotüár
lkárd, Bánky Róbert, Sarlay Imre,
tő Endre, Szemethy Endre vlazlk diadalmas alkerre.
n Vasárnap délután na*u=OV-a«s» — lés rsqénys. méraókolt délutáni helyárakkal. Gárdouyl kacagtató vlgjátékremeke ezúttal közkívánatra kerül azlnre.
(*) assnény Isáayt nsm Ishst sl-vsnnl I /.ágon István aranyos napsugárral teleszőtt hangulatos vígjátékát héttőn esto — egyeUen egyszer — mutatja csak be a prózai ogyüttea. A darab ragyogó poéztse azlvet-lolket üdít, dorüjo végig kacagásra kéaztet Az évad legszebb vlgjáiéka.
Heti mllsor:
Pénteken, 24-én: A tábornok. Szombaton, 25-én : Éva grólnő. Vaaárnap, 2ít-án d. u. Ida regénye.
este Éva grolnő.
Aranyhegyi borok.
Töröli asztali ...... 1 liter 60 fUl.
Aranyhegyi muskotályos, finom, zamatos ... t liter 80 flll.
cárt palackokban, Rvez cserével.
Sáfrán József ÍSS2SSKÍÍ2:
1929. májút 24.
KOZGAZDASAG
Javult-e a nagykanizsai piaci íefeha minősége?
irta : Sxanyl István m. hlr. ftívegyésx (Magyaróvár)
ZALAI KÖTLÖNY
Táplálékaink között alig van a kenyéren kivül még egy oly általános használatú és ]ó tápszer, mint a tej. Ezzel szemben azonban a tej hamisítása is a leggyakoribb és legáltalánosabb.
A tej gondatlanságból, tudatlanság, vagy rosszakaratú pancsolás, rossz fejés következtében igen könnyen lehet csekélyebb értékű, hamisított. A hamisított, szennyezett tej fogyasztása pedig nemcsak anyagi, hanem egészségügyi kárral is járhat. Ezért feltétlenül szükség van a hamisítás meggátlására, üldözésére és büntetésére.
A hamisítás megakadályozására a felvilágosító oktatás és tanítás mellett feltétlenül szükséges az ellenőrzés, a minlátvevö razzia. Hivatalos ellenőrző szemléimen gyakran szoktam általános mintázást tartani. 1929. április 24-én pl. a nagykanizsai piacra érkező mintegy 1635 liter tejből 128 mintát vettem. Ezeknek laboratóriumi megvizsgálása azt a szomo/u megállapítást eredményezte, hogy az egész tejmennyiségben középértékben csak 3.350/,, zsir volt, vagyis az Ossztej elég gyenge minőségűnek bizonyult. — A hamisítás 31%-os, mert 511 liternyi tej volt hamisított átlagosan 2.69°/o zsírtartalommal. Volt olyan tej is e 47 hamisított minta között, melyben csak 1.7, 1.9, 2.0, 2.1°/o stb. zsir volt található. Másszóval e tejek 30— 6CP/o-kal voltak lefölözve. A leszedett tejzslr pedig mint tejfel, vagy vaj külön értékesülhetetl és így az árus lejének egyrészét jóformán kétszer is eladta.
Hogy mit jelent ez pénzben ? Bizony elég sokat I Ha a teljes tej árát 28 fillérnek vesszük, a 2.69 o/o zsírt tartalmazó tej csak 20.3 fillért ér. Vagyis 511 liter vételénél ezen a napon a fogyasztók 39 pengőt hiába, ellenszolgáltatás nélkül, fizettek ki.
Zalamegyében és Nagykanizsán több évi, több ezerre menő tejanali-zisem szerint a kifogástalan piaci tejek zsírtartalma évi állagban 3.7«/o. Másszóval a teljes ■ tejnek legalább 2.7J/o zsírt kell tartalmaznia. 28 filléres tejárat véve alapul a 3.35\'Vo-os tej csak 25.3 fillért ér. Ilyenformán tehát a közönség e napon a gyenge tej vásárlása folytán is 19 pengővel károsodolt.
Mindezek figyelembevételével látható, hogy Nagykanizsa közönsége április 24-én a gyenge és hamis tejek vételével mintegy 58 pengőnyi kárt szenvedett. Feltehető, hogy egy évben 50, illetve 100 napon át ily gyenge a tej. Másrészt 28 fillérnél sokszor drágábban kell azt megfizetni. Így kimondható, hogy a nagykanizsaiak egy évben a tej-hamisltás következtében 5—7 ezer pengővel károsodnak Ezzej az összeg-
gel már egy vegyvizsgáló állomás évi fenntartási költsége fedezhető lenne.
Ha a fenti adatokat egy mult évi általános tejrazzia eredményével ösz-szehasonlitjuk, ugy azt tapasztaljuk, hogy a nagykanizsai piaci tej minősége határozott rosszabbodást mutat. A mult évben ugyanis 1448 liter lej átlagos zsírtartalma 3 62V(, volt s a hamisítási °/o is kisebb volt.
Ma elegendő tej áll rendelkezésre. Közgazdasági, közélelmezési tekintetekből azonban az ár mellett a minőségnek is fontos, sőt fokozott szerep jut.
A tej minősége rendszeres felvilágosító oktatás és fokozott ellenőrzés segítségével volna javítható.
Propagandát tehát a helyes, hygi-enikus fejés és tej kezelés érdekében a termelök és tejkereskedők körében. Ezenkívül állandó és szigorú ellenőrzést a hamisitatlanság megóvására. Ilymódon elérhető lesz, hogy a nagykanizsai piacra Is csak kifogástalan, hamisítatlan, tiszta és tápdus, zsíros tej kerül.
A pacsai gazdagyOlés előkészítése
Nagykanizsa, május 23
Hirt adtunk már lapunkban arról a nagyarányúnak Ígérkező gazda-gyülésröl, amelyet az Alsódunántali Mezőgazdasági Kamara rendez ju-nius hó 2-án Pacsán. A nagygyűlés impozáns lefolyását biztosítja az a gondos és körültekintő munka, ainely-lyel a kamara a hatóságok és helyi szervek támogatásával a gazdagyü-lást előkésziti.
Faber Qyörgy kamarai fogalmazó beutazta a pacsai járás több községét és ismertette a gazdákkal a nagygyűlés célját és fontosságát, — hangsúlyozván a gazdaközönség demonstratív felvonulásának szükségességét. Zalaegerszegen érintkezést keresett a vármegyei hatóságok és a gazdatársadalom vezetőivel, akik valamennyien biztosították megjelenésüket és a legmelegebben támogatják a kamara törekvéseit.
Kende Péter a pacsai járás agilis főszolgabirája is mindent elkövet a gazdagyülés sikere érdekében és a folyó hó 18-án tartott tiszti értekezleten felhívta a körjegyzők figyelmét a gazdagyülésre.
Pacsán már megállapították a nagygyűlés helyéi és idejét, úgyszintén megtárgyalták a vendégek fogadtatását is.
A pacsai nagygyűlés a jelek szerint Ítélve, megmozgatja a járás egész gazdaközönségét és impozáns megnyilatkozása lesz a kis és nagy gazdák érdeklődésének és összefogásának
A kaposvári kiállítás
Hetven éve, hogy a Somogyme-gyei Gazdasági Egyesület megalakult éó mezőgazdasági érdekekért harcol. Nagy idő s méltó arra, hogy meg-ünnepeltcssék. Ennek az ünneplésnek külső diszes megnyilvánulása a Kaposvárott rendezendő országos jellegű mezőgazdasági és ipari kiállítás és vásár, amely augusztus 24-től szeptember 2-ig lesz nyitva.
A kiállítás élén álló saárdi Somsslch Miklós felsőházi tag és gróf Janko-vich-Bésán József olyan célokat tűztek maguk elé, melyek minden figyelmet és támogatást megérdemelnek. Ezek közül felemiitjük a növénytermelés eredményeinek bemutatását, az állattenyésztés, főként a tenyész állatok értékesítését különös tekín-teltei a jugoszláv piacra, a mezőgazdasági gyáriparnak értékesítési lehetőség nyújtását, a hazai és külföldi autóipar fejlettségének bemutatását, a kézműipar léljogosultságának beigazolását, a mezőgazda, iparos és kereskedő harmonikus együttműködését. Emellett megfelelő módon óhajtanak gondoskodni a közönség szórakoztatásáról is. Felállítják az ország első vidéki rádió leadó állomását, különös súlyt helyeznek más világrészekből származó vadászati trófeákra, mellyel a vadászati kiállítás színvonalát emelnék a vidéki kiállítások átlaga fölé. Halászati kiállításuk kedves tükörképe lesz a magyar tengernek: a Balatonnak.
Mindezek alapján felhívják a figyelmet a kaposvári kiállításra, melynek irodája Kaposvárott, Fő-utca 12. sz. alatt a Somogymegyei Takarékpénztár helyiségében van.
(-) » nllmilosHk lavssit ás nyári kasalását lsmortotl a „Növényvédelem" és „Kertészet" legújabb száma. Cikkeket közöl az őszibarack nyári metszéséről, a rózsa permetezéséről, a zöldségfélék műtrágyázásáról, a fagyott szölö kezeléséről, a töldl bolhák Irtásáról, a gyümölcs tér-gusedésénok megakadályozásáról, a kapálásról stb. A dúsan Illusztrált szaklapokból a „Növéuyvédolom" kladóhl-vutala, Budapest, V., Köldmlvelésügyl Minisztérium, kívánatra u Zului Kóz-iöny-re díjtalanul küld mutatványszámot.
TŐZSDE
A mai értéktőzsdén ismét üzlet-telenség uralkodott, az irányzat mindvégig valamivel gyengébb maradt. A tőzsdeidő második felében azonban megnyugtalólag hatolt az angol diszkonlkamatláb változatlansága, to-váobá, hogy a berlini tőzsdén nagyobb árveszteségek nem voltak. Ettől az időponttól kezdve az árlemorzsolódás megállt és általában az árveszteségek mértéke csak kivételes esetben haladta meg az egy százalékot. Ennél nagyobb arányú árveszteséget szenvedtek Lámpa, Szikra, Qummi, Ofa, Fegyver és Rima. Az irányiit zárlatkor gyengébb, a hangulat azonban nyugodt. A fixkama-tozásu papirok piaca kissé gyengébb irányzat mellett üzleltelen. A valula-és devizapiacon az irányzat lanyha.
Buza esett.
Buzs tlszav, 23 90-24 15,
Terménytőzsde
- flll., a rozs 20 fillérrel
77-es 23-75-23 90, 79-es 24 20-24 35,
78-as
24-45-24 65, dunántull V-m 2570-22 94
78-as 22 90-23 15, 79-es 23-20-23-38, BO-aa 23 40—23*50, roza 19-80—19-50, lak. árpa 24-50—24-80, aörárpa 26-00-26-50^ zab 22-25-22 60, tengert tazt. 28-00—28,25, dunántull 25 75-26-00, korpá 16-25 -1650.
Ktriohl Kárlat
Pár Is 20-29\'/s, London 25l9Vs, Newyork 519 62\'A, Brilssel 72 10, Milano 27 18\'ft, Madrid 7309, Amsterdam 208 821/1, Berlin I23 57VJ, Wien 72 96\'/., SoHa 3-75, Prága 15-38\'/!, Varsó 58 25, Budapest «0-Í0 Belgrád 9-WH, Bukarest 3-08.
i kitapeifl Tfissde dtrrlxa-jegyzóM.
DEVIZÁK
VALUTÁK
Angolt 27*72-27*87 Belga fr. 79*40-79*70 Csehk. 16*92-17*00 Dánk. 152*35-152*95 Dinár 9*9810*04 Dollár 570*75-57255 Francia f. 22*30-22*50 Hoü. 229 30-230-90 Lengyel 64-05-61*35 Leu 337-3*41 Léva —•—
Ura 29 90-30*15 Márka 136-20-136*70 Norvég 152-40 153*00 Schill. 80*30-80-65 Peseta 81*15-81-85 Svá|clf. 110*12-110 52 Svédk. 152*80 153-40
Amsl 230*15-230*85 Belgrád 10*06-10*09 Berlin 136*30-13670 Brüsszel 79*47-79-72 Devizalei 3*39-3*41 Kopenh. 152-55-152*95 London 27*77-27*85 Madrid 81*15-81*75 Mtlsno 29*96-30*06 Newyork 572*70-4-30 Oszló 152*60-153*00 Párti 22*37-22*44 Prága I6-99-IÍ-01 Szófia 4*14-4-16 Stockh. 153*00-153-40 Varsó 64*17-64*37 Wien 80-41-80*66 Zürich 110*21-11051
Setttnáiír "1
Felha|tás 29IS, eladatlan 112. — Elsőrendű 1*80—1*82, szedett 1*80—1*82, szedett közép 1*64-1*70, könnyű 1*20—1*40, 1-ső rendU öreg 1*64-1-68, H-od rendű öreg 1*44—1 54 angol aűldő 1*50—1*76, szalonna nagyban 1*92-1*96, zsir 2-20-2-24, hua 2*10-2*44, szalonnás lálaertés 2*10-2-22. Az irányzat élénk.
aSIMJERYVRRÓOJÉPEK
wáan A LEGJOBBAK I
ság.
Oy
unk.
(Rövidítések) H — hírek, közgazda-rtangv. — hangverseny, E — előadás
gyermekeknek. A —« asszonyok-Z — zene. Mg. «= mezőgazdaság. Hl. - ifjúsági előadás. F — felolvasás. 0 gtamofonzene. Jb — Jazz-band* K — kabaré. nZ. — népszerű zene.
Május 24 (péntek)
Budapest 9.15 A rádió házltriójának hangv. 9 30 H. 9.45 A hangv. folytatása. 12 Déli harangszó. 12.05 Orosz balalajka zenekar hangv. 12.25 H. 12.35 A hangv. folytatása. 13 Időjellés. 14.30 H. 16 Onkel Hans mesedélutánja. 16.45 Időjelzés. 17 Cigányzene. 18 Francia nyelvoktatás. 18J0 P. 19 Az Operaház .Aida* előadása. Utána
kb 22.15 Időjelzés. Majd cigányzene. Bécs 11, 16 és 17.20 Hangv.
17.40
Szonátaest. 20.15 Kamara Z.
Berlin 16.30 Zene. 20 Hangv. 21 Vonósnégyes.
Bern 12 45 O. 16 Hangv. 20.05 A hét zenéje. 20.30 Hangjáték. 22.15 Hangv.
Brflnn 12.30 és 19.05 Hangv. 20.30 Kozma Andor .Pánik" c. novellájának fei-olvaaása. 21 és 22 25 Zene.
Hamburg (Bréma, Hannover, Klel) 1030 A Johanneum-űnnep. 17 Schubertdalok. 18 Hangv. 19.25 Vlgopeia közv. 23.10 Zene.
London, Daventry 12 Szonáta hangv. 2 .30 Orgonahangv. 13 Hangv. 15 és 16.15 Zene. 17715 Oyermekóra. 18.30 Empire-nap. 21.35 Hangv. 23 Zene.
Milánó 11.15 0. 12.20 Hangv. 13.35 Jb. 16.30 Oyermekkarének. 17 Jb. 20.30 Szlmf. hangv. 23 Jazz-band.
München 12 55 Schrammeltrió. 16 Zene. 20 Hangv. 21.35 Népdat-esL
Prága 11.15 Q. 12.30 Hangv. 16.25 Kamara Z. 19.05 Hangv. 20 Hangjáték. 21.30 Dalok. 22 25 Z. Varsó 12.40 éa 15.50 O. 17.55 Hangv.
KUdta: Bélsalai Ryoada fa UfkMé Vállalat, lafyknluáa. Felelő* kiadó: Zalai Károfy. ipttfwiNui MÍIM f Hi
10 ZALAI KÖZLÖNY
1929. május 22.
APRÓHIRDETÉSEK
Ax Apróhirdetések dl|« 10 sióig 50 fillér, Minden további azó dija 5 flll. Vasár- és ünnepnap 10 sióig 80 fillér, minden további sió dija • flll. Szerdin és pénteken 10 sióig 60 fillér, minden további sió díja 6 flll. Címszó s minden vastagabb betűből álló sió kit siónak számíttatik. Állást kereaóknek 50% engedmény.
Egéssséges, fagymentes, nagyszemll étkezési burgonya házboz síiilllvl 100 kgr.-ként 12-50 pengő. — Előjegyzések Oyenes tuszerllzletben eszközölhetők. — Teleion: 226. 2447
Bérautó megbízható legolcsóbban Ksutmann Manónál kapható. Telefon 107 is 571. 2215
PénatkfiloaBnl bekebelezésre vitndea
összegben a legelőnyösebben is l< aabban folyóslttat Jtoxél lonáo kölcsönközvelltő Irodája Nagyi Kazlnczy-utca 2. szám.
Balatoni rizling 80 fillér, »BrBa BO fillér adóval egytltt 3 liter vételnél Zerkowltz Albert borpincészetében. 1495
.ZEPESI IMRE
* csatornázás, vlzvezetik-berendezés, épület is ntü-bádogoa. Zrínyi Mlklóe-
utoa 22. — Telefon 2-95.
A „Tribon" ruházati r. I.
helybeli képviselője Pranger József tlBzte-lettel közli nagyrabecaült vevőivel, hogy lakását, Illetve Irodáját IB-lkétSI k«d>« FBut IS. a*, alá (a Nemzeti Bankkal azesnben) helyezte át. Meg-rendeliaeket sz összes ruházati cikkekben 8 havi réaxletflzetéere a szokott előzikenyiégget [elveszek. A fizetés kezdete ezúttal Jullua elaeia. Tehet tisztelettel 3218 PRANOER JÓZSEF, Főút 15.
Ozlethelylaég berendezéssel, lakással azonnal kiadó, ugyanott egy varrógép is eladó. Teleky-ot 65. 2404
Egyaxobáa lakás minden mellékhelyiséggel, vlzvezetikkel kiadó Rozgonyt-u 6. Ugyanott egy takaréktűzhely eladó. 2445
Józaef tőherceg-ut 16 sz. hál szabadkézből eladó, azonnal beköltözhető. 2437
Két utcát is előszoba, valamint összes mellékhelyiségekből álló siáraz lakáa 1929. iv augusztus hó 1-ére kiadó Kinizsi-utca 43. Megtekinthető a délutáni órákban. 2432
Üzemünket kibővítettük is a legmodernebb gépekkai berendezkedtünk
hajópadlógyártásra
is. Állandóan szolgálhatunk legolcsóbb napiárban elsőrendű osztrák származású hajópadlóval minden méretben és Jutányosán vállalunk
bérgyalnlást
és a szakmába vágó minden egyéb
bérmunkái.
fiaikéi Társa S
Nagykanizsa, Szemere-utca 4.
Hofffser csiplögarnlturák 4-es kazán, 12-es benzinlokomobll 1000 "„ cséplőkkel, külön-külön Is eladók. Simon, Zalaszent-miháiy. 2291
Balatonbogláron, a villasorban 2 is 3 szobás vlilalakások, esetleg egyben, penslónák kiadó Bővebbet Zrínyi Miklós-utca 34 Postapalotával szemben. 2455
Egy oalnoa kiszolgáióleány azonnal felvétetik Erzsibet-tér 13. Kávémérés. 2473
Egy egyszobás, konyhás lakáa mellékhelyiségekkel Jullus t-ire kiadó — Márla-ulca 2. 2478
Ügyes ezobaleányt keres azonnali belépésre Elek Ernőné, Palin. Jelenlkezni lehel Nagykanizsán Is, Erzsébet-tér 21. 2479
Eladó egy egész u| rézháló és több bútordarab. — Érdeklődni lehet Eölvöi-
tir 5. sz. -2480
Csukott bérautó,
helyben és vidékre bármikor megrendelhető
Btnoia Imre
no Talefon ■ 595. szám.
Mos I Fest I
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gŐxmosó, vegytlsztltó, ruhafestő ■ ixombalhtlyl ot»i. IpirklillUáioa »r»nyér«mmtl kUQntetv*
NAOYKANIZSA
GjQJtötelep i Oyártelep i
Kazlnczy-u. a Hunyudi-u. 19.
Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bármit testet vagy tisztíttat. Győződön meg áraim olcsóságáról és munkám
kiválóságáról. Utoürhetetlen fényű gallirtisztitás t Tisztit t Jisz Pllssérozll
YdiröqtpeR
mtígla a fagjoroafel
KAPHATÓ I
SINGER VARRÓGÉP
PtÉSZVÉNY-TÁRSASÁO FiiOllti: NAGYKANIZSA. Főnt 1.
<\'rÍe\' Iden es \'r M4g J >cltjeke
uagü m . .^nuokír1- ^
.11 hat
mafl
bixtos""-l6 ,„jon>
Jón \'\' megküld
(ltty°K

PALLAÜ1S
könyvosztályfi fíudapesl, V., Alkotmányul, i.
ontinenial
minőségben és tartósságban felfilmnlbatatlan!
Bő és egésziéges lermése lesz, ha jjyömöloaf ált és ast6l6|ét permetezi Vásároljon
ORSZÁG JÓZSEF magkereskedésé-ben Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10.
(a bíróság mellett)
a következő védószerekből: Kombinált arzán-rézvegyületet tartalmazó Noaprasen
Komb. réxkén-arzénvegyületet tartalmazó
Tutqkll mindkettő egyesített perme ezö anyag
egyidejű védekezésre. GvQmSIosAaban i OyUmölcspenész (Monllla), varasodás. rUgyfuróbogár, alma-moly, szllvamoly és a többi gomba és
rovar kártevők ellen Szólóban i Peronospora, sxőlőmoly, szólóilonca, tökehernyó irtására. Bordói léhez keverve: Arxola, Uránlaxóld, Darxla arzén tartalmú permetezőszerek (rágókártevők Irtására). Eloaal, Vinol lisztharmat elleni védőszerek. Bulláról gombakártevők irtásához. Almola, Pomrln (vértetUkálrány) vértetves sebhelyek
bekenéséhez. Több más speciális védőszerek is állandóan raktáron. Érdeklődőknek Ismertetőket Ingyen adok.
10043/1929.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy a Zalavármegyei Gazdasági Egyesület folyó év) junlus hó 29-én
városunkban ál latd Íjazással egybekapcsolt kiállítást rendez.
Felhívom a gazdaközönséget, hogy ezen kiállításon való részvételt a felhajtandó szarvasmarhák, juhok, sertések számának megjelölésével mielőbb jelentse be az egyesület elnökségéhez Zalaegerszegre.
Nagykanizsa, 1929. május hó 16-án.
„„ Polgármester.
Linóleum és viaszkos vászon
minden méretben olcsón beszerezhető
HIRSCH ÉS SZEGŐ
cégnél
I.
nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. Telefon 338.
Bármely bel- vagy külföldi áru- vagy értéktőzsdéről a lehető leggyorsabban, telefonon, táviratilag, vagy írásban, helyben vagy vidékre jelentést ad.
Érdeklódnl lehet a fenti címnél.
HIRDESSEN
a „Zalai Közlöny"-ben.
Nyomatot! a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Pelelös üzletvezető:
Zalai Károly.)
60. évfolyam, 116. szim
Nagykanizsa, 1929 május 25, szombat
Ara 14 Hllér
ZALAI KOZLONT
befktaitMs h kiadóhivatal: Pö-ut 5. uim Malthetyl flikkUdóhlviUl Kowuth Lajoa-u. 37.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
HóHltléal iia: egy bórt a pengő M tlltt»
A Kormány módosította a lakásrendelet 6. és 7. paragrafusait ax indokolás nélküli fölmondásra vonatkozólag
Megszigorították a lakásrendeletet a túlkapások ellen — A módosítások pontos részlete
Budapest, májua 24 (Éjszakai rádiójelenlés) A mai minisztertanácson Vass József népjóléti miniszter meglette előterjesztéséi a lakásrendelet módosításáról. A
minisztertanács a legutóbbi lakásrendelet 6. és 7. paragrafusalt módosította
a következőképen és bizonyos szankciókkal látta el:
a) Megfelelő lakás felajánlásának a felmondással egyidejűleg kell megtörténnie és meg kell jelölni a felajánlott lakást és annak bérét is és Írásbeli nyilatkozattal kell igazolni, hogy a bérlő a megjelölt bérösszegért és a felmondási időpontban akadálytalanul elfoglalhatja a felajánlott lakást és az elfoglalástól számított 2 éven át ugyanazon bérösszegért megtarthatja. E kellékek bármelyikének hiánya a felmondás érvénytelenségét vonja maga után. Az érvényes felmondás is hatálytalanná válik, ha
a felajánlói! lakás abban az időpontban, amelyre a felmondás szól, bármely okból meg nem üresedik.
b) Indokolás nélkül bérnegyedévenként csak 1 lakást vagy lakásnak tekintendő helyiséget lehet felmondani. Ha több felmondás történik, valamennyi érvénytelen. Érvénytelen továbbá minden az eddiginél magasabb bérfizetésére vonatkozó nyilatkozat vagy megállapodás is, ha a bérlő a vele szemben történt felmondás visszavonása végeit vagy azért ígért az eddiginél magasabb összegű bért, mert a bérbeadó akár kifejezetten, akár burkoltan kilátásba helyezte, hogy indokolás nélkül fel fog mondani, ha nem hajlandó magasabb bérösszeget fizelni.
c) az a bérbeadó, aki indokolás nélkül egy bérnegyedben több lakást mond fel rosszhiszeműen vagy azt a felmondást béremelésre akarja felhasználni, indokolás nélküli felmondással többé nem élhet. Az a bérbe-
adó is, akinek több háza van, indokolás nélkül egy bérnegyedben összesen csak 1 lakást mondhat fel.
d) a tulajdonos társak az indokolás nélküli felmondással csak együttesen élhetnek és csak egy lakásra.
Az a) pontban foglalt felmondás (6—7. §) esetében alkalmazást nem nyerhetnek a b) és c) rendelkezései, azonban az indokolt felmondás esetében megfelelően alkalmazandók. Indokolt felmondás esetében a kielégítő lakás felajánlására nézve továbbra is az alaprendelet 6. §-ának 3—5 bekezdéseit kell megfelelően alkalmazni. A felmondási időt a 6—7. §. alapján, szabályszerűen történt felmondásokra nézve, junius l-ig meghosszabbítják.
A most kibocsátandó rendelet a kihirdetés napján lép életbe.
A b) és c) pontban foglalt rendelkezések hatálya az eredeti rendelet kihirdetésének napjától, tehát 1929 ápriiis 19-töl számit.
A DUNÁBA ZUHANT REPÜLŐGÉP ÜGYE A PARLAMENT ELŐTT
Sándor "Pál és a Kereskedelmi miniszter izgalmas összecsapása a Ház ülésén nagy vi&ar között
Rassay éles támadása a Légiforgalminál történt visszaélések miatt — Zsltvay igazságügy-miniszter az ügyészségi vizsgálatról és a megtorlásról
Hermann Miksa védte a kormány kereskedelmi politikáját a tárcája költségvetésében
Budapest, május 24 A Ház mai ülésén befejezték a népjóléti tárca költségvetésének tárgyalását. Majd Görgey István előadó ismertette
a kereskedelmi tárca költségvetését. A tárca legfontosabb problémái: a karlelek megrendszabályozása, az energia törvény és a részvényjogról szóló lörvény megalkolása. A rádió szolgálat ugyancsak örvendetesen fejlődik, mióta a lakihegyi uj adóállomást felszerelték. A továbbfejlesztést elő lehetne mozdítani, ha az ország délnyugati és északkeleti részein úgynevezett relé állomásokat állítanának fel, hogy
ezáltal az elszakított területek magyarságával is érintkezést tarthassunk fenn. Hermann Miksa kereskedelemügyi miniszter szólal fel ezután és
rátért a Légiforgalmi r. t-nál legutóbbi történt katasztrófa megállapítására.
Amikor a gépeket beszerezték, Magyarországnak csak könnyű légijármüveket volt szabad alkalmaznia, igy vették a Bzóbanforgó Focker-gépeket, amelyek azonban a németeknél is igen beváltak. A szerencsétlenségnél olyan esettel állunk szemben, amely — sajnos — az aviatikában előfordul. Mindazonáltal a légiforgalmi statisztika nálunk a legjobb. A szerencsétlenség okait, amennyire lehet, pontosan klderitjük és megvizsgáljuk a többi gépeket is. Meggyőződése, hogy nincs mulasztásról szó. Majd áttért Sándor Pálnak a magyar vasutak túlzott árairól tett kijelentésére, hangoztatva, hogy Sándor Pál összehasonlításai tévesek. Minden problémát a szomszéd államok elzárkózó politikája idézett elő, amit
mindig is hangoztat a nyilvánosság előtt.
Ezt a fegyvert mi sem engedhetjük ki kezünkből mindaddig, amíg a szomszéd államok ragaszkodnak hozzá. Rátért
a szénkérdés llgyére. A széntermelés költségei az egész világon emelkedést mutatnak. Az iparfejlesztéssel kapcsolatban megállapította, hogy
a magyar textilipar olyan fejlődésI mutat, amelyre úgyszólván az egész világon nincsen példa. Majd a beruházásokra tért át. Megállapította, hogy a vasúinál 42 Vot fordítottak beruházásokra. Arra lö-rekszik, hogy a vicinális vasutaknál a személyforgalmai teljesen különválasszák az áruforgalomtól. Részletesen nyilatkozott
ulépilési programjáról is. Lehetnek még panaszok, de a
háború óla 70 milliói fordítottunk erre. Ez Igen jó eredmény. Tervbe vélték, hogy az utakkal nem rendelkező falvakat is bekapcsolják a nagy úthálózatokba.
Sándor Pál felszólalásában hangoztatja, hogy a szénárakra vonatkozó adatai helytállók, ezt mindenki elismeri. Arról van szó, hogy néhány kartell és gyár előnyös helyzetbe kerül az egész országgal szemben. Bebizonyosodott, hogy a német szén nálunk olcsóbb, mint azelőtt volt. A francia vas is olcsóbb, mint a miénk. Nincs kifogása a gyárak polgári nyeresége ellen,
de 40 - 50—100 százalékos nyereségre nincs szükség. (Biró Pál: Hol van ilt ilyen nyereség ? Hogy lehet ilyet mondani ?) A baloldali képviselők izgatottan kiabálnak át Biró felé, különösen a szocialisták, majd Friedrich István és Bródi Ernő szavai hallatszanak ki a közbekiáltásokból. Az elnök csak hosz-szabb beszélgetés után tudja a csendet helyreállítani.
Sándor Pál: Ha ugy kell lenni, hogy rosszul menjen az ország sorsa, ám legyen, de akkor mindenki egyformán viselje a bajokat Tudom, hogy darázs-fészekbe nyúltam bele, fenntartom azonban, hogy itt egyes gazdasági tényezők kalózkodást folytatnak. Ne tegyék leheletlenné a tarifapolitikával, hogy Szobon keresztül az olcsóbb szén ne ludjon bejönni. Magam is a kapitalizmus védelmezője vagyok, de nem szabad, hogy a kereskedelmi miniszter a mai vlsz-szásságok mellett tartson beszédet.
Már attól kell tartani, hogy az ország biztonsága is veszélyeztetve van. (Óriási zaj tör ki a Ház minden oldalán. Nem lehet semmit hallani. A felkiállásokban Bethlen miniszterelnök is részi vesz.)
Szünet után Vérles Vilmos István, majd Malasics Géza szólalt fel. Nem áll az hogy sok az iparos és a kereskedő, a belső fogyasztás zsugorodott össze. Középeurópában nálunk a legalacsonyabbak a munkabérek, holott a vállalatoknak módjukba volna többet fizetni.
A kereskedelem és ipar pangásának okát a kormány antiszociális politikájában látja. Budai Dezső hangoztatja, hogy a kartelekkel szemben nem lehet versenyképes árakat elérni. A kormánynak nem szabad visszariadni attól, hogy a magántulajdonba belenyúljon 0) Rassay Károly a Légiforgalmi rt.-nek adott szubvenciók elszámolását kifogásolja. 129 ezer hollandi forintért vetlek hat darab repülőgépet. Ebből az összeg-
ZALAI KÖZLÖNY
1988. máim 28.
bői 60.000 pengő províziót fizettek ki. Vallomások alapján kimutatja, hogy
a társaság körülbelül háromszor annyi segélyt kapott, mlntameny-nylre a gépek vásárlásánál szükség volt.
Az állami* pénzekről a miniszter felelőséggel tartozik.
Zsltvay Tibor igazságügy-miniszter azonnal válaszol és hangsúlyozta, hogy mikor az ügyről tudomást szerzett, nyomban átkérte az iratokat és megállapította, hogy a lefolytatott nyomozás eredményeképen az ügyész-
ség kiengedte a vádból a vezérigazgatót. Az eljárás folyik. Utasította az ügyészséget, hogy vegye át a vád képviseletét és teljes kíméletlenséggel szorgalmazza a vád
tisztázását Báró Kray István kérte a kereskedelmi minisztert, hogy minél előbb állítsa fel a Kézműves Kamarát. Kérte, hogy a miniszter a magántisztviselők törvényét minél előbb terjessze be. A költségvetést elfogadta.
Rolhensteln Mór: A közszállltások reformját követelte. Az ülés 6 óra után ért véget.
Középkori babonával akarta visszahódítani a férjét egy kiskanizsai asszony
A battonából közegészségügyi klfidgds lett — Ax őrtorony-utcai kut titka, vagy amikor nem sUI el a szellemek munkája
egy asszony a szellemeket hivta segítségül, hogy visszatérjen hozzá a
Nagykanizsa, májua 24 Ki hinné, hogy a XX. században, mikor az Óceán felett röpködnek a repülőgépek és a milanói Scala operaelőadását nemcsak hallja, de látja is az ember, akár Kutyabagoson is, otthon ülve, kényelmes karosszékben, — hogy a babona, az ősi népbetegség, még ma is él és Nagykanizsától parittyahajtásnyira: Kis-kanlzsán virul Is?
Ki hinné, hogy ma, amikor Segrave őrnagy rakéta-autókat konstruál, hogy leverje a gyorsasági rekordokat és ugy akar száguldani, mint a lassú gondolat, hogy ma még vannak asszonyok, akik bájitallal, vagy „csodaszerekkel" akarják visszahódítani férjüket, aki különváltan él ?
Mindezeket kevesen fogják elhinni és mégis igy van, mert nemcsak beszéd, hanem hivatalos akta is tanúskodik róla, hogy az Urnák 1929-ik esztendejében Kiskanizsán
férje...
Az egész pedig egy rendőri kl-hágásl feljelentésből kifolyólag tudódott ki és igy az alábbi érdekes tudósításban számolunk be az esetről:
A szóbanforgó kiskanizsai fiatalasszony különvállan élt férjétől. A szegény, kicsi asszonyka sok mindent megpróbált, hogy visszatérjen hozzá a férje, akit nagyon szeretett.
Ez azonban nem ment könnyen, mert meg vagyon irva a csillagokban, hogy könnyebben jut keresztül a teve a tü fokán, mlntahogyan egy férjet haza lehet hozni az asszonyhoz, ha az elkívánkozott tőle...
A feleség mégsem adta fel a reményt, hogy eléri célját és ennek keresztül vitelére nem sajnált visszamenni a középkor sötét századaiba és földöntúli erők segítségét hívta Ugye pártfogolására.
Mint utóbb kiderült, a szellemek segítsége Inkább humoros formában lelt volna elérhető, minthogy abból valami kára is lelt volna valakinek. Az asszonyka fogta magát és egy nagy vasfazékba a tőle különváltan élő férjének egy szennyes inggallérját, egy darab sárga viaszt, egy 10 centiméter hosszú (tulcsot és öt darab cserépzsindelyt helyezett el és azt elvitte az Őrtorony-utca egyik házának udvarára és éjnek idején hosszú zsinegre erősítve, leengedte a kútba.
Ebben a házban lakik a külön élő férj, aki nem tudott a dologról semmit, ellenben a ház többi lakói észrevették a kútban a vasfazekat és kihúzták a benne levő holmikkal együtt.
Bejelentették az esetet a kiskanizsai rendőrségen, ahol megindították a nyomozást és megállapították, hogy kitOl származik. Az asszony nem is
tagadta, hogy az ö müve volt a különös kut-lelel, egyúttal előadta azt is kihallgatása alkalmával, hogy miért tette.
Nem lehet ludni ezldöszerint, hogy a vasfazék, a gallér, a viasz, a kulcsok és a zsindelyek, mennyire hatottak elváltán élö férjére, de at bizonyos, hogy az egész ügyet a rendőrség áttette a városi kihágási bírósághoz, miután a kutviz bepisz-kilásáról van szó és ez közegészségügyi kihágást képez.
A kihágási büntető biró: Szőnyi Sándor legközelebb tartja meg a tárgyalást a babona-ügyében.
A vasfazék a benne levő dolgokkal együtt hivatalos helyre kerül letétbe, ahol dokumentálni fogja, hogy a szív hatalmas a legerősebb valami a világon, mert az még a XX. századnak is fittyet hány, ha a maga jogának eléréséért harcol...
A Balaton tükrén tilos, a nádasok szélén csak akkor szabad a horgászás, ha a horgászó ntat épít az állashelyéhez
A Balatoni Halászati R. T. tilalma nagy elkeseredést váltott kl Feloszlott a Keszthelyi Horgász Egylet — Hogyan fest a Balaton-kultura a gyakorlatban?
Koszthely, május 24 (Saját tudósilónktól) Érthetetlen és unalomig prédikált Balaton-kul-
tusz gondolatával semmiképen össze nem egyeztethető tilalmat állított fel a Balatoni Halászati R. T. Kimondta egyszerűen, hogy a Balatonon a csónakról való horgászás tilos. Ezután horgászni csakis a partról szabad. A nádasok szélén a vizbe állított padkákról is csak akkor szabad horgászni, ha a horgászó szilárd utat épít a padkáig.
A tilalom érthető elkeseredést váltott ki a balatoni sport-horgászok körében. A Keszthelyi Horgász Egylet mindent megpróbált, hogy a ren-
deletet megváltoztassák, de — eredményt nem tudott eléml. Épen ezért a Horgász Egylet fel Is oszlott, vagyonát jótékony célra adta.
A Balatoni Halászati R. T. Ilynemű eljárása nagy visszatetszést szült nem csak Keszthelyen és a közvetlen Balaton-vidéken, hanem az egész országban mindenütt, ahol a Balatonnak barátai vannak.
Ha az idén kevesebb nyaraló lesz a Balaton mellett, ugy annak egyik okát bizonyára ebben a tilalomban lehet keresni.
Így fest tehát a Balaton-kullusz a gyakorlatban I
Ede ur
Irta: narbartia Caloa (4)
Az, szegény, nem mert odanézni, csak az egész testén végigrángott valami Ismeretlen gyönyörűség. Nem tudta, hogyan fogadja, hogyan köszönje, hogyan tartsa meg ezt a gyönyörűséget. Csak sután, ijedten elfogadta. Ráejtette bozontos fejét arra a kézre és várta, hogy a tavasz, az este é; az asszony, akik először találkoztam az életében, egyszer C6ak eltűnjenek és ö ott találja magát megint valamelyik külvárosi istálló dohos szalmáján.
Nagy csudát várt.. . még nagyobbat .. .
Talán hogy kigyulladjon köröskörül a halkan leszitáló szürkület s ő az embernek-lenni harsogó örömével vágjon újra utat magának az emberek közé. Abba a világba, ami elkezdődik a tavasz tövében, a mezők barázdáinak ölén, a falu fehér házacskáiban, (csupa otthon, tűzhely, elérhető célok és termékeny meleg ség) melyek most ugy gunnyaszta nak a templomtorony Körül, mint pihenőre tért nyáj, aminek álma felett szerelmes juhász szilüettje mereng a hold felé.
— Ne menjen maga vissza az em berek közéi — szólt az asszony, mintha csak folytatta volna Ede ur felébredt vízióit. — Eddig csak a nevét ölték meg, de ha visszamegy
közébük, megölik egészen. Nagy, ostoba gyerek maga, akit nagyon-nagyon szeretni kellene, hogy újra ember legyen belőle.
- Szeretni... — jajdult fel Ede ur ajkán a szó és ijesztően csikorgott össze a foga. — Aki olt tart, ahol én, annak a szeretet már csak annyi, mint templomküszöbön ülőnek a garas. Aki adja, nem törődik vele, kinek adta. Csak adott, hogy adjon. Nem a koldusért. Az egyforma mind. Saját magáért. Mert talán egy ml-atyánkja mellé kellett, hogy annyival többet érjen. A koldus . . . eszköz csupán. A többi... ? Az a cigány ott az agyagpartba vágott odújában szeret... Azt szereti, aki megosztja vele az odúja bűzhödt nyomorúságát? A gyerekei anyját szereti ? Dehogy I A nőstényt szereti... azt. A gyerekeiben a hlm-voltának aranyborját . . . Pedig az a cigány több ember, mint azok olt a városi korzón mind. Az a cigány legalább ember a maga leplezetlen ember-voltában. Azt eszik, amit talál. Ott veszi, ahol tudja. Ugy csókol, ahogy jol esik. És ugy öl, ahogyan a szive diktálja. Azok ott, a többlek ? . . . A testűk cifra hazugság. A lelkűk hamis aranymáz. Áz életük szemfényvesztés. Csak egy Igaz belőlük; — ahogyan a koporsójukban kinyujtóznak, amikor fölébük dübörög a föld.
Az asszony keze makrancosan markolt bele Ede ur ökölbe szorult
ujlaiba. Ráemelte az egész szemét, mintha azon keresztül akart volna legalább csak egyetlen sugárnyi fényt reftektorozni ennek a szerencsétlen, szegény embernek csupa-csupa fekete világába. Simogatta a szavával:
— Napfény kell magának, kedvesem és világosság. Friss, tiszta levegő. Egyenes, szabad ut... Szegény, szegény barátom, liigyje el nekem, hogy ha ledobná magáról keserű gyűlölete halotti leplét, megtalálná alatta az életet, a maga eltévedt életét, a maga nagyszerű feladatalt, a maga most undorba zabolázott erőit... Keresse, kedves, a vlssza-ulat magához és akarjon ember lenni maga, aki Ilyen torzonborz ábrázattal, Ilyen eltaposottan is több, szebb, nagyobb, mint akik magát számkivetették.
Ede ur beleszédült az asszony szemébe, szavába. Mintha százesztendős álomból ébredt volna. Mintha mindezt egyszer, nagyon régen, valakitől már hallotta volna. Valahol egy másik világban. Furcsa, megmagyarázhatatlan szorongás vett erőt az idegein. Emlékezni szeretett volna és nem tudott. Szólni akart és zsibbadt ajka összekoccantolta a fogait. Erőlködött, hogy lássa az asszonyt, a cirkuszos balárt, az elsötétülő falut, önmagát... De csak valami szép, halk muzsika zsongott a fűiében és ahogyan az örvénylett, búgott, ugy tekergőzött a szeme elé ezer meg
ezer összefonódó, szétsudarazó, gyönyörűséges szin, fény, vonal, rajz ... szédült délibábok kacsalábon, csilingelve forgó panorámája.
— Vigyen el magával I — kulcsolta kezét könyörgöre az asszony felé. — Vigyen akárhová. Kl... Ití... ebből a szörnyűséges pokolból I Megfulladok Itt. A magam szennyében pusztulok el. Pedig annyi még bennem a töretlen rög, amiből valaki.. . maga ... csudálatos szépségeket tudna csiholni...
— Jöjjön I — tüzelt az asszony ajkán a szó és a messze lemaradt lovak közé vágott, hogy utolérjék a falu tövében poroszkáló komédiás-társaságot

Kőhajításnyira voltak már a falutól. Egyikük sem szólt többet.
Ahol a legelöszélen kopasz akácsorba fordult az ut, Ede ur egy zökkenőnél az asszony vállára ejtette a fejét. (Inkább véletlen volt, mint a kívánkozása, mert azt pórázra fogta nagyon a határtalan szeretet, amit az asszony iránt érzett.)
Az asszony ijedten kapta félre magát. Ede ur ugy látta, mintha kicsit meg is rázkódott volna a szép, fehér bőre, amikor hozzá ért a torzonborz szakállával, az éhes gnóm-arcával, a nyomorúságon vedlett fiatalsága tépett coi dr, ival.
Ede uron átcikázott a lehetetlen.
1928 má|ui 25.
ZALAI KÖZLÖNY
Egy Telelcy utcai leány sorsUl-döxötl élete miatt a Principális duxxasxtófába vetette magát
A közel két méter mély vlxböl fuldokolva mentették kl a szerencsétlen leányt
Kigykanizaa, május 24
A Principális-csatorna medrében íevö viz magassága nem nagyon alkalmas arra, hogy egy ember beleölje magát, de a kiskanizsai hídtól nem messze levő zsilipeknél a meg-duzzasztott viz eléri a 160—180 centiméter magasságot Is. Ugylát-szlk ezt tudta ma reggel az a leány, aki ezt a helyet választotta, hogy megkísérelje eldobni magától az életet. — A reggeli órákban történt, hogy a Trans-Danubla munkásai, akik a villanytelep mögölt egy, a a Principálisba vezető árkot ásnak, arra leltek figyelmesek, hogy a duzzasztónál egy leány kQzkődik a vízben és már fuldokllk, miközben elhaló segélykiáltásokai hallat.
A munkások közQl elsőnek Stelnllz Márton és Beke Vince rohantak a zsiliphez és egyikőjük beleugrott a vizbe, ahol a már-már elmerülő leányt hajánál fogva megkapta és partra vonszolta.
Közben egész csomó ember került elő, majd a kiskanizsai rendőrség egyik járőre is, amely telefonon értesítette a mentőket.
A kimenteit leány csak nehezen tért magához. Alaposan ivolt a csatorna vizéből, ezenkívül az Izgalomtól egészen kimerült volt.
A rendőr kérdéseire elmondotta, hogy Tarrodi Paulának hívják, 37 éves, Teleky-utca 14. szám alatt lakó leány, aki sorsüldözött élete miatt akarta eldobni magától az életet.
Előadta még, hogy az édesanyja nemrégiben meghalt és két testvéré-
vel minden támasz nélkül maradtak ilt. Valamikor, amig ap|a élt, aki paplankészitő volt, jobb napokat látlak, az utóbbi időben azonban nagyon mostoha sorsban volt részük. Nem kapott munkát, nem birla fenntartani riiagát és ez érlelte meg benne a halálba való menekvés gondolatát.
Mikor kimentették és a mentők a kórházba szállították a szegény, jobb sorsra érdemes leány folyton sírt, "gy. hogy a közelállókat könnyekig meghatotta.
Egy-két napi ápolás után elbocsátják a kórházból, hogy újra próbálja meg felvenni a harcot az élettel és talán meg tud birkózni vele, hogy ne kelljen ilyen végzetes tervekre adni tejét.
Vizet és padokat a Sétatérre!
Nagykanizsa, május 24 Valahányszor a rideg, kemény tél után megujul a természet és valahányszor a mi Sélatérünk ilyenkor magához vonz, mindannyiszor ugy érzem, hogy egy körséta városunk e szép ligetébén, mélyértelmü élmény. Olyan kert ez, amelyben sok, sok fa és növény virul, amely Isten szeretetéről és teremtőerejéről tanús kodik; de egy virág hiányzik e kertben. A bensőséges bölcsesség gyengéd bimbóját nem találjuk meg benne. Mi, szegény látogatói e gyö nyörü alkotásnak, ml, szerény módú polgárai e városnak, mi, a közélet
Vad, ösztönös dühhel széttépte a marokra fogott pórázokat és az asz-szonyra vetette magát.
Tavasz volt. A nyújtózkodó akácok már beleböködték fekete tüskéiket a gömbölyödő hold hideg arany-husába. A faluszéle csendjéből, a némán silbakoló, kicsi ablakok mö-
fül a kísértés dudálta a vér ficán-oló taktusát... Olyan volt ez az első tavaszi este, hogy reggelre biztosan millió rügy fakadt a nyomába, millió vágyból millió felébredt élet.
Most már nem ijedt meg az asz-szony Ede ur kinyílt ökleitől, amiket a csuklóira feszülve remegni érzett. Egyszerűen, magától értetődően, anélkül, hogy nagyobb emóciók kisérték volna, csupán a maga természetes undorával ellökte magától a szatlr-arcával, felgyulladt szemekkel, ajakkal feléje mohókodó szegény, piszkos Ede urat. Ellökte... jó erősen, biztosan, ellentmondást nem tűrő gesztussal, ami Ede urat ugy érte, mintha korbács hasított volna bele az arcába. Rettenetesen szégyelte magát Ede ur. Az egész testében sajgott a tavasz szétvert parazsa és a korbácsütés. Megsemmisülten rogyott vissza önmagába és nem mert felnézni sem az asszonyra. Csak azt látta, hogy két nagy könnycsepp hullott az asszony ölébe, a gyeplőt markolászó kezére. A kél könnycsepp, mint két halálraítélt csillag, mint ismeretlen vidék éjszakájába rohanó
mozdony kél szikrája, — egy pillanatra beleragyogolt éles, eleven fénynyel a holdvilágos estébe. Aztán szélfolytak a fehér kézen és felszáradtak ...
*
Mire az asszony felnézett, egyedül ült a bakon.
Ede ur pedig állt a faluszéli fa-keresztnél, nézett a nagyutcába vesző batár után, amig látta ... aztán mélységes nehezet sóhajtva, fáradt, rogy-gyant, reszkető tagokkal elindult visz-szafelé.
Már a város szélén hajnalt kuko rltottak a kakasok és Ede ur még mindig ment... ment... Vilte az arcán az égő szégyenét és egyre fülében zsongott a batár kerekeinek zörgése, a távoli harmonikaszó és az öreg gebék szomorú csengetyüje.
A szégyen megölte az életre varázsolt tavaszt.
De az asszony élt.

És Ede ur, talán ha látta volna, sem hille volna el, hogy a cirkuszos batár pállott, gyűrött ágyában garasokra váltott örömök hajszollákegy-mást azon az estén és a többieken is.
Ede ur nem hilte volna el...
Ede ur a rongyos kabátja alatt dobogó szivében őrizte az asszonyt és az istálló szalmáján Is boldogan simogatta, siratgatta az emlékeket.
(Vége)
rokkant munkásai szomjazunk és vágyunk a természet megnyilatkozására, miként a gyermek az édességre, mint a bölcső a mély gondolatra, mint a munkásember a jó táplálékra, s amikor eme vágyunk egy meleg tavaszi vagy nyári napon kielégülést nyer, azt kell tapasztalnunk, hogy bizony a Sétatér növényzetének vágyát a vízre nem elégítik kl, mivel leterili, elhervasztja a vízhiány a virágokat s a pázsitot
A vízhiány a virágok szemfödele.
Kell-e ennek Igy lenni?
Nemmel felelünk rá.
Hallottuk, hogy a város 240.000 pengő költséggel még két mélykutal ásat. Tudjuk, hogy az uj víztorony 65.000 pengőbe került, tudjuk, hogy a Sétatér területén 20 vízcsap van elhelyezve; de tudjuk azt is, hogy lyukas a tömlő, megfelelő kerék hozzá nincs, a hollandi karmantyúk nem illenek rá a csapokra s mindezekért a hiányokért a kerti munkásoknak kézi öntözővel kell a legszükségesebb öntözéseket elvégezni. Teljesen elégtelen s primitív munka, amely még évszázadokkal ezelőtt is kezdetleges lett volna, nem pedig akkor, amikor Nagykanizsa város vízellátása rendezve van.
Évről-évre ismételjük a panaszainkat, amelyeket nem a belátás hiánya miatt nem orvosolnak, hanem a más irányú elfoglaltság és az érdeklődés hiánya miatt nem. Ha a városunk tanácsa, ugy mint én, (s én egy nagy közönség nevében emelem fel szavamat) mindennapi látogatója volna ennek a klenódnak, amelynek Sétatér a neve, ott vízhiány, csatorna-blllentytl-elégtelenség már régen nem léteznék.
Hiányosak az ülőhelyek is. A váratlanul szigorú télnek hótömegei alatt összeroskadt a vaslemezből épült menedékház, amelynek újraépítése sok pénzbe kerül majd városnak. A költséget már meg is szavazta a közgyűlés. Nem vagyunk kintornásai annak az elgondolásnak, hogy most a város vegyen fel ujabb kölcsönt, hogy az összes padokat is restauráltassa. Nem menjünk miatt zálogházba. De annyit mégis csak megtehetnének, hogy a városi ácsmester az eltörött padokat helyrehozza, ha már ujakat nem készít? Milyen boszantó, hogy ünnep- és vasárnapokon a város közönsége nem ülhet le, mivel pad helyett csak két cölöp van a földbe erősítve! Apró dolgok ezek, de mégis bizonyos közegek álomkórságáról tanúskodik. Jól aludni csak sötétben lehet, szentjánosbogár szelíd fényével, de ha kell a vllágitó torony fénycsóvá-jával akarok belevilágítani a sötétbe, hogy az alvó felébredjen.
Dr. Villányi Henrik
Időjárás A nagykanizsai meteorológiai megfigyeli jelentések i Pánleken a Mmtrsik-lel: Reggel 7 órakor +16 4. délután " órakot +215, este 9 órakor +I7-&
FelhSzet: Reggel ilizta, délben klaaé tinta, eiie felhős égboltozat.
Szélirány: Reggel Északkelet, délben Észak, este Délkelet! szél.
A ■•t.oi-olófllal laMaal •■<• ■<> Arakar lalasatls ■•!•■, zUatarra hajló ld« aérhaM.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Méjus 85, szombat
Róma! katolikus: Qergely p. Proteat: Orbán. Izraelita: Ijár hó 16. Nap kel reggel 4 éra 13 perckor,
nyugszik esle lu óra 41 perckor. •
Uránia Mozgó. Csillagok ntja (As Isteni nó). AllsTkert a meüényzaebben. Tilos a gyorshajtás, burleszkek.
QAztflrdő nyitva reggel 6 órától este 5 Aráig (bétfS, szerda, péntek délután és kedden egéaz nap nóknek).
— A polgármester Budapesten. Dr. Sabján Oyula polgármester több hivatalos Ugy elintézése céljából szombaton reggel Budapestre utazik. Hétfőn már hivatalában lesz.
— Érettségi biztosok kinevezése. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a nagykanizsai felsőkereskedelmi Iskolában a Junlus 10-én kezdődő szóbeli érettségi vizsgálatokon való elnökléssel dr. Juckel Oyula ny. felsőkereskedelmi iskolai c. főigazgatót bizta meg. A kereskedelmi miniszter — mint közöltük — ugyanezekre a vizsgálatokra társelnöki minőségben dr. Gáspár Elek Iparoktatási igazgatót küldte ki.
= Eljegyzés. Welss Irmus Zselicz-kisfaiud és Blum Tivadar Komár-város jegyesek.
= Blelött tavaszi szükségletét b«-szerezné, saját érdekében el mai ama nagteklitenl Barta Mlkia ibatnjdoai ágait
— Leventék figyelmébe I Vasárnap f. hó 26-án az összes levente évfolyamoknak kötelező a megjelenés a gyülekező helyen a Magyarutcai sportpályán. Testnevelést vezető.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— Megépítik • fenéki utat Keszthelyi tudósítónknak feltétlenül, megbízható helyről nyert értesülése szerint a fenéki utat Julius folyamán, az u] költségvetési év elején megépítik. _
Virágot a fiösl sírokra t
Nagykanizsa, májua 24
A Keresztény Jótékony Nőegylet hölgyei napok óta fáradoznak, hogy biztosítsák fizt a virágmennyiséget, amennyire szükség van ahhoz, hogy vasárnapra, a hősök ünpépére, a kanizsai hősltemető minflen sírjára jusson pár szál virág. Most ezúton kérik a nagyközönséget, hogy akinek virágja van, juttasson el pár szálat legkésőbb ma délután 3 óráig dr. Plihál Viktorné lakására.
Szombat éa vasárnap
disznótoros vacsora
, „Magyar királ," vendéglőben.
Szíves pártfogást kér
özv. Gutmann Manóné.
vendéglős.
ZALAI KÖZLÖNY
1929. május 23.
Bélrenyheség, a máj és az epe
utak bántalmaCelzsirosodás és koszvény, gyomor- és bélhurut, a vastag-bélfal kezdődő megbetegedése, arany eres bajok esetén a természetes .Ferenc József" keserűvíz gyorsan és fájdalom nélkül megsztlntett a haslszervek pangását. Sok évj kórházi tapaszlalat igazolja, h4M _ Ferenc lónef viz a oélmüködést kitűnően szabályozza. — Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben.
Htísök napi
lilentluteletek éa ünnepély
Nagykanizsa, május 24
Vasárnap mindegyik felekezet templomaiban délelőtt 10 órakor ünnepi istentiszteteteket tartanak a világháborúban elesett magyar hősök emlékezetére. Igy a plébánia-templomban, az evangelikus és református, valamint az izraelita templomban lesznek istentiszteletek, melyek után a közönség a felsőtemplom elé vonul. Itt 10 órakor tábori mise, utána kezdődik a hősök emlék-Unnepélye. Ünnepi szónok Mátés P. Hilár plébános. Szaval Garamszegi Iván hadirokkan és Barbarils Lajos szerkesztő. Közreműködik az Ipartestületi Dalárda és a 6. h. gy. ezred zenekara. Az ünnepély keretében megkoszorúzzák a hősi emléktáblákat a templom falában.

A háztulajdonosok ezúton kéretnek, hogy a hősök ünnepére házaikat fellobogózni szíveskedjenek.
— Tornavlzsgához tricok, cipők olcsón. Tenniszütők, labdák, krepp eummitalpu tenniszcipők nagy választékban kaphatók. — Szakszerű tennlszUIŐ hurozás — Szabó Antal sportüzletében.
— Árban, minőségben választékban B a r t a Bzőnyegraktára szenzációs.
Nagymosáshoz:
Schicht szarvas-szappan
Mosakodáshoz:
Schicht kulcs-szappan
Ügyeljen mindkét törvényesen védett onnan gyártmányra, Melyek i legfőbb mlnójégril tanuk ódnak
— A városi közgyűlés kedden délután lesz. Közöltük, hogy a város képviselőtestülete a jövő héten közgyűlést tart. A polgármester a közgyűlés idejét kedden délutánban állapította meg. A közgyűlés tárgysorozatával holnapi számunkban foglalkozunk.
= Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park szálloda kávéházban VIII., Baross-tér 10.
— A Stefánia Szövetség nagykanizsai fiókja május 30-án délután 5 órakor tartja évi rendes közgyűlését a városháza dísztermében. Junius 2-án délelölt és délután 5 órakor gyermek-felvonulással és katonazenével egybekölött gyermeknapot tartanak.
— A Zalai ÉvkOnyv — Zala kultusza.
— 30 fillér egy 14 karátos aranygyűrű. És 30 fillér egy egész öltöny férfiruha. 30 fillér egy ezüst óralánc. 30 fillér egy rud szalámi vagy egy üveg konyak. Sajnos ezek az árak csak egyetlen egy napig lesznek érvényben Nagykanizsán. Ez a nevezetes nap pedig a junius 9-ike lesz, amikor is az önkéntes Tűzoltó Testület rendezi mulatságát. Ezen a mulatságon a szerencsesátorban lesznek ezek a hallatlanul olcsó árak. A szerencse nem abban rejlik, hogy ki nyer, ki nem a számával, hanem csupán abban, hogy ki nyer egy — mondjuk — nyakkendőt, ki pedig egy egész kávés-készlelet. Derék tűzoltóink fáradozásának eredményeként ugyanis sikerült biztosítani, hogy minden eladóit 30 filléres szám nyer.
— UJ rendszer buiorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat Is megtérítjük. Kopstein Szombathely, Kőszegi-utca 5.
— Tanító-gyűlés. A keszthelyi járási tanitó-kör junius 4-én délelőtt 10 órakor Hévijszentandráson a róm. kath. iskolában tartja közgyűlését. Előadók Iws/ts Oyula elnök, Zlm-mermann Sándor és Bődy József keszthelyi tanítók. Közgyűlés után társasebéd a Fertő-étteremben.
— Májusi eső. Áldott májusi eső áztatta meg a magyar földet tegnap délután. Hirtelen jött, kövércseppes eső volt, aminek örül a gazda, mert régi mondás és igaz, hogy májusban sohasem sok az eső. Nagykanizsán pénteken délután 3 óra tájban hirtelen, egészen szokatlanul kelet felől jött a zápor, melyben kevés jég is volt, de ez nem számottevő. A meleorologiai intézet jelentése szerint a tegnapi napra zivatarokat jósolt meleg idővel. A jelentés bevált.
Agyonütötte a villany-úram
A pusxtal inunkdsbdl utón két balolt
Igal, május 24
Az Igali járásba tartozó Somodor-pusztán halálos szerencsétlenség történt a minap éjfélkor. Nyírségi munkások dolgoztak a somodori bérgazdaságban, akik a rácegresi pusztán rendezett bálról igyekeztek hazafelé. Az egyik jókedvU munkás csupa virtusból felmászott a villamosvezeték vasoszlopáfa. Hiába figyelmeztették társai, felmászott egészen a drótokig, sőt nagy legénykedve belemarkolt a vezetékbe is. A szerencsétlen ember abban a pillanalban holtan fordult le a póznáról.
Ugyanezek közül a munkások közül egyik a somodori erdőben felakasztotta magát. Mire rátaláltak, halolt volt.
— A keszthelyi park uj kertészháza, mint jelentettük az u. n. ujparkban épül fel. A niunkálatokat pályázat ulján Persovltjt János nyerte el. A régi kertészházat mát le is bontollák.
SZÍNHÁZ A tábornok
A levegője csudálatos ennek a darabnak. Az a levegő, aini mintha nem is Íróasztal mellől, feslett kulisszák közül jött volna, hanem a háború esztendeinek egy plein air darabja. Benne van a nagy haláltánc minden gyötrelme. És főként benne van a háborúnak az a része, ami a lövészárkokon innen zajlott le —- az ember-szivekben. Nem csak a színpadnak volt nagymestere Zi-lahy Lajos, mikor A tábornok-ot megirta, hanem magának az életnek is. Ezért hat ugy a darab, különösen annak két első felvonása, mintha teret és időt átugorva, kinyílt volna valahol egy hadikórház irodájának ajtata s ott a maga valóságában, Íratlanul pergett volna a borzalmas film, amit közvcllenü! vagy közvetve áléllünk valamennyien. Ebben a filmben nem állt meg az örök körforgás, nem hiányzott tehát belőle az örök emberi sem: szerelem, ingatagság, egy-egy napsugár és sok-sok könny, nagy feszülői kibomló erők és nagy gyengeségek.
A darabnak ez a levegője a legnagyobb értéke. Ezzel győz, vagy bukik. Ha ezt a rendező nem tudja megfogni és a színész nem tudja átadni a nézőtérre, akkor a darab megbukott, novella lesz belőle, ami lehet érdekes, lehel nem érdekes, de nem lehet esemény.
A kanizsai színi-szezonban esemény volt A tábornok előadása. A prózai együttes teljes művészi értékű előadást nyújtott, majdnem azt mondhatnánk, a legkisebb részletekig. Színtársulatunknak ilyen összehangolt, ilyen alaposan, áléretten szinre-hozolt darabja talán nem is volt még Nagykanizsán. Komoly művészi mun-
ka volt a rendelése és valamennyi szerepe, a tábornoktól a tisztiszolgáig, a méltóságos ápolónőtől a töpörödött koldusasszonyig.
A szereposztás a társulat összes próial erőit az egyénileg legmegfelelőbb posztokon vonultatta fel. Ezért volt minden szereplőnek egyformán nagy és teljes a sikere. La-domerszky Margit a szenvedés gvö-nyörU, magával ragadó skáláját játszotta végig. Itt mutatta, mert eddig csak Itt mutathatta meg végtelenül finom árnyalatokban, lelki tartalomban gazdag művészetét.
Sarlay Imre sajátos és érdekes zordon darabossága ebben a szerepben nagyszerűen a helyén volt, igen őszinte és igen meleg siker jutott érte erőteljes tehetségének. Ketle|Ukön kivül Vass Irma és Bdnky Róbert ragyogó alakításai, a kisebb szerepek közül Orbán Viola, Szalay Károly és Szemethy adtak kimagasló értékű, igaz embereket. (bl)
A sxlnQdxl Iroda Olrel:
(*{ Éva grófní — Bolthy Byflrg, ée Pintér Bfieke félléptévéi. Martos l\'orenc éa Szlrmay Albert, a neves oporettszerzők egyik legkedvesebb romantikus operettjet mutatja be Bzom-baton és vasárnap este az oporettogyüt-tea Solthy Oyörgy, a Király-színház kitűnő művésze és Pintér Böske főszereplésével. A gyönyörű zenéjü operett az Idény egyik slágere. A főszerepeket Vlnczo Emml, Kádár Margit, Kormos Ferenc, Blhary Nándor, Bánky Róbert, Sarlay Imre, Ütő Kndre, Szemethy Endre Zelenay József, Kotüár Rlkárd Játazák.
(•) Ma regénye — vaeáraap délután — oloaé halyérakkal kerül ozldényben utoljára műsorra a megnyilatkozott közóhajra.
(*) Szegény leányt nem lehet elvenni I Héttőn este mutatja bo a prózai együttes /.ágon István hangulatos hófehér vígjátékát, sdlusoe, fővárosi nívón álló előadásban, Jákó Pál rendezóso mellett. Csupa derű, csupa mosolygáB ez a kedves kis rotnáno, mely Lado-merszky Margit, Hózaa Bözsi, Blhary Nándor, Károlyi Vilmos, Bánky Róbert, Jákó Pál, Sarlay Imre, Ütő Endre, Szemethy Endre, Zolonay Józsot főazerep-lésóvol az Idény logragyogóbb sikere.
Heti mtlsor :
Szombaton, 25-én: Éva grófnő. Vasárnap, 26-án d. u. Ida regénye.
este Éva grófnő. Héttőn, 27-én: Szegény loányt nem lőhet elvonul. Kedden és a kövotkező napokon: Az utolsó Vcrebély leány.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
Legjobb üditő ital
a közismert
Az Urániában
ma szombaton 7 és 9 Arakor vasárnap 3, B, 7 és 0 órakor
az utolérhetetlen filmcsillag:
I
1930. mjjjg 25.
KÖNYVEI^ LAPOK
A Panoráma Utikönyvek
népszerű sorozatának ul kötete jelent meg ,Semmering és környéke" cimmel. Csaknem, 100 oldalon, 30 képpel és térképpel, mindent megtalálunk ebben az ujszemponlu könyvben, amely a legelső magyar nyelvű kalauza a Semmering szépségeinek. Általános tudnivalókon kivül elvonul elöltünk a népszerű gyógyhely egész élete, a téli sport örömei ugyanúgy, mint a balzsamos levegőjű zöld Semmering sélái és turisztikája, ami benépesíti a szomszédos Schneeberget és Raxot is. Az uj kötet nagyban hozzájárul ezeknek a kék-tehér kockás fűzeteknek a népszerűsítéséhez. Minden könyvkereskedésben és utazási irodában kapható. Ára 2 pengő. Ugyanilyen árban és ugyancsak mindenütt kaphatók a sorozat eddig megjelent kötetei és pedig: Abbázia és az olasz Quarnero, Velence és a Lldó, Karls-bad és környéke, Wien és környéke, Dalmácia és a jugoszláv partvidék, Prága és környéke, A poslumiai cseppkőbarlang. — Könyvkereskedők rendelését Magyarországról az Afra, egyebünnen a Panorama Verlags-gesellschaft, Wien, III., Kundmann-gasse 12. intézi el.
X Különvélemény a strando-lásról elmen Nagytoronyai György dr. nagyon érdekes és elmés cikket irt az Uj Idők legújabb számába. Mélyen járó cikkben fejtegeti ugyanebben a számban Surdnyl Miklós azt a kérdést, vájjon félni kell-e attól, hogy Európa kulturája az amerikai alá kerül. Nagyon érdekes tervrajzok kapcsán számol be egy cikk Wlgand uj házairól, amelyek a legkisebb területen a legelmésebb elrendezéssel modern értelemben vett otthont adnak az elérhető legolcsóbb áron. Nyolc kép mutatja be a Tudományos Akadémia által kitűntetett Pdlffyné Oulácsy Irént pólyásbaba korától máig. Qazdag és változatos képanyag díszíti az Uj Idők lapjait, amelynek előfizetési ára negyedévre 6.40 P. Mutatványszámot díjmentesen küld a kiadóhivatal Budapest, VI. Andrássy-ut 16.
X Apponyl Albert gróf monumentális beszédét a revízióról, valamint külpolitikai helyzetünkről közli a Magyar Külpolitika uj száma. Techert Qyula a lap londoni tudósítója a konzervatív, a liberális és a szociálista pártok külföldi programját ismerteti az angol választásokon. Sebestyén Pál az optáns űgy jelenlegi helyzetéről közöl teljes képel. Fali Endre a szociáldemokráciának revízióhoz való viszonyát fejtegeti. A berlini véres májusról írott cikk, * német forradalmi mozgalomnak az ■orosz gyufagyártással kapcsolatos vonatkozásait Ismerteti. Végül meg tudjuk, miért vesz részt az erdélyi német párt a román hivatalos ünnepen s miért van valószínűsége annak, hogy a kisantant a közel jövőben a francia orientáció cserbenhagyásával, a németek felé Irányítja politikáját,
K Egész Budapest ma egy
regényt olvas, a elme Kurrler és
ZALAIKÖZLÖNY

snvatofan ttMÉh,
könnyen emészthető.
100% tiszta kékuMnlr.
r(ytta%
szerelem, szerzője — Ismeretlen. A Szinházi Élet uj számában már második fejezete Jelent meg ennek a titokzatos és érdekes regénynek. — tneze Sándor népszerű hetilapjának uj száma különben bővelkedik irodalmi csemegékben, teljes egészében közli Bourdet „Most jelent meg" clmü nagysikerű háromfelvonásos vígjátékát és Nádas Sándor egyfelvonásosát a „Nagy cipőben kis fiu"-[. Oróf Bethlen András\'és Pully Lia — keresztszülők. A Jackson görlök pesti kalandjai. Beregi Oszkár a Nemzeti Színházban, Nyaralási tanácsadó ára 1 pengő. Kiadóhivatal Budapest, VI. Aradi-utca 10.
— A Zalai Évkönyv — Zala knltusza.
SPORTÉLET
(A Nagykanizsai Kerékpár Egylet) f. évi május hó 26-án délután fél 2 őrai kezdetlel kirándulást rendez Kiskomáromba.
(Intézetek közti atlétikai verseny.) A zalaegerszegi reálgimnázium sportköre május 26-án, vasárnap délután 3 órakor a Move sportpályán a nagykanizsai, keszthelyi reálgimnázium és a sümegi főreáliskola részvételével intézetek közti atlétikai versenyt tart
(Zala-Kanlzsa-Pécs-Baranya.) Délután fél 4 órakor Pécsett. Biró Gerő. Határbirák: Leimer, Rosen/eld Pécslek. Csapat vasárnap reggel utazik: Modrovils — Réder, Klein II — Tamás, Babos, Horváth — Far-, kas, Szabó, Joós, Bakonyi, Csász. Tartalék: Klein I, Reithoffer. Szerelvényeket ma délután minden játékos vegye magához. Az utazás megbeszélése végeit az összes játékosok ma délután 6 órakor a Polgári Egylet utcai helyiségében jelenjenek meg.
(Tippversenyünk), mely a II. liga legérdekesebb bajnoki küzdelméről szól, tegnapi számunkban megkezdődön. A nyertesek között kisorsoljuk a már régóta gazdára váró értékes ajándékokat.
Tipp-szelvény
eredmény:............ lélldő:
olvasható névaláírás.


- A Zalai Évkönyv - Zala
kultusza.
(Rövidítések) H — hírek. Winzda-iág. Ilsngv. — hangverseny. E — előadás Oy — gyermekeknek. A — aassooyok-nak. Z — zene. Mg. — mezőgazdaság. Ifj. - ifjúsági elöadas. F — felolvasás, ű — gramofonzene. Ib — Jazz-t/and. K — kabaré. nZ. — népszerű zene.
Május 25 (szombat)
Budapest 9.15 Hangv. 9.30 H. 9.45 A hangv. tolytstáBa. 11 Déli harangsző. 12.05 A rádió házllriójánsk hangv. 12.25 H. 12.35 A hangv. folytatása. 13 Időjelzés. 14.30 H. 16 R 16.45 Időjelzés. 17.10 F. 17.40 SzórakozUtó Z. (Zenekari hangv) 18.50 E 19.35 Spanyol-est. 2t Az I. honvédgyalogezred zenekarának hangv. 22 Időjelzés. Utána 0. 23 Cigányzene.
Bécs 11 Zene. 18 Zongorahangv. 20.15 Tarkaest. Utána hangv.
Berlin 16 Zene. 10.30 Rádlórevü. Utána zene.
Bern 12 45 0. 16 Hangv. 18.15 0. 20 Hangv. 22.45 Z.
Brflnn 12.30 Hangv. 16.30 Ifjúsági kar-éneV. 18 15 Opereltrészletek. 1905 Hangv. 20 Operett E. közv. Prágából. 21 Katonazene. 22.25 Zene.
London, Daventry 13 Zene. 15.30 Hangv. 17.15 Oyermekóra. 18.45 Debussy-dalok. 19.30 Vaudevllle-est. 21.35 Vidám dalest. 22.35 Zene.
Milánó 11.15 0. 1215 Rádlókvartett-13 05 Jb. 16.30 Gyermekkarének. 17 Rádió, kvintett 19 Jb. 20.30 Hangv. 23 jazz-band.
München 1430 éa 16 Zene. 18 Cltera-hangv. 20 Katonazene. 22.03 Zene.
Prága 11.15 0 12.30 Hangv. 15.45 IIJ. 16.30 Hsngv. 19.15 Népdslok. 20 Operett £. 21 Operaárla-cet. 2125 Z.
Varsó 12.10 és 15.50 a 17.55 Oy. 20.30 Operett B. 23 Z.
Zürich 11.32 O. 13 és 16 Hsngv. 17.15 Kézlhfi monlkahsngv. 20 Clterihangv. 20.35 Vlgjátfík. 21.30 Hsngv. 22 30 O.
KÖZGAZDASÁG
FBIdbérlAk közgyűlése
Az Országos Magyar Földbérlő Egyesület május 26-án tartja évi közgyűlését Budapesten a Vármegyeháza tanácstermében. A közgyűlés délután fél 4 órakor kezdődik. Délelőtt a földbérlőtársadalom képviseletében testületileg vesz részt az egyesület a hősök emlékköve leleplezésének országos ünnepségén. A délutáni közgyűlés tárgyai a rendes évi adatokon kivül különösen a fagykárosult földbérlők helyzetének megtárgyalása és azok a javaslatok, melyeket az egyesületnek a fagykárosult videkeken levő szervezetei a segilé6 módjára már előterjesztettek. További fontos kérdés az ingó jelzálog intézményének, valamint külön bérleti törvényjavaslatnak a sürgetése, melyekre vonatkozólag az egyesület javaslatokat terjeszt a kormányzat elé. A közgyűlésen Bottlik József országgyűlési képviselő elnököl.
TŐZSDE
Az egész héten tartott üzlettelen-ség miatt a mai rendezési nap sem tudott érvényesülni és a spekuláció rendkívüli tartózkodása Is akadályozta az élénk forgalom kialakulását. A szilárd newyorkl hatás csak a tőzsdeidő elsőfelében mutatkozik amennyiben az értékek egy része a
tegnapinál magasabb árfolyamot tudnak felmutatni Később azonban dacára, hogy Berlinből is Javult hirek érkeztek a piac ellanyhult és a többi értékeknél l<>/o körüli árveszteség mutatkozik. — Egyedül Oschwindt, Szikra és Telefon tendáltak barátságosabban. Az Irányzat zárlatkor gyenge, a piac üzlettelen. A fixpia-con az irányzat kissé javult, a piac azonban üzlettelen. A valula és deviza piacon az irányzat kissé barátságosabb, ezzel szemben Konstantinápoly 60 pontos áresése érdemel emlilésL
TtraéiTtiui*
Buza 40 flll., a rozs 40 fillérrel esett.
Buza Itszav. 77-es 23-35-23 50, 7&-as 2350-23 75, 79-es 23-80—23-S5, 80-as 24 05—24 30, dunántull 77 ■« 22 80-2250, 78-as 22 50-2275, 79-es 2280-22 95, 80-ss 23 00—23-10, rozs 18 90—19-10, tsk. árpa 24 25—24-50, sörárpa 2575-26 25, zab 21-50-22 00, tengert tazt 27-50—2775, dunintuli 2550 —25TO, korpa 16 25-16-50.
tlriohl sáriit"
Párls 2030, London 25-19, Newyork 519 45, Brdssel 7212\'*, Milano 2ÍI8, Madrid 73-80, Amsterdam 206-80, Berlin 123 70, Wien 7295, Sofla 3*75, Prága !5\'3>>/i, Varsó 58-25, Budapest tO-ST Belgrád 9-l2"/i, Bukarest 3-08V».
i Mapesll Tíxide l«rlM-]e(yiÍai,
valutAk
Angolt 27-72-27-87 Belga fr. 79-40 79-70 Csen k. 16*92-17*00 Dánk. 152-35-152-95 Dinár 9-98 10-04 Dollár 570-75-572-55 Franda I. 22-30-2250 Hoü. 229 30-230 90 Lengyel 64-05-64-35 Un 3-37-3-41 Léva -•-
Ura 29 90-30-15 Márka 136-20-136-70 Norvég 152 40 153-00 Schlll. 80-30-ÍKHJ5 Pesets 81*15-81-85 Svájc! t. 110-12 11052 Svédk. 152-80 I5J-40
DEVIZÁK Amst 230-15-230-85 Belgrád 10-06-10-09 Bérűn 136-30-13670 Brüsszel 79-47-79-72 Devizalel 3-39-3-41 Kopeah. 15255-15295 London 27-77-27-85 Madrid 81-15-81-75 Milano 29*96-30-06 Newyork 572-70-4-30 Oszló 152-60-153-00 Párls 2237-2244 Prága 1696-17-01 Szófia 4-14-4-16 Stockh. 153-00-153 40 Varsó 64*17-64*37 Wien 8041-60*66 Zürich 110-21-11051
Sffléinttir
Felhs|tás 2916, eladatlan 112. — Elsőrendű 1-80-1-82, szedett 1-80-1-82, szedett közép 1-64-1-70, könnyű 1-20-1-40, 1-aS rendű öreg 1-64—1*68, ll-od rendű öreg 1-44—1 54 angol süldő 1-50-1-76, szalonna nagyban 1-92—1-96, zsír 220-224, hus 210-244, szalonnás lélaertés 210—221 Az Irányzat élénk.
Mozgószlnház
Uránia. Greta Garbó. Ma és holnap ismét viszontlátjuk a moziban a világhíres mozisztárt, Oreta Oarbo-1. Bemutatásra kerül a .Csillagok utja" clmü film, amely talán egyik leg-testhezálló darabja a világhivü művésznőnek s ahol az ő szépsége, alakja és művészete legjobban érvényesül Bemutatja még a mozi az .Állatkert a mellényzsebben" és .Tilos a gyerek" clmü két burleszket, amelyeknek a fővárosi mozikban olyan zajos sikerük volt.
Dal]*: Mlxalal tpafa fe 1
Vállalat, ImmliiÉi
Felelő* kiadó: Zalai Kiroty.
m a*
ZALAI KÖZLÖNY
1929. május 17.
APRÓHIRDETÉSEK
Az apióbWetéaek dija 10 arik M flIMis Minden további axő dtja ■ flll. Vasár- éa fanepnap 10 ssólg 80 fillér, mlndcű torából azó dija •KII. Szerdán éa péa-tekaa 10 azóta •• HlMr, minden további SZÓ dija • mi. Ctmaaó a minden vasta-gabb betűből álló wó két azónak számit-tűik. Állást kareaőknak I0v< engedmény.
Balatonboqláron, a villasorban 2 és 3 szobái vlilalakások, esetleg egyben, penslónák kiadó Bővebbet Zrínyi Miklósutca 34 Postapalotával szemben 2455
■arhabSrbAI készült uj bőrgarnitúra eladó Oerő kárpitosnál, Erzsébet-tér. 2467
Ügyei utcai áruaak felvétetnek a Sugár-uli pékségbe. 2444
József főberccg-ut 16. sz. ház szabadkézből aladé, azonnal beköltözhető. 2437
Egy egyszobás, konyhás lakás helyiségekkel Jullus l-ére kiadó — utca 2.
mellék-Márla-
2478
A „Tribon" ruházati r. t.
helybeli képviselőié Pranger József tisztelettel közli nagyrabccsült vevőivel, hogy lakását. Illetve Irodáját IS-lkétői ke>d>. Ffiut I). u. alá (a Hamaatl Bankkal Mimben) halyaata ál. Meg-rendeléseket íz összes ruhizaU cikkekben ■ havi ráazlatflxatáara a szokott előzékenységgel felveszek. A fizetés kezdete ezúttal jvlisaa alaaja. Teljes tisztelettel 3248 PRANOER JÓZSEF, Főút 15.
Polgártlskolal tornavizsgához szükséges trlkök leszállított árban kláruslllatnak Kaufmann Károly cégnél. 2490
Egy Jőkarbsn levő bllltárd-aaatal
eladó golyókkal és dákókksl egytltt. Bővebbet Donát Ferenc mechaalkuanál. 2485
Jobb házból való klfatólaáay felvétetik Kaufmann Károly cégnél 2489
ClMaaaék úrnővel Balatonra főzni. Jáazal. Nagykanizsa, Sugár út 31. -2492
KESZTHELYEN,
Hungária szálló mellett
LASKAY ISTVÁN
fodrásztermiben
hölgyek részire külön fülkékkel berendezve.
Fővárosi munkaerők. Női hajvágás, fejmosás, hajfestés, ondolálás, manikűr.
Minikéit árak. Figyelmű kiszolgálás. __iw
NAGYKANIZSAIAK
kedvelt találkozóhelye BUDAPESTEN
VII., Baross-tér 23.
a Keleti pályaudvarnál.
Teljesen újonnan berendezett
kényelmes családi ház. Központi lütés, hideg-melegvíz. Mérsékelt polgári Arak.
E lapra hivatkozóknak 20o.o engedmény.
Testvérvállalat:
OSTENDE KÁVÉHÁZ
Tulajdonos: GROSZ ÖDÖN.
ELADÓ
egy üzemképes, jó állapotban levő csukott
prestó autó,
esetleg 18 havi hitelre.
Bővebbet:
Szántó Vilmos és Társai cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. sz.

nagykanizsai fiókja
Sugár-ut 4. Telefon 338.
Bármely bel- vagy külföldi áru- vagy értéktőzsdéről a lenető leggyorsabban, telefonon, táviratilag, vagy Írásban, helyben vagy vidékre jelentést ad.
Érdeklődni lehet a fenti címnél.
HIRDESSEN
■ „Zalai Ktfzlfiny"-ben.
ügy«bejárónőSíM
Bazár épület, Főulra, első emelet
i«ai
Pollik Emiiné.
Mol I Fett I
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
g0zmosó, vegytlsxtlM, ruh«ft»tfl
a szombathelyi om. lparklilllt4*on aranyéremmel kllOnUtv*
NAOYKAN1ZSA
Oyfljrőlelep i Oyártclep I
Kazinczy-u. 8. Hunyadl-u. 19.
Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bármit festet vagy Uaztiltat. Győzőit Jön meg áraim olciótágáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényt) gallérttsztltáa I Tiazttt I ara Pllsaéro<t
Nagykanizsai Autóbusz Vállalat
MENETRENDJE
Erzséber-tér—
Vasútállomás
Ma Vlsaia
4-06 4-18
5-10 5-21
6-16 6B
6-« 6-46
7-ao«+ 7 "43+*
8-26 8-S8
1 1 -20* 11 \'83+
12-66 13-06
13» 13-88
13" 13-61
14-00 14-08
17-90 17«
17Mo 17-68
20-36 20 48
22-16 22-28
22*46 22-68
23-60 23-58
13
Erzsébet-tér Kiskanlzsa
Ode
710 00121\' 1600 oool9 to
Vlsiza
7-20 0012-26 16-to
oool9®
o-val megjelöltek feltételes menetek. * Csak vasárnap, dr junius 15 tói izeptem-
ber 16-lg naponta. •• Jullus és augusztus hóban vasár, és ünnep nap nem közlekedik, oo Csak piac és ünnep-nap; \'feltételes, ooo Csat ünnepnap.
Erzsébet-tér Barak
Oda
oo7-w 10-05 U-50 18-86
Viasza
008 02 10-" 12-02 18\'«
Viteldíjak ■
Erzsébet-tér—Vasútállomás 40 fillér
Erzsébet-tér—Baraktelep 40 fillér
Ezen szakaszokon belül 24 fillér
Szakaszt túlhaladó útra 50 fillér
Alszakasz vagy diákjegy 24 fillér
Erzsébet-tér—Sporttelep 40 fillér
A hetijegyek I hónapig érvényesek.
Retúrjegy végállomástól végállomásig 32 + 32 = 84 fillér.
Heti jegyek i Vonal átszálló, érvényes 14 útra, végállomástól végállomásig 4"— piengő.
Heti szakaszjegy i Érvényes Erzsébet-térig vagy innen bármely végállomásig 14 útra 4-80 pengő.
Heti munkésjegy i Érvényes 12 ulra, végállomástól végállomásig 3-50 pengő, ugyanaz 14 ulra szóló érvénnyel 4\'— j>engö.
Bő éa egéaziéges terméae lesz, hs gyQmOIoafált éa sz<ll|él permetezi.
Vásároljon
0B8ZÁB JÓZSEF mtgkereikelété-ben RagTkanizsán, Erzsébet-tér 10.
(a bíróság mellett)
a köveikező védóazerekből: Kombinált arzén-rézvegyuletel tartalmazó
Moappaaan Komb. rézkén-arzénvegyületet tartalmszó
T n t a k I I mindkettő egyesített perme\'ezó anyag
egyidejű védekezésre. OyOmSIoaBaban i Qyümölcspenész (Monllla), varaiodáa, rügyluróbogár, alma-
moly, izllvamoly éa a többi gomba éa
rovar kártevők ellen SxSIAban i Peronospora, szőlőmoly, szólóllonca, tőkehernyó trtáiira. Bordói léhez keverve: •raola, UránlaiSId, Daráin arzén tsrtalmu permetezószerek (rágókártevők Irtására). Elaaal, Vlnol lisztharmat elleni védőszerek, lallaril gombakárlevők Irtiiáhoi. Almala, Pamrln (vértetükátrány) vértelves lebhelyek
bekenéaéhez. Több más speciális védöszerek Is állandóan raktáron. Érdeklődőknek Ismertetőket Ingyen adok.
Unok wM rali Wí
Él SÍ
Vegytlsztltásra és festésre elfogad férfi és női ruhákat
bármilyen minőségű kelméből
UJraátfestésre bőrbutorokat, bőrkabátokat és végárut.
Agy toll tiszti tis huzatul egyOtt és enélkU.
Függönyök, kézimunkák, azőnyegek, butorkel; .ék, mindenféle paplanok és szőrmék tiszti iá ss, fertőtlenítése éa festése.
Pllsséerozás és gouvréerozás
a legelőnyösebb árban éa legazebb kivitelben.
Bővebb felvilágosítást nyújt Nagykanizsa részére a gyüjtőtelep vezetője:
Nagykanizsán, Erzsébet téren
Állami adóhivatal. Régi postaépület.
10J7
mi
nagymérvű emelkedése elveink helyességét igazolta. Elvünk olcsón a legjobbat nyújtani I E lap előfizetőinek támogatását azzal kívánjuk viszonozni, hogy emelkedő kiadásaink dacára
20°lo-ot
adunk hatóságilag megállapított szobaárainkból.
I0°lo-Ot
olcsó éttermi árainkból (P I 50-es menüt kivéve.)
Semmi
kocsiköltsége nincsen, mert szemben vagyunk a Keleti Pályaudvarral
Park Nagyszálloda
Budapest, VIII., Baross-tér 10.
Sporteredményekről
vasárnaponként a leggyorsabban tudósít a rádió.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Üzletvezető; Zalai Károly)"
09. évfolyam, 117. szint
Nagykanizsa, 1929 május 26, vasárnap
Ara 16 fillér
ZALAI HZL0HT
gurteaztóaég éa kiadóhivatal: Fó-ul 5. axlm Kaaitbalyt flókkladóhlvatil Koaauth UJo»-u. 32.
POLITIKÁI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Bőflietéil ári: qo bóra 1 pengó M fillér
Balaton-kultusz...?
(bl) Ha csupán szavakkal meg lehelne oldani a frázisokkal agyonkop-talotl Balaton-kérdést, akkor ma már a magyar tenger partjain köröskörül végeláthatatlan villa-sorok emelkednének. Akkor már a teremlés eme remekének pénzértékre váltott gyönyörűségeiből megoldódolt volna a szomorú magyar sors sok-sok keserves problémája. Pénzhegyek mérhetetlen garmadákban öntenék a gazdasági bajokra a medicinát.
Csakhogy a szó egymagában kevés ehhez. A tettekkel pedig még nem jutottunk el odáig, hogy a Balaton ügyét nemzeti üggyé avattuk volna olyan intenzitással, ami egy ekkora nemzeti kincsnek járna.
Volna csak bezzeg a Balaton — mondjuk — Ausztriában 1 Ahol minden kulfurásnyi viz köré, minden pár szál fenyő tövébe, minden vadregényes szikla oldalába nemzetközi keresettségü fürdőhelyeket varázsolt az élelmesség és törődés. Markolás-nyi hegylpatakocskákat felduzzaszta-nak egy-egy kis befon-medencébe, köréje varázsolnak egynéhány panziót, sok fürdő-kulturát, még több józanságot és figyelmességet a fürdő-vendégekkel szemben és legfőként reklámot rengeteget
Tessék csak megnézni Nagykanizsán a Meneljegylroda fürdőprospek-tus-raktárát I Próbáljon valaki keresni ott balatoni fürdő-prospektust I Pár éves siófoki nyomtatványon kivül talál-e ott egyebet ? Avagy csak Siófokból áll a Balaton? Ellenben mázsaszám áll ott az olasz és osztrák fürdők csalogatónál csalogatóbb színű, rajzú és szövegű prospektusa. Amint az ember forgatja őket, rögtön kedvet kap felkeresni azokat Miért ne támadhatna ugyanígy kedve a nyaralásán töprengönek a Balatonra, ha egyszer ugy oda is hivná valaki?
A magyar pályaudvarok tömve vannak német, olasz, osztrák fürdők virító, szuggeráló plakátjaival. A magyar fővárosi újságok zsúfolva vannak kelettengeri, kvarnerói, stájerországi fürdők hirdetéseivel? Ahova lépsz, ahova tekintesz, nem látsz egyebet igy májusban már, csak fürdő-reklámot. De persze csak idegent. És ne gondolja senki, hogy talán külföldön dolgozik a magyar fürdő-propaganda! Dehogy is dolgozik I Nem dolgozik, azért, mert — nincs.
Csak szavak vannak. Ankétek, ex-pézék, pohárköszöntök és cikkek. Meg vannak hangos programok, hogy igy lesz, meg ugy lesz. És még han-gosabb panaszok, hogy igy van, meg amúgy van.
Ausztria, Olaszország, meg a többiek pedig tömik a zsebüket. Magyar pénzzel is tömik.
»
Hogy nemzeti ügynek még nem
terebélyesedett ki a Balaton-kérdés,
Ax időjárás megfavitotta a termés-kilátásokat
A gabonafélék jól fejlődnek — A gyümölcstermés erősen érzi a hosszú telet — A szőlő lassan fejlődik — Feljavultak a rétek és legelők
A földművelésügyi mlnlsxter legu/abb veíésfeleníése
Budapest, májua 25
A földmlveiésügyi minisztérium ma adla ki legújabb vetésjelentését. A jelentés megállapítja, hogy
az elmúlt két hét Időjárása
a mezőgazdaságra nézve általában kedvező volt.
Az esőzések a növényzet fejlődését az ország egész területén előmozdították.
A repce legtöbb vidéken csak most virágzik. A vetések a téli fagyok következtében sok kárt szenvedtek.
A buzavelések az utóbbi kedvező Időjárásra áltatában jól fejlődnek, és bokrosodnak. Az ország északi és keleti részeiben a vetések sokhelyült rilkák.
A rozsvetések a csapadékos időjárás következtében szépen fejlődnek, a legtöbb vidéken már kikalászoltak. Somogyban a vetéseket helyenkint a nagy záporok megdöntötték.
Az árpavetéseknek az esős időjárás kedvezett. Az őszi árpa kalászát több vidéken kihányta, a tavaszi árpavelések széfien, egyenletesen fejlődnek.
A zabvetések az utóbbi esős időjárás hatása alatt szépen erősödnek.
A tengert kora vetései egyenletesen kikeltek, a késői vetések kelő-félben vannak.
A burgonya korai fajtái jól kelnek. A kerti vetemények mindenütt kikeltek és jól fejlődnek.
A rétek az esők után erőteljesen fejlődésnek indultak. A legelők némi javulást mutálnák, a fü elég tömölt, azonban alacsony.
A gyümölcsfák a tavaszi, hideg időjárás következtében általában későn virágzottak. A kajszlnbarack, cseresznye és körtelermés jó közepesnek Ígérkezik. Diótermésre alig számithatunk, mert a legtöbb vidéken elfagyott. Gyengének látszik a szilva- és az öszibaracktermés is.
A szőlők fakadását az időjárás elösegilette. A fürlképzödés igen lassú haladást mutat.
Az uj bor ára minőség és fajtánként, maiigánfokonként 2.5, 3 5 fillér között mozog, literenként pedig 40 fillértől I pengő között váltakozik. Az óbor és a fajborok ára literenként 70 fillértől 1.50 fillérig terjed. A borkereslel és kínálat lanyha.
az még csak hagyján. A kincsei felett urt non chalancc-szal eltekintő, régi, gazdag Magyarország nehezen szokik bele a szegénységből felfelé vergődés tudományába.
De hogy azok, akik közvetlenül a Balatonból élnek, akik a Balatonból éltek a régi Magyarország boldog időiben is, akik a Balaton révén jutottak a városuk, községük fejlődéséhez, a házacskáikhoz, mindennapi kenyerükhöz, — a Balaton-partiak hogy miért nem fejtenek ki több agilitást a fürdőik érdekében és miérl nem veszik elő a jobbik eszüket szezon-közeledtén, — erre a kérdésre hosszú és nehéz volna itt válaszolni.
Hogy pedig egyes helyeken miért dolgoznak egyenest a fürdővendégek elriasztásán, erre megfelelni józan észjárás melleit teljességgel leheletlen.
Itt van a Balaton legdrágábbik drágagyöngye: Keszthely példája.
Maga a politikai község megtesz mindent, erőleszitéseket, áldozatot sem sajnál, csakhogy fejlessze fürdőéletét. Öröm nézni, ahogyan az utóbbi |
időben évről-évre épül, létesül minden, hogy behozzák évtizedek soksok mulasztását. A keszthelyi publikum már nehezebben látja be azt, hogy nagy forgalmat csak reális igényekkel érhet el. Az általános intenció még mindig az: — egy szezonban egyszerre megkeresni az egész évre valót, mert hát akinek telik fürdőzésre, az fizessen. Arra már nem gondolnak, hogy ezért is telik egyre kevesebbnek a fürdőzésre és ezért marad egyre több szoba kiadatlan, egyre több penslo üresen.
Tegnap aztán iskolapéldáját jelentette keszthelyi tudósilónk annak, hogy hogyan kell a fürdőéletről elmondott és leirt\' rengeteg szóáradat mellé kemény telieket is sorakoztatni, de ugy, hogy attól még annak Is elmenjen a hedve a Balatontól, aki az egyéb bajokkal még csak meg-küzködölt volna.
A Balaton Halászati R.-T. egy kategorikus parancsszóval eltiltotta a horgászást a Balatonon. Azaz hogy szabad horgászni, szabad a drága
pénzen megváltott halász-engedélyt felhasználni is, de ennek nem szabad a vizén, léhát csónakról történnie és a nádasok széléről is csak akkor, ha a horgász az állóhelyéhez .szilárd utat" épit előzőleg.
Brávó I Ezt aztán megcsinálta a Balaton Halászali R.-T. Pompásan megcsináltál Tessék csak elképzelni, hogy hány .szilárd ut" fog egyszerre épülni a balaloni nádasokon át! És tessék csak elképzelni, hogy a Balaton Halászati R.-T. az igy neki maradó halak révén mennyivel nagyobb osztalékot fog fizetni a jövő üzletévben! ?
Bizony .. . bizony ...
A keszthelyiek pedig egy csomó fürdővendégtől fognak elesni, akiknek legfontosabb nyári szenvedélyük a horgászás. Mert hiába — vannak oktalan emberek, akik nem tudnak felemelkedni a Balaton Halászati R.-T. magas gondolatmenetéig és a horgászás gyönyörűségeit nem hajlandók feláldozni részvénytársasági imperátorok .majd én megmutatom I" gesztusainak. Inkább elmennek máshová nyaralni. Elmennek Stájerország hegyipatakjai mellé ... Elvégre balaloni fogast talán csak olt is kaphatnak az asztalukra. És tulajdonképen úgyis ez a fontos. Csak ez a fontos. .. Hogy a Balaton Halászati R.-T.-nak jól menjen az üzlete. Ki törődik emellett holmi kicsinyes problémákkal ? Amilyen például a balatoni fürdőélet és forgalom problémája ... egy hatalmas vidék, egy egész orszátg érdeke ... Ki törődik azzal, hogy másutt mindenütt a fürdővendég a legnagyobb ur, meri abból élnek és azért ,a fürdővendégnek mindent!" a jelszó. Ki törődik Ilyesmikkel?
Eltiltották a jazz band-et Keszthelyen. Mert zavarja az éjszakai nyugalmat. A cigányzene t. I. nem zavarja. A cigány ... az más ... az hang nélkül muzsikál. Aki fürdővendég pedig a jazzt szereli és láncolni szeret, az maradjon otthon. Vagy menjen máshova I Mert Keszthely zeneművészeti elvekből él és nem a fürdővendég pénzéből. Hiszen az elv lehet helyes vagy nem helyes, de a tilalom, amit minden fővárosi lap sietve tálalt fel kuriózumként, bizonyára nem sok fürdővendéget fog
vonzani Keszthelyre.
*
Szóval a jazz-band tilos. A horgászás is tilos.
Most már csak arra vagyunk kíváncsiak, mikor fogják a vonatokat és autókat is betiltani, hogy még nagyobb legyen a csend ?
Es mikor fogják a fürdést is megtiltani a Balatonban, nehogy a fürdőzök veszélyezlessék a halak és halikrák testi és üzleti épségét?
Mert most már csak ez következ-helik a balaloni kultúra és magyar fürdő-politika nagyobb dicsőségére.
ZALAI KÖZLÖNY
>929. máim 26.
7TT. ____„_ 9
Lassan-lassan indul a balatoni élet
A tavalyi árakat a szomorú tapasztalatok után mérséklik a szállodások és penziósok
Nagykanizsa, május 25
Érdekes informániókat kaptunk ma valakitől, aki jól ismeri a Balaton somogyi oldalát és gyakran fordul meg ezeken a helyeken.
Informátorunk szerint a Balalon mentén már befejeződtek azok az előkészületek, melyek a nyári szezon indulását várják és ma már igen sok lakáskereső járja a pari-menti fürdőket, községeket, hogy megfelelő lakást biztosithasson a nyaralási szezonra.
— Megállapítható, — mondotta informátorunk — hogy az idényre a balatoni szállodások, vendéglősök, panziósok sokat tanultak az előző évi szomorú tapasztalatokból is igyekeznek olyan árakat szabni, melyekel szolid polgárok is meg tudnak fizetni Rájöltek már arra a Balaton partján Is, hogy a Balaton-kultusz fellendítése is ott gyökerezik, hogy a Magyar Tengert necsak a gazdagok számára tegyék lehetővé, mert ezek feltétlenül kevesebben vannak, mint a középosztálybeliek. Meg aztán látjuk, hogy a tehetősebbek azok, akik szivesebben hordják külföldre pénzüket.
— A nagykanizsaiakat közelebbről érdeklő fürdőkön, mint Balatonbe-rényben, lassan indul az élet. Itt még a nagy szálloda bérlelügye még nincs rendezve és ez késlelteti a szobák kiadását, de a faluban már keresgélik a kiadandó lakásokat és minden jel arra mutat, hogy az idén, ha megfelelő idő lesz, jó balatoni szezonra van kilátás. Balatonkeresz-túron még ennél is mozgalmasabb készülődések láthatók. A pesti vonatok is sürün hoznak lakáskcreső-ket, akik érdeklődnek puhatolóznak és eddig is már sok nyaralónak, penziószobának van gazdája. Az árak Itt is jóval alatta vannak a tavalylaknak és most már óvatosabbak a bérbeadók, mert tudják, hogy a Balalon megölöje a méregdrága árak, amivel még a levegőt is megfizettetik. Mdriatelepen az „őslakók" tatarozzák, festik, tisztilják nyaralóikat, miután itt nem igen van más villa, mint amit a tulajdonosok használnak. A csendes kis fürdő fejlődésére vall, hogy igen sokan épilkeznek, ami a környék munkásainak ad kenyeret
— Bélatelepen, mint financiális érdekeltség, belekapcsolódott a Földhitel Intézet, ami nagyobb arányú beruházásokra enged következtetni. Ez a fürdő eddig is a kormány tagjainak és a főváros legfőbb vezetőinek volt favorizált helye és igy itt a szezon kérdése ezzel a ténnyel máris elintézettnek tekinthető.
A többi balatoni fürdőkről csak általánosságban kaptunk információt, de az minden fürdőre vonatkozik, hogy az árakat mérsékelték és több az igyekezet az idén, hogy a közönséget végre olyan tömegben szoktassák a Balatonra, aminőt ez a csodás viz valóban megérdemel.
Mit tárgyal a városi rendkívüli közgyűlés kedden ?
Három uf utcanyitást tárgyal a képviselőtestület Benzinkút építés és áthelyezés, az u/ elemi Iskola építési munkálatainak Ieladása a kOzgyUlésen
Nagykanizsa, május 25 Nagykanizsa város képviselőtestülete május 28-án délulán 4 órakor larlja rendkívüli közgyűlését a városháza dísztermében dr. Sabjdn Oyula polgármester elnöklete alatt.
A közgyűlésről kiadott tárgysoron 18 pont szerepel, melyek közölt első helyen szerepelnek a különböző alapok zárszámadásai az 1928-ik évről. Az iparosságot közelebbről érintő kérdés: uj vízvezetéki kutak munkálatainak kiadása, a tüzérlaktanyához a város által létesítendő közmüvek biztosítása, a Vécsey Zsigmond-utcai uj elemi
iskola megépítése, a munkálatok, valamint azok kiviteléhez, szükséges fedezet biztosilása,
egy benzinkút áthelyezési és egy uj benzinkút építési Ugye.
Nagyobb vitára fog alkalmat adni a Sugár-ut 28. számú ingatlan egy részének megvásárlása ulcanyitás és telekrendezés céljából, valamint az ugyan e célból a József főherceg-ut 74. számú teleknek megszerzése.
Néhány kisebb, jelentéktelenebb ügy egészíti kl a májusi rendkívüli közgyűlést, mely általánosságban a „csendes városi parlamenti ülésszak" sorába fog tartozni.
A Zalavármegyei Ipartestületek Szövetségének közgyűlése Tapolcán
Nagykanizsa, május 25 A Zalavármegyei Ipartestületek Szövetsége junius 9-én tartja központi választmányi ülését és közgyűlését Tapolczán, a járási ipartestület hivatalos helyiségében.
A központi választmányi ülés délután 2 órai kezdettel a közgyűlés közgyűlés tárgyait késziti elő s a közgyűlés 4 órakor kezdődik. Tárgyai : elnöki megnyitó; titkári jelentés és a tagsági dijaknak 1929-re való megállapítása; Dobsa László dr., az IPOSz ügyvezető igazgatójának előadása az iparosság általános gazdasági helyzetéről és célkitűzéseiről; esetleges indítványok; tisztújítás, melynek során elnököt,
két alelnököt, ügyvezető titkárt, pénztárost és ellenőrt választanak három évre, négy számvizsgálót pedig egy évre.
A Szövetség alapszabályai értelmében a közgyűlésen szavazati joggal birnak minden egyes ipartestületnek az első száz taglétszám ulán három, minden további megkezdett száz taglétszám után egy-egy tagja, az ipartestületek elnökei, valamint a szövetség tisztikara. A központi választmánynak tagjai : az ipartestületeknek ötszáz taglétszámig kettő, ezer tagiéiszámon felül pedig három kiküldöttje, az iparterületek elnökei, a Szövetség tisztikára és a számvizsgáló bizottság tagjai.
A vizsgálóbíró előzetes letartóztatásba helyezett egy gazdálkodót gyújtogatás gyanúja miatt
A gazda tagadja, hogy része lett volna a tüz keletkezésében Felfolyamodta a fogvatartásl végzést
Nagykanizsa, május 25 Orosztony községben a napokban tűz ütött ki és ennek során leégett Székely Bálint gazdálkodó háza. A csendőrség a lüz alkalmával megindította a nyomozást és ennek folyamán több olyan gyanús adat merült fel, hogy a (űzet gyújtogatás idézte elő. Több napi kutatás után az orosz-
tonyi csendőrség ugy vélte, hogy jó nyomon halad és a gyújtogatás alapos gyanújával terhelten letartóztatták Székely Bálint gazdálkodót, aki tiltakozott a letartóztatás ellen, de ennek ellenére bekísérték a nagykanizsai kir. ügyészségre, ahol a vizsgálóbíró előzetes letartóztatásba helyezte.
Az orosztonyi gazda előzetes le-
Ha
ha
ma szép idő lesz
a Polgári Egylet kerthelyiségébelmegyünk, eaös idő talál lenni
a Polgári Egylet éttermeibe vonulunk, ha pedig zivatar szakad ránk
a Polgári Egylet helyiségeibe menekülünk,
mert akár szép, akár esős idö — mindenkor a Polgári Egylet ■ mai program. — Délelőtt felséges zenés zónareggeli. Molnár László, a szakácsművészet elismert mestere személyesen főz. Molnár László kiváló konyhája ma fogalom Nagykanizsán! — Délben elsőrendű ételek a leg-olcsóbbau. — Délután kellemes összejövetelek. — Este pontpás vacsorák, nagyszerű hangulat, kitűnő italok, Lázár Pisla hírneves zenekara muzsikál. Tehát ■ jelszó mai a Polgári Egyletbe megyünk!
IMI J1I
Mindenütt kaphatói Orsz.

Termeli i Magy.
Tejszftwetkezetl Kflzpont
Budipest, L, Horthy Mlkló^-ot 119-121
tartóztatása ellen felfolyamodást jelentett be a vádtanácshoz, mely dönt fogvatartása vagy szabadlábra helyezése felöl.
Orosztonyban nagy érdeklődéssel várják az Ugy további kifejlődését. Egyesek tudni vélik, hogy a bűnügy! hatóságok Székely Bálint házbiztosítása körül észleletek olyart körülményeket, melyek miatt indokolt volt\' a tüzkárosult földmives be-kisérése a kir. ügyészségre.
Az orosztonyi csendőrség a nyomozást tovább folytatja és ennek befejezése ulán részleteiben is világos lesz, hogy Székely Bálintnak volt-e és milyen szerepe volt a lüz keletkezése körül.
Csillagok utja
Az Uránia filmje
Az isteni Oreta Oarbó ezúttal egy fiatal leányt játszik, akinek szerelmét az élet ostorcsapásai kegyetlenül megtépdesik. Nagyszerű alkalmat ad ez a kép megfigyelni, hogy Oreta Oarbó, melyen hatalmas skálával rendelkezik és a legperzselőbb asszonytól kezdve a legugrl-bugrlbb leányig milyen színeket tár a néző elé. Mint nagy művész keze alatt a hárfa húrjai, ugyanugy az ö akarata alatt érzései, szenvedélyei, szürke, bágyadt szemel, szájaszéle, minden mozdulata engedelmes rabszolga. Oreta Oarbót az lette nagy művésznővé, hogy félredobta az eddigi sablonokat a filmjátszás terén, veit magának merszet, hon izgatóan érdekes, uj színeket dobjon be a fotografáló gép lencséjébe. A Csillagok utja a legszebb meséjü filmek közé tartozik. Oondos, komoly rendezés, simulékony partnerek és áldozatos klállllás jellemzik ezt a filmet. Oreta Oarbó a Csillagok útjában a legtündöklőbb csillag volt. (—ff—)
PitMij. nér, nraltjtrirti „latiul"
Btito. haUm Idótitf, mtly I»rt6i6bct*jií-
Sít plántát ai llT.lt lattal Uii éi gyOka-raaan kiirtja, silro-niau tudományoi alapon clAitlttva. Mi* illatra, embttra ártalmatlan 18váb, niaanl, erttiny. haarya, poloafca atb. trtóazerak.
Naptárban, utinvtttal aaitMJa: Katlnol Laboratórium BuUpMt, UM VII.. Maráayt-wtca M.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő felentétek! Szombaton a hőmérséklet-. Reggel 7 órakor +17, dtlulán 1 órakor -f2F2, eate 9 órakor +\'.6 2.
Felhőzet.- Reggel derült, délben felhós, este derűit égboltozat.
Szélirány: Reggel Északnyugat, délben Délkelet, este Nyugati axét.
A Mataoroltglal IlMaat aata 10 Arakor laUntli Tavákkra Is nalaa Idfi várható, hslyl zivatarokkal-
1629 mijui 26.
Hősök napja
Égnek magasodó emlék nem hirdeti még dicsőségüket. Anyák gyászából, hitvesek bánatából, apátlan magyarok árvaságából, kopogó mankókból építettünk még csak mauzóleumot nékik. Kupolának évezredet beragyogó, az egész világ horizontjáig éri, fájdalmas büszkeséggel ráemeltük a magyar erények legszebbikét, a magyar vér legharsonásabb hozsannáját: áldozatos hazaszeretetünknek minden viharral szemben keményen álló boltozatát.
Az egész országgal együtt Nagykanizsa is hőseire emlékezik.
A sebeken az Idő, vén kuruzsló, pókhálója felszakadozik egy pillanatra.
Emlékezzünk mindent odaadásunk titánt gesztusára, amivel bucsuztunk tőlük a laktanyáink udvarán, végig a vlrágesős utcákon, aztán ahol a szívbe a leggörcsösebben markolt bele a lelkesedésünkből felkísértő „hátha?": — a pályaudvaron.
Emlékezzünk, ahogyan Ismeretlen messzeségekbe, Ismeretlen szörnyűségekbe révedő szemmel testük a postát, az újságok veszteség-listáit, a szabadságos ismerősöket, hátha hirt hoznak valakitől, aki nekünk akkor kedvesebb, féltettebb volt mindenkinél, meri a világra szakadt vérözön hajigálta folyton távolabb tőlünk, az egyre rémítőbb bizonytalanságba.
Emlékezzünk I Jöttek azlán a szomorú bizonyosságok. ■■ Halottaink garmadájával szegte útját a ránkfenekedett pokol. Nekünk nem maradt más, csak az emlék. És fogadtuk millió esküvéssel, hogy az élve hazakerülő hősöknek virágból és hálaadásból teritünk szőnyeget egész életükre a lábuk elé, a holtak emlékezetét pedig örök ereklyeként magasztaljuk fel drágakőbe, aranyba, márványba, minden megmaradt magyar élő, dobogó szivébe.
Aztán összeomlott az égbolt a magyar föld felett s az Idők nagy rianásában odaveszett minden. Nem hét, de ezer csapás ostorozott felettünk. Jajainktól nem hallottuk a saját vezeklő zsolozsmánk szavát. Elfeledtük az esküvést, a nagy tartozást s a szivünkön kivül még ma sincs emléke másutt a végváros hőseinek.
Magyarország 680.000 hősi halottjának mára emelt emléket a fővárosban, a csonka haza szivében, a magyarság kegyelete.
Ml két szerény ezred-emléktábla elé állunk. De a felszakadt sebek alatt csörgedező friss, piros vérünk többé nem a halálnak, hanem az életnek szimbóluma. A nagy rianás széttépte a földet, melynek 680.000 halottjáért ma 8 milló ember ül gyászünnepet, de a lelkeket egyetlen akaratba forrasztotta össze a \'Jcata-kllzma. Ez az egy akarat hősök nyomdokain vezet előre. Igazság felé vezet. Hőseink vére a világítótorony messze szikrázó világossága. És Itt a határon, Nagykanizsa végvárának falai közt nincs még a magyar hősiességnek, magyar önfeláldozásnak világítótornya, ami rászórná biztató fényét az előttünk ködlő jövő jekete vízióira. Csak biztató tervek vannak. És szétforgácsolódó erők.
Nagykanizsa ezen a napon minden ragyogó pompánál, minden szónoklatnál szebb, Igazabb kegyelettel tegyen fogadalmat, hogy jövő hősök napját hőseinek égre magasodó emlékmüve alatt fogja megülni I
(-.)
A SINGER VARRÓGÉPEK MMALEIMOBBAK »
2ALA1 KÖZLÖNY
átmenetileg ingyen népfürdőt kell létesíteni a Principális-parton
Hoxaásxólds ax Idei nyárra megint megfeneklett strandfürdő UgyéQex
Kaptuk a következő sorokat: Engedje meg a m. t. Szerkesztőség, hogy én Is hozzászólhassak városunk fUrdő-Ugyéhez,amely bizony még némely tekintetben fejletlen.
Nem a zárthelyiségU fürdőkre gondolok, mert ma már megint van két, minden tekintetben megfelelő fürdő-intézetünk, azonban egy 30 ezer lakóval biró városban valóban elkelne egy olcsó népfürdő is, mert nem mindenkinek kerül ma fedezet a rendszeres tisztálkodási fürdés költségeire sem, különösen ha az illető családos ember is.
A vízvezeték elkészülte óta természetesen nagy haladást jelentenek a fürdőszobák is, azonban régi házainkban csakis a tehetősebbek szerelhetnek be ilyeneket.
Talán nem egészen érdektelen dolog, ha visszapillantást vetünk városunk fürdő-ügyére.
A gőzfürdő megalakulásakor részvénytársaság tulajdona volt és sok kézen ment keresztül, mlg a mai tulajdonosokhoz került. Volt a Báthory-utcában egy ,László fürdő" név alatt fennállott olcsóbb kádfürdő (a mai városi szeszfőzde helyén), de szabadfürdőben gazdagabb volt régente Kanizsa, mint ma.
Kevesen emlékeznek már arra vissza, hogy a régi Lessner mabm-ban (ma Transdanubia) két szabad-fUrdó medence volt, meleg és hideg vizü. Ha nem csalódom, a malom jéggyárának medencéje az utóbbinak maradványa. Olcsó nyári fürdő volt ez, de rendes kabinokkal volt felszerelve. A melegvíz medence a mai gépház helyén volt.
Aki pedig a fürdőzést kirándulással akarta egybekötni, az kirándult a „Potyli" malomhoz. Ne mosolyogd le k. olvasó ezt a helyet. Szép völgykatlanban feküdt a fürdő, szélmentes helyen és a fürdőmedence nem ott volt a határárokban, ahol még ma is fürödnek a potyán nyaralók (Oyömörey képviselő ur szívességéből, mert a partrészlet tudtommal az övé), hanem a malomgát alatt elhúzódó mélyedésben, ahol usznl is lehetett, olyan magas volt legtöbbször a vízállás. Fürdés után ott várta az embert az árnyas lombsátor, 10—20 krajcárért pompás tejfelesturóval, sőt tejfeles paprikáscsirkével is. Mindez már lassanként feledésbe megyen, — emlékezzünk tehát I
A gőzfürdő uszodáját Is nagyban látogatta városunk öregje-fiatalja. Sajnálatos, hogy éppen napjainkban a testnevelés ujabb felvirágzása Idejében, nincs városunk fiatalságának alkalma az úszás testedző, nemes és hasznos sportját megtanulni és gyakorolni.
Talán majd megoldja ezt a kérdést is a tervezett strandfürdő, amelynek megépítésén*! hihetőleg erre Is
tekintettel lesz az a fórum vagy testület, amely elintézni hivatott ezt a régen vajúdó kérdést.
A slrandfürdö megépítését a „kanális" néven ismert Principális csatorna mellé tervezik.
Nem célom a kanálist felfedezni a benszülölt kanizsaiak elölt, azonban nyugodt lélekkel állithatom, többet ér nyáron ezt a szabad fürdőt látogatni, mint egyszer-inásszor egy fél órai fürdésért kánikulában a Balatonra kirándulni. — A kisebb pénzt) emberek ismerik az oda-ide utazás kellemetlenségeit és költségeit épugy, mint az ellenszolgáltatás fejében nyert élvezet értékét is.
Igénytelenebb embereknek bizony nagyon megfelel a kanális is. Van ott viz Is, napsugár is, jó levegő Is — csak az riasztja e| a kényesebb izlésü férfi, de különösen nó közönséget, hogy nincsen olt a legprimitívebb öltöző és ruhatár sem és kényelmetlen a vizbejutásés kiszállás, pedig má^a a viz, a bársonyos viz-fenék, minden tekintelben kifogástalan.
Egy két olcsó (akár ponyva) sátor már megoldaná az öltözó-ruhatárat, de ez a saison-üzlet mentesítendő volna az adózástól, máskép nem akad rá vállalkozó. Keresztülvihető ez, mert közérdek, egészségügy az „ingyenes népfürdő" és néhány akár kezdetlegesen összeácsolt lépcsőzet sem olyan nehezen megoldható .pénzügyi vagy műszaki kérdés," amelyhez tervek, ankét, pénzügyi bizottság 8tb. szükségesek. — .Ha nincs ló, jó a szamár is" — Addig is mig modern strandfürdőnk lesz, tegyék lehetővé azok, akiket illet, hogy az Idén ne béka módjára kelljen beugrálnunk a .kanális" hüs habjaiba és onnét mocskosabban kimászni, mint ahogyan beszálltunk.
A rendszeres fürdőzés népszerűvé tételéhez, megkedveltetéséhez, kellemessé tételéhez szerény Indítványaimban foglaltak megvalósítása nagyban hozzájárulna. L. V.
Ha savanyu a bora, || vegyítse
REGEDEI
vízzel, mely a legsavanyubb bort is kellemes itallá varázsolja.
Kapható mindenütt!
Főraktár;
a,
Király-utca 21.
SZÍNHÁZ Éva grófnő
Sok forró sikerű operett llbrettls* tája : Martos Ferenc Itt Is megtalálta azt a témát, ami a háború utáni idők közönségét legközelebbről, legjobban érinti.
Csak örülni lehet, ha a könnyebb műfaj is bátorságot vesz magának, hogy szakítson az émelygős, egy-kaplafára szabott bécsi nyavalygá-sokkal és helyébe élő emberek emberi sorsait vigye akár az operett rlvaldája mögé.
Martos szövege ezt teszi.
Tamássy Miklós huszártiszt (Solti) nyolcévi távollét után visszajön a hadifogságból és épen azon a napon (II) toppan be házába, mikor iltlionhagyott feleségét, Évát (Pintér Böske) Laczfy gróf viszi az oltár elé.
Három felvonáson keresztül élvezzük a két féri harcát az asszonyéit, aki jog szerint mindakettőt megilleti. A harc dul és a bíróság Ta-mássynak Ítéli az asszonyt, mint első férjnek, de Éva most már Laczfy grófot szereti, aki végül is győztesen kerül ki az asszonyért való csatából.
Ehhez az épkézláb, színes szöveghez irta meg frlis mondanivalóit Szirmay Albert, akinek muzsikája, komoly, hangszerelése díszes.
Az előadás középpontjában Pintér Böske és Solti György nagyszerű kettőse áll. Teljes művészi vértezet-ben rohamozzák a közönség kegyelt és nem sikertelenül.
Bihari Nándor a tulbuzgó ügyvédek karakter típusára eredeti humorral fűszerezett alakot formált. Kormos és Bánky ezúttal keveset adó szerepeiket túlzottan felcicomázták.
Kedves, rutinos színésznőnek bizonyult ezen estén is Kádár Margit, aki fiatalos temperamentummal táncolt, énekelt, játszott. Putnik Bálint még sok tanulásra szoruló kezdő színész, akinek azonban van kelléke ahhoz, hogy a siker osztályosa legyen.
Sariay, Üti kis szerepeikben Is a lelkiismeretes színészi munka végzői voltak. Feltűnt egy orosz paraszt alakjában igaz, meleg szavaival Szemetl Endre.
A darab rendezése az eddigi operettekkel együtt Sugár főrendező széleslátókörü, izmos talentumának eredménye. Az észrevétlen felvonás változatok, rövid szünetek a rendezői kéz biztos irányítását mutatják. Ugyanez áll a zenekar munkájára is, ahol Nagy Tibor kezében megfelelt) helyen állott a dirigens-pálca.
Nagy, meleg siker volt, mert a kanizsai közönség ezúttal is neki-hevült az operettnek és nem sajnálta a rengeteg tapsot. U. Oy.
Heti mllsor :
Vasárnap, 26-An d. u. Ida regénye.
este Éva grófnő. Héttőn, 27-én 1 Szegény leányt nem lehet elvenni. Kedden és a kővetkező napokon: Az
utolsó Verebély leány.
DARUVAR
AsvAht- és iszapfürdő
Radloakilv 38-50° C. fokos meleglorrások. Rendkívüli gyógyhatáa: Ml hajaknál, reumánál, lichláinál, Várilegánytágnál,
Kellemet nyaralóhely I Egész éven At nyitva I Kedvező vasúti BuzeMttetéiek I Mérsékelt érakl
Főszezonon ktytll nagy árengedmény. Vízum kapható akadálytalant! az SHS. konzulátusnál, a vízum ára mindössze Din. 10-— Prospektus kívánatra I
MM FORDÖlUAZaATÓlAO.
ZALAI KÖZLÖNY
NAPIHÍREK
NAPIREND
Május 26, vasárnap
Római katolikus : Szlhir. v. F rotei* : Szlh. v. Izraelita: IJár hó 17 Nap kel reggel 4 óra 12 perckor.
nyugizik este lü óra 4\'2 percitor. •
Hősök emlékünnepélye d. e, 8 a! 1 órakor a felsötemplom elótt.
Kiskanizsai tornavizsga d. u. V»4 órakor a Templom-téren.
Uránia Mozgó. Csillagok utja íAz Isteni nó). Állatkert a mellényzsebben. Tilos a gyorshajtás, burleszkek.
Qózfürdó nyitva reggel 6 órától este 5 óráig (bétfó, szerda, péntek délután és kedden egész nap nőknek).
■ájus 27, hétfft
Romai katolikus: Beda egyh. Protest.: tíeda. Izraelita : ijár hó 18.
Nap kel reggel 4 óra 11 perckor, nyugszik délután 19 óra 43 perckor.
Négy fa/lclálíás
„Négy Jaj nyilallik e hazán keresztül, Négy néma jajban milljó fájdalom" Sok-sok magyarnak megkínzott szivéből 8 az ég felé tör — minden hajnalon.
Hol összedugja ősz fejét a Kárpát, Alatta tót s magyarnak szive ég, S reménykedőn tekintnek délhatárra; Reményük : „ól magyar, áll Buda még".
S ha Jő tutaj rohanva még a Vágón, A váffy kiséri, sóhajok hada; ó, mért fogá be őt is már cseh Járom, Mért nem lehet ma is „magyar haza"?
Ha délvidékről visszatér a fecske, Vágyón tekint utána sok magyar: „Miért fogott a szorb Igába minket Hisz\' itt magyar a rög, viz és avar I"
Sa kincses Erdély, székelyek hazája, , hányszor, hányszor némán felsikolt: „Miért uráig most móc, oláh felettünk, Hisz\' fűnek, fának magyar lelke volt!"
A szép Kolozsvár minden-ogy harangja Ma busán kondul, némán hirdeti: Oláh lator csupán gálád bitorló, Csakis magyar, ki őt megértheti.
8 a „Burgenland" szeretné már levetni KényBzerzubbonyként ráhúzott nevét, S magyar sziveknek minden szenvedését A nagyvilágba szórni szerteszét...
Kelet, dél, észak és nyugot kiáltja: „Szobor vagyok,de fáj minden tagom!-.•" „Négy jaj nyilallott a hazán keresztül," Négy néma jaj ma s minden hajnalon.
v. Joó Jenő
Picinek, nagynak
— Zala képviselete a hösök országos ünnepén. A budapesti hősi emlék vasárnapi felavatási Ünnepélyén Zalamegye képviseletében Bálás Béla dr. és Kolbenschlag Béla nyugalmazott főispánok, dr. Plihál Viktor felsőházi tag, Oyömörey Sándor és Hajós Kálmán országgyűlési képviselők jelennek meg a vármegye zászlaja alatt.
= Tennlsz-Qtők dupla hurozásu P 18-től kaphatók nagy választékban Vágó lllatszertárban.
— Az evang. egyház vezetősége ezúton is tudatja a hívekkel, hogy a ma délelőtti istentisztelet nem fél 11 órakor, hanem 10 órakor kezdődik.
— Himlőoltás Klskanlzsán a tornavlzsga miatt nem az iskolában, hanem az ovodában lesz vasárnap délután.
— A Zalai Évkönyv — Zala
knltusza.
— Juniális. A fityeházi l.evente Egyesület junlus 2-án a községi erdőben juniáiist rendez.
UJ rendszer butorvásáriók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezésekel, a következő előnyöket nyujljuk. Százpengőnként csupán őt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törleszlés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopstein Szombathely, Kőszegi-utca 5.
— Pénzzel Jutalmazzák Kaposvárott a vlrágtolvajok eltogólt. Kaposvárolt az utóbbi időben egyre-másra lopkodják a városi parkok virágait és a tolvajokat nem bírják elcsípni. Most a város radikálisan fogott a tolvajok kézrekeritéséhez. Kihirdette, hogy minden elfogott virágtolvajért az elfogónak a város 10 pengő jutalmat fizet. Bizonyára ez majd keresetté teszi ezt a .foglalkozási ágat" és kevesebb lesz a virágtolvaj.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
= Ml a titka, hogy mindenki szőnyeget Barta Miksánál vesz? Mert kedvező részletfizetés mellett kéazpénzáron vásárolhat.
— UJ telefon bevezetések. Május 25-én Orosztony és Nagyrada községekkel megnyilt a telefonforgalom. Orosztonyt Zalaapáli, Nagy-radát pedig Kiskomárom telefonközpontja kapcsolja. Nem is kell külön hangoztatni, hogy a két községnek milyen régi kívánsága teljesedett be a telefon bevezetésével.
= Órák, ékszerek nagy választékban legolcsóbban Zsoldos Oyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók. Fö-ut 14. Biztosító palota. Szakszerű Javítások.
i vasai
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmúlt héten 13 gyermek született, 9 fiu és 4 leány: Dani Antal kőműves-segéd és Vörös Máriának rk. fia, dr. Strém Sándor fogorvos és Frank Piroskának Izr. fia, Simon Ferenc szeszgyári munkás és Minik Rozáliának rk. leánya, Losonczy Oyula kefekötő és Szalal Rozáliának rk. fia, Kállay Oyula cipész-segéd és Tóth Máriának rk. fia, Polai Ferenc földműves és Marion Rozáliának rk. fia, Polgár József szabósegéd és Rosenberg Ilonának Izr. leánya, Kálovics Sándor földműves és Bolf Annának rk. leánya, Meskó Ferenc festő-vállalkozó és Lendvay
Vilmának rk. fia, Kercsmarí:s Pál földműves és Zsilavecz Annának ágh. ev. 2 fia ikrek, Dani János napszámos és Bakon Erzsébetnek rk. fia, Dianiska Oyörgy szobafestő és Tóth Annának rk. leánya. — Házasságkötés 2 volt: Petrics János mészáros és hentes mester Kucskó Ilonával rk., Tóth József Mátyás vasúti kalauz Ordovics Annával rk. — Halálozás 11 történt: özv. Dukász Sándorné Ecksteln Netll izr. 94 éves, Kispál Oyula rk. 4 hónapos, Oál Erzsébet rk. 2 hónapos, Bakos János tanuló ref. 15 éves, Hermann Károly földműves (Bánokszenlgyörgy) rk. 53 éves, Molnár Ferencné Dervallcs Terézia rk. 68 éves; Virág János rk. 2 éves, Bagó Oyörgy napszámos (Balatonszárszó) rk. 74 éves, Magyar Lajos ny. m. kir. postaaltiszt rk. 46 éves, özv. Szlánal Istvánné Tamás Éva (Csörnyeföld) rk. 67 éves, Sze-recz Ferenc földműves rk. 74 éves.
— A Keresztény Jótékony Nőegylet 1929. junius 2-án (vasárnap) délután fél 4 órakor tartja évi rendes közgyűlését a városháza kis tanácstermében. Tárgysorozat: 1) elnöki megnyitó, 2) litkári jelentés, 3) pénztári jelentés, 4) indítványok.
= Vésnökmunkákat, ruggyanta bélyegzőket elismerten legszebben és legjutányosabban készít Ooldbergerné, Főút 10. Dobrovlts udvarban.
Ne lelejtse el, hogy: varrógépben „PFAFF", kerékpárban „PUCH" a leglobb 1
1929. május 26.
junius 2-án 3 órakor
= Autószépségverseny. Az aulós körökben nagy érdeklődéssel várják a május hó 30-án megtartandó szépségversenyt, amelynek clouja való-Bzinüleg azon luxuskarosszériával ellátott „Nürburg" typusu Mercedes-Benz nyolchengeres és „SS* typusu sportkocsik lesznek, amelyeket hallomásunk szerint a németországi gyár különösen a budapesti szépségverseny részére készít elő.
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park-szálloda kávéházban VIII., Baross-tér 10.
= Italitt tavául szükségletét be-uereué, uját érdekében el u mnlaina megtekinteni Bírta Klkia UrataJáouágalL
BIZTOS
tiem k»is tunuira*
Újdonság! n. Sonssa Fréres Dj donság!
ASSUAN
MS* nevű kiválóan finom egyptomi cigaretta.
Kapható vidékre levelezőlap rendelésre Is: tli darabol tartalmazó párnázott dobozokban
■r^ll-,. TobmAs tv., Ttlrr Iatván-u. 4. kUlf. doh. kai. árudájéban
nanay ■ amas t.i.i^, automata ait-ss. utm,
továbbá speciális trafikokban, jobb szállodákban, kávéházakban, éttermekben, mulatóhelyeken és pályaudvarokon az I. B. U. Sz. árusító helyein.
re]., váll- és tyékrheiaiaál, ideg-fájásoknál, ceipőszaggatásnál és zsá-bánál a természetes .Ferenc József" keserűvíz rendkívül hasznos háziszer, mely kora reggel egy pohárral be-véve, az emészlőcsatornát jól kitisztítja. Egyetemi klinikákon szerzett lapasztalatok tanúsítják, hogy a valódi Ferenc lóiul víz gyors és biztos hatású, kitűnő gyomor- és bél-tlsztltó szer. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzle-tekben.
Ma: Göaök Ünnepe
Nagykanizsa, májua 20
A mai Hősök Napja alkalmából reggel 10 órakor az összes felekezetek templomaiban istentiszteletek lesznek. A felsötemplom előtt tábori mise lesz Ulána (háromnegyed 11 órakor) ugyanitt a hősök emiikünnepe. Ünnepi szónok Mátés P. Hilár plébános. Szaval Garamvölgyl Iván és saját költeményét adja elő Bar-burils Lajos. Énekel az Ipartestület! Dalárda. Közreműködik a katonazenekar.
„8TEYR" autók, Modell 162a Kérjen ajánlatot a körzetkép-vlselölől: Szabó Antal sportüzlete.
a Polgári Egyletben
A KÖZÖNSÉG ROVATA
Taljaaltlk-a k«tataaa4*aka< aa
AllataéaMfct - Vélaaa a HAVI
wálaaztmányl BMa4n alhaaf X attakra
(Levél a szerkesztőhöz.) Igen tisztelt Szerkesztő Ur, b. lapjának szerdai számában cikk jelent meg az Állatvédő Egyesület választmányi gyűléséről és szíves engedelmével erre tennék egy-két megjegyzést. Mindenekelőtt leszögezem, hogy azon állalbarátok közé tartozom, akik már hosszú évek óla tényekkel gyakorolják az emberi humanizmusnak ezt a gyönyörű aktusát.
Természetesen a legnagyobb örömmel láttam sokadmagammal, hogy végre Nagykanizsán Is megalakult az Állatvédő Egyesület. Ha őszintén megmondjuk, azt látjuk, hogy ez az Egyesület egy éven keresztül, néhány buzdító cikken ktvtll, alig lett valamit és tulajdonképeni tevékenysége csak megalakulását kövelőleg egy évre, tehát ebben az esztendőben indult meg. Ha jól emlékszem, ebben az évben adta kl az Állatvédő Egyesület az állatvédő Igazolványokat is, melyeknek birtokában az a feladat, hogy minden állatbarát tartsa kötelességének az előfordult állatkínzásokat megakadályozni, esetleg az egyes eseteket jelenteni rendőrnek stb. Annál nagyobb meglepetéssel olvastam, hogy az Állatvédő Egyesület választmányi ülésén olyan kijelentés hangzott el az elnökség részéről, hogy kvázi az állalvédők, noha száz ilyen van, nem teljesilik kötelességüket, mert mindössze egyetlen esetben történt meg,- hogy valaki
1929. május 26.
állatkínzásról értesítette volna a rendőrséget.
Ezt a kijelentést a magam részéről, mint állatvédő, kényleien vagyok elhárítani, mert jómagam eddig két konkrét esetben tettem jelentést rendőrnek állatkínzásról és mindkét esetben a rendőr fel is irta a kínzók neveit. Sajnos azonban, tudomásom szerint egyik esetben sem történt semmi/éle megtorló intézkedés, illetőleg tudomásom szerint a két ál-latkinzási Ugy, nem tudni milyen okból, nem került rendőrségi kihá-gási tárgyalás alá. Ezt a két — hogy ugy mondjam — feljelentést állatkínzás ügyben már több, mint egy egy éve tettem meg és mikor láttam, hogy annak semmiféle eredménye nincsen, elhatároztam, hogy ezekután többet nem veszem igénybe hasonló esetekben a rendőrök segítségét, hanem magam védem meg az állatokat az embertelen kínzásoktól. Lesz bátorságom kioktatni minden durvalelkü embert arról, hogy minden állat épen ugy érez, mint az ember, sőt jobban a daróclelkü embereknél, mert ha azok éreznék, nem Utnék-vernék, lógatnák lábukkal lefelé az állatokat, mintahogy naponta lehet látni a piacon és az utcákon.
Maradtam kiváló tisztelettel Szerkesztő Ur híve Egy állatbarát.
Tgáfc*
(Röviditéeekl H - hírek. közgazda-
aág. rtaogv. — hangverseny. £ — előadás
Qy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z — zene. Mg. « mezőgazdáság.
m. — lt)usági előadás. P — lekdvasAa.
O ~ gramofonzene. Ib — Jazz band.
K — kabaré. nZ. — nepszerQ zene.
Vasárnap, május 26-án
Budapest. 9 H. 10 Egyházi Z. 1030 A .Hősök Emlékkövéének leleplezése és «z .Ezredéves emlékmű" fölavatása, a .Hősök Emléknapiáu". 12 Időjelzés. Utána szlmfónl-kus icnksri hangv 15 30 E. 16 Az Országos Középiskolai Dalos Onnep. 17.10 Időjelzés lt Rádió Szabad Egyetem 19.15 Részletes sport- é* lóversenyeredmények. 19.30 Az Operabál díszelőadása a .Hós katonák emlékköve" és az .Ezredéves emlékmű-ünnepélyes fölavatás alkalmából. 2219 Időjelzés. Majd az 1. honvédgyalogeired zenekarának hangversenye. 23 Cigányzene.
Bác*. 10.20 Orgonahangverseny. 11 A .Wiener Philharmonlker" hangversenye. 15.44 Hsngv. 17.46 Anion Arnold opera éneket hangversenye 19.45 Hangv. 20.10 Arihur Schnllaler .Prelwlld" színmüvének előadása. Utána Hangverseny.
Hétfőn, május 27-én
Budapest 9.15 Hangv. 930 H. 9.45 A hangv folytatása. 13 Déli harangazó. 1205 Cigányzene 12.25 H. 12.35 A hangv. folytatása. 13 Idólelzés. 14 30 H lü Asszonyok tanácsadója. 16 45 Időjelzés. 17.10 E. 17.45 Szórakoztató zene. 17.40 Harsányl Zsolt fölolvasása .Két vonaf. 20.30 A Közép-európai MUsorcstre Sorosaiban a prágai Stúdió műsorának közvetítése. 22.10 Idő lelsta, .Majd cigányzene.
Bécs. II 2. 16 Hangverseny 20 Hangv. 20.30 Hangversenyközvetltés Prágából. -Utána Hangverseny.
ZALAI KÖZLÖNY
KÉRJEN
ÉS
VISELJEN
GUMIITALPtJ VÁSZONCIPÖT.
SPORTELET
A pécsi lapok elintézettnek tekintik a mai Zala-Kanizsa—Baranya találkozót a pécsiek javára
Schrelber nélkül, de erős felállításban Indult el a csapat vasárnap hajnalban Pécsre — Oerő biró vezeti a mérkőzést
Nagykanizsa, május 25 A pécsi lapok a Zala-Kanizsa— Pécs-Baranya mai bajnoki találkozójáig egyrészt tartózkodóan, másrészt, különösen a „Dundntul", igen lekicsinylő hangon ir. A lap szerint ,a bajnokság utolsóelőtti akadályát távolithatja el a Pécs-Baranya a Zala-Kanizsa legyőzésével."
A Zala-Kanizsa nélkülözi egyik legjobb emberét, Schrelberl és több ifjúsági erőt állított be a csapatba a vezetőség. Azonban a múltban is voltak hasonló esetek és láttuk, hogy minél jobban meg volt hendikcpelve a csapat, annál biztosabban győzött.
Levente Szövetség vasárnapi mérkőzései:
Nagykanizsa, május 25 Szövetségi pályán délulán 2 órakor Hunyadi-Turul. (L o.) Biró Németh Fél 4 órakor Ékszerész—II. ker. (II. o.) Biró Böhm.
5 órakor Vasas—13 FC. 28 perc utánjátszás, (I. o.) Biró Wolf, hb.: Bárány és Nagy.
Fél 6 órakor NTE—Husós (barátságos). Biró Fischer II.
Teleki-utcai levente pályán 3 órakor 77. Előre—Bocskay (barátságos). Biró Kiss.
5 órakor Egyetértés—Haladás (barátságos) Biró Czvetkó.
Járási leventeverseny
Nagykanizsa, május 25 Ma délután a nagykanizsai járás levente-egyesületei járási levente-versenyt tarlanakaZrinyi-sport pályán. A szorgalmas előkészületek azt engedik következtetni, hogy a verseny impozáns lesz és a sportbéli teljesítmények minden bizonnyal a lavalyi eredmények fölé emelkednek. A versenyen ünnepi beszédet Oyömörey István országgyűlési képviselő mond, akinek választói kerületéből sereglenek össze a leventék a mai seregszemlére. ____
Ma, kiskanizsai torna-vizsga
Nagykanizsa, május 25 Ha csak az idő Űrnapjára nem odázza, a kiskanizsal elemistáknak ma délután fél 4 órakor lesz a tornavizsgájuk a Templom-téren. Hogy milyen végtelenül kedves, minden magyar szívnek milyen felemelő látvány és milyen szines látványosság ez a tornavizsga, azt a multéviek
Nagy baj, hogy a vasutak nem adnak a kísérőknek 50 százalékos kedvezményt és emiatt egész sereg drukker nem mehet el. Igy csak néhányan rándulnak át Pécsre autóval, akik az ottlakó kanizsaiakkal együtt biztatják majd a csapatot.
A csapat a trénerrel és két vezetőségi taggal vasárnap hajnalban utazott el és délelőtt ér Pécsre. A mérkőzést délután fél 4 órakor kezdik, hogy a csapat még aznap visszaludjon Jönni az estéli vonattal.
A mérkőzést Oerő biró vezeti két pécsi határbiróval.
után nem kell hangsúlyoznunk. Az idén különösen sok lesz a vizsgának nagykanizsai látogatója. (Autóbusz-járatok a Centráltól).
Program : 1. Felvonulás. Hiszekegy.
2. Leányok zenés zászlós gyakorlata.
3. Fiuk variált ellenvonulása, zenés szabad és zászlósgyakorlata. 4. Leányok tánca. 5. 30, 40, 60 m. síkfutás. 6. Élőkép. 7. Puskagyakorlat, harcijáték és póznavivás. 8. I., II., III. oszt. tanulók birkózása. 9. Talajtorna. 10. Játékok. 11. Kacagtató versenyszámok. 12. 4x60 m. slaféfa. 13. Fiuk gulaalakitása. 14. Felvonulás. Himnusz. 15. Elvonulás.
(A kiskanizsal levente egyesület) Űrnapján, csütörtökön litánia után a teplomtéri iskolában évi rendes közgyűlését tartja.
Tipp-*zOlw4ny
ZflLfl KfltllZSfl—PÉCS BflRfltlYfl
eredmény:............ télidő:
olvasható névaláírás.
T.
Forráskezelőség
Moha.
Örömmel értesítem, hogy a Mohai Ágnes-forrás használata után régi gyomorbajom (Dyapepsle) tetemesen javult, s a jelek után Ítélve hiszem, hogy a javulás tartós marad. Az Ágnes-forrás tehát nemcsak mint kellemes Uditő ital, de mint gyomor-bajnál hathatós. gyógyszer Ts nagy fontossággal bir.
Dr. Petrovlé
Fiume.
KÖZGAZDASÁG
Védekezzünk gydmttlos Mink ellenségei ellan
Nagykanizsa, május 25 Gyümölcsfáinkat a számtalangombabetegségtói, valamint a rovarkártevőktől csak a megfelelő jóhatásu permetező szerek alkalmazásával védhetjük meg.
Az almamoly álcája ellen biztos hatású az arzéntartalmu permetező Bzer, melynek megfelelő időben történt gondos alkalmazásával az álcát az almába való behatolása előtt sikeresen elpusztíthatjuk. A gombabetegségek ellen egyik legjobban elterjedt szerünk a bordói oldat. (Meszes rézgálic oldat.) Az alma, körte és birs fáinkat először a virágszirmok lehullása után permetezzük meg azonnal fél százalékos bordói lével, melynek minden hektoliteréhez egy negyed kilogram Sulfarolt (kolloid-ként) éa 40 deka Arzolát (arzénméreg) keverjünk.
A duslombozatu almafa levélzete a védőszer jelentékeny részét felfogja, ugy, hogy a gyümölcs felületének egy darabja rendesen bevo-natlan marad. A permetezésnél tehát különösen arra ügyeljünk, hogy a kis gyümölcsöt jól bepermetezzük, mert csak igy tudunk célt érni.
Kajszi, szilva, meggy és cseresznye fáinkat először fél százalékos bordói lével permetezzük meg, melynek minden hektoliteréhez negyedklló Sulfarolt keverjünk.
Asztal-tozbelyeimet mmw
Ne dobja kl pénzét silány anyásból készült utánzatokért, hanem rendeljen meg nálam, a készítőnél egy Igazán praktikus
asztaltüzhelyet,
melyért 15 évi garanciát vállalok.
MACSEK LAJOS
lakatosmester Nagykanizsa, lóilel I6berc«g*nt 87.
FISK PNEU
a leggazdaságosabb
VeiirklpvUeM:
Autófelszerelési R.T.
Budapest, IV., Arany kéz-n. 2
T* AnL 811—41
Az Urániában
vasárnap 3, 5, 7 és 9 Arakor
az utolérhetetlen filmcsillag:
ZALAI KÖZLÖNY
1629. má|uB %.
Az őszi barack és mandula fáinkat különösen a levél fodrosodástói kell védeni, melyet szintén egy élösködö gomba okoz.
Ellene rézvegyülettel, tehát bordói lével védekezhetünk. Az elkészítésnél azonban nagyon vigyázzunk a lé semlegesítésére, mert az öszi barack és mandula levélzete feltűnően érzékeny a rézvegyületeitkel szemben és ha a réz semlegesltet-lenül van az oldatban, tehát az nincs megfelelő mennyiségű mésszel közömbösítve, ugy a levelek a permetezés következtében megperzselődnek és lehullanak.
Az első permetezéshez fél százalékos bordói léhez hektoliterenkint egy negyed kiló Sulfarolt is keverjünk.
Olvasóinkat a permetezéssel és gyümölcs-gondozással kapcsolatos időszerű teendőkről eselről-esetre ehelyütt fogjuk tájékoztatni.
Kelting Ferenc
TŐZSDE
A mai értéktőzsdén mindvégig kedvezőtlen hangulat uralkodott. Ennek következtében, továbbá a külföldről érkezeit kedvezőtlen hírekre az irányzat lanyha volt. Eleinte csendes volt a piac és csak kisebb áresések történtek később azonban a berlini lanyhább tőzsde hatása alatt az áresések nagyobbak lettek, ugy hogy zárlat előtt csaknem az összes értékek 1—2%-kal estek. A forgalom ma is rendkívül csekély volt. A piac mindvégig üzletlelen. Az általános gyengébb tendencia mellett kissé jobban tendált a Oumi, juta és a Szikra. A fixpiac rendkívül üzlettelen. A valuta- és devizapiacon Berlin barátságos, lényegesebb változás nem történt. _
Ttméayttuée
Buza 60 flll., a rozs 50 fillérrel esett.
Boza tticav. 77-es 22*75-22-90, 78-«« 22 90-2319, 79-cs 23 20-23 35, 60-Is 2345—23"60, dunántali 77 es 21*70-21-90, 75-as 21-90—2215, 79-ea 22-20-22 35, 90-aa 22*40—22*50, rozi 18 40—18*50, Uk. árpa 24-60—24*75, sörárpa 26*25-28 75, zab 22-00—23 50, tengeri tazt 25 50-27-27, dunántali 24 80-2SÖ0, korpa 16 00 1625.
IM«U tárlat
Pária 20-30, London 25-19, Newyort 519-45, Brüaael 7212Vi, Milano 27-18, Madrid 78-80, Amsterdam 208-80, Berlin 12370, Wien 7Í95, Softa 3-75, Prága 1S-37VJ, Varsó 58 25, Budapest M-S7 Belgrád 9-12«/4, Bukarest 3*08^.
A MtQMÜ T5»4e laríu-jeniéM
VALUTÁK
4 1 27*72-27*87 l fr. 79*40-79*70 bk. 16*92-17*00 Dánt 152*35-162*95 Dinár 9*98-lfr04 Dollár 570*75-572*55 Francia 1.22*30-22*50 Holl. 229 30-230*90 Lengyel 64-08-64*35 Lm 3 37-3*41 Léva —•—
Líra 29-90-30*15 Márka 136-20-136*70 Norvég 152-40 153*00 Schlll 8030-P0*65 Peaeta 81*15-81*85 Svájci t. 110*12 IIO &2 Svéd k. 152*80-153-40
DEVIZÁK Amst. 230*15-230*85 Belgrád 10*06-10*09 Bellin 136*30-13«70 Brüsszel 79*47-79v2 Devizalel 3*39-3*41 Kopenh. 152-55-152-95 London 27*77-27*86 Madrid 81*15-81*75 Milano 29*96-30*06 Newyork 572*70-4-30 Oazlo 152*60-153-00 Pária 22*37-22-44 Prága 16 96-17*01 SzóRa 4*14-4*16 Stockh. 153*00-153 40 Varsó 64*17-64*37 Wien 80-41-80*66 Zürich 110-21-11051
IM|i: Délxalal IfMü ét LafklaU
TiliiUt, Ivyfculnáa. , Felelői kiadó: Zalai Károly.
■i Mmjtslaai n.
APRÓHIRDETÉSEK
Az apróhirdetések dija 10 szóig 10 fillér, Minden további azó dija ( «fll. Vasár- és tnnepoap 10 alóli 80 fillér, mimten további asó dlfa • flll. Szerdán és pén-tekea 10 sióig 10 fWér, minden további aaó dija • flll. Omsaó s minden vastagabb bétából álló szó kát ssóaik számit-bük. Alléit keresőknek 50VI engedmény.
Közlsmsrt kltOnö mlnöségO mágnás taanjam métái karfia lamé, 4*80 kgr.-ként. Bjanas La-joa ossmsgs karaakaM. -2487
Kétszobás utcai, vlzvezetékes lakái auguiztui l-re klidó. Clm s klsdóbsn. 2438
MarhabSrbAI készült uj bőrgarnitúra eladó Qerö kárpitosnál, Erzsébet-tér. 2467
Péaaxklloséat beluDafciésre mlndea flaaaagben a legelőnyösebben éa leggyorsabban tolyóaltut Aoxél l9náo páni* MtcaSaMzveUtó Irodája Nagykanizsái Kazinczy-utca 2 ttáoa. 4926
Aranyhegyi borok.
TSrOi asztali ...... 1 liter 60 (111.
Aranyhegyi mukotilyoi, Inom, xamitoi - i liter 80 Hll.
tárt palackokba., arat c«rlv«l.
Sáfrán József ffiggggffS:
Kattő szobái utcai lakáa elősjobá-val, mellékhelyiséggel Janlua l-ra vagy aagiaaxtaa l-ra kiadó Rákóczi-utca 29. aiám. 2509
I
I Holland réaxvéaytársaság ks-raa képvlsslstst Hollandia éa Holland-ladla, Balglam éa Kongé réaaéra esetleg uját számlára. Elsőrendű bankrelerenclák. — A|ánlatok Expt. MaatachappiJ Geersal A. 0., Amiterdam, Keizengricht 415. cimre tntézendók. 1 2497
I
Ügyei utcil árasok felvétetnek a Sugár-utl pékségbe. 2444
. ZEPE8I IMRE
\' caatornázás, vízvezeték-berendezés, épület és mfl-bádogoi, Zrínyi Mlklós-atoa aa. — Telefon 2-98.
Józsel főhercegül 16. sz. ház szabadkézből aládé, azonnal beköltözhető. 2437
Balatoabogláraa, a villasorban 2 és 3 szobái vlllalakáiok, esetleg estben, pemhnák kiadó. Bővebbet Zrínyi Miklósutca 34. Postapalotával szemben. 2455
Balatoni Haling 80 fillér, sSrAa •0 fillér adóval együtt 3 liter vételnél Zerkowltz Albert borpincészetében. 1496
Zala éa Komogymsgyébsn több kisebb-nagyobb birtok lakóházzal éa gazdasági épületekkel aladék. Bővebbet Aoxél Ignáo Ingatlanforgalmi és pénzkölcsön-közveütő irodájában Nagykanlzaa, Kazlnczy-utca 2.
Béraaté megbízható legolcaóbban Kaulmann Manónál kaphaló. Teleion 167 éa 671. 2215
A szentmiklósi uton egy ■It hold klttlnő szántólöld atadé. Bővebbet Aczél Ignác lngatlanlorgalml és pénzkölcsön Iroda, Nagykanizsa, Kazlnczy-u. 2. 2141
■árlatalspsa, a lenyvei parcellák között öt kliebb parcella eladó laO—170, 153—150 és 136 négyszögölre eloaztva, vagy 513 és 287 nagyságban, a vízparthoz 200 miter távoliágoan, sürgősen eladó, cs«U«[ könnyű jrészlettlzetísiépllkezések-kel. Érdeklődni Batlhyány-utca 1. sz. Epl-tésl Iroda. 2Í90
Olvassa ell
1 kgr 00-áa liszt ........................P —-40
1 . eWrendU házikenyér ... P - 32
1 . pörkölt kávé ..................P 5 40
1 , olasz rlzatörmelék ... P —60
1 liter jó völölbor............ P —-64
Kluger Sándornál
Magyar-utca 3. — Telefon 569. Fióküzlet:
Magyar-utca 144. Telefon 580.
Megrendeléaeket házhoz szállítunk.
józiel lóherceg-ut 19. az. ház sürgősen sladé. Bővebbet Aoxél Ignáo Ingatlanforgalmi éa pénzkölcrönközvelltő Irodájában Nagy kanzián, Kazlnczy-utca 2.
Csukott bérautó,
helyben és vidékre bármikor megrendelhető
Benoze Imre
Ho Tolsfon ■ 599. szám.
Ogyea aaobalsáayl keres azonnali belépésre Elek Eroőné, Palin. Jelentkezni lehel Nagykanizsán is, Erzsébet-tér 21. 2479
Polgáriiskolal tornavizsgához szükségei trikók leszállított árbsn klármlltatnak Kaulmann Károly cégnél. 2490
Tlzsdssmérlsg 750 kilót, sulyokkal eladó. Megtekinthető KlUgernél, Ma| utca 29.
iigyai -248
80 holdsa birtok, benne 10 hold 1. rendű fa|izóló, a többi gyönyörű gvtl-mölciös éa rét, rajta emeletes urilakás, külön vincellér- éa cselédlakái, teljei lelsze-reléuel együtt sladé. Nyugdijai uraknak kellemes éi biztos JfexlstencTát nyújt. — Bővebbet: Aoxél Igaáo Ingatlanforgalmi Irodája Nagykanizsán, Kazlnczy-u. 2. szim.
Idősebb nő keres Tarcss fürdőre utazó urnót lakétáraaak. Clm : Postahlvstsl. Nagykanizsa 3. -2498
ügyue\';bejárónő
Bazár épület, Póutra, első emelet
2«6
Pollák Emiiné.
Háasladás. Ozv. Dobosi Károlyné-féle ház Oslambokon eladó nagylrerttel. Érdeklődni lehet s jegyzőnél. Eladási határidő 1929. junlus hó 2 án délután 3 órakor. 2491
■agyar-utoa 49. számú ház nsgy kerttel lUrgőien eladó. Kizárólagos meg-bízottam : Aoxél Ignáo Ingatlanforgalmi és pénzkölcsönközvetltő lrods, Nagykanizsán, Kazlnczy-utca 2.
Telekl ut 104. számú háa szabadkézből eladó Slpidombl kanáló szántóvil együtt izlntén eladó. 2433
Üzemünket I Ibővitetlük éa a Isgmo-dsrnsbb gépskksl berendezkedtünk
hajópadlógyártásra
U. Állandóan szolgálhatunk legolcsóbb napiáiban elsőrendű osztrák származású hajópadlóval minden méretben és Jutányosán vállalunk
bérgyalnlást
és a szakmába vágó minden egyéb
bérmunkát.
frank fci líiu^íajWíKifötja
Nagykanizsa, Szemere-utca 4.
Zrínyi Mlklós-u. 48. uámu házbin egy 3 utcai szoba, előszoba, konyha éa öiszes mellékhelyilégekből álló lakáa anguaitui hó 1 ére kiadó. — Ugyanott többrendbeli bútor eladó. -2504
Egyizobás lakás az őaazes mellékhelyiségekkel együtt Junlui 1-ére kladé Honvéd-utca 31. 2506
Egyizobás modern lakáa kladé Sugárul 25/b. -2506
Sxsntgyörgyvárl hegyen cca 1600 öles szőlőbirtok, rajta Igen jó épülettel, földpincével, teljes felszereléssel, 700 liter borrsl együtt, sürgőién elsdó. Bővebbet: Aoxél Igaáo lngatlanlorgalml Irodája Nagykanizsán, Kazlnczy-u. 2. szám.
I. az. alatti nagyszerűen •gy udvarral, igen nagy lyhaberttel aladé. Bj-
E ötvös-tér I*. az. alatti c
jövedelmező ház nar gyümölrsős és konya vebbet Aozél Ignáo Ingatlanforgalmi él pénzkOlaönkozvelllö irodája Nagykanizsán, Kazlnczy-u. 2.
Zrínyi Miklói-utca 60. izámu háaban két izoba, konyhás lakás azonnal kladé, 2507
Cséplés! Időszakra egy gépén telik Magyar-utea 122.
keres-
■2503
^Ajiynsma és edények eladók
Eötvör--2610
Petőfi-ut 9. szám alatt félhold luosrna eladó. -2511
Külön bejáratú csinosan batorozott izoba a várói belterületén tliejére kiadó Clm a kiadóban. -2512
Föxéshsz, takarlléahoz értő bejárónőt kereiek Nádor-utca 7. sjfó I. -2516
KéUzobái lakáa mellékhelyliégekkel juaztus l-re Klnlul-
egyUtt azonnal, vagy augi utca 4. stám alait kiadó.
2448
Egyirobás utcai tskás hoizálaitozó mellékhelyliégekkel, izonml kladé BlgoUI-sor 13a. -2518
Magyar utca 5. sz. házban auguaztus l-ra háromszobás utcai lakáa önzei mellék-helyiségekkel együtt kiadó. — Bővebbet ugyanott a varrodában. 2520
Eladé egy jókarban levő caéplögarnl-lura. Kedvező fizetési feltételek. Klakanlzaa, Szentrókus utca 22. sz. 2619
Magyar-utca 5. sz. ház szabadkézből sladé. — Bővebbet ugyanott a varrodában. 2521
PUCH
TYPE
250
motorkerékpár
az 1929. év szenzációja
Kérjen ajánlatot a gyári fióktól, Boiipeit, TI., Llut Faraae-tér 9.
vagy a helyi képviselőtől: Brandl Sándor és Fia
cégtől.
Kováid Pétsr és Fia R.-T. b«da-pastl fsstönyár elvállil mélyen leaiál-lltott árak mellett mindennemű selyem, zaorziett, bársony-, azövet-, pllaaé-ruhák éa tértIruhák I s a t é a é t éa tlaztltáaát a legszebben éa a legrövidebb Idő alatt. Oallérok, kézelők, Ingek éa mindenféle tehérnemOek legszebb tlaztltáaa.
Harisnya sumftlus-d*a> talpalás éa fajalés.
Mindennemű kesztyűk Javltéaa éa tiaz-tltása. Agy toll hófehérre tisztítása. Kérem enől meggyőződni szíveskedjék.
Kováid Péter éa Fia
3 ífC budap«*ll lutfigylf zyflJtöUkp,
Nagykanlzaa, Csengery-ut 9.
Megérkezett az 1929. éti szenzációs, b| typosu motorkerékpár
OPEL-MOTOCLUB
az úgynevezett 500 ccm-es két kerekű autó. láz, 2 kerékfék, párnás, zajtalan működés, Ízléses kivitel
Acéllcmezváz, 2 kerékfék, párnás, kényelmes fotelülés p jyQQ
Felvilágosítással szívesen szolgál és a gépet bemutatja
Brandl Sándor és Fia cég
De4k-tér 2. ■ felsötemplomnál. Telefon 12.
A 220-as PUCH motorkerékpár ára P 1180.
1929. május 26.
ZALAI KÖZLÖNY
Rrrégtpcí
mdgLs ö. CcaJoobaftJ
KAPHATÓ :
SINGER VARRÓGÉP
RÉSZ VÉN Y-TAhSASÁG
FMUiMt: HáeTK&HIZSA. FömI 1.
Balatonmagyaród község elöljáróságától.
548/1929. sz.
Versenytárgyalási hirdetmény.
Balatonmagyaród község képviselőtestületének 6/kgy. 1929. számú határozata alapján a község tulajdonát képező I drb. 38 20X990 méteres lakóház és 1 drb. 19 00X8 55 méteres gazdasági éplllct lebontási munkálataira pályázatot hirdetünk.
Ajánlatok 1929. évi Junius hó 8. napiának délelőtt 10 órájáig a községi elöljárósághoz közvetlenül vagy posta utján nyújtandók be.
A beérkezett ajánlatok balatonmagyaródon a jegyzői hivatal helyiségében 1929. Junius hó 9-én délelőtt 9 órakor fognak felbontatni Feltételek a jegyzői hivatalban a hivatalos órák alatt betekinthetők. Balatonmagyaród, 1929. május 21.
MtoiTl Károlyit KtriboHerByfirgyá.
»M iígyiő. biró.
11389/1929.
Versenytárgyalási hirdetmény.
Az állategészségügyi telepen építendő szénáspajta épitésére nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdetünk.
Az ajánlatokat a versenytárgyalási feltételekben megadott címzéssel 1929. junius hó 5-én d. e. 12 óráig a városi mérnöki hivatal iktatójába kell benyújtani. Ugyanott a kiírási műveletet d. e. 10—12 óráig megtekinteni és 1 P ártérités ellenében beszerezni lehet.
A városi tanács.
Nagykanizsa, 1929. május hó 22-\'én,
»ii Polgármester.
MAKULATUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
TSIT
Ne menjen a lábhoz, hanem ■ I
BRANDL SÁNDOR ÉS FIA cég
deAk.tér a.
TELEFON IS.
Szakszert! kiszolgálási nvujt a kerékpárvevőknek. Kedvező részlet-\'fizetési feltételek I
PUCH-kerékpárok
30 év óla a legjobb acélanyagból készülnek. Alkatrészek, príma külső és belső gummlk raktára. Műszerész-műhelyI Olcsó árak!
Alkatrészek
B0I—B02—303 olasz FIAT autókhoz
valamint
MARELLI
mágnes önindító és dvnamókhoz állandóan raktáron
VOLÁN
autóalkatrész kereskedelmi vállalat Dr. HIRSCH É 8 HOLLER
H. ALBANI 1NO. ROSSI TORINO 24M magyicortíjgl v«,4rk{pvl«<lctc.
Maria J.feifta bodapmi razűjyarabol
raktáron tartok mindennemű női \' fllxflt, gummlharlanyákat és melltartókat minden nagyságban, a legjobb anyagból, a legszebb kivitelben és a legolcsóbb árak mellett, melyek mérték után is készíttetnek. Kérem erről meggyőződni szíveskedjék.
KOVALD PÉTER ÉS FIA
budapesti featögyár gyUJtötelepe Nagykanizsa, Csengery-ut 5.
3496
Ez az, amire ön várt, az 1929-es Bo
Indián
Sndían
Biztos, kényelmes,
kellemes és gyors utazási eszköz
kedwazft fizetési feltételek I
Mindenhova eljul, ha Indiánon jár I
Nézze meg és kérjen ajánlatot
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalattól
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 4.
Mielőtt bor és azaazáru
szükségletét beszerezné, forduljon
Erd6s Ferenc
tllszerkereskedőhőz
Sugár-ut 03. szám,
shol
II. balatonmellékl lehér rizling P —\'70 asztalt ráz P 80
„ rum .................. P 3-—
. , jamaicai ............ P 4 50
. törköly pálinka ........ P 3 -
MindennemO likőrök MU és konyakok raktáron Rendeléseket házhoz szállítok.
Mos I Fest I
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
g6zmosó, vegytlsztltó, ruhafestő
a azorabathalyf ont. IpartUlllUaon aranyiramxnel Utüntatya
NAGYKANIZSA
Oy«JtSUI*p i Gyártelep i
Kazlnczy-u. 8. Hunyadl-u. 19,
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit lesiet van tisztíttat. üyőzód|ön meg áraim olcióságáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallért!aztltáa I Tisztit I na Pllsséroz?
Ez az autó kell Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. az&m.
Telefon: 3-22.
Raktárról az Bsszes typuaok azonnal szállíthatók. — Kedvező fizetési feltételek I
Platz-léle
CALINIAX"
5 légkörnyomágjal dolgozó, önmDködő
»
-g.__ - _ .
szerűen szór. 5 méteres bambus meghosszabbító csövekkel.
Ára aagyiág szerint 100-tól ISO Mg Eredeti amerikai magasszórő
„STURDY"
kézipermetezőgép, tiszta sárgarézből,
4-téle ssórórózsával. Egy ember könnyen kezeli, megszakítás nélkül permetez vödörből, hordóból. A permetező snyagoknsk ellentáll, nem romlik. A legmagsssbb la Is a földről permetezhető. A „Slurdy" használható gyümölcsfák permetezéséhez, autó-, kocsi-mosásra, sót még tűzoltásnál Is.
Ára: 4-léle uórórózsáral 36 ptagi.
Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, mdlrágya, nővényvédöszerek kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság melIeU).
FISK COED PNEU
Citroen, Ford, Chevrolet alkatrészek, autó fel szerelések
Nagy lózsef, Budapest,
VI., Andrássy-ut 34. szám. Telefon 221-97, 285 83. 1M7
Meghivó.
A Nagykanizsai Emberbarát Temetkezési Egyesület 1929. május hó 26-án, vasárnap délután 4 órakor tartja
XXI. éví rendes mm
a Rozgonyi-utcai tornateremben, melyre a tagokat tisztelettel meg-hivja az elnökség.
Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Évi jelentés előterjesztése. 3. 1928. évi zárszámadás és vagyonkimutatás előterjesztése, számvizsgáló bizottság évi jelentése és a számadók részére a feimentvény megadása. 4. Alapszabály módosítás. 5. Választás. 6. Esetleges indítványok, melyek a közgyűlést megelőző 8 nappal az elnöknek Írásban bejelentendök. „u
NAGYKANIZSAIAK
kedvelt találkozóhelye
BUDAPESTEN
VII., Barou-tér 23.
a Keleti pályaudvarnál
Teljesen újonnan berendezett
kényelmes családi ház. Központi tütés, hideg-melegvíz. Méraékelt polgári árak.
E lapra hivatkozóknak 200/ű engedmény. Testvérvállalat:
OSTENDE KÁVÉHÁZ
Tulajdonos:
OROSZ ÖDÖN.
Minden
berendezést
diimentesen
saját felelősségünkre
lakásába!
szállítjuk.
3-tól 18 hónapig
terjedő
fizetési feltételeket nyujtunk.
ön feltétlenül jelentékeny pénzt takarít meg és sok kellemetlenségtől kiméli meg magát.
Cégünk öt évtizedes múltja garantálja a legteljesebb megelégedését.
Keressen fel bennünket személyesen!
KOPSTEIN
bútoráruházai
SZOMBATHELY,
Kőszegi-utca 5. (udvarban)
és
SOPRON, Várkerület 62
Alapitvas 1887-ben.
Nyomatott a Uélzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető; Zalai Károly.)
69. évfolyam, 118. szára
Nagykanizsa, 1929 Május 28, kedd
Ara 14 Mér
ZALAI KOZLONT
(nrkcutMf h tdsdáhlvats]: ró-ut S. uim. KtsitMyi fiokkUdóhiviUI Kossuth Ujos-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlls Lajos
BóflietM in: egy hón a pc»fí M ftllfc
Rasics, a szkupstina vérengző gyilkosa bírái előtt
MegKexaöűöít a nagy pör a Radlcsok &aldla miatt
Belgrád, május 27 Ma tái^yalta az elsőfokú bíróság Raslcs és két társának bűnperét.
Dobrlvoj Nikolics Ügyész felolvasta a vádat, mely 7 vádpontot tartalmaz. Megállapítja bűntény fennforgását A vádlott bűnösségét bizonyítja tett vallomása is. Raslcs beismeri tettét de
tagadja azt, hogy előre elkészült volna a gyilkosságra.
Fegyverét is csak védelemből használta (?) mert ugy látta, hogy mikor az elnök elhagyta a termet a Radics pártiak Bernardal az élükön rá akarnak rohanni. Bemard akart először
lőni, akit ő csak megelőzőit. Csak a kezét lőtte el. Ha ő megakarta volna ölni ugy blztossan megölhette volna, mert 100 lépésről is biztossan talál. Tagadja, hogy azt klálllotta volna: „megöllek". A Rasics kihallgatása után áttértek a többi vádlottak kihallgatására. Az elnök az ülést délután 4 órára halasztotta el.
A délutáni tárgyalás
Belgrád, májuB 27 (Éjszakai rádlójelentés) A Raslcs-délutáni tárgyalásán felolvasták Ra dics István vallomását, melyben el-
mondotta akkoriban, hogy fenyegető levelekel kapott, hogy meg fogják ölni.
Raslcs az elnök kérdésére újra hangoztatja, hogy nem előre megfontolt szándékkal öli, mint azt Radics vallomásából olvassák fel.
Az orvosszakértől vélemény szerint Radicsnak a revolvergolyó által okozott sebe és halála között nem volt közvetlen kapcsplat, csupán közvetett oka volt az.
Az elnök újra Rasicsot kérdezi, aki önvédelmet emleget lövöldözése okául.
A tárgyalást kedden folytatják.
A kisipar védelmét és a kartelek megrendszabályozását sürgették
a Hdzban
a hereshedelmi tárca költségvetésének sscönokat
Budapest, május 27
A Ház mai ülésén folytatták a kereskedelmi tárca költségvetésének tárgyalását.
Fejér Olló a magyar posta ügyével foglalkozik. A magyar posta kiérdemelte az egész világ becsülését és elismeréséi. A költségvetést elfogadja.
Szilágyi Lajos nem fogadja el a kereskedelmi tárca költségvetését. Követeli a magánalkalmazottak jogviszonyának rendezését. Az utügyek ren.\'ezését sürgeti. Nem helyesli az autóadót.
Láng János foglalkozik az államvasút! alkalmazottak helyzetével. Kéri fizetésük és pótdíjaik rendezését.
Esztergályos János kifogásolja, hogy a kereskedelmi miniszter jobboldali politikát folytat és hogy a Rima-murányi Vasmüvek védelmére kel. Olyan gazdasági politikát kell folytatnunk, amely a kisembereket segiti. Az agrárpolitika érdeke, hogy a kisiparosságot támogassák. A költségvetést nem fogadja el.
Tomcsányi Vilmos Pál teljes bizalommal van a kormány iránt. Meggyőződése, hogy a minisztérium munkája az ország javára szolgál, de ez a meggyőződése nem zárja ki azt, hogy kritikát ne gyakoroljon. A mezőgazdasági termelés csak ugy jár eredménnyel, ha jó politika kiséri
azt. Kéri az utak további rendezését. Kívánja a kisvasutak építését.
Bródy Ernő a gazdasági élet fejlődéséhez azt tarlja szükségesnek, hogy gazdasági életünk elzárkózolt-sága megszűnjék. A vámvédelmi politikát tovább fenntartani nem lehet.
Hibáztatja a kormányt, hogy Németországgal még mind a mai napig nem kötött kereskedelmi szerződést. Vissza kell szereznünk a régi tran-zitó forgalmunkat.
Haller István a kisipar támogatását kéri a kormánytól. Revizló alá kell venni, hogy a vámvédelem jelenlegi politikája fenntartható-e. Rámutat arra, hogy a kartelek külföldi kartelekkel is kötöttek megállapodásokat.
Követeli a kartelek életének megvizsgálását és megrend-szabályozását.
Fábián Béla. Hosszan foglalkozik a kisipari kérdéssel, valamint a kiskereskedelem nehéz helyzetével. Ugy a kereskedelemre, mint az Iparra ujabb terhet jelent a Társadalombiztosító magas dijai.
Nem lehel engedni a kisipar el-proletárosoddsát, mert a polgári társadalom egy nagy támasza vész el. A szövetkezetek konkurenciát csinálnak ugy a- kisiparnak, mint a
kereskedelemnek. Védelmei kér elekin-\' tetben.
Szünet ulán Kosalka János szólalt fel. A kereskedelmi kar illetékeinek rendezését sürgette.
Kun Béla. A kézmüveskamara felállítását kéri. A
miniszter védelmezze a tömegeket és ne a nagyvállalatokat.
A kartelek megrendszabályozását sürgeti.
Usetty Béla. Kéri a kisipar védelmét. Külkereskedelmünk,előmozdítását és külkereskedelmi szerződések megkötését sürgeti. Az autóipar fejlesztését elvárja a kormánytól.
Kabók Lajos a MÁV beruházásait sürgeti. A kormány kötelessége külföldi kölcsönt szerezni erre a célra. A költségvetést nem fogadja el.
Oasparics Elemér. A belföldi ipar fejlesztésével a behozatalt kell csökkenteni.
A gazdasági életet erősen jellemzi az, hogy egyes, állam által szubvencionált vállalatok vezetői horibilis, békében sem ért el, jövedelemmel rendelkeznek.
Ezeket a szubvenciókat ilyen intézetektől meg kell vonni. Kartelek és trösztök azonnali megrendszabályozását kéri. A költségvetést elfogadja.
Gyömörey Sándor. Utak építését sürgeti, mért az utak hiánya annak
az oka, hogy a gabonák késedelmesen kerülnek eladásra. A tőzsdét nemzetközi rablóbandának nevezi.
A költségvetést elfogadja.
Hermann Miksa kereskedelmi miniszter
válaszol ezulán a felszólalásokra. Legutóbbi beszédében nem akarta a gyáripart megvédeni. Megfigyelései a munkásság érdekeit szolgálják, mert a munkásság Is ugy helyezkedhető csak el biztosan, ha tökeerős és jól megszervezett nagyiparosság van. Tiltakozik az ellen a vád ellen, hogy luxusutakat építettek volna. Elsősorban a régi utakat hozták használható állapotba. Egyes esetekben uj burkolati anyagokat használtak, ez azért történt, mert a fejlett autóközlekedés igényeit akarták kielégíteni. A legközelebbi programja: uj utak építése. A kisiparosság problémáját a kamara sem fogja tudni megoldani, mert ez kizárólag anyagi kérdés. 300.000 kisiparos támogatását nem lehet az állam tói kívánni. A kOzszállllásI munkáknál alkalmat adtak a kisiparosságnak munkára, ez is segítség. A kiskereskedelmi hitel megszervezése, melyet ő Indllott meg, már szép eredményekkel járt, 4.5 millió pengőt adtak már ki 9% kamatra. A vádakkal szemben, hogy netn vitte keresztül tárcájának jobban való dotálását, csak annyit mond, hogy lemond az egyéni sikerekről s csak annak a megvalósítását viszi keresztül, amt anyagilag lehetséges. (Taps és éljenzés.)
Visszautasítja a tőzsdét ért támadást, hogy ott rablóbanda van.
A tőzsde vezetősége 6zolid üzletemberekből áll, kiknek tisztességéhez kétség nem férhet. Az, hogy egyes oda nem való egyének vannak a tőzsdén, azt elismeri, de ebből még nem lehet általánosítani.
Ezután a költségvetést a Ház elfogadja.
Az ülés 6 órakor véget ért. Holnap folytatja a Ház a költségvetés vitáját.
Nincs kenyér annak, aki Istenben hisz, — mondja a szovjet
Londoo, május 27 A „Morning Post" írja: A szovjet rendeletet adott kl, melyben utasította az iskolákat, hogy az oktatást ateista szellemben vezessék és a tanulóknak Isten nem létezését fizikai kísérletekkel bizonyítsák. Megfigyelteti az embereket, hogy kik járnak gyakrabban templomokba s azoktól bevonja a kenyérjegyet.
ZALAI KÖZLÖNY
1929. május 23.
A siketnéma cigány rá-vallott a 14 éves gyermek cigány gyilkosaira
A kassal cigányper Izgalmas napja — Továbbra is tagad az egész banda
Haltával széthasították fefét a szerencsétlen tlucskának
Koma, május 27 A mai tárgyaláson az első tanú Kreisz dr. volt vizsgálóbíró, akit a zsamól rablásra vonatkozóan hallgatnak ki, majd
szembesitik a vádlottakkal. Ribár Pál vádlott kijelenti, hogy csak azért vallott, mert a vizsgálóbíró többször megfenyegette és ennek hatása alatt tett beismerő vallomást.
Hasonlóképen vall Csiszár Oyula és Zsiga Imre is.
A következő tanú Janó Oyula, aki szintén tagadja a zsarnói rablásban való részvételt Vallomása során ellentmondásba keveredik. Fllke Sándor szintén tagad. Az elnök rábizonyítja, hogy
az elnöki nyomozás bebizonyította, hogy ő tervezte kl a zsarnói rablást és S volt a vezére a cigányoknak.
A biróság ezután
az Ondercsó-féle gyilkosság ügyére tért át
A gyilkosságot 1926-ban Eperjes mellett követték el a cigányok. A 14 éves Ondercs6-flut megtámadták az országúton, Ribár Pál szóbaállt vele, majd
baltával fejbevágta, ugy hogy a kisfiú széthasított koponyával esett Bssze.
Holttestét becipelték az erdőbe. Fllke Sándor tagadja a vádat
Janó Oyula beismeri, hogy jelen volt a gyilkosságnál,
azt állítja azonban, hogy Ribár Pál ütötte fejbe a gyereket, még pedig Huddk biztatására. Hu dák és Ribár ,^ad. Szünet után Ribár Jenőt hallgatták ki, aki szintén mindent tagad, „azt sem tudja, merre van Eperjes."
Ribár Jenőt azután szembesitik Janó Oyulával, aki kijelenti, hogy Ribár Jenő igenis ott volt a gyilkosságnál. Ribár József siketnémát hallgatják most kl Írásban.
Ez az egyetlen vádlott, aki irnl-oivasnl tud A vádlott szintén tagadja a terhére rótt bűncselekményt.
Ribár Béla siketnéma tesz ezután szenzációs vallomást. Amikor az elnök szájáról kiolvassa ezt a szót, hogy Eperjes, izgatottan rámutat Fllke Sándorra és artikulátlan hangon ezt kiállja:
Ott voll: Gylkolt I Mutogatja kezeivel, hogyan rabolták kl a gyermeket, hogyan ölték meg, hogyan vették el tóié a hátizsákot, majd megmutatja, miképpen hurcolta be Jano Oyula a holttestet az erdőbe.
w Qrufyo Barnabás kihallgatása Bo-
rán elmondja, hogy ott volt a gyilkosságnál, de nem tud visszaemlékezni arra, hogy ki gyilkolt. A vádlottak közül azonban sorra meg tudja mutatni, hogy kik vettek részt a gyilkosságban. Szerinte Fllke, Jano, Rlbdr, Csiszár, a két siketnéma
és a két Zsiga-testvér voltak jelen a gyilkosságnál.
Ribár Pálnak a zsebkését is megtalálták a helyszínen.
Ribár Pál tagadja, hogy az ő zsebkése lelt volna. A tanuk azonban rávallanak, mert ráismertek a kés letörött hegyéről, hogy az Ribár Pál tulajdona.
Ezután Ribár Pál feláll és ujabb alibi bizonyítást jelent be.
A tárgyalást ezután 12 órakor berekesztik és annak folytatását holnapra tűzik ki.
Délután a bírói bizottság az Imling-féle gyilkosságban helyszint vizsgálatot tart.
Főbelőtte magát egy honvéd-tizedes
A zalaszántói mén-állomás 21 éves vezetőjének tragikus halála
Keszthely, május 27
(Saját tudósítónktól) Alig temették el a Keszthelyen öngyilkosságot elkövetett közhuszárt, máris hasonló katona-öngyilkosság történt, ezúttal nem Keszthelyen, de a szomszédságában.
Horváth István honvédtlzedes 21 éves volt mindössze. Csak nemrégen kapott szolgálati beosztást Zala-szántóra, ahol az ottani mén-állomás vezetését bizták rá.
Szombaton egy méneskari alezredes érkezett Zalaszántóra. Hogy
milyen összefüggésben van ez a körülmény a fiatal tizedes tragikus elhatározásával, — ezidöszerint nem tudni. Tény azonban, hogy Horváth István röviddel az alezredes megérkezése után bement az Illemhelyre és ott szolgálati revolverével föbe-lötte magát Mire a dörrenésre odasietlek és betörték az ajtót, a tizedest már szétroncsolt aggyal, holtan találták.
Tettének okát eddig sem sikerült felderíteni.
Zalavarnál felborult a &ösök emlékversenyének egyik autója
Toldi Sxr.bó Cászló fővárosi versenyző súlyos combtörést szenvedett
Keszthely, május 27 (Tudósttónit telefonjelentése). A MAC hősök emlék-versenyében résztvevő autók és motorkerékpárok ma hajnalban >/«4 órától kezdve robogtak át Keszthelyen. 69 motoros és autós startolt Budapestről a 24 órás, 1000 kilométeres versenyre. A versenyen, Zalavár közelében majdnem végzetes szerencsétlenség történt. Toldi Szabó László, neves budapesti versenyző
autója felszaladt egy utmenti kavicsrakásra és felborult. A versenyzőt súlyos állapotban húzták ki autója alól. A vizsgálat megállapította, hogy felső comb-csontja eltörött és ezen kivül is súlyos zuzódásokat szenvedett. A keszthelyi kórházban részesítették első segélyben.
Toldi Szabó László egyébként keszthelyi származású, ott járta középiskoláit is a premontrei gimnáziumban.
azon. Bennük a jövő Magyarországa forr, erjed és a mi tanítóságunk egész szivét, egész lelkesedését vitte bele ennek a jövőnek kimunkálásába. A szűz, friss, töretlen talaj zsengéje ennek a lelkesedésnek napsütésében szemmelláthatóan bontakozik. Ez a szemmellátható fejlődés gyermekeink sorában, ad ösztönzést a munkára és ez kellene adjon alátámasztást a közönség érdeklődésében is, amely a ma tenger baja-gondja közepette egy fes-ledezö virágoskertet, a jövő biztató reménységét láthatná elemistáink és tanítómestereik (egyik-másikuk: tó-nitó-müvé8z) munkájának szép eredményeiben. Sajnos azonban, a nagyközönség érdeklődésében, a teljesített munka méltányolásában még mindig igen nagy fogyatékosságot látunk.
Apró magyarok seregszemléje Ktokanlzsán
Nagykanizsa, május 27 Mennyi ünnepséget lát az ember egy esztendőn keresztül ebben a városban is, ahol pedig ünneplő hangulat nehezebben akad, mint más vidéken I Szép, díszes, impozáns programok százával vannak egy esztendőben jótékony, kulturális, hazafias és egyéb társadalmi célok szolgálatában. De felemelöbbet, a magyar lélek mélyeit jobban meg-kapót nem láttunk egyhamar, mint a mult héten a nagykanizsai elemisták Anyák napját és tegnap a kiskanizsai elemisták tornavizsgája.
Hogy épen az elemisták tudják produkálni ezt a nem csak külső és érzelmi hatásában, hanem jelentőségében is sok egyében felülemelkedő teljesítményt, — ne csodálkozzunk
A kiskanizsai tornavlzsga délután fél 4 órakor kezdödött. A Templomtér nagy négyszögben zsúfolva volt az ünneplőben virító, tarkálló kls-kanizsaíakkal. Örömtől és büszkeségtől ragyogott a szeme mindenkinek. Nagykanizsáról »z elemi Iskolai tantestületek képviseletein kivül a város képviseletében dt. Krátky István főjegyző és dr. Kaufman Lajos tanácsnok, dr. Hajdú Oyula, az iskolagondnokság elnöke és a Szociális Missziótársulat nővérei valtak jelen a nemzeti gondolat gyakorlati eredményeinek ezen a szép ünnepén.
A vizsga műsora felvonulással kezdődött. A lányok csupa magyar ruhában, a fiuk fehér levente-dresszben, mellükön a nemzeti címerrel, tollas egyensapkával, mezítláb vonultak fel a pályára. Megkapó pillanatok voltak, mikor Girgasch Dezső tanitó vezetésével a száz meg száz apró gyermek-ajakról felhangzott a ,Hiszek Magyarország feltámadásában..." Festői és hibátlan volt a leányok zászlós gyakorlata katonazenére. A fiuk variált ellenvonulása, zászlós gyakorlataik is sok tapsot kaptak. Tomboló tetszés koronázta az apró magyar-párok sarkantyupen-gős, árvalányhajas tánc-számát. A 30 m. síkfutásban Horváth Ferenc és Bagonyai Antal elsős elemisták, a 40 m-ben Horváth Ferenc és Ifj. Flumbort]t>i&t\\ másodikosok, Stocker Ferenc és Bagonyai László harmadikosok, a 60 m-ben Kremzner Oás-pár negyedikes, Plander Ferenc ötödikes és Horváth Ferenc hatodikos lettek a csoportok első győztesei. Igen sokat kacagott a publikum a csöppségek birkózásán, amiben a Dani ikertestvérek tűntek kl. — A puskagyakorlatok, harcijáték és vívás már a jövő kis katonáit mutatták be. Roppant ügyesek voltak a talajtorna mutatványos számai, mulatságosak és ötletesek a tréfás versenyek. Staféta, igen szépen sikerűit guli, végül méltó befejezésül: Nagymagyarországnak leányok és fiuk soraiból gyönyörűen kiképezett térképe fejezte be a két és tél órás műsort.
A gyakorlatok mind a honvédzenekar kísérete mellett folytak le.
A vizsga után Kovács illés, a kiskanizsai elemi iskola igazgatója záróbeszédében rámutatott az Iskolai testnevelés fontosságára, megköszönve egyben a város, az Iskolagondnokság és a Zalai Közlöny megjelenését és támogatását
Az elért tomabeli és rendezési eredmények Lehoczky Mária tanitónö és Szépudvary László tanító érdemei.
Amanullah megszökött — visszajött a fátyol
London, május 27 A .Daily Mail\' jelenti: Amanullah eltávozásával Ablbullah\\ lett az uralkodó, ki elfoglalta a fővárost. Rendeletet bocsátott kl, melyben megtiltja az európai ruha viselését és a nőknek fedetlen arccal való mutat-kozást. Amanullah Bombayba való érkezését holnapra várják. Hir terjedt el arról, hogy Amanullaht egy olasz gőzös várja és Olaszorsiágba szállítja.
IKB májM 28.
ZALAI KÖZLÖNY
Leleplezték Budapesten a Névtelen Katona síremlékét
Aí\'iiWiiyiival az élén, díszmenet hódolt a 680.000 ma-fM^ffjJj flottat szimbolizáló Névtelen Katona sírja előtt
NagyipppPW 1% megünnepelte öösel emlékezetét
Nagykanizsa, májua 27 százados vezetésével A tisztikar vitéz Egész Magíyarűrszág a világháborúban elesett magyar hősök ünnepét fllie a tegnapi szép vasárnapon. Kü-ljlnöt.Örízágos Jelentőséget adott az idei hősök napjának az a körülmény, hogy Budapesten, az Andrássy-ut végén, ezen a napon leplezték le 6SC.ŐOO\'magyar hőst halott nagy vér-áldozatának szimbólumát, a Névtelen Katón? kőbelifagotl szarkofágját.
Az egéaz Budapest zászlódiszben ünnepelt. Az ország legtávolabbi részel is képviseltették magukat a lélekemelő, Irhpozáns ünnepségen. (Nagykanizsát dr, Sabján Oyula polgármester képviselte.) Tizezres tömegek sodródtak már kora reggel a millé-nhtmi emlékmű környékére, ahova t/ill órakor érkezett meg Horthy Miklós kormányzó és neje. Az avatóbeszédet gróf Bethlen István miniszterelnök mondta.
— Előttem nem sírkő áll, — mondotta beszéde során a minisztereinők — hanem gránitból faragott funda-mentumkOve az uj Magyarországnak.
A miniszterelnök beszéde közben hirtelen megeredt zápor dacára a tömeg lelkesen kitartott az ünnepség •ZlnHetyén.
i->. A Névtelen Katona sírkövének leleplezésén a kormányzó adta meg a jelei Abban a pillanatban megdördültek . az ágyuk a Gellérthegyen is megszólaltak Budapest Összes harangjai.
A kormányzó a következő szavak kíséretében tette le elsőnek koszorúját:
—■ Árpád apánk, aki őseink élén ezt az országot elfoglaltad és te, névleien his, kl becsülettel és lelkesedéssel tudtál meghalni a hazáért: tudom, mi a kötelességem I
Kosboruk hosszú sorának elhelyezése\' közbén lelkesen ünnepelte a tömeg az olasz, a német, a bolgár hadseregek koszorúit.
Lélekemelő momentuma következett ezután a felavatásnak: — a magyar honvédség és fegyveres alakulatok a kormányzó vezetésével disz-menetben vonultak el a Névtelen Katona sírja előtt.
: Nagykanizsa hősi emlék-• )j ünnepe
Nagykanizsa is lobogódlszbe öltözött vasárnap délelőttre. Tiz órakor minden felekezet templomában Un nepi Istentiszteletet tartottak. A felsőtemplom előtt épített tábori-oltárnál Mátés P. Hllár plébános celebrált misét nagy papi segédlettel. Mise alatt az Egyházi Vegyeskar énekelt Rácz N. János főkántor vezetésével. A téren feszes rendben sorakozott a honvédezred az ezredzászlóval, a tüzérség, a csendőrség. Testületileg Jelentek meg a hősök ünnepére a hadirokkantak is Krátky György ny
Falka Ferenc ezredes, állomásparancsnokkal élén teljes számban vonult ki. Ott voltak az összes ható-ok, hivatalok, testületek, egyesületek képviseletei felekezeli különbség nélkül, valamint az iskolák ifjúsága és áz egész terel betöltő hatalmas tömeg.
Az ünnepséget a honvédzenekar nyitotta meg a Himnusszal. Utána Oaramvölgyl Iván hadirokkant szavalta el nagy erővel Móra László Hősök ünnepén" c. költeményét. Mátés P. Hllár ünnepi beszédében bibliai hasonlatot boncolt költőien szinezett metaphorával, lelkesítő hazafias hévvel. Az Ipartestületi Dalárda Vannay János zeneiskolai igazgató vezetésével Szlára : Magyar zsoltárát énekelte gondos, precíz betanulásban. Barbarits Lajos, lapunk felelős szerkesztője „Félárbócon" c. költeményét szavalta. Az ünnepély a Hiszekegygyei ért véget. Dr. Krátky István főjegyző lendületes beszéd kíséretében Nagykanizsa város, vitéz Falka Ferenc ezredes az ezred koszorúját helyezték el a hősök emléktábláira, melyek elölt a katonaság, csendőrség és cserkészek diszmenetben elvonultak.
Keszthely hősi ünnepe
Keszthely, májua 27 (Saját tudósítónktól) Keszthely közönsége vasárnap délben ünnepi istentisztelet után a templom előtti térségen hódolt a hősök emlékezeté nek. Igen nagy tömeg töltötte meg teret, ott voltak a katonaság, csendőrség, leventék, cserkészek csapatai. Az ünnepi beszédet dr. Szerecz Imre premontrei tanár mondta ; magasan szárnyaló és értelmi mélységekben járó beszédét zugó lelkesedés követte. Az Iparosok Dalköre Zlmmer-mann Sándor karnagy vezetésével a Hiszekegyet és Nem, nem sohát énekelte.
i ■■ n.i,\' 11 *i,. r \' i ~ i ~ * i *i
A sxlnfrtxl Iroda blrel:
(*) A* utolsó V.r.bily loáay Sollhj B|tr|i «alláptá»al. A budapesti színházi évad szenzációs operett-
újdonságát mutatja be e héten operett-gyUttesünk, Solthy György, a Klrály-Szinház müvÓBzo telléptével. Az utóbbi
évek e legpompásabb operettje olyan előadásban kerill a közönség elé, ami nőre rég nem volt példa. Rózsás hangulatok, dörgő kacajok kísérik végig színészeink kltUnő Játékát e tordutatoa, érdekes mesójü operettben. A főszerepeket Rózsa Bözsi, Vlnczn EmmI, Kádár Margit, Orbán Viola, Eőray Mária, Hajnal Beáta, Bthary Nándor, Kormos Ferenc,Sarlay Imre, Károlyi Vilmos, Bánky Róbert, Zelonay József, Kottlár Rlkárct játszák.
(•) H*fll nyár — eaatSrtSkSn délután mcroákalt halyárakkal kerül színre.
(•) Vakablak — páatakan •»<«
Minden Idők legtragikusabb hősének, a háború utáni ombemek ajánlom ezt a drámát-.- — Irta a dráma előszavában Boross Elomér, a flaUU szerző, A lei csodálatosabb dráma, amelyet az.utóbbi Időkben írtak. Bármennyire is komor a levegője, ragyogó szivárványszínekben töri át a napsugár s az ut mocsarából liliomok kelnek életre ebben az első pillanattól érdekfeszítő drámában. Prózai együttesünk mtntaelőadásban hozza o drámát
SZÍNHÁZ
Sxegény leányt nem le&et elvenni
Cimével épen ellenkező Zágon István vígjátékának alap-tétele. Egy kedves, vidám, fordulatos történeten át a szerelemhez asszimilálja a bonlakozó férfi-elvekel és addig bonyolítja az eseményeket, addig gyuro-gatja azoknak derűs, aranyos figuráit, mig a végén kiderül, hogy — igenis el lehet venni a szegény leányt. Sót... A legjobb csak szegény leányt elvenni.
Nem újság, hogy a szerelem fehérre tudja változtatni a feketét. Az sem újság, hogy a fehéret újra visz-sza tudja esküdni feketére. Magán az alap-lételen az akadémikus vitatkozásnak akár vége-hossza se lenne. Az igazság relativitása sehol sem olyan abszolút igazság, mint épen a szerelemben. Aki szerelmes, azzal hiába vitatkozni is ezen. Aki túlesett rajt, az meg úgysem vitatkozik már. Zagon István — nagymerészen — mégis elindult vitatkozni a publikum ebéli vegyes meggyőződéseivel. Szerencséje volt, mert vigjáték formát választott s ebből a fajtából a legsikerültebbet adta, tele csupa napsütéses fiatalsággal, édes, csacska vidámsággal. Ebbe a Bok mosolygásba beletakarta a ma fiatalságának legszomorúbb, legidegtéjjőbb problémáit, az existenciát és a házasságot. Olyan elevenen és mégis olyan felelőtlenül fiatalos megbocsátással fityegtek ki a sok derűből a mának és a közeljövőnek ezek az orditó problémái, hogy a végén már szinte elfeledett az ember a vigjáték bohóságainak örülni és inkább annak örült, hogy — nini csakl milyen egyszerű az egész és milyen szép és kedves és bolondosán jó is ez a csúf mai életi
Színészeinket láthatóan animálta a prózára is beérkezett tele ház és a legkitűnőbb együttesben a legkitűnőbb előadást produkálták. A nagy bonyodalom közepe, a színen megfordult minden férfi titkos és nem titkos szerelme Ladomerszky Margit volt. Száz százalékos nö volt: szende, Hnom, bájos és ravasz és minden helyzetben, minden árnyalatban biztos kézzel szedte a színeket tehetsége gazdag palettájáról. Bihari Nándor a másik főszerepben könnyedén, vidáman és természetesen rajzolta meg a felvetett elv és vele az élete elindulásán vacilláló férfi átalakulását. Bánky, Károlyi, Jákó kitűnőek voltak, nemkülönben Rózsa Bözsi, akinek egyik jelenése után percekre megállitotta a taps az előadást. Szemelhy epizód-figurája nagyszerű volt. Kisebb szerepekben még Sarlay, Ülő, Zelenay osztoztak a sikerben.
_ (bl)
Heti mUaor:
Kedd: Az utolsó Verebély leány.
Szerda: Utolsó Verebély leány.
Csütörtök délután 3 órakor mérsékelt helyárakkal: Régt nyár.
Csütörtök este: Utolsó Verebély leány.
Péntek: Vakablak, drámai szenzáció.
Szombat: Oül-Baba.
Vasárnap délután mérsékelt helyárakkal: Éva grófnő.
Vasárnap este: Utolsó Verebély leány.
Hétfő: Bölcsődal.
NAPI HÍREK
NAPIREND Május 8S, k«dd
Római katolikus: Ágoston p. ProtesL: Emil. Izraelita: IJár hó 19.
Nap kel reggel 4 óra 10 perckor, nyugszik este Í9 óra 44
QőzfürdA nyitva reggel 6 ódtól este
5 óráig (bétfő szerda, péntek délután éa kedden egész nap nőknek).
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések: Hélfón a Mmttsik-tet: Reggel 7 órakor +184, délután 2 órakor +24-6, este 9 órakor +1S-2.
Felhőül: Reggel tiszta, délben Idaaé tiszta, este ttsita égboltozat.
Szélirány: Reggel Kelet, délben és este Délkeleti szél.
A ■•leantéglal laUael aata 10 Arakor Jalantls EgyalAra még ma-l«B As zivatarra hajló tdí várható.
— Pályázat jegyzői állásokra.
A zalaszentbalázsi körjegyzői állásra Junius 18-iki határidővel a nagykanizsai főszolgabíró, a zalakoppányi körjegyzőségnél megüresedett segéd-jegyzői állásra junius 8-lki határidővel a zalaszentgrótiföszolgabirö pályázatot hirdetett.
= Házasság. Lackenbacher Rózsi és Blumenschein István május hó 28-án, kedden délután 5 órakor Nagykanizsán, Zrinyl Miklós-utca 40. házasságot kötnek. (Minden külön értesítés helyett.)
— Jótékonyság. Perlaky Józsefné kötszer és lűzökészitő cége negyedszázados fennállása alkalmából 20 pengőt adományozott szerkesztőségünk utján a Szociális Missziótársulatnak és 20 pengőt a szegényháznak.
— Fogyaszt szódavizet, üdítőitalt? Most még Itt az alkalom, hogy Ingyen kaphatja a 21\'— pengős SYPHON üveget, ha megveszi a szükséges patronokat 1 tucat patron 5 — pengő, cserénél 2— pengő: Szabó Antgf sportazletébtn.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— Céllővő-verseny rádióért, fotografáló masináért ötletben
nincs hiány s épen ezért érdeklődésben sem a nagykanizsai önkéntes Tűzoltó Testület junius 9-iki junláli-sára. Egyik legérdekesebb része lesz a mulatságnak az egész napon át tartó céllövő-verseny. Egy rádiókészülék, egy fényképezö-gép és egy thermos lesznek a dijak. (Mindezek Szabő Anlal fegyver és sportcikkkereskedő adománya.) Egy-egy lövés SO—30—20 fillér lesz, aszerint, ki melyik nyereményre pályázik. A díjazáson kívüli lövés 10 fillérbe fog kerülni.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— Félévi jogerős börtönbüntetés után ujratelvételt kért Merkel István biztosítási ügynököt, aki Nagykanizsán, mint az ,Universal\' alkalmazottja igen sok csalást követett el, a kir. törvényszék 6 hónapi börtönre Ítélte. A továbbiak során a tábla és a kúria is helybenhagyta az Ítéletet. Most Merkel István, aki letartóztatásban van, újrafelvételi kérelmet terjesztett be a nagykanizsai törvényszékhez, melyben azzal az indokolással, hogy ártatlansága mellett több ujabb bizonyítéka van, ujratelvételt kért perében. A törvényszék tegnapi tárgyalásán elutasította az újrafelvételi kérelmét. Az elitéit ügyvédje fellebbezett a pécsi táblához.
— A Zalai Évkönyv — Zala
kultusza.
ZALAI KÖZLÖNY
Tér-, bír- él Idegbajosok a természetes „Ferenc József" keserü-vízet igen jó eredménnyel használják. Az orvosi tudomány legjelentékenyebb elméi Írják, hogy a Fereuc Iónéi viz hatásával minden tekintetben meg vannak elégedve. — Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fuszertlzletekben.
Vusxtitó villám
JCerlcaMenJmflcftíAoii éa paf-taltlxch. SdrmelMken
Keszthely, május 27 (Saját tudósttónktól) Sármelléken eddig ismeretlen okból kigyulladt Kisantal Oergely Istállója és pajtája. A ttlz átterjedt Kisvarga Máté pajtájára is. Mindhárom gazdasági épület leégett. (Kisantal Oergely nincs is itthon, kivándorolt Kanadába.) A kár közel 1000 pengő.
Zalaegerszeg, május 27 Csondor László kerkaszentmiklósi ven légiós házába beütött a villám és felgyújtotta. Az épületet nem lehetett megmenteni.
— Gárdonyi Györgyöt felmentették. Annak idején részletesen közöltük, hogy Gárdonyi György budapesti géplakatos és soffőr a nagykanizsai törvényszékhez került azzal a váddal terhelten, hogy 400 pengőt elsikkasztott. Ezt az összeget Borsfát Andor bakónaki gazda adta át Gárdonyinak azzal, hogy Gárdonyi Györgynét, aki az ö leánya volt, helyezze el valahol kórházban és gyógykezeltesse. Az após feljelentése szerint Oárdonyi embertelenül bánt el feleségével és elhagyta őt betegen, a 400 pengőt elsikkasztotta saját céljaira. A múltkori tárgyalást a törvényszék elnapolta a blzonyitás-klegéazltése végett. Tegnap volt a folytatólagos tárgyalás, amelyen a feljelentésben foglalt vádak nem nyerlek beigazolást, ezért a törvényszék Oárdonyit felmentette a vád és következményei alól. Az ügyész és az após fellebbeztek. Gárdonyi felesége különben még a mult hónapban meghalt.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
NAGY-KANIZSAIAK
kedvelt találkozóhelye
BUDAPESTEN
VII, Baross-tér 23.
• Keleti pályaudvarnál.
Teljesen újonnan berendezett kényelmes családi ház.
Központi fűtés, hldeg-melegviz.
Mérsékelt polgári árak.
E lapra htvatkozókník 200 0 enjjedmény.
Testvérvállalat:
OSTENDE KÁTÉHÁZ
Tulajdonos: OROSZ ÖDÖN.
— Életunt öregasszony, özv. Bertalan Gyuláné 73 éves köveskáli lakos a gyógyíthatatlan betegsége miatt nagyon elkeseredett. Egy őrizetlen percben felvágta az ereit, gyors orvosi segítséggel azonban sikerült megmenteni. Az életmentésnek azonban nem igen örült, mert olyan orvosságot kért az orvostól, hogy minél előbb meghalhasson.
= Mielőtt szőnyeget veaz, saját érdekében menjen BartAhoi. Olcsó, jó, gyönyört! választék.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— Szabadlábrahelyezések előzetes letartóztatásból. Közöltük, hogy Székely Bálint orq»ztonyl földművest előzetes letartóztatásba helyezték gyújtogatás miatt. Székely Bálintot a vizsgálóbíró szabadlábra helyezte, ami ellen a kir. ügyészség felfolyamodást jelentett be a vádtanácshoz, mely most tárgyalta az ügyét és elrendelte Székely szabadlábrahelyezését. — Bedenek Katalin klskanizsai leányt május 16-án a törvényszék vlzsgálóbirája magzatelhajtás miatt előzetes letartóztatásba helyezte. A leány, illetve ügyvédje felfolyamodott ez ellen a vádtanácshoz, ahol azonban a szabadlábrahelyezési kérelmet elutasították. További felfolyamodás ufán most a pécsi tábla tárgyalta ezt az ügyet, mely helyt adott a szabadlábrahelyezési kérelemnek és Bedenek Katalint közel két heti előzetes letartóztatás után szabadlábra helyezte.
= Belőtt tanul iiftJuégletét be-iiereué, saját érdekében al mnluixa megtekinteni Bírta llku dlratnjdonjágalt.
=> Uj rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopstein Szombathely, Kószegl-utca 5.
A Panoráma Utikönyvek
népszerű sorozatának uj kötete jelent meg .Semmerlng és környéke" cimmel. Csaknem 100 oldalon, 30 képpel és térképpel, mindent megtalálunk ebben az ujszemponlu könyvben, amely a legelső magyar nyelvű kalauza a Semmerlng szépségeinek. Általános tudnivalókon kivüt elvonul előttünk a népszerű gyógyhely egész élete, a téli sport örömei ugyanúgy, m:nt a balzsamos levegőjű zöld Semmering sétái és turisztikája, ami benépesíti a szomszédos Schneaberget és Raxot Is. Az uj kötet nagyban hozzájárul ezeknek a kék-fehér kockás füzeteknek a nép-4 8zerüsitéséhez. Minden \'rönyvkeres-kedésben és utazási irodában kapható. Ára 2 pengő. Ugyanilyen árban és ugyancsak mindenütt kaphatók a sorozat eddig megjelent kötetei és pedig: Abbázia és az olasz Quarnero, Velence és a Lidó, Karls-bad és környéke, Wien és környéke, Dalmácia és a jugoszláv partvidék, Prága és környéke, A postumiai cseppkőbarlang. — Könyvkereskedők rendelését Magyarországról az Afra, egyebünnen a Panorama Verlags-gesellschaft, Wien, III, Kundmann-gasse 12. intézi el.
1929. május 23.
SPORTELET
A Pécs-Baranya vitatható ll-essól. pár-toskodó helyi határblróval ls nehezen, csak egy góllal tudott győzni
Pécs-Baranya-Zala-Kanizsa 4:3 (2:1)
a 1 l-est, mikor őróla tudjuk, hogy jó mezőnyjátékos, de kapulövése nincs. Joós vagy Farkas nem lett volna ilyen nagylelkű és nem tette volna mellé a 1 l-est.
A mérkőzés mindezek ellenére szép sporlot hozott. A pécsi csapat becsületes ellenfél volt és látszott minden igyekezetükön, hogy mennyire fontos nekik a két pont. Különösen Halas, Iváncslcs, Ortlnfeld és Köves játéka nyújtott kellemes látványt, mig a Zala-Kanizsából Tamás, Farkas, Csász és Joós tűntek kl.
A mérkőzésről a .Nemzeti Sport" az alábbi kritikát közli:
A pécsi csapat könnyen vette a mérkőzést a meggyengült Zala-Kanizsával szemben s ez a tény majdnem megbosszulta magát Mert — bár a helyi csapat végig fölényben játszott s a gólhelyzetek hosszú sorát hagyta kihasználatlanul — kis szerencsevei könnyen a kanizsaiak hagyhatták volna el győztesen a pályát.
Pécs kezdi a meccset, de a 6. percben Farkas centeréből
Nagykanizsa, május 27
Mint jeleztük, a pécsi sajtó már előre elintézettnek vette a Zala-Kanizsa—Pécs-Baranya meccset és a jóakaratú vállveregetés, mellyel a piros-fehérek pécsi szereplését előre kommentálták, hasonlitolt ahhoz, mint mikor a döglött oroszlánba rúgnak.
Sajnos, a félárujegy hiánya miatt csak Igen kevés kanizsai drukker rándulhatott át Pécsre ezen, az ideális futballidőt adó májusi vasárnapon, de akik ott voltak, olyan pompás küzdelemnek voltak tanul, amilyen már nagyon régen zajlott le pécsi pályán...
Á Zala-Kanizsa amatörökkel felfrissített csapata olyan szenzációs játékot produkált, hogy ha egy kicsikét mellé szegődött volna a szerencse, győztesként hagyhatta volna el a küzdőteret. Hogy ez nem Igy történt, abban nem kis része van a pécsi határbiráknak, akiktől tanulhatnak a kanizsai bírók : hogyan kell .haza beszélni."
Egyik ellenünk megadott 11 -es például tisztán a pécsi határbiró bemondásán alapszik. Geró biró, akit egészen megszédített a pécsi közönség éretlenebb részének terro-rlsztíkus zajongása, mindent elkövetett, hogy a mérkőzés levezetéséhez szó férhessen. A vitatható 1 l-esnél azonban az történt, hogy azt sem a pécsi közönség, sem a pécsi csapat nem látta, ellenben a pécsi határbiró — igen. ö egyedül igen és ezzel jóformán el is dőlt a meccs sorsa.
A vereséghez jó adagot szolgáltatott az a tény ls, hogy egy nekünk megadott jogos 1 l-est Bakonyi mellé tett, ami láthatóan visszanyomta a csapat lelkes hangulatát, küzdőké-pességét. Nem értjük, miért ő rúgta
Csász ló gólt. 0:1.
A 14. percben ll-es a Zala-Kanizsa ellen s ezt Tritz be is teszi. 1:1. A 24. percben Tritz egyedül tőr át a kanizsai védelmen s közelről pompás gólt lő. 2:1.
Szünet után a 3. percben Grtlnfeld centerét Dóra fejeli a hálóba, 3:1, majd a 7. perben
Farkas szökteti Bakonyit, kl a jobb sarokba 16. 3:2. A 30. percben ll-es Pécs ellen, amit Bakonyi mellé tesz. Nem igy Tritz, aki a 33. percben megítélt ujabb 1 l-est értékesíti. 4:2. A végeredményt hozó utolsó gólt a 40. percben Farkas lövi, Jandala hatalmas hibájából.
Bajnoki eredmények a profi fronton:
I. liga:
Hungária—Somogy 5:2 (1:2).
Bocskay—Budai 33-as 4:1 (1:1).
Újpest— Vasas 4 :1 (1:1).
Ferencváros—Sabária 1:0 (1:0).
Bástya—Kispest 3:0 (2: 0).
II. liga:
Attila—Rákospalota 5:0 (1:0).
Turul—Soroksár 3:2 (3:0).
Bak—Vac 0 :0.
Erzsébetváros — Terézváros 2:2 (2:2).
Józsefváros—P. Húsos 2:1 (1:0).
, Amatőr bajnokság
Nagykanizsa, május 27
Vasárnap csak egyetlen bajnoki mérkőzést bonyolítottak le amatőrjeink, meri az NTE—PSC mérkőzést, mely Nagykanizsára volt sorsolva, a járási leventeverseny miatt el kellett halasztani. Kaposvárott a KAC és a BSC ütközött meg s 1: o-as félidő után a kaposváriak győztek 2:0 arányban. A bácsalmáslak halfsora gyengébbnek bizonyult a kaposváriakénál s ez a diferencia döntötte el a meccs sorsát. A győzelemmel
a KAC megerősítette második helyezését. Kaufmann Igen Jól bíráskodott.
Vasárnapi levente bajnoki mérkőzések eredményei:
Vasas—13 FC 1: I (1:0). Biró Herczl.
Hunyadi—Turul 2:0 (0:0). Biró
Cvetkó.
II. kerület-Ékszerész 2:2 (I: I). Biró Böhm-
A
Regedei viz
nemcsak kitQnö borvíz,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál.
Kapható minden fOszer-és esemegeüzletben.
Wt Főraktár: i.
WEISZ MÓR
Nagykanizsa,Király u.2l
19Ü0. májú* 28.
ZALAI KÖZLÖNY
»S
öyönyörtt ^májusi vasárnapon zajlott le nagy sikerrel a járási levente verseny
A nagykanizsai járás levente intézménye ez évben is sokat fejlődött — Szép eredmények a különböző versenyága kban
Nagykanizsa, május 27 A nagykanizsai járás közel négyszázfőt meghaladó válogatott leventeserege vasárnap délulán a Zrinyi-sportpályán tartotta meg idei járási levente-versenyét.
Gyönyörű időben nagyszámú közönség gyűlt egybe ez alkalomra, hogy élvezze a leventék nemes vetélkedését és tanuja legyen a magyar jövő most sarjadó férfttáborá-nak. A népes tribünön azonban sajnálattal kellett ezúttal is nélkülöznünk a járásbeli földbirtokosokat, akik érthetetlenül távolmaradtak a gazdatársadalom gyermekeinek májusi 8portünnepségéröl.
Megjelentek azonban Nagykanizsa város képviseletében dr. Krátky István főjegyző, dr. Kaufman Lajos tanácsnok, továbbá: Gabsovics Kornél megyei testnevelési felügyelő, Csorba István városi testnevelési vezető a hadsereg képviselői, Gyömörey István országgyűlési képviselő, mint akinek kerületéből álltak porondra a leventék, a járási vezetők, a jegyzők, tanitók tekintélyes számban és örvendetesen a nagykanizsai közönség köréből számos sportbarát.
Festői menetben vonultak fel a leventék a pályára, majd a kisko-mároml tűzoltók zenekara eljátszotta a Himnuszt és Gyömörey István megtartotta ünnepi beszédét. Mindenekelőtt azokra a nagy és fontos nemzeti érdekekre mutatott rá, amelyek alapját képezik a levente intézménynek. Kitért a hősök emlékezetének megünneplésére és & haza hősi halottait az önfeláldozás példaképéül állította oda a leventék elé. Nagy magyarország életrehivásában nagy és felelősségteljes feladat vár a leventékre, hiszi, hogy ennek a feladatnak elvégzésére eljön az idő, — végezte beszédét nagy éljenzés közben.
Ezután megkezdődtek a versenyek, miután az előversenyekel már délelőtt lebonyolították.
Program szerint minden ugy meni, mint a karikacsapás és 5 óra utánra már at érmeket Is feltűzte Oyömörey István a büszkeségtől dagadó győztes leventék mellére záróbeszéd kíséretében. Örvendetesen állapította meg, hogy a mull évihez képest a járás területén jelentős előrehaladást tett a leventeintézmény.
A délelőtti fegyelmezettségi versenyben első lett Hosszúvölgy. Az atlétikában ezultal is Kiskomárom vezetett. A fegyelmezettségi verseny győztese a szeptemberben felszentelendő járási levente zászlót, mint vándordíjat nyerte.
A győztesek nagy- és klsezüst, nagy- és kisbronz érmeket kaptak, mlg Szabó Antal sportüzlet ajándékét, 4 dijat a legjobb oktatók: Máit Oéza, vitéz Kökényes, Gerencsér Péter és Vajda János oktatók nyerték;
a cég atléta felszerelését pedig a legjelesebb levente: Péczely Lóránt vitte el. — A versenyre való előkészítés és a megrendezés pompásan sikerült és ezért az oktatói kar élén elsősorban Lemberkovics Alajos testnevelési vezetőé az érdem.
Az eredmények Itt következnek:
100 m. síkfutás.
Ifjúságiak : 1. Németh Lajos kiskomáromi 15 mp., 2. Horváth István kiskomáromi, 3. Tarr János balaton-magyaródi.
Senior: 1. Péczely Lóránt kisko-máromi 12.2 mp., 2. Horváth József komárvárosi, 3. Mezgár István mura-kereszluri.
400 m. síkfutás.
Ifjúságiak: 1. Némák József komárvárosi 63.1 mp, 2. Vuk Lajos galamboki, 3. Szabó József rlgyáci.
Senior: 1. Póka József zalaszent-jakabi 59 mp., 2. Horváth József komárvárosi, 3. Kocsis László kis-komáromi.
800 m. síkfutás.
Ifjúságiak: 1. Beke Oéza kisko-mároml 2.31 mp., 2. Jerzsa József balatonmagyaródi, 3. Benke István eszteregnyei.
Senior: 1 Póka József zalaszent-jakabi 2.26 mp., 2. Filák József komárvárosi, 3. Slézinger Gyula gelseszigeti.
1500 síkfutás.
Ifjúságiak: 1. Vaslag István kis-komáromi 5.7 mp., 2. Tóth Lajos eszteregnyei, 3. Balog István palini.
Seniorok: I. Tibol Pál kiskomá-roml 5.31 mp., 2. Hegyi József zala-szentjakabl, 3. Lakatos János balatonmagyaródi.
4x100 m. staféta.
Ifjúságiak: 1. Kiskomáromi csapata 56 mp., 2. komárvárosi 8za-pata, 3. balatonmagyaródi csapata.
4x400 m. staféta.
Seniorok: 1. galamboki csapata 4.21 mp., 2. komárvárosi csapata, 3. zalaszentbalázsi csapala.
4x25 m. kuszóstaféta.
Seniorok: 1. nagyrécsei csapata 1.17 mp., 2. kiskoináromi csapata, 3. balatonmagyaródi csapata.
Magasugrás.
Ifjúságiak: 1 Szabó Kálmán ga-raboncl 140 cm., 2. Kocza János gelsei, 3. Rilec Kálmán balatonmagyaródi.
Seniorok: 1. Tlbol Pál kiskomá-romi 147.5 cm., 2. Török József komárvárosi, 3. Kecskés János zalaszentbalázsi.
Távolugrás.
Ifjúságiak: 1. Nagy Ferenc zala-szentjakabi 485 cm., 2. Senkó Emil garabonci, 3. Ritecz Kálmán balalon-magyaródi.
Seniorok: 1. Péczely Lóránt kls-komáromi 614 cm., 2. Török József komárvárosi, 3. Németh Gábor.
Súlylökés.
Ifjúságiak: (5 kg.) 1. Helzler György kiskomáromi 10.42 m., 2. Szabó József galamboki, 3. Oyöre János gelsel.
Seniorok: (7\'A kg.) 1. Helzler
István kiskomáromi 9.03 m., 2. Mezgár István murakereszturi, 3. Béda Mályás galamboki.
Buzogánydobás.
Ifjúságiak: 1. Heizler György kiskomáromi 50.42 m.. 2. Szabó Kálmán garabonci, 2. Cser György gelsei.
Seniorok: 1. Baranyai István komárvárosi 47.11 m., 2. Takács József garabonci, 3. Szabó Oyörgy kiskomáromi.
Gerelyvetés.
Seniorok: 1. Fiiszár György garabonci 37.10 m„ 2. Mátyás Bálint zalaszentbalázsi, 3. Varga Jenő balatonmagyaródi.
Diszkoszdobás.
Seniorok; 1. Cser Oyörgy gelsei 29.10 m„ 2. Tálos József garabonci, 3. Béda Mátyás galambok!
ftá\'

4»6\' J
(Rövidítések) H — hírek, közgazdaság. ilangv. — hangverseny. E — dóadás Oy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z — zene. Mg. • mezőgazdaság. Hl. — Ifjúsági előadás. P — felolvasás. (I — giamofonzene. jb — Jazz-band. K — kabaré. nZ. — népszerű zene.
Május 28 (kedd)
Budapest 9 A kalocsai népiskolák 150 tagu gyermekkórusa az Egyetemi templomból. 9.15 A rádió házltrlójínak hangv. 9 30 H. 9.45 A hangv. lolytatiaa. 11 A bpestt endörzetiekar hanjv. 12 Déli harangszó. Utána: A hangv. folytatása. 12.25 H. 12.35 A liangv. további folyt. 13 Időjelzés. 14.30 H. 15:30 A .Tündérvásár* postája. 16.45 IdA\'elzéa. 17.10 Tót-magyar nyelvoktatás. 17.40 Cigányzene. 18,30 Mit üzen a rádió? 19 30 Az Operaház .Hunyadi László- előadása. Dalmű 4 felv. Utina kb. 22 301 dő-jeizés. Majd cigányzene.
Bécs 11 Zene. 16 Hangv. 17.35 Zenés gyermekóra. 19.30 Optra E. Utina hangv.
Berlin 17.30 Zene. 20 Vidáméra. 21 Hans Pfltzner eaL
Hrflnn 12.30 Hangv. 16.30 Katonazene. 19.35 Hangv. 21 Kamara Z. 22 20 Zene.
London, Daventry 11 0. 12 Rádiótrió. 13, 16 éi 16.30 Zene. 17.15 Oyermekóra. i8 45 Haydn-vonósnégyesek. 19.45 Katonazene. 20.30 Mosikowski-hangv. 21.50 Vaude-ville-est 25.50 Zene.
Milánó 11.15 O. 1235 Jb. 16J0 Oyer-mekkarének. 17 Rádió-kvintett. 19 Jazz-band 20.30 Régi olasz Z.
München 11.20 O. 12.20 Hangv. 16 Rádiótrió. 1805 Schrammeltrfó. 20 Wolll Schnelderhan, a 13 éves hegedűművész hangversenyt 21 Hangv.
Prága 11.15 O. 12.30 Hangv. 16.20 Oy. 1630 Katonazene. 19 05 Zene. 20 Operettzene. 21 Kamara Z. 22.20 Zene.
Varsó 12.10 0. 16.15 Oy. 17.55 Hangv. 20.15 Közveütés Posenból.
Zürich II Zene. 12.32 0. 16 Hangv. 17.15 O. 20 Vidám est.
A Társadalombiztosító körzeti orvosainak rendelési ideje:
Értesítjük a kirendeltség székhelyén lakó pénztári tagokat és azok igényjogosult családtagjait, hogy f. év Junlus hő 1-től a körzeti orvosok naponkint csak 1 órát rendelnek. Az emiitett Időponttól
Dr. Dlikal Imre raitl d.e.ll-12-lg Dr. Haláss Pál „ 1. e. 11-12-Ig Dr. Hej Hágó „ in. 4— 5-lg Dr- Szabó litván „ d. e. 8— 9-lg Dr. Subó Zsigmond „ <L e. 11-12-1* A kirendeltség székházában működő szakorvosnak rendelési Ideje nem változik, jwt
TÖZSÖE
A multheti üzleltelenség és kedvetlenség átterjedt a mai tőzsdeidőre is. Mivel ösztönzés sehonnan sem érkezett, lanyhább Irányzat fejlődött ki. Közvetlen a zárlat előtt valamit javult a tőzsde azonban ez csak a lanyhaságot enyhítette. Voltak azonban azonban általános lanyhaságban is kivételek, igy Kőszén, Bauxid, Izzó és Oanz Villamos, azonban ezek nyeresége sem haladja meg az 1—2 ü/o-ot. Zárlatkor a tőzsde túlnyomóan lanyha volt. Flxkamatozásu papírok piaca üzlettelen. Valuta éa deviza piacon lényeges változás nem fordult elő.__
Teraéayttub i
Buza 40-50 fllL, rozs 50 fillérrel
esett.
Buza tlszav. 77-es 22-25—22 50, 78-as
22 40-22 75, 79-es 2270-23 85, 60-as
23 00-2310, dunántnli tt a J1 30-21-50, 78-as 21-50—21-75, 79-es 21-80-2195, 80-as 21 95—22*10, rozs 17-80-18*00, tik. árpa 2350-23-75, sörárpa 25*00-25-50, uib 20-25—20-75, tengert tizL 2575-26 25. dunántuli 24-30-2V50, korpa 16-00—16-25.
ítrlckl tárlat
Pária 20-30, London 231 Wi, Newyork 519 35, Brilssel 72-I2VI, Milano 27-Í7Vi, Madrid 73-55, Amsterdam 308 72V1, Bottá 12376, Wien 72-93, Sofla 875Vs. Prága I538VJ, Varsó 58-25, Budapest Mt-MVa Belgrád 912«/i, Bukarest 3-06\'A.
A Indapesti Tíude derln-Jerrtá*
VALUTÁK
Angolt 27*72-27*87 Belga fr. 79-45 79*75 Csehk. 16-92-17*00 Dánk 152*35-152*95 Dinár 9*99-10*05 Dollár 570*50-572*50 Franda I 22*30-22-50 Holl. 23000-231*00 Lengyel 64-05-64*35 Len 3-37-3*41 Léva —\'—
Líra 29-90-30*15 Márka 186-40-136*90 Norvég 152-35 142-95 Schlll. 80*30-80*65 Pesets 80-95-81-65 Svájci f. 110*2011060 Svédk. 152*95-153*55
DEVIZÁK Amst 230-20-230*90 Belgrád 10-06-10-09 Berlin 136*50-136-90 Brüsszel 79*55-79*80 Devizalel 3*39-3*41 Kopenh. 152-55-152*95 London 27-77-27*85 Madrid 80*90-81*55 Milano 29*96-3006 Newyork 572*70-130 Oszló 152-55-152-05 Pária 22*39-2246 Prága IS-tt-W-OI Szófia 4*14-4*18 Stockh. 153*15-153-55 Varsó 64*2044-40 Wien 9040-80-85 Zürich 110*28-110*58
SerUnáiár
Felhajtás 5996, eladatlan 1500. — Elsőrendű 1*80-1*82, szedett t•80—1*81, ufcMtt köaép 1*64-1*70, könnyű 1*20-1*40, l-ső rendű dreg 1*64—1\'88, ü-odrendü Öreg 1*44-154 angol iflkM 1*50-118. xalonaa nagjban 1*92-1*96, nlr MO-W4, hu 2*10-2*44, szalonnás télsertés 2*10—2-22. Az Irányzat élénk.
KU«a: lélnktf 1 Tállalat, relelős Idadó: Zalai Károly.
ItttftifWfl tvlcfoi t NiffttMÉM Wa rii
* Legmegbízhatóbb eredeü németországi
főzelék és virágmagvak.
Hollandiai
virághagymák és gumók.
Hazai
gazdasági-magvak.
Ésxaknémetorsxági
takarmányrépamagvak
(bnrgundl) nagy választékban ás legolcsóbb árakban, osakls kipróbált oalraképaa-ságO magvakat-árusítok.
Műtrágya-félék
QyQmSIoafa- és aitlt-védelmi azerak
(gomba és rovarkártevők Irtáaára). Nagyban és kicsinyben kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF
magkereskedésáben
Emébet-tér 10. A Mré*ág ■ellett.
APRÓHIRDETÉSEK
Az apróhirdetések dija 10 sióig 90 flIUr, Minden lovíbbl szó dija B flll. Vasár- is ünnepnap 10 szóig 10 flIUp, minden további szó dl|s 8 flll. Szerdán éa pénteken 10 szóig «0 fillér, minden további szó dija 6 flll. Címszó s minden vasta-
gabb belliből álló szó két azóhak számit-lük. Állást keresőknek 50% engedmény.
Egy Jókaiban levó Slngar varrógép eladó. Cím a kiadóban.
Magyar utca 5. sz. hizban augusztus l-re háromszobás ulcal lakéa összes mellékhelyiségekkel együtt kiadó. — Bővebbet ugyanott a varrodában 2520
Welsx Soma cementárugyára ajánlja karmantyus betoncsöveit házi szenyvtz levezetésére. azok elhelyezését Jutányosán elvállalja. 1589
Magysr-u!ca 5. sz. hlz szabadkézből eladó. — Bővebbel ugyanolt a varrodában. 2521
Petőll-ut 41. sz. aiall egy szoba, konyhás lakás mellékhelyiségekkel azonnal kiadd. Ugyanolt egy fűszeres tsnuló [izctésiel felvétetik. -2538
Csukott bérautó,
helyben és vidékre bármikor megrendelhető
Benoze Imrt
no Telefon s 395. szám.
FAIdajtlitle* lekóhói Báthory utca
12. a. augusztusa elfoglalható 2 szobás, alkovos lakással eladó, firdcklódök lr|a nak Böhrn Arnold. Budapest, Vörösmarlhy-ulca 20. címre. Ugyanott raklárnak vagy műhelynek megtele ő udvari helyiség azonnal kiadó. 2539
Elveezett szombaton egy lülbevaló, kérem a megtalálói, lulalom ellenében adja le Kertész, Csengery-ul 27. 1. emelel.
-2542
Baby-mérleg olcsón eladó. Clm a klad"ban. -3543
■émet leányt keresek vidékre 3 éves (lu mellé. — Jelentkezés Domány, Király-Utca 34. 2544
Csányi László-ulca 13- sz. egy szoba, konyhás lakás sz összes n.elékhelylségek-kel azonnal kiadd. 2545
MflKULATUR
papin
kapható a kiadóhivatalban
ZALAI KÖZLÖNY
Elveszett Sugár-ut és Jóssel főherceg* ut sarkán egy erszény 20 pengő tartalom, mai. A becsületes megtaláló szíveskedjék leadni Hcrcfcld Llp t sütödéjébe annil Is inkább, mert egy szegény süteményárus vesztette el.
Jókarban levó gfermekágy olctóért eladó Csengery-ul 22. -2547
özv. Efury Lnjosné szül. Horváth Anna és Scheber Betty, mint nővérei, ugy a maguk, mint alulírott és az összes rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel jelentik, hogy
ön. Dr. PIMER MIMIÉ
szül. HORVÁTH ÁONES
folyó hó 26-án 1 órakor 67 éves korában visszaadta jóságos lelkét Teremtőjének.
A boldogult földi maradványait f. hó 27-én d u. 5 órskor helyeztük örök nyugvó helyére a róm. kath. temetőben levó családi sírboltba a róm. kath. egyház szertartása szerint.
Az engesztelő szentmise-áldozat f. hó 28-án d. e. 9 órakor lesz a szent-ferencrendl plébánia-templomban az Egek Urának bemutatva.
Nagykanizsa, 1929. május 27-én.
Szeretetünk kísér utolsó
utadra I
Oyászolja hűséges gondozója: Kauczens Mária.
FOGALOM
a közönség kOrében az a tisztaság, rend és előzékeny kiszolgálás, melyet
20°lo engedmény
adása mellett nyujlunk ezen lap elöfizelöinek.
legolcsóbban
nálunk étkezhet, mert olcsó árainkból külön kedvezményképpen (P 150-es menl\'í kivéve)
10°lo
engedményt adunk.
Semmi
költsége sem az érkezéskor, sem az elutazaskor, mert szemben vagyunk
a Keleti Pályaudvarral. Magyaros vendégszeretettel várjuk családi szállodánkban.
Park Nagyszálloda
Budapest, VIII., Baross-tér 10.
ELADÓ
egy üzemképes, jó állapotban levő csukott
prestó autó,
esetleg 18 havi hitelre.
Bővebbet:
Szántó Vilmos és Társai cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. sz.
.^qgsggi
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarátainknak és isinerőseinknek, kik felejthetetlen jó férjem, illetve édesatyánk MAGYAR LAJOS
ny. m. kir. poslaalllszt elhunyta alkalmával jóleső részvétükkel mély fájdalmunkul enyhíteni igyekeztek és a boldogult temetésén megjelenni szívesek vollak, ezúton is hálás köszönetet mondunk.
A gyászoló család,
1929. május 28.
Mos! Festi
Mayer Klotild Utóda ,
VARGA NÁNDOR
gSzmoső, vejytlsztHő, ruhafestő
a .fomb.th.lyl M*>. IpartUlUtáMa usayfetma.1 kllflpt.lv.
NAGYKANIZSA
OyHJtótelsp r Oyirt.l.p i
Kazlnczy-u. 8. Hunyadl-u. 19.
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit tea let vagy tisztíttat. Oyóződjön meg áraim olcsóságáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlsztltáa I Tisztit I li<) Pllaséroz;!
Duna
áva-Adria Vasúttársaság (-eiőti Déli Vasút)
i Nagykanizsa állomásra él állomásról érkeifi él Udiló wattok
MENETRENDJE
Érvényes 1928. éoi méjus 15-től IB30. é»l méjus M-ig
Budafest—Nagykanizsa
Vout II A vonat I Budapestről II Nagy kani- Ivoo.t A vonat INagykanl uim. | neme Indul rsára érkezik neme | ról Ind
Szem. v. Oyv. Szem. v. Szem. v, Oyv,
21-45 7\'48 6-45 14 10 18-15
4-15 11-30 1305 20-43 22-25
211
201a
213
215
203
ilz<á-| Indul
Budapestre érkezik
Szem. Oyv. Szem. vJ Szem. vj| Oyv.
0-2S 557 8-60 14-35 17-52
7-42 1CN» 16-00 20*25 21-40
Budapest és Nagykanizsa között a 202. és 203. sz. gyorsv. május 15-től Junius 14-ig és szeptember 16-tól csak vasárnapokon, mlg |unlus 15-IŐI szeptember 15-lg na-p nla közlekedik. Junlua 15-től szept. 15-lg ler|edő Időben e vonatokkal Budapest—Trieste között közvetlen I—II III. o»zt. kocsi, Budapest—RogaSka Slatlna (RoblUch-Iürdó) kö-zöll I—II—III oszt. közvetlen kocsi, Budapest—Llenz (Tirol) közölt közveden 1—II—III. oszt. kocsi és Budapest—Vlllach (Wörll tó) között egy étkező kocsi közlekedik
A 204. és 201. sz. gyorsvonaloknál Budapest—Nagykanizsa közölt étkezőkocsi, Budapest—(Abbázia)—Fiume közölt közvetlen 1—IL oszt. kocsi és Budapestről hetenklnl 3-szor szerdán, pénteken és vasárnapon, Fiuméből hétlön, cslltörökön, szombaton hálókocsi. Budapest-Trieste közöli közvetlen III. oszt kocsi, Budapest -Venczla közöli hálókocsi. Budapest—Róma között közvetlen I—II. oszt kocsi közlekedik.
A május 15-tól szeptember 15 lg ter|edő Időben 303—204. és 20la-301. ai. vonatokkal Bratislava (Pozsony) és Trieste közölt közvetlen II-III. oszt. kocsi Is közlekedik.
siófokról Indul
i28 •\'SinautobuszT 50\\J7
Siófok—Nagykanizsa (l.álí MiullJ
1 2K45 1125 r5lníutoEüjJÍ T3W

ykanizsárólj Indul
Siófokra étkezik
A slnautóbusz vonatok junius 23-tól, bezárólag szeptember 5 lg közlekednek.
Balatonszentgyörgy—Nagykanizsa
||Balatonszenl- II Nagykanl-S-örgyrőlIndlzaára érWezlk|
-"TTT
iu
begyes]
Nagyítani-zsárol
Indul
mr~
Balatonszent-érk.
13
Nagykanizsa
Bécsből Indul
-Szombathely-WIen S. B.
*iyr« Arko/ik
"W
8-20 10-15 1534
605 11-40 14-54
20-59 21 29
I.árs M.tlk
T*Ü
NstykuJui- rü Indul tzoafcal-MyrtMuJk Bécsbe érkezik
30H\'ISinautrt ""SST" _
302 Szem v. 5-30 7-35 12-10
320 Szem. v. 7-18 to-io 20-15
.104 Oyv. 14-23 16-23 19-40
324 Szem. v 18-00 2050 —
328 1 . 2110 24-00 —
13-35 17-40
22-55
23-56
902—903—302. sz. közvetlen vonatok Wien S. B.-Barcs között; e vonatokkal továbbutalnak : Wien—Osljek (Eszék) közvetlen 1—II—III. osiL kocsi, Wien S. B. Zagreb O K. közvetlen I-II—III. oszt. kocsi.
A 901—302. és 303—904. sz. vonatokkal Praha (Prága) és Suiak között Bralls-lava (Pozsony) Győr, Szombathely, Nagykanizss, Oyékényea és Zagrebon át közvetlen I—II—111. oszt. kocsik közlekednek.
911 Szem. v. 903 Oyv. 91? | Szem. v. 915 Szem. v.
Nagykanizsa—Barcs—Pécs
Pécsről I Barcsról
9-40 13-21 1802
Indul
T3T
tt-ss
1551 20-55
Ksfykui-ttlr. fcknlk
HTÍT
13-48 17-47 2300
A 911—320—311-932. sz. vonatok közveUen vonatok Barcs és Szombathely r0*.1!"-...* 902~ "903- sz- vonatok közv. gyorsvonatok Wien és Barcs között Közvetlen 1—11-111. oszt. kocsikkal OsiJek-WIen és Zagreb—Wien között
Nagykanizsa—Gyékényes
.24 1249 23 41
W
907 905
A 901—904. sz. gyorsvonatoknál közvetlen I—II—III. oszt. kocsik Praha (Prága) és Suaak közölt Pozsony, Oyőr, Szombathely Nagykanizsa, Oyékényes. Zagrebon át.
Nagykanizsa—Cakovec (Csáktornya)—Pragersko (Pragerhof)
Csáktornyáról!] "sód Indul
221 l| Szem.i 203 Oyv.
„ >zem. v. I 202 Oyv. j 11-55 13-15
____ . , - - „ - - 224 I Szem. v. I 13 44 15-24
223 || Szem. v. 1 19-35 || 21-08 204 1 Oyv. J 23 13 0 44
Közvetlen kocsik, mint Budapest - Nagykanizsa viszonylatban. A 202—203. sz. vonatok csak |unluus 15-töl szeptembcer 15-lg közlekednek. A 221—222—223—224 sz. 1 vonalok közvetlen vonalok Nagykanlzaa ■ Maiibor O. K. (Marburg) körölt
Csáktornyára érkezik
W "
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
évlolyam, 119. szám
Nagy kan lz«a, 1929 május 29, szerda
Ara 14 fllfér
ZALAI nZLONT
Szekesitőség él klsdóhlvstsl: Fő-ul 5 ulm Kesithslyl flőkkUdőhlvitsl Kojiuth Ljjoi-u. 82.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
HŐHietési in: egy bőn a pengő M Iliiéi
Megindulnak végre a középiikezések Nagykanizsán
A városi képviselőtestület megszavazta a vízvezetéki kútfúrásokhoz, a laktanya-építkezéshez a Vécsey-utcai Iskola építkezéséhez szükséges összegeket és a munkálatok vállalatba adását Nagy viharok a zeneiskolá egy tanári állása körül
A városi képviselőtestület rendklvUU köxgyUlése
előirányzásához, összesen
Nagykanizsa, május 2H Mindössze 20 képviselőtestületi tag jelenlétében nyitotta meg dr. Sabján Gyula polgármester a kedd délutáni rendkívüli városi közgyűlést. Az érdeklődők száma csak lassan emelkedett 30-ra, a városi liszt-viselőkkel együtt.
Napirend elölt a közgyűlés felhatalmazta a tanácsot, hogy a törvényszéknek
a közkórház-bővítéssel kapcsolatos kisajátítások ügyében hozott ítéletét megfellebbezze. A bíróság ugyanis 9—1350 pengő kártalanítást állapított meg a terület négyszögöléért.
Érdekes volt ennél a pontnál Uj-váry Géza felszólalása, aki egyebek közt ezt mondta:
— Itt e teremben meg kell bélyegeznem azt az eljárást, hogy
az OFB által juttatott házhelyekkel üzérkedés történt,
ami törvénybe ütközik. Tiltakozom egyúttal az ellen, hogy most a le-leklulajdonosok a várost a kisajátításnál zsarolni akarják.
Dr. Sabján Gyula polgármester bejelentene, hogy
Szeghalmy Bólint városi mérnők lemondott állásáról,
mert Miskolc város főmérnökévé nevezték ki.
Dr. Villányi Henrik általános helyeslés közben kérle, hogy Szeghalmy lemondását vegyék jegyzőkönyvbe azzal, hogy a közgyűlés ezt sajnálattal vélte tudomásul és lehetőleg igyekezzenek őt visszalartani. (Tegnap már átvette hivatalát Miskolcon. A szerk.) Elismeréssel szólt Szeghalmy kiváló szaktudásáról és művészi értékű tehetségéről.
Ujváry Géza : Szivemből csatlakozom az indítványhoz. Sajnálatos a városra nézve, hogy ilyen nagy tehetség ilt Ulni\'i fel és elmegy innét. (Élénk helyeslés.)
Dr. Sabján Gyula polgármeslor örömmel járul hozzá, hogy a képviselőtestület sajnálkozását fejezze ki határozatában.
A kereskedőtanonc-lskola
felügyelöbizotlságába tilankenberg Imrét, Szerecz Pált és Weisz Tivadart választották lagokul.
Az 1928-as zárszámadások lelárgyalásával pár perc alalt, hozzászólás nélkül végzeit a képviselőtestület. A rovatok közli hilelluIlépéseket (500 P a téli nyomor-akciónál, 72 P a hatósági husszéknél, 9269 P az időközben felemelt közvilágítási dijaknál, 55.000 P kezelés-technikai eredetű, a külföldi kölcsönök szerződéses biztosítékánál) a közgyűlés jóváhagyta.
A Délivasuttal a területén átvezetett csatorna terület-használatáért jogelismerési díj fejében évi 10 P fizetéséről intézkedő szerződés aláírásához a közgyűlés hozzájárult.
A kútfúrások munkálataira a város versenytárgyalási irt ki. 9 ajánlat közül legkedvezőbb
Lapp Henrik R. /\'. (Budapest) 228495 pengős ajánlata,
társulva Barta Károly nagykanizsai mérnökkel. A munkálat összegét 2 évre hitelezi a Nemzeti Bank kamatlábánál 2%-kal, illetve a második évben 3\',. -kai magasabb kamat ellenében. A Speyer-kölcsönök maradványából 21.204 P összeget kért a tanácsi javaslat a vízmüvei kapcsolatos kisebb munkálatokhoz (vasta-lanitó, villamos berendezés, adminisztráció, kártalanítások).
A kél kutat a hadikórház területén fúrják, de legelőbb a Szeszfőzde közelében lévő régebbi kutat is bekapcsolják a vízvezetékbe,
mert a vízfogyasztás egyre nő és száraz időben könnyen megakadna a város vízellátása.
Az első próbafúrás — kevés eretlrtiénnycl — megtörtént, most tehát uj próbafúrást kell eszközölni. A kettő költségeire 10.000 P van előirányozva, de a polgármester javaslalára a közgyűlés hozzájárult ujabb 10.000 P próbafurási
költség tehát
260.000 pengő
hitel szerzéséhez, nehogy a próbafúrásokon való) takarékoskodás a drága valóságos fúrások után vezessen eredménytelenséghez. A közgyűlési halározat felhatalmazást adott a Lapp R. T. vállalkozóval a szerződés megkölésére.
A kérdéshez Ujváry Géza szólt bővebben hozzá, felhozva a vízvezetékkel kapcsolatban
hallható panaszokat. Király Sándor műszaki tanácsos Ujváry egyik megjegyzésére igy válaszolt :
— Bizza csak azt képviselő ur a szakértőkre 1
Ujváry nagy derültség közben igy replikázott:
— A panaszt a szakértőkre bízatja velünk a tanácsos ur. Hát a fizetési kire bizza?
Király Sándor műszaki tanácsos a panaszokra kijelentette, hogy salétrom a kanizsai vizben egyáltalán nincs, ezt vegyvizsgálat bizonyítja. Ami egyes utcákban a víz felmelegedését és kifogásolható izét illeti, ennek oka legnagyobbrészt a házakba való bevezetés mikéntjén múlik, valamint azon, hogy pl. a Teleky-ulcán még nem lehet öblileni a vezetékei, azonban 3 tüz sap beállításával. ami hamarosan megtörténik, az öblítés kérdése megoldódik. A téli befagyásoknak a helytelenül takarékoskodó házi-bevezetés és kezelés hiánya volt az oka.
A laktanya-építés
ügyében jelentős fordulat lörlénl az utolsó közgyűlés óta.
Az objektumot az állam építteti meg, a város csak a telket és közmüveketad ja hozzá. A telkei az árlejtés ismeretes lezajlása után tegnap már át is adták a budapesti vállalkozónak,
az építkezés tehát megkezdődött.
A város összes kötelezettsége ilyenformán 800.000 P. A kiépülés 3 év
alatt fokozatosan történik. A városnak most 300 000 P munkálati költséget kelleti biztosítani a telken kivül. Az ebből eszközleridő útépítési, csatornázási stb. közmű-létesítésekre a versenytárgyalás kiírását a közgyűlés megszavazta. (A vlzvezeléki munkákra már kiirt versenytárgyalásra 3 ajánlat érkezeit.) A szükség let a kölcsön megszerzéséig a régebbi Speyer-kölcsönök maradványaiból nyer fedezetet. A Vécsey-utcal Iskola építéséhez a kultuszminiszter az 50 ezer pengő államsegély felemelésére vonatkozó kérelmet nem teljesítette, sőt
kilátásba helyezte az Ígért államsegély máshova fordításút, ha az építkezés meg nen< kezdődik. A minisztérium állal készített tervek és költségvetés szerint a város állal kontemplált 70.000 P költség nem lesz elegendő, mert az egész építkezés 170.000 pengőbe ke*UI, a városra tehát 120.000 P jut. (Ebben az összegben azonban a közmüvekkel való teljes ellátás is benne van.) A közgyűlés a munkálatok megindítására s a költségeknek egyelőre a Speyer- kölcsönök maradványából való fedezésére felhatalmazást adott.
Közbeszólások: Hát
mennyi maradt még a Speyer kölcsönből ?
Mindenre abból van még most is a fedezet ? Mi maradt el az akkori beruházási tervezetbőt ?
Ujváry Géza örömmel üdvözölte a tanács javaslatát, inert az iskolára nagy szükség voll s az nagy vidék érdekeit elégili ki.
VlQar a zeneiskola Kiír Ul
Ez egyébként csendes közgyűlés a múllak tapasztalatai ulán érthetetlen izgalommal és viharosan igyekezett takarékoskodni azonnal, mi-helyl a zeneiskolában létesítendő harmadik zongoratanári úllás került szőnyegre. — A múltban szemrebbenés nélkül megszavazott nagy terhek ulán különösen halott a hosszú és szenvedélyes vita egy évi 3500 pengős állás körül, ami úgyis megvan költségben jelenleg is, csak épen nem státusbeli, hanem óraadó tanár kapja azt.
Dr. Villányi Henrik: Célszerűbb óraadói tartani, mert annak minden hónapban fel lehel mondani, ha
zalatkOzlony
19», május 29,
feleslegesié, válik. Különben ,is fagyon pasaziv a zeneiskola mérlege, 14.000 P bevétellel szemben 30D00 P kiadás áll 1928-ban, Várni kell az iskola fejlesztésével, mig javul a helyzet Sokkal sürgősebb feladatok is vannak még: a disznószuró, a leányliceum.
Dr. Krátky István főjegyző: A deficitből tessék 8850 P-t leszámítani, mert annyival kevesebb volt a kiadás az előirányzottnál.
Algner Oéza is óraadó tanár mellett foglalt állást.
Villányi: A többi iskolák mintájára gondnokság létesítéséi javasolja.
Sabján Oyula dr: A zeneiskola nagy hiányt pótolt. Régen csal; a gazdagok gyermekei tanulhaltak zenét. A ráfizetés csak most jelentkezik, különben is a városnak minden iskola ráfizetéssel jár. De viszont egyebe sincs a városnak, csak az iskolái. A zeneiskola 200 növendéke közül 60 vidéki. A tanítványok legtöbbje zongorát tanul.
Villányi: Fel kell emelni a tandijakat I
Sabján: Ez szociális szempontból lehetetlen. Sok gyermeknek kenyérkeresetet ad kezébe a zeneiskola.
Kahán Imre dr. is ellene van az állás rendszeresítésének Kifogásolja, hogy a tanárok csak 20 órát dolgoznak.
Krátky István dr.: Miniszteri előíráson alapul a munkabeosztás a tanároknál.
Tamás János dr.: Luxusra ne költsünk többet, mint amennyit megerőltetés nélkül tudunk. Nagyon mérsékelten kell fejleszteni a zeneiskolát. Ezután az uj állás után jön majd a gordonka-tanár és a trombita-tanár is.
Golenszky János védelmére kell a zeneiskolának.
Villányi: Ahol nyilvános illemhely
aSEVGER varrógépek
méob A LEOJOBBAK I
A nagykanizsai klr. lorvényazéktől. B. 2228-1928JI0. szám. A Magyar Állam neveben I A nagykanizsai klr. törvényszék, mint büntető bíróság sajtó utján elkóvetett rágal-maaáa vétsége miatt Urbán Oyula vádlott ellen Indított bűnügyben a klr törvényszék vádtanácsának B 2228/1928. 10. az. vádhaláro-zatában foglalt vád felelt dr. Mutichenbacher Edvln klr. törvényszéki tanácselnök, mint elnök, Makáry Vilmos klr. törvényszéki bitó és Podolay Jusztin klr. törvényszéki biró, mint szavazó bírák, valamint dr. Lukács Béla klr. törvényszéki joggvakornok, mint Jegyzőkönyvvezető részvételével, vttéz Cslllaghy Oyörgy klr. Ügyésznek, dr. Burger Béla Ügyvédnek, mint Pártos Klára fóma-ránvádló képviselőjének, a szabadlábon levő Urbán Oyula vádlollnak és dr. Kovács 1-ászló ügyvédnek, mint a vádlott védőjének Jelenléiében Nagykanizsán 1929. évi április hó 29-én megtartott nem nyilvános főtárgyalás alapján a vád és a védelem meghallgatása után meghozta a következő lle-letat: Urbán Oyulavádlolt, 26 éves szili. Budapesten 1902. május hó 24-én, rom. kath. vallású, nagykanizsai lakós, magyar állam-polgár, nőtlen, vagyontalan, hírlapíró, bünós az\'19l4.*évl Xl.l. t-c. 1. §-ba UlkOzó és a 3. § 2. bek. 1. pontja szerint minősülő sajtó utján elközetelt rágalmazás vétségében, melyet ttgy követelt el, hogy Nagykanizsán megjelenő .Zalai Közlöny\' cimU napilapnak 1928. december S-tkl 279. számában .Erdélyi Béla Nagykanizsán* címmel általa mint szerzó által közzétett közleményében a következő kitételekkel: .Ea- ebben a társulatban volt egy kedves arctt, Igen jó alakú fiatal színésznő: Pártos Klára. Párlos Klári akkor, mint nagykanizsai színésznő honnan, honnan nem, ismerte Erdélyt Bélát. Mlaz hogy Ismerte? Benső Intim viszony volt
nincs, ott.,; (rnmal ilvtszmk a zajv. ban.)
Ujváry Oéza. kelt védelmére végül Is a javaslatnak.
Kifejtette, hogy egy bizonytalan állású óraadó nem. lud olyan lelkiismeretes és ambiclós munkát, kifejteni, mint egy tényleges tajiAr^Nern; kell visszafejlődéstől félni annál a zeneiskolánál,) melynek ilyen rövid idö alatt 200-ra gyarapodott a növendék-létszáma. A gyorsan emel-
kedő létszámhoz tanerő ls egyre ttfbb kell. Az állás szervezésével különben sem lesz több a város kiadása.
Végül is a közgyü|és 21 jwavazat-t?l 9 ellenében (épen közalkalmazottak, vasutasok szavaztak-jgllene, ,kifenek gyermekei tandíj-kedvezményben részesülnek, megszavazta az állás rendszeresítését.
A közgyűlés ezután kisebb ügyeket tárgyalt.
Motorkerékpár éa autó össxeUtköxött a récsel kanyarodóban
MUller Tibor és egy pesti leány ülteit a motorkerékpáron — Mindketten *uxóddspkai szenvedtek. de csudálaíosképenkomoly bajuk nem történt
röpültek le a gépről és elterültek az árok-szélen. Az autó az összeütközés
Nsgykanlzaa, május 28
Könnyen végzetessé válható motorkerékpár és autókaramból történt ma, kedden este fél 8 óra tájban a nagy-récsei országut-kanyarodóban. Szinte csodával határos, hogy az összeütközés nem hagyott a helyszínen halálos áldozatot.
MUller Tibor, a nagykanizsai motorkerékpár-sport ismert kulti-válója, ma délután Budapestről elindult solo-motorkerékpárján hazafelé. Mögötte ült a nyeregben egy budapesti leány, akivel Nagykanizsára igyekeztek. Este 7 óra után érkeztek minden baj nélkül Nagykanizsa határába. Itt aztán, az egyébként is veszedelmes, u. n. récsei kanyarodóban majdnem mindketten életükkel fizettek a kirándulásért. Meglehetős sebességgel haladt a motorkerékpár, mikor a kanyarodóból hirtelenül előtűnt egy szemközt robogó nagykanizsai autó. Az utolsó pillanatban történt találkozás olyan szerencsétlenül történt, hogy a két sebesen száguldó jármű egymásba rohant A motorkerékpár utasai széles Ívben
következtében nekiszaladt az útszéli táviróoszlopnak és kissé megrongálódva, késve folytatta az útját, a motorkerékpár első kereke pedig teljesen összetörött. MUller Tibor és útitársnőjének állapota szerencsére nem volt olyan súlyos, mint aminőnek az első pillanatokban látszott. MUller Tibor a homlokán, két lábán é8 egyik tenyerén szenvedett meglehetős zuzódásokat, mig a leány zuzódásai könnyebb természetűek. Hamarosan a karambol színhelyére érkezett egy magánautó, amely a sérült leányt fel tudta venni és bevitte a nagykanizsai közkórházba, ahol bekötözték. Kihívták Nagykanizsáról a mentőket is, akik dr. Sehmldt Imre mentóorvossal azonnal autón indultak a helyszínre, de közben egy motorkerékpáros MUller Tibort is behozta a kórházba s igy a mentőautónak már nem akadt dolga. A kórházban Müllert bekötözték és mindjárt el is bocsátották.
kózóttuk és ennek a színésznőnek a kedvéért Jött le Erdélyi Béla Kanizsára. Párlos Klári pedig, akinek Erdélyi Béla nemcsak Imponált széles vállaival, hanem határozottan szerelte is, minden szombat délután hűségesen várta Bélát az állomáson. Ha Jött a szombat, Klári már Izgatott volt és mikor eljött sz Ideje, gyorsan autóba ült és a kávéházból kihajtatod az állomásra, azután visz-szaliajtattak kettesben az autóval és ha Klári történetesen azon este nem játszott, le sem Jölt többet a szobájából még a va-caorát Is Ielvitték és ott turbékolt a két galamb. A gavallér Erdélyi kerlllte, hogy Klárival társaságba keveredjék. Szegény Párlos Klári akár mennyire Is szerette al írkor Erdélyit, nem tehetett mást, mint szót fogadolt neki. Nem nézett senkire és nem merte még az Ismerősei köszönését sem fogadni. Pedig szerette Erdélyit.\' Pártos Klári lómagánvádlóról olyan tényeket Állított, melyek valóság cselében Pártos Klára fő-magánvádlót kozmegvetéanek tennék kl.
A klr. törvényszék ezért Urbán Oyula vádlottat az 1914. évi XU. t.-c. 3. 2. bekezdés I. pontja és a II. Bn. 3. S. alapján a Btk. 92. 5-ának alkalmazásával 300 azaz Háromszáz pengő pénzbüntetésre Kéli.
A klr. törvényszék az 1914. évi XIV. t.-c. 40. fának 1. és 2-lk bekezdései értelmében kimondja, hogy a megállapított pénzbun-
Párkány, qti, aoilqiiirtt „Hatlioi"
Blxtoi hatáau Irtóitar,
tn.ly ItrtóióbtKrU-
Íat plántál a, Illata Itatta) kóiá ét RvOka-.raaan kiirtja Silgo-ruan tudományul alapon alAállltva. Mái állatra, ambarra ártalmatlan I Sváb, rusiril, csótány, hangya, poloska stb. Irtószerek. Naptárban, utánvátlal aaáUlt|a: Ratlnol Laboratórium Budapest, 12Já VII., Mnránrt-aloa M.
tetést a netán (elmerülő bűnügyi költséget és a lómagánvádló képviselőjének az alábbiak szerint megítélt Ügyvédi dijait, Illetőleg a Zalai Közlöny 21.000 koronát kitevő blz-tósltéka erejéig elsősorban a Dél zalai Nyomda és Lapkiadó vállalat Részvénytársaság, mtnl a lap kiadója lelelóa. Ha a kiszabott pénzbüntetés és ugy a felmerülendő, mint a (elmerült bünOgyl költségek a biztosítéki ösz-szegból fedezhetők nem lennének, ebben az esetben azok Urbán Gyula vádlott vagyonából tedezendők, ha pedig ez uton sem lennének fedezkelők, akkor a Délzalat Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaság, mtnl a Zalai Közlöny kiadója és a nyomda tulajdonosa egéaz vagyona erejéig felelős a pénzbüntetésért és a bűnügyi költségekért.
Kimondja a klr. törvényszék az 1914. évi XIV. L-c. 41. §. alapján, hogy amennyiben a pénzbüntetést a legutóbb említett módon egészben vagy réazben behajtani egyáltalán nem lehelne, ugy ebben az esetben a II. Bn. 10- §. alapján a 300 pengó pénzbüntetést 6 napi fogházra kell átváltoztatni, melyet eselleg loganalba vétel esetében megkezdésének napjatói kell számítani.
A klr. törvényszék a kiszabott 300 pengő pénzbüntetés végrehajtását a Bn. 1. és 3. §-sl alapján három évi próbaidőre lel-függeszti.
A klr. törvényszék 1914 évi XIV. t.-c. 43.
4. és 5-lk bekezdése értelmében elrendeli, hogy a jelen ítélet Indokaival együtt líarbarlts Lajos, mint a Zalai Közlöny lelelós szerkesztője a Nagykanizsán megjelenő .Zalai Közlöny\' dmU politikai tartalmú Idő-szaki lapban és pedig a jogerős Ítélet kézbesítése ulán megjelenő legközelebbi vagy azt közvetlenül követő azámnak elején rendes nyomással minden lappéldányban közzé tétesse. Ha nevezett szerkesztő ezt a kötelességét nem teljesítené, ugy ellene a helyre Igazítás! koteleaség megszegésére
Mindenütt kapható I
Termeli t
Ont.
T^ujl^^^JtSzpont l» Horthy Mikncul 110-121
vonatkozó, az a. 1.23. §. nyerne alkalmazást.
A Délzalai Nyomda éa Lapkiadó Vállalat KtTm mint a Zalai .KOaitey, kiadója, .ilzbán Oyula vádlott éa a lent nevezett-. részvénytársaság, mint nyomdatulajdonos .a, fentebb kimondott (okozatos felelősség szerint a Bp. 479. éa 480. fai érielmében köteleaek Pártos Klára lómagánvádlónak 150 pengőt ügyvédi koltaégek elmén az ítélet |ogti3>e emelkedésétől számítolt 15 nap alatt különbeni végrehajtáa terhe mellett megfizetni s ugyanők köteleaaek a Bp. 480. f-a értelmében az ezután lelmerüló bünügyl költséget aa államkincstárnak inegtérltent.
Netn vagyoni káréri Járó elégtétel ösz-azegét a klr. törvényszék Urbán Oyula vádlottal szemben nem állapit meg.
Végül elrendeli a klr. törvényszék, hogy a Jeleit Itétet jogerőre emelkedése után .
1. Klr. Ügyészségnek a vádlott vagyon-erkölcsl bizonyítványa éa a költségjegyzék kapcaán,
2. A m. klr. államrendőrség kapitányságának,
3. Dr. Burger Béla ügyvédnek Szeged, Horváth Mlhály-u. 9,
4. Barbarits Lajos lapazarkeaatőnek Helyben,
5. A Délzalat Nyomda és Lapkiadó Vállalat R.-T.-nek Helyben, kladaaaék. indokolás: A klr törvényszék a lótárgyalásoq Urbán Oyula vádlott betamerése és a Zalai Közlöny 1928. december 8-án megjelent 279-lk számában olvasható és a főtárgyaláson (elolvasott .Erdétyl Béla Nagykanizsán* cimü cikkben taglaltak, valamint a vádlóit által becsatolt Héttói Naplónak a .Szadista Erdélyi Béláról szenzációs uj Intim részleteket mond el Pártos Klári színésznő\' cimü és ugyancsak (elolvasott cikk alapján a következő tényállást állapította meg :
Urbán Oyula vádlott, Nagykanizsán 1928. november havában elolvaala a Héllót Napló (entebb Idézett cimü cikkét és azután Nagykanizsán, 1928. december 8-án a Zalai Közlöny 279. számában közzétette aa .Erdélyi Béla Nagykanizsán\' cimü közleményt, melyben Pártoa Klára fómagánvádlóról a következőket Irta. .Ea ebben a Uraulatban voll egy kedvea arcú, Igen jóataku fiatal színésznő, Pártoa Klára. Pártot Klári akkor, mini nagykanlzaal azlnéaznó honnan, honnan nem lamerte Erdélyi Bélát. Ml az, hogy Ismerte? Benső Intim viszony volt közöttük éa ennek a színésznőnek a kedvéért Jött le Erdétyl Béla KanUaára. Pártoa Klári pedig, akinek Erdélyi nemcsak Imponált azélea vállaival, hanem határozottan azerelte la, minden szombat délután hűségesen várta Bélát az állomáson. Ha Jött a szombat Klári már Izgatott vott éa mikor eljött aa Ideje gyorsan autóba Ult éa a kávéházból kihajtatott a állomásra, azután vlaatabaj-tattak kettesben az autóval és ha Klári történetesen azon eate nem Játazolt, le sem Jött többet a szobájából, még a vacsorát Is felvitték és ott turbékolt a két galamb. A gavallér Erdélyi kerülte, hogy Klárival társaságba keveredjék. Szegény Pártoa Klári akármennyire la azerette Erdélyit, nem lehetett mást, mint szót fogadott neki. Nem nézett aenklre éa nem merte még az lama-rósel köszönését fogadni pedig azerette Erdélyit.\' Urbán Oyula annak a, belameréae mellett, hogy a cikket ő Irta, fogalmazta éa meg Is Jelentette azzal védekezett, hogy ó nem akarta Pártoa Klárit becsületében érinteni, szavalnak nem tulajdonított olyan értelmet, hogy Pártot Klári Erdélyt Bélával nemi viszonyt folytatott. Cikkét a Héttől Naplóban foglalt dkk nyomán Irta meg. A fómagánvádlotó! bocsánatot la kért éa azuk-ség esetére nem kérte, de fölajánlotta bizonyítását annak, hogy Pártoa Klára éa Erdélyi Béla Ismerték egymást.
A klr. törvényszék ebben az Irányban a bizonyítás elrendelését mint teljesen feleslegest metózte.
Urbán Oyula vádlottnak a tényállásban foglalt cselekménye a védekezéaben loglaltak dacára mint, hogy a vádlott által Irt és közzétett cikkben Pártos Klára lómagánvádló mint minden női becaületből éa erkölcsi érzésből kivetkőzött nő van feltüntetve s ez a feltüntetés valóság esetében alkalmas arra, hogy a (ómafánvádlót közmegvetéanek tegye kl éa mlnűiogy a vádlóit annak a bizonyítását, hogy Pártos Klára olyan nő, amlllycnnek ó (eltüntette nem Is kérte a Igy állítását valótlannak tekintendők.
Az 1914. évi XL1. t.-c. |. paragraluf\'.oa ütköző és a 3. g. 2. bek. 1. pontja azerfnt minősülő sajtó utján elkövetett rágalmazáa vétségének tényálladékát állapítja meg.
192P májttt 29.
ZALAI KÖZLÖNY
JÜL
Négyezer kilométer utal építenek a közmunkaváltságból
A képviselőház részleteiben is letárgyalta a kereskedelmi tárca költségvetését és áttért a miniszterelnöki tárcára — A szociáldemokrata munkásság és a nemzeti érzés a büdzsé-vitában
Budapest, május 28 A képviselőház mai üléséi Almássy elnök >/<ll órakor nyitotta meg. Tár
gyalásra került a kereskedelmi tárca r&tletes tárgyalása. Az első öt címletet változtatás nélkül fogadták el. A 6. címletnél Csák Károly a községi utak fejlesztését telte szóvá. Utána a szónokok egész sora beszélt az útépítésekről és kisvasutakrói.
Czettler Jenő a bajt abban látja, hogy
a községek nem tudnak kölcsönhöz jutni. Belföldi nagybankoknak kell ezt a kölcsönt folyósítani.
A közmunkaváltság elmén befolyó összegeket kellene kamat és törlesztés fejében a kölcsönökhöz lekötni. Ezzel a programmal 1000 kilométer utat lehetne évente megépíteni. Ha az utak építését megkezdenék, a közönség is szivesebben fizetné erre a célra adóját. Az útépítéssel ily módon munkaalkalmat lehetne teremteni a 250.000 gazdasági munkanélkülieknek és az ipari munkanélküliek egy részének Is.
Hermann Miksa kereskedelmi miniszter:
Ez a terv már a megvalósulás stádiumában van. Tervszerint llymódon 4000 km. utat építenek.
Program szerint évi 400 kilomitéres útszakaszokat fognak elvégezni.
A terv teljes keresztülvitele 15 évre van kontemplálva.
A legközelebbi terv azonban mégis mint legfontosabb, a meglévő utak karbantartása és javítása lesz.
Elismeri a községi utak fontos-
A bűnvádi eljárás megállapítását a be-ttámlthatóságot éa a büntethetőségei kizárd okok hiányában a vádlott bűnösségét kimondani is öt megbüntetni kellett.
A büntetés kiszabásánál a kir. tOrviny-uék súlyosbító körülményt nem éazlelt, enyhíts körülménynek vette a vádlott büntetlen előéletit, őszinte beismerését, megbánását s azt, hogy a tőmagánvádtótől bocsánatot kért s a kir. törvényszék ugy Utálta, hogy a felsorolt enyhítő körülmények nyomatéka a vádlott büntetésének a Btk. 92. «. alkalmazásával tOrtént rendkívüli enyhltéaere törvényes alapot nyújtott.
A kir. törvényszék tekintettel arra a különös méltánylást irderplő okra, hogy cikkét
a Hittől Napló cikkének olvasása után Irta ia, hogy már társadalmi helyzetinil fogva la a felfüggesztett bünletiaben rejlő pusztán erkölcsi büntetés Iránt Is elig fogékony, a büntetés vigrehajlásának tellüggeaitisit helyin valónak találta annál l» Inkább, mert ettől a kedvezménytől figyelemmel aa elitéit magaviseletére, egyinlsigire, életviszonyaira es az eset korülminyelre, a vádlott jövőbeli magatartását Illetőleg, kedvező ha-táat vár.
A főtárgyaláson felAvasolt rendőrhatósági értesíti* szerint a Zalai KOzlöny kiadója is nyomda tulajdonosa a Detzala! Nyomda is lapkiadó Vállalat, felelős szerkesztője pedig Barbarlts Lajos livin, a rendelkező riszben Irt kötelezettségeket a vonatkozó törvinyszakaszok rendelkezései szerint velük szemben ls meg kellett állapítani.
Nem vagyoni kárért járó elégtétel ötsze-git nem állapított meg a bíróság azirt, mert erkölcsi kártirltisl megítélésire a jelen esetben nem talált kellő alapot.
A kir. törvinyszik a nyilvánosságot a főtárgyalás megnyitása után a főtárgyaiástuk ax ítélet hozataláig terjedő tartamára kizárta azirt, mert amennyiben a vádlotl a valóságot ai általa Irt cikkben foglaltak Igazolásári kirte volna, ez a közerkolcsl-ságet kétségtelenül sértette volna.
Az ítélet egyib rendelkezéiel a felhívott IOrvíny §§ban lelik Indokalkat. Nagykanizsa, 1929. április 29. napján. Dr. Mutschenbadicr s. k. kir. lorvinysxikt tanácselnök. Podolay Jusztin s. k. törvényszéki\'"biró. előadó. A kiadmány hlleliül: llenkó a. k. trodatlazl.
ságát, ámde addig, mlg a meglévő utak nincsenek renoválva, addig nem lehet sző erről. Ezek után a következő kérdés az autó-utak
megoldása. Erre a kérdésre már a következő ülés-kampányban kerülhet sor.
A sorompó-vámok eltörlését nem tartja helyesnek
és megoldhatónak, mert az autó-adó oly csekély, hogy abból építkezni nem lehet. Hidakra eddig már oly nagy összegeket fordítottak, min! Nagy-Magyarországon soha. A miniszter válasza után a címletet változatlanul fogadta el a Ház.
A 7. címletnél elhangzott felszólalásokra
Hermann Miksa kereskedelmi miniszter kijelentette, hogy
Az IparfelDgyelöségek
a helyzet magaslatán állanak. Tény az, hogy tul vannak terhelve munkával, miért Is tervbe vették a lét-számszaporitást.
A kereskedelmi kamarák nagyobb autonómiáját
ő is helyesnek tartja.
Az ipari szakoktatásról szóló pont letárgyalása után
Bogya János a külpolitikai Jóvi-szonyok kereskedelmi kapcsolatokká való fejlesztését kívánja. Ausztriával van a legnagyobb forgalmunk és még sem vagyithk velük barátságos politikai kapcsolatban.
A politikai kapcsolatok léte-. sltésénél együtt kell haladni a gazdasági kapcsolatok létesítésével is. Németországi kereskedelmi szerződéstől ne várjunk semmi jól, mert Németország már leszerződött, kvázi kérteibe lépeti Csehországgal. Ez a block pedig a kisantanttal egyült ellenünk irányul. Ne válasszuk tengeri kereskedelmünk kikötőjéül a román kikötőt, mikor Itt van a régi Flame.
mely jobb és alkalmasabb.
Malasics Géza kéri a minisztert, tegye lehetővé, hogy 20-nál kevesebb emberből állók is szövetkezetet létesíthessenek.
Hermann Miksa kereskedelmi miniszter válaszában hangsúlyozta, hogy a magántisztviselők jogviszonyának rendezése most kész&l. Szövetkezeti Ogyek-MM
ben Is változások lesznek.
Szünet után a felszólalásokra adott\' válaszában Hermann Miksa kereskedelmi miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy nem szabad lebecsülni a telefonvonalak, illetve posta Jelentékeny beruházási költségeit. • Három vidéki automata központot, létesítenek. Az alkalmazottak flzelése tekintetében nem lehet a postát kii-\' lönválasztani a Máv. alkalmazottak fizetésének rendezése ügyétől. Már megpróbálták a yasutigazgatóság decentralizálását, dc nem sikerült.
A nyugdíjas vasutasok szabadon vállalhatnak mellékfoglalkozást
Olyan rendeletről nem tud, ami ezt megtiltaná. Az utazási kedvezmények kiterjesztése nem áll módjában, mert erre vonatkozólag minisztertanácsi határozat van.
Szilágyi Lajos elismeréssel szól az állami munkásokról és hazafias érzésükről
Nem engedi kisajátítani a szociáldemokratáknak, hogy állandóan védelmezzék és bérjavltást követeljenek a tisztviselőknek és munkásoknak. ^ A polgári pártoknak és a kormánynak Is a szivéhez van nőve ez a kérdés.
Ezután a Ház elfogadta a kereskedelmi tárca költségvetését részleteiben is. Rubinek István előadó Ismertette
a miniszterelnöki tárca költségvetését. Kifejtette, hogy a kisebb tárcáknál és azok között is legjobban a miniszterelnöki tárcán látszik meg a takarékosság.
Malasics Géza: A miniszterelnök a napokban Interjút adott egyik olasz lapnak, amelyben ugy nyilatkozott, hogy már evek óta harcban áll a szociáldemokrata párttal. Vidéken cikkek jelennek meg, melyeknek éle mindig ellenük irányul.
A szociáldemokrata párt nem kívánja a munkásságtól, hogy ne legyen nemzeti érzésű, hiszen ők mindig nemzeti alapon állottak, nem ellenzik, ha a munkásság belép a területvédő ligába. Ök azt a nacionalizmust ellenzik és Ítélik el, amelyet a miniszterelnök képvisel. Adjanak szabadságjogokat a népnek, az lesz nacionalizmus.
Az ülés háromnegyed 7 órakor ért véget.
Nagykanlxsa köxönsége vasárnap műsoros maiiné Keretében ünnepli meg a magyar könyv-napot
Xsolí 1161a a nap Ünnepi elöaáó/a — Hangverseny és KOlíeményelöaáás a nívós műsoron — Ax Ünnepély junlus Qó 2-án a Városi SxlnQáxban lesx belépőül/ nélHUl
könyv ünnepén Is kiváló műsorral lép a közönség elé.
Hogy ez igy lesz, bizonyítékul első helyen- említjük meg Zsolt |Bélát, a kiváló írót és újságírót,\'akinek nagyszerű irodalmi munkásságát mindenki ismeri és aki lejön Nagykanizsára és itt ünnepi előadást tart a magyar könyvről. A műsor többi részeben nagy érdeklődésre tarthat számot dr. Wlnkler Ernő főrabbi bevezető be-
Nagzkanlzaa, május 28 A Magyar Könyvhét országos ünnepségeinek sorába Nagykanizsa városa is belekapcsolódott, mely vasárnap, junius 2-án rendezi meg ünnepségét a magyar könyv propagálására.
A város az ünnepség rendezését a leghivatottabb tényezőre, a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Körre bizta, mely eddigi rendezéseivel teljes garanciát ad arra, hogy a magyar
széde, n\\elybeo a nap-jelentőségére hívja fel a figyelmet. A Levente Dalkör a Hiszekegyet, a Himnuszt énekli és egy énekszámot ad elő. Győri Lázár Pista kiváló prímás zenekara magyar darabokat fog játszani az ünnepélyen, ahol Urbán Gyula hírlapíró Vörösmarty: .Gondolatok a könyvtárban" clmü versét adja elő.
A magyar könyv ünnepét a Színházban tartják vasárnap délelőtt 11 órakor és arra a Kör, mint rendezőség, az egész város közönségét meghívja. — Belépődíj természetesen nincs.
A Magyar Könyvhét országos nagy sikere arra enged következtetni, hogy Nagykanizsán is eléri céliái és hatványozott mértékben hívja fel a közönség figyelmét a magyar irók müveinek pártolására.,,
SZÍNHÁZ Az utolsó Verebély lány
Az utolsó Verebély lány a Fővárosi Operett Színháznak volt kasszaslkere és csak természetes, hogy a \'mulatnak ,táblát" jelentett Pécsen is és azt hozott Nagykanizsán is.
Az utolsó Verebély lány száz százalékben befutott és a felvonások alatt felhangzó nyittatni tapsok, ujrázások azt bizonyították,\' hogy az operett kivételes sikert aratott. És teljesen megérdemelten, mert Drégely vígjátékából ötletes, hangulatos, eleven operett lett, aminek humoráról bőven gondoskodik Harmath Imre tolla. A fiatal Ábrahám Pálról pedig azt mondják, vagyont keresett tissze a darab slágereivel. Lehet is. Elvtere, hogy csak kettőt említsünk, a .Teve van egy pupu" és a ,32-es baka vagyok én", valóban alkalniasak arra, hogy egy elóadás után \'mindenki a színházból hazamenet ezt ffjtyöréasze.
Az előadás maga az eddigi sikerekre is ráduplázott Ez elsősorban Solthy Oyörgy érdeme, aki ezen az estén teljesen meghódította a közönséget biztos, férfias játékával, derűs kedvével és szép énekével. A címszerepben Rózsa Bözsi a próza mezejéről áthozott illatos virágokkal ékesített lényét kaptuk. Nagyszerű estéje volt Biharinak, aki a tavalyi zengzetes .Biharl-estékre* emlékeztetett. Kádár Margit, Vince Emmi vetélkedtek a szubrett elsőbbségért. És a verseny mindkettőjük javára győzelemmel végződött. A hahotát megint Kormos Franci, ez az őste-hetségü komédiás hozta. Károlyi, Bánky, Sarlay, Zelenay, Orbán Viola játszottak még a forró sikerű estén, melynek rendezési dicsősége Sugár Gyula nevéhez, a szép Ábraham-muzsika intonálása pedig G. Nagy Tibor nevéhez fűződik. (—n)
(*) Az Máa| egyik tagaapyohta ■lkára op«r«ttJ. — Az itaM *•-r.bély lány, szerdán, csütörtökön és vasárnap este van műaoron Solthy Oyörgy, a budapesti Király Színház mUvészénok vendégfotléptével.
(*) Régi afir - máraákall Kaly-árakkal csütörtökön délután kertit 87.lnre. Az ldénymognyttó nagyszerű operett az esti előadások teljes egészében és pompájában körül mogtsméuésrc.
(\') Solthy GySrgy ondAqlalUp-lásal vasárnap délután 3 órakor Éva grófnő, mérsékelt holyárakkaf, este pedig ugyancsak Solthy Oyörgy tellép-tével Az utolsó Verobély lány kertll műsorra.
Mozgószinház
Szerdán 7 és 9, csütörtökön 3, 5, 7 és 9 órakor május 29. és 30-án az Urániában Nizzai éjszakák (Pa-radiese). Főszereplők: Betti Balfour és A. d\' Arcy. Dr. Brillantin, burleszk.
zalai közlöny
NAPIHÍREK
NAPIREND
Május 88,
Römal katollkui: P. Msgd. Proteit: .\'Maxim, Izraelita: IJár hó 30
Nap kelrreggel 4 óni 10 pattkor
nyugtaik eite 18 ára 46 perekor. «
■üráola Moxgó. Nizzai é>aakák (Pa-
radieae). Dr. Brillantin, burieaik.
■•ízfflntS \'r^rttwa reggel 6<órától eale 5 óláig (héttő, aaeida, péntek délután éa kedden egén nap nőknek).
— Istentiszteletek sorrendje
Űrnapján a plébánia templomban
Reggel "fél 7 és 8 órakor csendes szentmise. 9 órakor ünnepélyes szentmise és a templomajtóban felállított .\'tósolfámál kisraise. A körmenet végén csendes mise. Dálután & rendes .litánia és szentbeszéd.
Piriit nagynak
— A rendőrségről. Dr. KtUnay Oyula rendörfötanácsos dr. Odlffy \'Dctső s. fogalmazót a bünügyi osztályhoz osztotta be szolgálattételre.
— A Zalai Évkönyv — Zala ikul túsza.
(TenntszQtők hurozása leg-joMsin és leggyorsabban késiül tiek Vágó II latszettárában.
— Mező Ferenc dr. ma délután 4 óra 10 petekor előadási tarl a rádióban Budapestről, a Stúdióból.
— Az urnapl körmenet sorrendje. Az urnapi körmenetben résztvevők sorrendje : 1. Feszület két lobogó között. 2. Elemi és polgári iskolák tanulói. 3. Róm. kath. reálgimnázium. 4. Kiskanizsai egyházközség és hivek. 5. Földművesek ás gazdák. 6. Ipartestület. 7. Kereskedők. 8. Kávésok és vendéglősök egylete. 9. Keresztényszocialisták..10. iMagántisztviselők. 11. Kath. Legényegylet. 12. D. Sz. A. Vasúttársaság mérnöki osztálya, személyzete. 13. D. Sz. A. Vasúttársaság fütöházi \'Személyzete. 14. D. Sz. A. Vasúttársaság forgalmi személyzete. 15. Posta és távirda hivatalok személyzete. 16. Pénzügyőrség. 17. Állam-,pénztár, vám- és sóhivalal személy-,zate. 18. Erdőgondnokság, folyam-
mérnökség. 19. Pénzintézetek tisztikara 20. Államrendőrség. 21. Bíróság, ügyészség, ügyvédi és orvosi kar. 22. Városi képviselőtestület és városházi személyzet. 23. Egyház községi képviselőtestület. 24. Kath \'Fártiliga. 25 Jéius azrnt szive tár sutat. 26. Keresztény tisztviselőnők 21. Urleányok és úrasszonyok kongregációja. 28 Oltáregjresfllet. 29 Szent Ferenc hairoadrandje. 30..Cser-■készcsapatok. 31. Tűzoltók. 32. Katonazenekar. 33. Katonai díszszázad első fele. 34. Mária leányok társulata lehér ruhában. 35. Szent Vincéről ■ nevezett irgalmas nővérek és Szoc. Missziótársulat. 36. Papság a leg-mílUJsigosabb Oltáriszsntséggel. A ibaldachin \'mellett lámpavivők és Ita-
tunm idiszőnég. 87. Egyhártözségi
elnök és lanács. 38. Polgári és katonai hatáságak képviselői. 39. Kotorni] díszszázad másik fele. 40. A csqportokba nem tartozó férfiak és nők. — Kérjük a körmenetben résztvevő híveket, hogy legkésőbb csütörtökön délelőtt háromnegyed 9 órára a körmenet rendes egybeállilhalása végett a holyrahren megjelenni és a rendezők által kijelölt helyet elfoglalni ■szíveskedjenek. Nagy szélvész, vagy .esős idő esetén a körmenet utcai felvonulása elmarad és az urnapi szertartás a plébánia templomban lesz. Ezesetben • az egyházközségi képviselőtestület tagjai, valamint a katonai és polgári :batóságok képviselői részére a szentélyben és az első padsorokban ülőhelyeket tartanak fenn. A pléhánia hivatal kéri a háztulajdonosokat, hogy a körmenet idejére ablakaikat égő gyertyákkal és virággal díszítsék. A róm. kath. egy-hádtözség elnOksége.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
—■ Az Izr. \'Leányagylert kéri az öeszes tagjait, hogy a rendezendő léányegyleti vásár megbeszélése ügyében csütörtökön délután ;pontosan 2 órakor megjelenni .szíveskedjenek.
— A legszebb szOnyegek nagy wálaaitékban, kedvező fizetési leltételek mellett BartánáL
LMOT! Vásár
- „Falkoralt « h*a*k ._____
aenrének a»ylk «ut*j." c. híradásunkkal kapcsolatban helyesbltőleg közöljük, hogy a balerat nem Zalavár, hanem Kapuvár község közelében történt A tévedóat a toletouértealtós vétele közben tol morült hallást zavarok okoaták.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
= Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park-szállode kávéházban Vili., Baross-tér IC.
Vésnökmtinkákat, ruggyanta bélyegzőket elismerten legszebben és legjuMnyoMbban \'készít Ooldbepgerné.Föut 10. Dobrovlts udvarban.
- EtelOtt tmnl nUaégleUt be-ueraui, uját ériekében el ie aatoiu aegteUaM Bírta Uua ttartatfonáfilL
— A Szent Ilona Leányklub
összes tagjait kérem, hogy szerdán délután 6 órára jelenjenek meg babos egyenruhában a Missziósházban. Hdz/ónök.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— Bérautószemle és soffőr-vlzsga a megyében. A zalamegyei gépjármükörlet Junius 3-án Zalaegerszegen, junius 10-én Sümegen és Tapolcán tart bérautószemlét. Ugyanakkor a Jelentkezőket levizsgáztatják gépkocsi vezetésből.
— UJ rendszer bulorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállilunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pr.-ngő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopsleln Szombathely, Kószegl-utca 5.
— Kitűnő szemüvegek orvosi receptre é» recept nélkül legolcsóbban Zsoldos Oyula Arás, ékszerész és látszerész uj üzletében kaphatók Főút 14. Biztosító palota. Szakszerű Javítások.
39C9- .május 29,
A Társadalombiztosító körzeti orvosainak rendelési Ideje:
Értesítjük a kirendeltség székhelyén lakó pénztári tagokat és azok igényjogosult családtagjait, hogy f. év Junius hó 1- föl a körzeti orvosok naponkint csak 1 órát rendelnek. Az említett időponttól
Dr. Dtskalilmre rufci á.a.U-12-tg Dr. Halán Pál „ 4. e. U-12-lg Dr. Her Hngó „ d.n. 4—51g Dr. ?4abú litián „ d e. 8—9-lg Dt. Sitká Zstgmoad „ á. e. U-tt-fc A kirendeltség székházában működő szakorvosnak rendelési ideje nem változik.
12í ] órakor
= Ne felejtse él, hogy: varrógépben „PFAFF-, kerékpárban „PUCH" a legjobb 1_
rr k
\'„OiMa" Liga ütő duplakuros 18 P.jJ
VersenyUtökben nagy választék. SivkazerO raketthurozáii;
Olcsó
\'TEffltrSZCIPŐK
Krepp gummitalppal és krombőrtalppal
Szabó Antal
fegy ver, lőszeres sportárunagykereskedés
gyermekeik
Az egész világon a májust, a virág-nyílás, az orgonavirágzás, a rügyfakadás hónapját használták fel a gyermek védelmének, szeretetének oltalmazásának propagálására. A Stefánia Anya- és Csecsemövédő Szövetség nálunk is\'megindította május utolsó hetében a legszebb célra irányuló propagandái és szívvel-lélekkel fogott hozzá a gyermekhétnek és az ezt befejező gyermeknapnak az előkészítéséhez,
Igen megható, hogy az egyik nagy európai leadóállomás azzal fejezi be az előadását, hogy: „Jóéjszakát hölgyeim és\'inrnimil Ne feledkezzenek meg a szegény \'gyermekekről I"
Kell, hogy ezen a .héten .minden ember a saját lelkének sugallatára, a napi munkája után ezekkel szavakkal mondjon magának jó éjszakát és gondoljon, ha csák ,?gy percre is a nyomor kis áldozataira, akiket a szükség, a szegénység, a tudatlanság oly mély böilönhe tasziL
A Stefánia Szövetség vállalta magára a propagálás munkáját is a helybeli társadalmi egyesületek, mint egy ember álltak mellé és résit követeltek magulmak nemreák az előkészítésnek, hanem a gyermeknap rendezésének munkájában is és igy nem csodálható, ha a junius 2-iki gyermeknap elé még nagyobb érdeklődéssel néz Kanizsa közönsége, mint a szépen sikerült tavalyi elé.
A gyermekünnep már délelőtt kezdődik a térzenével, ahol a munkában a buzgó nőegyleteken kivAI a mi színészeink is részt vesznek s a munkában való résztvétellel bizonyítják be szeretetüket a város Iránt és ait, hogy városunk közönsége nem hiába pazarolja szeretetét a .színházra, mert az szivén hordja az ö ügyeit.
Az igazi ünnep azonban délután lesz, amikor az apróságok, a jövő reménye, 8 éves korig, kis nemzeti szhiü zászlócskákkal, ünneplőben, igen sokan magyarruhában vonulnak fel a babakorzón lovasbandériummal az élen. Szebb látványban aligha lesz Kanizsának Tésze, hiszen a virággal, teli fánál, a . tavaszi nap sugarában fürdő virágerdőnél nincs szebb látvány.
Nagykanizsának ünnepe lesz ez a vasárnap, a jövft ünnepe, a reménység ünnepe.
Legyen ez a hét a gyermekek hete. Forduljon mindenki gondolata a gyermekre, az uj nemzedékre, a szebb magyar jövőre.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiái megfigyelő jelentések : Kedden a MmtrM-W: Reggel 7 órakor -4-182, délután 5 órakor (1248, este 9 órakor +19*8.
Felhőzet: Égési napon át felhős égboltozat.
SlAUrdny: Reggel Északkelet, délben Dél, este Északkeleti azél.
« ■rtaoneUóalal lirtéaat 10
áMkor lataMHilnallra laaág-ma-lag MB láHnlé helyi alvatar-kaflaanaal.
iftstt, m*ju»
ZALAI KÖZLÖNY
SPÖR1ELET
Űrnapján a Zala-Kanizsa-Józsefváros bajnoki mérkőzést játszik a Zrínyi sportpályán
A II. liga legizgalmasabb kDzdelme zajlik le Nagykanizsán
Nagykanizsa, május 28
Többheti szünet ulán Űrnapján délután ismét profi bajnoki meccs izgalmaitól lesz hangos a Zrínyi-sportpálya. Ezalkalommal a Zala-Kanizsa a II. liga egyik legstílusosabb csapatával, a jókópességü Józsefvárossal méri össze erejét és száll harcba,a kit bajnoki pontért.
A Józsefváros a múltban is legkeményebb dió volt a kanizsai csapat .számára. Mindenkinek élénk emlékezetében élnek azok a meccsek, amelyeket itthon vivott velük a kanizsai csapat, melyek során bizony vesztettünk Is és a tavaly épen ez a vereség vitte el a bajnokságot Pécsre.
A Józsefváros jelenleg a tabella
6-ik helyén áll, azonban helyezése nem felel meg annak az erőnek, amit magában foglal. Régi, összeszokott együttes, mely nagy meglepetésre a P. Húsost legutóbb 2: l-re verte. Felállítása: Juhász — Schmldt, Masefszky — Talmács, Vági, Zsebeházi — Kardhordó, Schuszter, Németh, Bus, Hajós.
A helyi csapat azzal a csapattal indul küzdelembe, mely Pécseit oly nagyszerben megállta helyét. Különösen megnyugtató Modrovlcs védése, akinek rcaktiválása nagy nyereség a csapatnak.
A mérkőzés csütörtökön délután fél fi órakor kezdődik és a jelek szerint kemény, férfias küzdelem lesz.
Vasárnapi tipp-versenyflnknek sincs fógyóztese
Három győztes, akik a végeredményt eltalálták, trlbünjegyet nyertek a holnapi mérkőzésre
holnapi
Nagykanizsa, májua 28 A Zala-Kanizsa — Pécs-Baranya mérkőzésre rendezeti llpp-verse-nyünkre 312 szelvény érkezett be. Érdekes, hogy a beküldött szelvények 99 százaléka Zala-Kanizsa vereséget tippelt. A vereséget kevés kivétellel 3—4 gólaránnyal tippelték, ami bi-zonyosfoku pesszimista hangulat uralkodását mutatja.
Voltak lelkes bizakodók, akik minimális gólaránnyal Zala Kanizsa győzelmei tippeltek. Végeredményben ezek járlak legközelebb az eredményhez, mert a mutatott játék alapján a kanizsai csapat is megérdemelte volna
a győzelmet, vagy legalább is egy pontot.
A mérkőzés végeredményét Nagy Antal, ilj. Noll László és Rendeczky N találták el. A félidővel nem volt szerencséjük, igy nem vehetjük figyelembe neveiket a sorsolásnál, mivel.az ajándékok kiadásához teljes győzelem kell. A tribünjegyeket azonban a Zala-Kanizsa--Józsefváros calltörtöki bajnoki meccsre szerdán délután mindhárman átvehetik.
A mérkőzésnek csak a félidejét 18-an találták el, közlük Kisfatudi Stefi és Mandler Magda lelkes hölgy-tippelőink.
Nagykanizsa győzött a diákok zalaegerszegi atlétikai versenyén
Zalaegerszeg, május 28 A zalai középiskolák a zalaegerszegi reálgimnázium Deák Ferenc Sportkörének rendezésében vasárnap délután tartották atlétikai versenyüket a Move ZSE sporttelepén.
Nagykanizsa, Sümeg, Keszthely és Zalaegerszeg diákjainak küzdelmét várpsaik előkelőségei nézték végig. A közönség soraiban ott láttuk Gyömőrey György főispánt, Bödy Zoltán alispáni, Czobor Mátyás polgármestert
A versenyző csapatok a verseny elölt csapatokban vonultak fel a tribün elé, ahol elimádkozlák a Magyar Hiszekegyei. Majd megkezdődött a verseny.
Sulydobds: 1. Horváth Zalaegerszeg, 1114 m. 2. Szentmiklóssy, Sümeg 10-48 m. 3 Bertalan, Nagykanizsa 10-32 m.
100 méteres síkfutás : 1. Szántó Sümeg 12 3 mp. 2. Horváth Zalaegerszeg 12-4 mp. 3. Bartal Nagykanizsa 12 5 mp.
Magasugrás: 1. Bartos Nagykanizsa 164 cm. 2. Bérezi Sümeg 160 cm. 3. Józsa Nagykanizsa 160 cm.
400 méteres síkfutás: Két előfutam után 1. Qoldenfinger Sümeg 56 25 mp. 2. Notnaget Nagykanizsa 56 3 mp. 3 Horváth Zalaegerszeg 56 5 mp.
Diszkoszvetés: 1. Józsa Nagykanizsa 32-87 m. 2. .Horváth Zalaegerszeg 31-59 m. Somogyi Sümeg 31 02 m.
Távolugrás: 1. Bartos Nagyka-
nizsa 6 04 m. 2. Notnaget Nagykanizsa 5 88 m. 3. Qálos Zalaegerszeg 5 71 m.
800 méteres síkfutás: 1. Notnaget Nagykanizsa 218 p. 2. JSzelmár Nagykanizsa 2 20 p. 3. Szentmiklóssy Sümeg 2-32 p.
Rudugrás: 1. Pillér Sümeg 2 89 m. 2. Bartal Nagykanizsa 2\'80 m. 3. Molnár Sümeg 2 80 m.
Gerelyvetés: 1. Bangó Keszthely 4196 m. 2. Kunstnics Keszthely. 3. Remitek Sümeg.- /,,
4x100 méteres stafétafulás: 1. Nagykanizsa 48 mp. 2. Zalaeger-
vesc-, hólyag-, gyomor- és cukorbajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese- és hólyaghomok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott
elsőrendű gyógyvíz. Házi ivókurára rendkívül alkalmas. Állandóan friss töltési Főraktár:
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, KÍfály-u. 21.
szeg 481 mp. mp. 3. Sümeg 48 3 mp.
Súlylökés csapatverseny : 1, Zalaegerszeg 981-5 m. átlaggal Horváth, Varga. Sipos 2 Sümeg.
Magasugrás csapatverseny: 1. Zalaegerszeg 156 5 átlaggal, Kellermann, Nagy, Kopetzky, varga. 2. Nagykanizsa.
Diszkoszdobds csapatverseny: I. Nagykanizsa 2963 m. állag. 2.
Távolugrás csapatverseny: 1. Nagykanizsa 5 63.5 átlaggal. 2. Keszthely.
A pontversenyben első lett Nagykanizsa 17, második Zalaegerszeg 16. harmadik Sümeg 9, negyedik Keszihely 8 ponttal.
A verseny befejezése után Gyö-mörey György főispán lelkesítő beszédet intézett a diákcsapatokhoz.
(A Zala-Kanizsa—Józsefváros urnapl meccsre) két szelvényt adunk ki. Egyet mai, egyet csütörtöki számunkban. Azok közölt, akik a végeredményt és a pontos félidőt is eltalálják, tribünjegyeket sorsolunk ki és kiadjuk Szabó Anlal és Vágó Endre ajándékát két tennisz-labddt és egy llveg kölnivizet.
(Az 1911. évfolyambell szabad-gyakorlatos leventék) ma d. u. 7 órára a Rozgonyl-utcai iskola udvarán fegyelmi büntetés terhe alatt feltétlen jelenjenek meg. Évfolyam-vezető. _
II. liga állása:
1. Attila 20 17 1 2 69:10 35
2. Pécs Hnrnnyn 2U 17 1 2 61: 26 86
3. Rákospalota 20 12 4 3 66:38 28
4. Za/a-wan/zza 20 10 4 3 45 : 37 24
5. Turul 19 9 5 4 42:31 23
6. Józsefváros 21 0 4 5 45:45 22
7. P. Húsos 18 7 3 B 37:85 17
8. Erzsébetváros 20 5 4 I) 28:42 14
9. Soroksár 19 3 4 11 28:47 10
10. BAK TK 20 2 6 10 23 : 50 10
11. Terézvároa 19 3 3 10 27:55 9
12. VAC PC 20 3 3 13 23 : 06 9
A nagykanizsai levente labdarugó bajnokság állása:
I. osztály
1. Zata-Ksnlrsa 6 5 1—6:111
2. Vasas 6 5 1 — 17: 3 II
3. 13 P. C. 6 3 2 1 3:2 8
4. KiskanizsaiL. 6 3 I 3 6: 8 7
5. Húsos 7 2 2 3 6:10 6
6. Egyetértés 7 2 1 4 4:9 5
7. Haladás 7 1 2 4 3:12 4
8. Zrínyi Vasút 7 — — 7 — -
II. osztály
1. II. Kerület 7 5 2 — 17: 5 12
2 Hunyadi 7 4 2 2 17: 6 10
3. 77 Előre 7 4 - 3 6:10 8
4. Klik. Lev a 6 3 1 2 7:6 7
5. Ekizerész 4 2 1 17:45
6. Turul 6 2 — 4 8:6 4
7. Bocskai 7 1— 6 4:14 2
8. Nemzett 6 l — — 4:16 2
Tipp-szelwény
nu-Him-jöirtos
eredmény :............ félidő :
olvasható névaláírás.
Ne dobja ki pénzét silány anyagból készült utánzatokért, hanem rendeljen meg nálam, a készítőnél egy Igazán praktikus
asftaHiizttáyet,
melyért 15 évi garanciát vállalok.
MACSEK LA]ÓS
lakatosmester
Hkfykuüxsa, Jóuel l6heroe«-»t 87.
EÖZGAZDASÁO
(—) Törzskönyvezett Slmmen-thali tehenek vásárolhatók a dr. Pajzs Gyula rácalmási földbirtokos birtokának megoszlása utján árverésen. A tehenek kikiáltási ára 1300— 1400 P között lesz. A tehenek vételéhez jutalékos állami hitel is kapható, melyet kamatmentesen két fél év alatt kell visszafizetni. Miután azonban a kifizetésig, tehát egy évre ezen állatok biztosítva vannak, azért 4 \'« fizetendő s az OKH-nak a pénzkezelésért 1-5%. Ezen államhiteles vásárlásban azok is részesülhetnek, kiknek részére az illetékes községi elöljáróságuk az előirt kötelezvényt aláirják. Az érdeklődőkel felkérem, hogy Igényüket hozzám azonnal jelentsék be. Dr. Vass Zoltán gazd. felügyelő.
(—) Yorkshlr sertés tenyésztését dr. Gózonyiatyán Morgány pusztai birtoks* tenyész változás miatt eladja. Ezen elsőrendű tenyészállatok megvételét bárkinek ajánlom, aki a hússertés tenyésztéssel kiván foglalkozni s arra a szükséges feltételek meg is vannak. Dr. Vass Zoltán gazd. felügyelő.
TŐZSDE
A napok óta tartó üzlettelenség a mai tőzsdenapon folytatódott. Nyitáskor gyengébb volt a tőzsde később azonban a berlini ösztönzés és vételkedv hatása alatt a nyitási árveszteségek kiegyenlítődlek sőt egyes papírok némi árnyereségre is szert tettek. Barátságosan tendált Bauxid, Kőszén, Memzeti Bank, Ola, Hungária Műtrágya és Salgó lanyhák voltak, Magnezit, Láng, Lámpa, Magyar Hitel és Államvasút. A forgalom az egész tőzsdeidő alatt lényegtelen volt. Zárlatkor az irányzat bizakodó. A fixkamatozásu papírok piaca üzlettelen. Valuta- és devizapiac barátságos.
TermtayUttáe
Buza 40 flll., rozs 50 fillérrel esett.
Buza tlszav. 77-es 21-90-2210, 78-aa 2110-2235, 79-ea 22 40 -22 CO, 80 aa 22-70-22 80, dunántali 77-ea 2H0-2I\'35, 78-as 2110-21-35, 79-es 21 40-2155, ftO-es 2160—21-70, rozs 17-10-17-60, tak. árpa 23-00-23 50, sörárpa 24 50-25 00, zab 19-50—20 00, tengeri tszt 25 00—25 50. dunántúli 23 50 -240Ö, korpa 1525-15-75.
Bő éa egészséges termése lesz, hs 0yOm8lo»láltéi»*«l6|ét permetezi. Vásároljon
ORSZÁG JÓZSEF magkereskedésében Hagykanlzsán, Erzsébet-tér 10.
(a bíróság mellett) a következő védószerekből: Kombinált srzén-rézvegyuletet tartalmazó
Rssprasia Komb. rézkén-arzénvegyliletet tartalmazó
Talsklt mindkettő egyesített permeező anyag
egyidejű védekezésre. D¥lmilodl.i»ai üyltmölcspenész (Monllla), varasodás, rűgyluróbogár. alma-moly, srtlvwnoty és s többi gombs és , rovar kártevők ellen
laWIaa i Per o«o spóra, azőlómoly, szőlólloaca, tőkehernyó Irtására. Bortól léhez keverve: •raala, Ur*aal«aid, Oarzla arzén tartalmú permetezöszerek (rágókártevók Irtására). EIqmI, Vlnol IlszUiaimal elleni védőazerek. UUsr.t gombakirtevők Irtáshoz, álmot., Pomrla (vértetűkátrány) véitctvea icbhelyek
be kenéséhez. Több náa speciális védószerek la * állandóan raktáron, érdeklődőknek Ismertetőket Ingyen adok.
ZALAI KÖZLÖNY
A bsdapert) Tőzsde derlza-jngyséM
valutAk
Angol I. 27-72-27-S7 Belga fr. 79-45 79-75 Cseh k I6-ÍI2-17-00 Dán k. 152-35-152-95 Dinár 9-99 10-05 Dollár 5^0-50-572-50 Frsnclal 22-30-22 50 Holl. 2300C-??l-00 Lengyel 04 115-64-35 Uu 3 37-3-41 Léva —
Líra 29-90-30-15 Márka 13640-136-90 Norvég 152-35 152-95 Schlll. RO-30-80-65 Peseta 80-95-81-65 Svi|dt. 110-20 11060 Svéd k. I52-95-I53 55
devizák
Amst. 230-20-230-90 Belgrád 10-06-10-09 Berlin 136-50-136 90 Brüsszel 79-55-79-80 Devizáid 3-39-3-41 Kopenh. 15255 152 95 I-jndon 27-77-27-85 Madrid 80-90-81-55 Milano 29-96-30-06 Newyork 572-70-4-30 Oaxlo 152-55-152 95 Párls 22-39-22 46 Prága 16 96-17-01 Szófia 4-14-4-16 Stockh. 153-15-153 55 Varsó 64-20-64-<0 Wien 80 40-80-65 Zürich 110-28-11058
Zlrlckl sárlat
Párls 20-31, London 23t9\'/s, Newyork 519 45, Brflssel 7214, Milano 27Í8\'/i, Madrid 73-50, Amsterdam 20882\'/!, Berlin 123 81. Wien 72P6, Sofla 3"75\'/i. Prága 15*38\' i, Vsrsó 58-25, Budapest »0-S» i Belgrád 9 12*/i, Bukarest 3 06\'A.
mi*
(RSrtdftéaek) H — hírek, köznida-ság. Hangv. — hangverseny. E — Jóadáa Oy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z — zeoe. Mg. » mezőgazdaság. Bj. — Ifjúsági előadás. F — felolvasás. O -— graraofonzene. Jb -- Jazz bánd. K — kabaré. nZ. — népszerű zene.
Szerdán, május 29-én
Budapest. 9.30 H. 9-45 A hsngv. folyt-12 Dell hsrangszó 1205 Az 1. honvéd-gyslogezied zenekarának hangversenye. 12.2". 11. 12 35 A hsngv. folyt. 13 Időjelzés, l-l 30 H 15 30 Morse-tsnlolyam. 16 10 Dr. Mező Ferenc elósdása. 16.45 Időjelzés 17 10 E. 17.45 Operettrészleiek 18 50 E.
19 25 Olasz nyelvoktatás. 19.45 Felolvssás
20 20 Hangv. 21 50 Időjellés. 22 Ar 1. honvédgyalogezred zenekarának hengver-senye. 23 Cigányzene.
Bécs. 11 Hsngverseny. 16 Hangverseny. 20 Llliencron est. 21 Karinlhy Frigyes tréfáji: .6 bolond". Ulána Zene.
üt^TŰ^^ W UpkUU
T állalil. lagyluitlxíáa. Felelőt kiadó: Zalai Károly.
faterurtma UUIea l Naanrkaalzu 7t. sn.
APRÓHIRDETÉSEK
Az apróhirdetések dija 10 szóig 10 fillér, Minden további ssó dija a flH. Vasár és ünnepnap
10 szóig M fillér, mlndea további szó dl Ja • flll. Szerdán és pénteken 10 szóig ao fillér, mluden további szó dija a flll. Cimazó s minden vastagabb belüból álló szó két szónak számíttatik. Állást keresőknek 5O0/O engedmény.
Egy lókarban levő Sláger varrógép
elsdó. Cini a kiadóbán.
PénakBIostlirt betebeterésre mlndea
ösnícgben s legelőnyösebben és leggyorsabban folyóslttat Aoxél Ignáo péav-kölcsönkőzve tltő Irodája Nagykanizsáé, Kazinczy-utca 2 szám. 1S2S
Balatoni rlallng 80 fillér, vflrfle ao fillér adóval egyUtl 3 liter vételnél Zerkowllz Albert borpincészetében. 1495
Bérautó megbízható legolcsóbban Ksulinsnn Manónál ksphsló. Telefon 167 és 571. 221\'.
Ügyes ascobalaény t keres azonnali belépésre Elek Ernőné, Pslln. Jelentkezni lehel Nagykanizsán is, Erzsébet-tér\'21. 2179
Aranyhegyi borok.
Tőrös asztali i liter 60 1111.
Aranyhegyi mnskotályos, loom, zamatos - i liter 80 UU.
sári palackokban, íves cserével.
Sáfrán József
Eladó egy jókarbsn levő cséplögarnl-turi. Kedvező lizetésl feltételek. Klskanlzaa, Szentrókus utca 22. sz. 2519
■ómat leányt keresek vidékre 3 éves tlu mellé. — Jelentkezés Domány, Király-utca 34. 2544
Magyar-utca 5. sz. alstt utcsl háromszobás lakóa az összes mellékhelyiségekkel augusztus l-re kiadó. — Bóvebbet ugyanott a varrodában 2546
Idóeebb ezakéoanS ajánlkozik
bejárónőnek. Hunyádi-u. 33. özv. Bóháné.
2551
Szepesi imre
csatornázás, vízvezeték-berendezés, épület és mii bádogos. Zrínyi Mlklóa-
j«7 utoa a a. — Telelőn 2-90.
2, esetleg 3 szobás modern (vízvezeték) lakéat keresek lehetőleg fUidószobával suguszlus l-re. Ajánlatokat ármegjelöléssel .Modern\' Jeligére s kiadóba kérek 2552
Üres olajos fahordó minden mennyiségben kapható — Artner Sándor cégnél. Főül 15. -2554
Csukott bérautó,
helyben és vidékre bármikor megrendelhető
Btnoze Imre
no Talafon i 595. szám.
Eötvös-tér 5. szám alatti Havasi Oalat-helylaég kiadó. -2556
Átadnék egy üzletet, mely teljesen egyedül áll a vármegyében, konkurrencia mentes, valóságos sranybánya. Nem dlvat-dkk. Aki tehát nyugodt Jövőlét teljesen biztosítani akar|a, ugy írjon Nagykanizsa, post restant Horváth Aladár jeligére. -2558
Fiatal, Ügyes bejárónő (elvétetik Ciányl Uszloi-utca 17/a. -2559
Olvassa ell
1 kgr 00 át liszt ........................P —-40
1 , elsőrendű házikenyér ... P - 32
I , pörköli kávé ................P 5 40
1 . olasz rlzalörmelék ... P —-60
1 liter jó vörösbor........................P — 64
Kluger Sándornál
Magyar-utca 3. — Telelőn 569.
Fióküzlet:
Magyar-utca 144. Telefon 580.
Megrendeléseket házhoz szállítunk
l^^^^ll^riionjon ■ lábhoz, hanem a fejhez I
BRANDL SÁNDOR ÉS FIA cég
deAk-tér 2.
TELEFON 12.
Szakszerű kiszolgálási nvujt a kerékpárvevőknek. Kedvező részletfizetési feltételek I
PUCH-kerékpárok
30 év óta a legjobb acélanyagból készülnek.
1929. május 23.
Hévizi
fársasautók
4 személyre, személyenkint 12 pengd
Indulás délután fél 2 óra, érkezés vissza este 9 óra.
Megrendelhető :
Bencze bérautó
Telefon i 595. a
£rtesllem s nsgyérdemü hölgyközönséget, hogy Zrínyi Miklós u. 35. sz. alól
lakásomat
Csangary-ut 12. ss. alá helyeztem ét. — Kérem s hölgyközönség további szíves pártfogását.
Neumann JAzaefné
3U7 oki. siQléssnd.
miigus öl
KAI
SINGER VARRÓGÉP
Rá3Z VÉNY-TÁRSASÁG Fittiititi: NAGYKANIZSA. Főnt 1.
Haán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
304\'I92S1. vht. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehsjtó al 1881. évi LX. l-c. 102. §-a érielmében ezennel közhírré teszt, hogy s nsgyksnlzssl kir. Járásbíróságnak 1929. évi Pk. 9323 számú végzése következtében Dr. Hs|du Oyula ügyvéd állal képviselt Schiller és LObl Javára 315 sv. tr. s Jár. erejéig 1929. április hó 2-án logsnstosltoll kielégítési végrehsjtás utján le- és lelulfoglalt és 16)7 P-re becsült következő Ingóságok, u. m.: zongora és szobabútorok nyilvános árverésen eladatnsk.
Mely árverésnek s nsgykanlzssl kir. Járás bíróság 1929-lk évi Pk. 9323. számú végzése folytán 315 sv. Ir. tőkekövetelés, ennek 1928. évi április hó 30. napjától Járó 5% ksmstsl, \'Itfilo váltódíj és eddig összesen 137 P 06 fillérben blróllag\'már megállspltoll költségek erejéig 100 P fizetett ösizeg levonásával Nagykanizsán, K.zlnczy-utca 2/b sz. leendő megtartásárs 1929. Junius 11. napjának d. u. 2 órája határidőül kiűzetik és shhoz a venni sűndékozók ezennel oly megjegyzéssel hlvstnsk meg, hogy sz érintett Ingóságok sz 1881. évILX. L-c. 107. és 108. §-sl értelmében készpénzfizetés mellett, s legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul Is elfognék adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- él felüHoglaltatták és azokra kielégítési Jogot nyertek volna, ezen árverés sz 1881. évi LX. t.-c. 102. §. értelmében ezek tavára ts elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1929. évi május hó 21. napján.
Haín Oyula s. k.
2fós kir. bir. végrehajtó.
Ez az autó kell Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
■agykanizsa, Deák-tér 2. szám.
Telefon: 3-22.
Raktárról az Ssszes typusok azonnal szállíthatók. — Kedvesr.ő fizetési feltételek I
69. évfolyam, 120. uám
Nagykanizsa, 1929 május 30, csütörtök
Ara 16 «»ér
ZALAI KIZL0N7
Szerkesztőség éa kiadóhivatal: Fő ül 6. uim. Keszthelyt Dókklldéhlv.Ul Kossuth Ls|os-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetést ára: egy bén a pengi 00 Miéi
Muraköz és a bókerevizló
Irta: Dr. Szabó Zsigmond
Mo«t már, hogy Ma^arország miniszterelnöke a hősök emlékének felavatásánál az egész világ elölt azt hangoztatta, hogy „amíg egy magyar él e földön, a meghozott ítéletre csak egy válaszunk lehet, az, hogy azt igazságosnak: Nem, nem, soha sem fogadhatjuk el" — ma már el kell némulni a klshítuségnek és megalkuvásnak, akik nem tartják időszerűnek és etnográfiai szempontból kellőleg megokoltnak, hogy mi a szerintük túlnyomó részben szláv ajkú Muraközi visszaköveteljük.
Ma már az egész világ tudja, ellenségeink, sőt az utódállamok maguk is, hogy a Wilsoo-féle doktrinőr elmélet a népek önrendelkezési jogáról nem egyéb közönséges vllágcsa-lásnál, amely hamis doktrína alapján a háború elölt békében együtt élő nemzetiségeket egymás ellen uszilol-tak és a kényszerbéke diktátuma alapján megélhetési lehetőségüktől megfosztottak, rabszolgai sorsba kényszerítenek. Ma már a magyarországi tótok, valamint a Dráván-luli horvátság is keservesen megbánták, hogy a Scotus Viatorok, Massaryk, Pribl-csevics-féie Izgatásoknak bedőltek és ma már visszavágynak Szent István koronája alá.
Ámde ha a tótok, románok és horvátok a háború előtt és alall Magyarországtól való klflönváiás érdekében politikai agitáció! folytattak, Muraköz népe sohasem nyilatkozott meg amellett, hogy Magyarországtól el akarna szakadni. Ellenkezőleg! Az 1867-iki kiegyezés után mind a mai napig folyton és folyvást tanúbizonyságát adta annak, hogy bár nyelvében nem, de szivben, érzésben, politikai hitvallásban magyar. Igenis, voltak Muraközben horvát izgalók, hiszen a zágrábi püspöki aula gondoskodott arról, hogy pánszláv lelkészeket küldjön Muraközbe politikai agitátorok gyanánt, mégis a muraközi nép rendületlenül kitartott a magvar állameszme mellett, sőt lelkészcinek akarata, fenyegetése ellenére magyar állami iskolákká alakitotta át horvát nyelvű felekezeti iskoláit. A muraközi nép magyar hűségére legjellemzőbb az a tény, hogy 1907-ben nagy lelkesedéssel állott azon eszme mellé, hogy Muraköz egyházilag Zágrábtól a szombathelyi egyházmegyéhez csatolta 6sék.
A Dráván túlról átjött horvát agitátorok sohasem tudlak lért foglalni a muraközi nép magyarhü politikai felfogásában és ezek számára csak a lelkészlakások ajtai állottak tárva és csak ott találtak megértésre és szives fogadtatásra.
Muraköz Jugoszláviához való erőszakos elcsatolása a nép megkérdezése nélkül történt. A „Jularnjl Lisl" Idvaly decemberi száma névleg felsorolja azokat a nemzeti hősöket, akik Muraköz — szerintük dicsősé-
ges elfoglalását kieszelték és megcselekedték. Ezek az emberek valamennyien Dráván túliak, varazsdiés zágrábi horvátok és csak egyetlen egy Muraközben született egyén van köztük. Ennek a megszállásnak előkészítésében csak a muraközi lelkészek egv része segédkezeit, a muraközi nép nem, sőt mint szemtanú állilhatom, hogy a nép tervezett megszállásról nein Is tudott és a szerb csapatok bevonulása meglepetésszerűen érle őket.
A muraközi nép majdnem egy évezrede lestvérként éli a magyarral Zalavármegyében Ez a magyarok iránti testvéri szeretel ma is él Muraköz népében és ezt az évszázados együttérzést tiz éves szerb megszállás meg nem változtathatta. A megszálló jugoszlávok bár erősen lagadfák, de mégis nagyon jól tudják, hogy a muraközi nép ma is magyarhü érzelmű és azl is jól tudják, hogy a trianoni hóhérbéke megdőllével hozsannával és nemzetiszínű zászlókkal fogadnák a magyar testvéreket.
Vox jjopulé, vox del, a nép szava az Isten szava és én meg vagyok arról győződve, hogy a muraköi! nép évezredes testvéri érzése a legelső kínálkozó alkalommal újra összeforrasztja őket magyar testvéreivel,
magyar sorstársaival, akikkel együtt küzdött és vérzett a törökverő Zrínyiek és a Jellasich-verő Perczel tábornok alatt.
Ámde a nép szeretetén és akaratán kívül itl van srámunkra a soha le nem tagadható jog és igazság. Kálmán királyunk óla Muraköz szerves és Integer része Magyarországnak és Zalavármegyének, amelytől soha cl nem szaklttatott és amelytől soha el nem pártolt. 1850—1861-ig az osztrák abszolút kormány zsarnoksága próbálta meg anyaországától elszakítani, de a muraközi nép plébániánként történt megszavaztassa után, a népakarat megnyilatkozása ulán mégis csak Magyarországhoz került vissza.
Magyarország délnyugati határa a Dráva. Ez van a magyar cimerben és Így van ez ezer év óta. Még a Trianont megelőző fegyverszüneti megállapodás is respektálta ezt az ezeréves határt és az országéhes rác hadak nem lépték tul a Drávát. Ezt az ezeréves országhatárt még csak nem is az úgynevezett győzök változtatták még, hanem Krizsman Hinkó varazsdi ügyvéd és Perkó és Kvater-ník horvát ezredesek és akik a nagy garral végrehajloll vérlelen foglalás ulán depulációval könyöröglek Bel-
grádban, hogy a fegyverszüneli megállapodás dacára elkövelett országrablást Szerbia részére könyveljék el.
Muraközhöz tehát teljes és tökéletes jogunk van. Muraközt nekünk vissza kell kapnunk és vissza is fogjuk kapni, ha van ezen a földön jog és Igazság. Egy elfogult, ellenséges érzelmű, boszut lihegő vádtanács kérészire feszittelte és cafalo\'xra darabolta a háború felidézésében ártatlan Magyarországot. Tiz év után megszólalt a népek lelkiismerete és rajtunk, a megalázoltakon kivül, volt ellenségeink sorában is dereng, világosodik a mi igazságunk. El kell jönni rövidesen az időnek, midőn a megcsonkított, kegyetlenül megrabolt Magyarországnak u|ra helye lesz a nap alalt és Szent István koronájának fénye fog|a újra beragyogni a régi magyar határokat. Oda kell most már kiállani a világnak, hogy Muraközi gálád módon elorozták tőlünk, hogy Muraköz népe sohasem akart szeretett magyar hazájától elszakadni és ml, magyarok Muraközről nem mondunk le soha, nem, nem, soha!
Mozduljon meg Nagykanizsa város, mozduljon meg Zalavármegye és kérje, kövelelje vissza azl, ami Isten, jog és Igazság szerint minket illel: Muraközti
Be/^Ien szemére t)ányta a szociáldemokratáknak, Jfrogy nemzetieknek valifák magukat, de ellenségeinkkel árulnak egy gyékényen
„Tűrték a szocialisták, hogy ellenünk határozatokat hozzanak külföldön" — mondja Bethlen Pakotsnak igazat adott a kormányelnök a ,,a koszorú afférban" — A miniszterelnökségi tárca költségvetési vitájában Bethlen megvédte az olasz-magyar barátságot
„Ml sxövetséget senkivel nem kötöttünk és nem ls köt/Uk le
magunkat!"
Budapest, málna 20 A Ház mai ülésén folytatták a miniszterelnökségi tárca költségvetésének vitáját.
Pakols József kérdi az elnököl, hogy tűrhette azl, hogy a hősök emlékkövének leleplezésénél a képviselőház koszorúját kilencediknek helyezték el. Felolvassa az 1897-iki Mária Terézia szobor leleplezéséről szóló közleményeket. Hasonló incidensek vollak akkor is, de hol van most az elnök, aki szót emelne?
Almássy elnök figyelmezteti Pakols Józsefet, hogy joga van biráinl, de változtassa meg a hangnemet.
Pakols József: A főhercegek nem előzhetik meg a magyar törvényhozó tesllllel képviselőházát. Altér a sajtó ügyére.
Soha Ilyen nyomorult viszonyok között nem volt a magyar sajtó.
Az újságírók anyagi támogatását kéri.
Nagy veszedelmet rejt az a
tény magában, hogy a nép oktatója, felvllágosltója nyomorog s Ilyen meghasonlott körülmények között Ir.
ne csak a munkaképtelen, ügyét is karolja
llunyady Ferenc gróf: Bethlen István gróf miniszterelnök „Reslo del Carlinó" lapban tett nyilatkozata a királykérdés tekintetében öt teljesen kielégíti.
Farkas István : Nekünk békés külpolitikát kell folytatnunk. Meg kell egyezni a kisanlanllal. Nem lehet olyan kardcsörtető beszédeket mondani, mint a miniszterelnök muilkori beszéde.
Bethlen miniszterelnök közbeszól: Ne uszítson!
Bleyer Jakab: Hite, hogy eljön az
Elismeréssel emlékszik meg arról, amil a kormány tett az elaggott és munkaképtelen újságírókért, de
hanem a dolgozó újságírók fel a kormány.
idő és újra leülhetünk a nemzetiségekkel Nagymagvarország keretein belül tárgyalni. Erre az alkalomra azonban fel kell készülni. Tisztáznunk kell azt, hogy mit adunk a nemzetiségeknek. Reméli, hogy Nagymagyarország nemzeliségeil a ssenl-istváni gondolat újra visszatéríti hozzánk.
Jánossy Gábor: Bieyernck arra a kérdésére, hogy mit adunk, ha vissza jönnek a nemzetiségek ? az a válasza azt, amit 1000 esztendő óta mindig adtunk, magyar állampolgárságot, egyenlő elbánást
Gróf Bethlen István miniszterelnök
áll most fel szólásra és kijelenti, hogy ezután is az lesz a kötelessége, hogy kormány egységéi fcnlarlsa és
egységes felfogását érvényre jutassa. Azt mondta Farkas István, hogy a lengyel és olasz barátsággal ugy
ZALAI KÖZLÖNY
halunk meri
ugy már csak azért sem,
Járunk, mini Járta Monarchia Olaszországgal a háború alatt. Nein jármi szövetséget egyik állammal sem kötöttünk, Magyarország semmi körülmények között sem köti le magát.
Tiltakozik az ellen, hogy ugy állilsák be az olasz—magyar gazdasági sze-ződést, mintha az nekünk semmit s csak az olaszoknak jelentene kedvező helyzetet. Mindkét állam jól j*rt ezzel a szerződéssel. Olaszország nem lehet kizsákmányolónk. A képviselő ur mivel gyűlöli a fascizmusl, tehát mindent kifogásol és kritizál, ami vele kapcsolatban van. Azt állítja, hogy kardcsörtető beszédet mondtam, Beszédemből mindent lehel kivenni, csak azt nem, amit a képviselő ur szeretne. Ne adjanak ellenségeink alá lovat.
Malasics Oéza képviselő ur azl hangoztatja, hogy a szociáldemokrata párt nemzeti alapon áll. Ilyenfajta kijelentéseket már sokat hallottunk, különösen most a revizió gondolatával kapcsolatban, de hogy nemzetközi kongresszusaikon felszólaltak volna a magyarság érdekében, az még nem fordult elő. A reviziós mozgalommal kspísulal-ban azt állította, hogy a szociáldemokrata párt ugyanazzal a céllal, de nem egy uton halad a Reviziós Ligával. Ebben a kérdésben várakozási álláspontra helyezkedik ő is és azt hiszi, az egész nemzet. Eddig még csak szavakat kaptunk, várjuk a tetteket. Kifogásolja, hogy vidéken állandóan támadják a lapok a szo ciáldemokratákat. Lehet ezt csodálni ? Ez csak védekezés. A hősök emlékművének\' leleplezésénél történt koszorú letételi sorrendre vonatkozólag ö maga is
helyesli azt a felfogást, hogy a kormányzó után elsősorban a szuverénltásunk képviselői, a képviselőház és felsőház következik. Gondoskodni fog, hogy ez a felfogás a jövőben kidomborodjék. Becsülettel óhajtja a kisebbségek kérdését megoldani, mint a múltban, a jövőben is.
A revizió alapfeltétele az, hogy egyenlő elbánásban részesítsünk minden magyar állampolgárt, legyen az más anyanyelvű vagy magyar.
Nem szabad hamis adatokat szolgáltatni ellenségeinknek. Felhívja az egész ország Társadalmát, az egyházak és kulturális egyesületek vezetőségeit, valamint az iskola gondnokságokat, hogy vegyék komolyan ezt a kérdést. Sok dolog dől el ezekkel a kérdésekkel nemcsak Genfben, hanem itthon Is. Helyesli Hunyadi Ferenc grófnak nyilatkozatát és köszöni azt. Ebből látják majd, hogy ezeréves tradícióinkhoz vlsz-sza akarunk térni s hogy attól nem fogunk eltérni. (Éljenzés és taps,) Ezulán a Ház a tárca költségvetését általánosságban, majd részleteiben is elfogadta.
Bethlen István miniszterelnök Malasicsnak válaszolt: Adatokat kért, hogy mikor nem kelt a szociálde-
____\' tablettáit a
páratlan fájdalomcsillapítók.
1 Syósy.rcrtiibno kaphatók.
nsmB^.-r-jsxmM
mokrala párt internacionális gyűlésein a- magyar revizió gondolatának védelmére? Határozottan emlékszik, hogy például Amszterdamban és Párlsban a fegyverkezés és a Habsburg-kérdéssel kapcsolatban a párt-küldöttek tűrték, hogy határozatot hozzanak, melynek éle Magyarország ellen Irányult.
Ennek az ügynek súlyos megtorló következményei voltak.
Szünet után áttéri a Ház az igazságügyi tárca tárgyalására
Órffy Imre ismertette a Javaslatot. Gál Jenő a birói kar anyagi helyzetével foglalkozik és annak javítását kéri.
Erődi-Harrach Tihamér elismerés-
sel szól a bíróságról.
Györki Imr\'e kéri a forradalom 13 elítéltjének ügyét revízió alá venni. Ha a képviselőházban egy 53-szoros gyilkos ül és lehet Hg|a, akkor. . .
Elnök rendre utasítja Györkit. Oyörki azonban lovább folytatja, mire
az elnök újólag rendre utasltja és figyelmezteti, ha még egyszer ezt a hangnemet használja, megvonja tőle a szót.
• Kabók Lajos: Az igazságol nem szabad megmondani. Az elnök Ka-bókotlis rendreutasítja.
Wolff Károly elismeréssel beszél a birói Ítélet pártatlanságáról. Lehetetlennek tartja azt, hogy még ma is a Magyar Állam nevében hoznak ítéletet. Kéri, hozzák az ítéletet a Magyar Korona nevében.
Usetty Béla hasonló vélefhényen van.
Az ülés 6 órakor ért véget. Legközelebbi ülés hétfőn lesz.
Kúriai Ítélet után a gépjárműkor let örökre eltiltott a vexetéstöl egy sojfőrt
Példás öaíároxai a könnyelmll auióvexetök ellen
Nagykanizsa, május 20
Lázár Lajos zalaegeiszegi bérautó soffőrnek még az elmúlt évben a vidéken voll egy karambolja. Bérautóját nekivezelle egy szekérnek és ennek során egy ember súlyosan megsebesült.
Lázár a karambol mialt a zala egerszegi törvényszék elé került, ahol 4 hónapi fogházra Ítélték. Ezt az ítéletet a tábla, majd a kúria is helybenhagyta és igy a büntetés Jogerőssé váll.
Most a zalamegyei aulókörlel vezetője dr. Kálnay Gyula főtanácsos a kúriai Ítélet alapján Lázár Lajos-lói egyszersmindenkorra bevonta a vezetői igazolványt, ami azt jelenti, hogy a könnyelmű solfór többet
nem vezethet autót.
A gépjárműkörlet szigorú \'intézkedése bizonyára elrettentő hatással lesz azokra az autóvezetőkre, akik a gyors fuvur kedvéért kockára teszik az utas testi épségét.
Érdekes, hogy a kúria jogerős Ítéletében Lázár Lajos hajlási igazolványát nem vonla be, azonban a törvény jogot ad a gépjármükerü-lelnek arra, hogy ilyen esetben, jogerős ítélet után a karambolt előidéző vezetőt egyszersmindenkorra megfossza a vezetés lehetőségétől.
Itt Írjuk meg, hogy a most folyó autóvizsgálatok során az aulókörlet vezetője egy nagykanizsai bérautót rozoga állapota miatt kililtott a forgatómból.
„Nem vagyunk Ázsiában ..."
Két bakónaki földmives sértőhangu levelet íratott Huszár Győző tanítóval a föszolgabíróságra — Mindhármukat megbüntették
Nagykanizsa, májua 2fl Pfelffer József nagybakónaki földművest, mert tillott uton fuvarozott
fát, a nagykanizsai járás föszolga-biróságának rendőrbirája kihágás cimén 20 pendő pénzbüntetésre ítélte.
Ez a 20 P Ítélet volt az alapja annak, hogy Pfelffer, izgága ember lévén, súlyos cselekedetre ragadtatta magát.
Uey kezdődött a dolog, hogy Pfeiffer előbb fellebbezett az ítélet ellen a megye alispánjához, ahol az Ítéletét 15 pengőre szállították le.
Pfeiffer azonban még ebben sem nyugodott meg, hanem összeállt ifj. Bordás József földművessel és olyan cselekedetre ragadtatta magát, amely a törvény könyvbe ütközik.
Nevezetesen Csordással együtt elmenlek Huszár Oyőző tanítóhoz, akivel erősen sértő hangú levelet Írattak a Járás! főszolgabiróságra.
Többek közölt olyan kitételeket tartalmazott a levél, hogy „nem vagyunk Ázsiába, ahol nincs jog és törvény".
A levél mialt a nagykanizsai járás főszolgabirája dr. Bolka Andor felhatalmazásra üldözendő rágalmazás cimén pert indított Pfeiffer, Csordás és a levélíró Huszár Győző tanító ellen.
A lörvényszék most tárgyalta ezt az ügyet és mindhármukat 100—100 pengő pénzbüntetésre Ítélte. Az Ítélet végrehajtását 3 évre felfüggesztették.
Hallói Hallói
Megérkezett Budapestről
Molnár Évi
hírneves énekes művésznő, aki a mai naptól kezdve jó zenekíséret mellett, kellemes csalogány hangjával összes helyiségeimben szórakoztatja a nagyérdemll közönséget.
Szíves pártfogást kér Wollák Jenő vendéglős
1929. május 23.
!ÍadóóAágban>, ízben éddaédágban
■"OETKER^
miuiNcummíRHimiiN.
Kélje niodsQ Mtfiiiu
a most megleltnt, 149 receptet tartalmazó, silnes képekkel Illusztrált dr. OETMR-MU
REGEPTKÖIYVET
ára 30 fülét. Ha a lllsteresnél nincs, forduljon kOzvetlea
hozzánk: dr. OETKER A. gyárhoz l ta Dudapest, Vlü., Contl u. 25.
Zalán Kornélt
lob anspicllí gibernatorls doktorrá avatlák
K\'-dden délelőlt ünnepélyes keretek között sub auspiciis gubernato-ris doktorrá avaitlk Zalán Kornél jog- és államtudományi doktorjelöltet. Az ünnepségen a kormányzó képviseletében a kultuszminiszter jeleni meg. Wolkenberg reklor megnyitója után Navratil Akos dékán méltatta Zalán Kornél munkásságál és felolvasta a doktorjelölt értekezésének egy ré-zét A szertartás után gróf Klebelsberg Kunó intézett beszédet az uj doktorokhoz és átnyújtotta nekik a kormányzó gyűrűjét. (Ugyanekkor még egy sub auspiciis avatás volt: Sántha Kálmán orvoslud. dokloré.)
Zalán Kornél kitüntetését büszkeséggel könyveli el a maga örömének egész Nagykanizsa.
— Leánycgyletl vásár lesz vasárnap a Polgári Egylet ragyogóra diszilett termeiben. Az Izr. Leányegylet az ötlet és vidámság százféle vásári látványosságát és szórakozását sorakoztatja fel. Gyermekre és felnőttre egyaránt jut ott kellemes mulatság garmadával. A vásár délulán 3 órakor kezdődik és este folytatódik. Ha mindenki ott lesz, aki oda készül, akkor Nagykanizsa nem látott még ekkora és ilyen sikerült vásárt.
— Tekepálya megnyitás. A Kath. Legényegylet ma délután 4 órakor nyílja meg tekepályáját, mely bizonyára kedves szórakozása lesz a tagoknak és vendégeknek.
= Mielőtt tavasai szükségletét beszerezné, saját érdekében el ie milutu megtekinteni Barta Ilku dlvatnjdonságall.
9
Utőpor
VANIUIHCUKOA
május áö.
zalai közlöny
Dr. Schiller Vilmos, nagykanizsai szemorvos előadást tartott a zalai trachomáról
a szemészeli kongresszuson Budapesten
Nagykanizsa, május 20
Vasárnap az ország minden részéből összesereglelt szemorvosok a fővárosban az I. és II. számú szemészei! klinikán »Szemészeli kongresz-szust\' tartottak. Ezen a kongresszuson Nagykanizsáról dr. Schiller Vilmos v. hórházl főorvos vett részt, aki nagy érdeklődés közepette előadást tartott a zalai trachomás vidékekről.
Dr. Schiller szemorvos, aki közel egy év óta vezeti a trachoma ellenes hadjáratot a zalai végeken, előadását rengeteg uj adattal támasztotta alá, melyek vidékünkön különösen érdeklik a közönségei. Épen ezért röviden ismertetjük az előadási, melyről a jelen volt szemorvosok kivétel nélkül a legnagyobb elismerés hangján beszéllek.
Elsősorban mozgó mlllójél ismertette dr. Schiller. Eme uj kezelési rendszer alapján lehetővé vált, hogy távolabbi vidékek Irachomával fertőzött népét is felkereshesse a szemorvos. Faluról-falura járva folyl a gyógykezeltetés és a belegek felkutatása Murakereszlur, Filyeháza, Letenye stb. vidékén.
A mozgó műtőnek abban rejlik legnagyobb jelentősége, hogy azokat is vizsgálat alá veszi, akik különben soha nem mennének orvoshoz. Még szemkórház működése esetén is fenn kell tartani a mozgó műtőket, mert 5—6 ezer beteg megvizsgálását egy
ilyen kórház sem tudná elvégezni. Meg aztán azok a betegek, akik trachomában „középsúlyosán" betegedlek meg, ncin is jönnek be a maguk jószántából kórházi vizsgálatra.
Dr. Schiller Vilmos előadása során kimutatta, hogy nem a súlyosabb természetű Irachomds betegek, terjesztik a kórt, hanem azok, akik a betegség középső periódusában vannak. Az ilyenek a betegségtől nem gátolva alkalmazást vállalnak. Elmennek cselédnek, inasnak, kereskedelmi alkalmazottaknak, fodrászoknak, földmunkásoknak. Talált olyan Irachomás beteget is, akinek vasúit kalauz, portás volt a foglalkozása. Nem nehéz elképzelni, hogy ezek az emberek a foglalkozásuk révén hány embernek adták tovább a trachomát.
Meglepő uj adatokat adott a nagykanizsai szemoivos a trachoma első felismeréséről is, ami a szemorvosok munkáját jelentékenyen előbbre viszi.
Dr. Orosz Emil egyelemi tanár, európai hirü szemspecialisla köszönte meg dr. Schiller előadását és azt méltatva, magyarázatokat fűzött hozzá.
Éltől függetlenül itt Írjuk meg, hogy a zalai trachoma-ellenes küzdelem változatlan erővel folyik tovább és annak jelentős eredményei máris tapasztalhatók.
A yrrn rm
I Zalának kergette a fuss és a jégverés
Ötödnapra találták meg egy öngyilkos caersxegioma/1 gasuMa holttestét
Keszthely, május 2» (Saját tudósítónk telefonjelentése) Ma délelőtt a Zala-parton, ott ahol a hévízi lefolyás betorkollik, az épen arra járt csendőrjárőr egy [idősebb férfi hulláját találta a vízben.
Ugyanakkor, amikor a hulla-leletet jelentették a keszthelyi városházára, épen ott volt Bolldn Islvánné cser-szegtomaji asszony és bejelentette, hogy eltűnt az ura. Mindjárt kivezették az asszonyt a Zala-partra, ahol az a hullában eltűntJérjéHsmerte fel._
Legjobb üditő ital
a közismert
REGEDE1III
Kapható minden fűszeréi csemeqekereskedésben.
Főraktár:
II mm
Király-utca 21.
Bollán István szegény zsellérember volt Cserszegtomajon. Felesége a mult héten osztozkodott testvéreivel a jusson. Az embernek sehogyan sem tetszett az osztozkodás. Egyre azt hajtogatta, hogy becsapták az asszonyt. Mikor aztán látta, hogy a felesége belenyugodott az .osztályba", igen elkeseredett.
Ennek tetejébe szombaton a déli órákban nagy vihar vonult keresztül Cserszegtomaj felett (érdekes, hogy a szomszéd Keszthelyen még eső sem volt) és a jég teljesen elverte Bollán István félholdas egész szőlő-birtokát.
A szegény földműves nem tudta lulélni a sok anyagi csapást. Vasárnap este még annak rendje-módja szerint elbúcsúzott a feleségétől, hogy megy aludni az istállóba. Csakugyan az istállóba meni, de nem aludni, hanem remegő kézzel, alig olvasható ákom bákomokkal búcsúlevelet irt. Abban is az osztozkodás és a jég szerepelnek.
Reggelre már az 57 éves gazdát nem találták sehol. És nem találták egészen máig. Ugylátszik még azon az éjszakán a Zalának ment és beleölte magát,
MERCEDES-BENZ
személy ós teherautók éa a M. klr. áll. Vaa-, AeAI-éa Gépgyárak által gyártelt
MÁVAG-MERCEDES-BENZ
teherautók, autóbuszok óh különleges autók vezérképviselet* éa eladáBl központja:
MERCEDES-BENZ AUTOMOBIL RT. Bud.p..t, tv, M
A Székesfővárosi Független Művészek Társaságának Kiállítása Nagykanizsán
Nagykanizsa, má|us 211
A székesfővárosi képzőművészeti egyesületek egyik legnívósabb és beérkezett nevekben egyik leggazdagabb egyesülele a Független Művészek Társasága időnként, a csonka és megszállt országot kerületekre oszlva, kiállításokat rendez. Igy most Mohács, Pécs, Kaposvár után hozzánk érkezeit a mintegy 200 darabból álló kiállítási anyag.
Ugyancsak megérkeztek a három-naposkiállitásrendezői, Vári-Vojtovits Zoltán és Hadcstcs Kamilló festőművészek is.
Mint tőlük értesülünk, az ünnepélyes megnyitásra Kézdy-Kovács László nagymester, szentgyörgyvári Gyenes Lajos, a , Munkácsy-céh" fölilkára, Kiss-Farkas Imre, a társaság alelnöke és Radnay József festőművészek is lejönnek.
A társaság kettős céllal rendezi ezeket a turnékat Részben a vidéket akarja ellálni abszolút komoly, le-zsűrizett képekkel, hogy a vásárlóközönség megbízható, jó képekhez juthasson, másrészt pedig a vidékre sáskarajként érkező képűgynökök működésének gátat vessen és tagjait óvja a műkereskedők kiuzsorázásá-tól. Igy a műkereskedők kizárásával olcsóbbá tegye a képkedvelő közönségnek a vásárlást, hogy a festmény a festőtől közvetlenül a vásárlóhoz kerülhessen.
A kiállító művészek névsorát s a megnyitás időpontját lapunk legközelebbi számában ismertetjük.
DARUVÁR
AivArt- és iszapfürdő
Rsdloskllv 34-íO°C. fokos melegloiráaok. Rendkívüli ityógyhatás: MAI bajoknál, reumánál, Ischlásnál, várizegánysáflnél.
Kellemes nyaralóhely I Egész éven át Dyltva I Kedvezd vasúti összeköttetések I Mérsékelt árakl
Főszezonon klvlll nagy árengedmény. Vízum kapható akadálytalanul az SIIS. konzulátusnál, a vízum ára mindössze Din. 10 — Prospektus kívánatra I mm fűrdőibazbutósAg.
Csukott bérautó,
helyben és vidékre bármikor megrendelhető
Benoze Imre
Telefon s BM. \'szám.
NAPI HÍREK
NAPIREND Májua 30, oaOtSrtOk
Római katolikus: Űrnapja. Proleat: Nándor. Izraelita: íját hó 21. Nap kel reggel 4 óra 09 petekor.
nyugszik este 19 őra 46 perckor. •
Stefánia Szövetség közgyűlése d. u. 5 órakor a Vároazházín.
Uránia Mozgó. Nizzai éjaiakák (Pa-radlese). Or. Brillantin, burleszk.
Qflztflrdő nyitva reggel 6 órától este ő óráig (héttő, szerda, pintek délután és kedden egész nap nőknek).
Május 31, péntak
Romai katolikus: Szt. Jobb ft. ProteaL : Petronella. Izraelita: IJát hó 22.
Nsp kel reggel 4 óra 08 perckot, njug-zlk délután 19 óra 47 perckor.
— Az I. és II. körzeti eleír I Iskolák tornaDnnepélye. Junius hó 9-én délután 4 órai kezdettel tartják meg a belső elemi iskolák gyermekei az első tornaünnepélyt a Zrínyi sportpályán. 1600 gyermektornász fogja bemulatni ez alkalommal tudását. Festői képet nyújt majd több száz magyarruhás leányka és egyformán öltözött fiutornáaz felvonulása. A torna egyes számaiból különösen klemelendők a 6—8 éves gyermekek dallal kisért utánzó mozdulatai, a leányok fabotgyakorlatai, a fiuk ritmikus szabadgyakorlatai éa 80 pár magyarruhás leány táncgyakorlata. Emelni fogják az ünnepélyt a változatos gutacsoportok, a kis apróságok birkózása, játékai és egyéb versenyszámai. A két Intézet tanítótestülete legjobb tudását adja bele, hogy a két Intézet növendékei az együttes tornaünnepélyén minél eredményesebben szerepeljenek, hogy szereplésükkel meghálálják a szűlők-nekés tanügybarátoknak érdeklődését.
— Az Iparosság figyelmébe. Tiszteletlel felkérjük a m. t. iparos-társainkat, hogy az urnapi körmeneten minél nagyobb számban résztvenni szíveskedjenek. Gyülekezés délelőtt háromnegyed 9 órakor a szokásos helyen, a Cintóriumban. Az Ipartestűlet Elnöksége.
— A Vasutas DalkOr holnapután, szombaton táncmulatsággal kapcsolatban, ünnepi műsor keretében avatja fel a legutóbbi versenyen nyert serlegét, az Angol Park vendéglő kerthelyiségében. Dr. Tholway Zsigmond avató beszéde, szavalat és a dalárda énekszámai alkotják a szép műsort. A serlegavató 50 filléres belépődíjjal este 8 órakor kezdődik,
ZALAI KÖZLÖNY
j»__......
tiasbasxurta
a vé/él egy 06 éves löldmtlvea
Harcs, május 28 Fékics József 68 éves lakócsai földműves összeveszett vejével, Facs-kár György földművessel és azt zsebkésével hasbaszurta, ugy, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett. Fékícset a csendőrség őrizetbe vette és bekísérte a kir. törvényszék fogházába. __
— A nagyrécsei körjegyzőség szétszakítása. A belügyminiszter leiratban értesítette Zalavármegye közönségét, hogy a nagyrécsei körjegyzőség szétszakítására vonatkozó megyegyűlési határozatot jóváhagyta. Eszerint a nagyrécsei jegyzöséghez csak Nagyrécse és Kisrécse tartoznak, mig az újonnan a\'akilolt zala-sárszegi körjegyzőséget Zalasárszeg (székhely), Csapi és Zalaszenljakab községek alkotják.
= Vésnökmunkákat, ruggyanta bélyegzőket elismerten legszebben és legjutányosabban készít Goldbergerné, Főút 10. Dobrovlts udvarban.
\'innét, nagynak
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
A Stefánia közgyűlése. A
gyermekhétnek első olyan megmoz-dulásn, melyben már a város közönsége is részt vesz, a Stefánia közgyűlése les? a városháza dísztermében ma csütörtökön délután 5 órakor, melyre már előre nagyarányú érdeklődés mutatkozik a nemes ügy barátainak körében. Az első hirre már megmozdultak az anyák és családi körben indult meg a munka, hogy a vasárnapi gyermeknapot minél fényesebbé tegyék. A gyermekhélnek kiemelkedő eseménye lesz ez a közgyűlés. Vessző a mondai közepén, melynél egy pillanatra meg kell állni, de nem pont a mondat végén, mert utána ismét munka következik : erős, kitartó, megfeszített mnnka. Meg kell állni egy pillanatra ennél a vesszőnél, meg kell hallgatni a beszámolót a nagy télekmentó, nemzetmentő munkáról, meg kell hallgatni, hogy mit végzett a S:eflnia csendben, zajtalanul. Számadatokai sorolnak majd fel a közgyűlésen, rideg számokat, melyek azonban a szeretet hatalmának melegéi sugározzák magukból, számokat, amelyek a nagy ügynek uj barátokat szereznek.
= Az Angolparkbán mindennap elsőrangú cigányzene I Kitűnő ételek és Italok I Olcsó árak I
— Épül a pacsal iskola. Tudósítónk jelenti: A pacsai emeieles iskolaház építését megkezdlék. Az iskolának augusztus 15-re kell készen lennie. Szeptember elején szenteli fel azt dr. Rott Nándor megyéspüspök.
■=» Bokaszorltók és gummlharls-nyák nagy választékban Vágó lllatszertarban kaphatók.
— A Zalai Évkönyv — Zala
kultusza.
— Vasúti menetdljkedvezmé-nyek. A barcelonai világkiállítás magyarországi irodája részére Barcelonában 1929. május 19-től december 31-ig tartandó nemzetközi kiállítás alkalmából a D. S. A. Vasúttársaság igazgatósága valamennyi állomásáról a kilépő határállomásig 30\'/o-os meneldijkedvezményt engedélyez. A fenti kedvezményt a részvételi „Igazolási jegy" alapján váltandó ugy az oda, mint a visszautazásra a gyorsvonat I. és II , valamint a személyvonat I. II. vagy III. kocsiosztályában való utazáshoz a használt (gyors v. személyvonat) és kocsiosztálynak megfelelő közvetlen alacsonyabb kocsioszlályu egész, a gyorsvonat III. kocsiosztályában II. osztályú személyvonati egész menet-jeggyel vehető igénybe. Az ulazás félbeszakítása nincsen megengedve. Podgyász-Bzabadsuly nem engedélyeztetik. Az állomásfőnök.
— UJ rendszer bulorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Za\'a vármegye egész területére díjmentesen szállilunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujljuk. Százpengönkénl csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is meglériljük. Kopstein Szombathely, Kőszegi-utca 5.
•= Oyerünk az Angolparkba, ahol minden nap Pápai Füredi Gyurka zenekara muzsikál.
loánjooíloli Vásár
— Elfogtak két kasszafuró testvért. A marcali! csendőrség elfogta Beke Sándor foglalkozás nélküli csavargót, akiről megállapították, hogy a környéken igen sok betörési és kasszafurást követelt el. Beke vallomása alapján a csendőrség letartóztatta bűntársát édes testvére Islván személyében, aki hosz-szas tagadás után beismert mindent. Több mágnás kastélyt is kiiosztott a két Jómadár, akiket az uradalmi cselédek a szembesítés alkalmával felismertek.
= Valódi ezüst és Berndorfl alpakka evőeszközök és dísztárgyak legolcsóbban Zsoldos Oyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók. Fő-ut 14. Biztosító palota.
— A Pacsa-nagykapornakl róm.
kaílr. tanítói kör junius 10-én délelőtt 9 órakor Csatáron az Kkola helyiségében jarlja évi rendes közgyűlését Landi Ferenc k. lanitó elnöklésével. A tárgysorozaton szerepel egyebek közt: Gyakorlati tanitás: Méregetés az el. iskola l-sö osztályában. Tanítja: Némethyné Vlaslch Matild sárhidai tanítónő. Képek az .egységesített" kántortanító! életből. Landi Ferenc A fiu kézimunka és a háziipar. Felolvasás, tartja Némethy Mikló sárhidai kántor-tanitó. Közgyűlés előtt fél 9 órakor szentmise. — Utána a tanítói-kör, a plébánia ta-nitói-kar és az iskolás gyermekek üdvözlik Kauzli Gyula esperes tanfelügyelőt 25 éves papi jubileuma alkalmából. Társas ebéd a boelöldei Keltős csárdában.
— Szekér és motorbicikli karambolja. Tudósítónk jelenti: Ürüm-baum Béla gelsei gabonakereskedő és malomtulajdonos vasárnap délután oldalkocsis motorjával Pacsa felé liajiot\'. A pacsai Rjjki-utca végén Bakos Ferenc két csikaját koctiba fogva tanítgatta. Mikor észrevette a motorblciklit, jó előre sietett, jelezte, hogy lovai ijedősek, azonban Oriin baum az erös iramban záguldó motort nem tudta megállítani s hibás kitéréssel oly szerencsétlenül ment neki a kocsi tengelyvégének, hogy az jobb alsó lábszárát összezúzta. A megállapilás szerint Grűnbaum vigyázatlansága volt oka a karambolnak. Az első segélyt dr. Tvarosek László nyújtotta, majd a nagykanizsai kórházba szállították.
= Árban, minőségben válosz-tékb m Bírta ezónyegraktára szenzációs.
jonin; 2-án ] órakor
— Halálozás. Kiss Ernő csendőrszázados, a csurgói szárnykerület parancsnoka szerdán délután a nagy-kanosai honvédkórházban meghalt. A kiváló tiszt 3 éve teljesítette szolgálatát Csurgón ugy feletles hatósága, mint a polgárság teljes megelégedésére. Savasztmával szállították be a kórházba tegnap éjjel és a betegség rohamosan végzett vele. Temetéséről még nem történi intézkedés.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
mi|u« 30,
■akici iiékrektiéi, vastagbél ka-tarus gyomorbaj, puffadás, vértorlódás, sárgaság, aranyeres csomók, csipőfájás eseteiben a természetes .Ferenc József keserűvíz, reggel ét este egy-egy kis pohárral bevéve, rendkívül becses háziszer. Klinikai megfigyelések tanúsága szerint a Ferenc lónef viz még ingerlékeny belű betegeknél ls fájdalom nélkül hat. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fílszerüzletekben.
ISO éves ax alsó-páfiokl templom
a mdafélaxdxados évfordulói gyönyört! Unnepaéggel Ullélt meg ax al»lpdj)oklak
Nagykanizsa, májua 20 Május 26-án, Szentháromság vasárnapján gyönyörű ünnepség szinhelye volt Alsópáhok község. Ekkor ünnepelték meg a község temploma fennállásának 150 éves évfordulóját. Erre az alkalomra a templomot a község áldozalkészségéböl művészileg kifestették, uj harangot szereztek be, 3 színes ablakkal díszítették, a magas lemplomdombot körülvevő bástyafalra Ízléses sodrony kerítést helyezlek és a templomhoz lépcsö-feljáral készült.
Vasárnap délelőtt az ünneplő közönség diszkapun vonult át a templomtérre, majd a templomba, ahol az ujjá szépített templomot Csóthl Géza murakereszturi apát megáldotta és megszentelte az uj harangot. Az apát emelkedett hangulatu beszédei mondott, melyben méltatta a 150 éves templom történetét és az Egyházat dicsőítette. A templomi ünnepség után a községi képviselőtestület a körjegyzővel az élén tisztelgett Csólhi Géza apátnál, akinek megköszönték az ünnepélyen való közreműködését.
Az ünnepségre Hévízről Igen sokan rándultak át. Annak fényét az Alsópáhokl Dalárda énekszámai nagyban emelték. Az ünnepség sokáig emlékezetében marad az alsópáho-kiaknak.
a Polgári EoMeo
A Társadalombiztosító körzeti orvosainak rendelési ideje:
Értesítjük a kirendeltség székhelyén lakó pénztári tagokat és azok igényjogosult családtagjait, hogy f. év Junlus hó 1-től a körzeti orvosok naponkint csak 1 órát rendelnek. Az emiitett időponttól
Dr. Dlikal Imre ratt d.e.ll-12-lg
Dr. Haláix Pál „ i. t. 11-12-tg
Dr.HeyHngó „ In. 4-5lg
Dr. Szabó litván „ d e. 8- 9-ig
Dr. Szabó Zsigmond „ te. 11-12-ig
A kirendeltség székházában működő szakorvosnak rendelési Ideje nem változik. „,?
Az orosz cári gárda tisztjeiből alaknlt
zenekórns vendégfellépte a Polgári Egyletben!
Karnagy: HH0LIC8 WSiBVOLODOFF, volt cári vezérkari tábornok.
A volt cári gárda előkelő tisztjeiből alakult világhírű balalajkn-zenekar (10 tagu kórusl, világkörüli művészturnéjukon ina Nagykanizsára érkezik és a Polgári Egyletben ma délután 4 órától 6-ig, aata padig a megszokott időben ■ néhány felejthetetlen órát szerez Nagykanizsa város közönségének. Melódiájukból,(elcsendül a szláv dalok minden szépsége és a hontalanság megrázó sikolya. Mind orosz ruhában vannak. A tábornok két fiának Borisz és Hiri (táneduo) táncszámai: egymaga is esemény.
Molnár László, a Polgári Egylet étlermeinek tulajdonosa nagy anyagi áldozatokkal lehetővé tette ezt a műélvezetet a város közönségének, hogy még kellemesebben érezzék magukat a Polgári Egylet közkedvelt\' éttermeiben és kerthelyiségében.
Szepesi ikre
csatornázás, vízvezeték-berendezés, épület él mö-bádogoi, Zrínyi Mlklda-a<07 utoia Bl. - Telefon 2-»5.
19& május 50.
Felborui egy motorkerékpár
Hét utasai a Héuizszenland-rda-Egrcgy kOxöttl uton
Keszthely, május 26 (Saját tudósítónktól) Tegnap délután Hévlzszenlandrás és Egregy közölt nta)dnem katasztrófális kimenetelű motorkerékpár-baleset történt.
Braun László keszthelyi autóleiszerelési vállalkozó legfiatalabb öcs-cse, egy barátjával motorkerékpáron rövidebb kirándulásra indull. Az országúton egy kocsit kellett volna elkerülniük. Eközben a motorkerékpár a mély kerékvágásokból megzökkent és felborult, ulasal messze leröpüllek. Braun László jobb alsó lábszára két helyen eltörött, mig útitársa csak könnyebb zuzódásokat szenvedett. Braun Lászlót beszállították a keszthelyi kórházba.
= Lapunk Buda(>eslen állandóan olvasható a Park-szálloda kávéházban Vili., Baross-tér 10.
Aranyhegyi borok.
Törtl uitill ...... i liter 60 ML
Aniyhegyl muikotályoi, laoa, unaloi inur 801111.
.Ari palackokban, <r.| cer.r.l,
Sáfrán József ffiSSE&ffK:
A szlngdzl Iroda Qlrei :
(*) Régi mftr - o.UtflrtíkSn dél-atéaa méraékalt halyérakkal kerül megtstnéUéaro a bomutatóeiőadáa pom-páa szorepoeztáaában.
(*) lltolaé Varabél. leány - caü törtökön eate — Solthy Uyörgy vendég-ti\'lléptóyel. Az Idény legnagyobb kaaaza éa szInpadaikei-e még csütörtökön éa vaaárnap eeto la müaoron van.
(*) Vakablak — Boron Elemér Irodalmi ramaka. Pénteken oate mutatja be színházunk a fiatal Írógárda egyik legkimagaslóbb tehetségének ór-dekleazltő drámáját. Az élet Tegazomo-rubb helyén, a börtönben játazódtk a dráma. Minden komorsága mellett la a nézőtér gyakori kacaja kíséri a sokszor előtörő könnyeket. A legérdekesebb dráma, amit évek óta színpadokon Játszottak. A dráma az Idényben caak egyetlen egyszer kerül színre. A darab foazarepelt Ladomerazky Margit, Sarlay Imre, Bánky Róbert, Jákó Pál, Szemethy F.ndre, Blhary Nándor, Sugár Oyula, Szalay KAroly, Károlyi Vilmos, Danis Jenő, Kormoa Ferenc, Ütő Endre, Kott-lAr Kikérd JAtazAk.
O BBI-Baka — aatombaton ..<•■ Martoa—Huazka örökazépaégü 0|
megy Pintér Böske, Erkel Gaby, Blhary Nándor pompáé főegyütteaében.
(*) V.aárnap délután S árakor £»• grófné, operett, eate 8 órakor Az utolaő Verebély leány kerül meglamét-léare.
Heti mUsor:
Csütörtök délután 3 órakor mérsékelt helyárakkal: Régi nyár.
(iütörtök eate: Utolsó Verebély lány.
Péntek: Vakablak, drámai szenzáció.
Szombat: OL.-Baba.
Vaaárnap délután méraékelt helyárakkal: íve grófnő.
Vaaárnap eate: Utolaő Verebély lány.
Hétfőt Bölcsődal.
Asztal-IQz&sIjeioict ultaálii
Ne dobja kl\' pénzét silány anysgból készült utánzatokért, hanem rendeljrn meg nálam, a készítőnél egy Igtzán praktikus
asztaltüzhelyet,
melyért 19 évi garanciát vállalok.
MACSEK LAJOS
lakatoameater
■•ttkaaliM, lóuef fóherceg-nt 87.
ZALA) KÓZLÓNt
ételzsin
Hnllei gyártmány
ixnvatoltnn tiszta, agészséges és
könnyen emészthető.
100% ÜS7ta kókuszzslr.
SPORTELET
Érdekes csatársorral játszik a Zala-Kanizsa ma délntán Józsefváros ellen
NagykanIzaa, május 211
A Zala-Kanizsa vezetősége érdekesen állította össze ma délutánra a Józsefváros ellen játszó csapatot: Modrovks — Réder, Joós — Tamás, Babos, Horváth — Kelemen, Szabó, Farkas, Bakonyi, Csdsz. Tartalék: Reithoffer.
A Józsefváros legjobb együttesét állítja küzdőtérre. Az általunk közöli felállításukban csak annyi — és ez előnyös — a változás, hogy Kardhordó helyett Iglódy lesz jobbszélső.
A pesli csapat a délután egy órás személyvonattal érkezik Nagykanizsára.
A meccs, mely délután fél hat órakor kezdődik teljesen nyílt és ez a tény magában arra enged következtetni, hogy nemes ellenfelek találkozása lesz a bajnoki mérkőzés. Miután a csapat már hosszú hetek óta nem játszott illhon bajnoki mérkőzést, viszont a Somogy ellen ilt-Iton és a Pécs-Baranya ellen is vá-
rakozáson felül szerepeli, remélhető, hogy
a közönség, ha a jövőre is profi sportot akar látni, akkor nagy számban jön ki a Zrínyi pályára, hogy tanuja legyen kedvenc csapata játékának.
A meccs levezetésére birót csak szerda este küldtek kl és igy nincs módunkban közölni a nevét. A Józsefváros elleni mérkőzés a szezon utolsóelőtti mérkőzése.
Tipp-azalwény
ZALA KAH1ZU—JAZSEFVAROS
eredmény:..
olvasható névaláírás.
Tennisz hírek
Nagykanizsa, májua 20 A későn beköszöntött tavasz csak késleltette a lennisz-szezon megindulását, de nem csökkentelle, — sőt növelte — a játékosok kedvét Hetek óla szorgalmasan játszanak a kanizsai pályákon és az egyesületek vezetői is dolgoznak azon, hogy Nagykanizsa is kivegye részét a tennisz versenyekből, amelyek hivatottak arra, hogy fejlesszék ezl a sportágat s hogy még jobban, általánosabban megkedveltessék azt a nagyközönséggel. Az egész várost érdekli bizonyára, hogy Nagykanizsa benevezett a nRothermere-vándorserleg" mérkőzésekbe, amelyeken a vidéki városok hegemóniájáért folyik a küz-
delem. Ezeken a versenyeken Nagykanizsát a N. T. E. és a Zrínyi T. E. jálékosai fogják képviselni. A csapatot egy junius hó folyamán megtartandó válogató versenyen fogják összeállítani. Az első fordulóban Nagykanizsa mint „erővesztő" nem játszik a misodlk fordulóban az Alag és Gyöngyös közötti mérkőzés győztesével játszik Alagon, illetve Gyöngyösön. Ez a mérkőzés junius második felében lesz. A kanizsai egyesületek közös tréningjeiket ma d. u. kezdik meg a N. T. E. Vár-uií pályáin (Király-ulca végén), amelyeken az érdeklődőket szívesen látják. A Rothermcre-scrlcg mérkőzések teljes sorsolási eredményéi egyik legközelebbi számunkban fogjuk közölni.
■■ rr
TENNISZUTOK
„Glória" Liga ütő duplahuros 18 P.
Versenyütőkben nagy választék. Szakszerű raketthurozAal
Olcsó
TENNISZCIPŐK
Krepp gummitalppal és krombőrtalppal
Szabó Antal
fegyver, lőszer és sportárunagykereskedé*
flá

WBBL
(Rőrtdltéaak) H — blsek. közgazdaság. Itangv. — hangverseny. B — dóadáa Qy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z — zene. Mg. — mezőgazdaság m. -• ifjúsági előadás. P — felolvasás. 0 — grAinotonzcrie. Jb — jazz-béad. K — Labaré. nZ. — népszerű zoaa.
Csütörtökön, május 30-dn
Budapest. 9. H. 10.30 Umspi emlékezés. 13 Déli harangazó. Utána az Operaház tagjaiból alakult kamarazenekar hangversenye. 16 Rádió Szabad Egyetem. 17.10 A földművelésügyi minisztérium rádlóelő-sdássorocata. 1745 Egyóra könnyű zene. (Zenekari hangversenyt 30 Lóversenyeredmények. 20.10 Az Orazágos SzInmOvénreU Akadémia végzett növendékeinek előadása a Stúdióból. Utána, körülbelül 32.10 Időjelzés. Majd cigányzene.
Bécs. 10.20 Orgonahangverseny. 11 A bécsi nőt azlmlóntkus seneksr liangv. 15.45 Hangv. 19 20 Kamaraz. 20.15 Népazerü e»t
Pénteken, május 31-én
Budapest. 9.15 A rádió házltrióIának hangversenye. 9 30 H. 9.45 A hangv. lolyt. 12 Déli harangazó. 1205 Orsmalonhsngv. 12.25 H. 12 35 A hsngv. folyt. 13 ldó|elzís. 1430 H 16 E. 16.45 Időjelzés. 18.10 E. 18.50 Prsncis nyelvoktatás. 19.45 Előadáa a Stúdióból. .Hősök ünnepe". UUna, kö-lülbelül 2230 Időjelzés. Majd Bachmann-Jazzband.
Bécs. 11 Z. 16 Hangv. 17.05 Zeneakadémia. 20 A bécsi hangverseny egyesületek hangv. 21.30 Finn zene.
a SINGEK VARRÓGÉPEK Méan A LEGJOBBAK !
Zürichi zárlat
Párls 20 31, Un tton 2S19\'/a, Newyork 519 45, Brilaael 72 14, Milano 27 I8V1, Madrid 7350, Amsterdam 208 82V1 Bertia 123 81, Wien 7296, Softa 3*75Vi, Prága 1538Vi, Varsó 58-25, Budapest 80-S8\' . Belgrád 9 12*.a, Bukarest 308\'/i.
Nagymosáshoz:
Schicht szarvas-szappan
Mosakodáshoz:
Schicht kulcs-szappan
Ügyeljen allékét ttrréayeiea vétett ssappaagyártmánTra, amelyek a legjobb mlaSiégril tuuMaak
€ALA1 KÖZLÖNY
KÖZGAZDASÁG
TŐZSDE
A mai értéktőzsde külföldi hatás alatt barátságosabb lett, de Uzlettelen volt. Kezdetben az összes értékekben áresés voll, mert a tőzsdetagok nagy része a terménytőzsde határidős piacán volt érdekelve, később berlini hirek hatása alatt általános javulás volt észlelhető. Közvetlen zárlat előtt ismét ellanyhult a tőzsde, s igy a tőzsde Irányzata "zárlatkor ismét lanyha volt. Megemlíthető Bauxid 5 pengős árnyeresége. Lanyhullak Na-sici 2, Izzó 2, Kőszén 5 és Lámpa 4 pengői Fixkamatozásu papírok piaca Uzlettelen. Valuta és deviza piac egyenetlen, említésre méltó Madrid 25 pontos áremelkedése.
Taraéiyttuáe
Buza 40 flll., rozs 10 fillérrel eselt.
Buzi tlszav. 77-ei 21-55—21 80, 78-as 21-70—2205, 79-es 22 00-2230, 80-aa 22 30—2250, dunántúli 77 ea 2050-2080, 78-m 2010-2105, 79-ea 21 00 -2125, so-u 21 25 —21*40, roza 17 00—17-30, tik árpa 23 00—23 50, sörirpa 24-50-25 00, zab 19-50—20 00, tengert tazL 25 00-25 50, dunántúli 23 50-24 00, korpa 15 00 15-50,
A budapesti Tíude larlnt-jatyxáM
valutAk
Angolt 27*72-27-87 Befal tr. 79*45 79*75 CaeSk. 16*92-17*00 Dink. 152*35-152-95 Dinár 9*99-10*05 Dollár 570*50-572*50 Franda I. 22*30-22-50 HolL 23000-231*00 Lengyel 64 05-64*35 Un 337-3*41
Léva -•-
Ura 2990-30*15 Márka 136 40-136-90 Norvég 152-35 152*95 Schlll. 80*30-80*65 Peseta 80*95-81*65 Svájd f. 110*20 11060 Svédk. 152*95-153*55
devizAk
Amst 230*20-230*90 Belgrád 10-06-10*09 Berlin 136*50-136 90 BrUaazel 79*55-79*80 Dertzalet 3*39-3*41 Kopenh. 152-55-152-95 London 27*77-27*85 Madrid 80*90-81-55 Milano 29-96-30*06 Newyork 572*70-4-30 Oazlo 152*55-152 95 Pária 22*39-22 46 Prága 16 96-17*01 SzóBa 4*14-4*16 Stockh. 153*15-153 55 Varsó 64*20-64*10 Wien 80 40-80*65 Zürich 110*28-110 58
Sertéiráiár
Felhajti! 5996, etaditlan 1500. — Első-rendS 1*80-1*82, szedett 1*80—1*82, szedett közép 1*64—1*70, könnyű 1*20-1*40, l-ső rendű üreg 1*64—1 68, ll-od rendO öreg 1*44—1 54 angol rtldó 1*50-1*76, szalonna nagyban 1*92—1*96, lair 2*20-2*24, hu« 2*10—2*44, izalonnia télsertés 2*10—2*22. Az Irányzat élénk.
nrfU: BttMW tjomit ét UpUaéé Vállalat, lagykailuám.
Felelő* kiadó: Zalai Károly.
fetararta* taUfaa ■ Na*yk»nl*ia 7S. m.

Platz-féle
CALIMAX"
5 légkör nyomással dolgozó, önműködő magaanvomásu gyílmölcsfapexmetezó gép Anyagát t permetexfozerck nem támadják meg. Egyenletesen dolgozik, köd-szeiüen szór. 6 méteres bambus meghosszabbító csövekkel.
Ára nagyság szerint 100-tól 160 P-lg
Eredeti amerikai magasszóró
„STURDY"
kézlpemielezftgép, tiszt* - sárgarézből,
4-téle asórórózaival. Egy ember könnyen kezeli, megszakítás nőkéi permetez vödörből, hordóból. A permetező anyagoknak ellentáil, nem romlik. A legmagasabb ta la a tőidről
Krmetezhetö. A „Star*v(l használté gyümölcsfák permetezéséhez, autó-, kocst-moeáari, sót még tűzoltásnál Is.
Ara: 4-téle nirirtMával 36 pengi.
ORSZÁG JÓZSEF
m*{, műtrágya, növényvédőizerck kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (a bíróság mellett).
APBÚHIBDETÉSEK
Az apróhirdetések dija 10 szóig 80 fillér, Minden torábbi szó dl Ja S flll. Vasár- él ünnepnap 10 "Sióig 80 fillér, minden további azó dija • flll. Szerdán éa pénteken 10 szóig «0 fillér, minden további axó dija • flll. Cimszó s minden vastagabb betQból álló azó két szónak számíttatik. Állást keresőknek 50°/e engedmény.
Egy jókartoan levő Slngar varrógép
eladó. Cim a kiadóban.
Ügyes bejáró takarlléni felvételik Nádor-ulea 4. alatt. -2580
PéMxkSIosSnt bekebelezésre minden ősszegben * legelőnyösebben és legg sabban lolyóalttat Aexél l| \' kölcaőnkőzveUtő Irodája Kaztnay-iitca 2. arám
írttlItaM olvasóközönségemet, hogy I oiczonkönyvliramat Sugár-ut 2. szám n la. Babochay-házba helyeztem át. — Szerb Ernó. 2566
Idöaabb M*kéos*< ajénlkoxik
bejárónőnek. Hunyadl-u. 33. őzv. Bóhiné.
2551
2, esetleg 3 szobás modern (vízvezeték) laké*! keresek lehetőleg fürdőszobával augusztus l-re. Ajánlatokat ármegjelöléssel .Modern\' jeligére a kiadóba kérek. 2552
HéYlxra autón kirándulás személyen-kint nyolc pengő. — Előjegyeztetni lehet: Kaufmann Manónál. Teleion: 167. vagy 571. 22jl
Kattfl szobás utcát lakéa sl6uo-
bával, mellékhelyiségekkel jualua 15.
ztua l-re kiadó Rákóczi-utca
vsgy augusztus l-l 29. szim.
2567
Balatoni rizling BO fillér, ><r<s •0 fillér adóval együtt 3 liter vételnél Zerkowltz Albert borplncéazetében. 1495
Egy szobái lakás mellékhelyiségekkel kladé Petőfi-ut 78. aa. -2540
Egy laké a kiadó azonnal Sáncl-utca 6. >z. Kaionarét. 2564
Eladé egy nagy Madonna-kép és sző-vatfaggönyök Telekl-ut 55. az. -256 í
Némát leányt keresek vidékre 3 évei ilu mellé. — Jelentkezés Domány, Király-utca 34. 2544
Tanulélaé htokat és egy tlgyes segéd \' .ttield Sándorné varrónő,
varrónőt felvesz Orünie Erzsébet-tér 14.
2570
a Nagykanizsán, Aranyjánoi-ntca 11. sz. alatt Mia»«a« < u. m. négy: két éa egyazobáa lakéa éa malMk-halylaégtlbCI éllé kái, nagyobb tstállóvai éa kocsiszínnel, kedvező leltételek mellett eladó. Feivüágoaitás Dr. Hocli Oszkár tlgyvédl Irodájában nyerhető. 2571
Fiatal naaagalloa tenyészkanok 10—
1 l-es alomból, kiváló iótajU eladók. Surdi bérgazdaság, Zákány. 2S74
Külön bejáratú utcai bataraxott izoba esetleg 2 személynek 1-ére kiadó Csen-gery-ut 9. L em. Jobbra. -2575
Balér黫 telvéteűk - Karlnci^ulca 43/c. -25/7
nrtégLs a.
kaphattí:
SINGER VARRÓGÉP
RÉSZVÉNY-TÁRSASÁG "fiiiShti: HA8TIáHlZ8á, Föat l."i
1Ó&9. május 30.
Autóbusz Hévízre!
Junius hó 22-án, vasárnap
megfelelő jelentkezés esetén autóbuszt indítunk Hévizre. Jegyérak P 3-20 vagy retour P 6*—
Indulás 13 órakor.
Jaanlliátil i
Krátky tőzsdében.
Nagykanizsai Antóbnsz Vállalat.
11.113/1929.
Tárgy: Pályázati hirdetmény a v. közkórházban üresedésben levő segédorvosi állás betöltésére.^,
Pályázati hirdetmény.
Nagykanizsa r. t. város közkórházánál üresedésben levő és Zalavármegye alispánja állal kinevezés utján betöltendő a XI. fizetési osztályba sorozott egy segédorvosi állásra pályázatot hirdetek.
A minősítésre nézve az 1876: XIV. és az 1883:1. t.-c. rendelkezései irányadók.
Javadalmazás a hasonállásu állami alkalmazottakéval azonos. A kinevezés 2 évre szól. A szabályszerűen kiállítandó s a pályázó állal sajálkezüleg Írandó pályázati kérvényhez eredetben, vagy hitelesített másolalban a következő okmányok csatolandók:
1. a pályázó születési anyakönyvi kivonata és családi állapotát igazoló anyakönyvi „Családi értesítő*;
2. hatósági erkölcsi bizonyítvány, amely a családi állapotot és politikai megbízhatóságot is igazolja;
3. magyar honosságot igazoló hatósági bizonyítvány, esetleg a magyar állampolgárságra való igény szabályszerű bejelenlését (opliótj igazoló okmány, honossági bizonyítvány hiányában községi illetőségi bizonyítvány;
4. iskolai végzettséget és esetleges szakképesítéseket igazoló .bizonyítványok ;
5. a városi szolgálathoz általában, illetve különösen a megpályázott álláshoz megkívánt szellemi és testi épséget igazoló ujkeletü közhatósági tiszti orvosi bizonyítvány;
6. eddigi szolgálatot, foglalkozást, illetve általában előéletet igazoló okmányok. Az előélet igazolandó azon naplói, mely napon a rendes tanulói minőségben végzett iskolai osztálytól szóló bizonyítvány kelt. Az előéletnek (bár egy napi) megszakítás nélkül kell igazolva lennie, még pedig az önálló foglalkozás nélkül, valamint az önálló foglalkozással, de nem szolgálatban töltölt Idő (úgyszintén magántanulóknál) helyhalósági bizonyítvánnyal, szolgálatok szolgálati bizonyítványokkal ;
7. igazolandó, amennyiben pályázóra vonatkozik, hogy a tényleges (1, 2, 3, illetve 4 évi) katonai szolgálali kötelezettségének miként telt eleget. Igazolandók továbbá mindazon katonai szolgálatok, melyekel pályázó a hadkötelezettségen alapuló tényleges szolgálaton tulmenőleg (to-vábbszoliálat, fegyvergyakolat, mozgósítás) folytán hadiszolgálat cimén teljesített. A megszakítás nélkül egyhuzamban, mely naptól, mely napig s mely minőségben teljesitett katonai szolgálatok, továbbá a katonai szolgálatban elért rendfokozatok éa kitüntetések katonai hatósági bizonyítvánnyal igazolandók.
A pályázati kérvények Zalavármegye alispánjához címezve, a pol-
gármesteri ikialóhivatalban nyújtandók be és pedig a közszolgálatban nem állók közvetlenül személyesen, vagy pósta utján, közszolgálatban állók pedig hivatali feisóbbségük utján. Közszolgálatban állók, anieny-nyiben pályázati kérvényükhöz hivatalos szolgálati és minősítési táblázatuk csatoltatnék, s az az 1—7 alatt megkívánt összes adatokat tartalmazza, okmányokat külön csatolni nem kötelesek.
A pályázat határideje tolyó évi Junius hó 20-ának déli 12 órája.
Hiányosan felszerelt, valamint az elkésve benyújtott kérvények figyelembevétetni nem fognak.
Nagykanizsa, 1929. évi május hó 27-én.
hu Polgármester.
Értesítem a nagyérdemű bölgyközön-séget, hogy Zrínyi Miklós u. 35. ss. alól
lakásomat
Oaanaary-ut 18. aa. alá halyaa-
tam ét. — Kérem a hölgyközönség további szíves pirifogását
Neumann Józaefné
oki. tiflliaiod.
A nagykanizsai kir. Járá.bíróság, mint telekkönyvi hatóság.
4888/tk. 1929 szim.
Árverési hirdetmény Aa árverési faltétalak.
Papp Ferenc nagykanizsai kereskedő végrehajtatónak Bogár Jánoa nagykanizsai lakos végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtást ügyében a telekkönyvi hálósig a vhajlató kérelme következtében ai 1881: LX t.-c. 144, 146. és 147. §§. 176, és 185 § al értelmében elrendelt a végrehajtási árverést 36 P 02 I. tókakSvetSés, ennek 1928. Január l-löl Jiró 90/o kraati 10 P 50 HU. eddig megállapított per- éa végrehajUsi és aa árverési kérvényért ezúttal megáilipltott 8 P költség tőkeköve-leiéi és Járulékai behajti a végett a nagykanizsai kir. járásbíróság területén levő, Nagykanizsa r. L városban fekvő, • a nagykanizsai 23I& sztjkvben Af2. sorai. St 13. hrsz. ház, udvar és kerttel Ingatlannal végrehajtást szenvedő nevén álló fele részire 15C0 P kikiáltási irban. A tkvi hatóság a kért végrehajUsi foganatosítás! költség erejéig az árverést nem rendelte el, mert nincs Igazolva.
A tkvi hatóság az irverésnek a tkvl hatóság hivatalos helyiségében (Igazságügyi paloia fsz. 8. ajtó) megiartására 1929 évi Jullus hó 5. napján délelőtti 10 óráját tüzl kl és az árveréai teltételeket az I8it*. LX. t.-c. 150. §-a alapján a következőkben állapltja meg:
Az árverés alá kerülő Ingatlan a kikül-tisl ir telénél alacsonyabb áron aem adható el.
Az érvéréin! szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ir 10%-it készpénzben, vagy az 1881 : LX. t-c. 42. §-ibin meip határozott Irfolyammal azimltott óvadék-képes értékpaplroaban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek elólegeaen birót letétbe helyezéséről kiáűltott letéti elismervényt a Idktlldöttnek átadni és az ir-verésl teltételeket aláírni. (1881 ; LX. t.-c-147., 150, 170. §§.; 1908: XLI. t-c. 21. §1 Az, aki az Ingatlanért a ktktiltisl árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet tgé"1\' senki sem akar. köteles nyomban a ki-kiiltisl ir azizaléka azerint megáűapltott binatpénzt az iltala Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. 1908 : LXI. t-c. 26. §.).
Nagykanizsa, 1929. évi málus hó 16 nipjin.
«* k\'
2562 lőttizt.
1929, má|u» 30.
HEVIZFURDORE
naponta indul megbízható alkalmi bérautó, oda- és visszautazás == tetszésszerinti időben. ==
Személyenkint 8 pengő.
Érdeklődés: Telefon 544. vagy garage: Kisfaludy-utca 7. sz.
NALAI KÖZLÖNY
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarátalnknak és Isneröselnknek, kik
özv. dr. Plosszer Istvánné
• ■II. Horváth Agnca elhunyta alkalmával jóleső részvétükkel mély fájdalmunkat eny-hileni igyekeztek és a boldogult temetésen megjelenni szívesek voltak, ezuton is hálás köszönetet mondunk.
A gyászoló család.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gőimosé, vcgytlwtltó, ruhatcstfl
■ asombathclyl or«*. IpnklJIIItáton aranyéi cm inti kllüutatve
NAOYKANIZSA
UrlJlOUHp i Gyártelep i
Kszlnczy-u. 8. Hunysdl-u. 19.
Nem kell Idegenbe mennie, mlelólt bármit leslet vigy tisztíttat. üyözód|ön meg Araim olcsóságáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényt] gsllártilztiUsI Tlsztlll s u Pllssérozll
Kováid Péter és Fia R.-T. budapesti festőgyár
elvállal mélyen leszállított árak mellett mindennemű selyem, zsorzsett, bársony-, szóvet-, pllsséruhák és férfiruhák festését és tisztítását a legszebben és legrövidebb idő alatt, ítllirok, kilelik, lmok ét mladeiiile (ekintnlek, leguebh tlutltáia.
Harisnya szemfelszedés, talpalás és fejelés
Blndennemt kestyfik |(Tlláué> Usztltáia. Ágy toll hófehérre ntt tisztítása. Kérem erröl meggyőződni szíveskedjék.
Kováid Péter ét Fia
budapesl testógvAr gyQ|tötelepe Nagykanizsa, Csengery-ut 5.
Matza J. és Fia budapesti ftizfigyárából
raktáron tartok mindennemű n&i fdzSt, gumml harisnyákat és melltartókat minden nagyságban, a legjobb anyagból, a legszebb kivilel-ben és a legolcsóbb árak mellett, melyek mérték ulán is készíttetnek. — Kérem erről meggyőződni szíveskedjék.
Kováid Péter és Fia
budapesti festőgyár gyüjtőtelepe Nagykanizsa, Csengery-ut B. sz.
Értesítés! Van szerencsém értesíteni az igen tiszteit kocsi- és autótulajdonosokat, hogy
kovács- és patkolómUhelyt nyitottam.
Vállalok uj divatoa kocsikat, javításait és patko-lést. Autórugók speciális készítését szakszerűen végzem.
Ezüstéremmel kitüntetve.
Műhely: Magyar-u\'«> 17. szánt.
Tisztelettel Vejtczy János
kovácsmester.
A rádiózó közönség figyelmébe!
Tisztelettel értesítjük a nagyérdemű rádiózó közönséget, hogy
egy nagyobb mennyiségű PHILIPS hangszóró
érkezett raktárunkra.
Miután kivétel nélkül mindenki részére lehetővé akarjuk tenni, hogy ezt a legkiválóbb minőségű hangszórót könnyen beszerezze: elhatároztuk, hogy ezeket a hangszórókat azok részére, akik junius hónapban beszerzik, 10 pengős havi részletre árusitjuk.
Ne mulassza el ezt a kedvező alkalmat. Szerezze bc a Philips hangszórót még junius hóban.
Kiváló tisztelettel
mm Mmiikai t ni mm
Deák-tér 10. Felsőtemplonimal szemben.
ELADÓ
egy üzeuikéjies, jó állapotban levő csukott
prestó autó,
esetleg 18 havi hitelre.
Bővebbet:
Szántó Vilmos és Társai cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2.
■a VAi
Megérkezett a\' legolcsóbb motorkerékpár!
Nézze meg és győződjön meg egyedül.
Peugeot ............... P 820-
Saroléa 350 ccm.......... „ I480--
Kerületi képviselet:
HAVAS MIKLÓS autószaküzlet Nagykanizsa,
Deák-tér 15. szám. — Telefon: 63.
Hévizi
társasautók
4 személyre, szem. a legolcsóbb.
Indulás délután fél 2 óra, érkezés vissza este 9 óra.
Megrendelhető :
Bencze bérautó
részére, díjmentesen és saját felelősségünkre lakásba
szállítjuk a megrendelt
3 tói 20 hónapig terjedő folyószámlahitelt nyujtunk. Készpénzárban adunk el hitelre is! Győződjék meg írről személyesen saját érdekében.
Óriási választékot tartunk finom kárpitosbutorokban, vas-, réz-, konyha-, előszoba-, leányszoba- és irodabútorokban is.
Állandó lakásberendezés! kiállítási
KOPSTEIN
SZOMBATHELY és SOPRON
Kfiszegi-utoa 5. (üzlet az udvarban). Várkerület 62.
Is 1887-BEN*
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)

Insert failed. Could not insert session data.